PÁSZTOR Emília
A szakrális leletek szerepe a bronzkori ember világképének tanulmányozásában
Bevezetés A bronzkori deponálás szokása rendkívül vitatott kérdés a régészek körében, ámbár ez az a tevékenység, ami leginkább jellemzi a bronzkori Európa nagy részét1. Funkciójukat sokféle módon próbálták értelmezni, pl. történeti - háborús – magán vagy közösségi leletegyüttesek; vándor fémmûves készletek (ha vannak benne fémmûves-szerszámok); kereskedô lelete (raktár vagy depó-leletek); szakrális lelet - fogadalmi ajándék, sikeres átkelésért, hosszú bizonytalan kimenetelû utak mentén, stb.2 A kora bronzkor vége felé a Duna középsô régiójában és attól keletre lévô településekkel, különösen az erôdített településekkel kapcsolatos, meglehetôsen nagy és változatos összetételû, föld alá került kincsek Helle Vandkilde szerint nem igazán tekinthetôk az isteneknek felajánlott rituális ajándéknak3. Más vélemények szerint azonban minden depó, raktár vagy kincslelet szakrálisnak tekinthetô, és az eltérések csupán kulturális különbségekként értelmezhetôk.4 A rituális depók jellemzôi egyesek szerint, hogy különleges összetételûek, pl. egzotikus, értékes tárgyak, sok darabból állnak stb. és, hogy különleges helyen rejtették el azokat.5 Váczi Gábor tanulmánya azonban azt jelzi, hogy az alacsony darabszámú depók is tekinthetôk szakrálisnak, mert pl. a mocsári leletegyüttesek 2-3 tárgyat tartalmaznak,6 és nem valószínû, hogy átmenetileg ilyen helyre rejtenének értékeket. A jelen tanulmánynak nem az a célja, hogy ebben a vitában állást foglaljon, hanem a depók elrejtési helyének vizsgálatával ismereteket szerezzen a bronzkori ember és a természet kapcsolatáról. Ha a deponálás rituális tevékenység eredménye, akkor tanulmányozása új ismereteket nyújthat arról, mit jelentett a táj a bronzkori ember számára. A szakrális depók segítségével információt nyerhetünk a hitvilágról, arról, hogy mit tekinthettek szakrális helynek a bronzkorban.7 Deponálási szokások a bronzkorban A bronzkor folyamán a temetkezések és a depók, kincsleletek összetétele és leletkörülményei jelentôsen eltérnek
1 HARDING, Anthony 2000. 365. 2 HARDING, Anthony 2000. 354; FEKETE Mária 2008a. 3 VANDKILDE, Helle 2007. 117. 4 KEMENCZEI Tibor 1996, HANSEN Svend 1994. 5 OSBORNE Robin 2004. 6. 6 VÁCZI Gábor 2007. 135. 7 FONTIJN David 2008. 87-88.
egymástól, ami azt sugallja, hogy a hozzájuk kapcsolódó társadalmi jelentés is különbözô lehetett.8 A norvég depóleletek esetében pl. a földrajzi eloszlás sokkal nagyobb, mint az ugyanahhoz a korszakhoz tartozó síroké, melyek fôleg Közép-Norvégiára koncentrálódnak.9 Általánosan elfogadott értelmezés szerint a vizes helyeken elôkerült depókat rituális tevékenység eredményének tekintik. A jelentôs számú vízzel kapcsolatos helyrôl származó lelet is azt jelzi, hogy ez a rituális tett a mindennapi gyakorlat része volt.10 A korai dán bronzleletek (i.e. 2350-1700) jellemzô sajátossága, hogy elsôdlegesen depókban fordulnak elô és 60%-uk balta. A depók 86%-a származik vizes környezetbôl és csak 14%-a száraz helyekrôl.11 Még messze északon, Norvégiában elôkerült leletegyüttesek többsége is mocsárból származik, a maradék pedig hegyek omladékából Kelet-Norvégiában, ahol kevesebb a mocsár.12 Bár a késô bronzkori dán depók öszszességükben azt jelzik, hogy kissé változott az arány, 54% nedves és 31% száraz környezetbôl került elô, az egyes periódusokban (IV, V, VI) azonban a nedves lelôhelyek száma folyamatosan növekszik a száraz rovására. Különösen drámai változás figyelhetô meg Zealandon a IV és az V. periódus között, amikor is 48%-ról 71%-ra ugrik a nedves, vagy ahhoz közeli helyekrôl elôkerült depók száma.13 Európa szerte a vizes depók vannak többségben, ezért a lelôhelyeik tanulmányozása a legrészletesebb. A bajorországi deponálási szokások alapján különbséget tesznek a folyóvizekkel és az állóvizekkel kapcsolatba hozható leletegyüttesek között. Az egyes tárgytípusok más-más arányban fordulnak elô a két típusú helyszínen. Lándzsahegy: kizárólag folyóvízben, kard, balta: 85-90%-ban folyóvízben,14 kisebb ékszerek, kések, sarlók: állóvízben. A tûk a BrD idôszakban inkább folyóvízben, míg a HA1 idején már állóvízben gyakoribbak.15 Kardok nagy számban találhatók nagy folyókban, Dél-Hollandiában is, és nincsenek, vagy nagyon ritkák pazarlóan gazdag kincsleletekben. Még akkor sem ha
8 9 10 11 12 13 14 15
VANDKILDE, Helle 1998. 247-248. JOHANSEN Øystein Kock 1993. 157. FONTIJN David 2008. 87-88. VANDKILDE, Helle 1998. 243, 248. JOHANSEN Øystein Kock 1993. 156. VERLAECKT Koen 1999. 266. SPERBER Lothar 2006. 200-208. FALKEINSTEIN Frank 2005. 496-497.
|
Tisicum XIX.
