A szegény ember gazdagsága

Albert Péter: A szegény ember gazdagsága

BATYU SZÍNHÁZ 2007.

Albert Péter:

A szegény ember gazdagsága Igaz mese a vagyonról és a boldogságról (Népdallal be, a nézőtéren át) Mihály:

A nemjóját ennek a keserű világnak! Hét nap, hét éjszaka járom az országot széltibe, hosszába..., de hiába! Sehol egy teremtett lélek, akivel egy-két jó szót válthatnék… Beállnék béresnek, vagy inasnak, kitanulnám a csizmadiamesterséget… No, a jó lenne… az emberfiának mindig kell valami lábbeli – féle, amivel a fődet tapodja örömébe-bánatába… A mezőbe menet…vagy a szüreti mulatságba, mikor a lassú csárdást.. járja.. Haj, jajj! Enni is kéne… Harapni valamit! Két napja elfogyott az a kis karéj szalonna, amit szegény szülém adott az útra.. Azóta üres a tarisznya, üres Mihály gyomra… Mindenféle erdei bogyókkal nyomtam el a hasam haragját… Mer’ bizon haragszik… 1



Jajj, csak úgy dörömböl! „Aggyá enni kicsi gazdám, kóbászt a bendőbe!”- mintha csak ezt kiabálná. De hiába! Nincs. A nincs pedig nagy úr. Annak nem parancsol senki emberfia!

No, nézd csak, Mihály! Amott egy kút. Ha szerencsém van, s a Jóisten megsegél, hát lesz víz benne… No, legalább szomjan nem halok… Az is valami! No ez jól esett! Hej bizony elfáradtam a nagy vándorlásba. Leheveredek hát a kút tövibe, oszt pihenek egy szemhunyásnyit. A jó lesz! Ha álmodom valami szépet, tán még az éhem is elmúlik!!! (Azonnal leheveredik a kút tövibe, s elnyomja a buzgóság.) (Okos Katica népdallal be) Katica:

A mindenségét ennek a gyönyörű világnak! Hát nem eltévedtem ebbe a csudaszép erdőbe! Miólta már? Miolta? 2



Kétszer is rám esteledett, oszt sehol a segítség! Nem lelem a bátyáimat…! Idesanyám megpakkolta ezt az elemózsiás kosarat, minden fínomsággal, amit kamránk rejtett… van itt kóbász, szalonna, cipó, tán még sajt is egy darabka, oszt megkért, vinném ki az erdőbe a bátyáimnak.. Favágók mind. No hisz! Nem csoda! Édesapám is favágó vót míg bírta erővel Nagyapám is.. sőt, még annak a nagyapja is miolta világ a világ, egy szó, mint száz, a mi családunkban minden férfiember járta az erdőt oszt vágta a fát.. Nálunknál nincs is böcsülete az olyan legénynek, aki nem bír erővel kidönteni egy százéves tölgyfát. Huhh, de elfáradtam! Nicsak! Egy kút! Hörpintek már egy korty friss vizet, hogy a szomjamat oltsam! Jajj! Jajj! 3



Hát ez meg ki fia borja! Ott fekszik egy ember a kút tövibe… Tán már meg is hót, oly csendesen fekszik… vagy tán csak aluszik? Mitévő legyek? Teremtő Isten, most segély meg engem! No hát! Nem azér’ hívnak okos Katicának, hogy a végére ne járjak?! Megpiszkálom evvel a bottal, oszt ha élő, csak megmozdul, ha meg meghótt… Hát az Isten nyugtassa!!! Szegény legény! Csinos forma, kár érte, ha már elillant belüle a lélek… No itt egy bot, nagyot csapok rá, hátha talpra ugrik. (Kicsit bénázva megközelíti, látszik, hogy a torkában dobog a szíve, de a kíváncsisága legyőzi a félelmét s a kút „túloldaláról” a bottal nagyot csap a legény csizmaszárára!) (Talpra ugrik) Mihály:

