Dologi jog Menyhárd, Attila
Created by XMLmind XSL-FO Converter.
Dologi jog Menyhárd, Attila Publication date 2014 Szerzői jog © 2014 ELTE Eötvös Kiadó
Created by XMLmind XSL-FO Converter.
Tartalom Előszó ................................................................................................................................................. v 1. I. rész. A dologi jog szerkezete, tartalma és határai ........................................................................ 1 1. 1. A dologi jog szerkezete ..................................................................................................... 1 2. 2. Tulajdon és személy .......................................................................................................... 3 3. 3. Dologi jog, kötelmi jog és vagyonjog ............................................................................... 5 3.1. a) A polgári jog és a javak elosztása ......................................................................... 5 3.2. b) Dologi jog, tulajdonjogi és vagyonjogi modellek ................................................. 7 4. 4. A dolog fogalma .............................................................................................................. 14 5. 5. A dolgok osztályozása ..................................................................................................... 20 5.1. a) A dolgok jogilag releváns tulajdonságainak megragadása: a dolgok osztályozásai 20 5.2. b) Ingók és ingatlanok ............................................................................................ 23 5.3. c) Dologkapcsolatok: alkotórész és tartozék ........................................................... 30 6. 6. Forgalomképesség, köztulajdon, közdolgok ................................................................... 35 6.1. a) A dolgok forgalomképessége ............................................................................. 35 6.2. b) A közdolgok ....................................................................................................... 37 2. II. rész. A tulajdonjog fogalma és tartalma ................................................................................... 51 1. 1. Az absztrakt tulajdonjog ................................................................................................. 51 1.1. a) A tulajdonjog kialakulása ................................................................................... 51 1.2. b) A feudális osztott tulajdon .................................................................................. 52 1.3. c) A tulajdonjog absztrakt felfogása ....................................................................... 53 1.4. d) A tulajdonjog absztrakt felfogása: tulajdonjog és idegen dologbeli jogok ......... 59 2. 2. A dologi jogok zártkörűsége ........................................................................................... 59 2.1. a) Zártkörűség és tartalmi kötöttség ........................................................................ 59 2.2. b) A zártkörűség és tartalmi kötöttség következménye: dologi hatály és kötelmi hatály 64 3. 3. A tulajdonjog fogalma ..................................................................................................... 66 4. 4. A tulajdonjog tartalma ..................................................................................................... 77 3. III. rész. A tulajdonjog korlátai ..................................................................................................... 79 1. 1. A tulajdonjog magánjogi korlátai .................................................................................... 79 1.1. a) A használat általános korlátja ............................................................................. 79 1.2. b) A szomszédjogok ............................................................................................... 82 1.3. c) A használat különös esetei .................................................................................. 84 1.4. d) A rendelkezési jog korlátai ................................................................................. 87 2. 2. A tulajdonjog közjogi korlátai ......................................................................................... 89 2.1. a) A tulajdonjog részjogosítványainak közjogi korlátozása .................................... 89 2.2. b) A közérdekű használat ........................................................................................ 89 2.3. c) A kisajátítás ........................................................................................................ 90 4. IV. rész. A tulajdonjog megszerzése és megszűnése .................................................................... 99 1. 1. Eredeti tulajdonszerzési módok .................................................................................... 102 1.1. a) Tulajdonszerzés hatósági határozattal és hatósági árveréssel ........................... 102 1.2. b) Elbirtoklás ........................................................................................................ 104 1.3. c) Termékek, termények és szaporulat elsajátítása ............................................... 110 1.4. d) Gazdátlan javak elsajátítása .............................................................................. 111 1.5. e) Vadak, halak és más hasznos víziállatok tulajdonának a megszerzése ............. 111 1.6. f) Találás ............................................................................................................... 112 1.7. g) Feldolgozás ...................................................................................................... 114 1.8. h) Ráépítés ............................................................................................................ 115 2. 2. Származékos tulajdonszerzési módok ........................................................................... 120 2.1. a) Átruházás .......................................................................................................... 120 2.2. b) Ingó dolgok tulajdonjogának átruházása .......................................................... 120 2.3. c) Tulajdonszerzés nem tulajdonostól ................................................................... 130 2.4. d) Az ingatlanok tulajdonjogának átruházása ....................................................... 138 2.5. e) Dologegyesülés és feldolgozás ......................................................................... 140 2.6. f) Öröklés és nem természetes személyek jogutódlással való megszűnése .......... 141 3. 3. A tulajdonjog megszűnése ............................................................................................ 141 5. V. rész. A tulajdonjog védelme .................................................................................................. 143
iii Created by XMLmind XSL-FO Converter.
Dologi jog
1. 1. A tulajdon alkotmányos védelme .................................................................................. 143 2. 2. A tulajdon emberi jogi védelme .................................................................................... 156 3. 3. Tulajdonvédelem és európai jog ................................................................................... 159 4. 4. A tulajdonjog magánjogi védelme ................................................................................ 160 6. VI. rész. Közös tulajdon és annak különös alakzatai .................................................................. 164 1. 1. Közös tulajdon .............................................................................................................. 164 1.1. a) A közös tulajdon fogalma, tartalma és védelme; a tulajdonostársak belső jogviszonyai 164 1.2. b) A tulajdoni hányaddal való rendelkezés ........................................................... 169 1.3. c) A közös tulajdon megszüntetése ....................................................................... 175 2. 2. A közös tulajdon egyes különös alakzatai ..................................................................... 180 7. VII. rész. Korlátolt dologi jogok ................................................................................................. 185 1. 1. A földhasználat joga ...................................................................................................... 185 2. 2. A haszonélvezeti jog ..................................................................................................... 186 2.1. a) A haszonélvezeti jog keletkezése és tartalma; a tulajdonos és a haszonélvező viszonya 186 2.2. b) A haszonélvezeti jog megszűnése .................................................................... 193 2.3. c) A haszonélvezet különös esetei ........................................................................ 195 3. 3. A használat joga ............................................................................................................ 197 4. 4. A telki szolgalom .......................................................................................................... 197 8. VIII. rész. Dologi hitelbiztosítékok ............................................................................................ 200 1. 1. A zálogjog és az óvadék ................................................................................................ 200 2. 2. A biztosítéki célú tulajdonátruházás .............................................................................. 211 3. 3. A tulajdonjog fenntartása .............................................................................................. 218 9. IX. rész. A birtok és a birtokvédelem ......................................................................................... 220 1. 1. A birtok fogalma és jelentősége .................................................................................... 220 1.1. a) A birtok jogi természete ................................................................................... 220 1.2. b) A birtok megszerzése és elvesztése .................................................................. 223 2. 2. A birtokvédelem ............................................................................................................ 225 3. 3. Jogalap nélküli birtoklás ............................................................................................... 228 4. 4. A felelős őrzés ............................................................................................................... 229 Irodalom ......................................................................................................................................... 231
iv Created by XMLmind XSL-FO Converter.
Előszó Könyvet írni és olvasni is felfedezés, amelyet az olvasás élménye tesz közössé és oszt meg író és olvasó között. Ez a könyv a polgári jog hagyományosan statikusnak tartott, látszólag kevés izgalmat rejtő területén próbálja meg e felfedezés első lépéseit megtenni, és mint minden felfedezés, elsősorban megértésre törekszik. Ennek a könyvnek nem célja, és nem is ígéri, hogy olvasója azt felütve minden kérdésre megtalálja a kész választ egy, legfeljebb két bekezdésben éppen arra a problémára, amely őt foglalkoztatja. A könyv és a szerző célja ennél részben kevesebb, részben pedig több. Kevesebb, amennyiben nem állítja, hogy minden problémára kész választ nyújt (ezt felelősen nem is ígérheti), és több, mert arra törekszik, hogy a dologi jogi (tulajdonjogi) szabályozás és gyakorlat belső logikáját, a polgári jogi gondolkodás alapvető elemeit és vonásait mutassa be, az egyes jogintézmények és normák magyarázatát teljes magánjogi kontextusba helyezve. A megértésre törekedve ez a könyv – bizonyos, a tárgya által korlátozott – értelemben a változást keresi az állandóságban és az állandóságot a változásban. A szerző meggyőződése az, hogy a megértés vezethet el oda, hogy mindenki megpróbálja a saját válaszát megadni azokra az elméleti és gyakorlati problémákra, amelyek a dologi jogi (tulajdonjogi) normák alkotása és alkalmazása kapcsán felmerülnek. Ilyen értelemben a szerző magát megtagadni nem tudván – egy nagyszerű tanárnak gyermekkorából visszacsengő és gyakran hallott, talán kissé patetikusnak ható, de kifejező szavaival élve – az olvasóban nem teletöltésre váró zsákot lát, hanem fáklyát, amelyet lángra kell lobbantani. A könyvek sohasem elszigetelt alkotások. Ahhoz, hogy egy könyv megszülessen, a szerző önmagában nem elegendő. A szerző nem kreálja, csupán leírja azt, ami egyébként „ott van”, és amit megtalálni az ő szerencséje és feladata; amit ő lát meg és tart fontosnak abban, ami foglalkoztatja. Ez a könyveket szükségképpen teszi szubjektív alkotássá és ez alól az alábbi kötet sem lehet mentes. Talán mások más problémákat emelnének ki, szorítanának háttérbe, tárgyalnának részletesebben vagy éppen tömörebben, vagy elhagyhatónak ítélnének bizonyos magyarázatokat. Ezzel szembe nem nézni önáltatás volna. Ugyanakkor ez a könyv céljánál fogva éppen azzal az ismeretanyaggal, tudással és bátorsággal kísérli meg felruházni olvasóját, hogy értő olvasóként maga is megalapozottan tehesse meg ugyanezt. Ez a könyv – sok más szakkönyvvel együtt – olyan értelemben sem elszigetelt alkotás, hogy megszületése nem lett volna lehetséges a nélkül a környezet nélkül, amelytől a szerző a megíráshoz kellő biztatást kapott. Ezért e helyütt köszönetnyilvánítások hosszú sorának kellene következnie, amiben a szerző munkatársai, barátai, régi és mai tudósok, gyakorló jogászok, egy kollektív tudás felépítői mellett nagyon sok egyetemi hallgatónak is szerepelnie kellene. A köszönetnyilvánításnak ez a formája nyilvánvalóan értelmetlen volna. Ebből a körből is ki kell azonban emelni az ELTE Állam- és Jogtudományi Kara Polgári Jogi Tanszékének munkatársait és az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának hallgatóit, akik nélkül ennek a könyvnek a gondolata sem született volna meg a szerzőben, és akikből e könyv megírásához és publikálásához a szükséges bátorságot meríteni lehetett. Külön köszönettel tartozik a szerző a hamburgi nemzetközi magánjogi és külföldi jogi Max Planck Intézetnek és az intézet munkatársainak. A hamburgi Max-Planck-Institut für ausländisches und internationales Privatrecht támogatása és könyvtára nélkül a szerző nem rendelkezne azzal a tudással és szemlélettel, amely ennek a könyvnek az alapjait nyújtja, ezért ennek híján ez a könyv biztosan nem született volna meg. Egy, a szerző által rendkívül tisztelt és kedvelt angol szerződési jogász írta egyik könyvének bevezetőjében: „a könyvek elején a szerzők köszönetet szoktak mondani a családjuknak – most már én is tudom, hogy miért”. A jelen könyv szerzője is azok közé tartozik már, akik tudják. Ezért ezt a könyvet Hedvignek, Júliának és Andrásnak ajánlom. Budapest, 2010. október 18. Menyhárd Attila
v Created by XMLmind XSL-FO Converter.
1. fejezet - I. rész. A dologi jog szerkezete, tartalma és határai 1. 1. A dologi jog szerkezete A dologi jogi jogviszonyok A dologi jogi jogviszonyok polgári jogi jogviszonyok, így nem személy és dolog egymáshoz való viszonyát, hanem polgári jogi jogalanyok egymással szembeni polgári jogi jogait és kötelezettségeit jelentik.1 Mondhatnánk azt, hogy „dologi”-nak azért nevezzük őket, mert közvetett tárgyuk dolog, azaz a dologi jogban dolgokra vonatkozó jogról és kötelezettségről avagy magatartásról (közvetlen tárgy) van szó, ez a magyarázat azonban csak részben lenne helytálló. A dologi jogi jogviszonyok közvetett tárgyait áttekintve ugyanis nyilvánvaló, hogy a tulajdonjogot leszámítva több fontos dologi jog (így haszonélvezeti jog és zálogjog) fennállhat forgalomképes jogon vagy követelésen is. Ekként tehát a dologi jogi jogviszonyok közvetett tárgyai sem korlátozódnak a dolgokra. A dologi jogi jogviszonyok egyik jellemző sajátossága, hogy azokat abszolút szerkezetű jogviszonyoknak tekintjük, azaz jogosultjukat rögzíti a törvény, akivel szemben mindenki más – tartózkodásra – kötelezett. A dologi jogi jogviszonyok alanyai, tehát a polgári jogi jogalanyok, a dologi jogi jogviszony tartalmát pedig az egyes (alanyi) dologi jogokból fakadó (in rem)jogok és kötelezettségek alkotják. A dologi jogi jogviszonyok közvetett tárgyát képező dolgokról, jogokról és követelésekről az alábbiakban még részletesen szó lesz. A dologi jogi szabályozás határai A magánjog dologi jogi szabályai a szerződési jogi szabályozással együtt a javak piacgazdasági keretek között történő elosztásának kereteit adják meg, de nem terjednek ki a javak elosztásának megvalósítására. Azt, hogy a végesen elérhető gazdasági erőforrásokból kik és milyen arányban részesedhetnek, továbbá hogy a javak redisztribúciója hogyan és milyen eredménnyel valósul meg, nem tartozik a dologi jogi szabályozás körébe. Az állam és a jogrendszer ezt elsősorban adójogi eszközökkel és direkt juttatások útján valósítja meg, nem a magánjogi szabályozás segítségével. Természetesen a magánjog is válhat szociális célok megvalósításának eszközévé. Közvetlenül ilyen célt is szolgálhatnak például a bérlővédelmi rendelkezések a bérleti jogviszony szabályozásában, de komoly szerep juthat ebben például az öröklési jognak (özvegyi jog) is. A tulajdonjogi szabályozás is képes közvetlenül szociális célokat szolgálni, például a végrehajtás alól mentes vagyontárgyak körének meghatározásával. A végrehajtás alól mentes vagyontárgyak A polgári jogi és gazdasági jogi szabályozás egyik jóléti vonása a magántulajdon azon körének a megvonása, amely még akkor sem fordítható a hitelezői igények kielégítésére, ha azokat más forrásból nem lehet kielégíteni. A szabályozás többféle módon is biztosítani tudja, hogy a kötelezettségeinek eleget tenni képtelen adós vagyonának megmaradjon egy bizonyos egzisztenciális minimuma, még azon az áron is, hogy a hitelezők ezért nem tudják követeléseiket az adóssal szemben teljes mértékben érvényesíteni. Lényegében ilyen célt is szolgál az egyéni csőd azokban a jogrendszerekben, ahol a természetes személy csődje szabályozott jogintézmény. A dologi jogot (tulajdonjogot) leginkább a végrehajtás alól mentes vagyontárgyak körének meghatározása érinti. A végrehajtás alól mentes jövedelmek, vagyontárgyak körét hatályos jogunkban a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény (Vht.) 74. §-a, valamint 89–96/B. §-a határozza meg. A tulajdonjogi szabályozás szerepe A jognak választ kell adnia arra, hogy – a jogalanyok vagyonát képező, akár birtokba vehető, akár birtokba nem vehető javak (jogok, követelések, szerződési pozíciók, várományok) közül melyek lehetnek magánjogi forgalom tárgyai, ezen belül; – mely javak lehetnek tulajdonjog tárgyai,
Asztalos László: Polgári jogi alaptan. Budapest, 1987. 131. skk.; Lenkovics Barnabás: A dologi jog vázlata. 7. átdolg. kiad. Budapest, 2006. 24. o. 1
1 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
I. rész. A dologi jog szerkezete, tartalma és határai – hogyan lehet ezek felett tulajdonjogot (vagy a hasznosítás privilégiumát biztosító más jogot) szerezni; – mi a tulajdonjog (a javak felett a kizárólagosságot biztosító jog) tartalma; és – miként biztosítja a jog a tulajdon (a javak feletti kizárólagosságot biztosító pozíció) védelmét.2 Ezekre az alapvető kérdésekre a választ elsősorban, de nem kizárólagosan a polgári jogi, azon belül pedig – azokban a jogrendszerekben, amelyekben a dologi jog a magánjog egyik önálló területe – nagyrészt a dologi jogi szabályozás adja meg. A javak elosztása (azaz annak meghatározása, hogy mi lehet magántulajdon tárgya és mi az, ami köztulajdon) nem a magánjog területére tartozó kérdés, hanem a közjog szabályozási körének a része. Ezért annak meghatározása, hogy mi lehet magántulajdon – és ezzel magánjogi forgalom – tárgya, zömmel kívül esik a polgári jog szabályozási terrénumán. A Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (Ptk.) lényegében csak a kizárólagos állami tulajdon tárgyait sorolja fel, azokat sem teljes körűen (Ptk. 172. §). Annak eldöntése során, hogy a javak hasznosítása piaci szereplők és piaci mechanizmusok útján, magánjogi forgalomban (akár magántulajdoni formában, akár hasznosítási jog megszerzése vagy a magántőke más formában való bevonása útján) valósuljon meg, vagy pedig az állam feladata maradjon, a jogalkotó elsősorban hatékonysági, jóléti, politikai és morális szempontokat vesz figyelembe. A köztulajdonként való hasznosítás hátránya, hogy mivel a javak nincsenek meghatározott piaci szereplőkhöz rendelve, mindenki, aki részesedik belőlük, abban érdekelt, hogy többet használjon annál, mint amit a fenntartható gazdálkodás követelményei lehetővé tesznek (a közgazdaságtanban a jelenséget a közlegelők tragédiája vagy tragedy of the commons elnevezéssel illetik).3A polgári jogi szabályozás elsősorban a gazdasági erőforrásokon fennálló, már „leosztott” kizárólagos jogosítványok piaci forgalmának a kereteit adja meg. Alapelvek a dologi jogban A dologi jogi szabályozás alapelveiről, azok létezéséről és a dologi jogi szabályozás értelmezésében betöltött szerepéről nincs általánosan elfogadott álláspont, mint ahogy a polgári jog alapelveiként tekintett generálklauzulák (mint például a Ptk. Bevezető Rendelkezései körében a jóhiszeműség és tisztesség követelménye, a joggal való visszaélés tilalma, a nemo suam turpitudinem allegans elve) jogalkalmazásban és jogértelmezésben betöltött szerepének is többféle megítélése lehetséges. Normatív értelemben a dologi jognak nincsenek önálló alapelvei, azaz nincsenek olyan normák, amelyek a polgári jogi szabályozásban megjelenő, és így a törvényben megfogalmazott általános elvárásokon (mint amilyeneket az előbb említett, a Ptk. 1. §, 4. §, 5. §, és 7. §-ában foglalt követelmények és tilalmak közvetítenek) túlmenően a dologi jogi szabályozás körében általános érvényesülést kívánva hatnák át a szabályozást, és a dologi jogi normák tartalmát az adott esetre való alkalmazásukkal felülírhatnák, a generálklauzula alkalmazásával felülírt norma értelmezéséből egyébként önmagában nem következő megoldásra vezetve. Vannak azonban olyan szabályozási szempontok, továbbá a szabályozás belső logikájából fakadó szükségszerűségek, amelyek a dologi jogi szabályozás egészét áthatják, megalapozzák vagy egyes jogintézményekhez magyarázatot adhatnak. Ennek körében – és ilyen értelemben – lehet beszélni a dologi jogok zártkörűségének és tartalmi kötöttségének elvéről, az abszolút hatály elvéről, a nyilvánosság elvéről és az egyediség elvéről.4 Ezek egyike sem fejeződik ki jogi normában. Közülük részletesebben a dologi jogok zártkörűségének és tartalmi kötöttségének elvéről, továbbá az egyediség elvéről fogunk szót ejteni. Az abszolút hatály elvével és a nyilvánosság elvével külön foglalkozunk. Az abszolút hatály elve azt fejezi ki, hogy a dologi jogok abszolút szerkezetű jogviszonyok. Az abszolút és relatív szerkezetű jogviszonyok közötti különbségekre azoknál a kérdéseknél világítunk rá, amelyek kapcsán ennek magyarázó ereje van. Ugyanezt tesszük a nyilvánosság elve kapcsán: a jogviszonyok mások számára való felismerhetőségének vagy fel nem ismerhetőségének szerepére azon jogintézmények kapcsán térünk ki, amelyek magyarázatánál ez lényeges lehet. A dologi jog önállósága A dologi jog szabályozásának alapkérdése a dologi jog helyének meghatározása a magánjog rendszerében, ami egyúttal több olyan további alapvető kérdésre is megadhatja a választ, amelyek elkerülhetetlenül felmerülnek, ha az axiomatikus dogmatikai gondolkodástól elszakadva keressük a dologi jog önálló joganyagként való kezelésének indokait és alátámasztottságát. A dologi jog önállósága a magánjogi szabályozás rendszerében két síkon is alátámasztásra szorul. Az egyik sík a dologi jog önállósága a személyiségi jogokkal szemben, a másik sík a dologi jog önállósága a kötelmi joggal szemben. Ez két különböző relációt jelent, amelyekben az elhatárolás is más és más szempontrendszer szerint végezhető el. Az uralkodó hazai jogi gondolkodás a dologi Cooter, Robert – Ulen, Thomas: Law and Economics. 3. kiad. Addison-Wesley Reading. Massachusetts etc., 2000. 119. o. Schäfer, Hans-Bernd – Ott, Klaus: Lehrbuch der ökonomischen Analyse des Zivilrechts. 3. átdolg. és bőv. kiad., Wien – New York, 2000. 519. o. 4 Lenkovics: A dologi jog vázlata. 20. skk. 2 3
2 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
I. rész. A dologi jog szerkezete, tartalma és határai jogot élesen elhatárolja a polgári jog egyéb területeitől. Ez az elhatárolás azonban korántsem tekinthető a polgári jog belső logikai szükségszerűségének. Meg kell tehát keresnünk a választ arra, hogy a dologi jog önálló szabályozása, a személyek jogától és a kötelmi jogtól való elhatárolása indokolt és megfelelően alátámasztott-e.
2. 2. Tulajdon és személy A tulajdon határai és a személyiség A tulajdonjog genus proximuma a tulajdonjogviszony abszolút szerkezete. A tulajdonjogot mint abszolút szerkezetű jogviszonyt ezért – annak érdekében, hogy differentia specificáját is meg tudjuk határozni – el kell határolnunk a személyiségi jogoktól mint a magánjogi szabályozás másik abszolút szerkezetű jogviszonyától. A személyiségi jogoktól való elhatárolás alapja a jogviszony közvetett tárgya szerinti különbségtétel, azaz „személy” és „nem személy” (tulajdon) elhatárolása. Ehhez nem elegendő személy és dolog szembeállítása – noha a gyakorlati problémák és elméleti nehézségek nagy része itt koncentrálódik –, mert vannak személyhez nem fűződő, forgalomképes jogok (engedményezhető követelések, orvosi praxisjog, külön jogszabály alapján forgalomképes szennyezési vagy más jogok stb.), és a forgalomképes (vagyoni) jogok is a „nem személy” kategóriába tartoznak. A dologi jogi jogviszonyok közvetett tárgyát képező dolgok és a személyiségi jogi jogviszonyok közvetett „tárgyát” képező személyek egymástól való megkülönböztetése és elhatárolása köznapi tapasztalataink alapján akár magától értetődőnek is tűnhet. A személyiség és a tulajdoni tárgy (dolog) közötti különbségtételt azonban több oldalról is erősen próbára teszik a modern társadalmi viszonyok. Az egyik kihívás, amit mindenképpen szükséges kiemelni, a biológia és az orvostudomány fejlődése és az ezzel párhuzamosan változó társadalmi igények, a másik a szellemi alkotások tulajdoni szemlélete. John Locke Hogy mennyire nem nyilvánvaló tulajdon és személy elhatárolása, és hogy elképzelhető olyan szemlélet, amelyben a személy tulajdoni tárgyként való kezelése megalapozott lehet, példaként szolgálhat John Locke levezetése. Locke megközelítése szerint „bár a föld és az összes alacsonyabb rendű teremtmény közösen minden emberé, mégis mindenkinek tulajdona a saját személye. Ehhez senkinek sincs joga, csak magának. Azt mondhatjuk, hogy testének munkája és kezének műve a szó szoros értelmében az övé. Amit tehát kiemel abból az állapotból, amelyben a természet hagyta, azt összevegyítette munkájával, hozzátett valamit, ami az övé, és ezzel tulajdonává teszi.”5 Locke a személynek tulajdoni tárgyként való felfogásával egyrészt a személyek szabad önrendelkezési jogát alapozta meg, másrészt pedig a munka tulajdont létrehozó természetét támasztotta alá. Tulajdon és személy között különbséget tenni elsősorban azért tűnik magától értetődőnek, mert a tulajdon fogalmához eleve társítjuk a dolgokhoz, élettelen tárgyakhoz való kötődést. E társítás nélkül azonban a tulajdon fogalma nem zárná ki azt, hogy a személy is a tulajdon fogalmi körébe tartozzon. Azt gondolni, hogy valaki tulajdonosa a saját testének, illetve a saját szellemi vagy fizikai teljesítményének, önmagában egyáltalán nem tűnik elfogadhatatlan gondolatnak. Sőt, bizonyos szempontból teljesen logikus is: a személy összekapcsolódik azzal, amit létrehoz, és mind ő maga, mind pedig az általa létrehozott teljesítmény abszolút szerkezetű jogviszonnyal védett. Ez a szemlélet egységes magyarázatot tudna adni a személyhez fűződő jogok és a tulajdon védelmére. Arra, hogy személy és dolog között különbséget tenni mennyire csak társadalmi konszenzus és definíció kérdése, jól mutatja a római jogban a rabszolgák jogi státusa. Mai felfogásunk mellett elképzelhetetlen, hogy ember ember felett rendelkezési jogot kapjon, őt dologként kezelve piaci értékké tegye és „hasznosítsa.” A polgári jog által minden ember számára megkülönböztetés nélkül biztosított jogképesség kizárja, hogy személy és tulajdon egybeessen. A kérdés nem csak a dologi jog és a személyhez fűződő jog viszonyában értelmes; attól ugyanis, hogy valami nem minősül dolognak, még lehet forgalomképes, azaz felette piaci viszonyok közvetítésével változhat a kizárólagos hasznosítási privilégiumokat bíró jogosult személye (mint a forgalomképes vagyoni jogokon, követelésen, szerződési pozíción stb.), másik oldalról pedig a dologként való minősítésből nem következik a forgalomképesség. Abból, hogy valami birtokba vehető testi tárgy, még nem következik sem az, hogy tulajdonjog tárgya lehet (vannak forgalomképtelenek minősített dolgok), sem pedig az, hogy – amennyiben tulajdoni tárgy – a tulajdonosa szabadon rendelkezhet felette, mert rendelkezési jogát akár a dologi jogi, akár a kötelmi jogi szabályok (kifejezett szabályokkal vagy generálklauzulákkal) vagy közjogi rendelkezések korlátozhatják.
5
Locke, John: Értekezés a polgári kormányzat igazi eredetéről, hatásköréről és céljáról. Ford.: Endreffy Zoltán. Budapest, 1986. 27. pont.
3 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
I. rész. A dologi jog szerkezete, tartalma és határai A személy és a tulajdon közötti határvonal megvonása elvi és gyakorlati síkon egyaránt komoly kihívást jelent. Elvi síkon az elhatárolást nehezíti, hogy dolgok is erősen kötődhetnek személyekhez. Biztosan mindannyian fel tudunk idézni dolgokat, amelyek többet jelentenek nekünk piaci értéküknél, és amelyekre úgy gondolunk, mint amelyek értéke számunkra piaci mércével nem mérhető. A személyiséghez különösen kötődő tárgyak e köre túllépi a tulajdon körét; egy személynek a hozzájuk való kötődése kiemelheti őket a tulajdoni tárgyak közül, és a személyiséghez közelítő értékkel ruházhatja fel őket. A másik oldalról a személyiség egyes aspektusainak kommercializálódása ahhoz a veszélyhez vezet, hogy a személyiség piaci viszonyok körébe vonásával az elszemélytelenedés más vonatkozásokra és az élet olyan szféráira is kiterjed, amelyeket, bár nem szeretnénk ebbe a körbe vonni, mégis kénytelenek vagyunk ezt megtenni, mert a folyamatot, mint egy egymásra dőlő dominósort, megállítani már nem tudjuk.6 Az orvostudomány eredményei Személy és tulajdon elhatárolását a gyakorlat oldaláról elsősorban a modern orvostudomány vívmányai teszik próbára, és késztetik a jogot ebből a szempontból is újra meg újra állásfoglalásra. Azzal, hogy a modern orvostudomány lehetővé teszi szövetek, szervek, sejtek kivételét és más személy testébe való beültetését, idegen testeknek emberi testbe való beépítését, a jognak választ kell adnia arra a kérdésre, hogy az emberi test részei mikor és mennyiben válhatnak vagyoni forgalom tárgyává. Ez a probléma csak részben oldódik meg annak a kérdésnek a megválaszolásával, hogy az emberi testet és annak részeit dolognak s így tulajdoni tárgynak tekintjük-e vagy sem, a jogrendszer által adott válaszok pedig nem lehetnek függetlenek kulturális összefüggésektől és erkölcsi megítéléstől sem.7 Általánosan elfogadott álláspont, hogy az emberi testrészek, szervek, szövetek a személyiség részét képezik, és ígyszemélyiségi jogvédelem alatt állnak mindaddig, amíg az emberi test integráns részei. A határokat, amelyeket a modern tudomány által biztosított és a társadalomban terjedő lehetőségek feszegetnek, jól mutatja az az amerikai eset, amelyben a bíróságnak egy válófélben lévő házaspár korábban, erre szakosodott intézményben elhelyezett közös magzatkezdeményének sorsáról kellett döntenie. A kérdés az volt, hogy a házaspár által lefagyasztatott, fagyasztott állapotában korlátozott ideig (várhatóan két évig) életképes preembriót (az osztódásnak egy bizonyos stádiumában lévő zigótát) melyik félnek adja ki a bíróság. Ennek kapcsán az alapkérdés az volt, hogy a preembrió dologként tulajdonjog tárgya lehet-e, és közös tulajdonként kell-e kezelni a házastársi vagyonközösség megosztásának körébe vonva, vagy sem. Egyrészt felmerül a leválasztott emberi testrészként és így dologként (tulajdoni tárgyként) való minősítés, amitől erkölcsi okokból – tekintettel arra, hogy emberi kezdeményről van szó – kellő alappal vonakodhatunk. A dologgá (tulajdoni tárggyá) minősítés megtagadásának szinte egyenes következménye – legalábbis nyilvánvalónak látszó alternatívája – az, ha ezt az osztódásnak indult zigótát, ami (aki?) még embriónak nem tekinthető, a bíróság személynek tekinti. Ennek implikációi azonban – tekintettel az abortusz elfogadhatóságával kapcsolatos problémákra – olyan jellegűek és akkora jelentőségűek, amelyek meghaladják egy rendes bíróság kompetenciáját, és ezért joggal teszik a bíróságot tartózkodóvá. A bíróság végül nem minősítette tulajdoni tárgynak az embriókezdeményt, és a feleségnek rendelte azt kiadni. A bíróság a döntését arra alapította, hogy az anya rendelkezik azzal a képességgel, hogy az esetlegesen kialakuló magzatot kihordja, vállalva egyúttal annak kimondását is, hogy az embriókezdemény már inkább embernek, mintsem tulajdoni tárgynak tekintendő. 8 Az eset azért különösen érdekes, mert kiélezett helyzetben kíván meg kompromisszumot nem tűrő állásfoglalást. A bírósági döntés kritikájaként felmerült annak a lehetősége, hogy az osztódásnak indult zigótát az emberi test dologi jogi értelemben vett gyümölcsének lenne helyes tekinteni,9 könnyen belátható azonban, hogy az ügy alapkérdését – az embriókezdemény ember-e vagy dolog – ez sem oldaná meg. A szellemi alkotások A szellemi alkotások joga az egyik ütközőpontja azoknak az elhatárolási kérdéseknek, amelyek a dologi jog határait vonják meg más jogterületekkel (személyhez fűződő jogok védelme, kötelmi jog) szemben. A szellemi alkotások jogának magyar rendszere a személy és a tulajdon éles szétválasztásán alapszik; ebben a rendszerben a szerző, a szabadalmas, a védjegyjogosult stb. személyhez fűződő jogai forgalomképtelenek, és ezzel a szellemi alkotást a megalkotó (bejegyzett jogosult) személyiségéhez kapcsolják, annak mintegy elválaszthatatlan részévé téve azt. Hazai jogunkban a szellemi alkotás ezért nem szellemi tulajdon. Ugyanakkor a hasznosítási
Radin, Margaret Jane: Contested Commodities. Cambridge (Mass.) – London, 2001. 91. skk. Beyleveld, Deryck – Brownsword, Roger: Patenting Human Genes: Legality, Morality and Human Rights. In Harris, J. W. (szerk.): Property Problems – From Genes to Pension Funds. London – The Hague – Boston, 1997. 9–24. o., 10. skk. 8 Davis v. Davis, Tennessee Court of Appeal 15. Family Law Reporter, 1551. és 2097. o. 9 Miranda, Antonello: The Legal Status of the Pre-Embryo: Some Comparative Considerations Prompted by Davis v. Davis. In Harris, J. W. (szerk.): Property Problems – From Genes to Pension Funds. London – The Hague – Boston, 1997. 39–47. o., 46. o. 6 7
4 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
I. rész. A dologi jog szerkezete, tartalma és határai jogosultságok átengedhetősége a vagyoni jogok forgalomképességének biztosításával, a szabályozást a szellemi alkotásokat tulajdonként kezelő angolszász jogrendszerekhez közelíti. 10
3. 3. Dologi jog, kötelmi jog és vagyonjog 3.1. a) A polgári jog és a javak elosztása A magánjog a piac joga A véges mennyiségben rendelkezésre álló gazdasági erőforrások elosztásának többféle rendszere is elképzelhető, és az emberiség történetében hosszabb-rövidebb időre ezek közül több meg is valósult. Kézenfekvő megoldás lehetne például, hogy a javaknak a társadalomban való elosztása azzal valósul meg, hogy az erősebb elveszi a gyengébbtől azt, amire szüksége van. Egy másik lehetséges alternatíva, hogy a bejelentett igények alapján sorsolás vagy árverés útján valósul meg az elosztás. Elképzelhető az is, hogy az állam a társadalom minden tagjától elvesz mindent, és valamilyen szempontrendszer (rászorultság, a társadalom fennmaradása érdekében végzett munka mennyisége vagy egyéb érdemek) szerint osztja el újra az összegyűjtött gazdasági erőforrásokat és javakat. Ezek egy részéről viszonylag könnyű belátni, hogy nem működőképesek, másokat pedig „kipróbáltak” és eddig működésképtelennek bizonyultak. Pillanatnyilag a javak elosztásának piaci rendszere bizonyult leginkább működőképesnek, amelyben az erőforrásokat és a javakat a keresleti és kínálati viszonyok által vezérelt piaci mechanizmusok közvetítik oda, ahol azokat a leghatékonyabban tudják hasznosítani, és így a legtöbbre értékelik. A magánjog a javak piaci alapú elosztásának joga. Nem piaci alapú elosztási rendszerekben polgári jogra – vagy annak legnagyobb részére – nincsen szükség. Nyitott szabályozás A szerződési jogot önálló fogalmakra épülő, zárt belső logikájú, „önhivatkozó” rendszerként szokták jellemezni,11 amely erősen kötött a piaci modellhez. Ez a polgári jog vagyonjogi szabályaira általában is igaz. A magánjog vagyonjogi normáinak értelmezése kötött, mert az adott jogrendszerben működő elosztási rendszer értelmezését jelenti. A polgári jog vagyonjogi szabályainak szerepe a piacgazdaságban valójában az, hogy kialakítsa azokat a normákat, amelyeket a piacra lépők a piacra lépéssel elfogadnak. 12 Ebből az is következik, hogy a polgári jog csak az adott jogrend gazdasági modelljének tükrében, és annak relációjában értelmezhető. Ha a polgári jogba a piaci viszonyok közvetítésén túlmutató funkciókat – például bizonyos helyzetekben a piaci viszonyok működésének megakadályozását vagy korrekcióját – szeretnénk beépíteni, akkor olyan szabályra van szükség, amely lehetővé teszi a szabályozás zárt rendszerének „megnyitását”. Ez szükségképpen együtt jár olyan fogalmak alkalmazásával is, amelyek nem értelmezhetőeka polgári jog fogalomrendszerében. Ilyenek a generálklauzulák, mint a jóhiszeműség és tisztesség követelménye, az együttműködési kötelezettség [Ptk. 4. § (1) bek.], az adott helyzetben általában elvárható magatartás követelménye [Ptk. 4. § (4) bek.], a joggal való visszaélés tilalma (Ptk. 5. §) vagy a nyilvánvalóan jó erkölcsbe ütköző szerződések semmissége [Ptk. 200. § (2) bek.]. Ezek a nyitott tényállású normák azok, amelyek lehetővé teszik a felek gazdasági és társadalmi érdekeinek, a társadalom érdekének, harmadik személyek érdekeinek, továbbá általános jogpolitikai céloknak a figyelembevételét. Voltaképpen a szabályozás maga is ezeknek az érdekmérlegeléseknek, társadalmi-gazdasági szempontoknak és értékeknek az eredőjeként alakul. Az érdekkonfliktusok és az azok feloldásából levezetett elvek legélesebben a generálklauzulák tartalmi meghatározása során jelennek meg.13 A generálklauzuláknak a dologi jogi szabályozásban is fontos szerepük van: egyrészt a dologi jogban is vannak nyitott, esetről esetre konkretizálandó tényállások (például Ptk. 100. §), másrészt pedig a Ptk. bevezető rendelkezései körében elhelyezett általános társadalmi elvárások (jóhiszeműség és tisztesség követelménye) és joggyakorlási korlátok (joggal való visszaélés tilalma) a dologi jogi szabályok alkalmazását is képesek esetenként felülírni. A szerződési jogi generálklauzulák (különösen a jó erkölcsbe ütköző szerződések tilalma) a dologi jogi normák alkalmazása során is relevánsak lehetnek annyiban, hogy bizonyos értelemben a dologi jog által biztosított rendelkezési jog korlátait képezik. Nem piaci alapú elosztások
Boytha György: A szellemi alkotások joga és az új Ptk. Polgári Jogi Kodifikáció, 2000/3. 13–23. o.; Ficsor Mihály Zoltán: A szellemi tulajdon és a Ptk. Észrevételek és javaslatok a polgári jogi kodifikációhoz. Polgári Jogi Kodifikáció, 2001/2. 27–30. o.; Bächer Vilmos: A szellemi tulajdon jogi védelme és a Ptk. Polgári Jogi Kodifikáció, 2000/3. 23–32. o. 11 Collins, Hugh: Regulating Contracts. Oxford, 1999. 38. o. 12 Collins, Hugh: The Law of Contract. 2. kiad. London–Dublin–Edinburgh, 1993. 14. o. 13 Bydlinski, Franz: Juristischen Methodenlehre und Rechtsbegriff. 2. kiad. Wien – New York, 1991. 529. skk. 10
5 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
I. rész. A dologi jog szerkezete, tartalma és határai Ez nem jelenti azt, hogy a társadalmi és gazdasági lét minden szférájában piaci mechanizmusok érvényesülnek. Vannak olyan javak (az ember maga, emberi szövetek, szervek, embrió stb.), amelyeket ha pénzben mérhetővé teszünk akként, hogy a piaci kereslet és kínálat törvényszerűségeinek kitéve ellenérték fejében való átruházásukat is lehetővé tesszük, akkor hátrányosan befolyásoljuk az ezekhez fűződő általános társadalmi értékelést. A jogrendszerek – speciális szabályozással vagy a jó erkölcsbe, illetőleg a közrendbe ütköző szerződések tilalmát kimondó generálklauzula alkalmazásával – általában tiltják az emberi szervek piaci alapú elosztását. Az emberi szervek forgalomképtelensége az emberi méltóság védelméből levezethető (a forgalomképesség elismerése a tulajdoni, és ezzel dologi minőség elismerését jelentené); ugyanakkor jól lehetne érvelni az emberi szervek piaci alapú elosztása mellett is, mivel ezekből köztudomásúan hiány van, és a szervek kereskedelmi forgalmának megengedettsége a kínálatot várhatóan növelné. Ésszerűnek tűnne a kínálat növelése az embereknek, mint potenciális eladóknak a saját testük felett való rendelkezés szélesebb körű elismerésével. Az egyének cselekvései azonban nem elszigetelt aktusok, hanem társadalmi, gazdasági és természeti környezetben jelennek meg, következésképpen hatásuk is ilyen viszonylatokban érvényesül. Nehezen vitatható, hogy ezért az egyének magatartását e környezettel való összefüggésükben is értékelni kell. Amikor az egyének cselekvési szabadságának (rendelkezési jogának) a határait próbáljuk megvonni, nem gondolkodhatunk csak a felek viszonyában, a visszaélés lehetőségében és a döntési szabadságban, hanem tekintettel kell lennünk az ilyen tranzakciók szélesebb körű társadalmi hatására is. A magyar jogirodalomban például Nizsalovszky Endre hívta fel a figyelmet annak elfogadhatatlanságára, hogy a szervek és szövetek átültetése a donorok kizsákmányolásához, a szegényebb rétegek jövedelemszerzésre más úton való esélytelenségének kihasználásához vezet, ugyanakkor „a beavatkozás társadalmi indokoltságának magas foka okolhatja meg az igénybe vett személy bizonyos vagyoni juttatásban részesítését, amely különösen alkalmas az elvont anyag természetes regenerálódásának biztosítására”. Leszögezi továbbá, hogy az ilyen jellegű térítés sem minősítheti azonban a kivett anyagot olyan dologgá, amely adásvétel tárgyául szolgál. 14 Mindez messze túlmutat a tulajdonnal való rendelkezés szabadságának határain, és túlmutat a piaci mechanizmusok érvényesülési területének körülírásával kapcsolatos problémákon is. Valójában személy és tulajdon viszonyáról van szó. A kérdés ugyanis úgy is feltehető, hogy hol húzódik meg a személy és tulajdon közötti határvonal, és ezt a határvonalat az elidegeníthetőség (is) jelzi.15 A béranyaság, a szervek és szövetek kereskedelme megkérdőjelezi az emberi test elidegeníthetetlenségének elvét, 16 és nehéz elhatárolási kérdéseket vet fel például annak kapcsán, hogy mely szövetek legyenek átruházhatók és melyek ne, illetőleg melyek azok, amelyek ingyenesen átruházhatók, de ellenérték fejében nem. Ezeket a problémákat a tulajdonjog szükségképpen merev – a szerződési jog generálklauzuláihoz képest az egyedi mérlegelést kevésbé biztosító – kategóriáinak segítségével valószínűleg nem lehet megfelelően kezelni. Más szempontból meg kell határoznunk, hogy e különleges javak elosztása, és az ezekhez való hozzáférés során milyen módszert alkalmazunk, ha a piacot nem engedjük érvényesülni. Kérdés az is, hogy mi legyen egyáltalán az a vezérelv, ami ebben a választásban segítséget nyújthat, és elegendő-e például hatékonysági paradigmában gondolkodni, ha pedig ez nem kielégítő, akkor mi lehet ennek az alternatívája. Számos szerző érvel egyébként ezeken a területeken is az államilag szabályozott elosztási rend ellen, a piaci viszonyok érvényesülése mellett.17 Bár mindez nagyrészt szabályozási kérdés, mégsem mondhatunk le arról a lehetőségről, hogy a bíróságok a polgári jog generálklauzuláinak (elsősorban a nyilvánvalóan jó erkölcsbe ütköző szerződések tilalma) alkalmazásával jelöljék ki az elosztási elvek határait. Ez jelzi egyúttal e kérdések – és a rájuk adott jogi válaszok – komplexitását is. A piaci mechanizmusokat a tilalom folytán más elosztási rendszernek kell helyettesítenie, s ennek megoldása a szabályozás feladata. Az emberi szövetek és szervek forgalma Az emberi szövetek és szervek forgalomképessége kapcsán számot kell vetnünk azzal, hogy a piac fogalma ebben a kontextusban nem minden tekintetben világos. Meglepőnek tűnhet, de sokszor nehéz megvonni az ellenérték fejében való értékesítés és az adományozás közötti határvonalat. Az világos, hogy valaki a veséjét pénzért nem értékesítheti – de odaadhatja-e mondjuk csontvelőért cserébe? Ez kölcsönös adomány vagy piaci alapú csere? Lehet erre a kérdésre megfelelő válasz az, hogy ha az egyik fél egy ilyen ügyletben a saját juttatását a másik fél juttatásától teszi függővé, akkor az ügylet az ő részéről nem adomány, hanem ellenérték fejében való
Nizsalovszky Endre: Tanulmányok a jogról. Budapest, 1984. 269. o. Radin, Margaret Jane: Property and Personhood. Stanford Law Review, 1982/34. 957. skk. 16 Vö. például Horwitz, Morton J.: Eigentum und Person. In Siegrist, Hannes – Sugerman, David (szerk.): Eigentum im internationalem Vergleich. Göttingen, 1999. 33–44. o. 17 Így például Trebilcock, Michael J.: The Limits of Freedom of Contract. Cambridge, 1993. 56. o., illetve Friedman, David: Law’s Order. Princeton, 2000. 171. skk. 14 15
6 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
I. rész. A dologi jog szerkezete, tartalma és határai értékesítés.18 Figyelembe véve azonban azoknak a megfigyeléseknek a tapasztalatait, amelyek primitív társadalmi környezetben a kölcsönös ajándékoknak a piaci mechanizmusokat helyettesítő szerepét mutatják ki, 19 a válasz aligha ilyen egyszerű. A képet tovább árnyalja, hogy az emberi szervek és szövetek átengedése mások gyógyulásának elősegítésével vagy életének megmentésével a lehető legmagasabb rendű társadalmi célt szolgálja, ugyanakkor komoly kockázatokkal is jár, ezért fontos, hogy az átengedett és felhasznált szövet, szerv, vér stb. a lehető legjobb minőségű legyen. Egy, a jogirodalomban gyakran idézett vizsgálat eredményei azt jelzik, hogy az ellenérték fizetése – például véradás esetén a leadott vér fejében adott pénz – az átengedési készséget (a leadott vér mennyiségét) növeli, azonban a minőséget rontja. Ennek az a magyarázata, hogy az altruista alapon való adományozás esetében a roszszabb minőségű vérrel rendelkezők nem motiváltak a véradásban, ellenérték fizetése esetén azonban igen. Ezért piaci alapú elosztás esetén a minőség romlása, altruista adakozásra alapított ingyenes rendszerben pedig – a mennyiség csökkenése mellett – a minőség javulása várható.20
3.2. b) Dologi jog, tulajdonjogi és vagyonjogi modellek A vagyonjogi rendszerek modelljei A tulajdonjog a tulajdonos számára meghatározott erőforrások kizárólagos hasznosítási lehetőségét és – a szerződési joggal együtt – e lehetőség átengedésének szabadságát biztosítja. Piacgazdaságban a jog egyik alapvető feladata, hogy ezzel együtt e védelem és rendelkezési szabadság korlátait is rögzítse. Erre nincsenek eleve adott, a jog belső logikájából fakadó képletek, az egyes jogrendszerek kodifikált és nem kodifikált magánjoga sokszínű képet mutat. Az egyes rendszerek, amelyek alapjait az alábbiakban tekintjük át, eltérő, de egymással egyenértékű megoldásokat nyújtanak. A magánjog alapvető funkciója tehát a piaci mechanizmusok jogi leképezése és becsatornázása. Minden magánjogi szabályozásnak – szabályozás hiányában a bíró alkotta jognak – biztosítania kell a vagyoni forgalom jogi kereteit. Ez alapjában véve két nagyobb területet ölel fel: a dologi jogot(tulajdonjogot) és a kötelmi jogot. A magánjog rendszerének dologi jogra és kötelmi jogra való felosztása nem természetes, belső logikai szükségszerűség; a piaci mechanizmusok jogi leképezését az egyes jogrendszerek többféle modellben is megfelelő módon biztosíthatják. A vagyonjogi rendszereknek alapvetően három fő, modellértékű formája alakult ki. Az egyik tipizálható rendszer a francia polgári jog vagyonjoga, amelynek sajátossága, hogy nem határolja el egymástól mereven a kötelmi jogot és a dologi jogot; a másik az angolszász, amely a tulajdonjog körébe vonja a dolgokon kívül a forgalomképes jogokat, követeléseket és a forgalomképes szerződési pozíciókat is. A harmadik pedig a német rendszer, amely a dologi és a kötelmi jog között éles határvonalat húz, és a tulajdonjog lehetséges tárgyaiként csak dolgokat tételez fel. A magyar magánjogi gondolkodás ez utóbbi utat követi. A római jog A római jogban a dologi jog nem a magánjog önállóan rendszerezett részeként alakult ki, aminek elsődleges oka feltehetőleg az actiókon alapuló rendszerre és az ehhez kötődő szemléletre vezethető vissza. A dologi jogok a kötelmi jogoktól az actiók szintjén határolódtak el, míg a dolog a személytől a vagyonjog rendszerében a dolog (res) fogalmának körében vált el. A dologi jog és a kötelmi jog elhatárolásának alapja az in rem és az in personam actiók közötti különbségtétel volt. Az actio in rem bárki ellen indítható kereset volt, aki a jogosultat jogának gyakorlásában sértette, míg az actio in personam csak meghatározott kötelezett ellen irányulhatott. Az actio in rem tehát abszolút, míg az actio in personam relatív hatályú kereset volt.21 Az in rem és in personam actio közötti különbségtétel alapja tehát nem az érvényesített követelés közvetett tárgya volt, hanem az érvényesített jog abszolút vagy relatív jellege. A dologi per jellemző vonása ennek megfelelően nem az volt, hogy dolog követelésére vagy dolgon fennálló jog érvényesítésére irányult, hanem az, hogy a követelés alapját olyan jog képezte, ami bárki ellen irányulhatott. Az abszolút hatályú jog érvényesítésére irányuló in rem actio alapja ugyanakkor nemcsak dologi jog lehetett, hanem egyéb, a családjog vagy a személyi jog körébe tartozó abszolút jog is. A családjog körébe tartozó in rem actio volt például a vindicatio filii, a személyi jog körébe tartozók a vindicatio in libertatem, illetőleg a vindicatio in servitutem keresetek. A pater familiast a gyermek kiadása érdekében megillető vindicatio filiiin rem jellege a pater familiast a gyermek felett megillető jogok természetével is összefüggésben lehetett, amelynek következtében a gyermek kiadására irányuló igény a
Munzer, Stephen R.: Human Dignity and Property Rights in Human Body Parts. In Harris, J. W. (szerk.): Property Problems – From Genes to Pension Funds. London – The Hague – Boston, 1997. 25–38. o., 29. o. 19 Gordley, James: Contract in Pre-Historical Societies and in Western History. In International Encyclopedia of Comparative Law. Vol. VII. Ch. 2. Tübingen–Dordrecht, 1997. 1. skk. 20 A vizsgálat módszerére, eredményeire és a következtetésekre lásd Titmuss, Richard M.: The Gift Relationship: From Human Blood to Social Policy. London, 1970. 1. skk. 21 Földi András – Hamza Gábor: A római jog története és institúciói. 5. átdolg. és bőv. kiad. Budapest, 2002. n. 595. 18
7 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
I. rész. A dologi jog szerkezete, tartalma és határai tulajdoni igényhez nagyon közel állt.22 Bár a res alatt elsősorban a birtokba vehető testi tárgyakat, azaz a „fizikai világnak érzékeink alá eső részeit (quae tangi possunt)” értették,23 a rendszeralkotás szintjén nem feltétlenül ez volt az a kiindulópont, amely meghatározó szerepet játszott. Gaius rendszere Gaius Institúcióinak rendszere e vonatkozásban azon alapszik, hogy a testi dolgok (res corporales) mellett dolgoknak tekinti a testetlen dolgokat (res incorporales) is, és a testi és testetlen dolgokat egyaránt felölelő dologfogalmat használ a vagyonjog rendszerének felépítéséhez. A személyek jogának a dologi jogtól való elhatárolása során a dolgok fogalmába tartozónak tekinti a vagyonba tartozó jogokat is. A dologi jognak ebben a rendszerében a dolog alatt mind a birtokba vehető testi tárgyakat, mind a vagyoni természetű jogokat érteni kell, a rendszerképző szempont nem a dolgok birtokba vehető természete, hanem a személlyel való szembeállítása. „12. Ezen kívül egyesek testi dolgok, mások testetlen dolgok. 13. Testi dolgok azok, amelyeket meg lehet érinteni, mint például a telek, a rabszolga, a ruha, az arany, az ezüst, és végül is számtalan más dolog. 14. Testetlenek azok, amelyeket nem lehet megérinteni, amilyenek azok, amelyeknek a jog a lényege, mint az örökség, a haszonélvezet, a valamiképpeni szerződéssel létrehozott kötelmek. És nem érinti a dolgot, hogy az örökségben testi dolgok is vannak, és az a gyümölcs is, amit a telekről beszedünk testi, és amivel nekünk egy kötelemből fakadóan tartoznak többnyire testi, mint például a telek, a rabszolga, a pénz. Ugyanis maga az öröklési jog, és maga a haszonélvezeti jog, és maga a kötelmi jog testetlen…” 24 Ebben a rendszerben önálló dologi jogról a kötelmi joghoz képest nem beszélhetünk. A vagyonra vonatkozó jogok a személyekre vonatkozó jogtól élesen elhatárolódnak, a dologi jog azonban a kötelmi jogtól nem. A vagyon kategóriája a dologi jog mellett felöleli a kötelmi jogi szabályok nagy részét is, amikor a rendszerezés során a vagyoni jogot a birtokba vehető testi tárggyal azonosítja. A differentia specifica a vagyoni jelleg, és nem a dolog mint vagyoni elem birtokba vehetősége. Figyelemre méltó ugyanakkor, hogy az actiók kapcsán Gaius – kiindulva abból, hogy az actio vagy in rem, vagy in personam – az in rem actio tárgyaként vagy a testi dolog követelését (vindicatio), vagy valamely jog dologi érvényesítését határozza meg. Gaius Institúcióinak rendszerében tehát a vagyoni jogok képeznek egységet, amelybe a dologi jog mellett a vagyoni jogok is beletartoznak, tulajdonjog tárgyai azonban ebben a rendszerben is csak a birtokba vehető dolgok (res corporales) lehetnek. A dologi jog rendszerbeli meghatározása során lényegében ugyanezt a „modellt” követik Iustinianus Institúciói is. Gaius és Iustinianus Institúcióinak rendszerében a vagyoni jogok és kötelezettségek a rendszerképzés érdekében soroltatnak testetlen dolgokként a birtokba vehető testi tárgyakkal egy kategóriába, a különbségtétel közöttük megmarad. Gaius institúciói szerint „in rem actio az, amelynél az intentióban vagy azt állítjuk, hogy egy testi dolog a miénk, vagy azt, hogy valamilyen jog megillet bennünket, mint például használat, vagy haszonélvezet, átjárás, áthajtás, vízvezetés, vagy magasabbra való építkezés, esetleg kilátás joga”.25 A dologi jog maga ebben a rendszerben egy nagyobb egység önállóan nem nevesített része. A vagyonjog részét képezték a mai fogalmaink szerinti dologi jogok, kötelmi jogosultságok és kötelezettségek, továbbá az öröklési jog, azonban ezek nem voltak a vagyonjog önálló, egymástól elhatárolt és nevesített részei. Iustinianus is átvette a res incorporales kategóriáját: „Némely dolgok testiek, mások testetlenek. Testiek azok, melyeket természetük szerint megérinthetünk: ilyenek a föld, ember, ruha, arany, ezüst s más számtalan dolog. Testetlenek, melyeket megérinteni nem lehet: ilyenek azok, melyek a jogi fogalmak között szerepelnek, tehát a hagyaték, haszonélvezet, a különböző módon létrejött kötelmek.” Az in rem actiók tárgyának meghatározásából kiderül, hogy tulajdon tárgyának a testetlen dolgokat Iustinianus sem tekintette, amennyiben az in rem actiókat testi dologra vonatkozó jogvitaként határozta meg: „vagy pedig az ellen perel, ki vele szemben semmi jogi lekötelezettségben sincsen ugyan, azonban bizonyos dologra vonatkozólag vitát támaszt irányában. Az ebben az esetben keletkező keresetek dologiak; például amikor egy birtokba vehető testi dolgot birtokol valaki, melyről Titius azt állítja, hogy az övé, viszont a birtokló magát mondja tulajdonosnak. Mert ha Titius intentiója így szól: »rem suam esse«, akkor in rem actio forog fenn.” 26
Marton Géza: A római magánjog elemeinek tankönyve. Institúciók. Debrecen, 1947. n. 207., n. 104. és n. 636.; vö. Földi–Hamza: A római jog története és institúciói. n. 812. 23 Marton: A római magánjog elemeinek tankönyve. n. 277. 24 Gaius Institúciói. Kézirat. Ford.: Brósz Róbert. Miskolc–Budapest, 1995. II. 12.–II. 14. 25 Uo. IV. 2. 26 Justinanus császár Institúciói. Ford.: ifj. Mészöly Gedeon. Budapest, 1991. Negyedik Könyv VI. 1. 189. o. 22
8 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
I. rész. A dologi jog szerkezete, tartalma és határai A középkori gondolkodás A római jogban a Gaius és IustinianusInstitúciói nyomán kialakult rendszer meghatározta a középkori gondolkodást is, amely átvette a res corporales és a res incorporales kategóriáit azzal, hogy dologtulajdon tárgya a res corporales, míg jogok tárgya a res incorporales lehet.27 A testi és testetlen dolgok közötti különbségtétel a dolgok fogalmának kiterjesztésével valójában egy vagyonjogi – általában a forgalomképes javakat felölelő – rendszert épít fel, amelyben nem válik szét a testi tárgyakra és más forgalomképes javakra vonatkozó szabályozás. A tulajdon fogalma alatt a dolgok és a más forgalomképes, de meg nem testesülő javak egy kategóriába tartoznak. A Code civil rendszere A francia Code civilre nem jellemző a kötelmi és a dologi jog éles elhatárolása. A Code civilben a dologi jog maga sem önálló kategória. A dologi jog szerepét a vagyonjog (droit des biens) tölti be, ahol a vagyon (les biens) fogalma a testi és a testetlen javakat egyaránt felöleli. Ennek megfelelően az ingók és az ingatlanok mellett dolognak minősülnek a nem testi vagyoni javak, mint például a követelések és a jogok is. 28Ebben a rendszerben a dologi jog valójában a teljes vagyonjogot felöleli, a kötelmi jogtól való pontos elhatárolás nélkül. Ez együtt jár azzal, hogy a francia magánjogban a tulajdon lehetséges tárgyainak a jogokra is kiterjesztett felfogása érvényesül, azokra is alkalmazva az ingó és ingatlan szerinti kategorizálást. Ennek következtében a francia magánjogban is „elmosódott a különbség a vagyon fizikai dolog és nem fizikai dolog elemei között, a tulajdonjog tárgyaként nem fizikai dolgokat is elfogadtak”. 29 Az osztrák ABGB Dologi és kötelmi jog nem válik szét élesen az osztrák ABGB (Optk.) rendszerében sem, bár ez az egység más szempontú megközelítésre épül, mint a Code civil által tükrözött, a dolgok széles értelemben vett fogalmára alapított szabályozási megoldás. Ugyanakkor az ABGB rendszere is olyan felfogást tükröz, amely a vagyonjogot tekinti a kodifikáció alapjául szolgáló magasabb egységnek, és ezen belül szabályozza a dologi és a kötelmi jogot. Az ABGB 307. §-a szerint azon jogok, amelyek valakit valamely dolog iránt bizonyos személyekre való tekintet nélkül illetnek, dologbani jogoknak neveztetnek (tulajdonképpeni dologi jog). Azon jogok, melyek valamely dologhoz, csak bizonyos személyek irányában, közvetlenül a törvényből vagy valamely kötelező cselekményből erednek, dologhozi jogoknak (ez gyakorlatilag a kötelmi jog) hívatnak. Az ABGB a vagyoni jogokat tekinti a szabályozás szerkezeti egységének, és azon belül tesz különbséget abszolút hatályú (ius in rem, dingliches Sachenrecht) és relatív hatályú (ius ad rem, persönliches Sachenrecht) dologi jogok között.30 Dolog pedig jogi értelemben az ABGB 285. §-a értelmében minden, ami a személytől különbözik és az emberek használatára szolgál. Az ABGB 285. §-ában meghatározott, az ABGB vagyoni jogokra vonatkozó szabályainak középpontjában álló dologfogalom azt a természetjogi felfogást tükrözi, amely a személyen kívüli gazdasági javakat dolognak tekinti, ideértve mások minden olyan magatartását is, amely másra nézve vagyoni értéket hordoz. Az ABGB dologi joga „ebben az értelemben nem szorítkozik a testi tárgyakon való kizárólagos jogokra (ius in rem), hanem az Optk. szerint dologi jog mindazon jog, ahol a védett érdek valamely testi vagy testetlen gazdasági jószág; vagyis az Optk. II. főrészében tárgyalt dologi jog, valójában az egész vagyonjog”.31 Ezt támasztja alá az ABGB 285. §-ához a megalkotója által fűzött kommentár is. Ez abból indul ki, hogy a világban a létezők értelmesekre és értelemmel nem rendelkezőkre oszthatók, és „az értelemmel nem rendelkező létezőket az értelmes lények (személyek) a természet rendje szerint tetszésük szerinti célra rendelhetik, s ezek a személyektől való megkülönböztetés végett dolgoknak neveztetnek. Az ember, még ha hozzájárul is ahhoz, hogy puszta eszközként vegyék igénybe, sem tekinthető dolognak; hatalmában áll ugyanakkor, hogy testi vagy szellemi erejét megengedett célra másoknak ígérje. A dolgok osztályába tartoznak tehát az élettelen tárgyak; az élők, de értelemmel nem rendelkezők, mint az állatok; az értelmes lények erejének kifejeződései maguk; amint ahogy a mások erőkifejtésének vagy cselekvésének és tartózkodásának követelésére irányuló jogok is.” 32 A német BGB
Coing, Helmut: Europäisches Privatrecht – 1500 bis 1800. I–II. kötet. München, 1985. Band I. § 50 I. Ferid, Murad – Sonnenberger, Hans Jürgen: Das Französische Zivilrecht. II. kötet. 2. kiad. Heidelberg, 1986. Band II. 3 A 7. 29 Harmathy Attila: A tulajdonjog alkotmányos védelme. Jogtudományi Közlöny, 1989/5. sz. 217–228. o., 221. o. 30 Szladits Károly: Az Osztrák Polgári Törvénykönyv hatásában a magyar magánjogra. Szerk.: Ginyovszky József. Budapest, [é. n.]. 105. o. 31 Uo. 104. o. 32 Zeiller, Franz Edlen von: Commentar über das allgemeine bürgerliche Gesetzbuch für die gesamten Deutschen Erbländer der Oesterreichischen Monarchie. II. Wien–Triest, 1812. II. 3. o. (M. A. ford.) 27 28
9 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
I. rész. A dologi jog szerkezete, tartalma és határai A BGB alkotói abból indultak ki, hogy a dologi jog dolgokat rendel személyekhez, és a BGB felépítése – a 9. századi pandektista dogmatikai hagyományokat követve – ezt tükrözi azáltal, hogy elkülönülten szabályozza a jogügyleteket, a családjogot, az öröklési jogot és a dologi jogot. 33 A német jogirodalomban dologi jog és kötelmi jog között az alapvető különbséget tradicionálisan abban jelölik meg, hogy a kötelmi jog meghatározott személyek között, elsősorban jogügylettel létrehozott jogokat és kötelezettségeket alapít, míg a dologi jogok meghatározott személyhez rendelik a dolgot másokat kizáró módon, az adott dologi jog tartalma szerint.34 A német szerzők hangsúlyozzák azt is, hogy a dologi jogok abszolút szerkezetű jogviszonnyal biztosítják a jogosult számára a dologra harmadik személyek által gyakorolt behatásokkal szembeni védelmet.35 Ezekből a magyarázatokból úgy tűnik, mintha dologi jog és kötelmi jog szétválasztása a magánjog magától értetődő, természetes vonása lenne. Közelebbről megvizsgálva a kérdést azonban ez a felosztás egyáltalán nem magától értetődő. A BGB alkotói a dologi jog önállóságából indultak ki, és céljuk volt ennek az önállóságnak a kódex rendszerében való következetes megvalósítása. A BGB javaslatának indoklása szerint „a dologi jog a javaslat rendszerében önálló helyet kapott. Elhatároltatik egyfelől a kötelmi jogviszonyoktól és a családi jogtól, másfelől pedig az öröklési jogtól. Az önállósága lényegében a dologi és a személyi jogok ellentétén alapszik. Amíg ugyanis a kötelmi jog és a családi jog személyek egymáshoz való viszonyát tartja szem előtt, és ezért alapvetően csak személyi jogokhoz van köze, az öröklési jog pedig az elhunyt személy vagyonának egy másikra való átszállásával foglalkozik, addig a dologi jog feladata, hogy a személyeknek a dolgokhoz való jogi viszonyát rendezze a dologi jogokkal együtt. Korábbi törvénykönyvek, mint az Allgemeines Landrecht és a Code civil, a kötelmi jogi és a dologi jogi rendelkezéseket egymással többszörösen vegyítik, miközben – minden alanyi jogban, köztük a dologiakban is, bár ezekben csak közvetve – személyi irányultságot tételeznek fel, és a kötelmeket csak a dologi jogok megszerzésének és módosításának eszközeként kezelik. Egy ilyen megoldást a fogalmi ellentétek nem alapoznak meg; nehezíti a jogviszonyok lényegének megismerését, és ezáltal veszélyezteti a törvény megfelelő alkalmazását.” 36 A BGB javaslatának indokolásából is látszik, hogy a dologi jog önállóságát, a magánjog más területeitől való elhatárolását valójában nagyon nehéz alátámasztani. Az alátámasztás elsődleges nehézsége abban rejlik, hogy dologi jogok valójában – a német BGB rendszerében csakúgy, mint a magyar Ptk. szabályozása szerint – nem dolgokon is létesülhetnek. Ez alól azok a dologi jogok képeznek kivételt, amelyek esetében a fizikai birtoklás az adott dologi jog természetéből fakadóan szükségképpeni tartalma az alanyi jognak (ilyen a telki szolgalom vagy a használat joga). Ezen túlmenően szembetűnik, hogy éppen a legfontosabbnak tartott, központi jelentőségű dologi jognak, a tulajdonjognak nem lehet tárgya – sem a német, sem a magyar rendszerben – az, ami nem birtokba vehető testi tárgy. A dologi jog szűk – a vagyonjog egyéb területeitől, mint a jogok és követelések átruházásától, elhatárolt – értelmezéséből adódóan a német jogalkotó a dolog fogalmát is a birtokba vehető testi tárgyakra korlátozta. A dologi jog és kötelmi jog viszonyának a BGB által tükrözött rendszertani szemléletét sok kritika éri. Wieacker már 1941-ben a BGB teljes rendszerének újragondolását javasolta. A BGB alapját képező megközelítés gyökereit és fejlődéstörténetét áttekintve arra a következtetésre jutott, hogy a BGB-ben a dologi jog és a kötelmi jog közötti különbségtétel alapját a német Gemeines Rechtnek a 19. században újraéledő hagyományai képezték, a családjognak a BGB szerkezetében való helyét a természetjogi felfogás determinálta, a BGB általános része pedig a késő természetjog demonstratív módszereit tükrözi. 37 Egy új Volksgesetzbuch tartalmikereteiben és szerkezetében gondolkodva ezért a BGB általános részét feleslegesnek ítélte és megszüntetni javasolta, és egy olyan egységes vagyonjogi szabályozást vázolt fel, amely funkcionális megközelítésen alapszik, magában foglalva az öröklési jogi szabályokat és a javak megszerzésére (ideértve a tulajdonszerzés módjait is) vonatkozó szabályokat. Ebben a rendszerben a dologi jog nem lenne a kötelmi jogtól elkülönült joganyag. A végeredmény a porosz Allgemeines Landrechthez, a francia Code civilhez, továbbá Pufendorf és bizonyos mértékig az osztrák ABGB rendszeréhez hasonló szerkezetű szabályozás lenne, amely a kötelmi jogi és a tulajdonjogi szabályozást egybefoglalva tartalmazza. 38Hedemann a BGB rendszere legalapvetőbb hibájának a dologi jogi szabályoknak a dologfogalommal leszűkített alkalmazási körét tekintette. A jogokon fennálló zálog és haszonélvezet lehetőségének elismerését ő már önmagában a jogalkotó kapitulációjának minősítette. A BGB rendszerbeli hibáját – mely szerint a tulajdonjog tárgyai csak birtokba Stadler, Astrid in Siebert, Wolfgang (szerk.): Bürgerliches Gesetzbuch. (Alapította: Hans Theodor Soergel) 13. kiad. Stuttgart, 2002. Einl. zum Sachenrecht Rn. 1. 34 Wilhelm, Jan: Sachenrecht. 2. átdolg. kiad. Berlin – New York, 2002. Walter de Gruyter, Rn. 3. 35 Westermann, Harry: Sachenrecht. 7. átdolg. kiad. Heidelberg, 1998. 1. skk. 36 Motive zu dem Entwurfe eines Bürgerlichen Gesetzbuches für das Deutsche Reich. Band III. Sachenrecht Allgemeine Gesichtspunkte, I. Stellung des Sachenrechtes in dem Systeme des Entwurfes. Berlin–Lipcse, 1888. 1. o. (M. A. ford.) 37 Wieacker, Franz: Zum System des deutschen Vermögensrechts – Erwägungen und Vorschläge. In Wollschläger, Christian – Klostermann, Vittorio: Zivilistische Schriften 1934–1942. Frankfurt am Main, 2000. 358–430. o., 369. o. 38 Uo. 358. o. 33
10 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
I. rész. A dologi jog szerkezete, tartalma és határai vehető testi tárgyak lehetnek – kellett a jogokon fennálló jogok doktrínájának korrigálnia, amit megítélése szerint egy, az élethez közelebb álló, a tulajdon lehetséges tárgyait a nem testi forgalomképes javakra is kiterjesztő megoldás elkerülhetővé tett volna.39 A common law Az angolszász tulajdonjogi rendszer a tulajdonjog tágabb fogalmán alapszik. A feudális tulajdoni és birtokszerkezet leépülésével az angol tulajdoni szemlélet a tulajdon társadalmi és politikai jelentéséhez közelebb álló utat követett. Társadalmi és politikai értelemben ugyanis – mint ezt az alkotmányos és emberi jogi tulajdonfogalom kapcsán más kontextusban is látni fogjuk – a tulajdon fogalma nyilvánvalóan nem korlátozódik a birtokba vehető testi tárgyakon fennálló jogi uralom leírására, hanem magában foglal az ingó és ingatlan dolgokon túlmenően licenceket, szerzői jogokat, társasági részesedéseket és követeléseket is. A common lawmentes volt azoktól a kontinentális jogrendszereket terhelő kötöttségektől, amelyek eredménye a vagyonjog mesterséges felosztása a szűk értelemben vett dolgokra (értve ez alatt a birtokba vehető testi tárgyakat) és a nem dologi javakon fennálló jogokra. A common law számára e téren is komoly előnyt jelenthetett az angol jogi gondolkodásra jellemző averzió a jogi fogalmak elméleti definiálásával szemben, továbbá a hajlam a jogviszonyokban, cselekvési szabadságban és felelősségben, jogokban és kötelezettségekben való gondolkodásra.40 Ez a széles értelemben vett tulajdonfogalom – amely szerint tulajdonjog tárgya az, ami forgalomképes – olyan vagyonjogi szemléletet alapoz meg, amely a tulajdon fogalma alá von és a tulajdonjog közvetett tárgyának tekint a birtokba vehető testi tárgyakon túlmenően olyan javakat is (szellemi tulajdon, goodwill, a vállalkozás, szabadalmi jogok, más forgalomképes jogok), amelyek ugyan nem öltenek testi formát, de a rajtuk fennálló kizárólagos jogosultságok lehetővé teszik a dolgokon fennálló kizárólagos uralomhoz hasonló tulajdoni szemlélet alkalmazását.41 A common law által tükrözött megközelítés középpontjában tehát nem a tulajdonjog lehetséges közvetett tárgya, hanem az erőforrások hasznosítása áll.42 A magyar fejlődés A Polgári Törvénykönyv tulajdonjogi szabályai jelentős mértékben építenek a II. világháború előtti magánjogi törvénytervezetek és bírói gyakorlat eredményeire. A jelenleg hatályos szabályozás a magyar magánjogi kodifikációs kísérletek eredményeit tekintve szerves fejlődés eredménye. A Ptk. tulajdonjogi szabályai jól illeszkednek abba a folyamatba, amely a Magyar Általános Polgári Törvénykönyv 1900-as tervezetétől kezdve egyre letisztultabb és a gyakorlatban egyre inkább alkalmazható, a dologi jog sajátosságaihoz képest nyitott és rugalmas szövegtervezeteket eredményezett. A Magyar Általános Polgári Törvénykönyv tervezete a magyar magánjogi (polgári jogi) kodifikációs törekvéseket alapvetően a német BGB megalkotása során kitaposott ösvényen indította meg. Az 1900 után publikált szövegtervezetekben azonban már látható volt a szemléletváltozás és a törekvés egy jól alkalmazható, elméleti tételek által rögzített felesleges dogmatikai kötöttségektől mentes kódex megalkotására. Ez a tendencia az 1928-as Magánjogi Törvényjavaslatban (Mtj.) már jelentős szerkezeti változásokat hozott, az 1959-es Ptk.-ban pedig beteljesedett. Mindezen nem változtat az sem, hogy az 1959-ben elfogadott Polgári Törvénykönyv tulajdonjogi szabályai mögött a szocialista tulajdon koncepciója és ideológiája, a gazdaságról és társadalomról alkotott szocialista felfogás húzódott meg. A jelenleg hatályos szabályozás a mai viszonyoktól jelentősen eltérő társadalmi és gazdasági körülmények között született, amely a szabályozás alapvető koncepciójára is kihatott. A javak szocialista elosztása szerint a főbb termelőeszközök állami tulajdonban voltak, azt a polgári jogi jogalanyok csupán használatba kaphatták, vagy kezelői jogot gyakorolhattak felettük. A tulajdonjog védelme ezért elsősorban az állami tulajdon védelmét jelentette, és maga a tulajdonjog – annak ellenére, hogy a Polgári Törvénykönyv dologi jogi szabályai kiemelten kezelték – mint a polgári jogi jogalanyok joga háttérbe szorult. A termelésben, szolgáltatásnyújtásban és elosztásban a gazdálkodó szervezetek és más személyek nem a tulajdonukkal, hanem a tulajdonjogból származtatott részjogosítványokkal léptek fel. A lakások és más helyiségek, ingatlanok használata is elsősorban bérleti jogviszonyon alapult, nem tulajdonjogon. A mai gazdasági és társadalmi viszonyok között azonban – tekintettel a demokratikus piacgazdasági viszonyokra – a tulajdonjog szerepe megváltozott, a javak hasznosítása nem központosított tulajdoni struktúrán, hanem polarizált szerkezeten alapszik, amelyben a javak termelését és elosztását elsősorban a piaci viszonyok határozzák meg. Ezért egyre inkább a tulajdon által hordozott értékeket kell a szabályozás középpontjába helyezni a forgalomban részt vevők érdekeinek a figyelembevétele mellett. Ez a szemléletbeli eltérés nem feltétlenül jelenti a szabályozás változását is. A jelenlegi Polgári Törvénykönyv ideológiai háttereként jelentkező szocialista
Hedemann, Justus Wilhelm: Sachenrecht des Bürgerlichen Gesetzbuches. 3. átdolg. kiad. Berlin, 1960., de Gruyter, 3. skk. Friedmann, Wolfgang: Law in a Changing Society. London, 1962. 94. o. 41 Honoré, Tony: Ownership. In Guest, A. G. (szerk.): Oxford Essays in Jurisprudence. Oxford, 1961. 107–147. o., 129. o. 42 Mattei, Ugo: Basic Principles of Property Law. Westport–London, 2000. 9. o. 39 40
11 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
I. rész. A dologi jog szerkezete, tartalma és határai tulajdoni szemlélet ugyanis a szabályozás alapvető szerkezetét nem érintette, az a szabályozás szintjén csupán néhány, időközben már hatályon kívül helyezett rendelkezésben jelent meg. A Polgári Törvénykönyv tulajdonjogra vonatkozó szabályozása a magánjog absztrakt természeténél fogva nem kötött a tulajdon elosztásához, így a jelenlegi piacgazdaság rendszerében is alkalmazhatónak bizonyult. A Magyar Általános Polgári Törvénykönyv Tervezete első szövegének a „dologjogi” könyvhöz fűzött általános indokolása még kifejezetten a német BGB javaslatához fűzött indokolásból merített. Az indokolás szerint „a tervezet – az újabb törvénykönyvek és javaslatok módjára (zürichi, szász, német törvénykönyvek, bajor javaslat) a dologjognak a rendszerben nagyobb önállást enged, egészen elkülönítve tárgyalja azt, és szorosan elválasztja nemcsak a személyjogtól és a családjogtól, hanem a kötelmi és az örökösödési jogtól is. Indokul szolgál erre főleg a dologjog és a személyi meg kötelmi jogok közötti ellentét: a személyjog, a családjog és a kötelmi jog csak a személyek egymáshoz való jogi viszonyait tartja szem előtt; az örökösödési jog a meghalt személy vagyonának más személyre átszállását határozza meg; ellenben a dologjog feladata az, hogy a személy jogi viszonyait a dologhoz, tehát főleg a dologi jogokat szabályozza”. 43 Az 1928-as Magánjogi Törvényjavaslat a dologi jog önálló, a kötelmi jogtól elkülönült szabályozását külön alátámasztást nem igénylő, eleve adott megoldásnak tekintette. Céljául – a korábbi tervezetekhez képest – a dologi jogi szabályok rugalmasabbá tételét tűzte ki azzal, hogy szélesebb körben biztosította a dologi jogi szabályok körében a törvényi rendelkezésektől való eltérést. Az Mtj. megalkotói abból indultak ki, hogy „a dologi jognak akár merőben új, akár a régi magyar alapokra helyezése egyaránt az egész magyar jogrendszer olyan megbontására vezetne, hogy annak folytán az életbe léptetés elé majdnem leküzdhetetlen nehézségek gördülnének”.44 A diszpozitivitásnak engedett tágabb tér talán felfogható a kötelmi joghoz való közelítésként, az Mtj. azonban – bár megalkotói törekedtek a szabályozás rugalmasabbá tételére – a korábbi tervezetekhez képest e téren nem mutatott szerkezeti eltérést. A tulajdonjogi szabályok a Ptk. rendszerében A Ptk. a Magyar Általános Polgári Törvénykönyv II. világháború előtti tervezeteihez és az Mtj.-hez képest szerkezetileg jelentős változást hozott, mert már nem tartalmazott különálló, nevesített dologi jogot, azt a tulajdonjogi szabályozás váltotta fel. Ez a változás ambivalens, mert fejlődést mutató továbblépést jelent egy, a dologi jog és a kötelmi jog közötti határok lebontásának lehetőségét is hordozó funkcionális megközelítés irányába, mivel azonban a tulajdonjog lehetséges tárgyait továbbra is a dolgokra korlátozza, megtartja a dologi jog és kötelmi jog elhatárolását eredményező tartalmi határokat. A hatályos Ptk. megalkotói abból indultak ki, hogy a dologi jogi keretek a „jogviszonyok szerkezeti sajátosságainak felelnek meg, amelyeknek van ugyan jelentőségük, de ez a jelentőség nem alapvető. A javaslat a rendszeralkotás szempontjából nem e viszonylagos értékű, másodlagos, s inkább elméleti jelentőségű szerkezeti sajátosságokból, hanem a jog által szabályozott életviszonyok valóságos belső tartalmából igyekszik kiindulni… ebből pedig az következik, hogy nem a dologi jogot és a kötelmi jogot állítja egymással szembe, hanem a tulajdonjogot mint a javakat a társadalom, illetőleg tagjai részére biztosító jogintézményt határolja el egyrészt a szerződésektől…, másrészt a szerződésen kívül jogellenes magatartásért való felelősség szabályaitól…”45 A Ptk., bár szerkezetében innovatív módon elhagyta a dologi jog önálló jogterületként való körülírását, azzal, hogy a tulajdonjog tárgyait a dolgokra (továbbá azzal alapjában hasonló vagy azonos természetű javakra) korlátozza, továbbra is megtartja a kötelmi jog és a dologi jog különállását. Dologi jog és kötelmi jog Dologi jog és kötelmi jog elhatárolása hagyományosan azon alapszik, hogy a kötelmi jogi jogviszonyokat relatív szerkezetű, míg a dologi jogi jogviszonyokat abszolút szerkezetű jogviszonynak tekintjük.46 Dologi jog és kötelmi jog egymással szembeni elhatárolása azonban önmagában a dologi jogok abszolút szerkezetével nem magyarázható. Dologi jogok tárgyai lehetnek jogok és követelések is (anélkül, hogy tulajdonjog tárgyai lehetnének), továbbá jogokon is fennállhat a tulajdonhoz hasonló monopóliumot biztosító kizárólagosság. A követelés relatív szerkezetű jogviszony, amennyiben a kötelezett számára csak a jogosulttal – és nem mással – szemben keletkeztet kötelezettséget. Ugyanakkor a kötelezettel szemben csak a jogosult – és nem más – érvényesítheti az adott követelést, így a követelés felett a követelés jogosultjának a tulajdonjoggal azonos minőségű monopóliuma van, amit mindenki más köteles tiszteletben tartani (hiszen a követelést más nem érvényesítheti a jogosult helyett), és amely átruházható (engedményezéssel), továbbá megterhelhető (zálogjog
Indokolás a Magyar Általános Polgári Törvénykönyv Tervezetéhez. II. kötet, Dologjog. Budapest, 1901. 4. o. Indokolás Magyarország Magánjogi Törvénykönyvének a M. Kir. Igazságügyminiszter által 1928. március 1-jén az Országgyűlés elé terjesztett törvényjavaslatához. Budapest, 1929. A dologi joghoz fűzött általános indokolás, I. kötet. 205. o. 45 A Magyar Népköztársaság Polgári Törvénykönyve. Az 1959. évi IV. tv. és a javaslat miniszteri indokolása. Budapest, 1963. (A továbbiakban: A Ptk. miniszteri indokolása.) Általános indokolás a tulajdonjogi szabályokhoz, 105. o. 46 Lenkovics: A dologi jog vázlata. 12. o. 43 44
12 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
I. rész. A dologi jog szerkezete, tartalma és határai jogokon és követeléseken). Így elvileg semmi sem zárja ki, hogy a követelés – a kötelmi jogi jogosultság maga – is abszolút szerkezetű jogviszony közvetett tárgya legyen. Dologi és kötelmi jog elhatárolásának az abszolút és a relatív szerkezetű jogviszonyok különbsége mentén való magyarázata azért sem meggyőző, mert, mint Grosschmid írja, a „tulajdonjog ún. kihatásaiban absolut, de létének bizonyosságában mindig relativ (comporativ) [ti. mindig inter partes érvényesíthető tulajdoni igény]… holott az obligáció kihatásaiban relativ, létezésében absolut. Ha adósom ellen a követelést megítélték, ezt senki fia sem (vagy legalábbis csak kivételesen, és mindig csak bizonyos kihatásaiban, nem gyökerében…) controvertálhatja.”47 Amint láttuk, vannak jogrendszerek, amelyekben dologi jog és kötelmi jog a magánjog két, egymástól elhatárolt területét képezik, és ezek közé kell sorolnunk – alapvetően a tulajdonjognak a dolgokra való korlátozottsága miatt – a magyar polgári jogot is. Dologi jognak és kötelmi jognak a kodifikált magánjog (polgári jog) rendszerében való elhatárolása sem jelenti ugyanakkor azt, hogy két külön világról volna szó. Dologi jog és kötelmi jog kapcsolódása nagyon nyilvánvaló, ha a tulajdoni igények megsértésének eredményeként keletkező kötelmi igényekre, a jogalap nélküli gazdagodás, a kártérítés (mint a jogellenesen okozott károk megtérítésére vonatkozó szabályok) vagy a kártalanítás (mint a jogszerűen okozott károk megtérítésére vonatkozó szabályok) szabályaira gondolunk. Dologi és kötelmi jog rendkívül erős kapcsolódása 48 elméleti és gyakorlati síkon is elgondolkodtató. Elméleti síkon a tulajdonjog tartalmából vezethetjük le azokat a jogosítványokat és azt a védettséget, amelyek a tulajdonjog hasznosításának privilégiumát, és ezzel a rendelkezési jogot is, a tulajdonosnak megadják. Amikor például valaki a tulajdonában lévő dolog feletti tulajdonjogot átruházza (eladja, elcseréli, elajándékozza, tartási szerződést köt rá, kölcsönként adja át másnak, nem pénzbeli vagyoni hozzájárulásként viszi be gazdasági társaságba stb.), vagy a dolog használatát engedi át másnak (bérleti szerződés, haszonkölcsön, lízingszerződés stb.), valójában tulajdonosi jogosultságait gyakorolja. A szerződések nagy része (elsősorban nyilvánvalóan a dare típusú kötelezettséget megalapozóak) valójában a tulajdonjogból fakadó jogosultságok gyakorlásáról szól. Gyakorlati síkon is be kell ismernünk, hogy a dologi jog és a kötelmi jog határainak elmosódása nyilvánvaló, és alig támasztható alá (sőt, alig képzelhető el) olyan rendszer, amely ezt az elhatárolást következetesen fenntartja. Ehhez elég csak néhány kézenfekvő példát említeni: a tulajdonjog fenntartásával történő eladás (Ptk. 368. §), továbbá a dologi hatályú elővásárlási, vételi és visszavásárlási jog [Ptk. 373. § (3) bek.] a szerződési jogi szabályok körében, az adásvételnél jelennek meg; úgyszintén a bizományi szerződés is, amely az egyik legbonyolultabb tulajdonátszállási megoldást rejti magában, felidézve a bizalmi vagyonkezelés (trust, Treuhand) alapjául szolgáló tulajdoni modellt is; a bérleti jogviszony a dolog eladásával továbbra is fennmarad, mintegy dologi jelleget öltve (Ptk. 432. §); a kötelemben való jogosulti alanyváltozás egyik módja a követelés átruházása (engedményezés), amely a követelést mint kötelmi jogi pozíciót forgalomképessé és idegen dologbeli jogokkal (például haszonélvezet, zálogjog) megterhelhetővé teszi; a teljesítésre vonatkozó szabályok pedig összekapcsolják49 a teljesítés pillanatát a kárveszély és a tulajdonjog átszállásával. A dologi jog és a kötelmi jog között meghúzott határ tehát elsősorban elméleti konstrukció, amely lehet elfogadható vagy akár sikeres – de nyilván nem az egyetlen lehetséges – kodifikációs szerkesztési elv, és adhat jó magyarázatot az egyes magánjogi jogintézmények természetére, azonban semmiképpen sem szükségszerű velejárója a magánjogi jogviszonyok helyes szabályozásának és megértésének. Szladits Károly egy rövid írásában már a II. világháború előtt mélyen helytelenítette a dologi jog és a kötelmi jog egymástól való éles elhatárolását, amikor így írt: „a vagyonjogoknak dologi és kötelmi jogokra való felosztása tehát nemcsak, hogy rendszertanilag hibás, hanem a legnagyobb mértékben hiányos is … a római jog testére volt szabva s a mai jog már régen kinőtte.”50 A dologi jog önálló szabályozása és önálló jogterületként való kezelése akkor tekinthető indokoltnak, ha a dolgokra vonatkozó jogoknak, e jogok keletkezésének és megszűnésének olyan sajátosságai vannak, amelyek szükségessé, de legalábbis lehetővé teszik az egyéb jogtárgyakra (elsősorban jogokra) vonatkozó jogoktól, illetőleg azok keletkezésétől és megszűnésétől való elkülönült, önálló szabályozást és rendszertani elhelyezést. A dologi jogi szabályozás alapját a tulajdonjogra vonatkozó szabályok jelentik. A probléma ezért elválaszthatatlan a dologi jogi szabályozás középpontjában álló dologfogalomtól, és a dologi jogi szabályozás középpontjában álló tulajdonjog lehetséges tárgyának meghatározásától („dologtárgyúság”). A dologi jog Grosschmid Béni: Fejezetek kötelmi jogunk köréből. Budapest, 1932. I. 2. § 35, 214. o. A problémához a magyar jogirodalomban lásd Harmathy Attila: Dologi jog – kötelmi jog. In Liber Amicorum – Studia L. Vékás Dedicata. Budapest, 1999. 119–138. o., 119. skk. 49 Ennek jelentőségére lásd Wiegand, Wolfgang: Sachenrecht im Obligationenrecht. In Caroni, Pio (szerk.): Das Obligationenrecht 1883– 1983. Berner Ringsvorlesung zum Jubiläum des schweizerischen Obligationenrecht. Bern–Stuttgart, 1984. 107–137. o., 115. o. 50 Szladits Károly: Dologi jog és kötelmi jog. Jogtudományi Közlöny, 1895/42. 334–335. o., 335. o. 47 48
13 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
I. rész. A dologi jog szerkezete, tartalma és határai önállósága nem vizsgálható azoktól a fejlődési tendenciáktól függetlenül, amelyek a történeti fejlődés íveit felvázolják, és az ennek kapcsán felvetődő kérdésekre nem várhatunk megalapozott és megnyugtató választ a történetileg kialakult modellek vizsgálata nélkül. A vizsgálat középpontjában szükségképpen a dolog fogalma áll, mert a dologi jog jogrendszerbeli határainak megvonása elsősorban annak a függvénye, 51 hogy mit tekintünk dolognak.
4. 4. A dolog fogalma A dologtárgyúság Amint láttuk, a dologi jogi szabályozás szerkezetének sajátosságai folytán a magyar dologi jogi szabályozásban, bár idegen dologbeli jogok fennállhatnak forgalomképes jogokon és követelésen is, a tulajdonjog tárgya csak dolog lehet. Ez a megoldás, bár a magyar magánjogban tradicionálisnak tekinthető, nem szükségszerű. A vagyonjogi rendszerek alapjában véve a következő javakat kell, hogy szabályozásukkal átfogják: a birtokba vehető testi tárgyakat (ingókat és ingatlanokat), a forgalomképes jogokat, az átruházható szerződési pozíciókat, valamint a követeléseket. A szabályozásnak e körben két alapvető feladatot kell megoldania: biztosítania kell az abszolút uralom (kizárólagos hasznosítási jog) védettségét, és biztosítania kell az átruházhatóságot (illetőleg általában a jogutódlás lehetőségét ebben a pozícióban), ez azonban nem feltétlenül igényli a dolog fogalmának kiterjesztését. A dolog fogalma minden jogrendszerben összekapcsolódik a tulajdon fogalmával. A jogrendszerek egy része a forgalomképesnek tekintett vagyoni javak abszolút szerkezetű jogviszonnyal való védettségét és átruházhatóságát azáltal biztosítja, hogy a tulajdon fogalmát a forgalomképes jogokra, átruházható szerződési pozíciókra és a követelésekre is kiterjeszti (például az angolszász jogrendszerek), míg más jogrendszerek a dolog fogalmát terjesztik ki immateriális javakra (mint az osztrák ABGB, de példának hozható Gaius római vagyonjogi rendszere is). A magánjogi kodifikációkban ezért a dolgoknak mind a szélesebb, mind a szűkebb értelemben vett meghatározására találunk példát. Az osztrák ABGB 285. §-a szerint például jogi értelemben dolognak kell tekinteni mindazt, ami a személytől különbözik, és az ember hasznát szolgálja. Ennek megfelelően tesz különbséget testi és testetlen dolgok között (ABGB 292. §). Az ABGB 353. §-ának értelmében pedig minden testi vagy testetlen dolog, ami valamely személyhez tartozik, e személy tulajdonát képezi. A tulajdon tárgyainak ilyen széles felfogása érvényesül a francia magánjogban is, amely a tulajdon tárgyainak körét a jogokra is kiterjeszti, azokra is alkalmazva az ingó és ingatlan szerinti kategorizálást. Ennek következtében a francia magánjogban is „elmosódott a különbség a vagyon fizikai dolog és nem fizikai dolog elemei között, a tulajdonjog tárgyaként nem fizikai dolgokat is elfogadtak.” 52 Nem vették át ugyanakkor ezt a szélesebb tulajdonfogalmat olyan – nem romanista tradíciókra épülő – törvények, mint a svájci ZGB, a német BGB, és nem vette át az újabb kodifikációk közül a holland NBW sem. Ez nem feltétlenül jelenti azonban e rendszerek merevségét. A svájci ZGB dologi jogi szabályai csak az emberi uralom alá hajtható, személytelen, önálló testi tárgyakat kezelik dologként, azonban e meghatározásban nem a fizikai „testiség”-en van a hangsúly, hanem a gazdasági funkción, amit elsősorban a közfelfogás és a forgalom szemlélete határoz meg. Ezen túlmenően analógia útján dologi jogi szabályok más javakra is kiterjeszthetők, és ebben a törvényi szabályozás is támpontokat nyújt. Így terjedhet ki a dologi jogi szabályok alkalmazása például természeti erőkre vagy jogok haszonélvezetére és elzálogosítására. A dologi jogi szabályok alkalmazásának analógia útján való kiterjesztése azonban nagyrészt a bírói gyakorlaton múlik.53 A pandektista alapra épülő német BGB a dologi jog tárgyának csak a birtokba vehető testi tárgyakat tekinti. Ennek megfelelően nem terjednek ki a dologi jogi szabályok a jogokra, a szellemi alkotásokra, az emberi személyiségre vagy az állatokra, és nem lehet például egy számítógépes program sem dologi jog tárgya.54 A holland NBW sajátossága, hogy a dologi jogi könyv mellett külön vagyonjogi könyv öleli fel azoknak a szabályoknak egy részét, amelyeket más kódexek (például a német BGB) a dologi jog körében tartalmaznak. Így a vagyonjogi könyvben (NBW Boek 3) foglalkozik az NBW – többek között – a vagyoni javak megszerzésével és elvesztésével, a birtokkal, a haszonélvezettel, továbbá a dolgokból való kielégítéssel és azokra vonatkozó igényekkel. A vagyonjogi könyv szabályainak alkalmazásában javaknak kell tekinteni a dolgok mellett a vagyoni jogokat is, az általános vagyonjogi szabályok tehát ezekre is kiterjednek. A dologi jogi könyv (NBW Boek 5) szabályai tartalmazzák ehhez képest a tulajdonra, a lakásjogra, az építményi jogra és a szomszédjogra vonatkozó szabályokat azzal, hogy ezek csak a szűk értelemben vett dologra vonatkoznak.55 Szladits: Az Osztrák Polgári Törvénykönyv hatásában a magyar magánjogra. 104. o. Harmathy: A tulajdonjog alkotmányos védelme. 221. o. 53 Meier-Hayoz, Arthur: Das Sachenrecht. In Berner Kommentar zum Schweizerischen Zivilrecht. B. IV. Abt. 1., Bern, 1959. B.IV. Abt. 1. Das Eigentum, Nr. 62. 54 Baur, Fritz – Baur, Jürgen – Stürner, Rolf: Sachenrecht. 17. átdolg. kiad. München, 1999. A I § 3. Nr. 2–4. 55 NBW Art. 1. Boek 3, Art. 2. Boek 3 és Art. 1. Boek 5. 51 52
14 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
I. rész. A dologi jog szerkezete, tartalma és határai A Ptk. a dolog fogalmát szorosan összekapcsolja a tulajdonjog tárgyainak meghatározásával, és nem követi azokat a megoldásokat, amelyek a tulajdonjog tárgyait a dolgokon túl a forgalomképes, de nem dologi természetű javakra is kiterjesztik, sem pedig azokat, amelyek a dolog fogalmát terjesztik ki immateriális javakra (testetlen dolgokra). A tulajdonjog tárgyai a Ptk. rendszerében kizárólag dolgok lehetnek (jog, követelés, szerződési pozíció nem). A birtokba nem vehető, így dolognak nem minősülő javak másokkal szembeni védettségének és átruházásának lehetőségét a szabályozás más módon – nem a tulajdonjog fogalma és a tulajdon átruházása körében – oldja meg. A követelés és a szerződési pozíciók átruházhatóságát részben a kötelmi jogi szabályok (engedményezés, szerződésmódosítás), részben más jogszabályok biztosítják. Így a társasági jogi szabályozás rendezi a közkereseti és betéti társaságban fennálló társasági részesedés átruházását, valamint a korlátolt felelősségű társaságban tagsági jogokat megtestesítő üzletrész átruházhatóságát; különös ágazati jogszabályok rendezik a biztosítók, hitelintézetek, befektetési szolgáltatók állományának átruházását. Mivel a dologi jogi és kötelmi jogi szabályozás a forgalomképes, nem dologi javakra is kiterjed (azok lehetnek például zálogjog és haszonélvezet tárgyai), a gyakorlat szempontjából nem okoz problémát, hogy a forgalomképes nem dologi javak nem képezik a tulajdonjog közvetett tárgyát. A forgalomképes nem dologi javak (jogok, követelések, szerződési pozíciók) és a dolgok közötti alapvető különbség valójában az, hogy míg a dolgok tulajdonának átruházásához a dolog átadása vagy nyilvántartásba való bejegyzése is szükséges lehet (tradíciós átruházás), addig a forgalomképes jogok átruházása konszenzuális módon történik, mert a jogok körében az átadás mozzanata ésszerűen és a gyakorlat számára használhatóan nem konstruálható meg. Erről az átruházás kapcsán még részletesen szó esik. A dolog A magyar dologi jogi szabályozás nem tesz különbséget testi és testetlen dolgok között, és a Ptk. nem is határozza meg a dolog fogalmát. A dolgok fogalmára a Ptk. 94. § (1) bekezdése utal, amely a tulajdonjog tárgyainak körét a birtokba vehető dolgokra korlátozza. A dolog elsődleges fogalmi ismérve e rendelkezés szerint a birtokba vehetőség, ami fizikai tulajdonságot: testi jelleget és a személyek számára való elérhetőséget, a birtokba vétel absztrakt lehetőségét jelenti. Dolgoknak ezért a birtokba vehető testi tárgyakat tekintjük. A birtokba vehetőség a dolog fizikai és nem jogi tulajdonsága. Olyan dolgok is birtokba vehetőek, amelyek birtoklását a jog meghatározott személyek számára vagy meghatározott körülmények között nem engedi. A birtokba vehetőség a dologi minőség alapvető vonása és próbaköve. Így dolgok lehetnek nemcsak szilárd, hanem folyékony vagy légnemű anyagok is, amennyiben térbeli kiterjedésük korlátozott. A levegő vagy a levegőbe kiszökő gáz például akkor minősül dolognak, ha tartályba, palackba stb. zárják, vagy más módon zárt térben van, mert ebben a formájában birtokba vehető és ugyanez igaz a folyékony anyagokra is. Res corporales – res incorporales Azok a jogrendszerek, amelyek a vagyonjogi szabályozást nem a tulajdoni tárgyak szélesebb körben való, a forgalomképes jogokat és más javakat is magában foglaló megvonására alapozzák, hanem a dolog fogalmát terjesztik ki immateriális javakra is, a testi dolgok (res corporales) mellett testetlen dolgokat (res incorporales) is ismernek. A római jogban a Gaius és IustinianusInstitúciói nyomán kialakult rendszer meghatározta a középkori gondolkodást is, amely átvette a res corporales és a res incorporales kategóriáit azzal, hogy dologtulajdon tárgyai a res corporales lehetnek, míg a res incorporales jogok tárgyai lehetnek.56 A res incorporales körébe tartoztak a vagyoni jogok, mint például a haszonélvezet. A szélesebb értelemben vett, a res corporalest és a res incorporalest egyaránt felölelő dologfogalmat a középkori közönséges jog fenntartotta, és több országban ez határozta meg a jogtudományi rendszerezéseket, és tovább élt a kodifikált magánjogokban is. Ez alapozta meg például a francia Code civil, a porosz Allgemeines Landrecht és az osztrák ABGB rendszerét is. Ezzel szemben alakította ki a német pandektisztika a szűk értelemben vett, csak a birtokba vehető testi tárgyakra, a res corporalesre kiterjedő dologfogalomra épülő rendszerét, amelyre a német BGB és a svájci ZGB dologi joga épült.57 Eszmei dolog? Az „eszmei dolog” fogalma megjelent az újabb magyar bírói gyakorlatban is, mégpedig a korlátolt felelősségű társaságban tagsági jogot megtestesítő üzletrész jogi minőségének meghatározása kapcsán. A korlátolt felelősségű társaságban tagsági jogot megtestesítő üzletrész birtokba vehető tárgyként nem jelenik meg; a részvénytársaság és a korlátolt felelősségű társaság közötti alapvető elhatárolás éppen abban rejlik, hogy a részvénytársaságban a tagsági jogokat értékpapír (részvény) testesíti meg, míg a korlátolt felelősségű társaság
56 57
Coing: Europäisches Privatrecht – 1500 bis 1800. Band I. § 50. I.♦ Uo. Band II. § 65. I.
15 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
I. rész. A dologi jog szerkezete, tartalma és határai üzletrészét nem testesíti meg értékpapír. Az üzletrész jogi természetének meghatározása elsősorban azért okoz gondot, mert a Ptk. dologi jogi szabályainak rendszerében dolognak nem tekinthető, így tulajdonjog tárgya sem lehetne, ugyanakkor a társasági jogi szabályozás tulajdoni tárgyként tételezi, amennyiben elfogadja az üzletrészen fennálló közös tulajdon lehetőségét, továbbá átruházhatónak és megterhelhetőnek tekinti azt. A probléma két irányból is jelentkezett. Egyrészt nem volt világos, hogy az üzletrészt milyen szabályok szerint kell átruházni, ugyanis az adásvételi szerződés közvetett tárgyát a Ptk. 365. § (1) bekezdése „dolog”-ban határozza meg, amikor az eladó főkötelezettségét a dolog tulajdonának a vevőre való átruházásában definiálja. Így a dolog fogalmának szigorú értelmezése (birtokba vehető testi tárgy) mellett az adásvétel szabályai az üzletrészre nem lettek volna alkalmazhatók. Nem lettek volna ugyanakkor alkalmazhatók az engedményezés szabályai sem (ez volt az adásvétel alternatív lehetősége a gyakorlatban), mert az engedményezés (Ptk. 328. §) követelések átruházásáról és nem jogoknak, különösen nem tagsági jogok és kötelezettségek egységét magában foglaló pozícióknak az átruházásáról szól. Így a gyakorlatban – még az első társasági törvény, az 1988. évi VI. törvény alkalmazásában – bizonytalanság alakult ki abban a kérdésben, hogy az üzletrész átruházására milyen szabályokat kell alkalmazni. A bírói gyakorlat ezt azzal válaszolta meg, hogy az üzletrészt „eszmei dolog”-nak minősítve, analogia legis útján az adásvételre vonatkozó szabályok kiterjesztésével, az adásvétel szabályait rendelte alkalmazni az üzletrész-átruházásra. A probléma másik iránya – amelynek megoldását ez az egyébként szükségszerű állásfoglalás csak nehezítette – az volt, hogy sok esetben üzletrészek átruházása útján céget vásárló vevők próbáltak hibás teljesítésre (Ptk. 305–311/A. §) alapított igényként árleszállítást vagy kártérítést érvényesíteni olyan esetekben, amikor az üzletrészek megvásárlásával megszerzett társaság vagyoni helyzete roszszabbnak bizonyult, mint amit reméltek. A Legfelsőbb Bíróság ezekre az igényekre azzal reagált, hogy a hibás teljesítésre vonatkozó szabályok alkalmazása szempontjából az üzletrészt nem minősítette a Ptk. szerinti „dolognak”, és elutasította a hibás teljesítésre vonatkozó szabályok kiterjesztett alkalmazását. Így az üzletrészátruházással kapcsolatos „hibás teljesítésből” (például a szerződés megkötése és a birtokbaadás ideje alatt bekövetkezett értékvesztés) eredő kártérítési követelést sem tekintette megítélhetőnek. Eszmei dolog? Az „eszmei dolog” fogalma megjelent az újabb magyar bírói gyakorlatban is, mégpedig a korlátolt felelősségű társaságban tagsági jogot megtestesítő üzletrész jogi minőségének meghatározása kapcsán. A korlátolt felelősségű társaságban tagsági jogot megtestesítő üzletrész birtokba vehető tárgyként nem jelenik meg; a részvénytársaság és a korlátolt felelősségű társaság közötti alapvető elhatárolás éppen abban rejlik, hogy a részvénytársaságban a tagsági jogokat értékpapír (részvény) testesíti meg, míg a korlátolt felelősségű társaság üzletrészét nem testesíti meg értékpapír. Az üzletrész jogi természetének meghatározása elsősorban azért okoz gondot, mert a Ptk. dologi jogi szabályainak rendszerében dolognak nem tekinthető, így tulajdonjog tárgya sem lehetne, ugyanakkor a társasági jogi szabályozás tulajdoni tárgyként tételezi, amennyiben elfogadja az üzletrészen fennálló közös tulajdon lehetőségét, továbbá átruházhatónak és megterhelhetőnek tekinti azt. A probléma két irányból is jelentkezett. Egyrészt nem volt világos, hogy az üzletrészt milyen szabályok szerint kell átruházni, ugyanis az adásvételi szerződés közvetett tárgyát a Ptk. 365. § (1) bekezdése „dolog”-ban határozza meg, amikor az eladó főkötelezettségét a dolog tulajdonának a vevőre való átruházásában definiálja. Így a dolog fogalmának szigorú értelmezése (birtokba vehető testi tárgy) mellett az adásvétel szabályai az üzletrészre nem lettek volna alkalmazhatók. Nem lettek volna ugyanakkor alkalmazhatók az engedményezés szabályai sem (ez volt az adásvétel alternatív lehetősége a gyakorlatban), mert az engedményezés (Ptk. 328. §) követelések átruházásáról és nem jogoknak, különösen nem tagsági jogok és kötelezettségek egységét magában foglaló pozícióknak az átruházásáról szól. Így a gyakorlatban – még az első társasági törvény, az 1988. évi VI. törvény alkalmazásában – bizonytalanság alakult ki abban a kérdésben, hogy az üzletrész átruházására milyen szabályokat kell alkalmazni. A bírói gyakorlat ezt azzal válaszolta meg, hogy az üzletrészt „eszmei dolog”-nak minősítve, analogia legis útján58 az adásvételre vonatkozó szabályok kiterjesztésével, az adásvétel szabályait rendelte alkalmazni az üzletrész-átruházásra.59 A probléma másik iránya – amelynek megoldását ez az egyébként szükségszerű állásfoglalás csak nehezítette – az volt, hogy sok esetben üzletrészek átruházása útján céget vásárló vevők próbáltak hibás teljesítésre (Ptk. 305–311/A. §) alapított igényként árleszállítást vagy kártérítést érvényesíteni olyan esetekben, amikor az üzletrészek megvásárlásával megszerzett társaság vagyoni helyzete rosszabbnak bizonyult, mint amit reméltek. A Legfelsőbb Bíróság ezekre az igényekre azzal reagált, hogy a hibás teljesítésre vonatkozó szabályok alkalmazása szempontjából az üzletrészt nem minősítette a Ptk. szerinti „dolognak”, és elutasította a hibás teljesítésre vonatkozó szabályok kiterjesztett alkalmazását. Így az üzletrész-átruházással kapcsolatos „hibás teljesítésből” (például a szerződés megkötése és a birtokbaadás ideje alatt bekövetkezett értékvesztés) eredő kártérítési követelést sem tekintette megítélhetőnek. 60
Lábady Tamás: A magyar magánjog (polgári jog) általános része. Budapest–Pécs, 2002. 228. o. Tolna Megyei Bíróság 17-09-00404/23. sz. Legf. Bír. Cgf. II. 32.228/1992. sz. – BH 1994. évi 202. sz. 60 Legf. Bír. Pfv. VIII. 21.407/1997. sz. – BH 1998. évi 228. sz. 58 59
16 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
I. rész. A dologi jog szerkezete, tartalma és határai A pénz A vagyoni forgalomban a pénz az egyik legkülönlegesebben viselkedő dolog. Dologi minőségét külön kimondani feleslegesnek tűnik, hiszen a pénz – fizikai formájában – birtokba vehető testi tárgy. Dologi jogi szempontból pénz alatt a fizikai formában létező pénzt (bankjegyet és érmét) értjük, amely törvényes fizetőeszközként szolgál.A forgalomban már nem lévő pénzre (ókori pénzérmék, a pengő stb.) különleges dologi jogi szabályok nem vonatkoznak, ezek mint birtokba vehető testi tárgyak, ingó dolognak minősülnek. A jogirodalomban elterjedt az az álláspont, hogy a bankszámlapénzt is a Ptk. 94. § (1) bekezdésének alkalmazási körébe kell vonni, és pénznek kell tekinteni. Ugyanakkor abban is stabilnak tűnik az álláspont, hogy a bankszámlapénz a bankkal szembeni követelés, amely ilyenként kötelmi igény, és rajta a bankszámla felett rendelkezni jogosult személynek tulajdonjoga nem áll fenn.61 Álláspontunk szerint a bankszámlapénznek a bankkal szembeni követelésként való minősítése kizárja, hogy a bankszámlapénzt ingó dolognak tekintsük, és hogy a bankszámlapénzre az ingó dolgokra vonatkozó szabályokat (az átruházással való tulajdonszerzéshez az átadás megkövetelése, a birtoklás és a birtokvédelmi igény érvényesítésének lehetősége, tulajdoni igény érvényesítése a bankkal vagy mással szemben stb.) alkalmazzuk.A bankszámlapénz a bankkal szembeni követelés, ami alkalmas arra, hogy fizetési eszközként szolgáljon, de ebből dologi minősége a Ptk. 94. § (2) bekezdése alapján nem vezethető le. A pénznek, mint fizetőeszköznek a közgazdaságtani, pénzügyi vagy más terminológiában nevesített megjelenési formái jogi értelemben nem minősülnek pénznek, és nem beszélünk erről a dologi jogi értelemben pénzt helyettesítő fizetési eszközök esetében sem. A banknál vezetett számla pozitív egyenlege („bankszámlán lévő pénz”) jogi szempontból a bankkal szemben fennálló követelés, és így nem tulajdonjog tárgya. Ezért például a bank részéről tévesen teljesített átutalás is jogalap nélküli gazdagodásra alapított (így kötelmi) igénnyel követelhető „vissza”, és nem tulajdoni igény érvényesítésével. 62 Ez a pénz átruházására vonatkozó szabályokból következik, ezért az ingó dolgok átruházása kapcsán fogunk visszatérni rá. Az értékpapír Az értékpapír, az értékpapírokra vonatkozó jogi szabályozás, gyakorlat és elmélet a magánjog (kereskedelmi jog) legnehezebben megérthető területei közé tartozik. Az értékpapírnak általános jogi definíciója nincsen. A Ptk. az értékpapírt valójában a hatásával határozza meg, amikor úgy rendelkezik, hogy az értékpapírban meghatározott követelést érvényesíteni, arról rendelkezni, azt megterhelni, csak az értékpapír által, annak birtokában lehet [Ptk. 338/B. § (1) bek.]. Annak eldöntéséhez azonban, hogy egy jogról vagy követelésről szóló okirat értékpapírnak minősül-e, a Ptk. világos útmutatást ad: értékpapírnak csak olyan okirat vagy – jogszabályban megjelölt – más módon rögzített, nyilvántartott és továbbított adat tekinthető, amely jogszabályban meghatározott kellékekkel rendelkezik és kiállítását (kibocsátását), illetve ebben a formában történő megjelenítését jogszabály lehetővé teszi [Ptk. 338/A. § (2) bek.]. Ahhoz, hogy egy jogról vagy követelésről szóló okirat értékpapírnak minősüljön, az kell, hogy egy külön jogszabály az adott tartalmú okiratot ezzel a minőséggel felruházza, és az okirat megfeleljen az adott tartalmú okiratot értékpapírnak minősítő jogszabály által előírt alaki kellékeknek. Az értékpapírként való minősítésnek a Ptk. 338/B. § (2) bekezdésében meghatározott következményei azt eredményezik, hogy az értékpapír a benne foglalt jogot – szó szerint – megtestesíti, inkorporálja.Az értékpapír – szemben a benne foglalt joggal vagy pénzköveteléssel – dolog, és mint ilyen, tulajdonjog tárgya. Átruházására és megterhelésére – az adott értékpapírra vonatkozó különleges alakiságok megtartása mellett – az ingó dolgok átruházásának szabályai lesznek alkalmazandók. Erről a tulajdon átruházása körében még bővebben szót ejtünk. Az értékpapír mint okirat önmagában is birtokba vehető testi tárgy, ezért külön szabály nélkül is dolognak és így tulajdonjog tárgyának kellene tekintenünk, csakúgy, mint a pénzt. Az értékpapír külön szabállyal való dologgá minősítése azonban a dematerializált (így nyomdai úton, fizikai formában nem, csak számítógépes adatként létező) értékpapírok megjelenésével [2001. évi CXX. törvény a tőkepiacról (Tpt.) 5. § (1) bek. 23. pont, továbbá 6. skk. §] sajátos módon indokolttá vált. A dematerializált értékpapír és a bankszámlapénz jogi szempontból nem képviselnek azonos vagy hasonló minőséget. 63 A dematerializált értékpapír jogszabályban meghatározott módon, elektronikus úton létrehozott, rögzített, továbbított és nyilvántartott, az értékpapír tartalmi kellékeit azonosítható módon tartalmazó adatösszesség, amely a Ptk. 338/A. § (2) bekezdésének rendelkezése szerint értékpapírnak minősül, következésképpen a Ptk. 94. § (2) bekezdésének utaló szabálya szerint a tulajdonjog szabályai alkalmazandók rá. A bankszámlán lévő pénz ugyanakkor a bankkal szembeni követelés, amely dologi minőséget követelésként – mivel jogszabály ezzel nem ruházza fel és dologi minősége a Ptk. 94. § (2) bekezdéséből nem vezethető le – nem kap. Petrik Ferenc (szerk.): Polgári jog. Kommentár a gyakorlat számára. Budapest, 2001. 94. § 3. Legf. Bír. Gfv. X. 30.717/1996. sz. – BH 1997. évi 87. sz. 63 Lenkovics: A dologi jog vázlata. 37. o. 61 62
17 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
I. rész. A dologi jog szerkezete, tartalma és határai A dolog módjára hasznosítható természeti erők A tulajdon fogalmának a dolog módjára hasznosítható természeti erőkre való kiterjesztése a jogfejlődés sajátos eredménye. A dolog módjára hasznosítható természeti erők tulajdonjog közvetett tárgyává való minősítésének alapja valójában büntetőjogi gyökerű: a II. világháború előtti bírói gyakorlatban az áram – amely akkor még legalábbis tömeges méretekben használt energiaforrásként viszonylag új jelenség volt – jogosulatlan elvétele csak úgy volt büntetőjogi eszközökkel szankcionálható, ha dolognak minősítették és ezzel a lopás bűncselekményének lehetséges közvetett tárgyává tették. Ezzel volt – lopásként – büntethető az áram jogosulatlan használata. Szladits Károly a következőket írta ezzel kapcsolatban, 1921-ben: „Az utóbbi időben sokat vitatott kérdés, hogy a villamos áram és általában az emberi uralom alá hajtható természeti erő (energia) jogi értelemben dolog-e vagy sem? A »Hazai ipar fejlesztéséről« szóló 1907:III. tc. 2. §-a a büntetőjog szempontjából a villamos áramot és egyéb energiákat az ingó dolgok analógiájára ítéli meg. Kimondja, hogy »Az előállított villamos áram és technikai célokra értékesíthető minden egyéb erő (energia) ugyanazon büntetőjogi védelem alá helyeztetik, mely az ingó dolgokra nézve fennáll. Ennek megfelelőleg az említett erők bármely módon való eltulajdonítása, ugyszintén szándékos és jogtalan megrongálása, vagy megsemmisítése Magyarországon az 1878:V. tc.-nek az idegen ingó vagyon megrongálására, illetőleg a lopásra vonatkozó rendelkezésének szerint büntetendő.« (előfordult ugyanis, hogy egy iparos ember a szomszéd villamosvezetékre alkalmazott dróttal a villamos áramot magához levezette és a gépét azzal hajtatta. A bíróság nem tudta, hogy a lopás vagy csalás szakaszát alkalmazza, mivel a lopás szakaszának alkalmazásával a bíróság az áramot ingó dolognak minősítené).” 64 A dolog módjára hasznosítható természeti erők dologi minőségea dolog fogalmából talán külön rendelkező norma nélkül is levezethető lenne, a dolog módjára való hasznosíthatóság ugyanis feltételezi az emberi uralom alatt állást, ami akkor lehetséges, ha ezek az erők fizikai valóságukban is leírhatók. Mivel azonban ehhez külön szabály nélkül valószínűleg analógia vagy fikció alkalmazására lenne szükség, a Ptk. ezekre is kiterjesztette a tulajdonjog közvetett tárgyainak körét. A természeti erők is csak akkor és annyiban lehetnek tulajdonjog közvetett tárgyai, amennyiben emberi uralom alatt állnak. Az állatok Az állatok a hatályos polgári jogi szabályozás szerint dolgoknak minősülnek. Ember és állat társadalmi és jogi megítélése azonban az utóbbi néhány évtizedben erősen megváltozott. A tulajdonjog egyik lényeges tartalmának tekintettszabadság, mely szerint a tulajdonos a dolgával azt tesz, amit akar, egyre több – részben közjogi, részben magánjogi – korlát alá esik, és ez különösen érinti az állatokkal való bánásmód szabadságát. Ezek a korlátok elsősorban közjogi jellegűek. Az állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998. évi XXVIII. törvény, amelynek egyik elsődleges célja e téren a magyar jognak az európai közösségi jogi követelményekkel való megfeleltetése, „az állatok ésszerű védelmének és kíméletének biztosítása érdekében” részletesen szabályozza az állatokkal való bánásmóddal és az állatok tartásával kapcsolatos jogi kötelezettségeket. A szabályozás – a törvény preambuluma szerint – abból indul ki, hogy az állatok érezni, szenvedni és örülni képes élőlények, amelyek tiszteletben tartása és jó közérzetük biztosítása minden ember erkölcsi kötelessége; elismeri azt a megkülönböztetetten nagy értéket, amelyet az állatvilág egésze és annak egyedei jelentenek az emberiség számára; és megfogalmazza azt a célt, hogy a Magyar Köztársaság tevékeny módon részt vállaljon az állatok védelme és kímélete érdekében kifejtett nemzetközi erőfeszítésekből. Az állatvédelmi törvény rendelkezéseinek adott különös nyomatékot a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény (Btk.) és a hozzá kapcsolódó jogszabályok módosításáról szóló 2004. évi X. törvény, amely 2. §-ával iktatta be a Btk. 266/B. §-át az állatkínzás vétségéről. A modern jogfejlődés egyik tendenciája a tulajdonjogi (dologi jogi) szabályozás terén, hogy az állatokkal való bánásmód és az állattartással kapcsolatos elvárások miatt az állatok magánjogi megítélése is változóban van. A polgári törvénykönyvek az állatvédelmi szabályozás hatálya alá tartozó állatokat sorra kiveszik a dolog fogalmi köréből, bár továbbra is a dolgokra vonatkozó szabályokat rendelik alkalmazni rájuk. Így például a német BGB 1990-ben beiktatott 90a. §-a kimondja, hogy az állatok nem dolgok, és külön törvények védelme alatt állnak. Ugyanakkor a dolgokra vonatkozó szabályokat – eltérő rendelkezés hiányában – rájuk is megfelelően alkalmazni kell. A svájci ZGB 2002-ben beiktatott és 2003. április 1. napján hatályba lépett új 641a. cikke szintén kimondja, hogy az állatok nem minősülnek dolognak, eltérő szabályozás hiányában
Szladits Károly: Magyar telekkönyvi anyagi jog. Dr. Szladits Károly egyetemi tanár előadásainak jegyzete. Szerk. dr. Führer Imre. 3. bőv. és átdolg. kiad. Budapest, 1921. 47. skk. 64
18 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
I. rész. A dologi jog szerkezete, tartalma és határai azonban a dolgokra vonatkozó szabályokat kell rájuk alkalmazni. A svájci jogalkotó ezzel egyidejűleg további, az állatvédelem szempontjait figyelembe vevő rendelkezésekkel is kiegészítette a svájci polgári törvénykönyvet. A ZGB új 651a. cikke szerint, ha otthon (azaz nem haszonszerzési céllal) tartott állatokon fennálló közös tulajdont kell megszüntetni, akkor a bíróság annak a tulajdonostársnak a tulajdonába kell, hogy adja az állatot, amelyik annak tartásához állatvédelmi szempontból megfelelőbb körülményeket tud biztosítani. Az osztrák ABGB 285a. §-a szintén kimondja, hogy az állatok nem dolgok, és külön törvény védelme alatt állnak. Az állatokra a dolgokra vonatkozó rendelkezések csak eltérő szabályok hiányában alkalmazhatók. Ma még nehéz felmérni, hogy az állatok e különleges dologi jogi megítélése milyen következményekkel jár. Úgy tűnik, hogy ez az új szemlélet új dologi jogi kategóriát teremtett, amely nem illeszthető be hibátlanul a birtokba vehető és birtokba nem vehető vagyoni elemek megkülönböztetésén alapuló szabályozási struktúrába. 65 Ez ugyanakkor még önmagában nem jár új vagyonjogi minőséggel, mert eltérő szabályozás hiányában az állatokra továbbra is a dolgokra vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni. Az még nem látszik világosan, hogy az állatvédelmi szempontok érvényesítése a magánjogban létrehoz-e a dolog és a személy közé eső új kategóriát; ennek elméleti jelentősége nagyon nagy lenne. Nem látszanak e szabály alkalmazásának további implikációi sem. A dolog ugyanis nem csak magánjogi és nem csak dologi jogi (tulajdonjogi) fogalom. A magánjogi dologfogalom a büntetőjogban és a kötelmi jogban is releváns, és kérdés, hogy az állatok eltérő dologi jogi megítélése mennyiben fog kihatni a büntetőjogi és a szerződési jogi vagy esetleg más jogterületeket érintő jogalkalmazásra. Kérdés például, hogy az állatok jogtalan eltulajdonítása továbbra is vagyon elleni bűncselekményt (lopás, rablás, kifosztás) valósít-e meg, hiszen ezek elkövetési tárgyát a Btk. „dolog”-ban határozza meg, és ha az állat dologi jogi szempontból nem dolog, akkor az maradhat-e ezen büntetőjogi tényállások alkalmazása kapcsán? A jogalkotó ezekben a jogrendszerekben aligha akart ilyen messzire menni; az állatok kivételes jogi státusának rögzítése a különös állatvédelmi szabályokkal érintett területeket leszámítva elsősorban morális üzenetet hordoz. Mivel a dologi jogi és büntetőjogi dologfogalom egymáshoz képest jellemzően autonóm fogalmak,66 e szabályok büntetőjogi továbbhatása eltérő rendelkezés hiányában általában nem jogalkotói cél, így az állatok új dologi jogi megítélése más jogterületekre nem feltétlenül hat ki. Ez tűnik helyes megoldásnak a dolog fogalmának kötelmi jogi relevanciája (adásvétel tárgya, hibás teljesítésre vonatkozó szabályok) kapcsán is. Az, hogy például a tulajdonátruházás szabályait az állatokra is alkalmazni kell, e jogrendszerekben következik abból is, hogy a törvény eltérő rendelkezés hiányában az állatokra is a dolgokra vonatkozó szabályokat rendeli alkalmazni. Az emberi testrészek Korábban, a dologi jognak a magánjog rendszerében való meghatározása kapcsán volt szó személy és tulajdon kapcsolatáról. Ez az elhatárolás a gyakorlat szintjén a tulajdonjog közvetett tárgyainak (a magyar jogban a dolgoknak) kapcsán jelenik meg. Az nyilvánvaló, hogy az élő ember teste nem dolog, mint ahogy testének egyes részei sem azok. Az ember testi integritása a személyiségi jog által védett (Ptk. 76. §). Az ember egyes testrészeinek az emberi testről való leválásával – bármely módon vagy ok miatt következett is be az emberi testnek és a test részének egymástól való elválasztása – az emberi testtől függetlenné vált testrészt a személyiségi jog már nem védi. Így, mivel birtokba vehető testi tárgynak kell tekintenünk, dolognak minősül. Ebből természetesen nem következik, hogy felette tulajdonosa – az az ember, akinek teste részét képezte a szétválasztás előtt – szabadon rendelkezhet. Rendelkezési jogát közjogi és szerződési jogi szabályok (ez utóbbi körben elsősorban a nyilvánvalóan jó erkölcsbe ütköző szerződések tilalmának generálklauzulája) egyaránt korlátozzák. A leválasztott testrész vagy szerv jogi megítélése erősen függ annak természetétől; így eltérő megítélés alá fog esni a haj (ez minden további nélkül forgalomképes dolog, amin tulajdont lehet szerezni), a szervek (erősen szabályozottak, a forgalomképesség szempontjából rendkívül érzékenyek) vagy a vér (valahol a haj és a szervek között, a forgalomképesség szempontjából kevésbé érzékeny). Az ember testébe beépített anyagok – implantátumok – az emberi test részeként az ember testi integritásának személyiségi jogi védelme alá esnek, csakúgy, mint a beültetett szervek, függetlenül attól, hogy azok egyébként kinek a tulajdonában állnak. Az emberi testbe beépített mesterséges anyagok önmagában az implantációval nem válnak annak az embernek a tulajdonává, akinek a testébe kerülnek – a beültetés nem tulajdonátruházás, és nincs olyan tulajdonszerzési mód, amelynek tényállását a beültetés önmagában megvalósítaná. Amíg azonban az emberi test részei, tulajdoni igénnyel nem követelhetőek vissza, mert ez a másik ember személyiségi jogainak sérelmével járna. A tulajdoni igény akkor érvényesíthető az ilyen eszközökön, ha azok már nem részei a másik ember testének, így visszakövetelésük nem jár személyiségi jogsértéssel. Ugyanez a helyzet a beültetett Dilcher, Herman in Roth, Herbert (szerk.): J. von Staudingers Kommentar zum Bürgerlichen Gesetzbuch mit Einführungsgesetz und Nebengesetzen. 13. kiad. Berlin, 1995. BGB § 90a. Rn. 2. 66 Graul, Eva: Zum Tier als Sache i. S. des StGB. Juristische Schulung, 2000. Heft 3. 215. skk. 65
19 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
I. rész. A dologi jog szerkezete, tartalma és határai természetes szervekkel, függetlenül attól, hogy egyébként jogszerűen távolították-e el és adták át annak a személynek, akinek a testébe beültették azokat. Azok a gyógyászati és egyéb segédeszközök, amelyek nem válnak az emberi test részévé (szemüveg, hallókészülék stb.), dolgoknak minősülnek, amelyekre tulajdoni igény érvényesíthető; ezek nem kerülnek a személyiségi jogvédelem hatókörébe.67 Az emberi holttestnek és a holttest maradványainak dologi jogi megítélése egészen különleges, és ez is nagyon jól jelzi, hogy a dologi jog alapfogalmai és alapvető kategóriái mennyire rugalmasak. Az ember halálával személyisége is megszűnik. A holttest tehát nem személy, személyiségi jogi védelmet nem kaphat (a holttesttel való bánásmód már a kegyeleti jog keretébe tartozik). Így kétségkívül birtokba vehető testi tárgy, bár tulajdoni tárgynak és a dologi jogi szabályok alá eső dolognak külön szabályozás hiányában sem tekintenénk, elsősorban azért, mert a holttest vagyonjogi relációba nem helyezhető. Lehetségesnek kell ugyanakkor tartanunk a holttest feletti birtokot és birtokvédelmet.68 Ugyanakkor más megítélés alá esne például egy ókori múmia, amely ezt a személyhez kötöttséget elvesztette, és vagyoni forgalom tárgyaként való kezelése elfogadott.
5. 5. A dolgok osztályozása 5.1. a) A dolgok jogilag releváns tulajdonságainak megragadása: a dolgok osztályozásai A dolgok osztályozásáról általában A dolgokat tradicionálisan több szempontból is szokták osztályozni, elsősorban természeti tulajdonságaik, forgalomképességük és más dolgokhoz való kapcsolataik szerint. 69 Ennek megfelelően megkülönböztetnek ingó és ingatlan, elhasználható és elhasználhatatlan, helyettesíthető és helyettesíthetetlen, osztható és oszthatatlan, értékkel bíró és érték nélküli, egységes és összetett, élő és élettelen (természeti tulajdonságok szerinti osztályozás), forgalomképes, forgalomképtelen és korlátozottan forgalomképes (forgalomképesség szerinti osztályozás), továbbá egymással alkotórészi, tartozéki és dologösszességi kapcsolatban lévő, illetőleg nem lévő dolgokat (más dolgokhoz való kapcsolat szerinti osztályozás). 70 Ezeknek az osztályozásoknak csak egy része bír számottevő jelentőséggel a dologi jog körében, nagyobb részük inkább a vagyonjogi szabályozás és jogalkalmazás más területein (polgári jogi felelősség, szerződési jog) jut szerephez. Az eddig a hazai jogirodalomban felmerült osztályozási szempontok rövid áttekintése után – valódi dologi jogi jelentőségüknél fogva – részletesebben foglalkozunk az ingók és ingatlanok közötti megkülönböztetéssel, az alkotórészi kapcsolattal (dologkapcsolatok) és a dolgok forgalomképességével. A dolgok osztályozása mindig magában hordoz valamiféle relativitást, mert az adott helyzetben felmerülő további tényezőktől függ, hogy egy dolgot egy bizonyos helyzetben helyettesíthetőnek vagy helyettesíthetetlennek, oszthatónak vagy oszthatatlannak, a másik dolog alkotórészének, tartozékának vagy ahhoz nem kapcsolódó dolognak tekintünk. E tekintetben sok múlik a közfelfogáson vagy a jog által adott definíciókon (ez utóbbira példa az ingatlan fogalma). Így a dolgoknak az alábbiakban tárgyalt megkülönböztetései rugalmas, egyedi mérlegelésre vagy jogszabályi konkretizálásra nyitott, nem természettől fogva adott és rögzített fogalmakra épülnek. Szépen mutat rá erre Meszlény Artúr, amikor így ír: „ne avatkozzék bele a jog abba, mi az ingó, mi az ingatlan, mi a helyettesíthető és mi az elhasználható dolog, mi a dolog alkotórésze, mi a dolog gyümölcse és mi a tartozéka. Köteteket írtak e fogalmak elhatárolásáról és a kötetek bizonyítják, hogy a fáradtság hiábavaló volt. Miért? Mert a mi az egyik gazdasági helyzetben elhasználható dolog, az a másikban nem az, a mi az egyikben ingó, az a másikban ingatlan, a mi az egyikben alkotórész, az a másikban tartozék, a mi az egyikben tartozék vagy gyümölcs, az a másikban fődolog. Mondja meg a törvény, mi legyen a jogi sorsa a helyettesíthető, az elhasználható dolognak, az alkotórésznek, a tartozéknak, a gyümölcsnek: s a felek és a bíró majd fogják tudni – megsugják nekik maguk a következmények –, hogy adott esetben minek tekintsék a vitás dolgot.”71 Osztható és oszthatatlan dolgok A dolgok fizikai oszthatósága vagy oszthatatlansága mint a dolog természeti tulajdonsága önmagában nem bír dologi jogi jelentőséggel. Fizikai értelemben minden dolog osztható, az más kérdés, hogy ez állagsérelemmel, Dilcher in Roth: J. von Staudingers Kommentar zum Bürgerlichen Gesetzbuch. § 90 Rn. 18. skk. Uo. § 90 Rn. 19. skk. 69 Lenkovics: A dologi jog vázlata. 38. o. 70 Uo. 37–52. o. 71 Meszlény Artúr: A Polgári Törvénykönyv szoczializálása. I. személyjog, családjog, dologjog. Jogállam. Jog- és államtudományi folyóirat, XVI. és XVII. évf. Budapest, [é. n.]. 39. o. 67 68
20 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
I. rész. A dologi jog szerkezete, tartalma és határai illetve értékének vagy használathatóságának csökkenésével jár-e. A dolog használati vagy piaci értékcsökkenés nélküli oszthatósága már kaphat szerepet, például a közös tulajdon megszüntetése körében, amikor azt kell eldönteni, hogy a közös tulajdon megszüntethető-e természetben vagy sem, illetve az ingatlan oszthatóságától függ az, hogy elbirtoklással lehet-e tulajdont szerezni, ha az elbirtoklás feltételei csak a föld egy részére állnak fenn [Ptk. 121. § (4) bek.]. Az oszthatóság és oszthatatlanság mind a dologi, mind a szerződési jogban jogi értelemben vett oszthatóságként vagy oszthatatlanságként lehet releváns. Természetbeni és jogi oszthatóság fogalma a szerződési jogban és a dologi jogban is elválik egymástól. A polgári jogi jogviszonyok körében az oszthatóság és oszthatatlanság elsősorban a szerződési jogban bír jelentőséggel, ahol viszont a szerződésben nyújtani vállalt szolgáltatás [Ptk. 227. § (1) bek., tehát nem feltétlenül dolog!] jogi értelemben vett oszthatatlanságát vizsgáljuk. A szolgáltatás oszthatósága elsősorban abban a körben jut jelentőséghez, hogy a jogosult köteles-e részteljesítést is elfogadni, és ezért a kötelezettet megilletheti-e díjazás (Ptk. 285. §).72 A szerződési jogban a Legfelsőbb Bíróság GK 65. sz. kollégiumi állásfoglalása is abból indul ki, hogy ha a felek szerződésben a természetben osztható szolgáltatásra vonatkozóan úgy állapodnak meg, hogy annak valamennyi részét a kötelezett együttesen köteles szolgáltatni (jogi oszthatatlanság), a szolgáltatás oszthatatlannak tekinthető. Az elbirtoklás kapcsán a Ptk. 121. § (4) bekezdésének alkalmazásában az ingatlan oszthatósága is jogi értelemben vett oszthatóságot jelent: azt értjük alatta, hogy az ingatlanból az ingatlan-nyilvántartási szabályok szerint kialakítható-e több ingatlan, ez pedig a jogi szabályozás által meghatározott követelményeknek (minimális alapterület, önálló megközelíthetőség stb.) való megfeleléstől függ. Elhasználható és elhasználhatatlan dolgok A dolgok elhasználhatósága és elhasználhatatlansága (elfogyaszthatósága vagy elfogyaszthatatlansága) a dolgok olyan természeti tulajdonsága, amely közvetlenül elsősorban a haszonélvezet szabályai körében jut szerephez. A Ptk. 160. §-ában foglalt rendelkezés szerint a haszonélvező a haszonélvezet keletkezésekor meglevő elhasználható dolgokkal, gazdasági felszereléssel és állatállománnyal a rendes gazdálkodás által indokolt mértékben rendelkezhet azzal, hogy a haszonélvezet megszűnésekor köteles ezeket pótolni, vagy – ha a pótlás nem lehetséges – értéküket megtéríteni. Az, hogy a dolog egy adott – akár dologi jogi – igény érvényesítésének időpontjában természetben megvan-e, egyéb szabályok szempontjából is releváns lehet (például hogy tulajdoni igénnyel visszakövetelhető-e vagy megsemmisülése folytán már csak jogalap nélküli gazdagodás iránti igényt lehet érvényesíteni). Ez azonban ténykérdés, és nem a dolog tulajdonságának függvénye. Helyettesíthető és helyettesíthetetlen dolgok A dolgok helyettesíthetősége elsősorban a szerződési jog körében releváns, és ebben a körben is nagyrészt attól függ, hogy a felek a kötelem tárgyát képező szolgáltatást miként határozták meg. A helyettesíthetőség azonban nem csak a felek megállapodása keretében értelmezhető fogalom. Helyettesíthetőnek tekintjük a dolgot, ha a vagyoni forgalomban általában nem egyediesítve, hanem fajta és mennyiség megjelölésével (szám, mértékegység) szerepel. Így külön rendelkezés nélkül is helyettesíthető dolognak tekintjük például a pénzt: akinek pénzt kell szolgáltatnia, annak nem meghatározott bankjegyeket, hanem meghatározott összeget kitevő bankjegyeket kell szolgáltatnia. A helyettesíthetőség a szerződési jogban különös szerepet kap például a kölcsön [Ptk. 528. § (1) bek.] és a letét (Ptk. 472. §) esetében. A gyűjtőelvű letét az értékpapír-forgalomban A nyilvánosan forgalomba hozott értékpapírok tőzsdei kereskedelmének egyik legnagyobb problémáját, az értékpapírok immobilizációját oldotta meg az értékpapírok gyűjtőelvű letétjének rendszere, amely a dematerializált értékpapírok kialakulásához vezetett. Ennek alapja a nyilvános forgalomban szereplő értékpapírok helyettesíthetősége, lényege pedig az, hogy a központi értéktárban elhelyezett értékpapírokat a letevő vagy az azokra a követelési jogot megszerző vevő nem egyediesítve – sorszám szerint – követelheti kiadni, ami egyébként a letét szabályaiból következne, hanem fajta és mennyiség szerint. Így lehetett olyan rendszert kialakítani, amely nem követeli meg az értékpapírok fizikai szállítását a tőzsdei ügyletek teljesítése során, hanem az értékpapírok mozgását az értéktárban elhelyező és az azokra szerződést kötő kereskedők értékpapírszámláin tartják nyilván. Az értékpapírokat (jellemzően részvényeket) nem kellett kivenni a központi raktárból, a tranzakciók a számlákon történő terheléssel és jóváírással bonyolódtak, a papírok kiadását a kereskedelmi forgalomban nem kérték. A dematerializált értékpapírok megjelenéséhez már csak egy kis lépésre
72
Legf. Bír. Pfv. IX. 21.076/2004. sz. – BH 2005. évi 317. sz.
21 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
I. rész. A dologi jog szerkezete, tartalma és határai volt szükség: annak felismerésére, hogy az értékpapírok nyomdai úton való előállítására valójában nincsen szükség.73 A gyűjtőelvű letét az értékpapír-forgalomban A nyilvánosan forgalomba hozott értékpapírok tőzsdei kereskedelmének egyik legnagyobb problémáját, az értékpapírok immobilizációját oldotta meg az értékpapírok gyűjtőelvű letétjének rendszere, amely a dematerializált értékpapírok kialakulásához vezetett. Ennek alapja a nyilvános forgalomban szereplő értékpapírok helyettesíthetősége, lényege pedig az, hogy a központi értéktárban elhelyezett értékpapírokat a letevő vagy az azokra a követelési jogot megszerző vevő nem egyediesítve – sorszám szerint – követelheti kiadni, ami egyébként a letét szabályaiból következne, hanem fajta és mennyiség szerint. Így lehetett olyan rendszert kialakítani, amely nem követeli meg az értékpapírok fizikai szállítását a tőzsdei ügyletek teljesítése során, hanem az értékpapírok mozgását az értéktárban elhelyező és az azokra szerződést kötő kereskedők értékpapírszámláin tartják nyilván. Az értékpapírokat (jellemzően részvényeket) nem kellett kivenni a központi raktárból, a tranzakciók a számlákon történő terheléssel és jóváírással bonyolódtak, a papírok kiadását a kereskedelmi forgalomban nem kérték. A dematerializált értékpapírok megjelenéséhez már csak egy kis lépésre volt szükség: annak felismerésére, hogy az értékpapírok nyomdai úton való előállítására valójában nincsen szükség. Értékkel bíró és érték nélküli dolgok Létezik olyan megközelítés, amely értékkel bíró és érték nélküli dolgok között tesz különbséget. A megkülönböztetés már csak azért is labilis szempontokon alapszik, mert az érték a legnehezebben meghatározható fogalmak közé tartozik. A dolog piaci értéke önmagában a dologi jogi szabályozás szempontjából irreleváns. Mivel a dolog értéke nemcsak objektív (általános piaci érték, mint például a tőzsdei ár), hanem szubjektív (valaki mennyit hajlandó adni vagy mennyit akar kapni érte, tekintettel a dolog számára való hasznosságára) elemet is hordoz, nem képzelhetünk el önmagában és eleve értéktelen dolgot. Így egyetlen forgalomképes dologról sem jelenthető ki, hogy értéktelensége vagy haszontalansága miatt a vagyonjog hatókörén kívül esne.74 Ezt viszonylag könnyű belátni, különösen egyrészt azért, mert a vagyonjog hatókörébe tartoznak az uratlan dolgok is, másrészt pedig azért, mert a dolog feletti rendelkezés vagy annak módja kötelezettségeket is megalapozhat, akkor is, ha a dolog értéktelen. Attól például, hogy a gépjárműből leeresztett fáradt olaj értéktelen és haszontalan, még tulajdonjog tárgya, a felhasználásához vagy felette a tulajdonjoggal való felhagyáshoz felelősségi tényállások kapcsolódhatnak. Arra is viszonylag egyszerű példát találni, hogy értéktelennek tartott dolog a technika fejlődésének következtében előálló hasznosíthatósága folytán értékessé válik. Ez történt például a chipek gyártásához szükséges szilícium hordozóanyagával, a kvarchomokkal. A dolgok „belső” (használati) értéke és piaci értéke között nincs szükségszerű összefüggés, és ez időnként a tőkepiacok összeomlásához vezet. Az érték fogalmának relativitását – mindennapi tapasztalatainkon túl és sok más ismert eset mellett – jól mutatja a 17. század eleji holland „tulipánhagymaláz” története. A tulipánhagymák értéke Hollandiában a tulipánok belső (használati) értékét jelentős mértékben meghaladóan nőtt, ami mögött a piaci érték változására alapított spekuláció állt. Amikor a kereslet hirtelen csökkent, azaz a piaci értéket megalapozó konvenció már nem működött, a tulipánhagymák ára a tulipán belső értékéhez közelítve rohamosan zuhanni kezdett. Emiatt sokan tönkrementek azok közül, akik pénzüket tulipánhagymába fektették.75 A dolog piaci értéke ugyanakkor kötelmi jogi tényállások kapcsán valóban jelentőséghez jut. Az érték relevanciája nyilvánvaló a kártérítési felelősség, továbbá a szerződéseknek a szolgáltatás és ellenszolgáltatás értékaránytalanságára alapított megtámadhatósága [Ptk. 201. § (2) bek.] vagy uzsorás jellege miatti semmissége (Ptk. 202. §) körében. Egységes és összetett dolgok Egységes és összetett dolgokról beszélni csak az alkotórészi és tartozéki kapcsolat összefüggésében lehet. Önmagában annak, hogy a dolog egymástól állagsérelem nélkül szétválasztható több dologból áll-e, nincs dologi jogi relevanciája. Absztrakt értelemben minden dolog összetett, ezért amennyiben a jog a dolog összetettségének relevanciát tulajdonít, azt csak normatív módon, alkotórészi és tartozéki kapcsolat definiálásával teheti. Élő és élettelen dolgok
Rotyis József: A tőzsdei befektetők kézikönyve. Budapest, 1998. 121. o. Lenkovics: A dologi jog vázlata. 40. o. 75 Malkiel, Burton G.: Bolyongás a Wall Streeten. 2. kiad. Ford.: Falvay Mihály. Budapest, 1998. 29. o. 73 74
22 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
I. rész. A dologi jog szerkezete, tartalma és határai Beszélhetünk élő és élettelen dolgokról. Önmagában annak, hogy a dolog élő vagy élettelen, szintén nincs dologi jogi jelentősége. Az élő „dolgok” közül az állatok megítélése az, ami napjainkban jelentős mértékű változáson megy keresztül. Erről a fentiekben már bővebben szó esett.
5.2. b) Ingók és ingatlanok Ingó és ingatlan megkülönböztetése Az ingó és ingatlan dolgok közötti különbségtétel valójában nem a dolgok természeti tulajdonságai alapján való megkülönböztetés, hanem jogi kategorizálást takar, amelynek jelentőséget az ingóra és ingatlanra vonatkozó jogi szabályozásból fakadó eltérések adnak. Az ingatlannak ugyanis nincsen eleve adott fogalma. Ingatlannak azt tekintjük, amit a jogi szabályozás ingatlannak minősít. Ingatlan elvileg bármi lehetne, csak a jogi szabályozáson múlik, hogy mit tekintünk ingatlannak, mint ahogy például a tengeri hajók a II. világháború előtti magánjogunkban ingatlannak minősültek,76 vagy az ingatlan-nyilvántartáshoz hasonló joghatásokkal felruházott más nyilvántartásokba felvett ingó dolgok is jogi értelemben az ingatlanokhoz kerülhetnének közel. Az ingók és ingatlanok közötti megkülönböztetést a törvénykönyvek általában vagy az ingó, vagy az ingatlan fogalmának meghatározásával oldják meg oly módon, hogy ami nem tartozik a definiált kategóriába, az alkotja a másik kategóriát. A II. világháború előtti tervezetek is ezt a megoldást követték. Az Mtj. például az ingatlan fogalmát úgy határozta meg, hogy „ingatlanok a telkek, a föld felületének egyes határozott részei alkotórészeikkel együtt; minden más dolog ingó” [Mtj. 434. § (2) bek.]. A Ptk., összhangban azzal a szemponttal, hogy a kódexben a lehető legkevesebb fogalommeghatározás szerepeljen, ezt a megoldást elvetette. Így sem az ingatlan, sem az ingó fogalmát nem határozza meg, ugyanakkor a különbségtételt magától értetődő módon kezeli az ingatlanokra és az ingókra vonatkozó eltérő szabályok megállapítása során. Az ingatlanok jogi természetének sajátossága a nyilvántartásukban és a nyilvántartásukhoz fűzött jogi hatásban rejlik. Közgazdasági szempontból természetesen minősülhetnek az ingatlanok különlegesnek, és ez jogpolitikai szempontból is lehet releváns, de a polgári jog számára az ingatlan-nyilvántartáshoz fűzött joghatások azok, amelyek az ingatlanok és az ingók között éles, a dologi jogi szabályozást szinte kettéosztó határvonalat húznak. Ezek a joghatások az ingatlanok tulajdonjogának átruházása és az ingatlanok megterhelése során jelentkeznek. Ezért helyesnek tűnik az a megközelítés, amellyel a magyar magánjog az ingatlan fogalmát az ingatlan-nyilvántartási szabályok alkalmazása szempontjából határozza meg. A Ptk. – szakítva a II. világháború előtti, elsősorban német mintát követő magánjogi tervezetek megoldásaival – az ingókra és ingatlanokra egységes szabályozást alkalmaz, a csak ingatlanokra vagy csak ingókra vonatkozó szabályok külön kimondása mellett. Ennek jogalkotási technikája részben a szabályok megfelelően absztrakt, ingókra és ingatlanokra egyaránt alkalmazható megfogalmazása (például a dologkapcsolatok meghatározása), részben pedig az általános szabályok körében megfogalmazott speciális tényállások (például a szomszédjogok körében) felállítása. Ez lehetővé teszi a dologi jogi szabályok egyszerű és áttekinthető szerkezetének a megtartását, és szükségtelenné teszi az ingókra és az ingatlanokra vonatkozó szabályoknak az egymástól szerkezetileg elkülönült megfogalmazását. Nem szükséges például külön alkotórész-fogalmat alkalmazni ingókra és ingatlanokra, mert az egységes fogalom ingókra és ingatlanokra egyaránt jól alkalmazható. Azok a szabályok, amelyeket az Mtj. az ingatlanok alkotórészeit illetően rögzített, az alkotórész fogalmából külön szabály nélkül is következnek. Így a telek alkotórészének kell tekinteni az épületet és a földdel szilárdan összekapcsolt egyéb dolgokat, továbbá a földben termelt terményeket és a föld termékeit, ha azok a földdel összefüggenek. A növény az elültetéssel a föld alkotórészévé válik, és kifejlődése után az ingatlan gyümölcseként elválással lehet a terményen tulajdonjogot szerezni. A mag pedig az elvetésével válik a föld alkotórészévé, de az ingatlanon a telepítő számára nem keletkeztet tulajdonjogot feldolgozás, dologegyesítés, ráépítés jogcímén.77 Ingatlan és ingó fogalma Mivel a szabályozás abból indul ki, hogy valamennyi ingatlan szerepel az ingatlan-nyilvántartásban, és nem akar támogatni ingatlan-nyilvántartáson kívüli ingatlanforgalmat, az ingatlan ingatlan-nyilvántartástól független fogalmának meghatározására nincs szükség. Ingatlannak tehát azt tekintjük, amit az ingatlan-nyilvántartásról szóló 1997. évi CXLI. törvény (Inytv.) 11–13. §-a önálló ingatlannak minősít. Természetesen ingatlannak minősül az önálló ingatlannal együtt annak alkotórésze (a lábon álló termés, a még ki nem vágott fa, a telekre épített épület stb.) is. Az ingó fogalmának önálló meghatározása azért nem szükséges, mert a dolgok vagy ingók, vagy ingatlanok, ezért az ingatlan meghatározásával az ingók fogalmát is megadtuk: minden, ami nem ingatlan, ingó, függetlenül a méretétől, az elmozdíthatóságától (például egy vasmű óriási, önmagában fizikailag 76 77
Kolosváry Bálint: A tulajdonjog. In Szladits Károly (szerk.): Magyar magánjog. Budapest, 1942. V. kötet. 3. cím, 14. o. Legf. Bír. Pfv. I. 20.190/2008. – BH 2009. 176. sz.
23 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
I. rész. A dologi jog szerkezete, tartalma és határai mozdíthatatlan kemencéje is ingó, ha egyébként nem minősül az alatta fekvő ingatlan alkotórészének). A dolog ingóvá vagy ingatlanná minősítésének következménye nem több annál, mint amit maga a szabályozás ehhez fűz. A Ptk. alkalmazásában ilyen következménynek minősül az ingatlanok és az ingók feletti tulajdonjog megszerzésének és e dolgok megterhelésének eltérő szabályozása, amit (néhány részletszabálytól, mint az elbirtoklási idő különbsége vagy a találás szabályai az ingókon való tulajdonszerzés körében) elsősorban az ingatlan-nyilvántartáshoz fűzött joghatások indokolnak. Az ingatlan-nyilvántartás Hatályos jogunkban az ingatlan-nyilvántartás az ingatlanforgalom alapintézménye. Az ingatlan-nyilvántartás településenként tartalmazza az ország valamennyi ingatlanának a törvény szerint meghatározott adatait, az ingatlanhoz kapcsolódó jogokat és jogi szempontból jelentős tényeket. Az ingatlan-nyilvántartás tartalmazza továbbá az oda bejegyzett személyeknek a nyilvántartáshoz szükséges, e törvényben meghatározott, személyazonosító és lakcímadatait is [Inytv. 2. § (1) bek.]. A jelenlegi ingatlan-nyilvántartási rendszer két, a II. világháború előtt egymástól elkülönült nyilvántartás, az ingatlanok adatait tartalmazó kataszteri nyilvántartás és az egyes, az ingatlanokra létesített jogok keletkezésének, megszűnésének és módosulásának nyilvántartására szolgáló telekkönyv egyesítéséből jött létre. Az ingatlanra vonatkozó jogok keletkezése, módosulása és megszűnése kapcsán központi jelentőséggel bíró telekkönyv szolgált az ingatlanokra vonatkozó polgári jogi alanyi jogok keletkezését eredményező és a szerzett jogok, valamint egyes, törvényben meghatározott jogilag releváns tények közhitelű nyilvántartására. Az egységes ingatlan-nyilvántartás ma ezt a szerepet is betölti. A magánjog szempontjából valószínűleg az ingatlan-nyilvántartási bejegyzés jóhiszemű szerzőket védő hatása és a bejegyzésnek a tulajdonszerzés során betöltött szerepe azok a kérdések, amelyek a legnagyobb relevanciával bírnak. Magánjogi szempontból az ingatlan-nyilvántartás jelentőségét elsősorban az ingatlanra vonatkozó jogok keletkezése, megszűnése és módosulása körében betöltött szerepe adja (ún. konstitutív hatály). Nem szükségszerű, hogy egy jogrendszerben legyenek olyan nyilvántartások, amelyekhez ilyen joghatások fűződnek. A francia tulajdonátruházási rendszer konszenzuális rendszere jelenti például az ingatlanon fennálló tulajdonjog átruházásának rendszerbeli kiindulópontját is. A Code civil 1583. cikke, amelynek értelmében az adásvétel tárgyát képező dolog tulajdonjoga az adásvételi szerződés megkötésével száll át, nemcsak ingókra, hanem ingatlanokra is vonatkozik. Franciaországban is működik ingatlan-nyilvántartás, azonban – ellentétben az osztrák, magyar, német vagy angolszász rendszerekkel – az ingatlan-nyilvántartási bejegyzés nem orvosolhatja az eladónak az anyagi jogi jogszabályok alapján hiányzó tulajdonjogát, 78 így a francia ingatlan-nyilvántartási rendszer alapjaiban különbözik a német,79 osztrák vagy angol rendszertől. Pillanatnyilag a legdinamikusabban fejlődő ingatlanjog az angol, amelynek – bár a nyilvántartásnak az osztrák rendszertől eltérő modelljére épül – legújabb eredményei és annak gyakorlati tapasztalatai számunkra is rendkívül tanulságosak, és sok esetben követendőek lehetnek, mert nem kötődnek az Egyesült Királyságban bevezetett finomított Torrens-rendszer sajátosságaihoz. Az Egyesült Királyságban az ingatlanok átruházása során a bejegyzési elv viszonylag új jelenség, amelyet az 1925-ös Land Registration Act vezetett be. Ennek egyik deklarált célja az volt, hogy az ingatlanok nyilvántartásba vételével és a tulajdon átruházásánál, valamint az ingatlanok megterhelésénél a jog átszállásának, illetőleg keletkezésének ingatlan-nyilvántartási bejegyzéshez kötésével felváltsa az addigi hagyományos rendszert. A hagyományos angol rendszer – mivel a jog átszállását nem kötötte bejegyzéshez – ingatlanok átruházása esetén kivétel nélkül szükségessé tette a tulajdonátszállások láncolatának vizsgálatát és visszavezetését egy eredeti szerzésre, bizonyítandó az ingatlan átruházójának tulajdonjogát. Az 1925-ös Land Registration Act ugyanakkor nem tartalmazott általános kötelezettséget az ingatlanok regisztráltatására, és ennek eredményeként ma két rendszer működik egymással párhuzamosan. Az ingatlan-nyilvántartásba felvett ingatlanok tulajdonjogának átruházása során a bejegyzési elv érvényesül, azaz az ingatlan tulajdonjoga a bejegyzéssel száll át, és a bejegyzés ténye egyúttal harmadik személyek felé a tulajdonjogot is minden további bizonyítás nélkül igazolja. Az ingatlan-nyilvántartásba fel nem vett ingatlanok esetén – ilyenek még mindig vannak – bizonyos esetekben még a régi rendszer érvényesül, a tulajdon átszállása nem kötött bejegyzéshez, és a tulajdonosnak a tulajdonszerzési láncolattal kell igazolnia tulajdonjogát. A tendencia az Egyesült Királyságban egyértelműen az ingatlanok nyilvántartásba vételének terjedését mutatja, olyannyira, hogy ma már a bejegyzési elv egyre inkább kiszorítja a korábbi rendszert. Ezt folyamatosan és erőteljesen támogatja a szabályozás a kötelező bejegyzés kiterjedt előírásával (először a városokban, majd az ország egyéb területein is). Az angol ingatlanjogi szabályozás legújabb eredménye, a 2002-es Land Registration Act, amelynek célja azoknak a jogi kereteknek a megteremtése, amelyek lehetővé teszik az elektronikus úton való rendelkezést az ingatlanokról. Az elektronikus átruházás és ingatlan-nyilvántartási bejegyzés egyes kérdéseinek szabályozásával egyúttal Hoffmann, Bernd von: Das Recht des Grundstückkaufs. Tübingen, 1982. 48. o. Sturm, Fritz: Bringt die französische Bodenregisterreform eine Annäherung an das deutsche Grundbuchrecht? In Ferid, Murad (szerk.): FS Hans G. Ficker zum 70. Geburtstag. Frankfurt–Berlin, 1967. 459–472. o., 471. o. 78 79
24 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
I. rész. A dologi jog szerkezete, tartalma és határai megoldhatónak bizonyult egyes, az anyagi rendelkezési jogot is érintő kérdések rendezése is, mint például a bejegyzési kérelem benyújtása és a konstitutív hatályú bejegyzés közötti átmeneti időszak által felvetett problémák kezelése. A magyar ingatlan-nyilvántartási rendszer alapjait – ideértve az ingatlanjogi szabályozásét is – a bejegyzési elven nyugvó osztrák telekkönyvi szabályozás képezi, és bejegyzési elven nyugszik a német ingatlanjog is.80 Ingatlan-nyilvántartás és bejegyzési elv Azok a jogrendszerek, amelyekben az ingatlanokra vonatkozó dologi jogok keletkezésében, módosulásában és megszűnésében az ingatlan-nyilvántartás alapvető szerepet játszik, ingatlanjogukban feltételezik a bejegyzési kényszert. Így ezekben a jogrendszerekben az ingatlanokra vonatkozó dologi jogok keletkezéséhez, módosulásához és megszűnéséhez ingatlan-nyilvántartási bejegyzés szükséges. Ezek a jogok ezzel együtt a bejegyzést olyan jogvédelmi hatással is felruházzák, amelynek alapján az ingatlan megszerzője bízhat a bejegyzés helyességében, és nem kell a nyilvántartásba bejegyzett jogosultig végigvezetnie a szerzési láncolatot. Ez az ingatlanok megszerzését gyorssá és biztonságossá teszi, csökkentve az átruházó legitimációjának ellenőrzési költségeit is. A bejegyzési elv és a jogvédelmi hatás között annyiban nincsen szükségszerű összefüggés, hogy a jogvédelmi hatás nem feltétlenül áll be a bejegyzéssel. A magyar és az osztrák jogban például az ingatlan-nyilvántartási bejegyzés konstitutivitása érvényesül, míg a jogvédelmi hatás gyengített, mert a hatály jóhiszemű szerzők felé csak meghatározott idő elteltével áll be [a magyar jogban ezt a gyengített jogvédelmi hatást az Inytv.-nek a 80/2006. (XII. 20.) AB határozattal megsemmisített 5. § (5) bekezdése fejezte ki, amely szerint érvénytelen okiraton alapuló bejegyzés alapján a jóhiszemű harmadik személy javára bejegyzett jog, illetőleg feljegyzett tény a ranghelyére irányadó időponttól számított három év eltelte után az ingatlan-nyilvántartásból nem törölhető]. Van olyan ingatlan-nyilvántartási rendszer is (például a spanyol), amelyben nincs bejegyzési kényszer (a bejegyzésnek nincsen konstitutív hatása), de ha a bejegyzés megtörténik, akkor ahhoz jogvédelmi hatás fűződik.81 A bejegyzéshez azonnali jogvédelmi hatályt fűző ingatlan-nyilvántartási rendszer például az ún. Torrens-rendszer. A „tiszta,” első ízben 1858-ban Ausztráliában, a tengerjáró hajók nyilvántartásának rendszere mintájára bevezetett, az angolszász jogterületeken az ingatlan-nyilvántartási rendszerek alapját képező Torrensrendszer egyik jellemző vonása, hogy a tulajdonjog átszállását a konstitutív hatályú bejegyzéshez köti úgy, hogy a tulajdon megszerzésének alapjaként nem a jogügyletet, hanem a bejegyzést mint állami aktust határozza meg. Mivel az ingatlan tulajdonjogának a bejegyzéssel való megszerzése nem a jogügyleten, hanem a bejegyzésen alapul, ebben a rendszerben a jogügylet érvénytelensége önmagában nem hat ki a tulajdonszerzésre, a tulajdonjognak a bejegyzéssel való megszerzése eredeti és nem származékos szerzés. A konstitutív bejegyzés útján való szerzés végleges és támadhatatlan, annak korrekciójára csak törvényben meghatározott kivételes esetekben és módon – a felek között, de nem a jóhiszeműen, ellenérték fejében szerző harmadik személyekkel szemben – van lehetőség (az egyik ilyen kifejezett kivétel, ha az ingatlan megszerzője csalárdul járt el). A bejegyzési elv érvényesülése, azaz ingatlanok tulajdonjogának átruházása esetében a tulajdonjog átszállásának a nyilvánkönyvi bejegyzéshez kötöttsége azokban a jogrendszerekben is gyakran képezi – és képezte – vita tárgyát, amelyek azt végül a forgalom védelme érdekében elfogadják. Így a bejegyzéshez fűzött joghatások szükségessége és elegendősége kapcsán is komoly vita folyt mind az osztrák,82 mind a magyar83 jogirodalomban. Az ingatlan-nyilvántartási rendszerekben az ingatlan-nyilvántartás közhitelessége szorosan kapcsolódik a védelmi hatály beálltának idődimenziójához, ami nem választható el az eredeti tulajdonos érdekeinek védelme és az ingatlan-nyilvántartásban bízó jóhiszemű személy érdekeinek védelme közötti konfliktustól [Inytv. 5. § (5) bek., és annak kapcsán 80/2006. (XII. 20.) AB határozat, továbbá Inytv. 63. § (2) bek. és ennek kapcsán 51/2009. (IV. 28.) AB határozat]. Ennyiben szoros összefüggés van a bejegyzés konstitutivitása és a bejegyzéshez fűzött jogvédelmi hatás között még akkor is, ha azok dogmatikai szempontból nem feltételezik szükségszerűen egymást. A bejegyzés konstitutivitása nem következik szükségszerűen a tulajdonátszállás magánjogi rendszeréből, és amint látjuk, nem is képezi a jog belső logikai szükségszerűségét. Az ingatlan-nyilvántartás közhitelessége és jogvédelmi hatása Az ingatlan-nyilvántartási szabályozás központi kérdése, hogy mennyiben biztosít az ingatlan-nyilvántartási bejegyzésben bízó jóhiszemű szerzők számára jogvédelmet. A közhitelesség ebből a szempontból az ingatlanMenyhárd Attila: Az angol ingatlan-nyilvántartás reformja. Polgári Jogi Kodifikáció, 2003/3. 35–38. o. Hoffmann, Bernd von: Das Recht des Grundstückkaufs. 50. o. 82 Wellspacher, Moritz: Der Streit um das Eintragungsprinzip im österreichischen Rechte. Wien, 1914. 5. skk. 83 Kurucz Mihály: A bejegyzés jogkeletkeztető hatályának problémája. Jogtudományi Közlöny, 2004/június. 188–205. o., 201. skk. 80 81
25 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
I. rész. A dologi jog szerkezete, tartalma és határai nyilvántartás jogvédelmi hatását jelenti,84 amely a magyar jogban nem pusztán vélelem, mert alapvető indoka a látszatban bízók védelme, valamint a tulajdonos és a forgalomban szerzők közötti érdekkiegyenlítés. Az Inytv. – az 51/2009. (IV. 28.) AB határozattal részben megsemmisített – 63. § (2) bekezdése szerint azzal szemben, aki további bejegyzés folytán, az előző bejegyzés érvényességében bízva, jóhiszeműen szerzett jogot, a bejegyzéstől számított három év alatt lehet a törlési keresetet megindítani. A telekkönyvi bejegyzésben való bizalomhoz fűzött jogvédelmi hatályt enyhíti az a hároméves periódus, amelyen belül az Inytv. 63. § (2) bekezdésében foglalt rendelkezés szerint a jóhiszemű és ellenérték fejében szerző személyekkel szemben is megindítható a törlési kereset. A jogvédelmi hatály időbeli eltolása az ingatlan-nyilvántartásban bízó jóhiszemű szerzők és az eredeti tulajdonos érdekeinek kiegyenlítését szolgáló kompromisszum. Az ingatlan-nyilvántartáshoz fűzött jogvédelmi hatás az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett jogosultat – mivel a harmadik jóhiszemű személyeket mentesíti a tulajdonátruházási láncolat vizsgálatának kockázata alól – harmadik személyek felé alakilag legitimálja, ezzel az ingatlan-nyilvántartásnak az értékpapírokhoz hasonló funkciót ad. 85 Az Alkotmánybíróság 80/2006. (XII. 20.) AB határozata éppen ettől az alaki legitimációs hatástól fosztotta volna meg a magyar ingatlan-nyilvántartást, ha az 51/2009. (IV. 28.) AB határozat nem tartja és erősíti meg az Inytv. 63. § (2) bekezdésében foglalt hároméves perindítási határidőt a törlési kereset megindítására. Az ingatlan tulajdonának térbeli terjedelme Az ingatlan sajátos jogi természetéből adódóan nagyon nehéz meghatározni az ingatlan térbeli kiterjedését. Az ingatlan valójában a földterületnek egy határokkal körülrajzolt felületeként jelenik meg az ingatlannyilvántartási térképen, kérdés azonban, hogy van-e térbeli terjedelme: meddig terjed lefelé, és meddig terjed felfelé. A földtulajdon vertikális terjedelmének a meghatározása azért lényeges kérdés, mert el kell döntenünk, hogy ha valakinek az ingatlana alatt egy másik személy például alagutat (metróépítés, közúti aluljáró stb.) akar fúrni, vagy az alá akar építeni (például mélygarázst), akkor az alagút feletti földrészlet tulajdonosa ezt tulajdoni igényére alapozva megakadályozhatja-e, és ha igen, akkor milyen mélységig illeti meg őt ez a jog. El kell tudnunk dönteni azt is, hogy ha valaki ezt a behatást nem zárhatja ki – mert például közjogi szabályok kötelezik őt annak tűrésére –, tulajdoni igényt támaszthat-e az alagútépítés során kitermelt földre. Az ingatlan feletti légitér hasznosítása kapcsán is felmerül a kérdés, hogy milyen magasságig illeti meg az ingatlan tulajdonosát az a jog, hogy a telek feletti behatásokat (építkezés, berepülés stb.) tulajdonjoga alapján megakadályozza. Az ingatlantulajdon kapcsán tehát valamilyen módon feltétlenül szükséges annak meghatározása, hogy az ingatlan földfelszíne alatti rétegek, illetve az ingatlan feletti légitér mennyiben tartoznak hozzá az ingatlan tulajdonához, és hol kezdődik a felszín alatt és felett a tulajdonjoggal nem védett rész. A földtulajdon vertikális terjedelme kapcsán három lehetséges elméleti megoldás körvonalazódik. Az egyik megoldás az ún. kúp- (vagy gúla-) tulajdon, ami szerint az ingatlan tulajdonjoga a föld felszíne alatt a Föld középpontja felé, a telekhatárok által meghatározott módon szűkülve a Föld középpontjáig terjed, a felszín felett pedig szintén a telekhatárok által meghatározott módon folyamatosan, a Föld középpontjától szélesedve, felfelé végtelen. Ez a megoldás látványos és kézenfekvő, következetesen azonban egyik modern jogrendszer sem fogadja el, és ennek a felfogásnak a magyar elméletben sincsenek gyökerei. A tulajdonos jogainak határát az ingatlan használatához fűződő érdekei vonják meg. Ez abból a felismerésből fakad, hogy ha az ingatlannak a földfelszín alatti vagy feletti igénybevétele egyáltalán nem jár az ingatlantulajdonos érdekeinek sérelmével, a jogvédelmet biztosítani indokolatlan. Ezt a koncepciót tükrözi például a német BGB és a Magyar Általános Polgári Törvénykönyv 1900-as tervezete. A másik lehetséges megoldás az ingatlantulajdon határainak megvonása ott, ahol a tulajdonosnak az érdekei az ingatlan használatához fűződnek. Ezt a felfogást tükrözi a svájci ZGB és az 1928-as magyar Mtj., továbbá ennek nyomán a II. világháború előtti mértékadó magyar szakirodalom is: „ingatlanoknál a tulajdonjog lefelé a föld mélyébe és felfelé a telek feletti légoszlopra addig terjed ki, ameddig a felszín alatti földmélységre és a felszín feletti légűrre az ingatlan teljes gazdasági kihasználhatása és a gyakorlati szükség ezt megkívánja.”86 A harmadik lehetséges magyarázat szerint az ingatlan tulajdona csak magára a felületre, a földfelszínre terjed ki, és a föld alatti vagy föld feletti részek csak a tulajdon járulékos privilégiumai, azaz a tulajdonjog egyáltalán nem terjed ki a felszín alatti részekre és nem terjed ki a légtérre sem, a tulajdonos csupán jogot kap az ezen
Az ingatlan-nyilvántartás közhitelességének fogalmára az újabb irodalomból bővebben Kisfaludi András: Mitől közhiteles a közhiteles nyilvántartás? Gazdaság és Jog, 2003/7–8. 3–15. o., 4. skk.; Kurucz Mihály: A nyilvánkönyvi közhitelesség tartalmának sokrétűségéről. Magyar Jog, 2004/6. 321–332. o., 321. skk.; Petrik Ferenc: A telekkönyvi jog alapelvei, a közhitelesség elve. Magyar Jog, 2003/5. 257–264. o., 254. skk. 85 Nizsalovszky Endre: A látszat a jogban. Különlenyomat a Debreceni Szemléből. Debrecen, 1931. 15. o. 86 Szladits Károly: Dologi jog. Budapest, 1930. 64. o., illetve Kolosváry: A tulajdonjog. 115. o. 84
26 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
I. rész. A dologi jog szerkezete, tartalma és határai részek használatában rejlő lehetőségek kiaknázására.87 Ez a felfogás, bár meggyőző lehet, nem vált általánosan elfogadottá. A földtulajdon terjedelme külföldi jogokba Az ingatlanon fennálló tulajdonjog terjedelmét illetően abban a tekintetben, hogy az a felszín felett milyen magasságig és a felszín alatt milyen mélységig terjed, az egyébként eltérő kodifikációs megoldásokat alkalmazó jogok hasonló eredményre jutnak. A német BGB 905. §-a akként határozza meg az ingatlanon fennálló tulajdonjog terjedelmét, hogy az ingatlan tulajdonosának tulajdonjoga a felszín feletti térre és a felszín alatti földtestre is kiterjed, azonban a tulajdonos nem tilthatja meg azokat a behatásokat, amelyek olyan magasan vagy olyan mélyen mennek végbe, hogy a tulajdonosnak a behatás kizárásához már nem fűződik érdeke. A behatás kizárásának jogát a tulajdonosnak minden olyan érdeke megalapozza, amely az ingatlan használatát vagy hasznosítását érinti. Ennek megállapítása során a német kommentárirodalom szerint a konkrét viszonyokból kell kiindulni, mert az érdekeltség elvont lehetősége ezt a tulajdonosi jogot parttalanná tenné. Ugyanakkor a hasznosítás jövőbeni lehetőségeinek érintettsége is kellő alap lehet ahhoz, hogy a tulajdonos a felszín feletti vagy a felszín alatti idegen behatásokat kizárja, kivéve, ha a jövőbeni hasznosítás szóban forgó lehetősége túlságosan távoli, irreális. Az érdekeltségnek ugyanakkor az ingatlan használatához kell fűződnie.88 A felszín alatti, mélyben való beavatkozásokat a német bírói gyakorlat szigorú mérce szerint ítéli meg. Egyértelműen foglalt állást például abban a tekintetben, hogy a tulajdonos nem köteles kártalanítás nélkül tűrni az ingatlana alatt 13–15 m mélyen húzódó metró építését. A tulajdonos az ingatlan jövőbeni hasznosítási lehetőségeinek érintettsége alapján is eredménnyel tiltakozhat csatornavezetékek, metró, aluljáró, ellátóvezetékek stb. építése ellen. A kommentárirodalom szerint ilyen esetekben a behatás jogszerűségéhez szolgalom alapítása szükséges. Ugyanakkor bizonyos esetekben, amikor a mélyben való beavatkozás a telek stabilitását és értékét nem érintette, a bíróság nem látta megalapozottnak a tulajdonos tiltakozását és az építést a tulajdonos tiltakozása ellenére jogszerűnek minősítette.89 Ha a behatás (föld alatti építkezés) olyan mélységben történik, hogy az az ingatlan használatát sem akkor, sem a jövőben nem korlátozza, a tulajdonos a behatást tűrni köteles (az ingatlan használatát nem érintő vezetékek húzása az ingatlan alatt, vagy például egy alagút fúrása egy hegy alatt). 90 Az újabb közzétett német felsőbírósági határozatok közül említésre méltó az a döntés, amelyben a bíróság megállapította az ingatlan tulajdonosának jogát arra, hogy egy, a földben korábban jogszabályi felhatalmazás alapján elhelyezett postakábel eltávolítását követelje, ha a kábel földben való elhelyezésének külön jogszabályban megállapított feltételei már nem állnak fenn, mert az ingatlan minősítése (utcarészletből beépített telek lett) megváltozott.91 Az osztrák ABGB 297. §-a a föld feletti légoszlopot az ingatlan alkotórészének tekinti és nem vonja meg az ingatlantulajdon földfelszín alatti határát sem. Az osztrák irodalom ugyanakkor az ABGB 285. §-ának általános tulajdonfogalmából azt vezeti le, hogy az ingatlantulajdon határai a földfelszín alatt és a fölött is az objektív használati (behatási) lehetőségig terjednek. A tulajdonos ebből fakadóan elháríthat minden olyan – akár jelentéktelen – földfelszín alatti vagy feletti behatást, amely az érdekeit sérti.92 Ilyen lehet például a föld alatti alagút, még akkor is, ha jelentős mélységben húzódik.93 A svájci ZGB 667. cikke és az annak alkalmazása során kialakult bírói gyakorlat szerint az ingatlantulajdon vertikális kiterjedésének határait a tulajdonosnak az ingatlan használatához fűződő érdekei vonják meg. A tulajdonosnak a használathoz fűződő védett érdekei, amelyek a földfelszín alatti vagy feletti behatás kizárását megalapozzák, csak akkor és annyiban állnak fenn, amennyiben a tulajdonos a felszín alatti, illetőleg felszín feletti részt ténylegesen uralja,94 a tulajdonjogából fakadó használati jogot ténylegesen gyakorolni tudja, illetve amennyiben a harmadik személy részéről való behatás ezekben a szférákban ténylegesen akadályozza a használatot. E rendelkezés célja kifejezetten az volt, hogy a kúptulajdon lehetőségét – azaz, hogy az ingatlan határa vertikálisan a Föld középpontjáig terjed – kizárja, és annak érdekében, hogy a földfelszín alatt húzódó alagutak jogi sorsa ne legyen bizonytalan, olyan határt vonjon, amelyen túl a tulajdonos tulajdonjoga nem érvényesül.95 Almási Antal: A dologi forgalom. Magánjogi tanulmány. Budapest, 1910. 86. skk. Roth, Herbert in Gursky, Karl-Heinz (szerk.): J. von Staudingers Kommentar zum Bürgerlichen Gesetzbuch mit Einführungsgesetz und Nebengesetzen. 13. kiad. Berlin, 2002. BGB § 905. Rn. 10. 89 Roth in Gursky: J. von Staudingers Kommentar zum Bürgerlichen Gesetzbuch mit Einführungsgesetz und Nebengesetzen. BGB [2001] § 905. Rn. 14. 90 Westermann, Harry: Sachenrecht. 7. átdolg. kiad. Heidelberg, 1998. § 61. I:490. o. 91 BGH Neue Juristische Wochenschrift, 1994. 999. o. 92 Koziol, Helmut – Welser, Rudolf: Grundriss des Bürgerlichen Rechts. 11. átdolg. kiad. Wien, 2000. 257. o. 93 Spielbüchler, Karl in Rummel, Peter (szerk.): Kommentar zum Allgemeinen bürgerlichen Gesetzbuch. Wien, 2000. ABGB § 354. Rz. 4. 94 BGE 97 II 333., 338. 95 BGE 119 IA 390, 399. Szintén: Schnyder, Bernhard – Schmid, Jörg – Tuor, Peter: Das schweizerische Zivilgesetzbuch. 11. kiad. Zürich, 1995. 691. o. 87 88
27 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
I. rész. A dologi jog szerkezete, tartalma és határai A földtulajdon terjedelmének szabályozási előzményei A II. világháború előtti magyar tervezetek megpróbálták meghatározni az ingatlantulajdon terjedelmét, ezt azonban olyan normaszöveggel próbálták megoldani, amely tág teret enged az egyediesítésnek. A Magyar Általános Polgári Törvénykönyv 1900-as tervezetének 569. §-a (valószínűleg a BGB 905. §-a nyomán) akként rendelkezett, hogy „a telek tulajdonosának joga kiterjed a telek feletti térre és – amennyiben a bányatörvény másként nem rendelkezik – az alatta lévő földtestre; a tulajdonos azonban tűrni köteles azokat a behatásokat, amelyek oly magasságban vagy oly mélységben történnek, hogy az ő érdekeit nem sértik.” Ez a tervezet abból indul ki, hogy a tulajdonos tulajdonjoga a felszín alatti és feletti kiterjedésében határtalan, mégis van egy olyan pont, ahol megszűnik a tulajdonos és a behatást gyakorló érdekütközésének lehetősége. A tervezet szövegéhez fűzött miniszteri indokolás szerint „ha nem akarjuk, hogy a tulajdonos jogkörének meghatározása a tulajdon czélellenes elfajulását eredményezze, akkor a tulajdonos jogát meg kell szüntetnünk ott, a hol a kizárólagos uralomra a tulajdonosnak semmi képzelhető érdeke sincsen, holott más személynek érdekében áll, hogy a tulajdonnak alávetett tért valamely módon használja… a tulajdonos jogkörének túlterjesztése volna, ha őt a törvény még arra is jogosítaná, hogy a hegyen lévő telke alatt 500 méternyi mélységben tervezett alagút építését tiltsa.” Az indokolás szerint a tulajdonos érdekeinek határai csak az eset összes körülményeinek figyelembevételével vonhatók meg, ahol is központi szerepe lehet a telek rendeltetésének, és a gyakorlat lesz az, amely majd egyes esetekben meg kell, hogy határozza ezt a határt.96 Az 1928-as Magánjogi Törvényjavaslat 499. §-a – a svájci ZGB után – elvetve a földtulajdon vertikálisan végtelen terjedelmén alapuló koncepciót, úgy rendelkezett, hogy az „ingatlan tulajdona kiterjed a telek fölötti légtérre és a telek alatt lévő földtestre, de csak addig a határig, ameddig tulajdonának gyakorlása a tulajdonosnak még érdekében áll”. Az Mtj. indokolása szerint „hogy mi ez a határ, azt általános szabállyal meghatározni nem lehet és az többnyire az ingatlan használásának konkrét módjától fog függeni.”97 A földtulajdon terjedelme a hatályos magyar jogban A hatályos Ptk. nem tartalmaz rendelkezést a földtulajdon vertikális határairól, indirekt módon azonban, éspedig abból, hogy a föld tulajdonjoga a föld méhének kincseire és a természeti erőforrásokra nem terjed ki (Ptk. 96. §), arra lehet következtetni, hogy a Ptk. is abból indul ki, hogy a földtulajdonnak lefelé és felfelé is van vertikális kiterjedése. Az 1959-es Ptk. javaslatának miniszteri indokolása utal arra, hogy amennyiben a föld állami tulajdonban van, az államnak a föld méhének kincseire vonatkozó tulajdonjoga „ebben az esetben sem a föld felszínének a tulajdonjogából ered, hanem közvetlenül az alkotmányból, illetőleg a Ptk. 168. §-ából.” Utal az indokolás arra is, hogy „a föld méhének kincseire vonatkozó negatív meghatározásból az is következik, hogy a föld tulajdonjoga a légitér feletti uralmat is jelenti.”98 A magyar jogirodalomban nem alakult ki olyan álláspont, amely az ingatlanra vonatkozó tulajdonjog vertikális kiterjedésének a magyarázatát a II. világháború előtt már kialakult megközelítésekhez képest továbbfejlesztette volna. A kérdésnek valószínűleg hosszabb ideig az ingatlan magántulajdon hiánya miatt nem is volt jelentősége.99 Az ingatlan tulajdonjogának terjedelme kapcsán kialakult kodifikációs és elméleti megoldások, továbbá a jogalkalmazás egyes eredményeinek áttekintése nyomán általánosan elfogadottnak tekinthető az a felfogás, hogy az ingatlan tulajdonosának tulajdonjoga a földfelszín alatti és feletti részekre is kiterjed, de a leginkább szűkítő magyarázat szerint is hasznosítási privilégiuma van100a többi magánjogi jogalannyal szemben ezekre. Az ingatlantulajdon vagy az abból fakadó hasznosítási jogok vertikális terjedelmének nincsen rögzített határa, azt a tulajdonos jelenlegi és jövőbeni hasznosítási lehetőségei határozzák meg, amiben szerepe van az ingatlan rendeltetésének is. A hasznosítási lehetőségeket nem absztraktan kell megítélni, hanem az eset összes körülményei alapján konkretizálva, viszont a tulajdonos magánjogi alapon a legcsekélyebb zavarást sem köteles eltűrni, a jog általában csak visszaélésszerű joggyakorlás esetén nem teszi lehetővé a felszín alatti vagy feletti behatás kizárását. A hatályos szabályozás alapján is helyes megoldásnak tehát azt kell tekintenünk, hogy az ingatlan tulajdonosa köteles tűrni az ingatlanára való behatást, ha az olyan magasságban vagy mélységben történik, hogy az ingatlan rendeltetésszerű használatát nem zavarja. Ennek során megfelelő támpontként szolgálhat az, hogy az ingatlan feletti légiteret addig kell az ingatlan tulajdonához tartozónak tekinteni, amely magasságig az az ingatlan rendeltetésszerű használatához szükséges. Azt, hogy mi tartozik a rendeltetésszerű használat körébe, objektív és szubjektív szempontok mérlegelésével, az eset összes körülményei alapján, a behatás jellegére is Indokolás a Magyar Általános Polgári Törvénykönyv Tervezetéhez. 221–222. o., a 569. §-hoz fűzött indokolás. Az Mtj. indokolása, a 499. §-hoz fűzött indokolás. 98 A Ptk. miniszteri indokolása, a 96. §-hoz fűzött indokolás. 99 Vö. például Világhy Miklós – Eörsi Gyula: Magyar Polgári Jog I. Budapest, 1962. 251. o. 100 Almási: A dologi forgalom. 86. sk. 96 97
28 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
I. rész. A dologi jog szerkezete, tartalma és határai figyelemmel kell megállapítani. Így az esetleges jövőbeni használat, illetve hasznosítás lehetőségeinek mérlegelése is szükséges, ha a behatás olyan természetű, hogy a jövőbeni használati és hasznosítási lehetőségeket is érintheti. Olyan esetekben, amikor nyilvánvalóan nem lehet szó ilyen tulajdonosi érdekről – például egy hegy alatt több száz méteres mélységben átvezető alagút vagy több száz méteres magasságban való beavatkozás esetén – a tulajdonos a behatást nem zárhatja ki. A föld méhének kincsei Az ingatlanon fennálló tulajdonjog a föld méhének kincseire és a természeti erőforrásokra nem terjed ki (Ptk. 96. §). A tulajdonjog terjedelmének meghatározásával a jogalkotó korlátozhatja a tulajdonjog tartalmát. Ezt teszi például a Ptk. 96. §-a mellett a Ptk. 172. §-a is, amikor a jogalkotó kizárólagos állami tulajdon tárgyaként határoz meg olyan javakat, amelyek e korlátozás nélkül más dolgok (elsősorban az ingatlan) tulajdonosát illetnék. Ilyen a föld méhének kincsei mellett a folyóvíz elhagyott medre, a felszín alatti vizek, folyóvizek és természetes tavak, továbbá ezek medre vagy az ország feletti légtér. E kategóriák meghatározása során a Ptk. megalkotása időszakában a jogalkotó a maitól jelentősen eltérő feltételekből indult ki. A föld méhének kincsei például a második világháború előtti magánjogunkban attól függően illették az ingatlan tulajdonosát vagy minősültek állami tulajdonnak, hogy milyen természetű ásványi kincsekről volt szó. A földtulajdon általában a föld mélyére is kiterjedt, de bizonyos javakat a föld méhének kincsei közül ún. fenntartott ásványoknak minősítettek.101 Ennek célja elsősorban az volt, hogy a tulajdonos ne tilthassa meg a telke alatt lévő ásványok felkutatását, amely a közérdekből feltétlenül szükséges bányászat megakadályozását eredményezhette volna. Ezért az állam a legfontosabb ásványokra vonatkozó tulajdonjogot elvonta a földtulajdonostól. Ezt azonban minden esetben a közérdek támasztotta alá. Ilyen fenntartott – a tulajdonostól elvont – ásványnak minősült valamennyi fém, a kén, a timsó, a gálic, a grafit és a szilárd földszurkok, az ásványolajok, a földgáz, kősó és kálisó és a szén. A föld méhének kincsei azonban az ilyen, külön nem „kivett” javak tekintetében az ingatlan tulajdonosának tulajdonát képezték (fenn nem tartott ásványok). A fenn nem tartott ásványok közé tartoztak például a márvány vagy a drágakövek. A Ptk. megalkotása során a föld méhének kincsei azért kerültek – a Ptk. javaslatához fűzött miniszteri indokolás szerint – a korábbi magánjogunktól eltérő egységes (fenntartott) szabályozás alá, mert „a kérdés eldöntésénél a népi demokratikus állam fejlődő gazdasági és társadalmi viszonyaira kell figyelemmel lenni. Az ún. »fenn nem tartott ásványok« régi fogalmát tehát többé nem lehet felhasználni. Ez azt jelenti, hogy míg korábbi jogunk szerint például a márvány és a drágakövek »fenn nem tartott ásványok« voltak, addig ezek – a föld méhének kincseiként – ma már az állami szocialista tulajdon kizárólagos tárgyai közé tartoznak.” A föld méhének kincsei tehát a termelőeszközök állami tulajdonba vételére irányuló szocialista tulajdonjogi koncepció részeként egységesen kerültek állami tulajdonba. A II. világháború előtti, taxatív módon felsorolt és külön állami hasznosítási privilégiumok alá eső fenntartott ásványok meghatározása helyett a Ptk. a földön fennálló tulajdonjog köréből kivett ásványi anyagok körét – pontos meghatározás helyett – egy absztrakt fogalommal, a föld méhének kincseivel határozta meg. Ez a fogalom nyitott, absztrakt jellegénél fogva alkalmas arra, hogy magában foglaljon olyan anyagokat is, amelyek a tudomány és technika egy adott fejlődése szerint használhatatlanok, míg ipari hasznosíthatóságuk lehetőségének megnyílásával rendkívül értékesek lesznek (a korábban említett, szilícium hordozóanyagát jelentő kvarchomok például a számítógépek elterjedése előtt teljesen értéktelen volt). Ez a nyitottság különös szerepet kap a tulajdon alkotmányos védelme kapcsán, mert a földön fennálló tulajdonjognak a jogi szabályozás által eleve adott tartalmát bizonytalanná teszi: ha például az állam külön szabályozással a föld tulajdonosától elveszi valamilyen újonnan hasznossá vált anyag hasznosítási jogát, nem állapítható meg a tulajdon elvonása, mert a „föld méhének kincsei” tartalma nem rögzített, így mindig lehet azzal érvelni, hogy az adott anyag mindig is beletartozott. Erről a tulajdon védelme kapcsán még lesz szó. A föld méhének kincsei körébe tartozó ásványok és természeti erőforrások hasznosítását külön jogszabályok szabályozzák (például a bányászatról szóló 1993. évi XLVIII. törvény, a vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény, az atomenergiáról szóló 1996. évi CXVI. törvény, a földgázellátásról szóló 2003. évi XLII. törvény). A termőföldre vonatkozó külön szabályok A termőföldre a hatályos magyar jogban külön szabályok vonatkoznak, amelyeket elsősorban a termőföldről szóló 1994. évi LV. törvény (Ftv.) tartalmaz. A termőföldre vonatkozó külön szabályozást a termelési 101
Szladits: Dologi jog. 77. skk.