a hely nagy folyóra néz. Nem találhatók meg belsô vizenyôs, mocsaras helyeken sem. A mocsaras, ingoványos helyekre rejtett kincsleletekben, a tárgyak/ékszerek gyakran mások, mint a sírleletekben. A viseleti tartozékok meglehetôsen általánosak. A ’nemzetközi’ viselettárgyak elsôsorban a vizes területek depóiból ismertek és nem sírokból vagy földbôl. Kivették a körforgásból és deponálták azokat.16 David Fontijn kutatásai szerint Dél-Hollandiában a deponálásra zónák léteztek, nem pedig adott helyek, vagyis a deponálás helyszíne nem tekinthetô zarándokhelynek, ámbár állítása szerint a deponálás egy bizonyos, különleges folyóágba kellett, hogy történjen, nemcsak akármilyen nedves helyre. A zónáknak hasonló természeti jellemzôik voltak, pl. folyóágak találkozásánál, magaslatokhoz közel stb.17 A dán bronzdepók is általában magányos leletek, ami ellene szól egy rendszeresen látogatott szabadtéri szentély létezésének.18 A szelektív deponálás ’szabályai’ Európa nagy részén ugyanazok vagy nagyon hasonlók voltak. A közép-európai vizsgálatok azt mutatják, hogy a legtöbb kincs a torkolatoknál, partszakadásoknál, mocsaraknál a vizenyôs terület peremén, tavaknál a vízfelület teljes területén található. Bajorország, Ausztria esetében a leletegyüttesekben legtöbb a kard és a tû, ÉszakNémetországban a balta és a lándzsa a fôbb összetevô. Szlovéniában a Ljubljanica folyóban fôleg tûket és lándzsát deponáltak, kard és balta ritkábban fordul elô.19 A depókról az összetétel alapján feltételezik, hogy a fegyver és szerszám férfi elrejtôre utal, míg az ékszerek, gazdag viseleti tartozékok nôre. A vegyes, félkész vagy törött leletekrôl pedig nem eldönthetô, hogy votív vagy profán a rendeltetése.20 Gyakran elôfordul azonban az is, hogy férfi-nôi tárgyak keverten vannak jelen egy kincsleletben. Egy mocsárba tett áldozati együttes pl. Wierzchowonál, (Szczecinek, Koszalin, Lengyelország, i.e. 11-10. sz.) egy teljes nôi viseleti díszt és kardot tartalmazott.21 Váczi Gábor szerint a tárgytípus szerinti nemi megkülönböztetés nem megalapozott, a legelterjedtebb tárgytípusból van a legtöbb.22 A norvég bronzdepók a korai idôszakban fegyvereket, páncélokat és szerszámokat tartalmaztak, míg a késô bronzkorban (V. periódus), ahonnan a legtöbb lelet származik, elsôsorban ékszerek és öltözék kiegészítôk alkották a leletegyütteseket.23 Az egész bronzkoron át ajánlottak föl fegyvereket áldozati ajándékképpen. Közép-Európában ez a gyakorlat a 8. sz.-ban ért véget, ámbár Észak-Németországban és DélSkandináviában még további kétszáz évig élt a szokás.24 A
16 17 18 19 20 21 22 23 24
FONTIJN David 2008. 96-97. FONTIJN David 2008. 101. RANDSBORG Klavs – CHRISTENSEN Kjeld 2006. 52. VÁCZI Gábor 2007. 137. TERŽAN Biba 1996, FONTIJN David 2008. 102. ELUÈRE, Claire 1999a. 243. VÁCZI Gábor 2007. 137. JOHANSEN Øystein Kock 1993. 156. JOCKENHÖVEL, Albrecht – KUBACH, Wolf 1994. ELUÈRE Claire
dél-holland depóleletek alapján úgy tûnik, hogy különbséget tettek nemcsak a sír és a deponálás helye között, de a szent helyek különbözô típusai között is. Néhány kivételes esetben száraz magas helyeken is deponáltak. A bronzdepók többségét a mûvelt területtôl bizonyos távolságra helyezték el, a ’nemzetközi’ stílusú viselettartozékokat pedig még távolabbra deponálták. A helyi tárgyak depói azonban a település közelében találhatók.25 A bronzkori deponálás DélHollandiában különbözik a vaskoritól, nem egy kultuszhelyre koncentrálódik, hanem inkább földrajzi zónákra, azok találkozási sávjára. A vaskori kultuszok talán már perszonifikált isteneknek áldoznak. A különbözô deponálási szokások talán külön csoporto(ka)t is jeleznek, akik tudták ’mit és hogyan kell csinálni’.26 A deponálási szokások értelmezésének néhány kérdése Deponálási szokásokról ókori szerzôktôl is olvashatunk részleteket. Az írott forrásokban azonban elôfordul, hogy csak a szokatlanra világítanak rá, és nem említik a szokásost, mint pl. Hérodotosz is, akit elsôsorban a politikai történelem érdekelt, és aki megemlíti a lídiai király különleges felajánlását Delphiben, de elfelejt szólni azoknak a görögöknek a rendszeres felajánlásairól, akik a delphi orákulumhoz jöttek.27 Mégis érdemes megemlíteni két jól ismert forrást, mert a szakrális felajánlások két különbözô formájáról szól:28 1. …„Hogyha pedig megölöm, s Phoibosz nekem ad diadalmat, fegyvereit leveszem s szent Ílionomba viszem majd, s messzeható Phoibosz szentélyében fölakasztom” Íliász, VII. 81-83. (Devecseri Gábor fordítása) 2. … …”mivel az ország aranyban gazdag, s az emberek istenfélôk és életmódjukban nem költekezôk, sok helyen voltak kincsek felhalmozva, legnagyobb biztonságot a tavak nyújtottak nekik, s ezekbe sülylyesztették le az ezüst- és aranyrudakat. A rómaiak, miután az országot hatalmukba kerítették, a tavakat nyilvánosan áruba bocsátották, s a vevôk közül sokan találtak malomkô nagyságú kovácsolt ezüsttömegeket. Tolósában szintén volt egy szent és a környékbeliektôl nagy tiszteletben tartott templom, s ezért a kincsek folyton szaporodtak, mert sokan voltak az adományozók és senki nem mert hozzájuk nyúlni.” (Sztrabón, Geographika IV. 1. 13. Földy József fordítása)
1999a. 250. 25 FONTIJN David 2008. 96-98. 26 FONTIJN David 2008. 103-4. 27 OSBORNE Robin 2004. 6. 28 RANDSBORG Klavs – CHRISTENSEN Kjeld 2006. 45.
Az elsô idézet arról a szokásról ír, amikor a harcban legyôzött fél fegyverét, teljes felszerelését felajánlják köszönetképpen az isteneknek és tanúbizonyságául a hôsi harcnak. A fegyveres kincsek, különösen a két vagy több kardot is tartalmazók, annak jelei, hogy a kelta – germán - görög gyôztes, harci, (fegyver)áldozati szokások gyökerei bizonyára a bronzkorba nyúlnak vissza és Európa szerte általánosak voltak.29 A fogadalmi felajánlásoknak azonban sok más oka is lehet, mint pl. gyôzelmi ajándék sportviadalok alkalmából vagy akár istenektôl kért támogatásért cserébe adott ajándék, mint amit a második idézet sugall.30 A germán deponálási szokások hagyománya továbbélt a korai germán epikában is. Több hôskölteményben vannak részletek, amelyek jelzik, hogy számos kincs elrejtése Európa népvándorlási idôszakában nagyon fontos közösségi rituáléhoz köthetô és fontos szerepet játszott a társadalmi konfliktusok megoldásában. A 2. és a 11. század közötti germán régészeti leletek azt is jelzik, hogy a votív együtteseket még mindig döntôen vizes területekre, mocsarakba rejtik. Viking kardokat is találtak folyókban. 31 Amíg a korai idôszakban a deponálás olyan közösségi rituálénak tekinthetô, ami erôsíti a közösségi összetartozást, a bronzkor második felére ez megváltozik. A csoport dominancia, a csoport hierarchia lassan átadja helyét az egyéni kiváltságoknak, a társadalmi elitnek, amiben a hôs harcos szerepe válik uralkodóvá.32 Az urnamezôs kultúra korában már a cserehálózat jelentôs területekre kiterjedt Európában. A kereskedelem és csere kontrolja lehetett a hatalom kulcsfontosságú alapja. Jelentôs presztízs tárgyak utaztak a hálózaton belül nagy távolságokra, mint kereskedelmi javak és személyes ajándékok, és ezek biztosan szerepet játszottak a hatalom megalapozásában, melynek jelei voltak pl. a kardos és kocsis sírok. Másik forrása lehetett a társadalmi hatalomnak, hogy voltak emberek, akik hatalmas vagyonokat ’költhettek’ olyan eseményekre, mint pl. áldozati ajándék a transzcendentális világgal létesítendô kapcsolatra, pl. a szakrális, vizes területeken deponált kincsek esetében, különösen az urnamezôs kultúra középsô idôszakában. Az elit feltehetôleg úgy stabilizálta társadalmi befolyását, hogy értékes tárgyakat ajánlott fel az isteneknek, vagy más hatalommal rendelkezô transzcendens lényeknek, olyan különleges alkalmakkor, mint pl. a halott hôsök emlékezete, háborús gyôzelmek ünneplése, stb.33 Míg a gazdag temetkezések az elit kialakulását, a gazdag kincsleletek talán az elit végsô megalapozását/stabilizálódását tükrözik vissza. Így ez a feltevés lehetséges magyarázatot nyújtana a kincsek és a sírleletek közötti kapcsolatra,
29 30 31 32 33
KRISTIANSSEN, Kristian 2002. 329. RANDSBORG Klavs – CHRISTENSEN Kjeld 2006. 49. TARZIA, Wade 1989. VANDKILDE, Helle 1998. 256. VANDKILDE Helle 2007. 153-54.