Ne üssön a nagyságos úr, mer’ bevallok mindent! (Hadarva) Igen, igen én vittem el a kisbornyút az erdőbe,

4



mer’ szegény szülém beteg lett, oszt köllött a tej… ha ha beadom adóba, hát se bornyú, se tej.. Szegény szülém meg nem gyógyul a friss tejecske nélkül. Könyörüljön rajtunk a nagyságos úr, ez egyszer ne büntessen meg minket. Ni, hát nincs itt senki! Pedig úgy éreztem, mintha a gróf úr pribékjei ütötték vóna a lábamszárát! Katica:

(vödörbe beszélve) Ne fordulj meg te legény! Én vagyok az Erdő Szelleme! Mi a neved, mond csak!

Mihály:

Hűha! Ennek a fele se tréfa! Az Erdő Szelleme? Sokat mesélt erről a nagyanyám, az Isten nyugtassa… Magyari Mihály a becsületes nevem…

Katica:

Oszt mi járatban erre te, Magyari Mihály?

Mihály:

Bujdosok az uraság pribékjei elől. Étlen-szomjan bolyongok jó embert keresve… Szegény szülém beteg lett, őt próbáltam védeni, de kitudódott a bornyú dolga, oszt szaladnom kellett hét határba… Most munkát keresek, meg mátkát! 5



Katica:

Mát-ká-á-á-á-á-á-t?!

Mihály:

Mátkát. Aki szerethetnék teljes szívemből… s aki viszont szeretne teljes szívéből… Ó, Erdő Szelleme, ha igaz, amit nagyanyám mondott, Te teljesíted a szegény ember gyermekének három kívánságát… Igaz ez, ó, Erdő Szelleme?

Katica:

….

Mihály:

Igaz ez, ó Erdő Szelleme?

Katica:

(zavartan) Hát..hát..hát..Igaz..Persze És mit kívánnál, te Magyari Mihály?

Mihály:

Mit is? Mit is? Békességet az országnak, békességet a jó embereknek… Hogy ne gyötörje többé az uraság a szegényt… Jajj, jajj mit is, mit is? Fáj a fejem az éhségtől… Két napja nem ettem egy falatot se… mit kívánjak… 6



mit kívánjak? Katica:

Te Mihály! Nem esne jól egy kis kóbász, meg egy kis szalonna, egy falat sajt egy töret cipó???

Mihály:

De! De! Erdő Szelleme! Az biz jól esne!

Katica:

Meg ne fordulj! Maradj csak ott! Csukd be a szemed! Sőt… A kalpagodat húzd az orcád elibé! Úgy!

Mihály:

Úgy lesz! Úgy lesz Erdő Szelleme!

Katica:

Borújj térdre, te Magyari Mihály, mer’ meglelted a szerencsédet! Lassan megfordú’hatsz, s a kút-káván ott van minden, amit csak kértél!

Mihály:

Hűha! Az áldóját! Kóbász, szalonna, cipó De hát nem látok senkit… Hahó! Erdő Szelleme!!! Merre vagy? Álmodtam volna? De nem álom! Itt az elemózsia! Ékes bizonyíték! Nem álom vót! 7



Nem álom ez! No de mindegy! Ha elcikadt a szellem, azér’ az étket csak itt hagyta. Falok egy sort, rám fér nagyon. Katica:

Hát az ima hol marad, Te legény?

Mihály:

Hűha! Viszajött! Igen, igen az áldás! Aki ételt-italt adott annak neve legyen áldott! Uram-anyám! Kit áldok én???!!! Kit áldok én Erdő Szelleme?

Katica:

Csak a mennybéli Urat! Ki mást?

Mihály:

Nem úgy! Az áldóját! Kinek köszönjem én a sok fínomságot?

Katica:

Kinek is? Kinek is? Hát köszönd… Okos Katicának!

Mihály:

A’ meg ki?

Mihály:

Ki az a’ Okos Katica?

Katica:

Egy…leány

Mihály:

Szemrevaló?

