Bókay János Humán Kéttannyelvű Szakközépiskola, Szakiskola és Gimnázium
HELYI TANTERV Szociális szolgáltatások SZAKMACSOPORT Szociális szakgondozó/Szociális gondozó, szervező SZAKMA OKJ SZÁMA: 54 762 02 0010 54 04
ÉRVÉNYES: 2008. szeptember 1től
1 /
eSZAKMA Feladatok, ismeretek, készségek Készült: a 1993. évi LXXVI. törvény a szakképzésről, a 8/2006. OM. rendelet, 21/2007.SZMM rendelet, a Szociális szakgondozó szak központi programja alapján.CÉLOK ÉS FELADATOK, FEJLESZTÉSI KÖVETELMÉNYEK A tantervben meghatározott tananyag feldolgozásának célja, hogy a Szociális szakgondozó/Szociális gondozó, szervező szakma gyakorlása során szükséges munkafeladatok, maradéktalan végrehajtására felkészítse a tanulókat. Ez a cél a központi programban meghatározott ismeretek, típusuknak megfelelő elsajátíttatásán keresztül valósítható meg. A szakma gyakorlása során végrehajtandó feladatok: A szakmai titoktartás szabályai szerint kezeli a birtokába jutott információkat A szolgáltatást igénybe vevő megbízására beadványokat kérelmeket fogalmaz Alkalmazza a fertőtlenítő eljárásokat Alkalmazza a fizikális és természetes gyógymódokat Alkalmazza az állapotnak megfelelő fektetési módokat kényelmi eszközöket Alkalmazza az önismeret-fejlesztés az önvédelem és a szakmai hitelesség megőrzésének technikáit Az egészségi állapotnak megfelelő étrendet állít össze szükség esetén segítséget nyújt az ételek elkészítésében Az orvos utasításainak megfelelően alkalmazza a megfelelő gyógyszereket felismeri a gyógyszerek esetleges mellékhatását Betartja és betartatja a minőségbiztosítási szabályokat szakmai protokollokat Betartja és betartatja a személyes gondoskodást nyújtó szociális intézmények szakmai feladatairól és működési feltételeiről szóló előírásokat Egészségügyi felvilágosító munkát végez Együttműködik a foglalkozások lebonyolítóival Együttműködik más szakemberekkel betartja szakmai illetékessége határait Elkészíti a szolgáltatást igénybe vevő ágyát elvégzi az ágyneműcserét Ellátja a haldokló beteget szakszerűen intézkedik halál esetén Ellenőrzi a munkamegosztás-szervezés hatékonyságát Előgondozási feladatokat végez Elsősegélyt nyújt heveny rosszullétek belgyógyászati kórképek mérgezések sebészeti beavatkozást igénylő balesetek esetén 2 /
eSZAKMA Feladatok, ismeretek, készségek Elvégzi a szükségletekhez és az orvosi utasításokhoz igazodó alapápolási feladatokat Elvégzi az alapvető életfunkciók a vércukorszint a testsúly a testmagasság mérését és az adatok rögzítését Értelmezi a konfliktusokat alkalmazza a konfliktuskezelés különböző módszereit Értelmezi a munkaszervezésre vonatkozó előírásokat Értelmezi a szociális és egészségügyi ellátásokhoz való hozzájutás feltételeit és a szolgáltatást igénybe vevőknek segítséget nyújt azok megszerzésében Értelmezi a szolgáltatást igénybe vevő problémáit a társadalmi pszichológiai és szociálpszichológiai folyamatok tükrében Értelmezi a társadalompolitikai és szociálpolitikai alapfogalmakat alapvető összefüggéseket Felismeri a közvetlen életveszélyt Felismeri az egyéni csoportos és közösségi válsághelyzeteket az elemi életfeltételek hiányát Felméri az egyéni szociális szükségleteket erőforrásokat helyi cselekvési lehetőségeket értelmezi az emberi szükségleteket és a szükséglet kielégítés hiányait Feltárja a munkaterület személyi és tárgyi erőforrásait Háztartásgazdálkodással kapcsolatos praktikus tanácsokat ad Heti és havi munkabeosztást készít Információkat szerez és tájékoztatást nyújt a helyi civil szervezetek és önsegítő csoportok működéséről Információkat szerez és tájékoztatást nyújt a jogérvényesítés és jogorvoslat lehetőségeiről Információkat szerez és tájékoztatást nyújt a munkaerőpiaci lehetőségekről Információkat szerez és tájékoztatást nyújt a szociális és egészségügyi ellátásokról Kezeli a veszélyes hulladékokat Kialakítja a feladatok elvégzéséhez szükséges munkacsoportokat Közélelmezési feladatokat végez Közétkeztetési feladatokat végez Közreműködik a háztartásvitelben Közreműködik a személyes gondoskodás ellátásához szükséges személyi és tárgyi feltételek biztosításában Közreműködik a személyre szabott ápolási terv készítésében Közreműködik a személyre szóló napi- és heti rend kialakításában Közreműködik az egyéni gondozási rehabilitációs folyamat megtervezésében megvalósításában 3 /
eSZAKMA Feladatok, ismeretek, készségek Megbízás alapján érdekképviseleti tevékenységet végez Megelőzi felismeri és ellátja a felfekvést Megfigyeli a szolgáltatást igénybe vevő állapotváltozásait Megszervezi más szolgáltatók közreműködését Megtervezi ütemezi megszervezi saját és az irányítása alá tartozók munkáját Munkája során kezeli előítéleteit a szerep-összeférhetetlenségeket Nondirektív segítő beszélgetést folytat Orvosi utasításra intramusculáris és subcután injekciózást végez jelzi az injekciózás esetleges szövődményeit Összeállítja a házi patika szereit és szabályszerűen tárolja a gyógyszereket Részt vesz a járvány kialakulásának megelőzésében és a kialakult járvány lokalizálásában Részt vesz a minőségbiztosítással és a szakmai protokollokkal kapcsolatos adminisztratív feladatok ellátásában Részt vesz a szociális gondozás helyi minőségbiztosítási rendszerének kidolgozásában Részt vesz adományok gyűjtésében és elosztásában Részt vesz az alapvető ápolási szükségletek felmérésében Részt vesz fejlesztési projektek tervezésében és megvalósításban Részt vesz pályázatok írásában és a projektek adminisztrációjában Segítséget nyújt a családi és egyéni krízisek leküzdésében Segítséget nyújt a gyógyászati segédeszközök beszerzésében és használatában Segítséget nyújt a hely- és helyzetváltoztatásban Segítséget nyújt a személyes és hivatali kapcsolatok fenntartásában Segítséget nyújt a szolgáltatást igénybe vevőnek az öltözködésben az étkezésben Segítséget nyújt az állapotnak megfelelő egészséges élettér kialakításában illetve a környezeti higiéné biztosításában Személyre szóló gondozási tervet készít dokumentálja a gondozási terv megvalósulásának folyamatát Szükség esetén mentőt vagy sürgősségi segítséget kér Szükség esetén segítséget nyújt a mindennapi tevékenységek elvégzésében Szükség esetén segítséget nyújt a személyes higiéné megteremtésében az étkezésben és a folyadékpótlás biztosításában Támogatja a szolgáltatást igénybe vevő társadalmi integrációját segítséget nyújt az izoláció
4 /
eSZAKMA Feladatok, ismeretek, készségek megakadályozásában Támogatja a szolgáltatást igénybevevőt az életkori sajátosságok és az új élethelyzetek elfogadásában Tiszteletben tartja a szolgáltatást igénybe vevők értékeit autonómiáját identitását érdekeiket szem előtt tartva oldja meg az etikai dilemmákat Végzi és ellenőrzi a munkaszervezés adminisztrációját Vezeti az előgondozás adminisztrációját Vezeti az intézményi munkával kapcsolatos nyilvántartásokat elvégzi a munkaköréből adódó adatszolgáltatást Vizsgálatra testváladékot vesz le és tárol
5 /
eSZAKMA Feladatok, ismeretek, készségek
Az alkalmazandó ismeretek, típusonként:
A típusú ismeret: A betegmegfigyelés szempontjai A gyógyszerkezelés szabályai A haldoklóbeteg ellátásának feltételei A kliens helye a szociális intézményekben A kompetencia határok Alkalmazott pszichológia Az együttműködés etikai szabályai Az elsősegélynyújtás alapszabályai Az intézmény szakmai etikai szabályai Fertőtlenítés Gyógyszerelés és a fizikális gyógymódok Jog- és adatvédelem Nondirektív beszélgetés Szakmai etikai szabályok Veszélyeztető állapotból következő elsősegélynyújtási feladatok B típusú ismeret: A betegségek lefolyása A betegségek rizikófaktorai A család fogalma és funkciója A család mint támogató rendszer és mint problémaforrás jellemzői A család működése és működési zavarai A család szerkezete A családi életciklus életút szakaszai A csoportmunka alkalmazása a szociális munkában A csoportmunka fejlődési szakaszai A csoportmunka végzéséhez szükséges ismeretek
6 /
eSZAKMA Feladatok, ismeretek, készségek A dolgozók érdekérvényesítési fórumai A döntési szintek megoszlása A erőforrások elosztása hasznosítása A feladatok pénzszükséglete A foglalkozás aktivizálás foglalkoztatás A foglalkoztatáspolitika alapkérdései és ellátásai A fogyasztói szükségletek biztosítási elvei A gazdálkodás és a pénzkezelés szabályai A gondozás célcsoportjai A gondozás fogalma célja feladatai A gondozás gyakorlati módszerei és technikái A gondozás határai A gondozási feladatok helyi munkamegosztási rendszere A gondozási folyamat tervezésének szempontjai A gondozási terv készítésének jogszabályi és helyi előírásai A gondozással kapcsolatos dokumentációs feladatok A gyászreakciók és a gyászolók támogatása A haldoklás folyamata és a haldokló segítése A helyi önkormányzatok költségvetése A helyi társadalom szerkezete A hozzátartozók érdekérvényesítési fórumai A jogérvényesítés és jogorvoslat lehetőségei A kiégés jelei és a szupervízió funkciója A kommunikáció csatornái és jellemzői A konfliktusok fajtái és a konfliktuskezelés módszerei A költségvetési szervek gazdálkodása A közigazgatási és hatósági eljárás szabályai A leggyakoribb fertőzőbetegségek járványtana A lelki fejlődés meghatározói A létszám és bérgazdálkodással összefüggő feladatok A mai magyar társadalom szerkezete 7 /
eSZAKMA Feladatok, ismeretek, készségek A menedzsment feladatai szervezeti formái A menedzsment gondolkodás jellemzői A minőségbiztosítás szabályai dokumentumai A Munkaerőpiaci Alap A munkakör hatáskör kialakításának szempontjai A munkáltatói feladatok szabályozásának és dokumentumai A munkamegosztás rendszere A munkanélküliség és az infláció mint modern veszélyek A nem állami szervek finanszírozása A piac szabályozó szerepe A piaci jellegű tevékenységek és bevételeik tervezés A pszichológiai megfigyelés módszere A segítés pszichológiai összefüggései A segítő kapcsolat a segítő tevékenység jellemzői A struktúrát generáló és manifeszt viszonya A szegénység jellemzői okai A személyiség pszichológia alapjai A szerep fogalma és jellemzői A szervezet fogalma a bürokratikus szervezet A szervezet reakciói A szervezetek működésének jellemzői A szervezetekben működő problémafeltárás problémamegoldás módszerei A szervezetekben történő konfliktuskezelés módszerei A szervezeti csoportok A szervezeti funkciók folyamatok A szervezeti kommunikáció formái és hatása A szervrendszerek felépítése és működése A szervrendszerek működésének szabályozási szintjei A szociális alap és szakellátás formái és intézményei A szociális csoportmunka modelljei A szociális ellátásban működő érdekérvényesítés dilemmái 8 /
eSZAKMA Feladatok, ismeretek, készségek A szociális és egészségügyi intézményrendszer A szociális intézmények mint szervezetek A szociális munka értékei A szociális munka sajátosságai helye a társadalmi munkamegosztásban A szociális munka tevékenységének rendszere A szociális szakember szerepei A szociális szolgáltatások ára minősége A szocializáció folyamata és színterei A szociológiai adatfelvétel módszerei A szolgáltatást igénybevevők érdekérvényesítésének szabályai A társadalmi egyenlőtlenségek és újratermelésük okai A társadalmi integráció dezintegráció szegregáció fogalma A társadalmi integrációt veszélyeztető jelenségek A társadalmi mobilitás jellemzői A társadalmi munkamegosztás fejlődése A társadalmi struktúrát leíró elméletek A társadalmi újratermelés összefüggései A társadalom ártó-védő hatásának jellemzői A társadalom összetételét ábrázoló mutatók A társadalombiztosítási alapok A team munka jelentősége A változások menedzselése A veszteségek és feldolgozási módszerei A veszteségek feldolgozásának pszichikus folyamata A vezetés és hatalom összefüggései A vezetési stílusok és hatásuk A vezetői személyiség jellemzői és hatékonysága Ápolási alapismeretek Az alapvető emberi szükségletek és az ápolás összefüggései Az állam szabályozó szerepe Az államháztartás bevételei 9 /
eSZAKMA Feladatok, ismeretek, készségek Az államháztartás szerkezete Az ápolási folyamat lélektani összefüggései Az egészségügyi ellátás formái és intézményei Az egészségügyi és szociális ellátásokhoz való hozzájutás feltételei Az egyén társadalmi meghatározottsága Az életmód az értékek és a normák átörökítésének összefüggései Az életút pszichológiai fejlődési szakaszai Az életútinterjú készítésének fázisai Az ellátott-jogi képviselő feladatai Az ellátottak érdekképviseletének gyakorlata Az ellenőrzési feladatok és szempontok Az előítéletek kialakulásának és működésének jellemzői Az emberi szükségletek rendszere Az emberi test felépítése szerveződési szintjei Az érdekérvényesítés elvi szempontjai Az esetkezelés fogalma Az esetmegbeszélések funkciója Az idős ember szükségleteinek sajátosságai Az intézmények létrehozási működési dokumentumai Az intézményi gazdálkodás tervezése Családsegítés családgondozás feladatai és módszerei Csoportban kialakuló szerepek Csoportdinamikai jelenségek Csoporttípusok Deviáns jelenségek a társadalomban Énvédő technikák Erőforrások felmérése Felmérés a csoportban működés lezárás Főbb gyógyszercsoportok és alkalmazási területük Gyermekjóléti alapellátás intézményei és szolgáltatásai Gyermekjóléti alapellátás intézményeinek adminisztrációja 10 /
