SZOCIÁLIS és KÖZNEVELÉSI OSZTÁLY
NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA
4401 NYíREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83. TELEFON: +36 42 524-585; FAX: +36 42 524.586 E-MAfL:
[email protected]
Ügyiratszám: 42027-2/2013.05 Ügyintéző: dr. Krizsai Anita
Előterjesztés
- a Szociális, Egészségügyi és Ifjúsági Bizottsághoz A Kék Nefelejcs Alapítvány fenntartásában működő
"Reménység" Szenvedélybetegek Átmeneti Otthonának
2011-2012 évi szakmai beszámolójának elfogadására
Tisztelt Bizottság!
A szenvedélybetegek átmeneti elhelyezését a " Reménység" Szenvedélybetegek Átmeneti Otthona 2002-től biztosítja. Fenntartóváltást követően az intézmény fenntartója a Kék Nefelejcs Alapítvány, amely szervezettel Önkormányzatunk ellátási szerződést kötött a feladatellátásra. A szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. tv. 121. § - a alapján az ellátási rögzítésre került a beszámolás módja; ennek alapján a szervezet évente köteles a szerződés alapján végzett tevékenységéről beszámolót készíteni. szerződésben
A Kék Nefelejcs Alapítvány elkészítette a 2011 -2012 évi szakmai tevékenységéről szóló összefoglalót, amely a mellékletben megtalálható. A beszámoló elfogadására átruházott hatáskörben a Tisztelt Bizottság jogosult. Kérem a Tisztelt Bizottságot, hogyamellékelt 2011-2012 évi szakmai beszámolót elfogadni szíveskedjen.
Nyíregyháza, 2013 . október 24 .
Tisztelettel:
/f\ ~I~
I,l' \:',
Dr.
'.
Oo...!-
\\CJ
Kr~zl sai Ani~a D
oszta yvezeto
.OVI •
WWW.NYIREGYHAlA.HU
~
( ,)
N Y
R E G Y H Á Z A
NyíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA
SZOCIÁLIS és KÖZNEVELÉSI OSZTÁLY 4401 NYíREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83. TELEFON: +36 42 524·S8Si FAX;t36 42524-586 E-MAIL:
[email protected]
Határozat-tervezet
NyíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS
KÖZGYŰLÉSE SZOCIÁLIS, EGÉSZSÉGÜGYI ÉS IFJÚSÁGI BIZOTTSÁGA
.../2013. ( ...... ) számú
határozata
a Kék Nefelejcs Alapítvány fenntartásában működő
"Reménység" Szenvedélybetegek Átmeneti Otthonának
2011-2012 évi szakmai beszámolójának elfogadásáról
A Bizottság 1.) A Kék Nefelejcs Alapítvány fenntartásában működő " Reménység" Szenvedélybetegek Átmeneti Otthonának 2011-2012 évi szakmai beszámolóját elfogadja .
Nyíregyháza, 2013 . október 24.
dr. Szilassy Géza a Bizottság elnöke
A határozatot kapják: 1. 2. 3. 4.
címzetes főjegyző Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal "Kék Nefelejcs Alapítvány" " Reménység" Szenvedélybetegek Átmeneti Otthona irattár
WWW.NYIREGYHAlA.HU
C~
N Y
R EGYHÁ ZA
AéR../Jvejefejcs jlCapítvány
:Nyíreo.yliáza, r.Bó6ita u. 43. te[:70!601-22-68
Bírósági bejegyzés száma: 8.Pk.60.237/2007/6.
Adószáma: 18818541-1-15
A Kék Nefelejcs Alapítvány
fenntartásában működő ,
"Reménység" Szenvedélybetegek Atmeneti
Otthonának
2012. évi szakmai beszámolója
2013.
2
7(é~ :Nejet:ejcs Alapítvány
NyíreBYfzáza, CBó6ita u.
Bírósági bejegyzés száma: 8.Pk.60.237 /2007 /6.
43. te[;70!601-22-68
Adószáma: 18818541-1-15
Az intézmény alapvető működési adatai: Az Intézmény megnevezése: "Reménység" Szenvedélybetegek Átmeneti Otthona
Székhelye: 4405 Nyíregyháza, Tünde Út 18. Telefonszáma: 0642461309 Az intézmény
képviselőjének
neve: Szabó Katalin Mónika
Intézmény jogi státusza: Az intézmény a Kék Nefelejcs Alapítvány által fenntartott, de önállóan gazdálkodó egység, önálló jogi személyiség Az intézmény típusa: Átmeneti elhelyezést nYÚjtó intézmény Férőhelyek
száma: 33
fő
Az intézmény ellátási területe: Nyíregyháza Megyei Jogú Város közigazgatási területe
A fenntartó megnevezése: Kék Nefelejcs Alapítvány
A fenntartó székhelye: 4405 Nyíregyháza, Bóbita utca 43.
A fenntartó postacíme: 4405 Nyíregyháza, Bóbita utca 43.
A fenntartó telefonszáma: 06 70 60 l 2268
képviselője:
A fenntartó
Nagy Attila
"Reménység" Szenvedélybetegek Átmeneti Otthona 2002 szeptemberében nyitotta meg
kapuit a Tiszalöki Református Egyházközség fenntartásában. Az intézmény határozatlan működési
idejű
engedéllyel rendelkezik, ellátási területe Nyíregyháza Megyei Jogú Város
közigazgatási területe.
Intézményünk átmeneti elhelyezést biztosító intézmény, az alkohol-, drog- és egyéb problémával
küzdő
személyek részére nyújt ideiglenes elhelyezést. Az elhelyezés
vonatkozó jogszabályok alapján 1 év, azonban ez az
időszak
függőségi
időtartama
- ha az ellátást igénybe
a
vevő
körülményei (lakhatási, egészségi, szociális) lényegesen nem változnak, családjukba nem
helyezhetők
vissza, - egy alkalommal, egy évvel az intézmény szakorvosának javaslatára
meghosszabbítható. Tehát az intézményünkben eltölthető maximális
időtartam
Az intézmény 33 fő szenvedélybeteg ember gondozását-ápolását végzi.
3
2 év.
7(é& :Nejefejcs Alapítvány
Nyíregyliáza, (jJó6ita u. 43. te[;70!601-22-68
Bírósági bejegyzés száma: 8.Pk.60.237 /2007 /6.
Adószáma: 18818541-1-15
"Reménység" Szenvedélybetegek Átmeneti Otthona teljes körű ellátást biztosít. Ennek keretében a következő szolgáltatásokat biztosítj uk az ellátottak számára:
tJ fizikai ellátás terén kiemeit figyelmet fordítunk a környezet, ruházat tisztántartására, valamint az élelmezés megszervezésére és lebonyolítására.
tJ az egészségügyi gondozás során rendszeres orvosi felügyelet biztosítja az ellátottak ellenőrzését,
egészségügyi állapotának folyamatos
szükség esetén a szakorvosi,
kórházi ápolás megszervezését.
tJ a pszichés gondozás során valamennyi dolgozó törekszik az egyéni bánásmód megvalósítására, és nagy hangsúlyt fektetünk a mentális irányítás pozitívumaira.
tJ a foglalkoztatás keretében fizikai, szellemi, kulturális és szórakoztató tevékenységek szolgálják az ellátottakat.
tJ az érdekvédelem során kiemelt figyelmet fordítunk arra, hogy az ellátott a teljes körű ellátáshoz és az egyéni szükségleteihez, speciális helyzete vagy állapota alapján jusson hozzá.
tJ a
szenvedélybetegség
visszailleszkedésének
folytán
elősegítése
a
társadalomból
kirekesztődött
betegek
speciális programok, terápiák alkalmazásával, a
társadalmi integráció megvalósítása. A feladatellátás szakmai tartaimát e szakmai beszámoló II. fejezetében részletesen mutatjuk be. 2009. december
31.-től
a Kék Nefelejcs Alapítvány vette át az intézmény fenntartói
jogát.
4
KitNejefejes Jffapítvány
:NyíreBYfiáza, CBó6ita u. 43.
Bírósági bej egyzés szá ma: 8. Pk.60.237/2007/6.
te[:70!601-22-68
Adószá ma: 1881 8541- 1-15
A szakmai tevékenység
Tevékenységünk 2012. évben
ILL A szolgáltatás célja A szenvedélybetegek átmeneti intézményében folyó munka célja az ön álló életvitel feltételeinek fenntartása a szociális segítségnyújtás
lehetőségeinek
felhasználásával és
speciális programok szervezésével (készségfejlesztés, stresszkezelés, munkavállalással kapcsolatos
tréningek,
e lősegí tése , szabadidős
szociális
esetmunka,
életvezetési
készségek
fejlesztésének
programok).
11.2. Az intézmény feladatai "Reménység" Szenved élybetegek Átmeneti Otthona teljes körű ellátást biztosít. Ennek keretében az alábbi szolgáltatásokat nyújtjuk gondozottjainak: Fizikai ellátás: Az intézmény az ellátottak számára napi háromszori étkezést -
ebből
legalább egy
alkalommal meleg - biztosít. Az intézmény az étkezést az ellátottak életkori sajátosságainak és az egészséges táplálkozás követelményeinek
megfelelően
biztosítja. Az étkeztetést a Szent
Katalin Szeretetotthon konyhájáról biztosítj uk megállapodás alapján. A fizikai ellátás keretében valósul meg az ellátott személyi és környezeti higiénéjének biztosítása. A gondozók takarítónő
közreműködnek
a lakószobák takarításában. Az ellátást igénybe
használja, amennyiben nem rendelkezik részére az intézmény legalább 3 váltás megfelel ő
a kliens személyi higiénéjének biztosításában, a
két váltás
felső
vevő
saját ruházatát és textíliáját
megfelelő mennyiségű fehérneműt,
és
minőségű
ruházattal,
hálóruhát, valamint az évszaknak
ruházatot és lábbelit biztosít, ezenkívül 3 váltás
ágyneműt
és
textíliát, valamint a tisztálkodáshoz szükséges anyagokat. Egészségügyi ellátás: Az egészségügyi ellátás célja: az intézményben
élő
szenvedélybetegek egészségi állapotának
romlási fo lyamatát megállítani, a folyamatot visszafordítani , egészségüket helyreállítani. 5
1(é~
:NefeCejcs jIfapítvány
NyíreBYliáza, (8ó6ita u. 43. te[:70!601-22-68
Bírósági bejegyzés száma: 8.Pk.60.23712007/6.
Adószáma: 18818541-1-15
Ehhez állandó
ellenőrzésre ,
a visszaesés
megakadályozására, a szenvedélybetegség
kialakulásában szerepet játszó ideg- és elmekórtani problémák feltárására, kezelésére, a gondozottak mentálhigiénéjének helyreállítására van szükség. A fenti célok megvalósítása érdekében az egészségügyi ellátás keretében heti 2 alkalommal orvosi ellátást biztosítunk az ellátottak számára. A keretében felvilágosító
előadást
tart, gondoskodik a
gyógyító-megelőző szűrővizsgálatok
tevékenység
időben
történő
lebonyolításáról, megszervezi a szakorvosi ellátáshoz való jutást. Ellátja a heveny, valamint idült betegségben
szenvedőket.
Megszervezi a betegellátáshoz, ápoláshoz szükséges
eszközök, gyógyszerek, testközeli és test-távoli gyógyászati segédeszközök beszerzését. Az intézményünk térítésmentesen biztosítja a vonatkozó jogszabály szerint
előírt
gyógyszereket
az ellátottak részére. Az egészségügyi ellátás keretében heti 1 alkalommal pszichiáter-addiktológus szakorvos rendel
intézményünkben klienseink
csoportfoglalkozásokat, felvilágosító
minél
hatékonyabb
előadásokat
ellátásának
érdekében,
aki
is tart, támogatja klienseinket a teljes
absztinencia elérésében. Gondozottj aink, akik egyrészt érzékenyebbek bizonyos betegségekkel szemben,
másfelől
korábbi életmódj ukból adódóan sokféle egészségügyi problémával küzdenek, igénylik a szakorvosok rendszeres jelenlétét.
Mentálhigiénés ellátás: A mentális ellátás célja, hogy az ellátott ki tudjon mozdulni az izolálódás, az introvertáltság, az önbíráskodás és a mások iránti közöny állapotából. Ennek rendszeres programokra nyílik
lehetőség
elősegítése
érdekében
az intézményen belül és kívül, hogy a mindennapok
színesebbek legyenek. Fontos feladatunk az egyénre szabott bánásmód megteremtése mellett klienseink testi-lelki aktivitásának fenntartása,
megőrzése .
E célok megvalósítása érdekében a rendszeresen részt
vehetnek gondozottaink egyéni és csoportos megbeszélésen, próbálunk számukra tartalmas időtöltést
kezdeményezni az intézmény által szervezett közösségi programok révén.
Alapvető
feladatunk az ellátott támogatása családi és társadalmi
ápolásában,
erősítésében,
kialakulásában,
kapcsolatainak
illetve az intézményen belüli kis közösségek, társas kapcsolatok
működésében.
6
7(é& 1{ejet:ejcs jlfapítvány
NyíreBYliáza, (}3ó6ita u. 43. te[;70!601-22-68
Bírósági bejegyzés száma: 8.Pk.60.23712007/6.
Adószáma: 18818541-1-15
A hitélet gyakorlására a szomszédos Szent Katalin Szeretetotthon kápolnájában nyílik lehetőség,
itt a történelmi egyházak papjai vasárnaponként szentmisét tartanak.
Foglalkoztatás: Intézményünkben
lehetőséget
foglalkozásokra.
Az
biztosítunk terápiás munka végzésére, illetve kreatív
intézményünkben
folyó
munkaterápia
munkaképességének növelése, és ezáltal a kliens felkészítése a
célja
gondozottjaink
munkaerőpiacra történő
visszailleszkedésre. Jelenleg 7
fő
azoknak a száma, akik rendszeresen (naponta) részt vesznek munkaterápiában
intézményünkben. Ezek jellege: konyhai
kisegítő
munka (mosogatás), az intézmény
épületének takarításában való segítségnyújtás (segítségnyújtás az intézmény takarításában, hétvégén az épület folyosójának felmosása), udvari, kerti munka -
az intézmény
környezetének, valamint a veteményes kert rendbetétele. időszakban
Az elmúlt
intézményünk
egyre több kliensünk vállalt munkaterápiát, aktívan részt vállaltak
környezetének
rendbetételében.
(udvarseprés,
gereblyézés,
virágágyás
kialakítása, folyamatos gyomlálása, sziklakert kialakítása, a veteményes kertben ültetés, gyomlálás). Kb. 7-8
fő
az, aki olyan leromlott fizikai vagy egészségi állapotban van, hogy nem tud részt
venni a terápiás programban. A munkaterápiában részt
vevő
gondozottjaink munkaterápiás jutalomban részesülnek. Ennek
összege egyénenként változó. A munkaterápiában rendszeresen részt 5 OOO Ft havonta a munkaterápiás j utalom összege,
ők
vevő
kliensek esetében
naponta átlagosan 1 - 2 órát
dolgoznak. A többi gondozott az elvégzett munka arányában részesül terápiás jutalomban.
Speciális programok, terápiák: A szenvedélybetegek átmeneti intézményében folyó munka célja az önálló életvitel feltételeinek fenntartása a szociális segítségnyújtás
lehetőségeinek
felhasználásával és
speciális programok szervezésével. Így intézményünk alapvető feladata - a teljes körű ellátás biztosítása mellett - klienseink maximális támogatása az önálló életvitel feltételeinek megteremtésében. A "Reménység" Szenvedélybetegek Átmeneti Otthona ugyan "kiemeli" megszokott lakókörnyezetéből
a szenvedélybetegséggel küzdő egyént, de nagy hangsúlyt fektet a családi
kapcsolatok ápolására. Ebben az új környezetben a klienseinknek lehetősége nyílik az 7
1.(étNejefejcs Alapítvány
NyíreOyliáza, Q3ó6ita u. 43. te[;70/601-22-68
Bírósági bejegyzés száma: 8.Pk.60.237 /2007 /6.
Adószáma: 18818541-1-15
időszaka
átmeneti elhelyezés
alatt, az intézmény által nyújtott speciális programok révén, a
hatékonyabb problémamegoldás és stresszkezelés elsajátítására, amely hosszabb távon megakadályozhatja
őt
abban, hogy probléma esetén, saját lakókörnyezetébe visszatérve ismét
a szenvedélybetegség felé forduljon.
Ezen speciális programjaink tartalma a
következő,
mely a mentálhigiénés ellátás szerves
részét is alkotják:
&:; a pszichés állapot felmérése &:; a személyes célok felmérése, a személyes célokat akadályozó problémák feltérképezése
&:; a problémamegoldó stratégiák meghatározása, a változtatásra motiváló
tényezők
feltárása,
&:; problémamegoldó beszélgetések &:; tájékoztatás a betegségről a kliens és hozzátartozói számára &:; életvitellel kapcsolatos képesség javítása és fenntartása, tréningek szervezése &:; kommunikációs készség fejlesztése &:; problémamegoldó készség fejlesztése &:; kapcsolattartás segítése a természetes közösségi
erőforrásokkal
&:; agresszió kezelése &:; pszichés problémák kezelésének segítése &:; segítő beszélgetés lefolytatása, a szorongás kezelése &:; család és pár konzultáció &:; munkacsoport
működtetése
a kliens érdekében
&:; tanácsadás, információnyújtás és
közvetítő
tevékenység az egészségügyi, szociális
ellátások és szolgáltatások, valamint a foglalkoztatási, oktatási, lakhatási lehetőségek igénybevételéről ,
és a hivatalos ügyekben való segítségnyújtás
&:; munkaerő piaci tanácsadás- munkához való hozzáj utás segítése &:; krízisintervenció, a kliens állapotának folyamatos figyelemmel
kísérése,
rosszabbodás esetén jelzés az orvos felé
&:; szabadidős programok szervezése Ezen feladatok megvalósítása az intézmény valamennyi dolgozójának a feladata, a feladatmegosztásban nagyobb részt vállal a szociális és mentálhigiénikus munkatárs, a pszichiáter-addiktológus szakorvos, valamint az intézményvezető. Egyik legfontosabb feladatunk az intézményünkben élő szenvedélybetegek egészségi állapotának romlási 8
7.(ét:Nejefejcs JfÚlpítvány
NyírefJYháza, rBó6ita u. 43. te[:70!601-22-68
Bírósági bejegyzés száma: 8.Pk.60.237 /2007 /6.
Adószáma: 18818541-1-15
folyamatát megállítani, a folyamatot visszafordítani, egészségüket helyreállítani. Ehhez ellenőrzésre ,
állandó
szükség
szerinti
kezelésre, a
gondozottak
mentálhigiénéjének
helyreállítására van szükség. Intézményünkben közösségi keretek között folytatott, rehabilitációt célzó foglalkozásokkal segítjük a károsodott szociális magatartás helyreállítását (szocializációs-, kognitív-, emocionális
deficit, alacsony
önértékelés, antiszociális
viselkedési
zavar
stb.).
