A keresztény értelmiségiek szerepe korunk társadalmában Jelige: Mondottam, ember: küzdj és bízva bízzál!

A keresztény értelmiségiek szerepe korunk társadalmában Jelige: „Mondottam, ember: küzdj és bízva bízzál”!

Madách Imre „Az ember tragédiája” című drámájából vett idézet, melyet jeligének választottam, bármely korban, bármelyik társadalmi formában útmutatást ad az embernek. Ami ennél is fontosabb: magába foglalja a keresztényi élet három alap-pillérét: a hitet, a reményt, a szeretetet. Másrészt azok az alapkonfliktusok, amelyek a drámában a „Jó” és a „Rossz” között, az isteni és az ördögi elvek között megy végbe folyamatosan, nem más, mint küzdelem az emberért, az emberiségért. A „nagy ember” és az értetlen tömeg konfliktusának szenvedője és áldozata volt Jézus is és az őt követő apostolok, keresztények. A ma embere is részese az ilyen konfliktusokból adódó tragikus élethelyzeteknek, történelmi és gazdasági változásoknak, vallási villongásoknak. Ahhoz, hogy foglalkozzunk a keresztény értelmiségi ember szerepvállalásának fontosságával, elhivatottságával, küldetéstudatával és szolgálatával, egy kicsit messzebbről kell indítanunk eszmefuttatásunkat. Az ember A mai világunkban különösen nagy jelentősége van a fogalomnak: EMBER – így csupa nagybetűvel. Mikor világméretűvé válik az emberek ezreinek kifosztása, meghurcolása, elüldözése hazájukból, mikor ezrek és ezrek kényszerülnek hazájukból menekülni az elképzelhetetlen jövőbe, vállalva a nyomorúságot, mikor gyermekek és anyák tömegei kelnek útra a bizonytalanságba, nincs olyan ember, akinek ne fordulna meg fejében a gondolat: hol van az emberi méltóság, hol van az ember teherbíró és tűrőképességének határa, meddig lehet kizsákmányolni és földönfutóvá tenni emberek millióit? Most érkezett el az idő, most a legégetőbb beszélni a témáról és nem csak beszélni. „Sok van égen és földön mi csodálatos, de az embernél nincs semmi csodálatosabb” – mondja Szophoklész. Az ember azért csodálatos, mert Isten a saját képére és hasonlatosságára teremtette az embert azzal, hogy szeretetből hívta életre. Számtalan szép példát találunk az irodalomban, a művészetekben az ember nagyságának ábrázolására.

-2Juhász Gyula „Himnusz az emberhez” versében így kiált fel: „Ó, ember, én hiszek tebenned, Ó, ember, mint szeretlek én, Te nyomorúságos, hatalmas, Te végzetes, te diadalmas Utód az isten örökén!” Idézhetünk József Attilától is, akinél ars poeticájában az ember központi helyet foglal el: „Én mondom: Még nem nagy az ember. De képzeli, hát szertelen. Kísérje két szülője szemmel: A szellem és a szerelem.” Gorkij „Éjjeli menedékhely” drámájában a főszereplő mondata szinte szállóigévé vált és ma is éppoly érvényes, mint Gorkij korában: «ЧЕЛОВЕК! Как гордо звучит! Не уничтожать жалостью, а уважать надо человека!» (Ember! Mily büszkén hangzik! Nem sajnálkozással eltiporni, hanem tisztelni kell az embert!) De említhetem Szabó Lőrinc „Ősöd és unokád” c. versét, amelyben az embert, mint a múlt és jövő összekapcsoló láncszemét, a gének hordozóját és átörökítőjét, az élet-magvaknak, mint stafétának átadóját említi: „Nézd, útra készül a kerti szulák! Észre se vettük, s íme, nyáron át Apró batyukba kötözte magát. ….. Ő van a magban? Ki más volna? Ő! Összezsugorodik s megint kinő, Ahogy vezényli az örök idő. Nézd, útra készül a piciny szulák… Ember, ne félj, Te vagy minden ősöd és unokád!” Még hosszan sorolhatnám a példákat az ember ábrázolására. Említhetnék olyan nagy alkotókat többek között, mint Shakespeare, Goethe, Steinbeck, Csehov, Dosztojevszkij, V. Hugo, Petőfi, Jókai, Katona, Móricz, Krúdy, Karinthy vagy

