Democratic Civil Potential. Crashcourse on civil power. Politikum. - szempontok és megközelítések - Szerkesztette Toró Tibor

Democratic Civil Potential. Crashcourse on civil power

Civil vs. Politikum - szempontok és megközelítések -

Szerkesztette Toró Tibor

Civil vs. Politikum - szempontok és megközelítések Szerkesztette Toró Tibor

Temesvár 2009

Szerkesztette: Toró Tibor Lektorálta: Bernáth Krisztina, Erdei Ildikó Borítóterv és kötetterv: Schvarcz-Dukász Magor Korrektúra: Mészáros Ildikó

A kötet az Integratio Alapítvány Civil vs. Politikum projektének keretén belül készült, az Európai Bizottság – Fiatalok Lendületben programjának támogatásával. Acest proiect este finanțat cu susținere din partea Comisiei Europene. Această publicație reflectă doar vederile autorului, iar Comisia nu poate fi făcută responsabilă pentru utilizarea informației pe care o conține.

Tartalom Toró Tibor - Bevezető







3

I. fejezet - Közelítések a civil szféra kutatásához Murányi István Motivációk és értékek az észak-alföldi ifjúsági szervezetekben

11

Kinyik Margit A népművelő és a „civil” identitás párhuzamai



27

Toró Tibor Az ifjúsági civil szféra strukturális jellemzői



51

II. fejezet - Diákszemmel a civil szféráról Tímár Krisztina Erika A megfigyeltté válás története







75

Dénes Ida Határépítés a határon







87

Faludi Orsolya A kolozsvári szakkollégiumok sajátosságai



99

Bucur Tünde Csilla és Kulcsár Orsolya Egy erdélyi civil szervezet a rendszerváltás után



113

Molnár Tímea-Imola és Suppini Noémi A temesvári magyar keresztények bárkája



129

Hatvani Kitti-Zsanett, Buda Kinga és Krupa Melánia A Partiumi Keresztény Egyetem Diákszervezete és a diákok kapcsolata

139

Rezumatul Studiilor

149









Toró Tibor

Bevezető A modernitás beköszöntése óta a társadalomtudományi kutatások egyik kedvenc témája a civil szféra és ennek politikához fűződő viszonya. Ez különösen érdekes egy olyan állam esetében, amely annak ellenére, hogy húsz éve demokratikus utakon jár, csak most tanulja ennek szabályait és fortélyait. A könyv, amelyet kezében tart az olvasó, ezt a kérdéskört kutatja, igaz, sajátos megközelítésben, hiszen a benne megjelenő tanulmányok és dolgozatok nagy része egy konkrét projekthez köthető, az Integratio Alapítvány által szervezett Civil vs. politikum programhoz. A program rövid bemutatója A Civil vs. politikum program az Európai Bizonttság Fiatalok Lendületben pályázati alap segítségével került megrendezésre. Fő célja a civil szervezeti élet iránt érdeklődő diákok képzése és a témával kapcsolatos kutatásra való ösztönzése. A képzés fő tematikája a romániai és magyarországi civil szféra alakulása, összehasonlítása, a civil szféra politikához fűződő viszonyának feltérképezése és nem utolsó sorban szakmai kapcsolatok megteremtése. A program négy fontos részből állt: • Az első szakaszban, egy – május 22-24. között megrendezésre kerülő – képzés keretén belül a diákok megismerkednek a civil szférával kapcsolatos elméleti kerettel, illetve a kutatásához szükséges legfontosabb módszertani sajátosságokkal. Ugyanakkor egy kerekasztal-beszélgetés keretében a résztvevők a civil szféra és politikum viszonyához fűződő potenciális kutatási témákat beszéltek 3

Civil vs. Politikum

meg. Előadásokat elismert romániai és magyarországi politológusok tartottak, mint például Bakk Miklós, a Babes-Bolyai Tudományegyetem Politológia tanszékének vezetője, Bognár Zoltán, a politika.ro közpolitikai honlap kitalálója és volt szerkesztője, Krizmanits József, a Politikai Párbeszéd Társaság elnöke, Székely István, a Jakabffy Elemér Alapítvány ügyvezetője. • A második szakaszban a diákok – három a programban résztvevő szakember irányítása alatt – véglegesítik kutatási terveiket. Emellett a szakértők, Alapítványunk munkatársainak a közreműködésével létrehoznak egy olyan online felületet, ahol a témához kötődő legfontosabb módszertani és elméleti alapokat megtalálhatják • A kutatás harmadik szakaszára a Tusványosi Nyári Szabadegyetem programjának keretén belül került sor, amelyen a programban szereplő diákok Alapítványunk támogatásával vettek részt. Itt a kötelező kutatási műhelymunka mellett külföldi szakemberek bevonásával érdekes előadásokra került sor. Alapítványunk három panelt szervezett főleg a civil tevékenységhez kötődő témákhoz. Előadóink voltak többek között olyan neves szakemberek, mint Egyed Péter filozófiatörténész, a Babes-Bolyai Tudományegyetem Filozófia tanszékének professzora, Kádár Magor kommunikációs szakember, a Babes-Bolyai Tudományegyetem Kommunikáció tanszékének vezetője Cristian Pârvulescu politológus, a Pro Democratia Egyesület elnöke vagy Vizi Balázs nemzetközi jogász, a MTA Etnikai-nemzeti Kisebbségkutató Intézet. Emellett meghívtunk gyakorló civil szervezeti vezetőket is, mint például B. Nagy Ajnácska, a brüsszeli Emberi Jogok Közép-Európai Bizottságának politikai tanácsadója, Böröcz László, a Fidelitas választmányának alelnöke, Ferencz Csaba, a Székely Nemzeti Tanács alelnöke, Sándor Krisztina, a Magyar Ifjúsági Tanács elnöke vagy Somogyi Attila, a Magyar Ifjúsági Szervezetek Szövetségének elnöke. • A negyedik és egyben utolsó szakasz egy a kutatásokat bemutató workshop volt, amely Nagyváradon, 2009. november 6-án került megrendezésre. Itt hangzottak el a jelen könyvet alkotó anyagok, más a könyvben nem szereplő dolgozatokkal együtt. A program körülbelül húsz a társadalomtudományok iránt érdeklődő diákkal indult, ebből azonban mindössze tizennégyen fejezték be dolgozattal programunkat. A kötet ismertetése A kötet koncepciója összefügg a program céljaival. A kiadvány fontos jellemzője, hogy a szerzők között olyan diákok is szerepelnek, akik nem a társadalomtudomány területéről, hanem a civil aktivizmus felől érkeztek a résztvevők közé. A programban nem volt célunk kizárólag társadalomtudósokat bevonni, több szerző tehát csak most ismerkedik a társadalomtudományi kutatás módszertanával, hiszen 4

Bevezető

szakmai érdeklődésük más típusú tudományokra – műépítészet, orvosi – összpontosít. Ennek következtében részvételük motivációját nem a kutatás, hanem a szervezeti aktivitásukból adódó civil szervezeti elkötelezettség adja. Mindazonáltal ezek a szerzők is megpróbáltak megfelelni a feladatnak. Egy másik jellemző, hogy a kutatásokat vezető és felügyelő koordinátorok úgy döntöttek, nem szabnak gátat a résztvevő diákok érdeklődési körének, nem céljuk egy egységes, vagy egységesíthető kutatás kialakítása. A konkrét civil szervezetek kutatása és összehasonlítása mellett a kötetben helyet kaptak olyan témák is, mint például a kommunizmus és civil szféra viszonya vagy közösségi társadalmi kapcsolatok. Az első kategória a legnépesebb, hiszen ide sorolhatjuk Bucur Tünde és Kulcsár Orsolya a Pro Európa Ligáról írott dolgozatát, Buda Kinga, Hatvani Kitti-Zsanett és Krupa Melánia a váradi diákszervezetekről szóló felmérését, Faludi Orsolya kolozsvári szakkollégiumi mozgalomról szóló tanulmányát és Molnár Tímea és Suppini Noémi a Temesvári Keresztény Magyar Egyetemisták Közösségéről szóló kutatását. A hasonló téma ellenére, ezek a munkák a választott módszertanban vagy az elméleti megközelítésekben különböznek egymástól. Bucur Tünde és Kulcsár Orsolya például az Egy erdélyi civil szervezet a rendszerváltás után. A Pro Európa Liga húsz éve című dolgozatukban a vizsgált szervezet kapcsán olyan kérdéseket feszegetnek, mint például a szervezet felépítése, kitűzött céljai, felhasznált finanszírozási módok, a politikai szférával kialakított kapcsolatai, a nyugat-európai minták átvétele és az ezek által előidézett változtatások. Buda Kinga, Hatvani Kitti és Krupa Melánia A nagyváradi magyar diákszervezetek és kapcsolatuk az egyetemistákkal című dolgozatukban feltárják a szervezetek közötti kapcsolatokat, illetve a rendezvények sikerességének vagy sikertelenségének okait. Továbbá arra a kérdésre keresik a választ, hogy miként viszonyulnak a diákok a számukra létrehozott szervezetekhez, a rendezvényeken való részvételhez, ismerik-e ezen szervezetek szolgáltatásait, és ha igen mennyire veszik igénybe ezeket. Faludi Orsolya A kolozsvári szakkollégiumok sajátosságai című dolgozatában a városban működő szakkollégiumok tipológiáját próbálja felállítani, egy sajátos strukturál-funkcionalista megközelítésből. Kutatása sok szempontból hiánypótlónak mondható, hiszen a több mint tíz évre visszatekintő folyamat eddig nem rendelkezett átfogó leírással. Molnár Tímea és Suppini Noémi a TEKMEK – A temesvári magyar keresztények bárkája című dolgozatban egy szervezet alakulását próbálják nyomon követni, az 1983-as alakulástól egészen napjaink professzionalizációs igényéig. Adataikat több interjúból és a szervezet által vezetett eseménynaplóból gyűjtötték. A témaválasztásban a döntő a szervezethez fűződő viszonyuk is, hiszen mindketten aktív tagjai a közösségnek. 5

Civil vs. Politikum

A második kategóriába Tímár Krisztina A megfigyeltté válás története. Egy elemzés Toró T. Tibor megfigyelési dossziéjához című dolgozata. A kutatás az 1970-es, 1980-as évek Romániájában élő állampolgár és az állam közötti kapcsolattal foglalkozik, a besúgók, informátorok, megfigyelők, ügynökök sötét világával. A téma önmagában is, de megközelítése szempontjából is érdekes, hiszen az effajta kutatásoknak nincs még jól körvonalazódott módszertana. A dolgozat két fontos társadalmi fórum példáján keresztül próbálja szemléltetni a rendszer működését és néhol abszurditását, a kialakuló kapcsolatokat a megfigyeltté válás történetének megírása közben. A harmadik kategóriába Dénes Ida Határépítés a határon. Társadalmi mechanizmusok Borson című dolgozata tartozik, amelyben a román-magyar határ mentén élő borsi magyarok szociálpszichológiai határépítő mechanizmusai kerülnek górcső alá, egyrészt a magyarországi magyarokkal, másrészt az állami szinten többségi román etnikumúakkal szemben. Az etnikailag másik csoportként felfogott romániai románok, és az azonos nemzethez tartozó, de a határ másik oldalán élő magyarokkal szembeni kategorizációk, illetve a saját csoportként észlelt borsi magyarok közti különbségekre koncentrál a vizsgálat. A diákdolgozatok mellett a kötetben megjelenik három, a civil szférával foglalkozó tanulmány is, olyan szerzők tollából, akik személyesen vagy kutatásaik által részesei voltak a program keretén belül folytatott szakmai munkának. Ezek közül, Murányi István Motivációk és értékek az észak-alföldi ifjúsági szervezetekben című tanulmánya az ifjúsági civil szférában tevékenykedő fiatalok érték- és érdekorientációit vizsgálja, rákérdez a szervezeti tagság sajátosságaira, bemutatja a kiválasztódás folyamatait és az észlelt szervezeti hagyományokat és jellemzőket is. A dolgozat egy nagyobb kutatás része, amelyet a Debreceni Egyetem Szociológia Tanszéke koordinált 2006-ban. Kinyik Margit A népművelő és a „civil” identitás párhuzamai hazai civil szervezeti vezetők életút vizsgálata alapján című tanulmánya a civil szervezeti vezetők érték- és érdekorientációjával, szocializációs jellemzőivel, illetve a választott pályához fűződő viszonyait vizsgálja. A kutatás érdekessége, hogy egy sajátos, hólabda módszernek nevezett, technikát alkalmazott interjúalanyainak felkutatásában, amely, mint látni fogjuk, kihat a kutatás eredményeire is. Míg az előző két tanulmány kizárólag a Magyarországi helyzettel foglalkozik, addig Toró Tibor Az ifjúsági civil szféra strukturális jellemzői. Jogi keret és forráslehívási potenciál a nyugati fejlesztési régió megyéiben című tanulmánya a romániai ifjúsági civil szféra kutatását tűzte ki célul. A dolgozat azonban nem mélyül el a vizsgált célcsoport empirikus kutatásában inkább az ifjúsági szervezetekkel foglalkozó törvényeket és az ezek által létrehozott intézményes keretet, illetve jellemzőket elemzi. Továbbá kitér a különböző pénzügyi források 6

Bevezető

és a nyugati fejlesztési régió megyéiben tevékenykedő szervezetek forráslehívó képességeire is. Mielőtt teljesen átadnám a kiadványt Önöknek, szükséges köszönetet mondanom Bernáth Krisztina és Erdei Ildikó kollégáimnak, akik részt vállaltak a dolgozatok koordinálásában, illetve szakmai tanácsaikkal segítették a program legjobb kimenetelét is. Ugyanakkor remélhetőleg egyetértenek majd velem, hogy a fent is említett, üdítő eklektikusság teljes mértékben a kiadvány előnyét szolgálja, kutatási kiindulópontokat és új kérdéseket adva mindenkinek, aki a téma iránt érdeklődik.

7

I. fejezet Közelítések a civil szféra kutatásához

Murányi István

Motivációk és értékek az észak-alföldi ifjúsági szervezetekben Bevezető Az ifjúsággal foglalkozó civil szervezetek regionális szempontú empirikus vizsgálatának nehézségét egyrészt az jelenti, hogy a nonprofit szektor körében végzett kutatások csak ritkán utalnak regionális sajátosságokra, másrészt a nemzetközi nonprofit szervezeti osztályozás főcsoportjai nem jelölik az ifjúsági szervezeteket, így a meglévő adatbázisok ellenére nehezen bonyolítható a mintavétel (Veres-Tóth, 2005). Az empirikus vizsgálati lehetőségek módszertani problémái mellett számolnunk kell a konceptualizálás nehézségeivel is. A civil szervezetek definiálása nem választható el magától a civil társadalom meghatározásától. A könyvtárnyi szakirodalom értelmezésétől és elemzésétől eltekintve, csak utalunk a témakör hazai kutatójának számunkra releváns definíciójára 1 és az EU Gazdasági és Szociális Bizottságának megközelítésére, amely a civil társadalom négy alapelvét 2 fogalmazta meg (idézi: Arató, 2005). 1    „A modern civil társadalmat a civil kezdeményezések és önszerveződések változatos formái alkotják, s egy olyan, az elemi emberi jogok érvényesülését garantáló jogrendszer intézményesíti, amely tiszteletben tartja a társadalom sokszínűségét. A nonprofit szervezetek közvetítenek az állam és polgárai, valamint a gazdasági hatalom és az állampolgárok között. Eszközül szolgálnak a legkülönfélébb társadalmi szükségletek feltárásához és kielégítéséhez, erősítik a pluralizmust, továbbá létrehozzák a kormányzat és a piac társadalmi ellenőrzésének mechanizmusait.” (Kuti,1998). 2    1- Többé-kevésbé formalizált intézményi háttér, mely egy autonóm szféra megteremtését teszi lehetővé, amely megkülönböztethető mind az államtól, mind pedig a családi közösségtől. 2- Az egyének szabadon választhatnak, hogy kívánnak-e csatlakozni valamely civil szervezethez, nem lehet senkit kényszeríteni a belépésre. 3- A civil társadalom keretét a jog uralma (Rule of Law) adja; a magánélet tisztelete, a szólásszabadság és az egyesülési szabadság demokratikus elvei azt mutatják, hogy a civil

11

Civil vs. Politikum

Elismerve a civil szférára vonatkozó statisztikai adatfelvételek és kutatások sokszínűségét és eredményeit, a közelmúltban megjelent kiváló tanulmányában Sebestyén István a civil szervezetekkel kapcsolatos olyan dilemmáit foglalja össze, amelyek „a pozitív cselekvőképesség hatékonyságát erőteljesen befolyásolhatják”. A hatalmi és önkormányzati szervezetektől való függetlenség és kiszolgáltatottság, a formális legitimitás, a lokális, illetve globális szempontok preferenciájának kérdése, vagy a bürokratizmus problémája legalább olyan lényeges dilemma szinte minden civil szervezetnek, mint a politikai döntéshozatalban való részvétel mértéke, illetve a „kinek tartozik felelősséggel”, illetve a „külön vagy együtt” kérdésekre adott válaszok (Sebestyén,2004). A civil szervezetekkel kapcsolatos empirikus kutatások szinte mindegyike kiemeli a szektor növekedési ütemét. Több kutatási beszámoló is utal arra, hogy a rendszerváltozást követően a nonprofit szervezetek száma háromszorosára növekedett. A KSH adatok szerint 2003-ban 53.022 civil szervezet működött Magyarországon: 21.216 alapítványi, illetve 31.806 társas nonprofit szervezeti formában. A teljes és részfoglalkozású foglalkoztatottak száma 76.067, a nem főfoglalkozásúak száma 11.204 fő, míg a szervezetek bevétele 731 milliárd forint volt (Éri-Laczó,2005). A hazai nonprofit szektor 2005 végére már 74.009 szervezetből állt, a szervezetek tevékenységével, szolgáltatásaival kapcsolatban állók – egyesületenként húsz, alapítványonként átlagosan ötven fővel számolva – száma legalább másfél millióra becsülhető (Kákai, 2005). A nonprofit szervezetek területi megoszlását szintén több tanulmány elemzi, utalva a regionális és nagyvárosi koncentrációra: a bejegyzett civil szervezetek egynegyede (25 százalék) a fővárosban, a több mint 70.000 nonprofit szervezet egyharmada (33 százalék) a közép-magyarországi régióban működik (Veres-Tóth, 2005). Az Észak-alföldi régió demográfiai, munkaerőpiaci és gazdasági jellemzőinek rövid összefoglalóját egy közelmúltban megjelent helyzetelemzésben olvashatjuk (Kollár et.al. 2005). Az ország második legnagyobb területű és népességű tervezési- statisztikai régiójában az 1999-es KSH adatok szerint – a Magyarországon bejegyzett civil szervezetek közel 12 százaléka található. Az ifjúsági szervezetek működése és munkája szempontjából meghatározó szerepet tölt be a 2000-ben létrejött Észak-alföldi Regionális Ifjúsági Szolgáltató Iroda és az Észak-alföldi Regionális Ifjúsági Tanács: „ Az iroda 5 év alatt közel 1300 ifjúsági célú, illetve ifjúsági egyesülettel és alapítvánnyal került kapcsolatba. Közel 120 ifjúsági szervezet és kezdeményezés létrejöttében vállalt ösztönző szerepet, mindemellett állandó feladatának tekinti az ifjúsági referensek szakmai képzését, a települési társadalom az államtól független, de nem a jogon kívül eső terület. 4- A civil társadalom kollektív célokat szolgál és állampolgárokat képvisel – a civil szervezetek fontos közvetítő szerepet játszanak az egyén és az állam között, mely közvetítés nélkül a demokratikus folyamatok nem lennének elképzelhetőek.

12

Motivációk és értékek az észak-alföldi ifjúsági szervezetekben

ifjúsági munka fejlesztését, az ifjúsági munka szakma presztízsének növelését. Ez utóbbi célból kezdeményezte az Ifjúságbarát Települési Önkormányzat díj alapítását a forráselosztó Észak-alföldi Regionális Ifjúsági Tanácsnál, illetve számos pályázatot, mely a települési ifjúsági munka támogatására irányult. Továbbá szerepet vállalt a Regionális Ifjúsági Együttműködési Fórum létrejöttében is. Az iroda célja, hogy a legjobb gyakorlatok elsajátítására, megosztására széleskörű regionális információs csatornákat alakítson ki, és a már meglévőket továbbfejlessze.” (Kollár et.al. 2005: 29). A regionális ifjúsági helyzetelemzés utal az Észak-alföldi Regionális Ifjúsági Szolgáltató Iroda által végzett kutatás eredményére, mely szerint a régió fiataljai a közösségi programok és szabadidős tevékenységek intézményi kereteinek megteremtését a helyi önkormányzatok mellett az ifjúsági szervezetektől várják el. A nagyobb (500 fő feletti lakosság) települések gyakorlatilag mindegyikében van Művelődési Ház, de ezek kihasználtsága nem ismert. A régióban működő 23 Ifjúsági Ház többsége nagyobb településen található és a Teleházak területi eloszlása, azaz az Internet elérési lehetőség nem illeszkedik a leginkább hátrányos helyzetű települések megoszlásához. A nonprofit szervezetek tevékenység szerinti csoportosítása azt mutatja, hogy – megyei szinten – az oktatás, szabadidő, sport és kulturális szervezetek alkotják a működő szervezetek felét, alacsony a politikai vagy jogvédelmi profillal jellemezhető szervezetek száma (Kollár et.al. 2005). Módszertani és minta jellemzők A Nemzeti Civil Alapprogram Civil Szolgáltató, Fejlesztő és Információs Kollégiuma által kiírt, NCA-CIV–05-E kóddal jelzett felhívása alapján a Hajdúsági Hallgatói Önkormányzatok Kulturális Egyesülete nyertes pályázata alapján nyílott lehetőség „Az Északalföldi ifjúsági szervezetek küldetéstudata” kutatás lebonyolítására. A Debreceni Egyetem Szociológia Tanszéke koordinálásával 2006. április-május hónapban készült kutatás vizsgálat populációját az Északalföldi régió ifjúsági szervezetei alkották.3 A konkrét 75 szervezet, azaz a minta kijelölésénél az Észak-alföldi Regionális Ifjúsági Tanács által kiírt pályázatokon történő részvétel és eredményesség szempontokat vettük figyelembe, a mintába arányosan kerültek az aktív és passzív, illetve eredményes és kevésbé eredményes pályázónak tekinthető szervezetek. Az adatfelvétel során minden szervezet esetén a vezetővel és két szervezeti taggal 4 készítettünk kérdőíves interjúkat, melyeket 3    A kutatás Hajdú-Bihar megyei terepmunkájában a Debreceni Egyetem Szociológia Tanszékének szociológia szakos hallgatói, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei felvételben a Debreceni Egyetem OEC Nyíregyházi Főiskolai Karának szociális munkás hallgatói működtek közre, míg a Jász-Nagykun-Szolnok megyei adatfelvételt az MTA RKK ATI Szolnoki Csoportja végezte. 4    A szervezeti tagok kiválasztásának szempontjai a következők voltak: 1. a lehető legrégebben/legrövidebb ideje legyen tag; 2. a szervezet munkájában aktívan vesz részt; 3. a tagsága folyamatos.

13

Civil vs. Politikum

a vezetőkkel készült félig-strukturált magnós interjúkkal egészítettünk ki. Tekintettel a civil szervezetek körében végzett hasonló tematikájú korábbi kutatások eredményeire, az adatfeldolgozás során a civil szervezetek működési helye (megye, illetve településtípus), valamint a pályázati aktivitás alapján képzett csoportokra 5 ( aktív, illetve passzív csoport) vonatkozó eredményekre koncentráltunk. A szervezeti tagság: motivációk és jellemzők A vezetők szervezeti tagságát leginkább a szervezet valamilyen célja motiválta, de az egyéni érdeklődés vagy motiváció szerepe is jelentős. A baráti körhöz vagy a szervezethez kapcsolódó közösségnek, illetve valamilyen külső motivációnak (felkérés, választás) nem elhanyagolható, de ugyanakkor nem meghatározó a szerepe. 1. táblázat Miért lett Ön a szervezet tagja? – vezető alminta (említések száma) Cél, célkitűzés-konkrét is 35 Egyéni sajátosság, motiváció 23 Elhivatottság, belső motiváció 22 A szervezet sajátosságai 21 Barátok, közösség csapat miatt 18 Külső motiváció 18 Fiatalok érdekében 10 A kérdőíves vizsgálat eredményeivel szemben, a passzív csoporthoz sorolt szervezet vezetőivel készült interjúk során többen a barátságot emelték ki, mint a szervezethez tartozás lényeges elemét. (A szervezet az élete része, mivel itt vannak a barátok, munkatársak az emberi kapcsolatok. A szervezeti tagság egyszerre tartalmazza a barátságot, a haverkodást és együttműködést, pozitív dolgot jelent, a barátokkal való együttlétet.) A válaszok másik részében színes indoklásokat olvashatunk.(A szervezethez tartozás egyszerre munka és öröm, megvalósíthatók a saját ötletek, és fontosnak érezzük magunkat. A szervezeti tagság segítséget ad az önmegvalósításhoz, amit az együttlét segít, megkönnyíti a munkahelyi beilleszkedést, kapcsolatteremtést és lehetőséget nyújt a gyakorlati ismeretek elsajátítására, érzelmi kötődést jelent a városrészhez.) A kevésbé pozitív válaszok is fontosnak tartják a szervezeti tagságot, de vagy semmit nem jelent, vagy az anyagi megbecsülés hiányát említik, vagy csak az elnöki pozícióra utalnak. 5    A csoportok képzése a következők alapján történt: a szervezetet akkor soroltuk az Aktív csoportba, ha az utóbbi öt évben négy vagy több alkalommal pályázott (a minta 45 százaléka), míg a legfeljebb három alkalommal pályázó szervezetek a Passzív csoportba tartoztak (a minta 55 százaléka)

14

Motivációk és értékek az észak-alföldi ifjúsági szervezetekben

2. táblázat Miért lett Ön a szervezet tagja?- Passzív csoport – tag alminta (említések száma) Egyéni sajátosság motiváció 37 A szervezet sajátosságai 31 Barátok, közösség csapat miatt 25 Cél, célkitűzés-konkrét is 22 Külső motiváció 14 Belső motiváció, elhivatottság 14 Egyéb 7 Fiatalok érdekében 4 Az aktív csoport vezetőinél is előfordultak különösebb érzelmi elkötelezettség nélküli, csak az elnöki pozíció felelősségét, az alapító tagság, illetve az alapítás ötletének fontosságát kiemelő, illetve semleges válaszok (nehéz megfogalmazni, de sok mindent). Szemben a passzív csoporttal, az aktív vezetők nem a barátságot, hanem a közösséghez tartozást, az emberi kapcsolatokat emelték ki, legtöbbször összekapcsolva a szervezet tevékenységével. A többség számára a szervezethez tartozás a településhez és a lakóhelyi közösséghez ragaszkodás, az ifjúság megtartása és segítése, az életminőség javítása, emberi kapcsolatok, innováció és értelmes munka. A szervezethez tartozás egy közösséget jelent, annak szabályait és közös célt: fiatalok egészségmegőrzését, segítését, életstílust és felfogást, közösséghez tartozást, egyfajta életmódot. A tagság a társasághoz tartozás öröme és a személyes érdeklődés kielégítése, baráti kapcsolat és a fontos emberek megismerésének lehetősége. A passzív csoport válaszaiban szintén nem szerepelnek a kizárólag a lehetőséget, kihívást tartalmazó válaszok. Az aktív vezetők egy része számára a szervezeti tagság megtiszteltetés, lehetőség az ifjúság képviseletére, egyszerre innováció, kihívás, változatos munka és jó hangulat, valamint lehetőséget, életformát és barátokat jelent. 3. táblázat Miért lett Ön a szervezet tagja?- Aktív csoport– tag alminta (említések száma) A szervezet sajátosságai 43 Cél, célkitűzés-konkrét is 35 Barátok, közösség csapat miatt 21 Egyéni sajátosság motiváció 17 Külső motiváció 12 Belső motiváció, elhivatottság 11 Egyéb 6 Fiatalok érdekében 2 A tagok szervezeti tagságát meghatározó motivációk lényegesen eltérnek a két csoportban. Míg az aktív csoporthoz tartozó szervezeti 15

Civil vs. Politikum

tagokat leginkább a szervezet sajátosságait és céljait nevezték meg a taggá válás okaiként, addig a passzív csoporthoz tartozóknál az egyéni ambícióknak, sajátosságoknak volt meghatározó szerepe. Mindkét csoportra jellemző, hogy a tagság fontos motivációja a baráti-közösségi kötődés és igen csekély számban fordult elő a fiatalok érdekének hangsúlyozása. A szervezeti tagok ismeretei szerint a szervezeti tagság formális kritériuma leginkább a szervezet profiljával kapcsolatos valamilyen tulajdonság, de az alapszabályban megfogalmazott elvárást és az életkori határokat is gyakran említették. A kritériumok nélküli tagság, a tagdíj vagy a már tagok elfogadó beleegyezése, mint feltétel kiemelése csak néhány esetben fordult elő. 4. táblázat Ön szerint milyen formális (előírt) feltételei vannak annak, hogy valaki a szervezet tagja legyen? – tag alminta (említések száma) Tulajdonság 38 Alapszabály, szabály 29 Életkor 21 Belépési nyilatkozat- procedúra 19 Tepelüléshez kötődés 12 Bárki lehet tag 10 Ajánlás 9 Tagdíj 9 Jellemző kritérium 9 Egyéb 6 Tagok, közösség elfogadása 5 A szervezeti tagság nem előírt feltételének az aktív csoportba sorolt szervezetek tagjai egyértelműen leginkább a szervezeti feladatokkal, munkával kapcsolatos praktikus jellemzőket neveztek meg, de a morális típusú elvárások is gyakran szerepeltek a válaszokban. Jóval kisebb arányban, de a passzív csoport tagjainak válaszaiban a praktikus jellemzők fordultak elő leggyakrabban, a morális elvárásoknak kisebb súlya volt. 5.táblázat És milyen nem formális (nem előírt) feltételek szükségesek ahhoz, hogy valaki a szervezet tagja legyen ? Aktív csoport, tag alminta (említések száma) Praktikus jellemző 69 Morális jellemző 30 Egyéb 14 Tegyen valamit 10 Együttműködés, kooperáció 7 Aktivitás, munkavégzés általában 6 16

Motivációk és értékek az észak-alföldi ifjúsági szervezetekben

6. táblázat És milyen nem formális (nem előírt) feltételek szükségesek ahhoz, hogy valaki a szervezet tagja legyen ? - Passzív csoport, tag alminta (említések száma) Praktikus jellemző 30 Tegyen valamit 20 Aktivitás, munkavégzés általában 14 Morális jellemzők 14 Egyéb 10 Kommunikáció 8 Együttműködés, kooperáció 5 Nincs 5 A vezetőkkel készített interjúk alapján a passzív csoporthoz tartozók véleménye szerint a szervezeti tagságot leginkább a szubjektív érdeklődést kielégítő szervezeti lehetőségek motiválják ( mesterség megismerése, pályázatokra, kiállításokra és versenyekre felkészülés; a szervezeti tagság önmagában motiváció; öntevékeny csoport, aki megtalálja érdeklődési körét az marad; önmaguk kipróbálása és a programok; a tagok azonosulása a szervezet céljaival; akit érdekel, hogy mit lehet tenni a régió és város kulturális életéért; a csapatmunka lehetősége és tapasztalatszerzés a rendezvényszervezés terén; azoknak akik vidámságot, jó barátokat szeretnének és nem szeretnek unatkozni). Többen a közösségi és a lokális identitás fontosságát hangsúlyozták (akik fontosnak tartják a közösségi tudatot, a helyi identitást; információszerzés és jövő alapozása a térségben; a valahová tartozás, közösségben alkotás lehetősége; felelősség a városrészért és a fiatalokért) vagy a szervezet konkrét tevékenységére utaltak: az ifjúságsegítés gyakorlásának lehetősége, illetve a szakmai fejlődés az egyetemi tanulmányokon felül. A passzív csoport további válaszai a szervezetek különböző pragmatikus lehetőségeire utalnak: programok, anyagi és más előnyök, tanulás és a tanítás lehetősége, a szakma megismerése, kipróbálása Az aktív csoport vezetőinek jelentős része szintén a szubjektív érdeklődéshez kötődő szervezeti lehetőségeket (az egyesület kínálta amatőr művészeti és egyéb ötletek megvalósításának, illetve az egyesületi tevékenység és a közösséghez csatlakozás lehetőségei; a kommunikációs eszközök iránti érdeklődés) és a szervezet konkrét tevékenységét (az egyesület tevékenysége és szolgáltatásai; jó társaság és programok szervezése; megvalósíthatják az ötleteiket és hasznos dolgokat kaphatnak: táborok, tréningek, csoportos együttlétek; szakmai tapasztalat és jó társaság) tekinti a tagság legfőbb motivációjának. A válaszok egy kisebbik része itt is a közösségi és lakóhelyi identitásra vonatkozott (hovatartozás tudat, közös bulizás és professzionális rádió üzemeltetés; az összefogás lehetősége, anyagi kedvezmények; a kulturális értékek meghatározóak, hovatartozási identitás, tenniakarás a fiatalokért, baráti közösség; a honismeret bővítése és a városhoz kötődés; 17

Civil vs. Politikum

jó társaság, természet és sport szeretete; a közös programok bonyolítása és a jó baráti társaság). Az aktív csoport vezetőinek nem elhanyagolható része szerint a taggá válás fontos motivációja a szervezet céljainak elfogadása (az egyesület szellemiségének és ideológiájának elfogadása), illetve a szervezet profilja és tevékenysége iránti érdeklődés (egyetértés a szervezet célkitűzéseivel és a tevékenysége iránt érdeklődés; természet-és környezetvédelem iránti érdeklődés; természetet és túrázást kedvelőknek, életformát vállalóknak; akik szeretnek olvasni, hisznek az olvasás személyiségfejlesztő lehetőségeiben). A szervezeti tagság érzelmi szempontok alapján történő jellemzését, a tagok szervezethez kötődésének érzelmi alapját a passzív csoport vezetői szerint a munka öröme, a játékszenvedély és a közös kultúra iránti szeretet, a tudásvágy és tenni akarás, a gyermekszeretet és a családias hangulat, vajdasági gyökerek, valamint az empátia és a nyitottság és a közös lakóhely jelenti. A vezető érzelmi azonosulása a fiatalokkal való foglalkozás örömén és a célok megvalósításának lehetőségén alapul. Az aktív csoporthoz tartozó vezetők szerint a tagoknak a hasznos időtöltést és a másokon segítés élményét nyújtja a szervezet, az összetartozás élményét adja, ahol kiélhetik kreativitásukat, megismerhetnek új embereket, közösségi élményt, érzelmi pluszt nyújt a magán- és szakmai életben is. A válaszok többsége a szervezeti tagság érzelmi alapjának magát a szervezetet, mint közösséget, a közös tevékenységet és célokat, az együttgondolkodásra, és emberi kötődésekre lehetőséget nyújtó közösségben való részvételt, a másokon segítés érzését jelenti, de előfordult a településhez kötődés hangsúlyozása is. A vezetők számára az érzelmi azonosulás – hasonlóan a passzív csoporthoz – az önkéntesség élményét, a hobbinak tekintett munkát és a közösséget jelenti. A Dél-dunántúli régió civil szervezeteinek vezetőivel készített interjúk alapján levont egyik következtetés szerint a szervezetek sokszor inkább a társadalmi kohézió sajátos reprodukcióját biztosítják, mint az állampolgári öntudatot. Jobban megfelelnek a helyi közösség összefogásának, mint a civil társadalom eszméjéhez kapcsolódó egyik fő kritériumnak: az önálló gondolkodással és cselekvéssel jellemezhető polgári öntudat erősítésének (Zikkert-Dandé, 2005). A kutatásunk megerősíti a fentieket, mivel a szervezetnek tulajdonított értékek megnevezésénél mindkét csoportnál a valamilyen antropomorfizált, egyénhez köthető érték fordult elő leggyakrabban. Lényeges eltérés, hogy az aktív csoporthoz sorolt szervezetek tagjainak a szervezethez közvetlenül kapcsolódó értékek, míg a passzív csoportnál a működés és programok voltak a második leggyakrabban előforduló választípusok. Bár önálló kategóriában kellett kezelni, de a szervezet hagyományait, tradíciót vagy a toleranciát, mint értéket mindkét csoporthoz tartozók viszonylag kevesen említették.

18

Motivációk és értékek az észak-alföldi ifjúsági szervezetekben

7. táblázat Ön szerint milyen értékek jellemzik a szervezetet? - Passzív csoport, tag alminta (említések száma) Egyénhez köthető értékek 52 Szervezet működése, program 39 Tevékenység 30 Szervezethez köthető értékek 26 Barátok, barátság, összetartozás 22 Tolerancia 11 Hagyomány, tradíció 10 Egyéb 6 8.táblázat Ön szerint milyen értékek jellemzik a szervezetet? - Aktív csoport, tag alminta (említések száma) Egyénhez köthető értékek 45 Szervezethez köthető értékek 36 Tevékenység 19 Egyéb 13 Szervezet működése, program 10 Barátok, barátság, összetartozás 7 Hagyomány, tradíció 5 Tolerancia 3 A szervezetet jellemző hagyományok, szokások megnevezése mindkét csoportnál azt igazolja, hogy a tagok hagyománynak leginkább a szervezet profiljához kapcsolódó - de nem konkrét - programokat és rendezvényeket tekintik. 9.táblázat Ön szerint milyen szokások, hagyományok jellemzik a szervezetet?- Passzív csoport, tag alminta (említések száma) Programok, rendezvények-konkrétumok 53 nélkül Szervezeti élet 33 Programok, rendezvények – általános 17 Egyéb 15 Bál, szórakozás 13 Ünnep, évforduló 8 Konkrét rendezvény, program 6 Táborozás, szabadtér 6

19

Civil vs. Politikum

10. táblázat Ön szerint milyen szokások, hagyományok jellemzik a szervezetet?- Aktív csoport, tag alminta (említések száma) Programok, rendezvények – konkrétumok nélkül 34 Táborozás, szabadtéri programok 27 Szervezeti élet 25 Egyéb 20 Ünnep, évforduló 12 Konkrét rendezvény, program 7 Bál, szórakozás 7 Nem konkrétan megnevezett program, rendezvény 0 A szervezetnek tulajdonított értékeket az interjúk során is vizsgáltuk. A szervezetnek tulajdonított értékeket tekintve, mindkét csoport vezetőinek fontos a kultúra, a művészet, a hagyomány és a közösség. A passzív és az aktív csoport vezetőinek válaszaiban egyaránt olvashatjuk a tolerancia és a humanitárius értékeket is. A további eltérő kategóriák arra utalnak, hogy a passzív csoportban még a barátság és az összefogás, valamint az aktivitás jelent szervezeti értéket, az aktív csoport válaszaiban az önkéntesség, pragmatizmus és kreativitás mellett a demokrácia (függetlenség), valamint a morál is előfordult. A passzív csoport érték-kategóriái: • Közösség 6 • Kultúra, művészet és hagyomány 7 • Összefogás és barátság 8 • Tolerancia és humánum 9 • Aktivitás 10 Az aktív csoport érték-kategóriái: • Kultúra, művészet és hagyomány 11 6    Szakmaiság, közösségi szellem; Közösségi érzés; Közösséghez tartozás, népi kultúra; Magyar kultúra, közösség; Közösség erősítése, formálása; Barátságok erősítése, közös élmények; Közösség, kultúra, művészet; Összetartozás, közösségi élmény 7    Kultúra, fiatalok segítése; Kultúra, szabadidő hasznos eltöltése; Kulturális tevékenység, tehetséggondozás, kreativitás; A különböző művészetek; A hagyományok ápolása, valamint kikapcsolódás és kapcsolatteremtés biztosítása; Az ünnepi hagyományok; Az alapszabályban rögzített céloknak megfelelően: környezetvédelem, kulturális és gasztronómiai hagyományok 8    Az összefogás, jó közösség és segítőkészség; A fiatalok összefogása; Barátság és segítőkészség 9    A tágan értelmezett másság elfogadása és a nyitottság; A tolerancia ; A nyitottság és a másság befogadása; A humánum és az empátia; Szolidaritás és szociális érzékenység; Erőszakmentesség és pozitív értékek; Színvonal és politikai pártatlanság; Gyerekek anyagi és erkölcsi segítése 10    Áldozatkészség a szervezetért és a helyi közösségért, valamint aktivitás a szervezeti munkában; A helyi közéleti aktivitás; A fiatalok kreativitása és önállósága, kitartása. 11    Az amatőr művészeti mozgalom, kultúra terjesztése; A könyvtári kultúra fejlesztése, mint fő cél miatt a pozitív társadalmi értékek; A hagyományőrzés és közösségi tér kialakítása, közösségfejlesztés.

20

Motivációk és értékek az észak-alföldi ifjúsági szervezetekben

• • • • • • •

Demokrácia és függetlenség 12 Önkéntesség13 Közösség14 Tolerancia és humánum 15 Kreativitás16 Pragmatista értékek 17 Morál 18

Szemben az értékekkel, a szervezeti hagyományokra adott vezetői interjúválaszok kategorizálása jóval nehezebb feladatnak bizonyult. A szervezetek vezetőinek nagyobbik része valamilyen programot vagy rendezvényt tekintett hagyománynak, illetve úgy véli, hogy a szervezetnek nincs hagyománya. A válaszokban olvasható indoklás a szervezetek rövid létére utal, illetve bizonytalan a hagyomány fogalmának értelmezésében. A két vizsgált csoport közötti eltérések a következők: • az aktív csoport vezetői kevésbé tekintik hagyománynak az ünnepeket • a szervezeti események inkább a passzív csoport vezetői számára jelentik a hagyományt • a táborok és kirándulások, mint hagyomány az aktív csoporthoz sorolt szervezetek vezetői számára inkább tekinthetők hagyománynak A passzív csoport hagyomány-kategóriái: • Nincs 19 • Ünnep20

12    A demokratikus működés; A szervezeti kultúrát és a demokratikusságot ; A politikai függetlenséget; A pártoktól és egyéb szervezetektől való függetlenség, hiánypótló rendezvények, magas kultúra 13    Az önkéntesség és a csapatmunka 14    A közösség, új ötletek, szellemi és anyagi erőforrások; A közös cselekvés és a közös érdek 15    Az emberség, tisztesség és az alapvető emberi értékek; A nagyfokú tolerancia; A megbízhatóság, szavahihetőség, tenniakarás, közösséghez alkalmazkodás és tolerancia. 16    A kreativitás az érték – szemben a hagyománnyal. 17    A szervezet fejlődését elősegítő dolgok; Az innovációt, gyors reagálást és a nem hierarchikus működésmódot; A programokat, szolgáltatásokat és a kapcsolati tőkét; Szabadidő hasznos eltöltését. 18    A keresztény értékrendet; Szakmai érték az etikai kódex, a közösségi értékek is fontosak 19    Nincs szokás, nincs tradíció; Gyakorlatilag nincs szokás, inkább közös játékok, táncok vagy indulók vannak; A szervezet még csak öt éve működik, ezért igazán nincsenek szokások, hagyományok; Nemrég alakultak, nincsenek kialakult szokások, hagyományok. 20    Nagyobb ünnepekhez kapcsolódó rendezvények; Ünnepekhez kötődő rendezvények, évente ifjúsági találkozó; Ünnepekhez kapcsolódó rendezvények; Kirándulások, gyermeknapi és mikulásünnepségek.

21

Civil vs. Politikum

• • • • •

Szervezeti esemény21 Program és rendezvény22 Helyi hagyomány 23 Bál és buli 24 Tábor és kirándulás25

Az aktív csoport hagyomány-kategóriái: • Nincs 26 • Ünnep 27 • Szervezeti esemény28 • Program és rendezvény29 • Helyi hagyomány 30 • Bál és buli 31 • Tábor és kirándulás32

21    A szervezet születésnapja és évente több nagyrendezvény; Évenként gyűléssel egybekötött buli; Évente születésnapi, illetve tanévzáró vacsora és tábor; Évente konferencia rendezése; A szervezet helyi, országos és nemzetközi szintekre épül. A nemzeti találkozókon minden helyi és magyarországi bizottság valamilyen identitását kifejező szokást (tánc, kabala) mutat be; A szervezetet jellemző értékek, mint hagyomány és szokás. 22    Hagyomány: szüreti felvonulás, majális és gyermeknap; Hagyományos rendezvény, évente kétszer; A szervezet által rendezett nagyobb művészeti rendezvények; Évente koncertek, programok lebonyolítása; Vetélkedők és koncertek; Szokások vannak: profilhoz kötődő rendezvények. 23    A településhez kötődő hagyományőrző rendezvényt évente megrendezik. Pályázatírásra felkészítő összejövetelek; A települési hagyományokat felelevenítő, évenkénti rendezvény; Évente hagyományőrző szüreti felvonulás és mulatság; Fiatal a szervezet, igazán nincsenek hagyományok és szokások, talán az aratónap. 24    Bálok, majális és sportversenyek; Évente bált szerveznek; Gyermekek jutalmazása, jótékonysági bál, ballagás. 25    Évente közös kirándulás; Alkotótábor szervezése; Nem igazán közösségi hagyományok, hanem tevékenységekhez kötődés: nyári tábor, népzenei fesztivál. 26    Nincsenek tradíciók; Nem építenek hagyományra, tradícióra: inkább a kreativitásban hisznek; Nincsenek kialakult hagyományok, néhány rendszeres programot szerveznek. 27    A szokások a programokhoz kötődnek: ünnepek, jeles napok és nyári táborok 28    A szabályzathoz kapcsolódó szokás: hétfőnkénti ülések; Közgyűlés vagy elnökségi ülés; A szubkultúra támogatása vált tradícióvá. 29    A szervezet profiljához kapcsolódó rendezvények; Az összes program szokás és tradíció; Évzáró koncert és tábor; Országos találkozók szervezése; Sportrendezvények és évente megrendezett ifjúsági találkozó. 30    Hagyományőrző ünnep, nyáron közös kirándulás; Hagyományőrző programok, ifjúsági találkozók nyaranta, külföldi utazások; Hagyományőrző ünnep, közös kirándulás. 31    Fesztiválokon való részvétel és karácsonyi vacsora; Közös Szent Iván éji buli, az egyesület ünneplése; Jótékonysági bálok szervezése; Műsoros estek, Valentin-napi bál, sportversenyek. 32    Nyaranként közös főzés, filmnapok és gyalogtúra; Komoly tradíciók nincsenek, csak közös főzés és kirándulás nyaranta; Kerékpáros kirándulás, „Év Embere” díj választás, internetes újság, évente tábor; Nyáron közös évzáró tábor; Turisztikai programok, emléktúra és kupaverseny; Buli főzések és stratégiai megbeszélések, táborzáró buli; Kiadvány-sorozat, értékmegőrző tábor; Voltak, de cserélődtek a tagok. Korábban volt rendszeres táborozás, most szalonnasütések vannak.

22

Motivációk és értékek az észak-alföldi ifjúsági szervezetekben

Összegzés A nonprofit szervezetek vizsgálata során levont egyik fontos következtetés szerint a forrásokkal való ellátottság és a professzionalizmus erősen összefügg, emellett a professzionális működésű és forrásokban gazdag szervezetek körében az egyesületek, míg a forrásokkal jól ellátott, de nem professzionális szervezetek csoportjában az alapítványok a felülreprezentáltak. Nem meglepő, hogy a fővárosi és nagyvárosi/megyeszékhelyi szervezetek forrásai kedvezőbbek és professzionalitásuk szintje is magasabb, mint a kisvárosokban és községekben működő szervezetekre jellemző mutatók (Hegyesi-Fekete, 2006). Az Észak-alföldi régióban végzett kutatásunk talán legfontosabb tanulsága szintén a professzionalitás és forrásokkal való ellátottság közötti kapcsolatot jellemző területi és településtípus szerinti differenciáltság, illetve meghatározottság. A pályázati aktivitás inkább valószínűsíti a professzionalizmust és a forrásokkal való kedvezőbb ellátottságot, de mindezt erőteljesen meghatározza a szervezet működési helye. A régióban a Hajdú-Bihar megyében, illetve a megyeszékhelyen található ifjúsági szervezetek körében jellemző leginkább a pályázati aktivitás, míg legkevésbé JászNagykun-Szolnok megyében és az egyéb településeken. 11.táblázat A szervezetek működési helye és a pályázati aktivitás kapcsolata (százalékban) Aktív Passzív csoport csoport Hajdú-Bihar megyei szervezetek 52 48 Szabolcs-Szatmár Bereg megyei 46 54 szervezetek Jász-Nagykun-Szolnok megyei 29 71 szervezetek Megyeszékhelyen működő 62 38 szervezetek* Egyéb településen működő 35 65 szerveztek* * p < 0.005 A pályázati aktivitás és működési hely valamint a szervezetek professzionalizmusát valószínűsítő jellemzők közötti fontosabb kapcsolatok a következők voltak: - az aktív csoport vezetői körében magasabb a diplomások aránya; - az aktív csoporthoz tartozó szervezetek válaszadói között lényegesen magasabb a beosztott vagy szabadfoglalkozású 23

Civil vs. Politikum

értelmiségi arány; - az aktív csoportban és a megyeszékhelyen működő szervezeteknél fordul elő nagyobb arányban olyan szervezet, ahol van főállású alkalmazott; - az aktív csoportba tartozó, a megyeszékhelyeken, illetve HajdúBihar megyében működő szervezetek mind a továbbképzésre, mind a beiskolázásra lényegesen többet áldoznak; - a másik két megyéhez viszonyítva, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei szervezeteknél jelentősen kisebb arányban vannak olyan szervezetek, ahol van főállású alkalmazott, de a nem főállásúakat foglalkoztató szervezetek száma szintén Szolnok megyében a legkisebb; - a hajdúsági szervezetek mindegyik vezetője beszámolt valamilyen kapcsolatról, a szolnokiaknál csak 79 százalék; - a hajdúsági szervezeteknek mind a korábbi, mind a jelenlegi kapcsolatai lényegesen kiterjedtebbek, mint a szabolcsi és – különösen – a szolnoki megyékben működő szervezeteknek; A kutatás során a forrásokkal való ellátottságra utaló direkt eredmények helyett inkább a forrásokhoz való hozzáférést meghatározó jellemzőket sikerült feltárnunk: - a hajdúsági szervezetek a legtöbbet, a szabolcsiak a legkevesebbet pályáztak, illetve nyertek; - a főállású alkalmazotti státusz leginkább a megyeszékhelyeken és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében működő szervezetek vezetőit jellemzi; - az aktív csoportban több tagnak van valamilyen tisztsége, mint a passzív csoportban; - az aktív csoportban, a megyeszékhelyeken, illetve SzabolcsSzatmár-Bereg megyében működő szervezetek nagyobb taglétszámmal jellemezhetők; - az aktív csoport szervezeteinél különösen magas a nem tag, de a munkában közreműködők átlagos létszáma; A professzionalizmusra és a forrásokhoz való hozzáférésre vonatkozó eltérések mellett a vezetői attitűdök és értékrend, valamint a szervezeti sajátosságok megítélése is meghatározó eltéréseket mutatnak a területi és aktivitás alapján elkülönített csoportokban. Úgy véljük, hogy az eredményre és munkára koncentráló mentalitás, az innovációt inkább valószínűsítő fluktuáció vagy a szervezetnek tulajdonított értékek szintén meghatározzák a szervezeti professzionalizmust: - a tagság fluktuációja különösen a három megyeszékhelyen volt számottevő; - az aktív csoportot és a Hajdú-Bihar megyei szervezeteket inkább jellemzi a tagok cseréje; - a kezdeti célok leginkább a Hajdú-Bihar megyei és az aktív 24

Motivációk és értékek az észak-alföldi ifjúsági szervezetekben

csoporthoz tartozó szervezeteknél változtak; - a megyeszékhelyeken működő szervezetek vezetői kedvezőbbnek vélik helyzetüket; - a szervezeti átalakítás szándéka inkább jellemzi az aktív csoportot és a megyeszékhelyeken működő szervezeteket, mint a passzív csoportot, illetve a kisebb települések szervezeteit; - a szervezeti identitás az aktív csoport vezetőinél leggyakrabban a közösséggel kapcsolatos értelmezést jelentette, de majdnem minden esetben a munkára vonatkozó kontextusban, emellett markánsan megjelent a morális elkötelezettség eleme is; - a passzív csoport vezetőinek szervezeti identitásában leginkább a közösségi és az érzelmi elem dominált; - a passzív csoporthoz sorolt szervezet vezetők a barátságot emelték ki, mint a szervezethez tartozás lényeges elemét. - az aktív vezetők a szervezethez tartozás értelmezésénél nem a barátságot, hanem a közösséghez tartozást, az emberi kapcsolatokat emelték ki, legtöbbször összekapcsolva a szervezet tevékenységével; - a passzív csoporthoz tartozó vezetők véleménye szerint a szervezeti tagságot leginkább a szubjektív érdeklődést kielégítő szervezeti lehetőségek motiválják; - az aktív csoport vezetőinek nem elhanyagolható része szerint a taggá válás fontos motivációja a szervezet céljainak elfogadása, illetve a szervezet profilja és tevékenysége iránti érdeklődés; - a passzív csoporthoz tartozó vezetők kevésbé egyértelműen minősítette saját vezetési stílusát demokratikusnak; - az aktív csoporthoz tartozó tagok a szervezeti tagságot meghatározó motivációk közül a leginkább a szervezet sajátosságait és céljait nevezték meg; - a passzív csoporthoz tartozóknál az egyéni ambícióknak, sajátosságoknak volt meghatározó szerepe a tagsági kritériumoknál; - az aktív csoportba sorolt szervezetek tagjai leginkább a szervezeti feladatokkal, munkával kapcsolatos praktikus jellemzőket neveztek meg a szervezeti tagság nem előírt feltételének; - a szervezeti tagság nem formális feltételét a passzív csoport tagjai praktikus jellemzőkkel fogalmazták meg leggyakrabban, a morális elvárásoknak kisebb súlya volt; - a szervezetnek tulajdonított értékeket tekintve, az aktív csoporthoz sorolt szervezetek tagjainak a szervezethez közvetlenül kapcsolódó értékek, míg a passzív csoportnál a működés és programok voltak a második leggyakrabban előforduló választípusok; - a szervezetben betöltött szerepeket tekintve az aktív csoport tagjait leginkább a konkrét feladatok mellett a programok és rendezvények szervezése, valamint a pályázatokban való közreműködés jellemzi, míg a passzív csoportban dominánsabb a program és rendezvény szervezés, mint a konkrét feladat és a pályázat.

