A Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumának diáklapja

2014. Karácsony

22. évfolyam 82. szám

A Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumának diáklapja

14-19. oldal

Tartalom Tartalom

Antal Emília: Mit üzen a Betlehem? 1 Csorbai Virág: (9.A): Beszélgetés Huszárné Mánfai Máriával 2 Nagy Tamás (11.C): Építési terület... 3-4 Kővári Kincső (12.A): Beszélgetés Sárosi István íróval 5-6 Csontos Gábor (12.A): Kiállítás iskolánkban 7 Kuruc Eszter (12.B): Háromszoros győztesek 8-9 Pabst Dorottya (12.A): Beszélgetés Luke Stannarddal 10-11 Ritter Anna (10.A): Ciszterek a világban 11-12 Fehér-Fekete 12-19 Ottóffy Bálint (11.A): Traktorjogsi 20 Csorbai Virág (9.A): Urunk színeváltozása oltárképen 21 Molnár Csanád (12.E): Ajánljuk Róm! 22 Lehőcz Nikoletta (9.A): Irány Fellbach! 23 Soós Anna (10.A): Pán Péter 24-25 Hochschorner Adél (11.D): Országos Diákparlament 26 Páprádi Bíborka (11.E): Pannonhalmán páston állva 27 dr. Varga Tamásné Haraszti Krisztina: A futásról általában 28 Horváth Sarolta (10.B): Vessz meg érte 29-30 Takács Réka (12.E): Az a bizonyos 21 km 30-31 Nagy Tamás (11.C): A standard ízpoteciál táblázata 32 Költőtoll 33-34 Historia Domus 36

Impresszum Kiadja: Pro Ludovico Alapítvány és a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma Felelős kiadó: Dobosi László Főszerkesztő: Czimmermann Csilla Diákfőszerkesztő: Páprádi Bíborka (11.E), Diák szerkesztők: Andrásfalvy Csenge (12.D), Csontos Gábor (12.A) Elérhetőség: 7621 Pécs, Széchenyi tér 11. Páholy • www.crnl.hu • [email protected] Nyomdai munkálatok: Molnár Nyomda és Kiadó Kft. • 7622 Pécs, Légszeszgyár utca 28.

Mit üzen a Betlehem? Antal Emília Egy ritka és értékes „magángyűjtemény” gondosan kiállított darabjait láthatták, akik az elmúlt hetekben ellátogattak a 67-es terembe. Huszárné Mánfai Mária betlehemeit csodálva felmerült a kérdés: milyen gondolatokat ébreszt bennünk a Betlehem?

Színes Fehér/Fekete • 22. évfolyam 82. szám

1

Gondolatok

Kívánom, hogy ne csak a templomok és a karácsonyfáink alatt lévő Betlehemekben gyönyörködjünk, hanem a szívünkben újra és újra megszülető Szeretetet adjuk tovább. Érezzük át: „Te vagy a fény az életben Jézus…” Áldott karácsonyt és kegyelemben gazdag újesztendőt a Színes minden olvasójának és Szeretteiknek!

Kávéházi

Biztos, hogy mindenkinek más és más jut eszébe az otthonról hozott hagyományoktól, a gyerekkori élményektől függően. Nekem maradandó élmény volt, és ma is az a Ferences templom csodálatos faragott figurákból álló gyűjteménye. Nincsen karácsony, hogy többször ne időznék, imádkoznék előtte, s jó érzés látni, hogy mindig sokan vannak gyerekek és felnőttek egyaránt. Betlehem a Szentírás szerint Jézus szülőhelye Palesztínában. Rónay György így fogalmaz Betlehem című versében: „Minden megíratott. A próféták megmondtak mindent jóelőre…” A vers zárógondolata különösen fontos: „Az emberek bezárták a szívüket, a Szeretet hiába könyörög, nem talál rést rajta” Ez a fontos üzenetet: Ne zárjuk be a szívünket! Fogadjuk be a Szeretetet, és sugározzuk mi is! Ahogy Fekete István Betlehem című novellájában Betlehemet köszönteni jártak a fiúk házról házra. A hóviharban az imádságban pedig megtapasztalták az Úr segítségét. Jókai Anna Bölcsek és pásztorok című esszéjében azt írja: „Nem könnyű a tanítványnak, ha felismeri a mesterét. Mert akkor követni kell. Ki, ahogy képes rá. A bölcsek módján, elsősorban az eszével, vagy a pásztorok módján, elsősorban az érzéseivel. Krisztus ezért, akinek hírt adott, felelősséget is adott. Mert végső soron senki sincs kizárva. Krisztus óta az embereken múlik – legnagyobb részt – az ember. Tudni, amit hiszünk. És hinni is azt, amit tudunk. A pásztorlelkű bölcseké lesz a jövő.” Osztálykarácsonyokon is gyakran elhangzik Silesius ismert gondolata: „Ha Krisztus százszor is születne Betlehemben. Elvesznél, ha nem jönne el a szívedben.”

Egy különleges gyűjtemény Beszélgetés Huszárné Mánfai Máriával Csorbai Virág 9.A

RiPortré

Sokféle gyűjteményről hallottunk már, de személy szerint én Betlehem-gyűjteményről még sosem. Egészen addig, amíg nem beszélgettem Huszár Ferenc tanár úr feleségével, Huszárné Mánfai Máriával. Nagyon lelkesen és segítőkészen mutatta meg különleges gyűjteménye néhány darabját, amit az adventi időszakban ti is láthattok a 9. D osztálytermében. Csorbai Virág: Hogyan indult a gyűjtés? Huszárné Mánfai Mária: Édesapám beszélt nekem arról, hogy egy régi, pécsi családban minden évben daru emeli be a karácsonyfát az ablakon, és a fa aljában a világ minden részéről hozott Betlehem van. Ahogy beszélt róla, elképzeltem és szeget ütött fejemben a gondolat, hogy én is szeretnék egy gyűjteményt. Igen ám, de ez a 80-as évek végén elképzelhetetlen volt. Budapesten voltam egyetemista ebben az időben. Talán az egyetlen kegytárgybolt működött a Ferenciek terén, gyér választékkal, nem voltak adventi, karácsonyi, kézműves vásárok. Cs. V.: Melyik volt az első része a gyűjteményének? H. M. M.: Az első darabja a gyűjteményemnek egy kicsi, pécsi ajándéktárgyakat árusító butikból származott. A Betlehem figuráit szinte darabonként vásárolgattam, évek alatt. Nagyszüleim és szüleim, gyerekkorunk karácsonyfái alatt mindig megcsodált betlehemeseit is a gyűjteménybe emeltem. Később, akárhol jártunk, mindenhol kerestük, figyeltük ezeket a kis figurákat. Barátaink hasonlóképpen figyeltek erre a ,,szenvedélyre’’. Van olyan barátnőm, aki minden évben, saját maga készítette darabokkal lep meg. Gyerekeink is ebben nőttek fel, és a kisgyerekkori rajzok is saját készítésű próbálkozások, meglepetéseik komoly gyarapodást jelentettek a gyűjtemény számára. Marci fiúnk kézügyessége és fantáziája nagyon szép gyümölcsöket terem minden karácsonyon. Természetesen csodálatos alkotásokkal lep meg férjem (Huszár Ferenc) is évről évre. Cs. V.: Honnan valóak, milyen technikákkal készültek? H. M. M.: Assisiből, Peruból, Párizsból, Prágából, Bécsből, Grazból, Korfuról, Madridból, Rómából, Krakkóból is vannak Betlehemeim. Édesapám Betlehemből hozott nekem egyet, ami az egyik kincsem. Sokfélék: fából, filcből, porcelánból, agyagból, nemezből, üvegből, papírból, csuhéból, festve, hímezve, korongozva, faragva. Népies, modern apró és nagy. Cs. V.: Hány darabos a gyűjtemény? H. M. M.: Most már több mint 150 darabból áll a gyűjtemény. Mindegyikről tudom, kitől, mikor kaptam. Minden darab fontos nekem. Cs. V.: Milyen szerepet töltenek be a karácsonyi készülődésben? H.M.M.: Adventben fokozatosan veszem elő őket a szekrényekből, polcokról és a lakásunkban helyezem el, minden ponton találhatók ilyenkor ezek a kedves kis tárgyak. Fiaink mai napig megszámolják, hogy hány darab került a szobájukba, Ez kedves szórakozás felnőtt és gyerek számára is az ünnepi látogatások idején. Köszönöm a beszélgetést!

2

22. évfolyam 82. szám • Színes Fehér/Fekete

Építési terület, avagy az új labor Nagy Tamás 11.C „Éppen a szekrényemhez igyekeztem, vagyis inkább csak kullogtam. Biológus szemszögből ez azokra jellemző, akik keveset alszanak, és én akkor közéjük tartoztam. Alighogy felléptem a második emeletre, barátaim helyett csak a portömeg fogadott. S ha ez még nem lenne elég, hétfő volt.” − gondoltam, és amikor találkoztam Bodáné Gálosi Márta tanárnővel, válaszokat kaptam a kérdéseimre.


3

RiPortré

Nagy Tamás: Mindenki tudja (az iskolában), hogy új labor épül. Ellenben nem biztos, hogy azt is tudják, mi ennek az oka. Bodáné Gálosi Márta: Ennek az az oka, hogy még 2012-ben megpályáztuk az Öveges Labort, és szerencsére elnyertük a lehetőséget, hogy egy jól felszerelt, 21. századi laboratóriumot építsünk a diákok számára. A pályázat elnyeréséhez azonban választanunk kellett 10 partneriskolát is, ahonnan a nyolcadikos és hetedikes diákok szintén használatba veszik majd az új labort, természetesen a tudásuknak megfelelő kísérletekkel és tanári segítséggel. Továbbá állíthatom, hogy egy nagyon szép és esztétikus szaktanterem áll majd a diákok rendelkezésére. N. T.: A partneriskolák diákjai mikor fogják használni a labort? B. G. M.: Délelőtti időszakban fogják használni. Lesznek olyanok, például a Szent Margit Iskola diákjai, akik hétfőnként veszik használatba, de érkeznek tanulók Mohácsról, Bátaszékről, Paksról, Siklósról vagy éppen Abaligetről, akik a keddi és a csütörtöki napokon lesznek jelen iskolánkban. N. T.: Említette, hogy a miénk egy modern labor lesz. Az országos színvonalhoz mérten mennyire kiemelkedő? B. G. M.: A legmodernebbek közé tartozik, különösen a digitális eszközöket illetően, mivel reményeink szerint egy olyan interaktív táblánk is lesz, amely Magyarországon eddig nem is került beszerelésre. Magába foglalja a számítógépet, a projektort, mindent, és éppen hogy csak hozzá kell érni ahhoz, hogy a kijelölt feladatát elvégezze. Úgy gondolom, hogy nagyon körültekintően igyekeztünk kialakítani az eszközparkot. N. T.: Ez bíztatóan hangzik, de egy diákokat, tanárokat talán jobban érintő kérdés az, hogy ez a technológia miért most, ősszel és nem a nyári szünet alatt került kivitelezésre? B. G. M.: Ez jó kérdés. Mi sem így terveztük. N. T.: Tudomásom szerint valamilyen engedélyre kellett várni. B. G. M.: Igen, az engedély késett két hónapot, s ezért kell elviselniük a tanulóknak ezt a sok építkezési rumlit. De egyetlen kivitelező sem vállalkozik egy munka megkezdésére, ha nincs meg a megfelelő jogi és persze pénzbeli fedezet. N. T.: A pénz teljesen az Öveges Pályázat hozománya, vagy ezt szükséges volt kibővíteni más forrásból is? B. G. M.: Nagy része az Öveges Pályázatból származik, de az eszközpark anyagi vonatkozásait szerencsére az apát úr is kiegészítette, ezáltal olyan eszköztárunk lett, hogy tényleg elmondható: 21. századi lesz a labor. N. T.: Ön is említette, hogy ez az építkezés megnehezítette mind a tanítást, mind a tanulást. Mit gondol, kellő mértékben fogja kárpótolni a diákokat? B. G. M.: Biztosan, mert az idejáró diákoknak is sok lehetősége lesz arra, hogy itt kísérletezzenek. Az igazi rácsodálkozás, ami fontos alapja a kutatómunkának, hogy a gyakorlati tudásból elméleti következtetéseket tudjunk levonni, és én azt hiszem, hogy akik a biológiát, kémiát, földrajzot, fizikát választják kihegyezetten, azoknak óriási segítséget fog jelenteni, akár az érettségiben is. Meg hát olyan izgalmas dolgokat láthatnak, amiket vagy csak elméleti szinten, vagy az interneten ismerhetnének meg. N. T.: A diákok körében népszerűek a „kísérleti órák”. Ön szerint több lehet ezeknek az óráknak a száma?