-3nagy gondolkodókat, mint Hegel, Voltaire, Rousseau, vagy tanítókat, mint Pestalozzi, Brunszvik Teréz. Mi emberek, mindannyian egymás nyomdokain járunk, egymás vállán állunk, okulunk egymás csodálatosságából, talentumából, nagyszerűségéből és szenvedünk egymás szomorúsága, elesettsége miatt. Nyugtalanító, de egyben vigasztaló a gondolat, milyen megváltoztathatatlan törvénye létünknek az, hogy egy és ugyanazon emberi család tagjai vagyunk. Egy valamit feltétlenül ki kell emelnünk, mikor az emberről beszélünk: és ez a szeretet. Tatiosz A szeretetről szóló elmélkedésében párhuzamba állítja a természetet, a földi jelenségeket az emberrel. Az ember képes tündökölni, akár a Nap. Képes ragyogni, mint a Hold az éj sötétjében. Képes szárnyalni csillagléptékben, kitartani hittel a kő szilárdságához mérten. Képes a nyugalom békéjét árasztani, akár a fa törzse, koronája és levelei teszik ezt méltósággal és alázattal. Képes születni, növekedni, kiteljesedni, megfakulni és kihunyni, majd mindent újrakezdeni. Miért képes mindezekre? Mert ember. Ő a Nap, a Hold, a csillagok, a kő, a fa, a fűszál egy személyben, és mégis több náluk – mert szeretni képes. Egyedül az ember képes szeretni és szeretetet elfogadni: szüleitől, testvéreitől, barátaitól, társától, emberi környezetétől. A szeretet elfogadása éppoly nagy képesség, mint a szeretni tudás. A szeretet által előtűnik a fejben a gondolat, beteljesedik az alkotás, termékennyé lesz az akarat és megvilágosodik az út, amelyet az élet nekünk, embereknek szánt. A Biblia így fogalmaz: „Egy jó ember a szívének jó kincséből hoz elő jó dolgokat” (Mt 12-35) Jézus azt tanította, hogy az életben a jó dolgok a szívből származnak, abból, amit ott tárolunk. Hasonlóképpen fogalmaz a „Kis Herceg” is: „Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan.” Minden ember életének értelme abban a kérdésben kell hogy összpontosuljon: hogyan szolgálhatjuk legjobban az emberiséget? Erre Teréz anya adta meg a választ, ami átvezet témánk második fejezetéhez, a keresztény ember lényének kifejtéséhez: „A csend gyümölcse az ima. Az imádság gyümölcs a hit. A hit gyümölcse a szeretet. A szeretet gyümölcse a szolgálat.”

-4A keresztény ember A kereszténység meghitt kapcsolat Istennel, az Ő egyszülött fiával és meghitt kapcsolat az emberrel. „A ti világosságotok is világítson az embereknek, hogy jótetteiteket látva dicsőítsétek mennyei Atyátokat” (Mt 5,16) „Ti vagytok a föld sója! Ti vagytok a világ világossága! A keresztény elhivatottság természeténél fogva az apostoli küldetésre való elhivatottság.” –írja (Szent) II. János Pál pápa „Minden napra egy ima” c. könyvében. Ez az eredete röviden a keresztény hit megvallásának és bizonyságának. A keresztény embert Isten lelke gyengéden megérinti, megtéríti, átformálja és megváltoztatja életét az Úr bölcsességével. A keresztény ember feladata Isten szeretetében kimagasodni, mint a templomtorony. A hit alapvetően emberi magatartás. Bizalommal tölt el, hiszen megbízunk abban, aki az életet adta. A hit állandó feladata életünknek. A keresztény embernek még inkább lételeme a erős hit, a jó remény és az őszinte szeretet egysége. Az Úr kegyelméből és segítségével a gondolat, a szó és a cselekedet mindig tökéletes összhangban van, a szeretet vezérli és a lehető legjobbat eredményezi. „Adja meg nekem az Isten, hogy bölcsen beszéljek és ahhoz méltóan gondolkodjak, aminek részese lettem. Mert ő irányítja a bölcsességet és vezeti a bölcset. Hiszen a kezében vagyunk mi magunk, szavaink, egész értelmünk és minden ügyességünk.” (Bölcs.7,15-16) A hit összefüggésben van a reménnyel, a jövővel: van tovább. A jó remény pedig nem más, mint pozitív várakozás, bizalommal teli várakozás. A reményt soha nem szabad feladni! Az ember egész élete során bízik abban, hogy vágyai, céljai megvalósulnak. De az ember sokszor tapasztalja, hogy az események nem igazolják elvárásait. Jót vár, aztán jó helyett valahogy többször rossz következik és ez kezd elhatalmasodni. Még az élet is elveszíti értelmét, értékét, hiszen a reménység odalett. Miért? Mert olyan reményünk volt, amely nem állta ki az élet, az emberi sors megpróbáltatásait. Mi az, ami reményt ad az ember életének akkor is, ha azt elveszettnek látja? Ez nem más, mint az, hogy pontosan tudni kell merre van és mi a végcél, mi a legfontosabb amiért él, dolgozik, küzd, harcol, megvívja csatáját nap-nap után. A keresztény embert végcélja elérésében, megvalósításában segíti erős hite abban, hogy az Úr mindig mellette áll, fogja kezét és erősíti akaratát, testi-lelki harmóniáját. A végcél elérésében pedig hatalmas erővel bír a szeretet. Ha szeretet van életünkben, az pótol ezernyi dolgot, ami hiányzik. Ha nincs szeretet, mindegy mink van, az sohasem lesz elég.

