2016. VENI SANCTE 24. évfolyam 89. szám
A Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumának diáklapja
13-19. oldal
Tartalom Tartalom
Bábics Péter: „Tudod-e fiam, mire vállakoztál?” 1 Hammer Gábor (9.A): Beszélgetés Sárosi Laurával és Récsei Ritával az olimpiáról 2-4 Füleki Máté (9.A): Beszélgetés az Évkönyvről 5-6 Köntös Réka (10.D): Új parancsnok a 47-es cserkészcsapat élén 7-8 Dobosi Csanád (10.D): A lovasíjászat - egy különleges iskola 9-10 Új arcok a tanári körül 11-12 Fehér-Fekete 13-19 Szécsényi Blanka, Győri Gréta, Katyi Zsombor, Retkes Ádám (2016): Üdvözlet Berlinből 20-21 Soós Anna (11.A): 23. Országos sajtófesztivál 22 Sebők Aida (8.A): Beszélgetés Szekeres Csongorral 23-24 Poór Veronika (11.D): Magyarán 25 Fazekas Nóra (10.E): Kéz és láb nélkül is boldogan 26 Brand Petra (2013): Utazás Péter bárkáján 27 Soós Anna (11.A): Új arcok a színházban 28-30 Fábián Anna Gertrúd (11.A): Katolikus ifjúsági vívótábor Esztergomban 31 Historia Domus 32
Impresszum Kiadja: Pro Ludovico Alapítvány és a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma Felelős kiadó: Dobosi László Főszerkesztő: Czimmermann Csilla Diák szerkesztők: Köntös Réka (10.D), Sebők Aida (8.A), Poór Veronika (11.D), Soós Anna (12.A), Erős Eszter (12.D) Címlapfotó: Ciszterna Hátsó borító: Olimpikonjaink Elérhetőség: 7621 Pécs, Széchenyi tér 11. Páholy • www.crnl.hu •
[email protected] Nyomdai munkálatok: Molnár Nyomda és Kiadó Kft. • 7622 Pécs, Légszeszgyár utca 28.
Kávéházi gondolatok Bábics Péter
„Tudod-e fiam, hogy mire vállalkoztál?” Három éve már, hogy jelentkeztem a meghirdetett testnevelő tanári állásra. Akkor talán csak reményeimet tudtam volna megfogalmazni. Azt éreztem biztosan, hogy mennyire jó ide bejönni, s hogy tanárként mindig ilyen iskolára vágytam. A próbatanítás után sok nap eltelt, mire megszólalt a telefon, s igazgató úr közölte a jó hírt. Hazaérkeztem! Ez volt az első érzés és megfogalmazódó gondolat, mely azóta semmit sem fakult.
Pontosan egy éve dőlt el, hogy osztályfőnök leszek. Noha előző iskolámban már szereztem némi gyakorlatot, így nem kellett megélnem az ismeretlenbe ugrás borzongató érzését, mégis egész sereg kérdés tülekedett fejemben. Talán az izgalommal beoltott várakozás terhétől lehetett, hogy éppen mire kezdett volna formálódni egy kérdésre adható, s talán nem is az egyetlen és talán nem is a legjobb válasz, máris odafurakodott és jól felerősödött egy másik, újabb kérdés, mely elnyomott minden korábbi gondolatot. S ez így ismétlődött heteken keresztül, mígnem körvonalazódni kezdtek a válaszok lassan, mint mikor zivatar után újjászületnek az árnyékok, ahogy a felhőkön áttör a fény. Megvilágosodásról nem beszélhetek, de szeretném hinni, hogy jó úton járok. Szeretnék jó válaszokat adni, bízva abban, hogy mindig lesz, aki kérdez. És ott vannak még az én kérdéseim. Nem csak a kimondottakra gondolok, hiszen előbb vagy utóbb azokra sokaktól érkezhet jó válasz, ha jó helyen teszem fel őket, hanem arra, amire előbb kapok választ, mint mielőtt megfogalmaztam volna. Mit tudnék erre a kérdésre válaszolni? „Tudod-e fiam, hogy mire vállalkoztál?” Minden munkával töltött nap egy kicsivel közelebb enged ahhoz, hogy elmondhassam, igen, tudom mire vállalkoztam.
Színes Fehér/Fekete • 24. évfolyam 89. szám
1
Gondolatok
Mindazok, akik meg tudják fogalmazni céljukat, amelyre elhívást is kaptak, az idézett kérdésre minden bizonnyal pontosabb válasz tudnak adni, még ha nincsenek is birtokában annak a bölcsességnek, s jövőbelátó képességnek, mellyel Márton Áron rendelkezett. Püspök atya már azokban az években pontosan tudta, hogy őt és összes paptársát egy hazug ideológia követői fogják igaztalanul vádolni, hogy papi hivatásukban fogják akadályozni, hogy hitükért ártatlanul bűnhődnek majd. Mindez benne volt abban az egy kérdésben.
Kávéházi
Ezt a kérdést tette fel Márton Áron gyulafehérvári püspök 1941 szeptemberében Antal atya szerzetespappá szentelésekor.
„Ne sajnáld magad!” Beszélgetés Sárosi Laurával és Récsei Ritával az olimpiáról Hammer Gábor 9.A
RiPortré
Iskolánkban pezseg a sportélet, számos kiváló sporteredménnyel büszélkedhetünk. Viszont egy olimpiai részvétel talán a kitartás, a felkészültség, valamint a sport iránti elkötelezettség legnagyobb elismerése. Iskolánk két volt tanulója, Sárosi Laura (2011) és Récsei Rita (2014) erről a kivételes teljesítményről és egyben egyedülálló élményről mesélt. Hammer Gábor: Az átlagember nem tudja azt elképzelni, hogy milyen érzés lehet a legjobb, legprofibb sportolók között versenyezni, a világ élvonalában, ráadásul egy olimpián. Tudnál erről az érzésről mesélni? Sárosi Laura: Szerintem minden sportoló álma, hogy kijusson az olimpiára, ennél nagyobb elismerés nincsen. A tollaslabdában összesen 42 női induló jutott ki a világról, nagyon örülök, hogy közöttük lehettem. Sajnos az én világranglista helyezésemmel kisebb versenyeken szoktam részt venni, és így a világ élvonalbeliekkel csak ritkán van lehetőségem megmérkőzni (top 10-20). A sorsolásom nem volt nagyon kedvező, mert egy indiai lánnyal játszottam először, aki végül 2. lett. A másik meccsemen már sokkal jobban éreztem magam a pályán, de itt is egy top 20 - as játékossal kerültem össze. Mindkét meccsemet elveszítve a csoportkörben kaptam ki. H. G.: A legtöbben, amikor egy sportoló felkészüléséről van szó, azt gondolják, hogy sokat edz, edz és edz. Egy nagy jelentőségű versenyre való (vagy bármilyen versenyre való) felkészülésben szerepel- e más dolog, mint az, hogy az ember eljár edzeni? Tudnál beszélni a felkészülésedről? S. L.: A felkészülési időben napi két edzésünk van, a versenyidőszakban egy kicsit kevesebb. A tollaslabdában a kvalifikációs szezon májustól májusig tartott, ebben az időszakban 26 nemzetközi versenyen vettem részt; állandó utazás, versenyzés, edzés. Pihenésre is kevés idő maradt. A mentális felkészülésben az edzőm és pszichológus is segített, de ezen a részén úgy érzem, hogy még többet kell dolgozni. H. G.: Sokakat érdekel az, hogy egy élsportolónak mennyi szabadideje van, illetve hogy mennyire számít az ő szemében szabadidőnek maga a sportja. Egy olimpikonnak mennyi szabadideje van? S. L.: A szabadidő nagyon kényes téma egy sportolónak, mivel én a tollaslabda mellett egyetemre is járok, így a kettő majdnem kiteszi az egész napomat, és hétvégén meg általában versenyek vannak, de ha az ember okosan csinálja, akkor tényleg igaz a mondás, hogy
2
24. évfolyam 89. szám • Színes Fehér/Fekete
arra van időd, amire szeretnéd, hogy legyen. (Ez is nagyon jó a sportban, hogy megtanít beosztani az idődet.) H. G.: Te is a Nagy Lajosba jártál. Már akkor is tudtad, hogy profi szinten akarsz tollasozni? Mi alapján döntöttél úgy, hogy tollaslabdázó akarsz lenni? S. L.: Tizedik osztályban kerültem Pécsre, és onnantól a Nagy Lajosba jártam, az utolsó évben magántanuló voltam, ami hatalmas segítség volt az iskola részéről. A pécsi Multi Alarm SE-ben is minden adott, hogy profi szinten lehessen űzni ezt a sportot, de akkor is nagyon nehezen hittem el, hogy nekem sikerülhet a kvalifikáció. Hat évesen kezdtem el tollaslabdázni, és csak néhány éve mondhatom „profinak” magam. Nagyon köszönöm Pécs városának, a Multi Alarm SE-nek, a Nagy Lajos Gimnáziumnak és a PTE-nek, hogy mindenben támogattak és támogatnak, nélkülük nem valósulhatott volna meg az álmom.
H. G.: Értesüléseim szerint a női 20 km gyaloglásban 59. lettél. Elégedett vagy a saját teljesítményeddel? R. R.: Igen, mondhatom azt, hogy elégedett vagyok, hiszen mindent megtettem, hogy a lehető legjobbat
Színes Fehér/Fekete • 24. évfolyam 89. szám
3
RiPortré
H. G.: Mesélnél az olimpia hangulatáról, a faluról? Récsei Rita: Nagyon nagy élmény volt, ajándékként éltem meg minden egyes napot, amit az olimpián tölthettem. Az első, ami megragadott, az a megnyitó volt, amikor bevonultunk a stadionba. Akkor tudatosult bennem igazán, hogy itt vagyok az olimpián, a világ legjobb sportolói között. Nagyon jó hangulata volt annak is, amikor kimentünk szurkolni a magyar sportolók versenyeire. Szurkoltunk, kiabáltunk és izgultunk egymásért. Nagyon összetartó volt a magyar csapat, mindenki, még a legjobbak is olyan közvetlenek voltak! Sokan kinn voltak az én versenyemen is szurkolni, ami nagyon sok erőt adott. Maga az olimpiai falu is nagyon izgalmas volt, sokféle ember élt ott együtt. Tizennyolc emeletes házakban laktunk, a mi épületünk a lengyelekkel volt közös. Egy hatalmas ebédlő volt a faluban, ahol mindenki együtt evett. A falunak egy parkos része is volt, ahol lehetett sétálgatni, ismerkedni, beszélgetni. Illetve itt vadásztunk kitűzőkre, ugyanis minden nemzetnek voltak saját kitűzői, amiket egymással cserélgettünk és az akkreditációs kártyánkon gyűjtöttünk.
hozzam ki magamból. Büszke vagyok arra, hogy 20 évesen majdnem a mezőny legfiatalabb tagjaként gyalogolhattam az olimpián. Persze látom a hibákat, hogy miben kell fejlődnöm, de szerencsére ez egy olyan versenyszám, amiben 25-30 évesen érsz a csúcsra, így van időm még fejlődni, és remélhetőleg még egy-két olimpián lesz lehetőségem megmutatni, mire is vagyok képes.
