JN 668
A KERESZTÉNY ÉRTELMISÉGIEK SZEREPE KORUNK TÁRSADALMÁBAN
ELŐSZÓ „Szükségünk van új, egyetemes szolidaritásra. Ahogy a dél-amerikai püspökök mondták: »szükség van mindenki tehetségére és összefogására ahhoz, hogy kijavíthassuk az emberek által előidézett kárt Isten művében«. Mindenki közreműködhet a teremtményekről való gondoskodásban – mint Isten eszköze –, minden egyes ember saját kultúrájával és tapasztalatával, saját kezdeményezéseivel és képességeivel.” 1 Ferenc pápa és az általa idézett püspökök szavai erőteljesen és tömören foglalják össze a címben is foglalt témakör alapvetését. Ki is a keresztény értelmiségi, mit mondhatunk a világgal való kapcsolatukról, hogyan is vesznek részt a közéletben…? Ki értelmiségi? Jelen összefüggésben igazán tiszta, nemes formában értelmezzük a szót: értelmiségi az, aki azon kívül, hogy értelmi munkát végez és kellőképpen iskolázott, kreatív gondolkodásával képes aktív szerepet is vállalva önmagán túlmutató célokért küzdeni, s valamilyen formában – véleményével, tetteivel, szellemi képességeivel – egy közösséget (akár helyi, akár társadalmi szinten) építeni. Az értelmiségi „létforma” ezen sajátosságai – kiegészített, mondhatjuk krisztianizált formában – jelen vannak a keresztény értelmiségi „létforma” ismérvei közt is. Emellett fontos a társadalomra való reflektálás is. „A modern ateizmus gyakran rendszer formájában jelentkezik”, 2 s igen nagy tért hódít. Fontos tehát az ateista ember gondolatvilágának, istentagadásának mélyén rejlő okainak felismerése. 3 A sajátos reflexió azonban az Egyház társadalmi tanításán nyugszik, melynek tanulmányozása ilyen formán feladatunk, hisz „Krisztus […] föltárja az embert az embernek”. 4 Az evangéliumi értékrend szükségessége az emberi természetből is levezethető: az embernek – korlátoltsága következtében – mérlegelnie kell, az őt vonzó értékek közt milyen prioritásokat tart szem előtt. 1.
ÁTTEKINTÉS
A keresztény értelmiség közéletben való termékeny részvételének lehetősége, s a szociológia területén megjelenő néminemű jártasság tehát – amint látjuk – igen koherens. Utóbbi gyakorlati jelentősége ugyanis pontosan a társadalom, a kulturális különbségek és a politika megértése. Ezáltal lehet képes valaki – önmaga (tehetségei és korlátai), valamint
környezete
megismerése
után
–
hiteles
véleményformálásra.
A
FERENC PÁPA, Laudato si’, 14. Gaudium et Spes (GS), 20. 3 „Az ateizmus gyógyszerét a helyesen előadott tanítástól és az Egyház és tagjainak kifogástalan életétől kell várnunk.” (Ua. 21.) 4 Ua. 22. 1 2
1
JN 668
szociálteológia jelenlegi állása igen termékeny talaja lehet e fáradozásnak. A Katolikus Nevelési Kongregáció egy nyilatkozata is azt az álláspontot képviseli, mely szerint a világiak (és klerikusok) képzésében fontos szerepe van az Egyház szociális tanításának. 5 Emellett elismeri, hogy „a konkrét cselekvés […] főként a világiak feladata”, 6 „Ezért kell az erkölcsi és szellemi képzéssel együtt tudományos és politikai téren is megszerezniük a szükséges kompetenciát”. 7 Mindazonáltal nem ebben merül ki (ha ki tud egyáltalán merülni) a hívő értelmiségiek feladata: sajátos szakmai ismereteik és talentumaik – a dél-amerikai püspökkari konferencia szavaival – szükségesek az Isten művének védelméhez. „ […] a kultúráért való fáradozás [minden területen!] kiváló helyet foglal el az ember hivatásának egészében. […] amikor az ember bölcseleti, történelmi, matematikai vagy természettudományos tanulmányokba merül, vagy művészi tevékenységet folytat, jelentősen hozzájárulhat ahhoz, hogy az emberi család fölemelkedjék az igaznak, a jónak és a szépnek a világába és az egyetemes érték meglátásra”. 