25

Civil vs. Politikum

Felhasznált irodalom Arató Krisztina (2005): A civil szervezetek és az Európai Unió. Civil Szemle, 4. sz. 102-132.p. Éri Vilma - Laczó Ferenc (2005): A civil szervezetek társadalmi szerepvállalásának segítése a környezetvédő szervezetek társadalmi elfogadottságának, hatásának és eredményességének átfogó vizsgálatával és értékelésével. Budapest, Környezettudományi Központ. http://www.ktk-ces.hu/civilek.html Hegyesi Gábor-Fekete Orsolya (2006): Kísérlet a nonprofit szervezetek felmérésére a Társadalmi Igazságosság Index segítségével. Civil Szemle, 1. sz. 5-34.p. Kákai László (2005): Torzulások a magyar nonprofit szektorban. Civil Szemle, 3. sz. 38-46.p. Kollár István, Éri Olga Marianna, Kindrusz Emese (2005): Észak-alföldi Regionális ifjúsági helyzetelemzés. Debrecen, HAHA Egyesület. Kuti Éva (1998): Bevezető. In: Kuti–Králik–Barabás: A nemkormányzati szervezetek helyzete Magyarországon.Budapest: World Bank Regional Office, Hungary. Sebestyén István (2004): Civil dilemmák, civil kételyek a civil szervezetek (köz)életében. Civil Szemle, 1. sz. 29-39. p. Veres Judit Inez- Tóth Hilda (2005): Közép-magyarországi Regionális Ifjúsági Civil Szervezeti Felmérés és Szükségletanalízis. Mobilitás, Budapest. http://www.mobilitas.hu/ Zikkert Antal-Dandé István (2005): Civil attitűdök és megoldókulcsok a Dél-dunántúli régió hat kistérségében. Civil Szemle, 4. sz. 77-90.p.

26

Kinyik Margit

A népművelő és a „civil” identitás párhuzamai hazai civil szervezeti vezetők életút vizsgálata alapján Bevezetés A rendszerváltást követően a kelet-közép-európai régióban, így hazánkban is újjáéledő nonprofit szektor fejlődését - nem csupán figyelemre méltó növekedése, hanem feltételezhetően a kiépülő jóléti gazdasági keretek közötti folyamatos szerepkeresése miatt - töretlen kutatói érdeklődés követi. A magyarországi nonprofit kutatásokat a mai napig az interdiszciplinaritás jellemzi1, a különböző diszciplínák azonban lassan integrálják a nonprofit szférára vonatkozó megközelítéseket, amely egyfajta téma specializáció irányába mutat. A teljesség igénye nélkül - melyre jelen keretek között nem vállalkozhatunk - említhetjük a politikatudomány és a nonprofit kutatások gyümölcsöző kapcsolatát a civil társadalom és érdekérvényesítés területén. Hasonlóan körvonalazódnak az állam és a nem állami szektor munkamegosztására vonatkozó, a jóléti szerepvállalást feltáró kutatási irányok. Komoly tudományos érdeklődés övezi a nonprofit szervezetek finanszírozási, fenntarthatósági helyzetét is. Az elmúlt időszakban számtalan tematikus ágazati kutatás született, amely egyrészt a statisztikai adatfelvételek pozitív hozadéka, másrészt az egyes ágazatokhoz kötődő kutatók nonprofit szervezetek megjelenése iránti érdeklődésének jeleként is értelmezhető. A gazdag kutatási eredmények ellenére is találhatunk azonban olyan „fehér foltokat”, amelyek mindeddig kevésbé kerültek a figyelem középpontjába, s ezek között talán joggal említhetjük a 1    Kitűnően mutatta ezt az 1990-ben megalakult Nonprofit Kutatócsoport Egyesület példája, amelynek kutatói bázisa különböző tudományterületekről (közgazdaságtan, statisztika, szociológia stb.) rekrutálódott.

27

Civil vs. Politikum

nonprofit szervezetek mikrovilágának kutatását. A mai napig kevés ismerettel rendelkezünk arról, hogy kik, milyen motivációk alapján tevékenykednek a nonprofit szervezetekben, egyáltalán miért választják - az állami vagy a piaci alternatíva helyett - ezt a szervezeti keretet, s a nonprofit szervezetek jogilag garantált működési szabadságát kihasználva milyen módon szervezik tevékenységüket? A meghatározó nonprofit elméletek (Weisbrod, Hansmann, James2) megállapításai alapján feltételezhetjük, hogy a nonprofit szervezetek állami és piaci szervezetekhez viszonyított (empirikusan nem feltétlenül igazolt) előnyei - rugalmasság, kisebb bürokrácia igény, innovációs készség, szükséglet-orientáció - alapvetően bizonyos szervezeti tényezőkből fakadhatnak. Ezek közül itt kettőt emelünk ki, egyrészt a jogilag (államtól és egyben általa) biztosított függetlenséget és önirányítási szabadságot, illetve az ehhez rendelt rugalmas szervezeti kereteket, bizonyos formák esetében demokrácia szabályokat; másrészt a társadalom alsó, informális szintjéről kiinduló, abból építkező, sokszínű cselekvési motivációt és változatos cselekvési stratégiákat lehetővé tevő egyéni, tehát humán tényezőt. Míg előbbi állításunkból a szervezetszociológiai, azon belül is a szervezeti kultúrára vonatkozó megközelítés tűnhet relevánsnak, addig a humán tényezők vizsgálatát sokkal inkább az olyan kutatások igazolhatják, amelyek a nonprofit szervezetek humán erőforrás hátterének vizsgálatát célozzák. Amennyiben a hazai szervezetszociológiai, esetleg vezetéstudományi vagy szervezetpszichológiai kutatásokban keresünk nonprofit szervezetekre vonatkozó utalásokat, úgy kevés eredményre juthatunk (bár nemzetközi viszonylatban a téma iránti érdeklődés nyomai már felfedezhetők). A szervezeti működés vizsgálata gyakran a menedzsmentre koncentrál, azon belül is a szervezési-vezetési folyamatok leírására. Emiatt a különböző szervezetszociológiai aspektusok (például szervezeti struktúra, hatalom kérdése, szervezeti kultúra, irányítás, szervezet és környezet kapcsolata stb.) feltárásánál a főként piaci vagy állami szervezetekre vonatkozó megállapítások esetleges adaptációs lehetőségeire szorítkozhatunk. A szervezeti kultúra megközelítések ma még kevésbé számolnak a nonprofit szervezetek fent említett speciális vonásainak vizsgálati lehetőségeivel. A humán erőforrások tekintetében - legalábbis a hazai kutatásokat tekintve - szintén komoly hiányosságokat figyelhetünk meg. A nonprofit szervezetek önkéntes jellegének dominanciája nem csak a tradicionális közgondolkodás „szüleménye”, azt a statisztikai adatok is markánsan alátámasztják. A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb, 2005-re vonatkozó adatai szerint a becslések alapján működő 56 694 nonprofit szervezetben 74 720 főállású, teljes munkaidős, 14 335 főállású, részmunkaidős és 7 125 nem főállású alkalmazott dolgozott, ez összesen 82 600 számított főállású3 alkalmazottat jelentett. (KSH, 2    In: Kuti-Marschall: A harmadik szektor 3    A főállású teljes munkaidőben foglalkoztatottak száma, hozzáadva a főállású részmunkaidőben foglalkoztatottak számának felét és a nem főállású foglalkoztatottak

28

A népművelő és a „civil” identitás párhuzamai

2007) A fizetett munkaerő a szervezetek 15,9 %-ában koncentrálódott (9 027 szervezet), dominánsan a szektor gazdaságilag legerősebb (50 millió Ft fölötti éves bevétel) részében. (KSH, 2007) A szervezetek körében kevés a „nagyfoglalkoztató”, a szervezetek többsége mindössze néhány fizetett alkalmazottal (1-5 fő) működik. A magyar nonprofit szektor foglalkoztatási potenciálja messze elmarad a fejlett országokétól (kb. 0,02 %-os4), s mindenképpen fejlesztésre szorul. Ez az arány alacsonynak tekinthető akkor is, ha tudjuk, hogy a szervezetek egy része céljaiból és működéséből adódóan sem igényli a fizetett munkaerőt. A probléma sokkal inkább a nonprofit szektoron belüli mély finanszírozási egyenlőtlenségekből és a különböző fenntarthatósági problémákból eredeztethető. Ilyen okok miatt számos szervezet működtetése természetszerűleg vagy éppen kényszerből önkéntes tevékenységre alapozódik. Az önkéntes tevékenységről az utóbbi években egyre többet hallani, értelmezése - a tudatos propagandának és az ide irányuló szakmai programoknak köszönhetően - egyre inkább elszakad a ma már pejoratívnak számító „társadalmi munka”5 jelentésétől. A nonprofit szervezetekben - s azok között is, a már statisztikailag is külön csoportként kezelt „klasszikus civil szervezetekben6” - mind a vezetők, mind a tagok, mind pedig a céltevékenységet végzők körében elterjedt az önkéntes tevékenység. A KSH (2007) adatok alapján a nonprofit szervezetek 50,3 %-ában (28 526 szervezet) tevékenykedett önkéntes. Az önkéntes segítők 72 %-a az 5 millió Ft alatti bevételű szervezetekhez kapcsolódott, ugyanakkor önkéntesekkel a gazdaságilag erősebb szervezetek is jelentős mértékben dolgoztak együtt (az önkéntesek 24,1 %-a az 50 millió Ft-nál nagyobb éves bevételű szervezeteknél került regisztrálásra). (KSH, 2007) Az önkéntesek nonprofit szervezetek közötti eloszlása számos egyéb szervezeti jellemző (földrajzi mutatók, tevékenységi főcsoportok) mentén nagyobb egyenletességet mutat, mint a fizetett alkalmazottaké. Az önkéntes tevékenységet végzők száma 2005-ban 371 739 volt, az általuk éves szinten végzett munkamennyiség meghaladta a 75 millió munkaórát, amelyet egyébként kb. 36 ezer számított önkéntes7 végezhetett volna el (a fizetett számított főállásúak csaknem fele (!), az számának egytizedét. (KSH, 2007: 296) 4    KSH 2005-re vonatkozó adatai alapján (http://www.ksh.hu). 5    A két fogalom közötti distinkció fontosságát jelzi többek között az is, hogy a közérdekű önkéntes tevékenységről szóló, 2005-ben elfogadott LXXXVIII. Törvény is tervezetten és konzekvensen a „tevékenység” és nem a „munka” szót használja, annak széleskörű elterjesztése érdekében (ahogyan ezt egyébként számos kutató és gyakorlati szakember is ösztönzi). 6    Önkéntes állampolgári kezdeményezésre létrejövő magánalapítványok és egyesületek, melyeket a KSH az érdek-képviseleti és „félállami” szervezeti kategóriától különbözteti meg a KSH. (KSH, 2007: 29) 7    A számított önkéntesként foglalkoztatottak száma az önkéntesek által az év során végzett munka becsült időtartamának, és egy főállású alkalmazott órákban számított éves munkaidejének hányadosa. (KSH, 2007: 249)

29

Civil vs. Politikum

elvégzett munka értéke pedig 62 906,8 millió Ft-os éves megtakarítást8 jelentett a nonprofit szektor - és a gazdaság - számára. (KSH, 2007) A foglalkoztatottakra és önkéntes segítőkre vonatkozó adatok közötti éles kontrasztok, valamint az önkéntességi mutatók impozánsnak is mondható értékei kétségkívül jobban megragadták az e témával foglalkozó kutatók figyelmét. Míg az 1992 óta minden évben felvételre kerülő nonprofit statisztikák közül csak egy, az 1999-es foglalkozott „részletesebben” az alkalmazottak vizsgálatával, addig az önkéntesség szinte minden évben állandó szereplője a kérdőíveknek. Az 1999-es statisztikák is csak három újabb változót építettek be a foglalkoztatottak vonatkozásában, a nemet, a felsőfokú végzettségűek és a nyugdíjasok. (KSH, 2001) Az önkéntességről ezzel szemben több szociológiai és egyéb vizsgálat is készült, ezek közül a két legjelentősebb az önkéntességet a lakossági adományozással együtt felmérő 1994-es és 2005-ös országos reprezentatív adatfelvétel. (Czakó et al, 1995; Czike-Kuti, 2006) A felmérések az önkéntesek és adományozók társadalmi hátterén túl a motivációkat, és az általuk támogatott szervezetek jellemzőit is elemezték. A statisztikai felmérésekből - legyen szó alkalmazottakról vagy önkéntesekről - keveset tudhatunk meg a nonprofit szervezetek humán erőforrás hátterének kvalitatív jellemzőiről, mivel a vizsgálati egység a szervezet, s nem az abban aktivitást kifejtő személy. Ez természetesen kevésbé írható a statisztikai szemlélet rovására, bár kétségtelen, hogy bizonyos demográfiai-szociológiai változók időszakos vagy rendszeres beemelésével jó háttéranyagot teremthetnének a nonprofit szervezeteket alakítók későbbi szociológiai vizsgálatához. A hazai civil szervezeti vezetők körében végzett kvalitatív vizsgálat körülményei és az általa kínált kutatási lehetőségek Már korábban utaltunk rá, hogy a hazai civil szektorban tevékenykedőkről és szervezetalakító hatásaikról jelenleg rendelkezésre álló tudásunk meglehetősen hiányos, ezért az e területre irányuló kutatásokban a kvantitatív (a gyakorló civil szakemberek demográfiaitársadalmi hátterének, rekrutációs bázisának feltárása), és a kvalitatív szemlélet (a civil szervezeti keretben végzett tevékenység humán tényezők általi meghatározottsága) egyaránt indokolt és releváns lehet. Az itt szereplő, 2007. január 1. – augusztus 13. között végzett9 kutatás tervezésekor több ok miatt a kvalitatív módszerek mellett döntöttünk. A legfőbb érv maga a kutatási terület (a civil szektor menedzsmentje) feltáratlansága, a megbízható empirikus adatok hiánya, amely elbizonytalaníthatja a terület iránt esetleg érdeklődő, 8    A becsült bérmegtakarítás a számított önkéntesként foglalkoztatottak és a nonprofit szektorban a számított főállású foglalkoztatottaknak fizetett éves átlagos munkabér (1 736 ezer Ft) szorzata. (KSH, 2007: 249) 9    A kutatást a Szociális és Munkaügyi Minisztérium támogatta.

30

A népművelő és a „civil” identitás párhuzamai

hipotéziseikhez kapaszkodókat kereső kutatókat. A kvalitatív kutatások gyakran hátrányként említett hipotézisalkotási nehézségei azonban a jelenlegihez hasonló feltáró kutatások esetében előnnyé kovácsolhatók. A jobb híján gyakorlati tapasztalatokból kiinduló kutató megfelelő kutatási kérdésekkel és adekvát módszerekkel hozzájárulhat a vizsgált társadalmi jelenség leírásához és részleges magyarázatához, és elősegítheti a későbbi hipotézisalkotási folyamatot. A fenti megfontolásokat figyelembe véve a hazai civil szervezetek mikrovilágának elemzéséhez kapcsolódó, általunk választott kutatási koncepció középpontjában a szervezeti vezetői magatartás, vezető és szervezet kapcsolata és a szervezeti kultúra állt. Gyakorlati tapasztalataink azt sejtetik, hogy a civil szervezetek gyakran - mind létrehozásuk, mind működtetésük során - egy vagy néhány domináns személy köré szerveződnek, annak ellenére, hogy a civil szervezeti formák (alapítványok, egyesületek) szabályozási kerete testületiséget sugall. A civil szervezetek nem a „magányos”, individuális cselekvések kereteiként szolgálnak, mint ahogyan ez például a vállalkozások területén (pl. egyéni vállalkozás) lehetséges. Egyesületeket legalább 10 tag önkéntes elhatározáson alapuló bevonásával, demokratikus elvek szerint szervezhetünk, és a magánalapítványok esetében is szükség van a többtagú kuratóriumra, amely az alapítói akaratot - nem feltétlenül mechanikusan - beteljesíti. A civil szervezetek tehát a kollektív cselekvés színterei, amelyekben a vezetők hatalomgyakorlási lehetőségei korlátozottak. Amennyiben a civil szervezetek „személyfüggősége” létező jelenség, úgy számtalan kutatási kérdés indukálható; a társadalom mely rétegeiből kerülnek ki a civil szervezetek alapítói, milyen kapcsolati bázisra alapozódnak a szervezetek, hogyan alakul a szervezetek irányítása, kik gyakorolják a tényleges hatalmat (személyek, avagy testületek), és milyen hatást gyakorolnak a szervezetek működésére, teljesítményére, fejlődésére? A kutatás során alkalmazott módszerek A vizsgálati alapsokaságot a magyarországi nonprofit szféra menedzsmentjének egy speciálisan körülhatárolt szelete alkotta. A kutatás idő- és forráskereteiből, valamint a későbbiekben ismertetésre kerülő adatfelvételi módszer sajátosságaiból adódóan a teljes nonprofit menedzsmentről való „képalkotás” teljesíthetetlen feladatok elé állította volna a kutatókat. Ezért itt két szűkítő feltételt alkalmaztunk, azonban ezek nem a civil vezetőkkel, hanem az általuk képviselt civil szervezetekkel voltak kapcsolatosak. A KSH felmérések gyakorlatára hivatkozva csak a „klasszikus civil” szervezeteket (magánalapítványokat és egyesületeket) vettük alapul, mivel az egyéni cselekvési stratégiák megítélésünk szerint itt tanulmányozhatók a legtisztább formában. Az állami alapítású szervezetek (közalapítványok, köztestületek és a főként önkormányzatok 31

Civil vs. Politikum

által létrehozott közhasznú társaságok, melyek a kutatás időszakában egyébként is átalakulóban voltak) esetében feltételezhetően más típusú kutatási kérdések lehetnek relevánsak. A magánalapítványok és egyesületek kiemelését továbbá az indokolja, hogy a nonprofit szektor 87 %-át e két szervezeti formában működő szervezetek alkotják. (KSH, 2007) A második szűkítés a tevékenységi főcsoportok mentén történt, s első látásra talán kissé önkényesnek tűnhet. A magyar nonprofit szektoron belül évek óta öt tevékenységi főcsoport vezeti a relatív gyakorisági listát, ezek a szabadidő, hobbi (16,5 %), az oktatás (14,1%), a sport (12,4%), a kultúra (11 %) s végül a szociális ellátás (8,8%). (KSH, 2007) Az öt tevékenységi csoportba tartozó nonprofit szervezetek aránya a szektoron belül 62,8 %-os, az egyéb (fennmaradó 13) tevékenységi körben jelentősen kisebb előfordulási arányokkal találkozhatunk. A tevékenység szerinti mintázat történelmi, társadalomfejlődési sajátosságokra utal, azonban eltérő társadalmi-gazdasági szerepköröket, intézményesültségi és működési körülményeket feltételez a sport, hobbi, szabadidő és a humán szolgáltatások tekintetében. Kutatói szabadságunkkal élve jelen kutatás keretében a humán szolgáltatásokat végző (oktatási, kulturális és szociális) szervezetekben határoltuk le a mintavételi keretet adó civil szervezetek körét. A tervezett adatfelvételi módszer miatt (életút interjú) azonban vizsgálati egységnek nem a civil szervezetet, hanem annak „vezetőjét” tekintettük. A vezető személyével kapcsolatos, korábban kifejtett bizonytalanságaink (hivatalos testületi vagy informális vezető) alapján azonban az interjúalanyok kiválasztása során nem a „vezető”, hanem a „szervezet motorja” kifejezést használtuk. A kutatás keretében 20 interjúalany bevonásával 20 életút interjú elkészítését terveztük. Az interjúalanyok kiválasztása az ún. hólabda módszer segítségével történt. Az így származtatott mintavételi keretből (70 fő) random módszerrel választottuk ki a 20 interjúalanyt, akik közül mindenki vállalta az interjút. A kutatásba bekerült interjúalanyok 7 kulturális, 3 oktatási és 10 szociális célú civil szervezetet képviseltek. Az adatfelvételre 2007. március 12. – április 16. között, két lépcsőben került sor. Az adatfelvétel módszere a szabad asszociáción alapuló életútinterjú volt, azonban a kutatási koncepció (szervezeti kultúra vizsgálata) értelmében a hagyományos életút interjú módszert strukturált kérdésekkel egészítettük ki. A kutatási kérdéseket a civil szervezeti vezető életútja és ez alapján a valószínűsíthető szervezeti kultúra összefüggésében fogalmaztuk meg. Elemzési keretként ennek megfelelően olyan szervezeti kultúra koncepciókat kerestünk, amelyek hangsúlyt fektetnek a vezető vagy a szervezet számára domináns csoport személyes jellemzőire. Az asszociációra épülő életútinterjú és a strukturált kérdések integrált alkalmazása teremtett lehetőséget az egyéni életút megismerésén túl a képviselt civil szervezettel kapcsolatos bizonyos releváns információk 32

A népművelő és a „civil” identitás párhuzamai

összegyűjtésére. A két eltérő módszert (életút interjúkra jellemző kérdezési technika, strukturált kérdezés) időben is elválasztottuk, így a teljes interjúk minden interjúalany esetében kétszeri látogatással készültek el. Az adatfelvételt életút interjú készítésében már jártas interjúzók készítették, akiket a kutatás kezdeti felkészítésén túl az első interjúk felvételét követően újra összehívtunk, az első tapasztalatok áttekintése érdekében (és szükség szerint új instrukciók adása miatt). Az adatfelvétel egy interjúalany esetében átlagosan 4-6 órát vett igénybe. Az interjúkat az interjúzók digitálisan rögzítették, majd ezt követően azok szöveges - szó szerinti - átírásra kerültek. Az interjúalanyok részéről részleges válaszmegtagadást, idő előtti lezárást nem tapasztaltunk. Az eredetileg tervezett 20 interjúból - technikai okok miatt - egy meghiúsult, az időkorlátok miatt pótlásra már nem kerülhetett sor, ezért az elemzéshez 19 teljes életút interjú állt rendelkezésünkre. A szakmai identitás és annak civil szervezetekre gyakorolt hatásainak vizsgálata Bár a kutatás középpontjában koncepcionálisan a civil szervezeti vezetők életútjának, szocializációs hátterének szervezeti működésre (kultúrára) gyakorolt hatásai álltak, jelen tanulmányban - részben terjedelmi okok miatt - nem a szigorúan e területre vonatkozó főbb megállapítások, összefüggések bemutatására törekszünk. Az általunk választott aspektus, nevezetesen a szakmai, iskolai rendszerben képzés során elsajátított identitás azonban a vezetők szervezeti viselkedésével, vezetői magatartásával is összefüggésbe hozható. Az életútinterjúk részletes elemzése során különös hangsúlyt fektettünk a családi szocializáció vizsgálatára, amely nagymértékben meghatározza nem csak az iskolai karriert, hanem a később bejárt életpályát is. Fogalmazhatunk úgy is, hogy a családi szocializáció vizsgálata „alulnézetből” segít hozzá a leginkább makroszintű mutatókkal megragadott társadalmi mobilitás jelenségének tanulmányozásához. A tanulmány középpontjában álló szakmai identitás megértéséhez a következőkben csak jelzésszerűen foglaljuk össze az egyéni élettörténetekben fellehető tendencia jellegű vonásokat (családi és iskolai szocializáció vonatkozásában), majd ezt követően ismertetjük a szakmai identitás jellegzetességeit, illetve civil pályaképpel és identitással kapcsolatban megfigyelhető párhuzamait. Szocializációs párhuzamok: a családi és iskolai szocializáció legfőbb jellemzői A kutatás során módszerként használt életútinterjúk alkalmasak voltak az élettörténet (születéstől a civil karrierig) megismerésére, ok-okozati összefüggések feltárására, a beiktatott strukturált kérdések 33

Civil vs. Politikum

pedig az interjúalanyok által képviselt civil szervezetek működését, belső mechanizmusait tették láthatóvá. A kutatásban részvevő interjúalanyok közül a legidősebb 1940-ben, a legfiatalabb 1981-ben született. Olyan történelmi, társadalomtörténeti korszakok alkotják gyermek- és fiatalkoruk hátterét, amelyekben a mobilitás kevésbé múlik az egyén személyes képességein, azt sokkal inkább irányítja a társadalmi-politikai helyzet, a család, a szülők társadalmi struktúrában elfoglalt helye és annak aktuális politikai értelmezése. A civil szervezeti keretben végzett tevékenység a szocializációs tényezőkből fakadóan az interjúalanyok számára - a rendszerváltást megelőző időszakban - nem jelenthetett sem egzisztenciális, sem karrier lehetőséget. Bár egyesületek az államszocializmus időszakában is léteztek, az államtól és politikától független kollektív cselekvés kereteként nem voltak értelmezhetők. (Kuti, 1998) A kutatásban szereplő interjúalanyok olyan civil szervezetek vezetői, amelyek a rendszerváltás környékén vagy azt követően kezdték meg működésüket, új, demokratikus szabályozási környezetben, a korábbiaktól eltérő cselekvési alternatívákat kínálva. A kutatás során joggal felmerülő kérdés volt ezért, hogy milyen személyes motivációkra vezetik vissza a civil vezetők a civil szektorba kerülést, illetve milyen tudáskészletre alapozva építik a szervezeti vezetést? A szülői háttér jellemzői (származás, a szülők társadalmi helyzete) és az ebből fakadó, gyermekek felé irányuló, jövőjükre vonatkozó rejtett vagy nyíltan megfogalmazott elvárások, aspirációk, a gyerekkorban, családban és azon kívül megélt élmények, a rokoni, baráti kapcsolatok fontos hatást gyakorolhatnak a későbbi életpálya alakulására. Meghatározó természetesen az a társadalmi-gazdasági-politikai közeg is, amely behatárolja, korlátozza vagy kinyitja az egyén számára elérhető mobilitási lehetőségeket, nem csak az interjúalanyok, hanem szüleik tekintetében egyaránt. Az évekkel, évtizedekkel korábban megélt és akkor talán kevésbé tudatosuló, inkább benyomásszerű élmények a jelenkorból visszatekintve sajátos értelmet nyerhetnek. A megélt élmények az eddigi élettörténet interjúszituációban való újrakonstruálása során hangsúlyozódnak és szelektálódnak, tudatosan vagy kevésbé tudatosan előre jelezve egyfajta linearitást, eleve elrendeltséget (sorszerűséget) a jelenlegi társadalmi státusz és az addig megtett út folyamatában. Ennek szem előtt tartását azért tartjuk fontosnak, mert már a gyermek- és fiatalkori időszakra vonatkozóan - a civil karriert messze megelőzően - találhatunk olyan látens vagy nyílt utalásokat, amelyek a későbbi civil szervezetben, szektorban betöltött szerep- és pályaképet vetítik előre (amely - mint a későbbiekben látható - viszonylag egységes képet ad az alkalmassági kritériumok tekintetében). A legalapvetőbb, interjúalanyok elbeszélése alapján is értelmezhető családi hatások között a munkára (sok munkára) való szocializációt, és az ebből adódó talán ingerszegényebb, közösségi megerősítés 34

A népművelő és a „civil” identitás párhuzamai

szempontjából kevésbé funkcionáló családi közösséget emelhetjük ki. A közösség, illetve annak hiánya, életen át tartó keresése érzékelhetően végig kísérte az interjúalanyok életét. A személyes életpálya másik meghatározó elemét a szülők társadalmi helyzetében s ebből fakadóan a gyermekeik számára megfogalmazott (nem túl szárnyaló) státusz aspirációkban fedezhetjük fel. A főként paraszt- és munkás szülők - egyrészt családi-foglalkozási hagyományaik, másrészt a társadalmi-politikai közeg miatt - maguk sem bontakoztathatták ki saját személyiségüket. A mobilitási minta hiánya (néhány kivételtől eltekintve) így nem csak őket, hanem gyermekeiket (interjúalanyok) is egyaránt jellemezte. Az élettörténetek elbeszélésében a „kitörési, felemelkedési” vágy már a viszonylag korai gyermekkor élményeiben feltűnik, és az életkor előre haladtával egyre erősödik. A mobilitás legalapvetőbb, lehetséges csatornája, az oktatás azonban kevésbé segítette az interjúalanyok kitörési elképzeléseit. Az egyes iskolai szintekre való bejutás (középiskolától a felsőoktatásig) számos kudarcot eredményezett. A középiskolai pályaválasztás időszakában gyakran találkozunk a szülői „lebeszélő utasításokkal”, amelyek más pozitív minta hiányában - feltételezhetően interiorizálódtak, belső, negatív paranccsá váltak. A középiskolai pályaválasztás során így gyakran a szülői akarat érvényesült, kényszermegoldások érvényesültek. Az interjúalanyok többnyire olyan középiskolákba kényszerültek (szakközépiskolák), amelyek a gyors munkaerő-piacra történő kijutást, és kevésbé a hosszú iskolai karriert tették lehetővé. Ez azonban nem csak a mobilitási minta hiányával, hanem a családok szűkös anyagi helyzetével is magyarázható. A felsőoktatásba való bekerülés sem volt akadálytalan az interjúalanyok számára. Nem csak azért, mert még ebben az életszakaszban is bizonytalan a pályakép, hanem azért, mert a felsőoktatás (és a felvételi) gyakran „túlmisztifikált” próbatételt jelentett számukra. A sorozatos és ismétlődő felvételi kudarcokat az életpálya további alakulása szempontjából kulcsfontosságúnak tartjuk. A főiskolai pályaválasztás és intézményválasztás a számos kudarc miatt ismét „kényszermegoldásokat” eredményezett, a legtöbben pedagógus vagy népművelő szakon szerezték meg első diplomájukat (a felvételi kudarcok miatt többen már munkavégzés mellett). A pedagógus, de még inkább a népművelő pályán - a képzések sajátos, 1960-1980 között jellemző szocializációs hatásai eredményeként - szerzett szakmai identitás érzékelhetően a személyes identitásban is nyomot hagyott. A „kiszolgáló”, helyzetet teremtő, egyszerre aktív és passzív népművelő szerepértelmezés („lámpás szerep”) az interjúalanyok elképzeléseiben a későbbi civil szerepvállalást is „predesztinálta”. Az így értelmezett népművelő szerep (és a képzések is) azonban a rendszerváltás hatására jelentősen átértékelődött, a társadalmigazdasági-politikai változások közepette talaját vesztette. Ez a szerepválság az elbeszélésekben is megjelenik. 35

Civil vs. Politikum

A népművelő szakma és képzés fejlődésének főbb állomásai, a népművelő szerep felfogás változásai A népművelő szakma gyökerei a 19. század végére, a kiegyezés utáni időszakra vezethetők vissza, amely korszakban a dualizmus nyomása alatt is lehetőség volt a nemzeti tudat egyfajta önállósítására, a nemzeti értékek megőrzésére és átadására. Ebben a népiskolák és a néptanítók kaptak alapvető szerepet. A népművelő szakmának a II. világháború végéig lezajló fejlődése egyfajta „professzionalizációs” folyamatot mutat, melyben a szakma lassan körvonalazódni kezdett. Fontos jellemzője e folyamatnak ugyanakkor az is, hogy egyrészt erősen kötődik a tanítómesterséghez, másrészt többnyire „társadalmasított”, tehát nem folyamatosan államilag és hivatali úton (bürokratikusan) szervezett, hanem épít a társadalom önszerveződésére, öntevékenységére, erősen kötődik a társadalmi szervezetekhez (politikai pártokhoz, egyházi és egyéb társadalmi szervezetekhez, egyesületekhez). A szakma fejlődésének további - visszatérő - jellegzetessége a politikai-ideológiai kötődés, hogyan T. Kiss Tamás fogalmaz, hol a demokratizálás, hol a demokratizálódás jellemezte (T. Kiss, 2000:9). Ezt a viszonylag szervesnek tekinthető fejlődést veti vissza az 1948-49-es fordulat, amely következtében az éppen körvonalazódó szakmára ismét erős politikai-ideológiai nyomás kerül. Míg közvetlenül a II. világháborút követő években jellemző volt az állam és a társadalmi szervezetek együttműködése a népművelés területén (szabadiskolák korszaka), addig az évtized végétől az ötvenes évek első feléig az erős központosítás, az állami monopolizálás, az öntevékeny társadalmi szervezetek kiszorítása ment végbe. A diktatúra e kemény időszakában a szovjet típusú szocialista kultúra erőszakos, bürokratikus terjesztése indult el, amely érthetően nem tűrte az előző időszak liberális, nyitott és öntevékeny gyakorlatát. A nép „átnevelése” óriási szakemberigénnyel jelentkezett, ugyanakkor a politikai ideológia terjesztéséhez megbízható kommunista káderekre volt szükség. Míg a II. világháború előtt a népművelő tanítók egyik legnagyobb feladata az analfabetizmus felszámolása volt, többnyire a népi kultúrával (mint műveltségi tudás) kiegészítve, addig a kiépülő diktatúrában a szovjet mintájú szocialista kultúra és erkölcs elterjesztése, a kapitalista ideológia, a kispolgári önzés és közömbösség fejekből való kiirtása vált dominánssá. A népművelők korábbi „misszionáriusi küldetéstudata” kényszerűen „kulturforradalmi hevületté” alakult. Az új eszme terjesztéséhez ismét csak a tanítói-tanári rétegre volt szükség, azonban a jelentős káderigény előbb-utóbb a szakmai ismeretekkel nem rendelkező, azonban „jó” középkádereknek is teret adott. Változtak az elnevezések és funkciók is; népművelő helyett a „kultúros”, „kulturális vezető” került be a köztudatba, az alapvető feladat pedig a propaganda és agitációs tevékenység lett. Egyre inkább sürgetővé vált a szakma intézményesítése is, azonban a képzési irányvonalak (elméleti és gyakorlati ismeretek aránya, politikai-ideológiai és „szakmai” ismeretek 36

A népművelő és a „civil” identitás párhuzamai

keverése) az elkövetkezendő néhány évtized során is folyamatos szakmai-politikai vitákat eredményeztek (T. Kiss, 2000). Az 1956-os eseményekben számos tanár és tanító vett részt, Forradalmi Tanácsokat szerveztek, illetve a szakma demokratizálását és reformját követelték. A Nagy Imre által vezetett kormány továbbra is a kulturális forradalom jegyében elindított bizonyos demokratizáló törekvéseket, azonban ezek a forradalom leverését követően nem tudtak kiteljesedni. Az 1950-es években a népművelés oktatása a tanítótanár képzésekhez integrálódott, a felsőoktatási intézmények rejtett tiltakozása ellenére. Az alapvető törekvések az önálló szakma kialakítása irányába hatottak (az ELTE-n önálló egyetemi szakként is megjelenik), azonban az 1960-70-es években egyre több probléma adódott a képzés felületességével, a képzőintézmények működésével kapcsolatban. A szakma definiálását megnehezítették ugyanakkor az 1960-as évek második felétől érezhető változások, a piaci mechanizmusok megjelenése a szocialista típusú tervgazdaság keretein belül. A válság a művelődés gyakorlatában is érzékelhetővé vált, a kultúra területén komoly fenntartási, működtetési gondok jelentek meg. Emellett érezhető volt, hogy az egyéniség kibontakozását, szellemi és anyagi gyarapodását gátló törekvések komoly társadalmi feszültségekhez vezethetnek. Az új gazdaságirányítás a művelődés területén is éreztette hatásait, a nép átnevelése helyett a közművelődés került előtérbe, elszakadva az 1950-60-as évek erőszakos kollektivizálási szellemétől („légy olyan, mint a másik” helyett a három T érvényesítése). Jelentősen változtak a társadalom kulturális fogyasztási szokásai is, a televízió terjedése bizonyos közművelődési intézmények funkció gyengülésével járt együtt. Ezeknek megfelelően a népművelő szakma feladatai is megváltoztak, megnőtt a gyakorlatisság, a szervezés igénye. Főként főiskolai keretek között (Szombathely, Sárospatak stb.) olyan kísérleti képzések kerültek beindításra, amelyek rendkívüli hangsúlyt fektettek a gyakorlati készségekre, és az elméletet is a gyakorlatiasság szolgálatába rendelték. Lassan elvált egymástól a népművelés és a felnőttoktatás (andragógia) (T. Kiss, 2000). A képzésekkel kapcsolatosan azonban állandósultak a problémák, melyek mind a hallgatók, mind a tanárok, mind pedig a képzés tartalma (felszínessége, elméleti megalapozatlansága) szempontjából felmerültek. A képzésekben többnyire olyan tanárok oktattak, akik a gyakorlatból jöttek, egyetemi doktori címmel vagy tudományos fokozattal nem rendelkeztek. Ebből adódóan más - liberálisabb, nyitottabb, engedékenyebb, hallgatópárti - magatartást tanúsítottak, amely jelentősen eltért a főiskolai tanári magatartástól. A képzéseket nagy rugalmasság jellemezte, nyitott, közvetlen, személyközpontú oktatás zajlott. Ez a hallgatók számára is speciális szocializációs lehetőséget biztosított, ugyanakkor komoly problémákhoz is vezetett. A hallgatók gyakran szembeszálltak, vitatkoztak tanáraikkal, lezserek voltak, nem látogatták az órákat. Gyakran „bajkeverőként” tekintettek rájuk, 37

Civil vs. Politikum

az iskolai botrányokat is leginkább ők okozták. A képzések alacsony szakmai presztízsét a tanszékek a „kifelé, reprezentációs céllal” szervezett rendezvényekkel igyekeztek kompenzálni. Az állandó definíciós gondokkal küzdő pályakép szétfeszítette a pedagógusképzés kereteit, amelyet tovább tetézett a progresszivitás elvárása (a képzések során felvállalt feladat a változások előkészítése). A képzések során a hallgatók számos - valóságfeltáró - terepgyakorlaton vehettek részt, amelyekhez szociológusok, szociográfusok is csatlakoztak, s ez több hallgató esetében a kutatói aspirációkat is felébresztette, és nagyra törő célokra ösztönözte. Ugyanakkor itt tanulhatták meg az emberekre, közösségre figyelést, a másságot. Azonban ezek a terepgyakorlatok is számos konfliktushoz vezettek (kutató-hallgató között), s ezért nem véletlen, hogy a hallgatókra gyakran, mint ellenzékiekre tekintettek. A rendszerváltás és az azt követő társadalmi-gazdasági változások újabb törést okoztak a szakma és a képzés életében. Az átalakuló társadalmi szerkezet miatt új intézményrendszerre volt szükség, a népművelők gyakran kis falvakhoz kötődő, tradicionális, „a helyi társadalom mindenese”, „lámpás” szerepe szertefoszlott, a fogyasztási szokások drasztikus átalakulása, a fogyasztói társadalom megjelenése a vállalkozói, menedzseri szerepkört tette fontossá. A pedagógiai, politikaiideológiai jelleg háttérbe szorult. A képzőhelyek is átalakuláson mentek keresztül, hosszas viták után egyes képzőhelyek megszüntették, mások - a piaci viszonyokat kiaknázva - tovább vitték a képzéseket, immár művelődésszervező elnevezéssel. Felerősödött a szakma szolgáltató jellege, emiatt munkaerő-piaci értéke is megnőtt, s alapvetően a képzést tovább folytató felsőoktatási intézmények is ebben reménykedtek. Míg a szocializmus idején a munkaerő-piaci érzékenység nem volt kihatással a képzések tartalmára, a kilencvenes években a számos specializáció eredményeképpen a sikeres elhelyezkedés ígéretét nyújtva váltak legalábbis piaci értelemben - sikeressé a képzések (T. Kiss, 2000). A népművelő képzéseken elsajátított identitás motívumok az elbeszélésekben Felnőttkori pályaválasztás: a népművelő szakma irányába mutató orientációk A népművelő szak választása úgy jelenik meg az elbeszélésekben, mint egyfajta utólagosan felismert „predesztináció”, amely az interjúalanyok számára fontos közösségi értékek és élet gyakorlását (emberek szeretete, emberekkel való foglalkozás) tették lehetővé; az említésekben egyfajta sorsszerűség, a véletlenek „csodás” hatalma az, amely ebbe az irányba terelte őket. „Aztán a népművelés az meg, az meg azért, mert azt éreztem, hogy az olyan, amilyen közösségformáláshoz kapcsolódó valami. Tehát azért választottam azt a szakot.” 38

A népművelő és a „civil” identitás párhuzamai

„Valahol tanulni kellett és így kínomban a népművelői szakot találtam meg.” Az interjúalanyok pályaválasztása - mint azt korábban említettük nem feltétlenül volt tudatos, számos kényszer (pl. felvételi kudarcok) vezette a felsőoktatásba való bekerülésüket. A népművelő képzés megítélése, az arról előzetesen szerzett információk mindenképpen bizonytalan, ellentmondásos képet sugallnak. Néhányan úgy gondolták, sem ők, sem a képzők nem tudták pontosan abban az időben (1960-as évek), hogy mit is takar a képzés, hol úgy említik, mint magas presztízsű képzést (magas felvételi ponthatár, a szakma külföldi elismertsége), hol meg úgy, mint „könyvtár-ruhatár” szakot. „Persze, tehát a népművelő, az olyan mint Petőfi korában a színész, a komolyabb emberek a családban, bátyámék, mérnökök, fizikusok meg ilyen, ez egy ilyen könyvtár-ruhatár szaknak tűnt.” „Aztán a jó isten nem adott hozzá annyi eszet, hogy ezt meg is tudjam valósítani, így aztán úgy gondoltam, elmegyek népművelőnek, oda csak jó leszek.” „Két kísérlete még volt az apámnak mire nagy nehezen a népművelő pályára sodródtam.” A népművelő szakma választása valószínűleg kevésbé volt tudatos, inkább az utólagos visszatekintés során vált azzá. Fontos az említések között az „ellenzékiség”, „kívülállóság” („nem normális munkaés szervezeti keretek közé való”) meghatározása (szülők és mások akarata ellenére stb.). Figyelemre méltóak azok az egyéni képességek, attitűdök is (autonómia, önérzet, kreativitás, kötetlenség), amelyek a „pályaalkalmasság” kritériumaiként kerülnek említésre. „A tanácselnök akarata ellenére, mondtam, hogy én népművelő akarok lenni, hát az lettem.” „Most is az, de akkoriban hiába volt magasabb felvételi ponthatár, nem tartották egy komoly, nagy dolognak ezt. Meg egy kicsit akkor ellenzéki. Ez a tarisznyás, szakálas szociális munkás, körülbelül ez az a figura, tipikus ellenzéki figura, ilyen bajkeverő, aki rock koncertet szervez a srácoknak, meg ahelyett, hogy jól agyon verné a gyereket aki szipuzik, még beszélget is vele. Ez nem egy komoly egzisztencia egy férfiember számára.” „Nyilván van bennem egy óriási, a szükségesnél nagyobb önérzet, meg van bennem egy óriási mértékű autonómiára való vágyakozás, és azt hiszem, hogy ezek azok a dolgok, melyek engem a népművelői pálya felé sodortak.” 39

Civil vs. Politikum

„Ösztönösen engem a népművelő pályámra az autonómia az autonómia igényem meg a kreativitásom az, ami oda vitt, hogy azt csinálok, amit akarok, nyilván meghatározott keretek között, de most sem tudom elviselni az értelmetlen alkalmazkodást, ebből volt egy csomó bajom is, meg lesz is.” A szakmai identitás tekintetében a sajátos értelmiségi képet jól mutatják azok a szövegrészek, amelyek arra vonatkoznak, hogy a népművelő szakma mely más szakmákkal sorolódik egy körbe. Itt találjuk a szociális munkást, a szociológusokat, a tanárt, az orvost, amelyeket az elhivatottság, a közösség iránt érzett felelősség „köt össze” (megjegyezzük, a szocializmus időszakában a jelentős káderés szakember igény miatt nem csak a tanítói-tanári szakokon, hanem akár orvosi, jogászi képzésben is egy időben kötelező tantárgy volt a népművelés). A „társ” szakmákhoz egyfajta „politikai”, közösségformáló szerepvállalás is kapcsolódik az utalásokban. „Egy kicsi faluban, a tanár, a népművelő az egy fontos szerep.” „Tanárok, népművelők, szociológusok, szociális munkások, valamiféle belső elhivatottságuk van a közösségi élet iránt.” „Egy ilyen jó mintát kaptunk a pedagógustól, a népművelőtől akkoriban, egy közösségi létformát szívtunk magunkba akkoriban ezektől az emberektől.” A népművelői szakma társadalmi funkcióját elemezve is egyfajta küldetéstudattal találkozunk, a feladat a nép felvilágosítása, nevelése, a társadalom jobbítása, a szerepkör egyaránt aktív, cselekvő és passzív (helyzet-teremtő, „lámpás” metafora), emellett pedig megjelenik a szakma progresszív, társadalom megújító jellege. „Rájöttem arra, hogy ahhoz, hogy ebben az országban vagy csak ezen a településen rendezzük a közös dolgainkat, a múltat, ezt senki más nem tudja csak egy helybeli, nekünk népművelőknek csak annyi dolgunk van, hogy helyzetet teremtünk rá.” „A népművelők körében van egy társaság, az enyém is, akik azt mondják, hogy lehetőséget kell teremteni az emberek számára.” „A művelődési házaknak az adta meg a létjogosultságát és a leválthatatlanságát, hogy a népművelő mindig szinkronban volt az aktuális társadalmi lehetőségekkel, sőt egy picikét a társadalmi mozgások előtt járt.”