A
szenvedélybetegeket szakembereink (pszichiáter-addiktológus szakorvos, mentálhigiénés felelősen
munkatárs, szociálpedagógus) abban segítik, hogy eltorzult személyiségük viselkedő
személyiséggé
fejlődjön ,
hozzáj árulva ezzel a stabil felépüléshez.
1. Szocioterápiásfoglalkoztatás (a korábban részletezett munkaterápia) A gondozó személyzet feladata a gondozottak ösztönzése, bátorítása a foglalkoztatási lehetőségek
igénybevételére. A gondozott aktivitásának,
érdeklődésének,
foglalkoztatásához
való viszonyának változását a gondozó személyzet folyamatosan figyelemmel kíséri.
2. Foglalkoztatási programo k (formái, tartalma): Egyéni foglalkozás : Pedagógiai, andragógia
jellegű
kötetlen foglalkozás,
segítő
kapcsolat
(beszélgetés, segítségnyújtás, személyi higiéné, tanítás) Segítő
beszélgetés: pszichoterápiás elemeket tartalmaz, elfogadó,
támogató beállítással
lehetőséget
megértő,
empatikus,
nyújt a gondozott problémáinak megbeszélésére, érzelmi
feszültségeinek csökkentésére.
Egészséges életmódra nevelés: Rendszeres séta, kirándulás, tömegsport, játékos gyakorlatok, táplálkozás, életmód, versenyek.
Szinten tartó foglalkozás : a aktivitást, tevékeny fejlesztése és
szabadidő
közreműködést
megőrzése
igényelnek.
Ismeretszerzés-,
bővítés ,
képességek
a célja.
Kreatív foglalkozás : Játékos, népi, figyelem lekötése, az önkifejezés Miliőterápia :
hasznos eltöltésére szervezett programok, melyek
művészeti jellegű,
elősegítése ,
alkotó, csoportos foglalkozás. Célja a
az alkotó kedv felélesztése .
Csoportos foglakozás, amely lehet bármilyen közösségi program, így
kirándulás, mozi, színház, TV, teadélután, kulturális program.
Mozgásterápia és Sportprogramok: Csoportos és egyéni foglalkozás gyógytornász vagy erre képzett gondozó segítségéve!. Célja a fizikai
terhelhetőség
megtartása, jó kondíció elérése és
biztosítása, feszültség oldása, kapcsolatteremtő készség fejlesztése. 9
'Két:JV'!feléjcs }Ifapítvány
:Nyíregyliáza, CBó6ita u. 43. te[;70!601-22-68
Bírósági bejegyzés száma: 8.Pk.60.237/2007/6.
Adószáma: 18818541-1-15
3. Csoportfoglalkozások: Visszaesést
téve, a
megelőző
későbbiekben
végett. A
csoport: Azokkal a kérdéskörökkel foglalkozik, amelyeket tudatossá
állandóan szem
felépülőben lévő
előtt
kell tartani az újbóli alkoholfogyasztás elkerülése
szenvedélybetegeknek fontos megtanulnia, hogyan kezelje
türelmetlenségét, makacsságát, látszólag ok nélküli depresszióját, frusztráltságát, kerülnie kell még az apró jelentéktelennek látszó hazugságokat, hogy számára minden hangulatjavító szer fogyasztása végzetes lehet, hogy hallatlanul fontos a rendszeresség. (Csütörtökönként délelőtt 9 órakor a kliensek aktív
közreműködésével.)
Film csoport: Alternatív és terápiás filmek bemutatása, majd azt
követően,
annak közös
megbeszélése folyik. (Péntekenként délelőtt) . A ktuális problémák csoport: A gyakorlati, az otthon technikai
működésével
kapcsolatos
észrevételeket taglalja. (Keddenként délután). 4. Rekreációs, szabadidős programok
Fontosnak tartjuk ezen programok a megszervezését és lebonyolítását, mely rugalmasan illeszkedik klienseink igényeihez, és hozzájárulhat a mentális állapot
erősítéséhez.
Rendszeres programok:
Intézményünkben rendszeresen szervezünk rendezvényeket, illetve megemlékezést a nagyobb ünnepeink alkalmával (pl.: farsang, nemzeti ünnepeink, stb.). E programjainkat általában a szomszédos Szent Katalin Szeretetotthon lakóival közösen szervezzük. Klienseink többsége aktívan részt vesz e rendezvényeken, szívesen segédkeznek az
előkészületekben,
a
különböző
ünnepek alkalmával az intézmény dekorálásában is részt vállalnak. (Kreatív csoport). Rendszeres programjaink: manuális tevékenységek: gyöngyfűzés ,
dísztárgyak
készítése
(pl.:
papír-,
terméskép,
agyagtárgyak készítése, gipszképek készítése)
társas játékok, kártyajáték, Ismeretterjesztő ,
Az elmúlt
valamint szórakoztatást célzó filmek megtekintése.
időszakban
lakóink körében egyre
népszerűbb
gyakorlatilag szinte minden héten megrendezésre kerül szellemi 10
a "Kvíz-party", ezért vetélkedő.
A kérdéseket
1(é& :J{ejet:ejcs Alapítvány
NyíreBYfiáza, CBó6ita u. 43.
Bírósági bejegyzés száma: 8.Pk.60.237/2007/6.
minden esetben egy önként
jelentkező
te[:70!601-22-68
Adószáma: 18818541-1-15
lakó állítja össze bármilyen témakörben, ez adja a
program változatosságát.
Kiemeli programok:
&:; Játékos kvíz vetélkedő - 2012.01.23.
&:; Játékos KI-MIT-TUD! - 2012.02.16.
&:; Farsangi ünnepség - 2012. 02.21.
Jelmezes felvonulás, tombola, közös táncos mulatság
Vendég: Borbányai Nyugdíjas Klub.
&:;
Nőnapi
ünnepség - 2012.03.08.
"Reménység" Szenvedélybetegek Átmeneti Otthona lakóinak műsora A
Nőnapi
ünnepség ebben az évben is (az elmúlt évhez hasonlóan) rendhagyó és
különleges volt, hiszen a Reménység Szenvedélybetegek Átmeneti Otthonának lakói nemcsak ünnepi
műsorral
kedveskedtek a Szent Katalin Szeretetotthon
lakóinak és dolgozóinak, hanem kézzel készített ajándékdobozokkal lepték meg a hölgyeket. Gondozottaink nagyon kitartóan, ügyesen készítették az ajándékokat, kezdetben a mentálhigiénikus munkatárs folyamatos iránymutatása mellett, a munkafolyamatok elsajátítása után pedig önállóan.
&:; Március 15. ünnepség - 2012.03.14. A Szent Katalin Szeretetotthon és a "Reménység" Szenvedélybetegek Átmeneti Otthona lakóinak közös műsora
&:; Szalonnasütés - 2012. április 27.
&:; Anyák napi ünnepség - 2012. május 04.
A Szent Katalin Szeretetotthon, valamint a Reménység Szenvedélybetegek Átmeneti Otthona lakóinak közös műsora
&:; "Vidám nap" - 2012.május 25. A szomszédos Szent Katalin Szeretetotthon lakóival, valamint a borbányai Nyugdíjas Klubbal közös program játékos kvíz, illetve ügyességi
vetélkedő
&:; Karaoke verseny - 2012. július 27.
Játékos - zenés vetélkedő
&:; Kirándulás - 2012. augusztus 03.
11
K.é& :J{ejefejcs }Itápítvány
:NyírcBYfiáza, (]Jó6ita u. 43. tef.:70!601-22-68
Bírósági bejegyzés száma: 8.Pk.60.237 /2007 /6.
Adószáma: 18818541-1-15
A tavalyi kirándulás nagy sikerére való tekintettel ebben az évben is szerveztünk egész napos kirándulást gondozottjaink részére, melyen 22
fő
lakó
vett részt. E programunk során Tokajban vettünk részt pincelátogatáson, hajókiránduláson, majd a Bodrog partján szalonnát sütöttünk. A kirándulás nagyon jó hangulatban telt el.
&J Augusztus 20. ünnepség - 2012. augusztus 21. A Szent Katalin Szeretetotthon és a "Reménység" Szenvedélybetegek Átmeneti Otthona lakóinak közös műsora Az Új Kenyér megszentelése <'kJJubileumi ünnepség - 2012. szeptember 28. Intézményünk 2012 évben ünnepelte fennállásának 10. évfordulóját. E jeles nap alkalmából egy egész napos programmal készültünk, mely során játékos-ügyességi
vetélkedő n,
karaoke versenyen vehettek részt lakóink,
valamint az intézmény ápoló-gondozó munkatársai. Mindeközben bográcsban főzti.ink,
az ebéd, valamint az ünnepi torta elfogyasztását
követően
zenés
táncos mulatsággal zártuk e vidám napot.
&J Idősek hete rendezvénysorozat A
rendezvénysorozat
során
gondozottj aink: Játékos Mit? Tud?
Vetélkedő,
az
vetélkedő,
alábbi
programokon
vehettek
a borbányai Nyugdíjas Klub
Kvíz játék, Dr Horváth Endre
előadása,
részt
előadása,
Ki?
a Százszorszép
Óvoda néptánccsoportjának előadása. <'kJ Október 23. ünnepség - 2012. október 24. A Szent Katalin Szeretetotthon és a "Reménység" Szenvedélybetegek Átmeneti Otthona lakóinak közös műsora <'kJ Mikulás ünnepség - 2012. december 05.
A Százszorszép Óvoda előadása, ajándékozás
&J Karácsonyi ünnepség - 2012. december 18.
A Szent Katalin Szeretetotthon lakóinak műsora
A Százszorszép Óvoda zenés karácsonyi műsora
&J Karácsonyi ünnepség - 2012. december 21. A Reménység Szenvedélybetegek Átmeneti Otthona lakóinak karácsonyi műsora
12
lBó6ita
Bírósági bejegyzés száma: 8.Pk.60.237/2007/6.
IL
43.
Adószáma: 18818541-1-15
Il.3. Az ellátotti kör bemutatása
Több év adatainak összehasonlítása után megállapítható, hogya lakosság száma folyamatosan csökken. A szenvedélybetegek aránya viszont egyre növekszik. Az alko hol betegek száma közel 1 millióra
tehető,
drog, és egyéb szenvedélybetegségekkel
élők
száma 250-300 ezer.
Tehát minden tizedik lakos hazánkban valamilyen szenvedélybetegség rabja. Nemzetközi adatokkal összehasonlítva az
első
három ország között vagyunk. Ez a tendencia sajnálatos
módon egyre fokozódik, különösen az ifjúság, az
idős
korosztály és a
nők
aránya kiugró.
Azonban ha a családi összefüggéseket nézzük, szinte nincs is olyan család, melyet ne érintene ez a probléma. A szenvedélybetegek átmeneti otthonában az a személy
helyezhető
el, akinél szakorvosi
(addiktológus, pszichiáter) szakvélemény alapján szenvedélybetegség került megállapításra, és ellátása átmeneti jelleggel családjában vagy lakókömyezetében nem oldható meg. Intézményünkben az ellátást igénybe
vevők
köre igen heterogén. A
különbözőség érthető
az
életkoruk, szociális-, anyagi helyzetük területén, de akár beszélhetünk a kliensek családi hátterének változatosságáról is.
2012. évben az intézmény által nyÚjtott szolgáltatásokat 60 fő vette igénybe. Nemek szerinti megoszlás: . fe d . o no 3%
A diagramból időszakban
egyértelműen
csupán 2
fő női
látszik, hogy gondozottjaink többsége (97%) férfi. A jelentési
gondozottunk volt.
Életkor szerinti megoszlás:
13
'KéR. :NifeCejcs Jffapít'Vány
:JVyírefJYháza. <1Jó6ita u. 43. tel: 70(601-22-68
Birósági bejegyzés száma: 8.Pk.60.237/2007/6.
Adószáma: 18818541-1-15
66
56 65 ev 46- 55 ev
36- 45 ev
18 3Scv
o
10
20
40
30
Az életkori megoszlás tekintetében elmondható, hogy jelenleg a 46 év feletti korosztályból kerül ki intézményünk gondozottjainak legnagyobb része, a lakók 95 %-a. Családi állapot:
cgycdulJllo
ciVilit . OLvCgV
A családi állapot szempontjából
igénybe
vevők kőrében
egyértelműen
látszik, hogy az intézményünk szolgáltatásait
változatlanul magas az elvált személyek száma: 44
fő,
73,33 %-a.
Iskolai végzettség:
30
25
26
20
15 lG
S
o
"''--4__6
14
7
az ellátottak
'Kék 1fejefejcs Jflapít'CJány
:Nyíregyliáza, lJ3ó6ita u.
Adószáma: 18818541-1-15
Bírósági bejegyzés szá ma: 8.l'k.60.237/2007/6.
Az intézményi ellátást igénybe
vevők
43. tel:70/601-22-68
60%-a rendelkezik valamilyen
jellegű,
szakképesítéssel, de viszonylag magas a képesítés nélküli személyek aránya is (17
középfokú fő).
Függőség:
li alkohol
w drog .J
Az intézményi szolgáltatásokat igénybe
vevők
cgycb
98,3%-a "alkoholbeteg" a Reménység
Szenvedélybetegek Átmeneti Otthonában. I fő esetében gyógyszerfüggőség is szerepel az alkohol-ftiggőség
mellett, illetve 1
fő
új
belépő gyógyszerfüggőség
diagnózissal került az
intézményünkbe.
A
függőség
rendszeressége:
3S
30 30
26
25
20 15 10
4
5
o absz ti nen s
Klienseink 50 %-a 26
fő-re
időszakonként
IdOSl.Jkonkcn t
fogyaszt alkoholt, az
rendsieresen előző
jelentési
időszakhoz
viszonyítva
emelkedett azoknak a személynek a száma, akik már hosszabb ideje nem
fogyasztottak alkoholt, sikerült tartósabb absztinenciát kialakítaniuk.
15
'Ké~ :NejefejcsAlapítvány
:NyíreBYliáza. (jJó6ita u. 43. teL 70(601-22-68
Bírósági bejegyzés száma: 8.Pk.60.23712007/6.
Adószáma: 18818541-1-15
Jövedelem:
Jövedelem
17%
wo
0%
g
30 OOO Fl alall
W30001· 40000 1140001 . 50 OOO 50001·60 OOO 60001· 70 OOO u 7000 l Fl felell
egyértelműen
Adiagramon jövedelemmel
rendelkezők
járadék,
időskorúak
nagyobb
összegű
látszik, hogy
aránya (18
fő
meglehetősen
magas a 30 OOO Forint alatti
- rendszeres szociális segély, rendszeres szociális
járadéka). 5 gondozottunk bár magasabb jövedelemmel rendelkezik,
tartozást halmozott fel (pl.: közüzem i számlákból fennálló tartozás, hitel,
adótartozás, lakbér, gyermektartás díj , stb.), melyet
jövedelmükből
havonta részletekben
fizetnek meg. Így az alacsony jövedelemmel (30 OOO Ft alatti jövedelemmel) rendelkezők aránya az ellátást igénybe
vevők
38,33 %-a. Ezért öSZlönözzük gondozottjainkat a
munkavállalás fontossága mellett a takarékoskodásra is. Takarékosságra havi, 4
fő
ösztönző
programunk révén jelenleg 7
pedig több havi jövedelmének
Az általunk gondozott
kliensekről
megfelelő
fő
gondozott rendelkezik 2-3
megtakaritott pénzösszeggel.
általánosságban elmondható, hogy igen rossz fizikai és
mentális állapoIban kerülnek intézményünkbe, így legtöbben bekerülésüket
követően ,
rendszeres mentális gondozásban részesülnek, kiegészítve a szükséges egészségügyi ellátással,
megerősítve
Klienseink
jelentős
ezzel
őket
a pszichés és fi zikai talpra állásukban.
része elvált, családi kapcsolataik részben vagy egészben
megszűntek,
fellazultak. Bár jelenlegi klienseink 2 fó családi állapota házas, valamennyien már több éve külön
élnek
megszűnésének
házastársuktól.
A
házasság
felbomlásának,
a
családi
kapcsolatok
indokaként szinte valamennyi gondozottunk a saját korábbi alkoholizáló
életmódját nevezte meg. Klienseink elmondása alapján -
16
mivel saját hibájuknak
'Kék :NeJefejes )lfapítvány
:Nyíregyháza, !Jló6ita IL 43. te[:70(601-22-68
Bírósági bejegyzés szá ma: 8.Pk.60.23712007/6.
Adószáma: 18818541-1-15 jelentős
tulajdonították a családjuk felbomlását - " mindent otthagytak nekik", ezáltal
részük
saját lakástulajdonnal nem rendelkezik. Az aktív korú ellátottak között a betegség progresszív és krónikus volta miatt jellemző, hogy munkahellyel, állandó keresettel nem rendelkeznek, életútjukban jellemzőek az elkezdett, de be nem fejezett tanulmányok. Emellett gyakori probléma, hogy nem rendelkeznek munkaerőpiacon
szakképesítéssel, illetve "versenyképes" szakmával, ezért a hátránnyal indulnak. Az ellátást igénybe a korábbi addiktív munka világába meglehetősen
életvitelből
történő
vevők
jelentős
másik csoportját alkotják azok a kliensek, akik
adódóan olyan fokú egészségkárosodást szenvedtek, hogya
reintegrációjuk szinte lehetetlen.
Mindezekből
következik, hogy
alacsony jövedelemmel rendelkeznek klienseink (rokkantsági nyugdíj,
rendszeres szociális járadék), amely tovább rontja esélyeiket a
későbbi
önálló életvitel
megteremtésében.
Az intézményi ellátásba
"belépők
és
kikerülők":
2012. évben a " Reménység" Szenvedélybetegek Átmeneti Otthonában az új belépők száma:
27
fő.
10
9
8
7
6
S
4
3
2
l
O ollhon~bol
korh~lbol
1''I1 ~... s SiOC Ic.1 I IS
c ll ~ l~ s bo l
17
h"' llc kt ..l
l cJ l1
" 1I~l,, s bo l
'Kék :Nejefejcs Jlfapítvány
j{yíreBYfiáza,
<&í6ita u. 43. te[:70(601-ZZ-68
Bírósági bejegyzés száma: 8.Pk.60.237/2007/6.
A diagramból
egyértelműen
Adószáma: 18818541-1-15
látszik, hogy az új
belépők
tekintetében ugyanolyan arányban
kerülnek be lakók intézményünkbe 2012. évben a saját
lakókörnyezetéből ,
valamint az
egészségügyi ellátásból (addiktológiáról, illetve pszichiátriai osztályról). 2012. évben a "Reménység" Szenvedélybetegek Átmeneti Otthonából kikerülők száma: 27
fő.
•
egyeb
el h unyt
mJssloc lJ II5. IO l clHlenybc
o tlhon il ba, vagy hoaa tar tolohol
o időszak
A beszámolási elhelyezését
sikerült
alatt 9
fő
2
6
4
10
8
gondozottunk tartós bentlakásos intézménybe
megvalósítani.
(Szent
Katalin
Szeretetotthon,
történő
Győrteleki
Szenvedélybetegek Ápoló-Gondozó Otthona, Oltalom Szeretetszolgálat).
