A KERESZTÉNY ÉRTELMISÉG SZEREPE KORUNK TÁRSADALMÁBAN A történelemben az ember mindig szükségét látta a társadalomban elhelyezkedő helyzetének nevesített származási besorolását. Ezt tette azért, hogy önmagát középpontba állítva, saját elgondolásai szerint tegye magát naggyá, vagy süllyessze el a mélyben. E törekvéseivel folyamatosan próbálta kiszorítani teremtőjének, Istennek jelenlétét, és önmagát tudatlan tudatossággal felmagasztalni. De szerencséjére Isten nem hagyta magára, hanem egyszülött fia, Jézus Krisztus által adta tudtunkra, hogy az ember teremtmény, és teremtője, Isten nélkül képtelen a belső fejlődésre. Hát valahogy így képzelem a keresztény értelmiség, mint származási kategória létrejöttét. Ebből az aspektusból nézve a kétezer éves kereszténység történelmét, a keresztény értelmiségnek folyamatos megújhodáson kellett keresztül mennie. Ez igaz a mára is. Az alábbiakban minden tudományos alaposságot nélkülözve a saját tapasztalataimra és meglátásaimra támaszkodva, és Istenbe vetett hitemben megkapaszkodva fejteném ki gondolataimat az általam elképzelt keresztény értelmiségi létformáról. Értelmiségi létforma és a keresztény hit „közössége” Egy kis múltat idéző kronológia: A szocializmusban, amibe beleszülettem, az értelmiségi lét nagyon furcsa elegyét élhettem meg, hiszen szüleim munkás származása ellenére az ő kitaníttatásukkal (mind a ketten mérnökök voltak) én is értelmiségivé váltam, azaz, elindultam a szellemi tevékenységet végzők rögös útján. Egy példa az ember alkotta ideológiai kategorizálására, hiszen a munkásosztály vezető szerepe a káderképzés által paradox módon értelmiségi vezetést biztosított, ami az értelmiségi létformát vonta maga után, minőségében azonban megkérdőjelezhetően. Szerencsémre a lenini eszme sztálini radikalizmusának megtestesítői Magyarországon, Rákosi Mátyás és Kádár János „diadalmenete” sem tántorította el szüleimet a vallásos neveltetésem fontosságáról, illetve annak erkölcsi jóságától. Ezen a ponton történik meg szembesülésem az értelmiségi létforma és a keresztény hit összekapcsolódásáról, annak következetes megélhetőségéről. Hogy miért „rögös” az értelmiség útja és mennyire fontosak a keresztény erkölcs alap normatívái? A kor politikája, mint már említettem, a munkásosztály uralkodói pozícióját erősítette egy materialista, ateista eszme mellett, amibe az értelmiségi szerep, mint szükséges rossz fért bele. Ennek következtében, mindent elkövetett a politikai rendszer, hogy értelmiségi létforma csak az általa képviselt ideológia keretén belül alakulhat ki, és aki ennek az „agymosásnak” nem tett eleget, azt az anyagi függőség eszközével ellehetetlenítette, és földönfutóvá tette. Tehát ilyen helyzetben a kétezer éves keresztény erkölcs normatíváinak megtartása mellett értelmiségi létformát kialakítani, azaz, megmaradni Isten alkotta embernek, és közben viselni kellő alázattal és türelemmel az igazságtalanságot, igen nehéz volt, de nem lehetetlen. Sokan fel tudták ezt vállalni. Ha csak a nevesebbek között tallózom, akkor megemlíthetném például Juhász Gyula, Pilinszky János, Sík Sándor és Mócsy Imre nevét, de a névtelenek sokasága is képes volt erre. 1