29 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
I. rész. A dologi jog szerkezete, tartalma és határai folyamatban betöltött kiemelt szerep indokolja, amely szorosan összefügg azzal is, hogy a termőföld nem elhasználható és a legtartósabb, mással nem helyettesíthető gazdasági erőforrás. A termőföldtulajdon külön szabályozása gazdasági és társadalmi jelentőségénél és jogi értelemben elhasználhatatlan természeténél fogva érthető és elfogadható jogpolitikai cél. A termőföld különleges szabályozása alkotmányossági szempontból is megalapozott, amit elsősorban a föld véges jószág volta, nélkülözhetetlensége, megújulásra való képessége, különleges kockázatérzékenysége és alacsony nyereséghozama támaszt alá. Ez utóbbiak egyúttal megtestesítik a földtulajdon különös társadalmi kötöttségét is. Mindezek megalapozzák a földtulajdon más tulajdoni tárgyaktól eltérő jogi kezelését és a tulajdonosi jogok közérdeken alapuló korlátozását is. 102 A gazdaságpolitikai szempontból kívánatosnak minősített birtokszerkezet kialakítása – például a földbirtok koncentrációjának megakadályozása – érdekében a szabályozás által beiktatott korlátok (tulajdoni maximum, külföldiek kizárása) tehát közérdek által megalapozottak, ezért alkotmányosak. A termőföldekre vonatkozó szabályozás nemcsak a termőföldek hasznosításával kapcsolatos előírásokra terjed ki, hanem szerzési és elidegenítési korlátozásokat is tartalmaz. Ezek a korlátozások nemcsak a szerződéses jogcímen történő tulajdonszerzésre, hanem bármely más jogcímen (szerzésmódon) történő megszerzésre is kiterjednek, kivéve a törvényes örökléssel, az elbirtoklással, ráépítéssel, kisajátítással és a kárpótlási célú árverés során történő tulajdonszerzést (Ftv. 4. §). Ezeknek a korlátozásoknak a középpontjában azok az ingatlanok állnak, amelyeket az ingatlan-nyilvántartásban szántó, szőlő, gyümölcsös, kert, rét, legelő (gyep), nádas, erdő, fásított terület művelési ágban vagy halastóként tartanak nyilván [Ftv. 3. § a) pont]. A tulajdonszerzési korlátozások fő irányaiként a szabályozás kizárja a külföldiek tulajdonszerzését, korlátozza a jogi személyek tulajdonszerzését (ennek célja elsősorban annak megakadályozása, hogy a külföldiekre vonatkozó földszerzési tilalmat belföldi jogi személyek létesítésével kerüljék meg), továbbá az egy tulajdonos által megszerezhető ingatlanok maximális mértékét, amennyiben az a törvényi korlátozások hatálya alá eső szerzésmódok körébe tartozik. Az e korlátozásokba ütköző rendelkezés semmisnek minősül. Az elidegenítési korlátozások középpontjában a termőföld elidegenítéséhez kapcsolódó törvényes elővásárlási jogoknak az Ftv. által felállított rendszere áll (Ftv. 10. §). A szabályozásnak az elővásárlási jogra és a szerzési maximumra vonatkozó elemei, a magánjogi jogok és kötelezettségek körében előírt különleges rendelkezésekkel együtt – legalábbis részben – távlati társadalompolitikai célok megvalósításának eszközei. Ebben kiemelt szerep jut különböző használati korlátozások mellett például a mezőgazdasági haszonbérletnek, azon belül is különösen a felmondási jog szabályozásának. Ilyen, a földbirtok koncentrációját elősegítő eszköz az elővásárlási jogok említett rendszere, amelyet a Ftv. 2002. szeptember 2-án hatályba lépett rendelkezései vezettek be. Ez a módosítás is jó példa egyúttal arra, hogy konkrét gazdaságpolitikai célok megvalósítására a magánjogi eszközök nem feltétlenül alkalmasak. Az Ftv. 10. §-a bonyolult sorrendben gyakorolható, személyek rendkívül széles (meghatározatlan számú és nagyságrendű) jogosulti körére kiterjedő törvényes elővásárlási jogot vezetett be, feltehetően a földbirtokok elaprózódásának megakadályozása céljával. A földbirtok-koncentráció elősegítése lehet helyes gazdaságpolitikai célkitűzés, de annak elérésére nem alkalmas eszköz az elővásárlási jogok ilyen, a Ptk.-ban szabályozott elővásárlási jog szabályaival és a Ptk. felekkel szemben támasztott elvárásaival nehezen összeegyeztethető rendszere. Ezeknek a céloknak a megalapozottsága egyébként általában is kétséges. Van olyan álláspont, amely hangsúlyozza a nagygazdaságok kialakulásának a minden – köztük magánjogi – eszközzel való támogatandóságát (ezt a célt szolgálják például az Ftv.-ben jelenleg meghatározott törvényes elővásárlási jogok), és van olyan is, amely szerint ez nem feltétlenül növeli a termelés hatékonyságát. Figyelemre méltó eredményekre jutott egy 1994-ben publikált tanulmány, amelynek szerzője empirikus vizsgálatok eredményeként jutott arra a következtetésre, hogy „…a gazdaságok területnagyságával jelentősen csökken az egy hektárra jutó termelési érték, bruttó jövedelem és nyereség is. A nagyobb vállalatméret növeli a termelőegység kibocsátását, de a termelés fajlagos mutatói csökkennek a termelés méretei növekedésével párhuzamosan. Az állóeszközök és az összes eszközök hatékonysága is a gazdaságok területének növekedésével csökken, a nagyobb vállalatméret tehát nem eredményezte az eszközhatékonyság automatikus javulását. Egyedül az eleven munka termelékenysége emelkedett a gazdaságok területének növekedésével párhuzamosan.”103
5.3. c) Dologkapcsolatok: alkotórész és tartozék Dologkapcsolatok: alkotórész Az alkotórész fogalmát a Ptk. 95. § (1) bekezdése határozza meg. Alkotórésznek minősül a Ptk. 95. § (1) bekezdése szerint az, ami a dologgal olyképpen van tartósan egyesítve, hogy az elválasztással a dolog vagy elválasztott része elpusztulna, illetőleg az elválasztással értéke vagy használhatósága számottevően csökkenne. 35/1994. (VI. 24.) AB határozat, III. 2. pont. Andrássy Adél: A föld tulajdoni és használati viszonyai Magyarországon. Acta Universitatis Szegediensis de Attila József nominatae, Szeged, 1994. 14. o. 102 103
30 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
I. rész. A dologi jog szerkezete, tartalma és határai Így alkotórésznek minősül az, ami a dologtól a saját maga vagy a (fő)dolog megsemmisítése, aránytalan mértékű megrongálódása, használatának, illetve jogi vagy gazdasági céljának megváltoztatása nélkül el nem választható. A kapcsolat a fődolog és az alkotórész tekintetében addig áll fenn, amíg a közöttük lévő, alkotórészi kapcsolatot teremtő összefüggés olyan erős, hogy annak állandó jellege nyilvánvaló. Az alkotórész a „fődologgal” (aminek alkotórésze) egységet képez. Alkotórész és fődolog tulajdonjoga nem válhat szét. Az alkotórésszé minősítés tehát kizárja azt, hogy az alkotórésznek minősülő dolgon más szerezzen tulajdonjogot, mint aki a fődolog tulajdonosa. Fődolog és alkotórész külön nem ruházható át és nem terhelhető meg, fődolog és alkotórésze nem képezhetik külön dologi jogok tárgyát. Természetesen ez addig igaz, amíg az alkotórészt és a fődolgot nem választják szét egymástól. A szétválasztás után – önálló dologként – már jogi sorsuk sincsen összekapcsolva, külön is átruházhatók és megterhelhetők lesznek. Az alkotórészi kapcsolatnak feltétele a fődolog és alkotórész tartós egyesítettsége. Ez megvalósulhat már a fizikai kapcsolódás által is. Így a fűtésrendszer a hozzátartozó kazánnal együtt alkotórésze a háznak,104 a beépítéssel a beépített nyílászárók is alkotórészévé válnak az épületnek. 105 A dolog és alkotórésze közötti tartós kapcsolat azonban nemcsak fizikai kapcsolódás lehet, hanem a dolgok rendeltetésének egymásra utaltságában is jelentkezhet, vagy éppen ellenkezőleg, a fizikailag tartós kapcsolat sem alapozza meg az alkotórészi minőséget, ha a fizikailag tartós egyesítés az ideiglenesség szándékával vagy a dolgon másnak fennálló idegen dologbeli jogának gyakorlása végett történt. Ugyanez vonatkozik a használhatóság vagy az érték csökkenésére is. Mindezen szempontok alapján, azok adott konkrét esetben való mérlegelésével kell a bírói gyakorlatnak egyes esetekben az alkotórészi minőséget megítélnie. A funkcionális összetartozás alapján például egy üzemi épületnek nemcsak az épülethez tartósan rögzített, a technológiai folyamat részét képező üzemi gépek és berendezések az alkotórészei, de a gépekhez és berendezésekhez tartós fizikai kapcsolattal nem csatlakoztatott azon további eszközök is, amelyek az üzem rendeltetésszerű működtetéséhez szükségesek.106 Az alkotórészi minőség meghatározásánál tehát funkcionális megközelítést kell alkalmaznunk, amelyhez a tartós egyesítettség helyes értelmezése vezet. Alkotórésznek minősülő dolog csak külön törvényi rendelkezés alapján képezheti külön tulajdon tárgyát. Ilyen rendelkezés például az, amellyel a természetvédelmi jogszabályok védett növényeket állami tulajdonként határoznak meg. Ezzel az egyébként az ingatlan alkotórészének tekintendő növény és az ingatlan tulajdonjogának elválását idézik elő. Ez sajátos helyzet, amelyben az alkotórészi külön tulajdon közvetve korlátozza a fődologhoz kapcsolódó tulajdonosi jogosítványok gyakorlását is, ugyanakkor egyedi is, mert a védett növények állami (tehát köz-) tulajdonná minősítése valójában a magánjogi forgalomból való kivételüket jelenti. A dologkapcsolatok szerepe mind ingók, mind ingatlanok kapcsán, a tulajdonjog biztosítéki szerepének erősödésével és általában a dologi hitelbiztosítékok növekvő szerepével megnő. Nagyon lényeges ugyanis, hogy valamely dologhoz kapcsolódó dologra érvényesülhet-e tulajdonfenntartás, az beletartozik-e a csődvagyonba, vagy átruházható-e a dologtól függetlenül. Az alkotórészi kapcsolat megítélése során a jelenlegi bírói gyakorlat – a Ptk. miniszteri indokolása által is alátámasztottan – funkcionális szempontokat alkalmaz. Az alkotórészi kapcsolat döntő motívuma, hogy a szoros kapcsolat létrehozása végleges vagy időleges céllal történt-e, de a tartós kapcsolat nem pusztán a fizikai rögzítettségtől és annak módjától függ. A minősítés során gazdasági érdekek is döntő szerepet játszanak. E szemlélet alkalmazása azzal az eredménnyel jár, hogy egy dolog egy másiknak fizikai egyesítés nélkül is lehet alkotórésze, és fordítva, tartós egyesítettség esetén sem feltétlenül az. Ha például egyébként alkotórésznek minősülő dolgot ad kölcsön valaki, akkor az adós felszámolása esetén a kölcsönadott dolog az alkotórészi kapcsolat miatt nem lesz a dolog visszaadására kötelezett csődvagyonának része, arra tulajdoni igény érvényesíthető. A következetes funkcionális szemlélet megoldhatóvá tesz olyan, hatályos jogunkban a szabályozás folytán már előállt helyzeteket is, amelyek egyébként a Ptk. dologkapcsolatokra vonatkozó szabályaival nem egyeztethetők össze. Így például a természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény 68. § (2) bekezdése szerint a védett állat- és növényfaj egyede, továbbá a védett természeti képződmény kizárólagos állami tulajdonban van. Ez a szabály szükségszerűen megbontja az alkotórész és a fődolog között a Ptk. szerint fennálló egységes kapcsolatot. Az ingatlannak nem alkotórésze a földdel csupán múló célra összekapcsolt dolog, és nem alkotórésze a földnek az olyan építmény, víz-, gáz- és villanyvezeték vagy más olyan berendezés, amelyet valaki az ingatlant terhelő jogának gyakorlása során, a jog gyakorlásának érdekében kapcsolt össze a telekkel. Ez külön szabály nélkül is következik a dologkapcsolat tartós jellegének hiányából, különösen mivel ezek általában egy másik dolognak – az egész hálózatnak – az alkotórészei. A kábeltelevíziós hálózat földbe fektetett kábelei például nem azokkal az Legf. Bír. Gf. III. 30.510/1981. sz. – BH 1983. évi 133. sz. Legf. Bír. Gfv. IV. 32.170/1996. sz. – BH 1999. évi 127. sz. 106 Legf. Bír. Gf. I. 30.605/2002. sz. – BH 2004. évi 509. sz. 104 105
31 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
I. rész. A dologi jog szerkezete, tartalma és határai ingatlanokkal vannak – szakaszonként – alkotórészi kapcsolatban, amelyekben futnak, hanem a fejállomással és a fejállomásra csatlakozó kábelhálózat egészével.107 A távhőszolgáltatás hőforrása és az ahhoz kapcsolódó vezetékrendszer, továbbá a tároló és a vízkezelő berendezések is együtt képeznek egy dolgot, egymásnak és nem más, velük kapcsolatba kerülő más dolgoknak (akár ingatlannak) az alkotórészei. 108 Az alkotórészi kapcsolat fennállásának megítélése nem lehet független attól sem, hogy a dolgok közötti – akár fizikailag tartós – kapcsolatot milyen céllal létesítették a felek. A visszaadás szándékával (haszonkölcsönbe) adott és ideiglenes céllal beépített alkatrészek például nem minősülnek alkotórésznek fizikai kapcsolódás esetén sem. Álláspontunk szerint nem válik a telek alkotórészévé az olyan építmény, amelyet állandó kapcsolat szándéka nélkül létesítenek a telken, és nem feltétlenül válik azzá az az építmény vagy más dolog sem, amelyet idegen dologbeli – vagy más tartós – jog gyakorlásának céljából kapcsoltak össze fizikai értelemben akár tartósan az idegen dologbeli joggal terhelt (vagy tartós kötelmi jogi jogviszony közvetett tárgyát képező) ingatlannal vagy más dologgal. A Magyar Általános Polgári Törvénykönyv II. világháború előtti tervezeteinek vitái kapcsán sokat foglalkoztak az alkotórész fogalmának meghatározásával. A tervezetek alkotóinak az volt a célja, hogy a törvényben az alkotórész fogalmát pontosan meghatározzák. A viták során azonban egyre inkább nyilvánvalóvá vált, hogy ez kielégítő módon nem lehetséges. Ezek a próbálkozások vezettek végül oda, hogy elvetették a pontos normatív megfogalmazás lehetőségét. Abban általános volt az egyetértés, hogy az ideiglenességet objektív ismérvek szerint kell megítélni, és nem szubjektív szempontok szerint, így az építkezőnek a külsőleg fel nem ismerhető szándéka irreleváns az alkotórészi minőség vizsgálatánál. Abban is egyetértés volt, hogy ne minősüljön alkotórésznek az olyan építmény, amelyet a jogosult a „más telkét terhelő jogának gyakorlása végett” kötött össze a telekkel. Az alapvető problémát az okozta, hogy nem sikerült jól körülírni azoknak a jogviszonyoknak a körét, amelyek keretében a dolgok tartós összekapcsolása ideiglenes célúnak minősül. Ezt ugyanis nem tartották csak a dologi jogokra korlátozhatónak, ugyanakkor nem akarták minden jogviszonyra irányadónak tekinteni sem.109 Mivel a mai, meglehetősen elvont és rugalmas alkotórész-fogalom valószínűleg éppen ilyen megfontolásoknak az eredménye, álláspontunk szerint ezek a szempontok a hatályos Ptk. rendelkezéseinek értelmezése során is irányadók lehetnek. Az ideiglenes célú egyesítés, továbbá az ingatlant terhelő idegen dologbeli jog vagy az ingatlan használatának, illetőleg hasznosításának jogát biztosító kötelmi jogi jogviszony gyakorlásának céljából való létesítés kivétele az alkotórésszé válás alól azért fontos kérdés, mert ezen múlik, hogy a dologra vonatkozó joga megszűnésével a beruházást létesítőtől a tulajdonos követelheti-e annak eltávolítását, illetőleg hogy a beruházónak lehet-e jogalap nélküli gazdagodás iránti igénye a tulajdonossal szemben. Ha a beruházás alkotórésznek minősül, akkor annak elvitelét a tulajdonos nem követelheti, vele szemben pedig a beruházónak jogalap nélküli gazdagodás iránti igénye lesz, ami azért vezet nehezen elfogadható eredményre, mert a tulajdonost a jog az akarata ellenére – hiszen a használati és hasznosítási joggal nem ő rendelkezett a jogviszony fennállása alatt – kényszeríti abba a helyzetbe, hogy gyarapodjon és fizessen, míg a beruházónak a saját döntése volt a beruházás létesítése, így ésszerűnek tűnik azt mondani, hogy a beruházás elvesztésének kockázata is őt terheli. Az alkotórész absztrakt fogalmának pontos meghatározása szinte lehetetlen és az alkotórészi kapcsolat megállapíthatósága a gyakorlatban sokszor bonyolult elemzést igényel. Az alkotórészi minőség meghatározásához vezető út valójában egy kritériumrendszer alkalmazását jelenti. Olyan szempontrendszer mérlegeléséből áll, amelynek egyes elemei, a fizikai egyesítettség, a funkcionális összetartozás, a létesített kapcsolat véglegességének szándéka és az ideiglenes jog gyakorlásának keretében történő létesítés, egyaránt relevánsak, de nem feltétlenül esnek mindig azonos súllyal latba. Föld és épület viszonya Az alkotórészi kapcsolat különleges helyzetét jelenti az, ha ingó dolgok ingatlannal egyesülnek. Ez megtörténhet természetes módon (növények szaporodása és fejlődése) vagy mesterséges úton (építkezés) is. Amennyiben ingatlan és ingó alkotórészi dologkapcsolatára a törvény eltérő szabályozást nem ad, az ingó az ingatlan alkotórészévé válva annak jogi sorsát osztja. Így a földből kinövő növények az ingatlan alkotórészét képezik, és – amennyiben a szabályozás ettől eltérően nem rendelkezik – a földre épített építmények is az ingatlan alkotórészévé (s így maguk is ingatlanná) válnak. Az a tradicionális szabály, hogy a telken épült ingatlan tulajdona minden esetben a telektulajdonost illeti (aedificium solo cedit), már a II. világháború előtti magánjogi gyakorlatban sem volt tartható. Az alkotórészi kapcsolatot tételező elv merev követése ésszerűtlenül Legf. Bír. Pfv. IX. 22.797/2000. sz. – BH 2003. évi 276. sz. Legf. Bír. Gfv. I. 30.432/1998. sz. – BH 1999. évi 419. sz. 109 A Magyar Általános Polgári Törvénykönyv tervezetének további tárgyalását előkészítő főelőadmány és a tervezetre vonatkozó bírálati anyag, előterjeszti az Igazságügyminisztériumban szervezett állandó bizottság vezetősége. Budapest, 1905. IV. 2. skk. 107 108
32 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
I. rész. A dologi jog szerkezete, tartalma és határai korlátozza az építkező fél és a telek tulajdonosának rendelkezési szabadságát, és nehezíti a tömeges lakásigények kielégítését szolgáló építkezéseket, ezért a modern jogrendszerek biztosítják annak lehetőségét, hogy a föld és a rajta álló épület tulajdonjoga elváljon. Építményi jog Annak a helyzetnek a jogi szabályozására, amelyben az épület tulajdonjoga nem a föld tulajdonosát illeti, gyakorlatilag kétféle megoldás adódik. Az egyik – a második világháború előtti magánjogunkban, de például a német vagy a holland jogban is alkalmazott – megoldás a telken biztosított építményi jog. Az építményi jog a második világháború előtti magánjogunkban tulajdonjognak nem volt tekinthető, de sok szempontból hasonlóan viselkedett: átruházható, megterhelhető és örökölhető volt, és a telekkönyvben is önálló telekként tartották nyilván. A jogosultság nem szólt örök időkre, meghatározott feltételek esetén megszűnhetett (például meghatározott idő eltelte esetén felmondható volt, nem gyakorlás esetén megszűnt). A felmondás eredményeként az épület a telek tulajdonosáé lett. Föld és épület elváló tulajdonjoga építményi jog nélkül A másik megoldás a telek és az épület tulajdonjogának elválása, amit az építményi jog jogi konstrukciójának elvetésével a Ptk. megalkotása során választottak. Ezzel párhuzamosan szükségszerűen szabályozni kellett az épület és a föld tulajdonosának jogviszonyát alapvetően érintő földhasználati jogot. Annak érdekében ugyanakkor, hogy az örökbérlet jogintézményét elkerüljék, a Ptk. eredetileg csak szűk körben – az építkezés megkezdése előtt megkötött megállapodással – tette lehetővé azt, hogy az épület és a föld tulajdonjoga a felek megállapodása alapján szétváljon. A Ptk. 1977-es novellája az eredetinél szélesebb körben tette lehetővé a föld és az épület tulajdonjogának szétválását. Ezt erősítette meg a PK 7. sz. kollégiumi állásfoglalás a tulajdonos rendelkezési jogából kiindulva annak egyértelművé tételével, hogy a ráépítés jogkövetkezményeit nem lehet alkalmazni, ha a felek a ráépítéssel kapcsolatban, akár az építkezés befejezését követően is a tulajdon rendezése kérdésében eltérően állapodtak meg. Az épület és föld tulajdonjogának szétválása bizonyos helyzetekben szükségszerű – és jogpolitikai szempontból is indokolt – megoldás lehet. A tapasztalatok szerint nemcsak hozzátartozók körében lehet vonzó alternatíva a föld tulajdonjogának megtartása, hanem nagy volumenű ipari beruházások, építkezések esetén is előfordul az alkalmazása. A földhasználat egyébként a joggyakorlatból leszűrhető tapasztalatok szerint egyre nagyobb jelentőséghez jut. A két megoldást összevetve, a II. világháború előtti magánjogunkban ismert építményi joggal szemben az építkező érdekeit a Ptk. által nyújtott megoldás, a tulajdonosi pozíció jobban védi. Az építményi jog visszaállítása az elvált tulajdonjog mellett ezért feleslegesen bolygatná meg a fennálló viszonyokat, hosszabb távon pedig nehezen követhetővé tenné azokat, és azt eredményezné, hogy két azonos helyzetre előírt és egyező funkciót betöltő jogintézmény párhuzamosan élne egymás mellett. A magyar jog lehetővé teszi, hogy ha valaki idegen földre épít, a földtulajdonossal kötött megállapodás alapján megszerezhesse az épület tulajdonjogát, akár az építkezést megelőzően, akár azt követően kötött írásbeli megállapodás alapján [Ptk. 97. § (2) bek.]. Az épület és a föld elváló tulajdonjoga esetén az ingatlannyilvántartásba az épületet önálló helyrajzi szám alatt veszik fel. Föld és épület elváló tulajdonjoga csak akkor jöhet létre, ha az építkező és a földtulajdonos különböző személyek. Ha valaki a saját ingatlanára épít, ezt a helyzetet nem tudja előidézni. Tartozék A Ptk. 95. § (2) bekezdésének értelmében tartozék az, ami nem alkotórész ugyan, de a dolog rendeltetésszerű használatához vagy épségben tartásához rendszerint szükséges, vagy azt elősegíti. A tartozék és a fődolog jogi sorsa nem kapcsolódik össze úgy, mint az alkotórészé és a fődologé. Tartozék esetében a fődolgon fennálló tulajdonjog nem olvasztja magába a tartozék feletti tulajdonjogot. Fődolog és tartozék esetében két különálló dologról beszélünk: a tartozék az alkotórészszel szemben nem veszti el önálló dologi létét. A tartozék funkciója a fődolog használatának elősegítése. Fődolog és tartozék tulajdonjoga elválhat egymástól, de kétség esetében a tartozékra kiterjed a fődolog tulajdonjoga. Ez irányadó a fődolog és tartozék átruházására is. Fődolog és tartozék külön is átruházható, külön is megterhelhető, és külön is lehet tulajdonjog tárgya. A fődolog tulajdonjoga megdönthető vélelemként csak kétség esetében terjed ki a tartozékra is. Tulajdon átruházása esetén e vélelemből az is következik, hogy ha a felek eltérően nem állapodnak meg, a fődologgal együtt a tartozék tulajdonjoga is átszáll. A rendeltetésszerű használatból, mint fogalmi elemből és az alkotórészi kapcsolat hiányából levezethető, hogy a mezőgazdasági ingatlan tartozékát képezik a gazdálkodásra rendelt eszközök, gépek, állatok és alkotórésznek nem tekinthető termények, amelyek a gazdálkodás folytatásához szükségesek; s hasonlóképpen
33 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
I. rész. A dologi jog szerkezete, tartalma és határai ipari létesítmény esetén az ipari célra rendelt épület tartozékát képezik az ipari tevékenység folytatására rendelt, alkotórésznek nem minősülő gépek, szerszámok, eszközök, nyersanyag és felszerelés. A dologösszesség Dologösszesség (universitas rerum) esetében egymással alkotórészi vagy tartozéki viszonyban nem álló, de egymással funkcionális kapcsolatban lévő vagy közös térben körülhatároltan együtt tartott dolgokról van szó. Az alapvető kérdés az, hogy több dolog együtt képez-e egy dolgot (egy tulajdoni egységet) vagy e dolgok egymásmellettiségük, funkcionális összekapcsoltságuk ellenére egyenként maradnak tulajdonjog és dologi jogok tárgyai. Több dolog együtt képez egy egységes dolgot (egy tulajdoni egységet), ha egymással alkotórészi kapcsolatban vannak, alkotórészi kapcsolat hiányában azonban olyan dologösszességet képeznek, amelyben az egyes dolgok egyenként maradnak meg tulajdonjog és más dologi jogok tárgyai. Dologösszességet képeznek például a könyvtárban elhelyezett könyvek, a ménes vagy akár egy termelő vállalat telekkel, épülettel, gépekkel, berendezésekkel, árukészlettel, nyersanyagokkal, a működéshez szükséges további ingóságokkal és ingatlanokkal együtt. Annak meghatározása, hogy a funkcionálisan összekapcsolódó dolgok mikor képeznek egymás alkotórészeiként egységes dolgot (ahol az egységes dolgon áll fenn tulajdonjog, és nem az egyes elemeken külön-külön), és mikor viselkednek olyan dologösszességként, amelynek egyes darabjain áll fenn tulajdonjog (ez egészen pedig önmagában nem), sok esetben mérlegelést igényel, és a közfelfogás (vagyis ahogy azt a dologösszességet a gazdasági forgalomban kezelik) alapján kell megállapítani. Bizonyos – elég absztrakt – értelemben, és talán némi túlzással, választás kérdése, hogy egy több dologból álló egységet dologösszességként vagy egységes dologként kezelünk-e. Elméletileg egy könyvtár, ménes, nyáj, vállalat stb. is lehetne önálló dologi jogi egységként egységes dolog, ennek azonban – az alábbiakban tárgyalt egyediség elvéből adódóan – az lenne a következménye, hogy a könyvtár, ménes, nyáj, vállalat stb. egészét alkotó egyes dolgok (könyvek, lovak, birkák, a vállalatot alkotó gépek, berendezések, anyagok, ingatlanok stb.) nem lehetnének külön tulajdonjog tárgyai, amíg a dologösszességtől külön nem választatnak. Dologösszességeknek önálló tulajdoni egységként való kezelésére egyébként külföldi jogokban és a II. világháború előtti hazai magánjogban is találhatunk példákat. Ilyen például a francia fonds de commerce,110 vagy a vagyont terhelő haszonélvezet, ami II. világháború előtti magánjogunkban (Mtj. 473. skk. §) is elfogadott volt, és egyébként a német jogban is ismert (BGB 1085. skk. §) jogintézmény. Hazai jogunkban ilyennek lehet tekinteni jelenlegi formájában a vagyont terhelő zálogjogot, amennyiben a vagyont terhelő zálogjog érvényesítése esetén a vagyon egységének fenntartása mellett is kereshető kielégítés [Ptk. 266. § (2) bek.]. Mivel azonban a vagyon egységének fenntartása mellett való értékesítés esetén sem vál(hat)na szét a vagyonon (vagyoni egységen) és az abban foglalt egyes dolgokon fennálló tulajdonjog, ezt a jelenlegi szabályozási környezetben nem tudjuk egyértelműen a vagyon mint önálló dologi jogi egység példájaként felhozni. Az egyediség elve A funkcionálisan összekapcsolódó dolgok közötti dologösszességi, illetőleg alkotórészi kapcsolat kérdése szorosan összefügg az egyediség elvével. Az egyediség elve azt jelenti, hogy a dologi jogok mindig csak egyes, individualizált dolgon állnak fenn, dologösszességeken általában nem. Így például egy vállalkozás vagyona, egy könyvtár vagy egy raktár tartalma lehet adásvétel tárgya, a tulajdon azonban az összesség egyes elemeire, az egyes dolgokra nézve száll át, ezek a tulajdonjog közvetett tárgyai. Az egyediség elvének helytállóságát régebbi és újabb jogirodalmunkban is több szempontból megkérdőjelezik. Meszlény Artúr az egyediség elvének más irányú értelmezést is adva, részben ennek tudja be a jog felesleges merevségét, és az alanyi jogok céljának szem elől tévesztését, amikor így ír: „a tulajdonjog korlátlansága jelenti … a Vagyon hatalmát az Ember fölött és a tulajdonjog korlátlanságát nem lehet máskép konstruálni, mint a specziálitás elve alapján, hogy t.i. minden egyes dolog külön és egymagában áll a tulajdonos korlátlan hatalma alatt. Az individualizmusnak személyi téren így felel meg az atomizmus dologi téren és a kettő együttvéve adja meg a római magánjog hideg önzésre épített rendszerét.”111 Kisfaludi András több példát (különösen, de nem kizárólag a II. világháború előtti kereskedelmi jogban ismert üzlet átruházást, a jog által elismert egyetemes jogutódlást öröklés és a gazdasági társaságok átalakulása során, a közraktárban elhelyezett dolgokon fennálló dologi jogokat) elemezve mutatja ki, hogy az egyediség elve nem tud teljesen következetesen érvényesülni a
Petrányi Dóra: A fonds de commerce. In Harmathy Attila – Csakurda Ottó (szerk.): Polgári Jogi Dolgozatok. Budapest, 1994. 37–66. o., 37. skk. 111 Meszlény: A Polgári Törvénykönyv szoczializálása. 48. o. 110
34 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
I. rész. A dologi jog szerkezete, tartalma és határai jogban.112 Gárdos István az egyedileg nem azonosítható dolgokon fennálló ingó jelzálogjog [Ptk. 262. § (2) bek.] kapcsán mutat rá törésre a dologi jogi egyediség elvében.113 Az egyediség elve nem tudatos jogalkotói választás eredménye, hanem a jog belső logikai szükségszerűsége. Ezért nem úgy merül fel a kérdés, hogy szükség van-e a fenntartására, hanem úgy, hogy érvényesül-e. A dolgok nagyon sok esetben összetettek. Ha a dologi jogban az egyediség elvét nem fogadnánk el, az azt feltételezné, hogy ugyanazon a dolgon egy időben (sorrendiség nélkül), azonos tartalommal (tehát nem megosztottan) több jogalanynak áll fenn dologi joga. Így a vállalaton mint önálló gazdasági egységen fennálló tulajdonjog nem képzelhető el úgy, hogy egyidejűleg a vállalati vagyont képező ingatlanokon és ingóságokon is tulajdonjog áll fenn, mert ebben az esetben ezek külön-külön is átruházhatóak, így tulajdonuk egymástól elválik. Az egyediség elve azt zárja ki, hogy a vállalaton és a vállalatot alkotó javakon egyidejűleg két különböző tulajdonjog álljon fenn, és nem mond ennél többet, ezért kapcsolódik szorosan össze a dologösszesség és az alkotórészi kapcsolat kérdésével. Az egyediség elve az alkotórész fogalmával együtt azonosítja a tulajdonjog és a dologi jogok tárgyát. Annak a kérdésnek, hogy a vállalat lehet-e önmagában tulajdonjog közvetett tárgya, és átruházása miként történhet meg, a tulajdonjog tárgyai és a tulajdonátruházás kapcsán vissza fogunk térni.
6. 6. Forgalomképesség, köztulajdon, közdolgok 6.1. a) A dolgok forgalomképessége A forgalomképesség A forgalomképesség a dolgok (és más javak) azon tulajdonságát jelenti, hogy azokon vagyoni jellegű jogosultságok létesülhetnek, és ezek a jogosultságok átruházhatók. Forgalomképtelennek – szigorú értelemben – azok a javak minősülnek, amelyeken vagyoni jogosultságokat egyáltalán nem lehet létesíteni.114 Az egyes dolgok és javak tehát akkor forgalomképesek, ha azokon magánjogi jogalanyoknak tulajdonjoga vagy tulajdonjogból származtatott más dologi joga (idegen dologbeli joga) állhat fenn, ideértve a tulajdon átruházhatóságát vagy idegen dologbeli jogok (korlátolt dologi jogok) alapítását is. Mivel a jogi védelmet a jogrend biztosítja, a jogi normák azok, amelyek a védett jogosultságokat és ezzel a védelem tartalmát meghatározzák. Az átruházhatóság a védettséggel szorosan öszszefüggő fogalom, mert a jogalanyok döntésének elismertségét jelenti arról, hogy a jogalanyok elhatározása folytán ez a védettség az átruházást követően más személyt – új jogosultat – illessen meg. A forgalomképesség az átruházhatóság általános fogalmaként is felfogható, és azt fejezi ki, hogy meghatározott vagyoni elemek, abszolút szerkezetű jogviszonnyal védett alanyi jogok kapcsán a jog elismeri a jogalanyok döntési szabadságát arról, hogy a jog által biztosított védelem kit illessen meg. A forgalomképesség nem jelenthet mást, mint vagyoni javak átruházhatóságát vagy azokon idegen dologbeli jogok (korlátolt dologi jogok) létesítését, értve ez alatt azt az általános tulajdonságot, hogy a jogalanyok arról szabadon rendelkeznek. A rendelkezési jog korlátozása a forgalomképesség korlátozását jelenti. A tulajdon fogalma is szorosan összefügg a forgalomképességgel. A Ptk. rendszerében a tulajdon tárgyai elsősorban a dolgok, ezen túlmenően pedig azok a javak, amelyekre a tulajdon fogalmát a Ptk. kiterjeszti. A magántulajdon tárgyai forgalomképesek, átruházhatóságukat a Ptk. biztosítja. A vagyoni jogokra azonban a Ptk. tulajdonfogalma nem terjed ki, és nem ismeri a Ptk. a testetlen dolgok fogalmát sem. A vagyoni jogok forgalomképessége a Ptk.-ból közvetlenül nem vezethető le. Az alanyi jogoknak azt a körét, amely átruházható és megterhelhető, a Ptk. sem absztrakt szabállyal, sem nevesítve nem határozza meg. Más forgalomképes javak mint dologi jogok tárgyai A Ptk.-nak nincsen olyan általános vagyonjogi könyve, amely a dolgok mellett meghatározná a forgalomképes jogok körét. A Ptk. vagy más jogszabályok által forgalomképtelennek nem minősített dolgokon tulajdont lehet szerezni és azokat idegen dologbeli jogok létesítésével meg lehet terhelni. A dolgok tehát – ha speciális szabály ezt nem korlátozza – forgalomképesek, forgalomképességük alapja pedig a Ptk. A személyhez nem fűződő jogok forgalomképessége a Ptk.-ból – annak szerkezeti sajátossága folytán – nem következik. Az alanyi jogok forgalomképességét és annak korlátait elsősorban az alanyi jogot biztosító jogi norma tartalma határozza meg. A forgalomképes jogok átruházhatóságának lehetőségét és korlátait ezért azoknak a jogi normáknak kell meghatározniuk, amelyek a kérdéses alanyi jogot létrehozzák és nevesítik, részben pedig a bírói gyakorlatnak kell választ adnia az átruházhatóságukra. Az alanyi jogok forgalomképessége annak a jogi normának az Kisfaludi András: Fenntartható-e a dologi jog egyediségének elve? In Emlékkönyv Lontai Endre egyetemi tanár tiszteletére. Budapest, 2005. 91–109. o., 91. skk. 113 Gárdos István: A zálogjog Janus-arcúsága, különös tekintettel az ingó jelzálogjogra. Gazdaság és Jog, 2005/1. 11–17. o., 13. o. 114 Kolosváry: A tulajdonjog. 46. o.; Almási Antal: A dologi jog kézikönyve. Budapest, 1928. I. 67. o. 112
35 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
I. rész. A dologi jog szerkezete, tartalma és határai értelmezésétől függ, amely az alanyi jogot létrehozza, védelemben részesíti és a jog tartalmát meghatározza. A dolgokon fennálló tulajdonjog és annak tartalma meghatározásával a jogrend abszolút szerkezetű jogviszonnyal nyújt védelmet és biztosítja a dolgok átruházhatóságát. Ez az általános védelem és forgalomképesség az alanyi jogok vonatkozásában hiányzik, mert mindig az alanyi jogot létrehozó és elismerő tárgyi jog tartalmától függ. Mivel az alanyi jogok tartalmát a tárgyi jog sokszor nem határozza meg megfelelő pontossággal, az alanyi jogot a forgalomképesség szempontjából a bírói gyakorlatnak kell minősítenie. A forgalomképes javak átruházása szorosan összefügg a tulajdon közvetett tárgyainak és a tulajdon átruházásának kérdésével. A dolgok forgalomképtelensége A Ptk. rendszerében a forgalomképtelenség szorosan összefügg a kizárólagos állami tulajdonnal, és bizonyos értelemben a magánjog hatókörét is meghatározza, kijelölve magánjog és közjog határait. Közjog és magánjog viszonya a modern jogtudomány egyik gyakran vizsgált problémája, amelyre azonban egységes és általános érvényű magyarázatot kidolgozni – úgy tűnik – mindeddig nem sikerült. A közjogi és magánjogi viszonyok elhatárolása a bírói gyakorlatban is egyre többször merül fel, és a bíróságnak sem mindig sikerül meggyőző választ adnia arra a kérdésre, hogy egy adott jogviszony elbírálása során mennyiben alkalmazhatóak a magánjogi szabályok és milyen szerepet játszanak a jogviszonyban szereplő személyek közjogi státusához tapadó közjogi elemek. Közjogi és magánjogi jogviszonyok elhatárolásához a gyakorlatban nem mindig nyújtanak biztos támpontot a magánjog és a közjog fogalmára adott definíciók, amelyek a magánjogi és közjogi jogviszony jellemző vonásait kiemelve határozzák meg a közjog és a magánjog területére tartozó jogviszonyokat. E helyütt nem lehet célunk átfogó magyarázatot adni közjog és magánjog viszonyára vagy az államnak a magánjogi viszonyokban betöltött szerepére. A célunk csak az, hogy a közjogi és a magánjogi szabályozásnak egy sajátos határterületét vizsgáljuk, amely egyúttal választ ad arra, hogy a javak forgalomképtelensége mit jelent a magánjogi szabályozás számára. Az, hogy a vizsgálat tárgyának már a pontos meghatározása is gondot okoz, elsősorban abból fakad, hogy elméletileg nem tisztázott, az egyes jogrendszerekben és az azokhoz kapcsolódó jogtudományban eltérően felfogott kérdéskörről van szó, amely több irányból is megközelíthető. Csak a többirányú megközelítés metszete az, aminek segítségével a közdolgok fogalma meghatározható, és amelyből kiindulva a közdolgokra vonatkozó szabályok rendszere felvázolható. Forgalomképtelen javak hasznosítása A javak forgalomképtelensége csak azt jelenti, hogy a forgalomképtelen javak magánjogi értelemben nem tulajdoni tárgyak, azok nem ruházhatók át, nem terhelhetők meg (nem lehet rajtuk például haszonélvezeti, használati jogot alapítani, nem lehet őket elzálogosítani. Forgalomképtelenségükből ugyanakkor nem következik az, hogy hasznosításuk kizárólag állami vagy önkormányzati úton valósulhat meg, és a hasznosításból, az ahhoz kapcsolódó privilégiumokból és profitszerzésből a gazdaság szereplői, a magánjogi jogalanyok ki vannak zárva. A privatizáció nemcsak tulajdonjognak a magánjogi jogalanyok részére való átengedésével valósulhat meg (erre forgalomképtelen javak esetében nem lenne lehetőség), hanem a hasznosítás lehetőségének (a hasznosítás jogának) a magánjogi jogalanyok számára való átengedésével is. A forgalomképtelen javak (kizárólagos állami és önkormányzati tulajdonban lévő javak) hasznosítási jogának átengedése több módon is elképzelhető. A legáltalánosabbak: a hasznosítási jog gyakorlásának átengedése állami (önkormányzati) többségi részesedéssel működő gazdasági társaság számára, a hasznosítást jelentő tevékenység gyakorlása jogának időleges átengedése koncessziós szerződéssel a koncesszióról szóló 1991. évi XVI. törvény alapján, vagy az utóbbi időben terjedőben lévő, és az Európai Unió által is kiemelt115 jelentőségű, ún. PPP- (public-private partnership) konstrukciók. A hasznosítási jog átengedésének ezek a formái szerződés útján valósulnak meg, bár a privilégiumok monopólium biztosításával való átengedése a közjogi szabályozási háttérrel együtt a jogviszony időtartamára a hasznosítási jog jogosultjának helyzetét a tulajdonoséhoz közelíti. Ezek a jogviszonyok erősen közjogi jellegűek, és – elsősorban ezért – ma még nagyon sok bizonytalanságot hordoznak abban a tekintetben, hogy az állami (önkormányzati) tulajdon hasznosítási jogát megszerző magánjogi jogalany pozíciója az állammal szemben mennyire erős. Az állami kötelezettségvállalások kikényszerítésének problémája – a Ptk. 28. § (2) bekezdésének a 2003. évi LV. törvény 9. §-ával való beiktatása ellenére – megnyugtatóan116 még ma sem oldódott meg. Nem látszanak azok a korlátok, amelyek az állam közjogi döntéseinek az állam magánjogi jogviszonyaiban való érvényesülését lehatárolnák. Az államháztartási szabályozásnak az állam magánjogi kötelezettségvállalásaira való hatása nem tisztázott, ezért az állammal való együttműködés a gazdasági szereplők számára kockázatokat hordoz. Ez különösen az olyan, specifikusan kevésbé szabályozott együttműködési formákban okoz problémát, mint a PPP. European Parliament: Report of the Committee on the Internal Market and Consumer Protection on public-private partnerships and Community law on public procurement and concessions [2006/043 (INI)], 16. 10. 2006. 116 Például Legf. Bír. Gfv. X. 31.639/2001. sz. – BH 2002. évi 235. sz. és ezzel kapcsolatban Gárdos István: A metró-per és az állam jogi személyisége. Jogtudományi Közlöny, 2001/november. 460–468. o., illetve Gárdos István: A 4-es metró-per polgári jogi vonatkozásai. In ELTE ÁJK Polgári Jogi Tudományos Diákkör Évkönyve. Budapest, 2001. 105–115. o. 115
36 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
I. rész. A dologi jog szerkezete, tartalma és határai
6.2. b) A közdolgok A közdolgok fogalma és a szabályozás rendszerbeli problémái A két meghatározó kiindulópont a tulajdonjog alanya és a dolog rendeltetése. A közdolgok jogi természetének meghatározásához az egyik támpont az lehet, ha a tulajdonjog alanyának sajátos közjogi státusából indulunk ki. Ebben az összefüggésben arra keressük a választ, hogy az állam, az állami szervek, önkormányzatok és más, a magánjogi forgalom alanyaként is fellépő közjogi jogalanyok tulajdonában lévő dolgokra, illetőleg az ilyen jogalanyok tulajdonában lévő dolgokkal kapcsolatos jogokra milyen szabályokat kell alkalmazni, és hol húzhatók meg a magánjogi szabályozás érvényesülésének határai. A másik kiindulópont, hogy vannak tulajdoni tárgyak, amelyek rendeltetése – a tulajdonjog általánosan elfogadottnak tekintett, a dolog feletti, másokat kizáró uralmat biztosító funkciójától eltérően – az, hogy közvetve vagy közvetlenül társadalmi célokat szolgáljanak vagy bárki számára hozzáférhetőek legyenek. Az alapvető kérdés az, hogy a közdolgok a tulajdon sajátos tárgyainak tekinthetők-e, amelyekre a magánjogi szabályozás nem terjed ki, vagy pedig a magánjogi tulajdon normális tárgyai, amelyek célhoz kötöttsége csupán az őket terhelő, többnyire időleges közjogi korlát formájában mutatkozik meg. Domaine public Az egyes jogrendszerek magánjogi szabályozása eltérő mértékben és eltérő formában vesz tudomást arról, hogy a tulajdonjog lehetséges tárgyai nem csak magánjogi jogalanyok tulajdonában lehetnek. Az egyik – modellként is kezelhető – megoldást a francia tulajdonjogi szabályozás nyújtja. A Code civil 537. cikkének rendelkezései a magántulajdon és a nem magántulajdon közötti különbségtételen alapulnak. E szakasz első bekezdése szerint a magánjogi személyek a jogszabályok keretei között szabadon rendelkezhetnek a tulajdonukkal. A második bekezdés szerint a nem magánjogi személy tulajdonára és annak átruházására az ilyen tulajdonra vonatkozó különös szabályokat kell alkalmazni. A Code civil 537. cikke így a magántulajdont állítja szembe a köztulajdonnal anélkül, hogy az állami tulajdon vagy köztulajdon fogalmát pontosabban körülírná. 117 A Code civil az 538. és az azt követő cikkeiben arra szorítkozik, hogy felsorolja a köztulajdon (domaine public) egyes tárgyait, azonban ez a felsorolás sem taxatív. Az állami kezelésben lévő közutak, utak és utcák, a hajózható vagy úsztatásra alkalmas folyóvizek és áramlatok, partok, kikötők, öblök és általában az országnak azon területei, amelyek nem alkalmasak arra, hogy magántulajdonban legyenek, a köztulajdon részét képezik (Code civil 538. cikk). Köztulajdonban vannak az uratlan dolgok (Code civil 539. cikk), továbbá a várak és erődítmények kapui, falai, árkai és harcászati létesítményei (Code civil 540. cikk). A harcászati célt szolgáló építmények és földek, ha ez a szerepük megszűnt, mindaddig köztulajdonba tartoznak, amíg azok tulajdonjogát valaki átruházással vagy elbirtoklással jogszerűen meg nem szerezte. A Code civil által felállított rendszerben a tulajdonjog tárgyai vagy köztulajdonban, vagy magántulajdonban vannak. A köztulajdonba tartozó javak a magántulajdonnak nem tárgyai, ezek a forgalomban nem vesznek részt, tulajdonjoguk nem szerezhető meg sem átruházással, sem elbirtoklással. A használatukra irányuló jogok sem magánjogi alanyi jogosultságon alapszanak, hanem a közhasználat különböző módjain, egyéni engedélyezésen vagy koncesszión. A köztulajdonnak a magántulajdontól való elhatárolását mutatja az is, hogy a köztulajdon megsértése esetén az erre jogosult – és a tulajdonsértés elhárítására egyébként is köteles – szerv közigazgatási bírósági úton léphet fel a jogsértővel szemben, míg az igénybe vehető magánjogi tulajdon- és birtokvédelmi eszközök háttérbe szorulnak.118 Az állam, az önkormányzatok és a köztulajdon más lehetséges jogosultjai egyébként magánjogi tulajdonosok is lehetnek: ha ezek a szervek, testületek, intézmények köztulajdonnal és olyan tulajdonnal is rendelkeznek, amely nem tartozik a köztulajdon körébe, akkor a köztulajdon mellett magánjogi tulajdonuk is van, amelyre a magánjogi szabályozás irányadó. Ezt erősíti meg az állami tulajdonra vonatkozó szabályokat tartalmazó Code du domaine de l’État, amely a szabályozás szintjén ebből a felosztásból indul ki és erre épül fel.119 Közdolgok a svájci polgári jogban A svájci magánjogi törvénykönyv is tartalmaz külön rendelkezést azokra a dolgokra, amelyek köztulajdonban vannak. A ZGB 664. szakaszának első bekezdése szerint az uratlan dolgok és a közdolgok (öffentliche Sachen) annak az államnak az uralma alatt állnak, amelynek területén találhatók. A ZGB 664. szakaszának második Ferid–Sonnenberger: Das Französische Zivilrecht. 3 A 40. Uo. 3 A 43. 119 Vö. Uo. 3 A 40. 117 118
37 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
I. rész. A dologi jog szerkezete, tartalma és határai bekezdése általános rendelkezésként kifejezetten kiveszi a magántulajdon lehetséges tárgyainak köréből a közvizeket, a nem művelhető földeket, a sziklákat és meddőhányókat, a hegyeket és gleccsereket, valamint a belőlük fakadó forrásokat. A ZGB 664. szakaszának harmadik bekezdése pedig a kantonális jog rendelkezése alá utalja az uratlanná vált földek elsajátítására, valamint a közdolgok – mint az utcák és terek, folyamok, folyók és folyómedrek – közös használatára és hasznosítására vonatkozó szabályok meghatározását. A közdolgok a ZGB rendszerében is elsősorban olyan dolgok, amelyek az állam vagy valamely köztestület tulajdonában vannak, ez az alanyi ismérv azonban nem fogalmi kritérium. A közdolgok ilyen természete célhoz kötöttségükből és rendeltetésükből fakad. Ennélfogva a közdolgok nem feltétlenül tartoznak köztulajdonba vagy állami tulajdonba, mert magántulajdonban lévő dolog is minősülhet közdolognak, ha közcél szolgálatába állították. A közjavak szélesebb értelemben vett körébe tartozik mindaz a vagyon, amely az állam vagy más köztestület feladatának ellátását szolgálja. Ezen belül a javaknak három kategóriáját különböztetik meg. Az egyikbe tartoznak azok a javak, amelyek közcélt csak közvetve (elsősorban értéküknél fogva) szolgálnak – ilyenek például az állam vagy más köztestület tulajdonában lévő értékpapírok, pénz, ingóságok, építési területek, állami tulajdonban lévő üzemi területek. A közjavaknak e körét fiskális vagy hasznot hajtó javaknak nevezik. Ezek a vagyoni elemek – mivel csak közvetve szolgálnak közcélt – nem tartoznak a szűkebb értelemben vett közdolgok fogalmába. Rájuk a magánjogi dologi jogi szabályok alkalmazandók. Így az ilyen vagyon körébe tartozó vagyontárgyak átengedése az Obligationenrecht kötelmi jogi szabályai szerint történik. 120 A közjavak második csoportjába tartoznak azok a javak, amelyek az állami (köz-) feladatok ellátását közvetlenül szolgálják, ahhoz elengedhetetlenül szükségesek. A közfeladatok ellátását nem vagyoni, hanem használati értékükkel szolgálják (ezeket nevezik közigazgatási javaknak, ide tartoznak például az igazgatási és igazságszolgáltatási épületek, ingóságok, iskolák, irodai berendezések). A közjavak harmadik csoportjába a közhasználatban lévő javak tartoznak, amelyeket egy különös jogkeletkeztető közigazgatási aktus (Widmung) eredményeképpen bárki használhat (például közutak és hidak). A közjavaknak ez utóbbi köre képezi a legszűkebb értelemben vett közdolgokat, és ezek nem is feltétlenül olyanok, amelyek egyébként magánjogi dologi jogok tárgyai lehetnek (mint például a szabad levegő vagy a folyóvíz). Magánjogi értelemben nem lehetnek tulajdon tárgyai a ZGB 664. szakaszának második bekezdésében felsorolt javak sem, amelyek törvényi rendelkezés folytán tekintendők a köztulajdon tárgyainak. A közdolgok fogalmi körébe, tehát az utóbbi két kategóriába, a közigazgatási vagyon és a közhasználatú vagyon körébe sorolható dolgok tartoznak. 121 A közdolgok nem feltétlenül forgalomképtelenek, hanem elsősorban közjogi szabályok hatálya alá esnek, amelyek közvetlen célja nem a dolog magánjogi forgalomból való kivonása, hanem az, hogy a dologgal való rendelkezés a dolog közcélhoz kötött rendeltetését ne akadályozza. Ennélfogva e dolgoknak a forgalomképessége egyedileg, a vonatkozó szabályozás nyomán bírálandó el, és esetileg változó lehet. 122 A ZGB 664. szakaszának harmadik bekezdése a kantonok számára biztosítja a jogalkotói hatáskört arra, hogy a közdolgokat a szövetségi magánjog (ZGB) rendelkezéseinek alkalmazhatóságát kizárva tisztán közjogi szabályoknak vessék alá. Ennek alapján a közdolgok forgalomképessége teljes egészében közjogi szabályozásnak vethető alá, azonban a kantonoknak ez a joga csak másodlagos. Önmagában magánjogi forgalom alól kivett dolgokat, amennyiben azok egyébként magánjogi dologi jogok tárgyai lehetnek, ez a szabályozás nem tételez fel. A svájci jog tehát nem ismeri a közdolgoknak a francia jogban ismert, a magánjogi dologi forgalom tárgyaival szembeállított fogalmát és a köztulajdonnak erre épülő külön jogrendjét. 123 A svájci bírói gyakorlat szerint a közdolgok is a magánjogi forgalom tárgyai, azokon a magánjogi szabályok szerint lehet korlátolt dologi jogot alapítani. A magánjogi rendelkezési jogot csak a közcélhoz kötöttség korlátozza. Ennek megfelelően a közdolgok körébe tartozó dolgon korlátolt dologi jogok a magánjogi szabályok szerint alapíthatók, amennyiben az a dologhoz kapcsolódó közcéllal összeegyeztethető. 124 A közdolgok a svájci magánjogban tehát – szemben a francia felfogással – nem kerülnek ki a magánjogi dologi jogi szabályozás alkalmazási köréből, hanem kettős, magánjogi és azzal párhuzamos közjogi szabályozás alá esnek. A tulajdonjog tartalmát és fogalmát a közdolgok esetében is elsősorban a magánjog határozza meg, csakúgy mint a közdolgokat terhelő korlátolt dologi jogok tartalmát, továbbá a tulajdonjog megszerzésének és a korlátolt dologi jogok létesítésének szabályait. A rendelkezési jogot és a közcélt a közjogi szabályozás határozza meg, a közdolgon fennálló tulajdonjog tartalmát és a dolog forgalomképességének korlátait pedig annyiban határozza meg a közjog, amennyiben az a dologhoz kapcsolódó közcél megvalósítása érdekében szükséges. Mindez csak a szűkebb értelemben vett közjavakra (közdolgokra) vonatkozik. A közigazgatási vagy a BGE 112 II, 35. Meier-Hayoz: Das Sachenrecht. I. Abt. I. Absch. Systematischer Teil: N. 112. 122 Uo. N. 113. 123 Rey, Heinz: Die Grundlagen des Sachenrechts und das Eigentum. Grundriss des schweizerischen Sachenrechts. I. kötet. 2. átdolg. kiad. Bern, 2000. Rn. 179. 124 BGE 97 II 371, 378 E3. Az adott esetben egy közigazgatási vagyonba tartozó erdőterületen szerződéssel létesített határozott idejű vezetékszolgalomról volt szó. 120 121
38 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
I. rész. A dologi jog szerkezete, tartalma és határai közhasználatú vagyonba nem tartozó dolgok (Finanzvermögen) a közdolgok körébe nem tartoznak, azokra a magánjog általános szabályai vonatkoznak akkor is, ha az állam vagy köztestület tulajdonában vannak.125 Így a közdolgok – amennyiben egyébként magánjogi tulajdonjog tárgyai lehetnek – elidegenítése és elzálogosítása is a magánjogi szabályok szerint történik, azt azonban, hogy el lehet-e idegeníteni és el lehet-e zálogosítani őket, a közjogi szempontok szerint lehet és kell eldönteni. Mivel a közigazgatási vagyon esetében abból kell kiindulni, hogy a közigazgatási vagyon a közcélt közvetlenül szolgálja, mindaddig, amíg ez a közcélra rendeltség fennáll, nem lehet elidegeníteni és elzálogosítani, mert az elidegenítés vagy elzálogosítás a dolog közcélra rendeltségével nem egyeztethető össze.126 Közjavak az osztrák ABGB-ben Az osztrák ABGB dologi jogi szabályai is különbséget tesznek állami és magántulajdon között. Az ABGB 286. §-a szerint „az állam területén található dolgok vagy állami, vagy magántulajdonban vannak. Az utóbbi vagy magán-, vagy jogi személyekhez, vagy kisebb társaságokhoz, vagy az egész községhez tartozik.” Ez a különbségtétel azon a felfogáson alapszik, hogy minden társadalomban különbséget kell tenni az egyén és az egyének által alkotott, az egyének összességéből álló közösség között. Ebből következik az is, hogy a dolgok vagy az egyének, vagy pedig az általuk alkotott közösség, az állam tulajdonában vannak. Az egyének és az állam tulajdona együtt valamennyi dolgot lefedi. Az állam területén nincsenek uratlan dolgok, amelyeken senki sem gyakorol kizárólagos jogot, mert az állam maga a teljes államterületet hatalma alatt tartja, az ott található dolgokkal együtt.127 Az ABGB az állami tulajdont nem a magántulajdontól eltérő tartalmú tulajdonként határozza meg. Az ABGB rendszerében az állami tulajdon is magánjogi tulajdon, az állami tulajdon alanya is tulajdonosként magánjogi alanyi joggal rendelkezik.128 Az állami tulajdon körébe tartoznak a szabadon álló dolgok, a közjavak és az állami vagyon. Az ABGB 287. §-a szerint a szabadon álló dolgokat az állam bármely tagja elsajátíthatja. A közjavak körébe tartoznak azok a dolgok, amelyek használata az állam minden tagja számára szabad, mint az utak, folyamok, folyók, tengeri kikötők és tengerpartok. Az államvagyon körébe tartoznak azok, amelyek az állami szükségletek kielégítésének fedezetét nyújtják, mint a pénz-, posta- és egyéb regáliák, a kamarajavak, a bánya- és sóművek, továbbá az adók és a vámok. A szabadon álló dolgok vonatkozásában az állam tulajdona gyakorlatilag nem játszik szerepet. A közjavak esetében az állam tulajdonjogát a közhasználat korlátozza, az állami tulajdon pedig vagy az állam közigazgatási vagyona, vagy hasznot hajtó vagyona. Az állam közigazgatási vagyona az, amely meghatározott közigazgatási feladatok ellátására rendelt (Verwaltungsvermögen), az állam hasznot hajtó vagyona pedig az, amely csak gazdasági célokat, jövedelemszerzést szolgál (Finanzvermögen).129 A közjavak rendeltetése a közjó szolgálata, az állam közigazgatási vagyona valamely állami feladat ellátása érdekében közvetlenül szükséges javakat ölel fel (például közigazgatási épületeket, iskolákat, szolgálati gépkocsikat), a hasznot hajtó vagyon pedig olyan javakat foglal magában, amelyek a feladatok ellátása érdekében felmerülő kiadások fedezetét nyújtják. 130 A közjavak az ABGB rendszerében nem forgalomképtelenek, azokról a polgári jog szabályai szerint lehet rendelkezni, és azok elbirtoklása is lehetséges, ha azt jogszabály nem zárja ki (az 1934-es vízügyi törvény hatálybalépése óta például a vizeken a tulajdonjog vagy más dologi jog elbirtoklással való megszerzése nem lehetséges).131 Azokon – amennyiben azt jogszabály kifejezetten ki nem zárja – polgári jogi használati jogok állhatnak fenn, és a közhasználat joga sem zárja ki, hogy a dolog magántulajdonban legyen. 132 A közjavak az állam magántulajdonában állnak, az azokon fennálló közhasználati jog a dolgot mintegy közjogi szolgalomként terheli, ezért a dolog tulajdonosa a közhasználat keretében való használatot nem tilthatja meg.133 A közhasználatú javak feletti magánjogi rendelkezési jog korlátja, hogy a magánjogi tulajdonból fakadó jogosítványok gyakorlása a közhasználatot nem érintheti. A közhasználatot érintő magánjogi rendelkezés csak akkor lehetséges, ha a közhasználatú rendeltetést megszüntetik (például ha a folyómedret a vízjogi törvény rendelkezései szerint kiveszik a közvizek köréből). Ugyanez vonatkozik az elbirtoklásra is: a tehermentes elbirtokláshoz a közcélra rendelés megszüntetése szükséges.134 A közjavak (közdolgok) sajátossága az osztrák Rey: Die Grundlagen des Sachenrechts und das Eigentum. Rn. 179. BGE 103 II 227, 236 E4. Ugyanígy BGE 112 II 107, 109 E1, 110 E2. 127 Zeiller: Commentar über das allgemeine bürgerliche Gesetzbuch… II. 286. § 1., 4. o. 128 Spielbüchler in Rummel: Kommentar zum Allgemeinen bürgerlichen Gesetzbuch. 3 § 286. Rn. 1. 129 Uo. 2000, 3 § 287. Rn. 1. 130 Koziol–Welser: Grundriss des Bürgerlichen Rechts. Band I 214. o. 131 Schwiemann, Michael von – Pimmer, Herbert: Praxiskommentar zum Allgemeinen Bürgerlichen Gesetzbuch samt Nebengesetzen. Szerk.: Michael Schwimann. Közreműködött Herbert Pimmer. Wien, 1987. ABGB II § 287. Rz. 28. 132 Dittrich, Robert von – Tades, Helmuth (szerk.): Das Allgemeine Bürgerliche Gesetzbuch. Átdolg. kiad. Wien, 1994. § 287. E12, E13, E15, E16, E17a, E29, E32. 133 Schwiemann–Pimmer: Praxiskommentar zum Allgemeinen Bürgerlichen Gesetzbuch samt Nebengesetzen. ABGB II § 287 Rz. 2 és Rz. 5. 134 Spielbüchler in Rummel: Kommentar zum Allgemeinen bürgerlichen Gesetzbuch. 3 § 287. Rn. 3. 125 126
39 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
I. rész. A dologi jog szerkezete, tartalma és határai jogrendszerben elsősorban az, hogy bár a rajtuk fennálló tulajdonjog magánjogi tulajdon – így a megszerzésére, megtartására és átruházására az ABGB szabályai vonatkoznak –, azonban különös közjogi szabályok szerint közigazgatási, használati, rendelkezési és használati céloknak van alárendelve. 135 Köztulajdon és magántulajon a német magánjogban A német BGB – eltérően a francia, osztrák és svájci magánjogi kódextől – nem tartalmaz külön szabályokat az állami vagy köztulajdonra. A közjogi céloknak alávetett, továbbá az állam és más közjogi jogalany tulajdonában lévő, illetőleg közhasználatot szolgáló dolgok tulajdonjogára vonatkozó szabályokat a jogirodalom és a bírói gyakorlat dolgozta ki. A német jog nem alakított ki a francia megoldáshoz hasonló külön köztulajdoni kategóriát, amely a magánjogi tulajdon tartalmától eltérne, és attól elhatárolható lenne. A közdolgok fogalmát és jogát ezért a magánjogi tulajdon fogalmából és tartalmából kiindulva próbálják meg levezetni. A közjavaknak általános, egységes, törvényi definíciója nincsen. Közdolgoknak a vagyontárgyak olyan, nem homogén körét tekintik, amelyeket az a közös tulajdonság kapcsol össze, hogy közcélra rendeltségük folytán különleges, más dolgoktól eltérő jogállásuk van, aminek eredményeként nemcsak a magánjogi dologi jogi szabályok alkalmazandók rájuk, hanem a különös közjogi rendelkezések is. 136 A közdolgok sajátossága tehát, hogy közcélt (közjót) szolgálnak és közjogi uralom alatt állnak. Ahhoz, hogy valami közdologgá váljon, a közcélra rendeltség mellett szükség van arra, hogy ténylegesen e cél szolgálatába állítsák, és hogy közjogi aktussal ezt a különös jogi státust megalapítsák. Erről a megalapításról (Widmung) és a státus megszüntetéséről (Entwidmung) még a továbbiakban részletesen lesz szó.137 A német jogtudomány általános álláspontja, hogy bár a közdolgokon fennálló tulajdonjog a magánjogi tulajdonjoggal azonos, közdolgok – szemben a magánjogi tulajdon tárgyaival – nem csak testi tárgyak lehetnek. A közdolgok körébe tartozik például a légtér, a folyóvíz vagy a nyílt tenger is, amelyek pedig a BGB 90. §-ának dologfogalmába semmiképpen sem vonhatók (a BGB alkalmazásában dolognak csak testi tárgyak minősülnek). Közdolgoknak tehát olyan javak is minősülhetnek, amelyek testetlenek.138 Ennek a – BGB 90. §-ában meghatározott dologfogalomtól elhatárolt és függetlenített – dogmatikai különbségtételnek jelentősége önmagában nincsen.139 Ahogy arra a német jogirodalomban többen is rámutattak, a magánjogi dologfogalomhoz képest a közjogi dologfogalom kiszélesítésének azért nincs valóságos tartalma, mert a közdolgok fogalmának jelentése csak a magánjogi tulajdon tárgyai körében van. A közdolgok megkülönböztetése csak a magánjogi dologi jog relációjában érdekes, és így hordoz tartalmat. Ha valami nem magánjogi tulajdon tárgya, nem lehet mihez képest külön szabályok alá vetni, illetőleg a rá vonatkozó szabályok magánjogi dologi jogilag nem lesznek relevánsak. A dologkapcsolatok megítélése során ugyanakkor komoly következménye van a különbségtételnek. A magánjogi szabályok szerint ugyanis az alkotórész osztja a fődolog tulajdonjogi sorsát, alkotórész és fődolog tulajdonjoga tehát nem válhat el egymástól. A dolog lényeges alkotórésze, amely a dologtól nem választható el úgy, hogy a dolog vagy alkotórésze el ne pusztulna, vagy természetében meg ne változna. Az alkotórész nem lehet a fődologra vonatkozó jogtól eltérő jog tárgya (BGB 93. §). Az ingatlan alkotórészét képezik a telekkel vagy talajjal szorosan összekapcsolt dolgok, úgymint az épületek vagy a talajjal összekapcsolt termények. A magok az elvetéssel, a növények az elültetéssel válnak a telek alkotórészévé. Az épület alkotórészeihez tartoznak az épület építése végett összekötött dolgok (BGB 94. §). A közdolgoknak a BGB dologfogalmától való függetlenítéséből következik, hogy a BGB dologkapcsolatokra vonatkozó szabályai sem kötik a közdolgok minősítését. Így előfordulhat, hogy a dolognak csak egy része, akár csak az alkotórésze minősül közdolognak, míg a fődolog nem, vagy éppen fordítva: az alkotórész nem közdolog, a fődolog azonban igen. A dolog egy részének közdologgá minősítéséből nem következik, hogy az egész dolog közdolognak minősül. Ez egyébként nem zavaró a BGB dologkapcsolatokra vonatkozó szabályainak alkalmazása szempontjából, mert ebből nem következik, hogy a fődolog és az alkotórész magánjogi tulajdonosa egymástól eltérhet. Mivel a német felfogásban a dolog közdologgá minősítése a dolgon lévő teher, és módosított magántulajdont eredményez, a közdolgon fennálló tulajdonjog tartalma nem tér el a magánjogi tulajdon tartalmától. 140 A közdolgok vagy közhasználatban (im externen Bürgergebrauch) vannak, vagy a közjogi jogalanyok közigazgatási tulajdonát (internes Verwaltungsvermögen) képezik. A közhasználatban lévő dolgok állhatnak általános (Gemeingebrauch) vagy különös (Sondergebrauch) közhasználatban, vagy pedig intézményi használatban (Einrichtungsgebrauch). Általános közhasználatban vannak például a közterek, utcák, utak és víziutak. Az általános közhasználat azt jelenti, hogy ezeknek a dolgoknak a használata külön engedély nélkül is szabad. Különös közhasználat alá esik például a német vízjogi szabályozás szerint a vizek gazdasági célú Antoniolli, Walter – Koja, Friedrich: Allgemeines Verwaltungsrecht. Wien, 1996. 697. o. Papier, Hans-Jürgen: Recht der öffentlichen Sachen. 2. átdolg. kiad. Berlin – New York, 1984. 1. o. 137 Pappermann, Ernst – Löhr, Rolf-Peter – Andriske, Wolfgang: Recht der öffentlichen Sachen. München, 1987. 2. o. 138 Forsthoff, Enst: Lehrbuch des Verwaltungsrechts I. Allgemeiner Teil. 10. átdolg. kiad. München, 1973. 378. o. 139 Pappermann–Löhr–Andriske: Recht der öffentlichen Sachen. 2. o.; Papier: Recht der öffentlichen Sachen. 2. o. 140 Forsthoff: Lehrbuch des Verwaltungsrechts I. 378. o. 135 136
40 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
I. rész. A dologi jog szerkezete, tartalma és határai használata. A különös közhasználat sajátossága, hogy engedélyhez kötött. Intézményi használatban vannak például a színházak, kórházak uszodák, temetők és az igazgatási középületek. Az intézményi használat sajátossága, hogy ezeknek a közdolgoknak a használata magánjogi vagy közjogi jogosultságon alapszik. A közjogi jogalanyok közigazgatási tulajdonában vannak a közigazgatási épületek, az irodai berendezések vagy a szolgálati járművek. Ezek a dolgok nem közhasználatban, hanem a közjogi jogalany kizárólagos használatában vannak. A közjogi jogalanyok gazdasági tulajdona (Finanzvermögen) valójában nem minősül közdolognak.141 A közdolgok az általánosan elfogadott német felfogás szerint nem lépnek ki a magánjog alkalmazási köréből, a magántulajdon tárgyai. Nem minősülnek önmagában e minőségük miatt forgalomképtelen (res extra commercium) dolognak, ezért státusuk nem feleltethető meg a római jogi res publica körébe tartozó dolgok jogállásának.142 A res extra commercium vagy a res omnium communes, amelyeknek a megfelelő megjelenési formái a mai közdolgok jogában is megjelennek, elsősorban egy dogmatikailag kidolgozott közigazgatási jogi rendszer és elmélet hiánya miatt nem kerültek elismerésre. A közdolgok jogának a magánjogi megoldásait keresők a közdolgok jogának magyarázatát polgári jogi jogintézményekre vezették vissza, azon belül is elsősorban az állam tulajdonára, amelyet különös célra rendelt magántulajdonként képzeltek el. A dolog forgalomképtelensége ezért csak ilyen célhoz kötöttségként jelentkezhetett.143 A közdolgok jogi minőségének e kettős felfogásában a közdolgok a magánjog és a közjog között sajátos határterületet képeznek. A közdolgok magánjogi szabályozás alatt állnak, a rajtuk fennálló tulajdonjog magánjogi tulajdonjog, ugyanakkor a közigazgatás és a közjogi szabályozás alkalmazási körébe kerülnek, ezért a rájuk vonatkozó szabályok nem kizárólag magánjogiak. A közdolgok joga az uralkodó német álláspont szerint nem építhető fel a BGB-re, mert részét képezik a szövetségi és tartományi közjogi normák is. 144 A közjogi alávetettség e dolgok célhoz kötöttségéből szükségszerűen következik, mert e nélkül a közcél megvalósítása – a magánjogi normákból fakadó tulajdonosi rendelkezési jog folytán – a tulajdonos saját döntésétől függne. A német elmélet a közdolgok jogát olyan konstrukcióra építi fel, amely a közdolgokon fennálló tulajdont leginkább módosított magántulajdonként fogja fel. A módosított magántulajdon azt jelenti, hogy a közdolgok – ideértve a közhasználatban lévő dolgokat is – magántulajdon tárgyai, amennyiben egyébként magántulajdon tárgyai lehetnek (BGB 90. §). A fennálló magánjogi tulajdonjoggal egyidejűleg a közdolgok közjogi normák által szabályozott közjogi uralom alatt állnak, amelyek felülírják a magánjogi tulajdonos tulajdonjogából fakadó jogokat. Ez a közjogi uralom közjogi szolgalom formájában manifesztálódik. A közjogi szolgalom a magánjogi tulajdont a közjogi korlátozásokat meghaladó módon korlátozza, ami a dolog célhoz kötöttségén alapszik, és kifejezett törvényi felhatalmazáson kell, hogy alapuljon. E kettős – magánjogi és közjogi szabályozáson alapuló – konstrukció a közdolgok célhoz kötöttségével együtt háromszereplős viszonyrendszert hoz létre, amelyben a magánjogi tulajdonos (közjogi vagy magánjogi jogalany egyaránt lehet), a közjogi uralom alanya (a közigazgatási szerv) és a közvetlen magatartásra kötelezett személye egymástól elméletileg elválik – még akkor is, ha a gyakorlatban többnyire egybeesnek.145 A módosított magántulajdon konstrukciójának hátrányai elsősorban a sokrétű szabályozásból, a jogosultak és kötelezettek, valamint a használati formák áttételezett többszörözéséből adódnak, ami sok esetben még a jogvita elbírálására hatáskörrel rendelkező bíróság meghatározását is nehezíti. Ezeket a hátrányokat a német jogirodalomban megkísérelték olyan elméleti konstrukciók bevezetésével megoldani, amely a francia köztulajdon kategóriájához hasonlóan határolta volna el a magántulajdontól a köztulajdont, a köztulajdon és a közjogi jogalany tulajdona közötti különbségtétel továbbfejlesztésével. A köztulajdon ebben a konstrukcióban legalább annyiban kikerült volna a magánjogi szabályozás köréből, hogy elidegeníthetetlennek és elbirtokolhatatlannak minősül, nem esik szomszédjogi korlátozások alá, s csak közjogi rendeltetésének megfelelően állhat fenn rajta használati jog. A közjogi jogalanyok minden más tulajdona – akár közigazgatási, akár hasznot hajtó tulajdona – magánjogi tulajdonnak minősülne. Az elmélet legjelentősebb képviselője, aki a modell bevezetését javasolta, Otto Mayer volt.146 A köztulajdonnak ezt a konstrukcióját a német elmélet nem fogadta be, azonban a tartományi jogalkotásban nem maradt visszhang nélkül. A köztulajdon ilyen felfogását tükrözi a közutak jogi státusát rendező hamburgi Wegegesetz, a közvizek jogi helyzetét szabályozó szintén hamburgi Wassergesetz, valamint a szintén vízjogi szabályozást tartalmazó baden-württembergi Wassergesetz.147 A hamburgi úttörvény (HambWegeG) 4. §-ának első bekezdése szerint azok a földfelületek, amelyek közúti célt szolgálnak, és amelyek Hamburg Szabad- és Hanzavárosához tartoznak, Hamburg Szabad- és Hanzaváros Pappermann–Löhr–Andriske: Recht der öffentlichen Sachen. 12. o. Forsthoff: Lehrbuch des Verwaltungsrechts I. 379. o. 143 Kromer, Michael: Sachenrecht des Öffentlichen Rechts – Probleme und Grundlagen eines Allgemeiner Teils des Öffentlichen Sachenrechts. Berlin, 1985. 16. o. 144 Uo. 17. o. 145 Wolf, Hans J. – Bachof, Otto – Stober, Rolf: Verwaltungsrecht. Band 2. 6. kiad. München, 2000. § 77. I 1. 3. skk. 146 Uo. § 77. I 2. 12. 147 Vö. Wittig, Peter: Das öffentliche Eigentum. Deutsches Verwaltungsblatt (DVBl), 1969. September 1., 680–687. o., 682. o. 141 142
41 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
I. rész. A dologi jog szerkezete, tartalma és határai köztulajdonában állnak. A köztulajdon közuralmat hoz létre. A köztulajdonban álló vagyontárgyak a forgalomból ki vannak vonva. A polgári jogi szabályok, köztük a tulajdonra és birtokra vonatkozóak, nem alkalmazandók rájuk. A hamburgi víztörvény (HambWG) 4a. §-a ezzel lényegében megegyező rendelkezést tartalmaz. A baden-württembergi víztörvény (BadWürttWG) 4. §-ának első bekezdése szerint az elsőrendű vizek medre a tartomány köztulajdonában áll, a másodrendű vizek medre annak a községnek a köztulajdonában áll, amelynek közterületén van. Ugyanennek a törvénynek az 5. §-a szerint a tartomány és a község köztulajdonában álló vízmedrekre a polgári jog ingatlantulajdonra vonatkozó szabályai csak annyiban alkalmazandók, amennyiben a közvíz céljával és a vízjogi korlátozásokkal nem ellentétesek. A köztulajdon tárgyáról magánjogi szerződéssel rendelkezni nem lehet. A köztulajdonnak ebben a konstrukciójában a köztulajdon tárgyát képező dolog a magánjogi forgalomból ki van vonva, res extra commerciumnak minősül. Ez azzal jár, hogy a köztulajdon tárgyáról magánjogi úton rendelkezni nem lehet, polgári jogi szerződéssel nem ruházható át, magánjogi szolgalom nem alapítható rajta, és nem is zálogosítható el. A köztulajdonban álló ingatlant az ingatlan-nyilvántartásba nem jegyzik be, és azon elbirtoklással sem lehet tulajdont szerezni. A köztulajdon tárgyát képező dolog átruházása közigazgatási úton, közigazgatási megállapodással lehetséges. A köztulajdon tárgyára nézve magánjogi tulajdonvédelmi eszközök sem állhatnak rendelkezésre, a rei vindicatio helyébe közigazgatási igény lép.148 A módosított magánjogi tulajdon elméletéből fakad, ahogy azt a fentiekben említettük, hogy a közdolgok, mint a magánjogi forgalom tárgyai, nem válnak forgalomképtelenné, és az őket közcélhoz kötöttségüknél fogva terhelő közjogi szolgalom sem teszi őket res extra commerciummá. A közdolognak minősülő iskolaépületek, városi színházak, vizek (a hamburgi és a baden-württembergi szabályozás kivételével), közterületet képező utcák a BGB szerinti magánjogi tulajdonjog tárgyai, függetlenül attól, hogy közjogi vagy magánjogi jogalany tulajdonában állnak. A magánjogi tulajdonos tulajdonjogának határai (és a közjogi jogalany tulajdonjogának határai is) azonban a dolog közjogi célra rendeltsége által szabott korlátokig terjednek. Ebből az is következik, hogy az olyan magánjogi ügylet, végrehajtás keretében történő rendelkezés vagy akár kisajátítás, amely a rendeltetés szerinti célt sérti, érvénytelen. A közjogi rendeltetés mint teher (közjogi szolgalom) sajátossága továbbá, hogy akkor is fennmarad, ha a közcélra rendelt dolgon fennálló tulajdonjogban alanyváltozás következik be.149 A módosított magánjogi elmélet korántsem tud következetes választ adni minden, a tulajdon tartalmával és megszerzésével kapcsolatos kérdésre. Így például a német irodalom és gyakorlat a jelek szerint nem tudott még egységes és egyértelmű választ adni arra a kérdésre, hogy a jóhiszemű szerzés nemo plus iuris elvét áttörő szabályai alkalmazandók, illetőleg alkalmazhatók-e közdolgok esetében. Az uralkodó álláspont a BGB szabályain alapuló jóhiszemű tehermentes szerzés lehetőségét a közhasználatban lévő dolgokra korlátozza, 150 míg a nem közhasználati rendeltetésű, magánjogi jogalany, illetőleg közjogi jogalany hasznosítási és közigazgatási tulajdonában lévő dologra a nem tulajdonostól való jóhiszemű tehermentes szerzés lehetőségét elismeri.151 A jóhiszemű tehermentes szerzés problémája viszonylag egyszerűen áthidalható lenne azzal, hogy a közcélra rendelés az új tulajdonos terhére is lehetséges, ám ebben az esetben is gondot jelent, hogy ha az első terhelésért mint tulajdonelvonásért már kártalanítást fizettek, akkor újra kell-e kártalanítást fizetni az új szerző részére, és erre tekintettel is megfelelő-e az a megoldás, amely a jóhiszemű tehermentes szerzés lehetőségét elismeri.152 Van ugyanakkor olyan nézet is, amely az ingókon való jóhiszemű szerzés szabályai alkalmazásának kizárását nem tartja alátámasztottnak, és a BGB nem tulajdonostól való tulajdonszerzési szabályainak korlátozását (legalábbis ingó dolgoknál) a közdolgok esetében indokolatlannak tartja. Brons szerint például a BGB nem tulajdonostól való tulajdonszerzésének szabályai (BGB 932. és skk. §) megfelelő módon közvetítik a közjogi érdekeket is, és a forgalomvédelmi szempontok a jóhiszemű szerzés lehetőségének biztosítását közdolgok esetében is indokolják. Közdolgok a német jogban: a hamburgi pecsét ügye A közdolgokon való jóhiszemű tulajdonszerzés kérdése sajátos módon merült fel egy viszonylag nagy visszhangot kiváltó német jogesetben, amelynek tárgya egy hamburgi városi pecsét tulajdonjogának megállapítása volt. A pecsét sorsát eldöntő pert 1991-ben közigazgatási bíróság előtt indította Hamburg városa egy régiségkereskedő ellen. A pecsét korábban Hamburg városának tulajdonát képezte, és 1306-ban már biztosan használták különböző dokumentumok hitelesítésére, többek között olyanokéra is, amelyek a város általi kötelezettségvállalásokat tartalmaztak. A pecsétnyomót 1810-ben használaton kívül helyezték, és az addig azzal Az elmélet összegzésére uo. 683. o. Wolf–Bachof–Stober: Verwaltungsrecht. § 77 II 2. 21. 150 Brons, Claas: Gutgläubiger Erwerb einer beweglichen, öffentlichen Sache. Hamburg, 1980. 54. o. 151 Wolf–Bachof–Stober: Verwaltungsrecht. § 77. II 2. 22. 152 Brons: Gutgläubiger Erwerb einer beweglichen, öffentlichen Sache. 73. o. 148 149
42 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
I. rész. A dologi jog szerkezete, tartalma és határai ellátott dokumentumok eredetiségének ellenőrzésére használták. A II. világháború előtt a pecsétet az állami archívumba helyezték, itt leltározták, majd a II. világháború alatt a pecsét eltűnt, és hiányát a leltárban feljegyezték. Az alperes régiségkereskedő a pecsétet nyilvános árverésen szerezte meg, a nyilvános árverést bonyolító aukciós háznak pedig az értékesítésre a megbízást egy házaspár adta, akik a pecsétet korábban egy ócskapiacon vásárolták. A város a pecsétnyomó visszaszerzését először polgári bíróság előtt tulajdoni igény érvényesítésével kísérelte meg, a rei vindicatióra alapított keresetet azonban a Bundesgerichtshof azzal utasította el, hogy a BGB szabályai alapján azon az alperesek polgári jogi tulajdont szereztek.153 Az elutasítás indoka az volt, hogy a polgári jogi szabályok szerint a házaspár, mivel jóhiszeműen és ellenérték fejében vásárolt, tulajdont szerzett. A BGB 935. § (2) bekezdése az elveszett vagy ellopott dolgok esetében a nyilvános árverésen való jóhiszemű szerzést a nem tulajdonostól való tulajdonszerzés egyik eseteként határozza meg. A Bundesgerichtshof megállapítása szerint a pecsét Hamburg városának közigazgatási tulajdonába (Verwaltungseigentum) tartozott, mivel azonban a közdolog nem válik res extra commerciummá, azon a magánjogi szabályok szerint szerezhető tulajdonjog. A tulajdonjogot megalapozó szerzés időpontjában a pecsét már csaknem 180 éve használaton kívül volt, és a Bundesgerichtshof nem fogadta el annak a lehetőségét, hogy a közigazgatási tulajdonban lévő, használaton kívüli (tehát rendeltetés alól már kivont) dolgon magánjogi értelemben vett tulajdon soha nem szerezhető. Ezt követően Hamburg a közigazgatási bírósághoz fordult, és közjogi alapon követelte a pecsét kiadását, annak közdologi minőségére hivatkozva.154 A Kölni Közigazgatási Bíróság a keresetnek helyt adott. Megállapította, hogy a pecsét közdolognak minősül, és ebbéli minőségét a 14. századi használat során már biztosan elnyerte. A bíróság megállapítása szerint az a tény, hogy a pecsétet 1810-ben használaton kívül helyezték, a közcélra rendeltségét önmagában nem szüntette meg, mert igaz, hogy okiratok aláírásához már nem használták, de a pecséttel korábban ellátott okiratok valódiságának ellenőrzésére igen. A bíróság szerint ez egy másik közcélra rendeltséget jelent, ami a pecsét közdologgá való minősítését szintén megalapozza. Erre tekintettel a Kölni Közigazgatási Bíróság a pecsét kiadását rendelte el.155 Az ítélet szerint mivel a pecsét közdolog, azon tehermentes polgári jogi tulajdon nem volt szerezhető, és azon a tehermentes elbirtoklás is kizárt volt. A magánjogi tulajdonos a közdologgá minősítést eredményező közjogi teherre tekintettel köteles a dolog kiadására. Az ítélet ellen benyújtott alperesi fellebbezés folytán az ügyet másodfokon elbíráló münsteri Oberverwaltungsgericht az elsőfokú ítéletet megváltoztatta és Hamburg város keresetét elutasította. A kereset elutasításának elsődleges indoka az volt, hogy a felperes igényét kifejezett jogszabályi rendelkezésre alapítani nem tudta, márpedig a dolog közdologgá való minősítését eredményező közjogi szolgalmat csak jogszabály alapozhatja meg. Az, hogy egy dolog közdolog-e vagy sem, nem múlhat a közjogi jogalany saját, tetszése szerinti, jogszabályi felhatalmazáson nem alapuló döntésén. Kifejezett jogszabályi rendelkezés hiányában a közjogi jogalanynak közjogi alapú, a magántulajdont terhelő igénye a dologra nem lehet.156 Az ítélet példaként említi azt az általánosan követett gyakorlatot, hogy a közjogi jogalany az általa bérelt ingatlan birtoklására a magánjogi jogviszonytól független közjogi alapú igényt nem támaszthat. 157 A bíróság megállapítása szerint a jóhiszemű tulajdonszerzés szabályainak alkalmazása során az a közjogi jogalany használatában lévő dolog, amelynek folyamatos közcélra rendeltsége a közcélra rendelő aktus folytán nyilvánvaló, a közjogi jogalany uralma alá tartozik. Minden más esetben a jóhiszemű szerző védelmét kell előtérbe helyezni.158 A döntést egyébként a szakirodalomban is érte kritika amiatt, hogy a pecsét korábban kelt okiratok valódiságának ellenőrzésére való használata csak informális módon jelenthetett közcélra rendelést, mert semmilyen jogszabályon vagy más közigazgatási határozaton nem alapult, a felperesi igényt ezért jogszabály nem alapozta meg. Az elsőfokú bíróság így a közcélra rendelést és ezzel a közdologgá való minősítést informális módon is elfogadja, miközben csak a kifejezett, formális közcélra rendelés alapozhatná azt meg. Ezzel a döntés jogszabályra vissza nem vezethető és jogszabállyal alá nem támasztható igény alapján állapítja meg a magántulajdonban lévő dolog közjogi terheltségét, ami elfogadhatatlan eredmény. A jogerős döntést Hamburg a Bundesverwaltungsgericht előtt támadta, a felülvizsgálat iránti kérelmet azonban érdemi vizsgálat nélkül elutasították azzal, hogy a felperes sem lényeges eljárási szabálysértésre nem hivatkozott, sem pedig a jogegység biztosítása vagy a jogfejlődés elősegítése érdekében tisztázandó jogkérdést nem tudott megjelölni.159
BGH Neue Juristische Wochenschrift, 1990. 899., 900. o. Wernecke, Frauke: Die öffentliche Sache im Widerstreit privater und allgemeiner Belange. Archiv für die civilistische Praxis, 195. (1995) 445–467. o., 446. o. 155 VG Köln Neue Juristische Wochenschrift, 1991. 2584., 2585., 2586. 156 OVG Münster, Neue Juristische Wochenschrift, 1993. 2635., 2635.; Manssen, Gerrit: Der Hamburger Stadtsiegelfall. – VG Köln, Neue Juristische Wochenschrift, 1991. 2584. (Juristische Schulung, 1992/9. 745–748. o.) 748. o. 157 Neue Juristische Wochenschrift, 1993. 2635., 2635. 158 Neue Juristische Wochenschrift, 1993. 2635., 2636. 159 BverwG Neue Juristische Wochenschrift, 1994. 144. 153 154
43 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
I. rész. A dologi jog szerkezete, tartalma és határai Közdolgok a II. világháború előtti magyar magánjogban A hazai jogfejlődés a II. világháború előtti magánjogunkban a közjavak természetének megközelítése során önálló, a német felfogáshoz hasonló úton haladt. Frank Ignácz a köz- és a magánjavak közötti különbséget csak az elidegenítésben látta. A köztulajdon és a magántulajdon közötti különbségtételt határozottan utasította vissza Szladits Károly azzal, hogy a magyar magánjog csak egyféle tulajdont ismer, amelyben a tulajdonjog jogi tartalma a tulajdonos személyére tekintet nélkül egy és ugyanaz. Az, hogy az állam és a köztestületek tulajdonát köztulajdonnak nevezik, a magánjogi személyek tulajdonát pedig magántulajdonnak, a magánjog szempontjából irreleváns, mert a magánjog szempontjából az állam és a köztestületek tulajdona is magántulajdon. Szladits közvagy nyilvános javaknak nevezi azokat, amelyeket minden ember használhat (hatósági rendelkezés alatt álló vizek, közutak, közterek stb.), mivel azonban e nyilvános javak nem szükségképpen állnak állami tulajdonban, ezek sem alapozzák meg a köztulajdoni minőség elfogadását. Ezek a nyilvános javak más tulajdoni tárgyaktól abban különböznek, hogy a „nyilvános közlekedésnek szánt rendeltetésüknél fogva, a tulajdonjognak másokat kirekesztő tartalma rájuk nézve – célrendelésük ideje alatt – nem érvényesülhet. Ezért a tulajdonjog rajtuk addig, amíg a nyilvános használatnak szolgálnak, inkább csak névleges, helyesebben nyugvó tulajdon. Ezt akként is szokás kifejezni, hogy ezek a javak a »közhasználat« közjogi szolgalmával vannak terhelve és e közhasználat szempontjából a közigazgatási hatóságnak rendelkezése alatt állnak.”160 A közdolgokat Kolosváry is a magántulajdon tárgyainak tekinti azzal, hogy forgalomképességük korlátozott. A közdolgok Kolosváry meghatározása szerint a magánjogi forgalomból kivont azon dolgok, „amelyeket a törvény vagy saját alanyuk, vagy valamely közhatóság a magánjogitól különböző közjogi vagy közigazgatási jogi uralomkörbe utalt át.” Azaz a közdolgok olyan dolgok, „melyeket az idevonatkozó közjogi rendelkezések korlátai között és rendeltetésüknek megfelelően mindenki használhat,” miközben ezek a dolgok „eredetileg szintén magánuralom alatt állanának, hiszen területük valakinek a tulajdonát képezi”. 161 A közdologgá minősítés ebben a felfogásban tehát nem változtat a dolog magánjogi tulajdonjogi jogállásán, csak annak forgalomképességét érinti. Ez vagy a dolog természeti tulajdonságaiból adódik, vagy valamely célkirendelő intézkedés eredménye, és a „magánjogi jogkörből” is addig van az ilyen dolog kivonva, és addig forgalomképtelen, amíg ez a célkirendeltség fennáll. Egyébként az ilyen dolgok is tulajdonjog tárgyai, és tulajdonosuk lehet „az állam, a törvényhatóság, község, jogi személy, sőt magánegyén” 162 is. A közdolgok tehát a magántulajdon forgalomképességükben korlátozott tárgyai, sajátos minőségüket és jogállásukat a magánjogi szabályozás szempontjából ezek a korlátozások adják, amelyek viszont nem annyira a dologi jogok tartalmának, sokkal inkább a jogok létesítésének szabadsága körébe tartoznak. A közcélra rendelés A közdolgok fogalmára és magánjogi megítélésére, amint láttuk, a kontinentális jogokban két, modell értékű rendszer alakult ki. Az egyik a francia modell, amely a közdolgokat (köztulajdont) a magánjog területén kívül eső, a magánjogi szabályozás alól „kivett” javakként fogja fel, a másik pedig a német, amely a közdolgokat magánjogi tulajdon tárgyaiként kezeli, amelyek a magánjog szabályozási köréből nem kerülnek ki, és amelyek közjogi sajátosságát a dolgot terhelő „közjogi szolgalom” adja meg. Annyiban ez a modell is következetlennek bizonyul, hogy a közjogi szolgalom és a magánjogi tulajdonlás egymással összeegyeztethető. Azonban a német elmélet kizárja például e dolgok elbirtokolhatóságát, és az azokon való jóhiszemű szerzést is elfogadja tehermentesen, miközben a közjogi szolgalom ezekre nem kellene, hogy – bármilyen irányban – kihasson. A közjogi szolgalom például az elbirtokolt dolgon is fennmaradhatna és (közjogi teher lévén) a jóhiszeműen szerzett dolgot is terhelhetné. Abban ugyanakkor mindkét modell és minden általunk vizsgált elmélet és gyakorlat megegyezik, hogy a közdolog (köztulajdon) e minőségét egy önálló, azonosítható aktus, a közcélra rendelés adja meg. A köztulajdon francia rendszerében a köztulajdon (domaine public) körébe vagy természeténél fogva, vagy közcélra rendelő aktus (affectation) következtében tartozhat valami. Természetüknél fogva köztulajdonban vannak bizonyos tengerparti területek és a tengerfenék egyes területei, a hajózható folyók és tavak. Közcélra rendelő aktussal kerülnek köztulajdonba azok a javak, amik közvetlenül közhasználatra vagy amelyek közcélú használatra szolgálnak. Az előbbibe tartoznak például az utcák, a mesterséges vízi utak, köztemetők és bizonyos kulturális épületek, az utóbbiba pedig a vasútvonalak, katonai felszerelések, igazságszolgáltatási épületek vagy iskolai berendezések. A közcélra rendelés tehát a fennálló helyzetből is fakadhat, ami magában hordozza a köztulajdon kiterjesztésének veszélyét, különösen a közhasználatban álló javak körében. A bírói gyakorlat ennek úgy próbálja elejét venni, hogy a köztulajdonná minősítéshez elvárja, hogy a szóban forgó dolog Szladits: Dologi jog. 20. o. és Frank Ignácz: A közigazság törvénye Magyarhonban. Buda, 1845. 126. §. Kolosváry: A tulajdonjog. 48. o. 162 Uo. 49. o. 160 161
44 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
I. rész. A dologi jog szerkezete, tartalma és határai valamilyen módon külön kezelésben (aménagement spécial) álljon.163 A köztulajdon tárgyává tehát vagy természeti esemény, vagy jogi aktus következtében válhat valami. Természeti esemény folytán akkor válik egy korábban nem a köztulajdon körébe tartozó dolog köztulajdonná, ha ezentúl természeténél fogva köztulajdoni tárgynak kell tekinteni. Köztulajdoni státust eredményező jogi aktus lehet jogügylet, kisajátítás vagy államosítás. A közhasználat korlátait deklaratív aktus (délimitation) határozza meg. Ennek az aktusnak akkor van konstitutív hatása, ha a köztulajdonná váló ingatlan szomszédainak magánjogi jogosultságait is érinti és megváltoztatja (alignement).164 A köztulajdonná válás ennélfogva nem feltétlenül valamilyen jogi aktus eredménye, erre csak azoknál a javaknál van szükség, amelyek nem természeti tulajdonságaiknál fogva minősülnek annak. A közhasználatra rendelés (Widmung) a német jogban is konjunktív feltétele annak, hogy egy dolog közdologgá váljon. Általánosnak tekinthető az az álláspont, hogy a közcélra rendelés csak jogszabályi felhatalmazás alapján lehetséges, és hogy a közcélra rendelés maga valamilyen jogi aktus kell, hogy legyen. Papier szerint például közdologgá csak akkor válhat valami, ha törvény, szokásjog vagy közigazgatási aktus minősíti azzá. E nélkül akkor sem lehet szó közcélra rendelt dologról, ha a dolog maga egyébként közcélt szolgál (Wolf–Bachof–Stober szerint a célra rendelő aktus törvény, külön törvényi felhatalmazás vagy közigazgatási aktus lehet).165 A közcélra rendelést Salzwedel is jogi vagy közigazgatási aktusként képzeli el, amely meghatározza azt a közcélt, amelyre a dolog rendelésre kerül, meghatározza a közdologgá minősülést eredményező közjogi szolgalom tartalmát, és ezzel megszabja a magánjogi tulajdonos tűrési kötelezettségének tartalmát, illetőleg rendelkezési jogának korlátait is. Ahhoz, hogy a célra rendelés hatásai beálljanak, szükséges az is, hogy a dolgot ténylegesen elkezdjék közcélra használni. A közcélra rendelő aktus következtében a dolgon közjogi szolgalom keletkezik, amely Salzwedel felfogásában nem érinti a dolog magánjogi sorsát. A közcélra rendeléssel keletkező közjogi szolgalom a dolgot megszerző harmadik személyekkel szemben is érvényesíthető, amiből egyúttal ebben a gondolatmenetben az is következik, hogy a BGB azon szabályai, amelyek a jóhiszemű szerzésre és az elbirtoklásra vonatkoznak, nem alkalmazhatók. Ez a magyarázat egyúttal logikai következetlenséget is hordoz: ha a közdologgá minősítést a dolgot terhelő közjogi szolgalomnak fogjuk föl, akkor elegendő lenne azt mondani, hogy az a dolog eredeti megszerzőjét a célra rendelő aktus visszavonása hiányában továbbra is terheli. Az elbirtoklás és jóhiszemű szerzés kizárása szükségtelen, mert a magánjogi tulajdonos személye irreleváns, ráadásul kivételként való kezelésük a szabályozásból nem vezethető le, pusztán elméleti konstrukció. 166 Az is előfordulhat, hogy ugyanaz a dolog egymást követően többször is tárgya közcélra rendelésnek. Ha a dolgot közcélra rendelik, mielőtt a korábbi közcélra rendelése megszűnt volna, a második célra rendelést a már fennálló közjogi szolgalom nem teszi érvénytelenné, de a második csak akkor válhat hatályossá, ha az első megszűnik. Így ha egy közdolognak minősülő, tartományi gyűjteményben lévő festmény a tartományi gyűjteményből tisztázatlan körülmények között kikerül, és kereskedelmi forgalomban egymást követő ügyletek láncolatán keresztül egy városi képtárba kerül, ahol szintén közdologgá válna, a tartomány követelheti a várostól a festmény kiadását. A városi szintű közdologgá minősítés érvényesüléséhez az szükséges – ekkor viszont valóban jelentőséghez is juthat a második célra rendelés –, hogy az előző megszűnjön.167 A közcélra rendelés az a jogi tény, amely a közjogi szolgalmat alapítja, és ezáltal a közdologi minőséget keletkezteti. Jogi értelemben közdologgá csak a közcélra rendelő aktussal válik egy dolog. A közcélra rendelés konstitutív aktusa nélkül semmi sem válhat közdologgá. A közcélra rendelés amellett, hogy megalapítja a dolgot terhelő közjogi szolgalmat (a dolgot közjogi uralom alá helyezi), meghatározza a közcélt, és meghatározza a lehetséges használat körét is.168 A közcélra rendelés kettős hatással jár: egyfelől korlátozza a polgári jogi tulajdont, másfelől pedig feljogosítja a közjogi tulajdon jogosultját a dolog közcélra rendelése által meghatározott használatra. A közcélra rendelés egyébként az uralkodó német felfogás szerint önmagában nem elegendő a közdologgá minősítéshez. A közcélra rendelés mellett a közdologgá válás további konjunktív feltétele a közcélra rendelésnek megfelelő használatbavétel (Indienststellung) is. A közcélú használatbavétel – eltérően a közcélra rendeléstől – nem jogi, hanem reálaktus. A közcélú használatbavétel csak akkor jogszerű, és csak akkor alkalmas arra, hogy az adott dolgot közdologgá tegye, ha a közcélra rendelés is megtörtént. 169 A közcélra rendelés és a közszolgálatba állítás aktusa ugyanakkor időben nem feltétlenül válik el egymástól, és ugyanaz az aktus mind a kettőt egyszerre is megvalósíthatja.170 Ahogy a közcélra rendelés az alapja a dolog közdologgá válásának, a közcélra rendelés megszüntetése (Entwidmung) az, ami a közdologi minőség Ferid–Sonnenberger: Das Französische Zivilrecht. 3 A 41. Uo. 3 A 42. 165 Papier: Recht der öffentlichen Sachen. 9. o.; Wolf–Bachof–Stober: Verwaltungsrecht. § 76. II. 1. 8. skk. 166 Salzwedel, Jürgen: Anstaltnutzung und Nutzung öffentlicher Sachen. In Erichsen, Hans-Uwe – Martens, Wolfgang (szerk.): Allgemeines Verwaltungsrecht. 8. átdolg. kiad. Berlin – New York, 1988. 461–520. o., 482. o. 167 Uo. 8. A. 462. o. 168 Wolf–Bachof–Stober: Verwaltungsrecht. § 76. I. 1. 169 Forsthoff: Lehrbuch des Verwaltungsrechts I. 387. o. 170 Vö. Wolf–Bachof–Stober: Verwaltungsrecht. § 76. III. 21. 163 164
45 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
I. rész. A dologi jog szerkezete, tartalma és határai megszűnését eredményezi. A közcélra rendelés megszüntetése nem címzett és – a közcélra rendeléshez hasonlóan – nem is formához kötött közigazgatási aktus.171 Mivel a közdolgoknak ez a felfogása abból indul ki, hogy a közdologi minőség módosított, közjogi szolgalommal terhelt magántulajdont takar, a közdolog nem feltétlenül állami vagy önkormányzati tulajdon. A közcélra rendelés a magánjogi személyek tulajdonában lévő dolgot is közdologgá teszi, ezért a közcélra rendelés olyan fokú beavatkozást jelent a magántulajdonba, amely szükségessé teszi az alkotmányos tulajdonvédelem szempontjainak figyelembevételét is. A közcélra rendelő aktus természetéből fakad, hogy az nem tekinthető kisajátításnak, amennyiben nem jár tulajdonszerzéssel, nem feltételezi a tulajdon elvonását a magánjogi személy tulajdonostól. A magánjogi tulajdont ugyanakkor nyilvánvalóan terheli és korlátozza. Ezért a közcélra rendelés a magántulajdon védelmének alkotmányos elveivel elsősorban akkor egyeztethető össze, ha abba a tulajdonos beleegyezett. A magánjogi tulajdonos akarata ellenére való közcélra rendelést a magánjogi tulajdonosnak kártalanítás nélkül csak akkor kell tűrnie, ha azt a tulajdon társadalmi kötöttsége megalapozza. 172 Ha a tulajdon társadalmi kötöttségébe ez a beavatkozás „nem fér bele”, akkor a közdologgá minősíteni kívánt dolgot annak kisajátítása után lehet közcélra rendelni. Ebből adódóan a közcélra rendelt dolgok többnyire vagy eleve állami tulajdonban vannak, vagy a közcélra rendelésük előtt kisajátítják őket. A magánjogi személyek tulajdonának közcélra rendelése és a kisajátítás között jelentős dogmatikai különbség van, azonban az alkotmányos tulajdonvédelem szempontjából mindkettő a kisajátítással szembeni védelem ernyője alá tartozik. 173 A közcélra rendelés konstitutív természete, a közdolgok – már korábban említett – magántulajdoni rendbe ágyazottsága (a közdolgokat módosult magántulajdonként kezelő fogalmi és dogmatikai rendszer) a magánjogi renden kívüli köztulajdon tagadása mellett még egy sajátos problémát is felvet. Közdolgok, mivel magántulajdoni tárgyak (e minőségükön nem változtat az sem, hogy „közjogi szolgalommal” terheltek), csak olyan dolgok lehetnek, amik egyébként magántulajdon tárgyai. Ami magántulajdonnak tárgya nem lehet, az nem minősülhet közdolognak. Így – mivel magántulajdon tárgya nem lehet – nem lehet közdolog az a légtér, amelyet az ingatlanon fennálló tulajdonjog nem ölel fel, nem lehet az a folyóvíz, és nem lehetnek közdolgok a nyílt vizek sem. Általában elmondható, hogy ami a magánjogi tulajdon tartalmi kereteit megadó „dolog” kritériumaival nem rendelkezik, ebben a rendszerben közdolog sem lehet. Ezt támasztja alá az a fent ismertetett álláspont is, amely a közdolgok német felfogásában is feleslegesnek tartja a közdolgok fogalmát a magánjogi tulajdon tárgyát nem képezhető javakra is kiterjeszteni, mivel a közdolog fogalma a magánjog fogalmi terrénumán kívül nem értelmezhető.174 A közdolgoknak ezzel a német modelljével a köztulajdon francia rendszere állítható szembe s kezelhető egyúttal annak alternatívájaként. Első pillantásra az ellentét antagonisztikus: a magántulajdon dogmatikai keretei között maradó német rendszerrel dogmatikailag összeegyeztethetetlen az a francia felfogás, amely a köztulajdon tárgyait a tulajdon magánjogi szabályozásából, a magántulajdon szabályozási köréből kiszakítja, és így próbálja – nem magánjogi alapon – a jogi státusukat meghatározni. Éppen ezért nem fogadta be a német elmélet azt az Otto Mayer által kifejtett magyarázatot, amely lényegében a köztulajdon francia megoldásának adaptálásával próbálta volna a közdolgok német megoldását új elméleti alapokra helyezni. Ha azonban abból indulunk ki, hogy a közdolgok német rendszerének dogmatikai magyarázata szükségessé teszi a nem magánjogi tulajdoni tárgyak kívül helyezését a közdolgok fogalmi körén, akkor talán már csak fogalmi problémával állunk szemben, ahol valójában az a kérdés, hogy a magánjogi tulajdoni tárgyak körén kívül álló, közhasználatú javakat állami vagy köztulajdonnak nevezzük-e vagy sem. Ez azonban a lényegi megoldásokon nem változtat. Ennek az ellentmondásnak a felismerése vezetett arra, az újabb német jogirodalomban is megjelenő alternatív magyarázatra, amely szerint a közdolgok teljes körű magyarázatát nem adja meg önmagában a magánjogi tulajdon köréből alkotott kivétel, sokkal inkább „a köztulajdon jogintézményét kell megkonstruálni, és abból kell kiindulni, hogy a természetben vannak olyan javak, amelyek közhasználatban állnak, anélkül, hogy magánjogi vagy köztulajdonban volnának”.175 A tulajdon alkotmányos védelmének is kiindulópontja, hogy nincs természettől fogva adott tulajdon. Ebből az is következik, hogy közdolog sem lehet valami természettől fogva. Ezt a minőséget csak jogi szabályozás adhatja meg. Amennyiben a jogi szabályozás valamely dolgot nem minősít tulajdoni tárgynak, addig az magánjogi tulajdon nem lehet, viszont közjogi szabályozás alá eshet.176 Ezeket – ha nem tekinti egy adott rendszer köztulajdonnak vagy állami tulajdonnak – senki tulajdonának (res
Forsthoff: Lehrbuch des Verwaltungsrechts I. 388. o. Salzwedel: Anstaltnutzung und Nutzung öffentlicher Sachen. 483. o. 173 Vö. Wittig: Das öffentliche Eigentum. 685. o. 174 Például Rey: Die Grundlagen des Sachenrechts und das Eigentum. Rn. 189. 175 Kromer: Sachenrecht des Öffentlichen Rechts. 103. o. 176 Vö. uo. 117. o. 171 172
46 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
I. rész. A dologi jog szerkezete, tartalma és határai nullius) sem kell tekinteni. Olyan javak tekintetében, amelyek eleve nem lehetnek magánjogi tulajdoni tárgyak, nincs szükség közcélra rendelő aktusra sem ahhoz, hogy a közcélra rendeltség beálljon. A közdolgok használata A köz- és magántulajdon kettősségére épülő francia felfogás abban a tekintetben is tükrözi a római jogi rendszert, hogy a köztulajdon és a magántulajdon mellett külön kategóriaként kezeli a közhasználatban lévő dolgokat. Közhasználatban lévő dolognak (a francia terminológiában közdolognak, chose communének) minősül a szabad levegő, a folyóvíz és a tenger. Ezeken a dolgokon elsajátítással lehet tulajdont szerezni, de amíg a tulajdont így valaki meg nem szerzi rajtuk, addig közjogi szabályoknak (lois de police) alávetett dolgoknak kell tekinteni őket, amelyek senkinek a tulajdonában – sem köz-, sem magántulajdonban – nem állnak.177 A közdolgokat a magánjogi dogmatikai rendszerben magyarázó német modell viszonylag bonyolult dogmatikai konstrukcióval tudja leírni a közdolgok tulajdoni és használati viszonyait. A közdolgok ebben a rendszerben vagy közhasználatban állnak, vagy nem alanyi jogon alapuló használati engedély alapján használhatja őket valaki, vagy pedig ezek hasznosítási joga átengedésre kerül (koncesszió), 178 emellett pedig állhatnak az állam közigazgatási használatában is.179 A rendszer dogmatikai leírása – mivel közdolgok nem állami tulajdonban lévő dolgok is lehetnek – háromszemélyes modellel lehetséges, amelyben a magánjogi tulajdonos, az állam és a használati jogosult kapnak szerepet.180 Ez a háromszereplős modell különböző kombinációkat eredményez, amelyeknek – mivel közjogi szabályozás alatt álló dolgokról van szó – egy állandó szereplője van: az állam. Abban az esetben, ha az állami használatban lévő dolog állami tulajdonban van, a viszonyrendszer egyszereplős. Kétszereplős a modell akkor, ha a magántulajdonban lévő dolgon keletkezett közjogi szolgalom folytán az állam magánszemélyeknek ad használati jogosultságot, ha a magántulajdonban lévő dolgon az állam állami használatot biztosít vagy ha az állami tulajdonban lévő dolgon másnak van használati joga. Háromszereplős például a helyzet akkor, ha a magántulajdonban lévő dolgon az állam közhasználatot biztosít. A használati jogosultság alapja az állam közhatalma alá vont dolog (közdolog) használatára adott engedély. Nagyon lényeges kérdés ugyanakkor, hogy a közdolog használatára adott engedély közjogi vagy magánjogi természetű-e. Ettől függ például az is, hogy a használattal kapcsolatos jogok érvényesítése vagy a használati jogok megsértéséből eredő jogorvoslati igény magánjogi vagy közjogi útra tartozik-e. Ha arra a kérdésre keressük a választ, hogy a közdolgon fennálló használati jogosultság milyen jogviszonyon alapszik, azaz közjogi vagy magánjogi természetű-e, abból kell kiindulnunk, hogy az állam és a közjogi jogi személyek mint magánjogi jogalanyok magánjogi jogviszonyba léphetnek más magánjogi jogalanyokkal. Így a közdolgok használatát is biztosíthatják magánjogi (szerződéses) jogviszony keretében. Ez a lehetőség nem zárható ki, és ez a jog mint magánjogi jogalanyoktól nem is vonható el tőlük. Ha azonban jogszabály a közdolog használatának megoldására kötelezően nem írja elő a magánjogi utat, nem zárható ki az sem, hogy nem magánjogi, hanem közjogi jogosultság az, ami a közdolgok használatát biztosítja. Ebből adódik, hogy a közdolgok használatának biztosítása és a használat feltételeinek meghatározása során a közigazgatás választhat, hogy azt adott esetben magánjogi vagy közigazgatási úton oldja-e meg. Ez a választási lehetőség a közigazgatás számára csak akkor nem áll nyitva, ha a használat biztosításának kötelező módját a törvényi szabályozás meghatározza. A döntés maga közigazgatási döntés, és csak egyirányú lehet: a közigazgatási út helyett választhat a közigazgatás magánjogi megoldást, de olyan jogviszonyokat, amelyek nem hordoznak közjogi elemet, nem helyettesíthet közigazgatási megoldásokkal. Amagánjogi megoldás választása magában hordozza ugyanakkor azt a veszélyt, hogy a közigazgatás ezzel kicsúszik az alkotmányossági kontroll alól. Ezért a magánjogi út nem feltétlenül preferálandó.181 Ha viszont a közigazgatás választott, az általa választott megoldást következetesen kell alkalmazni, és nem lehet tőle eltérni a jogkövetkezmények alkalmazása körében sem. A közigazgatási és a magánjogi út közötti választás esetén tehát a közigazgatási vagy magánjogi jogviszony keretében való rendezés választása a megoldás mint egész választását jelenti. Ez vonatkozik mind a használati viszonyok, mind pedig a megfelelő intézményi (szervezeti) keretek kialakítására és rendezésére. 182 Ezt a gondolatmenetet követve a közigazgatási szerv szabadon dönt például arról, hogy a köztéri parkolóhelyek használati jogát közigazgatási/közjogi vagy magánjogi jogviszony (bérleti szerződés) keretében biztosítja-e, de ha már egyszer
Ferid–Sonnenberger: Das Französische Zivilrecht. 1986, 3 A 38. Jellinek, Walter: Verwaltungsrecht. 3. kiad. Offenburg, 1948. 510. o. 179 Kromer: Sachenrecht des Öffentlichen Rechts. 70. skk. 180 Vö. uo. 36. skk. 181 Vö. Faber, Heiko: Verwaltungsrecht. 4. átdolg. kiad. Tübingen, 1995. 148. o. 182 Uo. 148. o. és skk. 177 178
47 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
I. rész. A dologi jog szerkezete, tartalma és határai választott, akkor annak megfelelő jogai és kötelezettségei vannak, ideértve a jogellenes használat esetén érvényesíthető jogkövetkezményeket is. A köztulajdon a mai magyar polgári jogban Amint az a korábban elmondottak alapján megállapítható, a II. világháború előtti magyar szakirodalomban, az általában a jogi kultúránkban is erősen érzékelhető német hatás eredményeként, olyan felfogás látszik uralkodónak, amely a közdolgok német modelljét követi. Ez a felfogás azonban már akkor sem látszott általános konvenciónak, az 1959-es Ptk. megalkotása során pedig a magyar jogalkotó sem követett ilyen modellt. A Ptk. állami tulajdonra vonatkozó szabályainak középpontjában is a forgalomképesség áll, azonban az állami tulajdon tárgyait a Ptk. miniszteri indokolása és az ahhoz kapcsolódó elmélet négy kategóriába sorolta, amelyek az állami tulajdon forgalomképességének különböző fokozatait jelentették. Az első kategóriába azok a vagyontárgyak tartoztak, amelyek kizárólagos állami tulajdonban vannak; a másodikba azok, amelyek az állami tulajdonnak ugyan nem kizárólagos tárgyai, de ha már állami tulajdonná váltak, akkor az állami tulajdon köréből csak kivételesen vonhatóak ki; a harmadikba azok, amelyek az állam tulajdonából kikerülhetnek ugyan, de csak meghatározott külön eljárás szerint; a negyedikbe pedig azok, amelyek rendeltetésével együtt jár, hogy az állami tulajdonból kikerüljenek.183 Azt, hogy az állami tulajdonon fennálló tulajdonjog valójában magánjogi tulajdon, a magánjogi tulajdontól tartalmában nem tér el, és különbséget „csak” a forgalomképtelensége jelent, megerősíti az is, hogy az állami (szocialista) tulajdonjogot a magántulajdontól a tulajdon lehetséges tárgyaival különböztették meg, nem pedig a tulajdonjog tartalmával vagy természetével. E felfogás szerint az állami tulajdon valójában – még ha ez a szocialista tulajdonelméleti felfogások ismeretében paradox eredmény lehet is – a magánjogi szabályozás szintjén a legteljesebb, tárgyai körét tekintve sem korlátozott magántulajdont jelentette. Ahogy egy korábbi tankönyv fogalmaz: „voltaképpen tehát csak az állami szocialista tulajdonjogra nézve érvényesül az az elvont tétel, hogy minden birtokba vehető dolog tulajdonjog tárgya lehet. Valamennyi többi tulajdonjogi forma körében a tulajdonjog tárgyai korlátozottak: e tulajdonjogi formák körében ugyanis nem lehet tárgya a tulajdonjognak az a dolog, amely a törvény szerint kizárólag az állam tulajdonában áll.” 184 A jelenlegi polgári jogunkban valójában hiányzik az a konvenció, amelynek alapján a köztulajdon (forgalomképtelen, kizárólagos állami és önkormányzati tulajdon) tárgyainak a magánjogi jogállása és a köztulajdonnak a magánjogi tulajdonhoz való viszonya leírható lenne, és ehhez a szabályozás sem ad támpontokat. Hatályos jogunkban nincs sem jogi norma, sem általánosan elfogadott álláspont arra nézve, hogy a közjogi normák által köztulajdonná (forgalomképtelen állami vagy önkormányzati tulajdonná) minősített javakon az államnak, illetőleg az önkormányzatnak magánjogi tulajdona áll-e fenn, és ha igen, akkor hogyan állapítható meg a forgalomképtelenné minősítés terjedelme. A közjogi normák ugyanis gyakran nem a magánjogi értelemben vett dologi minőséggel határozzák meg a köztulajdon tárgyait. Mai jogunkban például nincs általánosan elfogadott modell arra, hogy ha a közjogi norma a közutat, közteret stb. minősíti forgalomképtelenné, akkor ez alatt magánjogi értelemben a teljes ingatlant kell-e érteni (azaz az felszín alatti és feletti részt is), vagy ezt csak a közjogi norma által meghatározott közjogi teherként (közjogi szolgalomként) kellene kezelnünk, amely a közjogi norma által körülírt funkció biztosítása érdekében korlátozza a magánjogi tulajdont, azonban annak egyéb, a közjogi funkciót nem befolyásoló hasznosítási módjait nem érinti. A soproni mélygarázs ügye A köztulajdon, a forgalomképtelenség és a kizárólagos állami (önkormányzati) tulajdon magánjogi minőségéről kialakított modell, általános konvenció, továbbá a normatív szabályozás hiányából eredő problémákat jól mutatja a soproni mélygarázs ügyében hozott döntés. Az eset tényállása szerint a helyi önkormányzat felperes megállapodott az alperessel abban, hogy az alperes a felperes tulajdonát képező, önkormányzati törzsvagyonként nyilvántartott, közterületnek minősülő ingatlana alatt nyilvános parkolást biztosító, többszintes mélygarázst épít, az ingatlan felszínét pedig sétálótérré alakítja. A szerződő felek megállapodtak abban is, hogy a felszín alatti építmény (a mélygarázs) a használatbavételi engedély kiadásával önálló ingatlanként kerül majd az ingatlan-nyilvántartásban felvételre, és az azt építő alperes önálló tulajdonát fogja képezni. A szerződés tartalma szerint a felek a ráépítés Ptk.-beli szabályainak alkalmazását kizárták; ezzel összefüggésben a felperes kötelezettséget vállalt arra, hogy az ingatlant megosztatja, a kialakuló 1. hrsz.-ú ingatlan alatt lehetővé teszi a mélygarázs megépítését, és ennek céljából földhasználati jogot biztosít az alperes számára az 1. hrsz.-ú ingatlanra, valamint a 2. hrsz.-ú ingatlan egy területrészére. A szerződésben a felek kijelentették, hogy közöttük a ráépítés következtében közös tulajdon nem keletkezik, mind a telek, mind pedig az alépítmény önálló ingatlanként, külön helyrajzi szám alatt kerül telekkönyvezésre. A mélygarázs megépítése után az önkormányzat indított pert, kérve a szerződés érvénytelenségének megállapítását és a Ptk. 237. § (1) bekezdése alapján az 183 184
Lásd A Ptk. miniszteri indokolása, a 168. és 169. §-hoz fűzött miniszteri indokolást, továbbá Világhy–Eörsi: Magyar Polgári Jog I. 250. o. Világhy–Eörsi: Magyar Polgári Jog I. 250. o.
48 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
I. rész. A dologi jog szerkezete, tartalma és határai eredeti állapot helyreállítását. A felperes arra hivatkozott, hogy a felek közötti megállapodás olyan osztott tulajdon létrehozására irányul, amely – a ráépítés helyzetéhez hasonlóan – a Ptk. 97. § (2) bekezdésében foglalt rendelkezés szerint a földfelszín és a rajta (a jelen helyzetben alatta) épülő ingatlan elváló tulajdonjogát eredményezi, miközben a földfelszín a jelen esetben köztér, amely – tekintettel arra, hogy az önkormányzat tulajdonában lévő azon vagyontárgyak, melyeket az Ötv. és a vagyontörvény megjelöl, forgalomképtelenek – a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. tv. (Ötv.) 79 § (1) bekezdése és (2) bekezdésének 6. pontja alapján az önkormányzat forgalomképtelen törzsvagyonába tartozik. A felperesnek a perben kifejtett álláspontja szerint a forgalomképtelenség a rendelkezési jog teljes hiányát jelenti, amely valamennyi tulajdonosi részjogosítvány gyakorlására kiterjed, így a forgalomképtelen törzsvagyonhoz tartozó vagyontárgyak esetén egyik tulajdonosi részjogosítvány sem gyakorolható. A Legfelsőbb Bíróság – megváltoztatva az első és a másodfokon született ítéleteket – a felperes keresetének helyt adott. Az ügyben a legnagyobb nehézséget az okozta, hogy a „köztér”-nek a közjogi normában megfogalmazott fogalma nem feleltethető meg magánjogi dologi kategóriáknak, mert nem világos, hogy a köztér közjogi fogalma a közteret hordozó ingatlant takarja-e, annak teljes térbeli terjedelmével együtt, vagy csak a felszínnek a köztér funkciót betöltő felületét kell alatta érteni. Az előbbi esetben a köztér forgalomképtelen vagyonná nyilvánítása az ingatlan egészét veszi ki a magánjogi forgalom köréből, az ingatlan felszín alatti és feletti részével együtt, amiből az következik, hogy a felszín alatti rész is forgalomképtelen, és így azt az önkormányzat nem engedheti át magánjogi jogalanynak. Az utóbbi esetben azonban az ingatlan forgalomképtelensége a köztéri funkció érinthetetlenségére szűkül, de az ingatlannak a köztér alatti részeire nem terjed ki és így annak hasznosítása átengedhető akár azzal is, hogy ott, önálló ingatlanként kialakítva, a magánjogi jogalany tulajdonában lévő mélygarázs épül. A Legfelsőbb Bíróság végül az előbbi gondolatmenetet követte és abból indult ki, hogy a köztér forgalomképtelensége az ingatlan felszín alatti részeire is kiterjed, így ott nem alakítható ki önálló, magánjogi tulajdonba kerülő mélygarázs ingatlan. A döntés jogpolitikai alapon született, amit a köztulajdon kapcsán irányadó, szabályozásban lefektetett vagy általános konvención alapuló koncepció hiánya elkerülhetetlenné tett (éppen ez adott alapot a döntés kapcsán heves vitákra is).185 A Legfelsőbb Bíróság döntése186 inkább a domaine public francia koncepciójához közelító felfogást tükröz, míg az ugyanebben a kérdésben a Pécsi Ítélőtábla által elfogadott és ellenkező álláspontot tükröző elvi állásfoglalás187 a közjogi szolgalommal terhelt magántulajdon német modelljét vette alapul. A kérdés jogi és gazdasági jelentősége kiemelkedő, mert valójában az ügy által felvetett kérdésre adott válasz teremti meg a jogi kereteket a közterületek felszín alatti és feletti részeinek hasznosításához. A közdologi „jogállás” természete Amint az a fenti áttekintés alapján megállapítható, a köztulajdoni, illetőleg közdologi minőség a dolgoknak egy meghatározott szempont szerinti kategorizálásán alapszik. A tulajdoni tárgyaknak ez a megközelítése a javakat három lehetséges osztályba sorolja: az elsőbe azok a javak tartoznak, amelyek nem lehetnek magántulajdon tárgyai; a másodikba azok, amelyek a magánjog tárgyai lehetnek – és azoknak is tekintik őket –, de a közjogi szabályozás a magánjogi tulajdonos rendelkezési jogát azokon korlátozza és másoknak a dolog használatát biztosítja; a harmadik csoportba pedig azok a dolgok tartoznak, amelyek a tulajdonnak magánjogi értelemben korlátlan (közjogi korlátok nélküli) tárgyai. Az a szempont, amely ezt a kategorizálást szüli, valójában a dolgok forgalomképessége. Az első csoportba tartozó dolgok esetében a forgalomképtelenség vagy abból ered, hogy köztulajdonnak (kizárólagos állami vagy önkormányzati tulajdonnak) minősülnek, vagy abból, hogy nem tekintjük a magánjogi tulajdon tárgyainak azokat. E dolgok forgalomképtelensége és ezzel a magánjogi szabályozás alól való kivétele ugyanakkor változatlanul az állami szuverenitás körébe vonja ezeket, így voltaképpen akár állami tulajdonnak is nevezhetők. E kategória egyik jellemző vonása tehát a forgalomképtelenség, és ehhez társulhat – az állami főhatalom biztosítása érdekében – a kizárólagos állami tulajdonná minősítéssel az államhoz rendelés. A hatályos magyar megoldás a javaknak ezt a csoportját tekinti az állami tulajdon kizárólagos tárgyainak. A magyar jogban az állami tulajdon kizárólagossága, a forgalomképtelenség a magántulajdoni tárgyak alóli kivételt jelenti. Ezeknek a dolgoknak tehát az állam (önkormányzat) sem magánjogi tulajdonosa, mert a forgalomképtelen javakon magántulajdon nem áll fenn. A javak második csoportjába a magánjogi tulajdon tárgyait képező, de közjogi szabályozás által használatukban korlátozott dolgok tartoznak. Mivel a közjogi korlát alkotmányos és emberi jogi szempontból a magánjogi tulajdon elvonását képezi, az a kisajátításhoz hasonló megoldást eredményez még akkor is, ha nem jelenti a tulajdonjog elvesztését. Ezért a közjogi korláttal terhelt, állami vagy közhasználatban lévő dolgok (közdolgok) Lábady Tamás: A forgalomképtelen törzsvagyon és az „aláépítés” jogi kérdése. Bírósági Döntések Tára, 2009/január. 83–87. o.; Pomeisl András József: A forgalomképtelen ingatlanokkal való rendelkezésről. Gazdaság és Jog, 2009/5. 14–19. o. 186 Legf. Bír. Pfv. I. 21.446/2008. sz. – BH 2009. 175. sz. 187 A Pécsi Ítélőtábla Polgári Kollégiumának 1/2009. (X. 9.) sz. véleménye – a forgalomképtelen törzsvagyon és az „aláépítés” jogi kérdéseiről. 185
49 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
I. rész. A dologi jog szerkezete, tartalma és határai jellemzően állami tulajdonban vannak, noha ezek magántulajdonban állása dogmatikailag nem kizárt. Ezek a dolgok, ha állami tulajdonban vannak, akkor magánjogi tulajdoni tárgyakként képezik az állam (magánjogi) tulajdonát, és a közjogi teher megszűnésével semmiben sem különböznek más magántulajdoni tárgyaktól. E dolgokat a közjogi korlát mintegy közjogi szolgalomként terheli, a közjogi korlát tartalmát és ezzel a magánjogi tulajdoni korlát határait a közjogi szabályok határozzák meg, mint ahogy azt is, hogy kik, milyen módon jogosultak használni a közjogi szolgalommal terhelt dolgot. A dolgok harmadik csoportjába a közjogi korláttal nem terhelt magánjogi tulajdoni tárgyak tartoznak. Ezek is lehetnek az állam vagy közjogi jogi személy tulajdonában, azonban ezek a közjogi szabályozás által nem korlátozottan állnak az állam vagy közjogi jogi személy magánjogi tulajdonában. Az állam tulajdonában lévő dolgok e differenciált tulajdonjogi szemlélete magánjogi megközelítést tükröz. A közjogi gondolkodásban ennél jóval lassabban épül le az egységes állami tulajdonban való gondolkodás, amelynek gyökerei a szocialista tulajdonjogi felfogáshoz nyúlnak vissza. Emellett az állam tulajdonában lévő dolgokkal való gazdálkodás szabályozása közjogi szempontból lehet egységes (ezt tükrözi az államháztartási szabályozás), ez azonban nem hat ki e dolgok magánjogi státusával kapcsolatos minősítésekre. Az állami tulajdon kizárólagos tárgyai az államnak magánjogi értelemben nem képezik a tulajdonjogát, mert ezeken a dolgokon magánjogi tulajdon egyáltalán nem áll fenn. A magánjogi szabályozás szempontjából ezt fejezi ki a forgalomképtelenség: ezek a dolgok egyáltalán nem állhatnak magántulajdonban, sem az állam, sem más természetes vagy jogi személy tulajdonában. Ugyanezt a magántulajdon alóli kivételt kell, hogy kifejezze a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 79. §-ának (1) bekezdése, amely az önkormányzati törzsvagyon egyes tárgyait forgalomképtelennek nyilvánítja, nyitva hagyva a lehetőséget arra, hogy jogszabály vagy önkormányzati rendelet további dolgokat is ebbe a körbe vonjon. Az önkormányzati törzsvagyon körébe tartozó dolgok ennek megfelelően az önkormányzat nem magánjogi tulajdonában állnak. Az állami vagy önkormányzati tulajdon kizárólagos tárgyain tehát a forgalomképtelenség nem közjogi terhet létesít, hanem azokat a magánjogi forgalom és a magánjogi tulajdon köréből teljes egészében kivonja. Ezeken a magánjog tulajdonfogalma egyáltalán nem értelmezhető, azaz e dolgok a fenti értelemben vett köztulajdon tárgyai.
50 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
2. fejezet - II. rész. A tulajdonjog fogalma és tartalma 1. 1. Az absztrakt tulajdonjog 1.1. a) A tulajdonjog kialakulása A tulajdonjog kialakulása Az emberiség történetének korai időszakára ember és tárgy szoros kapcsolata jellemző: a használati tárgyak olyanok voltak, amelyeket az ember maga állított elő saját munkájával, és amelyeket éppen ezért olyan közvetlenül kapcsoltak az őket megalkotó személyhez, hogy azzal együtt temették el őket. Ahol a munka és a dolog feletti uralom között ilyen összefüggés nem volt (például a föld esetén), ott inkább a mai fogalmaink szerinti birtokról, mintsem tulajdonról beszélhetünk. A tulajdon forrása a kőkorszakban a munka volt, a tulajdon ezért elsősorban szociális jelleget hordozott.1 Lényeges változást a földművelésre és állattenyésztésre való áttérés jelentett, mert ez az életmód és gazdálkodási rendszer a termelésbe befektetett erő megtérülése érdekében szükségessé tette a föld tulajdonának közösség általi biztosítását. Ezáltal a föld tulajdonná – s egyúttal az emberek közötti egyenlőség megszűnésének forrásává – vált, a család és a családfő rendelkezési jogán keresztül az emberhez kötődött.2 A mai értelemben vett tulajdonjog kialakulása azonban részben római jogi, részben pedig germán jogi gyökerekre vezethető vissza. A római joginál korábbi (inka, azték, etruszk) tulajdoni rendszerekről források hiányában viszonylag kevés információval rendelkezünk, és ezek a rendszerek sok egyedi, nem általánosítható sajátosságot hordoztak. Ilyen sajátosság például a zsidó Sabbat-év és Jubel-év intézménye. Az előbbi szerint a mezőkön termő termést minden hetedik évben bárkinek joga volt elvenni, az utóbbi szerint pedig a föld minden ötvenedik évben visszaszállt eredeti tulajdonosára. Mindkettő a javak elosztásának társadalmi igazságosságát volt hivatott biztosítani.3 Az antik görög tulajdonjogi koncepció is jelentős eltéréseket mutatott a római jogétól. A tulajdonjog görög felfogása szerint a dolgok valakihez vagy azért tartozhattak, mert ő állította elő őket, vagy azért, mert az a közösség, amelynek tagja, azt őhozzá rendelte. Athénban például a római kviritár tulajdonnak az abszolút jellegét hordozó tulajdoni forma nem alakult ki, és erős maradt a tulajdonjog közjogi eleme, amennyiben minden magántulajdonban lévő föld tulajdonjogát az állam által a magánszemélyek részére juttatott, az államtól eredeztetett jogcímnek tekintettek.4 Az állam által így biztosított jogcímvédelem olyan erős volt, hogy például, ha valakit jogellenesen fosztottak meg földtulajdonától, és az elkobzott földet másnak juttatták, a földet az eredeti tulajdonos nem perelhette vissza még akkor sem, ha utóbb bebizonyosodott, hogy a földtulajdonától az eredeti tulajdonost az állami hivatalnokok hibájából fosztották meg. Az eredeti tulajdonost ilyen helyzetben csak kártalanítás illette meg.5 A földtulajdon a római jog fejlődésének kezdeti stádiumában, az ager publicus felosztásáig hasonló képet mutatott a görög városállamok földtulajdoni rendszeréhez.6 A tulajdonjog római koncepciója A római jogi tulajdon jogintézménye, a preklasszikus korban kialakult dominium ex iure Quiritium a dolog feletti teljes hatalmat (plena potestas) jelentette, mint a legteljesebb alanyi magánjogot, amelynek valamennyi részjogosítványa nem foglalható zárt katalógusba,7 és amelynek központi eleme, hogy a tulajdonos (dominus) a tulajdonát képező dologra bárkinek a jogosulatlan behatását kizárhatja, függetlenül attól, hogy az rendelkezett-e a birtoklásra jogosító jogcímmel vagy sem.8 A római jog tulajdonjogi rendszerében a tulajdont a dolog feletti teljes uralomnak tekintették, amely meghatározta a dologi jogoknak a középkorban, a glosszátorok munkáinak nyomán kialakult rendszerét, és meghatározza a mai dologi jogi felfogásunkat alapvetően formáló rendszert is. A római jogi rendszer lényege, hogy a tulajdon – mint a dolgot teljes egészében a tulajdonos részére lekötő jog (ius in re propria) – mellett csak idegen dologbeli jogokat különböztettek meg (iura in re aliena).9 A Negro, Franco: Das Eigentum. Geschichte und Zukunft – Versuch einen Überblick. München–Berlin, 1963. 6. o. Uo. 7. o. 3 Móz. III. 25.; Negro: Das Eigentum. 9. o. 4 Vinogradoff, Paul: The Jurisprudence of the Greek City. Outlines of Historical Jurisprudence, Vol. 2. 1922. 198. o. 5 Uo. 205. o. 6 Marton: A római magánjog elemeinek tankönyve. n. 307. 7 Földi–Hamza: A római jog története és institúciói. n. 933. 8 Benedek Ferenc: Római magánjog [Dologi jog és kötelmi jog]. Pécs, 1995. 33. o. 9 Marton: A római magánjog elemeinek tankönyve. n. 298. 1 2
51 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
II. rész. A tulajdonjog fogalma és tartalma tulajdonjog római jogi koncepciója szerint a tulajdonjog nem volt megosztható: egy tulajdonjog volt, azon kívül a dologi jogok csak idegen dolgon fennálló jogok lehettek. Ezen nem változtat az, hogy a tulajdonjog római jogi fejlődésében a civiljogi tulajdon (kviritár tulajdon) mellett egyéb tulajdoni formák (elsősorban a bonitár tulajdon) is kialakultak, mert ezek a tulajdonjog megszerzéséhez, 10 és ezen keresztül a tulajdonjogi védelem biztosításához kapcsolódtak, nem pedig a tulajdon alapján gyakorolható jogosítványokhoz. A res mobiles és a res immobiles közötti különbségtétel a római jog fejlődésének csak viszonylag késői szakaszában jelent meg. 11 A tulajdonjog germán modellje A germán törzseknél a fejlődés kezdeti szakaszában az ingatlannak – a vándorló életmód miatt – nem volt gazdasági jelentősége, a vagyon elemeit az állatok és ingóságok adták. A vándorló életforma megszűnésével sem alakult ki azonban a római jogéhoz hasonló, teljes hatalmat biztosító és – a szomszédjogokat leszámítva – korlátlan tulajdon intézménye. A földeket „a lakosok számának megfelelően a közösség veszi birtokba, majd egymás között rang szerint felosztják”.12 A tulajdonjog germán „modelljének” kialakulására a későbbi fejlődés nyomán erősen rányomta a bélyegét az ingó és ingatlan dolgok közötti különbségtétel, valamint a Gewere intézménye. A Gewere, amellyel azonos funkciót betöltő jogintézmények más középkori jogokban is ismertek voltak,13 az ember és a dolog közötti kapcsolatot jelentette, és eredetileg azt az aktust fejezte ki, amellyel valaki egy dolog birtokát megszerezte és kifelé nyilvánvalóvá tette. Ezzel juttatták kifejezésre azt a jogviszonyt, amely a jogosultnak a dologhoz való jogát megalapozta.14 Ez elsősorban a dolog használatában és hasznainak szedésében mutatkozott meg. A haszonszedés (Nutznießung) alapulhatott tulajdonjogon, haszonélvezeten vagy záloghitelviszonyon. Maga a tulajdon (Eigentum) csak a Gewere egyik megjelenési formája volt, a többi, a dolog haszonélvezetét biztosító jog közül valójában nem emelkedett ki, és nem képezett különleges jogi hatalmat. Vitás esetekben a Gewere jogszerűsége volt a döntő, nem pedig a tulajdoné. Ennek a felfogásnak a hatása a mai német birtokjogon is kimutatható. A római jog például a birtokot mint olyat a jogcímtől függetlenül védte, szétválasztva ezzel a birtok tényleges és jogi elemeit. A germán jogban ezzel szemben, csak a tényleges helyzetből levezetett jogcímet védték, így a birtokvédelem possessorius és petitorius formája nem vált külön. Azaz nem önmagában a Gewere volt védett: a tényleges birtokos csak annyiban volt előnyösebb helyzetben, hogy a másik félnek kellett bizonyítania a birtokhoz való jogát. Ez kihatott a tulajdonszerzési szabályokra, és kiindulópontját képezte az absztrakt dologi ügyletnek is annyiban, hogy ha valaki szabad akaratából adott át valamit valakinek, azt csak tőle követelhette vissza, a dolgot jóhiszeműen megszerző harmadik személyektől azonban nem.15
1.2. b) A feudális osztott tulajdon Középkori jogfejlődés – dominium directum és dominium utile A középkori feudális jogfejlődés erősen elszakadt a római jogi hagyományoktól. Az egységes, a tulajdonjogot a dolog feletti teljes uralomként tételező római jogi tulajdonjogi koncepciót felváltotta a feudális felfogás, amely a termelésnek a társadalmi kötöttségekre épülő rendszerét vette alapul. E tulajdonjogi felfogás elméleti alapjai a tulajdonjogi jogosítványok tartós oszthatóságát tételezték fel. A középkori ius commune tulajdoni felfogása – elsősorban az ingatlanok vonatkozásában – a tulajdonjog tartalmát képező rendelkezési és hasznosítási jog éles megkülönböztetéséből és kiemeléséből indult ki. Ha e két alapvető jogosítvány egy kézben egyesült, akkor teljes tulajdonról beszéltek (dominium plenum). Ha viszont a rendelkezési és a hasznosítási jog külön kézben volt, akkor a tulajdon nem volt teljes (dominium minus plenum), ilyenkor beszéltek osztott tulajdonról. Az a tulajdonos, aki az adott ingatlanon rendelkezési joggal bírt, dominium directummal, az pedig, akinek ugyanazon az ingatlanon hasznosítási joga volt, dominium utilévelrendelkezett.16 A dominium directum és a dominium utile közötti különbségtételnek elsősorban elméleti jelentősége volt. Azt a célt szolgálta, hogy megfelelően leírja és magyarázza a hűbérúr és a hűbéres közötti jogviszonyt. Gyakorlati szerepe abban állt, hogy mind a két tulajdoni forma rei vindicatio és actio negatoria biztosításával egyaránt védett volt. Tulajdonképpeni tulajdonosnak a dominium directum jogosultját tekintették,17 ez azonban nem változtat azon, hogy a tulajdoni részjogosítványok Földi–Hamza: A római jog története és institúciói. n. 927. skk. és Marton: A római magánjog elemeinek tankönyve. n. 309. skk. Földi–Hamza: A római jog története és institúciói. n. 911. 12 Tacitus összes művei. Szeged, 1998. 25–37. o. 13 Heusler, Andreas: Die Gewere. Weimar, 1872. 288. skk. 14 Hübner, Rudolf: Grundzüge des Deutschen Privatrechts. 5. átdolg. kiad. Leipzig, 1930. 199. o. 15 Negro: Das Eigentum. 26. o. 16 Wiegand, Wolfgang: Zur theoretischen Begründung der Bodenmobilisierung in der Rechtswissenschaft: der abstrakte Eigentumsbegriff. In Coing, Helmut (szerk.): Wissenschaft und Kodifikation des Privatrechts im 19. Jahrhundert – Die rechtliche und wirtschaftliche Entwicklung des Grundeigentums und Grundkredits. Frankfurt am Main, 1976. Band III. 118–155. o., 122. o. 17 Coing: Europäisches Privatrecht – 1500 bis 1800. Band I. 292. o. 10 11
52 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
II. rész. A tulajdonjog fogalma és tartalma ilyen hosszú távú szétbontása mellett a rendelkezési és a használati tulajdon kettősségén alapuló koncepció a tulajdont nem mint elvont és egységes jogot fogalmazta meg, hanem részjogosítványok gyakorlásához kötötte, s a teljes tulajdon, a dominium plenum is csak a részjogosítványok egy kézben való egyesülését fejezte ki. A zázadrendszert a 18. század során tovább finomították, és a teljes tulajdon mellett az osztott tulajdonon (dominium minus plenum s. divisum) belül tettek különbséget a tartósan és az ideiglenesen osztott tulajdon között, az elsőbe a dominium directum és dominium utile szerinti megosztást, az utóbbiba pedig a feudumot, a haszonbérletet és a felépítményi jogot sorolva.18 Mivel a dominium directum és a dominium utile megkülönböztetésén alapuló tulajdonjogi felfogás (az osztott tulajdon elmélete) elsősorban a feudális tulajdoni viszonyok leírását és magyarázatát szolgálta, bármilyen rugalmas is volt, a feudalizmus megszűnését és a kapitalizmus kialakulását eredményező gazdasági változásokkal párhuzamosan szükségszerűen háttérbe szorult és tarthatatlanná vált.19 Mai „maradványai” a felülépítményi jog (például a német és a II. világháború előtti magyar magánjogban), a haszonélvezeti jog, vagy a bérleti jogviszonynak a Kauf bricht nicht die Miete elv folytán dologiasodott formája. Ez utóbbi elvnek, amelyet a magyar jog is követ, az a lényege, hogy a bérleti jogviszonyt a dolog tulajdonjogában bekövetkezett változás önmagában nem szünteti meg. 20 A gazdasági folyamat maga elsősorban a földtulajdonnak a feudális kötöttségektől való megszabadításával, a piaci forgalom számára való forgalomképessé tételével írható le. A földtulajdon gazdasági és jogi mobilizálása gyökeresen megváltoztatta a 19. század tulajdonjogi felfogását, és a földforgalom jogi szabályozása iránti igényeket is teljességgel újrafogalmazta. A földforgalom magánjogi felszabadításában, a föld áruvá válásában központi szerepet játszott a földtulajdon szerzéséhez való jognak és a földdel való szabad rendelkezés jogának (ideértve a hitelbiztosítékként való lekötés jogát is) a biztosítása és a különböző elővásárlási, visszavásárlási és visszaháramlási jogoknak a háttérbe szorítása, jogalkotási úton való megszüntetése vagy időbeli korlátozása.21 A tulajdonjog szabályozásának fejlődése kapcsán további figyelemre méltó összefüggés, hogy a föld feletti szabad (magánjogi) rendelkezési jog megteremtésével párhuzamosan, elsősorban a föld szabad forgalmával járó negatív kísérőjelenségek hatásának csökkentése és viszszaszorítása érdekében megjelent az igény a közjogi beavatkozás iránt. A föld áruvá válásával járó negatív következmények elsősorban a földek veszélyes mértékű elaprózódásában, a földtulajdonosok eladósodásában, a földek termelés során való kizsákmányolásában, a gyors haszon érdekében való ésszerűtlen gazdálkodásban jelentkeztek. Ezeket a jelenségeket a helyi bírói gyakorlat eszközök híján nem tudta megfelelően kezelni, a negatív hatásokra csak a jogalkotási úton való beavatkozás lehetett hatékony ellenszer. A földek felaprózódását földfelosztási tilalommal és a minimális parcellaméret meghatározásával próbálták megakadályozni. Az eladósodás ellen uzsoratilalommal és a földekre terelhető hitel maximumának megszabásával, hitelezői felmondási tilalmakkal és korlátozásokkal, továbbá az adósok megszervezésével (szövetkezetek alakításának lehetősége és támogatása), valamint állami tulajdonú jelzálog-hitelintézetek alapításával reagált a jogalkotás; a földek kizsákmányolásának és az ésszerűtlen gazdálkodásnak, valamint a tulajdonnal való visszaélésnek a megakadályozására a köz- és magánérdekek kiegyenlítését célzó tulajdoni korlátozásokat vezettek be, szükség esetén pedig államosítottak. 22
1.3. c) A tulajdonjog absztrakt felfogása Az osztott tulajdoni koncepció bomlása A 19. század közepére már jellemzőnek mondható a dominium directum és dominium utile kettősségén alapuló osztott tulajdoni elmélet elvetése, és általánosan elfogadottá vált az a tulajdoni felfogás, amely a tulajdont teljesnek, absztraktnak, abszolútnak és formálisnak tekinti. A tulajdon teljességének elismerése kizárta a tulajdon felosztásának lehetőségét, és a tulajdont az idegen dologbeli jogokkal állította szembe. Ezzel már nem volt szükség arra sem, hogy a tulajdont az egyes részjogosítványok felsorolásával határozzák meg.23A tulajdon fogalma elszakadt a részjogosítványok meghatározásától, és ezzel – a dolog feletti teljes uralomként megfogalmazva – absztrakttá vált. A korai kodifikációk azonban még nem tükrözték ezt a tulajdonjogi koncepciót. A porosz Allgemeines Landrecht rendelkezései osztottnak tekintették a tulajdont akkor, ha a dolgon fennálló jogok különböző személyeket illettek. Tulajdonosnak tekintették azt, aki a dolgon a használati jog nélkül gyakorolt tulajdonjogot (Proprietät), és használati tulajdonosnak azt, aki a dolog tulajdonjogában is részesült, és egyidejűleg a használatra is jogosult volt.24 Az 1811-es ABGB 354. §-a a tulajdon jogi fogalmát úgy Wiegand: Zur theoretischen Begründung der Bodenmobilisierung… 131. o. Harmathy: Dologi jog – kötelmi jog. 126. skk. 20 Heirbaut, Dirk: Feudal Law: the Real Ius Commune of Property in Europe, or: Should We Reintroduce Duplex Dominium? European Review of Private Law, Vol. 11. No. 3. 2003, 301–320. o., 318. o. 21 Hedemann, Justus Wilhelm: Die Fortschritte des Zivilrechts im XIX. Jahrhundert II/1. – Die Entwicklung des Bodenrechts von der franzözischen Revolution bis zur Gegenwart. Das materielle Bodenrecht. Berlin, 1930. 35. skk. 22 Uo. 81. skk. 23 Wiegand: Zur theoretischen Begründung der Bodenmobilisierung… 140. o. 24 ALR 8. Titel I. Theil §16., §19., § 20. 18 19
53 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
II. rész. A tulajdonjog fogalma és tartalma határozta meg, hogy az a dolog állagával és használatával való rendelkezés szabadságát jelenti mindenki másnak az ebből való kizárása mellett. Az ABGB 357. §-a pedig kifejezetten definiálta az osztott tulajdont és annak egyes formáit. E rendelkezés szerint: ha a dolog állagáról és használatáról való rendelkezés joga ugyanazt a személyt illeti meg, akkor a tulajdonjog teljes és egységes, ha azonban a dolog állagával és a dolog használatának kizárólagos jogával egyidejűleg más személyek rendelkeznek, a tulajdonjog osztott és ennek megfelelően nem teljes. Az egyik tulajdonos a főtulajdonos, a másik pedig a használati tulajdonos. Önmagában a dolog hasznaihoz való jog nem alapozta meg a használati tulajdonosi minőséget: használati tulajdonossá akkor vált valaki, ha egyidejűleg joga volt a dolognak legalább részleges birtoklására is. Igazi tulajdonnak az ABGB e rendelkezése tekintetében is a felettes tulajdon minősült, tulajdonosnak voltaképpen azt kellett tekinteni, aki magával a dologgal rendelkezni jogosult volt.25 Az ABGB e rendelkezése ma is hatályos, praktikusan azonban tárgytalanná vált, mert a rendelkezést formálisan nem helyezték ugyan hatályon kívül, de az osztott tulajdon lehetséges formáit eltörölték. Nem tekintik osztott tulajdonnak a biztosítéki célú tulajdonátruházást, a tulajdonjog fenntartását és a Treuhand-tulajdont sem.26 Az absztrakt tulajdon német felfogása Az absztrakt tulajdonjogi felfogás előképe már a pandektista irodalomban megjelent. A tulajdonjogot nem tekintették azonosnak a dolgon elképzelhető részjogosítványok összességével, mint ahogy az egész is önálló valami a részeivel szemben. E rész-egész viszonyon alapuló szemlélet következtében a tulajdon (mint egész) minőségileg más, mint a részjogosítványok (mint részek) összege. Ez a gondolatmenet azonban valójában nem a tulajdonból vezeti le a részjogosítványokat, hanem éppen fordítva: a részjogosítványokból következtet az összesség, a tulajdon önálló minőségére. A végkövetkeztetés – a tulajdon mint a részjogosítványoktól, azok összességétől minőségileg különböző, azoknál több jog – egyezik tehát a modern tulajdoni felfogással, a gondolatmenet azonban még nem az absztrakt tulajdoni felfogást tükrözi. 27 A német BGB megalkotása során már teljes egészében elvetették az osztott tulajdon koncepcióját, a jogalkotó egységes (teljes) és absztrakt tulajdonfogalmat vett alapul. A BGB-nek a tulajdonjog tartalmát meghatározó 903. §-a nem definiálja magát a tulajdont, hanem a tulajdonost megillető jogosítványok kiemelésével határozza azt meg, amikor úgy rendelkezik, hogy „a dolog tulajdonosa, amennyiben az a törvénnyel vagy harmadik személyek jogaival nem ellentétes, a dologgal tetszése szerint bánhat és másokat mindenfajta behatástól elzárhat.” A jogalkotó szándéka szerint a hangsúly e rendelkezésben nem a tulajdon pozitív oldalán, azaz az egyes részjogosítványok meghatározásán, hanem a tulajdon negatív oldalán, a rendelkezési jogosítványok kizárólagosságán van. E kizárólagosság határát a törvényi korlátok vonják meg. A BGB javaslatához fűzött miniszteri indokolás szerint az egyes részjogosítványok az általános meghatározás nélkül is levezethetőek lennének a tulajdon védelmére és a tulajdonos rendelkezési jogára vonatkozó szabályokból, és egyébként sem határozhatók meg taxatívan, már csak azért sem, mert a tulajdonjog nem azonos a részjogosítványok összességével. Az indokolás kifejezetten hivatkozik arra, hogy a tulajdonjog részjogosítványai nem oszthatók meg különböző személyek között, és nem oszthatók meg úgy sem, hogy kétoldalú jogoknak tulajdonjogi jelleget tulajdonítanak. A tulajdonjog egységes és absztrakt természetét szándékozta védeni az indokolás szerint a jogalkotó azzal, hogy a dolgon fennálló tulajdonjogot korlátozó dologi jogok csak meghatározott célra, és meghatározott időtartamra jöhetnek létre. A cél az, hogy a korlátolt dologi jogok ne terhelhessék túl a tulajdont, és ne veszélyeztessék annak egységes és elvont természetét.28 A BGB így már a tulajdonjog absztrakt és teljes, oszthatatlan felfogását fogadja el. Ez az absztrakt tulajdonjogfogalom valójában mást, többet jelent, mint a tulajdonosi részjogosítványok összessége. Az absztrakt tulajdonjog lényege ugyanis, hogy a tulajdonos akár valamennyi, nevesíthető tulajdonosi részjogosítványt átruházhatja, és korlátozhatják akár valamennyi nevesíthető tulajdonosi jogát idegen dologbeli jogok, tulajdonjoga e részjogosítványok nélkül is megmarad, tulajdonosi minősége változatlan és kétségbe nem vonható. Az absztrakt tulajdonjognak ezt a tulajdonságát a tulajdonjog elasztikusságának is szokták nevezni. A tulajdonjog elasztikussága (rugalmassága) valójában azt fejezi ki, hogy a tulajdonos jogait, a tulajdoni részjogosítványokat korlátozó jogok csak időlegesen állnak fenn, és azok megszűnésével a tulajdon teljes, eredeti formáját nyeri vissza. A rugalmasság a tulajdon absztrakt felfogásából következik: a tulajdon akkor is tulajdon marad, ha valamennyi részjogosítványát korlátozzák vagy harmadik személy számára biztosítják. 29 A BGB-ben ilyen formán – és más európai jogrendszerekben is hasonlóképpen – megfogalmazott absztrakt tulajdonjog a tulajdonosnak a tulajdona feletti rendelkezési jogát és a tulajdonnak a maga javára való hasznosításának jogát emeli ki és egyesíti a tulajdonjog fogalmában. Ez a vonása az, amely megkülönbözteti a Zeiller: Commentar über das allgemeine bürgerliche Gesetzbuch… II. 114. o. Spielbüchler in Rummel 2000, 3. §§ 357–360 Rz 1 és Rz 2 skk. 27 Windscheid, Bernhard: Lehrbuch des Pandektenrechts. 9. kiad. Szerk.: Theodor Kipp. Frankfurt am Main, 1906. 28 Motive zu dem Entwurfe… 1888, Band III. Sachenrecht, 262. o. [§ 848.]. 29 Wiegand: Zur theoretischen Begründung der Bodenmobilisierung… 146. o. 25 26
54 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
II. rész. A tulajdonjog fogalma és tartalma római jogi abszolút tulajdonjogi felfogástól. A tulajdonjog modern, absztrakt fogalma valójában tehát nem a római jogi tulajdoni felfogáshoz való visszatérést jelenti.30 Az angolszász tulajdoni felfogás Az elvont, oszthatatlan tulajdonjog kontinentális jogi koncepciója az egyik lényeges elméleti különbség az angolszász és a kontinentális tulajdonjogi felfogás között. Ezt a különbséget az például ingatlanok tulajdonjoga kapcsán a következők szerint is szemléltetni lehet. A kontinentális tulajdonjogi felfogás szerint, ha a jogok tárgya egy ingatlan, akkor ezeknek a jogoknak az egyike mindképpen tulajdonjog. Az ingatlanon a tulajdonoson kívül még több személyt különböző jogok illethetnek meg, de ezek a más személyek által gyakorolt jogok nem érintik az ingatlanon fennálló tulajdonjogot. Bármennyi jogot „osztanak” is szét különböző személyek között, a tulajdonos személye mindig azonosítható marad. Az angol ingatlan-tulajdonjogi felfogás szerint eredetileg minden földterület a király tulajdonjoga, akkor tehát, amikor ezeket a földeket átengedik, valójában nem a tulajdonjogot, csak a használat vagy hasznosítás jogát ruházzák át. A földeket birtoklók tehát nem tulajdonjoggal, hanem a királytól származtatott joggal rendelkeznek, és ez alapvetően befolyásolta az ingatlanokra vonatkozó jogok angolszász elméletének fejlődését. A minden ingatlantulajdonra kiterjedő királyi tulajdonjogot valójában csak fikciónak tartják, 31 olyan elméleti dogmának, amely gyakorlati jelentőséghez igazából soha nem jutott, és amely feltehetően arra a kézenfekvő kiindulópontra vezethető vissza, hogy minden föld végső soron a királyhoz kell, hogy tartozzon, másképpen a király nem lehetne Anglia uralkodója (szuverén). Ez az elméleti modell, a királyi főtulajdonjog képe nem volt idegen az 1848 előtti magyar tulajdonjogi elképzelésektől sem. Grosschmid kifejezetten párhuzamot vont az angol királyi főtulajdonjogi elmélet és a magyar Jurisdictio Sacrae Coronae Regni eszméje között. Ez utóbbi szerint a Szent Koronát visszaháramlási jog illeti meg a nemesi birtokok felett (és a főpapi birtokok felett is) az adományos nemzetség kihalásával. Volt olyan felszólaló az Országbírói Értekezleten, aki ezt a jus donationalén alapuló, a királyi fiscust illető visszaháramlási jogot a magyar magánjog egyik talpkövének tekintette. Ezt a visszaháramlási jogot egyébként WerbőczyTripartituma is megfogalmazza: az I. rész. 10. címének bevezetése szerint „mivel fentebb azt mondottam, hogy minden nemesítésnek és birtokadományozásnak teljes hatalma fejedelmünkre szállott át, azért szükséges megjegyeznünk azt is, hogy fejedelmünk minden báró úrnak és mágnásnak, az ország többi nemeseinek és birtokosainak igazi és törvényes utódja, abban az esetben, ha valamelyikük örökösök és maradék nélkül halna el”, majd ugyanezen cím következő rendelkezése [I. rész. 10. címének 1. §-a] szerint „mert azoknak összes fekvő jószágai, és birtokjogai a jelzett átruházás erejénél fogva, eredetileg Magyarország szent koronájától függenek és törvényes birtokosuk magvaszakadtával mindig ugyanerre is néznek és háramlanak”.32 A korona főtulajdonán alapuló angolszász szemlélethez hasonló felfogás így kontinentális – például magyar – feudális jogunkban is jelen volt,33 ennyiben tehát a kontinentális és angolszász szemlélet közötti különbség magyarázatára önmagában nem tűnik alkalmasnak. A különbség a kontinentális és az angolszász felfogás között úgy is érzékeltethető, hogy a római jogi eredetű kontinentális tulajdonjogi felfogás szerint a tulajdonjog maga egy doboz, amelyre rá van írva, hogy „tulajdonjog”, és akié a doboz, az a tulajdonos. A doboz tartalmaként elképzelhetjük a tulajdonosi jogosítványokat, amelyeket a tulajdonos jogosult másokra ruházni. A tulajdonos akkor is tulajdonos marad, ha valamennyi jogot átruházza, és ezzel a dobozt kiüríti: amíg az üres doboz az övé, ő a tulajdonos. A tulajdonjog angol–amerikai felfogása szerint ilyen doboz nem létezik, csupán különböző jogi érdekek vannak, a tulajdonos valójában jogok kötegével rendelkezik, és valahányszor azok közül egyet másnak enged át, azzal jogainak egy részét adja át, nála az a jog megszűnik.34 Az angolszász és a római jogi tulajdon összevetése Ez a különbség az angolszász és a kontinentális tulajdonjogi felfogás között elsősorban történeti okokra, a fejlődés eltérő irányaira vezethető vissza. A tulajdonjognak az angolszász felfogás szerint is alapvetően két jellemző vonása van: az elidegeníthetőség és a harmadik személyekkel szembeni érvényesíthetőség. Egy jog tehát az angol felfogás szerint is csak akkor minősülhet tulajdonjognak, ha alkalmas arra, hogy harmadik személyekre ruházzák át, és ha harmadik személyeket azok beleegyezése nélkül is kötelez.35 Az angol
30
Wieacker, Franz: Wandlungen der Eigentumsverfassung. In der Reihe „Der deutsche Staat der Gegenwart”, Heft 13., Hamburg, 1935. 13.
o. Pollock, Frederick – Maitland, Frederic William: The History of the Law of England. 2. kiad. Cambridge, 1968. Book II Ch. 4. § 1. Grosschmid Béni: Werbőczy és az angol jog. Budapest, 1928. 166. skk. 33 Tárkány Szűcs Ernő: Magyar jogi népszokások. Budapest, 1981. 513. o. 34 Merryman, John Henry: Ownership and Estate. Variations on a Theme by Lawson. Tulane Law Review, Vol. 48. 1974. 916–945. o., 927. o. 35 Swadling, William: Property: General Principles. In Birks, Peter (szerk.): English Private Law. Oxford, 2000. Vol. 1. 4. 05. 31 32
55 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
II. rész. A tulajdonjog fogalma és tartalma tulajdonjog fejlődésének egyik jellemző vonása az ingatlanokra és az ingókra vonatkozó jogok eltérő megközelítése. A tulajdonjog fogalma egységes, nem függ attól, hogy ingóról vagy ingatlanról van-e szó, tartalma a tulajdonost megillető jogvédelem szempontjából mégsem teljesen azonos, és ez elsősorban a történeti fejlődés sajátosságaira vezethető vissza. Az angol tulajdonjogi felfogás egyik lényeges eltérése a római jogi tulajdonjogtól, hogy az angol tulajdonjogban nem alakult ki a természetbeni visszakövetelést biztosító rei vindicatio intézménye, a tulajdonjog sérelme esetén a jogosult jellemzően kártérítési igényt érvényesíthet. Természetbeni kiadásra való kötelezésnek az equity alapján lehetett helye, egyébként a tulajdonjog megsértése esetén, ha ingó dolgokról volt szó, a trespass vagy a conversion tortja volt hivatott a sérelmet szenvedett fél jogvédelmét biztosítani, ingatlanok esetén pedig a trespass és a nuisance. Ha a tulajdonjog sérelme szándékos magatartás eredményeként következett be, a felelősség alól nincs kimentési lehetőség (strict liability).36 A rei vindicatio egyébként a római jogban sem feltétlenül jelentette azt, hogy a jogosult a dolog természetbeni visszaszolgáltatását ki tudta kényszeríteni. A rei vindicatio segítségével, ha a dolgot a kötelezett nem adta ki, a jogosult csak azt tudta elérni, hogy a kötelezettet a dolog értékének (litis aestimatio) megfizetésére kötelezzék. Így a rei vindicatio legfeljebb csak közvetetten jelentette a dolog visszaadására való kötelezés lehetőségét. 37 Az angol tulajdonjogi felfogást jól érzékelteti egy, a mai napig meghatározónak számító 1722-es esetben, az Armory v. Delamirie ügyben hozott döntés. Az eset tényállása szerint egy kéményseprő fiú a munkája során egy ház kéményében talált egy oda korábban más által feltehetőleg elrejtett ékköves gyűrűt. A fiú a gyűrűt elvitte egy ékszerészhez és átadta neki avégett, hogy az a gyűrű értékét állapítsa meg. Az ékszerész a gyűrűt átadta a segédjének, aki kivette a gyűrűből a követ, megmérte a súlyát, és ennek alapján az ékszerész felajánlotta azt az összeget, aminek fejében a gyűrűt megvenné. A kéményseprő fiú ezt az árat nem fogadta el és a gyűrűt visszakérte. Mivel azonban az ékszerész segédje a gyűrűt a kő nélkül adta vissza, a fiú beperelte az ékszerészt. A bíróság a keresetnek helyt adva a trover (ma: conversion) tortjában marasztalta az ékszerészt. Az eset egyébként egyúttal a találással való tulajdonszerzési módot alapozza meg és magyarázza, amely szerint a találó az elveszett dolog kapcsán az eredeti tulajdonost kivéve mindenkivel szemben védelmet élvez. Az eset mutatja egyúttal a dologi jogi igények érvényesítésének egy másik sajátos angolszász vonását is. Ingók tekintetében ugyanis a jogvédelem relatív felfogása érvényesül, ami elsősorban abban jelentkezik, hogy az egyes tényállásokat birtokláson alapuló igényként bírálják el. A kérdés ezekben a perekben nem annyira az, hogy ki a dolog tulajdonosa, mint inkább az, hogy kivel szemben léphet fel a felperes birtokvédelmi igénnyel. 38 Ingóságok esetében az angol tulajdonjogi felfogás is jellemzően abszolút, amennyiben csak tulajdonost és birtokost különböztet meg, de nem tekinti az ingóságon fennálló tulajdonjogot oszthatónak. A tulajdonjog feudalista rendszerét Angliában is a tulajdonjogi jogosítványok megosztottsága jellemezte: a dolog tulajdonosa a hűbérúr volt, aki a dolog használatát engedte át (tenure) meghatározott szolgáltatások fejében. A föld használati jogosítványainak átengedése a jogosított élete végéig (for life), leszármazóinak élete végéig (in tail) vagy addig tarthatott, amíg az adományozott vagy annak bármely örököse (tehát nem csak a leszármazók) él (fee simple). Noha a hűbéri adománybirtok rendszere (tenure) teljes egészében megszűnt, az ingatlanok használati jogosítványainak ezek a formái továbbra is megmaradtak, és még ma is meghatározzák az angol ingatlan tulajdonjogi rendszert azzal, hogy ezen ún. freehold tulajdoni formák mellett megjelentek a lease egyes formái is, amelyek azonban már nem tagolódtak be a korábbi feudális alapokra épült rendszerbe. Az ingatlanok esetében e fejlődési sajátosságok miatt elméletileg nem beszélhetünk abszolút tulajdonjogról, 39 bár a fee simple valójában a kontinentális felfogással azonos, abszolút és egységes tulajdont jelenti. Az ingatlanok kétféle csoportba tartozó jogcímen illethettek valakit, és ezek a jogcímek a birtoklásra és hasznosításra jogosultság lehetséges időtartama szerint alakultak ki. Az egyik ilyen lehetséges jogcím a freehold estate, a másik a leasehold estate. Az alapvető különbség a két jogcím között az, hogy a freehold estate esetén a birtoklásra és hasznosításra vonatkozó jogcím elvileg korlátozott, de bizonytalan időtartamra illeti meg a jogosultat, a leasehold estate esetén pedig ez a jog korlátozott és határozott időtartamot jelent. 40 A három freehold estate közül ma már igazi jelentősége csupán a fee simple-nek van, mert az 1925-ös reform után a life estate csak trustként alapítható, az estate tailt pedig 1996-ban eltörölték.41 A fee tail vagy estate tail („levágott jogosultság”) addig tartott, amíg a megadományozott után egyenes ágon örökölhető volt, a life estate pedig a megadományozottat élete végéig illethette meg, és nem öröklődhetett. A fee simple eredetileg addig tartott, amíg a megadományozott személy (tenant) vagy az ő örökösei éltek. A fee simple megszűnt, és a földbirtok az Markesinis, B. S. – Deakin, S. F.: Tort Law. 3. kiad. Oxford, 1996. 404. skk. Földi–Hamza: A római jog története és institúciói. n. 1141. 38 Cribbet, John E. – Johnson, Corwin W. – Findley, Roger W. – Smith, Ernest E.: Cases and Materials on Property. 6. kiad. Westbury – New York, 1990. 100–101. o.; Swadling: Property: General Principles. 4. 37. és 4. 39.; továbbá Patteson bíró a Bridges v. Hawkesworth ügyben (Court of Queen’s Bench, 1851) In Cribbet–Johnson–Findley–Smith: Cases and Materials on Property. 101. o. 39 Megarry, Robert – Wade, H. W. R.: The Law of Real Property. 6. kiad. Szerk.: Charles Harpum. London, 2000. 13. skk. és 38. skk. 40 Uo. 39. skk. 41 Swadling: Property: General Principles. 4. 65. 36 37
56 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
II. rész. A tulajdonjog fogalma és tartalma adományozóra szállt vissza, ha a megadományozott örökösök hátrahagyása nélkül halt meg, még akkor is, ha időközben a megadományozott a birtokot elidegenítette. 1306-ban azonban változás következett be a fee simple szemléletében, és ettől kezdve abban az esetben, ha az adományozott az ingatlant elidegenítette, a fee simple mindaddig fennmaradt, amíg az elidegenítés útján megszerző jogosult (új tenant) után örökösök és azok örökösei stb. örökölhettek. Ezzel a fee simple gyakorlatilag időben korlátlanná vált, hiszen mindaddig nem szűnt meg, amíg generációról generációra öröklődhetett. Ez csak akkor nem volt így, ha már a megadományozottnak eleve nem voltak örökösei.42 Érdemes megjegyezni, hogy a jelenleg hatályos magyar öröklési jog szabályai következtében, az állam szükségképpeni örökösi pozíciójával lényegében ezzel azonos eredmény áll elő. A leasehold estate-et eredetileg a középkori uzsorakorlátozások megkerülésének szándéka hívta életre. A hitelező ugyanis nem kamatot kért a kölcsönadott pénz után (ezt tiltották az uzsoratörvények), hanem a fee simple jogcímén birtokló adós átengedte a földjének használati és hasznosítási jogát a hitelezőnek (lease), aki mindaddig élvezte – mintegy a pénze után adott kamatként – a földből származó jövedelmet, amíg pénzét vissza nem kapta, s a kölcsöntőke visszafizetésével a földet vissza nem kellett adnia. 43 A bérlőt a leasehold estate csak relatív jogokkal ruházta fel: ha birtokától megfosztották, kizárólag a fee simple tulajdonossal szemben léphetett fel, önálló igénnyel a birtokában őt megzavaróval szemben nem, a birtokháborítóval szemben pedig csak a fee simple tulajdonos érvényesíthetett jogokat. Csak egy 1230-ban bevezetett új writ tette lehetővé, hogy a bérlő (lessee) közvetlenül érvényesíthessen jogokat a föld visszaszerzése érdekében, de ez akkor még csak azzal a vevővel szemben illette meg, aki a fee simple tulajdonostól a földet megvásárolta, és aki a bérlőt új tulajdonosként akarta birtokától megfosztani.44 Figyelemre méltó egyébként, hogy ez lényegében a mai hazai szabályozásunkban a bérleti jogviszony kapcsán érvényesülő Kauf bricht nicht die Miete elvvel a bérlő számára tartalmilag azonos eredményt biztosító jogosítvány. Nem sokkal később ezt a jogot kiterjesztették úgy, hogy a bérlőt minden harmadik személlyel szemben megillette, bár a dolog visszakövetelésére nem volt joga, csak kártérítési keresetet indíthatott az őt a birtoklásban zavaróval szemben. A 15. század folyamán fejlődött olyan irányba a joggyakorlat, amelynek eredményeként a bérlő számára a föld visszakövetelésének a jogát is biztosították.45 Ez a fejlődés nem az equity-ben, hanem a common law-ban ment végbe. A bérlet (leasehold estate) mindig meghatározott ideig tart, de időtartama elvileg korlátlan. 46 Minél hosszabb időre alapítják a bérleti jogviszonyt, az annál közelebb jut a tulajdonjoghoz, és ezáltal a tulajdonjog osztott formájához. Az angolszász és a magyar tulajdoni felfogás párhuzamai Az angol tulajdonjognak ezt a háromfokozatúságát – életfogytiglani tulajdon (life estate), a magvaszakadtáig tartó levágott jogosultság (fee tail) és az egyszerű hűbér (fee simple) – Grosschmid az angol birtokjogi rendszer alapgerendázatának tekinti.47 Kimutatja azt is, hogy az angol fee tailhezhasonló visszaháramlási rendszer működött az 1848 előtti magyar jogban is: „ez a képlete 1848 előtti jogunkban az adományi jószág ősi birtokosa jogi helyzetének. Kezét kötötte a Jus Regium: a jószág menthetetlen visszaháramlása a koronára a nemzetség fogytával. Lábát: a leszármazók s illetőleg a jogközös véreknek az ősiségi joga. Más szóval az a megjelölés, amelyet imént az angol törvényből, illetőleg a jogelemzőtől előrebocsátánk, betű szerint ráillik a magyar nemesi birtok, vagyis jus possessionarium birtokosára a donatio regia alapján. Lekötve a jószágot ivadék kihalásaiglan a donatárius és az ő leszármazó maradéka javára (nem egyszersmind egyéb rokonok, továbbá idegen jogszerzők javára is); azontúl pedig a király (korona) mint donátor javára. Miután pedig a Hármaskönyv értelmében az összes nemesi jószágok birtoklásának jogi természetét a donatio regia mibenléte határozza meg; már csupán ezt véve is, áll tehát, hogy a kérdéses jogalkati forma… eléggé tekintélyes helyet foglalt el a régi magyar birtokjog fogalmi egyediségei és egységei között.”48 Az ideiglenes tulajdonról Frank Ignácz így ír: „Nemes jószágra nézve nagy külömbség vagyon az örökös és az ideigtartó birtok között: miért is a’ szerző-levélnek jelentő szavaira különös figyelem kívántatik. Dare terram alicui perpetuo possidendum, a’ mi magyarul így esne: földet adni valakinek, hogy azt örökön… bírhassa vagy rövidebben, földet örökbe adni valakinek, ez csak annyit tesz, hogy ő maga élete fogytáig bírhassa. De mivel ez ritka eset, azért nem is igen esméretes. Legtöbb levelek úgy szóllanak: terrum dedimus, dedit, ei ejusque heredibus ac posteritatibus universis perptuo possidendum, magyarul: földet adtunk, adott néki, hogy maga és örökösei, ’s minden törvényes maradékai örökül bírhassák.” Arra nézve, hogy mi történik, ha a megadományozott a dolgot elidegeníti, Frank szerint a visszaháramlási jog jogosultját a vevővel szemben megilleti a dolog visszakövetelésének joga, ha a megadományozás eredeti feltétele (a megadományozott magvának szakadása) bekövetkezik. Ebben az esetben „a vevőnek igaz örökös
Megarry–Wade: The Law of Real Property. 39. skk. Swadling: Property: General Principles. Nr. 4. 84. 44 Uo. Nr. 4. 84. 45 Uo. 46 Megarry–Wade: The Law of Real Property. 40. o. 47 Grosschmid: Werbőczy és az angol jog. 144. o. 48 Uo. 85. o. 42 43
57 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
II. rész. A tulajdonjog fogalma és tartalma birtoka lehet az eladó erányában: de a Fő-Úr [akit a visszaháramlás joga illet] is hozzá szóllhat a’ dologhoz, nem ugyan mindgyárt, de bizonyosan mikor az eladó nyerőnek [az eredeti megadományozott] maradéka elfogy.” 49 Az osztott tulajdon a magyar jogban Hazai magánjogunkba az osztott tulajdon fogalma a II. világháború előtt elsősorban az ABGB hatására szűrődött be. Korábban is ismertek voltak olyan jogintézmények, amelyek az osztott tulajdon koncepciójához hasonlóak vagy annak felelnek meg, mint a jobbágytelek,zálog,ősi javak,50hitbizomány51 vagy az örökhaszonbérlet.52 Ezekhez azonban eredetileg nem kapcsolódott az osztott tulajdon elméleti felfogása, és a magyar magánjog sem fogadta be tartósan az osztott tulajdoni felfogást: a főtulajdon és használati tulajdon eseteinek tartott helyzeteket tulajdoni korlátozásként igyekezett kezelni. „Egészben véve a teljes és nem teljes tulajdonjog megkülönböztetésének, sem a megkülönböztetés alapját, sem a hozzáfűzött következményeket tekintve: indoka nincs. A modern doctrinában az osztott tulajdon tétele elavult intézménynek tekintetik. A fő- és haszonvételi jog jelenségei valójában – semmit sem különböznek a tulajdonjog belső, tartalmi korlátozásától.”53Frank a tulajdonjogot a tulajdoni részjogosítványok (birtoklás, használat, szabad rendelkezés, visszakövetelés vagy visszaperlés joga) összességeként határozta meg, 54 a fent használt értelemben tehát nem fogalmazódott meg a tulajdonjog absztrakt felfogása sem. A Magyar Általános Polgári Törvénykönyv 1900-as tervezete lényegében a német BGB tulajdonjog-meghatározását vette át, amikor 560. §-ában úgy rendelkezett, hogy „a tulajdonos jogosítva van az ő dolgáról tetszése szerint rendelkezni és más mindenkit a rendelkezésből kizárni. A tulajdonos e jogát csak jogszabály és mások ellentétes jogai korlátozhatják.” A tervezet indokolása is helyenként szó szerint idézi a BGB javaslatának indokolását, így például abban a vonatkozásban is, amely a tulajdonjog absztrakt felfogására utal: „különben a tulajdonos egyes jogosítványait, a tulajdon védelmére és az azokra az elidegenítő ügyletekre vonatkozó szabályokból, melyeket a tulajdonos köthet, még akkor is lehetne kiérteni, ha azok általános meghatározása hiányzanék. A jogosítványok teljes felsorolása alig is lehetséges; és a felsorolás szükségtelen, mivel a tulajdont nem lehet egyes jogosítványok öszszegének minősíteni.” 55 A tervezet egyébként az osztott tulajdonjogi felfogást kifejezetten elvetette, amikor 562. §-ában úgy rendelkezett, hogy a dolog csak hányadok szerint – közös tulajdonként – lehet egy időben többek tulajdona, kizárva ezzel azt a lehetőséget, hogy a tulajdon egészben legyen többeké.56 Az 1928-as Mtj. és annak indokolása már nem emeli ki a tulajdonjog absztrakt fogalmát, bár nyilvánvalóan erre utal a tulajdonjog részjogosítványainak hangsúlyozottan nem kimerítő felsorolása. Az Mtj. a tulajdon meghatározása során a szabad rendelkezés jogát, a hasznosítási jogot és ezek kizárólagosságát emeli ki. Az Mtj. 431. §-a szerint „A tulajdonost a törvénynek és mások jogainak korlátai között teljes és kizárólagos jogi hatalom illeti tulajdonának tárgyán. A tulajdonost az említett korlátok között különösen megilleti a szabad rendelkezés joga; joga van a birtoklásra, a gyümölcsszedésre és egyéb hasznok élvezetére és minden jogosulatlan behatás kizárására.” Figyelemre méltó a tulajdonjogról alkotott felfogás változása kapcsán, hogy az Mtj. miniszteri indokolása a tulajdonjog meghatározása során amellett, hogy a tulajdonjogot a tulajdon tárgyán fennálló legteljesebb jogi hatalomként fogalmazza meg, a tulajdonjog kiemelt, lényeges vonásaként határozza meg annak korlátozottságát és a tulajdon állam általi elvonásának lehetőségét. Ez utóbbira és az elvonás esetén járó kártalanításra vonatkozó szabályokat az alkotmányos tételek körébe sorolva elsősorban a közjogi szabályozás körébe utalja.57 A Ptk. – szakítva a korábbi tervezetek megoldásával – nem határozza meg a tulajdonjog fogalmát. A miniszteri javaslat indokolása szerint a tulajdonjog fogalmának külön rendelkezésbe foglalt meghatározásától a jogalkotó elsősorban annak a kodifikációs elvnek az érvényesítése érdekében tekintett el, hogy a fogalmi meghatározások a törvénykönyvbe nem valók, és a Ptk. javaslatának miniszteri indokolása szerint a Ptk. rendelkezései egyébként „megszabják a tulajdonjog tartalmát, rendeltetését, és ezzel kellő anyagot szolgáltatnak a tulajdonjog meghatározásához is”.58A Ptk. a tulajdonjog tartalmát elsősorban a birtoklásra, a használatra és a hasznok szedésére irányuló jogra, továbbá a rendelkezési jogra vonatkozó rendelkezésekkel határozza meg. Maga a jogalkotó sem tekinti azonban úgy, hogy ezzel a tulajdonjog tartalmát kimerítette, 59 és a miniszteri indokolás Frank: A közigazság törvénye Magyarhonban. 127. §. Uo. 133. §. Az osztott és nem osztott tulajdon közötti megkülönböztetés Ökrössnél nem merül fel. Lásd Ökröss Bálint: Magyar Polgári Magánjog az 1848-dik törvényhozás és az Országbírói Tanácskozmány módosításai nyomán. Pest, 1861. 117. skk. §. 51 Kolosváry: A tulajdonjog. 149. o. 52 Uo. 355. o. 53 Uo. 150. o. 54 Frank: A közigazság törvénye Magyarhonban. § 133. 55 Indokolás a Magyar Általános Polgári Törvénykönyv Tervezetéhez. 206. o., az 561. §-hoz fűzött indokolás. 56 Uo. 208. o., az 562. §-hoz fűzött indokolás. 57 Mtj. Indokolása 208. o., a 431–432. §-hoz fűzött indokolás. 58 A Ptk. miniszteri indokolása, 118. o. 59 Uo. 119. o. 49 50
58 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
II. rész. A tulajdonjog fogalma és tartalma kifejezetten, a haszonélvező és a tulajdonos viszonyát példának felhozva is utal arra, hogy ha a tulajdonos időlegesen nem rendelkezik ezekkel a részjogosítványokkal, attól még a tulajdonosi minősége megmarad. A Ptk. javaslatának miniszteri indokolása szerint a „tulajdonjog tartalmi elemeinek felsorolása szinte lehetetlen”, és az a tény, hogy a Ptk. ezt a felsorolást még meg sem kísérli, ugyanakkor egyeseket – a birtoklás, a használat, a hasznok szedése és a rendelkezés jogát – külön kiemelten is megfogalmaz, még nem jelenti azt, hogy ezzel a tulajdonjog tartalmát kimerítettnek tekinti. A többi jogosítványt ugyanakkor ezekből a részjogosítványokból levezethetőnek tartja. Ezzel nyilvánvalóvá válik az is, hogy bár a Ptk. kifejezett tulajdonjog-fogalmat nem határoz meg, a Ptk. tulajdonjogi szabályai mögött az egységes és elvont tulajdonjogi felfogás húzódik meg.