eSZAKMA Feladatok, ismeretek, készségek Gyermekvédelmi szakellátás intézményei és szolgáltatásai Gyermekvédelmi szakellátás intézményeinek adminisztrációja Háztartásgazdálkodás háztartásvitel Járványtani alapismeretek Járványtani alapismeretek Kereslet kínálat egyensúlya a szociális szolgáltatásban Kórokok holisztikus értelmezése Krízis krízisintervenció a szociális munkában Lelki jelenségek és folyamatok Marketing piackutatás Motiváció fontossága és alkalmazása Munka- és balesetvédelem Műszaki ellátási szabályzatok Önismeret forrásai Problémamegoldás a szociális munkában Szakosított ellátást nyújtó intézmények adminisztrációja Szakosított ellátást nyújtó intézmények és szolgáltatásaik Szervezés Szociális alapellátást nyújtó intézmények adminisztrációja Szociális alapellátást nyújtó intézmények és szolgáltatásaik Szociológiai alapfogalmak Tervezés Vállalkozás létesítése és működtetése Válságok az életciklus során Veszélyeztetett társadalmi csoportok és térségek jellemzői Vezetés C típusú ismeret: A csoportok kialakulása szerkezete és a csoportközi viszonyok jellemzői A gyógyszerek sorsa a szervezetben A helyi erőforrások és hiányok felmérésének módszerei
11 /
eSZAKMA Feladatok, ismeretek, készségek A helyi erőforrások és hiányok felmérésének módszerei A közösségi szociális munka formái és folyamata A közösségi szociális munka gyakorlata A mai magyar társadalom A problémamegoldó folyamat szakaszaiban alkalmazható módszerek A problémának definiált társadalmi jelenségek és ellátások A segítő beszélgetés jellemzői A szociális identitás kialakulásának összefüggései A szociális védelmi rendszer nem önkormányzati keretei formái A szociálpolitika alapelvei technikái eszközei Alkalmazott pszichológia Általános gyógyszertan Az állam és az önkormányzat felépítése feladatai Az együttműködés szociálpszichológiai jellemzői Család és életmód Családjog Elméletek ideológiák a szociális munkában Jogi alapismeretek Közélelmezési feladatok Népegészségügy Önkormányzati szociális és gyermekvédelmi ellátások keretei formái Szervezetszociológiai alapismeretek Szociális ellátások Szociálpolitikai alapok Viselkedési rendellenességek és személyiségzavarok Vonzalmak taszítások D típusú ismeret: A közösségszervezés elméletének alapismerete A szociális tervezés és a közösségfejlesztési elméleti alapismerete A szociális tervezési és a közösségfejlesztési elméleti alapismeretek
12 /
eSZAKMA Feladatok, ismeretek, készségek A szakmai képzés során szem előtt kell tartani, hogy a munkaköri feladatok mindennapi végrehajtására a szakemberek csak megfelelő készségek és kompetenciák birtokában képesek. Ezért fejlesztési követelményként az alábbiakban felsorolt készségek és kompetenciák fejlesztését kell kitűzni. A szakmai készségek szintenként: 5 -s szintűek: Ápolási eszközök használata Az egészségügyi ellátás állóeszközeinek használata Elemi számolási készség Gyógyászati segédeszközök kényelmi eszközök használata Háztartási gépek és konyhatechnikai eszközök használata Kézírás Köznyelvi beszédkészség Köznyelvi szöveg fogalmazása írásban Köznyelvi szöveg hallás utáni megértése Olvasott köznyelvi szöveg megértése Textíliák kötszerek használata 4 -s szintűek: Diagram nomogram kitöltése készítése Diagram nomogram olvasása értelmezése Információforrások kezelése Műszerek kezelése Olvasott szakmai szöveg megértése Szakmai nyelvi íráskészség fogalmazás írásban Szakmai nyelvű beszédkészség Szakmai nyelvű hallott szöveg megértése Számítástechnikai és híradástechnikai eszközök használata Elágazáshoz kapcsolódó kompetenciák, típusonként:
13 /
eSZAKMA Feladatok, ismeretek, készségek Személyes kompetenciák: Állóképesség Döntésképesség Elhivatottság Elkötelezettség Érzelmi stabilitás Felelősségtudat Kézügyesség Kiegyensúlyozottság Megbízhatóság Mozgáskoordináció Önállóság Pontosság Stressztűrő képesség Szervezőkészség Testi ügyesség Társas kompetenciák: Adekvát kommunikáció Empatikus készség Irányíthatóság Irányító készség Kapcsolatfenntartó készség Kapcsolatteremtő készség Kompromisszum készség Konfliktusmegoldó készség Konszenzus készség Közérthetőség Motiváló készség Segítőkészség Tolerancia 14 /
eSZAKMA Feladatok, ismeretek, készségek Tömör fogalmazás készsége Módszerkompetenciák: Általános ismeretek speciális helyzetekben való alkalmazása Alternatívákban való gondolkodás képessége Áttekintő képesség Eredményorientáltság Értékelés Figyelemösszpontosítás Gyakorlatias feladatértelmezés Helyzetfelismerés Információgyűjtés Kontroll (ellenőrző képesség) Következtetési képesség Módszeres munkavégzés Nyitott hozzáállás Probléma feltárás Problémaelemzés Rendszerben való gondolkodás Rendszerező képesség Tervezési készség
15 /
eSZAKMA Tananyag
Társadalomismeret Elméleti óraszám: 127, Elméletigényes gyakorlati óraszám: 17, Gyakorlati óraszám: 20, Szakmai képzés: NEM, Csoportbontás: NEM Témakörök 023/1.1/x1852-06 Szociológiai alapismeretek
Tartalmak A szociológia alapfogalmai és összefüggései, módszertani alapismeretei A társadalom fogalma, működése; az egyén társadalmi meghatározottsága A helyi társadalom szerkezete és sajátosságai az országos és helyi statisztikai, demográfiai adatok tükrében
Tanulói tevékenységformák 5/Tesztfeladat megoldása, 10/Információk és adatok önálló rendszerezése, 10/Tapasztalatok értelmezése, 20/Olvasott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel, 35/Olvasott szöveg feladattal vezetett feldolgozása, 20/Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel,
023/1.2/x1852-06 Szociológiai gyakorlat
A társadalom megismerésének sajátosságai és módszerei (megfigyelés, dokumentum-elemzés, kísérlet, kérdezéses technikák) Adatfelvételi és adatgyűjtési technikák A társadalom összetételét ábrázoló mutatók (életkori megoszlás, egyéb demográfiai mutatók, foglalkozási szerkezet, nemzetiségi, etnikai összetétel) A helyi erőforrások és hiányok felismerésének módszerei
10/Írásos elemzések készítése, 25/Ábrák készítése demográfiai és társadalmi folyamatokról, 25/Információk feladattal vezetett rendszerezése, 20/Kutatás megadott szempontok alapján, 10/Hallott szöveg feladattal vezetett feldolgozása, 10/Olvasott szöveg feladattal vezetett feldolgozása,
023/1.3/x1852-06 Társadalmi struktúra A társadalom fogalma, szerkezete, működésének jellemzői, a társadalom szerkezetét generáló és manifeszt viszonyok A társadalmi struktúra, rétegződés, státusz, státuszcsoport fogalma A társadalmi újratermelés, újratermelődés; a társadalmi struktúrát generáló és manifeszt viszonyok Az egyén társadalmi meghatározottsága 023/1.4/x1852-06 Társadalmi egyenlőtlenség és szegénység
A társadalmi egyenlőtlenség fogalma, az egyenlőtlenségek jellemzői és dimenziói a mai magyar társadalomban; a társadalom, a család, az iskola szerepe az egyenlőtlenségek és a szegénység mérséklésében, felszámolásában és újratermelésében A szegénység értelmezése és jellemzői; a társadalmi integrációt veszélyeztető jelenségek A társadalmi egyenlőtlenségek keletkezésének és újratermelődésének okai és folyamata A társadalmi integráció, dezintegráció, szegregáció, anómia fogalma, jelei, kialakulásának folyamata A szociális hiányokból származó társadalmi konfliktusok
16 /
20/Információk feladattal vezetett rendszerezése, 10/Válaszadás írásban mondatszintű kérdésekre, 20/Szöveges előadás egyéni felkészüléssel, 20/Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel, 10/Olvasott szöveg feladattal vezetett feldolgozása, 20/Olvasott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel, 5/Válaszadás írásban mondatszintű kérdésekre, 10/Tesztfeladat megoldása, 10/Tapasztalatok értelmezése, 20/Olvasott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel, 35/Olvasott szöveg feladattal vezetett feldolgozása, 20/Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel,
A továbbhaladás feltételei Alkalmazza a szociológia alapfogalmait, a szociológiai, statisztikai, demográfiai módszereket. Határozza meg a település sajátos viszonyait az országos és a helyi statisztikai és demográfiai adatokból. alkalmazni azokat a szociológiai, statisztikai, demográfiai módszereket, mutatókat, amelyekkel ismereteket szerezhet a helyi társadalom szerkezetéről; amelyek alkalmasak a szociális problémák feltárására, valamint a szociálisan veszélyeztetettek körének felderítésére Ismerje a társadalom szerkezetét, rétegződését, a társadalmi struktúrát. Értelmezze az egyén társadalmi meghatározottságát.
Értelmezze a társadalmi egyenlőtlenségek keletkezésének és újratermelődésének okait és folyamatát. Ismerje fel a településére, a lakókörnyezetére jellemző szociális hiányokat, szociális problémákat, az egyes társadalmi rétegek kulturális és szubkulturális jellemzőit.
eSZAKMA Tananyag Témakörök
023/1.5/x1852-06 Család és életmód
023/1.6/x1852-06 Gyakorlat a családés életmód körében
023/1.7/x1852-06 A mai magyar társadalom
023/1.8/x1852-06
Tartalmak
Tanulói tevékenységformák
A család fogalmának és funkcióinak változása, a család helye, szerepe, jelentősége, a családi és társadalmi szerepek A család szocializációs szerepe és jelentősége, a családi gazdálkodás jellemzői A családi életciklus, életút szakaszai Az emberi szükségletek rendszere, a szükségletek kielégítése A család szerkezete, működése és működési zavarai, az egyén és a család alkalmazkodási stratégiái, a társadalom ártó-védő hatása Kultúra, szubkultúra, hagyományok, életmód, szokás, életvitel fogalma, meghatározó tényezői, összetevői A gyerek, az idős, a beteg és a fogyatékos ember helye a családban, magány a családban A család, mint támogató rendszer, a családot támogató rendszerek A család fogalmának és funkcióinak változása, helye, szerepe, jelentősége, működése és működési zavarai, szerkezete; Családi és társadalmi szerepek, a család szocializációs szerepe, a családi gazdálkodás A családi életciklus, életút; az életútinterjú, mint a család szerkezetének, történetének, értékeinek és normáinak vizsgálati módszere A gyerek, az idős, a beteg és a fogyatékos ember helye a családban, magányosság a családon belül A társadalom ártó-védő hatása; a család, mint támogató rendszer és a családot támogató rendszerek Az emberi szükségletek rendszere Kultúra, szubkultúra, hagyományok, életmód, szokás, életvitel fogalma, meghatározó tényezői, összetevői Értékek, normák, szankciók; normáktól való eltérés, különbözőség, másság; a deviancia fogalma, elméletei, kialakulásuk okai, társadalmi megítélése és annak változása; a deviancia formái, méretei és szociológiai jellemzői a mai Magyarországon A mai magyar társadalom szerkezete, térbeli jellemzői A társadalmi mobilitás, jellemzői Értékek, normák, szankciók; a normáktól való eltérés, a különbözőség, másság, deviancia A deviancia formái, méretei, kialakulásának okai és szociológiai jellemzői a mai Magyarországon A devianciák társadalmi megítélésének történelmi változása A szervezet fogalma, a bürokratikus szervezet A szervezetek mint
17 /
5/Tesztfeladat megoldása, 10/Válaszadás írásban mondatszintű kérdésekre, 15/Szöveges előadás egyéni felkészüléssel, 20/Információk önálló rendszerezése, 20/Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel, 30/Olvasott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel,
A továbbhaladás feltételei Ismerje fel a helyi társadalom ártóvédő hatásait, a prevenció szükségességét. Ismerje fel a szociális hiányokból származó társadalmi konfliktusokat. Határozza meg a család szocializációs szerepét és jelentőségét, a családi gazdálkodás jellemzőit. Mutassa be az emberi szükségletek rendszerét. Ismerje fel a szükségletek kielégítetlenségét, határozza meg az ebből adódó feladatokat.
15/Írásos elemzés készítése, 15/Az életútinterjú szó szerinti leírása, 50/Életútinterjú elkészítése, 5/Interjúalany kiválasztása megadott szempontok alapján, 10/Interjúterv készítése, 5/Pódium interjú készítése,
Alkalmazza a család megismerésének, szükségletfelmérésének módszereit. Határozza meg a szükségletekből adódó feladatokat.
15/Írásos elemzés készítése, 10/Válaszadás írásban mondatszintű kérdésekre, 20/Szöveges előadás egyéni felkészüléssel, 25/Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel, 30/Olvasott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel,
Megértés szintjén lássa át a mai magyar és a helyi társadalom szerkezetét és legfontosabb szociális problémáit. Ismerje fel a társadalmi anómia, dezintegráció jeleit. Ismerje a szervezetszociológia
15/Írásos elemzés készítése,
eSZAKMA Tananyag Témakörök Szervezetszociológiai alapismeretek
Tartalmak nyílt rendszerek kialakulását, működését és megváltoztatását befolyásoló tényezők Szervezeti struktúrák (munkamegosztás, hatáskör, koordinációs eszközök, konfiguráció) Döntési szintek és szabályzatok Célok, küldetés, hatékonyság A szociális intézmények mint szervezetek A kliens a szociális intézményben
Tanulói tevékenységformák 10/Válaszadás írásban mondatszintű kérdésekre, 20/Információk feladattal vezetett rendszerezése, 20/Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel, 15/Olvasott szöveg feladattal vezetett feldolgozása, 20/Olvasott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel,
A továbbhaladás feltételei alapfogalmait. Határozza meg egy szociális intézmény szervezeti struktúráját.