40

A népművelő és a „civil” identitás párhuzamai

„Mi már a hetvenes években is azt mondtuk, hogy az embereket nem kikapcsolni kell, hanem bekapcsolni.” A szakmai szerepvállalásban erős politikai ellenzékiség érhető tetten, nem csak a rendszerváltás előtti, hanem az azt követő időszakra vonatkozóan is. Érdekes ugyanakkor a két korszak közötti ellenzékiség összemosása, hiszen az interjúalanyok maguk is a szocializmus időszakában „szocializálódtak”, akkor - pozitívan - értelmezett szerepvállalásuk csak az adott korszak társadalmi-politikai viszonyai között valósulhatott meg. A jelenkor viszonyai között azonban ismét erős a politikai ellenálló attitűd kihangsúlyozása. „Ami az elemi, helyi közélet kiszolgálására való, nem fér bele a szocializmusban szocializálódott népművelő tanárok fejébe.” „És külön képzést csinálni azoknak a népművelőknek, akik szakképzettek, de arra lettek kiképezve, hogy önkormányzati parancsra teljesítsék a munkát, aminek az a legjellemzőbb módja, hogy letojják az embereket.” „Ha ők alkalmaznak ilyen népművelőt, abban a pillanatban a népművelő nem a polgármester kegyét fogja keresni, hanem az emberekét, mert az emberek vették fel és ők bocsátják el.” „Engem viszont kiátkoztak, hogy mit képzelek én, népművelőként felforgatom az iskolát.” A szakmai identitás az elbeszélések alapján igen erős személyes identitást is eredményezett, amely egyrészt a szakmához szükséges személyes készségek, képességek említésében, másrészt a „rátermettség” bizonyításában mutatkozik meg. Emellett azonban nagy szerepet játszik a képzések által feltehetően „sulykolt” szerepelképzelés. „Rájöttünk arra, hogy ugye mi népművelők vagyunk, azt tanították nekünk, hogy a seggünkben is eszünk van, mi megtervezzük és megcsináljuk az emberekkel a dolgokat.” „Tehát én azt gondolom, hogy nem tanultam sem vezetés elméletet, sem nem jártam is menedzser, nagymenedzser iskolába, sőt úgy kaptam a kiváló népművelőt, hogy nem vagyok népművelő. „Önmagában véve nekem, mint őshonos népművelőnek, aki ott éltem le az ifjúságomat a művelődési házak épületében és a mi munkánk addig tartott, amíg az utolsó ember el nem ment ez egy kissé szokatlan.” A szakmai szocializációval kapcsolatos elbeszélések egyik visszatérő eleme a formális, akadémikus tudáshoz való ambivalens (részben misztifikált, részben elutasító, azt tagadó) attitűd, illetve 41

Civil vs. Politikum

ezzel párhuzamosan a gyakorlatias, mindennapi tudás és készségek kihangsúlyozása. „Azt mondom, hogy az élettől azt hiszem, hogy többet. Rettentően szeretem az embereket, a társaságot az emberekkel valókapcsolat, hogy is mondjam, a kapcsolattartó képességem az úgy jó, tehát szeretek, empatikus vagyok és a mai napig is imádom azt, hogy leülök akárhol és nézem az embereket és mi lehet, milyen lehet az élete, tehát foglalkoztatnak. És ebből fakadóan, azt gondolom, hogy az olvasott anyagé s az életből vett tapasztalatok rengeteget számítottak.” „… jellemző, hogy ez a 60-as évek eleje, senkinek egy halvány fogalma sincs, hogy mi az, hogy népművelés. Az összes évfolyamtársam mind ilyen széllel bélelt felemás ember… Nem beszélve, hogy a tanárok is akkor tanulták, hogy mit kell tanítani. … Nem volt annyira tartalmas, mintha a bölcsészkarra jártunk volna… Nem annyira lettünk tájékozottak a korunk szellemi körképében az igaz, de ez végül is pótolható, aki akarta bepótolta, de az emberek, a helyzetek, a szituációk megismerésében, megélésében, hogy hogyan kell valakit megszólítani, hogyan kell valakiből kiszedni azt, amire gondol ez életre szóló tapasztalatot adott nem csak nekem, a többieknek is.” Míg az interjúalanyok a formális tudást bepótolhatónak, a gyakorlatias tudást azonban egyedinek („erre születni kell”, „ez nem átadható, át kell élni”) és pótolhatatlannak ítélik. Az emlékek utólagos értékelése, interpretációja során a későbbi civil „tudás” azonossá válik a főiskolaiegyetemi években szerzett praktikus tudással, ahol a szerzett ismeretek a civil „tudás” előfeltételévé váltak. Nem véletlen, hogy amikor a civil „tudás” összetevőit „elemzik” az interjúalanyok, inkább az „életből származó”, és nem az iskolapadban vagy könyvekből szerzett tudásra utalnak. „Rengeteg bulit szerveztünk. A buli adta a közösségi élet értelmét... egy fantasztikusan jó kis klubéletet szerveztünk ott … Sok barátom származik, sok civil szférába tevékenykedő ismerősöm, aki ott volt abban a filmklubos időszakban. … itt volt az, amikor intézményesen találkoztam a civil szektorral, már a szakmából kifolyólag, népművelőként, népművelő hallgatóként óhatatlan volt, hogy művelődési házakban is, meg azon kívül is találkozzunk az egyesületekkel, alapítványokkal, ezek akkor indultak.” „… népművelésből is olyan dolgokat tanultunk, ami mondjuk a civil szektorban pótolhatatlan. … És maga az a közeg aki oda járt, az egy szűk világ, kicsit sznobok, kicsit meg olyan jó értelemben érdeklődő, elnyíló szemű, csillogó szemű okos fiatalok…ez egy fontos, ilyen népművelés, akár civil feladatnak is tűnik. Tehát ilyen nagyon praktikus ismeretek… Nem lehet továbbadni, hanem ezt ki kell próbálni…” 42

A népművelő és a „civil” identitás párhuzamai

„És sok népművelőt ismerek, akik átkonvertálák ezt a tudásukat civil szervezetekbe.” A népművelő képzés egy adott társadalmi korszakra (1960-80as évek) eső, sajátos szocializációs jellemzői láthatóan komoly referencia pontként értelmeződnek az interjúalanyok életében. Az általános, „mindenhez és semmihez sem értő”, gyakorlatias tudás a rendszerváltást megelőző évtizedekben a közösségszervezés színterein (egyesületekben, úttörő és KISZ életben) jól használható volt. Ugyanakkor a rendszerváltást követő időszak civil szervezeteinek működtetéséhez már nem feltétlenül elegendő. E megállapításunkat támasztják alá azok a folyamatosan visszatérő utalások, megjegyzések, amelyek a civil szervezetekben későbbiekben (kilencvenes években) megjelenő, specializált tudással (szakképzettséggel) rendelkező fiatalabb szakemberekkel szembeni bizalmatlanságot és elutasítást fejezik ki. Ilyen okok miatt nem meglepő, ha a civil szervezetek működtetéséhez szükséges tudáskészlet tekintetében is egyfajta, a népművelő tevékenység során elsajátított hétköznapi tudás válik túlhangsúlyozottá az elbeszélések során. A rendszerváltás előtti funkciók („lámpás” szerepkör) a rendszerváltás után jelentősen átalakultak, mint ahogyan átalakult a képzés és maga a szakma is. Ez újraértelmezési kényszert eredményez az interjúalanyok számára, a szerepek átörökítése a mai viszonyok között már nem mehet végbe maradéktalanul, s ez a válság (népművelő, közösségfejlesztő, művelődésszervező vagy andragógus vagyok) az utalásokban is megjelenik. „Kis településen nincs népművelő, az én szakmám az kihalt.” „Én közművelődőnek vagy andragógusnak tartom magam, bár ez nem annyira korszerű, mert felnőtteket nevelni egycsökevényes akármicsoda... ott közösségfejlesztőként értelmezem magam.” A civil szervezetek funkciói a rendszerváltás utáni magyar társadalomban az interjúalanyok interpretációiban A rendszerváltás utáni, civil szektorhoz kapcsolt funkciók vonatkozásában markánsan jelenik meg a népművelő-közösségfejlesztő attitűd. Az ide vonatkozó értelmezésekben a civil szervezet közösség teremtő, közösség pótló szerepe kerül kihangsúlyozásra az elbeszélésekben. Az alábbi idézetekben szereplő utalások leginkább az 1940-es, majd 1970-80-as évekre jellemző népművelő mentalitással, szerepvállalással (kiszolgáló szerepkör) mutatnak hasonlóságot. Ez az aktív-passzív népművelő, aki „helyzetet teremt”, mintát mutat, ösztönzi az öntevékenységet, aktivitást generál a helyi közösségben („közösség szolgálata”, „segíteni ráébreszteni”, „közösségi létforma”, „fonó, dalárda, bélyeggyűjtemény, mint minta bemutatása”). Ugyanakkor 43

Civil vs. Politikum

nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy ez a funkció már az 1940-es években is problematikus volt (a lakosság nem volt annyira aktív, mint amennyire elvárták volna) (T. Kiss, 2000), és a fogyasztói társadalom keretein belül is nagy kihívást jelent. Ezt valószínűleg az interjúalanyok is érezhetik (a jelenlegi „pénz centrikus világ”, „individualizáció”, „az én egyedüli versengése”, az „önmegvalósítás”, az, hogy „nem figyelünk egymásra” elutasítása), hiszen valószínűleg saját, megélt közösségeiket féltik. A civil szervezet esetenként egyfajta „univerzális” közösségként, „társadalmi béke teremtőként” kerül értelmezésre, amelybe - társadalmi helyzetétől függetlenül - mindenki helyet kaphat, leginkább az elesettek, a társadalom „alsó” rétegéhez tartozók. Ez a megfogalmazás közelebb áll a rendszerváltás előtti fogalomrendszerhez, mint a jelenlegihez (kollektív szemlélet, „nép” ethosz stb.). „… annak idején természetes volt, hogy úgy nőttünk fel, hogy ha kapunk akkor elfogadtuk, ha nem kaptunk, tudomásul vettük, hogy ez, nekünk szolgálni kell az embereket, a közösséget. … egyesület is akkor krepált be, amikor pénz centrikus lett, ezt csak azért mondom, hogy ez izgalmas a civil szervezetek szempontjából, hogy ebben a mostani világban amikor amikor minden ekörül forog…” „Ezeket az embereket kell ráébreszteni, vagy segíteni ráébreszteni arra - mert azt nem tehetjük meg, hogy belekényszerítsük őket valamibe - hogy ők saját maguk egy-egy közösséget alkotva, összefogva próbáljanak meg boldogulni abból a tudásból, amilyük van és amit jól tudnak csinálni. Tudod, igazából ez az, ami tulajdonképpen a közösségfejlesztés, és aminek az irányába megyünk.” „1991 óta mondom személy szerint több televízió elnöknek, semmi mást nem kérünk csak 5 percet a híradó előtt. Felejtsék el a kulturális műsorokat, csak öt percet adjanak, ahol mindig más ember, valamelyik helyi elmondja, hogy miért csinálna dalárdát, miért csinálna fonót, miért csinálna bélyeggyűjteményt. Legyen minta. Egy év alatt 365 mintát lehetne látni. 10 év alatt 3650-et. Tizenhat év telt el, óriási példatárunk lenne a civil tevékenységekből anélkül, hogy kiadványt kellene kiadni, konferenciát kellene tartani, csak példákat lehetne elmondani. Nyilván nem véletlen, hogy nincs, mert senkinek nem érdeke.” „Reggeltől estig ez történt, aztán a mai gyerekek unatkoznak, és az interneten próbálnak meg hülye játékokat játszani, és közben nem tudnak úgy beszélni, mint mi az ásás közben, hiányoznak ezek az emberi kapcsolatok, amik nagyon fontosak a civil szervezetben. Egy ilyen jó mintát kaptunk a pedagógustól, a népművelőtől akkoriban, egy közösségi létformát szívtunk magunkba akkoriban ezektől az emberektől.”

44

A népművelő és a „civil” identitás párhuzamai

„A civil szervezetek szerintem a mai napig azért vannak, hogy jó együtt lenni, különösebb célunk nincsen, csak hogy egymást meghallgassuk, meg hogy egymást képviseljük.” A fiataloktól való félelem, a specializáció elutasítása A humán tevékenységet végző civil szervezetek közösségfejlesztő szerepének túlértékelésében, a rendszerváltás utáni időszakban előtérbe kerülő új értékek (piac, pénz, változás, új közösségi minták) elutasításában tetten érhető egyfajta nosztalgikus ragaszkodás egy „letűnt korszakhoz”, amely az interjúalanyok számára minden bizonnyal kiszámíthatóbb közeget és sokszínűbb cselekvési teret biztosított. A népművelő képzésben elsajátított „tudásbázis” legitimálása, nevezetesen az, hogy a civil szervezetek irányítását csak - az általuk megjelenített - személyes képességeken, kapcsolati rendszereken alapuló, gyakorlatias tudás teszi lehetővé, jól nyomon követhető a specializált tudás, és az azt megtestesítő fiatalok határozott elutasításában. A civil szektorban, és az interjúalanyok által képviselt civil szervezetekben is szükségszerűen megjelentek a kilencvenes években a fiatalabb generációk képviselői, akik jól körülhatárolható, specializált tudáskészlettel, esetlegesen formális keretek között szerzett nonprofit menedzsment ismeretekkel rendelkeznek. Valószínűleg ők jelenthetnék a jelenlegi nonprofit szervezetek utánpótlási, rekrutációs bázisát, azonban a velük kapcsolatos elutasító, bizalmatlanságot tükröző attitűd ezt a folyamatot várhatóan számos civil szervezetben nehezíti meg. Az alábbi idézetekből látható, hogy a kutatásban is képviselt, jellemzően 50 év fölötti (vagy annál jóval idősebb) civil vezetők számára az utódlás komoly és időszerű kérdést jelent. „… Nem akarom kiadni a kezemből. Nem tudom, hogy lesz. Ez nagyon nagy gond. De ez már 5 éve nagy gond. Most az egyik nagyon leesett a lábáról, már nem tud járni.” „Hogyne. Úgy várom, hogy valakire rá lehessen testálni ezt a feladatot, aki elvégzi. Mint a messiás. Csak nem igen akad.” „Az idő lassan elszivárog, át kéne adni a stafétát. Ez már megfogalmazódott bennem. Itt jön az a rész, hogy a jelenlegi vezetőségből nincs senki olyan, aki időben elég ideje. Itt nagyon sok az a fajta feladat, ami a működtetéssel foglalkozó feladatok. Próbálkozunk a szervezeten belül, akik szakmai szempontból alkalmasak lennének erre a szerepre, még nem találtuk meg a megfelelőt. Többféle útja lehetne ennek is.” Bár látnak eredményeket, rátermettséget, akár még elhivatottságot a fiatalok esetében, jelentős bizalmatlanság, vagy talán inkább 45

Civil vs. Politikum

féltékenység („azok a kis libák”) érzékelhető irányukban („persze abban nagyon sok hiba van, meg konfliktus, meg hiány”). „… és feltettem magamba a kérdést, hogy mi lenne ha én nem lennék itt. Akkor egy nagyon riasztó felismerést tettem: nélkülem semmi sem működne, mindent én csináltam, én tartottam kézbe a dolgokat, és úgy éreztem senki nem lenne megfelelő átvenni a helyem. Aztán elkezdtem keresgélni, hogy mégis potenciális jelölteket látok, találok-e? Mindenkinek néztem, hogy mi van meg benne, mi hiányzik. Aztán amikor már volt egy-két jelöltem elkezdtem őket kipróbálni, feladatokat bíztam rájuk, és megnéztem, hogyan tudják megoldani, hogyan boldogulnak vele. Ez már bennem megérett egy idő után. Az egész helyet fel kellett készíteni arra, hogy én el fogok menni. Tehát az egész teamet arra kellett felkészíteni, hogy úgy oldják meg a feladatokat, hogy én nem vagyok. És néztem, az akciók közbe, hogy ki a kulcsember, ki miben jó, kire lehet számítani. Aztán az emberek arra jöttek rá, hogy megérezték, hogy nélkülem is képesek feladatokat megoldani. Persze ebben nagyon sok hiba van, meg konfliktus, meg hiány, de ez nem baj. Ez jó, mert ebből lehet tanulni. Attól, hogy én elmondom megértik, de nem tudják alkalmazni, és ezeknek az akcióknak köszönhetően ezt gyakorlatban alkalmazhatták. Amikor már meg volt az ember, egy ideig még segítettem neki, aztán folyamatosan egyre több feladatot látott el, aztán lezajlott az egész. Ekkor még mindig napi tizenkét órában dolgoztam. Ez elég sokkoló volt, hogy ezt hat évig egyedül csináltam.” Miért érezhetik úgy a vezetők, hogy tudásuk és helyük nem átadható? Többen is utalnak a fiatalok tanulékonyságára, eredményeire, néhol még. Néhányan maguk adják meg a választ: itt nem tudást, hanem szemléletet kell átadni. Ezért többen is használják a „nevelést” („akiket én nevelgettem”) a például alkalmasabbnak tűnő „betanítás” helyett (bár a „kiképzés” szó is elhangzik). Talán a szocializációs háttérből adódóan feltételezik, hogy a civil szervezeti tevékenység csak elkötelezettségből, szívvel-lélekkel, önkéntesen, az élet minden más területét háttérbe szorítva (előre jelezve itt a később bemutatásra kerülő munka és magánélet fejezet tanulságait) végezhető. Még a fiatalabbak utalásaiban is előfordul az, hogy ezt a tevékenységet csak „egyéniségek” végezhetik: „Ez nagy kérdés, megmondom őszintén. Foglalkozom fiatalokkal és kettő olyat is tudnék említeni, akiket én nevelgettem, és bevontam a munkámba, de mindkettő elkerült a településről. Tehát ők nem tudnak így már részt venni a dolgokban. Másrészt azt is látom, hogy felgyorsult az élet, a fiatalnak első a szórakozás, kitolódik a családalapítás, meg kell teremtenie a saját egzisztenciáját. Tehát azt látom, hogy a fiatalokat közösségi munkába nehéz bevonni. Inkább a negyven utáni emberek éreznek ehhez nagyobb kedvet. Felértékelődnek ezek a gondolatok, 46

A népművelő és a „civil” identitás párhuzamai

megváltozik a gondolkodás módja. De ehhez szerintem egy jó minta is kell.” „… és azért körvonalazódik, hogy kik azok az egyéniségek, akikre majd a vezetést rá lehet bízni. Illetve, hát közöttünk is vannak olyanok, hogy ha én most holnap szedném a sátorfámat, akkor biztonsággal átadhatnám az egyesület vezetését úgy, hogy ne hulljon a semmibe az eddigi munka, hanem a fenntarthatóság folyamatos legyen.” „… attól, mert életre hívtunk és létrehoztunk valamit és működtetünk, az nem feltétlenül azt jelenti, hogy én kell, hogy a motorja legyek, tudod. Tehát, hogy az ugyanúgy az én sikerem lesz 10 év múlva, és ha mondjuk, hogy ha ezek a kis libák érted ugyanúgy csinálják, és lehet, hogy tök más irányvonalba, amit nem biztos, hogy én jól fogok megélni, tehát ezt azért hozzáteszem, hogy azért van egy olyan fő csapásvonal, amit az ember úgy eltervezett, az úgy jó lenne.” „… mivel ez év végén szeretnék nyugdíjba menni… Én szeretnék maradni a kuratórium elnöke, szeretném tovább csinálni az alapítványt, hogy ha már ki is kerülök igazgatóként, legalább a kuratóriumon keresztül tudjam segíteni az alapítványt. … De hát ezt majd a kuratórium fogja eldönteni, hogy ebben a helyzetben, most lesz majd 22-én lesz kuratóriumi értekezletünk, most fogjuk ezt az új helyzetet végig értékelni, hogy egyáltalán hogy ebben a helyzetben…” Összefoglalás Az interjúalanyok által birtokolt - és az elbeszélésekben gyakran erősen a civil szervezetek sikeréhez kötött - informális, pragmatikus, hétköznapi tudás túlértékelése vélhetően részben az iskolai karrierből, a kudarcok önigazolásából származik, részben a népművelő szakhoz párosuló szakmai-személyes identitásból. A formális tudás és a specializáció elutasítása ugyanakkor a gyermekkortól kezdve folyamatos elutasítás tárgya. A formális tudás rejtett vágya, ugyanakkor talán „féltékenynek tűnő” elvetése a civil szervezetekre is rányomja a bélyegét, amely legtisztábban az új, belépő (specializációt és tanulási lehetőséget magában rejtő) fiatal munkatársakkal szembeni ambivalens utalásokban nyilvánul meg. Ez, úgy gondoljuk, a civil szervezetek jövője szempontjából alapvető fontosságú üzenetet közvetít. A „civil” tudás sajátosságából az interjúalanyok számára gyakran az következik, hogy a tudás és a hozzá kapcsolódó, számtalanszor említett lelkesedés, az egyéni érdekek közösségi alárendelése nem átadható, és csak „egyéniségek” számára birtokolható. A személyes tudás és tapasztalat monopolizálása azonban a szervezetek fenntarthatóságát is komolyan befolyásolja. Az utódlási kérdések bár több vonatkozásban megjelennek és erősen hangsúlyozottak, mégis azt érzékelhetjük, a szervezet elhagyása, vagy akár csak a részleges visszavonulás nem 47

Civil vs. Politikum

reális alternatíva, inkább egy jövőbe kitolt szükségszerűség. A probléma kimenetele a kutatási eredmények szerint nem előre jelezhető, a gyakorlat dönti majd el, hogy milyen válságok árán élik túl (ha túlélik) a szervezetek a menedzsment szükségszerű változását. A specializált tudás elutasítása, egyfajta - személyes képességeken nyugvó - „önálló civil tudás” vagy „professzió” létének feltételezése véleményünk szerint inkább önigazolási szándékokra utal, mint a valóságra. A civil szervezetek menedzselése bizonyos tekintetben szakmai (szektorszintű) ismereteket és személyes készségeket (kockázatvállalás, kreativitás, kommunikáció, szervezés) igényel, ugyanakkor ne feledjük, minden szervezet konkrét célokra és tevékenységekre szerveződik. A specializált tudás természetesen a nagyobb professzionalizációs igényű szervezetek esetében válhat kulcsfontosságú tényezővé. Ez utóbbiakban azonban a specifikus szakmai tudásra is óriási szükség van (gondoljunk például a sokat hangoztatott közfeladat-átvállalásra), s e két tudáskészletnek harmonikus összhangban kell szolgálnia az egyéni és szervezeti érdekeket. E tekintetben kutatási eredményeink azt mutatták, hogy még a fiatalabb vezetők is képesek egy idő után lemondani speciális tudásukról, „civil tudásukat” pedig szektor-specifikusnak (tehát más szektorokba kevésbé konvertálhatónak) ítélni, amennyiben egyéni szocializációs hátterük az ilyen személyiségtendenciákat erősítette. Mindezek mellett sem feltételezzük azonban, hogy a civil szektorban jelenlévő és felbukkanó, különböző korosztályok képviselőinek széles körére az itt jelzett szervezeti attitűdök, szervezési-irányítási modellek jellemzők. Az általunk körülírt jelenség, mint veszély bár jelen van, és akár számos civil szervezet közeli megszűnésével fenyegethet, kiterjedtségére vonatkozóan jelen kutatás nem adhat becsléseket. S mivel a kutatás bizonyos humán tevékenységi területek szereplőit érintette, az is lehetséges, hogy a civil szektor más, elsősorban nem humán irányultságú (környezetvédő, kutató, településfejlesztő stb.) szegmenseiben a tanuló szervezetek már fejlettebb modelljei épülnek.

48

A népművelő és a „civil” identitás párhuzamai

Felhasznált irodalom Baranyai (et al) (2003) Mit érdemes tudni a nonprofit szervezeteknek a nonprofit kutatásokról? Nonprofit Kutatócsoport, Budapest. Bartal, Anna Mária (2005) Nonprofit elméletek, modellek, trendek. Századvég, Budapest. Bögre, Zsuzsa (2003) Élettörténeti módszer elméletben és gyakorlatban. Szociológiai Szemle, 1. Bocz, J. – Emri, I., Kuti, É. – Mészáros, G. – Sebestény, I. (2001) Nonprofit szervezetek Magyarországon, 1999. Központi Statisztikai Hivatal, Budapest. Czakó, Ágnes – Harsányi, László – Kuti, Éva – Vajda, Ágnes (1995) Lakossági adományok és önkéntes munka. Központi Statisztikai Hivatal – Nonprofit Kutatócsoport, Budapest. Czike, Klára – Kuti, Éva (2006) Önkéntesség, jótékonyság, társadalmi integráció. Nonprofit Kutatócsoport – Önkéntes Központ Alapítvány, Budapest. Kondorosi, Ferenc (1998) A civil társadalom Magyarországon. Politika+Kultúra Alapítvány, Budapest. Kuti, Éva - Marschall, Miklós (1991a) A nonprofit szektor fogalma. Egy definíciós vita és ami mögötte van. Esély, 1 sz. Kuti, Éva - Marschall, Miklós (1991b) A harmadik szektor. Nonprofit Kutatócsoport, Budapest. Kuti, Éva (1998) Hívjuk talán nonprofitnak… Nonprofit Kutatócsoport, Budapest. László, János (1999) Társas tudás, elbeszélés, identitás. Scientia Humana-Kairosz, Budapest Moscovici, Serge (1988) Notes Towards a Description of Social Representations. European Journal of Social Psychology, 18, 211250 Moscovici, Serge (1984) The Phenomenon of Social Representations. In: Farr, Robert M. and Moscovici, Serge (eds.) Social representations. 3-70. Cambridge University Press, Cambridge Nagy, Renáta – Sebestény, István – Szabó, István (2007) Nonprofit szervezetek Magyarországon, 2005. Központi Statisztikai Hivatal, Budapest. Ricoeur, Paul (2001) A narratív azonosság. In:. László János (szerk) Narratív pszichológia. Narratívák 5. Kijárat, Budapest Rosenthal, Gábrielé (1986) (szerk.): Die Hitler-jugend-Generation. Biographische Tematisierung als Vergangenheitsbewaltigung. Essen Rosenthal, Gábrielé (1988) Geschichte in dér Lebensgeschichte - Lében mit dem “Dritten Reich” gestern undheute ín: bios, 1. H.2. Szalai, Erzsébet (2003) Civil társadalom: mítosz vagy valóság? In: Szalai E (szerk.) Baloldal - új kihívások előtt. Aula, Budapest T. Kiss, Tamás (2000) A népművelőtől a kulturális menedzserig. Fejezetek a népművelő képzés fejlődéstörténetéből. Új Mandátum, Budapest. 49

Toró Tibor

Az ifjúsági civil szféra strukturális jellemzői. Jogi keret és forráslehívási potenciál a Nyugati Fejlesztési Régió megyéiben Bevezető Romániában az ifjúsági kérdések a Tanügyi, Kutatási és Ifjúsági Minisztérium illetve a Nemzeti Ifjúsági Hatóság hatásköre alá tartoznak. Míg az első főleg oktatási kérdésekkel foglalkozik, addig a második feladata az ifjúság érdekeinek képviselete, az ifjúsági politikák kidolgozása, az ifjúsági tevékenységekre szánt romániai pénzforrások eloszlása, ifjúsági tevékenységek (táborok, nyári egyetemek szervezése), illetve az ifjúság európai programokba való bekapcsolása.1 Az európai pénzforrások és programok koordinálásának joga – ide értendő a Life Long Learning, a Fiatalok Lendületben, Erasmus és Tempus programok – Tanügyi, Kutatási és Ifjúsági Minisztérium égisze alatt működő Az oktatás és szakképzés területén működő közösségi programok koordinálásáért felelős Nemzeti Hivatalnak van. A nem beavatott megfigyelő is észreveheti, hogy az elmúlt évtizedben az ifjúsági kérdés jelentős változásokon ment keresztül, mind országos, mind regionális mind nemzetközi vetületében. A következő tanulmány három kérdésre próbál választ találni, melyek a következők: 1) hogyan alakult a fiatalok döntésekbe való bevonása, melyek ezeknek terei és hogyanjai, mind önkormányzati, mind országos szinten, 2) léteznek-e ifjúsági közösségi terek, ha igen, kik a fenntartóik, milyen változás érte őket, 3) milyen a romániai és a Nyugati Fejlesztési Régió ifjúsági szektorának a forrásfelvevő képessége, 1    http://www.e-tineret.ro/index.php?page=desprenoi&id=1

51

Civil vs. Politikum

A feltett kérdéseket a felvetett problémák strukturális – jogi és intézményes – kereteit elemzem, rámutatva ezeknek erős és gyenge pontjaira, azt vizsgálva, hogy milyen strukturális és funkcionális változásokat eredményezhetnek ezek a nyugati régió ifjúsági civil szervezeteiben. I. Az fiatalok döntéshozatalba való bevonása Az elmúlt évtized előrelépést hozott a fiatalok döntéshozatalba való bevonása terén is. Ez nagyrészt az Európai Unióban beköszönő 2001-es pontosított célkitűzéseknek tudható be, hiszen az Ifjúsági Fehér Könyv elfogadásával, az Unió egyik fő prioritásává „a fiatalok bevonása a helyi, országos és európai közösségekbe, aktív állampolgárságuk elősegítése” vált.2 A Fehér Könyvben előírtakat a 2005-ben elfogadott Európai Ifjúsági Paktum folytatja. Egy másik legalább olyan fontos faktor az ifjúsági és ifjúsággal foglalkozó civil szervezetek megerősödése és képviselőik ifjúság-politikai szempontból való felkészülése volt. A fiatalok döntéshozatalba való részvételének elemzése három különálló szint vizsgálatát igényli: 1) az állami és helyi adminisztrációs struktúrák ifjúsági stratégiájának elemzését 2) a politikai pártok ifjúsági részvételről szóló stratégiájának és diskurzusának értelmezését 3) a civil szervezetek kérdésről alkotott véleményének és nyomásgyakorlási formáinak vizsgálatát. Az állami és helyi adminisztrációs struktúrák ifjúsági stratégiáinak elemzése Az ifjúságpolitika terén létrejött európai változások a legközvetlenebb módon az állami és helyi adminisztrációs struktúrák fiatalok döntéshozatalba való bevonásáról szóló stratégiáit érintették a legközvetlenebb módon. Egyrészt azért, mert Románia, mint csatlakozni kívánó tagállam, mondhatni köteles volt valamilyen módon az Európai Unió direktíváihoz – ebben az esetben az Ifjúsági Fehér Könyv célkitűzéseihez – alkalmazkodni. A Fehér Könyv célkitűzéseire támaszkodva születik mind a 2005–2008-as kormányprogram ifjúsági fejezete, mind a 2005-ben elfogadott Nemzeti Fejlesztési Terv az Ifjúságért3 dokumentum is. A dokumentum célcsoportjai az ország fiatal lakossága (29 éves korig), a fiatal család és az ifjúsági civil szervezetek, amelyek támogatására következő célkitűzéseket hozza: 1) az ifjúság társadalomban való részvételének növelése – ide értendő a gazdasági, civil, politikai, kulturális részvétel, a mobilitás és az oktatáshoz való hozzájutás is. 2) a fiatalok marginalizációjának és szociális kizárásának veszélyének csökkentése – különös tekintettel a drogfogyasztásra, 2    Az Ifjúsági Fehér Könyv rövid bemutatását lásd a következő honlapon http:// europa.eu/scadplus/leg/en/cha/c11055.htm. 3    lásd Planul National de Actiune pentru Tineret 2005 – 2008 (http://www.e-tineret. ro/download.php?id=1)

52

Az ifjúsági civil szféra strukturális jellemzői

az iskolából való kimaradásra, a munkanélküliségre és a hátrányos helyzetben levő fiatalokra. 3) az intézményes háttér optimizálása – különös tekintettel a jogi keret harmonizálására, az ifjúsági közpolitikai kérdések megalapozására és az ifjúsági közösségi terek infrastrukturális fejlesztésére. A Fejlesztési Terv ajánlásait figyelembe véve hozzák létre 2005ben a Nemzeti Ifjúsági Hatóságot is. A Hatóságot létrehozó 384-es kormányrendelet4 egyrészt kimondja, a Hatóság függetlenségét az ifjúsági kérdésekkel is foglalkozó minisztériumoktól, hiszen direkt módon a Miniszterelnöki Hivatalnak van alárendelve, másrészt pedig maga alá vonja a már létező ifjúsági kérdésekkel foglalkozó Hivatalokat és Igazgatóságokat, mint például: az ANSIT – Nemzeti Hivatal az Ifjúsági Kezdeményezések Támogatásáért,5 a Hivatal az Egyetemi Hallgatók Támogatásáért, a diákházak, illetve a megyei ifjúsági igazgatóságok. Továbbá átveszi az Ifjúsági Tábor és Turizmusért Nemzeti Hivatal vagyonát is.6 Az ifjúságpolitika területén elért eredményeket azonban igazán a strukturális keretül is szolgáló 2006-ban elfogadott Ifjúsági Törvény erősíti meg.7 Legfőképpen azért, mert a 3. cikkelyben kimondja, hogy „a központi, megyei és helyi hatóságok és az ezek hatáskörébe tartozó közintézmények és közhivatalok kötelesek az ifjúsági aktivitások támogatására” és a működésüknek megfelelő keret biztosítására. Továbbá kimondja, hogy szükség van az ifjúság – szervezeteiken keresztül történő – döntéshozatalba való bevonására, az őket érintő döntések esetében. Ide sorolandó a törvények és az ifjúsági szakpolitika kidolgozásában való részvétel is. Egy másik fontos újdonság az Ifjúsági Törvényben az, hogy elismeri és legitimálja több ernyőszervezet működését, mint például a Nemzeti Ifjúsági Közalapítvány, vagy Romániai Nemzeti Ifjúsági Tanács (RNIT). Míg a Nemzeti Ifjúsági Alapítvány feladataként főleg a Kommunista Ifjúsági Szervezet vagyonának kezelését és a megyei ifjúsági alapítványok munkájának koordinálását jelöli meg,8 addig a Romániai Nemzeti Ifjúsági Tanácsot az állam ifjúsági kérdésekben szakértő fő civil partnereként mutatja be. Feladata pedig az ifjúsági kérdések képviselete, illetve lobbytevékenység végrehajtása a központi hatóságokkal szemben. Működését a 2006/351-es törvény a Romániai Nemzeti Ifjúsági Tanács létrehozásáról és működéséről.9 4    Hotărâre nr. 384 din 28/04/2005 privind organizarea şi funcţionarea Autorităţii Naţionale pentru Tineret (Rendelet a Nemzeti Ifjúsági Hatóság megszervezéséről és működéséről) 5    Ez a lépés azért is fontos, mert az ANSIT átkerül a Tanügy-minisztérium hatásköre alól egy független hatóság hatásköre alá 6    384/2005 rendelet – 1 cikkely (http://www.e-tineret.ro/download.php?id=31) 7    Legea 350/2006 – Legea tinerilor (Ifjúsági törvény) 8    A Nemzeti Ifjúsági Közalapítvány és a megyei ifjúsági alapítványok működéséről részletes leírást lásd az Ifjúsági közösségi terek Romániában fejezetben. 9    Lege 351/2006 privind înfiinţarea, organizarea şi funcţionarea Consiliului Naţional al Tineretului din România

53

Civil vs. Politikum

Annak ellenére, hogy egy, az országos és megyei ifjúsági szervezeteket tömörítő ernyőszervezet elismerése mindenképpen fontos az ifjúság döntéshozatalba való bevonásának szempontjából, mind az Ifjúsági, mind a 2006/351-es törvény rendelkezései több szempontból is kifogásolhatóak. Egyrészt, mert létezik már egy 1998ban alakult Romániai Ifjúsági Tanács (RIT), amely elismert és tagja az európai ifjúsági struktúráknak, illetve aktívan részt vett az Ifjúsági Törvény megalkotásában. Továbbá tagságával az összes, az országban létező országos ifjúsági ernyőszervezet legitimálja ennek létezését. Másrészt pedig az újonnan létrehozott Romániai Nemzeti Ifjúsági Tanács, habár nem-kormányzati civil szervezetként határozza meg magát, tagjai lehetnek a civil szervezeteknél lényegesebben nagyobb tagsággal rendelkező politikai pártok ifjúsági szervezetei is. A fenti két rendellenességet figyelembe véve nem is csoda, hogy az ifjúsági civil szervezetek – a már létező RIT-tel az élen – fenntartással kezelték az RNIT létrejöttének tervét, a mai napig elzárkózva ennek létrehozásától. Helyi és regionális szinten nem állapítható meg általános trendként sem feltétlenül látványos, sem feltétlenül hasznos változás az ifjúság döntésekbe való bevonásának terén. A legfontosabb ilyennemű változásként mindenképpen a helyi és regionális ifjúsági pályázati források különválasztása10 említhető, illetve a városi és megyei tanácsok mellett létrejövő konzultatív szereppel rendelkező Temesvári Városi Ifjúsági Tanácsok. Ezen utóbbiak azonban a nyugati fejlesztési régióban mindössze Temesváron működnek, inkább egyes civil szervezetek,11 mint a városi tanács kezdeményezésére. A civil szervezetek és az ifjúság részvétele a döntéshozatalban Megvizsgálva a Temes megyében működő civil szervezetek tevékenységét, arra a következtetésre juthatunk, hogy nagyon nagy szerepük volt a témában való előrehaladásban, főleg azért mert számtalan olyan programot szerveztek, amelynek fő célja az állampolgári politikai részvétel általában, illetve a fiatalok részvétele célzatosan volt. Hogy ez milyen mértékben köszönhető tudatos fejlődésnek és elkötelezettségnek és mennyit az e célra kiírt források lehívása lehetőségének, nem megállapítható, hiszen ezek összefüggő változók. Az bizonyos, hogy az e célra kiírt európai források nagysága pozitívan stimulálta az ifjúsági és ifjúsággal foglalkozó civil szervezeteket abban, hogy ilyen típusú tevékenységeket folytassanak. Ugyanakkor, nagyarányú elkötelezettséget feltételez az ilyen típusú programokba való belevágás. 10  ����������������������������������������������������������������������������������� A helyi és regionális ifjúsági források elemzéséről a jelen tanulmány erről szóló fejezetében olvashatunk. 11   ������������������������������������������������������������������������������� A Városi Ifjúsági Tanács létrehozásában főszerep az Interkulturális Intézetnek jutott, hiszen ők voltak mind a megrendezett választások, mind a Tanács tagjai számára rendezett program résztvevői. Az intézet képviselőivel folytatott beszélgetés alatt részletesen bemutatták a programot, fontos lépésként értékelve ezt az ifjúsági részvétel szempontjából.

54

Az ifjúsági civil szféra strukturális jellemzői

A régióban több nagyobb és számtalan kisebb civil szervezet is foglalkozik fiatalok döntéshozatalba való bevonásának kérdésével. Ezek közül a legfontosabbak az Interkulturális Intézet, az Eurorégiós Demokrácia Központ vagy a Free Minds Egyesület. Az Interkulturális Intézet volt például a kezdeményezője annak a programnak, amely hatására létrejött a Temesvári Ifjúsági Városi Tanács. Az Intézetet képviselő interjúalanyom részletesen bemutatta, illetve anyagokat is szolgáltatott az ezt létrehozó VotMania (Szavazásmánia) című programról. A program legalapvetőbb célkitűzése a középiskolások bevezetése a demokratikus folyamatokba és a választás fontosságának aláhúzása. Ugyanakkor, a szervezők reményei szerint az idő folyamán kinövi magát egy olyan legitim entitássá, amely feljogosul a döntéshozók felé megfogalmazott – az ifjúsági közösséget képviselő – ajánlások benyújtására. A program futamideje alatt a „fiatal tanácsosok”lokalizálták a fiatalokat érintő problémákat és megpróbáltak megoldást találni rájuk.12 A civil szervezeti képviselők optimizmusa ellenére, az ifjúság helyzetéről készült felmérések lesújtó eredményeket mutatnak a fiatalok döntéshozatalban, illetve annak befolyásolásában vagy a civil életben való részvételi hajlandóságáról. Az Ifjúsági Kezdeményezések Támogatásáért Nemzeti Hivatal az ifjúság helyzetéről készített 2007-es felmérés adatai alapján,13 a fiatalok mindössze 33%-a érdeklődik a politika iránt, továbbá mindössze csak 7%-a érzi úgy, hogy befolyásolhatja a politikai döntéshozatalt. A civil szervezetek ismertsége és elfogadottsága talán ennél is alacsonyabb. Mindössze 7%-a a fiataloknak tudott felsorolni legalább egy helyi civil szervezetet, és ugyancsak 7% dolgozott valamilyen civil szervezetben önkéntesként. Azok száma, akik részt vettek valamilyen civil szervezet rendezvényén 11%. A kutatás az érdektelenség legfőbb okainak az érdeklődés hiányát mint olyat (28%), az idő hiányát (25%), a lehetőség hiányát (22,5%), az információ hiányát (22%) és a személyes haszon hiányát (8%) említi meg. Egy másik már a regionális különbségeket tárgyaló ANSIT felmérés (Mitulescu & Lazăr 2007) a nyugati régiót utolsónak hozza ki az iskolán kívüli tevékenységek – ide sorolja a vezetőképzést és a pályázatírást is – területén. Egy, a megyei ifjúsági alapítvány által végzett temesvári felmérés (Maricuţoiu 2006, 31) szerint a megkérdezett fiataloknak mindössze 45,50%-a hallott valamilyen ifjúsági érdekképviseleti szervezetről, de csak 16,50%-a tagja valamelyiknek. Legtöbbjük (14%) a Temesvári Egyetemi Hallgatók Szervezetét (OSUT) említették meg. *** 12    Votmania – Consiliul Local al Tinerilor Timisoara, octombrie–decembrie ����� 2007� [Szavazás-mánia – a Temesvári Városi Ifjúsági Tanács, 2007 október–december], publicaţie Institutul Intercultural 13   ���������������������������������������������������������������������������������� Starea tineretului si aşteptările sale – Diagnoza 2007 [Az ifjúság helyzete és a jövővel kapcsolatos elvárásai – 2007 diagnózis], ANSIT 2007 (letölthető a http://www. ansitromania.ro/upload/Diagnoza%202007_Final.pdf honlapról)

55

Civil vs. Politikum

A fenti adatok sajnálatos módon magukért beszélnek. A civil szervezetek fáradozása ellenére a döntéshozatalban való részvételi hajlandóság nagyon alacsony a fiatalok körében. Más szóval, annak ellenére, hogy kormányzati szinten az Európai Unió erőteljes ráhatásának következtében strukturális változásoknak lehetünk tanúi – habár ezek sok esetben csak félig elvégzettek vagy politikai indíttatásúak –, addig a fiatalok egyéni megközelítéséből az derül ki, hogy a döntéshozatalban való részvétel igénye elkeserítően alacsony. II. Ifjúsági közösségi terek Romániában Romániának a rendszerváltás után jelentős mennyiségű – a kommunista ifjúsági struktúrák felügyelete alá tartozó – ingatlan helyzetéről kellett döntenie. Ezeket gyűjtőnevükön ifjúsági közösségi terekként említjük. Annak érdekében, hogy teljes mértékben átláthatóvá váljon a terek helyzetének alakulása, mind normatív, mind empirikus szempontból meg kell vizsgálnunk a kérdést. Egyrészt szükség van a létező jogi és intézményi keret és annak alakulásának elemzésére, másrészt pedig az interjúalanyok mondanivalójának elemzésével betekintést nyerhetünk a jogi és intézményes struktúrák mögötti reális működésre és hibákra is. Az ifjúsági közösségi terek jogi és intézményes háttere A rendszerváltás után három típusú ifjúsági közösségi tér helyzetét kellett megoldani, 1) a Kommunista Ifjúsági Szervezet vagyonát képező ifjúsági házak, klubok, táborok és egyéb ingatlanok, 2) az úgynevezett diákházak vagy egyetemi kulturális otthonok (a kommunizmus alatt létrehozott kulturális központok egyetemi hallgatók számára) és 3) az úgynevezett diáktáborok. 1) Az 1990/150-es törvényrendelet alapján minden megyében Ifjúsági Alapítványokat hoztak létre, amelyek örökölték a Kommunista Ifjúsági Szervezet vagyonát.14 A törvény szerint az emígy létrehozott alapítványok fő célkitűzése a vagyon igazgatása, illetve a fiatalok és ifjúsági szervezetek számára való hasznosítása volt. Az Alapítványok vezetésével a törvény a megyében működő összes – nem politikai párthoz tartozó – ifjúsági szervezetet bízta meg. Továbbá kimondta, hogy az alapítványok működését, megszervezését az alapítvány belső rendszabályzatai határozzák meg. A KISZ központi vagyonáról a törvény nem rendelkezett. Összefoglalva, a 1990/150-es törvény értelmében a megyei KISZ vagyonát képező ifjúsági házak, klubok és egyéb ingatlanok átkerültek az akkor újonnan létrehozott alapítványok igazgatásába. A törvény azonban 14    Decret-lege 150/1990 privind înfiinţarea fundaţiilor pentru tineret (Törvényrendelet az ifjúsági alapítványok létrehozásáról) – 2. cikkely: „Az ifjúsági szervezetek vagyonát a megyei és bukaresti kommunista ifjúsági szervezetekhez tartozott vagyon képezi, beleértve a pénzügyi alapokat is, továbbá adományok, illetve más a törvény által szabályozott alapok”

56

Az ifjúsági civil szféra strukturális jellemzői

több szempontból is problematikus. Egyrészt, mert nem szabályozza, hogy milyen jogosítványokkal rendelkeznek a létrehozott alapítványok a vagyonnal kapcsolatban,15 másrészt pedig nem rendelkezik a központi KISZ vagyon helyzetéről, amit ideiglenesen állami felügyeltre bíz. A homályos megfogalmazás eredményeként az alapítványok egy része eladta vagy elvesztette a vagyonát képező ingatlanokat. A Nemzeti Ifjúsági Közalapítvány egyik felmérése alapján 41 ifjúsági alapítvány közül kettő eladta a vagyonát képező ingatlanokat, hat esetben KISZ vagyon nem képezi az alapítványok tulajdonát (ebben a helyzetben van az aradi ifjúsági alapítvány is), illetve 12 esetben még nem történt meg a vagyon átvétele. Az ifjúsági házak és klubok helyzete részben a 2002/146-os Törvénnyel16 (a megyei és bukaresti ifjúsági alapítványok és a Nemzeti Ifjúsági Közalapítvány jogi státusáról) tisztázódott. Ez egyrészt leszögezi a megyei ifjúsági alapítványok struktúráját és működési szabályzatát, másrészt pedig megtiltja a KISZ vagyont képező ingatlanok és területek eladását. Továbbá, az alapítvány vezetésében való részvételt korlátozza az egyesület típusú ifjúsági szervezetekre, illetve a részvételi szándékhoz köti. A megyei ifjúsági alapítványok működésének szabályozása mellett a törvény létrehozza a Nemzeti Ifjúsági Közalapítványt is. Ennek feladata egyrészt a megyei alapítványok munkájának segítése és koordinálása, másrészt pedig a központi KISZ vagyon igazgatása (kivételt képez ez alól az Ifjúsági Turisztikai Iroda, amely továbbra is működik). Továbbá az ifjúság nevelését megcélzó nemzeti programok kidolgozása és levezetése. Érdekes módon a törvényt érvénybelépése előtt az akkori kormány sürgősségi rendelettel megváltoztatta, kivéve a Nemzeti Ifjúsági Közalapítványra vonatkozó részt.17 A Közalapítvány végül is 2007-ben alakul meg, a 2006/350-es ifjúsági törvény rendelkezései alapján. Az átláthatóbb törvényi szabályozás ellenére, még most sem, majdnem húsz évvel a KISZ vagyon átvétele után sem teljesen tiszta, hogy az ingatlanok igazgatása mellett mi pontosan a megyei ifjúsági alapítványok célja és feladata. 2) Az egyetemi kulturális otthonok működését szabályozó törvény nem létezik, a kérdést rendeleti szinten oldja meg a román állam. Egy 1990-es rendelet18 értelmében a Kommunista Egyetemi Hallgatók 15    Pontosabban egy olyan homályos megfogalmazást ad, hogy az alapítványok célja „a fiatalok és ifjúsági szervezetek érdekében való igazgatás”, ami bármit jelenthet 16    Lege 146/2002 privind regimul juridic al fundaţiilor judeţene pentru tineret şi a municipiului Bucureşti şi al Fundaţiei Naţionale pentru Tineret (Törvény a megyei és bukaresti ifjúsági alapítványok és a Nemzeti Ifjúsági Közalapítvány státusáról) 17   ������������������������������������������������������������������������������ ����������������������������������������������������������������������������� Az ehhez hasonló intézkedések – törvényt elfogadni, de érvénybe lépése előtt sürgősségi kormányrendelettel megváltoztatni – bevett szokásnak számítanak a román kormányzásban. Ennek az intézkedésnek a célja sok esetben az ország parlament nélküli irányítása. Mire a sürgősségi kormányrendelet újra a parlament elé kerül, addig sok esetben egy egész év is eltelhet. 18    Hotărârea 539/1990 privind preluarea patrimoniului si a unor activităţi ale fostei Uniuni a Asociaţiilor Studenţilor Comunişti din România de către organizaţiile

57

Civil vs. Politikum

Egyesületeinek Szövetsége (KEHESZ) által menedzselt vagyon 1990 után a jogi személlyel rendelkező egyetemista szervezetek irányítása alá kerül. á Ugyanakkor a törvény kimondja új jogi személyek létrehozását Egyetemista Klubok néven, amelyek az egyetemista szervezetek fennhatósága alatt igazgatják a KEHESZ vagyonát és irányítják a diákházak aktivitásait. Az 1990/539-es rendelet, a KISZ vagyonról rendelkező 1990/150-es törvényhez hasonlóan a frissen megalakult szervezetek belső ügyeként kezeli a működéssel és egyéb rendelkezésekkel kapcsolatos kérdéseket. A diákházakról egy következő említést egy 1994-es rendelet19 tesz, amely a Tanügy-minisztérium költségvetési felelőssége alá helyezi az egyetemi kulturális otthonok alkalmazottait. Érdekes megemlítenünk, hogy itt már nem tesznek említést az úgynevezett „Egyetemista Klubokról”. Az áttekinthetőség szempontjából gyökeres változás ugyancsak a 2004–2005-ös periódusban következett be. Mint már említettem, az ifjúság-politikai kérdések megoldására kétszintes rendszert hoztak létre, amelyet egy független kormányhatóság, a Nemzeti Ifjúsági Hatóság irányít. A hatóság égisze alá vonták az addig létező, az ifjúságpolitika különböző szakágaival foglalkozó hivatalt, mint például ANSIT – Nemzeti Hivatal az Ifjúsági Kezdeményezések Támogatásáért, a Hivatal az Egyetemi Hallgatók Támogatásáért. Ezen utóbbi 2004ben alakult20 és feladata az egyetemi ifjúság helyzetének kutatása, a Nemzeti Ifjúsági Hatóság célkitűzéseinek terjesztése mellett a létező egyetemi kulturális otthonok munkájának koordinálása, támogatása és ellenőrzése is. A kulturális otthonok működését azonban egy másik rendelet szabályozza, a 2004/801-es,21 amely egy központosított rendszert dolgoz ki, ahol az egyetemi hallgatók támogatásáért felelős hivatalnak engedélyezni kell a kulturális otthonok aktivitásait.22 Továbbá a Nemzeti Ifjúsági Hatóság feladata az otthonok igazgatójának kinevezése és az intézményben dolgozó személyek számának meghatározása. Az új struktúra további újításokat hoz az intézmény vezetésében is. Az egyetemi otthonok működési szabályzata már nem az 1990-es rendeletben megfogalmazott „jogi személlyel rendelkező egyesületi típusú egyetemista szervezetek” képviselőit studenţeşti legal constituite la nivelul institutelor de învăţământ superior din centrele universitare din România (Rendelet a Kommunista Egyetemi Hallgatok Szövetségének vagyonának átvételéről) 19    Hotărârea 216/1994 privind finanţarea caselor de cultura studenţeşti si a complexelor cultural-sportive studenţeşti (Rendelet a diákházak és a diák kulturális-sport létesítmények támogatásáról) 20    A 763/2004 rendelet alapján (Hotărâre 763/2004 privind înfiinţarea, organizarea şi funcţionarea Agenţiei pentru Sprijinirea Studenţilor – Rendelet az egyetemi hallgatók támogatásáért hivatal létrehozásáról, megszervezéséről és működéséről) 21    Hotărâre 801/2004 privind organizarea şi funcţionarea caselor de cultură ale studenţilor şi a Complexului Cultural Sportiv Studenţesc „Tei” (Rendelet az egyetemi kulturális otthonok és a „Tei” Egyetemi Kulturális és Sportközpont megszervezésére és működésére) 22   �������������������������������������������������������������������������� ������������������������������������������������������������������������� lásd Az Egyetemi kulturális otthonok működési szabályzata 3. cikkely, 4. paragrafus. A szabályzat megtalálható a következő honlapon: http://www.agentiastudentilor.ro/index.php?articol=148.