8



Katica:

Meghiszem azt

Mihály:

Főzni tud?

Katica:

Mi az hogy!

Mihály:

Hát danolni tud-e?

Katica:

Tudok hát!...Tud hát!

Mihály:

S mi a szívbéli nótája?

Katica:

„Duna parton van egy malom Búbánatot őrnek azon ejehajj Nekem is van búbánatom Oda viszem lejáratom ejehajj”

Mihály:

Bánata van? Oszt miér’?

Katica:

Hát.. mer’ itt él a rengetegbe’ A bátyjáival, szüléivel s nem ösmer Senki más emberfiát…

Mihály:

Nem csókolta még senki az orcáját? 9



Katica:

Nem biz a ! Tán nem is engedné…!

Mihály:

De jól ösmered, Erdő Szelleme!

Katica:

Ösmerek én minden erdei embert…

Mihály:

Ütet is?

Katica:

Ütet kiváltképp… No, de mennem köll Mihály! Ha elverted az éhedet, borítsd bé a kendőbe az elemózsiát és tedd vissza a kútkávára!

Mihály:

Ne menj még! Ne menj még Te Erdő Szelleme! Maradj még egy csöppet!

Katica:

Nem lehet Mihály! Várnak rám a báty… várnak rám a favágók a rengetegbe!

Mihály:

Nem úgy van az! A nagyanyám úgy mondta, kívánhatok még az Erdő Szellemétől. Most akkor kívánhatok, vagy se?

Katica:

Kívánhatsz, kívánhatsz.. 10



No, mondd! Mi a kívánságod?

Mihály:

Azt kívánom Erdő Szelleme, teremjen itt az a leány, de tüstént! Teremjen itt a maga valójába’, hadd nézzek a csillagos szép szemibe…

Katica:

Miféle leány?

Mihály:

Az a’ Okos Katica.

Katica:

Ne kívánd ezt, Te Magyari Mihály!

Mihály:

De azt kívánom, oly erősen kívánom, hogy ezt tenéked teljesíteni köll!

Katica:

Nem úgy van a’! Te itt nem parancsolsz!

Mihály:

Nem is! Meg ne orrolj rám, Erdő Szelleme! Nem parancsolom, csak kérem… Térden állva, esdekelve…

Katica:

Pedig őt meg nem láthatod… Olyan csuda nincsen! 11



Csak ha napszállatkor cigánkereket hánysz, oszt a kalpagod fent marad a fejed tetejibe…szóval, sohanapján! Mihály:

Nem addig a’! Nézd csak, nézd Erdő Szelleme! Nyugszik mán az áldott Nap, lebukik épp a láthatáron! Oszt cigánkereket hányni…gyerekség! Mezítlábas kislegény koromba úgy mentem a szigeti vásárba meg vissza! Íme! Oszt még a kalpagom is a fejembe ragadt!

Katica:

No, de Mihály! Okos Katica nem jelenhet meg minden nyámnyila legénynek… Bár azt látom ügyes forma vagy, Tán a szíved is jó… De erőd az van-é? Mer’ mifelénk úgy mondják, gyenge legénynek nem jut káposzta! Megbírod-é ragadni a fődbő’ a kutat?

Mihály:

A kutat? 12



Mér’ kérsz ilyent tőlem? Nincs senki emberfia, aki kutat két karjával kivenné a fődbő’…!!! Katica:

No hát, ha nincs, nincs. Akko’ biz Okos Katica sincs. Mer’ tudd meg, Te Magyari Mihály, ez a leány a legjobbat érdemli, a legokosabbat, a legerősebbet. Azt látom, helyén van az eszed, de ha nincs erőd, hát fel is út, le is út nincsen maradásod!

Mihály:

Tyű, a nemjóját! Magasságos Isten! Ott fenn az égben, most segéld meg szolgád! Egy életem, egy halálom, Bolondság, de megpróbálom!

(Neki veselkedik a kútnak, s lássatok csudát, elemeli a földtől) Mihály:

No, de most annyit mondok: Egy, kettő… s itt teremjen az a leány!