023/1.9/x1852-06 Intézmények megismerése
Egy adott szociális intézmény szervezeti struktúrájának bemutatása a szervezeti jellemzők elemzésével (ábrákkal kiegészítve) Szakmai interjúkészítés vezetőkkel Az intézmény helye a szociális, gyermekvédelmi, közigazgatási rendszerben; az adott település ellátási rendszerében Az intézmény belső struktúrája, tárgyi feltételei, működése, fenntartása, döntési folyamata, működését szabályozó jogszabályok, pénzforrási lehetőségei, külső és belső kapcsolatrendszere Az intézményben megoldott szociális, gyermekvédelmi problémák; az intézmény által kínált szolgáltatások és a kliensek szükségletei közötti viszony; a szolgáltatásokhoz való hozzájutás feltételei, lehetőségei A szupervízió formái; a munkacsoportok közötti együttműködés Az intézmény adminisztrációja
15/Írásos elemzés készítése adott intézményről, 10/Ábra készítése adott intézmény struktúrájáról, 35/A szakmai interjú leírása információk rendszerezése, 20/Szakmai interjúkészítés vezetőkkel, 20/Vezetőkkel készített szakmai interjúterv elkészítése,
Elemezzen egy adott szociális intézményt megadott szempontok alapján.
Szociálpolitika Elméleti óraszám: 72, Elméletigényes gyakorlati óraszám: 0, Gyakorlati óraszám: 30, Szakmai képzés: NEM, Csoportbontás: NEM Témakörök 023/1.4/x1851-06 Szociálpolitikai alapok
Tartalmak A szociálpolitika fogalma, értékei, alapvető összefüggései, feladata, intézményrendszere, céljai és eszközei; a szociális biztonságot szolgáló támogatások nyújtásának alapelvei, technikái és formái A szociálpolitika sajátos terminológiája A szociálpolitika, mint tudomány és mint a társadalom integritásának megőrzési eszköze
Tanulói tevékenységformák 5/Utólagos szóbeli beszámoló, 5/Tesztfeladat megoldása, 10/Olvasott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel, 35/Olvasott szöveg feladattal vezetett feldolgozása, 35/Hallott szöveg feladattal vezetett feldolgozása, 10/Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel,
A továbbhaladás feltételei Alkalmazza a szociálpolitika alapfogalmait. Ismerje a szociális biztonságot szolgáló támogatások nyújtásának alapelveit, technikáit és formáit.
023/1.5/x1851-06 Szociálpolitikai beavatkozást igénylő problémák
A társadalmi integráció fogalma, folyamata és az azt veszélyeztető folyamatok és jelenségek; az egyes társadalmi rétegek tipikus problémái, a helyi társadalom szerkezete A szociális támogatások rendszere és célcsoportjai; az emberi szükségletek rendszere, a szükségletkielégítés hiányai, a szükségletfelmérési technikák, az erőforrások feltárásának eszközei és módszerei
5/Utólagos szóbeli beszámoló, 5/Tesztfeladat megoldása, 10/Olvasott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel, 35/Olvasott szöveg feladattal vezetett feldolgozása, 35/Hallott szöveg feladattal vezetett feldolgozása, 10/Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel,
Ismerje a szociális támogatások rendszerét. Ismerje az egyéni szociális szükségletek, erőforrások felmérésének módszereit, a helyi cselekvési lehetőségeket. Értelmezze az emberi
18 /
eSZAKMA Tananyag Témakörök
Tartalmak
Tanulói tevékenységformák
023/1.6/x1851-06 Szociálpolitika intézményrendszere
A szociálpolitika intézményrendszere, céljai és eszközei; a szociális biztonságot szolgáló támogatások nyújtásának alapelvei, technikái és formái A szociális védelmi rendszer önkormányzati és nem önkormányzati formái Az érdekképviselet szabályai, lehetőségei, a szociális és gyermekvédelmi ellátások igénybevételi szabályai
5/Utólagos szóbeli beszámoló, 5/Tesztfeladat megoldása, 10/Olvasott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel, 35/Olvasott szöveg feladattal vezetett feldolgozása, 35/Hallott szöveg feladattal vezetett feldolgozása, 10/Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel,
023/1.7/x1851-06 Szociálpolitikai monitorozás
A szociális, foglalkoztatási, családtámogatási, gyermekvédelmi és egészségügyi intézményrendszer feladatai és működésük A támogatások rendszere megszerzésének feltételei és szabályai Az ellátottak helye az intézményi struktúrában, a jogosultságok érvényesítésének lehetőségei és akadályai A szükségletek és erőforrások feltárásának technikái, módszerei és az egyes intézményekben alkalmazott gyakorlata
10/Olvasott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel, 10/Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel, 80/Munkamegfigyelés adott szempontok alapján,
A továbbhaladás feltételei szükségleteket és a szükséglet kielégítés hiányait. Ismerje az igénybe vehető erőforrások országos és helyi rendszerét. Ismerje a szociális, valamint a gyermekjóléti és gyermekvédelmi ellátás intézményrendszerét, szervezeteit, az általuk nyújtott szolgáltatási lehetőségeket, valamint a segítség megszerzésének feltételrendszerét. Gyűjtsön információt adott szociális intézményekről megadott szempontok alapján.
Szociális munka Elméleti óraszám: 178, Elméletigényes gyakorlati óraszám: 15, Gyakorlati óraszám: 80, Szakmai képzés: NEM, Csoportbontás: NEM Témakörök 023/3.1/x1852-06 Szociális problémamegoldás
Tartalmak Átfogó ismeretek nyújtása a szociális munka rendszeréről, sajátosságairól, elméleti gyökereiről A szociális munka sajátosságai és helye a társadalmi munkamegosztásban; elméletek és ideológiák a szociális munkában A szociális problémák megoldásának elméleti és tevékenységrendszere, gyakorlati szabályai A szociális munka formái, tevékenységének rendszere A szociális szakember szerepei, felelőssége
19 /
Tanulói tevékenységformák 5/Tesztfeladat megoldása, 10/Válaszadás írásban mondatszintű kérdésekre, 30/Esetmegbeszélés, 30/Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel, 25/Olvasott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel,
A továbbhaladás feltételei Mérje fel az egyéni szociális szükségleteket, erőforrásokat, helyi cselekvési lehetőségeket. Értelmezze az emberi szükségleteket és a szükségletkielégítés hiányait. Válassza ki a szociális hiányoktól leginkább szenvedő célcsoportokat és
eSZAKMA Tananyag Témakörök
Tartalmak
Tanulói tevékenységformák
023/3.2/x1852-06 Egyének és családok Az esetkezelés és családsegítés fogalma, az elméletek sokféleségén szükségletei alapuló szemlélet a segítő foglalkozásokban, a szociális munkában A segítő kapcsolat, a segítő tevékenység jellemzői; a komplex családgondozás A problémamegoldó folyamat egyes szakaszaiban alkalmazható módszerek Erőforrások felmérése, teremtése, az erőforrásokkal való gazdálkodás Krízis, krízisintervenció a szociális munkában A szociális és egészségügyi ellátó rendszer Az érdekképviselet lehetőségei és etikája
023/3.3/x1852-06 Szükségletek és erőforrások a csoportban
Csoportmunka alkalmazása a segítő foglalkozásokban, a szociális munkában A szociális csoportmunka modelljei és típusai, csoporttípusok A csoportokkal végzendő szociális munkához szükséges ismeretek és készségek Csoportdinamikai jelenségek A csoportmunka folyamata és fázisai, a csoportfejlődés modellje A csoport tervezése, elindítása, vezetése és lezárása
20 /
30/Csoportos helyzetgyakorlat, 5/Tesztfeladat megoldása, 10/Válaszadás írásban mondatszintű kérdésekre, 25/Esetmegbeszélés, 15/Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel, 15/Olvasott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel,
5/Tesztfeladat megoldása, 15/Válaszadás írásban mondatszintű kérdésekre, 15/Tapasztalatok utólagos ismertetése szóban, 15/Szöveges előadás egyéni felkészüléssel, 30/Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel, 20/Olvasott szöveg önálló feldolgozása,
A továbbhaladás feltételei településrészeket. Állítsa fel működési területén a szociális szükségletek fontossági sorrendjét. Ismerje fel az adott klienskör hagyományait, szükségleteit, érdekeit, és ezek alkalmazásával tudjon velük kapcsolatot létesíteni. Alkalmazza a problémák megoldásának elméleti modelljeit, szakmai módszereit. Gyűjtsön információt a probléma megoldásához. Ismerje fel az egyéni, csoportos és közösségi válsághelyzeteket, az elemi életfeltételek hiányát. Alkalmazás szintjén tudjon információt szerezni és tájékoztatást nyújtani a munkaerőpiaci lehetőségekről, a szociális és egészségügyi ellátásokról. Értelmezze a szociális és egészségügyi ellátásokhoz való hozzájutás feltételeit, és a szolgáltatást igénybe vevőknek nyújtson segítséget azok megszerzésében. Gyűjtsön információt és tájékoztasson a jogérvényesítés és jogorvoslat lehetőségeiről. Ismerje a csoportmunka alapfogalmait és a csoportdinamikai jelenségeket.
eSZAKMA Tananyag Témakörök
Tartalmak
Tanulói tevékenységformák
A továbbhaladás feltételei
023/3.4/x1852-06 Szükségletek és erőforrások a közösségben
A közösség fogalma A közösségi szociális munka formái és folyamata (szociális tervezés, közösségfejlesztés, szociális fejlesztés, közösségszervezés, szociális akció) Szükséglet és erőforrások feltárása, felmérési módszerek kiválasztása, a felmérési folyamat
5/Tesztfeladat megoldása, 10/Válaszadás írásban mondatszintű kérdésekre, 30/Szöveges előadás egyéni felkészüléssel, 25/Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel, 30/Olvasott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel,
Alkalmazza közösségekben a szükséglet és erőforrások feltárásának módszereit.
023/1.1/x1853-06 A szociális munka társadalmi közege
Adatok feldolgozása a szegénység, a hajléktalanság, a munkanélküliség, a társadalmi egyenlőtlenségek, a területi hátrányok, a társadalmi mobilitás témaköréből Szocioséta saját településen megfigyelési szempontok alapján: a szegregáció, az infrastrukturális egyenlőtlenségek, az utazási lehetőségek, a közoktatási, egészségügyi, szociális, közigazgatási közintézmények elérhetősége témakörben Esszé összeállítása a saját település valamely társadalmi problémájának bemutatására Az esetkezelés fogalma, az elméletek sokféleségén alapuló szemlélet a szociális esetmunkában A segítő kapcsolat elméletének érvényesülése a szociális esetmunkában A problémamegoldó folyamat lépéseinek érvényesülése a szociális esetmunkában és a család segítésben; az erőforrásokkal való gazdálkodás a szociális problémamegoldásban A krízis értelmezése, a krízisintervenció feladatai
20/Írásos elemzések készítése, 20/Tapasztalatok értelmezése, 30/Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel, 15/Információk és adatok önálló rendszerezése, 15/Olvasott szöveg feladattal vezetett feldolgozása,
Alkalmazza az információgyűjtés és adatfeldolgozás módszereit, állítson össze egy esszét saját településén valamely társadalmi problémájának bemutatásáról.
5/Válaszadás írásban mondatszintű kérdésekre, 10/Információk és adatok önálló rendszerezése, 10/Tapasztalatok értelmezése, 20/Olvasott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel, 35/Olvasott szöveg feladattal vezetett feldolgozása, 20/Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel,
Képes legyen feltárni az ügyfél személyes adottságaiban, családi és emberi kapcsolataiban rejlő erőforrásokat. Tudjon segítséget nyújtani a családi és egyéni krízisek leküzdésében. Tudja támogatni a szolgáltatást igénybe vevő társadalmi integrációját, tudjon segítséget nyújtani az izoláció megakadályozásában. Nyújtson segítséget a személyes és hivatali kapcsolatok fenntartásában. Legyen képes megszervezi más szolgáltatók közreműködését.
Az esetkezelés fogalma, az elméletek sokféleségén alapuló szemlélet a szociális esetmunkában A segítő kapcsolat elméletének érvényesülése a szociális esetmunkában A problémamegoldó folyamat lépéseinek érvényesülése a szociális esetmunkában és a családsegítésben; az erőforrásokkal való gazdálkodás a szociális problémamegoldásban A krízis értelmezése, a krízisintervenció
5/Válaszadás írásban mondatszintű kérdésekre, 10/Információk és adatok önálló rendszerezése, 10/Tapasztalatok értelmezése, 20/Olvasott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel, 35/Olvasott szöveg feladattal vezetett feldolgozása, 20/Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel,
Alkalmazza a problémamegoldó folyamat lépéseit. Ismerje az erőforrásokkal való gazdálkodás módszereit.
023/1.2/x1853-06 Egyéni esetkezelés
023/1.3/x1853-06 Családsegítés
21 /
eSZAKMA Tananyag Témakörök 023/1.4/x1853-06 Az egyéni és családsegítő munka gyakorlata
Tartalmak feladatai Az egyéni esetkezelés és a családsegítés feladatainak gyakorlása, a segítő beszélgetés elemeinek alkalmazása Az erőforrások alkalmazásának tervezésében való részvétel az egyéni esetsegítésben és a családsegítésben A krízisek jeleinek felismerése és a krízisintervencióban való részvétel
Tanulói tevékenységformák 5/Esetleírás készítése tapasztalatok alapján, 5/Információk és adatok önálló rendszerezése, 10/Tapasztalatok értelmezése, 70/Önálló szakmai munkavégzés közvetlen irányítással, 10/Részvétel az ügyfélfogadáson esetmegfigyelés,
023/1.5/x1853-06 Szociális munka csoportokkal
A csoportmunka alkalmazásának lehetőségei a szociális munkában; a csoportmunkához szükséges ismeretek és készségek A csoportmunka modelljei és típusai A csoportdinamikai jelenségek, a csoportmunka folyamata és fázisai; a csoportfejlődés A csoportmunka tervezése, a csoport szervezése, a csoportmunka elindítása, a csoport, a csoport folyamatok vezetése, a csoportmunka lezárása Az önsegítő csoportok funkciója, sajátosságai és segítésének eszközei
5/Válaszadás írásban mondatszintű kérdésekre, 10/Információk és adatok önálló rendszerezése, 10/Tapasztalatok értelmezése, 20/Olvasott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel, 35/Olvasott szöveg feladattal vezetett feldolgozása, 20/Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel,
023/1.6/x1853-06 Csoportokkal végzett szociális munka gyakorlata
A csoportmunka folyamatának, módszereinek és a csoportdinamikai folyamatok megfigyelése Részvétel a csoportmunka tervezésben, a csoportmunka eszközeinek, módszereinek kiválasztásában Részvétel a csoportok szervezésében, működési feltételeik kialakításban és vezetésében Részvétel önsegítő csoportok munkájában, működési feltételeik javításában A közösség, a közösségi szociális munka fogalma A közösségi szociális munka formái és folyamata: a szociális tervezés, a közösségfejlesztés, a szociális fejlesztés, a közösségszervezés, a szociális akció A közösségi szükségletek és erőforrások feltárása, a felmérés módszereinek kiválasztása, a felmérési folyamat A hálózati munka szervezésének feladatai A közösségi gyakorlat taktikái és technikái A közösségi szociális munka formáinak és folyamatának megfigyelése (a szociális tervezés, a közösségfejlesztés, a szociális fejlesztés, a közösségszervezés, a szociális akció) Részvétel a közösségi szükségletek és erőforrások feltárásában, a felmérés módszereinek kiválasztásában, a felmérési folyamat lebonyolításában Részvétel hálózati munka Részvétel a közösségi gyakorlat taktikáinak és technikáinak a kiválasztásában
5/Esetleírás készítése tapasztalatok alapján, 5/Információk és adatok önálló rendszerezése, 10/Tapasztalatok értelmezése, 70/Csoportmunka végzése a csoportvezető segítőjeként, 10/Részvétel a csoportok szervezésében,
023/1.7/x1853-06 Közösségi szociális munka
023/1.8/x1853-06 Közösségi szociális munka gyakorlata
22 /
A továbbhaladás feltételei Vegyen részt egy szociális intézmény egyéni esetkezelésében, figyelje meg a családsegítés módszereit. Vegyen részt adományok gyűjtésében és elosztásában. Képes legyen együttműködni a foglalkozások lebonyolítóival. Alkalmazás szintjén tudjon információt szerezni és tájékoztatást nyújtani a helyi civil szervezetek és önsegítő csoportok működéséről. Tervezze meg egy csoport beindítását. Figyelje meg a csoportmunka folyamat, módszereit és a csoportdinamikai folyamatokat. Vegyen részt önsegítő csoportok munkájában.