58

Az ifjúsági civil szféra strukturális jellemzői

nevezi ki az igazgatótanácsba, hanem az egyetemek, illetve azok diákjainak képviselőit. Ezek egyrészt a városban működő egyetemek rektorai által kinevezett személyek, illetve az egyetemek szenátusaiban résztvevő diákképviselők egyike. Más szóval kizár minden olyan egyetemi egyesületet, amely nem a létező általános egyetemek struktúráin belül tevékenykednek (mint például a független vagy kari diákszervezetek). A nyugati régióban három ilyen fent említett egyetemi kulturális otthon működik, Petrozsényban, Resicabányán és Temesváron. 3) A kommunizmus alatt épített minden megyében jelen levő diáktáborok helyzetét az egyetemi kulturális otthonok és az ifjúsági házak és körök helyzetéhez hasonlóan 1990-ben rendelet segítségével próbálták megoldani. Valamilyen okból kifolyólag az ezt szabályozó 1990/934-es az óvodai és iskolai táborok, kirándulások, tanulmányi utak és egyéb szabadidős programok szervezéséről szóló rendelet23 nem lépett soha hatályba. Ebből következően a régi rendszerekből örökölt tábori helységek helyzetéről egy későbbi, hasonló nevű rendelet dönt, a 1995/491-es.24 Eszerint az elképzelés szerint a táborok a Tanügyminisztériumhoz és ezen belül a megyei tanfelügyelőségekhez tartoztak, és kizárólag óvodai és iskolai célokra használhatták őket. A tábori rendszert valamelyest 1999-ben függetlenítették a Tanügyminiszériumtól, amikor is a 1999/86-os rendelet25 alapján létrehozzák a Nemzeti Iskolai Táborok és Turizmus Hivatalát. Annak ellenére, hogy a hivatal továbbra is az – ekkor már – Oktatásügyi Minisztériumhoz tartozik, de külön jogi személlyel, költségvetéssel és célkitűzésekkel rendelkezik. A rendelet értelmében a Hivatal megyei fiókszervezetei átveszik a megyei tanfelügyelőségektől a tábori vagyont képező táborhelyiségek igazgatásának és tábor-szervezési jogát. Továbbá, a Hivatal megnyitja kapuit nem-oktatási intézmények által – de diákoknak – rendezett kirándulások és táborok fogadására is, ezzel is növelve bevételeinek nagyságát. Az 1999-ben elfogadott rendszer tehát több szempontból is fontos. Egyrészt, a fentebb említett két közösségi tér intézményes keretének fejlődéséhez hasonlóan a diáktáborok esetében is megindult a tanügytől való függetlenítés folyamata, másrészt pedig az új rendszer értelmében a diákok nem csak kizárólag az iskolákon és tanfelügyelőségeken keresztül válhatnak az ingatlanok haszonélvezőivé. Átütő változást a fent említett két folyamattal kapcsolatban azonban a Nemzeti Ifjúsági Hatóság létrehozásával történő restrukturálások hoztak. A NIH létrehozásáról szóló 2005/-384es rendelet26 értelmében, 23   � Hotărârea 934/1990 privind organizarea taberelor, excursiilor, expediţiilor şcolare şi a altor forme de petrecere a timpului liber, pentru preşcolari şi elevi 24   �Hotărâre 491/1995 privind organizarea taberelor, excursiilor, expediţiilor şcolare şi a altor forme de petrecere a timpului liber, pentru preşcolari şi elevi 25    Hotărâre 86/1999 privind înfiinţarea Agenţiei Naţionale a Taberelor şi Turismului Şcolar din România (Rendelet a az Romániai Nemzeti Iskolai Táborok és Turizmus Hivatal létrehozásáról. 26    Hotărâre nr. 384 din 28/04/2005 privind organizarea şi funcţionarea Autorităţii Naţionale pentru Tineret (Rendelet a Nemzeti Ifjúsági Hatóság megszervezéséről és

59

Civil vs. Politikum

megszűnik a fent említett Nemzeti Iskolai Táborok és Turizmus Hivatala, és beolvad az Ifjúsági Kezdeményezések Támogatásáért Nemzeti Hivatalba – amely mint már korábban is említettem, átkerült az Oktatási Minisztériumtól a Nemzeti Ifjúsági Hatóság irányítása alá. A Tábor-hatóság megyei táborhelyeit illetve egyéb ingatlanjait a megyei ifjúsági igazgatóságok örökölték.27 Ez két szempontból is fontos, egyrészt megszűnik minden szintű hierarchikus kapcsolat az oktatási intézmények és a diáktáborok között, másrészt pedig a táborok használati lehetőségét megnyitják minden fiatal és gyermek számára. *** Az ifjúsági közösségi terek jogi és intézményi keretei elemzések kapcsán több következtetést vonhatunk le. Ami a legfontosabb, hogy az elmúlt 18 év alatt az ifjúsági közösségi terek igazgatása fokozatosan átvándorolt a Tanügy-minisztériumtól az ifjúság-politikáért felelős szerv, a Nemzeti Ifjúsági Hatóság hatásköre alá. Továbbá a különböző intézmények létrehozásával és az önkényes eladás lehetőségének megtiltásával az állam biztosította, hogy a létező ingatlanok azt a cél szolgálják, amelyre eleve kitalálták őket, vagyis az ifjúság és az ifjúsági szervezetek érdekeit, fejlődését és jólétének biztosítását. III. Az ifjúsági szektor forrásfelvevő képessége Az elkövetkező fejezetben egyrészt bemutatjuk a romániai ifjúsági források elosztásának jogi kereteit, illetve azokat az intézményeket, amelyek felelősek ezért. Továbbá a rendelkezésünkre álló adatok alapján elemezzük a DKMT Eurorégió romániai megyéinek az ifjúsági források területén mutatott forrásfelvevő képességét, megyei bontását, illetve az ez alapján kimutatható támogatási témákat is. 1. Jogi keret, intézmények Románia uniós csatlakozása óta megváltozott az ifjúsági szektornak nyújtott támogatások szerkezete és ennek áttekinthetősége. Romániában egy három szintű rendszerrel találkozhatunk, amely magában foglalja a szektornak juttatott európai forrásokat, a Nemzeti Ifjúsági Hatóság és a Nemzeti Hivatal az Ifjúsági Kezdeményezések Támogatásáért (továbbiakban ANSIT) által koordinált nemzeti ifjúsági keretprogram forrásai, illetve a megyei és helyi tanácsok költségvetéseiből félretett pénzösszegeket. a. országos döntéshozatallal kiosztott európai ifjúsági források – az európai források elosztásának 2007 előtti periódust működéséről) 27   �������������������������������������������������������������������������� A ������������������������������������������������������������������������� megyei ifjúsági igazgatóságok átalakításáról a ������������������������ 2005/753-as a megyei és Bukaresti ifjúsági igazgatóságok megszervezéséről és működéséről szóló határozat rendelkezik (Hotărâre 753/2005 privind organizarea şi funcţionarea direcţiilor pentru tineret judeţene, respectiv a municipiului Bucureşti)

60

Az ifjúsági civil szféra strukturális jellemzői

több korrupciós botrány is jellemezte,28 de a jelenlegi rendszer mind szakmaiság, mind áttekinthetőség szempontjából jobban megfelel az európai standardoknak. A helyzet zavarosságát tekintve nem véletlen, hogy az európai források elosztásánál rendelkezésünkre álló adatok már nem a Youth Programme 2000–2006 forrásaira vonatkoznak, hanem a 2007-ben indult Fiatalok Lendületben programra. A program irányítása, mint már említettük, az oktatás és szakképzés területén működő közösségi programok koordinálásáért felelős Nemzeti Hivatal feladata. A Hivatal 2005-ben jött létre a 2005/76-os rendelettel, amikor is a kormány összevonta az akkor létező oktatási programokért felelős hivatalokat egy közös intézménybe. Emellett, mivel az ANSIT 2005-ben megszűnt független hivatalként létezni, 2007-ben a fent említett európai források elosztásáért felelős intézmény kapta meg az oktatási, a Fiatalok Lendületben program irányítását is. b. nemzeti ifjúsági program forrásai – a nemzeti ifjúsági források elosztásáért a Nemzeti Ifjúsági Hatóság keretén belül működő ANSIT a felelős, a Közösségi Kezdeményezések az Ifjúságért program keretén belül. A program illeszkedik a Kormányprogram ifjúságról szóló fejezetével és a Nemzeti Cselekvési Terv az Ifjúságért program célkitűzéseivel is. Az alábbiakban a 2005-től errefelé kiosztott forrásokat elemzem. A fent említett program mellett létezik egy az egyetemi ifjúsági szervezetek és hallgatói önkormányzatok támogatására létrehozott program is, a Hivatal az Egyetemi Hallgatók Támogatásáért irányítása alatt. c. megyei és helyi tanácsok ifjúsági forrásai – a megyei és helyi tanácsok esetében általában közös bizottság felel a kulturális, oktatási, egészségügyi, szociális, sport és ifjúsági kérdésekért. A bizottság dönt a helyi támogatások elosztásáról. Az elkövetkezőkben megvizsgálom, hogy a nyugati fejlesztési régió ifjúsági (vagy ifjúsággal foglalkozó) szervezeteinek mekkora a forrásfelvevő képessége. 2. Európai források eloszlása Mint már említettük, átlátható adatok az európai pénzek elosztásáról inkább 2007 után találhatóak. Az oktatás és szakképzés területén 28    Románia 2002-ben írta alá az Európai Unióval a Youth Programban való részvételt. A források elosztásáért és menedzseléséért felelős szervezet az ANSIT lett. A program keretén belül Romániának jutó pénzből körülbelül 1 millió eurót kért vissza 2005-ben. Az akkori sajtó részletesen foglalkozott az esettel (lásd például Cotidianul: Europa ne lasa tineretul fara bani de programe [Európa programpénz nélkül hagyja a fiataljainkat], 2005 december 20. – http://www.cotidianul.ro/europa_ne_lasa_tineretul_fara_bani_ de_programe-6270.html). A helyzet 2007-re tovább bonyolódott, amikor is több volt vagy jelenlegi ifjúsági vezetőt európai pénzek sikkasztásával vádolták a 2003–2005-ös időszakban elkövetett pályázati pénzek elsikkasztása miatt (lásd Cotidianul: Scoala de coruptie pentru tineri [Korrupció-iskola fiataloknak], 2007. május 22. – http://www. cotidianul.ro/scoala_de_coruptie_pentru_tineret-26421.html).

61

Civil vs. Politikum

működő közösségi programok koordinálásáért felelős Nemzeti Hivatal honlapja29 szerint összesítve vannak már mind a 2007-es adatok, mind a 2008-as februári és áprilisi kiírások adatai. A másfél éve működő Fiatalok Lendületben30 program keretén belül a 488 leadott pályázatból 218 programra 3 714 190.15 eurónak megfelelő összeget osztottak ki. Ez 44.7%-os támogatottságot jelent. A több mint 3,7 milliós összegbe belekerültek azok a támogatások is, amelyek várólistán szerepelnek, és a hivatal kérvényezte támogatásukat az Európai Unió Bizottságánál. Azonban ezek az összegek érdemben nem befolyásolják sem a támogatás nagyságát, sem regionális bontását. Mivel külön adattal ezen források megítéléséről, illetve a keretbe való bevételéről nem rendelkeztem, és a honlap nem közöl pontosítást, úgy döntöttem, hogy ezek – mint potenciális megnyert pályázati források is bekerülhetnek a statisztikába. A. az uniós források regionális bontása31 1. táblázat: A Fiatalok Lendületben program keretén belül kiosztott összegek Fejlesztési régió

Leadott pályázatok

Nyertes pályázatok

Támogatási összeg (EUR)

NV

86

17.62%

34

15.60%

746 668.00

20.10%

C

69

14.14%

26

11.93%

264 805.30

7.13%

NE

44

9.02%

25

11.47%

346 576.39

9.33%

SE

12

2.46%

7

3.21%

59 765.44

1.61%

S

14

2.87%

10

4.59%

129 906.00

3.50%

123

25.20%

61

27.98%

848 332.64

22.84% 13.69%

Buc/IL SV

64

13.11%

30

13.76%

508 409.77

V

76

15.57%

25

11.47%

809 726.61

Összesen

488

218

3 714 190.15

21.80%  

Amint láthatjuk a Nyugati Fejlesztési Régió (V) a lehívott források tekintetében a Bukarestet is tartalmazó régió után a második helyen áll, 29   ������ lásd http://www.anpcdefp.ro/ 30   ����������������������������������������������������������������������������� A Fiatalok Lend������������������������������������������������������������� ületben program fő célja a fiatalok aktív polgári szerepének előmozdítása, szolidaritásának fejlesztése, a különböző országokban élő fiatalok közötti kölcsönös megértés és tisztelet elősegítése, az ifjúsági területen tevékenykedő civil szervezeteket támogató rendszerek fejlesztése, illetve az ifjúsági területen megvalósuló európai együttműködések előmozdítása. Ennek elérésére öt alprogramban lehet pályázni, Fiatalok Európáért, Európai Önkéntes Szolgálat, Fiatalok a Világban, Ifjúságsegítők Támogatása, Együttműködések, évente ötször, február, április, június, szeptember és november 1.-i határidővel. 31    A fejlesztési régiók rövidítései a következő: NV – Északnyugati régió (Bihar, Beszterce-Naszód, Kolozs, Máramaros, Szatmár és Szilágy megyék), C – központi régió (Brassó, Fehér, Hargita, Kovászna, Maros és Szeben megyék), NE – Északkeleti régió (Bacau, Botosani, Iasi, Neamt, Suceava és Vaslui megyék), SE – Délkeleti régió (Braila, Buzau, Constanta, Galati, Tulcea és Vrancea megyék), S – Déli régió (Arges, Calaras, Dambovita, Giurgiu, Ialomita, Prahova és Teleorman megyék), Buc/IL – Bukaresti region (Bukarest város és Ilfov megye), SV– Délnyugati régió (Dolj, Gorj, Mehedinti, Olt és Valcea megyék)és V – Nyugati régió (Arad, Hunyad, Krassó-Szörény és Temes megyék).

62

Az ifjúsági civil szféra strukturális jellemzői

a források kicsivel több mint 20%-val. Nem annyira pozitív azonban a leadott és a nyertes pályázatok mérlege. Míg a leadott pályázatok szempontjából a harmadik helyen áll, addig a nyertes pályázatok szempontjából a negyediken. Továbbá megállapítható, hogy a Nyugati Fejlesztési Régió sikerességi aránya (32,89%) jóval a 44, 67 százalékot jelentő országos átlag alatt van. Megvizsgálva külön-külön a 2007-ben és 2008-ban kiosztott forrásokat, tovább árnyalhatjuk a kialakult képet. 2. táblázat: A kiosztott források regionális bontása a 2007-es évre Fejlesztési régió

Leadott pályázatok

Nyertes pályázatok

NV

59

21.15%

25

17.73%

562 522.0

21.11%

C

36

12.90%

18

12.77%

197 359.8

7.41%

NE

28

10.04%

14

9.93%

197 674.0

7.42%

SE

7

2.51%

5

3.55%

45 607.8

1.71%

S

7

2.51%

5

3.55%

81 138.0

3.04%

Buc/IL

78

27.96%

43

30.50%

616 063.5

23.11%

SV

29

10.39%

16

11.35%

356 864.4

13.39%

V

35

12.54%

15

10.64%

607 982.6

Összesen

279

 

141

 

Támogatási összeg (EUR)

2 665 212.10

22.81%  

Egyrészt azért, mert világosan kimutatható, hogy a programot lényegesen kevesebb szervezet vette igénybe, de azok, akik pályáztak, már tapasztalattal rendelkeztek az európai pályázatok terén: a 2007-es sikerességi mutató meghaladja az 50 százalékot. Másrészt pedig arra következtethetünk, hogy a nyugati régió ifjúsági és ifjúsággal foglalkozó szervezetei lassabban kapcsolódtak rá a Fiatalok Lendületben program nyújtotta lehetőségekre (mind a leadott, mind az elnyert pályázatok számát tekintve alig haladják meg az összes leadott és elnyert pályázat 10%-t).32

32    Egyes – a civil szektorban dolgozó – szakértők két dologgal magyarázzák ezt a kezdeti hátrányt. Egyrészt azzal, hogy a Youth Program korrupciós botrányai kihatottak a szervezetek pályázási kedvére, másrészt pedig a helyi nagy ifjúsági civil szervezetek – akik képesek lennének ehhez hasonló nagy projektek véghezvitelére – általában jó kapcsolatokkal rendelkeznek a magán szférával és a nagyvállalatokkal, onnan nyerve forrásaik nagy részét.

63

Civil vs. Politikum 3. táblázat: A februári és április határidőkre leadott pályázatok regionális bontása a 2008-as évre Fejlesztési Leadott Nyertes Támogatási összeg régió pályázatok pályázatok (EUR) NV

27

12.92%

9

11.69%

C

33

NE

16

SE S

15.79%

8

10.39%

67 445.50

6.43%

7.66%

11

14.29%

148 902.39

14.19%

5

2.39%

2

2.60%

14 157.64

1.35%

7

3.35%

5

6.49%

48 768.00

4.65%

Buc/IL

45

21.53%

18

23.38%

232 269.14

22.14%

SV

35

16.75%

14

18.18%

151 545.37

14.45%

V

41

19.62%

10

12.99%

201 744.01

Összesen

209

 

77

 

184 146.00

1048978.05

17.55%

19.23%  

A bizalmatlanság elméletét látszik alátámasztani a 2007-es és 2008as táblázatok összehasonlítása is. A régió a leadott pályázatok számának szempontjából már áprilisban meghaladta a tavalyi összest és Bukarest után a legnagyobb számaránnyal rendelkezik. A lehívott összegek szempontjából körülbelül megtartotta a 2007-es számarányokat csakúgy, mint sikeresség szempontjából. Az idén elnyert 10 támogatással továbbra is negyedik helyen áll a regionális listán. Összehasonlítva a Nyugati régió 2007-es és 2008-as első két kiírásban elért eredményeit, nagyarányú növekedést vehetünk észre mindhárom kutatott területen. A leadott pályázatok száma 215%-kal nőtt a tavalyi évhez képest, a nyertes pályázatok 100%-kal, a lehívott források nagysága pedig 173%-kal. 4. táblázat: Az első két kiírásban leadott pályázatok növekedése 2008-ban Fejlesztési Leadott Nyertes Támogatási összeg régió pályázatok pályázatok (EUR)

NV C NE SE S Buc/IL SV V Összesen

42% 65% 0% 150% 75% 96% 250% 215% 95%

29% 14% 57% 0% 67% 50% 133% 100% 57%

105% -24% 90% 63% 20% 18% 141% 173% 64%

Amint láthatjuk a pályázási dinamika szempontjából a nyugati régiónál jobb eredménnyel csak a Délnyugati (SV) régió rendelkezik. 64

Az ifjúsági civil szféra strukturális jellemzői

B. a régióba jutott támogatások megyei bontása Áttérve a régió forrásfelvevő képességének belső eloszlására, a következőket észlelhetjük. A leadott pályázatok majdnem 60%-a Temes megyéből származik, míg a nyertes pályázatok alig 40%-a százaléka kerül ki ebből a megyéből. A források eloszlása teljesen más tendenciát mutat, hiszen a régiónak juttatott források mindössze 13,5%-a kerül Temes megyébe. 6. táblázat: A régió forrásfelvevő potenciálja éves bontásban Leadott pályázatok Nyertes pályázatok Megye 2007 2008 2007 2008 Arad Temes Hunyad Krassó Összesen

10 19 5 1 35

Megye Arad Temes Hunyad Krassó Összesen

28.57% 54.29% 14.29% 2.86%

13 25 2 1 40

31.71% 60.98% 4.88% 2.44% 100.00%

5 6 3 1 15

33.33% 40.00% 20.00% 6.67%

5 5 0 0 10

50% 50% 0% 0%

Támogatási összeg (EUR) 2007 2008 504846.00 50870.00 42266.60 10000.00 607982.60

83.04% 8.37% 6.95% 1.64%

143285.51 58458.50 0 0 201744.01

71.02% 28.98% 0% 0%

Az éves bontást vizsgálva, még jobb képet kaphatunk a megyék forrásfelvevő képességének dinamikájáról. Míg a leadott pályázatok szempontjából mind Arad, mind Temes megye jelentős fejlődést mutat, addig az elnyert támogatások nagysága szempontjából ezen utóbbi megye esetében észlelhetünk. 3. Az országos ifjúsági források eloszlása Az országos ifjúsági források módozatának elosztásának vizsgálata több szempontból is problematikus. Egyrészt azért, mert a Közösségi Kezdeményezések az Ifjúságért program adatai a 2005-ös állami szintű újjászervezések után az azelőtti kormányzás által elért eredmények és adatok nem elérhetőek a honlapon keresztül a nagyközönség számára, másrészt pedig azért, mert a 2005–2008-as periódus adatainak megszerzése is nehézségbe ütközik,33 illetve sok esetben hiányos. 33    Ez főleg az ANSIT honlapjának (http://www.ansitromania.ro) a struktúrájának tulajdonítható, ahol annak ellenére, hogy a kiosztott támogatásokról született beszámolók tárolva vannak, de nehezen megtalálhatóak: nincs direkt elérhetőség ezekhez a

65

Civil vs. Politikum

Mint már említettük, az ifjúság támogatása az ANSIT által működtetett Közösségi Kezdeményezések az Ifjúságért program keretén belül történik, és három fő jellemzője van: 1) kizárólag a törvény értelmében vett ifjúsági vagy ifjúságért működő szervezetek pályázhatnak,34 illetve 2) rövid – 2–4 hónap közötti – programok támogatását vállalja és 3) egy szervezet maximum két program-támogatást kaphat egy évben. Amint láthatjuk ez jelentősen leszűkíti mind a potenciálisan pályázó szervezetek számát, mind a leadott programok profilját. Fontos még megemlíteni, hogy a 2006/350-es ifjúsági törvény és a 2007-es uniós csatlakozás jelentős változásokat hozott a Közösségi Kezdeményezések az Ifjúságért program működésére nézve is. Egyrészt az addig működő évi két-három kiírásos, jobban áttekinthető egykiírásos rendszer váltotta fel, másrészt pedig stabilizálta és jobban áttekinthetővé tette az eddig működő pályáztatási rendszert. A program költségvetés szempontjából a következőképpen oszlik el a négy év alatt:  2005-ben két kiírás született, amelyen 175 625 RON (45 625 az első kiíráson és 130 000 RON a másodikon) került kiosztásra  2006-ban a három kiírás 300 000 RON (50 000 RON, 150 000 RON, illetve 100 000 RON) költségvetéssel rendelkezett – a támogatott programok 2 500 és 12 000 RON közötti értékűek lehettek  2007-ben 350 000 RON került kiosztásra, – 5 000 – 17 500 RON értékű programokra  2008-ban a kiírás nem pontosítja a program rendelkezésére álló keretet, de 5 000 – 30 000 RON értékű programokat támogat A támogatott programok áttekinthetőségének szempontjából az előbbinél is nagyobb hiányosságokat észlelhetünk, hiszen sem a 2005ös, sem a 2008-as tájékoztató nem adja meg a támogatott pályázatok értékét, illetve a 2006-os támogatások közül csak a harmadik trimeszter adatai találhatóak meg. A rendelkezésünkre álló adatokból azonban a következőket vonhatjuk le következtetésekként: 1. 2005-ben 22 szervezet nyert támogatást, amiből három működik a Nyugati Fejlesztési Régióban. Mivel a Hivatal nem közli a győztes programok címét sem, csak foglalkozási kereteik alapján sejthetjük, hogy melyek a támogatott témakörök. A három szervezet közül kettő egyetemi, míg a harmadik speciálisan karrier-tanácsadással foglalkozik. 2. A 2006-os harmadik kiírás alapján arra következtethetünk, hogy a dokumentumokhoz, illetve a keresési lehetőség korlátozott. 34    2005–2006-ban ��������������������������������������������������������������������������������� az ������������������������������������������������������������������� ifjúsági vagy az ifjúságért működő civil szervezeteket a kiírás olyan egyesületként definiálja, amely demokratikus vezetési struktúrával rendelkezik, illetve célkitűzései között szerepel az ifjúság és az értük rendezett programok. A 2007– 2008-as periódusra már a 350/2006-os ifjúsági törvény definiálja az ifjúsági szervezeteket a következő formában: olyan szervezetek, amelyeknek célkitűzéseinek nagy része az ifjúság felé irányul vagy tagjainak kétharmada fiatal.

66

Az ifjúsági civil szféra strukturális jellemzői

Hivatal több pénz kiosztására vállalkozott, mint az előre meghatározott terv szerint, hiszen a fent említett 100 ezer RON helyett körülbelül 130 ezret osztottak ki. Továbbá megállapíthatjuk, hogy a 34 pályázó szervezetből mindössze 2 tevékenykedik (5,88%) a Nyugati Fejlesztési Régióban. A 15 nyertes pályázatból mindössze egy tartozik a régióba. 3. Áttekinthetőség szempontjából talán a 2007-es év a legjobb, hiszen a kiosztott pénzekkel kapcsolatban minden adat megtalálható. A Fiatalok Lendületben program régió 2007-es évi adataival ellentétes trendeket figyelhetünk meg. A Nyugati régióban míg a pályázási hajlandóság egyike a legnagyobbaknak, addig a pályázati sikerességi és forráslehívási mutatók középmezőnybe sorolják a régiót. A régión belüli eloszlás szempontjából mind a leadott, mind a nyertes pályázatok háromnegyede Temes megyéből származik. Krassó-Szörény megyéből nem érkezett pályázat. 9. táblázat: A Közösségi Kezdeményezések az Ifjúságért program 2007-es támogatásai

NV C NE SE S Buc/IL SV V

Leadott pályázatok

Nyertes pályázatok

Támogatási összeg (RON)

23 15 11 10 5 20 7 21

7 3 2 2 0 8 1 4

59 400 46 750 32 000 27 000 0 122 350 13 000 43 400

112

23

343 900

17.27% 13.59% 9.31% 7.85% 0.00% 35.58% 3.78% 12.62%

Tematika szempontjából a nyertes pályázatok a kultúra, a szabadidő és az oktatás fejlesztését célozzák meg, míg a sikertelen pályázatok jelentős része az oktatás és képzések területét érinti. 4. Annak ellenére, hogy nem ismerjük a kiosztott források mennyiségét, fontos információkat tudhatunk meg a 2008-as kiírásból is. Összehasonlítva az előző évek tapasztalataival, az idei év a Fiatalok Lendületben programhoz hasonlóan jelentősen megnövelte a régióból származó nyertes pályázatok számát, mind sajátmagához, mind a többi régióhoz képest.

67

Civil vs. Politikum 10. táblázat: A Közösségi Kezdeményezések az Ifjúságért program 2008-as pályázatainak regionális eloszlása Fejlesztési régió

Leadott pályázatok

Nyertes pályázatok

NV

21

17.95%

9

19.15%

C

12

10.26%

3

6.38%

NE

16

13.68%

5

10.64%

SE

9

7.69%

1

2.13%

S

6

5.13%

3

6.38%

Buc/IL

23

19.66%

12

25.53%

SV

12

10.26%

5

10.64%

V

Temes

11

Arad

4

Hunyad

3

Mindösszesen

61.11% 18

22.22% 16.67%

117

7 15.38%

2

77.78% 9

0

22.22%

19.15%

0.00% 47

A megyei bontás az eddig tapasztaltakhoz hasonló trendeket mutat. Míg Temes és Arad megyék aktívan részt vesznek a források vonzásában, illetve Hunyad megyében is tapasztalhatunk némi aktivitást, addig a fejlesztési régió negyedik megyéje Krassó-Szörény teljes mértékben hiányzik az ifjúsági források lehívásában való részvételből. A téma szerinti elemzésből továbbá kiderül, hogy az ANSIT által elosztott támogatások haszonélvezői az esetek legtöbbjében évről-évre ugyanazok a szervezetek. A leadott és nyertes pályázatok nagy része kulturális események támogatására született, de találhatunk projekteket a környezetvédelem, az oktatás és a szabadidő területéről is. Egy másik országos ifjúsági szférába tartozó forrásszerzési lehetőség a Hivatal az Egyetemi Hallgatók Támogatásáért éves pályázati kiírása. A fentebb említett Közösségi Kezdeményezések az Ifjúságért programmal ellentétben ide csak egyetemi hallgatókat tömörítő szervezetek jelentkezhetnek, és habár országos szinten történik az elbírálás, a támogatási összegeket minden – a Hivatal által elfogadott – egyetemi központra külön-külön állapítják meg. A Nyugati Fejlesztési Régióban három ilyen központ van, Resicabányán (KrassóSzörény megye), Petrozsényban (Hunyad megye) és Temesváron (Temes megye). A kiosztásra való pénzek pedig 2500–2500 RON az első két esetben, illetve 18000 RON az utóbbiban. A program prioritásai szemináriumok, képzések, konferenciák és a civil részvételt megcélzó rendezvények támogatása, de támogatást nyújt kulturális és sportrendezvényekre is. A támogatás egyik fő jellemzője, hogy míg a kisebb egyetemi központokban – Petrozsény, Resicabánya – általában egy szervezet kapja meg a teljes összeget, addig Temesváron több 68

Az ifjúsági civil szféra strukturális jellemzői

rendezvény támogatására fordítják, ezzel jelentősen feldarabolva a támogatást.35 4. A megyei és helyi ifjúsági források eloszlása A megyei és helyi tanácsoknál általában bevett szokás, hogy az ifjúság forrásokat, illetve az ifjúsági kérdésekben hozott döntéseket egy közös kultúráért, oktatásért, egészségügyért, szociális, sport és ifjúsági kérdésekért felelős bizottság hozza. Továbbá, ahogy többen is a megkérdezett civil ifjúsági aktivisták és szakértők megjegyzik, az ifjúsági kérdések „mindig a lista végén szerepeltek”. Ezt az állítást látszik alátámasztani az is, hogy a 2008-as évig a tanácsok nem különítettek el költségvetésükben külön ifjúsági alapot, az ifjúsági civil szervezeteknek a forrásokért meg kellett harcolniuk a kultúra, oktatás, egészségügy, sport és szociális kérdések terén működő civil szervezetekkel és intézményekkel. A tanácsok rendelkezésére álló összegeket is figyelembe véve az ifjúságra szánt források mennyisége jelentéktelen. 2008 után azonban változni látszik ez a rendszer, hiszen mind az aradi, mind a dévai polgármesteri hivatal külön Ifjúsági kiírást vezetett be.36 Ennek ellenére még mindig jól tükröződik az interjúalanyok által is hangsúlyozott felfogás. A 2008-as dévai ifjúsági költségvetés például 10000 RON, miközben a sporté 1 590 000 RON, a vallási szervezeteké pedig 1 620 000. Ezzel szemben az Aradi Városi Tanács függetlenítette az ifjúságra szánt forrásokat, külön űrlapot és 300 000 RON-t különített el számukra a költségvetésből. *** Amint láthattuk, a Nyugati régió ifjúsági forrásfelvevő képessége dinamikusan fejlődik. Ennek ellenére elmondható, hogy a régióban aktiváló ifjúsági vagy ifjúsággal foglalkozó civil szervezetek csak a 2007 óta működő Fiatalok Lendületben program második évétől éreztek rá a program nyújtotta lehetőségekre. A benyújtott, illetve megítélt pályázatok számának a több régióhoz és sajátmagához hasonlított bombaszerű növekedése arra enged következtetni, hogy a régió alulmúlta sajátmagát a 2007-es évben, illetve, a civil szervezetek növekvő bizalmat mutatnak a program iránt. A téma szerinti bontás arra enged következtetni, hogy pár – önkéntességgel foglalkozó – szervezetet leszámítva az ifjúsági szervezetek majdhogynem egyáltalán nem keresnek európai támogatást a határon átnyúló programok szervezésére. 35    Az egyetemi ifjúsági szervezetekben dolgozó interjúalanyaim közül többen is felhívták erre a figyelmet, könnyen megpályázható, de kevés pénzt adó forrásnak tekintik. 36    Mindkét kiírás letölthető a polgármesteri hivatalok honlapjáról, http://www. primariadeva.ro/bin/Programe/Finantari_2008/Anunt_participare_2008.pdf (Déva), illetve http://www.primariaarad.ro/html/ron/temp/anunturi/08/proiecte_tineret.pdf (Arad)

69

Civil vs. Politikum

Összehasonlítva a három típusú támogatást, arra a következtetésre juthatunk, hogy míg a Fiatalok Lendületben program főképp képzési, civil részvételi, illetve környezetvédelmi programokat támogat, addig a Közösségi Kezdeményezések az Ifjúságért kulturális, oktatási és környezetvédelmi projekteket. Ugyanakkor a helyi és megyei források eddig nem igazán voltak elérhetőek az ifjúság számára, hiszen projektjeik közös elbírálásban részesültek a kulturális, oktatási, egészségügyi, szociális és sport programokkal is. Ez a szokás 2008ra megváltozni látszik, amikor is az Ifjúsági törvény hatására egyes polgármesteri hivatalok létrehoztak külön ifjúsági alapot. Ugyanakkor fontos megemlíteni, hogy a régió magyar ifjúsági szervezetei hozzáférnek olyan forrásokhoz, amelyek a román szervezetek számára nem nyitottak – itt főleg az Illyés Alapítvány, az őt helyettesítő Szülőföld Alap és a romániai magyarság normatív támogatásként kapott Communitas Alapítvány forrásait. Ez azonban véleményem szerint magában rejti azt a veszélyt is, hogy a magyar ifjúsági szervezetek Magyarország-centrikussá és a támogatási rendszer Magyarország függővé vált, annak ellenére, hogy ezek a támogatások főleg rövid programokra irányulnak, nem engedik meg a stratégiai fejlődést és előre gondolkozást.37 Hasonló a helyzet a Communitas Alapítvány ifjúsági alapjaival is, amely ugyancsak kis összegekkel támogatja a szervezeteket. Ugyanakkor mindkét forrásnál bevett szokás, hogy nem adja meg a támogatásra igényelt egész összeget – inkább a minél több szervezetnek keveset, mint kevesebb szervezetnek minőségi munkára alapon működnek. Egy másik bevett álláspont a forráslehívással kapcsolatban az, hogy a Communitas Alapítvány forrásait leszámítva a többi romániai pályázati lehetőség túl nagy adminisztratív befektetést igényel, más szóval nehéz elszámolni. Következtetések Az elmúlt évtizedben jelentősen változott a romániai ifjúságpolitika presztízsének megítélése. Az állam – főleg uniós nyomásra – több strukturális és jogi változtatást rendelt el, főleg az ifjúsági kérdések tanügytől való függetlenítése, a döntéshozatalt befolyásoló módozatok kereteinek megteremtése és az ifjúsági közösségi terek igazgatása terén. Fontos előrehaladás az Ifjúsági törvény 2006-os elfogadása, amely kerettörvényként szolgál az ifjúságpolitika terén létező nagy mennyiségű törvény és határozat szabályozására. Ugyanakkor, az európai és országos ifjúsági források lehívásának szempontjából a elmondhatjuk, hogy a Nyugati Fejlesztési Régió – kiemelten Arad és Temes megye, Hunyad és Krassó-Szörény kevésbé – jól áll az országos átlaghoz hasonlóan. Továbbá dinamikus fejlődés mutatkozik ezen a területen, hiszen mind több és több szervezet próbálkozik (sikeresen) az európai és országos pénzek lehívásával. 37    Egy ifjúsági szervezetnek egy programra nyújtott támogatás a Szülőföld Alapból általában a minimális 500 ezer forint, ritkán haladja meg ezt az összeget.

70

Az ifjúsági civil szféra strukturális jellemzői

Ugyanakkor megjegyezhetjük, hogy nem minden területen szerepelnek a régió szervezetei sikeresen. Kiemelkedő eredményeket az önkéntesség és az ifjúsági kezdeményezések terén észlelhetünk. Sajnálatos módon az együttműködési és csereprogrammal foglalkozó pályázatok nem tartoznak a régió szervezeteinek prioritásai közé. Az ifjúsági szervezetek igényfelmérése és problémái a legkevésbé kutatott terület. Ami biztos, és az ifjúsági közvéleménykutatásokból is kiderül, hogy a civil tevékenység, a politika, a közélet, a döntéshozatal befolyásolása iránti érdeklődés a fiatalok körében hihetetlenül alacsony. Ez a régió magyar szervezeteinek esetében még előrehaladott állapotú elszórványosodással is társul. Ebből a megközelítésből valahogy természetesnek tűnik, hogy együttműködések tervezése és megvalósítása helyett az ifjúsági szervezetek inkább a helybeli célcsoportok számára elegendő és minőségi szolgáltatások kínálására törekednek.

Felhasznált irodalom Mitulescu Sorin – Marius Lazăr (2007): Profile ale regiunilor de dezvoltare din România: opinii şi atitudini ale tinerilor, ANSIT http://www.ansitromania.ro/upload/Profile_ale_regiunilor_de_ dezvoltare_din_Romania_opinii_si_atitudini_ale_tinerilor.pdf Laurenţiu P. Maricuţoiu (2006): Tineri provocând schimbare – studiu asupra situaţiei tinerilor, martie-aprilie 2006, Fundaţia Judeţeană de Tineret Timişoara http://www.fntr.ro/raportarefinala.pdf

71

II. fejezet Diákszemmel a civil szféráról

Tímár Krisztina Erika

A megfigyeltté válás története. Egy elemzés Toró T. Tibor megfigyelési dossziéjához Bevezetés Dolgozatom bővebb kerete az 1970-es, 1980-as évek Romániájában élő állampolgár és az állam közötti kapcsolatra próbál rávilágítani. Ha megnézzük, hogy milyen határok léteztek a kettő között a rendszerváltás előtti Romániában, nehezen tudunk eligazodni, hiszen egy kusza kapcsolatrendszerre bukkanunk, amelyben az egyes szerepek kevésbé letisztázottak. Az új kapcsolatháló a besúgók, informátorok, megfigyelők, ügynökök sötét világa, amelyet azért neveztem letisztázatlan szerepek összességének, mert ha lehet ezt így mondani, egy mediátori szerepet töltenek be a polgárok és az állam között úgy, hogy közben nem lehet tudni pontosan, hogy éppen melyik szerepüket játsszák, hiszen a piramisszerűen alakuló informátori hálózatban mindenki egyszerre lehet megfigyelt és megfigyelő. A elemzés forrásai, amelyek segítségével bemutatom ezen szerepek működését, működtetését Toró T. Tibor1 titkosszolgálati dossziéja és egy vele készült interjú. Az elemzésben egyrészt a titkosszolgálati dossziét nem egy helyzet, hanem egy sajátos állapot hordozójaként kell értelmeznünk, amely emberi magatartásokat dokumentál, másrészt a T.T.T.-vel készült interjút a dossziéhoz való viszonyulásként kell tárgyalnunk. A kutatás nehézségei Jelen dolgozat arra a kérdésre keresi a választ, hogy megírható-e a megfigyeltté válás története a két említett forrás alapján? A dolgozat 1    Toró T. Tibor −a továbbiakban: T.T.T.

75

Civil vs. Politikum

első része a kutatás elméleti és módszertani kérdéseit tárgyalja és tágabb keretben, talán több ehhez hasonló példa esetén felmerülő kérdésre, problémára próbál választ találni. A dolgozat második része két − a dossziéból és az interjúból kiemelt − példán keresztül (Látóhatár irodalmi kör és Thália Egyetemi Színpad) próbálja szemléltetni az első részben tárgyalt elmélet és módszertan alkalmazhatóságát. T.T.T. szekuritátés dossziéja alapján elemezhető a hatalom megfigyeltmegfigyelő kapcsolat stratégiáinak létrehozása, míg a T.T.T. által elmondottak alapján, viszonyulásaiból kaphatunk tágabb képet arról, hogy ezt a kapcsolatot mi éltette tulajdonképpen. A kutatás nehézségei abban állnak, hogy a titkosszolgálati iratokkal foglalkozó kutatók még nem dolgoztak ki az ilyen vizsgálódásokra alkalmas elemzési módszert, ezért dolgozatomban az élettörténeti módszert és a tartalomelemzést használtam a kérdés megválaszolására. A megfigyelés logikájának, szükségességének és az informátori háló működésének megértésében a megfigyeltté válás történetének megírását tűztem ki célul.2 Ennek a történetnek két oldala van, egyrészt a megfigyelt mindennapjaira, tevékenységeire nyerhetünk rálátást, másrészt pedig az ezt megíró, de ugyanakkor értelmező megfigyelők logikáját, motivációját is nyomon követhetjük az iratok elemzésével. Így, nem csak a titkosszolgálat funkcióját érhetjük meg, hanem a személyi dossziékon keresztül élettörténeteket állíthatunk fel, amelyek ugyanúgy fontosak egy kor társadalmi működésének megértésében. Küllős Imola tanulmánya említi, hogy a mindennapi történetek életleírások antropológiai jellegét elsőként Redfield ismeri fel az 1960-as évek elején, mint eszközt egy-egy közösség megismeréséhez (Küllős 1982, 164). Kapcsolatrendszerek felépülését vagy felépíttetését, a közösségi mentalitás különböző állomásait, a hatalom működésének mechanizmusát követhetjük nyomon, egy az állam által előhívott dosszié keletkezésén, amely egy egyén mindennapjainak történeteit értelmezi. Agar azt mondja, hogy a kulturális antropológia képviselői szerint az „életrajz a szélesebb kulturális minta egyéni érzékelésének és arra adott reakciójának központi eleme” (Agar 1982, 100). Azt hiszem, hogy a megfigyelési dosszié pontosan így reprezentálja a szélesebb kulturális 2    Az elemzés módszeréhez tartozik egy táblázat elkészítése is, amely tiszteletben tartja a dossziéban megjelenő egyes műfajok közötti különbségeket, valamint ezek megfelelő formai sajátosságait is szigorúan betartja, hiszen ezeknek a struktúrája mentén, a tisztek feljegyzéseiből, a kijelölt feladatokból és meghozott intézkedésekből tudjuk a leginkább összeállítani a célként kitűzött történetet. Ezeket vizsgálva, lépésről lépésre megtudjuk, hogy a hatalom hogyan keríti megfigyelése alá, és hogyan próbálja befolyásolni, meghatározni T.T.T. mindennapjait. A táblázat rendezési elve az időrendi, kronológiai sorrend, ezáltal a kitűzött cél, a megfigyeltté válás története is tisztábban megragadható. Az egyes jelentésekhez, bejegyzésekhez minden esetben kapcsolódó rubrikák a következők: sorszám, dosszié szerinti sorszám, dátum, terjedelem, az információ forrása, a feldolgozó személy/intézmény, hely, műfaj, téma, aktivitás, tartalom, ügyön dolgozó tiszt feljegyzése, kijelölt feladatok, meghozott intézkedések.

76

A megfigyeltté válás története

mintát, az egyéni érzékelések pedig az ügynökök révén, a reakciók, a tartótiszt, illetve a megfigyelt egyén részéről érkeznek. Forrásleírás, a dosszié létrejöttének kontextusa Mielőtt az elemzésbe kezdenénk, nézzük meg, hogy mi volt a kontextus, amelyben T.T.T. dossziéja megszületik. A hivatalos iratcsomót a securitate révén az állam hívta életre, majd évekkel később a román törvényhozás az érdeklődök elé bocsátotta, amikor létrehozta a Kommunista Állambiztonság Irattárát Vizsgáló Bizottságot. A dossziét 1978. augusztus 3-án nyitották meg, és az utolsó bejegyzés 1989. február 2-án történt. Ebben a periódusban indították a legtöbb dossziét, az összes előző évhez képest, mivel az 1965 utáni „idilli” hangulat megszűnésével az állam „jelszavai” veszítettek hitelességükből, ezért szükség volt a szigorúbb és közelebbi ellenőrzésre. T.T.T. személyi dossziéjának3 ACNSAS4 szerinti jelzete 0032208, régi jelzete: Dosar de urmărire informativă, Nr. 3962, azaz 3962-es számú adatgyűjtési dosszié. Ez azt jelentette, hogy „bizonyított” (azaz előre ellenőrzési dossziéban vizsgált) ellenséges vagy törvénytelen tevékenységek folytatása révén nyitották meg. A fedőlapon megnyitás dátumaként 1978. augusztus 3-a jelenik meg, pedig a dossziéban már 1975-ös, 1976-os és 1977-es bejegyzések is vannak.5 A fedőlapon T.T.T. álneve is szerepel: „Tordeanu”, a problémakör meghatározott: magyar nacionalizmus, és egy ügyhöz kapcsolt, a Nemzeti Biztonság ügyéhez. Rövid elméleti keret a történethez A dosszié a megfigyelők, besúgók jelentései alapján világosan mutatja, hogy a szocializmus korában egy új kapcsolatrendszer bukkan fel társadalmi, állami szinten. A kérdés az, hogy miért volt fontos a szocialista Románia számára egy új kapcsolatrendszer létrehozása, amelynek a feladata túlmutatott az életrajzi adatok beszerzésén vagy az 3    A dosszié egyetlen iratcsomóból, 386 oldalból és 241 bejegyzésből áll, ezt a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Bizottság vette át a temesvári belügyminisztériumi egységtől és dolgozta fel (iktatás, lapok számozása). E szerint a feldolgozás szerint viszont a dosszié 271 bejegyzést tartalmaz, letölthető a http://adatbank.ro/cedula. php?kod=465 honlapról 4    Arhiva Consiliului National pentru Studierea Arhivelor Securitătii – a továbbiakban ACNSAS 5    Ennek magyarázata egyszerű: László Márton a dossziétípusok tárgyalásakor megemlít egy az állambiztonsági adatbázis kiépítésével foglalkozó belső szabályzatot, amely ugyan 1951-ből való, de az itt megjelenő ellenőrzési dosszié típusa az 1977es belső utasítás után is fennmaradhatott. Ezt bizonyítják azok a jelentések, amelyek tulajdonképpen a dosszié nyitása előtt születtek. Az ellenőrzési dossziét meghatározott személyek esetében hivatalból nyitották, más esetben pedig akkor, amikor olyan, az állambiztonságot érintő információkat kaptak, amelyeket más vizsgálati eszközökkel is le kellett ellenőrizni. A rövid ellenőrzés után az illető személyről adatgyűjtési vagy objektumdossziét nyitottak, vagy törölték a nyilvántartásból.

77

Civil vs. Politikum

ártatlan esemény-beszámolókon.A kérdést a fenti gondolatok alapján úgy is meg lehetne válaszolni, hogy az állam önmagában, konkrét eszközök, eljárások segítsége nélkül nem nyerhetett volna tetthatalmat. A továbbiakban egy rövid kitérőt tennék ennek megmagyarázására. A válaszadáshoz a Richard Jenkins által felállított meghatározás vált hasznossá. A Jenkins meghatározása abból az általa észlelt szociálantropológia területén belül fellépő hiányosságból ered, hogy a létező etnicitás-elemzések6 következetesen a csoportidentifikációt emelték csupán ki. Az identitás megalkotásában viszont Jenkins a külső és a belső meghatározási folyamatok interakcióját találja eredményesnek, amelyek működése a kategóriák illetve a csoportok szintjén érhető tetten (Jenkins 2002). A külső meghatározási folyamat a kategória szintjén jön létre. A kategória − egy olyan osztály, amelynek természete és összetétele a kategóriát meghatározó személytől függ (Jenkins 2002). Esetünkben értelemszerűen nem meghatározó személyről, hanem személyekről, magaáról a hatalomról van szó. A kategóriák kívülről, mások által meghatározottak, behatároltak és azonosítottak. A kategória létrehozását világosan észlelhetjük a dosszié esetében, hiszen a megnyitásának a célja távolról sem a valóság leírása volt, inkább egy sajátos valóságkép leírása, egy kizáró kategória megteremtése, a magyar nacionalisták kategóriájának létrehozása. A hatalom megcímkézte T.T.T.-t. A dosszié vizsgálata során nyomon követhetjük, hogy hogyan használja fel a hatalom ezt a címkét a politika befolyásolásában. Azáltal, hogy kategóriák jönnek létre és ezeknek működési ütemterveik, szabályaik és eszközeik vannak, a hatalom mozgásteret és egyben tetthatalmat nyer az állampolgár fölött. Például az, hogy T.T.T. a sorkatonai szolgálata idején magyarul beszél, vagy, hogy édesapja „igazi magyarnak” nevelte, nem jelentene semmiféle gondot, nem lenne ok a megfigyelésre. De ez az ügy fontos volt. Ezért fontos lett mindaz a sok kritérium, szabály, amely lehetővé tette az effajta emberek besorolását a nacionalisták és irredentisták vagy soviniszták kategóriájába. Követendők lettek a katonai utasítások, kötelezővé vált az erre a célra kiépített adatbázis, módszerek és eszközök alkalmazása a nacionalisták átnevelését illetően. De vajon mondhatjuk-e azt, hogy a hatalom nem csupán címkéz, hanem valóban azt írja le, azt bizonyítják a folyamatosan megírt jelentések, hogy T.T.T. ténylegesen nacionalistaként viselkedik? Véleményem szerint nem, mert nacionalistaként csakis a hatalom szemében viselkedhet T.T.T., hiszen csakis a hatalom és a beavatottak számára válik teljesen világossá, hogy mit is jelent a tettek és megnyilvánulások szintjén nacionalistának lenni, olyannak, akit a nevelés céljából figyelni kell. T.T.T. teljesen más személy csoportok tagjaként, teljesen más 6    Az elmélet találónak bizonyult, hiszen az általam vizsgált dosszié pontosan egy az etnicitást érintő ügy mentén jön létre; T.T.T. szekusdossziéja, amint ezt már fentebb is említettem, a nacionalista-irredentisa, „magyar problematikát” vizsgálja, elemzi.

78

A megfigyeltté válás története

identifikációkat és kategóriákat alkalmaz saját magára. A közösség, amelynek a kategorizáció által tagja lesz, csakis az állam értelmezésében objektivizálódik, és ha úgy vesszük, csak akkor jön létre, amikor a tagjai érzékelik az összetartozást, a csoporttá válás érzését. Például, T.T.T. önmagában nem tekinthető nacionalistának a különböző irodalmi estek szervezésekor, akkor lesz azzá, amikor egy csoport gyűlik köré, akkor hiheti a hatalom, hogy a Látóhatár tagjai egy lázadó, veszélyes, irredentista tömeg, amely veszélyt jelent a haza békéjére, és akkor nevezik el nagy magyarnak. A csoport − a belső meghatározási folyamatokban ragadható meg, amelyek által az alanyok jelzik a csoporthoz tartozóknak és a csoporton kívülieknek saját identitásuk önmeghatározását. Ez lehet egy énközpontú, individuális folyamat, vagy egy kollektív, csoportos megnyilvánulás (Jenkins 2002). A kategóriával ellentétben egy csoportnak nevezhető osztályt a tagjai között fennálló viszony határoz meg (Mann in Jenkins 2002). A csoport végül is dinamikájában, identifikációjában, működési és reprezentációs mechanizmusaiban létezik. Példaként a Thália Egyetemi Színpadot említeném. A Thália a belső meghatározási folyamat szempontjából egy közösséget építő tevékenység volt, amely során a temesvári magyar fiatalok találkozhattak, ismerkedhettek, gyakorolhatták nyelvüket, életben tarthatták hagyományaikat, elmondhatták elégedetlenségeiket a művészet segítségével. De így volt ez a táncház vagy a Látóhatár esetében is. Az, hogy a csoport belső folyamatként van meghatározva T.T.T. esetében nem jelenti azt, hogy nem társadalmi, hiszen szükségük van a hallgatóságra, amely révén megtörténhetnek, és értelmet nyerhetnek ezek a folyamatok. Ez az elkülönítés azért játszik fontos szerepet esetünkben, mert T.T.T. visszaemlékezése és a dosszié olvasása során a kategória az ő tudatában is megjelenik, holott az eredetileg csupán a dosszié szintjén született meg a hatalom révén. Nyomon követhetjük, hogy a külső kategória egyfajta narratív-módosító szereppel bír, alakító erőként lép fel. A történet kerete T.T.T. mesélésében inkább ironikus hangvételt tapasztalunk és kíváncsiságot a dossziéban megjelenő megmagyarázhatatlan dolgok iránt.7 Így mesél arról, hogy dossziéja lett: „Az én dossziém szerintem az apám tevékenységének következménye első sorban és nem az enyém. Igyekeztem én rászolgálni, hogy nekem is legyen aztán sajátom, alanyi jogon is legyenek saját besúgóim, meg akik követik a tevékenységemet, sok módon, nyilván.” 7    Küllős Imola a visszaemlékezések és a szóbeli élettörténetek kapcsán azt írja, hogy ezek nem az objektív valóság megismerését segítik, hanem inkább a közösség értékítéleteit, annak a valóságról alkotott képét (Küllős 1988, 164). Esetünkben egyrészt T.T.T. és az általa képviselt csoportok értékeiről, másrészt a dossziéban megjelenő, a kategóriákat létrehozók értékeiről van szó, amelyek nyilvánvalóan ezekkel ellentétben állnak.