egymást kiegészítô szerepére egy közösségben. Az idô haladtával a hatalmi harcok kevésbé nyíltak lettek, és az elit keresi a legitimációt a közösségi értékeken keresztül és azáltal, hogy hangsúlyozza, az istenek kedvére tesz.34 A deponálás rituális gyakorlata, azonban nem egyszerû képlet szerint mûködik. A társadalmi versengés sem hagyható figyelmen kívül a néprajzi példák szerint. A potlatchhoz hasonló ajándékozási rendszer szintén analógiaként említhetô, ami különbözô csoportok közti versengést jelez.35 Roxheim (Németország) térségében a folyómedrekben talált törött kard, lándzsa oka talán rituális rongálás volt. Az égésnyom talán vízi áldozat vagy a mederbe történô szórthamvas temetés miatt lehetett.36 Votív felajánlás társulhat olyan rituálékhoz is egy közösségben, mint pl. a beavatási rítusok (rites de passage).37 A gazdag kincsleletek esetében nem zárható ki a háborús idôszak miatti elrejtés sem.38 A vizes helyre deponálás sem jelent szükségképpen áldozati felajánlást. Az ingoványos terület, a mocsár lehet olyan határterület is föld és víz között, ahová azért rejtik a tárgyakat, mert veszélyesek, rituálisan nem tiszták, vagy halottak. Ilyen tárgyak lehetnek például a magányos, egzotikus, rituális tárgyak, amelyeket talán harc során zsákmányoltak és birtoklásuk veszélyt jelenthetett a közösségre. Más terméketlen, kopár vagy halott vidékrôl is származnak különleges tárgyak, talán hasonlóan társult jelentéssel, hangsúlyozva a „másságát” a helynek, vagy hogy távol tartsák onnan az élôket.39 Az írországi vaskori depó leleteket tanulmányozva Eamonn Kelly figyelemre méltó állítást tett a deponálás helyszínét illetôen. Feltételezése szerint a mocsári emberáldozatok (40 esetben) és más rituális depók helyének kapcsolata van a törzsi területek határaival, amelyek nyomokban felismerhetôk a mai járások területi határaiban. A korszak sok fontos, mocsarakban talált, fémekbôl álló leletegyütteseit fontos határokhoz, pl. járás vagy egyházközségi határokhoz, közel helyezték el. A folyók nagyon sokszor maguk is határként szolgálnak városokhoz, egyházi kerületekhez, járásokhoz, megyékhez, egy esetben még tartományi területhez is. Sokszor találhatók depók tavak, vagy folyók partján is, jelezve, hogy a határ hangsúlyozása sokkal fontosabb, mint a vízé. A határt jelzô leletek talán védelmi funkciót töltöttek be. A határokon feltárt depók azonban véleménye szerint elsôdlegesen a koronázási rituáléval, a szakrális királysággal, a királyi beiktatással lehettek kapcsolatban. A középkorban a beiktatást követôen a koronázáskor használt lószerszámot, fegyvereket, és a teljes viseletet (amelyet csak a koroná-
34 35 36 37 38 39
KRISTIANSEN Kristian 1998. VANDKILDE Helle 2007. 16. VANDKILDE Helle 1998. 248, 2007. 16, FONTIJN David 2008. 87-88. SPERBER Lothar 2006. 208-212. VANDKILDE Helle 1998. 248. RANDSBORG Klavs – CHRISTENSEN Kjeld 2006. 52. RANDSBORG Klavs – CHRISTENSEN Kjeld 2006. 48-55.
|
Tisicum XIX.
záskor viseltek) szétosztották a fôurak, a vezetô bárd és az egyház között. Eamonn Kelly állítása szerint a pogány idôszakban, amikor az új uralkodó a territoriális földistennôvel kötött szakrális házasságot, a ceremónia részeként a királyi beiktatás tárgyait eltemették a törzsi határokhoz, mint a terület feletti rendelkezési jog kinyilvánítását. Lószerszámok, és egy i. e. 400-ból, egy határról elôkerült kerék együttes talán azt jelzik, hogy a király lóháton vagy ünnepi szekéren vonult fel a koronázás színhelyére. A díszedények is bizonyára a beiktatási lakoma résztvevôi voltak.40 A vaskorban már a társadalom rétegzôdése tisztán látható, de a szokás gyökerei talán a bronzkorig nyúlnak vissza. Az arany edények nagy része a középsô bronzkorból, vagy a késô bronzkor elejérôl, mindenek elôtt Közép-Európából, kincsleletekbôl és ’normál’ sírokból kerülnek elô, gyakran párban. Jelentôs számban találhatók votív depókban más tárgyakkal együtt, pl. ékszerekkel vagy tekercselt arany dróttal. Amíg Közép-Európában az edényeket absztrakt, pecsételt (koncentrikus) kör szimbólumokkal borítják, addig a minószimükéni darabokat figurális motívumok díszítik.41 A különleges aranykincseknek, mint pl. a pecsételt körökkel díszített magas, kónikus arany fejdíszeknek (pl. Avanton, Schifferstadt, Erelsdorf-Buch, stb.), a trundholmi napszekérnek, a spirálisokkal és koncentrikus körökkel díszített arany korongoknak a feltételezések szerint talán a hitvilággal, a napkultusszal lehetett kapcsolata.42 Az arany színe, ragyogása a napot idézi, a bepecsételt kör alakú jelek, spirális komplex díszek talán a napot szimbolizálják. Amíg Mükénében az arany a vezetôk kiváltsága volt, addig nyugat-európában inkább a vallásos rituálé része lehetett. 43 A napszimbólumos arany leletek azonban nem jeleznek egyértelmûen napkultuszt, csak azt, hogy napszimbólummal díszítettek értékes leleteket. Talán olyan ideológiai változást jeleznek, amelyben a feltörekvô elit a kozmikus szimbólumokat saját céljára használja fel.44 A bronzkort jellemzô általános deponálási szokás felvetette egy pán-európai hitrendszer létezésének lehetôségét is, mert a leletegyüttesek Anthony Harding szerint, úgy tûnik, hogy mindenütt ugyanabba a kategóriákba sorolhatók.45 Történtek kísérletek még arra is, hogy a deponálás szokását az indo-európai ideológia hatásának és térhódításának tekintsék a bronzkori Európában, mivel a leletegyütteseket alkotó tárgyak állítólag egyértelmûen besorolhatók a Dumézil - féle három osztályba, a harcosok, a szerszám használók és a vallási elôkelôk csoportjába, bár ez utóbbiról a szerzô bevallja, hogy ez talán két alcsoport is lehet.46
40 41 42 43 44 45 46
KELLY Eamonn 2006. ELUÈRE Claire 1999b. 168. GREEN Miranda 1991. 1993. ELUÈRE Claire 1999b. 171. PÁSZTOR Emília 2009c. HARDING Anthony 2000. 364. LYNN Chris 2006. 119-132.
Deponálási szokások a Kárpát-medencében A kora bronzkor vége felé a Duna középsô régiójában és attól keletre a deponálási minta jellemzô vonása lesz, hogy meglehetôsen nagy és változatos összetételû kincsek kerülnek a föld alá, elsôsorban településekkel, sôt erôdített településekkel kapcsolatban. Ezeket azonban Helle Vandkilde nem tekinti az isteneknek felajánlott rituális ajándéknak.47 Az Apa, Hajdúsámson kincsek magas színvonalon elkészített kardjait és harci baltáit, más kortárs depókkal együtt a nagy tellek és a magaslati telepek közti háborúzás miatt elrejtett kincseknek tartja.48 Bernard Hänsel véleménye szerint a Dunántúlon hiányoznak a BrC2 és BrD idôszakra keltezhetô leletek, csak a HA1-ben rejtik el az elsô kurdi típusú bronzokat. A dunántúli kincsleleteket közösség által összegyûjtött votív együtteseknek, míg a kelet-magyarországi fegyverekbôl, díszedényekbôl álló készleteket a fegyveres arisztokrácia felajánlásainak tartja, melynek célja a közösségen belüli pozíció erôsítése volt.49 A kis darabszámú leleteket talán egyének helyezték el, mert csak darabszám alapján térnek el a kelet-magyarországi fegyverkészletektôl. A nagy darabszámú, de rongált leletek talán a közösség által összegyûjtött, de szertartásosan megrongált áldozati együttesek lehetnek. A rongálás lehet a gazdagság kifejezése is,50 de lehet, hogy a fegyvereket ártalmatlanították.51 A rongált tárgyakat tartalmazó együttesek azonban lehet, hogy profán funkciót jeleznek, míg az ép, egyedüli kardok vízben/mocsárban már bizonyára a votív szándékot mutatják.52 Váczi Gábor a depóleleteket közösség vagy egyén áldozati felajánlásainak, a kincsek támadó fegyvereit elôkelô arisztokrácia áldozati ajándékainak tartja. Az alacsony darabszámú kincsek jól körül határolható helyekrôl - gázló, mocsár, sziklafal, barlang – kerülnek elô. Szerinte a földbekerülés profán jellege általában kizárható. 2-3 tárgyas depók a BrD - Ha A1 korszakban a leggyakoribbak, míg HaBben nagyobb darabszámú, nagyobb összsúlyú leletek a jellemzôek.53 Közép-Európában az urnamezôs korban, a BrD – Ha A1 idôszakban történik a legtöbb tárgy elrejtése. Ugyanez történik német, osztrák, szlovén területen is. A BrC idôszak után a deponált fegyverek, ékszerek száma megugrik. A csúcspont a kurdi horizont idején van. A BrD-Ha A1 idôszakot követôen a deponálásban visszaesés következik be.54
47 48 49 50 51 52 53 54
VANDKILDE Helle 2007. 117. VANDKILDE Helle 2007. 125. HÄNSEL Bernard 2005. 211-212. 226. VÁCZI Gábor 2007. 137. NEBELSICK Louis 2000. TERŽAN Biba 1996. VÁCZI Gábor 2007. 138. VÁCZI Gábor 2007. 135.