RiPortré
H. G.: Milyen érzelmek kavarogtak benned, miközben zajlott a gyaloglás? R. R.: Nagyon rossz időjárási körülmények között kellett versenyeznünk, ami nagyon sokat számít egy hosszú távú versenyszámnál. Szörnyen meleg és párás volt a levegő, fújt a szél, ami mind megnehezítette a versenyt. Így a táv az első pillanatától az utolsóig küzdenem kellett. Végig csak ez lebegett a szemem előtt, hogy minden erőmet bele kell adnom, akkor is, ha fáradt vagyok, ha kiszáradtam, ha szédülök, és minden porcikám fáj. Egyszer sem jutott eszembe, hogy feladom, pedig többen kiálltak a mezőnyből, és az utolsó kilométereken már én sem tudom, hogy mentem végig, ott már teljesen magamon kívül voltam, azt sem tudtam, mi történik körülöttem, csak mentem előre. H. G.: Mit tanácsolsz azoknak, akik olimpikonok akarnak lenni? R. R.: Szerintem két fontos dolog van a sportban, amit mindig észben kell tartani. Az elsőt az egyik edzőtársam fogalmazta meg nagyon jól: Ne sajnáld magad! Mert ha igazán jó akarsz lenni, nem szabad kifogásokat keresni, ha edzés van, meg kell próbálni minden mást félre tenni, azt hogy fáradt vagy, hogy sokat kell tanulni vagy épp rossz kedved van, vagy más programod lenne. Persze ez sokszor nem könnyű, de minden edzést egy lehetőségként kell felfogni, egy lehetőség arra, hogy jobb legyél, s ezt nem veheted el magadtól. A másik, ami ennél még fontosabb, hogy szeresd, amit csinálsz, elsősorban azért sportolj, mert az boldoggá tesz, ne azért, hogy megnyerj egy versenyt vagy kijuss az olimpiára. Az olimpia számomra nagy cél és hatalmas motiváció, de nem sikerült volna, ha én nem lelem örömömet a gyaloglásban. H. G.: Tudod hasznosítani a profi távgyaloglást, amikor kirándulni mész? R. R.: Elég fura lenne, ha egy kiránduláson elkezdenék ezzel a speciális mozgással menni, bár akkor lehet, hogy feltalálnék egy új sportágat: a tájékozódási gyaloglást. Talán az állóképességem az, amit tudok hasznosítani ilyen téren. Az alap sétatempóm is kicsit gyorsabb, mint egy átlag embernek, ami jól jön, ha sietek valahova… H. G.: Köszönöm a válaszokat!
4
24. évfolyam 89. szám • Színes Fehér/Fekete
Beszélgetés az Évkönyvről Füleki Máté 9.A Az első évkönyv, amit kaptunk beérkező diákként, még csak egy könyv volt, - ami a gimnáziummal való ismerkedésre szolgált, - de még nem kötődtünk hozzá. A következőkben már benne volt a mi életünk is, az itt töltött időszak eseményei, eredményei, képei. Természetesen nem mindent olvasunk végig, és legérdekesebbnek a saját írásunkat vagy osztálytársainkét találtuk. Szerintem érdemes megőrizni is, hiszen a mi múltunk és egyben a környezetünk múltja. Idén már az első tanítási napon kézbe vehettük az évkönyvet, melyben a cserkészet kiemelt helyen szerepelt, hiszen 100 éves volt iskolánk cserkészcsapata. Az évkönyvet hosszú évek óta Antal Emília tanárnő szerkeszti, vele beszélgettünk a könyvtárban.
F. M.: Jelenleg hogyan zajlik a szerkesztés? A. E.: A vezetőségből Dr.Ulrichné Novacsek Krisztina igazgatóhelyetteshez tartozik ez a terület. Ötletekkel gyakran én szoktam előállni, majd keresem meg a diákokat, tanárokat testhez álló témákkal. Nagy örömömre általában határidőre hozzák is az írást, még örülnek is a felkérésnek. Nekem jó érzés, hogy kicsit tudok témákat, személyeket javasolni. Természetesen igazgató úr is felkér embereket, hogy írjanak adott témáról. A titkárság és
Színes Fehér/Fekete • 24. évfolyam 89. szám
5
RiPortré
Füleki Máté: Mit kell tudni az évkönyv múltjáról? Antal Emília: A múlt mindig fontos, időnként vissza kell tekinteni! A Ciszterci Rend pécsi Nagy Lajos Gimnáziumának régi értesítőit - akkor így nevezték - gondosan őrizzük itt a könyvtárban. A mindenkori igazgató adta ki, értékes tanulmányok, adatok és eredmények találhatók benne. Megtudhatjuk belőle, hogy mivel bővült az ásványtár, a könyvtár, kik voltak - például Babits Mihály diákkorában - az önképzőkör-vezetői, milyen jegyeket szereztek az itt tanuló diákok, és milyen volt adott évben a ciszterci rend helyzete, de olvashattunk tanulmányokat is a szerzetes atyáktól. Az államosítás után is voltak jubileumi évkönyvek, de az évről évre rendszeresen megjelenő évkönyvet Dr. Arató Orbán atya álmodta meg, és hozta létre. 1993-tól a ciszterci osztályok újraindulásától jelent meg. Először Dr. Olasz István tanár úr segített Orbán atyának, majd ő is megtanulta a számítógép használatát 70 évesen, és attól kezdve – természetesen segítséggel – 2002-ig ő szerkesztette. (Ahogy a Fehér/Feketét és a Színest is!) Egészségi állapota miatt Dr. Csekőné Kádas Klára igazgatóhelyettes vette át az irányítást sok remek ötlettel és kitartó munkával. Jó csapatot alkottunk Czene Miklóssal, a tördelő szerkesztővel. Mi hárman örömmel dolgoztunk együtt. De ne felejtsem el Tamási Balázs öregdiákot, aki a fényképeivel és a korrektúrával segített. Huszár Ferenc tanár úr pedig 2002-tól minden évben egy-egy templomot ábrázoló rajzával indítja az évkönyvet. Biztos háttér volt a mindenkori titkárság. Ha megjelent egy évkönyv, gyakran mondtuk: „Ezzel Orbán atya is elégedett lenne!” Munkamegosztásban és nagyon jó hangulatban dolgoztunk 2012-ig, amikor több változás történt. A 325. évfordulóra Páva Péter igazgató úr könyvművészeket is bevont a jubileum alkalmából. Elkészült az igényes, kicsit retrospektív évkönyv, de ősztől változott az iskola vezetősége is. Dobosi László igazgató úr, tematikusabb számokat képzelt, és a borító is megváltozott. Két éve a Hit és tudomány volt a téma, ekkor készült el az Inczédy Dénes Labor, most pedig a cserkészet.
RiPortré
a szabadidőszervezők aktívan részt vesznek a munkában például a krónika elkészítésében Bujbáczi Brigitta, Mártonné Nagy Andrea, és könyvtáros kolléganőm Bencze Zsuzsanna is segített már. A rajzokat Huszár Ferenc tanár úr válogatja, a korrektúra sziszifuszi munkáját Garami András tanár úr végzi. A képeket Czene Miklóssal válogatjuk, és a tördelés is az ő nagy érdeme. A nyomdával - hosszú évek óta a Duplex Rota - is ő tartja a kapcsolatot. F. M.: Mi jelent örömöt a tanárnőnek ebben a nagy munkában? A.E.: Örülök most például annak, hogy Czimmermann Csilla tanárnő gondolt az Évkönyvre! Ő biztos tudja, hogy nem könnyű munka a szerkesztés! Öröm, mikor várják a diákok, bár először a rájuk vonatkozó cikkek, képek érdeklik őket. Igaz, mi felnőttek is így vagyunk vele. Öröm, ha régebbi diákok, kollégák kérnek egy-egy példányt, mert szívesen olvassák. De jó érzés otthon és az iskolában is végignézni az Évkönyveken a polcon. Ez már a 22., azóta vagyok a Nagy Lajosban - és ebből 14-hez szorosabban kötődöm! Örülök az állandó színvonalnak, és hogy milyen jól fogalmaznak diákjaink. Babits Mihály írta egyszer Pécsről: „Egy darab maradt ott az életemből”. Nekem is benne van az életem egy része az évkönyvekben. Végül hadd osszam meg egy nyári élményemet! László Levente kollégámmal mentünk Almási Robi újmiséjére Vörösmartra. Mondta, hogy egy nagyon jó idézetet írt az ajándék könyvbe, mert úgy gondolja, Robinak az nagyon passzol. Elárulta, hogy Hervay Levente atyától származik a gondolat.: „Jellembeli tulajdonságaink az igazi kincsünk: a becsületesség, az őszinteség, az önfegyelem, a szolgálatkészség, Isten és embertársaink szeretete.” Kérdeztem, hol találta? Nem emlékezett pontosan, de az egyik évkönyvet említette. Almási Robi gimnazista korában beszélgetett Levente atyával, s ez akkor az Évkönyvben megjelent. Minden bizonnyal ott olvasta a tanár úr. A hatás megmaradt! S ezt a gondolatot adta vissza a frissen szentelt papnak. Hiszem, hogy az évkönyvben megjelent gondolatok így is hatnak! Köszönöm a berszélgetést!
JóHírek
2016. 05. 26-án megszületett László Levente tanár úr második gyermeke, László Kristóf Levente.
2016.augusztus 11-én megszületett Bujbáczi Brigitta iskolatitkár gyermeke Komáromi János.
Gratulálunk, és a Jóisten áldását kívánjuk a családoknak!
6
24. évfolyam 89. szám • Színes Fehér/Fekete
Új parancsnok a 47-es cserkészcsapat élén Beszélgetés Pabian Ádámmal Köntös Réka 10. D „Hajlamosak vagyunk elfeledkezni a teremtett világ gyönyörűségéről, és arról, hogy mi ennek a világnak a részei vagyunk. Jó megélni az egységet és a harmóniát a természettel, egymással és önmagunkkal.” Az új cserkészparancsnokkal eddigi élményeiről, terveiről , a cserkészet értékteremtéséről beszélgettem.
K. R.: Van olyan esemény, amit vársz az év során? P. Á.: Új parancsnokként most az összes esemény nagy izgalmat okoz. Teljesen másként tekintek az eseményekre, számokat, időpontokat, programokat látok, kicsit távolabb került tőlem a portyázás izgalma, az éjszakai őrség meglepetései vagy az otthonról hozott ételek jóízű közös elfogyasztása. Mégis kiemelkedik egy kerületi program, amit idén első alkalommal szervezünk meg, a Jota-Joti. Ez egy virtuális dzsembori, azaz cserkész találkozó, amin több millió testvérünk vesz részt a világ minden tájáról. Itt lehetőségünk van kapcsolatba lépni és új ismereteket szerezni akár a titokzatos rádióhullámokon, akár interneten keresztül. K. R.: Van olyan emléked, amit szívesen megosztanál? P. Á.: Sok van, de a legtöbb hallatára szerintem kérdőn vonnád fel a szemöldököd, hogy ebben mégis mi a jó? Ezt nem lehet igazán megosztani, ezt át kell élni. Visszagondolva az elmúlt tíz évemre, az az érdekes, hogy nomád körülmények között, áram és gépek nélkül, a földön aludva, esőben vagy hőségben menetelve éltem át a legszebb pillanatokat. K. R.: Mivel bátorítanád a leendő cserkészeket? P. Á.: Ne féljenek elköteleződni az értékek mellett. E mondat minden egyes szava fontos: a világ tele van ki nem mondott félelmekkel, amik elbizonytalanítják az embert. Jézus legtöbbször használt
Színes Fehér/Fekete • 24. évfolyam 89. szám
7
RiPortré
Köntös Réka: Mikor és hogyan kerültél kapcsolatba a cserkészettel? Pabian Ádám: Nekem a cserkészet egyértelműen a Lajoshoz kötődik. Sok osztálytársam volt cserkész, és egy ideje már győzködtek, hogy tetszene nekem a csapatban. 2006-ban döntöttem el végül, hogy belevágok ebbe a kalandba. Egy hosszú vonatút során, a két leendő őrsvezetőmmel utaztam, és a kifogyhatatlan élménybeszámolóik meggyőztek arról, hogy érdemes kipróbálni ezt a nehéz és küzdelmes hobbit. Ekkor ugyanis még így tekintettem a cserkészetre, nem gondoltam, hogy valójában egy életmódot választottam, ami végigkísér egész életem során.
mondata is ez: „Ne félj!” Fontos az elköteleződés is, szerintem ez hiányzik leginkább a ma, a családjának, hivatásának, hazájának élő embernek. És végül az értékek, ezek azok a dolgok, amelyeket nem fog rozsda, nem változtat meg történelem. A cserkészetben mindezeket megtalálhatják, ezért is mondjuk: „Légy résen!”