79

Civil vs. Politikum

T.T.T. dossziéját 1978. augusztus 3-án nyitották meg, az első (csupán saját dossziéjában megjelenő) bejegyzés édesapja, T.T. egyik megfigyelőjének a munkája. A besúgó tehát öröklődött. A dosszié indításának oka világosan megfogalmazott: az édesapa vélhetően ugyanazt a hazára káros nacionalista-irredentista ideológiát és gondolkodásmódot örökíti át fiára, amelyet ő is vall. Fiának viselkedéséről már meg lehet állapítani, hogy „nagy magyar”.8 Így kezdődik T.T.T. megfigyelése. Azok az okok, amelyek kiváltották T.T.T. „nagy magyarrá” válását, viszont időben sokkal távolabbiak. De ezt a távolságot könnyen levezethetjük a dosszié fő motívumainak, érdeklődési köreinek vizsgálatából: a hatalmat érdekelte a család nevelése, a nacionalista-irredentista magatartás, minden létező és nem létező kapcsolat. A tizennégy év alatt lejegyzett történet motívumai9 közül viszont ebben a dolgozatban két motívum, foglalkozási kör kiemelésére kerül sor a bejegyzések és az interjú alapján: a Látóhatár irodalmi kör és a Thália Egyetemi Színpad. A fentiek tükrében továbbá e két példa szolgál a besúgói rendszer és a megfigyeltté válás történetének megértésére. Látóhatár irodalmi kör A Látóhatár irodalmi kör meghatározó volt a temesvári magyar diákok számára. A Látóhatár vitakör amúgy szerintem egy nagyon fontos intézménye volt a diákéletnek, itt már inkább azok kerültek be, akiket a társadalmi problémák és jelenségek is érdekelték. Nem voltam én ennek vezéregyénisége, bár licis koromban jártam már Látóhatárra, mindig vasárnap délelőttönként volt, talán minden második héten.. T.T.T. ebben az interjúrészletben majdnem a definícióját adja annak a jelenségnek, amely felcsigázta tulajdonképpen a hatalom érdeklődését. A társadalmi problémák és jelenségek szóvá tétele nem maradt visszhang nélkül, rendszeresen figyelniük kellett a jelentőknek a kulisszák mögötti megnyilvánulásokat, gondolkodásmódokat. T.T.T. már középiskolás kora óta tevékeny a Látóhatárnál, 1978-tól 1983-ig terjed ittlétének időszaka. Ezt az időszakot négy informátor „dokumentálta”, ezentúl az „S” módszer használata itt is érvényben marad, de hozzáadódnak még a T.O. nyomozati eszközök is, amelyek általában lehallgatáshoz szükséges eszközöket jelentettek (László 2007, 163). 1978. október 8    Toró T. Tibor megfigyelési dossziéja. 1978.1 9    A motívumok, amelyek T.T.T. élettörténeti motívumai és a dosszié érdeklődési körei a következők: katonaság, Látóhatár irodalmi kör, Thália Egyetemi Színpad, Táncház, M−Stúdió, iskolai, tanárkodási évek, munkahelyváltás. Az irat azért értelmezhető élettörténeti narratívaként, mert konkrét, személyes tapasztalatokat ötvöz a valóság individuális megértésével (Niedermüller 1988, 379), akár akkor, amikor az ügynök tartótisztje újraolvassa a jelentéseket, és egy összegzést készít, vagy amikor a kutató dekódolni próbálja a jelentéseket. Ha az életpályát a valóság egyéni birtokbavételének folyamataként (Niedermüller 1988, 379) értelmezzük, akkor esetünkben, mivel csupán az irat vizsgálatához ragaszkodunk, a titkosszolgálat lesz az a szubjektum, amely birtokba veszi T.T.T. életének történeteit. Az élettörténetet az életpálya narratív megjelenítése adja (Keszeg 2002, 18).

80

A megfigyeltté válás története

10-én T.T.T.-t arról faggatják, hogy miért csökkent a Látóhatár aktivitása, amire a rövid válasz az volt, hogy minden kezdet nehéz. A Látóhatár aktivitását megfigyelők egyben az iskolában is figyelemmel követték T.T.T.-t, minden alkalmat kihasználva a találkozások részletes programjának megfejtéséhez. Ebben a periódusban minden jelentés azt tárgyalja, hogy T.T.T. baráti köre szűk, nem tapasztalnak nacionalista megnyilvánulásokat esetében, de mindenképp bizalmas kapcsolatokat szeretnének kialakítani vele, a cél a tevékenységek minőségének kitapogatása. Egy találkozásról számol be „Kovács,” amelyen az Ady Endre kör bemutatta új kiadványát, a Lépcsőket. Erre a csoportra jellemző volt a más városok irodalmi köreivel való kapcsolattartás, ez okozta a legnagyobb aggodalmat a hatalomnak, hiszen veszélyesnek vélték az irodalmi, történelmi témákat tárgyaló előadásokat, találkozókat: visszatérve a Látóhatárra, szerintem az akkori viszonyok közepette egy igen nagy vállalkozás volt ez a Látóhatár. Most így szerénynek tűnik, de Sütő Andrástól kezdve a különböző erdélyi magyar írók, kolozsvári egyetemi tanárok, általában az értelmiségi elit egy jó része megmozdult itt Temesváron. Egy-egy sikeresebb, érdekesebb, izgalmasabb előadás után megfelelő botrányok is zajlottak. Az én szekus dossziémban ennek halvány nyoma van, ami azt a gyanút is keltheti, hogy hiányoznak az érdekesebb részek belőle. A botrányoknak valóban nincs nyoma a dossziékban, de egy utolsó pillanatban előállított ellenőrzési terv, megakadályozási kísérletre bukkantam Bartis Ferenc temesvári útjával kapcsolatban. Ha nem is tudták megakadályozni Temesvárra érkezését, mint ahogyan azt Sütő esetében tették, amikor a meghívó nem jutott el hozzá, és T.T.T. erről úgy beszél a besúgóval, hogy „nem válaszolt a hívásra”, a kolozsvári Utunk szerkesztőjének távozása után ismételt, követelőző hangnemben írt kérések íródnak a kolozsvári securitatéhoz, amelyben adatokat kérnek Bartisról, kapcsolatairól, természetéről, hatásköréről. Rácz tartótiszt többször tűzi ki feladatként az ilyenféle kapcsolatok megbontását, megrongálását. A megfigyelt-megfigyelő kapcsolat bizalmasságáról vall az a tény, hogy az 1980. október 17-i tájékoztató jegyzék szerint T.T.T. meghívja „Ferkót”, hogy vegyen részt a Thália és a Látóhatár tevékenységeiben, ezennel a 20-án tartandó Székely versek estjére, mondván, hogy milyen magyar az, aki nem támogatja az ilyen tevékenységeket. Világos tehát, hogy T.T.T. besúgói saját környezetéből, baráti köréből kerülnek ki. Valószínű, hogy sokan voltak képesek összeegyeztetni informátori szerepüket a barátival, mert úgy képzelhették, a háttérből valamilyen védelmet nyújthatnak azok számára, akikről jelentenek (Könczei 2007, 9-10). Így történt ez „Ferkóval” is, a meghívás után többször vett részt ezekben a tevékenységekben. A kapcsolata T.T.T.-vel elég szorosnak bizonyul, de nem teljesen világos, hogy ezt csak az információ hitelességéért írja vagy pedig a feladat sikeres véghezvitelét próbálja bizonyítani, elérte a célját, hiszen közel került T.T.T.-hez. T.T.T.-t a hatalom ezekben a hónapokban már nem apja révén tartja nacionalistának, hanem külön veszélyes „elemként” tárgyalják. 81

Civil vs. Politikum

Megfigyelésének technikái egyre komolyabbak. Az új lakásába lehallgatókészülékek beszerelését tervezik. Egy olyan ember számára, aki nem abban a korszakban élt, rémisztő és elképzelhetetlen, hogy maga a hatalom várja az alkalmat, a tömbházlakás újítását, ahhoz, hogy biztos alibit használva beszerelhesse a készülékeket. Ijesztő, hogy egy embernek a napi feladata a folyosókon állva megtudni, hogy mikor, milyen szerelőnek hol van dolga, figyelemmel követni a házmester kifüggesztett listáját a tömbházban történő ellenőrzéseket illetően. A securitate ügynöki hálózata nem egynemű, hierarchikus és úgy tűnik, hogy ez a rend meghatározta egy-egy ügynök feladatát is. Sőt, arra is van példa, hogy egy ügynök használhatatlannak bizonyul, és akkor lemondanak róla. Erről számol be egy 1980. december 20án készült elemzési jegyzék is. Szerepformáló volt tehát a szekusrendszer (Könczei 2007, 8), mindenkinek jól meghatározott szerepe volt: besúgó, szekus, megfigyelt, nyomozó, nyomozott stb., és egyegy láncszem eltávolítása nem jelentett különösebb gondot, nem fenyegette a hálózat további működését. Miután a besúgót eltávolítják a rendszerből, a megfigyelőből megfigyelt lesz. Nem bíznak már benne, befolyásolhatónak tartják, ezért elkezdik őt is figyelni, követni. Érdekes megemlíteni, hogy a különböző körök, amelyek tulajdonképpen ugyanazon diákok által működtettek, egymásnak közönséget toboroznak. A Szabad Szó például a Látóhatár tevékenységeiről folyamatosan informálja a magyarokat, T.T.T.-ről portré-cikk jelenik meg, amely kulturális tevékenységeit mutatja be, és megemlíti, hogy párttag lett. T.T.T. tevékenysége a Látóhatárnál tanárkodásának elejéig tart, 1982, októberében a jelentések bizonytalanok abban, hogy T.T.T. aktív tagja-e a Látóhatárnak, vagy kiállt ebből. 1983. májusi összefoglalójából tudjuk meg, hogy T.T.T. kivonta magát a Látóhatár illetve a Thália aktivitásaiból. Thália Egyetemi Színpad Az egyetemi színpad nagyon fontos szerepet játszott T.T.T. életében: korántsem azokat az embereket gyűjtötte össze, akiknek valamilyen vokációjuk volt a színház fele, hanem az is a cselekvésnek az egyik formája volt. A dossziéban egy 1979. március 1-jén írott bejegyzés még mindig a család rossz hatását hangsúlyozza, itt tehát T.T.T. még nem volt a csoport vezető egyéniségeként nyilvántartva, csupán egy embereket maga köré gyűjtő személyként írják le, aki arról vélekedik, hogy mitől nem jó magyar egy magyar, például attól, hogy nem magyar a párja. Akkor kezdik T.T.T.-t minden más személytől függetlenül figyelni, amikor 1980 októberében T.T.T.-t megválasztják a Thália vezetőjévé (nem művészeti vezető, hanem ilyen szervező-vezető). Innen kezdve sok bejegyzés szól a másokkal való kapcsolatokról, általános tevékenységek leírásáról. Az interjú során olyan kapcsolatok létezéséről 82

A megfigyeltté válás története

hallhatunk, amelyek egy újfajta relációt hoznak a képbe, amelyeknek T.T.T. tudatában volt, de számára elképzelhetetlen volt nem elvállalni a „tháliázást”. A diákházban zajló Tháliának ugyanis volt egy intézményes felügyelete, a Pártbizottságon belül volt egy-két magyar tanár, akiknek egyféle cenzori szerep jutott. Ezek a tanárok felügyelték az előadásokat, és egyfajta puffer szerepet töltöttek be a hatalom és a diákok között. De igazából ők a mi embereink voltak a rendszerben és nem fordítva, tehát úgy értem, hogy a magyarok embere a rendszerben, ők inkább ezeket az intézményeket védték a hatalom ellen, minthogy a hatalom küldte volna őket oda, hogy csináljanak rendet. B. O.-nak nagyon sok problémája is volt emiatt, nehezen vették be a pártba, nem tudott doktorálni, fiatal asszisztens volt és azóta, nagyon nehezen alakult a pályája, valószínűleg emiatt is többek között, de azért vállalta, hogy ezt csinálja. Még egy érdekes szerepről beszélhetünk a Thália kapcsán, amelyből az derül ki, hogy ez is egyfajta megfigyelői szerep volt. Valamilyen módon M. L. (a temesvári színház színművésze volt és a Thália vezetője is)szerepe az események irányítása volt. M.L. a rendszerváltás utánig volt a Thália vezetője, de ugyancsak az ő vezetése alatt majdnem megszűnt az Egyetemi Színpad. T.T.T. a Thália ellenében működő meghatározó figuraként beszél róla. Ő megpróbálta a színházért csinálni, amit csinált, a diákok nagy része pedig nem feltétlenül a színházért, a színházcsinálásért jött oda, hanem egyrészt, hogy jól érezze magát, kettő, hogy a társadalomért tegyen valamit, a sorok között üzenjen valamit, ilyen is volt. M. az egyik volt, gyanús nekem, nincs bizonyíték rá, ő volt az egyik aki jelentéseket írt a Tháliáról magáról. Egy fura fickó volt és megpróbálta az egészet valamilyen módon depolitizálni, most mondom én így, hogy depolitizálni, nyilván akkor nem így mondtuk, de kerülte a kényes témákat folyamatosan. Ezekkel a furcsa kapcsolatokkal együtt a Thália működött, és T.T.T.nek büszkesége volt, a megfigyelőnek pedig feladata, kiderítenivalója, de „ami a szeku számára kompromittáló adat volt, az a realitásban tisztelendő magatartásnak számított” (László 2008, 202). Amikor először találkozunk a Thália névvel a dossziéban T.L.10 tháliás aktivitásáról van szó, így ismeri és szereti meg T.T.T. az egyetemi színpad világát. 1978. október 17-én egy tájékoztató jegyzék T.T.T.-t vezetőbizottsági tagként tünteti fel. Ugyanannak az évnek a novemberében a Thália fontos turnét szervez, Dürenmatt: Pillanatkép egy bolygóról című darabját viszik színpadra Nagyváradon, Marosvásárhelyen és Brassóban. A jelentések „hasznos időben” tájékoztatják a tartótisztet a turné szervezéséről, azt is tudják, hogy miről szól a darab, és kifogásolják a külföldi diákélet bemutatásának színpadra állítását. Pár nappal a turné után kiderült, hogy az előre a színház buszaival betervezett utazást vonattal kellett véghezvinni, mert 10    Toró László, Toró T. Tibor bátyja

83

Civil vs. Politikum

minden busz „hibás” volt. Miközben a megfigyelők Tháliapróbákra a diákházba járnak, azt akarják megtudni, hogy mi T.T.T. véleménye a nemzeti ügyről. Erre azért kíváncsiak, mert T.T.T. vezéregyéniségként van számon tartva, intelligens, barátságos de veszélyes, elszigeteli a magyarokat, mert a családja rossz hatással van rá. A Tháliával párhuzamban T.T.T. fizikaversenyt nyer, Megéneklünk Románia! versenyen szerepelteti csoportját, kapcsolatokat létesít. A securitate tud T.T.T. külföldi kapcsolatainak létezéséről, de mivel nem tudja ezeket beazonosítani, erre a célra egy külön tervet dolgoz ki. „Kovácsnak” az lesz a dolga, hogy T.T.T.-nek elmondja tervét, miszerint utazásra készül Lengyelországba, Csehszlovákiába és Magyarországra, de mivel nem ismeri a nyelvet, a helyeket, és ismerősei sincsenek, T.T.T. el fogja árulni kapcsolatait a segítésnyújtás céljából. Ennek a tervnek nincs további folytatása a dossziéban, nem tudjuk, hogy T.T.T. végül segített „Kovácsnak” vagy sem. A következőkben a Thália Peter Weiss darabot ad elő a diákházban, nagy sikerrel. T.T.T. elégedetten állítja, hogy a Tháliában nagyon jó a hangulat, kellemesen telnek a találkozások, de „Feri” mást hallott: azt, hogy az új tagok nehezen illeszkednek be, és ezért T.T.T. rossz szervezői készsége a hibás. Egy jelentés azt mondja, hogy T.T.T. viselkedése nem nacionalista, de egyénisége és gondolkodásmódja az. 1981-re a Tháliának sok egyetemistát sikerült toborozni, remélik, hogy sikeres turnét tudnak szervezni, ezt „Feri” a Thália technikusától tudja. Az 1983 májusában írt elemzési jegyzék említi, hogy T.T.T. teljesen kiszállt a Thália tevékenységéből. A történet viszont nem ér véget, hiszen T.T.T. tanárkodása folyamán folytatja a színjátszó kör művelését diákjaival. E részt a legtalálóbban a következő interjúrészlettel zárhatnánk: a Thália tehát mondom, több volt, mint egy színjátszó csoport, az világos, hogy az egyik pillére volt a diákéletnek a Thália. Sokan megfordultak ott is különben, olyanok, akiknek a színházhoz semmi közük nem volt. Befejezés Lezárásul a megfigyelő-megfigyelt kapcsolatrendszer alakulása, amelyet nyomon követtünk, azért tud T.T.T. életének minden vonulatában jelentkezni, mert tulajdonképpen egy régebbi, már létező kapcsolatrendszeren alapul. Korábban létező baráti, iskolatársi, munkatársi kapcsolatok minősülnek át, és válnak bizonyos motiváció mentén, pontosan meghatározott feladatok és tevékenységek végrehajtásával megfigyelő-megfigyelt kapcsolattá, amelyet a 84

A megfigyeltté válás története

dossziéból rekonstruálhatunk. De az informátori háló messze nem merül ki ennyiben: új emberek toborzására is szükség van, a beépítendő emberek keresése külön feladat az ügynökök számára. A dossziéból megtudjuk, hogy amikor a Securitate megtudja, hogy T.T.T. Lugoson fog tanítani pár nap késéssel terepre megy, a hálót bővíteni akarja. T.T.T. munkahelyváltása is erre sarkallja a szekut, hogy új embereket toborozzon, egy percig se veszítse szeme elől a megfigyeltjét. Amint láttuk, az ügynök fogalma tág, a tulajdonképpeni motivációk feltárása egy későbbi feladat, igénybe veszi az ügynök nyilatkozatait is aktivitásáról. A dossziéban egyetlen esetben, a „Kovács” esetében bukkantunk valamiféle motivációra, de a rendelkezésre álló anyag egyelőre nem elegendő ilyenféle kutatások sikerességéhez. További források felbukkanásáig viszont a tartalomelemzés és az élettörténeti módszer hasznos eredményekhez vezethet.

Felhasznált Irodalom Agar, Michael (1982): Történetek, témák és háttérismeret: Az életrajzi elbeszélés elemzésével kapcsolatos kérdések. In: Küllős Imola (szerk.): Az életrajzi módszer alkalmazása és eredményei a néprajzban és az antropológiában. Documentatio Ethnographica 9. Budapest, 99-117. Keszeg Vilmos (2002): Homo narrans. In: Uő: Homo narrans. Kolozsvár, Komp-Press Kiadó, 5-27. Jenkins, Richard (2002): Az etnicitás újragondolása: identitás, kategorizáció és hatalom. Magyar Kisebbség. 4. 243-268, Könczei Csilla (2007): Civil a pályán. Vélemény a pártállami diktatúra titoktalanításáról. Magyar Kisebbség 1-2. 7-17. Küllős Imola (1982): A személyes dokumentumok kutatása a magyar folklorisztikában. In: Küllős Imola (Szerk.): Az életrajzi módszer alkalmazása és eredményei a néprajzban és az antropológiában. Documentatio Ethnographica 9. Budapest, 163-185. László Márton (2007): Román állambiztonsági kifejezések szótára. Magyar Kisebbség, 1-2. 153-164. László Márton (2008): Magyarhermány kronológiája (1944−1964). Pro-Print Könyvkiadó. 41-252. László Márton: A securitate szervezeti felépítése. http:// allambiztonsagiszotar.adatbank.transindex.ro/?tema=11 (2009.11.02.) Niedermüller Péter (1998): Élettörténet és életrajzi elbeszélés. Ethnographia IC. 376-389.

85

Dénes Ida

Határépítés a határon - társadalmi mechanizmusok Borson Bevezetés Dolgozatom terepe Bors község központja, az azonos nevű település volt. A falu a romániai Bihar megyében, Nagyváradtól 12 km távolságra nyugati irányban, közvetlenül a Romániát a Magyar Köztársaságtól elválasztó államhatár mellett fekszik, a határátkelő állomás további 1 km-re található tőle.1 Lakossága a 2002-es népszámlálási adatok szerint 1160 fő, melyből 92% magyar, 7,32% román nemzetiségűnek vallotta magát (további 5 személy cigány, 2 pedig szlovák). Irányított interjús módszerrel gyűjtöttem adatokat a fent bemutatott településen, a magukat magyar etnikumúnak tekintett lakosoktól, annak érdekében, hogy kvalitatív jellegű, émikus szempontú vizsgálat készülhessen. A kapott válaszok elemzésével azt a mechanizmust állt szándékomban vizsgálni, mellyel a borsi magyarok határokat vonnak saját csoportjuk köré egyrészt a magyarországi magyarokkal szemben, másrészt az állami szinten többségi román etnikumúakkal szemben. A dolgozat témája első ránézésre nem kapcsolódik túl szorosan a civil szféra kutatásához, azonban véleményem szerint a csoportformálódás elengedhetetlen előfeltétele az intézményesült civil társadalom kialakulásának. Ugyanakkor ennek folyamata a politikai viszonyok befolyása alatt alakul, mind a politikai értelemben vett határral és annak vonzataival kapcsolatban, mind a politikai értelemben vett többségi etnikai csoporthoz tartozóakkal szemben. Az etnikailag másik csoportként felfogott romániai románok, és az azonos nemzethez tartozó, de a határ másik oldalán élő magyarokkal szembeni kategorizációk, illetve a saját csoportként perceptált borsi 1    A település földrajzi elhelyezkedését lásd az 1.számú mellékletben.

87

Civil vs. Politikum

magyarok közt azokra a különbségekre koncentrál a vizsgálat, melyeket a megkérdezettek maguk is akként értelmeztek, tehát amelyek relevánsak egy folyamat eredményeként felfogott etnikai önmeghatározásban. Az irányított interjús kutatást összefoglaló dolgozat mind a saját, mind a másik csoportként tekintettekkel szembeni kulturális és társadalmi attitűdöt bemutatja, illetve elemzi borsi magyar interjúalanyok oldaláról. Varga E. Árpád statisztikája szerint a az 1880 és 1992 közti időszakban mindig élt román ajkú lakosság is Borson2. Ugyanakkor megfigyelhető, hogy az I. világháborút lezáró határmódosítás előtt, az Osztrák-Magyar Monarchia idején 26 és 35 fő körül mozgott a román lakosok száma3, 1920 és 1941 között 63-71 román személyről tudósít a statisztika, ami az előző adatok duplája, `41-ben viszont ez a szám drasztikusan csökken. Az 1966-os felmérés már 95 román nemzetiségű borsi lakost tart számon, a rendszerváltás után pedig megint némi apadás észlelhető. A fenti adatok azért érdekesek, mert szemléletesen példázzák azokat a történelmi eseményeket, melyek következményeként hol Bors mellett húzták meg a határvonalat, Romániához csatolva a települést, hol eltörölték azt, ezzel magyar fennhatóságúnak nyilvánítva a falu területét.4 Az utóbbi esetben a román etnikumú lakosság jóval kisebb aránya tapasztalható, míg máskor érezhető a viszonylagos számbeli növekedés. Határok térben és tudatban A határ fogalmát tisztázza Éger György abban a tanulmányában, melyben a térségi és etnikai elemzésekhez nyújt alapfogalmakat és értelmezési kereteket. Területi egységeket választ el egymástól a határ, melyek a „térbeli szerveződés hierarchiájának különböző lépcsőin” állhatnak, emellett „változó, történetileg meghatározott kategória”, „az >>ők<< és a >>mi<< elkülönítésének tudati eszköze” (Éger 2001, 28). A határmentiséget a szerző a periferiális helyzet minősített eseteként értelmezi (Éger 2001, 38). Pierre Bourdieu-t idézve Éger is hangsúlyozza: „a határ, a kijelölés jogi aktusának ez a terméke ugyanannyira létrehozója is a kulturális különbségeknek, mint amennyire maga is ilyen kulturális különbségek eredménye” (Éger 2001, 29). Ez utóbbi megállapítás a dolgozat hipotéziseit is alátámasztja, hiszen azt feltételeztem, hogy az adott államhatár befolyásolja a saját nemzethez tartozó, de Magyarországon élő magyarokkal szembeni látásmódot a különbségek észlelésében. 2  Varga E. Árpád Erdély etnikai és felekezeti statisztikája (1850-1992) (http://varga. adatbank.transindex.ro/) 3    Az 1910-es adat valószínűleg csupán összesített, melyből már ki van vonva a trianoni békeszerződés előtt még a községhez tartozó Nagyzomlinpuszta lakosainak száma, és ezért nem jelez román etnikumú lakosokat. 4    A történelmi események, melyeket a statisztika is tükröz: 192O-tól, a Párizsi Békeszerződés értelmében a határ Bors mellett húzódik, vagyis a település Romániához tartozik egészen az 1940-es II. Bécsi Döntésig, amikor újra Magyarország része. Az utóbbi állapot 1944-ig tartott. ’44-től Bors Romániához tartozik.

88

Határépítés a határon

A Kocsis Károly által bemutatott határértelmezések közül a nemzetközi politikai geográfia által használt két határfogalom megkülönböztetése a fontos: az egyik a már „történelmi tünemény” frontier, mely „a politikai egység (állam) integrált területe mögött fekszik, és elválasztja azt az egyéb, nem integrált, nem civilizált területektől” (Kocsis 2004, 23). „A másik a boundary szimbolikus jelentőségű, hiszen a „bound” szó nem csupán az elhatárolásra, korlátozásra, hanem az összekapcsoltságra, összekötöttségre is utalhat. Jóllehet a térképen az állam szuverenitását jelölő vonalként tűnik fel, a gyakorlatban azonban vertikális síkként fogható fel, mely átszeli a légteret, a talajt, kőzetet” (Kocsis 2004, 24). A szerző a politikai (állam) határok kijelölése, lehetséges kritériumai, funkciói, a határ morfológiai és jogi megközelítése mellett genetikai értelemben is tárgyalja őket, mely szerint a határ megszületésének ideje szerint az, amely „egy létező kulturális térszerkezetre utólag ráerőltetett” az ún. superimposed vagy rárakott kategóriájába sorolódik (Kocsis 2004, 25). A Bors mellett húzódó határ a fent ismertetett típusba tartozik. Feischmidt Margit „A határ és a román stigma” című tanulmányában áttekinti az antropológiai határkutatásban használt fogalmakat és irányzatokat. A felsorolt határfogalmak szerint geopolitikai értelemben vett határról és szimbolikus határról beszélhetünk Bors esetében. Az utóbbi fogalom a határ az embereket társadalmi kategóriákra osztja föl, „melyek egyfelől az azonosság, közös csoporttagság érzetét keltik, másfelől a különbség érzetét tartják fönn” (Feischmidt 2004, 43). A fenti tanulmány következő kijelentése a jelen dolgozat szempontjából releváns: „A határvidékek társadalma kulturális interferenciák helye, ahol sokféle transznacionális identitásforma alakul ki” (Feischmidt 2004, 46). Az általam végzett vizsgálat eredményei szerint a borsi interjúalanyok el is határolódnak a magyarországi nemzet-társaiktól, meg nem is. Hasonlónak is vélik és meg is különböztetik magukat velük szemben. Transznacionális identitásról beszélhetünk a szónak abban az értelmében, hogy nem tisztán nacionális, hanem annak egy sajátos változata is szerepet játszik az önmeghatározás folyamatában. Utz Jeggle a következőképpen ír a politikai határok funkciójáról: „Egyrészt védik a határon belüliek integritását, megakadályozzák a határon kívüliekkel történő kicserélődést. A határok kétoldali áteresztőképessége olyan modellnek felel meg, amely az elhatárolódás nélküli védelmet, a szabad lakóhelyváltoztatás jogát és egyidejűleg a másként való létezés zavartalan gyakorlásának a jogát tartalmazza. Minden különbség határt jelent; aki az egyiket figyelembe veszi, annak a másikat is tiszteletben kell tartania” (Jeggle 1994, 12). A nemzeti kisebbségeket, a nemzetiesítő államokat és az anyaországokat, mint politikai mezőket hárompólusú viszonyban értelmezi Rogers Brubaker (2006, 61-81). A szerző ambivalens hovatartozásként látja azt az esetet, amikor a csoport lakhely és állampolgárság szerint egyik államhoz tartozik, „vélelmezett etnonacionális affinitásuk által a másikhoz” (Brubaker 2006, 62). A nemzeti kisebbségek nem 89

Civil vs. Politikum

statikus állapotnak felelnek meg, hanem olyan „dinamikus politikai alapállást” jelent, melyben a különböző alapállások kapcsolódnak egymáshoz, versengenek egymással, ugyanakkor össze is tartoznak (Brubaker 2006, 66). A nemzetiesítő állam képviselői az államot „megvalósulatlan nemzetállamnak tekintik” (Brubaker 2006, 68). Az anyaország fogalma pedig arra az axiómára épül, hogy „az állam és az állampolgárság határain túlnyúlóan létezik egy közös nemzeti mivolt”, mely „az államot felelőssé teszi nemcsak saját polgárai, hanem a más államokban élő, más állampolgársággal rendelkező, etnikai értelemben azonos nemzetiségűek iránt” (Brubaker 2006, 71-72). Fredrik Barth az „Etnikai csoportok és határaik” című kötet bevezetőjében sérelmezi a címben is szereplő csoportok és a közöttük lévő határok nem megfelelő kutatását (Barth 1969, 9). A tanulmánykötet ezt a hiányt pótolja, és amint a szerkesztő írja, a szerzőkkel bizonyítottnak találták, hogy a kategorikus etnikai különbségek nem a mobilitás, kontaktus hiányától függnek, hanem a bekebelezés és kizárás társadalmi folyamatait indítják el, valamint hogy a kulturális különbségek az etnikum-közi kapcsolat és kölcsönös függőség ellenére is fennmaradhatnak (Barth 1969, 10). A szerzőcsoport empirikus kutatásainak fő elméleti kiindulópontja az, hogy az etnikai csoportok a résztvevő tagok identifikációs kategóriái, ezért nem magukat a csoportokat, hanem azokat a folyamatokat vizsgálták, melyek szerepet játszottak az említett csoportok létrehozásában és fenntartásában, így az etnikai határokra és azok megőrzésére összpontosítottak.5 A bevezetőben Barth hangsúlyozza, hogy az etnikai kategóriák és a kulturális különbségek között nincs tökéletes megfelelés, hanem csak azok a különbségek számítanak, melyeket az aktorok (résztvevők) akként ítélnek meg. Az „etnikai dichotómiák” kulturális tartalmait Barth két kategóriába sorolja: nyílt jelek és alapvető érték orientációk (Barth 1969, 14). A fenti megállapítások jelentősek a dolgozat szempontjából, hiszen elméletileg megalapozzák az etnikai csoportok mentális határainak kutathatóságát. Az etnicitást a szociálantropológus Thomas Hylland Eriksen nyomán csoportok közötti viszonyfogalomnak tartom, mely csoportok tagjai egymástól különbözőnek tartják magukat6 (Eriksen 2008, 22). „Az etnicitás újragondolása: identitás, kategorizáció és hatalom” című tanulmányában Richard Jenkins is megjegyzi Barth etnicitáskoncepciójával kapcsolatban, hogy „a résztvevők percepciójának és önmeghatározásának tulajdonított kiemelt jelentőséget” (Jenkins 2002). Ugyanakkor az etnicitás tranzakcionális természetét is hangsúlyozza, mely analitikus módon belső meghatározásra és külső meghatározásra irányuló folyamatokra osztható. Az első „által az alanyok jelzik a csoporthoz tartozóknak és a csoporton kívülieknek 5    Uo. 6    A szerző továbbá idézi Michael Moerman tömör meghatározását, miszerint az etnicitás „émikus askriptív kategória”. (Eriksen 2008, 28). Az etnicitás további megközelítéseit adja Brubaker is (2001)

90

Határépítés a határon

saját identitásuk önmeghatározását”, a második pedig „mások fele orientált folyamatok, melyek során egy személy vagy egy csoport másokat X-ként, vagy Y-ként határoz meg” (Jenkins 2002). Az etnicitás ennek értelmében a két meghatározási folyamat találkozási pontján keletkezik. A kategória és a csoport társadalomtudományi értelmezését hozza fel Jenkins analógiaként az identitásképzésben szerepet játszó tranzakcionális társadalmi folyamatokra.7 Richard Jenkins kiemeli, hogy a kategorizációs sémák nem „tényszerű tudást” tesznek láthatóvá, hanem (a kategorizáltakon kívül, természetesen) a kategorizálókról is árulkodnak, ugyanakkor az internalizáció jelensége is felléphet, ha egy kategorizált csoport beépíti saját identitásába a külső meghatározásokat (Jenkins 2002). A csoport önazonosítása és mások kategorizálása, melyek egymást meghatározó eljárások a jelen dolgozat szempontjából is releváns szempontok, hiszen az interjúk kitérnek a saját csoport belső meghatározására és más csoportok (románok és magyarországi magyarok) szempontjaik szerinti kategorizálására is, más szóval az autosztereotípiák és a heterosztereotípiák is teret kaptak, ezáltal lehetővé téve azoknak a különbségeknek a vizsgálatát, melyet az interjúalanyok határképző erejűnek láttak (lásd Csepeli- Örkény-Székelyi 2002). A „találkozások vizsgálata” révén kutatta az etnicitás témakörét a KAM intézetének köre, vagyis olyan mentális vagy fizikai helyzeteket és eseményeket elemeztek, melyekben a résztvevők különböző etnikumokhoz tartoztak (magyar-román-cigány), és melyekben a szereplők számára etnikai hovatartozásuk „oly mértékben fontos, hogy ez a kifejeződés befolyásolja, alakítja a találkozási helyzet viselkedésmintáit” 8 (Bíró 1996, 249). A határok képződésének a vizsgálata tehát a fenti kutatási modell is, csupán más úton közelíti meg a kérdést, mint ahogyan azt a dolgozatban érvényesíteni szándékozom. Mindazonáltal a jelen vizsgálat szempontjából is tökéletesen megfelelőnek tartom Bíró A. Zoltán alábbi állítását: „az etnicitás kutatása semmiképpen nem egy etnikum attribútumainak leírása, nem is egy nemzet, egy nép, egy népcsoport gondjait megoldó eszköz, hanem annak a társadalomkutatási gyakorlatnak a része, amely a szociális határok termelődésének elemzésére irányul” (Bíró 1996, 251). „Az etnikai hovatartozás első ténye szisztematikus megkülönböztetés alkalmazása a kívülállók és a beavatottak között; a Mi és az Ők között”. A megkülönböztetés hiányában nem létezne etnikai hovatartozás sem, mivel az utóbbi intézményes kapcsolatot feltételez körülhatárolt kategóriák közt, melyek tagjai egymást kulturálisan különbözőnek tekintik (Eriksen 2005, 148). A sztereotipizálás jelensége, mely a legtöbb soketnikumú társadalomban etnikai alapon létezik, egy bizonyos csoport 7    A csoport, melyet a tagjai között fennálló viszony határoz meg, mint belső meghatározási folyamat, a kategória, melynek jellegét a meghatározó személy adja meg, mint külső meghatározási folyamat tételeződik. Lásd. Jenkins 2002. 8    A találkozási esemény két fontos aspektusának: a találkozási helyzet megélésének és az utólagos el-, átbeszélésnek van szerepe az etnikai határ termelődésében a „találkozások vizsgálata” által.

91

Civil vs. Politikum

kulturális „megkülönböztetettségének sztenderdizált elképzelésének” létrehozását és következetes alkalmazását jelenti (Eriksen 2005, 152). A közlésben megfogalmazott sztereotípiák természetesen eltérhetnek a valóságos tettektől, erre a szerző is felhívja a figyelmet. A sztereotípiák „közrejátszanak a saját csoport meghatározásánál a többiekhez való viszonyában”, így „egy takaros >>térképet<< szolgáltatva a társadalmi világról, és igazolva a rendszerszerű különbségeket a forrásokhoz való hozzáférésben” (Eriksen 2005, 154). A nemzetiségi hovatartozás tehát egy kapcsolat aspektusát jelenti, a másik csoport kizárásának vagy befogadásának pedig számos fokozata lehetséges. A kulturális különbségek kölcsönös elismerését (az etnikumok közötti interakció folyamán) nevezi Eriksen „komplementarizáció”-nak. (Eriksen 2005, 156-157). A Mi-Ők dichotomikus megkülönböztetéssel szemben a komplementarizációnak a Mi-Ti jellegű folyamat felel meg, mely az „interetnikai diskurzus és interakció közös mezeje”. Dolgozatomban a dichotomikus, tehát a Mi-Ők típusú megkülönböztetésre helyezem a hangsúlyt, melyet az interjúalanyok szóbeli közlés útján nyilvánítottak ki.9 Rogers Brubaker a csoportizmus kritikájában, melyet a „Csoportok nélküli etnicitás” című írásában fejt ki, a következőket állítja: „Az etnicitás, a faji és a nemzeti csak percepcióinkban, interpretációinkban, reprezentációinkban, kategorizálásainkban és identifikációinkban és ezeken keresztül létezik. Nem dolgok a világban, hanem látásmódjai a világnak. Ezeket a látásmódokat az észlelés (és az ignorálás), az elemzés (és a félreelemzés), a következtetés (és a félrekövetkeztetés), az emlékezés (és a felejtés) etnicizált módozatai alkotják” (Brubaker 2001) Az etnicitás tehát bizonyos látásmódként tételeződik, és nem a csoportként való létezés következménye. Másik tanulmányában Brubaker leszögezi, hogy nem szabad azt a kategorikus kódolást, amely a mindennapok nyelvén egymást kizáró etnonemzeti kategóriákra osztja a lakosságot a társadalmi viszonyok pontos leírásaként tekinteni, mivel csak konstituáló elemként lényegesek a fenti viszonyokban (Brubaker, R. 1996). Feltehetjük tehát a kérdést: milyen látásmód, milyen értelmező és kategorizációs folyamatok határozzák meg az adatközlők etnikai identitását, milyen határvonalakat építenek ezekkel ki, és egyáltalán csoportként tételeződik-e a borsi magyarság (az interjúalanyok szerint)? Röviden összefoglalva az előzőekben bemutatott elméleti alapvetést megállapítható, hogy a szerzők hangsúlyozzák a határok dinamikus jellegét, elválasztó és egyben összekapcsoló funkcióját. Az etnikai kategóriák és a kulturális különbségek szintjén azok a különbségek számítanak, melyeket a csoport tagjai akként ítélnek meg.

9    “A másik idegenként való dichotomizálása egy másik etnikai csoport tagjaként magába foglalja a korlátozások és közös megegyezések, az érték és teljesítmény megítélése különbségeinek, az interakciók korlátozása bizonyos közösen elfogadott területeken és a kölcsönös érdek elismerését (Lásd. Barth 1969, 15)

92

Határépítés a határon

Határépítés Borson A román-magyar határ mentén élő borsi magyarok etnikai identitása két, egymással ütköző identifikációs kategóriából tevődik össze: a közös kulturális háttérre épülő nemzeti önazonosságból (magyar), és az államhatárok által megszabott állampolgárságból (román). Ennek a két komponensnek az együttes hatása érezhető ki a határ mellett lakó magyarok mentális határépítési mechanizmusaiból is.10 A fent már említett interakcionista megközelítések tükrében fontos lehet a borsi lakosság mentális határépítési mechanizmusai szempontjából az, hogy milyen szintű a kapcsolat a borsi magyarok, a magyarországi magyarok, illetve a romániai románok között, hisz ez segíthet megérteni az egyes csoportokkal szemben „épített határok” jellegét. A magyarországi magyarokkal egykor szorosabb volt a viszony, mely bár térben ma korlátozottabb, mégsem múlt, múlhatott el nyomtalanul, hiszen az azonos nemzethez tartozás tudata bizonyos szinten meghatározó tudott maradni. A romániai románokkal szemben nem látszik olyan szorosnak a kapcsolat, ezért ezt a viszonyt inkább érintkezésnek nevezném. Természetesen különféle célokkal és okokból (munkahelyi, családi, baráti kapcsolatok, egyéb) interakciók valósultak/nak meg, mégis (kicsit előrefutva a válaszokelemzésében) az tapasztalható, hogy az adatközlők közül többen is előre jelezték, hogy nem ismerik eléggé a románokat, nincs velük különösebb kapcsolata. Sőt a kategorizációk jellegéből is az a következtetés vonható le, hogy kevésbé van kialakult konkrét kép a román etnikumúakkal, mint a magyarországi magyarokkal szemben.11 Az első kérdés, melyet az adatközlőkhöz intéztem, az volt, hogy „Ki a borsi? Kit tartanak borsinak? Ki az igazi borsi?”. A megkérdezettek egy része Borson született, a másik feléhez tartozók pedig az utóbbi évtizedek folyamán költöztek Borsra. Érdekes az a mechanizmus, amit a tősgyökeresek azonos etnikumú, de máshonnan érkezett „idegen”ekkel szemben érvényesítenek, mindezt azzal ellentétben, amit a beköltözöttek érzékelnek és vallanak. Aki úgy érzi magát, hogy borsi; aki ezt a közösséget képviseli és próbálja összetartani - aki itt született és aki évek óta itt él; szeresse a faluját; nem csak az aki itt született, hanem aki otthon érzi magát 10    Az etnikai identitás két komponensének arányait mérték például egy 1997-es felmérésben (lásd Csepeli-Örkény-Székelyi 2002, 104). 11   ����������������������������������������������������������������������������� Mint ���������������������������������������������������������������������������� már a bevezetőben bemutattam, nem él különösen jelentős román lakosság Borson. A kutatás eredményei szerint a nem Borson élő román etnikumúakkal sem nevezhető intenzívnek a kapcsolat. A Magyarországon élő magyarokkal szemben több forrása is lehet a heterosztereotipizációnak: a kishatárforgalom, majd a stabilizálódott s végül szinte akadálytalan határfogalom, az azonos nemzethez tartozás tudata, és az ebből adódó általánosítások lehetőségei. Emellett nem lehet kizárni, hogy a határ romániai oldalán élők interiorizálták a magyarországi magyarok által közvetített heterosztereotípiákat és ezt a pozitív, nosztalgikus képet vetítik vissza tükrözve. Ezeken kívül nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a történelmi sérelmeket adott esetben súlyosabbnak ítélik a borsi magyarok a magyarországiakkal szemben, hiszen az egy nemzethez tartozásból, anyaállami pozícióból csak védelmező jellegű megnyilvánulást tartanának elfogadhatónak.

93

Civil vs. Politikum

Borson és tesz valamit a közösségért, akinek Borsra szól a személyi igazolványa - ilyen és ehhez hasonló válaszok hangzottak el a Borson születettek szájából, míg a beköltözöttek főleg azokat tartják borsinak, akik ott is születtek, mindenki más legfeljebb, ottani lakos, de nem igazi borsi. A fentiekkel kapcsolatban levonható az a következtetés, hogy míg a tősgyökeresek egy integratív álláspontot képviselnek (szóban legalábbis), addig a településre költözöttek nem, mondván, hogy minden próbálkozás ellenére kizáró törekvésekkel szembesültek, ezért nem is feltétlen érzik magukat borsinak. Megfigyelhető az is, hogy nagyon általános képet festenek a tősgyökeresek a borsiakról, csupán egy későbbi kérdés folyamán derült fény arra, hogy ez jelentősen szűkíthető.12 Az első kérdésre adott válaszok közül egyikben sem szerepel, hogy a borsinak magyarnak kell lennie, de amikor arra kérdeztem rá, hogy hogyan viszonyul ahhoz, ha román költözik a faluba, akkor zömmel (a közösség érdekeit szem előtt tartva) kifejezték, hogy nem örülnek neki, de elfogadják. A válaszok milyensége tehát szituációfüggő. A szituációfüggőséget még inkább aláhúzza a vizsgálat azon eredménye, miszerint bármilyen negatív hozzáállás jellemezze a magyarországi magyarokkal szembeni véleményt (a jóval pozitívabb románnal szemben), amennyiben az a tét, hogy ki költözzön a faluba, inkább a magyarországit preferálják, feltehetően a borsiakéval megegyeződnek tekintett nemzetiség okán. A társadalmi távolság a román etnikumúakkal szemben bizonyult nagyobbnak, hiszen azok a kérdések, melyek a szomszédsági viszonyokat firtatják, ezt tükrözik. Világos tehát, hogy ha csak „úgy általában” érdeklődünk, akkor nagyon széles skálájú a követelményrendszer, de amennyiben egy konkrét szituáció, egy román falutárs, vagy akár egy szomszéd beköltözése vetődik fel, jóval érzékelhetőbbé válnak azok a határok, melyet a faluban élők barthi értelemben vett szereplőkként építenek ki tulajdonítás révén. Ilyen módon kirajzolódik, hogy az identifikációs kategória, melyet az interjúalanyok kiépítettek s ez által etnikai csoportként funkcionálnak a borsi-beköltözött és a még élesebb borsi-román dichotómiájával írható le. Külön kérdésben fogalmaztam meg a borsi lakosok milyenségére vonatkozó jellemzőket, a borsi magyarok, a borsi románok, a románok általában és a magyarok általában jellegű eseteket. Az ingroup belső meghatározásában sok egyéni jellemző általánosított formájával találkozunk, melyek magyarázata nyilvánvalóan a személyes tapasztalat hatása. A kialakult kép egyébként egyáltalán nem olyan pozitív töltetű, mint amilyen lehetne, bár a tősgyökeres borsiak valamivel nagyvonalúbbak ilyen szempontból, mint a beköltözöttek. A következő jegyek voltak túlsúlyban a válaszokban: beképzeltek, önteltek, önzőek, törekvőek, szorgalmasak, céltudatosak, nem összetartóak, képmutatóak, segítőkészek, irigyek. Érdemes és érdekes ezek mellé a magyarországi magyarokról kialakított leggyakoribb kategóriákat is beidézni: büszkék, 12   ��������������������������������������������������������������������������������� �������������������������������������������������������������������������������� A követelmények szigorodása egyébként a Borsra költözötteknél is jellemző ebben az esetben.

94

Határépítés a határon

elégedetlenek, széthúzóak. A különbség mindössze annyi, hogy még kisebb a pozitív jellemzők aránya, és jelentős megkülönböztető jegyek a „lenéznek minket”, „nem vendégszeretőek”, „leoláhoznak minket” típusú meghatározások.13 Tehát a magyarországiak által állított külső meghatározások belsővé tétele figyelhető meg, ami az önmeghatározás szintjét illeti. Szarka László a magyar nemzetközösség három legfőbb létformájában (a magyar államon belül maradtak, határon túli kisebbségi pozícióban élők és kivándoroltak) élő csoportjairól megállapítja, hogy „egymás közötti viszonyának, kapcsolatrendszerének alakulásában a történeti magyar állam 1918-ban bekövetkezett összeomlása óta olyan mélyreható változások zajlottak le, amelyek immár a teljes nemzeti közösség kohézióját, működésének módját, az összmagyarsághoz, Magyarországhoz, a szülőföldhöz való tartozás funkcióját is meghatározzák” (Szarka 2004, 214). A fenti változások vizsgálatát szorgalmazza a szerző a 21. század körülményei között. Korszakonként hol megerősödő, hol gyengülő tendenciának tartja Szarka László a szétfejlődés és az együvé tartozás jelenségeit, a történelmi hatásoktól függően (Szarka 2004, 215). A nemzeti szolidaritás mértéke a kutatás elvégzésekor ellentmondásosnak tűnik: az elhatárolódás egyértelműnek látszik (már csak a magyarországiak által állított mentális határok miatt is), ugyanakkor valamilyen szinten érzékelhető a közösségvállalás jelensége is, egyrészt azért mert bevallottan hasonló jellemzőkkel illették magukat az önmeghatározás folyamán, mint amilyenekkel az „ők” kategóriájaként a magyarországiakat leírták, ugyanakkor a román etnikumúakkal szemben inkább a saját etnikumhoz tartozóakat preferálják szomszédnak, vagy falutársnak. Mikor a különbségekre kérdeztem rá (tehát azokra a jegyekre, amelyeket az interjúalanyok is határképzőként jelöltek meg a már felsorolt jellemzőkön belül, vagy azon kívül), többen nem is találtak semmi említésre méltót, inkább csak szintbeli eltérésekre figyelhetünk fel, az olyan állításokban, mint: nagyobb a tűrőképességünk, nem panaszkodunk annyit, annyira nem vagyunk büszkék mint a magyarországiak, jobb a közösségi élet nálunk, kevésbé önzőek, vendégszeretőbbek vagyunk. A románokkal szembeni határok általánosabb és személytelenebb kategóriák mentén épülnek, mint a magyarországi magyarok esetében. A románok: összetartóak, segítőkészek, megbízhatóak, általában jó emberek, hírből veszik, hogy nem megbízhatóak, nem ismerik őket, nincs velük különösebb kapcsolata. A borsi magyarok velük ellentétben: szorgalmasabbak, önteltebbek, mint a románok, nem olyan barátságosak, és büszkébbek. A románok a borsiakkal ellentétben: igénytelenebbek, de boldogabbak, elégedettebbek, összetartóbbak, mint a magyarok, vallásosabbak, jobban odafigyelnek egymásra, nem annyira egoisták. 13   ������������������������������������������������������������������������������ A ����������������������������������������������������������������������������� „lerománoznak minket” típusú stigmatizációval foglalkozik Feiscmidt Margit (lásd. Feischmidt 2004).

95

Civil vs. Politikum

A fentiek tükrében több következtetést is levonhatunk a borsi adatközlők románokkal szembeni mentális határépítésével kapcsolatban. A válaszok azt tükrözik, hogy mivel nem fűzi a román etnikumúakhoz szorosabb viszony őket, aránylag kevés kapcsolatot tartanak fenn velük (a Borson régebb óta élő románok szinte mind beszélnek magyarul, és törekednek a jó viszony fenntartására, az újabban beköltözöttekkel nem mélyült el a reláció) ezért pozitívabban viszonyulnak hozzájuk, mint a magyarországi magyarokhoz, akiktől másfajta viselkedést várnának el, ezért élesebb, kritikaszerű kategóriákkal illették őket. Ugyanakkor nem hagyható figyelmen kívül annak a lehetősége sem, hogy az interjúkban megfogalmazottak nem feltétlenül tükrözik a találkozásokban megnyilvánuló valóságot.14Ennek a valószínűségét az is alátámasztja, amit a románok értékelése folyamán észlelhettem, hogy nem feltétlen látják szívesen a román beköltözötteket borsi interjúalanyaim valamint, hogy segítségért is csak ha már (nem magyarországi) magyartól nem kaphatnak, szükségesetben és hivatalos ügyekben kérnének. Ez utóbbi ugyanakkor azt a helyzetet is tükrözi, mely az államhatárok által meghatározott, vagyis, hogy a román és magyar etnikumúak Romániában egy adminisztratív rendszerbe tartoznak, vagyis az ilyen jellegű ügyek intézésében a magyarországi magyaroktól nem látszik indokoltnak a segítségkérés. Emellett a már fennebb említett: a magyarországiak önzőbben, a románok segítőkészebbek kategorizáció is újra megtalálhatónak tűnik ebben a kérdésben. Következtetések Dolgozatomban borsi interjúalanyaimtól kapott válaszokat elemeztem annak érdekében, hogy kimutassam a magyarországi magyarokkal és a románokkal szembeni mentális határépítés mechanizmusát. Következtetésképpen megállapítható, hogy a magyarországi magyarokkal szemben meghatározva saját identitásukat, sok közös jellemzőt választottak, ugyanakkor a magyarországiak felől érkező kategorizáció hatására el is határolják magukat tőlük, és fokozatbeli különbségeket állítanak. Ez utóbbi természetes folyamatként is tekinthető, a Magyarországon élő magyar etnikumúak által (borsi magyarok szerint állítólag) közvetített heterosztereotípiák hatását figyelmen kívül hagyva is. A borsiak önmeghatározása, és a magyarországi magyarok kategorizálása szempontjából két további hasonlóság fedezhető fel: a jellemzők főleg individuálisak általánossá kiterjesztve (tehát személyes tapasztalatokon alapulnak), és zömmel önkritikus illetve kritikus hangvételűek. A román etnikummal szembeni kategorizáció pozitívabb képet fest az outgrupról, mint saját 14   ������������������������������������������������������������������������� Bíró ������������������������������������������������������������������������ A. Zoltán és Gagyi József az ehhez hasonló jelenséget strukturális őszintétlenségnek” nevezik egyik tanulmányukban. (lásd Bíró & Gagyi 1996, 98-100). Az általuk ekként jelölt magatartásforma szerint a magyar-román találkozáshelyzetekben a magyar viselkedése „megkettőződik”, vagyis más a találkozáskor és más az utólagos átbeszélésekben. A modell a saját határ védelmét és a mentális határok építését és karbantartását szolgálja.