5/Válaszadás írásban mondatszintű kérdésekre, 10/Információk és adatok önálló rendszerezése, 10/Tapasztalatok értelmezése, 20/Olvasott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel, 35/Olvasott szöveg feladattal vezetett feldolgozása, 20/Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel,
Ismerje a közösségi szociális munka fajtáit, módszereit. Nyújtson segítséget a közösségi szociálismunka szakemberinek.
5/Esetleírás készítése tapasztalatok alapján, 10/Tapasztalatok értelmezése, 70/Részvétel közösségi rendezvények és akciók szervezésében, 5//Információk és adatok önálló rendszerezése, 10/Információk és adatok gyűjtése a közösségi működésről,
Vegyen részt egy közösségi szociális munka tervezésében, szervezésében.
eSZAKMA Tananyag
Szociális menedzsment Elméleti óraszám: 136, Elméletigényes gyakorlati óraszám: 10, Gyakorlati óraszám: 40, Szakmai képzés: NEM, Csoportbontás: NEM Témakörök 023/3.1/x1860-06 A vezetés alapjai
Tartalmak A vezetés mint hatalom, vezetési stílusok A vezető személyisége, hatékonysága és felelősége Vezetői szerepek, ismeretek. A vezetés funkciói. Karrier, és karriertervezés.
Tanulói tevékenységformák 10/Tesztfeladat megoldása, 10/Utólagos szóbeli beszámoló, 10/Tapasztalatok értelmezése, 20/Olvasott szöveg feladattal vezetett feldolgozása, 20/Információk feladattal vezetett rendszerezése, 30/Hallott szöveg feladattal vezetett feldolgozása,
A továbbhaladás feltételei Ismeri a vezetés alapfogalmait.
023/3.2/x1860-06 A szociális ellátás tervezése
A tervezés, szervezés és az ellenőrzés elemei Problémafeltárás, problémamagoldás, konfliktuskezelés a szervezetekben
10/Információk feladattal vezetett rendszerezése, 10/Írásos elemzések készítése, 20/Elemzés készítése tapasztalatokról, 10/Esemény helyszíni értékelése szóban, 50/Információk önálló rendszerezése,
Értelmezi a munkaszervezésre vonatkozó előírásokat.
023/3.3/x1860-06 A menedzsment
A menedzsment gondolkodás kialakulása A menedzsment feladatai, szervezeti formái Szervezeti csoportok, a változásmenedzsment
10/Információk feladattal vezetett rendszerezése, 10/Írásos elemzések készítése, 20/Elemzés készítése tapasztalatokról, 10/Esemény helyszíni értékelése szóban, 50/Információk önálló rendszerezése,
Megtervezi, ütemezi, megszervezi saját és az irányítása alá tartozók munkáját. Kialakítja a feladatok elvégzéséhez szükséges munkacsoportokat.
023/3.4/x1860-06 Érdekérvényesítés a szociális intézményekben
Az ellátottak érdekérvényesítésének fórumai, szabályai Az ellátottjogi képviselő feladatai A hozzátartozók érdekérvényesítésének fórumai
20/Írásos elemzések készítése, 20/Elemzés készítése tapasztalatokról, 10/Esemény helyszíni értékelése szóban, 50/Információk önálló rendszerezése,
023/3.5/x1860-06 Vezetési szervezési gyakorlat
Az intézmények vezetésének alapjai A szervezeti formák A vezető személyisége, felelősége, hatékonysága Problémamegoldás, konfliktuskezelés Tervezés, vezetés, szervezés
20/Kiscsoportos szakmai munkavégzés irányítással, 20/Írásos elemzések készítése, 20/Információk önálló rendszerezése, 20/Elemzés készítése tapasztalatokról, 20/Esemény helyszíni értékelése szóban előfelkészülés után,
Ismeri az érdekérvényesítés szabályait a szociális intézményekben. A szolgáltatást igénybe vevő megbízására beadványokat, kérelmeket fogalmaz. Betartja és betartatja a személyes gondoskodást nyújtó szociális intézmények szakmai feladatairól és működési feltételeiről szóló előírásokat.
023/1.2/x1861-06 A szociális A közigazgatási eljárás szabályai, az ügyiratok tartalmi és formai 10/Olvasott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel, szervezés adminisztrációjának ismerete követelményei, szociális intézmények létrehozásának, működésének 10/Írásos elemzések készítése,
23 /
Alkalmazza az előgondozás adminisztrációjának ismereteit.
eSZAKMA Tananyag Témakörök
Tartalmak dokumentumai Az intézményi nyilvántartások, dokumentumok rendszere, tartalmi és formai követelményei A pályázatírás tartalmi és formai követelményei A szakmai protokollok alkalmazása, a minőségbiztosítás iratai és dokumentumai A szolgáltatást igénybevevő iratainak, értékeinek kezelési szabályai
Tanulói tevékenységformák 30/Esetleírás készítése, 20/Szolgáltatási napló vezetése, 30/Részvétel az ügyfélfogadáson esetmegfigyelés,
A továbbhaladás feltételei Személyre szóló gondozási tervet készít, dokumentálja a gondozási terv megvalósulásának folyamatát. Ismeri a munkaszervezés adminisztrációját. Vezeti az intézményi munkával kapcsolatos nyilvántartásokat, ismeri a munkaköréből adódó adatszolgáltatást. Alkalmazza a heti és havi munkabeosztás készítésével kapcsolatos ismereteit.
Számítástechnika Elméleti óraszám: 6, Elméletigényes gyakorlati óraszám: 0, Gyakorlati óraszám: 36, Szakmai képzés: NEM, Csoportbontás: 2 csoport Témakörök 023/1.4/x1861-06 Számítástechnikai ismeretek
023/1.5/x1861-06 Számítástechnikai gyakorlat
Tartalmak A számítógép részei és a részegységek szerepe, a Word-program főbb jellemzői A Word-program működésének technikai ismeretei Egyszerű Word-dokumentumok, levelek, feljegyzések tartalmi és formai követelményei Prezentáció, grafika készítése. Excel használat. A számítógép bekapcsolása, a Word-program elindítása Egyszerű Word-dokumentumok, levelek, feljegyzések készítése Az intézményi nyilvántartási programok elindítása és egyszerű adatok bevitele Prezentáció, grafika készítése. Excel, PowerPoint és Internet használat
24 /
Tanulói tevékenységformák 50/Önálló szakmai munkavégzés felügyelet mellett, 30/Szolgáltatási napló vezetése, 20/Feladattal vezetett kiscsoportos szövegfeldolgozás,
A továbbhaladás feltételei Ismeri a számítógép részeit és a részegységek szerepét.
50/Önálló szakmai munkavégzés felügyelet mellett, 30/Szolgáltatási napló vezetése, 20/Feladattal vezetett kiscsoportos szövegfeldolgozás,
Egyszerű Word-dokumentumot, leveleket, feljegyzéseket készít. Adatokat visz be az intézményi nyilvántartási program segítségével. Egyszerű prezentációt, grafikát készít.
eSZAKMA Tananyag
Szakmai személyiségfejlesztés Elméleti óraszám: 30, Elméletigényes gyakorlati óraszám: 70, Gyakorlati óraszám: 144, Szakmai képzés: NEM, Csoportbontás: 2 csoport Témakörök 023/2.1/x1851-06 Segítő kapcsolat kommunikációja
023/2.2/x1851-06 Készségfejlesztés a segítő kapcsolat működtetéséhez
023/3.1/x1853-06 Lelki egészségvédelem
Tartalmak A kommunikációs készségek fejlesztése szimulált helyzetekkel, szerepcserékkel, kommunikációs gyakorlatokkal, szituációs játékokkal, srukturált gyakorlatokkal A saját kommunikáció jellemzőinek felismerése, visszajelzés, önreflexió A kommunikáció jelentőségének felismerése, a nondirektív és segítő beszélgetés elemeinek alkalmazása a gyakorlatban, a kommunikációs zavarok, és problémák felismerése Az együttműködés szociálpszichológiai összefüggései, konfliktusmegoldási technikák Szabadinterakciós, encounter és pszichodráma csoport, vagy más elismert technika gyakorlatainak felhasználása A saját személyiség megismerése, reális énkép és önismeret fejlesztése, annak tudatosítása, hogy a saját személyiség munkaeszköz A csoportdinamikai jelenségek és folyamatok felszínre hozása, a csoporton belüli viszonyok és az egyén szakmai személyiségének megfogalmazása. A csoportnorma kialakulásának feldolgozása, a szakmával kapcsolatos motivációk, érzelmek előhívása, és a szakmai értékekkel, normákkal való szembesítés, a saját szakmai alkalmasság felismerése. A csoportmunkával érzékenyíteni, elmélyíteni a másokra figyelés készségét; Az önvédelmi technikák alkalmazásának, szükségességének és lehetséges formáinak megismerése Szabadinterakciós, encounter és pszichodráma csoport, vagy más elismert technika gyakorlatainak felhasználása Az elmélet és a gyakorlat integrálása; az emberi kapcsolatok komplexitása, az ember holisztikus értelmezése A mentálhigiéné fogalma és a mentálhigiénés szemlélet kialakulása, egyéniközösségi traumák. Egészség és társadalom, deviancia és a másság, életmód és életvezetés, a természetes támaszok, az emberi szükségletek változása az életkorok szerint. Életkori problémák. Az énvédő mechanizmusok, pszichoszomatikus betegségek, krízis és a krízisintervenció A segítő kapcsolat működtetésének mentálhigiénés vetülete, a segítő beszélgetés mint sajátos kommunikációs forma A segítő lelki egészsége: a segítő kapcsolat csapdái, a szindrómás segítés jellemzői és kialakulásának okai, a kiégés jellemzői,
25 /
Tanulói tevékenységformák 5/Olvasott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel, 5/Hallott szöveg feladattal vezetett feldolgozása, 10/Esetmegbeszélés, 40/Csoportos helyzetgyakorlat, 40/Tapasztalatok értelmezése,
A továbbhaladás feltételei Ismeri saját kommunikációjának jellemzőit. Értelmezi mások kommunikációs jelzéseit. Alkalmazza a nondirektív, segítő beszélgetés technikáját.
5/Olvasott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel, 5/Hallott szöveg feladattal vezetett feldolgozása, 10/Esetmegbeszélés, 40/Csoportos helyzetgyakorlat, 40/Tapasztalatok értelmezése,
Fejleszti reális énképét. Ismeri a szakmai személyiség jellemzőit, az önvédelmi technikákat. Képes a segítő kapcsolat során tiszteletben tartani az ellátásban részesülő döntéseit, értékrendjét, autonómiáját, személyiségi jogait, empátiát érezni a segítségre szoruló ember iránt.
20/Írásos elemzések készítése, 20/Tapasztalatok értelmezése, 15/Olvasott szöveg feladattal vezetett feldolgozása, 15/Információk és adatok önálló rendszerezése, 30/Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel,
Alkalmazza az ember holisztikus értelmezését, a mentálhigiénés szemléletet tevékenysége során. Alkalmazza az önismeretfejlesztés, az önvédelem és a szakmai hitelesség megőrzésének technikáit. Alkalmazza az aktív, a passzív pihenés és a rekreáció önmaga számára legmegfelelőbb formáit.
eSZAKMA Tananyag Témakörök
023/3.2/x1853-06 Esetmegbeszélés
023/3.3/x1853-06 Szupervízió
Tartalmak kialakulásának okai és megelőzésének lehetőségei, pihenés rekreáció A társadalmi szolgáltató rendszerek mentálhigiénés vonatkozásai A folyamatos gyakorlat támogatása esetelemzésekkel, esetbemutatásokkal A személyiségjogok védelme, a segítő szerepének és céljainak ismertetése, szerepelemzés, a problémák meghatározása, a kompetenciák tisztázása A személyes érintettség feltárása, megoldási, kimeneti lehetőségek felvázolása, az elvárások és az érzelmek feltárása, a nehézségek, a felmerülő problémák, dilemmák felvázolása A munkafolyamatban való részvétel értelmezése A szupervíziós támogatás, mint a személyiség védelmének és fejlesztésének eszköze A segítő munka személyiséget, a kommunikációt, a szakmai munkát fenyegető, kiégést eredményező hatásai A szakmai munkával való találkozás első élményeinek feldolgozása védett környezetben A szupervíziós támogatásra vonatkozó belső igény kiépítése
Tanulói tevékenységformák
A továbbhaladás feltételei
30/Tapasztalatok értelmezése, 20/Információk és adatok rendszerezése, 50/Esetismertetés,
Értelmezi saját eseteit, mások esetleírásait. Alkalmazza az esetelemzés szabályait.
20/A kiégési tapasztalatok értelmezése, 10/Esetismertetés, 10/Dilemmák értelmezése, 10/Egyéni szakmai dilemmák ismertetése, 50/Személyes a szakmával kapcsolatos érzelmek feltárása,
Ismeri a szupervízió jelentősségét, hatásait a személyiségre. Tudja felmérni saját teherbírása határait.