RiPortré

B. G. M.: Biztosan több lehet. A legelső időszakban valószínűleg a délutáni órákban kerülhet sor ezekre a partneriskolák tanulói miatt, de ezt a pályázat elvárja tőlünk. Továbbá azt, hogy minden úgy történjen, ahogy azt a pályázatunk magába foglalta. Ennek érdekében komoly ellenőrzés alatt állunk. N. T.: Tudomásom szerint a tanárnő lett a kijelölt laborvezető szaktanár. Hogyan készült erre a feladatra? B. G. M.: Meglepett a felkérés a feladatra. Igazából lelkileg is fel kellett erre készülnöm, és nem utolsó sorban folyamatosan azon kell gondolkodnom, hogy minden a legnagyobb rendben menjen, és hogy az ott elvégzendő kísérletek minősége és mennyisége a négy tantárgy vonatkozásában megfelelő legyen. Nyugodt szívvel mondhatom, hogy ez egy nagyon izgalmas és felelősségteljes kihívás, melynek a legjobban próbálok már most megfelelni. Szerencsére az mindig megnyugtat, hogy olyan kollégákkal dolgozhatok majd együtt, akikben teljes mértékben megbízom. N. T.: Szüksége volt valamilyen képzésre? B. G. M.: Bár volt külön laborfelkészítőnk, számomra nem nyújtott újdonságokat. Persze emberfüggő, hogy ki mennyire kísérletező alkat. Én szeretek kísérletezni, mert kíváncsi természetű vagyok. Nyilván ezért saját önképzést is végzek, és a kollégáimmal egy nagy ívű tananyagfejlesztésen is dolgozunk. N. T.: A dátumokat illetően mit tud mondani bíztatásul a diákság számára? B. G. M.: Elvileg a műszaki átadás november 30-án lesz, és abban a pillanatban, hogy meg van a műszaki átadás, az események felgyorsulnak, így a partneriskolákból akár már decemberben is érkezhet egy-egy tanulócsoport, akik elsőkként tesztelhetik a terepet. December 16-a lesz a Nagy Nap, amikor ennek a labornak az igazi megnyitója lesz. N. T.: Tehát a Nagy Lajos diáksága csak a téli szünet után használhatja először. B. G. M.: Igen, mert akkor tudunk akadály nélkül dolgozni. A fenti termek a laborral párhuzamosan készülnek, és várhatóan január folyamán már birtokba is vehetik a diákok. N. T.: Ha vannak remények, tervek a laboratóriummal kapcsolatban, melyek azok? B. G. M.: Szeretném, ha folyamatosan kapnának információt az iskola tanulói és tanárai, mert nem csak tanórák fognak itt zajlani, hanem ismeretterjesztő előadások és versenyek is. N. T.: Tehát akár a TUDOK-ra is lehetne készülni az új labor és egy mentortanár segítségével? B. G. M.: Igen, pontosan, de mindezek mellett szeretnénk jó kapcsolatot kiépíteni más iskolákkal is közös kutatások, konferenciák céljából. Így akár olyan barátságok is kialakulhatnak, melyek később jelentősek lehetnek egy-egy tanuló életében, a tudományos haladás érdekében.

4


Az író−orvos, akinek a könyvét az utószóval kell kezdeni, és akinek a rendelőben tabu az irodalom Beszélgetés Sárosi István íróval Kővári Kincső 12.A Sárosi István, akit a Google kereső úgy ad ki, mint „orvos−író, aki mindig kiállt a hit és a kereszt védelmében”, nemrég iskolánk könyvtárában beszélgetett Várszegi tanár úrral és olvasóival legújabb könyvéről, ezúttal pedig az iskolaújság „mikrofonjával” találta szembe magát…

K.K.: Több műnemben alkot. Melyik áll legközelebb a szívéhez? Miért? S.I.: A dráma. S azért, mert dinamikus, lendületes, lényegre törő, sallangtól mentes, de azért is, mert megjelenítése, megszólaltatása élő, eleven, hús-vér-valóság műfajt jelent, mely direkte hat, közvetlenül érintve, involválva az ott ülő nézőt. K.K.: Milyen „használati útmutatót”/kulcsszót adna azoknak az olvasóknak a kezébe, akik ezután állnak neki legújabb könyvének , mely „A rabbi, a pápa és a sátán” címet viseli? S.I.: Nagyon komplex, több mint száz évet átölelő történelmi műről van szó, s olyan világban, olyan közegben játszódik, amely sokak számára távoli, ismeretlen. Ha olvasni ajánlom valakinek, mindig azt kérem, először az utószóval kezdje: ott leírom a mű lényegét, elhelyezem, konkretizálom a történelmi dimenziót, s megmagyarázom, miért fontosak, lényegesek a benne leírtak, s üzenete miért jelent örök aktualitást. Ha majd színpadra kerül, szintén


5

RiPortré

Kővári Kincső: Tisztelt… − be kell valljam, már itt elakadtam − Doktor úr/Író úr/Családapa! Hogyan is kell szólítani Önt? Minek vallja magát leginkább? Hogy tudnak megférni ezek a szerepek egymás mellett? Sárosi István: Számomra nagyon élesen elhatárolódik a két ember. Orvosi, klinikai közegben az ott hivatalos megszólítást várom el, s ha bárki abban a miliőben írásról, a darabjaimról kérdez, azonnal és ridegen hárítok. Fordított esetben nehezebb a helyzet, az számomra már „kényszerszituáció”: ugyanis ha egy író- vagy színészbarát kérdez valamit az egészségéről, vagy akár konkrét segítséget kér tőlem, lehetetlen a visszautasítás. De ha megjelenik a rendelőmben vagy bármilyen vizsgálaton, az írás, a színház ott is tabutéma.

segítem a nézőt, hisz a szerzői instrukciók zöme, a különböző vetítési effektek szintén tér- és időbeli kapaszkodóként szolgálnak a közönség számára.

RiPortré

K.K.: Egy Önnel folytatott rádióbeszélgetésből és könyvének „színleírásából” is kiderül, mennyi háttérmunka , tájékozódás előzi meg egy-egy művének megszületését. Ezek szerint egy író legfontosabb feladata a hitelesség? S.I.: Nyilván sok minden más is nagyon fontos az író számára egy jó mű megírása céljából, de a hitelesség a szememben elengedhetetlen. Sajnos vannak, akik nem így vélekednek, illetve sokadlagos szempont a számukra, minden nap találkozhatunk ilyennel, még „nagynevűek” esetében is. Mindig elszomorodom, hogy lehet ilyet csinálni. Ha olvasás közben észreveszem a hiteltelenséget, azonnal érdektelenné, fajsúlytalanná válik a mű, gyanakvásom ekkor már az illető mű egészének szól, s előbb-utóbb feladom a folytatást. Színházból is távoztam már ideje korán… K.K.: És mi egy jó író titka? S.I.: Nincs titok, s a képlet nagyon egyszerű: biztos, hogy kell valamennyi veleszületett „érzék”. Bibliai hasonlattal élve, fontos a talentum, de az nem a mi tulajdonunk, „fentről” kapjuk és csak kölcsön (ez szörnyű kötelességet is jelent), s a hozammal egyszer majd kőkeményen el kell számolnunk. Nem a mi érdemünk, sőt vannak, akik egész egyszerűen kereszthordozásnak nevezik. De a tehetség csak néhány százalékot jelent egy jó műhöz vagy sikerhez. Az összes többi munka, fáradságos, kitartó, szorgalmas kutatás, anyaggyűjtés. De ha már fejben összeáll az „egész” (bár menet közben is lehetnek meglepő fordulatok és változások, s ettől tud nagyon izgalmas lenni), szárnyalhat a fantázia, s indulhat a papírra vetés. K.K.: Legújabb drámájának felépítését nem a kronológia határozza meg. A szerzői instrukcióként megadott háttérvetítések ötlete csupán a megértést kívánja segíteni, vagy generációnk vizuális igényeihez alkalmazkodva kívánja hozzánk is közelebb hozni a történetet? S.I.: Elsősorban a nézőknek nyújt segítséget tájékozódni, követni a tér- és időbeli változásokat. Amellett természetesen része annak a színházi világnak, amely minden eszközzel igyekszik megragadni és lekötni a nézőt. K.K.: Ön szerint ez az útja annak, hogy generációnk irodalmi műveltség/olvasás iránti érdeklődése növekedjen? Ha nem, mi? S.I.: Beszélhetünk ifjúságról, új generációról, egy a lényeg: az írónak úgy az olvasót, mint a színházi közönséget meg kell fognia, s ha szükséges, élnie kell azokkal az akár technikai rásegítésekkel is, amelyek például korábbi évtizedekben, évszázadokban nem is léteztek. Nehéz a feladat, mert a háromdimenziós monstre mozifilmek és DVD-k, vagy a különböző híradó-tudósítások sokkoló és elborzasztó eseménytömegei és persze látványos effektjeik állnak a másik oldalon. Önmagam kapcsán én „dinamikus” színházról beszélek: lehet az antik tragédia vagy bármely mai színmű, a lényeg, hogy úgy szólaljon meg, hogy a néző moccanni se tudjon, hasson úgy az a mű, hogy ne halljam a legfőbb kritikusi hangot, azt a zajt, amit a nézők fészkelődése, s székek nyikorgása okoz. Regényeim „dinamikájához”, lendületéhez ugyanilyen céllal választottam a sajátos stílusomat. K.K.: Mik a tervei a jövőre nézve? S.I.: Kiadás előtt áll egy verseskötet, novelláskötet, drámáskötet, két novellán is dolgozom egyszerre, de a legfőbb csapásirány: Trianon, egy nagy volumenű, évszázadokat átölelő drámai mű! Több mint harminc éve készülök rá, anyaggyűjtés, forráskutatás, beszélgetések történészekkel, diplomatákkal, nemzetközi jogászokkal, s persze olvasás, olvasás és olvasás… Köszönöm a beszélgetést!

