2
Csudajó Óriási juhászos siker a Teleki Pál Országos Földrajz-Földtan Versenyen A május 15-16-17-i hétvégén Egerben került megrendezésre a Teleki Pál Földrajz-Földtan Verseny országos döntője. A nyolcadikosokat Pest megyéből a megyei verseny győztese, Fehér Boglárka képviselte, aki iskolánk 8.b osztályos tanulója. Az országos döntő három részből állt: egy írásbeli feladatlapos fordulóból, egy rendkívül fárasztó terepgyakorlatból, amelynek végén azonnal kikérdezték őket az ott szerzett tudásukról, végül harmadikként egy szóbeli forduló következett, amelyben kihúzott tételeket kellett kidolgozniuk és előadniuk a gyerekeknek. A verseny nagyon nehéz volt (Bogi szerint nem ), de ő rendkívül kiegyensúlyozottan és sikeresen vette mindhárom fordulót, olyannyira, hogy megnyerte a terepgyakorlaton legtöbb (maximális) pontot szerzett versenyző különdíját is. A legfontosabb persze a végeredmény: 2015-ben Fehér Boglárka nyerte a Teleki Pál Országos Földrajz-Földtan versenyt a nyolcadikosok kategóriájában. Gratulálunk a fantasztikus teljesítményhez! Kurucz Attila
Beszélgetés egy fantasztikus teljesítményről Fehér Bogi, iskolánk 8. b osztályos tanulója nem is olyan régen megnyerte a megyei földrajzversenyt, ami után nem volt megállás: sok-sok felkészülés várt rá, hisz közeledett az országos döntő Egerben, ahol szenzációsan teljesített, megnyerte a versenyt. Ennek részleteiről faggattam őt. Elmesélnéd nekünk (földi halandóknak), hogyan is zajlik egy ilyen országos megmérettetés? Május 15-én, pénteken az írásbelit az Eszterházy Károly Főiskola épületében írtuk. Ezután egy sétára indultunk a gyönyörű városban. Megnéztük a főteret, a hangulatos kis sétálóutcákat, a vár kapujáig is elmentünk. Egy kollégiumban szállásoltak el minket. Szombat délelőtt egy kiránduláson vettünk részt, majd ebéd után kezdődött a szóbeli megmérettetés a főiskolán. Vasárnap pedig végre sor került a várva várt eredményhirdetésre. Hogy bírtad ezt a zsúfolt programot? Volt időd kikapcsolódni? Igen, szerencsére a szóbelinél a 20-as sorszámot húztam, így csak három óra múlva kerültem sorra. Addig Attila bácsival benéztünk a líceum gyönyörű könyvtárába, majd felmásztunk a Varázstoronyba, a 9. emeletre. Volt ott csillagászati múzeum, egy érdekes fizikai kiállítás, és volt egy terasz, ahonnét gyönyörű kilátás tárult a szemünk elé. Na meg egy camera obscura … Egy camera micsoda?! Egy camera obscura, melynek segítségével egy kis különleges városnézésen is részt vettünk. Ez egy optikai szerkezet, mely levetítette a város képét egy asztalra. Ez érdekesen hangzik, ezután jött a szóbeli? Igen, Európa éghajlatáról, éghajlati különlegességeiről, szélsőségeiről kellett beszélnem. Tetszett a téma, úgy éreztem jól sikerült a feleletem. Rögtön rátérünk az eredményhirdetésre is, de előbb még arról beszélj, hogy melyik volt számodra a legérdekesebb része a versenynek? A szombat délelőtti kirándulás tetszett a legjobban. Szép, esőmentes időben túráztunk. Külön buszban utaztak a versenyzők és külön a kísérőik (tanárok, szülők). A diákok nem találkozhattak a tanáraikkal. Ellátogattunk a noszvaji kavicsbányához és a bogácsi gyógykúthoz. A kutat meg is nyitották nekünk. A 70 °C-os forró gyógyvíznek kénes szaga volt. Megnéztük a Bükköt alkotó triász mészkövet, majd a jura agyagpalát. A felsőtárkányi kőzetparkban különböző sziklákat figyeltünk meg. Közben szorgalmasan jegyzeteltünk. Ott helyben adtak nekünk egy feladatlapot, melyben kikérdezték az úton elhangzottakat. Vasárnap volt az eredményhirdetés, ugye? Az hogyan zajlott? A 11. helyezettől az utolsóig abc sorrendben hívták ki a tanulókat, helyezésüket nem mondták. Mikor itt nem hangzott el a nevem, nagyon örültünk, hogy bekerültem az első 10-be. Innen a 10.-től kezdve sorolták a neveket. Gondolom, ekkor már a torkodban dobogott a szíved? Hát igen, mikor hallottuk, hogy a 4. sem én vagyok, majd kiugrottunk a székből, hogy dobogós lettem. Végül alig mertem elhinni, hogy nem 3. és nem is 2. hanem 1. helyezést értem el. Bogi, a Csudajó olvasói nevében is szívből gratulálok, és köszönjük, hogy öregbítetted iskolánk hírnevét; büszkék vagyunk Rád. Magas Regina
111. szám 2015. június
3
Én szeretem a matematikát! Ez a mondat lehetne Alexy Milánnak, a Juhász Gyula Általános Iskola 8.a osztályos tanulójának a mottója, jelmondata. Milán évek óta sikert sikerre halmoz a városi, megyei és országos matematika és informatika versenyeken. „Természetesen” a többi tantárgyból is kitűnően teljesít, hiszen a Bolyai Anyanyelvi Csapatversenyen Dolnay Ádámmal, Fehér Boglárkával és Zöld Bélával egy csapatban az országos 2. helyezést hozták el. Milán a kimagasló teljesítménye ellenére sem egy „kockafej”, szereti a zenét, évek óta gitározik és indult a Dunakanyar Hangja versenyen is. Sikeresen felvételizett az ország egyik legjobb középiskolájába, a Budapesti Fazekas Mihály Középiskolába. Gratulálunk eredményeihez és sok szép sikert kívánunk neki a jövőben, hogy a volt iskolája továbbra is büszke lehessen rá! Idei eredményei: Bolyai Matematika Csapatverseny országos döntő 2. hely Bolyai Anyanyelvi Csapatverseny országos döntő 2. hely e-Hód informatika verseny országos 11. hely Zrínyi Ilona matematikaverseny országos 23. hely Bátaszéki matematikaverseny országos 6. hely Varga Tamás matematikaverseny megyei 2. hely, országosan 20. hely legjobb pontszám Alapműveleti matematikaverseny országos 6. hely A Kalmár László matematikaverseny országos döntője a következő megmérettetés. Horváth Gáborné matematika tanár
Alexy Milán Megyei Angol Komplex Verseny
Fazekas Péter 8.a
Fazekas Péter
Május 15-én Dunakeszin jártunk Sipos Ivett tanárnővel, mivel az ottani Bárdos Lajos Általános Iskolában került megrendezésre a 16. Megyei Angol Komplex Verseny, amin iskolánkból is részt vett pár tanuló. Az előző évekkel ellentétben az idei versenyen inkább az írásbeli rész volt előtérbe helyezve, mivel az eddig megrendezett szóbeli meghallgatás most elmaradt. A feladatlap egy magnóhallgatós, egy feleletválasztós és egy szövegértéses feladatból állt. Iskolánk tanulói szép eredményeket értek el Eredményeink: - Arany-Tóth Botond 7.a – 11. hely - Manninger Miksa 7.a – 5. hely - Fazekas Péter 8.a – 11. hely - Zöld Béla 8.a – 5. hely
Alexy Milán, Zöld Béla, Fehér Boglárka, Dolnay Ádám
Angol levelező verseny a Közgázban Iskolánk idén is részt vett a Váci I. Géza Király Közgazdasági Szakközépiskola angol nyelvi levelezős versenyén. Osztályunkban sokan jók angolból, így hamar összeálltak a versenyzők: Fazekas Péter, Fellinger Zsombor és jómagam, azaz a My Mum Said I'm a Linguist csapat. Az írásbeli háromfordulós volt, e-mailen kaptuk a feladatokat, amelyek nem csak nyelvi szempontból voltak érdekesek, de betekintést adtak az angol oktatási rendszerbe, megismertük az angliai közintézményeket, és az internetes szakkifejezéseket is használnunk kellett. Első helyen kerültünk be a döntőbe, amelyre március 11-én került sor a Közgázban. Készítettünk egy PowerPoint bemutatkozást magunkról, és igyekeztünk több témából is felkészülni; sportból, horgászatból, zenéből, de a döntő tulajdonképpen egy játékos vetélkedő volt. Karaokeztunk, ismert történelmi személyiségekről kaptunk kérdéseket angol nyelven. Szórakoztató volt, és a nyelvtanulás szempontjából is nagyon hasznos. Második helyen végeztünk; csoki, egy érdekes angol könyv és egy nagyon szép élmény volt a jutalmunk. Zöld Béla 8.a osztályos tanuló
Dolnay Ádám
Alapműveleti Matematika Verseny Kiskunlacházán rendezték a megyei Alapműveleti Matematika Versenyt, melynek díjkiosztó ünnepségére április 22-én, pénteken került sor. Iskolánkból Alexy Milán 1., míg Dolnay Ádám 6. helyezést ért el. Felkészítő tanáruk: Horváth Gáborné Gratulálunk a szép eredményhez! Vanderlik Tamás igh.