RiPortré
K. R.: Mivel lehet meggyőzni a kiskamaszokat, hogy igenis menőség egyenruhában járni, és közösségben maradni? P. Á.: Ez egy fogós kérdés, ha tudnám a receptet, mindenki cserkész lenne. Igazából így, vagy úgy mindenki közösséget keres, az egyenruha pedig a közösséghez tartozás kifejeződése. Sokféle egyenruha van, a divatos ruhadarabok éppúgy ilyenek, mind a rabok által viselt ruha. Egyenruhában járni önmagában nem menő. Attól még senki sem lesz cserkész, ha felhúzza az egyenruhát. A mögötte lévő tartalom a lényeg. Ha valakin látod a cserkészek egyenruháját, tudod, hogy ő egy jobb világért küzd azzal, hogy fogadalmat tesz a kötelességei teljesítésére egy olyan világban, ahol az emberek csak a jogaikat ismerik, hogy szó nélkül segít ott, ahol a többiek csak félrenéznek, hogy testi-lelki tisztaságra törekszik, amikor a szenny az érték. K. R.: Hogyan lettél csapatparancsnok? P. Á.: Az előző parancsnok, Tarjányi József testvérem parancsoki mandátuma lejárt. Én voltam a helyettese, sok dolgot tapasztaltam az elmúlt években. Ebből és az idősebb és tapasztaltabb tagokkal való beszélgetések során fogalmazódott meg bennem az, hogy is kellene a 47-es csapatot vezetni. Évről-évre többen vagyunk, a korosztály is fiatalodott, ezek mind új kihívásokat jelentenek. Én ezekre az új kihívásokra szeretnék régi-új válaszokat adni. A csapat vezetősége ennek adott bizalmat, a választás során. Köszönöm a beszélgetést! Jó munkát!
Híreink Ünnepélyes keretek között szentelte fel Spányi Antal megyéspüspök 2016. szeptember 3-án a széleskörű összefogással felújított Eötvös-kápolnát, obeliszket és Mária-kegyhelyet. A ünnepségen részt vett iskolánk igazgatója, Dobosi László és Czeininger Tamás tanár úr, akik mindketten az Eötvös életmű kutatói.
8
24. évfolyam 89. szám • Színes Fehér/Fekete
A lovasíjászat – egy különleges iskola Dobosi Csanád 10. D A tanév végén iskolánk valamennyi tanulója megnézte Kassai Lajos lovasíjászról készült filmet. Nem sokkal ezután június 21-én Pámer László tanár úr szervezésében Bogádon Napéjegyenlőség ünnepet tartottunk versennyel, tánccal, evés-ivással. A versenyre a tanár úr meghívta Kassai Lajost, aki elfogadta a meghívást, és nagy örömünkre eljött. Igaz, a verseny után nem tudott maradni, így nem hallotta Kőhidi Máté és édesapja muzsikálását sem, de így is megtiszteltetés volt. De az én történetem korábban kezdődött.
Színes Fehér/Fekete • 24. évfolyam 89. szám
9
hun.lap
Minden három és fél évvel ezelőtt kezdődött, egy Lajos-napon, amikor a családommal kimentünk megnézni egy bemutatót Bogádra. Korábban még nem nagyon ültem lovon. Ott azonban a bemutató után volt lovagoltatás. Pámer tanár úr rögtön fölrakott minket a lóra, kezünkbe adta a szárat, s pár kör vezetés után elengedett minket. Egy ideig minden rendben ment, de utána a túlbuzgó lovam nekiállt vágtatni, s én örültem, hogy fenn tudok maradni a hátán. Nagyon boldog voltam, hogy végre tudok lovagolni (vagy csak azt hittem). Ezen a nyáron már ott is voltam a lovasíjász táborban a húgommal együtt. A második napon kötöttem egy egyezséget tanár úrral, hogy megpróbálhatok lőni lóról, s ha három körből egyszer is eltalálom a célt, már nem, mint lovas, hanem mint lovasíjász járhatok az edzésekre. Másodikra sikerült meglőnöm, így innen már nem volt visszaút. Szeptembertől heti kéthárom alkalommal is ott voltam Bogádon. Ezek után minden felgyorsult. Annyiszor estem le a lóról, hogy meg sem tudnám számolni. Nagyon sokat tanultam és nagyon köszönök minden segítséget. Két évvel ezután, sok lemondással és hosszú spórolással összegyűjtöttünk a testvéreimmel annyi pénzt, hogy tudtunk venni egy lovat. A hatéves, sárga, kesejlábú, kissé antiszociális (évekig egyedül volt) shagya arab és magyar keverék, Rege névre hallgató ló családunk új kedvence lett. Amikor 2016 elején megjelent A lovasíjász című film a moziban, a bogádiakkal közösen elmentünk megnézni. Nagyon nagy hatással volt rám, újult erővel jártam edzésre, s még
hun.lap
aznap elhatároztam, hogy jelentkezem Kassaihoz. Megnéztük a felvételi követelményeket (5 km terepfutás fél óra alatt, 1 km akadályfutás, amik a fizikai állóképességet mérik, 5 perc mozdulatlan vigyázzállás, mint a belső béke jelképe, s az elméleti feladatok: csatakiáltás, versmondás, népdal éneklés és a Kassai lovasíjász iskola szabályrendszerének ismerete), s nekiláttam a felkészülésnek. Visszagondolva nem volt olyan nehéz, de akkor vért izzadtam miatta. Amikor elmentünk a felvételi időpontjában a Völgybe nagyon sok ember volt ott. Ponthatáron sikerült megcsinálnom a felvételit, s április óta minden csütörtökön és a hónap első szombatjain ott vagyok az edzéseken, amelyek alkalmanként 5 órásak (csütörtök), illetve 12-13 órásak (szombat). Nem egyszer vannak versenyek is, amiken segítőnek ott kell lennünk. Nagyon sok mindent tanultam ez alatt a fél év alatt, fejlődött a lövéstechnikám, lőgyorsaságom és a lovagló tudásom is. A szombati edzéseket mindig a nap közös átbeszélése, közös értékelése zárja, amely a közösség fejlesztését, erősítését is elősegíti. Maga a Völgy egy 15 hektáron elterülő, nagyon jól kiépített gazdaság, ahol minden tökéletesen működik, mindenki teszi a dolgát. Állatok vannak bőven: 11 ló, 2 bivaly, 3 szürkemarha, kb. 20 racka juh, nagyon sok liba, kacsa, páva, nyúl, tyúk, 2 holló, 5 félig vad, félig szelíd disznó, (halak a tavakban). Az edzések nagyon megterhelőek, de szerintem ez egy edzés lényege. Mindenhova futva megyünk, nem csinálunk semmit félgőzzel. Ide nem elég az 50%, sem a 99%, itt 100%-ot kell teljesíteni. Nem csoda, hogy elég sokan lemorzsolódnak emiatt. Az edzést munkával kezdjük, majd az elméleti részek következnek, utána jön a technikai rész, s végül az erősítés. Nem egyszer éjjel 10-11-re érünk haza. A mai világban a lovasíjászat úgy tűnik, mintha nem lenne jó szinte semmire. Szerintem viszont egy eszköz, hogy megtaláljuk magunkat és ne csak kóbor lélekként lézengjünk a világban. Az íj a befelé vezető út tanára, a ló a külvilággal kapcsolatos dolgokban segít fejlődnünk.
10
24. évfolyam 89. szám • Színes Fehér/Fekete
Új arcok a tanári körül dr. Petz Andrea
Nagy Katalin Felsőnyékről, egy Tolna megyei faluból származom, Pécsre az egyetemi évek alatt kerültem, azóta itt élek. Az érettségi után először Győrben a NYME – ACSJTF-n végeztem tanítóként, majd ezt követően a PTE-BTK magyar és kommunikáció szakán szereztem diplomát. Előző munkahelyem a Ciszterci Nevelési Központ volt, ahol hosszú ideig magyartanárként dolgoztam. A tanítás és nevelés terén sok szép élményben volt részem ebben az iskolában, de most új kihívások várnak rám, és a Jóisten segítségével a gimnáziumban szeretnék helyt állni. Mivel a régi tanítványaim közül tanulmányaik folytatásaként sokan választották ezt az iskolát, rengeteg ismerős arc fogadott, és rendkívül jó érzéssel töltött el, hogy ismét rendszeresen találkozhatunk. A tanítást hivatásnak tekintem, fontosnak tartom, hogy ne csupán tanagyagot adjak át, hanem az irodalmi művek által egyfajta támpontot is a világban való eligazodáshoz. A szakmám egyben a hobbim is, lelkes tagja vagyok a Pécsi Versmondó Pedagógusok Műhelyének, amelynek célja a versek népszerűsítése minden korosztály számára. Bízom benne, hogy ezzel a versszeretettel sikerül majd a diákjaimat is minél jobban „megfertőznöm”…
Színes Fehér/Fekete • 24. évfolyam 89. szám
11
Lyukasóra
Budapesten születtem, a Budai Nagy Antal Gimnázium kémia tagozatán kezdtem el komolyabban érdeklődni a kémia iránt. Édesapám a Paksi Atomerőmű fejlesztő mérnöke lett, így családunk a gimnáziumi éveim miatt Szekszárdra költözött. A Garay János Gimnáziumban érettségiztem. Pécsett végeztem matematika-kémia szakos tanárként. A végzés után a Paksi Atomerőmű Radiokémiai Laboratóriumában három hihetetlenül izgalmas évet töltöttem. Vadonatúj módszereket és műszerek használatát sajátítottam el. A férjem orvosegyetemi végzése után visszaköltöztem Pécsre. Gyermekeim születése után a PTE TTK Szervetlen Kémia Tanszékén voltam egyetemi oktató húsz éven keresztül. Kémia- és biológiatanárok egész generációinak tanítottam kémiát több kevesebb sikerrel. Szervetlen kémiai kutatásaim eredményeképpen doktori (PhD) fokozatot szereztem. Új kihívást keresve döntöttem úgy, hogy középiskolában szeretnék tanítani, így megújulni. Le sem írom, milyen régóta, de boldog házasságban élek. Férjem a PTE Klinikai Központ Immunológia és Biotechnológiai Intézetének egyetemi tanára, elkötelezett kutató. Orsolya lányunk az ELTE BTK (ő természettudományos családunk kakukktojása, akire nagyon büszkék vagyunk) török nyelv és orientalisztika mesterszakán végzett. Bendegúz fiunk itt a Lajosban biológia-kémia tagozaton végzett, jelenleg a PTE ÁOK orvostanhallgatója. Imádok főzni (mint minden kémikus), olvasni többnyire szépirodalmat. A sport fontos az életemben, jógázom és lelkesen tollasozom, és amikor alkalom adódik, nyaranta túrakenuzunk a családdal.
Lyukasóra
Dr. Tibainé Tompos Vanda Dr. Tibainé Tompos Vanda vagyok, Zalaegerszegen születtem 1992-ben. Az általános iskolát Gutorföldén egy kis faluban, a középiskolát pedig Zalaegerszegen végeztem el. Az egyetemi tanulmányaimat 2010ben kezdtem el a Pécsi Tudományegyetem matematika szakán. 2013-ban sikeresen matematikus diplomát szereztem. Miután elvégeztem a BSc-s tanulmányaimat egyértelmű volt számomra, hogy a Pécsi Tudományegyetem matematika-fizika tanári MA képzését fogom választani, így is történt. Végül 2016-ban gazdagabb lettem egy matematika-fizika tanári diplomával is. Pécsett élek a férjemmel, akivel 2016. július 23-án házasodtunk össze. Szabadidőmet mozgással, filmnézéssel, sütéssel, valamint a férjemmel közös főzéssel szeretem eltölteni.