8 1.1. POLITIKUSOK Az Egyház – amellett, hogy bizonyos szélsőséges irányzatokat határozottan elítél – nem foglal állást a napi politika területén: nem folyik bele a pártok belső életébe, azokról megnevezetten ítéletet nem hoz. Tekintve mai ingoványos politikai helyzetünket – ahol bal oldali pártok olykor jobb oldali eszméket vallanak (és fordítva) – teszi ezt igen helyesen; az állam hatalmi szerveitől való távolságtartás és a társadalmi életben való aktív részvétel közt így látszólagos paradoxon jelenik meg. Az egyházi társadalmi tanítás célja azonban pontosan ennek a helyzetnek a feloldása: evangéliumi, tanítóhivatali alapokon állva a jelen helyzetben való önálló, az aktuális helyzetet mindig mérlegelő döntésre sarkall és biztatja a keresztény értelmiséget. Mindez egyszerre univerzális és partikuláris penzum: nem minden keresztény értelmiségi feladata és társadalomformáló eszköze ugyanis a politika talaján való hangos véleménynyilvánítás (pl. politikai prakszis folytatása), ám a véleményről való számadás (pl. népszavazásokon való részvétel) mindenki (nem csak az értelmiségiek) lelkiismereti kötelessége. Emellett a gazdaságpolitika is megkívánja a krisztusi szemléletet; erről tanúskodik Ferenc pápa egy üzenete is: „Az egyház szociális tanítása olyan megfontolások és remények gazdag tárházát nyújtja, amelyek képesek ma is irányt mutatni az embereknek és megőrizni szabadsá-
Vö. KATOLIKUS NEVELÉSI KONGREGÁCIÓ, Irányelvek az Egyház társadalmi tanításának tanulmányozásához és oktatásához a papképzésben (Irányelvek), 71. 6 Ua. 58. 7 Uo. 8 GS, 57. 5
2
JN 668
gukat. Bátorság, gondolkodás és a hit ereje szükséges a piacgazdaságban is, egy olyan lelkiismerettől vezérelve, amely az emberi személy méltóságát állítja a középpontba, nem pedig a pénz bálványát”. 9 1.2. MÉDIASZEREPLŐK, MÉDIUMOK Az előbb már említett társadalmi és kulturális különbségek leküzdésében nagy segítséget adhat nekünk a média „kincsestára”. Ferenc pápa szavaival „A bennünket elválasztó falakat csak úgy lehet ledönteni, ha készek vagyunk meghallgatni egymást és tanulni egymástól”. 10 Ő beszél azonban arról is, hogy „az információ gyorsasága felülmúlja a gondolkodási és megítélő képességünket, és nem engedi, hogy meggondoltan és helyesen fejezzük ki magunkat”. 11 Tömören tehát „A kommunikációs környezet […] tévútra is vihet”. 12 Az evangelizáció e nagy területe sok embernek ad munkát. A keresztény médiaszereplők is nagy erővel képesek fellépni, s tanúskodni hitükről, egyházukról. Első sorban ezek a fórumok a helyi egyházak közti „megismerést és együttműködést” 13 szolgálják, ám kellő „Lelkipásztori körültekintéssel és bölcsességgel kell bátorítani mindazokat, akiknek érzékük van a médiamunkához, hogy olyan szakemberekké váljanak, akik képesek párbeszédet folytatni a média széles tömegeivel”. 14 Így az e területen dolgozó hívők nagy feladata, hogy munkájuk során munkálják Krisztus megváltó művét a média világában. 15 Ebben a „Szentírás elmélyült szemlélése kétségtelenül segíthet […], hiszen a Szentírás maga is egy üzenet továbbadásának »nagy kódexe«”. 16 Ez az eszköz (a média) három főbb területen (nevelés, a társadalmi életben és a média formálásában való részvétel, valamint a szolidaritás és béke érdekében való párbeszéd) is nagy segítség lehet. 1.3. TÁRSADALMAT ÉS KÖZJÓT SZOLGÁLÓ TÁRSULÁSOK DOLGOZÓI A szociális egyházi intézmények és szervezetek küzdelmet folytatnak a kultúráért, ám nem felejthetjük, hogy „[…] nem mindig könnyű összehangolni a kultúrát és a kereszténységet. E nehézségek nem szükségszerűen károsítják a hitéletet, sőt a hit pontosabb és mélyebb megértésére serkenthetik az elmét”. 17 Ezért az európai kultúra – bár arra az Egyház szinte, mint sajátja tekint – a nem lehet megkülönböztetés alapja a személy alapvető jogainak