Az
intézményi
kikerülők
ellátásból
intézményünkből ,
6
fő
közül
3
fő
saját lakókörnyezetébe
távozott
pedig hozzátartozóhoz, illetve albérletbe költözött.
(Ezen esetek többségében sikerült a hozzátartozókkal való kapcsolatot helyreállítani, konfliktusokat megbeszélni , de fontos
tényező
volt egy-egy kliens esetében az egészségi
állapot javulása, a tartósabb absztinencia kialakulása, illetve I kliens esetében páIkapcsolat létesítése.)
Az intézményi eliátásból egyéb illdokkal kikerültek: Az intézményi ellátásból kikerült 2
fő
korábban hosszú évekig gyakorlatilag az utcán élt, haj léktalan volt. Sok esetben azt tapasztaljuk, hogy ezek az emberek máI annyira megszokják azt az életformát, hogy nem képesek - és sok esetben nem is akarnak - hosszú távon az intézmény házirendjének szabályaihoz alkalmazkodni. Mindkét kliens esetében ez történt,
ők
kérelmezték az
intézményi jogviszony megszüntetését, a "hajléktalanságot választották". A beszámolási
időszakban
2
fő
esetében az intézmény Házirendjének többszöri súlyos
megszegése miatt kellett az intézményi jogviszonyt megszüntetni. Azonban az 18
intézményből
1(é~ :Nejefejcs jlfapítvány
!NyíreByfiáza, 1J3ó6ita u. 43. te[:70/601-22-68
Bírósági bejegyzés szám.: 8.Pk.60.237/2007/6.
Adószám.: 1881854 1- 1- 15
kikerülők
férőhelyet
részére - amennyiben igénylik a segítséget - igyekszünk minden esetben
találni valamilyen szociális intézményben, hogy adott esetben ne az utcára kerüljenek a lakók. 2
fő
esetében is ez történt, sikerült egy átmeneti szállón alakhatását biztosítani. Az
intézményi ellátásból egyéb indokkal kikerült gondozottak közül I fö esetében az intézményt fenntartó Kék Nefelejcs Alapítvány mondta fel a gondozási megállapodást az ellátottjogi képviselővel
történt egyeztetést
követően.
E gondozottunk szabadságáról nem érkezett vissza,
telefonon történt megkeresésünkkor, illetve
később
egy lakótársával közölte, hogy nem kíván
az intézménybe visszajönni (több hónapja fennálló gondozási díj hátraléka miatt), de írásos kérelmet nem nyújtott be az intézményi jogviszony megszüntetésére vonatkozóan, így a vonatkozó jogszabály szerinti 3 hónapos felmondás i
időt követően
szűnhetett
meg a
jogviszonya. Az utógondozás és nyomon követés során folyamatosan figyelemmel kísérjük volt betegünk
visszailleszkedését a szűkebb- és a tágabb közösségbe. Általában a klienseink is igénylik intézményünkkel a kikerülés utáni kapcsolattartást, számos alkalOInmai visszalátogatnak intézményünkbe. A jelentési
időszakban ,
az intézményi ellátás ból kikerültek közül 12
fő
ellátottal tartjuk a kapcsolatot. (telefonon, illetve személyes látogatás útján.
n.4 Általá nos jell e m ző k, az e l őző beszá molás i id őszakh oz viszonyított vá ltozások A nemek arányát tekintve minimális változás történt az
előző
beszámolási
időszakokhoz
viszonyítva (20 I O - 2012 év), intézményünk szolgáltatásait változatlanul férfiak veszik igénybe nagyobb arányban.
100
80 60 .
40 20
o 2010. ev
2012. ev
201 l. ev
19
110
'Ké& 1fejefejcs Jffapít'Vány
:Nyíregyfiáza, CBó6ita u.
Bíróságí bejegyzés száma: 8.Pk.60.237/2007/6.
43. teL: 70/601-22-68
Adószáma: 18818541-1-15
Az életkori megoszlás tekintetében az elmúlt
időszakban ugrásszerűen
megemelkedett az 56
65 éves korosztály aránya, de így is általánosságban elmondható, hogy az intézményi ellátást elsősorban
a 46 év feletti férfiak veszik igénybe.
f
66 56 - 65 ev
2012. ev 46 55 ev
2011. ev 2010. ev
36-45cv 1 8·35cv O
10
20
40
30
Isl..olai
50
60
'\"é~zetts':'g
fOI,>kOI.l. cgyClCl'Il
tct.h n lku rn
CrL'llSL'gl
Sol.)
20 1 2.
k III un k ..) skCPLO
201 1. ev
8.,)ll.l I':HlOS.
8
c.)
20 1 0 . ev
I l ..l I ..... nos n,J1 ..11 ..1 csonY,Jbb
o
Az
előző
beszámolási
10
időszakokhoz
20
emelkedett a
felsőfokú
30
40
50
viszonyítva az intézményi ellátásba
tekintetében kismértékben csökkent az alacsonyabb jelentősen
C'V
végzettséggel
változatlanul a szakmunkásképző iskolával
végzettségűek
rendelkezők
rendelkező
bekerülők
aránya, 2012. évben pedig
aránya. A legnagyobb arányban
kliensek vannak intézményünkben.
A leglényegesebb változás a gondozottak alkoholfogyasztási szokásainak megváltozása.
20
'Ké~ :NejefejcsJtfapít'CIány
:N'yíreBYfiáza,
Bírósági bejegyzés száma: 8.Pk.60.237/2007/6.
te[:70!601-22-68
Adószám.: 18818541-1-15
Az elmúlt 3 év tekintetében fokozatosan és
jelenlős
mértékben (26,S-39,2-43,34%-ra)
emeikeden a 3 hónapnál hosszabb ideje absztinens, alkoholt nem fogyasztó kliensek aránya, s ezzel párhuzamosan fokozatosan csökkent a rendszeresen alkoholt fogyasztók aránya.
60 50
T
40 c.l b ~ lll n C Il S
30
IdOSli1 ko nkc nl f C lld 5aLCrCSC n
20 10
o +
T
20 10 . ev
2 011. e v
2 01 2. ev
A szakirodalom szerint (Dr. Szikszay Petronella: A spiritualitás szerepe a gyógyításban) a betegség - biológiai érlelemben - gyógyÍ/halallan, mert bármilyen hosszú absztinencia után, ha ismét bekövetkezik a szerfogyasztás (alkohol, kábítószer bármelyik fajtája, nyugtatók, altató k, hangulatjavítók), akkor rövid
idő
alatt - gyakran azonnal - kontrollvesztés lép fel.
Érdekes módon mire az ivás visszatér, már az addig elért fejlődés is semmivé válik. Az alkoholbetegség orvosilag nézve tehát gyógyíthatatlan, amely azonban tünetmentesen
tartható. Ez a folyamat az élet végéig tart. A betegség elsődleges, ami azt jelenti, hogy ennek kell lennie a terápiás beavatkozás központi részének; például nem a "depressziót" kell alkoholbetegséggel szükséges
először
gyógyítani, hanem magával az
legelőször törődni , legelőször
józanná kell válni, és csak
azután szabad "problémákkal" foglalkozni. Ha a józanná válás szakember segítségével történik, akkor a korai felépülés
első
6 hónapjában
csak a józansággal szabad foglalkozni. Legalább fél év józanság után lehet elkezdeni apránként a " problémákkal" való foglalkozást. Tapasztalataink alapján azonban az alkoholbeteg sokszor nincs teljes belátással állapotára vonatkozóan.
Bekerülve az
szakemberekkel: a
intézménybe,
kezelőorvossal ,
az
gyakran
őt seg ítő
21
nem
működik
együtt
a
segítő
személyzettel, esetleg családtaggal. Az
Adószáma: 18818541-1-15
része kezdetben az
együttműködés
megnyerésére és fenntartására, az
intézményi rendhez való alkalmazkodásra fordítódik. Csak ezután, a beilleszkedést
követően
indulhat el a tényleges szakmai munka, melyben
nélkülözhetetlen a közös és összehangolt team munka, valamennyi munkatársunk
egyidejű
beavatkozása. Ennek során arra törekszünk, hogy intézményünk lakóit a ,józanodás útjára tereljük", segítsük
őket
abban, hogy visszanyerjék: mentális egészségüket (pl. stressz
elviselése, konfliktus megoldás stb.); érzelmi egészségüket (hangulat, öröm, szorongás kezelése); fizikai állóképességüket (helyes táplálkozás, egészséges életmód, sportolás); szociális egészségüket (beilleszkedés egy közösségbe, kapcsolatok kialakítása); intellektuális (felelősségtudat,
egészségüket
probléma megoldás); spirituális egészségüket (célok, élet
szeretete, értéke). A 3 hónapnál hosszabb ideje absztinensek számának emelkedése, valamint a rendszeresen alkoholt fogyasztók számának csökkenése, fontos és lényeges változás intézményünk életében. Bár a teljes absztinencia elérése, az önálló életvitel feltételeinek megteremtése hosszú hosszabb folyamat eredménye lehet, mégis úgy gondolom, hogy az intézményünkben
élő
3
hónapnál hosszabb ideje absztinens lakóink (26 rá) elindultak az úton, mely a "tünetmentes", teljes
értékű
élet felé vezet. Azon dolgozunk, hogya hétköznapok új , józan módon
történő
meg, - és átélését segítsük akliensnek megtanulni. Ugyancsak lényeges változás az
előző
beszámolási
időszakokhoz
viszonyítva az intézmény
közösségi programjain résztvevő kliensek számának fokozatos emelkedése. Számos szakirodalom foglalkozik a közösség
építő
szerepével. A közösség (csoport) mint
társas közeg létfontosságú szerepet játszik az ember egész életében, mert az egyén közösség nélkül élet- és osztály)
fejlődésképtelen .
alapvetően
Ezek a kisebb közösségek vagy csoportok (pl. család, iskolai
meghatározzák a személyiség
fejlődését
a szocializáció folyamán. A
közösség fontos ismérve a mi-tudat, a közösségi érzés tudatának kialakulása. Ehhez hozzájárulnak az együttes élmények, melyeket társas tevékenységek során élünk át. 2010. ben a közösségi programokon általában ugyanaz a 6-7 csupán passzív
-.
ügyességi
szemlélőként
vetélkedők,
fő
vett részt aktívan, a többi lakó
volt jelen. Közösségi programjainknak szélesítése (kvíz,
kirándulások, szalonnasütés, billiárd- és kártyabajnokságok, stb.)
hozzájárulhatott ahhoz, hogy 2011.-ben a programokon az aktív résztvevők száma
22
'Ké~ :NefeCejcs Alapítvány
Nyíregyliáza, iJJó6ita u. 43.
Birósági bejegyzés száma: 8.Pk.60.237/2007/6.
tel: 70/601-22-68
Adószáma: 18818541-1-15
folyamatosan emelkedett, ez a folyamat 2012-ben is folytatódott, pl.: a kiránduláson már 22
fő
lakó vett részt.
2012.-ben nemcsak a közösségi programokba, hanem a munkaterápiába is egyre több klienst sikerült bevonni. Az intézmény infrastrukturális fejlesztése, felújítása során a lakók is kivetté k a részüket a munkálatokból. Egyéni képességeiknek
megfelelően
részt vettek a
felúj ítás során keletkezett törmelékek elhordásában, a takarításban. A pályázati projekt költségvetése sajnos nem tette étkezőhe l yiség
lehetővé
új berendezési tárgyak, bútorok megvásárlását, így az
berendezését felújítottuk (az asztalokat, székeket lecsiszoltuk, festettük),
melyet a lakókkal közösen végeztünk el (19 követően
fő
kliens). A pályázati program lezárását
tovább folytattuk az intézmény Felújítását, az intézménynek helyet adó épület
folyosóját festettük át. Valamennyi lakószoba ajtaját az adott szoba lakói festették át egyéni képességeikhez igazodva. Az elmúlt
időszakban
tehát ezek a számunkra fontos változások történtek intézményünkben,
melyek hosszú távon hozzájárulhatnak ahhoz, hogyellátottaink újra a társadalom teljes
értékű
tagj ai lehessenek.
III. A feladatellátással kapcsolatos együttműködések,
kapcsolatrendszer 2009. december 31.-én a Kék Nefelejcs Alapitvány lett az intézmény fenntartója. A fenntartó váltást
követő
kezdeti
időszakban
térségben szenvedélybetegséggel intézmények
képviselőit ,
felvettük a kapcsolatot, illetve személyesen tájékoztattuk a élők
ellátásával foglalkozó egészségügyi és szociális
szolgáltatásainkról, végzett
tevékenységeinkről.
Az év során további
elsősorban
szenvedélybetegek
intézményekkel, szervezetekkel vettük fel a kapcsolatot: közösségi ellátását biztosító szolgáltatókkal,
alacsonyküszöbű
szolgáltatást nyújtókkal,
nappali és bentlakásos intézményekkel, egészségügyi intézményekkel, a drogambulanciával, civil szervezetekkel, büntetés-végrehajtási intézményekkel. E célok megvalósítása érdekében az alábbi szervezetekkel, intézményekkel alakítottunk ki szorosabb Szinte
együttműködést :
napi
munkakapcsolatot
sikerült
kialakítani
a
Sánta
Kálmán
Szakkórház
Addiktológiai Osztályával, Rehabilitációs-, valamint Pszichiátriai részlegével, szociális
munkatársaival. Ezen
együttműködés
nemcsak az új kliensek felkutatásában, elhelyezésében, 23
'Ké~ :Nejefejcs Alapítvány
:Nyíreo.yfiáza.
Bírósági bejegyzés szá",a: 8.Pk.60.237/2007/6.
43. te[;70!601-22-68
Adószám.: 18818541-1-15
hanem gondozottjaink szükség szerinti - akár soron kívüli - addiktológiai kezelésében is megmutatkozik. Jósa András Oktatókórház Pszichiátriai Osztályai, valamint szociális munkatársai is jól ismerik már tevékenységünkel. Több - általuk intézményünkbe soron kívüli kérelmet benyújtó - kliens elhelyezését sikerült megoldani . Talentum
Alapítvánnyal
(szenvedélybetegek közösségi
szolgáltatást nyújtanak) is sikerült kapcsolatunkat müködtettünk,
közös
gondozottjainkat
programokon
tájékozlatjuk
a
veszünk
ellátását,
erősíteni.
részt.
Az
alacsonyküszöbű
Hatékony
intézményünk ből
Alapítványelérhetőségéről,
Talentum
jelzőrendszert
kikerült
hogy
saját
lakó környezetükbe visszatérve, probléma eselén ne forduljanak szenvedélybetegségük felé, tudják, hova fordulhatnak segítségérI. Így e szervezettel együttműködve, együttesen követhetjük nyomon klienseink visszllilleszkedését a környezetbe. Közös munkánkat
együttműködési
melynek aláírása -terveink szerint - a
következő
Kék Kereszt Egyesület Alkoholbetegeket során kerültünk kapcsolatba, és
felvetődött
szűke bb
és tágabb társadalmi
megállapodással tennénk hivatalossá,
hónapban valósulna meg.
Segítő
Misszióval egy gondozottunk elhelyezése
a további szoros munkakapcsolat kialakítása a
közös célcsoport minél hatékonyabb ellátása érdekében, melyben szervezetink vállalásait együttműködési
megállapodásban rögzítenénk.
A helyi Kábítószerügyi Egyeztető Fórummal (NYÍRKEF) személyes és rendszeres kapcsolatot tartunk fenI. A Fórum
közvetítő
szerepet vállalt a hasonló szolgáltatást nyújtó
szervezetekkel való kapcsolattartásunk során. elsősorban
Hasznos tanácsokkal segítik munkánkat,
más intézményeknél, szervezeteknél
bevezetett új
módszereket, mintákat
közvetítenek felénk. Munkánkat a kölcsönös párbeszéd jellemzi, fontos közös feladatunk a Nemzeti Drogstratégia helyi megvalósítása, a helyi közösség szükségleteihez, igényeihez való igazodás. Pszichiátriai-
Szenvedélybetegek
és
Értelmi
Fogyatékosok
Otthonának
bárándi
intézményével (mely módszertani feladatokat is ellát), együtlmüködésünk rendkívül szoros, szakmai iránymutatásokkal segíti munkánkal. A
győrteleki
Szenvedélybetegek Otthonában több kliensünk esetében kérelmeztük a tartós
elhelyezésl. Az ellátásra mutatkozó nagy igényt mutatja, hogy a kérelem benyújtását az elhelyezésig az
időtartam
kb. 5-6 év.
24
követően
'Kék :Nejefejcs Alapítvány
!Nyíree.yfiáz,a. (}Jó6ita u. 43. teC.:70/601-22-68
Bírósági bejegyzés száma: 8.Pk.60.237/2007/6.
Adószáma: 18818541 - 1-15
Intézményünk jó munkakapcsolatot ápol az Oltalom Szeretetszolgálat intézményeivel is. (Szenvedélybetegek működtettünk ,
Nappali
E
szervezettel
jelzőrendszert
hatékony
ezáltal egymásra ép ülő ellátást tudunk biztosítani.
együttműkődés
Több éves
Intézménye).
jellemzi a Periféria EgyesületteI fennálló kapcsolatwlkat
(hajléktalan emberekkel, utcai
szociáli s mwlkával
foglalkoznak).
A
segítségnyújtás
megosztása rendszeres és folyamatos , mely megmutatkozik a kliensek felkutatásában , jelzőrendszer
működtetésében ,
a
krízishelyzetbe
került
személyek
mihamarabbi
elhelyezésében. A Kék Nefelejcs Alapítvány, mint a "Reménység" Szenvedélybetegek Átmeneti Otthona, együttműködési
valamint a Szent Katalin Szeretetotthon fenntartója,
megállapodást kötött
az Életút Alapítvánnyal, az intézményeket korábban létrehozó szervezettel a magasabb színvonalú szakmai munka jelzőrendszer
működtetése
információcserére, közös adományok
gyűjtésére,
elősegítése
mellett
szabadidős,
érdekében. Az kiterjed
a
együttműködési
szakmai
megállapodás a
tapasztalatok
átadására,
rekreációt célzó, kulturális programo k szervezésére,
rászorulók részére adományosztás megszervezésére.
IV. A szolgáltatás/toz való hozzáférés módja, rendszeressége Az intézmény olyan gyógyulásra motivál t szenvedélybetegek ellátását, szükség esetén ápolását-gondozását végzi, akik alkohol-, drogo, játéko, ill. egyéb
fliggőségük
miatt önálló
életvitelre nem képesek, és ezt belátva önként kérik felvételUket. Ahhoz, hogy szolgáltatásaink n1Índen érintett személy számára
elérhetők, hozzáférhetők
legyenek, információs anyagot készítetIÜllk, amelyet szórólap formájában terjesztettünk az ellátási területünkön. Az információs anyag tartalmazza az intézménybe kerülés feltételeit, az általunk nyújtott szolgáltatásokat). Fontosnak tartjuk azt is, hogy gondozottjaink rendszeresen informálva
legyenek
intézményünk
szolgáltatásai ról,
rendezvényeinkről ,
éppen ezért
rendszeresen tájékoztatjuk klienseinket aktuális programjainkról (plakátok készítése).