4
Csudajó
Családi nap a Juhászért… Idén először került megrendezésre a családi nap iskolánkban a szülői munkaközösség szervezésében. A rendezvény célja, hogy gyerekek, szülők és a pedagógusok egyaránt egy kellemes, vidám napot töltsenek együtt, miközben az iskola számára is segítséget tudnak nyújtani egy közös cél elérésében. Az első családi napon Kovács Ágnes, képviselő asszony megnyitó szavai után érdekes programok várták a diákokat. A Dunakanyar Hangjai győztes lányai csodálatos énekükkel indították ezt a szép napot. A Váci Rendőrkapitányságnak és a Tűzoltóságnak köszönhetően a fiúk közelebbről is megismerkedhettek a rendőrök és a tűzoltók mindennapjaival. A Mini Vurstli, kézműves sarok és az arcfestés egész délelőtt zsúfoltan megtelt. Sportjátékokkal is készültünk, a kapura rúgó verseny vendége, Koszta János Vác egykori kapusa volt, az ügyességi játékokban, pedig gyermek - szülő egyaránt részt vett, még az iskolánk tornatanára, Winternitz Arnold tanár úr is. A Magosfa Alapítvány a tornaterembe várta bemutatóival a rovarok iránt érdeklődőket. A Váci Tourinform Iroda vezetőjétől, Papp Ildikótól megtudhattuk milyen nyári programok, táborozási lehetőségek lesznek Vácon és környékén. A családi nap vendége volt, Hídvégi-Üstös Pál sportember-világutazó, aki az érdekes élménybeszámoló mellett egy diófát is hozott ajándékba iskolánknak. Az előadás végén az igazgató úr a gyerekekkel együtt elültette a közép-ázsiai őshazájából származó növényt az iskola udvarán. A családi napot pedig egy jó hangulatú, vidám Zumba előadást zárta. Köszönet Nojának és a kis tanítványainak, akik elkápráztatták mozgásukkal a jelenlévőket. A rendezvény emlékeként egy „Családi nap a Juhászért emlékérmével” térhettek haza mindazok, akik ügyesen végig járták a különféle állomásokat és minél több programot kipróbáltak. Ezúton szeretnénk megköszönni az önzetlen szülői segítséget, az iskola igazgatójának, Szalárdy József Attilának és a pedagógusok támogatását, Vanderlik Tamás, igazgatóhelyettes úrnak a technikai segítséget és mindazok segítségét, akik hozzájárultak a családi nap sikeréhez: Váci Katasztrófavédelem Váci Rendőrkapitányság Váci Tűzoltóság Magosfa Alapítvány Hidvégi-Üstös Pál, Papp Ildikó, Tourinform Iroda Vác Lavina Kft Bázis Hobbibolt - Dolnay családnak a csodálatos emlékérmek és a kreatív anyagok felajánlását. Fotófal: Burkoland Vác, Szedlacsek Építőipari Kivitelezés, Mojzes Zsófia Fábián Nicolette - régi Juhászos diáknak az egész napos konferálást és nem utolsó sorban Szedleczki Júlia, SZMK vezetőnek a program megszervezésének összefogását. Jövőre újra találkozunk……. Fábián Fédra szülő, szmk.tag
111. szám 2015. június
5 Juhászos Családi nap Nagyon szeretem azokat az összejöveteleket, amin a szülők, és mi gyerekek is részt vehetünk. A mi iskolánkban május 16án, szombaton rendeztek ilyen családi napot. Pecsétet kellett gyűjteni, négy pecsétért egy szép emlékérmet lehetett kapni. A csoportos versenyeken 3. helyezést értünk el. A büfénél finom zsíros kenyeret és sütit kaptunk. Azután a világjáró Hídvégi-Üstös Pállal filmet néztünk. Végül elültettünk egy diófát az ősi fajtából. Anya és én is nagyon élveztük ezt a napot. Remélem jövőre is megrendezzük! Duló Dominik 3. b osztály
Családi nap az iskolánkban 2015. május 16-án rendezte az SZMK azt a fantasztikus családi napot, amit most elmesélek. A programok 9 órától 13 óráig tartottak. A tornateremben kezdetként Hevesi Eszter, Vanderlik Boróka és Kuskó Adél énekelt. Majd a Magosfa Alapítvány mikroszkóp alatt mutatott érdekes dolgokat. Közben mindenki kiment az udvarra és az ottani dolgokat próbálgatta. Volt kézműveskedés, fa hal horgászás, célba dobás, és sportverseny. Volt büfé is, meg arcfestés, aminél hatalmas volt az érdeklődés. Ráadásnak meghívtak rendőröket, és ki lehetett próbálni a puskáikat. Mindegyik feladatért egy pecsétet kaptunk, és ha négy összegyűlt, akkor a BÁZIS bolt jóvoltából egy fa emléktáblát szerezhettünk. Én 12-kor megnéztem Hídvégi-Üstös Pál előadását, aki Afrikában biciklizett, és átúszta a Tiszát is, szóval nagy világjáró. Fotósarok is volt, ahol kivágott fejekbe lehetett beledugni a sajátunkat. Összességében szuper volt, és biztos vagyok benne, hogy mindenkinek nagyon tetszett. Jabbar Rokaia 3. b osztály
6
Csudajó
HAMAROSAN a . 8
Felső sor: Dolnay Ádám, Steidl Ádám, Fellinger Zsombor, Zöld Béla, Stelkovics Jonatán, Szíjjártó Márton, Török Marcell, Szekeres Bence, Oroszi János, Molnár Botond, Hoffmann Tamás Középső sor: Fazekas Péter, Deák Gábor, Hegedűs Lilla, Mikes Lilla, Mészáros Eszter, Franek Vanessza, Sinkó Nóra, Kok Bianka, Illyés Emese, Bognár Alex, Alexy Milán Ülő sor: Takács Milla, Farkas Luca, Nagy Adrienn, Takács Fanni, Palásthy Csilla, Kocsis Csenge, Lenkei Fanni, Krausz Kitti, Mojzsis Dorina
Farkas Luca: Sohasem gondoltam volna, hogy ilyen hamar elérkezik az a pillanat, amikor itt hagyjuk ezt az iskolát. Minden, ami eddig történt olyan, mintha csak tegnap lett volna: a Sulipódium, az osztálykirándulások, a különböző vetélkedők és versenyek. De íme eljött a búcsúzkodás ideje is. Szomorúan, de büszkeséggel búcsúzom az iskolánktól, tanárainktól, diáktársainktól.
Illyés Emese:
kicsi hét évesen jöttünk iskolába, és a végére olyan emberek lettünk, akik már a saját lábaikon állnak, tudják, hogy mit akarnak, és mernek nagyokat álmodni. Ez a két év, amit itt töltöttem, nagyszerű volt. Egy remek osztályba kerültem, ahonnan sok jó emlékkel fogok elmenni Pécsre. Köszönöm nektek, akik elkísértetek ezen az úton, a tanároknak, a kedves diákoknak, minden barátomnak, és a családtagjaimnak is. Sok jót kívánok nektek, alakuljon szépen a jövőtök
teg tapasztalatot gyűjtöttem az itt eltöltött 8 év alatt. Voltak jó és rossz élményeim is bőven, de boldogan, büszkén hagyom el ezt az iskolát.
Krausz Kitti: Eltelt a 8 év, amit itt töltöttem. Sok szép emlékkel hagyom itt ezt az iskolát. Most kezdődik valami új, egy új fejezet az életünkben, ami által felnövünk.
Lenkei Fanni:
Hirtelen elmúlt, vége az általános iskolás Nyolc teljes év. Végigjártuk az általánost. Alexy Milán: éveknek. Jövőre új iskola, új osztálytárEz a korszak volt az, aminek az elején Már első osztály óta ide járok, és renge- sak várnak rám. Nyolc évig egy remek
111. szám 2015. június
7
ELKÖSZÖNÜNK osztályközösségbe járhattam. Hiányozni fognak a barátaim, remélem, hogy jövőre is sikerül tartanom velük a kapcsolatot. Nem hittem volna, hogy ennyire nehéz lesz a búcsú. Örülök, hogy ebbe az iskolába járhattam.
Hegedűs Lilla: 8 évig jártam ebbe az iskolába, ez idő alatt rengeteg jó és azért néhány rossz dolog is történt velem. Nagyon jó az osztályközösség, sok barátom is lett, akikkel remélem, hogy találkozom még. Nehéz lesz itthagyni ezt az iskolát, de remélem, a gimnáziumban is hasonlóan jól fogom érezni magamat.
Szijjártó Márton: Nagyon szép éveket tölthettem ebben az iskolában. Sok érdekes programon vettünk rész, tanáraink kevesek, ugyanakkor szigorúak voltak. Segítettek céljaink elérésében, tehetségünk kamatoztatásában. Nagyon tetszettek az általuk szervezett osztálykirándulások, a vicces tanórák, és a különböző sportversenyek. Osztálytársaimmal gyakran még a tanórákat is végig nevettük, viccelődtünk egymással. Egyszóval boldog vagyok, hogy 8 évig egy ilyen remek közösség része lehettem.