96

Határépítés a határon

ingroupjukról. Ugyanakkor a határok itt is megragadhatóak, hiszen például vallásosabbnak, összetartóbbnak vagy igénytelenebbnek titulálták interjúalanyaim a román etnikumúakat. Emellett sokan nem tartanak fenn különösebb kapcsolatot a többségi nemzethez tartozókkal, vagy nem volt alkalma „eléggé megismerni” őket, ez pedig látszik a megkülönböztető jegyeken is, hiszen azok általánosabb, átfogóbb jellegűek. Magukhoz közelebb a borsi adatközlők a fentiek ellenére és azokkal együtt is a magyarországiakat tekintik, hiszen bár diszkriminatívnak tekintik a romániaiakra vonatkoztatott kategóriákat és bár több történelmi tényt sem tudnak feltétlen „megbocsátani”, mégiscsak ugyanannak a tágabb értelemben vett kulturális nemzetnek a tagjainak érzik magukat. Az intézményesült civil szféra kialakulásának előfeltételeként tekintett csoportformálódás bizonyos mechanizmusaival foglalkoztunk a fentiekben, nevezetesen a barthi értelemben vett határépítés folyamatával. A magyar etnikumú, borsi interjúalanyokról megállapítható, hogy a csoportformálódás tendenciái egyértelműen követik a nemzeti önmeghatározás vonalát (ezen belül is előbbre helyezve az azonos státusú magyarokat, majd a magyarországiakat), és (bár lehet, hogy a megkülönböztető erejű jellemzők alapján nem világlik ki egyből, de a szomszédság kérdésekor nyilvánvalóvá válik) a romániai románokat csak ezután tekintik lehetséges partnereknek.

Felhasznált irodalom Barth, Fredrik ed. (1969): Ethnic Groups and Boundaries. The social organization of Culture Difference. Bergen-Oslo-London Bíró A. Zoltán (1996): A megmutatkozás kényszere és módszertana. Az etnicitás vizsgálatának szempontjai és esélyei egy kelet-európai mikrorégióban. In: Gagyi József (szerk.): Egy más mellett élés. A magyar-román, magyar-cigány kapcsolatokról. Csíkszereda. 247283. Bíró A. Zoltán- Gagyi József: (1996): Román-magyar interetnikus kapcsolatok Csíkszeredában: az előzmények és a mai helyzet. In. Gagyi József (szerk.): Egy más mellett élés. A magyar-román, magyar-cigány kapcsolatokról. Csíkszereda. 45-111. Brubaker, Rogers (1996): Ártalmas állítások. Mítoszok és tévképzetek a nacionalimuskutatásban. Beszélő, 1996, 7 sz. 26-41. (www. 97

Civil vs. Politikum

adatbank.transindex.ro) Brubaker, Rogers (2001): Csoportok nélküli etnicitás. Beszélő, 2001 7-8 sz. 60-66. (www.adatbank.transindex.ro) Brubaker, Rogers (2006): Nacionalizmus új keretek között. Budapest Csepeli György – Örkény Antal – Székelyi Mária (2002): Nemzetek egymás tükrében. Interetnikus viszonyok a Kárpát-medencében. Budapest Eriksen, Thomas Hylland (2005): Etnikai osztályozás: mi és ők. In: Kántor Zoltán- Majtényi Balázs (szerk.) Szöveggyűjtemény a nemzeti kisebbségekről. Budapest, 148-157 Eriksen, Thomas Hylland (2008): Etnicitás és nacionalizmus. Antropológiai megközelítések. Budapest Éger György (2001): Térségi és etnikai elemzések: alapfogalmak, értelmezési keretek. In. Éger György – Josef Langer: Határ, régió, etnikumok Közép-Európában. Budapest. 19-51 Feischmidt Margit (2004): A határ és a román stigma In. Kovács Nóra – Osvát Anna – Szarka László (szerk.) Tér és terep. Tanulmányok az etnicitás és az identitás kérdésköréből III. Budapest, 43-58. (http:// www.mtaki.hu/docs/ter_es_terep_03/t_e_t_feischmidt_margit_a_ hatar_es_a_roman_stigma.pdf ) Keszeg Vilmos (2004): Határ, határmódosítás, határátlépés. Történetek a kisebbségi sorsról. Néprajzi Látóhatár, XIII. 3–4, 41–86. (www. adatbank.transindex.ro) Kocsis Károly (2004): A politikai és az etnikai földrajz határértelmezései. In. Kovács Nóra – Osvát Anna – Szarka László (szerk.) Tér és terep. Tanulmányok az etnicitás és az identitás kérdésköréből III. Budapest, 23-28. Jeggle, Utz (1994): Határ és identitás. Regio. Kisebbség, politika, társadalom. 2. sz, 3-18. Jenkins, Richard (2002): Az etnicitás újragondolása: identitás, kategorizáció és hatalom. Magyar kisebbség 2002, 4 sz., 243-268 (www.adatbank.transindex.ro) Szarka László (2004): Elemzési szempontok a 20. század végi magyar nemzetfogalomhoz. In. Uő (szerk.): Kisebbségi léthelyzetek közösségi alternatívák, Budapest, 213-227. Ujvári Zoltán (1996): Az interetnikus kapcsolatok kérdései a Kárpátmedencében. In. Katona Judit- Viga Gyula (szerk.): Az interetnikus kapcsolatok kutatásának újabb eredményei. Miskolc, 25-29.

98

Faludi Orsolya

A kolozsvári szakkollégiumok sajátosságai „ Képzelj el egy társadalmat hazával, kormánnyal, észérvekben gondolkodó, fejlett vitakultúrával rendelkező állampolgárokkal. Ahol mindig összefutsz egy baráttal az utcán, ahol sohasem unatkozol, ahol képmutatás nélkül élhetsz. Ahol a rossz rendszert képes a jó megdönteni, de ahol mindig válság van, mert ki tudja, mi a jó… Ahol nincs kamu, mert az emberek gondolkodnak, és nem csak gondolkodnak, de ahol az emberek éreznek és értenek a lelkedhez is. Ahol dolgozhatsz és alhatsz, ahol tanulhatsz és élhetsz.” (A magyarországi Széchenyi István Szakkollégium-felvételi tájékoztatója)

Kérdésfelvetés Véleményem szerint merész és ideál tipikus célkitűzés a fenti kijelentés, de kétségtelenül kihangsúlyozza a szakkollégiumok fontosságát mind az akadémiai, mind a civil szférában. A felsőoktatás tömegesedésével párhuzamos jelenség a különböző elitképző műhelyek megjelenése. Addig, amíg a felsőoktatás csak kevesek kiváltsága volt, addig önmagában elitképzést jelentett, azonban mára már külön kell választanunk ezt a két fogalmat. Az elitképző műhelyeknek egyik sajátos formája a szakkollégium. Dolgozatom célja körülírni a szakkollégium – amúgy is vitatott – fogalmát, ennek alakulását a történelem folyamán valamint felvillantani nemzetközi előfordulási formáit és ennek tükrében beszélni a kolozsvári szakkollégiumi mozgalomról. Az erre vonatkozó szakirodalom hiányossága is tanúsítja, hogy körüljáratlan a szakkollégium témája a maga szűk értelmében. 99

Civil vs. Politikum

Kutatásom ilyen szempontból úgy vélem hiánypótló, mivel a jelenség a kilencvenes évektől kialakulóban van Erdélyben, főképpen Kolozsváron, és jelen pillanatban nem létezik átfogó írás ezzel kapcsolatban, tehát lényegében a vizsgálandó sokaság feltáratlan. Kutatásom tárgyát a kolozsvári szakkollégiumok képezik. Témaválasztásom kiindulópontja, hogy magam is szakkollégista vagyok, és ebben a formában találkoztam először a szakkollégium fogalmával és intézményével. Választásom aktualitását magyarázza, az a több forrásban is előforduló – általam ismét merésznek vélt – kijelentés, miszerint a szakkollégium hungarikum.1 Ennek cáfolata mélyebb történeti utánajárást igényelne, mint amit jelen dolgozatom fogalomtisztázásra használ, valamint felderítő kutatást más terepeken, amire a mostani keretek között nem vállalkozom. Ennek következtében tényként tekintem a szakkollégiumok hungarikum jellegét, és ebből kiindulva a kolozsvári szakkollégiumokat elemzem, mint saját elmondásuk szerint is magyarországi mintára épülő szakkollégiumokat. Kutatásom során nem ütköztem román karhoz tartozó, vagy akár vegyes szakkollégiumokba, így eltekintettem ezek felkutatásától a jelenlegi fázisban, ugyanúgy, mint a több erdélyi szakkollégiumétól, melyek tudtommal jelenleg csak alakuló fázisban vannak. Mindez egy következő kutatás célját képezi, a jelenlegi csak a kolozsvári magyar szakkollégiumi mozgalom körvonalazására törekszik. Terepként Kolozsvárt választottam, mivel itt a van a legszélesebb körű állami magyar oktatás, amihez kötődik az első magyar szakkollégiumok kialakulása is, ennek igazolásaként itt található a legtöbb szakkollégium.2 Kutatási módszerem a megfigyelés, valamint a fél-strukturált interjú. Eddig, az első fázisban 12 interjút sikerült készítenem a szakkollégiumok vezetőivel, azonban a kutatás folyamatban van, és teljességre törekszik. Egy második fázisban tartalomelemzést tervezek, a szakkollégiumi tevékenységi beszámolókat, az alapszabályzatokat szeretném vizsgálni a kollégiumok kitűzött céljaival összevetve, valamint szakkollégistákkal interjút készítek arról, hogy mit jelent számukra a szakkollégium. A kolozsvári szakkollégiumok közül is, csak a Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézet (továbbiakban KMEI) Szakkollégium programjában szereplő szakkollégiumokat vettem figyelembe, mivel ez a háttérintézmény tekinthető a kolozsvári szakkollégiumok ernyőszervezetének. Azon szakkollégiumok, amik esetleg ezen kívül jelen vannak a kolozsvári piacon, vagy nem tekinthetők szakkollégiumnak, hanem sokkal inkább egyéb szakmai szerveződésnek, vagy nem működnek jelen pillanatban. 1    Pl. „A szakkollégiumok a magyar felsőoktatás egész Európában egyedülálló intézményei, amelyek immáron közel negyven éve jelentik a minőségi felsőoktatás fontos fórumát.” (Memorandum az Oktatási Miniszterhez 2007, 1),vagy „A szakkollégium speciálisan magyar találmány, mondhatni hungarikum” (Gerő 2004, 12) 2    20 szakkollégium, lásd. a Szakkollégiumok listája mellékletet

100

A kolozsvári szakkollégiumok sajátosságai

A szakkollégium fogalma A szakkollégiumot, mint fogalmat Varga Viktor a Szakkollégiumok tegnap és ma, no de holnap? című kutatásában elemezte. Elemeire bontva a fogalmat, a kollégiumot, mint egyetemhez kötött szálláslehetőséget definiálta, a szak előtagot, viszont mint az általános „szakmaiság”, illetve a „szak-specifikusság” kettősségében boncolgatta. Egy rövid történeti visszapillantás után kijelenthető, hogy a mai magyarországi szakkollégiumok elődjének a népi kollégiumok sajátossága volt a szakspecifikusság, ezért hajlik a homogén, adott szakma diákközösségének az együttlakása felé a jelentés (Varga 2008, 17). A szakkollégiumok tehetséggondozási alapelve különböző formákat öltött a történelem során. Kezdve I. Hunyadi Mátyás Itáliába tanulni küldött magyar ifjaitól, Pázmány Péternek a kiművelt papi réteg kinevelésében játszott szerepén át, a protestáns egyházak a parasztság soraiból is felvett tehetséges diákjaiig. A kollégiumok nem kizárólagosan csak a felsőoktatási intézmények velejárói, a líceumok kollégiumai is igen figyelemreméltóak, és hagyományteremtőek. A mostani szakkollégium szellemisége meg életérzése azonban mégiscsak az első egyetemi kollégiumoknál jelenik meg, melyeknek célja a tanárok, és diákok elszállásolása. Azzal, hogy a tanárok és diákok egy fedél alatt laktak, könnyen kialakulhatott a kötetlenebb környezetben a szakmaiság gyakorlata. Innen talán a későbbi igény is a kollégium falain belüli szakmai életre. Európai viszonylatban a kollégiumnak más-más jelentései vannak. Franciaországban a „collége” magán középiskolát jelent. NagyBritanniában a „college”- ok bentlakásos magániskolát jelentenek, ahol a magyar mintához hasonlóan a tanárok és diákok egy fedél alatt laktak. Ezek idővel függetlenedtek az egyetemektől, majd az egyetemek elterjedésével ismét hozzájuk csatolták őket. Mostanra már nagy hagyománya van egyes egyetemeknek és ezek bentlakásainak. Az Amerikai Egyesült Államokban a felsőfokú tanintézményeket nevezik „college”- oknak. Svédországban és Finnországban 1949-ben magyar mintára „national collegium”-okat hoztak létre. A franciaországi École Normale Supérieure felsőoktatási intézmény, amely tudatosan a legjobbak képzésére törekszik, szigorú szelekció útján lehet csak bekerülni. Ez szolgált mintául a magyarországi 1895ben megalakult Eötvös József Collegium, az első szakkollégium megalakulásához. Ez gyakorlatilag a tanárjelöltek bentlakó intézete volt és a pedagógusképzésre fektette a hangsúlyt (Varga 2008, 11). A két világháború között Magyarországon Klebelsberg Kunó oktatási és kultuszminiszter egy „Collegium Hungaricum” rendszert hozott létre, ami a tehetséges keresztény középosztálybeli diákok külföldi tanulását segítette. Utódja Hóman Bálint továbbvitte és kiterjesztette ezt, a hangsúlyt a népi tehetségek gondozására fektetve. 101

Civil vs. Politikum

Elveiben ez szította a népi kollégiumok létrejöttét. „ A népi kollégiumok a NÉKOSZ3-on belül önállóak voltak, önkormányzaton alapuló önkéntes társulással létrejött diákközösségként működtek sajátos nevelői, oktatói és nevelési célokkal” (Varga 2008, 12-13). A népi kollégiumok szakmai elkötelezettséget háttérbe szorítva fő célként a társadalmi érzékenység és párbeszéd gyakorlását vallották, ami szembe is fordította őket az erős szakmai meghatározottságú, tudományközpontú Eötvös Collegiummal. 1948-49-ben politikai okokból megszűntek mind a népi kollégiumok, mind az Eötvös Collegium, bentlakásaikat diákszállókká alakították, ahol közösségi életnek nem volt helye. 1958-ban az Eötvös Collegium újraéled, vele együtt éled újra a szakkollégium fogalma is, ami ötvözi az egykori népi kollégiumok és a valamikori Eötvös hagyományait. Később, 1970ben megalakul a Rajk László Szakkollégium, ami sokkal szorosabban kötődik a népi kollégiumok önszerveződő szakterületenként homogén diákcsoportok együttlakásának mintájához, mint az Eötvös Collegium (Varga 2008). Azért fontos számunkra a magyarországi szakkollégiumok kialakulásának története, mivel első sorban ez szolgált mintául az itthoni kollégiumok alakulásában, valamint itt találhatóak a gyökerei az egymástól élesen különböző, két szakkollégium szervezési modellnek: az alulról szerveződő diákkezdeményezésnek (népi kollégiumok) és az egyetemi kontroll alatt álló tanári kezdeményezésnek (Eötvös-minta). Vita tárgya volt pont ezért Magyarországon, hogy az Eötvös szakkollégiumnak tekinthető-e, amit tisztán tükröz az, ahogyan a Magyar Felsőoktatási Törvény meghatározza a szakkollégiumot: „A szakkollégium célja, hogy saját szakmai program kidolgozásával magas szintű, minőségi szakmai képzést nyújtson, segítve a kiemelkedő képességű hallgatók tehetséggondozásá, közéleti szerepvállalását, az értelmiségi feladatokra történő felkészülés tárgyi és személyi feltételeinek megteremtését, a társadalmi problémákra érzékeny, szakmailag igényes értelmiség nevelését. A szakkollégium az önkormányzatiság elvére és a szakkollégisták öntevékenységére épül, a szakkollégium tagsága dönt különösen a kollégiumi tagsági jogviszony keletkezéséről vagy megszűnéséről, az önálló szakkollégium szervezeti és működési szabályzatának elfogadásáról, a szakkollégium szakmai programjáról és az ahhoz kötődő szakmai teljesítményekre vonatkozó követelményekről.” (Magyar Felsőoktatási Törvény 2005, 66§, 4. szakasz) Amint látjuk, a törvény nem zárja ki a definícióból azokat a kollégiumokat, melyek nem teljesítik az együttlakás feltételét, a hangsúlyt sokkal inkább az önszerveződésre fekteti.

3    Népi Kollégiumok Országos Szövetsége

102

A kolozsvári szakkollégiumok sajátosságai

Ennek ellenére még sincs egyetértés Magyarországon abban, hogy szakkollégiumnak számít-e a láthatatlan kollégiumi formát öltő szervezet, vagy sem. A Szakkollégiumi Charta meghatározásában, az a szervezet számít szakkollégiumnak, ami „legalább három éve folyamatosan működő intézmény, együtt lakó egyetemi vagy főiskolai hallgatók közössége” (Szakkollégiumi Charta 2007). Ugyanez a forrás megerősíti, a Felsőoktatási Törvényben már meghatározott feltételeket, miszerint a tevékenység központjában a magas színvonalú szakmai munka áll, hangsúlyozza az autonómiát, és a széles döntéskörrel rendelkező diákönkormányzat szükségességét, valamint célul tűzi ki társadalmi problémákra érzékeny értelmiség képzését. Ebben a meghatározásban sok szervezet, ami esetleg frissen alakult és még nem jutott kollégiumi helyekhez, vagy régebben rendelkezett ezzel, de valamilyen oknál fogva elvesztette őket, nem számítana egyáltalán szakkollégiumnak. Közös a megegyezés abban, hogy ezeket formai megnevezésükben láthatatlan kollégiumként a mozgalom tagjainak tekintik. A formai követelményeken túl, a szakkollégium jelentésének és céljainak tisztázása szorosan összekapcsolódik az elitképzés fogalmával. „Elitoktatásként határozódik meg minden olyan képzés, amely arra szolgál, hogy tanulóit az adott társadalom legkedvezőbben pozícionált csoportjaiba juttassa” (Setényi 1995(a), 627). Ez a meghatározás az elitoktatás- ezen belül a szakkollégium- funkcióját fogalmazza meg, azonban a fogalom megragadhatósága érdekében Setényi az oktatás minőségéről és hozzáférhetőségéről beszél. Az ő értelmezésében az oktatás azért elit, mert kiemelkedő színvonalon zajlik, tudományosan a legjobb, vagy azért, mert zártkörű, kevesek számára hozzáférhető. Az oktatás minőségére az akadémikus fogalmat használja, a zártkörűségre az exkluzívat, s ennek a két tényezőnek az együttes értelmezésekor meritokratikus oktatásról beszél, ami azt jelenti, hogy csak a legjobbak, legtehetségesebbek részesülhetnek belőle. Felveti még a felhasználói elit-értelmezést, amely esetében akkor elit a képzés, ha a legjobban elégíti ki a piaci munkaadói követelményeket (Setényi 1995(a), 625). Az elitképzés az elmúlt évtizedekben lett csak problematizált. Az államszocializmus idejében is jelen volt, az ezt a funkciót ellátó intézmények akadálytalanul működtek, a Bourdieu-i értelemben vett állami nemesség kinevelését szolgálták, azzal a különbséggel, hogy nem vállalták fel nyíltan a képzési tartalmakat és célokat (Setényi 1995(b), 717). A szakkollégiumok nem csak elitképzés szempontjából értelmezhetőek. Az önszerveződési jellegükből adódóan a ’90-es évek előtt, az alternatív mozgalmak szerves részét képezték, a különböző klubok és körök, vallási közösségek és ifjúsági szubkultúrák mellett (Szabó, 1997). Ez a típusú társadalmi részvétel alapkövetelmény is, mint az előbbi definíciókból kiderült, és egyúttal automatikusan az ifjúsági értelmiségi elit körébe helyezi a szakkollégistákat. Gábor Kálmán szerint ez azért lehetséges, mert a hagyományos osztályviszonyok 103

Civil vs. Politikum

felbomlásával megnő az ifjúság szerepe, és felértékelődik az ifjúsági egyesületekben való részvétel (Gábor et al. 1994, 9). A mozgalmaktól már csak egy lépésre állnak a civil szerveződések. A szakkollégumok a Tocqueville-i értelemben vett civil szféra mintájára alakultak, úgy ahogyan a civil kezdeményezések az állam által rosszul, vagy egyáltalán el nem látott feladatokat átvállalják (Tocqueville 1995). Az oktatás tömegessé válásával, a szigorú szelekció megszűnésével elvesztődik ennek az elitképző jellege, a hangsúly inkább a különböző kisebbségek és marginális csoportok integrációjára tevődik (Nagy 1993, 18). Ez vezet az elitképző műhelyek iránti igény megfogalmazódásához és ezek kialakításához. A kolozsvári szakkollégiumok 1990 után Kolozsváron, a felsőoktatás expanziója létrehozza az állami oktatástól való elhatárolódás igényét. A mainstream képzéstől való megkülönböztethetőség érdekében, a specializálódásra fektetve a hangsúlyt, létrejönnek különböző szakmai önszerveződések, elitképző műhelyek. Ezek a műhelyek egy-egy szakma legkiválóbbjainak a képzésére vállalkoznak, specializálódásra, az államra hagyva az alapképzés feladatát. Gyakorlati hasznuk a tanulási körülmények javításában nyilvánul meg, infrastruktúrát biztosítanak, információt, könyvtárhasználatot, tútori képzést valamint önálló hallgatói munkára ösztönöznek. Tagjaikat felvételi útján válogatják. Egy 1997-es helyzetjelentés hét szakmai diák-önszerveződést említ: a Diotima, kolozsvári filozófusok köre; Telefonal, a pszichológushallgatók krízisintervenciója; Ökostúdium, a biológiakémia, ökológia szakos hallgatók köre; Fabricando fabricamus, pedagógus-szerveződés; Max Weber, a román- magyar szociológusok szakkollégiuma, a Vermesy Stúdió, a Gheorghe Dima Zeneakadémia diák-önszerveződése, valamint a Láthatatlan Kollégium, a filozófusok elitképző szervezete (András et al. 1997). Ezek közül, ami máig létező és szakkollégiumnak tekinthető az a Max Weber Szakkollégium, és a Láthatatlan Kollégium. Ők számítanak az első szakkollégiumoknak Kolozsváron. A Láthatatlan Kollégium (LK) 1993-ban jött létre, tanári kezdeményezésre a budapesti Láthatatlan Kollégium mintájára. Irodalomelméleti műhelyként indult, ez később más diszciplínákkal bővült és alakult az igényeknek megfelelően. Tevékenységi körébe a tútorok vezette kutatások, hazai és magyarországi meghívottak előadásai, kritikaírás, és nyári táborok tartoztak. A Max Weber 1994-ben, diák-önszerveződésként indult, román és magyar szociológus hallgatók szakmai elmélyülését segítette. Tútorok vezette kutatások folytak, meghívottak és előadások színesítették a román-magyar közös kutatási projekteket és folyóiratot is adtak ki, a Web-et, ami számottevő a romániai társadalomírás szempontjából. 104

A kolozsvári szakkollégiumok sajátosságai

Cs. Gyimesi Éva kezdeményezésén, a Collegium Transsylvanicum Alapítvány (CTA) keretén belül működtek, ez biztosította számukra a jogi keretet. A CTA-t 1993-ban alapították egyetemi tanárok, infrastruktúra és humántőke felhalmozásával a létrehozandó magyar egyetem alapját tervezett képezni. Ez gyakorlatilag egyetemi háttérintézményként működött. Kiss Dénes meghatározásában az egyetemi háttérintézmény olyan szervezetet jelöl, amit „nem az egyetem, mint az állam intézménye hozott létre, jogi státusát illetően non-profit és deklarált céljaiban vagy gyakorlatában a felsőoktatáshoz kötődik.”(Kiss 2000). Az első két kolozsvári szakkollégiumot követte a többi, a 2000ben induló, mai napig önálló diákkezdeményezés a Mikó Imre Jogés Közgazdaságtudományi Szakkollégium, majd 2004-ben a mai szakkollégiumok jórésze, a KMEI, egyetemi háttérintézményének keretén belül. Jelen pillanatban Kolozsváron 20 szakkollégium működik, ezek mind láthatatlan kollégiumi formában, többé-kevésbé átfogva az olyan tudományterületeket, mint biológia, fizika, kémia, matematika-informatika szociológia, néprajz, politikatudomány, bölcsészettudomány, történelem, földrajz, teológia, jog, gazdaságtudomány, neveléstudomány, filozófia. A szakkollégiumok tipológiája A kolozsvári szakkollégiumok egymástól eltérő tulajdonságokkal rendelkeznek, ezek alapján kategóriák segítségével próbálom rendszerezni a számomra kialakult képet. Szakkollégiumi generációk Varga Viktor tanulmányában a magyarországi szakkollégiumokat három generációba sorolja. Az I. generációs szakkollégiumok közé tartozik az legelső két szakkollégium. Erre a generációra jellemző a felülről szerveződő rendszer dominanciája, e nélkül aligha elképzelhető rendszerváltás előtti időben egyéb forma. A II. generációs szakkollégiumok egy átmenetet képeznek, jellemzőjük az erős alulról jövő kezdeményezés vagy az interdiszciplinaritás. Az átmeneti jelleg talán a korszaknak is köszönhető, létrejöttük a rendszerváltás előtti és utáni időszakra tehető. A III. generáció jellemzője a „láthatatlanság”. Ezek a kollégiumok vagy még, vagy már nem rendelkeznek bentlakási férőhelyekkel, tehát láthatatlan kollégiumok. Ezt többé-kevésbé irodahelyiséggel próbálják kompenzálni, azonban akadnak olyan szervezetek, melyek még ezzel sem rendelkeznek (Varga 2008). A Varga-féle generációs jellemzőket Kolozsváron is megtaláljuk, annyi különbséggel hogy ezeknek a kialakulása a 90-es évekre tehető, és nem a rendszerváltás előttre. Ennek alapján az I. generációs szakkollégiumok közé tartozik a két 1993-ban illetve ’94-ben CTA-n belüli alakult szakkollégium. 105

Civil vs. Politikum

A Láthatatlan Kollégium esetében erősebb felső dominanciáról beszélhetünk, mint a Max Weber esetében, ahol szintén jelen vannak a tanárok, de maga a kollégium vezetője diák.4 A II. generáció egyedülálló tagja a Mikó Imre Jog- és Közgazdaságtudományi szakkollégium. Ez 2000-ben alakult, ezért átmenetet képez a már nagyobb hagyománnyal rendelkező két szakkollégium és a 2004 után létrejövők között. A Mikó Imrére jellemző a legerősebben az alulról-szervezettség, tiszta formában csak itt jelenik meg az önszerveződő jelleg. Diákok hozták létre a Sapientia Alapítvány támogatásával. 2004-ben útjára indul a III. generáció, ami eleget tesz ugyan a magyarországi III. generációs jellemvonásoknak, de ezt a kolozsvári mozgalom láthatatlanságából kifolyólag teszi, és nem generációs jellemvonásként. Az azonban kétségtelen, hogy ezek között a frissen létrejött szakkollégium között találhatóak azok a szakkollégiumok, akik mögött nem áll a KMEI-n kívül más egyetemi háttérintézmény, irodájuk, székhelyük nincs, kizárólag az egyetemi infrastruktúrát használják és anyagilag teljes mértékben a KMEI-től függenek. A szakkollégiumok szervezettsége Szervezetszociológiai megközelítésben a kolozsvári szakkollégiumok nem nevezhetők szervezeteknek, hanem inkább egyesületeknek. Papházi az egyesületeket a Weber-i bürokratikus szervezetek tükrében jellemzi. Az egyesület „szinte mindenben ellentéte a weberi bürokratikus szervezeteknek, amely kiemelkedően jellemzi az állami intézményrendszert” (Papházi 1997, 38). Az egyesületben alig van formális hierarchia, nincsenek világosan kijelölt ellenőrzési és felügyeleti hatóságok, fellebbezési fórumok, kényszerítő eszközök. A vezetők feladataikat legtöbbször fizetés nélkül, tisztségként élik meg, melléktevékenységként látják el. „Mindebből következően gyenge az egyesületekben az ellenőrzés és a felelősség, kisfokú a munkamegosztás és ez gyakran nem képzettségen alapul, a tekintély inkább informális, karizmatikus tényezőknek köszönhető” (Papházi 1997, 38). Papházi az intézményesültség foka szerint az egyesületeknek négy típusát határozza meg, fantom egyesületeket, a minimál egyesületeket, a normál egyesületeket és csúcsszervezeteket. Jelen kutatás nem foglalkozik az olyan szakkollégiumokkal, melyek fantom egyesület formában működnek, azaz csak a név létezik, tevékenység, működés nincs. Minimál egyesület az olyan szerveződés, ami tevékenységet fejt ki, de hiányoznak vagy nem működnek elégségesen bizonyos szervek, pl. bizottságok. Probléma még a nem elég folyamatos, intenzív működés, aktív tagság hiánya, a névleges működés csak egy-két tisztségviselő vállán nyugszik. Az egyesületi csúcsszervezetek már jobban hasonlítanak a bürokratikus szervezetekre, jól működő apparátus intézi az ügyeket fizetés ellenében, az egyesület 4    Veres Valér, a mostani Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézet elnöke

106

A kolozsvári szakkollégiumok sajátosságai

tagjai sok esetben jogi személyek. A normál egyesületek működése folyamatos, horizontálisan (bizottságok) és vertikálisan is strukturált (elnök, alelnök). (Papházi 1997) Ennek tudatában a szakkollégiumi mozgalom szereplői közül egyesületi csúcsszervezetnek számítanak a háttérintézmények, első sorban a KMEI, és a többi szakkollégium mögött álló, ezeket működtető háttérintézmények. Tíz ilyen háttérintézmény van.5 A normál egyesületi formába tartoznak azok a szakkollégiumok, ahol valamiféle szervezeti struktúra, hierarchia figyelhető meg, és rendszeres találkozásaik vannak. Oszlopos tagja ennek a csoportnak a Mikó Imre Szakkollégium. Hét munkacsoportra épül a működés, a különböző kérdésekben a Diákbizottság dönt. Ezen kívül van egy elnök, titkár, és gazdasági felelős. Ebbe a kategóriába tartózik még a Max Weber, ahol az elnök mellett kialakulóban vannak, az egyes feladatokat a vezetőtől átvállaló bizottságok. A Cholnoky Jenő Szakkollégiumban egy bizonyos fokú strukturálódás figyelhető meg, a koordinátoron kívül van tíz tútor, mindegyik egy adott témában működő munkacsoport vezetője. Minimál egyesületek közé tartozik a többi szakkollégium. Ezeknél egy vezetője van a szakkollégiumnak, és neki esetleg besegítenek tútorok vagy aktívabb diákok bizonyos kérdésekben, de ezen felül nincs munkamegosztás a vezetésben. Ezek között a szakkollégiumok között – a domináns tevékenységtípustól függően – van olyan, ahol a találkozások rendszeressége sem biztosított. A szakkollégiumok jogi alakja A kolozsvári szakkollégiumok jogilag nem létező szervezetek. Pontosan itt válik kulcsfontosságúvá a KMEI szerepe. Ez jelenti a háttérintézményt, ami a „szárnyai alá fogja” ezeket a jogi státus nélküli szervezeteket. Ez gyakorlatban annyit tesz, hogy egy bizonyos kritériumrendszer alapján megítélt pénzösszeggel segíti a szakkollégiumokat. Ezen kívül különböző alapítványi pénzekhez közvetett hozzáférést biztosít, oly módon, hogy saját pályázatokat hirdet, és ennek alapján osztja le a rendelkezésre álló összegeket. Anyagi szempontból a legtöbb szakkollégium függ a KMEI-től, még ha áll is a hátterében más szakma specifikus egyetemi háttérintézmény, alapítvány. A megkérdezett szakkollégiumok közül arra a kérdésre, hogy a KMEI-n kívül milyen más forrásokkal rendelkezik, kevesen jelöltek meg egyéb támogatásokat, s azok is kizárólag alkalmi rendezvények finanszírozására szolgáltak. A Cholnoky Jenő és a Mikó Imre szakkollégium említette az önrészt, ez a Cholnokynál ez empirikus munkák során felmerülő egyéb forrásból nem támogatott hiányok fedezését jelenti, míg a Mikónál egy szimbolikus tagsági díjat 5    Pro Philosophia Alapítvány, Láthatatlan Kollégium, Farkas Gyula Egyesület a Matematikáért és az Informatikáért, Politeia Magyar Politikatudományi Társaság, Entz Géza Művelődéstörténeti Alapítvány, Kriza János Néprajzi Társaság, Apáthy István Egyesület, Pósta Béla Egyesület, Max Weber Társadalomkutatásért Alapítvány, Cholnoky Jenő Földrajzi Társaság.

107

Civil vs. Politikum

fed. Ott, ahol van egy alapítvány a szakkollégium mögött, ami egyetemi háttérintézményként is működik, bizonyos anyagi kiadások, és az ezeket finanszírozó támogatások egybefolynak az alapítványéval, pl. oktatási eszközök vásárlásánál nem lehet elhatárolni a szakkollégiumot az alapítványtól. Kijelenthető, hogy azok a szakkollégiumok, amelyek mögött alapítvány áll, nagyobb függetlenséggel rendelkeznek, mint azon társaik, akik szorosan kötődnek a KMEI-hez. A jogi megragadhatóság függvényében az előbbieket elnevezem „alapítványi szakkollégiumoknak6”, az utóbbiakat pedig „virtuális szakkollégiumoknak.” A virtuális szakkollégiumok azért virtuálisak, mert amellett, hogy nem rendelkeznek önálló jogi személyiséggel, székhely hiányában is szenvednek, így tehát semmilyen megragadhatóságuk nincs. Ismét különálló esetet alkot a Mikó Imre szakkollégium, ami mögött saját egyesületük áll, a Mikó Imre Egyesület, ami pontosan a szakkollégium jogi hátterét hivatott biztosítani. Ennek a szakkollégiumnak a székhelyét az RMKT7 által haszonbérbe adott irodahelyiség képezi. Érdekes eset a fejezet szempontjából a Láthatatlan Kollégium helyzete. Ez az első szakkollégium lévén, talán érettnek mondható más dimenziókban való szerepvállalásra is: 2007 közepétől ugyanis a szakkollégium maga vált háttérintézménnyé, átvállalva így egyéb feladatokat is, mint pl. könyvkiadást. A szakkollégiumok jellege A szakkollégium jellege több tényezőből tevődik össze. A főbb, mindenhol megtalálható tényezők a szakkollégiumi tevékenység típusa, és a szakkollégium időtartama egy diák számára. A szakkollégiumi tevékenység egy nagyon széles skálán értelmezhető. Tulajdonképpen bármi annak számít, ami segíti a diákokat a szakmának egy területén való elmélyülésbe, és ideális, ha mindezt a közösségi szellem növelésével teszi. A kolozsvári szakkollégiumok tevékenységében egyféle akademizáló tendencia jelenik meg, ami abból ered, hogy a leghangsúlyosabb tevékenység tudományos, tútor segítségével végzett kutatómunka. Ezt a kollégiumok többségében ösztöndíjjal motiválják, illetve honorálják. Emellett megjelennek a különböző előadások, a konferencia-részvétel meg publikálás. A publikálás azoknál a szakkollégiumoknál jellemzőbb, melyek olyan háttérintézményhez állnak közel, ami valamilyen tudományos folyóiratot működtet. A tudományos kutatás mellett egyes szakkollégiumoknál megjelennek a nyári táborok, a filmnézés, különböző rendezvények szervezése és közösséget kovácsoló szabadidős programok. 6    Vö. Varga 2008, 34, „alapítványi-modell” 7    Romániai Magyar Közgaz Faludi Orsolya A kolozsvári szakkollégiumok sajátosságai dász Társaság

108

A kolozsvári szakkollégiumok sajátosságai

A tevékenységek diverzifikáltsága összefügg a székhely létével, tehát ott, ahol van egy hely, ahol a diákok találkozni tudnak, és nem függnek az egyetem szabadon maradó termeitől, többféle tevékenység jelenik meg, mint azoknál, ahol nincsenek meg ennek a körülményei. Azokat a szakkollégiumokat, ahol többféle tevékenység jelenik meg, rendszeres a találkozás, jellegük miatt dolgozatomban „szakkollégiumi közösség”-nek nevezem. A többnyire kutatómunkára koncentráló szakkollégiumok, „tudományos kutatóműhely8”-hez hasonlítanak. Ez nagymértékben összefügg a szakkollégium egy éves terjedelmével, azaz ezekben a kollégiumokban minden évben újra kell felvételizniük a diákoknak, ami kisebb mértékben teszi lehetővé a közösségek kialakulását, s kevésbé motiválja a szakkollégiumot alternatív tevékenységek folytatására. Következtetések A kolozsvári szakkollégiumok figyelemreméltó színfoltjaként vannak jelen a Babes-Bolyai Tudományegyetem magyar felsőoktatási világában. Strukturalista-funkcionalista paradigmában kérdésként tevődik fel, hogy milyen mértékben látják el a célként kitűzött elitoktatás funkciót. A szakkollégiumok többsége fiatal szakkollégium, emiatt ezeknél ez nem követhető tisztán végig, azonban a hagyománnyal rendelkező szakkollégiumoknál megfigyelhető, hogy egyes szakkollégisták életútja azt bizonyítja, induláskor ezt a funkciót sikeresen látták el. Ahogyan az egyik szakkollégium vezetője is elmondja „azóta már felnőttünk, és most mi csináljuk tovább”. Az egykori szakkollégisták jó része jelenleg a felsőoktatásban dolgozik, és nem kevés közülük vezető pozíciót tölt be valamilyen intézményben, legyen ez szakkollégium, alapítvány, vagy háttérintézmény. Elmondható tehát, hogy a szakkollégium (rejtett vagy nem rejtett) célja az akadémiai elit képzése, és ezt sikeresen véghez is viszi. Problémaként jelenik meg a diákok alacsony kezdeményezési kedve, ami akár azt a veszélyt is magában rejtheti, hogy a szakkollégiumok a fantomszervezetek közé sodródnak. Ez több feltételezéssel magyarázható. Az egyik például a kolozsvári magyar felsőoktatás kikristályosodása, ami azt jelenti, hogy a szakkollégium már nem jelent olyan funkciójából eredő perspektívát, mint amit jelentett a ’90-es évek elején. Sík és Fazakas magyarországi szakkollégiumokra vonatkozó tanulmányukban a szakkollégiumi sikert többek között az űzött szakma jellegével is magyarázzák. Azt találták jellemzőnek Magyarországon, hogy a társadalomtudományi szakkollégiumok sikeresebbek, jobban működnek, mint a természettudományi szakkollégiumok.(FazekasSík,2007) Nálunk ez merész kijelentésnek számítana, azonban tény, hogy a magyarországi mintának leginkább megfelelő szakkollégium 8    Vö. Varga 2008, 48, „kutatóműhely modell”

109

Civil vs. Politikum

a Mikó Imre Jog- és Közgazdaságtudományi Szakkollégium. A szakma jellegéből kifolyólagos magyarázat talán annyiban releváns, hogy a társadalomtudományi szervezeteknek több esélyük van maguk pozicionálására a szakmai és a piaci közegben, mint más tudományterületeknek. Ez egyes szakkollégium kapcsolathálójával lenne vizsgálható. A szakkollégiumi mozgalom kapcsolatháló-vizsgálatára tett kísérletemnek összefüggéseket feltáró eredménye nincs, mivel a szakkollégiumok között egyáltalán nincs kapcsolat. Ez talán pontosan a szakma-specifikus jellegüknek tudható be, hogy az alapozó képzést az állami intézményre hagyva, főleg az adott szakmában való elmélyülésre tevődik a hangsúly. A homogenitás nem ad helyet az interdiszciplinaritás jegyében létrehozott kapcsolatoknak, ezért kapcsolatháló-vizsgálatnak nincs értelme, viszont annál inkább van az ego-háló vizsgálatoknak. Normatív megközelítésben ítélkezhetnénk a kolozsvári szakkollégium felülről szervezettsége, illetve láthatatlansága felett, azonban meglehet, hogy éppen ez a jövő formája. A felsőoktatás expanziója, és az ahogyan a bolognai folyamat felgyorsítja és tagolja a felsőfokú képzést, veszélyt jelent az amúgy is magas szakkollégiumi fluktuáció mellett a szakkollégiumoknak. A magas fluktuáció, az alapképzés idejének csökkenése, illetve az újrafelvételiztető rendszer együttesen játszik közre abban, hogy a szervezeti kultúrát nem lesz képes átadni egyik generáció a másiknak az adott szakkollégiumokban. Ezzel szemben a felülről szerveződő szakkollégiumok egyfajta stabilitást és kontinuitást biztosítanak az intézmény számára, a láthatatlanságból fakadó hátrány lehet, hogy csak vélt hátrány és éppen ez a jövő szakkollégiumi formája, ami egy dinamikusabb világban könnyebben megállja a helyét. Ezek a következtetések lezárják a kutatás első fázisa nyomán készült dolgozatomat, azonban tulajdonképpen mind hipotéziseket képeznek a kutatás második fázisához. Megjegyzem, hogy kutatási jelentésem nem teljes körű vizsgálat nyomán született, viszont azokról a szakkollégiumokról is sikerült információt szereznem, akikkel az első fázisban még nem sikerült interjút készítenem. Ennek ellenére megtörténhet, hogy a további kutatás folyamán újabb információkra bukkanok, amik esetleg nem illenek a fent kialakított képbe, és ezáltal módosítják kategóriámat vagy kiegészítik ezeket.

110

A kolozsvári szakkollégiumok sajátosságai

Felhasznált irodalom András Réka Zsuzsanna, Misinszki Melinda, Varga Umbrich Ildikó, Sarka Andrea, Nyíri Emese, Árkosi Kinga (1997): Szakmai diákönszerveződések Kolozsvárt. Korunk, 4 sz. http://epa.oszk.hu/ 00400/00458/00088/1997honap4cikk1296.htm Fazakas Mihály, Sik Domokos (2007): A magyarországi szakkollégiumok: érdekérvényesítés, forrásszerzés, kommunikáció. www.jfszk.hu/doc/Fazekas-kutatasi_jelentes.pdf Gábor Kálmán, Mátay Melinda, Kántor Zoltán, Balog Iván (1994): Az ifjúság és elit. Budapest: Oktatáskutató Intézet Kiss Dénes (2000): Civil szféra és politikum Magyar Kisebbség, 3 sz. http://www.jakabffy.ro/magyarkisebbseg/index.php?action=cimek &lapid=16&cikk=m000314.html Magyar Felsőoktatási Törvény 2005, 66§, 4. szakasz Nagy Mária (1993): Szakmai és laikus érdekcsoportok az oktatási döntések befolyásolásában. Nemzetközi kitekintés In: Önarcképek a civil szervezetekről: közoktatás. Budapest: Művelődési és Közoktatási Minisztérium Papházi Tibor (1997): Egyesületek, Társadalom, Egészségügy. Budapest: Nonprofit Kutatócsoport http://mek.oszk.hu/03200/03255/03255. pdf Setényi János (1995): Az elitoktatás jelentésváltozása. Educatio, 4 sz., 627-638 Setényi János (1995): Dokumentum. Educatio, 4 sz., 717-725 Szabó Andrea (1997): Civil önszerveződések generációs metszetben. Budapest: Magyar Tudományos Akadémia Politikai Tudományok Intézete Szakkollégiumi Charta. 2007 Toqueville, Alexis (1995): Politikai és civil szervezetek viszonya Amerikában. Korunk, 11 sz., 58-66 Varga Viktor (2008): Szakkollégium tegnap és ma, no de holnap? Közgazdász Hallgatók Tudományos Tanácskozása http://jfszk.hu/wp-content/uploads/2008/04/otdk2008-khttvargaviktor-szk.pdf

111

Civil vs. Politikum

Melléklet – Szakkollégiumok listája: Alkalmazott-didaktika Szakkollégium — Pszichológia és Neveléstudományi Kar Apáthy Szakkollégium — Biológia Kar Balogh Artúr Szakkollégium — Politika, Közigazgatás és Kommunikációtudományi Kar Cholnoky Jenő Földrajz Szakkollégium — Földrajz Kar Entz Géza Szakkollégium — Történelem – és Filozófia Kar Erdélyi Római Katolikus Státus Szakkollégium - Római Katolikus Teológiai Kar Farkas Gyula Szakkollégium — Matematikai és Informatikai Kar Fizika Szakkollégium — Fizika Kar Kémia Szakkollégium — Kémia és Vegyészmérnöki Kar Kriza János Szakkollégium — Bölcsésztudományi Kar Kulturális Antropológia Szakkollégium — Európai Tanulmányok Kar Láthatatlan Kollégium — Bölcsésztudományi Kar Max Weber Szociológiai Szakkollégium — Szociológia és Szociális munkás Kar Mikó Imre Jogi és Közgazdasági Szakkollégium — Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Kar Pokoly Társaság — Református Tanárképző Kar Pósta Béla Szakkollégium — Történelem és Filozófia Kar Pro Philosophia Szakkollégium — Történelem – és Filozófia Kar Spectator Média Szakkollégium — Politika, Közigazgatás- és Kommunikációtudományi Kar Márton Gyula Nyelvészeti Szakkollégium — Bölcsésztudományi Kar Történelem Szakkollégium — Történelem és – Filozófia Kar

112

Bucur Tünde Csilla és Kulcsár Orsolya

Egy erdélyi civil szervezet a rendszerváltás után A Pro Európa Liga húsz éve Dolgozatunkban egy erdélyi civil szervezet példáján mutatjuk be az erdélyi civil szféra rendszerváltás óta történt átalakulását, a következő szempontok szerint: milyen a szervezeti felépítés, milyen célokat tűznek ki maguk elé, milyen tevékenységeket folyatatnak, milyen finanszírozási módokkal élnek, milyen kapcsolatban állnak a politikai szférával, hivatalos intézményekkel és a gazdasági szférával. A vizsgálat célja, hogy kimutassuk, nyomon követhető-e a nyugateurópai minták átvétele, milyen változásokat hozott az Európai Unió a szervezetek életébe, céljaik meghatározásába, finanszírozásukba és kapcsolatukba a politikai szervezetekkel, piaccal. Választásunk egy olyan szervezetre esett, amely a rendszerváltás után az egyik első létrejövő civil szervezet volt, jól meghatározott célokkal, amelyeket az elmúlt húsz évben következetesen szem előtt tartott. Interkulturális, többnyelvű környezetben jött létre, a kommunizmus megszűnte után elsőként vállalta fel és terjesztette a pluralizmus, a demokrácia, az interkulturalitás, az európaiság eszméjét. Dolgozatunkban azt vizsgáljuk, hogyan próbálták életképes, közösségszervező elvekké változtatni ezeket az értékeket, milyen változás figyelhető meg az elmúlt 20 év alatt az emberek viszonyulásában, az EU-s csatlakozást követően érzékelhető-e a kezdeti célok átalakulása, milyen új problémák kerülnek a központba. Ezek mellett figyelemmel követjük az elmúlt 20 év során a finanszírozási formákban, kapcsolatrendszerben, szervezetben történt változásokat, az uniós csatlakozás hatásait. Az Európai Unió és a civil szervezetek Az Európai Unió az 1990-es évektől kezdődően fordít fokozott figyelmet a civil szférára. 1997-ben jelenik meg az Európai 113

Civil vs. Politikum

Bizottságnak Az önkéntes szervezetek és alapítványok szerepének erősítéséről Európában című közleménye. Ebben a következő ismérveket emelik ki: olyan embercsoportok, amelyek valamely célból közösen tevékenykednek, formális vagy intézményi működés jellemzi, működésük nem profitorientált, a kormányzattól függetlenek, legalább részben a közjóért dolgoznak. A Gazdasági és Szociális Bizottság A szervezett civil társadalom szerepe és hozzájárulása az európai konstrukcióhoz című 1999-es állásfoglalásában meghatározza, hogy a civil szervezetek függetlenek az államtól és a piactól, tagjai általános érdekeket képviselnek, közvetítő szerepet töltenek be az állampolgárok és a hatóságok között. A meghatározási kísérlet mellett ez az irat tartalmazza a civil szervezetek szervezettípusait is: − szociális partnerek (szakszervezetek, munkaadói szervezetek); − társadalmi és gazdasági szereplők; − nem kormányzati szervezetek (környezetvédő szervezetek, emberi jogi szervezetek, fogyasztóvédelmi szervezetek, jótékonysági szervezetek, oktatási és képzési szervezetek); − közösségi szervezetek (ifjúsági szervezetek, családi szervezetek); − vallási közösségek;1 2000-ben az Európai Bizottság A Bizottság és a nemkormányzati szervezetek: szorosabb partneri kapcsolatok kiépítése címmel olyan dokumentumot bocsátott vitára, amely az NGO-k (Non-Governmental Organisations) meghatározására, szerepére, típusaira koncentrál. Arató Krisztina tanulmánya2 nyomán a következő jellemzőket emeljük ki: − Nonprofit: „nem személyes profitszerzési célból működnek. Bár lehetnek fizetett alkalmazottaik, és bevételt generáló tevékenységeik, ennek ellenére nem osztanak szét profitot a tagok vagy a menedzsment tagjai között.” − Önkéntes: „önkéntes alapon keletkeztek és a szervezetre is jellemző az önkéntes részvételi elem.” − Intézményesült: „megkülönböztetendőek az informális vagy ad hoc szerveződésektől, abban a tekintetben, hogy formális vagy intézményes keretek között működnek, rendelkeznek olyan alapító okirattal, amely rögzíti a szervezet célját, küldetését és hatáskörét, s ezekről elszámoltathatók tagjaik és támogatóik felé.” − Független: „különösen az államtól és egyéb közhatóságoktól, politikai pártoktól és gazdasági szervezetektől.” − Közhasznú: „céljaikban és értékeik tekintetében nem 1    A 2001-ben megjelent Fehér Könyv ehhez képest a következőket említi: szociális partnerek, nem kormányzati szervezetek, szakmai szervezetek, jótékonysági szervezetek, helyi közösségi szervezetek, vallási közösségek. A 2001 óta működő CONNECS (Consultation, the European Commission and Civil Society) adatbázisa a következő kategóriákat sorolja fel: szakszervezetek, munkaadói szervezetek, szakmai szervezetek, NGO, szolgáltatási és termelési föderációk, közhatóságok szervezetei, politikai érdekek, vallási érdekek, egyéb csoportok. 2    Arató Krisztina: A civil szervezetek és az Európai Unió. Civil Szemle, 2005/4.

114

Egy erdélyi civil szervezet a rendszerváltás után

öncélúak. Céljuk elsősorban a nyilvánosság előtti fellépés az emberek különböző csoportjai vagy az egész társadalom jóléte érdekében. Nem tagjaik szakmai vagy gazdasági érdekei szolgálatában állnak.” Az Európai Bizottság 2001-ben tette közzé a Fehér Könyv az európai kormányzásról című iratot, amely ajánlásokat tartalmaz az EUintézmények legitimitásának növelésére, ennek egyik módjaként említi a civil társadalom szerepének növelését3, fokozottabb bevonását.