Czigány Gábor Pécsen születtem 1987-ben. A középiskola elvégzése után három évig matekot tanultam a Pécsi Tudományegyetemen. Ezt követően szintén három évet töltöttem Budapesten az ELTE és a Corvinus közös mesterképzésén, amelynek eredményeként biztosítási és pénzügyi matematikus lettem. A diplomám megszerzése óta eltelt három évben több mindennel foglalkoztam. Két biztosítótársaságnál dolgoztam kockázatkezelőként, valamint elemzőként. A legutóbbi évben doktori iskolába jártam Budapesten a Corvinus Egyetemen. A honvágyam Pécshez kötött, és a tanítás is érdekelt, így egy váratlan lehetőséget kihasználva hazaköltöztem ez év augusztusában. Matektanár létem ellenére széles az érdeklődési köröm. Nagyon érdekel a földrajz és a természet. Gyakran járok túrázni, akár magas hegyekbe is: a Kárpátokba, néha az Alpokba. Alkalmanként hegyet is mászok. A magas hegyek mellett hazánk hegyei is vonzanak. Régi kedvencem a hazai terep, a Mecsek. Ezen kívül szeretem még a tájékozódási versenyeket, a térképek rabja vagyok. A borzasztó nyelvérzékem ellenére érdekelnek az idegen nyelvek is.
12
24. évfolyam 89. szám • Színes Fehér/Fekete
XXVI. évf. 29. (97.) szám, 2016. Veni Sancte
a Ciszterci Diákszövetség Pécsi Osztályának lapja Antal Emília
Áradt a kegyelem – Pappá szentelték két volt diákunkat Almási Róbertet és Berecz Tibort Ritka kegyelmi pillanat, hogy júniusban először Pécsett, majd Djakovóban többen a tantestületből és a diákok közül részt vehettünk két kiváló volt növendékünk pappá szentelésén, és részesültünk újmisés áldásukban. Berecz Tibor 2009-ben érettségizett Dr. Ulrichné Novacsek Krisztina tanárnő osztályában, Almási Róbert 2010-ben Őrfi Gáspár osztályában végzett. Mindkettőjüket azonnal felvették a szemináriumba. Róbert atya Vörösmartról jött a Nagy Lajos Gimnáziumba, neki az apa-nyelve a magyar, így ő Horvátországban tanult teológiát. Tibor atya Budapesten kezdte meg teológiai tanulmányait, majd Rómában folytatta. Őt ott is szentelték diakónussá tavaly ősszel. Mindketten nagy szeretettel és hálával emlékeztek a gimnáziumi évekre, tanáraikra, a Laudate kórusra,a kollégiumi időszakra és saját osztályukra. Tibor atya osztálytársai közül is nagyon sokan eljöttek június 18-án, amikor zsúfolásig megtelt a Székesegyház, hiszen két papot szentelt Dr.Udvardy György megyéspüspök. (A másik újmisés Lápossy Péter a Szent Mór Gimnáziumban érettségizett.) Jó volt látni a bevonuló atyák között volt diákjainkat: Máger Róbertet (2002), Dallos Tamást (2007), Lovász Zsoltot (2004), a kispapok között Vincze Bálintot (2013), de ott volt Almási Róbert is. A püspök atya a bátorságról és a hivatásról beszélt. Megható volt, amikor felcsendült Nagy Ernő tanár úr szervezésében és irányításával G.di Marzi „Signore della cime” énekét. Tibor atya papi jelmondata: a „Isten nem azt nézi, amit az ember. Az ember a külsőt nézi, az Úr azonban a szívet.” (vö.1 Sám,16,7). A papszentelés végén kihirdette Udvardy György, hogy mindkét fiatalt visszaküldi Rómába tanulmányaik folytatására. Másnap Tibor atya a szülőfalujában, a Tolna megyei Szakadáton tartotta új miséjét, ahová a szakadó eső ellenére is sokan eljöttek. Ott voltak az egyházmegye papjai, a családtagok, a falubéliek, de ott voltunk mi is többen az iskolából. Az orgonánál László Levente tanár úr szolgált, aki Tibor kollégiumi nevelője volt. Az evangéliumot Almási Róbert olvasta fel, az ünnepi szónok Rosner Zsolt atya volt. Tibor gyerekkorában Szakadáton volt plébános Hopp Ferenc atya, aki annak idején szintén a Ciszterci Gimnáziumban végzett, Marosy Cézár atya osztálytársa volt, és Tibor hivatásának ébresztésében is nagy szerepet játszott. A szentmisét jó hangulatú vacsora követte Gyönkön az iskolában, ahová szintén velünk tartott Mayer Mihály nyugalmazott püspök atya.
2016. VENI SANCTE
2 Június 29-én Péter-Pál napján került sor Djakovóban négy diakónus – köztük Almási Róbert – szentelésére. Az ottani székesegyház is Péter-Pálról van elnevezve, és belső kialakítása emlékezet is a pécsire. Természetesen akármilyen nagy templom az ünnepi alkalomból szintén zsúfolásig tele volt. A papok között ott volt Dallos Tamás és Berecz Tibor, az ünneplők között néhány volt kórustag és barát. A három órás ünnepi szentmisét a Szeminárium udvarán az egyházmegye és a vendég atyák, valamint a családtagok számára ebéd követte. Ott mondta el az érsek atya a helyezéseket. Róbert atya Eszék mellé került, szülei ezt örömmel nyugtázták, hiszen nincs messze Vörösmarttól. Róbert atya papi jelmondata: „Uram, nélküled semmit sem tehetek.” (vö.Jn 15,5)
Július 3-án vasárnap este egész Vörösmart ünnepelt. A felújított templomban horvát és magyar nyelvű misét mondott Almási Róbert. Ott állt mellette plébánosa Beer Gergely atya, aki 14 éve szolgál a településen, és Róbert hivatásának kibontakozását is figyelemmel kísérte. Az orgonán Csupor Balázs (2010) orgonaművész játszott, és itt még nagyobb létszámban énekelt a Nagy Ernő vezette Laudate kórus. Huszár Ferenc tanár úr fényképezett. Engem pedig már korábban megkért a szentlecke felolvasására Róbert atya. Kiváltságnak éreztem, mert az atyák közelében ülhettem, Kele Pál atya a Belvárosi templom nyugalmazott plébánosa is ott volt, hiszen Robi sokat ministrált annak idején a Belvárosi templomban Berecz Tiborral együtt. Tibor atya magyarul és horvátul olvasta az evangéliumot. A felkért ünnepi szónok egy fiatal pap volt Mosonmagyaróvárról, aki szintén két nyelven prédikált, hiszen neki is az „apa-nyelve” a magyar. Az atyák között Tölgyesi Alberik ciszterci szerzetest is felismertem. Éreztem, hogy az egész misén és az áldás osztáskor áradt a kegyelem, emelkedett a lélek! A szentmisét követően agapé volt mindenki számára, de a nagy számú meghívottak Pélmonostoron a Pátria szállóban, elegáns környezetben és derűs hangulatban különleges ünnepi vacsorán vehettek részt – a tantestületből László Levente, Dr.Csekőné Kádas Klára, Kovács László, Nagy Ernő, Huszár Ferenc és jómagam voltunk ott. Itt is elhangzottak köszöntések, a vacsora nagyon finom volt, de visszagondolva elsősorban a sok szeretetteljes szó és a rengeteg mosoly jut eszembe. Csak köszönni tudom, hogy ott lehettem, ahol áradt a kegyelem! Kívánom mindkettőjüknek az egész iskola nevében, hogy hittel, szeretettel és a lelkükből fakadó derűvel tudjanak szolgálni ott, ahová az Úr hívja őket.
3
2016. TE DEUM
Verecke híres útján… Schnell Zsuzsanna (1996) 2016. szeptember 3-án, majdnem napra pontosan ünnepeltük a 20 éves évfordulóját a Pámer tanár úr által 1996 augusztusában szervezett, Millecentenáriumi, azaz a Honfoglalás ezeregyszázadik évfordulójának tiszteletére szervezett biciklitúrának, s az erről való hazatérésnek.
1996 augusztusában indultunk a Vereckei hágóra, amit Pámer tanár úr a körülötte nyüzsgő, természetbarát és sport-szerető diákok számára szervezett. Ez a túra sokkal több volt mint egy szuper bringatúra, hiszen a közösségi szintű tekerés mellett fontos hagyományőrző célja is volt. Fantasztikusan szép vidékeken jártunk, és jártuk be a honfoglalás földrajzi területét drótlovainkon. Életre szóló történetekkel, tapasztalattal és kulturális emlékekkel gazdagodtunk. Tekertünk, kalandoztunk, nevettünk, könnyeztünk a régi Magyarország hagyományokban, kultúrában gazdag területén, és nagyon megható volt, hogy e területeken örömmel és vendégként fogadtak minket az ott lakók, magyar ajkú gyerekek és felnőttek, s hogy köztük valóban otthon érezhettük magunkat. A túra olyan hatású volt mindannyiunk számára, hogy 20 év után is élénken él bennünk mindaz, amivel abban a közel két hétben gazdagodtunk. 20 év elmúltával is volt ez olyan fontos, hogy bármerre is vitte az élet ezt a 18 embert, a szélrózsa minden irányából összegyűltünk, hogy halljunk egymásról, kivel mi történt azóta. Ahogy Pámer tanár úr a meglepetésszerű érkezésünk után bogádi lovas farmján megfogalmazta, az egyik legerőteljesebb összekovácsoló erő emberek között a közös munka öröme: a közös célért való erőfeszítés, együttműködés, az egymás kölcsönös segítésén alapuló sikerélmény. Ez a közösségi élmény valóban a mai napig összekovácsol minket: vannak közös élményeink, közös emlékeink, közös sikereink, s ezen a stabil alapon olyan összetartás alakult ki, ami 20 év után is újraéleszthető. Mindannyian nagyon izgatottan készültünk erre a napra, főleg, hogy Pámer tanár urat meglepni készültünk vele. Jó volt látni őszinte örömét, és jó volt nekünk is érezni egykori diákkent, hogy milyen sokat tudunk adni Mesterünknek, csak azzal, hogy elmondjuk (ha nem is szavakkal, csak a jelenlétünkkel): sokat tanultunk tőle; hála van bennünk ezért. Máig él mindaz amit adott, amire tanított, jellemével, szellemével, tudásával, karakterével. Jó volt megélnünk, hogy milyen könnyen tudunk mi diákok is, viszonzásképp sokat adni. És még ezáltal is csak kapni, hiszen mindannyian fergetegesen jól éreztük magunkat nála: bográcsgulyást főztünk,
2016. TE DEUM
4
közös munkával (hiszen úgy finomabb)! Várszegi tanár úr volt a biztos pontunk, a bázisunk, hiszen 20 éve is ő kísérte a csapatot autóval, pótbicajokkal, s a csomagokkal, és most is ő volt aki autóval hozta a csomagokat, a fontos kellékeket a jubileumi alkalomra. Hiszen mi, bicajosok, a suli előtt gyülekeztünk, s onnan tekertünk. Pont mint akkor. A finom ebéd mellé mindenki hozott egy kis hazai finomságot, ami még családiasabbá tette az eseményt. Pámer tanár úr felesége, Ida is velünk volt, hiszen főszereplő volt a szervezésben hogy meglepetés lehessen a Mesternek. Előkerült egy ajándék póló is (NYUGI: zöld!), ami szintén szimbolikus, hiszen 20 éve, a túrán is egy mindannyiunk által aláírt pólót kapott a tanár úr, szülinapjára. És a találkozó fénypontja az túra fotóinak levetítése volt, amit Arató Csongor jóvoltából vetítővásznon, nagyban nézhettünk végig! Ahogy felelevenedtek az emlékek, újra sokat nevettünk, könnyeztünk, felidéztünk konkrét mondatokat, érzéseket, és az Isteni Gondviselés számos jelét a fordulatokkal teli út során. Hála volt bennünk. Ezek azok a pillanatok, amik fontosabbak lesznek majd, mint az évek. Az ilyenekért érdemes élni, felkelni, dolgozni, emlékezni. Jó volt ennek részese lenni, a csapatnak, a közös célnak, a munkának, s a gyümölcsén osztozni. Örülök, hogy ott lehettem. Köszönet van mindannyiunkban Pámer tanár úrnak ezért az élményért, ami olyat adott, hogy 20 év után is érdemes érte összejönni, találkozni. Jó volt ahhoz kapcsolódnom, mennyire sokat lehet adni az utókornak nevelőként, élő példaként. Pámer tanár úrtól sokat lehet tanulni. Még mindig tanulok tőle, nagycsaládos édesanyaként is, és csak remélni tudom, hogy a gyermekeimnek is lesz hasonló Mestere, aki ilyen példaértékű, hogy az életével, a munkában való részvételével, nevelői szerepvállalásával évtizedeken átívelő értékeket ad. Mindannyiunkban él a vágy, hogy a gyermekeink is részesüljenek ilyen nagyszerű közösségi élményekben, értékekben, ezért meg is egyeztünk, hogy fogunk még találkozni, s lehetőleg családosan, hogy legalább így, közvetve kapjanak gyermekeink is, akik azóta születtek, ebből a csodálatos tapasztalatból, mindabból amit a bicajtúra a maga színességével képviselt: hagyományőrzést, a természet és a kultúra szeretetét, kitartást, tenni akarást, az őseink előtti tisztelet kifejezését, s a kultúránk megőrzését. Tehát folyt köv., Verecke Örök!