Oroszi János: Már első óta ide járok, ez idő alatt mindenkivel összebarátkoztam. Sok jó program volt minden évben, a tanulást viszont kevésbé szerettem. Tetszett az itt eltöltött idő, de egyben örülök is, hogy elmegyek középiskolába.
Kocsis Csenge: Életünk egy korszaka most lezárul. Talán soha többé nem találkozom azokkal, akik az elmúlt nyolc év során társaim voltak a világ titkainak megismerésében. Itt az ideje, hogy továbblépjünk a sors rögös útján az ismeretlen felé. Sokan talán legyintenek: vége, felejtsük el. De mégis, oly sok mindenben vettünk részt együtt, hogy ezek az élmények megformáltak minket, általuk lettünk azzá, amik vagyunk. Valóban vége. Őrizzük meg emlékét a múltból, és induljunk tiszta lappal a jövőbe!
Hoffmann Tamás:
hogy milyenek voltunk négy éve. Jövőre Én 5.-ben érkeztem az iskolába, egy na- pedig , amikor valószínűleg ugyanúgy gyon jó osztályba kerültem. Sok jó bará- fogunk érezni, mint ötödikben, akkor jó tot szereztem. A közös programok tet- lesz visszaemlékezni a Juhászra. szettek nekem, pl. papírgyűjtés. Nagyon bánom, hogy elválunk, de remélem, hogy Takács Milla: az új iskolában is találok barátokat! Nagyon örülök, hogy ebbe az iskolába iratkoztam át, mert különben nem isFellinger Zsombor: merhettem volna meg a legjobb barátaNagyon örülök, hogy ennek az iskolának imat. a kapuján léphettem be 2007. szeptemberében. Dolnay Ádám: Szerencsés vagyok, hogy ilyen remek osztállyal és tanárokkal töltöttem el a 8 Nem volt rossz itt. Megtanultam menyévet. Kevés ember mondhatja el, hogy ez nyi 7x9, mi az a pödörnyelv, ki találta idő alatt nem csak osztálytársakat, hanem fel Nicola Teslát, hogy miért írt Petőfi igaz barátokat is kapott - én ezek közé az anyja tyúkjáról és még rengeteg tartozom. Hiányozni fognak a finom hasznos dolgot. Mostanra tudom, hogy valószínűleg magasabb vagyok mint ebédek a fárasztó órák után. Mindig jó szívvel fogok emlékezni taná- egy ötödikes és hogy nem célszerű a raimra, diáktársaimra és az itt eltöltött teremben focizáskor a csukott ablakot választani kapunak. Rájöttem, hogy időre. jobban szeretem a büfében kapható szendvicset a történelmi atlasznál és Szekeres Bence: hogy az igazgató úr gitárja kék. KíváNyolc éve itt vagyok már, nom nektek „kicsiknek”, hogy hasonló A középiskola vár. hasznos ismeretekkel és főleg sok baSok jó barátra leltem, ráttal gazdagodva ballagjatok pár év Őket soha nem felejtem. múlva utánunk.
Mikes Lilla: Nyolc évet töltöttem el ebben az iskolában. Ezalatt az idő alatt rengeteg pozitív élmény ért, az osztálykirándulások, közös programok. A Sulipódiumok közül a kedvencem a keringő volt. Szerettem ide járni, szomorú vagyok , hogy elballagunk, és mindenki máshol folytatja tovább, de már nagyon várom a középiskolát és az új élményeket.
Fazekas Péter: Mivel én csak ötödikben érkeztem ebbe az osztályba, az elején nehéz volt beilleszkedni, de mára sok barátot szereztem. Már várom a középiskolát, de azért hiányozni fog még az általános is a közösségek, tanárok és diákok miatt. A tanárok sikeresen felkészítettek a felvételire, hogy jól sikerüljön és a rám váró középiskolára, ahova persze az ő segítségükkel jutottam be. Amikor először jöttem ide, akkor a legkisebbek voltunk a felsőben, de most már jó visszagondolni,
Török Marcell: Nagyon hamar eltelt ez a 8 év. Mindig boldogan fogok visszagondolni erre az időszakra. Rengeteg szép emlékkel gazdagodtam az elmúlt évek alatt.
Zöld Béla: Mikor iskoláskorú lettem, azt tanácsolták a szüleimnek, hogy ide írassanak, mert itt jó lesz nekem. Igazuk volt, jó volt itt felnőni. Úgy érzem, hogy nem csak olyan tudást kaptam az iskolámtól, amivel bátran mehetek középiskolába, hanem önbizalmat is. Nem csak az elvárások voltak nagyok, hanem a háttér is, ami biztosította számunkra a sikert. Sok tanulmányi versenyen vettünk részt, de mindig a lehető legjobban felkészítettek bennünket, így könnyű volt learatni a babérokat. Örültem, ha megkérdezték, melyik suliba járok, szerettem azt mondani, hogy a Juhászba.
8
Csudajó
HAMAROSAN
Rigó Bogi: Ez a 8 év tele volt sok jó, de kevésbé lyikbe szeretnék (szerettem volna). Ezért minden Csorba Cintia: Az elmúlt 7 év, amit itt töltöttem jó dolgokkal. Például nagyon élveztem az összes papírgyűjtést, de amikor a tanárok épp szidtak minket, azt nem igazán. Pedig ilyenből volt bőven. A 8. év végére az összes tanárt hősnek tartom, hogy kibírtak velünk ennyi évet.
Urbán Bálint: Nekem ez a nyolc év eddigi életem egyik meghatározó időszaka volt. Nagyon jó volt itt, és szerettem is itt lenni.
Tóth Tibor: Az elmúlt 8 évben sokat törődtek
velem, hogy megtanuljam mindazt, amit az élet egy kis gyerektől megkíván. Sok köszönet az alsós tanító néniknek a sok türelemért, sok köszönet Laci bácsinak a kitartásért, hogy nem mondott le rólam! Hiányozni fog ez az iskola, az itt eltöltött idő. Remélem, sokáig fogok rá emlékezni! Köszönet minden Tanítómnak!
Mester Norbert: Szinte hihetetlen, hogy véget ért ez a 8 év. Sokat köszönhetek ennek az iskolának, az itt tanító pedagógusoknak. Ebben az iskolában tanultam meg írni, olvasni, számolni, megismerkedtem egy új nyelvvel, az angollal, új barátaim is lettek. Úgy érzem, jó alapokat kaptam, amire a további tanulmányaim során is építhetek. Talán még magam sem hiszem, de ezeknek az éveknek az emléke el fog kísérni. Utóirat: Köszönet a konyhás néniknek, akik minden nap végén mellettem álltak egy jó ebéddel. KÖSZÖNÖM!!!
Róka Viktória: Sok szenvedés volt ezalatt a nyolc év alatt, de úgy gondolom, megérte, hiszen felvettek oda, ahova szerettem volna. Köszönjük a tanárainknak, hogy kibírták velünk.
Pintér Robin: Köszönöm szépen a tanároknak, hogy 8 évig tanítottak, próbáltak valamit segítni, felkészülni mindenre: a vizsgákra, a dolgozatokra. És köszönöm, hogy végig kibírták velem ezt a 8 évet. Köszönöm szépen a tanároknak!!!
Gémes Levente: 8 év a Juhászban
Már 8 éve itt vagyok ebben a csodás iskolában, bámulatos ez a szám. Ezalatt rengeteg mindent tanulhattam a tanároktól, felkészítettek a középiskolára. Mikor a szüleim beírattak ide, akkor még eléggé féltem, hogy mi lesz velem (új közösség), de azért már vágytam tanulni (akkor még azt hittem, hogy jó dolog). Teltek-múltak az évek, és azt vettem észre, hogy már felsős vagyok. Őszintén szólva elég gyorsan eltelt az első 4 év, de most itt a felső tagozat. Több elvárás, új tanárok/tantárgyak, és a "vándorlás" (egyik épületből menni a másikba). Ez mind új dolog volt, de nagyon élveztük. Ebben az évben a mi osztályunk eléggé félős volt még, magyarul jók voltunk AKKOR. Majd jött a 6. Számomra ez egy semleges év volt, szinte semmi említésre méltót nem tudnék mondani, csak annyit, hogy piszkosul rossz osztály lettünk. Leromboltuk mindazt, amit 5.-ben felépítettünk. Aztán a 7. osztály, ez nagy lépés a diákoknak, hiszen négy kőkemény tantárggyal lett nehezebb az iskolatáskánk. A biológia, a földrajz, a kémia és a fizika. Mindegyiknek megvan a jó és a rossz oldala. Nekem például a kémiának csak rossz oldala van. Na, hagyjuk is a 7.-et, mert jöjjön a lényeg, amit minden általános iskolás vár, a 8. év. Az utolsó év előtti nyári szünetben kicsit sem féltem a továbbtanulástól. Pedig kellett volna, hiszen nagyon nehéz olyan iskolába bejutni, ame-
leendő nyolcadikosnak azt ajánlom, hogy ne lazuljanak (minimum az első félévben), mert a tanárok csak segíteni akarnak, hogy felkészítsenek a felvételire. Szerencsére mi már túl vagyunk rajta (többkevesebb sikerrel). Viszont vár ránk még egy akadály, az év végi vizsga. Természetesen erre is tökéletesen felkészítenek az érintett tanárok. Ezután nincs más hátra, mint elballagni és egy jót bőgni. Ez a nyolc év megmutatta, hogy milyen egy összetartó tanárdiák sereg. Sosem felejtem el a tanárokat és az iskolát sem. Számomra örök emlék…
Trieb Fanni: Gyorsan eltelt ez a 8 év. Voltak jó
és rossz részei is ennek az időnek. Sok vita volt fiúkkal és a lányokkal egyaránt, mindenkinek meg volt a saját „csoportja, klikkje". De úgy érzem, most az utolsó évre mindenki jóban van mindenkivel, és már viták sincsenek. Idén mi vagyunk a „nagy" nyolcadikosok, akik elballagnak. Várom a ballagást, de bevallom, azért hiányozni fog az osztály, a barátaim, a tanárok. Nehéz lesz itt hagyni a megszokott környezetet. Nagyon örülök, hogy ehhez a közösséghez tartozhattam. De egy biztos, hogy jó sok emlékkel fogom elhagyni az iskolát.
jó volt. Sok új embert ismertem meg. Az volt a legjobb, amikor Laci bácsi leesett a székről. A tanárok nagyon kedvesek, és nehéz lesz tőlük megválni.