Az erdélyi civil társadalom 1989 előtt és után

A 80-as években e fogalom azokat a társadalmi csoportosulásokat jelentette, amelyben a hatalomból kirekesztett lakosság megszervezte önmagát a totalitárius állammal szemben. Ennek az önszerveződésnek kulcsfontosságú eleme a spontaneitás, mely szerint nem kívülről, irányítottan szervezték meg a társadalmat, hanem a társadalom szervezte meg önmagát. Ezen alulról felfelé történő építkezés alapjául a szocialista állam iránti bizalmatlanság szolgált valamint az állam figyelmét elkerülő társadalmi érdekek érvényesítésének erőteljes szándéka. A rendszerváltás előtti időszakban a szerveződő civil társadalom nemcsak bírálja a meglévő rendszert, hanem konkrét cselekvési kiutat is igyekszik kínálni, igazi erkölcsi töltettel van felvértezve, és pedig jelszavai “a szolidaritás, közéletben való aktív, bátor részvétel, közérdek fontossága” (Lőrincz 2002) De vajon az, amit ma civil társadalomnak tartunk, mennyire őrizte meg ezen elképzelt erkölcsi töltetét a gyakorlatban 1989 után? Mennyire sikerült depolitizálnia bizonyos feladatokat, ezáltal is hozzájárulva a szabadság köreinek szélesítéséhez? Ezekre a kérdésekre a későbbiekben próbálunk meg választ találni, miután feltérképeztük a civil szféra valamint a politikai szféra közötti viszony alakulását. E viszony alapján a civil szféra két korszaka különböztethető meg: “Az első, korszak jellemzője, hogy a civil szervezetek autonóm polgári kezdeményezések intézményesülése és formalizálódása eredményeként jönnek létre. Az önszerveződés az állam figyelmét elkerülő társadalmi érdekek érvényesítésének útját képezi”4 (Kiss 2006). Ilyen értelemben a társadalom politikai hatalommal nem rendelkező része érdekellentétben áll az állammal. 1989 után a civil szféra és az állam ezen ellentétes viszonya partneri kapcsolattá alakul, melynek eredményeképpen egymást kiegészítő szférákká válnak. E viszony átalakulásának okát többen is a jóléti állam válságában vélik felfedezni, “ennek enyhítésére törekedve avatkozik be az állam a civil 3    Az „európai szinten működő civil szervezet” technikai meghatározását szintén a CONNECS szolgáltatja: a regisztrációs lapon szereplő követelmények szerint azokat a civil szervezeteket lehet az uniós szintű befolyásolásra „alkalmasnak” tekinteni, amelyek legalább három tagállamban, illetve tagjelölt államban rendelkeznek tagszervezettel. Ugyanakkor az is megállapítható, hogy az Európai Bizottság a későbbiekben vázolt konzultációs mechanizmusai, elsősorban az online konzultációk során nem zárja ki a nemzeti szinten szerveződő civil szervezetek részvételét sem. 4    Ezt a jelenséget követhetjük majd végig a Pro Európa Liga esetében is.

115

Civil vs. Politikum

szféra alakulásába, elsősorban a közterheket felvállaló civil szervezetek finanszírozásának felvállalásával” (Kiss 2000). E finanszírozási politika révén méreteit tekintve a civil szféra megtöbbszöröződik, de ezzel egyidőben eltér a klasszikus, rendszerváltás előtti valamint a tocqueville-i5 értelemben vett modelltől, mintegy szolgáltatói szférává alakulva át. Ettől az időponttól kezdődik el azon jelenlegi folyamat, amelyet a civil társadalom “endzsíóizálódásának” neveznek. Fokozatosan kiderült, hogy az egyesületek, szervezetek tevékenysége nem merül ki a tüntetésekkel, hiszen ha meg akarnak maradni sikeresnek, szükségük van pénzforrásokra, projektekre, irodára, személyzetre. Aki aktívan részt akar venni a közéletben, annak profinak kell lennie ebben a kőkemény versenyhelyzetben, nem szónokokra van szükség, hanem bürokratákra, akik iratokat töltenek ki, partnereket keresnek. Rá kellett ébredni, hogy a civil világot igenis szervezni kell, és a civil szféra már nem spontánul történő önszerveződés. A civil társadalom ma már nem “morálfilozófiai probléma” (Lőrincz 2002), nem őrizte meg erkölcsi töltetét, csupán az erre való hivatkozását. Nem biztos, hogy ez a változás önmagában egy rossz dolog, legalábbis ezen szféra szereplői számára nem az, de tény az, hogy ezen felfogás szöges ellentétben áll a rendszerváltás előtt megfogalmazott civil társadalom elmélettel. A kialakuló NGO-k a finanszírozási forrásokhoz igazodva a legkülönbözőbb feladatokat is felvállalják, beleértve azokat is, melyek nem tartoznak közvetlen tevékenységi körükbe, ezen magatartással veszélyeztetve professzionális jellegüket. A civil szféra gazdasági függősége maga után vonja sajnos a politikai függőséget is. “Ez fokozottan igaz a tetőszervezetek esetében, amelyek az adományozó (rendszerint a kormányzat) különböző közvetettségű és mértékű befolyása alatt állnak (Ágh 1999). Fodor Árpád nyomán a romániai civil szervezetek következő kategóriáit különíthetjük el: vallási szervezetek, szakszervezetek, szociális és civil szervezetek (oktatási, egészségügyi stb.), szolgáltatást nyújtó szervezetek, oktató és kutató szervezetek, a nonprofit tömegmédia szervezetei, nők egyesületei, ifjúsági és egyetemista klubok, szociális és gazdasági szempontból marginalizált csoportok szervezetei, üzleti és szakértői szervezetek, helyi, gazdasági, etnikai, környezetvédelmi, kulturális, támogató szervezetek, szociális mozgalmak. Kimagaslóan magas arányban fordulnak elő a kulturális és szabadidős tevékenységet 5    A civil szerveződések e korszakának klasszikus leírását találjuk Tocquevillenál: „Az amerikaiak - korosztályra, társadalmi pozícióra, beállítottságra való tekintet nélkül - szüntelenül egyesületeket hoznak létre. Nem csak kereskedelmi és gazdasági társaságokba tömörülnek, hanem ezernyi más, különböző fajtájúakba - vallásos, komoly, jelentéktelen, nagyon általános és nagyon precízen körülhatárolt, átláthatatlanul nagy és alig észrevehetően parányi egyesületek tagjaiként tartják számon magukat, egymást. Az amerikaiak szövetségre lépnek azért, hogy ünnepeket üljenek meg, papneveldéket vagy leányintézeteket alapítsanak, templomot építsenek vagy könyveket juttassanak el az olvasókhoz, vagy hogy misszionáriusokat küldjenek a másként gondolkozók közé. Kórházak, fogdák, iskolák jönnek létre e társulási kedv eredményeként. De egyesületet hoznak létre akkor is, ha valamilyen vélt igazságot vagy nemes érzést kívánnak - nagy elődök példájára hivatkozva — érvényesíteni.” (Toqueville 1995)

116

Egy erdélyi civil szervezet a rendszerváltás után

folytató szervezetek, ezeket követik a szociális szolgáltatásokat nyújtó és az oktatással, kutatással foglalkozó szervezetek (Fodor 2008). A civil társadalom létének alapvető feltétele a civil szervezetek tagjainak állandó száma. Romániában a civil szervezetekben való önkéntes tevékenykedés viszonylag ritka, a lakosság mindössze 7 %-a volt tagja egy ilyen szervezetnek, illetve 8 %-a vallotta, hogy tevékenykedett ilyenben (Fodor 2008). 1997-es felmérés alapján a nemzetközi adományozók képezték az NGO-k legfontosabb támogatási forrását, míg az állami alapokból származó összegek nagyon kicsik voltak. A 2000-es évek kutatásai azt bizonyítják, hogy a civil szervezetek többsége anyagi problémákkal küszködik. 2005-ben a megkérdezettek 21 %-a állította, hogy nagyon problematikus a helyzetük, további 41 % pedig nem megfelelőnek találta azt (Fodor 2008). A 2000-es évektől kezdődően a civil társadalmat meghatározta az EU, hiszen fontos szerepet játszott a mentalitás megváltoztatásában, disputákat kezdeményezett, amelyek megmutatták az alternatívákat, az európai értékeket, részt vállalt a jogi keretek uniós szabványokhoz való igazításában, a korrupcióellenes tevékenységekben. A EU-csatlakozást követően a civil szervezetek számára nyitottá váltak a strukturális alapok, az Unión belüli és azon kívüli kapcsolatok. Ezek a szervezetek átalakulását, finanszírozási forrásaik és kapcsolathálójuk változását eredményezte. A nyugati irodalomban a nonprofit szektort a társadalomnak az állammal és a piaccal egyenrangú harmadik szektoraként jelölik, amelynek egyfajta korrigáló szerep jut az állam és a gazdaság között, mely a civilek érvényre jutását biztosítja a politika és gazdaság öntörvényűségével szemben. „Ezzel szemben az erdélyi magyar civil szféra értelmezésekben a fenti modell egy etnikai dimenzióval egészül ki, aminek köszönhetően az egyes alkotóelemekhez az eredetitől lényegesen különböző jelentések társulnak: az állami szektorhoz a többségi jelleg, a non-profit szektorhoz a kisebbségi jelleg” (Kiss 2006). Kisebbségi intézményrendszer sajátossága a köztes lét, hiszen ugyan változó fokú autonómiával, de ugyanúgy függ a nonprofit keretekben építkező kisebbségi intézményrendszer a romániai jogszabályi környezettől, mint a magyarországi finanszírozási forrásoktól. E kettős lét kihasználható a források megkettőzéseként. Téves azon feltételezés, hogy a jogi értelemben vett erdélyi magyar civil szervezetek relatív nagy számából az erdélyi magyarság fokozott civil öntudatára lehet következtetni, hiszen “egyszerűen csak arról van szó, hogy a többségi társadalmak államilag létrehozott és fenntartott intézményeinek azon részét, melyet a kisebbségi elit a kisebbségi társadalom szempontjából szükségesnek tart, és amelynek állami létrehozására nincs lehetőség, nonprofit keretek között hozza létre és próbálja működtetni. A kisebbségi nonprofit intézmények jelentős része így nem egyéb, mint valamilyen nemzetállami intézmény analóg intézménye” (Kiss 2006). A kisebbségi nonprofit intézmények jelentős 117

Civil vs. Politikum

része, tehát valamilyen nemzetállami funkciót betöltő intézménnyel azonos, amelyek esetében nem beszélhetünk civil jellegről, hiszen nem a hatalommal szemben határozzák meg magukat, sőt inkább a többségi társadalommal kívánják elfogadtatni tevékenységüket. Következtetésként elmondhatjuk, hogy a civil jellegű nonprofit szektor jóval kisebb a formális nonprofit szektornál, mert a formális civil szféra egy része nemzetállami funkciót betöltő intézmény, más része viszont látszatra nonprofit, valójában politikai jellegű intézmény, valamint további csupán papíron létező szervezetek gyarapítják az erdélyi magyar intézményrendszert. Ez nem azt jelenti, hogy az egész nonprofit szervezet a kisebbségi elitek intézményei, hiszen vannak a kisebbségi hatalmi csoportoktól függetlenül működő, sőt azokkal szemben létrejövő intézmények is. A Pro Európa Liga A szervezet egyike a rendszerváltást követő időszak legelső civil szervezeteinek. 1989. december 30-án hozta létre egy marosvásárhelyi értelmiségi csoport, amely célul tűzte ki a páneurópai gondolat, a pluralizmus, a demokrácia értékeinek védelmét. Úgy látták, hogy a kommunizmus megszűnte után a demokrácia és a Közel- illetve KeletEurópa fejlődésének legnagyobb veszélyeztetője a nacionalizmus újjászületése, ami egy olyan változatos etnikai, nyelvi és vallási háttérrel rendelkező régió esetében, mint Erdély, instabilitást és feszültséget okozhat. Erre született válaszként a szervezet, megpróbálva változatos programok és projektek révén a helyi közösséget, az etnikai közösségek egysületeit, a hatóságokat, politikusokat bevonva csökkenteni a feszültséget a különböző etnikai csoportok között, illetve semlegesíteni az erdélyi nacionalista mozgalmakat, promoválva a szolidaritást, a kölcsönös megértést. Erős tevékenységet fejtett ki az emberi és kisebbségi jogok területén, szakmai képzést és oktatást nyújtott a civil szféra, az interetnikai dialógus, az erőszakos konfliktusok kezelése, a környezetvédelem és a demokrácia területén. Az összegyűjtött szakmai tapasztalokra alapozva a Pro Európa Liga munkatársai azon munkálkodnak, hogy minél nagyobb hatást fejtsenek ki a társadalom egyre szélesebb rétegeire. Az európai integráció és az európai gondolkodásmód elterjesztése szövi át tevékenységi területeit. A Pro Európa Liga központi programjai, melyek nagyrészt Erdélyben zajlanak, az interkulturalitás promoválásáért, emberjogok-, valamint kisebbségi jogok védelméért szállnak harcba. A projektek másik része viszont a határon átnyúló együttműködéseket tűzte ki célul a környezetvédelem területén, hangsúlyt fektetnek még a helyi önrendelkezésre, valamint a regionalizációra és a nők közéletben betöltött szerepére. A Liga különböző szemináriumokat, konferenciákat, kerekasztal beszélgetéseket, felkészítőket, nyári táborokat szervez, ezen kívül tanulmányok megírását kezdeményezi, tanácsadói és kiadói szerepet is vállal. A Pro Európa Liga célközönségét az önkormányzatok, 118

Egy erdélyi civil szervezet a rendszerváltás után

politikusok, vezető véleményformálók, oktatók valamint a sajtó képviselői képezik. Az alapító okiratában a következőképpen határozza meg magát: a szervezet Pro Európa igaként van bejegyezve, elterjedtebb nevén Pro Európa. 21 alapító tag hozta létre 1989. december 30-án Marosvásárhelyen, önmagát nem kormányzati, nonprofit, kulturális civil szervezetként határozza meg, céljául pedig minden törvényes eszköz megragadásával Románia integrációját szeretné elősegíteni az Európai Unióval. További céljai között a polgári társadalom megerősítése, a demokrácia, a pluralizmus, az emberi méltóság tisztelete, az egyetemes emberi jogok védelme, minden fajta diszkrimináció eltörlése valamint a társadalmi párbeszéd elősegítése szerepel a konfliktusok elkerülésének zálogaként. A Pro Európa céljai a következők: -európai értékrend elterjesztése Romániában, - a másság tisztelete, az emberi jogok valamint az etnikai kisebbségek védelme, nyelvi-, felekezeti örökségünk védelme, - az interkulturalitás védelme az erdélyi régióban, - interetnikai konfliktusok kezelése, megelőzése, társadalmi párbeszéd, valamint polgári ismeretek bővítése által. Pénzügyi forrásait a szervezet a tagok tagsági díjából (havonta 0,5 euro aktív tagoknak), adományokból, hazai és külföldi támogatásokból fedezi valamint más sajátos, alapokiratában lefektetett tevékenységek végzésével: szolgáltatások, kiadványok, nyomtatás, elektronikus sajtó, rendezvények szervezése. Szervezeti felépítése a klasszikus hármas rendszert követi. A Közgyűlés a szervezet aktív tagjaiból áll. Rendszerint évente egyszer hívják össze, feladatai közt többek között a szervezet alap okiratának módosítása s annak elfogadása szerepel, az éves jelentés elemzése, az éves programtervezet jóváhagyása, a szervezet pénzügyi mérlegének elfogadása valamint a Vezető Tanács és az Ellenőrző Bizottság tagjainak kinevezése áll. A Vezető Tanács tagjainak száma legalább ? személy, ehhez még hozzáadódnak a kirendeltségek küldöttei. Rendszerint 3 havonta üléseznek, melynek keretében kidolgozzák a rövid-, közép-, hosszútávú stratégiát, a cselekvési-, pénzügyi tervet, projektötleteket valamint a partnerségi javaslatokat. Az Ellenőrző Bizottság a Liga pénzügyi és jogi ellenőrző szerve, a három személyből álló Bizottság tagjait két évre választják azzal a kikötéssel, hogy nem lehetnek vezető tanácsi tagok. Feladataik közé tartozik a költségvetés ellenőrzése, felhasznált pénzforrások nyomon követése, írásbeli jelentések elkészítése. A szervezetnek bárki tagja lehet nemzetiségtől, nemtől, kortól, politikai, felekezeti hovatartozástól függetlenül, aki egyetért az alapokiratban foglaltakkal. Három fajta tagságot különböztetnek meg szimpatizáns, aktív és tiszteletbeli státuszt. 119

Civil vs. Politikum

A Pro Európa Liga programjai voltak: 1. Interkulturális Központ A Pro Európa egyik legfontosabb programja, 1993-ban hozták létre, a németországi Heinrich Böll Alapítvány és a Pro Európa Liga együttműködésének eredményeként. Célul tűzték ki egy szociális és kulturális központ létrehozását Marosvásárhelyen, ahol a különböző kisebbségek infromációkat cserélhetnek egymás kultúrájáról, közösen résztvehetnek interkulturális képzéseken. Idővel a Központ feladata az erdélyi, felszültséggel telített helyzetnek megfelelően körvonalazódott. Megkönnyíti a különböző kulturális, etnikai, vallási közösségek közötti kommunikációt, védi a sokszínűséget, hozzájárul a konfliktusok megelőzéséhez, jelzi és elemzi az intolerancia jelenségét. Míg egyes közösségek az elmúlt rendszer traumatikus hatásának következtében az etnikai, nyelvi és felekezeti elszigetelődéstől várják a védelmet, az Interkulturális Központ szerint az egyetlen lehetőség az interkulturális együttélés. A program két irányban valósul meg, az egyik egy gyakorlati, a szociális interetnikus és felekezetközi dialógus, kerekasztal beszélgetések, viták, kurzusok, konferenciák, szemináriumok, táborok és nyári egyetemek, kulturális cserék, művészeti és sportrendezvények során történő interkulturális tanulás révén. A másik – az elméleti – kutatási projektek és tanulmányok elkészítését ajánlja, amelyek a multikulturális társadalom problémáit dolgozzák fel. Ezen munkák eredményei a Pro Európa Liga kiadványaiban jelennek meg (Altera, Pro Europa). Rendezvények: a Tolerancia Hete (márciusban), Európa-napok (májusban), Nyári Egyetem (az évek során a legfontosabb románmagyar dialógusprojektté vált), Interkulturális Fórum (a nemzeti kisebbségek egyesületeinek fóruma), Transsylvania Interkulturális Akadémia. Évente többször is vitafórumot (kerekasztal-beszélgetés, szeminárium, konferencia) biztosít, ahol olyan témák kerülnek megbeszélésre, mint az emberi jogok, interetnikus kapcsolatok, Európai Unió, társadalmi tolerancia, pluralizmus, kétnyelvűség, nacionalizmus, demokrácia, holokauszt, Maros megyei NGO-k Fóruma, romániai kisebbségek, örmények, romák, civil oktatás, emberi jogok oktatása, a civil társadalom és az EU viszonya. Kulturális és közösségi rendezvények, környezetvédő kampányok, táborok, nyári egyetemek (Bálványosi Nyári Egyetem), könyvkiadás, kutatások és tanulmányok. 2. Emberi Jogok Irodája 1993-ban alakult, ellenőrzi az emberi és kisebbségi jogoknak a hatóságok által való tiszteletben tartását helyi és regionális szinten, ingyenes tanácsadást biztosít a jogsértést elszenvedőknek, támogatja ügyüket a hatóságok előtt, esettanulmányokat végez, az emberi jogok kultúrájának megerősítéséért küzd. Egyik legfontosabb célja a romákkal szembeni diszkrimináció vizsgálása és mediálása. 120

Egy erdélyi civil szervezet a rendszerváltás után

3. Demokrácia Kollégium 1994-ben hozták létre, az egyik legsikeresebb program, célja fiatal vezetők bevonása a részvételi plurális demokrácia aktív promoválásába, lehetőséget nyújt a jogállam működésének, parlamentáris, kormányzati és igazságügyi mechanizmusok, a helyi demokrácia gyakorlásának megértésére. Ez a civil társadalmat, helyi és nemzeti hatóságok működését, a jogállamot, az emberi és kisebbségi jogokat, az erdélyi multikulturális hagyományokat, plurális társadalom döntéshozó mechanizmusait és konfliktus-megelőzést illető kurzusokat és műhelymunkát foglal magában. A hallgatók a bukaresti és a budapesti parlamentben, kormányban és elnökségen gyakorlatot teljesítenek. A program befejeztekor a hallgatók egy napig helyi tanácsosi szerepet töltenek be, egy esszét dolgoznak ki, amelyet aztán széleskörben ismertetnek. 4. Pro Europa Kiadó 1991 és 1993 között, két évig publikálta a Gazeta de Mures című társadalmi és politikai elemzéseket közlő lapot. 1994-től havonta megjelenteti az Info Pro Europa című hírlevelet, majd 1995-től negyedévenként az altera című lapot, az egyetlen alteritásnak, multikulturalitásnak, kisebbségek jogának szentelt folyóiratot. Ezeken kívül román és magyar nyelvű könyveket és brosúrákat jelentet meg interkulturalitás, demokrácia, emberi jogok, piacgazdaság és európai értékek témákban. 5. Pluralizmus Programja A Pro Európa Liga egy sor olyan tevékenység, rendezvény szervezője, illetve résztvevője, amelyek célja a társadalom beható reformja, a funkcionális és plurális demokrácia meghonosítása. Ennek érdekében a következő területeken folytat tevékenységet: környezetvédelem, regionális fejlesztés, a nők esélyegyenlősége, nem kormányzati és civil szektor megerősítése, civil érdekképviselet. A Pro Európa Liga húsz éve A Smaranda Enachéval folytatott beszélgetés során a belső nézőpont sok tekintetben megerősítette a civil szervezetekről megismert elméleti keretet, a szervezetről kialakult külső képet, ugyanakkor árnyalta, új dimenzióit mutatta fel annak. Smaranda Enache a 21 értelmiségi alapítótag között volt, akik különböző nemzetiségűként már a rendszerváltás előtt is kulturális ellenállást fejtettek ki, a csoport a kommunista rendszer által táplált félelmek miatt 89 előtt nem vált szervezetté, de ugyanazokban az értékekben hittek, ugyanazt a célt követték, legális kereteken belül fejtették ki tevékenységüket. Amint megadatott az önszerveződés lehetősége – a forradalom napjaiban – létrehozták a Pro Európát. A névvel azt sugallták, hogy Romániát csak az elszigetelődés megszüntetése, az európai értékek, a humanizmus, 121

Civil vs. Politikum

a szolidaritás, a pluralista demokrácia mentheti meg, és már akkor, elsőkként felismerték az európai integráció fontosságát. Kétnyelvű szervezetként határozzák meg magukat, a munkatársak nagy része valamelyik kisebbséghez tartozik (magyar vagy roma), a szervezeten belül magyarul és románul is beszélnek, de a munkanyelv a román. Smaranda Enache így fogalmaz: „Minden, ami rólunk vall, az kétnyelvű, másrészt a kiadványaink és a rendezvényeink legnagyobb része, 99%-ban román nyelven folyt. Ez egy pragmatikus szempont volt, és volt ebben egy kigondolt stratégia is, hiszen annak a felfogásnak voltunk a hívei, hogy ahhoz, hogy egy társadalom megváltozzon elsősorban a többségnek kell felvállalnia a változást. Ezt tanultuk mi más társadalmak leckéiből, pl. akkor született meg a rassziális demokrácia az Egyesült Államokban, amikor a négerek kérdését felvállalta a fehér többség.” Míg a többnyelvűség egy alapvető érték számukra – mindig megpróbálták az anyagokat két vagy három nyelven elérhetővé tenni –, addig következetesen érvényesítették azt a stratégiát, miszerint a többséget a többség nyelvén kell megszólítani, ezen a nyelven kell rávenni arra, hogy megértse és felvállalja a kisebbségek jogainak, az emberi jogoknak, az európai értékeknek a védelmét. Modelljük eredményesnek mondható, hiszen kétségkívül nagyobb hatást értek el, mint a csak magyarul kommunikáló – ezáltal süketek párbeszédét folytató – magyar civil szervezetek.6 Smaranda Enache szerint a Pro Európa Liga kapcsolatát a politikummal az értékek politikája határozta meg: megpróbáltak minél több pártot megnyerni az európai értékeknek, de a szervezet soha nem kötelezte el magát egy párt mellett sem. Militáns, közpolitikával foglalkozó szervezet volt, amely a demokratikus pluralizmus és az emberi jogok elveiből kiindulva próbálta a romániai politikát befolyásolni, hiszen civil szervezetként sokkal nagyobb tapasztalattal rendelkeztek a nemzetközi kapcsolatok, politika terén, a politikai pártokkal ellentétben a társadalom megreformálására törekedtek. Módszerük az volt, hogy egyéneket nyertek meg, akik átadták a pártoknak a kidolgozott tranzíciós modelleket, ugyanis a romániai politika nem figyelt a civil szféra diskurzusára (93-tól a nemzetközi szervezetek – pl. Európai Tanács – révén próbáltak meg hatni a román politikára). Mindig vigyáztak arra, hogy ne használja ki őket egy politikai párt sem, inkább ők használták fel a pártokat az európai értékek terjesztésére. A politikum befolyásolásán túl fontos cél volt mindig az állampolgárok megnyerése, hiszen azok az elején nem bíztak a nemkormányzati szervezetekben, de lassan elindult a változás, amely során a civil társadalom, a politikai személyiségek, az állampolgárok, az egyházak, a szakszervezetek és ezen belül a páneurópai áramlat 6    A jelenleg csak románul elérhető honlappal kapcsolatban Enache elmondta, hogy a honlap átalakítás alatt van, amit az anyagi gondok miatt nem tudtak befejezni, de megpróbálják visszaállítani az eredeti formát, ahol nagyon sok anyag elérhető volt három nyelven.

122

Egy erdélyi civil szervezet a rendszerváltás után

megerősödött. A rendszerváltás utáni tíz évben történt átalakulás kétségkívül a civil szervezetek, a Pro Európa érdeme is. Mindeközben nem folytattak pártpolitikát, de nyíltan támogatták az olyan pártokat, politikusokat, akik kiálltak a demokrácia, a demokratikus emberi jogok mellett. Kezdetben a művészetek és a kultúra szerepére helyezték a hangsúlyt, de a nacionalista eszmék térhódítása (pl. Vatra Românească szervezet), ezek mögött a kommunizmus átmentése, a volt kommunista vezetők ilyenforma újbóli hatalomhoz jutása változást eredményezett: militáns és aktivista csoporttá váltak, egy társadalmi harc részeként kellett felvállalni az értékeket. Céljaik az ország mentalitásának megváltoztatása, a román és magyar nemzet közötti megbékélés segítése, ugyanakkor az állam adminisztratív, politikai felépítésének megváltoztatása voltak. 1989–1996 között a politikai vezetőknek nem sikerült az országot az európai értékek felé mozdítaniuk, Enache szavaival: az „államról, társadalomról való felfogásuk a múltban maradt, annak ellenére, hogy ők egy szabad, félig-szabad gazdaságot hoztak létre. Őket nem érdekelte igazából egy olyan strukturális átváltozása Romániának, amely […] egy diktatorikus államból egy európai típusú szabad államot” hoz létre. Ebben az időszakban a szervezet rendezvényei, tevékenységei által a román állam adminisztratív, politikai felépítésének változását is megcélozta. Partnerkapcsolatot létesítettek más, nemzetközi szervezetekkel, amelyekkel együttműködve dolgoztak céljaik eléréséért. A Pro Európa tagja a Centre for Pluralismnak, a romániai Antidiszkriminációs Koalíciónak, együttműködnek a Helsinki Bizottsággal, partnerkapcsolatot ápolnak a Pro Demokrácia, az Alianţa Civică, a kolozsvári Etnikai Diverzitás csoporttal, a LADO-val (Liga pentru Apărarea Drepturilor Omului/ Liga az Emberi Jogok Védelméért). Nemzetközi szinten kapcsolatban állnak az Amnesty Internationallel, a londoni Minority Rights Grouppal. Vannak magyarországi partnereik is pl. a Csiperó csoport Kecskemétről, Pro Minoritate Alapítvány. Az eltelt két évtized alatt a szervezet a kitűzött célok eléréséért következetesen és eredményesen dolgozott, rendezvényeikkel, szerepvállalásukkal, oktató-, kutató munkájukkal a romániai társadalom európai értékekhez való felzárkóztatását végezték. Románia 2007-es uniós csatlakozásával elérték elsődleges célkitűzésüket. A helyzet újraértékelésére, szerepüknek felülvizsgálatára, egy új feladatmeghatározásra van szükség, Enache ezt így fogalmazza meg: „ahogy látom a romániai demokratikus helyzetet, azt gondolom, hogy ilyen szervezetekre továbbra is szükség van. Nyilván más logikával, hiszen a nemzetközi nyomás Romániára, hogy teljesítse a különböző feltételeket, megszűnt. Most arra volna szükségünk, hogy minél több embert tudjunk megnyerni ezen célok megvalósításához. Olyan értelemben, hogy az állampolgárok egyénileg is vállalják fel ezeket az értékeket, ők maguk tegyenek a korrupció, a visszaélés, a nepotizmus 123

Civil vs. Politikum

ellen és gyakorolják a szabadságaikat, amelyeket az európai alkotmány garantál nekik”. Enache bavallása szerint éppen a célok átalakulása, a szervezet feladatainak újraértelmeződése miatt jelenleg a Pro Európa válságperiódust él meg, amikor az eddig eredményesen alkalmazott technikák helyett újakra van szükség, új célcsoportot kell elérni. A szervezet az eltelt két évtizedben egy szűkebb réteg, a vezetők, a döntéshozók, az értelmiségi elit képzésével, befolyásolásával foglalkozott, sokkal kisebb mértékben nyitottak a széles közönség, az állampolgárok felé. De most már ennél mélyebbre kell hatni ahhoz, hogy a román társadalom, az ország egésze felvállalja az európai értékeket. Mindehhez a szervezetnek új stratégiára van szüksége, át kell értelmezniük eddigi módszereiket, új formákat kell találniuk, amelyek révén szélesebb rétegekhez szólhatnak. Enache hangjában a bizonytalanság érződik, amikor ezekről a jövőbeli feladatokról beszél, hiszen – bár az új célokat sikerült meghatározni – az elmúlt két évben nem találták meg sem a megfelelő forrásokat, sem a megfelelő megoldási formákat ezekre: „ez a nagy kérdés, hogy képesek leszünk-e olyan nagy fórumokat, olyan új formákat kitalálni amellyel a mindennapi emberhez tudjunk szólni. Hogy tudjunk egy olyan országban ahol ennek nincs kultúrája?” Aggasztónak találja a helyzetet, a világszerte eluralkodó passzivitást, apátiát, a polgári értékek krízisét látja, ami „ellen tenni kell, mi nem fogunk elhallgatni, még ha nem is lesz pénz a programjainkhoz. Továbbra is fogjuk folytatni ezt a militantizmusunkat és egy hang maradunk, nem egy erős szervezet. Most már ez vagyunk egy Hang, nem egy erős szervezet.” Nehéz húsz évnyi eredményes munka után, az ország egyik legelső, legfontosabb és legnagyobb befolyással bíró szervezeteként kijelenteni, hogy már nem az az erős szervezet, amelyet a 90-es években megismertünk, a források és a célok átalakulása meggyengítette, megkérdőjelezte a Pro Európa létét. A célok meghatározásában látható átalakulás a forrásszerzésben is végigkövethető. A szervezet megalakulását követően tisztában voltak azzal, hogy Románia gazdasági helyzete nem teszi lehetővé a folytonos tevékenységek helyi alapokból való finanszírozását, nem is létezett nem kormányzati szervezetek számára elkülönített alap. A már ismert keleteurópai modellt alkalmazta a Pro Európa is, a nyugat-európai, amerikai privát alapítványokhoz fordultak, az első támogatók amerikai, később főleg német és holland alapítványok voltak. Amikor megjelentek az Unió felzárkóztató programjai, akkor ezek biztosították a rendezvények anyagi keretét, majd a szervezet életében viszonylag későn kezdték el a helyi, minisztériumi alapok lehívását. A finanszírozási formák kiválasztásakor mindvégig figyeltek arra, hogy ne dolgozzanak olyan szervezettel, amely politikailag elkötelezett, amely a Pro Európa autonómiáját korlátozó feltételeket szabott meg, hogy ne csak egy országból szerezzék a támogatásokat, hogy ne váljanak egy nyugati szervezet romániai képviselőjévé, fiókszervezetévé. 124

Egy erdélyi civil szervezet a rendszerváltás után

Függetlenségüket mindig megőrizték helyi és nemzetközi szinten egyaránt, ez lehetővé tette, hogy a szervezet szabadon kövesse meghatározott céljait, a romániai társadalom igényeire koncentrálva szabadon alakítsa ki rendezvény- és tevékenységlistáját. A 90-es évek ebből a szempontból is a siker évei voltak. Nagyon hamar tagja lett egy olyan nemzetközi hálózatnak (Network for Pluralism), amely átfogja a volt kommunista államok nem kormányzati szervezeteit (Romániából a Pro Európa mellett a Fundatia pentru Pluralism volt tagja ennek), ennek keretén belül a szervezetek képviselői évente legalább kétszer találkozókon vettek részt, ezeken a volt kommunista blokk problémáit, átalakulási folyamatait tárgyalták meg, lehetővé tették a tapasztalatcserét, az együttműködést, a nemzetközi projektek megvalósítását. Ennek köszönhetően tisztán körvonalazódtak a romániai sajátosságok, a közös problémák. Az egy lépéssel előrébb járó állambeli szervezet könnyebben tudott felhasználható modellekkel segíteni, mint a nyugatiak. Enache szerint a romániai szervezetek is gyakran töltöttek be ilyen szerepet a kisebbségi-, emberi jogok védelmének, az állam alapvető reformjának módszereit adhatták át a kaukázusi képviselőknek. Állandó volt a Pro Európa kapcsolata mind Kelettel, mind Nyugattal, Nyugattól tanultak, tudásukat nem csak a romániai, hanem más keleti szervezeteknek is közvetítették. Segítették az új romániai nem kormányzati szervezetek létrejöttét, a Maros megyei NGO-fórum megszervezése is nevükhöz fűződik. Az uniós csatlakozás a finanszírozásban is törést eredményezett, tagállamként Románia már nem jogosult a nyugati alapítványok támogatására, hiszen a demokrácia-kérdések elvileg már megoldottak, a szervezeteknek a maguk országában kell megszerezniük a támogatást, ha mégis tovább akarnak dolgozni. A nyugati országokkal ellentétben – ahol (pl. Hollandiában) a kormány feltétel nélkül támogatja az emberjogi szervezeteket, még akkor is, ha azok munkájukat kritizálják, hiszen ez vezet az állampolgári sérelmek megfogalmazásához és megoldásához – Romániában nem léteznek emnberjogi és demokratikus kérdésekre elkülönített alapok. Ezért a szervezet a csatlakozás óta kifutó pályázatokból létezik, illetve van pár aktív alap (Open Society Institute Budapest, amelyet a Soros Alapítvány támogat, a belgrádi székhelyű Balkan Trust for Democracy, a Charles Stuart Mott az Amerikai Egyesült Államokban, Black Sea Trust, amely a Feketetenger térségével foglalkozik), amire számíthatnak. A finanszírozási problémák a Pro Európa válságának okozói közt szerepelnek, amint kiderült, az eddig megpályázott források az elkövetkező időszakban nem lesznek elérhetők, ez teljes arculatváltást, új viszonyokhoz való alkalmazkodást tesz szükségessé. Ez nem megy zökkenőmentesen, az eddigi programok nem felelnek meg az új elvárásoknak, „az Európai Unió által létrehozott alapok nem kedveznek a kontinuitásnak, hiszen nem támogatnak olyan tevékenységeket, amelyek repetitívek.” Ennek következtében a fent bemutatott programok, a kiadványok többsége anyagi keret hiányában megszűnt, 125

Civil vs. Politikum

13 év után a Demokrácia Kollégiuma, a Transsylvania Nyári Egyetem, a Tolerancia Hete mind abbamaradt, illetve helyi szintre zsugorodott. A szervezet sorsa kérdésessé vált, a húsz év alatt kialakított tevékenységi és pénzszerzési forma már nem lehet eredményes, drasztikus irányváltásra lenne szükség, a tevékenységi formák újragondolására, a programok – amelyek átal a Pro Európa meghatározta megát, és amelyek az elmúlt húsz évben oly sikeresek voltak – átalakítására, az új igényekhez igazítására. Mindezt az utóbbi két évben nem sikerült megvalósítaniuk. Ahogy a tevékenységeik és forrásaik csökkentek, úgy csökkent a tagok, az önkéntesek száma is. Volt olyan időszak, amikor 750 tagja volt a szervezetnek, most már a 100-at sem éri el a tagok száma. Smaranda Enache szerint ez azzal magyarázható, hogy Romániában nem alakult ki a szervezethez való tartozás kultúrája. Valamikor tizenkét munkatárs dolgozott a szervezetnek, most négyen vannak. Míg a Demokrácia Kollégiuma működött, nagyon sok önkéntes csatlakozott, azóta viszont annyira lecsökkent a számuk, hogy tevékenységeik során a tagokra szorítkozhatnak csak. A kezdeti időszakokban kétségkívül ugródeszkaként működött, a szervezet több tagja, munkatársa is politikai vagy piacorientált karriert ért el a Pro Európában kifejtett tevékenységének is köszönhetően, ugyanakkor a Demokrácia Kollégiuma és a nyári egyetem egykori diákjainak többsége jelenleg fontos funkciót tölt be, kiváló szakember, ezzel is bizonyítva, hogy a rendezvények erős felkészítők voltak, amelyek egy új elitet képeztek ki. Dolgozatunkban az egyik legelső romániai civil szervezetet vizsgáltuk meg, amelynek jelentős hatása volt az elmúlt húsz évben Románia demokratizációs folyamataira, erős szervezetként politikai befolyással bírt, eredményesen végezte oktató és értékközvetítő feladatát. A szervezet vizsgálata során kiderült, hogy teljes mértékben beilleszthető az Európai Unió által a nem kormányzati szervezetekről felállított elméleti keretbe, az öt ismérv (nonprofit, önkéntes, intézményesült, közhasznú, független) érvényes rá. A romániai civil szervezetekről megtudott információk nagy része érvényes a Pro Európára, gondoljunk az alakulására (a rendszerváltást követő „klasszikus” periódusban, autonóm polgári kezdeményezés intézményesüléseként és formalizálódásaként jött létre), típusára (önmeghatározása szerint kulturális szervezet), a felmerülő problémákra (a civil szféra gazdasági függősége maga után vonta a politikai függőséget is – ezt a Pro Európának sikerült elkerülnie), finanszírozási formáira (1997-es felmérés alapján a nemzetközi adományozók képezték az NGO-k legfontosabb támogatási forrását, míg az állami alapokból származó összegek nagyon kicsik voltak. A 2000-es évek kutatásai azt bizonyítják, hogy a civil szervezetek többsége anyagi problémákkal küszködik. A 90-es évek sikerei után az uniós csatlakozás mind a finanszírozás, mind a meghatározott célok, tevékenységek esetében 126

Egy erdélyi civil szervezet a rendszerváltás után

válságot hozott. A szervezet jelenleg kérdésekkel teli időszakot él, amely végződhet a célok, programok átértelmezésével, új támogatási formák találásával, de ugyanakkor a szervezet tevékenységi körének, szerepének beszűkülésével, esetleg megszűnésével is.

Felhasznált irodalom Ágh Attila (1999): Civil társadalom és korai konszolidáció az EUcsatlakozás jegyében Magyarországon. In Magyar és európai civil társadalom. Pécs. Arató Krisztina (2005): A civil szervezetek és az Európai Unió. Civil Szemle, 4 sz. Barna Gergely (2004). Erdélyi magyar ifjúsági szervezetek szervezetszociológiai elemzése. In: Erdélyi Társadalom, 2 sz.http:// erdelyitarsadalom.adatbank.transindex.ro/?szerzo=Barna%20 Gergely D. Lőrincz József (2002): A civil társadalom problémája 1989 után. Web, különszám: Politikai kultúra az átmenetben, 10 sz. http:// lorincz.adatbank.transindex.ro/belso.php?k=55&p=4447 Dobák Miklós (2000): Szervezeti formák és vezetés. Budapest, KJK. Fodor Árpád: Europa civică – România civică. Asociatia Pro Democratia, 2008 Horváth István – Deák-Sala Zsolt (1995): A romániai magyar egyesületek és alapítványok szociológiai leírása. Korunk, 11 sz. Kiss Dénes István (2006): Az erdélyi magyar civil szféráról. Civil Szemle, 2 sz. http://kissd.adatbank.transindex.ro/belso. php?k=21&p=4597#_ftn3 Kiss Dénes (1996): Civil szféra és politikum. Esettanulmány: a kolozsvári magyar egyetemi háttérintézmények és a politikai szféra viszonya. Korunk, 4 sz. Kuti Éva (2008): Stratégiai cselekvésen innen, illúziókon túl. Civil Szemle 4 sz. Papp Z. Attila (2001): A civil társadalom eszméje a romániai nyilvánosságban 1990 után. In Uő: Sétanyomok. Csíkszereda, ProPrint Könyvkiadó. Toqueville , Alexis (1995): Politikai és civil szervezetek viszonya Amerikában. Korunk, 11 sz. Végel László (1998): Civilitás és kisebbség. A kisebbségi civil társadalom mint az egyén és a közösség modern szintézisének esélye. Regio. Kisebbség, politika, társadalom. 3. sz. http://epa.oszk. hu/00000/00036/00033/pdf/11.pdf A Pro Európa Liga hivatalos honlapja (http://www.proeuropa.ro/)

127

Molnár Tímea-Imola és Suppini Noémi

A temesvári magyar keresztények bárkája A civil szervezetek célja erkölcsi alapok biztosítása és cselekvési módszerek megnyitása a társadalom útvesztőiben. Jelen dolgozat egy olyan civil keresztény ifjúsági szervezet működését szeretné leltárba venni, amely a fent említett tulajdonságokkal bír: a Temesvári Keresztény Magyar Egyetemisták Közösségének (TEKMEK) negyed évszázadnyi tevékenységét szeretnénk ismertetni. Először a szervezet megalakulását mutatjuk be a csoportot 1984ben vezető lelkész visszaemlékezése által. Ezek után a csoport régebbi tagjaival folytatott beszélgetések és a közösség tevékenységeiről vezetett napló elemzése alapján ábrázoljuk a TEKMEK fejlődését. Végül a jelen lehetőségeit és gondjait elemezzük a közösség mostani tagjaival készített interjúk segítségével. A temesvári keresztény közösség megalakulása A nyolcvanas években rengeteg civil szervezet alakult, amelyek nemcsak a létező szocializmust szerették volna bírálni, hanem konkrét cselekvési kiutat igyekeztek kínálni (Lőrincz 2002). Ez az általános meghatározás a TEKMEK esetében is érvényes. Temesvár nagy egyetemi központ lévén sok magyar diákot vonzott. A nyolcvanas évek elején azonban a magyar egyetemisták sehol sem találkozhattak heti rendszerességgel. Ennek hiányát pótolva 1984 tavaszán a magyar egyetemisták egy kisebb csoportja felkérte a temesvári Erzsébetvárosi Plébánia akkori káplánját, Ft. Király Árpádot, hogy teremtsen lehetőséget egy egyetemista közösség működésére. Megállapítható, hogy a megalakult közösség kettős célt látott el: egyrészt rendszeres találkozási lehetőséget nyújtott a Temesváron tanuló magyar egyetemistáknak, másrészt keresztény értékrendet közvetített, ami a vaskezű rendszerben ritkaságnak számított. 129

Civil vs. Politikum

„1983. szeptember elején kerültem Temesvárra, eleinte elég furcsa helyzet volt idősebb papok generációjával dolgozni. Mise végén gyakran kimentem kezet fogni, beszélgetni a hívekkel, majd lassacskán kialakultak különböző korosztályú csoportok, ilyenek voltak a gyerekek, fiatalok és idősek. Így alakult ki később az egyetemisták csoportja is, melyek plébániáról plébániára járva egy stabil helyet kerestek vallásos témájú összejövetelek céljából. Abban az időben dr. Boros Béla érsek úr már elkezdte az egyetemistáknak szervezett találkozókat vasárnap délutánonként, viszont az időpont nem volt túl megfelelő és a társasági kör is bővült. Pál Ildikó az egyetemisták tolmácsaként fordult felém, a templom árnyékában kérve helyet a találkozásoknak, mely az érsek úr engedélyével meg is valósult. A legelső találkozón 17 résztvevő volt, viszont ennek háromnegyed része református volt, és valamilyen szinten érződött a mentalitáskülönbség. A harmadik találkozóra már kevesebb református diák jött el, hiszen a találkozónak katolikus ízt kellett adni. A Bibliát pedig a katolikus eszmék szerint elemeztük, nem pedig másképp. Lassan a fiatalok megértették, hogy a találkozóknak megvan a témája, valamint bizonyos keretekben tárgyalunk. A kezdet nehéz volt. Szerdán gyűltünk, és mivel a többség fiú volt, egyébb tevékenységek miatt, például a focibajnokságok miatt a találkozó időpontja csütörtök lett. A csütörtök est maradt meg ma is találkozó időpontnak. A találkozóra 6070 egyetemista is eljárt. Kialakultak az első énekeskönyvek is, most is mosolygok rajta ahogyan akkor gépeltük, hiszen nem volt sokszorosító. Szatmárlapszky Erika foglalkozott akkoriban a zenefelelősséggel, ő volt a gitáros lányunk. Sok fiatal volt Szatmárról akkoriban, érződött a megboldogult Reiser püspök úr hatása, aki Szatmáron foglalkozott a fiatalokkal. A legelső TEKMEK-es generációba tartoznak: Jakab István, Pál Ildikó, Zatykó Lajos, Rotter Sándor, Cumber Brigi és Rist Albert. A találkozó témáit közösen döntöttük el, majd lassan az egyetemisták választottak és mutattak be témákat. Abban az időben a szekuritaté is kémkedett, ezért vigyázni kellett, mivel volt már incidens a többi ifjúsági szervezeteken belül. Például az akkor színjátszó csoport működését felfüggesztették hazafias magyar versek szavalása végett. A TEKMEK abban az időben az egyetlen működő ifjúsági szervezet volt. Mi elhatárolódtunk a politikai témáktól. A megmaradásban fontos volt, hogy a lelkiekre tegyük a hangsúlyt. Bár tudtuk, hogy voltak beépített személyek is, ez megérződött, de nem féltünk. Sokszor fenyegettek, fizikai fenyegetési ígéreteket kaptunk, én viszont a fehér lapra csak magamról írhattam. Később aztán abbahagyták, mivel nem volt mit kezdeniük. Szívesen emlékszem vissza az első óteleki kirándulásunkra, az első gitáros misére, mely 1985-ben volt a rónáci templomban, valamint az első TEKMEK-es házasságra, Rist Albert Erzsébettel való házassága, mely családias körben, nagyon kellemes hangulatban folyt le. A fiataloknak üzenem, hogy ne féljenek Krisztustól, hogy ő határozza meg életünket, bízzuk magunkat a kezére, a mai önző világban a másikat szeressük jobban, mint magunkat.” – vallja Ft. Király Árpád 130

A temesvári magyar keresztények bárkája

A rendszerváltás utáni tevékenységek A rendszerváltás után új temesvári ifjúsági szervezetek jöttek létre, ezért a közösségnek saját irányvonalat kellett találnia. A kilencvenes években számtalan új lehetőség nyílt meg a csoport előtt: tevékenységeik kibővültek, színesedtek. Rendezvényeik nem korlátozódtak csupán a csütörtök esti előadásokra, hanem a fiatalok igényeihez alkalmazkodtak: szórakozási, sportolási és kirándulási lehetőségre is alkalma nyílt a csoport tagjainak. A temesvári csoport kezdeményezője volt a kolozsvári csoporttal együtt az 1994-ben létre jövő Országos Katolikus Egyetemisták Találkozójának (OKET). Ez a tény azt támasztja alá, hogy mennyire létjogosult volt a temesvári közösség. A tömbmagyar vidékeken levő egyetemi lelkészségekkel – Kolozsvári Egyetemi Lelkészség (KEL), Csíkszeredai Egyetemi Lelkészég (CSEL), Marosvásárhelyi Egyetemi és Főiskolai Lelkészség (MA-FIA), Brassói Egyetemi Lelkészség (BEL) – folytatott rendszeres tavaszi és őszi találkozók lehetőséget nyújtottak arra, hogy a csoportok megbeszélhessék gondjaikat, és közösen megoldásokat keressenek a felmerülő akadályokra. A találkozók hatására is felmerült a temesvári csoport hatékonyabb megszervezése, a feladatkörök megosztása. 1995-ben a csoport hivatalosan is megkapja a Temesvári Keresztény Magyar Egyetemisták Közössége nevet, amely a csoport ökumenikus jellegét is tükrözi. A TEKMEK időrendi fejlődése Az 1995-ös évtől kezdődnek a csoport hatékony működését elősegítő eljárások: a rendezvényekről naplót vezetnek, a feladatköröket megosztják. A következőkben a csoport tevékenységeiről fennmaradt írásos emlékekből idézünk a teljesség igénye nélkül a közösség sokszínű és sokoldalú tevékenységeit alátámasztva. A személyes visszaemlékezések mozaikdarabként állítják össze a teljes képet a közösség fejlődéséről. A TEKMEK napló ötlete 1996 nyarán született és vált ismertté azon TEKMEK tagok körében, akik szívügyüknek tekintették a közösséget. Célja a programok bemutatása, a hagyományok írott formában való megőrzése valamint hasznos információk nyújtása a következő generációknak egy érdekesebb, tökéletesebb program előállítása érdekében. 1994-ben alakultak meg azok a programok, amelyekre még ma is szívesen eljárnak a fiatalok. A csütörtök esti előadások, imaórák, énekpróbák, sportnapok, ifjúsági misék heti alkalmak voltak, amelyeken a temesvári keresztény egyetemisták találkozhattak. Az évi programtervezet viszont kibővült kirándulásokkal, lelkigyakorlatokkal és nagyobb körű találkozókkal. 131

Civil vs. Politikum

Az 1994-1995-ös tanév sok újat hozott az évi programban. Különleges eseményei közé tartozik a Ft. Gál Péterrel és testvéreivel töltött hétvége, melyen alkalmuk volt a fiataloknak lelkiekben bővülni. A Mária-Radnára szervezett zarándoklatról az érkezés pillanata, a nagy csomagokkal való bevonulás az Úr házába volt a legnagyobb élmény. A virágvasárnapi szentmise keretén belül előadott dráma, mely az utolsó vacsorát hivatott feleleveníteni, hagyomány maradt a közösség számára. Még ma is az erzsébetvárosi templomban, Virágvasárnapkor a TEKMEK tagjai előadtak egy bibliai történetet. 1995 májusában került megvalósításra az első találkozó a kolozsvári egyetemistákkal egy lelkinap keretén belül, melynek témája „Együtt lenni, együtt cselekedni” volt. Piklor László, akkori közösségi tag által szervezett Katolikus Ifjúsági Találkozón öt ember képviselte a szervezetet. A rendezvény kitűnő kikapcsolódási és lelkiekben való bővülési lehetőséget nyújtott a résztvevőknek. Az esti koncert, az előadások és kiscsoportos beszélgetések mind ismerkedési lehetőséget jelentettek a fiatalok számára. 1995-ben az akkori TEKMEK vezető, Ludescher László és Vulkán Csaba a Temesvári Magyar Diákszervezet (TMD) elnöke szerződést kötött. Ennek értelmében a TEKMEK támogatást igényelhetett a TMD-től a programok szervezésére. A szerződés viszont rövid idő alatt érvényét veszítette, mert a két szervezet különböző érdekcsoportokat képviselt. 1996 őszére megfogalmazódtak írásban az állandó évi programok és a közösség célkitűzései. A már tíz éve létező közösség programjai átlagosan 40-60 résztvevőt vonzottak, melynek lebonyolításáért egy héttagú bizottság felelt. A közösség céljai közé sorolható a magyar keresztény értelmiség formálása, a Biblia tanításának megismertetése és átültetése a hétköznapi életbe, az ökumenizmus előmozdítása, segítségnyújtás a keresztény életben felmerülő kérdések megoldásában, kreatív és szociális tevékenységek, aktív részvétel az egyházak liturgikus életében, a temesvári keresztény magyar diákság részére kulturális és szórakoztató programok szervezése, valamint kapcsolatteremtés egyéb közösségekkel. Állandó programok közé tartoztak a csütörtök esti előadások, melyeken lelkészek, szerzetesek beszéltek különböző egyházi és világi témákról. Minden kedd estéjén imaórára került sor. Egyéb programok közé tartoztak a sportnapok, lelkigyakorlatok, kirándulások, szociális-karitatív tevékenységek (gyermekotthonok látogatása, idősek látogatása). Az 1997-es évben szervezték meg az első gólyabált, amelynek célja az új közösségi tagok ünnepélyes befogadása a TEKMEK-be. Az 1997-1998-as tanév előadásai számos gyakran felmerülő kérdésre adtak választ. Ilyen volt például a ”Feltámadás, örök élet vagy reinkarnáció?” című előadás, melynek fő gondolatai számos egyetemista számára fontosak voltak. 132