Katica:

Megérdemled, te legény, okos is vagy, erős is vagy… ha megfordulsz… Ottan áll mögötted…

13


Mihály:


Hú…hú…uhhh...no még illyet… Te aztán, te aztán… igen szép vagy! Olyan csinos-forma!

Katica:

Ne mondjon már, illyet Kend! Még belépirulok a végin!

Mihály:

Az én nevem Magyari Mihály!

Katica:

Tudom azt én!

Mihály:

Honnan tudod????

Katica:

Hát…Tudom… és kész

Mihály:

Elárulta az Erdő Szelleme?

Katica:

El… De mennem kell már… tovább, az utamon.

Mihály:

Ne menj! Hallod? Ne menj Te már sehová se..., mer’ én biz nem erisztelek!

Katica:

Menjen má… ugyan mé’ nem?

Mihály:

Mer’ igen tetszesz nekem, Te Katica! Én bizon többé nem erisztelek! 14



Megkérem én apáduradtól a te kezedet, oszt ásó, kapa, nagy harang se válaszzon szét minket! Katica:

No, no! Oszt engem nem is kérdez?! Hogy én mit szólok hozzája?

Mihály:

Hogy? Mit?

Katica:

Hogy hogy hogy? Hogy hogy mit? A fiatalúr itt eldöntené színre, szóra az én szívem dógát? Hát nézze meg az ember!

Mihály:

Ejj, ejj Katica! Te! Mondd nekem, Te Mihály Ne magázódj itt, mintha idegen vónék!

Katica:

Mé? Nem az tán? Nem idegen? Nem láttam még sohse azelőtt. Csak most először, hogy itt szunnyadt a kút tövibe…

Mihály:

No. Ez igaz. Mi tévők legyünk? Az én szívemnek te ollyan vóttá első látásra, mintha már százszor, ezerszer találkoztunk vóna. De most aztán.. hogyan tovább? 15



Most légy okos, Te Okos Katica! Meg van! A szellem! Erdő Szelleme!!! Katica:

Azt ugyan híhatja! No hiszen.

Mihály:

Várj, várj! Kiálts te is! Erdő Szelleme! No! Mi lesz már? Állj oda, ni és kiállítsunk!

Együtt:

Er-dő-sze-lle-meeeee!

(A legény cinkosan a kút mögé kerül, megleli a vödröt és elváltoztatja a hangját) Mihály:

No, mit kívántok, kicsi szolgáim?

Katica: (felsikolt) Áu! Mennybéli Úristen! Mihály: (vödörbe) No! Mi a kívánságod, Te leány? (saját hangon) Katica! Katica! Hallod? Kívánj valamit itt gyorsan! Katica:

De mit? 16



Mit kívánjak Mihály? Mihály:

Ehh!

(vödörbe) Akkor kívánj te valamit, Magyari Mihály! (saját hangon) Mit is, mit is? Azt kívánom, Erdő Szelleme, hogy én Magyari Mihály és ez a jány, Okos Katica szeresse egymást tiszta szívből, míg világ a világ, sőt, még azon túl is! Katica:

Jajj!!!

Mihály:

És ezt a dógot egy csókkal pecsételje meg itt a Te színed előtt, Erdő Szelleme!

Katica:

Jajj, Jajj!!!

Mihály:

Így jó lesz, Katica?

Katica:

Hát...jó lesz, Mihály?

Mihály:

Bizon jó! De még milyen!

Katica:

Nem tudom, nem tudom Mihály! Hát szabad ezt?

Mihály:

Szabad hát! 17



Én meg Te.. Te meg én.. mostantól - az Erdő Szelleme előtt fogadom – egy párrá leszünk…, mint a galambok! Katica! Leszel-e szívbéli mátkám? Katica:

Leszek, Mihály, leszek! Én meg Te, Te meg én.. mostantól… - az Erdő Szelleme előtt fogadom – egy párrá leszünk…, mint a galambok!