Pszichológia Elméleti óraszám: 72, Elméletigényes gyakorlati óraszám: 0, Gyakorlati óraszám: 0, Szakmai képzés: NEM, Csoportbontás: NEM Témakörök 023/2.3/x1851-06 Pszichológiai ismeretszerzés módszerei
Tartalmak A pszichológiai megismerés módszerei: megfigyelés, kérdezés, kísérlet A pszichológia alapvető fogalmai és összefüggései, lelki jelenségek és folyamatok
Tanulói tevékenységformák 5/Utólagos szóbeli beszámoló, 5/Tesztfeladat megoldása, 10/Olvasott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel, 30/Olvasott szöveg feladattal vezetett feldolgozása, 20/Tapasztalatok értelmezése, 30/Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel,
A továbbhaladás feltételei Ismeri a pszichológia alapvető fogalmait, megismerő módszereit, a lelki jelenségeket.
023/2.4/x1851-06 Pszichológiai alapismeretek
Az emberi pszichikum fejlődésének összefüggései és folyamata; a szükségletek rendszere, a szükségletkielégítés hiányának jelei A személyiség fogalma és a humanisztikus személyiségelméletek Az életkori szakaszok pszichikus jellemzői, válságok és krízisek A veszteségek pszichikus hatása A viselkedés és viselkedési rendellenességek
5/Utólagos szóbeli beszámoló, 5/Tesztfeladat megoldása, 10/Olvasott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel, 30/Olvasott szöveg feladattal vezetett feldolgozása, 20/Tapasztalatok értelmezése, 30/Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel,
Ismeri a lelki jelenségek fejlődése szakaszainak jellemzőit. Ismeri a humanisztikus személyiség elméleteket, a veszteségek pszichikus hatásait.
023/2.5/x1851-06 Szociálpszichológiai jelenségek és folyamatok
A társas érintkezés sajátossága, a kommunikáció elmélete, szociálpszichológiai fogalmak és folyamatok, előítéletek,
5/Utólagos szóbeli beszámoló, 5/Tesztfeladat megoldása,
Ismeri a szociálpszichológiai fogalmakat, a társas érintkezés
26 /
eSZAKMA Tananyag Témakörök
023/2.6/x1851-06 A szocializáció folyamata
Tartalmak vonzalmak és taszítások A konfliktusok keletkezése és megoldásának technikája Csoportdinamikai jelenségek és folyamatok A szerep és a szerep-összeférhetetlenségek
Tanulói tevékenységformák 10/Olvasott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel, 30/Olvasott szöveg feladattal vezetett feldolgozása, 20/Tapasztalatok értelmezése, 30/Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel,
A továbbhaladás feltételei sajátosságait. Értelmezi a konfliktusokat, alkalmazza a konfliktuskezelés különböző módszereit. Ismeri a szolgáltatást igénybe vevő problémáit a társadalmi, pszichológiai és szociálpszichológiai folyamatok tükrében. Ismeri a szociális munka során előforduló előítéleteket, a szerepösszeférhetetlenségeket.
A szocializáció fogalma és folyamata A szocializációs színterek és hatások: anya, család, kortárscsoport, gyermekintézmények, kiemelten az iskola, munkahely, társadalmi szervezetek és intézmények, a kulturális minták és normák A szociális identitás
5/Utólagos szóbeli beszámoló, 5/Tesztfeladat megoldása, 10/Olvasott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel, 30/Olvasott szöveg feladattal vezetett feldolgozása, 20/Tapasztalatok értelmezése, 30/Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel,
Ismeri a szocializáció fogalmát és folyamatát, a szocializációs színtereket. Alkalmazza a szociális identitás fogalmát.
Jogi ismeretek Elméleti óraszám: 70, Elméletigényes gyakorlati óraszám: 20, Gyakorlati óraszám: 0, Szakmai képzés: NEM, Csoportbontás: NEM Témakörök 023/1.1/x1851-06 Jogi alapismeretek
Tartalmak Átfogó ismeretek az állam és jog fogalomrendszeréről, az államszervezet felépítéséről és alkotmányos alapjairól, alapismeretek a jogalkalmazásának lehetőségeiről, tájékozottság a jogszabályok rendszeréről A személyes adatok védelme A jog sajátos terminológiája
Tanulói tevékenységformák 5/Utólagos szóbeli beszámoló, 5/Tesztfeladat megoldása, 10/Olvasott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel, 35/Jogszabályok feladattal vezetett feldolgozása, 35/Hallott szöveg feladattal vezetett feldolgozása, 10/Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel,
A továbbhaladás feltételei Ismeri az államszervezet felépítését. Megmagyarázza a jogszabályok hierarchiáját. Ismeri a személyes adatok védelméről szóló szabályozókat
023/1.2/x1851-06 Közigazgatási ismeretek
Az állam és az önkormányzatok felépítése, feladatai, a hatáskör és az illetékesség fogalma A közigazgatási eljárás szabályai
5/Utólagos szóbeli beszámoló, 5/Tesztfeladat megoldása, 10/Olvasott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel, 35/Jogszabályok feladattal vezetett feldolgozása,
Értelmezi az önkormányzati törvényt, és az önkormányzatokkal kapcsolatos jogszabályokat, eligazodik a
27 /
eSZAKMA Tananyag Témakörök
Tartalmak
Tanulói tevékenységformák 35/Hallott szöveg feladattal vezetett feldolgozása, 10/Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel,
A továbbhaladás feltételei döntéshozatal általános rendszerében. Alkalmazza a közigazgatási eljárás és a szociális juttatásokhoz való hozzájutás szabályait.
023/1.3/x1851-06 A jóléti ellátások jogi keretei
A szociális biztonság megteremtésének jogi eszközei és formái, a jog sajátos terminológiája Jogi és családjogi alapismeretek, a házassággal, a családdal és a gyámsággal kapcsolatos fogalmak, szabályok A szociális védelmi rendszer nem önkormányzati keretei, formái, felépítése: a társadalombiztosítás rendszere, a nyugdíjrendszer és az egészségbiztosítási ellátások, a családok támogatásának rendszere A foglalkoztatással kapcsolatos szociális ellátások, a munkaerőpiaci szolgáltatások és a foglalkoztatást elősegítő támogatások, a munkanélküliek ellátásai A fogyatékos személyek jogai és esélyegyenlőségük kérdései A hajléktalan személyek ellátásai Az önkormányzati szociális-, gyermekjóléti- és gyermekvédelmi ellátások rendszere, formái, a jogosultság feltételei
5/Utólagos szóbeli beszámoló, 5/Tesztfeladat megoldása, 10/Olvasott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel, 35/Jogszabályok feladattal vezetett feldolgozása, 35/Hallott szöveg feladattal vezetett feldolgozása, 10/Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel,
023/1.8/x1851-06 Szakmai etika
A szociális munka és az ápolás etikai szabályai, az etikai kódex előírásai, a szociális munka értékei. Bioetika, és alapelvei. A szakmai kompetenciahatárok és az együttműködés etikája A szociális szakember szerepei, felelőssége Az emberi értékek és autonómia tisztelete A szociális munka dilemmái
10/Hallott szöveg feladattal vezetett feldolgozása, 10/Olvasott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel, 20/Csoportos helyzetgyakorlat, 60/Esetmegbeszélés,
Alkalmazza a szociális területre vonatkozó alapvető jogszabályokat. Értelmezi a szociálpolitikai, családpolitikai és a gyermekvédelmi ellátásokra vonatkozó törvényeket, az esélyegyenlőségi törvényt és egyéb jogszabályokat. Ismeri a pénzbeli, a természetbeni ellátások és a szociális szolgáltatások rendszerét. Képes tiszteletben tartani a szolgáltatást igénybe vevők értékeit, autonómiáját, identitását, érdekeiket szem előtt tartva oldja meg az etikai dilemmákat. Betartja a szociális munka, a segítő tevékenység etikai, valamint ápolásetikai szabályait. Felismeri a munkája során felmerülő etikai dilemmákat. Felismeri az ellátásban részesülő emberi értékeit. Elfogadja és tiszteletben tartja a sajátjától eltérő életstílussal, társadalmi háttérrel és tulajdonságokkal rendelkező klienseket. Együttműködik más szakemberekkel, betartja szakmai illetékessége határait.
28 /
eSZAKMA Tananyag Gondozástan Elméleti óraszám: 160, Elméletigényes gyakorlati óraszám: 92, Gyakorlati óraszám: 120, Szakmai képzés: NEM, Csoportbontás: 2 csoport Témakörök Tartalmak 023/4.6/x1851-06 Gondozási ismeretek A gondozás fogalma, célja, feladatai és tevékenységi formái; a gondozó szerepei A gondozás célcsoportjai: családok, idős, fogyatékos emberek, peremhelyzetű személyek és csoportok, gyógyíthatatlan betegek és haldoklók Az aktivitás fontossága, fenntartása, a foglalkozás feltételeinek biztosítása; a foglalkozás biztosításának elvei A mindennapi életvitel szervezése, a háztartásgazdálkodás és háztartásvezetés Munka-, tűz- és balesetvédelmi szabályok és feladatok 023/4.7/x1851-06 Gondozási gyakorlat Gondozási szerepek gyakorlása: segítő, támogató, szervező, közvetítő, érdekképviselői, stb. Gondozási tevékenység ellátása különböző célcsoportok körében: idős, fogyatékos emberek, peremhelyzetű személyek és csoportok, gyógyíthatatlan betegek és haldoklók. Különböző foglalkozási lehetőségek feltételeinek biztosítása; motiválás, anyagi, tárgyi és személyi feltételek biztosítása, foglalkozások szervezése. A mindennapi életvitel szervezése, háztartásgazdálkodási és háztartásvezetési feladatok ellátása különböző körülmények között, háztartási eszközök és gépek kezelése. Munka-, tűz- és balesetvédelmi feladatok ellátása, a szabályok betartása 023/4.8/x1851-06 Elsősegélynyújtás Az elsősegélynyújtás szabályai Veszélyeztető állapotokból következő elsősegélynyújtási feladatok: újraélesztés, eszméletlen beteg elsődleges ellátsa. Törések, vérzések ellátása, idegentest a szemben és a légutakban. Termikus trauma elsődleges ellátása. Belgyógyászati megbetegedések, belgyógyászati balesetek elsődleges ellátása. Mérgezések elsődleges ellátása. Epilepszia és lázas eklampszia Tömegbalesetek, tömegkatasztrófák Mentők hívása.
Tanulói tevékenységformák 5/Utólagos szóbeli beszámoló, 20/Esetelemzés, 20/Információk feladattal vezetett rendszerezése, 10/Olvasott szöveg feladattal vezetett feldolgozása, 20/Tapasztalatok értelmezése, 25/Hallott szöveg feladattal vezetett feldolgozása,
A továbbhaladás feltételei Ismerje a gondozás alapfogalmait, a gondozás célcsoportjait, a foglalkozás feltételeit.
5/Utólagos szóbeli beszámoló, 10/Gondozási dokumentumok készítése, 5/Gyógyászati segédeszközök és háztartási eszközök kezelése, 15/Tapasztalatok értelmezése, 65/Műveletek gyakorlása,
Alkalmazza a tanult gondozási tevékenységeket különböző célcsoportok körében.
5/Utólagos szóbeli beszámoló, 10/Kötszerek és textíliák kezelése, 10/Elsősegélynyújtási eszközök kezelése, 10/Tapasztalatok értelmezése, 65/Műveletek gyakorlása,
Felismeri a közvetlen életveszélyt. Elsősegélyt nyújt heveny rosszullétek, belgyógyászati kórképek, mérgezések, sebészeti beavatkozást igénylő balesetek esetén. Szükség esetén mentőt, vagy sürgősségi segítséget kér.
023/4.1/x1852-06 Szükségletek és erőforrások komplex értelmezése
15/Gondozási ápolási rehabilitációs terv készítése irányítással, 5/Írásos elemzések készítése, 20/Tapasztalatok értelmezése, 30/Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel, 15/Információk és adatok önálló rendszerezése,
Ismeri a gondozás alapfogalmait, az emberi szükségletek rendszerét, a szükségletfeltárás módszereit és eszközeit. Komplexen értelmezi a
A gondozás fogalma, célja, feladatai; a komplex gondozás, mint a szükségletkielégítés és az autonómia megőrzésének eszköze Az emberi szükségletek rendszere, a válsághelyzetek; az emberek sajátos szükségletei, életminőségét javító tárgyi eszközök és szolgáltatási lehetőségek A szükségletfeltárás módszerei és
29 /
eSZAKMA Tananyag Témakörök
023/4.2/x1852-06 Szükségletfelmérési gyakorlat
023/2.1/x1853-06 A személyes gondoskodás dilemmái
023/2.2/x1853-06 A személyes gondoskodás gyakorlata
Tartalmak eszközei; komplexitása A szükségletkielégítés és az életminőség javításának keretei, tervezhetősége A gondozási folyamat tervezése Az érdekképviselet lehetőségei és etikája Komplex gondozás nyújtása, mint a szükségletkielégítés és az autonómia megőrzésének eszköze Sajátos szükségletek kielégítését és életminőséget javító tárgyi eszközök és szolgáltatási lehetőségek igénybevétele, alkalmazása A szükségletfeltárás komplex módszereinek és eszközeinek alkalmazása: szakmai interjú, genogram, ecomap, környezettanulmány készítése A szükségletkielégítés és az életminőség javításának tervezése, a válsághelyzetek elhárítása A gondozási folyamat tervezése Az érdekképviselet ellátása a szociális munka etikai szabályainak megfelelően A gondozás fogalmának értelmezése a szociális ellátásban, az emberek életének segítésében: mikor segítsünk, hogyan segítsünk, mivel segítünk? A gondozás, fejlesztés dilemmáinak értelmezése a szociális ellátásban; a társadalmi, családi, egyéni, technikai korlátok és lehetőségek számbavétele A célok megválasztása, a támogatási folyamat tervezése, az eszközök és módszerek kiválasztása A mindennapi életmenet biztosításának feladatai az ellátott képességeihez adaptált módon; a környezet átalakításának lehetőségei, feladatai, eszközei A fejlesztés és rehabilitáció eszközei, szakmai lehetőségei; a gyógyászati segédeszközök beszerzése, használata Az idős és beteg emberek társadalmi integrációjának akadályai, az akadályok leküzdésének társadalmi, jogi és technikai lehetőségei A másság társadalmi egyenlőtlenséget generáló hatásának csökkentését szolgáló feladatai, eszközei, módszerei A haldokló ember kísérése, a haldoklás lélektana, a halott körüli teendők, a gyász feldolgozásának segítése, a család támogatása A fogyatékos emberek gondozásának, segítésének megfigyelése A gondozás, segítés dilemmáinak értelmezése, a korlátok és lehetőségek mérlegelése Részvétel a gondozási, támogatási folyamat tervezésében, az eszközök és módszerek kiválasztásában Részvétel a mindennapi környezet kialakításban az életvitel támogatásában a napirend kidolgozásában és a megvalósítás támogatásában A fejlesztési és rehabilitációs terv kialakításának, és megvalósításának segítése Segíteni a fogyatékos emberek integrációjának megvalósítását, az akadályok elhárítását, a
30 /
Tanulói tevékenységformák 15/Olvasott szöveg feladattal vezetett feldolgozása,
A továbbhaladás feltételei gondozást.