V. Pénzeszközök, térítési díj A " Reménység" Szenvedélybetegek Átmeneti Otthona 2012. évben az alábbi forrásokból
valósította meg a működéshez szükséges kiadásinak fedezésé t: állami normatíva, 25
'Kék. :lVejefejes Jf.{apítvány
!NyíreB.yfzáza, !J3ó6ita u. 43.
Bírósági bejegyzés szá ma: 8.Pk.60.237/2007/6.
teC: 70(601-22-68
Adószá ma : 188 18541 -1- 15
Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata által nyújtott kiegészítő támogatás, Saját bevétel. (térítés díj , I %-os adó felajánlás)
Térítési dij : A vonatkozó jogszabályok alapján a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokért térítési díjat kell fizetni. Intézményünkben az ellátásért
fizetendő
személyi térítés i díj nem
haladhatja meg az ellátott havi jövedelmének 60%-át. Az ellátásban
részesülő
személy a két hónapot meg nem haladó távolléte idejére a
megállapított személyi térítési díj 20%-át fizeti. A két hónapot meghaladó távollét esetén, ha a kliens egészségügyi intézményben
történő
kezelés miatt van távol, a megállapított
személyi térítési díj 40%-át, egyéb okból való távollét esetén a személyi térítési díj 60%-át
A feladatellátás személyi, tárgyi feltételrendszerének alakulása a 2012. évben A " Reménység" Szenvedélybetegek Átmeneti Otthona tehát határozatlan idejű működési engedé ll yel rendelkezik, a vonatkozó jogszabályok szerinti személyi és tárgyi feltételekkel rendelkezik.
Személyi feltételek: A feladatellátáshoz szükséges személyi feltételeket az 1/2000. SzCsM. rendelet megfelel ő
végzettséggel
rendelkező
előírásainak
szakemberekkel látjuk el az alábbi bontásban: végzettségű
I
fő intézményvezető
- szakvizsgázott szoc iálpedagógus
l
fő
- pszichiátriai és addiktológus szakorvos
orvos
l fó szociális és mentálhigiénés munkatárs - szociáli s asszisztens képesítés folyamatban
5
fő
ápoló, gondozó
-3
fő
szociális gondozó és ápoló
-2
fő
szociális gondozó és
végzettségű
szervező végzettségű
A gazdasági feladatok a Kék Nefelejcs Alapítvány fenntartásában működő Szent Katalin
Szeretetonhonnal együtt vannak ellátva.
Az intézmény épületének takarítását egy külső vállalkozás végzi megbízási szerződés alapján.
26
'K#. :Nejefejcs jItápítvány
1{yíreB,yfiáza,
Bírósági bejegyzés szá ma: 8.Pk.60.23712007/6.
Adószá ma: 18818541-1-15
Intézményünk
együttműködési
Vagyonkezelő
Kft.-vel, e megállapodás alapján a közfoglalkoztatás keretében
munkafeladatok ellátására 5
megállapodást kötött a Nyíregy házi Város üzemeltetési és
fő
közcélú foglalkoztatásban
résztvevő
e l végzendő
személynek sikerült
munkát biztosítanunk (2012. március OI. - 2012. december 31. között 3 hónapos váltásokban,
egyidejűleg
2 fó) az alábbi munkakörökben: takarítónő - 3 fó, udvari munkás - 2
fő.
Tárgyi feltételek:
Intézményünk tömegközlekedési eszközze l kÖIUlyen 112000. (1.7.) SZCSM rendeletben Az Intézmény I
épliletből
előírt
megközelíthető.
Az intézmény épülete az
tárgyi feltételekkel rendelkezik.
áll. Az épület rendelkezik lakhatásra, személyi tisztálkodásra,
közösségi együttlétre, tevékenységre és látogatók fogadására alkalmas helyiséggel.
Az egészségügyi ellátásra I-I helyiség került kialakításra. Étkezésre külön konyha és ebédlő
rész áll rendelkezésre.
A gondozottak elhelyezésére 3 db kétágyas, és 9 db 3 ágyas szobában van kétágyas szobák saját zuhanyzóval és WC-vel ellátottak, ezekben illetve
női
lehetőség
l ehetőségünk.
A
van a házaspárok,
kliensek elhelyezésére.
Intézményünk tovább rendelkezik egy OPEL VIVARO gépkocsival , melynek célja
elsőlegesen
klienseink egészségügyi szakellátáshoz való hozzájutásának biztosítása, szociális
ügyintézés megvalósítása, közösségi programokon való részvétel biztosítása.
A Reménység Szenvedélybetegek Átmeneti Otthonának helyet adó épület meglehetősen régi,
hiszen több mint negyven éve épült, korábban munkásszállóként
működött .
Legutoljára a
Reménység Szenvedélybetegek Átmeneti Otthonának megnyitása előtt történt nagyobb
felújítás az intézményben 2002.-ben, azóta gyakorlatilag csak kisebb fejlesztések , javítások
történtek.
A Kék Nefelejcs Alapítvány 2009. december
31.-től
a szolgáltatásnak hel yet biztosító épületet is,
vette át az intézmény fenntartói jogát, így
meglehetősen
rossz és elhanyagolt állapotban.
Gyakorlatilag az intézmény valamennyi helyisége felújításra szorul. 20 I O. -tő l az épületben a nyílászárók cseréje
( műanyag
nyílászárók beépítése), ezzel
adott helyiség teljes felújítása (festés, burkolás), a közösségi
egyűttlétnek
megkezdődött
egyidejűleg
helyet biztosító
klubszoba, a mentálhigiénés csoportszoba telj es fe lújítása, vala mint a korszerű
felújítá sa.
27
az
fürdőszoba
'Ké~ :Nejefejcs Alapítvány
Nyíregyliáza, r&í6ita u. 43. t.[:70/601-22-68
Bíróságí bejegyzés száma: 8.Pk.60.23712007/6.
Adószá ma: 18818541-1-15
A felújítási munkálatok 2012.-ben is tovább folytatódtak, melyeket pályázati és saját forrásból finanszíroztunk.
(fűtésko rszerűsí t és,
nyílászárók cseréje,
étkezőhelyiség
teljes
felújítása, az épület folyosójának festése).
Pályázatokon, képzéseken való részvéteI20l2. év során Pályázatok: "A szenvedélybetegek felépülési folyamatának támogatására" cím ű pályázati felhívásra intézményünk 20 II. augusztus 31.-én pályázatot nyújtott be a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézethez, melyet nem
térítendő
kedvezően
bíráltak el. A támogató 2 OOO OOO Ft vissza
támogatásban részesítette projektünket.
A pályázati program során az intézménynek helyet adó épület
fűtéskorszerűsítését
valósítottuk meg_ A
Fűtéskorszerűsítés
keretében egy új,
korszerű
kazánt építettünk be. Az energetikai
hatékonyság növelése érdekében az intézmény valamennyi nyílászáróját kicseréltük, műanyag-nyílászárókat
építettünk be, valamint az
étkezőhelyiség
komplex felújítását
valósítottuk meg. E fejlesztések révén nemcsak az intézmény épületének állaga javult, hanem a biztonságos és higiénikus környezet kialakítása mellett hosszabb távon a gazdaságos feltételei is
működtetés
megteremthetőek.
A szolgáltatás továbbfejlesztésének lehetőségei, terveink Rövid távú terveink között elsődlegesen a "Reménység" Szenvedélybetegek Átmeneti Otthonának helyet adó épület további infrastrukturális, valamint tárgyi feltételeinek fejlesztése szerepel. A valamint az épület
közeljövőben elsősorban
külső,
utólagos
hőszigetelését
az intézmény lakószobáinak felújítását, szeretnénk megvalósítani.
E fejlesztések révén általánosan jobb körülményeket tudnánk teremteni szolgáltatásunk végzéséhez, minden tekintetben tennék
lehetővé ,
melynek
é rezhetőe n
elsődleges
tisztább, jobb, modernebb környezet kialakítását
haszoné lvező i
tartózkodó gondozottjaink. 28
az intézményben
életvitelszerűen
'Kék :Nejefejcs jftápítvány
j{yíreo.yliáza, tBó6ita u. 43. te[:70/601-22-68
Birósági bejegyzés száma: 8.I'k.60.237/2007/6.
Adószáma: 18818541-1-15
Rövid távú terveink közön szerepel továbbá családi rendezvények szervezése, hi szen egyik legfontosabb
fe ladatunk
gondozottaink társadalmi-,
visszai lleszkedésének segítése, a természetes támaszok
csa ládi
környezetbe
való
erősítése .
Összegzés A Reménység Szenvedélybetegek Átmeneti Onhonát fenntartó Kék Nefelejcs Alapítvány kiemelked ően
fontos feladatának tartja a hátrányos
különös tekintettel a rászoruló gyermek ,
idős ,
helyzetű
csoportok megsegítését,
é l ő,
valamint szenvedélybeteg
fogyatékkal
emberek tekintetében. Úgy
gondolom,
e
célok
megvalósításában
nagy
szerepet
vállal
a
Reménység
Szenvedélybetegek Átmeneti Otthona. Célunk a gondozottainkat képessé tenni az önkontrollra és önellátásra, továbbá a családba és társadalomba való ered ményes visszailleszkedésre. Ahhoz, hogy a bennlakó k a sokszor kisgyermekkortól
kezdődött
traumati zációjuk következményeit kompenzáini tudják, egész személyiségüket
érintő,
komplex támogatásra van szükségük. Az
előző
beszámolási
időszakhoz
hasonlóan intézményünk legfontosabb törekvése jelenleg és
továbbra is klienseink önálló életvitel feltételeinek megteremtése, ezzel absztinencia kialakítása, az életmódváltási szándék fol yamat
eredménye
lehet,
intézményünk
megerősí tése .
mindent
meglesz,
egyidejű l eg
tartós
Bár ez egy hosszabb hogy
hozzásegítse
gondozottjainkat egy "új élet" kialakításához, hogyellátottaink újra a társadalom teljes
értékű
tagjai lehessenek, alkalmassá váljanak önálló életviteIre egzisztenci áli s és pszichés vonatkozásban egyaránt.
Nyíregyháza, 2013. január 18.
Szabó Katalin Mónika i ntézm é n yvezető
29
K#, 1vejefejcs Alapítvány
:Nyíregyfiáza, i]Jó6ita u.
Birósági bejegyzés száma: 8.I'k.60.237/2007/6.
43. te[: 70( 601 -22-68
Adószáma: 18818541-1-15
A Kék Nefelejcs Alapítvány fenntartásában
működő ,
"Reménység" Szenvedélybetegek Atmeneti
Otthonának
2012. évi pénzügyi beszámolója
20 13.
30
X#. :Nejefejes Jlfapít'rJány
:NyíreB,yliáz,a, 1J3ó6ita u. 43.
Birósági bejegyzés száma: 8."k.60.23712007/6.
te[: 70(601-22-68
Adószáma: 18818541-1-15
Az időszaki pénzügyi beszámoló a " Reménység" Szenvedélybetegek Átmeneti Otthonának (továbbiakban: Intézmény) 2012. év. július Ol. beszámolója, a
szeplember 30. napjáig elkészített
Nyíregyháza Megyei jogú Város Önkormányzata és a Kék Nefelejcs
Alapítvány között - a Reménység Szenvedélybetegek Átmeneti Otthona működtetésére kötött - 268/20 l O. (XII. 16.) számú ellátási
szerződés
6. pontja alapján "A Fenntartó a támogatás
felhasználásáról negyedévente, a negyedév utolsó napjával köteles elszámol ni Nyíregyháza Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Szociális Osztálya felé. ".
I. Intézményi beruházások:
A Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet által kiírt pályázat keretében, valamint a
fenntartó Kék Nefelejcs Alapítvány által biztosított saját forrásból , megtörtént az intézmény
egész területén a régi fa nyílászárók
korszerű műanyagra
cserélése. Megvásárlásra került egy
korszerü kondenzációs gázkazán, amelynek beépítési folyamatban van, továbbá elkészült és
átadásra került az intézmény tálalóhelyisége.
II. Szervezeti felépítés:
Az Inlézmény
főállásban
foglalkoztatott alkalmazottainak létszáma 7
foglalkoztatott alkalmazott 2
fő , részmunkaidőben
fő.
lll. A költségvetési beszámolóhoz kapcsolódó kiegészítések. Az intézmény szánwiteli politika kialakításánál a
számv itelrő l
szóló 2000. évi C. törvény, a
költségvetés alapján gazdálkodó szervek beszámolási és könyvvezetési kötelezettségét szabályozó, többször módosított 249/2000. (XII. 24.) kormo rendelet kerültek figyelembe vételre. Az Intézmény vagyoni és pénzügyi helyzetére ható rendszerében pénzforgalmi Ol. - december 31. közötti
szemléletű id őszakot
ese ményekről
könyvvitel
nyilvántartást vezet. Jelen beszán10ló a 2012. január
öleli fel , a mérleg fordulónapja 2012. december 31.
III. 1. Követelések
Az intézménynek jelen beszámolói
kettős
időszakban
nincs fennálló követelése.
Ill. 3. Források
Az Intézmény bevételi forrásai három jelentős
részből
31
áll össze.
'Kék :Nejefejes Afapít'Vány
Nyíregyfiáza,
Bírósági bejegyzés száma: 8.Pk.60.23712007/6.
43. tel:70!601-22-68
Adószáma: 18818541-1-15
Az első a Magyar Államkincstárral kötött megállapodás az állami normatív támogatás
felhasználására, melynek éves összege 20.976 E Ft.
Az Intézmény bevételi költségvetésének második
lépcsője
a gondozottak által befizetett
személyi térítési díj. Ezen összeg az ellátott szemé lyek jövedelmének
megközelítőleg
60%-a.
Az Intézmény harmadik bevételi forrása a Nyíregyháza Megyei logó Város Önkormányzata
által nyújtott
kiegészí tő
támogatás az ellátási
szerződés
alapján.
Hl . 4. Kötelezettségek
Kötelezettségként a 2012. január OI. - december 31. közötti
időszakára
fennálló közüzem i,
illetve egyéb költségek a az intézmények között fennálló költségmegosztási megállapodás
alapján továbbszám lázással történik, amelyeknek másolatát az év közben negyedéves
beszámolók mellékleteként már korábban csatoltunk. A 2012. január OI. - december 31.
közötti kötelezettség a Szent Katalin Szeretetotthon felé 12.546 E Ft. Ezen fennálló
kötelezettségek számláinak kiegyenlítésére kerül felhasználásra a Nyíregyháza Megyei logó
Város Önkormányzata által nyújtott kiegészítő támogatás.
Az Intézménynek fennálló adó- és köztartozása nincs.
Az év közben keletkezett Szent Katalin Szeretetotthon felé fennálló kötelezettség, amelyek összegének terhére történt a Nyíregyháza Megyei logó Város támogatásnak felhasználása 2012. évben.
2012. éves összesített táblázat: Fizetendő
Közüzemi számhl:
számladíj:
Elelmiszer beszerzés Pékáru beszerzés Takarítás tevékenység Villanyszámla Víz és Csatornadíj Tüz és munkavédelmi szolgáltatás Gázfogyasztás Mosodai tevékenység Gyógyszerköltség Biztosítás: Szárazárú:
1.409.478,8 Ft 806.500,8 Ft 1.893.385,5 Ft 2.126.255, l Ft 1.596.910,5 Ft 164.727 Ft
ÖSSZESEN:
12.546.316,2 Ft 32
3.928.342,9 Ft 426.720 Ft 23.415,9 Ft 52.112,7 Ft 118.467 Ft
Biróság; bejegyzés száma: 8.Pk.60.237/2007/6.
Adószáma: 18818541-1-15
Tisztelettel kérném a Tisztelet Szociális Osztályt elszámolási meJlékletlink elfogadására. Nyíregyháza, 2013. október 24.
~<:2';7
F~la alapítvány elnöke
.'xd %fekjc$ '7Ifap //(}ány
~
4405 Ny(rtgyhd.:.u . :..&.
JMbi'a u.. 43. . fT'
Tclt:fOr1'- 70/601 · 2268 .,
,t.ddu.4m: {lJlfI1J541-'-I.J
1(é~ :Nefeléjcs Alapítvány
Nyíreo.yfiá.za, !JJó6ita lL 43.
te[:70!601-22-68
Adószáma : 18818541-1-15
Bírósági bejegyzés száma: 8.Pk.60.237/2007/6.
Tisztelettel kérném a Tisztelet Szociális Osztályt elszámolási mellékletünk elfogadására. Nyíregyháza, 2013. január 21 .
Nagy Attila alapítvány elnöke
33
Étkező -
Étkező - felújítás közben
Étkező -
ítás után
Folyosó Fr~"~~
I'.
,"
•
A lakók is aktívan részt vettek a felújításban:
;'
"
'ir'
,
~
Kék :Nejefejcs Jflapít'Vány
Nyíregyfiáza.
(}Jó6ita IL 43. t.[:70(601-22-68
Bírósági bejegyzés száma: 8.Pk.60.23712007/6.
Adószáma: 18818541-1-15
KÖLTSÉG, MEGOSZTÁSI , MEGALLAPODAS Amely létrejött a Kék Nefelejcs Alapítvány 4405 Nyíregyháza Bóbita u. 43. képviselő: Nagy
Attila által fenntartott a Szent Katalin Szeretetotthon 4405 Nyíregyháza, Tünde u. 18.
képviselő : V ámos Jánosné és a "Reménység" Szenvedélybetegek Átmeneti Otthona 4405
Nyíregyháza, Tünde u. 18. képviselő: Szabó Katalin Mónika között 2011. január 03. napján.
Felek megállapodnak abban, hogy mivel a két intézmény ugyanazon a telephelyen és
épületekben működik és a közüzemi szerződések a Szent Katalin Szeretetotthon nevére lettek
megkötve, a felmerülő költségeket az ellátott gondozottak arányában megosztják egymás
között.
A felmerült közüzemi költségek ( víz, gáz, vi llany, térségi hulladék) számláin szereplő, a
Szent Katalin Szeretetotthon által kifizetett összeget az alábbi arányban osztják meg egymás
között:
Szent Katalin Szeretetotthont terheli Reménység Szenvedélybetegek Átm. Otthonát terheli
70 % 30 %
Az épületben működő melegkonyhát a Szent Katalin Szeretetotthon üzemelteti, és annak
minden költséget fizeti.
Felek megállapodnak abban, hogya Szent Kalalin Szeretetotthon konyhája látja el a
"Reménység" Szenvedélybetegek Átmeneti Otthona gondozoUainak és dolgozóinak
étkeztetését is.
Ez alapján a konyhai anyagköltség és a konyhai dolgozók bér- és járulékköltsége a két
intézmény között az alábbi arányban oszlik meg ( a számítás alapja az intézményi gondozotti
és dolgozói létszám-aránya)
Szent Katalin Szeretetotthontterheli Reménység Szenvedélybetegek Átm. Otthonát terhel
70 % 30 %
A Szent Katalin Szeretetotthon kötelezettséget vállal fenti szolgáltatások maradéktalan
teljesítésére és a közüzem i számlák kiegyenlítésére.