6


Kiállítás iskolánkban Csontos Gábor 12. A


7

hun.lap

Száz évvel ezelőtt robbant ki a Nagy Háború, melyről iskolánk november 06-án egy Czeininger Tamás tanár úr által rendezett darabbal és a „Lajos Cafénak” nevezett helyiségben megtalálható kiállítással emlékezett meg. Az első világháború 1914. július 28-án robbant ki, ezáltal száz évvel később ez a dátum lett volna a legkézenfekvőbb az emlékezésre. Azonban a nyári szünet közepén ennek kivitelezése biztosan problémát okozott volna, ezért döntött úgy iskolánk vezetése, hogy a rendezvényt november 06-ra datálja. Az időpontválasztás ezúttal sem volt véletlen, hiszen száz évvel ezelőtt ezen a napon került sor a Lembergi ütközetre, amely az Osztrák-Magyar Monarchia egyik keleti fronton történő akciója volt. Lényeges november 06-hoz köthető tény még, hogy két nappal később (november 08-án) XV. Benedek –a béke pápája- kiadta az első nagy békefelhívást, felszólítva a harcoló feleket az fegyverletételre, illetve az öldöklés azonnali beszüntetésére. Ugyanakkor jelezte a harcoló feleknek Róma semlegességét is. Az előző évben a történelmet tanító tanárok feladata volt annak hirdetése, hogy minden diák, akinek családja otthon első világháborús relikviákat mint: tábori levelezőlapot, képeslapot, nem működő fegyvert, töltényt, korabeli képeket/fotókat, a háborúval foglalkozó korabeli írásokat, vagy valamivel későbbi erről szóló kiadványt őriz, hozza el, hogy üveg mögött az iskola azt a nagyérdemű elé tárhassa. Az iskola kérésére a Janus Pannonius Múzeum tárlókat bocsátott a rendelkezésünkre, melyekbe Dobosi igazgató úr, Czeininger tanár úr, Antal Emília tanárnő, és a résztvevő diákok elhelyezték emlékeiket. Így jött létre például az a tárló, amely az olasz fronton harcoló Czeininger Béla relikviáit őrzi 2015. januárjáig. Szinte mindannyiunk otthonában akad első világháborús emlék, legfeljebb már nem tudunk róla. A kevés beérkezett anyag ellenére három tárlót és két faliszekrényt sikerült megtölteni a korabeli tárgyakkal, illetve két uralkodónk, Ferenc József (1867-1916.) és Boldog IV. Károly (1916.-18.) portréjával.

12.D – HÁROMSZOROS GYŐZTESEK Kuruc Eszter 12.B

Lyukasóra

Az osztályéneklési fesztiválon immáron harmadjára első helyezést elért végzős osztály, a 12.D három rendkívül muzikális tagjával beszélgettem: Andrásfaly Csenge, Sturcz Noémi és Weber Zsuzsi válaszoltak a kérdéseimre. Kuruc Eszter: Először is gratulálok a győzelmetekhez! Mióta zenéltek, milyen hangszereken játszotok? Andrásfalvy Csenge: Én harmadikos korom óta foglalkozom a zenével, akkor zongoráztam, utána orgonára jártam, aztán itt, a Lajosban ismerkedtem meg a népi zenével. Játszom csellón, bőgőn és moldvai furulyán, ezek a viszonylag egyszerűbbek, és autodidakta módon citerázom is. Weber Zsuzsi: Én szintén harmadikos koromban kezdtem el zongorázni, ezt 7 évig csináltam, és 10.-ben, valójában az osztályéneklési fesztivál miatt kezdtem el népi hegedülni, ez nagyjából olyan szinten megy, mint a citerázás; az idei osztályéneklésin kobozon is játszottam, az szintén moldvai hangszer, de amivel alapvetően most is napi szinten foglalkozom, az a gitár. Sturcz Noémi: Harmadikos voltam én is, mikor kapcsolatba kerültem a zenével, akkor kezdtem el fuvolázni, kilencedikben pedig brácsázni Bergics tanár úrral. Ebben az évben egy kis népi együttest alakítottunk az osztályéneklési kedvéért, idén pedig zongorázni kezdtem, az idei osztályéneklési fesztivál miatt pedig én is megtanultam néhány moldvai hangszeren játszani. K.E.: Kiben láttátok a legnagyobb ellenfelet a tavalyi és az idei osztályéneklési fesztiválon? S.N.: Idén mindenképpen a 11.D-t mondanám, szerintem nagyon ütős produkcióval készültek, és mikor hallottam őket, szinte biztos voltam abban, hogy ők nyerik meg a fesztivált. W.Zs.: A 11.D-nek tényleg nagy híre volt, aztán a 11.A-sokról is egyre többet hallottunk, én személy szerint megijedtem, mikor az ő dalaik csendültek fel a színpadon, mert annyira lazák, természetesek voltak, és olyan jól, olyan erősen szólt a hangjuk, hogy véleményem szerint nagyon esélyesek voltak a győzelemre. A.Cs.: Tavaly a jelenlegi 11.D és 12.A nagyon jól teljesített. Idén, miután a 11.D-sek próbáját hallottam, úgy jöttem el otthonról az osztályéneklési reggelén, hogy lesz, ami lesz, mi mindent beleadunk, meglátjuk, ki lesz a jobb, és érdekes módon a fesztivál napján nem voltak olyan átütőek. A 11.A-sokat sajnos nem hallottam énekelni, és bevallom, nem számítottam arra, hogy ők ekkora riválisaink lesznek majd, nagy meglepetés volt! K.E.: A jövőben is terveztek majd zenével foglalkozni? Szerepel valamilyen módon a továbbta-

8


Köszönöm a beszélgetést, örömteli zenélést kívánok nektek a jövőre nézve!


9

Lyukasóra

nulási terveitekben? S.N.: Igen, én szeretnék kapcsolatban maradni a zenével. A legfrissebb terv az, hogy egy évig egy népzenei szakközépiskolában tanulok majd Székesfehérváron, és ha tetszik és élvezem, akkor Budapesten, a Zeneakadémián tanulok tovább. W.Zs.: Sokat gondolkoztam, hogy ezzel szeretnék-e majd foglalkozni. A különböző versenyeken sok rossz élményt szereztem, nyilván a rengeteg jó mellett, de mivel a zene számomra hatalmas feltöltődés, az a biztos pont, aminek segítségével ki tudom zárni a külvilágot, nem hiszem, hogy a munkámként akarom majd csinálni. A biológia érdekel nagyon, az egészségügyben szeretnék majd elhelyezkedni, a zene pedig hobbiként marad meg az életemben, például most is egy pécsi zenésztársasággal kerültem kapcsolatba, akik szintén nem zenei pályán vannak, de fantasztikus zenészek. Én is hasonlóképpen képzelem el a jövőt: a munkám mellett ott lesz majd a zene. A.Cs.: Én biztosan tudom, hogy nem lépek majd zenei pályára, viszont szívesen továbbfejleszteném a furulyatudásomat, mert azt nagyon szeretem, vagy a citerát, de ezeken is csak magamnak játszanék, esetleg ha hívnak valami amatőr bandába bőgőzni, az működhetne. Az éneklés viszont fontos szerepet játszik az életemben, klasszikus énekelek, és az iskolai kórus, valamint egy másik kórus tagja vagyok, szóval ez mindenképpen fontos szerepet kap majd a jövőben. W.Zs.: Annyit még hozzáfűznék, hogy nagyon remélem, miután elballagtunk és leérettségiztünk, tartani fogjuk a kapcsolatot a Bolha zenekarral, amit még kilencedikben alakítottunk.

Keresztény szervezetek, angol táborok, amerikai tanítási módszerek Beszélgetés Luke Stannarddal, a FÉK egyik magyarországi képviselőjével

Lyukasóra

Pabst Dorottya 12.A Pabst Dorottya: Tudnál nekünk mesélni a szervezetről, aminek tagja vagy? Luke Stannard: A neve Fiatalok az Élet Küszöbén, és középiskolás, egyetemista diákokkal foglalkozik. A célunk, hogy minél több fiatallal beszélgessünk azokról a témákról és problémákról, amikkel szembenéznek, és nehéz döntésekről, amelyeket meg kell hozniuk ezekkel kapcsolatban. Főként azokra a dolgokra próbálunk fókuszálni, amelyekkel úgy érezzük, hogy nagyon sokat szenvednek, de senki más nem segít nekik, hogy kibeszéljék magukból vagy rendesen átgondolják. Lehetnek ezek olyan problémák, mint a szex, a drogok, amelyek gyakran tabu témáknak számítanak, így a diákok sem beszélnek róluk a szüleikkel vagy a tanáraikkal. Egymás közt természetesen gyakran előjön a téma, de mi szeretnénk, ha velünk is beszélgetnének róluk, hogy együtt találjunk megoldást ezekre a problémákra azáltal, hogy megvitatjuk, mit mond a Biblia, mit mond az Úr ezekről a dolgokról. P.D.: Az Egyesült Államokból indult a program? L.S.: Igen, onnan ered. 1950 környékén indult egy férfi ötlete alapján, aki a fiatalságban látta az elkövetkezendő korok vezetőit. Ők lesznek a politikusok, a tanárok, stb.… Ezeket a fiatalokat szerette volna a felkarolni és fejleszteni, mint a jövő vezetőit. Azokban az időkben pedig nem volt más rajta kívül, aki ezt megtette volna. P.D.: Te hogyan kerültél a szervezetbe? L.S.: Az egyetemi évek alatt már része voltam a szervezetnek, mint diák. Nagyon élveztem. A nővérem által ismertem meg őket, majd egyik nyáron lehetőségem nyílt ellátogatni Magyarországra egy tábor keretében. P.D.: A SpeakOut tábor? L.S.: Igen, eljöttem segíteni a SpeakOut-ra és nagyon tetszett, amit láttam. Megkedveltem a kultúrát, az itteni diákokkal való munkát, úgyhogy az egyetemi tanulmányaim befejeztével elhatároztam, hogy vissza szeretnék jönni a FÉK szervezet tagjaként. P.D.: Mióta élsz Magyarországon? L.S.: 2012 óta vagyok itt, tehát egy kicsivel több mint két éve. P.D.: Szóval már beszélsz valamennyire magyarul. L.S.: Hogyne, igen. Nagyon szeretem tanulni, bár határozottan nehéz nyelvnek tartom. P.D.: Mondj még egy pár szót a SpeakOut-ról! Kiknek ajánlod leginkább a tábort? L.S.: A tábor nyitva áll mindenkinek 14 és 24 éves kor között, tehát majdnem minden középiskolás és egyetemi diáknak. Véleményem szerint mindenkinek jó lehetőség. Nagyrészt gimnáziumokból szoktak jönni, de van jó pár idősebb résztvevőnk is. Az egyik legnagyszerűbb dolog a táborral kapcsolatban, hogy mindig megpróbálunk amerikai fiatalokat is hívni,