Mihály:

Jó. Ez megvót. Katica! Oszt hun a csók?

Katica:

Ejnye má Mihály! Milyen csók?

Mihály:

Az vót a harmadik kívánságom. A csók Hogy azzal pecsételjük meg a szerelmünket.

Katica:

Most? Itt?

Mihály:

Hát.

Katica:

De hát…

Mihály:

Ne tiltakozz! Ennek meg köll lenni! 18



Hármat kívántam, oszt mindenki tudja: Három a magyar igazság! Csók, zene, tánc, dal Színváltás - Konyha Katica:

No hát így vót! Szórul – szóra így! Már négyszer, vagy ötször arattuk a búzát azóta, együtt tapodjuk a fődet. Nem jutunk egyrűl a kettőre… Hiába no, megeszi az ember szívét a keserű szegénység! Jajj, de álmos vagyok! Nincs is annál jobb, leheverészni a szobába, a szép paplanos ágyba. Várni haza az uramat a vásárból, Hozott-e nékem valami kincset… De nem jön a bitang, nem hoz semmit, csak siránkozik, Hogy kevís a píz, kevís a píz… Ejj, micsoda élhetetlen embör ez!

Mihály:

Adj Isten, jó napot! Katica lelkem!

19


Katica:


No, megjöttél Uracskám?! Oszt mit hoztál néköm a vásárból?

Mihály:

Mit hoztam vóna? Amire fussa. E’cseré’tem a tyúkokat egy gyönyörű macskára!

Katica:

Ezt a bolond embert! Méghogy macskára??? Az én gyönyörű tyúkjaimat??? Oszt, hogy lesz ezután? Macskatojásból esszük a rántottát, vagy mi? Elájulok, elájulok, menten elájulok.

Mihály:

Ne áju’dozz, asszony! Fogjad bé a szádat, mert bíz’ csudamacska ez!

Katica:

Csudamacska? Csudamacska? Mondták a vásárba?! Oszt te meg e’hitted a ba’ga eszeddel.

Mihály:

Mondom, no! Csudamacska!

Katica:

Oszt mi a csuda benne, te Mihály? Táncolva fogja el az egereket, vagy mi?!

Mihály:

Egeret? Mifélét? 20



Hisz olyan szegények vagyunk, hogy itt még az egér se terem meg! Katica:

Hát, épp ez az! Oszt most már a tyúkjaimat is sirathatom! De bolond vótam, hogy hozzád mentem! Okos Katica létemre egy illyen emberhez?!

Mihály:

Ne szájaskodj, te! Mingyá képen kaplak!

Katica:

Mit mondtá? Mit merté’ mondani? Mondd még egyszer! Képen kapsz? No ilyet még nem látott a világ! Engemet még a saját apám se vágott pofon csimota koromba… majd pont te? Hogy merészeled? Még csak mondani is?

Mihály:

Jól van, jól! Hallgass már! Még illyet! Be nem áll a szája… csak beszél, beszél, mint a kereplő… A kezed dógozna ilyen serényen! Mi baj vóna akko’? Semmi. De nem csiná’sz, annyit se, mint a piszok a körmöm hegyin, nem dógozó’! 21



Csak pletykálkodsz a falubéli asszonyokkal… Oszt itt meg fut a Ház, fut a kert… Semmi sincs elvégezve! Én meg?! Mint a marha, dógozok egész nap. Túrom a fődet, hogy legyen meg a betevő falat, oszt idehaza meg semmi! Mit főzté’ ebédre? Katica:

Mit főztem vóna? Semmit.

Mihály:

Semmit?

Katica:

Semmit. Nem vót érkezésem.

Mihály:

No, most mondd meg, de igaz le’kedre, Te Okos Katica, mit végeztél mámma?

Katica:

Főke’tem, megittam a tejecskémet, oszt bémentem a faluba…

Mihály:

S ott? Mi végre?

Katica:

Beszé’gettem a nénéimmel…

Mihály:

Ennyi?