A kincsleletek deponálási módja is sokszor jelzi azt, hogy szakrális felajánlásként kell értelmezni az együttest.55 A gondosan, meghatározott rend szerint elhelyezett tárgyak nem valószínû, hogy háborús idôszakban idôlegesen elrejtett értékek. Hely hiányában nem katalógust csak példákat mutatunk be a különbözô deponálási helyekre.
– puszta földben, szántás közben egy rakáson 19 kard, Komjáthna67 – szántás közben, 30 cm mélyen 16 kard, markolatuk észak, hegyük dél felé, Krasznokvajda –Zábráczky dûlô68 – határban a Kolczán nevû szírt tövében egy mészkemence építésekor, a puszta földben, vésôk, sarló, Németbogsán69 – Czófalva és Barátos közötti országúton, 4 aranycsákány, egymás mellett élükkel felállítva, a homokos helyen a szekeresek ostornyéllel továbbmotozva találtak még aranyláncot, boglárokat, tömör aranytömböt, edény elveszett70 – meredek hegy tövében elrejtve, hegyével egymás mellett 9 kard, Recsk-Andezitbánya71 – egy másfél holdnyi irtáson a falutól délre esô hegy lejtôjének közepén, a kúriával szemben, nem messze az ôsi körtefától, tavaszi esôzés kimosta a Szarvaszó/ Sarašau (Ro) aranykincset (ékszerek)72 – Szôlôskert nevû hegytetôn, a századelején találtak 26 bronztárgyat, arany hajkarikát, borostyángyöngyöt, Temesnagyfalu/Satu Mare (Ro)73 – a város határában emelkedô hegy egyik magasabb pontján lévô Ördögasztalának nevezett szirtlemez mögött, kôfejtés alkalmával egy sziklaüregben egymás mellé helyezve találtak 44 sarlót, Velem-Szentvid74
Vizes területrôl: – Dunából számos kard,56 sisak és páncél került elô57 – Duna partja Ercsi mellett beszakadva, agyagedény hullott alá, benne bronz ékszerek58 – A forrói szôlôk alatt lévô vízmosások közelében, krumpliföld kapálása közben bronz ékszerek kerültek elô59 – A potsági patak partján fazékban ékszerek60 – Zsujta közelében északra az Ortványi dülôben, a fennsík Hernád felé meredek Ny-i oldalán, a meredek part tövében forrás, felette a forrástól 60 lépésre a meredek partoldalban, a földben találtak legfelül karpereceket (8), alatta lándzsákat (6) és a madárfejet ábrázoló rúdvéget, alatta kardokat (8)- szép rendben egymás mellett hegygyel/markolattal felváltva elrendezve.61 Száraz területrôl: – erdôszélén 3 egymás mellett függôlegesen a földben álló kard, Buzita,62 – hegyoldali falu felett magasodó Drenova nevû bükkerdôben esô utáni földomlás után kétlépésnyi területen 6 kard, Egereske63 – aratáskor, puszta földben 12-15 cm mélyen, bronz ékszerek és 2 díszcsákány, Felsôbalog64 – Szentgyörgy pusztán tengeri földön tûzhelyásás közben 2 bronzsisak, 6 bronz edény, alattuk rendezett módon, egymás mellett, heggyel felváltva - 30 (20) kard, Hajdúböszörmény65 – Hudlovó/Horlyó (Ukrajna) falutól kb. 2 km-re, a Borlog hegy lejtôjén a vízmosta talajban bronz kincsleletet - 3 kard, 3 csákány, bronztûk, karvédô tekercs- fedeztek fel66
55 SOROCEANU Tudor 1995. 39. Abb 11. a, b, e, f, g. 56 HAMPEL József 1886. CLXXX. t. 11. JÓSA András 1893. 168-169. 5. kép, MOZSOLICS Amália 1972. 188. 57 KEMENCZEI Tibor 1979. 88-89. 1-3. ábra, F. PETRES Éva 1982. Abb 3. a, b. 58 HAMPEL József 1886. XCIII. t. 59 HAMPEL József 1886. CLXII. t. 60 HAMPEL József 1892. CLXV. t. 61 HAMPEL József 1892. CI. t. 1-5. CII. t. 3. 62 HAMPEL József 1886. 19. 63 HAMPEL József 1892. 26. CLXXI. t. 1, 5. 64 HAMPEL József 1886 XCIV. t. 8. 65 HAMPEL József 1886. 49. 66 KOBAL Josip 1998.
A példákból is látható, hogy a Kárpát-medencében is hasonló helyeken rejtették el a leletegyütteseket, mint máshol Európában. Talán itt a vizes és száraz helyen elrejtett leletek aránya kiegyenlítettebb, sôt lehet, hogy száraz helyre több kincs került. Mivel a depóleletek összessége ilyen szempontból még nem tanulmányozott, de legfôképpen a táj már nem ugyanaz mint a bronzkorban, ezt nem lehet egyértelmûen állítani. Nincs tehát egységes álláspont a depók funkcióját és elrejtését illetôen, valószínû nem is lehet, mert a kérdéskör rendkívül összetett és a különbözô régiók Európa szerte különbözô részletekkel színesítik az általánosított összképet, amely szerint a bronzleletek deponálása általános szokássá vált a késô bronzkorban és a depók nagy része szakrális lelet együttesnek tekinthetô. Az azonban mindenképpen állítható, hogy a depókat, kincseket nem akárhova rejtették el, még gyakran akkor sem, ha nem áldozati vagy votív felajánlások voltak, hanem csak megôrizni akarták ôket a békésebb idôkre. Néprajzi analógiák is jelzik, hogy a szentként tisztelt kö-
67 68 69 70 71 72 73 74
HAMPEL József 1886. 69. CLXVIII. t. MOZSOLICS Amália 1972. 2. 3. kép HALAVÁCS Gyula 1887. 51-52. KÁLLAY Ferenc 1841. 72. MOZSOLICS Amália 1972. 6. kép RÓMER Flóris 1865. KACSÓ, Carol 1998. FEKETE Mária 2008a. 1. kincs
|
Tisicum XIX.