A " Reménység" Szenvedélybetegek Átmeneti Otthona kötelezettséget vállal ezen
megállapodásban foglaltak szerinti költségek megtérítésére.
Nyíregyháza, 2011. január 03 .
\.ülll..s. (
5..4~; WC/.
[
ér-K....
uJt(,(~-
Szabó Katalin Mónika
Vámos Janosné
0zenl Xalalin 0zerelelo/lbon \.
---
4405 Ny{regyháza. Tünd. II. 18. Adószám: 18796214-/-/5
f/
"~
2. "
Nagy Attila
?' '
:J{éf, '>&["feJC-' 'Jlfap/loány
~ .
440."1 Nylre1(Yh:ól. lI
nt;bita u . ... .f.
.'.
Trlcflm: .,0/601.226& . Adú.\zd"'.- /81f/8."i'"I· ,./j
,/l?e.mén'y~ég" c5~er)(K!JMjCel('9d ':A/menell
Ol/bontJ
4405 Ny(rcRyIi6z.a, Tünde u. 18. Ad6J.'z.ím ' 1 8RO~708 - 1 - 15
Bíróságí bejegyzés szám.: 8.Pk.60.237/2007/6.
Adószám.: 18818541-1-15
A Kék Nefelejcs Alapítvány
fenntartásában
működő ,
"Reménység" Szenvedélybetegek Atmeneti
Otthonának
2011. évi szakmai beszámolója
20 12.
Birósági bejegyzés száma : 8.1'k.60.23712007/6.
Adószám.: 18818541-1 -15
Az intézmény alapvető míiködési adatai: Az Intézmény megnevezése: "Reménység" Szenvedélybetegek Átmeneti Otthona
Székhelye: 4405 Nyíregyháza, Tünde
ÚI
18.
Telefonszáma: 06 42 461309 Az intézmény
képvisel ő jének
neve: Szabó Katalin Mónika
Intézmény jogi státusza: Az intézmény a Kék Nefelejcs Alapílvány által felilltarlott, de önállóan gazdálkodó egység, önáll ó jogi személyiség Az intézmény típusa: Átmeneti elhelyezést nyújtó intézmény Férőhelyek
száma: 33
fő
Az intézmény ellátási területe: Nyíregyháza Megyei Jogú Város közigazgatási területe
A fenntartó megnevezése: Kék Nefelejcs Alapítvány A fenntartó székhelye: 4405 Nyíregyháza, Bóbita utca 43. A fenntartó postacíme: 4405 Nyíregyháza, Bóbita utca 43. A fenntartó telefonszáma: 06 70 60 I 2268 képviselője:
A fenntartó
Nagy Atti la
"Reménység" Szenvedélybetegek Átmeneti Otthona 2002. szeptemberében nyitotta meg kapuit a Tiszalöki Református Egyházközség fenntartásában. Az intézmény határozatlan működési
idejű
engedéll yel rendelkezik, ellátási területe Nyíregyháza Megyei Jogú Város
közigazgatási területe. Intézményünk átmeneti elhelyezést biztosító intézmény, az alkohol-, drog- és egyéb problémával
küzdő
személyek részére nyújt ideiglenes elhelyezést. Az elhelyezés
vonatkozó jogszabályok alapján 1 év, azonban ez az
időszak
függőségi
időtartama
- ha az ellátást igénybe
a
vevő
körülményei (lakhatási, egészségi , szociális) lényegesen nem változnak, családjukba nem helyezhetők
vissza, - egy alkalommal, egy évvel az intézmény szakorvosának javaslatára
meghosszabbítható. Tehát az intézményünkben Az intézmény 33
fő
eltölthető
maximális
időtartam
2 év.
szenvedélybeteg ember gondozását-ápolását végzi.
2
'Ké~ :NeJeféjcs .íf.fapítvány
:Nyíregyfiáza, !Bó6ita IL
Bírósági bejegyzés száma: 8.Pk.60.23712007/6.
43. te[: 70/601-2H8
Adószáma: 18818541-1-15
" Reménység" Szenvedélybetegek Átmeneti Otthona teljes körű ellátást biztosít. Ennek keretében a
következő
szolgáltatásokat biztosítj uk az ellátottak számára:
go fIZikai ellátás terén kiemeit figyelmet fordít unk a környezet, ruházat tisztántartására, valamint az élelmezés megszervezésére és lebonyolítására.
go az egészségügyi gondozás során rendszeres orvosi felügyelet biztosítja az ell átottak ellenőrzését,
egészségügyi állapotának folyamatos
szükség esetén a szakorvosi,
kórházi ápolás megszervezését.
go a pszichés gondozás során valamennyi dolgozó törekszik az egyéni bánásmód megvalósítására, és nagy hangsúlyt fektetünk a mentális irányítás pozitívumaira.
go a foglalkoztatás keretében fizikai, szellemi, kulturális és szórakoztató tevékenységek szo lgálják az ellátottakat.
go az érdekvédelem során kiemel t figyelmet fordítunk arra, hogy az ellátott a teljes
körű
ellátáshoz és az egyéni szükségleteihez, speciális helyzete vagy áll apota alapján jusson hozzá.
go a
szenvedélybetegség
visszailleszkedésének
folytán
elősegítése
a
társadalomból
ki rekesztődött
betegek
speciális programok, terápiák alkalmazásával, a
társadalmi integráció megvalósítása. A feladatellátás szakmai tartaimát e szakmai beszámoló II. fejezetében részletesen mutatj uk be. 2009. december 31.-töl a Kék Nefelejcs Alapítvány vette át az intézmény fenntartói jogát.
3
!Bó6ita u. 43. Bírósági bejegyzés szá ma: 8.Pk.60.237/2007/6.
Adószám.: 188 18541- 1-15
A szakmai tevékenység
Tevékenységünk 2011. évben
11.1. A szolgáltatás célja
A szenvedélybetegek átmeneti intézményében folyó munka célja az önálló életvitel feltételeinek fenntartása a szociáli s segítségnyújtás
l ehetősége inek
felhasználásával és
speciális programok szervezésével (készségfejlesztés, stresszkezelés, munkavállalással kapcsolatos
tréningek,
elősegítése, szabadidős
szociális
esetmunka,
életvezetési
készségek
fejlesztésének
programok).
11.2. Az intézmény feladatai "Reménység" Szenvedélybetegek Átmeneti Otthona teljes körű ellátást biztosít. Ennek keretében az alábbi szolgáltatásokat nyújtj uk gondozonjainak:
Fizikai ellátás: Az intézmény az ellálOtlak számára napi háromszori étkezést -
ebbő l
legalább egy
alkalomma l meleg - biztosít. Az intézmény az étkezést az ellátottak életkori sajátosságainak és az egészséges táplálkozás követelményeinek
megfelelően
biztosítja. Az étkeztetést a Szent
Katalin Szeretetotthon konyhájáról biztosítj uk megállapodás alapján. A fi zikai ellátás keretében valósul meg az ell átott személyi és környezeti higiénéjének biztosítása. A gondozók takarítónő
közreműködnek
a lakószobák takarításában. Az ellátást igénybe
használja, amennyiben nem rendelkezik részére az intézmény legalább 3 váltás m egfe l e l ő
a kliens személyi higiénéjének biztosításában, a
két váltás
felső
vevő
saját ruházatát és textiliáját
megfelelő mennyiségű fehérneműt,
és
minőségű
ruházattal,
hálóruhát, valam int az évszaknak
ruházatot és lábbelit biztosít, ezenkívül 3 váltás
ágyneműt
és
textiliát, valanJÍnt a tisztálkodáshoz szükséges anyagokat.
4
'KéR. :Nejefejcs JfÚlpítvány
;NyírefJYfiá.za.
Birósági bejegyzés száma: 8.1'k.60.23712007/6.
Adószáma: 18818541-1-15
Egészségügyi elltítás: Az egészségügy i ellátás célja: az intézményben
élő
szenvedélybetegek egészségi állapotának
romlási folyamatát megállítani , a folyamatot visszafordítani. egészségüket helyreállítani . Ehhez állandó
ellenőrzésre,
a visszaesés megakadályozására, a szenvedélybetegség
kialakulásában szerepet játszó ideg- és elmekórtani problémák feltárására, kezelésére, a gondozottak mentálhigiénéjének helyreállítására van szükség. A fenti célok megvalósítása érdekében az egészségügyi ellátás keretében heti 2 alkalommal orvosi ellátást biztosítunk az ellátottak számára. A keretében felvilágosító
előadást
tart, gondoskodik a
gyógy ító-m ege l őző
szűrőv i zsgá l atok
tevékenység
időben
történő
lebonyolításáról, megszervezi a szakorvosi ellátáshoz való jutást. Ellátja a heveny, valamint idült betegségben
szenvedőket.
Megszervezi a betegellátáshoz, ápoláshoz szükséges
eszközök, gyógyszerek, testközel i és test-távoli gyógyászati segédeszközök beszerzését. Az intézményünk térítésmentesen biztosítja a vonatkozó jogszabály szerint
e l őírt
gyógyszereket
az ellátottak részére. Az egészségügyi ellátás keretében heti 1 alkalommal pszichiátcr-addikto lógus szakorvos rendel
intézményünkben
kliensei nk
csoportfoglalkozásokat, fe lvil ágosító
minél
hatékonyabb
e l őadásokat
ellátásának
érdekében,
aki
is tart, támogatja klienseinket a teljes
absztinencia elérésében. Gondozottjaink, akik egyrészt érzékenyebbek bizonyos betegségekkel szemben,
másfelől
korábbi életmódjukból adódóan sokféle egészségügyi problémával küzdenek, igénylik a szakorvosok rendszeres jelenlétél.
Melltálhigiéllés ellátás: A mentális ellátás célja, hogy az ell átott ki tudjon mozdulni az izolál ódás, az introvertáltság, az önbíráskodás és a mások iránti közöny állapotából. Ennek rendszeres programokra nyílik
l ehetőség
e l őseg ítése
érdekében
az intézményen belül és kívül, hogy a mindennapok
színesebbek legyenek . Fontos feladatunk az egyénre szabott bánásmód megteremtése mellett klienseink testi-lelki aktivitásának fenntartása,
megőrzése.
E cé lok megvalósítása érdekében a rendszeresen részt 5
Birósági bejegyzés szá m. : 8.Pk.60.237/2007/6.
Adószám.: 18818541-1-15
vehetne k gondozottaink egyéni és csoportos megbeszélésen, próbálunk számukra tartalmas időtöltést
kezdeményezni az intézmény által szervezett közösségi programok révén.
Alapvető
feladatunk az ellátott támogatása családi és társadalmi
ápolásában,
erő s ítésében ,
kialakulásában,
kapcsolatainak
illetve az intézményen belüli kis közösségek, társas kapcsolatok
működésében .
A hitélet gyakorlására a szomszédos Szent Katalin Szeretetotthon kápolnájában nyílik lehetőség,
itt a tőrténeimi egyházak papjai vasárnaponként szentmisét tartanak.
Foglalkoztatás: Intézményünkben
lehetőséget
foglalkozásokra.
Az
munkaképességének
biztosítunk terápiás munka végzésére, illetve kreatív
intézményünkben
nővelése,
folyó
munkaterápia
és ezáltal a kliens felkészítése a
célja
gondozottjaink
munkaerőpiacra történ ő
visszai lleszkedésre. Jelenleg 7
fő
azoknak a száma, akik rendszeresen (naponta) részt vesznek munkaterápiában
intézményünkben. Ezek jellege: konyhai
kisegítő
munka (mosogatás), az intézmény
épül etének takarításában való segítségnyújtás (segítségnyúj tás az intézmény takarításában, hétvégén az épület folyosójának
felmosása) , udvari , kerti munka -
az intézmény
környezetének, valanlint a veteményes kert rendbetétele. Az elmúlt
id őszakban
intézményünk
egyre több kliensünk vállalt munkaterápiát, aktívan részt vállaltak
környezetének
rendbetételében.
(udvarseprés,
gereblyézés,
virágágyás
kialakítása, folyamatos gyomlálása, szik lakert kialakítása, a veteményes kertben ültetés, gyom lálás). Kb. 7-8
fő
az, aki olyan leromlott fizikai vagy egészségi állapotban van, hogy nem tud részt
venni a terápiás programban. A munkaterápiában részt
vevő
gondozottjaink munkaterápiás jutalomban részesülnek. Ennek
összege egyénenként változó. A munkaterápiában rendszeresen részt 5 OOO Ft havonta a munkaterápiás jutalom összege,
ők
vevő
kliensek esetében
naponta átJagosan I - 2 órát
dolgoznak. A többi gondozott az elvégzett munka arányában részesül terápiás jutalomban.
Speciális progrlll1lok, terápiák:
6
'Ké& :NefeCejcs Jflápítvány
:Nyíregyháza,
Bírósági bejegyzés száma: 8.Pk.60.23712007/6.
Adószám.: 18818541-1-15
A szenvedélybetegek átmeneti intézményében folyó munka célja az önálló életvitel feltételeinek fenntartása a szociális segítségnyújtás
lehetőségeinek
felhasználásával és
speciális prognuTIok szervezésével. Így intézményünk alapvető feladata - a teljes körű ellátás biztositása mellett - klienseink
maximális támogatása az önálló életvitel feltételeinek megteremtésében. A " Reménység" Szenvedélybetegek Átmeneti Otthona ugyan "kiemeli" megszokott lakókörnyezetébő l
a szenvedélybetegséggel
küzdő
egyént, de nagy hangsúlyt fektet a családi
kapcsolatok ápolására. Ebben az új környezetben a klienseinknek átmeneti elhelyezés
időszaka
lehetősége
nyilik az
alatt, az intézmény által nyújtott speciális programok révén, a
hatékonyabb problémamegoldás és stresszkezclés elsajátitására, amely hosszabb távon megakadályozhatja
őt
abban, hogy probléma esetén, saját lakókörnyezetébe visszatérve ismét
a szenvedélybetegség felé forduljon .
Ezen speciális programjaiIlk tartalma a
következő,
mely a meJ/tálhigiéJ/és ellátás szerves
részét is alkotják:
&:; a pszichés állapot felmérése &:; a személ yes célok fe lmérése, a személyes célokat akadályozó problémák feltérképezése
&:; a problémanlegoldó stratégiák meghatározása, a változtatásra motiváló
tényezők
feltárása,
&:; problémamegoldó beszélgetések &:; tájékoztatás a betegségről a kliens és hozzátartozói számára &:; életvitellel kapcsolatos képesség javítása és felilltartása, tréningek szervezése &:; kommunikációs készség fejlesztése &:; problémamegoldó készség fejlesztése &:; kapcsolattartás segitése a természetes közösségi
erőforrásokkal
&:; agresszió kezelése &:; pszichés problémák kezelésének segítése &:; segítő beszélgetés lefolytatása, a szorongás kezelése &:; család és pár konzultáció &:; munkacsoport
működtetése
a kliens érdekében
7
'Kéf< :Nefekjcs Alapítvány
J{yíreBYfiáza, !Bó6ita u. 43.
OírÓSl\gi bejegyzés száma: 8.I'k.60.23712007/6.
te[:70//i()1-22-ó8
Adószáma: 18818541-1-15
&:; tanácsadás, információnyújtás és
közvetítő
tevékenység az egészségügyi , szociális
ellátások és szolgáltatások, valamint a foglalkoztatási, oktatási, lakhatási lehetőségek igénybevételéről ,
és a hivatalos ügyekben való segítségnyújtás
&:; munkaerő píaci tanácsadás- munkához való hozzájutás segítése &:; krízisintervenció, a kliens állapotának folyamatos figyelemmel
kísérése,
rosszabbodás esetén jelzés az orvos felé
&:; szabadidős programok szervezése Ezen feladatok megvalósítása az intézmény valamennyi dolgozójának a feladata, a feladatmegosztásban nagyobb részt vállal a szociális és mentálhigíénikus munkatárs, a pszichiáter-addiktológus szakorvos, valamint az élő
feladatunk. az intézményünkben
intézményvezető.
Egyik legfontosabb
szenvedélybetegek egészségi állapotának romlási
folyamatát megállítani, a folyamatot visszafordítani , egészségüket helyreállítani. Ehhez állandó
ellenőrzésre,
szükség szerinti
kezelésre,
a gondozottak
mentálhigiénéjének
helyreállítására van szükség. Intézményünkben közösségi keretek közölt folytatott , relwbilitációt célzó foglalkozásokkal segítjük a károsodott szociális magatartás helyreállítását (szocializációs-, kognitív-, emoc ionáli s deficit, alacsony
önértékelés, antiszociális
viselkedési
zavar
stb.).
A
szenvedélybetegeket szakembereink (pszichiáter-addiktológus szakorvos, mentálhigiénés munkatárs, szocíálpedagógus) abban segítik, hogyeltorLult személyiségük v iselked ő
személyiséggé
fejlődjön,
felelősen
hozzájárulva ezzel a stabil felépüléshez.
I. Szocioterápiásfoglalkoztatás (a korábbalI részletezett mlll/katerápia) A gondozó személyzet feladata a gondozottak ösztönzése, bátorítása a foglalkoztatási lehetőségek
igénybevételére. A gondozott aktivitásának,
érdeklődésének ,
foglalkoztatásához
való viszonyának változását a gondozó személyzet folyamatosan figyelemmel kíséri.
2. Foglalkoztatási programo k (fortluíi, tartalma): Egyélli foglalkozás : Pedagógiai, andragógia
jellegű
kötetlen foglalkozás,
segítő
kapcsolat
(beszélgetés, segítségnyújtás, személyi higiéné, tanítás)
8
'Kék :Nejefejcs Alapítvány
Nyíregyfiáza, (]3ó6ita IL 43. tel:70!601 -2U8
Bírósági bejegyzés száma: 8.Pk.60.237/2007/6.
Segítő
Adószáma: 18818541-1-15
beszélgetés: pszichoterápiás elemeket tartalmaz, el fogadó, lehetőséget
lámogató beállítással feszültségeinek
megértő ,
empatikus,
nyújt a gondozott problémáinak megbeszélésére, érzelmi
csőkkentésére.
Egészséges életmódra llevelés: Rendszeres séta, kirándulás, lömegsport, játékos gyakorlatok,
táplálkozás, életmód, versenyek.
szabadidő
Szilltell tartó foglalkozás: a
közreműködést
aktivilást, tevékeny fej lesztése és
megőrzése
hasznos eltöltésére szervezett programok, melyek
igényelnek.
Ismeretszerzés-,
bővítés,
képességek
a célja.
Kreatív foglalkozás : Játékos, népi ,
művésze ti jellegű,
alkotó, csoportos fogla lkozás. Célja a
figyelem lekötése, az önkifejezés elősegítése, az alkotó kedv felélesztése.
Miliőterápia :
Csoportos foglakozás, amely lehet bármilyen közösségi program, így
kirándulás, mozi, színház, TV, teadélután, kulturális program.
MozglÍsterlÍpia és Sportprogramok: Csoportos és egyéni foglalkozás gyógytornász vagy erre
képzett gondozó segítségével. Célja a fizikai biztosítása, feszültség oldása,
terhelhetőség
kapcsolatteremtő
megtartása, jó kondíció elérése és
készség fejlesztése.