-5Mert a „szeretet hosszútűrő, kegyes; a szeretet nem irigykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel. Nem cselekszik éktelenül, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rójja fel a gonoszt. Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal. Mindent elfedez, mindent hiszen, mindent remél, mindent eltűr. A szeretet soha el nem fogy..” (Pál 1 Kor.) ) A keresztény ember csak akkor lehet sikeres, munkája akkor lehet eredményes, ha rendelkezik a legfontosabb erényekkel, mint a szorgalom, a szerénység, a személyes példamutatás, a becsület, alázat, megértés, megbocsátás képessége, őszinteség, hála. „A hála nem csupán a legnagyobb erény, de minden erény szülője is.” (Cicero) A keresztény ember tudja, hogy az életben a legnehezebb, hogy elsőre jól kell élni, jól kell hivatást, párt választani. Életét meg kell tervezni, Jézus akaratával összhangba kell hozni. Csak akkor kap akaraterőt, energiát, akkor tud megújulni. Az idő múlik, de születik is. Az idő kegyelem, lehetőség, ajándék, de jól kell gazdálkodni vele. Ha így él, meg fogja tapasztalni életében az Úr jelenlétét. A keresztény embernek elhivatottsága, küldetése van, ahogy küldetése volt Mózesnek, Ábrahámnak, Jákobnak, az Apostoloknak. Ennek a küldetésnek a lényege, hogy hirdesse Jézus tanítását, az Evangéliumot, a békét, a szolgálat fontosságát az embereknek szerte a világon. E küldetés teljesítésének feltételei vannak. Mindenekelőtt Krisztus igazi tanítványának kell lennie, vállalnia kell a keresztényi erkölcs, gondolkodásmód magára nézve kötelező jellegét. Legyen magával szemben még igényesebb, úgy éljen, hogy a világban és a világért való elkötelezettség hittel teli és állandó lehessen. Második feltétel, hogy tudása és tapasztalata szintjének megfelelően a saját szakterületén valóban hozzáértéssel és szakszerűen tevékenykedjen, hogy jelenlétével bizonyságot adhasson küldetésének. Harmadik feltétel, hogy belülről, a keresztény ember belső beállítottságából kell kilépni a világba, a többi ember közé. Úgy kell tekinteni magára, mint a világ egy részecskéjére, aki elszántan arra törekszik, hogy a keresztény világ valóságát, értékeit, törvényeit megismertesse másokkal, hogy elhintse az emberek között az örömhírt, ami által az emberi vágy és törekvés rátalálhat a Krisztusban való beteljesülésre. A keresztény értelmiségi ember Kik is tartoznak az értelmiségiek rétegéhez? A társadalomnak magasabb végzettségű, műveltebb rétege, akiknek ízlése fejlett, tudása alapos, ismeretei gazdagok, magatartása csiszolt, kultúrált. Jártas a társadalomtudományokban, a természettudományokban, a kultúra több ágában, folyamatosan fejleszti tudását,