1. ábra. Áldozat bemutatása szent kônél, Szibéria (pontosabb helyszín ismeretlen) Abb. 1. Opferdarbietung bei dem heiligen Stein, Sibirien (genauere Stelle unbekannt)
2. ábra. Szent fa kultusza villámsújtotta ligetben, Mongólia. Fotó: Pásztor E. Abb. 2. Kult des heiligen Baumes in einer vom Blitzschlag getroffenen Au, Mongolei. Photo von E. Pásztor
vek, és sziklák mellé a nép háborús idôben elrejtette kincseit, hogy az istenek oltalmára bízza.75A dán szárazföldbe rejtett bronzdepók gyakran találhatók sírhalom vagy nagy vándorkövek mellett.76 Szakrális helyek A szakrális depókat alkotó leletek nem egyszerû tárgyak, de különleges jelentéssel felruházott szimbólumok. Így a deponálás mindig azt jelzi, hogy a hely, ahol a rituálé történt, fontos volt, hiszen ott nyílt lehetôség a kapcsolatteremtésre, a cserére, az istenek és a felajánló között.77 A szent helyeken deponálásnak két funkciója volt a feltételezések szerint. Részben rituális, kapcsolattartás a transzcendentális erôkkel, és részben társadalmi, a helyi támogatás megszerzése, és ezáltal a befolyás, a hatalom növelése.78Az a tény, hogy a kardokat elôszeretettel deponálták folyókba Európa egyes részein, jelzi, hogy a folyók és a kardok között talán különleges kapcsolat létezett ott, bár a Kárpát-medencében számos kardot találtak földben is. A tárgyak azonban úgy tûnik, hogy nem a deponálás céljára készültek, mert gyakran mutatják hosszú használat jelét. Ez azt igazolja, hogy csak életük egy bizonyos szakaszában váltak a deponálás tárgyává. Ugyanez igaz lehet a deponálás helyeire is. Csak különleges szempont alapján kiválasztott helyek lehettek deponálási helyek.79 A néprajzi források szerint az ôsi szent helyek világszerte a természetben található helyek, hegycsúcs, tó, folyó, forrás, erdô, barlang, furcsa alakú kövek. (1. ábra) A szent hely nemcsak része a semleges térnek, hiszen a hívô ember számára a tér nem homogén és nem semleges. Olyan részek vannak
benne, amelyek minôségileg különböznek a többitôl.80 Sok természeti nép, hagyományos társadalom, közösség hitvilágára jellemzô, hogy a környezô világuk sok eleme az emberi életerôhöz hasonló vitalitással, erôvel rendelkezik, és ezért tisztelni kell ôket. A természeti erôket, hatalmakat azonban nem tekintik alapvetôen gonosznak, hanem olyannak, ami veszélyes lehet, ha nem tartanak fenn velük jó kapcsolatot. A Samik megjelölték azokat a természeti helyeket, ahol kapcsolatba léphettek a szellemekkel.81 A szent helynek rengeteg funkciója lehet: szellemek lakóhelye, ünnepi szertartások helyei, utazási megállóhelyek, legendák és mitológiai vonatkozású helyek, temetkezési helyek, szellemi/anyagi erôforrás helyek, stb. A szakrális helyek egyúttal hatalommal bíró helyek is, melyek a közösségi szertartások, kozmológia részei, elemei és így a szakrális táj megnyilvánulásai.82 Álljon itt egy rövid összefoglalás a finn-ugor népek és a szibériai nyelvrokonok szentnek tartott helyeirôl, annak érzékeltetésére, hogy mennyire összetett a szent helyek kiválasztásának módja és tiszteletének formája: A norvégiai lappok szent helyül vízesések, jégmezôk veszedelmes pontjait választották, melyek mellett útjukban el kellett haladniuk, vagy ahol a vadászat, halászat szokatlanul jó vagy rossz volt. Így a hegyi lappoké kiváltképp magas hegyeken voltak, az erdei lappoké pedig szép sík helyen az erdôben, vagy lazacban bôvelkedô vízesésnél. A tengerpartiak a tengerbe messze benyúló földnyelvet választottak erre a célra.83 Észtek, lettek a Dorpat városától délre lévô folyót szentnek tekintették. Azt hitték, hogy a derült idô és a napsütés attól függ, tisztán tartják-e minden szeméttôl. A folyó forrását háromszögletes
75 76 77 78 79
80 ELIADE Mircae 1987. 16. 81 MULK, Inga-Maria - BAYLISS-SMITH, Tim 2006. 55. 82 CARMICHAEEL David – HUBERT Jane – REEVES Brian 1994. 4-5. 83 KROHN Gyula 1908. 46.
KROHN Gyula 1908. 276. RANDSBORG Klavs - CHRISTENSEN Kjeld 2006. 52. OSBORNE Robin 2004. 7. VANDKILDE Helle 2007. 153-54. FONTIJN David 2008. 89.
3. ábra. Útmenti áldozat, Mongólia. Fotó: Pásztor E. Abb. 3. Opferdarbietung an einem Weg, Mongolei. Photo von E. Pásztor
4. ábra. Áldozat felajánlása hegytetôn, Mongólia. Fotó: Pásztor E. Abb. 4. Opferdarbietung auf Berggipfel, Mongolei. Photo von E. Pásztor
deszkakerítéssel vették körül, és szentnek tartották.84 A finnek szent fákról, kôsziklákról, hegyekrôl és forrásokról szólnak, melyeken, melyek mellett a nép áldozatokat mutatott be.85Bár minden tájegységnek megvannak a saját nagyhatalmú szellemei, de a kis házi bálványok rendszeresebben részesülnek áldozatban, mint a nagyhatalmú istenségek. Az obi-ugorok úgy gondolták, hogy a kicsiknek több idejük van velük foglalkozni, nagyobb hatással vannak az életükre, mint a nagyoknak, akiknek fontosabb dolguk van a világban, mint egyes emberekkel törôdni. Így a házi szellemek hatásköre kisebb, de igénybevételük a legnagyobb, ôk mindig kéznél vannak, így minden problémával hozzájuk lehet fordulni.86 A néprajzi analógiákkal teljes összhangban találtak régészeti leleteket forrásoknál, mocsaras vidékeken végzett ásatások során. A szakrális helyek közül ezt a legkönnyebb ’megtalálni’ és az esetleges rendszeres használat megkönynyíti a hely szentségének igazolását is. A Röekillorna forrás (Svédország) leleteiben, melyek bizonyítják, hogy a hely a kora neolitikumtól a római vaskorig szakrális hely volt, a szerves anyag játszotta a központi szerepet. A rítus nemcsak az áldozatot, de az ünnepi lakomát is magában foglalta. Az emberek a lakomán keresztül is kommunikálni akartak az istenekkel. A helyet a hétköznapi, mezôgazdasággal foglalkozó emberek kultuszhelyének tartja az ásató régész.87Egy másik változata a forrás és folyó kultusznak, amikor a felajánlások ékszerek vagy más fémtárgyak (pl. St. Moritz, Svájc, Duchcov, Csehország). A Rajna folyó istenének kultusza jól ismert példa. A vízkultusz általánosságát Európában igazolják a helynevek, a gall istenek és az ír mitológia is, de a germán területeken is úgy tûnik, hogy komoly hagyománya van. A
vízkultusz különösen jellemzô volt a klasszikus idôszakban Itáliában, Görögországban és Ázsia egyes részein88. A kelta hitvilág benépesítette nemcsak a tavakat és folyókat, de a hegyeket is isteni lényekkel. Rengeteg áldozatot ajánlottak fel a vizekben vagy a vizekhez közel. Sok istent név szerint is ismerünk89. A vizek mellett talált leletek, azonban nem biztos, hogy kizárólag a víz istenének/szellemének felajánlott votív áldozatként értelmezhetôk. Néprajzi forrásokból tudhatjuk, hogy más célból, más isteneknek is gyakran áldoztak tó vagy folyó partján. Kacsakin faluban (ufai kormányzóság, birszki kerület) például, háromévenként mutattak be nemzetségi áldozatot Inmarnak, az ég istenének és egyszersmind a többi jó szellemnek. A szertartásra a folyó meredek partján került sor. Legelöl, a folyóhoz legközelebb álltak az áldozó papok, elôttük kelet felé fordulva, meghatározott rend szerint álltak a fehér lepelbe öltözött résztvevôk.90 Bár az ôsi hegykultusznak kevesebb nyoma maradt meg Európában, de a hegycsúcsok, mint az ég és föld találkozási pontjai fontos szerepet játszottak a hitvilágban.91 A hegyeken való átkelés szintén veszélyeket rejtett magában, így áldozat bemutatása a legmagasabb ponton, vagy ahhoz közel az ôsi utak mentén természetes volt. Mongóliában pl. ahol az animizmus a buddhizmussal keveredve élô hitként funkcionál még ma is, mindennapi cselekedet az áldozatbemutatás szentnek tartott természeti helyeken. (2-4. ábra)
84 KROHN Gyula 1908. 51. 85 KROHN Gyula 1908. 274. 86 VÉRTES Edit 1990, 19. 79. 87 STJERNQUIST Berta 1998. 164-165.
Következtetések A régészeti tanulmányok azt mutatják, hogy a deponálási szokása a bronzkor folyamán végig megvolt, jelentôsen
88 ELIADE Mircae 1958. 199-202. STJERNQUIST Berta 1998. 171-173. és referenciák 89 GREEN Miranda 1986. 1989. 90 KROHN Gyula 1908. 31. ábra 91 ELIADE Mircae 1958. 375-378.