A temesvári magyar keresztények bárkája

Az 1999-2000-es tanév programja már különlegesebb tevékenységekkel bővült. Ilyenek voltak a filmvetítések, játékestek, énekpróbák, adventi gyertyagyújtások. 2000-től kezdődtek az Egyházmegye Ifjúsági Központ által szervezett közös gyertyagyújtások. Ugyanebben a tanévben a pénteki imaóra is rendszeressé vált, Moser Erika nővér vezetésével, akit a régebbi tagok az „imaóra honosítójának” tekintenek. Ebben az időszakban a TEKMEK-ben számos változás történt. Ez az időszak nevezhető újkornak is, hiszen megerősödött a csoport szervezeti jellege a szabályzat kidolgozásával, a választási rendszer és a felelősségi körök kialakításával, valamint a műhelytáborok megszervezésével. Az Egyházmegyei Ifjúsági Találkozón került sor az István, a király című rockopera bemutatására az akkori TEKMEK tagok előadásában. Ezután minden évben sor került egy-egy zenés műsor bemutatására a májusi találkozón. A húsvéti szenvedéstörténetet felidézve került sor a Passió bemutatására Virágvasárnap az erzsébetvárosi templomban, melyet számos próba és lelkes felkészülés előzött meg. A 2001-2002-es tanévben rajzolták meg a TEKMEK logót és zászlót, amelyek a közösség könnyű azonosítását szolgálják. Az ötlet egy vezetőképző-tanfolyam után született, amelyen Veress Levente és Nagy Szabolcs vett részt a TEKMEK részéről. „ Isteni gondviselésnek fogtam fel azt, hogy éppen vendégségbe érkezett a plébániára egy német nővér, aki logokészítéssel foglalkozott. Segítségét kértük. A logó végső formája a következőket tartalmazza: a bárka a védelmező és összetartó közösséget, a kereszt a kereszténységünket és a kapcsolatainkat, a nap a vidámságot és a melegséget jelképezi”- emlékezik vissza Nagy Szabolcs, akkori TEKMEK vezető. A csoport tevékenységei közé tartozik vasárnaponként az ifjúsági miséken való részvétel és a szentmise gitáros, énekes kísérete a város több katolikus templomában is. A 2003-2004-es tanév programja újabb hagyományos eseménnyel bővült: a dévai gyermekotthon meglátogatásával. „Március 5-7-e között a TEKMEK tizenöt tagja ellátogatott Dévára, a Böjte Csaba ferences atya által fenntartott gyermekotthonba. Péntek délután érkeztünk, az udvaron vidám gyermekzsivaj fogadott, és kíváncsi szemek irányultak felénk a kosárlabdapálya és a játszótér irányából. Lépéseink a vendégház felé vezettek, ahol felbukkant Zsóka nevelőnő, aki szálláshelyünkre kísért. Ezután meglátogattuk a kis templomot, majd rövid sétát tettünk a „gyermekvárosban”. A vacsora alkalmával találkoztunk Böjte Csaba atyával, és elmondtuk, hogy segíteni szeretnénk ottlétünk alatt. Örömmel fogadták ötletünket. Közös esti imát tartottunk a helyi kápolnában. Másnap reggel csoportokra osztva bemutatkoztunk a családoknak. A délelőtt többnyire tanulással telt el, a délután játékokkal. Nagy élmény volt számomra és a többiek számára 133

Civil vs. Politikum

is ez a két nap, rengeteg tapasztalattal gazdagodtunk.”1- írja Durst Ibolya, akkori közösségi tag. Egy régi közösségi tag visszaemlékezése A közösség fejlődését leltárba véve Nagy Szabolccsal beszélgettünk, aki 2000-től a TEKMEK tagja. Elsőéves egyetemistaként tapasztalta azt, hogy ebben a csoportban egymás mellett megfér a vallás és a szórakozás. A kilenc évet átfogó tagsága alatt sokat változott a csoport: „2000-ben szervezeti szempontból még gyerekcipőben járt a TEKMEK. Abban az évben viszont egy nagyon jó csapat gyűlt össze, aki sokat tett a közösségért. Veress Leventével együtt részt vettünk egy vezetőképzőn, és úgy gondoltuk, hogy az ott tanult módszereket gyakorlatba ültetjük a közösség jobb működése érdekében. Ebben az időszakban alakítottuk meg a TEKMEK-vezető státuszát és a felelősségi köröket (imák, a szentmiséken való zenélés, a közösségi estek, a pénzügyek, a média, a napló felelőse), megrajzoltuk a TEKMEK logót és zászlót, megírtuk a belső szabályzatot. Hagyományteremtő rendezvényeket vezettünk be: az őszi gólyatáborokat, a virágvasárnapi passiókat, az Egyházmegyei Ifjúsági Találkozón előadott zenés előadásokat, az adventi gyertyagyújtást, a lelkigyakorlatokat, a közösségi esteket és a közös szülinapi ünnepléseket. Nagyon sokat jelent számomra a közösség, hiszen itt tapasztalhattam meg Jézus szavainak igazát: „Kérjetek és adatik”. Olyan emberekkel találkozhattam, akik sokat támogattak és elősegítették a közösség épülését.” A TEKMEK egy lelkész szempontjából A közösség jellemzőit elemezve Ft. Szilvágyi Zsolt, egyházi általános helynökkel beszélgettünk, aki a 2004-2008-as éveket átölelő időszakban TEKMEK lelkész volt. „Különös ajándék volt számomra a TEKMEK-kel töltött közel öt év. Nagyon sok lelkipásztori örömben volt részem. Egy papnak (és nem csak) óriási dolgot jelent, ha érzi, hogy van kiért dolgozzon, készüljön és fáradjon. A TEKMEK-ben ez kézzel fogható volt. Egyben nagy ajándék volt számomra a tudat, hogy a munkámmal tehetek valamit a temesvári illetve az erdélyi magyar keresztény értelmiségért. Véleményem szerint nekik hamarosan kulcs szerepük lesz az egyházban és a társadalomban. Ezért nagy figyelmet érdemelnek. Természetesen én is rengeteget kaptam az egyetemistáktól. Nagyon sok kedvességet, figyelmet, valamint ösztönzést a munkám végzéséhez” – meséli Ft. Szilvágyi Zsolt. A közösséggel kapcsolatos kellemes és kellemetlen élményekre így emlékezett vissza a lelkész: „Jó élményként tartom számon például azt, amikor megtapasztaltam a közösségnek a megtartó erejét. 1    2003-2004-es tanévről folytatott TEKMEK napló

134

A temesvári magyar keresztények bárkája

Például, amikor valakinek szüksége volt segítségre, vagy a nehéz órákban (gyász, betegség) valaki mellett kellett állni. Ugyanakkor mindig megcsodáltam, hogy mennyi kezdeményezés, tettrekészség és áldozatvállalás van a fiatalokban, ha fontos nekik egy cél. Kellemetlen élményem nem volt sok. Ami zavart, hogy időnként a TEKMEK-ben is felütötte fejét a minden közösséget próbára tevő pártoskodás. Valamint az zavart, amikor túlságosan bezárkóztunk, és nehezen nyíltunk mások felé, például nem figyeltünk kellőképpen az újakra.” A közösség hatása egy Temesváron tanuló magyar egyetemistára Ft. Szilvágyi Zsolt szerint a következő lehet: „A TEKMEK a temesvári magyar egyetemistának egy csoport a kevés néhány magyar közösség mellett. Az egyetemi év kezdetén többen eljönnek érdeklődni, hogy megismerjék ezt a közösséget. Vannak, akik megtalálják itt a helyüket, vannak, akik tovább keresnek. A közösségben maradnak elsősorban azok, akik nyitottak a lelki, vallásos élet felé, fontos nekik életünket foglalkozó kérdésekről valami újat hallani és ezekről elbeszélgetni. Hogy milyen hatással van a TEKMEK-nek a magyar fiatalra, ezt legjobban egy egyetemista tudná megválaszolni. Ahogy én láttam, valamint az egyetemisták által elmondottakból tudom, hogy jó volt nekik egy olyan közösséghez tartozni, ahol fontosnak tartják a keresztény értékrendet, valamint magyarul beszélnek. Azt hiszem e körül forog a csoport élete: keresztényként magyarnak lenni és annak maradni. Valahogy ez is motiválja a fiatalokat, hogy ide tartozzanak. A tapasztalatom az, hogy nagyon fontos, hogy ne egy „olcsó programot” kínáljunk az egyetemistáknak. A fiatalt megtiszteljük, ha egy színvonalas és tartalmas rendezvényt kínálunk fel neki.” A személyes emlékezetes rendezvényeket megjelölve, a volt TEKMEK lelkész így válaszolt: „Felejthetetlenek maradnak számomra az OKET-ek, az országos katolikus magyar egyetemistatalálkozók. Főleg azok, amelyeket mi szerveztünk Temesváron, amikor több mint 200 magyar keresztény egyetemista vett részt ezeken a találkozókon. Szívesen emlékszem vissza a 25 éves találkozóra is. De egyben sokat adtak a külsőleg nem olyan fontos rendezvénynek számító események. Például egy jól előkészített előadás, a számomra nagyon sokat jelentő ifjúsági szentmisék a piarista templomban, a TEKMEKimák a nővéreknél, valamint egy őszinte jó beszélgetés valamelyik egyetemistával. Egyszerűen rengeteget kaptam a TEKMEK-től. Istennek nagyon hálás vagyok, hogy részét képezhettem a közösségnek.” A lelkésszel folytatott beszélgetésből kitűnik, hogy a TEKMEK kettős célt szolgál: keresztény értékrendet közvetít a fiataloknak, ugyanakkor tartalmas és színvonalas magyar nyelvű programokat nyújt számukra..

135

Civil vs. Politikum

A jelenlegi vezető beszámolója A közösség jelenéről Simon Dávid TEKMEK vezetőt kérdeztük. „ A szervezés terén az utóbbi években egyre nyitottabbak vagyunk. Közösen határozzuk el a csütörtök esti előadások témáit, teológusokat, helytörténészeket, pszichológusokat, történészeket, néprajzkutatókat, orvosokat hallhattunk heti rendszerességgel. Ugyanakkor igyekszünk évente legalább egy közös rendezvényt szervezni a református Ifjúsági Keresztény Egyesület (IKE) fiataljaival az ökumenizmus jegyében. Idén ősztől a rendezvényeink célcsoportját tágítottuk: a temesvári magyar közösségnek sikeres szüreti bált szerveztünk, novemberben két év után ismét az Országos Katolikus Egyetemista Találkozó (OKET) házigazdái leszünk. A céljaink megvalósítása érdekében rendszeresen pályázunk különböző alapítványoknál, támogatókat keresünk, illetve adventi és húsvéti időszakban általunk készített díszeket árusítunk. Elmondhatom azt, hogy közösségünkben jelenleg sok fiatal tevékenykedik. A helybeli egyetemisták mellett a szervezésbe aktívan bekapcsolódnak a partiumi és erdélyi fiatalok is, akik Temesváron folytatják tanulmányaikat. Programjaink megszervezése érdekében sokan feláldozzák szabadidejüket is. Egyesek már dolgoznak a közösség tagjai közül, és számos olyan aktív tagunk van, aki már nem egyetemista. Ami viszont javunkra válik az, hogy rendezvényeinkről általában pozitívak a visszajelzések. Nagyon örülök annak, hogy az egyik legaktívabb temesvári közösségként ismernek, és a felnőtt keresztény magyar értelmiség nevelésében is részt veszünk.” A személyes kötődés okáról Simon Dávid így számolt be:”Számomra a TEKMEK a második család, hiszen itt néhány igaz és önzetlen barátra találtam, akiknek a segítségére mindig számíthatok. A legfontosabb számomra az, hogy elfogadjanak olyannak, amilyen vagyok és ez megvalósult ebben a csoportban. Sajnos, otthonról nem kaptam kellő keresztény nevelést, de a TEKMEK-nek köszönhetően Istenhez is sokkal közelebb kerültem. Itt tanultam meg azt, hogy mit jelent egy közösség tagja lenni.” Következtetés A Temesvári Keresztény Magyar Egyetemisták Közösségének elmúlt negyed évszázadát elemezve megfigyelhetjük, hogy a csoport viszonylag állandó létszámmal működött. A szervezet megalakulásától kezdve alternatív értékrendet képviselt, hiszen a kommunista rendszer bezártságából a csütörtöki találkozókra ellátogatók szabadabbnak érezhették magukat. Ft. Király Árpád megemlítette, hogy kezdetben sok református fiatal is részt vett a csoportban. A vallási dogmák és a Biblia értelmezésében való különbségek miatt, a református fiatalok elmaradtak a közösségtől. E tények alapján feltétezhetjük, hogy a közösség megalakulásának 136

A temesvári magyar keresztények bárkája

alapvető motivációja a szabadság, menedék és spirituális stabilitás nyújtása a tagok számára. A megalakulás után létrejött egyházi elveken alapuló nézeteltérések bizonyítják a közösség létrejöttének spontaneitását. Ugyanakkor alátámasztják azt, hogy az elsődleges motivációs tényező a szabadság és hitbeli menedék nyújtása volt egy zavaros világban. A megalakulás szakasza után azonban észrevehető, hogy a közösség működésének alappillére a keresztény értékrenden alapuló rendszeres találkozás lett. A hasonló hitbeli értékrendet valló, különböző társadalmi múlttal rendelkező fiatalok otthonra találnak ebben a közösségben. Ft. Szilvágyi Zsolt és Simon Dávid, jelenlegi TEKMEK-vezető is kiemelte, hogy ebben a keresztény értékekre alapuló közösségben mindenki számíthat a többiek segítségére. Nagy Szabolcs elmondta, hogy ebben a körben tapasztalta meg a Biblia igazát, hiszen olyan hasonló felfogású fiatalokkal találkozhatott, akik a közösség és saját személyiségének épülését elősegítették. Ugyanakkor a TEKMEK fejlődésében fontos mozzanat a felelősségi körök kialakítása és a demokratikus választások bevezetése a világi minta alapján. Nagy Szabolcs elmondta, hogy a közösségbe való belépésekor nem létezett szervezeti hierarchia, azonban a vezetőképzői tanfolyamon való részvétele után kialakították a jelenlegi demokratikus szervezeti mintát. E minta elfogadásának okai közé sorolható a közösség programjainak változatossága (vallási és hitbeli rendezvények, világi rendezvények, a szervezet képviseltetése a médiában) és a társadalmi realitásokhoz való alkalmazkodás. A közösség évi programjai is arról tanúskodnak, hogy a szervezet alkalmazkodott a fiatalok igényeihez, nem távolodott el a világi és szórakoztató programoktól (kirándulások, közösségi estek, bálok). Látszólag a hitbeli és vallási értékek a szentmiséken, imákon és énekpróbákon vannak jelen. Valójában, a keresztény értékek minden rendezvénynek keretet nyújtanak. Ft. Szilvágyi Zsolt válaszában kifejtette, hogy a közösség fiataljainak alapvető célja keresztény magyarnak lenni és annak maradni. A lelkész véleménye rávilágít arra a tényre, hogy ebben a közösségben nem válaszhatók szét és határolhatók el a keresztény és világi értékek, hiszen ezek harmonikusan irányítják a csoport működését. Következésképpen, a Temesvári Keresztény Magyar Egyetemisták Közössége tartalmi szempontból alternatív lehetőséget nyújt azon magyar fiatalok számára, akik nem idegenkednek a keresztény értékrendtől. A mélyinterjúk során feltárt válaszok arra utalnak, hogy sokak számára ez a közösség nem egyszerűen egy diákszervezet, hanem egy olyan hely, ahol segítségre, lelki menedékre számíthatnak. Ezt a légkört a minden közösségi tag igényeinek megfelelő rendszeres találkozók és tevékenységek alakítják ki, amelyek hitbeli és vallási elveken alapulnak. Mindezen tényeket összesítve megállapítható, hogy a közösség valóban a Temesváron tanuló keresztény magyar fiatalok bárkája, hiszen menedéket és keresztény mintát nyújt mindazoknak, akik igénylik ezt. 137

Civil vs. Politikum

Felhasznált irodalom A Temesvári Keresztény Egyetemista Közösség rendezvényeiről vezetett napló Lőrincz József: A civil társadalalom problémája 1989 után, Web 10/2002 A Temesvári Keresztény Egyetemista Közösség honlapja http://www. tekmek.ro

138

Hatvani Kitti-Zsanett, Buda Kinga és Krupa Melánia

A Partiumi Keresztény Egyetem Diákszervezete és a diákok kapcsolata Bevezetés Ahomo oeconomicus, homo politicus után a társadalomtudományokban megjelent a „szervezeti ember” (Szentpéteri 1985, 9). Szervezet és szervezettség A társadalmilag teremtett valóság állandóságát, kiszámíthatóságát számos tényező befolyásolja, köztük a szervezetek is. Ezeknek kitüntetett szerepük van a társadalmi lét stabilizációjában. A szervezetek által létrehozott társadalmi valóság célirányos emberi mű, amelynek meghatározott funkciói vannak, ugyanakkor a szakosodott cselekvés terepe. Biztosítja az egyének számára a cselekvés terepét és ezek összessége által a társadalom fennmaradását szolgálja (Csepeli 2001, 19). A tudati tényezők és magatartásminták rendszere, amely a szervezet tagjainak egymáshoz való viszonyát szabályozza, a szervezeti kultúrában nyilvánul meg (Tomori 1998, 108). A régi differenciálatlan közösségi társadalmakban fokozatosan különültek el azok a funkciók, amelyek a fennmaradást és az alkalmazkodást szolgálták (Csepeli 2001, 20). Ezek ellátására szakosodtak a szervezetek, amelyek gyarapodása és tökéletesedése révén jöttek létre azok a társadalmak, amelyekben most az emberek élnek (Varga 1986, 45). A szervezettség mértéke szerint beszélhetünk formális és informális szervezetekről. A formális szervezetek működése függetlenedett a személyi tényezőkben rejlő esetlegességektől (Csepeli 2001, 23). Megfelelő 139

Civil vs. Politikum

tudás és hozzáértés birtokában bárki bármilyen szerepet betölthet. Ezek a szervezetek tökéletesen leírhatók a szervezeti elrendeződést bemutató séma alapján. Az informális szervezetek jóval lazább szabályzás szerint működnek. A szerepeket a szerepek betöltői aktívan alakítják, nincsenek egymástól világosan elhatárolt szerepkörök. A spontaneitás, a konszenzus, a rugalmasság és az érzelmesség jellemzi. A szervezet működése és működtetése A szervezet alapvető működési egységekből áll, ide tartozik a személyzet is. A működtetés a vezetési egységek feladata. A felső vezetés dolga az alapvető célok kijelölése, a stratégiai döntések meghozatala, és a társadalmi környezettel való kapcsolat bonyolítása. Ezeket a feladatokat a legfelső vezetőn kívül a felső vezetés, vagyis az igazgatótanács és az ügyvezetők látják el (Csepeli 2001, 24). A középszintű vezetés feladata a szervezetben zajló tevékenységek koordinálása, beleértve a működő és működtető egységek közötti kapcsolatot fenntartó kommunikáció koordinálását (Szentpéteri 1985, 27). A szervezeti kultúra A tudati tényezők és magatartásminták rendszere, amely a szervezet tagjainak egymáshoz való viszonyát szabályozza, a szervezeti kultúrában nyilvánul meg. Ennek az alakulásában legfontosabb szerepet játszó tényezők: Hiedelem: a hiedelmek rendszerré szerveződhetnek, például a természeti népek hiedelemvilága esetén, de az is előfordul, hogy a hiedelem épül be a szervezetképbe Attitűd: egyik fajtája, az előítélet gyakran torzíthatja egymás személyének az érzékelését, és hátráltatja a szervezeten belüli kommunikációt Érték: gondolkodást és viselkedést vezérlő belső mechanizmus, életstratégiák, amelyek egyebek közt a szervezeti magatartást is vezérlik Vonatkoztatási keret: a köznapi tudat látóköre, amelyen keresztül az egyén az eseményeket szemléli. Ennek részét alkotják a nyílt vagy rejtett gondolati előfekvések és evidenciák (Tomori 1998, 108-109). A szervezeti kultúrát több tényező is befolyásolja. Ezek közül a főbb tényezők a szervezet múltja, tulajdonformája és tulajdoni szerkezete; a szervezet mérete; az alkalmazott technológia; a szervezet céljai, stratégiája, filozófiája; a környezet; a szervezetben dolgozó emberek. Az egyik legkidolgozottabb szervezeti kultúra-profil, amely alapján a szervezet tagjai jellemezhetők, négy fő dimenzióban és 20 mutatóval méri a szervezeti kultúra egyes összetevőivel kapcsolatos véleményeket és beállítódásokat: Teljesítmény: mennyiségre törekvés; minőségre törekvés; új eszközök használata; a kreativitás ösztönzése; ügyfélközpontúság. 140

A Partiumi Keresztény Egyetem Diákszervezete és a diákok kapcsolata

Emberi erőforrások: törődés a dolgozókkal; munkacentrikus beállítódás; életpálya kialakítás; teljesítménytől függő jutalmazás, egyenlő esélyek. Döntéshozatal: a formalizáltság foka; a dolgozók részvétele a döntésekben; a döntések hatékonysága; a hosszútávú tervezés; törődés a környezettel. Kapcsolatok: csoportok közötti vertikális kapcsolatok; csoportok közötti horizontális kapcsolatok; személyek közötti kooperáció; a kommunikáció hatékonysága; a szervezeti célok ismerete (Tomori 1998, 113). A szervezeti kultúra feltárásának módszereit két nagy csoportba oszthatjuk. Az egyiket a megkérdezést nem igénylő eljárások alkotják. Ide tartozik a megfigyelés, ami a kutató személyes jelenlétét igényli a szervezetben, a helyszíneken, bizonyos szervezeti szituációkban. A másik módszer az írásos dokumentumok elemzése (Branyiczky 1989, 37). A másik csoportot a megkérdezésen alapuló módszerek alkotják. Ide tartozik az interjú, a kérdőív és a teszt. Az interjú lehet laza, kevésbé strukturált, vagy lehet formalizált változatú is, ha már ismert, hogy milyen témákra célszerű koncentrálni, illetve, ha nagyobb számú embercsoporttól kell ugyanazokra a kérdésekre választ kapni (Branyiczky 1989, 38). A kérdőív is az utóbbi célt szolgálja, de még uniformizáltabb módon, sok esetben a válaszlehetőségek is kódolva vannak. Ezzel a módszerrel meglehetősen sok információhoz lehet jutni, de értelemszerűen csak arról, ami a kérdezettek számára világosan érthető és megválaszolható. A tesztek segítségével a vizsgált személyek besorolhatók valamilyen típusba, mérhetjük attitűdjeiket, és értékorientációjukat. Szervezeti kommunikáció Kommunikáción általánosságban azt a folyamatot értjük, amelynek során szándékos és kölcsönös üzenettovábbításra kerül sor két vagy több személy között. A szervezeti kommunikáció szorosan összefügg a szervezeten belüli információáramlással. Azonban azt meg kell említeni, hogy a szervezeti kommunikáció során mindig történik információáramlás, de nem minden információáramlás jár együtt kommunikációval. A kommunikációban meghatározó szerep jut az emberi tényezőnek. A személyes szóbeli, kommunikáció alapmodelljéből kiindulva, a folyamat legfontosabb összetevői a következők: • adó, aki valamilyen üzenetet kíván eljuttatni; • vevő, aki számára az üzenet szól; • üzenet, az a tudati, gondolati tartalom, amit az adó el kíván juttatni a vevőhöz; • kód, az a jel-, illetve szabályrendszer, amelyben a továbbítani kívánt üzenet megjelenik és a vevő számára érzékelhetővé válik 141

Civil vs. Politikum

(a legalapvetőbb és legátfogóbb kódrendszer az emberi nyelv); • kódolás, az információ kifejezése valamilyen jelrendszerben, hogy üzenetként továbbítható legyen; • dekódolás, a kapott üzenet értelmezése a vevő tudatában; • csatorna, fizikai közeg, amelyben, illetve amelynek révén az üzenet továbbításra kerül; • zaj, mindaz ami az üzenetek pontos és torzítatlan továbbítását megnehezítik, vagy lehetetlenné teszik (a szervezeti kommunikációban ilyen lehet a túlzottan merev hierarchia); • visszacsatolás (feedback), a vevő visszajelzése az adónak az üzenet vételére vonatkozóan (a szervezeti kommunikációban különösen fontos, mert a feedback formái fontos visszajelzésekkel szolgálhatnak a vezetőség számára). A szervezetekben fontos szerepe van az emberi kommunikációnak, hiszen anélkül nem jöhetne létre az együttműködés, de emellett mindegyik létrehozza a maga átfogóbb kommunikációs rendszerét, amely egyfelől integrálja és részben intézményesíti a személyközi kommunikációt, másfelől felhasználja az információáramlásnak és a kommunikációnak a nem közvetlen emberi érintkezésen alapuló formáit is. A szervezeti kommunikációs rendszeren belül a kommunikáció alábbi főbb típusait különböztetjük meg, amelyek persze a gyakorlatban egymással is kombinálódhatnak: A szervezeten belülre és kívülre irányuló kommunikáció (az utóbbi szorosan kapcsolódik a Public Relations tevékenységhez); A szervezeti struktúra felépítése szempontjából: a hierarchiában felfelé, lefelé és oldalra irányuló kommunikáció; Formális (intézményes, előírt) és informális (a szervezet tagjai közötti informális kapcsolatrendszerben működő) kommunikáció; Közvetlen, személyes és különböző közvetítő eszközök, médiumok segítségével megvalósuló kommunikáció. Nonprofit szervezetek A társadalomban vannak olyan feladatok, amelyeknek ellátása nem ígér különösebb pénzügyi hasznot. Azonban az állam és az önkormányzatok szociális vagy humánus okok miatt nem mondhatnak le ezen feladatok ellátásáról (Morgan 1986, 15). Ezek a közösségi feladatokat ellátó nonprofit szervezetek a magánszervezetek előnyeivel rendelkeznek, miközben elvileg mentesek maradnak a köztulajdonban álló szervezetekre jellemző hátrányoktól. A nonprofit szervezet összetevői Identitás, vagyis a szervezet önazonosságtudata, önképe, összetevői a küldetés (misszió), a szervezetet vezérlő célrendszer és a szervezeti kultúra, értékek. Stratégia vagyis hosszú és középtávú tervezés, a tevékenységek folyamatos értékelése. 142

A Partiumi Keresztény Egyetem Diákszervezete és a diákok kapcsolata

Emberi tényezők: munkaerő- és személyzeti politika, bérek, a szervezeten belüli kapcsolatok menedzselése (konfliktuskezelés, csoportépítés). Struktúra: a szervezet belső felépítése, szervezeten belüli kommunikáció jellege, munkaszervezés, felelősségi szabályozás, a szervezeten belüli státusok és ezeknek egymáshoz való viszonya (Nilda 1995, 14). Egyesületek, társadalmi szervezetek jellemzői Ezek önkéntes szervezetek, amelyek önkormányzattal rendelkeznek. Minimum 10 ember hozhatja létre őket. Az alapszabályt az alakuló közgyűlésen hozzák létre. Évente egy közgyűlést tartanak, melyre szakmai és pénzügyi beszámolókat készítenek. A szervezetek tagdíjat szednek, és nyilvántartott tagsággal rendelkeznek. Az egyesület egy olyan jogi személy, amelyet a Megyei Bíróságnál jegyeztetnek be, és a tagok saját vagyonukkal nem felelősek, csak az egyesület vagyonával. A kutatás Az egyetemek napjainkban nemcsak a hallgatók tudásvágyát hivatottak kielégíteni, hanem olyan igényeknek is meg kell felelniük, mint a hallgatói érdekképviselet. Ezt a feladatot természetesen maguk a hallgatók tudják a legkönnyebben kielégíteni. Ennek érdekében alakulnak meg a diákszervezetek, melyeknek elsődleges feladatuk a hallgatók érdekeinek képviselete az egyetemen (néha az egyetem keretein kívül is). Egy másik, nem kevésbé fontos funkciója a diákszervezeteknek a rendezvényszervezés. Kulturális, sport, szórakoztató, tudományos programokat szerveznek és biztosítanak a hallgatóknak. Feltevődik a kérdés: a hallgatók igénybe veszik ezeket a lehetőségeket? Látogatják a programokat, használják az érdekképviseletet? Milyen a kapcsolat, a kommunikáció a diákok és a diákszervezetek között? Kutatásunk elsősorban ennek a kapcsolatnak (diák és diákszervezet) a bemutatását, a problémák feltárását tűzte ki célul, illetve a kapcsolat javítására próbál lehetőségeket találni. A kvalitatív kutatás középpontjába a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem Diákszervezete (PKED) került, a diákok és az őket képviselő szervezetek kapcsolatát vizsgáltuk. Az alkalmazott módszer az interjú illetve a fókuszcsoportos beszélgetés, a kutatás leíró és feltáró jellegű. Interjút készítettünk a diákszervezet volt és jelenlegi vezetőivel, Fodor Mózessel (2006-2007) és Mándra Judittal (2008-2009). Az interjú a szervezet céljaival, tagjaival, erőforrásaival (humán- és anyagi erőforrások) és külső- illetve belső kapcsolataival kapcsolatban kereste a választ. 143

Civil vs. Politikum

A fókuszcsoport volt és aktuális egyetemi hallgatókból és ezen szervezet tagjaiból állt össze. Hipotézisek Két hipotézist állítottunk fel: A PKED képviselői és a diákság között nem elég hatékony a kommunikáció. A diákszervezetek nem tudják célkitűzéseiket megvalósítani, mivel a diákok nem veszik igénybe az érdekképviseletet. A diákszervezet bemutatása A Partiumi Keresztény Egyetem Diákszervezete (PKED) A Partiumi Keresztény Egyetem Diákszervezete (PKED) 1999-ben jött létre a Partiumi Keresztény Egyetem kialakulásával párhuzamosan. Elődje a Sulyok István Református Főiskola Diákszervezete (SIRFDSZ) volt, mely 1995 óta működött. A Sulyok István Református Főiskola (SIRF) megalakulásával 1990-ben felvetődött annak gondolata, hogy a főiskolai hallgatók egy érdekvédelmi szervezetbe tömörüljenek. Ennek létrehozását egyaránt támogatta a főiskola vezetősége, tanári kara, a főiskola hallgatói, valamint az intézmény alapítója, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület. 1999-ben létrejött a Partiumi Keresztény Egyetem, melynek részévé vált a SIRF, a diákszervezet felvette a Partiumi Keresztény Egyetem Diákszervezete (PKED) nevet. A PKED jogi státuszát 2001 januárjában nyerte el. A Partiumi Keresztény Egyetem Diákszervezete (PKED) 2000-ben került bejegyzésre, mint „a román törvény szerint bejegyzett és működő magánjogi, apolitikus, non-profit személy”. A Szervezet alapelve: a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem diákjainak képviselete minden szinten, a diák-tevékenységek megszervezése, az egyetemen belül az oktatási tevékenységek jó lefolyásához való hozzájárulás, a keresztény erkölcs, tudat és tanítások kinyilatkoztatása és terjesztése a diákok soraiban. A PKED tagja minden, a Partiumi Keresztény Egyetemre beiratkozott hallgató, így közel 800 taggal rendelkezik hivatalosan. A Diákszervezetet a Diáktanács vezeti, melynek tagja a diákszervezet elnöke, két alelnök (akik a kül- és a belügyeket képviselik), a gazdasági felelős, a tanügyes, és a szakképviselők, akiket a hallgatók szakonként delegálnak maguk közül. Ezeknek a tagoknak szavazati joguk is van, vagyis a Diáktanács döntéseit hatalmukban áll befolyásolni. A Diáktanács tagja még a PRos, aki a szervezet megfelelő ismertetéséért, reklámozásáért felelős, az irodavezető, aki a titkárokat irányítja és maguk a titkárok. Nekik nincs szavazati joguk, azonban hozzájárulnak a Diáktanács és a Diákszervezet hatékony működéséhez. A tagsághoz tartoznak az aktivisták is, akik nem vállalnak hivatalos pozíciót a szervezetben, mégis aktívan részt vesznek a diákélet megszervezésében. 144

A Partiumi Keresztény Egyetem Diákszervezete és a diákok kapcsolata

Bár formálisan, hivatalosan bejegyzett szervezet, saját alapszabállyal, mégis nevezhető informálisnak az őt alakító kapcsolatok alapján. A tagok, bár ismerik és betartják a vezetőségben megtalálható hierarchiát, mégis baráti kapcsolat, lazább szerepek és rugalmasság alapján dolgoznak együtt. Nemcsak informális hanem nonprofit szervezet is, amely rendelkezik saját identitással (a Partiumi Keresztény Egyetem Diákszervezete), vagyis a szervezet önazonosságtudata, önképe, összetevői a küldetés (misszió), a szervezetet vezérlő célrendszer megtalálhatóak a szervezet alapító okiratában és a tevékenysége is ezeket tükrözi. A PKED tevékenysége A Partiumi Keresztény Egyetem Diákszervezetének elsődleges feladata a hallgatók érdekképviselete. A Kari és az Egyetemi Tanácsban is képviseli a hallgatók érdekeit. A Diákszervezet szervezi meg és bonyolítja le a szociális ösztöndíjpályázatot, továbbítja a diákok számára fontos információkat az egyetemmel, az ösztöndíjakkal, versenyekkel, programokkal kapcsolatban. Az érdekképviselet nem merül ki abban, hogy a tagok jelen vannak a döntéshozatal különböző szintjein, hiszen ők is tesznek javaslatokat, amelyek megkönnyítik a hallgatók egyetemi éveit. A DSZ-nek minden évben meghatározott összeg áll rendelkezésére, amelyet programszervezésre, támogatásokra használhat fel. Ezt az összeget szponzorok felajánlásaival pótolják ki, illetve különböző pályázatokra nyújtanak be a jelentkezést. A PKED nem kevésbé fontos feladata a rendezvény- és programszervezés. A tanév során folyamatosan biztosítja a hallgatók számára a különböző tudományos, kulturális, sport- és szórakoztató rendezvényeket. Mindegyik rendezvénynek megvan a sajátos célcsoportja, ugyanakkor egyik program sem kizáró jellegű. A Partiumi Tudományos Diákköri Konferencián (PTDK) minden hallgató részt vehet, hiszen a rendezvény jellegéből adódóan bárki találhat magához illetve a szakához illő témát, amelyet bemutathat. A PTDK-nak nagy a népszerűsége, elismert tudományos tevékenység, illetve szükséges feltétele az emelt ösztöndíj odaítélésének. Tény, hogy a hangsúlyos PR tevékenység mellett az ösztöndíj is hozzájárul a magas részvételi arányhoz. A Gólyatábor – Gólyanap – Gólyabál hármas rendezvény, az első éves hallgatók beilleszkedését segíti elő. Ezeken a programokon a „gólyák” nemcsak az egyetemmel, hanem a Diákszervezettel, egymással, a tanárokkal, a szokásokkal és a várossal is megismerkedhetnek. Kommunikáció A PKED tevékenységéhez tartozik a hallgatókkal való kommunikáció is. A különböző rendezvényeket hangsúlyos PR tevékenységgel 145

Civil vs. Politikum

hirdetik, például plakátokon, szórólapokon, körlevélben, emailben, sms-ben. Ezeknek a módszereknek a segítségével a hírek, és a fontos információk könnyen eljutnak mindenkihez. A diákszervezet sokszínű kommunikációs eszközrendszert használ fel a diákokkal való kapcsolattartásban. Ilyen például a szervezet honlapja, a www.pked.ro amely naprakész információkkal szolgál minden érdeklődőnek. A kommunikációhoz sorolhatók a szervezet kiadványai. A FIRKA, a Praxis utódjaként megjelenő újság, ezt kéthetente jelenteti meg a szervezet. Érdekességeket, hasznos tudnivalókat, tanárokkal, hallgatókkal készült interjúkat tartalmaz. A Gólyafüzet elsősorban az újonnan érkezett hallgatókhoz szól. Hasznos információkat, tippeket, ötleteket közöl, amelyek segítenek, hogy se a városban, se az egyetemen ne tévedjenek el az első hetekben. Ezeket a kiadványokat a Diákszervezet aktív tagjai készítik, akiknek rálátásuk van az intézmény működésére. A külső kommunikáció azonban nem korlátozódik az egyetem területére. A PKED más diákszervezetekkel és hallgatói önkormányzatokkal is tartja a kapcsolatot. Ilyen például az ELTE BTK HÖK (Eötvös Lóránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának Hallgatói Önkormányzata), az NMD (Nagyváradi Magyar Diákszövetség), stb. Az említett külső kommunikációt egy belső kommunikáció alapozza meg, a tagok hetente egyszer részt vesznek a Diáktanácson, ahol az elnök illetve a megbízott hivatalos formában, jegyzőkönyv vezetése mellett számol be az elmúlt hét történéseiről, eredményeiről. Itt értékelik a lezajlott rendezvényeket, javaslatokat tesznek és döntéseket hoznak tagok. Ezeknek a döntéseknek a továbbadása a szakképviselők feladata, de a jegyzőkönyv is nyilvános, és ha közérdekű a döntés, úgy más formában is (pl. a honlapon) elérhetővé válik az információ. Ez a kommunikáció azonban egyoldalúnak tűnik, hiszen a szervezethez ritkán érkeznek be információk, panaszok, problémák a „külsős” hallgatóktól. A diákok nem használják ki azokat a lehetőségeket, amelyeket a szervezet felkínál. A visszajelzés, visszacsatolás így nehezen vagy egyáltalán nem valósul meg. Azt megállapíthatjuk tehát, hogy létezik kommunikáció a diákszervezeten belül és kívül, azt azonban nem mondhatjuk el, hogy ez a kommunikáció elég hatékony lenne. A külső, diákok felé tartó kommunikáció formálisnak tűnik (honlap, újság), kimarad belőle a humán tényező. Talán ezért is érzékelik a diákok a kommunikáció hiányát, mert nem olyan közvetlen, hogy mindenkihez elérjen. A Diákszervezet és a diákok viszonya A Diákszervezet működésének alapja a diákokkal való kapcsolattartás. Szükség van erre a kapcsolatra, hiszen csak így érvényesülhet a szervezet célja: az érdekképviselet és a rendezvényszervezés, szolgáltatásnyújtás. 146

A Partiumi Keresztény Egyetem Diákszervezete és a diákok kapcsolata

A megfelelő kommunikáció hiányában nem lehet feltérképezni, hogy milyen szükségletek és milyen kínálatok találkozhatnak. Ennek a kommunikációnak a hiánya illetve megléte befolyásolja a két fél közti viszonyt is. A megkérdezett diákszervezeti vezetők véleménye az, hogy a szervezet megfelelően működik, eleget tesz minden feladatának és célkitűzésének. Szerintük azonban a hallgatók érdektelenek, kevésbé sikerül megfogniuk, megnyerniük őket a rendezvények számára. Passzívnak látják a diákokat, ugyanakkor a szórakoztató rendezvények látogatottsága messze meghaladja a többi rendezvényen való részvételt. A diákok hozzáállása változó, nem mindig lehet megfogni őket különböző rendezvényekkel, nehéz mozgósítani őket, a diákélet fogalma számukra kimerül a szórakoztató rendezvényekben és a bulikban. Természetesen kivételek mindig vannak. A diákszervezetben való aktív részvétel csak kevés hallgatóra jellemző. A Diáktanácson kívül az aktivisták, önkéntesek járulnak hozzá a szervezet hatékony működéséhez. Az aktivisták nem rendelkeznek sem funkcióval, sem szavazati joggal a Diáktanácsban, mégis szerves részei ennek az egységnek. Azok, akik ismerik a szervezetet, előszeretettel vesznek részt a programokon, járnak le az irodába, közlik problémáikat, kérik a segítségüket. A vezetőség legnagyobb ereje, hogy maguk is diákok. Előadásokra, tanórákra, szórakoztató rendezvényekre egyaránt járnak, találkoznak és kapcsolatot tartanak fenn a diákokkal. Olyan emberek, akikhez bátran oda lehet menni, és akikkel bármiről el lehet beszélgetni. Olyan emberek, akik szeretnek ezzel foglalkozni, és akik nem zárkóznak el. A megkérdezett diákok véleménye kicsit más. Szerintük a Diákszervezet munkássága kimerül a rendezvényszervezésben, az érdekképviselet kevésbé nyilvánul meg. A rendezvények, szórakoztató, kulturális, tudományos és sportprogramok kézzelfoghatóak, a diákok többé-kevésbé érdeklődnek, részt vesznek rajtuk. Az eredmény látható. Ezzel szemben az érdekképviselet kevésbé követhető nyomon. Az érdekképviseletet nehezíti, hogy a vezetőség évente cserélődik. Az új vezetőségnek nehéz megtalálnia azt az utat, amelyet képviselni tud és akar az alatt az idő alatt, amíg hatalmon van. Ki kell építeni a kapcsolatot az egyetem vezetőségével és a diákokkal is, tehát hatalmas feladattal néz szembe a Diáktanács. Ennek lehet a megnyilvánulása az, hogy nem az érdekek, hanem a szükségletek kerülnek előtérbe (bulik). Következtetés A PKED egy nonprofit, informális szervezet, melynek célja a PKE hallgatóinak érdekképviselete és különböző rendezvények szervezése és lebonyolítása. Mindkét oldalt megvizsgálva (diákszervezet és diákok) elmondhatjuk, hogy a diákszervezet nagyon sokszínű, ám nem elég hatékony PR tevékenységet folytat, a rendezvények meghirdetése nem mindig éri el a kívánt hatást. A rendezvényeken való részvétel 147

Civil vs. Politikum

hullámzó, a szórakoztató programok élveznek előnyt a diákok körében. Ez a nem megfelelő külső kommunikációnak köszönhető, a diákok ugyanis nem mindig értesülnek megfelelően egy programról vagy más, fontos információról. Ez a hiba a másik oldalon is megfigyelhető, hiszen a diákok sem kommunikálják problémáikat a diákszervezet felé. Az érdekképviselet létezik, működik, de nem mindig jut el a diákok szintjéig. A szükségletek (programszervezés) kerülnek előtérbe az érdekek helyett, a diákok azt részesítik előnyben, vagyis a diákszervezet csak félig tudja megvalósítani kitűzött célját, diákok szerint az érdekképviselet nem elég hangsúlyos.

Felhasznált könyvészet Branyiczky Imre (1989): Szervezeti kultúra empirikus vizsgálata. Közgazdasági szemle, 1. sz.. Csepeli György (2001): A szervezkedő ember. Osiris, Budapest Morgan, Gareth (1986): Images of Organization. Sage, London Nilda, Bullain (1995): A nonprofit szervezet, mint működő intézmény. In: szerk. Török Marianna és Szentpéteri István (1985): A szervezet és a társadalom. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest Tomori Lajos (1998): Szervezeti kultúra és kommunikáció. KERETEK 2000, Budapest Varga Károly (1986): Az emberi és szervezeti erőforrás fejlesztése. Akadémiai kiadó, Budapest Vincze Krisztina: Alapfokú kézikönyv civil szervezetek számára. NIOK, Budapest.

148

Rezumatul studiilor Capitolul „Abordări în cercetarea sferei civile” – lucrările unor experților participanți în proiect MURÁNYI István: Motivații și valori în organizațiile de tineret din Ungaria de Nord-Est Studiul prezintă orientările valorice și motivaționale a tinerilor, care activează în organizații civile de tineret. Pe lângă acestea se axează pe organizații, prin prezentarea caracteristicilor de selecție, respectiv tradițiile și specificitățile organizatorice. Cercetarea face parte dintr-o cercetare mai mare coordinată de Facultatea de Sociologie a Universității din Debrecen în 2006. KINYIK Margit: Relația dintre identitatea civilă și cea de educator popular în narativa unor lideri civili Studiul se axează pe orientările valorice și motivaționale, caracteristicile socializatoare, respectiv relația acestora cu vocația selectată a unor lideri civili din Ungaria. Curiozitatea cercetării este metoda folosită, numită „bulgărea de zăpadă”, prin care subiecții interviurilor sunt cei care arată spre următoarele subiecte. TORÓ Tibor: Caracteristicile structurale a sferei civile de tineret. Cadrul legal și potențialul de extragere de fonduri în județele regiunii de dezvoltare Vest Studiul are ca obiectiv cercetarea sferei civile de tineret din România, prin prezentarea cadrului legal și instituțional. Pentru a-i atinge scopurile propuse analizează legile constituite după 1989, respectiv regulile de funcționare a diferitelor instituții de tineret. Totodată examinează posibilitățile de finanțare de tineret din România, axânduse pe potențialul de extragere de fonduri a organizațiilor din regiunea de dezvoltare Vest. 149

Civil vs. Politikum

Capitolul „Lucrările studențești despre sfera civilă” TÍMÁR Krisztina Erika: Istoricul devenirii unui subiect al sistemului de urmărire al Securităţii. O analiză asupra dosarului lui Toró T. Tibor Cadrul mai larg al lucrării este relaţia dintre cetăţeanul din România anilor 1970, 1980 cu statul, lumea întunecată a reţelelor de informatori şi agenţi. Aceşti actori sociali au avut un rol greu de clarificat, ei devenind un fel de mediatori între cetăţean şi stat, dar nu se ştia într-un anumit moment cine este urmărit şi cine este urmăritorul, deoarece în reţeaua piramidală a informatorilor fiecare informator a fost la rândul lui şi observat. Dificultăţile temei au fost accentuate şi de faptul că nu există încă o metodologie bine conturată a acestor tipuri de cercetări. Studiul prezintă funcţionarea şi imperfecţiunile sistemului, formarea relaţiilor prin exemplificări legate de două forumuri sociale importante: Cercul literar Látóhatár (Orizont) şi Teatrul studenţesc, scriindu-se totodată istoricul procesului în care un cetăţean putea deveni subiect al unui dosar al Securităţii. DÉNES Ida: Construirea de graniţe individuale în regiunea de graniţă. Mecanisme sociale la Borş Lucrarea îşi propune identificarea mecanismelor de construirea graniţelor mentale individuale în raport cu maghiarii din Ungaria şi românii din România ale populaţiei maghiare din localitatea Borş, aflată în regiunea de graniţă româno-ungară. Lucrarea se leagă de tema centrală: sfera civilă versus politică prin faptul că aceste mecanisme influenţează formarea grupurilor care constituie baza unei societăţii civile. Totodată, mecanismele de formare a grupurilor studiate poartă amprenta influenţelor politice. Studiul prezintă acele categorii care sunt considerate de către subiecţii intervievaţi ca fiind diferenţiatoare pentru grupul propriu – cel al maghiarilor din Borş respectiv celălalt grup etnic, românii din Borş şi grupul de aceeaşi etnie, dar din cealaltă parte a graniţei. Aceste categorii pot fi considerate relevante pentru rezultatul procesului de construire a graniţelor individuale: autodefinirea etnică. Lucrarea prelucrează datele unei cercetări realizate pe bază de interviu structurat, evidenţiind atitudinea culturală şi socială a maghiarilor din Borş în raport cu propriul grup şi cu celălalt grup. FALUDI Orsolya: Caracteristicile colegiilor din Cluj Colegiile sunt o formă specifică a organizaţiilor studenţeşti. Lucrarea are ca scop studiul conţinuturilor acestor colegii din perspectivă sociologică structuralist – funcţională. Cercetarea abordează o temă care a fost marginalizată – deoarece chiar dacă aceste colegii sunt în formare încă din anii ’90, nu există lucrări care să prezinte acest proces. Autoarea a ales ca şi mediu de cercetare Clujul, deoarece aici este 150

Rezumatul studiilor

cea mai extinsă paleta învăţământului superior în limba maghiară din România şi aici s-au format primele colegii. Ca metode de cercetare s-au folosit observaţia, interviul semi-structurat realizându-se 22 de interviuri cu lideri, membri actuali, foşti membri ai colegiilor respectiv liderii fundaţiilor. Totodată s-a realizat analiza de conţinut a rapoartelor de activitate, a regulamentelor, evidenţiind corelațiile dintre acestea şi obiectivele declarate. BUCUR Tünde Csilla şi KULCSÁR Orsolya: Un ONG din Transilvania după schimbarea regimului. Douăzeci de ani ai Ligii Pro Europa Studiul prezintă diferitele aspecte ale schimbărilor din sfera civilă din România de după 89: structura organizaţională, obiectivele formulate, activităţile principale, care sunt modalităţile de finanţare specifice, relaţiile cu sfera politică, instituţiile oficiale şi sfera economică. Se urmăreşte măsura în care modelele din Europa de Vest sunt sau nu preluate. Studiul de caz prezentat are ca temă centrală Liga Pro Europa, analizându-se funcţionarea organizaţiei pe baza datelor adunate prin intervievarea liderilor. MOLNÁR Tímea-Imola şi SUPPINI Noémi: TEKMEK – „Barca” studenţilor maghiari creştini din Timişoara Lucrarea prezintă istoria de 25 de ani a Comunităţii Studenţilor Maghiari Creştini din Timişoara. Această comunitate a luat fiinţă în 1983 în cadrul bisericii romano-catolice în spirit creştin şi ecumenic. Obiectivul organizaţiei este formarea comunităţii acestor studenţi prin diverse programe: întâlniri tematice cu lectori invitaţi, meditaţii, întâlniri regionale şi internaţionale ale tinerilor creştini, excursii, tabere, serate. Studiul inventariază cele mai importante evenimente, probleme şi tendinţele de dezvoltare ale sfertului de veac. Motivaţia alegerii temei este dată de implicarea activă a autoarelor în viaţa comunităţii. BUDA Kinga, HATVANI Kitti-Zsanett şi KRUPA Melánia: Organizaţii studenţeşti maghiare din Oradea şi relaţiile lor cu studenţii Obiectivul lucrării este studiul relaţiei dintre organizaţiile studenţeşti şi studenţi, respectiv identificarea cauzelor succesului sau insuccesului diverselor evenimente organizate. Întrebările centrală sunt: Cum se raportează studenţii la organizaţiile care au luat fiinţă „pentru ei”, la programele oferite de aceste organizaţii? Care este gradul de cunoaştere a ofertelor de programe, servicii şi care este nivelul cererii pentru acestea? Autoarele fiind membre ale organizaţiilor studenţeşti orădene – Organizaţia Studenţilor Maghiari din Oradea şi Organizaţia Studenţească din Universitatea Creştină Partium – au evidenţiat şi importanța practică a studiului: identificarea problemelor semnalate de studenţi, concluziile studiul pot fi valorificate în organizarea programelor. 151