10


hogy segítsenek nekünk. P.D.: Jó tapasztalat lehet, hiszen nem kell külföldre menned ahhoz, hogy anyanyelvűektől sajátítsd el a nyelvet. L.S.: Pontosan! A vicces része pedig, hogy azok, akik külföldről jönnek, egyáltalán nem tudnak magyarul, így a tábor résztvevői kénytelenek végig angolul beszélni, máskülönben az amerikai oktatójuk nem értené, mi történik. A legtöbb magyar természetesen szép munkát végez. Különböző képességű diákok érkeznek, és még a legügyetlenebbek is keményen próbálkoznak, így magabiztosan kijelenthetem, hogy minden diák – aki eddig eljött – úgy ment el, hogy fejlődött az angolja, és jól érezte magát. Hiszen az egyik dolog, amire nagy hangsúlyt fektetünk a nyelvgyakorlás mellett, az az élet nagy kérdéseinek és hétköznapi problémáinak kitárgyalása. Mindezt persze érdekes módon, hiszen úgy gondoljuk, hogy szórakoztató lehet ezekről a dolgokról beszélni és tanulni.

P.D.: Tehát különböző korosztályok képviseltetik magukat különböző tudásszinten. L.S.: Különböző szintjeink vannak. Volt olyan diák, aki abban az évben kezdte az angolt, amikor jött, és olyan is, akik már hosszú ideje tanulta, és nagyon jól beszélte. Vegyes képességeket kapunk, ami csak még érdekesebbé teszi a csapatot. P.D.: Mi a különbség az amerikai és magyar gyerekek tanítása közt? L.S.: Ez egy nagyon jó kérdés. Nem igazán tanítottam Amerikában, úgyhogy arról az oldalról nem tudok sokat mondani. Az egyik fő különbség, amit megfigyeltem, a hangsúly a tanítást és a tanulást illetően. Amíg Amerikában nagyobb hangsúlyt fektetnek a kritikai gondolkodásra, és a „miért” a legfontosabb, addig Magyarországon nagyobb hangsúlyt fektetnek a memorizációra és a „mi” kérdés fontosságára. „Mi történt, mikor történt” és ehhez hasonlók. Mindkét módszer jó, mindkettőnek megvannak a maga előnyei és hátrányai. Nyelvtanulásnál például a „mi” sokkal fontosabb, mint a „miért”. Ennek köszönhetően pedig, ahogy én látom, a magyar diákok sokkal jobban beszélnek egy második nyelvet, mint az amerikai diákok. Azonban néhány tantárgyban a „miért”, úgy gondolom, lényegesebb: ilyen a történelem és az irodalom. Néha, mikor magyar diákokkal beszélgetek, és szóba jön az előbb említett két téma, a gyerekek el tudják mondani nekem, hogy mi történt és mikor, de nem azt, hogy miért. A legjobb megoldás valószínűleg a két módszer kombinálása lenne. Köszönöm a beszélgetést, és sok sikert kívánok a továbbiakban!


11

Lyukasóra

P.D.: Olvastam egy nyelvtanulási módszerről, mely azt hangsúlyozza, hogy úgy kell tanulnunk, mint a gyerekeknek: a legfontosabb, hogy a száraz nyelvtan helyett anyanyelviektől tanuljunk kifejezéseket, hétköznapi mondatokat, amik beleivódnak a tudatunkba. L.S.: Pontosan, én is hallottam róla. A SpeakOut is hasonlóan működik, hiszen a társalgásra helyezzük a hangsúlyt. Nektek rendkívül jó tanáraitok vannak, akiktől megtanuljátok a nyelvtant, így nekünk már nem kell arra fókuszálni. A beszédet igazán nehéz az osztálytermekben gyakorolni, hiszen nincs elég idő rá. Ez olyasvalami, amit mi megtehetünk, hogy segítsünk a tanáraitoknak, miközben ők pedig nektek segítenek…

Ciszterek a világban – Coco Chanel Ritter Anna 10.A

Lyukasóra

„Mindenki röhögött az öltözködési stílusomon, de ebben rejlett a sikerem titka. Más voltam.” „Visszafogni magad, amikor bánt valami, és nem hisztériázni, amikor fáj – ilyen a tökéletes Nő.” Csak néhány aranyköpés Coco Chaneltől, aki 1908 környékén született, színpadon, a „Qui qu'a vu Coco dans l'Trocadéro?" című dal közben. Attól kezdve Gabrielle-t Coco-ként ismerték előbb barátai, majd az egész világ. Gabrielle Bonheur Chanel 25 évvel korábban jött világra, Saumurben, egy augusztusi napon. Édesanyja 33 évesen halt meg tuberkulózisban, ennek hatására az amúgy is instabil apa úgy döntött, gyermekeit hátrahagyva Amerikában próbál szerencsét. Az akkor 12 éves Gabrielle két húgával együtt a ciszterci fennhatóság alatt álló aubazine-i árvaházba került, míg két öccsét egy vidéki tanyára küldték dolgozni. A Chanel-féle jegyek (keményített gallér, épületszerű, egyenes vonaltervezés, visszafogott, semleges színek használata) mind-mind arról árulkodnak, hogy Gabrielle-ben mély nyomot hagytak az itt eltöltött évek. Egyes vélemények szerint Gabrielle a Chanel divatház egymásba fonódó C betűs logóját az árvaház ciszterci rózsaablak-mintáiból, az ott látható, cirádásan összekapcsolódó C betűkből merítette. 1901-ig élt az árvaházban, innen a moulins-i Notre Dame intézetbe került, ahol varrni tanult. Életében ez volt az első olyan tevékenység, amelyhez nemcsak tehetsége volt, de örömét is lelte benne. 1903-ban, mikor már babaruhák és kelengyék varrásából tartotta el magát, úgy döntött, más területen is próbálkozik. A színészet mindig is érdekelte. Vonzotta, hogy olyan emberek bőrébe bújhatott, akiknek kijutott az, ami neki nem: boldogság, szerencse, gazdagság... Vichyben élő nagybátyjához utazott, itt pedig kávéházi darabokban vállalt mindenféle szerepet. Az éneklésben meglepő sikere volt, a közönség rajongott az általa előadott sanzonokért. Hamarosan elénekelte az ominózus dalt, ezután pedig Gabrielle-t maga mögött hagyva Coco szerepét játszotta élete végéig. Ezekben az időkben találkozott Étienne Balsannal, egy jómódú hivatalnokkal, aki bevezette a felsőbb társadalmi körökbe. Románcuk néhány hónap alatt tovatűnt, de Coco ekkor már a férfi társaságának szerves tagja volt. Nemcsak azt köszönhette egykori szeretőjének, hogy a felső tízezer is megismerte nevét, hanem azt is, hogy általa találkozott Arthur Capellel, akit csak „Boy”-ként emlegettek. Boy egy gazdag angol bankár fia volt, aki később szénszállítás-

12



13

Lyukasóra

ból gazdagodott meg, és saját lovaspóló csapata is volt. Őt tartották Coco első szerelmének. 1909-ben felhagyott az énekléssel, és Párizsba költözött Boyjal, ahol a férfi segítségével kalapkészítő műhelyt nyitott. (Érdekesség, hogy az üzlet előtte Coco régi szeretőjének, Balsannak a garzonlakása volt.) Első sikerét egy szalmakalappal aratta, amely magán hordozta a Chanel ház három legfontosabb vonását: letisztult, elegáns és célszerű. 4 éven belül három üzletet is nyitott, majd 1918-ban, eddigi sikerein felbuzdulva, újabb üzletet nyit a Cambon utcában, a 31-es szám alatt. Ez az üzlet mai szóhasználattal már butikként funkcionált: a földszinten ékszerek voltak, különböző szépségápolási termékek, egy szinttel feljebb a ruhaköltemények, míg a második emeleten maga Coco lakott. (Itt dolgozik egyébként ma Karl Lagerfeld, a Chanel ház jelenlegi feje.) Pár év múlva Cocót már igazi sztárként ünnepelte a világ. Ekkor találkozott a Francia Riviérán Ernest Beaux-val, a parfümkészítés „nagyágyújával”, akit rögtön felkért, tervezzen neki egy parfümöt, ami „pontosan olyan, mint a nő. Egyszerre káprázatos és végtelenül csábító. Azt szeretném, ha létrehoznánk a nő természetes illatát, mesterségesen. (…) Olyan illatot akarok, ami letisztult.” Coco az Ernest által megadott mintákból az 5-ös sorszámút választotta, mert ez volt a szerencseszáma. A parfüm neve Chanel N°5 lett, tudatos döntés alapján: „A kollekciómat az ötödik hónap ötödik napján indítom el a piacon, így hagyjuk meg neki az ötös számot, amely majd szerencsét hoz neki is”. Dmitrij Pavlovics Romanov (az akkori szeretője) rajzolta le a Chanel N°5 eredeti flakonját, amely egyébként a cári testőrség vodkásüvegének alakját követte. Coco a parfümmel valóságos tendenciát indított el: innentől kezdve minden valamirevaló divatház rendelkezik saját parfümmel. „Az a nő, aki parfümöt nem visel, annak jövője sincsen.” (Coco egyik híres mondata 1923-ból.) Nemcsak Európában aratott sikereket: az amerikai nők, akik a praktikus öltözetet preferálták, rajongtak a Chanel-féle ruhákért, amelyek remekül ötvözték a kényelmet az eleganciával. Valóságos forradalmat indított a divatban, amelyet külseje is tükrözött: haját egészen rövidre vágatta, nemet mondott a fűzőre, férfinadrágban járt. Az ő megjelenéséig a nők szinte betegesen védték a bőrüket a naptól, a liliomfehérség számított előkelőnek, ám amikor Coco egyik nyaralásáról napbarnítottan tért haza, elkezdődött a napozás kultusza. Ruháihoz anyagnak tweedet használ, gabardint és dzsörzét, amik pedig addig férfiaknak voltak fenntartva. A vásárlók megőrültek tőle, a szakma pedig – Dior, Givenchy, Ganvin – a haját tépte dühében és tehetetlenségében. Chanelt viselni ekkorra már a létező legnagyobb sikk volt. 1926-ban rukkolt elő a kultikus „kis fekete ruhával”. A Vouge divatkritikusai a fekete színben már nem a gyászt látták, hanem a modern, független, céltudatos nő egyenruháját. A II. világháború alatt Svájcba ment német katonatiszt szeretőjével. Mikor visszatért, Franciaország Christian Dior kollekcióit ünnepelte, és úgy látszott, többé nem a Mademoiselle viseli a „divat koronáját”. 1954-ben született az új kollekciója, amit meglehetősen hűvös kritikák fogadtak. 1955-ben fellendülést adott neki, mikor Marilyn Monroe kijelentette, a Chanel N°5 pár cseppje elmaradhatatlan kelléke az éjszakáinak. A következő két évben megjelent a láncos steppelt táska végső formája, a fekete orrú kiscipő, és ekkor adták neki Dallasban a Neiman Marcus Fashion-díjat. Érdekesség, hogy ’63-ban Jacqueline Kennedy rózsaszín Chanel-kosztümöt viselt a merénylet napján. 1971. január 10-én halt meg Ritz Hotel-beli lakosztályában, amely több évig szolgált lakóhelyéül. Coco Chanel mélyről indult, egyedül, és a csillagokig küzdötte fel magát. A XX. század egyik legmeghatározóbb alakja volt, aki tudta, hogyan használja ki különféle, ilyen-olyan kapcsolatait; reményt és példát nyújtott a nőknek arra, hogy ők is lehetnek függetlenek, ambiciózusak és önállóak. „Minden a mi kezünkben van, ezért soha nem szabad feladni!” Élete utolsó napjáig tartotta magát e gondolatához.