Katica:

Ennyi. 22



Mihály:

Ez vót az a nagy munkád mámma?

Katica:

Mikor oly gyorsan elillan a nap! Mire hazaértem, már a’konyodott, akkor meg má’ csak nem áll neki a munkának az ember jánya…

Mihály:

Hát te nem, annyi szent! Csak a lábadat lógázod egész nap. Ezér’ is vettem a macskát. Nem vót ócsó, de megéri, meglásd!

Katica:

Macska? Millyen macska? Ja, a macska! Hogy jön ide most a macska?

Mihály:

Me’ nem akármillyen macska e. Csud…

Katica:

Tudom, montad má’, csudamacska. No hiszen!

Mihály:

Majd meglátod! Mer’ ez a macska tud főzni, mosni, söpreni, tán még vasa’ni is!

Katica:

No, neked is e’ment a józanságod, te ember! Hová tetted az eszedet? 23



Így lóvá tettek a vásárba… Méghogy egy macska főzni tudjon?! Megbolondultál, te Mihály? Teremtő Isten! Megbolondúlt az uram, most segély meg engem! Mihály:

Ebből elég, ne károgj mán! Majd meglátod! Én most e’megyek a szerbe, dobok sza’mát a tehénnek, a malacot kiganézom, oszt fertály óra múlva térülök. Addégra, mögparancsolom, legyen kész az estebéd, me’ vacsorálni vágyom.

Katica:

Abból ugyan nem eszel! Nekem ugyan nem parancsósz! Mondjad a macskádnak, te nagyeszű ember!

Mihály:

Néki is mondtam, Katicám! Néki bíz, parancsolok! Itt van-e a tarisznyámba… oszt érti az emberi szót, az eszemadta.

Katica:

Kimutathatnád ezt a csudamacskát, hátha éngöm is meggyönyörködtet!

Mihály:

Itt van ne, fogjad! Én mostan indulok a dógomra, aggyá néki tejet, 24



oszt meglásd minden úgy lesz, ahogyan mondtam.. szórul-szóra. Katica:

Mennyé’ csak uracskám, oszt én meg lesem a macskát… de bolond ember lett ez! No. Ne aludj mán! Cic-cic. Alszik. No, ez ugyan nem főz meg az uramnak. Héjha! Ilyen bolondot se hordott még a hátán a fö’d, ez a macska lusta. Csak alszik, csak döglik, a helyett, hogy dógozna!!! Pedig szép állat ez… - de hogy főzni tudjon… Meg söpreni… De meg van! Megtréfálom! Megtréfálom én ezt a nagyeszű uramat! Hogy is? Hun, a tej? Gyorsan-gyorsan! Rakok fát a tűzre ... oszt most bele a kukorica-málét! Keverem, kavarom, rögvest kész a puliszka. Így na! Hozzája még egy kis diólekvár… az az én Mihályom kedvence. No, amíg egyet rottyan, 25



Felsöpröm a födet, oszt azt mondom, az is a macska vót… De nagy vicc lesz! Ez a bolond uram, meg e’hiszi… szórul-szóra… De nagyot fogok röhögni, ha meglátom a savanyú képit, mikó’ elárulom hogy rászedtem… No, még megterítek, szépen… Persze, az is a macska vót… Ki más? A csudamacska! Ni, még hortyog is a szentem! De nagy tréfa lesz, de nagy tréfa! Mihály: (kintről) Béres legény jól megrakd a szekered, Sarjú tüske böködi a tenyered… Katica:

No! Úgy hallom, gyön már az uram, Az a nagyeszű Mihály!

Mihály:

Hopp! (meglepődik) Hopp! Hopp-Hopp! Hát ez meg… Hát itt meg… Mi történt?

Katica: (ártatlan szemekkel) Hol? Ja? Itt? 26



Hát ez! Mihály:

Na, de… Hogy?