20/Gondozási ápolási rehabilitációs terv készítése irányítással, 10/Genogram ecomap készítése, 15/Információk összegyűjtése és önálló rendszerezése, 20/Szakmai interjú készítése, 5/Az ellátottal készítendő szakmai interjúterv elkészítése, 30/Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel,
Alkalmazza a szükségletfeltárás komplex módszereit és eszközeit, szakmai interjút, genogramot, ecomapot, környezettanulmányt készít. Részt vesz gondozási terv készítésében.
20/Írásos elemzések készítése, 20/Tapasztalatok értelmezése, 30/Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel, 15/Információk és adatok önálló rendszerezése, 15/Olvasott szöveg feladattal vezetett feldolgozása,
Közreműködik az egyéni gondozási, rehabilitációs folyamat megtervezésében, megvalósításában. Közreműködik a személyre szóló napi és heti rend kialakításában. Szükség esetén segítséget nyújt a mindennapi tevékenységek elvégzésében. Segítséget nyújt az állapotnak megfelelő, egészséges élettér kialakításában, illetve a környezeti higiéné biztosításában. Segítséget nyújt a szolgáltatást igénybe vevőnek az öltözködésben, az étkezésben. Ismeri a haldoklás fázisait. Vegyen részt gondozottja fejlesztési és rehabilitációs tervének kialakításában, megvalósításában. Egészségügyi felvilágosító munkát végez. Közétkeztetési feladatokat végez. Közreműködik a háztartásvitelben Háztartásgazdálkodással
5/Utólagos szóbeli beszámoló, 10/Esetleírás készítése tapasztalatok alapján, 5/Gondozási dokumentumok készítése, 15/Tapasztalatok értelmezése, 65/Műveletek gyakorlása,
eSZAKMA Tananyag Témakörök
023/2.3/x1853-06 Aktivitás és foglalkozás
023/2.4/x1853-06 Foglalkozási gyakorlat
023/2.5/x1853-06 Háztartási ismeretek
Tartalmak lehetőségek felkutatását A gyógyászati segédeszközök beszerzése, tisztítása, kezelése, használata, a használatuk megtanítása A haldokló ember kísérése, lélektani feladatok a haldoklás fázisaiban, a halott körüli teendők, a gyász feldolgozásának segítése, a család támogatása A tevékenység, a foglalkozás funkciója, jelentősége: az önmegvalósítás eszköze, a fizikai, a szellemi aktivitás, az önállóság fenntartásának eszköze A családi és emberi kapcsolatok megőrzésének eszköze, a nyitottság és az új ismeretek szerzésének lehetősége, a szórakozás és a rekreáció eszköze A foglalkozás főbb elvei: önkéntesség, személyreszabottság, célszerűség, hasznosság, rendszeresség, folyamatosság, az érdeklődést felkeltő és fenntartó változatosság, értékelés, elismerés A tevékenységek formái: az önellátáshoz kapcsolódó, rekreációs és gyógytorna jellegű, a családi és emberi kapcsolatok fenntartásához kapcsolódó, szellemi és kulturális, művészeti tevékenységek, és termelő jellegű foglalkozások. Tercier egészségnevelési programok tervezése A tevékenységek tervezésének és szervezésének megfigyelése, részvétel a spontán és szervezett játékok lebonyolításban Részvétel a tevékenységek tervezésében és szervezésében a tevékenységek feltételeinek kialakításban, a gondozottak motiválásában, az igények felmérésében Részvétel a mindennapi önellátási tevékenységek megvalósításában, támogatásában a házi gondozás, a lakóotthonok és a bentlakásos intézményekben Részvétel a rekreációs és gyógytorna jellegű fogalakozások megvalósításában, a családi és emberi kapcsolatok ápolásában, a szellemi, kulturális és művészeti tevékenységek megvalósításában, a termelő és munka jellegű foglakozások szervezésében. Részvétel a tercier egészségnevelési programok tervezésében, megvalósításában. A háztartás-gazdálkodás: a családi költségvetés, a bevételek (tőkejellegű, örökség, munkajövedelmek, a társadalmi újraelosztásból származó bevételek, a kölcsönös segítségből származó bevételek) A családi kiadások: lakásszerzés, nagyberuházások költségei, a lakásfenntartás, a hiteltörlesztés, az élelmezés, a ruházkodás, a munkába járás, az iskoláztatás, az egészségmegőrzés, az egészségügyi ellátás költségei, a szórakozás, pihenés költségei A háztartásvezetéshez szükséges ismeretek; a fogyatékkal élők igényei szerinti, a minél teljesebb önellátás segítésének eszközei és módszerei a háztartásvitel során
31 /
Tanulói tevékenységformák
A továbbhaladás feltételei kapcsolatos praktikus tanácsokat ad.
20/Aktivitási programok készítése, 20/Tapasztalatok értelmezése, 30/Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel, 15/Információk és adatok önálló rendszerezése, 15/Olvasott szöveg feladattal vezetett feldolgozása,
Segítséget nyújt a gyógyászati segédeszközök beszerzésében és használatában. Alkalmazza a rehabilitációra szoruló gondozott önállóság visszanyerésére szolgáló lehetőségeket. Támogatja a szolgáltatást igénybevevőt az életkori sajátosságok és az új élethelyzetek elfogadásában.
5/Utólagos szóbeli beszámoló, 5/Játékok vezetése, 10/Segítég a foglalkozási csoportok vezetésében, 5/Játékok és eszközök készítése kezelése, 10/Tapasztalatok értelmezése, 65/Műveletek gyakorlása,
Figyelje meg és vegyen részt különböző típusú foglalkozások tervezésében, lebonyolításában.
20/Írásos elemzések készítése, 20/Tapasztalatok értelmezése, 30/Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel, 15/Információk és adatok önálló rendszerezése, 15/Olvasott szöveg feladattal vezetett feldolgozása,
Ismeri és megmagyarázza a háztartás-gazdálkodás témaköreit, a háztartásvezetéshez szükséges segédeszközöket.
eSZAKMA Tananyag Témakörök 023/2.6/x1853-06 Háztartási gyakorlat
Tartalmak Részvétel háztartás-gazdálkodással kapcsolatos tervezésben és háztartási költségvetés kialakításban A háztartásvitel megfigyelése és részvétel a háztartásvitel feladatainak szervezésében és megvalósításában; a fogyatékkal élők minél nagyobb önállóságának fenntartásának támogatása A háztartási gépek és konyhatechnikai eszközök használata, tisztítása és karbantartása, az ételek tárolása, ételminta higiénés előírásai, mosás, szárítás, vasalás, érintésvédelmi szabályok betartása, a háztartási vegyszerek és mérgek szabályszerű tárolása Részvétel a fogyatékkal élők lakásának átalakításában, a szükséges források megszerzésében
Tanulói tevékenységformák 5/Háztartási eszközök kezelése tiszítása karbantartása, 5/Családi költségterv összeállítása, 5/Háztartási napló vezetése, 5/Napirend összeállítása, 10/Tapasztalatok értelmezése, 70/Műveletek gyakorlása,
023/2.7/x1853-06 Munka- tűz- és balesetvédelem
A munka, baleset és tűzvédelmi szabályok jelentősége A munka, baleset és tűzvédelmi szabályok adaptálása a fogyatékkal élő emberek adottságaihoz A veszélyforrások csoportosítása: a háztartási veszélyek, a munkahelyi veszélyek a közlekedési veszélyek, a különböző sajátos tevékenységi formák veszélyei A veszélyek elhárításának lehetőségei, módszerei, eszközei; mindennapi érintésvédelmi és szigetelési eljárások; a menekülési útvonalak kijelölési feltételei A munka, baleset és tűzvédelmi szabályok értelmezése és alkalmazása A munka, baleset és tűzvédelmi szabályok adaptálása az idős emberek adottságaihoz, adott környezet viszonyaihoz (lakás, foglakozási terem, csoportszoba, stb.) A veszélyek elhárítási lehetőségeinek, módszereinek, eszközeinek alkalmazása; mindennapi érintésvédelmi és szigetelési eljárások alkalmazása; a menekülési útvonalak kijelölése A gyógyászati segédeszközök beszerzése, használatának ismerete. A gondozás során leggyakrabban használt gyógyászati segédeszközök karbantartása, tisztítása, fertőtlenítése. A célok megválasztása, a támogatási folyamat tervezése, az eszközök és módszerek kiválasztása A mindennapi életmenet biztosításának feladatai az ellátott képességeihez adaptált módon; a környezet átalakításának lehetőségei, feladatai, eszközei A fejlesztés és rehabilitáció eszközei, szakmai lehetőségei A közigazgatási eljárás szabályai, az ügyiratok tartalmi és formai követelményei, szociális intézmények létrehozásának, működésének dokumentumai Az intézményi nyilvántartások, dokumentumok
20/Írásos elemzések készítése, 20/Tapasztalatok értelmezése, 30/Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel, 15/Információk és adatok önálló rendszerezése, 15/Olvasott szöveg feladattal vezetett feldolgozása,
023/2.8/x1853-06 Munka- tűz- és balesetvédelem gyakorlata
023/2.9/x1853-06 A gyógyászati segédeszközök beszerzése és használata
023/1.1/x1861-06 A szociális szolgáltatások adminisztrációjának ismeretei
32 /
A továbbhaladás feltételei Vegyen részt háztartásgazdálkodással kapcsolatos tervezésben és háztartási költségvetés kialakításban. Használja a háztartási berendezéseket. Az egészségi állapotnak megfelelő étrendet állítson össze, szükség esetén nyújtson segítséget az ételek elkészítésében. Vegyen részt a fogyatékkal élők lakásának átalakításában. Ismerje a munka, baleset és tűzvédelmi szabályokat.
15/Tapasztalatok értelmezése, 10/Nyilvántartások adminisztráció vezetése készítése, 5/Tűzoltó készülék kezelése, 5/Háztartási gépek és konyhatechnikai eszközök kezelése, 65/Műveletek gyakorlása,
Ismerje meg egy adott intézmény szabályzatait, menekülési útvonalait. Alkalmazza a munka, baleset és tűzvédelmi szabályokat minden tevékenysége során.
20/A gyógyászati segédeszközök használata karbantartása, 20/Tapasztalatok értelmezése, 30/Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel, 15/Információk és adatok önálló rendszerezése, 15/Olvasott szöveg feladattal vezetett feldolgozása,
Ismerje a gyógyászati segédeszközök beszerzését, használatát. Nyújtson segítséget gondozottja számára a legalkalmasabb lehetőség kiválasztására.
10/Olvasott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel, 20/Írásos elemzések készítése, 30/Esetleírás készítése,
Ismerje a különböző szociális szolgáltatások adminisztrációjának
eSZAKMA Tananyag Témakörök
023/1.3/x1861-06 A szociális gondozás szervezés adminisztrációs gyakorlata
Tartalmak rendszere, tartalmi és formai követelményei A szociális gondozás és ápolás kötelező és az intézményben szokásos dokumentumai: naplók, nyilvántartások, leltárak stb. egyéni gondozási, ápolási, fejlesztési terv készítése Gondozási napló, forgalmi napló, látogatási napló és eseménynapló A szolgáltatást igénybevevő iratainak, értékeinek kezelési szabályai A közigazgatási eljárás szabályai, az ügyiratok tartalmi és formai követelményei, szociális intézmények létrehozásának, működésének dokumentumai Az intézményi nyilvántartások, dokumentumok rendszere, tartalmi és formai követelményei A szociális gondozás és ápolás kötelező és az intézményben szokásos dokumentumai: naplók, nyilvántartások, leltárak stb. egyéni gondozási, ápolási, fejlesztési terv készítése Gondozási napló, forgalmi napló, látogatási napló és eseménynapló A szolgáltatást igénybevevő iratainak, értékeinek kezelési szabályai A pályázatírás tartalmi és formai követelményei A szakmai protokollok alkalmazása, a minőségbiztosítás iratai és dokumentumai
33 /
Tanulói tevékenységformák 20/Információk rendszerezése mozaikfeladattal, 20/Szolgáltatási napló vezetése,
A továbbhaladás feltételei követelményeit. Ápolási, gondozási tervet készít.
10/Olvasott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel, 10/Írásos elemzések készítése, 30/Esetleírás készítése, 20/Szolgáltatási napló vezetése, 30/Részvétel az ügyfélfogadáson esetmegfigyelés,
Alkalmazza a különböző szociális szolgáltatások adminisztrációját és a szakmai protokollokat.
eSZAKMA Tananyag
Gazdálkodástan Elméleti óraszám: 236, Elméletigényes gyakorlati óraszám: 10, Gyakorlati óraszám: 16, Szakmai képzés: NEM, Csoportbontás: NEM Témakörök 023/1.1/x1860-06 Közgazdasági alapismeretek
Tartalmak Alapvető közgazdasági ismeretek, gazdasági folyamatok, a gazdálkodás feltételei; a társadalmi munkamegosztás fejlődése A fogyasztói szükségletek biztosítása, az erőforrások elosztása és hasznosítása A piac, mint láthatatlan kéz szerepe a kereslet és kínálat, a termelés és a fogyasztás egyensúlyának biztosításában A jövedelem elosztása és a fogyasztás összefüggései; a munkanélküliség és az infláció, mint modern veszélyek Az államháztartás szerkezete, alrendszerei: a központi költségvetés bevételei, kiadásai; a helyi önkormányzatok költségvetése, a társadalombiztosítás, elkülönített alapok Az adórendszer és az adó fajtái egyenes adók, közvetett adók, vagyonadók, illetékek
Tanulói tevékenységformák 10/Tesztfeladat megoldása, 10/Utólagos szóbeli beszámoló, 10/Tapasztalatok értelmezése, 20/Olvasott szöveg feladattal vezetett feldolgozása, 20/Információk feladattal vezetett rendszerezése, 30/Hallott szöveg feladattal vezetett feldolgozása,
A továbbhaladás feltételei Ismeri az alapvető közgazdasági fogalmakat, a gazdasági folyamatokat, a gazdálkodás feltételeit; a társadalmi munkamegosztás fejlődését.