Prohászka Bianka: Ezalatt a 8 év alatt rengeteg tapasztalatot, új élményeket szereztem, és megalapoztam a jövőmet. Szerettem a Juhászba járni, mert jó közösség volt. Rengeteg rendezvényen vettem részt, főleg 8. osztályban, mert a DÖK elnökeként képviselhettem az iskolámat. Legjobb emlékeim az alsó és felső tagozatos osztálykirándulások, ahol mindig nagyon jól éreztem magamat. A 8 év legszebb eseményének még is a keringőt mondanám, mert itt már az összeszokott csapat mutathatta meg tánctudást. 8 év után nehéz lesz egy új társaságba, környezetbe beilleszkedni, de már várom az új élményeket. :)
Grexa Márk: Amit szerettem: hétfőn nem volt első órám. Kevésbé szerettem a menzás kaját, a kémiát és a tesit; meg a keddet, amikor az ötödik óra után még jött egy irodalom.
Szili Tamás: A nyolc év alatt sok barátom lett. A
sok házi feladat miatt nem szeretem a sulit. Sok tantárgyat kedveltem, még többet nem. Kedvenc Ligetfalvi Donát: A Juhászban nagyon szép tantárgyaim: tesi, matek és az info. Az osztályfőéveket töltöttem el, rengeteg kellemes emlékem nököm vicces. van. Az alsó tagozatra sajnos nem nagyon emlék- Kuskó Adél: Nagyon örülök, hogy ebbe az iskoszem, sok osztálytársamtól váltam meg. Szeren- lába járhattam. Sok lehetőség tárult elém a nyolc csére a felső tagozatra annál inkább: osztályfőnö- év során. Osztálytársaimon kívül is sok barátra köm, Grauszman László vicces magyarórái és a találtam. Remélem, az osztálytársaimmal és a komoly, hangos osztályfőnökik, az érdekes föld- többi barátommal nem szakad meg a későbbiekrajz és biológiaórák Kurucz Attila tanár úr szavait ben sem a kapcsolat. hallgatva, illetve az informatika órák szintén az ő útmutatásában. A nem mindig erőt próbáló test- Szelényi Marcell: 8 éve járok ebbe az iskolába, nevelések Bea Balázs tanár úr kezei alatt. Az ér- és ebben a 8 évben rengeteg barátot és kedves deklődésemet mindig fölkeltő és jókedvemet emléket szereztem. De most ideje váltanom és mindig meghozó történelem- és énekórák végleg elhagynom a Váci Juhász Gyula Általános Vanderlikné Rados Krisztina tanárnővel, aki véle- Iskolát. Nehéz lesz. ményem szerint egy nagyon szeretni való tanár, Dudás Norbert: A nyolc évem a Juhászban nem aki mindig tudja, hogy mit mondjon a gyerekek- volt olyan rossz. Az alsó tagozat kimondottan jó nek. És természetesen a mindig vidám matemati- és élvezetes volt, hiszen szerintem az alsó két kaórák Kovács Éva tanárnő társaságában, amiken legjobb tanító nénijével volt dolgunk: Gizi nénivel mindig jókat nevetünk, és csúszik ki a szánkon és Csilla nénivel. Ekkor még azt hittem, később olyan is, amiből egy újabb jó sztori születik. Hogy sokkal könnyebb lesz, de tévedtem. Kiderült, mi fog hiányozni ezek közül? Természetesen hogy sokkal többet kellett tanulnom, és nem elég, minden, és nem is ezek a legszebb emlékek. Ber- ha egyszer elolvasom a leckét, és már ötösre tukes Ferenc és Vanderlik Tamás igazgatóhelyette- dom a leckét. sek, akik mindig számíthattak rám, bárhol és bár- Ennek ellenére örülök, hogy ebbe az iskolába mikor bármiben. Hogy utolsó évemről mit mond- jártam, mert sok barátot szereztem. Köszönöm a jak? Megleltem az igazi önmagamat. Rengeteg tanáraimnak, hogy türelmük volt hozzám, és megaranyos és megértő barátot találtam az ötödikesek tanították azt, ami a középiskolában elengedhetettársaságában. Bár tele vannak energiával, főleg a len lesz. lányok, én mégis szeretem őket, és sajnálom, hogy csak egy évet tölthettem mellettük. Nem monda- Zsiday Lilla: Nagyon örülök, hogy ebbe az iskonám, hogy melyik osztályt szeretem jobban; a b- lába járhattam. A tanórák viccesen es érdekesen sek segítőkészek és kalandvágyók, az a-sok komo- teltek. Voltak rossz napjaink is, de végül minden lyak, de ők is szerethetők. És hogy milyen az jól alakult. Közeledik a ballagás és, aztán egy teljeosztályom? Nincs sok bajom velük, de sajnos sen új környezet vár majd ránk. Kíváncsian várom széthullottunk. Nincs sok szép emlékem tőlük. a középiskolát, de lesz, ami hiányozni fog. Sok Mindenki a ballagást várja, örülnek, hogy végre szép emlék köt ide. És ezeket köszönöm. eltűnhetnek ebből az iskolából. Én utolsó évemre nagyon megszerettem az iskolát. Hiányozni fog- Lajos Roland: Már nyolc éve járok ebbe az iskonak a tanárok, mindegyik osztály, a barátok, de lába. Az évek alatt sok barátot szereztem, esetleg tudjátok, szükség van a környezetváltozásra, hogy veszítettem; sok jó és rossz jegyet is szereztem. Sok kalandban volt részem, sokat szórakoztunk. megtaláljuk, kik is vagyunk, és hogy kivé válunk. Mindent egybevéve örülök, hogy ebbe az iskolába Grási Márk: Örömmel gondolok vissza az elmúlt és ebbe az osztályba jártam. Minden osztálytár8 évre, tanáraimra, a kirándulásokra, és remélem, samnak és tanáromnak sok boldogságot és kalana középiskolában is ilyen élmények várnak rám. dot, nyugalmat kívánok és köszönök mindent!
111. szám 2015. június
9
ELKÖSZÖNÜNK 8. b
Felső sor: Ligetfalvi Donát, Urbán Bálint, Bejczi Bálint, Győri Erik, Pintér Robin, Gémes Levente, Szili Tamás, Grexa Márk, Grási Márk, Mester Norbert, Szelényi Marcell, Középső sor: Dudás Norbert, Tóth Tibor, Fehér Boglárka, Prohászka Bianka, Rigó Boglárka, Zsiday Lilla, Trieb Fanni, Lajos Roland, Lakatos János, Ülő sor: Kmetty Klaudia, Róka Viktória, Nagy Dzsenifer, Grauszman László, Kuskó Adél, Csorba Cintia, Sztojka Roxána Fehér Boglárka: Röpke négy év Megérkeztem ötödikbe, Nagy reménnyel a szívemben. Ide járt a két nővérem, Ez a suli jó lesz nékem. Az a-ba kerülhettem volna, De a sors másképp akarta. Nem bántam meg b-s létemet, Jól rendezte életemet. Versenyeztem, nem keveset, Hoztam egy-két oklevelet. Tanáraim jó emberek, Mellettük a kedvem remek. Az osztályunk rakoncátlan, Laci bácsi nem gondtalan. Ám azért mi is felnövünk, Talán egyszer rendbe jövünk.
Nagy Dzsenifer: Nyolc évvel ezelőtt, mikor beléptem ebbe az épületbe, tele voltam félelemmel, bizonytalansággal. Megismertem az iskola életét: a tanulást. Később jóba lettem a tanító nénikkel és osztálytársaimmal. Aztán a felső tagozat következett. Ahány tantárgy, annyi új tanár. Csupa érdekes dolog: történelem, fizika, kémia, földrajz, biológia. Aztán jöttek a szürke hétköznapok, amikor már nem éreztem olyan érdekesnek a tantárgyakat, mert csak tanulni, tanulni, tanulni kellett. A vicces órák, kirándulások mind kedves emlékek maradnak. Egy éve még mi köszöntünk el az akkori nyolcadikosoktól. Megismertük tanáraink szokásait, iskolánk rendjét. Eljött a mi időnk! Ballagó nyolcadikosként az együtt eltöltött évek kavarognak bennünk! Többé már nem követünk el együtt diákcsínyeket, nem mesélünk egymásnak mulatságos, tanulságos történeteket. Furcsa belegondolni, hogy szeptemberben már nem itt kezdjük az évet. Egy emlék lesz az elmúlt 8 év, mely lassan elhalványul, megkopik. Búcsúzunk Tanárainktól! Ők nem csak tanítottak, hanem neveltek is minket. Köszönjük azt a sok türelmet és fáradozást, amit értünk tettek!