5
2016. TE DEUM
Krisztus szolgája, aki élt 75 évet Személyes emlékeim Farkas Béla (1941-2016) atyáról Czeininger Tamás
Életem során rengeteg pappal, szerzetessel és szerzetesnővel ismerkedtem meg. A megtérésemet követően sok olyan egyházi emberrel beszéltem, vagy csupán hallgattam előadásukat, prédikációjukat, akik Krisztuskövető emberek voltak, akik szerették Egyházukat és törekedtek embertársaik szeretetére. Szolgálták az Istent és szolgálták az embereket. Közöttük is kiemelkedő helyet foglal el Farkas Béla atya, kinek földi maradványait múlt héten, pénteken nagy részvét mellett helyeztük öröknyugalomra a Belvárosi templom kriptájában. Valamikor egyik diákom kérdezte tőlem: „Tanár úr, ki a jó pap és milyen a jó pap?” Többet is ismertem és ismerek. Például Farkas Béla atya, és ha azt kérdezed, vajon miért… és elkezdem magyarázni – persze röviden, hogy szerintem milyen is a jó pap. Most róla írnék. Első találkozásom Béla atyával az 1980-as évek elején történt a Pálos templomban. Akkor még nem annyira voltam az Egyházhoz hűséges. Én is azt vallottam, hogy Jézus igen, Egyház inkább nem. Nem értettem az anyaszentegyház lényegét, és mivel nem értettem, inkább kritizáltam, mint sem szeretetből és abból fakadó hitből elfogadtam volna. Tehát Béla atya épp próbált velem egykorú fiatalokkal. Gitároztak, énekeltek az oltár előtt. Nem, ez nem próba volt, hanem zenés áhitat, amelyen kb. tíz- tizenkét fiatal vett részt. Ekkor ezt még lélekkel nem fogtam föl. A következő találkozás már beszélgetéssel egybekötött volt. A Kertvárosi templom hittantermében sok-sok hívő katolikus idős és fiatal volt együtt. Ekkor még jegyben jártam Ágimmal – a későbbi feleségemmel- és egy barátunk szólt, hogy van egy közösség, amely szívesen lát fiatalokat. Nos amikor egyik este ott voltunk először azon a plébánián, egy búcsúztatóra érkeztünk. Béla atyát ismét elhelyezték- tudtuk meg az infót. Miért? – kérdeztem. Egy kedves idős hölgy válaszolt: ,, Mert túl jó pap!” Áhá. Tehát ha valaki ,,túl jó ’’ ,azt helyezik, gondoltam és bosszankodtam is egy kicsit. Azóta tudom: Béla atya elhelyezése lelki munkájának elismerése volt. Amikor oly sokan mondtak neki néhány kedves szót és hálálkodtak a jelenlévők ott, a Kertvárosi templom hittantermében, nos akkor mutattak be bennünket, tehát engem is. Egy szelíd, jóságos tekintetű egyházi ember nézett rám. Néhány szót váltottunk. Ő mosolygott szelíden, békésen. Nem halmozott el felesleges kérdésekkel, nem adott semmilyen feladatot, csak finoman bólogatott minden mondatomra. Mondott néhány biztató szót a jövővel kapcsolatosan, majd kezet szorítottunk, és évekig nem láttam. Ő volt az a híres pap, aki a kisközösségi mozgalmat elindította városunkban a 60-as évek végén. Siklóson találkoztunk
2016. TE DEUM
6
ismét, úgy tizenöt éve. Batthyány és Benyovszky grófról tartottam előadást, de előtte a vár gyönyörű kápolnájában volt egy lelki program, amit az akkori plébános, Farkas Béla tartott. Nagyon megörültem neki, hisz 1981/2 óta sok minden történt velünk, velem. Ismét szünet a személyes találkozásunkban, egészen 2007-ig. Béla atya ismét Pécsre került. Innentől lett gyóntató papom. Gyakran találkoztunk közösségi szinten is, sőt az osztályomat is bemutattam neki, és az atya is járt többször a suliban. Hisz itt érettségizett 1959-ben. Szelídség és békesség! Bölcsesség és hatalmas Istenbe vetett hit, Egyház és hazaszeretet. Ez jellemezte. Szolgálati helyeiről: Pécs, Komló, Magyarhertelend, Szekszárd, Siklós és még sok kisebb falu, majd újra Pécs. Mindenhol Krisztus békéjét hirdetve. A Mindenszentek templomában a közös zsolozsma és az áldása, ami újabb lelki kötelék volt számomra. Közös utazás Eszékre, Grazba, a drávai hajózás, mind nagyszerű emlék. A gyóntatás, majd az azt követő beszélgetések, tanácsok. Béla atya, köszönöm, hogy ismerhettelek! Köszönöm, Istenem, hogy újabb példaképet adtál! Ámen!
Dr. Vörös György gimnáziumunk matematikatanára volt 1961-1968 között. Erről az időszakról könyvében is megemlékezik. Isten nyugosztalja.
7
2016. TE DEUM
Radnóti Miklós: A mécsvirág kinyílik A mécsvirág kinyílik s a húnyó láthatárnak könyörg a napraforgó; a tücskök már riszálnak, odvában dong a dongó s álmos kedvét a bársony estében égre írta egy röppenő pacsirta; s ott messzebb, kint a réten, a permeteg sötétben borzong a félreugró nyulak nyomán a fűszál, a nyír ezüstös ingben immár avarban kószál, s holnap vidékeinken újból a sárga ősz jár.
Üdvözlet Berlinből
Nyári eset-les
Szécsényi Blanka, Győri Gréta, Katyi Zsombor, Retkes Ádám (2016) Reichstag, Hackescher Markt, Hackesche Höfe (8 egymásba nyíló belső udvar 40 kis manufaktúrával), a híres KaDeWe áruház, a Múzeumsziget a híres Pergamon-oltárral , az éjfélig nyitva tartó lenyűgöző 7000 négyzetméteres Dussmann KulturKaufhaus a Friedrichstraßén, a Ritter Sport vállalat Színes Csokivilága a csodás Gendarmenmarkton. Csupán pár látnivaló azok közül, amelyeket nem érdemes kihagyni egy berlini látogatás során. Ezek azok a helyek, ahová idén nyáron jutalomból eljutottak a Grimm Könyvkiadó által meghirdetett német nyelvű szótárhasználati verseny első helyezett csapatának tagjai –Szécsényi Blanka, Győri Gréta, Katyi Zsombor és Retkes Ádám- Boda Zsuzsanna tanárnővel. Az utazásról készült élménybeszámolókból válogattunk az alábbiakban.
Szécsényi Blanka: Nagyon élvezetes volt számomra utazásunk legelső napján a Fernsehturm (tévétorony) meglátogatása: Berlin gyönyörű panorámája tárult elénk az esti órákban, 203 méter magasról. Sok időt töltöttünk Berlin fő nevezetességeinek megtekintésével, számos múzeumban voltunk, de egy kis kikapcsolódásra is jutott idő. A Kulturbrauerei (sörfőzde és kulturális negyed) mozijában egy nagyon kedves, szórakoztató francia filmet tekintettünk meg. Szerencsénkre éppen azon a napon látogattunk el ide, amikor Street Food piac volt a Kulturbrauerei udvarában. Sajnos az időjárás nem kedvezett nekünk, de azért pár különlegességet (joghurtfagyival és nutellával töltött muffle, helyben készített gnocchi, kézműves fagylalt, frissen pörkölt kávé) lehetőségünk volt még az esős-szeles időben is kipróbálni.
Katyi Zsombor: A sok látnivaló mellett nem hagytuk ki a zenét sem az utazásból. Első este a Kaiser Wilhelm Gedächtniskircheben hallgattunk meg egy jazz áhítatot, ahol többek között mai kortárs német zeneszerzőktől hallhattunk műveket és improvizációt is. A műfaj tökéletesen illett a modern, színes üvegkazettákból álló templomhoz, csak egy lábak közt átsuhanó egér zavarta meg zenés elmélkedésünket. (Még jó, hogy a lányok ezt nem vették észre ...). Másnap, miután megismerkedtünk a berlini tömegközlekedéssel, eljutottunk a belvárosba, ahol többek között megvettük "korunk Bachjának", Wolfgang Seifennek az orgonaestjére szóló jegyet. A koncertre, ami a Berlini Dómban volt, csak pár perccel a kezdés előtt érkeztünk. A magyar "Jó koncert 5 perc késéssel kezdődik" felfogással szemben Seifen németes pontossággal 19:00:00:00-kor leütötte a gigantikus és egyben csodálatos hangszeren az első akkordokat. Az egy órányi tömény improvizációt vastapssal jutalmaztuk, melyre Seifen egy altatódal variációs-improvizációjával felelt, tudomásunkra adva, hogy ideje hazatérni.
Retkes Ádám: A Berliner Mauer, ahol a múlt és a jelen találkozik. Ma már csak egy rövid szakasz áll érintetlenül Berlinben a Bernauer Straßén. Kirándulásunk során ide is ellátogattunk, hogy saját szemeinkkel is láthassuk a történelemkönyvek ikonikus elemét az ellentétes világnézetekről. A berlini fal maradványai az utcai művészek vásznai lettek az utóbbi 25 évben, de ennek ellenére semmit sem vesztett a megjelenéséből. Hogy őszinte legyek, sokkal
20
24. évfolyam 89. szám • Színes Fehér/Fekete
alacsonyabb, mint a filmekben, és eldugottabb is, mint az gondoltam. A közelében lévő táblák, eredeti hangfelvételek és tájékoztatók fontos információkkal látnak el minket a fal történetének megismeréséhez. A csoportképkészítés után a Checkpoint Charlie felé vettük az irányt, ahol autentikusan beöltözött amerikai és szovjet katonák hozták vissza a történelmi hangulatot. Azon a napon úgy éreztem magam, mintha egy kicsit visszarepültünk volna az időben. Számomra az utazás egyik fénypontja volt.