-6ismereteit. Közösségi ember, szereplő a közéletben, jó szervező és irányító képességgel bír, modora, beszéde, viselkedése megfelel a társadalmi elvárásoknak. A közösség javára tevékenykedik. Felelősséget tud és mer vállalni munkájáért, tetteiért, szavaiért. Sokan közülük tekintélyes emberek. De kik is a tekintélyes emberek? Ferenc pápa szerint: „Az a tekintélyes ember, aki képes másoknak is teret adni a növekedésre. Ha valaki kijelenti, hogy ő a kulcsember, akkor biztos, hogy már nem az. A kulcsember nem parancsol, vagy kényszerít, hanem szolgál.” És ebben van a lényeg. Ettől válik az értelmiségi ember keresztény értelmiségi emberré. A kapocs az embertársi szeretet, a jóra törekvés, a megértés, tisztelet, a meggyőzés szükségessége egy eszme, cél, feladat, vagy megújulás érdekében, a küzdeni tudás, a teher vállalása, az elhivatottság, a küldetés felvállalása. A szolgálat. Történelmünk sok olyan nagyszerű értelmiségi embert „termelt ki”, akikre méltán lehetünk büszkék, akik mertek nagyot álmodni és azt mindenáron megvalósítani a haladás, a fejlődés, az emberiség életének jobbítása céljából. Voltak közöttük mérnökök, jogászok, bölcsészek, természettudósok, fizikusok, orvosok, hadvezérek, történelmi hősök, sőt még űrhajós is. Közülük egy nevet említek itt, aki példaképe kell hogy legyen minden kor valamennyi keresztény értelmiségi emberének: Raoul G.Wallenberget , egyszerűen „A humánum lovagját”. Wallenberg, a svéd követségi titkár, mérnök, kinek dédapja evangélikus püspök volt, a második világháború vészterhes hónapjaiban magyar - zsidó és keresztény – segítőivel deportálásra ítélt emberek tízezreit ragadta ki a halál torkából. Sajátjára nem, vagy alig gondolva mentette a legdrágábbat, az emberi életet. A jót jóért cselekedte. Szolgálata, példás erkölcsi tartása, bátorsága, hősi kiállása emberfeletti, rendkívüli volt. Tisztelettel kell hogy adózzunk emlékének. A keresztény értelmiségiek szerepe, feladata társadalmunkban A szerepet, feladatot nevezhetjük küldetésnek, elhivatottságnak, szolgálatnak is. Minden keresztény értelmiségi ember ars poeticája: megélni szenvedélyes szeretettel a jelent és reménységgel telve átölelni a jövőt. Ahhoz, hogy küldetését, szerepét becsülettel, lelkiismeretesen, tökéletes hozzáértéssel, elszántsággal, egy igazi próféta erejével és eszmeiségével el tudja látni, meg tudja valósítani, úgy kell alakítania életét, hogy erre a feladatra méltó legyen. Ennek több állomása is van, amelyek mint fáklyák világítják meg a helyes és járható utat. A legfontosabb a személyes példamutatás. A példamutatás nemcsak nagyszerű cselekedet, de a legfontosabb kötelességünk is.

-7Csak akkor becsülnek bennünket, csak akkor fogadnak el hitelesnek, csak akkor vállalhatjuk önmagunkat mind családunk, mind embertársaink előtt, ha példás, követhető életet élünk, ha mindig az igazat mondjuk, ha szavainkat és tetteinket bátran fel tudjuk vállalni és példaként tudjuk állítani a felnövekvő nemzedék előtt. „Te jól tudod, a költő sose lódít: az igazat mondd, ne csak a valódit” (József Attila) A valóság és igazság megismeréséhez pedig műveltség kell. A műveltséghez pedig bátorság. A keresztény értelmiségi pedig egész szívével, sorsával, lényével kell hogy ismerje az igazságot. Az ember csak életre-halálra lehet művelt. A műveltség az igazságnak – a dolgok igazi ismeretének – feltárása és elviselése. Az igazságot elviselni és erről másokat meggyőzni mindig nagyon nehéz. Ebben a keresztény értelmiséginek élen kell járnia és példát kell mutatnia. A keresztény értelmiségi ember törekszik arra, hogy életében és munkájában a közhely, a mellékes, a kényelmesebb megoldás lehetősége ne térítse el tévútra. Mindig akad valamilyen esély, ami feloldja a szükséges erőfeszítést, olcsóbb lehetőséget ajánl fel. Kizárólag, csakis a lényegesről kell beszélni, a lényegeset írni, lényegesen cselekedni. Ez nehezebb, több életerőt kíván, de tökéletesebb. A mellébeszélés, a közhely, a köntörfalazás nem lehet egy keresztény értelmiségi gyakorlata. Neki gazdaságosan kell élni, takarékosan kell alkotni, erőit csakis és kizárólag a lényegesre kell fordítani. Ha már az erőt említettük, a keresztény értelmiségi legjobb erőit céltudatosan nemcsak kifelé, hanem befelé is fordítja, a család felé. A család, mint a társadalom élő alapsejtje, az élet és a szeretet meghitt közössége, a keresztény értelmiségi ember, de minden ember legfontosabb közössége. Mikor Teréz anya megkapta a Béke Nobel díjat, valaki megkérdezte tőle: „Mit tehetünk a világbéke előmozdításáért?” „Menjetek haza és szeressétek a családotokat” – válaszolta. A keresztény értelmiségi személyes példamutatása a családban érvényesül a leghatékonyabban. A családban a szülők felelőssége, hogy olyan légkört teremtsenek, olyan útmutatást és nevelést biztosítsanak gyermekeiknek, amely át van itatva szeretettel és tisztelettel Isten és ember iránt, amely elősegíti a gyermek helyes fejlődését és meghatározza életpályáját. A keresztény értelmiségi ember kötelességének tartja, hogy segítő kezet nyújtson olyan családoknak, akik nehéz sorban élnek, ahol nincsenek meg a minőségi élet minimális feltételei sem. Megkeresi azokat a „csatornákat”, melyek a leghatékonyabban tudják a bajokat orvosolni. Ezzel a megértés, a figyelem, az együttérzés csodálatos erényeit is gyakorolja.