Bejczi Bálint: Búcsúzó Az életed új fordulatot vesz, Egy régi ajtó zárul be előtted. De ne félj, hiszen ez nem a vég, Hanem egy kezdet, egy új, ismeretlen kép. Soha ne felejtsd el, kik téged szeretnek, Soha ne fordítsd hátat az embereknek! Szeresd a szépet, keresd a jót, Ha szükséged van rám, én mindig itt vagyok. Tudni akarod, hogy mit gondolok? Rendben, neked elmondom. Új diákok, tanárok és új iskola, Sok minden változik, de te maradj önmagad. Ha megfogadod a tanácsom, Semmi baj nem érhet a világon. De légy erős, kitartó és bátor, Amilyenre szeretnéd, úgy formáld a világod.
10
Csudajó
VELÜNK TÖRTÉNT—RÓLUNK SZÓL FELSŐ TAGOZAT 04. 01. Iskolanap, 9 órától megemlékezés a Lipovniczky emléktáblánál Tanítás nélküli munkanap
04.08. Váci Csata, ünnepség, koszorúzás Résztvevők: 10 fő DÖK. Kísérő: Vanderlik Tamás és Berkes Ferenc 04.08. Boronkay Anyanyelvi Verseny (döntő) I. helyezett: Fehér Boglárka (Az első tízben hat juhászos tanuló van) 04.10. Földváry-napok rajzverseny II. helyezés: Urbán Réka 7.b II. helyezés Kékesi Boglárka 6.b 04.10. Húsvét utáni fehér vasárnapi népszokások, komatál küldés 04.11.Teleki Pál földrajz-földtan verseny megyei forduló, Budaörs I. helyezés: Fehér Boglárka 8. b IV. helyezés:Bényei Tamás 7. a LOGO verseny, Kalmár László matematika verseny, Földváry nap 04.13-14-15.Fényképezés 04.14. Országos Mezei Futás Diákolimpia Gödöllő Eredmények: Lányok: II. korcsoport (221 induló) McBrayer Anna 5. b 33. hely III. korcsoport (229 induló) Molnár Kata 5. b 30. hely Somoghy Anna 5. b 65.hely Horányi Dóra 6. b 170.hely Lucsán Boglárka 6.a 184.hely Hevesi Hanna 6.a 201.hely Fiúk: III. korcsoport (236 induló) Molnár Péter 7.a 35. hely 04.15. Alapműveleti Matematika Verseny megyei forduló I. helyezett: Alexy Milán 8. o. VI. helyezett: Dolnay Ádám 8. o. 04.16. Holokauszt emléknapja 04.16. Országos Matematika Verseny
VI. helyezett: Alexy Milán 8. o. 04.17. Kaán Károly megyei természetismeret verseny I. helyezés: Szekeres Hanna 5. b VI. helyezés: Szilágyi Sarolta 6. b 04.21.Tankerületi egyeztetés a beiratkozásról 04.22. Fogadóórák 04.24. Föld Napja V. helyezés: 6. b osztály csapata 04.24-25 Országos Országúti Kerékpár Diákolimpia Dunakiliti Eredmények: Dolnay Ádám 8.a (IV. kcs.) Időfutam: 4. hely Mezőnyverseny: 6. hely Összetett: 5. hely Dolnay Gergely 6.a (III. kcs.) Időfutam: 7. hely Mezőnyverseny: 7. hely Összetett: 8. hely Dolnay Máté 6.a (III. kcs.) Időfutam: 10. hely Mezőnyverseny: 5. hely Összetett: 6. hely 04.25. Madách Imre Művelődési Központ Ballada illusztráció II. helyezés: Kovács Fanni 6. b III. helyezés: László Soma 5. b II. helyezés: Urbán Réka 7. b III. helyezés: Magas Regina 04.25. MIMK Balladamondó verseny 1318 éves korig a Dunakanyar térségből. I. helyezett: Manninger Miksa 7.a Különdíj: Regyep Zsófia 7.a Énekelt ballada: Vanderlik Boróka 7.a 04.29-30. Körzeti Atlétikai Diákolimpia a Reménység-pályán II. korcsoport Lány: IV. hely (10 csapat) McBrayer Anna 5. b, Fiúk: V. hely (11 csapat) III. korcsoport: Lány 8. hely Fiúk: 9. hely IV. korcsoport: Lány: 4. hely Fiúk: 10. hely 05. 05. A Sport Legyen a Tied! Rendezvény a Vác Városi Sportcsarnokban.
05.07. Üzemorvosi vizsgálat 05.08. Radnóti-napok (rajzverseny) Különdíj: Kmetty Klaudia 8. b „Egészségtábor” rajzpályázaton tá borozást nyert: Füzesi Renáta 7. b Magas Regina 7. b Szilágyi Sarolta 6. b Tartalék: Dobkowszki Letícia 6. b Madár Áron 7.a Szavalóversenyen vett részt: Farkas Luca 8.a Kok Bianka 8.a 05.10. Madarak és fák Napja 05.12-13. Szülői értekezlet a felső tagozatban 05.14. Az Idősek otthonába látogatott a 7.a osztály 05.15. Angol Megyei Komplex Verseny 7. évf. Manninger Miksa 5. helyezett Arany-Tóth Botond 10. helyezett 8. évf. Zöld Béla 5. helyezett Fazekas Péter 11. helyezett 05.16. Családi nap az SZMK szervezésében 05.15-16-17. Teleki Pál Országos FöldrajzFöldtan Verseny országos döntő, Eger I. helyezést ért el: Fehér Boglárka 8. b 05.20. Kihívás Napja A Dzsungel könyve előadásra több osztályunk látogatott el a Madách Imre Művelődési Központba. Az előadásban iskolánk tanulói is szerepet kaptak. 05.18-22. Papírgyűjtés 05.21. Alapítványi ülés 05.27. Országos kompetenciamérés Pünkösdi vásár 05.28. Iskolai pedagógusnap az SZMK szervezésében 05.29.Tanulmányi kirándulások 05. 31. Gyermeknap 06.01. KLIK pedagógusnap 06.08-10. a 8. évfolyam év végi vizsgája 06.11. Idegen nyelvi kompetenciamérés a 6. és 8. évfolyamban 06.10-12. Ballagási próbák 06.13. Ballagás 9 órakor
111. szám 2015. június
11
VELÜNK TÖRTÉNT—RÓLUNK SZÓL ALSÓ TAGOZAT
Naszály – Vác 12 km-es útvonalat.
Színházlátogatás
Kísérők: Zolnay Judit és Döbrössy Gellért
2015. március 28-án a 2.b osztály a Pesti 2015. május első hetében minden osztály Színházban megnézte a Dzsungel könyve anyák napi ünnepséget tartott. című előadást. 2015. május 9. Radnóti nap Kísérők: Csorbáné Tóth Veronika és Far2015. május 10. Első áldozás a Székesegykasné Nagy Ildikó házban 2015. május 9. Színházlátogatás
2015. május 27. Pünkösdi népszokások, pünkösdi vásár Pünkösdi népszokásokat mutatott be a 3.b osztály, melyet pünkösdi vásár követett az iskola udvarán. Szervezte és betanította: Kondorosiné Marton Judit és Horváthné Tóth Beáta 2015. május 28. Pedagógusnap az SzMK szervezésében
A 4.b osztály a Mary Poppins c. előadást 2015. május 29. Tanulmányi kirándulások nézte meg a Madách Színházban. 2015. június 1. Kirándulás a Parlamentbe, Kísérők: Romhányi Csilla és Rottekné Miniverzum megtekintése 3.b. German Katalin 2015. május 12. ORFK nap A 3.a és a 3.b osztályok részt vettek a rendőrségi napon, Dunakeszin. 2015. március 26. Népzenei előadás
Tanítók: Kondorosiné Marton Judit, A 2.a osztály 2. alkalommal vett részt nép- Döbrössy Gellért, Pálinkás Gabriella, Hargizenei előadáson. tai Erika Kísérő: Hogál Gabriella
2015. május 13. Leendő első osztályosok szülői értekezlete
2015. április 10. Húsvét utáni népszokások 2015. május 16. Családi nap a Juhászért
Fehérvasárnapi játékok, szokások, dalok Az SzMK szervezésében nagy sikerű szabemutatása, és komatál küldés az iskola badidős programok az iskolában udvarán. 2015. május 18-21. Papírgyűjtés Szervező: Kondorosiné Marton Judit 2015. április 10. Földváry Napok Környezetismeret verseny III. helyezés Népdaléneklési versenyben kiemelt arany fokozatot kapott Zsiday Boglárka, Zsiday Dorottya, Székely Zsófia, Székely Dóra csoportban, és Przymuszala András egyéniben. „Védett madarak” rajzpályázaton Csetneki Anna (2.c) II. helyezést ért el. 2015. április 13. Kirándulás a Csodák Palo- 2015. május 19. Színházlátogatás tájába A 3.a és a 4.a osztályok Budapesten a VígFaragó Eszter 2.c osztályos tanuló a színházban A padlás c. darabot nézték „Mítosz-rombolás” című rajzpályázatra meg. küldött rajzával nyerte ezt a kirándulást Tanítók: Pálinkás Gabriella, Száraz Józsefosztályának. né, Zolnai Judit, Döbrössy Gellért Kísérők: Schmidtné Hesz Krisztina és NagyMIMK Dzsungel könyve színházi előadás né Kovács Szilvia 1.b, 1.a osztály részvételével 2015. április 16-17. Leendő első osztályo2015. május 20. „A kihívás napja” Tanévkezdettől 2015. május végéig az 1.a sok beírása Az 1.a osztály a Duna-parti Zenepavilonnál és az 1.c osztályok úszásoktatáson vettek 2015. április 25. Túrabakancs szakkör részt a DELFIN uszodában népi gyermekjátékokat mutatott be. 16 gyermek és 7 szülő tette meg a Kosd – Kísért: dr. Imecs Lászlóné, Klimász Gyuláné
12
Csudajó Tavaszi papírgyűjtés Mint eddig minden évben, idén is sikeres volt a papírgyűjtés az iskolában. Május 18-21. között várta két óriási konténer a szorgalmas alsós és felsős papírgyűjtőket és főleg szüleiket! Az első naptól az utolsóig szorgosan hordta minden osztály a papírkötegeket, papírral teli autók gördültek keresztül az udvaron minden délután. Az alsósok konténere a harmadik napon megtelt, az utolsó napon már mindenki a másik konténert töltötte. Ebben a szakadó eső sem gátolt senkit, különösen iskolánk férfi tanárait, az igazgatóhelyettesek, testnevelőnk dolgozott szorgosan a cseppet sem kellemes, nedves körülmények között. Szerencsére bőven akadt a diákok közül is segítség, és meleg tea is akadt védőitalként. Nagyon köszönjük a szülők és gyerekek munkáját! Száraz Józsefné DÖK
Akik az alsó tagozaton osztályonként a legtöbbet gyűjtötték: 1.a 1.b 1.c 2.a 2.b 2.c 3.a 3.b 4.a 4.b Sikereink a Földváryban!