XXV. évf. 23. (91.) szám, 2014. Karácsony

a Ciszterci Diákszövetség Pécsi Osztályának lapja

Zúgjál erdő, sejehaj, csendülj mező, falevél… Andrásfalvy Csenge 12.D Iskolánk népzene tanára, Bergics Lajos Tanár Úr nemrégiben kitüntetésben részesült: Baranya Megye Díszpolgárává avatták. Hivatásos népzenész, a Zengő együttes alapítója és vezetője. Nagyjából minden hangszeren játszik, mindig csodáltuk tudását népzene órákon. Vele beszélgettem. Andrásfalvy Csenge: Először is gratulálok Tanár Úrnak a Baranya Megye Díszpolgára címhez! Bergics Lajos: Köszönöm szépen! A. Cs.: A népzenei munkásságával kapcsolatban szeretnék kérdezni. Mióta foglalkozik népzenével és honnan jött az érdeklődés? B. L.: Egészen pontosan 1977 óta, amikor volt egy Ki mit tud?, amin a Vujicsics együttes játszott. Akkor hallottam először ilyen muzsikát. Felfigyeltem rá, hogyan lehet a népzenét másképpen megszólaltatni, szemben az akkori beöltözött táncos csoportokkal, hejehuja, hip-hoppal, amit nem nagyon kedveltem. Ekkortájt csaltak el egy népzene-feldogozásokat játszó együttesbe, ahol először bőgőztem, doboltam és gitároztam. Mivel valaha hegedülni is tanultam, újra elővettem a hangszert. Elhívtak minket a KISZÖV Táncegyütteshez, ahol kaptunk egy hangfelvételt néhány koreográfiáról. Bukovinai meg somogyi zenéket kellett a tánckísérethez megtanulni. Itt kezdtem el tanulni a népzenei hegedülést, gyakorlatilag ez volt az első találkozás. A. Cs.: Miért pont a népzenét választotta? A zene így is, úgy is fontos volt, miért nem klasszikus zene vagy valami kulturáltabb könnyűzene? B. L.: Nagyon szeretem a klasszikus zenét, mai napig szabadidőmben legtöbbször ezt hallgatok, mégis a népzene az, ami magával sodort. Szerencsém volt, mert a zenén keresztül egyre jobban megismerhettem a hagyományos kultúrát, ami hasznos tudomány. Ezekből az értékekből jó, ha minél többet be tudunk építeni saját életünkbe. A. Cs.: Milyen tendenciát lát Magyarországon a hagyományápolásban? B. L.: Vegyes a kép. Vannak nagyon pozitív és kevésbé jó irányok. A legrosszabb persze az, amikor a fiatalok helyből elutasítják ezt a kultúrát, amit legfőképp az ismeretek hiánya és a másfajta értékrendből fakadó gondolkodásmód okoz. Vannak különböző intenzitással érkező divathullámok, mint például a több mint negyven éve indult táncház-mozgalom, ami a mai napig tart. Különösen az első évtizedben nagyon erőteljes hatással volt a fiatalok egy részére. Ma ez a hatás kevésbé érződik, egyrészt mert a mozgalom át is alakult, másrészt, mert sok minden más is van mellette. Ez nem baj, csak kérdés, hogy milyen értékek mentén tud továbbélni ez a kultúra. A. Cs.: A Felszállott a páva is sokat tud a közvéleményen formálni. B.L.: Igen, mivel a mai világ nagyon televízió-, médiacentrikus, ezért egy ilyen műsor sokat javít elsősorban a megismertetésben. De ezt a versenyszellemet, hogy versenyt kell csinálni mindenből, ezt a részét nem tartom pozitívnak. Nem igazán egészséges és nem is tartozik ehhez a kultúrához.

2014. Karácsony

2

A. Cs.: Hogyan lehetne máshogy? Mert általában népdaléneklési versenyek vannak, ahol találkozni lehet ezzel a kultúrával. B. L.: Azért nem tragédia, hogy vannak ezek. Ilyen ez a világ, ehhez alkalmazkodik a rendszer. A legjobb, ha a gyerekek az iskolában tanulják ezeket a dalokat és megpróbálják a saját életükbe beépíteni. Azért is választottam a népzenét, mert azt látom, hogy míg a klasszikus zenében az emberből vagy profi lesz és színházi zenekarban, szimfonikus együttesben vagy esetleg szólistaként dolgozik, vagy teljesen felhagy a muzsikálással. Hangszere a szekrény tetején pihen és esetleg néha előveszi és leporolgatja, de nem válik a zene a mindennapok aktív részévé. Nagyon-nagyon kevés esetben, például orvosoknál látunk néha kamarazenélést, de ebből is elég kevés van. A népzenében az a jó, hogy nem muszáj profinak lenni, az ember amatőrként is vidáman húzogathatja, és aktív kapcsolatban marad a zenéléssel. A. Cs.: Az iskola zenekarai hogyan készülnek a karácsonyra? B. L.: Hagyományosan a karácsonyi műsoron bemutatkozik a Zengető együttes, illetve a népdalénekesek is, és mindig próbálok valami újat kitalálni. Idén nagysajói zenéket fogunk előadni. És az Orffegyüttessel is készülünk a karácsonyi műsorra, ezért ilyenkor mindig sok munka van, ami jó dolog. A. Cs.: Nagyon szeretem a moldvai zenét, mert van benne egy ösztöni, nyers erő, ami mindig magával ragad. Hogyan lehetne jellemezni a többi táj zenéjét? B. L.: Hogy a moldvai zenének ilyen a hatása, az azért van, mert a népzenetörténet egy régebbi rétegét lehet itt hallani. Ezek a rétegek persze megvannak a többi tájon is, csak ami elterjedt és amit használunk, például Mezőségről és Kalotaszegről, azok nem a koraközépkori zenék, hanem inkább a XVIII, XIX. században kialakult zenekultúra, de ugyanúgy itt is megvannak a régebbiek. A népzenetörténetben az a szép, hogy együtt élnek a legrégebbi és legújabb dallamok is párhuzamosan. A. Cs.: Személy szerint a Tanár Úrnak melyik táj zenéje a legkedvesebb? B. L.: Mikor melyik, de igazából szinte mindegyik. Talán leginkább azok, ahol a régebbi stílus még megfogható. Ilyen Gyimes, Moldva, és a dél-dunántúli népzene. A. Cs.: A környező népek zenéi közül melyiket szereti a legjobban? B. L.: Ami zeneileg a leginkább izgalmas, az a román zene, illetve a délszlávok muzsikája. A. Cs.: A kevésbé jó fülűek számára van egy jó hírem, méghozzá az, ahogy tanár Úr szokta mondani, hogy a hallás mindig fejleszthető. Ez hogyan néz ki, és mikor kell elkezdeni? B. L.: Természetesen minél előbb, annál jobb. Sajnos van egy közhiedelem, hogy az emberek egy részének „nincs hallása”, ami egy nagy butaság, hiszen az agyunkban ott vannak azok a sejtek, amelyek működtetéséből alakul ki ez a bizonyos tulajdonságunk. Ha ezt gyakoroljuk, elkezdünk figyelni a hangok magasságára, megpróbáljuk őket visszaénekelni és ezt felépítjük, akkor működik. Ugyanúgy, ha valaki rendszeresen jár edzeni, akkor kifejlődik egy erős izomzata, ha pedig nem, akkor nem. Felnőtteket is tanítok, és mindenkinél ki lehet ezt alakítani és fejleszteni még idős korban is. Nemrég volt egy hetven fölötti tanítványom. A. Cs.: Régen a faluban, mivel jobban velük élt a zene, lehet, hogy sokkal többen voltak muzikálisabbak? B. L.: Ilyen felmérést nem olvastam, de láttam Széken, hogy rengeteg fiatal férfi csodálatosan énekelt táncalkalmakon vagy lakodalomban. Ott valószínűleg inkább a hozzáállás és a kedv, ami meghatározó. Egészen biztos az, hogy mindenki, aki akar, meg tud tanulni énekelni és zenélni, akár jó szinten is. Csak azon múlik, hogy mennyi energiát, időt és figyelmet fordít erre. A. Cs.: A zenetanulás milyen hatással van az emberre?

3

2014. Karácsony

B. L.: Nem mondok újat azzal, amit számtalan kutatás és tanulmány megerősített, hogy a tanulást men�nyire segíti, ha valaki zenét is tanul. A zenét tanulók iskolai tanulmányai lényegesen jobbak, mint azoké, akik ezt nem teszik. A. Cs.: Tudna mondani egy-egy kedvenc komolyzenei és könnyűzenei művet? B. L.: Komolyzenéből könnyen tudok mondani. Nagyon szeretem a reneszánsz és a barokk zenét és Bartókot. Ezt a három területet hallgatom a legtöbbet. Ha nagyon fáradt vagyok, akkor csak Bartókot tudok hallgatni. A könnyűzenével más a helyzet, más az emberek kapcsolata vele, általában fiatalkori pozitív élményekhez kapcsolódik. Ha zeneileg közelítem, akkor hamar kiderül, hogy komoly gondok vannak ebből a szempontból, de valószínűleg nem is arra való, hogy zeneileg elkápráztasson. A. Cs.: Azért mégis… Úgy nézem, mintha a Tanár Úr szeretné az LGT-t. Vagy mégsem? B. L.: Nem. Régen, amikor fiatal voltam, az Illés együttest szerettem, egyértelműen, a többit meg kevésbé. Köszönöm a beszélgetést!