1.4. d) A tulajdonjog absztrakt felfogása: tulajdonjog és idegen dologbeli jogok Tulajdonjog és idegen dologbeli jogok Az absztrakt tulajdonjogi felfogásnak a lényege leginkább a tulajdonjog részjogosítványainak az oszthatatlanságában ragadható meg. Ennek következménye az, hogy egy dolgon mindig csak egy tulajdonjog áll fenn, és a dologra vonatkozó öszszes többi dologi jog csak idegen dologbeli jog lehet. A tulajdonjog több személyt csak közös tulajdon formájában illethet meg. Közös tulajdon esetében azonban a részjogosítványok nem válnak külön, hanem azok mindegyike azonos módon illeti meg valamennyi tulajdonostársat. Az absztrakt tulajdonjogi felfogásnak a következménye az is, hogy a dologi jogok tulajdonjogra és idegen dologbeli jogokra oszlanak, és ennek eredménye a tulajdon „rugalmassága” is. Ez a „rugalmasság” a dolgon fennálló idegen dologbeli jogokat időlegesnek tekinti azzal, hogy bár a tulajdonos valamennyi nevesíthető tulajdonosi részjogosítványában korlátozható, azok megszűntével tulajdona visszanyeri eredeti korlátlanságát, a tulajdon lényegén a részjogosítványok korlátozottsága vagy hiánya nem változtat. A tulajdonjogot nem kezelhetjük pusztán részjogosítványok összességeként, még akkor sem, ha a részjogosítványokat taxatíve felsorolhatatlannak tekintjük, hiszen a tulajdonjog az összes – elméletileg bizonnyal végesnek tekinthető – részjogosítvány gyakorlásának átengedése esetén is fennmarad: a tulajdon akkor is változatlanul fennáll, ha a jogosítványok „doboza” üres. A dolgon fennálló tulajdonjoggal szemben idegen dologbeli jogoknak (vagy más néven korlátolt dologi jogoknak) nevezzük azokat a dologi jogokat, amelyek a dolgon jogosultként nem a tulajdonost, hanem valaki mást illetnek meg. Az idegen dologbeli jogok a birtoklás, a használat és a hasznosítás jogának más (nem a tulajdonos) részére való átengedését jelentik. Az idegen dologbeli jogok vagy használati jogot, vagy értékjogot biztosítanak a dologi jogi jogosult számára. A használati jogok körébe tartozik a haszonélvezeti jog, a szűkebb értelemben vett használati jog, a földhasználat és a telki szolgalom.Értékjogok a zálogjog és az óvadék. Az idegen dologbeli jogok körében a használati és értékjogok közötti különbségtétel elsősorban az idegen dologbeli jog tartalma alapján történik. A használati jogok a dolog használata és hasznai szedése (és ezzel együtt birtoklása) jogát biztosítják a jogosult számára, míg az értékjogok azt a jogot, hogy az idegen dologbeli jog jogosultja a dolognak a tulajdonos közreműködése nélkül, akár a tulajdonos szándéka ellenére való értékesítése útján befolyt vételárat (a dolog értékét) az idegen dologbeli joggal biztosított követelésének kielégítésére fordítsa.
2. 2. A dologi jogok zártkörűsége 2.1. a) Zártkörűség és tartalmi kötöttség Típuskényszer és tartalmi kötöttség A dologi jogok zártkörűségének és típuskötöttségének elve (a dologi jogok numerus claususa) a jogrendszerek többségében a tulajdonjogi (dologi jogi) szabályozás egyik központi eleme még akkor is, ha azt az egyes törvénykönyvek kifejezetten nem mondják ki. Ez az elv általánosan jellemzi az egyes jogrendszerekben a tulajdonjog (dologi jog) magánjogi szabályozását, és érvényesül még akkor is, ha ezt törvény kifejezett szabályként vagy tilalomként nem fogalmazza meg. A dologi jogok zártkörűségének elve alatt elsősorban azt értjük, hogy – szemben a szerződési szabadság elvével – a forgalom résztvevőinek, a jogalanyoknak nincs joguk arra, hogy újabb, a törvényben nem szabályozott dologi jogokat alapítsanak. Dologi jogok csak a jogalkotó által meghatározott formában és tartalommal hozhatók létre. Ez együtt jár a dologi jogok tartalmi korlátozottságával is: a dologi jogban főszabály a kógencia. Ennek megfelelően a felek a jogszabály rendelkezéseitől csak akkor térhetnek el, ha ezt a törvény lehetővé teszi. A német BGB például a dologi jogok zártkörűségét kifejezetten nem mondja ki, mégis egyértelműnek tekinti mind a joggyakorlat, mind a jogirodalom, és uralkodónak mondható az az álláspont, amely szerint a zártkörűség 59 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
II. rész. A tulajdonjog fogalma és tartalma elvét a jogalkotó olyan magától értetődőnek tekintette, hogy külön megalapozását, indokolását vagy kifejtését nem tartotta szükségesnek.60Heck a dologi jogok zártkörűségének elvét két követelmény érvényesítése igényével támasztja alá. Az egyik az a jogalkotói szándék, hogy a dologi jogi védelmet csak történetileg elismert igények kapcsán biztosítsa a szabályozás, és ne tegye lehetővé olyan dologi jogok alapítását, amelyek nem szükségesek az ilyen elismert és alátámasztott érdekek kielégítéséhez és érvényesítéséhez. Ilyen helyzetekben az alátámasztott érdek nélküli abszolút hatályú jogvédelem biztosítása a jogrendszerre kártékonyan hatna. A másik alátámasztása a dologi jogi zártkörűség elvének Heck szerint a szabályozás egyszerűsítésére irányuló szándékban keresendő.61 A mai német irodalom a dologi jogok numerus claususának elvét elsősorban azzal magyarázza, hogy az a dologi jogvédelem abszolút hatályával törvényszerűen jár együtt, mert a numerus clausus minden abszolút hatályú jog sajátja.62 Az abszolút hatályú jogvédelem miatt védendő elemi hitelezői érdek annak az ismerete is, hogy végrehajtás vagy felszámolás esetén az adós vagyonának mely elemei érhetőek el a hitelező számára, és melyek nem (másként fogalmazva melyek azok, amelyekre az adós hitelezői kötelmi, és melyek azok, amelyekre dologi igényt támaszthatnak).63 A dologi jogok numerus claususaa francia magánjogban sem ismeretlen fogalom, és még akkor is általánosan elfogadott és alkalmazott elvnek tekinthető, ha a bíróságok nem mindig juttatják érvényre következetesen.64 A numerus clausus elve Franciaországban történetileg arra a törekvésre vezethető vissza, hogy megakadályozzák azt, hogy a jogalkotó által előre nem látott és a Code civilben nem szabályozott dologi kötöttségeknek a kiterjesztésével újra a francia forradalom szabadság és egyenlőség eszméjével összeegyeztethetetlen hűbéri jellegű vagyoni kötöttségek alakuljanak ki. A numerus clausus elve ezen túlmenően a dologi jogok abszolút hatályához köthető, és annak megakadályozását szolgálja, hogy harmadik személyeknek teljesen idegen, számukra ismeretlen tartalmú jogokkal kelljen szembesülniük.65 Az osztrák dologi jogban a dologi jogok zártságának és tartalmi meghatározottságának elvét, a dologi jogok típuskötöttségét elsősorban a jogbiztonság iránti igénnyel és a javak megosztása átláthatóságának szükségességével támasztják alá.66 A dologi jogok zártkörűsége az angolszász jogban A dologi jogok zártkörűségének elvét az angolszász tulajdonjogi felfogás is követi (ha nem is olyan tudatosan, mint a kontinentális kodifikált jogrendszerek), azonban a jog által el nem ismert dologi jog keletkeztetésére irányuló szerződést magát nem feltétlenül tekinti semmisnek. Az angol joggyakorlat az olyan megállapodást, amely a „készlet”-ben meg nem található dologi jog létesítésére irányul, a felek között, relatív hatállyal kötelezőnek fogadja el, a dologi hatályt azonban megtagadja tőle. Az 1863-as Hill v. Tupper ügyben például egy csatorna tulajdonosa a felperesnek, egy hajókat tartó személynek bérbe adott a csatorna partján lévő létesítményeket, és egyúttal kizárólagos használati jogot biztosított a bérlő részére a csatornán mind a csónakoknak a csatornán való közlekedésére, mind a csatornának a pihenésre való használata tekintetében. Az alperes, a csatorna mellett található vendéglő tulajdonosa szintén hajókat (a maga hajóit) engedett a csatornára. A felperes a csatorna tulajdonosától szerzett kizárólagos használati jogára hivatkozva perelte az alperest. A keresetet azon az alapon utasították el, hogy a csatorna tulajdonosával kötött szerződés alapján tulajdoni jellegű jogosítványt a felperes nem szerzett, a közöttük lévő megállapodás csak a tulajdonost kötelezi, de harmadik személyt, így a vendéglő tulajdonosát nem. A megállapodás, mivel nem létesített dologi jogot, csak a bérbeadóval szemben kényszeríthető ki, de harmadik személyekkel szemben nem. A döntés indokolásában Pollock bíró kifejezetten hivatkozott arra, hogy a tulajdonos nem létesíthet tetszése szerint új dologi hatályú jogot. Ugyanezt a felfogást tükrözte egyébként egy korábbi, 1834-es esetben, a Keppel v. Bailey ügyben hozott döntés is. A tényállás szerint egy vasmű tulajdonosai és más személyek társaságot hoztak létre egy út megépítésére, és erre tekintettel a vasmű tulajdonosai kötelezettséget vállaltak arra, hogy mind ők, mind örököseik és jogutódjaik a tevékenységükhöz szükséges mészkövet egy meghatározott kőbányából szerzik be. A Court of Chancery megállapította, hogy a kizárólagossági megállapodás csak a felek között bír kötelező erővel, dologi jogot nem létesíthetett, így az alperest mint bérlői jogutódot sem köthette (Keppel v.Bailey [1834] 2 My & K 517 39 Eng Rep. 1042.). A numerus clausus elvét a bírói gyakorlat azóta újabb döntésekben is megerősítette. Így az 1916-os King v. David Allen (Billposting) Ltd. ügyben a House of Lords megállapította, hogy egy mozi falán engedett négyéves jog poszterek elhelyezésére az épületet megszerző új tulajdonost nem kötelezi, mert nem bír dologi hatállyal.67
Staudinger–Seiler (2000) Einl. 38 zum Sachenrecht. Heck, Philipp: Grundriß des Sachenrechts. Tübingen, 1930. § 23.2. 62 Staudinger–Seiler (2000) Einl. 38 zum Sachenrecht. 63 Wilhelm: Sachenrecht. Rn. 11. 64 Ferid–Sonnenberger: Das Französische Zivilrecht. 3 A 18. 65 Uo. 3 A 17. 66 Koziol–Welser: Grundriss des Bürgerlichen Rechts. 208. skk. 67 Swadling: Property: General Principles. 4. 07. és 4. 13. 60 61
60 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
II. rész. A tulajdonjog fogalma és tartalma A dologi jogok zártkörűsége a II. világháború előtti magyar magánjog dologi jogának is magától értetődő elve volt. Az Mtj. 608. §-ának első bekezdése például kifejezetten kimondta, hogy a „dolgokat a törvényben meghatározott korlátolt dologi jogokkal lehet terhelni”. Az Mtj. e rendelkezéséhez fűzött miniszteri indokolás a dologi jogok zártkörűségéhez különösebb magyarázatot nem fűzött, ennek az elvnek az alátámasztását éppen magától értetődő jellege miatt a jogalkotó feltehetőleg nem tartotta szükségesnek. „A Mt[j]. elvi álláspontja szerint a dologi jogok létesítése tekintetében nem érvényesül a szerződési szabadság. Vagyis ahhoz, hogy valamely jog dologi jog legyen, nem elégséges, hogy a felek jogügyleti akarata ilyenné kívánja nyilvánítani, hanem az is szükséges, hogy a valakinek biztosított jog alkalmas legyen a mindenkivel szemben való érvényesítésre. Hogy azután az ilyen érvényesítésre milyen vagyoni jogok alkalmasak, azt a törvénynek kell meghatároznia, vagyis bizonyos jogokat csak a törvény nyilváníthat dologi jognak.” 68 Kolosváry a dologi jogok zártkörűségének elvét történetileg a francia forradalom eszmevilágára vezeti vissza, és ahhoz a tendenciához kapcsolja, amelynek eredményeként „az egész kontinensen uralkodóvá vált a törekvés, amely az ingatlanok kötöttségét megszüntette, és azokat minden teher alól felszabadítani törekedett.” Kolosváry szerint „innen ered az a beállítás, hogy korlátolt dologi jog alapításához a törvényhozás külön engedélye szükséges, ezt az engedélyt a törvényhozás csak a szabad állapotban is gazdaságilag nélkülözhetetlennek bizonyult típusok tekintetében adja meg és az ily dologi jogokat megalapításuk után rendszerint csupán időleges jellegűnek hajlandó elismerni, a korlátolt dologi jog terhe alóli felszabadulást pedig megkönnyíti, favorizálja”. 69 A numerus clausus elvének a modern magánjogokban való létjogosultságát és töretlen fennmaradását pedig azzal magyarázza, hogy a dologi jogok zártkörűsége a dologi forgalmat leegyszerűsíti.70Szladits a kötelmi jog rendszerét a dologi jog rendszerével szembeállítva azzal magyarázza a dologi jogok zártkörűségének elvét, hogy a törvényben meghatározottakon túlmenően „más típusú abszolút jogokat a felek akarata sem keletkeztethet, mert a felek magánautonómiája, a törvény különös felhatalmazása nélkül, nem háríthat kötelezettséget kívülálló harmadik személyekre”. Szladits egyébként a dologi jogról írott korábbi munkáiban még ezt az érvelést nem alkalmazza, csak a jogviszony abszolút szerkezetére hivatkozik: „A dologi jogok – éppen mert mindenkire kihatók – zárt kört alkotnak. A dologi jogok egyenkint meghatározott tárgyú és tartalmú típusok, amelyeken túl dologi jogokat szerződéssel sem alapítani, sem tartalmukat a törvényestől eltérően meghatározni nem lehet.”71 Ez a magyarázat voltaképpen a dologi jogok zártkörűségét a dologi jogi jogviszony abszolút hatályából fakadó belső logikai szükségszerűségnek tekinti. 72 A dologi jogok zártkörűségének szükségessége A dologi jogok zártkörűségének kérdése mint a dologi jogi szabályozás egyik elve eddig elsősorban a kodifikált jogrendszerekben kapott központi szerepet. A tulajdonjogot elsősorban jogosítványok összességeként („bundle of rights”) szemlélő angolszász jogokban csak az utóbbi időben kezdtek el foglalkozni ezzel a problémával.73 Érthető tehát, hogy a dologi jogok zártkörűségének kérdését is kevésbé elméleti síkon, sokkal inkább a gyakorlati igényeknek megfelelőbb, hatékonyabb jogi megoldások választása szempontjából közelítik meg és vizsgálják. Vannak szerzők, akik amellett érvelnek, hogy a dologi jogok zártkörűségének elve lehetővé teszi a tulajdoni jogok magas fokú standardizációját, ami átláthatóvá teszi a dologi jogi jogviszonyokat, és ezzel csökkenti a tranzakciós költségeket:74 A forgalom résztvevői ugyanis így tisztában vannak azzal, hogy harmadik személyként véges számú és meghatározott tartalmakkal bíró dologi jogi jogviszonyok fennállásának lehetőségével kell számolniuk. Az a jogalkotó feladata, hogy a tulajdoni jogoknak általa meghatározott készlete egyébként alkalmas legyen a gyakorlati igények kielégítésére.75 A dologi jogok zártkörűségének magyarázata A dologi jogok zártkörűségének elvét már korábban is különböző szempontokkal próbálták alátámasztani, így például a dologi jogi forgalom egyszerűsítésére törekvéssel (Heck), a dologi viszonyok nyilvánosságának Az Mtj. indokolása a 608. §-hoz fűzött indokolás. Kolosváry: A tulajdonjog. 336. o. 70 Uo. 336. o. 71 Szladits Károly: A kötelem jogalkata és keletkezése. In Szladits Károly (szerk.): Magyar magánjog. Budapest, 1942. III. kötet 1. cím, 30. o. 72 Szladits: Dologi jog. 25. o. és ugyanígy Szladits Károly: A magyar magánjog vázlata. 4. átdolg. kiad. Budapest, 1933. I. 180. o. 73 Heller, Michael A.: Property. In Cane, Peter – Tushnet, Mark: The Oxford Handbook of Legal Studies. Oxford – New York, 2003. 62–79. o., 69. skk. 74 Hansmann, Henry – Kraakman, Reinier: Property, Contract, and Verification: the Numerus Clausus Problem and the Divisibility of Rights. The Harvard John M. Olin Discussion Paper Series, No. 388. 2002/10. 39. skk. 75 Merrill, Thomas W. – Smith, Henry E.: Optimal Standardization in the Law of Property: The Numerus Clausus Principle. The Yale Law Journal, Vol. 110. No. 1. Oct. 2000. 1–70. o., 69. skk. 68 69
61 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
II. rész. A tulajdonjog fogalma és tartalma szükségességével (Meier-Hayoz), a jogbiztonság és a vagyoni viszonyok átláthatóságának a követelményével (Koziol–Welser) és a logikai szükségszerűséggel (Szladits). Ezek a magyarázatok azonban nem feltétlenül meggyőzőek, mert nem támasztják alá azt az éles és elemi különbségtételt, amely a vagyonjog másik nagy területétől, a szerződési jogtól való elhatárolást eredményezi. Úgy tűnik ugyanis, hogy a dologi jog és a szerződési jog területének éles elhatárolásában a dologi jogok zártkörűségének elve központi szerepet játszik. E nélkül ugyanis a felek megállapodása határozhatná meg a létesített jogviszony szerkezetét és a dologi hatályú jog tartalmát, s az elhatárolás a két jogterület között csak a már keletkeztetett jog szintjén volna értelmes és lehetséges: relatív és abszolút jogokról beszélhetnénk továbbra is, de szerződési és dologi jogról mint különálló jogterületekről nem. Azt, hogy valamely jog relatív vagy abszolút szerkezetű-e, valójában éppen a dologi jogok zártkörűségének elve segítségével tudjuk meghatározni.76Ha a felek által létesített jog a dologi jogok katalógusában szerepel, akkor a jogviszony abszolút szerkezetű és dologi hatályú jogot létesít. Ha a felek megállapodása által keletkeztetett jog nem szerepel a dologi jogok katalógusában, a keletkezett jog relatív, és csak a másik féllel szemben érvényesíthető. Önmagában a forgalombiztonság, a nyilvánosság és átláthatóság iránti igény biztosítható dologi hatály nélkül is, például – ott, ahol ez lehetséges – nyilvántartásokkal, és azzal, hogy a dologi hatály érvényesülését a jog ahhoz köti, hogy a jog ebbe a nyilvántartásba bejegyzésre kerüljön. A bárki által hozzáférhető nyilvántartás biztosítja a nyilvánosságot, ezzel a jogbiztonság, forgalombiztonság és átláthatóság követelménye a nyilvántartásba vett dolgok kapcsán maradéktalanul megvalósul akkor is, ha a dologi jogok köre nem zárt. Ha a dologi jogban valós igény van a típusszabadságra, akkor az információ biztosítása harmadik személyek felé így is megoldható lenne, ezért ellentétes valós igényekkel szemben ez az érvelés nem feltétlenül tartható. Az abszolút jogok szembeállítása a szerződési joggal, és ennek alapján a dologi jogi típusszabadság logikai kizártsága azért nem meggyőző, mert a szerződési jog egyik következetes elve, hogy a felek megállapodása harmadik személyek terhére kötelezettséget nem róhat, ehhez képest a dologi jog éppen többet biztosít: megengedi, hogy abszolút jogviszony létesítésével a felek harmadik személyre is kötelezettséget rójanak. A szerződési jog szemszögéből a kérdés úgy merül fel, hogy miként létesíthető harmadik személyekre rótt kötelezettség: erre az a válasz, hogy ha abszolút szerkezetű jogviszonyt keletkeztetnek a felek. Ebből azonban a típuskényszer még önmagában nem következik. Ráadásul a harmadik személyekre rótt kötelezettség tilalma alól a szerződési jogban is van kivétel, éspedig a bérleti szerződés biztosan ilyennek tekinthető a Kauf bricht nicht die Miete elv miatt. Ez az elv azt jelenti, hogy a bérelt dolog elidegenítése még önmagában a bérleti szerződést nem szünteti meg, ezért a dolgot megszerző személy a bérleti szerződéssel – bérleti joggal – „terhelten” veszi meg a dolgot, dologi hatályról, abszolút szerkezetű jogviszonyról mégsem beszélünk. Ebben az esetben ráadásul a bérleti jogviszony feltételeit a bérleti szerződést kötő felek határozzák meg, ezért a dolog tulajdonjogát megszerző személyt a szerződő felek által korábban megkötött és a felek szándéka szerint alakított jogviszony tartalma fogja kötni. Úgy tűnik, hogy ha arra keressük a választ, hogy erre a típuskényszerre miért van szükség, akkor a szerződési joggal való szembeállításon túl további érvekre is szükség van. A dologi jogok zártkörűségének elve aligha magyarázható a tulajdonjog történeti fejlődése nélkül. Ezt a fejlődést, amelyet a fentiekben vázlatosan áttekintettünk, az egységes absztrakt tulajdonfogalom kialakulása és a földforgalom felszabadítása érdekében az osztott tulajdoni konstrukciók leépítése jellemzi. E fejlődésben az osztott tulajdon megszüntetése és az absztrakt tulajdonfogalom megjelenése elválaszthatatlan a földtulajdon feudális kötöttségeinek megszüntetésétől, és attól a törekvéstől, hogy a tulajdonos rendelkezési és hasznosítási joga tartósan ne válhasson el egymástól, és ezzel a korábbi tulajdoni kötöttségek ne éledhessenek újjá. A dologi jogok zártkörűségének elve nem csak praktikus célokat szolgál, és nem csak arról van szó, hogy az egyes jogrendszerek dogmává merevedett tételként tartanák azt fenn. A dologi jogok zártkörűségének elve biztosítja azt, hogy a tulajdonjog részjogosítványai időben és jogosultságokban korlátozottan válhassanak el az absztrakt értelemben vett tulajdonjogtól. Ez az az elv, amely meggátolja a szabad földforgalom akadályát eredményező tulajdoni kötöttségek kialakulását: ilyet a felek nem alapíthatnak, mert maga a jogalkotó zárja ezt ki a dologi jogok felkínált palettájával. Az absztrakt tulajdonfogalom, a dologi jog önállósága, a dologi és személyi jogok éles elhatárolása és a felek rendelkezési jogának a szerződési jogban való érvényesülésre korlátozása és kizárása a dologi jogban valójában szorosan összefügg a dologi jogok zártkörűségének elvével. Ez az összefüggés többoldalú: a dologi jogok zártkörűségének elve e tényezők nélkül nem alakulhatott volna ki és nem lenne fenntartható, miközben e tényezők sem alakulhattak volna ki és nem lennének fenntarthatóak a dologi jogok zártkörűségének elve nélkül.77 Ez a kölcsönös feltételezettség teszi a dologi jogok zártkörűségének elvét a mai jogrendszerek dologi jogi (tulajdonjogi) szabályozásának központi elemévé.
Például a „property rights” és a „personal rights” közötti különbség magyarázatára lásd Swadling: Property: General Principles. Nr. 4. 11. Wiegand, Wolfgang: Numerus clausus der dinglichen Rechte. Zur Entstehung und Bedeutung eines zentralen zivilrechtlichen Dogmas. In Köbler, Gerhard (szerk.): Wege Europäischer Rechtsgeschichte. FS Kroeschell zum 60. Geburtstag. Frankfurt am Main – Bern – New York 76 77
62 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
II. rész. A tulajdonjog fogalma és tartalma A dologi jogok zártkörűségének elve nem azt jelenti, hogy elvileg és eredendően csak meghatározott típusú dologi jogok létezhetnek. A zártkörűség a jogalkotó számára fenntartott szabadságot jelenti a lehetséges dologi jogok meghatározására. A dologi jogok zártkörűségének elve nem a jogalkotó szabadságát korlátozza, hanem a felek magánautonómiáját. A jogalkotásnak tehát mindig lehetősége van arra, hogy új dologi jogokat vehessen fel a dologi jogok zárt körébe, és ez a jogalkotói szabadság nemcsak dologi jogok teremtésére, de megszüntetésére is kiterjed. A dologi jogok zártkörűségének elve a forgalmi szokások és a bírói gyakorlat jogfejlesztő szerepét is erősen korlátozza a dologi jog terén, bár elvileg nem zárja ki. Wiegand megállapítása szerint „A dologi jogok zártkörűségének elve az elv mint olyan mellett való döntés, nem pedig egyes dologi jogok vagy azok minősége melletti döntés. Ennek következtében a joggyakorlat szabad új dologi jogi formák kialakítása során. A törvény csak azt tiltja, hogy a felek egyéni megállapodása harmadik személyekre ható pozíciókat hozzon létre. Ha azonban ilyen pozíciók tömegesen jönnek létre, azokat a forgalom elfogadja és a bírói gyakorlat szankcionálja, jogfejlesztésről van szó, amit az ember tetszése szerint nevezhet szokásjognak vagy bíró alkotta jognak.”78 A dologi jogok zártkörűségének elve elsősorban tehát az egységes és absztrakt tulajdonfogalomhoz kapcsolódik, és annak a záloga, hogy a tulajdoni jogosítványok tartósan nem oszthatók meg, a tulajdon a szabad forgalomból nem zárható ki és nem válhat kötötté. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az egyéb magyarázatok (átláthatóság és nyilvánosság, a harmadik személyeket terhelő jogok alapításának korlátozottsága és áttekinthetősége, a dologi forgalom egyszerűsítése,információ biztosítása) ne volnának szintén olyan szempontok, amelyek az elv fenntartását alátámasztják és indokolják: mindezek együtt alkotják azoknak az érveknek a rendszerét, amelyek a dologi jogok zártkörűségének elvét a dologi jogi szabályozás szükséges és elengedhetetlen elemévé teszik. Wolfsteiner például éppen azzal cáfolja a dologi jogok zártkörűsége elvének „innovációidegen” természete mellett érvelő álláspontot, hogy a dologi jogok tipizáltsága növeli – nemzetközi szinten is – a dologi jogok forgalomképességét.79 Álláspontunk szerint – Wiegand megállapításától eltérően – a dologi jogok zártkörűségének elve valójában intézményi választást is jelent. A szokás és a bírói gyakorlat szerepe ugyanis a jogszabályi kötöttségek miatt háttérbe szorul: a gyakorlat jelezhet ugyan szabályozási igényeket, a bíróságok viszont nem ismerhetnek el dologi jogként olyan helyzetet, amelyet maga a szabályozás egyébként nem minősít annak. Így a dologi jog terén a bíróságok erősen korlátozott szerepet kapnak a tárgyi jog formálásában. Ez az intézményi választás a jogfejlesztés szerepét – szemben a kötelmi joggal, ahol a jogfejlesztés, az innováció során a bírói gyakorlatnak jut vezető szerep – a jogalkotásnak „osztja.” A jogalkotásnak kell megfelelően becsatornáznia azokat az igényeket, amelyeket a gyakorlat közvetít, és a jogalkotásnak kell arra törekednie, hogy a forgalom résztvevői számára a dologi jogoknak optimálisan standardizált készletét nyújtsa. A dologi jogok zártkörűségének elve nemcsak a dologi jogok zárt körét, típuskényszerét jelenti, hanem azoknak a tartalmi meghatározottságát is. A felek szerződési szabadsága nemcsak azáltal korlátozott, hogy ők maguk nem hozhatnak létre, nem keletkeztethetnek új dologi jogot, hanem azáltal is, hogy az egyes dologi jogok tartalmát sem módosíthatják, nem változtathatják meg. A jogalkotó nem bízza a felekre azt, hogy azok a dologi jog tartalmát maguk határozzák meg. E nélkül a tartalmi kötöttség nélkül a zártkörűségnek sem volna sok értelme: a törvényi szabályozás például nemcsak tartalmilag korlátozza a hasznosítás jogának dologi hatályú átengedését a haszonélvezeti jogra, de szabályozza annak időtartamát és átruházását is kizárja. Ha a haszonélvezeti jog átruházható lenne, vagy a felek azzá tehetnék, a fennállás időbeli korlátlansága miatt az a tulajdont osztott tulajdonná tenné. A dologi jogok zártkörűségének elve a fejlett és modern, egyébként eltérő tradíciókra épülő és különböző irányokban fejlődő jogrendszerek közös vonása, és azt is láttuk, hogy nem feltétlenül egységesek azok a magyarázatok, amelyekkel ennek a szükségszerűségét alátámasztják. Különösen élesen vetődik fel ez olyan helyzetben, amikor magánjogunk alakulóban van, amikor egyébként is felmerül a dologi jogi alapkategóriák felülvizsgálata szükségességének kérdése,80 és amikor a gazdasági szereplők egyre nagyobb mozgásteret igényelnek, mind erőteljesebben törekedve érdekeik védelmére.
– Paris, 1987. 623–643. o., 639. o. és Wiegand, Wolfgang: Die Entwicklung des Sachenrechts im Verhältnis zum Schuldrecht. Archiv für die civilistische Praxis, 190. (1990) 113–138. o., 117. o. 78 Wiegand: Numerus clausus der dinglichen Rechte. 641. o. 79 Hans Wolfsteiner hozzászólása a „100 Jahre BGB – 100 Jahre Staudinger” címmel rendezett konferencián, Wolfgang Wiegand főelőadása után. In Martinek, Michael – Sellier, Patrick L. (szerk.): 100 Jahre BGB – 100 Jahre Staudinger Beiträge zum Symposion vom 18–20. Juni 1998 in München. Berlin, 1999. 127. o. 80 Harmathy: Dologi jog – kötelmi jog. 131. o., aki az alapkategóriák felülvizsgálata során elsősorban a tulajdonjogi kategóriák, a trust és Treuhand által felvetett kérdésekre tér ki.
63 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
II. rész. A tulajdonjog fogalma és tartalma A tulajdon absztrakt felfogása és a dologi jogok zártkörűségének elve A dologi jogok zártkörűsége és a tulajdonjog absztrakt felfogása a kölcsönös feltételezettség viszonyában vannak egymással. A dologi jogok zártkörűségének elve elsősorban ennek az absztrakt és oszthatatlan tulajdonjognak a fenntartását szolgálja, történetileg igazolt elsődleges szerepe az, hogy megakadályozza a magánautonómia talaján újabb, az osztott tulajdonhoz hasonló kötöttségek kialakulását időben és terjedelemben nem vagy nem kellő mértékben korlátozott jogok alapításával. Ezzel vált a dologi jogok zártkörűsége a különböző tradíciókkal rendelkező jogrendszerek dologi jogi szabályozásának központi elemévé. A dologi jogok zártkörűségének elve a jogfejlesztés feladatát a jogalkotásra hárítja, erősen korlátozva a bírói jogfejlesztés mozgásterét. Ezért elsősorban a jogalkotásra hárul az a feladat, hogy a dologi jogok zártkörűsége eredeti célját és szerepét is szem előtt tartva a dologi jogoknak olyan optimális körét kínálja fel a forgalom résztvevői számára, amely a gyakorlatban felmerült igények harmonizált kielégítésére alkalmas. Csak olyan jogintézmény kapcsán merülhet fel a dologi jog rendszerében való szabályozás, amelynek létjogosultsága egyértelmű, a jogintézmény iránti igény világos és jól körvonalazható, továbbá annak szükséges szabályozási pontjai a gyakorlatban már nyilvánvalóvá váltak. A dologi jogok zártkörűségének és tartalmi kötöttségének elve a kodifikált magánjogban a szabályozásból külön norma nélkül is következik. A polgári jogi szabályozás ugyanis tárgyi jogként meghatározza azoknak a polgári jogi alanyi jogoknak és kötelezettségeknek a tartalmát és korlátait, amelyek a jogalanyokat megilletik. Az alanyi jog mindig a tárgyi jogból fakad, mint ahogy a szerződési szabadság is normatív alapú: a felek azért állapíthatják meg a szerződés tartalmát – a törvény keretei között – szabadon, mert azt a polgári jogi szabályozás számukra normában biztosítja [Ptk. 200. § (1) bek.]. Ebből következik, hogy ha a dologi jogi szabályozás körében a jogalkotó ezt a szabadságot kifejezetten nem biztosítja, akkor a feleket az nem illeti meg.
2.2. b) A zártkörűség és tartalmi kötöttség következménye: dologi hatály és kötelmi hatály A zártkörűség és tartalmi kötöttség következményei A dologi jogok zártkörűségének elvéből az következik, hogy dologi jog – azaz mindenkivel szemben védelmet biztosító jog – csak az lehet, amit a jogi szabályozás ilyenként elismer és nevesít. Ennek hiányában a felek megállapodása nem alkalmas abszolút szerkezetű, mindenkivel szemben hatályos jogviszony megalapítására. A gyakorlatban mind gyakrabban merül fel kérdésként, hogy ha a szerződő felek vételi jogot, elővásárlási jogot, valamely forgalomképes dologra vagy követelésre elidegenítési és terhelési tilalmat kötnek ki, akkor az e tilalomba ütköző rendelkezésnek mik a következményei. A választ a kérdésre részben a dologi jogok zártkörűségének elve adja meg. A vételi jogot, elővásárlási jogot, elidegenítési és terhelési tilalmat csak akkor lehet az ezzel „terhelt” dolgot, jogot vagy követelést megszerző harmadik személyekkel szemben kikényszeríteni, ha azt a szabályozás dologi jogként ismeri el. Ennek hiányában ezek a jogok a másik féllel szemben szerződésben vállalt és csak a másik fél által kikényszeríthető, kötelmi jogi (relatív) jogosultságok maradnak. Engedményezési tilalom, elidegenítési és terhelési tilalom Ha a szerződő felek szerződésben megállapodnak abban, hogy a szerződésből származó követeléseiket nem engedményezik, a szerződésben kikötött engedményezési tilalomnak nincs harmadik személyekre kötelező hatálya, mert ahhoz, hogy az legyen, a polgári jogi szabályozásnak kellene ezt előírnia. A felek megállapodása ugyanis a kötelmi jogi jogviszony relatív szerkezete folytán egymással szemben keletkeztet jogokat és kötelezettségeket, de nem keletkeztet harmadik személyekkel szemben is kikényszeríthető (harmadik személyek számára is kötelezettséget keletkeztető) abszolút szerkezetű jogviszonyt. Ehhez a vagyonjogi viszonyok körében az lenne szükséges, hogy a szabályozás dologi jogként elismerje és definiálja az engedményezési tilalmat. A szerződés alapján a felet megillető követelésnek a szerződésben kikötött engedményezési tilalom megszegésével való engedményezése így önmagában nem eredményezi az engedményezési szerződés jogszabályba ütközés miatti semmisségét, és nem jár azzal a következménnyel sem, hogy az engedményes a szerződési tilalom ellenére rá engedményezett követelés jogosultjává ne válhatna. A szerződésben kikötött engedményezési tilalom megsértésével történő engedményezés ezért „csak” kötelmi hatállyal bír, a szerződésből őt megillető követelést a tilalom ellenére engedményező félnek a másik féllel szembeni szerződésszegését valósítja meg. 81 Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a szerződésből eredő követelésnek a szerződésben kikötött engedményezési tilalom megsértésével történő átruházása más ok miatt ne lehetne egyébként érvénytelen. Ehhez 81
A probléma részletes tárgyalására lásd különösen Gárdos Péter: Az engedményezés. Budapest, 2009. 142. skk.
64 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
II. rész. A tulajdonjog fogalma és tartalma azonban többlettényállási elem szükséges. Ilyen többlettényállási elem lehet például az, ha az engedményezési tilalmat vállaló fél az engedményessel kifejezetten a másik szerződő fél hátrányára összejátszva engedményezi a követelést. Az olyan szerződések ugyanis, amelyek célja kifejezetten harmadik személyek megkárosítása, nyilvánvalóan jó erkölcsbe ütközőként semmisek lehetnek. 82 A szerződésben kikötött engedményezési tilalom megsértésének egyik elképzelhető következménye lehetne az, ha – a német BGB 399. § (1) bekezdéséhez hasonló megoldással – az ilyen tilalomba ütköző engedményezés a tilalommal védett másik fél irányában relatíve hatálytalan lenne, más személyek irányában hatályos maradna. Ilyen megoldással el lehetne érni, hogy a követelés forgalomképessége a tilalom ellenére megmaradjon, ami egyúttal megfelelne forgalomvédelmi szempontoknak is. A szerződésben kikötött engedményezési tilalomba ütköző engedményezés érvénytelensége ugyanis arra a következményre vezetne, hogy a követelést megszerző további személyek – a nemo plus iuris elvéből adódóan – nem szerezhetnék meg a követelést akkor sem, ha egyébként jóhiszeműen és ellenérték fejében szereznek.83Álláspontunk szerint pillanatnyilag – megfelelő jogszabályi háttér hiányában – nem vezethető le a magyar jogban a szerződésben kikötött engedményezési tilalomba ütköző engedményezés következményeként a német szabályozás és a német jogirodalom által is támogatott 84relatív hatálytalansági vagy relatív érvénytelenségi következmény, melynek oka elsősorban a tilalom dologi hatályának hiányában keresendő. Az elidegenítési és terhelési tilalom is csak akkor bírhat dologi hatállyal – azaz az abba ütköző rendelkezés (az elidegenítési és terhelési tilalommal terhelt dolog átruházása vagy megterhelése) akkor lesz alkalmatlan a dolog feletti tulajdonjog átruházására vagy a dolog megterhelésére –, ha ezt a következményt a szabályozás előírja. A Ptk. hatályos szabályai különbséget tesznek szerződéssel és jogszabállyal létesített elidegenítési és terhelési tilalom között, és szerződéssel létesített elidegenítési és terhelési tilalmat csak akkor ruháznak fel dologi hatállyal, ha a tilalmat az ingatlan-nyilvántartásba bejegyezték, a rendelkezésre jogot alapító személy egyébként rosszhiszemű volt, vagy a rendelkezés ellenérték nélkül történt [Ptk. 114. § (3) bek.]. E feltételek hiányában a szerződésben kikötött elidegenítési és terhelési tilalom megszegése szerződésszegési következményeket ugyan maga után von, de nem eredményezi a rendelkezés érvénytelenségét: a tulajdon átszállásának vagy a dolgon idegen dologbeli jog létesítésének a szerződéses elidegenítési és tilalom önmagában nem lesz akadálya. Elővásárlási jog, visszavásárlási jog, vételi jog Ugyanez áll a szerződéssel létesített elővásárlási (Ptk. 373. §), visszavásárlási (Ptk. 374. §) és vételi jogra (Ptk. 375. §) is. A szerződéssel kikötött elővásárlási jog, visszavásárlási jog vagy vételi jog csak akkor fog a dologhoz „tapadni” a dolog átruházása esetén – azaz csak akkor fogja a dolog átruházása esetén a dolgot megszerző új tulajdonost is kötni –, ha azt az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzik [Ptk. 373. § (3) bek., 374. § (5) bek., 375. § (4) bek.]. Ingók vagy más forgalomképes javak (például a korlátolt felelősségű társaság üzletrésze) esetében a Ptk. szabályai alapján tehát egyáltalán nem lehet elővásárlási jogot, visszavásárlási jogot vagy vételi jogot szerződéssel úgy létesíteni, hogy az mindenkivel szemben hatályos legyen, aki azt a dolgot, amelyre nézve az elővásárlási jogot, visszavásárlási jogot vagy vételi jogot kikötötték, megszerzi. Ez a jelenlegi szabályozási környezetben a Ptk. alapján csak ingatlanok esetében lehetséges, és ingatlanok esetében is csak akkor válik az elővásárlási, visszavásárlási vagy vételi jog dologi hatályúvá (azaz akkor lesz mindenkivel szemben hatályos, aki a bejegyzést követően az ingatlanon valamely jogot szerez), ha azt az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzik. Ugyanakkor ez a szabályozás nem zárt, mert például egyes nyilvántartásba vett ingó dolgok (például lajstromba vett vízi és légi járművek),85 továbbá értékpapírok esetében (az értékpapíron való feltüntetéssel illetôleg dematerializált értékpapírok esetében zárolt értékpapír-alszámlán)86 az ezekre a javakra irányadó külön szabályok szerint lehetséges dologi hatállyal ilyen jogok létesítése. A dologi jog és a kötelmi jog egymáshoz való szoros kapcsolódását mutatja, hogy a Ptk. – eltérően a II. világháború előtti polgári és magánjogi törvényjavaslatoktól – nem szabályozza külön a dologi jogi szabályozás körében a dologi hatályú, a kötelmi jog körében pedig a kötelmi hatályú elővásárlási jogot, hanem a kötelmi jogban, az adásvételre vonatkozó szabályok körében határozza meg a dologi hatályú elővásárlási jog kritériumait és hatását [Ptk. 373. § (3) bek.]. A dologi jog alapját képező szerződés és a dologi jog viszonya
Simitis, Konstantin: Gute Sitten und Ordre Public. Marburg, 1960. 83. skk.; Das Bürgerliche Gesetzbuch. Kommentar. hrsg von Mitgliedern des Bundesgerichtshof. 12. kiad. Berlin, 1984. (A továbbiakban: RGRK Komm./Krüger–Nieland–Zöller), § 138. Rn. 66–243.; Kramer, Ernst A. in Gmuer, Max (alapító) – Meyer-Haioz, Arthur (szerk.): Berner Kommentar zum schweizerisches Privatrecht. Band VI., Das Obligationenrecht. Bern, 1991. OR Art. 19–10. Rn. 184–230. 83 Canaris, Claus-Wilhelm: Die Rechtsfolgen rechtsgeschäftlicher Abtretungsverbote. In Huber, Ulrich – Jayme, Erik: Festschrift für Rolf Serick zum 70 Geburtstag. Heidelberg, 1992. 9–35. o., 32. skk. 84 Uo. 32. o. 85 Lásd az úszólétesítmények lajstromozásáról szóló 198/2000. (XI. 29.) Korm. rendelet és a légijárművek lajstromozásának szabályairól szóló 32/2001. (IX. 28.) KöViM rendelet vonatkozó rendelkezéseit. 86 Tpt. 144. § (1) bekezdése. 82
65 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
II. rész. A tulajdonjog fogalma és tartalma A dologi jogi szabályok kógenciájából adódik az a sajátos viszony, amely a dologi jogot alapító szerződés és a dologi jog között fennáll. A szerződés tartalma csak külön törvényi felhatalmazás esetén hat ki az alapított dologi jog tartalmára. Ilyen felhatalmazás például a Ptk. 166. § (2) bekezdésének a szolgalom céljának a nyitottságára vonatkozó rendelkezése. Ettől függetlenül azonban a felek a dologi jog alapításával párhuzamosan alapíthatnak jogokat és kötelezettségeket, amelyekben egyébként a jogutódlás a szerződési jogi szabályok szerint nem kizárt. Ezek a jogok azonban nem élveznek a dologi jogi abszolút hatályhoz hasonló védelmet, csak a szerződő felekkel és azok különös vagy egyetemes jogutódjaival szemben érvényesíthetők. A szerződés és a szerződéssel alapított dologi jog közötti határvonalat húzza meg éles kontúrokkal a bírói gyakorlat akkor, amikor az alapító szerződés bírói úton való módosítását a dologi jog tartalmára kiható módon abból kiindulva zárja ki, hogy a szerződés egyszeri szolgáltatásra – például haszonélvezet alapítására – irányul. A határozatlan időre létesített haszonélvezet időtartama nem változtatható meg, a jog nem szüntethető meg és annak tartalma sem módosítható a szerződés módosításával, ugyanakkor a feleknek a haszonélvezet kódexben rögzített tartalmát nem érintő rendelkezése a Ptk. 241. §-ában foglalt szabályok szerint módosítható.87 Az az igény, amely a dologi jogi szabályozással szemben is a jogfejlesztésre való nyitottság és rugalmasság követelményét támasztja, részben kielégíthető lehet azzal, ha a jogalkotó a dologi jogok kógens tartalmát arra a körre korlátozza, amely a dologi jogok zártkörűsége elvének a dologi jogi szabályozásban betöltött szerepére tekintettel szükséges.
3. 3. A tulajdonjog fogalma A tulajdonjog mint alanyi jog abszolút szerkezetű jogviszony, amely nemcsak azzal szemben kényszeríthető ki, aki azt a megszerzője számára átengedi, hanem mindenki mással szemben is, azaz úgy biztosít a jogosultja számára a közvetett tárgya felett monopóliumot, hogy másokat elzár az ahhoz való hozzáféréstől. A szabályozás középpontjában ennek megfelelően két kérdés áll: egyrészt e különleges védelmi pozíció határainak megvonása, másrészt pedig e pozíció védelmének és átruházhatóságának biztosítása és szabályozása. A tulajdon (tulajdonjog) a jog egyik legkomplexebb és legrétegzettebb jelentéstartalmat hordozó fogalma. A piacgazdaságra épülő gazdasági és társadalmi rendszerben az egyénnek a társadalomban elfoglalt helyét elsősorban azoknak a profittermelési lehetőségeknek az értéke határozza meg, amelyek felett hasznosítási privilégiumokkal rendelkezik. Széles értelemben (Locke) így tulajdonnak tekinthetünk bármit (akár valakinek a tudását, testét, munkaerejét, helyzetét, jogosultságait, kilátásban lévő szerzeményeit, várományait stb. is), ami felett az egyén rendelkezik, és ami hasznosításra (profittermelésre) alkalmas. A tulajdonjog ilyen irányú, átfogó és kontextuális vizsgálata messze meghaladná e könyv tartalmi kereteit, ezért erre nem vállalkozhatunk. Az olyan, a tételes jogi szabályozás és gyakorlat elemzése során felmerülő kérdéseket (elsősorban a kisajátítás, az alkotmányos és emberi jogi tulajdonvédelem) azonban nem fogjuk mellőzni, amelyek a tulajdon fogalmának ezta társadalmi beágyazottságát tükrözik, így tárgyalásukhoz a tulajdonjog fogalmának ez a megközelítése szükségképpen hozzátartozik. A tulajdonjog fogalmának megközelítései Amint láttuk, a tulajdonjognak alapvetően két megközelítése létezik. Az egyik megközelítés (common law) szerint tulajdon alatt valójában csak a javak hasznosításának privilégiumait biztosító jogosítványok csomagját értjük. A másik megközelítés szerint (kontinentális) a tulajdon olyan absztrakt jogi kategória, amely részjogosítványokat takar, azonban több egyes jogosítványok összességénél, mert magában foglalja a részjogosítványok szétosztása után is azt a várakozást, hogy a szétosztott részjogosultságok – időbeli korlátozottságuk folytán – belátható időn belül visszatérnek ahhoz, akit tulajdonosnak tekintünk (a tulajdonjog elaszticitása vagy rugalmassága). Piaci alapú elosztási rendszerre épülő gazdaságban és társadalomban a tulajdon középpontjában a személyhez rendelt (így monopolizált) hasznosítási privilégiumok által biztosított szabadság, továbbá az e privilégiumokból fakadó hasznosítási jog korlátai állnak, amelyekhez a magánjognak kereteket kell adnia. Az említett két megközelítés (absztrakt tulajdon vagy a tulajdonnak jogok csomagjaként való felfogása) ezeknek a magánjogi kereteknek a két különböző modelljét eredményezi. A tulajdonjog mint alanyi jog fogalmát valódi tartalommal megtöltve meghatározni nagyon nehéz, talán nem is lehetséges, mert alig tudunk annál többet mondani, mint hogy a tulajdon a szabadságot és annak korlátait jelenti, a szabadság tartalmát és korlátait pedig valójában az egész szabályozás adja meg. A tulajdonjog közvetett tárgyai A tulajdonjog közvetett tárgyai a dolgok, továbbá azok a javak, amelyekre a polgári jogi szabályozás a dolog fogalmát kiterjeszti [Ptk. 94. § (2) bek.], vagy amelyeket a szabályozás kifejezetten tulajdonjog tárgyaként (mint 87
P. törv. III. 20 781/1986. sz. – BH 1987. évi 162. sz.
66 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
II. rész. A tulajdonjog fogalma és tartalma a korlátolt felelősségű társaságban tagsági jogot megtestesítő üzletrészt a társasági jogi szabályozás) kezel. A tulajdonjog közvetett tárgyait vizsgálva abból indulunk ki, hogy a tulajdonjognak mint polgári jogi jogviszonynak a közvetlen tárgya emberi magatartás, amelyet a tulajdonjogviszony abszolút szerkezeténél fogva a jogosult (a tulajdonos) meghatározásával rögzítünk, mert mindenki mást tartózkodásra kötelezettnek tekintünk. Ez természetesen nem akadálya annak, hogy a tulajdonost, éppen tulajdonosi minőségéből fakadóan relatív szerkezetű (kötelmi) jogok és kötelezettségek terheljék, ez azonban (a dologi jogok tartalmát meghatározó jogokon és kötelezettségeken túlmenően) kívül esik a dologi jogi szabályozás körén. A tulajdonjog közvetett tárgyainak a dolgokra való korlátozása mai polgári jogi szabályozásunk egyik legnehezebben tartható tétele. A dologi jog és a kötelmi jog elhatárolhatóságának, továbbá a vagyonjogi rendszerekben való gondolkodás lehetőségének kapcsán már szó volt arról, hogy a tulajdonjog tárgyait nem szükségszerű a dolgokra korlátozni, mert nem dolgok és személyek viszonyában, hanem személyek egymás közötti viszonyában a tulajdonjog tartalmát megadó hasznosítási privilégiumokban (általános értelemben vett monopóliumokban) kell gondolkoznunk. Ez minden probléma nélkül lehetővé teszi, hogy gondolkodásunkat ne korlátozzuk a dolgokra, hanem idevonjuk mindazokat a javakat, amelyek e hasznosítási privilégiumok tárgyai lehetnek. E kiterjesztés szükségesnek is látszik, elég nehéz ugyanis meggyőző magyarázatát adni annak, hogy a tulajdonjog tárgyait a szabályozás miért korlátozza a dolgokra. Amint erről korábban már szó volt, nyilvánvalóan vannak olyan javak, amelyek forgalomképesek, és ugyanúgy viselkednek, mint a tulajdoni tárgyak. Amikor arra keressük a választ, hogy a forgalomképes jogok, követelések, immateriális javak stb. miért nem közvetett tárgyai a tulajdonjognak, a következő szempontokat kell figyelembe vennünk. A javak átruházhatóságának biztosítása A polgári jognak biztosítania kell a forgalomképes javak átruházhatóságának a kereteit, de ez nem önmagában a dologi jognak, hanem a polgári jognak és az egész jogrendszernek a feladata; hogy a jog ezt miként – a tulajdonjog körébe vonva vagy más módon – teszi meg, szabályozási részletkérdés.Abból, hogy a forgalomképes nem dologi javak nem tulajdoni tárgyak, még nem következik, hogy a jogosultat azokon ne illetné meg védelem, és hogy azokat ne lehetne átruházni.88 A nem dologi természetű javakat nem tulajdoni tárgyként kezelő magyar szabályozás is abból indul ki, hogy a forgalomképes jogok a jogalanyok vagyonának részét képezik, azonban annak meghatározása, hogy az alanyi jog forgalomképes-e, általános szabállyal nem lehetséges. A jogrendszernek a gazdasági forgalom igényeit megfelelően le kell képeznie, az azonban, hogy ezt milyen szerkezeti megoldásokkal teszi, másodlagos kérdés. A forgalomképes jogok A polgári jogi szabályozás a forgalomképes jogok meghatározását nem tudja önmagában megadni. Az alanyi jogok forgalomképessége elsősorban tartalmuktól függ, amelyet viszont az alanyi jogot biztosító jogi norma határoz meg. A forgalomképes jogok körét absztrakt módon csak olyan nyitott szabállyal lehetne meghatározni, amely a jogalkalmazásnak nem tud használható támpontokat adni arra nézve, hogy mely jogokat minősítsen forgalomképesnek. Ebben a körben tehát az egyes jogok tartalmának és forgalomképességének során a jogalkotói minősítés, továbbá a bírói gyakorlat, a bírói mérlegelés szerepe nem váltható ki a törvényben adott definícióval. A forgalomképes jogok a jogalanyok vagyonának részét képezik akkor is, ha nincs olyan általános szabály, amely ezt külön kimondja, vagy amely e jogokat tulajdonjog lehetséges közvetett tárgyának tekintené. Az alanyi jogok tartalma nagyon sokféle lehet, és nem vonatkoztatható el az alanyi jogot létrehozó jogi norma (tárgyi jog) által meghatározott tartalomtól. A Ptk. az alanyi jogokat elsősorban ebből a megfontolásból nem teszi tulajdoni tárggyá. Erre azért sincs szükség, mert az alanyi jogot létrehozó jogi norma a forgalomképességet – ha ez a jogalkotói szándék – tulajdoni tárggyá minősítés nélkül is biztosítani tudja. Amennyiben az alanyi jog tartalmát adó tárgyi jog (a jogi norma) nem ad támpontokat az alanyi jog forgalomképességének és a forgalomképesség korlátainak meghatározására, ez a bírói gyakorlat feladata marad. Az átadás szerepe A dolgok és a nem dologi természetű, forgalomképes javak között alapvetően egy lényeges különbséget fedezhetünk fel, ez pedig az átruházás mozzanatában rejlik. Ingó dolgok esetében ugyanis a dologi jogi (tulajdonjogi) szabályoknak választ kell adniuk arra a kérdésre, hogy az átadás szükséges-e a tulajdon átszállásához, mint ahogy azt a Ptk. 116. § (2) bekezdése is előírja (tradíciós rendszer), vagy elegendőnek tekinti az ebben való megegyezést (konszenzuális rendszer). A tradíciós elven alapuló tulajdonátruházási rendszerekben – mint amilyen a magyar is – a dolgok és a nem dologi természetű javak között az alapvető különbség abban van, hogy míg a dolgok tulajdonának átruházásához ingó dolgok esetén a dolog átadása is Vö. Wellmann György: A társasági, illetve a polgári jogban mi lehet tulajdon, és ebből következően apportálás, illetve átruházás tárgya? Gazdaság és Jog, 2003/10. 11–14. o., 11. skk. 88
67 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
II. rész. A tulajdonjog fogalma és tartalma szükséges, addig a jogok átruházása konszenzuális módon (illetőleg az alanyi jog forgalomképességét biztosító tárgyi jog által meghatározott módon) történik. A jogok körében ugyanis az átadás mozzanata ésszerűen és a gyakorlat számára használhatóan nem konstruálható meg. Immateriális javak átruházása A Ptk. a tulajdonjog lehetséges tárgyait a dolgokra korlátozza, ebből azonban nem következik, hogy a nem dologi természetű javak ne lennének átruházhatóak és dologi jogokkal megterhelhetőek. Abból, hogy a Ptk. a tulajdonjogi szabályokat a dolgokra korlátozza, csak az következik, hogy a tulajdonjog tartalmára, magánjogi (!) védelmére vonatkozó szabályok, továbbá a tulajdonjog átruházására vonatkozó szabályok csak a dolgokra vonatkoznak. Az egyéb forgalomképes javak (jogok, követelések, szerződési pozíciók) tartalmára, védelmére és átruházhatóságára a választ a – nem feltétlenül csak a Ptk.-ban elhelyezett – szerződési jogi szabályokban (engedményezés, szerződési pozíció átruházása), valamint az adott jogot alanyi jogként elismerő tárgyi jog normái körében, ennek hiányában pedig a bírói gyakorlatban kell keresnünk. Ennek során kiindulópontunk lehet az, hogy az adott alanyi jogot biztosító és annak tartamát meghatározó jogi normának kell kimondania az átruházhatóságot ahhoz, hogy a jogot forgalomképesnek tekintsük. Erre talán világos választ lehet kapni mindaddig, amíg a magánjog körében mozgunk. Így egy magánjogi jogalany számára a másik fél által biztosított jog (például annak megengedése, hogy az illető a jogot engedő fél telkére építsen, az ingatlanát igénybe vegye stb.) önmagában nem ruházható át, mert forgalomképes alanyi jogként a tárgyi jog nem ismeri el. A szerződésben engedett, a tárgyi jog által forgalomképesnek kifejezetten el nem ismert jogok szerződésen alapuló kötelmi jogok, amelyek a kötelemben való alanyváltozás, illetőleg a szerződésben való alanyváltozás (szerződésátruházás) szabályai szerint ruházhatók át. E körben gyakran előfordul, hogy a szerződési pozícióban való alanyváltozást a gyakorlat vagy akár a jogszabály [például bérleti jog átruházása a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény (Ltv.) alapján, vagy a közkereseti társaságban fennálló tagsági viszony átruházása a társasági jogi szabályozás alapján] – felületesen – jogátruházásnak nevezi. Azokban az esetekben azonban, amikor a magánjog határait átlépve, közjogi jogosultságok átengedéséről (például taxiengedély átruházása) van szó, az adott jogosultság természetét vizsgálva nagyobb teret kap a bírói gyakorlat és a jogosultságot megalapozó konkrét közjogi szabályozás. A nem dologi természetű javak (jogok, követelések, szerződési pozíciók) átruházása, mivel tulajdonjognak nem tárgyai, nem a tulajdonátruházási szabályok, hanem az átruházhatóságukat megalapozó jogi norma tartalma szerint történik. Mivel nem tulajdoni tárgyak, nem alkalmazandók rájuk a Ptk. tulajdonátruházási szabályai sem, így az átruházáshoz nem szükséges az átadás, nem érvényesülnek a nem tulajdonostól való tulajdonszerzés szabályai stb. Ezekre a javakra – nem lévén tulajdonjog tárgyai – forgalomképességük esetén sem terjednek ki a tulajdonjog magánjogi védelmének szabályai. Azokra tulajdoni igény a Ptk. szabályai alapján nem érvényesíthető. Az egyébként tipikusan tulajdoni igénynek tekintett végrehajtási igényper azonban indítható,89 ha a végrehajtó mást illető követelést foglal le az adós követeléseként. A követelések azonban – szemben a tulajdoni igénnyel – az őket a tulajdonhoz hasonlóvá tevő forgalomképességük ellenére elévülnek. Forgalomképes jogok Az alanyi jogok forgalomképességének meghatározása során elsősorban az őket kreáló tárgyi jog rendelkezéseiből kell kiindulni. Így például normatív tartalma alapján forgalomképes a tőzsdei ügyletben kikötött opció vagy elővásárlási jog (a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény 323. §); az üvegházhatású gázok kibocsátási egységeinek kereskedelméről szóló 2005. évi XV. törvény 3. § c) pontjában meghatározott kibocsátási egység (szennyezési kvóta), amelyet e törvény rendelkezései szerint lehet átruházni (12. §); a lakásszövetkezetekről szóló 2004. évi CXV. törvény alkalmazásában a lakásszövetkezet tulajdonában lévő lakásokon a szövetkezet tagját megillető használati jog (12. §); a sportról szóló 2004. évi I. törvény egy dogmatikailag egyébként hibás szabállyal sportszervezetek között lehetővé teszi a játékjog használati jogának átruházását (10. §), amihez a hivatásos sportoló előzetes írásbeli hozzájárulását is megköveteli; forgalomképesek a szerzőt a szoftveren, adatbázison, reklámozás céljára megillető művön, továbbá – részlegesen – a filmalkotáson mint szerzői művön megillető vagyoni jogok [a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény (Szjt.) 58. § (3) bek., 60/A. § (2) bek., 63. § (1) bek., 66. § (1) és (2) bek.]; a dohánytermeléshez kötött nemzeti támogatási jogosultság [a dohánytermeléshez kötött nemzeti támogatási jogosultságról szóló 51/2006. (VII. 5.) FVM rendelet 2. § b) pont]; a tejkvóta [a tehéntej termékpálya szabályozásában alkalmazott kvótarendszerről szóló 69/2004. (IV. 29.) FVM rendelet 1. § (2) bek., 9. § (1)–(3) bek.] a Magyar Orvosi Kamara által adott önálló orvosi tevékenység nyújtására jogosító engedélyben foglalt jog 89
Legf. Bír. Pk. I. 20 060/1986. sz. – BH 1986. évi 508. sz.
68 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
II. rész. A tulajdonjog fogalma és tartalma (orvosi praxisjog) [az önálló orvosi tevékenységről szóló 2000. évi II. törvény 2. § (3) bekezdése szerint, a törvényben meghatározott korlátokkal]; a helyiség bérleti jogát a bérbeadó hozzájárulásával az Ltv. átruházhatóvá teszi [42. § (1) bek.], ez azonban tartalmát tekintve sokkal inkább szerződési pozíció átruházását takarja, mintsem valóban forgalomképes jogot hozna létre. Következetes és áttekinthető megoldást jelenthetne abból kiindulni, hogy a jogok csak akkor és annyiban ruházhatók át, ha és amennyiben az őket megalapozó jogi norma ezt kifejezett rendelkezéssel biztosítja. Ilyen elv érvényesülését azonban teljes bizonyossággal nem mondhatjuk ki, ezért azoknak a jogoknak a forgalomképességét sem lehet kizárni, amelyek forgalomképessége (és forgalomképességük korlátai) a tárgyi jog normáiból nem vezethető le. Amennyiben nem nyilvánvaló a jogalkotónak a forgalomképesség kizárására irányuló „szándéka”; e jogok forgalomképessége a bírói gyakorlatban elfogadott megítéléstől függ (lásd a knowhow forgalomképességét). Szellemi tulajdon Amint arról már korábban volt szó, a jogrendszerek egy része – eltérően például a magyar jogtól – a vagyonjog kereteit szélesebb értelemben vett, az ingók és ingatlanok mellett testetlen javakat is felölelő tulajdonfogalomra építi fel. Ezekben a jogrendszerekben – különösen az angolszász jogokban – természetes lehet, hogy a szellemi alkotó tevékenység eredményeként létrejött javak tulajdonjog tárgyai. A magyar polgári jog a szellemi alkotásokat és az azokhoz fűződő jogokat nem vonja a tulajdonjog körébe, 90 ugyanakkor lehetővé teszi a szellemi alkotásokhoz fűződő vagyoni jogok átruházását és örökölését, ily módon biztosítva a szellemi alkotások hasznosításának a piaci forgalomba csatornázását. A szellemi alkotásoknak szellemi tulajdonként való kezelése a magyar jogalkotói felfogástól sem teljesen idegen,91 és bár hatályos szabályozásunk bizonyos szempontból közel áll a szellemi tulajdon koncepcióján alapuló rendszerekhez, a magyar jogban a szellemi alkotás nem tulajdonjog tárgya: „a szerzői jogi védelem abszolút szerkezetű, negatív tartalmú kötelezettséget állító jogviszony, amely jellegében hasonló a tulajdonviszonyhoz… tárgya azonban szellemi alkotás, ami a szerző személyiségéhez kötődő jogosultságok elismerését és oltalmazását is igényli”. 92 A nem testi javakon fennálló tulajdonjog a szellemi tulajdonon alapuló angolszász jogrendszerekben sem feltétlenül jelent az ingón és ingatlanon fennálló tulajdonjoggal azonos minőséget; van olyan álláspont, amely szerint sokkal inkább a szellemi alkotáson fennálló tulajdontól független hasznosítási jogosítványok93 átengedéséről van szó, mint a szellemi alkotáson a mi fogalmaink szerint fennálló tulajdonjogról. Ennek tükrében a végeredményt tekintve valószínűleg nem akkora a szakadék e két, egymással koncepcionálisan ellentétpárba állított rendszer között, mint amekkorát az elvi kiindulópontok különbözősége sugallna. A szerzőt, a védjegyjogosultat, a szabadalmast, a mintaoltalom jogosultját megillető vagyoni jogok lehetővé teszik e szellemi alkotások piaci alapú hasznosítását és biztosítják e jogok forgalomképességét is. 94 Ez nagyon közel hozza e jogokat a tulajdonhoz, bár nem teszi őket azzá. A szellemi tulajdon bevett fogalma alatt tehát nem a szellemi alkotások feletti polgári jogi tulajdont kell érteni. A szellemi tulajdon fogalma – Boytha György megfogalmazásában – „a szellemi termékeken fennálló különféle abszolút jogok leegyszerűsítő foglalataként használt és a tulajdonjog lényeges tartalmi elemeit figyelmen kívül hagyó, csupán célszerűen orientáló kifejezés, amely nem fejezi ki a közvetlen szellemi munkával létrehozott nem dologi termékeken biztosított jogok sajátosságát; ezért a szellemi termékek jogának a polgári jog rendszerébe való törvényi beépítéséhez nem használható jellemző. Mindennapos tájékozódásunk szempontjából hibátlanul eligazít, ha azt határozzuk meg, hol és mikor kel a Nap, hol és mikor nyugszik; csillagászatilag azonban tudnunk kell, hogy nem a Nap kering a Föld körül, hanem utóbbi forog a saját tengelyén.” 95 A hazai jogirodalomban hasonló megközelítésre,96 és a szellemi alkotásoknak a tulajdonjog szabályozási körébe vonása mellett érvelő97 álláspontokra egyaránt van példa. A Ptk. a know-how-t (anélkül, hogy ezt a megnevezést használná) normatív megfogalmazásban is védelemben részesíti. A Ptk. 86. § (4) bekezdése szerint a személyeket védelem illeti meg a vagyoni értékű gazdasági, műszaki és szervezési ismereteik és tapasztalataik tekintetében is. A rendelkezés rendszertani értelmezéséből és szövegéből az következik, hogy a törvény a know-how-t a szellemi alkotásokkal együtt a személyhez fűződő Lontai Endre – Faludi Gábor – Gyertyánfy Péter – Vékás Gusztáv: Magyar polgári jog, szellemi alkotások joga. Budapest, 2004. 20. skk. A találmányok szabadalmi oltalmáról szóló 1995. évi XXXIII. törvény javaslatához fűzött miniszteri indokolás preambuluma is jelzi ezt. 92 A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény javaslatához fűzött miniszteri indokolás preambuluma. 93 Libling, D. F.: The Concept of Property: Property in Intangibles. The Law Quarterly Review, Vol. 94. Jan. 1978. 103–119. o., 104. o. 94 Szjt. 9. § (6) bekezdése; a szabadalmast megillető jogokra lásd Lontai–Faludi–Gyertyánfy–Vékás: Magyar polgári jog, szellemi alkotások joga. 198. o. 95 Boytha: A szellemi alkotások joga és az új Ptk. 20. o. 96 Bobrovszky Jenő: A szellemi tulajdon néhány dilemmájáról a körte és a sajt között. In Boytha György ünnepi kötet. Budapest, 2004. 33– 45. o. 97 Bächer: A szellemi tulajdon jogi védelme és a Ptk. 31. o.; Ficsor: A szellemi tulajdon és a Ptk. 28. o. 90 91
69 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
II. rész. A tulajdonjog fogalma és tartalma jogokhoz hasonlóan – de azokkal nem azonosítva – abszolút szerkezetű jogviszony közvetett tárgyaként részesíti védelemben. A know-how-t tehát mindenki köteles tiszteletben tartani, a Ptk. hivatkozott rendelkezéséből azonban a know-how forgalomképessége (átruházhatósága) nem következik. Ahhoz, hogy a know-how forgalomképességét megállapítsuk, eddigi gondolatmenetünk szerint elvileg az volna szükséges, hogy – mivel tulajdon tárgya a Ptk. rendelkezései alapján nyilvánvalóan nem lehet – a know-how-n fennálló átruházható jogot azonosítsunk, amely az átruházás tárgya lehet. Abból, hogy a Ptk. 86. § (4) bekezdése a know-how fogalmának meghatározására alkalmas lehet, nem feltétlenül következik, hogy ez a rendelkezés a know-how valamennyi jellemző jegyét megadja és annak teljes leírására alkalmas. A know-how fogalma továbbra is foglalkoztatja a magyar jogtudományt,98 és az egyes kutatási eredményekből és meghatározási kísérletekből az világlik ki, hogy a know-how egységes, zárt és mindenki számára ugyanazt jelentő fogalmát megalkotni rendkívül nehéz. Ez a nehézség különösen nyilvánvaló, ha a magyar szabályozás kereteiből kilépve a know-how nemzetközi gyakorlatban általánossá tehető definícióját keressük. A legális definícióból és a meghatározási kísérletekből ugyanakkor viszonylag jól körvonalazhatóvá válnak a know-how jellemző jegyei. Ezekből az szűrhető le, hogy a know-how lényegében információ vagy információk összessége, amely titkos (legalábbis közkinccsé még nem vált), iparjogvédelmi oltalomban külön jogszabályok nem részesítik, valamint jellemzően műszaki természete és használati értéke (egyúttal vagyoni értéke) van. A know-how másoknak átengedhető, és ezáltal valamilyen formában magánjogi forgalom tárgyává tehető.99 A know-how-nak a jogirodalomban és joggyakorlatban általánosan elfogadottá vált fogalmi elemei a know-how egy nagyon fontos, különösen a know-how forgalomképessége szempontjából lényeges tulajdonságára nem adnak választ. Amíg ugyanis minden szerző egyetért abban, hogy a know-how mások számára átengedhető (átruházható), és ezt a gyakorlat is vita nélkül elfogadja, teljes mértékben tisztázatlan, hogy a know-how-t a tulajdonhoz hasonlóan forgalomképes jogként foghatjuk-e fel, ahol az átruházás tárgya maga nem az információ, hanem a titkos információ megismeréséhez és felhasználásához való jog, vagy a know-howinkább csak egy tényleges előny, amelyhez a know-how átengedője a know-how megszerzőjét azzal juttatja, hogy annak megismerését az ő számára biztosítja.100 A kérdés voltaképpen az, hogy a know-how átruházható alanyi jogként meghatározható-e, vagy átruházása esetén nincs többről szó, mint az információban való részeltetésről. Úgy tűnik, hogy az egységes fogalom hiánya mindaddig nem jelent problémát, amíg a know-how abszolút szerkezetű jogviszonyban való védettségéről van szó. A know-how-t a szabályozás többrétűen, elsősorban mint magántitkot és üzleti titkot részesíti védelemben.101 A know-how mint ismeretek összessége tehát valójában információ, és sajátos jogi természete is ebből adódik. Ebből az is fakad, hogy drága előállítani, miközben olcsó terjeszteni. Ezért az abszolút szerkezetű jogviszony által biztosított védelem vagy a versenyjogi szabályozás által biztosított jogkövetkezmények alkalmazása a gyakorlatban többnyire nem elegendő a know-how jogosultjának a know-how titkosságához fűződő érdekei teljes körű védelmére. Az információ további sajátossága, hogy – szemben a tulajdonjog közvetett tárgyát képező dolgokkal – egyidejűleg nemcsak egy személy hatalma állhat fenn rajta, hanem többeknek is rendelkezésére állhat, mert a know-how az átengedésével nem kerül ki az átruházó hatalmából. Mindazok számára, akik a know-how-t jogszerűen megismerik, csak a know-how jogosultjának tekintett személy által a know-how védelmét biztosító rendelkezéssel szerződésben kikötött korlátozások állhatnak a know-how felhasználása útjában. A Ptk. személyhez fűződő jogokat védő rendelkezései által a know-how jogosultjának tekintett személy a know-how-t tőle megszerzővel szemben csak akkor válik kötelessé a know-howfelhasználásától való tartózkodásra, ha ezt szerződésben kifejezetten vállalta. Azzal, hogy a know-how-t más tudomására hozza, és annak felhasználásához a hozzájárulást megadja, a védelem az ő jogai felett nem szűnik meg. A know-how átengedése ilyen értelemben nem átruházás, hanem inkább részeltetés valamiben, valaminek a megosztása másokkal, ami nem kerül ki annak a hatalmából, aki maga átengedi azt. Ezért a know-how átengedésére irányuló szerződésekben a felek bonyolult rendelkezésekkel, külön szabályozott szerződéses szankciók kilátásba helyezésével és a gyakorlatban kialakult technikák rendszerével igyekeznek egymás kölcsönös érdekeit védelemben részesíteni. Nem csoda ezért, hogy a know-how-val kapcsolatos gyakorlati problémák szorosan összefüggenek a know-how átengedésére irányuló szerződésekkel kapcsolatos egyes Például Csécsy György: A know-how definiálásának problémái. Magyar Jog, 1998/december. 740–743. o.; Németh Tünde: A know-how fogalma és szabályozása. Cég és Jog, 2000/1. 22–25. o.; Tattay Levente: A know-how fogalom fejlődése. Jogtudományi Közlöny, 2002/szeptember. 409–412. o. 99 Lontai–Faludi–Gyertyánfy–Vékás: Magyar polgári jog, szellemi alkotások joga. 177. skk. 100 Schmidt, Karsten: Handelsrecht. 5. átdolg. kiad. Köln–Berlin–Bonn–München, 1999. 1003. o. 101 A know-how és a titokvédelem kapcsolatára lásd például Troller, Alois: Immaterialgüterrecht. Band I. 3. átdolg. kiad. Basel – Frankfurt am Main, 1983. 8. Kap. § 27., I, 419. o., illetve McCarthy, Thomas J.: McCarthy’s Desk Encyclopedia of Intellectual Property. Washingon, 1991. 180. o. 98
70 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
II. rész. A tulajdonjog fogalma és tartalma kérdések tárgyalásával, amelynek egyik kulcspontja annak a védelemnek a szerződéssel való kialakítása, amely a know-how továbbengedését vagy a szerződés alapján meg nem engedett felhasználását próbálja meg kizárni. 102 Mivel a Ptk. a személyhez nem kötött alanyi jogok forgalomképességét általában nem biztosítja – nem vonja őket a tulajdon tárgyainak körébe –, és a know-how-t a személyhez fűződő jogok körében részesíti védelemben, valójában nincs olyan forgalomképes alanyi jog, amely a know-how átruházhatóságát biztosítaná. Más szellemi alkotások körében a különös szerzői jogi, szabadalmi, védjegyjogi stb. szabályozás meghatározza a szellemi alkotásra vonatkozó forgalomképes vagyoni jogokat, és ezzel a felhasználásra vonatkozó jogok forgalomképessé válnak. Olyan szabályozás azonban nincsen, amely a know-how kapcsán ugyanezt biztosítaná. Ez nem jelenti azt, hogy a know-how mint tudás és ismeretanyag ellenérték fejében ne lenne másnak átengedhető, más abban ne volna részesíthető. Ebből azonban forgalomképessége – azaz hogy harmadik személyek számára továbbadható, árverés útján értékesíthető – nem következne, mint ahogy a magántitkot és üzleti titkot sem definiálja a magánjogi szabályozás forgalomképes jogként. A bírói gyakorlat a know-how mint szellemi alkotás forgalomképességét elfogadta [a Legfelsőbb Bíróság Gazdasági Kollégiumának 52. sz. állásfoglalása], azonban ez az elfogadás erősen egy mozzanatra, a gazdasági társaság alapítása során nem pénzbeli vagyoni hozzájárulás (apport) nyújtására korlátozódik, amelynek a korábbi szabályozás szerint feltétele volt a forgalomképesség. Álláspontunk szerint azonban amint a know-how forgalomképessége más helyzetekben is (például zálogjoggal való terhelés, árverési értékesítés) próbára lenne téve, valódi, a személyhez fűződő jogokhoz kötődő természete és szabályozatlansága ennek következetes végigvitelét megakadályozná. Az emberi test Amint arról a dologi jognak a magánjog rendszerén belül a kötelmi jogtól és a személyek jogától való elkülönültsége kapcsán szó volt, a magánjoggal szemben támasztott egyik legnagyobb kihívás dolog és személy elhatárolása, amelynek az absztrakt vetülete a személy és a tulajdon közötti különbség. Azt is láttuk, hogy a személy és tulajdon között húzódó határ mindinkább elmosódik, a személyhez kötött javak dologiasodása és a tulajdon személyhez kötődése miatt egyaránt. A személy és dolog közötti megkülönböztetés azonban önmagában nem tud teljes választ adni arra a kérdésre, hogy az embert vagy mást milyen keretek között illet meg rendelkezési jog teste és testének részei felett. Egyre gyakrabban kell szembesülnünk olyan kérdésekkel, amelyek ezeket a határokat feszegetik, így például hogy kit illet meg a kihúzott fog (természetes fog vagy pótlás),103 a kioperált szívritmus-szabályozó vagy a beteg sejtjei feletti rendelkezési jog. A személy és a dolog közötti elhatárolásokból világosan el tudunk jutni arra a következtetésre, hogy az emberi testrész az eltávolítással annak a személynek a tulajdonában lévő dologgá lesz, akiről (akiből) azt eltávolították. Annak a kérdésnek az eldöntéséhez azonban, hogy az ily módon dologgá vált és a beteg által az orvosnál hagyott testrészeknek (akár fog, szövetek, vér) mi a jogi sorsa, további, dologi jogi és személyiségi jogi aspektusok vizsgálata is szükséges, különösen, ha ezt speciális szabályozás nem rendezi. Dologi jogi szempontból ezek a dolgok – bármilyen abszurdnak is hat a felvetés – vagy derelinkvált és így uratlanná vált dolognak minősülnek, vagy azt tételezzük, hogy azok tulajdonjogát a beteg az orvosra ruházta. A felek szóban, írásban vagy ráutaló magatartással kifejezett nyilatkozatának értelmezése útján kell ezt eldönteni. Az is kétségtelen, hogy az elválasztott testrész már nem része a beteg személyiségének, így az elválasztás után azon őt személyiségi jogvédelem nem illeti meg, indokoltnak tűnik azonban, hogy a személyiségi jogok továbbhatása korlátozza az ilyen módon a vagyoni forgalomba kerülő javak használatát. Így az emberi testrészek felhasználása annyiban megengedett és jogszerű, amennyiben nem sérti korábbi „hordozójuk” személyiségi jogait.104 Biotechnológia, személyiség, tulajdon A embernek a teste feletti rendelkezési jogát sajátos módon helyezte vagyonjogi kontextusba az az – egyébként amerikai, de tényállásánál fogva bármilyen jogi környezetben előfordulható – eset, amelyben a leukémiában szenvedő felperes lépét gyógyulása érdekében az UCLA Medical Centerben eltávolították. A beavatkozás sikeres volt, eredményeként a felperes meggyógyult. A műtét előtt a felperes beleegyezett abba, hogy eltávolított lépét tudományos célokra felhasználják, és hogy a műtétet követő kontrollvizsgálatok során további sejtmintákat vegyenek tőle, ami meg is történt. A felperes sejtjei – ahogy ezt az orvosok a felhasználásba való beleegyezés előtt már gyanították – olyan egyedi tulajdonsággal rendelkeztek, amely a tudományos vizsgálatokat és mintavételeket követő továbbtenyésztés eredményeként lehetővé tette, hogy abból annak szabadalmaztatása után a gyógyászatban hasznosítható anyagot állítsanak elő. Az orvosok az előállított anyag felhasználási jogát nagyon komoly haszon ellenében adták el egy gyógyszergyárnak. A felperes a keresetét az
Például Csécsy György: A know-how oltalma szerződés alapján. In Novotni Emlékkönyv. Miskolc, 1991. 109–116. o., illetve Csécsy György: A know-how szerződések minősítéséről. Gazdaság és Jog, 2004/február. 11–14. o. 103 AG Neuss, Neue Juristische Wochenschrift, 1987. 709. o. 104 Taupitz, Jochen: Wem gebührt der Schatz im menschlichen Körper? Archiv für die civilistische Praxis, 191. (1991). 201., 208. skk. 102
71 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
II. rész. A tulajdonjog fogalma és tartalma egyébként a tulajdoni igények megsértése esetén alkalmazható conversion tortra alapította, amit a bíróság elutasított. A bíróság azonban megállapította azt is, hogy az orvosok jogsértően jártak el, amikor a felperest a beleegyezés előtt nem tájékoztatták arról, hogy a tudományos szempontokon túlmenően saját érdekükben, kereskedelmi hasznosításra alkalmas anyag előállítása érdekében is történnek a vizsgálatok.105 A goodwill a vagyoni forgalom jogának egyik legbizonytalanabb tartalmú fogalma. Törvényben meghatározott definíciója nincsen, ugyanakkor tudni lehet róla, hogy vagyoni értékkel bír, ami bizonyos szempontú átruházhatóságot feltételez. A Legfelsőbb Bíróság egy 1990-ben közzétett döntésben – a gazdasági társaság részére nem pénzbeli vagyoni hozzájárulásként való rendelkezésre bocsátás lehetőségét vizsgálva – a goodwillt forgalomképes, vagyoni jognak minősítette,106 ez a minősítés azonban valószínűleg nem tartható következetesen. Az világos, hogy amikor egy vállalkozás más személy részére megengedi a vállalkozás bevezetett és ismert nevének használatát (franchise-rendszereknek ez tipikus eleme), akkor ez jövedelemszerzési forrás lehet, aminek értéke tükröződik a névhasználatért fizetett ellenértékben, és a név használatának joga ezáltal jelentős vagyoni elemét képezheti egy vállalkozásnak. Ebből azonban a goodwill önálló vagyoni egységként való elismerése még nem szükségképpen következik, különösen azért nem, mert a goodwillt a gyakorlatban sem önállóan, önmagában „ruházzák át”, hanem azt jellemzően a névhasználat jogának biztosításával együtt szerzik meg, vagy egy vállalkozásban szerzett részesedés ellenértékének meghatározása során veszik figyelembe. Goodwill A goodwill fogalma egyébként önmagában is nehezen határozható meg. Nem azonos a vállalkozásnak – az egyébként nyilvánvalóan forgalomképtelen – üzleti hírnevével,107 és úgy tűnik, hogy nem lehet önálló, személytől független vagyoni egységként kezelni. A goodwill átruházása kapcsán alapvető problémát az jelent, hogy vállalathoz (vállalkozáshoz) kapcsolódik, vagyoni értéken tartják nyilván, és más is „részeltethető” belőle – mindenekelőtt védjegyhasználati és névhasználati jog átengedésével –, de a vagyon önálló részeként nem definiálható. A goodwill lehet a vagyon része, de tulajdon tárgya már csak azért sem, mert tiszteletben tartására – azon kívül, aki átruházta – senki sem köteles. A goodwill tulajdonjogi – vagy ahhoz hasonló, abszolút szerkezetű jogviszonnyal biztosított – védelme azt kellene jelentse, hogy harmadik személyek nem jogosultak a piaci forgalomban úgy tevékenykedni, hogy annak értékét csökkentik. Ez nyilvánvalóan abszurd eredményre vezet.108 Információ Az információt mint tudást elsősorban a személyiségi jogvédelem körében védi a jog. Az információ nem tulajdon, védelme elsősorban a magántitok és az üzleti titok védelme útján valósul meg (Ptk. 81. §). Az információ átadható, ennyiben akár átruházhatónak is lehet tekinteni, ez azonban dologi jogi értelemben nem minősül átruházásnak, mert az információ átengedése mások számára valójában annak többszörözését jelenti, és nem azt, hogy az átruházó hatalma megszűnik a jószág felett egy másik személy hatalmának keletkezésével. Az információ „átruházásával” az információt „átadó” személynél az információ továbbra is fennmarad. Az információ tulajdoni tárgyként való általános elismerése iránti igény a jogirodalomban és a gyakorlatban is felmerült, és nem annyira az átruházhatóság, mint inkább a megfelelő védelem biztosítása végett. Ez a common law jogrendszerek tulajdoni felfogásától nem idegen,109 azonban a magyar jogban erre annyiban nincs szükség, hogy a védelemnek a jog által jelenleg elérhető megfelelő mértékét biztosítja a magántitok és az üzleti titok védelme a személyiségi jogok védelme körében. Külön problémát okozhatnak azok a helyzetek, amikor az információ valamilyen fizikai hordozón jelenik meg, és a fizikai hordozó mint birtokba vehető testi tárgy tulajdonjogának átruházása történik. Valószínűleg nem adható egységes, absztrakt, minden egyes esetre irányadó válasz arra nézve, hogy ilyen esetekben az információ mennyiben válik jogi minőségét tekintve is azonossá a hordozóval. Ennek megítéléséhez nem nélkülözhető a felek által a konkrét esetben az átruházás során vállalt kötelezettségek és a felek által egymásnak biztosított jogok vizsgálata, aminek ki kell terjednie magának az átruházásra irányuló szerződésnek a közvetett tárgya (információ nyújtása a hordozón vagy az információt hordozó dolog tulajdonjogának átruházása) John Moore v. Regents of University of California et al. 793 P.2d 479 (Cal 1990). Legf. Bír. Cgf. II. 30 724/1990. sz. – BH 1990. évi 476. sz. 107 Legf. Bír. Cgf. II. 30 656/1991. sz. – BH 1992. évi 537. sz. 108 Lawson, Frederick H. – Rudden, Bernard: The Law of Property. 2. kiad. Oxford, 1993. 33. o. 109 Nigri, Deborah Fisch: Theft of Information and the Concept of Property in the Information Age. In Harris, J. W. (szerk.): Property Problems – From Genes to Pension Funds. London – The Hague – Boston, 1997. 48–60. o., 49. skk. 105 106
72 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
II. rész. A tulajdonjog fogalma és tartalma meghatározására is. Amennyiben az adott információ a személyiségi jog által védett (magántitok, üzleti titok, know-how, más szellemi alkotás), az információnak a fizikai hordozón való rögzítése nem szünteti meg annak személyiségi jogi védelmét. Követelések A kötelmi követelések a Ptk. 328. és a következő §-aiban foglalt szabályok szerint, engedményezéssel ruházhatók át. A követelés forgalomképes, és mivel nem tulajdonjog tárgya és nem dolog, átruházásához átadásra nincsen szükség. Az engedményezéssel a követelés a felek megegyezése szerint, konszenzuális módon száll át. A kötelmi követelés megterhelhető, haszonélvezeti jog állhat fenn rajta, el lehet zálogosítani, végrehajtási árverés útján értékesíteni lehet stb., ezért – azon kívül, hogy a magyar jogban ez törvényi rendelkezés folytán így van – nagyon nehéz meggyőző magyarázatot adni arra, hogy a követelés miért nem lehet tulajdonjog tárgya. Vannak olyan követelések is, amelyek nem kötelmi természetűek. Így a dolog visszakövetelése iránti, tulajdonjogon vagy birtokláshoz való jogon alapuló igény is átruházható (a cessio vindicationis a birtokátruházás egyik formája), erre azonban a Ptk. külön szabályozást nem ad. A Ptk. 328. és következő §-aiban foglalt rendelkezések csupán a kötelmi követelések számára biztosítják a teljes körű forgalomképességet, dologi követelésekre ezek a szabályok nem terjednek ki. E szabályoknak a cessio vindicationisra való analóg alkalmazásának lehet helye, de csak annyiban, amennyiben az összhangban van a cessio vindicationisnak a tulajdonjog-átruházásban betöltött szerepével, és amennyiben ez a szerepe azt megkívánja. Azt, hogy a követelés nem lehet tulajdonjog tárgya, sokszor tekintették II. világháború előtti magánjogunkban is magától értetődőnek. Szászy-Schwarz Gusztáv például minden magyarázat vagy alátámasztás nélkül írja, hogy „helytelen beszélni arról is, hogy a követelésen vagy más jogon »tulajdonjogunk« van. A követelés vagy más jog az »enyém«: ez annyit tesz, hogy én a jog alanya vagyok, de nem, hogy tulajdonomban van – ez helytelen szóhasználat, mely hamis következtetésekre vezet, például hogy a követelést is, a tulajdon módjára, csak átadás útján lehetne átruházni stb.”110 Mások arra alapítják a követelésen fennálló tulajdonjog kizártságát, hogy a követelés mint tulajdoni tárgy szerkezetileg nem lehetne megfelelően leírható. A követelés, mint „alanyi értelemben… a szolgáltatás iránti igény szinonimája” az egész jogrendet átható kategória, amely dologi jogi és kötelmi jogi relevanciával egyaránt bír, és amely éppen ezen átfogó jellege miatt nem kezelhető tulajdonjog közvetett tárgyaként.111 Ha a követelést nemcsak jogosult és kötelezett relációjában vizsgáljuk, hanem a tulajdonos és a hitelező viszonyának összefüggéseire vetítjük, továbbá abból indulunk ki, hogy a követelés felett a jogosultat a tulajdonos rendelkezési jogával azonos tartalommal illeti meg rendelkezési jog, valóban csak két jellemző különbség lesz a dolgon fennálló tulajdonjog és a követelésen fennálló rendelkezési jog között. Egyrészt a dolgon fennálló tulajdonjog átruházásához az átadás (birtokátruházás) is szükséges, míg követelés átruházásánál az átadás fogalmilag kizárt, másrészt a tulajdoni igények nem évülnek el, míg a jogosult kötelmi igénye elévül. Ez a két különbség – bár jól lehet érvelni a követelésen a tulajdonjog fennállásának az elismerése mellett is 112 – önmagában is elegendő lehet ahhoz, hogy a követeléseknek a tulajdonjog tárgyai köréből való kizárását megalapozza, különösen, mert e minőség „megtagadása” nem korlátozza a követelések átruházását és forgalmát, így a gyakorlat számára hátrányt nem jelent. A követelés mint apporttárgy A Legfelsőbb Bíróság egy eseti döntésben a gazdasági társaság alapítása során a nem pénzbeli vagyoni hozzájárulásként elfogadható javakkal kapcsolatban úgy foglalt állást, hogy a követelések engedményezése a gazdasági társaság alapítása során nem lehet nem pénzbeli vagyoni hozzájárulás tárgya. A döntés alapvetően ellentétes az engedményezés jogi természetével kapcsolatban kialakult általános felfogással, továbbá az sem a gazdasági társaságokról szóló 1997. évi CXLIV. törvény (régi Gt.), sem a Ptk. rendelkezéseiből nem vezethető le, és álláspontunk szerint önkényesen korlátozza a követelések forgalomképességét a társaságalapítás során nyújtott apport elfogadhatóságának körében. A döntés indokolásából kiderül, hogy a bírósági állásfoglalás mögött a követelés érvényesíthetőségének bizonytalansága húzódott meg, ami azonban nincs összefüggésben a követelés jogi természetével. A döntés indokolása szerint „csak az a jog ruházható át a társaság részére apportálással, amely dologi jogi jellegű. E követelménynek nem felel meg a kötelmi jogviszony alapján pénzkövetelésre vonatkozó jogosultság, mert az csak azt jelenti, hogy a jogosultnak joga van az adóssal szembeni igényét érvényesíteni. Az ilyen kötelmi jellegű jogviszony alapján megillető pénzkövetelés a Ptk. 328. Szászy-Schwarz Gusztáv: Parerga – vegyes jogi dolgozatok. Budapest, 1912. 103. o. Ehrnthal Aladár: Hozzászólás ifj. Dr. Nagy Dezső cikkéhez. Polgári Jog, IX. évf. (1933). 457. skk. 112 Nagy Dezső: Tulajdonjog a követeléseken. Polgári Jog, IX. évf. (1933). 359. skk. 110 111
73 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
II. rész. A tulajdonjog fogalma és tartalma §-ának (1) bekezdése értelmében engedményezés tárgya lehet. Az engedményes kockázata az, hogy a kötelmi jogviszony alapján eredetileg az engedményezőt megillető pénzösszeget megkapja-e és mikor, az engedményezés alapján az engedményesnek milyen igényérvényesítési lehetőséggel kell élnie az adóssal szemben annak érdekében, hogy követeléséhez hozzájusson.”113 A kérdés végül azzal vált normatív szinten rendezetté (implicit módon alátámasztva egyébként azt is, hogy a Legfelsőbb Bíróság érvelése dogmatikailag hibás volt), hogy a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény (új Gt.) 13. § (2) bekezdése szerint a gazdasági társaság alapítása során nem pénzbeli hozzájárulás bármilyen vagyoni értékkel rendelkező dolog, szellemi alkotáshoz fűződő jog vagy egyéb vagyoni értékű jog – ideértve az adós által elismert vagy jogerős bírósági határozaton alapuló követelést is – lehet.114 A tag munkavégzésre vagy más személyes közreműködésre, illetve szolgáltatás nyújtására irányuló kötelezettségvállalását nem pénzbeli hozzájárulásként figyelembe venni nem lehet. Szerződési pozíciók A szerződési pozíció átruházása a kötelmi jogi szabályozás körébe tartozik. Hatályos polgári jogunk nem ad általános lehetőséget a szerződési pozíció átruházására, külön jogszabályok ugyanakkor meghatározott helyzetben ezt lehetővé teszik. A szerződési pozíció átruházható például állományátruházás formájában: a biztosítókról és a biztosítási tevékenységről szóló 2003. évi LX. törvény lehetővé teszi, hogy a biztosítók a biztosítási állományukat átruházzák (93–95. §); a befektetési szolgáltató, illetőleg az árutőzsdei szolgáltató a Ptk. tartozásátvállalásra vonatkozó szabályai szerint ruházhatja át szerződéses kötelezettségeit (Tpt. 198. §); a hitelintézetek és pénzügyi vállalkozások a betétállományukat és más visszafizetendő pénzeszközeiket a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról 1996. évi CXII. törvény 161. §-a alapján ruházhatják át. Tartalmát tekintve a szerződési pozíció átruházásáról van szó a helyiségbérleti jog átruházása [Ltv. 42. § (1) bek.], továbbá a közkereseti vagy betéti társaságban fennálló társasági tagsági viszony átruházása (új Gt. 101. §) vagy a korlátolt felelősségű társaságban a tag jogait és kötelezettségeit megtestesítő üzletrész átruházása esetén (új Gt. 123. skk. §). Mivel a gyakorlatban erős igény mutatkozik arra, hogy a szerződési pozíciók átruházása lehetséges legyen, a szerződéskötési praxisban már régebben kialakult az a megoldás, hogy a szerződésből eredő jogait a fél harmadik személyre engedményezi (Ptk. 328. §), aki egyúttal e fél tartozásait is – a másik fél mint jogosult hozzájárulásával – átvállalja (Ptk. 332. §). Elterjedt az a felfogás, hogy az engedményezések és tartozásátvállalások egysége a szerződési pozíció átruházását eredményezi, ez a megközelítés azonban két ponton is hibás. Egyrészt engedményezhetőnek tételez fel minden jogosultságot, holott az engedményezés szabályai szerint engedményezni nem általában jogokat, hanem a személyhez nem kötött kötelmi követeléseket lehet. Másrészt pedig azért, mert a szerződési pozíció, mint egész, nem azonos követelések és tartozások összességével, hanem több annál, mert implikál olyan jogokat és kötelezettségeket, amelyeket átruházhatónak aligha tarthatunk, mint például a jogosult elállási joga kötelezetti késedelem vagy hibás teljesítés esetén, vagy az eladót terhelő tájékoztatási kötelezettség, a felet megillető megtámadási jog tévedés, megtévesztés, jogellenes fenyegetés, feltűnő értékaránytalanság, a szerződési feltételek tisztességtelensége stb. esetén. Engedményezéssel és tartozásátvállalással a kötelemben következik be utódlás, és nem a szerződésben magában. A szerződés és a kötelem nem azonos. A Legfelsőbb Bíróság azonban a szerződési szabadság elvéből kiindulva, Ptk. 201. § (1) bekezdésére hivatkozva megállapította, hogy „az engedményezés és a tartozásátvállalás a követelés és az ahhoz kacsolódó alanyi jogok, illetve a tartozás és az ehhez kapcsolódó kötelezettségek átruházásának jogi eszköze. Tekintve, hogy a visszterhes szerződéseknél mindegyik fél egyben jogosult és kötelezett is, – háromoldalú megállapodással – alanyváltozás a szerződés bármely alanyának személyében történhet.” A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint ilyen esetben nem új szerződés jön létre a régi megszűnése mellett, hanem az eredeti adásvételi szerződés marad fenn, mert a felek akarata az adott esetben nyilvánvalóan erre irányult. A Legfelsőbb Bíróság jogilag hibásnak tekintette, hogy a felek maguk szerződésmódosításnak nevezték a megállapodásukat. A Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a felek „jogi értelemben sem kötöttek új szerződést, hanem a vevő még fennálló tartozását az eladó hozzájárulásával harmadik személy átvállalta, és ennek fejében a vevő engedményezte rá az eladóval szembeni – a tulajdonjog átruházására irányuló – követelését. Megállapítható tehát, hogy a háromoldalú szerződés alapján az adásvételi szerződésben a vevői pozícióban jogutódlás történt a felek akaratának megfelelően, a Ptk. 329. §-ának (1), 332. §-ának (2) bekezdése szerint.”115
Legf. Bír. Cgf. VII. 30.861/1998. sz. – BH 2000. évi 213. sz. Bodor Mária Zsuzsanna – Kisfaludi András – Pethőné Kovács Ágnes – Simon István: A gazdasági társaságok nagy kézikönyve. Budapest, 2007. 181. o. 115 Legf. Bír. Gfv. IX. 30.182/2006. sz. – BH 2006/12/409. sz. 113 114
74 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
II. rész. A tulajdonjog fogalma és tartalma Első pillantásra talán megnyugtatóan megállapíthatnánk, hogy a Legfelsőbb Bíróság elismeri a szerződésátruházást, és így a szerződéses jogutódlást, azonban ehhez itt is kell a másik fél: önmagában a szerződést engedményezni nem lehet. Azt természetesen lehetségesnek tartjuk, hogy a felek háromoldalú szerződéssel megállapodjanak abban, hogy az egyik féllel a szerződés megszűnik, és az egy másik féllel áll fenn tovább. Ezt azonban csak úgy tudjuk elképzelni, hogy az eredeti szerződés megszűnik, és egy új szerződés jön létre, azaz – a Legfelsőbb Bíróság itt kifejtett álláspontjával szemben – nincs jogutódlás a jogviszonyban, hanem új jogviszony jön létre a régi megszűnése mellett. Nehezen képzelhető el ugyanakkor, hogy a bíróság ugyanilyen döntést hozna akkor, ha az eladói pozícióban, másik ingatlanra nézve kellene megállapítani a „jogutódlást”. A szerződési pozíciók átruházását a gyakorlat megnyugtatóan megoldani álláspontunk szerint nem tudja, mert az engedményezések és tartozásátvállalások „összege” nem tudja minden esetben kiadni (ha ez egyáltalán elképzelhető) a szerződési alanyi pozíció teljességét. Ehhez a polgári jognak kellene megfelelő szabályozást nyújtania; ennek megoldása a szerződési jogi szabályozásra tartozó kérdés. 116 Vállalat A vállalat (üzem, üzlet) mint működő egység dologi jogi szempontból dologösszességnek minősül, így önállóan nem lehet tulajdonjog vagy korlátolt dologi jogok tárgya. A polgári jogi (kereskedelmi jogi) gondolkodástól nem idegen annak elfogadása, hogy a vállalat mint működő egység vagyoni forgalom vagy haszonélvezet tárgya legyen, hatályos polgári jogi szabályaink azonban ezt kizárják. A vállalkozás mint önálló egység átruházását II. világháború előtti kereskedelmi jogunkban a kereskedelmi üzlet átruházásáról szóló 1908. évi LVII. törvénycikk lehetővé tette azzal, hogy a csőd folyamán való üzleteladást kivéve az üzletet szerződés útján átvevőt – az átruházó felelősségének változatlan fenntartása mellett – az átruházónak az üzletből eredő azokért a kötelezettségeiért tette felelőssé, a melyeket ő az átvétel idején ismert, vagy a rendes kereskedő gondosságával megtudhatott (1. §). A vállalkozás mint működő egység („as going concern”) átruházása – mint azt a II. világháború előtt magyar kereskedelmi jogi szabályozás is mutatja – lehetséges, ehhez azonban önálló szabályozás kell. Az újabb jogalkotások közül a vállalkozás működő egységként való átruházását az osztrák kereskedelmi törvény 2007. január 1-jén hatályba lépett átfogó módosítása keretében az új osztrák Unternehmensgesetzbuch (UGB 38–40. §) teszi lehetővé. A vállalat önálló egységként (vagyontárgyakkal, jogokkal és kötelezettségekkel együtt) való átruházása kapcsán az egyik problémát az jelenti, hogy ez valójában olyan egyetemes átszállást (jogutódlást) jelent, amelynek során a jognak a hitelezői érdekek és a vevő érdekeinek kiegyensúlyozott védelmét külön, kifejezett szabályozással biztosítania kellene. Az ilyen átruházás megengedettsége a hitelezővédelem olyan részletes szabályozását igényelné, amelyet a társasági jog ír elő a társaságok átalakulásának esetére. A hitelezők, a szállítók és vevők, ügyfelek, fogyasztók stb. a vállalat önálló jogi egységként való átruházása esetén részletesen szabályozott, teljes körű publicitás hiányában nem is szereznének tudomást a kötelezett személyében bekövetkezett változásról. A hitelezők, vevők, fogyasztók, partnerek stb. érdekeinek erős védelme egyébként a vevő helyzetét tenné túlzottan kockázatossá.117 A vállalat vagyonösszességként való átruházása részben kívül kerülne a tartozásátvállalás és engedményezés szabályain, bonyolult jogi helyzeteket eredményezve olyan körülmények között, amikor a vállalat vagyonának átruházása gondosan megfogalmazott és előkészített szerződéssel a mai szabályok mellett is problémamentesen megoldható. Az ilyen ügyleteket pedig jellemzően nem laikus személyek, hanem az üzleti élet résztvevői kötik jogászi közreműködéssel. A dologösszességnek önálló tulajdoni tárgyként való kezelése egyébként azzal járna, hogy az abba tartozó egyes dolgok elveszítenék önállóságukat, s így kezelhetetlenek volnának a forgalom számára a vagyonösszesség mellett. Mindez szorosan kapcsolódik a dologi jogok egyedisége kapcsán tárgyalt kérdésekhez. A magyar jogirodalomban Petrik Ferenc például a vállalat átruházását olyan szimplifikációnak minősíti, amelyet a tárgyi jog és a joggyakorlat releváns és egységes jogintézménynek nem kezelhet. A vállalatot szociológiai egységnek tekinti, tárgyak és személyek valóságos halmazának, amelyben egységet a bonyolult emberi viszonyok alkotnak. Álláspontja szerint „ennek az egységnek felfejthető a jogi tükörképe is, azonban ez nem fejezhető ki egyetlen jogviszonyban, hanem különféle jogviszonyok összefüggéseiből keletkezik… a vállalat átruházásának lehet alapja egyetlen gazdasági döntés, s többnyire ezt tekintik a vállalat »eladásának«…
116 117
Gárdos Péter: Szerződésátruházás. Polgári Jogi Kodifikáció, VII. évf. 2005/3. 20–26. o. Wieacker, Franz: Sachbegriff, Sacheinheit und Sachordnung. Archiv für die civilistische Praxis, 148. (1943) 57–104. o., 64. o.
75 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
II. rész. A tulajdonjog fogalma és tartalma ezt a döntést azonban le kell fordítani a jog nyelvére, a különféle jogviszonyokat minősíteni kell, és külön-külön jogi aktusokkal kell megteremteni a jogviszonyban a jogutódlást”. 118 A vállalkozások felvásárlása természetesen anélkül is lehetséges, hogy a jog a vállalat vagy üzlet önálló egységként való átruházását szabályozná. A vállalkozások „megszerzése” alapvetően háromféle módon történhet: a vevő a gazdasági társaságban szerzi meg részben vagy egészben a tagsági jogokat üzletrészek, részvények vagy más módon forgalomképes tagsági jogviszonyok megvásárlásával (share deal); vagy a gazdasági társaság egyes (akár összes) vagyontárgyát, forgalomképes jogát és követelését szerzi meg a vevő átruházás és engedményezés útján (asset deal); vagy két gazdasági társaságot a gazdasági társaságok átalakulására vonatkozó szabályok szerint egyesítenek (merger, fúzió). A második esetben is lefedheti egyetlen szerződés a társaságnak a vevő által megszerzendő teljes vagyonát, a jogok, követelések és a tulajdon azonban mindegyik vagyontárgy, jog és követelés tekintetében külön-külön száll át, és mindegyik esetben külön vizsgálni kell, hogy az átszállás a jogok, kötelezettségek és tulajdon átruházással való megszerzésének szabályai szerint megtörtént-e (például ingó dolgok esetében végbement-e az átadás, ingatlanok esetében bejegyezték-e a vevő tulajdonjogát az ingatlan-nyilvántartásba, jogok esetében a szükséges további feltétel megvalósult-e). Mindegyik megoldásnak vannak előnyei és hátrányai, az ezzel járó kockázatok elemzése azonban meghaladja e könyv kereteit. A vállalat vagyonának megszerzése más jogágak szempontjából egyébként minősülhet jogutódlásnak akkor is, ha polgári jogi szempontból nem az (például munkajogi jogutódlás). Vagyon A vagyon önálló tulajdoni tárgyként (dologi jogok közvetett tárgyaként) való kezelése a polgári jog egyik régi problémája. A vagyon forgalomképes, vagyoni értékű javaknak (dolgoknak, jogoknak, szerződési pozícióknak) és kötelezettségeknek az összessége, amelyeket elsősorban az foglal egységbe, hogy egy kézben koncentrálódnak a felettük fennálló rendelkezési jogok, és elsősorban a vagyon részét képező javak szolgálnak a vagyon részét képező kötelezettségek fedezetéül. A vagyon további jellemzője, hogy elemei változnak – a vagyon egyes elemekkel csökkenhet, másokkal nőhet, egyes elemei helyébe mások léphetnek (például a dolog helyébe kártérítési vagy kártalanítási igény, biztosítóval szembeni megtérítési igény) –, de a vagyon az alanyi összekapcsoltság folytán a változás során is megőrzi egységét.119 A magyar polgári jog a vagyont nem fogadja el tulajdonjog vagy idegen dologbeli jogok közvetett tárgyaként. Ez alól némiképp kivétel lehet a vagyont terhelő zálogjog (Ptk. 266. §), mivel azonban a kielégítési jog gyakorlásához ilyenkor is szükség van a zálogjognak zálogtárgyakra való konkretizálására [Ptk. 266. § (2) bek.], ezt legfeljebb „gyenge” kivételnek tekinthetjük. A vagyon önálló tulajdoni egységként való kezelésének alapvetően az egyediség elve állja útját: ha a vagyont önálló tulajdoni egységnek tekintjük, és a vagyon egyes elemei is megőrzik független dologi jogi minőségüket (azaz nem minősülnek a vagyon alkotórészeinek), fennáll annak a lehetősége, hogy a vagyonon és a vagyon egyes elemein eltérő tulajdonjog keletkezik. Így ugyanazon a dolgon (jogon) független tulajdoni tárgyként és a vagyon részeként eltérő (két különböző) tulajdonjog párhuzamosan állna fenn. A II. világháború előtti magánjogunkban ismert volt a vagyont terhelő haszonélvezet (Mtj. 673–675. §), mint ahogy a német jogban is a haszonélvezetnek külön szabályozott esete ez (BGB 1085–1089. §). Erősen kérdéses azonban, hogy – a vagyon egészén fennálló haszonélvezetre előírt külön szabályokon túlmenően – ez valóban különleges dologi jogi minőséget, esetleg a dologi jogban az egyediség elvén ütött rést jelent-e. Almási megjegyzése azt sugallja, hogy a vagyonon, illetőleg tágabb ételemben a dologösszességen fennálló haszonélvezeti jog nem jelent különleges dologi jogi minőséget. Szerinte ugyanis „dologösszesség vagy vagyon feletti haszonélvezet ügyleti létesítéséhez tulajdonképpen az szükséges, hogy a jogosult a dologösszesség vagy a vagyon minden egyes tárgya feletti haszonélvezetet külön-külön jogi ténnyé megszerezze” azzal, hogy átadásként egységes dologi ügyletként megnyilvánuló közvetlen birtokbaadást vagy a „dologösszességet feltüntető nyilvánkönyvi ügylet”-et kell megkövetelni.120 A tulajdonjog fogalma A tulajdonnak nincsen általánosan elfogadott, absztraktan meghatározható fogalma. A tulajdonnak több vetülete is van, és aligha lehet a tulajdon valódi fogalmát a társadalmi összefüggésekre tekintet nélkül jó úton járva keresni. A polgári jog szempontjából a Ptk. elsősorban abból kiindulva nem ad törvényi definíciót a tulajdonjog fogalmára, hogy a közvetlen normatív tartalommal nem bíró definíciók a kódexben valójában feleslegesek, és a tulajdonjog fogalmát annak a kódexben normatív módon meghatározott tartalmával tekinti meghatározottnak.121 Petrik Ferenc: A tulajdonjog tárgyairól. Magyar Jog, 1989/10. 868–878. o., 869. skk. Kohler, Joseph: Zwölf Studien zum bürgerlichen Gesetzbuch VI. das Vermögen als sachenrechtliche Einheit. Archiv für das bürgerliches Recht, 22. (1903) 1–20. o., 5. o. 120 Almási Antal: A dologi jog kézikönyve. II. kötet. Budapest, 1932. II. 49. és 50. o. 121 A Ptk. miniszteri indokolása, 119. o. 118 119
76 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
II. rész. A tulajdonjog fogalma és tartalma Törvényi definíció hiányában is megállapítható, hogy a tulajdonjog a tulajdon tárgya feletti elvben legteljesebb jogi hatalmat jelenti, amely ugyanakkor nem korlátlan, mert a tulajdonjogban foglalt részjogosítványokat részben törvény, részben mások jogai korlátozzák, továbbá a tulajdonjognak kötelezettséget keletkeztető hatása is lehet. A tulajdonjog lehetséges korlátozásai sokrétűek, és a társadalmi viszonyok változásával módosulhatnak: a tulajdonjognak újabb kötöttségei jöhetnek létre és nyerhetnek elismerést, és e kötöttségek meg is szűnhetnek. A tulajdonjog korlátozásai olyan sokrétűek és oly mértékben vannak kitéve a változásnak, hogy azokat normatív módon valójában felsorolni sem lehetséges, és nem is érdemes, különösen, mivel e korlátok sokszor nem kifejezett jogszabályi rendelkezések által, hanem a polgári jogi szabályozás generálklauzuláinak alkalmazása útján konkretizálódnak.
4. 4. A tulajdonjog tartalma A tulajdonjog részjogosítványai A tulajdonjog tartalmát leginkább a szabályozás által a tulajdonos számára biztosított szabadsággal és e szabadság korlátaival lehet meghatározni, amit komplexitásánál fogva hagyományosan nem tartanak kimerítően felsorolhatónak.122 A tulajdonost mindazok a jogok megilletik és kötelezettségek terhelik, amelyeket a jogi szabályozás számára előír, így a tulajdonjogviszonynak nemcsak jogosultságok, hanem kötelezettségek is a tartalmát képezik. A tulajdonjog valódi természetének megközelítése során ugyanakkor mégiscsak abból a szabadságból kell kiindulni, amit a tulajdonos számára a jog biztosít. A tulajdonosi minőséggel járó privilégiumok természetesen nem korlátlanok, mégis – mint a törvény által el nem vont cselekvési kört123 – a tulajdonjog valódi természetét ezekkel tudjuk a legjobban leírni. A Ptk. a tulajdonjog fogalmát normatív módon nem definiálja, hanem a tulajdonjogot annak lényeges tartalma megadásával határozza meg. A tulajdonjog tartalmát hagyományosan az ún. árutulajdonosi triásszal: a birtokláshoz való jog, a használathoz és hasznosításhoz való jog, továbbá a rendelkezési jog hármasságával szokták leírni, azzal azonban, hogy ez a felsorolás csak exemplifikatív,124 nem kimerítő és nem fejezi ki a tulajdon kötelezettségi oldalát sem. 125 Mindegyik jogosítvány átengedhető másoknak, továbbá korlátozható is. A rendelkezési jog korlátozása esetén a tulajdonjog tartalmát az a várakozás adja meg, hogy a tulajdonjog e részjogosítványai egy idő után újra a tulajdonost fogják megilletni. E részjogosítványok tartalmához korlátaik is hozzátartoznak, amelyekkel a tulajdonjog magánjogi és közjogi korlátainak körében fogunk részletesen foglalkozni. A birtoklás joga A tulajdonost megilleti a birtoklás joga és a birtokvédelem (Ptk. 98. §). A birtoklás joga a tulajdonjog egyik lényeges részjogosítványa. A tulajdonos birtokláshoz és birtokvédelemhez való jogának tartalmára és gyakorlására a birtokra és birtokvédelemre vonatkozó szabályok alkalmazandók. A tulajdonost a tulajdon védelme körében, a tulajdonjogból fakadó igényként a birtokvédelem joga akkor is megilleti, ha maga nem minősül birtokosnak. Azt, hogy a tulajdonost a birtokossal szemben megilleti-e birtokvédelem, az dönti el, hogy a birtokosnak a tulajdonossal szemben van-e olyan jogcíme, amely őt a birtoklásra a tulajdonossal szemben feljogosítja. Ez a tulajdonos és a birtokos között fennálló jogviszony kérdése, amely a birtokvédelem körében kerül szabályozásra. A használat és hasznosítás joga A tulajdonos jogosult a dolgot használni és a dologból folyó hasznokat szedni,viseli a dologgal járó terheket és a dologban beállott azt a kárt, amelynek megtérítésére senkit sem lehet kötelezni (Ptk. 99. §). A Ptk. a használat és a hasznok szedésére irányuló jog pozitív oldalát emeli ki. Nyilvánvaló azonban, hogy a tulajdonosnak nemcsak jogai vannak, hanem kötelezettségek is terhelik őt. E kötelezettségek sokrétűek, és különböző jogszabályokban meghatározottak. A Ptk. két általános szintű kötelezettséget fogalmaz meg: a dologgal járó terhek viselésének kötelezettségét és a kárveszély viselésének főszabályát. A dologgal járó terheket akkor kell a tulajdonosnak viselnie, ha azokat jogszabály nem hárítja másra. A kárveszély viselésének a tulajdonosra való Lányi Bertalan: A tulajdonjog. Budapest, 1903. 20. skk. Grosschmid: Fejezetek kötelmi jogunk köréből. I. 6. § 8. 124 Lenkovics: A dologi jog vázlata. 84. o. 125 Ezt hangsúlyozza – a „tulajdonosi triász” egyes dogmatikai és történeti aspektusainak vizsgálata eredményeként Földi is, aki szerint „semmiképpen sem lenne szerencsés, ha a triász (…) túl fontos szerepet játszana a magyar civilisztikai gondolkodásban, a triász tapasztalható túlhangsúlyozása ugyanis elhomályosítja azt a tényt, hogy a tulajdonjog lényegi tartalmának megragadására semmiféle felsorolás nem alkalmas, ráadásul a triász túlhangsúlyozása valamelyest háttérbe szorítja a tulajdonjog negatív oldalát is.” Földi András: Adalékok a „tulajdonjogi triász” kérdéséhez. Acta Facultatis Politico-iuridicae Universitatis Budapestiensis, XLII. (2009) 23–64. o., 63. o. Ugyanígy Földi, András: Historic and Dogmatic Aspects of the Triad of Proprietary Rights. In Palma, Antonio (szerk.): Scritti in onore di Generoso Melillo. Napoli, 2009. Vol. I. 353–402. o., 402. o. 122 123
77 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
II. rész. A tulajdonjog fogalma és tartalma terhelése főszabály, amely alól maga a Ptk. is kivételeket állapít meg. Az eltéréseket a Ptk. elsősorban a tulajdonjog átszállása, illetve a szerződés teljesítésének helye és ideje, a tulajdonjog fenntartása és a szerződés érvénytelenségének jogkövetkezményei körében szabályozza. Vannak olyan szerződési konstrukciók is, amelyekben a kárveszély viselését a szerződő felek a tulajdonos helyett a másik félre telepítik (a pénzügyi lízingszerződéseknek például tipikus tartalma, hogy a lízingelt dologban bekövetkező károk veszélyét a felek a lízingbe vevőre telepítik, annak ellenére, hogy a tulajdonjog a lízingbe adóé marad). A kárveszély viselésének az az alapvető szabálya, mely szerint a tulajdonosnak kell viselnie azt a kárt, amelynek megtérítésére mást nem lehet kötelezni (casus nocet domino), egyúttal a kártelepítés kiindulópontját is megadja. Más akkor kötelezhető a dologban bekövetkezett kár viselésére (a kárnak a tulajdonos részére való megtérítésére), ha azt a szabályozás a jogellenesen okozott károk megtérítéséért való felelősség körében vagy jogszerűen okozott károk kompenzációjaként fizetendő kártalanítási kötelezettségként előírja, azt más szerződés alapján átvállalta (biztosítás) vagy annak megtérítésére a biztosításhoz hasonló alap terhére köteles. A rendelkezési jog A tulajdonost megilleti az a jog, hogy a dolog birtokát, használatát vagy hasznai szedésének jogát másnak átengedje, a dolgot biztosítékul adja vagy más módon megterhelje, továbbá hogy tulajdonjogát másra átruházza vagy azzal felhagyjon. Ingatlan tulajdonjogával felhagyni nem lehet (Ptk. 112. §). A tulajdonjog a legteljesebb dologi jog. A tulajdonos tulajdonjoga gyakorlásának törvényi és mások jogai által megszabott korlátai között a tulajdonában lévő dologgal szabadon rendelkezik. A tulajdonjog gyakorlása olyan sokféle módon történhet, amely lehetetlenné és szükségtelenné teszi azok teljes felsorolását. A Ptk. a rendelkezési jog szabályai közül a legjelentősebbeket emeli ki, azaz a birtoklás, a használat, a haszonszedés átengedését, a dolog biztosítékul adását vagy más módon való megterhelését, továbbá az átruházáshoz és a tulajdonjoggal való felhagyáshoz való jogot. Az ingatlan tulajdonjogával való felhagyás kizártsága elsősorban az ingatlan-nyilvántartás tényéből és sajátosságaiból fakadó szabály, amely a telekkönyvezett ingatlanok vonatkozásában a II. világháború előtti magánjogunkban alakult ki, és amelyet a Ptk. is fenntart. A rendelkezési jog legfőbb korlátja az elidegenítési és terhelési tilalom, amelyről a tulajdonjog magánjogi korlátai körében bővebben lesz szó.
78 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
3. fejezet - III. rész. A tulajdonjog korlátai A tulajdonjog még részjogosítványainak szintjén sem írható le pusztán hasznosítási privilégiumokkal vagy a tulajdonos cselekvési szabadságával. A tulajdonjog jellemző tartalmát leíró szabadságnak mindig inherens részét képezték e cselekvés korlátai is. Alapvetően a tulajdonjog magánjogi és közjogi természetű korlátai között teszünk különbséget, utalva e korlátozás jogi sajátosságaira és jogági természetére, továbbá ennek következményeire. A tulajdonjog korlátainak magánjogi és közjogi korlátokra való osztása csak részben lehet következetes kategorizálás, hiszen a közjogot és a magánjogot sem tudjuk meghatározni és egymástól következetesen tartható szempontok alapján elhatárolni. A tulajdonjog korlátainak magánjogi és a közjogi korlátokra való felosztása így csak relatív lehet. Magánjogi korlátoknak elsősorban azokat tekintjük, amelyek abból fakadnak, hogy a jog a magánjogi jogalanyok cselekvési autonómiáját más magánjogi jogalanyok jog által védett érdekeinek tiszteletben tartása miatt korlátozza. Így ha a tulajdonosnak a tulajdonjogából fakadó cselekvési szabadsága más tulajdonos cselekvési szabadságát korlátozná vagy mások személyiségi jogait sértené, a jognak választ kell adnia arra, hogy a tulajdonosok cselekvési szabadságának határait hol vonja meg, és milyen szempontok mentén egyenlíti ki a magánjogi jogalanyok érdekeit. Ezek a szabályok elsősorban, de nem feltétlenül a magánjogi normákban jelennek meg. A tulajdonjog közjogi korlátai pedig nem a magánjogi jogalanyok cselekvési szabadságának egymás jogilag védett érdekei által behatárolt határait vonják meg, hanem a tulajdonos cselekvési szabadságának az állammal szembeni – közösségi érdekek által vezérelt – korlátait rögzítik, az államnak és az állami szerveknek (ideértve az önkormányzatokat és az önkormányzati szerveket), továbbá más közjogi jogalanyoknak a jogaival korlátozva a tulajdonosnak a magánjogi szabályokból egyébként e nélkül fakadó cselekvési szabadságát. A tulajdonjog közjogi korlátait rögzítő normák elsősorban, de szintén nem feltétlenül közjogi jogforrásokban jelennek meg, a tulajdonos autonómiájának korlátait tilalmakkal vagy közjogi jogalanyoknak biztosított – esetleg közjogi jogalanyok közreműködésével magánjogi jogalanyok számára – jogokkal megvonva. A tulajdonjog közjogi és magánjogi korlátai egyaránt a tulajdonjog tartalmát képezik.
1. 1. A tulajdonjog magánjogi korlátai A tulajdonjog magánjogi korlátai alapvetően kétirányúak. Egyrészt a tulajdonos cselekvési szabadságának korlátját képezik azok az általános társadalmi elvárások, amelyeket a polgári jog alapelvi jellegű rendelkezései generálklauzulaként közvetítenek és tesznek normatív követelménnyé. A Ptk. bevezető rendelkezéseinek körében a joggal való visszaélés tilalma (Ptk. 5. §), a jóhiszeműség és tisztesség követelménye [Ptk. 4. § (1) bek.], a saját felróható magatartásra előnyök szerzése végett való hivatkozás tilalma [Ptk. 4. § (4) bek.] olyan, általánosan elfogadott társadalmi elvárásokat közvetítő, nyitott törvényi tényállások, amelyek általános érvényesülést kívánnak a polgári jogi jogviszonyokban, és felülírhatják bármely magánjogi jogterület normáinak adott tényállásokban való alkalmazását. A joggal való visszaélés tilalmának első esetköreit képezték a modern jogalkalmazásban a tulajdonos cselekvési szabadságának korlátozásával kapcsolatos olyan esetek, amikor a tulajdonos a birtokába való belépést tagadta meg azoktól a személyektől, akiknek a belépéshez nyomós magánérdeke fűződött, vagy azok az esetek, amelyekben az volt a kérdés, hogy a tulajdonosnak az ingatlana hasznosításához való jogát mennyiben korlátozhatja az, ha ennek következtében mások tulajdona kerül veszélybe vagy más tulajdonának hasznosíthatósága korlátozódik.1 A középkori jogokban pedig az ún. Neidbau esetei (a Neidbau tipikus esete volt, amikor a telektulajdonos által emelt építmény a szomszéd házat megfosztotta a bevilágítástól) már megelőlegezték a joggal való visszaélés modern doktrínáit.2 Másrészt a Ptk. a tulajdonos cselekvési szabadságának korlátait különös, konkretizált szabályokkal is megszabja. A használati és hasznosítási jog elsődleges, normatívan konkretizált korlátait a Ptk. 100. §-ában megfogalmazott generálklauzula és az ún. szomszédjogi szabályok képezik, míg a rendelkezési jog központi korlátja az elidegenítési és terhelési tilalom.
1.1. a) A használat általános korlátja 1 2
Tercsák Tamás: A joggal való visszaélés. Budapest, 2003. 15. skk. Sárándi Imre: Visszaélés a joggal. Budapest, 1965. 44. skk.
79 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
III. rész. A tulajdonjog korlátai
A dolog használatának általános magánjogi korlátja A tulajdonos a dolog használata során köteles tartózkodni minden olyan magatartástól, amellyel másokat, különösen szomszédait szükségtelenül zavarná, vagy amellyel jogaik gyakorlását veszélyeztetné (Ptk. 100. §). Ez a tulajdonos használati és hasznosítási szabadságának elsődleges, generálklauzulával megfogalmazott magánjogi korlátja. A használati joggal együtt járó kötelezettségek a használat tulajdonjogi részjogosítványának negatív elemét képezik. A Ptk. 100. §-ában foglalt rendelkezés a használati és haszonszedési jogok gyakorlásának általános korlátját fogalmazza meg. E rendelkezés a jogok gyakorlására és a kötelezettségek teljesítésére előírt általános szabálynak a tulajdonjogból fakadó használati részjogosítványok gyakorlására konkretizált megfogalmazása, amely a tulajdonos használati jogának korlátait mások szükségtelen zavarásában, illetve másokat megillető jogok gyakorlásának veszélyeztetésében határozza meg. A rendelkezés alkalmazásakor a tulajdonos és mások érdekeinek összemérésére és egyeztetésére van szükség, amelynek során a szükségképpen ellentétes érdekek kiegyenlítése mentén húzható meg a tulajdonos használati jogának korlátja. Ennek meghatározása az egyes esetek összes körülményeinek mérlegelése alapján történhet, és elsősorban a bíróság vagy más hatóság mérlegelési jogkörébe tartozik. Kétségtelen, hogy bizonyos mértékű zavarást többnyire mindenkinek el kell viselnie, a tűrési küszöb azonban esetenként eltérő lehet, a zavarás jellegétől, a lakókörnyezet sajátosságaitól és a technikai fejlődés adott állásától függően. A szembenálló érdekek mérlegelése nyomán kialakított érdekegyensúly az a támpont, amelyhez képest a zavarás szükségessége vagy szükségtelensége megállapítható, és amelynek segítségével meghatározható, hogy mi a zavarásnak az a mértéke, amelyet a sérelmet szenvedett még tűrni tartozik. A rendelkezés nem kifejezetten szomszédjogi szabály, és nemcsak ingatlanok, hanem ingó dolgok tulajdonosaira is kiterjedő általános joggyakorlási korlátot fogalmaz meg. A Ptk. 100. §-ában foglalt generálklauzula alkalmazásával a bírói gyakorlat jól tudja kezelni azokat a helyzeteket, amelyek a tulajdonjog gyakorlásával mások számára sérelmesek. Ezen a ponton a gyakorlati problémát sok esetben nem is annyira az érdekmérlegelés és a helyes bírói döntés meghozatala okozza, hanem a megfelelő jogkövetkezmény alkalmazása és ezeknek a döntéseknek a végrehajthatósága. A Ptk. 100. §-ában foglalt magánjogi korlát szerepe a közvetett és közvetlen behatások elleni védelem, azzal, hogy e szabályok megsértése esetén a birtokvédelmi igény vagy a kárral való fenyegetésre alapított abbahagyási kereset és a kártérítés, továbbá a jogalap nélküli gazdagodás iránti igény a jogaiban sértett jogosult választása szerint elérhető és egymást ki nem záró igények. Birtokvédelem és szükségtelen zavarás A törvény a szükségtelen zavarás következményeit nem rögzíti, a jogkövetkezmények a jogsértés jellegéhez képest határozhatóak meg. A szükségtelen zavarás megalapozhat birtokvédelmi igényt (Ptk. 191–192. §), amelynek keretében a bíróság a másokat szükségtelenül zavarót eltiltja a zavaró tevékenység végzésétől, vagy abban oly módon korlátozza, hogy a felek érdekeinek mérlegelése mellett a zavarás már ne minősüljön szükségtelennek.3 A cél ezekben az esetekben az érdekegyensúly helyes megteremtésével a zavarás szükségtelen mértékének megszüntetése.4 A bírói gyakorlat ennek során nem zárkózik el annak a szakértői vizsgálatától sem, hogy milyen műszaki eszközök alkalmazásával, illetőleg műszaki megoldások kivitelezésével küszöbölhető ki a zavarásnak az a mértéke, amelyet a felperes nem köteles eltűrni.5 Az a tulajdonos, aki az ingatlanában a szükségtelen zavarás folytán bekövetkezett forgalmi értékcsökkenés megtérítéseként már kártérítést kapott, nem igényelheti a birtokháborítást megvalósító zavarás megszüntetését is, mert a két igény kizárja egymást. 6 Eltiltás és abbahagyásra kötelezés Abban az esetben, ha a tulajdonos a dolog használata során másokat szükségtelenül zavar vagy mások jogainak gyakorlását veszélyezteti és ez károsodás bekövetkeztével fenyeget, a sérelmet szenvedett és kár veszélyének kitett fél a Ptk. 341. § (1) bekezdése alapján kérheti a bíróságtól, hogy a bíróság a tulajdonost (akinek részéről a veszély fenyeget) mint potenciális károkozót tiltsa el a veszélyeztető magatartástól, illetőleg kötelezze a kár megelőzéséhez szükséges intézkedések megtételére és – szükség szerint – biztosíték adására. Ez magában foglalja az abbahagyásra való kötelezést, az ismétlődő magatartástól való eltiltást és a kármegelőzéshez szükséges intézkedések megtételét7 is. Ugyanezen az alapon kérheti például a szomszéd a telkére áthajló és ott veszélyhelyzetet előidéző fa kivágását és az ezzel kapcsolatos költségek viselését annak a teleknek a tulajdonosától, amelyiken a fa áll.8
Legf. Bír. Pf. IV. 21.023/1984. sz. – BH 1985. évi 344. sz. Legf. Bír. Pfv. I/A. 21.523/1999. sz. – BH 2002. évi 179. sz. 5 P. törv. I. 20 295/1991. sz. – BH 1992. évi 100. sz. 6 Legf. Bír. Pfv. I. 22.191/1999. sz. – EBH 2001. évi 517. sz. 7 Legf. Bír. Pfv. III. 22.140/2000. sz. – BH 2003. évi 64. sz. 8 P. törv. I. 20 255/1982. sz. – BH 1982. évi 418. sz. 3 4
80 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
III. rész. A tulajdonjog korlátai
A szomszédos ingatlanon – különösen a közös határvonal közelében – levő növényzet zavaró, károsító hatása miatt a növényzet eltávolítása iránt indított perben mindenkor azt kell vizsgálni, hogy a növényzet szükségtelenül zavarja-e a szomszédot ingatlana birtoklásában, okoz-e kárt, vagy fennáll-e a károsodás veszélye. A növényzet kivágására való kötelezésre kivételesen kerülhet sor, csak abban az esetben, ha az érdeksérelem más módon, így kártérítéssel sem hárítható el. A növényzet zavaró – leggyakrabban árnyékoló, ritkábban kilátást elvonó – hatása miatt indított perekben, amelyekben a szomszéd rendszerint a növényzet kivágását, eltávolítását igényli, az érintett tulajdonosoknak (egyéb használóknak) az ingatlan birtoklásához és használatához fűződő érdekeik egybevetésével, a körülmények gondos mérlegelésével kell a jogvitát eldönteni, figyelemmel arra is, hogy a szomszédoknak egymás közötti kapcsolatukban a jóhiszeműség és a tisztesség követelményeinek megfelelően kölcsönösen együttműködve kell eljárniuk. Ezért jelentőséget kell tulajdonítani annak is, hogy a szomszéd olyan időben tiltakozott-e az ültetés ellen – feltéve, hogy a várható érdeksérelmet felismerhette –, amikor az áttelepítés még nem járt volna aránytalan költséggel. A kölcsönös érdekek mérlegelése mellett tekintettel kell lenni az ingatlan fekvésére, valamint a környezetvédelem szempontjaira is. Az említett körülmények indokolttá tehetik, hogy a bíróság az érdeksérelem egyéb módon történő (például csonkolás, áttelepítés) elháríthatóságának hiányában a kivágásra, eltávolításra való kötelezés helyett az okozott kár megtérítését rendelje el. Ha a jogszabály a növényzet kivágását engedélyhez köti, figyelemmel kell lenni arra is, hogy az illetékes hatáskörrel rendelkező szerv a növényzet kivágásához szükséges engedélyt megadja-e, vagy sem [Legfelsőbb Bíróság PK 3. sz.]. Kártérítési igény A Ptk. 100. §-ában foglalt, a használati és haszonszedési jogok gyakorlásának általános magánjogi korlátját megfogalmazó rendelkezés megsértésének természetes jogkövetkezménye lehet a tulajdonossal szemben támasztott kártérítési igény. Ezzel kapcsolatban azonban a gyakorlatban komoly problémát okoz, hogy a kártérítési felelősség szabályai szerint a károkozó mentesülhet a felelősség alól, ha – bár kárt okozott – bizonyítja, hogy úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható. Nem világos ugyanis, hogy hogyan viszonyul egymáshoz a Ptk. 100. §ában tiltott szükségtelen zavarás vagy mások jogai gyakorlásának veszélyeztetése és a Ptk. 339. §-ában a kártérítési felelősség feltételeként megkövetelt felróhatóság. A Ptk. 339. § (1) bekezdésében foglalt, a kártérítési felelősség általános szabályát megfogalmazó rendelkezés szerint ugyanis a károkozó mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható. A kérdés az, hogy a Ptk. 100. §-ában megfogalmazott szükségtelen zavarás tényállási elemének megvalósítása szükségképpen eredményezi-e azt, hogy a sérelmet okozó fél elmulasztott megfelelni az adott helyzetben általában elvárható magatartás tanúsítását előíró kötelezettségnek is, vagy elképzelhetőnek tartjuk, hogy a sérelmet okozó fél a Ptk. 100. §-ában foglalt tilalom megsértése mellett bizonyítani tudja, hogy ő úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható, ezért a Ptk. 339. § (1) bekezdése alapján a kártérítési felelősség alól – a Ptk. 100. §-ában foglalt tilalom megsértése ellenére – mentesül. A bírói gyakorlatban – mobil telefonhálózatok átjátszó tornyaival kapcsolatos kártérítési esetek kapcsán – megjelent a törekvés arra, hogy a Ptk. 100. §-ában foglalt tilalom megsértése a Ptk. 108. §-ának alkalmazásán keresztül objektív, kimentés nélküli kártalanítási kötelezettséget vonjon maga után.9 A Legfelsőbb Bíróság ezt az érvelést nem támogatta, más úton viszont hasonló eredményre jutott. A Legfelsőbb Bíróság újabb közzétett döntései azt sugallják, hogy a bírói gyakorlat a Ptk. 100. §-ában szükségtelen zavarásként megfogalmazott feltétel megvalósulását egyúttal a Ptk. 339. §-ában a kártérítési felelősség feltételeként meghatározott felróható magatartásként értékeli. Így ha a zavarás szükségtelen volt, akkor a sérelmet okozó fél biztosan nem úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható, és ezért a Ptk. 339. §-a alapján (feltéve, hogy kárt okozott) a felelőssége megállapítható,10 míg ha a zavarás szükséges volt, ez egyúttal kizárja a kártérítési felelősség megállapíthatóságát is.11 Azt, hogy a zavarás szükségtelen volt-e, és ennek következtében az adott helyzetben általában elvárható magatartás tanúsításának követelményét sértő – így a kártérítési felelősséget a Ptk. 339. § szerint megalapozó felróható – magatartásnak minősül-e, a tulajdonjogát gyakorló sérelmet okozó tulajdonos és a sérelmet szenvedett károsult (másik tulajdonos) érdekeinek mérlegelésével és összemérésével kell eldönteni.12 Ugyanakkor, ha a felperes az ingatlanán folytatott tevékenységet egyébként valóban zavaró, a szomszéd ingatlanon emelt létesítmény ottlétének ismeretében épített a saját ingatlanán e tevékenységhez kapcsolódó nagyértékű épületet, kártérítést ezen az alapon nem kérhet.13 A jogági jogellenesség függetlenségének kérdése Szegedi Ítélőtábla, BDT 2005. évi 1284. sz. Legf. Bír. Pfv. III. 20.852/2005. sz. – BH 2006. évi 184. sz. 11 Legf. Bír. Pfv. VI. 22.645/1999. sz. – BH 2002. évi 357. sz. és EBH 2001. évi 408. sz. 12 Legf. Bír. Pfv. VI. 22.645/1999. sz. – BH 2002. évi 357. sz. 13 Legf. Bír. Pfv. III. 21.543/2007. sz. – BH 2008. 211. sz. 9
10
81 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
III. rész. A tulajdonjog korlátai
Az, hogy a tulajdonost a közjogi és közigazgatási normák vagy az adott tevékenység végzésére kapott közjogi engedélye az adott magatartás folytatására feljogosítja, még nem jelenti azt, hogy ő a Ptk. 100. §-ában foglalt elvárással összhangban járt el, és a Ptk. 100. § megsértésének következményei – akár a birtokvédelem, akár a kártérítés – alól is mentesül. A gyakorlat a közjogi és közigazgatási felhatalmazás alapján végzett tevékenységet csak a közjogi és közigazgatási normák szempontjából tekinti jogszerűnek, a magánjogi szabályok alkalmazása szempontjából azonban a magánjogi elvárásoknak való megfelelést követeli meg. Így önmagában az engedély alapján és az engedélynek, továbbá az építésügyi jogszabályoknak megfelelő építkezés ténye nem zárja ki a szomszédjog megsértésén alapuló polgári jogi igény érvényesítésének lehetőségét.14 Ennek az elvnek a másik oldala, hogy az építési engedélytől való eltérés sem elégséges önmagában a kártérítési felelősség megállapításához.15 Ez szorosan összefügg azzal a jelenlegi felfogásunkban uralkodónak tűnő kártérítési jogi alaptétellel, hogy a Ptk. kártérítési felelősségi szabályainak alkalmazása során a károkozást mindig jogellenesnek kell tekinteni, kivéve, ha jogszabály a károkozást az adott feltételek mellett kifejezetten jogszerűnek minősíti.16 Így a jogszabályban vagy engedélyben előírt zaj- és rezgésvédelmi vagy más szennyezési határértékek, építési távolságok, szabványok stb. betartása a polgári jogi kártérítési felelősség következményei alól a károkozót nem mentesíti, mert magatartását csak a közjogi megengedettség szempontjából teszi jogszerűvé, magánjogi szempontból nem, mert a magánjogi jogkövetkezményekre a közjogi engedélyezettség nem hat ki.17 A Ptk. 100. §-ában foglalt tilalom megsértésének következményei tekintetében a jogági jogellenességnek ezt a szemléletét a bíróság nemcsak a kártérítési, hanem a birtokvédelmi következményekre is alkalmazza. Így az adott tevékenység végzésére való normatív (jogszabályi) vagy egyedi engedélyen alapuló közjogi felhatalmazottság önmagában nem akadályasem kártérítési igény érvényesítésének, sem pedig annak, hogy a sérelmet szenvedett fél a birtokvédelem szabályai szerint követelje a Ptk. 100. §-ában foglalt tilalomba ütköző magatartás folytatójának kötelezését a zavarás szükségtelen mértékének megszüntetésére.18 Jogalap nélküli gazdagodás A jogalap nélküli gazdagodás szabályainak szélesebb értelmezése vagy rugalmasabb felfogása mellett elképzelhető az is, hogy a Ptk. 100. §-ában foglalt tilalom megsértését, a más tulajdonába való jogellenes beavatkozást a más tulajdonának igénybevételeként, a tulajdonnak másik jogalany általi elvonásaként értékeljük, és így – a személyiségi jogok vagy a szellemi alkotásokhoz fűződő jogok megsértésének következményeihez hasonlóan19 – a tulajdonjog ily módon való megsértéséhez is jogalap nélküli gazdagodás megtérítése iránti igényt kapcsolunk.20 Ez – szemben a kártérítési felelősséggel – kimentés nélküli megtérítési kötelezettséget alapoz meg, amely a tulajdonjog megsértéséhez fűzött következményként a tulajdon védelmét jobban szolgálja, és igazságosabb eredményhez vezet, mint a kártérítési igény, amellett, hogy tartalmilag is helytállóbb, ugyanis valójában éppen arról van szó, hogy valaki más tulajdonának az igénybevételével tesz szert haszonra anélkül, hogy erre szerződés vagy jogszabály alapján jogcíme lenne.
1.2. b) A szomszédjogok A Ptk.-ban a szomszédjogok körében szabályozott tényállások (Ptk. 101–104. §) egyik feltűnő sajátossága rendkívül kazuisztikus jellegük, ami különösen a Ptk. 100. §-ában foglalt generálklauzula mellett tűnik furcsának. Olyan szabályokról van azonban szó, amelyek magasabb absztrakciós szinten nem fogalmazhatók meg, ugyanakkor a törvényben való rögzítésük indokolt, ezért – bár elvileg bevonhatók lennének akár a Ptk. 100. §-a által nyújtott általános szabály alkalmazási körébe – a Ptk. megalkotása során a II. világháború előtti jogunkhoz hasonlóan fenntartották őket. A Ptk. szomszédjogi szabályai az Mtj. hasonló tartalmú rendelkezéseire épülnek, ezért szövegezésük régies szóhasználatot tükröz (például a II. világháború előtt a telek a mai értelemben vett ingatlan-nyilvántartási egységet jelentette, azaz jóval szélesebb körű fogalom volt, mint a mai szóhasználatunk szerinti építési telek). E szabályok egy részének alkalmazása azonban modern, városi, beépített, társasházi környezetben is felmerülhet. Ezekben az esetekben e szabályok megfelelő alkalmazása annak ellenére
Legf. Bír. Pfv. 11. 20 896/1993. sz. – BH 1994. évi 245. sz. és Legf. Bír. Pfv. X. 21.156/1999. sz. – BH 2000. évi 244. sz. P. törv. I. 20 518/1991. sz. – BH 1992. évi 235. sz. 16 Vékás Lajos (szerk.): Szakértői javaslat az új Polgári Törvénykönyv tervezetéhez. Budapest, 2007. 5:509. § 1115. sk. 17 Lenkovics Barnabás: A környezetszennyezés polgári jogi szankciói. In Asztalos László – Gönczöl Katalin (szerk.): Felelősség és szankció a jogban. Budapest, 1980. 317–338. o., 324. o. 18 Legf. Bír. Pf. IV. 21 023/1984. sz. – BH 1985. évi 344. sz. 19 Schlechtriem, Peter: Unjust Enrichment by Interference with Property Rights. International Encyclopedia of Comparative Law, Tübingen– Leiden, 2001. 8–48. o. 20 Legf. Bír. Pfv. IV. 22.121/2003. sz. – BH 2005. 143. sz. Továbbá például A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 94. § (1) bek. e) pont, A védjegyek és a földrajzi árujelzők oltalmáról szóló 1997. évi XI. törvény 27. § (1) bek. e) pont, A találmányok szabadalmi oltalmáról szóló 1995. évi XXXIII. törvény 35. § (1) bek. e) pont, A találmányok szabadalmi oltalmáról szóló 1995. évi XXXIII. törvény 35. § (1) bek. e) pont. 14 15
82 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
III. rész. A tulajdonjog korlátai
indokolt és alátámasztott, hogy esetleg e normák szóhasználatuk alapján, mai, szoros értelmükben nem terjednének ki rájuk. Így például a Ptk. 105. §-ában foglalt szabály szerint a „föld” használója jogosult a tilosba tévedt állat visszatartására. A szabály álláspontunk szerint helyesnek tartott értelmezése szerint azonban ezt minden ingatlanra kiterjedően – tehát nemcsak a földre, hanem például lakásra vagy nem lakás céljára szolgáló helyiségekre és oda tévedt állatokra is – alkalmazni kell. A földtámasz joga A tulajdonos nem foszthatja meg a szomszédos épületet a szükséges földtámasztól anélkül, hogy más megfelelő rögzítésről ne gondoskodnék [Ptk. 101. § (1) bek.]. E tilalomból következik, hogy a tulajdonos a szomszédos épületet biztosító – egyébként a saját ingatlanának részét képező – támfalon nem végezhet olyan beavatkozást, amely a szomszédos épület stabilitását csökkentené. A védelem egyaránt kiterjed a támfal elbontásának és a támfal átalakításának a tilalmára. Ilyen beavatkozást a tulajdonos csak abban az esetben végezhet, ha a beavatkozással egyidejűleg az épület megtámasztását más módon biztosítja. A lehulló gyümölcsök felszedésének joga A tulajdonos a földjére áthajló ágakról lehullott gyümölcsöket megtarthatja, ha azokat a fa tulajdonosa fel nem szedi; az áthajló ágak és átnyúló gyökerek levágására nem jogosult, kivéve, ha azok a föld rendes használatában gátolják, és a fa tulajdonosa azokat felhívás ellenére sem távolítja el [Ptk. 101. § (2) bek.]. A szabályozás nem határoz meg határidőt a tulajdonos gyümölcsszedési jogának gyakorlására, ez az eset összes körülményeinek figyelembevételén alapuló bírói mérlegelés kérdése. A közterületre áthajló ágakról lehulló gyümölcsöket – ha azokat a fa tulajdonosa fel nem szedi – bárki felszedheti [1960. évi 11. tvr. (Ptké. I.) 20. §]. A szomszédos telek igénybevétele Ha közérdekű munkálatok elvégzése, állatok befogása, az áthajló ágak gyümölcsének összegyűjtése, az ágak és gyökerek eltávolítása céljából vagy más fontos okból szükséges, a tulajdonos kártalanítás ellenében köteles a földjére való belépést megengedni. A tulajdonos a szomszédos földet kártalanítás ellenében használhatja, ha ez a földjén való építkezéshez, bontási, átalakítási vagy karbantartási munkálatok elvégzéséhez szükséges (Ptk. 102. §). A lehetséges esetek sokféleségére tekintettel a Ptk. nem határozza meg taxatív felsorolással, hogy a tulajdonost a szomszéd telkének igénybevétele körében milyen jogok illetik meg a saját földjén való építkezés során. A használat során jogszerűen okozott károkért a tulajdonos kártalanítással tartozik, akkor is, ha az építkezés során valamennyi előírást, szabályt betart, és a megkapott engedélyeknek megfelelően járt el. 21 A szükségtelenül – azaz jogszerűtlenül – okozott károk megtérítésére a Ptk. szerződésen kívüli kárfelelősségi szabályai alkalmazandóak. A közös határ használata és fenntartása Ha az ingatlanokat kerítés, sövény vagy mezsgye választja el egymástól, ennek használatára mindkét szomszéd jogosult. A fenntartással járó költségek a szomszédokat olyan arányban terhelik, amilyen arányban őket jogszabály a kerítés létesítésére kötelezi. Ha jogszabály eltérően nem rendelkezik, a költségek őket a határolt földhosszúság arányában terhelik [Ptk. 103. § (1) bek.]. Hatályos jogunkban a kerítés létesítésére vonatkozó részletes szabályokat az országos településrendezési és építési követelményekről szóló 253/1997. (XII. 20.) Korm. rendelet 44. §-a állapítja meg. A határon álló fa és bokor gyümölcsei A föld határvonalán álló fa vagy bokor és annak gyümölcse a szomszédokat egyenlő arányban illeti. A fenntartással járó költségeket a szomszédok ugyancsak egyenlő arányban viselik. Ha a határvonalon álló fa vagy bokor valamelyik ingatlan rendeltetésszerű használatát gátolja, ennek az ingatlannak a tulajdonosa követelheti, hogy azt közös költségen távolítsák el (Ptk. 104. §). E rendelkezés – szemben a Ptk. 101. § (2) bekezdésében foglalt szabállyal, amely a saját ingatlanon álló, de a szomszéd földjére áthajló ágakról, gyökerekről stb. rendelkezik – azt az esetet szabályozza, amikor maga a fa található a két ingatlan határvonalán. Ilyen esetekben a fa és annak gyümölcse egyenlő arányban illeti a szomszédokat. Ha a határvonalon álló fa bármelyik föld rendeltetésszerű használatát gátolja, a Ptk. lehetővé teszi annak kivágását. A bírói gyakorlat szerint a szomszédos ingatlanon – különösen a közös határvonal közelében – levő növényzet zavaró, károsító hatása miatt a növényzet eltávolítása iránt indított perben mindenkor azt kell vizsgálni, hogy a növényzet szükségtelenül zavarja-e a szomszédot ingatlana birtoklásában, okoz-e kárt, vagy fennáll-e a károsodás veszélye.
21
Csongrád Megyei Bíróság, BDT 2002. évi 553. sz.
83 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
III. rész. A tulajdonjog korlátai
A növényzet kivágására való kötelezésre kivételesen kerülhet sor, csak abban az esetben, ha az érdeksérelem más módon, így kártérítéssel sem hárítható el (PK 3. szám). A tilosban talált állat A Ptk. 105. §-ában foglalt rendelkezés értelmében a szomszéd a földjén (az ingatlanán) lévő idegen állatot mindaddig visszatarthatja, amíg az állat által okozott kárt annak tulajdonosa meg nem téríti. A tilosban talált állaton a föld használójának van visszatartási joga. Tilosban talált állatnak a más földjére (ingatlanára) behatolt állat minősül. A visszatartási jog a föld használóját az állat által okozott kár megtérítéséig illeti meg. A visszatartási jog nem terjed ki az állat használatára, azonban az állat épségének és értékének megóvásához szükséges használatra és hasznosításra a visszatartó jogosult. Eltérés a szomszédjogi rendelkezésektől A törvénynek a szomszédjogra vonatkozó rendelkezéseitől jogszabály vagy a felek megállapodása eltérhet (Ptk. 106. §). A Ptk. a szomszédjogok tekintetében a 106. §-ban megfogalmazott szabállyal, amely a szabályozást diszpozitívvá teszi, teret enged a felek megállapodásának vagy jogszabály eltérő rendezésének. Ezek a viszonyok a Ptk. 685. § a) pontjában foglalt felhatalmazás és a Ptké. I. 21. §-a alapján helyi önkormányzati rendeletben is szabályozhatók. A helyi önkormányzati rendelet jogforrásként alkalmas arra is, hogy a helyi szokásokat közvetítse és jogi norma szintjén megfogalmazza, ezért nem szükséges külön a szokásokra való utalás. A helyi önkormányzati rendeletben való szabályozás csak a szomszédok viszonyait szabályozhatja törvénytől eltérően, a tulajdonjog tartalmát nem érintheti.
1.3. c) A használat különös esetei A szükséghelyzet A szükséghelyzetre vonatkozó szabályok a Ptk. rendszerében a használati jog szabályozásának (és nem a kártérítési jogi szabályozásnak) körébe tartoznak. Ennek az a magyarázata, hogy a szükséghelyzetben a törvényi feltételek fennállása mellett, a tulajdonos által a jogszerű beavatkozás tűrésének következtében elszenvedett kár előidézése jogszerű károkozásnak minősül, ezért nem kártérítési, hanem kártalanítási kötelezettséget von maga után. Másnak életét, testi épségét vagy vagyonát közvetlenül fenyegető és más módon el nem hárítható veszély esetében a tulajdonos köteles tűrni, hogy dolgát a veszély megszüntetése céljából a szükséges mértékben igénybe vegyék, felhasználják, illetve abban kárt okozzanak. Más vagyonát fenyegető veszély esetében ez a kötelezettség a tulajdonost csak akkor terheli, ha a fenyegető kár előreláthatóan jelentős mértékben meghaladja azt a kárt, amely a tulajdonost a behatás következtében érheti [Ptk. 107. § (1) bek.]. Szükséghelyzetnek az minősül, ha valakinek életét, testi épségét vagy vagyonát fenyegeti közvetlen veszély. Közvetlen a veszély akkor, ha az adott helyen és időben célszerűen és ésszerűen csak károkozással hárítható el. Ha a veszély valakinek az életét vagy testi épségét veszélyezteti, a tulajdonos tűrési kötelezettsége korlátlan. A vagyont fenyegető szükséghelyzet esetén a tűrési kötelezettség a tulajdonost csak akkor terheli, ha a fenyegető veszély előreláthatóan jelentős mértékben meghaladja azt a kárt, amely a tulajdonos dolgában a veszély elhárítása kapcsán bekövetkezhet. A tulajdonos a szükséghelyzetbe került személytől kártalanítást, attól pedig, aki a veszély megszüntetése során indokolatlanul nagy kárt okozott, a szerződésen kívül okozott károkért való felelősség szabályai szerint kártérítést követelhet [Ptk. 107. § (2) bek.]. A szükséghelyzetben okozott kár a törvény által meghatározott keretek között jogszerű magatartás, a szükséghelyzet kizárja a magatartás jogellenességét. Ez azt is jelenti, hogy a szükséghelyzetben okozott károkozással szemben tanúsított ellenállás nem jogos védelem és nem minősülhet jogos önhatalomnak sem. Szükséghelyzetben okozott kár esetén a kártalanítási igény kötelezettje nem a kárt okozó, hanem a szükséghelyzetbe került személy. A szükséghelyzetet az életet, testi épséget vagy vagyont terhelő veszély egyaránt megalapozhatja és a szükséghelyzetből fakadó intézkedéseket szükségessé teheti. Jogvédelmet ugyanakkor nemcsak a szükséghelyzetben lévő személy élvez, hanem az is, akinek a szükséghelyzetben kárt okoznak. A Ptk. szabályai erre tekintettel, megfelelő érdekkiegyenlítésre törekedve vonják meg a szükséghelyzetben kárt okozó magatartás jogszerűségének határait. A szükséghelyzet által már nem indokolt károkozó magatartás jogellenes, ennek megfelelően nem kártalanítási, hanem kártérítési kötelezettséget von maga után a jogellenesen okozott kár megtérítéséért való szerződésen kívüli felelősség általános szabályai szerint. A kártérítési felelősség kötelezettje ilyenkor a károkozó. Ebben az esetben tehát már nem indokolt a felelősséget a szükséghelyzetben lévőre telepíteni. A szükséghelyzetre vonatkozó szabályokat kell alkalmazni a közigazgatási szervek eljárására is, amennyiben annak a Ptk. 107. §ában foglalt feltételei egyébként fennállnak. A belvízkár elhárítása érdekében a veszélyeztetett ingatlanok (lakóházak és mezőgazdasági ingatlanok) megóvása céljából tett közigazgatási intézkedések – amennyiben azok a veszélyeztetett helyzethez képest 84 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
III. rész. A tulajdonjog korlátai
indokolatlanul nagy kárt nem okoznak – a hatóságot vagy az intézkedések végrehajtásában közreműködő személyeket terhelő kártérítési felelősséggel nem járnak. A szükséghelyzet elhárításához indokolt, a fenyegető veszély mértékével arányos intézkedések a károkozás jogellenességét kizárják, a közigazgatási szerv helytállásra nem köteles, a tulajdonos pedig – a szükséghelyzetre vonatkozó rendelkezések szerint – a szükséghelyzetbe került személyektől (az érintett ingatlantulajdonosoktól) igényelhet kártalanítást. 22 Árvízi fenyegetettség esetén a közigazgatási szerv indokolt intézkedései kártérítési felelősséggel nem járnak. Ha a szükséghelyzet feltételei fennállnak, a dolog igénybevétele, felhasználása, a károkozás nem jogellenes magatartás, a tulajdonos azonban kártalanításra igényt tarthat, ha pedig a szükséghelyzet megszüntetéséhez szükséges mértéket az intézkedő túllépi, a jogos magatartás jogellenesbe fordulhat át, és a szükséghelyzet megszüntetése során indokolatlanul nagy vagyoni károkozás miatt kártérítés követelhető. Így ha a tulajdonos földingatlanai hullámtéren találhatók, a gazdálkodás kockázatát a tulajdonos viseli. 23 Ha több személy életét vagy vagyonát fenyegető veszélyt egyes veszélyeztetett tárgyak feláldozásával hárítanak el, az ebből eredő kárt, amennyiben e tárgyak feláldozása szükséges volt, veszélyeztetett érdekeik arányában valamennyien viselik; ezt a szabályt kell alkalmazni a veszély elhárítására fordított szükséges költség megosztására is [Ptk. 107. § (3) bek.]. A Ptk. e különleges kártelepítési szabályának egyik hiányossága, hogy a norma nyelvtani értelmezése szerint nem terjed ki a testi épséget fenyegető veszélyek elhárítására. A normának a több személy testi épségét veszélyeztető veszélyek elhárítása érdekében feláldozott veszélyeztetett tárgyak feláldozásából eredő károk viselésére is alkalmazandó kiterjesztő értelmezése (analóg jogalkalmazás útján) álláspontunk szerint mindenképpen indokolt. A közérdekű használat A közérdekű használatot mint az ingatlan használati jogának korlátozását a Ptk. 108. § (1) bekezdése szabályozza. A norma keret jellegű, azaz a Ptk. nem mondja meg, hogy mely szervek,milyen esetben és mely feladatok elvégzése érdekében jogosultak mások ingatlanainak igénybevételére. A közérdekű használatra feljogosító szabályokat külön jogszabályok tartalmazzák. A Ptk.-t módosító 1977. évi IV. törvény javaslatához fűzött miniszteri indokolás szerint a 108. § beépítését a törvénybe elsősorban az indokolta, hogy a Ptk.-n kívüli jogszabályok szerinti tulajdoni korlátozások fő szabályai a Ptk.-ban jelenjenek meg, mert a tulajdonjog alapvető szabályai a Ptk.-ra tartoznak. Emellett a Ptk.-ban volt szükséges kimondani garanciális szabályként a tulajdoni korlátozással járó kártalanítási, illetőleg kisajátítási kötelezettséget. A Ptk. 108. §-ában foglalt rendelkezések szerint az ingatlan tulajdonosa tűrni köteles, hogy az erre külön jogszabályban feljogosított szervek – a szakfeladataik ellátásához szükséges mértékben – az ingatlant időlegesen használják, arra használati jogot szerezzenek, vagy a tulajdonjogát egyébként korlátozzák. Ebben az esetben az ingatlan tulajdonosát az akadályoztatás (korlátozás) mértékének megfelelő kártalanítás illeti meg. Ha a használat vagy egyéb korlátozás az ingatlan rendeltetésszerű használatát megszünteti vagy jelentős mértékben akadályozza, a tulajdonos az ingatlan megvásárlását, illetőleg kisajátítását kérheti. Azok a helyzetek, amelyekben az ingatlan tulajdonosa tűrni köteles, hogy ingatlanát az erre külön jogszabályban felhatalmazott személyek igénybe vegyék, a kisajátításhoz hasonlatosak. Ezért a szabályozás struktúrája is a kisajátításhoz hasonló: az ingatlan tulajdonosának tulajdonjogát ilyen esetekben jogszerűen lehet korlátozni, a korlátozás csak az erre feljogosított szervek szakfeladatainak ellátása érdekében lehetséges (ez általában közérdek), és ennek fejében kártalanítás jár. Ezek a korlátozások sokfélék lehetnek, mind tartalmukat, mind formájukat, mind pedig a korlátozás jogosultjaként meghatározott alanyokat tekintve. Ezért ezek részletes felsorolása és meghatározása a Ptk. kereteit szétfeszítené. Ezek a jogszabályok a tulajdonos használati jogát többféle szempontból és módon is korlátozzák. A használati jog korlátozásainak egy része közérdeken alapszik, és sok vonatkozásban nem a magánjog, hanem a közjog szabályozási területére tartozik, ideértve az adójogi és büntetőjogi korlátozásokat is. Elképzelhetőek olyan korlátozások, amelyek társulási kényszert írnak elő. Ezen – többnyire ingatlan használatával kapcsolatos – közjogi korlátokat elsősorban azok az ágazati (például a bányászatról, a gázszolgáltatásról, a villamos energia termeléséről, szállításáról és szolgáltatásáról, a hírközlésről, a postáról, a vízgazdálkodásról, a vasútról, a közúti közlekedésről, az atomenergiáról, a földmérési és térképészeti tevékenységről vagy a távhőszolgáltatásról szóló) törvények tartalmazzák, amelyek az adott tevékenység gyakorlásának szabályairól és az ezekkel kapcsolatos jogokról és kötelezettségekről rendelkeznek. A tulajdonosi részjogosítványokat mindezeken túlmenően korlátozzák egyéb, nem közérdekű használati jogot alapító jogszabályok is, mint például környezetvédelmi, műemlékvédelmi, természetvédelmi, építésügyi, egészségügyi stb. jogszabályok. Ezek általában nem más személyek vagy hatóságok számára biztosítják a dolog (ingatlan) igénybevételének jogát, hanem a tulajdonos használati jogát egyéb kötöttségekkel korlátozzák. Túlépítés 22 23
Szegedi Ítélőtábla, BDT 2004. évi 949. sz. Uo. 945. sz.
85 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
III. rész. A tulajdonjog korlátai
Túlépítésről akkor beszélünk, ha a tulajdonos a telekhatárán túl építkezik, s így az általa emelt építmény egy része a szomszédjának telkén fekszik. A Ptk. ezért – szemben a ráépítéssel, ahol a ráépítő más földjére emel épületet – a túlépítés következményeit a szomszédjogok körében szabályozza. A túlépítés jelenlegi, a Ptk. 109–111. §-ában foglalt szabályozásának kiindulópontja az volt, hogy erős nemzetgazdasági érdek szól a már felépített ingatlanok megtartása mellett, azokat ne kelljen „néhány négyszögöles” túlépítés esetén lebontani. Ráépítés esetén ugyanez volt a meghatározó jogpolitikai szempont: „a lebontáshoz való igény… a ráépítés körében minden esetben az épület teljes elpusztítását jelentené, ez pedig népgazdasági szempontból semmi esetre sem kívánatos.”24 A Ptk. kiinduló feltételezése a ráépítés és a túlépítés kapcsán mennyiségi különbség volt: a jogalkotó a túlépítést jellemzően a telek kisebb részét igénybe vevő, ezért a tulajdonos érdekeire kevésbé sérelmes magatartásként kezelte, míg a ráépítést a telek jellemzően nagyobb mértékű igénybevétele miatt súlyosabbnak. Ez a kiindulópont azonban esetleges, és elvi különbségtételt a túlépítés és a ráépítés következményei között nem alapoz meg. Azok a szabályok, amelyek a túlépítés és ráépítés kapcsán a következmények körében az egyik felet egyoldalúan jogosítják a másik tulajdonának megvásárlására vagy annak követelésére, hogy a másik fél vásárolja meg az ő dolgát, tartalmilag a vételi joghoz hasonló pozíciót biztosítanak. Ez voltaképpen a tulajdon korlátozását jelenti, ráadásul úgy, hogy a szabályozás nem feltétlenül követel meg megfelelő ellenértéket [a Ptk. 110. § (1) bekezdésének a) pontja rosszhiszemű túlépítés esetén a saját föld és épület gazdagodás ellenében való tulajdonba adásának követelését teszi lehetővé]. Ezért ezek a szabályok alkotmányos aggályokat is felvetnek.25 Erre tekintettel álláspontunk szerint hosszabb ideig nem lesz fenntartható az a megoldás, amely a túlépítés jogkövetkezményei körében a másik fél tulajdonának egyoldalú nyilatkozattal való megszerzését nem az érték, hanem a gazdagodás megtérítése ellenében teszi lehetővé. A hatályos szabályozás e tekintetben a jogkövetkezményeket csak gazdagodási szempontból értékeli, de nem értékeli a tulajdon elvonásaként. Ezért a túlépítés következményeinek azokban az eseteiben, amelyekben a másik fél tulajdonának a megszerzésére kerül sor, az érték és nem a gazdagodás megtérítése lenne indokolt. Álláspontunk szerint tehát alapvető alkotmányos aggályok merülnek a fel a Ptk. túlépítésre vonatkozó szabályai körében azon felhatalmazások kapcsán, amelyek az egyik felet egyoldalúan jogosítják – megfelelő ellenérték fizetése nélkül – tulajdonba adás vagy megvásárlás követelésére. A szabályozás különbséget tesz a túlépítés következményeinek meghatározása körében a jóhiszemű és a rosszhiszemű túlépítés között. Ez a különbségtétel a tulajdon védelme szempontjából ésszerűtlennek tűnhet, mert nehezen védhető, hogy a tulajdonjog túlépítéssel való jóhiszemű megsértése a tulajdoni igények érvényesítését (például az épületnek a másik telekre nyúló része lebontásának követelését) pusztán a túlépítő jóhiszeműsége alapján gátolja. Figyelembe kell azonban venni azt, hogy jóhiszemű többnyire akkor lesz a túlépítés, ha a túlépítő nincsen tisztában, és az adott helyzetben általában elvárható magatartás mellett nem is kell tisztában lennie azzal, hogy a telekhatár nem ott húzódik, ahol ő azt tudni véli. Ilyen esetekben a túlépítés következményeinek meghatározása valójában kockázattelepítési szabályként működik: a jóhiszemű túlépítés következményeinek szabályozása a telekhatár tényleges helyéből eredő kockázatot osztja meg a felek között. Nem tűnik célszerűnek a telekhatár vonalában való tévedés vagy érvénytelen szerződéssel való vétel esetén sem egyoldalúan a túlépítőre telepíteni a telekhatáron túlnyúló építkezés kockázatát. A bíróság a túlépítés következményeit a szomszéd választásától eltérően is megállapíthatja, így olyan következményt is alkalmazhat, amelyet a szomszéd nem kért.26 A tulajdonosnak a túlépítővel szemben előterjesztett kereseti kérelme csak annyiban köti a bíróságot, hogy ha a kereset a túlépítés szabályainak alkalmazására irányul, akkor a bíróságnak ebben a kérdésben kell döntenie, továbbá nem alkalmazhat olyan megoldást, amely ellen mindkét fél tiltakozik [Ptk. 111. § (1) bek.].27 Amennyiben a túlépítés következményeinek alkalmazása telekalakítást28 igényel, a telekalakítási engedély megléte olyan előkérdés, amely nélkül az ügy érdemben nem bírálható el. 29 A túlépítés jogkövetkezményeinek alkalmazását csak a szomszéd kérheti; ezek a jogkövetkezmények a túlépítő tulajdonos kérelmére nem alkalmazhatók.30 A jóhiszemű túlépítés A Ptk. 109. §-a rendezi a jóhiszemű túlépítés következményeit. Ha a tulajdonos jóhiszeműen földjének határain túl építkezett, a szomszéd – választása szerint – követelheti, hogy a túlépítő a beépített rész használatáért és a beépítéssel okozott értékcsökkenésért adjon kártalanítást, a beépített részt vásárolja meg (feltéve, hogy a föld megosztható), vagy az egész földet vásárolja meg. A szomszéd az egész földjének megvásárlását akkor A Ptk. miniszteri indokolása, a 138. §-hoz fűzött indokolás. Lásd a 64/1993. (XII. 22.) AB határozatot, a vételi jog kapcsán különösen dr. Vörös Imre alkotmánybíró különvéleményét. 26 P. törv. I. 21 186/1981. sz. – BH 1982. évi 370. sz. 27 Legf. Bír. Pfv. I. 20.228/1994. sz. – BH 1997. évi 236. sz. 28 Lásd a telekalakításról szóló 85/2000. (XI. 8.) FVM rendeletet. 29 Legf. Bír. Pfv. I. 21.705/1994. sz. – BH 1995. évi 456. sz. 30 Komárom-Esztergom Megyei Bíróság 3. G. 40 461/1992. sz. – Legf. Bír. Gf. VI. 30.081/1993. sz. – BH 1994. évi 379. sz. 24 25
86 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
III. rész. A tulajdonjog korlátai
követelheti a túlépítőtől, ha a föld fennmaradó része a túlépítés következtében használhatatlanná válik, vagy a földdel kapcsolatos valamely jog vagy foglalkozás gyakorlása a túlépítés következtében lehetetlenné vagy számottevően költségesebbé válik. A túlépítő akkor jóhiszemű, ha nem tudja, és az adott helyzetben általában elvárható magatartás mellett nem is kell tudnia, hogy a telekhatárán túl építkezett. Túlépítés meglepően nagy számban fordul elő. Ennek az elsődleges oka az ingatlan-nyilvántartási térképek pontatlansága, amikre a korszerűbb mérési technikák eredményeként egyre nagyobb számban derül fény. Az új, műholdas helymeghatározáson alapuló mérési technikák jóval nagyobb pontossággal teszik lehetővé a telekhatárok meghatározását, mint amelyek alapján az ingatlan-nyilvántartási térképeket eredetileg megrajzolták. Nem ritka, hogy egyes településeken egész utcányi házsorok épültek fel méteres vagy nagyobb eltolódással a valós telekhatárokhoz képest. Erre mindenképpen figyelemmel kell lenni a túlépítés következményeinek szabályozása és a szabályok alkalmazása (a túlépítés kockázatának megosztása) során. A rosszhiszemű túlépítés A túlépítő rosszhiszemű akkor, ha tudja vagy az adott helyzetben általában elvárható magatartás (gondosság) mellett [Ptk. 4. § (4) bek.] tudnia kellene, hogy erre való jogosultság nélkül a telekhatárán túl építkezett. Ha a túlépítő rosszhiszemű volt, vagy ha a szomszéd a túlépítés ellen olyan időben tiltakozott, amikor a túlépítőnek az eredeti állapot helyreállítása még nem okozott volna aránytalan károsodást, a szomszéd a jóhiszemű túlépítésre vonatkozó szabályokban foglaltakon túl követelheti, hogy a túlépítő saját földjét és az épületet a föld és az épület értékének megtérítése ellenében bocsássa tulajdonába, vagy az épületet bontsa le. A lebontás és az eredeti állapot helyreállításának költségei a túlépítőt terhelik. A túlépítőt megilleti a beépített anyag elvitelének a joga (Ptk. 110. §). Rosszhiszemű túlépítés esetén nincs a rosszhiszemű túlépítőnek olyan érdeke, amelyet a szabályozás a tulajdonos érdekeivel szemben előnyben részesítene. A bíróság ezért rosszhiszemű túlépítés esetén puszta érdekmérlegelés vagy a tulajdonos döntésének az okszerű gazdálkodás követelményének fényében való felülbírálása alapján nem térhet el a tulajdonos kérelmére alkalmazott jogkövetkezményekről. Abban az esetben, ha a szomszéd kérelme az eset különleges körülményei folytán visszaélésszerű vagy a jóhiszeműség és tisztesség követelményével ellentétes lenne, a bíróság a joggal való visszaélés (Ptk. 5. §) vagy a jóhiszeműség és tisztesség követelményét [Ptk. 4. § (1) bek.] érvényre juttató generálklauzulák alkalmazásával korrigálhatja a következményeket.
1.4. d) A rendelkezési jog korlátai A rendelkezési jog korlátozása a dologra vonatkozó elidegenítési és terhelési tilalomban,vételi, visszavásárlási vagy elővásárlási jogban,kisajátítási jogban vagy a dolog forgalomképtelenné minősítésében nyilvánulhat meg. A forgalomképesség korlátozása, a vételi, vissza- és elővásárlási jog, továbbá a kisajátítás a tulajdonjog olyan korlátozásai, amelyek jogszabályban a későbbiek során kifejtett alkotmányossági kritériumok feltételei szerint írhatók elő. Elővásárlási, visszavásárlási és vételi jog dologi hatállyal Az elővásárlási, visszavásárlási és vételi jogot a Ptk. az adásvétel különös nemeiként szabályozza. A szerződéssel létesített elővásárlási, visszavásárlási és vételi jog akkor válik dologi hatályúvá, ha az ingatlannyilvántartásba bejegyzik, mert így lesz mindenkivel szemben hatályossá, aki a bejegyzést követően az ingatlanon valamely jogot szerez [Ptk. 373. § (3) bek., 374. § (5) bek., 375. § (4) bek.]. Ebből következik az is, hogy szerződéssel dologi hatályú elővásárlási, visszavásárlási és vételi jogot csak ingatlanon, továbbá olyan lajstromozott dolgokon lehet létesíteni, amelyek esetében a lajstromba való bejegyzéshez külön jogszabály alapján az ingatlan-nyilvántartáséhoz hasonló hatások fűződnek. Az elidegenítési és terhelési tilalom hatályos szabályozásának alapjai A szerződéssel alapított elidegenítési és terhelési tilalom hatályos szabályozása részben a II. világháborút megelőző magánjogi bírói gyakorlat fejlődésének eredménye, részben pedig a Ptk. eredeti koncepcióját tükrözi, amely ilyen kikötés alkalmazását eleve csak szűk körben tartotta elképzelhetőnek. A II. világháború előtti joggyakorlat hitelezővédelmi okokból kivételesnek tekintette a szerződéses elidegenítési és terhelési tilalmat. A dologi hatályú elidegenítési és terhelési tilalom lehetőségét abból vezették le, hogy átruházás esetén az átruházó eleve ezzel a korlátozással szerezheti meg a dolgot, és a dologi hatály még ebben az esetben sem érvényesült jóhiszemű, ellenérték fejében szerző személlyel szemben. A Ptk. lényegében a II. világháború előtti gyakorlatot átültetve, ahhoz hasonló megfontolásból vette át és tartotta meg az elidegenítési és terhelési tilalom szabályait. A Ptk. javaslatának miniszteri indokolása általában nem tartja indokoltnak a szerződéssel kiköthető dologi hatályú elidegenítési és terhelési tilalom lehetőségének a biztosítását, de azt elsősorban a tartási szerződésekből 87 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
III. rész. A tulajdonjog korlátai
eredő tartási igény, másrészt pedig a szerződéses haszonélvezeti jognak a dologra vezetett végrehajtás esetén való védelmére tekintettel felvették a Ptk.-ba.31 Mára jelentős mértékben megváltozott a szabályozási háttér. A végrehajtás esetén érintett személyek jogait a végrehajtási szabályok rendezik: a Vht. 137. § (1) bekezdése rendelkezik azokról a jogokról, amelyek végrehajtás esetén is megmaradnak az ingatlan terheként. A szerződésben kikötött elidegenítési és terhelési tilalom nem akadálya a végrehajtási árverésnek, a jogosultak érdekeinek védelmét a megfelelő (elsősorban a bírósági és a közigazgatási végrehajtást szabályozó) speciális normák körében biztosítja a végrehajtás jogi szabályozása. A jelenlegi gazdasági és társadalmi viszonyok között a szerződéssel alapított elidegenítési és terhelési tilalom még akkor is jelentősen javítja a hitelezők pozícióját, ha az a jóhiszemű és ellenérték fejében szerző harmadik személyek jogszerzését nem érinti. A hitelezők pozíciójának javítása a jelenleginél szélesebb körben lehetővé tett elidegenítési és terhelési tilalommal egyrészt könnyíthetné a hitelhez jutást, másrészt elkerülhetővé tenne olyan, az adósra még terhesebb biztosíték kikötését is, mint a biztosítéki tulajdonátruházás. A végrehajtási szabályok alapján a szerződéses elidegenítési és terhelési tilalom nem gyengíti a hitelezők pozícióját, ezért a korlátozásnak a II. világháború előtti magánjogban kialakult szempontjai a mai viszonyok között nem döntőek. A hitelezőknek nyomós érdeke fűződhet ahhoz, hogy a biztosíték tárgyát az adós ne idegeníthesse el, mert például fizetésképtelen személy részére való értékesítés esetén a dolog biztosítására kikötött jogot a hitelező a végrehajtás során „elvesztheti”. Mindeközben a kötelezettség vállalása önmagában nem lehetetleníti el az adós helyzetét. Ez felel meg egyébként a Ptk. szerződési jogi szabályozását átható szerződési szabadság elvének is. Abban az esetben, ha az elidegenítési és terhelési tilalom szerződéses alapítása a kötelezett vagy a többi hitelező érdekét a jogrend számára elfogadhatatlan mértékben sérti, a szerződés semmissége a szerződési jogi szabályok – például az uzsorás vagy a nyilvánvalóan jó erkölcsbe ütköző szerződésekre vonatkozó rendelkezések – alapján megállapítható. Elidegenítési és terhelési tilalom alapítása A Ptk. szabályai különbséget tesznek a jogszabállyal és a szerződéssel létesített elidegenítési és terhelési tilalom hatása között. Ha jogszabály vagy bírósági határozat zárja ki vagy korlátozza a rendelkezés jogát, az e tilalommal, illetőleg korlátozással ellentétes rendelkezés semmis [Ptk. 114. § (1) bek.]. A tilalomnak a jóhiszemű harmadik személyekkel szemben való érvényesülése attól függ, hogy az elidegenítési és terhelési tilalmat kimondó jogi norma erről hogyan rendelkezik. Ha a felek szerződéssel akarnak dologi hatályú elidegenítési és terhelési tilalmat kikötni, erre csak erősen korlátozott körben, a Ptk.-ban meghatározott feltételek esetén van lehetőség. Az elidegenítés és terhelés jogát szerződéssel csak a tulajdonjog átruházása alkalmával lehet korlátozni vagy kizárni és csak abból a célból, hogy a tilalom az átruházónak vagy más személynek a dologra vonatkozó jogát biztosítsa. Ingatlan esetében az ingatlan-nyilvántartásban azt a jogot is (zálogjogot, ajándék visszakövetelése iránti jogot, vételi vagy visszavásárlási jogot, tartási jogot stb.) fel kell tüntetni, amelynek biztosítására a tilalom szolgál. Az elidegenítési és terhelési tilalom hatása E feltételek mellett is csak akkor lesz semmis a szerződéssel kikötött elidegenítési és terhelési tilalomba ütköző rendelkezés, ha a tilalmat az ingatlan-nyilvántartásba bejegyezték, vagy a rendelkezésre jogot alapító személy egyébként rosszhiszemű volt, továbbá ha a rendelkezés ellenérték nélkül történt [Ptk. 114. § (2)–(3) bek.]. Az elidegenítési és terhelési tilalom önálló, biztosított jogtól való függetlensége túlzott mértékben kötné meg – akár védendő érdek nélkül is – a dolgok forgalmát, ami egyúttal ellentétes volna a tulajdon egységes és absztrakt felfogásával, amelyen a Ptk. tulajdonjogi szabályai is nyugszanak. Az elidegenítési és terhelési tilalom meghatározott jogok biztosításához kötött, ennélfogva mindig meghatározható az a jogosult, akinek jogát az elidegenítési és terhelési tilalom védi. Az elidegenítési és terhelési tilalom nem öncélú korlát, hanem meghatározott jog, és ezért meghatározott jogosultság érvényesíthetőségének biztosítása érdekében köthető ki. Az elidegenítési és terhelési tilalom kikötésének a biztosított joghoz kapcsolódó akcesszórius jellege biztosítja, hogy elidegenítési és terhelési tilalom is csak időben korlátozottan állhat fenn, és a biztosított jog megszűnésével maga is megszűnik. Abban az esetben, ha a szerződéssel létesített elidegenítési és terhelési tilalomba ütköző rendelkezés e rendelkezések alapján, a tilalom dologi hatályának hiánya miatt nem tekinthető semmisnek, a dologgal a szerződésben vállalt kötelezettsége ellenére rendelkező fél szerződésszegése megállapítható, és annak következményeit a fél viselni tartozik (ugyanez igaz a nem dolgon létesített, hanem forgalomképes jogra vagy követelésre vállalt elidegenítési terhelési tilalomra). A gyakorlatban általánosan elfogadottan az elidegenítési és terhelési tilalommal védett jog jogosultjának a rendelkezéshez való – akár utólagos – hozzájárulása esetén az elidegenítési és terhelési tilalomba ütközés miatt a rendelkezés semmissége nem állapítható meg. Ingatlanra vonatkozó elidegenítési és terhelési tilalom esetén az ingatlan-nyilvántartás vagy a tilalmat megalapító jogszabály, illetve bírósági határozat tartalmazza a tilalom jogosultját. Ezért
31
A Ptk. miniszteri indokolása, a 112–114. §-hoz fűzött indokolás.