Ehhez viszont szükség volt és van, a keresztény moralitásra, és Istenben vetett hitre, hogy a Szentírás tanítása alapján egy belső egyensúlyi állapot tudjon kialakulni az emberben, az ego és Isten kapcsolatában, amely következtében, önmagam szeretete nem kárára, hanem hasznára válik az adott társadalomnak. Ez támasztja alá, hogy a kétezer éves keresztény tapasztalat, egy-egy történelmi korszakváltáskor, mindig adott túlélőket, így az adott időszakban is volt kitől tanulni az értelmiségi létformát, a keresztény hit tükrében. Ez biztosította, hogy a múlt rendszerben is fenn tudtak maradni keresztény értelmiségi körök, amelyek bővültek, sajnos sokszor csak azért, mert e köröket a politikai rendszer ellenzőiként tekintették. Ennek bizonyítéka, hogy a 1989-es rendszerváltás után az addig még népes templomba járó hívő sereg nagyságrendileg lecsökkent, illetve sokan közülük olyan politikai egyesülésekben tűntek fel, amelyek nem, vagy csak nagyon elferdítve vallották a keresztény erkölcs normatíváit. De voltak olyanok is, akiket a hirtelen változás adta lehetőségek vittek el a gyors mámor útjára, és váltak addiktív esetekké, amibe már belehaltak, vagy bele fognak halni, illetve vannak még, akik próbálnak „talpra” állni. Viszont aki megmaradt meggyőződésből, folyamatos minőségi változáson ment keresztül. Sokan közülük, a hitben való elmélyedés érdekében képezték magukat, és a civil hívatásuk mellett az Egyházat mind a mai napig is szolgálják. Ebből a múltidézésből, vizsgáljuk a mai értelmiség, illetve keresztény értelmiség helyzetét, lehetőségeit. A mai kor multikultúrája, ami a gazdaságot, vagyis a pénzt isteníti, megideologizálva az ezoterika1 eszközeivel, ami a deizmusban2 nyilvánul meg, az értelmiségi létformának egy új keretét próbálja meghatározni. Lényegét tekintve, véleményem szerint, arra ösztökéli az embert, hogy értelmiségi létének központja ugyan az ember legyen, de korlátozódjon csak önmagára, a saját identitásának megismerésére, önmaga fejlesztésére, környezete saját céljainak megvalósítása érdekében történő felhasználásával. Tehát egy kemény és kegyetlen önközpontú építkezésre sarkallja az embert, nem törődve a környezetének,-- legyen az ember vagy természet,--igényeivel, illetve korlátaival. Ezt teszi úgy, hogy az értelmiségi lét felértékelésével, megszünteti az anyagi függőséget, és a külsőségekre ható fogyasztói kultúrának nagyfokú jelentőséget tulajdonítva diffundálja az emberi gondolkodásba. Ez teljesen ellentmond a keresztény hagyomány és tanítás alapelveinek. Tehát adott egy fogyasztói társadalom, amely deista eszmék nyomvonalán mélyíti el, az ezotéria eszközével, az emberi gondolkodásban, az anyagi valóság fontosságát. Szemben a keresztényi elvekkel, ahol az ember Istennel való békés kapcsolatából fakadóan, a szeretet törvénye által vezetve, viszonyuljon a társadalom többi tagjához és környezetéhez. A ma társadalmában a keresztény értelmiségi életforma csak akkor tud teljesülni, ha az ember, mint a társadalom tagja, ezeket a szembenálló „érdekeket” össze tudja egyeztetni és hangolni.
1
„(gör. ’befelé irányulás’), önmegváltás: misztikus vagy gyógyító élményeket ígérő gyakorlat vagy elmélet, amely csak egy zárt, beavatott kör tagjaihoz szól.” in Magyar Katolikus Lexikon, (DIÓS I. – VICZIÁN J.), SZIT, Budapest 1993, III. kötet 454.o. 2 „Természetes vallási rendszer, amely a keresztény értelemben vett isteni kinyilatkoztatást elutasítja. Kiindulópontja az újkori ember életérzése volt, amely, szemben a katolikus keresztény istenközpontúsággal, emberközpontúvá akarta tenni a vallást.” in Magyar Katolikus Lexikon, (DIÓS I. – VICZIÁN J.), SZIT, Budapest 1993, II. kötet 557.o.