2014. Karácsony

4

Ötvenhat éves korában elhunyt Balikó Tamás, színművész, rendező, a Pécsi Nemzeti Színház volt igazgatója. Iskolánk volt tanulója. A művész családjának barátai megerősítettek: vasárnap este tragikus hirtelenséggel, szívproblémák következtében (még nem tudni, hogy valóban infarktusról van-e szó, de ez a valószínű) hunyt el a színész-rendező - írja a Pécsi Újság. Balikó 1978-tól a Színház- és Filmművészeti Főiskola színész szakán tanult Békés András osztályában. 1981-től 1986-ig a Pécsi Nemzeti Színház színésze volt. 1987-1990 között elvégezte a Színház- és Filmművészeti Főiskola rendező szakát is, ahova Ádám Ottó tanítványaként járt. 1987-1991 között a Madách Színház, a Vígszínház, a Radnóti Miklós Színház, a József Attila Színház, a Szegedi Nemzeti Színház és a Pécsi Nemzeti Színház tagjaként tapsolt neki a közönség. 1991-1993 között a Városligeti Labdatér Teátrum művészeti vezetőjeként dolgozott. 1993-ban lett a Pécsi Nemzeti Színház igazgatója, ezen a poszton 2011-ig dolgozott. 2003-2008 között a Nemzeti Színház művészeti tanácsadója volt2011-től a Siklósi Várszínházat vezette. Korábban tanított a Kaposvári Egyetem művészeti karának színházi intézetében. Balikó Tamás rendezéseit határozott elképzelés, biztos színészvezetés jellemezte. Főbb rendezései közé tartozott Nádas: Takarítás, O,Neill: Utazás az éjszakába, Christie: A vád tanúja, Mamet: Floridai öröklakás eladó, Rossini: A sevillai borbély, Miller: Az ügynök halála, s egyebek mellett Bernstein: West Side Story című darabja. Olyan filmekben láthatták a nézők, mint a Mephisto, az Üvegtigris, a Privát kopó vagy a Tűzvonalban című tévésorozat.

5

2014. KARácsony

Fekete István

Betlehem A konyhában ültünk a földön, és a tűzhely meleg fénye kiugrott néha, meg-megsimogatván arcunkat. Hallgattunk, de magunkban megvallottuk, hogy a mű tökéletes, és nem is vettük le a szemünk róla. Tornya volt, ajtaja volt, ablakai voltak, ahol be lehetett tekinteni (egy krajcárért!), és ha bent meggyújtottuk a kis gyertyát, kivilágosodott az egész épület valami boldog, meleg világossággal, mint a szívünk abban az időben. Egyszóval: betlehem volt. A Szent Család kicsit oldalt állt, előtérben a jászollal s a jászolban Jézuskával, aki mosolygott, és kövér kis kezét ökölbe szorította, ámbár mi akkor még nem gondoltunk arra, hogy ha ez a kéz egyszer kinyílik, mekkora ragyogás árad belőle a világra. Ennél sokkal nagyobb gondjaink voltak. Elsősorban az, hogy Jézuska mezítelen maradjon-e vagy takarjuk be? - Megfázik! – mondta Bence Gábris, aki érzékeny lelkű fiú volt. - Buta vagy – szólt Andók Pista –, aki Isten, az nem fázik. - A Biblia az mondja – szólalt meg végül Puska Péter, aki papnak készült –, hogy „édesanyja pólyába takarta, és jászolba fektette…” Ez döntött. A pólya természetesen nem lehetett akármilyen anyagból, ezért selyemből lett, a selyem pedig anyám télikabátja béléséből lett. Másodsorban ott volt még a szamárkérdés. Két szamarunk is volt ugyanis. Puska Péterre néztünk, aki csizmája orrát vakargatta piszkos kis körmével, és lesütvén szemét, erősen gondolkodott, de aztán kivilágosodott értelmes, fanyar arca: - Az nincs a Bibliában, hogy hány szamár volt. Több pásztor volt, hát szamár se egy volt… Subák, láncosbotok, bajuszok és szakállak, kucsmák és tornyos angyalsüveg már készen voltak, így semmi akadálya nem volt annak a lelkes izgalomnak, amely másnap a falu végén abban a felkiáltásban érte el tetőfokát, hogy: - Szabad-e betlehemet köszönteni? […] Igazán siettünk volna, de úgy megbámulták takaros betlehemünket, úgy tartóztattak bennünket, etettek, itattak (ne mondják a szomszéd faluban, hogy nem látták szívesen a gyerekeiket), és főleg úgy tömték a perselyt, hogy se láttunk, se hallottunk. Pedig közben feltámadt a szél, lenyomta a felhőket, és szitálni kezdte a havat a fekete éjszakában. Ezt azonban a házak között alig lehetett érezni, de amikor kiértünk a szabad mezőkre, belénk mart, és engem, aki a betlehemet vittem, majd belelökött a patakba. - Egyenest! – vezényelt Jancsi, aki nagy lókötő volt, de a szíve a helyén. – Ha a nyárfás utat elértük, nincs semmi baj. - Nem kellene visszafordulni? - Nem! – üvöltött Jancsi. – Engem agyonvernek, ha nem leszek otthon az éjféli misén. Az idő és a tér elveszett. A nagy subákat majd a földre nyomta a szél, a hó vágott, mint a jeges vessző, és reszketve izzadtunk, ijedt kis erőnk utolsó megfeszítésével. Vánszorogtunk. A kis betlehem oldalát már feltépte a szél, és kísértetiesen csapkodta a papírt, miközben a toronyban a kis bádogcsengő néha megkondult, mint a lélekharang. Nem tudtuk, hol vagyunk, és szívünk körül halálos hidegen bujkált a félelem. - Megfagyunk – mondta valaki, mire Bence Gábris leroskadt a hóra, és sírni kezdett, de sírását elkap-

2014. karácsony

5

kodta a sikoltó szél. És csak álltunk. Összebújtunk Gábris körül, a betlehem lecsúszott kezemből a hóra, és nem hittünk már semmiben, csak az elmúlás borzalmában, és már nem is voltunk. - Imádkozzunk! – mondta ekkor Péter, és ennek a szónak a mélységében egyszerre végtelen csend lett, és ebben a csendben alig hallhatóan, mégis világosan megérintett bennünket meleg szárnyával a távoli harangszó. - Harangoznak – ordított Jancsi –, most már tudom az utat. - Imádkozzunk! – mondta Péter, és imádkoztunk. És az éjféli misén otthon voltunk. És azóta is, ha nagy baj van, és kiesik a kezemből a betlehem, azt az imát mondom és azt a harangszót hallom még ma is. (1950)

Traktorjogsi

Lyukasóra

Ottóffy Bálint 11.A Nagyjából két évvel ezelőtt született meg az az elképzelés, miszerint kertészmérnöki egyetemen kívánok továbbtanulni a jövőben. Erről a témáról többekkel is beszéltem, köztük Nagypapámmal, aki ugyancsak ezt a szakot végezte el még anno Keszthelyen. Mesélte, hogy tanulmányai elején még mindenkinek kötelező volt engedélyt szerezni traktor vezetésére. De miért is fontos a traktor mezőgazdasági munkálatok elvégzéséhez?! Egyrészt a traktor a nagy teljesítőképességű motorja segítségével képes nagyobb tömegű berendezések szállítására, vontatására, e tulajdonságából származik másik neve is: mezőgazdasági vontató. Másrészt e tulajdonságait képes elvégezni puha, felázott talajon is, köszönhetően a nagy felülettel rendelkező kerekeinek, hiszen ha kis felületen érintkezne a talajjal, nagyobb lenne a nyomás, így a kerék elsüllyedne a puha földben. Abban az esetben, ha az általános kerekekkel rendelkező traktorok nem képesek teljesíteni feladatukat, és a talaj nem alkalmas számukra a közlekedéshez, akkor lánctalpas járműveket használnak a hatásfok növelésének érdekében. Példa: Legyen egy felnőtt férfi tömege 80 kg, két cipőtalpának együttes területe 500 cm2, azaz 0,05 m2! A nyomóerő itt az ember súlya, 800 N. A talajra gyakorolt nyomása Egy átlagos mezőgazdasági munkához használatos kisebb lánctalpas traktor 1,5 tonna tömegű. A két lánctalp együttes felülete 1,6 m2. A traktor súlya 15000 N. Talajra gyakorolt nyomása p=15000 N/1,6 m2, azaz p=9375 Pa. Látható, hogy a traktor nyomása kisebb lehet, mint az emberé. Ez azt jelenti, hogy ugyanazon a talajon az ember mélyebben besüpped, mint a nála jóval nehezebb traktor. Konklúzió: megéri megszerezni a jogosítványt traktorra. Nagyon jól jöhet. Forrás http://tudasbazis.sulinet.hu/hu/termeszettudomanyok/fizika/fizika-7-evfolyam/a-nyomas/ jelensegek-amelyekben-kis-nyomasra-van-szukseg http://hu.wikipedia.org/wiki/Mez%C5%91gazdas%C3%A1gi_vontat%C3%B3

20


Urunk színeváltozása oltárképen Huszár Ferenc tanár úr új munkája Csorbai Virág 9.A Itt a Nagy Lajosban mindenki ismeri Huszár Ferenc tanár urat és munkásságát. Azonban azt valószínűleg kevesebben tudják róla, hogy iskolán kívül milyen művészeti tevékenységeket végez. Nyáron sor került egy kápolna építésére, amelyben ő is nagy munkát vállalt. Erről beszélgettünk.

Cs. V.: Mit ábrázol ez az oltárkép? H. F.: Urunk színeváltozását. Nagyon kevés alkotás van ebben a témában, mivel nehéz megjeleníteni Jézus urunk tökéletességét és tisztaságát, vakító fehérségét. Úgy érzem, sikerült teljesítenem a feladatom, és valamelyest visszaadja a kép ezt a bibliai jelenetet. Be kell vallanom, nem volt könnyű feladat. Cs. V.: Milyen technikával festett? H. F.: A kép olajvászonra készült, és eddig nem sokat festettem ilyen technikával, érdekes volt számomra a feladat. A vásznat felkasíroztuk egy nagy lemezre, és úgy festettem meg. Marci fiam sokat segített nekem, remek figurális ábrázolásokat készített. Cs. V.: Látogatható a kápolna? H. F.: Azért kellett nyáron gyorsan befejezni a munkálatokat, mert úgy tervezték, hogy augusztus 13-án a veszprémi püspök felszentelhesse, és ez meg is történt. Azóta látogatható, de mivel ez a Táncos család magánkápolnája, szólni kell nekik, ha meg szeretnénk tekinteni belülről. Ez egy temetkezési kápolna is, alatta egy kripta található, ahová a család is akar majd temetkezni. A kápolna építésének indoka az volt, hogy Istennek tetsző szakrális nyomot hagyjanak a Földön maguk után. Úgy gondolom, ez sikerült, rengeteg energiát fektettek bele. Köszönöm a beszélgetést!