88 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
III. rész. A tulajdonjog korlátai
ingatlanok esetén a tulajdonjog változása vagy az ingatlan megterhelése csak a jogosult hozzájáruló nyilatkozata esetén jegyezhető be az ingatlan-nyilvántartásba.32
2. 2. A tulajdonjog közjogi korlátai A tulajdonjog közjogi korlátai nagyon sokrétűek, és közjoginak részben azért nevezik őket, mert egyébként nem magánjogi jogviszonyokat szabályozó jogszabályok állapítják meg őket, részben pedig azért, mert jogszabályi felhatalmazás alapján adnak részben magánjogi jogalanyoknak, részben azonban hatóságoknak, állami szerveknek és szervezeteknek jogot a magántulajdonba való különböző mértékű és természetű beavatkozásra, amely egyébként a Ptk. rendelkezései alapján nem illetnék meg őket. Ezeknek a korlátoknak kimerítő felsorolása e helyütt talán nem is lehetséges, annyiban azonban biztosan nem hasznos, hogy e korlátok (külön jogszabályokban biztosított jogosító normák) sem értelmezhetők helyesen a saját jogszabályi környezetükből kiragadva, amelynek áttekintésére viszont e helyütt egész biztosan nincsen mód.
2.1. a) A tulajdonjog részjogosítványainak közjogi korlátozása Ezek a közjogi korlátok a tulajdonjog bármely részjogosítványát érinthetik: a birtoklás, a használat és hasznosítás, valamint a rendelkezés jogát is. A birtoklás jogát érintik azok a korlátok, amelyek – a dolog tulajdonjogának érintésével vagy anélkül – tiltják vagy engedélyhez kötik meghatározott dolgok birtoklását (fegyver, kábítószer, műkincsek stb.) akár általában, akár meghatározott körülmények között. A használat és a hasznosítás jogának korlátozása önmagában is többirányú lehet. Egyrészt lehetséges, hogy a tulajdonost terheli a jogi szabályozás a tulajdonát képező dolog használata és hasznosítása körében a használat meghatározott módjaitól való tartózkodásra vagy a használat és hasznosítás előírt módjának követésére (ilyenek lehetnek a védetté nyilvánított kulturális és természeti értékek használatával és hasznosításával kapcsolatos előírások, a termőföldre előírt művelési kötelezettség, az építési tilalmak és korlátozások stb.). Másrészt pedig lehetséges, hogy a tulajdonos tűrni köteles, hogy a dolgát jogszabályi felhatalmazás alapján mások használják. Az ilyen természetű korlátozásokat a Ptk. 108. §-a és 171. §-a kapcsolja a tulajdonjog magánjogi szabályaihoz. A Ptk. 108. § (1) bekezdése szerint az ingatlan tulajdonosa tűrni köteles, hogy az erre külön jogszabályban feljogosított szervek – a szakfeladataik ellátásához szükséges mértékben – az ingatlant időlegesen használják, arra használati jogot szerezzenek, vagy a tulajdonjogát egyébként korlátozzák azzal, hogy az ingatlan tulajdonosát az akadályoztatás (korlátozás) mértékének megfelelő kártalanítás illeti meg. A Ptk. 108. § (2) bekezdése pedig arra az esetre, ha a használat vagy egyéb korlátozás az ingatlan rendeltetésszerű használatát megszünteti vagy jelentős mértékben akadályozza, biztosítja a tulajdonos számára azt a jogot, hogy az ingatlan megvásárlását, illetőleg kisajátítását kérje. A rendelkezési jog korlátozása szintén kétirányú lehet: vagy elidegenítési és terhelési tilalom formájában, vagy e jogok korlátozásában jelentkezik, vagy a tulajdonos számára elidegenítési kötelezettséget ró (több ilyet is kimond például a tőkepiaci szabályozás), annak legszélsőségesebb formájáig, a kisajátításig, amelyről külön ejtünk szót.
2.2. b) A közérdekű használat A Ptk. 171. § (1) bekezdése utaló szabállyal kapcsolja a közjogi szabályokban létesített használati jogokat a magánjogi szabályozáshoz. E rendelkezés szerint ingatlanra közérdekből a külön jogszabályban feljogosított szervek javára – közigazgatási szerv határozatával – szolgalmat vagy más használati jogot lehet alapítani azzal, hogy a használati jog alapításáért kártalanítás jár. A használati jog alapításának eseteit, továbbá a kártalanítás szabályait külön jogszabályok állapítják meg. A Ptk. 108. §-ának és 171. §-ának viszonya egymáshoz nem jelent kollíziót, bár a megfogalmazás az átfedés miatt a két szabály egymáshoz viszonyítva nem teljesen konzekvens. Ezek a rendelkezések a Ptk. eredeti szövegében nem szerepeltek, azokat a Ptk.-ba az 1977-es novella építette be. A Ptk.-t módosító 1977. évi IV. törvény javaslatához fűzött miniszteri indokolás szerint a Ptk.-ban amellett, hogy a 108. § beépítésével a jogalkotó a Ptk.-n kívüli, tulajdoni korlátozásról rendelkező jogszabályok szerinti tulajdonkorlátozások fő szabályait a Ptk.-ban megjelenítette, szükséges volt garanciális szabályként kimondani a tulajdoni korlátozással járó kártalanítási illetőleg kisajátítási kötelezettséget is. A Ptk. 171. §-ának a Ptk.-ba való felvétele azért volt szükséges, mert „az ingatlantulajdont korlátozó jogok körében a Ptk. nem rendelkezett az állami szervek javára államigazgatási határozattal létesíthető használati jogról. Ilyen használati jog létesítését külön jogszabályok engedik meg, és állapítják meg annak részletes szabályait. …a javaslat meghatározza, hogy közérdekből, az állami szerv javára, kártalanítás ellenében ilyen használati jogot lehet alapítani. A javaslat használati jog
32
Az ingatlan-nyilvántartásról szóló 1997. évi CXLI. törvény végrehajtásáról szóló 109/1999. (XII. 29.) FVM rendelet 28. § (3) bekezdése.
89 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
III. rész. A tulajdonjog korlátai
alapításának és a kártalanításnak részletesebb szabályozását külön jogszabályra utalja.” 33 További különbséget jelent, hogy míg a Ptk. 108. §-ában foglalt igénybevétel lehetősége alkalmi jellegű jogosítványokra utal, addig a 171. § rendelkezései a szolgalomhoz hasonló tartós jogosultságokra utalnak. A Ptk. 171. § alkalmazási körébe tartozó, szolgalmi vagy használati jog például a bányaszolgalmi jog, különböző vezetékjogok (gázvezeték, elektromos áramot hordozó vezeték, vízvezeték, kábeltelevíziós hálózati vezeték, telefonvonal stb.). Az ilyen jogok alapítása fejében a tulajdonosnak kártalanítás jár, azonban sem a Ptk. 108. §-ában, sem a 171. §-ában foglalt utalás a kártalanítási kötelezettségre nem jelent önálló jogalapot a kártalanítás követelésére. A kártalanítási kötelezettséget és annak módját azok a jogszabályok kell, hogy megállapítsák, amelyek az adott tulajdoni korlátozás normatív alapját adják. Az, hogy ezek a jogszabályok biztosítják-e a tulajdonjog korlátozása fejében járó, megfelelő kártalanítást, alkotmányossági kérdés.
2.3. c) A kisajátítás A tulajdon védelmét a jogi szabályozás két irányban biztosítja: a jog egyfelől védi a tulajdonost a magánjogi jogalanyok részéről ért sérelmekkel szemben (a tulajdonjog magánjogi védelme), másfelől pedig védi az állammal szemben. A tulajdonjog állammal szembeni védelmének jogrendszerbeli alapja az Alkotmány, amely a 13. § (2) bekezdésében rögzíti, hogy tulajdont kisajátítani csak kivételesen és közérdekből, törvényben szabályozott esetekben és módon, teljes, feltétlen és azonnali kártalanítás mellett lehet. A tulajdon emberi jogi védelmének középpontjában is a kisajátítás áll. Az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló, Rómában, 1950. november 4-én kelt egyezményhez fűzött 1. sz. Kiegészítő jegyzőkönyvnek (kihirdetve az 1993. évi XXXI. törvénnyel) a tulajdon védelméről szóló 1. cikke szerint minden természetes vagy jogi személynek joga van javai tiszteletben tartásához. Senkit sem lehet tulajdonától megfosztani, kivéve, ha ez közérdekből és a törvényben meghatározott feltételek, valamint a nemzetközi jog általános elvei szerint történik. A tulajdonnak az állammal szembeni védelme alapvetően kétirányú: egyrészt a magántulajdontól állami eszközökkel való megfosztástól (kisajátítás) véd, másrészt pedig védelmet nyújt a magántulajdonnak a közcélra való, tulajdonelvonással nem járó, de a tulajdonost a tulajdonjogával járó jogok gyakorlásában korlátozó igénybevételével (a tulajdonjog közjogi korlátai) szemben. A tulajdon elvonásának szabályozása és a tulajdonost tulajdonjogának megtartása mellett, annak egyes részjogosítványai (jellemzően használati joga) gyakorlásában korlátozó közjogi korlátok szabályozása hasonló szerkezetet követ, amennyiben e jogszabályok meghatározzák a jogszerű beavatkozás feltételeit és módját, továbbá rendelkeznek a tulajdon elvonása vagy igénybevétele fejében járó kártalanításról vagy annak kártalanítás nélküli tűrési kötelezettségéről. Nincs ugyanakkor olyan jogszabály, amely valamennyi, idetartozó esetet egységes szabályozás körébe vonna. Ez a két szempont (az elvonás, illetőleg korlátozás megengedettsége és az annak fejében járó kompenzáció kérdése) megadja egyúttal a szabályozás alapvető irányait és főbb sajátosságait is: egyrészt meg kell határozni azt, hogy a tulajdon elvonására mely esetekben, milyen feltételek mellett és milyen módon kerülhet sor, másrészt pedig azt, hogy járe ennek fejében, és ha igen, milyen szabályok szerint kártalanítás.Vannak olyan helyzetek, amelyekben a tulajdon állam általi elvonása kártalanítás nélkül is jogszerűnek és alkotmányosnak minősül (például a Btk. 77. §-ában szabályozott elkobzás intézkedés), és ugyanígy vannak olyanok, amelyekben a tulajdonjog korlátozása kártalanítás nélkül is jogszerű és alkotmányos (a tulajdonjog társadalmi kötöttsége). A kisajátítás a tulajdonjog elvonásának egyik legfontosabb, azon formáját jelenti, ahol az állam a teljes tulajdont elvonja úgy, hogy arra a tulajdonos akarata ellenére, nem szankciós jelleggel kerül sor. A kisajátításnak kiemelkedő jelentőséget ad, hogy az a tulajdonos akarata ellenére történik. Alkotmányos és emberi jogi szempontból azonban a tulajdonjog védelme jóval szélesebb kört ölel fel a kisajátításnál (a birtok elvesztése, jogoktól való megfosztás, jogokban való korlátozás, szerződési pozíciók, társadalombiztosítási jogosultságok stb.). Így a kisajátítás alkotmányos és emberi jogi szempontból más, alkotmányos értelemben vett tulajdonelvonásokkal és korlátozásokkal együtt egy olyan ernyő alá tartozik, amelyet azonos szabályozási elvek, elvárások és szempontok alkotnak. A kisajátítás polgári jogi szempontból a tulajdon megszerzésének – és elvesztésének – egyik formája, amely jelentőségénél fogva külön szabályozás alá esik. Míg alkotmányos szempontból a kisajátítás a tulajdon elvonásának és korlátozásának csak az egyik megnyilvánulása, addig a tulajdon elvonásának és korlátozásának egyéb (például jogszabállyal történő) eseteivel együtt a kisajátítással szemben támasztott alkotmányos elvárások azonosak, és a szabályozás szerkezetének, elvének és tartalmának nagyfokú hasonlóságát eredményezik. A kisajátítás szabályozása akkor felel meg az alkotmány és az emberi jogi egyezmény követelményeinek, ha a szabályozása áttekinthető és egyértelmű, továbbá ha a kisajátítás fejében járó kártalanítás azonnali, feltétlen és teljes. A kisajátításra vonatkozó szabályozás elsődleges célja, hogy egyensúlyt biztosítson a tulajdonosnak a tulajdona védelméhez fűződő érdekei és a kisajátítást megalapozó közérdek érvényesülése között. 33
Az 1977. évi IV. törvény javaslatának a Ptk. 171. §-át beépítő rendelkezéséhez fűzött miniszteri indokolás.
90 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
III. rész. A tulajdonjog korlátai
A kisajátítás fogalma és szabályozása A tulajdonjog állam általi elvonása vagy korlátozása történhet jogalkotás útján (a tulajdonjog tartalmát képező vagy ahhoz kapcsolódó közjogi és magánjogi jogosultságok jogszabállyal való korlátozása, módosítása vagy megszüntetése formájában), és történhet egyedi közjogi aktussal, mely utóbbi kör nem jár a jogi szabályozás változásával, a „köz érdeke a fennálló jogrend változása nélkül kerül szembe a magánérdekkel”. 34 A kisajátítás is ilyen természetű tulajdonelvonást jelent. A kisajátítást tágabb értelemben lehetne az alkotmányos értelemben vett – a polgári joginál jóval szélesebb kört felölelő – tulajdon elvonásának tekinteni, azonban annak fogalmát és feltételeit a tételes jogi szabályozás szűkebb körben vonja meg. Kisajátítás alatt a Ptk. 177. §-ában és a kisajátításról szóló 2007. évi CXXIII. törvény (a továbbiakban: Ktv.) 1. § (1) bekezdésében foglalt rendelkezések alapján ingatlan tulajdonjogának közérdekű célból,külön jogszabályban (a Ktv.-ben) meghatározott feltételekkel, módon és eljárás szerint való,teljes, azonnali és feltétlen kártalanítás fejében történő elvonását értjük. A kisajátításra vonatkozó szabályozás központi elemei a következők: a kisajátítás tárgyának meghatározása, a kisajátítási eljárásnak és az ahhoz kapcsolódó jogorvoslatoknak a szabályozása, továbbá a kisajátítás miatt kárt szenvedők részére járó kártalanításra vonatkozó szabályoknak a lefektetése, amennyiben ez az alkotmányos szempontok érvényesülése érdekében szükséges. Az alkotmányos értelemben vett tulajdon – alkotmányos tulajdoni védelemben részesített pozíciók – elvonása a kisajátítással azonos szempontok szerint kap védelmet, ez azonban polgári jogi értelemben nem tartozik a kisajátítás fogalma alá. A német jogirodalom és joggyakorlat a kisajátítás fogalmát kifejezetten a tulajdon társadalmi kötöttségétől elhatárolva határozza meg, ahol nem arról van szó, hogy a tulajdonos többet vagy kevesebbet kap, hanem arról, hogy valami mást.35 A német alkotmánybírósági gyakorlat a kisajátítás alkotmányos fogalma alatt egy meghatározott személy tulajdonába való konkrét és egyedi, alanyi (szubjektív) jogi pozíciókat érintő, törvény által vagy törvény alapján történő beavatkozás ért.36 A kisajátítás és a tulajdonról alkotott felfogás kapcsolata A magántulajdon állami beavatkozással szembeni védelme és a kisajátítás szorosan kapcsolódik a tulajdonról és az állami immunitásról alkotott felfogáshoz. A tulajdonjog mint alanyi jog alapja a tárgyi jog, így kiindulhatnánk abból is, hogy a tulajdonjogot az állam adja azzal, hogy a tulajdonjog védelmét szolgáló szankciórendszert, valamint a tulajdonjog tartalmát és védelmét szolgáló szabályokat megalkotja. Ezáltal a jogalkotó szabadsága lehetne az is, hogy e szabályokat módosítsa vagy megszüntesse, továbbá a tulajdonjoggal körülírt védett pozíciót megvonja. Ahogy a tulajdonjog az államtól származik, az állam azt el is veheti. Az állam immunitásáról alkotott, nem is olyan régen még uralkodó felfogás („the King can do no wrong”) alapján a tulajdon állam általi elvonása nem alapozhatott volna meg kártérítési vagy kártalanítási igényt, mert az államot mint szuverént nem tartották perelhetőnek. A kisajátítási kártalanítást nem a kártalanítási kötelezettség teljesítésének, hanem adománynak tekintették.37 Kisajátítás és állami immunitás Az állami immunitásnak a kisajátítás szabályozására és a tulajdon állami beavatkozással szembeni védelmére gyakorolt hatására jó példa Oliver Wendell Holmesnak, az amerikai Legfelső Bíróság bírájának a Kawananakoa v. Polyblank ügyben kifejtett álláspontja. Az ügy tárgya a felperesek tulajdonának elvonása fejében járó kártérítés volt. Holmes számára magától értetődött, hogy az állam mint szuverén nem perelhető, és ennek nem valamiféle „elavult elmélet” vagy „formális koncepció” az alapja, hanem az a „logikus és praktikus ok, mely szerint nem formálható jogszerű igény azzal az autoritással szemben, amely azt a jogot alkotja, amelytől az igény is függ.”38 Ennek a felfogásnak nagyon mély elméleti és történeti gyökerei vannak. Thomas HobbesLeviatánjában ennek a szemléletnek az egyik legtisztább megfogalmazását nyújtja: „[a]z államban a szuverén hatalom, akár gyülekezet, akár egyetlen ember, nincs alávetve a polgári törvényeknek. Mert a törvények kibocsátásának és hatálytalanításának joga a szuverén hatalmat illeti meg, s így az tetszése szerint bármikor kivonhatja magát az alárendeltség alól azáltal, hogy a neki hátrányos törvényeket hatálytalanítja, és új törvényeket hoz – következésképpen már korábban is szabadon cselekedhetett. Mert csak az szabad, aki – ha akar – szabad lehet. És senki se lehet önmagával szemben valamire kötelezve, mert aki kötelezhet, az fel is oldhat, s ezért aki csak önmagával szemben van kötelezve, az nincs kötelezve.” 39 Az állami immunitásról és a tulajdon állam általi elvonásának megengedettségéről alkotott mai szemléletünk elméleti alapjait és a Lányi: A tulajdonjog. 145. o. Rittstieg, Helmut: Grundgesetz und Eigentum. Neue Juristische Wochenschrift, 1982. 721., 723. o. 36 Ossenbühl, Fritz: Abschied vom enteignungsgleichen Eingriff? Neue Juristische Wochenschrift, 1983. 1., 3. o. 37 Epstein, Richard A.: Takings – Private Property and the Power of Eminent Domain. Cambridge–London, 1985. 42. o. 38 Supreme Court, 205 U. S. 349 (1907). 39 Hobbes, Thomas: Leviatán, vagy az egyházi és világi állam formája és hatalma. Ford.: Vámosi Pál. Budapest, 1999. 26,2. (I. 286.). 34 35
91 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
III. rész. A tulajdonjog korlátai
gondolkodás fejlődésének útját jól fejezi ki a John Locke által az állami hatalomról alkotott azon elképzelés, mely szerint: „[n]oha a törvényhozó hatalom… minden államban a legfőbb hatalom, mindazonáltal először is, nem rendelkezik és nem rendelkezhet teljesen önkényesen az emberek életével és vagyonával. Mert hiszen a törvényhozó hatalom csupán a társadalom minden tagjának egyesített hatalma, amelyről lemondtak annak a személynek vagy gyülekezetnek a javára, amely a törvényhozást megtestesíti, és ezért e hatalom nem lehet nagyobb, mint amekkora hatalmuk ezeknek az embereknek a természeti állapotban volt, mielőtt társulásra léptek, és átadták hatalmukat a közösségnek. Senki sem adhat át ugyanis másnak nagyobb hatalmat, mint amekkorával ő maga rendelkezik; és senkinek sincs teljesen önkényes hatalma önmaga vagy másvalaki fölött, hogy elpusztítsa saját életét, vagy elvegye másnak az életét vagy tulajdonát. Az ember, miként igazoltuk, nem vetheti alá magát másvalaki önkényes hatalmának, s mivel a természeti állapotban nincs önkényes hatalma a másik ember élete, szabadsága vagy javai felett, hanem csak annyi, amennyivel a természeti törvény felruházta önmaga és a többi ember megvédése céljából, ezért csak ennyit ad vagy adhat át az államnak és általa a törvényhozó hatalomnak, úgyhogy ennél nagyobb hatalma nem lehet a törvényhozásnak.” 40 Bizonyos értelemben Thomas Hobbes és John Locke álláspontja közötti átmenetet képez Jean Bodiné, aki szerint a polgári törvények a szuverént egyáltalán nem kötik, azonban megállapodásaik és ígéreteik igen,41 tehát a szuverén cselekvési lehetőségei nem korlátlanok. A tulajdon alkotmányos és emberi jogi védelméről alkotott elképzelésünknek, és ezzel a kisajátítás szabályozásával kapcsolatos mai elvárásainknak a kialakulásához arra a szemléletváltásra volt szükség, amelynek eredményeként az állam és a társadalom viszonyában az államhatalom forrását már nem a társadalmon kívüli abszolút erőben látjuk (amelyhez képest a szuverén cselekvését nem korlátozhatja a jog), hanem a társadalom által az államra ruházott feladat- és hatáskörben. Ha az állam a hatalmát – ahogy azt ma már tételezzük – azoktól szerzi, akiket képvisel, akkor velük szemben nem hivatkozhat kivételes helyzetére, ha a nekik okozott károkért való felelősségről van szó.42 Az alkotmányos és emberi jogi tulajdonvédelem alapja így valójában egy olyan természetjogias felfogás, amely a jogalkotóval szemben a jogalkotó által alkotott jogon túli elvárásokat támaszt –, máshogy a jogalkotó számára korlátokat szabni logikai képtelenség lenne. E felfogás alapjait John Locke-nak a polgári kormányzatról alkotott nézeteiben kereshetjük. A kontinentális jogi gondolkodásban a kisajátítást eredetileg kivételes, szükséghelyzetben megengedett állami beavatkozásnak tartották. Grotius például, aki a magántulajdont eredetileg köztulajdonban lévő javak hallgatólagos szerződéssel való átengedéseként írta le, a kisajátítást olyan helyzetként jellemezte, amelyben ha szükséghelyzet áll elő, a magántulajdon visszaszármazik az alapját képező, ezért felette álló köztulajdonba. A kisajátítás lehetőségének szélesebb értelmezése az állami szerepvállalás természetessé válásával és erősödésével párhuzamosan alakult ki, amely az állam és a törvények előtt nem tételezett korlátokat. 43 Kisajátítás és tranzakciós költségek Viszonylag jól lehetne amellett érvelni, hogy a kisajátítás (mint a tulajdon állam általi elvonásának lehetősége) helyett az államnak is – az egyébként mindenki számára nyitva álló –piaci mechanizmusok útján kellene megszereznie azokat a javakat (ingót, ingatlant, használati jogot stb.), amelyek közérdekvédelmi szerepének betöltéséhez szükségesek. Miért kapja meg az állam a tulajdon egyoldalú, a tulajdonos akaratától független elvonásának jogi lehetőségét? Joggal lehetne feltenni a kérdést, hogy miért nem szerzi meg ezeket az állam adásvétel útján. Miért kell a tulajdonosnak kevesebbel beérnie, mint amennyiért maga el akarná adni az adott dolgot? Feltételezhetjük ugyanis, hogy mivel a kisajátítást megelőzően meg kell kísérelni a tulajdonjog adásvétel útján való megszerzését, ez a tulajdonos eladási szándékának hiányában kudarcot vallott, és a tulajdonos így szükségképpen alacsonyabb összegű kártalanítást kap, mint amennyiért maga eladná a dolgot (azaz amennyire ő értékeli). Hiszen, ha a kártalanítás összege elérné azt az árat, amennyiért ő a dolgot eladta volna, akkor az adásvételnek sem lett volna akadálya. Ha ez a gondolatmenet helyesnek bizonyulna, a kártalanítás öszszege és az adásvétel esetén kikötésre kerülő vételár meg kellene, hogy egyezzen, és ez az egész jogintézményt feleslegessé tenné. Gondolhatnánk ugyanis egyrészt azt, hogy a tulajdonos ennyiért már el is adta volna a dolgot, másrészt pedig azt, hogy az állam olcsóbban nem tudta volna megvalósítani a közérdekű célt (hiszen ebben az esetben nyilván az olcsóbb megoldást választaná). A kisajátítás szerepét világosabbá teheti, ha belátjuk, hogy a dolog értéke egzakt módon nem határozható meg. Feltételezzük, hogy minden dolognak van piaci értéke, és szükség esetén ezt – a perekben és a közigazgatási eljárásokban – szakértők határozzák meg. E feltételezés azonban csak olyan fenntartásokkal igaz, amelyek a jog számára egyébként is nehezen kezelhetőek. Az egyik lényeges fenntartás egy adott dolog értékének meghatározhatósága kapcsán az, hogy különbséget kell Locke: Értekezés a polgári kormányzat igazi eredetéről, hatásköréről és céljáról. Nr. 135. (134. o.). Bodin, Jean: Az államról. Ford.: Máté Györgyi – Csűrös Klára. Budapest, 1987. IX. fejezet, 98–99. o. 42 Epstein: Takings – Private Property and the Power of Eminent Domain. 42. o. 43 Wieacker, Franz: Eigentum und Enteignung. In Wollschläger, Christian – Klostermann, Vittorio: Zivilistische Schriften 1934–1942. Frankfurt am Main, 2000. 122–161. o., 128. skk. 40 41
92 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
III. rész. A tulajdonjog korlátai
tennünk a dolog átlagos piaci értéke és az eladó, valamint a vevő számára az adott helyzetben, saját körülményeikhez képest képviselt értéke között (ez utóbbit, amely egyébként nem azonos az ún. előszereteti értékkel, szubjektív értéknek is szokták nevezni). Lehet, hogy ugyanaz a dolog jóval többet ér valaki számára, mint amennyit más adna érte, mert nagyobb hatékonysággal tudja azt hasznosítani (valójában ez működteti a piacot), így egy adott dolognak van szubjektív és objektív értelemben vett értéke is. A dolog értékének meghatározhatóságával kapcsolatos másik fenntartás, hogy a dolog értéke még piaci viszonyok között is, számos tényező okán egy sávban mozog, aminek van alsó (amennyiért a dolgot könnyen el lehet adni, mert sok potenciális vevő szubjektív értékeléséhez közelít az ár) és felső (amennyiért a dolgot csak nehezen, a dolgot szubjektíve magasra értékelő vevő kivárásával és megtalálásával lehet eladni) határa. Kisajátítás helyett adásvételben gondolkodva a felek (az állam, önkormányzat vagy más kisajátítást kérő és a tulajdonos) helyzetét a következőképpen írhatjuk le. Az állam egy meghatározott célt kíván elérni, és ehhez feltehetően több alternatíva kínálkozik. A kisajátítás csupán egyetlen megoldás ezek közül, amelynek meghatározott költsége van. Az állam szempontjából mindaddig, amíg a kisajátítással járó költségek nem haladják meg az egyéb alternatívák költségeit, a kisajátítás a legolcsóbb és ezért preferált megoldás. A tulajdonos számára a dolog képvisel valamilyen szubjektív küszöbértéket, amelyért azt már hajlandó eladni. Normál piaci szereplők esetében a társadalmi jólét szempontjából nem lényeges, hogy az eladó által a vételár minimumaként tételezett küszöbérték és a vevő szempontjából a dologért maximálisan adhatónak (az alternatív megoldások költségét még meg nem haladó) tételezett küszöbérték között a vételár hova esik. Ebben a sávban a tranzakció mindkét fél számára előnyös (vagy legalábbis Pareto-optimális), bár az a fél, amelyiknek a küszöbértékétől (az általa még éppen elfogadható szerződéstől) a végül megállapított vételár távolabb esik, az ügylettel a másik fél rovására jut nyereséghez, mert a másik fél az alkuban jobb tárgyalással a saját küszöbértékétől még távolabb tarthatta volna a kialkudott árat. A két fél küszöbértékei közötti sáv ezért olyan nyereségalap, amelyen a felek osztoznak: amelyik nagyobbat tud az alkusávjából megtartani, az többet nyer. Abban az esetben azonban, ha az állam az egyik szerződő fél, nem mindegy, hogy az állam mekkora részt tud megtartani a küszöbértékek közötti alkusávból, mert az állam közpénzekből – átvitt értelemben valamennyi polgárának pénzéből – gazdálkodik. Ezért a társadalmi jólét célját – és a társadalom mint közösség érdekeit – az szolgálja, ha az állam a lehető legtávolabb tud maradni a saját küszöbértékétől, a másik fél (a tulajdonos) viszont csak annyi kompenzációt kap, ami nem haladja meg (legalábbis lényegesen) a saját küszöbértékét. Így a tulajdonos nem jár rosszul, de nem jut az állam – a közösség – rovására többlethez sem: annyit és csak annyit kap, hogy az ügylet ne rontsa az ő helyzetét, de a közösség rovására ne is javítsa. Ezt piaci alapú adásvétel esetében nem lehetne elérni, mert a tulajdonos a lehető legmesszebb tolhatná a saját küszöbértékétől a szerződéses árat, kihasználva, hogy az állam a közérdek által diktált igényektől hajtva a saját küszöbértékéig kellene, hogy engedjen. A kisajátítás funkciója ilyen összefüggésben nem más, mint annak biztosítása, hogy ez ne történhessen meg, azaz a tulajdonos ne juthasson a küszöbértékek közötti sávból a közösség rovására előnyhöz, ugyanakkor kapja meg azt a kompenzációt, ami a saját küszöbértékének megfelel, s így veszteség se érje saját addigi helyzetéhez képest (a tranzakció maradjon Pareto-optimális). A kártalanítás fejében megengedett kisajátítás – a magántulajdon kényszerű pénzre cserélése – megakadályozza továbbá, hogy a magántulajdonosok saját szembenállásukkal gátolják a közcélú beruházások megvalósulását, így a lehető legalacsonyabban tartva a tranzakciós költségeket.44 A kisajátítás megengedettségének alapja ilyen megközelítésben az, hogy a tulajdonjog abszolút védelme (azaz a kisajátítás meg nem engedettsége) magasabb tranzakciós költségeket eredményezne, mint a kártérítésre való „cseréje”.45 Kisajátítás és adóztatás A közérdekű célok megvalósításához az államnak alapvetően két fő eszköz áll rendelkezésére: a magántulajdonosok tulajdonjogának egyedi aktussal vagy jogszabállyal való korlátozása, illetve elvonása és az adóztatás. Az adóztatás és a kisajátítás is a magántulajdonosok forrásainak elvonását jelenti állami célok megvalósítása érdekében. Az adóztatás azonban polgári jogi összefüggésben nem jelenti a tulajdonjog korlátozását, a tulajdonost nem fosztja meg közvetlenül tulajdonától, és meghagyja döntési szabadságát is befizetései fedezetének a megválasztásában. Az állami tevékenység finanszírozása és a kötelezettek szempontjából az adóztatás és a kisajátítás közötti alapvető különbségek abban jelentkeznek, hogy az adót széles bázison (jövedelem, vagyon, vásárlások, öröklés) állapítják meg, és mindenki ugyanazzal az adóztatási rendszerrel szembesül, míg a kisajátítás az egyént és annak konkrétan meghatározott tulajdonát érinti. Kisajátítás esetén jár kártalanítás, míg az adóztatásért nem (bár megalapozott alkotmányos elvárás a beszedett adó fejében nyújtott „ellenszolgáltatás”), ami az államokat a finanszírozás adóztatási útja felé tereli, és Miceli, Thomas J. – Segerson, Kathleen: Takings. In Bouckaert, Boudewijn – De Geest, Gerrit (szerk.): Encyclopedia of Law and Economics. Gent, 1996., 328–357. o., 330. o. http:// encyclo.findlaw.com. 45 Calabresi, Guido – Melamed, A. Douglas: Tulajdoni szabályok, felelősségi szabályok és az elidegeníthetetlenség: a székesegyház egyik látképe. In Harmathy Attila – Sajó András (szerk.): A jog gazdasági elemzése. Válogatott tanulmányok. Budapest, 1984. 272–312. o. 44
93 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
III. rész. A tulajdonjog korlátai
másodlagossá teszi a közvetlen tulajdonelvonást. Mivel az adóztatás sokkal kevésbé van negatív hatással az egyéni kezdeményezésekre (például tulajdonba való befektetésekre, azok fejlesztésére), mint a kompenzálatlan vagy csak részben kompenzált kisajátítás, a közgazdasági irodalom hatékonysági alapon többnyire az adóztatást részesíti előnyben a kisajátítással szemben.46 A kisajátítás tárgya A kisajátítás tárgya a hatályos jogi szabályozás szerint kizárólag ingatlan lehet [Ptk. 177. §, Ktv. 1. § (1) bek.]. Ebből következően ingó tulajdonjogát az állam, a helyi önkormányzat – vagy a Ktv. 1. § (2) bekezdése szerint más kisajátítást kérő – kisajátítás útján nem szerezheti meg. Az ingatlan fogalmára mindaz irányadó, amit a dolog fogalmát tárgyalva ennek kapcsán elmondtunk. Részleges és teljes kisajátítás A kisajátítás lehet részleges is, azaz sor kerülhet az ingatlan egy részének – és nem a teljes ingatlannak – a kisajátítására is. A tulajdonos azonban kérheti, hogy az ingatlan egészét sajátítsák ki. A tulajdonosnak a legkésőbb a kisajátítási tárgyalás befejezéséig előterjesztett kérelme alapján akkor kell az egész ingatlant kisajátítani, ha az ingatlan részleges kisajátítása következtében az ingatlan visszamaradó része eredeti céljára használhatatlanná válik, az ingatlannal kapcsolatos jog vagy foglalkozás gyakorlása lehetetlenné vagy számottevően költségesebbé válik, vagy a visszamaradó rész gazdaságos értékesítése nem lehetséges [Ktv. 6. § (4) bek.]. Nincs helye a részleges kisajátításnak, ha az ingatlan visszamaradó része a megengedett legkisebb teleknagyságot nem éri el [Ktv. 6. § (3) bek.]. A kisajátítás mint tulajdonszerzés A kisajátítás, ahogy korábban említettük, polgári jogi szempontból a tulajdonjog megszerzésének egyik módja. A kisajátítással az ingatlan az állam, a helyi önkormányzat, vagy kivételesen a Ktv. 36. § (2) bekezdése szerint más kisajátítást kérő tulajdonába kerül [Ktv. 36. § (1) és (2) bek.]. A kisajátítás alapján való tulajdonszerzés időpontja – és ezzel együtt a kisajátítással való tulajdonátszállást kiváltó jogi tény – a kisajátítást elrendelő határozat jogerőre emelkedése [Ktv. 8. § (1) bek. és 36. § (1) bek.]. A tulajdonszerzés közjogi aktuson alapszik, az állam vagy a helyi önkormányzat tulajdonszerzése nem függ attól, hogy a kisajátítás a tulajdonossal szemben történt-e vagy sem. A kisajátítás mint tulajdonszerzés az ingatlan tulajdonjogának eredeti szerzésmódja, mert a kisajátítás csak akkor érheti el célját, ha a kisajátítással az állam és az önkormányzat (vagy a Ktv. szerinti más személy) az ingatlan tulajdonjogát az előző tulajdonos tulajdonjogára tekintet nélkül, tehermentesen szerzi meg. A kisajátítással (a kisajátítási határozat jogerőre emelkedésével) azonban nem feltétlenül szűnik meg minden jog, amely az ingatlant addig terhelte. A telki szolgalom, továbbá a jogszabályon alapuló szolgalom, a vezetékjog és más használati jog, a bérleti jog, valamint más tulajdoni korlátozás tekintetében a kisajátításról szóló határozatban kell szükség szerint rendelkezni [Ktv. 8. § (4) bek.]. Az ingatlant terhelő más jogok sorsát a szabályozás rendezi, éspedig attól függően, hogy a kártalanítás pénzben vagy csereingatlannal történik-e. Ha a kártalanítás pénzben történik, a kisajátított ingatlanra vonatkozóan más személyt megillető jogok és az ingatlanra bejegyzett tények az előbb említett, a határozatban rendezendő jogok kivételével a jogszabály erejénél fogva megszűnnek. Ha a kártalanítás részben vagy egészben csereingatlannal történik, a kisajátított ingatlanra vonatkozó jogok a jogszabály erejénél fogva a csereingatlanra szállnak át azzal, hogy a bérleti, a haszonbérleti és a haszonélvezeti jogot, továbbá a használat jogát csak a jogosultnak – a Ktv. 8. § (7) bekezdése szerint a kisajátítási tárgyalás befejezéséig előterjesztett – kérelmére kell a csereingatlanra átvinni, a lakásra és a nem lakás céljára szolgáló helyiségre vonatkozó bérleti jog pedig a csereingatlanra nem vihető át [Ktv. 8. § (2)– (6) bek.]. A közérdekű célok A tulajdon alkotmányos és emberi jogi védelme által biztosított garancia középpontjában a kisajátítás közérdek által alátámasztott kivételessége áll. Ezért a kisajátítás szabályozásának egyik legfontosabb eleme azoknak a közérdekű céloknak a meghatározása, amelyek tulajdonjog kisajátítás útján történő elvonását megalapozhatják. Ezek a célok sokrétűek lehetnek, meghatározásukra két szabályozási modell képzelhető el. Az egyik lehetőség, hogy a szabályozás csak a közérdekűség követelményét mondja ki generálklauzula-szerűen, annak mérlegelését és megállapítását pedig, hogy adott esetben a kisajátítás valóban közérdeket szolgál-e, a jogalkalmazásra bízza. A másik lehetőség a lehetséges közérdekű célok tételes, taxatív felsorolása. Az első, a közérdekűséget generálklauzulaként kezelő megoldás előnye, hogy rugalmas, így nem igényel rendszeres jogalkotói korrekciót az új meg új élethelyzetek és a kisajátítást szükségessé tévő lehetséges közérdekű célok felmerülésével. 46
Cooter–Ulen: Law and Economics. 163. o.
94 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
III. rész. A tulajdonjog korlátai
Hátrányául róható fel – ahogy arra a 35/2005. (IX. 29.) AB határozat is utal –, hogy visszaélésekre adhat alkalmat, a tulajdon védelmét a jogbiztonság elvárt szintjén a tulajdonos számára nem biztosítja. A közérdekű célok taxatív felsorolása szükségképpen merev szabályozást eredményez, amely az új célok felmerülésével várhatóan mindig jogalkotási lépéseket (törvénymódosítást) generál. A kisajátítás hazai szabályozása 2007-ig hagyományosan olyan megoldást követett, amely e két modellt ötvözte. A kisajátítás II. világháború előtti hazai szabályozása során is abból indultak ki, hogy a közérdekűség generálklauzulája a közérdekűnek tekinthető célok közelebbi meghatározása nélkül „oly hatalommal ruházza fel a törvényt alkalmazó hatóságot, mely, ha azt nem egységes szempontok szerint és nem mindig a legnagyobb szigorral kezeli, igen könnyen megingatja a magánjogok biztosságát. Ugyanazért ott is, a hol a kisajátításhoz való jog elhatárolása az elvi meghatározás alakjában történt, a gyakorlati szükség arra utalja a törvényhozást, hogy a kisajátítási esetek főbb kathegoriáit külön törvényekben közelebbről meghatározza, a nélkül azonban, hogy ezzel a kisajátítás eseteit kimerítené.”47 Mind a két megoldás esetében van kontroll a hatósági döntés felett, azonban a generálklauzula alkalmazása esetén, amennyiben az eseti döntések felülvizsgálatára nem indítható alkotmánybírósági eljárás, s az alkotmánybírósági kontroll valójában nem, vagy csak korlátozottan érvényesülhet, a bírói gyakorlatra marad a közérdekűség érvényesülésének ellenőrzése. A törvényben részletesen körülírt okok viszont alkotmánybírósági normakontroll alá esnek, ami generálklauzula alkalmazása esetén nem lehetséges, mert a bíróságok által a döntésekben körvonalazódó elfogadható kisajátítási célokat az Alkotmánybíróság – mivel eseti bírósági döntések alkotmányossági felülvizsgálatára nincs hatásköre – nem tudja felülvizsgálni. A kisajátítást megalapozó közérdekű célok részletes törvényi meghatározása esetén a közigazgatási döntést a bíróság már szűkebb körben tudja felülvizsgálni, és a közigazgatási döntés is az alkotmányossági teszten átment törvényi rendelkezések keretei között maradhat. Az Alkotmánybíróság által is előírt részletesebb szabályozás – amely lehetővé teszi a kisajátítási célok feletti erőteljes alkotmányossági kontrollt – hátránya ugyanakkor, hogy e célok a jogalkotás útján direkt módon és esetlegesen változtathatóak. A kisajátítás hatályos szabályozása nem hagyatkozik csak a közérdekűség generálklauzulájára. A Ktv. két szinten, egyrészt a közérdekű céloknak a taxatív felsorolásával (Ktv. 2. §), másrészt pedig ezen belül is azoknak a tovább konkretizált céloknak a meghatározásával írja le a kisajátítást megalapozó közérdekű célokat (Ktv. 4. §), amelyek megvalósítása érdekében kisajátításnak lehet helye. A szabályozás, az Alkotmánybíróság által meghatározott elvárásoknak48 megfelelően, részletesen és taxatív felsorolással rögzíti a kisajátítást megalapozó lehetséges célokat, nem – vagy legfeljebb csak nagyon szűk körben – engedve utat hatósági vagy bírósági mérlegelésnek. A Ktv. szerint közérdekűnek csak a honvédelem; nemzetközi szerződés alapján megvalósuló területcsere; terület- és településrendezés; kötelező állami, illetve kötelező önkormányzati feladatokhoz kapcsolódó oktatási, egészségügyi, szociális, valamint kommunális hulladékkezelő létesítmény elhelyezése; közlekedési infrastruktúra fejlesztése; energiatermelés; energiaellátás; bányászat; elektronikus hírközlési szolgáltatás; kulturális örökségvédelem; természetvédelem; vízgazdálkodás; fenntartható erdőgazdálkodás, véderdő telepítése, védőfásítás és közérdekű erdőtelepítés; építésügyi korlátozások felszámolása; továbbá az ingatlant terhelő, az ingatlan rendeltetésszerű használatát jelentősen korlátozó vagy megszüntető közérdekű használati jogok, szolgalmak miatti hátrányok felszámolása céljából való kisajátítás minősülhet (Ktv. 2. §), és az is csak akkor, ha a Ktv. 4. §-ában ezeken belül még pontosabban meghatározott és részletesen körülírt célok körébe tartozik. Ha e tevékenységek végzéséhez közérdek nem, csak a tevékenység gyakorlójának magánérdeke fűződik, ez a kisajátítást nem alapozza meg még akkor sem, ha a tevékenység a kisajátítási jogszabályokban meghatározott célok körébe tartozik.49 A kisajátítás közérdekkel való alátámasztása tehát a Ktv.-ben felsorolt, a kisajátítást egyébként megalapozó célok esetében is szükséges a kisajátítás jogszerűségéhez. Ezen túlmenően önmagában az a tény, hogy a kisajátítás állam vagy önkormányzat által meghatározott célok elérését segíti elő, még nem teszi e célok tekintetében a kisajátítást közérdekűvé. A közérdekűség vizsgálata során a bírói gyakorlat olyan tendenciát mutat, amely az állam, illetőleg az önkormányzat által meghatározott célokra is kiterjedő, független megközelítést alkalmaz.50 A szabályozás csak szűkítést és indikációt ad arra nézve, hogy mely körbe tartozó tevékenységek folytatása (célok elérése) alapozhat meg kisajátítást, a közérdekűség kritériumát azonban e kereteken belül is külön vizsgálni és értékelni kell.
Lányi: A tulajdonjog. 148. o. 35/2005. (IX. 29.) AB határozat. 49 Legf. Bír. Kfv. II. 39.064/2005. sz. – BH 2005. 451. sz. 50 Legf. Bír. Kfv. II. 39.584/2002. sz. – KGD 2004. 141. sz. 47 48
95 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
III. rész. A tulajdonjog korlátai
A szabályozás által közérdekűnek tekintett célok, valamint az adott tevékenységek folytatása is csak akkor alapozzák meg a kisajátítást, ha a) a közérdekű cél megvalósítása az ingatlanon fennálló tulajdon korlátozásával nem lehetséges,51 vagy – külön törvény alapján – a közérdekű használati jog, vezetékjog, szolgalmi jog alapításában a tulajdonossal nem jött létre megállapodás, illetve e jogokat az illetékes hatóság nem engedélyezte; b) az ingatlan tulajdonjogának megszerzése adásvétel – törvényben meghatározott esetben csere – útján nem lehetséges; c) a közérdekű cél megvalósítására kizárólag az adott ingatlanon kerülhet sor, illetve ha a közérdekű cél megvalósítására több ingatlan alkalmas, annak más ingatlanon való megvalósítása a tulajdon nagyobb sérelmével járna; és d) a kisajátítással biztosított tevékenység közösségi előnyei a tulajdon elvonásával okozott kárt jelentősen meghaladják [Ktv. 3. § (1) bek.]. Ezek konjunktív feltételek. A kisajátítási eljárás A szabályozás előnyben részesíti az ingatlan megvásárlását a kisajátítással szemben, olyannyira, hogy az ingatlan tulajdonjogát kisajátítással akkor lehet megszerezni, ha az adásvétel útján nem lehetséges. Az adásvételi szerződés megkötését akkor kell meghiúsultnak tekinteni, ha a) a kisajátítást kérő ajánlatát a tulajdonos vagy más kártalanításra jogosult a kézhezvételtől számított harminc napon belül nem fogadja el, illetve arra nem nyilatkozik; vagy b) a tulajdonos vagy más kártalanításra jogosult személye nem állapítható meg egyértelműen, illetve az ingatlan tulajdonjogával összefüggésben per van folyamatban és azt az ingatlannyilvántartásba feljegyezték, illetve bejegyzés alatt áll; vagy c) a tulajdonos vagy más kártalanításra jogosult lakóhelye, tartózkodási helye, illetőleg székhelye ismeretlen, illetve a kisajátítást kérő ajánlatának közlése részükre egyéb körülményeik folytán rendkívüli nehézséggel vagy számottevő késedelemmel járna [Ktv. 3. § (2) bek.]. Ebből az is következik, hogy a kisajátításra – az egyéb feltételek fennállása esetén is – csak akkor kerülhet sor, ha a kisajátítást kérő adásvétel útján az ingatlant nem tudja megszerezni. A kisajátítási eljárás maga közigazgatási eljárás, amely a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (Ket.), továbbá a Ktv. szabályai szerint zajlik. A kisajátítási eljárás lefolytatása a közigazgatási hivatal hatáskörébe tartozik. A közigazgatási hivatal határozatával szemben bírósági úton lehet jogorvoslattal élni. A kisajátítási eljárás részletes szabályait a Ktv. 22–39. §-a rögzíti. Annak érdekében, hogy a kisajátítási eljárást megelőzően az ingatlannak az adásvétel útján való elidegenítésébe beleegyező tulajdonos az adójogi és illetékjogi kötelezettségek folytán ne kerüljön hátrányosabb helyzetbe, mint ha tulajdonjogát kisajátítás folytán elveszítve annak fejében nem vételárat, hanem kártalanítást kapna, és egyik esetben se keletkezzen az állammal szemben fizetési kötelezettsége, a Ktv. 40. §-a akként rendelkezik, hogy a kisajátítási tervben megjelölt ingatlanra megkötött adásvételi szerződés alapján kifizetett vételár a kisajátítási eljárás során megállapított kártalanítással egyezően adó- és illetékmentes, továbbá mentes az általános forgalmi adó megfizetésének kötelezettsége alól. A kártalanítás Az alkotmányos és emberi jogi követelményeknek a szabályozás akkor felel meg, ha biztosítja, hogy a kisajátítás folytán tulajdonát elvesztő olyan helyzetbe jusson, mintha tulajdonát nem vesztette volna el. Azaz, ha megkapja az ingatlanának forgalmi értékét, ha kártalanítást kap a visszamaradó ingatlanában a kisajátítás folytán keletkezett értékcsökkenésért, és ha a kártalanítás kiterjed a kisajátítás következtében elszenvedett egyéb károkra is, amennyiben azok a kisajátítás természetes és közvetlen következményeként merültek fel. Tekintettel arra, hogy a kisajátítás a tulajdonos részéről az ingatlan tulajdonjogának elvesztésével jár, és a kisajátítás folytán tulajdont szerző tehermentes tulajdonszerzését jelenti, a kisajátítás mindazon személyeket érintheti, akiknek az ingatlanon valamely joga áll fenn, ha e jog a kisajátítás következtében megszűnik. A teljes kártalanítás nyújtása a kisajátítással járó egyik alkotmányos követelmény, amely nemcsak morális, de racionális indokokkal is alátámasztható: ha a tulajdonosok nem számíthatnak arra, hogy a tulajdon állam általi elvonása esetén teljes kártalanítást kapnak, nincsenek ösztönözve a dologgal való rendes gazdálkodásra, beruházásra és fejlesztésre, amennyiben ingatlanuk kisajátítására vagy tulajdonosi jogosítványaik korlátozására reális lehetőség és kilátás nyílik. A kártalanítás a Ktv. 1. § (1) bekezdése, továbbá 9. § (1) bekezdése szerint azonnali, teljes és feltétlen. Történhet csereingatlannal, pénzzel, vagy mindkettővel [Ktv. 11–14. §]. A kisajátítás fejében járó kártalanítás mértékének meghatározása a kisajátítás szabályozásának és gyakorlatának egyik legérzékenyebb kérdése, különösen az érték meghatározásának relativitása miatt. A kisajátítás folytán kárt szenvedő tulajdonos és más jogosultak csak a kisajátítással okozati összefüggésben felmerült, gazdaságilag és jogilag indokolt költségek megtérítésére tarthatnak igényt.52 A kártalanítás mértékének meghatározása 51 52
Legf. Bír. Kfv. II. 39.203/2005. sz. – BH 2006. 70. sz.; Legf. Bír. Kfv. II. 39.064/2005/6. sz. – EBH 2005. 1367. sz. P. törv. I. 20 757/1979. sz. – BH 1980. 209. sz.
96 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
III. rész. A tulajdonjog korlátai
A kisajátítás fejében nyújtott kártalanítás mértéke akkor felel meg az alkotmányos és a Ktv.-ben meghatározott követelményeknek, és akkor ésszerű, azaz akkor nem hat negatívan a tulajdonosoknak a dologgal kapcsolatos gazdálkodására, befektetéseire és fejlesztési beruházásaira (de nem is kompenzálja túl őket), ha mértéke megegyezik azzal a szubjektív értékkel, amelyet az ingatlan a tulajdonos számára képvisel. Ez a szempont a közigazgatási és a bírói gyakorlatban az érték meghatározása során nem tükröződik (valószínűleg ez komoly gyakorlati nehézségekbe is ütközne). Azonban az objektív (piaci) értéknek az elmaradt haszonnal együtt való megtérítése alkalmas lehet a szubjektív érték kompenzálására, vagy legalábbis ennek erős megközelítésére. A tervezett szabályozás azonban korlátozza az elmaradt haszon megtérítésének lehetőségét. A Ktv. 9. §-ának rendelkezései a kártalanítás összegének megállapítása során az ingatlan forgalmi értékét [ennek hiányában a Ktv. 9. § (3) bekezdésének b) pontjában rögzített szempontok szerint meghatározott értékét] tekintik a kártalanítás mértékét meghatározó tényezőnek. Elmaradt hasznot a Ktv. rendelkezései csak akkor rendelnek [Ktv. 10. § (2) bek.] megtéríteni, ha a Ktv. 18. §ában meghatározott vállalkozás (vállalkozó) vállalkozási célú ingatlanának kisajátítására kerül sor; ebben az esetben ugyanis meg kell téríteni a kisajátítás következtében szükségessé váló üzemátszervezés, üzemáttelepítés és költözködés (ez még a tényleges kár körébe tartozik) költségei mellett a kisajátítás által okozott további kárt (például termeléskiesés, a tevékenységnek a kisajátítási eljárás miatti szüneteléséből adódó bevételkiesés és többletköltség) mint elmaradt hasznot és egyéb fizetési kötelezettségeket is (Ktv. 18. §). A kisajátítás mértékének meghatározása alapvetően olyan – kirendelt igazságügyi szakértő által készített – szakvélemények alapján történik, amelyek az ingatlan objektív forgalmi értékét veszik figyelembe. A kisajátítási kártalanítás mértékének meghatározása során az ingatlannak a kisajátítási határozat meghozatalakor fennálló forgalmi értékét kell figyelembe venni; a bírói gyakorlat nem alkalmaz korrekciót abban az esetben, ha az ingatlan értéke a kisajátítási határozat jogerőre emelkedése és a bírósági felülvizsgálat során hozott ítélet közötti időszakban növekedett.53 A kártalanítás teljessége A kártalanítás akkor teljes, ha a megszerzett ingatlan piaci értékének megtérítése mellett a tulajdonosnak a kisajátítással nem érintett ingatlanban vagy ingatlanának a kisajátítással nem érintett részében okozott károknak (ideértve annak értékcsökkenését is), továbbá a tulajdonos és más személyek által a kisajátítás következtében elszenvedett további károknak (következménykároknak) a megtérítésére is kiterjed. A Ktv. 19. és 20. §-ának értelmében a kisajátítással kapcsolatos értékveszteséget és költségeket meg kell téríteni, és nemcsak a tulajdonost, hanem mindazon személyeket megilleti a kártalanítás, akik a kisajátítás következtében az ingatlanon őket megillető jogukat elvesztik, kivéve a zálogjogosultat és a végrehajtási jog jogosultját [Ktv. 9. § (1) bek.]. A Ktv. 9. § (1) bekezdésének rendelkezése nem korlátozódik az ingatlant terhelő dologi jogokra, álláspontunk szerint az ingatlanra vonatkozóan harmadik személyeket megillető kötelmi jogok is megalapozzák a kártalanítási igényt (például ha a bérlő a kisajátítás következtében elveszti a bérleti szerződésen alapuló pozícióját). Az ingatlanon harmadik személyeket megillető és a kisajátítás folytán megszűnő jogok értékét is meg kell téríteni, ennek során azonban a korábbi szabályozás kapcsán kialakult bírói gyakorlat szerint nemcsak önmagában a jog piaci értékét, hanem az eset összes körülményeit és az ingatlant terhelő jognak az ingatlan értékére gyakorolt hatását is figyelembe kell venni (KK 30. sz.). Ha az ingatlant egyedi célra használják, és az ilyen célú ingatlanoknak piaci értéke nincsen, a kompenzáció alapját a hasonló célú ingatlan megszerzésének és e célra való újbóli kialakításának költségei képezhetik. Még nem látható előre, hogy az új szabályozás alapján a gyakorlat e jelenleg rögzített elveinek korrekciójára sor kerül-e, álláspontunk szerint az új szabályozás nem tesz szükségessé korrekciót ezeknek a szempontoknak az alkalmazásában. A kisajátított ingatlan értékének megtérítése Az ingatlan forgalmi értékét a piaci érték alapján határozzák meg, és annak mértéke megegyezik azzal az összeggel, amelyet az ingatlan fejében a nyílt piacon kapni lehetne. A kisajátított ingatlan értékét elsősorban a hasonló adottságú, öszszehasonlításra alkalmas ingatlanok forgalmi adataival összevetve állapítják meg. 54 Ha az ingatlannak nincs helyben kialakult forgalmi értéke, a kisajátítás során figyelembe veendő érték meghatározása során a Ktv. 9. § (3) bekezdése szerint a 9. § (3) bekezdés b) pontjában meghatározott szempontokat kell figyelembe venni. A visszamaradó ingatlan értékváltozása
53 54
Legf. Bír. Kfv. II. 39.027/2005/9. sz. – EBH 2005. 1362. sz. P. törv. I. 20 569/1983. sz. – BH 1984. 399. sz.; Legf. Bír. P. törv. I. 21 137/1977. sz. – BH 1978. 379. sz.
97 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
III. rész. A tulajdonjog korlátai
Amennyiben a kisajátítás részleges, vagy a tulajdonosnak több – például funkcionálisan összekapcsolódó, de az ingatlan-nyilvántartásban külön helyrajzi számon felvett – ingatlana van, és a kisajátítás nem mindegyiket érinti, a kisajátítás következtében változás állhat be a visszamaradó ingatlan (ingatlanrész) értékében. Ez a változás akár negatív, akár pozitív irányú (például a kisajátított ingatlan leendő funkciója folytán) lehet. Amennyiben a visszamaradó ingatlan értéke a kisajátítás következtében csökken, a kártalanítás teljessége feltételezi ennek az értékcsökkenésnek a megtérítését is.55 A visszamaradó ingatlan értékének növekedéséről a magyar szabályozás nem rendelkezik. Álláspontunk szerint, mivel a kártalanítás mértékének meghatározása egységesen (a kisajátított ingatlan értékének, a visszamaradó ingatlan értékcsökkenésének, a következménykároknak és speciális célú ingatlanok újralétesítési költségeinek megtérítését is magában foglalva) történik, a visszamaradó ingatlan értékének növekedése csökkenti a kártalanítás mértékét. Így például, ha a kisajátított ingatlan értéke tízmillió forint, és a visszamaradó ingatlan értéke a kisajátítás következtében kétmillió forinttal nő, s nincs következménykár és nincs szükség újralétesítésre sem, a megtérítendő kár mértéke nyolcmillió forint. Ha azonban a visszamaradó ingatlanban bekövetkező értéknövekedés meghaladja a kisajátított ingatlan értékét és az egyéb, megtérítési kötelezettség alá eső vagyoni hátrányok mértékét, az értéknövekedés megtérítésére a tulajdonos – mivel gazdagodása nem jogalap nélküli, hanem az akaratán kívüli közjogi aktus eredménye – nem lehet köteles. Így, ha a kisajátított ingatlan értéke kétmillió forint, a visszamaradó ingatlan értéke pedig tízmillió forinttal nő, és nincsen további megtérítendő kár, akkor kisajátítás fejében kártalanítási kötelezettség sincsen (hiszen a kisajátítás eredményeként a tulajdonost végül nem érte kár), a tulajdonos pedig nem köteles az értéknövekedés (illetőleg a nyolcmillió forintos különbözet) megtérítésére, ez az ő haszna marad. A visszamaradó ingatlan értékében beálló változásokat is a forgalmi érték változása szerint kell figyelembe venni. Következménykárok és újralétesítési költségek A kártalanítás akkor teljes, ha a tényleges kár (azaz a kisajátítással elvont ingatlan vagy a kisajátítással megszűnő jogok értéke) mellett a kisajátítás eredményeként bekövetkező további károk megtérítését is magában foglalja. Ilyen következménykár lehet például, ha a tulajdonos az ingatlanon folytatott gazdasági tevékenységét a kisajátítás következtében új helyen kell, hogy folytassa (ideértve az ebből eredő elmaradt hasznot és az üzlet újralétesítésének költségeit is), vagy ha a kisajátítás következtében e tevékenység ésszerűen már nem folytatható tovább (ez esetben a kártalanítás az üzlet értékének megtérítését is magában foglalja). Ezeket a károkat a Ktv. 18. §-ában foglalt rendelkezés keretei között megtéríteni. A kisajátítás – mivel jogszerű és nem jogellenes károkozásnak minősül – nem vagyoni kártérítési igényt nem alapoz meg.56 Ez következik abból a koncepcióból is, hogy a nem vagyoni kártérítés a személyhez fűződő jogok megsértésének szankciója, a tulajdon elvonása pedig önmagában személyiségi jogsértést nem valósít meg. Amennyiben az ingatlan egyéb speciális funkciót (akár nonprofit célt) látott el, egy újabb ingatlan e funkciónak megfelelő kialakításával járó költségek is bele kell, hogy tartozzanak a kártalanításba. A kisajátítási kártalanítás részletes és speciális szabályait a Ktv. 9–21. §ai tartalmazzák, ideértve a kártalanítás korlátait és megfizetésének módját is.
55 56
P. törv. I. 20 736/1988. sz. – BH 1989. 105. sz. P. törv. I. 20 338/1981. sz. – BH 1981. 500. sz.
98 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
4. fejezet - IV. rész. A tulajdonjog megszerzése és megszűnése A tulajdonjogi (dologi jogi) szabályozás – amint arról korábban már volt szó – három alappilléren nyugszik: a tulajdonjog mint védett jogi pozíció tartalmának körülírásán, e védett jogi pozíció közvetett tárgyainak definiálásán, továbbá annak meghatározásán, hogy a tulajdonjog abszolút szerkezetével védett jogi pozícióban jogosulti alanyváltozás milyen szabályok szerint következhet be. Miután áttekintettük e védett jogi pozíció tartalmát és közvetett tárgyainak lehetséges körét, az alábbiakban tárgyaljuk a tulajdonjogban bekövetkező alanyváltozást, a tulajdonjog megszerzését és részben ehhez kapcsolódóan a tulajdonjog megszűnését. Ingók és ingatlanok Az ingók és az ingatlanok tulajdonjogának a megszerzésére eltérő szabályok vonatkoznak. Ennek okai részben az ingó és ingatlan dolog természeti tulajdonságainak különbségében rejlenek, részben az ingatlan-nyilvántartás létéből és az ingatlan-nyilvántartási bejegyzéshez fűződő hatásból következnek, részben pedig jogpolitikai megfontolások (mint például az ingatlanok elbirtoklási idejére előírt hosszabb, tizenöt éves időtartam) eredményei. Így például az ingatlan természeti tulajdonságainál fogva nem lehet az ingatlanon találással tulajdont szerezni, és mivel az ingatlan tulajdonjogával felhagyni nem lehet [Ptk. 112. § (2) bek.], az uratlanná sem válhat, ezért gazdátlan jószágként sem lehet rajta tulajdont szerezni. Ezek a különbségek a II. világháború előtti magánjogi (polgári) törvénykönyvek tervezeteiben az ingók és az ingatlanok tulajdonjogának megszerzésére irányadó szabályok egymástól szerkezetileg is elkülönített meghatározását eredményezték. A Ptk. ezt a szerkezeti elkülönültséget nem tartotta fenn, az eltéréseket a szabályozás az egyes szerzésmódok kapcsán (ahol ez szóba jöhet) külön szabályokkal tükrözteti. Ingatlan-nyilvántartás és tulajdonszerzés Az ingatlan-nyilvántartásnak az ingatlan tulajdonjogának megszerzése során betöltött szerepe kapcsán az elsődleges kérdés, hogy a tulajdonjog megszerzéséhez az ingatlan-nyilvántartási bejegyzés szükséges-e. Az, hogy az ingatlan-nyilvántartási bejegyzés az ingatlan tulajdonjogának megszerzéséhez (és általában az ingatlanon fennálló jogok keletkezéséhez és módosulásához) szükséges-e, azaz van-e az ingatlan-nyilvántartási bejegyzésnek konstitutív hatása a jogszerzés jogcímétől függ. Általánosságban elmondható, hogy az ingatlanokra vonatkozó dologi jogok jogügylettel való keletkezéséhez és megszüntetéséhez a jogváltozásnak az ingatlan-nyilvántartásba való bejegyzése szükséges. Az ezt kifejező bejegyzési elv azt jelenti, hogy a jogszerzés ebben a körben a bejegyzéshez kötött. A bejegyzési elv elfogadása és következetes elismerése szorosan összefügg az ingatlan-nyilvántartás közhitelességével, amennyiben a közhitelesség csak akkor kapcsolható az ingatlan-nyilvántartáshoz, ha az a jogi állapotot a valósággal a lehető legteljesebb mértékben azonosan tartalmazza. Ennél fogva az ingatlan-nyilvántartási szabályozás egyik célja a valós jogállapot minél teljesebb feltüntetése, és ennek egyik eszköze a bejegyzési elv. Ha a jogszerzés ipso iure következik be, a bejegyzésnek általában nincsen konstitutív hatálya, de a bejegyzés elmulasztása a jogosultat az ingatlan-nyilvántartásban bízva szerző harmadik személyekkel szemben olyan helyzetbe hozhatja, hogy szerzett jogára nem hivatkozhat. A bejegyzés anyagi jogerejének elvét ugyanakkor – amely korábbi magánjogunkban is felmerült – a hatályos szabályozás nem követi. A bejegyzés anyagi jogerejének elismerése azt jelentené, hogy a jogváltozás az ingatlan-nyilvántartási bejegyzéssel, a jogváltozás egyéb feltételeitől függetlenül állna be. A nyilvántartáshoz fűzött ilyen fokú bizalomvédelmi hatás azonban ellenkezni látszik az általános társadalmi elvárásokkal, és nem következik azokból a problémákból sem, amelyek a jelenlegi ingatlanforgalomban felmerülnek. A bejegyzés anyagi jogi jogereje, a tulajdonnak a jogcímre tekintet nélkül való átszállása a tulajdonátruházás absztrakt rendszerének bevezetését jelentené a magyar jogba, amely mellett nyomós érvek nem szólnak, és amelynek szükségessége a modern magyar magánjogban fel sem merült. Mivel az érvényes jogcím az ingatlanok tulajdonjogának megszerzéséhez is szükséges kellék, a jogellenes orvoslás megszüntetése iránti igény dologi jogi (tulajdoni) igényt jelent, ennélfogva harmadik személyekkel szemben is érvényesíthető. A bejegyzés jogellenessége esetén az eredeti jogosult igénye dologi igény marad akkor is, ha a jogellenesen (érvényes jogcímmel nem rendelkező) bejegyzett jog felszámolás alá kerül, vagy ha vele szemben végrehajtást vezetnek. Ez utóbbi esetben a bejegyzés jogellenességére alapított tulajdoni igény végrehajtási igényperrel érvényesíthető. Az ingatlan-nyilvántartásban bízó, ellenérték fejében, jóhiszeműen szerzők védelmét a hatályos szabályok nem a bejegyzés anyagi jogerejének útján, hanem külön szabállyal, az alaki jognak az anyagi jog felé való
99 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
IV. rész. A tulajdonjog megszerzése és megszűnése közelítésével biztosítja, amikor az ingatlan-nyilvántartásban bízva szerző jóhiszemű szerzőkkel szemben a törlési kereset indításának lehetőségét korlátozza (ún. „telekkönyvi elbirtoklás”). Az ingatlan tulajdonjogának átruházással való megszerzéséhez vagy korlátolt dologi jogok jogügylettel való létesítéséhez az szükséges, hogy az új tulajdonost (jogosultat) az ingatlan-nyilvántartásba bejegyezzék (konstitutív hatályú bejegyzés). Ha a tulajdonjog jogszabálynál fogva száll át, a tulajdonjog átszállása ingatlannyilvántartási bejegyzés nélkül is végbemegy. Ingatlan-nyilvántartási bejegyzés nélkül következik be a tulajdonszerzés hatósági határozattal (Ptk. 120. §), elbirtoklással (Ptk. 121. §), ráépítéssel (Ptk. 137. §), örökléssel (Ptk. 598. §), házastársi vagyonközösséggel (a házasságról, a családról és a gyámságról szóló 1952. évi IV. törvény – a továbbiakban Csjt. – 27. §), polgári jogi társasággal (Ptk. 571. §), élettársi vagyonközösséggel, ideértve a közös háztartásban élők vagyoni viszonyaira vonatkozó szabályokat is (Ptk. 578/G. §), továbbá kisajátítással [Ktv. 1. § (2) bek.]. Ezekben az esetekben a tulajdonszerzés ingatlannyilvántartási bejegyzése deklaratív hatályú, így a tulajdonjog megszerzése az ingatlan-nyilvántartási bejegyzés elmaradása esetén is megtörténik. A bejegyzés elmaradásához ugyanakkor a törvény egyes esetekben azt a következményt fűzheti, hogy az ingatlan-nyilvántartásban bízva szerző harmadik személyekkel szemben az ingatlan-nyilvántartáson kívüli tulajdonos nem kap tulajdoni védelmet. Így a Ptk. 121. § (5) bekezdésében foglalt rendelkezés szerint, ha az elbirtokló a tulajdonjogát az ingatlan-nyilvántartásba nem jegyezteti be, a tulajdonszerzésre nem hivatkozhat azzal szemben, aki az ingatlanon az ingatlan-nyilvántartásban bízva, ellenérték fejében jogot szerzett. A bejegyzés a jogszerzés teljes hatályú, végleges rögzítése az ingatlan-nyilvántartásban, amely – ha a bejegyzés konstitutív hatályú – a jogváltozást közvetlenül, a felek további nyilatkozata vagy harmadik személy, illetőleg hatóság igazolásától függetlenül idézi elő. A törvényi szabályozás a bejegyzés feltételeként nem várja el a jogszerzésnek az ingatlan-nyilvántartási eljárás természetével öszszeegyeztethetetlen teljes körű bizonyítását, hanem a tulajdonos (jogosult) bejegyzési engedélyét és a jogcím kimutatását követeli meg. A jogügyleti jogcím mellett a bejegyzés alapjául hatósági határozat és bírósági ítélet is szolgálhat. Az ingatlan-nyilvántartási bejegyzésnek – legyen az akár konstitutív, akár deklaratív hatályú – okirat alapján van helye. Az okirati elvet az Inytv. 8. §-a rögzíti: az ingatlan-nyilvántartásban jog bejegyzésére, jogilag jelentős tény feljegyzésére vagy adatok átvezetésére – ha törvény másként nem rendelkezik – csak az Inytv.-ben meghatározott okirat vagy jogerős hatósági, illetve bírósági határozat alapján kerülhet sor. Eredeti és származékos szerzésmódok A tulajdonjog megszerzésének egyes módjait – és ez általában is bármely jogszerzésre áll – hagyományosan két csoportba soroljuk: származékos és eredeti szerzésmódok között teszünk különbséget attól függően, hogy a jogszerzés ténye mások jogától feltételezetten (származékos szerzésmódok) vagy arra tekintet nélkül, attól függetlenül (eredeti szerzésmódok) alkalmas-e arra, hogy jogokat más alanyhoz rendeljen. Eredeti jogszerzésnél nincs szó jogutódlásról, míg származékos jogszerzésnél szükségképpen jogelődről és a jogát a jogelődtől származtató jogutódról beszélünk. Bár az eredeti és származékos szerzésmódok közötti különbségtétel erősen elméleti és didaktikai szempontú megközelítésnek tűnik, a tulajdonszerzés minősítésének jelentős következménye van a dolgot terhelő, harmadik személyeket illető jogok sorsára nézve. Eredeti tulajdonszerzés esetében valójában nem egy már meglévő tulajdonjog száll újabb jogosultra (mint a származékos szerzésmódok esetében), hanem az eredeti szerzésmóddal tulajdont szerző számára új, addig még nem létezett tulajdonjog keletkezik. Az ő tulajdonjogát – mivel tulajdonszerzése független a korábbi tulajdonos dolgon fennálló jogától nem korlátozzák a dolgon már fennálló jogok. Mivel nem más által átszármaztatott tulajdonjogról van szó, nem érvényesül a nemo plus iuris elve, ezért a korábbi tulajdonos tulajdonjogát korlátozó jogok nem korlátozzák az új tulajdonos által megszerzett tulajdonjogot. Eredeti tulajdonszerzés esetében a dolgot terhelő jogok jogosultjai jogukat nem tudják sem az új tulajdonostól, sem pedig annak jogelődjétől (mert ilyen nincs) származtatni, ezért joguk a tulajdonszerzéssel megszűnik. Mivel származékos szerzésmódok esetében a tulajdonjogot megszerző a tulajdonjogát jogelődjétől származtatja, a nemo plus iuris elve következtében jogszerzése attól függ, hogy jogelődje tulajdonos volt-e, és a tulajdonjogot a jogelődjét megillető terjedelemben, annak terheivel együtt szerzi meg. Így a dolgot terhelő, harmadik személyeket illető jogok származékos tulajdonjogszerzés esetében – ha azt a jog kifejezetten másként nem rendeli – továbbra is fennmaradnak. Tulajdont szerezni – akár eredeti, akár származékos módon – csak olyan dolgon lehet, amely egyébként forgalomképes. A tulajdonszerzés időpontja – a tulajdonátszállást kiváltó jogi tény meghatározása – minden tulajdonszerzési mód esetén központi kérdés. Ez az az időpont, amikortól a tulajdonjog tartalmát képező jogok és kötelezettségek a tulajdonjog megszerzőjét illetik. A tulajdonátszállás időpontja nagyon gyakran kulcskérdése olyan jogviták eldöntésének, amelyek a kárveszély viselésével kapcsolatosak, vagy amelyekben a jogvita alapkérdése annak meghatározása, hogy az adott dolog egy meghatározott időpontban kinek a vagyonába tartozik (például örökléssel, felszámolással, nem természetes személyek körében bekövetkező jogutódlással 100 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
IV. rész. A tulajdonjog megszerzése és megszűnése kapcsolatos jogviták). A kárveszély átszállása során – ha a tulajdonszerzés vagy a birtoklás alapja kötelmi jogi jogcím – a kötelmi jogi (elsősorban szerződési jogi) szabályok a tulajdonjogi szabályokból adódó következményeket korrigálhatják (például a jogosulti késedelem egyik következménye a kárveszély ászállása, részletvételnél is elválik a tulajdon és a kárveszély átszállásának időpontja, és elképzelhető, hogy a felek a kárveszélyt szerződésben a tulajdoni helyzettől eltérően telepítik, ami lízingszerződések egyik jellemző tartalma). Az Általános Polgári Törvénykönyv és az Mtj. II. világháború előtti javaslatai az eredetinek tekintett tulajdonszerzési módok szabályozása körében kifejezetten rendelkeztek az egyes tulajdonszerzési módok esetében a dolgot terhelő harmadik személyek jogainak megszűnéséről. A Ptk. jelenlegi szabályai ezt a megoldást nem követték. Az eredeti és a származékos szerzésmódok közötti különbségtételből álláspontunk szerint ez külön szabály nélkül is szükségszerűen következik, a jogpolitikai szempontból indokolt eltéréseket kell a szabályozásnak meghatároznia. Eredeti tulajdonszerzési módok A tulajdonjog megszerzése eredeti szerzésmódjának tekintjük azokat a szerzésmódokat, melyeknél a tulajdonjog keletkezését előidéző jogi tény önállóan és egymagában, mások tulajdonára tekintet nélkül (attól függetlenül) létesíti1 a jogszerzőnél a tulajdonjogot. Ingó dolgok feletti tulajdonjog megszerzésének eredeti szerzésmódjai a hatósági határozat vagy árverés (Ptk. 120. §), az elbirtoklás (Ptk. 121. §), a termékek, termények és szaporulat elsajátítása (Ptk. 125. §), a gazdátlan javak elsajátítása (Ptk. 127. §), a kirepült méhraj befogása (Ptké. 22. §), a vadak, valamint a halak és más hasznos víziállatok tulajdonának a megszerzése (Ptk. 128. §), a találás (129. §), továbbá a feldolgozás (Ptk. 133. §). Ingatlan tulajdonjogának eredeti szerzésmódjai a hatósági határozattal való tulajdonszerzés [Ptk. 120. § (1) bek.], ideértve a kisajátítást (Ptk. 177. §) is, az elbirtoklás (Ptk. 121. §), valamint a ráépítés [Ptk. 137. § (2) bek.]. Származékos tulajdonszerzési módok Származékos a tulajdonszerzés akkor, ha a tulajdonjogot szerző a jogelődjének tulajdonjogát szerzi meg. Származékos tulajdonszerzési módok esetében az új tulajdonos jogszerzése nem független a dolgon a tulajdonszerzést megelőzően fennálló tulajdonjogtól, saját tulajdonát az előző tulajdonostól származtatja. Származékos tulajdonszerzés esetében – szemben az eredeti szerzésmódokkal – nem új tulajdonjog keletkezik, hanem a dolgon korábban fennálló tulajdonjogban következik be alanyváltozás: a korábbi tulajdonos helyébe új tulajdonos lép. Ingó dolgok tulajdonjogának származékos szerzésmódja az átruházás (Ptk. 117. §), a feldolgozás (Ptk. 133. §) az egyesítés (Ptk. 134. §) és az öröklés (ideértve hagyományt, meghagyást és a halál esetére szóló ajándékozást is). Ingatlan tulajdonjogának származékos szerzésmódja az átruházás (Ptk. 117. §) és az öröklés (e helyütt is ideértve hagyományt, meghagyást és a halál esetére szóló ajándékozást is). Mint az ezekből a felosztásokból is látszik, van olyan tulajdonszerzési mód (a feldolgozás), amelyik eredeti és származékos szerzésmódként is szerepel. Ebben az esetben bármelyik érintett tulajdonszerzéséhez további feltételek vizsgálata szükséges, s végül ennek eredményétől függ, hogy az egyik fél a korábbi tulajdonjog alapján (ez általában saját tulajdonjoga) vagy a másik fél törvény rendelkezése alapján eredeti módon szerez-e tulajdonjogot. Növedék A növedék a tulajdon gyarapodásának sajátos módja, amelynek során egy dolog egy másiknak az alkotórészévé válik. Ingók és ingatlanok esetében is előfordulhat, hogy a dolog más dolgokkal egységet – alkotórészt – alkotva egyesül. Ingók esetében ezt a helyzetet az egyesülésre és vegyülésre vonatkozó szabályok oldják meg, amennyiben az ingó dolog alkotórészévé váló dolgon korábban már állt fenn tulajdonjog. Amennyiben az ingó dolog alkotórészévé váló – szintén ingó – dolgon az alkotórésszé válást megelőzően nem állt fenn más személy tulajdonjoga, az alkotórésszé válással elvesztve önálló dologi minőségét, az ingó dolgon fennálló tulajdonjog erre is kiterjed majd. Hasonló a helyzet ingatlan esetében is. Ha utóbb valami ingatlan alkotórészévé válik, elveszti önálló dologi minőségét, és – amennyiben a törvényi rendelkezésekből más nem következik – az ingatlan tulajdonjoga fog kiterjedni rá is. A törvény különös szabályozást nyújt a ráépítés és a beépítés eseteire, ezeket ezért külön tárgyaljuk. Növedék esetében – a dologegyesülés, ráépítés és beépítés külön szabályozott és alább tárgyalandó eseteit kivéve – valójában nincs szó tulajdonváltozásról abban az értelemben, hogy nem keletkezik új tulajdonjog a dolgon, és nem száll át a korábbi tulajdonos tulajdonjoga sem, hanem valójában a dolgok fizikai gyarapodásáról van szó: a tulajdonjog tárgyát képező dolog gyarapszik azzal, hogy utóbb egy másik dolog az alkotórészévé válik. Az a dolog, amely egy másik alkotórészévé válik, a dologi jog számára 1
Kolosváry: A tulajdonjog. 235. o.
101 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
IV. rész. A tulajdonjog megszerzése és megszűnése megszűnik önállóan létezni (nem önálló dolog többé), így azon tulajdonjog többé nemállhat fenn, annak tulajdonjogát megszerezni sem lehet. Az a dolog pedig, amelynek alkotórészévé válik, jogi értelemben továbbra is ugyanaz a dolog marad, valójában csak a dolog terjedelme változik. Ezért a Ptk. 126. §-ában foglalt, a növedékre vonatkozó szabály, amely szerint az ingatlan tulajdonosa megszerzi mindazoknak a dolgoknak a tulajdonjogát, amelyek utóbb váltak az ingatlan alkotórészévé, valójában dogmatikai szükségszerűséget fogalmaz meg. Tulajdonszerzési szabálynak valójában kevéssé, inkább a tulajdonjog módosulására 2 vonatkozó szabálynak tekinthető, és ez utóbbit is csak némi pontatlanság árán jelenthetjük ki, amennyiben nem a tulajdonjog, hanem a tulajdonjog tárgyát képező dolog terjedelmének a változásáról (gyarapodásáról) van szó. Ha a növedéket mégis tulajdonszerzési módnak tekintjük, akkor eredeti szerzésmódnak kell tekintenünk, mert az utóbb az ingatlan részévé váló dolgon fennálló korábbi tulajdonjogra tekintet nélkül történik a tulajdonszerzés.
1. 1. Eredeti tulajdonszerzési módok 1.1. a) Tulajdonszerzés hatósági határozattal és hatósági árveréssel Általában a hatósági határozattal és árveréssel történő tulajdonszerzésről A hatósági határozattal és hatósági árveréssel való tulajdonszerzés a tulajdonjog megszerzésének eredeti módja. A Ptk. 120. § (1) bekezdése szerint az, aki a dolgot hatósági határozat vagy árverés útján jóhiszeműen szerzi meg, tulajdonossá válik, tekintet nélkül arra, hogy korábban ki volt a tulajdonos. Ezekben az esetekben a tulajdonszerzés a hatósági kényszeraktuson alapszik. Aki valamely dolog tulajdonjogát hatósági határozattal vagy hatósági árverés útján szerzi meg, hatóság közreműködésével, eredeti jogcímen szerez. Ezt elsősorban az indokolja, hogy a dologra vonatkozó korábbi tulajdonjog vizsgálata a tulajdonszerzésre vonatkozó hatósági határozat közvetett felülvizsgálatát jelentené, amit a szabályozás el akar kerülni. Az árverési vevő és a hatósági határozattal juttatásban részesülő jogszerzése mellett egyébként is fontos jogpolitikai indokok (például a hatósági közreműködéssel való szerzésbe vetett bizalom és az adós érdekeinek védelme is) szólnak. A hatósági határozattal való szerzés esetén a szerző akkor minősül jóhiszeműnek, ha harmadik személynek a dolgon fennálló tulajdonjogáról – vagy a dolgot terhelő jogáról – nem tudott és nem is kellett tudnia. Önmagában az arról való tudomás, hogy harmadik személy a dologra tulajdoni igényt támaszt, még nem teszi a szerzőt rosszhiszeművé, ha egyébként az igény megalapozottságáról a vevő nem tud és nem is kellene tudnia. A jóhiszemű szerzés védelme arra az esetre is kiterjed, ha utólag a hatósági árverést megalapozó vagy a hatósági árverés elrendeléséről szóló döntést vagy az árverést utólag megsemmisítik. A megsemmisítés a jóhiszemű árverési vevő által megszerzett tulajdonjogot nem érinti. A visszterhességet a Ptk. külön feltételként nem határozza meg. Ennek elsődleges oka az, hogy a hatósági határozattal való szerzés nem feltétlenül visszterhes, ezért ilyen feltétel meghatározása ésszerűtlen lenne.3 A hatósági határozattal való tulajdonszerzés legjellemzőbb (de nem kizárólagos!) esetei a korábban már részletesen tárgyalt kisajátítás és az elkobzás (Btk. 77. §). A hatósági határozattal vagy hatósági árverés útján való eredeti tulajdonszerzés természetesen nem akadályozza a tulajdonát vesztő volt tulajdonost kártérítési igény érvényesítésében, ha ennek feltételei egyébként fennállnak. A tulajdonszerzés további feltételei és időpontja A Ptk. nem ad általános szabályt arra nézve, hogy a hatósági határozattal vagy hatósági árveréssel történő tulajdonszerzés esetén mi a tulajdonátszállás időpontja, ehhez szükséges-e további aktus (például birtokbaadás) vagy vannak-e további feltételei (például az ellenérték megfizetése árverési értékesítés esetén). Ezt azoknak a jogszabályoknak az értelmezésével kell megállapítani, amelyeken a hatósági közreműködéssel történő tulajdonszerzés alapszik. Kisajátítás esetében a tulajdonjog átszállása a kisajátítási határozat jogerőre emelkedésével történik. Általánosan elfogadottnak tűnik az a felfogás, hogy a tulajdonjog átszállása elkobzás esetében is az elkobzást kimondó bírósági ítélet jogerőre emelkedésével történik meg. A bírósági végrehajtás útján – árveréssel vagy annak hatályával árverésen kívüli értékesítéssel – történő értékesítés esetében a tulajdonjog átszállása ingó esetében a vételár megfizetésével történik meg [Vht. 127. § (1) bek.], ingatlan esetében pedig a tulajdonjog az árverési vevő tulajdonjogának az ingatlan-nyilvántartási bejegyzésével száll át, amelynek alapjául szolgáló okirat a végrehajtási árverés jegyzőkönyve (Vht. 153. §). Ingatlan tulajdonjogának megszerzése a Ptk. 120. §-a alapján
2 3
Uo. 267. skk. Lásd a Ptk. miniszteri indokolása, 120. §-hoz fűzött indokolás.
102 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
IV. rész. A tulajdonjog megszerzése és megszűnése A hatósági határozattal és hatósági árveréssel való tulajdonszerzés mind ingók, mind ingatlanok eredeti szerzésmódja, bár ennek kapcsán a Ptk. 120. § (1) bekezdésének mondata félreérthető. E rendelkezés szerint a 120. § (1) bekezdésének első mondatában megfogalmazott szabály – mely szerint aki a dolgot hatósági határozat vagy árverés útján jóhiszeműen szerzi meg, tulajdonossá válik, tekintet nélkül arra, hogy korábban ki volt a tulajdonos – ingatlan árverése esetére nem vonatkozik. A rendelkezés helyes értelmezése nem az, hogy ingatlanok esetében a hatósági árveréssel való tulajdonszerzés ne lenne eredeti szerzésmód. Csupán arról van szó, hogy az ingatlanok tulajdonjogát hatósági árverés útján megszerző jóhiszemű személyeket a Ptk. tulajdonszerzési szabályai nem védik abban az esetben, ha nem az volt a tulajdonos, akinek tulajdonaként az ingatlant hatósági árverés útján értékesítették, ettől függetlenül azonban a Ptk. 120. § (1) bekezdése alapján történő tulajdonszerzés ingatlanok esetében is eredeti szerzésmódnak minősül. A Ptk. 120. § (1) bekezdésében foglalt rendelkezések alkalmazása során az, hogy ingatlan hatósági árverés útján történő megszerzése esetén a vevő nem szerez tulajdont, ha rosszhiszemű volt, vagy ha nem a tulajdonos ingatlanát vonták hatósági árverés alá (például a bírósági végrehajtás során nem az adós ingatlanát árverezték el), nem változtat a tulajdonszerzési mód eredeti jellegén. A Ptk. 120. § (1) bekezdésének második mondata eredetileg nem akart többet mondani annál, mint hogy ingatlanok esetében a tulajdonszerzés kizárt, ha az ingatlan árverésének megsemmisítésére van törvényes ok. Nem világos ugyanakkor a törvény abban a tekintetben, hogy ilyen esetben érvényesíthető-e az ingatlanra a hatósági árveréssel szembeni jogorvoslat nélkül, közvetlenül tulajdoni igény, vagy az árverés mint hatósági aktus jogszerűségének előzetes felülvizsgálata a tulajdoni igény érvényesítésének szükségszerű előfeltétele. Álláspontunk szerint ez utóbbi megközelítés a helyes. Így ha a hatósági árverés (ez többnyire a bírósági végrehajtás körében történő árverési értékesítés) során nem az volt az ingatlan tulajdonosa, akinek tulajdonaként az ingatlant hatósági árverés útján értékesítették, az ingatlan eredeti tulajdonosa csak akkor érvényesíthet a hatósági árverés keretében – jogszerűtlenül – értékesített ingatlanra tulajdoni igényt, ha sikeresen élt jogorvoslattal a hatósági árveréssel szemben. Ellenkező esetben ugyanis a bírósági vagy hatósági eljáráson kívül kerülne sor – a jogerős és végrehajtható határozattal szemben – tulajdoni igény érvényesítése keretében a határozatok végrehajtására, azok jogerejének érintése nélkül. Az árverés útján való tulajdonszerzés csak akkor eredeti szerzésmód, ha hatósági árverésnek minősül az az árverés, amelynek keretében a tulajdonszerzés történik. A magánárverés útján való tulajdonszerzés – jogszabály eltérő rendelkezése hiányában – nem minősül eredeti szerzésmódnak; a magánárverés speciális körülmények között létrejött adásvételi szerződés alapján való átruházásnak tekinthető, amely dologi jogi különlegességet nem hordoz. Nem tekinthető eredeti szerzésmódnak a zálogtárgynak a zálogjogi szabályok alapján bírósági út mellőzésével történő értékesítése sem. Ugyanakkor a végrehajtás keretében, árverésen kívül, de a Vht. szabályai alapján az árverési vétel hatályával történő értékesítés (Vht. 133. §, 157. §) a Ptk. 120. §-ában foglaltak szerinti szerzésmódnak minősül,4 mert nem önmagában az árverés, hanem a hatósági közreműködéssel való tulajdonszerzés az alapja a tulajdon megszerzésének. Elképzelhető, hogy jogszabály magánárverés körében történő értékesítés során való tulajdonszerzésre is a Ptk. 120. § (1) bekezdésében meghatározott hatósági árverés következményeit rendeli alkalmazni. Így a hatályos Gt. 140. § (4) bekezdése úgy rendelkezik, hogy ha a korlátolt felelősségű társaság tagjának tagsági viszonya a tag kizárása vagy vagyoni hozzájárulásának nem teljesítése miatt megszűnik, és ezért üzletrészét árverésen értékesítik, az árverési vevő tulajdonszerzésére a Ptk. 120. §-ának (1) bekezdésében foglalt rendelkezést kell alkalmazni (annak ellenére, hogy ez az árverés nem minősül hatósági árverésnek). A jogok és terhek sorsa A dolgot terhelő, harmadik személyeket illető jogok sorsa, arra tekintettel, hogy a Ptk. 120. §-a szerinti tulajdonszerzést eredeti szerzésmódnak tekintjük, e jogok (terhek) megszűnése lenne. Abban az esetben, ha a hatósági határozattal vagy hatósági árveréssel történő tulajdonszerzésre a jogi szabályozás ettől eltérő rendelkezést nem ad, ez lehet is a kiindulópontunk azzal, hogy a Ptk. 120. § (3) bekezdésében foglalt rendelkezés szerint az államnak kártalanítás nélkül, hatósági határozattal való tulajdonszerzése nem érinti az ingatlan-nyilvántartásba jóhiszemű harmadik személy javára bejegyzett jogokat. Előfordulhat azonban, hogy a hatósági határozattal vagy hatósági árveréssel történő tulajdonszerzésre vezető eljárás jogi kereteit meghatározó jogi normák erre nézve is tartalmaznak rendelkezést. A kisajátítást szabályozó külön jogszabály a kisajátítással történő tulajdonszerzés esetére korrekciókkal írja elő a tehermentes tulajdonszerzést; amint láttuk, vannak olyan terhek, amelyek nem feltétlenül szűnnek meg a kisajátítással. A Vht. 137. §-ában foglalt rendelkezések szerint pedig ingatlan tulajdonjogának bírósági végrehajtás alapján történő megszerzése esetében a végrehajtás alá vont ingatlant megszerző új tulajdonos tulajdonjogát az ingatlanon fennálló telki szolgalom, a közérdekű használati jog, az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett haszonélvezeti jog, továbbá törvényen alapuló haszonélvezeti jog terheli (ez utóbbi akkor is, ha nincs az ingatlan-nyilvántartásba bejegyezve), feltéve hogy a haszonélvezeti jog
4
Legf. Bír. Gfv. I. 31.562/2003. sz. – EBH 2004. 1045. sz. – BH 2004. 370. sz.
103 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
IV. rész. A tulajdonjog megszerzése és megszűnése jogosultja a végrehajtást kérő követelésének kielégítéséért nem felelős, és a haszonélvezeti jogot nem a jelzálogjog keletkezése után, szerződéssel létesítették. Az állam felelőssége tehermentes tulajdonszerzés esetén A Ptk. 120. § (2) bekezdésében foglaltak szerint, ha az állam bírósági vagy más hatósági határozattal kártalanítás nélkül szerez – akár ingó, akár ingatlan- – tulajdont, a tulajdon értékének erejéig felel a volt tulajdonosnak a tulajdonszerzéskor jogszabály, bírósági és más hatósági határozat vagy visszterhes szerződés alapján jóhiszemű személlyel szemben fennálló kötelezettségéért, amennyiben a volt tulajdonosnak egyéb lefoglalható vagyontárgyaira vezetett végrehajtás eredménytelen volt. Az állam kártalanítás nélkül szerez hatósági határozattal tulajdont például elkobzás (Btk. 77. §) esetén vagy a tulajdonviszonyok rendezése érdekében az állam által az állampolgárok tulajdonában igazságtalanul okozott károk részleges kárpótlásáról szóló 1991. évi XXV. törvény 23. § (2) bekezdése alapján [mely szerint azt az ingatlant, amelyet a törvény 23. § (1) bekezdésben foglalt kötelezettsége ellenére tulajdonosa mezőgazdaságilag nem hasznosít, kártalanítás nélkül állami tulajdonba kell venni és árverés útján kell értékesíteni].
1.2. b) Elbirtoklás Az elbirtoklásról általában Az elbirtoklás a tulajdonjog megszerzésének eredeti módja. Elsősorban azon a megfontoláson alapszik, hogy aki tulajdonjogával hosszabb ideig nem él, a tényleges birtokossal szemben nem érdemel jogvédelmet. Egyrészt közömbösségét a tulajdonjogával való felhagyásként (vagy legalábbis nem az elvárt magatartás tanúsításaként) értékeli a jog, másrészt hosszú idő elteltével a tulajdonjog bizonyítása nehéz, megnyugtató eredményre többnyire nem vezet, és a tulajdon, valamint a jogalap nélküli birtok huzamos ideig való fennállása által keltett látszat eltérése bizonytalan helyzetet eredményez a forgalomban. Lényeges megfontolás továbbá, hogy a hosszabb ideig fennálló helyzetekhez az érintettek igazodnak, döntéseiket erre építik, és a késedelem az – elbirtoklás esetében a tulajdoni – igény érvényesítésével ezt a helyzetet egyre inkább megerősíti. Az eredeti tulajdonos részéről a tulajdoni igény érvényesítésének jogi lehetősége így azon helyzet felszámolását jelentené, amely olyan érintettek döntéseinek az alapja volt, akik elvárható módon többet nem tehettek a tényleges helyzet megismerése és feltárása érekében. Az ő helyzetüket is érintő igény érvényesítése jelentősen veszélyeztetné a bizalomvédelmet. Az elbirtoklás intézménye – kilátásba helyezve a tulajdon megszerzésével a birtokállapot végleges rögzülését és ezzel tulajdoni tárgyként az átruházhatóságot – ezen túlmenően ösztönözhet, hogy az erre hajlandó személyek akár befektetések árán is hasznosítsák az egyébként tulajdonukat nem képező dolgokat, ami gazdasági és össztársadalmi érdekeket szem előtt tartva követendő cél. E szempontok egyike sem lenne talán önmagában elegendő az elbirtoklás jogintézményének alátámasztásához, együtt azonban mégis a modern jogrendszerekben azonos helyzetre: az elbirtokló tulajdonszerzésének elismerésére vezetnek. Az elbirtoklással az elbirtokló tulajdonszerzése – és ezzel egyidejűleg a tulajdonos tulajdonjogának megszűnése – az elbirtoklás feltételeinek megvalósulásával, a törvény erejénél fogva(ipso iure) következik be. Ehhez külön nyilatkozat, eljárás, határozat, ingatlanok esetében ingatlan-nyilvántartási bejegyzés nem kell. Azonban ha az elbirtokló tulajdoni igényt akar érvényesíteni (például az ingatlan-nyilvántartásba magát tulajdonosként akarja bejegyeztetni), vagy tulajdonjogát mások felé egyébként igazolni akarja, szükséges lesz, hogy tulajdonszerzését a bíróság az ingatlan-nyilvántartás szerinti tulajdonosokkal szemben indított perbenmegállapítsa. Az elbirtoklás gyakori esetei azok, amelyekben valaki érvénytelen vagy nem létező jogcím alapján tartja magánál a dolgot (például mert azt érvénytelen szerződéssel szerezte; vagy azért nem szerzett tulajdonjogot, mert az ingatlannyilvántartásba a tulajdonjogát nem jegyezték be; de ilyen az álörökös vagy a nem tulajdonostól szerző helyzete is, ha kivételes törvényi szabály alapján nem szerez tulajdonjogot), továbbá amelyekben a tulajdonostárs birtokolja el a másik tulajdonos tulajdoni hányadát. Ez utóbbi esetről az alábbiakban még részletesebben szót ejtünk. A tulajdonjog elbirtoklással való megszerzésének (és a másik oldalról elvesztésének) lehetőségét minden modern jogrendszer tulajdonjogi szabályozása biztosítja. Bár az elbirtoklás jogpolitikai indokai (a látszat szerint fennálló jogi helyzet véglegesítése, a jogi helyzettel kapcsolatos bizonytalanságok kiküszöbölése, a hatékonyság biztosítása, a jóhiszemű szerzők védelme stb.) hasonlóak, a jogintézmény alátámasztásának egyes elemei a magyarázatokban eltérő hangsúlyt kaphatnak. Úgy tűnik, hogy a római jogban, ami szorosan követte a nemo plus iuris elvét, a fennálló látszatban bízó jóhiszemű szerzők védelmének központi eszköze az elbirtoklás volt, míg a mai jogrendszerekben a forgalomvédelem érdekében jóhiszemű szerzőket védő direkt szabályok háttérbe szorítják az elbirtoklásnak ezt a szerepét. Az egyes jogrendszerekben eltérőek lehetnek az elbirtoklás feltételei, így általában az ingókra és az ingatlanokra előírt elbirtoklási idő is eltér. Eltérnek a jogok abban is, hogy az elbirtokló jóhiszeműségét elvárják-e a tulajdonszerzéshez, vagy nem. 104 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
IV. rész. A tulajdonjog megszerzése és megszűnése Elbirtoklás és elévülés Az elbirtoklás és az elévülés egymáshoz nagyon közel álló jogintézmények. Azonos jogpolitikai célok állnak mögöttük, mert a ténylegesen fennálló, illetőleg a keltett látszat szerinti helyzetet rögzítik a bizonytalanság kiküszöbölése érdekében, és hasonló szerkezetű szabályban valósítják meg ezt a célt, amennyiben a jogérvényesítés meghatározott ideig fennálló hiánya a jog elvesztésével vagy legalábbis gyakorlásának kizártságával jár. Azonos vonásuk, hogy meghatározott idő eltelte után megakadályozzák a tényleges állapottal szembeni, a „valóságos jogi helyzetre” alapított igényérvényesítést. Az elbirtoklás nyugvása és megszakadása az elévülés nyugvásával és megszakadásával párhuzamos jogintézmények, ez szintén közel hozza egymáshoz az elbirtoklást és az elévülést. Az elévülés és az elbirtoklás hasonlóságai és különbségei komoly vita tárgyát képezhetik, amelynek részletes tárgyalása meglátásunk szerint ehelyütt nem vinne jelentősen előbbre.5 Az elbirtoklás és elévülés jogintézményi gyökerein való gondolkodás (amelyhez jogtörténeti és jog-összehasonlító vizsgálatok is jelentős mértékben hozzájárulhatnak) ugyanakkor komoly segítséget nyújthat e jogintézmények lényegének megértéséhez. Az alapvető eltérést az elbirtoklás és az elévülés között részben az képezi, hogy az elévülés anyagi jogi értelemben nem eredményez jogvesztést (a követelés nem szűnik meg, csak bírósági úton nem érvényesíthetővé válik), az elbirtoklás azonban megszünteti az eredeti tulajdonos tulajdonjogát akként, hogy az új tulajdonos vonatkozásában abszolút szerkezetű jogviszonyt keletkeztet.6 További, kézenfekvő különbség, hogy elbirtoklás tárgya csak dolog lehet, elévülésről viszont követelések esetében beszélünk. Az elbirtoklás feltételei Az elbirtoklásnak a Ptk.-ban megállapított pozitív feltételei: az elbirtoklási idő leteltéig sajátként való szakadatlan birtoklás. Negatív feltételei pedig: a Ptk. 123. § (2) és (4) bekezdésében, továbbá 124. §-ában meghatározott, az elbirtoklást kizáró körülmények fenn nem állása. A pozitív és a negatív feltételek az elbirtoklással való tulajdonszerzés konjunktív feltételei. A birtoklás A dolog tulajdonjogát elbirtokolni a birtokos tudja. Azt, hogy kit kell a dolog birtokosának tekinteni, a birtoklás fogalma, a birtokra vonatkozó szabályok és a birtokról alkotott felfogásunk határozza meg, amelyekkel részletesen a birtok körében foglalkozunk. Ehelyütt is érdemes azonban kiemelni, hogy nemcsak természetes, hanem jogi személyek is szerezhetnek elbirtoklással tulajdonjogot, és ha valaki másnak a birtoksegédjeként tartja magánál a dolgot, akkor az elbirtoklás a főbirtokos, és nem a dolgot bírlaló albirtokos részére következik be. Az elbirtoklási idő Az elbirtoklási idő meghatározása az elbirtoklás egyik kulcskérdése. Az elbirtoklási idő meghatározásának szempontja elsősorban az, hogy olyan elbirtoklási időt kell megállapítani, amely a jogilag bizonytalan helyzetek mielőbbi megszüntetését eredményezi, ugyanakkor elegendő időt biztosít a tulajdonos számára is jogainak sikeres érvényesítésére. Két, egymással szemben álló szempont kell tehát, hogy meghatározza az elbirtoklás törvényi időtartamát, az egyik oldalról a bizonytalan helyzetek időtartamának lehető csökkentése, másfelől pedig a tulajdonos érdekeinek védelme, akire nézve az elbirtoklási idő túlzottan rövid időtartamban való megállapítása – tekintettel arra, hogy az elbirtoklás tulajdonjogának elvesztését eredményezi – súlyosan méltánytalan lehet. A magyar polgári jogban az elbirtoklási idő ingók esetében tíz, ingatlanok esetében tizenöt év. Elbirtoklás útján az szerzi meg a dolog tulajdonjogát, aki a dolgot sajátjaként ingatlan esetében tizenöt, más dolog esetében pedig tíz éven át szakadatlanul birtokolja [Ptk. 121. § (1) bek.]. Az elbirtoklás lehetőségének kizárása a rendezetlen jogi helyzeteket korlátlan időre meghosszabbítaná, ezért is indokolt, hogy aki a dolgot jóhiszeműen szerezte és békésen birtokolja, meghatározott idő után tulajdonjogot szerezzen. A Ptk. az elbirtoklás idejét 32 évről szállította le 10 évre, ugyanazt az elbirtoklási időt állapítva meg ingókra és ingatlanokra. Az elbirtoklási idő leszállításának indoka az volt, hogy a 32 éves elbirtoklási idő túlságosan hosszú, amely kezdetleges jogszolgáltatási, forgalmi és hírközlési viszonyoknak felelt meg, és modern viszonyok között jelentősen csökkentette a jogintézmény jelentőségét. Az elbirtoklási idő leszállítása ezért mindenképpen indokolt volt. Az elbirtoklási időt ingatlanok esetében a 2001. évi XIX. törvény hosszabbította meg 15 évre. Az ingatlanok elbirtoklási idejének felemelését elsősorban az indokolta, hogy a Ptk. 5 6
Kruse, Vinding: Eigentumsrecht I. Berlin–Lipcse, 1931. 618. skk. Világhy–Eörsi: Magyar Polgári Jog I. 279. o.
105 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
IV. rész. A tulajdonjog megszerzése és megszűnése 1991-es módosításának eredményeként az állami tulajdonban lévő dolgokra korábban fennállott elbirtoklási tilalom megszűnése folytán az állami tulajdon is elbirtokolhatóvá vált. Az állammal szembeni elbirtoklás legkorábban 2001. június 9-én következhetett be. Az 1991–1998 közötti időszakban az állammal szembeni elbirtoklás megszakadását eredményező intézkedések megtételére kevés idő maradt. A Ptk. 1991-es módosítása óta eltelt idő a társadalmi tulajdon lebontásának körülményei között nem bizonyult elegendőnek arra, hogy az állam tulajdonában maradó dolgok tulajdoni és használati viszonyainak rendezése teljes mértékben megvalósulhasson. A rendszerváltás óta az elbirtoklási idő meghosszabbításáig eltelt tíz év alatt nem sikerült rendezett társadalmi és gazdasági viszonyokat – ideértve a stabil tulajdoni viszonyokat is – kialakítani. A változások követése és az addigi mulasztások pótlása olyan nagy mennyiségű feladatot eredményezett, amely indokolttá tette, hogy az elbirtoklási idő hosszabbá váljon. Az ingatlanokra előírt elbirtoklási idő meghosszabbítása egy átmeneti időszak nehézségeinek megoldását célozta, és nem szolgált távlati célt, mögötte nem az a megfontolás húzódott meg, hogy a tízéves elbirtoklás egyébként a gyakorlati tapasztalatok szerint indokolatlanul rövid lett volna. Sajátként való birtoklás Elbirtoklás útján csak az szerezhet tulajdonjogot, aki a dolgot sajátjaként birtokolja. Sajátjaként nemcsak az birtokol, aki a dolog tulajdonosának hiszi magát, hanem az is, aki tudja, hogy a dolog másé, de saját birtoklását véglegesnek tekinti. A birtoklás sajátkénti jellege – illetőleg annak megállapíthatósága – nemcsak tudatállapotot jelent, hanem olyan megnyilvánulást is feltételez, amely a sajátként való birtoklást objektív módon, mások felé is kifejezi.7 Annak megállapíthatósága tehát, hogy a birtokos sajátjaként birtokol szubjektív (tudati) és objektív (a külvilágban való megjelenés, például tulajdonosként való fellépés más személyek vagy hatóságok előtt) kritériumok vizsgálatát egyaránt feltételezi. A birtoklás jogcíme a jogcímet megalapozó jogviszony megszűnéséig gátolja az elbirtoklás megkezdését, függetlenül a birtokos szándékától és tudattartalmától. Így például a bérlő a bérleti szerződés fennállása alatt nem birtokolhat el, de a bérleti jogviszony megszűnésével, ha továbbra is birtokol és erre újabb jogcíme (akár ráutaló magatartással, ha a jog ezt egyébként nem zárja ki!) bármilyen módon nem keletkezik, az elbirtoklási idő, feltéve hogy az elbirtoklás egyéb feltételei is fennállnak, megkezdődik. Ugyanez vonatkozik minden más jogviszonyra (haszonkölcsön, haszonélvezet, használati jog, lízing, letét stb.) is, amely a birtoklás jogát a birtokló számára biztosítja. A tulajdonjog elismerése, illetve a birtokbaadási kötelezettség vállalása önmagában is kizárja a „sajátjakénti” birtoklást. 8 A sajátként való birtoklás megkövetelése azt az elvárást jelenti, hogy az elbirtokló okkal vélhesse a dolgot a sajátjának, illetőleg okkal tekinthesse a maga birtoklásátvéglegesnek. Ez ténylegesen, tartalma szerint a jóhiszeműség követelményéhez hasonló természetű elvárást jelent.9 A birtoklás szakadatlansága A birtoklás szakadatlansága is feltétele annak, hogy az elbirtoklással a birtokos tulajdont szerezzen. Ha a birtokos a birtokot másnak bármilyen jogcímen úgy engedi át (például letétbe, bérbe vagy haszonkölcsönbe adja a dolgot), hogy a tőle birtokát származtató vele szemben a jogcím megszűnésével köteles marad a dolog visszaadására (azaz a birtokot szerző vele szemben csak albirtokos, más kifejezéssel bírlaló lesz), az elbirtoklás nem szakad meg, és változatlanul azt tekintjük elbirtoklói pozícióban lévő birtokosnak, aki a birtokot másnak átengedte. Így ha a jogcím nélküli birtokos a dolgot bérbe adja, a bérleti szerződés fennállása alatt őt tekintjük elbirtoklói helyzetben lévő birtokosnak, ha azonban a bérleti szerződés megszűnésével a dolog bérlője a dolgot nem adja vissza, nála kezdődik meg az elbirtoklás (ez nem lesz jogutódlás a birtoklásban, a bérlő maga önálló elbirtoklói pozícióba kerül és birtoklási idejét a bérbeadóval nem számíthatja össze). Ugyanez vonatkozik a birtokot a birtoklótól bármely más címen megszerző (al)birtokosok helyzetére is. Az elbirtokló rosszhiszeműsége A magyar szabályozás – eltérően más jogrendszerektől – a sikeres elbirtokláshoz az elbirtokló részéről nem követeli meg a jóhiszeműséget. A jóhiszeműség megkövetelése az elbirtoklási idő teljes tartama alatt azt eredményezné, hogy az esetek nagy részében nem kerülhetne sor elbirtoklásra, vagy csak a birtokos jogutódjának elbirtoklása válna lehetővé, és ez a bizonytalan helyzetek számát szükségtelenül növelné. Kétséges eredménynek tűnik az is, ha a birtokos maga jóhiszeműségének hiánya miatt nem, de jogutódja már szerezhetne elbirtoklással tulajdont, miközben ez a különbségtétel morális indokokon felül semmivel sem lenne alátámasztható. Aki azonban bűncselekménnyel vagy egyébként erőszakos vagy alattomos úton jutott a dolog birtokához, elbirtoklás útján nem szerez tulajdonjogot [Ptk. 121. § (2) bek.]. Ez azonban nem zárja ki az ő Legf. Bír. P. törv. I. 20 083/1975. sz. – BH 1975. 509. sz. Legf. Bír. Pfv. I. 21.887/1995. sz. – BH 1996. 198. sz. 9 Szőke Irén: Az elbirtoklás, a használati jogok és a birtokvédelem bírói gyakorlatának elemzése és annak tanulságai. Polgári Jogi Kodifikáció, 2002/3. 3–18. o., 4. o. 7 8
106 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
IV. rész. A tulajdonjog megszerzése és megszűnése jogutódjának elbirtoklását, ha a jogutóddal vagy az ő jogutódjával szemben az elbirtoklás feltételei megvalósulnak. Jogutódlás az elbirtoklásban Az új birtokos saját elbirtoklásának idejéhez hozzászámíthatja azt az időt, amely elődjének birtoklása idején már elbirtoklási időnek minősült (Ptk. 122. §). Jogutódnak tekintjük azt, aki a birtoklásban jogutód, azaz akire a dolog birtokát a birtokos átruházta (például a dolgot neki eladta, elajándékozta stb.) vagy akire a birtok átszállt (például öröklés vagy átalakulás folytán jogutódja lett a birtokosnak). A birtoklásban jogelődnek kell tekinteni mindazokat, akik jogelődnek minősültek volna akkor, ha tulajdonosként tulajdont tudtak volna a jogutódra származtatni, így például az örökhagyó vagy a dolgot átruházó nem tulajdonos. A szabályból az is következik, hogy ha az elbirtoklás tárgyát képező dolgot időközben átruházták, és az átruházó ügylet valamely okból megdőlt vagy megszűnt, és ennek következtében a dolog birtokát az átruházó szerezte vissza, az elbirtoklás idejének számítása során a dolgot visszaszerző átruházót is jogutódnak kell tekinteni. Az új birtokos a saját elbirtoklásának idejéhez csak akkor számíthatja hozzá azt az időt, amely elődjének birtoklása idején már elbirtoklási időnek minősült, ha az elődje elbirtoklás útján még nem szerezte meg a tulajdonjogot (PK 6. sz.). Ha a jogelőd a tulajdonjogot elbirtoklással megszerezte, a jogutódnak csak a jogelődtől mint tulajdonostól származtatott birtoka van. A tulajdoni hányad elbirtoklása Az elbirtoklás egyik jellemző esetköre, amikor közös tulajdonban a tulajdonostárs támaszt elbirtoklásra hivatkozva tulajdoni igényt a többi tulajdonostárs tulajdoni hányadára. Ez azért érzékeny helyzet, mert nagyon nehéz a tulajdont nem használó tulajdonostárs magatartásának értékelése. Tekintettel arra, hogy a dolog használatára feljogosító megállapodás a felek között ráutaló magatartással is létrejöhet, és ez igaz a közös tulajdon birtoklási és használati viszonyainak rendezésére is, többnyire komoly nehézséget okoz annak megállapítása, hogy a dolgot nem használó és nem birtokló tulajdonostárs ráutaló magatartással átengedte-e a saját tulajdoni hányadára eső birtoklás és használat jogát a dolgot használó tulajdonostársnak (ez esetben a birtoklás jogcímessége az elbirtoklást kizárja), vagy ilyen megállapodás a felek között még ráutaló magatartással sem jött létre (ebben az esetben a más tulajdonostársat illető részt jogcím nélkül birtokló és használó tulajdonostárs elbirtokolhat). Közös tulajdon esetén a bírói gyakorlat elfogadja a tulajdonostárs tulajdoni hányadának elbirtokolhatóságát, azzal a – gyakorlatban valójában nem sok iránymutatást jelentő – fenntartással, hogy ilyen esetekben fokozott szigorúsággal kell vizsgálni az elbirtoklás törvényes feltételeinek a fennállását, és ennek körében azt is, hogy az elbirtoklásra hivatkozó tulajdonostárs magatartása összeegyeztethető-e a tulajdonostársak jogaira és a dologhoz fűződő törvényes érdekeire vonatkozó, a Ptk. 140. §-ában foglalt rendelkezéssel, mely szerint a közös tulajdonban a tulajdonostársak mindegyike jogosult a dolog birtoklására és használatára, e jogot azonban az egyik tulajdonostárs sem gyakorolhatja a többiek jogainak és a dologhoz fűződő törvényes érdekeinek sérelmére [Ptk. 140. § (1) bek. és PK 4. sz.]. A bírói gyakorlat – a Ptk. elbirtoklási szabályainak és a Ptk. 140. § (1) bekezdésben foglalt kötelezettséget kimondó rendelkezésnek az együttes alkalmazásával – az általános szabályoktól némileg eltérő, „szigorított” követelményrendszert alakított ki a közös tulajdonban fennálló tulajdoni hányad tulajdonostárs általi elbirtoklásához. Ez mutatkozik meg abban, hogy önmagában a tulajdoni aránytól eltérő használat nem vezethet a többletterület elbirtoklásához, 10 hanem a bírói gyakorlat a tulajdonostárs elbirtoklási igényének elbírálása során a sajátként való birtoklás megállapíthatóságához azt is elvárja, hogy a birtokos ne csak külső megnyilvánulások szerint birtokolja a dolgot sajátjaként, hanem maga is alapos okkal feltételezze azt, hogy „sajátjaként birtokol, tehát szubjektíve is abban a tudatban van, hogy birtoklását más személy, így a tulajdonos sem szakíthatja meg”.11 A bírói gyakorlat egyértelműen elfogadja annak lehetőségét, hogy az ingatlan eszmei hányadának a tulajdonjogát az egyik tulajdonostárs elbirtoklással megszerezze. 12 A tulajdoni hányad elbirtoklását ugyanakkor álláspontunk szerint nem lehet a tulajdonostárs elbirtoklására korlátozni. Egyrészt ez a különbségtétel a törvényi Legf. Bír. Pfv. I. 21.490/1995. sz. – BH 1996. 142. sz. Legf. Bír. Pfv. II. 22.122/1998. sz. – BH 2000. 245. sz. 12 Legf. Bír. Pfv. I. 21.134/2008. – EBH 2008. 1863. sz. A Legfelsőbb Bíróság érvelése szerint „a PK 4. számú állásfoglalást nem helyes – megszorító módon – akként értelmezni, hogy kizárólag az ingatlan egészének tulajdonjogát szerezheti meg az egyik (tényállástól függően: esetleg több) tulajdonostárs elbirtoklás jogcímén, ugyanakkor az ingatlan eszmei hányadára a tulajdonostárs tulajdonjogot nem szerezhet. Az egységes tulajdonlás mellett érvelő korábbi bírói gyakorlattal szemben az utóbbi évtizedek ingatlanforgalmi viszonyainak ismeretében felmerül annak igénye is, hogy az elbirtoklását állító tulajdonostárs az ingatlan egy természetben elkülönített részének megfelelő tulajdoni hányadát megszerezhesse akkor is, ha az ingatlan természetben nem megosztható, de az elbirtoklás feltételei fennállnak. Nem érdektelen, hogy a Legfelsőbb Bíróság eseti határozataival irányított ítélkezési gyakorlat az ingatlannak térmértékkel vagy más módon történő körülírásával megjelölt része tulajdonjogának átruházása esetén nemcsak akkor ismeri el a szerződés érvényességét, ha az ingatlan – az építésügyi hatóság engedélyével – megosztható, hanem akkor is, ha – akár utólag – megállapítható, hogy a felek szerződési akaratával nem ellentétes, hogy közös tulajdonosokká váljanak.” 10 11
107 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
IV. rész. A tulajdonjog megszerzése és megszűnése szabályok alapján nem lenne megalapozott, másrészt pedig az elbirtoklás jogintézményét alátámasztó jogpolitikai indokok fennállnak a tulajdoni hányad kapcsán is, ezért a tulajdoni hányadnak nem tulajdonostárs birtokos számára is elbirtokolhatónak kell lennie. Ilyen eset áll elő például, ha valaki érvénytelen szerződéssel vásárol tulajdoni hányadot. Az elbirtoklás nyugvása Ha a tulajdonos menthető okból nincs abban a helyzetben, hogy tulajdonosi jogait gyakorolhassa, az akadály megszűnésétől számított egy évig az elbirtoklás akkor sem következik be, ha egyébként az elbirtoklási idő már eltelt vagy abból egy évnél kevesebb volna hátra (Ptk. 123. §). Az elbirtoklás alapja, hogy a tulajdonos nem érdemel jogvédelmet, ha a jogát hosszú időn át nem gyakorolja. Erre tekintettel a szabályozás nem teszi lehetővé az elbirtoklás bekövetkezését akkor, ha a tulajdonos tulajdonjogát alapos okból nem gyakorolja. Ezért írja elő a törvény az elbirtoklási idő meghosszabbodását (nyugvását), amelynek hatása, hogy a tulajdonosi jogérvényesítés akadályának fennállása alatt nem következhet be az elbirtoklás. Az elbirtoklás megszakadása Ha az elbirtoklás megszakad, a birtoklásnak addig eltelt ideje nem vehető figyelembe, és az elbirtoklás a megszakadást okozó körülmény elmúltával újból kezdődik. Az elbirtoklás akkor szakad meg, ha a tulajdonos a birtokost a dolog kiadására írásban felszólítja vagy eziránt bírósághoz fordul, a tulajdonos a dologgal rendelkezik (értve ezalatt a Ptk. 112. §-ában foglalt rendelkezési jog mint tulajdonjogi részjogosítvány gyakorlását), vagy ha a birtokos a birtokot akaratán kívül elveszti, és azt egy éven belül nem szerzi vissza, illetőleg egy éven belül nem kéri a bíróságnál, hogy a dolog újabb birtokosa a dolgot adja vissza (Ptk. 124. §). Ez utóbbi – a Ptk. 124. § (1) bekezdésének c) pontja szerinti – megszakadási ok szorosan összefügg a szakadatlan birtoklás elbirtoklási feltételével, mert ebből a szabályból az következik, hogy az elbirtoklás nem szakad meg önmagában azért, mert a birtokos a dolog birtokát elveszti. A birtok elvesztése csak akkor eredményezi az elbirtoklás megszakadását, ha a birtokos a birtokot akaratán kívül veszti el, és azt egy éven belül nem szerzi vissza, de legalábbis bírósági (peres) úton nem követeli vissza a dolgot. Az ingatlanok elbirtoklásának különös szabályai Részben eltérő szabályok vonatkoznak az ingó és az ingatlan dolgok elbirtoklására. Az eltérés nemcsak az elbirtoklási idő – ingókra tíz, ingatlanokra tizenöt év – meghatározásában jelentkezik (amint láttuk, e mögött egyébként igazából nincsen elvi megfontolás), hanem olyan sajátos szabályokban is, amelyek az ingatlannyilvántartás szerepéből adódnak. Az ingatlanok elbirtoklására vonatkozó egyik ilyen különös rendelkezés az, hogy az ingatlan tulajdonjogát elbirtoklás útján akkor sem lehet megszerezni, ha az elbirtoklás feltételei csak a föld egy részére állnak fenn, és a föld nem osztható meg [Ptk. 121. § (4) bek.]. Mivel az ingatlanok az ingatlan-nyilvántartásban helyrajzi szám alatt és az ingatlan-nyilvántartási térkép által rögzítetten vannak nyilvántartva, és a tulajdonjog tárgya az ingatlan-nyilvántartásba önálló ingatlanként, helyrajzi szám alatt felvett jószág lehet, elbirtoklással sem jöhet létre olyan ingatlantulajdon, ami az ingatlan-nyilvántartásban nincsen önálló ingatlanként nyilvántartva, vagy amelynek kialakítása nem felel meg a telekalakítási szabályoknak13 Ezért ha csak az ingatlan egy részére állnak fenn az elbirtoklás feltételei, az elbirtoklással való tulajdonszerzésnek előkérdése lesz annak a kérdésnek a megválaszolása, hogy az elbirtoklással érintett ingatlanrész telekalakítással önálló ingatlanként kialakítható-e és így az ingatlan-nyilvántartásba felvehető-e, vagy a telekhatárok módosításával (telekhatár-rendezés) az elbirtokló ingatlanához csatolható-e. A bíróság ezért az elbirtoklással való tulajdonszerzés megállapítása előtt – ha a föld egy részének elbirtoklásáról van szó – elvi telekalakítási engedélyt szerez be, és csak akkor állapítja meg az elbirtoklással való tulajdonszerzést, ha az építésügyi szabályok alapján a telekalakítás lehetséges. Abból azonban, hogy a bírói gyakorlat az ingatlanon fennálló eszmei tulajdoni hányad elbirtoklással való megszerzésének lehetőségét elfogadja, szükségszerűen következik az is, hogy az ingatlannak térmértékkel vagy más módon történő körülírásával megjelölt része tulajdonjogának érvénytelen szerződéssel való átruházása esetén nemcsak akkor következhet be az ingatlan egy részének – telekalakítás után külön telekként való – elbirtoklása, ha az ingatlan megosztható, hanem az elbirtoklás bekövetkezhet telekalakítás nélkül, az ingatlanon fennálló eszmei tulajdoni hányadon is. Ehhez az szükséges, hogy hogy az egyébként az eszmei tulajdoni hányad átruházására érvénytelenség miatt alkalmatlan szerződés alapján a felek szerződési akaratával ne legyen ellentétes, hogy közös tulajdonosokká váljanak.14
13 14
Bővebben lásd az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény rendelkezéseit. Legf. Bír. Pfv. I. 21.134/2008. – EBH 2008. 1863. sz.
108 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
IV. rész. A tulajdonjog megszerzése és megszűnése Az ingatlanok elbirtoklására vonatkozó további különös, az ingatlan-nyilvántartás közhitelességének elvéből szükségszerűen fakadó szabály, hogy ha az elbirtokló a tulajdonjogát az ingatlan-nyilvántartásba nem jegyezteti be, a tulajdonszerzésre nem hivatkozhat azzal szemben, aki az ingatlanon az ingatlan-nyilvántartásban bízva ellenérték fejében jogot szerzett [Ptk. 121. § (5) bek.]. Mivel az elbirtoklás az ingatlan tulajdonjogának eredeti szerzésmódja, az elbirtokló ingatlan-nyilvántartási bejegyzés nélkül(ingatlan-nyilvántartáson kívül) tulajdont szerez. Az ingatlan-nyilvántartás közhitelességét ásná azonban alá, ha a Ptk. szabályai nem részesítenék védelemben az ingatlan-nyilvántartásban bízva, ellenérték fejében jogot szerző személyeket az ingatlannyilvántartási (tulajdoni) igényét még nem érvényesítő, így az ingatlan-nyilvántartásban tulajdonosként fel nem tüntetett, elbirtoklással tulajdont szerzett, tulajdonossal szemben. A „telekkönyvi elbirtoklás” Az ún. telekkönyvi elbirtoklás az ingatlanok tulajdonjogának megszerzésével és elvesztésével kapcsolatos különös szabály, amely szerkezetében és céljában a nem tulajdonostól való tulajdonszerzési tényállásokhoz áll közel, és bár rendszertanilag ennélfogva más helyütt is tárgyalni lehetne, első ízben itt ejtünk szót róla. Az Inytv. 63. § (2) bekezdése értelmében azzal szemben, aki további bejegyzés folytán, az előző bejegyzés érvényességében bízva, jóhiszeműen szerzett jogot, a bejegyzéstől számított három év alatt lehet a törlési keresetet megindítani. A telekkönyvi elbirtoklásnak ez a szabálya az ingatlan-nyilvántartás közhitelességét védi. A közhitelesség ugyanis szorosan kapcsolódik a bejegyzéshez fűzött védelmi hatály beálltának idődimenziójához, amely nem válaszható el az eredeti tulajdonos érdekeinek védelme és az ingatlannyilvántartásban bízó jóhiszemű személy érdekeinek védelme közötti konfliktustól. A jóhiszemű szerző abszolút védelmét jelentené a bejegyzéshez fűződő azonnali védelmi hatály. Ennél igazságosabb megoldást jelent az, ha ez a védelmi hatály csak a bejegyzést követő meghatározott idő után áll be. A védelmi hatály beálltának ez az időbeli kitolása a jóhiszemű szerző érdekeinek védelme (forgalombiztonság) és az eredeti tulajdonos érdekeinek védelme közötti érdekkiegyenlítést hivatott biztosítani. Tekintettel arra, hogy az ingatlan-nyilvántartás a bejegyzés alapjául szolgáló szerződés érvényességének vizsgálatára csak korlátozottan lehet alkalmas (vizsgálható a bejegyzésre irányuló eljárásban például a szerződés jogszabályba ütközése, de még bírósági hatáskörben működve sem lenne alkalmas az ingatlan-nyilvántartási eljárás a szerződés akarathibákra, jó erkölcsbe ütközésre, a szerződés tartalmából nem nyilvánvaló más okokra alapított érvénytelenségének vizsgálatára), a védelmi hatály azonnali beállta a jogalkotói értékelés szerint nem indokolt. A bejegyzéshez fűződő védelmi hatálynak a kézbesítéstől számított hatvannapos szubjektív és a hatályosulástól számított hároméves objektív határideje megfelelő érdekkiegyenlítést biztosít. Az Inytv. – 2007. június 30-ig hatályban volt – 5. § (5) bekezdésében foglalt rendelkezése szerint érvénytelen okiraton alapuló bejegyzés alapján a jóhiszemű harmadik személy javára bejegyzett jog, illetőleg feljegyzett tény a ranghelyére irányadó időponttól számított három év eltelte után az ingatlan-nyilvántartásból nem törölhető. Ezt a szabályt erősítette meg az Inytv. korábban hatályos 63. § (2) bekezdése, amely úgy rendelkezett, hogy azzal szemben, aki további bejegyzés folytán, az előző bejegyzés érvényességében bízva, jóhiszeműen szerzett jogot, a törlési keresetet a kézbesítéstől számított hatvan nap alatt lehet megindítani, ha az eredetileg érvénytelen bejegyzésről szóló határozatot a sérelmet szenvedő fél részére kézbesítették. A bejegyzéstől számított három év alatt lehetett a törlési keresetet megindítani, ha kézbesítés nem történt. Az Inytv. 5. § (5) bekezdésének alkotmányellenességét az Alkotmánybíróság a 80/2006. (XII. 20.) AB határozatával megállapította, és azt 2007. június 30-i hatállyal megsemmisítette. A döntés elsődleges indoka az volt, hogy a telekkönyvi elbirtoklásnak az Inytv.-ben megállapított – egyébként az osztrák telekkönyvi szabályokból átvett, az osztrák ingatlanjogban változatlan formában ma is élő – hároméves ideje aránytalanul korlátozza a korábban bejegyzett tulajdonos bírósághoz fordulásának jogát. Az Alkotmánybíróság megállapítása szerint „a rendelkezés a szükségesnél nagyobb mértékben korlátozza az eredeti jogosultat alkotmányos alapjogának gyakorlásában azáltal, hogy a törlési határidőt jogvesztő és kivételt nem engedő szabályként alkalmazza, vagyis a cél, az ingatlan-nyilvántartáshoz kapcsolódó jogbiztonság nem áll arányban azzal a jogsérelemmel, amelyet az eredeti jogosult szenved el, amikor önhibáján kívül nem tudja érvényesíteni keresetindítási jogát. Az Alkotmánybíróság szerint tehát nem állapítható meg olyan alapvető jog vagy alkotmányos érték, amelynek védelme az igényérvényesítés – különös tekintettel a hamis vagy hamisított okiraton alapuló bejegyzésre – ilyen nagymértékű korlátozását indokolná, megakadályozva, hogy három éven túl lehetőség nyíljék a jogvita rendezésére. Ezért a támadott rendelkezés sérti az alkotmány 57. § (1) bekezdését, egyben jogbizonytalanságot eredményez, így az alkotmány 2. § (1) bekezdésében foglalt jogállamiság követelményével is ellentétes.” 15 Az Alkotmánybíróság döntésének helyessége több szempontból is erősen megkérdőjelezhető. A döntés részletes elemzésébe bocsátkozni ehelyütt nem tudunk, a döntés alapján azonban megállapíthatók a következők. Az Alkotmánybíróság egy olyan jogintézményt szüntetett meg ezzel a döntéssel, amely a magyar polgári jog egyik legrégebbi és az egész ingatlan-nyilvántartás alapját képező szabálya volt. Ha az ingatlan-nyilvántartáshoz nem 15
80/2006. (XII. 20.) AB határozat.
109 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
IV. rész. A tulajdonjog megszerzése és megszűnése fűződik jogvédelmi hatály vagy a jogvédelmi hatály csak nagyon hosszú – esetleg az elbirtokláshoz közeli vagy azzal egyező – idő után áll be, nem lesz célja az ingatlan-nyilvántartási bejegyzés konstitutivitásának sem, hiszen a bejegyzés hosszabb távon is megkérdőjelezhető lesz, a jogot szerző nem bízhat jogszerzésének véglegességében. A normál anyagi jogi jogalapon az anyagi jogi szabályokkal egyező feltételekkel megdönthető bejegyzés konstitutív jellegének nincs értelme, mert ahhoz jogvédelmi többlethatás nem kapcsolódik. Az Alkotmánybíróság döntése által tükrözött szemléletnek és az Alkotmánybíróság által sugallt megoldásnak ez a szükségszerű következménye. Az Alkotmánybíróság döntése egy olyan új irány kijelöléseként is értékelhető, amely a tulajdonjog alkotmányos védelmét az eddiginél szorosabb értelemben fogja fel, és nem az értékgaranciára, hanem a meglévő javak védelmére helyezi az alkotmányos tulajdonvédelem hangsúlyát. Azt, hogy ez valóban hosszú távon érvényesülő tendencia-e, a jövő fogja megmutatni, mint ahogy azt is, hogy ez hosszú távon fenntartható eredményekre vezet-e. Az Alkotmánybíróság az 51/2009. (IV. 28.) AB határozatával végül megállapította, hogy az ingatlan-nyilvántartásról szóló 1997. évi CXLI. törvény 63. § (2) bekezdésében a „törlési keresetet a kézbesítéstől számított hatvan nap alatt lehet megindítani, ha az eredetileg érvénytelen bejegyzésről szóló határozatot a sérelmet szenvedő fél részére kézbesítették. A”, valamint a „ha kézbesítés nem történt” szövegrész alkotmányellenes, azért a jelen határozat közzétételének napjával megsemmisítette, és ezzel nyerte el az Inytv. 63. § (2) bekezdése a ma hatályos szövegét akként, hogy a megsemmisítést követően az Inytv. 63. § (2) bekezdése a következő szöveggel maradt hatályban: „Azzal szemben, aki további bejegyzés folytán, az előző bejegyzés érvényességében bízva, jóhiszeműen szerzett jogot, a bejegyzéstől számított három év alatt lehet a törlési keresetet megindítani.” A jogok és terhek sorsa Az elbirtoklás a tulajdonjog megszerzésének eredeti szerzésmódja. Ebből az következik, hogy az elbirtokló nem mástól származtatott tulajdonjogot szerez, hanem neki magának az elbirtoklással keletkezik eredeti módon tulajdonjoga a dolog felett. Így az ingatlanon fennálló dologi hatályú elidegenítési és terhelési tilalom sem akadálya az elbirtokló tulajdonszerzésének.16 Az elbirtoklás eredeti szerzésmód jellegéből logikailag következne az is, hogy mivel a dolgon az elbirtoklás időpontjában fennálló terhek jogosultjai sem a tulajdonostól, sem annak jogelődjétől jogukat származtatni nem tudják, a dolgot terhelő jogaik az elbirtokló tulajdonszerzésével megszűnnek, és az elbirtokló tehermentes tulajdont szerez. Ingatlanok esetében azonban e következtetés összeegyeztethetetlen lenne az ingatlannyilvántartásba vetett bizalom iránti igénnyel, illetőleg az ahhoz fűzött közhitelességi és forgalmi érdekkel. Ingók esetében is csak azon terhek megszűnése lenne indokolt, amelyek fennállása tekintetében az elbirtokló jóhiszemű volt, azaz azokról az elbirtokló a birtok megszerzésekor nem tudott és nem is kellett tudnia, vagy ha azok fennállásáról az elbirtoklás idejének eltelte előtt értesült. Ezek az elvárások azonban a Ptk. hatályos szabályaiból nem vezethetőek le.
1.3. c) Termékek, termények és szaporulat elsajátítása Termékek, termények és szaporulat elsajátítása A termékek, termények és szaporulat elsajátítását az irodalom általában nem az eredeti, hanem a származékos szerzésmódok körébe sorolja. Azonban a tulajdonszerzés a termékek, termények és szaporulat esetében nem jogelődtől származtatott jog alapján történik, hanem a termék, termény, szaporulat önálló dologgá válásával (elválással), és a tulajdonszerzést a jogosultnak a tulajdonostól független jogosultsága biztosítja (ez egyébként lehet éppen az elválás előtti dolog feletti tulajdon is, ha másnak nincsen az elválással való tulajdonszerzést biztosító joga). Valójában tehát ebben az esetben újonnan keletkező dolgon jön létre tulajdonjog egy (a tulajdonos által gyakorolt vagy átengedett) részjogosítvány alapján. A tulajdonszerzésre jogosító jogcím azonban nem jelenti azt, hogy a tulajdonjog maga származtatott lenne. Ezt már önmagában az is kizárja, hogy újonnan keletkező dologról van szó. Mivel ennélfogva a tulajdonszerzésnek ez a módja semmiképpen sem lehet származékos, így eredeti szerzésmódnak tekintjük. Elválás és jogcím az elsajátításra A termékek, termények és szaporulat elsajátításával való tulajdonszerzés központi szabálya, hogy az elválasztásra jogosult személy az elválasztott dolog tulajdonjogát elválással szerzi meg; ha viszont a gyümölcsöt hozó fődolog nincs a jogosult birtokában (például ha valaki lábon álló termést vesz meg), akkor a birtokbavétel eredményezi a tulajdonjog megszerzését. Akinek más dolgán olyan joga van, amely őt a termékek, a termények vagy a szaporulat tulajdonba vételére jogosítja – ha ezek tulajdonjogát korábban nem szerezte meg –, az 16
Legf. Bír. P. törv. I. 20 550/1977. sz. – BH 1978. 377. sz.
110 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
IV. rész. A tulajdonjog megszerzése és megszűnése elválással tulajdonjogot szerez. Ha a jogosultnak nincs birtokában az a dolog, amelyből a termék, a termény vagy a szaporulat származik, a birtokbavétellel válik tulajdonossá [Ptk. 125. § (1) bek.]. Hogy a jogviszony alapján az elválasztásra jogosult személy joga az adott esetben meddig terjed, azt mindig az adott jogviszony alapján kell elbírálni. Így például a haszonélvező általában jogosult a fák termését elválasztással megszerezni, de a fák kivágására és a kivágott fák tulajdonjogának a megszerzésére csak akkor jogosult, ha a fa kitermelése a rendes gazdálkodás körébe tartozik (például vágásérett erdő kivágása). Ha a jogosult a rendes gazdálkodás szabályait megszegve jár el, vagy idő előtt választja el a gyümölcsöt, az elválasztott dolog tulajdonjogát jogellenes eljárása ellenére megszerzi, de vele szemben az, akinek jogait az idő előtti vagy a rendes gazdálkodás követelményeivel össze nem férő joggyakorlás sértette, kötelmi (kártérítési) igényt érvényesíthet. A jogosultság megszűnése az elválás előtt Ha valakinek az a joga, amely őt a termékek, a termények vagy a szaporulat tulajdonba vételére jogosítja, megszűnik, mielőtt ezeken tulajdonjogot szerzett volna, követelheti, hogy a tulajdonos a termékeket, a terményeket vagy a szaporulatot munkája arányában és máshonnan meg nem térülő költekezései erejéig elsősorban természetben szolgáltassa ki [Ptk. 125. § (2) bek.]. E rendelkezés elsősorban a Ptk.-nak az azóta már hatályon kívül helyezett 152. §-ában szabályozott földhasználati jogra tekintettel rendezte a viszonyt a termékek, termények és szaporulat munkával és költséggel arányos részének elsősorban természetben való kiadásával. A mai termelési és használati viszonyok mellett ez a rendelkezés már elavult. A jogosultságának megszűnése folytán befektetésének (munkájának és költségeinek) hozadékától eleső személy helyzete a jogalap nélküli gazdagodás szabályainak alkalmazásával is megfelelően rendezhető, ezt egyébként a hatályos szabályozás sem zárja ki. A viszony rendezésére természetesen elsősorban az érintett felek megállapodása lesz az irányadó, a Ptk. 125. § (2) bekezdésének említett rendelkezése vagy a jogalap nélküli gazdagodás szabályai csak ennek hiányában alkalmazhatók. A jóhiszemű birtokos A jóhiszemű birtokos addig az időpontig, amíg rosszhiszeművé nem válik, vagy a dolgot tőle a bíróság vagy a községi (városi, fővárosi kerületi) jegyző előtt viszsza nem követelik, az elválással tulajdonjogot szerez a dolog termékein, terményein és szaporulatán [Ptk. 125. § (3) bek.]. A jóhiszemű birtokos helyzetére vonatkozó külön szabály összhangban van a jogalap nélküli birtoklásra vonatkozó rendelkezésekkel.
1.4. d) Gazdátlan javak elsajátítása Gazdátlannak azok a dolgok minősülnek, amelyeknek nincsen tulajdonosa (uratlan dolog). Ha a dolognak nincs tulajdonosa, azon birtokbavétellel bárki tulajdonjogot szerezhet (Ptk. 127. §). A dolognak vagy azért nincsen tulajdonosa, mert – bár fogalomképes – keletkezése óta még senki sem szerzett rajta tulajdonjogot, vagy a felette már megszerzett tulajdonjoggal tulajdonosa felhagyott. A dolog nem lesz uratlan attól önmagában attól, hogy tulajdonosának a birtokából kikerült, még akkor sem, ha tulajdonosa azt véglegesen elvesztette. Azokon a dolgokon, amelyek felett tulajdonosuk a tulajdonjogával nem hagyott fel, a találás (és nem a gazdátlan javak elsajátításának) szabályai szerint lehet tulajdonjogot szerezni. A találás és a gazdátlan javak elsajátítása közötti – elméleti – átmenetet képez a kirepült méhraj. Ezt a szabályozás attól függetlenül minősíti gazdátlannak, hogy tulajdonosa felhagyott-e a felette fennálló tulajdonjogával vagy sem. Ha a tulajdonos a kirepült méhraját két napon belül nem fogja be, azon birtokbavétellel bárki tulajdonjogot szerezhet (Ptké. 22. §). A gazdátlan javak elsajátítása a tulajdonjog megszerzésének eredeti szerzésmódja, amellyel – tekintettel arra, hogy a törvény kizárja az ingatlanok tulajdonjogával való felhagyást [Ptk. 112. § (2) bek.] – csak ingókon lehet tulajdont szerezni.
1.5. e) Vadak, halak és más hasznos víziállatok tulajdonának a megszerzése A vadak, továbbá a folyóvizekben és a természetes tavakban élő halak, valamint más hasznos víziállatok – ha törvény eltérően nem rendelkezik – az állam tulajdonában vannak [Ptk. 128. § (1) bek.]. A vadak, továbbá a folyóvizekben és természetes tavakban élő halak állami tulajdonából következik, hogy azok gazdátlannak nem minősülhetnek, a gazdátlan javak elsajátításának szabályai tehát rájuk nem vonatkozhatnak. A rajtuk való tulajdonszerzés elsősorban a vadászati és halászati (horgászati) jogosultsághoz kapcsolódik, amelyeket a magánjogi szabályozás hatókörén kívül eső jogszabályok – mindenekelőtt a vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról szóló 1996. évi LV. törvény, valamint a halászatról és horgászatról szóló 1997. évi XLI. törvény – rendeznek. A vadászterületen elejtett, elfogott, illetőleg elhullott vad a vadászatra jogosult tulajdonába kerül, a halászati jog gyakorlására jogosult által kifogott hal és más hasznos 111 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
IV. rész. A tulajdonjog megszerzése és megszűnése víziállat tulajdonjogát – ha törvény eltérően nem rendelkezik – a halászati jog gyakorlására jogosult szerzi meg. A nem a jogosult által elejtett vad, kifogott hal, valamint más hasznos víziállat is – ha törvény eltérően nem rendelkezik – a vadászati, illetve a halászati jog gyakorlására jogosult tulajdonába kerül [Ptk. 128. § (2), (3) bek.]. A törvényi rendelkezések alapján a vadak, halak és más hasznos víziállatok tulajdonjoga az elejtéssel vagy kifogással attól függetlenül kerül a vadászatra, illetőleg halászatra jogosult tulajdonába, hogy ki ejtette el, illetve fogta ki őket. Ezért, amennyiben nem a vadászatra jogosult ejti el a vadat, illetve nem a halászatra jogosult fogja ki a halat vagy más hasznos víziállatot, arra a vadat elejtővel, illetőleg a halat, más hasznos víziállatot kifogóval szemben tulajdoni igényt érvényesíthet, ha pedig az a vadat, halat, hasznos víziállatot kiadni nem tudja, annak értékét jogalap nélküli gazdagodás címén megtéríteni köteles, illetőleg vele szemben a tulajdonos kártérítési igényt17 érvényesíthet.
1.6. f) Találás Tulajdonszerzés találással Az ingó dolog találása önálló tulajdonszerzési mód, amelynek ilyenként való el nem ismerése azt eredményezné, hogy a találás tulajdonjogot csak elsajátítás vagy elbirtoklás útján keletkeztethetne, annak függvényében, hogy a talált dolog gazdátlan volt-e, vagy sem. Találással ingó dolgokon lehet tulajdont szerezni. A pénzen is az általános szabályok szerint lehet találással tulajdont szerezni.18 A találás önálló tulajdonszerzési módként való elismerését az a forgalomvédelmi igény alapozza meg, hogy a tulajdonjog gyakorlására jogosított személy ne lehessen hosszabb ideig ismeretlen vagy bizonytalan. A találás a tulajdon megszerzésének eredeti módja. A találással való tulajdonszerzés a korábbi tulajdonos mulasztásán, illetve azon a feltevésen alapszik, hogy a korábbi tulajdonos a dolog elvesztésébe belenyugodott és visszaszerzése érdekében nem kíván lépéseket tenni. A tulajdonszerzés találással ezért csak akkor következik be, ha a találó a maga részéről a tulajdonos (a dolog elvesztője vagy az átvételre jogosult más személy) jelentkezését nemcsak hogy semmilyen módon nem akadályozta, hanem azt – a körülményekhez képest szükséges és jogszabályban előírt módon – tevőlegesen is előmozdította. A találó akkor tesz meg mindent annak érdekében, hogy a dolgot a tulajdonosa, elvesztője vagy az átvételre jogosult más személy visszakaphassa, ha a találásról ezeket a személyeket haladéktalanul értesíti, vagy pedig a találást a tulajdonos, az elvesztő vagy átvételre jogosult személyének megállapítása szempontjából lényeges és általa ismert körülmények közlésével a hatóságnak az előírt módon bejelenti. A találással való tulajdonszerzés törvényben meghatározott feltételeinek hiányában a találó csak elbirtoklással vagy – ha bizonyítja, hogy a dolog tulajdonjogával a tulajdonos felhagyott – a gazdátlan javak elsajátítása alapján szerezhet tulajdonjogot. A találással való tulajdonszerzés feltételeként – az alább tárgyalandó kivételek mellett – a Ptk. 129. § (1) bekezdése két konjunktív feltételt ír elő: a találó, aki feltehetően más tulajdonában lévő dolgot talál, és annak tulajdonjogára igényt tart, mindent megtegyen, amit a jogszabály annak érdekében ír elő, hogy a dolgot a tulajdonosa visszakaphassa, és a tulajdonos a találástól számított egy éven belül a dologért ne jelentkezzen. Ha a talált dolog tulajdonosa a szabályozás által biztosított egyéves határidőn belül nem jelentkezik, és a dolgon a találó nem szerez tulajdonjogot, a tulajdonjog, illetőleg a dolognak az alábbiakban részletezett szabályok szerint való értékesítéséből befolyt vételár az államot illeti (Ptk. 131. §). Az a jogszabály, amelyik részletesen meghatározza a találóval szemben támasztott elvárásokat, amelyek teljesülése esetén a találó a talált dolog tulajdonjogát megszerezheti, a 18/1960. (IV. 13.) Korm. rendelet, amely valójában az Mtj. találással való tulajdonszerzési szabályainak az új közigazgatási környezethez igazított átvételét jelentette. A szabályozás – ebből is adódóan – részben elavult, és részleteiben több szempontból is felülvizsgálatra szorul. A 18/1960. (IV. 13.) Korm. rendelet a találásról A szabályozás által támasztott elvárások a következők. A találó köteles a talált dolgot a találástól számított nyolc nap alatt a dolgok elvesztőjének, tulajdonosának vagy más átvételre jogosult személynek átadni, illetve a települési önkormányzat jegyzőjének beszolgáltatni. Nem határozza meg ugyanakkor a találást szabályozó 18/1960. (IV. 13.) Korm. rendelet, hogy melyik települési önkormányzatnak kell beszolgáltatni a dolgot: a találás helye szerintinek vagy a találó lakhelye szerintinek. Mindkettőt alá lehet támasztani, a találás helye szerintit azzal, hogy a tulajdonos feltehetőleg ott keresi, a találó lakhelye szerintit azzal, hogy a találás helye szerinti jegyzőnek való átadás aránytalan nehézségekbe ütközhet a találó számára, ami visszariaszthatja attól, hogy egyáltalán bármit tegyen a dologgal. A jegyzőhöz való beszolgáltatáskor a találó nyilatkozni köteles arra nézve, hogy igényt tart-e a dolog tulajdonjogára, és erről az igénybejelentésről a jegyző igazolást ad. Ha a beszolgáltatott dolog átvételére jogosult személy megállapítható, a jegyző a dolgot haladéktalanul átadja a jogosultnak, az olyan dolgot pedig, amelynek az átvételére jogosult személy nem állapítható meg, a jegyző a beszolgáltatástól számított három hónapon át megőrzi. Ha ez alatt az idő alatt a jogosult nem jelentkezik, a 17 18
Legf. Bír. Pfv. III. 20.725/2000. sz. – EBH 2003. 848. sz. Legf. Bír. Kfv. X. 37.920/2001. sz. – BH 2003. 38. sz.
112 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
IV. rész. A tulajdonjog megszerzése és megszűnése személyi tulajdon szokásos tárgyai körébe tartozó dolgot – ha annak tulajdonjogára a beszolgáltatáskor igényt tartott – a találónak a jegyző kiadja. A találó, miután a dolgot neki a jegyző kiadta, a neki kiadott dolgot állagának sérelme nélkül használhatja, azonban nem idegenítheti el, nem terhelheti meg és használatát másnak nem engedheti át. Ha a jogosult a találástól számított egy éven belül sem a jegyzőnél, sem a találónál nem jelentkezik, a találó a neki kiadott dolog tulajdonjogát a Ptk. 129. § (1) bekezdésében foglaltak szerint megszerzi. Ha a jogosult a dologért a beszolgáltatástól számított három hónap alatt nem jelentkezett, és a találó a beszolgáltatáskor nem tartott igényt a dolog tulajdonjogára, a jegyző a talált dolgot – az adók behajtása során lefoglalt vagyontárgyak értékesítésére vonatkozó rendelkezések megfelelő alkalmazásával – értékesíti. Ha a talált dolog akár romlandósága miatt, akár pedig egyéb okból nem tartható el, illetőleg nem őrizhető meg, a jegyző, illetőleg a hivatal vagy a vállalat annak az említett módon való értékesítéséről haladéktalanul gondoskodik. Ha a jogosult az értékesítés előtt jelentkezik, a dolgot részére ki kell adni, az értékesítés után történő jelentkezés esetében pedig a befolyt összeget kell neki kifizetni. Elveszti azonban a jogosult a dolog tulajdonjogára, illetőleg az értékesítés során befolyt összegre vonatkozó igényét, ha a találástól számított egy éven belül nem jelentkezik (Ptk. 131. §). A 18/1960. (IV. 13.) Korm. rendelet szabályai a találással való tulajdonszerzést a személyi tulajdon tárgyain teszik lehetővé, ami egy ma már nem alkalmazott és eredeti értelmében nem is használható fogalom, mögüle egyszerűen eltűnt a jogi háttér. A bírói gyakorlat a személyi tulajdon fogalmát ennek ellenére nem negligálja, hanem annak egy újabb, széles értelmet próbál adni anélkül, hogy meghatározná, hogy mit kellene mai viszonyok között személyi tulajdon alatt érteni. A személyi tulajdonnak ezen új értelmezése szerint a minősítés értéktől nem függ: nagy értékű dolgokon is lehet a Ptk. és a Korm. rendelet szabályai szerint találással tulajdont szerezni. 19 A felelős őrzés szabályainak alkalmazása A találó jogállására, abban az esetben, ha a dolgon végül tulajdont nem szerez, de a dolgot magánál tartja (akár folyamatosan, akár mert három hónap elteltével neki kiadták), a felelős őrzés szabályai az irányadók (Ptk. 196. §). Ennek megfelelően illeti meg őt az a jog, hogy a tulajdonostól a dologra (különösen annak fenntartására és őrzésére) fordított költségei megtérítését követelje, és amíg ez meg nem történik, a dolgot visszatartsa [Ptk. 196. § (1) bek.].20 A dolgot terhelő jogok sorsa A találó tulajdonszerzésével a 18/1960. (IV. 13.) Korm. rendelet 3. § (3) bekezdésében foglaltak szerint – tekintettel arra, hogy a találás eredeti tulajdonszerzési mód – a harmadik személynek a dolgot terhelő jogai megszűnnek. Nyilvános helyiségben talált dolgok Nem szerez tulajdonjogot a találó, ha a dolgot a közönség számára nyitva álló hivatali, vállalati vagy más épületben, helyiségben, továbbá közforgalmú közlekedési és szállítási vállalat szállítóeszközén találta. Ilyen esetben a dolgot a hivatal vagy a vállalat három hónapi őrizet után értékesítheti, a tulajdonos pedig a találást követő egy éven belül követelheti a dolog, illetve a vételár kiadását [Ptk. 129. § (2) bek.]. E kivételes szabály mögött meghúzódó jogpolitikai indok, hogy ezek az intézmények általában fokozott mértékben ügyelnek a helyiségeikben és szállítási eszközeiken elhagyott dolgokra, és az itt elvesztett tárgyak kezeléséről intézményesen gondoskodni is tudnak. Ezért az ilyen helyeken maradt dolgok, ha más előbb birtokba nem veszi őket, a hatóság vagy a vállalat birtokába kerülnek. Valószínű az is, hogy aki ilyen helyen veszíti el dolgát, itt is fogja keresni, és a tulajdonszerzés lehetőségének elismerése az eredeti tulajdonosok érdekeinek védelmét ezek kapcsán indokolatlanul gyengítené. A találó ilyen tárgyakon tulajdont találással nem szerezhet, kötelezettsége a dolognak a hivatal vagy vállalat részére való átadására terjed ki. A 18/1960. (IV. 13.) Korm. rendelet 5. §-a szerint a közönség számára nyitva álló hivatali, vállalati vagy más épületben, helyiségben, továbbá közforgalmú közlekedési és szállítási vállalat szállítóeszközén talált dolgot a találó köteles a hivatal vagy vállalat alkalmazottjának azonnal átadni, annak tulajdonjogára nem tarthat igényt. Ha a talált dolog átvételére jogosult személy megállapítható, a hivatal vagy vállalat őt értesíti, és jelentkezése esetében részére a dolgot haladéktalanul átadja. Az olyan talált dolgot, amelynek az átvételére jogosult személy nem állapítható meg, a hivatal vagy vállalat a beszolgáltatástól számított három hónapon át megőrzi, vagy pedig – ha a megőrzésre lehetősége nincs – azt a beszolgáltatástól számított nyolc napon belül a jegyzőnek átadja. Ha a jogosult a dologért három hónap alatt nem jelentkezett, a hivatal vagy vállalat, illetőleg a jegyző azt az előbb említett módon értékesíti.
19 20
Legf. Bír. Kfv. X. 37.920/2001. sz. – BH 2003. 38. sz. Petrik Ferenc in Gellért György (szerk.): A Polgári Törvénykönyv magyarázata. 6. átdolg. kiad. Budapest, 2004. 129. § 4., 488. o.
113 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
IV. rész. A tulajdonjog megszerzése és megszűnése Találódíj Ha a talált dolog nagyobb értékű, és annak tulajdonjogát a találásra vonatkozó szabályok szerint a találó nem szerzi meg (például mert a szabályozás alapján erre lehetőség nincsen, a találó megtalálta a tulajdonost, a tulajdonos a dologért időben jelentkezett stb.), a találó méltányos összegű találódíjra jogosult, feltéve hogy megtett mindent, amit a jogszabályok előírnak avégből, hogy a tulajdonos a dolgot visszakaphassa (Ptk. 130. §). Azt, hogy mely dolog tekintendő nagyobb értékűnek, továbbá hogy a találódíj mértéke egyes esetekben mekkora legyen, a törvény nem határozza meg. A nagyobb érték szempontjainak és a találódíj mértékének kialakítása a bírói gyakorlat feladata. Nincs ennek kapcsán kialakult állandó bírói gyakorlat, azonban a bíróságok elsősorban a dolog forgalmi értékét tartják szem előtt. Valószínűleg a dolog értékének 10 százaléka körül van az a mérték, amely méltányos összegű lehet; ennél lényegesen magasabb mérték a Ptk. 132. §-a alá tartozó tényállás – kincslelet – körében lehet irányadó. A találódíj mértékének meghatározása során olyan összeget kell találódíjként megítélni, amely megfelelő ösztönzést jelenthet a találó számára arra, hogy mind a dolog megtalálása, mind a tulajdonos felkutatása érdekében hajlandó legyen befektetéseket eszközölni és fáradozni, nem lehet azonban olyan mértékű, amely a dolog értékét megközelíti, mert ez a jogintézményt tenné a tulajdonos számára értelmetlenné: nem az a cél ugyanis, hogy a tulajdonos a dolgát visszavásárolja a találótól. Az ilyen megoldás valójában egy feltételes, nem tulajdonostól való tulajdonszerzési tényálláshoz hozná közel a jogintézményt. Kincslelet Ha valaki olyan értékes dolgot talált, amelyet ismeretlen személyek elrejtettek, vagy amelynek tulajdonjoga egyébként is feledésbe merült, köteles azt az államnak felajánlani. Ha az állam a dologra nem tart igényt, az a találó tulajdonába megy át; ellenkező esetben a találó a dolog értékéhez mérten megfelelő díjra jogosult. Ha a talált tárgy muzeális vagy műemléki értékű, annak tulajdonjoga az államot illeti meg (Ptk. 132. §). Az ilyen tárgyak találásához kapcsolódó eljárás szabályait, valamint a találónak járó díj mértékét külön jogszabály állapítja meg. Muzeális vagy műemléki értékű dolgok esetében így ez a tulajdonszerzési forma valójában az állami tulajdon különös esete, amelyben a tulajdont az állam nem a felajánlással vagy valamely jogának gyakorlásával szerzi meg, hanem a szabályozás a felajánlott dolgot már eleve az államot illető tulajdonként tételezi. Ez a tényállás nem a találáshoz, hanem a gazdátlan javak elsajátításához áll közel, azzal, hogy a találó valójában az állam részére szerez új tulajdonjogot.21 Így a kincslelet az állami tulajdon keletkezésének az egyik forrása. A találódíj mértéke ilyen dolgok találása és az állam részére való felajánlása esetén az általánosnál magasabb. Ezt fejezi ki, hogy ilyen esetben a találó a dolog értékéhez mérten megfelelő mértékű találódíjra jogosult. A talált dolog értéke A találódíj megállapítása során különös nehézséget jelenthet a dolog értékének meghatározása. A bíróságnak például egy régebben közzétett jogesetben egy lottószelvény értékét kellett meghatároznia. Az eset tényállása szerint a szülők a gyermekükre bíztak egy lottószelvényt, hogy azt a postán adja fel. A postára menet a gyermek a lottószelvényt elvesztette, miközben a barátaival csúszkált a jégen. A gyermek egyik játszótársa a lottószelvényt megtalálta, és visszaadta az azt elhagyó barátjának, aki útját folytatva feladta. A lottón a szülők jelentős pénzfizetéssel járó találatot értek el. A szelvényt megtaláló és elvesztőjének visszaadó gyermek szülei találódíjra tartottak igényt, amelyet a bíróság meg is ítélt. Ennek során a bíróság nem a nyerési esélyhez, hanem a tényleges nyereményhez igazítottan állapította meg a találódíj mértékét. 22
1.7. g) Feldolgozás A feldolgozás tulajdonjogi következményei A hatályos szabályozás elfogadja annak lehetőségét, hogy átalakítás (feldolgozás) útján a dologból új dolog keletkezhet, és hogy ezen új dolog tekintetében a tulajdonjog másként alakulhat, mint ahogy az az átalakított dolgon fennállt. A tulajdonváltozás elismerésének alapja az, hogy az átalakító a dologba annak átalakítása végett munkát (és esetleg anyagot)fektet be. Erre tekintettel annak a kérdésnek az eldöntése során, hogy az átalakítás eredményeként létrejött új dolog a régi tulajdonost vagy az átalakítót illesse-e meg, lényeges az az arány, amely a feldolgozott vagy átalakított anyag és a munka értéke között van. Nem közömbös ezen felül az sem, hogy az átalakító jóhiszemű volt-e vagy sem. Jóhiszemű az átalakító akkor, ha nem tudja, és az adott helyzetben
21 22
A Ptk. miniszteri indokolása, a 132. §-hoz fűzött részletes indokolás. LB Pf. I. 20 542/1965. sz. – PJD II. 53. sz.
114 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
IV. rész. A tulajdonjog megszerzése és megszűnése általában elvárható magatartás mellett [Ptk. 4. § (4) bek.] nem is kell tudnia, hogy nem a saját dolgát dolgozza fel. A jóhiszeműség ilyen értelmezése mellett a jó- és rosszhiszeműség szempontjának figyelembevétele valójában kockázattelepítési szabályként működik. Ha például valaki érvénytelen vagy nem létező szerződés alapján végez átalakítást, de a szerződés érvénytelenségét nem ismeri fel, és az adott helyzetben általában elvárható magatartást tanúsítva nem is kell felismernie (például nem tudja, hogy a másik fél nevében eljáró fél álképviselő), nagyon komoly kockázatot vállalna a dolog feldolgozásával, ha az végül jelentős ráfordítások esetében sem lehet az övé. Ez a tulajdonost is arra ösztönzi, hogy védekezzen az ilyen helyzetek kialakulásával szemben (hiszen annak kockázatát nemcsak a feldolgozó, hanem ő is viseli), és megpróbálja azokat megelőzni, ami a jó- és rosszhiszeműség megfelelő értelmezése mellett a felek közötti optimális költség- és kockázatelosztást eredményezheti. A szabályozás az idegen dolog feldolgozása kapcsán az anyag tulajdonosa és a feldolgozó közötti érdekellentétet akként oldja fel, hogy főszabályként a feldolgozó jóhiszeműsége esetén is a tulajdonos választhat, hogy a másik fél kártalanítása ellenében az új dolgot tulajdonába veszi-e vagy az átengedett dolog értékének megtérítését követeli. Ez a választási jog akkor nem illeti meg az anyag tulajdonosát, ha a feldolgozó munkája a feldolgozott anyag értékénél lényegesen magasabb volt. Feldolgozás az anyag bármilyen megmunkálása lehet, így annak minősül a felület megmunkálása (írás, festés, nyomtatás, vésés stb.) is. Akkor beszélünk feldolgozásról (átalakításról), ha annak következtében új dolog áll elő, ez tehát a feldolgozás (átalakítás) fő ismérve. A tulajdonjog feldolgozással való megszerzésének feltétele nemcsak új dolog létrehozása, hanem az is, hogy a feldolgozó azt a maga számára állítsa elő. A feldolgozó a dolgot nem a maga számára állítja elő, ha arra jogviszonynál fogva (például vállalkozási szerződés alapján) köteles, vagy ha más számára végez munkát anélkül, hogy arra köteles lenne (például megbízás nélküli ügyvitel). A Ptk. 133. § (1) bekezdésében foglalt szabályok szerint, ha valaki idegen dolog feldolgozásával vagy átalakításával a maga számára jóhiszeműen új dolgot állít elő – a dolog tulajdonosának választása szerint – köteles a dolog értékét megtéríteni, vagy munkája értékének megtérítése ellenében az új dolog tulajdonjogát átengedni, kivéve ha a munka értéke a feldolgozott vagy átalakított dolog értékét lényegesen meghaladja. Ez utóbbi esetben a dolog tulajdonosát választási jog nem illeti meg, csupán a dolog értékének megtérítését követelheti (ha a dolog értékét nem követelhetné, akkor az jogalap nélküli gazdagodást jelentene a feldolgozással tulajdont szerző javára). Ha a feldolgozó vagy átalakító rosszhiszemű volt, a választás joga minden esetben az anyag tulajdonosát illeti; ha az anyag tulajdonosa az új dolog tulajdonjogát választja, csak gazdagodását köteles megtéríteni (itt is azért, mert ennek elmaradása a feldolgozó által végzett tevékenység eredményeként előálló értéknövekedés jogalap nélküli gazdagodást jelentene az eredeti tulajdonos javára). A feldolgozással való tulajdonszerzés Mivel a feldolgozás ismérve új dolog keletkezése, és ennek következménye a feldolgozás mindegyik esetében lehet az, hogy a dolgot feldolgozó szerez tulajdonjogot, a feldolgozással való tulajdonszerzés a tulajdonjog megszerzésének eredeti szerzésmódja. A tulajdonjog megszerzését ugyanis az új dolog keletkezése és az arra jogosult fél választása alapozza meg, és nem valamely jogelődtől származtatott a tulajdonjog. Ezért a feldolgozással való tulajdonszerzés esetében – újonnan keletkező dologról lévén szó – a feldolgozás előtt a dolgot terhelő, harmadik személyeket illető jogok a feldolgozással megszűnő régi dolgon a dolog megszűnésével megszűnnek, az újonnan keletkező dologra pedig nem szállnak át, mert nincs olyan jogi tény, amely ezt az átszállást kiváltaná. A feldolgozással ezért a tulajdonjogot megszerző tehermentes tulajdont szerez.
1.8. h) Ráépítés A ráépítés fogalma A ráépítés ingatlanok esetében lehet a tulajdonjog megszerzésének eredeti szerzésmódja. A ráépítés valójában a dologegyesülésnek (lásd alább) külön kiemelt tényállása, amelynek sajátossága, hogy valaki idegen földre, saját anyaggal építkezik. A ráépítés és a szomszédjogok körében szabályozott túlépítés között az az alapvető különbség, hogy míg a túlépítő a saját telkén építkezve veszi igénybe a szomszéd ingatlanát azzal, hogy a telekhatáron túl építkezik, ráépítés esetén az építkező teljes egészében más tulajdonát képező ingatlanra építkezik. A Ptk. 137–138. §-ának alkalmazásában ráépítésről akkor beszélünk, ha valaki a más tulajdonában álló vagy a közös tulajdonú ingatlanra erre való jogosultság nélkül, saját anyagával épületet emel. A ráépítés következményei a felek megállapodása esetén
115 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
IV. rész. A tulajdonjog megszerzése és megszűnése A ráépítés következményeit elsősorban a felek (a földtulajdonos és az építkező) megállapodása határozza meg, amelyet akár a ráépítés előtt, akár utána érvényesen megköthetnek [PK 7. sz. I. és II. pont]. Ebben a megállapodásban a felek szabadon rendezhetik az épület és a föld tulajdonjogának sorsát. Megállapodásuk a törvény által kínált megoldásokon, azaz az építkezőnek a földön való tulajdonszerzésének, továbbá a földtulajdonos tulajdonjogának az építménnyel való gyarapodásának lehetőségén kívül kiterjed arra is, hogy közös tulajdon keletkezésében23 állapodjanak meg, és arra is, hogy a föld és az épület külön tulajdonba kerüljön [Ptk. 97. § (2) bek.]. Ilyen értelemben a ráépítés következményeinek törvényi meghatározása diszpozitív. Az építkező és a földtulajdonos ráépítés következményeit rendező megállapodásának érvényessége nincs írásbeli alakhoz kötve,24 ha azonban a felek a föld és az épület elváló tulajdonjogában állapodnak meg, akkor a Ptk. 97. § (2) bekezdése szerint ennek érvényességéhez írásbeli alakszerűség szükséges. Az építkező az épület tulajdonjogát csak a földtulajdonossal kötött írásbeli megállapodás alapján és az ingatlan-nyilvántartásba önálló ingatlanként felvett épületen fennálló tulajdonjogának az ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzésével szerzi meg.25 A ráépítés törvényi következményei A ráépítés hatályos szabályozása a felek közötti rendezés hiányában a ráépítés körében véglegesen törekszik rendezni a felek közötti tulajdonviszonyokat, elsősorban az építmény és a telek értékviszonya alapján meghatározva a rendezési szempontokat, teret engedve továbbá a bíróság általi érdekösszemérésnek. Ha az építkező és a földtulajdonos között a ráépítés következményeinek rendezésére megállapodás nem jön létre, a ráépítés törvény által megállapított következményeit három tényező határozza meg: az épület és a föld egymáshoz viszonyított értéke, a ráépítő jó- vagy rosszhiszeműsége, továbbá az, hogy a tulajdonos tiltakozott-e időben az építkezés ellen. Ha a tulajdonos az építés megkezdése előtt vagy egyébként ésszerű időn belül tiltakozik az építés ellen, és az építő az építést ennek ellenére folytatja, a ráépítő viseli a ráépítés esetlegesen számára negatív következményeit. Ez a megoldás megfelelően tükrözi azt az elvárást, hogy a tulajdonos is járjon úgy el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható, és ez szolgálja a kockázatok megfelelő telepítését is. Ha ugyanis a tulajdonos tudja, hogy a másik épít, a tiltakozással az építkezőt olyan helyzetbe hozhatja, hogy az az építés tiltakozás ellenére való folytatása esetén ne legyen jogosult tulajdonszerzésre vagy – a Ptk. 138. § (3) bekezdése alapján alkalmazandó 110. § (1) bekezdés b) pontjában foglalt rendelkezés alapján – köteles legyen az épület lebontására. Ha a tulajdonos maga nem tiltakozik, ő viseli a ráépítés következményeinek – akár földtulajdona elvesztésének – kockázatát, feltéve, hogy a ráépítő jóhiszemű volt. A jóhiszemű ráépítőnek a földtulajdonossal szembeni tulajdonjogi igénye jellegén nem változtat az a körülmény, ha az ingatlantulajdont időközben jóhiszemű harmadik személy megszerezte. A ráépítésnek – a felek megállapodása hiányában alkalmazandó – törvényi következményei négyféleképpen alakulhatnak: a földtulajdonos tulajdonjoga gyarapszik az épülettel mint növedékkel; a ráépítő szerzi meg a föld tulajdonjogát; épület és föld elváló tulajdonjoga jön létre, amelynek alapján az épület nem válik a föld alkotórészévé, hanem attól különálló, a ráépítő tulajdonában lévő ingatlan lesz; vagy pedig az építkezéssel közös tulajdon keletkezik. A földtulajdonos tulajdonjogának gyarapodása A Ptk. 137. § (1) bekezdése szerint, ha valaki anélkül, hogy erre jogosult lenne, idegen földre épít, az épület tulajdonjogát a földtulajdonos szerzi meg, köteles azonban gazdagodását a ráépítőnek megfizetni. A bíróság a földtulajdonos kérelmére a ráépítőt kötelezheti a földnek, illetőleg – ha a föld megosztható – a föld megfelelő részének a megvásárlására. A ráépítésnek ez a törvényi következménye, amelynek eredményeként az épület növedékként a föld részévé válik és ekként a földtulajdonos tulajdonjogát gyarapítja, akkor érvényesül, ha a szabályozás értelmében nem a ráépítő szerzi meg a föld tulajdonjogát, és nem keletkezik közös tulajdon sem. A ráépítő tulajdonszerzése A ráépítő szerzi meg a földnek, illetőleg a föld megfelelő részének tulajdonjogát, ha az épület értéke a földnek, illetőleg a föld megfelelő részének értékét lényegesen meghaladja, feltéve hogy a ráépítő jóhiszemű volt, és a tulajdonos az építkezés ellen nem tiltakozott olyan időben, amikor a ráépítőnek az eredeti állapot helyreállítása még nem okozott volna aránytalan károsodást [Ptk. 137. § (1) és (4) bek.]. A ráépítő akkor jóhiszemű, ha nem tudja, és az adott helyzetben általában elvárható magatartás tanúsítása mellett [Ptk. 4. § (4) bek.] nem is kellene tudnia, hogy más ingatlanára épít, továbbá nem tudja, és az adott helyzetben általában elvárható magatartás tanúsítása mellett nem is kellene tudnia, hogy erre jogosultsággal nem rendelkezik. A ráépítő tulajdonszerzésének időpontja az építkezés befejezése.26 A ráépítő szerzi meg továbbá a földnek a tulajdonjogát Legf. Bír. Pfv. I/A. 22.496/1999. sz. – BH 2003. 192. sz. PK 7. sz. kollégiumi állásfoglaláshoz fűzött indokolás I. pontja. 25 Legf. Bír. Pfv. VI. 21.547/2005. sz. – EBH 2005. 1301. sz. 26 Legf. Bír. Pfv. I. 21.735/1997. sz. – BH 1997. 582. sz. 23 24
116 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
IV. rész. A tulajdonjog megszerzése és megszűnése akkor is, ha – bár nem volt jóhiszemű, vagy a tulajdonos olyan időben tiltakozott az építkezés ellen, amikor a ráépítőnek az eredeti állapot helyreállítása még nem okozott volna aránytalan károsodást – a Ptk. 137. § (1) bekezdésének második mondatában foglalt rendelkezés alapján a bíróság a földtulajdonos kérelmére kötelezi a ráépítőt a földnek, illetőleg, ha a föld megosztható, a föld megfelelő részének a megvásárlására. Ha a ráépítő szerzi meg a földnek, illetőleg a föld megfelelő részének a tulajdonjogát, köteles annak forgalmi értékét a földtulajdonosnak megtéríteni. Ha a ráépítő nem szerzi meg az egész föld tulajdonjogát, a ráépítéssel okozott értékcsökkenésért is köteles a földtulajdonosnak kártalanítást fizetni [Ptk. 138. § (1) bek.]. A ráépítés által történt tulajdonszerzés folytán fizetendő térítés összegét, továbbá ha a bíróság a ráépítőt a föld megváltására kötelezi, az ellenértéket az elszámolás (ítélethozatal) időpontjában irányadó forgalmi érték alapján kell meghatározni [PK 7. sz. V. pont]. Épület és föld elváló tulajdonjoga a ráépítés következményeként A bíróság a földtulajdonos kérelmére a Ptk. 137. § (2) bekezdése alapján abban az esetben, ha a ráépítőnek a földön való tulajdonszerzésének feltételei fennállnak, azt is megállapíthatja, hogy a ráépítő csak az épület tulajdonjogát szerezte meg. Ebben az esetben a föld és az épület elváló tulajdonjoga jön létre [Ptk. 97. § (2) bek.], és a ráépítőt mint az épület tulajdonosát a földre, amelyen az épület áll, használati jog illeti meg. A földhasználatért a ráépítő köteles ellenértéket fizetni [Ptk. 138. § (1) bek.]. A ráépítés által történt földhasználati jogszerzés ellenében fizetendő térítés összegét az elszámolás (ítélethozatal) időpontjában irányadó forgalmi érték alapján kell meghatározni [PK 7. sz. V. pont]. Az épület tulajdonjogát a ráépítő az épületnek és az ő azon fennálló tulajdonjogának ingatlan-nyilvántartási bejegyzésével szerzi meg. Jóhiszemű ráépítés esetén – ha az épület értéke lényegesen meghaladja a föld, illetve megfelelő részének értékét – akkor lehet megállapítani, hogy a ráépítő csak az épület tulajdonát szerezte meg, ha ezt a földtulajdonos kéri, vagy ebben a felek írásban megállapodtak, illetőleg a ráépítő ilyen tartalmú kérelmének a teljesítéséhez a földtulajdonos a perben hozzájárult [PK 7. sz. II. pont]. Közös tulajdon keletkezése vagy módosulása Ha a ráépítő földön való tulajdonszerzésének a feltételei fennállnak, de az idegen földön már épület áll, a ráépítéssel – a felek eltérő megállapodása hiányában – közös tulajdon keletkezik [Ptk. 137. § (3) bek.], amelyben a ráépítő tulajdoni hányadát az egész ingatlan értékéből a ráépített részre eső érték aránya alapján kell megállapítani [PK 7. sz. V. pont]. Ha a ráépítés folytán közös tulajdon keletkezik, az egyes tulajdoni hányadok mértékének a megállapításánál azt kell vizsgálni, hogy a ráépítéskor milyen összeget tett ki az egész ingatlan és a ráépített rész értéke. Ráépítés közös tulajdonra Ha a ráépítés már közös tulajdonban lévő földre történik, külön problémát jelent a ráépítés következményeinek alkalmazása során, hogy az ingatlan minden egyes részének egy időben tulajdonosa minden egyes tulajdonostárs, így az építkező egy időben mind a saját, mind pedig a tulajdonostársai ingatlanára épít. A ráépítés tehát az ingatlan minden része tekintetében valamennyi tulajdonostárs tulajdoni hányadát egy időben gyarapítja. Közös tulajdonnál a tulajdonjog több személyt illet, mindegyik tulajdonostársat tulajdoni hányada arányában. Az építkező tulajdonostárs tulajdoni részét meghaladó tulajdoni hányadok idegen tulajdonnak tekintendők, azok más tulajdonában vannak. Ezért az építkező tulajdonostárs a tulajdonostársai tulajdoni hányadára eső rész tekintetében az egész ingatlanból a ráépített részre eső érték arányában szerezhet tulajdont. Az építkezés ténye ebben az esetben a tulajdonostársakat megillető tulajdoni arányokat (tulajdoni hányadokat) ennek megfelelően módosítja, és az építkező tulajdonostárs az ezen alapuló igényét – megállapodás hiányában – per útján érvényesítheti [PK 7. sz. IV. pont]. A tulajdonjog keletkezése vagy a tulajdoni arány módosulása az általános elvek szerint az építkezés befejezésekor következik be. A ráépítés szabályait a közös tulajdonon a tulajdonostárs által folytatott építkezésre is megfelelően alkalmazni kell, ez vonatkozik a jóhiszeműen és rosszhiszeműen végzett ráépítés következményeinek eltérő meghatározására is. Közös tulajdon esetében a tulajdonostárs által történő ráépítésnél fokozottan előtérbe lép a jóhiszeműség vizsgálata. Ez következik abból a rendelkezésből is, amely szerint a rendes gazdálkodás körét meghaladó kiadásokhoz a tulajdonostársak egyhangú határozata szükséges (Ptk. 144. §). E rendelkezés figyelmen kívül hagyása esetén az építkező tulajdonostárs jóhiszeműségét nem lehet megállapítani. Ha a közös tulajdonban levő ingatlanon végzett építkezés folytán a tulajdoni arányok módosulása a fentiek szerint nem állapítható meg, az építkező tulajdonostárs a közös tulajdon megszűnésekor a jogalap nélküli gazdagodás szabályai szerint érvényesíthet igényt a tulajdonostársaival szemben. Közös tulajdonban levő ingatlanon történt ráépítés esetén az építkező tulajdonostársnak annak ellenére sincs megtérítési kötelezettsége, hogy a föld tekintetében is megfelelő hányadú
117 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
IV. rész. A tulajdonjog megszerzése és megszűnése tulajdonjogot szerez.27 Ráépítési igény elbírálásánál is az épület befejezésével keletkezik a közös tulajdon, és ugyanígy az építkezés befejeztével következik be a tulajdoni arányok módosulása is. Az arányok meghatározása során általában az építkezés befejezésekori érték az irányadó, kivételes körülmények (például ha az építkezést követően a rendezésre csak jelentős idő elteltével, akár évtizedek múltán kerül sor, és ez alatt az idő alatt kizárólag az építő és bentlakó tulajdonostárs használja az építményt, amelynek értéke elhasználódása következtében a telekértékhez képest jelentősen csökken) azonban az ettől való eltérést is megalapozhatják. 28 A ráépítés szabályai nem alkalmazhatók abban az esetben, ha a közös tulajdon polgári jogi társaságban vagy annak valamely altípusában (építőközösség, élettársi vagyonközösség, közös háztartásban élő más hozzátartozók vagyoni viszonyai) (Ptk. 568–578/G. §) megkötött közös tulajdonra vagy tulajdonban történik. Ilyen helyzetben a közös gazdálkodás eredményeként létrejött építmény tulajdonjogának megszerzésénél nem a ráépítésre, hanem a közös gazdálkodásra vonatkozó jogszabályok az irányadók, és a szerzési arány megállapításával kell a jogvitát elbírálni.29 Az épület A ráépítés az építkező tulajdonszerzését csak akkor idézheti elő, ha az építmény tartós fennmaradásra alkalmas. Ez nemcsak fizikai (építészeti), hanem jogi alkalmasságot is jelent, tehát magában foglalja azt is, hogy az építkező az építmény létesítéséhez, illetve fennmaradásához szükséges végleges és jogerős közigazgatási engedélyeket beszerezte.30 A tulajdonszerzés időpontja az az időpont, amikor az építmény mind fizikailag (építészetileg), mind jogilag véglegesnek tekinthető. Az építkező A ráépítéssel tulajdont szerző ráépítő az építkező. Ennek során nemcsak abból kell kiindulni, hogy ki az, aki fizikailag az épületet az ingatlanon emeli, hanem vizsgálni kell azt is, hogy az építkező kinek az anyagával és kinek a részére épít. Így nem lesz ráépítő az, aki nem a saját anyagával épít,31 és nem lesz ráépítő az a vállalkozó sem, aki noha a saját anyagával, de a megrendelő részére emeli az épületet, mert eljárása nem a saját, hanem más javára és érdekében történik (kvázi képviselet). Ez utóbbi esetben a megrendelő minősül ráépítőnek. A túlépítés szabályainak alkalmazása A külön nem szabályozott kérdésekben a ráépítésre a túlépítés szabályait kell megfelelően alkalmazni [Ptk. 138. § (3) bek.]. Mivel a rosszhiszemű ráépítőnek a tulajdonossal szemben a törvény által védelemben részesítendő érdekei nincsenek, a rosszhiszemű ráépítésre a rosszhiszemű túlépítés szabályainak alkalmazása indokolt. A túlépítés szabályainak alkalmazásából az következik, hogy a földtulajdonos a Ptk. 137. § (2) bekezdésének alkalmazása esetén az egész földjének megvásárlását akkor követelheti a ráépítőtől, ha a föld fennmaradó része a ráépítés következtében használhatatlanná válik, vagy ha a földdel kapcsolatos valamely jog vagy foglalkozás gyakorlása a túlépítés következtében lehetetlenné vagy számottevően költségesebbé válik [Ptk. 109. § (2) bek.]. A túlépítés szabályainak alkalmazásából az is következik, hogy ha a ráépítő rosszhiszemű volt, vagy a tulajdonos olyan időben tiltakozott az építkezés ellen, amikor a ráépítőnek az eredeti állapot helyreállítása még nem okozott volna aránytalan károsodást, a földtulajdonos követelheti az épület lebontását [Ptk. 110. § (1) bek. b) pont], azonban úgy tűnik, hogy – álláspontunk szerint a földtulajdonos érdekeinek védelmét elfogadhatatlanul háttérbe szorítva – ezt a megoldást eddig a bírói gyakorlat nem támogatta.32 A túlépítés szabályainak alkalmazásából következik továbbá, hogy a bíróság a ráépítés következményeit a földtulajdonos választásától eltérően is megállapíthatja, nem alkalmazhat azonban olyan megoldást, amely ellen mindkét fél tiltakozik [Ptk. 111. § (1) bek.].33 Hozzáépítés A Ptk. a ráépítés körében szabályozza azt a helyzetet, amikor valaki a más tulajdonában lévő épületet bővíti, ahhoz hozzáépít vagy azt átépíti. Ez valójában nem a szoros értelemben vett ráépítésnek egy altípusa [amint azt egyébként a Ptk. 137. § (3) bekezdése kezeli], hanem a dologegyesülésnek egy, a ráépítéstől különböző különleges tényállása. A Ptk. ennek a helyzetnek a következményeit akként szabályozza, hogy a hozzáépítéssel, a felek eltérő megállapodása hiányában, közös tulajdon keletkezik. A hozzáépítő tulajdoni hányadát az egész P. törv. II. 20 995/1982. sz. – BH 1984. 99. sz. Legf. Bír. Pfv. I. 21.735/1997. sz. – BH 1997. 582. sz. 29 Legf. Bír. Pfv. I/A. 22.445/1999. sz. – BH 2003. 277. sz.; Legf. Bír. Pfv. I. 21.271/1999. sz. – BH 2000. 301. sz. 30 Legf. Bír. Pfv. III. 21.620/1999. sz. – BH 2002. 355. sz. 31 Legf. Bír. Pfv. I. 20.628/2005. sz. – EBH 2005. 1303. sz. 32 A 138. §-hoz fűzött indokolás és Petrik in Gellért: A Polgári Törvénykönyv magyarázata. 138. § 2., 510. o. 33 A Ptk. miniszteri indokolása, a Ptk. 88–172. §-hoz fűzött indokolás, 12. o. 27 28
118 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
IV. rész. A tulajdonjog megszerzése és megszűnése ingatlan értékéből a hozzáépített részre eső érték aránya alapján kell megállapítani [Ptk. 137. § (3) bek.]. A tulajdonszerzés feltételeinek és az egyéb következményeknek (ideértve a tulajdoni hányadok meghatározását is) a megállapítása során mindaz irányadó, amit a közös tulajdont keletkeztető vagy a közös tulajdoni hányadokat módosító hatással járó ráépítésről elmondtunk, ideértve a ráépítéssel kapcsolatos általános szabályokat, elveket és gyakorlatot is. Tulajdonszerzést tehát csak akkor eredményezhet a hozzáépítő számára a hozzáépítés, ha az építkező a saját anyagával építkezett, továbbá jóhiszemű volt, vagy az építkezés ellen a tulajdonos nem tiltakozott olyan időben, amikor az építkező számára az eredeti állapot helyreállítása még nem okozott volna aránytalan károsodást. Elsősorban az érintett felek megállapodása irányadó abban a tekintetben, hogy a hozzáépítés következtében közös tulajdon keletkezik-e, vagy sem. Ha a felek megállapodása kizárja a közös tulajdon keletkezését, azt a bíróság sem állapíthatja meg (bár mutatkozik ezzel ellentétes bírói gyakorlat, ez kifejezetten contra legem értelmezésnek tekinthető). Ha a megállapodás a ráfordítások elszámolásáról nem rendelkezik, a hozzáépítő megtérítési igényére a jogalap nélküli gazdagodás szabályai az irányadók. Az, hogy az építési munka az eset összes körülményei alapján közös tulajdont keletkeztető munkának minősül-e, jogkérdés, és eldöntése bírói mérlegelés körébe tartozik. A bírói mérlegelés során figyelembe kell venni az eset összes körülményeit, így vizsgálni kell, hogy az építési munka az ingatlant milyen terjedelemben érinti, érinti-e az épület szerkezetét és hogy a ráfordítások milyen nagyságrendűek. A bírói gyakorlat szerint nem lehet közös tulajdont keletkeztető építkezésnek tekinteni az épület szerkezetét nem érintő karbantartási, korszerűsítési, felújítási és más építési munkát. Egyébként a Ptk. 137. §-ának (3) bekezdésében említett építkezés (bővítés, hozzáépítés, átépítés, beépített ingatlanon újabb épület létesítése) – az egyéb törvényes feltételek megléte esetén és a felek megállapodásának hiányában – az épület (épületrész) rendeltetésétől függetlenül keletkeztet közös tulajdont [PK 7. sz. III. pont]. A Ptk. 137. § (3) bekezdésében foglalt szabályok alapján való tulajdonszerzés leginkább házassági vagyonjogi perekben merül fel, amikor a házastársak az egyikük különvagyonát képező vagy egyikük szüleinek vagy más hozzátartozójának tulajdonában (is) álló ingatlant bővítik, újítják fel stb. a másik házastárs különvagyonának vagy a házastársi közös vagyonnak a felhasználásával. Ezekben a perekben a családjogi szempontok érvényesülése miatt is erőteljesen jelentkezik az igény olyan beruházásoknak a tulajdoni hányad „juttatásával” való honorálására, amelyek egyébként szoros értelemben – dogmatikai szempontból – nem minősülnének dologegyesülésnek. Ezeket a törekvéseket csak részben engedné érvényesíteni a PK 7. sz. kollégiumi állásfoglalás III. pontjában és annak indokolásában kifejtett korlátozás, mely szerint „nem eredményezhet közös tulajdont az épület szerkezetét nem érintő karbantartási, korszerűsítési, felújítási vagy más építési munka elvégzése, mégpedig akkor sem, ha esetleg ezáltal az épület beosztása módosul (például ajtóáthelyezés).” Ez a családjogi bírói gyakorlatban eltéréseket eredményezhet a PK 7. sz. kollégiumi állásfoglalás III. pontjában kifejtett elvtől. A házastársi különvagyoni ingatlanra fordított közös beruházások jogi sorsának rendezésénél a bírói gyakorlat nem (csak) a ráépítésre, hanem a házastársi közös vagyon megosztására vonatkozó családjogi szabályokat tekinti irányadónak. A Csjt. 27. § (1) bekezdésének rendelkezése szerint a házastársak osztatlan közös tulajdona mindaz, amit a házassági életközösség ideje alatt akár együttesen, akár külön-külön szereztek, kivéve azt, ami valamelyik házastárs különvagyonához tartozik. Ebből a rendelkezésből a bírói gyakorlat szerint levezethető, hogy a házastársaknak az egyikük különvagyoni ingatlanára fordított közös beruházása, amely tartós jelleggel, jelentős új értéket hoz létre, a házastárs tulajdoni igényét akkor is megalapozza, ha a beruházás mértéke és jellege nem felel meg azoknak a követelményeknek, amelyeket a Ptk. 137. §-ának (3) bekezdése és a PK 7. sz. állásfoglalás a ráépítésen alapuló tulajdonszerzéshez megkíván, vagyis nem jár az épület szerkezeti átépítésével, bővítésével, nem hozzáépítés vagy új épület létesítése. Az értéknövekedést nem jelentő karbantartási, javítási, kisebb felújítási munkák a házastársak vagyoni viszonyai körében sem eredményeznek tulajdonszerzést. Az ingatlan forgalmi értékét jelentősen emelő közös beruházás rá eső részének megtérítésére azonban a házastárs a Csjt. 31. §-ának (2) bekezdése alapján általában tulajdoni hányad formájában tarthat igényt.34 A hozzáépítésnek vagy átépítésnek nem minősülő építési munka ellenértéke a jogalap nélküli gazdagodás szabályai szerint követelhető vissza. A ráépítés és hozzáépítés mint eredeti szerzésmódok A ráépítés és a hozzáépítés is a tulajdonjog megszerzésének eredeti módja, mivel a föld tulajdonjogának a ráépítő által való megszerzése, valamint a hozzáépítés és a ráépítés folytán a közös tulajdon keletkezése egyaránt függetlenek attól, hogy a tulajdonszerzéssel érintett ingatlanoknak ki volt a tulajdonosa. A tulajdonszerzés az előző tulajdonos tulajdonjogára tekintet nélkül következik be, a tulajdonszerző nem tőle származtatja a tulajdonjogát. Ennek egyenes következményeként mégsem állíthatjuk határozottan, hogy az ingatlanon fennálló terhek megszűnnek, amennyiben ez az ingatlan-nyilvántartás közhitelességét jelentősen 34
Legf. Bír. Pfv. II. 21.833/1994. sz. – BH 1997. 72. sz.