2
Ennek megvalósítását, nagyon jól szemlélteti, Jhon F. Kavanaugh, Krisztus követése a fogyasztói társadalomban című könyvében. A jezsuita szerzetes könyvében többek között azt fogalmazza meg, hogy a fogyasztói társadalom követelménye, hogyha örülsz vagy bánatod van, menj, költsd a pénzed és vegyél magadnak jutalmat illetve vigasztalást ajándék formájában, a boltban. Ha lehet minél drágábbat és egyedibbet. Váltsd ki mások csodálatát magad irányába és ezzel tedd magad központba, hogy hiúságod legyen kielégítve. Ezzel szemben a keresztény hívő ember, minden örömével vagy bánatával haza megy a családjához, közösségéhez, ahol ezeket a dolgait megosztja, és együtt örül másokkal, vagy kap vigasztalást, és eközben még egy fillért sem költött 3. A középpontba a közösség kerül és nem az egyén, mivel egymásra támaszkodva oldják meg az adott helyzetet. Tehát véleményem szerint függetlenül a társadalmi nyomástól, lehet értelmiségi létformát élni hívő keresztényként. Ennek nagyon fontos eleme a család, mint bázisközösség. Ezért fontosnak tartom, hogy a keresztény értelmiségi ember legyen hiteles, következetes, felelősséget vállaló és nyílt. Ezeket a tulajdonságokat csak egy bázisközösségben tudja tanulni, felvállalni és gyakorolni. Ilyen legkisebb közösség a család. A mai társadalom tiltakozik ellene, de ettől ez még tény marad. A család tudja megtartani az egyensúlyt a pillanatnyi eszme tanai és az el nem múló keresztény erkölcsi tanítás között. Szent II. János Pál pápa is megfogalmazza a Familiaris Consortio kezdetű apostoli buzdításában, hogy az egyház alapja a keresztény család, mint legkisebb közösség 4. Tehát úgy gondolom, hogy egyik alap kritériuma a keresztény hívő embernek az értelmiségi életforma megéléséhez a hozzátartozó közösség megtartása, további létének fenntartása és a hitben való elmélyítése a keresztény normatívák mentén. Vajon gyakorlatban ez megvalósítható? Bár emberi korlátaink mindig egy „tuti” 5 képletben gondolkodik, de mivel egy és megismételhetetlen természettel rendelkezünk Isten jóvoltából, csak kipróbált elvek mentén haladhatunk a megvalósításban. Ezek az elvek elsajátíthatók a bázisközösségekben és továbbfejleszthetők a keresztény értelmiségi létforma megélésével, kilépve korunk társadalmi „káoszába”. Véleményem szerint, tömören, egyszerűen és könnyen felfoghatóan Váci Mihály Még nem elég című versében fogalmazza ezt meg: „Nem elég a jóra vágyni, a jót akarni kell! És nem elég akarni, De tenni, tenni kell: A jószándék kevés!”6 3
Vö.: KAVANAUGH, J. F., Krisztus követése a fogyasztói társadalomban, A kulturális szembenállás lelkisége, URSUS LIBRIS – ALTERN CSOPORT, Budapest 2003, 85-88.o. 4 Vö.: II. JÁNOS PÁL PÁPA, Familiaris Consortio, A családi közösség kezdetű apostoli buzdítás (DR. DIÓS I.), SZIT, Budapest 1981 5 Mindent átfogó és kielégítő értelemben. (szerző) 6 Vö.: VÁCI M., Összegyűjtött művei (VÁCI MIHÁLYNÉ), MAGVETŐ KÖNYVKIADÓ, Budapest 1979, 146.o.