Győri Gréta :
Színes Fehér/Fekete • 24. évfolyam 89. szám
21
Nyári eset-les
Kirándulásunk utolsó napján a közeli Potsdamba utaztunk. Napunk hajókázással kezdődött, melynek során nemcsak a táj ejtett minket ámulatba, hanem a kultúra és a tartományi főváros történelme is magával ragadott, és ha csak egy kis időre is, de ennek mi is a részévé válhattunk. Ezután mit sem sejtve arról, hogy milyen elképesztő látvány vár ránk, (kissé nyűgösen) hosszú gyalogútra indultunk, míg nem elérkeztünk a Sanssouci (sans souci=gond nélkül) Parkba, más néven a poroszok Versailles-ába. Az UNESCO világörökség részévé nyilvánított lehengerlő kastélyok és kertek között nem volt nehéz elképzelnünk a 18. századi rokokó világ szépségét, viszont szinte felfoghatatlan volt számunkra, hogy milyen fényűző életmódot folytathattak itt egykor a porosz királyok. Ez az a hely, ahova még biztosan visszatérek, remélhetőleg minél előbb. Miután kipihentük magunkat és feltöltődtünk a napsütésben, a belváros szívében található Brandenburgi Kaput és a város legjobb fagyizóját vettük célba. Potsdam hangulatos utcái után hazafelé útba ejtettük a Wannseet. Kissé csalódottak voltunk, mivel a hűvösebb időjárás miatt fürödni nem tudtunk benne, de legalább volt időnk emlékeket gyártani. Rengeteg fotót készítettünk az utazás alatt, bár ezek nélkül is felejthetetlen élményben volt részünk.
23. Országos Sajtófesztivál Jöttünk, láttunk, visszamennénk!
Nyári eset-les
Soós Anna 12. A Május 27-én korán reggel vonatra szálltunk Czimmermann Csilla tanárnővel. Meghívót kaptam a 23. Országos Sajtófesztiválra, mivel ezt megelőzően pályáztam az „Év diákújságírója” címre. A pályázat rengeteg munkába és energiába telt, viszont nagyon sok támogatóm és segítőm is akadt. Szeretném kiemelni Antal Emília és Bencze Zsuzsanna tanárnőt, de mindenekelőtt Czimmermann Csilla tanárnőt, hisz ő volt az, aki még a Sajtófesztiválra is elkísért, és akivel a pályamunka nagy részét elkészítettük. A legtöbbet tehát neki köszönhetem és azt is, hogy eljutottunk az eredményhirdetésre, amit a Várkert bazárban tartottak. Még soha nem jártam a Budai várban azelőtt, és igazán nem is a fesztivált vártam, hanem hogy láthassam végre az ország egyik legfontosabb épületét. Persze amíg odaértünk, elég kalandos utat tudhattunk magunk mögött. Hosszúra nyúlt beszélgetések és nevetések a vonaton, kijutni a Keleti- Pályaudvarról, a megfelelő buszt megtalálni és végül kitalálni, hogy merre is van a Budai vár és a Várkert bazár. Végül még a rakodópart alsó kövéről a Duna látványában is elmerenghettünk, ahogyan hajdanán József Attila tette azt. A program nagyon eseménydús volt. Hallgathattunk díjkiosztókat, interjúkat és beszámolókat, játszhattunk akadálypályán, kipróbálhattuk, milyen a rádiózás, és rólam még portrét is rajzoltak. Tanárnővel részt vettünk a Budai vártúrán is, ami szerintem a legnagyobb élményt jelentette mindkettőnk számára. Elgyalogoltunk egészen a Mátyás templomig, ami a napsütésben még gyönyörűbb volt, mint ahogyan a képzeletemben élt a kép az épületről. A haza utunk sem volt eseménytelen. Majdnem elhagyott fényképezőgéptok, buszállomás keresés, vacsora a Keleti- pályaudvar egyik padján és kimerültség következtében alvás a vonaton. Mindkettőnk nevében mondhatom, hogy nagyon jól éreztük magunkat. Bár nem nyertem el a díjat, mégis jó érzéssel töltött el, hogy meghívást és egy kedves kísérőt is kaptam. Végre már nem csak képről ismerem a Budai várat!
22
24. évfolyam 89. szám • Színes Fehér/Fekete
„Beszéld el nekem a múltat, s megismerem belőle a jövőt.” Beszélgetés Szekeres Csongorral „Technika és dizájn” című kiállításáról Sebők Aida 8.A
Sebők Aida: Talán már unod, hogy folyton ugyanazokat a kérdéseket teszik fel neked egy-egy interjú során, hiszen az utóbbi időben, egyre halmozódnak rólad a cikkek. Nem mindennapi dolog, amit csinálsz: rádiókat gyűjtesz, javítasz, mindezt egy digitális világban. Miért pont a rádiók? Sz. Cs.: Ezt talán úgy lehetne megfogalmazni, hogy mint egy valamiféle hivatástudat, csak ráparancsol az emberre. Édesapám miatt kezdődött: amikor együtt mentünk el az egyik ismerőse lakására, oda, ahol életemben először találkoztam rádióval. Sejtelmem sem volt, hogy hogyan működik,vagy hogy mi ez, de úgy megmaradt bennem az élmény, hogy kénytelen voltam utána olvasni, kérdezősködni, és akkor döbbentem rá tulajdonképpen, hogy nekem ez az egész nagyon otthonos világ és nagyon tetszik. S. A.: Mondhatjuk: a rádiók az életed szerves részévé váltak. Hogy viszonyul ehhez a környezeted? Sz. Cs.: Megközelítőleg második osztályos korom óta gyűjtöm a rádiókat. Az általános iskolában is felfigyeltek már a hobbimra. Kiállításaimon is jelen voltak, sőt, ha kellett, pakolni is segítettek az osztálytársaim. Itt, a Nagy Lajosban pedig abszolút támogatnak, rendszeresen segítenek nekem akár a rádiókkal, akár mással kapcsolatban is. S. A.: Nyáron, a Tudásközpontban, az előbb már emlegetett kiállításon tekinthettük meg a gyűjteményed egy szeletét. Milyen hangulatban telt a megnyitó? Egyáltalán hogy kerültél Te a Tudásközpontba? Sz. Cs.: Nos, a Tudásközpont keresett meg, kért fel, azzal az okkal, hogy szeretnének egy kiállítást. Természetesen a legnagyobb örömmel mondta igent. A megnyitón a Pécs Rádió egykori főszerkesztője beszélt megnyitás képpen. Ezután egy élő beszélgetés következett velem, majd a rádiókat is bemutattam.
Színes Fehér/Fekete • 24. évfolyam 89. szám
23
Lyukasóra
Szekeres Csongor tizenhét éves, és általában bandás pólókban jár suliba. Azt hinné az ember, hogy tipikusan az, aki csak mai zenét hallgat. Tegyük félre az előítéleteinket egy pillanatra, és ismerjük meg ezt a fiút, akinek több mint 2000 hanglemeze és 500 antik rádiója van.
S. A.: Látsz valami jövőt a rádiókban? Sz. Cs.: Igen, sőt. Rengeteg célom van a rádiókkal, hanglemezekkel és különféle gyűjteményeimmel kapcsolatban. Szeretnék a belvárosban egy múzeumot, ahol mintegy állandó kiállításom lehetne. Ezzel nem csak az álmom válna valóra, hanem az is kiküszöbölhetővé válna, hogy minden egyes kiállításra való szállítás során sérüljenek a darabok.
Lyukasóra
S. A.: Mit gondolsz, milyen a korunkbeliek viszonya a régi dolgokhoz? Biztosan vannak tapasztalataid ezzel kapcsolatban, hiszen a kiállításon is fordultak meg fiatalok. Sz. Cs.: A tizenéveseket nem igazán lehetne egy fő csoportra osztani, vannak, akiket kifejezetten vonzanak a régebbi dolgok, valami megmagyarázhatatlan oknál fogva, de a többség nem midig becsüli ezeket az értékeket. Persze fordultak meg a kiállításomon a fiatalabb generáció képviselői közül is, aminek különösen örültem. Tulajdonképpen ez is egy fő(bb) célom: megmutatni micsoda érték lakozik a múltban, és nagyon szeretném ha mi is ezt tanítanánk majd a gyerekeinknek, amikor felnövünk. Erre egy olyan idézettel is szeretnék válaszolni, amit édesapám egykori jegyzetei között találtam: „Beszéld el nekem a múltat, s megismerem belőle a jövőt.” S. A.: Rengeteg rádiód van. Hogyan tartod őket számon? Egyáltalán hol vannak, elférsz a lakásban? Sz. Cs.: Nekem a rádiók, nem is rádiók, sokkal inkább egy-egy az adott korszakból kivágott üzenetet jelentenek. Számon tudom őket tartani, mert mindegyiknek van legalább egy olyan története, amivel közel került a szívemhez. A gyűjtés főága a rádiókra esik, de gyűjtök lemezjátszókat és hanglemezeket is; magyarán: minden, amiből hang jön ki, képes elbűvölni engem, és kénytelen vagyok hazavinni magammal. Sajnos, (vagy talán szerencsére) már nem férek el a lakásunkban, ezért egy külön erre kibérelt garázsban tartom a gyűjteményem nagy részét. Leginkább magyar rádiókat szeretnék gyűjteni, mivel ezeket a háború ideje alatt begyűjtötték, és minden ilyen rádió különösen értékesnek bizonyul. A legrégebbi rádióm nem is rádió, hanem egy hangrögzítő, nagyjából az 1890-es évekből. Erre nagyon büszke vagyok. S. A.: Végezetül, üzennél valamit azoknak, aki különcnek érzik magukat az élet bármelyik területén? Sz. Cs.: Természetesen! Kurt Cobain szavaival élnék: „Inkább utáljanak azért, aki vagyok, minthogy szeressenek azért, aki nem.” Csongor, köszönöm az interjút!
24
24. évfolyam 89. szám • Színes Fehér/Fekete
Magyarán Poór Veronika 11.D Marsai Dall Johannes, azaz Dall János (7. A) anyai ágon magyar, míg édesapja dán nemzetiségű. Beszélgetésünk során kisebb-nagyobb kommunikációs nehézségekbe ütköztünk, de ez nem szegte kedvünk. Egy nagyon jó hangulatú hétfő délutánt töltöttünk együtt, amelynek részleteit itt olvashatjátok. Poór Veronika: Hogyan kerültél a Lajosba? Dall Johannes.: Anyám magyar, pécsi. A dán iskolámban voltak, akik nem csinálták meg a házit, és nem akartak tanulni. Anyukám szerette volna, ha megtanulok tanulni. A nagymamám, aki Pécsen él, azt mondta, a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnázium a legjobb iskola Pécsen, szóval ide akartam járni.
P. V.: Van olyan dolog, ami nagyon megtetszett az iskolánkban? D. J.: A menza. Dániában nincs ilyen. P. V.: Nehéz volt megtanulni a magyar helyesírást? D. J.: Nem nagyon. Szerintem egyszerűbb, mint a dán. P. V.: Vannak nehézségeid a tanulásban? Tudsz jegyzetelni? D. J.: Amennyit értek, leírom. Azokat a szavakat, amiket nem értek, egy kis kék füzetbe írom, és amikor hazajövök, anya átfordítja. P. V.: Mi a kedvenc tantárgyad? D. J.: Biológia, kémia, német, angol. Majd orvos szeretnék lenni. P. V.: Van hobbid? D. J.: Sokat asztaliteniszezek. Ha lehet kombinálni, egyetemre akarok járni, és közben világbajnok asztaliteniszező lennék. Nagyon szeretem. Hetente háromszor van két és fél óra edzés és otthon még sok óra gyakorlás. P. V.: Az olimpián kinek szurkoltál? D. J.: Ha nem volt dán versenyző, a magyaroknak. P. V.: Meglepődtél, amikor mondtam, hogy szeretnénk az iskolaújságba egy beszélgetést veled? D. J.: Nem ... mindennapi…nem, nem hát egy kicsit. Mini rögtönzött magyar- dán „túlélőszótár”: Szia : Hej Viszontlátásra : Gensyn Egy : En Kettő : To Három :Tre
Színes Fehér/Fekete • 24. évfolyam 89. szám
25
Lyukasóra
P. V.: Ha jól tudom, nem sokáig maradsz itt Magyarországon. D. J.: Voltam már itt tízszer, de most három hónapig maradtunk. A magyart kell gyakorolnom, szerintem sokkal többet értek, mint tavaly. De még két hét, és megyünk vissza Dániába. A dán osztálytársaim interneten átküldik a házit, azt megnézem és megcsinálom.