|
Tisicum XIX.
megnövekedett a középsô bronzkor végétôl kezdve, és a késô bronzkor alatt érte el a csúcspontját. A szokás hosszú idôn át késôbb is fennállt, sôt úgy tûnik, hogy rögzült az idôk során. A természeti helyek alig változtak az idôk múlásával, és talán, a szentként tisztelt helyek a történeti és néprajzi analógiáknak megfelelôen határt képeztek a valóságos és a ’másvilág’ között. Richard Bradley állítása szerint már a neolitikumtól kezdve voltak presztízs tárgyakból szakrális depók, melyek isteneknek, szellemeknek szánt áldozatok, felajánlások voltak, és a különbözô helytípusok különbözô szellemeknek felelhettek meg. A késô vaskori, kelta, germán közösségek rituális tevékenységérôl tudósító történelmi források is hasonló jelentést sugallnak.92 A Kárpát-medence kora vaskori lelôhelyeinek vallásos jelenségeit tanulmányozva Fekete Mária állítja, hogy a szórványos bronztárgyak talán egy-egy ôsi szentély, áldozóhely leleteként értelmezhetôk, különösen, ha a közelben telep, temetô van.93 Az utak, útkeresztezôdések természetes helyszínein - elsôsorban a növényföldrajzi zónák találkozási sávjában – szabadtéri szent helyek, „templomok” azonosíthatók.94 Claire Eluère szerint a bronzkor emberének hitvilágában, tekintet nélkül a régiókra, sok hasonló elem van, úgy tûnik, hogy a korszak jellemezhetô egy bizonyos mitológiai rendszer formálódásával, melyben a négy alapelem – föld, víz, tûz, levegô- alapvetô szerepet játszott.95 A szakrális depók elrejtési helye adatokkal szolgál a bronzkori ember világról alkotott felfogásához. Világnézete, hitvilága alapvetôen a természettel való kapcsolatból, a megélhetési lehetôségek kihasználásából magától értetôdôen adódik.96 Amíg egy szervezett vallás nem követeli elôírt szabályok betartását, addig minden közösség természetes módon viszonyul az isteneihez, szellemeihez, melyek nagy valószínûséggel a természeti környezet egyes elemeit, jelenségeit személyesítik meg. A rituálék során adtak valamit, amiért cserébe vártak valamit az istenektôl. Örök emberi tulajdonság. A bronzkori depók elrejtési helye és a néprajzi analógiák összhangban vannak egymással, és azt jelzik, hogy minden földrajzi alakulatnak meglehetett a maga védôszelleme, erdônek, vadászterületnek, tónak, mocsárnak, folyónak, hegynek, stb. és a nép egészsége, boldogsága a helyi szellem kegyeitôl függött. Gyakran a halottak szellemei váltak helyhez kötött védôszellemmé.97 A Vízi Szellem tisztelete jelentékenyebb volt, mert a közlekedés a vízen veszedelmesebb, mint az erdôben, és a halászat miatt is, sôt a víz egyéb szimbolikus tulajdonsága miatt is (forrás, folyó mozgó vize élôvé teszi az anyagot, rituális megtisztulás, a te-
92 93 94 95 96 97
BRADLEY Richard 2000. 28-32. FEKETE Mária 2008b. 108-109. FEKETE Mária 2007. ELUÈRE Claire 1999a. 136. PÁSZTOR Emília 2009a. 2009b. VÉRTES Edit 1990. 50-51.
remtés mítoszokban alapvetô szubsztrátum, stb.). A késôbbi történeti forrásokból is egy ilyen hitvilág maradványai azonosíthatók. Az égi hatalmak tisztelete a bronzkori deponálás lelôhelyeivel nem mutatható ki egyértelmûen, talán a hegytetôn elrejtett együtteseket, vagy az aranykincseket szánták az égieknek. A néprajzi kutatások is jelzik, hogy egy-egy helyszínen többféle istennek, szellemnek is mutathattak be áldozatokat, tartottak a hellyel nem szorosan kapcsolatba hozható rituálékat is, például a folyóparton az égistennek is mutattak be áldozatot.98 A szellemek tisztelete azonban nem egységes még egy népen belül sem.99 Ez lehet a deponálások sokszínûségének hátterében is. A szokás erôsödése, a depók összetételének hasonlósága olyan társadalmi folyamatokkal, változásokkal függhet öszsze, melyek a korszakban Európa szerte hasonlóak voltak. Megindult a társadalom rétegzôdése, az elit kialakulása, hatalmi harcai és megerôsödése.100 A leletek hasonlósága a bronztechnológia ugrásszerû fejlôdésével és elterjedésével, a csere és a kereskedelem általánossá válásával állhat kapcsolatban. Így látszólag mindenki ugyanazt áldozza fel, azt ami a legértékesebb számára. Az új, harcos réteg a fegyvereit és felszerelését, az erôsödô elit a gazdagságának, kiváltságos helyzetének jellemzô tárgyait. Természetesen egy adott közösség gazdasági helyzete is hatással lehet a deponálás gyakoriságára vagy összetételére. A földrajzi megoszlás nem egyenletes egyik periódusban sem, ami jelenthet változó gazdasági hátteret, változó hozzáállást a transzcendentális erôkhöz még egy korszakon belül is. Gyakori áldozatot szükség idején mutatnak be az emberek, a különbözô sûrûsödések az adott terület éppen aktuális rituális szükségletét is jelezheti, pl. szárazság, betegség, járvány, stb., de jelezhet egy „szokáshullámot” is továbbgyûrûzve, pl. a III. periódusban szinte nincs is depó a dán szigetekrôl, míg Közép-Európában ez az egyik leggazdagabb idôszak. A késô bronzkorban azonban már jelentôs koncentrációt mutat a különleges, egzotikus tárgyakat tartalmazó depók száma Dániában. A legnagyobb különbség a görög és a közép-európai, valamint a dán deponálási szokás között, hogy míg a görögök közszemlére tették az isteneknek szánt ajándékokat, utóbbiak izoláltan elrejtették a bronztárgyakból álló lelet együtteseket.101 Köszönetem szeretném kifejezni Fekete Máriának az értékes megjegyzéseiért és segítségéért.
98 KROHN Gyula 1908. 99 VÉRTES Edit 1990. 32. 37. 100 VERLAECKT Koen 1999. 267-268. 101 RANDSBORG Klavs - CHRISTENSEN Kjeld 2006. 56 - 57.
Irodalom
BRADLEY Richard 2000. An Archaeology of Natural Places. New York.
1986. The Gods of the Celts. Gloucester. 1989. Symbols and Image in Celtic Religious Art. London.
CARMICHAEEL David – HUBERT Jane – REEVES, Brian 1994. Introduction. In: CARMICHAEEL David – HUBERT Jane – REEVES Brian – SCHANCHE Audhild (eds). Sacred Sites, Sacred Places. One World Archaeology 23. London, New York. 1-8.
HALAVÁCS Gyula. 1887. A német-bogsáni ôskori leletekrôl. ArchÉrt 51-52.