3. Csoportfoglalkozások: Visszaesést téve, a
megelőző
későbbiekben
végett. A
csoport: Azokkal a kérdéskörökkel foglalkozik, amelyeket tudatossá
állandóan szem
felépülőben
lévő
előtt
kell tartani az újbóli alkoholfogyasztás elkerülése
szenvedélybetegeknek fontos megtanulnia, hogyan kezelje
türelmetlenségét, makacsságát, látszó lag ok nélküli depresszióját, frusztráltságát, kerülnie kell még az apró jelentéktelennek látszó hazugságokat, hogy számára minden hangulatjavító szer fogyasztása végzetes lehet, hogy hallatlanul fontos a rendszeresség. (Csütörtökönként 2
fő
délelőtt
9 órakor a kliensek aktív
munkatársunk az elmúlt
időszakban
képzésen elsajátított technikák révén
közreműködésével.)
továbbképzési programon vett részt, a
bővíthettük
a rehabilitációt célzó terápiás
programjainkat. Az ún. szocioterápiás szerepjátékokon a vártnál lényeges több kliens vett részt igaz örömünkre, aktívan kapcsolódtak be e programba. Nagyon bízunk abban, hogy hosszú távon pozitív eredményeket érhetünk e szerepjátékokkal gondozottjaink önálló életvitel feltételeinek megteremtésében.
9
Ie[
Bírósági bejegyzés száma: 8.l'k.60.23712007/6.
Adószáma: 18818541-1-15
Film csoport: Alternatív és terápiás filmek bemutatása, majd azt követöen, annak közös megbeszélése folyik. (Péntekenként
délelőtt).
Aktl/ális problémák csoport: A gyakorlati , az otthon technikai
működésével
kapcsolatos
észrevételeket taglalja. (Keddenként délután).
4. Rekreációs, szabadidős programok Fontosnak tartjuk ezen programok a megszervezését és lebonyolítását, mely rugalmasan illeszked ik klienseink igényeihez, és hozzájárulhat a mentális állapot erősítéséhez.
Rem/szeres programok: Intézményünkben rendszeresen szervezünk rendezvényekel, illetve megemlékezésl a nagyobb ülmepeink alkalmával (pl.: farsang, nemzeti ünnepeink, stb.). E programjainkat álta lában a szomszédos Szent Katalin Szeretetotthon lakóival közösen szervezzük. Klienseink többsége aktívan részt vesz e rendezvényeken, szívesen segédkeznek az
e l őkészületekben,
a
különböző
ünnepek alkalmával az intézmény dekorálásában is részt vállalnak. (Kreatív csoport). Rendszeres programjaink: manuális tevékenységek: gyöngyfűzés,
dísztárgyak
készítése
(pl.:
papír-,
terméskép,
agyagtárgyak készítése, gipszképek készítése)
társas játékok, kártyajáték, Ismeretterjesztő,
Az elmúlt
valamint szórakoztatást célzó filmek megtekintése.
időszakban
lakóink körében egyre
népszerűbb
gyakorlatilag szinte minden héten megrendezésre kerül szellemi
a "Kvíz-party", ezért vetélkedő.
A kérdéseket
minden esetben egy önként jelentkező lakó állítja össze bármilyen témakörben, ez adja a program vál tozatosságát.
KiemeIt programok:
&:J
Farsangi ünnepség - 20\1. 02.23. Jelmezes felvonulás, tombola, közös táncos mulatság Vendég: Borbányai Nyugdíjas Klub.
&c;
Nőnapi
ünnepség - 2011.03.08.
" Reménység" Szenvedélybetegek Átmeneti Otthona lakóinak műsora 10
'KéR. :Nejefejcs JICapítvány
:Nyíregyliáza, 1JJó6ita IL 43. t,[:70/601-22-68
Bírósági bejegyzés száma: 8.Pk.60.237n007/6.
A
Nő napi
Adószám.: 18818541-1-15
ünnepség ebben az évben rendhagyó és különleges volt, hiszen a
Reménység Szenvedélybetegek Átmeneti Otthonának lakói nemcsak ünnepi műsorral
kedveskedtek a Szent Katalin Szeretetot1hon lakóinak és dolgozóinak,
hanem ún. origami technikával létrehozott "liliomokkal" ajándékozták meg a hölgyeket. Gondozottaink nagyon kitartóan, ügyesen és lelkesen készítették el a közel I 00 db hajtogatott virágot, kezdetben az
intézményvezető
folyamatos
iránym utatása mellett, a munkafolyamatok elsajátítása után pedig önállóan.
&::; Március IS. ünnepség - 2010.03.16. A Szent Katalin Szeretetotthon és a " Reménység" Szenvedélybetegek Átmeneti Otthona lakóinak közös műsora
&::; Önsegítő csoport (kezdeményezés) - 20 I l. május OS. Vendég: Molnár Béla, a Tékozló Fiú Alapítvány elnöke
&::; BilIárdverseny - 2011. május 06. A Reményég Szenvedélybetegek Átmeneti Ot1hona lakóinak belső bajnoksága
&::; "Vidám nap" - 2011.május 25. A szomszédos Szent Katalin Szeretetotthon lakóival közös program játékos kvíz, illetve ügyességi
vetélkedő
&::; Szalonnasütés - 2011. június 10. &::; Szellemi vetélkedő három fordulóban - 2011. június 17, június 23, június 30. Az intézmény lakóinak
belső
bajnoksága
&::; Kirándulás - 2011. június 24. Látogatást tettünk a nyíregyházi Tuzson János Botanikus Kertben.
&::; Karaoke verseny - 20\ l. augusztus 03. Játékos - zenés
vetélkedő
&::; BilIárdverseny - 2011. augusztus ll. A Reményég Szenvedélybetegek Átmeneti Otthona lakóinak belső bajnoksága
&::; Szalonnasütés - 2011. augusztus 19. &::; Augusztus 20. ünnepség - 20\1 . augusztus 23. A Szent Katalin Szeretetotthon és a "Reménység" Szenvedélybetegek Átmeneti Otthona lakóinak közös műsora Az Új Kenyér megszentelése II
lL
Bíróságí bejegyzés száma: 8.Pk.60.23712007/6.
43.
Adószáma: 18818541-1-15
&c::; Szalonnasütés - 2011. szeptember 02. &c::; Kirándulás - 2011. szeptember 13. Az intézmény fennállása óla
első
alkalommal sikerült lakói nkat egész napos
kirándulásra "elcsábítani". E program során látogatást tettünk a füzérradványi Károlyi Kastélyban, valamint annak csodálatos kastélyparkjában. Ezt követően
a Sárospatak mellett található "Tengerszemet" tekintettük meg, ahol sütőttünk.
a hegy lábánál lakói nkkal szalonnát
A kirándulás nagyon jó
hangulatban telt, gondozottjaink visszajelzése alapján már szervezzük a következő
kirándulást.
&c::;Szín házlátogatás - 20\1. szeptember 23. Tirpákia Tündérkert
című
zenés vígjáték megtekintése
&c::; Idősek Világnapja - 2011. szeptember 30. A Szent Katalin Szeretetotthon gondozottjaival együtt részt vettünk a nyíregyházi Bujtosi
Szabadidőcsarnokban
megszervezett rendezvényen.
&c::;Megemlékezés az Aradi vértanúkról· 2011. október 06. A Reménység Szenvedélybetegek Átmeneti Otthona lakóinak műsora &c::; Október 23. ünnepség - 201\. október 21. &c::;A Szent Katalin Szeretetotthon és a "Reménység" Szenvedélybetegek Átmeneti Otthona lakóinak közös műsora &c::;Miku lás ünnepség - 2011. december 06. A Százszorszép Óvoda előadása , ajándékozás &c::; Karácsonyi ünnepség - 2011. december 19. A Szent Katalin Szeretetotthon lakóinak
műsora
A Százszorszép Óvoda zenés karácsonyi műsora &c::; Karácsonyi ünnepség - 201\. december 20. A Reménység Szenvedélybetegek Átmeneti Onhona lakóinak karácsonyi műsora
Ebben az évben a karácsonyi ünnepség is rendhagyó volt intézményünkben, hiszen lakóinknak közel a fele szeretett volna szerepelni, verssel , dallal készülni e jeles ünnepre. Így 20 Il.-ben már nem a Szent Katalin Szeretetotthon lakóival közösen , hanem önálló
műsorral
készültek lakóink karácsony
alkalmából. 12
'Kék :Nejefejcs Alapítvány
;NyíreBYliáza, <1Jó6i/a IL
Birósági bejegyzés száma: 8.Pk.60.23712007/6.
43. te[: 70/60J-2Ui8
Adószáma: 18818541-1-15
11.3. Az ellátotti kör bemutatása
Több év adatainak összehasonlítása után megállapítható, hogya lakosság száma folyamatosan csökken. A szenvedélybetegek aránya viszont egyre növekszik. Az alkoholbetegek száma közel I millióra
tehető,
drog, és egyéb szenvedélybetegségekkel
élők
száma 250-300 ezer.
Tehát minden ti zedik lakos hazánkban valamilyen szenvedélybetegség rabja. Nemzetközi adatokkal összehasonlítva az
első
három ország között vagyunk. Ez a tendencia saj nálatos
módon egyre fokozódik, különösen az ifjúság, az
idős
korosztály és a
nők
aránya kiugró.
Azonban ha a családi összefüggéseket nézzük, szinte nincs is olyan család, melyet ne érintene ez a probléma. A szenvedélybetegek átmeneti otthonában az a személy
helyezhető
el, akinél szakorvosi
(addiktológus, pszichiáter) szakvélemény alapján szenvedélybetegség került megállapításra, és ellátása átmeneti jelleggel családjában vagy lakó környezetében nem oldható meg. Intézményünkben az ellátást igénybe
vevők
köre igen heterogén. A
különbözőség érthető
az
életkoruk, szociális-, anyagi helyzetük területén, de akár beszélhetünk a kliensek családi hátterének változatosságáról is.
13
Adószáma: 18818541-1-15
Birósági bejegyzés száma: 8. Pk.60.237n007/6.
2011. évbel1 az illtézméllY általl1yÚjtott szolgáltatásokat 51
fő vette
igéIlybe.
Nemek szerinti megoszlás: 2%
• férfi nő
A diagramból időszakban
egyértelműen
látszik, hogy gondozottjaink többsége (98%) férfi. A jelentési
továbbra is csupán I fó
női
gondozottunk voll.
Életkor szerinti megoszlás:
66
56·65 é v
46- 55 ev
36·45 év
18·35 év
o
5
10
15
20
25
30
Az életkori megoszlás lekintetében elmondható, hogy jelenleg a 46 év feletti korosztályból kerül ki intézményünk gondozottjainak legnagyobb része, több mint 88,2 %-a.
14
Birósági bejegyzés szám.: 8.Pk.60.237n007/6.
Adószám.: 18818541-1-15
Családi állapot:
• egyed ü lálló • házas • elvál t • özvegy
A családi állapot szempontjából egyértelmüen látszik, hogy az intézményünk szolgáltatásait igénybe
vevők
körében változatlanul magas az elvált személyek száma: 39
fő,
az ellátottak
76,5 %-a.
Iskolai végzettség: 25 20
15 10 5
o
2
15
uo 43. tef. Birósági bejegyzés szá ma: 8.Pk.60.23712007/6.
Az intézményi ellátást igénybe
vevők
Adószáma: 18818541-1-15
54,9%-a rendelkezik valamilyen
jellegű,
szakképesítéssel, de viszonylag magas a képesítés nélküli személyek aránya is (16
középfokú fő).
Függőség:
• alkohol
• drog • egyéb
Az intézményi szolgáltatásokat igénybe
vevők
gyakorlatilag 100%-a "alkoholbeteg" a
Reménység Szenvedélybetegek Átmeneti Otthonában. 1 fő új belépő tekintetében játékgép függőség,
illetve l
fő
tekintetében
kábítószer-függőség
is szerepel az
alkohol-fliggőség
mellett.
16
1Bó6ita ll. 43. Bírósági bejegyzés száma: 8.Pk.60.23712007/6.
A
függőség
Adószáma: 18818541-1-15
rendszeressége:
30
25 25 20 20 15 10
6 5
o id ősza konk é nt
absz tin ens
Klienseink közel 49%-a fő-re
viszonyítva 20
időszakonké nt
rendszeresen
fogyaszt alkoholt, az
előző
jelentési
időszakhoz
emelkedett azoknak a személynek a száma, akik már hosszabb ideje
nem fo gyasztottak alkoholt, sikerült tartósabb absztinenciát kialakítaniuk.
Jövedelem:
7
70001 Ft felett 60001 - 70 OOO SO 001 · 60 OOO
40001 - SO OOO 30001 - 40 OOO
18
30 OOO Ft alatt O
S
O
Adiagramon jövedelemmel
e gyértelműen rendelkezők
10
látszik, hogy
aránya (l8
fő
IS meglehetősen
20
magas a 30 OOO Forint alatti
- rendszeres szociális segély, rendszeres szociális 17
Bírósági bejegyzés szám.: 8.Pk.60.23712007/6.
járadék,
időskorúak
nagyobb
összegű
Adószám.: 18818541-1-15
járadéka). 3 gondozottunk bár magasabb jövedelemmel rendelkezik, kőzüzemi
tartozást halmozott fel (pl.:
adótartozás, lakbér, gyermektartás díj, stb.), melyet
szárnlákból fennálló tartozás, hitel,
jővedelmükből
havonta részletekben
fizetnek meg. Így az alacsony jövedelemmel (30 OOO Ft alatti jövedelemmel) rendelkezők aránya az ellátást igénybe
vevők
4\,\7 %-a. Ezért
ősztőnözzük
gondozottjainkat a
munkavállalás fontossága mellett a takarékoskodásra is. Míg a tavalyi évben csak l kliens rendelkezett intézményünkben megtakarított összeggel, jelenleg (a 33 8
fő
az, akinek kb. 2 -3 havi jövedelmének
megfelelő
fő
aktív ellátott közül)
megtakarított pénzösszege áll
rendelkezésére.
Az általunk gondozott
kliensekről
általánosságban elmondható, hogy igen rossz fizikai és
mentális állapotban kerülnek intézményünkbe, így legtöbben bekerülésüket
követően,
rendszeres mentális gondozásban részesülnek, kiegészítve a szükséges egészségügyi ellátással, megerősítve ezzel Klienseink
jelentős
őket
a pszichés és fizikai talpra állásukban.
része elvált, családi kapcsolataik részben vagy egészben
fellazultak. Bár jelenlegi klienseink 2 külön
élnek
megszűnésének
házastársuktól.
A
fő
megszŰlltek,
családi állapota házas, valamennyien már több éve
házasság
felbomlásának,
a
családi
kapcsolatok
indokaként szinte valamennyi gondozottunk a saját korábbi alkoholizáló
életmódját nevezte meg. (2010. és 20\1. évben is az ellátásba alkohol beteg, az
alkohol-függőséghez
2-3
fő
esetében egyéb
bekerülők
100%-a volt
függőség
is társult
játékgép, gyógyszer, drog.) Klienseink elmondása alapján - mivel saját hibájuknak tulajdonították a családjuk felbomlását -
"mindent otthagytak nekik", ezáltal
jelentős
részük saját lakástulajdonnal nem
rendelkezik. Az aktív korú ellátottak között a betegség progresszív és krónikus volta miatt jellemző, hogy munkahellyel, állandó keresettel nem rendelkeznek, életútjukban jellemzőek az elkezdett, de be nem fejezett tanulmányok. Emellett gyakori probléma, hogy nem rendelkeznek szakképesítéssel, illetve " versenyképes" szakmával, ezért a hátránnyal indulnak. Az ellátást igénybe a korábbi addiktív munka világába
életvitelből
történő
vevők
munkaerőpiacon
jelentős
másik csoportját alkotják azok a kliensek, akik
adódóan olyan fokú egészségkárosodást szenvedtek, hogya
reintegrációjuk szinte lehetetlen.
Mindezekből
következik, hogy 18
'KéR :Nejefejcs Jlfapítvány
!Nyíree:vliá.za, (}3ó6ita uo 43. te[:70!601 -2U8
Birósági bejegyzés száma: 8.Pk.60.23712007/6.
meglehetősen
Adószáma: 18818541·1·15
alacsony jövedelemmel rendelkeznek klienseink (rokkantsági nyugdíj ,
rendszeres szociális járadék), amely tovább rontja esélyeiket a
későbbi
önálló életvitel
megteremtésében.
Az intézményí ellátásba
"be lépők
és
kikerülők":
20 II. évben a " Reménység" Szenvedélybetegek Átmeneti Otthonában az új belépők száma:
18
fő.
8
7 6
5 4 3 2 1
. ottho n'b61
_ k6rbúból
O
C mas u:oclih s e:nátúbót
más szoclálts
hajléktalan ellátásból
ellátbból
A diagram ból hozzátartozó
egyértelműen
látszik, hogy az új
lakókörnyezetéből
belépők
tekintetében 3
érkezett intézményünkbe. (2
fő
fő
saját, illetve
esetében a hozzátartozó a
kliensek megromlott egészségi állapota miatt kérte az intézményi felvételt, I
fő
gondozott nak
pedig elhunyt élettársa lakását kellett elhagynia, így lakhatása megoldatlanná vált). 8
fő
kórházból (addiktológiáról , illetve pszichiátriai osztályról) került az intézménybe, 2
Periféria Egyesület
közreműködése
révén, 4
fő
fő
a
pedig gyakorlatilag az utcáról költözhetett
be az átmeneti otthonba. I
fő
kliens korábban egy
idősek
otthonának volt lakója, ám az utóbbi
időben
egyre
gyakoribbá vált az italozása, ilyen alkalmakkor viselkedése kritikátlanná vált. Addiktológus szakorvos javaslatára további rehabilitác iót célzó kezelés céljából került átmenetileg elhelyezésre intézményünkben.
19
tel: Adószáma: 18818541-1-15
Bíróságí bejegyzés száma: 8.Pk.60.237/2007/6.
20 ll. évben a "Reménység" Szenvedélybetegek Átmeneti Otthonából kikerülők száma: 18 " f o.
oUhonába. vagy h02Zát:artomho:z:
A beszámolási
időszak
más .u.aáhs
elhunyt
l~ybe
alatt 4
fő
gondozottunk tartós bentlakásos intézménybe
történő
elhelyezését sikerült megvalósítani. (Szent Katalin Szeretetotthon, Oltalom Szeretetszolgálat).
Az
kikerülők
intézményi ellátás ból
intézményünkből,
3
fő
közül 3
fő
saját lakó környezetébe távozott
pedig hozzátartozóhoz, illetve albérletbe költözött.