http://magyarkurir.hu/hirek/ferenc-papa-szolidaritasra-egyuttmukodesre-es-joleti-intezkedesekrevan-szukseg (utoljára ellenőrizve 2015. 08. 26). 10 FERENC PÁPA, Üzenet a tömegtájékoztatás 48. világnapjára (ÜTT). 11 Uo. 12 Uo. 13 II. JÁNOS PÁL PÁPA, A gyors fejlődés, 6. 14 Ua. 7. 15 Vö. ua. 4. 16 Uo. 17 Ua. 62. 9
3
JN 668
korrodálásában. 18 Ehhez azonban változtatnunk kell felfogásunkon. Minden kultúra érték annak, aki abban él. Nem lehetünk tehát lenézőek, hosztilisek felebarátainkkal. A magán- és közintézmények támogatása az életkörülmények javítására s ezen megkülönböztetések leküzdésére irányuló társadalmi kezdeményezések biztos segítését jelentik. 19 Nem lehet tehát ezt a lehetőséget szó nélkül kikerülni, hisz „a hiteles hit […] magában foglalja annak a vágyát, hogy megváltoztassuk a világot”. 20 Más szavakkal „Minden keresztény arra hivatott, hogy gondot fordítson egy jobb világ felépítésére”. 21 1.4. MŰVÉSZEK Kultúránkat azonban képviselni, értékeinket (melyek a keresztény kultúrában örök, isteni értékek) megismertetni kötelesek vagyunk. „A társadalomnak a művészekre éppúgy szüksége van, mint tudósokra, technikusokra, munkásokra, szakemberekre, hitvallókra, tanítókra, apákra és anyákra.” 22 A művészet a nevelés egy igen nemes formája lehet. 23 Mégis mire neveljen, milyen értékeket képviseljen egy hívő keresztény művész? Ahogy Szent II. János Pál pápa írja a művészeknek: „Ti azonban tudjátok, hogy […] a művészet hidat képez a vallásos élményekhez. A szép keresése, […] természete szerint utalás a misztériumra”.24 A misztérium megértése és – a kreatív alkotókészség által, ha nem is maradéktalanul való – megértetése igen specifikus, s egyben nehéz feladata művészeinknek, erőt adnak azonban szent pápánk buzdító szavai: „[…] hatoljatok be az emberré lett Isten misztériumába és ugyanakkor az ember misztériumába is”. 25 2.
PÁRBESZÉD
Párbeszéd, de kivel? Ha a hívő keresztény értelmiség felismeri helyét az Egyház szent küldetésében, s nyit önmaga, a világ és Isten egy mélyebb megismerése felé, a párbeszéd máris nem kereszt többé. Határozott fellépéssel, önmagát, kultúráját, értékeit felmutatva, a másik felé nyitva várja annak válaszát és viszont-nyitottságát, s bízik a gyümölcsöző közös munkában. A nem katolikus – ám az előszóban leírt nemes, tiszta értelemben vett – értelmiséggel való ilyesfajta párbeszédre buzdít a Magyar Katolikus
Vö. ua. 29. „Az igazságosság és a szeretet követelményeinek egyre inkább csak akkor lehet eleget tenni, ha minden egyes ember […] támogatja és segíti azokat a magán- és közintézményeket is, melyek az életkörülmények javítását szolgálják.” Ua. 30. 20 Evangelii Gaudium (EG), 183. 21 Uo. 22 II. JÁNOS PÁL PÁPA, Levél a művészeknek, 4. 23 Vö. uo: „Mindezeknek a művészet azon magasrendű formájával kell szolgálniuk az egyén növekedését és a társadalom fejlődését, ami a nevelés művészete. […] Amennyiben valóban értékes és szép alkotásokat hoznak létre, […] kiemelkedő szolgálatot tesznek a közjónak.” 24 Ua. 10. 25 Ua. 14. 18 19
4
JN 668
Püspöki Konferencia: „Kívánatos, hogy az Egyház minden szinten szoros kapcsolatot alakítson ki a természet védelmével és az éghajlatváltozással foglalkozó más egyházakhoz tartozó intézményekkel, szervezetekkel, a tudományos élet képviselőivel, egyesületekkel és mozgalmakkal, és velük együttműködve, közösen keresse a megoldást a felmerülő kérdésekre”, 26 valamint a II. Vatikáni Zsinat is: „[…] minden embernek, hívőnek és nem hívőnek egyaránt együtt kell működniük a világ helyes építésében, […] ami természetesen lehetetlen őszinte és okos dialógus nélkül”.27 Ismételten fontos tehát, hogy saját Egyházunk tanítását (nem csak a konkrétumokat, hanem a teológiai, filozófiai alapokat is) ismerjük. 