Kádár Zsófi 422 kg Kondér Benedek 103 kg Szakály Anna 605 kg Szamosvölgyi Zita 375 kg Schwarcz Norman 272 kg Faragó Eszter 382 kg Lakati Zsófi 1143 kg Bertók Gergő 375 kg Bakcsi Bendegúz 409 kg Szedlacsek Anna és Ottó Kata
90-90 kg
Váci diák a Közép-Európai Informatikai Diákolimpián
Március 9-én reggel nagyon izgultunk az énekverseny miatt, amit a Földváry Károly Általános Iskolában rendeztek, több más versennyel együtt. Kati néni napok óta gyakorolta velünk a dalcsokrunkat. Az osztály két ikerpárja énekelt csoportosan: Székely Dóra és Zsófia, Zsiday Boglárka és Dorottya. Egyéni indulónk is volt, Przymuszala András. Miután mindenki elénekelte a dalát, ebédeltünk, eztán jött az eredményhirdetés! Mindannyian nagyon izgultunk!! Amikor kimondták a neveinket, úgy éreztük, ég és föld között táncolunk! Kiemelt arany fokozatot értünk el! Nem hittünk a fülünknek! Boldogan mentünk az oklevélért és az ajándékokért. Osztálytársunk, Andris is kiemelt aranyat kapott! Amikor visszaértünk a suliba, mindenki együtt örült velünk. Köszönjük Kati néninek, hogy felkészített rá minket! Székely Zsófia 4.a
1989-ben rendezték meg az első Nemzetközi Informatikai Diákolimpiát (IOI), az UNESCO támogatásával. Az első versenyen Szófiában 13 ország, egy évvel később Minszkben már 25, 1992-ben Bonnban pedig 46 ország vett részt 4-4 tagú csapatokkal. A gyorsan népszerűvé váló verseny láttán 1993-ban felvetődött, hogy meg kellene rendezni a közép-európai országok hasonló versenyét. Az első, 1994 májusában, Kolozsvárott, megtartott versenyen végül is a cseh, horvát, lengyel, magyar és román csapat mellett, külön meghívottként, részt vett egy-egy szerb, moldovai és török csapat is. A KözépEurópai Informatikai Diákolimpiát (CEOI) Ausztria, Csehország, Horvátország, Lengyelország, Magyarország, Románia, Szlovákia és Szlovénia kezdeményezte. Az elmúlt évben az alapítók köréhez csatlakozott Németország is. Az idén június 29. és július 4. között, a csehországi Brünnben megrendezésre kerülő versenyen, a Magyarországot képviselő 4 fős csapat tagja Alexy Marcell, a Váci Juhász Gyula Általános Iskola volt diákja. Egyedülálló, hogy Marci a 9. évfolyamból került a válogatottba, jelenleg ugyanis a budapesti Fazekas Mihály Gimnázium 9. osztályos tanulója. Gratulálunk, és sok sikert kívánunk. -szerkesztőség- (Forrás: NJSzT)
111. szám 2015. június
13 A VÁCI IFJÚSÁGI FÚVÓSZENEKAR tagja vagyok Mintegy három éve vagyok tagja a Váci Ifjúsági Fúvószenekarnak. 60 - 70 taggal szoktunk fellépni, szerepelni. Az első szólamban klarinéton játszom, öt társammal együtt. A zenekar vezetője Kápolnai Jenő, aki egyben karmester és trombitán is játszik. Ő irányítja és készíti fel a zenekart a szereplésekre. Minden héten próbálunk, új számokat tanulunk, készülünk a fellépésekre. Rendszeresen szerepelünk a Váci Világi Vigalomban, többször léptünk fel a környékbeli települések falunapjain. Nemrégen a művelődési házban adtunk koncertet, ahol osztálytársaim is ott voltak nézőként. Nagy sikerünk volt! Műsorainkat mintegy 70-80 szám közül választjuk ki, a helynek és az eseménynek megfelelően. Egyre többet hívnak bennünket szerepelni külföldre is. A jövő hónapban Erdélybe megyünk, nyáron pedig Görögországba. Nagyon örülök, hogy tagja lehetek a Váci Ifjúsági Fúvószenekarnak, mert nagyon jó a társaság, örömmel zenélünk együtt!
Váci csata
Gyetvai Rebeka 7. a
A 27. tavaszi emlékhadjárat részeként, idén is megrendezésre került április 8-án a váci csata emlékére rendezett felvonulás. Fördős Attila polgármester úr mondott beszédet a március 15-e téren. A váci fúvós zenekar, és a hagyományőrző lovasok vezetésével elindultunk a Hétkápolna mögött lévő Ligetbe, ahol a váci csata jeleneteit adták elő a katonák és a lovasok. A Ligeten keresztül átsétáltunk a Honvéd Emlékműhöz, ahol a váci iskolák koszorúzását nézhettük végig. Ezzel véget ért a rendezvény, nagyon érdekesnek találtuk. Dobó Katica 5.a
Életem lépcsői Életem lépcsőjét magam előtt lépem, Amit tettem, s érzek, arról van sok képem. Az, hogy most itt állok, sokat tettem érte, Ami eddig történt, az is már megérte. Ünnepelni jöttem, nem egyedül vagyok, Rátok nézek, látom, hogy szemetek ragyog. Itt van a sok emlék, a rosszak és a jók, Szabadabb az élet, de maradtak béklyók. Köszönök mindent, hogy veletek lehettem Minden jót, mit tettem, veletek tehettem Közöttünk volt, aki összetartott minket Hogyha rágondolok, megköszönök mindent. Az a lelkes férfi, ki mindenkor velünk volt Hogy mikor mit tegyünk, csakis minékünk szólt, Most, hogy itt a búcsú szomorú órája, Nagybetűs életünk víg előszobája. S ha ez a szép élet később mégis megró, Legyen ez számunkra örökös mementó. Visszahozni múltat, ez az örök álom, Ami rossz volt, s mi jó, én sohase bánom. Bejczi Bálint 8. b
Túléltem a 27. Tavaszi Emlékhadjáratot! Ez a hadjárat Közép-Európa legnagyobb katonai hagyományőrző rendezvénysorozata. Az 1849-es tavaszi hadjárat emlékére jött létre. Én a lovasoktatómmal a Váci Huszár és Nemzetőr Bandérium képviseletében április elsején indultam. Lószállítóval Boldogra érkeztünk. Teljesen átéltük a korabeli viszonyokat: sátorban alvás, vihar, jégeső, hideg éjszaka…. Másnap csata! Boldogtól Isaszeg lovon nem éppen egy leányálom, hát még Hatvantól! Ez a nap nagyon hosszú volt. Két éjszaka után indultunk tovább erről a szálláshelyről. Irány Tápióbicske! Már hetvenen voltunk. Megérkeztünk a csatatérre, még kb. negyven lovas és száz gyalogos katona! Csodálatos! A csata végén már alig láttunk, mindenhol lőporfüst. Életem egyik legizgalmasabb, legszebb napja volt! Majd egy újabb fárasztó nap következett Tápióbicskétől Isaszegig. 6-án, húsvéthétfőn mi is kaptunk az itatóvízből! 7-én Isaszegtől Vácig, kb. 50 km lóval, ünnepségekkel együtt. Sok barátot, rengeteg élményt szereztem, sohasem fogom elfelejteni ezt az egy hetet! Biztos, hogy jövőre is megyek! Terényi Sára 7.a
14
Csudajó A Rádi úti Idősek Otthonában jártunk
Idősek Majálisa
Halkan, puhán Szirom pereg Simogatja Öreg kezed. (Iványi Mária verséből) Május 14-én Zsila Ildikó tanárnőnk szervezésében rendhagyó órákra idős nénikhez látogattunk. Mindannyian nagyon izgatottak voltunk, hiszen nem voltunk még ilyen helyzetben. A vezetőnő elmagyarázta, hogy hogyan működik az otthon, és hogy szintenként különböző állapotú öregekkel fogunk találkozni. Ketten-hárman mentünk be egy-egy szobába és egy órán keresztül beszélgettünk, játszottunk, fényképeket nézegettünk. Gondolatok a látogatás után: Pénteki Mária szobájába mentünk be. Ő egy séf volt, és rengeteget beszélt az ínycsiklandozó ételekről. Arról is, hogy hogyan élte át a háborút. A lányáról és a családjáról is mesélt, nagyon szomorú volt amiatt, hogy ritkán találkozhatnak. Hamar belerázódtunk a beszélgetésbe. Élveztük a napot. (Regyep Zsófia, Gyetvai Rebeka) Akikkel beszélgettünk már sok éve itt laknak, elmesélték gondjaikat, sérelmeiket, de vicces dolgokat is. (Skulka Botond) Egy nagyon okos nénihez kerültünk, aki a földrajzban és a történelemben is remekelt. A környezet lehangoló volt számomra, de a látogatást nagyon élveztem, mindenképpen megyünk megint! (Manninger Miksa) A néni, akinél jártam, nagyon kedves volt, sokat mesélt az unokáiról, és arról, hogy milyen szépen táncolnak. (Nagy Boglárka) Sárival végigjártuk a szobákat és tavaszi dalokat énekeltünk. Több helyen a nénik is előadtak nekünk egy-egy dalt. Megható volt. (Vanderlik Boróka) Elhatároztuk, hogy a jövő tanévben többször is visszalátogatunk az idős nénikhez, mert nemcsak nekik volt élményteli ez a nap, hanem mi is rengeteg bölcsességet, szeretet kaptunk tőlük. a 7. a osztály