119 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
IV. rész. A tulajdonjog megszerzése és megszűnése sértené. Következetesen tartható álláspont az ingatlanon korábban létesített dologi terheknek a ráépítő (hozzáépítő) tulajdonszerzését megelőző állapot szerinti mértékre korlátozott fennmaradása lenne, még akkor is, ha ez dogmatikai szempontból nem mindig vezethető le. Mindebből három konklúzió vonható le. Egyrészt, ha a ráépítés vagy hozzáépítés következtében közös tulajdon keletkezik, akkor a ráépítő (hozzáépítő) tulajdoni hányada tehermentesen keletkezik. Másrészt, ha a közös tulajdon tulajdoni hányadai módosulnak, akkor harmadik személyeknek az egyes tulajdoni hányadokat terhelő jogai az egyes hányadokon változatlanul fennmaradnak. Harmadrészt pedig, ha a ráépítő szerzi meg a föld tulajdonjogát, akkor a földet terhelő jogok ezzel nem szűnnek meg, de nem terjednek ki az épületre, mint a tulajdon gyarapodására. Amennyiben a földtulajdonos szerzi meg az épület tulajdonjogát, ez ugyanolyan helyzetet eredményez, mintha maga építkezett volna, és azt, hogy ez a földet terhelő egyes dologi jogokra miként hat, ennek megfelelően kell megítélni.
2. 2. Származékos tulajdonszerzési módok 2.1. a) Átruházás A tulajdonjog átruházása minden jogrendszer dologi jogi szabályainak központi eleme. Jelentőségét nemcsak az adja, hogy a vagyoni forgalom jogi gyújtópontját képezi, s ezzel a jogrendszer olyan alappilléreihez kötődik, mint az ingatlan-nyilvántartás szerepe az ingatlanforgalomban, a kárveszélyátszállás az ingók átruházása során, valamint a nem tulajdonostól való tulajdonszerzés kérdése, hanem alapvetően határozza meg egy jogrendszer vagyonjogi sajátosságait, merev teoretikus határokat húzva az egyes jogrendszerek között. A tulajdonátruházás rendszere a kötelmi jog és a dologi jog között tételezett, de egyre több repedéssel átszőtt „kínai fal” alapja, és nagyrészt ennek mentén épül fel az ingók és ingatlanok közötti különbségtétel a dologi jogi szabályozásban. A kárveszély átszállását is eredményező tulajdonátszállás aktusának meghatározása az ingó dolgok tulajdonjogának átruházása kapcsán kettős jelentőséggel bír. Egyfelől a kötelmi jog és a dologi jog határterületén elhelyezkedő, alapvető, rendszerképző dogmatikai kérdéseket érint. Másfelől az áruforgalom komplex, gyakorlati következményekkel járó kérdéséről van szó, így a konszenzuális és a tradíciós rendszer közötti választásnak és az ehhez kapcsolódó uralkodó szemléletnek nemcsak komoly dogmatikai és jogpolitikai súlya, hanem gazdaságpolitikai jelentősége is lehet.35 Egy jogrendszer dologi jogi (tulajdonjogi) rendszerét alapvetően jellemzik a tulajdonátruházás szabályai, és ennek kapcsán a következő válaszokra építhető fel az a mátrix, amelynek segítségével az átruházás dogmatikai alapjait és jellemzőit leírhatjuk: Ingó dolgok átruházása esetén a tulajdonjog átszállásához szükséges-e a dolog átadása (tradíciós rendszer), vagy a felek megegyezése elegendő a tulajdonjog átszállásához (konszenzuális rendszer)? Ha szükséges az átadás, az jogügyleti természetű-e? A tulajdonszerzés jogcímét szabályszerű átadás esetén megdönti-e az alapul szolgáló kötelmi ügylet érvénytelensége (kauzális rendszer), vagy sem (absztrakt tulajdonátruházási rendszer); továbbá hogy mi a szerepe az ingatlan-nyilvántartásnak az ingatlan tulajdonjogának átruházása során? További jellemző és fontos, bár nem rendszerképző eleme a dologi jogi szabályozásnak a nem tulajdonostól való tulajdonszerzés szabályozása, amelynek kiemelt jelentőséget az általa tükrözött értékválasztás ad. A következőkben ezeket a kérdéseket vizsgáljuk.
2.2. b) Ingó dolgok tulajdonjogának átruházása Tradíciós és konszenzuális rendszerek A tulajdonjog átruházással való megszerzésének két történetileg kialakult rendszere határozható meg. Az egyik a konszenzuális, a másik a tradíciós rendszer. A konszenzuális rendszerben (mint amilyen például a francia és az angolszász) ingó dolgok átruházása esetében a jogcím és a tulajdonszerzés nem válik szét egymástól, a jogcímet keletkeztető szerződés egyúttal a tulajdonszerzés joghatását is kiváltja. A tradíciós rendszerben a jogcím még önmagában nem váltja ki a tulajdon átszállásának joghatását, a tulajdon átszállásához további aktus, az átadás (ingatlanok esetében a telekkönyvi bejegyzés) szükséges. Ez utóbbi tipikus példája a német és az osztrák rendszer, valamint a magyar magánjog megoldása. A tradíciós és a konszenzuális tulajdonátruházási 35
Wiegand: Sachenrecht im Obligationenrecht. 113. o.
120 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
IV. rész. A tulajdonjog megszerzése és megszűnése rendszereket élesen szembe szokták állítani egymással, ez a szembeállítás azonban, mint azt látni fogjuk, legfeljebb a dogmatika szintjén helytálló, tartalmilag semmiképpen sem. A tradíciós rendszer alátámasztottsága Az átadást gyakran támasztják alá doktrinális érvekkel, mint a birtok megszerzéséhez kötődő publicitás, 36 amellyel kívülállók számára is nyilvánvalóvá válik a jogváltozás, vagy a köztudat, amely a tulajdonjog változását és a kárveszély átszállását a birtokváltozáshoz kapcsolja. Ezek a magyarázatok azonban egyenként megcáfolhatóak, vagy legalábbis szerepüket relatívnak kell tekintenünk. A birtokváltozás ugyanis nem feltétlenül jelent tulajdonváltozást, még adásvétel esetében sem, egyrészt, mert általában minden jog elfogadja a tulajdonjog-fenntartással történő eladás lehetőségét, másrészt pedig lehet, hogy bérleti szerződés vagy haszonkölcsön a birtok változásának a jogcíme. Nehezen állapítható meg az is, hogy a köztudat mihez köti a tulajdonjog átszállását, valószínűleg inkább kötné a vételár kiegyenlítéséhez, mint a birtokhelyzet változásához, bár a jogi szabályozás köztudatot formáló hatása is már nyilvánvalóan érezteti hatását. Bár az átadás mint a birtokváltozás elsődleges jelentősége a germán jogi tradíciók alapján, a Gewere jogintézményének szerepével is alátámasztható, az átadás a német közönséges jognak nem volt nyilvánvaló eleme. Kohler például hangsúlyozza a tradíciónak a római joghoz való kötöttségét, specialitását, és azt más népektől idegen, a néptudatban gyökerekkel nem rendelkező jogintézményként jellemzi, amely – ellentétben az általánosan elfogadottnak tűnő nézettel37 – a német Gemeines Rechtnek részét valójában nem képezte.38Wacke a német jogban a tradíciós rendszerhez kapcsolt funkciókat történeti, jogpolitikai és doktrinális szempontok alapján (amelyek helytállóságát egyébként nagyrészt cáfolja, és az elfogadottakat is kevéssé tekinti meggyőzőnek) a következőkben azonosítja: a tulajdonjogviszonyok átláthatósághoz fűződő állami érdek (adóztatás), a birtoklás informatív szerepe harmadik személyek felé, hitelezővédelem, a végleges tulajdonátszállás rögzítése, a jóhiszemű harmadik személy szerzők védelme, öröklési jogi alakszerűségi szabályok megkerülésének megakadályozása; a tulajdonátszállási szándék komolyságának kinyilvánítása; a dologi jogok abszolút hatályából logikai szükségszerűséggel fakadó publicitáselv, a kárveszély átszállásának a dolog feletti uralomhoz kötése és a tulajdonjogi részjogosítványok gyakorolhatósága. 39 A tradíciós tulajdonátruházási rendszer A tradíciós tulajdonátruházási rendszerekben az ingó dolgok tulajdonjogának átruházásához a dolog átadása is szükséges. A tradíciós tulajdonátruházás modellje a német tulajdonátruházási rendszer. A német BGB 929. §ának (1) bekezdése szerint az ingó dolog tulajdonjogának átruházásához szükséges, hogy a tulajdonos a dolgot a megszerzőnek átadja, és mindketten megegyezzenek abban, hogy a dolog feletti tulajdonjog átszáll. A BGB megalkotását megelőzően komoly vita folyt arról, hogy a német jogalkotó kövesse-e a francia Code civil konszenzuális tulajdonátruházási rendszerét. A BGB első tervezetének előkészítésén dolgozó bizottság végül hat szavazattal öt ellenében (!) úgy döntött, hogy elvetik a francia megoldást, és ennek alapját – legalábbis közvetlenül – nem pandektista teoretikus megfontolások képezték. A döntő motívum az a megfontolás volt, hogy az a tulajdonátruházási rendszer, amelyben a tulajdonjog a kötelmi szerződéssel száll át, nem tudja jól rendezni a kárveszélyátszállást, valamint azt a helyzetet, amikor valamelyik felet felszámolják, és ennek során kulcskérdéssé válik, hogy a csődvagyonba tartozik-e a tulajdonátruházás tárgyát képező dolog.40 A BGB megalkotásához vezető folyamat során ez az álláspont nem változott meg, azonban az átadás fogalma végül a BGB szabályozási szintjén is komplexebb lett, a gyakorlatban és az elméletben pedig részben absztrahálódott. Az átadás fogalmának absztrahálódását jelenti az, hogy a BGB 929. § (1) bekezdésének alkalmazásában nem a dolog közvetlen, hanem közvetett birtokának41 átruházását tekinti a gyakorlat a tulajdon átszállást eredményező átadásnak, normatív komplexitását pedig az adja, hogy a BGB rendelkezései az ingó dolog feletti tulajdonjog átruházása megfelelő módjának fogadja el a brevi manu traditio, a constitutum possessorium, továbbá a cessio vindicationis útján való átruházást is. Így a BGB 929. § (2) bekezdésében foglalt rendelkezés szerint abban az esetben, ha a dolog már a megszerző birtokában van, a megszerző és az átruházó megállapodása elegendő a tulajdon átruházásához; a BGB 930. §-a szerint ha a tulajdonos birtokolja a dolgot, az átadás azzal is végbemehet, hogy közötte és a megszerző között megállapodás születik arról a jogviszonyról, amelynek alapján Süss, Theodor: Das Traditionsprinzip – ein Atavismus des Sachenrechts. In Caemmerer, E. von – Mann, F. A. – Hallstein, W. – Raiser, L. (szerk.): FS Martin Wolf. Tübingen, 1952. 141–165. o., 145. o. 37 Heck: Grundriß des Sachenrechts. § 56., 235. o. 38 Kohler, Joseph: Zwölf Studien zum bürgerlichen Gesetzbuch. IV. Vertrag und Übergabe. Archiv für das Bürgerliches Recht, 18. (1900) 1– 124. o., 63. o. 39 Benöhr, Hans-Peter: Andreas Wacke: das Besitzkonstitut als Übergabesurrogat in Rechtsgeschichte und Rechtsdogmatik. Archiv für die civilistische Praxis, 178. (1978) 386–397. o., 386. skk. 40 Schubert, Werner: Die Entstehung der Vorschriften des BGB über Besitz und Eigentumsübertragung. Berlin, 1966. 144. o. 41 Westermann: Sachenrecht. § 40., I. 311. o. 36
121 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
IV. rész. A tulajdonjog megszerzése és megszűnése a megszerző a dolog közvetett birtokosává válik (Besitzkonstitut); a BGB 931. §-a pedig az átadás megfelelő módjának tekinti a dolog kiadásának követelésére irányuló igény tulajdonos által a megszerzőre való átruházását is, ha a dolgot harmadik személy tartja magánál (Besitzanweisung). Az osztrák ABGB hasonló rendszerre épül azzal, hogy a dolog feletti tulajdonjog átszállását az átadás által kifejezett dologi rendelkező ügylethez köti, amely ingók esetében a birtok átruházásával valósul meg, és amelynek központi eleme nem annyira az átadás maga, hanem a dolog feletti uralomnak a megszerzése, amely az átadás mozzanatával jut kifejezésre.42 A birtok átruházható fizikai átadással (ABGB 426. §) is, amelynek egy különös formájaként határozza meg az ABGB a szimbolikus átadást (ABGB 427. §), továbbá akaratnyilatkozatok útján is. A birtokátruházás akaratnyilatkozatok útján valósul meg a brevi manu traditio (a dolog bírlalója a dolog birtokát az átruházóval való megegyezéssel szerzi meg) és a constitutum possessorium (a dolog addigi birtokosa a megszerzővel való megállapodás alapján a dolgot mint bírlaló tartja magánál) útján való birtokátruházás esetében (ABGB 428. §). A birtok abban az esetben, ha a dolgot a megszerzőnek elküldve adják át, attól függően száll át a fuvarozónak való átadással vagy a megszerzőnek a fuvarozó általi kiadásával, hogy a megszerző vagy az átvevő határozta-e meg a küldés módját (ABGB 429. §). A birtoknak a dolog követelésére irányuló igény átruházásával (cessio vindicationis) való átruházását abban az esetben, ha a dolgot harmadik személy tartja magánál, az ABGB nem ismeri. A tulajdonátruházás körében azonban – a birtokátruházási szabályok analóg alkalmazásával – az elmélet és a gyakorlat általánosan elfogadja a dolog kiadása iránti igény átruházását (Besitzanweisung) a tulajdonátruházás megfelelő módjaként.43 Az átadás jogi természete Ha a jogrendszer az ingó dolgok tulajdonjogának átruházáshoz elvárja a dolog átadását, szükséges azt a kérdést is megválaszolni, hogy az átadás jogi természete ügyleti jellegű-e, vagy önmagában a birtokállapot megváltozása tulajdonátszállást eredményez akkor is, ha a feleknek az átadás mozzanatához kapcsolódó megegyezése erre nem terjed ki. A német dogmatikában az átadás ügyleti természete egyértelmű: az ingó dolgok tulajdonjogának átruházása során az ügyleti kettősség elve érvényesül. Ez abban nyilvánul meg, hogy elválik egymástól a tulajdonjog átruházására irányuló kötelezettséget megalapozó kötelmi (kötelező) ügylet (Verpflichtungsgeschäft) és a kötelem teljesítését megvalósító dologi (rendelkező) ügylet (Verfügunsgeschäft). A tulajdonátszállásnak ez a kettős ügyleti modellje egy, az életben és gazdasági szempontból egységes folyamatot bont két jogi mozzanatra,44 a kötelezettségvállalás és az annak teljesítését képező dologi jogváltozás mozzanatára. Mindkét mozzanat középpontjában – szemben azzal, amit a tradícióról alkotott dogmatikai elképzeléseink sugallnának – a felek közötti konszenzus áll. A kötelező ügylet lényegét a tulajdonváltozás véghezvitelére való kötelezettségvállalás, a rendelkező ügyletét pedig a tulajdonváltozás véghezvitele képezi. A kötelező ügylet alapján kötelmi igény keletkezik a tulajdon átruházásnak követelésére, a dologi rendelkező ügylet pedig a tulajdonátszállás mozzanata. Az átadás jogügyleti természete annál is inkább szükségszerű, mert az átadás lényege nem a fizikai állapotváltozásban áll, hanem abban, hogy a dolog feletti jogi uralom az átruházóról a megszerzőre száll át, és ez a mozzanat a felek megegyezésén alapszik: a constitutum possessorium, a brevi manu traditio és a cessio vindicationis eseteiben nem történik fizikai átadás, azt a felek megállapodása pótolja. Az átadás jogügyleti természete a német45 és az osztrák jogban46 is általánosan elfogadott és természetesnek tartott tétel. Konszenzuális tulajdonátruházási rendszer Konszenzuális tulajdonátruházási rendszerről beszélünk akkor, ha a tulajdonjog átruházásához további jogi aktus (átadás) véghezvitele nem szükséges, azaz a tulajdonjog átruházására irányuló kötelezettségvállalás és a tulajdonjog átszállása nem képeznek két, egymástól elhatárolt és eltérő minőségű jogi mozzanatot, hanem egységbe olvadnak. A konszenzuális tulajdonátruházási rendszer modellje a francia Code civil, amely erős természetjogi hagyományokra építkezve nem választja szét a kötelmi és a dologi ügyletet, a szerződésen túlmenően a jog átszállásához annak a szerződéstől elhatárolt aktust képező átruházására nincs szükség. A Code civil 1138., 711., 938. és 1583. cikke által kifejezett konszenzuális elv szerint a materiális tradíció nem szükséges a dolog tulajdonának az átszállásához; a szerződés maga a tulajdont is átszármaztatja. Ezt a megoldást a Code civil szerkesztői, annak ellenére, hogy a római jog által kirajzolt gondolkodás a tradíciós rendszer mellett szólt volna, egyszerűbbnek és ésszerűbbnek találták.47 A konszenzuális rendszer egyúttal elmossa a dologi jogi Koziol–Welser: Grundriss des Bürgerlichen Rechts. I. 286. o. Uo. I. 234. skk. 44 Habermeier, Stefan: Das Trennungsdenken – Ein Beitrag zur europäischen Privatrechtstheorie. Archiv für die civilistische Praxis, 195. (1995) 283–293. o., 283. o. 45 Dilcher in Roth: J. von Staudingers Kommentar zum Bürgerlichen Gesetzbuch. § 929. Rn. 8. skk. 46 Koziol–Welser: Grundriss des Bürgerlichen Rechts. I. 286. 47 Terré, François – Simler, Philippe: Droit civil, Les Biens. 6. kiad. Pairs, 2002. Nr. 400. 42 43
122 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
IV. rész. A tulajdonjog megszerzése és megszűnése és a kötelmi jogi szabályok közötti határokat, így a tulajdon átszállásával kapcsolatos szabályok is erősen a kötelmi jogi szabályokhoz kapcsolódnak. Ugyanakkor konszenzuális tulajdonátruházási rendszerben is elképzelhető, hogy a tulajdonjog – akár a felek akaratából, akár szükségszerűen – nem a szerződés megkötésével, hanem egy azt követő jogi ténnyel következik be. 48 Adásvételi szerződés esetén a fajta és mennyiség szerint eladott dolgokon a mérlegeléssel, megszámlálással vagy kiméréssel száll át a vevőre a kárveszély (és válik az adásvétel a tulajdonátszállással együtt teljessé), a jövőben előállítandó dolgok esetén pedig a kárveszély és a tulajdon átszállása szempontjából releváns időpont az, amikor a dolog átadhatóvá és átvehetővé válik.49 Nyitott tulajdonátruházási rendszer Nyitottnak nevezhetjük azt a tulajdonátruházási rendszert, amelyik nem rögzíti sem a tulajdon átszállásához szükséges aktust, sem annak hiányát, hanem diszpozitív szabályt adva a felekre bízza ennek rendezését. Erre jó példát adnak az angol tulajdonátruházási normák. Az angol 1979-es Sale of Goods Act 17. cikke szerint a felek szándékától függ, hogy a tulajdonjog mikor és milyen aktussal száll át a vevőre, a 18. cikk (1)–(5) bekezdésének rendelkezései szerinti törvényi szabályok csak meghatározott helyzetekhez kapcsolódó vélelmeket fogalmaznak meg annak érdekében, hogy ha a felek a tulajdon átszállásáról nem rendelkeznek, a törvényi szabályozás ehhez támpontot tudjon adni.50 Ez a konszenzuális tulajdonátruházási rendszerhez áll közel, attól a vélelmek felállítása és a feleknek nyújtott rendelkezési szabadság különbözteti meg (a tiszta konszenzuális tulajdonátruházási rendszerre ezek nem jellemzők). A tradíciós tulajdonátruházási rendszer valódi természete Az átadás mibenlétének meghatározását nehezíti, hogy – bár talán ez meglepőnek hangzik – az átadásnak nincsen egységesen és általánosan elfogadott fogalma. Átruházás esetén az átadás mint jogi aktus elvárása a tulajdonjog (és esetleg más jogok) átszállásához ugyanis háromféle dolgot is takarhat: a fizikai átadás szükségességét, egy jogot átszármaztató transzlatív aktus (amely nem feltétlenül fizikai átadás) véghezvitelét, és érthetünk alatta dologi rendelkező ügyletet is. Az átadás fogalmának ez a többes jelentése nemcsak az átadás jogi természetének megértését nehezíti, de a vitát is az átadás megkövetelése körül kialakuló elméleti és gyakorlati kérdések kapcsán.51 Ha a tradíciós tulajdonátruházási rendszert úgy fogjuk fel, mint amelyben a tulajdonjog átadásához a dolog tényleges (fizikai) átadása is szükséges, akkor valószínűleg rosszul látjuk, és hibásan értelmezzük a tulajdonjog átszállásához szükséges aktus lényegét, nem fogjuk továbbá jól felismerni a tradíciós tulajdonátruházási rendszerek valódi természetét. A tradíciós rendszerek sem várják ugyanis feltétlenül el a dolog fizikai átadását a tulajdonjog átszállásához még az ingó dolgok átruházása esetén sem, ezért a tradíciós és konszenzuális tulajdonátruházási rendszerek éles szembenállása csak látszólagos. Ennek alátámasztására már önmagában a constitutum possessorium tulajdonátszállást eredményező hatásának elismerése is elegendő, amit csak megerősít a cessio vindicationis és a brevi manu traditio hasonló hatással való elfogadása. A constitutum possessorium esetében ugyanis a tulajdon átszállását eredményező dologi ügylet – a tradíciós rendszerekben is – puszta megállapodással (pontosabban: megállapodásokkal) megy végbe. 52 A tradíciós tulajdonátruházási rendszer elsősorban a tulajdonátruházás kötelmi jogi és dologi jogi mozzanatának szétválasztását fejezi ki, amelyben azonban a dologi mozzanat során is a felek – dologi jogi – megegyezésének van központi szerepe. Ez szükségképpen következik azoknak a tulajdonátruházási módoknak az elismeréséből, amelyek nem járnak a dolog fizikai átadásával. A tradíciós, a konszenzuális és a nyitott tulajdonátruházási rendszerek közötti különbség erősen relativizálódik a constitutum possessorium elfogadásával. A constitutum possessorium esetében a tulajdonátszállást nem két különböző, hanem két homogén aktus viszi végbe:53 a tulajdon átruházására irányuló kötelezettségvállalásban való megállapodás egyfelől és a tulajdon átszállásában, valamint ez utóbbival egyidejűleg az átruházó birtoklását megalapozó további jogviszonyban való megállapodás másfelől. Ez a konszenzuális tulajdonátruházási rendszertől teszi nehezen elhatárolhatóvá a tradíciós rendszert. A diszpozitív szabályozáson alapuló nyitott rendszertől pedig csak az különbözteti meg a tradíciós rendszer constitutum possessoriumát, hogy ez utóbbi esetében a jog elvárja, hogy a felek megállapodjanak abban a jogviszonyban,
Terré–Simler: Droit civil, Les Biens. Nr. 402. skk. Plégat-Kerrault, Odile B.: Transfer of Ownership in International Trade – France. In Ziegler, Alexander von – Ronoe, Jette H. – Debattista, Charles – Plégat-Kerrault, Odile (szerk.): Transfer of Ownership in International Trade. Paris – New York, 1999. 155–179. o., 163. o. 50 Guest, A. G. (szerk.): Benjamin’s Sale of Goods. 6. kiad. London, 2002. Nr. 5-002. skk. 51 Michaels, Ralf: Sachzuordnung durch Kaufvertrag – Traditionsprinzip, Konsensprinzip, ius ad rem in Geschichte, Theorie und geltendem Recht. Berlin, 2002. 33. o. 52 Kohler: Zwölf Studien zum bürgerlichen Gesetzbuch. IV. 1. skk. 53 Süss: Das Traditionsprinzip – ein Atavismus des Sachenrechts. 150. o. 48 49
123 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
IV. rész. A tulajdonjog megszerzése és megszűnése amelynek alapján az átruházó a tulajdon megszerzőjétől származtatott birtoklás jogán magánál tartja a dolgot, míg erre a diszpozitív szabályokon nyugvó tulajdonátszállás esetében nincs szükség. A tradíciós és a konszenzuális rendszer közötti választás Az ingók átruházása körében mind a konszenzuális, mind a tradíciós rendszer mellett nyomós érvek szólnak. A konszenzuális rendszer előnye az egyszerűsége; bizonyos ügyletek körében a köznapi felfogáshoz való közelebb állása; az, hogy számtalan helyzetben ésszerűtlen megkövetelni az átadást, mert az csak a tulajdon átszállását nehezítő többletfeltétel, amelyre a felek nem gondolnak és nem is tartják szükségesnek; az, hogy az átadáson alapuló rendszer sem alkalmas forgalomvédelmi funkciót betölteni (mert a kívülállók számára az átadás megtörténte sem követhetőbb és ellenőrizhetőbb mint a jogügylet); hogy a birtok maga sem tölt be ilyen szerepet (számtalan helyzet van, amelyben a dolog nem a tulajdonos birtokában van); és hogy a tradíciós rendszer is kénytelen elismerni olyan átadási formákat, amelyekben a tényleges birtokbaadás nem történik meg (constitutum possessorium, brevi manu traditio, szimbolikus átadás – ezek nem jelentenek átadást, csupán azzal egyenértékűnek tekinthetők). A jóhiszemű szerzés védelme ugyanakkor – amely a tulajdonátruházás szabályozásának egyre hangsúlyosabb szempontja – megvalósítható konszenzuális rendszerben is. Az átadás megkövetelése tehát ebből a nézőpontból tekinthető tartalmatlan formalitásnak, amely a forgalmat nem könnyíti, hanem nehezíti. A konszenzuális rendszer hátránya ugyanakkor, hogy a modern kereskedelmi igényekhez mégsem tud igazodni, a birtok nélkül a szerződéses láncolat nehezen követhető; hatása csak korlátozott lehet, mert a konszenzuális rendszer maga után vonja a szükségszerű különbségtételt a felek közötti intern és a harmadik személyek felé irányuló extern hatás között, ilyen értelemben pedig a felek közötti viszonylatban a tulajdon átszállását relativizálja; ellentétes a dologi jogok mindenkire kiterjedő abszolút hatályával; és a felek közötti, valamint a külső joghatások szétválasztása dogmatikai szempontból is bonyolult. A tradíciós rendszer ezzel szemben összességében – kompromisszumai ellenére – tisztább helyzetet teremt, ahol kevesebb kivételt kell alkotni, mint a konszenzuális rendszerben, és további előnye, hogy egységesen alkalmazható (nem kell a felek közötti és a külső hatásokat elválasztani). Dogmatikai következetességgel konszenzuális rendszerben nehezen megoldható problémát jelent a jövőben keletkező (előállítandó) dolgokon (jövőbeli dolog vétele) való tulajdonátszállás, mert hiányzik az a jogi aktus, amivel a jövőbeli dolog tulajdonjoga átszáll. Ha ez a dolog keletkezéséhez kötődik, az ezért nem jó megoldás, mert a kárveszély ezzel egyidejűleg átszáll, mielőtt a tulajdont szerző a dolgot a saját ellenőrzési körébe vonhatná. Ezek az érvek kétségkívül a tradíciós rendszer mellett szólnak.54 A tradíciós rendszer mellett szóló érv lehet a tradíció által nyújtott – bár a tradíciós rendszerrel csak relatíve támogatott – forgalombiztonság, továbbá a kárveszély és a tulajdon összekapcsolása. Amint láttuk, a tulajdonátruházás tradíciós rendszere doktrinális vagy történeti érvekkel valójában nem támasztható alá, és a tulajdonátszállásnak harmadik személyek felé való nyilvánvalóvá tétele és ezzel a forgalombiztonság elvének erősítése kapcsán csak erősen korlátozott mértékben és körben bírhat jelentőséggel. A tulajdonátruházás kapcsán a tulajdon átszállását eredményező aktus meghatározásának azonban nem csak a harmadik személyek felé való kinyilvánítás és az extern hatások szempontjából lehet jelentősége. Legalább ennyire fontos a tulajdonátszállással járó, a felek közötti, intern hatások (különösen a kárveszély viselése) szempontjából a tulajdonátszállás mozzanatának meghatározása, ehhez pedig valóban jó támpont lehet a tulajdonjog átruházása esetén a tényleges és jogi uralom megszerzéséhez kötni a tulajdonjog átszállását, ami a kárveszély átszállását egy, a külvilágban is megnyilvánuló (ezzel a bizonyítást könnyítő) és a felek számára is nyilvánvaló jogi tényhez köti. Összességében úgy tűnik, hogy a tradíciós átruházási rendszer elméleti meggyőző erővel nem támasztható alá, és nem fakad szükségszerűen a jog belső logikájából sem (inkább bizonyos szempontból mesterkélt elvárást tükröz), azonban e tradíció megkövetelésével járó praktikus előnyök, amelyek elsősorban a kárveszély átszállásával járó mozzanat minden helyzetben ésszerű rögzítéséhez kötődnek, a tradíciós rendszer mellett szólnak. A tulajdonjog átszállásának kötelmi jogi és dologi jogi mozzanatának szétválasztása különösen a tulajdonjog-fenntartással történő eladás,55 a fajta és mennyiség szerinti szolgáltatás nyújtására vonatkozó adásvétel, a szerződés harmadik személyek részéről való teljesítése, továbbá a tulajdonátruházásnak nem szerződéses jogcímhez kötött esetei (kártérítési, jogalap nélküli gazdagodás megtérítésére irányuló kötelezettség teljesítése) körében jár a konszenzuális rendszerhez képest számottevő előnyökkel. 56 Ezekre a helyzetekre a tradíciós rendszer egyszerűbb és következetesebb megoldást tud nyújtani, ugyanakkor nem szabad a tradíció megkövetelését merev dogmaként kezelni, mint ahogy ezt azok a jogrendszerek sem teszik, amelyek tradíciós tulajdonátruházási rendszert követnek. A konszenzuális és a tradíciós tulajdonátruházási rendszer közötti Wacke, Andreas: Eigentumserwerb des Käufers durch schlichten Konsens oder erst mit Übergabe? – Unterschiede im Rezeptionsprozeß und ihre mögliche Überwindung. Zeitschrift für Europaisches Privatrecht, 2000. 254–262. o., 262. o. 55 Vö. Fabók Zoltán: Tulajdonjog-fenntartás és dologi jogügylet. Polgári Jogi Kodifikáció, 2004/3. 14–17. o., 16. o. 56 Joost, Detlev: Trennungsprinzip und Konsensprinzip. In Leeb, Manfred – Noack, Ulrich –Wassermann, Harm Peter (szerk.): FS Wolfgang Zöllner zum 70. Geburtstag. Köln–Berlin–Bonn–München, 1998. 1161–1174. o., 1166. skk. 54
124 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
IV. rész. A tulajdonjog megszerzése és megszűnése elmosódott határok ugyanakkor erősen relativizálják a választás jelentőségét, és úgy tűnik, hogy szabályozási szinten (esetleg egységes európai tulajdonjogban) gondolkodva olyan nyitott tulajdonátruházási rendszer is megfelelő alternatívát nyújthat, amely a tulajdon átszállásához a tradíció szükségességét a felek eltérő megállapodásának hiányában várja el.57 Ius in rem és ius ad rem Az újabb jogirodalomban egyre nyilvánvalóbban merül fel, hogy a tulajdonátruházás problémájának megfelelő kontextusba helyezéséhez arra van szükség, hogy három, általában külön tárgyalt kérdéskört, nevezetesen a tulajdonátruházás rendszerének tradíciós vagy konszenzuális jellegét, az abszolút és relatív szerkezetű (vagy személyes és dologi) jogok megkülönböztetését, valamint a szerződések természetbeni kikényszeríthetőségét egymással való összefüggéseikben lássuk.58 A szerződések természetbeni teljesítése a kontinentális jogrendszerek szerződési jogi szabályainak jellemző kiindulópontja,59 s ezen az elven nyugszanak a Ptk. szabályai is. A szerződések természetbeni teljesítésének elve szerint a szerződések a feleket tartalmuk szerint kötelezik, és ha a kötelezett a szerződéses kötelezettségét nem teljesíti, az a kötelezettségvállalás tartalma szerint kényszeríthető ki. A common law eredeti kiindulópontja ezzel szemben az volt, hogy ha a fél a szerződéses kötelezettségvállalását nem teljesíti, a másik fél részére csak kártérítésre köteles, a szerződés teljesítésére nem marasztalható.60 A common law kártérítési szankción nyugvó elvét az equity alapon elrendelt61 természetbeni teljesítés (specific performance) egyre bővülő esetköre, a kontinentális jogokban pedig a szerződés lehetetlenülésének a gazdasági lehetetlenülésre való kiterjesztése erősen egymáshoz közelíti. A szerződés természetbeni teljesítésének elve a dolog tulajdonjogának átruházására irányuló szerződések esetében a dolgot, mivel a tulajdonjog átruházását és így a dolog átadását a szerződés alapján a jogosult követelheti, a felek közötti belső viszonyban már a vevőhöz, mint jogosulthoz rendeli (ius ad rem). Az eladó a vevővel szemben már a tulajdonjog átruházására irányuló érvényes és hatályos kötelezettségvállalással elveszti védett pozícióját. A dolognak ez a személyhez rendelése válik abszolúttá, harmadik személyek felé irányuló hatásával teljessé, azaz dologi joggá (ius in rem) a tulajdonjog átruházásával. A hazai megoldás kialakulása Az, hogy a Ptk. – és a magyar magánjog és polgári jog – tulajdonátruházási rendszere tradíciós alapokra kerül, korántsem volt természetes és magától értetődő. A Magyar Jogászgyűlés 1889-ben, neves akkori elméleti és gyakorlati jogászok részvételével, komoly vita után úgy foglalt állást, hogy az átadást a tulajdon átszállásához a magyar polgári jog ne követelje meg. A Polgári Törvénykönyv tervezetei és az Mtj. azonban már következetesen a tradíciós elvet követték, és ez vált a magánjogunkban általánosan elfogadott tétellé. A Ptk. fenntartotta a tradíciós rendszeren alapuló, II. világháború előtti megoldást, amely a tulajdonjog megszerzéséhez a szerződésen felül a dolog átadását, ingatlan esetében pedig az átruházás ingatlan-nyilvántartási bejegyzését is megköveteli. Ezzel a Ptk. nemcsak a konszenzuális rendszert nem fogadta el, de nem adaptált olyan (elvileg lehetséges) megoldást sem, amely szerint bizonyos dolgok tulajdonjogának megszerzéséhez szükséges az átadás, míg más dolgok tulajdonjogának átszállásához a megállapodás elegendő. A konszenzuális rendszer elvetése és a tradíciós rendszer fenntartása mellett elsősorban az szólt, hogy a konszenzuális rendszer elfogadása esetén a megállapodás és az átadás közötti időszakban a dolog az átruházó birtokában, de már a másik fél tulajdonában volna, ami pedig azt vonná maga után, hogy a birtokosnak a dolog épségben tartásához fűződő érdeke csökkenne, a tulajdonosnak pedig – aki a tulajdon átszállása folytán a kárveszélyt viseli – a birtoklás ellenőrzésére szűk körben lenne lehetősége. A kárveszély átszállását ugyanakkor a Ptk. javaslata nem kívánta a tulajdon átszállásától elválasztani, különösen arra tekintettel, hogy ha a kárveszély átszállása nem a tulajdon, hanem a birtok megszerzéséhez kapcsolódna, akkor a tulajdonszerzéshez nem fűződne olyan számottevő joghatás, ami a szerződésen alapuló kötelmi keresettel is megvalósítható ne volna, s ez a konszenzuális megoldást tenné tartalmatlanná. A tradíciós rendszer mellett szólt továbbá az ingatlan-nyilvántartási bejegyzés konstitutív hatálya. Olyan megoldás lehetősége, amely diszpozitív szabállyal a felekre bízná a tulajdon átszállásának módját, a Ptk. javaslatának miniszteri indokolásában nem merül fel. Az átadás jogi természete a II. világháború előtti magánjogi törvénytervezeteinkben ügyleti természetű volt. Ennek következtében szétvált a tulajdonátruházás jogcímét keletkeztető kötelmi szerződés és a tulajdon átszállását eredményező dologi jogi ügylet, az átadás. A Ptk. szabályaiból ez a különbségtétel nem olvasható ki, és ez komoly érveket szolgáltat azoknak, akik az átadás dologi ügyleti természetét tagadják. Az átadás természete körül kialakult Drobnig, Ulrich: Transfer of Property. In Hartkamp, Arthur – Hesselink, Martijn – Hondius, Ewoud – Joustra, Carla – du Perron, Edgar (szerk.): Towards a European Civil Code. 2. jav. és bőv. kiad. The Hague – London – Boston, 1998. 495–510. o., 510. o. 58 Michaels: Sachzuordnung durch Kaufvertrag. 1. skk. 59 Treitel, Guenther H.: Remedies for Breach of Contract – A Comparative Account. Oxford, 1988. 45. o. 60 Holmes, Oliver Wendell: The Common Law. Boston, 1909. 301. o. 61 Simpson, A. W. Brian: A History of the Common Law of Contract. Oxford, 1975. 595. o.; Jones, Gareth – Goodhart, William: Specific Performance. 2. kiad. London–Edinburgh–Dublin, 1996. 2. skk. 57
125 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
IV. rész. A tulajdonjog megszerzése és megszűnése bizonytalanságra és az ebből eredő problémákra élesen világított rá a névre szóló részvény átruházása kapcsán a Legfelsőbb Bíróság eseti döntése nyomán kialakult jogvita, amelyet a Legfelsőbb Bíróság 1/2000. sz. jogegységi határozata zárt le. Ptk. 117. § (2) bekezdése A Ptk. 117. § (2) bekezdésében foglalt rendelkezés szerint az ingó dolgok tulajdonjogának átruházással való megszerzéséhez az átruházásra irányuló szerződésen vagy más jogcímen felül a dolog átadása is szükséges. Az átadás a dolog tényleges birtokbaadásával vagy más olyan módon mehet végbe, amely kétségtelenné teszi, hogy a dolog az átruházó hatalmából a tulajdonjog megszerzőjének hatalmába került. A Ptk. 117. § (2) bekezdésének alkalmazásában átadásnak minősülhet a dolog feletti (jogi!) uralom megszerzésének minden általában elfogadott, korábban említett módja, így a brevi manu traditio, a longa manu traditio, a constitutum possessorium, továbbá a cessio vindicationis is.62 A brevi manu traditio, a longa manu traditio, a constitutum possessorium és a cessio vindicationis tekinthetők az átadás egyes különleges eseteinek vagy az átadást helyettesítő helyzeteknek is, attól függően, hogy mit értünk átadás alatt. Mivel azonban tulajdont átszármaztató hatásuk akár átadásként, akár átadás helyett általánosan elfogadott, ennek eldöntését e helyütt nem tartjuk szükségesnek, ezért ezzel a kérdéssel részletesen nem foglalkozunk. Az átadásnak ezek a módjai is csak akkor eredményeznek tulajdonátszállást, ha érvényes jogcím alapján történnek. Így a magyar jogrendszer a kauzális tradíció elvén nyugszik. Arról, hogy ebben a rendszerben az átadás milyen jogi természetet ölt (azaz jogügyleti jellegű-e), a későbbiekben részletesen szólunk. Átadás szoros értelemben A Ptk. 117. § (2) bekezdésének alkalmazásában átadás alatt minden olyan helyzetet érteni kell, amelynek eredményeként a dolog az átruházó hatalmából a tulajdonjog megszerzőjének hatalmába kerül. Ez nyilvánvalóan nem szűkíthető le a dolog kézből kézbe való átadására, hiszen a legtöbb dolog esetén – például a dolog fizikai tulajdonságainál fogva – erre egyáltalán nincs is mód. Az is nyilvánvaló, hogy az átadás a tulajdonjog átruházója és megszerzője között lezajló eseményt jelent, és ezt a mozzanatot sokszor nem lehet olyan egzaktsággal megragadni, ahogy azt szeretnénk. Az átadás megtörténtét a bírói gyakorlat is az eset összes körülményei alapján állapítja meg, és ebben nagy szerepet kap a felek közötti megállapodások és a felek magatartásának vizsgálata, amelynek során azonban mindig keresni kell a dolog feletti tényleges hatalom átszállásának megtörténtét. A dolog feletti uralmat azonban helyesebbnek tűnik nem fizikai, hanem jogi értelemben érteni: az átadás megvalósul már azzal is, ha a felek megállapodása alapján a felek viszonyában az átruházó a rendelkezési jogáról lemondva azt a megszerző részére átengedi. 63 Brevi manu traditio Brevi manu traditio esetén az átadást a felek megállapodása pótolja. Akkor történhet így a tulajdonjog átruházása, ha a birtokot megszerző fél az átruházás időpontjában már a dolog tényleges birtokában van. Ez az átadási mód alkalmazható például, amikor valaki az általa bérelt, haszonbérelt, haszonélvezet vagy használati jog alapján általa birtokolt, neki haszonkölcsönbe adott stb. dolgot megvásárolja. Ebben az esetben az átadást valójában a dolog tulajdonjogának átruházására irányuló megállapodás jelenti, amely – amennyiben szerződés adja a tulajdonjog átruházásának jogcímét – a tulajdonátruházás jogcímét is megalapozó szerződéstől nem választható el. Ebben az esetben az átadás (a tulajdonjog átruházása) a tulajdonjog átruházója és megszerzője közötti megállapodással megy végbe, amely egyrészt magában foglalja a felek megegyezését, mely szerint a tulajdonjog megszerzője a dolgot már mint tulajdonos birtokolja, másrészt pedig szerződéses tulajdonátruházás esetén meghatározza és megteremti a tulajdon átruházásának jogcímét (adásvételi szerződés, ajándékozás, gazdasági társaság részére nem pénzbeli vagyoni hozzájárulásként való rendelkezésre bocsátás, tartási vagy életjáradéki szerződés stb.) is. A jogcímet megalapozó szerződéses jogviszonyra nincs szükség akkor, ha a tulajdonjog átruházásának más jogcíme (kártérítés, jogalap nélküli gazdagodás megtérítése) van. Constitutum possessorium A brevi manu traditio inverze a constitutum possessorium. Constitutum possessorium útján a megállapodással tényleges átadás nélkül átszáll a birtok, ha a tulajdonjog átruházója és megszerzője megállapodnak abban a jogcímben is, amelynek alapján a tulajdonjog átruházója a tulajdonjog megszerzőjétől származtatott jog alapján 62 63
Lenkovics: A dologi jog vázlata. 130. skk. Legf. Bír. Fpk. VI. 30.166/2001. sz. – BH 2002. 28. sz.
126 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
IV. rész. A tulajdonjog megszerzése és megszűnése marad a dolog birtokosa. Erről van szó például akkor, ha a tulajdonos eladja a dolgát, de azt a vevővel kötött megállapodás alapján (bérlőként, haszonbérlőként, haszonélvezőként stb.) továbbra is birtokában tartja. Longa manu traditio Longa manu traditióval száll át a dolog feletti tulajdonjog, ha a tulajdonos a tulajdonjog megszerzőjével kötött megállapodás alapján a dolog felett gyakorolt hatalmával felhagy, és ezáltal lehetővé teszi, hogy a tulajdonjog megszerzője a dolog birtokát megszerezze. A tulajdonjog átruházásának e módjánál az átruházás a tulajdonjogot átruházónak ezzel az aktusával végbemegy. A birtoknak a másik fél általi tényleges megszerzése ebben az esetben már nem képezi a tulajdonjog átruházásának tényállási elemét. Ennek alapja az, hogy a tulajdonátruházásnak e módja a felek megállapodásán nyugszik. Az átadásnak ez a módja valósul meg például akkor, ha a felek megállapodása alapján az átruházó lehetővé teszi, hogy a szerződés közvetett tárgyát képező, meghatározott helyen elhelyezett vagy ott hagyott dolgot a tulajdonjog megszerzője elvigye (például a felek megállapodnak abban, hogy az eladó az adásvételi szerződés közvetett tárgyát képező fát a vágástéren hagyja, és azt a vevő onnan maga elviszi vagy elviteti). 64 Cessio vindicationis Ha a dolog harmadik személy birtokában van, a tulajdonjog átruházása a dolog kiadása iránti igénynek a tulajdont szerző félre való átruházásával megvalósul, ha ebben a tulajdonjog átruházója és megszerzője megállapodnak (cessio vindicationis). A cessio vindicationisszalolyan dolog tulajdonjoga ruházható át, amely az átruházás időpontjában nincs az átruházónak vagy a tulajdonjog megszerzőjének birtokában. Az átadásnak ez a módja valójában a tulajdoni igény átruházását jelenti, amelyre a cessio vindicationisnak a tulajdonátruházáshoz kapcsolódó esetén kívül nincs lehetőség. Jelképes átadás? Az általánosan elfogadottnak tűnő felfogás szerint a tulajdonjog átruházása során az átadás jelképes átadással (például gépkocsi kulcsainak átadása) is megvalósítható, ez azonban a Ptk. 117. § (2) bekezdésének rendelkezéseiből – szemben az átadás korábban említett formáival – nem vezethető le. A szimbolikus átadás általános példáiként említett esetekről (gépjármű vagy pince kulcsának átadása) viszonylag könnyen belátható, hogy azok egyáltalán nem feltétlenül járnak a dolog feletti uralom megszerzésével, sem fizikai, sem jogi értelemben. A kulcs átadása abban az esetben, ha a gépjármű a megszerző számára egyébként nem hozzáférhető, átadásnak semmiképp sem minősülhet, mert a megszerző a dolog feletti uralmat pusztán a kulcs birtoklásánál fogva nem szerzi meg. Ha a dolog feletti uralmat a megszerző a jelképként átadott dologgal valóban megszerzi, akkor már nem szimbolikus átadásról van szó, ha pedig ezzel a dolog feletti uralmat sem fizikai, sem jogi értelemben (lásd a brevi manu traditio, a longa manu traditio, a constitutum possessorium és a cessio vindicationis eseteit) nem szerzi meg, átadásról egyáltalán nem beszélhetünk. A jelképes átadásnak a dolog feletti uralom nélküli tulajdont átszármaztató hatása következetes elismerése egyébként azzal járna, hogy teljes egészében a felekre bíznánk a tulajdon átszállását eredményező mozzanat mibenlétének meghatározását, és ez már egy másik (nyitott) tulajdonátruházási rendszert jelentene. Az átadás rugalmas értelmezése miatt nemcsak szükség nincsen arra, hogy a Ptk. 117. § (2) bekezdésének alkalmazásában az átadás fent említett eseteit a jelképes átadással bővítsük, de azt dogmatikai következetességgel megtenni sem lehet. A tulajdon átruházása kapcsán ezért a magyar polgári jogban szimbolikus átadásról valójában nem beszélhetünk, ilyet a magyar polgári jog nem ismer, és arra szükség sincsen. Az osztrák jogban a jelképes átadás az ingó dolog feletti tulajdonjog átruházásának önállóan szabályozott esete. Az ABGB 427. §-a szerint olyan ingóságok esetén, amelyek fizikai átadása kizárt, a tulajdon jelképes átadással is átszáll (ilyen például a rakomány, az adósság, a leltár vagy más dologösszesség). A szimbolikus átadás történhet a tulajdonjogot igazoló dokumentum átadásával, a vevő számára a birtokbavétel lehetőségének biztosításával, vagy olyan megjelöléssel, ami mindenki számára nyilvánvalóvá teszi, hogy a dolog átruházásra került. Ilyen dokumentum lehet akár jogcímet megtestesítő, akár jogcímet meg nem testesítő szállítási dokumentumok vagy kulcs átadása is, de állhat jelzésből is. Az osztrák jogban azonban a jelképes átadás az átadásnak normatívan szabályozott formája; ezek a helyzetek a magyar Ptk. 117. § (2) bekezdésének alkalmazása során a jelképes átadás normatív vagy a bírói gyakorlatban kialakított kategóriájának alkalmazása nélkül is átadásnak minősülhetnek. Az átadás jogi természete a Ptk. 117. § (2) bekezdésében
64
Legf. Bír. Pfv. VI. 21.930/1998. sz. – BH 2000. 248. sz.
127 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
IV. rész. A tulajdonjog megszerzése és megszűnése Mint azt korábban is említettük, a Ptk. 117. § (2) bekezdésének rendelkezéséből az levezethető ugyan, hogy a magyar polgári jog a tulajdonátruházás kauzális rendszerét követi, így érvényes jogcím nélkül az átadás nem jár a tulajdonjogot átszármaztató hatással. Az azonban a Ptk. 117. § (2) bekezdésének rendelkezéséből nem olvasható ki, hogy az átadást önálló, a tulajdonátruházásra irányuló kötelmi kötelezettséget megteremtő szerződéstől elválasztott, dologi rendelkező ügyletnek vagy puszta reálaktusnak kell-e tekinteni. Bár a II. világháború előtti irodalmunkban az átadás jogügyleti természetét természetesnek fogadták el, a tulajdonátruházásnak a kötelmi és dologi ügylet megkülönböztetésén alapuló modellje – részben valószínűleg a Ptk.-ból levezethető normatív tartalom hiányának köszönhetően is – háttérbe szorult. Az ügyleti kettősség elvét Eörsi Gyula már 1947-ben, jóval a Ptk. hatálybalépése előtt megkérdőjelezte. A dologi ügyleten alapuló tulajdonátruházási modellt a „primitív jog” azon idejéből származó „történelmi emlék”nek minősítette, amely időszakban „a formális birtok jóval több volt merő joglátszatnál,” és akként foglalt állást, hogy a magyar magánjog ügyleti kettősségen (a kötelmi szerződés és a dologi átruházó ügylet megkülönböztetésén) alapuló modellje erősen megkérdőjelezhető. Az általa kifejtett álláspont szerint „ügylet egy van: a »kötelmi«, mely megindítója a tulajdonátszállás dinamikus folyamatának.” Az átadás aktusa pedig „nem új akaratelhatározás, nem új megegyezés eredménye, hanem csupán egyike azon cselekményeknek, melyek foganatosítandók ahhoz, hogy a szerződés értelmében a tulajdonátszállás megtörténhessen”, így ügyleti jellege nincsen.65 A mai jogirodalom, és annak nyomán a bírói gyakorlat is – a II. világháború előtti hagyományok talaján újragondolva az átadásnak a tulajdonátruházás során betöltött szerepét és jogi természetét – erőteljesen az átadás ügyleti természetének elfogadása irányába mutat. Az átadás jogi természetének kérdése több mint egy évtizeddel ezelőtt egy viszonylag partikulárisnak látszó probléma kapcsán merült fel a magyar jogirodalomban. A vita a Legfelsőbb Bíróságnak egy 1996-ban közzétett döntése nyomán indult. Az eset tényállása szerint az eladó és a vevő nyomdai úton előállított névre szóló részvény átruházására szóló szerződést kötnek, és az érvényes szerződést megszegve az eladó a részvényekre a részvényátruházáshoz feltétlenül szükséges átruházó nyilatkozatot, a forgatmányt nem vezette rá. Az eset eldöntéséhez megválaszolandó alapkérdés az volt, hogy ennek az adásvételi szerződésnek a teljesítése kikényszeríthető-e azzal, hogy a bíróság a Ptk. 295. §-a alapján a forgatmányt ítéletével pótolja. A Legfelsőbb Bíróság úgy foglalt állást,66 hogy „önmagában a részvény átruházásának a jogcímében és az ellenértékében történő írásbeli vagy szóbeli megállapodás kötelmet nem keletkeztet”, és a forgatmány olyan kötelező alakszerűsége a nyomdai úton előállított részvény átruházásának, amely nélkül „a részvények átruházására vonatkozó érvényes szerződés nem jön létre”. Ezt a döntést komoly jogirodalmi kritika érte. A kritika középpontjában az állt, hogy a bíróság nem tett különbséget a tulajdonjog átruházására irányuló kötelezettséget megalapozó szerződés mint kötelmi jogügylet és a tulajdonjog átszállását eredményező rendelkezés mint dologi jogügylet között, így a részvényátruházásra nem alkalmazta megfelelően és következetesen az ingó dolog tulajdonjogának átruházására vonatkozó szabályokat.67 E kritika keretében a II. világháború előtt lefektetett elméleti alapokon az az állásfoglalás fogalmazódott meg, hogy az ingó dolgok átruházása az ügyleti kettősség elvén alapszik. Ennek megfelelően különbséget kell tenni a jogcímet megteremtő kötelmi kötelező ügylet és a tulajdonátruházó ügylet között, a nyomdai úton előállított névre szóló részvény esetében pedig a forgatmány nem a jogcímet megteremtő kötelmi kötelező ügyletnek (azaz a tulajdon átruházására irányuló kötelezettségvállalásnak) a kötelező kelléke, hanem a tulajdonátszállást eredményező rendelkező ügylet véghezvitelének sajátos módja.68 Ezzel párhuzamosan merült fel a jogirodalomban (több mint ötven év után) újra élesen az a probléma, hogy az ingó dolgok átruházása során a tulajdon átszállását eredményező – a tulajdon átruházására irányuló kötelezettségvállalástól, a kötelmi szerződéstől elválasztandó – aktus ügyleti jellegű-e, vagy sem.69 A választ végül a Legfelsőbb Bíróság 1/2000. sz., a nyomdai úton előállított névre szóló részvény átruházásáról szóló jogegységi határozata adta meg, amely – elfogadva a jogirodalomban kialakult és kifejtett álláspontot – úgy foglalt állást, hogy a forgatmány jogi jellegét tekintve csak az átruházás módja. A forgatmány a jogegységi határozat szerint a részvényen való tulajdonszerzéshez kapcsolódó jogcselekmény, amelynek elmaradása „nem érinti az átruházás jogcíméül szolgáló ügyletnek (mint a részvény forgatására való kötelmi Eörsi Gyula: A tulajdonátszállás kérdéséről. Budapest, 1947. 113. skk. Legf. Bír. Gf. I. 33.414/1992. sz. – BH 1994/9/500. sz. Kisfaludi András: A részvényátruházási szerződés jogi természetéről. Gazdaság és Jog, 1996/4. 3–8. o.; Szécsényi László: Titulus és modus az értékpapírjogban. Jogtudományi Közlöny, 2000/5. 187–193. o.; Salamonné Solymosi Ibolya: Az értékpapír átruházásának sajátos szabályai. [Reflexiók Kisfaludi András: A részvényátruházási szerződés jogi természetéről című cikkéhez. Gazdaság és Jog, 1996/4.] Gazdaság és Jog, 1998/9. 17–20. o. 68 Kisfaludi: A részvényátruházási szerződés jogi természetéről. 4. o. 69 Vékás Lajos: Grosschmid [Béni] „Fejezetek kötelmi jogunk köréből” című művének centenáriuma. Jogtudományi Közlöny, 1999/9. 361– 367. o.; Izsó Krisztina: Grosschmid [Béni] évforduló. [100 éve jelent meg Fejezetek kötelmi jogunk köréből című könyve. Tudományos ülés. Budapest, 1999. ápr. 15.] Jogtudományi Közlöny, 1999/7–8. 351–354. o.; Vékás Lajos: Az Új Polgári Törvénykönyv elméleti előkérdései. A magánjogi dogmatika becsülete. Budapest, 2001. 197. skk. 65 66 67
128 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
IV. rész. A tulajdonjog megszerzése és megszűnése jogi kötelezettségvállalásnak) a létrejöttét és érvényességét. A forgatmány nem alakisága, nem érvényességi kelléke a részvényátruházás jogcíméül szolgáló szerződésnek, amely forgatmány hiányában is érvényes és kikényszeríthető kötelmet keletkeztet… az indítványban megfogalmazott jogkérdéssel kapcsolatban tehát a jogegységi tanács álláspontja az, hogy a Ptk. 338/B. § (1) bekezdésében előírt feltétel és a (2) bekezdésben előírt alakiság nem a részvényátruházási szerződésre, hanem csak a részvényen való tulajdonszerzésre vonatkoznak, ezek hiánya tehát a szerződés kötelmi jogi érvényességét nem érinti. Abból, hogy a részvény átruházásának jogcímében való megállapodás forgatmány hiányában is érvényes, következik, hogy a jogosult perben is követelheti a szerződés teljesítését, vagyis a részvény kiadását akár úgy, hogy a bíróság kötelezi az alperest a forgatmány részvényre való rávezetésére, akár úgy, hogy a Ptk. 295. §-a alapján a bíróság ítélete pótolja a hiányzó forgatmányt.” Az átadás jogügyleti természetének elfogadása dogmatikai szempontból logikus és tiszta megoldást és modellt jelent, azonban azzal a következetességgel, ahogy azt például a német jog megteszi, nem alkalmazható. Ehhez vagy szükség volna olyan általános jogügyleti szabályokra, amelyek a kötelmi és dologi ügyletre egyaránt vonatkoznak, vagy pedig az önálló dologi ügylet fogalmát és szabályait kellene külön meghatározni. Ilyen jogügyleti szabályozást azonban a Ptk. nem tartalmaz,és álláspontunk szerint erre nincs is szükség, mert ez feleslegesen terhelné és bonyolítaná a kódex szabályainak rendszerét. Ehhez ugyanis általános jogügyleti tant kellene normatív módon bevezetni. Talán kevésbé elegáns, de célra vezető és eredményében helyes megoldást nyújtana az, ha a dologi ügyletre a Ptk. a szerződéses szabályok alkalmazását írná – a dologi ügylet természetéhez igazodóan részlegesen – elő. Az átadás ügyleti jellegének következményei Az átadás jogügyleti természetéből a következő alapvető követelmények fakadnak. Az átadás önkéntes kell, hogy legyen (ami az átadás fogalmából is következik), és a jogcímre tekintettel,tulajdonátruházási szándékkal kell, hogy történjen. Ha a dolog átengedése nem önkéntes, vagy nem a tulajdonjog átruházásának szándékával történik, akkor nem jár a tulajdon átszármaztatásának hatásával. Szükséges továbbá, hogy az átadást rendelkezésre jogosult (cselekvőképes, képviseleti joggal rendelkező) személy vigye végbe. Az átadás feltételezi a másik fél általi elfogadást is, azaz a tulajdont szerző fél részéről önkéntes és rendelkezésre jogosult személy általi átvételt, amelynek a jogellenes megtagadása jogosulti késedelmet (Ptk. 302. §) eredményez. A jogosulti késedelem szabályai szerint ilyen helyzetben a tulajdon átruházása nem történik meg, de a kárveszély átszállása igen. Az átadás jogügyleti természetének elfogadásából következik, hogy ha az átadás mozzanata ezeknek a kritériumoknak nem felel meg, a tulajdon átszállását nem eredményezi, így azt az átruházó tulajdoni igényt vagy jogalap nélküli gazdagodás megtérítése iránti igényt érvényesítve a megszerzőtől visszakövetelheti. E feltételek mellett a jogügylet további kellékei (például további, a szerződésekhez hasonló érvénytelenségi okok) lényeges érdekvédelmi szerepet nem töltenének be, mert a tulajdonátruházás jogcímes jellege folytán a szerződés jogi hibái (létrejöttének hiánya, érvénytelensége, hatálytalansága) kihatnak a tulajdonátruházás végbemenetelére is. Birtokátruházás és tradíció A tradíció jogi természetének meghatározása és leírása szorosan összefügg a birtok átruházásához kapcsolódó felfogásunkkal és a birtok jogi fogalmával. Az átadás ugyanis nemcsak a tulajdonjog átruházása során kap konstitutív szerepet, hanem ingó dolgokon keletkező más dologi jogok, így haszonélvezeti jog [Ptk. 158. § (1) bek.] vagy kézizálog alapítása [Ptk. 265. § (1) bek.] során is. Az átadás ezért legpontosabban a birtok átruházásaként határozható meg, amellyel nemcsak a tulajdonjogot átszármaztató átruházás, hanem az elbirtoklásban való jogutódlás átruházáshoz kapcsolódó esetei is megfelelően írhatók le. Jogok és követelések átruházása A Ptk. a jogokat és követeléseket nem teszi tulajdonjog tárgyává, és azok átruházására sem állapít meg külön szabályokat, továbbá nem állapít meg szabályokat a dolognak nem minősülő, de a szabályozás és/vagy a gyakorlat által tulajdoni tárgynak minősülő nem testi javak (például a korlátolt felelősségű társaságban tagsági jogot megtestesítő üzletrész) átruházására sem. Mivel a Ptk. szabályai az átadást az ingó dolgokon fennálló tulajdon átruházásához követelik meg, az ingatlan-nyilvántartási bejegyzést pedig ingatlanok tulajdonjogának átruházásához írják elő konstitutív hatállyal, azt kell megállapítanunk, hogy a Ptk. a jogok, követelések, továbbá tulajdoni tárgynak minősülő nem testi javak átruházására nem tartalmaz külön rendelkezéseket. Ebből az következik, hogy az átadás, továbbá az átadással kifejezésre jutó dologi ügylet, ezzel együtt pedig az átruházás kötelmi jogi és dologi jogi hatásának szétválasztása (a kötelmi kötelező és a dologi rendelő ügylet kettősségére épülő modell) e javak átruházása során nem érvényesül, és ez a dologi mozzanat e javak átruházása során nem is konstruálható meg. Az átruházás kötelmi jogi és dologi jogi mozzanata szétválasztásának hiányából pedig csak az következhet, hogy e javak átruházása a Ptk. rendszerében konszenzuális módon történik, azaz a jogok, a 129 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
IV. rész. A tulajdonjog megszerzése és megszűnése követelések és a korlátolt felelősségű társaságban tagsági jogot megtestesítő üzletrész átruházásához a szerződésen kívüli további aktus – ha azt a jogi szabályozás külön nem követeli meg – nem szükséges. Ez külön nehézséget okoz például – jelezve a konszenzuális átruházási rendszerben rejlő gyengeségeket – a jövőben keletkező követelések engedményezése során, mert ilyen esetben a követelés keletkezésének időpontjában a követelés már nem az engedményes, hanem az engedményező követeléseként keletkezik, nem lévén azonosítható ezen túlmenően más, a követelést átszármaztatható mozzanat. Kauzalitás és absztrakció A kötelmi és dologi ügylet szétválasztása maga után vonja azt a kérdést is, hogy a kötelmi ügylet hibája (létezésének hiánya, érvénytelensége vagy hatálytalansága) kihasson-e a tulajdonjog átszállására akkor is, ha a dologi ügylet egyébként hibátlan, azaz a rendelkezésre jogosult felek akarathiba nélkül vitték végbe. Ha a kötelmi ügylet hibája (nem létezése, érvénytelensége vagy hatálytalansága) már önmagában, egyébként hibátlan átadás (dologi ügylet) esetén is kizárja a tulajdonjognak az átruházással való átszállását, kauzális (jogcímes) rendszerről beszélünk. Ha a kötelmi ügylet érvénytelensége egyébként hibátlan dologi ügylet esetében nem hat ki tulajdonjog átszállására, és így a tulajdonjog átszállásához a hibátlan dologi ügylet a kötelmi ügylet nélkül is elegendő, a tulajdonátruházási rendszert absztraktnak nevezzük. Konszenzuális tulajdonátszállási modellben absztrakcióról még elméletileg sem beszélhetünk.70 Ha a dologi ügyletet nem absztrakt ügyletként fogjuk fel, akkor a kötelmi ügylet érvénytelensége a dologi ügylet érvénytelenségét is eredményezi. Ha a dologi ügyletet (mint például a német jogban) absztrakt ügyletként fogjuk fel, akkor a kötelmi ügylet érvénytelensége, nem létezése vagy hatálytalansága – ha a dologi ügylet hibátlan – önmagában nincs hatással a tulajdonjog átszállására. A jogosult a dolgot ugyan jogalap nélküli gazdagodásként visszakövetelheti, és kártérítési igényt is érvényesíthet, azonban pozíciója (különösen, ha a dolgot megszerző személy azt időközben átruházta) jelentősen eltér a kauzális rendszer által implikált helyzettől, amennyiben – szemben a kauzális rendszerrel – tulajdoni igényt a dologra már nem érvényesíthet. A tulajdonátruházás absztrakt rendszerének célja és egyúttal elsődleges előnye a jóhiszeműen szerző harmadik személyek védelme. A felek közötti viszonyban valójában mindegy, hogy az átruházó a dolgot a jogcím hibája esetén tulajdoni igénnyel (kauzális tulajdonátruházási rendszer) vagy jogalap nélküli gazdagodás címén (absztrakt tulajdonátruházási rendszer) követelheti vissza; míg azonban kauzális tulajdonátruházási rendszerben a jogcím hibája – külön nem tulajdonostól való tulajdonszerzési tényállás hiányában – megdönti az azt követő tulajdonszerzési láncolatot is. Absztrakt rendszerben a jogcím hibája a tulajdonszerzésre és így a tulajdonszerzést követő tulajdonszerzési láncolatra nincs kihatással. Az absztrakt tulajdonátruházási rendszer így nem a tulajdon közvetlen megszerzőjét, hanem a tőle tulajdonjogot származtató további szerzőket védi. A forgalomvédelmi szempontok ugyanakkor más eszközökkel (a nem tulajdonostól való tulajdonszerzés szabályai) is megoldhatók, és az absztrakciós elv a magyar tulajdonjogi szabályoktól mindig idegen volt (a II. világháború előtti Ptk.-tervezetek egyikében szerepelt, de általános elutasításba ütközött). Ezért a Ptk. a jogcímes tradíció elvének talajára helyezkedik, amely szerint a tulajdon átruházással való megszerzéséhez a jogcím mellett a dolog átadása is szükséges, a tulajdon az átadással száll át, és a jogcím érvénytelensége (nem létezése vagy hatálytalansága) a tulajdon átszállását kizárja. Az érvénytelen jogcím alapján hibátlan átadással szerzett dolgon a dolog megszerzője tulajdont nem szerezhet, a dolgot az átruházó tulajdoni igénnyel (rei vindicatióval) követelheti vissza. Ingók többszöri eladása A kauzális tradíción nyugvó tulajdonátruházási rendszerekben az ingó dolog kétszeri eladása (vagy más jogcímen való átruházása) esetén a kötelmi kötelezettségvállalás és a tulajdont átszármaztató átadás szétválasztásából az következik, hogy az ingó dolog átruházására több jogosult felé is kötelezettséget vállaló személy a vele szerződő személyekkel szemben mindegyik szerződésben kötelmi kötelezett arra, hogy a dolog tulajdonjogát átruházza, még akkor is, ha teljesíteni csak az egyik szerződést tudja. Azt, hogy a több szerződő fél jogosult közül melyik szerzi meg a dolog tulajdonjogát, az dönti el, hogy melyik szerződést teljesíti a tulajdonátruházásra kötelezettséget vállaló kötelezett, és ez független a szerződések megkötésének időbeli sorrendiségétől: az egymás után megkötött szerződések egyenrangú kötelezettségvállalásokat jelentenek.
2.3. c) Tulajdonszerzés nem tulajdonostól Nem tulajdonostól való tulajdonszerzés A tulajdonjogi szabályozás központi eleme a tulajdon védelme, és nemcsak magánjogi eszközökkel, hanem más jogágak (alkotmányjog, büntetőjog) eszközeivel is. A dolog jóhiszemű megszerzése esetén nyilvánvalóan kerül Vliet, L. P. W. van: Iusta Causa Traditionis and its History in European Private Law. European Review of Private Law, Vol. 11. 2003. 342–378. o., 370. o. 70
130 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
IV. rész. A tulajdonjog megszerzése és megszűnése szembe a volt tulajdonosnak a tulajdon védelméhez fűződő érdeke az ellenérték fejében, jóhiszeműen szerző személynek a tulajdon megszerzéséhez fűződő érdekével. Ennek az érdekkonfliktusnak a kezelésére a jogrendszerek különböző megoldásokat alakítottak ki. Modellként alapvetően két rendszer határozható és különböztethető meg.71 Az egyik a római jogi, amely a nemo plus iuris elvét szigorúan követve nem tett kivételt: dolog tulajdonjogát kizárólag annak tulajdonosától lehetett megszerezni. Ezt a szigorú, a tulajdonos érdekeinek védelmére „hangolt” rendszert kompenzálta azonban egy mai szemmel is rövid, egyéves elbirtoklási idő (ez csak lopott dolgokra nem vonatkozott), amelynek elteltével a dolog megszerzője tulajdonossá vált. A másik modell a germánjogi absztrakt tulajdonátruházási rendszer, amely szerint, ha valaki a dolog birtokát önként átengedte, a dolgot megszerző harmadik személlyel szemben kiadási igénye akkor sem volt, ha az rosszhiszemű volt. Kártérítési alapú kiadás iránti igénye az eredeti tulajdonosnak csak akkor volt, ha a dolog birtokát nem önként engedte át. Ez a rendszer a forgalom védelmére helyezte a hangsúlyt, a tulajdonost elsősorban az a feltétel védte, hogy a tulajdont harmadik személy csak akkor szerezhette meg, ha a dolog első birtokba adása szabad akaratelhatározás eredménye volt. A német joggyakorlat nem követi következetesen az absztrakciós elvet. A kötelező ügylet érvénytelensége bizonyos esetekben ugyanis (például a jó erkölcsbe ütközés közérdek sérelmével járó esetköreinél, jogszabályba ütközésnél, jogellenes fenyegetés és kényszer esetén) a dologi rendelkező ügylet érvénytelenségére vezet. 72 Olyan esetről van itt szó, ahol valójában nehezen tudjuk elképzelni, hogy a kötelező ügylet érvénytelen, a rendelkező ügylet azonban érvényes legyen. Ehhez olyan helyzetnek kellene előállnia, amelyben a kötelezettségvállalás jogszabályba, jó erkölcsbe ütközik stb., azonban a tulajdonjog átszállása nem. Az ilyen helyzeteket teljesen kizárni nem lehet, azonban az esetek túlnyomó többségében a kötelezettségvállalás jogellenessége esetén a rendelkezés is az. A rendelkező ügyletnek a kötelező ügylettől való elválasztása és attól való függetlenné tétele (ez az absztrakt dologi ügylet) elsősorban akarathibák kapcsán jut szerephez. Az egyes jogrendszerekben kialakult megoldások általában e két modell érdekkiegyenlítő (kompromisszumos) szabályokkal finomított változatát jelentik. A nem tulajdonostól való tulajdonszerzés esetköreinek szabályozása az egyes jogrendszerekben mind szerkezetét, mind részletes szabályait tekintve jelentős eltéréseket mutat. 73 Ha az egyes szabályozások jellemző vonásait le akarjuk írni és össze akarjuk hasonlítani, azt elsősorban a következő jellemzők vizsgálatával tehetjük meg: az elbirtoklás lehetőségének biztosítása és az elbirtoklási idő meghatározása; a védelem kötöttsége a kereskedelmi forgalomban való szerzéshez vagy annak keretein túlra való kiterjesztése; az eredeti tulajdonos számára a visszaváltási jog biztosítása és annak határideje. Az mindegyik szabályozás közös vonása, hogy a nem tulajdonostól való tulajdonszerzést csak jóhiszemű szerző számára teszik lehetővé. A nem tulajdonostól való tulajdonszerzés szabályainak néhány történeti aspektusa A nem tulajdonostól való tulajdonszerzés esetkörei történetileg fragmentáltan alakultak ki és forrottak a kódexekben egységes tényállási csoportokká.74 A nem tulajdonostól való tulajdonszerzés mai szabályai csak részben magyarázhatóak a kereskedelmi forgalomban való szerzés védelmének középkori gyökerei nélkül. A római jogban a kereskedelmi forgalomban való szerzésre nem volt kivételes szabály (mint ahogy nem volt az ingatlanokra sem). A kereskedelmi forgalom védelme iránti igény a kontinentális jogokban jól nyomon követhető a német Hanza-városok középkori fejlődésében, amely világosan mutatja a városok piacainak védelme iránti igényt.75 A kereskedelmi forgalomban való tulajdonszerzést védő szabályok nélkül a tengerentúlról származó áruk eredetének ellenőrzése körüli bizonytalanságok jelentős kockázattal jártak volna a jóhiszemű szerzők számára is, csökkentve a piaci forgalomba vetett bizalmat, ezáltal negatívan befolyásolva a városok anyagi bázisát jelentő piaci forgalmat. A városok elemi érdeke volt ezért a forgalom védelme a piacon, a kereskedelmi forgalomban jóhiszeműen vásárlók (gyakran saját polgáraik) tulajdonszerzésének biztosításával. A jóhiszemű szerző védelmének német modellje kialakulásában ugyanakkor nagy szerepe volt a germán jogi tradícióknak, ami viszont kevésbé a nem tulajdonostól való tulajdonszerzés tényállásán, sokkal inkább a tulajdonátruházás során a dologi rendelkező ügylet absztrakt (és nem kauzális) természetében mutatható ki igazán. Így az absztrakciós elv kiegészíti a nem tulajdonostól való tulajdonszerzés doktrinális és történeti magyarázatait. A dologi rendelkező ügylet absztrakt felfogásának alapjait a Sachsenspiegel (2. könyv 60. cikk) vetette meg azzal, hogy annak alapján a tulajdonos a dolgot harmadik személytől akkor követelhette vissza, ha Müller-Chen, Markus – Schwenzer, Ingeborg: Rechtsvergleichung; Fälle und Materialien. Tübingen, 1996. 304. o. Bővebben lásd Stadler: Gestaltungsfreiheit und Verkehrsschutz durch Abstraktion. 73 Siehr, Kurt: Der gutgläubige Erwerb beweglicher Sachen – Neue Entwicklungen zu einem alten Problem. Zeitschrift für Vergleichender Rechtswissenschaft, 80. (1981) 273–292. o., 273. skk. 74 Az osztrák fejlődésre lásd Krasnopolski, Horaz: Der Schutz des redlichen Verkehrs im Österreichischen Zivilrechte. Prag, 1892. 10. skk. 75 Goldschmidt, Levin: Über den Erwerb dinglicher Rechte von dem Nichteigentümer und die Beschränkung der dinglichen Rechtsverfolgung, insbesondere nach handelsrechtlichen Grundsätzen. Zeitschrift für das gesammte Handelsrecht, 1865. (Vol. 8.) 225–343. o., 262. skk. 71 72
131 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
IV. rész. A tulajdonjog megszerzése és megszűnése azt akaratán kívül vesztette el. A dologi rendelkező ügylet absztrakt természetéből következik, hogy a dolgot megszerző harmadik személyekkel szemben tehát a tulajdonos nem érvényesíthet tulajdoni igényt, ha a dolgot önként ruházta át.76 Az ingó dolgok átruházása kapcsán a germán jogban kialakult jogintézményeket erősen befolyásolta a „Hand wahre Hand” elve, amely a dolog birtokát átengedő személyre telepíti a dolog elveszésének kockázatát. A „Hand wahre Hand” eredetileg a kölcsönvevőnek a kölcsönadóval szembeni felelősségét jelentette, később azonban Észak-Németországban általánosan annak az elvnek a kifejezésére terjedt el, amely bizonyos helyzetekben a tulajdonost azon az alapon zárta el vindikációs igény érvényesítésétől, hogy aki ingó dolgot másra bíz, annak figyelnie kell arra, akire dolgát bízza.77 A történeti és doktrinális háttér, a tudatos és széles körű érdekvédelemben való gondolkodás hiányát és az ennek hiányában követett gondolkodás lehetőségeit ezzel szemben jól mutatja, hogy az angol jogban a nemrégiben hatályon kívül helyezett ún. „market overt” szabály alapját egy Sir Edward Coke által a 17. század elején megfogalmazott tételre vezették vissza, mely szerint aki napkelte és napnyugta között piacon vásárol, azért élvez védelmet, mert ebben az időszakban áll a tulajdonosnak is módjában elveszett dolgát megkeresni. 78 Külföldi jogrendszerek megoldásai A BGB 932–936. §-a tehermentes tulajdonszerzést biztosít az ingó dolog megszerzője számára, függetlenül attól, hogy kereskedelmi forgalomban vagy kereskedelmi forgalmon kívül történik-e a szerzés, feltéve azonban, hogy a dolog megszerzője nem volt rosszhiszemű. A BGB a rosszhiszeműséget definiálja és a rosszhiszemű szerző számára zárja ki a tulajdonszerzés lehetőségét. Rosszhiszemű az, aki tudja vagy súlyos gondatlanságból nem tudja, hogy az átruházó nem tulajdonos. A szerző jóhiszeműségének az eladó tulajdonosi minőségére kell kiterjednie. Az ellopott, elkallódott vagy elveszett dolgokon nem lehet a BGB nem tulajdonostól való tulajdonszerzési szabályai alapján átruházás útján tulajdont szerezni (BGB 935. §). A BGB rendelkezései alapján a rendelkezési jogban való jóhiszeműség nem elegendő a tulajdonszerzéshez. A jóhiszemű tulajdonszerzésre a német kereskedelmi törvény (Handelsgesetzbuch, a továbbiakban: HGB) 366. §-a is tartalmaz tényállást, ami annyiban tér el, és annyiban bővebb a BGB említett szabályánál, hogy a kereskedelmi forgalomban való értékesítés esetén az eladó rendelkezési jogában való jóhiszeműség is megalapozza a tulajdonszerzést; nem szűkül a tulajdonosi minőségében való jóhiszeműségre a jóhiszeműség elvárása. A HGB alkalmazásában a tulajdonszerzés feltétele, hogy kereskedő ad el ingó dolgot a kereskedelmi tevékenysége körében, továbbá a kötelező és rendelkező ügylet érvényes és hibátlan. Ezek objektív kritériumok, az ezekben való jóhiszeműség irreleváns. A jóhiszeműség csak az eladó rendelkezési jogában való jóhiszeműség körében releváns. A képviseleti jogban való jóhiszeműség nem elegendő, a HGB nem a képviseleti jogban való bizalmat, hanem a saját névben való rendelkezés jogában való jóhiszeműséget védi. Ellopott, elveszett és elkallódott dolgokra ezek a szabályok nem vonatkoznak, ezekre sem a BGB, sem a HGB nem tulajdonostól való tulajdonszerzési tényállása nem terjed ki. Speciális szabályok vonatkoznak a nem tulajdonostól való tulajdonszerzés körében a constitutum possessorium és a cessio vindicationis útján való tulajdonszerzésre. Az angol bírói gyakorlat kiindulópontja is az, hogy a nem tulajdonostól való tulajdonszerzés szabályait alapvetően két elv határozza meg. Az egyik az, hogy a tulajdont a jognak védenie kell, a másik pedig az, hogy a jóhiszemű és ellenérték fejében szerző személy bizonyos esetekben kaphat több jogot, mint ami az átruházót megillette, de ez csak kivételes esetekben lehetséges. A nem tulajdonostól való tulajdonszerzés esetében a legtöbb esetben vagy két ártatlan szereplő között kell megosztani egy harmadik személy csalárd magatartásának következményével járó kockázatot (például valaki ellopja a dolgot, és eladja jóhiszemű harmadik személynek; az akire a dolgot a tulajdonos rábízta, erre irányuló jogosultság nélkül értékesíti azt; vagy valaki kereskedelmi hitelre árut vesz, majd azt értékesíti, és a vételárat nem fizeti meg az eladónak), vagy pedig a fizetésképtelenné váló vevő csődhelyzetében kell a jognak rangsorolnia a hitelezői érdekeket. A főszabály a „nemo dat quod non habet” elve. A common law nem ismerte el a nem tulajdonostól való tulajdonszerzés lehetőségét olyan esetekben, amikor az átruházás a tulajdonos belegyezése nélkül történik. A tulajdonos beleegyezésével történő átruházás esetén az átruházó a tulajdonos ügynökeként, illetve megbízottjaként jogszerűen ruház át, így a vevő tulajdont szerez [Sale of Goods Act 1979. 21. cikk (1) bek.]. Ezt a helyzetet egyébként nem kezelik kivételként, a tulajdonos beleegyezése megalapozza az értékesítés jogát. A nemo plus iuris főszabálya alóli kivételeket az angol jog nem általánosan megfogalmazott tényállással fogalmazza meg, hanem konkrét helyzetekhez köti, amelyeket nem kapcsol össze egységesen megfogalmazható elv sem, és amelyeket részben az 1979-es Sale of Goods Act (21–25. cikk), részben pedig a különböző tevékenységet végző kereskedelmi ügynökökre vonatkozó speciális szabályok (Factors Act 1889. 2., 8. és 9. cikk; Hire-purchase Act 1964. III. fejezet) határoznak meg. Hinz, Werner: Die Entwicklung des gutgläubigen Fahrniserwerbs in der Epoche des usus modernus und des Naturrechts. Berlin, 1991. 21. skk. és 29. o. 77 Anners, Erik: Hand wahre Hand – Studien zur Geschichte der Germanischen Fahrnisverfolgung. Lund, 1952. /Rättshistoriskt Bibliotek 3./ 1. skk. 78 Siehr: Der gutgläubige Erwerb beweglicher Sachen. 273. o. 76
132 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
IV. rész. A tulajdonjog megszerzése és megszűnése Összesen kilenc ilyen tényállás került szabályozásra, amelyek közül az egyiket, az ún. „market overt”-szabályt – elsősorban a lopott műkincsek kereskedelmének korlátozása érdekében – 1995-ben hatályon kívül helyezték. E szabályok sokféleségére jellemző, hogy több száz éves, elavult a régi precedensjogon alapuló tényállás (market overt), az ügynökökön keresztül történő értékesítés egyes esetei és a jogszabályon alapuló értékesítési jogosultságok mellett az estoppel elvén alapuló szabályt is találunk ebben a körben, és idetartozik a megtámadható (voidable) jogcímen való szerzés is. Estoppel és nem tulajdonostól való tulajdonszerzés Az angolszász jogot átszövő jogintézmény, az estoppel eredeti formájában eljárásjogi jelleget öltött, és a lényege az volt, hogy „ha valaki mással szemben szándékosan olyan magatartást tanúsít, amelyből ez utóbbi alaposan következtethet valamely jogilag jelentős tényre, s e következtetésre jóhiszeműen támaszkodva helyzetét rosszabbra változtatja, akkor az utóbbival szemben nem bizonyíthatja annak a ténynek az ellenkezőjét.”79 Az estoppel, amely többnyire „pajzsot és nem kardot” adott a sérelmet szenvedett fél kezébe, az 1979-es angol Sale of Goods Act 21. cikkének (1) bekezdésében foglalt rendelkezés szerint alapozhat meg tulajdonszerzési jogcímet. A Sale of Goods Act e rendelkezése szerint „ha a dolgot olyan személy adja el, aki annak nem tulajdonosa, és a tulajdonos nem hatalmazta fel erre, valamint hozzá sem járult a dolog eladásához, a vevő nem szerezhet erősebb jogcímet a dologra, mint amilyennel az eladó rendelkezett, kivéve, ha a dolog tulajdonosa el van zárva attól, hogy tagadja az eladónak a dolog átruházásához való jogosultságát.” Az estoppelre való sikeres hivatkozás elzárja a tulajdonost attól, hogy eladónak a dolog átruházásához való jogosultsága hiányára hivatkozzon. Az estoppelre való hivatkozást a tulajdonos magatartása vagy szóbeli nyilatkozata egyaránt megalapozza. Az vitatott, hogy az estoppelt nem tudatos magatartás megalapozza-e (estoppel by negligence). Az estoppel valamennyi tényállásában közös, hogy tényre vonatkozó egyértelmű közlésben bízva valaki valamilyen magatartást tanúsít. Az 1979-es Sale of Goods Act 21. cikkének (1) bekezdése alkalmazásában az estoppelre alapított tulajdonszerzést alapoz meg, ha a tulajdonos azt állítja a vevő felé, hogy a dolgot eladta X-nek, és valaki ebben bízva X-től az autót megveszi. Ebben az esetben ugyanis a tulajdonos nem hivatkozhat arra, hogy X nem szerezte meg az autó tulajdonjogát. A bírói gyakorlatban bizonytalan annak megítélése, hogy ráutaló magatartással is elő lehet-e idézni az estoppelt. A House of Lords nem állapította meg ezt olyan esetben, amikor az alkalmazottnak joga volt rendeléseket intézni, ezt a másik fél köteles volt követni, és az alkalmazott a saját cégének adott el. Ugyanakkor amikor valaki egy autót hitelre vett, a kocsit elhozta, de végül a hitelkérelmét elutasították, ő azonban az autót (ahelyett, hogy annak vételárát megfizette vagy az autót az eladónak visszaadta volna) eladta, megállapították, hogy volt estoppel, pedig nem volt másról szó, minthogy a vevő bízott az eladó birtoklása által keltett látszatban. Ez egyébként nem alapoz meg estoppelt, ezért a döntést erősen kritizálják. Az estoppel by negligence viszonylag szűk körben állhat elő. Ez olyan tényállást takar, amelyben a tulajdonos a saját gondatlan magatartásával teszi lehetővé, hogy harmadik személy a dolog tulajdonosaként lépjen fel. Ennek megállapításához azonban szükséges a tulajdonjogára való hivatkozástól az estoppel alapján elzárni kért személy oldalán olyan kötelezettség, amelyhez képest magatartásának gondatlansága megállapítható.80 Figyelemre méltó, hogy az estoppelpárhuzamos jogintézmény a kontinentális jogokban a jóhiszeműség és tisztesség elve vagy annak egyik konkretizált formája, a saját felróható magatartásra előnyök szerzése végett való hivatkozás tilalma [BGB 242. §, Ptk. 4. § (1) és (4) bek.], továbbá a magyar jogban a Ptk. 6. §-a (biztatási kár, utaló magatartás) is. Az osztrák jogot ezen a téren alapvetően befolyásolta a kereskedelmi jogi jogfejlődésre gyakorolt német hatás. A polgári jogi és a kereskedelmi jogi nem tulajdonostól való tulajdonszerzési tényállások viszonyában (tulajdonosi minőségben való jóhiszeműség a polgári jogi és a rendelkezési jogban való jóhiszeműség a kereskedelmi jogi szabályok alkalmazásában) az osztrák jog által nyújtott szabályozás eredetileg a némethez hasonlított,81 lényeges eltérés a polgári jogi szabályokban volt, amelyek alapján attól lehet tulajdont szerezni, akire a dolgot a tulajdonos rábízta. Ezen az osztrák kereskedelmi törvénykönyv (HGB) 2007. január 1-jén hatályba lépett, átfogó, a kereskedelmi törvényt is vállalati törvénykönyvvé (Unternehmensgesetzbuch) átnevező módosítása82 változtatott, amely a kettős (magánjogi és kereskedelmi jogi) szabályozást megszüntetve az ABGB 367. és 368. §-ában a magánjogi és kereskedelmi jogi tényállást összefoglalva egyesítette. Az ABGB 367. § szerint az ingó dolog jogszerű és jóhiszemű birtokosával szemben támasztott tulajdoni igény érvényesítése érdekében indított keresetet el kell utasítani, ha ő bizonyítja, hogy a dolgot ellenérték fejében, nyilvános árverésen, vállalkozástól annak szokásos üzleti tevékenysége körében, vagy olyan személytől szerezte, akire azt a tulajdonos rábízta. Ezekben az esetekben a jogos és jóhiszemű birtokos tulajdont szerez. A birtokos tulajdonszerzése nem érinti az eredeti tulajdonosnak a tulajdonjoga elvesztését okozó személyekkel Villányi (Fürst) László: Utaló magatartások. Budapest, 1929. 54. o. Atiyah, Patrick S. – Adams, John N. – MacQueen, Hector: The Sale of Goods. 10. átdolg. kiad. 2001. 371. skk. 81 Kalss, Susanne – Schauer, Martin: Allgemeines Handelsrecht. Wien – New York, 2002. 9/60. 82 Handelsrecht-Änderungsgesetz (HaRÄG). Bundesgesetz-blätter, I 2005/120. 79 80
133 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
IV. rész. A tulajdonjog megszerzése és megszűnése (például akire a dolgot bízta) szembeni kártérítési igényét. Az ABGB 368. § (1) bekezdése szerint a 367. § alkalmazásában a birtokos akkor jóhiszemű, ha nem tudja és nem is kell tudnia, hogy a dolognak az átruházó nem tulajdonosa. Abban az esetben azonban, ha igényét a birtokos arra alapítja, hogy vállalkozástól annak szokásos üzleti tevékenysége körében szerezte a dolgot, a tulajdonszerzést a dolgot átruházó vállalkozásnak a dolog feletti rendelkezési jogában való jóhiszeműség is megalapozza. Tulajdonszerzés átruházással nem tulajdonostól a magyar Ptk.-ban A Ptk. az osztrák ABGB-hez hasonlóan szabályozza az átruházással, nem tulajdonostól való tulajdonszerzés eseteit. A Ptk. 117. § (1) bekezdésében rögzített főszabály szerint átruházással csak a dolog tulajdonosától lehet a dolgot megszerezni, ez alól csak a törvény tehet kivételt. A Ptk. 118. és 119. szakaszában foglalt rendelkezések az átruházás származékos természetére vonatkozó alaptételt törik át a forgalom védelme érdekében azzal, hogy a kereskedelmi forgalomban szerző jóhiszemű vevő, továbbá kereskedelmi forgalmon kívül az olyan személytől való jóhiszemű és ellenérték fejében való szerzés esetén, akire a dolgot a tulajdonos rábízta [Ptk. 118. § (2) bek.], a vevő akkor is megszerzi a tulajdonjogot, ha az eladó nem volt tulajdonos. A Ptk. szabályai látszólag nem korlátozzák a nem tulajdonostól átruházással való szerzés szabályait az ingókra, aminek egyrészt az lehet az oka, hogy a kereskedelmi forgalomban eladott dolgokon való tulajdonszerzés szabálya kereskedelmi jogi eredetű, és ingókra korlátozottságát mindig természetesnek tekintették, másrészt pedig az, hogy az 1959-es Ptk. alapját képező Mtj. külön szabályozta az ingók és az ingatlanok tulajdonjogának megszerzését, ezért ott a törvény szerkezetéből nyilvánvalóan adódott az, amihez a Ptk.-ban kifejezett normatív korlátozásra lett volna szükség. Ez a normatív korlátozás azonban – az átruházással nem tulajdonostól való tulajdonszerzésre vonatkozó szabályok kifejezetten az ingó dolgokon való tulajdonszerzésre korlátozása – a Ptk.-ból hiányzik. Ennek ellenére nyilvánvaló, hogy a Ptk. 118. § (1) és (2) bekezdésében foglalt szabályok csak ingókra vonatkoznak, amit nemcsak e normahelyek történeti értelmezése támaszt alá, hanem az ingatlannyilvántartásnak az ingatlanforgalomban betöltött szerepe és közhitelessége is. A Ptk. 118. §-a alapján való tulajdonszerzés eredeti szerzésmód A Ptk. 118. §-ában foglalt tulajdonszerzés szabályozása szerkezetileg az átruházáshoz kapcsolódik ugyan, a tulajdonjog megszerzése azonban nem kapcsolódik jogelődtől származtatott jogcímhez, hiszen ezeknek a tényállásoknak éppen az a lényege, hogy a dolog megszerzője nem tudja a tulajdonostól származtatni a saját jogszerzését. A dolog megszerzője a Ptk. 118. §-ában foglalt feltételek teljesülése esetén a törvény rendelkezései alapján, a törvény erejénél fogva szerez tulajdonjogot. Ezért a tulajdonszerzésnek ez a módja nem származékos, hanem eredeti szerzésmódnak minősül.83 Itt is hiányoznak ezért a Ptk.-ból azok a szabályok, amelyek a harmadik személyeket megillető, a dolgot terhelő jogok sorsáról rendelkeznének. A tulajdonszerzés e módjának eredeti jellegéből az következik, hogy a dolog megszerzője tehermentes tulajdont szerez, ezt azonban csak azokra a terhekre (harmadik személyeket megillető jogokra) vonatkozik, amelyek tekintetében a dolog megszerzőjének jóhiszeműsége fennáll. Így ha a vevő tudja vagy az adott helyzetben általában elvárt magatartás tanúsítása mellett tudnia kellene, hogy a dolgot haszonélvezeti jog, zálogjog stb. terheli, de nem tudja és nem is kellene tudnia, hogy aki a dolgot őrá ellenérték fejében átruházza, nem tulajdonos, a dolog tulajdonjogát megszerzi ugyan, de a haszonélvezeti joggal, zálogjoggal stb. terhelten. Tulajdonszerzés kereskedelmi forgalomban A Ptk. 118. § (1) bekezdésében foglalt rendelkezés értelmében kereskedelmi forgalomban eladott dolgon a jóhiszemű vevő akkor is tulajdonjogot szerez, ha a kereskedő nem volt tulajdonos. Amellett, hogy a fentiek szerint e szabály alapján ingatlan tulajdonjogát nem lehet megszerezni, meg kell határozni a kereskedelmi forgalomban való szerzés fogalmát és a jóhiszeműség kritériumait is. A Ptk. 118. § (1) bekezdésében meghatározott feltételek fennállása esetén – külön normatív korlátozás hiányában – a vevő akkor is tulajdont szerez, ha az eredeti tulajdonost bűncselekmény elkövetésével fosztották meg tulajdonjogától. A kereskedelmi forgalomban nem tulajdonostól való tulajdonszerzés lehetőségének biztosítása mögött elsősorban forgalombiztonsági szempontok húzódnak meg. A Ptk. javaslatához fűzött miniszteri indokolás szerint „a forgalmi biztonság szempontjai mindenekelőtt megkívánják azt, hogy az a személy, aki kereskedelmi Ezzel ellentétesen, nézetünk szerint e vonatkozásban hibásan foglal állást a Legfelsőbb Bíróság Pfv. V. 23.728/1996. sz. – EBH 1999. 13. sz. alatt közzétett hivatalos határozata. 83
134 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
IV. rész. A tulajdonjog megszerzése és megszűnése forgalomban vásárol, a dolog tulajdonjogát megszerezze akkor is, ha az eladó a dolognak nem volt tulajdonosa. A vásárlók biztonságát nagymértékben csökkentené, ha nem lehetnének bizonyosak abban, hogy a kereskedelmi forgalomban vett dolgon tulajdonjogot szereznek, ha ki lennének téve annak, hogy e dolgokat tőlük esetleg elperelhetik, ha a jog kényszerítené a vevőket arra, hogy minden esetben győződjenek meg az eladó tulajdonosi minőségéről.”84 A kereskedelmi forgalom A magyar bírói gyakorlat a kereskedelmi forgalomban való szerzés fogalmát szűken értelmezi. A Ptk. 118. § (1) bekezdésének alkalmazásában kereskedelmi forgalomban csak akkor történik a szerzés, ha a szerződést eladói pozícióban engedéllyel bíró és saját nevében (például tulajdonosként, bizományosként vagy lízingbe adóként) eljáró természetes vagy jogi személy a jogszerűen végzett üzleti tevékenysége keretén belül köti, és csak olyan dologra indokolt85 a tulajdonszerzésnek ezt a kivételes módját kiterjeszteni, amelyet a kereskedő a normális, üzletszerű és jogszerű (engedélyezett) gazdasági tevékenységének körében értékesít. A tulajdon átruházása során eladói pozícióban megbízottként eljáró személytől kereskedelmi forgalomban nem lehet tulajdonjogot szerezni,86 így nem minősül kereskedelmi forgalomban történő eladásnak, ha a kereskedő nem szerepel saját nevében eladóként a szerződésben.87 Önmagában az a tény, hogy a szerződés a kereskedő közreműködésével jött létre, nem teszi a szerzést kereskedelmi forgalomban megvalósulttá.88 A nem tulajdonostól való tulajdonszerzésnek az a kivételes szabálya, amely megengedi a kereskedelmi forgalomban eladott dologra vonatkozóan a tulajdonszerzést, a bírói gyakorlat szerint nem értelmezhető kiterjesztően, ezért az ilyen vétel fogalma alá nem vonható az az eset, amikor a kereskedelmi tevékenységet kifejtő szervezet vásárol dolgot eladás céljára magánszemélytől az üzlete körében.89 A szerzés kereskedelmi forgalomban való megvalósulása objektív, a megszerző értékelésétől független kritérium, az eladó kereskedői minőségében való jóhiszeműsége önmagában nem alapozza meg azt, hogy a szerzés kereskedelmi forgalomban történik. Álláspontunk szerint ezért tévesen tulajdonít a Legfelsőbb Bíróság egy közétett elvi eseti döntése jelentőséget annak, hogy a vevő mikor tekintheti a kereskedőt tulajdonosnak, törvényi vélelemként kezelve a kereskedelmi forgalomnak a bírói gyakorlatban rögzített, fent ismertetett kritériumait.90 A jóhiszeműség A nem tulajdonostól való tulajdonszerzés körében a jóhiszeműség kritériumait a gyakorlat objektivizált mércében határozza meg. Jóhiszeműnek a szerző akkor minősülhet, ha nem tudott és a körülményekre tekintettel nem is kellett tudnia arról, hogy az átruházó nem tulajdonos.91 A jóhiszeműség nyitott fogalom, amely lehetővé teszi az eset összes körülményeinek vizsgálatát, az adott eset sajátosságainak figyelembevételét. A jóhiszeműség mértéke ennek megfelelően nem a szerző fél tudattartalma, hanem az adott helyzetben általában elvárható magatartás, a gondosan és körültekintően eljáró személy magatartása. Ugyanez megfelelően irányadó a dolgot terhelő terhek megszűnése kapcsán is. Így a nem tulajdonostól való tulajdonszerzés eseteiben nem minősülhet jóhiszeműnek az, aki kellő gondossággal eljárva tudomást szerezhetett volna arról, hogy az átruházó nem tulajdonos vagy hogy a dolgot valamilyen jog terheli. A jóhiszeműség követelményéből az egyes esetekben fakadó elvárás természetesen az eset összes körülményei mellett a dolog természetéhez is igazodik, ami lehetővé teszi a dolog származásával és így a tulajdonjog megszerzésével járó kockázatok esethez igazított telepítését. Ezért másfajta körültekintést diktál a jóhiszeműség követelménye egy nagy értékű festmény és egy ócskapiacon eladott, kis értékű dolog esetén, mint ahogy az ajánlattételnek a megvételre kínált dolog természetével és a forgalmi szokásokkal össze nem egyeztethető körülményei fokozott elvárásokat generálnak a vevő oldalán a dolog származásának vizsgálata kapcsán. A jóhiszeműség vizsgálata mindig az eset összes körülményeinek figyelembevételét igényli. Így például önmagában az a körülmény, hogy elmulasztotta az eladó személyazonosságának a tisztázását, még nem zárja ki azt, hogy a vevő jóhiszeműnek minősüljön.92Ugyanakkor, ha a vevő tudta vagy tudnia kellett, hogy a kereskedő nem tulajdonosa a gépkocsinak, nem szerez tulajdonjogot a kereskedelmi forgalomban eladott dolgon. 93 Bizonyos körülmények – például szokatlan módon, szokatlan áron stb. tett ajánlat – ugyanakkor a vevővel Indokolás a Ptk. javaslatának 118. § (1) bekezdéséhez. Nizsalovszky: A látszat a jogban. 12. o. 86 Legf. Bír. Pfv. X. 21.006/1996. sz. – BH 1997. 119. sz.; Pfv. V. 23.728/1996. sz. – EBH 1999. 13. sz. 87 Legf. Bír. Pfv. VI. 20.754/1999. sz. – EBH 2000. 303. sz. 88 Legf. Bír. Pfv. V. 22.633/1994. sz. – BH 1996. 418. sz. 89 P. törv. V. 20.983/1979. sz. – BH 1980. 239. sz. 90 Pfv. V. 23.728/1996. sz. – EBH 1999. 13. sz. 91 A Ptk. miniszteri indokolása, a 118. § (1) bekezdéséhez fűzött indokolás. 92 Legf. Bír. Pf. V. 23.342/1995. sz. – BH 1998. 224. sz. 93 Legf. Bír. Pf. I. 20.332/1995. sz. – BH 1996. 419. sz. 84 85
135 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
IV. rész. A tulajdonjog megszerzése és megszűnése szemben támasztott követelmény szintjét a dolog eredetének vizsgálata kapcsán bármilyen magasra emelhetik. A vevővel szemben nincs olyan általános elvárás, hogy minden esetben lépéseket tegyen a tényleges tulajdonos felkutatására, ezt azonban az eset egyes körülményei megalapozhatják. Ha pedig „az eladás körülményeinek a vevőben alapos kétséget kellett kelteniük – ha például a kereskedelmi eladó feltűnően gyanúsan viselkedett, rendkívül alacsony árat szabott meg stb. – akkor a vevő jóhiszeműsége már nem állapítható meg.”94 Bizonyítási teher Sem a Ptk., sem a bírói gyakorlat nem alapoz meg vélelmet a vevő jóhiszeműsége mellett, így a nem tulajdonostól való tulajdonszerzés feltételeinek fennállása kapcsán (a jóhiszeműség és az ellenérték fejében való szerzés tekintetében is) a bizonyítási teher a polgári eljárásjog általános szabályai szerint alakul. A Pp. 164. § (1) bekezdésében foglalt rendelkezés szerint a per eldöntéséhez szükséges tényeket általában annak a félnek kell bizonyítania, akinek érdekében áll, hogy azokat a bíróság valónak fogadja el. Ebből az következik, hogy a nem tulajdonostól való tulajdonszerzés feltételeinek fennállását a Ptk. 118. §-a alapján tulajdont szerezni kívánó félnek kell bizonyítania. Ugyanez megfelelően vonatkozik a Ptk. 119. §-a alapján való tulajdonszerzésre is. A bizonyítási teher meghatározása fontos szerepet játszik a felek közötti kockázattelepítésben. A Ptk. 118. § (2) bekezdése A Ptk. 118. § (2) bekezdésében foglalt rendelkezés alapján kereskedelmi forgalmon kívül is tulajdonjogot szerez az, aki a dolgot jóhiszeműen és ellenszolgáltatás fejében olyan személytől szerzi meg, akire azt a tulajdonos bízta, azzal, hogy a tulajdonos a dolgot az első szerzéstől számított egy éven belül az ellenszolgáltatás megtérítése fejében visszaválthatja, a felek jogviszonyára pedig egyébként a jogalap nélküli jóhiszemű birtoklás szabályai irányadók. A kereskedelmi forgalmon kívüli tulajdonszerzésnek tehát három együttes feltétele van: a vevő jóhiszeműsége, a dologért ellenszolgáltatás adása és a dolognak olyan személytől megszerzése, akire azt a tulajdonos bízta. A szabály mögött meghúzódó jogpolitikai indok elsősorban az, hogy ha a tulajdonos a dolgát önként engedi át, viselje ő annak a kockázatát, hogy esetleg olyan személyt választ ki, aki a dolgot jogellenesen másnak eladja, ha egyébként a dolog megszerzője jóhiszemű volt. A jóhiszemű szerző és az eredeti tulajdonos közötti kockázatmegosztás körében a tulajdonos szerepe és felelőssége annak a személynek a kiválasztásában, akire a dolgot rábízta, a tulajdonos felé tolja el a dolog elvesztésének kockázatát. Az érdekkiegyenlítést a szabályozás azzal teszi teljessé, hogy az eredeti tulajdonos számára törvényen alapuló vételi jogot biztosít, amelyet az eredeti tulajdonos az első szerzéstől számított egy éven belül gyakorolhat azon az áron, amelyen a dolog megszerzője azt megvásárolta attól a személytől, akire a dolgot a tulajdonos bízta. E szabály alapján nem szerezhet tulajdont a dolog jóhiszemű megszerzője sem, ha olyan személytől vásárol, akire nem a tulajdonos, hanem valaki más bízta a dolgot. A Ptk. javaslatának miniszteri indokolása szerint „ez a szabály azt jelenti, hogy ha a dolgot a tulajdonostól ellopták, a tolvajtól az akár jóhiszemű és visszterhes szerző sem szerezhet tulajdonjogot, ha azonban a megőrzésre vagy használatra átvett dolgot áruba bocsátó letéteményestől, haszonkölcsönbevevőtől, megbízottól, vállalkozótól stb. vásárol valaki, akkor jóhiszeműsége esetén a tulajdonjogot meg fogja szerezni. A »nem tulajdonostól való tulajdonszerzés« kivétel elismerésének egyik indoka ugyanis éppen az, hogy a tulajdonosnak módja van a dolog állandó birtokban tartása, illetve a birtokban tartó tevékenységének ellenőrzése útján megakadályozni az olyan eljárást, amely harmadik személy tulajdonszerzésére vezethetne. Ez az indok elesik akkor, ha a tulajdonos nem önszántából vesztette el a dolog feletti uralmat, hanem olyan körülmények között, amelyeknél fogva tulajdona sérelmének közvetlen orvoslására nem számíthat. Ha viszont a tulajdonos a dolgot másra bízza, az ebből eredő kockázatot viselnie kell.”95 Éppen ezekre a szempontokra tekintettel a bírói gyakorlat abból indul ki, hogy tulajdonszerzésnek a Ptk. 118. § (2) bekezdése alapján az is feltétele, hogy a vevő olyan személytől szerezze meg a dolgot, akire azt a tulajdonos bízta, és mivel a bűncselekménnyel szerzett dolog eladása esetén a vevő nem ilyen személytől vásárolja a dolgot, tulajdonjogot e rendelkezés alapján nem szerezhet. Abban az esetben tehát, ha a tulajdonos bűncselekmény elkövetése útján vesztette el a dolog birtokát, e rendelkezés alapján a dolgon kereskedelmi forgalmon kívül tulajdont szerezni nem lehet. A bűncselekmény útján szerzett dolog megvételével járó kockázatot tehát a kereskedelmi forgalmon kívül vásárlónak kell viselnie [PK 2. sz. kollégiumi állásfoglalás]. A PK 2. sz. kollégiumi állásfoglalás indokolása szerint „A Ptk. 118. §-ában foglalt – a kereskedelmi forgalomban és a kereskedelmi forgalmon kívül történő vétel között különböztető – szabályozás jogpolitikai célja éppen az volt, hogy a kereskedelmi forgalmon kívül vásárlókat fokozott körültekintésre, gondosságra
94 95
A Ptk. miniszteri indokolása, a 118. § (1) bekezdéséhez fűzött indokolás. Uo. a 118. § (2) bekezdéséhez fűzött indokolás.
136 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
IV. rész. A tulajdonjog megszerzése és megszűnése nevelje, s lehetőleg megakadályozza a nem tulajdonostól való vásárlásokat. A hátrányos következményeket tehát az ilyen szerződések körében kell megállapítani, mert ez az a terület, ahol a hátrányos jogkövetkezmények megállapításával az állampolgárok magatartását megfelelően befolyásolni lehet. Ennek egyik eszköze az is, hogy a kereskedelmi forgalmon kívüli vétel esetén a jogkövetkezmények a vevőre nézve súlyosabbak.” Tulajdonszerzés pénzen és értékpapíron Akire pénzt vagy az értékpapírok átruházására vonatkozó szabályok szerint értékpapírt ruháznak át, tulajdonossá lesz akkor is, ha az átruházó nem volt tulajdonos. A nem tulajdonostól való tulajdonszerzésnek a kereskedelmi forgalomra vonatkozó, illetőleg az attól a személytől való tulajdonszerzési szabályai mellett, akire a dolgot tulajdonos rábízta, a Ptk. további kivételként szabályozza a pénzen és értékpapíron való tulajdonszerzést. A pénz és az értékpapírok helyettesíthető dolgok, amelyek a forgalomban sajátosan viselkednek, és ez indokolja külön szabályozásukat. Pénz esetén a szabály csak a törvényes fizetőeszközként használt pénzre terjed ki, a javaslat azonban a szabályt nem korlátozza a bemutatóra szóló értékpapírokra, hanem – abból kiindulva, hogy az értékpapírok átruházásának szabályait más jogszabályok az értékpapírok forgalma során érvényesülő sajátos elvek szerint rendezik – azt minden, forgalomban lévő értékpapírra kiterjeszti, feltéve hogy az értékpapír átruházása az irányadó külön jogszabályok szerint, e jogszabályoknak megfelelően megtörtént. Olyan pénzre vagy értékpapírra, amelynél az egyediségnek van szerepe (például régiség), ezek a szabályok nem alkalmazandóak. A hatályos szabályozás gyenge pontjai Álláspontunk szerint a hatályos szabályozás több szempontból is felülvizsgálatra szorulna. Az ellenérték fejében jóhiszemű szerző védelmét attól függővé tevő szabály, hogy a tulajdonos a dolgot az eladóra rábízta-e [Ptk. 118. § (2) bek.], elsősorban azért következetlen megoldás, mert a vevő számára nem vizsgálható körülményeket – nevezetesen amelyek között a vevőtől az eladóhoz került a dolog – tesz a tulajdonszerzés feltételévé. Az eladó és a tulajdonos viszonyának tisztázása biztosan meghaladja a vevő lehetőségeit. A Ptk. 118. § (1) bekezdésének alkalmazásában a kereskedelmi forgalomban való szerzés fentiek szerinti szűk értelmezése pedig azért okoz nehézséget, mert a kereskedő általi saját vagy más nevében való szerződéskötés közötti különbségtétel következményeinek átlátása a vevőtől aligha várható el, mint ahogy a vevő számára komoly nehézséget jelenthet annak vizsgálata is, hogy az eladó jogszerűen folytat-e olyan gazdasági tevékenységet, amelynek keretében az értékesítés történik. Ezek a szabályok sem elvi, sem gyakorlati megfontolásokból nem tekinthetők következetesnek. A jóhiszemű szerzésnek a kereskedelmi forgalomra való szűkítése azért nem támasztható alá kellően, mert a kereskedelmi forgalom vagy nem, vagy csak indokolatlanul szűken definiálható, s ez a jóhiszemű szerzővel szemben ésszerűtlen elvárást támaszt. A jóhiszemű szerző csak akkor lehet biztos abban, hogy tulajdont szerez, ha vizsgálja az eladó kereskedői minőségét, engedélyét, engedélyezett tevékenységének körét, továbbá azt, hogy saját nevében értékesít-e. Ha a jog választása a jóhiszemű és ellenérték fejében szerző védelme, akkor ezt következetesen csak olyan szabállyal lehet megvalósítani, amely nem korlátozódik a kereskedelmi forgalomban való szerzésre, és nem teszi a jóhiszemű szerző helyzetét olyan, a külső szemlélő számára fel nem ismerhető körülményektől függővé, amelyek vizsgálatának elvárása már önmagában is oly mértékben hárítja a kockázatokat a jóhiszemű vevőre, ami sok esetben szinte már feleslegessé teszi e külön szabályokat. Kockázatelosztás és tulajdonvédelem A nemo plus iuris elvének optimális szinten nyújtott védelmét és korlátait, a jóhiszemű szerző és az eredeti tulajdonos védelme közötti kompromisszumot keresve aligha helyes doktrinális magyarázatokban keresnünk a megoldást. A tulajdonjog védelme mint a polgári jog egyik általánosan elfogadott jogpolitikai célja azért nem nyújt megfelelő támpontot, mert a nem tulajdonostól való tulajdonszerzés eseteiben többnyire azt kell eldönteni, hogy a dologért pénzt fizetett vevő viselje pénzének elvesztésének, vagy az eredeti tulajdonos viselje tulajdona elvesztésének kockázatát. Helyzetük mindenképpen azonos, hiszen ha fennáll annak lehetősége, hogy kártérítést sikerrel követeljenek például a tolvajtól vagy mástól, aki a tényállás előidézésében közrehatott, akkor ez mind a vevő, mind az eredeti tulajdonos számára egyformán áll nyitva, ha pedig ez nem vagy csak korlátozottan lehetséges (akár azért, mert nincs, akinek a kártérítési felelőssége megállapítható lenne, akár azért, mert a kártérítési igény érvényesítése végrehajtási bizonytalanságok miatt sikertelennek ígérkezik), akkor ezzel is egyformán kell szembesülniük. A kérdés tehát nem a tulajdonos és nem tulajdonosegymással szembenálló érdekének kollíziójaként (ennyiben is téves az Alkotmánybíróságnak az Inytv. 5. § (5) bekezdését megsemmisítő határozata),96 hanem az egyedi dolog tulajdonosa (az eredeti tulajdonos) és a pénz tulajdonosa (a vevő) közötti preferencia meghatározásaként merül fel. Természetesen ez (is) jogpolitikai döntést igénylő kérdés, a válasz 96
80/2006. (XII. 20.) AB határozat.
137 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
IV. rész. A tulajdonjog megszerzése és megszűnése azonban korántsem nyilvánvaló, és a tulajdon védelmének elve vagy jogpolitikai célja ebben már nem ad megfelelő támpontot. A modern jogfejlődés tendenciái is erős eltéréseket mutatnak. Az angol jogalkotó a Sale of Goods Act 22. cikkében a nyilvános piacon vásárlók számára biztosított nem tulajdonostól való tulajdonszerzési tényállásnak (market overt rule) a magánindítványra 1994-ben elfogadott Sale of Goods (Amendment) Acttel való hatályon kívül helyezésével szűkítette a nem tulajdonostól való tulajdonszerzés lehetőségeinek a körét, és hasonló tendenciát mutat a québeci polgári törvénykönyv is. Ugyanakkor az újabb kodifikációk közül az új holland polgári törvénykönyv, továbbá a louisianiai polgári törvénykönyv 1979-es reformja éppen ellenkezőleg, a forgalomvédelem erősítésének irányába mutat a nem tulajdonostól való tulajdonszerzés lehetőségének kiszélesítésével.97 Az eredeti tulajdonos és a jóhiszemű, ellenérték fejében szerző közötti érdekkonfliktusnak a nem tulajdonostól való tulajdonszerzés megfelelő szabályozása útján való optimális feloldásához nem szolgáltatnak sem a teoretikus és doktrinális megközelítések (a tulajdonvédelem elve vagy a forgalomvédelem szempontja), sem a jog-összehasonlító elemzések megfelelő támpontot. Álláspontunk szerint ezért a megfelelő szabályozási megoldás keresése során elsősorban kockázattelepítési szempontokat kellene vizsgálni. A kérdés ugyanis akként merül fel, hogy kire telepítsük a tulajdonának megfelelő kompenzáció nélkül való elvesztésének kockázatát: az eredeti tulajdonosra vagy a jóhiszemű vevőre? A kockázatok hatékony megosztása azt követelné meg, hogy a jog a dolog tulajdonjogának elvesztésével vagy meg nem szerzésével kapcsolatos kockázatot a tulajdonosra telepítse. Ennek oka elsősorban az, hogy a tulajdonos tud a legtöbbet tenni azért, hogy a dolog akarata ellenére ne kerüljön forgalomba, vagy ha ez meg is történik, ő tudja a tulajdon elvesztésével járó kockázatot a legkisebb veszteséggel, a legolcsóbban98 (például biztosítás kötésével, az általa a dolog őrzésével megbízott személy és eszközök kiválasztásával) mérsékelni. Ennek a szempontnak a következetes érvényesülése mellett nem lenne indokolt a nem tulajdonostól való tulajdonszerzés tényállásának a kereskedelmi forgalomra való korlátozása vagy annak attól való függővé tétele, hogy a tulajdonos milyen körülmények között vesztette el a dolgát. Külön kérdést jelent mindemellett, hogy indokolt lehet-e a nem tulajdonostól való tulajdonszerzés tényállásának fenntartása azokra az esetekre, amelyekben a tulajdonos a dolgát a sérelmére elkövetett bűncselekmény következtében vesztette el. Amellett, hogy e kérdés komoly morális színezetet is kap, aligha lehet hasonló kivételeket következetesen érvényesíteni kodifikált jogokban. A német BGB 935. §-ának azon szabálya például, amely kizárja a nem tulajdonostól átruházás útján való tulajdonszerzést abban az esetben, ha a tulajdonostól a dolgot ellopták, joggal veti fel azt a kérdést, hogy ha a tulajdonost nem lopás, hanem más vagyon elleni bűncselekmény (sikkasztás, csalás stb.) útján fosztották meg tulajdonától, miért nem esik ezzel egy tekintet alá; ugyanakkor a bűncselekmény útján való elvesztés kivételként való meghatározása a törvényben folyamatos értelmezési nehézséggel járna és szükségképpen következetlen lenne. Alappal vethető fel ugyanis már önmagában is az az aggály, hogy miért korlátozódik a kivétel a büntetőjogi jogszabályok által büntetőjogi minősítést kapott magatartásokra, és miért ne terjed(ne) ki azokra az esetekre, amelyekben a tulajdonost deliktuális kártérítési felelősségi tényállást megvalósítva, de bűncselekménynek nem minősülő magatartással fosztották meg tulajdonjogától.99 A kockázattelepítési szempontok következetes érvényesítéséből további megfontolások is fakadnak. A bűncselekménnyel szerzett dolgok esetében ugyanis a jóhiszemű szerzés teljes kizárása feltehetően visszatartó hatást gyakorolna a lopás, rablás és hasonló bűncselekmények elkövetésével szemben, mert nem teszi vonzóvá a piac számára az esetleg ezekből eredő dolgok megvásárlását (pozitív hatás). Ugyanakkor a forgalomba kerülés megnehezítésével gátolná a bűncselekményből származó dolgoknak a forgalomban való felbukkanását (negatív hatás).
2.4. d) Az ingatlanok tulajdonjogának átruházása Az ingatlanok tulajdonjogának átruházása A Ptk. 117. § (3) bekezdése szerint ingatlan tulajdonjogának az átruházásához az erre irányuló szerződésen vagy más jogcímen felül a tulajdonosváltozásnak az ingatlan-nyilvántartásba való bejegyzése is szükséges. Az ingókkal szemben a dologi jogi jogosultság ügyleti természetű keletkezése és változása ingatlanok esetén nem a birtokállapot változásához, hanem az ingatlan-nyilvántartási bejegyzéshez kötött. Itt az átadás jogi tényének a jogváltozás telekkönyvi bejegyzéséhez szükséges bejegyzési engedély kiadása feleltethető meg azzal, hogy a Thorn, Karsten: Mobiliarerwerb von Nichtberechtigten: Neue Entwicklungen in rechtsvergleichende Perspektive. Zeitschrift für Europäisches Privatrecht, 1997. 442–474. o., különösen 473. skk. 98 Schäfer–Ott: Lehrbuch der ökonomischen Analyse des Zivilrechts. 535. o. 99 Marton Géza: Lopott és rabolt dolgok forgalmának korlátozása a Ptk. javaslatában. Budapest, 1916. /Ügyvédek Lapja különlenyomat./ 10. o. 97
138 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
IV. rész. A tulajdonjog megszerzése és megszűnése dologi rendelkező ügylet a tulajdonjog bejegyzését végrehajtó közigazgatási aktussal, hatósági közreműködéssel megy végbe. A tulajdonjog átruházására irányuló kötelezettséget megteremtő kötelmi kötelező ügylet és a tulajdonjog átszállását eredményező dologi jogi mozzanat kettőssége az ingatlanok tulajdonjogának átruházás útján való megszerzése során is érvényesül. A jogváltozás létesítésére irányuló kötelezettségvállalás még önmagában a tulajdon átszállásához (a tulajdonváltozásnak az ingatlan-nyilvántartási bejegyzéshez) nem elegendő. Ahhoz, hogy az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzésre kerülő jog (tulajdonátruházás esetén az ingatlan megszerzőjének tulajdonjoga) érvényesen létrejöjjön, szükséges a dologi (rendelkező) ügylet is, amely az Inytv. 29. §-a szerinti bejegyzési engedély kiadásából áll. A bejegyzési engedély akkor alkalmas arra, hogy annak alapján ingatlan-nyilvántartási bejegyzésre kerüljön sor, ha az az Inytv. 29. §-a által előírt alakszerűségi követelményeknek megfelel. Így ráutaló magatartással, az ingatlan birtokba adásával, a jogváltozás iránti kérelem telekkönyvi hatósághoz való benyújtásával stb. nem pótolható. A bejegyzés maga – konstitutív természete ellenére – már nem része a rendelkező ügyletnek. Ez nem változtat ugyanakkor azon, hogy a jogváltozás alapjául szolgáló szerződés teljesítettnek csak akkor tekinthető, ha a jogváltozás a telekkönyvi bejegyzéssel ténylegesen is megtörtént. A bejegyzési engedély benyújtásán túlmenően a dologi rendelkező ügylet véghezvitelének és érvényességének további bizonyítását az ingatlan-nyilvántartási szabályozás a felektől nem várja el. Az ingatlanok tulajdonának megszerzése során az ingatlannak a birtokba adása a tulajdon megszerzése szempontjából irreleváns: a birtokba adás (átadás) sem nem szükséges, sem nem elegendő az ingatlan tulajdonjogának az átruházással való megszerzéséhez. Az ingatlan tulajdonjogának megszerzésére irányuló szerződés alapján – amelynek létezését és alaki szempontból való érvényességét a Ptk.-nak az erre az esetre a Legfelsőbb Bíróság XXV. sz. Polgári Elvi Döntésével konkretizált szerződési jogi szabályai szerint kell megítélni – a vevőnek (megajándékozottnak, eltartónak stb.) csak kötelmi igénye van arra, hogy az ingatlan tulajdonjogának átruházását az eladótól (ajándékozótól, eltartottól stb.) követelje. Ez az igény, kötelmi természeténél fogva, az általános szabályok szerint évül el.100 Amennyiben az ingatlan átruházására kötelezettséget vállaló eladó (ajándékozó, eltartó stb.) a szerződésben vállalt és esedékessé váló kötelezettsége ellenére a tulajdonjog bejegyzésének alapjául szolgálható bejegyzési engedélyt nem adja ki, azt tőle a vevő (megajándékozott, eltartó stb.) bíróság előtt követelheti, és keresete nyomán – amennyiben az megalapozott – a bíróság a Ptk. 295. §-a alapján ítéletével pótolja az átruházó bejegyzéshez hozzájáruló nyilatkozatát. Ebben az esetben a bejegyzés okirati alapja a bíróság ítélete mint közokirat, és a földhivatal az ítélet alapján fogja bejegyezni a felperes jogosult tulajdonjogát. Ugyanez a helyzet akkor is, ha a felek által kötött tulajdonátruházási szerződés a Ptk. és a XXV. sz. PED alapján érvényes, azonban nem rendelkezik az Inytv. 32. §-ában előírt, a bejegyzés alapjául szolgáló okirattal szemben támasztott alaki és tartalmi kellékekkel. Mivel a tulajdonjog átruházására a polgári jogi szabályok szerint érvényes szerződéssel kötelezettséget vállaló fél szerződéses kötelezettsége kiterjed a bejegyzés alapjául megkövetelt alaki és tartalmi kellékekkel rendelkező okirat rendelkezésre bocsátására, ideértve az Inytv. által meghatározott, a bejegyzés alapjául szolgáló okirattal szemben támasztott elvárásoknak megfelelő okirat szolgáltatását is, annak mint jognyilatkozatnak ítélettel való pótlását a bíróságtól a Ptk. 295. §-a alapján keresettel lehet kérni. A telekkönyvi elbirtoklás A közhitelesség szorosan kapcsolódik a védelmi hatály beálltának idődimenziójához, amely valójában nem válaszható el az eredeti tulajdonos érdekeinek védelme és az ingatlan-nyilvántartásban (telekkönyvben) bízó jóhiszemű személy érdekeinek védelme közötti konfliktustól. Ezt hivatott feloldani a bejegyzéshez fűzött gyengített (késleltetett) jogvédelmi hatály. Az Inytv. 63. § (2) bekezdésében foglalt rendelkezés 101 által biztosított ún. „telekkönyvi elbirtoklás”, amelyről korábban, az ingatlan-nyilvántartás kapcsán szót ejtettünk, valójában a bejegyzéshez fűzött, időben késleltetett jogvédelmi hatály beálltát jelenti. A jóhiszeműség bizonyítása Jóhiszeműnek akkor minősül a jogszerző, ha nem tud és nem is kellene tudnia arról, hogy az ingatlannyilvántartási állapot úgy tér el az anyagi jogi jogszerzés által megalapozott állapottól (azaz a bejegyzett jogosulttal, jellemzően tulajdonossal szemben, akitől ő a saját jogát származtatja, a bejegyzés törlését az anyagi jogi jogállapot megalapozza), hogy az az ő jogszerzését az anyagi jogi állapot szerint meg kellene, hogy gátolja. Az ingatlan-nyilvántartásban bízó személy jóhiszeműségét a magyar ingatlan-nyilvántartási szabályozás nem vélelmezi, mint ahogy nem érvényesül ilyen vélelem az ingóknak nem tulajdonostól való megszerzése során sem. Mivel a tulajdonszerzés megállapításához bírósági ítélet szükséges, a bizonyításra ebben az esetben is – külön szabályok (például vélelem) hiányában – a polgári eljárásjogi szabályozás irányadó. A Pp. 164. § (1) Legf. Bír. Pfv. VI. 21.349/2006. sz. – BH 2007. 118. sz. Azzal szemben, aki további bejegyzés folytán, az előző bejegyzés érvényességében bízva, jóhiszeműen szerzett jogot, a bejegyzéstől számított három év alatt lehet a törlési keresetet megindítani. 100 101
139 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
IV. rész. A tulajdonjog megszerzése és megszűnése bekezdésének rendelkezése alapján ebben az esetben is a tulajdonszerzés valamennyi feltételének fennállását, így jogszerzése jóhiszeműségét is annak kell bizonyítania, aki a törvényi szabályokra és a szerzés körülményeire alapítva jogot akar szerezni. A bizonyítás az eljárások érzékeny pontja, amely nem statikus mozzanat, hanem a feleket a másik fél bizonyításának eredményétől függően készteti bizonyításra. A jóhiszeműség vélelme ezt a folyamatot megmerevítené és statikussá tenné, védve a szerzőt olyan helyzetekben is, amikor arra az eset összes körülményének tükrében nem érdemes. Ennél finomabb, a bizonyítási terhet rugalmasabban telepítő megoldás lehet nem a jóhiszemű szerzés kimondása, hanem a rosszhiszemű szerzés kizártsága és a rosszhiszeműség fogalmának meghatározása. Ez a megoldás a tulajdonosra hárítaná a bizonyítási terhet, de nem venné el a bíróságoktól a bizonyítás irányításának lehetőségét. Birtokkal megerősített jogcímvédelem A Ptk. 117. § (4) bekezdése szerint ingatlan többszöri eladása esetén az a vevő követelheti a tulajdonjognak az ingatlan-nyilvántartásba való bejegyzését, aki elsőnek lépett jóhiszeműen birtokba, ha pedig ilyen nincs, a korábbi vevő, kivéve ha a későbbi vevő tulajdonjogát az ingatlan-nyilvántartásba bejegyezték. Ezt a rendelkezést kell alkalmazni többszöri ajándékozás esetén is. A birtokkal megerősített jogcímvédelem a II. világháború előtti magánjogunk sajátos jogintézménye volt, amely az átadási elvet részesítette előnyben a telekkönyvi bejegyzéssel szemben, amikor az ingatlan kétszeri eladása esetén az első birtokba lépőt részesítette védelemben. A II. világháború előtti bírói gyakorlat ezt a szabályt átmeneti elvként alkalmazta arra tekintettel, hogy a telekkönyv magyarországi bevezetése elhúzódó folyamat volt, amivel párhuzamosan csak fokozatosan ment át a köztudatba a telekkönyvi bejegyzés szükségessége az ingatlan tulajdonjogának megszerzése esetén. A Ptk. azonban már nem a telekkönyv megszokottságának hiánya miatt tartotta fenn ezt a jogintézményt, hanem teljesen más jogpolitikai indokból. A cél a reális szükségleteket kielégítő ingatlanvásárlások előnyben részesítése volt a spekulációs célzatú ingatlanszerzésekkel szemben. Ma már ez a szempont a megváltozott gazdasági és társadalmi viszonyokra tekintettel nyilvánvalóan súlyát vesztette, ugyanakkor a birtokkal megerősített jogcímvédelem gyengíti a telekkönyv közhitelességének és a bejegyzés konstitutív hatályának elvét.
2.5. e) Dologegyesülés és feldolgozás Dologegyesülés, feldolgozás Az egyesített, az összekeverés, összeolvasztás útján vagy egyéb módon összevegyített vagy véletlenszerűen összevegyült dolgok tulajdonjogának kérdését a Ptk. együttesen szabályozza. Ilyen esetekben elsősorban az egyesülést, vegyülést stb. megelőzőállapot helyreállítása – az alkotórészek szétválasztása – az elsődleges. Csak akkor tekinthető az ily módon létrejött dolog véglegesen egységes új dolognak, ha a helyreállítás vagy a szétválasztás nem lehetséges vagy nem gazdaságos. Ebben az esetben a tulajdon kérdésének kézenfekvő és természetes megoldása tulajdonközösség alkotása a részek értékének arányában megállapított tulajdoni hányadok szerint. Ezt a megoldást követi a szabályozás is. Ez csak akkor nem igazságos, ha valamelyik érdekelt dolga az egységes dologban oly mértékben túlnyomó, hogy a helyzet valójában a dologhoz járult idegen tulajdonból származó alkotórész helyzetéhez hasonló. Ilyenkor helyesebb annak az elvnek az alkalmazása, amely lehetővé teszi, hogy a fődologhoz hasonló helyzetben lévő korábbi önálló dolog tulajdonosa választhasson saját tulajdonjogának biztosítása vagy a dolog kártalanítás fejében való átengedésének lehetősége között, az átalakítás szabályaihoz hasonlóan. A Ptk. 134. § (1) bekezdése szerint, ha több személy dolgai úgy egyesülnek vagy vegyülnek, hogy azokat csak aránytalan károsodás vagy aránytalan költekezés árán, vagy egyáltalán nem lehet szétválasztani, közös tulajdon keletkezik.102 Ha a tulajdonosok bármelyike a közös tulajdont nem kívánja, az, akinek dolga az egyesülés előtt nagyobb értékű volt, választhat, hogy a dolgot a többi tulajdonos kártalanítása ellenében tulajdonába veszi vagy kártalanítás ellenében azoknak átengedi. A 134. § (2) bekezdése a választás jogát megtagadja attól, aki az egyesülést vagy vegyülést rosszhiszeműen maga idézte elő. Ilyen esetben a rosszhiszemű volt tulajdonos csak gazdagodása megtérítését követelheti, a jogalap nélküli gazdagodás megtérítésére vonatkozó szabályok szerint. Ha az átalakított, feldolgozott, egyesült vagy összevegyült dolog tulajdonjogára egyik fél sem tart igényt, azt értékesíteni kell, és a vételárat a jogosultak között megfelelő arányban fel kell osztani. Ilyen esetben azt a felet, aki csak gazdagodása mértékéig igényelhet megtérítést, a vételárból legfeljebb a teljes kártalanításra jogosultak Ugyanakkor, ahogy korábban már említettük, erdei fák magjának elvetése gyep-legelő művelési ágú ingatlanon nem keletkeztet a telepítő számára feldolgozás, dologegyesítés vagy ráépítés jogcímén tulajdonjogot. Legf. Bír. Pfv. I. 20.190/2008. – BH 2009. 176. sz. 102
140 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
IV. rész. A tulajdonjog megszerzése és megszűnése kielégítése után fennmaradó összeg illeti meg [Ptk. 135. § (2) és (3) bek.]. A dologegyesüléssel való tulajdonszerzésnek a Ptk. 134. §-ában meghatározott szabályai nem alkalmazandók olyan esetekben, amelyekben az érintett felek között olyan szerződéses jogviszony van, amely feltételezi, hogy az egyik fél által a másik fél részére a szerződés (például vállalkozási szerződés) alapján végzett tevékenység együtt jár a beépített anyagok tulajdonjogának átruházásával, vagy ha ez egyébként ellentétes az adott szerződéses jogviszony természetével. Amennyiben olyan dolgok kerülnek beépítésre ilyen szerződés alapján, amelyek beépítése meghaladja a szerződés kereteit, a dolgokat beépítő fél a jogalap nélküli gazdagodás szabályai szerint követelhet a másiktól értékbeni megtérítést.103 A dologegyesülés folytán keletkező közös tulajdon tulajdoni hányadának megszerzése származékos – a tulajdonos korábbi tulajdonjogára tekintettel történő – tulajdonszerzés. Ebből a Ptk. külön szabályai nélkül is az következik, hogy ha közös tulajdon áll elő, az alkotórésszé vált egyes dolgokat terhelő jogok a tulajdoni hányadokat terhelik tovább, minthogy ezek a tulajdoni hányadok az egyes részek helyébe lépnek. Ha a főalkotórész tulajdonosa szerzi meg az egész egységes dolog tulajdonát, a főalkotórészt terhelő jog nem szűnik meg, és annak – a dolog feletti tulajdon egységéből fakadóan – a dolog új alkotórészeire is ki kell terjednie. Beépítés A dologegyesülés speciális esete a beépítés. Beépítésről akkor beszélünk, ha valaki idegen anyaggal saját földjére vagy a használatában álló földre épít. A Ptk. 136. § (1) bekezdésének értelmében az, aki idegen anyaggal saját földjére vagy a használatában álló földre épít, a beépítéssel megszerzi az anyag tulajdonjogát, de az anyag értékét köteles megtéríteni. A beépítő jó- és rosszhiszeműsége e jogkövetkezmények alkalmazása során – törvényi rendelkezés hiányában – irreleváns. A beépítéssel való tulajdonszerzés a törvény erejénél fogva történő, eredeti tulajdonszerzés, amely valójában a növedék speciális tényállása, amennyiben nem a beépített anyagon mint önálló dolgon szerez a beépítő tulajdonjogot, hanem a földtulajdonos tulajdonjoga gyarapszik a föld (illetőleg az egyébként azon álló épület) alkotórészévé váló anyaggal. A beépített anyag elveszíti önálló dologi létét, ezért a beépítéssel megszűnnek a harmadik személyeknek a beépített (és ezzel önálló dologi létét jogi értelemben elvesztő) dolgot terhelő jogai. Álláspontunk szerint éppen abból következően, hogy a beépítés törvényi tényállása valójában annak szükségszerű következményét fogalmazza meg, hogy a beépített anyag más fődolog (a föld) alkotórészévé válásával elveszti önálló dologi létét, ugyanezt a szabályt kell alkalmazni abban az esetben is, ha a földtől elváló önálló tulajdont képező ingatlan tulajdonosa (vagy használója) épít idegen anyagot az épületbe.
2.6. f) Öröklés és nem természetes személyek jogutódlással való megszűnése Öröklés Az öröklés mint egyetemes jogutódlás (Ptk. 598. §) és a dologi hagyomány [Ptk. 641. § (1) bek.] mint egyedi jogutódlás egyaránt azzal járnak, hogy a jogutód (örökös vagy hagyományos) ipso iure, az örökhagyó halálával megszerzi a hagyatékban meglévő javakat, így a hagyatékban lévő tulajdoni tárgyak tulajdonjogát. Az öröklés és a hagyomány a tulajdonjog megszerzésének származékos szerzésmódjai, amelyek ennél fogva nem járnak harmadik személyeknek a dolgot terhelő jogainak megszűnésével: az örökös vagy hagyományos a dolog tulajdonjogát a dolgokon az örökhagyó halála előtt létesített jogokkal terhelten szerzi meg. Jogi személyek jogutódlással való megszűnése Valójában a tulajdonjog származékos szerzésmódjával szerez tulajdonjogot a jogutód a nem természetes személy jogutódlással való megszűnése esetén. Ennek leggyakoribb – de nem kizárólagos – esete a gazdasági társaságoknak átalakulással való megszűnése, amelyet a társasági jogi szabályozás rendez. A jogi személyek és jogi személyiséggel nem rendelkező nem természetes személy jogalanyok jogutódlással való megszűnése e különös szabályozási területek speciális joganyagának része, ezért itt ezzel részletesen nem foglalkozunk.
3. 3. A tulajdonjog megszűnése Azon túlmenően, hogy a dolog megsemmisülése a dolgon fennálló tulajdonjog megszűnésével is jár, a tulajdonjog vagy azzal szűnik meg, hogy azon – akár a tulajdonos közreműködésével, akár anélkül – más tulajdont szerez, vagy pedig azzal, hogy a dolog feletti tulajdonjoggal a tulajdonos felhagy.
103
Legf. Bír. Pf. 26.756/2001. sz. – BH 2004. 461. sz.
141 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
IV. rész. A tulajdonjog megszerzése és megszűnése Derelictio A dolog tulajdonjogával való felhagyás a tulajdonjog egyik részjogosítványát alkotó rendelkezési jog körébe tartozik. A tulajdonjog felhagyásával a dolog tulajdonosa egyoldalúan, átruházás nélkül, saját aktusával szünteti meg a dolog feletti tulajdonjogát. A derelictio, a tulajdonjoggal való felhagyás csak ingó dolgok esetében lehet a tulajdonjog megszüntetésének módja. A Ptk. 112. §-ának (2) bekezdése szerint ingatlan tulajdonjogával felhagyni nem lehet. Az ingatlan tulajdonjogával való felhagyás kizártsága elsősorban az ingatlan-nyilvántartás tényéből és sajátosságaiból fakadó szabály, amely a telekkönyvezett ingatlanok vonatkozásában a II. világháború előtti magánjogunkban alakult ki, és a Ptk. is fenntartotta. Ingatlanok esetében ugyanis a tulajdonjoggal való felhagyást az ingatlan-nyilvántartásból való törlés jelentené, ez azonban az ingatlan-nyilvántartási elvek alapján {például a rangsor elvéből (Inytv. 7. §), és a közhitelesség elvéből [Inytv. 5. § (1) bek.] fakadóan} azzal járna, hogy az ingatlan-nyilvántartásban feléledne az előző tulajdonos tulajdonjoga. A derelictio legfontosabb következménye, hogy a dolog ezáltal uratlanná válik, és így a derelikvált dolgon, mint gazdátlan jószágon birtokba vétellel bárki tulajdont szerezhet (Ptk. 127. §). A tulajdonjoggal való felhagyáshoz szükséges a tulajdonos szándéka, és ennek a szándéknak valamilyen módon kifelé, másik felé való megjelenítése is, ugyanakkor sem a szándék, sem a tulajdonos aktusa nem vizsgálható önmagában, az eset összes körülményeitől és azok összefüggéseiből kiragadva. Gyakran okoz problémát a tulajdonos magatartásának és szándékának értékelése és a tulajdonjog megszűnését eredményező mozzanat meghatározása. A derelictio tipikus esete lehet, amikor valaki a dolgot szemétbe dobja, mégsem lehetne azt mondani, hogy ezzel a mozdulattal a dolog feletti tulajdonjoga minden körülmények között megszűnt. Ezt akkor jelenthetjük ki, ha a tulajdonos magatartása mások irányában (a külvilág számára) is kifejezi, hogy a dolog tulajdonjogának elvesztését maga is, saját szándékával egyezően, végleges állapotnak tekinti.
142 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
5. fejezet - V. rész. A tulajdonjog védelme A tulajdon védelmét a jogrend két irányban biztosítja, és ennek megfelelően kell különbséget tennünk a tulajdonnak az állammal szemben és a magánjogi jogalanyokkal szemben biztosított védelméről. A tulajdonvédelem e két irányának megértése gyökeresen eltérő megközelítést igényel. A tulajdonnak az állammal szembeni védelmét az alkotmányos tulajdonvédelem és a tulajdonnak mint emberi jognak a védelme biztosítja, míg a tulajdonnak a magánjogi jogalanyokkal szembeni védelme elsősorban a polgári jogi szabályozás feladata.