(Ezen esetek többségében sikerült a hozzátartozókkal való kapcsolatot helyreállítani, konfliktusokat megbeszélni, de fontos
tényező
volt egy-egy kliens esetében az egészségi
állapot javulása, a tartósabb absztinencia kialakulása, illetve l kliens esetében párkapcsolat létesítése.) Az intézményi ellátás ból egyéb indokkal kikerültek: Az intézményi ellátásból kikerült 2
fő
korábban hosszú évekig gyakorlatilag az utcán élt, hajléktalan volt. Sok esetben azt tapasztaljuk, hogy ezek az emberek már annyira megszokják azt az életformát, hogy nem képesek - és sok esetben nem is akarnak - hosszú távon az intézmény házirendjének szabályaihoz alkalmazkodni. Mindkét kliens esetében ez történt,
ők
kérelmezték az
intézményi jogviszony megszüntetését, a "hajléktalanságot választották". A beszámolási
időszakban
3
fő
esetében az intézmény Házirendjének többszöri súlyos
megszegése miatt kellett az intézményi jogviszonyt megszüntetni. Azonban az kikerülők
intézményből
részére - amennyiben igénylik a segítséget - igyekszünk minden esetben
férőhelyet
találni valamilyen szociális intézményben, hogy adott esetben ne az utcára kerüljenek a lakók. 20
Bírósági bejegyzés száma: 8.Pk.60.23712007/6.
2
fő
Adószáma: 18818541-1-15
esetében is ez történt, sikerült egy átmeneti szállón alakhatását biztosítani. (a harmadik
kliens nem igényelt segítséget, hozzátartozóhoz költözött.) Az intézményi ellátásból egyéb indokkal kikerült gondozottak közül I
fő
esetében az
intézményt fenntartó Kék Nefelejcs Alapítvány mondta fel a gondozási megállapodást az ellátottjogi
képviselővel
történt egyeztetést
követően.
E gondozottunk szabadságáról nem
érkezett vissza, telefonon történt megkeresésünkkor, illetve
később
egy lakótársával közölte,
hogy nem kíván az intézménybe visszajönni (több hónapja fennálló gondozási díj hátraléka miatt), de írásos kérelmet nem nyújtott be az intézményi jogviszony megszüntetésére vonatkozóan, így a vonatkozó jogszabály szerinti 3 hónapos felmondási szűnhetett
időt követően
meg a jogviszonya.
Az utógondozás és nyomon követés során folyamatosan figyelemmel kísérjük volt betegünk
visszailleszkedését a szűkebb- és a tágabb közösségbe. Általában a klienseink is igénylik intézményünkkel a kikerülés utáni kapcsolattartást, számos alkalommal visszalátogatnak intézményünkbe. A jelentési
időszakban ,
az intézményi ellátásból kikerültek közül 12
fő
ellátottal tartjuk a kapcsolatot. (telefonon, illetve személyes látogatás útján.
21
Bírósági bejegyzés száma: 8.Pk.60.237/2007/6.
Adószáma: 18818541-1-15
11.4 Általános jellemzők, az előző beszámolási időszakboz viszonyított változások
A nemek arányát tekintve minimális változás történt az
előző
időszakhoz
beszámolási
viszonyítva, intézményünk szolgáltatásait változatlanul férfiak veszik igénybe nagyobb arányban.
100 90 80 70 60
• férfi
50
_ nő
40
30
20
10
O
20lO.év
2011. év
Az életkori megoszlás tekintetében az elmúlt
időszakban ugrásszerűen
megemelkedett az 56
65 éves korosztály aránya, de így is általánosságban elmondható, hogy az intézményi ellátást elsősorban
a 46 év feletti férfiak veszik igénybe.
66·
56 · 65 év . 2011. é v
46 · 55 év
. 2010.év 36 - 45 év
18 - 35 év
o
Az
előző
10
beszámolási
20
időszakhoz
30
40
50
viszonyítva az intézményi ellátásba
bekerülők
tekintetében
22
Adószáma: 18818541-1-15
Birósági bejegyzés száma: 8.Pk.60.23712007/6.
közel 5 %-kal csökkent az alacsonyabb változatlanul a
szakmunkásképző
iskolával
végzettségűek
rendelkező
aránya, de a legnagyobb arányban
kliensek vannak.
Iskolai végzettség 50 40 30
20 10
o
---
- --~::---------------- --. 2010.ev D 2011 .ev
A leglényegesebb változás az
előző
beszámolási
időszakhoz
alkoholfogyasztási szokásainak megváltozása. 20 H-ben
viszonyítva a gondozottak
jelentős
mértékben
nőtt
a 3
hónapnál hosszabb ideje absztinens, alkoholt nem fogyasztó kliensek száma, és csökkent a rendszeresen fogyasztók aránya. 60 50 40
. 20 10.év
30 f - -
20 11. ev 20 10
o absztinens
időszakon kent
rendszeresen
A szakirodalom szerint (Dr. Szikszay Petronella: A spiritualitás szerepe a gyógyításban) a betegség - biológiai értelemben - gyógyíthatatlan, mert bármilyen hosszú absztinencia után,
23
'Kék. JVejefejcs Alapítvány
:Nyíreoyliáza, C/Jó6ita u. 43. teC:70/601-22-68
Birósági bejegyzés szá ma: 8.Pk.60.237/2007/6.
Adószáma: 18818541-1-15
ha ismét bekövetkezik a szerfogyasztás (alkohol, kábítószer bármelyik fajtája, nyugtatók, altatók, hangulatjavítók), akkor rövid
idő
alan - gyakran azonnal - kontrollvesztés lép fel.
Érdekes módon mire az ivás visszatér, már az addig elért fejlődés is semmivé válik. Az alkoholbetegség orvosilag nézve tehát gyógyíthatatlan, amely azonban tiilletmelltesell ((Irtható . Ez a folyamat az élet végéig tart. A betegség
e l sőd lege s,
ami azt jelenti, hogy ennek kell lennie a terápiás beavatkozás központi
részének; például nem a "depressziót" kell alkoholbetegséggel szükséges
először
gyógyítani, hanem magával az
legelőször törődni, legelőször
józanná kell válni, és csak
azután szabad "problémákkal" foglalkozni. Ha a józanná válás szakember segítségével történik, akkor a korai felépülés
első
6 hónapjában
csak a józansággal szabad foglalkozni. Legalább fél év józanság után lehet elkezdeni apránként a "problémákkal" való foglalkozást. Tapasztalataink alapján azonban az alkoholbeteg sokszor nincs teljes belátással állapotára vonatkozóan.
Bekerülve
szakemberekkel: a
az
intézménybe, gyakran
kezelőorvossal,
erőfeszítések jelentős
az
őt segítő
része kezdetben az
nem
működik
együn
a
segítő
személyzettel, esetleg családtaggal. Az
együttműkődés
megnyerésére és fenntartására, az
intézményi rendhez való alkalmazkodásra fordítódik . Csak ezután,
II
beilleszkedést
követően
indulhat el a tényleges szakmai munka, melyben
nélkülözhetetlen a közös és összehangolt team munka, valamennyi munkatársunk
egyidejű
beavatkozása. EIUlek során arra törekszünk, hogy intézményünk lakóit a ,józanodás útjára tereljük", segítsük
őket
abban, hogy visszanyerjék: mentáJis egészségüket (pl. stressz
elviselése, konniktus megoldás stb.); érzelmi egészségüket (hangulat, öröm, szorongás kezelése); fizikai állóképességüket (helyes táplálkozás, egészséges életmód, sportolás); szociáli s egészségüket (beilleszkedés egy közösségbe, kapcsolatok kialakítása); intellektuális egészségüket
(felelősségtudat ,
probléma megoldás); spirituális egészségüket (célok, élet
szeretete, értéke). A 3 hónapnál hosszabb ideje absztinensek számának emelkedése, valamint a rendszeresen alkoholt fogyasztók számának csökkenése, fontos és lényeges változás intézményünk életében.
24
Kék :NefeCejcs JICapítvány
:Nyíregyháza, {}3ó6ita IL 43. te[:70!601-ZZ-68
Bírósági bejegyzés szá ma: 8.Pk.60.237/2007/6.
Adószáma: 18818541-1-15
Bár a teljes absztinencia elérése, az önálló életvitel feltételeinek megteremtése hosszú hosszabb folyamat eredménye lehet, mégis úgy gondolom, hogy az intézményünkben hónapnál hosszabb ideje absztinens lakóink (2ü teljes
értékű
fő)
élő
3
elindultak az úton, mely a "tünetmentes",
élet felé vezet. Azon dolgozunk, hogya hétköznapok új , józan módon
történő
meg, - és átélését segítsük akliensnek megtanul ni. Ta lá n
m ind ezen
fo lyamatok
beke rülő k- kikerü l ő k
eredményeként
száma. Az intézményben
kihasználják a vonatkozó jogszabály által időtartamot
élő
e l őírt,
(2 év). Az intézményben töltött
"felerősödnek" ,
csökkent
az
intézményi
lakók az esetek
intézményünkben idő
jelentős
eltölthető
ellátás ba részében maximáli s
alatt fizikailag és mentáli san is
így nagyobb eséllyel veszik fel a harcot szenvedélybetegségükkel szemben,
egyre többen próbálnak változtatn i jelenlegi helyzetük. Ugya ncsak lényeges változás az közösségi progra mjain
résztvevő
előző
beszámolási
időszakhoz
viszonyítva az intézmény
kliensek számának emelkedése.
Számos szakirodalom foglalkozik a közösség
építő
szerepével. A közösség (csoport) mint
társas közeg létfontosságú szerepet j átszik az ember egész életében, mert az egyén közösség nélkül élet- és osztály)
fejlődésképtelen.
alapvetően
Ezek a kisebb közösségek vagy csoportok (pl. család, iskolai
meghatározzák a szemé lyiség
fejlődését
a szocializáció folyamán. A
közösség fontos ismérve a mi-tudat, a közösségi érzés tudatának kialakulása. Ehhez hozzájárulnak az együttes élmények, melyeket társas tevékenységek során élünk át. 2ü I ü. ben a közösségi programokon általában ugyanaz a 6-7 ró vett részt aktívan, a többi lakó csupán passzív ügyességi
szemlélőként
vetélkedők,
volt jelen. Közösségi progran1jainknak szélesítése (kvíz,
kirándulások, szalonnasütés, billiárd- és kártyabajnokságok, stb. )
hozzájárulhatott ahhoz, hogy 2011.-ben a programokon az aktív
résztvevők
száma
fo lyam atosan emelkedett, az év végére a karácsonyi ünnepségen már a lakóink közel fele szerepelt (15 fö). Az elmúlt idöszakban tehát ezek a számunkra fontos változások történtek intézményünkben, melyek hosszú távon hozzájárulhatnak ahhoz, hogyellátottaink újra a társadalom teljes
értékű
tagjai lehessenek.
25
iJ3ó6ita lL 43. Bírósági bejegyzés szá ma: 8.Pk.60.237/2007/6.
Adószáma: 188 18541-1-15
III. A feladatellátással kapcsolatos együttműködések,
kapcsolatrendszer 2009. december 31.-én a Kék Nefelejcs Alapítvány lett az intézmény fenntartója. A fenntartó váltást
követő
kezdeti idöszakban felvettük a kapcsolatot, illetve személyesen tájékoztattuk a é l ők
térségben szenvedélybetegséggel intézmények
képviselőit,
ellátásával foglalkozó egészségügyi és szociális
szolgáltatásainkról, végzett
tevékenységeinkről.
Az év során további
e lsősorban
szenvedélybetegek
intézményekkel, szervezetekkel vettük fel a kapcsolatot:
alacsonyküszöbű
közösségi ellátását biztosító szolgáltatókkal,
szolgáltatást nyújtókkal ,
nappali és bentlakásos intézményekkel , egészségügyi intézményekkel, a drogambulanciával , civil szervezetekkel, büntetés-végrehajtási intézményekkel. E célok megva lósítása érdekében az alábbi szervezetekkel, intézményekke l alakítottunk ki szorosabb Szinte
együttműködés t :
napi
munkakapcsolatot
sikerült
kialakítani
a
Sá nta
Kálmán
Szakkórház
Addiktológiai Osztályával, Rehabilitációs-, valamint Pszichiátriai részlegével, szociáli s munkatársaival. Ezen
együttműködés
nemcsak az új kliensek felkutatásában, elhelyezésében,
hanem gondozottjaink szükség szeri nti - akár soron kívüli - addiktológiai kezelésében is megmutatkozik. Jósa András Oktatókórház Pszichiátriai Osztályai, valamint szociális munkatársai is jól ismerik már tevékenységünket. Több - általuk intézményünkbe soron kívüli kérelmet benyújtó - kliens elhel yezését sikerült megoldani. Talentum
Alapítvánnyal (szenvedélybetege k közösségi ellátását,
szolgáltatást nyújtanak) is sikerült kapcsolatunkat működtettünk ,
gondozottjainkat
közös
programokon
tájékoztatjuk
a
veszünk
Talentum
erősíteni .
részt.
Az
alacsonyküszöbű
Hatékony
jelzőrendszert
intézményünkből
Alapítványelérhetőségéről,
kikerült
hogy
saját
lakó környezet ükbe visszatérve, probléma esetén ne forduljanak szenvedélybetegségük fe lé, tudj ák, hova fordulhatnak segítségért. Így e szervezetlel együttműködve, együttesen követhetjük nyomon klienseink visszailleszkedését a környezetbe. Közös munkánkat
egy üttműködési
melynek aláírása - terveink szerint - a
következő
szű kebb
és tágabb társadalmi
megállapodással tennénk hivatalossá,
hónapban valósulna meg.
26
'Kék :NefeCejcsAlapítvány
:Nyíregyfiáza,
Bírósági bejegyzés száma: 8.Pk.60.23712007/6.
Adószáma: 18818541-1-15
Kék Kereszt Egyesület Alkoholbetegeket során kerültünk kapcsolatba, és
teC: 70(601-22-<;8
felvetődött
Segítő
Misszióval egy gondozottunk elhelyezése
a további szoros nllmkakapcsolat kialakítása a
közös célcsoport minél hatékonyabb ellátása érdekében, melyben szervezeti nk vállalásait együttműködési
megállapodásban rögzítenénk.
A helyi Kábítószerügyi Egyeztető Fórummal (NVÍRKEF) személyes és rendszeres kapcsolatot tartunk fent. A Fórum
közvetítő
szerepet vállalt a hasonló szolgáltatást nyújtó
szervezetekkel való kapcsolattartásunk során. elsősorban
Hasznos tanácsokkal segítik munkánkat,
más intézményeknél, szervezeteknél bevezetett új módszereket, mintákat
közvetítenek felénk. Munkánkat a kölcsönös párbeszéd jellemzi, fontos közös feladatunk a Nemzeti Drogstratégia helyi megvalósítása, a helyi közösség szükségleteihez, igényeihez való igazodás. Pszichiátriai- Szenvedélybetegek és
Értelmi
Fogyatékosok Otthonának
intézményével (mely módszertani feladatokat is ellát),
együttműködésünk
bárándi rendkívül
szoros, szakmai iránymutatásokkal segíti munkánkat. A
győrteleki
Szenvedélybetegek Otthonában több kliensünk esetében kérelmeztük a tartós
elhelyezést. Az ellátásra mutatkozó nagy igényt mutatja, hogy a kérelem benyújtását az elhelyezésig az
időtartam
követően
kb. 5-6 év.
Intézményünk jó munkakapcsolatot ápol az Oltalom Szeretetszolgálat intézményeivel is. (Szenvedélybetegek működtettünk,
Nappali
E
szervezettel
jelzőrendszert
hatékony
ezáltal egymásra épülő ellátást tudunk biztosítani.
egy üttműködés
Több éves
Intézménye).
(haj lé\..'1alan emberekkel,
jellemzi a Periféria Egyesülettel fennálló kapcsolatunkat utcai
szociális munkával
foglalkoznak).
A segítségnyújtás
megosztása rendszeres és folyamatos, mely megmutatkozik a kliensek felkutatásában, jelzőrendszer
működtetésében ,
a
krízishelyzetbe
került
személyek
mihamarabbi
elhelyezésében. A Kék Nefelejcs Alapítvány, mint a " Reménység" Szenvedélybetegek Átmeneti Otthona, valamint a Szent Katalin Szeretetotthon fenntartója,
együttműködési
megállapodást kötött
az Életút Alapítvánnyal, az intézményeket korábban létrehozó szervezettel a magasabb színvonalú szakmai munka jelzőrendszer
működtetése
információcserére, közös adományok
gyűjtésére,
elősegítése
mellett
szabadidős,
érdekében. Az kiterjed
a
együttműködési
szakmai
megállapodás a
tapasztalatok
átadására,
rekreációt célzó, kulturális programok szervezésére,
rászorulók részére adományosztás megszervezésére.
27
'Kék :Nejefejcs JIfapít'CJány
Nyíre8.yfiá.za, lJJó6ita u. 43. te[ :70(601-22-68
Birósági bejegyzés szá ma : 8. Pk.60.237/2007/6.
Adószám.: 18818541 - 1- 15
IV. A szolgáltatás/toz való hozzáférés módja, rendszeressége Az intézmény olyan gyógyulásra motivált szenvedélybetegek ellátását, szükség esetén ápolását-gondozását végzi, akik alkohol-, drog-, játék-, ill. egyéb
fuggőségük
miatt
őnálló
életvite ire nem képesek, és ezt belátva önként kérik felvételüket. Ahhoz, hogy szolgáltatásaink minden érintett személy számára
elérhetők, hozzáférhetők
legyenek, információs anyagot készítettünk, amelyet szó rólap formájában terjesztettünk az ell átási területünkön. Az információs anyag tartalmazza az intézménybe kerülés feltételeit, az általunk nyújtott szolgáltatásokat). Fontosnak tartjuk azt is, hogy gondozottjaink rend szeresen informálva legyenek intézményünk
szolgáltatásai ról,
rendezvényeinkről ,
éppen ezért
rendszeresen tájékoztatjuk klienseinket aktuális programjainkról (plakátok készítése).
V. Péllzeszközök, térítési díj A "Reménység" Szenvedélybetegek Átmeneti Otthona 20 I I. évben az alábbi forrásokból valósította meg a
működéshez
szükséges kiadásinak fedezésé!:
állam i normatíva, Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata által nyújtott kiegészítő támogatás, Saját bevétel. (térítés díj , I %-os adó felajánlás)
Térítési díj: A vonatkozó jogszabályok alapján a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokért térítési díjat kell fizetni. Intézményünkben az ellátásért
fi zetendő
sze mélyi térítési díj nem
haladhatja meg az ellátott havi jövedelmének 60%-át. Az ellátásban
részesülő
személy a két hónapot meg nem haladó távolléte idejére a
megállapított személyi térítési díj 20%-át fi zeti. A két hónapot meghaladó távollét esetén, ha a kliens egészségügyi intézményben
történő
kezelés miatt van távol , a megállapított
személyi térítési díj 40%-át, egyéb okból való távollét esetén a személyi térítési díj 60%-át
28
Birósági bejegyzés szá ma: 8. Pk.60.23712007/6.
Adószá ma: 18818541-1 - 15
A feladatellátás személy i, tárgy i feltételrendszerének alakulása a 2011. évben A "Reménység" Szenvedélybetegek Átmeneti Otthona tehát határozatlan idejű működési engedéllyel rendelkezik, a vonatkozó jogszabályok szerinti személyi és tárgyi feltételekkel rendelkezik.