Katica:

Ejnye már uracskám! Mér’ kérdezed? Tudod te jól… Kész a vacsora. Megfőzött a csudamacska! Meg is van terítve. Elvégezte a csudamacska! Fel is van söpürve! Megtette a csudamacska! Én mondtam néki, ne csináádd, te! Kifáradol! De ő csak dógozott, dógozott szakadatlan!

Mihály:

Hű, a nemjóját! Ezt azé’ nem gondótam vóna…

Katica:

Mé mondod ezt, te Mihály?! Hát nem azér’ vetted a vásárba?!

Mihály:

De azér’… de azér’… De hát, hogy így, máris,… elsőre…?

27



Katica:

Hát azér’ csudamacska…, vagy nem?!

Mihály:

De…de! Oszt most hun van?

Katica:

Megalutt a szentem! Itt szuszog, ni, az ölembe. Nem is csuda! Amennyit dógozott …! De! Üljé le uracskám, ne gondókozz véle, üljé le, oszt egyé… Még jó meleg! Puliszka, diólekvárra’,ahogy szereted! Jó étvágyat!

Mihály:

Köszönöm, az lesz! Aki nékünk ételt-italt adott, annak neve legyen á’dott. Ámen

Katica:

Ámen

Mihály:

Te! Asszony! Azé’ ez mégis csak furcsa, nem? Hogy egy macska illyen fínomat tudjon főzni. Nem gondókodtá’ ezen?

Katica:

Nem én. Csak áldom az eszedet, hogy idehoztad! Ez a macska nagy haszon, én mondom. No, egészségedre! 28



Te Mihály! Mihály:

No?

Katica:

Egy kis diópálinkát nem inná’ erre a nagy örömre?

Mihály:

Mifélére?

Katica:

Hát, hogy itten a macska. A csudamacska!

Mihály:

De..de..ihatnék

Katica:

Hozom má’… No itt is van! Isten é’tesse a csudamacskát, meg azt az én nagyeszű uramat, Magyari Mihályt!

Mihály:

No...isten..isten!

Katica:

Oszt most, édes uracskám, üjjünk le ide az asztalhó’, és te meg szigorúan parancsojj rá erre a macskára, erre a csudamacskára, hogy mosogasson e’, oszt törüjje le a pókhálókat a konyha sarkaiból! Utána vesse meg az ágyat, hogy nyugovóra térjünk!

Mihály:

Bolond vagy te asszony! Szegény cica, hát mennyit dógozott má’! 29



A végin még e’ pusztul, oszt akko’ mi lesz? Katica:

Nem pusztul az! No, csak szójjon néki! Tegye a dógát!

Mihály:

Hát… hát. nem bánom… Próbájjuk meg… hátha

Katica:

Mán’ alig várom!

Mihály:

No, Te cirmos! Hallod, keljé fő’, oszt mosogassá’ e’! Rám se hederít!

Katica:

No! Ki az úr a háznál?

Mihály:

Én. Ki vóna más? Hé! Macska! Nézd má’ a huncut macskáját, a füle botját se mozgassa…!!!

Katica:

Ej.. ej…

Mihály:

No Katicám, kicsi feleségem, ne táccsad itt a szádat, eriggyé le a pincébe, 30



oszt hozzá nekem egy pint bort… a nagy ijedségre.. No, eriggyé má’! Katica:

Miféle ijedségre, te Mihály?

Mihály:

Hát…hogy beteg lett a macska!

Katica:

Mé’? Beteg lett?

Mihály:

Láthatod! Alig dógozott, oszt úgy kimerűtt, Mintha a Dunát köllött vóna néki kimerigetni egy szál vödörre’! Biztos e’kapta valami kórság… No eriggyé má a borér’…

Katica:

Jól van, jól! Meg ne mérgeseggyé má’ Ha megébredne az a macska, azér’ a tányérok dógát mondhatnád néki

(kuncogva ki) Mihály:

Nem tudom mi történt, nem tudom, hogy történt de ez az én Katicám, valahogy kifogott rajtam… Ejj, de nem maradhatok szégyenbe elütte, Hopp, megvan, gyorsan ellöttybölöm a tányért meg a kanalat, bévetem az ágyat, oszt a szemibe mondom: a macska vót! Úgy ám! 31