3
Úgy gondolom és érzem, racionális magyarázat nélkül, hogy ebben a részletben minden betű, ékezet, írásjel a helyén van, és egyszerűen az értelmiségi létforma és a keresztény hit „közösségének” gyakorlati megoldását írja le. Ki korunk keresztény értelmisége? Ennek a kérdésnek a felvetése -- úgy gondolom,-- nem csak számomra szükséges, aki keresztény értelmiségnek vallja magát. Általában az emberek hajlamosak azt a téves felfogást elfogadni, hogy e kategóriába csak azok férnek bele, akik a bölcsészet valamely ágát művelik hívatás szerűen a keresztény hagyományok alapján. Attól, hogy valaki a természettudományban, vagy műszaki tudományban az értelmiségi életforma alapjain jeleskedik, vallja a keresztény normatívákat,--a tévhit ellenére,-ugyanolyan tagja e kategóriának. De én még szeretném szélesíteni e kört Ferenc pápa Evangelii Gaudium kezdetű apostoli buzdítása alapján: „Minden megkeresztelt ember, akármilyen egyházi funkciója vagy hitismeretekben való jártassága legyen is, az evangelizáció aktív alanya.”7 Számomra ez annyit jelent, hogy tágabb értelemben mindenki, aki a keresztség szentségében részesült, aktívvá válik a keresztény értelmiségi létformára, függetlenül attól, hogy milyen szakmában dolgozik. Tehát minden anonimitásban élő ember, aki a keresztény tanítás alapján él, az is részese a keresztény értelmiségiek közösségének, hiszen Krisztusban és általa „isteni ereje az Isten szerinti jámbor élethez mindent megadott nekünk: megismertük azt, aki saját dicsőségével és erejével meghívott minket.”8 Sőt tovább menve, még az anonim keresztények is ide tartoznak. Tehát a keresztény értelmiség létszáma a jelen fogyasztói társadalomban csekélynek nem mondható, azaz jelentős, csak fel kell őket „ébreszteni”, akik még esetleg „álomban” vannak. Ez a feladat pedig a már magukat keresztény értelmiséginek vallókra hárul, ami komoly felelősség vállalással jár. Ez az a felelősség, amiről az előbbiekben úgy fogalmaztam, hogy hiteles emberré kell válni. Vagyis a mindennapok megélését, akár gondolatban, akár szóban, akár cselekedetben a keresztény hit megvallásának felelősségével kell végezni Egyházon belül és kívül egyaránt, nem feledve, hogy egy közösséget alkotunk Jézus Krisztussal. Ebben az esetben a közösség minden tagja, nemcsak önmagáért, hanem a közösség egészéért felelős, és ennek ellenkezője is igaz, ami szerint a közösség is felelős minden egyes tagjáért. Így mutatkozik meg, hogy az egyén ego-ja nemcsak önmagában kering egy végtelenített pályán, hanem az adok-kapok elv alapján, mindenki mindenkiből részesedik Istenben Jézus Krisztus által. C. S. Lewis ezt így fogalmazza: „Az igazi baráti társaságban mindenki alázattal tekint a többiekre. Csodálatosnak látja őket, magát meg szerencsésnek, hogy közöttük lehet.”9 Az ilyen módon felépített belső fejlődéssel kell „felébreszteni” --a társadalom adta felszínes valósággal „álmodó”,-- gyökereiben hívő embereket. Ezen az úton sok türelemmel és nagy alázattal lehet és kell menni. 7
Vö.: FERENC PÁPA, Evangelii Gaudium, Az Evangélium örömhíre kezdetű apostoli buzdítás (DR. DIÓS I.), SZIT, Budapest 2014, 73.o. 8 Vö.: 2Péter 1, 3 9 Vö.: LEWIS, C. S., A szeretet négy arca, HARMAT, Budapest 2013, 106.o.
