THURY LAJOS
Földrengés Japánban Fantasztikus regény
2011
1. Délben pontosan tizenkét órakor megkondult a gong az Universum áruház földszinti csarnokában, amire az utolsó elkésett vásárlók is sietve igyekeztek kijutni az épületből. A legtöbben a magasba igyekeztek a száguldó expresszfelvonókon az áruház lapos tetejére, ahol sorban álltak kis repülőgépeik és egymás után szálltak a magasba, de voltak gyalog távozók is. A portás, kezét a sapkájához emelve köszöntötte a magas termetű hölgyet, aki megrakott hátizsákkal a hátán utolsónak lépett ki az utcára a vásárlók közül, azután bezárta mögötte a kaput. Rekkenő meleg volt, a nap odafönn járt a felhőtlen égbolt tetején, és könyörtelenül tűzött le égő sugaraival a városra. A Sugárút két oldalán meredeken égbe nyúló, hatalmas házak között szinte megtorlódott a meleg, átfűtve, áthevítve az acélvázú üvegóriásokat, amelyek az utat szegélyezték, lefelé azonban csak körülbelül a második emeletig ért a meleg hömpölygő áradata. Odalenn, a hat egyenes sorban álló óriási platánok árnyékában, majdnem tűrhető volt a helyzet. A fák alatt a friss zöld gyepet kurta nadrágba és trikóba öltözött gyerekek serege lepte el, ott hancúroztak a homokos játszóterületeken vagy a langyos vizű medencékben, amelyek lépten-nyomon megszakították a zöld pázsitot. Színes labdák szálltak a magasba, belevesztek a platánok zöld lombjaiba, és egyik ágról a másikra hullva kerültek 5
vissza a földre, karikák gurultak és csigák pörögtek, a sok-sok gyerek zsivajgása úgy hangzott fel a magasabb emeletekre, mint láthatatlan fecskerajok csevegése a lombok tengeréből. Csak itt-ott egy-egy felügyelőnő vagy csendesen motoszkáló kertész a rengeteg gyerek között, egyébként teljesen övék volt az utca. A felnőttek csak az egyik oldalon húzódó kavicsos utat tartották fenn maguknak, amelyen lovasok hosszú sora vonult kifelé a városból. A lovasok között határozottan többségben volt az idősebb korosztály. Gömbölyödő termetű, pápaszemes urak megbízhatónak látszó testes paripákon ügettek a platánok árnyékában, és rosszalló tekintettel néztek egy zabolátlan csoport után, amelyben fiatal lányok és fiúk nyargaltak összekeveredve lobogó sörényű, karcsú lábú arabs lovakon, és előrehajolva a lovak nyakára, megeresztett kantárszárral vágtattak, hogy csak úgy szikrázott a lovak patája alatt a kavics. Az Universum áruházban ezalatt lázas sietséggel készülődtek az alkalmazottak. A pénztárakban berregtek a számológépek, hosszú számsorokat összegeztek és egyeztettek jóformán percek alatt. A textilosztályokban a segédek és kiszolgálólányok egész hadserege rohanta meg a szerteszét heverő selyemgöngyölegeket és szövetbálákat, feldobáltak mindent a kis villamos vasúti kocsikra, amelyek hihetetlenül keskeny vágányokon futottak végig a termeken. A tanulóifjak kinyújtott karjain magasra tornyosultak a szalag- és csipkekötegek, kalapok, kesztyűk, művirágok, nyakkendők szinte véget nem érő áradata indult meg a raktárak felé és oszlott szét a magasban, a félhomályba belevesző polcokon. A bemutatótermekben zongorák görögtek acélhuzalok végére akasztva, látszólag minden irányítás nélkül, mégis szépen beálltak a helyükbe a raktárban, mint ahogy a falusi tehén bemegy estére az istállójába. Rádióés televíziós készülékek egész hadoszlopai kerültek vissza az üvegajtós szekrényekbe, a repülőgéposztályon a katalógusok, 6
tervrajzok és modellek tömegét kellett elrakosgatni számtalan fiókba. A sportáruosztályon színes dresszek, hokiütők, nyergek, szöges cipők, teniszrakettek és súlygolyók szörnyű káoszát kellett szétválogatni és rendezni, szédületesen rövid idő alatt. Mindenütt a szabadba készülő ifjúság dolgozott szertelen erővel és ujjongó jókedvvel. Az idősebb felügyelők, akik a csarnok közepén állva egy-egy kézmozdulattal irányították a munkát, csöndesen mosolyogva figyelték a túláradó energiák fiatalos tombolását. Hát persze, teljes négy órán át itt rostokoltak szegények a túlhevített falak között. Bizony meglehetősen hosszú ez a munkaidő, különösen ilyenkor, a nyári nagy melegben. Negyedóra alatt azért mindenütt elkészültek, és megindult a nagy roham a fürdőszobák meg a zuhanytermek ellen. Voltak, akik