Személyi feltételek: A feladatellátáshoz szükséges személyi feltételeket az 1/2000. SzCsM. rendelet megfelelő
végzettséggel
rendelkező
előírásainak
szakemberekkel látjuk el az alábbi bontásban:
I
fő intézményvezető
- szakvizsgázott szociálpedagógus
I
fő
- pszichiátriai és addiktológus szakorvos
orvos
I fá szociális és mentálhigiénés munkatárs - szociális gondozó és általános
végzettségű
szervező végzettségű ,
szociális
munkás
végzettség
folyamatban 5
fő
ápoló, gondozó
-3
fő
szociális gondozó és ápoló
-2
fő
szociális gondozó és
A gazdasági feladatok a Kék Nefelejcs Alapítvány fenntartásában
végzettségű
szervező végzettségű
működő
Szent Katalin
Szeretetotthonnal együtt vannak ellátva.
Az intézmény épületének takarítását egy
külső
vállalkozás végzi megbízási
szerződés
Intézményünk
együttműködési
V a gyo nkeze l ő
Kft.-vel, e megállapodás alapján a közfoglalkoztatás keretében
m unkafeladatok ellátására 6
alapján.
megállapodást kötött a Nyíregy házi Városüzemeltetési és
fő
közcélú foglalkoztatásban
résztvevő
elvégzendő
személynek sikerült
munkát biztosítanunk (2011. március Ol. - 20 ll. december 31. között 3 hónapos váltásokban,
egyidejű l eg
2 fá) az alábbi munkakörökben:
takarítónő
-4
fő,
szociális
kisegítő
-2
fő.
Tá rgyi feltételek:
29
1(é~ :Nefekjcs Alapítvány
Nyíreo.yfiáz,a, 1J3ó6ita u. 43. te[:70!601 -22-68
Birósági bejegyzés száma: 8. I'k.60.23712007/6.
Adószám.: 18818541-1-15
Intézményünk tömegközlekedési eszközzel könnyen 112000. (1.7.) SZCSM rendeletben Az Intézmény I
épületből
előírt
megközelíthető .
Az intézmény épülete az
tárgyi feltételekkel rendelkezik.
áll. Az épület rendelkezik lakhatásra, személyi tisztálkodásra,
közösségi együttlétre, tevékenységre és látogatók fogadására alkalmas helyiséggel.
Az egészségügyi ellátásra 1-1 helyiség került kialakításra. Étkezésre külön konyha és ebédlő
rész áll rendelkezésre.
A gondozottak elhelyezésére 3 db kétágyas, és 9 db 3 ágyas szobában van kétágyas szobák saját zuhanyzóval és WC-vel ellátottak, ezekben illetve
női
lehetőség
lehetőségünk.
A
van a házaspárok,
kliensek elhelyezésére.
Intézményünk tovább rendelkezik egy OPEL VIV ARO 9 személyes mikrobusszal , továbbá
egy RENAULT MEGANE gépkocsival, melynek célja szakellátáshoz
való
hozzájutásának
elsőlegesen
biztosítása, szociális
kliensei nk egészségügyi
ügyintézés
megvalósítása,
közösségi programokon való részvétel biztosítása.
A Reménység Szenvedélybetegek Átmeneti Otthonának helyet adó épület meglehetősen régi ,
hiszen több mint negyven éve épült, korábban munkásszállóként
működött.
Legutoljára a
Reménység Szenvedélybetegek Átmeneti Otthonának megnyitása előtt történt nagyobb
felújítás az intézményben 2002.-ben, azóta gyakorlatilag csak kisebb fejlesztések, javítások
történtek.
A Kék Nefe lejcs Alapítvány 2009. december
31.-től
a szolgáltatásnak helyet biztosító épületet is,
vette át az intézmény fenntartó i jogát, így
meglehetősen
rossz és elhanyagolt állapotban.
Gyakorlatilag az intézmény valamelUlyi helyisége felújításra szorul. 20 !O.-ben az épületben a nyílászárók cseréje
(műanyag
nyílászárók beépítése), ezzel
megkezdődött
egyidejűleg
az
adott helyiség teljes felújítása (festés, burkolás), a közösségi együttlétnek helyet biztosító
klubszoba, valamint a mentálhigiénés csoportszoba teljes felújítása.
201 J. évben anyagi
lehetőségeinkhez
mérten igyekeztünk folytatni az
megkezdett fe lúj ításokat, ennek eredménye képpen a valósult meg.
(műanyag
előző
fürdőszoba korszerű
évben
felújítása
nyílászárók beépítése, a korábbi 2 helyett 4 "állásos" zuhanyzó
kialakítása, teljes burkolás, festés.)
30
Kék :Nejefejcs Jffapítvány
1VyíreB,yfiáza, 1Bó6ita lL
Bírósági bejegyzés száma: 8.Pk.60.23712007/6.
43. te[;70/601 -22-68
Adószáma: 18818541-1-15
Pályázatokon, képzéseken való részvétel 2011. év során Pályázatok: "A szenvedélybetegek felépülési folyamatának támogatására"
című
pályázati felhívásra
intézményünk 2011. augusztus 31.-én pályázatot nyújtott be a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézethez, melyet nem
térítendő
kedvezően
bíráltak el. A támogató 2 OOO OOO Ft vissza
támogatásban részesítette projektünket. (Eredményhirdetés: 2012.01.03.)
A pályázati program során szeretnénk megvalósítani az intézménynek helyet adó épület fű téskorszerűsítését.
Az intézményünkben az épület megvásárlásakor lett a fütés teclmológia mára már megfelelően
meglehetősen
elavult. A
korszerűsítve
I 996.-ban. Ez a
korszerűtlen fütőberendezés
nem képes
fel füteni az épületet. A kazán a Szent Katalin Szeretetotthon részlegében van
elhelyezve, attól távolodva a kazán alacsonyabb a
hőmérséklet.
A
fűtőértéke
fűtés
csökken, a
különböző
helyiségekben egyre
kiegészítésére éppen ezért 1-1
nagyteljesítményű
hősugárzó berendezés lett felszerelve a téli időszakban, a közös helyiségekben. Így azonban a meglehetősen
fűtésköltség
magas
mellett
az
áramszolgáltatás
díja
is
emelkedett
intézményünkben, jelentősen leterhelve költségvetésünket. A pályázati program során szeretnénk "kettéválasztani", megosztani a
fűtőrendszert
a 100
méteres épületben egy új kazán megvásárlásával és beépítésével, mely a Reménység Szenvedélybetegek Átmeneti Otthonában kerülne elhelyezésre, és e részleg fűtését biztosítaná. Az energetikai hatékonyság növelése érdekében
műanyag-nyílászárók
beépítését is
szeretnénk megvalósítani. Intézményben régi (még a munkásszálló idején beépített) fanyílászárók találhatóak. A több évtizedes használat, a hideg-meleg höhatások miatt a nyílászárók deformálódtak, nem zárnak rendesen, így
hőszigetelő
értékük minimálisra
csökkenI. Sokszor úgy érezzük, hogy nem az intézményt, hanem az utcát fütjük. Mindez további energiafelhasználást generál. Az intézmény utólagos
külső hőszigetelésével
(a nyílászárók cseréjét is beleértve) akár
20-40% energiát is meg tudnánk takaritani. A
korszerű műanyag
(új
ablakok és ajtók beszerelésével, valamint a
nagyteljesítményű
fűtés korszerűsítésével
kazán beépítése) javul intézményünk épületének állaga, a
3\
'Ké~ :NifeCejcs jffapítvány
:NyíreB.yfiáza, 1Bó6ita IL 43. te[;70!601-22-68
Biróság; bejegyzés szám.: 8.Pk.60.23712007/6.
Adószám.: 18818541-1-15
biztonságos és higiénikus környezet kialakítása mellett a gazdaságos feltételei is
működtetés
megteremthetőek.
A támogatási összeg átutalását
követően
azonnal megkezdjük a munkálatokat.
Képzéseken való részvétel:
Intézményünk szociális és mentálhigiénikus munkatársa jelenleg
végzős
hallgató a
Debreceni Egyetem Egészségügyi Karának általános szociális munkás szakán. Tanulmányi
szerződés
alapján támogatj uk dolgozónk továbbtanulását, a munkakör betöltéséhez szükséges
szakképesítés megszerzését.
"Há lószövő - Összefogás Nyíregyháza és térsége szociális munkájáért" elnevezésű,
TÁMOP-S.4.4-09/2/A-2009-0013 számú projekt keretén belül, szakdolgozóink ingyenes
továbbképzési programokon vehetnek részt. (Témakörök: Komplex kompetenciafej lesztés,
szociálterápiás szerepjátékok; projektmenedzsment tréning; antidiszkriminációs tréning; stb.)
2011.
évben
gyakorlatilag
az
intézmény
valamennyi
szakdolgozója
részt vett
továbbképzési programban.
A szolgáltatás továbbfejlesztésének lehetőségei, terveink Rövid távú terveink között e l sődlegesen a "Reménység" Szenvedélybetegek Átmeneti Otthonának helyet adó épület további infrastrukturális, valamint tárgyi feltételeinek fejlesztése szerepe l, melynek megvalósításában nagy segítség számunkra az elnyert pályázati támogatás. A felújítási munkálatokat 2012.-ben is folytatj uk, hiszen az intézménynek helyet adó épület állaga
meglehető se n
mellett)
leromlott. Az
e lsődlegesen
az
elkövetkező
étkezőhelyiség
évben (a pályázatban vállalt
fűtéskorszerűsítés
komplex felújítását, valam int az intézmény
folyosójának festését, burkolását szeretnénk megvalósítani. E fejlesztések révén általánosan jobb körülményeket tudnánk teremteni szolgáltatásunk végzéséhez, minden tekintetben érezhetően
tisztább, jobb, modernebb környezet kialakítását tennék
elsődleges haszonélvezői
lehetővé,
melynek
az intézményben életvitelszerüen tartózkodó gondozottjaink.
Rövid távú terveink között szerepel továbbá családi rendezvények szervezése, hiszen egyik legfontosabb
feladatunk
gondozottaink társadalmi-,
visszailleszkedésének segítése, a természetes támaszok
családi
környezetbe
való
erősítése.
32
lL
Birósági bejegyzés száma: 8.1'k.60.237/2007/6.
43. te[
Adószáma: 18818541-1-15
Hosszú távú terveinket változatlanul az új szolgáltatási törvény tartalmától tesszük ftiggővé.
az
A Nemzeti Szociálpolitikai Koncepció ismeretében lényeges változásokra számítunk
elkövetkező időszakban
a szociális ellátások, szolgáltatások területén. Azt azonban fontos
leszögezni, hogy intézményünk céljai között továbbra is szerepel az általunk nyújtott szolgáltatások szélesítése, különös lekintettel célcsoportunk részére képzések szervezése, valamint foglalkoztatásuk biztosítása, klienseink visszasegítése a munka világába.
Összegzés A Reménység Szenvedélybetegek Átmeneti Otthonát fenntartó Kék Nefelejcs Alapítvány kiemelkedően
fontos feladatának tartja a hátrányos
különös tekinlettel a rászoruló gyermek,
idős,
helyzetű
csoportok megsegítését,
élő,
valamint szenvedélybeteg
fogyatékkal
emberek tekinletében. Úgy
gondolom,
e
célok
megvalósításában
nagy
szerepet
vállal
a
Reménység
Szenvedélybetegek Átmeneti Otthona. Célunk a gondozottainkat képessé tenni az önkontrollra és önellálásra, továbbá a családba és társadalomba való eredményes visszailleszkedésre. Ahhoz, hogyabennlakók a sokszor kisgyermekkortól
kezdődött
traumatizációjuk következményeit kompenzálni tudják, egész személyiségüket
érintő,
komplex támogatásra van szükségük. Az előző beszámolási
időszakhoz
hasonlóan intézményünk legfontosabb törekvése jelenleg és
továbbra is klienseink önálló életvitel feltételeinek megteremtése, ezzel absztinencia kialakítása, az életmódváltási szándék folyamat
eredménye
lehet,
intézményünk
megerősítése.
mindent
megtesz,
egyidejű le g
tartós
Bár ez egy hosszabb hogy
hozzásegítse
gondozonjainkal egy "új élet" kialakításához, hogyellátottaink újra a társadalom teljes
értékű
tagjai lehessenek, alkalmassá váljanak önálló életviteIre egzisztenciális és pszichés vonatkozásban egyaránt.
33
Bíróságí bejegyzés szá ma : 8.Pk.60.237/2007/6.
Adószáma: 18818541-1-15
Nyíregyháza, 2012. január 12.
Szabó Katalin Mónika intézményvezető
34
'KéR.1fejefejcs Jf.fapítvány
:Nyíregyliáza, !J3ó6ita uo 43. te{ :70(6()1-22-68
Birósági bej egyzés szá ma: 8.Pk.60.23712007/6.
Adószá ma: 188 1854 1-1- 15
"Reménység" Szenvedélybetegek
.
.
Atmeneti Otthonanak
2011. évi
pénzügyi beszámolója
2012 .
35
<1Jó6ita u. 43. Birósági bejegyzés szám.: 8.Pk.60.23712007/6.
Adószám.: 18818541-1 - 15
Jelen pénzügyi beszámoló a " Reménység" Szenvedélybetegek Átmeneti Otthonának (továbbiakban: Inlézmény) 2011. év. január I. -
december 31. napjáig elkészített
beszámolója, a Nyíregyháza Megyei jogú Város Önkormányzata és a Kék Nefelejcs Alapítvány között - a Reménység Szenvedélybetegek Átmeneti Otthona működtetésére kötött - 268/20 I O. (X II. 16.) számú ellátási
szerződés
6. pontja alapján "A Fenntartó a támogatás
felhasználásáról negyedévente, a negyedév utolsó napjával kÖleles elszámol ni Nyíregyháza Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Szociális Osztálya felé.".
I. Intézményi beruházások:
A Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézethez felé benyújtott pályázaton 2 OOO OOO Ft vissza nem
térítendő
támogatást nyert projektünket.
Jelentősebb
beruházásként az intézmény
fenntartójának pénzügyi segítségével, továbbá saját forrásból megtörténI az intéznlényi közösségi
fiirdő,
illetve wc helyiségeinek teljes
körű
felújítása.
ll. Szervezeti felépítés:
Az Intézmény
főállásban
foglalkoztatott alkalmazottainak létszáma 7
foglalkoztatott alkalmazott 2
fő, részmunkaidőben
fő.
III. A költségvetési beszámolóhoz kapcsolódó kiegészítések.
Az intéznlény számviteli politika kialakításánál a
számvitelről
szóló 2000. évi C. törvény, a
költségvetés alapján gazdálkodó szervek beszámolási és könyvvezetési kötelezettségét
szabályozó, többször módosított 249/2000. (XII. 24.) kormo rendelet kerültek figyelembe
vételre.
Az Intézmény vagyoni és pénzügyi helyzetére ható rendszerében pénzforgalmi - december 31. közötti
szemléletű
időszakot
eseményekről
kettős
könyvvitel
nyilvántartást vezet. Jelen beszámoló a 2011. január I.
öleli fel , a mérleg fordulónapja 2011. december 31.
lll. 1. Követelések
Az intézménynek jelen beszámolói
időszakban
nincs fennálló követelése.
lll. 3. Források
Az Intézmény bevételi forrásai három jelentős
rész ből
áll össze.
36
Bírósági bejegyzés száma: 8.Pk.60.237!2007/6.
Adószáma: 18818541-1-15
Az első a Magyar Államkincstárral kötött megállapodás az állami normatív támogatás
felhasználására, melynek éves összege 20.976 E Ft.
Az Intézmény bevételi költségvetésének második
lépcsője
a gondozottak által befizetett
személyi térítési díj. Ezen összeg az ell átott személyekjövedelmének
megközelítőleg
60%-a.
Az Intézmény harmadik bevételi forrása a Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata
által nyújtott
kiegészítő
támogatás az ellátási
szerződés
alapján.
D Magyar Államkincstár 20.976.456 Ft • Térítési díj 11.361.870 Ft D Nyíregyháza Megyei Jogú Város Támogatás 5.912.000 Ft
III. 4. Kötelezettségek Kötelezettségként a 20 II. évben fennálló közüzemi, illetve étkeztetési díj részletekben
történő
kiegyenlítése folyamatosan történik a Szent Katalin Szeretetotthon felé a mellékletként becsatolt költség megosztási megállapodás alapján. A 2011. évben a Szent Katalin Szeretetotthon felé 7.794 E Ft közüzem i költség, valamint étkeztetési anyagköltség 8.366 E Ft keletkezett. Ezen fennálló kötelezettségek kiegyenlítésére került felhasználásra a Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata által nyújtott 5.912 E Ft kiegészítő támogatás. 20 ll. évben a Szent Katalin Szeretetotthon felé átutalt pénzállomány összege a Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata által nyújtott támogatással együtt 14.890 E Ft. Az Intézménynek fennálló adó- és köztartozása nincs.
37
Birósági bejegyzés sz,lma: 8.Pk.60.23712007/6.
Adószám.: 188 18541-1-1 5
o Munkabér 16.177.067 Ft
18000000 - , - - - - - - - - - - - - - - - -1 16000000
+---r--
lilii Közüzemi díjak, és élelmezés 16.161.308 Ft
14000000
_ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _-40 Karbantartás 3.674.949 Ft
12000000 10000000
o Gépjármű fenntartás
2.446.539 Ft
8000000
- - - - - - - - - - - - 4 0 Egyéb dologi kiadások 1.322.203 Ft
6000000
4000000
2000000
0+--'---
L_l==f=5~~~j . Könyvelési költség 612.500 Ft
~
(;i] Terápiás
2011 . évi költségek
jutalom ellátottak részére 309.850 Ft
Tisztelettel kérném a Tisztelet Szociális Osztályt elszámolási mellékletünk elfogadására .
Nyíregyháza, 20 13. október 24.
~7 I""llY~ alapítvány elnöke .7(.i.E Xfo!ejCs ?I/áp /fuány
~
4405 Ny(rclHhdw B6bít~, u. ~3.
....
Telefo,.: 70/601-2268
Addszdm: 188/8541-1.15
<1Jó6ita IL 43. Birósági bejegyzés szá ma: 8.Pk.60.237/2007/6.
Adószáma: 18818541-1-15
18000000 ,------------~~-.....-j 16000000
4-_--
D Munkabér 16.177.067 Ft
- - - - - - - - - - - - j . Közüzemi díjak, és élelmezés
16.161.308 Ft
14000000 12000000
_ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _-j D Karbantartás, felújítás
3.674.949 Ft
10000000
D Gépjármű fenntartás
2.446.539 Ft
8000000
6000000 4000000 2000000
0+-.1..--
_ _ _ _ _ _ _ _ _ _--1 D Egyéb dologi kiadások
__[=]==};;;~~j. _ 2011. évi költségek
1.322.203 Ft Könyvelési költség 612.500 Ft
• Terápiás jutalom ellátottak részére 309.850 Ft
Tiszlelettel kémém a Tisztelet Szociális Osztályt elszámolási mellékletünk elfogadására.
Nyíregyháza, 2012. január 12.
Nagy Attila alapítvány elnöke
38