Csodák Palotája „Mítoszrombolás” címmel, a természet védelmére hirdetett rajzpályázatot az Interpress Center és a Garay Művészeti Stúdió, melyen osztályunk tagja, Illyés Emese is részt vett. Emese a versenyen szépen szerepelt, rajzával meggyőzte a zsűrit. A nyeremény egy ingyenes utazás volt a Csodák Palotájába a győztesnek és osztályának. Itt található Magyarország első interaktív tudományos kiállítása, amely játékos eszközökkel mutatja meg, hogy a természettudomány mindennapunk része. Itt a tudományos jelenségek szórakoztatóvá, a fizika érthetővé válik. A kiállítótérben több mint százféle eszközzel próbálhatja ki az ember a képességeit. Mikor megérkeztünk az osztály szétszéledt, mindenkit más érdekelt. Sokan álltak sorba az úgynevezett „Fakír ágy” előtt, amin gombnyomásra több ezer szög emelkedik fel. Népszerű játék például a Piruett is, ami lényegében egy forgó lemezen lévő kapaszkodó, valamint az Opti Music is, aminél akkor szólalnak meg a hangok, amikor az ott lévő fénysugarakra lépsz. Nekem a kedvencem a Hűtlen árnyék volt, aminél egy foszforeszkáló fóliával bevont egyszerű fehér falfelület elé kellett állni. Az a rész a falon, amelyet érte a vaku, világított, azon a részen pedig ahol álltunk az árnyékunk nyoma megmaradt. Aki akart, részt vehetett az Öveges teremben tartott Fizika-show-n, ahol sok érdekes dolgot tudhattunk meg az elektromosságról. Egy jó élménnyel, és rengeteg hasznos információval tértünk haza. Mikes Lilla 8.a
,,Még a dobokat is táncra veretik”- egy nap a ballada jegyében Díjeső április 25-én Egyik nap az osztályfőnökünk felhívta a figyelmünket, hogy a Madách Imre Művelődési Központ balladamondó versenyt hirdet Dunakeszitől Zebegényig a 13-18 éveseknek. Hárman indultunk az osztályból: Regyep Zsófia, Vanderlik Boróka és Manninger Miksa. Miksa Arany Jánostól A walesi bárdokat, én szintén Aranytól az Árva fiú c. balladát mondtam, Boróka pedig a Kárpátiék lányát énekelte Koncz Zsuzsától. A verseny előtti próbák Ildi nénivel nagyon izgalmasak voltak. Mindenre kellett figyelni, hogy ne rontsuk el a szöveget, a hangsúlyozásra, a szemkontaktusra és még rengeteg apró, de elhanyagolhatatlan dologra. Boróka Kriszti nénivel készült a megmérettetésre. Aztán eljött a várva várt szombat! Ami a legfélelmetesebb volt, hogy mi voltunk a legkisebbek. Tízet ütött az óra, elkezdődött a versengés. A zsűri tagjai neves színészek és tanárok voltak, kedvesen nyugtatgattak minket. Sajnos a legifjabbak kezdtek, vagyis mi. Miksa elsőként, én másodikként, Bori harmadikként, majd a nyolcadikosok és a középiskolások léptek a színpadra. Színvonalas előadásokat hallhattunk. Miksa is, én is a legjobb formánkat nyújtottuk, és Boróka Tamás bácsi gitárkíséretével szintén nagy tapsot kapott. A sok gyakorlás díjakat termett, igen sikeresek voltunk! Boróka oklevelet kapott, Miksa az első díjat, én pedig a különdíjat hozhattam el. Szuper volt a verseny, örülök, hogy ott lehettem! Regyep Zsófia 7.a
Mások és mégis egyformák A Fogyatékossággal Élők Esélyegyenlőségi Napja - 2015. június 05. A Madách Imre Művelődési Központban gyerekek ismerkedhetnek meg azzal, hogy milyen lehet fogyatékossággal élni a mindennapokban. Lesz kerekesszékes akadálypálya, jelbeszéd, bekötött szemmel anyagok felismerése stb. A hetedikeseknél májusban Roszik Csaba – az egyesület alelnöke – kerekesszékes és Bunna Katalin a Diadalív lakóotthon vezetője rendhagyó osztályfőnöki órát tartott. Bármit kérdezhettünk, és őszinte válaszokat kaptunk. Nagyon meglepődtünk, amikor megszólalt a csengő, mert folytattuk volna még. Köszönjük Csabáéknak, hogy belepillanthattunk az életük szépségeibe, nehézségeibe! Június 05-én a Művelődési Központban ismét találkozunk! A 7. a és a 7. b osztály
111. szám 2015. június
15
SPORT Dr. Vanyek Béla gerelyhajító emlékverseny
A MARATON MAGYAR BAJNOK – Redl András
A Váci Reménység Sport Egyesület idén április 25-én rendezte meg a Dr. Vanyek Béla országos atlétikai versenyt. A verseny célja, hogy megemlékezzenek Dr. Vanyek Béláról, az egyesület alapítójáról. Természetesen egyúttal versenyzési és minősítési lehetőség a felnőtt, junior, ifjúsági, serdülő, gyermek korosztályú és
parasportolók részére. A versenyre az ország minden részéről érkeztek sportegyesületek. A gyönyörű napsütéses napon szép eredmények, és igen sok egyéni csúcs született a különféle sportágakban, gerelyhajítás, magasugrás, távolugrás, súlylökés, diszkoszvetés, síkfutás. Iskolánk 3.b. osztályos tanulója, Bartos Bence a gerelyhajítók között a harmadik helyezést érte el, 22,38 méteres egyéni csúccsal. Idén márciusban a Téli Gerelyhajító Országos versenyen szintén harmadik helyezést ért el, akkor 18,38 méterrel. Így a jelenlegi egyéni csúcsnak köszönthetően a gerelyhajító országos örökranglistán a 10. helyen áll, a 10 évesek korosztályában. Gratulálunk a szép eredményhez! Fábián Fédra szülő
A Damjanich-kupa érmesei
XIV. Árpád kupa 2015. április 25-26., Hajdúszoboszló Varsányi Viktória Rebeka 7.a osztály: 200 m hát I. hely – aranyérem 200 m gyors VI. hely – oklevél 200 m mell I. hely – aranyérem 200 m pillangó X. hely Fellinger Zsombor 8.a osztály: 200 m Fiú gyors X. hely 200 m mell III. hely – bronzérem 200 m pillangó VII. hely Kertész Kevin 5.a osztály: 200 m gyors V. hely – oklevél 200 m hát V. hely holtversenyben – oklevél 200 m mell IX. hely 200 m pillangó VII. hely 4x100 fiú vegyes váltó VII. hely 11 csapat közül
Nagy elődök nyomdokain haladva