ELIADE Mircae 1957. Patterns in Comparative Religion. London. 1987. A szent és a profán. Budapest. ELUÈRE Claire 1999a. The World of the Gods in the Bronze Age. In: DEMAKOPOULOU, K., ELUERE,C., JENSEN, J., JOCKENHÖVEL, A., MOHEN, J.P. (eds). Gods and Heroes of the Bronze Age. 132-137. 1999b. The Golden Treasures of the European Bronze Age. In: DEMAKOPOULOU, K., ELUERE,C., JENSEN, J., JOCKENHÖVEL, A., MOHEN, J.P. (eds). Gods and Heroes of the Bronze Age. 168-171. FALKENSTEIN, Frank 2005. Zu den Gewässefund der älteren Urnenfelderzeit in Süddeutschland. In: HORGIS,B. et al (Hvsg). Interpretationsraum Bronzezeit. Festschrift für Bernard Hänsel. Universitätforschungen zur prähistorischen Archäologie 121. Bonn. 491-504. FEKETE Mária 2007. Szakrális táj, templomok a természetben. Kora vaskori lelôhelyeink vallásos jelenségeinek értelmezéséhez. Természet Világa 138. 11. 503-507. 2008a. A kincs, a lelôhely, a védett terület és a cross-pálya. Vasi Szemle LXII. Évf. 5. sz. 2008b. A kora vaskori Dunántúl sajátosságairól. In: CSABAI Z., DÉVÉNYI A., FISCHER F., HAHNER P., KISS G., VONYÓ J. (eds). Pécs Történeti Katedra. Pécs. 107-133. FONTIJN, David 2008. Everything in its Right Place? On Selective Deposition, Landscape and the Construction of Identity in Later Prehistory. In A. JONES (ed). Prehistoric Europe – theory and practice. Wiley-Blackwell. GREEN Miranda 1991. The Sun-Gods of Ancient Europe. London. 1993. The sun gods of ancient Europe. In SINGH, M. The sun, symbols of power and life. New York. 295-311.
HAMPEL József 1886. A bronzkor emlékei Magyarhonban I. Budapest. 1892. A bronzkor emlékei Magyarhonban II. A leletek statisztikája. Budapest. HANSEN, Svend 1994. Studien zu den Metalldeponierungen während der alteren Urnenfelderzeit zwischen Rhônetal und Karpatenbecken. Universitätsforschungen zur prähistorischen Archäologie 21. Bonn. HARDING Anthony F. 2000. European Societies in the Bronze Age. Cambridge. HOMÉROSZ 1974. Íliász. Fordította: Devecseri Gábor.Budapest: Magyar Helikon JOCKENHÖVEL, Albrecht – KUBACH, Wolf 1994. Bronzezeit in Deutschland. Stuttgart. Theiss Verlag. JOHANSEN Øystein Kock 1993. Norske depotfunn fra bronsealderen. – Norwegian Hoards from the Bronze Age. Universitetets Oldsaksamlings Skrifter Ny rekke. Oslo. JÓSA András 1893. Jósa András a Szabolcs megyei bronzleletekrôl. ArchÉrt. 165-170. KACSÓ, Carol 1998. Das Depot von Satu Mare. – A temesnagyfalusi / Satu Mare raktárlelet. JAMÉ KÁLLAY Ferenc 1841. Magyar Akadémiai Értesítô. 72. KELLY, Eamonn P. 2006. Kingship and Sacrifice: Iron Age bodies and boundaries. Archaeology of Ireland. Heritage Guide No. 35. KEMENCZEI Tibor 1979. Új bronzsisak-lelet a Magyar Nemzeti Múzeum ôskori gyûjteményében. FA XXX. 79-89. 1996. Zur Deitung der endbronze- und früheisenzeitlichen Depotfunde Ungarns. In: SCHAUER, P. (Hrsg.). Archäologische
|
Tisicum XIX.
Forschungen zum Kultgeschehen in der jüngeren Bronzezeit und frühen Eisenzeit Alteuropas. Regensburger Beiträge zur prähistorischen Archäologie 2, Regensburg. 451-480.
F. PETRES, Éva 1982. Neue Angaben über die Verbreitung der spätbronzezeitlichen Schutzwaffen. Savaria 16. 57-79.
KOBAL’ Josip 1998. Der Depotfund von Chudl’ovo (Kr. Uschgorod, Transkarpaten, Ukraine). – A hudlovoi/horlyói (Kárpátalja, Ungvári járás) bronz raktárlelet. JAMÉ. 33-53.
RANDSBORG Klavs - CHRISTENSEN Kjeld 2006. Bronze Age oak-coffin graves: archaeology and dendro-dating. Acta Archaeologica 77, Acta Archaeologica, Supplementa VII, Centre of World Archaeology.
KRISTIANSSEN Kristian 2002. The tale of the sword – swords and swordfighters in Bronze Age Europe. Oxford Journal of Archaeology 21 (4). 319-332.
RÓMER Flóris 1865. A két hazában talált régi arany mûemlékekrôl, különösen a szarvasszói – Marmaros megyei – arany kincsrôl. Archaeológiai Közlemények. V. kötet (Új Folyam III.k.) 29- 46.
KROHN Gyula 1908. A finnugor népek pogány istentisztelete. Budapest. LYNN Chris J. 2006. Suggested Archaeological and Architectural Examples of Tripartite Structures. The Journal of Indo-European Studies Vol. 34, Number 1. and 2. 111-273. MOZSOLICS Amália 1972. Újabb kardleletek a Magyar Nemzeti Múzeumban. ArchÉrt. 99. 188-200. MULK, Inga-Maria – BAYLISS-SMITH, Tim. 2006. Rock Art and Sami Sacred Geography in Badjelénnda, Laponia, Sweden. Umeå. NEBELSICK Louis 2000. Rent ausunder: ritual violance in Late Bronze Age hoards. In: PARE, C. F. E. (ed). Metal Make the World Go Round. The Supply and Circulation of Metals in Bronze Age Europe. Oxford:Oxbow. 160-175. OSBORNE Robin 2004. Hoards, votives, offerings: the archaeology of the dedicated object. In: Robin OSBORNE (ed) The Object of Dedication. World Archaeology Vol. 36. 1-10. PÁSZTOR Emília 2009a. Prehistoric Cosmologies – A methodological framework for an attempt to reconstruct Bronze Age cosmologic ideas in the Carpathian Basin in: J. A. Rubiño MARTIN, J. A. BELMONTE, F. PRADA and A. ALBERDI, Cosmology Across Cultures. ASP Conference Series. Vol. 409. 457-463. 2009b. Prehistoric sky lore and spirituality, In Dragos GHEORGHIU – Alan PEATFIELD (eds): Archaeology and Experimenting Spirituality? BAR IS. in press. 2009c. The Significance of the Sun, Moon and Celestial Bodies to Societies in the Carpathian Basin during the Bronze Age. In: David VALLS-GABAUD – Alec BOKSENBERG (eds) The Role of Astronomy in Society and Culture. Cambridge University Press.
SOROCEANU Tudor 1995. Die Fundumstände bronzezeitlicher Deponierungen – Ein Beitrag zur Hortdeutung beiderseits der Karpaten. In: T. SOROCEANU (hrg). Bronzefunde aus Rumänian. Prähistorische Archäologie in Südosteuropa. Band 10. 15-81. SPERBER Lothar 2006. Bronzezeitliche Flussdeponierungen aus dem Altrheim bei Roxheim, Gde Bobenheim – Roxheim, Lkr. Ludwigshafen –ein Vorbericht. Archaologisches Korrespondenzblatt 36. 195-214. STJERNQUIST Berta 1998. The Basic Perception of the Religious Activities at Cult-Sites such as Springs, lakes and Rivers. In: L. LARSSON, B. STJERNQUIST (eds). The World-View of Prehistoric Man. KVHAA Konferenser 40. Stockholm. 157-178. SZTRABÓN 1977. Geographika. Fordította: Földy József Budapest. Gondolat. TARZIA, Wade 1989. The Hoarding Ritual in Germanic Epic Tradition. Journal of Folklore Research. Vol. 26. No. 2. 99-123. TERŽAN Biba 1996. Sklena beseda – Conclusion. In: TERŽAN, B. (ed). Depojske in posamezne kovinske najdbe bakrene in bronaste dobe na Slovenskem – Hoards and Individual Metal Finds from the Eneolithic and Bronze Age in Slovenia II. Ljubljana 1996, 243-258. VÁCZI Gábor 2007. Adatok az urnamezôs kultúra fémmûvességéhez és deponálási szokásaihoz. Ôsrégészeti Levelek 8-9. 130-140. VANDKILDE Helle 1998. Metalwork, depositional structure and social practice in the Danish late Neolithic and earliest Bronze Age. In: C. MORDANT and M. PERNOT and V. RYCHNER (eds). L’Atelier du Bronzier en Europe du XXe au VIIe siècle avant notre ère. Actes du colloque international Bronze ’96. Paris. 243-270. 2007. Culture and change.Aarhus University Press.