1. 1. A tulajdon alkotmányos védelme Minden jogalkotás útján történő szabályozással szemben alapvető követelmény, hogy az alkotmány által támasztott követelményeknek eleget tegyen. Az alkotmányos kritériumoknak a Ptk. tulajdonjogi (dologi jogi) szabályai is meg kell, hogy feleljenek. Az alkotmány által a dologi jogi szabályozással szemben támasztott követelmények középpontjában a tulajdon alkotmányos védelme áll. A tulajdonvédelem alkotmányos szintre emelése A tulajdon védelmének alkotmányos szintre emelése szorosan összefügg azzal, hogy a 18. és 19. századi alkotmányozási törekvések motorja a feltörekvő polgárság volt. Ez a polgárság a magántulajdon védelmét saját társadalmi és politikai pozícióira alapozta, a tulajdonhoz való jogot az élethez és a szabadsághoz való jog mellé felvéve az alapjogok katalógusába. A tulajdon mai alkotmányos védelmének kialakulása részben a szabadság és tulajdon között fennálló, szoros, kölcsönös függőségi kapcsolatban kifejeződő összefüggés felismerésére, részben pedig a tulajdonjog absztrakt felfogásának kialakulására vezethető vissza. A tulajdonjog absztrakt felfogása a földtulajdonnak a feudális kötöttségektől való felszabadításával, a feudális társadalmi és gazdasági rendszerből fakadó és e kötöttségeket a jog magyarázatának erejével megalapozó osztott tulajdoni koncepcióval szemben nyert teret és vált uralkodóvá a feudális rendszer megszűnésével, a piacgazdaság és a polgári társadalom kialakulásával. A gazdasági liberalizmus, a felvilágosodás filozófiája és a tulajdonnak a polgári alkotmányfejlődés által életre hívott alkotmányos garanciája egyúttal a tulajdonnak a politikai hatalom eszközeként való szerepével is szembehelyezkedést jelentett. A tulajdonjog absztrakt felfogásával háttérbe szorított, majd teljesen leépített osztott tulajdonjogi felfogás a feudális rendszerhez kötődött, a hűbérúr és a hűbéres viszonyának jogi dogmatikai leképezése volt. Hűbérúr és hűbéres viszonya azonban nem pusztán tulajdonjogi viszony volt, hanem egyúttal gazdasági és társadalmi alá- és fölérendeltséget is jelentett. Ezáltal a földtulajdon nem a tulajdon szabadságát hordozta, hanem politikai uralmat közvetített. A tulajdon szabadságának alkotmányos szintre emelt biztosítása az absztrakt tulajdonjogi felfogással együtt számolta fel az uralkodó (dominium directum) és alávetett tulajdon (dominium utile) kettősségén alapuló és politikai közvetítő szerepet játszó, a feudális társadalomban a politikai uralmat biztosító osztott tulajdont. Már az 1789. augusztus 28-án kiadott, az Ember és polgár jogainak nyilatkozatának 17. cikke kimondta, hogy a tulajdon az ember sérthetetlen és szent joga, amelytől senki sem fosztható meg, kivéve, ha a közjó alapján a törvény az elvonást kifejezetten lehetővé teszi, és ha az elvonás fejében megfelelő kárpótlást biztosítanak. 1 Ennek nyomán került be a tulajdonhoz való jog a 19. századi német alkotmánytervezetekbe, majd a weimari alkotmányba. A weimari alkotmány rendelkezéseinek középpontjában a kisajátítás állt, a tulajdon védelmét a kisajátítás szabályozása közvetítette. A bíróságok a weimari alkotmány 153. cikkének alapján nem fogadták el annak a lehetőségét, hogy a jogszabályok alkotmányosságát a tulajdon alkotmányban biztosított védelme alapján felülvizsgálják. Ha a törvény útján vagy a törvény alapján a tulajdonba való beavatkozást a kisajátítás fogalmi körébe bevonni nem tudták, a tulajdonosnak azt el kellett tűrnie. 2 A bírói gyakorlat ugyanakkor a weimari alkotmány 153. cikkének alkalmazása során az értelmezési lehetőségek határait kihasználva kiterjesztette a védelem körét a földtulajdonról és az annak körébe vonható dologi jogokról a polgárok egyéb vagyoni értékű jogaira, többek között a követelésekre is. A gyakorlat ezzel már a weimari alkotmány alkalmazása során is az alkotmányos védelem szempontjából egyenértékűnek kezelte a dologi és kötelmi jogokat, és a kötelmi jogi pozíciókra is kiterjesztette a kisajátításra vonatkozó rendelkezések által biztosított védelmet.3 A fejlődés másik vonala a gyakorlatban a kisajátítás fogalmának értelmezése volt: a Reichsgericht a kisajátítás fogalmának Maunz, Theodor – Dürig, Günter – Herzog, Roman – Scholz, Rupert: Kommentar zum Grundgesetz. München–Berlin, 1958–. Art. 14. Rn. 18. skk. 2 Schwerdtfeger, Günther: Die dogmatische Struktur der Eigentumsgarantie. Berlin – New York, 1983. 1. o. 3 Maunz–Dürig–Herzog–Scholz: Kommentar zum Grundgesetz. Art. 14. GG Rn. 21. 1
143 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
V. rész. A tulajdonjog védelme
kiterjesztő értelmezésével az alkotmányos tulajdonvédelem körébe vonta a tulajdoni korlátozásokat, és nem feltétlenül követelte meg, hogy a tulajdon elvonásának legyen kedvezményezett alanya. 4 A német Grundgesetz 14. cikkének a tulajdon védelmét biztosító rendelkezése valójában a weimari alkotmány 153. cikkének alkalmazása során a gyakorlatban végbement fejlődés betetőzését és az absztrakció magasabb szintjére való emelését jelenti. A Grundgesetz 14. cikkében biztosított, a kisajátítástól elszakadó általános alkotmányos tulajdonvédelem – ha a gyakorlatban kevésbé is – dogmatikai szempontból alapvető fordulatot hozott a weimari alkotmány 153. cikkének rendelkezéséhez képest, és megváltoztatta a tulajdon alkotmányos védelmének szerkezetét is,5 mert annak középpontjában többé nem a kisajátításra vonatkozó szabályok állnak. A tulajdon védelme az alkotmányban A Magyar Köztársaság alkotmányának 13. § (1) bekezdése szerint a Magyar Köztársaság biztosítja a tulajdonhoz való jogot, a 13. § (2) bekezdése pedig rögzíti, hogy tulajdont kisajátítani csak kivételesen és közérdekből, törvényben szabályozott esetekben és módon, teljes, feltétlen és azonnali kártalanítás mellett lehet. Ez a rendelkezés a tulajdonhoz való jog alkotmányos biztosításának a kiindulópontja és alapja. A magyar alkotmánynak ez a rendelkezése nem vezethető vissza szerves alkotmányos fejlődésre. A rendelkezést a rendszerváltást követően az 1990. évi XL. törvény 7. §-ának (2) bekezdése iktatta az alkotmányba, és ahhoz a törvény javaslatának miniszteri indokolása sem fűzött részletes indokolást. Az alkotmány rendelkezései a tulajdon védelmének szabályait a norma szövegének szintjén nem fogalmazzák meg, és nem szabályozzák egységes módon, kimerítően. Ez több okra is visszavezethető, így például arra, hogy az alkotmányos tulajdoni garancia nem pozitív, hanem negatív szemléletből, a korábbi, szocialista tulajdoni felfogással való szakítás kifejezésének szándékából ered. Ehhez képest elsősorban tagadást, a rendszerváltás előtt érvényes tulajdoni renddel való szembenállást fejez ki. Másrészt nem feltétlenül kezelték a normaalkotás folyamatában a jövőbe tekintve kellő súllyal ezt a kérdést, amit erősen befolyásolhatott az a korábbi szemlélet, amely az alkotmányt elsősorban deklaratív jogszabályként kezelte, tényleges normatív tartalmat nem kapcsolva hozzá. 6 Az Alkotmánybíróság gyakorlatából leszűrhető felfogás szerint az alkotmány a tulajdonjogot mint az egyéni cselekvési autonómia hagyományos anyagi alapját részesíti alapjogi védelemben.7Szabadság és tulajdon tehát szorosan összekapcsolódik egymással: a szabadság a tulajdont feltételezi, ugyanakkor a tulajdon akkor lehet alapja önálló, szabad magatartásnak, ha a tulajdon maga kötöttségektől mentes. Szabadság és tulajdon Szabadság és tulajdon egymást feltételező, szoros kapcsolata már a felvilágosodás polgári szemléletében is jelentkezett, és már az alkotmányozási törekvések kezdeti időszakában is nyilvánvaló ennek az összefüggésnek a felismerése. Így válhatott a tulajdon emberi joggá, a szabad tulajdon ezért játszhatott döntő szerepet a feudális társadalmi és gazdasági rendszer leépítésében, és ekként válhatott az élethez és szabadsághoz való jog mellett a tulajdonhoz való jog, a tulajdon védelme is az alkotmányos jogok katalógusába felvett alapvető joggá. A tulajdon valójában egyúttal a polgári szabadság alapvető tartalmát adja meg. Ahogy Leisner kifejezően jellemzi a polgári jogok és a tulajdon kapcsolatát, „[a] küzdelem a jogért az elmélet, a küzdelem a tulajdonért a gyakorlat. A tulajdon garantálása nélkül a polgár számára csupán »haszontalan szabadságok« maradnak, Diogenész szuverenitása.”8 A tulajdonnak az alkotmány által biztosított védelme a német jogirodalomban uralkodó álláspont szerint kétirányú: egyrészt védelemben részesíti az egyes tulajdonosok konkrét jogait, másrészt biztosítja a magántulajdon mint jogintézmény fennállását. Az alkotmány a tulajdont elsősorban mint az egyéni lét és önkifejeződés materiális alapjainak a jog eszközével való elosztását a piacgazdaság keretei között megvalósító jogintézményt védi. A tulajdon az, ami az egyéni teljesítmény és egyéni kezdeményezés alapján biztosítja és lehetővé teszi azt, hogy a javak termeléséről, forgalmazásáról és felhasználásáról való döntések a piacgazdaság elvei szerint, a magánautonómia adta szabadsággal élve szülessenek meg. Az alkotmányos tulajdonvédelem biztosítja vagyonjogi téren a jogosultak egyéni mozgásterét. 9 A tulajdonhoz való jog alkotmányban rögzített garanciája mögött meghúzódó elsődleges jogpolitikai cél a magántulajdon védelme a tulajdonba való jogellenes állami beavatkozással szemben. Azt az igényt fejezi ki, hogy a jogszerűen megszerzett tulajdont az állam is tartsa tiszteletben.10 A tulajdon alkotmányos értelemben is
Uo. Rn. 22. Schwerdtfeger: Die dogmatische Struktur der Eigentumsgarantie. 9. o. 6 Balogh Zsolt – Holló András – Kukorelli István – Sári János: Az Alkotmány magyarázata. Budapest, 2002. 263. o. 7 64/1993. (XII. 22.) AB határozat, IV. 1. 8 Leisner, Walter: Eigentum. Handbuch des Staatsrecht der Bundesrepublik Deutschland. Band VI. (Freiheitsrechte). Szerk.: Josef Isensee – Paul Kirchhof. Heidelberg, 1989. § 149. 1023–1098. o. Rn. 1. 9 Badura, Peter: Eigentum. In Benda, Ernst – Maihofer, Werner – Vogel, Hans-Jochen (szerk.): Handbuch des Verfassungsrecht. Berlin – New York, 1994. 326–390. o., Rn. 27. 10 Böhmer, Werner: Eigentum aus verfassungsrechtlicher Sicht. In Baur, J. F. (szerk.): Das Eigentum. Göttingen, 1989. 39–80. o., 42. o. 4 5
144 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
V. rész. A tulajdonjog védelme
kizárólagosságot hordoz, de ezt a kizárólagosságot a jogosult számára az államhatalommal szemben biztosítja. A tulajdon alkotmányos értelemben sem más, mint egy olyan jogintézmény, ami feltétlen védelmet élvez nemcsak harmadik személyek behatásával, hanem az állammal szemben is. 11 Az alkotmányos tulajdonvédelem közvetlen alkalmazhatósága Felmerül ugyanakkor a kérdés – csakúgy, mint a magánjog egyéb területein is12 –, hogy tulajdonjogi jogvitákat lehet-e közvetlenül az alkotmányra hivatkozva elbírálni, vagy sem. Úgy tűnik, hogy a német irodalom és újabb bírói gyakorlat a német alaptörvény, a Grundgesetz alkotmányos tulajdonvédelmet biztosító 14. cikkének közvetlen alkalmazása kapcsán nem alakított ki még végleges és egységes álláspontot, a tendencia azonban a közvetlen alkalmazhatóság háttérbe szorítása és kizárása felé mutat. A legfelsőbb német közigazgatási bírósági fórum, a Bundesverwaltungsgericht gyakorlata folyamatos változást mutat ebben a kérdésben. A hatvanas években a Bundesverwaltungsgericht a közigazgatási jogviszonyok körében nem zárkózott el a Grundgesetz tulajdont garantáló 14. cikke (1) bekezdés első mondatának közvetlen alkalmazásától. A tipikus élethelyzet, amelyben a probléma felmerült, építési engedélyek megadásával volt kapcsolatban: abban az esetben, ha az építési hatóság által kiadott építési engedély folytán egy – többnyire a szomszédos – ingatlan helyzete lényegesen romlott, és az ingatlan helyzetének romlása erős és fenntarthatatlan volt, az alkotmányi rendelkezésre hivatkozva a bíróság a jogsértést közvetlenül az alkotmányra alapozva megállapíthatónak tartotta.13 A Bundesverwaltungsgericht gyakorlatában az alkotmányos tulajdonvédelem alkotmányban foglalt rendelkezéseinek közvetlen alkalmazhatósága kapcsán a kilencvenes évek elejére jelentős változás következett be. Az alkotmány közvetlen alkalmazhatóságát a bíróság elvileg továbbra sem zárta ki (ez a korábbi döntésekkel való nyílt szembefordulás lett volna), azonban annak lehetőségét jelentősen és döntő mértékben megszorította. E megszorítás eredménye a következők szerint összegezhető. A Grundgesetz 14. cikke (1) bekezdése első mondatának (amelynek értelmében a német alkotmány a tulajdont és az örökléshez való jogot garantálja) közvetlen alkalmazása nem kizárt, de nem kerülhet rá sor, ha az adott védendő érdeket (a sérelmet szenvedett személy érdekeit) külön jogi szabályozás részesíti védelemben. Amennyiben van ilyen külön jogi szabályozás, további védelemre igényt közvetlenül a Grundgesetz 14. cikke (1) bekezdés első mondatának rendelkezésére alapítani nem lehet. Így ha a tulajdonjog tartalmát és korlátait a Grundgesetz 14. cikke (1) bekezdés második mondatának (amelynek értelmében a tulajdon tartalmát és korlátait törvény állapítja meg) követelményeit kielégítő szabályozás határozza meg, további, közvetlenül az alkotmányra alapított igénynek az alkotmányos jogi szabályozás által rendezett kérdéskörben a Grundgesetz 14. cikke (1) bekezdés első mondata alapján nem lehet helye. Ami az építkezésekkel kapcsolatos szomszédjogi igényeket illeti, azokat az építésügyi szabályozás rendezi, ideértve azoknak a hátrányoknak a meghatározását is, amelyeket a szomszédnak el kell viselnie, és azokat is, amikor jogorvoslattal élhet a hatósági döntéssel szemben. Emellett további, a Grundgesetz 14. cikke (1) bekezdés első mondatára alapított igénynek nincs helye. 14 Ez egyúttal azt is jelenti, hogy az alkotmányra való hivatkozás célja nem lehet a jogsérelmet szenvedett fél helyzetének anyagi jogi többletjogosítványokkal való javítása a rá nézve sérelmes, adott esetben jogellenes építési engedéllyel szembeni fellépés során. 15 E gyakorlat értékelésekor nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy ezek az esetek és a belőlük leszűrhető elvek nem magánjogi, hanem közigazgatási jogviszonyok körében merültek fel és érvényesülnek. Az egyén szabadsága az állammal szemben Az alkotmányos tulajdonvédelem jogi természetét vizsgálva nyilvánvalónak látszik, hogy az alkotmánynak a tulajdont védő rendelkezései nem magánjogi alanyi jogot alapítanak, hanem a személyeknek az állammal szembeni szabadságát biztosítják. Az alkotmány tehát nem magánjogi alanyi jogon, hanem közjogi alanyi jogon alapuló igényt biztosít a jogalanyok számára, másként fogalmazva „a tulajdonos polgárnak közjogi alanyi joga van ahhoz, hogy magánjogi alanyi joga legyen”.16 Az alkotmányos tulajdonvédelem az államra ró kötelezettséget, nem a polgárokra. Az állam ezt a kötelezettségét egyrészt a tulajdont védő jogalkotás útján, Leisner: Eigentum. Rn. 8. Vékás Lajos: A szerződési szabadság alkotmányos korlátai. Jogtudományi Közlöny, 1999/2. 53–60. o., 53. skk. 13 Például Battis, Ulrich: Zur Bestimmung von Inhalt und Schranken des Eigentums durch Gesetzgeber und Gerichte. In Isensee, Josef – Lecheler, Helmut (szerk.): Freiheit und Eigentum – FS Leisner zum 70. Geburtstag. Berlin, 1999. 679–687. o., 685. o. Önmagában az a tény, hogy a kiadott építési engedély adott esetben jogszabálysértő volt, az alkotmányos tulajdoni garanciába ütközés alapján nem bizonyult elegendőnek a jogsértés megállapításához. Lásd még Bönker, Christian: Baurechtlicher Nachbarschutz aus Art. 14 Abs. 1 Satz 1 GG? Deutsches Verwaltungsblatt (DVBl), 1. Mai 1994. 506–511. o., 506. o. 14 Bönker: Baurechtlicher Nachbarschutz aus Art. 14 Abs. 1 Satz 1 GG? 508. o. 15 Uo. 510. o. Ezt, az alkotmányra való közvetlen hivatkozás lehetőségét megszorító tendenciát a kilencvenes években hozott további döntések is megerősítették. Lásd Battis: Zur Bestimmung von Inhalt und Schranken des Eigentums durch Gesetzgeber und Gerichte. 686. o. 16 Leisner: Eigentum. Rn. 4. A jog szubjektív természete e helyütt azt jelenti, hogy alanyi jogról van szó, azaz a jognak van konkrét jogosultja. 11 12
145 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
V. rész. A tulajdonjog védelme
másrészt pedig a tulajdon állami elvonásával szemben felállított korlátok tiszteletben tartásával teljesíti. Az alkotmány tulajdont (tulajdonhoz való jogot) biztosító rendelkezéseiből a személyek javára vagy terhére jogok és kötelezettségek nem vezethetők le. Az állam azokat a helyzeteket, amelyekben az egyes jogalanyok érdekeinek mérlegelésére, az eset körülményeinek komplex vizsgálatára és a körülmények egyedi értékelésére van szükség, a jogalkotás szintjén az ennek az egyedi értékelésnek és mérlegelésnek a jogalkalmazásban való lehetőségét biztosító generálklauzulákkal (például Ptk. 100. §) oldhatja meg. A generálklauzulák ezért a dologi jogi szabályozásnak is nagyon fontos elemei. Az alkotmányos tulajdonvédelem dogmatikai szerkezete Az alkotmányos tulajdonvédelem dogmatikai struktúrájának sajátosságai elsősorban arra vezethetők vissza, hogy az alkotmány úgy védi a tulajdont, ahogy az a magánjogban kifejlődött. Ezt jelzi az is, hogy a tulajdont mint kizárólagosságot ragadja meg. Ezt elsősorban történeti sajátosságokra vezetik vissza, és van olyan álláspont, amely szerint éppen ezért a magánjog a tulajdoni dogmatika szívében mindig is az alkotmányjog „tanítómestere” marad.17 Ugyanakkor a fejlődési tendencia önálló, a magánjogtól dogmatikailag is függetlenedő védelem igényét tükrözi. Hasonló, a polgári jogtól távolodó és az alkotmányos tulajdonvédelem önálló dogmatikai alapjainak megteremtésére irányuló törekvést tükröz a magyar Alkotmánybíróság gyakorlata is. Ez nemcsak abban jelentkezik, hogy az alkotmányjogi tulajdonfogalom szélesebb kört ölel fel, mint a magánjogi, hanem abban is, hogy az Alkotmánybíróság a tulajdon tartalmának meghatározása során is elszakadt a polgári jogi tulajdonjog-tartalomtól. A magánjogi tartalomhoz képest mást jelent az alkotmányos értelemben vett abszolút védelem, és az alkotmányjogi tulajdonvédelem mindig konkretizált módon merül fel. 18 A tulajdon tartalma ugyanakkor alkotmányos szinten is – hasonlóan a magánjogi tulajdonjoghoz – elsősorban a kizárólagossággal, azaz a külső behatásokkal (az alkotmányos öszszefüggésben az állam behatásával) szembeni védettség biztosításával és a tulajdon tárgyával való rendelkezés szabadságával határozható meg. Az alkotmányos tulajdonvédelemnek alapvetően három sarokpontja van: az egyik, hogy az alkotmány védi a magántulajdont mint intézményt; a második, hogy védi a magántulajdont mint alanyi jogot;19 a harmadik pedig, hogy a tulajdonosnak bizonyos helyzetekben, meghatározott feltételek fennállása esetén tűrnie kell a tulajdonjogába való beavatkozást, akár a tulajdon elvonása, akár korlátozása formájában. Az alkotmány tehát nemcsak általában védi a magántulajdont, hanem a személyek tulajdonát, annak fennmaradását is védi. Ennek a védelemnek két oldala van. Egyrészt tiltja az állam számára a magántulajdonba való beavatkozást, másrészt pedig alanyi védelmi jogot biztosít a jogosult számára ahhoz, hogy megfelelő eszközök álljanak a rendelkezésére a tulajdonába való jogosulatlan beavatkozással szembeni védelem során. A tulajdon mint intézmény védelme elsősorban a tulajdonnal járó rendelkezési szabadság biztosítását jelenti. Ilyen értelemben a tulajdon alkotmányos védelme szorosan összefügg a személyes szabadság garantálásával. Azt a követelményt fogalmazza meg, hogy a tulajdon mint alkotmányos jog jogosultja számára szabad mozgásteret kell biztosítani vagyonjogi viszonyainak körében annak érdekében, hogy életét autonóm módon irányítsa. 20 Ezt fejezi ki az is, hogy a magyar alkotmánybírósági gyakorlat szerint az alkotmány a tulajdonjogot mint az egyéni cselekvési autonómia anyagi alapját védi. Ebben az összefüggésben nem választható el a tulajdoni garancia a személyiség szabad kibontakoztatásához és a gazdasági tevékenység szabadságához való jogtól, különösen, ha a tulajdon alkotmányos védelmét a termelési és elosztási viszonyokkal összefüggésben szemléljük. Ebben az összefüggésben a vállalkozó által használt tulajdon alkotmányos biztosítása veti meg egyúttal az alapját egy olyan gazdasági rendszernek, amely az állami irányítástól független, piaci viszonyokra épül, és amely biztosítja a verseny szabadságát. Ha az alkotmányos tulajdonvédelem kritériumait akarjuk meghatározni, három lényeges kérdést mindenképpen tisztáznunk kell: egyrészt meg kell határoznunk, hogy mi minősül alkotmányos értelemben tulajdonnak, azaz mire terjed ki a védelem; másrészt meg kell határoznunk, hogy mit tekintünk az alkotmányos tulajdonvédelem szempontjából releváns beavatkozásnak; és végül meg kell mondanunk, hogy mikor jár a beavatkozás kártalanítási kötelezettséggel, és mely helyzetekben kell azt a tulajdonosnak ellentételezés nélkül tűrnie. A tulajdon alkotmányos fogalma Ha a tulajdont jogalanyokat megillető jogként, személyeknek egymás közötti, jogilag rendezett viszonyaként tételezzük (jogállamban ez másként aligha képzelhető el), akkor a tulajdont csak jogalkotói döntésként határozhatjuk meg. Nincs tehát apriorisztikus, törvény felett álló, természetesen adódó tulajdonfogalom, mert tulajdon az, amit a jogalkotó annak minősít. A tulajdon alkotmányos fogalma viszont elvileg csak az Uo. Rn. 73. Sólyom László: Az alkotmánybíráskodás kezdetei Magyarországon. Budapest, 2001. 133. o. 19 Böhmer: Eigentum aus verfassungsrechtlicher Sicht. 48. o. 20 Uo. 46. o.; Depenheuer, Otto In Das Bonner Grundgesetz. Kommentar. Alapította: Dr. Hermann Mangoldt – Friedrich Klein. 4. átdolg. kiad. Band I. Preämbel, Artikel 1 bis 19. Szerk.: Christian Starck. München, 1999. GG I Art. 14. Rn. 9. 17 18
146 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
V. rész. A tulajdonjog védelme
alkotmányból vezethető le. Ez következik abból is, hogy ha nem létezne önálló, az alkotmányból levezethető tulajdonfogalom, akkor a tulajdont védő alkotmányos norma tartalmatlanná válna, mert nem lehetne meghatározni, hogy a jogalkotót milyen kötelezettségek terhelik a tulajdonhoz való jog biztosításának követelménye alapján. Ebben az esetben a jogalkotót valójában nem kötné semmi. 21 Az alkotmány tulajdonfogalma ezért nem lehet azonos a polgári jogi tulajdon fogalmával. Ennek az alkotmányos értelemben vett tulajdonnak kell alárendelni a magánjogi tulajdonjog fogalmát, mert ha ezt nem teszszük, akkor nem lesz alapja az alkotmányos kontrollnak. Magánjogi értelemben ugyanis tulajdon az, amit a jogalkotó ekként határoz meg: a magánjogi értelemben vett tulajdonjog (mint alanyi jog) annyiban és olyan keretek között létezik, amennyiben és ahogyan azt a jogalkotó (a tárgyi jog) biztosítja. Magánjogi értelemben tulajdon csak a jogalkotó (a közjog) által meghatározott mértékben létezik, önálló jogalkotói döntés következménye. Alkotmányos tulajdonfogalom a német jogban A német Bundesverfassungsgericht gyakorlata és a német jogirodalom is egységes abban, hogy a tulajdon alkotmányos fogalma nem azonos a tulajdonjog magánjogi fogalmával, és tárgyuk sem lehet azonos: az alkotmányos tulajdonfogalom nem korlátozódik a magánjogi tulajdonjog tárgyaira, a dolgokra. Ugyanakkor tartalmilag az alkotmányos tulajdonfogalom középpontjában is – a magánjogi tulajdonjoghoz hasonlóan – a kizárólagosság áll. Az alkotmányos értelemben vett tulajdon a jogosult számára az állammal szemben biztosít kizárólagosságot, és a tulajdon ennek megfelelően alkotmányos értelemben sem más, mint feltétlen védelem biztosítása, de nemcsak harmadik személyek behatásával, hanem az állam beavatkozásával szemben is. 22 Az alkotmányosan védett tulajdon három kategóriába sorolható. Az első kategóriába tartoznak az ingó (magánjogi értelemben vett ingó) dolgok, mint amelyeket természetüknél fogva felölel az alkotmányos tulajdonfogalom is. A másodikba sorolhatók azok a javak, amelyek lényegükben körülhatárolhatóak, ide tartoznak az ingatlanok. E két kategóriába tartozó javak sajátossága, hogy esetükben a jogalkotó által való korlátozás ténye elég ahhoz, hogy a szabályozást alkotmányossági tesztnek vessék alá. Ez a tulajdon tehát eleve, természeténél fogva tartozik bele a tulajdon alkotmányos fogalmába és kap alkotmányos szintű védelmet. A harmadik kategóriába azok a javak tartoznak, amelyeket először meg kell határoznia a jognak ahhoz, hogy az alkotmányos tulajdonfogalomba vonhatók legyenek. Ezek – mint például a szellemi alkotások vagy a követelések – csak akkor részesülnek alkotmányos védelemben, ha őket a jogalkotó tartalmilag meghatározza. Az alkotmány számára ezek mindaddig nem ragadhatók meg, amíg ez nem történik meg.23 Alkotmányos tulajdonfogalom a magyar jogban A Magyar Köztársaság alkotmányának 13. § (1) és (2) bekezdése szerint a Magyar Köztársaság biztosítja a tulajdonhoz való jogot. Az alkotmány rögzíti továbbá, hogy tulajdont kisajátítani csak kivételesen és közérdekből, törvényben szabályozott esetekben és módon, teljes, feltétlen és azonnali kártalanítás mellett lehet. A magyar Alkotmánybíróság gyakorlata alapján megalapozottan lehet kijelenteni, hogy – az Emberi jogi egyezmény tulajdonvédelmi rendelkezéseinek alkalmazása kapcsán kibontakozó gyakorlat által tükrözött szempontokhoz némiképp hasonló módon – a tulajdonhoz való jognak ez a védelme egyrészt általában, absztrakt módon jelenti a tulajdonosi jogállás védelmét (a tulajdon garantálását), másrészt pedig a tulajdon elvonása elleni védelmet és a tulajdon korlátozása elleni védelmet biztosítja.24 Az alkotmányos alapjogként való védelem azt is jelenti – és ezt az Alkotmánybíróságnak az 1993-ban25 bekövetkezett szemléletváltás utáni gyakorlata egyértelműen alá is támasztja –, hogy ez a védelem általános jellegű, és nem korlátozódik a polgári jogi tulajdonjog biztosítására és védelmére. Az Alkotmánybíróság e határozatot megelőző gyakorlatában sem azonosította az alkotmányos tulajdonfogalmat a polgári jogi tulajdonfogalommal. A 17/1992. (III. 30.) AB határozatban például az Alkotmánybíróság „elvi éllel mutat rá arra, hogy az alkotmány 13. §-ának (1) bekezdése nemcsak a tulajdonjog, hanem az azzal összefüggő minden vagyoni jog biztosítására vonatkozik. Az alkotmány 9. § (1) bekezdése ezért a tulajdonvédelem körében az egyéb vagyoni jogok védelmét is biztosítja. A jogösszehasonlítás is azt mutatja, hogy több külföldi alkotmánybíróság gyakorlata a vagyoni jogosultságokat az alkotmányos tulajdonvédelem körébe vonja. Az Alkotmánybíróság ezzel is összhangban az alkotmány tulajdonvédelemmel kapcsolatos rendelkezéseit olyan alapjognak tekinti, amelyet mind az Alkotmánybíróság, mind a bíróságok az egyéb dologi jellegű vagyoni jogok védelmére is alkalmazhatnak.” Az Alkotmánybíróság a máig irányadónak tekintett tulajdoni koncepcióját a 64/1993. (XII. 22.) AB határozatban fejtette ki. Eltérő polgári jogi és alkotmányos tulajdonfogalom
Depenheuer in Das Bonner Grundgesetz. GG I Art. 14. Rn. 30. és Rn. 34. Leisner: Eigentum. Rn. 8. 23 Depenheuer in Das Bonner Grundgesetz. GG I Art. 14. Rn. 50. skk. és Leisner: Eigentum. Rn. 67. skk. 24 Vörös Imre: A tulajdonhoz való jog az alkotmányban. Acta Humana, 1995/17–19. 154–169. o., 165. o. 25 Lásd a 64/1993. (XII. 22.) AB határozatot az Ltv. egyes rendelkezéseinek alkotmányellenességéről. 21 22
147 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
V. rész. A tulajdonjog védelme
Az Alkotmánybíróság ennek megfelelően jóval szélesebb tulajdonfogalomból indul ki, mint amelyet a polgári jog alkalmaz. Az Alkotmánybíróság a jelenlegi gyakorlatban is következetes kiindulópontot jelentő tulajdoni koncepciója szerint „az alkotmány szerinti tulajdonvédelem köre tehát nem azonosítható az absztrakt polgári jogi tulajdon védelmével; azaz sem a birtoklás, használat, rendelkezés részjogosítványaival, sem pedig negatív és abszolút jogként való meghatározásával. Az alapjogként védett tulajdon tartalmát a mindenkori (alkotmányos) közjogi és magánjogi korlátokkal együtt kell érteni. Az alkotmányos tulajdonvédelem terjedelme mindig konkrét; függ a tulajdon alanyától, tárgyától és funkciójától, illetve a korlátozás módjától is. A másik oldalról nézve: ugyanezen szempontoktól függően az adott fajta közhatalmi beavatkozás alkotmányos lehetősége a tulajdonjogba más és más. Az alkotmány a tulajdonjogot mint az egyéni cselekvési autonómia hagyományos anyagi alapját részesíti alapjogi védelemben. Az alkotmányos védelemnek úgy kell követnie a tulajdon társadalmi szerepének változását, hogy közben ugyanezt a védelmi feladatot elláthassa. Amikor tehát az egyéni autonómia védelméről van szó, az alapjogi tulajdonvédelem kiterjed a tulajdon egykori ilyen szerepét átvevő vagyoni jogokra, illetve közjogi alapú jogosítványokra is (például társadalombiztosítási igényekre). A másik oldalról viszont, a tulajdon szociális kötöttségei a tulajdonosi autonómia messzemenő korlátozását alkotmányosan lehetővé teszik. Az alkotmányos védelem módját meghatározza a tulajdonnak az a – más alapjogoknál fel nem lelhető – sajátossága, hogy alkotmányosan védett szerepét tekintve általában helyettesíthető. Az alkotmányos védelem tárgya elsősorban a tulajdoni tárgy, azaz a tulajdon állaga. Maga az alkotmány teszi azonban lehetővé közérdekből a kisajátítást, jelezve ezzel, hogy a tulajdon alkotmányos garanciájának határa a tulajdon értékének biztosítása.” Az Alkotmánybíróság kifejezetten utal arra, hogy „tulajdonvédelmi felfogása összhangban van az Emberi Jogok Európai Egyezményével és az Emberi Jogi Bíróság ítélkezésével” [64/1993. (XII. 22.) AB határozat IV. 1.]. A tulajdon alkotmányos védelme kapcsán érdemes e helyütt is megjegyezni, hogy a német alkotmánybírósági gyakorlat szerint a tulajdon alkotmányos védelmének kettős funkciója van: egyrészt a tulajdont a magánjogi rend egyik alapjává nyilvánítja, másrészt pedig az egyéni tulajdonost védi az állami beavatkozással szemben.26 Funkcionális szemlélet A tulajdon alkotmányos fogalma tehát jóval szélesebb körű, mint a magyar polgári jogi szabályozásban tükröződő azon tulajdonjogi koncepció, amely a tulajdon lehetséges tárgyait és ezzel együtt a tulajdonjogi szabályozás hatókörét a birtokba vehető testi tárgyakra, továbbá a Ptk. 94. §-ának külön rendelkezése szerint kifejezetten dolognak minősülő javakra korlátozza. Ez a tulajdoni koncepció kiindulópontnak a tulajdon személyes autonómiát biztosító funkcióját tekinti, hasonlóan a német Bundesverfassungsgericht gyakorlatához. Szintén a német alkotmánybírósági gyakorlathoz hasonlóan a magyar Alkotmánybíróság is ebből a funkcionális fogalomból és e szemlélet segítségével vezette le az alkotmány tulajdonvédelmi rendelkezéseiből az egyes társadalombiztosítási igények alkotmányos védelmét.27 Ez a széles értelemben vett tulajdoni koncepció leginkább azokban a határozatokban bontakozik ki, amelyek egyes társadalombiztosítási jogosultságok jogalkotói korlátozhatóságával, illetőleg megszüntetésével kapcsolatosak. Ezekben az Alkotmánybíróság abból indult ki, hogy a „társadalombiztosítási jogosultságok általában a polgárok egzisztenciális biztonságát szolgálják, és ezért ugyanaz a funkciójuk, mint a tulajdonjognak”. 28 A tulajdonvédelem a társadalombiztosítási jogosultságok terén addig terjedhet, amíg a szolgáltatás ugyanazt a funkciót látja el, amire egyébként a polgári jogi értelemben vett vagyon is szolgálna.29 A tulajdon alkotmányos fogalma kapcsán talán általánosan is irányadónak tekinthető az a német jogirodalomban és alkotmánybírósági gyakorlatban leszűrt tétel, hogy alkotmányos szintű védelemben részesül minden vagyoni értékű jog, amelyet a jogrend úgy rendel a jog jogosultjához, hogy az a joghoz tartozó rendelkezési jogosultságot saját belátása szerint gyakorolhatja.30 A tulajdon alkotmányos fogalma nem képezhető le a magánjogi tulajdonfogalomra. Az alkotmányos és a magánjogi tulajdonfogalomban való gondolkodás strukturális különbségeire jól rávilágít az a példa, amely szerint a bérlőt a bérbeadóval szemben a magánjogi szabályozás szintjén megilletheti birtokvédelem, de tulajdonosi jogok nem illetik meg. Az alkotmányos tulajdonvédelem körében ugyanakkor a bérlőt tulajdoni védelem illeti meg, így ha a bérbeadó a tulajdonos, akkor a bérlőt az alkotmányos tulajdonvédelem is megilleti, amit a bérbeadónak tűrnie kell.31
Raiser, Ludwig: Das Eigentum als Menschenrecht. In Grunsky, Wolfgang – Stürner, Rolf et al. (szerk.): Festschrift für Fritz Baur. Tübingen, 1981. 105–118. o., 116. o. 27 Sonnevend Pál: A társadalombiztosítási jogosultságok tulajdoni védelme a Német Szövetségi Alkotmánybíróság gyakorlatában. Magyar Jog, 1997/4. 208–227. o., 221. o. 28 Lábady Tamás: A tulajdonvédelem változása az Alkotmánybíróság gyakorlatában. In Tízéves az Alkotmánybíróság. Budapest, 2000. 145– 165. o., 161. o. 29 Uo. 162. o. 30 Wilhelm: Sachenrecht. Rn. 209. 31 Uo. Rn. 210. 26
148 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
V. rész. A tulajdonjog védelme
Amikor a tulajdon alkotmányos védelmének körét a védett jogtárgyakkal vonjuk meg, nem hagyhatjuk figyelmen kívül a tulajdonhoz való jognak a történeti gyökereit és a gazdasági-társadalmi változásokat sem. A francia forradalom óta a tulajdon alkotmányos védelmének célja egy szabad gazdasági rend alapjainak megteremtése a tulajdonnal való szabad rendelkezés biztosítása és a tulajdonba való állami beavatkozás lehetőségének korlátozása útján. A gazdasági és társadalmi körülmények változásával azonban, bár a gazdasági rend továbbra is a magántulajdonon nyugodott, komplex vagyontömegek alakultak ki, amelyekben a szabad gazdasági mozgásteret már nem a dolgok feletti uralom, hanem társasági részesedések, tagsági jogok, társasági irányítási jogosítványok, befektetések jelentik, és amelyben az emberek létbiztonsága és társadalmi szabadsága egyre növekvő mértékben nem vagyonukhoz, hanem munkabérükhöz, és az állami gondosodással szembeni elvárásukhoz kötődik.32 Az alkotmányos tulajdonfogalom valójában a tulajdon alkotmányos garanciájának célját adaptálja a gazdasági és társadalmi fejlődéshez. Ezért szükséges alkotmányos szinten a tulajdonnak a magánjogi tulajdonjognál elvontabb szemlélete, amely az egyénnek a gazdasági és társadalmi relációban biztosított szabad mozgásteréből, a társadalmi és gazdasági cselekvési szabadság biztosításának eszközeiből indul ki. A tulajdon társadalmi kötöttsége Az, hogy a tulajdon nem teljes szabadságot, hanem sokrétű kötöttséget is hordoz, nem az alkotmányos szintű jogértelmezés felismerése. Már a BGB megalkotása során nyilvánvaló volt, hogy a tulajdon teljes szabadságként nem definiálható, a kötöttségeket a tulajdon meghatározásának elemeként kezelték. Ezt a szemléletet tükrözi a Ptk., illetőleg a II. világháború előtti Ptk.-tervezetek és az Mtj. is. A kötöttségek oly szorosan tartoznak hozzá a tulajdonhoz, hogy megalapozottnak tűnik az a megállapítás, mely szerint ezek a kötöttségek szinte paradoxonná teszik a tulajdon szabadságként való meghatározását. A tradicionálisan a szabad rendelkezéssel és használattal körülírt tulajdon tartalmát ugyanis valójában a kötöttségekkel, azaz a szabadság főszabálya alóli kivételekkel lehet csak megadni. Ezért tekintette Wieacker a BGB 903. § (1) bekezdésében meghatározott, a tulajdonos szabadságán alapuló tulajdonfogalmat értelmét vesztettnek.33 Enyém, tied, mi A tulajdon nem írható le pusztán azzal, hogy olyan abszolút jogviszonynak tekintjük, amely a jogosítottal szemben mindenkit kötelezetté tesz, és hogy a tulajdon megsértése ezt az abszolút jogviszonyt egy relatív jogviszonyban realizálja és konkretizálja. Ez a séma ugyanis két szereplőt tételez fel: a tulajdonost és a jogsértőt. Észre kell venni azonban, hogy a tulajdon ezzel az egyszerű sémával – az „enyém-tied” modellel – nem határozható meg teljeskörűen. A tulajdon nem képzelhető el és nem modellezhető a társadalmi közeg nélkül, amelyben érvényesülést kíván. A tulajdon társadalmi kötöttségének alkotmányos doktrínája éppen ennek a ténynek a következményeit vonja le: azon a belátáson alapszik, hogy a tulajdon a társadalomban, a személyek jogközösségében érvényesül, pontosan tehát csak az „enyém-tied-mi” hármasságával írható le. Ez a három elem alkotja a tulajdont, és ezek határozzák meg a tulajdon tartalmát és korlátait. A tulajdon társadalmi kötöttsége valójában annak a ténynek az elfogadását és következményeinek levonását jelenti, hogy az ember társadalomban él.34 A tulajdon társadalmi kötöttsége, amelyet a német Grundgesetz 14. cikkének második bekezdése kifejezetten ki is mond, a jogalkotóra hárít kötelezettséget. A jogalkotó feladata, hogy az alkotmány által elismert magántulajdonhoz való jogot és a tulajdon társadalmi kötöttségét összehangolja, és hogy a tulajdonjogi szabályozás a szereplők érdekeit arányosan mérlegelve, kiegyenlítetten határozza meg. Ez egyúttal korlátot is jelent a jogalkotó számára: ha túllépi a társadalmi kötöttség megengedett határait, mert a tulajdonjog korlátozása már az alkotmányos követelményekkel nem támasztható alá, a szabályozás alkotmányellenes lesz.35 A tulajdon társadalmi kötöttsége közvetlenül nem a jogalanyokra, hanem a jogalkotóra hárít kötelezettséget: a jogalkotónak kell a tulajdonból fakadó jogok tartalmi meghatározásának és e jogok gyakorlása biztosításának követelményét a nem tulajdonosok cselekvési szabadságával és a cselekvési szabadságukból eredő társadalmi és gazdasági tényezőkkel összhangba hoznia.36 A tulajdon társadalmi kötöttsége a jogalkotó számára biztosít olyan mozgásteret, amelyen belül nem szükséges a tulajdonba való minden egyes beavatkozás különleges megalapozása, hanem elegendő a korlátozás általános elveit (elsősorban a szükségesség és arányosság követelményét) alkalmazni. A tulajdon társadalmi kötöttsége Scheuner, Ulrich: Die Garantie des Eigentums in der Geschichte der Grund- und Freiheitsrechte. In Scheuner, Ulrich: Staatstheorie und Staatsrecht – Gesammelte Schriften. Berlin, 1978. 775–807. o., 805. o. 33 Wieacker, Franz: Zum Wandel der Eigentumsverfassung. Deutsche Juristenzeitung, 1934. 1446–1451 o., 1446. o. 34 Böhmer: Eigentum aus verfassungsrechtlicher Sicht. 62. o. 35 Depenheuer in Das Bonner Grundgesetz. GG I Art. 14 Rn. 208. 36 Hösch, Ulrich: Eigentum und Freiheit. Tübingen, 2000. 202. o. 32
149 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
V. rész. A tulajdonjog védelme
nem definiálható, és úgy tűnik, hogy nem adhatóak meg kimerítően azok a kritériumok sem, amelyek alapján a tulajdon társadalmi kötöttségéből fakadó korlátozások minden esetben egységesen mérhetők volnának. 37 A tulajdon társadalmi kötöttsége nem jelent kisajátítást, és nem jár érte kártalanítás: a társadalmi kötöttség a tulajdonos és a nem tulajdonosok közötti érdekkiegyenlítés követelményét fogalmazza meg. Nem jelenti a tulajdon elvonását, mert a tulajdon korlátait és ezzel magát a tulajdont (annak tartalmát) határozza meg. A tulajdoni korlátozások minősítése Mindennek alapján felvázolhatónak tűnik egy olyan séma, amelynek segítségével az egyes tulajdoni korlátozások minősítése elvégezhető. Az első lépésben meg kell határozni, hogy alkotmányos értelemben tulajdonról van-e szó. Ha erre „igen” a válasz, a második lépcsőben el kell dönteni, hogy a szóban forgó jogalkotói lépés e tulajdonba való beavatkozást jelent-e. Ha a jogi norma a tulajdonba való beavatkozásnak minősül, meg kell határozni, hogy a beavatkozás olyan társadalmi kötöttség, amelyet a tulajdonosnak kártalanítás nélkül tűrnie kell, vagy kisajátítás, amely után a tulajdonos kártalanításra jogosult. 38 Kérdés, hogy ez miképp tehető meg, és hogy ez a séma egyébként kielégítő-e. A kisajátítás és a társadalmi kötöttségből eredő korlátozás elhatárolása korántsem egyszerű feladat. Ha annyi meg is állapítható, hogy az az állami beavatkozás, amelyik a tulajdon addigi használati módját lényegesen megváltoztatja, 39 kisajátításnak minősül, ez még nem teszi előreláthatóvá a minősítést. Ezért Leisner például – hivatkozva a jogállamiság előreláthatóságot diktáló követelményére is – felveti egy merev mennyiségi teszt alkalmazásának lehetőségét. Eszerint a kisajátítás és a társadalmi kötöttségből fakadó korlátozás elhatárolása a tulajdonba való beavatkozás mértékétől függene, a beavatkozás mértékét pedig az határozhatná meg, hogy annak eredményeként a tulajdonban milyen mértékű értékcsökkenés következik be.40 A kérdés valójában tehát nem – vagy legalábbis nem csak – az, hogy a kisajátítás fogalma milyen mértékben terjeszthető ki, hanem hogy a jogalanyok milyen helyzetekben kötelesek tűrni a tulajdonjogukba való beavatkozást kártalanítási kötelezettség nélkül, és a beavatkozás mértéke csak ennek egyik szempontja lehet. A tulajdon korlátozása és elvonása A magyar Alkotmánybíróság is hasonló gondolatmenetet követ, bár a tulajdon társadalmi kötöttségét – szemben a német Grundgesetz rendelkezéseivel – a magyar alkotmány nem mondja ki kifejezetten. A magyar alkotmányértelmezésbe az érvelés szintjén a tulajdon társadalmi kötöttsége az alkotmány preambulumának szövegén keresztül „csempészhető” be, amely a szociális piacgazdaságot megvalósító jogállamba való átmenetre utal. Ebből levezethető a tulajdon társadalmi kötöttségek általi korlátozottsága.41 A magyar Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint a tulajdonhoz való jog alkotmányos alapjog, amely azonban nem korlátozhatatlan. A tulajdonhoz való jog alkotmányos védelmének része azoknak a kritériumoknak a meghatározása, amelyek szerint a tulajdon korlátozható. Ahogy arra a jogirodalomban már rámutattak, az Alkotmánybíróság mára már meghaladta azt a kezdeti gyakorlatát, amely szerint a tulajdonjog a többi alapjoghoz hasonlóan csak a szükségesség és arányosság tesztje szerint korlátozható. A közérdekű korlátozást e felfogás szerint maga az alkotmány 13. §-a teszi lehetővé,42 és ennek körében az Alkotmánybíróság csak a közérdekre való hivatkozás megalapozottságát és azt vizsgálja, hogy a korlátozás a közérdekű céllal arányos-e, azt pedig nem, hogy egyébként a közérdek ténylegesen fennáll-e. Ebbe a felfogásba belefér az is, hogy adott esetben a tulajdonosnak tulajdonjoga korlátozását közérdekből ellentételezés nélkül is el kell tűrnie. Ahogy azt az Alkotmánybíróság az alkotmányos tulajdonvédelmi koncepciót a mai napig legteljesebb mértékben tükröző döntésében kifejtette, „a tulajdonhoz való alapvető jog védelmében a minőségi határvonal ma már nem a tulajdon »korlátozása« és polgári jogi értelemben vett »elvonása« között húzódik. Az alkotmányossági kérdés az lett, hogy milyen esetekben kell a tulajdonosnak a közhatalmi korlátozást minden ellenszolgáltatás nélkül eltűrnie, illetve mikor tarthat igényt kártalanításra tulajdonosi jogai korlátozásáért.” 43 A gyakorlat értelmében, minthogy az alkotmány 13. § (2) bekezdése a kisajátításhoz – vagyis a tulajdon elvonásához – is csupán a »közérdeket« kívánja meg, a szigorúbb »szükségesség« nem alkotmányos követelmény, ha az értékgarancia egyébként érvényesül. Ugyanezen határozat szerint „a törvénnyel érvényesített »közérdek« alkotmánybírósági vizsgálata ezért nem a törvényhozó választásának feltétlen szükségességére irányul, hanem [...] arra kell szorítkoznia, indokolt-e a közérdekre hivatkozás, illetve, hogy a »közérdekű« megoldás nem sért-e önmagában is valamely más alkotmányos jogot (például a hátrányos megkülönböztetés tilalmát).” 44 Leisner, Walter: Sozialbindung des Eigentums. Berlin, 1972. 189. o. Böhmer: Eigentum aus verfassungsrechtlicher Sicht. 58. o. 39 Leisner: Sozialbindung des Eigentums. 217. o. 40 Uo. 234. o. 41 Balogh–Holló–Kukorelli–Sári: Az Alkotmány magyarázata. 265. o. 42 Lábady: A tulajdonvédelem változása az Alkotmánybíróság gyakorlatában. 162. o. 43 64/1993. (XII. 22.) AB határozat, IV. 2. 44 42/2006. (X. 5.) AB határozat, Dr. Paczolay Péter alkotmánybíró különvéleménye. 37 38
150 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
V. rész. A tulajdonjog védelme
A legújabb alkotmánybírósági gyakorlatban ugyanakkor tetten érhető a törekvés az értékgarancia irányába eltolt tulajdonvédelmi felfogás visszafordítására. Az Alkotmánybíróság például ezzel a szándékkal semmisítette meg – erős, különvéleményekben kifejeződő belső ellenvéleményekkel szemben – az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény 96. § (2) bekezdését, amely azt mondta ki, hogy „az elektronikus hírközlési építményt az ingatlanon úgy kell elhelyezni, hogy az a szomszédos ingatlanok tulajdonosait a jogaik gyakorlásában ne, vagy az adott körülmények által lehetővé tett legkisebb mértékben zavarja, ebben az esetben a létesítmény elhelyezése és működtetése nem minősül a Ptk.-ban meghatározott szükségtelen zavarásnak.” A döntés nyilvánvaló eltérést jelent az eddigi gyakorlattól, előtérbe helyezve a tulajdon szűken értelmezett védelmét az értékgarancia helyett, háttérbe szorítva ezzel a tulajdon társadalmi kötöttségén alapuló megközelítés következményeit is. Az még nem állapítható meg, hogy e döntés tartós hatása az alkotmánybírósági gyakorlat megváltozását és új irányát jelzi, vagy – hasonlóan a kilencvenes évek elején a bizományi szerződéssel kapcsolatos néhány döntéshez – elszigetelt jelenség marad.45 Az alkotmányos tulajdonvédelem során két, egymással párhuzamos tendencia érvényesül. Az egyik fejlődési irány szerint egyre több tulajdonkorlátozás jár a kisajátításhoz hasonló védelemmel, a másik szerint pedig egyre több korlátozást kell a tulajdonosnak ellentételezés nélkül elviselnie. A közérdek pedig adott esetben megalapozhat olyan korlátozást is, amely közvetlenül más személyek javára szól (az egyes személyek javára szóló korlátozás is közérdek, ha társadalmi problémák megoldását szolgálja: ilyen például a városrendezés, a földrendezés vagy a bérlők védelme).46 A tulajdon súlyos megterhelése is megkövetelheti tehát az alkotmány alapján a kisajátításhoz hasonló védelmet, és a közérdekből szükséges korlátozás esetében is szólhat valamely más alkotmányosan figyelembe veendő szempont amellett, hogy a tulajdonos veszteségét mégis ki kell egyenlíteni vagy legalábbis mérsékelni. A tulajdon egyik leglényegesebb alkotmányos korlátja az Alkotmánybíróság gyakorlata alapján a tulajdon társadalmi kötöttségéből fakad. Az Alkotmánybíróság gyakorlatában a tulajdonjog korlátozásával kapcsolatban megfogalmazott elvek elsősorban olyan esetekben kerültek kifejtésre, amelyek a tulajdonnak a társadalmi kötöttségéből fakadó, közérdeken alapuló korlátozásához kapcsolódtak. Másként merül fel a kérdés azokban az esetekben, amikor két tulajdonos egymást kizáró érdekei között kell az ellentmondást feloldani. Ilyenek adódnak a polgári jogban a szomszédjogi szabályozás, a szolgalom vagy a közös tulajdon, illetőleg általában a tulajdon magánjogi korlátainak szabályozása körében. Tulajdonos versus tulajdonos Azokban a helyzetekben, amelyekben a tulajdonos a saját tulajdonjogát vagy annak valamely részjogosítványát mások zavarása nélkül nem tudja gyakorolni, szükségképpen keletkezik kollízió a két tulajdonjog között. Ez a kollízió a szabályozás és a gyakorlat szintjén feloldható (joggal való visszaélés, szolgalom, a más dolgának igénybevételére való jog, közös tulajdonnal kapcsolatos jogok stb.), de csak az egyik fél tulajdonjogának sérelmével. Ezekben a helyzetekben a Ptk. szabályaira nem – vagy csak nagyon áttételes módon – alkalmazható az Alkotmánybíróság közérdek/szükségesség/arányosság tesztje, különösen, mivel az érdekmérlegelés is csak a konkrét eseti tényállásokban lehetséges, a szabály szintjén nem. Elvi szinten nem jelent igazából támpontot az sem, hogy az Alkotmánybíróság többször megerősített felfogása szerint „a tulajdonhoz való jog nem korlátlan, a tulajdonosnak joga gyakorlása során tekintettel kell lennie mások jogaira, jogos érdekeire. A tulajdonhoz való jog mint alapjog korlátozása alkotmányos, ha másik jog védelme vagy érvényesülése, illetve egyéb alkotmányos cél más módon nem érhető el, és a korlátozás arányban áll az elérni kívánt cél fontosságával.”47 Az Alkotmánybíróság a Ptk. közös tulajdonra vonatkozó egyes szabályai, valamint a szolgalom kapcsán foglalkozott ilyen helyzetekkel, mindkét esetben elutasítva az alkotmányellenesség megállapítására irányuló indítványt. A közös tulajdon kapcsán a közös tulajdon megszüntetésére irányuló korlátozhatatlan jogot, továbbá a tulajdonostársak sérelmes határozatának megtámadására irányuló jogot tekintette az Alkotmánybíróság garanciának arra, hogy a jogközösség a tulajdonjog alkotmányos biztosításának elvei szerint áll fenn és működik, a Ptk. közös tulajdonra vonatkozó rendelkezései tehát „garanciális jelentőségűek és jogvédelmi funkciót töltenek be”.48 A telki szolgalommal kapcsolatban hozott határozatban az Alkotmánybíróság kifejtett álláspontja szerint „a Ptk. 166. § (1) bekezdésében, továbbá a 167. §-ában foglalt szabályok az alkotmány 13. §ának rendelkezéseivel nem állnak az alkotmányos tulajdon védelem szempontjából értékelhető összefüggésben”. Ezt az Alkotmánybíróság egyrészt azzal támasztotta alá, hogy a szolgalmi jog gyakorlásának terjedelmét a Ptk. maga általános elvekkel és tételes szabállyal is korlátozza, másrészt pedig azzal, hogy a vitás ügyek bírói úton történő rendezésének eszköze ezzel együtt elegendő garancia a szembenálló tulajdonosi érdekek egyensúlyának a jogbiztonság követelményei mellett való érvényesülésére.49 42/2006. (X. 5.) AB határozat. 64/1993. (XII. 22.) AB határozat, IV. 2. 47 58/1994. (XII. 14.) AB határozat, III. A. 48 374/B/1996. AB határozat, II. 49 785/B/1997. AB határozat, II. 45 46
151 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
V. rész. A tulajdonjog védelme
Elvi, az Alkotmánybíróság gyakorlatában kifejtett tulajdonvédelmi elvekkel összhangban lévő, a tulajdon korlátozásával kapcsolatban alkalmazott kritériumrendszerbe ágyazott szempontok alapján való indokolás azonban ezekhez a döntésekhez nem kapcsolódott. Ami ezekből a döntésekből kiolvasható, az talán egy olyan érvelés lehetősége, mely szerint a magánjogi tulajdonjogok kollíziójának a magánjogi szabályozás és jogalkalmazás szintjén való feloldása a közérdeket szolgálja. Ha ez megfelelő érdekkiegyenlítést valósít meg, akkor az alkotmányos tulajdonkorlátozási teszt követelményeit eleve kielégíti, ráadásul ez nem feltétlenül kötött ellenértékkel való ellentételezéshez sem. Az egyéni jogsérelmeket pedig a rendes bíróságok tudják orvosolni, e körben alkotmányos követelmény a bírói út biztosítása lehet. Ilyen értelemben tehát ezek a konfliktusrendező normák (például a szomszédjogi szabályok, a törvényes szolgalmak esetei) nem vizsgálhatók felül az alkotmányos tulajdonvédelem kialakult tesztje alapján. Ezek a magánjogi szabályok abba a körbe tartozhatnak, amelyek esetében a tulajdon társadalmi kötöttségeiből adódóan a tulajdonosnak ellentételezés nélkül is el kell viselnie tulajdonának korlátozását. Ezt az érvelést támasztja alá az is, hogy az Alkotmánybíróság álláspontja szerint „az alapjogként védett tulajdon tartalmát a mindenkori (alkotmányos) közjogi és magánjogi korlátokkal együtt kell érteni. Az alkotmányos tulajdonvédelem terjedelme mindig konkrét; függ a tulajdon alanyától, tárgyától és funkciójától, illetve a korlátozás módjától is. A másik oldalról nézve: ugyanezen szempontoktól függően az adott fajta közhatalmi beavatkozás alkotmányos lehetősége a tulajdonjogba más és más.” Alakító jogok és a tulajdon védelme Vannak ugyanakkor a magánjogi normák – nem feltétlenül csak a Ptk. rendelkezései – között olyanok, amelyek a tulajdon megszerzésének egyoldalú jogosultságát biztosítják az egyik személy számára. Ilyenek azok, amelyek vételi jogot, visszavásárlási jogot biztosítanak, egyoldalúan jogosítják az egyik felet arra, hogy a másik a dolgát vegye meg vagy neki adja el, valamint használati jog alapításával hosszabb ideig terhelik valakinek a tulajdonát. Az ilyen szabályok a tulajdon olyan korlátozásának, illetőleg olyan súlyos megterhelésének minősülhetnek, amelyek – összhangban az Európai Emberi Jogi Bíróság gyakorlatával is – a kisajátításhoz hasonló védelmet követelnek meg.50 A tulajdonjogi szabályozás kialakítása során ennek megfelelően a szabályozás alkotmányossága érdekében a tulajdonjogok ütközéséből – ideértve azok gyakorlásának egymástól való függését is – adódó érdekkonfliktusok feloldására vonatkozó szabályoknak távlatilag a közérdekkel alátámasztottnak kell lenniük, továbbá az érdekkiegyenlítést kell az egyedi esetekben biztosítaniuk, valamint jogorvoslati lehetőséget kell adniuk. Az olyan szabályok esetében pedig, amelyek a magánjogi tulajdon tényleges elvonását teszik lehetővé, vagy az ingatlant olyan mértékben terhelik, ami a tulajdon elvonásához közeli helyzetet idéz elő, a kisajátítás feltételeire és tesztjére kell figyelemmel lenni, és az erre a helyzetre előírt követelményeknek kell eleget tenni. Társadalmi kötöttség és kisajátítás Kérdés, hogy az a séma, amely a kisajátításnak a tulajdon társadalmi kötöttségéből fakadó korlátozásától való elhatárolásán alapszik, valóban teljes mértékben magyarázni tudja-e a tulajdon alkotmányos védelmét. A kisajátítás és a tulajdon tartalmi meghatározásának, illetőleg korlátozásának fogalma még viszonylag jól körülírható: a kisajátítás valamely alanyi jogként fennálló tulajdonjog teljes vagy részleges elvonását jelenti, míg a tulajdon tartalmának meghatározása a jogok és kötelezettségek nem alanyi, hanem elvont meghatározása az általános szabályozás szintjén.51 Kisajátítás és társadalmi kötöttség kettősségében gondolkodva azonban úgy tűnik, hogy marad a tulajdoni korlátozásoknak egy olyan köre, amely kisajátításnak nem minősül, ugyanakkor nem tartozik a tulajdon társadalmi kötöttségéhez sem, hanem olyan korlátozásnak minősül, amely kompenzációs kötelezettséggel jár. A kisajátítás kiterjesztett fogalma a német irodalomban Az egyik lehetőség ezeknek a helyzeteknek a lefedésére a kisajátítás fogalmának kiterjesztése. Ez volt az első reakciója a német jogirodalomnak és bírói gyakorlatnak is. Papier kifejezetten fejlődési tendenciaként hivatkozik a kisajátítás fogalmának a tulajdoni korlátozásokra való kiterjesztésére, és az elhatárolást a tulajdon társadalmi kötöttsége és a kisajátítás között vonja meg. Eszerint a magántulajdon közigazgatási korlátozása is kisajátításnak minősülhet, nem csak a tulajdon teljes vagy részleges elvonása. 52Ossenbühl hasonlóan a kisajátítás és a kártalanítási kötelezettséggel nem járó társadalmi kötöttség kettősségében gondolkodva a használati jog korlátozása kapcsán a kisajátítás és a korlátozás határát elsősorban a korlátozás mértékéhez és nem az arányosság tesztjéhez köti. Rámutat arra, hogy a használati jog a tulajdon magva, és annak korlátozása a kisajátítással egyenértékű elvonáshoz vezethet, ha annak következtében a tulajdon ésszerű használati lehetősége Lásd például a 3/2000. (II. 25.) AB határozat, III. és a 64/1993. (XII. 22.) AB határozat, IV. IV.3. Wilhelm: Sachenrecht. Rn. 215. 52 Papier, Hans-Jürgen: Eigentumsgarantie des Grundgesetzes im Wandel. Heidelberg, 1984. 30. o. 50 51
152 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
V. rész. A tulajdonjog védelme
megszűnik.53 A kisajátítás fogalmának a tulajdon korlátozására való kiterjesztése azonban az absztrakt szabályozás szintjén eléri határait: kisajátításként csak már alanyi jogként biztosított jog korlátozása esetén lehet szó, a szabályozás absztrakt szintjén nem. Ha a szabályozás nem már meglévő alanyi jogot von el, nem beszélhetünk kisajátításról. A társadalmi kötöttség mint iránytű A másik, a német jogirodalomban felmerült lehetőség az alkotmányos korlátozások körében a társadalmi kötöttségből fakadó és a társadalmi kötöttséggel alá nem támasztható korlátozások közötti különbségtétel, az előbbihez a kártalanítás nélküli tűrés kötelezettségét, az utóbbihoz a kártalanításhoz való jogot kapcsolva. Ebben az esetben viszont meg kell határozni a tulajdon korlátozásának azt a körét, amely megengedett (alkotmányos) ugyan, de nem tartozik a tulajdon társadalmi kötöttsége körébe. Ha azonban a társadalmi kötöttség körébe nem vonható a szóban forgó korlátozás, akkor az milyen alkotmányos érvekkel támasztható alá? Támpontként a kisajátítás feltételei (kivételesség és közérdek) adódnának, és ez kézenfekvőnek is tűnik, mert így megőrizhető a kritériumrendszer egysége. A kisajátítás kritériumainak alkalmazása nem kisajátítási helyzetekre viszont következetesen nem vihető végig, mert a kisajátítás fogalmi kiterjesztésének kényszerpályájára vezet. Úgy tűnik tehát, hogy az alkotmányos tulajdonvédelem dogmatikai szerkezetében van egy hiány, amely következetlen megoldásokat eredményezhet. A német bírói gyakorlatban valószínűleg éppen ilyen okokból eltér a Bundesverfassungsgericht és a Bundesgerichtshof gyakorlata.54 Ez a következetlenség részben az elkerülhetetlen elhatárolási problémákra, részben pedig arra a törekvésre vezethető vissza, amely elkerülni igyekszik az alkotmányos tulajdonvédelem relativizálódását és értékvédelemmé való degradálódását. A társadalmi kötöttség körébe nem vonható, de kisajátításnak sem minősülő, kompenzációs kötelezettséggel járó tulajdonkorlátozás esetén a kompenzálás kötelezettsége nem a kisajátításhoz kapcsolt kártalanítási kötelezettségre, hanem a korlátozás arányossági korlátjára vezethető vissza. A korlátozás e gondolatmenet szerint akkor alkotmányos, ha szükséges és arányos, és az arányosság megteremthető azzal, ha a korlátozásból eredő hátrányokat a jogalkotó valamilyen módon kiegyenlíti, vagy legalábbis az arányosság határáig csökkenti. A német alkotmánybírósági gyakorlat szerint a tulajdonjog tartalmának vagy korlátainak meghatározása akkor sem minősülhet kisajátításnak, ha aránytalan és mélyreható: ha a tulajdonjog tartalmának vagy korlátainak meghatározása nem felel meg az alkotmányos követelményeknek, alkotmányellenes lesz, és nem minősül át kisajátítássá. Olyan jogszabályi előírás, amely a tulajdon tartalmát és korlátait határozza meg, nem tekinthető – még alkotmányellenessége esetén sem – kisajátításnak.55 Ez a megoldás dogmatikailag „rendezettnek” tűnő eredményre vezet. Kisajátításról – akár részleges, akár teljes kisajátításról – akkor lehet szó, ha egy konkrét, az alkotmányos védelem körébe vont tulajdoni tárgyat részben vagy egészben közérdekből tulajdonosától elvonnak és egy harmadik személyre ruháznak. Ezzel szemben a tulajdon tartalmának és korlátainak meghatározásáról – és nem kisajátításról – van szó akkor, amikor a tulajdoni tárgyhoz kapcsolódó olyan használati jogot korlátoznak vagy vonnak el, amely a tulajdonost illeti. Abban az esetben, ha a tulajdon tartalmának és korlátainak meghatározása a tulajdonosi pozíció értékét csökkenti vagy kiüresíti, a korlátozás arányossága a kompenzáció jogszabályi előírásával állítható helyre. Ahol ez nem lehetséges, ott kisajátításhoz kell folyamodni, a korlátozás alkotmányellenes lesz. 56 Abban az esetben, ha a korlátozást a tulajdon társadalmi kötöttsége támasztja alá, a korlátozás kompenzációs kötelezettséget nem von maga után. Ez a dogmatikai rendezettség bizonyos szempontból csak látszólagos. Egyrészt nagyon nehéz elhatárolni a tulajdon korlátozását a kisajátítástól, másrészt pedig a megengedett, kisajátításnak nem minősülő, kompenzációköteles korlátozás azzal a veszéllyel is jár, hogy az alkotmányos tulajdoni garanciát az értékgarancia irányába tolja el, ami a tulajdon alkotmányos védelmének lazítására és az egész alkotmányos tulajdonvédelmi szemlélet átértelmezésére vezethet. Az alkotmányos tulajdonvédelemnek tulajdonképpen két komponense van. Az egyik a tulajdon „állagához” való jog, a másik pedig az értékgarancia. Az értékgarancia szubszidiárius, akkor lép az állagvédelem helyébe, ha a tulajdon elvonását az alkotmány lehetővé teszi, és ezzel a tulajdonhoz való jogot a tulajdon értékéhez való joggá alakítja: a jogosult a tulajdoni tárgyat nem tarthatja meg, csak annak értéke megtérítésére tarthat igényt. Ennek az értékgaranciának a helyzete voltaképpen megegyezik a kisajátításéval, amelynek során a tulajdonos köteles tűrni tulajdonának elvonását, de
Ossenbühl, Fritz: Eigentumsschutz gegen Nutzungsbeschränkungen. In Isensee, Josef – Lecheler, Helmut (szerk.): Freiheit und Eigentum – FS Leisner zum 70. Geburtstag. Berlin, 1999. 689–705. o., 701. o. 54 Wilhelm: Sachenrecht. Rn. 224. skk. 55 Például Maunz–Dürig–Herzog–Scholz: Kommentar zum Grundgesetz. Art. 14., Rn. 28. 56 Deutsch, Markus: Planungsschadenrecht (§§ 39 ff. BauGB) und Eigentumsgrundrecht (Art. 14. GG). Deutsches Verwaltungsblatt (DVBl), 1. Juni 1995. 546–553. o., 553. o. 53
153 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
V. rész. A tulajdonjog védelme
kártalanításra tarthat igényt.57 Ennek a tendenciának a nyilvánvaló veszélyei késztették arra a német bírói gyakorlatot, hogy az alkotmányos tulajdonvédelem dogmatikai felépítését tovább finomítsa, és erőteljesen elhatárolja a kisajátítást és a kisajátítás alkotmányos megítélésének szempontjait a tulajdonkorlátozás alkotmányossági kritériumainak meghatározásától. Ennek középpontjában az áll, hogy a tulajdonkorlátozás arányosságának és általában alkotmányosságának megítélése nem függhet attól, hogy a jogalkotó megfelelő kompenzációt is előír-e, vagy sem: az alkotmányos tulajdonvédelem helyébe nem léphet értékgarancia. A német Bundesverfassungsgericht legújabb gyakorlatában kialakult szempontok a következőkben foglalhatók össze. Kisajátításról csak konkrét tulajdonelvonás esetén lehet szó. A konkrét tulajdonosi pozíciót a Grundgesetz 14. cikke első bekezdésének első mondata védi. Ezzel szemben a Grundgesetz 14. cikke első bekezdésének második mondata védi a tulajdon absztrakt és általános szinten megfogalmazott korlátozását. A tulajdon tartalmának alkotmányellenes meghatározása alkotmányos értelemben nem határozható meg kisajátításszerű beavatkozásként, és eltérő természetük miatt a tartalommeghatározás és a kisajátítás sem értelmezhető azonos jogintézményként, „közös nevezőre” nem hozhatók. E gondolatmenet szerint a tulajdonba való állami beavatkozás vagy kisajátítás, vagy a tulajdon tartalmának, illetőleg korlátainak meghatározása. A kettőt egymástól élesen el kell határolni, e kategóriák nem járhatók át és nem terjeszthetőek ki egymásra. Nem zárhatók ki ugyanakkor olyan, egyedi aktuson alapuló tulajdonba való beavatkozási lehetőségek, amelyek a tulajdon tárgyának használatát korlátozzák és nem minősülnek sem kisajátításnak (mert oda fogalmilag nem sorolhatók), de nem tekinthetők a tulajdon tartalmát és korlátait meghatározó szabályozásnak sem, mert nem absztrakt-általános természetűek.58 A tulajdon tartalmi meghatározásának alkotmányossága Annak megítélése során, hogy a jogalkotó a tulajdon tartalmát és korlátait alkotmányosan határozta-e meg, elsősorban azt kell vizsgálni, hogy a jogalkotó az érintettek védelemre érdemes érdekeit igazságos módon mérlegelte és a szabályozásban arányosan összhangba hozta-e. Ezt az arányosság kritériuma szerint kell megítélni. Már meglévő tulajdonosi pozícióba való beavatkozás (korlátozás) 59 alkotmányos lehet akkor, ha az arányosság követelményére tekintettel a közérdekkel alátámasztott, és ha a közérdek adott helyzetben olyan nyomós, hogy előnyben kell részesíteni az állampolgárnak a tulajdona változatlan fennállásába vetett bizalmához fűződő érdekével szemben. A korlátozás alkotmányosan megengedett mértéke az érvényesítendő közérdek súlyától függ. A Bundesverwaltungsgericht újabb gyakorlata is egyértelműen elveti a tulajdoni korlátozások kisajátításként való értelmezésének lehetőségét, az érvelés azonban annyiban eltér az alkotmánybírósági alkotmányértelmezéstől, amennyiben a kisajátítás mellett a kártalanítási kötelezettség nélküli tulajdonkorlátozást a tulajdon társadalmi kötöttségéhez kapcsolja, abból vezeti le. 60 Ebből az érvelésből az következik, hogy a tulajdonkorlátozás alkotmányosságát nem lehet attól függővé tenni, hogy a jogalkotó kínál-e megfelelő kompenzációt. Ha a szóban forgó tulajdonkorlátozás nem felel meg az arányosság követelményének, az arányosság nem „vásárolható meg”, a korlátozás alkotmányellenes. A kompenzáció eleve csak akkor kerülhet szóba, ha a korlátozás egyébként alkotmányos.61 Annak megítélése során, hogy a jogalkotónak milyen helyzetben kell kompenzációt biztosítania, és annak mértéke mekkora kell legyen, abból kell kiindulni, hogy a tulajdon alkotmányos védelmének funkciója a polgárok vagyonjogi szabad mozgásterének biztosítása. Ez csak akkor érhető el, ha a tulajdonos – legalábbis főszabályként – bízhat tulajdonának változatlan formában való fennmaradásában. A jogalkotó tulajdont korlátozó beavatkozása ezért akkor alkotmányos, ha a tulajdonkorlátozás kompenzációval jár.62 Az érvelés a tulajdon korlátozásáért biztosítandó kompenzációt ezzel az arányossági tesztből távolította el. Annyiban ugyanakkor tovább finomította ezt a tesztet a német alkotmánybírósági gyakorlat, hogy a tulajdon különösen súlyos korlátozása esetén nem szorítkozhat a jogalkotó pénzbeli kártalanításra annak érdekében, hogy a korlátozás arányosságát biztosítsa. A jogalkotó számára ez olyan kötelezettséget is jelent, hogy a tulajdonra háruló, a tulajdon társadalmi kötöttségébe nem tartozó korlátozásokat a jogalkotónak elsősorban a szabályozásban kivételes, kötelezettséget csökkentő vagy átmeneti tényállásokkal, adminisztratív vagy technikai intézkedésekkel kell elkerülnie. 63 A cél nyilvánvalóan annak megakadályozása, hogy a kártalanítás önmagában arányossá és ezzel alkotmányossá tehesse a tulajdonba való beavatkozást, a kártalanítás árán mintegy „megvásárolhatóvá” téve az alkotmányos tulajdongaranciát. A tulajdon tartalmának megállapítása vagy korlátozása során figyelemmel kell lenni a tulajdonos érdekeire is, és Uo. 548. o. Jarass, Hans D.: Inhalts- und Schrankenbestimmung oder Enteignung? Grundfragen der Struktur der Eigentumsgarantie. Neue Juristische Wochenschrift, 2000. 2841–2845. o., 2841. skk. 59 Tipikusan ilyenek az ingatlanok hasznosítására vonatkozó, környezetvédelmi szempontú korlátozások. 60 BVerfG Neue Juristische Wochenschrift, 1998. 367–369. o., 368. o.; BVerwG Neue Juristische Wochenschrift, 1996. 409. o. 61 König, Ruth: Kriterien für die Begründung der Ausgleichspflicht bei Inhalts- und Schrankenbestimmungen des Eigentums. Deutsches Verwaltungsblatt (DVBl), 15. Juli 1999. 954–959. o., 958. o. 62 Uo. 959. o. 63 BVerfG Neue Juristische Wochenschrift, 1999. 2877–2880. o., 2877. o. 57 58
154 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
V. rész. A tulajdonjog védelme
minél súlyosabb a korlátozás, annál inkább kell a beavatkozásnak a közérdekkel alátámasztottnak lennie. Ha ez hiányzik, a beavatkozás kompenzáció esetén sem lehet alkotmányos. 64 További elhatárolási probléma marad annak a meghatározása, hogy mely esetekben kell a tulajdoni korlátozást a tulajdonosnak a kompenzáció nélkül elviselnie, és mikor nem. A kompenzáció csak jogszabályban határozható meg, és nem hárítható generálklauzulával a bíróságra sem, mert az alkotmányosság a jogalkotóval szemben támasztott követelmény.65 A tulajdonjog alkotmányos védelme a magánjogi szabályozásban Amikor a magánjogi szabályozás alkotmányosságát a tulajdon alkotmányos garanciájának szempontjából vizsgáljuk, egyrészt alkalmazni kell a tulajdon elvonására és korlátozására vonatkozó alkotmányos követelményeket, másrészt pedig figyelembe kell venni azt a sajátosságot, hogy a magánjog alapvetően konfliktusrendező szabályozás. A magánjogi szabályozásban több olyan helyzet is van, amely a tulajdon elvonásával jár, és az elvonás alkotmányos elvekkel látszólag nem támasztható alá. Ilyen például az elévülés és az elbirtoklás, amelynek következménye a tulajdon kártalanítás nélküli elvesztése, a túlépítés és a ráépítés szabályai, a nem tulajdonostól való tulajdonszerzés esetei, az ingatlan-nyilvántartásban bízva, ellenérték fejében szerző védelme a tulajdonossal szemben vagy akár a házastársi tartás fizetésének kötelezettsége a házasság felbontása után a családjogi szabályok szerint. Ezekről a helyzetekről biztosan lehet tudni, hogy az alkotmányos értelemben vett tulajdon elvesztésével járnak, a tulajdon elvesztése a szabályozás következménye, és hogy nem tekinthetők kisajátításnak, sem pedig a tulajdon társadalmi kötöttségének körébe nem vonhatók. Felmerül tehát a kérdés, hogy a magánjogi szabályozásnak ezek az elemei az alkotmányos tulajdonvédelemmel összeegyeztethetőek-e, és ha igen, milyen szempontok alapján? A magánjogi szabályozás ezen normái csak annak tükrében ítélhetők meg, hogy a magánjogi szabályozás természeténél fogva érdekkiegyenlítő szabályozás, amelynek célja autonóm és mellérendelt jogalanyok egymással szemben álló érdekeinek kiegyenlítése, az érdekkonfliktusok feloldása. A tulajdonjog korlátozásához nemcsak mások személyhez fűződő jogainak, de tulajdonjogának érvényesítése is vezethet. A magánjog, azon belül is a tulajdonjogi (dologi jogi) szabályozás éppen az egymással szemben álló tulajdonosi érdekek érvényesülésének rendezése, ami szükségképpen vezet a szemben álló felek közül legalább az egyik érdekeinek a háttérbe szorulásához (korlátozásához) a másikéval szemben. A magánjogi szabályozás valósítja meg az egymással szemben álló érdekek kollíziójának feloldását, ami szükségképpen vonja maga után az egyik fél tulajdoni érdekeinek sérelmét. A magánjogi – különösen a dologi jogi – szabályozásnak az alkotmányos tulajdonvédelem szempontjából való megítélése során az egyetlen helyes megoldásnak az tűnik, ha a jogalkotó alkotmányos kötelezettségének a magánjogi jogalanyok közötti érdekkonfliktusok feloldását tekintjük, a jogalkotó cselekvési szabadságának körébe utalva azt, hogy az egyes érdekütközéseket melyik fél javára miként oldja fel, ha ezek az érdekek egyaránt azonos mértékben védelemre érdemesek. Ha az összemért érdekek nem érdemesek egyaránt védelemre, a jogalkotó akkor jár el alkotmányosan, ha az érdekeket a kevésbé védendő érdeket hordozó jogalany háttérbe szorításával, a védelemre érdemes érdek javára dönti el. 66 A jogalkotóval szemben támasztott alkotmányossági követelmény ugyanakkor nem az optimális eredmény elérése, hanem az érdekmérlegelésen alapuló szabályozás kialakítása. A jogalkotónak nem a legjobb, hanem megfelelő érdekmérlegelésen alapuló szabályozást kell kialakítania. Ez összefügg azzal is, hogy a magánjogi szabályozás absztrakt, és a magánjogi szabályozásnak ez az absztrakt természete nem hagyható figyelmen kívül a magánjogi szabályok alkotmányos vizsgálata során. Kérdés marad ugyanakkor, hogy a tulajdonszerzés fejében kompenzációt kell-e biztosítani a tulajdonát elvesztő számára. Erre a kérdésre szintén az érdekkonfliktusban összemért érdekek adhatnak választ. A nem tulajdonostól való jóhiszemű szerzés eseteiben például a tulajdonszerzéshez és a dolog értékéhez fűződő érdekek nem feltétlenül követik egymást: a tulajdonszerzés biztosítása a jóhiszemű szerző számára nem jelenti azt, hogy a nem tulajdonos átruházóval szemben az eredeti tulajdonos nem érvényesíthet kártérítési vagy jogalap nélküli gazdagodás iránti igényt.67 Ha azonban a szabályozás ilyen igényt nem biztosít az eredeti tulajdonos számára, a szabályozás alkotmányellenes lesz, mert az elidegenítő érdekei e vonatkozásban nem védendőek az eredeti tulajdonossal szemben. Az elbirtoklás és az elévülés helyzetei ugyanakkor a tulajdonát, illetőleg követelését elvesztő fél érdekeinek a háttérbe szorulása miatt nem alapoznak meg kompenzációs kötelezettséget. Ellentmondásos és következetlen alkotmánybírósági gyakorlat
Roller, Gerhard: Enteignung, ausgleichspflichtige Inhaltbestimmung und salvatorische Klauseln. Neue Juristische Wochenschrift, 2001. 1003–1009. o., 1008. o. 65 Stüer, Bernhard: Abschied von salvatorischen Klauseln im Denkmal- und Naturschutzrecht. Neue Juristische Wochenschrift, 2000. 3737– 3742. o., 3740. o. 66 Hager, Johannes: Verkehrsschutz durch redlichen Erwerb. München, 1990. 81. o. 67 Uo. 82. o. 64
155 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
V. rész. A tulajdonjog védelme
Az Alkotmánybíróság újabb gyakorlata ellentmondásos és következetlen az alkotmányos tulajdonvédelemnek a magánjogi jogalanyok egymással szembeni viszonyában való érvényesülése kérdésében. Az elbirtoklás jogintézményének alkotmányossági szempontból való felülvizsgálata során az Alkotmánybíróság 68 abból indult ki, hogy különbséget kell tenni69 a tulajdonjog közjogi és magánjogi korlátozása között, az elbirtoklás esetében pedig a jogi szabályozás nem a közhatalom, hanem a polgári jogi jogviszony másik – a tulajdonossal egyenjogú – jogalanya javára mondja ki a tulajdonjog elvonását. Az Alkotmánybíróság megállapította továbbá, hogy az alkotmány tulajdonvédelmi szabályai csak annyiban játszanak meghatározó szerepet, hogy a törvényhozónak a felelősségi rendszer kialakítása során az eredeti tulajdonos és az elbirtokló pozícióját egyenlő súllyal mérlegelnie kell,70 a szabályozás egyéb szempontjainál viszont a törvényhozónak szabad mérlegelési lehetősége van. Az alkotmányos tulajdonvédelmet e keretek között a jogállamiságból levezetett jogbiztonság követelményével szembeállítva e kiindulópontokból az Alkotmánybíróság arra a következtetésre jutott, hogy „a polgári jogi jogviszonyok szabályozásánál – az alkotmány keretei között – a törvényhozó nagy szabadsággal rendelkezik. Ez vonatkozik a jogérvényesítés időbeli korlátjaira, az elévülésre vonatkozó szabályok megalkotására71 is. Ugyanígy a törvényhozónak az elbirtoklás feltételei meghatározásánál – az alkotmány keretei között – szabad szabályozási lehetősége van mind az elbirtoklás idejének, mind az elbirtoklás megszakadása feltételeinek a megállapítása tekintetében.” Ez az érvelés összhangban van az eddig kifejtett megközelítéssel, és illeszkedik az Alkotmánybíróság addigi gyakorlatába. Az Inytv. 5. § (5) bekezdésében foglalt, az ingatlan-nyilvántartásban bízó, ellenérték fejében, jóhiszeműen szerzőt védő rendelkezés alkotmányosságának vizsgálata során azonban az Alkotmánybíróság (a „lakásmaffia” elleni küzdelem jegyében) összemérte az ingatlan-nyilvántartásban bízó, jóhiszemű szerző és az eredeti – az ingatlan-nyilvántartásból érvénytelen szerződés alapján törölt – tulajdonos érdekeit, és közvetlenül beavatkozva a jogi szabályozás által biztosított rendezésbe, megsemmisítette az Inytv. említett rendelkezését. Ezzel a döntéssel az Alkotmánybíróság, szemben az elbirtoklással kapcsolatos döntésben kifejtett állásponttal, a jogalkotói érdekkiegyenlítést közvetlenül felülbírálta, és megállapította a tulajdonát az ingatlan-nyilvántartáshoz fűzött jogvédelmi hatás folytán elvesztő (volt) tulajdonos érdekeinek védelme érdekében a jogvédelmi hatás beálltához előírt hároméves késleltetés alkotmánnyal összeegyeztethetetlen rövidségét.72 Az még nem látszik világosan, hogy ez egy új felfogás érvényesülésének első lépése, vagy csak elszigetelt, egyedi döntés marad, mivel az Alkotmánybíróság maga sem illesztette be döntését az addigi gyakorlatába, és nem fejtette ki a korábbi gyakorlattól való eltérés okát és magyarázatát. Ez legalábbis bizonytalanságot eredményez, és egyelőre – a magyar jog egy tradicionális, az egész ingatlan-nyilvántartás alapját képező jogintézményének megsemmisítésével – inkább jelez ellentmondást és következetlenséget, mintsem fejlődést jelentő új irányt. A tulajdonjog nem természetnél fogva adott jog, így nem létezik eleve adott tulajdonfogalom. Az alkotmány a jogalkotó által biztosított tulajdonjogot védheti csak, s az alkotmánybíróságok érvrendszere sem a jogrendszer feletti (természetjogi) tulajdonjog-fogalomban mozog. Az, hogy tulajdonjogot mely vagyoni elemeken és milyen terjedelemben biztosít a jogrendszer, valójában a tulajdonjog tartalmának a meghatározása, ami a jogalkotó állam kompetenciája. Ezért alkotmányos szempontból aggálytalan az is, ha a dologi jogi szabályozás például a föld méhének kincseit nem tekinti az ingatlanon fennálló tulajdonjoghoz tartozónak, hanem állami tulajdonban tartja azokat, vagy ha a telekingatlan tulajdonjogát a föld felszíne alatt és felett meghatározott mértékig ismeri csak el kiterjeszthetőnek. Ezzel ugyanis a jogalkotó csak a magánjogi tulajdon tartalmát és határait határozza meg, nem pedig már biztosított tulajdont csorbít vagy von el. Az egyszer már biztosított tulajdonjog korlátozása vagy elvonása azonban már a tulajdon alkotmányos védelmének ernyője alá tartozik.
2. 2. A tulajdon emberi jogi védelme A tulajdon mint emberi jog védelme A tulajdonjog védelmének a nemzeti jog szintjén való biztosítása során Magyarország legjelentősebb, a normák kialakítására és a gyakorlatra is ható kötelezettsége az Európai emberi jogi egyezmény73 1. sz. Kiegészítő jegyzőkönyvének 1. cikkéből fakad. A cikk első bekezdésébe foglalt rendelkezés szerint minden természetes vagy jogi személynek joga van javai tiszteletben tartásához, és senkit sem lehet tulajdonától megfosztani, kivéve ha ez közérdekből és a törvényben meghatározott feltételek mellett, valamint a nemzetközi jog általános elvei 38/B/2002. AB határozat. 800/B/1993. AB határozat. 70 ABH 1996, 420., 421–422.; 423/B/1996. AB határozat, ABH 2003, 935., 939. 71 ABH 1992, 261., 263. 72 80/2006. (XII. 20.) AB határozat. 73 Lásd az 1993. évi XXXI. törvényt az emberi jogok és az alapvető szabadságok védelméről szóló, Rómában, 1950. november 4-én kelt egyezmény és az ahhoz tartozó nyolc kiegészítő jegyzőkönyv kihirdetéséről. 68 69
156 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
V. rész. A tulajdonjog védelme
szerint történik. A cikk második bekezdése szerint az első bekezdésben foglaltak nem korlátozzák az államok jogát olyan törvények alkalmazásában, melyeket szükségesnek ítélnek ahhoz, hogy a javaknak a köz érdekében történő használatát szabályozhassák, illetőleg az adók, más közterhek vagy bírságok megfizetését biztosítsák. Az Emberi Jogok Európai Bíróságának (a továbbiakban: Bíróság) gyakorlatában az egyezmény e rendelkezése kapcsán a tulajdonjog védelmének széles értelemben vett felfogása érvényesült. Ez a megközelítés magában foglalja mind a tulajdon, mind a tulajdon elvonásának és korlátozásának tágan értelmezett fogalmát. Már magából a szövegből is nyilvánvaló, hogy a tulajdon emberi jogként sem korlátozhatatlan, és a korlátozást elsősorban a közérdek védelme alapozhatja meg. Az egyezmény e rendelkezésének első bekezdése lényegében a tulajdonhoz való jogot garantálja, amelynek egyik alapvető és általánosan elfogadott eleme a tulajdonnal való szabad rendelkezés joga. A rendelkezés második bekezdése ugyanakkor felhatalmazza az egyezmény szerződő államait arra, hogy olyan jogszabályokat alkossanak, amelyeket szükségesnek tartanak a tulajdon használatának a közérdekkel összhangban lévő korlátozására. E korlátozás lehetősége mind az élők közötti, mind a halál esetére szóló rendelkezésre kiterjed.74 A korlátozás megengedettségét ugyanakkor az első bekezdésben foglalt garancia szempontjainak fényében kell megítélni.75 A rendelkezés tehát tulajdonképpen három szabályt fogalmaz meg: az első a tulajdon zavartalanságát biztosító általános garanciális szabály, a második a tulajdontól való megfosztás feltételeit határozza meg, a harmadik pedig az államnak a tulajdon közérdekből való általános korlátozásának jogát ismeri el, és ennek feltételeit definiálja.76 A tulajdon fogalmának széles értelmezése A tulajdon fogalmának meghatározása során a Bíróság nem kötött a nemzeti jogok magánjogi szabályozásai és gyakorlata által kötött keretekhez. Olyan javakat, pozíciókat is a tulajdonvédelem körébe von, amelyek a nemzeti jogokban nem viselkednek tulajdoni tárgyként, nem forgalomképesek, és nem feltétlenül magánjogi gyökerűek. Így engedélyek megvonása, tényleges birtoklási helyzetek hosszabb idő utáni felszámolása is a tulajdonvédelem körébe tartozik. A Bíróság még a nemzeti jogok által megállapított forgalomképességi korlátokhoz sem kötött, a tulajdoni védelmet kiterjesztheti a nemzeti jog szerint forgalomképtelennek minősülő javak birtoklására is.77 A tulajdon emberi jogi védelme a már meglévő pozíciókra és a várományokra terjed ki; önmagában a jövőben képződő jövedelem nem tartozik ebbe a körbe. 78 A Bíróság ugyanakkor a Kiegészítő jegyzőkönyv 1. pontjának alkalmazási körébe vonja például az ügyvédi tevékenységet és az ahhoz kapcsolódó goodwillt, minthogy annak vagyoni értéke van, és sok szempontból tekinthető vagyoni értékű jognak. 79 A tulajdon védelme a Bíróság gyakorlatában hasonló értelmezést kap, mint amit az alkotmányos tulajdonvédelem kapcsán a fentiekben láttunk, és nem csak a fizikai tárgyakra terjed ki. Az egyezmény e rendelkezése alapján védelmet élveznek a szerződésből fakadó jogok (pozíciók) – mint például haszonélvezeti jog vagy bérbeadóként a bérleti díj követeléséhez való jog –, a társadalombiztosítási igények, a tulajdonhoz hasonló védelmet élvez az egyezmény alkalmazása során a vállalkozás folytatásának engedélyezettsége, amelynek visszavonása a tulajdonjog korlátozásának minősülhet.80 Így a Bíróság a tulajdonjog korlátozásaként bírálta el azt a helyzetet, amikor a svéd hatóság visszavonta egy svéd éttermet üzemeltető vállalkozás engedélyét, mert az – a vállalkozás részére korábban alkoholárusítást korlátozó megszorítással kiadott – üzemeltetési engedélyben foglalt alkoholárusítási tilalmat megszegte. A Bíróság megállapította, hogy az étterem üzemeltetéséhez fűződő gazdasági érdek az Első jegyzőkönyv 1. cikkének alkalmazási körébe tartozik, és az engedély visszavonása a tulajdon zavartalan használatának követelményébe ütközik. Azt is megállapította ugyanakkor a Bíróság, hogy az alkoholfogyasztás visszaszorítása olyan állami törekvés, amely a közérdeket szolgálja, ezért a svéd hatóságok eljárása jogszerű volt.81 Hasonlóképp az Első jegyzőkönyv 1. cikkének közérdektesztje szerint elbírálandó tulajdonelvonásnak ítélték meg a tulajdonos kavicsbányászati jogának megvonását környezetvédelmi érdekből.82 A Bíróság álláspontja szerint a tulajdonhoz való jog sérelme lehet a saját munkával szerzett és kiépített állandó ügyfélkör elvesztése, mivel a Bíróság álláspontja szerint ez a saját
Marckx v. Belgium [6833/74, 13/06/1979, A31] ügy, ítélet Nr. 63. és 64. Mellacher and others v. Austria (10522/83; 11011/84, 19/12/1989 A169) ügy, ítélet Nr. 42. 76 Sporrong and Lönroth v. Sweden (7151/75, 7152/75, 23/09/1982, A52) ügy, ítélet Nr. 61. 77 I.R.S. and Others v. Turkey ügy (no. 26338/95) 31.05.05. 78 Ian Edgar (Liverpool) Ltd. v. the United Kingdom ügy (dec.), no. 37683/97, ECHR, 2000I. 79 Van Marle and Others v. the Netherlands ügy, judgment of 26 June 1986, Series A no. 101, 13. o., 41. §; Döring v. Germany ügy (dec.), no. 37595/97, ECHR, 1999-VIII; Wendenburg and Others v. Germany ügy (dec.), no. 71630/01, ECHR, 2003-II); Buzescu v. Romania (61302/00) 24 May 2005, 81. 80 Ezekkel az esetekkel kapcsolatban lásd például Bán Tamás: A tulajdon védelme az Emberi Jogok Európai Egyezményében. In Család, tulajdon és emberi jogok. Budapest, 1999. 125–141. o. 81 Tre Traktörer Aktiebolag v. Sweden [10873/84, 07/07/1989, A159] ügy, ítélet Nr. 52. és 53. 82 Fredin v. Sweden (No. 1.) [12033/86, 18/02/1991 A192] ügy, Nr. 40–56. 74 75
157 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
V. rész. A tulajdonjog védelme
ügyfélkör sok tekintetben a vagyon elemének tekinthető. 83 Tágabb értelemben a Bíróság ezzel a goodwilltfogadta el valamely személy vagyonának integráns részeként. A tulajdonhoz való jog sérelme A tulajdonhoz való jog megsértése megállapítható szomszédjogi tényállások esetén is. Így az Emberi Jogok Bizottságának és Bíróságának korai gyakorlatában is szép számmal fordultak elő olyan esetek, amelyekben a szomszéd ingatlanon végzett tevékenység zavaró hatása volt az eset alaptényállása.84 Idetartoztak különböző szennyezések, zajártalom, építkezés által a szomszéd ingatlanában okozott használati értékcsökkenés. Ennek keretébe tartozik az a gyakran hivatkozott görög eset is, amelyben a 10–12. században alapított kolostorok elbirtoklásra alapított tulajdoni igényét nem akarta az állam elismerni, amikor a kolostorok vagyonának állami tulajdonba adását írták elő törvényben arra az esetre, ha a kolostor nem tudta ingatlan-nyilvántartási bejegyzéssel igazolni tulajdonjogát.85 Kártalanítás a tulajdon elvonásáért A tulajdon elvonását az Első jegyzőkönyv 1. cikke nem tiltja, azonban csak kártalanítás ellenében tartja jogszerűnek. Ez mind az államosításra, mind a kisajátításra vonatkozik. A kisajátítás akkor jogszerű, ha megfelelő és ésszerű időn belül nyújtott kártalanítás ellenében történik, és ezzel együtt is a szerződő államoknak „arányosságot kell fenntartaniuk a mégoly vitathatatlanul fennálló közérdekből alkalmazott eszközök és a méltányolandó magánérdekek között”.86 A kártalanításnak egyedileg kalkuláltnak és megfelelőnek kell lennie. Nem lehet annak elmaradását például azzal indokolni, hogy az épülő autópálya olyan előnyökkel is jár az ott lakók számára, ami az őket a tulajdonuk elvonása folytán ért hátrány kompenzálására összességében alkalmas, miközben az érintettek csak egy részének származik az útépítésből valóságos haszna is. 87 A kisajátításhoz hasonló teszt alapján ítéli meg a Bíróság a földrendezési eljárások során bekövetkező tulajdonvesztést88 vagy azt, ha hatóság elővásárlási jog gyakorlásával szerzi meg ingatlan tulajdonjogát, mert az illeték kiszabására bejelentett szerződéses értéket túl alacsonynak tartja. A Bíróság a beavatkozást – amelynek célja az volt, hogy alacsony vételár fejében gazdát cserélt ingatlanok esetén az illetékfizetés kikerülését vélelmezve a hatóság represszív célzatú elővásárlási jogot gyakorolt a generális prevenció érdekében – aránytalanul terhesnek ítélte.89 A kisajátítás feltételei szerint ítélte meg a Bíróság azt az esetet is, amikor az állam kisajátítás nélkül épített mások földjére, ezzel fosztva meg a tulajdonosokat tulajdonosi jogosítványaik gyakorlásától. 90 Elvonásnak minősülhet az építési tilalom elrendelése is, ha a korlátozásra közérdekből került sor, de „annak időtartama meghaladja azt a mértéket, ami az egyéni érdekek szempontjából még tolerálható”. Ilyen helyzetben az államnak az elmarasztalás lehetőségével kell számolnia.91 Az Európai emberi jogi egyezmény 1. sz. Kiegészítő jegyzőkönyvének 1. cikke alkalmazása során a tulajdont a polgári jogi tulajdonfogalomhoz képest jóval szélesebb értelemben kell érteni. A tulajdon mint emberi jog nem azonos a polgári jogi tulajdonnal. A tulajdon mint emberi jog elsődleges fogalmi kiindulópontja az, hogy ha valamely jog a jogosultjának egzisztenciális helyzetét biztosítja, akkor az vagyona részének, következésképp az egyezmény értelmében tulajdonának tekinthető. Ebbe jogok, fizikai tárgyak, testetlen javak és társadalombiztosítási igények egyaránt beletartoznak. A tulajdonnak ebben a felfogásában a tulajdon elválaszthatatlan a gazdasági tevékenység végzésének szabadságától és a szerződési szabadságtól. Amint az a hivatkozott jogesetek tényállásaiból kiderül, a kisajátítás szabályai során mindenképpen figyelembe kell venni a Bíróság gyakorlatát és az annak során kifejtett elveket, különös tekintettel a 1. sz. Kiegészítő jegyzőkönyv 1. cikkének tárgyi alkalmazási körére, továbbá a kisajátítás (tulajdonelvonás) széles értelemben vett fogalmára. A tulajdonjog emberi jogi védelme és a magánjogi szabályozás A tulajdon mint emberi jog védelmének komolyan vétele arra kell, hogy késztesse az európai jogalkotókat is, hogy felülvizsgálják és újragondolják a magánjogi szabályozás kompatibilitását a tulajdon emberi jogi védelmével. A magánjog számos olyan tulajdonszerzési formát szabályoz, amelyek a tulajdonjog elvesztésével járnak, és ezekhez többnyire nem kapcsolódik kártalanítási kötelezettséggel sem. A tulajdonjog kártalanítás Van Marle and others v. The Netherlands (8543/79; 8674/79, 16/06/1986 A101) ügy, Nr. 41. Lásd még az ítélethez fűzött különvéleményt, amely szerint a Bíróság túlmegy az 1. Kiegészítő jegyzőkönyv 1. cikkének alkalmazási körén, amikor az egyébként üzleti értékkel bíró goodwillt is a cikk értelmezése alapján a vagyon részeként kezeli (Sir Vincent Evan és Gersing bíró különvéleménye Nr. 4.). 84 Tóth Anikó: A tulajdonhoz való jog az európai Emberi Jogi Egyezményben. Acta Humana, 1996/22–23. 124–142. o., 130. o. 85 Uo. és a Bíróság ítéletét a The Holy Monasteries v. Greece (13092/87; 13984/88, 09/12/1994 A301-A) ügyben. 86 Grád András: Kézikönyv a strasbourgi emberi jogi ítélkezésről. Budapest, 1998. 359. o. 87 Bán: A tulajdon védelme az Emberi Jogok Európai Egyezményében. 134. o. 88 Wiesinger v. Austria [11796/85, 30/10/1991 A213] ügy, ítélet Nr. 69–79. 89 Hentrich v. France [11796/85, 30/10/1991, A213] ügy, ítélet Nr. 49. 90 Papamichalopoulos and others v. Greece [14556/89, 24/06/1993 A260-B] ügy, ítélet Nr. 39. 91 Grád: Kézikönyv a strasbourgi emberi jogi ítélkezésről. 368. o. 83
158 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
V. rész. A tulajdonjog védelme
nélküli elvesztésével jár például az elbirtoklás vagy a nem tulajdonostól való tulajdonszerzési tényállások, más esetekben pedig a jog nem kártalanítási, hanem gazdagodási alapú kártalanítási kötelezettséget ír elő (például dologegyesülés, ráépítés). Az Emberi Jogok Európai Bíróságának a J. A. Pye (Oxford) Ltdv.The United Kingdom ügyben hozott döntése92 világosan megmutatta, hogy ezeknek a szabályoknak van emberi jogi tulajdonvédelmi összefüggésük. A Bíróság ebben az ügyben az ingatlanok elbirtoklására vonatkozó angol szabályozást vizsgálta felül a tulajdon emberi jogi védelmének kontextusában. A Bíróság megállapította ugyan, hogy a jogalkotó feladata a magánjogi jogviszonyokban a megfelelő érdekkiegyenlítés biztosítása, amellyel az elbirtoklás jogintézménye összeegyeztethető, a döntés és az ahhoz fűzött különvélemények azonban azt mutatják, hogy ez a válasz messze nem magától értetődő, és bár az elbirtoklás jogintézménye önmagában nem sérti az emberi jogi tulajdonvédelmi elvárásokat, az elbirtoklás részletszabályainak megfelelősége ebből a szempontból is vizsgálandó. Az emberi jogi tulajdonvédelem magánjogi jogviszonyokban Az emberi jogoknak a magánjogi jogviszonyokban való érvényesülése, és annak a kérdésnek a vizsgálata, hogy magánjogi jogalanyok tekinthetők-e az emberi jogok közvetlen kötelezettjének, rendkívül komplex kérdés, amely a legizgalmasabb modern jogi problémák közé tartozik. Bár az emberi jogoknak a magánjogi jogviszonyokban való érvényesülése szerkezetében nagyon hasonló az alkotmány magánjogi jogviszonyokban való érvényesüléséhez, annyiban szélesebb körű a probléma, hogy írott alkotmánnyal nem rendelkező jogrendszerekben is általánosan tiszteletben tartandó jogokat érint, minden jogrendszerben jelentkezik, és nemzetközi jellege folytán a válasz nem szűkíthető le egy adott jogrendszer kereteire. Egyre inkább úgy tűnik, hogy ez a problémakör a magánjog és a közjog fogalmi határait feszegeti, és egyes területeken (például a multinacionális gazdasági társaságok társadalmi felelőssége) nyilvánvalónak látszik az igény arra, hogy magánjogi jogalanyokra is közvetlenül alkalmazhatók legyenek az emberi jogi normák. Ez a tendencia azt mutatja, hogy a tulajdonvédelem körében sem emelhető kínai fal az emberi jogi normák és a magánjogi jogviszonyok közé. Pillanatnyilag tisztázatlan azonban, hogy az emberi jogok a magánjogi jogviszonyokban milyen korlátok között és milyen dogmatikai megközelítés mellett érvényesülhetnek következetesen.
3. 3. Tulajdonvédelem és európai jog Közösségi jogharmonizáció és dologi jog A dologi jog anyagi jogi normáit – szemben például a szerződési vagy kártérítési joggal – a közösségi szintű jogalkotás és jogharmonizáció még nem érintette igazán mélyen. A jelek szerint az Európai Közösségek Bírósága nem kezeli a dologi jogi szabályokat az áruk szabad mozgását biztosító elv alkalmazási területeként, arra azonban hajlik, hogy a tulajdonhoz való jogot olyan általános jogelvnek tekintse, amelynek védelmét biztosítania kell. Így a tulajdon emberi jogi védelme megjelent az Európai Közösségek Bíróságának gyakorlatában is, amely esetjogában figyelembe veszi és alkalmazza a tulajdon védelmének az Európai emberi jogi egyezmény Első jegyzőkönyvének 1. cikkében kimondott elvét. 93 Az Európai Közösségek Bíróságának gyakorlata azonban – egyelőre (?) – inkább követi, tükrözi az Ember Jogi Bíróság gyakorlatát, mintsem saját úton fejlesztené tovább. Eddig valójában egyedül a valamely tagállam területéről jogtalanul elvitt kulturális javak visszaadásáról szóló 93/7/EGK irányelv tartalmaz a dologi jogi szabályozást érintő kérdéseket, azonban közvetlenül ez sem ír elő a dologi jogi normákkal kapcsolatos elvárást. Ennek alapján a tagállamnak biztosítania kell az elmozdított kulturális javak másik tagállam részére való visszaadásának a lehetőségét. Implicite ez a kötelezettség magában foglalja, hogy az független a szóban forgó vagyontárgyat szerző személy jó- vagy rosszhiszeműségétől vagy a szerzés visszterhességétől. E követelmény mellett erre nézve írja elő az irányelv egy megfelelő szervezeti és eljárási rend kialakítását. Ezt az irányelvet a magyar jogalkotó már – hatálybalépését a Magyarországnak az Európai Unióhoz való csatlakozásáról szóló nemzetközi szerződés kihirdetéséhez kötve – a jogellenesen kivitt kulturális javak visszaszolgáltatásáról szóló 2001. évi LXXX. törvénynyel a hazai jogba átültette. A magánjog közösségi szintű harmonizálására, illetőleg egységesítésére irányuló igény a dologi jog terén különösen az ingókat terhelő biztosítékokra vonatkozó szabályok körében jelentkezett. Ez mindenekelőtt a tulajdonfenntartás szabályait érinti, általában nem tartják ugyanis a belső piaccal összeegyeztethetőnek azt, hogy a határ átlépése az alkalmazandó jog folytán a dologra kikötött tulajdonfenntartás érvényesíthetetlenségét eredményezze. A Bizottság a kereskedelmi forgalomban megnyilvánuló fizetési késedelmek visszaszorítása Application no. 44302/02, 2007. augusztus 30. (Nagykamara). Részletesen lásd Jeney Petra: A tulajdonhoz való jog az Európai Bíróság gyakorlatában. In Sajó András (szerk.): Alkotmányosság a magánjogban. Budapest, 2006. 73–91. o. 92 93
159 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
V. rész. A tulajdonjog védelme
tárgyában írt második, 1997-es jelentésében ennek lehetséges irányelvi szabályozását kilátásba is helyezte. Ennek eredményeként a tulajdonfenntartás bekerült a fizetési késedelem elleni küzdelem érdekében meghozott 2000/35/EK irányelvbe, azonban – és ez a dologi jogi téren a jogharmonizálás nehézségeit is jól mutatja – az irányelv 4. cikke valójában csak azt követeli meg, hogy a szerződésben kikötött tulajdonfenntartás a tagállamok között zajló forgalomban is érvényesüljön. Ennél részletesebb szabályozást azonban – az eredeti javaslattól eltérően – nem tartalmaz,94 így a tagállamok polgári jogi szabályozásával szemben valódi tartalmi elvárásokat nem fogalmaz meg. Ezen túlmenően még 1987-ben készített a Bizottság egy tervezetet a zálogfedezettel nyújtott hitelek szabályozásáról. Ez azonban nem elsősorban az ingatlanfedezettel nyújtott záloghitelek szabályozásának egységesítését tűzte célul, a jogegységesítési törekvés e téren csupán az eltérő tagállamokban honos felek közötti záloghitel-szerződések kötésének lehetőségét kívánta megteremteni. Ezt a tervezetet még nem fogadták el.
4. 4. A tulajdonjog magánjogi védelme A tulajdonjog tartalmát képezik azok a tulajdonost megillető jogok is, amelyek tulajdonjogának védelmét biztosítják. E jogok érvényesítésével a tulajdonos minden jogellenes, más személytől származó behatást kizárhat és a rendelkezése alól kikerült dolgot visszakövetelheti. Valójában ezek a jogok jelentik és biztosítják a tulajdonjogviszony abszolút szerkezetét. A Ptk. a tulajdonjog védelmének általános rendelkezéseit tartalmazza. Ez nem zárja ki, hogy a tulajdonjog védelme érdekében a szabályozás a tulajdonos számára ezen túlmenően speciális, más jogszabályhelyeken, akár más jogágakba tartozó normákban megfogalmazott eszközöket is alkalmazzon, így például büntetőjogi vagy közigazgatási szabályozási eszközökkel biztosítsa vagy erősítse a tulajdon védelmét meghatározott módon és helyzetekben történő behatással szemben. A tulajdoni igény A tulajdoni igények a tulajdon magánjogi védelmének eszközei. A tulajdoni igény a tulajdonost tulajdonjogának megsértése esetén a jogsértővel szemben illeti meg, és vagy a birtok visszaszerzésére, vagy a jogellenes háborítás megszüntetésére irányul. A tulajdoni igény mindig objektív: a tulajdonjog megsértése alapozza meg, és független a jogsértő vétkességétől. A bíróság előtt érvényesíthető tulajdoni igény nem azonos a tulajdonjoggal; a tulajdonjog megsértéséből fakad, és – szemben a tulajdonjogviszony abszolút szerkezetével – relatív, mert meghatározott személy ellen irányul. Mivel a tulajdoni igényeket is bíróság előtt kell érvényesíteni, szükségképpen csak a felek közötti viszonylatban (inter partes) mondhatja ki a bíróság a tulajdonjog megsértését és adhat helyt a tulajdoni igény érvényesítésére irányuló keresetnek. A tulajdoni igény érvényesítése iránt indított perben hozott bírósági ítélet nem tükrözheti a tulajdonjogviszony abszolút szerkezetét, mert nincsen a perben nem álló felekre kiterjedő hatálya. A tulajdoni igény érvényesítése végett benyújtott keresetnek helyt adó ítéletre a pernyertes tulajdonos csak azzal szemben hivatkozhat, akivel szemben a bíróság a tulajdoni igény érvényesítésének helyt adott. Nem képzelhető el olyan bírósági ítélet, amely a peres felek közötti viszonyon túlterjeszkedve abszolút hatállyal mondhatná ki a tulajdonjogot. Ahogy Grosschmid megjegyzi, „amit kimondhat, csak annyi, hogy mi kettőnk (a perben álló felek) között enyim az erősebb jog. Leginkább az ún. athléta-bajnoksághoz hasonlítható ez. »Bajnok«, azaz legyőzte azokat, kik vel(e) versenyeztek. Legyőzne-e bárkit, ki vél(e) versenyre kelne: ez az, amit nem tudhatni. Kétségkívül van olyan ember a világon, aki mindenkit legyőzne például a távgyaloglásban, s ez az igazi »bajnok«. Csakhogy a föld, vagy bár ország összes emberei nem kelnek versenyre. Legfeljebb sejtjük, hogy azok a legarravalóbbak, akik megteszik. Így van ez a tulajdonjognál is. Kétségkívül minden ingó s ingatlan dologra nézve van valaki, aki mindenkit legyőzne a tulajdoni perben. Csakhogy »mindenkit« nem lehet perbe idézni, s ezért a »tulajdonost« is eszmeileg véve sohasem lehet megtudni.”95 Dologi versus kötelmi igény A dologi és kötelmi igények nem a dologi jog és a kötelmi jog elhatárolása mentén különböztethetőek meg egymástól, így a tulajdonjogviszony (vagy általában a dologi jogi jogviszonyok) abszolút szerkezetével nem magyarázhatóak. Egyrészt ugyanis a kötelmi igényeknek is van abszolút oldala, amennyiben csakis jogosultjuk érvényesítheti őket a kötelezettel szemben és senki más:96 ha valaki mást megillető követelést érvényesít, akkor a követelés jogosultjának vele szemben jogalap nélküli gazdagodás megtérítése iránti igényt biztosít a jog. 97 Másrészt a tulajdonnak is van relatív oldala, amennyiben a tulajdoni igény mindig meghatározott személlyel 1998/0099 (COD) 08.03.2000. Grosschmid: Fejezetek kötelmi jogunk köréből. 2. § 35., 214. skk. 96 Wilhelm: Sachenrecht. 105. o. 97 Schlechtriem: Unjust Enrichment by Interference With Property Rights. 8–35. o. 94 95
160 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
V. rész. A tulajdonjog védelme
vagy személyekkel szemben érvényesíthető. A tulajdoni igény mint a tulajdonjog megsértéséből származó relatív, a tulajdonost a jogsértővel szemben megillető igény bizonyos értelemben az abszolút szerkezetű tulajdonjogviszony konkretizált dimenziója, amely tartalmában a kötelmi követeléshez hasonlít, amennyiben valamely szolgáltatásra (a dolog visszaszerzésére vagy háborítás megszüntetésére) irányul. 98 A tulajdoni igények A tulajdoni igény vagy a dolog birtokának visszaszerzésére, vagy a jogellenes háborítás megszüntetésére irányul. A tulajdonvédelemnek a tulajdonos részére biztosított általános eszközei a birtokvédelmi szabályok szerinti jogos önhatalom, a tulajdoni kereset(rei vindicatio) és végrehajtási igényper (ennek segítségével a tulajdonos a más adóssal szemben vezetett végrehajtási eljárásban követelheti a dolog végrehajtás alóli feloldását és a részére való kiadását) mint a dolog birtokának visszaszerzésére irányuló igények, valamint a jogellenes beavatkozás megszüntetése iránti kereset (actio negatoria). A birtok kiadására irányuló igény A birtokvédelmi igények a tulajdonost mint főbirtokost a birtokvédelem körében önálló igényként illetik meg, és a birtokvédelem szabályai szerint önhatalommal is kizárhat vagy elháríthat minden olyan jogellenes beavatkozást vagy behatást, amely tulajdonjogának gyakorlását akadályozza, korlátozza vagy lehetetlenné teszi [Ptk. 115. § (2) bek.]. A dolog kiadását a birtokostól a tulajdonos a birtokvédelmi szabályok alapján akkor követelheti, ha a birtokosnak vele szemben nincsen olyan dologi jogi vagy kötelmi jogi jogviszonyból eredő, a tulajdonostól vagy más jogszerű birtokostól származtatott joga, amelynek alapján birtokol. Vannak ugyanis olyan helyzetek, amelyekben a dolog birtokához való jog nem a tulajdonost illeti meg. Ilyen esetben a dolog kiadását a tulajdonos nem követelheti. Így ha a birtokos a dolgot terhelő jogánál (például haszonélvezeti, használati jogánál) fogva vagy a tulajdonossal fennálló bármilyen kötelmi jogviszonya (például haszonbérleti szerződés) alapján birtokolja a dolgot, illetve saját birtokát olyan főbirtokostól (például haszonélvezőtől, bérlőtől) származtatja, akit a tulajdonossal szemben a birtoklás joga megillet, a dolog visszaadására a tulajdonossal szemben nem köteles. Amint azt említettük, a tulajdonjogviszony abszolút szerkezetéből nem következik, hogy a tulajdoni perben hozott bírósági ítélet hatálya a perben nem álló felekre is kiterjedne. A bíróság a tulajdoni perben a felperes tulajdonjogát – pernyertessége esetén – csak az alperessel szemben mondja ki. Ez nem akadálya annak, hogy a pernyertes féllel szemben valaki más a saját tulajdonjogát egy másik perben sikerrel bizonyítsa és azt a bíróság megállapítsa. Ez a bírósági ítélet relatív jogerejének következménye. 99 A birtok visszaszerzésére irányuló tulajdoni per alperese az, aki a dolgot önállóan birtokolja, így a per azzal szemben is megindítható, aki maga mástól származtatott joga alapján tartja birtokban, ha az, akitől a jogát származtatja, a dolog birtoklására a tulajdonossal szemben nem jogosult. Az alperes marasztalásának nem akadálya önmagában az, hogy a dolog birtokát a per folyamán másnak átengedte; ebben az esetben a marasztalás tartalma – ha igényét a felperes nem fordítja át kártérítésbe vagy jogalap nélküli gazdagodásba – a dolog visszaszerzésének kötelezettsége lesz. Minősített rei vindicatio Hatályos jogunk nem ad külön közvetlen tulajdoni igényt a tulajdonosnak abban az esetben, ha a dolog jogos birtokosa az alapul szolgáló jogviszonynál fogva úgy adta tovább a dolog birtokát, hogy arra jogosítva nem volt (például letéteményes jogosulatlanul bízta másra a dolog őrizetét, a kézizálog jogosultja vagy zálogtartója jogosulatlanul engedte át a zálogtárgy birtokát, a bérlő jogellenesen engedte át harmadik személynek a dolog birtokát). A II. világháború előtti jogunk az ilyen jogosulatlan továbbadás alapján birtokba lépővel szemben a tulajdonosnak biztosította azt a jogot, hogy a dolog idegen kézbe kerülését megakadályozza, és maga követelje a jogosulatlan birtokba adás előtti állapot visszaállítását. Így ha a birtoklásra szerződés alapján jogosult személy jogellenesen harmadik személynek engedte át a dolgot, és a tulajdonos a bérleti, letéti stb. szerződést nem mondta fel, a tulajdonos közvetlenül követelhette, hogy a dolgot a jogellenesen birtokló harmadik személy a bérlőnek, letéteményesnek stb. adja ki. Ha azt a birtokos nem fogadta el, a tulajdonos azt követelhette, hogy a dolgot neki magának adják át. Ez a speciális dologi jogi eszköz azokra a kivételes esetekre állt nyitva, amelyekben a kötelmi jogi szabályok, illetőleg a birtoklás jogcímét megalapozó jogviszonyt létesítő szerződés a dolog jogellenes továbbadását nem szankcionálta. Amennyiben az eredeti birtokosnak a dolog birtoklásához való joga a dolog kiadásának időpontjában már megszűnt (mert például a tulajdonos a szerződést felmondta), a tulajdonos a dolog kiadását saját birtokláshoz való joga alapján az általános szabályok szerint kérhette. Ez a kereset sajátos, de jogunkban nem ismeretlen perjogi helyzetet eredményezett, amelyben a tulajdonos felperes
98 99
Szladits: Dologi jog. 212. o. Uo. 215. o.
161 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
V. rész. A tulajdonjog védelme
más személy javára indít keresetet. Ez azonban annak az anyagi jogi helyzetnek az eredménye, amelynek alapján a tulajdonos közvetlenül a dolog kiadását harmadik személynek a vele szemben fennálló, birtoklásra irányuló jogcímére tekintettel nem követelhette (Mtj. 480. §). A mai szabályok alapján ahhoz, hogy a tulajdonos ilyen helyzetben a dolgot jogosulatlanul birtoklóval szemben fellépjen, először meg kell szüntetnie azt a kötelmi jogviszonyt (bérleti, letéti stb. szerződést), amely a birtokot jogosulatlanul átengedő birtoklásra való jogcímét megteremti. A tulajdoni igény átruházhatósága A tulajdon átruházással való megszerzésének egyik lehetséges módja az, amikor a tulajdonos a megszerző számára a dolog harmadik személytől való követelésének jogát engedi át (cessio vindicationis). Ez lehet az átadás módja például a bérelt, haszonélvezettel vagy használati joggal terhelt dolog eladása esetén. Az átadásnak ez a módja nem jár a dolog feletti uralom tényleges átengedésével, a tulajdonos uralmi joga eleve a dolog követelése iránti (rei vindicatióhoz való) jogában merül ki. Ezt a jogot a jogosult személyében történő változás nem teheti erősebbé azzal szemben, aki a tulajdon átruházásának időpontjában a dolog birtokosa volt, mert a tulajdonos a rei vindicatióban is jogutódja az átruházónak, nála több jogot ezért nem szerezhet. A birtokost ezért megilleti a jog ahhoz, hogy kifogásait a tulajdont megszerző új tulajdonossal szemben érvényesíthesse. Ha a dolog megszerzője a dolog tulajdonjogát megszerezte, vele szemben rei vindicatio alapján igény nem érvényesíthető, a tulajdonos az ilyen szerzővel szemben a jogalap nélküli gazdagodás szabályai szerint léphet fel. Ugyanez vonatkozik arra az esetre is, ha a dolog természetbeni visszaadása lehetetlenné válik. Ebben az esetben a dolog visszaadására irányuló igény akkor alakul át pénzköveteléssé, amikor a természetbeni visszaadás lehetetlenné válik. Ehhez igazodik a pénzkövetelés esedékességének időpontja is. A dolog kiadásának követelésére irányuló igény átruházás tárgya is lehet, önmagában azonban nem képez forgalomképes jogot. A tulajdoni igény átruházását a jog a dolog átruházásával egyidejűleg, az átadásnak egy különleges formájaként (cessio vindicationis) fogadja el. Így ha a tulajdonos, aki nem tartja magánál az ingó dolgot, annak tulajdonjogát átruházza, az átadást a dolog kiadására irányuló igény átruházásával valósítja meg. Ennek alapján az, akire a tulajdoni igényt átruházzák, a birtoknak a saját maga részére történő átadását követelheti. Ingók esetében, mivel a cessio vindicationis a tulajdonszerzést konstituáló átadás egyik módja, az, akire a tulajdoni igényt átruházták, már tulajdonosként lép fel. Ingatlanok esetében azonban nem, mert ott tulajdonossá csak az ingatlan-nyilvántartási bejegyzéssel lesz. Régi magánjogunk ingatlanok esetében is elfogadta a tulajdoni igény átruházhatóságát, és a tulajdoni igényt megszerző számára megadta a birtokba helyezés követelésének jogát már tulajdonjogának ingatlan-nyilvántartás bejegyzését megelőzően is.100 Actio negatoria A tulajdonos követelheti a jogellenes beavatkozás vagy behatás megszüntetését, ha pedig a dolog a birtokából kikerült, rei vindicatióvalkövetelheti a dolog visszaadását [Ptk. 115. § (3) bek.]. A Ptk. eltiltási kereset formájában biztosítja a dolog tulajdonosának azt a jogát, hogy a jogellenes beavatkozást és behatás megszüntetését, illetve a dolog visszaadását követelje. Ugyanúgy, ahogy a birtoklásban való háborítás – a birtok elvonása nélkül is – megalapozza a birtokvédelmi igényt, a szabályozás biztosítja a tulajdonosnak a jogvédelmet azzal szemben, aki őt tulajdonában háborítja. A jogvédelem elsősorban a jogellenes beavatkozás vagy behatás megszüntetésében áll, valamint a további jogellenes beavatkozástól vagy behatástól való eltiltásban, ha annak ismétlődésétől lehet tartani. Az eltiltási kereset (actio negatoria) igénybevételét a tulajdonjog alapozza meg, így a felperesnek nem elegendő a tényleges állapot megváltozását kimutatnia, hanem a tulajdoni igényt megalapozó abszolút jogát is igazolnia kell. Az alperes ugyanakkor bizonyíthatja, hogy a beavatkozás vagy behatás jogszerű volt, és ez a kereset elutasítására fog vezetni. Ingatlan-nyilvántartási igény Az ingatlan-nyilvántartási igény az ingatlan tulajdonosát önálló tulajdoni igényként illeti meg. Ha az ingatlan tulajdonosa a tulajdonjogot ingatlan-nyilvántartáson kívül szerezte, igényt tarthat arra, hogy tulajdonjogát az ingatlan-nyilvántartás feltüntesse [Ptk. 116. § (1) bek.]. Az ingatlan-nyilvántartási igény azt a személyt illeti meg, aki (amely) az ingatlan-nyilvántartáson kívül megszerezte az ingatlan tulajdonjogát. Vannak olyan tulajdonszerzési módok, amelyek esetében a tulajdonszerzés nem a bejegyzéssel jön létre. Ingatlannyilvántartáson kívül (a törvény erejénél fogva) szerez tulajdont a tulajdonos – csak a leggyakoribb eseteket említve – például hatósági határozattal, elbirtoklással, kisajátítással, örökléssel való tulajdonszerzés esetén, de az egyes vagyonközösségi formák keretében való tulajdonszerzés (polgári jogi társaság, élettársi és házassági vagyonközösség, közös háztartásban élők vagyoni viszonyainak szabályozása stb.) is idetartozik. Ilyen esetekre rögzíti a Ptk. a tulajdonos azon igényét, hogy ingatlantulajdonát a telekkönyv feltüntesse. A tulajdoni igény 100
Uo.
162 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
V. rész. A tulajdonjog védelme
hasonló formában jelenik meg olyan ingóságok esetén is, amelyek felett a tulajdon szerzését a jogi szabályozás lajstromba való bejegyzéshez köti. Az ingatlan tulajdonjogának átruházással való megszerzése esetén a szerző fél az ingatlan tulajdonjogát csak a bejegyzéssel szerzi meg. Ebben az esetben ő a bejegyzéshez szükséges nyilatkozatok kiadását az átruházótól a vele szemben fennálló kötelmi jogcíme alapján követelheti, ingatlannyilvántartási igény azonban nem illeti meg, mert még nem tulajdonos. A tulajdoni igények nem évülnek el A tulajdoni igények – szemben a kötelmi igényekkel – nem évülnek el [Ptk. 115. § (1) bek.]. Vannak azonban helyzetek, amikor a tulajdoni igény már nem érvényesíthető, mert a dolog elveszett, megsemmisült, azon más tulajdont szerzett stb., így a dolog kiadását a tulajdonos már nem követelheti. Ebben az esetben a tulajdoni igény helyébe kártérítési vagy jogalap nélküli gazdagodás iránti igény lép. Ezek az igények viszont már kötelmi igények, így elévülnek. Ezért ilyen helyzetekben az igény érvényesíthetőségével kapcsolatos központi kérdéssé válik annak az időpontnak a meghatározása, amellyel a tulajdoni igény érvényesíthetetlenné vált és ezzel a helyébe kötelmi igény (kártérítési vagy jogalap nélküli gazdagodás iránti igény) lépett. 101 Mivel a kártérítési és jogalap nélküli gazdagodás iránti igény a keletkezésekor esedékessé válik [Ptk. 360. § (1) bek., PK 51. sz., Ptk. 364. §], ezzel az igény elévülése is megkezdődik.
101
Legf. Bír. Gf. V. 30.095/1979. sz. – BH 1980. évi 479. sz.
163 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
6. fejezet - VI. rész. Közös tulajdon és annak különös alakzatai 1. 1. Közös tulajdon 1.1. a) A közös tulajdon fogalma, tartalma és védelme; a tulajdonostársak belső jogviszonyai Közös tulajdonról akkor beszélünk, ha több személytegy időben úgy illet meg ugyanazon a dolgon tulajdonjog, hogy közöttük nem a tulajdonjog részjogosítványai oszlanak meg, hanem mindegyikük valamennyi részjogosítvánnyal, ilyen értelemben tehát a tulajdonjog teljességével rendelkezik, de azt másokkal meghatározott arányok szerint (tulajdoni hányad) megosztva gyakorolhatja. Közös tulajdon esetében a tulajdonostársakat a dolgon a tulajdonjog eszmei hányadok szerint illeti meg. A közös tulajdon ugyanakkor a tulajdonosok között különleges közösséget hoz létre, amely szükségessé teszi a dolog használatával, hasznosításával, birtoklásával stb. kapcsolatos döntéshozatali mechanizmusoknak a törvény által kialakított rendszerét. Így a tulajdonközösség, különösen egyes speciális alakzatai révén, valójában az első lépést is jelenti a társaságok felé. A tulajdonközösség – és annak különös alakzatai – ugyanakkor, szemben a gazdasági társaságokkal, nem hoznak létre a közösség tagjaitól elkülönült jogi személyiséggel rendelkező jogalanyt, tagoktól elkülönült szervezeti rendszert, képviseletet és vagyont. A tulajdonközösséget a gazdasági társaságoktól elválasztó alapvető mozzanat valójában az, hogy míg a tulajdonközösség egésze nevében eljáró személy a tulajdonközösség tagjai számára szerez jogokat és kötelezettségeket (mint a polgári jogi társaság képviseletére vonatkozó szabályokból az következik), addig a gazdasági társaság esetében a képviselő eljárásának beszámítási pontja a gazdasági társaság, mint a tagoktól elkülönült önálló jogalany lesz. Közös tulajdon keletkezhet a felek akaratából (közösen szerzik meg átruházással a tulajdont vevőként, megajándékozottként, cserepartnerként stb.) vagy a törvény erejénél fogva, a felek akaratától – legalábbis közvetlenül – független jogi tény által, így például örökléssel, házastársi vagy élettársi vagyonközösséggel, a Ptk.-nak a közös háztartásban élők vagyoni viszonyaira vonatkozó szabályai alapján, polgári jogi társaság útján. A tulajdoni hányad Közös tulajdon áll fenn a dolgon, ha a tulajdonjog ugyanazon a dolgon meghatározott hányadok szerint több személyt illet meg [Ptk. 139. § (1) bek.]. Azt, hogy a tulajdonostársakat a közös tulajdonban lévő dolgon mekkora hányadban illeti meg tulajdonjog, a közös tulajdon keletkezése határozza meg. Így a szerzési arány meghatározza a tulajdoni hányadokat is. Ha a szerzési arányok vagy azok alapján a közös tulajdonban az egyes tulajdonostársakat megillető tulajdoni hányadok mértéke (aránya) nem állapítható meg, a Ptk. 139. § (2) bekezdése alapján kétség esetén a tulajdonostársak tulajdoni hányadát egyenlőnek kell tekinteni. Ezzel a szabályozás valójában vélelmet állít fel a tulajdoni hányadok egyenlősége mellett. A közös tulajdon alapján a tulajdonostárs a tulajdonjogát az őt megillető tulajdoni hányad erejéig gyakorolhatja. A tulajdoni hányad nagysága határozza meg a tulajdonostársat a törvényi szabályok alapján megillető jogok és kötelezettségek mértékét. Közös tulajdont hányadok meghatározása nélkül nem tudunk elképzelni. A tulajdoni hányadnak megfelelően rendelkezik a Ptk. a használat és haszonszedés jogának, a birtoklás jogának, a költségek és kiadások megosztásának módjáról és arányáról, a közös tulajdont terhelő kötelezettségek, a beálló károk és az állagmegóváshoz és fenntartáshoz szükséges kiadások viselésének arányáról és módjáról. A tulajdoni hányad határozza meg ezen túlmenően a tulajdonostársaknak a közös tulajdon tárgyával kapcsolatos döntések meghozatala során gyakorolható szavazati jogának mértékét is. A közös tulajdon védelme A tulajdonjog védelmében közös tulajdon esetében bármelyik tulajdonostárs önállóan is felléphet (Ptk. 146. §). Kívülálló jogsértő személyekkel szemben e jogukat nem korlátozza az egymással a használat, hasznosítás és birtoklás körében kötött megállapodásuk. Ez a jog kiterjed a birtokvédelmi igények érvényesítésére is: a tulajdonostárs önállóan is igényelhet birtokvédelmet a birtoklásban őt zavaró kívülállókkal szemben. 1 Birtoklás, használat, hasznosítás, költségviselés
1
P. törv. I. 20 071/1990. sz. – BH 1990. 335. sz.
164 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
VI. rész. Közös tulajdon és annak különös alakzatai A tulajdonostársak belső jogviszonyainak körébe tartozik a közös tulajdon közvetett tárgyát képező dolog birtoklására, használatára, hasznainak szedésére, hasznosítására, valamint a dologgal járó terhek és a kárveszély viselésére vonatkozó szabályok meghatározása.2 A törvényi szabályozás alapján a tulajdonostársak mindegyike jogosult a dolog birtoklására és használatára; e jogot azonban az egyik tulajdonostárs sem gyakorolhatja a többiek jogainak és a dologhoz fűződő törvényes érdekeinek sérelmére [Ptk. 140. § (1) bek.]. Ebből az következik, hogy a birtoklás és a használat valamennyi tulajdonostársat az egész dologra nézve illeti meg, azonban jogait a többi tulajdonostárs tulajdonjoga korlátozza. Természetesen azt nem tiltja a szabályozás, hogy a tulajdonostársak a használatot és az ezzel együtt járó birtoklást a tulajdonközösség megszüntetése nélkül is egymás között megosszák. E megosztás alapja azonban a tulajdonostársak megállapodása (szerződése) lesz (amely megköthető nemcsak szóban vagy írásban, de akár ráutaló magatartással is), így a tulajdonostársak számára egymással szembeni kötelmi jogokat és kötelezettségeket keletkeztet. Ebből következően azt a tulajdonostársat, amelyik ennek megkötésében nem vett részt, a többiekkel szemben nem jogosítja és nem kötelezi. A használatot a tulajdonostársak egymás között akár térben, a dolog meghatározott részeinek (például a közös tulajdonú ingatlan helyiségeinek) használata szerint, akár időben (meghatározott időszakokra osztva) szabályozhatják. A tulajdonostársaknak ez a megállapodása jellemzően olyan tartós jogviszonyt keletkeztet, amelynek módosítása a Ptk. 241. §-a alapján a bíróságtól kérhető, ha a szerződéskötést követően beállott körülmény folytán a szerződés valamelyik fél lényeges jogos érdekét sérti, és a felek a szerződés módosításában megállapodni nem tudtak. A bíróság ezt az igényt természetesen a Ptk. 241. §-ában meghatározott feltételek és a Ptk. 241. §-ának alkalmazása során a bírói gyakorlatban megfogalmazott szempontok figyelembevételével fogja elbírálni. A dolog hasznai a tulajdonostársakat tulajdoni hányaduk arányában illetik meg; ilyen arányban terhelik őket a dolog fenntartásával járó és a dologgal kapcsolatos egyéb kiadások, a közös tulajdoni viszonyból eredő kötelezettségek, és ugyanilyen arányban viselik a dologban beállott kárt is (Ptk. 141. §). Ebből az is következik, hogy az osztható hasznok osztható dologként a tulajdoni hányad arányában illetik meg a tulajdonostársakat. A közös tulajdon oszthatatlan hasznai oszthatatlan dologként a tulajdonostársak közös tulajdonába kerülnek. Ha valamelyik tulajdonostárs a törvényben vagy – ha a felek között a birtoklás, használat és hasznosítás kérdésében megállapodás jött létre – a megállapodásban meghatározottnál nagyobb mértékben használja a dolgot, a többlethasználattal jogalap nélkül gazdagodik és (pénzbeli) többlethasználati díjat köteles fizetni azoknak a tulajdonostársaknak, akiknek a tulajdoni hányada rovására a tulajdoni hányadához kapcsolódó használat mértékét akár térben, akár időben túllépte. A többlethasználati díjat a bíróság az eset összes körülményeinek mérlegelése alapján, időszakosan visszatérő díjazás formájában ítéli meg. A bírói gyakorlat szerint többlethasználati díj nem illeti meg azt a tulajdonostársat, amelyik a használat lehetőségével saját elhatározásából nem él.3 Mivel a többlethasználati díjak megítélésével kapcsolatos jogesetek nagy része a házasság felbontásával és a házastársi vagyonközösség megszüntetésével kapcsolatos, annak megállapítása, hogy a házastárs önként, saját elhatározásából távozott-e, érzelmileg színezett kérdéssé válik, amelynek megítélése gyakran nagyon nehéz. A használati díj megfizetése iránti igény jogcíme – ha a tulajdoni hányadot meghaladó arányú használat nem a felek megállapodásán vagy bírósági határozaton [Ptk. 143. § (3) bek.] alapszik – álláspontunk szerint valójában jogalap nélküli gazdagodás megtérítése (Ptk. 361. §) kellene, hogy legyen, és a jogalap nélküli gazdagodás szabályai szerint lenne helyes elbírálni ezeket, a bírói gyakorlatban azonban ez a normatív háttér elmosódott. A bíróságok rendszerint csak a Ptk. 140. és 141. §-át hívják fel a többlethasználati díj megállapítása körében, továbbá a PK 8. sz. kollégiumi állásfoglalásnak a használati viszonyok rendezésére előírt szempontrendszerét alkalmazzák. A bírói gyakorlat a többlethasználati díj megállapítása során az adott dologra irányadó piaci bérleti díj – vagy az Ltv. 20. §-ának alkalmazási körébe tartozó lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek esetében önkormányzati rendeletben megállapított lakbér – arányos részéből indul ki. Ezt finomítja az a megközelítés, hogy „a használati díj meghatározásánál azonban a tulajdoni arány csupán egy szempont, amely e körben értékelhető valamennyi körülmény együttes és gondos mérlegelésével lehet alkalmas a többlethasználat ellenértékének a meghatározására… a használati díj összegét pedig az ingatlan fekvése, műszaki állapota, felszereltsége, beosztása, a helyiségek száma és az eset egyéb körülményei alapján kell meghatározni”. 4 A használati díj mértékének alapja a dolog piaci használati értéke (piaci bérleti díja), amelyet a bírói gyakorlat az említett szempontokkal korrigál, így figyelembe veszi, a használatra jogosult tulajdonostárs fizeti-e a teljes fenntartási költséget, és a megóvás és fenntartás költségeinek viselését is eltérítheti a tulajdoni hányadtól, a tényleges használat arányához igazítva azt. Ez ingatlanok esetében korrekt eredményre vezet, ingóságok (például gépjárművek) esetében a piaci bérleti díj a piac sajátosságai miatt gyakran ésszerűtlen és igazságtalan eredményekre vezetne, itt az eset körülményeinek vizsgálatára és a bírósági mérlegelésre még nagyobb Lenkovics: A dologi jog vázlata. 160. o. P. törv. II. 20 013/1992. sz. – BH 1992. 313. sz. 4 P. törv. I. 20 259/1992. sz. – BH 1994. 28. sz. 2 3
165 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
VI. rész. Közös tulajdon és annak különös alakzatai hangsúly esik. Többlethasználati díjat csak annyiban kell fizetni, amennyiben a dolgot a tulajdonostárs ténylegesen tulajdoni hányadát meghaladó mértékben használta.5 Az állag megóvásához és fenntartásához feltétlenül szükséges munkálatokat bármelyik tulajdonostárs jogosult elvégezni azzal, hogy az ilyen kiadások ráeső részét mindegyik tulajdonostárs viselni köteles. Ilyen kiadások előtt azonban a tulajdonostársakat a lehetőség szerint értesíteni kell (Ptk. 142. §). Ebből az következik, hogy a tulajdonostárs döntés hiányában is jogosult elvégezni az állag megóvásához és fenntartásához szükséges munkálatokat. Az ilyen kiadásokhoz a többi tulajdonostárs tulajdoni hányada arányában köteles hozzájárulni, ezért a munkálatokat elvégeztető (elvégző) és a költségeket megelőlegező tulajdonostárs részére a kiadásoknak a tulajdoni hányaduk arányában rájuk eső részét a tulajdonostársak kötelesek megtéríteni. A Ptk. 142. §-ában foglalt rendelkezés, amely a kisebbség számára is jogot ad bizonyos, a többségre nézve is kötelező intézkedésekre, elsősorban általános gazdasági megfontolásokon alapszik. Ha az állag megóvása és fenntartása bizonyos munkálatok elvégzését szükségessé teszi, akkor ezt bármelyik tulajdonostárs a többiek hozzájárulása nélkül is jogosult elvégezni. E beruházások elvégzése nemcsak a tulajdonostársak érdeke, de a javak megóvása iránti általános nemzetgazdasági érdek is. Ez a lehetőség ugyanakkor magában hordozza annak veszélyét is, hogy a tulajdonostársak valamelyike a többi tulajdonost anyagi erejüket meghaladó költekezésre kényszeríti. Ennek a kiküszöbölése érdekében írja elő a Ptk. 142. §-a az előzetes értesítési kötelezettséget és teszi lehetővé a bírói út igénybevételét [Ptk. 143. § (2) bek.] abban a kérdésben, hogy a tervezett munkálat valóban feltétlenül szükséges-e az állag megóvásához és fenntartásához. Az értesítés elmaradása csak akkor minősülhet indokoltnak, ha az elvégzendő tevékenység halaszthatatlan, és nincs kilátás arra, hogy a tulajdonostársaktól a válasz megfelelő időben megérkezzen. Az értesítés indokolatlan elmaradása önmagában nem vezethet a megtérítési igény elvesztésére (ez jogalap nélküli gazdagodást idézne elő a költségekhez való hozzájárulási kötelezettsége alól mentesített tulajdonostárs javára), de befolyással lehet a megtérítési öszszeg mértékére, ha a tulajdonostársak valamelyike bizonyítja például, hogy az egyébként valóban szükséges munkálatokat – ha arról tudomása lett volna – alacsonyabb költségen is el tudta volna végezni vagy végeztetni.6 A terhek viselése A Ptk. 141. §-ában foglalt rendelkezés szerint a dolog hasznai a tulajdonostársakat tulajdoni hányaduk arányában illetik meg, és ilyen arányban terhelik őket a dolog fenntartásával járó és a dologgal kapcsolatos egyéb kiadások, a közös tulajdoni viszonyból eredő kötelezettségek, és ugyanilyen arányban viselik a dologban beállott kárt is. Ezen nem változtat az sem, ha valamelyik tulajdonostárs törvényi felhatalmazás alapján, a saját költségére elvégez valamilyen beruházást. Ebből következik a tulajdonostársaknak a másik tulajdonostárs által elvégzett (elvégeztetett) fenntartási és állagmegóvási munkálatok költségeihez való tulajdoni hányaddal arányos hozzájárulási kötelezettsége is a Ptk. 142. §-a alapján. Amennyiben a beruházások és egyéb költségek nem tartoznak a Ptk. 142. §-ában foglalt munkálatok körébe, a tulajdonostárs jogállására álláspontunk szerint a megbízás nélküli ügyvitel szabályait kell alkalmazni (Ptk. 484. §). Ennek megfelelően dönthető el például, hogy a dolog egészére vagyonbiztosítást kötő tulajdonostárs a vagyonbiztosítás7 költségeihez való hozzájárulást a többi tulajdonostárstól követelheti-e és ugyanez vonatkozhat például arra az esetre is, ha valamelyik tulajdonostárs az egész dolog őrzéséről saját költségén az állagmegóváson és fenntartáson túlmenően gondoskodik. Határozathozatal A birtoklás, a használat, a hasznosítás, valamint a rendes gazdálkodás körét meg nem haladó kiadások kérdésében a tulajdonostársak – ha a törvény másként nem rendelkezik – szótöbbséggel határoznak; minden tulajdonostársnak tulajdoni hányada arányában van szavazati joga [Ptk. 140. § (2) bek.]. A Ptk. 144. §-ában foglalt rendelkezések szerint a tulajdonostársak egyhangú határozata szükséges a rendes gazdálkodás körét meghaladó kiadásokhoz, továbbá az egész dolog feletti tulajdonjog átruházásához, az egész dolog haszonélvezetbe vagy használatba adásához, biztosítékul lekötéséhez vagy más módon való megterheléséhez. A hasznosítás módjáról és a rendes gazdálkodás körét meg nem haladó kiadásokról való kérdésekben a tulajdonostársak egyszerű többséggel határoznak. Az egyhangúsággal hozott határozatot így a törvényi szabályozás a rendes gazdálkodás körét meghaladó kiadásokról való döntésekhez és a dolog egésze feletti rendelkezési jog gyakorlásához követeli meg. Ez a rendelkezés eltérést nem engedő kógens szabály, ettől eltérő szavazati arányban a tulajdonostársak érvényesen nem állapodhatnak meg. Ezt a megoldást elsősorban az indokolja, hogy egyes rendelkezési jogosítványok éppen a hasznosítás módjának megállapításában állnak, ehhez pedig az általános szabályok szerint a szótöbbségi határozat elegendő lenne. A hasznosítási jogok átengedése P. törv. II. 20 013/1992. sz. – BH 1992. 313. sz. A Ptk. miniszteri indokolása, a 142. §-hoz fűzött indokolás. 7 Lenkovics: A dologi jog vázlata. 165. o. 5 6
166 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
VI. rész. Közös tulajdon és annak különös alakzatai körében a Ptk. 144. § b) pontja csak a használati és hasznosítási jogoknak a dologi jogok (haszonélvezet, használat) létesítése útján való átengedését, továbbá dologi biztosítékkal (zálogjog, óvadék) vagy más dologi joggal való megterhelését köti a tulajdonostársak egyhangú szavazattal hozott határozatához. A hatályos szabályozás így az egész dolog bérbe-, haszonbérbe adását vagy más, kötelmi jogviszonyon alapuló átengedését a dolog hasznosításának olyan körébe tartozónak tekinti, ahol az egyhangúság törvényi előírása nem indokolt, ezekre az általános szótöbbséges határozathozatali arányok irányadók. A tulajdonostársak többsége azonban ezzel a szabállyal sem kap rendelkezési jogot a kisebbségben maradó tulajdonostársak tulajdoni hányada felett. Az egész dolog használatának vagy birtoklásának átengedésére így – a kisebbségben maradó tulajdonostársak hozzájárulása hiányában – a többségi tulajdonostársak sem lesznek képesek, mert rendelkezési joguk a saját tulajdoni hányadukra korlátozódik. A birtoklás és használat rendezése bírósági határozattal A Ptk. rendelkezései alapján nincs akadálya annak, hogy a bíróság egyetértés hiányában a tulajdonostársak közt felmerült birtoklási, használati (hasznosítási) és költségviselési vitát úgy rendezze, hogy a hasznosítás módját határozattal maga állapítja meg. A Ptk. 143. § (3) bekezdése szerint, ha a törvény szótöbbséggel hozott határozatot kíván meg, és ilyen határozat nincs, a birtoklás, a használat vagy a hasznosítás kérdésében bármelyik tulajdonostárs kérelmére a bíróság határoz. Ez a döntés nem eredményezi a közös tulajdon megszüntetését, és nem hat ki a tulajdonviszonyokra sem, csak a birtoklási, használati és hasznosítási viszonyokat rendezi azzal, hogy a tulajdoni hányadoktól eltérő rendezés esetén többlethasználati díjat állapít meg annak a tulajdonostársnak a javára, amelyiknek a tulajdoni hányada használatára és hasznosítására más tulajdonostársakat jogosít fel. A többlethasználati díj fizetésére azok a tulajdonostársak kötelesek, akiket a bíróság saját tulajdoni hányadukat meghaladó arányban jogosít fel a dolog használatára. A Legfelsőbb Bíróság PK 8. sz. kollégiumi állásfoglalásában meghatározott elvek szerint „ez a rendezés nagy körültekintést kíván. Döntő szempont kétségtelenül a tulajdoni hányad, már azért is, mert a hasznok a tulajdonostársakat tulajdoni hányaduk arányában illetik. De – különösen házingatlanoknál – nagy szerephez jut az okszerű gazdálkodás és az egyéb jogos, a dologhoz fűződő törvényes érdek is. Ez utóbbi körülmények azt is eredményezhetik, hogy a birtoklás, használat mértéke eltérhet a tulajdoni hányad szerinti aránytól. Ha például a tulajdonostársak által lakott családi házban a helyiségek és a telek birtoklási, használati módjáról van szó, pusztán erre az arányra és ebből kiindulva a helyiségek számára, térfogatára és a telek térmértékére alapított elrendezés helytelen eredményre vezethet. A személyes körülmények, a bennlakók száma, az ésszerű lakáskialakítás, az egyes helyiségek közös használatának a lehető mellőzése, a kertnek, vagy gazdasági célra egyébként használható teleknek minél gazdaságosabb és viszálymentesebb tényleges elhatárolása mind olyan szempontok, amelyek a tulajdoni hányad szerinti megosztástól való eltérést indokolhatják. Az ilyen indokolt eltérés a hasznokban való részesedés arányán természetesen nem változtat, s ezért az esetleg szükségesnek mutatkozó időszakos pénzbeli ki egyenlítésről is gondoskodni kell. Indokolt esetben a megóvási és fenntartási költség arányát is a tulajdoni hányadtól eltérően, a valóságos birtoklás és használat arányához képest lehet megállapítani.” A Legfelsőbb Bíróság PK 8. sz. kollégiumi állásfoglalása szerint, ha a közös tulajdonban álló dolog birtoklása és használata (hasznosítása) kérdésében a tulajdonostársak nem értenek egyet, és a kisebbség a többség határozatát a Ptk. 143. §-ának (1) bekezdése alapján keresettel megalapozottan támadja meg, a bíróság a birtoklás és használat (hasznosítás) módját a tulajdoni hányadoknak, a tulajdonostársak jogainak és a dologhoz fűződő törvényes érdekeinek, valamint az okszerű gazdálkodás követelményeinek megfelelően szabályozhatja. Ezekben az esetekben ugyanúgy jár el a bíróság, mint akkor, ha a tulajdonostársak tulajdoni hányadának egyenlősége miatt vagy más okból szótöbbséggel hozott határozat nincs, és valamelyik tulajdonostárs megfelelő szabályozás végett a bírósághoz fordul. A felek a birtoklás, használat, hasznosítás és költségviselés bírósági ítéletben való rendezéséhez kötve vannak, azt egyoldalúan, önkényesen nem változtathatják meg. Ha azonban a szabályozásnál figyelembe vett körülmények utóbb olyan lényegesen megváltoztak, hogy az eredetileg helyesnek mutatkozó elrendezés az okszerű gazdálkodás követelményeit vagy az egyik fél jogos érdekeit, a dologhoz fűződő törvényes érdekeit már sérti, a korábbi ítélet nem akadálya annak, hogy valamelyik fél a bíróságtól újabb elrendezést kérjen. Ítélt dologról [Pp. 130. § (1) bekezdés d) pont] ilyenkor a tényalap azonosságának a hiányában nem lehet szó (PK 8. sz.). Álláspontunk szerint ugyanakkor nincs akadálya annak, hogy ha a felek a bírósági ítélet meghozatala után a birtoklás, használat, hasznosítás és költségviselés körében meg tudnak állapodni, e viszonyokat a bírósági ítélettől eltérően rendezzék. Jognyilatkozat pótlása a közös tulajdonban A közös tulajdonban lévő dolgok (jellemzően ingatlanok) használatával és hasznosításával kapcsolatos jogviták egy része abból adódik, hogy valamelyik tulajdonostárs érdekeit szolgálná egy határozat, amelyet viszont a 167 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
VI. rész. Közös tulajdon és annak különös alakzatai tulajdonostársak nem hoznak meg. Ez különösen érzékenyen merül fel azokban az esetekben, amelyekben a Ptk. 144. § a) pontjában foglal rendelkezés szerint a tulajdonostársak egyhangú határozatára lenne szükség. Ez utóbbi esetben egyetlen másik tulajdonostárs ellenszavazata is megakadályozza a tulajdonostárs érdekeinek megfelelő határozat meghozatalát. Ilyen helyzetekben a bírói gyakorlat nem zárkózik el attól, 8 hogy a Ptk. 144. § a) pontja szerint megkövetelt egyhangú hozzájárulásának biztosítása érdekében a tulajdonostárs hozzájárulását a Ptk. 5. § (3) bekezdése alapján pótolja. Úgy tűnik, hogy a bíróságok a joggal való visszaélésnek ebben az esetkörében elszakadnak a Ptk. 5. §-ában foglalt tilalomnak társadalmi rendeltetéssel össze nem férő, az alanyi jogok céljához kötött joggyakorlás tükrében való értelmezésétől, és a Ptk. 140. § (1) bekezdése alapján (amely szerint a tulajdonostársak a dolog birtoklás és használat jogát nem gyakorolhatják a többiek jogainak és a dologhoz fűződő törvényes érdekeinek sérelmére) érdekmérlegelés alapján döntenek a hozzájárulás pótlásáról vagy annak megtagadásáról. A Legfelsőbb Bíróság egy korábbi döntésében kifejtett elv szerint például „közös tulajdonban álló ház bővítéséhez és korszerűsítéséhez a másik tulajdonostárs részéről való hozzájárulás megtagadása esetén a joggal való visszaélés megállapíthatósága szempontjából a felek jogszerű igénye és méltányos érdeke mellett tekintettel kell lenni a közérdekű célkitűzésekre, valamint a célszerűségi és gazdaságossági követelményekre is”.9 A bírói gyakorlatban mutatkozó újabb tendenciák ugyanakkor azt mutatják, hogy a nyílt érdekmérlegeléstől elfordulva a bíróságok nagyobb hangsúlyt igyekeznek helyezni a rendeltetésszerű joggyakorlás követelményére, azzal, hogy a döntés továbbra is az eset öszszes körülményeinek figyelembevételére kiterjedő vizsgálat eredménye. A Legfelsőbb Bíróságnak egy 2004-ben közzétett eseti döntésében kifejezetten hangsúlyosan jelenik meg, hogy jognyilatkozat bírói ítélettel történő pótlásának a tulajdonosi jogok gyakorlása esetén csak akkor lehet helye, ha valamelyik tulajdonostárs a jogszabály által megkívánt egyhangú határozat létrejöttét a közös tulajdonhoz fűződő jogai rendeltetésellenes gyakorlásával hiúsítja meg; ugyanis csak ebben az esetben valósul meg a visszaélésszerű joggyakorlás. A döntés indokolása szerint abban a körben, hogy mi tekinthető rendeltetésellenes joggyakorlásnak, különösen annak van jelentősége, hogy milyenek a közös tulajdonban álló ingatlan adottságai, a kialakult használati viszonyok és a felek körülményei. Ha az építkezés a kilátást elvonja, a komfortérzet megszűnése miatt az építkezés a tulajdonostársat a tulajdoni hányadának megfelelő lakrész használatában korlátozza, így méltányolható jogi érdekét sérti. Ennél fogva a nyilatkozat megtagadásához a tulajdonostársnak jogos érdeke fűződik, részéről visszaélésszerű joggyakorlás nem valósul meg. 10 A jognyilatkozat pótlása ugyanakkor nem járhat a többi tulajdonostárs számára költségviselési többletteherrel. Így például a tulajdonostársak egyhangú határozatához kötött építési tevékenységnél is pótolható a jognyilatkozat, azonban a Ptk. 5. § (3) bekezdésében említett feltételek fennállása esetén is csak akkor, ha a saját előnyére építkező tulajdonostárs magára vállalja a kiadásokat, és ha az átalakítás folytán nem módosul a közös tulajdon tárgya.11 A határozat megtámadása Bár azzal a kiindulóponttal, hogy a tulajdonostársak mindegyike az egész dolog felett gyakorol tulajdonjogot, az lenne összhangban, hogy a tulajdonostársak minden kérdésben egyhangú határozattal döntenek, a törvényi szabályozás az egyhangúságot csak meghatározott esetekben követeli meg. Az egyhangúság általános előírása ugyanis olyan mértékben akadályozhatná a rendes gazdálkodást és a dolog fenntartását, és olyan helyzetekben is a tulajdonközösség megosztására vezetne, amikor az a hatékony és ésszerű gazdálkodás szempontjaival ellentétes lenne. Ilyen értelemben a közös tulajdon birtoklásával, használatával, hasznosításával kapcsolatos egyes döntések könnyen járhatnak legitimációs deficittel, hiszen a kisebbségben maradt tulajdonostársaknak olyan döntés következményeit is viselniük kell, amellyel ők nem értenek egyet, miközben tulajdonosi minőségükből és a tulajdonosi pozíció által biztosított szabadságból és védelemből más következne. Ezt a legitimációs deficitet próbálja orvosolni a törvény azzal, hogy a kisebbségben maradt tagok számára biztosítja a tulajdonostársak többsége által hozott határozat bíróság előtti megtámadásának jogát és lehetőségét. Ha a közös tulajdonra vonatkozó szabályok szótöbbséges határozatot kívánnak meg, és a határozat az okszerű gazdálkodást sérti, vagy a kisebbség jogos érdekeinek lényeges sérelmével jár, a kisebbség a határozatot a bíróságnál megtámadhatja. A megtámadás a határozat végrehajtását nem gátolja, a bíróság azonban indokolt esetben a végrehajtást felfüggesztheti. Ez a szabály irányadó akkor is, ha a tulajdonostársak között vitás, hogy a tervezett munkálat feltétlenül szükséges-e az állag megóvásához és fenntartásához. Ha a törvény szótöbbséggel hozott határozatot kíván meg, és ilyen határozat nincs, a birtoklás, a használat vagy a hasznosítás kérdésében bármelyik tulajdonostárs kérelmére a bíróság határoz [Ptk. 143. § (1)–(3) bek.].
Legf. Bír. Pfv. I/A. 20.710/2001. sz. – BH 2004. 139. sz. Legf. Bír. P. törv. V. 20.924/1975. sz. – BH 1976. 400. sz. 10 Legf. Bír. Pfv. I. 20.794/2001. sz. – BH 2004. 356. sz. 11 Legf. Bír. Pfv. I. 22.409/2005. sz. – BH 2006. 246. sz. 8 9
168 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
VI. rész. Közös tulajdon és annak különös alakzatai A többségi határozat bíróság előtti megtámadásának lehetőségéből az következik, hogy a tulajdoni hányad szerinti kisebbség csak akkor köteles magát a többségi döntésnek alávetni, ha ez a rendes és ésszerű használat vagy kezelés körét, illetőleg általában az okszerű gazdálkodás követelményeit nem haladja meg, illetve nem sérti és nem csorbítja a kisebbség jogait sem. A keresetindítás ugyanakkor a döntés végrehajtását nem gátolja. Az, ha a bíróság előtti megtámadásnak önmagában halasztó hatálya lenne a döntés végrehajtására, könnyen vezetne arra az eredményre, hogy a kisebbségben maradt tulajdonostársak az egyébként szükséges javítási és karbantartási munkák elvégzését vagy más döntések végrehajtását is késleltetni tudnák, indokolatlan kárt okozva ezzel. Nem volna helyes ugyanakkor feltétel nélkül biztosítani a határozat végrehajtását sem, mert az a kisebbség számára lehetne sérelmes, mivel visszafordíthatatlan helyzeteket előidézve tenné végrehajthatatlanná a sikeres megtámadás nyomán született döntést. Ebből a megfontolásból fakad az a megoldás, hogy a tulajdonostársak döntésének végrehajtására a határozat bíróság előtti megtámadásának halasztó hatálya nincs, de a bíróság a határozat végrehajtását felfüggesztheti. A felfüggesztésről hozott döntés során a bíróságnak az eset összes körülményeit vizsgálnia kell, és mérlegelnie kell a felek és a további esetleges más érintettek érdekeit is. A határozat felfüggesztése indokolt lehet például olyan esetben, amikor a kisebbség keresete előreláthatólag alapos, és az eredeti állapot helyreállítására a döntés végrehajtása esetén a sikeres megtámadás ellenére már várhatóan nem lesz lehetőség.
1.2. b) A tulajdoni hányaddal való rendelkezés Rendelkezés a tulajdoni hányaddal Saját tulajdoni hányadával bármelyik tulajdonostárs rendelkezhet [Ptk. 145. § (1) bek.]. A tulajdonostárs a többi tulajdonostárs hozzájárulásától függetlenül jogosult a tulajdoni hányadát átruházni, megterhelni, a tulajdonjogával felhagyni stb., a tulajdonostársak közös döntése csak az egész dologgal való rendelkezéshez és dologi joggal való megterheléséhez szükséges. A tulajdonostársat saját tulajdoni hányada felett a Ptk. 145. § (1) bekezdése alapján megillető rendelkezési jog korlátját képezi azonban a többi tulajdonostársat a tulajdonostárs tulajdoni hányadára harmadik személlyel szemben megillető törvényes elővásárlási, előbérleti és előhaszonbérleti jog [Ptk. 145. § (2) bek.]. A tulajdonostársakat megillető elővásárlási jog A Ptk. 145. §-ának (2) bekezdése alapján a tulajdonostársakat a többi tulajdonostárs tulajdoni hányadára törvény alapján illeti meg elővásárlási jog (Ptk. 373. §) abban az esetben, ha az kívülálló (azaz nem tulajdonostárs) részére kívánja tulajdoni hányadát eladni. Az elővásárlási jog a Ptk. rendszerében az adásvétel (Ptk. 365–376. §) egyik különös neme, amelynek alapján, ha az elővásárlásra jogosult a tulajdonoshoz intézett nyilatkozatában az ajánlat tartalmát magáévá teszi, a szerződés közöttük létrejön. Ha az elővásárlási jog jogosultja a szerződési ajánlat elfogadására általában megszabott határidő alatt ilyen nyilatkozatot nem tesz, a tulajdonos a dolgot az ajánlatnak megfelelően vagy annál (számára) kedvezőbb feltételek mellett eladhatja [Ptk. 373. § (2) bek.]. Az elővásárlási jog a szerződési szabadság egyik korlátjaként azt a kötelezettséget rója a tulajdonosra (jelen esetben a tulajdonostársra), hogy abban az esetben, ha a dolgot (tulajdoni hányadot) el akarja adni, a kapott ajánlatot a szerződés megkötése előtt az elővásárlásra jogosulttal közölje [Ptk. 373. § (1) bek.]. Ezt a PK 9. sz. kollégiumi állásfoglalás a közös tulajdonban a tulajdonostársra nézve akként konkretizálja, hogy a tulajdonostársat mentesíti az ajánlat közlésének kötelezettsége alól, ha a közlés az elővásárlásra jogosult tartózkodási helye vagy más körülményei miatt rendkívüli nehézséggel vagy számottevő késedelemmel járna. Ilyen – a közlési kötelezettség alól mentesítő – kivételnek számíthat a tulajdonostársak viszonylag nagy száma is (PK 9. sz. I. pont). A Ptk. közös tulajdonra vonatkozó rendelkezései alapján a tulajdonostársat megillető elővásárlási jog mint jogszabályon alapuló elővásárlási jog a Ptk. 373. § (6) bekezdésének második mondatában foglalt rendelkezés alapján megelőzi a szerződéssel létesített elővásárlási jogot; a külön jogszabályokban más személy részére biztosított elővásárlási jog – ha törvény kivételt nem tesz – azonban megelőzi a tulajdonostárs elővásárlási jogát [Ptk. 145. § (3) bek.]. A bírói gyakorlat szerint az eladó tulajdonostársnak a harmadik személytől kapott vételi ajánlatot az ingatlannyilvántartásba bejegyzett tulajdonostársak mellett az olyan személlyel is közölnie kell, akiknek a tulajdonszerzését még csak széljegyként tünteti fel az ingatlan-nyilvántartás.12 Ez utóbbi személy azonban elővásárlási jogát csak akkor gyakorolhatja, ha a tulajdonjogának ingatlan-nyilvántartási bejegyzése – a
12
Legf. Bír. Pf. VI. 25. 356/2001. sz. – EBH 2002. 752. sz., Legf. Bír. Gfv. XI. 30.207/2006. sz. – BH 2007. 90. sz.
169 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
VI. rész. Közös tulajdon és annak különös alakzatai szerződési ajánlat elfogadására általában elvárhatóan nyitva álló határidőn belül – meg is történik.13 Egy ideig nem volt egyértelmű a Legfelsőbb Bíróság gyakorlata abban a kérdésben, hogy az ingatlan-nyilvántartásba be nem jegyzett elővásárlási jog jogosultja milyen esetekben léphet fel sikerrel az elővásárlási jogának megsértése miatt olyan vevővel szemben, aki az elővásárlási joggal terhelt ingatlant az ingatlan-nyilvántartásban bízva szerezte. Úgy tűnik, hogy az ingatlan-nyilvántartásba be nem jegyzett elővásárlási jog jogosultja az ingatlanon jóhiszeműen tulajdonjogot szerzett vevővel (például ha annak rendelkezési joga széljegy formájában sem tűnik ki az ingatlan-nyilvántartásból) szemben nem hivatkozhat elővásárlási jogának megsértésére, 14 kivéve ha elővásárlási jogát jogszabály rendelkezése folytán szerezte. Ez utóbbi esetben ugyanis a bírói gyakorlat őt elővásárlási jogának gyakorlására jogosultnak tekinti az elővásárlási jog ingatlan-nyilvántartási bejegyzésének elmaradása ellenére, az ingatlan-nyilvántartásban bízva jóhiszeműen és ellenérték fejében szerző személlyel szemben is.15 Ha azonban a jogszabályon alapuló elővásárlási jog jogosultjának az ingatlan-nyilvántartáson kívül szerzett tulajdonjoga nincs bejegyezve az ingatlan-nyilvántartásba, az elővásárlási joga megsértésére nem hivatkozhat az ingatlan-nyilvántartásban bízó jóhiszemű vevővel szemben. Ha pedig az elővásárlási jogot megalapozó tény vagy körülmény az ingatlan-nyilvántartásban feltüntethető, a jogosult e jogának a sérelmére csak e tény vagy körülmény feltüntetése esetén hivatkozhat az ingatlan-nyilvántartásban bízó jóhiszemű vevővel szemben.16 Az ajánlat közlése Az elővásárlásra jogosult tulajdonostárssal a vételi ajánlatot teljes terjedelmében (a vevő személyére is kiterjedően)17kell közölni, nem elég tehát önmagában a vételi szándék, az ajánlat vagy az ajánlat egyes elemeinek közlése. Az elővásárlásra jogosult ugyanis csak a teljes ajánlat megismerésével kerül abba a helyzetbe, hogy saját szándékát kialakítsa és mérlegelje, hogy ő maga képes-e az ajánlat szerinti feltételeket teljesíteni. Így az elővásárlási jog jogosultjának az eladó eladási szándékának ismeretében tett azon nyilatkozata, hogy az ingatlant nem kívánja megvásárolni, nem mentesíti az eladót a később kapott vételi ajánlat közlésének kötelezettsége alól.18 A bírói gyakorlat szerint a szerződés az elővásárlási jog jogosultjával annak a joggyakorlásra vonatkozó nyilatkozata alapján csak akkor jön létre, ha ő az ajánlatot teljes terjedelmében, módosítások nélkül elfogadja. Ha az elővásárlásra jogosult a megismert vételi ajánlatot teljes terjedelmében nem fogadja el (nem a legmagasabb vételi összeget vállalja fizetni; nem a pályázó által vállalt készpénzfizetés mellett, hanem részletfizetéssel kíván teljesíteni stb.), a tulajdonos szabadul kötelezettsége alól. 19 A szerződéskötési gyakorlatban a közlést úgy szokták megoldani, hogy a felek az elővásárlási joggal terhelt dologra feltételtől függő hatályosságú szerződést kötnek, és a szerződést megküldik a jogosultnak. A szerződés a felek között ezzel a megoldással csak akkor lesz hatályos, ha a megadott megfelelő határidőn belül a jogosult elővásárlási jogával nem él. Ingatlan esetében, mivel az ingatlan tulajdonjogának átruházására irányuló szerződést annak érvényességéhez írásba kell foglalni (és ez értelemszerűen irányadó az ingatlan tulajdoni hányad átruházására is), az elővásárlásra jogosulttal az ingatlanra vonatkozó vételi ajánlatot írásban kell közölni, az elővásárlási jog jogosultjának pedig azt írásban kell elfogadni (PK 9. sz. IX. pont). Ebben az esetben is irányadóak az ingatlan tulajdonjogának átruházására irányuló szerződés írásba foglalt minimális tartalmával kapcsolatban a Legfelsőbb Bíróság XXV. sz. Polgári Elvi Döntésében megfogalmazott követelmények. A közölt ajánlatnak alkalmasnak kell lennie arra, hogy az elővásárlási jog jogosultjának elfogadása a szerződést létrehozza, így az ajánlatnak már tartalmaznia kell a megkötendő szerződés lényeges elemeit (XXV. sz. PED). A vételi ajánlat közlésekor annak elfogadására a körülmények által indokolt határidőt kell szabni (PK 9. sz. X. pont). Az adott határidő megfelelőségét az eset összes körülményei alapján, a megkötendő szerződés tartalmára is tekintettel kell megállapítani. Ebben a körben tehát nem érvényesül az ajánlattevőnek az ajánlati kötöttség időtartamának meghatározásával kapcsolatos, a Ptk. 211. § (2) bekezdésében rögzített szabadsága. Az ajánlat közlésekor annak elfogadására tehát olyan határidőt indokolt szabni, amely alatt az eset összes körülményére tekintettel, a Ptk. 4. § (1) és (4) bekezdések szerinti magatartás tanúsítása mellett, a nyilatkozat megtétele az elővásárlási jog Legf. Bír. Pfv. VI. 21.900/2006. – BH 2007. 231. sz. és a Legfelsőbb Bíróság 2/2009. (VI. 24.) PK véleménye az elővásárlási joggal kapcsolatos egyes jogértelmezési kérdésekről 6. pont. 14 Legf. Bír. Gfv. IX. 30.243/2005. sz. – BH 2006. 159. sz. 15 Legf. Bír. Pf. 25.192/2002. sz. – BH 2004. 465. sz., amelyet megerősít a Legfelsőbb Bíróság 2/2009. (VI. 24.) PK véleménye az elővásárlási joggal kapcsolatos egyes jogértelmezési kérdésekről (4. pont). 16 A Legfelsőbb Bíróság 2/2009. (VI. 24.) PK véleménye az elővásárlási joggal kapcsolatos egyes jogértelmezési kérdésekről 5. pont. 17 A közlés teljességéhez a vevő személyének az ismerete is hozzátartozik; az elővásárlásra jogosultnak ugyanis érdeke fűződhet az ajánlattevő személyének a megismeréséhez, és vételi szándékát a vevő személye is befolyásolhatja. Közös tulajdon esetében például az elővásárlásra jogosultnak általában nem mindegy, hogy kivel fog közös tulajdonba kerülni. A Legfelsőbb Bíróság 2/2009. (VI. 24.) PK véleménye az elővásárlási joggal kapcsolatos egyes jogértelmezési kérdésekről, 1. ponthoz fűzött magyarázat. 18 Legf. Bír. Pfv. 21.993/2003. sz. – BH 2005. 112. sz. 19 Legf. Bír. Gfv. X. 32.547/1995. sz. – BH 1996. 433. sz. 13
170 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
VI. rész. Közös tulajdon és annak különös alakzatai jogosultjától reálisan elvárható. Az indokolatlanul rövid határidő meghatározása lehetetlenné tenné a jogosult számára jogainak gyakorlását. A válaszadásra tehát mindenképpen olyan határidőt kell szabni, amely alkalmas arra, hogy azalatt az elővásárlásra jogosult felelősséggel megfontolhassa a szerződéses feltételeknek a maga részéről való elfogadhatóságát és teljesíthetőségét. Ha a felek között vitássá válik, hogy az elővásárlási jog gyakorlására megszabott határidő megfelelő volt-e, akkor ebben a kérdésben a bíróságnak az eset összes körülményét (a szolgáltatás tárgya, a vételár nagysága, esedékessége, az elővásárlásra jogosult esetleges előzetes ismeretei stb.) figyelembe véve kell dönteni. Az elővásárlási jog gyakorlására vonatkozó határidő anyagi jogi jellegű, ezért a megjelölt határidő utolsó napján az ajánlat elfogadására vonatkozó nyilatkozatnak meg is kell érkeznie a tulajdonoshoz.20 A PK 9. sz. kollégiumi állásfoglalás III. pontja szerint a tulajdonostárs és a vele együttélő nem tulajdonos házastársa az elővásárlási jogot együtt is gyakorolhatják. A résztulajdonosnak olyan házastársát azonban, aki nem tulajdonos, elővásárlási jog egyedül nem illeti meg. Ez az állásfoglalás feltehetően a Csjt.-nek a házastársi vagyonközösségre és a házastársak általi közös szerzésre vonatkozó szabályait kívánta leképezni a közös tulajdonban gyakorolt elővásárlási jogra, azonban ez felesleges, mert a Csjt. szabályainak alkalmazása is hasonló eredményre vezet. Ha az eladó előtt nyilvánvaló, hogy az ingatlannak ingatlan-nyilvántartáson kívüli résztulajdonosai is vannak, részéről az ajánlat közlésének kötelezettsége azokkal szemben is fennáll, hacsak a közlésnek nincs rendkívüli nehézsége. Ingatlan-nyilvántartáson kívüli résztulajdonosok esetében a közlési kötelezettség elmulasztásából folyó jogkövetkezmények nem alkalmazhatók azzal a vevővel szemben, aki a szerződés megkötésénél jóhiszeműen járt el (PK 9. sz. V. pont). Az elővásárlási jog több jogosult általi gyakorlása Az adásvételi szerződés kétpólusú modellje értelmezési nehézségeket okozhat abban az esetben, ha – amint egyébként azzal az elővásárlási jog adásvételi szerződés körében található szabályai nem számolnak – több személy azonos rangsorban jogosult elővásárlási jog gyakorlására. Többek között erre próbál megoldást adni a Legfelsőbb Bíróság PK 9. sz. kollégiumi állásfoglalása. A PK 9. sz. II. pontja szerint a tulajdonostársak az elővásárlási jogot az eladásra kerülő tulajdoni illetőségre (illetőségrészre) közösen, egymás között egyenlő arányban gyakorolhatják. Ha pedig ilyen értelemben közöttük megegyezés nem jön létre, de van olyan tulajdonostárs, aki – akár másik tulajdonostárssal közösen – az eladásra kerülő egész tulajdoni illetőségre (illetőségrészre) a vételi ajánlatot magáévá teszi, az elővásárlási jog egyedül őt, illetőleg őket illeti meg. Ha több ilyen – egyedül fellépő – tulajdonostárs van, közülük az eladó választ, s ez esetben az elővásárlási jog a választott tulajdonostársat illeti meg. Elővásárlási jog és vegyes szerződések Az elővásárlási jog természetéből és tartalmából az következik, hogy a tulajdonostársakat az elővásárlási jog csak abban az esetben illeti meg, ha a tulajdonos a tulajdoni hányadát a kívülálló(k)ra adásvétel jogcímén ruházza át. Az adásvételtől eltérő jogcímeken történő átruházás (ajándékozás, csere, tartási és életjáradéki szerződés, gazdasági társaságba nem pénzbeli betétként nyújtott vagyoni hozzájárulás) vagy nem átruházással történő tulajdonszerzés esetén az elővásárlási jog jogosultjai elővásárlási jogot nem gyakorolhatnak. Ennek kapcsán külön problémát jelent az, ha a tulajdonostárs a tulajdoni hányadát vegyes szerződéssel (cserével vegyes adásvétel, ajándékozással vegyes adásvétel stb.) ruházza át. Az ilyen esetek megítélésére a bírói gyakorlatban absztrakt elvek nem alakultak ki. Annak eldöntése során, hogy az elővásárlási jogot a jogosult gyakorolhatja-e, nem indulhatunk ki pusztán abból, hogy melyik elem dominál a szerződésben, hiszen az elővásárlási jog jogosultja ugyanazokkal a feltételekkel – például cserével vegyes adásvétel esetén – nem tudja megvenni az ingatlant, mint a potenciális vevő (és cserepartner), és – ajándékozással vegyes adásvétel esetén – vele szemben nem lenne elfogadható az sem, ha az eladót, szándéka ellenére, részleges ajándékozásra kényszerítené a jog. Az adásvétellel vegyes szerződések esetén annak megítélése során, hogy az elővásárlási jog jogosultja elővásárlási jogát gyakorolhatja-e, a kiindulópont elsődlegesen az lehet, hogy a szerződés nem színlelt-e. Amennyiben megállapítható, hogy a szerződés színlelt, és annak valódi tartalma adásvétel, az elővásárlási jog megsértésével történő átruházás megállapítható, és ennek megfelelően érvényesíthet igényt az elővásárlási jog jogosultja. Ha a szerződés nem színlelt, és az adásvétel melletti csere-, ajándékozási stb. elem aránya nem elhanyagolhatóan kicsi, elővásárlási jogot a tulajdonostársak nem gyakorolhatnak. Legfelsőbb Bíróság 2/2009. (VI. 24.) PK véleménye az elővásárlási joggal kapcsolatos egyes jogértelmezési kérdésekről, 7. pont és az ahhoz fűzött magyarázat. 20
171 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
VI. rész. Közös tulajdon és annak különös alakzatai Az elővásárlási jog gyakorlása Az elővásárlási jogot a jogosult azzal gyakorolja, hogy a tulajdonoshoz (eladóhoz) intézett nyilatkozatában az ajánlat tartalmát magáévá teszi. Ha a jogosult az előírt megfelelő határidőn belül nem tesz nyilatkozatot, ezzel megnyitja annak lehetőségét, hogy a tulajdonos (eladó) által kiválasztott vevő a dolgot azonos vagy a vevőre terhesebb feltételekkel jogszerűen megvegye. Amint azt korábban említettük, ha a szerződés csak írásban érvényes, nemcsak az ajánlatot, de az elfogadást is – ideértve az elővásárlási jog jogosultjának a joggyakorlást tartalmazó nyilatkozatát is – írásbeli alakban kell megtenni. Természetesen kijelentheti a tulajdonostárs nyilatkozattal is, hogy elővásárlási jogával nem kíván élni, ez a nyilatkozat azonban nem jelenti azt, hogy a törvény által biztosított elővásárlási jogáról lemondana vagy azt megszüntetné: csak arról van szó, hogy az adott konkrét esetben ezt a jogát nem gyakorolja, így nem köt szerződést. Mivel ez a nyilatkozat a törvényes elővásárlási jogot nem szüntetheti meg (csak annyit jelent, hogy adott esetben a jogosult nem hozza létre azt az adásvételi szerződést, amelyre az ajánlatot vele közölték), nem értelmezhető joglemondásként sem. Hátrányt csak annyiban jelenthet a jogosult számára, amennyiben vele nem jön létre adásvételi szerződés. Mivel az elővásárlási jog nem gyakorlása nem jár a jog megszűnésével, a PK 9. sz. kollégiumi állásfoglalásnak az a megállapítása (IV. pont), mely szerint, ha a kiskorú résztulajdonos adott esetben az elővásárlási jogát gyakorolni nem kívánja, ehhez gyámhatósági hozzájárulás sem szükséges, valójában magától értetődik. Erre nem terjednek ki a Ptk. cselekvőképességi szabályainak azok a rendelkezései, amelyek a cselekvőképtelen vagy korlátozottan cselekvőképes személy joglemondó vagy hátrányos nyilatkozatainak érvényességét szabályozzák. Elővásárlási jog és végrehajtási árverés A PK 9. sz. kollégiumi állásfoglalás kifejezetten kizárja a tulajdonostársat megillető elővásárlási jog gyakorlását abban az esetben, ha a tulajdoni hányadot végrehajtási árverés keretében értékesítik (PK 9. sz. VI. pont). Ennek magyarázata az, hogy végrehajtási árverés esetében az adós tulajdonostárs nem eladó, hanem az elidegenítés az ő akaratától függetlenül, a végrehajtást kérő érdekében történik. Ez az értelmezés azonban csak arra az esetre korlátozódik, amikor a tulajdonostárs mint adós ellen vezet hitelezője végrehajtást. Ha a közös tulajdon megszüntetése történik a bíróság által elrendelt árverési értékesítés útján, a tulajdonostársak elővásárlási jogukat a Ptk. 148. §-ának (3) bekezdése alapján gyakorolhatják. Az elővásárlási jog természetét tekintve dogmatikailag valószínűleg helyes az az állásfoglalás, amely végrehajtási árverés esetén az elővásárlási jog gyakorlását kizárja, ugyanakkor a közös tulajdon esetében az elővásárlási jog biztosítását megalapozó jogpolitikai indokok a bírósági végrehajtás esetén is változatlanul fennállnak, miközben a hitelező érdekeit ez egyáltalán nem sérti. Erre tekintettel helyesebb volna a tulajdonostársak elővásárlási jogát a végrehajtási árverés esetére is kiterjeszteni. E megoldás mellett szólna az is, hogy az egyébként „totális végrehajtásnak” tekintett felszámolási eljárásban21 a bírói gyakorlat elfogadja az elővásárlási jog gyakorlásának lehetőségét azzal, hogy ezt a jogukat a tulajdonostársak csak az ingatlan szabályosan meghirdetett nyilvános értékesítése során gyakorolhatják. Ha a dolog értékesítése olyan árverés keretében történik, amelynek során a szabályozás és a gyakorlat szerint az elővásárlási jog jogosultja gyakorolhatja az elővásárlási jogát, az elővásárlási joggal rendelkező tulajdonostársnak erről a jogáról legkésőbb az árverésen nyilatkoznia kell, ha az árverési vétel feltételei nem váltak számára kedvezőtlenebbé, mint amelyeket a közös tulajdon megszüntetéséről rendelkező ítélet tartalmazott.22 Az elővásárlási jog megsértésének következményei Az elővásárlási jog megsértése önmagában nem teszi érvénytelenné – jogszabályba ütközőként sem – azt a szerződést, amellyel a tulajdonostárs elővásárlási jogát megsértve ruházzák át a tulajdoni hányadot. Az elővásárlási jog megsértésének következménye az elővásárlási jog megsértésével kötött szerződésnek az elővásárlási jog jogosultja irányában való, relatív hatálytalansága. Az elővásárlási jog jogosultja a bíróságtól kérheti annak megállapítását, hogy az eladó és a vevő között létrejött szerződés vele szemben hatálytalan, és kérheti a bíróságtól annak megállapítását, hogy az eladó és a vevő által az ő elővásárlási jogának megsértésével kötött szerződés, azonos tartalommal, közte és az eladó tulajdonostárs között jött létre. Ezért ha az elővásárlásra jogosult keresetében annak megállapítását kéri, hogy a sérelmére megkötött adásvételi szerződés vele szemben hatálytalan, köteles egyúttal vételi ajánlatot elfogadó nyilatkozatot is tenni.
21 22
Legf. Bír. Gf. VIII. 31.914/1998. sz. – EBH 1999. 126. sz., Legf. Bír. Gf. VIII. 32.307/1999. sz. – EBH 2001. 449. sz. Legf. Bír. Pfv. VI. 22.350/2001. sz. – BH 2004. 146. sz.
172 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
VI. rész. Közös tulajdon és annak különös alakzatai Az elfogadó nyilatkozatnak komolynak, az elővásárlási jogában sértett felperes teljesítési készségének és teljesítőképességének pedig valóságosnak kell lennie. A bíróság vizsgálja e nyilatkozatnak a komolyságát, valamint az elővásárlásra jogosult teljesítési készségének és teljesítőképességének valóságos voltát is. Minthogy az elfogadó nyilatkozat folytán az elővásárlásra jogosult és tulajdonostársa között az adásvételi szerződés létrejön, az elővásárlásra jogosult a szerződésből fakadó jogait már ugyanebben a perben is érvényesítheti, így például kérheti a már birtokba lépett vevő kötelezését arra, hogy az ingatlant bocsássa az ő birtokába (PK 9. sz. VIII. pont). Az igényérvényesítés Az elővásárlási jog megsértése esetén a jogában sértett jogosultnak az az igénye, hogy a bírósághoz fordulva kérje annak megállapítását, hogy a szerződés vele jött létre, kötelmi igény, amelyre a Ptk. 324. §-a szerinti elévülési határidő és az elévülés szabályai lennének elsősorban irányadók. Az újabb bírói gyakorlat azonban a Ptk. 4. § (1) bekezdésében foglalt, a jóhiszeműség és tisztesség követelményét kimondó alapelvi rendelkezés és generálklauzula alkalmazásával teszi rugalmassá és rövidíti le azt a határidőt, ami az elővásárlási jog jogosultja számára nyitva áll arra, hogy sikerrel fordulhasson bírósághoz elővásárlási jogának megsértése miatt. A bírói gyakorlat a jelek szerint az igényérvényesítéssel való késlekedéshez a Ptk. 4. §-ában foglalt rendelkezések alapján az elővásárlási jog elenyészésének következményét fűzi. A Legfelsőbb Bíróság által egy konkrét eset kapcsán megfogalmazott szempontok szerint, ha az elővásárlásra jogosult a vele szemben elkövetett jogsértés – a vételi ajánlat közlésének hiánya – tudomásra jutását követően a jogsértés orvoslását nem kérte és vételi szándékát sem juttatta kifejezésre, és az elővásárlási jog megsértése miatt csak egy év elteltével fordult bírósághoz, arra a következtetésre ad alapot, hogy az elővásárlási jog jogosultja nem kívánt élni elővásárlási jogával. „Elfogadó nyilatkozatát késedelmesen tette meg, ezért az indokolatlan időmúlás… az elővásárlási jogát elenyésztette. A vételi ajánlat közlésének hiányában is megállapítható, hogy… elővásárlási jogának gyakorlásáról ráutaló magatartással lemondott.” A döntés egyúttal implikálja azt is, hogy „ha az elővásárlási jog jogosultja részére a vételi ajánlat közlése nem szabályszerűen történt, hanem arról más módon szerzett tudomást, ez a körülmény nem akadályozza annak megállapítását, hogy a jogosult nem élt az elővásárlási jogával”. A Legfelsőbb Bíróság által kifejtettek szerint „a tulajdonjogból fakadó egyik részjogosítvány, a rendelkezési jog korlátozása és a jogbiztonság követelménye miatt az elővásárlásra jogosultnak e joga gyakorlása során jóhiszeműen és tisztességesen kell eljárnia, oly módon, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható [Ptk. 4. § (1) és (4) bek.]. Az elővásárlásra jogosult akkor jár el ezeknek az elveknek megfelelően, ha akkor kéri a sérelmére elkövetett jogsértés orvoslását, amikor arról tudomást szerez és egyben azonnal kifejezésre juttatja vételi szándékát.”23 Ezt a gyakorlatot erősíti meg a Legfelsőbb Bíróság, elővásárlási joggal kapcsolatos egyes jogértelmezési kérdésekről szóló 2/2009.(VI. 24.) PK véleményének 7. pontja és az ahhoz fűzött magyarázat is, amely a következők szerint foglal állást. Sem a Ptk., sem a PK 9. sz. állásfoglalás nem tartalmaz rendelkezéseket arra az esetre, ha az elővásárlási jog sérelme oly módon valósul meg, hogy az elővásárlásra jogosulttal a sérelmére megkötött adásvételi szerződést nem közölték. Ilyen esetekben elmarad az ajánlat közlése, az eladó és a vevő az elővásárlásra jogosult értesítése nélkül megköti az adásvételi szerződést, amelyről az elővásárlásra jogosult más módon mégis tudomást szerez, és kéri sérelme orvoslását. A gyakorlatban az a kérdés merült fel, hogy az elővásárlásra jogosultnak mennyi idő áll rendelkezésére ahhoz, hogy elfogadó nyilatkozatot tegyen az eladónak, vagy sérelme orvoslását közvetlenül a bíróságtól kérje. Külön törvényi rendelkezés hiányában megoldásként adódna, hogy az elővásárlásra jogosultnak a Ptk. 324. § (1) bekezdés szerinti általános ötéves elévülési időn belül van lehetősége kötelmi igénye érvényesítésére, a bírói gyakorlat azonban – helyesen – nem fogadta el ezt az elvet. Ehelyett a joghézag kitöltésénél a bírói gyakorlat abból az elvből indult ki, hogy az elővásárlásra jogosult nem kerülhet kedvezőbb helyzetbe azáltal, hogy vele a vételi ajánlatot nem közölték, mint amelyben akkor lenne, ha azt vele szabályszerűen közlik. Tehát önmagában amiatt, mert a sérelmére jogsértést követtek el, az elővásárlásra jogosult még nem igényelheti a sérelmének az orvoslását az ajánlat elfogadására egyébként nyitva álló határidő meghosszabbításával és különösen nem az általános elévülési idő figyelembevételével. Ez ugyanis nem szolgálná a forgalom biztonságát, sértené az eladó és a vevő érdekeit, akik nem tarthatóak hosszú ideig bizonytalanságban az általuk kötött szerződés hatályát illetően. Figyelemmel kell lenni arra is, hogy az eladott dolog állapota változhat, a vevő az általa megvett ingatlant átépítheti, felújíthatja, eladhatja, az idő múlásával az értékviszonyok is megváltozhatnak. Mindezekre figyelemmel az elővásárlásra jogosulttal szemben az az általános követelmény támasztható, hogy a joga megsértéséről való tudomásszerzéstől számítottan megközelítőleg olyan időn belül kérje sérelme orvoslását, mint amennyi idő az ajánlat szabályszerű közlése esetén állt volna a rendelkezésére az elfogadó nyilatkozat megtételére. Azt kell tehát vizsgálni, hogy az elővásárlásra jogosult mikor szerzett tudomást e joga megsértéséről és ehhez képest elvárható határidőben lépett-e fel e jogának érvényesítése érdekében. Az elővásárlásra jogosult akkor tanúsítja a Ptk. 4. § (1) bekezdés 23
Legf. Bír. Pfv. VI. 20.492/2004. sz. – EBH 2006. 1408. sz., BH 2005. 320. sz.
173 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
VI. rész. Közös tulajdon és annak különös alakzatai és (4) bekezdésében meghatározott jóhiszemű és tisztességes, az adott helyzetben általában elvárható magatartást, ha elővásárlási jogának sérelméről tudomást szerezve minél előbb bírósághoz fordul. Annak megítélése, hogy az igényérvényesítés nem késedelmesen történt-e – jogszabályi rendelkezés hiányában – a bíróság mérlegelési jogkörébe tartozik. Az indokolatlanul késedelmesen megtett elfogadó nyilatkozatból, illetve az indokolatlan igényérvényesítési késedelemből a bírói gyakorlat azt a következtetést vonja le, hogy az elővásárlásra jogosult nem kívánt élni e jogával, lemondott annak gyakorlásáról. Ha ez megállapítható, a bíróság az elővásárlásra jogosult keresetét elutasítja. Ha az elővásárlási jog megsértése miatt a bírósághoz fordulás határidejét külön jogszabály rendelkezéseinek alkalmazása módosítja, ezt a speciális határidőt kell figyelembe venni. Ezért ha a felszámolás alatt lévő eladó felszámolója a vagyontárgy értékesítése során az elővásárlási jog figyelembevételére vonatkozó kötelezettségének nem tesz eleget és az elővásárlásra jogosult az értékesítéstől számított 30 napos jogvesztő határidő alatt nem indít keresetet, ezt követően az elővásárlási joga megsértéséből eredő igényét már nem érvényesítheti.24 Több dolog együttes értékesítése Külön problémát jelentenek azok az esetek, amelyekben az elővásárlási joggal terhelt dolgot más, elővásárlási joggal nem terhelt dolgokkal együtt értékesítik. Önmagában ez általában nem foszthatja meg a vevőt elővásárlási jogától, mert egyébként jelentősen gyengülne az elővásárlási jog jogintézménye (könnyű belátni, hogy ezzel az elővásárlási jog egyszerűen kijátszható lenne, mert elegendő lenne ehhez több dolgot együtt értékesíteni). Ugyanakkor az is kétségtelen, hogy az elővásárlási jog jogosultja vagy nem tud azonos feltételekkel szerződni, mert nem tudja (nem akarja) azokat a dolgokat is megvenni, amelyekre az elővásárlási jog nem terjed ki, vagy pedig – a tulajdonos oldaláról – az elővásárlási jogot olyan dolgokra is kiterjesztenénk, amelyekre az egyébként nem terjed ki. Ráadásul vannak olyan, egymáshoz funkcionálisan kapcsolódó dolgok, amelyeknél az egyiket a másik nélkül nehezebben vagy csökkentett áron lehet csak értékesíteni (például egy lakást könnyebb garázzsal, mint garázs nélkül eladni), így az elővásárlási jog megsértésének utólagos megállapítása és a szerződésnek az egyik dologra való létrehozása ellentétes lesz a felek szerződési akaratával. Így ha valaki elővásárlási joggal nem terhelt lakást elővásárlási joggal terhelt garázzsal együtt ad el, és a garázsra a jogosult érvényesíti elővásárlási jogát, a vevőnek az eredeti ügyleti akaratával már nem feltétlenül egyezik az eredmény: lakása lesz garázs nélkül. A Ptk.-nak a közös tulajdonra és az elővásárlási jogra vonatkozó szabályai nem adnak erre a helyzetre normatív megoldást. A bírói gyakorlat hosszabb ideig bizonytalan volt abban a kérdésben, hogy miképpen érinti az elővásárlási jog jogosultjának helyzetét az, ha a tulajdonos az elővásárlási joggal terhelt dolgot más dolgokkal együttesen kívánja értékesíteni. Abban stabil volt a gyakorlat, hogy az elővásárlási joggal terhelt dolognak más dolgokkal együttes értékesítése (illetőleg ennek szándéka) az eladó tulajdonjogát korlátozó elővásárlási jogot nem szünteti meg még akkor sem, ha az együtt értékesített dolgok gazdasági vagy funkcionális egységet képeznek, és az adásvételi szerződésben a felek ezeket jogilag oszthatatlan szolgáltatásnak tekintették. Nem volt világos azonban, hogy az elővásárlási jog csak az e joggal terhelt dolgokra gyakorolható akként, hogy ha az adásvételi szerződés a vételárat egységesen, egy összegben határozta meg, az elővásárlási jog jogosultja az elővásárlási joggal érintett vagyontárgy tekintetében, amennyiben elővásárlási jogával él, a vételárnak az elővásárlási jog gyakorlásával megvásárolt dolgokra eső arányos részét kell, hogy megfizesse, 25 vagy pedig az elővásárlási jog jogosultját valamennyi, így az eredetileg elővásárlási joggal nem terhelt, de az együttértékesítéssel összekapcsolt dologra is megilleti az elővásárlási jog.26 Az ellentmondásos gyakorlatot a Legfelsőbb Bíróságnak az elővásárlási joggal kapcsolatos egyes jogértelmezési kérdésekről szóló 2/2009. (VI. 24.) PK véleménye végül azzal juttatta nyugvópontra, hogy az utóbbi, az elővásárlási jogot kiterjesztő értelmezést 27 tekinti irányadónak. Így ha a tulajdonos az elővásárlási joggal terhelt dolgot, más dolgokkal együtt oszthatatlan szolgáltatásként (dologösszességként) akarja eladni, köteles a vételi ajánlatot az elővásárlásra jogosulttal közölni. Az elővásárlásra jogosult a dologösszesség egészére vonatkozó, vele közölt ajánlat tartalmát csak teljes egészében fogadhatja el. Ha az elővásárlásra jogosult kizárólag arra a dologra nézve tesz elfogadó nyilatkozatot, amelyre az elővásárlási joga vonatkozik, nyilatkozata új ajánlatnak minősül, így közte és a tulajdonos között a szerződés csak akkor jön létre, ha ajánlatát a tulajdonos elfogadja. Megegyezés hiányában az elővásárlásra jogosult és a tulajdonos között csak akkor jön létre az adásvételi szerződés kizárólag arra a dologra nézve, amelyre az
1991. évi XLIX. törvény 49. § (5)–(6) bek., Legf. Bír. Gfv. XI. 30.207/2006. sz. – BH 2007. 90. sz. Legf. Bír. Pf. 25.192/2002. sz. – BH 2004. 465. sz. 26 1991. évi XLIX. törvény 49. § (5)–(6) bekezdése, Legf. Bír. Gfv. XI. 30.207/2006. sz. – BH 2007. 90. sz. 27 Az elővásárlási jog kiterjesztésének kritikai elemzésére lásd Csehi Zoltán: Az elővásárlási jog kiterjesztéséhez – a kiterjesztés joga. Jogtudományi Közlöny, 2007/1. 26–31. o. 24 25
174 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
VI. rész. Közös tulajdon és annak különös alakzatai elővásárlási jog vonatkozik, ha a dologösszességként való értékesítés a joggal való visszaélésnek a Ptk. 5. § (1) bekezdésében foglalt tilalmába ütközik.28 A Legfelsőbb Bíróság egy 1984-ben közzétett döntésében a fentiekkel azonos elvi kiindulópontot foglalt el, és megállapította, hogy „a tulajdonos a rendelkezési jogát terhelő elővásárlási jogot nem játszhatja ki azzal, hogy az elővásárlási joggal terhelt dolgot egy másik dologgal együtt adja el, és a vételárat egységesen állapítják meg.” Ugyanebben az esetben a bíróság mégis kivételként kezelte az elővásárlási joggal terhelt gépkocsitárolónak a társasházi lakással együtt való értékesítését, és megállapította: „ha a tulajdonostárs a társasházban levő, külön tulajdonában álló, nem lakás céljára szolgáló helyiséget (garázs) az öröklakással együtt kívánja harmadik személynek eladni. Ez esetben a tulajdonostársak a nem lakás céljára szolgáló helyiségre nézve nem gyakorolhatnak elővásárlási jogot.”29 A jelenlegi gyakorlat alapján nem világos, hogy ezt az állásfoglalást felülírta-e a korábban említett, általános érvénnyel kimondott elv, vagy a társasházi lakás és gépkocsitároló együttes értékesítése specifikus kivétel marad. A teljesítőképesség vizsgálata Amennyiben az elővásárlási jog megsértése esetén az elővásárlási jog jogosultja bírósághoz fordul és elővásárlási jogának gyakorlásáról tett nyilatkozata alapján kéri annak megállapítását, hogy az adásvételi szerződés közötte és a tulajdonos eladó között jött létre, a bíróság a kereset elbírálása során vizsgálni fogja a felperes jogosult teljesítőképességét (PK 9. sz. VIII. pont). Ezzel a bíróság az eladó és a vevő érdekeit védi, törekedve arra, hogy ne hozza az eladót abba helyzetbe, mintha teljesítőképes vevőjét az elővásárlási jog jogosultjának személyében fizetésképtelen vevőre cserélné le. Az elővásárlási jog mögött meghúzódó jogpolitikai indok az eladó partnerválasztási szabadságának korlátozása, de ez nem foglalja magában az eladóval szemben támasztott elvárást nagyobb teljesítési kockázat viselésére. Ez történhet például úgy is, hogy a bíróság az ellenérdekű fél kérelmére az érdemi döntés előtt felhívja az elővásárlásra jogosultat arra, hogy az ajánlat szerint esetleg már esedékessé vált vételárat vagy vételárrészt megfelelő határidő alatt – az eladó, illetőleg annyiban, amennyiben teljesítés történt, az ő jogán a vevő javára – helyezze bírósági letétbe. Ennek megtörténtét vagy elmaradását a bíróság az érdemi döntés meghozatalánál értékeli. 30 A sérelmet szenvedett jogosult teljesítőképességét arra az időpontra vetítve kell megállapítani, amikor a vételi ajánlatot elfogadó nyilatkozatot az elővásárlási jog jogosultja – az ajánlat ismeretében – megtette. Ebben a tekintetben nem a hatálytalan adásvételi szerződés megkötésének időpontja a releváns.31 A szerződés felbontása Kérdésként merül fel az is, hogy miként hasson az elővásárlási jog jogosultjának helyzetére az, ha az elővásárlási joga megsértésével kötött szerződést a felek felbontják, mielőtt ő elővásárlási jogának gyakorlására irányuló szándéknyilatkozatát megtenné. A dogmatikai szempontból helyes és az elővásárlási jog céljával összhangban lévő értelmezés alapján arra a következtetésre kellene jutnunk, hogy az ajánlatnak az elővásárlási jog jogosultjával való közlése vagy az elővásárlási jog megsértésével kötött adásvételi szerződés megkötésével az elővásárlási jog jogosultjának helyzete rögzül, és ő jogával – az ajánlat elfogadásával, vagy ha azt vele nem közölték, szándéknyilatkozatának megtételével és a bírósági perindítással – élhet.32 Ezzel szemben a Legfelsőbb Bíróság más álláspontot látszik elfogadni: több közzétett döntésében is megerősítette, hogy az ajánlatnak az elővásárlási jogosulttal való közlése előtt felbontott adásvételi szerződés tekintetében az elővásárlási jog nem gyakorolható.33 Ezt az állásfoglalást a Legfelsőbb Bíróság később azzal finomította, hogy a függő hatállyal megkötött, valamint az elővásárlási jog sérelmével kötött szerződést az eladó és a vevő csak addig bonthatják fel az elővásárlásra jogosultra is kiható hatállyal, ameddig a jogosult a szerződésről – a közlésből vagy más módon – tudomást nem szerzett.34
1.3. c) A közös tulajdon megszüntetése A közös tulajdon megszüntetése
A Legfelsőbb Bíróság 2/2009. (VI. 24.) PK véleménye az elővásárlási joggal kapcsolatos egyes jogértelmezési kérdésekről, 9. pont. A Legfelsőbb Bíróság ezzel felülírta a Legf. Bír. Pf. 25.192/2002. sz. – BH 2004. 465. sz. döntésben kifejezett gyakorlatot és megerősítette a Legf. Bír. Gfv. XI. 30.404/2006. – BH 2008. 124. sz. döntés elvi alapjait. 29 P. törv. III. 20 652/1983. sz. – BH 1984. 270. sz. 30 Indokolás a PK 9. sz. kollégiumi állásfoglalás VIII. pontjához. 31 Legf. Bír. Gfv. IX. 30.243/2005. sz. – BH 2006. 159. sz. 32 Kisfaludi András: Az elővásárlási jog egyes dogmatikai kérdései. In Liber Amicorum – Studia A. Harmathy Dedicata. Ünnepi dolgozatok Harmathy Attila tiszteletére. Budapest, 2003. 161–185. o., 172. skk. 33 Legf. Bír. Pfv. III. 22.753/1999. sz. – EBH 2001. 527. sz.; Legf. Bír. Pfv. VI. 22.141/2004. sz. – BH 2005. 391. sz. 34 A Legfelsőbb Bíróság 2/2009. (VI. 24.) PK véleménye az elővásárlási joggal kapcsolatos egyes jogértelmezési kérdésekről, 2. pont. 28
175 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
VI. rész. Közös tulajdon és annak különös alakzatai A közös tulajdon megszüntetése iránti igény a tulajdonostárs alanyi joga, amelyről lemondani nem lehet. A Ptk. 147. §-a szerint a közös tulajdon megszüntetését bármelyik tulajdonostárs követelheti, és az e jogról való lemondás semmis. Ez a jog az alanyi jogok gyakorlásának a Ptk. 4. és 5. §-ában megfogalmazott általános korlátai között gyakorolható, így ha a közös tulajdon megszüntetése iránti igény érvényesítése joggal való visszaélést valósítana meg, vagy ellentétes lenne a jóhiszemű és tisztességes joggyakorlás követelményével, a bíróság a közös tulajdon megszüntetése iránti keresetet elutasítja. A bírói gyakorlatban kialakult elv szerint a közös tulajdon megszüntetése iránti kereset elutasítására kerülhet sor, ha a tulajdonostárs e jogát visszaélésszerűen gyakorolja, továbbá, ha a közös tulajdon megszüntetése az adott körülmények között a másik (többi) tulajdonostárs méltányos érdekeit súlyosan sérti.35 Nagyon sokféle körülmény indokolhatja a közös tulajdon megszüntetésére irányuló kereset elutasítását. A közös tulajdon tárgyának értékcsökkenése, árhullámzás, a lakásszerzés nehézsége éppúgy a közös tulajdon megszüntetésére irányuló kereset elutasításához vezethet, mint az, ha olyan időben kérik a megszüntetést, amikor az ingatlant valamely jog terheli, ha a közös tulajdon megszüntetése következtében az egyik fél gazdasági helyzete jelentősen romlana, miközben a másiké kedvezően alakul, vagy ha az ellenérdekű tulajdonostárs számára a megszüntetés méltánytalan károsodást eredményez stb. A Ptk. megalkotása során azt a korábbi magánjogban érvényesülő korlátot, hogy a közös tulajdont nem lehet megszüntetni, ha a megosztás alkalmatlan időre esik, nem tartották fenn. Ennek indoka elsősorban az volt, hogy „a tilalom egyrészt a kapitalista gazdaságra jellemző anarchikus árhullámzások és válságok hatásainak kiküszöbölésére irányult: ebben a vonatkozásban e tilalomnak ma már nincs létalapja. Azt pedig, hogy a megosztás termelési vagy egyéb (például városrendezési) érdeket ne zavarjon, egyéb – főleg államigazgatási – előírások biztosítják.”36 Az olyan helyzeteket, amelyben az egyik tulajdonostárs méltányos érdekeit a közös tulajdon megosztás sértette volna, a PK 10. sz. kollégiumi állásfoglalás III. pontjának a generálklauzula-szerű szabályával helyettesítették, amelyet a Legfelsőbb Bíróságnak a PK 10. számú állásfoglalás meghaladottá nyilvánításáról és a közös tulajdon megszüntetésének egyes kérdéseiről szóló 1/2008. (V. 19.) PK véleményének VII. pontja továbbra is megerősített. A közös tulajdon megszüntetésére irányuló kereseti kérelem elutasítása vagy az annak való helyt adás körében – amennyiben a tulajdonostársak alperesként annak elutasítását kérik – a bíróság valójában messzebb megy a joggal való visszaélés és a jóhiszemű és tisztességes eljárás követelménye által megadott joggyakorlási korlátoknál. A bírói gyakorlat hajlik olyan nyílt érdekmérlegelésre, amelynek során összeméri a közös tulajdon megszüntetését kérő felperes tulajdonostársnak a közös tulajdon megszüntetéséhez fűződő érdekeit a kereset elutasítását kérő tulajdonostársaknak a közös tulajdon fennmaradásához fűződő érdekeivel. 37 A PK 10. számú állásfoglalás meghaladottá nyilvánításáról és a közös tulajdon megszüntetésének egyes kérdéseiről szóló 1/2008. (V. 19.) PK véleményének VII. pontja a következő jogalkalmazási szempontokat rögzíti. A Ptk. 147. §-a szerint a közös tulajdon megszüntetését bármelyik tulajdonostárs követelheti. E jog érvényesítésének időbeli korlátozásáról a jogszabály nem rendelkezik, a Ptk. miniszteri indokolása arra utal, hogy a megszüntetés jogának visszaélésszerű, a többi tulajdonostárs méltányos érdekeit sértő gyakorlása ellen a Ptk. 5. §-a védelmet nyújt. Ilyen joggyakorlásként értékelhető például az, ha valaki megszerzi a közös tulajdonban álló ingatlan egy hányadát és rövidesen közösségmegszüntetési perrel lép fel az anyagilag jóval erőtlenebb, a magához váltásra fel nem készült bennlakó tulajdonostárssal szemben. Megtörténhet, hogy a bennlakó tulajdonostársnak hibáján kívül elnehezült helyzetét akarja a másik tulajdonostárs kihasználni, miként az is, hogy az egyik fél a másikkal szemben úgy lép fel, hogy annak inkább zaklatási jellege van. A társadalmi és gazdasági viszonyok változása következtében azonban olyan érdek- és élethelyzetekkel is számolni kell, amelyek indokolttá teszik a közös tulajdon megszüntetésére irányuló kereset ennél szélesebb körben jelentkező okok miatti elutasítását. A közös tulajdon megszüntetésének (a szerződéses korlátozáson kívül) akadálya lehet az is, ha a megszüntetést olyan időben kérik, amikor a közös tulajdon megszüntetése az egyes tulajdonostársak érdekeit – figyelemmel a helyi viszonyokra és a személyes körülményeikre is – súlyosan sérti. Gyakran állhat ilyen helyzet elő akkor, ha az elkülönített használatra nem alkalmas ingatlanban lakó tulajdonostárs nem képes társa tulajdoni illetőségének megváltására, és a közös tulajdon megszüntetése esetén a megfelelő elhelyezését – figyelembe véve a javára megítélhető megváltási árnak vagy az árverési vételár reá eső hányadának összegét is – másutt megoldani nem tudja. Alapot adhat a kereset elutasítására, ha az objektív körülmények a közös tulajdon tárgyának átmeneti és jelentős értékcsökkenését eredményezik, vagy a közös ingatlant özvegyi vagy más haszonélvezeti, esetleg használati jog terheli, ami az értékre befolyással van, s társa érdekeinek figyelmen A Legfelsőbb Bíróság 1/2008. (V. 19.) PK véleménye a PK 10. számú állásfoglalás meghaladottá nyilvánításáról és a közös tulajdon megszüntetésének egyes kérdéseiről, VII. pont., korábban PK 10. sz. állásfoglalás III. pontja. 36 A Ptk. miniszteri indokolása, a 147–149. §-hoz fűzött indokolás. 37 Például P. törv. II. 21 063/1986. sz. – BH 1987. 202. sz., Bács-Kiskun M. B. 2. Pf. 20 728/1990. sz. – BH 1991. 469. sz., Legf. Bír. Pv. II. 20.144/1996. sz. – BH 1997. 278. sz. 35
176 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
VI. rész. Közös tulajdon és annak különös alakzatai kívül hagyásával az egyik tulajdonostárs erre való tekintet nélkül szorgalmazza az értékesítést. A bíróságnak ezért minden esetben vizsgálnia kell, hogy nem állnak-e fenn olyan körülmények, amelyek az ingatlan forgalmi értékét átmenetileg jelentősen csökkentik, és az adott helyzetben a közös tulajdon megszüntetése nem jár-e a tulajdonostársak egyike jogos és méltányos érdekeinek súlyos sérelmével. Az utóbbi évtizedekben gyakorlattá vált, hogy a tulajdonostársak az ingatlan használati megosztásában tartós jelleggel – a jogutódokra is kiterjedő hatállyal – állapodnak meg, s ezáltal megállapodásuk tartalma több vonatkozásban is túlmutat a Ptk. 140–143. §-aiban foglaltakra alapított PK 8. számú állásfoglalásban elismert esetkörökön. Az ingatlanhasználat ily módon és tartalommal történt rendezése nem hagyható figyelmen kívül a közös tulajdon megszüntetése során sem. Ezekben az esetekben kellő súllyal kell a bíróságnak értékelnie, hogy a tulajdonostárs ingatlanrészhasználatához – kötelmi jogcímen – többletjogosultságok is kapcsolódnak, ezért fokozottan szem előtt kell tartania a Ptk. 148. § (1) bekezdésének rendelkezését, mely szerint a közös tulajdon tárgyait elsősorban természetben kell megosztani. Ha ennek építésrendészeti vagy egyéb akadályai vannak, a Ptk. 148. § (2)–(3) bekezdése alapján kerülhet sor az egyik tulajdonostárs illetőségének a társa általi megváltására és végül az értékesítésre. Mindhárom esetben a bíróságnak tekintettel kell lennie arra, hogy e kötelmi jogosultságok – a szerződésben foglaltakhoz képest – vagyoni értékkel bírnak, és ez az érték a tulajdonostársnak a közösből való részesedéséhez hozzászámítandó. Abban az esetben pedig, ha a közös tulajdonmegszüntetése a tulajdonostársnak szerződéssel biztosított érdekét súlyosan sérti, ez a sérelem – a körülményekhez képest – ok lehet a kereset elutasítására is. Kivételesen a kereset elutasítását eredményezheti a tulajdonosok körén kívül eső – az ingatlan-nyilvántartásban feltüntetett – más jogosult olyan védekezése, amellyel kimutatja, hogy a közösség megszüntetése az ő jogait kirívóan sérti. Az érdeksérelmet ugyanis az ilyen jogosult sem köteles tűrni. A közös tulajdon megszüntetésének módjai A Ptk. 148. §-ában foglalt rendelkezések szerint a közös tulajdon tárgyait elsősorban természetben kell megosztani. A közös tulajdon tárgyait vagy azok egy részét – ha ez a tulajdonostársak körülményeire tekintettel indokolt – megfelelő ellenérték fejében a bíróság egy vagy több tulajdonostárs tulajdonába adhatja. Ehhez a tulajdonjogot megszerző tulajdonostárs beleegyezése szükséges, kivéve ha a bíróság a közös tulajdonban álló ingatlanrészt az abban lakó tulajdonostárs tulajdonába adja, és ez nem sérti a bennlakó méltányos érdekeit. Ha pedig a közös tulajdon más módon nem szüntethető meg, illetőleg a természetbeni megosztás jelentékeny értékcsökkenéssel járna vagy a rendeltetésszerű használatot gátolná, a közös tulajdon tárgyait értékesíteni kell, és a vételárat kell a tulajdonostársak között megfelelően felosztani. Amennyiben bírósági árverési értékesítés útján kerül sor a közös tulajdon megszüntetésére, a tulajdonostársakat az elővásárlási jog harmadik személlyel szemben az értékesítés során is megilleti. Az olyan ingatlanon fennálló közös tulajdon, amely megfelel a társasházzá nyilvánítás követelményeinek, az ingatlan társasházzá alakításával is megszüntethető. A Ptk. 149. § (3) bekezdésében foglalt rendelkezés szerint a közös tulajdonnak társasháztulajdonná való átalakítását bármelyik tulajdonostárs kérelmére a bíróság is elrendelheti. Ebben az esetben az alapító okiratot a bíróság ítélete pótolja. Amennyiben a közös tulajdon megszüntetésére bírósági úton kerül sor, a bíróságot a feleknek a közös tulajdon megszüntetése körében tett nyilatkozata annyiban köti, hogy a bíróság nem alkalmazhatja a közös tulajdon megszüntetésének olyan módját, amely ellen valamennyi tulajdonostárs tiltakozik. A tulajdonostársak, bár a közös tulajdon megszüntetéséhez való jogról egymással kötött szerződésben le nem mondhatnak, érvényesen megállapodhatnak abban, hogy a közös tulajdon megszüntetésének meghatározott módjait kizárják, így például megállapodhatnak abban, hogy a közös tulajdon árverés útján való megszüntetésére nem kerülhet sor, és ez a megállapodás a bíróságot is köti.38 A közös tulajdon megszüntetése természetben A közös tulajdon megszüntetésének a felek érdekeit általában a legkevésbé sértő módja a közös tulajdon természetben való megosztása és a természetbeni megosztással lehet fenntartani az érték- és érdekegyensúlyt is, így a tulajdonostársak elsődleges érdeke is az, hogy ha a műszaki feltételek adottak, a közös tulajdonnak a természetbeni megosztás útján való megszüntetésére törekedjenek. A szabályozás is ezt tekinti elsődlegesnek, ami a bírói gyakorlatban úgy jelenik meg, hogy ha a közös tulajdonban álló ingatlan természetbeni megosztásának feltételei fennállnak, a megszüntetési módtól eltérni csak kivételes esetben indokolt. 39 Ilyen kivételes, az egyébként műszakilag lehetséges természetbeni megosztástól eltérő megoldás alkalmazását megalapozó indok lehet az, ha a természetbeni megosztás jelentékeny értékcsökkenéssel jár vagy a rendeltetésszerű használatot gátolná.40 Így a tulajdonostársak körülményeire és a megosztással kialakítható
Legf. Bír. Pfv. II. 21.780/1999. sz. – EBH 2001. 409. sz. Legf. Bír. Pf. I. 20 641/1990. sz. – BH 1991. 105. sz. 40 P. törv. I. 20 300/1982. sz. – BH 1982. 508. sz. 38 39
177 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
VI. rész. Közös tulajdon és annak különös alakzatai ingatlanok eltérő forgalmi értékére és használhatóságára tekintettel a természetben megosztható ingatlan is egy vagy több tulajdonostárs tulajdonába adható.41 A közös tulajdon természetben való megszüntetése például akkor, ha dologösszesség tárgyain áll fenn közös tulajdon, történhet a dologösszességben lévő dolgok egyenként tulajdonoshoz rendelésével vagy kisebb egységekre bontásával, egyedi dolgok esetében pedig azzal, hogy egy dologból úgy alakítanak ki új dolgokat, hogy a tulajdonostársak az újonnan létrejövő dolgokat a korábbi tulajdoni hányaduk fejében megkapják. Amennyiben az adott dologra vonatkozó jogi szabályozás meghatározott feltételekhez vagy közigazgatási engedélyhez köti azt, hogy az adott dologból új dolgokat alakítsanak ki, vagy az új dolgok kialakítása függ ilyentől, ezeket a bíróságnak is figyelembe kell vennie. Ezen túlmenően nyilvánvalóan figyelembe kell venni az adott dolog természetes tulajdonságait is. Így például ingatlanon fennálló közös tulajdon természetben való megosztása esetében a megosztás feltétele nemcsak az, hogy az ingatlan (elsősorban lakás vagy nem lakás céljára szolgáló helyiség, épület stb.) műszakilag megosztható legyen, hanem az is, hogy a jogszabályok (például a telekalakításra vonatkozó szabályozás) lehetővé tegyék az ingatlanoknak a közös tulajdon tervezett megosztás szerinti kialakítását. Ez a közös tulajdon bíróság általi megszüntetésére is vonatkozik: az a tény, hogy bíróság jár el, nem mentesít senkit sem a közjogi és közigazgatási eljárások betartása alól. Ez azt jelenti, hogy a bíróság ingatlanok esetében csak az ingatlanok tervezett megosztás szerinti kialakításához szükséges eljárás lefolytatása után, a jogerős hatósági engedélyek birtokában hozhat ítéletet, tehát ekkor során kell a hatósági eljárásokat is lefolytatni. A közös tulajdonban álló ingatlan természetbeni megosztásához szükséges közigazgatási engedély beszerzése az igénylő fél feladata.42 A bíróságnak a határozatában kell rendelkeznie arról is, hogy harmadik személyeknek a természetben megosztott dolgot terhelő jogai miként terheljék a megosztás során létrejövő új dolgokat. A tulajdoni hányad megváltása A természetbeni megosztásra sok esetben vagy egyáltalán nincsen lehetőség, vagy a bíróság azért tekint el az alkalmazásától, mert jelentős mértékben sértené a felek – vagy legalábbis valamelyik fél – érdekeit. Ezért a közös tulajdon megosztásának talán leggyakoribb módja az, hogy valamelyik tulajdonostárs magához váltja (megvásárolja) a másik (többi) tulajdonostárs tulajdoni hányadát. Amennyiben ez a felek megállapodásán alapul – azaz a tulajdonostársak között a tulajdoni hányad átruházására irányuló szerződés jön létre –, ez általában nem okoz gondot (itt, tulajdonostársak közötti átruházásról lévén szó, nem érvényesül törvényi elővásárlási jog sem), ha azonban a bíróság szünteti meg ilyen módon a közös tulajdont, a bíróságnak két érdekkonfliktussal is szembesülnie kell. Az egyik abban rejlik, hogy ha több tulajdonostárs (vagy akár mindegyikük) hajlandó magához váltani a többi tulajdonostárs tulajdoni hányadát, el kell dönteni, hogy melyikük legyen erre jogosult. A másik érdekkonfliktust pedig azok a helyzetek rejtik, amelyekben az egyik tulajdonostárs kérelmére másik tulajdonostársat akarata ellenére kellene arra kötelezni, hogy az előbbi tulajdonostárs tulajdoni hányadát váltsa magához. A Ptk. 148. § (2) bekezdésében foglalt rendelkezés ehhez annyi támpontot ad, hogy a közös tulajdon tárgyait vagy azok egy részét megfelelő ellenérték fejében adhatja a bíróság egy vagy több tulajdonostárs tulajdonába, és akkor választhatja a bíróság a közös tulajdon megszüntetésének ezt a módját, ha ez a tulajdonostársak körülményeire tekintettel indokolt. A közös tulajdon megszüntetésének ehhez a módjához a tulajdonjogot megszerző tulajdonostárs beleegyezése csak akkor nem szükséges, ha a bíróság a közös tulajdonban álló ingatlanrészt az abban lakó tulajdonostárs tulajdonába adja, és ez nem sérti a bennlakó méltányos érdekeit. Ezt erősíti meg a Legfelsőbb Bíróság PK 11. sz. kollégiumi állásfoglalása azzal, hogy a közös tulajdon megszüntetése során a másik (többi) tulajdonostárs illetőségét csak akkor lehet az ingatlant vagy egy részét birtokában tartó tulajdonostárs beleegyezése nélkül ennek a tulajdonába adni, ha ez a tulajdonostárs az ingatlanban levő lakásban lakik, és ez a szabály csak a közös ingatlanban levő lakást használó tulajdonostársra vonatkozik. Ez a rendelkezés a más helyiséget (műhelyt, üzlethelyiséget, raktárt, üdülőt stb.) vagy épület nélküli ingatlant használó tulajdonostársra nem terjeszthető ki (PK 11. sz. I. pont). Mindkét esetben a bíróságnak kell meghatároznia a tulajdoni hányadnak a tulajdoni hányadot magához váltó tulajdonostárs részére fizetendő ellenértékét (megváltási ár) is. A megváltási ár a dolog forgalmi értéke, amelyet a bíróságnak kell megállapítania.43 Ez – ha a felek nem tudnak megállapodni – szakértői bizonyítás útján történik, maga után vonva a dolog értékének meghatározásával kapcsolatos valamennyi nehézséget és problémát is. Abban a kérdésben, hogy a tulajdoni hányadnak valamelyik tulajdonostárs által való magához váltása az adott esetben a közös tulajdon megszüntetésének megfelelő módja-e, és hogy melyik tulajdonostárs legyen köteles, illetőleg jogosult a másik (többi) tulajdonostárs tulajdonjogának magához váltására, a bíróság az eset összes körülményeinek figyelembevételével, érdekmérlegelési szempontok alapján, a felek teljesítőképességét is
Legf. Bír. Pfv. I. 21.740/2001. sz. – BH 2004. 358. sz. Legf. Bír. Pfv. I. 20.039/1994. sz. – BH 1997. 129. sz. 43 1/2008. (V. 19.) PK vélemény V. pont. 41 42
178 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
VI. rész. Közös tulajdon és annak különös alakzatai vizsgálva dönt. Különösen érzékeny esetek ebből a szempontból azok, amelyekben olyan ingatlanon fennálló közös tulajdon megszüntetéséről van szó, amelyben valamelyik tulajdonostárs bent lakik. Ha a bíróság a közös tulajdonnak a tulajdonostárs általi megváltás útján történő megszüntetését rendeli el, nemcsak vizsgálja a felek teljesítőképességét, de törekszik annak biztosítására is, hogy az ellenérték megfizetése ténylegesen megtörténjen. Ennek két általános eszköze van: ingatlanok esetében a vételár megfizetésének igazolásához mint feltételhez kötött tulajdonjog-bejegyzés elrendelése, a másik pedig a vételárnak a bírói letétbe helyezése (ez bármely dolgon fennálló közös tulajdon megszüntetése során alkalmazható). Ha valamely ingatlanon fennálló közös tulajdont a bíróság úgy szüntet meg, hogy az egyik tulajdonostárs ingatlanhányadát a másik tulajdonostárs tulajdonába adja [Ptk. 148. § (2) bek.] és egyidejű teljesítést rendel el, de az ellenérték későbbi megfizetésére határidőt engedélyez, a bíróság a jogerős határozat egyidejű megküldésével köteles megkeresni az illetékes földhivatalt a tulajdonjognak az ingatlan-nyilvántartásba való bejegyzése végett. A tulajdonváltozás alapja ilyenkor a bíróság ítélete, a tulajdonostárs tulajdoni hányadát magához váltó másik tulajdonostárs tulajdonjogát a bíróság ítélete mint közokirat alapján fogják az ingatlan-nyilvántartásba bejegyezni. A bírói gyakorlat azzal próbálja ilyen esetekben a tulajdonjogát elvesztő tulajdonostársnak az ellenérték megfizetéséhez fűződő érdekét is védeni, hogy a tulajdonváltozás ingatlan-nyilvántartási bejegyzésének foganatosítását ítéleti rendelkezéssel attól teszi függővé, hogy a jogszerző a magához váltás teljes összegének a kifizetését a földhivatalnál igazolja. Ha természetbeni megosztás eredményeként a felek azonos értékű ingatlanokhoz jutnak, vagy a megváltási árat (ideértve a természetbeni megosztás esetében az értékkülönbözetet is) a fél megfizette, s végül ha az illetőségét megváltó társa teljesítésétől függetlenül a tulajdonostárs ehhez hozzájárul, a bíróság megkeresi az ingatlanügyi hatóságot a közös tulajdon megszüntetése folytán bekövetkező változás bejegyzése végett. Amennyiben a megváltási ár (értékkülönbözet) megfizetésére a bíróság határidőt állapít meg, vagy részletfizetést engedélyez, ítéletében rendszerint egyidejű teljesítést rendel el. Ilyen esetben azzal keresi meg az ingatlanügyi hatóságot, hogy a változás csak a bejegyzési engedély csatolásától függően jegyezhető be [1/2008. (V. 19.) PK vélemény III. pont]. Abban az esetben, ha a bíróság egyidejű teljesítés elrendelése mellett az ellenérték megfizetését bírósági letétbe helyezéssel biztosítja, a bejegyzés ilyen feltételhez kötésére nincs szükség, mert az ítélet jogerőre emelkedése után a vételár a bírósági letétből lesz kifizethető – a bíróságon kezelt letétekről szóló 27/2003. (VII. 2.) IM rendelet szabályai szerint – a tulajdonostárs számára. A bírói letét útján történő teljesítés bármely dolgon fennálló közös tulajdon esetében járható út, de csak abban az esetben lehet ésszerű és működőképes megoldás, ha azt a felet hívja fel erre a bíróság, amelyik a tulajdonjog megszüntetését azzal kéri, hogy a bíróság jogosítsa fel őt a másik tulajdonostárs tulajdoni hányadának megváltására. Az ingatlan lakottságának hatása Gyakran kerül sor olyan ingatlanon a közös tulajdon megszüntetésére – különösen, de természetesen nem kizárólagosan a házastársi vagyonközösség megszüntetése során –, amelyben valamelyik tulajdonostárs bent lakik. A lakottságot a korábbi bírói gyakorlat annak eldöntése körében értékelte, hogy melyik tulajdonostárs legyen jogosult, illetőleg köteles a másik (többi) tulajdonostárs tulajdoni hányadát magához váltani, s döntött arról is, hogy a lakottságnak a forgalmi értékre gyakorolt hatását melyik tulajdonostársnak kell viselnie; rendezte kell továbbá a tulajdonostársak jogviszonyait abban az esetben, ha a bentlakó tulajdonostárs önként nem távozik az ingatlanból. A Legfelsőbb Bíróságnak a hosszú ideig alkalmazott PK 10. sz. kollégiumi állásfoglalását a Legfelsőbb Bíróság 1/2008. (V. 19.) PK véleménye meghaladottá nyilvánította, egyúttal újrafogalmazva azokat az elveket, amelyeket a bírói gyakorlatnak a lakott ingatlanon fennálló közös tulajdon megszüntetése esetén követnie kell.44 Így az ingatlanon fennálló közös tulajdon megszüntetése esetén az abban lakó volt tulajdonostársat a bíróság kiköltözésre kötelezi. Ha azonban ez méltányos érdekét súlyosan sértené, a bennlakó volt tulajdonostárs kivételesen az ingatlanban való bennmaradásra is feljogosítható. Ilyen esetben a bíróság ítéletében meghatározza a bennlakó volt tulajdonostárs lakáshasználatának jogcímét. Ez történhet a felek megállapodása alapján, vagy haszonélvezeti jog, illetve használat joga bíróság által történő alapításával. A bíróság a volt tulajdonostárs indokolt szükségleteihez mérten meghatározza a lakás vagy lakrész használatának terjedelmét, annak időtartamát és – dologi jog alapítása esetén – rendelkezik a jogosultság ingatlannyilvántartási bejegyzéséről. A lakásban visszamaradó volt tulajdonostárs a saját bennlakása folytán előállt értékcsökkenés következményeit általában maga viseli. Árverési értékesítés Ha a közös tulajdon más módon nem szüntethető meg, illetőleg a természetbeni megosztás jelentékeny értékcsökkenéssel járna vagy gátolná a rendeltetésszerű használatot, a közös tulajdon tárgyait értékesíteni kell, 44
Bírósági Határozatok, 2008. évi 8. szám.