Van olyan ember Vácon, aki ne ismerné Hesz Mihály, Gyulai Zsolt, Dónusz Éva, Kammerer Zoltán vagy Pauman Dániel nevét? Ők a kajak sport olyan ikonjai, akiknek legnagyobb közös nevezője az, hogy a Dunakanyarból indultak el, és az újkori olimpiák dobogójáig meg sem álltak. Egy sportot ilyen elődök nyomán űzni felmagasztaló, de nagyon nagy kihívás is. Körülbelül olyan érzés, mint amikor feltekintesz egy magas hegyre, melynek csúcsát a felhők takarják, célod, hogy a csúcsra feljuss, ami minden erődet és tudásodat igénybe fogja venni, azonban a csúcshoz vezető utadat előre csak a Jóisten láthatja. Amikor 2011 februárjában elkezdtem Vácon a kajak sportot, nem az előző gondolatok jártak a fejemben. Négy uszodában töltött év után, mint a szabadjára engedett madár, örültem annak, hogy az új sportban a természet adta szabadságot élvezhetem. Ebben a sportágban megkaptam a focit, a futást, a hegymászást, a biciklizést, az úszást, a tornatermi edzést, a kondizást és a lényeget, szabad vízen megküzdve a természet erejével, kajakon győzhetem le a távolságot. Már a kezdet kezdetén is eltért ez a sport tevékenység más sportoktól abban, hogy kisgyermekként is a hét hat napján a szabadidőmet az edzések töltötték ki. Minél több edzésen vettem részt, annál jobban ragaszkodtam a már elért eredményekhez. A szorgalmas munkának aztán meglett a gyümölcse, a 2013. évben diákolimpiát, maraton magyar bajnokságot, vidék bajnokságot és rövid pályás magyar bajnokságot nyertem. Három éve vagyok tagja a magyar kajak-kenu kölyök válogatottnak, ami nagy megtiszteltetés, mert az olimpiai központ edzőtáboraiban a jelenlegi olimpikonokkal együtt készülhetek fel a legjelentősebb versenyekre. Ez azt jelenti, hogy személyesen is ismerhetem azokat, akiket a sportszerető közönség esetleg csak a tévé képernyőjén keresztül láthat. 2014 szeptemberében egyesületet váltottam, Vácról a fővárosba kerültem a Központi Sport- és Ifjúsági Egyesülethez (KSI) igazoltam. Itt több edző is foglalkozik a képzésemmel, köztük Agócs Mihály mesteredző, akinek a keze közül több olimpiai bajnoksportoló került ki korábban. Ez a váltás teljesen megváltoztatta az eddigi életemet. A hét minden napján – a vasárnap kivételével - Budapestre utazom, hogy az általam kitűzött célokat kemény küzdelem és munka árán elérjem. Ez nagyon sok lemondással jár, az utazások és a késői, sokszor este nyolcórai hazaérkezés miatt barátkozásra, lazulásra nem marad időm a
Varsányi Viktória (középen)
Fellinger Zsombor (jobbra)
sport és a tanulás mellett. Az erőmet megfeszítve kell végeznem az iskolai tanulmányaimat, mert itt is az a célom, hogy a legjobbat hozzam ki magamból. Szerencse, hogy tanáraim részéről minden segítséget és ösztönzést megkapok mindehhez. A tanulás terén az is fontos számomra, hogy szüleim elvárásainak is eleget tegyek, mivel felmenőim egészen a dédszülőkig mindannyian diplomások voltak. Kockázat nélkül nincs győzelem. Az elmúlt évben az új kihívásoknak sikerült eleget tennem. A téli felkészülési időszakot követő versenyszezont megnyitó Hídépítő Kupát 2015. április végén megnyertem, és május 23-án a Győrben megrendezett Maraton Magyar Bajnokságon korosztályomban első helyezést értem el. Az év jól indult, viszont a legnehezebb versenyek (diákolimpia, Budapest-bajnokság, országos bajnokság) még előttem vannak, ezért Titeket, akik a beszámolómat olvassátok, arra kérlek, hogy szurkoljatok nekem, mert szükségem lesz rá! Redl András 7.a
16
Csudajó
A Nógrád Tész kft. Gyümölcs, vitamin egészség című rajzpályázatán 2. helyezett lett a csapatunk. Tagjai: Nagy Borbála, Koczur Lídia Kamilla, Gyalus Kinga, Csomó Panna, Ozvald Botond Balázs, Sipos Panni. Tanárunk: Pálinkás Gabriella. Oklevelet kaptunk és nagyon sok sportszert nyertünk. Labdákat, tollasütő szettet, pingpong készletet. Az osztály nagyon örült neki!
„Gyümölcs—Vitamin — Egészség” Osztályunk lelkesen vett részt a NógrádTÉSZ kft. „Gyümölcs-Vitamin-Egész-ség” címmel kiírt tavaszi rajzpályázatán. Egy egészséges életmódhoz kapcsolódó egyiptomi közmondás adta a 3D-s alkotásunkhoz az ötletet, miszerint: „Az egészség a korona az ember fején, de csak a beteg láthatja meg azt.” A közös alkotásunkkal 4. helyezést értünk el. Schmidtné Hesz Krisztina tanítónő, 2.c osztály
Sipos Panni 3. a
Az alsós csapat tagjai: Csankó Anna 4.b osztály Csomó Panna 3.a osztály Gyalus Kinga 3.a osztály Jabbar Rokaia 3.b osztály Szedlacsek Anna 4.b osztály Székely Zsófia 4.a osztály
Aszfaltrajzversenyt rendeztek Vácott biztonságos közlekedés témakörben A Váci Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya aszfaltrajzversenyt hirdetett a váci óvodások és általános iskolások részére. A Duna-parti Zenepavilonnál június 3-án 9 órai kezdettel megrendezésre került versenyen összesen 17 csapat indult és adott számot aszfaltrajz formájában arról, hogy mit tud a biztonságos közlekedésről. Az alkotásokat nem csak rendőri szemmel értékelték. A zsűriben jelen volt Garay Nagy Norbert festőművész is, aki művészi szemmel mustrálta, értékelte az alkotásokat. Iskolánkat két csapat is képviselte: Az alsó tagozatos csapat csupán egy pont különbséggel került a dobogó II. fokára, míg a felsősök csapata a III. helyet szerezte meg. Gratulálunk a szép eredményhez! -szerkesztőség-
A felsős csapat tagjai: Arany-Tóth Botond 7.a osztály Füzesi Renáta 7.b osztály Madár Áron 7.a osztály Magas Regina 7.b osztály Terényi Sára 7.a osztály Tokody Kristóf 7.a osztály
Kitüntetett pedagógusok iskolánkban Pedagógus nap alkalmából, a KLIK megyei elnöke elismerő oklevéllel jutalmazta a jövő nemzedékéért végzett áldozatos nevelő-oktató munkájáért iskolánk alábbi tanárait, tanítóit: Berkes Ferenc igazgatóhelyettes, tanár Hogál Gabriella tanítónő Klimász Gyuláné tanítónő Kondorosiné Marton Judit tanítónő
ORFK-nap Dunakeszin A 3. a és b osztály Dunakeszire ment ORFK-napra. Ahogy leszálltunk a buszról nagy füves részt láttunk, szalaggal körbekerítve. Oda lepakoltunk, ettünk, ittunk, és már kezdődött is. Az első részben rendőrkutyás bemutató volt. "Hogy ezek milyen okosak!" gondoltam magamban. Különféle kutyák, különféle feladatokat végeztek el, de mindegyik engedelmes volt. Robbanószert kerestek és kábítószert. Támadtak, szagoltak. Azután a lovak jöttek. Alakzatokat formáltak, gyönyörű szép volt. Rövid szünetután: BRRRRRRRRRRRRRrrrrrrrrrr!!! Odanézz! Egy rendőrségi helikopter! Amint leszállt, meg lehetett nézni. Sőt, mindent meg lehetett nézni! Tűzoltóautót, rendőrautót, rabszállítót, tankot és fegyvereket is. Sajnos lassan ennek is vége lett. Visszamentünk az iskolába. Micsoda élményvolt!!! Otthon mindent elmeséltem, és lefekvéskor arra gondoltam, hogy milyen jó volt ez a nap. Pap Eszter 3. b osztály
Kurucz Attila tanár Száraz Józsefné tanítónő Vác Város Önkormányzata a tehetséggondozás területén végzett kiemelkedő munkájukért elismerésben részesítette: Hegyesné Havasi Zsuzsanna tanárnőt Winternitz Arnold tanár urat. „Pedagógiai Szolgálati Emlékérem” miniszteri kitüntetésben részesült: Palásthy Csilla tanárnő. Valamennyi kitüntetett kollégának szívből gratulálunk! -szerkesztőség-
CSUDAJÓ - a Váci Juhász Gyula Általános Iskola híradója Főszerkesztő: Kurucz Attila Olvasószerkesztő: Kocsi Károlyné Művészeti vezető: Prekup Valérné Alsó tagozatos rovat: dr. Imecs Lászlóné, Hogál Gabriella Szerkesztik: Berkes Ferenc, Vanderlik Tamás, Zsila Ildikó és a diák újságírók Felelős kiadó: Szalárdy József Attila igazgató Nyomás: Kucsák Könyvkötészet és Nyomda 2015. Felelős vezető: Kucsák Gábor