10/Tesztfeladat megoldása, 10/Utólagos szóbeli beszámoló, 10/Tapasztalatok értelmezése, 20/Olvasott szöveg feladattal vezetett feldolgozása, 20/Információk feladattal vezetett rendszerezése, 30/Hallott szöveg feladattal vezetett feldolgozása,
Alapvető ismeretekkel rendelkezik az államháztartás szerkezetéről, alrendszereiről, azok költségvetéséről, az adórendszerről.
023/1.3/x1860-06 Elkülönített alapok
A társadalombiztosítás feladata; szerkezete: nyugdíjbiztosítás formái, egészségbiztosítás A társadalombiztosítás bevételei, kiadásai, ellátási formái és feltételei Munkaerőpiaci Alap, Szakképzési Alap stb. céljai, feladatai működésük
10/Tesztfeladat megoldása, 10/Utólagos szóbeli beszámoló, 10/Tapasztalatok értelmezése, 20/Olvasott szöveg feladattal vezetett feldolgozása, 20/Információk feladattal vezetett rendszerezése, 30/Hallott szöveg feladattal vezetett feldolgozása,
Ismeri a társadalombiztosítás feladatát, bevételeit, kiadásait, a nyugdíjbiztosítás formáit, az egészségbiztosítást.
023/1.4/x1860-06 A helyi önkormányzatok költségvetése
A helyi önkormányzatok feladatai, költségvetése A helyi önkormányzatok bevételei (állami támogatások, helyi adók és egyéb bevételek) és kiadásai (kötelező és önként vállat feladatok finanszírozása)
10/Tesztfeladat megoldása, 10/Utólagos szóbeli beszámoló, 10/Tapasztalatok értelmezése, 20/Olvasott szöveg feladattal vezetett feldolgozása, 20/Információk feladattal vezetett rendszerezése, 30/Hallott szöveg feladattal vezetett feldolgozása,
Ismeri a helyi önkormányzatok feladatait, költségvetését.
023/1.5/x1860-06 A nem állami szervezetek gazdálkodása
A piaci szervezetek formái, működésük, céljaik A vállalkozások jellemzői formái (egyéni és társas vállalkozások) A vállalkozások létesítésének és működésének feltételei A vállalkozások megszűnése, megszüntetése, szüneteltetése
10/Tesztfeladat megoldása, 10/Utólagos szóbeli beszámoló, 10/Tapasztalatok értelmezése, 20/Olvasott szöveg feladattal vezetett feldolgozása, 20/Információk feladattal vezetett rendszerezése, 30/Hallott szöveg feladattal vezetett feldolgozása,
Ismeri a piaci szervezetek formáit, a vállalkozások létesítésének és működésének feltételeit.
023/1.2/x1860-06 Költségvetési alapismeretek
34 /
eSZAKMA Tananyag Témakörök 023/2.1/x1860-06 A szociális szolgáltatások finanszírozási formái
Tartalmak A központi költségvetés által finanszírozott szociális ellátások formái A helyi önkormányzatok által működtetett szociális intézmények finanszírozásának forrásai A szociális vállalkozások gazdálkodása Az egyházi fenntartású szociális intézmények gazdálkodása
Tanulói tevékenységformák 10/Tesztfeladat megoldása, 10/Utólagos szóbeli beszámoló, 10/Tapasztalatok értelmezése, 20/Olvasott szöveg feladattal vezetett feldolgozása, 20/Információk feladattal vezetett rendszerezése, 30/Hallott szöveg feladattal vezetett feldolgozása,
A továbbhaladás feltételei Ismeri a különböző fenntartású szociális intézmények finanszírozásának forrásait.
023/2.2/x1860-06 Az intézményi gazdálkodás tervezése
A bevételek és kiadások tervezése Létszám és bérgazdálkodással összefüggő feladatok tervezése A piaci jellegű tevékenységek kiadásainak és bevételeinek tervezése Anyagi források szerzésének tervezése pályázatok útján
10/Tesztfeladat megoldása, 10/Utólagos szóbeli beszámoló, 10/Tapasztalatok értelmezése, 20/Olvasott szöveg feladattal vezetett feldolgozása, 20/Információk feladattal vezetett rendszerezése, 30/Hallott szöveg feladattal vezetett feldolgozása,
Közreműködik a személyes gondoskodás ellátásához szükséges személyi és tárgyi feltételek biztosításában. Részt vesz fejlesztési projektek tervezésében és megvalósításban.
023/2.3/x1860-06 A szociális ellátások marketingje
A szociális szolgáltatást igénybevevők szükségleteinek felmérése Piackutatás, a kereslet és kínálat egyensúlya a szociális szolgáltatásban A szociális szolgáltatások minőségének meghatározása, biztosítása A szociális szolgáltatások megismertetése az igénybevevőkkel
10/Tesztfeladat megoldása, 10/Utólagos szóbeli beszámoló, 10/Tapasztalatok értelmezése, 20/Olvasott szöveg feladattal vezetett feldolgozása, 20/Információk feladattal vezetett rendszerezése, 30/Hallott szöveg feladattal vezetett feldolgozása,
023/2.4/x1860-06 Létszám- és bérgazdálkodás
Létszámelőírások a szociális intézményekben A személyi jellegű kiadások tervezése, fedezete: normatív állami támogatás és egyéb bevételek
10/Tesztfeladat megoldása, 10/Utólagos szóbeli beszámoló, 10/Tapasztalatok értelmezése, 20/Olvasott szöveg feladattal vezetett feldolgozása, 20/Információk feladattal vezetett rendszerezése, 30/Hallott szöveg feladattal vezetett feldolgozása,
Ismeri a piackutatás alapvető módszereit. Részt vesz a szociális gondozás helyi minőségbiztosítási rendszerének kidolgozásában. Betartja a minőségbiztosítási szabályokat, szakmai protokollokat. Ismeri a szociális intézmények létszámelőírásait, a bérgazdálkodást. Feltárja a munkaterület személyi és tárgyi erőforrásait
023/2.5/x1860-06 A szociális intézmények gazdálkodásának gyakorlata
A bevételek és kiadások tervezése Létszám- és bérgazdálkodással összefüggő feladatok tervezése A piaci jellegű tevékenységek kiadásának és bevételének tervezése Anyagi források szerzésének tervezése pályázatok útján
20/Kiscsoportos szakmai munkavégzés irányítással, 20/Írásos elemzések készítése, 20/Információk önálló rendszerezése, 20/Elemzés készítése tapasztalatokról, 20/Esemény helyszíni értékelése szóban előfelkészülés után,
35 /
Megismeri egy intézmény létszám- és bérgazdálkodásával összefüggő feladatokat.
eSZAKMA Tananyag
Egészségtan Elméleti óraszám: 57, Elméletigényes gyakorlati óraszám: 15, Gyakorlati óraszám: 0, Szakmai képzés: NEM, Csoportbontás: NEM Témakörök 023/3.1/x1851-06 Az emberi test működése
Tartalmak Alapvető ismeretek az emberi test felépítéséről és működéséről, a szervek, szervrendszerek működése és élettani szerepe Az emberi élet fejlődési szakaszai, az egyes szakaszok testi jellemzői
Tanulói tevékenységformák 5/Utólagos szóbeli beszámoló, 5/Tesztfeladat megoldása, 20/Tapasztalatok értelmezése, 30/Olvasott szöveg feladattal vezetett feldolgozása, 15/Anatómiai rajzok értelmezése és készítése, 25/Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel,
A továbbhaladás feltételei Alapvető ismeretekkel rendelkezik az emberi test felépítéséről és működéséről, az egyes életszakaszok testi jellemzőiről.
023/3.2/x1851-06 Kórok és kórokok
Kórokok és kóros reakciók, a betegségek tünetei, az állapotváltozások megfigyelési szempontjai Az egészség és a betegség fogalma, holisztikus értelmezése Az egészségi állapotot befolyásoló tényezők
5/Utólagos szóbeli beszámoló, 5/Tesztfeladat megoldása, 20/Tapasztalatok értelmezése, 30/Olvasott szöveg feladattal vezetett feldolgozása, 15/Anatómiai rajzok értelmezése és készítése, 25/Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel,
Ismeri az egészség, betegség fogalmát, a betegségek kialakulásához vezető okokat, alapvető tüneteket.
023/3.6/x1851-06 Közegészség
Társadalomegészségtani ismeretek, népegészségügyi mutatók, Az Egészség Évtizedének Nemzeti Népegészségügyi Programja, a a népbetegségnek számító megbetegedések A járványok megelőzésének és lokalizálásának teendői, a leggyakoribb fertőző és járványt okozó betegségek, azok tünetei és járványtana, a fertőzőbetegek ellátása A fertőtlenítőszerek és eljárások, a fertőzések elhárítása, a védőfelszerelések és azok használata Egészégtudatos magatartás
5/Utólagos szóbeli beszámoló, 5/Tesztfeladat megoldása, 10/Önálló szakmai munkavégzés közvetlen írányítással, 40/Műveletek gyakorlása, 20/Olvasott szöveg feladattal vezetett feldolgozása, 20/Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel,
Ismeri az aktuális országos népegészségügyi programot. Ismeri a járvány kialakulása megelőzésének és a kialakult járvány lokalizálásának módszereit.
Ápolástan Elméleti óraszám: 212, Elméletigényes gyakorlati óraszám: 57, Gyakorlati óraszám: 160, Szakmai képzés: NEM, Csoportbontás: 2 csoport Témakörök Tartalmak 023/3.3/x1851-06 A betegségek tünetei Kórokok és kóros reakciók, a betegségek tünetei, az és a betegmegfigyelés szempontjai állapotváltozások megfigyelési szempontjai A betegmegfigyelés szempontjai és az élettani adatok
36 /
Tanulói tevékenységformák 5/Utólagos szóbeli beszámoló, 5/Tesztfeladat megoldása, 20/Tapasztalatok értelmezése, 30/Olvasott szöveg feladattal vezetett feldolgozása, 15/Anatómiai rajzok értelmezése és készítése,
A továbbhaladás feltételei Megfigyeli a szolgáltatást igénybe vevő állapotváltozásait.
eSZAKMA Tananyag Témakörök
Tartalmak
Tanulói tevékenységformák 25/Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel,
A továbbhaladás feltételei
Ismeri a gyógyszerformákat, a gyógyszerek esetleges mellékhatását. Ismeri az intramusculáris és a subcután injekciózás folyamatát, az injekciózás esetleges szövődményeit. Ismeri a házi patika szereit, és a gyógyszerek szabályszerű tárolását. Ismeri a fizikális és természetes gyógymódok alkalmazását. Bemutatja a gyógyszerek alkalmazásának különböző módjait.
023/3.4/x1851-06 Gyógyszerelés
Általános gyógyszertani ismeretek, a gyógyszerek és azok hatása, esetleges mellékhatása, a gyógyszercsoportok, gyógyszerformák és hatásmechanizmusuk A gyógyszerek bejuttatása a szervezetbe A házipatika szerei, a gyógyszerkezelés, tárolás szabályai, a fertőtlenítőszerek és eljárások A fizikális és természetes gyógymódok
5/Utólagos szóbeli beszámoló, 5/Tesztfeladat megoldása, 25/Tapasztalatok értelmezése, 30/Olvasott szöveg feladattal vezetett feldolgozása, 5/Anatómiai rajzok értelmezése, 30/Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel,
023/3.5/x1851-06 Gyógyszerelési gyakorlat
A gyógyszerformák, gyógyszerek alkalmazási módjai és technikája; az inzulinadag számítása, subcutan, intramuscularis injekciózás előkészítése és kivitelezése A gyógyszerelés hatásainak és esetleges mellékhatásainak megfigyelése, megfigyelési szempontok szerint A gyógyszerelés, gyógyszerkezelés, gyógyszertárolás szabályai és gyakorlata A házipatika szereinek és gyógyszereinek összeállítása, a fertőtlenítőszerek és eljárások alkalmazása A fizikális és természetes gyógymódok alkalmazása Alapápolási ismertek Az emberi szükségletek és az ápolás, a pihenés, a mozgás, a személyi higiéné, a táplálkozás, az ürítés, a biztonság, az emberi kapcsolatok, a tudás, a kompetencia, az esztétikai és az önmegvalósítás szükséglete, az ápolási folyamat lélektani összefüggései Betegmegfigyelés és szempontjai Az ápolás etikai szabályai, a betegek jogai; együttműködés az ápoló teamben
5/Utólagos szóbeli beszámoló, 5/A gyógyszerek és a gyógyszerelés eszközeinek kezelése, 5/A szolgáltatás dokumentálása, 15/Tapasztalatok értelmezése, 20/Önálló szakmai munkavégzés közvetlen írányítással, 50/Műveletek gyakorlása,
5/Utólagos szóbeli beszámoló, 5/Tesztfeladat megoldása, 20/Tapasztalatok értelmezése, 30/Olvasott szöveg feladattal vezetett feldolgozása, 15/Anatómiai rajzok értelmezése és készítése, 25/Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel,
Ismeri az alapápolás fogalmait.
Az emberi szükségletek és az ápolás, a pihenés, a mozgás, a személyi higiéné, a táplálkozás, az ürítés, a biztonság, az emberi kapcsolatok, a tudás, a kompetencia, az esztétikai és az önmegvalósítás szükséglete, az ápolási folyamat lélektani összefüggései A betegmegfigyelés szempontjai Az időskorú és a fogyatékkal élő emberek speciális ápolási igényei A haldokló beteg ápolása, kommunikáció a haldoklóval és hozzátartozóikkal; az elhunyt ellátása Az emberi szükségletek és az ápolás, a pihenés, a mozgás, a személyi higiéné, a táplálkozás az ürítés, a biztonság, az emberi
5/Utólagos szóbeli beszámoló, 5/Tesztfeladat megoldása, 20/Tapasztalatok értelmezése, 30/Olvasott szöveg feladattal vezetett feldolgozása, 15/Anatómiai rajzok értelmezése és készítése, 25/Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel,
Részt vesz az alapvető ápolási szükségletek felmérésében. Közreműködik a személyre szabott ápolási terv készítésében.