179 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
VI. rész. Közös tulajdon és annak különös alakzatai és a vételárat kell a tulajdonostársak között megfelelően felosztani. A tulajdonostársakat az elővásárlási jog harmadik személlyel szemben az értékesítés során is megilleti. Amennyiben a tulajdonostársak az értékesítésben nem tudnak megállapodni, az értékesítés és a vételár felosztása a bíróság ítélete alapján történik, a bíróság ítélete alapján, a bírósági végrehajtás szabályai (Vht.) szerint lefolytatott hatósági árverés keretében. Amennyiben a tulajdonostársak megállapodnak a közös tulajdon megszüntetésének e módjában – az egész dologról a Ptk. szabályai szerint is csak együtt rendelkezhetnek –, őket sorrendiség nem köti. A bíróság az árverési értékesítést a közös tulajdon megszüntetése körében akkor rendeli el, ha más ésszerű és a felek érdekeinek egyensúlyára is figyelemmel lévő megoldás a közös tulajdon megszüntetésére nem alkalmazható; ez következik a Ptk. 148. § (3) bekezdésének első fordulatából is. Az elővásárlási jog a tulajdonostársakat a bírósági árverés keretében történő értékesítés során is megilleti. A közös tulajdon bírósági árverés útján való értékesítése általában a felek számára gazdaságilag a leghátrányosabb megoldás, mert a tapasztalatok szerint így a dolog rendszerint nyomott áron, sokszor jelentősen az értéke alatt talál gazdára. Amennyiben a dolog bírósági árverés útján való értékesítése útján kerül sor a közös tulajdon megszüntetésére, a legkisebb vételárat – mint ahogy a tulajdonostárs általi megváltás útján történő megszüntetés esetén a megváltási árat is – a bíróságnak ítéletében kell megállapítania. Az ítéletben megállapított legkisebb vételárat a végrehajtás során a végrehajtó nem szállíthatja le, a végrehajtást elrendelő bíróság is csak akkor, ha ebben a felek megállapodtak és a legkisebb vételár alacsonyabb összegben történő meghatározását közösen kérik.45 A közös tulajdonnak árverés útján történő megszüntetésénél az értékesítés a közös tulajdonban álló vagyontárgy egészére és nem valamelyik tulajdonostárs tulajdoni hányadára vonatkozik.46 A közös tulajdon megszüntetésével kapcsolatban a haszonélvezeti vagy egyéb, az ingatlant terhelő jog értékének megállapítása is szükségessé válhat. Ez a helyzet akkor, ha valamennyi tulajdoni hányad tulajdonosa és haszonélvezője, illetve egyéb, az ingatlant terhelő jog jogosultja közös megegyezéssel hozzájárul a közös tulajdon megszüntetéséhez, vagy pedig az ingatlant szabadkézből értékesítik. Ha ilyenkor a tulajdonostárs és a haszonélvező vagy az ingatlant terhelő egyéb jog jogosultja nem jut megegyezésre a vételár, illetőleg a megváltási ár felosztása kérdésében, vitájukat a bíróságnak kell eldöntenie. Az ingatlant terhelő megszűnt jog értékének meghatározásánál jelentősége van annak, hogy az milyen jellegű ingatlant terhelt (lakóház, más építmény, mezőgazdasági művelésre alkalmas föld stb.), és a jogosult ténylegesen milyen módon gyakorolta a haszonélvezeti vagy egyéb, az ingatlant terhelő jogát (például a haszonélvező e jogát csak a személyes szükségletei kielégítésére használta-e, vagy pedig jövedelemforrást is jelentett részére). Az értékelés fontos tényezője, hogy például milyen életkorú a haszonélvező vagy a használati jog jogosultja, és általában milyenek a személyi körülményei. Vizsgálni fogja a bíróság az ingatlan hasznosításának lehetőségeit és a hasznosítással egyáltalán elérhető anyagi előnyt, valamint az ingatlant terhelő jognak az ingatlan forgalmi értékére gyakorolt hatását is [1/2008. (V. 19.) PK vélemény VI. pont]. Társasházzá alakítás A felek az ingatlanon fennálló közös tulajdont megszüntethetik úgy is, hogy – amennyiben ennek feltételei fennállnak – az ingatlanon társasházat alapítanak. A közös tulajdon megszüntetése iránt indult perben a bíróság bármelyik tulajdonostárs kérelmére a közös tulajdont társasháztulajdonná alakíthatja át. A közös tulajdonnak társasháztulajdonná való átalakítása esetén az alapító okiratot a bíróság ítélete pótolja [Ptk. 149. § (3) bek.]. Ezért az alapító okirat tartalmát – a felek álláspontjának és méltányos érdekeinek figyelembevételével – a bíróság az ítéletében állapítja meg (PK 11. sz. II. pont). A közös tulajdonnak a bíróság általi társasházzá alakítása is csak akkor járható út, ha az ingatlanon társasház [Ptk. 149. § (1) bek.] alapítható.
2. 2. A közös tulajdon egyes különös alakzatai A közös tulajdon különös alakzatai alatt a közös tulajdon olyan formáit értjük, amelyek vagy keletkezésüknél fogva kapnak különös szabályozást, vagy pedig tartalmuk tér el részben a közös tulajdonra vonatkozó általános szabályoktól, de valamilyen módon szabályozásuk a közös tulajdonhoz kapcsolódik. A közös tulajdon sajátos alakzatai körébe szokás besorolni az olyan eseteket is, amelyekben a közös tulajdonra vonatkozó szabályok a közös tulajdon közvetett tárgyát képező dolog sajátos tulajdonságai folytán különleges módon érvényesülnek. A közös tulajdon különös alakzatai közé szokták sorolni az okiratokon fennálló közös tulajdont, a határjeleken fennálló közös tulajdont, a közös udvart, a házastársi vagyonközösséget, a polgári jogi társaságot, az intézményi tulajdont, a privatizáció során a munkavállalóknak a gazdasági társaságokban való részesedésszerzését elősegítő munkavállalói résztulajdonosi program (MRP) keretében az MRP-szervezetek tulajdonszerzését, az élettársi vagyonközösséget, a közös háztartásban élők vagyoni viszonyaira vonatkozó szabályok folytán keletkező közös
45 46
1/2008. (V. 19.) PK vélemény V. pont. P. törv. II. 20 068/1987. sz. – BH 1987. 309. sz.
180 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
VI. rész. Közös tulajdon és annak különös alakzatai tulajdont, az agrárközösségeket (erdőbirtokossági társulatok, hegyközségek) és a társasháztulajdont. 47 A közös tulajdon e speciális alakzatainak szabályozása eltérő mélységben kapcsolódik a Ptk. szabályaihoz. Álláspontunk szerint ebben a körben az MRP-szervezetek csak nagyon átvitt értelemben foghatók fel tulajdonközösségként, mert az MRP-szervezet a munkavállalói résztulajdonosi programról szóló 1992. évi XLIV. törvény 4. § (1) bekezdése szerint jogi személy, ezért a társasági részesedést az MRP-szervezet mint önálló jogalany szerzi meg, a részvények, üzletrészek az ő tulajdonában és nem a munkavállalók közös tulajdonában vannak. Az okiratokon fennálló közös tulajdon valójában akkor kap sajátos színezetet és válik polgári jogi szempontból különlegessé, ha az okiratok megtestesítik a bennük foglalt jogot, azaz értékpapírnak (Ptk. XXVIII/A. fejezet, 338/A–338/D. §) minősülnek. Az értékpapírokon fennálló közös tulajdon értékpapírjogi és a tagsági jogot megtestesítő értékpapírok vonatkozásában társasági jogi összefüggésekben tárgyalható, ami messze meghaladja a jelen munka által adott kereteket. Ugyanez vonatkozik a korlátolt felelősségű társaságban tagsági jogot megtestesítő üzletrészen fennálló közös tulajdonra is, amely társasági jogi összefüggései nélkül nem tárgyalható. Az értékpapírnak nem minősülő okiratokra a Ptk.-nak a közös tulajdonra vonatkozó szabályai megfelelően alkalmazhatók. A földrészleteket elválasztó, a telekhatáron álló mezsgyén, fán, bokron, patakon és egyéb határjeleken48 álláspontunk szerint a közös tulajdon csak akkor értelmezhető, ha ezek elválasztással ingó dologgá válnak, ebben az esetben viszont a közös tulajdon általános szabályaihoz képest különös tulajdonságokat nem mutatnak fel. Az ingatlan-nyilvántartásba közös udvarként felvett ingatlanon fennálló közös tulajdon sajátossága, hogy osztatlan, azaz eszmei hányadrészek nélkül áll fenn rajta a közös tulajdon.49 A házastársi vagyonközösségre a Ptk.-nak a közös tulajdonra vonatkozó szabályait a házasságról, a családról és a gyámságról szóló 1952. évi IV. törvény (Csjt.) 27–31. §-a szabályozza, arra épülő kiterjedt gyakorlattal, a házasság jogintézményéből adódó sajátosságokkal. Ezek részletes ismertetése szintén meghaladja e munka kereteit, mint ahogy nem ad módot az agrárközösségek (erdőbirtokosság, hegyközségek) sajátosságainak tárgyalására sem. Ez utóbbiak részletes szabályozását – elsősorban a szervezeti kérdésekkel a középpontban – az erdőbirtokossági társulatról szóló 1994. évi XLIX. törvény és a hegyközségekről szóló 1994. évi CII. törvény nyújtja. E helyütt a közös tulajdon különös alakzatainak körében a Ptk.-hoz erősebben kötődő társasház, a polgári jogi társaság, az élettársi vagyonközösség és a közös háztartásban élő hozzátartozók vagyonközösségének tulajdonjogi sajátosságaira térünk ki. Ezeknek a sajátos alakzatoknak a szabályozása is messze túlmutat a tulajdonjogi kérdéseken, e helyütt azonban csak a közös tulajdonra vonatkozó szabályok alkalmazása szempontjából releváns kérdésekre korlátozzuk vizsgálatunkat. A társasház A társasház mint jogi konstrukció sajátosságát alapvetően három elem határozza meg: egyrészt mindenképpen vannak olyan részei, amelyek külön tulajdonban vannak, másrészt vannak olyanok, amelyek közös tulajdonban vannak, harmadrészt pedig lakói (a külön tulajdoni részek tulajdonosai) nemcsak tulajdonosok, de ezáltal tagjai egy sajátos, jogalanyisággal részben rendelkező, részben nem rendelkező társulásnak is. A társasház a társaság és a tulajdonközösség határán álló, mesterséges konstrukció, amely nem illeszthető be a tradicionális dogmatikai keretekbe. Ezek a sajátosságok együtt határozzák meg a társasház jogi szempontból jellegzetes vonásait. A társasház alapításának és működésének szabályozása hatályos jogunkban heterogén, változó, s számtalan, technikai jellegű részletszabályt és működéssel kapcsolatos rendelkezést tartalmaz. Emiatt hatályos jogunkban a társasházra vonatkozó részletes szabályokat külön törvény, a társasházakról szóló 2003. évi CXXXIII. törvény (Tht.) állapítja meg. A Ptk.-hoz a kapcsolódási pontot a Ptk. 149. §-ának rendelkezései képezik. E rendelkezések csak azt rögzítik, hogy épületen úgy is lehet közös tulajdont létesíteni, hogy az épület meghatározott részei (lakások és más helyiségek) a tulajdonostársak külön tulajdonában vannak, továbbá hogy a társasháztulajdon létesítéséhez a tulajdonostársak alapító okiratba foglalt megállapodása és a társasháztulajdonnak az ingatlannyilvántartásba való bejegyzése szükséges [Ptk. 149. § (1)–(2) bek.]. A Ptk. 149. § (4) bekezdése a társasháztulajdonra a külön jogszabályokban meghatározott követelményeket azzal kapcsolja a Ptk. közös tulajdonra vonatkozó szabályaihoz, hogy a társasháztulajdonra a közös tulajdon szabályait a külön jogszabályban meghatározott eltérésekkel kell alkalmazni. Társasháztulajdon akkor jön létre, ha az épületingatlanon az alapító okiratban meghatározott, műszakilag megosztott, legalább két önálló lakás vagy nem lakás céljára szolgáló helyiség, illetőleg legalább egy önálló lakás és egy nem lakás céljára szolgáló helyiség a tulajdonostársak külön tulajdonába kerül. Az épülethez tartozó földrészlet, továbbá a külön tulajdonként meg nem határozott épületrész, épületberendezés, nem lakás céljára szolgáló helyiség, illetőleg lakás (ez lehet például gondnoki, házfelügyelői lakás) a tulajdonostársak közös tulajdonába kerül [Tht. 1. § (1) bek.]. Az épület tartószerkezetei, azok részei, az épület biztonságát és Lenkovics: A dologi jog vázlata. 173–182. o. Uo. 175. o. 49 Uo. 47 48
181 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
VI. rész. Közös tulajdon és annak különös alakzatai állékonyságát, továbbá a tulajdonostársak közös célját szolgáló épületrész, épületberendezés és vagyontárgy akkor is közös tulajdonba tartozik, ha az a külön tulajdonban álló lakáson vagy nem lakás céljára szolgáló helyiségen belül van [Tht. 1. § (2) bek.]. A közös tulajdon tárgyát képező ingatlanrész a külön tulajdonba tartozó lakás, nem lakás céljára szolgáló helyiség alkotórészét képezi, a külön tulajdonba tartozó lakás vagy más helyiség azzal együtt minősül önálló ingatlantulajdonnak. A közös tulajdonra vonatkozó, az egyes tulajdonostársakat megillető tulajdoni hányad és a lakásra, a nem lakás céljára szolgáló helyiségre vonatkozó tulajdonjog – hacsak a törvény ettől eltérően nem rendelkezik – egymástól függetlenül nem ruházható át és nem terhelhető meg (Tht. 2. §). A társasház alapítására, működésére, képviseletére, a tulajdonosok jogaira és kötelezettségeire, ideértve a társasházi tulajdonostársaknak a külön tulajdonnal (Tht. 16–22. §) és a közös tulajdonnal (Tht. 23–25. §) kapcsolatos jogait és kötelezettségeit, a Tht. rendelkezései részletes szabályozást nyújtva határozzák meg. Természetesen a társasházban lévő külön tulajdoni ingatlanrészek (lakások és egyéb helyiségek) önállóan tulajdonjog tárgyai, önállóan forgalomképesek, terhelhetők meg, továbbá maguk is az általános szabályok szerint lehetnek közös tulajdon tárgyai. A társasháznak a közös tulajdonban lévő részei (a külön tulajdonú helyiségekhez tartozó tulajdoni hányadok), lévén ennek a külön tulajdonnak az alkotórészei, a polgári jog számára önálló dologi jogi egységként nem jelennek meg, így ezekre a közös tulajdonra vonatkozó szabályok valójában csak annyiban alkalmazhatók, amennyiben a birtoklásukról, használatukról és hasznosításukról van szó, és amennyiben arra a Tht. mint lex specialis nem tartalmaz rendelkezést. A közös tulajdonra eső közös tulajdoni hányadoknak ezért elsősorban a társasházi döntéshozatali mechanizmusok során lehet szerepe. A polgári jogi társaság A polgári jogi társaság nemcsak a kötelmi jog és a dologi jog határterületén szabályozott szerződéstípus és közös tulajdoni alakzat, de a társasági jogi szabályozás kiindulópontja is. Világosan felvázolható ugyanis az az elméleti fejlődési vonal, amely a tulajdonközösségtől (ahol a képviselő által szerzett jogok és kötelezettségek beszámítási pontjai a tulajdonostársak, így ők válnak a képviselőjük eljárása által jogosítottá és kötelezetté) a tagoktól elkülönült jogi személyiséggel rendelkező gazdasági társaságokig (amelyeknél a képviselő által szerzett jogok és kötelezettségek beszámítási pontja a tagoktól elkülönült jogalany, a gazdasági társaság) vezet,50 és tovább, a jogi személyiség alapvető elméleti kérdéseiig. A Ptk. rendszerében a polgári jogi társaság önálló szerződéstípus. A Ptk. 568. § (1) bekezdése szerint a polgári jogi társaság létesítésére irányuló társasági szerződéssel a felek arra vállalnak kötelezettséget, hogy gazdasági tevékenységet is igénylő közös céljuk elérése érdekében együttműködnek és az ehhez szükséges vagyoni hozzájárulást közös rendelkezésre bocsátják. Polgári jogi társaságot a felek közös gazdasági érdekeik előmozdítására és az erre irányuló tevékenységük összehangolására, vagyoni hozzájárulás nélkül is létrehozhatnak. A polgári jogi társaság létesítésére irányuló társasági szerződés önálló jogalanyt nem hoz létre, így a társaságnak magának a jogalanyiság hiánya miatt tulajdona sem lehet, és a társaság léte nem független a tagok személyében bekövetkező változásoktól sem, mert bármely tag tagsági viszonyának megszűnése a polgári jogi társaság megszűnésével jár. A tagok közötti jogviszony azonban annyiban több kötelmi (szerződéses) jogviszonynál, hogy közös tulajdont hoz létre. A polgári jogi társaság által a társaság rendelkezésére bocsátott vagyoni hozzájárulás – ha a társasági szerződés nem rendelkezik úgy, hogy a tagok által rendelkezésre bocsátott vagyoni hozzájárulás, illetőleg annak meghatározott része a tagok közös használatába kerül – a tagok közös tulajdonába megy át [Ptk. 569. § (1) bek.], és a működés során szerzett dolgok is a tagok közös tulajdonába kerülnek azzal, hogy a közös tulajdonba kerülő dolgok tulajdoni hányada – a társasági szerződés eltérő rendelkezése hiányában – egyenlő [Ptk. 571. § (1) bek.]. A polgári jogi társaság a tagok között a germán jogi Gesamthandhoz51 hasonló módon kötött közös tulajdont hoz létre. A polgári jogi társaságban megkötött közös tulajdon sajátossága, hogy a vagyoni hozzájárulás vagy értéke kiadását csak a társaság megszűnésekor, illetőleg akkor lehet követelni, ha a tag a társaságtól megválik; hogy a tag a tulajdoni hányadával nem rendelkezhet; és hogy a közös tulajdon megszüntetését csak a társaság megszűnése, illetőleg a tagnak a társaságból való kiválása esetén lehet követelni (az ezzel ellenkező megállapodás semmis) [Ptk. 570. § (1) bek., 572. § (4) bek.]. Egyébként a polgári jogi társaságban fennálló közös tulajdonra a birtoklás, használat, hasznosítás és az azzal való rendelkezés tekintetében – a társasági szerződés eltérő rendelkezése hiányában – a Ptk.-nak a közös tulajdonra vonatkozó szabályait kell alkalmazni [Ptk. 572. § (4) bek.]. A tag (tulajdonostárs) szempontjából tehát e sajátosan kötött közös tulajdon egyik fontos sajátossága, hogy a polgári jogi társaságban fennálló közös tulajdoni hányad (szemben a közös tulajdonra vonatkozó szabályokkal) a társaság fennállása alatt egyáltalán nem ruházható át. A Ptk. a polgári jogi társaság altípusaként szabályozza az építőközösséget (Ptk. 578/B–578/F. §) és a polgári
Világhy Miklós: Gazdaságpolitika és polgári jog. Budapest, 1978. 50. skk. Szilágyi Zoltán: A polgári jogi társaság a nemzetközi összehasonlítás tükrében. In Harmathy Attila – Csakurda Ottó (szerk.): Polgári jogi dolgozatok. Budapest, 1994. 179–207. o., 141. o. 50 51
182 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
VI. rész. Közös tulajdon és annak különös alakzatai jogi társasággal azonos körben, a társaság címszó alatt szabályozza az élettársak és a közös háztartásban élő hozzátartozók vagyoni viszonyait is. Polgári jogi társaságot nemcsak írásban, hanem szóban és ráutaló magatartással is létre lehet hozni. Mivel a szerződő felek nyilatkozatait tartalmuk s a Ptk. 207. §-ában foglalt értelmezési szabály szerint kell értelmezni, a szerződés minősítését (típusának meghatározását) sem az elnevezése, hanem a tartalma alapján fogja a bírói gyakorlat megítélni. A Ptk. 568. § (1) bekezdése a polgári jogi társaságot úgy határozza meg, hogy a polgári jogi társaság létesítésére irányuló társasági szerződéssel a felek arra vállalnak kötelezettséget, hogy gazdasági tevékenységet is igénylő közös céljuk elérése érdekében együttműködnek és az ehhez szükséges vagyoni hozzájárulást közös rendelkezésre bocsátják. Polgári jogi társaságot a felek közös gazdasági érdekeik előmozdítására és az erre irányuló tevékenységük összehangolására, vagyoni hozzájárulás nélkül is létrehozhatnak. Ha tehát a felek együttműködési megállapodásokat kötnek vagy együttműködnek valamilyen gazdasági tevékenységet is igénylő – nem üzletszerű – közös cél érdekében, valójában polgári jogi társaságot hoznak létre (még ha erről kifejezetten nincs is szó közöttük), ennek összes következményével, különösen a kötött tulajdonközösség létrehozásának következményével együtt. Ezért nagy az esélye annak, hogy ha a szerződő felek egymással ún. konzorciumi szerződést kötnek52akár valamely társasági részesedés vagy részesedések megvásárlására, akár valamilyen tevékenység (például közös beruházás, vállalkozási szerződések közös teljesítése stb.) közös végzésére, a bíróság a jogviszonyt polgári jogi társaságnak fogja minősíteni, és ennek nyomán azt kell majd megállapítani, hogy a felek között tulajdonközösség jött létre – még ha erre szándékuk közvetlenül nem is terjedt ki. Polgári jogi társaság létrehozásához elég lehet például az is, hogy két cég együttműködési vagy konzorciumi megállapodást köt, vagy hogy magánszemélyek közös lakóhelyük berendezése érdekében közös munka elvégzésében állapodnak meg,53 vagy egy autót azért vesznek, hogy azzal versenyezzenek, ehhez szponzorokat gyűjtsenek, és a szponzori pénzekből fedezzék a versenyzés költségeit. Közös háztartásban élő hozzátartozók és élettársak A Ptk. 578/G. § (1) bekezdése szerint az élettársak együttélésük alatt a szerzésben való közreműködésük arányában szereznek közös tulajdont. Ha a közreműködés aránya nem állapítható meg, azt azonos mértékűnek kell tekinteni azzal, hogy a háztartásban végzett munka a szerzésben való közreműködésnek számít. A Ptk. 578/G. § (2) bekezdése pedig ezeket a szabályokat rendeli alkalmazni – a házastársak kivételével – a közös háztartásban élő más hozzátartozók vagyoni viszonyaira is. Az élettársi vagyonközösség és a közös háztartásban együtt élők vagyoni viszonyainak sajátossága tehát az, hogy az együttélés alatt szerzett vagyon közös tulajdonba kerül, amelynek egyik lényeges különbsége a házastársi vagyonközösséghez képest az, hogy a közös tulajdont a közreműködésük arányában szerzik. Élettársak nemcsak különböző, hanem azonos nemű személyek is lehetnek: a Ptk. 685/A. §-a – jogszabály eltérő rendelkezése hiányában – élettársaknak két, házasságkötés nélkül közös háztartásban, érzelmi és gazdasági közösségben együttélő személyt minősít. Az élettársi minőség tehát attól függ, hogy az együttélő személyek között a közös háztartásban élés mellett az érzelmi és gazdasági közösség is fennáll-e. A közös háztartásban együttélő más hozzátartozók (testvérek, szülő és gyermek) esetében az érzelmi közösség nem feltétele a közös tulajdont keletkeztető együttélésnek, a gazdasági közösség viszont igen. A gazdasági közösség akkor állapítható meg, ha a közös háztartásban élő hozzátartozók gazdasági tevékenységet is igénylő közös céljuk elérése érdekében járnak el, és – ha nem is kifejezett megállapodással, de legalábbis hallgatólagosan – egyetértenek abban, hogy a közös gazdasági tevékenység eredményeként szerzett vagyon közös legyen. Nem állapítható meg a közös szerzés akkor, ha a közösség abban áll, hogy egy lakásban lakva, egymást az élet fenntartásához szükséges körön belül gazdaságilag is támogatják, rokoni és érzelmi alapon egymás javára kölcsönös szívességi szolgáltatásokat teljesítenek.54 Az élettársi kapcsolat létrejöttének és fennállásának megállapítása fogalmilag feltételezi a közös lakásban való együttlakást, a közös háztartás fenntartását, a felek közötti érzelmi kapcsolat fennállását, az együvé tartozásuknak a harmadik személyekkel szemben való vállalását, és azt is, hogy a felek legalább hallgatólagosan egyetértenek abban, hogy a közös gazdálkodásuk eredményeként szerzett vagyon közös legyen. E fogalmi elemek együttes megvalósulása esetén az élettársi kapcsolat fennállása közös tulajdonszerzést csak az együttélés ideje alatt akár együttesen, akár külön-külön megszerzett vagyontárgyakra, illetve vagyonszaporulatra nézve és csak a szerzéshez való hozzájárulás arányában eredményez. Az élettársi jogviszonynak fogalmi eleme a gazdasági közösség fennállása és ezzel összefüggésben az együttélés alatt szerzett vagyonszaporulatra nézve a közös tulajdonszerzés célzata is, ennek hiányában tehát az élettársi Legf. Bír. Gf. I. 31.581/2001. sz. – BH 2004. 474. sz. Legf. Bír. P. törv. I. 21.073/1975. sz. – BH 1977. 23. sz. 54 Legf. Bír. Pfv. I. 22.028/1997. sz. – BH 1998. 588. sz. 52 53
183 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
VI. rész. Közös tulajdon és annak különös alakzatai jogviszony létrejöttének és fennállásának ténye meg sem állapítható, még akkor sem, ha a felek egyébként közös háztartásban élnek. Nem eredményezheti tehát a Ptk. 685/A. §-a szerinti gazdasági közösség és élettársi jogviszony létrejöttét, és ebből következően a feleknek a Ptk. 578/G. §-ának (1) bekezdése szerinti közös tulajdonszerzését sem a közös lakásban és közös háztartásban, érzelmi közösségben történő együttélés akkor, ha a felek gazdasági együttműködése kizárólag a közös életvitel költségeinek a fedezésére terjed ki, egyéb vonatkozásban viszont a vagyoni függetlenségüket fenntartják. Az élettársi jogviszony fennállásának bizonyítottsága a bírói gyakorlat szerint törvényes vélelmet létesít amellett, hogy az annak tartama alatt az élettársak által akár együttesen, akár külön-külön megszerzett bármely vagyontárgy az élettársak közös tulajdonát képezi, kivéve ha az élettársak valamelyike kizárólagos szerzést bizonyít, ezért a közös szerzés célját, a szerzésben való közreműködés tényét és mértékét, valamint az ennek megfelelő arányú közös tulajdonszerzés mértékét nem az egyes vagyontárgyakra nézve külön-külön, hanem az együttélés teljes tartama alatt megszerzett vagyontömegre vonatkozóan egységesen55 kell meghatározni.56 A Legfelsőbb Bíróság által egy eseti döntésben kifejtett szempontok szerint a „Legfelsőbb Bíróságnak az – a már hatályon kívül helyezett – PK 94. számú állásfoglalására visszanyúló ítélkezési gyakorlata egységes abban, hogy az élettársak közös tulajdonszerzése a közös tulajdon sajátos alakzata abban az értelemben, hogy bármelyik élettárs szerzése kihat a másikra. Ennek megfelelően az élettársak tulajdonszerzése esetében élesen el kell határolni egymástól egyrészt a harmadik személyekhez fűződő, ún. külső jogviszonyaikat, másrészt az egymás közötti, ún. belső jogviszonyaikat. Az élettársak a harmadik személyekhez fűződő, ún. külső jogviszonyaikban akár együttes, akár külön-külön szerzőként is szerepelhetnek ugyan, az egymás közötti, ún. belső jogviszonyaikban azonban – az egyéb feltételek meglétében – az akarategységüknél fogva együttes szerzőknek minősülnek, vagyis – főszabály szerint – a harmadik személlyel létrejött szerződés megkötésében való részvételüktől, annak tartalmától és az ingatlan-nyilvántartási bejegyzéstől függetlenül közös tulajdonosaik annak, amit az együttélésük alatt a közös gazdálkodásuk eredményeként szereztek és ugyanígy felelnek az együttélésből eredő tartozásukért is.”57
Legf. Bír. Pf. II. 20.528/1995. sz. – BH 1996. 258. sz. Legf. Bír. Pfv. II. 20.253/2004. sz. – BH 2007. 122. sz. 57 Legf. Bír. Pfv. II. 20.253/2004. sz. – BH 2007. 122. sz. 55 56
184 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
7. fejezet - VII. rész. Korlátolt dologi jogok Használati jogok és értékjogok Tulajdonjogi felfogásunk alapja a tulajdonjog és az idegen dologbeli jogok (más néven korlátolt dologi jogok) közötti különbségtétel. A tulajdonjogot a birtoklás, a használat, a hasznosítás és a rendelkezés jogát is magában foglaló legteljesebb dologi jogként tételezzük, amelyből bár kiszakíthatók és másoknak átengedhetők az egyes részjogosítványok, azok tartósan a tulajdonjogból kiválni, attól tartósan elszakadni nem tudnak (ez a tulajdonjog rugalmassága vagy elasztikussága). A tulajdonjogból kiszakítható – és kiszakított – részjogosítványok, ha azok átengedése a szabályozás által elismert dologi jog formájában történik, a tulajdonos szempontjából dologi terhet jelentenek, mert a tulajdonjog változásától függetlenül, önállósult részjogosítványként (szelvényjogként) terhelik a dolgot. A dolgot terhelő idegen dologbeli jog jogosultja szempontjából pedig ezek a jogok más tulajdonán fennálló, a tulajdonjog teljességéből kiszakított jogot jelentenek, ezért idegen dologbeli jogok. Az „idegen dologbeli jogok” kifejezést a továbbiakban a „korlátolt dologi jog” kifejezéssel szinonim fogalomnak tekintjük akkor is, ha egységesen a korlátolt dologi jog kifejezést használjuk. Ez a fogalomhasználat anynyiban pontosabb, hogy nem kendőzi el a korlátolt dologi jogoknak – és a tulajdonjogi (dologi jogi) szabályozásnak – azt a sajátosságát, hogy bár tulajdonjog közvetett tárgyai csak dolgok lehetnek, korlátolt dologi jogok nemcsak dolgokon, hanem általában a forgalomképes javakon (így forgalomképes jogokon, követeléseken, a jog által forgalomképesnek minősített szerződési pozíciókon) állnak fenn, így közvetett tárgyaiknak lehetséges köre a tulajdonjogénál jóval szélesebb. Dologi természetük ugyanakkor a jogviszony szerkezetében a tulajdonjoghoz teszi hasonlatossá őket. Ez a dologi természet egyrészt abban nyilvánul meg, hogy a dolgon a mindenkori tulajdonossal szemben teherként a tulajdonos változása esetén is fennmaradnak, másrészt pedig abban, hogy a mindenkori tulajdonossal szemben is jogvédelmet kapva jogosultjaik abszolút szerkezetű jogviszony jogosultjaiként élveznek jogi védelmet mindenkivel szemben. A dologi jog vagy tulajdonjog, vagy korlátolt dologi jog (idegen dologbeli jog). A dologi jogok köre zárt, így csak azokat a korlátolt dologi jogokat tekinthetjük dologi – azaz a tulajdonváltozástól függetlenül a dolgon fennmaradó, a dolgot kísérő – jognak, amelyeket a törvény kifejezetten ilyenként nevesít. A korlátolt dologi jogoknak két nagyobb kategóriáját (csoportját) különböztetjük meg attól függően, hogy a tulajdonjog mely részjogosítványának átengedését jelentik: használati jogok és értékjogok között teszünk különbséget. A használati jogok a birtoklás és a használat vagy hasznosítás jogát biztosítják a jog tartalma szerint más jogosult – azaz nem a tulajdonos – számára, amelyet a tulajdonos tűrni köteles. Ebbe a körbe tartozik a földhasználat, a haszonélvezet, a használat joga, továbbá a szolgalom. Az értékjogok pedig dologi fedezetet jelentenek valamely meghatározott követelés teljesítésére azzal, hogy a tulajdonos rendelkezési jogát korlátozva feljogosítják a jogosultat arra, hogy a dolog tulajdonjogát közvetlenül megszerezze (óvadék), vagy annak értékesítését kikényszerítve vagy elvégezve a dolog értékét saját követelésének kielégítésére használja fel (zálogjog). Ezeket a korlátolt dologi jogokat azért nevezik értékjognak, mert absztrakt értelemben a dolog értéke az, amire a jogosult igényt tarthat, nem az állaga (birtoklása), illetőleg használatának vagy hasznosításának joga. Mivel az értékjogok a magyar Ptk. rendszerében szerződést biztosító mellékkötelezettségként jelentkeznek, és hitelbiztosítéki szerepük nyilvánvaló, az óvadékot és a zálogjogot mint értékjogokat a dologi hitelbiztosítékok körében tárgyaljuk.
1. 1. A földhasználat joga A földhasználat Mivel a Ptk. biztosítja annak lehetőségét, hogy a földön és a rajta emelt épületen fennálló tulajdonjog egymástól elváljon, a tulajdonjogi szabályozás szükségképpen biztosít az épület tulajdonosa számára külön nevesített használati jogot az ingatlanon, amelyen az épület áll. Minden olyan esetben tehát, amikor az épület tulajdonjoga más személyt illet meg, mint annak a földnek a tulajdonjoga, amelyen az épület áll, az épület tulajdonosát ipso iure illeti meg a használati jog arra a földre, amelyen az épület áll. A Ptk. 155. §-a értelmében, ha az épület tulajdonjogát az építkező szerzi meg [Ptk. 97. § (2) bek., 137. § (2) bek.], az épület tulajdonosát az épület fennállásáig a földre (földrészletre) használati jog illeti meg. A megállapodáson vagy bírósági határozaton alapuló földhasználati jogánál fogva az épület tulajdonosa jogosult a föld (földrészlet) használatára és hasznai szedésére, valamint köteles viselni az ennek fenntartásával járó terheket. Az épület tulajdonjogának örökléssel vagy átruházással történő megszerzése esetén az épület új tulajdonosát a földhasználati jog változatlan 185 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
VII. rész. Korlátolt dologi jogok
feltételekkel illeti meg (Ptk. 156. §). Amennyiben a földhasználat joga a Ptk.-nak a ráépítésre vonatkozó szabályai alapján keletkezett [Ptk. 137. § (2) bek.], a ráépítő a Ptk. 138. § (1) bekezdése szerint köteles a földhasználatért ellenértéket fizetni, amelynek mértékét szükség esetén a bíróság állapítja meg. Amennyiben a föld és az épület elváló tulajdonjoga a felek megállapodása alapján keletkezik (PK 7. sz. I. pont), és/vagy a felek a földhasználatért fizetett ellenértékben megállapodnak, a felek megállapodása az irányadó azzal, hogy ez a megállapodás is csak a felek közötti (inter partes) kötelmi hatállyal bír. Így ha a felek időszakonként rendszeresen fizetendő összegben állapítják meg a földhasználati díj fizetését, e megállapodás – dologi hatállyal nem bírván – a föld tulajdonjogában bekövetkező változás esetén a föld új tulajdonosát nem köti. A földhasználati jog terjedelme és tartalma A földhasználati jog törvényen alapszik, és az épület mindenkori tulajdonosát illeti meg. A földhasználati jog nem feltétlenül terjed ki a teljes földterületre. A felek megállapodásukkal a földhasználati jog terjedelmét szabadon állapíthatják meg. Ha a földhasználati jogot bíróság állapítja meg, a bíróság mérlegeli a felek érdekeit, és ennek megfelelően dönt arról, hogy a földhasználati jog a telek teljes egészére vagy annak csak ítéletben megállapított részére terjed-e ki. A földhasználati jog tartalma alapján a föld tulajdonosa köteles tűrni, hogy a földön álló épület tulajdonosa a földet (vagy ha a földhasználati jog csak földrészletre terjed ki, a földrészletet) birtokolja, használja és annak hasznait szedje. A földhasználati jog jogosultja köteles viselni a használati és hasznosítási jogával érintett föld (földrészlet) fenntartásával járó terheket. A joggal való visszaélés tilalmából (Ptk. 5. §) fakad, hogy a földhasználati jog jogosultja használati és hasznosítási jogát csak rendeltetésének megfelelően gyakorolhatja, a földhasználati jognak mint alanyi jognak a rendeltetését pedig alapvetően az határozza meg, hogy célja az épület elhelyezésének és jogi értelemben vett használhatóságának biztosítása. A földtulajdonos és az épület tulajdonosa a földhasználatra vonatkozó jogaikat és kötelezettségeiket – ideértve a földhasználati jog terjedelmét is – szerződésükben szabályozhatják, e szerződésnek azonban csak a felek között érvényesülő kötelmi hatálya lesz, és nem lesz dologi hatálya, azaz a föld feletti tulajdonjog változása esetén az új tulajdonost e megállapodás nem fogja kötni, vele szemben az nem lesz kikényszeríthető.
2. 2. A haszonélvezeti jog 2.1. a) A haszonélvezeti jog keletkezése és tartalma; a tulajdonos és a haszonélvező viszonya Haszonélvezeti jogánál fogva a jogosult a más személy tulajdonában álló dolgot birtokában tarthatja, használhatja és hasznait szedheti [Ptk. 157. § (1) bek.]. A haszonélvezet dologi jog, így a dolog tulajdonosának személyében beállott változásra tekintet nélkül fennmarad [Ptk. 157. § (3) bek.]. A haszonélvezet személyhez kötött állagjog, amelynek jogosultja a más tulajdonában lévő dolgot rendeltetésszerűen birtokolhatja, használhatja és hasznosíthatja. A haszonélvezeti jog alapján a haszonélvezet tárgya feletti használati és hasznosítási jogok – ideértve a birtoklás jogát is – a haszonélvezőt illetik meg, míg a rendelkezési jog továbbra is a tulajdonosé marad. A haszonélvezet közvetlen kötelezettje mellett – lévén, hogy a haszonélvezet abszolút szerkezetű jogviszony – a haszonélvezővel szemben mindenkit tartózkodási kötelezettség terhel, a haszonélvezet tárgyára senki sem gyakorolhat olyan behatást, amely a haszonélvezetből fakadó jogok gyakorlását akadályozza vagy veszélyezteti. A Ptk. haszonélvezeti jogra vonatkozó szabályai abból indultak ki, hogy a haszonélvezeti jognak elsősorban az öröklési jogi jogviszonyok körében, az öröklési jogi rendelkezések következtében és azokra tekintettel van jelentősége. A Ptk. a megalkotásának időpontjában fennálló gazdasági és társadalmi viszonyok folytán egyáltalán nem számolt azokkal a lehetséges helyzetekkel és problémákkal, amelyek a haszonélvezeti jog piaci viszonyok között való megjelenéséből adódnak. Ezért több olyan, a korábbi magánjogunkban elfogadott és alkalmazott jogintézményt sem vett át, amelyek piaci viszonyok között és piaci szereplők körében szabályozták a haszonélvezeti jog egyes kérdéseit. Ezek közé tartoznak azok a szabályok, amelyek a jogi személyek haszonélvezetére, a haszonélvező által kötött szerződéseknek a haszonélvezet megszűnésével való megszűnésére, a haszonélvezet közvetett tárgya rendeltetésének fenntartására irányuló kötelezettségre, a pénzen, árun, árukészleten fennálló haszonélvezetre vonatkoznak. A haszonélvezet kötelezettje a dolog mindenkori tulajdonosa, illetőleg – jogon vagy követelésen fennálló haszonélvezet esetében – a jog vagy követelés mindenkori jogosultja. Ez a haszonélvezet dologi természetét fejezi ki, és ebből az következik, hogy ha a haszonélvezeti joggal terhelt dolog tulajdonjogában változás áll be, a haszonélvezeti jog fennmarad, és a haszonélvezeti jog kötelezettje az új tulajdonos lesz. Jogon vagy követelésen fennálló haszonélvezet esetében ez a haszonélvezettel terhelt alanyi jog vagy követelés jogosultjában
186 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
VII. rész. Korlátolt dologi jogok
bekövetkező változás kapcsán megfelelően irányadó. A haszonélvezeti jog ugyanakkor megszűnik a dolog tulajdonjogában bekövetkező változás esetén, ha jogszabály a tulajdon megszerzése kapcsán (a tulajdonjog megszerzésének eredeti szerzésmódjai körében) kifejezetten így rendelkezik. A haszonélvező és a tulajdonos viszonya A haszonélvezeti jog fennállása alatt a tulajdonos a birtoklás, a használat és a hasznok szedésének jogát csak annyiban gyakorolhatja, amennyiben a haszonélvező e jogokkal nem él [Ptk. 157. § (2) bek.]. A Ptk. ezzel a szabállyal relativizálja a haszonélvezőnek a tulajdonossal szembeni pozícióját, és valójában áttöri a haszonélvezeti jogviszony abszolút szerkezetét, mert a tulajdonos ezáltal nem lesz köteles a haszonélvezeti jog gyakorlását akadályozó magatartástól tartózkodni.1 A haszonélvezeti jog alapján a haszonélvező a tulajdonossal szemben jogvédelmet kap a haszonélvezet tárgyának birtoklására, használatára és hasznosítására, ez a jogvédelem azonban feltételes, mert csak annyiban illeti meg a haszonélvezőt, amennyiben ezekkel a jogokkal él. Mivel ez a rendelkezés a tulajdonost feljogosítja a birtoklásra, továbbá a használati és haszonszedési jogok gyakorlására abban az esetben és annyiban, ha és amennyiben a haszonélvezeti jog jogosultja ezzel nem él, a Ptk. e tekintetben nem érvényesíti következetesen a haszonélvezet tárgyán fennálló jogok megosztását (az ugyanis ennyiben csak feltételes). A haszonélvezeti jog jogosultjai A Ptk. nem rendelkezik egyértelműen arról, hogy jogi személyt is megillethet-e haszonélvezeti jog vagy sem. A törvény egyes rendelkezéseiből (például abból, hogy a megszűnés körében csak a jogosult élete végéig fennálló haszonélvezetről van szó, és a törvény nem rendelkezik a jogi személyt megillető haszonélvezetről) azonban az vezethető le, hogy a Ptk. a haszonélvezeti jogot csak természetes személyek javára biztosítja, és nem teszi lehetővé, hogy jogi személy haszonélvezeti jog jogosultja legyen. A jövőre nézve ennek a korlátozásnak a fenntartása megkérdőjelezhető; a Ptk. megalkotásának időszakában valószínűleg fel sem merült az, hogy jogi személyeknek haszonélvezeti joga legyen. Abban a kérdésben, hogy a jogi személyeket illetheti-e meg haszonélvezeti jog, a gyakorló jogászok megosztottak. Vannak, akik – szemben a fenti értelmezéssel – azt az álláspontot foglalják el, hogy mivel a Ptk. ennek lehetőségét nem zárja ki, jogi személyek is lehetnek haszonélvezeti jog jogosultjai. A szerződési gyakorlat egy része ezért ezt az állásfoglalást tükrözi, így lehet olyan szerződési megoldásokkal is találkozni, amelyek a jogi személyek számára haszonélvezeti jogot biztosítanak. Ez erőteljesen tükrözi a Ptk. által jelenleg nyújtott szabályozás gyenge pontjait és valószínűleg meghaladottságát is. Több személy mint haszonélvező Haszonélvezői pozícióba több személy is kerülhet úgy, hogy egyidejűleg jogosultak a haszonélvezeti jog gyakorlására. Erre a helyzetre a Ptk. nem nyújt külön szabályokat. Kiindulhatunk abból, hogy a haszonélvezeti jog ilyen módon jellemzően szerződéssel keletkezhet, és a felek akkor járnak el helyesen, ha a szerződésükben rendezik, hogy a haszonélvezeti jog gyakorlására milyen arányban és milyen módon jogosultak, rendelkezve egyúttal a használati és hasznosítási jog térbeli, időbeli, arányos megosztásáról is. Ha ez mégsem történik meg, álláspontunk szerint fennáll a lehetősége jogalkalmazói analógia alkalmazásának akként, hogy ha a haszonélvezeti jog egyidejűleg több haszonélvezőt illet meg, a birtoklás, a használat és a hasznok szedésének jogára a közös tulajdon szabályait kell megfelelően alkalmazni. Ezt támasztja alá az is, hogy a több személyt egy időben megillető haszonélvezeti jog fennállása esetén a bírói gyakorlat a birtoklás, használat és hasznosítás bíróság általi rendezése esetére a PK 8. sz. kollégiumi állásfoglalásban a közös tulajdonra lefektetett elveket alkalmazza.2 Ezek az elvek azt fejezik ki, hogy ha a közös tulajdonban álló dolog birtoklása és használata (hasznosítása) kérdésében a tulajdonostársak nem értenek egyet, a bíróság a birtoklás és használat (hasznosítás) módját a tulajdoni hányadoknak, a tulajdonostársak jogainak és a dologhoz fűződő törvényes érdekeinek, valamint az okszerű gazdálkodás követelményeinek megfelelően szabályozhatja (PK 8. sz.). Ezeknek az elveknek a közös haszonélvezetre való alkalmazásából az következik, hogy ha a dolgon több személyt egyidőben illet meg ugyanazon a dolgon haszonélvezet, és a haszonélvezők a birtoklás és használat (hasznosítás) kérdésében megállapodni nem tudnak, a bíróság ennek módját a haszonélvezeti arányoknak, a tulajdonostársak jogainak és a dologhoz fűződő törvényes érdekeinek, valamint az okszerű gazdálkodás követelményeinek megfelelően szabályozhatja.
Szabó Gergely: A Ptk. haszonélvezeti jogra vonatkozó szabályainak egyes hiányosságairól. In Harmathy Attila (szerk.): Jogi tanulmányok 1999. Budapest, 1999. 249–300. o., 253. o. 2 Legf. Bír. Pfv. I. 20.550/1997. sz. – BH 1999. 17. sz. 1
187 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
VII. rész. Korlátolt dologi jogok
Ugyanarra a dologra a törvény erejénél fogva keletkezik több haszonélvezeti jog abban az esetben, ha az örökhagyó a túlélő házastársat az öröklési jogi szabályok alapján megillető özvegyi haszonélvezeti joggal terhelt dolog tulajdonjogát szerzi meg (például örökli), majd maga is meghal, és az őt túlélő házastársát szintén a törvény erejénél fogva illetné meg özvegyi jogként a haszonélvezeti jog a más özvegyi jogával terhelt dolgon. Ebben az – özvegyi jogok versengéseként is emlegetett – helyzetben elvileg két megoldás kínálkozik. Az egyik az özvegyi jogok sortartása, a másik pedig az özvegyi jogok egyidejű gyakorlásának megnyílása. A jogirodalomban nincs még egységesen kialakult álláspont; amennyiben az özvegyi haszonélvezeti jogok egyidejű gyakorlásának megnyílása mellett foglalunk állást, az özvegyi jogok gyakorlásának rendezésére a kiindulópontunk a közös tulajdonra vonatkozó szabályokkal vont analógia lehet, aminek folytán erre a helyzetre is a birtoklás, a használat és a hasznok szedésének joga tekintetében a közös tulajdon szabályait kell megfelelően alkalmazni. A haszonélvezet időtartama Tekintettel arra, hogy a haszonélvezet folytán a tulajdonjog részjogosítványainak megosztása valójában osztott tulajdont hoz létre, ez a helyzet csak időlegesen, meghatározott ideig állhat fenn, és a szabályozás törekszik arra, hogy ez az időtartam ne legyen olyan hosszú, ami a haszonélvezet tárgyának piaci értékét és a piaci forgalomban való részvételét tartósan befolyásolni tudja, piacképtelenné téve a haszonélvezet tárgyát. Ezért a Ptk. 157. § (4) bekezdése szerint a haszonélvezeti jog korlátozott időre és legfeljebb a jogosult élete végéig állhat fenn. A haszonélvezeti jog terjedelme A haszonélvezeti jog terjedelmét keletkezésének időpontja határozza meg. Ebből az következik, hogy ha a haszonélvezet tárgya a haszonélvezet keletkezését követően gyarapszik, a növekményre a haszonélvezet nem terjed ki. Nem indokolt azonban ezt a korlátot azokra a helyzetekre is kiterjeszteni, amelyekben a gyarapodás a haszonélvezet tárgyával való rendes gazdálkodás körébe tartozik. Így például a földön alapított haszonélvezet nem terjed ki a földön a haszonélvezet keletkezését követően emelt épületre, kiterjed ellenben az erdőben az erdőhasznosítás körében ültetett vagy nőtt fákra, a föld terményére, a termésre, a szaporulatra. Amennyiben a tulajdonos és a haszonélvező a haszonélvezeti jog közvetett tárgyában bekövetkező változásoknak a haszonélvezeti jog terjedelmére gyakorolt hatását megállapodással rendezik, a változással érintett körben e megállapodás lesz irányadó. Mivel a megállapodás a haszonélvezeti jog terjedelmét rögzíti, és így annak tartalmává válik, álláspontunk szerint a haszonélvezeti jog tartalmaként dologi hatállyal bír, s így a haszonélvezet tárgya feletti tulajdonjog változása esetében (ezzel egy tekintet alá esik a forgalomképes jog vagy a követelés jogosultjának személyében bekövetkező változás is) is kötelezi az új tulajdonost (jogosultat). A bírói gyakorlat eddig csak a szerződéssel létesített haszonélvezet kapcsán foglalt ebben a kérdésben egyértelműen állást, kimondva, hogy „a szerződésen alapuló haszonélvezeti jog terjedelme pedig – ellenkező megállapodás hiányában – a dolog szerződéskötéskori állapotához igazodik. Ebből következik, hogy ha a dolog utóbb alkotórésszel, építkezéssel stb. lényegesen növekszik, használati értéke jelentősen megváltozik, ez a körülmény a haszonélvezeti jog szerződés szerinti mértékén nem változtat.”3 Álláspontunk szerint azonban az elv nemcsak a szerződéssel, hanem a más módon keletkezett haszonélvezeti jogra is alkalmazandó, mert nincs olyan jogpolitikai indok, amely ennek az elvnek szerződéssel létesített haszonélvezeti jogra való korlátozását támasztaná alá. A haszonélvezeti jog keletkezése Haszonélvezeti jog a Ptk. 158. §-ában foglalt rendelkezések szerint keletkezhet szerződés, jogszabály és bírósági határozat vagy más hatósági rendelkezés alapján, azonban ezek közül elsősorban igazából a szerződés és a jogszabály alapján keletkező haszonélvezeti joggal kell számolnunk. Bírósági vagy hatósági határozattal inkább a használati jog keletkezése során kell jogot keletkeztető jogi tényként számolnunk (például amikor a bíróság a közös tulajdont lakottan történő megváltással vagy árveréssel a lakottság figyelembevételével szünteti meg és rendezi a bentlakó volt tulajdonostárs és a vevő jogviszonyát, PK 10. sz. II. pont). A jogszabálynál fogva keletkezik például haszonélvezeti jog az örökhagyó halála esetén özvegyi jogként: az örökhagyó házastársa örökli mindannak a vagyonnak a haszonélvezetét, amelyet egyébként nem ő örököl azzal, hogy holtig tartó haszonélvezeti jogként keletkező özvegyi joga az általános megszűnési eseteken túlmenően megszűnik akkor is, ha új házasságot köt (Ptk. 615. §).
3
Legf. Bír. Pfv. II. 20.413/1995. sz. – BH 1996. 24. sz.
188 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
VII. rész. Korlátolt dologi jogok
Szerződés alapján haszonélvezet azzal keletkezik, hogy az ingó dolgot átadják, az ingatlanra vonatkozó haszonélvezeti jogot pedig az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzik [Ptk. 158. § (1) bek.]. A haszonélvezet szerződéssel való alapításához tehát erre irányuló jogcím szükséges, és ennek alapján kell, hogy az ingó birtokának átruházása, illetőleg a haszonélvezeti jog ingatlan-nyilvántartási bejegyzése megtörténjen. Jogon vagy követelésen keletkező haszonélvezeti jog esetében átadásról nem lehet szó (ezt a Ptk. rendelkezései sem várják el), és itt sem indokolt, hogy a haszonélvezeti jog alapítása eltérjen az átruházás szabályaitól. Ebből következően álláspontunk szerint jogot vagy követelést terhelő haszonélvezet szerződéssel való alapítására a jogok és a követelések átruházására vonatkozó szabályokat kell megfelelően alkalmazni. Amennyiben a jogok és követelések átruházása konszenzuális (nem kell hozzá átadás), a haszonélvezet szerződéssel való alapítása is így történik. A dolgon keletkező haszonélvezeti jog szerződéssel való létesítése ugyanazt a kettősséget hordozza, mint a tulajdonjog átruházása: a szerződés kötelmi jogcímet keletkeztet a jogosult számára, amelynél fogva követelheti a kötelezettől (azaz a tulajdonostól) a haszonélvezeti jog létrejöveteléhez szükséges intézkedések megtételét, azaz ingó dolog esetén annak átadását, ingatlan esetében pedig az ingatlan-nyilvántartási bejegyzéshez szükséges tartalmi és alaki kellékekkel rendelkező okiratok kiállítását, köztük a haszonélvezeti jog bejegyzéséhez szükséges hozzájárulás megadását. Amint a haszonélvezeti jog létrejön, annak tartalmát a dologi jogi szabályozás kógenciája és a dologi jogok numerus claususa miatt csak a törvényi szabályozás keretei között határozhatják meg a felek, így például a törvényi korlátok között megszabhatják az időtartamát, de nem módosíthatják dologi hatállyal a feleket megillető jogokat és kötelezettségeket. A haszonélvező és a tulajdonos szerződési szabadsága álláspontunk szerint arra kiterjed, hogy egymással szemben jogokat és kötelezettségeket határozzanak meg, akár eltérve a haszonélvezeti jogra vonatkozó dologi jogi szabályoktól, e megállapodás azonban csak közöttük bír (inter partes) kötelmi jogi hatállyal, és – szemben a haszonélvezeti jog terjedelmét rögzítő megállapodással – nem módosítja a haszonélvezeti jog mint dologi jog tartalmát. Így az ilyen megállapodás nem köti a dolog tulajdonjogát megszerző új tulajdonost, és nem része annak az abszolút szerkezetű jogviszonynak, amelynek jogosultja a haszonélvező. A dologi jogi szabályok kógenciájából adódik az a sajátos viszony, amely a dologi jogot alapító szerződés és a dologi jog között fennáll. A szerződés tartalma csak külön törvényi felhatalmazás esetén hat ki az alapított dologi jog tartalmára; ilyen felhatalmazást tartalmaz például a Ptk. 166. § (2) bekezdésének a szolgalom céljának a nyitottságára vonatkozó rendelkezése. Ettől függetlenül azonban a felek a dologi jog alapításával párhuzamosan alapíthatnak jogokat és kötelezettségeket, amelyekben egyébként a jogutódlás a szerződési jogi szabályok szerint nem kizárt. Ezek a jogok azonban nem élveznek a dologi jogi abszolút hatályhoz hasonló védelmet, csak a szerződő felekkel és azok különös vagy egyetemes jogutódjaival szemben érvényesíthetők. A szerződés és a szerződéssel alapított dologi jog közötti határvonalat húzza meg éles kontúrokkal a bírói gyakorlat akkor, amikor az alapító szerződés bírói úton való módosítását, a dologi jog tartalmára kiható módon, abból kiindulva zárja ki, hogy a szerződés egyszeri szolgáltatásra – például haszonélvezet alapítására – irányul. A határozatlan időre létesített haszonélvezet időtartama nem változtatható meg, a jog nem szüntethető meg és annak tartalma sem módosítható a szerződés módosításával, ugyanakkor a feleknek a haszonélvezet kódexben rögzített tartalmát nem érintő rendelkezése a Ptk. 241. §-ban foglalt szabályok szerint módosítható. A szerződés és az annak alapján létesített haszonélvezeti jog között a bírói gyakorlat szerint a haszonélvezeti jog létrejöttével megszűnik a kapcsolat, amennyiben a haszonélvezeti jog létesítésére irányuló kötelezettségét a tulajdonos teljesítette. A haszonélvezeti jog létesítésére irányuló szerződés ezért nem minősül olyan tartós jogviszonynak, amelynek módosítását a Ptk. 241. §-a alapján lehetne kérni. Szerződésen alapuló haszonélvezeti jog bírósági módosítására nincs lehetőség, mert a szerződés egyszeri szolgáltatásra irányul, és a haszonélvezet létrejöttével a teljesítés megtörténik, ezért nincs lehetőség a haszonélvezeti jog tartalmának vagy időtartamának megváltoztatására sem.4 Ha az ingatlanon jogszabálynál, bírósági vagy hatósági rendelkezésnél fogva keletkezik haszonélvezet, a haszonélvezeti jogot az ingatlan-nyilvántartásba be kell jegyezni; ha ez elmarad, a haszonélvezet a dolognak csak rosszhiszemű vagy olyan megszerzőjével szemben érvényesíthető, aki a dologért ellenszolgáltatást nem adott [Ptk. 158. § (2) bek.]. Az ingatlanon törvénynél fogva keletkező haszonélvezeti jog esetében a haszonélvezeti jog ingatlan-nyilvántartási bejegyzése – szemben a szerződéssel alapított haszonélvezettel – nem jogkeletkeztető hatású, tehát annak elmaradása nem jár azzal, hogy a haszonélvezeti jog nem jön létre. Az ingatlan-nyilvántartás forgalomvédelmi szerepének következményeit vonja le a Ptk. 158. § (2) bekezdésében foglalt rendelkezés azzal, hogy a bejegyzés elmaradása a haszonélvezeti jog alapításának ezen eseteiben azzal jár, hogy a dolog jóhiszemű vagy ellenszolgáltatást nyújtó megszerzőjével szemben a haszonélvezeti jog annak ellenére hatálytalan, hogy a jogszabály rendelkezése mindenkire kihat, illetőleg mindenkire kiható jogot keletkeztet.
4
P. törv. II. 20 015/1983. sz. – BH 1983. 440. sz., P. törv. III. 20 781/1986. sz. – BH 1987. 162. sz.
189 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
VII. rész. Korlátolt dologi jogok
A bírói gyakorlatban felmerült5 a haszonélvezeti jog elbirtoklással való megszerzésének lehetősége is, azonban a gyakorlat – az ennek lehetőségét biztosító törvényi rendelkezés hiánya miatt – ezt eddig következetesen kizárta.6 A haszonélvezet elbirtoklással való megszerzésének lehetősége elsősorban a haszonélvezeti jogot „öröklő” álörököst védhetné. Az eseti döntések azt mutatják, hogy ilyen helyzetek valóban adódhatnak, azonban azok a forgalomvédelmi szempontok, amelyek a dolog megszerzése esetén az elbirtoklás jogintézményét megalapozzák, a haszonélvezet forgalomképtelensége miatt a haszonélvezet kapcsán eltérően esnek latba. Itt a tulajdonos és a haszonélvező vagy két lehetséges haszonélvező, esetleg a tulajdonos és a haszonélvezetet gyakorló érdekei kerülnek szembe egymással, amelyek közül nem lenne indokolt a haszonélvezetet zavartalanul gyakorlót a haszonélvezet keletkezésére vagy alapítására vonatkozó szabályoktól való eltéréssel más érdekeltekhez képest előnyben részesíteni. A haszonélvezeti jog forgalomképtelensége A haszonélvezeti jog forgalomképtelen dologi jog, az sem átruházással, sem jogutódlással (örökléssel) másra nem szállhat át. Az átruházás kizártságát a Ptk. 159. § (2) bekezdése mondja ki („a haszonélvező a haszonélvezeti jogot nem ruházhatja át”), az örökléssel való átszállást pedig a Ptk. 157. § (4) bekezdésének rendelkezése zárja ki, amely a haszonélvezeti jog létesítését csak korlátozott időre és legfeljebb a jogosult élete végéig engedi fennállni. A Ptk. a haszonélvezeti jog átruházásának tilalmát azért mondja ki, és a haszonélvezet jogutódlással való átszállását azért zárja ki, hogy megakadályozza a valódi osztott tulajdon keletkezését, azaz olyan helyzet kialakulását, amelyben a tulajdonosi rendelkezési és használati (hasznosítási) jogosítványok hosszú távon szétválnak, és különböző személyeket illetnek meg. A haszonélvezeti jog gyakorlásának átengedése A haszonélvező a haszonélvezeti jogot nem ruházhatja át, de annak gyakorlását átengedheti [Ptk. 159. § (2) bek.]. Ennek korlátját képezi azonban a tulajdonos részére a Ptk. 159. § (2) bekezdésében biztosított elsőbbségi jog, mely szerint ellenérték fejében a haszonélvezeti jog gyakorlását csak akkor lehet átengedni, ha a tulajdonos – azonos feltételek mellett – a dolog használatára nem tart igényt. A haszonélvezeti jog gyakorlásának átengedése nem azonos a haszonélvezeti jog átruházásával, mert a jog gyakorlásának átengedésével a jogosult nem a haszonélvezeti jogot szerzi meg, hanem kötelmi alapú használati vagy hasznosítási jogot kap. A haszonélvezeti jog gyakorlásának átengedésével így a jogosult nem a haszonélvező helyébe lép (nem lesz annak jogutódja), hanem tőle származtatott jogot kap a hasznosításra. A haszonélvezetből fakadó jogok gyakorlásának átengedésére irányuló lehetséges kötelmi jogcímeket (bérlet, haszonbérlet, haszonkölcsön stb.) a Ptk. nem sorolja fel, ez a felek szerződési szabadsága körébe tartozik, és e tekintetben a szerződési szabadság szerződési jogi korlátai érvényesülnek a felekkel szemben. A Ptk. 159. § (2) bekezdésében foglalt azon rendelkezés, amely azonos feltételek mellett előjogot biztosít a tulajdonos számára a haszonélvezet gyakorlására abban az esetben, ha annak átengedésére ellenérték fejében kerül sor, jelentős mértékben korlátozza a haszonélvező döntési (szerződési) szabadságát. Ez a gyakorlatban gyakran kényszerít tartós, a felek együttműködésére is építő jogviszonyba egymással rossz viszonyban lévő feleket (a tulajdonost és a haszonélvezőt), miközben azok a viszonyok, amelyek ennek a korlátozásnak a bevezetését az 1977-es Ptk.-novellával indokolták, jelentősen megváltoztak. A tulajdonos részére biztosított előjog a haszonélvező gazdálkodását jelentősen nehezíti. Ez a ténylegesen szerződéskötési kötelezettséget teremtő korlátozás csak a tulajdonos érdekeinek védelmével indokolható, a haszonélvezeti jog természetéből nem fakad, és annak lényegével valójában összeegyeztethetetlen. A haszonélvező kötelezettségei és jogai a haszonélvezet fennállása alatt A haszonélvezőt a haszonélvezet fennállása alatt a következő kötelezettségek terhelik: a) jogának gyakorlásában a rendes gazdálkodás szabályai szerint köteles eljárni; b) a rendkívüli javítások és helyreállítások kivételével viseli a dolog fenntartásával járó terheket; c) terhelik azok a kötelezettségek, amelyek a dolog használatával kapcsolatosak, és köteles viselni a dologhoz fűződő közterheket; d) köteles a tulajdonost a dolgot fenyegető veszélyről és a beállott kárról értesíteni – ideértve azt az esetet is, ha őt harmadik személy a haszonélvezet gyakorlásában akadályozza;
5 6
Szőke: Az elbirtoklás, a használati jogok és a birtokvédelem… 14. o. BH 1974/201. sz. és Főv. Bír. 44 Pf. 23 856/1998/4. sz. és uo. 13. o.
190 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
VII. rész. Korlátolt dologi jogok
e) köteles tűrni, hogy a tulajdonos a veszély elhárításához, illetőleg a kár következményeinek megszüntetéséhez a szükséges intézkedéseket megtegye [Ptk. 159. § (1) és (3) bek.]. A haszonélvező a haszonélvezet fennállása alatt jogosult: a) a dolgot birtokolni, használni és annak hasznait szedni [Ptk. 157. § (1) bek.]; b) továbbá elvégezni vagy elvégeztetni azokat a rendkívüli javítási vagy helyreállítási munkálatokat, amelyek elvégzése a tulajdonos kötelezettsége lenne, de felszólítására a tulajdonos azokat nem végzi el [Ptk. 162. § (1) bek.]. E költségek megtérítését a tulajdonostól a haszonélvező a haszonélvezeti jog megszűnésekor a Ptk. 162. § (2) bekezdésében foglaltak szerint követelheti. A rendes gazdálkodás követelményei A haszonélvező elsődleges kötelezettsége a rendes gazdálkodás követelményének megfelelő magatartás. A Ptk. kifejezetten elvetette azt a – II. világháború előtti magánjogunkban ismert – tilalmat, amely a haszonélvezet tárgya rendeltetésének a megváltoztatására és a dolog átalakítására vonatkozott, és abból indul ki, hogy a haszonélvező mindazt megteheti, ami a termelési érdekkel összhangban áll, és a dolog értékét növeli. Ennek a megoldásnak a kétségtelen előnye, hogy lehetővé teszi a változó gazdasági körülményekhez való rugalmas alkalmazkodást, ugyanakkor figyelmen kívül hagyja, hogy a gazdasági rendeltetésnek a rendes gazdálkodás követelményeit kielégítő megváltoztatása is jelentős mértékben sértheti a tulajdonos érdekeit. Ilyen érdeksérelmet jelenthet például az is, ha az új rendeltetésnek megfelelő hasznosításhoz a tulajdonos a szükséges eszközökkel, tőkével, szakértelemmel stb. nem rendelkezik, és az eredeti hasznosításra való visszatérés nem lehetséges vagy számottevő költséggel járna. Ugyanakkor a rendes gazdálkodás követelményei a hatályos szabályozásban viszonylag rugalmas elvárásrendszert fejeznek ki, és kiindulhatunk abból, hogy a rendes gazdálkodás követelményeinek csak kivételes esetben felelhet meg a rendeltetés megváltoztatása, mert a rendeltetés maga meghatározza a rendeltetésszerűség kereteit is. Így például az erdő vágásérett fáinak kivágása megfelelhet a rendes gazdálkodás követelményeinek (amennyiben ez szükséges, az újratelepítéssel együtt), de az erdő művelési ágú földterület szántóvá való átminősítése (vagy fordítva) már nem. Abban az esetben, ha a rendes gazdálkodás követelményével ellentétes lenne a dolog eredeti formájában való meghagyása vagy gazdasági rendeltetésének változatlanul hagyása, a haszonélvező a dolog gazdasági rendeltetését megváltoztathatja, és a dolgot lényegesen is megváltoztathatja vagy átalakíthatja, sőt ez nemcsak joga, hanem egyben kötelezettsége is. Terhek és költségek viselése A haszonélvezet tárgyával kapcsolatos terheket, költségeket, kötelezettségeket főszabályként a haszonélvező viseli. Rendes fenntartási költségnek azok a költségek minősülnek, amelyek a dolog hasznaiból általában fedezhetőek vagy amelyek a dolog használatával rendszeresen együtt járnak. Rendkívüli javításnak és helyreállításnak – azaz a tulajdonos által viselt költségnek – minősülnek a szokásos mértéket túllépő, aránytalan terhek. A költségeket a szabályozás – azok megosztásával – oda törekszik telepíteni, ahol az azok által előidézett vagy azok segítségével megszerzett haszon van. A rendes költségeket ezért a haszonélvező köteles viselni, mert a haszonélvezet fennállása alatt ezek a költségek jellemzően nála térülnek meg. Miként a rendes költségeknek a haszonélvezőre való telepítése indokolt, úgy indokolt, hogy a rendkívüli kiadások és költségek a dolog tulajdonosát terheljék. Ez van összhangban azzal is, hogy a dolog állagának megőrzése a haszonélvező kötelezettsége, de a tulajdonos érdekeit is szolgálja, mert a haszonélvezeti jog megszűnésével a dolgot a tulajdonos kapja vissza. A rendkívüli javítások és helyreállítások ezért – a haszonélvezet megszűnése után – a tulajdonos hasznaként jelentkeznek, azonban a haszonélvezet fennállása alatt a haszonélvező érdekeit szolgálják. Erre tekintettel a Ptk. költségviselési szabályai is az ilyen költségek viselésének megosztásán alapszanak. A közös költségviselés szabályozása során továbbra is kiindulópont az, hogy a tulajdonos az állandó, a haszonélvező az ideiglenes érdekelt, ezért a haszonélvező általában ideiglenes költségviselésre kötelezhető. A Ptk. 159. § (1) bekezdésében foglalt rendelkezések ezért ezeknek a költségeknek a viselése kapcsán a tulajdonos költségviselési kötelezettségét veszik alapul. Ebből a haszonélvezet fennállása alatt az következik, hogy a tulajdonost a rendkívüli javítási vagy helyreállítási munkálatok szükségességéről a haszonélvezőnek értesítenie kell. Ha a tulajdonos ezeket a munkálatokat maga elvégzi vagy mással elvégezteti, a haszonélvezővel szemben megtérítési kötelezettsége nem lesz, mert e költségek viselésére elsősorban a tulajdonos köteles. A tulajdonos azonban ezeket a munkálatokat elvégezni nem köteles, mert a haszonélvezet tárgyának fenntartására irányuló kötelezettség őt nem terheli.
191 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
VII. rész. Korlátolt dologi jogok
Értesítési kötelezettség A gazdasági racionalitás és a rendes gazdálkodás egyaránt azt kívánja meg, hogy a tulajdonos minden olyan információval rendelkezzen, amely a haszonélvezet tárgyának értékét negatívan befolyásolhatja. A haszonélvező ezért köteles a tulajdonost a dolgot fenyegető veszélyről és a beállott kárról értesíteni, és tűrni, hogy a tulajdonos a veszély elhárítására vagy a kár következményeinek megszüntetésére a szükséges intézkedéseket megtegye. Ez van összhangban a fent említett költségviselési szabályokkal is. Ez a jogalanyokat általánosan terhelő együttműködési kötelezettségnek [Ptk. 4. § (1) bek.] a haszonélvezeti jogviszonyra konkretizált, egyik normatívan is megfogalmazott különös formája. A birtoklás, használat és hasznosítás joga A haszonélvezeti jog tartalma a tulajdon részjogosítványai közül a birtoklás, használat és hasznosítás jogának gyakorlása vagy e jog gyakorlásának a törvényi keretek között történő átengedése. A haszonélvezőt a dolog feletti rendelkezési jog nem illeti meg: a haszonélvezeti jog közvetett tárgyának (dolog, jog, követelés) elidegenítésére és megterhelésére nem jogosult. A hasznosítás jogánál fogva a haszonélvező a dolog gyümölcsei felett az elválással tulajdont szerez: haszonélvezeti jogánál fogva erre jogosult. Megilletik őt a dolog egyéb hasznai (pénz haszonélvezete esetében a kamatok, a dolog bérbeadása fejében kapott bérleti díj, haszonbér stb.) is. A haszonélvezeti jog abszolút szerkezetű jogviszony, azt mindenki, még a tulajdonos is köteles – a birtoklás, használat és hasznosítás körében – tiszteletben tartani. Így kap a haszonélvező például birtokvédelmet a tulajdonossal szemben. A rendkívüli ráfordítások elvégzése A haszonélvező a rendkívüli javítási vagy helyreállítási munkálatokat akkor végeztetheti el, ha felszólítására a tulajdonos azokat nem végzi el. Ez nemcsak azt jelenti, hogy a tulajdonos annak tűrésére lesz köteles – azt megakadályozni egyébként már csak azért sem tudná, mert az ehhez szükséges jogosítványokkal (birtoklás, használat) a haszonélvező rendelkezik –, hanem azt is, hogy a haszonélvezet megszűnésével a haszonélvező megtérítési igénnyel léphet fel a tulajdonossal szemben (Ptk. 162. §). A tulajdonos kötelezettségei és jogai a haszonélvezet fennállása alatt A tulajdonos köteles a haszonélvezeti jog fennállása alatt a) a haszonélvező jogszerű és rendeltetésszerű joggyakorlását tűrni [Ptk. 157. §, 162. § (1) bek.]; b) a rendkívüli javítás és helyreállítás költségeit viselni [Ptk. 159. § (1) bek.]; c) a dolog elpusztulása esetén azonban annak helyreállítására nem köteles, tűrnie kell viszont a helyreállított dolgon vagy a dolog helyébe lépett értéken feléledő és keletkező haszonélvezetet, vagy a dolog helyébe lépő pénzösszeget helyreállításra, illetőleg pótlásra kell fordítania, ha ezt a haszonélvező kéri [Ptk. 163. § (3) bek.]. A tulajdonos jogosult a haszonélvezet fennállása alatt a) a haszonélvezet gyakorlását ellenőrizni; b) törvényi feltételek fennállása esetén biztosítékot követelni [Ptk. 161. § (1) –(2) bek.]; c) a haszonélvezeti jog fennállása alatt a birtoklás, a használat és a hasznok szedésének jogát gyakorolni, amennyiben a haszonélvező e jogokkal nem él [Ptk. 157. § (2) bek.]; d) a haszonélvezeti jog gyakorlásának átengedését azonos feltételekkel követelni, mint amilyen feltételekkel a haszonélvező azt ellenérték fejében másnak átengedné [Ptk. 159. § (2) bek.]. A dolog elpusztulása Ha a dolog egészben vagy jelentős részben elpusztul, a tulajdonos nem köteles azt helyreállítani. Ha a tulajdonos a dolgot helyreállítja, a haszonélvezeti jog feléled, de a tulajdonos kérheti a helyreállításra fordított összeghez mért korlátozását. Ha a tulajdonos a dolgot nem állítja helyre, a haszonélvezet megszűnik; ha azonban a haszonélvezet tárgya helyébe más dolog lép, a haszonélvezet erre terjed ki. Ha a dolog helyébe pénzösszeg lépett, a haszonélvező az összegnek a dolog helyreállítására vagy pótlására fordítását is követelheti (Ptk. 163. §). Az elpusztult dolog helyreállítására a tulajdonost a szabályozás elsősorban abból a megfontolásból nem kötelezi,
192 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
VII. rész. Korlátolt dologi jogok
hogy tulajdonosként egyébként ilyen kötelezettség nem terhelné; nem lenne indokolt pusztán azért ezzel a kötelezettséggel terhelni őt, mert a dolgot haszonélvezet terheli. Azt pedig, hogy az elpusztult dolog helyett másik dolgot kelljen adnia, ezen túlmenően kizárja az is, hogy a haszonélvezet természeténél fogva egy meghatározott dolog mindenkori tulajdonosához, nem pedig egy bizonyos személyhez kötődik. A dolog elpusztulása esetén a dolog tulajdonosa tulajdonosként, a haszonélvezet jogosultja pedig haszonélvezőként viseli a veszélyt. Ezért ha a dolog elpusztul, a haszonélvezet is megszűnik. A Ptk. szabályai abból indulnak ki, hogy ha a tulajdonos a dolgot mégis helyreállítja, ennek következtében a haszonélvezet a dolgon feléled [Ptk. 163. § (2) bek.], és ha az elpusztult dolog helyébe más dolog lép, akkor ennek a haszonélvező érdekeinek kielégítését is szolgálnia kell. Ennek módja az, hogy a haszonélvezet tárgyának helyébe lépő dolgon keletkezik a haszonélvezet [Ptk. 163. § (3) bek.]. Abban az esetben, ha a tulajdonos a saját költségén állítja elő újra vagy pótolja a dolgot, a tulajdonos és a haszonélvező közötti megfelelő érdekkiegyenlítést szolgálja, és egyúttal megakadályozza a haszonélvező jogalap nélküli gazdagodását az a szabály, amely lehetővé teszi a haszonélvezeti jognak a helyreállításra fordított összeghez mért korlátozását [Ptk. 163. § (2) bek.]. Ennek hiányában a tulajdonos általában nem lenne érdekelt a dolog helyreállításában sem. Másként alakul a helyzet, ha a dolgot kisajátítják, vagy a dolog elpusztulásáért biztosítási szerződés alapján vagy más okból megtérítés jár. Ha ebben az esetben a tulajdonos ezt az összeget a haszonélvezeti jogtól mentesen kapná meg, a haszonélvezet alól mentesülne és ezzel jogalap nélkül gazdagodna. Erre tekintettel indokolt a haszonélvezet fenntartása ezen a megtérítési követelésen, vagy ha annak alapján már teljesítés történt, a befolyt pénzösszegen. A dolog helyébe lépett dolognak minősül ez a pénzösszeg is, amelyen – mint a dolog helyébe lépő más dolgon – így a haszonélvező haszonélvezeti joga továbbra fennmaradna. Ebben az esetben a tulajdonos a követelésen, illetőleg pénzen fennálló haszonélvezetre vonatkozó szabályokból fakadóan el lenne zárva attól, hogy a pénzöszszegnek a dolog helyreállítására vagy pótlására való fordításáról maga döntsön. Ezért a Ptk. arra az esetre, amelyben a megsemmisült dolog helyébe pénzösszeg vagy követelés lépett, a haszonélvező számára megadja a jogot annak követelésére, hogy a dolog helyébe lépő követelés nyomán befolyt pénzösszeg a dolog helyreállítására vagy pótlására fordítódjék, feltéve hogy ez a rendes gazdálkodás követelményeinek megfelel [Ptk. 163. § (3) bek.]. Egyébként a dolog helyébe lépő követelésre, illetőleg pénzösszegre a követelésen, illetőleg pénzen fennálló haszonélvezet szabályai irányadók. A tulajdonos ellenőrzési és biztosítékadási joga A tulajdonos a haszonélvezet fennállása alatt jogosult a haszonélvezet gyakorlását ellenőrizni. Ha a haszonélvező a dolgot rendeltetésének meg nem felelő módon használja, rongálja vagy a dolognak a haszonélvezet megszűntével való visszaadását egyébként veszélyezteti, és a tulajdonos tiltakozása nem vezetett eredményre, a tulajdonos biztosítékot követelhet. Ha a haszonélvező nem ad biztosítékot, a bíróság a tulajdonos kérelmére a haszonélvezeti jog gyakorlását biztosíték adásáig felfüggesztheti. A tulajdonost ezek a jogok azzal szemben is megilletik, akinek a haszonélvező a haszonélvezet gyakorlását átengedte (Ptk. 161. §). A tulajdonosnak az ellenőrzési és biztosíték követelése iránti jogait elsősorban azoknak az érdekeknek a védelme támasztja alá, amelyek a tulajdonosnak a dolog épségben és rendeltetésszerű használatra alkalmas állapotban való megtartásához fűződnek. Tekintettel az egyes esetek és a felek lehetséges eltérő körülményeinek sokféleségére, a törvény nem rögzíti, hogy mi minősülhet megfelelő biztosítéknak. Ezt a bíróságoknak kell majd a felek érdekeinek mérlegelésével az adott eset összes körülményeit vizsgálva meghatározni. Megfelelőnek akkor tekintendő a biztosíték, ha a haszonélvező jogsértő magatartásának folytatása következtében előállott kockázatra fedezetet nyújt. A megfelelő biztosíték nyújtásának elmaradása esetére a Ptk. a haszonélvezeti jog gyakorlásának a biztosíték nyújtásáig való felfüggesztését írja elő lehetséges következményként. A haszonélvezet gyakorlásának a biztosíték adásáig való felfüggesztése esetén számolni kell azonban azzal, hogy hosszabb távra jöhet létre rendezetlen helyzet a felek között.
2.2. b) A haszonélvezeti jog megszűnése A haszonélvezet megszűnése A haszonélvezet megszűnik, ha arról a haszonélvező lemond, vagy ebben a tulajdonossal megállapodnak (megszüntetés jogügylettel), a határozott időtartam lejártával, a jogosult halálával, a dolog elpusztulásával (ha a dolgot nem állítják helyre), továbbá akkor, ha a haszonélvező szerzi meg a dolog tulajdonjogát. A haszonélvezetnek jogügylettel való megszüntetéséhez a haszonélvező lemondó nyilatkozata, ingatlanon vagy telekkönyvbe bejegyzett jogon fennálló haszonélvezet esetében a haszonélvezeti jog telekkönyvből való törlése is szükséges. Az öröklési jogi szabályok alapján az örökhagyó túlélő házastársát megillető haszonélvezeti jog (özvegyi jog) megszűnik az özvegy újabb házasságkötésével is. A haszonélvezeti jog megszűnésének hatása a származtatott jogokra 193 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
VII. rész. Korlátolt dologi jogok
Az, aki a haszonélvezőtől a haszonélvezeti jog gyakorlásának átengedése keretében származtatott jogot kap, a haszonélvezeti jog megszűnésével az átengedett joggyakorlás alapján nem rendelkezik a tulajdonos jogait bármilyen módon korlátozó joggal. A bírói gyakorlat ugyanakkor nem egységes abban, hogy a haszonélvezet megszűnése esetén megszűnnek-e a haszonélvező által e jogából származtatottan kötött szerződések (a probléma különösen bérleti szerződések kapcsán merült fel). Vannak olyan eseti döntések, amelyekben a bíróság a haszonélvezet megszűnésével megszűntnek tekinti a haszonélvező által e jogát gyakorolva kötött szerződéseket, és van olyan is, amely szerint a haszonélvezet megszűnésével a tulajdonos a haszonélvező pozíciójába kerül.7 Ez utóbbi megoldást (amelyet a Legfelsőbb Bíróságnak egy 1997-ben közzétett eseti döntése úgy fogalmazott meg, hogy „a haszonélvezőt megillető hasznosítási jog keretében kötött bérleti szerződés a haszonélvező halálával általában nem szűnik meg”) 8 a jogirodalomban komoly kritika fogadta, és ez a kritika álláspontunk szerint teljes mértékben megalapozott. 9 A Ptk. erre a helyzetre – szemben a II. világháború előtti magánjogi és polgári jogi tervezetekkel (Mtj. 677. §) – nem tartalmaz külön szabályt. Álláspontunk szerint azonban azt, hogy a haszonélvezeti jogból a haszonélvezővel kötött megállapodás alapján származtatott jog fennmaradhat-e, és ha igen, akkor a haszonélvezet megszűnése után milyen szabályok szerint szüntethető meg, a kötelmi és dologi jogviszonyok pontos dogmatikai végiggondolásával, külön szabály nélkül is megfelelően el lehet eldönteni. A haszonélvező által a haszonélvezeti jog gyakorlásának átengedése körében kötött szerződések kötelmi jogviszonyok (jellemzően bérleti, haszonbérleti, haszonkölcsön-szerződések, letét stb. vagy ezek egyes elemeit tartalmazó vegyes szerződések). E jogviszonyokban jogutódlás a kötelmi jogi szabályok szerint következik be. Így például a bérleti, haszonbérleti, haszonkölcsön-szerződést vagy a letétet nem szünteti meg a bérbeadói, haszonbérbe adói, haszonkölcsönbe adói, letevői stb. pozícióban lévő haszonélvező halála. E jogviszonyokban jogutódlás a Ptk. szerződési jogi szabályai szerint vagy akkor következik be, ha a bérbeadó, haszonbérbe adó, haszonkölcsönbe adó, letevő stb. meghal, illetőleg jogutódlással megszűnik, vagy akkor, ha a dolog tulajdonjogát átruházzák (ez a Ptk. által követett Kauf bricht nicht die Miete elv, amely szerint a dolog eladása a bérleti jogviszonyt nem szünteti meg). A Ptk. mindegyik esetben szabályozza, hogy a jogviszonyt a jogutód milyen szabályok szerint mondhatja fel [Ptk. 431. § (3) bek., 432. § (2) bek., 461. § (1) bek., 466. § (1) bek., 585. §]. A haszonélvező halála vagy a haszonélvezeti jog más okból való megszűnése (lemondás, időtartam lejárta, özvegyi jognál az új házasságkötés stb.) nyilvánvalóan nem jelenti a dolog eladását, ezért a dolog eladásával az új tulajdonosra átszálló bérleti jogviszonyról nem lehet szó, és a helyzet nem is lehet analóg a dolog tulajdonjogának átruházásával. Ezen az alapon tehát a tulajdonos semmiképpen sem kerülhet a haszonélvező helyébe. A haszonélvező által bérbe, haszonbérbe, haszonkölcsönbe, letétbe stb. adott dolog esetén a haszonélvező halálával a jogviszonyba a haszonélvező jogutódja lép, aki a tulajdonos csak akkor lehet, ha a tulajdonos a haszonélvező örököse. A helyes megoldás tehát csak az lehet, hogy a haszonélvező halálával a haszonélvező mint bérbeadó, haszonbérbe adó, haszonkölcsönbe adó, letevő stb. örököse a szerződési jogi szabályok szerint lép a bérbeadó, haszonbérbe adó, haszonkölcsönbe adó helyébe ezekben a szerződési pozíciókban. Ha a haszonélvező jogutódja a szerződési jogi szabályok következtében a törvény által reá szállott jogviszonyokban bérbeadóként, haszonbérbe adóként stb. nem tudja biztosítani a dolog zavartalan használatát (ilyen helyzetbe hozva magát például azzal, hogy a tulajdonossal olyan megállapodást köt, amelynek alapján a tulajdonostól származtatott joga szerint továbbra is át tudja engedni az addigi bérlőnek, haszonbérlőnek stb. a dolog használati, illetőleg hasznosítási jogát), ez olyan jogszavatossági kérdés lesz, amely az adott – itt elsősorban bérleti és haszonbérleti – szerződésre vonatkozó szabályok szerint megnyitja a bérlő (haszonbérlő) számára a szerződés azonnali hatályú felmondásának jogát [Ptk. 424. § (2) bek., 461. § (1) bek.]. E helyzeteknek a megoldása tehát a szerződési jogi szabályok síkján keresendő; a haszonélvezőnek a tulajdonos azonban sem a haszonélvezetre vonatkozó szabályok, sem pedig a szerződési jogi szabályok alapján nem lesz jogutódja. Ennek a normatív, jogszabályi alapja egész egyszerűen hiányzik. A haszonélvező kötelezettségei és jogai a haszonélvezet megszűnése esetén A haszonélvezőt haszonélvezeti jogának megszűnése esetén a következő kötelezettségek terhelik: a) a haszonélvezet megszűntével köteles a dolgot visszaadni; b) felelős a dologban bekövetkezett károkért, kivéve ha bizonyítja, hogy úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható;
Szőke: Az elbirtoklás, a használati jogok és a birtokvédelem… 13. o. Legf. Bír. Pfv. III. 21.092/1995. sz. – BH 1997. 279. sz. 9 Fabó Tibor: Egy eseti döntés margójára, avagy túléli-e a haszonélvezőt a hasznosítási joga keretében kötött bérleti szerződés? Magyar Jog, 2006/1. 17–22. o., 17. skk. 7 8
194 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
VII. rész. Korlátolt dologi jogok
c) a rendeltetésszerű használattal járó értékcsökkenést azonban nem köteles megtéríteni [Ptk. 159. § (4) bek.]. A haszonélvezőt a haszonélvezeti jog megszűnése esetén a szabályozás által külön biztosított jogként illeti meg, hogy követelje a tulajdonostól a szükséges költségek megtérítését, levonva azokból az időközi értékcsökkenésnek megfelelő öszszeget azzal, hogy ha a tulajdonos gazdagodása az így megállapított összeget meghaladja, a tulajdonos a különbözetet is köteles megtéríteni [Ptk. 162. § (2) bek.]. A dolog visszaadása és felelősség az értékcsökkenésért A haszonélvezet megszűntével a haszonélvező köteles a dolgot visszaadni. A dolgot nem kell eredeti állapotában visszaadni, de a dolog állapotában bekövetkezett változásnak olyannak kell lennie, amelyet a rendes gazdálkodás és a rendeltetésszerű használat indokol. Ha a dologban bekövetkezett értékcsökkenés ezt meghaladja, a haszonélvező felelős a dologban bekövetkezett károkért, kivéve ha bizonyítja, hogy úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható [Ptk. 159. § (4) bek.]. Költségek megtérítése A rendkívüli javítások és helyreállítások költségeit a tulajdonos köteles viselni [Ptk. 159. § (1) bek.]. Ha a haszonélvező ezeket a munkálatokat a Ptk. 162. § (1) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján a saját költségére elvégzi vagy elvégezteti, a tulajdonossal szemben a haszonélvezeti jogának időbeli behatároltsága által korlátozott megtérítési igénye van. Ez a megtérítési igény a haszonélvezet megszűnésével válik esedékessé, addig ugyanis a haszonélvező élvezi a rendkívüli javítási vagy helyreállítási munkálatok eredményét és hasznait, miközben a dolog maga a tulajdonos számára csak a haszonélvezeti jog megszűnésével válik realizálható értékké. A megtérítési kötelezettség hiányában a tulajdonosnál a haszonélvező által elvégzett vagy elvégeztetett rendkívüli javítási vagy helyreállítási munkálatok következtében beálló értéknövekedés jogalap nélküli gazdagodásként jelentkezne. Ezért a Ptk. biztosítja a haszonélvezőnek a haszonélvezet megszűnésével a tulajdonossal szembeni megtérítési igényét: a haszonélvező a tulajdonostól követelheti a szükséges költségek megtérítését, levonva azokból az időközi értékcsökkenésnek megfelelő összeget, és ha a tulajdonos gazdagodása az így megállapított összeget meghaladja, a különbözetet is köteles megtéríteni [Ptk. 162. § (2) bek.]. Jogalap nélküli gazdagodásként (Ptk. 361. §) a haszonélvező a dolog értéknövekedésének csak azt a részét követelheti a tulajdonostól, amely a saját költségén elvégzett vagy elvégeztetett rendkívüli felújítási, javítási vagy helyreállítási munkálatok következtében növelte a dolog értékét. Annyiban, amennyiben az értéknövekedés más tényezők (keresleti viszonyok változása, a tulajdonos saját beruházásai vagy egyéb okból bekövetkezett értéknövekedés) eredménye, a haszonélvező ennek az értéknövekedésnek a megtérítését a tulajdonostól ezen a címen nem követelheti.
2.3. c) A haszonélvezet különös esetei Rendhagyó haszonélvezet A haszonélvező a haszonélvezet keletkezésekor meglevő elhasználható dolgokkal, gazdasági felszereléssel és állatállománnyal a rendes gazdálkodás által indokolt mértékben rendelkezhet; a haszonélvezet megszűnésekor azonban köteles ezeket pótolni, ha pedig ez nem lehetséges, értéküket megtéríteni (Ptk. 160. §). Gyakran fordul elő, hogy a haszonélvezet tárgyát olyan ingó dolgok képezik, amelyek természetüknél fogva elhasználhatók, illetőleg amelyek értékesítése vagy tulajdonjogának átruházása a rendes gazdálkodás körébe tartozik (rendhagyó haszonélvezet). E tárgyak vonatkozásában a haszonélvezőnek nem az állag megőrzése az elsődleges kötelezettsége, hanem a haszonélvezet keletkezéskori értékének megőrzése, amit a Ptk. szabályai a pótlási, illetőleg megtérítési kötelezettséggel biztosítanak. A haszonélvezet keletkezésekor elhasználható dolgok felett tehát a haszonélvező a rendelkezési jogok közül az elidegenítés jogát is gyakorolhatja, ez azonban nem jelenti a tulajdonost megillető rendelkezési jogok teljességének gyakorolhatóságát, mert a megterhelés jogát nem foglalja magában. A Ptk. szabályai e rendhagyó haszonélvezet tárgyait – eltérően a II. világháború előtti törvényjavaslatok megoldásaitól – nem utalják a haszonélvező tulajdonába, de a Ptk. 160. §-a a tulajdon átruházásának jogával ruházza fel, a törvény erejénél fogva, a haszonélvezőt. Abban az esetben, ha a rendhagyó haszonélvezet tárgyait a haszonélvező értékesítette vagy elfogyasztotta, annak haszna őt illeti, míg az állag – illetőleg annak értéke – iránt pótlási kötelezettsége áll fenn azzal szemben, aki a haszonélvezeti joggal terhelt dolognak a haszonélvezet keletkezése időpontjában a tulajdonosa volt. Ez a pótlási vagy értékmegtérítési kötelezettség az elhasznált (értékesített) dolognak a haszonélvezet fennállása alatt keletkezett hasznaira (például kamataira vagy más hozadékára) természetszerűleg nem terjed ki, hiszen azok a haszonélvezet jogánál fogva a haszonélvezőt illetik. Abban az esetben, ha a rendhagyó haszonélvezet tárgyainak értékesítése vagy elhasználása a rendes gazdálkodás követelményével ellentétes, vagy a tulajdonosnak a pótlás, illetőleg értékmegtérítés iránti
195 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
VII. rész. Korlátolt dologi jogok
követelése veszélyeztetve van, a haszonélvező köteles a rendes gazdálkodásra irányadó szabályok szerint [Ptk. 160. § (2) bek.] biztosítékot nyújtani. A rendhagyó haszonélvezet tárgya kell, hogy legyen ingó dologként a pénz is, amelyre ugyanezek a szabályok vonatkoznak, azonban a bírói gyakorlat vonakodik attól, 10 hogy a pénzen fennálló haszonélvezetet elismerje és arra törekszik, hogy csak a pénz kamatait biztosítsa a haszonélvezőnek. Ez a félelem a Ptk. 160. §-ának szabályaitól álláspontunk szerint indokolatlan, és a törvény szövegéből sem vezethető le olyan értelmezés, amely szerint a rendhagyó haszonélvezet Ptk. 160. §-ában foglalt szabályait ne vagy csak korrekciókkal lehessen a készpénzre alkalmazni. Haszonélvezet jogon és követelésen A Ptk. 164. § (1) bekezdésében foglalt utaló szabály értelmében a kamatozó követelés vagy más hasznot hajtó jog haszonélvezetére a dolgok haszonélvezetének szabályait kell megfelelően alkalmazni. Haszonélvezet tárgyát azok a jogok és követelések képezhetik, amelyek egyébként forgalomképesek. A forgalomképességet az átruházhatóság fejezi ki. A nem forgalomképes, át nem ruházható jogok és követelések haszonélvezet tárgyai nem lehetnek. A haszonélvező érdekeinek védelmét szolgája az a – Ptk. 164. § (2) bekezdésében foglalt – rendelkezés, amely haszonélvezettel terhelt jogot a haszonélvezetre kiterjedő hatállyal csak a haszonélvező hozzájárulásával engedi szerződéssel megszüntetni vagy a haszonélvező hátrányára megváltoztatni. E szabály szükségességét az adja, hogy jogok haszonélvezete esetén fennáll az a – dolgok esetében nem jelentkező – veszély, hogy a haszonélvezettel terhelt jog jogosultja valamilyen rendelkezésével a haszonélvezetet csorbítja vagy a jog megszüntetésével azt megszünteti. A Ptk. a jogon és követelésen fennálló haszonélvezetet a haszonélvezet olyan lehetséges esetének tekinti, amely kivételes jelenség. Erre tekintettel a jogon és követelésen fennálló haszonélvezetre a Ptk. csak egy speciális rendelkezést tartalmaz. Ugyanakkor a jogon és követelésen fennálló haszonélvezet a mai viszonyok között korántsem tekinthető kivételes és különös szabályozást nem igénylő helyzetnek, ami számos értelmezési problémát okoz, mert nehéz meghatározni, hogy jogok és követelések esetében mit jelent a dolgon fennálló haszonélvezet szabályainak „megfelelő” alkalmazása. Mivel a Ptk. szabályai csak a hasznot hajtó jogot tekintik haszonélvezeti jog lehetséges tárgyának, a jog haszonélvezete a jog hasznainak beszedésére való jogosultságot jelenti. Dolog és a jog közötti egyik alapvető, a szabályozásra is kiható különbség a jog birtokolhatatlansága. A haszonélvezőt a dolgon fennálló haszonélvezet esetében megillető birtoklás jogát a jogon fennálló haszonélvezet esetében az pótolhatná, ha a haszonélvezőnek ugyanazt a jogállást biztosítaná a jog, amely a jog átruházása esetén annak megszerzőjét megilletné. Absztrakt módon a kérdést megválaszolni a szóba jöhető jogok közötti jelentős tartalmi eltérések miatt nem lehet, a haszonélvezet szabályainak alkalmazása az adott jog tartalmához és természetéhez képest határozható meg. Haszonélvezet követelésen A jogokon fennálló haszonélvezet egyik különleges esete a követelésen fennálló haszonélvezeti jog. A követelés haszonélvezője haszonélvezeti jogánál fogva nem jogosult a követelésről rendelkezni, azt nem ruházhatja át és nem terhelheti meg. A Ptk. csak a kamatozó követelésen ismer el haszonélvezetet (ilyen például a lekötött bankbetét), amelyből következően a haszonélvező jogosultsága a kamatok beszedésére terjed ki. Mind a jogon, mind a követelésen keletkező haszonélvezeti jog Ptk.-beli szabályozása mára már meghaladott, a mai viszonyok között sok bizonytalanságot hordoz, és valószínűleg nem felel meg a jelenlegi gazdasági és társadalmi viszonyoknak sem. Haszonélvezet komplex jogosultságokon A haszonélvezeti jog a gyakorlati tapasztalatok szerint problémát okoz olyan helyzetekben, amikor a keletkező haszonélvezeti jog tárgya különleges, komplex jogosultságot biztosít, amelyek esetében a tulajdonos és a haszonélvező által gyakorolható jogok nem választhatók el egyértelműen egymástól. Ennek megfelelően nehezen kezelhető helyzetet eredményez a jogon, pénzen, követelésen fennálló haszonélvezeti jogon túlmenően az értékpapírokon és a tagsági jogokon (üzletrészen, részvényen) keletkező haszonélvezeti jog. Ezek a helyzetek a haszonélvezet szabályainak következetes alkalmazása esetén a haszonélvezet tárgyán fennálló jogok olyan megosztását eredményezik, aminek következményei bizonytalanok. Például a korlátolt felelősségű társaság üzletrészén fennálló haszonélvezet esetén a haszonélvező a tagsági jogok gyakorlására nyilván nem jogosult (taggá nem válhat), ugyanakkor az üzletrész hasznaként jelentkező hozadék (a fizetett osztalék vagy a társaság megszűnése esetén felosztott vagyon) mértéke a tag döntésétől is függ. Ezeknek a javaknak az 10
Részletesen lásd Szabó: A Ptk. haszonélvezeti jogra vonatkozó szabályainak egyes hiányosságairól. 263. o.
196 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
VII. rész. Korlátolt dologi jogok
átruházása esetén is gondot jelent a haszonélvezeti joggal való terheltség. Az üzletrészek esetén például a cégnyilvántartás adatainak és a társaság iratainak megtekintése alapján sem állapítható meg minden esetben egyértelműen az üzletrészt terhelő haszonélvezet fennállása. A haszonélvező és a tulajdonos közötti érdekellentét miatt általában kerülni kell a haszonélvezet keletkezésének lehetőségét olyan helyzetekben, amelyekben a haszonélvezőt illető haszon mértéke a tulajdonos döntésétől függ, illetőleg amelyekben a birtokba vehető testi tárgyakra és elsősorban ingatlannal kapcsolatos jogokra „modellezett” használat valójában nem értelmezhető. Az ilyen helyzeteket bizonytalan és a forgalmat, illetőleg a javak hatékony használatát sok esetben akadályozó következményei miatt helyesebb elkerülni. Erre alapvetően több lehetőség is kínálkozik. Az egyik a haszonélvezeti jog lehetséges tárgyának korlátozása. Ennek alapján például ki kellene zárni, hogy tagsági jogon, illetőleg tagsági jogot megtestesítő javakon (korlátolt felelősségű társaságban tagsági jogot megtestesítő üzletrészen, részvényen, közös vállalatban fennálló tagsági jogon, szövetkezeti üzletrészen), követelésen, pénzen és hasonló javakon haszonélvezet keletkezhessen. Egy másik lehetőség a haszonélvezet keletkezési módjaihoz kötődő korlátozás. Ezekre a javakra ugyanis jellemzően szerződéssel a felek – éppen az így előálló helyzetből fakadó bizonytalanságok miatt, és azért mert ez jellemzően egyik fél számára sem előnyös – nem alapítanak haszonélvezetet: a haszonélvezet ezekre a javakra gyakorlatilag özvegyi jogként keletkezik. Erre tekintettel megfelelő megoldás lehet az özvegyi jog keletkezésénél beépített korlátozás, amely ezekre a javakra az özvegyi jog keletkezését eleve kizárná, vagy ezekre kötelező megváltást írna elő (ez utóbbi megoldás igazságosabbnak és következetesebbnek tűnne). Az öröklési jog körében megoldást jelenthet az ilyen javakra mint hagyatéki tárgyakra a haszonélvezeti jog kötelező megváltásának előírása.
3. 3. A használat joga A használat jogánál fogva a jogosult a dolgot a saját, valamint együttélő családtagjai szükségleteit meg nem haladó mértékben használhatja és hasznait szedheti. A használat jogának gyakorlása másnak nem engedhető át. A használat jogára egyébként a haszonélvezet szabályait kell alkalmazni (Ptk. 165. §). A használat (dologi) joga és a haszonélvezeti jog közötti alapvető különbség a használat jogának a haszonélvezethez képest korlátozottabb jellegében (tehát e két jog terjedelmében) van. A használat joga alapján a természetes személy jogosult csak a saját és a vele együtt élő családtagjai szükségleteit meg nem haladó mértékben jogosult a dolog használatára és hasznainak szedésére, és nem jogosult a használat jogának átengedésére sem. A használat joga kapcsán is felvetődik az a probléma, hogy a használat joga jogi személyeket is megillethet-e vagy sem. Álláspontunk szerint a Ptk. alapján, annak helyes értelmezése szerint ez nem lehetséges. Úgy tűnik azonban, hogy e korlátozás mellett – mint ahogy a haszonélvezeti jog jogi személyek részére való biztosításával szemben sem – nem szólnak feltétlen érvényesülést kívánó jogpolitikai indokok. A szabályozás maga egyébként is ismeri a társadalmi szervezetet megillető11 használati jogot; a Ptk.-beli szabályozási háttér hiányossága miatt azonban komoly jogértelmezési nehézséget okoz a külön jogszabályok alapján jogi személyeket megillető használati jog terjedelmének meghatározása. A „saját, valamint együttélő családtagjai szükségleteit meg nem haladó mérték” nem természetes személyek kapcsán még analóg jogértelmezés esetében is komoly értelmezési bizonytalanságokat hordoz.
4. 4. A telki szolgalom A telki szolgalom Telki szolgalom alapján valamely ingatlan (uralkodó telek) mindenkori birtokosa más ingatlanát (szolgáló telek) meghatározott terjedelemben használhatja, vagy követelheti, hogy a szolgalommal terhelt ingatlan birtokosa a jogosultságából egyébként folyó valamely magatartástól tartózkodjék [Ptk. 166. § (1) bek.]. A szolgalom olyan dologi jog, amelynek sem jogosultja, sem kötelezettje nem eleve megnevezett személy, hanem egy telek mindenkori birtokosa, függetlenül attól, hogy a telket tulajdonosként, haszonélvezőként, haszonbérlőként, bérlőként stb. birtokolja. A szolgalom természetéből fakad ezért, hogy önálló forgalom tárgya nem lehet. A szolgalom további sajátossága, hogy a szolgalomból fakadó kötelezettség a használat meghatározott terjedelemben való átengedésében, vagy valamely – egyébként a jog alapján megengedett – magatartástól való tartózkodásban, és nem pozitív magatartásban áll. A szolgalom ugyanakkor – bár esetei rendkívül változatosak lehetnek – sohasem állhat a használati jog teljes átengedésében, mert ez (a szolgalom időben korlátlan jellege miatt) ellentétes volna azzal, hogy a Ptk. dologi jogi szabályainak egyik elve az osztott tulajdon, illetőleg a tulajdonjog kiüresedésének elkerülése.
11
Az 1997. évi CXLII. törvény 16. §-a a társadalmi szervezet használati joga kapcsán kifejezetten a Ptk. szabályaira utal vissza.
197 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
VII. rész. Korlátolt dologi jogok
Lehetséges szolgalmak A szolgalmak lehetséges körét – tekintettel azok kimeríthetetlenségére – a Ptk. nem határozza meg kimerítően, csak indikatív felsorolást ad azzal, hogy telki szolgalmat átjárás, vízellátás és vízelvezetés, pince létesítése, vezetékoszlopok elhelyezése, épület megtámasztása céljára vagy a jogosult számára előnyös más hasonló célra lehet alapítani [Ptk. 166. § (2) bek.]. Szerződéssel létesített szolgalom esetében tehát a felek rendelkezési szabadsága kiterjed a szolgalom tartalmának meghatározására, azzal azonban, hogy szolgalom csak célhoz kötötten alapítható, és a szolgalom lehetséges céljait a Ptk. a példálózó felsorolással támpontokat adva korlátozza. A szolgalomnak az uralkodó telken folytatott, a jogosult termelését vagy szükségleteinek kielégítését szolgáló tevékenység gyakorlását kell közvetlenül elősegítenie úgy, hogy az uralkodó telek használhatósága körében biztosítson a jogosult számára előnyöket. A használat célja nem lehet ettől független vagy öncélú. A szolgalom forgalomképtelensége A szolgalom át nem ruházható, forgalomképtelen jog. A Ptk. 168. § (3) bekezdése kifejezetten úgy rendelkezik, hogy a telki szolgalom önállóan forgalom tárgya nem lehet. Az ingatlan tulajdonjogának átszállásával azonban a telki szolgalom is átszáll. A telki szolgalom keletkezése Telki szolgalom szerződéssel,elbirtoklással vagy törvény rendelkezésével jöhet létre. A telki szolgalom létesítésére az ingatlan haszonélvezetének alapítására vonatkozó szabályokat kell alkalmazni [Ptk. 168. § (1) bek.] azzal, hogy – szemben a haszonélvezettel – a telki szolgalom elbirtoklással is megszerezhető. A törvény erejénél fogva illeti meg például a Ptk. 167. §-a alapján az átjárási szolgalom azt, akinek földje nincs összekötve megfelelő közúttal: az átjárási szolgalom alapján az ő szomszédai kötelesek tűrni, hogy ő mint az átjárási szolgalom jogosultja a földjeiken átjárjon. Elbirtoklással szerzi meg a telki szolgalmat az ingatlan birtokosa, ha a másik ingatlan használata ellen annak birtokosa tíz éven át nem tiltakozott azzal, hogy szívességből vagy visszavonásig engedett jog gyakorlása nem vezet elbirtoklásra (már csak a joggyakorlás származtatott természete miatt sem) [Ptk. 168. § (2) bek.]. A telki szolgalom elbirtoklással való megszerzéséhez az ingatlannyilvántartási bejegyzés nem szükséges. A szolgalom elbirtoklási idejét általában nem szakítja meg önmagában az, ha a szolgáló telek tulajdonosa az ingatlannal rendelkezik. A tulajdonos személyében történő változásnak a szolgalom elbirtoklási idejére nincs kihatása.12 Ha a telki szolgalom kötelezettje bírósághoz fordul a szerződéssel alapított telki szolgalom megszüntetése végett, a bíróság a szerződésben meghatározott cél alapján bírálja el azt, hogy a megszüntetés feltételei fennállnak-e, vagy sem,13 és a szerződéssel kikötött szolgalmi jogot csak az érintett ingatlanok rendeltetésszerű használatában a szerződés megkötése után bekövetkezett lényeges változás alapján módosítja vagy szünteti meg.14 A telki szolgalom gyakorlása Ha a telki szolgalom gyakorlása valamely berendezés vagy felszerelés használatával jár, a fenntartás költségei a szolgalom jogosultját és kötelezettjét – ellenkező megállapodás hiányában – olyan arányban terhelik, amilyen arányban a berendezést vagy felszerelést használja (Ptk. 169. §). A szolgalom gyakorlása nem vezethet mások, különösen a szolgalommal terhelt dolog használója jogainak szükségtelen sérelmére, ezért a telki szolgalom gyakorlása során a szolgalommal terhelt ingatlan birtokosának érdekeit figyelembe véve („kímélve”) kell eljárni. A rendeltetésszerű joggyakorlás követelményeiből az is fakad továbbá, hogy a telki szolgalom gyakorlása a szolgalom gazdasági célja által meghatározott keretek között történhet. A szolgalom gyakorlása nem zárja ki, hogy a szolgáló telek birtokosa a szolgalommal egyező célra maga is használja az ingatlant. Ilyen esetben a fenntartás költségeit a szolgalom jogosultja és kötelezettje között – ellenkező megállapodás hiányában – olyan arányban lenne helyes megosztani, amilyen arányban ők a berendezést vagy felszerelést használják. Ilyen költségmegosztási szabályozást a Ptk. nem tartalmaz, a költségek megosztása a jogalap nélküli gazdagodás (Ptk. 361. §) szabályainak alkalmazásából vezethető le. A telki szolgalom megszűnése A bíróság a telki szolgalmat megszüntetheti vagy gyakorlását felfüggesztheti, ha az a jogosult ingatlanának rendeltetésszerű használatához nem szükséges. Ugyanazok az indokok, amelyek a szolgalom elbirtoklással való Legf. Bír. Pfv. I. 22.661/2000. sz. – BH 2003. 450. sz. Legf. Bír. Pfv. I/A. 21.781/1999. sz. – BH 2002. 356. sz. 14 P. törv. I. 21 413/1979. sz. – BH 1980. 379. sz. 12 13
198 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
VII. rész. Korlátolt dologi jogok
megszerezhetőségének biztosítását alátámasztják (a hosszú ideig fennálló állapot jogként való elismerése) amellett is szólnak, hogy a szolgáló telek tulajdonosa számára a szabályozás biztosítsa a szolgalommentesség elbirtoklásának lehetőségét. Ennek megfelelően a szolgalom nemcsak elbirtokolható a gyakorlással, de meg is szűnhet azáltal, hogy a jogosult – bár erre a lehetősége megvolt – a tevékenységben megnyilvánuló szolgalmat nem gyakorolja, vagy belenyugszik abba, hogy jogának gyakorlását megakadályozták. A szolgalom megszűnik, ha a jogosult azt tíz éven át – bár ez módjában állt – nem gyakorolta, vagy eltűrte, hogy gyakorlásában akadályozzák (Ptk. 170. §). A szolgalom nem szűnik meg azáltal, hogy a szolgáló telket felosztják. Ilyen esetben a szolgalom a megosztás után létrejött utódtelkeket fogja terhelni. Ha a szolgalom az uralkodó telek felosztása után csak egy rész előnyére szolgálna, a szolgáló telek tulajdonosa a többi részre nézve a szolgalom megszüntetését követelheti. Ugyanígy, ha a telki szolgalom gyakorlása a felosztott szolgáló telek csak egy részére szorítkozott, a szolgáló telek más részének tulajdonosai a szolgalomtól való mentesítést követelhetik. A szolgalom megszüntetéséről, korlátozásáról vagy felfüggesztéséről a bíróság ezen szempontok és az eset összes körülményeinek mérlegelésével dönt. Az uralkodó és a szolgáló telek egy személy tulajdonában való egyesülése a szolgalmat nem szünteti meg.
199 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
8. fejezet - VIII. rész. Dologi hitelbiztosítékok A dologi hitelbiztosítékok általában A dologi hitelbiztosítékok célja, hogy az adós nem fizetése esetére – legyen szó akár kereskedelmi, akár pénzügyi hitelről – a hitelező számára a biztosítékul lekötött dolog tulajdonjogának a hitelező által történő megszerzésével vagy a dolog értékesítése során befolyó vételárnak a hitelező követelésének kielégítésére fordításával biztosítsák a hitelező követelésének megtérülését, növelve ezzel az adós fizetőképességét, és a dolog tulajdonjoga végleges elvesztésének kilátásba helyezésével erősítsék fizetési készségét is. A dologi hitelbiztosítékok tehát vagy a dolog tulajdonjogát (annak megtartását vagy megszerzését) és ezzel a dologi jogok teljességét (így az ezekben az esetekben előtérbe kerülő tulajdoni igényt és rendelkezési jogot is) biztosítják a hitelező számára, vagy pedig azt a jogot, hogy a dolog értékesítésének kikényszerítésével a befolyt vételár szolgáljon követelésének kielégítésére. A hitelező számára a követelés biztosítékaként a dolog tulajdonjogát vagy annak közvetlen megszerzését biztosító dologi hitelbiztosíték a biztosítéki célú tulajdonátruházás, a tulajdonjog fenntartása és az óvadék. A hitelező számára az értékesítés során befolyt vételárnak a követelés kiegyenlítésére fordításával fedezetet nyújtó biztosíték a zálogjog. Mivel zálogjog esetében a jogosult arra tarthat igényt, hogy a más tulajdonában lévő dolog – értékesítés során realizált – értéke az ő követelésének kielégítési alapjául szolgáljon, és ezt mindenki, még a tulajdonos is tűrni köteles (a zálogjogosultat legfeljebb az azonos joggal rendelkező, de korábbi ranghelyen szereplő zálogjogosultak előzik meg), a zálogjogosult pozíciója abszolút szerkezetű jogviszonnyal védett idegen dologbeli jog. Mivel a zálogjog egyik sajátossága ennek folytán az, hogy a jogosult a zálogtárgyra nem, csak absztrakt értelemben véve a zálogtárgy értékére tarthat igényt, ezt viszont a tulajdonossal szemben is érvényesítheti, a zálogjogot az idegen dologbeli jogok (korlátolt dologi jogok) körében – a használati jogoktól megkülönböztetve – értékjognak nevezzük. Az alábbiakban a dologi hitelbiztosítékok szabályozásában elfoglalt központi helye okán először a zálogjoggal, majd a tulajdont vagy annak megszerzését biztosítékként nyújtó dologi hitelbiztosítékokkal foglalkozunk.
1. 1. A zálogjog és az óvadék A zálogjog fogalma A zálogjog valóban Janus-arcú jogintézmény, amelynek egyik arca a kötelmi jog felé, a másik a dologi jog felé tekint, és a zálogjognak ezt a kettős, dologi jogi és kötelmi jogi természetét el kell fogadnunk, függetlenül attól, hogy a szabályozás vagy az elmélet a zálogjog szerződést biztosító mellékkötelezettségi funkcióját (amely a szerződési joghoz köti) vagy dologi jogi természetét (a zálogjog tartalma szerint korlátolt dologi jog) helyezi előtérbe. A zálogjogot a Ptk. a szerződést biztosító mellékkötelezettségek körében szabályozza, elsődleges szabályozási szempontnak egyrészt a zálogjog hitelbiztosítéki funkcióját, másrészt pedig a szerződést biztosító mellékkötelezettségek egységes szabályozása iránti igényt tekintve. Zálogjog alapján a jogosult a pénzben meghatározott vagy meghatározható követelésének biztosítására szolgáló zálogtárgyból – törvény eltérő rendelkezése hiányában – más követeléseket megelőző sorrendben kielégítést kereshet, ha a kötelezett nem teljesít [Ptk. 251. § (1) bek.]. A tulajdonos a zálogjogosulttal szemben arra válik a zálog létesítésével kötelezetté, hogy tűrje a zálogjogosult kielégítési jogának gyakorlását. A zálogjogi szabályozás alapvetően három különbségtételre épül: az önálló és a járulékos zálogjog közötti különbségtételre, a birtoklási helyzeten alapuló különbségtételre (ennek alapján teszünk különbséget kézizálog és jelzálog között), valamint a zálogtárgyak (ingó, ingatlan, jog, követelés) természetéből fakadó sajátosságok következményeire. A zálogjog érvényesítése A zálogjog érvényesítésére vonatkozó szabályok a zálogjogi szabályozás központi jelentőségű rendelkezései, egyrészt mert ezek határozzák meg a zálogjog hitelbiztosítéki erejét, másrészt pedig azért, mert a zálogjog lényegét éppen értékjogi jellege adja, ami pedig a zálogjog érvényesítésére vonatkozó szabályokból következik. Ezért az egész zálogjogi szabályozás középpontjában az a rendelkezés áll, amely tiltja és semmisnek nyilvánítja a kielégítési jog megnyílta előtt létrejött olyan megállapodást, amely szerint a jogosult a kötelezettség teljesítésének elmulasztása esetén megszerzi a zálogtárgy tulajdonjogát [Ptk. 255. § (2) bek.]. E rendelkezés nélkül a zálogjogi szabályozás egész biztosan teljesen más karaktert kapna, nem lenne különbség a zálogjog és az óvadék, továbbá nem lenne különbség a zálogjog és a biztosítéki célú tulajdonátruházás között sem. E
200 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
VIII. rész. Dologi hitelbiztosítékok
rendelkezés ugyanis éppen azt akadályozza meg, hogy a hitelező számára a zálogjog értékjog helyett – amelynek alapján csak a törvényben szabályozott értékesítési eljárás eredményeként juthat hozzá követelésének fedezetéhez – tulajdont biztosítson követelése biztosítékául. A rendelkezés célja elsősorban az, hogy a zálogadós érdekeinek megfelelő, a záloghitelező érdekeivel még összeegyeztethető védelmének biztosítása végett a zálogból való kielégítés – a tulajdonjog biztosítása helyett – törvény által szabályozott keretek között és módon történjen. A kielégítési jog megnyílta után már megállapodhat a zálogkötelezett és a zálogjogosult a tulajdonjognak a követelés fejében történő átruházásában is, a törvény csak a kielégítési jog megnyílta előtt kötött, a zálogjogosult közvetlen tulajdonszerzését lehetővé tévő megállapodást tiltja. A Ptk. 255. § (1) bekezdése, e tilalomhoz kapcsolódva előírja, hogy a zálogtárgyból való kielégítés – ha jogszabály kivételt nem tesz – bírósági határozat alapján, végrehajtás útján történik. Rangsor A zálogjogosult pozícióját védi a zálogjogi rangsor elve, amely annyiban összefügg a zálogjog dologi jogi természetével is, hogy a zálogjogosult dologi jogvédelmet kap mindenki mással szemben, mégpedig azon jogállapot szerint, amikor a zálogjogot alapították. A kielégítési jogot – ha törvény eltérően nem rendelkezik – a zálogtárgyra az elzálogosítás után szerzett jogok nem érintik. Ha ugyanazt a zálogtárgyat több zálogjog terheli, törvény eltérő rendelkezésének hiányában a kielégítés joga a jogosultakat zálogjoguk keletkezésének sorrendjében (rangsor) illeti meg. Ha a zálogjog több dolgot terhel, a jogosult határozhatja meg a kielégítési jog érvényesítésének sorrendjét. Az értékesítés azonban csak annyi zálogtárgyra terjedhet ki, amennyi a kielégítéshez szükséges (Ptk. 256. §). Bírósági úton kívüli értékesítés A zálogjog bírósági úton való érvényesítésének előírása a záloghitelezők számára gyakran riasztó és kedvezőtlen a sokszor viszonylag lassú és nehézkes bírósági eljárás miatt. Ezen valamennyit lehet javítani például a követelésnek a Vht. szabályai szerint kiállított végrehajtási záradékkal ellátható okiratba foglalásával és a végrehajtás eljárásnak a végrehajtási záradékkal ellátott okirat alapján való megindításával [Vht. 10. § a) pont], ha ennek a végrehajtási jogszabályokban meghatározott feltételei fennállnak, de egyáltalán nem biztos, hogy az adott jogviszony tartalma és természete lehetővé teszi a Vht. 20– 23/B. §-ában a végrehajtási záradékkal ellátható okiratokkal szemben támasztott tartalmi követelményeknek megfelelő okiratba foglalást. A zálogjogi szabályozás az adósi és hitelezői érdekek kiegyensúlyozott biztosításának megőrzése mellett is a lehető legszélesebb körben próbálja figyelembe venni a záloghitelezők érdekeit, és törekszik azoknak e korlátok között a lehető legmesszebb menő érvényesítésére. A jogalkotói cél tehát az, hogy a zálogjog alkalmas maradjon funkciójának a betöltésére, és ne adja át a helyét a gyakorlatban más, esetleg a felek érdekeit kevésbé kiegyenlített módon kezelő hitelbiztosítékoknak, ne vezessen továbbá az adósoknak a pozíciójukat gyengének érző hitelezők részéről való túlterhelésére. Ennek érdekében a szabályozás – pontosan meghatározott feltételek mellett és keretek között – lehetővé teszi, hogy a zálogjogosult bíróságon kívüli értékesítés útján érvényesítse követelését a zálogtárgy igénybevételével. A felek írásban a kielégítési jog megnyílta előtt is megállapodhatnak a zálogtárgy közös értékesítésében. Ez a megállapodás azonban csak akkor érvényes, ha a felek a szerződésben a legalacsonyabb eladási árat, illetve ennek számítási módját és a zálogjogosult kielégítési jogának megnyíltától számított határidőt meghatározzák. Ha a megállapodásban meghatározott határidő alatt, illetve feltételek mellett a zálogtárgyat nem sikerült értékesíteni, a közös értékesítésre irányuló megállapodás hatályát veszti [Ptk. 257. § (1) bek.]. Ha a zálogtárgynak hivatalosan jegyzett piaci ára van, vagy ha a jogosult záloghitel nyújtásával üzletszerűen foglalkozik – a zálogjoggal biztosított követelései tekintetében ideértve minden hitelintézetet –, a felek a Ptk. 257. § (1) bekezdésében foglalt feltételekkel abban is megállapodhatnak, hogy a jogosult (a hitelező) a zálogtárgyat bírósági végrehajtás mellőzésével maga is értékesítheti. Ha ez utóbbi rendelkezés alkalmazásának – akár jogszabályi feltételek, akár a felek döntése alapján – nincs helye, a felek a 257. § (1) bekezdésében foglalt feltételekkel megállapodhatnak abban, hogy a jogosult a zálogtárgy értékesítésére záloghitel nyújtásával, illetve árverés szervezésével üzletszerűen vagy hivatalból foglalkozó személynek megbízást adhat [Ptk. 257. § (2)–(3) bek.]. A zálogtárgy értékesítésére vagy az erre irányuló megbízás kiadására feljogosított személy [Ptk. 257. § (2)–(3) bek.] e joga alapján – a zálogtárgy tulajdonosa helyett és nevében eljárva – jogosult a zálogtárgy tulajdonjogának átruházására. Ha a zálogtárgy nincs a birtokában, értékesítés céljából annak kiadását kérheti. A zálogtárgy értékesítése előtt a kötelezettet értesíteni kell az értékesítés módjáról, helyéről és idejéről. A zálogtárgy értékesítésének bevétele a jogosultat illeti meg, de köteles a kötelezettel elszámolni, és a követelését, annak járulékait, valamint az értékesítéssel kapcsolatos költségeket meghaladó bevételt kiadni.Semmis a 201 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
VIII. rész. Dologi hitelbiztosítékok
zálogjog megszűnése előtt kötött olyan megállapodás, amely a jogosultat az elszámolási kötelezettség alól mentesíti. Jogszabály a bírósági végrehajtás mellőzésével történő értékesítés módjára vonatkozóan további szabályokat is megállapíthat (Ptk. 258. §). A zálogjog járulékos jellege A zálogjog – kivéve az önálló zálogjogot – járulékos jog, a tulajdonos tűrési kötelezettsége szempontjából pedig járulékos kötelezettség. A zálogjog járulékos jellegéből az következik, hogy csak akkor és annyiban érvényesíthető, ha és amennyiben a zálogjog által biztosított követelés fennáll. Ebből az is következik, hogy érvénytelen követelés érvényesítése a zálogjogból való kielégítés útján sem lehetséges, és nem létező vagy bírósági úton nem érvényesíthető követelést zálogjoggal biztosítani eleve nem lehet: a bírósági úton nem érvényesíthető követelés zálogjoggal való biztosítására kötött zálogszerződés semmis [Ptk. 251. § (1) bek.]. Zálogjog jövőbeli vagy feltételes követelés biztosítására is alapítható [Ptk. 251. § (2) bek.], a jövőbeli vagy feltételes követelés biztosítására irányuló zálogszerződést önmagában a követelés nem létezése vagy keletkezésének feltételessége miatt érvénytelennek (például lehetetlen szolgáltatásra irányulóként) tekinteni nem lehet. A zálogjog járulékossága azt jelenti, hogy a zálogtárggyal való felelősség terjedelme ahhoz a követeléshez igazodik, amelynek biztosítására a zálogtárgy szolgál. A zálogjog kiterjed ugyanakkor a kamatokra, a követelés és a zálogjog érvényesítésének költségeire, továbbá a zálogtárgyra fordított szükséges költségekre is [Ptk. 251. § (3) bek.]. A járulékossággal jár együtt az is, hogy a követelés átszállásával a követelést biztosító zálogjog is átszáll az új jogosultra [Ptk. 251. § (4) bek.]. Az önálló zálogjog, mivel nem járulékos természetű, a követeléshez nem kapcsolódik, így a követelés átszállásával nem száll át. A zálogjogot átruházni általában csak a követeléssel együtt lehet [Ptk. 251. § (4) bek.]. Ez alól kivételt az önálló zálogjog képez, és ez a kivétel – azaz a követelés átruházása nélküli, attól független átruházhatóság – éppen az önálló zálogjog mögött meghúzódó egyik lényeges jogpolitikai racionalitást is jelenti. Azzal, hogy a zálogjoggal biztosított követelés engedményezésekor a zálogjog is átszáll az új jogosultra, nem keletkezik új jelzálogjog, hanem az átszálló, engedményezett követelést biztosító olyan zálogjog áll fenn, amely megtartja eredeti rangsorát.1 Ugyanez vonatkozik azokra az esetekre is, amikor a követelés a törvény erejénél fogva úgy száll át másra (törvényi engedmény), hogy a törvényi rendelkezések szerint a zálogjog a követelés biztosítására fennmarad. Így például a Ptk. 276. § (1) bekezdése szerint amennyiben a kezes a jogosultat kielégíti, a követelés az azt biztosító és a kezességvállalást megelőzően keletkezett jogokkal, valamint a végrehajtási joggal együtt reá száll. A zálogjog átszállásával járó törvényi engedményt (cessio legis) szabályoz ezen túlmenően is a kötelem harmadik személy részéről történő teljesítés körében a Ptk. 286. § (2) bekezdése, továbbá az egyetemleges kötelezettek esetében a követelést teljesítő kötelezett részére biztosított megtérítési igény körében a Ptk. 338. § (3) bekezdése. Előfordulhat az is, hogy a zálogjog ugyanannak a követelésnek biztosítására több zálogtárgyat terhel. Ilyen helyzetben, kétség esetén (azaz, ha nem állapítható meg, hogy melyik zálogtárgy milyen arányban, illetőleg milyen összeg erejéig terheli a zálogtárgyat), minden zálogtárgy az egész követelés biztosítására szolgál [Ptk. 253. § (1) bek.]. A zálogjog tárgya Mivel a zálogjog alapján a kielégítés alapja a zálogtárgy értékesítése, zálogtárgyak csak forgalomképes javak lehetnek. Forgalomképtelen javak, nem átruházható jogok és nem engedményezhető követelések zálogtárgyak nem lehetnek. Zálogjog tárgya lehet minden birtokba vehető dolog, átruházható jog vagy követelés. A zálogjog, amennyiben a felek így állapodnak meg, kiterjed a zálogtárgy hasznaira is. Ha azonban a zálogtárgy nincs a jogosult birtokában, a zálogjog nem terjed ki az elvált termésre, kivéve ha a zálogtárgyat már a termés elválása előtt végrehajtás alá vonták (Ptk. 252. §). A zálogkötelezett Zálogkötelezett az a tulajdonos, akinek a dolgát, jogát, követelését a zálogjog terheli, azaz aki a zálogjogosultat megillető zálogjog alapján a zálogjogból való kielégítés tűrésére köteles. A zálogkötelezett nem feltétlenül azonos az alapkövetelés kötelezettjével: nincs akadálya annak, hogy valaki más személy kötelezettségének a biztosítékául engedjen a tulajdonában lévő dolgon vagy az őt megillető forgalomképes jogon vagy követelésen zálogjogot. Amennyiben a zálogkötelezettel szemben a zálogjogát gyakorolva a zálogjogosult a követelését kielégíti, a zálogkötelezettnek a Ptk. 259. § (1) bekezdésében foglalt rendelkezés alapján van megtérítési igénye az alapkövetelés kötelezettjével szemben, aki helyett a zálogtárggyal (az abból való kielégítés tűrésével) 1
Legf. Bír. Fpk. VI. 32.687/1999. sz. – BH 2002. 240. sz.
202 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
VIII. rész. Dologi hitelbiztosítékok
helytállt. Ha a zálogtárgyak több személy tulajdonában vannak és jogviszonyukból más nem következik, egymás közti viszonyukban a zálogtárgyak értékének arányában kötelesek helytállni. Akinek terhére ezt az arányt meghaladó kielégítés történik, a többi tulajdonostól a többlet arányos megtérítését követelheti [Ptk. 253. § (2) bek.]. A zálogjog keletkezése Zálogjog szerződés, jogszabály vagy bírósági és – ha jogszabály így rendelkezik – más hatósági határozat alapján keletkezhet. A zálogszerződést írásban kell megkötni. Egyes zálogtárgyak meghatározott módon történő elzálogosításához jogszabály további alaki követelményeket fűzhet (Ptk. 254. §). Ha a zálogjog szerződés alapján dolgokon keletkezik, a zálogjog alapítására irányuló kötelezettségvállalást keletkeztető zálogszerződésen felül szükség van arra a dologi jogi mozzanatra (a zálogtárgy átadása kézizálogjog esetében, továbbá a zálogjog konstitutív nyilvántartásba való bejegyzése ingón vagy ingatlanon létesített jelzálogjog, továbbá vagyont terhelő zálogjog esetében), amely a zálogjogot mint dologi jogot keletkezteti. Ha a zálogtárgy dolog, a zálogszerződés önmagában a zálog létrehozására nem lesz elegendő, csak a zálogjog alapítására irányuló kötelezettségvállalást fogja megteremteni. A Ptk. rendelkezései alapján például törvényes (kézi)zálogjog illeti meg a vállalkozót a díj biztosítására a megrendelőnek azokon a vagyontárgyain, amelyek a vállalkozási szerződés következtében birtokába kerültek [Ptk. 397. § (2) bek.]; ingatlan vagy lakás bérbeadóját (albérletbe adóját) a hátralékos bér és járuléka erejéig a bérlőnek a bérlemény területén levő vagyontárgyain [Ptk. 429. § (1) bek.]; a letéteményest díjkövetelése és költségei biztosítására a letevőnek azokon a vagyontárgyain, amelyek a letét következtében kerültek birtokába [Ptk. 465. § (4) bek.]; a fuvarozót a fuvardíj és költségek erejéig azokon a dolgokon, amelyek a fuvarozással kapcsolatosan birtokába kerültek [Ptk. 499. § (2) bek.]; a szállítmányozót díjai és költségei erejéig a megbízóval szemben azokon a dolgokon, amelyek a megbízással kapcsolatosan birtokába kerültek, illetőleg amelyek felett a birtokában levő okmányok révén rendelkezik [Ptk. 519. § (1) bek.]. Tartalmilag a jelzálogjoggal azonos a végrehajtási jog, amelyet a Vht. alapján a végrehajtó határozata alapján lehet az ingatlan-nyilvántartásba bejegyezni [Vht. 138. § (2) bek.]. A zálogjog megszűnése A zálogjog megszűnik, ha a) a követelés vagy az a szerződés,2 amelyből a követelés származhat megszűnik (kivéve, ha a törvény rendelkezése értelmében a követelés megszűnése esetén a zálogjog a megtérítési követelés biztosítására fennmarad) [Ptk. 259. § (3) bek.]; b) a zálogjog átruházása nélkül átszáll (kivéve, ha a törvény rendelkezése értelmében a zálogjog a megtérítési követelés biztosítására fennmarad) [Ptk. 259. § (3) bek.]; c) a zálogtárgy tulajdonosa, valamint a követelés kötelezettje (személyes kötelezett) különböző személy és a jogosult a zálogtárgyból kielégítést kapott, azzal, hogy ebben az esetben a követelés egyéb biztosítékaival együtt a kielégítés erejéig a tulajdonosra száll át [Ptk. 259. § (1) bek.]; d) a zálogjogosult megszerzi a zálogtárgy tulajdonjogát; e) a zálogtárgy tulajdonosa megszerzi a zálogjoggal biztosított követelést, a zálogjog azonban – ha a követelést megszerző tulajdonos nem személyes kötelezett – a rangsorban hátrább álló zálogjogosultak irányában ebben az esetben fennmarad [Ptk. 259. § (4) bek.]; f) a meghatározott időtartamra létesített zálogjog időtartama lejárt; g) törvény a végrehajtási vagy más eljárás (például kisajátítás) körében így rendelkezik [Ptk. 259. § (5) bek.]; h) a zálogtárgy elpusztul [Ptk. 260. § (1) bek.], azzal, hogy ha a zálogtárgy elpusztulásáért vagy értékcsökkenéséért a tulajdonos felelős, továbbá, ha a zálogtárgyat biztosítékadási kötelezettség alapján kötötték le, és a kárért a jogosult nem felelős, a tulajdonostól, illetőleg a biztosíték adására kötelezettől megfelelő új zálogtárgyat vagy az értékcsökkenésnek megfelelő további fedezetet lehet követelni [Ptk. 260. § (2) bek.], továbbá a zálogtárgy elpusztulásának, illetőleg 2
Legf. Bír. Gf. I. 32.771/1994. sz. – BH 1996. 601. sz.
203 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
VIII. rész. Dologi hitelbiztosítékok
értékcsökkenésének pótlására szolgáló biztosítási összeg, kártérítés vagy más érték a zálogtárgy helyébe lép, illetőleg a zálogfedezet kiegészítésére szolgál. Jelzálogjog esetében mind a tulajdonos, mind a jogosult ennek az értéknek a zálogtárgy helyreállítására fordítását követelheti. Ha a zálogtárgyat károsodás elhárítása érdekében értékesítik, a vételár a zálogtárgy helyébe lép. Az értékesítéshez – ha ennek elháríthatatlan akadálya nincs – a tulajdonos beleegyezése szükséges [Ptk. 260. § (3)–(4) bek.]; i) a szerződő felek azt szerződéssel megszüntetik, vagy arról a zálogjogosult egyoldalúan lemond. j) A jelzálogjog megszűnik akkor is, ha a zálogjoggal biztosított követelés elévül [Ptk. 264. § (1) bek.]. k) A zálogjogi nyilvántartásba bejegyzett jelzálogjog (ingó jelzálogjog) megszűnik, ha a zálogtárgyat kereskedelmi forgalomban vagy rendes gazdálkodás körében jóhiszemű vevő részére értékesítik, vagy ha a zálogtárgy a mindennapi élet szokásos tárgyai körébe tartozik, és tulajdonjogát jóhiszemű vevő visszterhesen szerzi meg [Ptk. 262. § (6) bek.]. l) A kézizálogjog megszűnik, ha a kézizálogjog jogosultja a zálogtárgyat a tulajdonosnak visszaadja, vagy ha a jogosult a birtokából akaratán kívül kikerült zálogtárgyat egy éven belül nem szerzi vissza, és evégből bírósághoz sem fordul [Ptk. 265. § (6) bek.]. Zálogjog dolgokon Dolgokon zálogjog vagy kézizálogjogként, vagy jelzálogjogként jöhet létre. Ingatlanon csak jelzálogjogot lehet alapítani. Ingó dolgon létrejöhet akár jelzálogjog, akár kézizálogjog. A dolgokon fennálló zálogjog szabályait részben a dolog ingó vagy ingatlan természete, részben pedig az határozza meg, hogy a zálogjog együtt jár-e az (ingó) dolog zálogjogosult vagy harmadik személy mint zálogtartó általi birtoklásával (kézizálogjog), vagy sem (jelzálogjog). Jelzálogjog esetén a zálogtárgy a zálogkötelezett birtokában marad, aki jogosult a dolog rendeltetésszerű használatára, hasznosítására, és köteles annak épségét megőrizni [Ptk. 261. § (1) bek.]. A dolog egy részén nem lehet jelzálogjogot alapítani; közös tulajdonban álló dolognak a kötelezett tulajdonában lévő egész tulajdoni hányadán azonban igen. Ingatlan esetében ez azt jelenti, hogy jelzálogjog csak az ingatlannyilvántartásban önálló egységként nyilvántartott egész ingatlanra vagy annak a kötelezett tulajdonában lévő egész tulajdoni hányadára [Ptk. 261. § (3) bek.] létesíthető (nem létesíthető zálogjog például az ingatlanból alapterület vagy más mérték szerint meghatározott részre). A jelzálogjog dologi jogbeli minőségével (abszolút szerkezetű jogviszony) jár, hogy ha a kötelezett vagy harmadik személy a zálogtárgy épségét veszélyezteti, a jogosult kérheti a veszélyeztető cselekmény megtiltását és a veszély elhárításához szükséges intézkedések elrendelését [Ptk. 261. § (1) bek.]. Ha a zálogtárgy állagának romlása a követelés kielégítését veszélyezteti, a zálogjogosult kérheti a zálogtárgy helyreállítását vagy a veszélyeztetés mértékének megfelelő biztosíték adását. Ha a kötelezett a jogosult felhívásának megfelelő határidőn belül nem tesz eleget, a jogosult kielégítési jogát gyakorolhatja [Ptk. 261. § (2) bek.]. Ingatlant csak jelzálogjog alapítása útján lehet elzálogosítani [Ptk. 262. § (1) bek.]. Jelzálogjog alapítása A dolgon létesített jelzálogjog alapításához mind az ingatlanok, mind az ingó dolgok esetében a zálog alapítására irányuló szerződésen felül nyilvántartásba való bejegyzés is szükséges. A bejegyzés mind az ingók, mind az ingatlanok esetében konstitutív hatályú: a zálogjog a bejegyzés által és a bejegyzés által meghatározott terjedelemben jön létre. Ingatlanon jelzálogjog alapításához az erre irányuló szerződésen felül a jelzálogjognak az ingatlan-nyilvántartásba való bejegyzése szükséges [Ptk. 262. § (1) bek.]. Ingó dolgot terhelő jelzálogjog alapításához – ha jogszabály eltérően nem rendelkezik – a zálogszerződés közjegyzői okiratba foglalása és a jelzálogjognak a Magyar Országos Közjegyzői Kamaránál külön törvény rendelkezései szerint vezetett, elektronikus rendszerű nyilvántartásba (zálogjogi nyilvántartás) való bejegyzése szükséges (ingó jelzálogjog) [Ptk. 262. § (2) bek.]. A nyilvántartás tartalmára és a bejegyzés alapjául szolgáló okiratok alapvető alaki és tartalmi kellékeire vonatkozó szabályokat a Ptké. 47. és 47/A. §-a tartalmazza. Ha az ingó jelzálogjog több zálogtárgyat terhel, továbbá, ha a zálogtárgy egyedi megjelölése nem lehetséges, a zálogtárgy, illetve a zálogtárgyak köre fajta és mennyiség szerint vagy körülírással is meghatározható [Ptk. 262. § (2) bek.]. Az ingatlan-nyilvántartásba vagy a közjegyzői ingó jelzálogjogi nyilvántartásba történő bejegyzésben – a nyilvántartásra irányadó szabályok szerinti egyéb adatok mellett – fel kell tüntetni a követelés összegét (jövőbeli követelések esetén a biztosítani kívánt legmagasabb összeget), valamint annak járulékait. Ez utóbbiak a zálogszerződés tartalmára utalással is megjelölhetők. A követelés csökkenése vagy megszűnése a bejegyzés tartalmára tekintet nélkül kihat a zálogjogra [Ptk. 262. § (3) bek.]. A Ptk. 251. § (2) bekezdésében foglalt rendelkezéssel összhangban a közjegyzői zálogjogi nyilvántartásba bejegyzett jelzálogjog tárgya lehet – a
204 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
VIII. rész. Dologi hitelbiztosítékok
rendelkezési jog megszerzésétől függő hatállyal – olyan dolog is, amelyre a zálogkötelezett a zálogszerződés megkötése után szerez rendelkezési jogot [Ptk. 262. § (5) bek.]. A rangsor szerepe Amennyiben ez a dolgot terhelő elidegenítési és terhelési tilalomba (ha van ilyen) nem ütközik, nincs akadálya annak, hogy a tulajdonos a dolgát több zálogjoggal terhelje. A zálogjogosultak között a kielégítési sorrendet ebben az esetben a zálogjogok létesítésének sorrendje határozza meg, amelyet – mivel a jelzálogjog nyilvántartási bejegyzéssel keletkezik – a bejegyzések sorrendje (rangsor) határoz meg. A zálogjogosultnak a rangsorban elfoglalt helye a ranghely. Abban az esetben tehát, ha a dolgon több zálogjogot is létesítenek, a hitelező számára a jelzálogjogának hitelbiztosítéki erejét jelentős mértékben befolyásolja zálogjogának a zálogjogok rangsorában elfoglalt ranghelye. Minél hátrább áll a zálogjoga a rangsorban – feltéve, hogy a dolog értéke nem fedezi valamennyi zálogjogosult követelését –, annál kisebb eséllyel térül meg a követelése a zálogjogból való kielégítés útján, hiszen a dolog értékesítése után először a rangsorban előtte álló zálogjogosultak követeléseinek kielégítésére kerül sor. A ranghelynek a hitelező számára nyilvánvaló fontossága miatt a szabályozás kiemelt figyelmet szentel a ranghelynek, különösen a ranghely létesítésének és fenntartásának. Ezért biztosítja a szabályozás annak lehetőségét is, hogy a tulajdonos az ingatlannyilvántartásban feljegyeztethesse, hogy az ingatlant egy éven belül a feljegyzésben meghatározott összegnél nem nagyobb összeg erejéig jelzálogjoggal kívánja megterhelni. Ha a jelzálogjog bejegyzését a feljegyzésben meghatározott határidő alatt kérik, a bejegyzett jelzálogjog a feljegyzésrangsorban elfoglalt helyéhez (ranghely) igazodó ranghelyet kap [Ptk. 262. § (4) bek.]. A szabályozás biztosítja továbbá a hitelező számára a jelzálogjog megszűnése esetén a ranghely fenntartásának lehetőségét: a tulajdonos a megszűnő jelzálogjog ranghelyén és a megszűnés terjedelmében a bejegyzett zálogjog törlésével egyidejűleg, annál nem terhesebb új jelzálogjogot alapíthat, vagy a törölt bejegyzés ranghelyét egy év tartamára fenntarthatja. A tulajdonos erről a jogáról harmadik személlyel vagy a lemondással érintett ranghelyet követő ranghelyen bejegyzett zálogjogosulttal szemben mondhat le. Ilyen esetben a tulajdonos a ranghellyel kapcsolatos jogait csak annak hozzájárulásával gyakorolhatja, akivel szemben arról lemondott [Ptk. 264. § (2) bek.]. Amennyiben a közjegyzői (ingó) zálogjogi nyilvántartásba olyan dologra jegyeznek be a rendelkezési jog megszerzésétől függő hatállyal zálogjogot, amelyre a zálogkötelezett a zálogszerződés megkötése után szerez rendelkezési jogot, az ilyen zálogjog ranghelyét a bejegyzésének időpontja határozza meg; az ily módon a szabályozás által biztosított ranghelyre azonban nem lehet hivatkozni azzal szemben, akinek javára a rendelkezési jog korábbi jogosultja alapított zálogjogot [Ptk. 262. § (5) bek.]. A zálogjogi nyilvántartás sajátosságai Az ingó jelzálogjog nyilvántartása kapcsán a nyilvántartáshoz fűzött joghatások egyik meghatározó problémája az, hogy az ingó dolgok – szemben az ingatlanokkal – nem minden esetben listázhatók, és nem feltétlenül azonosíthatók standardizált ismérvek alapján. Ezért az ingó zálogjogi nyilvántartás nem a dolgok, hanem a kötelezettek szerint tartja nyilván [Ptké. 47. § (5) bek.] azon javak felett a zálogjogokat, amelyekre a nyilvántartás tárgyi hatálya kiterjed (ezért az ingó zálogjogi nyilvántartás perszonálfólium és nem reálfólium). Ez már eleve kizárja, hogy a nyilvántartás valódi védelmet nyújtson jóhiszemű harmadik személyek jogszerzésével szemben. A nyilvántartás maga nyilvános ugyan, és a Ptké. 47. § (2) bekezdése szerint az ellenkező bizonyításáig vélelmezni kell annak jóhiszeműségét, aki a zálogjogi nyilvántartásban bízva ellenérték fejében szerez jogot, a nyilvántartásban szerző számára azonban még jóhiszeműsége mellett sem derülhet ki a zálogjog fennállása, ha a dolgot értékesítették, és ő az új tulajdonos neve szerint ellenőrzi a nyilvántartás adatait. Ezért a nyilvántartás a zálogjogosult számára csak viszonylag gyenge védelmet nyújt. Ráadásul a Ptk. 262. §-ának (6) bekezdésében foglalt rendelkezések értelmében, ha a zálogtárgyat kereskedelmi forgalomban vagy rendes gazdálkodás körében jóhiszemű vevő részére értékesítik, továbbá ha a jóhiszemű vevő a mindennapi élet szokásos tárgyai körébe tartozó dolog tulajdonjogát visszterhesen szerzi meg, a zálogjog megszűnik, és ezekben az esetekben a Ptké. 47. § (2) bekezdése szerint a jogot szerző harmadik személy rosszhiszeműségét önmagában nem alapozza meg az a körülmény, hogy e személy a nyilvántartásba történő betekintéssel az oda bejegyzett adat, jog vagy tény fennállásáról tudomást szerezhetett volna. A Ptké. 47. § (1) bekezdése a közjegyzői zálogjogi nyilvántartást közhitelűnek tekinti ugyan, ez a közhitelesség azonban a bejegyzett adatok hiteles tanúsítására és a jóhiszeműségnek a nyilvántartáshoz kapcsolt vélelmére korlátozódik. 3 Az aljelzálogjog
Kisfaludi András: A szerződések érvénytelensége és a közhiteles nyilvántartások. In Liber Amicorum – Studia E. Weiss dedicata – Ünnepi dolgozatok Weiss Emilia tiszteletére. Budapest, 2002. 133–177. o. 162. o. 3
205 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
VIII. rész. Dologi hitelbiztosítékok
Úgy tűnik, hogy mai jogirodalmunkban és a gyakorlatban sincsen általánosan és egységesen elfogadott álláspont arról, hogy mit értünk aljelzálogjog alatt.4 Aljelzálogjog alatt normatív értelemben egyrészt az elzálogosított zálogjogot érthetjük, ami – tekintettel arra, hogy zálogjog tárgya csak önállóan forgalomképes jog dolog vagy követelés lehet – csak önálló zálogjog elzálogosítását jelentheti, másrészt pedig aljelzálogjogról beszélhetünk elzálogosított követelés zálogjoggal való megterhelése esetén, amikor is a követeléssel együtt kerül elzálogosításra a követelést már biztosító jelzálogjog is.5 Ez következik az ingatlan-nyilvántartásról szóló 1997. évi CXLI. törvény végrehajtásáról szóló 109/1999. (XII. 29.) FVM rendelet 17. § (1), (2) és (4) bekezdésének rendelkezéseiből, amelyek értelmében jelzálogjogot ingatlanra, az ingatlant terhelő átruházható jogra, valamint jelzálogjoggal biztosított átruházható követelésre és önálló jelzálogjogra lehet az ingatlan-nyilvántartásba bejegyezni. Jelzálogjoggal biztosított követelésre vagy önálló jelzálogjogra aljelzálogjogot, jelzálogjog tárgyául szolgáló ingatlanra vagy egyéb jogra jelzálogjogot lehet az ingatlan-nyilvántartásba bejegyezni. Az aljelzálogjog bejegyzésére a jelzálogjog bejegyzésének szabályait kell megfelelően alkalmazni. Keretbiztosítéki jelzálogjog A keretbiztosítéki jelzálogjog sajátossága, hogy nem meghatározott követeléshez, hanem ahhoz a jogviszonyhoz kapcsolódik, amelyből különböző követelések eredhetnek. Egy meghatározott követelés biztosítására keretbiztosítéki jelzálogjog nem alapítható és a zálogjogi nyilvántartásba, illetőleg az ingatlan-nyilvántartásba nem jegyezhető be. A keretbiztosítéki jelzálogjog ezért elsősorban tartós jogviszonyok esetében használható jól, mert a tartós jogviszonyból a jogviszony fennállása alatt keletkező összes követelés mögé biztosítékként állítható. A keretbiztosítéki jelzálogjog leginkább a bankhitelszerződés és a kölcsönszerződés viszonya alapján érthető meg, és kialakulása is ehhez köthető. A bankhitelszerződéssel a pénzintézet arra vállal kötelezettséget, hogy jutalék ellenében meghatározott hitelkeretet tart a másik szerződő fél rendelkezésére, és a keret terhére – a szerződésben meghatározott feltételek megléte esetén – kölcsönszerződést köt vagy egyéb hitelműveletet végez [Ptk. 522. § (1) bek.]. A kölcsönszerződés alapján pedig a pénzintézet vagy más hitelező köteles meghatározott pénzösszeget az adós rendelkezésére bocsátani, az adós pedig köteles a kölcsön összegét a szerződés szerint visszafizetni [Ptk. 523. § (1) bek.]. A hitelszerződés (ha a felek kötnek ilyet, mert a hitelszerződés természetesen nem előfeltétele a kölcsönszerződés kötésének) alapján tehát a bank – többek között – kölcsön nyújtására köteles. A hitelszerződés ilyen értelemben keretszerződés, amelynek alapján történik a kölcsön mint egyedi tranzakció lebonyolítása, a kölcsönszerződés megkötése, ami hitelszerződések esetében általában már a kölcsön nyújtásával vagy a hitelkeret igénybevételével (például folyószámlahitel esetében) létrejön. A zálogjog mint hitelbiztosíték eredetileg az egyedi követelésre (és nem arra a szerződésre, amely a követelés keletkezésének csak egy lehetséges forrása) modellezett jogintézmény, ezért a zálogjog szabályaiból az következne, hogy ha a felek a kölcsönjogviszonyból eredő követelésüket biztosítják zálogjoggal, és a hitelkeret igénybevétele során adott kölcsönt az adós visszafizeti, a kölcsön visszafizetésével a zálogjog a Ptk. 259. § (3) bekezdése alapján megszűnik, és ha azt az adós a hitelszerződés futamideje alatt újra igénybe veszi, a zálogjog erre az újabb kölcsönre már nem „éled fel.” Keretbiztosítéki jelzálogszerződés hiányában a visszafizetett, majd ismételten kölcsönadott pénzösszeg megfizetésére nem nyújt biztosítékot az egyedi kölcsönszerződésből eredő követelés biztosítására alapított jelzálogjog.6 A jövőbeli és feltételes követelések zálogjoggal való biztosíthatósága folytán valószínűleg ezt a problémát a keretbiztosítéki jelzálogjog jogintézménye nélkül is meg lehetne oldani, de ehhez bonyolult, nehezen követhető szerződési technikákra lenne szükség, amelyet a keretbiztosítéki jelzálogjog alkalmazásával ki lehet küszöbölni. Keretbiztosítéki jelzálogjogról van szó, ha a felek olyan követeléseket biztosítanak jelzálogjoggal, amelyek a zálogszerződésben meghatározott jogviszonyból vagy jogcímen keletkeznek, illetve keletkezhetnek. A bejegyzésnek a jogviszonyt vagy jogcímet és azt a legmagasabb összeget is tartalmaznia kell, amelyen belül a zálogjogosult a zálogtárgyból kielégítést kereshet. Ha a jogviszonyba új kötelezett lép, a keretbiztosítéki jelzálogjog a jogviszonyból korábban létrejött követeléseken felül azoknak a követeléseknek is biztosítékául szolgál, amelyek a jogviszonyból az új kötelezett terhére keletkeztek. A kötelezett – ha a zálogszerződésben meghatározott jogviszony megszűnt, és abból eredő vagy a zálogszerződésben meghatározott jogcímen keletkezett követelésből származó tartozása nem áll fenn – követelheti, hogy a jogosult a keretbiztosítéki jelzálogjogáról mondjon le (Ptk. 263. §). Kézizálog keretbiztosítéki zálogjogként nem alapítható. Kézizálogjog Vö. Bodzási Balázs: A zálogjogi szabályozás főbb problémái. In Harmathy Attila (szerk.): Jogi tanulmányok. Budapest, 2001. 35–79. o., 54. skk.; Leszkoven László: Az aljelzálogjog. Közjegyzők Közlönye, 2000/9. 9–10. o., 9. sk.; Zámbó Tamás: (Al)jelzálogjog jogon. Közjegyzők Közlönye, 2000/9. 6–8. o., 6. skk. 5 Bodzási: A zálogjogi szabályozás főbb problémái. 57. o. 6 Legf. Bír. Gfv. IX. 30.039/2006. sz. – EBH 2006. 1422. sz. 4
206 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
VIII. rész. Dologi hitelbiztosítékok
Kézizálogjog csak ingó dolgokon állhat fenn, és sajátossága az, hogy a zálogkötelezett a zálogtárgy birtokát nem tartja meg. Kézizálogjog létrejöttéhez az erre irányuló zálogszerződésen felül a zálogtárgy átadása is szükséges. Az átadás harmadik személy (zálogtartó) kezéhez is történhet. Kereskedelmi forgalomban jóhiszeműen akkor is lehet zálogjogot szerezni, ha az, aki a zálogtárgyat adta, nem volt tulajdonos. Kézizálogjog csak a dolog egészén létesíthető, a dolog egy részén vagy tulajdoni hányadán kézizálogjogot szerezni nem lehet. Így a dolog alkotórészein – például az épület fűtési rendszere vagy beépített nyílászárói, 7 lévén az ingatlan alkotórészei – nem állhat fenn kézizálog (egyébként jelzálogjog sem), még akkor sem, ha a zálogjog a beépítés előtt a törvény erejénél fogva állt fenn az alkotórésszé vált dolgokon.8 Nem lehet kézizálogjog tárgya olyan dolog sem, amelyre vonatkozóan ezt jogszabály kizárja. A kézizálogjog jogosultja a zálogtárgyat köteles épségben megőrizni, és a zálogjog megszűnésekor azt a zálogkötelezettnek visszaadni. A jogosult a zálogtárgyat külön rendelkezés hiányában nem használhatja, és nem hasznosíthatja, de természetes hasznait jogosult és köteles beszedni. A hasznok elsősorban a szükséges költségek fedezésére szolgálnak. A jogosult a hasznokról elszámolni köteles. Ha a zálogtárgy állagának romlásától vagy értékének lényeges csökkenésétől lehet tartani, a kötelezett vagy a tulajdonos más megfelelő biztosíték felajánlása mellett a zálogtárgy visszaadását kérheti (Ptk. 265. §). A kézizálogjog további sajátossága, hogy az alapkövetelés elévülése a kézizálogból való kielégítést nem akadályozza (a jelzálogjog a követelés elévülésével megszűnik). A vagyont terhelő zálogjog A vagyont terhelő zálogjog az 1997-es zálogjogi novella által bevezetett és a Ptk. zálogjogi szabályaihoz képest a magyar jogban új jogintézmény, amely elsősorban angolszász gyökerű. Sajátossága az, hogy a zálogjog a vállalat vagyonát vagy annak egy részét mint működő egészet terheli azzal, hogy a vagyont terhelő zálogjog jogosultja a kielégítési jogának megnyíltával a zálogkötelezett vagyonából vagy a vagyon egységének fenntartása mellett kereshet kielégítést, vagy pedig a vagyont terhelő zálogjogot a zálogkötelezetthez intézett írásbeli nyilatkozattal – az elzálogosított vagyonnak a kielégítést veszélyeztető mértékű csökkenése esetén a kielégítési jogának megnyílta előtt is – az abban meghatározott vagyontárgyakat terhelő zálogjoggá is átalakíthatja. Ez utóbbi megoldás – azaz a zálogjognak a vagyon egyes elemeire átalakítása (konkretizálása) – után a vagyont terhelő zálogjogot „lebegő zálogjogként” (az angol floating charge kifejezés fordítása) is szokták emlegetni. Az átalakító jognyilatkozat az általa létesítendő zálogjogok létrejöttéhez a zálogszerződésen felül szükséges további feltételeket nem pótolja [Ptk. 266. § (2) és (4) bek.]. Vagyont terhelő zálogjog a jogi személy, illetve jogi személyiség nélküli gazdasági társaság vagyonának egészén vagy annak önálló gazdasági egységként működtethető részén (vagyon) az ezt alkotó dolgok, jogok és követelések (vagyontárgy) meghatározása nélkül – a zálogszerződés közjegyzői okiratba foglalásával és a zálogjognak a zálogjogi nyilvántartásba való bejegyzésével – alapítható. Ez a zálogjog a zálogszerződés megkötése után a kötelezett vagyonába kerülő vagyontárgyra is kiterjed, attól az időponttól kezdve, hogy azon a kötelezett rendelkezési jogot szerez, megszűnik azonban, ha a vagyontárgy a kötelezett vagyonából kikerül [Ptk. 266. § (1) bek.]. A vagyont terhelő zálogjogra a Ptk. 266. §-ában meghatározott speciális rendelkezéseket és a jelzálogjog szabályait kell alkalmazni [Ptk. 266. § (6) bek.] azzal, hogy a vagyont terhelő zálogjog is a Magyar Országos Közjegyzői Kamaránál vezetett zálogjogi nyilvántartásba való bejegyzéssel jön létre [Ptké. 47. § (1) bek.]. A vagyont terhelő zálogjog, mivel a vállalati vagyont mint működő egészet terheli, nem illeszkedik maradéktalanul a dologi jogok egyediségére modellezett gondolkodásunkba. A vállalati vagyon egy működő vállalkozás esetében sohasem állandó: folyton változik, mind az egyenlegét, mind pedig egyes elemeit tekintve, és csak egyes időpillanatokban ragadható meg és mutatható ki az állapota. A vállalati vagyont a vagyont terhelő zálogjog nem köti meg (nem létesít a vagyoni elemeken elidegenítési és terhelési tilalmat), ezért a szabályozás azt tételezi, hogy a vállalat vagyonán mint egészen más rendelkezhet zálogjoggal, mint esetleg a vállalati vagyon egyes elemein, miközben ezek az elemek alkotják az egészet. Ez a kettősség – a vagyont mint egészet terhelő vagyont terhelő zálogjog és a vagyon egyes elemeit terhelő jelzálogjog párhuzamos fennállásának lehetősége – e zálogjogok kollízióját idézi elő, amelyet a szabályozás törekszik feloldani. A Ptk. 266. § (3) bekezdése szerint a vagyont terhelő zálogjoga, illetve az átalakító jognyilatkozattal létesített zálogjoga alapján a jogosult a vagyont terhelő zálogjog bejegyzésének időpontja szerinti ranghelyen gyakorolhatja kielégítési jogát, e rendelkezésre azonban nem hivatkozhat azzal szemben, aki a vagyonba tartozó valamely vagyontárgyon a) annak a vagyonba kerülését megelőzően zálogjogot; b)a zálogjogi nyilvántartáson kívüli más nyilvántartásba bejegyzett jelzálogjogot;
7 8
Legf. Bír. Gfv. IV. 32.170/1996. sz. – BH 1999. 127. sz. Uo.
207 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
VIII. rész. Dologi hitelbiztosítékok
c) kereskedelmi forgalomban jóhiszeműen kézizálogjogot, illetve jogot vagy követelést terhelő zálogjogot szerzett. Mivel a zálogjogosult számára a vagyont terhelő zálogjog hitelbiztosítéki ereje és értéke attól függ, hogy a vállalkozás vagyona a zálogjog érvényesítésének vagy átalakításának időpontjában éppen milyen képet mutat, továbbá annak érdekében, hogy a kielégítési jog megnyílta előtti átalakításnak a Ptk. 266. § (4) bekezdésében biztosított jogával a hitelező élni tudjon, a szabályozás lehetővé teszi a záloghitelező folyamatos információszerzését a vállalati vagyon változásáról. Ezért a Ptk. 266. § (5) bekezdésének értelmében az elzálogosított vagyon – kielégítést veszélyeztető mértékű – csökkenéséről a kötelezett köteles értesíteni a jogosultat. A felek szerződésükben a vagyon csökkenésének kielégítést veszélyeztető mértékét is meghatározhatják. Megállapodhatnak továbbá abban is, hogy a zálogjogosult a kötelezett gazdálkodását ellenőrizheti. Zálogjog jogon és követelésen Korábban már szó volt arról, hogy ahhoz, hogy egy jószágot a szabályozás lehetséges zálogtárgynak tekintsen, annak elsősorban forgalomképesnek kell lennie, azaz rendelkeznie kell azzal a tulajdonsággal, hogy értékesíthető. A jogok és követelések lehetnek forgalomképesek, és a forgalomképes jogokat és követeléseket a zálogjogra vonatkozó szabályok szerint lehet értékesíteni is, így a szabályozás – a természetükből fakadó különös szabályok meghatározása mellett – lehetővé teszi azt, hogy jogon és követelésen is létrejöjjön zálogjog. A követelésen és jogon alapított zálogjog létrejöttéhez átadás nem szükséges (ez nem is lenne lehetséges), nyilvántartásba való bejegyzésre pedig akkor van szükség, ha a jog vagy követelés fennállását közhiteles nyilvántartás tanúsítja. Ekkor ugyanis a zálogjog a nyilvántartásba való bejegyzéssel jön létre. Amennyiben a jog vagy követelés fennállását nem tanúsítja közhiteles nyilvántartás, a követelésen és jogon a zálogjog az erre irányuló szerződéssel [Ptk. 267. § (1) bek.] alapítható. Ha a jogon vagy követelésen létesített zálogjog alapításához nem szükséges a közhiteles nyilvántartásba való bejegyzés, a követelésen és a jogon a zálogjog a szerződéssel, konszenzuális módon jön létre: ehhez további, a dologi jogot keletkeztető aktusra nincsen szükség. E zálogjog is – összhangban a dolgon létesített zálogjogra vonatkozó és az általános szabályokkal – létrejöhet és kiterjedhet a zálogkötelezett javára jövőben keletkező jogokra és követelésekre is. A zálogjog tárgyát képező jogok vagy követelések körülírással is meghatározhatók. Zálogjog osztható követelés meghatározott részén is keletkezhet. A zálogjog érvényesítéséhez a jog vagy követelés kötelezettjét a zálogjog megalapításáról értesíteni kell. A zálogjogosult a zálogkötelezettől a zálogjog érvényesítéséhez szükséges okiratok átadását követelheti [Ptk. 267. § (1)–(2) bek.]. A jogon és követelésen létesített zálogjog hitelbiztosítéki értékét alapvetően az határozza meg, hogy a követelés fennáll-e, és mekkora behajtási kockázattal kell számolni. Ettől függ ugyanis, hogy a követelés a zálogjog érvényesítése során milyen áron értékesíthető. Ezért a záloghitelező érdekeinek védelmében a szabályozás azt írja elő, hogy a jogot vagy követelést terhelő zálogjog kötelezettje – a zálogjogra kiterjedő hatállyal – csak a jogosult hozzájárulásával tehet olyan jognyilatkozatot, amely a jogosult kielégítési alapját megszünteti, vagy hátrányosan változtatja meg. Ezt a szabályt a bankszámlaszerződés alapján fennálló számlakövetelés elzálogosítása esetén a számlatulajdonos bankszámla feletti rendelkezési joga tekintetében csak akkor kell alkalmazni, ha azt a felek a zálogszerződésben kifejezetten kikötötték [Ptk. 267. § (3) bek.]. További problémát jelent, ha a zálogjoggal terhelt követelést még a kielégítési jog megnyílta előtt teljesítik. A teljesítéssel ugyanis a követelés megszűnik. Ha az elzálogosított követelés a zálogtárgyból való kielégítési jog megnyílta előtt válik esedékessé, az elzálogosított követelést annak kötelezettje – a zálogszerződés eltérő rendelkezése hiányában – csak a zálogjogosult és a követelés jogosultja kezéhez együttesen teljesítheti, a pénzkövetelést azonban mindkét jogosult javára bírósági letétbe helyezéssel kell teljesíteni, ha bármelyikük ezt kívánja. Ha az elzálogosított követelés valamely dolog szolgáltatására irányul, és a felek megállapodása szerint a zálogjogosultat megilleti a szolgáltatandó dolog birtoklásának joga, a követelés kötelezettje csak a zálogjogosultnak teljesíthet. Ha az elzálogosított követelés a zálogtárgyból való kielégítési jog megnyílta után válik esedékessé, és azt a zálogjog érvényesítése során nem értékesítették, e követelést annak kötelezettje – a zálogszerződés eltérő rendelkezése hiányában – csak a zálogjogosultnak teljesítheti. Ha az elzálogosított követelést a zálogjogosult kezéhez kell teljesíteni, a teljesített pénzkövetelésre az óvadékra irányadó szabályokat, a teljesítés egyéb tárgyára pedig a kézizálogjog szabályait kell alkalmazni. Ha az elzálogosított követelés esedékessége vagy a jog gyakorlása e követelés jogosultjának jognyilatkozatától vagy általa teljesíthető feltételtől függ, kielégítési jogának megnyílta után e jognyilatkozatot a zálogjogosult is megteheti, illetve teljesítheti az esedékesség bekövetkezéséhez szükséges feltételt. Ha a zálogtárgy jog vagy követelés, a zálogjogra vonatkozó közös szabályok alkalmazása során a zálogtárgy tulajdonosán a jog vagy követelés jogosultját, a zálogtárgy tulajdonjogán pedig a jogot vagy követelést kell érteni (Ptk. 268. §).