csak arcot, kezet mostak gyors tempóban és rohantak a kijárat felé, nyilván abban a tudatban, hogy odakinn a tréningpályán úgyis megfürdenek, vagy letusolják magukat. A legtöbben mégis ledobálták magukról a ruhát, és odaálltak egy percre a hideg zuhany alá. Kell ez a kis felfrissülés a nagy melegben végzett erőltetett munka után. A konfekciós osztály férfiöltözőjében sorban álltak az emberek a zuhanyok előtt. Odakinn, az előcsarnokban valaki, aki az öltözködés perceit sem akarta egészen elveszíteni, elővette zsebéből a rádióját, és hangos beszédre állította be. A megafon mély hangja beszűrődött a mosdófülkébe is. – Halló, halló, Szrinagárból jelentik: az ausztráliai válogatott atlétacsapat repülőgépe közép-európai időszámítás szerint tizenegy óra negyven perckor haladt el a város felett, és folytatta útját a Kaspi-tó irányában. A gépről leadott jelentés szerint zavartalanul haladnak, és remélik, hogy este pontosan hat órakor megérkeznek Budapestre, a váci repülőtérre. A mosdóhelyiségben nagy csend lett egy pillanatra, csak a csapokból ömlő víz csobogása hallatszott a megafon recsegésén 7
kívül. Egy szeplős képű, nyurga legény kilépett a tus alól, és átadta helyét az utána következőnek, előbb azonban hátrafordult hozzá, és nevetve jól oldalba vágta víztől csöpögő könyökével. – Hallod, pupák! Jön Guilford, estére itt lesz! A megszólított magas, karcsú, szőke fiú volt, hófehér bőrével tűnt fel a sok félbarna vagy barnapiros férfitest között. Nagyon szépen, finoman kidolgozott izomzat érzett minden mozdulatánál a fehér bőr alatt, mégis szinte gyengének látszott, annyi hatalmas mellkas, dagadó izomzatú felsőkar vette körül a csoportban. Vagy talán csak a kék szemek álmodozó, furcsán elmerült nézése mutatta törékenyebbnek a többinél? Nehéz lett volna eldönteni. Mosolyogva felelt a másiknak, miközben odalépett a vízcsap alá. – Csak jöjjön. Szívesen látom. – Nana! – dörmögött a másik csap alól egy fekete hajú, ös�szenőtt szemöldökű atlétaalak. – Jó lesz egy kicsit félni tőle. A válogatott verseny más lesz, mint az áruház bajnoki versenye. Ott nem leszel olyan nagy legény. – Még csak nem is lesz holland–magyar viadal! – tódította valaki, és jókedvűen odavágott a szemével a többiek felé. – Itt nem adják olyan könnyen a piros szalagot. – Hű, barátom – avatkozott bele a társalgásba egy rekedten dörmögő hang –, láttam ezt a Guilfordot tavaly Milánóban. Amit a telehorban lát az ember, az mégsem az igazi, közvetlenül kell megfigyelni. Nyéki öcsém, ezt neked is látnod kellett volna! Úgy indul, mint a villám, és azután, amikor hetvennél mindent belead, mégis szinte szemmel láthatólag gyorsul. Az utolsó húsz méteren verte meg az olaszokat, de milyen biztosan! Nyolc egész hatszázhetvenhárom ezredet mutatott a villanyóra. Valaki felszisszent, hogy ccc, a többiek figyelmesen néztek a szőke fiúra. Az kilépett a tus alól, kinyomkodta hajából a vi8
zet, azután könnyedén felelt: Majd meglátjuk. Annyit talán én is tudok. Ezzel sietett öltözködni. Mire elkészült és odajutott a felvonóhoz, már sokan álltak előtte. Két tömött sor vonult fel, jobbról a férfiak, balról a hölgyek. A kettő azután valahogy egyesült a felvonó előtt. A legtöbben párosával indultak fölfelé a tetőre; az Universum áruházban minden elismerésre méltó egyetértés uralkodott az alkalmazottak között. Összeverődött néhány nagyobb és népesebb csoport is, kis társaságok, amelyek együtt igyekeztek kifelé a Sportvárosba vagy valamelyik kirándulóhelyre. Nyéki Pistát már nyolcan vagy tízen várták, lányok és fiúk vegyesen, nagy lármával tuszkolták a felvonó felé. – Gyerünk! Hadd lássuk, mit tud a bajnok a válogatott előtt. – Csak a startjára vagyok kíváncsi – csicsergett egy pisze orrú, barna lány. – Guilfordot csak a startjával verheti meg. Pista, édes, teljes erővel dolgozik ma délután? – Nem tudom. Tóni bácsi majd megmondja – felelte szórakozottan a fiú, és közben a túlsó oldalon tolongó lányok csoportját igyekezett belátni a félhomályban. Mindenki tudta, miről van szó, néhányan nevettek. – Ne félj, Pista, ő is jön már – biztatta valaki, egy másik hang pedig hozzátette: – A bajnoktársad! Amire kimondta, már át is törte magát a tömegen egy magas, karcsú, szép lány. Egészen feltűnő jelenség volt, még így, a folyosó félhomályában is. Izmos, kisportolt alakjáról csak úgy sugárzott az erő, mégis minden mozdulata lágy volt és kellemes. Az arca, az erélyes vonalú kis álla, az átható tekintetű sötét szemek határozottságról és öntudatosságról beszéltek, mégis annyi finom árnyalás és nyugodt kedvesség volt benne, hogy sokszor szinte felejtette az egész fiatal női test szobrászilag majdnem tökéletes szépségét. Többször mondták róla, hogy nagyon bájos lány, mint azt, hogy szép. Többet foglalkoztak 9