VERLAECKT Koen 1999. Metalwork consuption in Late Bronze Age Denmark: depositional dynamics in northern hoards. In: C. MORDANT and M. PERNOT and V. RYCHNER (eds). L’Atelier du Bronzier
en Europe du XXe au VIIe siècle avant notre ère. Actes du colloque international Bronze ’96. Paris. 259 -270. VÉRTES Edit 1990. Szibériai nyelvrokonaink hitvilága. Budapest.
Emília PÁSZTOR
Die Rolle der sakralen Depotfunde in der Untersuchung des Weltbildes bronzezeitlicher Menschen
Resümee Eine der zumeist charakteristischen Eigenart der Bronzezeit ist der Brauch der Deponierung, die durch ganz Europa ähnliche Züge zeigt. Die Zusammensetzung und Fundumstände der Bestattungen und der Depotfunde weisen wesentliche Unterschiede auf, die darauf hinweisen, dass auch die an ihnen gebundenen gesellschaftlichen Bedeutungen unterschiedlich können gewesen sein. Hinsichtlich der Interpretation der Funktion gehen die Meinungen auseinander. Sie können in kriegerischen Zeiten verborgene sakrale und profane Wertsachen sein, aber auch an den Göttern dargebotene Geschenke interpretiert werden. Die Mehrheit der Forscher hält die sakrale Funktion für primär, vor allem in Bezug auf die in feuchtem Milieu (in Teichen, Moore und Flüssen oder in ihrer Umgebung) verborgenen Fundensembles. Dieses Phänomen kann in ganz Europa beobachtet werden und die zahlreichen Funde, die aus, mit Wasser in Verbindung gebrachten Fundstellen stammen zeigen, das dieses Ritual Teil einer alltäglichen Praxis war. Anhand der bayerischen Deponierungssitten wird zwischen den Fundensembles aus fließendem und stehendem Gewässer unterschieden. Die einzelnen Gegenstandstypen kommen in unterschiedlichen Proportionen auf den beiden Fundorttypen vor. In Südniederlanden existierten Deponierungszonen und nicht gegebene Stellen, der Ort der Deponierung kann also nicht als Wallfahrtsort betrachtet werden. Die Zonen besaßen ähnliche natürliche Besonderheiten, wie z.B. bei Aufeinandertreffen von Flüssen, in der Nähe von Erhöhungen... usw. Die dänischen Bronzedepotfunde sind im Allgemeinen auch einzelnstehende Funde, diese Tatsache widerspricht der Existenz eines regelmäßig besuchten Freilicht-Heiligtums, obwohl einige Funde vom Neolithikum über die Römerzeit bis ins Mittelalter die Verehrung bestimmter Quellen beweisen. Die
Untersuchungen der mitteleuropäischen Deponierungssitten zeigen, dass die meisten Depotfunde an den Mündungen und Uferbrüchen von Flüssen, bei den Mooren am Ufer der wässerigen Bereichen und im Falle der Teiche unter der gesamten Wasserfläche vorkommen. Im Falle des Karpatenbeckens kann diese These nur bedingt bestätigt werden, da in mehreren Fällen sehr wertvolle und rituell angeordnete Fundensembles in die Sammlungen der Museen eintrafen, die aus trockener Umgebung – Berghänge, Gipfel, Gebirgsfüße, Felsen oder Acker – ans Tageslicht kamen. Die genaue Lokalisierung der Fundstellen wird dadurch erschwert, dass die einstige natürliche Umgebung heute nicht immer rekonstruiert werden kann. In den Depotfunden aus Bayern und Österreich dominieren Schwerter und Nadel, in Nord-Deutschland ist der Hauptbestandteil die Axt und die Lanzenspitze. Im slowenischen Fluss Ljubljanica wurden meistens Nadel und Lanzen deponiert, Schwerter und Äxte kommen seltener vor. Während der ganzen Bronzezeit wurden Waffen als Opfergeschenke angeboten. In MittelEuropa ging diese Praxis im 8. Jh. zu Ende, doch war diese Sitte in Nord-Deutschland und in Süd-Skandinavien noch weitere 200 Jahre im Gebrauch. Die Gegenstände der sakralen Depotfunde sind nicht schlichte Objekte, sondern mit besonderer Bedeutung versehene Symbole. Deshalb signalisiert die Deponierung immer, dass der Ort, wo die Ritualen stattgefunden sind wichtig waren, da an gerade diesen Orten die Möglichkeit zur direkten Kontaktaufnahme, zum Tausch zwischen den Göttern und den Opfernden bestand. Anhand ethnologischer Quellen sind uralte, heilige Plätze weltweit in der Natur zu finden. Für die religiösen Vorstellungen mehrerer Naturvölker und traditioneller Gesellschaften ist es charakteristisch, dass zahlreiche Elemente der sie umgebenden Welt der menschlichen Lebenskraft ähnliche Vitalität besitzt und
|
Tisicum XIX.
deshalb verehrt werden muss. Die Naturkräfte und Mächte werden nicht grundlegend böse angesehen, sie können aber Gefahr bringen wenn die gute Beziehung mit ihnen nicht aufrechterhalten wird. Die sakrale Orte und Plätze besitzen auch Macht, und sind Teile bzw. Elemente der gemeinschaftlichen Ritualen und Kosmologie und somit Offenbarung der sakralen Landschaft. Die Deponierungssitten stehen in engem Zusammenhang mit den ethnologischen Analogien, deshalb ist es wahrscheinlich dass auch in der Bronzezeit die verschiedenen geographischen Einheiten ihre Schutzgeister besaßen, wie z.B. Wälder, Jagdgebiete, Teiche, Moore, Flüsse, Berge usw., und dass das Wohlhaben und Gesundheit der Gemeinschaft von den Gunsten der heimischen Geister abhingen. Öfters verwandeln sich die Geister der Verstorbenen zu am Ort gebundenen Schutzgeister. Die Verehrung der transzendenten Kraft verbunden mit Wasser war europaweit am stärksten, vielleicht weil gerade das Wasser durch ihre Bewegung ihre Vitalität zeigt, vielleicht
weil es auch zahlreiche symbolische Eigenschaften besitzt (Grundelement von Schöpfungsmythen, Symbol für rituelle Reinigung, seine Unentbehrlichkeit zum Leben usw.). Die Verehrung der Himmelskräfte können durch die Deponierungsorte nur schwer bewiesen werden, vielleicht können die an den Berghöhen verborgenen Funde mit den himmlischen Mächten in Verbindung gebracht werden, eventuell wurden die aus Gold hergestellten rituellen Gegenständen zum Zweck der Sonnenverehrung deponiert. Die ethnologischen Analogien zeigen dass an einzelnen Orten zusammengesetzte, mit der Stelle nicht in enger Verbindung bringbare Rituale durchgeführt wurden, beispielsweise wurden dem Himmelsgott auch an Flussufern Opfer dargeboten. Aus den späteren historischen Quellen können Reste einer solchen religiösen Vorstellung rekonstruiert werden. Die Verehrung der Geister ist aber auch bei einem einzigen Volk nicht einheitlich. Dieses Phänomen kann auch im Hintergrund der Vielfalt der Deponierung liegen.