208 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
VIII. rész. Dologi hitelbiztosítékok
Zálogjog értékpapíron és üzletrészen A korlátolt felelősségű társaságban tagsági jogot megtestesítő üzletrész is elzálogosítható, mégpedig az olyan jogok elzálogosítására vonatkozó szabályok szerint, amelyek fennállását közhiteles nyilvántartás tanúsítja. A Ctv. 61/A. § (1) bekezdése szerint az üzletrészt terhelő zálogjog a tag (zálogkötelezett) vagy a zálogjogosult változásbejegyzési kérelme alapján kerül a cégnyilvántartásban bejegyzésre, illetve törlésre. A cégnyilvántartás az üzletrészen alapított zálogjog tényét, a zálogjogosult nevét (cégnevét), lakóhelyét (székhelyét) és – ha ezzel rendelkezik – cégjegyzékszámát (nyilvántartási számát) tartalmazza. A dematerializált értékpapírokat az értékpapírszámlán a számlavezető által zárolt alszámlán lehet megterhelni, így elzálogosítani is. A Tpt. 144. § (1) és (2) bekezdése szerint a számlavezető zárolt értékpapír-alszámlára vezet át minden olyan értékpapírt, amelyet jogszabály, bírósági, hatósági intézkedés vagy szerződés alapján harmadik személyt megillető jog terhel azzal, hogy az alszámlán meg kell jelölni a zárolás jogcímét – így különösen óvadék, zálogjog, bírósági letét, igényper, végrehajtási eljárás – és azt a személyt, akinek javára azt bejegyezték. A nyomdai úton előállított értékpapírok az ingó dolgokra és az adott értékpapírra irányadó szabályok szerint zálogosíthatók el. Az önálló zálogjog Az önálló zálogjog különleges jogintézmény, amelynek elsődleges sajátosságát járulékosságának hiánya adja. Az önálló zálogjog a II. világháború előtti magánjogunkban is – telekadósságként – ismert és alkalmazott jogintézmény volt. Megértéséhez elsősorban azt a gondolati kötöttséget kell feladnunk, hogy a zálogjog szerződést biztosító mellékkötelezettség csak járulékos lehet, másrészt pedig meg kell értenünk és el kell fogadnunk az absztrakció szerepét a jogügyletek kikényszerítésében és a dologi jogok keletkezésében, ami nyilvánvalóan túllépi e kötet kereteit.9 Az önálló zálogjogra az általános zálogjogi szabályokat kell – a Ptk. 269. §-ában foglalt eltérésekkel – alkalmazni [Ptk. 269. § (5) bek.], amiből az is következik, hogy önálló zálogjog bármin létrejöhet, ami egyébként zálogjog tárgya lehet (ingón, ingatlanon, jogon, követelésen), és azok a szabályok vonatkoznak rá, amelyek az adott zálogjog alapítására a törvény előír. Az önálló zálogjog alapvető lényegadó különössége abban rejlik, hogy anélkül teszi lehetővé „a zálogkötelezett tulajdonát képező vagyontárgyak megterhelését, hogy ennek alapjául… bármely követelés szolgálna. Önálló zálogjog alapításával a zálogadós arra vállal kötelezettséget, hogy az ilyen módon megterhelt zálogtárggyal meghatározott összeg erejéig – igény esetén – helytáll (tűri a zálogtárgyból való kielégítést) a zálogjog mindenkori jogosultjával szemben.” 10 Önálló zálogjog esetében a zálogjog a zálogtárgyat személyes követelés nélkül terheli. Ez nem jelenti azt, hogy önálló zálogjog alapítása esetében nincs a zálogkötelezett és a zálogjogosult között valamely jogviszony, amelyre tekintettel a zálogjogot alapítják, csupán arról van szó, hogy e jogviszonytól a zálogjog független. Ez a függetlenség azt jelenti, hogy az önálló zálogjog keletkezése során nem vizsgáljuk, hogy van-e ilyen kikényszeríthető követelés, és az önálló zálogjog át is ruházható e követelés átszállása nélkül. Az önálló zálogjog középpontjában nem annak szerződést biztosító mellékkötelezettségi szerepe, hanem korlátolt dologi jogi (értékjogi) természete áll. A szabályozás ugyanakkor azt is előírja, hogy abban az esetben, ha az önálló zálogjog zálogjogosultja követelést érvényesít a zálogkötelezettel szemben, a zálogszerződésben meghatározott összeg, valamint annak járulékai erejéig kizárólag a zálogjoggal terhelt zálogtárgyból kereshet kielégítést [Ptk. 269. § (1) bek.]. Az absztrakt kötelmek sajátossága, hogy létesítésük független attól az alapjogviszonytól, amelyre tekintettel létesítették őket, ezért a kötelezettségvállalás önálló jogcímét képezik. Így például a vételár-követelés nagyobb biztonsággal való megtérülése érdekében kibocsátott váltó a váltókötelezettet önmagában, váltókötelemként kötelezi, és a rendelvényest önmagában jogosítja. Ha a jog az alapkövetelést az absztrakt kötelezettségvállalással együtt engedné érvényesíteni, indokolatlan, ellenszolgáltatás nélküli vagyoneltolódást idézne elő. Ezt akadályozza például váltó esetében a váltóadás kifogása: amíg az alapkövetelés kötelezettje által átadott váltót a jogosult nem adja vissza, az adóssal szemben az alapkövetelést nem érvényesítheti. Így mindaddig, amíg a váltó forgalomban van, az alapkövetelés megfizetésére a kötelezett nem köteles. Ezzel kerüli el a jog a kétszeres fizetés kötelezettségét. Ennek a jogintézménynek a dologi jogi megfelelője a Ptk. 269. § (1) bekezdésében szabályozott rendelkezés, amely – a zálogjog dologi jogi természetének és funkciójának megfelelően nem a kötelezettségvállalás, hanem – a követelés kielégítése síkján próbálja ezt a kettősséget megakadályozni: amíg az önálló zálogjog fennáll, a zálogjogosult más vagyontárgy terhére (például más
Az önálló zálogjog szabályozásának jövőbeli alternatíváira lásd Bodzási Balázs: Javaslat az önálló zálogjog újraszabályozására. Polgári Jogi Kodifikáció, 2007/3. 12–26. o.; Csizmazia Norbert: Az önálló zálogjogról kodifikációs szempontból. Polgári Jogi Kodifikáció, 2007/3. 32–40. o. 10 Anka Tibor – Gárdos István – Nemes András: A zálogjog kézikönyve. Budapest, 2003. 363. o. 9
209 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
VIII. rész. Dologi hitelbiztosítékok
vagyontárgyra vezetett végrehajtás útján) nem érvényesítheti követelését az önálló zálogjog kötelezettjével szemben. Az önálló zálogjog érvényesítéséhez és ezzel a zálogjogosult kielégítéséhez a felek eltérő megállapodásának hiányában az önálló zálogjognak a zálogkötelezett vagy a zálogjogosult általi felmondása szükséges. A felmondás ideje – ha a felek másként nem állapodnak meg – hat hónap [Ptk. 269. § (2) bek.]. Kifogáskorlátozás és az önálló zálogjog átruházása Az önálló zálogjognak az alapul fekvő követeléstől való függetlenítése, a járulékosság hiánya az önálló zálogjogot az alapul fekvő követeléstől átszállása nélkül, önmagában értékjogként átruházhatóvá teszi, és éppen ebben rejlik az egyik többlet, amit az önálló zálogjog a zálog többi formájához képest nyújtani tud [Ptk. 269. § (3) bek.]. Az absztrakció elsődleges célja a forgalom számára a nagyobb biztonság megteremtése és a jogok, illetőleg követelések forgalomképességének a lehető legnagyobb mértékben való biztosítása. Ennek egyik eszköze a kifogáskorlátozás. A kifogáskorlátozás a jog vagy követelés megszerzőjét védi attól, hogy követelés (jog) érvényesítését a követelés (jog) kötelezettje megakadályozza azáltal, hogy a követelés (jog) eredeti jogosultjával (azaz akitől a jog vagy követelés megszerzője saját jogszerzését származtatja) vagy átruházójával szemben fennálló követelését a követelés (jog) megszerzőjével szemben beszámítja vagy ilyen joga alapján vele szemben kifogást támaszt. A kifogáskorlátozás az egyik jogi konstrukció, amelynek segítségével az alapul fekvő jogviszonyt és az arra tekintettel létesített jogot vagy kötelezettséget a jog elszakítja egymástól. A kifogáskorlátozás az önálló zálogjog szabályozásában úgy jelenik meg, hogy a zálogkötelezett az önálló zálogjog alapjául szolgáló jogviszonyból eredő jogait és kifogásait csak az önálló zálogjog közvetlen megszerzője vagy ennek olyan jogutódja ellen érvényesítheti, aki az önálló zálogjogot ingyenesen szerezte, vagy a szerzéskor az annak alapjául szolgáló jogviszonyt ismerte [Ptk. 269. § (3) bek.]. Az önálló zálogjog, ranghelyének megtartása mellett, követelést biztosító zálogjoggá, ez utóbbi pedig önálló zálogjoggá, a felek erre irányuló megállapodásával – ha a zálogjogot a nyilvántartás tartalmazza, úgy a megállapodáson felül a nyilvántartásba történő bejegyzésével – átváltoztatható. Az átváltoztatáshoz nincs szükség a rangsorban azonos vagy hátrább álló zálogjogosultak hozzájárulására [Ptk. 269. § (4) bek.]. Az óvadék Az óvadék és a zálogjog közös vonása (genus proximuma), hogy mind a kettő dologi hitelbiztosíték. Az óvadék sajátossága (differentia specificája) a zálogjoghoz képest abban rejlik, hogy az óvadék közvetlen kielégítési jogot biztosít [Ptk. 271. § (1) bek.], szemben a zálogjoggal, amely a zálogtárgy értékesítése útján teszi lehetővé a követelés érvényesítését [Ptk. 255. § (1) bek.]. Ehhez igazodik, hogy az óvadék tárgya erősen korlátozott a zálogjoghoz képest, amennyiben óvadék tárgyai a Ptk.-ban meghatározott pénzügyi eszközök lehetnek. E sajátosságok és a dologi hitelbiztosíték jellegből adódó közös vonás a zálogjog és az óvadék viszonyát nehezen meghatározhatóvá teszik. Úgy tűnik, hogy a bírói gyakorlat az óvadékot inkább a zálogjog egyik különleges formájának kezeli, mintsem a zálogjogtól elvi alapon elhatárolható jogintézménynek tartaná. Ezt jól mutatja, hogy a gyakorlat a Ptk. 329. § (1) bekezdésében foglalt szabályát kiterjesztő jogértelmezéssel, az óvadékkal biztosított követelésekre is alkalmazza, és hajlik annak elfogadására, hogy a követelés átruházásával nemcsak a zálogjog, hanem – mint azzal rokon jogintézmény – az óvadék is átszáll. Az óvadék és a zálogjog közötti szoros kapcsolatot (azt, hogy az óvadék valójában a zálogjognak egy különös alesete) fejezi ki az is, hogy az óvadékra – a törvényben meghatározott speciális rendelkezések kivételével – a zálogjogra vonatkozó közös szabályokat kell megfelelően alkalmazni (Ptk. 271/A. §) azzal, hogy az óvadéki szerződést, a zálogszerződéstől eltérően, nem kell írásba foglalni. „…abból a tényből, hogy az óvadék számos vonatkozásban hasonlít a zálogjog intézményéhez, az a következtetés vonható le, hogy az óvadék mint kölcsönszerződést biztosító mellékkötelezettség, a zálogjoghoz hasonlóan, átszáll a kölcsönszerződés engedményesére. Az óvadék ugyanis a zálogjoghoz hasonlóan olyan járulékos természetű biztosíték, amely azt teszi lehetővé, hogy a jogosult a biztosítékként lekötött vagyontárgyból, – adott esetben értékpapírokból – kielégítse követelését, ha a kötelezett nem teljesíti tartozását, vagy más szerződésszegést követ el. Ellentétes álláspont elfogadása esetén az óvadék célját nem tudná betölteni, annál is inkább, mert a követelés engedményezése a Ptk. 271. §-ának helyes értelmezése szerint nem engedményezi az óvadék megszűnését.”11 Az óvadékot a hitelezőt megillető közvetlen kielégítési jog mellett a zálogjogtól lehetséges tárgya is megkülönbözteti. Óvadék csak olyan dolgon állhat fenn, amelyen a kielégítési jog közvetlenül gyakorolható. 11
Legf. Bír. Gfv. X. 32. 698/1999. sz. – EBH 2000. 220. sz.
210 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
VIII. rész. Dologi hitelbiztosítékok
Valamely követelés biztosítására óvadékot pénzen, bankszámla-követelésen, értékpapíron és egyéb, külön törvényben meghatározott pénzügyi eszközön lehet alapítani. Az óvadék létrejöttéhez az erre irányuló szerződésen felül az óvadék tárgyának átadása is szükséges. Ha az óvadék tárgya más dolog, a zálogjog szabályait kell alkalmazni [Ptk. 270. § (1) bek.]. Az óvadék alapítása során átadásnak kell tekinteni minden olyan eljárást, amely alapján az óvadék tárgya egyértelműen azonosítható módon a kötelezett hatalmából a jogosult hatalmába kerül vagy a kötelezett korlátlan rendelkezése alól egyébként kikerül, különösen a bankszámlán, értékpapírszámlán, értékpapír-letéti számlán való jóváírást, ideértve a kötelezett vagy harmadik személy számláján a jogosult javára történő jóváírást is. Ha az óvadék tárgyát nem adták át, a zálogjog szabályait kell alkalmazni [Ptk. 270. § (2) bek.]. Az óvadéki tárgy használata Az óvadék tárgyát a jogosult akkor használhatja, és azzal akkor rendelkezhet, ha a felek abban megállapodtak. Az óvadék tárgyának használata vagy az azzal való rendelkezés esetén a jogosult köteles legkésőbb az óvadékkal biztosított követelés esedékessé válásáig egyenértékű fedezettel helyettesíteni az óvadék eredeti tárgyát, kivéve ha a kötelezettel megállapodott abban, hogy kielégítési jogának megnyíltakor a kötelezett az óvadékkal biztosított tartozásába az egyenértékű fedezet értékére vonatkozó követelését beszámíthatja. Az egyenértékű fedezet az óvadék eredeti tárgyának helyébe lép. Bankszámla-követelés esetén egyenértékű fedezetnek kell tekinteni a számlán azonos pénznemben elhelyezett, azonos öszszeget. Értékpapír és egyéb pénzügyi eszköz esetén egyenértékű fedezetnek kell tekinteni az azonos kibocsátó, illetve adós által, azonos sorozatban kibocsátott másik értékpapírt és egyéb pénzügyi eszközt, illetve bármely olyan fedezetet, amely a felek megállapodása szerint az értékpapír és egyéb pénzügyi eszközökkel kapcsolatos valamely esemény bekövetkeztekor az óvadék eredeti tárgyának helyébe lép [Ptk. 270. § (3)–(5) bek.]. A felek megállapodhatnak abban, hogy a kötelezett az óvadék tárgyát a kielégítési jog megnyílta előtt más, egyenértékű fedezettel helyettesítheti. Az egyenértékű fedezet ilyen esetben az óvadék eredeti tárgyának helyébe lép. A felek megállapodhatnak továbbá abban, hogy az óvadék tárgya vagy a biztosított követelés értékének változásakor a kötelezett kiegészítő biztosíték nyújtására, illetve a jogosult a túlzott biztosíték kötelezett részére való kiadására köteles. A kiegészítő biztosíték az óvadék eredeti tárgyának sorsát osztja [Ptk. 270. § (6)–(7) bek.]. Az óvadékból való kielégítés Óvadék esetében a jogosult kielégítési jogának megnyíltakor az óvadékkal biztosított követelését az óvadék tárgyából közvetlenül kielégítheti, ha az óvadék tárgya pénz, bankszámla-követelés, nyilvánosan jegyzett piaci árral vagy egyébként az adott időpontban a felektől függetlenül meghatározható árral rendelkező értékpapír vagy egyéb pénzügyi eszköz. Egyéb értékpapír és pénzügyi eszköz esetében a jogosult a közvetlen kielégítés jogát akkor gyakorolhatja, ha erről a felek szerződésükben megállapodtak és az értékelés módját szerződésükben meghatározták. Ha a felek az óvadék tárgyául szolgáló értékpapír és egyéb pénzügyi eszköz értékesítésében állapodtak meg, az értékesítés a szerződésben meghatározott feltételek szerint történik [Ptk. 271. § (1)–(2) bek.]. Az óvadékból gyakorolható közvetlen kielégítési jog – amely szükségképpen az óvadék feletti jogi hatalommal párosul – több szempontból is kiszolgáltatott helyzetbe hozza az óvadéki kötelezettet, mert az ő kötelezettségének teljesítése az óvadékból való közvetlen kielégítéssel, így szükségképpen az ellenérdekű fél aktusával történik; erre a mozzanatra az óvadéki kötelezettnek ráhatása nincsen. Azt a problémát, hogy a kötelezett teljesítése az óvadéki jog gyakorlása során való kielégítés esetében valójában éppen a másik, ellenérdekű fél aktusával, az óvadéki kötelezett számára ellenőrizhetetlen módon történik, a jog azzal próbálja enyhíteni, hogy elszámolási kötelezettséget ír elő az óvadéki jogosult számára. A jogosult minden esetben köteles a kötelezettel ésszerű időn belül elszámolni, és a követelését és annak járulékait meghaladó fedezetet, illetve – értékesítés esetén – a követelését, annak járulékait és az értékesítéssel kapcsolatos költségeket meghaladó bevételt a kötelezett részére kiadni [Ptk. 271. § (3) bek.]. Az, akinek jogát vagy jogos érdekét a kielégítési jog gyakorlásának módja (különösen az elszámolási kötelezettség elmulasztása) sérti, az ebből eredő kár megtérítését a jogosulttól a polgári jog szabályai szerint (Ptk. 339. §) követelheti azzal, hogy a Ptk. 339. §ának kimentő felelősségi rendszerében a jogosult akkor jár el úgy, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható, azaz akkor mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy kereskedelmi szempontból ésszerű módon járt el [Ptk. 271. § (5) bek.]. A Ptk. 271. § (4) bekezdése külön megtámadási jogot alapít azzal, hogy ha a felek megállapodásának a kielégítési jog gyakorlására vonatkozó kikötése kereskedelmi szempontból észszerűtlen, a kikötést megtámadhatja az, akinek jogát vagy jogos érdekét a kikötés sérti.
2. 2. A biztosítéki célú tulajdonátruházás A biztosítéki tulajdonátruházás célja és lényege
211 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
VIII. rész. Dologi hitelbiztosítékok
Találó az a megállapítás, hogy a hitelbiztosítékok köre olyan jogterület, ahol a jogalkotói koncepció és a valóság között nagy az eltérés. Kialakulnak ugyanis olyan biztosítéki formák is, amelyek formálisan törvényileg szabályozott jogintézményekhez kötődnek ugyan, tartalmilag azonban jelentősen eltérnek az alkalmazott jogintézmények mögött fekvő jogalkotói elképzelésektől, eltávolodva ezzel a törvényi koncepcióhoz kötődő jogpolitikai céloktól is.12 Ez a jogalkalmazást és a jogalkotást is reakcióra készteti; mind a kettő ugyanazzal a kérdéssel szembesül, nevezetesen hogy mennyiben nyisson utat a gyakorlatban megnyilvánuló törekvéseknek, és ehhez milyen eszközöket alkalmazzon. A jogalkotás részéről például lehetséges reakció egyes, a gyakorlatban elterjedő biztosítéki konstrukciók megtiltása (például az új holland polgári törvénykönyv kifejezetten eltörölte a bewindet, ami a biztosítéki tulajdon tradicionális holland jogintézménye volt), vagy azoknak a problémáknak az orvoslása amelyekre az adott konstrukciót a gyakorlatban alkalmazni kezdték (ebből a megfontolásból vezették be a magyar jogban az ingó jelzálogjogot). A biztosítéki célú tulajdonátruházás a magyar hitelezési gyakorlatban is elterjedt atipikus hitelbiztosítékká vált. A biztosítéki célú tulajdonátruházás célja, hogy a hitelező számára a zálogjognál mint korlátolt dologi jognál kedvezőbb biztosítékot, nevezetesen a biztosíték tárgya feletti tulajdonjogot biztosítson. A követelés kiegyenlítésével a hitelező a biztosítéki tárgy tulajdonjogát köteles visszaruházni az adósra. Ha az adós nem fizeti meg tartozását, a tulajdonjog a hitelezőé marad. A biztosítéki tulajdonátruházást a német jogban eredetileg az az igény hívta életre – és ezért éppen ezért az ingók körében –, hogy lehessen olyan módon is ingó biztosítékot nyújtani, hogy az ingó dolog birtoka nem kerül a zálogjogosulthoz, hanem a zálogkötelezettnél maradva éppen azt a célt szolgálhatja, hogy a termelési folyamatba bekapcsolva segítse a záloggal biztosított kölcsön visszafizetését. 13 Az adós eladó és a hitelező vevő között csak kötelmi jogi (szerződéses) kapcsolat van, a tulajdonjog a maga teljes egészében száll át a hitelezőre: a biztosítéki tulajdonátruházás önálló, nem járulékos jog. Zálogjog versus biztosítéki tulajdon A szabályozás célja alapvetően az, hogy törvény által szabályozott mederbe csatornázza a hitelbiztosítékokat, mert így garantálható a hitelezők és az adósok érdekeinek megfelelő kiegyenlítése. A hazai jogalkotásban 1997 óta folyamatos a törekvés arra, hogy a zálogjogi szabályok és ehhez kapcsolódóan a felszámolási és végrehajtási szabályozás vonzó biztosíték legyen a hitelezők számára, akik így talán elfordulnak az atipikus megoldások keresésétől. Ezért vezették be az ingó jelzálogjog lehetőségét (ennek hiánya hívta életre a német joggyakorlatban a biztosítéki tulajdonátruházást), bővítették a záloghitelező számára a bírósági eljáráson kívüli értékesítés lehetőségét, és törekedtek arra, hogy a felszámolási eljárásban is privilegizált helyet kapjanak a zálogjogos hitelezők. Ennek egyik újabb eredménye a csődtörvény legutóbbi, 2007. január 1. napján hatályba lépett módosításához kötődik,14 amely a zálogjoggal biztosított követelések hitelezőit hozza a korábbinál is erősebben privilegizált helyzetbe. A csődtörvény újonnan beiktatott 49/D. §-a értelmében, ha a zálogjog a felszámolás kezdő időpontja előtt keletkezett, a felszámoló a zálogtárgy értékesítése során befolyt vételárból kizárólag a zálogtárgy megőrzésének, valamint állaga megóvásának és értékesítésének költségeit, továbbá a felszámolói díjat vonhatja le. A fennmaradó összeget az értékesített zálogtárgyat terhelő zálogjoggal biztosított követelések kielégítésére köteles fordítani. Több zálogjogosult esetén, a zálogjogosultak körében a Ptk. zálogjogi szabályai szerint [Ptk. 256. § (1) bek.] meghatározott kielégítési sorrendet kell a felszámolónak figyelembe vennie. Vagyont terhelő zálogjog esetében a felszámolónak a zálogtárgy értékesítése során befolyt és az értékesítés költségeivel csökkentett vételár 50 százalékát kell az értékesített zálogtárgyat terhelő zálogjoggal biztosított követelések kielégítésére fordítania. A zálogjoggal biztosított követelésekkel azonos elbírálás alá esik az a követelés, amelynek végrehajtására az ingóságot lefoglalták, illetve a végrehajtási jogot a felszámolás kezdő időpontjáig bejegyezték. Ez utóbbi körbe tartozó követeléseknek a kielégítési sorrendben elfoglalt helyét az ingóság lefoglalásának időpontja, illetőleg a végrehajtási jog bejegyzésének időpontja szerint kell megállapítani. A zálogjogosultakat a többi hitelező rovására előnyben részesítő új szabályok nem alkalmazandóak abban az esetben, ha a zálogjog jogosultja az adós gazdálkodó szervezet tagja, vezető tisztségviselője, vezető állású munkavállalója vagy azok közeli hozzátartozója, illetve élettársa, valamint az adós többségi befolyása alatt álló gazdálkodó szervezet. Az új szabályozással a jogalkotó tudatosan kívánta a zálogjoggal biztosított követelések hitelezőit kiemelten kedvező helyzetbe hozni. A csődtörvény zálogjogra vonatkozó szabályozásának ilyen irányú módosítása annak érdekében született, hogy a vállalkozások kedvezőbb feltételek mellett juthassanak hitelhez. A jogalkotó várakozása szerint ugyanis így a hitelezők kisebb zálogfedezet mellett is biztonságosan nyújthatnak majd hitelt, mert az új csődjogi szabályozás alapján bízhatnak abban, hogy a nyújtott hitel visszafizetésének biztosítékául Wiegand, Wolfgang: Kreditsicherung und Rechtsdogmatik. In Bucher, Eugen – Scladin, Peter (szerk.): Berner Festgabe zum Schweizerischen Juristentag 1979. Bern–Stuttgart, 1979. 238–308. o., 283. o. 13 Lwowski, Hans-Jürgen: Das Recht der Kreditsicherung. 8. átdolg. kiad. Berlin, 2000. Rn. 528. (449. o.) 14 2006. évi VI. törvény a csődeljárásról, a felszámolási eljárásról és a végelszámolásról szóló 1991. évi XLIX. törvény módosításáról 15. §a. 12
212 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
VIII. rész. Dologi hitelbiztosítékok
lekötött zálogtárgy értéke felszámolás esetén is a zálogjoggal biztosított hitel visszafizetését fogja szolgálni. A csődtörvény zálogjogra vonatkozó szabályozásának módosításától azt is várja a jogalkotó, hogy a zálogjogosultak pozíciójának javítása a felszámolási eljárásban visszaszorítja a hitelezési gyakorlatban elterjedt olyan hitelbiztosítéki konstrukciókat, mint a vételi joggal kombinált zálogjog, a biztosítéki engedményezés és a biztosítéki tulajdonátruházás (visszavásárlási joggal kombinált adásvétel). A zálogjoggal rendelkező hitelezők pozíciójának javítása rontja a többi hitelező követelésének megtérülési esélyét, ezért várhatóan komoly hatása lesz a zálogjoggal nem rendelkező hitelezők helyzetére. Ez a hitelezők számára több üzenetet is hordoz. Egyrészt felül kell vizsgálni hitelbiztosítéki gyakorlatukat, és újra kell gondolni, hogy az atipikus hitelbiztosítékok (különösen a biztosítéki tulajdonátruházás) milyen előnyöket hordozhatnak a zálogjoghoz képest, figyelembe véve érvényességüknek a bírói gyakorlatban részben még bizonytalan megítélését. Másrészt újra kell gondolni a zálogjoggal nem biztosított hitelezők szerződéskötési gyakorlatát és meg kell vizsgálni, hogy miképpen javíthatják saját helyzetüket a potenciális zálogjogosult hitelezőkkel szemben az adós felszámolása esetén. Ez előtérbe helyezhet más, tipikus, de a magyar gyakorlatban még kevéssé elterjedt hitelbiztosítéki formákat, mint például a tulajdonjog-fenntartást és annak különös formáit (meghosszabbított és kiterjesztett tulajdonfenntartás), valamint további lépéseket tehet szükségessé az adós felszámolásából eredő veszteségek minimalizálására. A biztosítéki célú tulajdonátruházás a fiduciárius ügyletek 15 szélesebb kategóriájába tartozik, ezért érdemes ebből a szempontból megközelíteni. A fiduciárius tulajdonátruházás lényege a tulajdonjog átruházása azzal, hogy az átruházó és a tulajdonjog megszerzője között szerződésen alapuló kötelmi jogi kapcsolat marad fenn, aminek alapján a tulajdonjog megszerzője az átruházott tulajdont a szerződésben meghatározott célhoz kötötten kell, hogy felhasználja. A fiduciárius ügyletek két nagy csoportja alakult ki attól függően, hogy mi az a cél, amihez kötötten vállalja tulajdonosi jogainak gyakorlását a vevő. Az egyik típusa fiduciárius ügyleteknek vagyonkezelési jellegű, a másik a biztosítéki tulajdonátruházás és biztosítéki engedményezés. A vagyonkezelési jellegű biztosítéki tulajdonátruházás (Verwaltungstreuhand) alapkérdése, hogy a jog csak szerződési jogok és kötelezettségek síkján hajlandó azt kezelni, vagy dologi jogi konstrukcióként is elismeri-e. A dologi hatályú vagyonkezelés valójában relativizálja a tulajdont, mert a tulajdon átruházása után a vagyonkezelőt mindenkivel szemben tulajdonosnak tekinti, kivéve a tulajdonátruházót. Ez a kontinentális jogokban idegen gondolat, a common law és equity kettősségére épülő angol magánjog készebb és képesebb volt azt befogadni, és ez vezetett az angol jogi trust kialakulásához. A biztosítéki célú fiduciárius tulajdonátruházás alapkérdése ezzel szemben az érvényességének elismerése vagy megtagadása.16 A biztosítéki célú tulajdonátruházásokhoz kapcsolódó, már említett sajátosság, mely szerint a biztosítéki célú tulajdonátruházás sajátossága tipikus jogi keretek alkalmazása atipikus célokra, nemcsak ezen ügyletek érvényességét kérdőjelezi meg, hanem általánosan veti fel azt az aggályt is, hogy ezek érvényességének az elismerése erodálja a dologi jogok zártkörűségének elvét. Joggal merül fel ugyanis a kérdés, hogy ezek nem irányulnak-e valójában a hitelbiztosítéki szabályozás rendelkezéseinek megkerülésére. Jogpolitikai szempontból pedig nyilvánvaló, hogy a fiduciárius ügyletek nagyobb biztosítékot nyújtanak a hitelező számára, mint ami az ő érdekeinek védelméhez szükséges volna. 17 A legnagyobb nehézséget az adja, hogy a biztosítéki tulajdonátruházást nem volna helyes önmagában, a (tartalmilag) alapulfekvő vagy abban bennerejlő kölcsönügylettől függetlenül értékelni, ugyanakkor a biztosítéki tulajdonátruházás nem járulékos természetű, a kölcsönügylet nem alapügylete, nem causája a biztosítéki tulajdonátruházásnak.18 Az érvényesség kapcsán az egyik gyakran felmerülő érv, hogy ezek az ügyletek valójában kölcsönt leplező színlelt adásvételek, ezért színlelt szerződésként semmisek [Ptk. 207. § (6) bek.]. A fiduciárius szerződéseket a II. világháború előtti magánjogi elméletben és gyakorlatban nem tekintették színleltnek. Szászy-Schwarz a fiduciárius ügyleteket akként határozta meg, hogy abban az egyik fél több jogot ruház át a vele szerződő félre, mint amenynyi valódi céljának megfelel s ezt abban a feltevésben teszi, hogy a másik fél e reá ruházott többletjogot nem fogja érvényesíteni. Szászy-Schwarz szerint erről van szó akkor is, ha valaki behajtás végett forgat másra váltót. Ebben a helyzetben a forgatmányos csak formailag, fiduciárius ügylet alapján váltótulajdonos, ezért a váltókövetelés érvényesítésének sikertelensége esetén nem érvényesítheti visszkereseti
Van, aki idesorolja például az önálló zálogjogot is (vö. Csizmazia: Az önálló zálogjogról kodifikációs szempontból. 40. o.), mi azonban e helyütt fiduciárius ügyletek alatt a biztosítéki átruházást és a bizalmi vagyonkezelést értjük. 16 Vö. Szabados, István: Zulässigkeit echter fiduziarischer Rechtsgeschäfte nach ungarischem Privatrecht. Wirtschaft und Recht in Osteuropa, 2003/3. 75–83. o., 75. skk. o. 17 Wiegand, Wolfgang: Fiduziarische Sicherungsgeschäfte. Zeitschrift des Bernischen Juristenvereins, 116. (1980) 537–567. o., 542., 549. skk. és 565. o. 18 Serick, Rolf: Eigentumsvorbehalt und Sicherungsübereignung (Neue Rechtsentwicklungen). 2. kiad. Heidelberg, 1993. 33. o. 15
213 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
VIII. rész. Dologi hitelbiztosítékok
jogát a váltót a fiduciárius ügylet során reá forgatóval szemben. 19Villányi szerint ezek a szerződések azért nem lesznek színleltek, mert csak arról van szó, hogy az ügylet gazdasági természete, életbeli célja nem az, ami jellemzően ezen ügyletek életbeli célja szokott lenni, a tényleges gazdasági cél háttérbe szorítja az ügylet eredeti célját. A gazdasági cél pedig „nem olyan tény, amelyet az ügylet »a valóságnak megfelelően« vagy »hamisan« ad elő, hanem az a kifejezett szuverén ügyleti akaratelhatározás tárgya”. 20 A fiduciárius ügyletek tehát nem színlelt szerződések, az azonban más kérdés, hogy ezeket a jog elismeri-e és milyen körben érvényesnek. A II. világháború előtti magánjog a fiduciárius tulajdonátruházást általában nem fogadta el érvényesnek az átruházás jogcímhez kötöttsége miatt. A biztosítéki átruházás („tulajdonzálog”, lényegében a mai visszavásárlási joggal biztosított adásvétel mint hitelbiztosíték megfelelője) érvényességét annyiban ismerték el, amennyiben a szerződés az elzálogosítás mellett más komoly ügyleti célra is szolgált. Kodifikációs szempontból a biztosítéki átruházás elismerése vagy megtagadása (érvénytelenné nyilvánítása, illetőleg zálogjoggá való törvényes konverziója) azért jelent különösen nehéz kérdést, mert a mai zálogjogi rendszer, amelynek középpontjában a lex commissoria tilalom áll, voltaképpen a biztosítéki tulajdonátruházás tagadásaként alakult ki. A zálogjogot éppen azért szabályozza a jogalkotó idegen dologbeli jogként és nem tulajdonjogként, hogy ezzel szükségszerűen értékesítést írhasson elő a követelés érvényesítése útjaként, biztosítva ehhez kapcsolódóan az adós és a többi hitelező érdekeinek védelmét is. A zálogjog ezért lett értékjog és nem tulajdon és ezt a lex commissoria tilalma biztosítja. A biztosítéki tulajdonátruházás érvényességének elismerése így éppen ezt a rendszert ássa alá.21 Trust és Treuhand Erős az igény a gazdaságban olyan jogi konstrukció iránt, amely különleges jogállást tesz lehetővé azzal, hogy egyes személyek, mások érdekében kezelhetnek vagyontárgyakat, általánosabb és szélesebb jogkörrel eljárva, mint amit a jelenlegi szabályok körében a megbízás, a képviselet vagy a bizomány megenged. Ezt az igényt a jogalkotás és a gyakorlat sem hagyhatja figyelmen kívül. Az alapvető kérdés ennek kapcsán az, hogy dologi vagy kötelmi hatállyal teremthetők-e meg ennek a szabályozási keretei. Az ilyen konstrukció két jellemző típusa az angol trust és a német Treuhand. A trust speciális angolszász jogintézmény, amelynek kialakulása erőteljesen kötődött a common law és equity kettősségéhez, és amely eredetileg azt a célt szolgálta, hogy a vagyon bizonyos terhektől mentesíthető, elvonható és a család illetőleg a leszármazók javára megőrizhető legyen. A trust jellemzően háromszemélyes jogviszony, amelynek alapján a trust alapítójának (settlor) a felhatalmazása alapján a trustee a vagyont a tulajdonosi jogosítványok teljes birtokában egy harmadik személy (kedvezményezett, beneficiary, cestui que trust) érdekében kezeli. A trust szükségképpeni eleme az átruházott tulajdon, legalább egy trustee, egy, az equity alkalmazási körébe tartozó kötelezettség és legalább egy kedvezményezett. A trustee e kötelezettség alapján nagyon szigorú polgári jogi és büntetőjogi felelősség terhe mellett köteles a trust alapítója által meghatározott cél érdekében kezelni a vagyont.22 A trustee és a kedvezményezett közötti jogviszony relatív (in personam), jellemzője továbbá, hogy a trustee hitelezői a trust körében kezelt vagyonra végrehajtást nem vezethetnek, a kedvezményezett hitelezői azonban igen.23 A trust meghatározásának középpontjában ennek megfelelően egy bizalmi kötelezettség áll, aminek a trustee a kötelezettje, és ami egy bizonyos tulajdon (vagyon) vonatkozásában a Court of Equity előtt kikényszeríthető. A trust megszűnése esetén a trustee-t elszámolási kötelezettség terheli, és a trust megszüntetésére a kedvezményezett is (cselekvőképessége esetén) jogosult.24 Modern viszonyok között a jellemző alkalmazási területei: vagyonkezelési struktúrát kínál a nyugdíjalapok és más befektetési alapok számára, illetőleg közérdekű célra rendelt célvagyonok működtetésére. Lehetőséget biztosít továbbá vagyonuk megfelelő működtetésére azok számára, akik erre valamely oknál fogva nem képesek. Alkalmas arra (eredeti funkciójának megfelelően), hogy vagyont juttassanak ezzel olyan személyek számára, akik cselekvőképességük vagy szerzőképességük hiánya folytán azt kezelni nem tudnák. 25 A trust kapcsán már önmagában annak a meghatározása is nehézséget okoz, hogy dologi vagy kötelmi jogintézmény-e. A trustee a rábízott vagyon jog szerinti tulajdonosa, de a trustee magánhitelezői a trustvagyonra végrehajtást nem kérhetnek, a trustvagyon teljes egészére nézve a kedvezményezettnek van Szászy-Schwarz Gusztáv: Magánjogi fejtegetések felsőbírósági határozatok kapcsán. Budapest, 1890. 79. o. (Villányi) Fürst László: A magánjog szerkezete. Budapest, 1934. 154. o. A fiduciárius biztosítékok kodifikációs szempontjaihoz lásd például Gárdos István: Fiduciárius biztosítékok az új Polgári Törvénykönyvben. Gazdaság és Jog, 2008/7–8. 17–24. o.; Gárdos István – Gárdos Péter: Ismét a fiduciárius biztosítékokról. Gazdaság és Jog, 2005/3. 13–18. o.; Lajer Zsolt – Leszkoven László: A bizalmi (fiduciárius) biztosítékokról. Polgári Jogi Kodifikáció, 2004/1–2. 23–33. o.; Gárdos István – Gárdos Péter: Van-e a fiduciárius biztosítékoknak helyük a magyar jogban? Polgári Jogi Kodifikáció, 2004/1–2. 33–47. o.; Deák Dániel: A bizalmi vagyonkezelés jogi kérdéseiről. Gazdaság és Jog, 1995/7–8. 14–19. o. 22 Oakley, A. J. (szerk.): Parker & Mellows’ The Modern Law of Trusts. 8. kiad. London, 2003. 15–18. o. 23 Lawson–Rudden: The Law of Property. 55. o. 24 Hayton, David: The Irreducible Core Content of Trusteeship. In Trends in Contemporary Trust Law. Oxford, 1996. 47–62. o., 47. skk. 25 Swadling: Property: General Principles. Nr. 4.235. 19 20 21
214 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
VIII. rész. Dologi hitelbiztosítékok
prioritása. Dologi természetű vonása a trustnak, hogy a kedvezményezett joga jóhiszeműen szerző harmadik személyekkel szemben nem érvényesíthető. Kötelmi vonása a trustnakugyanakkor az, hogy nem jóhiszeműen szerző harmadik személyekkel szemben a trustee általi elidegenítés nem hatályos, a nem jóhiszemű harmadik személyekkel szemben a „following the trust fund” alapján a kedvezményezett tulajdoni joga érvényesíthető. A trustee-tól nem jóhiszeműen szerző személyek csődvagyonának ez a vagyon nem lesz része. A trust lényege egyébként nem a kedvezményezett és a trustee viszonyában fogható meg, hanem a trust jogviszonynak a harmadik személyek felé gyakorolt hatásában. A döntő ugyanis nem az, hogy a kedvezményezett a trustee-tól milyen alapon követelheti a trustvagyont, hanem az, hogy s trustee csődje esetén, a trustee hitelezővel szemben vagy a trustba tartozó vagyon elidegenítése esetén az azt megszerző harmadik személyek csődje esetén e személyekkel szemben a kedvezményezett felléphet dologi jogi (és nem hitelezői) igényt támasztva. 26 A trustot más kontinentális jogintézményektől elsősorban három vonás határolja el: az egyik a jogi és az equity tulajdon (a formai és a materiális tulajdonjog) kettőssége, a másik az ellenérték fejében szerző jóhiszemű személyek védelme, a harmadik pedig a following the trust fund imént említett sajátossága. A trust szükségképpeni eleme a különálló, elhatárolt, meghatározott célra rendelt vagyon.27 A német Treuhand a bizalmi vagyonkezelés sajátos formája, amely leginkább a gazdasági és a jogi értelemben vett tulajdon elválásaként fogható meg azzal, hogy a tulajdon átruházásával az ezt megszerző személy „vagyonkezelőként” (Treuhänder) jogi értelemben tulajdonossá válik, de a tulajdon átruházójával (Treugeber) szemben fennálló kötelmi jogviszony alapján köteles tulajdonjogát e megállapodásnak megfelelően gyakorolni. Ez a tulajdont bizonyos értelemben relativizálja. A tulajdonjogi kiindulópont azonban változatlanul az, hogy a polgári jogi tulajdon, mint a legteljesebb dologi jog, nem célhoz kötött, erre tekintettel a tulajdonos célhoz kötött korlátozása csak kötelmi hatállyal lehetséges, a Treuhänder dologi jogi szempontból teljes jogú tulajdonossá válik.28 A gyakorlat ugyanakkor szokásjogi alapon hajlik arra, hogy a Treuhänder felszámolása, vagy az ő vagyonára vezetett végrehajtás során elismerje az átruházó (Treugeber) dologi vagy kvázi dologi alapú igényét. A vagyonkezelővel szemben indított végrehajtás esetén az átruházó végrehajtási igénypert indíthat. Fordított helyzetben az átruházó felszámolása a Treuhandügyletet felbontja, és a felszámoló dologi igényként követelheti vissza a Treuhand keretében átruházott dolgot. A Treuhand harmadik személyek felé való hatása szorosan kapcsolódik ahhoz, hogy e harmadik személy erről tudomást szerezzen, és azt vagy a Treuhänder és a harmadik személy közötti, harmadik személy javára szóló szerződésként lehessen kezelni, vagy megállapítható legyen az, hogy a Treuhänderrel szemben a Treuhand keretében ráruházott vagyonra vonatkozó fedezeti igényéről a harmadik személy legalább ráutaló magatartással lemondott.29 Feltehetőleg ez a fent említett esetekben is a Treuhand harmadik személyek felé való hatályának dogmatikai alapja.30 Hatályos polgári jogunk a bizalmi vagyonkezelést sem dologi jogi konstrukcióként, sem nevesített szerződéses konstrukcióként nem ismeri. A német jogban a bizalmi vagyonátruházás biztosítéki tulajdonátruházásként ismert formája lényegében a visszavásárlással kombinált adásvételi szerződésnek feleltethető meg, míg kötelmi jogunkban a bizomány az, amelynek esetében a bizományos hitelezői számára nem érhetők el a megbízót illető javak. A bizományos hitelezői a bizományossal szembeni igényük kielégítése érdekében nem vehetik igénybe a bizományossal szerződő féllel szemben fennálló és a megbízót illető követeléseket, a bizományos által vételi bizomány keretében megvett dolgokat, továbbá a bizományoshoz befolyt és elkülönítve tartott vagy kezelt olyan pénzösszegeket, amelyek a megbízót illetik [Ptk. 509. § (3) bek.]. Ez a jogi megoldás a bizományos tulajdonjogát a trusthoz nagyon hasonló módon relativizálja: a bizományos a Ptk. 509. § (3) bekezdésében szabályozott dolgok tekintetében mindenki felé tulajdonos, kivéve a hitelezőit. Kétségtelen ugyanakkor, hogy a bizomány szabályai elsősorban közvetítő tevékenységre, azon belül is áruforgalomra (adásvételre) modellezett rendelkezések, nem pedig átfogó vagyonkezelésre. Vannak törekvések a gyakorlatban arra, hogy a bizományt – élve a bizományban rejlő relatív tulajdoni konstrukció lehetőségével – kiterjesszék, és a bizományost szélesebb körben ruházzák fel jogosítványokkal, azt tartalmilag egészen a vagyonkezelésig bővítve. Ez a bírói gyakorlatban pozitív visszhangot, támogatást még a mai napig nem kapott, ezért az ilyen megoldások jogi megítélése ma még teljes egészében kérdéses. Vagyonkezelői jog Ifj. Szladits Károly: Az angol jogi trust-intézmény. Budapest, 1939. 166. o. Uo. 166. o. 28 Brehm, Wolfgang – Berger, Christian: Sachenrecht. Tübingen, 2000. 76. o. 29 Henssler, Martin: Treuhandgeschäft – Dogmatik und Wirklichkeit. Archiv für die civilistische Praxis, 196. (1996) 37–87. o., 50. skk. 30 A bizalmi vagyonkezelés egyes, a különböző jogrendszerekben kialakult modelljeire bővebben lásd például Csizmazia Norbert – Sándor István: A bizalmi (fiduciárius) vagyonkezelés modelljei és a Ptk. reformja. Polgári Jogi Kodifikáció, 2002/4. 10–29. o., továbbá egyes kodifikációs problémákra is Marosi Zoltán: A trust intézménye a kontinentális jog szemszögéből. Collega. Szakmai folyóirat joghallgatók számára, 2002/4. 32–37. o.; Sándor István: Overview of the legal models of trust management in private law. Studia iuridica Caroliensia, 2008. 161–179. o.; Sándor István: A vagyonkezelői jog szabályozása. Gazdaság és Jog, 2000/3. 3–6. o. 26 27
215 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
VIII. rész. Dologi hitelbiztosítékok
A mai magyar jog is ismeri a vagyonkezelés és a vagyonkezelői jog jogintézményét, amely azonban szorosan az államháztartás alrendszereihez kapcsolódó vagyonnal való gazdálkodáshoz kötődik, így az állami és az önkormányzati vagyonnal való gazdálkodás körében van jelentősége. A vagyonkezelői jog keletkezésére, megszűnésére és tartalmára vonatkozó szabályokat elsősorban az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény (105/A., 105/B. § és további §-ok) a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény (80/A. §), továbbá azon ágazati jogszabályok tartalmazzák, amelyek az állami vagyonnal való gazdálkodást szabályozzák. A vagyonkezelői jogot az e szabályozásban meghatározott módon lehet a vagyonkezelőnek átengedni. Ingatlan esetében a vagyonkezelői jogot az ingatlan-nyilvántartásba is be kell jegyezni. A vagyonkezelői jog így erősen közjogias jogosultságot jelent, és nem képez olyan dologi jogot, amely a magánjogi jogalanyok körében is alapítható lenne. Kapcsolat a constitutum possessoriummal A biztosítéki tulajdonátruházás szoros kapcsolatban van a tulajdonjog átruházásának azzal a módjával, amelynek során az eladó a dolog birtokát megtartva, a vevővel való megegyezés alapján azt már többé nem tulajdonosként, hanem más jogcímen tartja meg (constitutum possessorium). A biztosítéki tulajdon a felszámolási eljárásban A dologi hitelbiztosítékok erejének próbaköve az adós fizetésképtelensége, ezért a dologi hitelbiztosítékok valódi értéke az adóssal szembeni végrehajtás és az adós vagyonára vezetett felszámolás során mutatkozik meg. A magyar bírói gyakorlatban „totális végrehajtásnak” tekintett felszámolás során a hitelezők közötti kielégítési rangsort a csődjogi szabályok felállítják ugyan, de a legjobb helyzetben lévő hitelezőknek is számolniuk kell azzal, hogy az adósnak nem marad elegendő vagyona még az ő követeléseik megtérülésére sem. A hitelezők között a követelésük lehető legnagyobb mértékű megtérüléséért folyó versenyben ezért a hitelező akkor tud biztosan – és ezzel együtt a többi hitelezőt megelőzően – a követelésének megtérüléséhez jutni, ha tulajdoni igényt képes támasztani az adós vagyontárgyaira. Felszámolás esetén ugyanis csak az adós vagyona a hitelezők kielégítésének az alapja, így ha az adós birtokában olyan vagyontárgy van, ami másnak a tulajdonát képezi, azt a tulajdonosnak a hitelezői igények kielégítését megelőzően, a tulajdonos tulajdoni igénye alapján külön ki kell adni. Hasonló a helyzet akkor, ha az adós vagyonára végrehajtást vezetnek: ebben az esetben a hitelező akkor tud mindenki mást megelőzően a követeléséhez hozzájutni, ha végrehajtási igényperrel a dolgát vissza tudja követelni. A biztosítéki tulajdon tehát – a dolognak az adós által megtartott birtokával az adós részére nyújtott előnyön túl – akkor is preferált biztosíték lesz a hitelező szempontjából, ha ilyen módon a biztosítéki tárgyra tulajdoni igényt támasztva azt az adós csődvagyonából ki tudja venni, és ezzel követelése megtérülését biztosítani tudja. Ez a következmény viszont nincs összhangban a felszámolási eljárásban a hitelező közötti kielégítési rangsor felállítása mögött meghúzódó jogpolitikai célokkal. A gyakorlat reakciói a biztosítéki tulajdonátruházásra A biztosítéki tulajdonátruházás alapvető dilemmájára – tipikus jogintézmény alkalmazása atipikus célra – a gyakorlat is csak ambivalens válaszokat adhat. Az egyik lehetséges megoldás – ezt alkalmazzák például Svájcban31 – a constitutum possessorium útján való tulajdonátruházás relatív hatálytalanságának megállapítása abban az esetben, ha az harmadik személyekre (így másik hitelezőre) hátrányos. További lehetséges megoldás az, ha a biztosítéki tulajdonostól az adós (eladó) felszámolása esetén a jog megtagadja a tulajdoniigény érvényesítését, és ezzel a szerződést biztosító mellékkötelezettséggel biztosított követelések hitelezőivel egy rangsorban biztosít neki kielégítést. Ez a megoldás, amely például a német bírói gyakorlattól sem idegen,32 dogmatikai szempontból következetlen, de tartalmilag teljesen korrekt. A harmadik megoldás a biztosítéki tulajdonátruházás átértelmezése és zálogjogként való kezelése. Ezt a megoldást a holland polgári törvénykönyv normatív módon tartalmazza: a törvény írja elő, hogy a biztosítéki tulajdonátruházás mint olyan érvénytelen, az ilyen megállapodást zálogként kell értelmezni). A magyar Legfelsőbb Bíróság is ezt a megoldást alkalmazta egy ingatlan tulajdonjogának biztosítéki célú átruházásával kapcsolatos jogvitában, elrendelve a biztosítéki tulajdonos (hitelező) tulajdonjogának az ingatlan-nyilvántartásból való törlését, egyidejűleg felhatalmazva őt arra, hogy az ingatlanra az alapkövetelés biztosítékaként zálogjogot jegyeztessen be. 33 Úgy tűnik azonban, hogy ez a döntés nem fejezi ki a Legfelsőbb Bíróság gyakorlatát. Van ugyanis olyan újabb döntése is, amely a biztosítéki célú adásvételt egyértelműen érvényes szerződésnek fogadja el,34 és nem hajlik sem színleltség miatti
Wiegand: Fiduziarische Sicherungsgeschäfte. 549. o. Serick: Eigentumsvorbehalt und Sicherungsübereignung (Neue Rechtsentwicklungen). 38. o. 33 Legf. Bír. Pfv. IX. 21.703/2005. sz. – BH 2006. 118. sz. 34 Legf. Bír. Gfv. X. 30.384/2008. – BH 2009. 300. sz. 31 32
216 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
VIII. rész. Dologi hitelbiztosítékok
semmisségének megállapítására, sem pedig annak átértelmezésére, 35 megerősítve azt a korábban már kifejezett gyakorlatot, amely elfogadta, hogy a felek a kölcsönszerződés biztosítékául adásvételi szerződést kössenek.36 A visszavásárlási jog A hazai gyakorlatban a biztosítéki célú tulajdonátruházás jellemző formája a viszszavásárlási joggal kombinált adásvételi szerződés. A hitelezési gyakorlatban elterjedt, hogy a nyújtott kölcsön dologi biztosítékaként nem zálogjogot alapítanak, hanem a biztosítékul adott vagyontárgyra a hitelező javára a hitellel és kamataival, valamint esetleges egyéb járulékaival megegyező áron az adós-eladó vételi jogot enged vagy pedig az adós az ingatlant a hitelezőnek eladja az adós-eladó visszavásárlási jogának kikötése mellett. A visszavásárlási joggal kombinált adásvételi szerződés esetében az adós-eladó a kölcsön törlesztésével voltaképpen visszavásárolja biztosítékul eladott dolgot (többnyire ingatlant). Ha a hitelt nem tudja visszafizetni, a biztosítékul adott dolog a hitelező tulajdona marad. A megoldás így a Ptk. által az adásvétel különös nemeként szabályozott konstrukció (Ptk. 374. §), amelynek alkalmazása kétségtelenül a zálog helyettesítése egy, a hitelező számára kedvezőbb biztosítékkal. Ugyanez a megoldás egyébként az üzleti életben más formában régóta elfogadott, hiszen a visszlízingnél (sale and lease back) valójában ugyanerről van szó. A visszlízingnél a lízingtárgy eredeti tulajdonosa a lízingtárgyat eladja, majd a vevőtől lízingbe veszi. A lízing valójában a hitelezés egy formája a tulajdon biztosítékként való fenntartása és a veszélyviselés átruházása mellett. Alkalmazását általában az teszi szükségessé, hogy a berendezés eredeti tulajdonosa (későbbi lízingbe vevő) így tőkehiányát a termelőeszköz további használata mellett tudja finanszírozni. A visszlízing érvényességét sem az elmélet, sem a gyakorlat nem kérdőjelezi meg. A magyar jogirodalomban felmerült annak lehetősége, és erősen vitatottá vált,37 hogy a visszavásárlási joggal kombinált adásvételi szerződés mint biztosítéki célú tulajdonátruházás valójában színlelt szerződés, amely tényleges kölcsönt leplez. A bírói gyakorlat először a feltételhez kötött, biztosítéki célú vételi jog kikötésének érvényességét fogadta el, 38 majd a biztosítéki célú adásvételét.39 A biztosítéki engedményezés A biztosítéki célú engedményezés lényege, hogy az adós a hitelező által nyújtott hitel biztosítékaként a hitelezőre engedményez a szerződés megkötésekor még nem létező, a jövőben keletkező követeléseket. A biztosítéki célú engedményezés nagyon fontos biztosítéka azoknak a hiteleknek, amelyekkel bankok az adós bevételszerző tevékenységét finanszírozzák. Ez általában nem is okoz problémát, azonban az adós felszámolása esetén komoly érdekkonfliktus merül fel az összes bevételre igényt tartó biztosítéki engedményes és a hitelezői rangsorba beállni kényszerülő többi hitelező között. Az érdekkonfliktus megfelelő feloldása csak az lehetett, hogy a biztosítéki engedményest a felszámolásban a többi hitelezővel egy rangsorba állítják. A Legfelsőbb Bíróság ezt egy 1996-ban közzétett döntéssel40 úgy oldotta meg, hogy eleve érvénytelennek minősítette az engedményezés időpontjában még létre sem jött követelést. Ezzel a bíróság kimondott egy dogmatikailag alá nem támasztható tételt, ami általános kritikát váltott ki. A legnagyobb problémát az jelentette, hogy ezzel a bíróság messze túlment az adott jogeset keretei által megkívánt célon, és óriási bizonytalanságot okozott egy konkrét helyzet megoldása kapcsán általános érvénnyel megfogalmazott hibás tétellel. A korrekció csak 2001ben történt meg, amikor a Legfelsőbb Bíróság a biztosítéki célú engedmény megítélésében következőképpen foglalt állást: „biztosítéki célú engedmény esetén az engedményes arra szerez jogot, hogy az engedményezővel szembeni követelését – nem fizetés esetén – az átruházott követelésből kielégítse. Amennyiben azonban az engedményező teljesít, az engedményezett követelés már nem illeti meg, azt vissza kell szolgáltatnia. Ebből adódik, hogy egymás közötti viszonyukban az engedményes az engedménnyel nem rendelkezhet korlátlanul, a kapott jogosultsága korlátozott, célhoz kötött. A hitelező – engedményes – az engedményezési szerződés folytán a faktoringkötelezettel szemben korlátozás nélkül mint a követelés jogosultja léphet fel, azonban az adós – engedményező – tekintetében köti az a korlátozás, hogy az engedményezett követelést a kötelezettől csak az adóssal szembeni követelése kielégítése végett szedheti be. Mindebből pedig az következik, hogy a biztosítéki célú engedmény osztozik a többi biztosíték jogi sorsában, így ha a hitelező az engedményen alapuló követelést a Ezt erősíti meg a Debreceni Ítélőtábla egy döntése is, amely szerint a szerződési szabadság elvéből következik, hogy a szerződés biztosítékául adásvételi szerződést is lehet kötni. Debreceni Ítélőtábla Pf. II. 20 337/2007/3. – BDT 2007. 1684. sz. 36 Legf. Bír. Pfv. VI. 22.404/2001. – EBH 2003. 857. sz. 37 Szabó Gábor Zoltán: A visszavásárlási joggal kombinált adásvételi szerződésről. Gazdaság és Jog, 1998/3. 13–14. o., 13. sk.; A visszavásárlási joggal kombinált adásvételi szerződésről. Gazdaság és Jog, 1998/10. 14–17. o., 17. o.; Gárdos István: A biztosítéki célú tulajdonátruházásról. Gazdaság és Jog, 1998/6. 18–21. o., 18. skk.; Gárdos I. – Gárdos P.: Van-e a fiduciárius biztosítékoknak helyük a magyar jogban? 33. skk.; Gárdos I. – Gárdos P.: Ismét a fiduciárius biztosítékokról. 13. skk.; Lajer–Leszkoven: A bizalmi (fiduciárius) biztosítékokról. 32. sk. 38 Legf. Bír. Pfv. III. 22.796/1997. sz. – BH 1999. 452. sz. 39 Legf. Bír. Pfv. VI. 22.404/2001. sz. – EBH 2003. 857. sz. 40 Legf. Bír. Gf. I. 32.365/1994. sz. – BH 1996. 380. sz. 35
217 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
VIII. rész. Dologi hitelbiztosítékok
felszámolás kezdő időpontjáig nem szedte be a kötelezettől, azzal már nem rendelkezhet; az adós által meghatározott célból nyújtott biztosíték a felszámolás körébe tartozó vagyon részét képezi.” 41
3. 3. A tulajdonjog fenntartása A fenntartott tulajdonjog A tulajdonjog fenntartása a kereskedelmi viszonyokban alkalmazott tipikus biztosíték,42 ahol a hitelező követelésének biztosítékaként a dolog feletti tulajdonjog szolgál. Ennek célja, hogy a hitelező a nem fizető adós csődvagyonából tulajdoni igénnyel vagy végrehajtási igényper útján, a többi hitelező előtt, tulajdoni igénye alapján ki tudja venni az adósra átruházott vagyontárgyakat, fenntartott tulajdonjogával biztosítva ezzel követelésének megtérülését. A tulajdonjog biztosítéki szerepe az alapja a lízing formájában nyújtott hitelezésnek is azzal, hogy itt nem a tulajdonjog fenntartásáról van szó, mert a lízingszerződés alapján a dolog tulajdonjoga még feltételesen sem kerül átruházásra; a lízingbe adó határozott időre szóló használati és hasznosítási jogot biztosít vételi jog kikötése mellett, vagy anélkül. A tulajdonjog fenntartásának biztosítéki ereje is attól függ, hogy harmadik személyekre is kihat-e vagy sem, azaz ha ellenérték fejében szerző jóhiszemű személy vásárolja meg azt a dolgot, amelyen valaki a tulajdonát fenntartotta, akkor a szerző tulajdonossá válik-e, vagy sem. A másik sarkalatos pontja a tulajdonfenntartásnak, hogy milyen következményei vannak a jogosult, illetőleg a kötelezett csődjének, valamint a vagyonukra vezetett végrehajtásnak. Azok a fenntartások, amelyek a biztosítéki célú tulajdonnal kapcsolatban megfogalmazhatók, és amelyek a biztosítéki célú tulajdonátruházás zálogjoggá való átértelmezése mellett szólnak vagy a felszámolási eljárásban a tulajdoni igény megtagadására és a követelés biztosított követelésként való besorolására vezetnek, a fenntartott tulajdon kapcsán nem merülnek fel.43 Így a tulajdonjog fenntartásával eladó tulajdoni igénnyel léphet fel az adós a vevővel szemben annak felszámolása esetén is, és végrehajtási igényperrel is kiveheti a dolgot az adós vagyonából: a magyar Legfelsőbb Bíróság gyakorlata szerint érvényes tulajdonjog-fenntartás esetén az azzal érintett dolog nem tartozik az adós gazdálkodó szervezet felszámolás körébe vonható vagyonához. 44 A tulajdonjog fenntartása a magyar polgári jogban az adásvételhez kapcsoltan szabályozott jogintézmény. A Ptk. 368. § (1) bekezdése szerint az eladó a tulajdonjogot csak a szerződés megkötésekor,írásban és legfeljebb a vételár teljes kiegyenlítéséig tarthatja fenn. A tulajdonjog fenntartása a dolgon a törvény erejénél fogva jár elidegenítési és terhelési tilalommal: a Ptk. 368. § (2) bekezdése szerint a vevő a tulajdonjog-fenntartás hatályossága idején a dolgot nem idegenítheti el és nem terhelheti meg. Ez a tilalom azonban gyengített hatású, amenynyiben harmadik személy jóhiszeműen és ellenérték fejében szerzett jogát nem érinti. Az ingatlan vevője, ha a tulajdonjognak az ingatlan-nyilvántartásba való bejegyzése előtt birtokba lép, ennek napjától kezdve szedi a dolog hasznait, viseli terheit és azt a kárt, amelynek megtérítésére senkit sem lehet kötelezni [Ptk. 368. § (3) bek.]. A tulajdonjog fenntartásának dogmatikai kereteit a kötelmi és dologi ügylet kettőségére épülő tulajdonátruházási rendszer adja meg.45 A meghosszabbított tulajdonjog-fenntartás Az egyszerű tulajdonjog-fenntartás általában kereskedelmi forgalomban, ahol a vétel tárgya rendszerint feldolgozásra vagy továbbeladásra kerül, nem nyújt használható biztosítékot a felek számára, mert vagy az eladó veszíti el a biztosítékát a dolog jóhiszemű harmadik személy részére való eladásával, illetve feldolgozásával, vagy a vevőnek kellene szükségképpen szerződésszegést és a dolog jogellenes eladásának következményét vállalnia, ami számára tenné elfogadhatatlanná a tulajdonjog fenntartásával történő vételt. Ezért a tulajdonfenntartásnak újabb formái jelentek meg, mindenekelőtt a meghosszabbított és a kiterjesztett tulajdonfenntartás. A meghosszabbított tulajdonfenntartásnak az a célja, hogy a vétel tárgyának feldolgozása vagy értékesítése esetére más, a feldolgozott, illetőleg értékesített dolog helyébe lépő dolgon biztosítson biztosítéki tulajdont. A meghoszszabbított tulajdonfenntartás alapja egy gondosan megfogalmazott szerződéses klauzula, amelyben például úgy rendelkeznek a felek, hogy a feldolgozásra tekintettel az eladó az átalakítással (feldolgozással) keletkező dolog tulajdonosa lesz. A gyakorlat ezt a helyzetet úgy kezeli, hogy itt nem a feldolgozó eredeti tulajdonszerzéséről van szó, hanem a feldolgozó az eladó – a meghosszabbított tulajdonjogfenntartás jogosultja – részére állítja elő az új dolgot. Ha nem feldolgozásról, hanem továbbeladásról van szó, a felek abban állapodnak meg, hogy az eladó hozzájárul a továbbértékesítéshez, a vevő pedig a továbbértékesített Legf. Bír. Gfv. X. 31.608/1999. sz. – EBH 2001. 439. sz. BH 2001. 489. sz. Szeibert Orsolya: A tulajdonjog-fenntartás mint hitelbiztosíték. Polgári Jogi Kodifikáció, 2000/4. 10–21. o., 10. skk. 43 Häsemeyer, Wolfgang: Vorbehaltskauf und Finanzierungsleasing im geltenden und künftigen Insolvenzrecht. In Huber, Ulrich – Jayme, Erik: Festschrift für Rolf Serick zum 70 Geburtstag. Heidelberg, 1992. 153–169. o., 155. o. 41 42
44 45
Fabók: Tulajdonjog-fenntartás és dologi jogügylet.
218 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
VIII. rész. Dologi hitelbiztosítékok
dolog vételárát előre az eladóra engedményezi (biztosítéki célú engedményezés). A meghosszabbított tulajdonjog-fenntartást a német, az osztrák és az angol bírói gyakorlat is minden további nélkül érvényesnek fogadja el,46 és a gyakorlatban komoly szerződéskötési technikája alakult ki. A meghosszabbított tulajdonfenntartás valójában nem az eredetileg eladott dolgon fenntartott tulajdonfenntartás továbbvitele, hanem új biztosíték alapítása. Ha a meghosszabbított tulajdonfenntartást a dolog feldolgozása esetén úgy fogjuk fel, hogy az új dolgot az eredeti eladó részére állítja elő a vevő, eladás esetén pedig a vételár biztosítéki engedményezéseként kezeljük, akkor az a magyar jog szerint is érvényes. Ilyen megközelítés mellett ugyanis a meghosszabbított tulajdonfenntartás nem ütközik abba a szabályba, hogy a tulajdonjogot a vételár teljes kiegyenlítéséig lehet fenntartani. A kiterjesztett tulajdonjog-fenntartás A kiterjesztett tulajdonfenntartás esetében a fenntartott tulajdon nemcsak az ilyen módon eladott dolog vételárának biztosítékául szolgál, hanem az eladónak vagy másnak a vevővel szemben fennálló további követeléseinek a biztosítására is. Két alapvető formája alakult ki: az egyik az, amikor az eladó és a vevő között létrejött adásvételek mindegyikében az eladó fenntartja magának a tulajdont azzal, hogy a tulajdonjog csak akkor száll át, ha a vevő az eladóval szembeni valamennyi (azaz a többi szerződésből eredő) kötelezettségének eleget tesz. Így mindegyik fenntartott tulajdon mindegyik vételárkövetelés fedezetéül szolgál. A tulajdonjogfenntartásnak ezt a formáját kereskedelmi viszonyok között a német, osztrák és angolszász jogokban általában érvényesnek fogadják el, fogyasztói szerződésekben azonban nem. A kiterjesztett tulajdonjog-fenntartás másik formája esetében nemcsak arról volna szó, hogy az eladó a vevővel szembeni más követeléseit is biztosítja, hanem arról, hogy az eladó az ő vállalatcsoportja valamely tagjának a vevővel szembeni követelését is biztosítja a tulajdonfenntartással. A tulajdonjog kiterjesztett fenntartásának ezt a formáját minden bírói gyakorlat erős kétellyel (még erősebbel, mint a kiterjesztett tulajdonjog-fenntartás előbb ismertetett formáját) fogadja, a német BGB 449. § harmadik bekezdése alapján pedig a német jogban kifejezetten érvénytelen. A Ptk. 368. § (1) bekezdésének utolsó fordulata alapján, amely szerint az eladó a tulajdonjogot legfeljebb a vételár teljes kiegyenlítéséig tarthatja fenn, a magyar jogban valószínűleg a kiterjesztett tulajdonfenntartás mindkét formáját érvénytelennek kellene tekintenünk.
Melis, Werner: Transfer of Ownership in International Trade – Austria. In Ziegler – Ronoe – Debattista – Plégat-Kerrault: Transfer of Ownership in International Trade. 39–52. o., 44. o.; Thorn, Karsten: Transfer of Ownership in International Trade – Germany. In Ziegler – Ronoe – Debattista – Plégat-Kerrault: Transfer of Ownership in International Trade. 181–200. o., 192. o.; Debattista, Charles: Transfer of Ownership in International Trade – England. In Ziegler – Ronoe – Debattista – Plégat-Kerrault: Transfer of Ownership in International Trade. 129–154. o., 145. o. 46
219 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
9. fejezet - IX. rész. A birtok és a birtokvédelem 1. 1. A birtok fogalma és jelentősége 1.1. a) A birtok jogi természete A birtok jogi természete A birtok a magánjog egyik legnehezebben meghatározható, rejtélyes fogalma, amelynek filozófiai dimenziói is vannak. A birtok fogalmának meghatározása és a birtoklási helyzetek leírása a jogirodalom legrégebb óta vitatott problémái közé tartozik. A viták során azokra az alapvető kérdésekre keresték a választ, hogy birtokot jognak vagy ténynek kell-e tekintenünk, mennyiben és hogyan várjuk el, hogy a birtoklás a külvilág felé megjelenjen, azaz a dolog és a személy között milyen tényleges kapcsolatot keresünk a birtoklás meghatározása során (corpus), szükséges-e a birtokláshoz a birtoklási szándék (animus), miben áll a birtok megszerzése, és hogy létezhet-e származékos birtok.1 A birtok jogi természetére választ keresők eltérő súlyt helyeztek a birtoklás egyes lehetséges elemeinek, a birtokállapot ténylegességének, a birtoklási szándéknak és a birtoklás jogalapjának a szerepére. A doktrinális magyarázatok – amelyek egészen JheringDer Besitzwille című művének megjelenéséig nagyon erősen kötődtek a római jogi magyarázatokhoz – azonban sohasem vezettek kielégítő eredményre, és ennek feltehetően több oka is van. Jhering a doktrinális interpretációk kudarcához vezető okok „bűnlajstromát” elsősorban a következőkben látta: e magyarázatok során félreértettek egyes római jogi forráshelyeket, kritikátlanul vették át a római jogászok doktrinális absztrakcióit (különösen a birtoklási szándék és a constitutum possessorium magyarázata kapcsán); teljes egészében hanyagolták a kérdés történeti megközelítését; egyáltalán nem foglalkoztak a bizonyítási kérdésekkel; teljes mértékben figyelmen kívül hagyták a kérdés jogpolitikai oldalát; gyakorlati megközelítést egyáltalán nem alkalmaztak; nézőpontjuk pedig túlnyomórészt formalisztikus volt, és nem igazolt premisszákból indultak ki. 2 A birtok fogalmának és jogi jelentőségének szabályozása a Magyar Általános Polgári Törvénykönyv 1900-as tervezetét követő kodifikációs kísérletekben a Ptk.-ig jelentős változásokon ment át, amelynek egyik fő jellemzője a szabályozás egyszerűsödése, a birtok és bírlalat, a közvetett és közvetlen birtok, illetőleg a fő- és albirtok közötti különbségtételnek a norma szintjén való megszűnése, a birtok fogalmának rugalmas kezelése és a birtok védelmi szerepének előtérbe kerülése. Ezzel egyidejűleg háttérbe szorult a birtoklásra irányuló szándék szerepe. A birtokot a Ptk. és a jelenlegi dologi jogi felfogás elsősorban tényleges állapotként határozza meg, amelynek jellemző, de nem feltétlen vonása a birtokos helyzetének harmadik személyek által való felismerhetősége. Ezt a tényleges dolog feletti uralmi helyzetet részesíti a polgári jogi szabályozás védelemben. A birtok jog vagy tény? A birtok azonban nem írható le pusztán a dolog feletti hatalom ténylegességével és a harmadik személyek felé megnyilvánuló külső hatásokkal. A birtok nem pusztán tényleges állapot, hanem alanyi jog, amelynek alapján a birtokos mint jogosult uralmat gyakorolhat. Vannak olyan – a régebbi terminológia szerint közvetettnek nevezett – birtoklási helyzetek, amelyekben a birtokosi pozíció nem jár együtt a dolog feletti tényleges fizikai uralom gyakorolhatóságával; birtokosnak kell tekinteni azt is, akitől a dolog időlegesen más személy hatalmába került, valamint az, akinek a földjén használati jog áll fenn [Ptk. 187. § (2) bek.]. Ezekben a helyzetekben a birtokos a tényleges hatalmat közvetlenül gyakorlóval csak ügyleti (szerződéses) jogviszonyban áll. Ugyanakkor a birtoklás mint alanyi jog fennállása nyilvánvalóan nem független a dolog és személy közötti tényleges kapcsolattól. Úgy tűnik azonban, hogy ezt a tényleges kapcsolatot nem kereshetjük pusztán a fizikai uralom fennállásában, és nem is vizsgálhatjuk a szándéktól függetlenül. Abból következően tehát, hogy nemcsak azt a személyt tekintjük birtokosnak, aki a dolog feletti tényleges hatalmat gyakorolja, a dolognak egyszerre több birtokosa is lehet, akiket külön-külön, önállóan, nem közös birtokosként tekintünk az egész dolog birtokosának. Birtokos egyrészt tehát az, aki a dolgot tényleges hatalmában tartja, másrészt az is, akitől a tényleges hatalmat gyakorló a birtokát származtatja. Mindketten birtokosok, és ezzel birtokvédelemre jogosultak. A birtok szerepe 1 2
Szászy-Schwarz Gusztáv: Új irányok a magánjogban. Budapest, 1911. 369. skk. Jhering, Rudolf von: Der Besitzwille – Zugleich eine Kritik der herrschenden juristischen Methode. Jena, 1889. 537. o.
220 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
IX. rész. A birtok és a birtokvédelem
Úgy tűnik tehát, hogy a birtok elméleti és gyakorlati megközelítése során sem érdemes olyan magyarázatokat keresnünk, amelyek egzakt módon le tudják írni a szándék, a ténylegesség és a birtoklási jogcím szerepét, és helyesebb – legalábbis e helyütt – a birtoknak a jogi funkcióiból kiindulni, és a birtok valódi jogi természetének vizsgálata során a tisztánlátásunk elhomályosításának veszélyével fenyegető teoretikus megfontolásokat háttérbe szorítani. A Ptk. a birtok fogalmát nem határozza meg, ami bizonytalanságokhoz – ugyanakkor izgalmas kérdésekhez – vezet, és ez más jogokra is jellemző.3 A birtok fogalmának konkrét, normatív törvényi meghatározása nem szükséges és valószínűleg nem is lehetséges. A fogalom minden konkrétabb megfogalmazása ugyanis azzal a veszéllyel jár, hogy a bíróság kezét köti meg a jogalkotó, és ezzel nehezíti annak a védett alanyi jogot biztosító pozíciónak az azonosítását, amely a birtok védelmi és átruházó hatását kiváltja. A birtokot ezért érdemes a szabályozás szintjén nyitott tényállásként megfogalmazni, és a birtok fennállásának megállapítását a bíróságra hagyni. A birtok fogalma jogilag annyiban releváns, amennyiben ahhoz a szabályozás joghatásokat fűz. Ezek a joghatások – legalábbis a dologi jog körében – alapvetően kétirányúak: az egyik irány a birtok megszerzésének, fennállásának és átszármaztatásának jelentősége a dologi jogok keletkezése és átruházása során (ideértve az elbirtoklást is), a másik pedig a birtokhoz kapcsolódó jogvédelem (birtokvédelem). A birtok védett jogi pozíció, amely nem feltétlenül kötődik a dolog közvetlen fizikai uralom alatt tartásához. A birtokhoz fűzött joghatások a birtok védelmi hatásában, jogosító hatásában és a tulajdon átruházásánál az átadás részeként betöltött szerepében nyilvánul meg. Ezért a birtok jogi szabályozásának középpontjában is elsősorban a birtok megszerzése és a birtok védelme áll. A birtok elméleti jelentőségét elsősorban a tulajdonjoghoz való viszonya jelenti, az a kihívás, amelyet annak a kérdésnek a megválaszolása jelent, hogy a birtok mennyiben tekinthető a tulajdon előképének. Már Kant is szoros kapcsolatot látott birtok és tulajdon között, amelynek lényegét abban határozta meg, hogy „a jogilagenyém (meum juris) az, amivel úgy vagyok összekapcsolva, hogy annak a harmadik személy által való beleegyezésem nélküli használata engem sértsen. E használat lehetőségének szubjektív feltétele a birtok.” 4 A birtok mint a dolog feletti uralom A birtoknak a Ptk. 187. §-ából levezethető (egyébként a birtokost meghatározó) fogalma szerint a birtok dolog feletti hatalmat jelent azzal, hogy a dolog feletti hatalom mint a birtok alapvető fogalmi eleme nem feltétlenül jelent fizikai uralmat. Birtokos az, aki a dolgot sajátjaként vagy a dolog időleges birtokára jogosító jogviszony alapján hatalmában tartja. A Ptk. a birtokos fogalmát nem határozza meg. Birtokosnak a törvényi szabályozás azt tekinti, a dolog birtokát megszerzi, a birtok megszerzőjének pedig azt kell tekinteni, aki a dolgot magához veszi, vagy akinek az más módon hatalmába kerül [Ptk. 187. § (1) bek.]. Birtokosnak kell továbbá tekinteni azt is, akitől a dolog időlegesen más személy hatalmába került, valamint az, akinek a földjén használati jog áll fenn [Ptk. 187. § (2) bek.]. A tipikus – de egyáltalán nem kizárólagos – birtoklási helyzet az, amikor valaki annak alapján minősül birtokosnak, hogy a dolgot sajátjaként vagy olyan jogviszony alapján, amely őt a dolog időleges birtoklására jogosítja, hatalmában tartja. A sajátkénti birtoklás alatt itt azokat a helyzeteket értjük, amikor a dolog birtokosa saját birtoklását véglegesnek, kizárólagosnak tekinti. Az elbirtokló például a tulajdonjog megszerzése érdekében sajátjaként kell, hogy a dolgot birtokolja. A külvilág éppen a sajátkénti birtoklásból következően gondolhatja azt, hogy a dolog birtokosa a dolog tulajdonosa is egyben. A dolog sajátként való tényleges hatalomban tartása tulajdonképpen minden olyan esetben fogalmi eleme a birtoklásnak, amikor valamilyen egyéb körülmény nem teszi nyilvánvalóvá azt, hogy valaki a dolgot nem tulajdonjoga alapján vagy a tulajdonjog megszerzése érdekében tartja tényleges hatalmában. Ilyen módon a tolvaj is a Ptk. 187. § (1) bekezdése alapján minősülhet birtokosnak, és lehet jogosult birtokvédelemre mindazokkal szemben, akit őt birtoklásában háborítják, kivéve természetesen azokat, akiknek a dolog birtoklására jogalapjuk van. Birtokos az is, aki származtatott jog alapján, ideiglenesen birtokol. Az ideiglenes birtoklásra jogosító jogcím sokféle lehet, egyik jellemző esete a bérleti vagy használatra jogosító más jogviszony alapján történő tényleges birtoklás. A dolog feletti tényleges hatalmat gyakorló személy ilyenkor nem tekint(het)i birtoklását véglegesnek, hiszen – általa is tudottan – a dolog birtokába csak ideiglenes jelleggel jutott. A sajátkénti birtoklás tehát az ilyen esetekben kizárt, a dolgot tényleges hatalmában tartó személy a birtoklását megalapozó jogviszony alapján lesz a dolog birtokosa. Nemcsak a birtokvédelem, hanem a birtok (és a tulajdon) átruházással való megszerzésének biztosítása is szükségessé teszi, hogy birtokosnak minősüljön a ténylegesen nem birtokló tulajdonos vagy más jogosult (albérletbe adott dolog bérlője, a haszonélvező által bérbe adott dolog esetén a haszonélvező stb.), és ez nyújt támpontot az elbirtokló személyének meghatározásához is. A származtatott birtok elismerése alapján a dolgot ténylegesen hatalmában tartón túl birtokosnak minősül az is, akitől valakinek a birtoka közvetve vagy Niggli, Wolfgang R.: Der Besitz – ein ungeklärter Grundbegriff des schweizerishes Sachenrechts. Basel – Frankfurt am Main, 1993. 146. skk. 4 Kant, Immanuel: Metaphysische Anfangsgründe der Rechtslehre. 2. kiad. Königsberg, 1798. § 1. 55. o. 3
221 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
IX. rész. A birtok és a birtokvédelem
közvetlenül származik. Ezért a tulajdonoson kívül birtokos a bérlő akkor is, ha a dolgot albérletbe adja, és az albérlő is, ha a dolgon másnak időleges használatot enged. Birtokos továbbá az is, akitől a dolog jogalap nélkül időlegesen más személy tényleges hatalmába került. Ez azokra az esetekre vonatkozik, amikor a birtokos birtoklásra jogosító jogviszony hiányában tartja a dolgot tényleges hatalmában. E rendelkezés alapján a dolgot jogalap nélkül tényleges hatalmában tartó személy is jogosult mindazokkal szemben a birtokvédelemre, akiknek tényleges hatalmába a dolog szintén jogalap nélkül került (például a tolvaj a dolgot tőle jogalap nélkül elvevő másik tolvajjal szemben), ugyanakkor természetesen nem jogosult birtokvédelemre a birtoklásra jogosultakkal szemben. A birtokot a leginkább helyes nem puszta tényleges helyzetnek, hanem alanyi jognak látnunk, amelyhez alanyi oldalon a birtoklási képesség is hozzátartozik: az birtokolhat, aki jogképességgel rendelkezik. A birtok alanyi jogként való felfogásából következik, hogy birtokos nemcsak természetes, hanem jogi személy is lehet, és birtokosnak minősülhet cselekvőképtelen személy is. A birtoklási „képesség” az általános polgári jogi jogképességgel azonos. Az más kérdés, hogy a dolog feletti rendelkezéshez, a birtokvédelemből származó jogok gyakorlásához szükséges cselekményeket cselekvőképtelen személyek nem tudják véghezvinni, nevükben – mint ahogy a jogi személy birtokos nevében is – törvényes képviselőjük jár el. A jogi személy birtoklása sajátos módon merült fel például a német bírói gyakorlatban: valaki bankjegyet talált egy bevásárlóközpont polcain elhelyezett áruk között, és arra a német BGB találásra vonatkozó szabályai szerint igényt tartott. A kérdés elbírálása során a német bíróságoknak először azt a kérdést kellett megválaszolniuk, hogy a bankjegy uratlan dolog-e vagy az áruház birtokában van, ettől függött, hogy az egyéb feltételek teljesítése mellett a találó tulajdont szerezhet-e a bankjegyen vagy sem. A német Bundesgerichtshof azt állapította meg, hogy a bankjegy az áruház birtokában volt akkor, amikor azt a polcon a felperes megtalálta. 5 Birtok és bírlalat A birtokkal kapcsolatos elméleti problémák és viták egyik visszatérő kérdése a birtoklás(possessio) és a bírlalat(detentio) közötti különbségtétel, és ehhez kapcsolódóan a birtokos (possessor) és a bírlaló (detentor) jogállásának magyarázata. Ez a különbségtétel – a német és osztrák joghoz is hasonlóan – végigkísérte a II. világháború előtt magánjogunkat. A birtokos és a bírlaló közötti különbségtétel relatív: valójában csak egymással szembeni jogvédelmük körében kap szerepet. Birtokosnak tekintjük azt, akinek a birtoklásra jogcíme van, míg bírlalónak azt, aki a birtokostól a dolgot úgy kapja meg, hogy tőle azt a birtokos visszakövetelheti. A bírlaló valójában csak segédkezik a birtokos birtoklásában (birtoksegédnek is szokták nevezni), a birtokossal szemben nem rendelkezik a birtoklásra jogcímmel. Az, hogy valaki milyen jogviszony alapján birtokol (ehhez képest birtokos vagy bírlaló-e), kifelé irreleváns, a birtoklási jogosultságokat mindig abban a viszonyrendszerben kell vizsgálni, amelyben a külvilág felé egyébként egyaránt birtokosként mutatkozó személyek egymással szembeni birtoklási jogosultságát kell elbírálni. A birtokosi és bírlalói minőség elhatárolásában tehát a birtoklás jogcíme(causája) a döntő,6 és ez az egymással szembeni viszonyukban lesz releváns, mert a bírlaló a birtokoson kívül mindenki más irányában birtokos lesz. Bírlalói minősége részben jogcímének gyengeségét fejezi ki a birtokossal szemben. Így ha a tulajdonos a dolgot bérbe, a bérlő pedig albérletbe adja, az albérlő pedig letétbe helyezi, akkor a letéteményes mindenki irányában birtokos, kivéve az albérlővel szemben, mert vele szemben csak bírlaló. Az első bérbeadóval szemben pedig jogcímétől függően részesül birtokvédelemben: ha az albérlő bérleti jogviszonya megszűnt, a letéteményes a dolog kiadását nem tagadhatja meg (nem részesül birtokvédelemben), amíg azonban fennáll, addig az albérlőtől származtatott és az albérlőt a bérbeadóval szemben is megillető birtoklási jog alapján sikerrel tagadhatja meg a dolog kiadását. A birtok és bírlalat közötti különbségtételt a Ptk. arra tekintettel vetette el, hogy ennek szerepe a birtokvédelem körére korlátozódik, amelyet viszont a Ptk. szabályai e különbségtétel nélkül is megoldanak. A bírlaló helyzetét az a jogviszony határozza meg, amelynek alapján a dolgot birtokolja és amely birtoklásának jogcímét megteremti. A birtok alanyi jogként való felfogása, továbbá a petitórius és posszesszórius birtokvédelem közötti különbségtétel álláspontunk szerint is megfelelően fejezi ki normatív módon azt, amit a birtok és a bírlalat fejezett ki a II. világháború előtti magánjogunkban. A hatályos szabályozás azt a viszonyrendszert, amely a bírlalónak a birtokossal fennálló jogviszonya által meghatározott helyzetét fejezte ki, nem a birtok és a bírlalat (főbirtok és albirtok) közötti különbségtétellel oldja meg. A Ptk. abból indul ki, hogy a birtok és bírlalat, illetőleg főbirtok és albirtok közötti különbségtételnek
5 6
Wilhelm: Sachenrecht. Nr. 433., 189. o. Szászy-Schwarz: Új irányok a magánjogban. 420. o.
222 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
IX. rész. A birtok és a birtokvédelem
elsősorban nem a külső jogviszonyok, hanem a birtokos és a bírlaló egymással szembeni birtokjogi helyzetének megítélése szempontjából van jelentősége. A birtokvédelem körében ezt a posszesszórius és a petitórius birtokvédelem kettős rendszere biztosítja. A posszesszórius védelemmel a szabályozás a bírlaló részére is birtokosként biztosítja a védelmet, ennek megtagadása harmadik személyekkel szemben indokolatlan lenne. A birtokos helyzetének védelmét a bírlalóval szemben a petitórius védelem biztosítja. A birtok megszerzése és a birtokos személyének az elbirtoklás szempontjából való azonosítása körében a birtokos és a bírlaló helyzetét a közöttük fennálló jogviszony úgy határozza meg, hogy ha a birtokot valaki más nevében szerzi meg és tartja magánál – így jár el a jogi személy vagy a cselekvőképtelen törvényes képviselője –, akkor a birtok megszerzőjének és az elbirtoklási pozíció jogosultjának (birtokosnak) az minősül, akinek nevében eljárva a birtok megszerzése történt.
1.2. b) A birtok megszerzése és elvesztése A birtok megszerzése A birtok megszerzése világítja meg leginkább a birtok fogalmát. A birtok megszerzése elsősorban a dolog feletti tényleges hatalom megszerzésével vagy a dolog birtokának átruházásával történhet. A Ptk. 187. § (1) bekezdése a birtok eredeti (nem átruházással való) megszerzése esetének a dolog feletti hatalom tényleges megszerzését tekinti. Amint korábban említettük, a birtok fogalmának normatív meghatározását a törvényben hiába keressük, és valószínűleg kevés sikerrel kecsegtet egy általánosan elfogadott, minden élethelyzetre jól alkalmazható, az egyes tényállások tekintetében az ésszerű gondolkodással azonos eredményre vezető birtokfogalom megalkotásával kísérletezni. Azok a helyzetek, amelyekben a dolog feletti hatalom tényleges megszerzéséről beszélhetünk, részletesen vagy pontosabban nem határozhatók meg. Azt, hogy a tényleges hatalom megszerzése mikor következik be, az eset összes körülményei alapján, a közfelfogás szerint kell megítélni, és ebben önmagában a ténylegesség nem lesz elegendő, mert az sokszor vezetne az ésszerű köznapi gondolkodásunkkal nehezen öszszeegyeztethető eredményre. Viszonylag könnyű olyan helyzeteket találni, amelyekben a birtoklási helyzet ténylegessége alapján nem lehet a jogvitát eldönteni, és elkerülhetetlenné válik a tényállásnak a ténylegességen túlmenő értékelése. Ilyen esetekre külföldi bírósági gyakorlatokban konkrét példákat is találhatunk. Ilyen helyzet állt elő például akkor, amikor a vadász a rókát meglőtte, de még mielőtt odaért volna, a vadásztársa azt megtalálván magához vette; amikor a búvár az elsüllyedt hajón kincset talált, és azt magához akarta venni, de a rossz időjárás miatt éppen nem tudta ezt megtenni, majd az első adandó alkalommal egy másik búvár – az eredeti találót a hozzáférésben egyébként gátolva – azt magához vette; amikor valaki megsebezte a bálnát, de a haldokló állatot végül más találta meg stb. Amikor ezekben az esetekben a bíróságoknak azt kellett eldönteniük, hogy ki minősül a másikkal szemben védelemre érdemes birtokosnak, a birtoklási helyzetnek pusztán a ténylegesség alapján való meghatározása nem vezetett volna elfogadható eredményre. A bíróságok a rókát megsebző vagy a bálnán halálos sebet ejtő vadászt és a kincset az elsajátítás szándékával fellelő búvárt tekintették birtokosnak annak ellenére, hogy a dolog feletti fizikai uralmat nem ők szerezték meg elsőként. Úgy tűnik, hogy ezekben az esetekben a bíróságok a dolog feletti uralom megszerzésének tekintették azt, amikor valaki abba a helyzetbe került, hogy a dolog felett az akaratát nagy valószínűséggel gyakorolhatta.7 Ezek az esetek is óvatosságra intenek bennünket akkor, amikor a birtok és a birtokos meghatározása kapcsán teoretikus magyarázatokat keresünk. A birtoklási szándék (animus) elvárása is elsősorban a birtokszerzéshez kapcsolódik. Nyilvánvalóan tarthatatlan lenne olyan álláspont, hogy birtokolni kizárólag birtoklási szándékkal lehet, mert ez arra a következtetésre kellene, hogy vezessen bennünket, miszerint például alvó ember nem birtokolhat. A birtok megszerzéséhez ugyanakkor elvárhatjuk a birtoklási szándékot, egyrészt, mert a birtokátruházás ügyleti jellegéből indulunk ki, másrészt pedig az sem volna elfogadható álláspont, hogy valakit akarata ellenére teszünk birtokossá. A birtok átruházása A Ptk. a birtok átruházását nem szabályozza, ugyanakkor a Ptk. szabályai kétségkívül elfogadják a birtok átszállásának lehetőségét például az elbirtoklás esetén, amikor a birtoklás szempontjából nemcsak az örököst tekintjük jogutódnak, hanem azt is, akire az elbirtokló a dolgot átruházza (tulajdonjogot átruházni nyilván nem tud), továbbá ha az ingó dolgok feletti tulajdonjog átruházása, továbbá ingókat terhelő egyes dologi jogok (haszonélvezet, kézizálogjog) létesítése során megkövetelt átadást valóban jogügyleti jellegűnek helyes tekintenünk, akkor azt sem tudjuk másként meghatározni. Ebből kiindulva a birtok átruházásának központi szerepe van az átruházással való tulajdonszerzés, továbbá a haszonélvezeti jog és a zálogjog keletkezése körében egyaránt. A forgalmi érdekek amellett szólnak, hogy a tulajdon átszállásának megtörténte és időpontja Kegel, Gerhard: Von wilden Tieren, zerstreuten Leuten und versunkenen Schiffen – zum Verhältnis von Besitz und Eigentum beweglicher Sachen. In Ficker, Hans Claudius – König, Detlev – Kreuzer, Karl F. – Leser, Hans G. – Bieberstein, Wolfgang Frhr. Marschall von – Schlechtriem, Peter (szerk.): FS Ernst von Caemmerer zum 70. Geburtstag. Tübingen, 1978. 149–178. o., 149. skk. 7
223 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
IX. rész. A birtok és a birtokvédelem
olyan kérdés legyen, amely a lehető legkevesebb bizonytalanságot hordozza magában a forgalom résztvevői számára. A birtok átruházással való megszerzéséhez minden esetben – függetlenül attól, hogy a birtok átszállása a dolog tényleges átadásával vagy a nélkül valósul meg – szükséges a birtok átruházójának és megszerzőjének birtok átengedésére és annak megszerzésére irányuló tényleges szándékot is magában foglaló megállapodása, továbbá az, hogy az átruházás mind az átruházó, mind a megszerző részéről rendelkezésre jogosult (cselekvőképességgel, képviseleti joggal rendelkező) személyek részéről menjen végbe. Ez fejezi ki a birtokátruházás jogügyleti jellegét. A birtokátruházás jogügyleti jellegének elfogadása nem jelenti azt, hogy a birtok átruházására a kötelmi ügyletekre, azaz a szerződésekre vonatkozó szabályok alkalmazhatók lennének bár az analóg jogalkalmazás lehetősége e tekintetben nyitva áll. Ugyanakkor a jogügylet minimális kritériumaiból kiindulva, ha a birtok átruházása során az erre irányuló szándék hiányzik, vagy az átruházó, illetve a megszerző részéről nem rendelkezésre jogosult személy jár el, a birtok átruházása nem történik meg. Annak lehetőségét, hogy a birtok átruházása a dolog átadása nélkül menjen végbe, az elmélet és a Ptk. is elfogadta. A dolog átadása így nem feltétlenül szükséges a birtok átruházásához. Az átadás a birtok átruházásának csak az egyik – bár feltehetőleg a leggyakoribb és leginkább jellemző – módja. Vannak olyan helyzetek, amelyekben a felek megállapodása alapján lehetséges és elfogadható, hogy a birtok átruházása a dolog átadása nélkül történjen meg. Ezeket az eseteket a Ptk. kifejezetten nem szabályozta, a Ptk. megalkotásának időszakában ezeknek jelentősége is csekély lehetett. A birtok átruházása lehetséges az átadáson túlmenően brevimanu traditio, constitutum possessorium, longa manu traditio és cessio vindicationis útján. Brevi manu traditio esetén az átadást a felek megállapodása pótolja. Olyan esetekben van erre lehetőség, amikor a birtokot megszerző fél az átruházás időpontjában már a dolog tényleges birtokában van. Ez a birtokátruházási mód alkalmazható például abban az esetben, amikor valaki az általa bérelt (és így birtokban tartott) dolgot megvásárolja. A brevi manu traditio inverze a constitutum possessorium: ilyen esetekben a megállapodással tényleges átadás nélkül átszáll a birtok. Ez a birtokátruházási mód alkalmazható például abban az esetben, ha a tulajdonos eladja a dolgát, de azt a vevővel kötött megállapodás alapján továbbra is birtokában tartja. Longa manu traditióval száll át a dolog birtoka, ha az eredeti birtokos a dolog felett gyakorolt hatalmával felhagy, és ezáltal lehetővé teszi, hogy a szerző fél a birtokot megszerezze. Ilyenkor a birtok átruházása végbemegy azzal, hogy a birtok átruházója a birtoklással felhagyva lehetővé teszi, hogy a birtokot a másik fél megszerezze. A birtoknak a másik fél általi tényleges megszerzése ebben az esetben már nem képezi a birtok átruházásának tényállási elemét. Ennek alapja az, hogy a birtok átruházásnak e módja a felek megállapodásán nyugszik. A cessio vindicationisszaltörténő átruházás lehetővé teszi, hogy olyan dolog birtokát is átruházza a birtokos, amely az átruházás időpontjában nincs a birtokában, és a constitutum possessoriummal ellentétben a birtok megszerzőjének birtokában sincsen. Harmadik személyek birtokában lévő dolog birtokának átruházása a birtokigény átruházásával történik. A birtok átruházása ebben az összefüggésben és ilyen átfogó módon erősen kapcsolódik a tulajdonjog átszállása és a dologi jogok létesítése során megkövetelt átadás jogi természetéről alkotott állásfoglaláshoz. Ha az átadást nem jogügyletnek, hanem puszta reálaktusnak tekintjük, úgy a birtok átruházása kapcsán sem foglalhatjuk el következetesen ezt az álláspontot. Következtetéseink ennek kapcsán az átadás jogügyleti természetének általánosításán alapszanak. A birtok elvesztése A birtok elvesztése a birtok megszerzéséhez hasonlóan nyitott, a köznapi felfogás tükrében való mérlegeléstől függő kérdés. A birtok elvesztése elsősorban a tulajdonjoggal való felhagyás, a derelictio szempontjából releváns. Ha abból indulunk ki, hogy a birtok nem azonos a dolog feletti fizikai uralommal, hanem a birtokot a dolog feletti tényleges hatalomból fakadó, a jogrend által védelemben részesített alanyi jogként fogjuk fel, ebből az is következik, hogy a dolog feletti uralom megszűnése önmagában nem jár a birtok elvesztésével. Ha a dolog feletti hatalom megszűnése ideiglenes, vagy annak gyakorlásában a birtokos akadályoztatva van, ez önmagában nem jár a birtok elvesztésével. Így – a klasszikus példák szerint – nem indokolt a birtok megszűnését megállapítani és ezzel a dolog átruházását a birtokos számára lehetetlenné tenni vagy őt a birtokvédelem lehetőségétől megfosztani olyan helyzetekben, amikor például a dolgot a hatóság lefoglalta vagy azt akaratán kívül elvesztette. Ezekben az esetekben nem volna észszerű a birtok megszűnését, majd a dolog megtalálása, a dolog visszaadása, az elveszett állat visszatérése stb. esetén a dolog elvesztését, majd újra megszerzését megállapítani, miközben a dolog birtokának megszüntetése nem állt a birtokos szándékában. A birtok azonban ezekben a helyzetekben is csak addig marad fenn, ameddig a dolgon harmadik személy birtokot nem szerez. Ha a dolog feletti hatalom a birtokos szándéka szerint és véglegesen megszűnik, a birtok jogi fenntartásának sincs értelme. A birtok átruházással való megszerzésének kapcsán kifejtettekből az is következik, hogy a birtokot a birtokos elveszti, ha a dolog feletti tényleges hatalma megszűnik, vagy ha a birtokot átruházza (feltéve a birtokátruházás kapcsán kifejtett állásfoglalásunk helyességét). A birtok a birtokos akaratától függetlenül megszűnik akkor, ha azon más személy birtokot szerez. Ez nemcsak átruházás esetén történhet meg, hanem 224 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
IX. rész. A birtok és a birtokvédelem
akként is, hogy azt a dolgot, amelynek birtoklásával a birtokos véglegesen vagy ideiglenesen felhagyott, vagy azt elvesztette, más birtokba veszi. Ilyen esetben a volt birtokosnak az új birtokossal szembeni jogait (ideértve azokat a személyeket is, akik a birtokot elsőként megszerző után szereznek a dolog felett hatalmat) az határozza meg, hogy a birtokot megszerző jogalap nélküli birtokosnak minősül-e vagy sem, ebben a körben jóhiszeműnek tekintendő vagy nem, illetve hogy a dolgon a birtokos tulajdont szerzett-e vagy sem. Azt, hogy a birtokos dolog feletti tényleges hatalma véglegesen megszűnt-e, a dolog feletti hatalom megszerzésének megállapításához hasonlóan a közfelfogásra támaszkodva lehet megállapítani. Azon személyek helyzete, akik a dolgon a végleges elhagyás látszatában bízva szereznek jogot, az ilyen tényálláshoz a szabályozás által fűzött következményektől függ. A birtok elvesztése kapcsán kifejtettekből következik, hogy a birtok nem vész el azzal, hogy a birtokos a tényleges hatalom gyakorlásával időlegesen felhagy vagy a tényleges hatalom gyakorlásában időlegesen akadályoztatva van (például ha madara a kalitkából kirepül, de megtalálja). 8 A birtok nem szűnik meg a birtokos halálával vagy jogutódlással való megszűnésével: álláspontunk szerint az örökös akkor is birtokossá válik az örökhagyó birtokában, ha ő maga a dolog feletti tényleges hatalmat nem szerzi meg. Ez teremti meg az örökös posszesszórius birtokvédelem iránti igényét olyan személyekkel szemben, akik az örökhagyótól tilos önhatalommal vették el a dolgot, és teszi lehetővé az örökössel szemben ilyen eljárás indítását abban az esetben, ha tilos önhatalommal az örökhagyó vette el a dolgot annak jogos birtokosától. Ugyanezt tekintjük irányadónak jogi személyek vagy jogi személyiséggel nem, de önálló jogalanyisággal rendelkező szervezetek körében bekövetkező jogutódlás esetén is.
2. 2. A birtokvédelem A birtokvédelem mint önálló alanyi jog A birtokhoz fűződő egyik legjelentősebb joghatás a birtokvédelem iránti igény. A Ptk. a birtokvédelem három eszközét határozza meg: a jogos önhatalmat, a közigazgatási úton való igényérvényesítést és a birtokpert. A birtokvédelem alapjának a Ptk. közvetlenül a birtoklás tényét tekinti. A birtokos a posszesszórius birtokvédelem körben nem tulajdonjoga, a dologra vonatkozó korlátolt dologi joga, szerződéses pozíciója stb. alapján részesül birtokvédelemben, hanem a birtoklás ténye alapján. Az önálló birtokvédelem elismerésének oka változatlanul a védelem módjának azonosságában van, a birtoklást megalapozó különböző jogcímektől függetlenül. A dologi jogi és a kötelmi jogi szabályok szerint birtoklásra jogosultak birtokvédelmére szolgáló eszközök ugyanazok. Elsősorban ez tette indokolttá a közös védelmi eszközök egységes szabályozását a Ptk.-ban. Az egységes szabályozás további előnye kétségkívül az, hogy a kötelmi jogosult védelmét úgy oldja meg harmadik személyekkel szemben, hogy nem kell a kötelmi jogviszonyok relatív szerkezetéből adódó nehézségekkel számolni és a kötelmi jogosultnak a jogvédelem iránti jogcímét a jogellenes behatással szembeni védekezés érdekében külön alátámasztani. A birtokvédelem szabályai azon a kiindulóponton nyugszanak, hogy birtokától önhatalommal a jogalap nélkül birtokló sem fosztható meg, és az önkényes beavatkozással szembeni védelemnek nem előfeltétele a birtoklás jogosságának abszolút – nemcsak a birtoksértővel szembeni – bizonyítása. Ha a birtokost birtokától jogalap nélkül megfosztják vagy birtoklásában zavarják (azaz vele szemben tilos önhatalmat gyakorolnak), őt birtokvédelem illeti meg [Ptk. 188. § (1) bek.]. A birtokos a jogcímre tekintet nélkül kap védelmet, a birtoklás jogcímes vagy jogcím nélküli voltához, a birtokos jóhiszeműségéhez vagy rosszhiszeműségéhez pedig egyéb, külön szabályozott jogkövetkezmények fűződnek. A Ptk. – ha annak a törvényben előírt feltételei fennállnak – abszolút szerkezetű, mindenkivel szemben érvényesíthető védelmet biztosít a birtokos számára, akkor is, ha a birtokos a birtoklásra jogcímmel nem rendelkezik. Ez alól kivétel a birtokot tilos önhatalommal megszerző személy, aki nem részesíthető védelemben azzal szemben, akitől a dolgot tilos önhatalommal megszerezte [Ptk. 188. § (2) bek.]. A birtok önálló alanyi jogként való felfogásából következik, hogy a jogszerűen birtokot származtató személy, származtatott birtoka alapján a tulajdonossal szemben is jogvédelmet kap.Származtatott birtok esetén a birtokos azzal szemben, akitől a birtokát származtatja, a birtoklás jogcíme szerint kap birtokvédelmet. Ennek alapján a birtokvédelem megilleti a bérlőt a bérbeadóval, a haszonbérlőt a haszonbérbe adóval stb. szemben, ha a birtoklásra a közöttük fennálló jogviszony a birtokost feljogosítja. Ha a kötelmi jogviszony már nem áll fenn, érvénytelen vagy hatályát vesztette, a birtokost a birtokvédelem már nem illeti meg azzal szemben, akitől a birtokát származtatta. A birtokos és azon személy közötti megállapodás, amelytől a birtokos a birtoklás jogcímét származtatja, a birtokos birtokláshoz való jogának terjedelmét is meghatározza. Külön szabály nélkül is nyilvánvaló, hogy azt, akitől a birtokos a birtoklás jogcímét származtatja, birtokvédelem illeti meg a birtokossal szemben, ha a birtokos a birtoklási vagy használati jogának a származtatott jogcím szerinti terjedelmét túllépi és a birtokvédelem feltételei egyébként fennállnak. Ilyen helyzetben ugyanis a Knütel, Rolf: Von befreiten Vögeln, schönen Schläferinnen und hüpfenden Hunden oder: Exempla docent. Juristische Schulung, 2001/3. 209–217. o., 215. o. 8
225 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
IX. rész. A birtok és a birtokvédelem
birtokosnak a birtoklás határain túlterjeszkedő birtoklásra jogcíme nincsen. Védelem őt csak a jogcím által meghatározott birtoklási jog határain belül illeti meg. A birtokos jogcíme szerint részesül birtokvédelemben nemcsak azzal szemben, akitől a birtokát származtatja, hanem azzal szemben is, akinek a birtokát időlegesen átengedte [Ptk. 188. § (3) bek.]. A közös birtok védelme Közös birtok esetében valamennyi birtokost önálló birtokvédelem illet meg. Ezt a szabályt és a birtokkeresetek oszthatatlanságát elsősorban az támasztja alá, hogy az egyik birtokos általi fellépés a birtokvédelem iránt (akár eljárást indít, akár maga szünteti meg a birtokháborítást) általában maga után vonja, hogy a közösen birtokolt egész dolog mentesül a háborítás alól. Ezen túlmenően a dolog a birtokosok között közös birtok esetén nincs megosztva (ha meg lenne osztva, akkor már nem közös birtokról lenne szó), így a birtokuk az egész dologra kiterjed, ezzel pedig – a pergazdaságossági szempontokon túl is – csak az a megoldás lehet összhangban, hogy közös birtok esetén a birtokvédelem mindegyik birtokost önállóan megilleti, és bármelyik birtokos követelheti a dolog közös birtokba bocsátását [Ptk. 189. § (1) bek.]. A birtokvédelmi szabályozás általános szempontjaival összhangban a közös birtokosokat megillető birtokvédelem független attól, hogy a közös birtok milyen jogcímen (közös tulajdon, közös haszonélvezet, bérlőtársi vagy társbérlői jogviszony stb.) alapszik. Közös birtoklás esetén a birtokállapot megsértése nemcsak úgy képzelhető el, hogy kívülálló személy követ el birtoksértő cselekményt, hanem úgy is, hogy az egyik birtokostárs sérti meg a másik birtokostárs birtoklását. A birtokra és a birtokvédelemre vonatkozó általános szabályokból és a birtok általunk követett, önálló alanyi jogként felfogásból következik, hogy a közös birtokosok egymással szemben is jogosultak birtokvédelemre [Ptk. 189. § (2) bek.]. Birtokvédelem és szomszédjogok A birtokvédelmi jogviták egyik gyakori esetcsoportját képezik a szomszédjogi jogviták. Mivel ezekben az esetekben két birtokos pozícióját kell összemérni, a bírói gyakorlat a birtokosok érdekeinek mérlegelésével9 bírálja el a birtokvédelem keretében – figyelemmel a szomszédjogi szabályokra is – ezeket az eseteket.10 A tényállások rendkívül széles körűek: a hang- és zajhatások, káros anyagok kibocsátása, épületfelújítási munkák zavaró hatása,11 filmfelvétel készítése (függetlenül attól, hogy személyiségi jogsértést megvalósít-e),12 állattartással járó zavaró hatások13 mint tipikus esetek mellett számos más tényállás is nyilván előfordulhat. Ebben a körben mind az érdekmérlegelés, mind a következmények alkalmazása során a szomszédjogi és tulajdonvédelmi szabályok nyitottsága érvényesül. A bíróság nemcsak eltilthat a zavarástól, de a felek érdekeinek mérlegelésével és azok kiegyenlített érvényesülésének biztosítására törekedve korlátozhatja is azt a tevékenységet, amely a birtokháborítást (és ezzel a szomszédjogi jogsértést) megvalósítja. 14 Önhatalom A birtokvédelem egyik önálló eszköze az önhatalom. Tilos önhatalom ellen a birtokos – a birtok megvédéséhez szükséges mértékben – önhatalommal is felléphet. Az elveszett birtok visszaszerzése érdekében önhatalommal csak akkor lehet fellépni, ha más birtokvédelmi eszköz igénybevételével járó időveszteség a birtokvédelmet meghiúsítaná (Ptk. 190. §). A II. világháború előtti magyar magánjog viszonylag széles körben ismerte el jogosnak az önhatalom gyakorlását. Ezt a Ptk. jelentős mértékben szűkítette, amennyiben nem ismerte el annak korlátlan lehetőségét, hogy a birtokos a birtokát egy éven belül erőszakkal (önhatalommal) mindig visszavehesse. A birtoksértő magatartás elhárítása érdekében az erőszak alkalmazását is magában foglaló önhatalom gyakorlását a szükségest meg nem haladó mértékben a Ptk. jogosnak fogadja el, és jogszerűnek tekinti a birtok viszszaszerzése érdekében is az önhatalmat, de csak abban az esetben és annyiban, amikor és amennyiben az állami birtokvédelmi eszközök igénybevételével járó időveszteség a birtokvédelem meghiúsulását eredményezné. Ennél szélesebb körben az önhatalom jogosságának elismerése azért nem indokolt, mert a jogsértések következményének meghatározására és végrehajtására kiterjedő állami monopólium, ami a jogállamiság egyik kritériuma, és amelyet a Ptk. 7. §-ának (1) bekezdése is rögzít, csak kivételes esetekben engedhető át másoknak. A jogsértések orvoslásának elsődleges útja az állami eszközök igénybevétele kell legyen. Az önhatalom nem feltétlenül jelenti a dolog visszavételét; állhat a birtoksértő feltartóztatásában vagy a birtoksértés bármely eszközzel való megakadályozásában is. A jogos önhatalom ezért jellemzően a birtoksértő aktus idejére korlátozódik. Az önhatalom gyakorlásával a birtokos ingó dolog esetén Legf. Bír. Pfv. I/A. 21.523/1999. sz. – BH 2002. 179. sz. Legf. Bír. Pfv. I. 21.139/2001. sz. – BH 2005. 50. sz. 11 Legf. Bír. Pfv. I. 21.139/2001. sz. – BH 2005. 50. sz. 12 Legf. Bír. Pfv. I/A. 22.539/1999. sz. – EBH 2001. 519. sz. 13 Legf. Bír. Pfv. I. 21.214/1999. sz. – BH 2002. 92. sz. 14 Legf. Bír. Pfv. I/A. 21.523/1999. sz. – BH 2002. 179. sz. 9
10
226 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
IX. rész. A birtok és a birtokvédelem
megakadályozhatja a dolog elvételét, továbbá azt, aki a dolgot elvette vagy akinek a dolgot a birtoksértő átadta, üldözőbe veheti, és ha az üldözés során nincs mód állami eszköz igénybevételére, a dolgot maga is visszaveheti. Ingatlan birtokának megsértése esetén a birtokos önhatalommal elháríthatja a birtoksértő magatartást, illetőleg azt, aki őt a birtokától tilos önhatalommal megfosztotta, a megfosztás után azonnal kivetheti a birtokból és visszafoglalhatja a birtokát. Mindeközben azonban nem lépheti túl a birtoksértés megszüntetéséhez szükséges mértéket. A posszesszórius birtokvédelem A Ptk. birtokvédelmi szabályainak egyik újítása az ún. sommás birtokper szerepét betöltő és annak helyébe lépő államigazgatási eljárás volt, amelynek során a jegyző államigazgatási úton a birtoklás tényén alapuló védelmet nyújt a birtokában sértett jogosultnak. A gyakorlatban a jelek szerint nem merült fel aggály vagy kifogás a Ptk. által bevezetett rendszerrel kapcsolatban, és a bíróságok tehermentesítése iránti igény, valamint a jegyző gyors és a felek számára könnyebben elérhető eljárásában rejlő előnyök ezt a megoldást igazolták. A bírósági úttól a felek ezen közigazgatási úton biztosított posszesszórius birtokvédelem mellett sincsenek elzárva [Ptk. 192. § (2) bek.]. A bíróság azonban a petitórius birtokvédelem körében már nem a birtoklás ténye, hanem a birtokláshoz való jog alapján határoz. A közigazgatási úton nyújtott jogorvoslat (a posszesszórius birtokvédelem) lehetősége így csak a gyorsabb és hatékonyabb eljárás alternatíváját biztosítja a birtokában sértett fél számára, miközben a felek ahhoz való jogát, hogy igényüket bíróság bírálja el, nem sérti. Akit birtokától megfosztanak vagy birtoklásában zavarnak, a Ptk. 191. § (1) bekezdése alapján a birtoksértéstől számított egy éven belül a jegyzőhöz fordulhat, akitől kérheti az eredeti birtokállapot helyreállítását vagy a zavarás megszüntetését. A birtokvita eldöntésére a községi, városi, fővárosi kerületi jegyző illetékes [Ptké. 26. § (1) bek.]. Az eljárás megindítására előírt egyéves határidő elmulasztása a birtokvédelmi eljárások rendszeréből adódóan nem jár jogvesztéssel, csupán azt a lehetőséget veszíti el a sérelmet szenvedett fél, hogy a gyorsabb és egyszerűbb jegyzői eljárás útján kérjen birtokvédelmet. Az egyéves határidő elteltével is nyitva marad számára a bírósági út, azonban a bíróság a birtoklás kérdésében már nem a tények, hanem a birtokláshoz való jogcím alapján (petitórius jogvédelem) fog határozni. A jegyző a posszesszórius birtokvédelmi eljárásban a birtoklás megzavarásának tényét vizsgálja, de a birtoklás jogalapjáról nem dönthet (az eljárás is innen kapta a nevét), ugyanakkor ha a jogcím nyilvánvalónak látszik, ezt nem kell figyelmen kívül hagynia. Ha a birtoklás megzavarását a jegyző megállapítja, az eredeti birtokállapotot helyreállítja, és a birtoksértőt e magatartásától eltiltja, kivéve ha nyilvánvaló, hogy az, aki birtokvédelemért folyamodott, nem jogosult a birtoklásra, illetőleg birtoklásának megzavarását tűrni volt köteles. A jegyző ezen túlmenően határozatot hozhat a hasznok, károk és költségek kérdésében is [Ptk. 191. § (3) bek.]. A jegyző birtokvédelmi eljárása speciális, a polgári jogi szabályozás által az ő hatáskörébe telepített eljárás, jogorvoslati rendszere ezért eltér a közigazgatási határozatok felülvizsgálatára irányadó szabályoktól. A jegyző határozata ellen közigazgatási úton jogorvoslatnak helye nincs és a birtoklás kérdésében hozott határozatot három napon belül végre kell hajtani [Ptk. 191. § (4) bek.], azonban az a fél, aki a jegyző határozatát sérelmesnek tartja, a határozat kézbesítésétől számított tizenöt napon belül keresettel a bírósághoz fordulhat, és a bíróságtól peres eljárásban kérheti a határozat megváltoztatását. A pert nem a jegyző ellen, hanem az ellenérdekű fél ellen kell megindítani [Ptké. 28. § (2 bek.]. A per megindításának a jegyző által hozott határozat birtokállapot helyreállítására vonatkozó részében nincsen halasztó hatálya, a jegyző határozatát annak meghozatalától számított legkésőbb három napon belül végre kell hajtani akkor is, ha az érdekelt fél keresetet indított. A bíróság azonban elrendelheti a birtoklás kérdésében hozott határozat végrehajtásának felfüggesztését, ha a rendelkezésre álló adatok alapján a határozat megváltoztatása várható [Ptké. 27. § (4) bek.]. A birtoklás kérdésében hozott jegyzői határozat végrehajtása a jegyző hatáskörébe tartozik [Ptké. 26. § (2) bek.]. A hasznok, károk és költségek kérdésében hozott határozat végrehajtása a birtokvitában eljáró jegyző székhelye szerint illetékes helyi bíróság hatáskörébe tartozik, és a perindításnak a határozat e részére halasztó hatálya van: a hasznok, károk és költségek kérdésében hozott határozat alapján végrehajtásnak nincs helye akkor, ha az érdekelt fél akár ebben a kérdésben, akár a birtoklás kérdésében keresetet indított (Ptké. 27. §). Ha a fél a jegyző határozatát megtámadja, a bíróság a hasznok, károk és költségek kérdésében hivatalból határoz: akkor is határozatot hoz ebben a kérdésben, ha az érdekelt fél csak a birtoklás kérdésében indított keresetet [Ptké. 27. § (3) bek.]. Ha a bíróság a jegyző előtti eljárás után indított birtokvédelmi perben a keresetet elutasítja, a határozat végrehajtásáról – a hasznok, károk és költségek kivételével – a jegyző gondoskodik; ha ellenben a keresetnek részben vagy egészben helyt ad, a végrehajtás a bíróság hatáskörébe tartozik [PK 31. sz.]. A petitórius birtokvédelem A birtokos az eredeti birtokállapot helyreállítását vagy a zavarás megszüntetését a bíróságtól kérheti egy év eltelte után, vagy akkor, ha az ügyben a birtokláshoz való jogosultság is vitás. A bíróság a birtokperben a birtokláshoz való jogosultság alapján dönt. A békés birtoklásban megzavart fél jogosultságát vélelmezni kell. 227 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
IX. rész. A birtok és a birtokvédelem
Amennyiben a bíróság megállapítja, hogy a birtokosnak nincs (akár nem is volt, akár megszűnt) a jogcíme a birtoklásra, a dolog kiadására a birtokost a jogalap nélküli birtoklás szabályai szerint kötelezi.
3. 3. Jogalap nélküli birtoklás A dolog kiadása iránti követelés A jogalap nélküli birtoklás szabályai a birtoklásra jogosult számára biztosítják a dolog kiadása iránti igényt minden olyan esetben, amikor más személy a dolgot erre őt feljogosító jogcím hiányában tartja magánál. A Ptk. 193. § (1) bekezdésében foglalt rendelkezés értelmében, aki jogalap nélkül van a dolog birtokában, köteles a dolgot a birtoklásra jogosultnak kiadni. A dolgot a jogszerű birtokos e szabályok alapján nemcsak azoktól a személyektől követelheti vissza, akik a birtokot jogellenesen szerezték meg, hanem bárkitől, akinek a birtoklásra jogalapja nincsen, így azoktól is, akiknek a birtoklást megalapozó jogcíme (jellemzően az erre irányuló szerződés megszűnése miatt) megszűnt. Így például a bérleti szerződés megszűnése esetén a bérbeadót is birtokvédelem illeti meg a volt bérlővel szemben,15 a megbízót a bizományi szerződés megszűnésével a bizományossal szemben16 stb. A jogalap nélküli birtoklót a dolog kiadása iránti kötelezettség csak a birtoklásra jogosulttal szemben terheli. Ez abból is következik, hogy harmadik személyekkel szemben a birtokvédelem a jogalap nélkül birtoklót is megilleti. Visszatartási jog A birtokos a dolog kiadását megtagadhatja, amíg a birtoklással kapcsolatosan őt megillető igényeket ki nem elégítik azzal, hogy jogállására a felelős őrzés szabályai irányadók. Nem tagadhatja meg azonban a dolog kiadását az a birtokos, aki a dolgot bűncselekménnyel vagy egyébként erőszakos vagy alattomos úton szerezte meg [Ptk. 193. § (2) bek.]. Jogalap nélküli birtokost a visszatartás joga az általa a jogalap nélküli birtoklás szabályai szerint követelhető kiadásainak megtérítéséig áll fenn. Ezek a kiadások a birtokos érdekét is szolgálták, mert a dolog megóvását eredményezték. Ezért e megtérítési és ennek biztosítására a visszatartási jog akkor is megilleti a jogalap nélkül birtoklót, ha rosszhiszemű birtokosnak minősül. Nem volna azonban indokolt kiterjeszteni a visszatartási jogot arra az esetre, ha a jogalap nélküli birtokos a dolgot bűncselekménnyel vagy egyébként erőszakos vagy alattomos úton szerezte meg. A jog az ilyen magatartást ugyanis semmilyen módon nem kívánja védelemben részesíteni. Megtérítési igény és elviteli jog A jogalap nélküli birtokos követelheti a dologra fordított szükséges költségei megtérítését, függetlenül attól, hogy jó- vagy rosszhiszemű volt-e. Általában azok a költségek minősülnek szükségesnek, amelyeket a jogalap nélküli birtokos a dolog fenntartására és állagának megóvására fordított, vagy amelyek fenyegető kárnak az elhárítása végett merültek fel, amennyiben azok a szükséges mértéket nem lépik túl [Ptk. 194. § (1) bek.]. Ezek azok a kiadások ugyanis, amelyek a jogosult érdekét is közvetlenül szolgálják. A szükséges költségek megállapításánál a birtokos által szedett hasznok értékét is figyelembe venni. Azoknak a hasznoknak az értékét, amelyeket a jogalap nélküli birtokos kiadni köteles, a beszámításra vonatkozó szabályok szerint a jogosult a megtérítendő költségekbe beszámíthatja. A dolog fenntartásával rendszerint együtt járó kisebb kiadások megtérítését a jogalap nélküli birtokos nem követelheti, akkor sem, ha jóhiszemű volt. A jogalap nélküli birtokost – szintén jó- vagy rosszhiszeműségétől függetlenül – megilleti az a jog, hogy az általa létesített berendezési és felszerelési tárgyakat elvigye; ezt a jogot azonban a jogalap nélküli birtokos csak az állag sérelme nélkül gyakorolhatja [Ptk. 191. § (1) és (3) bek.]. Ha az elvitel állagsérelemmel járna, és ezért ezt a jogát a jogalap nélküli birtokos gyakorolni nem tudja, a jogalap nélküli gazdagodás szabályai szerint megtérítési igény illeti meg őt a jogosulttal szemben. A dolog értékének növelésére, a dolog gyümölcsözővé tételére vagy annak fokozására fordított hasznos költségekre vonatkozóan a szabályozás különbséget tesz a jóhiszemű és a rosszhiszemű jogalap nélküli birtokos jogállása között. A jóhiszemű birtokos a hasznokkal nem fedezett hasznos költségei megtérítését is követelheti, a rosszhiszemű birtokos azonban csak a jogalap nélküli gazdagodás szabályai szerint követelhet megtérítést [Ptk. 194. § (2) bek.]. Így a hasznos költségek megtérítését a jóhiszemű jogalap nélküli birtokos a hasznok által nem fedezett mértékben teljes egészében követelheti a jogosulttól, a rosszhiszemű jogalap nélküli birtokos azonban csak arra az értékre tarthat igényt, amellyel a jogosult objektíve gazdagodott. A költségek viselésének meghatározása, illetőleg a költségek megosztása során a bíróság ezen túlmenően is értékelheti, hogy a kiadások közvetlenül kinek az érdekében merültek fel. Így indokolt lehet, hogy a dolog átengedéséért saját érdekében 15 16
Legf. Bír. Pfv. I. 22.231/1999. sz. – BH 2001. 525. sz. Legf. Bír. Pfv. VI. 20.203/1994. sz. – BH 1995. 511. sz.
228 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
IX. rész. A birtok és a birtokvédelem
eszközölt kiadásokat a jogalap nélküli birtokló maga viselje, ha azonban a jogosult e kiadások nélkül várhatóan nem kerülhetett volna abba a helyzetbe, hogy a dolgát visszakaphassa, ő kötelezhető a költségek részben vagy egészben való megtérítésére. A hasznok kiadása és a jogalap nélküli birtokos felelőssége A szabályozás a hasznok kiadása körében is különbséget tesz a jóhiszemű és a rosszhiszemű jogalap nélküli birtokos között, illetve az ellenérték fejében és az ingyenesen szerzők között. A rosszhiszemű vagy a birtokhoz ingyenesen jutó személy köteles a meglévő hasznokat kiadni, a jóhiszemű azonban nem: a birtokos köteles a jogosultnak kiadni a dolog meglevő hasznait, kivéve, ha ellenszolgáltatás fejében jutott birtokához és jóhiszemű volt [Ptk. 195. § (1) bek.]. A jóhiszemű birtokos az addig terjedő időre, amíg a birtokot tőle a jegyző, illetőleg a bíróság előtt vissza nem követelik, a hasznokért és a károkért nem felelős. A visszakövetelés idejétől kezdve pedig – ha nem vált nyilvánvalóan rosszhiszeművé – felelősségére az általános szabályok, használati és a hasznok szedésére vonatkozó jogára pedig a felelős őrzés szabályai az irányadók. Ezt a megoldást az támasztja alá, hogy a jóhiszemű birtokos jogosultnak tarthatja magát, és ezért a dologgal való gazdálkodás szabadságával rendelkezik. A jóhiszemű birtokosnak ez a helyzete addig áll fenn, amíg a vele szemben támasztott igény folytán nem kell azzal számolnia, hogy birtoklása nem jogszerű. Attól még, hogy vele szemben a dolog kiadása iránti igényt érvényesítenek, önmagában még nem válik rosszhiszeművé, de mivel már számolnia kell a dolog kiadása iránti kötelezettséggel, saját kockázatára tekinti magát jogszerű birtokosnak. Ez indokolja, hogy ettől kezdve – a szabályozásban meghatározott, itt tárgyalt speciális eltérésekkel – a felelősség általános szabályai szerint helyt kell állnia a dologban beálló károkért. Mindkét vonatkozásban elsősorban arra az esetre vonatkozik ez, ha a dolgot ki kell, vagy ha megvolna, ki kellene adnia, és független attól, hogy esetleg még a visszakövetelés után is meg van győződve birtoklása jogszerűségéről. Abban az esetben azonban, ha a birtokos számára a tudomására jutó tényekből – akár a visszakövetelés folytán, akár attól függetlenül – nyilvánvalóvá kell váljon az érvényes jogcímének hiánya a birtoklásra, ő más megítélés alá esik, és helyzete a rosszhiszemű birtokoséhoz válik hasonlóvá. Ennek folytán a vele szemben fellépő jogosulttal szembeni viszonyában rosszhiszemű birtokossá válik, és az ennek megfelelő szabályok lesznek vele szemben irányadók. A rosszhiszemű birtokos köteles megfizetni azoknak a hasznoknak az értékét, amelyeket elfogyasztott vagy beszedni elmulasztott, továbbá felelős a dologban bekövetkezett mindazokért a károkért, amelyek a jogosultnál nem következtek volna be [Ptk. 195. § (2)–(3) bek.]. E megoldás mögött az a jogpolitikai cél húzódik meg, hogy a szabályozás ne hozza hátrányos helyzetbe a jóhiszemű birtokost pusztán azért, mert a hasznokat nem élte fel. Ez teszi egyúttal szükségessé azt, hogy a rosszhiszemű jogalap nélküli birtokos köteles legyen az elfogyasztott, értékesített, illetőleg a beszedni elmulasztott hasznok értékének a megtérítésére, ezen túlmenően pedig a szabályozás kockázattelepítési szempontokat érvényesítve a rosszhiszemű jogalap nélküli birtokos szigorú felelősségét állapítja meg azokért a károkért, amelyek elhárítása elvárható volt, továbbá azokért a további károkért is, amelyek a jogosultnál – azaz a jogviszonyok jogszerű alakulása esetén – nem következtek volna be.
4. 4. A felelős őrzés Felelős őrzés és megbízás nélküli ügyvitel A felelős őrzés szabályait a Ptk. a jogalap nélküli birtoklástól elhatárolt jogintézményként szabályozta, elsősorban a szocialista együttélés követelményének érvényesítése céljából. A Ptk. e rendelkezésekkel azt kívánta elérni, hogy ha valaki birtokába másnak a dolga kerül, akkor a birtokos mintegy megbízás nélküli ügyvivőként legyen köteles óvni másnak az ő hatalmába került dolgát. A felelős őrző is szükségképpen jogalap nélküli birtokos, mert nincs joga a dolog birtoklásához. Aki a birtoklásra jogosult vagy köteles, nem minősülhet felelős őrzőnek. A jogintézmény ezért természeténél fogva a jogalap nélküli birtoklástól elhatárolt formájában csak annyiban kapcsolódik a dologi joghoz, hogy a felelős őrző is köteles a dolgot kiadni, egyébként nem hordoz dologi jogi jelleget. A dolog kiadása iránti jog biztosításához a jogalap nélküli birtoklás szabályai elegendő alapot nyújtanak, az egyéb, a hatályos szabályozás alapján a felelős őrzővel szemben támasztott elvárások elsősorban a megbízás nélküli ügyvitel speciális eseteként értékelhetőek. Ilyen szempontból a felelős őrzés a magyar polgári jogban nemcsak gyökértelen, de rendszertanilag és tartalmilag is nehezen alátámasztható jogintézmény. A felelős őrzés szubszidiárius tényállás, így ha a felek között megállapítható olyan jogviszony létrejötte, amelynek alapján a dolgot magánál tartó személy a dolog birtoklására jogosult és/vagy köteles, a felelős őrzés szabályait nem lehet alkalmazni. Ilyen jogviszonyt már általában önmagában megalapoz az, ha a tulajdonos a dolgát másra bízza (ez megbízási, letéti stb. jogviszonyt vagy vegyes szerződéseket egyaránt létrehozhat). A felelős őrzés (és a jogalap nélküli birtoklás) szabályait kell alkalmazni akkor is, ha a felek között
229 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
IX. rész. A birtok és a birtokvédelem
bármely okból megszűnik a jogviszony, amelynél fogva az egyik fél a dolgot magánál tartani köteles és/vagy jogosult volt (például a megbízói, bizományi, bérleti, letéti stb. szerződés). 17 A Ptk. 196. § (1) bekezdése általános követelményként fogalmazza meg azt a kötelezettséget, mely szerint ha valaki másnak a dolgát másnak az érdekében anélkül tartja magánál, hogy arra külön jogviszonynál fogva jogosult vagy köteles volna, a dolog őrizetéről a jogosult költségére és veszélyére mindaddig köteles gondoskodni, amíg az a dolgot át nem veszi. A felelős őrzőt – összhangban a felelős őrző jogalap nélküli birtokosi helyzetéből fakadó szabályokkal – költségei megtérítésének erejéig megilleti a dolog visszatartásának joga. A felelős őrzés tartama alatt a felelős őrző a dolgot csak annyiban használhatja, amennyiben a használat a dolog fenntartásához szükséges. A dolog használatára jogot ugyanis a dolog használati jogának átengedésére jogosult személytől kellene származtatnia, ami felelős őrzés esetében fogalmilag kizárt (ahogy említettük, ha van a felek között erre irányuló jogviszony, akkor a felelős őrzés szabályait már nem lehet alkalmazni). Ha a dolgot a felelős őrző e tilalom ellenére mégis használja, a jogosulttal szemben minden olyan kárért felel, amely enélkül nem következett volna be. A felelős őrzőnek részben jogalap nélküli birtokosi, részben pedig a megbízás nélküli ügyvitel szabályaihoz visszavezethető gyökereiből fakadó kvázi megbízotti pozíciójával van összhangban az, hogy a felelős őrző köteles a dolog meglevő hasznait kiadni és az elfogyasztott vagy beszedni elmulasztott hasznok értékét – az őrzésből folyó igényei beszámításával – megtéríteni [Ptk. 196. § (3) bek.]. A felelős őrző – mivel a dolgot magánál tartani erre irányuló jogviszony alapján sem nem jogosult, sem nem köteles – köteles a dolgot és annak meglévő hasznait a jogalap nélküli birtoklás szabályai szerint a birtoklásra jogosultnak kiadni. Ha a jogosult a dolgot megfelelő határidő alatt felszólításra nem szállítja el, és annak máshol való elhelyezése aránytalan nehézséggel vagy a költségek előlegezésével járna, a felelős őrző a dolgot értékesítheti vagy felhasználhatja. A gyorsan romló dolgot – amennyiben lehetséges – értékesíteni kell, illetőleg fel kell használni. Az értékesítésből befolyt összeg, illetőleg a felhasznált dolog ellenértéke a jogosultat illeti meg (Ptk. 197. §).
17
Legf. Bír. Pfv. VI. 20.203/1994. sz. – BH 1995. 511. sz.
230 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
Irodalom [] Almási, Antal. A dologi forgalom. Magánjogi tanulmány. . . Budapest . 1910. . . [] Almási, Antal. A dologi jog kézikönyve. . . Budapest . 1928. . . [] Almási, Antal. A dologi jog kézikönyve. II. kötet. . . Budapest . 1932. . . Andrássy, Adél. „A föld tulajdoni és használati viszonyai Magyarországon”. . Acta Universitatis Szegediensis de Attila József nominatae. . Szeged . 1994. . . . [] Anka, Tibor, Gárdos, István, és Nemes, András. A zálogjog kézikönyve. . . Budapest . 2003. . . [] Antoniolli, Walter és Koja, Friedrich. Allgemeines Verwaltungsrecht. . . Wien . 1996. . . [] Asztalos, László. Polgári jogi alaptan. . . Budapest . 1987. . . [] Atiyah, Patrick S., Adams, John N., és MacQueen, Hector. The Sale of Goods. 10. átdolg. kiad.. . . Harlow etc. . 2001. . . Bächer, Vilmos. „A szellemi tulajdon jogi védelme és a Ptk”. 23-32. Polgári Jogi Kodifikáció. . . 2000. . . 3. Badura, Peter. „Eigentum”. 326–390. Handbuch des Verfassungsrecht. . Berlin – New York . 1994. . . . Benda, Ernst. Maihofer, Werner. Vogel, Hans-Jochen. [] Balogh, Zsolt, Holló, András, Kukorelli, István, és Sári, János. Az Alkotmány magyarázata. . . Budapest . 2002. . . Bán, Tamás. „A tulajdon védelme az Emberi Jogok Európai Egyezményében”. 125–141. Család, tulajdon és emberi jogok. . Budapest . 1999. . . . Battis, Ulrich. „Zur Bestimmung von Inhalt und Schranken des Eigentums durch Gesetzgeber und Gerichte”. 679–687. Freiheit und Eigentum – FS Leisner zum 70. Geburtstag. . Berlin . 1999. . . . Isensee, Josef. Lecheler, Helmut. [] Baur, Fritz, Baur, Jürgen, és Stürner, Rolf. Sachenrecht. 17. átdolg. kiad.. . . München . 1999. . . [] Benedek, Ferenc. Római magánjog. Dologi jog és kötelmi jog. . . Pécs . 1995. . . Benöhr, Hans-Peter. „Andreas Wacke: das Besitzkonstitut als Übergabesurrogat in Rechtsgeschichte und Rechtsdogmatik. Archiv für die civilistische Praxis”. 386–397. Archiv für die civilistische Praxis. . . 1978. . . 178. Bobrovszky, Jenő. „A szellemi tulajdon néhány dilemmájáról a körte és a sajt között”. 33–45. Boytha György ünnepi kötet. . Budapest . 2004. . . . [] Bodin, Jean. Az államról. Ford.: Máté Györgyi – Csűrös Klára. . . Budapest . 1987. . . [] Bodor, Mária Zsuzsanna, Kisfaludi, András, és Pethőné Kovács, Ágnes . . . . . . . . [] Bodor, Mária Zsuzsanna, Kisfaludi, András, Pethőné Kovács, Ágnes, és Simon, István. A gazdasági társaságok nagy kézikönyve. . . Budapest . 2007. . . Bodzási, Balázs. „A zálogjogi szabályozás főbb problémái”. 35–79. Jogi tanulmányok. . Budapest . 2001. . . . Harmathy, Attila. Bodzási, Balázs. „Javaslat az önálló zálogjog újraszabályozására”. 12–26. Polgári Jogi Kodifikáció. . . 2007. . . 3. Boytha, György. „A szellemi alkotások joga és az új Ptk”. 13-23. Polgári Jogi Kodifikáció. . . 2000. . . 3. Böhmer, Werner. „Eigentum aus verfassungsrechtlicher Sicht”. 39–80. Das Eigentum. . Göttingen . 1989. . . . 231 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
Irodalom
Bönker, Christian. „Baurechtlicher Nachbarschutz aus Art. 14 Abs. 1 Satz 1 GG”. 506–511. Deutsches Verwaltungsblatt (DVBl). . . 1. Mai 1994. . . . [] Brehm, Wolfgang és Berger, Christian. Sachenrecht. . . Tübingen . 2000. . . [] Brons, Claas. Gutgläubiger Erwerb einer beweglichen, öffentlichen Sache. . . Hamburg . 1980. . . [] , . Das Bürgerliche Gesetzbuch. Kommentar. hrsg von Mitgliedern des Bundesgerichtshof. 12. kiad.. . . Berlin . 1984. . . Calabresi, Guido és Melamed, A. Douglas. „Tulajdoni szabályok, felelősségi szabályok és az elidegeníthetetlenség: a székesegyház egyik látképe”. 272–312. A jog gazdasági elemzése. Válogatott tanulmányok. . Budapest . 1984. . . . Harmathy, Attila. Sajó, András. Canaris, Claus-Wilhelm. „Die Rechtsfolgen rechtsgeschäftlicher Abtretungsverbote”. 9-35. Festschrift für Rolf Serick zum 70 Geburtstag. . Heidelberg . 1992. . . . Huber, Ulrich. Jayme, Erik. [] Coing, Helmut. Europäisches Privatrecht – 1500 bis 1800. I. kötet. . . München . 1985. . . [] Collins, Hugh. The Law of Contract. 2. kiad.. . . London–Dublin–Edinburgh . 1993. . . [] Collins, Hugh. Regulating Contracts. . . Oxford . 1999. . . [] Cooter, Robert és Ulen, Thomas. Law and Economics. 3. kiad.. . Addison-Wesley Reading. Massachusetts etc. . 2000. . . [] Cribbet, John E., Johnson, Corwin W., Findley, Roger W., és Smith, Ernest E.. Cases and Materials on Property. 6. kiad.. . . Westbury – New York . 1990. . . Csehi , Zoltán. „Az elővásárlási jog kiterjesztéséhez – a kiterjesztés joga”. 26–31. Jogtudományi Közlöny. . . 2007. . . 1. Csizmazia, Norbert. „Az önálló zálogjogról kodifikációs szempontból”. 32–40. Polgári Jogi Kodifikáció. . . 2007. . . 3. Csizmazia, Norbert és Sándor, István. „A bizalmi (fiduciárius) vagyonkezelés modelljei és a Ptk. reformja”. 10– 29. Polgári Jogi Kodifikáció. . . 2002. . . 4. Csécsy, György. „A know-how oltalma szerződés alapján”. 109–116. Novotni Emlékkönyv. . Miskolc . 1991. . . . Csécsy, György. „A know-how definiálásának problémái”. 740–743. Magyar Jog. . . 1998. . . december. Csécsy, György. „A know-how szerződések minősítéséről”. 11-14. Gazdaság és Jog. . . 2004. . . február. Deák, Dániel. „A bizalmi vagyonkezelés jogi kérdéseiről”. 14–19. Gazdaság és Jog. . . 1995. . . 7–8. Debattista, Charles. „Transfer of Ownership in International Trade – England”. . Transfer of Ownership in International Trade. . Paris – New York . 1999. . . . von Ziegler, Alexander. Ronoe, Jette H.. Debattista, Charles. [] Depenheuer, Otto, Mangoldt Dr., Hermann, Klein, Friedrich, és Starck, Christian. Das Bonner Grundgesetz. Kommentar. Band I.. Preämbel, Artikel 1 bis 19. 4. átdolg. kiad.. 1. . München . 1999. . . [] Bydlinski, Franz. Juristischen Methodenlehre und Rechtsbegriff. 2. kiad.. . . Wien - New York . 1991. . . [] Anners, Erik. Hand wahre Hand. Studien zur Geschichte der Germanischen Fahrnisverfolgung. Rättshistoriskt Bibliotek 3. . . Lund . 1952. . . Deutsch, Markus. „Planungsschadenrecht (§§ 39 ff. BauGB) und Eigentumsgrundrecht (Art. 14.GG)”. 546–553. Deutsches Verwaltungsblatt (DVBl). . . 1. Juni 1995. . . .
232 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
Irodalom
[] Dilcher, Herman és Roth, Herbert. J. von Staudingers Kommentar zum Bürgerlichen Gesetzbuch mit Einführungsgesetz und Nebengesetzen. 13. kiad.. . . Berlin . 1995. . . [] Dittrich, Robert von és Tades, Helmuth. Das Allgemeine bürgerliche Gesetzbuch. Átdolg. kiad.. . . Wien . 1994. . . Drobnig, Ulrich. „Transfer of Property”. 495–510. Towards a European Civil Code. 2. jav. és bőv. kiad.. . The Hague, London, Boston . 1998. . . . Hartkamp, Arthur. Hesselink, Martijn. Hondius, Ewoud. Ehrnthal, Aladár. „Hozzászólás ifj. Dr. Nagy Dezső cikkéhez”. . Polgári Jog. . . 1933. . IX. . [] Eörsi, Gyula. A tulajdonátszállás kérdéséről. . . Budapest . 1947. . . [] Epstein, Richard A.. Takings – Private Property and the Power of Eminent Domain. . . Cambridge, London . 1985. . . [] , . European Parliament: Report of the Committee on the Internal Market and Consumer Protection on public-private partnerships and Community law on public procurement and concessions . [2006/043 (INI)]. . . . 16. 10. 2006. . . [] Faber, Heiko. Verwaltungsrecht. 4. átdolg. kiad.. . . Tübingen . 1995. . . Fabó, Tibor. „Egy eseti döntés margójára, avagy túléli-e a haszonélvezőt a hasznosítási joga keretében kötött bérleti szerződés?”. 17-22. Magyar Jog. . . 2006. . . 1. Fabók, Zoltán. „Tulajdonjog-fenntartás és dologi jogügylet”. 14-17. Polgári Jogi Kodifikáció. . . 2004. . . 3. [] Ferid, Murad és Sonnenberger, Hans Jürgen. Das Französische Zivilrecht. II. kötet. 2. kiad.. 2. . Heidelberg . 1986. . . Ficsor, Mihály Zoltán. „A szellemi tulajdon és a Ptk. Észrevételek és javaslatok a polgári jogi kodifikációhoz”. 27-30. Polgári Jogi Kodifikáció. . . 2001. . . 2. [] Forsthoff, Enst. Lehrbuch des Verwaltungsrechts I.. Allgemeiner Teil. 10. átdolg. kiad.. 1. . München . 1973. .. [] Földi, András és Hamza, Gábor. A római jog története és institúciói. 5. átdolg. és bőv. kiad.. . . Budapest . 2002. . . Földi, András. „Historic and Dogmatic Aspects of the Triad of Proprietary Rights”. 353–402. Scritti in onore di Generoso Melillo. . Napoli . 2009. . I. . Palma, Antonio. Földi, András. „Adalékok a „tulajdonjogi triász” kérdéséhez”. 23-64. Acta Facultatis Politico-iuridicae Universitatis Budapestiensis. . . 2009. . XLII. . [] Frank, Ignácz. A közigazság törvénye Magyarhonban. . . Buda . 1845. . . [] Friedman, David. Law’s Order. . . Princeton . 2000. . . [] Friedmann, Wolfgang. Law in a Changing Society. . . London . 1962. . . [] , . Gaius Institúciói. Kézirat. Ford.: Brósz Róbert. . . Miskolc,Budapest . 1995. . . Gárdos, István. „A 4-es metró-per polgári jogi vonatkozásai”. 105–115. ELTE ÁJK Polgári Jogi Tudományos Diákkör Évkönyve. . Budapest . 2001. . . . Gárdos, István. „A biztosítéki célú tulajdonátruházásról”. 18-21. Gazdaság és Jog. . . 1998. . . 6. Gárdos, István. „A metró-per és az állam jogi személyisége”. 460–468. Jogtudományi Közlöny. . . 2001. . . november. Gárdos, István. „A zálogjog Janus-arcúsága, különös tekintettel az ingó jelzálogjogra”. 11-17. Gazdaság és Jog. . . 2005. . . 1. 233 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
Irodalom
Gárdos, István. „Fiduciárius biztosítékok az új Polgári Törvénykönyvben”. 17-24. Gazdaság és Jog. . . 2008. . . 7-8. Gárdos, István és Gárdos, Péter. „Ismét a fiduciárius biztosítékokról”. 13-18. Gazdaság és Jog. . . 2005. . . 3. Gárdos, István és Gárdos, Péter. „Van-e a fiduciárius biztosítékoknak helyük a magyar jogban? Vitacikk”. 3347. Polgári Jogi Kodifikáció. . . 2004. . . 1-2. Beyleveld, Deryck és Brownsword, Roger. „Patenting Human Genes: Legality, Morality and Human Rights”. 924. Property Problems – From Genes to Pension Funds. . London – The Hague – Boston . 1997. . . . Harris, J. W.. [] Gárdos, Péter. Az engedményezés. . . Budapest . 2009. . . Gárdos, Péter. „Szerződésátruházás”. 20-26. Polgári Jogi Kodifikáció. . . 2005. . VII. 3. Goldschmidt, Levin. „Über den Erwerb dinglicher Rechte von dem Nichteigentümer und die Beschränkung der dinglichen Rechtsverfolgung, insbesondere nach handelsrechtlichen Grundsätzen”. 225-343. Zeitschrift für das gesammte Handelsrecht. . . 1865. . 8. . Gordley, James. „Contract in Pre-Historical Societies and in Western History”. . International Encyclopedia of Comparative Law (Ch. 2.). . Tübingen, Dordrecht . 1997. . VII. . [] Grád, András. Kézikönyv a strasbourgi emberi jogi ítélkezésről. . . Budapest . 1998. . . Graul, Eva. „Zum Tier als Sache i. S. des StGB”. . Juristische Schulung. . . 2000. . . 3. [] Grosschmid, Béni. Werbőczy és az angol jog. . . Budapest . 1928. . . [] Grosschmid, . Fejezetek kötelmi jogunk köréből. . . Budapest . 1932. . . [] Guest, A. G.. Benjamin’s Sale of Goods. 6. kiad.. . . London . 2002. . . Habermeier, Stefan. „Das Trennungsdenken – Ein Beitrag zur europäischen Privatrechtstheorie”. 283–293. Archiv für die civilistische Praxis. . . 1995. . . 195. [] Hager, Johannes. Verkehrsschutz durch redlichen Erwerb. . . München . 1990. . . Hansmann, Henry és Kraakman, Reinier. „Property, Contract, and Verification: the Numerus Clausus Problem and the Divisibility of Rights”. . The Harvard John M. Olin Discussion Paper Series (No. 388). . . 2002. . . 10. Harmathy, Attila. „A tulajdonjog alkotmányos védelme”. 217–228. Jogtudományi Közlöny. . . 1989. . . 5. Harmathy, Attila. „Dologi jog – kötelmi jog”. 119–138. Liber Amicorum – Studia L. Vékás Dedicata. . Budapest . 1999. . . . Hayton, David. „The Irreducible Core Content of Trusteeship”. 47–62. Trends in Contemporary Trust Law. . Oxford . 1996. . . . Häsemeyer, Wolfgang. „Vorbehaltskauf und Finanzierungsleasing im geltenden und künftigen Insolvenzrecht”. 153–169. Festschrift für Rolf Serick zum 70 Geburtstag. . Heidelberg . 1992. . . . Huber, Ulrich. Jayme, Erik. [] Heck, Philipp. Grundriß des Sachenrechts. . . Tübingen . 1930. . . [] Hedemann, Justus Wilhelm. Die Fortschritte des Zivilrechts im XIX. Jahrhundert II/1. Die Entwicklung des Bodenrechts von der franzözischen Revolution bis zur Gegenwart. Das materielle Bodenrecht. 1. . Berlin . 1930. . . [] Hedemann, Justus Wilhelm. Sachenrecht des Bürgerlichen Gesetzbuches. 3. átdolg. kiad.. . . Berlin . 1960. . .
234 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
Irodalom
Heirbaut, Dirk. „Feudal Law: the Real Ius Commune of Property in Europe, or: Should We Reintroduce Duplex Dominium?”. 301–320. European Review of Private Law. . . 2003. . 11. 3. Heller, Michael A.. „Property”. . The Oxford Handbook of Legal Studies. . Oxford, New York . 2003. . . . Cane, Peter. Tushnet, Mark. Henssler, Martin. „Treuhandgeschäft – Dogmatik und Wirklichkeit”. 37-87. Archiv für die civilistische Praxis. . . 1996. . . 196. [] Heusler, Andreas. Die Gewere. . . Weimar . 1872. . . [] Hinz, Werner. Die Entwicklung des gutgläubigen Fahrniserwerbs in der Epoche des usus modernus und des Naturrechts. . . Berlin . 1991. . . [] Hobbes, Thomas. Leviatán, vagy az egyházi és világi állam formája és hatalma. Ford.: Vámosi Pál. . . Budapest . 1999. . . [] Hoffmann, Bernd von. Das Recht des Grundstückkaufs. . . Tübingen . 1982. . . [] Holmes, Oliver Wendell. The Common Law. . . Boston . 1909. . . Honoré, Tony. „Ownership”. 107–147. Oxford Essays in Jurisprudence. . Oxford . 1961. . . . Guest, A. G.. Horwitz, Morton J.. „Eigentum und Person”. . Eigentum im internationalem Vergleich. . Göttingen . 1999. . . . Siegrist, Hannes. Sugerman, David. [] Hösch, Ulrich. Eigentum und Freiheit. . . Tübingen . 2000. . . [] Hübner, Rudolf. Grundzüge des Deutschen Privatrechts. 5. átdolg. kiad.. . . Leipzig . 1930. . . [] , . Indokolás a Magyar Általános Polgári Törvénykönyv Tervezetéhez. II. kötet. Dologjog. 2. . Budapest . 1901. . . [] , . Indokolás Magyarország Magánjogi Törvénykönyvének a M. Kir. Igazságügyminiszter által 1928. március 1-jén az Országgyűlés elé terjesztett törvényjavaslatához. A dologi joghoz fűzött általános indokolás, . I. kötet. 1. . Budapest . 1929. . . Izsó, Krisztina. „Grosschmid [Béni] évforduló. [100 éve jelent meg Fejezetek kötelmi jogunk köréből c. könyve. Tudományos ülés. Budapest, 1999. ápr. 15.]”. 351–354. Jogtudományi Közlöny. . . 1999. . . 7-8. Jarass, Hans D.. „Inhalts- und Schrankenbestimmung oder Enteignung? Grundfragen der Struktur der Eigentumsgarantie”. 2841–2845. Neue Juristische Wochenschrift. . . 2000. . . . [] Jellinek, Walter. Verwaltungsrecht. 3. kiad.. . . Offenburg . 1948. . . Jeney, Petra. „A tulajdonhoz való jog az Európai Bíróság gyakorlatában”. 73–91. Alkotmányosság a magánjogban. . Budapest . 2006. . . . Sajó, András. [] Jhering, Rudolf von. Der Besitzwille – Zugleich eine Kritik der herrschenden juristischen Methode. . . Jena . 1889. . . Jójárt, László. „Az ingatlan-nyilvántartás közhitelessége”. 513-526. Magyar Jog. . . 2001. . . 9. Jójárt, László. „Az ingatlan-nyilvántartás bírósági garanciáinak megerősítéséről”. 265–276. Magyar Jog. . . 2003. . . 5. [] Jones, Gareth és Goodhart, William. Specific Performance. 2. kiad.. . . London, Edinburgh, Dublin . 1996. . . Joost, Detlev. „Trennungsprinzip und Konsensprinzip”. 1161–1174. FS Wolfgang Zöllner zum 70. Geburtstag. . Köln, Berlin, Bonn, München . 1998. . . . Leeb, Manfred. Noack, Ulrich. Wassermann, Harm Peter. [] , . Justinanus császár Institúciói. Ford.: ifj. Mészöly Gedeon. . . Budapest . 1991. . .
235 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
Irodalom
[] Kant, Immanuel. Metaphysische Anfangsgründe der Rechtslehre. 2. kiad.. . . Königsberg . 1798. . . [] Kalss, Susanne és Schauer, Martin. Allgemeines Handelsrecht. . . Wien, New York . 2002. . . Kegel, Gerhard. „Von wilden Tieren, zerstreuten Leuten und versunkenen Schiffen – zum Verhältnis von Besitz und Eigentum beweglicher Sachen”. 149–178. FS Ernst von Caemmerer zum 70. Geburtstag. . Tübingen . 1978. . . . Ficker, Hans Claudius. König, Detlev. Kreuzer, Karl F.. Kisfaludi, András. „A részvényátruházási szerződés jogi természetéről”. 3-8. Gazdaság és Jog. . . 1996. . . 4. Kisfaludi, András. „A szerződések érvénytelensége és a közhiteles nyilvántartások”. 133–177. Liber Amicorum – Studia E. Weiss dedicata – Ünnepi dolgozatok Weiss Emilia tiszteletére. . Budapest . 2002. . . . Kisfaludi, András. „Az elővásárlási jog egyes dogmatikai kérdései”. 161–185. In Liber Amicorum – Studia A. Harmathy Dedicata. Ünnepi dolgozatok Harmathy Attila tiszteletére. . Budapest . 2003. . . . Kisfaludi, András. „Mitől közhiteles a közhiteles nyilvántartás?”. 3-15. Gazdaság és Jog. . . 2003. . . 7-8. Kisfaludi, András. „Fenntartható-e a dologi jog egyediségének elve?”. 91–109. Emlékkönyv Lontai Endre egyetemi tanár tiszteletére. . Budapest . 2005. . . . Kohler, Joseph. „Zwölf Studien zum bürgerlichen Gesetzbuch. IV. Vertrag und Übergabe”. 1-124. Archiv für das Bürgerliches Recht. . . 1900. . . 18. Kohler, Joseph. „Zwölf Studien zum bürgerlichen Gesetzbuch VI. das Vermögen als sachenrechtliche Einheit”. 1-20. Archiv für das bürgerliches Recht. . . 1903. . . 22. Kolosváry, Bálint. „A tulajdonjog”. . Magyar magánjog V. kötet. . . 1942. . . . Szladits, Károly. [] Koziol, Helmut és Welser, Rudolf. Grundriss des Bürgerlichen Rechts. 11. átdolg. kiad.. . . Wien . 2000. . . König, Ruth. „Kriterien für die Begründung der Ausgleichspflicht bei Inhalts- und Schrankenbestimmungen des Eigentums”. 954–959. Deutsches Verwaltungsblatt (DVBl). . . 15. Juli 1999. . . . Knütel, Rolf. „Von befreiten Vögeln, schönen Schläferinnen und hüpfenden Hunden oder: Exempla docent”. 209–217. Juristische Schulung. . . 2001. . . 3. [] Kramer, Ernst A., Gmuer, Max, és Meyer-Haioz, Arthur. Berner Kommentar zum schweizerisches Privatrecht. Band VI. Das Obligationenrecht. 6. . Bern . 1991. . . [] Krasnopolski, Horaz. Der Schutz des redlichen Verkehrs im Österreichischen Zivilrechte. . . Prag . 1892. . . [] Kromer, Michael. Sachenrecht des Öffentlichen Rechts – Probleme und Grundlagen eines Allgemeiner Teils des Öffentlichen Sachenrechts. . . Berlin . 1985. . . [] Kruse, Vinding. Eigentumsrecht I.. 1. . Berlin, Lipcse . 1931. . . Kurucz, Mihály. „A bejegyzés jogkeletkeztető hatályának problémája”. 188–205. Jogtudományi Közlöny. . . 2004. . . június. Kurucz, Mihály. „A nyilvánkönyvi közhitelesség tartalmának sokrétűségéről”. 321–332. Magyar Jog. . . 2004. . . 6. Lábady, Tamás. „A forgalomképtelen törzsvagyon és az „aláépítés” jogi kérdése”. 83–87. Bírósági Döntések Tára. . . 2009. . . január. Lábady, Tamás. „A tulajdonvédelem változása az Alkotmánybíróság gyakorlatában”. 145–165. Tízéves az Alkotmánybíróság. . Budapest . 2000. . . . [] Lábady, Tamás. A magyar magánjog (polgári jog) általános része. . . Budapest, Pécs . 2002. . . Lajer, Zsolt és Leszkoven, László. „A bizalmi (fiduciárius) biztosítékokról”. 23–33. Polgári Jogi Kodifikáció. . . 2004. . . 1–2. 236 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
Irodalom
[] Lányi, Bertalan. A tulajdonjog. . . Budapest . 1903. . . [] Lawson, Frederick H. és Rudden, Bernard. The Law of Property. 2. kiad.. . . Oxford . 1993. . . [] Leisner, Walter. Sozialbindung des Eigentums. . . Berlin . 1972. . . [] Leisner, Walter, Isensee, Josef, és Kirchhof, Paul. Eigentum. Handbuch des Staatsrecht der Bundesrepublik Deutschland. Band VI.. Freiheitsrechte. 6. . Heidelberg . 1989. . . Lajer, Zsolt és Leszkoven, László. „A bizalmi (fiduciárius) biztosítékokról”. 23–33. Polgári Jogi Kodifikáció. . . 2004. . . 1–2. Lenkovics, Barnabás. „A környezetszennyezés polgári jogi szankciói”. 317–338. Felelősség és szankció a jogban. . Budapest . 1980. . . . Asztalos, László. Gönczöl, Katalin. [] Lenkovics, Barnabás. A dologi jog vázlata. 7. átdolg. kiad.. . . Budapest . 2006. . . Leszkoven, László. „Az aljelzálogjog”. 9-10. Közjegyzők Közlönye. . . 2000. . . 9. Libling, D. F.. „The Concept of Property: Property in Intangibles”. 103-119. The Law Quarterly Review. . . 1978. . 94. Jan.. [] Locke, John. Értekezés a polgári kormányzat igazi eredetéről, hatásköréről és céljáról. Ford.: Endreffy Zoltán. . . Budapest . 1986. . . [] Lontai, Endre, Faludi, Gábor, Gyertyánfy, Péter, és Vékás, Gusztáv. Magyar polgári jog, szellemi alkotások joga. . . Budapest . 2004. . . [] Lwowski, Hans-Jürgen. Das Recht der Kreditsicherung. 8. átdolg. kiad.. . . Berlin . 2000. . . [] , . A Magyar Általános Polgári Törvénykönyv tervezetének további tárgyalását előkészítő főelőadmány és a tervezetre vonatkozó bírálati anyag, előterjeszti az Igazságügyminisztériumban szervezett állandó bizottság vezetősége. . . Budapest . 1905. . . [] , . A Magyar Népköztársaság Polgári Törvénykönyve. Az 1959. évi IV. tv. és a javaslat miniszteri indokolása. . . Budapest . 1963. . . [] Malkiel, Burton G.. Bolyongás a Wall Streeten. 2. kiad.. Ford.: Falvay Mihály. . . Budapest . 1998. . . Manssen, Gerrit. „Der Hamburger Stadtsiegelfall”. . Neue Juristische Wochenschrift. VG Köln. . 1991. . . 2548. Manssen, Gerrit. „Der Hamburger Stadtsiegelfall”. 745-748. Juristische Schulung. . . 1992. . . 9. [] Markesinis, B. S. és Deakin, S. F.. Tort Law. 3. kiad.. . . Oxford . 1996. . . Marosi, Zoltán. „A trust intézménye a kontinentális jog szemszögéből”. 32-37. Collega. Szakmai folyóirat joghallgatók számára. . . 2002. . . 4. [] Marton , Géza. Lopott és rabolt dolgok forgalmának korlátozása a Ptk. javaslatában. Ügyvédek Lapja különlenyomat. . . Budapest . 1916. . . [] Marton, Géza. A római magánjog elemeinek tankönyve. Institúciók. . . Debrecen . 1947. . . [] Mattei, Ugo. Basic Principles of Property Law. . . Westport, London . 2000. . . [] Maunz, Theodor, Dürig, Günter, Herzog, Roman, és Scholz, Rupert. Kommentar zum Grundgesetz. . . München, Berlin . 1958–. . . [] McCarthy, Thomas J.. McCarthy’s Desk Encyclopedia of Intellectual Property. . . Washingon . 1991. . . [] Megarry, Robert, Wade, H. W. R., és Harpum, Charles. The Law of Real Property. 6. kiad.. . . London . 2000. . .
237 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
Irodalom
Meier-Hayoz, Arthur. „Das Sachenrecht”. . Berner Kommentar zum Schweizerischen Zivilrecht (B. IV. Abt. 1). . Bern . 1959. . . . Melis, Werner. „Transfer of Ownership in International Trade – Austria”. 39–52. Transfer of Ownership in International Trade. . Paris, New York . 1999. . . . Ziegler, Alexander von. Ronoe, Jette H.. Debattista, Charles. Menyhárd, Attila. „Az angol ingatlan-nyilvántartás reformja”. 35–38. Polgári Jogi Kodifikáció. . . 2003. . . 3. Merrill, Thomas W. és Smith, Henry E.. „Optimal Standardization in the Law of Property: The Numerus Clausus Principle”. 1–70. The Yale Law Journal. . . Oct. 2000. . 110. 1. Merryman, John Henry. „Ownership and Estate. Variations on a Theme by Lawson”. 916–945. Tulane Law Review. . . 1974. . 48. . Meszlény, Artúr. „A Polgári Törvénykönyv szoczializálása. I. személyjog, családjog, dologjog”. . Jogállam. Jog- és államtudományi folyóirat. . Budapest . . . XVI-XVII. . Miceli, Thomas J. és Segerson, Kathleen. „Takings”. 328–357. Encyclopedia of Law and Economics . . Ghent . 1996. . . . Bouckaert, Boudewijn. De Geest, Gerrit. [] Michaels, Ralf. Sachzuordnung durch Kaufvertrag – Traditionsprinzip, Konsensprinzip, ius ad rem in Geschichte, Theorie und geltendem Recht. . . Berlin . 2002. . . Miranda, Antonello. „The Legal Status of the Pre-Embryo: Some Comparative Considerations Prompted by Davis v. Davis”. 39–47. Property Problems – From Genes to Pension Funds. . London, The Hague, Boston . 1997. . . . Harris, J. W.. [] , . Motive zu dem Entwurfe eines Bürgerlichen Gesetzbuches für das Deutsche Reich. Band III.. Sachenrecht Allgemeine Gesichtspunkte, I. Stellung des Sachenrechtes in dem Systeme des Entwurfes. 3. . Berlin, Lipcse . 1888. . . Munzer, Stephen R.. „Human Dignity and Property Rights in Human Body Parts”. 25–38. Property Problems – From Genes to Pension Funds. . London, The Hague, Boston . 1997. . . . Harris, J. W.. [] Müller-Chen, Markus és Schwenzer, Ingeborg. Rechtsvergleichung; Fälle und Materialien. . . Tübingen . 1996. . . Nagy, Dezső. „Tulajdonjog a követeléseken”. . Polgári Jog. . . 1933. . IX. . [] Negro, Franco. Das Eigentum. Geschichte und Zukunft – Versuch einen Überblick. . . München, Berlin . 1963. . . Németh, Tünde. „A know-how fogalma és szabályozása”. 22–25. Cég és Jog. . . 2000. . . 1. [] Niggli, Wolfgang R.. Der Besitz – ein ungeklärter Grundbegriff des schweizerishes Sachenrechts. . . Basel, Frankfurt am Main . 1993. . . Nigri, Deborah Fisch. „Theft of Information and the Concept of Property in the Information Age”. 48–60. Property Problems – From Genes to Pension Funds. . London, The Hague, Boston . 1997. . . . Harris, J. W.. [] Nizsalovszky, Endre. A látszat a jogban. Különlenyomat a Debreceni Szemléből. . . Debrecen . 1931. . . [] Nizsalovszky, Endre. Tanulmányok a jogról. . . Budapest . 1984. . . [] Oakley, A. J.. Parker & Mellows’ The Modern Law of Trusts. 8. kiad.. . . London . 2003. . . Ossenbühl, Fritz. „Eigentumsschutz gegen Nutzungsbeschränkungen”. 689–705. Freiheit und Eigentum – FS Leisner zum 70. Geburtstag. . Berlin . 1999. . . . Isensee, Josef. Lecheler, Helmut. Ossenbühl, Fritz. „Abschied vom enteignungsgleichen Eingriff?”. . Neue Juristische Wochenschrift. . . 1983. . . . 238 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
Irodalom
[] Ökröss, Bálint. Magyar Polgári Magánjog az 1848-dik törvényhozás és az Országbírói Tanácskozmány módosításai nyomán. . . Pest . 1861. . . [] Papier, Hans-Jürgen. Eigentumsgarantie des Grundgesetzes im Wandel. . . Heidelberg . 1984. . . [] Papier, Hans-Jürgen. Recht der öffentlichen Sachen. 2. átdolg. kiad.. . . Berlin, New York . 1984. . . [] Pappermann, Ernst, Löhr, Rolf-Peter, és Andriske, Wolfgang. Recht der öffentlichen Sachen. . . München . 1987. . . Petrányi, Dóra. „A fonds de commerce”. 37–66. Polgári Jogi Dolgozatok. . Budapest . 1994. . . . Harmathy, Attila. Csakurda, Ottó. Petrik, Ferenc. „A tulajdonjog tárgyairól”. 868–878. Magyar Jog. . . 1989. . . 10. [] Petrik, Ferenc. Polgári jog. Kommentár a gyakorlat számára. . . Budapest . 2001. . . [] Petrik, Ferenc és Gellért, György. A Polgári Törvénykönyv magyarázata. 6. átdolg. kiad.. . . Budapest . 2004. .. Petrik, Ferenc. „A telekkönyvi jog alapelvei, a közhitelesség elve”. 257–264. Magyar Jog. . . 2003. . . 5. Plégat-Kerrault, Odile B.. „Transfer of Ownership in International Trade – France”. 155–179. Transfer of Ownership in International Trade. . Paris, New York . 1999. . . . Ziegler, Alexander von. Ronoe, Jette H.. Debattista, Charles. [] Pollock, Frederick és Maitland, Frederic William. The History of the Law of England. 2. kiad.. . . Cambridge . 1968. . . Pomeisl, András József. „A forgalomképtelen ingatlanokkal való rendelkezésről”. 14-19. Gazdaság és Jog. . . 2009. . . 5. Radin, Margaret Jane. „Property and Personhood”. . Stanford Law Review. . . 1982. . . 34. [] Radin, Margaret Jane. Contested Commodities. . . Cambridge, London . 2001. . . Raiser, Ludwig. „Das Eigentum als Menschenrecht”. 105–118. Festschrift für Fritz Baur. . Tübingen . 1981. . . . Grunsky, Wolfgang. Stürner, Rolf. [] Rey, Heinz. Die Grundlagen des Sachenrechts und das Eigentum. Grundriss des schweizerischen Sachenrechts. I. kötet. 2. átdolg. kiad.. 1. . Bern . 2000. . . Rittstieg, Helmut. „Grundgesetz und Eigentum”. . Neue Juristische Wochenschrift. . . 1982. . . . Roller, Gerhard. „Enteignung, ausgleichspflichtige Inhaltbestimmung und salvatorische Klauseln”. 1003–1009. Neue Juristische Wochenschrift. . . 2001. . . . [] Rotyis, József. A tőzsdei befektetők kézikönyve. . . Budapest . 1998. . . [] Rummel, Peter. Rummel Kommentar zum Allgemeinen bürgerlichen Gesetzbuch. . . Wien . 2000. . . Salamonné Solymosi, Ibolya. „Az értékpapír átruházásának sajátos szabályai. [Reflexiók Kisfaludi András: A részvényátruházási szerződés jogi természetéről c. cikkéhez. Gazdaság és Jog, 1996/4.]”. 17-20. Gazdaság és Jog. . . 1998. . . 9. Salzwedel, Jürgen. „Anstaltnutzung und Nutzung öffentlicher Sachen”. 461–520. Allgemeines Verwaltungsrecht (8. átdolg. kiad.). . Berlin, New York . 1988. . . . Erichsen, Hans-Uwe. Martens, Wolfgang. Sándor, István. „Overview of the legal models of trust management in private law”. 161–179. Studia iuridica Caroliensia. . . 2008. . . . Sándor, István. „A vagyonkezelői jog szabályozása”. 3-6. Gazdaság és Jog. . . 2000. . . 3.
239 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
Irodalom
[] Sárándi, Imre. Visszaélés a joggal. . . Budapest . 1965. . . [] Schäfer, Hans-Bernd és Ott, Klaus. Lehrbuch der ökonomischen Analyse des Zivilrechts. 3. átdolg. és bőv. kiad.. . . Wien, New York . 2000. . . Scheuner, Ulrich. „Die Garantie des Eigentums in der Geschichte der Grund- und Freiheitsrechte”. 775–807. Staatstheorie und Staatsrecht – Gesammelte Schriften. . Berlin . 1978. . . . Scheuner, Ulrich. Schlechtriem, Peter. „Unjust Enrichment by Interference With Property Rights”. . International Encyclopedia of Comparative Law. . Tübingen, Leiden . 2001. . . . [] Schmidt, Karsten. Handelsrecht. 5. átdolg. kiad.. . . Köln, Berlin, Bonn, München . 1999. . . [] Schubert, Werner. Die Entstehung der Vorschriften des BGB über Besitz und Eigentumsübertragung. . . Berlin . 1966. . . [] Schnyder, Bernhard, Schmid, Jörg, és Tuor, Peter. Das schweizerische Zivilgesetzbuch. 11. kiad.. . . Zürich . 1995. . . [] Schwerdtfeger, Günther. Die dogmatische Struktur der Eigentumsgarantie. . . Berlin, New York . 1983. . . [] Schwimann, Michael és Pimmer, Herbert. Schwiemann–Pimmer: Praxiskommentar zum Allgemeinen Bürgerlichen Gesetzbuch samt Nebengesetzen. . . Wien . 1987. . . [] Serick, Rolf. Eigentumsvorbehalt und Sicherungsübereignung. (Neue Rechtsentwicklungen). 2. kiad.. . . Heidelberg . 1993. . . Siehr, Kurt. „Der gutgläubige Erwerb beweglicher Sachen – Neue Entwicklungen zu einem alten Problem”. 273–292. Zeitschrift für Vergleichender Rechtswissenschaft. . . 1981. . . 80. [] Simitis, Konstantin. Gute Sitten und Ordre Public. . . Marburg . 1960. . . [] Simpson, A. W. Brian. A History of the Common Law of Contract. . . Oxford . 1975. . . [] Sólyom, László. Az alkotmánybíráskodás kezdetei Magyarországon. . . Budapest . 2001. . . Sonnevend, Pál. „A társadalombiztosítási jogosultságok tulajdoni védelme Alkotmánybíróság gyakorlatában”. 208–227. Magyar Jog. . . 1997. . . 4.
a
Német
Szövetségi
[] Spielbüchler, Karl . . . . . . . . [] Spielbüchler, Karl és Rummel, Peter. Kommentar zum Allgemeinen bürgerlichen Gesetzbuch. . . Wien . 2000. .. [] Stadler, Astrid. Gestaltungsfreiheit und Verkehrsschutz durch Abstraktion. . . Tübingen . 1996. . . [] Stadler, Astrid és Siebert, Wolfgang. Bürgerliches Gesetzbuch. (Alapította: Hans Theodor Soergel). 13. kiad.. . . Stuttgart . 2002. . . [] Roth, Herbert és Gursky, Karl-Heinz. J. von Staudingers Kommentar zum Bürgerlichen Gesetzbuch mit Einführungsgesetz und Nebengesetzen. 13. kiad.. . . Berlin . 2002. . . Stüer, Bernhard. „Abschied von salvatorischen Klauseln im Denkmal- und Naturschutzrecht”. 3737–3742. Neue Juristische Wochenschrift. . . 2000. . . . Sturm, Fritz. „Bringt die französische Bodenregisterreform eine Annäherung an das deutsche Grundbuchrecht? ”. 459–472. FS Hans G. Ficker zum 70. Geburtstag. . Frankfurt, Berlin . 1967. . . . Ferid, Murad. Süss, Theodor. „Das Traditionsprinzip – ein Atavismus des Sachenrechts”. 141–165. FS Martin Wolf. . Tübingen . 1952. . . . Caemmerer, E. von. Mann, F. A.. Hallstein, W.. Swadling, William. „Property: General Principles”. . English Private Law. . Oxford . 2000. . . . Birks, Peter.
240 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
Irodalom
Szabados, István. „Zulässigkeit echter fiduziarischer Rechtsgeschäfte nach ungarischem Privatrecht”. 75–83. Wirtschaft und Recht in Osteuropa. . . 2003. . . 3. Szabó, Gábor Zoltán. „: A visszavásárlási joggal kombinált adásvételi szerződésről”. 13–14. Gazdaság és Jog. . . 1998. . . 3. Szabó, Gábor Zoltán. „A visszavásárlási joggal kombinált adásvételi szerződésről”. 14–17. Gazdaság és Jog. . . 1998. . . 10. Szabó, Gergely. „A Ptk. haszonélvezeti jogra vonatkozó szabályainak egyes hiányosságairól”. . Jogi tanulmányok 1999. . Budapest . 1999. . . . Harmathy, Attila. [] Szászy-Schwarz, Gusztáv. Magánjogi fejtegetések felsőbírósági határozatok kapcsán. . . Budapest . 1890. . . [] Szászy-Schwarz, Gusztáv. Új irányok a magánjogban. . . Budapest . 1911. . . [] Szászy-Schwarz, Gusztáv. Parerga – vegyes jogi dolgozatok. . . Budapest . 1912. . . Szeibert, Orsolya. „A tulajdonjog-fenntartás mint hitelbiztosíték”. 10–21. Polgári Jogi Kodifikáció. . . 2000. . . 4. Szécsényi, László. „Titulus és modus az értékpapírjogban”. 187–193. Jogtudományi Közlöny. . . 2000. . . 5. Szilágyi, Zoltán. „A polgári jogi társaság a nemzetközi összehasonlítás tükrében”. 179–207. Polgári jogi dolgozatok. . Budapest . 1994. . . . Harmathy, Attila. Csakurda, Ottó. [] Szladits, Károly és Ginyovszky, József. Az Osztrák Polgári Törvénykönyv hatásában a magyar magánjogra. . . Budapest . . . . Szladits, Károly. „Dologi jog és kötelmi jog”. 334–335. Jogtudományi Közlöny. . . 1895. . . 42. [] Szladits, Károly és dr. Führer, Imre. Magyar telekkönyvi anyagi jog. Dr. Szladits Károly egyetemi tanár előadásainak jegyzete. 3. bőv. és átdolg. kiad.. . . Budapest . 1921. . . [] Szladits, Károly. Dologi jog. . . Budapest . 1930. . . [] Szladits, Károly. A magyar magánjog vázlata. 4. átdolg. kiad.. . . Budapest . 1933. . . Szladits, Károly. „A kötelem jogalkata és keletkezése”. . Magyar magánjog. III. kötet. . Budapest . 1942. . . . Szladits, Károly. [] Ifj. Szladits, Károly. Az angol jogi trust-intézmény. . . Budapest . 1939. . . Szőke, Irén. „Az elbirtoklás, a használati jogok és a birtokvédelem bírói gyakorlatának elemzése és annak tanulságai”. 3–18. Polgári Jogi Kodifikáció. . . 2002. . . 3. [] , . Tacitus összes művei. . . Szeged . 1998. . . [] Tárkány Szűcs, Ernő. Magyar jogi népszokások. . . Budapest . 1981. . . Tattay, Levente. „A know-how fogalom fejlődése”. 409–412. Jogtudományi Közlöny. . . 2002. . . szeptember. Taupitz, Jochen. „Wem gebührt der Schatz im menschlichen Körper?”. . Archiv für die civilistische Praxis. . . 1991. . . 191. [] Tercsák, Tamás. A joggal való visszaélés. . . Budapest . 2003. . . [] Terré, Francois és Simler, Philippe. Droit civil, Les Biens. 6. kiad.. . . Pairs . 2002. . . Thorn, Karsten. „Mobiliarerwerb von Nichtberechtigten: Neue Entwicklungen in rechtsvergleichende Perspektive”. 442–474. Zeitschrift für Europäisches Privatrecht. . . 1997. . . .
241 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
Irodalom
Thorn, Karsten. „Transfer of Ownership in International Trade – Germany”. 181–200. Transfer of Ownership in International Trade. . Paris, New York . 1999. . . . Ziegler, Alexander von. Ronoe, Jette H.. Debattista, Charles. [] Titmuss, Richard M.. The Gift Relationship: From Human Blood to Social Policy. . . . 1970. . . Tóth, Anikó. „A tulajdonhoz való jog az európai Emberi Jogi Egyezményben”. 124–142. Acta Humana. . . 1996. . . 22–23. [] Trebilcock, Michael J.. The Limits of Freedom of Contract. . . Cambridge . 1993. . . [] Treitel, Guenther H.. Remedies for Breach of Contract – A Comparative Account. . . Oxford . 1988. . . [] Troller, Alois. Immaterialgüterrecht. Band I. 3. átdolg. kiad.. 1. . Basel, Frankfurt am Main . 1983. . . Vékás, Lajos. „Grosschmid [Béni] „Fejezetek kötelmi jogunk köréből” című művének centenáriuma”. 361–367. Jogtudományi Közlöny. . . 1999. . . 9. Vékás, Lajos. „A szerződési szabadság alkotmányos korlátai”. 53–60. Jogtudományi Közlöny. . . 1999. . . 2. [] Vékás, Lajos. Az Új Polgári Törvénykönyv elméleti előkérdései. A magánjogi dogmatika becsülete. . . Budapest . 2001. . . [] Vékás, Lajos. Szakértői javaslat az új Polgári Törvénykönyv tervezetéhez. . . Budapest . 2007. . . [] Világhy, Miklós és Eörsi, Gyula. Magyar Polgári Jog I.. 1. . Budapest . 1962. . . [] Világhy, Miklós. Gazdaságpolitika és polgári jog. . . Budapest . 1978. . . [] (Villányi) Fürst , László. A magánjog szerkezete. . . Budapest . 1934. . . [] Villányi (Fürst), László. Utaló magatartások. . . Budapest . 1929. . . Vinogradoff, Paul. „The Jurisprudence of the Greek City”. . Outlines of Historical Jurisprudence. . . 1922. . 2. . Vliet, L. P. W. van. „Iusta Causa Traditionis and its History in European Private Law”. 342–378. European Review of Private Law. . . 2003. . 11. . Vörös, Imre. „A tulajdonhoz való jog az alkotmányban”. 154–169. Acta Humana. . . 1995. . . 17–19. Wacke, Andreas. „Eigentumserwerb des Käufers durch schlichten Konsens oder erst mit Übergabe? – Unterschiede im Rezeptionsprozeß und ihre mögliche Überwindung”. 254–262. Zeitschrift für Europaisches Privatrecht. . . 2000. . . . Wellmann, György. „A társasági, illetve a polgári jogban mi lehet tulajdon, és ebből következően apportálás, illetve átruházás tárgya?”. 11–14. Gazdaság és Jog. . . 2003. . . 10. [] Wellspacher, Moritz. Der Streit um das Eintragungsprinzip im österreichischen Rechte. . . Wien . 1914. . . Wernecke, Frauke. „Die öffentliche Sache im Widerstreit privater und allgemeiner Belange”. 445–467. Archiv für die civilistische Praxis. . . 1995. . . 195. [] Westermann, Harry. Sachenrecht. 7. átdolg. kiad.. . . Heidelberg . 1998. . . Wieacker, Franz. „Zum Wandel der Eigentumsverfassung”. 1446–1451. Deutsche Juristenzeitung. . . 1934. . . . [] Wieacker, Franz. Wandlungen der Eigentumsverfassung. Der deutsche Staat der Gegenwart . Heft 13. 13. . Hamburg . 1935. . . Wieacker, Franz. „Eigentum und Enteignung”. 122–161. Zivilistische Schriften 1934–1942. . Frankfurt am Main . 2000. . . . Wollschläger, Christian. Klostermann, Vittorio.
242 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
Irodalom
Wieacker, Franz. „Zum System des deutschen Vermögensrechts – Erwägungen und Vorschläge”. 358–430. Zivilistische Schriften 1934–1942. . Frankfurt am Main . 2000. . . . Wollschläger, Christian . Klostermann, Vittorio. Wieacker, Franz. „Sachbegriff, Sacheinheit und Sachordnung”. 57–104. Archiv für die civilistische Praxis. . . 1943. . . 148. Wiegand, Wolfgang. „Zur theoretischen Begründung der Bodenmobilisierung in der Rechtswissenschaft: der abstrakte Eigentumsbegriff”. . Wissenschaft und Kodifikation des Privatrechts im 19. Jahrhundert – Die rechtliche und wirtschaftliche Entwicklung des Grundeigentums und Grundkredits (Band III.). . Frankfurt am Main . 1976. . . . Coing, Helmut. Wiegand, Wolfgang. „Kreditsicherung und Rechtsdogmatik”. 238–308. Berner Festgabe zum Schweizerischen Juristentag 1979. . Bern, Stuttgart . 1979. . . . Bucher, Eugen. Scladin, Peter. Wiegand, Wolfgang. „Fiduziarische Sicherungsgeschäfte”. 537–567. Zeitschrift des Bernischen Juristenvereins. . . 1980. . . 116. Wiegand, Wolfgang. „Sachenrecht im Obligationenrecht”. 107–137. Das Obligationenrecht 1883–1983. Berner Ringsvorlesung zum Jubiläum des schweizerischen Obligationenrecht. . Bern, Stuttgart . 1984. . . . Caroni, Pio. Wiegand, Wolfgang. „Numerus clausus der dinglichen Rechte. Zur Entstehung und Bedeutung eines zentralen zivilrechtlichen Dogmas”. . Wege Europäischer Rechtsgeschichte. FS Kroeschell zum 60. Geburtstag. . Frankfurt am Main, Bern, New York, Paris . 1987. . . . Köbler, Gerhard. Wiegand, Wolfgang. „Die Entwicklung des Sachenrechts im Verhältnis zum Schuldrecht”. 113–138. Archiv für die civilistische Praxis. . . 1990. . . 190. [] Wilhelm, Jan. Sachenrecht. 2. átdolg. kiad.. . . Berlin , New York . 2002. . . [] Windscheid, Bernhard és Kipp, Theodor . Lehrbuch des Pandektenrechts. 9. kiad.. . . Frankfurt am Main . 1906. . . Wittig, Peter. „Das öffentliche Eigentum”. 680–687. Deutsches Verwaltungsblatt (DVBl). . . 1969. September 1. . . . . [] Wolf, Hans J., Bachof, Otto, és Stober, Rolf. Verwaltungsrecht. Band 2. 6. kiad.. 2. . München . 2000. . . Wolfsteiner, Hans. „Wolfsteiner, Hans hozzászólása a „100 Jahre BGB – 100 Jahre Staudinger” címmel rendezett konferencián, Wolfgang Wiegand főelőadása után”. . 100 Jahre BGB – 100 Jahre Staudinger Beiträge zum Symposion vom 18–20. Juni 1998 in München. . Berlin . 1999. . . . Martinek, Michael. Sellier, Patrick L.. Zámbó, Tamás. „(Al)jelzálogjog jogon”. 6-8. Közjegyzők Közlönye. . . 2000. . . 9. [] Zeiller, Franz Edlen von. Commentar über das allgemeine bürgerliche Gesetzbuch für die gesamten Deutschen Erbländer der Oesterreichischen Monarchie II. . . . Wien, Triest . 1812. . .
243 Created by XMLmind XSL-FO Converter.