Kéz és láb nélkül is boldogan Fazekas Nóra 10. E
Lyukasóra
2016. szeptember 22-én a „Nem adom fel” alapítvány meghívására érkezett Magyarországra Nick Vujicic, a kéz és láb nélküli férfi. Iskolánkból osztályonként két tanuló mehetett Budapestre, a Tüske Csarnokba erre az alkalomra. A zsúfolásig megtelt csarnok első fellépője a Soha Nem Adom Fel együttes, valamint a „Never Give Up” kórus volt. A dalok után megjelent a színpadon Nick, akit mindenki felállva tapsolt! Körülöttem megdöbbent arcokat láttam.Tolmács segítségével beszélt hozzánk, vidáman mesélt magáról, az életéről. Minden szava magával ragadott! Teljesen kikapcsoltam, és csak az ő szavaira koncentráltam. Beszédét 15 pontba szedte. A fő téma, az iskolai bántalmazások, erőszak volt. Elmesélte, hogy eleinte őt hányan bántották az iskolában. Az édesanyja mindig azzal bíztatta: „Kisfiam, te vagy a legjobb, legügyesebb, ne törődj senkivel!” Felmérést is végzett körünkben! A kérdés ez volt: „Ki az, aki már próbált öngyilkos lenni?” Megtiltotta a kameráknak, hogy rajta kívül mást is vegyenek. Ekkor lehajtottuk a fejünket, szemünket becsuktuk. Az „igen” válasz a kérdésre az összeszorított ököl volt. Minden mondata azt sugallta, hogy hinni kell Istenben és önmagunkban is. Merjük megvalósítani az álmainkat! Azt mondta, ő gyermekkorában azt gondolta, neki sosem lesz felesége. „Tévedtem- mondta – itt vagyok karok és lábak nélkül, mégis nekem van a világ leggyönyörűségesebb feleségem és a világ legszebb két fia is az enyém.” Az akadályokat erős hittel le lehet küzdeni. Legyen egy olyan cél, mely értelmessé teszi az életünket. Szükség van egymás elismerésére. Senki sem fontosabb a másiknál. Bátornak kell lenni, nem kell félni a kudarcoktól. Az előadás közben azon gondolkodtam, milyen jó lenne, ha mi kézzel, lábbal bíró emberek így gondolkodnánk és élnénk. Más lenne a világ! Két lényeges dolgot kiragadtam az általa megfogalmazott 15 pontból. „Lányok, gyönyörűek vagytok, ahogy vagytok! Fiúk, ne akarjatok másnak mutatkozni, mint amik vagytok!”
26
24. évfolyam 89. szám • Színes Fehér/Fekete
Utazás Péter bárkáján
Beszámoló a krakkói katolikus Ifjúsági Világtalálkozóról Brand Petra (2013)
Színes Fehér/Fekete • 24. évfolyam 89. szám
27
Hitélet
Úgy hiszem, hogy a 2016-os Ifjúsági Világtalálkozó (IVT) sok változást hozott az egyes emberek életében, és a résztvevőknek egy örökre szóló élmény marad! Korán elkezdtünk készülődni! A pécsi egyházmegyében az első előtalálkozó pünkösdhétfőn, a Közösségek ünnepén volt. Ekkor még nem tudtuk, micsoda közösség alakul belőlünk, bár voltak ismerős arcok a Lajosból: Marxer Dalma, Pelles Marci, Haász Rebi, Bujtár Zsófi, Bujtár Orsi, Besenczi Berta, Kaizer Benyó, Kollár Dorka, Vörös Dávid… Legközelebb a Máriagyűdi Ifjúsági Találkozón ültünk össze kiscsoportokba, hogy jobban megismerjük egymást. Kiscsoportvezetőként nagyon hálás vagyok azért, hogy ilyen remek fiatalok kerültek a csoportomba! A krakkói IVT előtt egy hetet töltöttünk Łódźban, a Chemin Neuf közösség Paradise in the City programján. Minden előtalálkozó kapott egy címet is, mi Szent Péter bárkáján voltunk (Łódź szó jelentése csónak). Az előtalálkozó olyan volt, mint egy lelkigyakorlat és egy fesztivál hatalmas összhangban összegyúrva. Családoknál laktunk. Napközben előadások, imák, műhelyfoglalkozások voltak. Délután és este tematikus városnéző séták, sportprogramok, élőzenés bulik. Egész nap lehetőség volt gyónásra, szentségimádásra, személyes beszélgetésre szerzetesekkel, nővérekkel, papokkal. Minden nap szentmise több száz atyával. Łódźban úgy töltődött az ember, hogy fel sem tűnt neki… egyszer csak arra lett figyelmes, hogy tele van szeretettel. Ahogy a kapott táskánk, kitűzőnk, karkötőnk is hirdette: #RestoredByLove Ezek után jött maga a Világtalálkozó. A krakkói hét tényleg a találkozásokról szólt! Örültünk, ha találkoztunk ismerősökkel, örültünk, ha egyáltalán magyarokkal találkoztunk, de már annak is örültünk, ha olyannal találkoztunk, aki szintén Łódź-ban volt előtalálkozón. De ez a 2 hét mind az utolsó 2 napot készítette elő. Szombaton elzarándokoltunk a Campus Misericordiae-ra, ahol együtt virrasztottunk 1,5-2 millió fiatallal és a Szentatyával. Másnap részt vettünk a zárómisén, ahol Ferenc pápa bejelentette a következő IVT helyszínét és időpontját: Panama 2019. Visszazarándokoltuk a szállásra és máris indultunk haza, de egy teljesen más csapat ült föl a buszokra! Biztos vagyok benne, hogy az IVT sok változást hozott az egyes emberek életében, és a résztvevőknek egy örökre szóló élmény marad! Kedves Lajosista és öregdiák társaim, ha tehetitek, menjetek el egy IVT-re, és éljétek át, hogy milyen fiatalnak és kereszténynek lenni!
Új arcok a színházban
Színlelő
Soós Anna 12. A A 2014-2015-ös évadban a Pécsi Nemzeti Színház közönsége búcsút vett Wunderlich Józseftől, aki a Vígszínház művészeként folytatta tovább munkáját és az idei évben Junior Prima díjat nyert. A tavalyi évadban a legtöbbek kedvence, Mikola Gergő is itt hagyta színházunkat és a tatabányai színházhoz szerződött. Azonban három fiatal színészhallgató is érkezett a társulathoz, akikben rengeteg az energia és óriási a lelkesedésük. Az elmúlt hetekben velük beszélgettem a színházról, de főként az eddig szerzett pécsi élményeikről és tapasztalataikról. Papp Endre 23 éves színészhallgató. Debrecenben született és az Ady Endre Gimnázium dráma tagozatán érettségizett, majd egyenesen kikövezett út vezetett számára a színház világába; elsőre vették fel a Színház-és Filmművészeti Egyetemre. Jelenleg az Egyetem ötödéves hallgatója, Máté Gábor és Dömötör András osztályában. Blahó Gergő 1992-ben született Budapesten. A Vörösmarty Mihály Gimnázium dráma tagozatán végzett, majd 2012-ben felvételt nyert a Színház-és Filmművészeti Egyetem színművész szakára. Jelenleg az egyetem ötödéves hallgatója. Baki Dániel Londonban született, majd pár év múlva családjával visszaköltöztek Budapestre. A Budai Ciszterci Szent Imre Gimnáziumban érettségizett, majd a Pázmány Péter Katolikus Egyetem szabadbölcsész szakán tanult. Másodszorra vették fel a Színház-és Filmművészeti Egyetemre 2012-ben, melynek jelenleg ötödéves hallgatója. Soós Anna: Hogyan kerültetek a Pécsi Nemzeti Színházhoz? Miért éppen Pécs? Papp Endre: Elég egyszerű és prózai történet. Rázga Miklós igazgató úr látta több vizsgánkat is, tetszettünk neki, igen komoly feladatokat szánt nekünk és felkért, hogy töltsük itt a szakmai gyakorlatunkat. Tavaly a budapesti Katona József Színházban dolgoztunk Baki Danival. Máté Gábor, az ottani igazgató támogatta az ötletet, így kerültünk mi is Pécsre Blahó Geri mellé. Blahó Gergő: A tavalyi évadban, miután Wunderlich József elment, Rázga Miklós igazgató úr megkeresett azzal a kéréssel, hogy vegyem át a Szentivánéji álomban Lysander szerepét. Közben az egyetemen mi is ezt a darabot próbáltuk, amiben én nem játszottam, mivel itt szerepeltem az előadásban. Nagyon élveztem a beugrópróbákat, mindenki segítőkész volt. Végül a bemutató után úgy éreztem, hogy tetszettem nekik és a visszajelzés is hasonló volt. Az előadások után igazgató úr megkérdezte, hogy van-e már gyakorlatom. Mondtam, hogy még nincs. Így kerültem a Pécsi Nemzeti Színházhoz. Baki Dániel: A tavalyi évadban Endrével a Katona József Színházban voltunk gyakorlaton, amikor is évad végén megkeresett minket Rázga Miklós igazgató úr, hogy az idei évadban tudna nekünk komolyabb szerepeket adni. Ezután eljöttünk Pécsre megnézni A vágy villamosát. Nagyon tetszett az előadás, szimpatikus volt a társulat és láttam, hogy ez egy jó lehetőség, ilyen fiatalon komoly szerepeket játszani, egy ilyen jó városban, ilyen jó színészekkel. Így végül Pécs mellett döntöttem. S.A.: Volt-e már valamilyen kapcsolatotok Péccsel? Milyennek találjátok a várost? P. E.: Csak pár éve jártam itt először. Már akkor nagyon tetszett a város. Esztétikus, és
28
24. évfolyam 89. szám • Színes Fehér/Fekete
S. A.: Milyen előadásokban láthatunk majd benneteket az idei évadban? P. E.: Az első bemutatóm a Fekete Péter lesz itt, ahol a címszereplő feladatát kaptam. Majd decemberben kezdjük el a Meseautó próbáit, Böhm György rendezésében. B. G.: Az idei évadban ismét felújításra kerül a Szentivánéji álom a nagy sikerre való tekintettel. Ebben fogom Lysander szerepét játszani, ahogyan tavaly is. Az új bemutatók közül a Fekete Péterben kaptam komolyabb szerepet, valamint a Csongor és Tünde főszerepét fogom játszani. Az előbbi próbáit már megkezdtük, és nagyon élvezem a munkát. Kicsit más, mint az egyetemen, de Méhes Lászlóval dolgozni felemelő. Kicsit már ismerős volt az ő munkamorálja, ugyanis az ő tanítványától, Kocsis Gergőtől is sokat tanultunk az egyetemen. B. D.: Mikola Gergő szerepét fogom átvenni a Vészhelyzetben című darabban, A Csongor és Tündében fogom játszani az egyik ördögöt, valamint az Addikt-ban kaptam egy komolyabb szerepet. Ez utóbbit Szűcs Zoltán, egy kellékes írta, Anger Zsolt rendezi. Az első pár hét azzal telt, hogy átdolgoztuk a szövegkönyvet, improvizáltunk és írtunk saját részeket, szövegeket a darabban. Nem is olyan régen készült el a végleges szövegkönyv. S. A: A végére hagytam a kedvenc kérdésemet, de talán ez foglalkoztatja a legtöbbeket. Miért választottátok a színészi pályát? P. E.: Én előbb mindig kitaláltam, hogy mit szeretnék csinálni, azután tartottam az irányt, amíg el nem értem a célt. Ezen a pályán talán a legfontosabb, hogy nem szabad kételkedni. Nagyon sok a csalódás, és igazán elhivatottnak kell lenni, hogy elviselje az ember, mind idegileg, mind fizikailag. Hogy miért lettem színész? Nem tudom. Egyszerűen így döntöttem. Ez egy olyan szakma, ami talán mindenkinek a vágyálma, csak valakiből kitörlődik, van, akit nem vesznek fel, de van olyan is, aki nagyon tehetséges, de valamiért nem találkozik ezzel az egésszel soha. Én ezt választottam és kitartottam mellette, és azt csinálom, amit
Színes Fehér/Fekete • 24. évfolyam 89. szám
29
Színlelő
ez nekem sokat jelent. Izgalmas, zegzugos és különleges, legalábbis az alapján, amit eddig láttam belőle, mert nem nagyon mozdultam el a színház környékéről. De kíváncsian várom, hogy mit tartogat még. B.G.: Pécsett ezelőtt egyszer jártam, akkor is csak a Színház téren. A POSZT keretein belül verseket szavaltunk az osztályommal. Viszont most, hogy idekerültem, fontos lett, ugyanis itt ismertem meg a kedvesemet. Először vagy másodszor játszottam a Szentivánéji álomban, ezt nem tudom pontosan megmondani, mivel mind a ketten máshogyan emlékszünk, és ez azóta is vita közöttünk. Szóval a lényeg az, hogy Németh János - aki szintén játszott a darabban -bemutatta nekem a nevelt lányát. Ezután sokat beszélgettünk és mára már tíz hónapja együtt vagyunk. Ennek köszönhetően nagyon megszerettem ezt a várost. Tetszik, hogy nyugodt, de ennek ellenére mégis pezseg az élet, de nem úgy, ahogy Pesten. Egyetlen dolgot nem kedvelek a városban, ez pedig a bérletrendszer. Itt a hónap ötödig napjától, a következő hónap ötödikéig érvényes a bérleted, mindegy, mikor veszed meg. Ezzel ellentétben Pesten, amikor megveszed, onnantól kezdve harminc napra szól a bérlet. Ennek ellenére nagyon szeretem ezt a várost, és örülök, hogy itt lehetek. B.D.: Jártam már itt többször. Minden alkalommal a POSZT miatt jöttem. Egyik évben verseket szavaltunk a Színház téren, majd felléptünk a Zsolnay negyedben a Sirály című darabbal. A tavalyi évadban a Katona József Színház előadása, Az olaszliszkai is bejutott a POSZT-ra. Ebben és még a Solaris című darabban is játszottam; de különösebb kötődésem nincsen Pécshez.