5/Utólagos szóbeli beszámoló, 5/Tesztfeladat megoldása,
Ismeri a szükségletekhez és az orvosi utasításokhoz igazodó
023/4.1/x1851-06 Alapápolási ismeretek
023/4.2/x1851-06 Az ápolási szükségletek felmérése
023/4.3/x1851-06 Alapápolási feladatok
37 /
eSZAKMA Tananyag Témakörök
Tartalmak kapcsolatok, a tudás, a kompetencia, az esztétikai és az önmegvalósítás szükséglete, az ápolási folyamat lélektani összefüggései A betegmegfigyelés szempontjai Az időskorú és a fogyatékkal élő emberek speciális ápolási igényei Az ápolás etikai szabályai, a betegek jogai; együttműködés az ápoló teamben
Tanulói tevékenységformák 20/Tapasztalatok értelmezése, 30/Olvasott szöveg feladattal vezetett feldolgozása, 15/Anatómiai rajzok értelmezése és készítése, 25/Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel,
023/4.4/x1851-06 Haldoklók és elhunytak
A haldokló beteg ápolása, kommunikáció a haldoklóval és hozzátartozóikkal; az elhunyt ellátása Az ápolás etikai szabályai, a betegek jogai; együttműködés az ápoló teamben
5/Utólagos szóbeli beszámoló, 5/Tesztfeladat megoldása, 20/Tapasztalatok értelmezése, 30/Olvasott szöveg feladattal vezetett feldolgozása, 15/Anatómiai rajzok értelmezése és készítése, 25/Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel,
023/4.5/x1851-06 Alapápolási gyakorlat
Az emberi szükségletek és az ápolás; a pihenés, a mozgás, a személyi higiéné, a táplálkozás az ürítés, a biztonság, az emberi kapcsolatok, a tudás, a kompetencia, az esztétikai és az önmegvalósítás szükséglete, az ápolási folyamat lélektani összefüggései Betegmegfigyelés, a megfigyelési tapasztalatok összegzése és a kompetens szakember felé való közvetítése Az időskorú és a fogyatékkal élő emberek speciális ápolási feladatainak végzése A haldokló beteg ápolása, kommunikáció a haldoklóval és hozzátartozóikkal ; az elhunyt ellátása Az ápolás etikai szabályai, a betegek jogai; együttműködés az ápoló teamben
5/Utólagos szóbeli beszámoló, 5/Kötszerek és textíliák kezelése, 5/Ápolási dokumentumok készítése, 5/Egészségügyi eszközök kezelése, 15/Tapasztalatok értelmezése, 65/Műveletek gyakorlása,
38 /
A továbbhaladás feltételei alapápolási feladatokat. Alkalmazza az alapvető életfunkciók, a vércukorszint, a testsúly, a testmagasság mérését és az adatok rögzítését. Elkészíti a szolgáltatást igénybe vevő ágyát, elvégzi az ágyneműcserét. Alkalmazza az állapotnak megfelelő fektetési módokat, kényelmi eszközöket. Megelőzi, felismeri és ellátja a felfekvést. Alkalmazza a hely és helyzetváltoztatás módszereit. Biztosítja a személyes higiénét, az étkezést és a folyadékpótlást. Ismeri a haldokló beteg ellátásának feladatait, a szakszerű intézkedés lépéseit halál esetén.
Segít a betegek alapápolásában intézményi körülmények között. Az orvos utasításainak megfelelően alkalmazza a megfelelő gyógyszereket, felismeri a gyógyszerek esetleges mellékhatását. Orvosi utasításra intramusculáris és subcután injekciózást végez, jelzi az injekciózás esetleges szövődményeit. Összeállítja a házi patika szereit, és szabályszerűen tárolja a gyógyszereket. Alkalmazza a fizikális és
eSZAKMA Tananyag Témakörök
Tartalmak
Tanulói tevékenységformák
023/2.1/x1852-06 Egészség betegség
Az egészség, betegség holisztikus és életkor szerinti értelmezése; a szomatikus, pszichés és szociális szükségletek; betegségekre hajlamosító tényezők és okok; a szükségletek életkor szerinti változása Belgyógyászati betegségek és az irányítórendszer betegségeinek tünetei, okai és szövődményei A mozgás-, az érzék-, az emésztő- és kiválasztó szervek és szervrendszerek betegségeinek tünetei, okai és szövődményei
5/Utólagos szóbeli beszámoló, 5/Tesztfeladat megoldása, 20/Tapasztalatok értelmezése, 30/Olvasott szöveg feladattal vezetett feldolgozása, 15/Anatómiai rajzok értelmezése, 25/Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel,
023/2.2/x1852-06 Alapápolási gyakorlat a belgyógyászaton
A belső szervi betegségek tüneteinek megfigyelése; a veszélyhelyzetben lévő betegek számára megfelelő orvosi segítség kérése A keringési rendszer betegségeiben szenvedők ápolása A légzőszervek betegségeiben szenvedők ápolása Az emésztő és kiválasztó rendszer betegségeiben szenvedők ápolása A belsőelválasztású mirigyek betegségeiben szenvedők ápolása Az anyagcsere megbetegedéseiben szenvedők ápolása A daganatos betegek ápolása A sebészet és a baleseti sebészet körébe tartozó kórképek tünetei és a műtét utáni állapot jellemzői, a tünetek leírása A beteget veszélyeztető és sürgős beavatkozást igénylő állapotok élettani jellemzői, élettani jelenségei A sebek klinikuma, a sebgyógyulás folyamata A sebészeti ellátást igénylő sérülések: a sebek fajtái, a vérzések, vérzéscsillapítás, égés, fagyás, vegyi- és sugárhatások, az elektromos áram okozta sérülések, zúzódások, rándulások, törések A leggyakoribb műtéti beavatkozások, a leggyakoribb műtéti szövődmények A sebészet és a baleseti sebészet körébe tartozó kórképek tünetei, a tünetek felismerése, ápolási teendői, műtéten átesett betegek ápolása A veszélyhelyzetben lévő betegek számára megfelelő orvosi segítség kérése A sebellátás alapelvei és technikái; sebellátási eljárások A sebgyógyulás zavarai, a gyulladásos sebek kezelése;
5/Munkanapló készítése a tapasztalatokról, 25/Önálló szakmai munkavégzés felügyelet mellett, 50/Műveletek gyakorlása, 5/Tapasztalatok helyszíni ismertetése szóban, 10/Munkamegfigyelés adott szempontok alapján, 5/Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel,
023/2.3/x1852-06 Sebek és műtétek
023/2.4/x1852-06 Alapápolási gyakorlat a sebészeten
39 /
A továbbhaladás feltételei természetes gyógymódokat. Vizsgálatra testváladékot vesz le és tárol. Alkalmazza a fertőtlenítő eljárásokat. Kezeli a veszélyes hulladékokat. Értelmezze az egészséget, betegséget holisztikusan. Vegye tekintetbe szükséglet felméréskor a gyermek, idős, a fogyatékos ember, a pszichiátriai és a szenvedélybeteg fizikai, biológiai adottságait. Ismeri az alapvető belgyógyászati, mozgás és érzékszervi betegségek okait, tüneteit, szövődményüket. Alkalmazza a betegmegfigyelés módszereit. Alapápolási tevékenységet végez belgyógyászati betegeknél.
5/Utólagos szóbeli beszámoló, 5/Tesztfeladat megoldása, 20/Tapasztalatok értelmezése, 30/Olvasott szöveg feladattal vezetett feldolgozása, 15/Anatómiai rajzok értelmezése, 25/Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel,
Ismeri a sebészet és a baleseti sebészet körébe tartozó kórképek tüneteit. Felismeri a beteget veszélyeztető és sürgős beavatkozást igénylő állapotokat. Ismeri a műtét utáni teendőket.
10/Munkanapló készítése a tapasztalatokról, 25/Önálló szakmai munkavégzés felügyelet mellett, 50/Műveletek gyakorlása, 5/Tapasztalatok helyszíni ismertetése szóban, 10/Munkamegfigyelés adott szempontok alapján,
Alkalmazza a betegmegfigyelés módszereit. Alapápolási tevékenységet végez sebészeti és baleseti sebészeti betegeknél.
eSZAKMA Tananyag Témakörök
Tartalmak sebészeti fertőzések kezelése A műtéten átesett beteg ápolása, műtéti sebkötözés, a szövődmények felismerése
Tanulói tevékenységformák
40 /
A továbbhaladás feltételei
eSZAKMA A képzés struktúrája
A KÉPZÉS STRUKTÚRÁJA
Modulcsoport
x185106/Gondozásiápolási alapfeladatok modul
Elméleti órák száma
Elmélet igényes gyakorlati órák száma
Gyakorlati órák száma
Összes óraszám
Jogi ismeretek Szociálpolitika
70 72
20
Pszichológia
72
Szakmai személyiségfejlesztés Egészségtan Ápolástan Gondozástan
30 102 144
57 119 20
15 25 52
410
Szociális munka Gondozástan
Összesen: x186006/Szociális szervezési feladatok modul Gazdálkodástan Szociális menedzsment Összesen:
20 80
164 152
72 60
30
301
47
100
776
17
72 30 Összesen:
254
127 72
144 72 224 72
80
112
x185306/Személyes gondoskodási feladatok az alap és szakosított ellátások területén modul Szociális munka Gondozástan Szakmai személyiségfejlesztés
72
Összesen: x185206/A szükségletek és erőforrások felmérésének feladataia szociális szakgondozásban modul Társadalomismeret Ápolástan
90
448
106 86 30
15 10 70
222
95
80 80
201 176 100
160
477
236 118
10 10
16 40
262 168
354
20
56
430
x186106/A szociális szervezés adminisztrációs feladatai modul
41 /
eSZAKMA A képzés struktúrája Gondozástan
24
40
64
Szociális menedzsment Ápolástan Számítástechnika
18 21 6
36
18 53 42
32
Összesen:
69
32
76
177
Összes óraszám:
1356
306
646
2308
TANTÁRGYAK
Tantárgyak
Elméleti órák száma
Elméletigényes gyakorlati órák száma
Gyakorlati órák száma
Jogi ismeretek Szociálpolitika
70 72
20
Pszichológia Szakmai személyiségfejlesztés Egészségtan
72
30 57
Összes óraszám 90
30
72
70 15
144
Ápolástan Gondozástan
212 160
57 92
160 120
Társadalomismeret Szociális munka
127 178
17 15
20 80
Gazdálkodástan Szociális menedzsment
236 136
10 10
16 262 40
Számítástechnika
6
Osztályfőnöki óra
72
Összes óraszám:
1428
36
306
42 /
102
244 72 429 372 164 273 186 42 72
646
2380
eSZAKMA A képzés struktúrája
AZ ISKOLARENDSZERŰ, NAPPALI KÉPZÉS ÓRASZÁMAI MODULCSOPORTOK
Óraszám
I. félév 18 hét
II. félév 18 hét
III. félév 18 hét
IV. félév 14 hét
90
54
36
102
36
66
72
36
36
72
72
72
36
36
224
224
72
54
18
36
18
18
Társadalomismeret Ápolástan Szociális munka Gondozástan
164
72
92
Szociális munka Gondozástan Szakmai személyiségfejlesztés
201
108
93
176
90
Gazdálkodástan Szociális menedzsment
x185106/Gondozásiápolási alapfeladatok modul
Jogi ismeretek Szociálpolitika Pszichológia Szakmai személyiségfejlesztés Egészségtan Ápolástan Gondozástan Osztályfőnöki óra
144
x185206/A szükségletek és erőforrások felmérésének feladataia szociális szakgondozásban modul 152
152 72
36
36 60
60
x185306/Személyes gondoskodási feladatok az alap és szakosított ellátások területén modul 86
72
28
262
108
154
168
115
64
24
100
x186006/Szociális szervezési feladatok modul 53
x186106/A szociális szervezés adminisztrációs feladatai modul
Gondozástan Szociális menedzsment
40 18
18
43 /
eSZAKMA A képzés struktúrája Ápolástan Számítástechnika Osztályfőnöki óra Összes óraszám
2380
53
53
42
42
36
18
18
630
490
638
44 /
622
eSZAKMA Beszámítás Az érettségire épülő (50es) szakmák képzési ideje, beszámítással
I.
Az óraszámok megoszlása
1/13. évfolyamon 36 hét x 35 óra = 1260 óra, Ebből szabad sáv (20%):
252 óra
osztályfőnöki óra:
36 óra
a központi programban lekötött: Elméleti óraszám (60 %):
972 óra
756 óra
Gyakorlati óraszám (40 %): 504 óra
2/14. évfolyamon 32 hét x 35 óra = 1120 óra, Ebből szabad sáv (20%):
224 óra
osztályfőnöki óra:
32 óra
a központi programban lekötött: Elméleti óraszám (60 %):
864 óra
672 óra
Gyakorlati óraszám (40 %): 448 óra
II.
Az 1/13. évfolyam óraszámainak felosztása a 9.12. évfolyamok között (beszámítás a szakközépiskola szociális szolgáltatások szakmacsoportban tanulók számára)
a hetek száma 4 év alatt: egy hétre eső óraszám:
36+36+36+32 = 140 hét 1260 óra/140 hét = 9 óra/hét
a finanszírozhatóság miatt a 9. és 10. évfolyamokon a gyakorlati óraszám kötelező minimuma 4 óra/hét. Ez összesen 288 óra. A 11. és 12. évfolyamra marad 504 – 288 = 216 óra. Egyenletesen elosztva 36 + 32 =68 hétre: 216/68=3,17 óra, tehát 3 óra / hét.
45 /
eSZAKMA Beszámítás
III.
Óraterv Tantárgyak
Heti óraszám 10. 11. 12.
9.
közismereti tantárgyak
22,5
osztályfőnöki óra (a központi programból) szak mai elméleti tantárgyak tant árgy ak
22,5
24
24
1
Ellenőrzés: Szakmai elmélet összesen:
0
1
4
5
6
6
20
4
4
3
3
14
31,5
31,5
33
33
35
gyakorlati tantárgyak összesen:
2/14.
36 x 5+36 x 5+36 x 6+32 x 6+32 x 21= =1440 óra 36 x 4+36 x 4+36 x 3+ 32x3+32 x 14= =940
Szakmai gyakorlat összesen: óra
2380 óra
Összesen: Elmélet/gyakorlat arány: 60/40
Beszámítás a középiskola 912. évfolyamából MODULCSOPORTOK
Óraszám
9. évfolyam 36 hét
10. évfolyam 36 hét
x185106/Gondozásiápolási alapfeladatok modul
Jogi ismeretek Szociálpolitika
90
90 102
72
46 /
30
11. évfolyam 36 hét
12. évfolyam 32 hét
eSZAKMA Beszámítás Pszichológia Szakmai személyiségfejlesztés Egészségtan Ápolástan Gondozástan Osztályfőnöki óra
72
72 72
72
144 72
72 60
224 72
72
36
36
164
x185206/A szükségletek és erőforrások felmérésének feladataia szociális szakgondozásban modul
Társadalomismeret Ápolástan Szociális munka Gondozástan Összesen:
100
164
152
152
72
72 60
60 1260
64
324
47 /
324
324
288