21

Hitélet

Csorbai Virág: Mennyi ideig tartottak a munkálatok? Huszár Ferenc: Több tervet is készítettem, de hogy minden beférjen egy kis kápolnába, nagyon át kellett gondolnom a dolgokat. Először azokat a dolgokat terveztem meg, amelyeket nem én készítettem el, ilyen például az oltárasztal, a padlózat. Fontosnak tartottam minden tervben megjeleníteni a szőlő motívumot, ugyanis helyileg egy szőlőhegyről van szó. Ezután következtek az én dolgaim: a nagyméretű üvegablak, majd az oltárkép, amely magát a helyiség jellegzetességét adja.

Ajánljuk Rómát!

(ahol kapni rózsaszín kólát…)

Eset-les

Molnár Csanád 12. E A 12.E osztály az utolsó osztálykirándulás jegyében felejthetetlen élmények közt az őszi szünetben 5 napra Rómába utazott. Várszegi Csaba tanár úr, az osztályfőnökünk kísért minket, valamint Dobosi László igazgató úr és kedves felesége, Dobosiné Rizmayer Rita, aki olasz nyelvtudásával a legjobb tolmácsként volt segítségünkre minden helyzetben (pl. ingyen bejuttatta az egész osztályt a Colosseumba), továbbá velünk volt Papp Tamás tanár úr szintén a feleségével, és a 9-es osztálykirándulásunk alkalmával megismert Szi-Márton atya, a zalakomári plébános. Várszegi tanár úr már az 5. osztályát vitte el Rómába, mert ahogy a mondás tartja: Omnes viae Romam ducunt (minden út Rómába vezet). Az élmény felejthetetlen, mindenkinek örök emlék marad, de lássunk csak néhány véleményt: Éreth Zsófi: Szerintem a római út volt a legjobb osztálykirándulás, és a végén a közösség is sokkal jobb lett. Minden este közösen beszélgettünk nemcsak egymással, hanem a tanárainkkal is. Nekem a város nagyon tetszett, a legjobb az volt, amikor este bementünk megnézni, hogy milyen kivilágítva. Mindenképpen vissza fogok meg menni oda, nagyon jó hely és nagyon tetszett ez a pár nap. Borsos Anna: Hááát... ami engem illet, nekem az esti városnézéses program volt ez egyik kedvencem, mert a város egy teljesen új arcát mutatta meg. De a másik kedvencem (ha lehet ilyent mondani) az, hogy ott nem lehet unatkozni. Egy padon ülve is bármi megtörténhet veled. Szerintem Róma az egyik olyan hely a világon ahova egyszer az életében mindenkinek el kell mennie. Paller Patrik: A hangulat összességében nagyon jó volt, mindig próbáltuk azt választani, ami mindenkinek jó…én úgy látom, hogy a közösség erősödött... nekem legjobban a Szent Pál bazilika tetszett és a jellegzetes kicsi, olasz utcák.. mindenképpen ajánlom, egy életre szóló élmény Rómában járni... Dobosiné Rizmayer Rita: Nagyon jól éreztem magam, részben azért, mert nagyon megszerettem ezt a kedves, vidám osztályt, részben mert jó volt Rómából olyat is látni, amit eddig még nem: pl. Szent Péter Bazilika kupoláját a Máltai Lovagrend kapujának kulcslyukán keresztül, vagy a Colosseumot belülről. Balaskó Pálma: Róma nagyon szép volt, ha ki kellene emelnem pár helyet, akkor az a Colosseum, a Szent Pál Bazilika (ahol pálmafák voltak a templomudvaron, és nagyon szép volt), és (bár felújítás alatt volt) a Trevi-kút örök kedvencem marad. Végh Rafael: Nagyon jól ereztem magam Rómában, a közös programok mellett sok szabadidőnk is volt, amik az amúgy is szoros osztályközösségünket még jobban összekovácsolták, így a 12. évre. Szívesen visszamennék meg az osztállyal, és szerintem ezzel a többiek is így vannak! Papp Tamás tanár úr: „Hol van az egyetem?” – kérdezi Oxfordban egy turista, mire a válasz: „Az egész város maga az egyetem!” Hasonlóan érzi magát az ember Rómába érkezve, mintha a világ legnagyobb múzeumában járna. Az egész város egy állandó kiállítóterem, melyben egymást váltják az antik Róma látványosságai és a Katolikus Egyház lenyűgöző templomai, bazilikái. A turistát ámulatba ejtik az ókori birodalom építészeti csodái, a Szent Pál Bazilika pápai mozaikképei (az összes pápáról), a Lateráni Bazilika pápai trónjának egyszerű szerénysége, a Vatikáni Múzeum kincseinek és műtárgyainak sokasága. Az már csak egy apróság, hogy még október végén is ragyogó napsütésben fagylaltozhatunk a Trastevere szűk utcáin sétálgatva. Az élményáradat csúcsa mégis az, amikor az ember életében először belép a Szent Péter Bazilikába. Ha létezik ennél magasztosabb pillanat, akkor az csak az lehet, amikor mondunk egy imát a Bazilika Magyarok Kápolnájában. Ekkor úgy érezzük, az élet minden problémája és nehézsége megszűnik számunkra. Egy kis levezetésnek pedig kimondottan jól esik, ha „gyalog” felmegyünk a Bazilika Kupolájába, ahonnan a város látképe sem okoz csalódást. Hosszú évek várakozása után végre sikerült eljutnom ebbe a fantasztikus városba, az iskola egyik legszimpatikusabb és legközvetlenebb osztályával, a 12. E osztállyal. Végezetül összefoglalva: Ha az embernek van bakancslistája, akkor a „Római Vakációnak” mindenképp szerepelnie kell rajta!

22


Irány Fellbach! Lehőcz Nikoletta 9.A

U.i.: Ha egy kicsit is kedvet kaptál az utazáshoz, akkor a következő utat te se hagyd ki! :)


23

Eset-les

Szombat kora reggel megszólal az ébresztő, hulla fáradtan kikelünk az ágyból, bepakoljuk az akár egész hétre való elemózsiát, és már sietünk is a Barbakánhoz. Sok diák a szüleivel, kisebb-nagyobb csoportokban, izgatottan, fáradtan, mégis tele energiával már ott áll, és várakozik. A busz megérkezik, bepakoljuk a csomagjainkat, elköszönünk szüleinktől, és már megyünk is fel a buszra a legtökéletesebb helyet keresve. Elindulunk, és szüleinket keresve integetünk az ablakon, majd elfoglaljuk helyünket, és elkezdődik a hosszú-hosszú út. Ki alszik, ki beszélget, ki olvas, ki zenét hallgat és nézi a tájat, vagy éppen azon töpreng, hogy hogy bírja ki ezt az embert próbáltató utat. Lassan beesteledik, és mi csak megyünk tovább, majd közel 15 óra út után megérkezünk Fellbachba. A busz megáll, és már mindenki izgatott, majd bemegyünk az iskolába, ami néhányunknak ismerős, mert egy korábbi évben már járt ott. Az iskolában megismerjük a cserediákjainkat és a szüleiket, majd hazamegyünk velük. Mindenkit már vár a finomabbnál finomabb vacsora és a családok sok kérdése, hogy milyen volt az út, mennyi időt utaztunk, milyen Pécs, és még sok más…. Másnap felkeltünk, és felfrissülve, izgatottan, nagy örömmel álltunk neki a napnak. Családi, szabad programok voltak, a legtöbben állatkertbe (ahogy mi is) vagy uszodába mentek. Majd jött a hétfő, korai kelés és iskola, de még ez se tudta elvenni az örömünket. Bementünk az iskolába, és beültünk egy-két órára, minden órán kérdezősködtek, és mi, ahogy tudtunk, válaszoltunk is. Körbevezettek minket az iskolában, majd zenével is köszöntöttek minket. Délután bowlingozni mentünk, ahol mindenki megmutathatta a nagy bowlingtudását. Kedden is beültünk pár órára, majd a városházára mentünk, ahol a polgármester is köszöntött minket, majd pedig körülnézhettünk Fellbachban. Délután „Stadtrallyn” vettünk részt. És mintha még nem fáradtunk volna el eléggé, aznap még volt rá esélyünk, legalábbis nekünk biztosan, mert röpiedzésre mentünk, ahol minket is örömmel fogadtak a játékban. Másnap a változatosság kedvéért már nem ültünk be egy órára sem, hanem Stuttgartba mentünk a cserediákok nélkül, ahol megmutatták a nevezetességeket, egy kis incidens során véletlenszerű „bújócskát” játszottunk, majd pedig egyénileg is gyönyörködhettünk a városban. Délután pedig „tesiórán” vettünk részt, nem mintha nem mozogtunk volna már eleget. Csütörtökön a németekkel együtt Aalenbe mentünk, ahol GPS Stadtour keretében tekinthettük meg a város szépségeit. Nagyon élveztük, kivéve azokat a részeket, amikor harmadszor is ugyanoda jutottunk a készülékkel. Ezután megnéztük a Limes múzeumot, majd visszamentünk Fellbachba. Pénteken kissé szomorúan keltünk, mert tudtuk, hogy nemsokára megyünk haza. Schorndorfot néztük meg, majd szabad foglalkozás volt a búcsúestig. Mint a legtöbben, mi is Stuttgartba mentünk vásárolgatni… A visszautunkért jócskán meg kellett szenvedni, és sikeresen elkéstünk a búcsúestről, de legalább hazaértünk… A búcsúest nagyon jó volt, énekeltünk, táncoltunk és finom ételeket ettünk, mint ahogy egész héten is. Majd már szombaton úgy keltünk fel, mintha otthon lettünk volna, és szomorúak lettünk, mert tudtuk, hogy indulunk haza. Reggel elbúcsúzkodtunk a családoktól, akiket nagyon megszerettünk, majd felszálltunk a buszra, és elindultunk haza. A buszon már egy összeszokott jó társaságként utaztunk haza… :)

Pán Péter: Csoda a színpadon

Eset-les

Soós Anna 10.A Október 16: Olvasópróba. Remegő szívvel és hatalmas félelemmel lépem át a próbaterem küszöbét. A valóságból az álmokba csöppenek. Méhes László –a darab rendezője- hihetetlen odaadással beszél a műről. A történetet már régóta ismerem. Kisgyermekkorom egyik kedvenc meséje volt a Pán Péter, de csak most értettem meg, hogy miért. Van egy másik világ, ahol minden álom valóra válik, ahol mindig a jó győz, ahová elmenekülhetsz a hétköznapok elől. Ez a világ: Sohaország. Elég egy jó gondolat, amiből e gyerekeknek rengeteg van, s máris elrepülhetnek ide. Karácsony, anyu, gyűszű, na meg persze a tündérpor. Ennyire egyszerű lenne az egész? A gyerekeknek talán igen. Ők könnyen megvalósíthatják magukban a saját kis Sohaországukat. Ők még nem találkoztak az élet valódi arcával. Azonban a felnőttek igen. A darab legkeserűbb része ez. A felnőttek már nem tudnak repülni! Ők már nem képesek csak jóra gondolni. Szórhatunk rájuk bármennyi tündérport, a jó gondolatok nélkül semmit sem fog érni. Ők már tudják, mi a valóság az élettel kapcsolatban, s hogy nem mindig végződnek a jó győzelmével a dolgok. Azonban ha egy felnőtt megnézi ezt a darabot, újra láthatja Sohaországot, de szembesülni kell a valósággal. Láthatja a gonosz Hook kapitányt, az ostoba kalózokat, az eszméletlenül aranyos Pán Pétert és az elveszett fiúkat, s egy igazi családot, ahol a szeretet uralkodik. Végül nekem is lenne egy üzenetem a felnőttek számára. Bár már nem tudnak repülni, de azt soha ne feledjék, hogy Isten velük van. Ő minden egyes embert szeret. Nekünk nincs más dolgunk, csak viszont szeretni őt, és eleget tenni az akaratának. Higgyük el: Ő mindig a legjobbat akarja nekünk. S ha ezt a felnőttek is észben tartják, nekik is lehetnek csupa jó gondolataik, és a földi élet végén Sohaország helyett, a Mennyországba juthatnak el jutalmul. Én pedig elsősorban Istennek, másodsorban pedig a színháznak köszönöm, hogy a csoda részese lehetek.