Te meg cica csak aluggyá! Hogyan is juthatott ilyen bolondság az eszembe… még hogy csudamacska…!!! Oly keservessen nyárvogott az árokparton, ahogy hazafele gyöttem… megesett rajta a szívem, dobtam néki szalonna csimbókot… oly hálás vót hazáig kísért… Katica: (kintről) Kis kece lányom…… Mihály:

Gyön má’ ni, ippeg elkészűttem. Jó cica, okos cica, ügyes cica! Mos’má aludhatsz, megírdemled.

Katica:

Mi a? Mi a?

Mihály:

Hát láss csudát Katicám! Ahogy kitetted a lábod, a macska fölpattant, mint a szöcske, oszt serényen mosogatni kezdett, itt van, ni! Nédd, a tányért, csak úgy ragyog! Az ágy meg? Bévetve! Gondóttam, most má’ hadd aludjon…

Katica:

Nem hazudsz, te Mihály?

Mihály:

Én??? Itt görbüjjek meg, ha hazudok…

32



Katica:

No csak úgy ne maraggyá!

Mihály:

Jajj ne’ Nem tudok én néked hazunni, Katicám! Az árokparton leltem a macskára, oszt oly bánatosan nyirvákolt, hogy megsajná’tam, megetettem oszt jött a nyomomba hazáig. Dehogy csudamacska ez! Én vótam, én mosogattam e’, szégyenszemre, ember létömre…! Oszt azé tanátam ki ezt a bolondságot, hogy hátha észre jössz… oszt dógos leszel, mint a más asszonyok… Hogy bódogok lehessünk…újra…mindig…mint azelőtt.. De ki főzött puliszkát??? Az a macska vót? Tán te is hazudtá’?

Katica:

Én vótam! Én hát. Me’ gondótam megtréfállak, de rágyöttem… cudar vótam hozzád, rest vótam, dologtalan…. Ígérem, dógos leszek, nem lesz itt több tányércsörgés, oszt boldogulunk csak valahogy… Te, meg én… én, meg te… Tudod, mint a galambok… No! Ne haraguggyá rám…

Mihály:

Jajj, gyere ide, te kisrigó! Ide ni! (ölébe ülteti) Kicsi feleségem, Okos Katica! Nem haragszom, nem én, kivált nem, ha megjavúsz! Oly’ bódogok leszünk, hogy még! (csókolgatja) 33



Te! Tudod, hogy nem is hazudtá’? Katica:

No, mér’?

Mihály:

Mer’ mégis csak a macska főzött!!! Hát, mer te vagy az én kiscicám! Az én csudamacskám!

Katica:

Te meg az enyém, Mihály! De azér’ eztet is megtarcsuk! Majd jáccódnak véle a gyerekek, ha végre ád az Isten!

Mihály:

Úgy, úgy! Mer’ azza’ a két fiúval, meg a két lyánnyal még adósunk…

Katica:

Meg lesz az is… Ha szeressük egymást! Mi híjja lehet… (összebújva)

(felpattan)

Hanem a tyúkjaim, te gazember! Azokkal mi lett?

Mihály:

Jajj, hát eladtam iket!

Katica:

És az ára?

34


Mihály:


Itt van a tarisznyába’! Hanem hát nem üres kézzel gyöttem…

Katica:

No?

Mihály:

Itt van ugyé, a macska…

Katica:

Haggyá má…!

Mihály:

Meg ez a szép rakottas szoknya az én mátkámnak! Ebbe jöhetsz vasárnap a háromszéki bucsúba!

Katica:

Istenem! Uracskám! De boldog vagyok, bíz! (öleli, csókolja)

Mihály:

Jól van, jól! Akkó’ szent a béke?

Katica:

De még hogy!

Összeborulás, zene, tánc, dal, függöny VÉGE

35

A szegény ember gazdagsága

Recommend Documents