4
A keresztény hit és értelmiségi lét összekapcsolása Összefoglalva fejtegetésemet, úgy gondolom, hogy korunkban az embernek először is önmagát kell megtalálnia, azaz tisztába tennie: Ki ő? Hová tartozik? Milyen a kapcsolata Istennel és embertársaival? Hol tart? Milyen feladatai vannak? Miután ezeket megválaszolta, és így megtalálta a fejlődése útját, képessé válik definiálni önmaga felelősségét a közössége iránt, és elhelyezni magát benne. Ezáltal meghatározódik a létformája, ami a lépések következtében értelmiségivé válik. Egyben képes felfogni keresztényi mivoltát, és dönteni, e kétezer éves hagyomány abszolút értékű erkölcsi normatíva rendszer mellett. Ennek eredményeként,--választva és felvállalva a keresztény értelmiség létét és feladatát,-válik cselekvőképessé, és jut el saját működési területéhez, elsődleges mikroközösségéhez. Ez az értelmiségi ember állapotából adódóan lehet család vagy egyéb kisebb közösség. E megtartó közösségekben kell és szükséges gyakorolni és elmélyíteni az Istennel való belső lelki kapcsolatát az embernek, ami által kellő türelemmel és alázattal tudja végezni az így kialakult állapotbeli kötelességeiből fakadó tevékenységeit. Úgy érzem és látom, hogy a világ „éhes”, és kiutat keres a „hedonizmusból”. Vágyakozik Isten, mint teremtője után, hogy kebelén megpihenjen, mert „…minden férfi, nő és gyermek lelke mélyén ott van az istenfogalom csírája. Elhomályosíthatja ezt az eszmét a balsors, a pompa, más dolgok bálványozása, de ilyen vagy olyan formában mégis jelen van. Mert a nálunk erősebb Hatalomba vetett hit és e hatalom csodálatos megnyilvánulása az ember életében olyan régi, mint maga az ember.” 10 Úgy gondolom, ha mindannyian, akik értelmiségi létformájukat a keresztény hitben élik meg, és fenti kérdésekre határozott válaszokat tudnak adni, ami nem könnyű „Mert önmagunk megdolgozása éppen eléggé óriási feladat ahhoz, hogy ne fecséreljük erőinket másra.”11, képesek felvenni korunk társadalmi tévtanaival a küzdelmet, és visszavezetni az embereket Istenhez, és megtapasztaltatni túlcsorduló szeretetét. Ez nem könnyű feladat hiszen „önmagunkat megváltoztatni kétségtelenül van annyira nehéz, mint a világot megváltoztatni. És a világot akarni megváltoztatni néha csak alibi, hogy az ember ne változtassa meg önmagát.”12
10
Vö.: Anonim Alkoholisták, A „Nagykönyv” az anonim alkoholisták alapvető könyve (Második átdolgozott magyar nyelvű kiadás), ALCOHOLICS ANONYMOUS WORLD SERVICES, INC, New York City 1994, 52.o. 11 Vö.: DUVAL A. L., Miért oly hosszú az éj?, SZIT, Budapest 1986, 61.o. 12 Vö.: DUVAL A. L., Miért oly hosszú az éj?, SZIT, Budapest 1986, 61.o.
5
FELHASZNÁLT IRODALOM BIBLIA Ószövetségi Újszövetségi Szentírás, (GÁL F., GÁL J., GYÜRKI L., KOSZTOLÁNYI I., ROSTA F., SZÉNÁSI S. ÉS TARJÁNYI B. FORDÍTÁS ALAPJÁN SZERK. ROZSA H.), SZIT, Budapest 2006 Magyar Katolikus Lexikon, (DIÓS I. – VICZIÁN J.), SZIT, Budapest 1993-2014 I-XVII. kötet II. JÁNOS PÁL PÁPA, Familiaris Consortio, A családi közösség kezdetű apostoli buzdítása (DR. DIÓS I.), SZIT, Budapest 1981 FERENC PÁPA, Evangelii Gaudium, Az evangélium örömhíre kezdetű apostoli buzdítás (DR. DIÓS I.), SZIT, Budapest 2014 KAVANAUGH J. F., Krisztus követése a fogyasztói társadalomban, A kulturális szembenállás lelkisége, URSUS LIBRIS – ALTERN CSOPORT, Budapest 2003 LEWIS C. S., A szeretet négy arca, HARMAT, Budapest 2013 DUVAL A. L., Miért oly hosszú az éj?, SZIT, Budapest 1986 VÁCI M., Összegyűjtött művei, (VÁCI MIHÁLYNÉ), MAGVETŐ KÖNYVKIADÓ, Budapest 1979 Anonim Alkoholisták, A „Nagykönyv” az anonim alkoholisták alapvető könyve (Második átdolgozott magyar nyelvű kiadás), ALCOHOLICS ANONYMOUS WORLD SERVICE, INC, New York City 1994
6
VIGILIA FOLYÓÍRAT
A KERESZTÉNY ÉRTELMISÉGIEK SZEREPE KORUNK TÁRSADALMÁBAN PÁLYÁZAT
Jelige: „HISZ A HALANDOK GONDOLATAI BIZONYTALANOK, ÉS TERVEIK INGATAGOK” (Bölcs 9,14)
Budapest, 2015
7