Színlelő
szeretek. Ez nem mindennapi szerintem. B. G.: Gyakorlatilag ebbe nőttem bele. Még fiatalkoromban játszottam egy darabban, amit Vidovszky György rendezett. Olyan színészekkel játszhattam egy színházban, mint például Szikszai Rémusz, Mucsi Zoltán és Nagypál Gábor. Azután jött a dráma tagozat. Ezek után már nem is volt kérdéses, hogy a Színműre felvételizek. Amikor az első rostára mentem, megpróbáltam úgy bemenni, hogy lesz, ami lesz. Nem szabad nagyon akarni és itt nem az a lényeg, hogy bizonyíts. Aznap én voltam az egyetlen továbbjutó, és igyekeztem is gyorsan elmenekülni, mert a többiek gyilkos tekintetétől eléggé megijedtem. Aztán a harmadik rostán éreztem azt, hogy nekem ez nem fog sikerülni, engem úgy sem vesznek fel. Semmi nem volt jó, amit csináltam. Utolsó nap felolvasták azokat, akiket felvettek. Az én nevemet olvasták másodszor. Utána odamentem még egyszer megkérdezni, hogy biztosan jól hallottam-e. Nagyon boldog voltam, de ezután elkezdődött az egyetem. Nagyon kemény volt, és rengetegszer éreztem azt, hogy én ehhez gyenge vagyok, ez nem az én utam; mentem volna inkább mozdonyvezetőnek. Aztán mindig sikerült felállni és csinálni tovább. Tudom, még lesznek nehézségek, hisz most jönnek majd csak az igazi küzdelmek, de mégis csináljuk, mert szeretjük. B. D.: Azért, mert véletlenül belecsöppentem ebbe a világba. Tizedik osztályban kezdtem el járni a Latinovits Diákszínpad foglalkozásaira, ahol Lukács Éva tanárnő megszerettette velem ezt az egészet. Kevés olyan emberrel találkoztam, aki ennyire szerette a színház egész világát, és ez rám ragadt. Főleg emiatt lettem színész, de valahol egy picit lázadás is volt. Én matematika fakultációs voltam, de közben magyar is. Sokáig a BME-re készültem, majd hátat fordítottam ennek, és a Pázmányra mentem. Bár az nem lett túl sikeres választás, a Színművészeti talán igen, és ez is egy hátraarc volt. Köszönöm a válaszokat!
Aranyköpések „Gábor, te most magadban beszélsz csak azért, hogy hangos legyen az osztály?” (Stankovics Kinga tanárnő) „Szülinapod alkalmából felköszönthetnélek, de hát nyilván nem.” (Leipold Péter tanár úr) „Kleopatra és Ceasar mélyebb kapcsolatba került egymással és… sakkozott.” „Néhány ember igenis megkóstolja a mérgeket! Aztán elmennek gyomormosásra!” „Tanár úr, a ciánt is?!” „Persze! Ciános csoki, az egyszeri élvezet!” (Czeininger Tamás tanár úr) „Kár lenne, ha hetedik kémia után dolgozatot írnánk… persze ez csak egy metafora volt.” (Somos tanárnő) Isti: „Ez milyen ragozás, tanár úr?” Vida tanár úr: „Erős, Pista.” „Én egy nagyon szellemes ember vagyok, mert a temető mellett születtem…és ez halál komoly.” (Lovas István tanár úr) Kovács Attila tanár úr: „Vince fiam, állj fel!” Vince feláll. „Vince fiam, ülj le, egyes!”
30
24. évfolyam 89. szám • Színes Fehér/Fekete
Katolikus ifjúsági vívótábor Esztergomban Fábián Anna Gertrúd 11. A
Színes Fehér/Fekete • 24. évfolyam 89. szám
31
Sportszelet
Tanév végén a vívók edzőtáborban vehettek részt, amit idén Esztergomban rendeztek meg. Két évvel ezelőtt Pannonhalmán volt hasonló tábor.Amíg a többi diák a szünetre készülődött, addig mi a táborra. Edzéseket tartottunk a Te Deum előtti két hétben, minden kedd reggel futottunk a belvárosban, majd erősítettünk, végül pihenésképpen vívtunk egymással egy kört. Amikor megérkeztünk, rögtön észrevettünk néhány ismerős arcot, az esztergomiakat és a komlói vívókat. Utánunk érkezett a pannonhalmi delegáció. Az első közös program az ébéd volt, utána következett az első edzés. Az iskola sportcsarnoka tele volt pástokkal. Mind a három fegyvernem képviseltette magát, mi párbajtőrben indultunk. Az ünnepélyes megnyitó után fel lettünk osztva korosztályok szerinti csoportokra. A mi csoportunk bemelegítő edzését Haraszti Krisztina tanárnő tartotta. Utána szabadon vívhattunk. Kisebb nagyobb sikerekkel, szinte sérülésmentesen zártuk az első napot. Ezután minden reggel futással kezdtünk a Duna-parton, majd edzések következtek, egy délelőtt és egy délután. Minden este elmentünk a strandra fürdeni. Pénteken ebéd után megnéztünk a Bazilikát. Szombaton a pécsi csoport egyik fele átsétált Párkányba, a másik fele (két ember…) ottmaradt vívni. Edzés előtt még egy barátságos kosármeccset is lebonyolítottunk. Szintén szombaton, este kimentünk a sportpályára, ahol már vártak minket a vízi cserkészek. Még sosem kajakoztam, de egyszer ezt is ki kellett próbálni. Szegény Eszti még a kajakba szállás előtt beleesett a Dunába, egy csónak pedig felborult a megfordulásnál. Ezután nagyon jól esett a vacsora. Estig kint maradtunk és fociztunk. Ez elég kaotikusra sikeredett, mert két húsz fős csapat játszott egymás ellen. Vasárnap reggel misén vettünk részt, hálát adtunk, hogy együtt lehettünk. Az utolsó nap a verseny napja volt. Aki eddig nem is, az a nap végére biztosan elfáradt. Remélem, hogy idén is részt tudok majd venni egy ilyen táborban, és hogy többen is kedvet kapnak a párbajtőr kipróbálásához.
HISTORIA DOMUS Augusztus 25-26-27.: 29-30.:
Piciszterna Átán, Ciszterna Mattyon Tanári lelkigyakorlat Püspökszentlászlón – Hoffer József atya
Historia Domus
Szeptember 1.: 8.: 21.: 22.: 23.: 29.: 30.:
Veni Sancte a Székesegyházban – Berecz Tibor atya Befogadó szertartás a díszteremben Vendégünk volt: Sárosi Laura Rióban járt tollaslabdázó Szülői értekezlet Farkas Béla atya temetése a Belvárosi templomban Rendkívüli hangversenyek az iskolában a Zene Világnapja alkalmából Kutatók éjszakája az Inczédy Dénes Laborban
Október 1.: 3.: 5.: 8.: 15.: 16-22.: 22.: 25.: 28.:
Beiskolázási Nyílt Nap Misina Támadás – futóverseny Egyed Mihály Kupa a Sportcsarnokban Tehetségkutató szavalóverseny Mazsolaavató Dudás Kamilla fotókiállítása az ebédlőben Cisztergő Matematikaverseny Osztályéneklési Fesztivál Vendégeink az Erasmus+ programban résztvevő külföldi diákok, tanárok Megemlékezés az 1956-os forradalom 60. évfordulójáról Fogadó óra Előkészítők indulása
Híreink
A Pécsi Tudományegyetem rektora a Szenátus javaslatára évfordulós diplomákat adott át Dr.Goda Gyula (1946) „vas diploma” Dr. Páva István (1946) „vas diploma” Dr. Várnagy Elemér (1949) „gyémánt diploma” Gratulálunk öregdiákjainknak ebből az alkalomból. Kívánunk nekik jó egészséget és az Úr áldását! A 25 éves Pécsi Hittudományi Főiskola Te Deum-án június végén került sor a Főiskola esszépályázatának eredményhirdetésére, melyen diákjaink is eredményesen szerepeltek. Első díjat kapott Szemere Fanni 12.D (2016), különdíjban részesültek Füleki Máté és Schmidt Áron 9.A osztályos tanulók.
32
24. évfolyam 89. szám • Színes Fehér/Fekete
Képek a Mazsola avatóról
Magyarországi Ciszterci Rend „Incipit Vita Nova Alapítványa” CIB Bank, Pécs, Ferencesek u. 17. Bankszámlaszám: 11100207-19032382-10000001 IBAN: HU41 11100207-19032382-10000001 SWIFT kód: INEBHUHB Adószám: 19032382-1-02 A közhasznú alapítvány célja: a Rend pécsi gimnáziumának és kollégiumának támogatása.
A gimnázium alapítványa: „Pro Ludovico Alapítvány” Számlaszám: K&H Bank, 10402427-242140-18-00000000 IBAN: HU86 10402427-242140-18-00000000 Adószám: 18300697-1-02
• kivitelezés nyomtatástól a könyvkötésig • prospektusok, naptárak, szórólapok, plakátok nyomása • cégjelzéses levélpapírok, borítékok, névjegyek, meghívók, öntapadós címkék készítése alkalmi kiadványok, brosúrák, folyóiratok és könyvek, iskolai évkönyvek, irodai ügyviteli nyomtatványok tervezése, előkészítése és gyártása Cím: 7622 Pécs, Légszeszgyár utca 28. Telefon: 72/532-414