-8A családi közösség fenntartásához kapcsolódik a következő állomás: a választott hivatás, a munka. Ez az a terület, ahol a keresztény értelmiség legnagyszerűbben tudja megvalósítani terveit, célkitűzéseit, a legjobban gyümölcsöztetni talentumát, kibontakoztatni gondolkodásmódját, érveit, a legeredményesebben tud közösséget teremteni munkatársaival, a legtöbbet tudja kihozni magából és a közösségből. Törekednie kell, hogy munkája értékes, alkotó legyen, örömet és megelégedettséget adó legyen, a végzett munka a társadalom, az emberek javát szolgálja. Vegyen részt hatékonyan a munkahelyi programokban, tartsa feladatának az együttgondolkodó értelmiségieket összekovácsolni egy olyan közösségbe, csapatba, ahol fontosnak találják az együttműködést egy jó cél érdekében, a haladás és fejlődés szolgálatában. Ma a keresztény értelmiségi embernek a legfontosabb, hogy tudjon harcolni, küzdeni a társadalmi visszásságok, ellentmondások ellen hittel, meggyőzéssel, bölcs érveléssel. Hogy a gyűlöletet szeretetté, a hazugságot őszinteséggé, az erkölcstelenséget, a csalást becsületességgé, a kapzsisságot szerénységgé, a tunyaságot szorgalommá, a hamisságot igazsággá, a nagyképűséget alázattá változtassa. Másokkal is meg kell értetnie Goethe mondatát: „Az embert nem a születés, a földi rang avatja előkelővé, hanem a szellem és a jellem.” Külön tisztelet és elismerés illeti azokat az orvosokat, tanárokat, szerzeteseket, szociális munkásokat, akik afrikai vagy távol-keleti országokban vállalnak küldetést. Olyan országokban, ahol üldözik a keresztényeket, mégis a keresztény hit identitást ad az embereknek; ahol egy kedves szó, egy simogatás, egy tiszta ruha, egy ima annyit ér, mint egy tányér étel, egy korty tiszta víz, egy elfogadható hajlék. A szolgálat a fontos, az önzetlen segítségnyújtás, az emberbaráti szeretet. Az Úr pedig elrendezi a többit, csak erősen hinni kell, hogy az emberiség – egy család. Végezetül, de nem utolsósorban, egy keresztény értelmiség számára elengedhetetlenül fontos a haza szeretete. Ragaszkodás a szülőföldünkhöz, a gyökereinkhez, azokhoz, akik felneveltek és oktattak, azokhoz, akik megalkották a környező világunkat, akik megteremtették számunkra az életfeltételeket – mindezek olyan erények, melyek mélyen bennünk, velünk vannak, elraktározódtak egész életünkre, melyek nélkül még levegőt sem tudunk venni. Egyszerűen lételemünk itt a szülőföldünkön, hazánkban. „A nagy világon e kívül Nincsen számodra hely; Áldjon vagy verjen sors keze: Itt élned, halnod kell!” (Vörösmarty Mihály)