vele, mint akárkivel mással. Azok közé a ritka nők közé tartozott, akik mindig és mindenütt a központban állnak, akkor is főszereplők az élet nagy színpadán, amikor tulajdonképpen szerepük sincs, és csöndesen, valahogyan mégis a többiek fölé nőve állnak a sarokban. Itt is nyomban mindenki körülötte volt, és ő mosolyogva szorította meg a feléje nyújtott kezeket. – Böske, hol voltál ilyen soká? – panaszkodott a fitos orrú, szőke lány, de senki sem figyelt rá, mert mindenki tudta, hogy fenn, a központi irodában, ahol Palotás Böske dolgozik, rendesen néhány perccel tovább tart a munka. – Gyere velünk! – lármáztak mások. – Kinn, a Sportvárosban ebédelünk, és megnézzük az utolsó tréningeteket. – Jövök – felelte a lány, aki éppen Nyéki Pistával szorított kezet. Az egész társaság betolongott a felvonóba, amely hirtelen elindult velük felfelé. Fél perc múlva már ott álltak a hatalmas áruházépület lapos tetején, ahonnan az egyik repülőgép a másik után szökkent a magasba és indult a különböző világtájak felé. – Velem jön? – kérdezte Nyéki a lánytól olyanformán, hogy a kérdés szinte kérésnek számított. Böske elégedetlennek látszott. A homlokán finom ránc húzódott végig, kedvetlenül felelt: – Nem, kisfiú. Azt hiszem, Bandiék fenntartottak nekem egy helyet. Majd odakinn találkozunk. Nyéki csendesen állt kétüléses kis gépe mellett és lehajtotta a fejét. A lány egy nagyobb, alacsony építésű gépben kapott helyet. A motor már halkan berregett, amikor Apor Bandi, a jó barát odakiáltott Nyékinek: – Pista, te is elférsz még! Minek vesződnél az ócska masináddal, vissza már úgysem tudnál jönni vele. A körülöttük állók nevettek és velük nevetett Nyéki Pista is. Egy szóval sem tiltakozott az ellen, hogy a gépét sértegetik, 10
habozás nélkül otthagyta a helyén, és egy ugrással fenn termett a nagy repülőgépen, ahol a többiek helyet szorítottak neki Böske mellett. A motor búgása hangosabb lett, a gép a magasba szökkent és megindult egyenesen észak felé. Már az első perc elmúltával igen magasan jártak, alattuk kibontakozott az egész város, beláthatták annak végtelenségét. – Bandi, ne okoskodjék – nyafogott az egyik lány. – Minek megyünk ilyen magasan, nincs annak semmi értelme. A fiú mosolyogva intett a kormánykerék mellől: – Ugyan, Éva, ne nyafogjon már. Szeretem az egész várost látni magam alatt; ilyen szép város nincs még egy a világon. Valamennyien elkomolyodva bólintottak, hogy igaz, azután egy-két percig az alattuk kibontakozó képben gyönyörködtek. A nagy magasságból is csak a végtelenbe nyúló utcákat látták, házakat, ligeteket, a város vége beleolvadt valahol a láthatár kékjébe. A központban az Universum áruházhoz hasonló hatalmas épületek sorakoztak egymás mellett, ez volt az üzleti és hivatali negyed, acélvázas, szürke, üvegfalú felhőharcolókból építve. A belvárost minden oldalról villatelepek fogták körül. Négymillió ember lakott és élt kis kertek közepére épített villákban, családi házakban, és a város fejlődése mindig új és új területeket vont be ezekbe a villa-rayonokba. A város akkoriban már nyolcezer négyszögkilométer területet foglalt el, legtávolabbi települései száz kilométernél messzebb voltak a központtól, a távolság azonban nem sokat számított. Reggel kis repülőgépén mindenki percek alatt jutott el munkahelyére, és délben, a napi négyórai munka végeztével megint percek alatt érte el otthonát vagy a távolabbi kiránduló- és szórakozóhelyeket. A város hatalmas, szürkészöld centrumától eltekintve egyetlen frissen zöldellő szigetnek látszott, és valóban csodaszép volt; valamennyien büszkén, meghatottan gyönyörködtek benne, 11