28 A sokszínűség, amit így tapasztalunk, nem megingató, hanem acélozó s formáló lesz; „a változatosság segíti az evangélium kimeríthetetlen gazdagsága különböző szempontjainak a megnyilvánulását és jobb kibontakozását”. 29 Célunk, hogy minden társadalmi csoport – az egyházi szerveződések és a párbeszéd másik felén állók egyaránt – profitáljanak: tisztuljanak és érlelődjenek. 30 Ehhez pedig „Tudni kell beilleszkedni a mai emberek párbeszédébe, hogy megértsük vágyaikat, kétségeiket, reménységüket, és fel tudjuk kínálni nekik az evangéliumot, vagyis Jézus Krisztust”. 31 Természetesen a természetért, a kultúráért való erőfeszítéseinkben sok esetben nem kerül szóba célzatosan Krisztus, sem hitünk alappillérei, indirekt módon azonban – értékközvetítésünk (akár erkölcsi, akár kulturális, akár társadalmi vonatkozásban) által – kiállhatunk mellette. Az embereknek így azt adjuk, amit magunk is kaptunk (vö. 1Kor 15, 3.), s ez által Isten Igéje szerinti erényekkel gazdagodnak. Megvan azonban a helye a hitbéli tanúságtételnek. Az előzőekben tárgyalt területeken (művészet, média, keresztény társadalmat és közjót szolgáló intézmények) van mód erre. Az egyház kultúrájában mindig volt helye a művészeteknek (szent zene, szakrális terek, s egyéb képzőművészeti alkotások, szent költemények, stb.). A médiában sem új keletűek a vallási műsorok, amelyek az evangélium hirdetésének igen hasznos módjának minősülnek: „Szintén a világhálónak köszönhetően a keresztény üzenet eljuthat „egészen a föld végső határáig”. 32 3.
GYAKORLATI KEZDEMÉNYEZÉSEK
Az Egyház mindezen felül helyet ad a szociális, kulturális tevékenységeknek. A 2001ben, Németországból katolikus kezdeményezéssel indult 72 Stunden Aktion (72 óra kompromisszum nélkül), mely nem sokkal indulása után több országban (köztük Ma-
MKPK, Felelősségünk a teremtett világért, 163. GS, 21. 28 Vö. Irányelvek, 74. 29 EG, 40. 30 Vö. ua. 69. 31 ÜTT. 32 Uo. 26 27
5
JN 668
gyarországon) is elterjedt, s mozgat meg fiatalokat a közjó munkálására, az egész világon jelen lévő Caritas Internationalis, mely helyi szervein keresztül próbálja segíteni elsősorban a leginkább rászorulókat csupán két nagyobb kezdeményezés azok közül, melyekkel Krisztus titokzatos Teste a szolidaritást munkálja. Ahogy a Szentatya, Ferenc pápa is igen gyakran teszi szóvá – s erről tanúskodik a nemrég megjelent Laudato si’ enciklikája is –, szükséges a kisebbek felkarolása, a rászorulók segítése, a környezetnek, Isten művének védelme. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia fentebb többször idézett körlevelével (Felelősségünk a teremtett világért címmel) „Hazánk azon kevés országok egyike, amelynek Katolikus Püspöki Konferenciája már külön dokumentumot szentelt e kérdéskörnek”. 33
ZÁRSZÓ Természetesen az előbbi példák valóban nagy horderejűek, ám mégis rengeteg járatlan út van még, melyeken járni lehet és járni kell. Így „egyre inkább tudatára éredünk annak, mennyire szükséges, hogy a világiak részt vegyenek az Egyház küldetésében, az Evangélium hirdetésében”. 34 Igen nagy, és fontos szerep hárul tehát azokra az értelmiségiekre, akik képesek saját korukra reflektálva helyes értékítéletet hozni, saját talentumaik és határaik szerint másoknak segítséget nyújtani, s nyitottságukkal és elfogadásukkal hirdetni Krisztust, aki ugyancsak nem elítélni, hanem megmenteni, megváltani jött a világot (vö. Jn 12, 47.). Összefoglalva a zsinati tanítással mondhatjuk, „az emberiség jövője azok kezében van, akik a következő nemzedékeknek át tudják adni az élet értelmét és remény erejét”. 35
http://uj.katolikus.hu/cikk.php?h=2196 (utoljára ellenőrizve: 2015. 08. 26). Irányelvek, 58. 35 GS, 31. 33 34
6