24


Méhes Lászlót, a darab rendezőjét kérdeztük az előadással kapcsolatban: S.A.: Hogyan választja ki a szereplőket? M.L.: Nagyon egyszerű. Kialakul a fejemben egy kép. Kétféle kép él az alakról: az egyik a külsejét, a másik pedig a személyiségét, magát a belsejét jelenti. S amikor jönnek a felvételizők, akkor minél jobban fedik a bennem élő képet, annál nagyobb az esélye annak, hogy őket fogom választani. Ez a titok. S.A.: Ezt a darabot a Vígszínházban is rendezted. Miben lesz más ez a darab Pécsett? M.L.: Nagyon sokban lesz más és nagyon sok mindenben fog hasonlítani. Bennem ez a történet így él, így mesélem el Pán Péter történetét. És attól, mert eljövök Pécsre, és már egyszer elmeséltem máshol, nem fogom másként mesélni, mert ezt gondolom róla. Ennyiben fog hasonlítani a Vígszínházashoz. Ami pedig nagyon sokban megkülönbözteti, az egyszerűen csak annyi, hogy itt más szereplők vannak. Ha együtt dolgozom valakivel, akkor más jut róla eszembe, s akkor megegyezünk, ami nekem is jó, meg neki is, ebben nyilván különbözni fog, hisz minden ember más természetű.

Aranyköpések „- Milyen görbét kapunk? ” „- Egyeneset!” „Maguk olyanok, mint egy szatyor béka.” (Pánczél Róbert)

„Mi egy cipőben evezünk.” (Andrásfalvy Péter)

„- Egy pillanatot kérek, tanár úr!” „ – Már pillantottam!” „ – A bi szócska kettőt jelent. Kivéve a bili szóban.” „- Kimehetek kezet mosni?” „- Le is fürdesz?” (Páll Csaba)


25

Eset-les

S.A.: Kikhez szól ez a darab? M.L.: Van a színháznak egy olyan mondata, hogy egy előadás 6 - 106 éves korig, mindenkinek szól. Én ezt a mondást nem szeretem, mert általában amikor mondják a színházban, akkor nem kis mértékben anyagi megfontolások miatt mondják, hogy minél többen jöjjenek és vegyenek jegyet. Ebben az esetben viszont azt gondolom, hogy ez a frázis, ez a jól ismert mondat érvényes. Valóban azt gondolom, hogy mindenkinek szól ez a darab. Legyen az 8 éves, 48, vagy akárhány, olyan érdekes történet ez, hogy mindenkinek mást jelent, más rétege nyílik ki, és más ponton érinti meg őt. Tehát én azt gondolom ezzel a kérdéssel kapcsolatban, hogyha kicsit segít bennünket a Jóisten és jó előadást tudunk összehozni, akkor nincs olyan korosztály, amelyiknek speciálisan nem mesélne valamit ez az előadás. Tehát ezért bátran mondom mindenkinek, hogy váltson jegyet. Lesz, aki nagyokat fog nevetni rajta, lesz, aki zokogn‑‑i fog. Ez attól függ, hogy kiben mi van, és mi rezonál az ő lelkében. A Pán Péter, James Matthew Barrie színdarabja nyomán kerül bemutatásra december 12-én a Pécsi Nemzeti Színházban, és évad végéig megtekinthető lesz a színház nagyszínpadán.

Beszámoló az Országos Diákparlamentről

DÖK

Hochschorner Adél 11. D Idén újra összeült a diákönkormányzat, hogy megválassza az új elnökséget. 1 elnököt, 2 alelnököt, 1 titkárt és 2 cserkészdelegáltat választottunk meg. A cserkészdelegáltak Katyi Zsombor és Weiling Anna, a titkár Tarlós Ferenc, az alelnökök Ján Szilárd és Komócsi Bíborka, az elnök pedig jómagam lettem. Friss elnökként szerencsém volt belecsöppeni egy hatalmas, országos szintű rendezvénybe. 2014. november 21-23-án került sor az Országos Diákparlament összehívására Székesfehérváron. Az ország minden pontjából érkeztek megyei delegáltak. A baranyai régióból tizenketten vettünk részt a rendezvényen. Voltak köztünk általános iskolások, gimnazisták, szakközépiskolások és kollégisták is. Pénteken dél körül megérkeztünk Székesfehérvárra. Egy nagy, Baranya megye feliratú tábla várt ránk, amely elvezetett minket a regisztrációs pulthoz. Itt megkaptuk a szavazásra feljogosító kártyánkat, az ebédcsomagunkat és persze a szobánkat. 15 óráig volt egy kis időnk pihenni, majd elindultunk a színházba, ahol megtartottuk az első plenáris ülést. Rengeteg neves ember volt itt jelen, köztük Sipos Imre, a köznevelésért felelős államtitkár helyettes is. A köszöntő után két ülés volt - közoktatási és felsőoktatási. Én az előbbit választottam. Az ülés kb. 2 és fél óráig tartott. Kicsit haszontalannak tartottam, ugyanis a diákok másfél órán keresztül csak és kizárólag a mindennapos tesiről panaszkodtak. Mikor ezt megunták, a közösségi szolgálatot szidták. Ezeken kívül persze voltak értelmes kérdések is. Az ülés után visszamentünk a kollégiumba, ahol elszállásoltak bennünket. Szombat reggel fél 9-kor indultunk a szekcióülésekre. Öt különböző témában foglalatoskodtak a diákok. Minden témában 7-8 csoportra osztották a társaságot. A „diákönkormányzatok működése” szekcióba kerültem. Délelőtt és délután is 3-3 óránk volt beszélgetésre, vitázásra. Ez a nap eszméletlenül jó volt! Rengeteg hasznos információval, ötlettel gazdagodtam. Remélem, az itt megszerzett ötleteket majd a mi sulinkban is sikerül sokszorosítani. Ebédet a székesfehérvári ciszter iskolában kaptunk. Ebéd után volt egy kis szabadidőnk. A baranyai delegáltakkal kávézni mentünk, ahol jobban össze tudtunk ismerkedni. Délután folytatódtak a szekcióülések, ahol különböző pontokat, javaslatokat fogalmaztunk meg az Oktatási Minisztérium számára. Minden szekciónak ki kellett választania egy delegált tagot, akik felolvasták a csoportjaikban megfogalmazott felvetéseket. Szegény delegáltak éjjel 4-ig dolgoztak, mire megfogalmazták a 42 pontot. Nekünk addig programokat szerveztek. Fellépett egy helyi banda, majd a Hősök, utána pedig egy DJ biztosította a jó hangulatot. Másnap reggel került sor a záró plenáris ülésre. Mind a 42 pontot külön kellett megszavazni. Hos�szadalmas folyamat volt ez. A szavazás után az oktatási minisztérium államtitkára is eljött. A delegált tagok átadták a 42 pontot és az ülésnek vége lett. Visszamentünk a szállásunkra, kiregisztráltunk. Fáradtan, meggyötörten szálltunk fel a buszra. Nagyon örülök, hogy egy ilyen színvonalas rendezvényen vehettem részt. Rengeteg élmén�nyel gazdagodtam, amiket mindenképpen szeretnék a mi DÖK-ünkben is hasznosítani. Bár a hétvége fárasztó volt, mégis feltöltődtem tervekkel, ötletekkel, amelyeket remélem, meg tudunk valósítani.

26


Pannonhalmán páston állva Páprádi Bíborka 11.E


27

Sportszelet

A sport megtanít küzdeni, kitartani, megtanít az összpontosításra, a hitre, hinni abban, hogy képes vagyok rá, bízni magamban. Mindig, amikor kezemben a tőrrel állok a páston, ezt élem át. A vívás nagyon sokat adott ahhoz, aki most vagyok, erősebbé és kitartóbbá tett, képes lettem újra hinni magamban. Ezért is volt óriási élmény az októberi edzőtábor Pannonhalmán, ahol olyan diákokkal és edzőkkel lehettem együtt, akik szintén a vívásban lelik örömüket. Bár különböző fegyvernemekben vívtunk, mégis érezni lehetett, hogy valamiben egyek vagyunk, egy célért vagyunk ott. Ám ez az edzőtábor egészen más volt. A Pannonhalmi Bencés Gimnázium új sportcsarnokát fölavatva tanulhattunk a profi edzőktől, köztük a magyar válogatottétól is. Egyik legnagyobb meglepetésemre a házigazda edző egy szerzetes volt, és ez a kettő csak a tábor alatt csiszolódott össze bennem, hogy igen, van olyan, hogy egy szerzetes fegyveres sportot űz. Az edzések alkalmával együtt melegíthettünk be és lábmunkázhattunk az ország katolikus iskoláinak valamennyi vívójával. Fegyvernemekre osztódva sajátíthattuk el a szúrástechnikákat, a hárításokat, és tanulhattunk új mozdulatokat. Egyéni iskolázások során edzőink tökéletesítették tudásunkat. A kemény munkának, fáradtságnak és gyakorlásnak meglett az eredménye. Edzések után egy külön teremben fegyvercsattogások és a találatjelző táblák hangja közepette küzdhettünk egymás ellen. Mindenkit büszkeséggel töltene el, ha szemben állhatna sportága legjobbjaival, mi egy páston küzdhettünk a magyar válogatott nagyjaival. Képzelhetitek, milyen érzés lehetett eltalálni őket és pontot szerezni, pontot egy profival szemben. Szinte mámorító. De az élmények nem álltak meg ennyiben. Az edzéseink után pannonhalmi diákok vezettek körbe minket, először megmutatták a gimnáziumukat, és betekintést nyerhettünk egy 30 fős hálóba. Felmerülhetne a kérdés, de nem, nem írtam félre. Az osztályok egy hálószobában alszanak az első két évükben. Láthattuk az ismételten nagy létszámra szabott tanulószobát, valamint a mozitermüket is, és persze a tantermeket. Majd az iskola után bejárhattuk az apátságot, a könyvtárat, és voltunk a pannonhalmi bazilikában is, ami a modern stílusával meglehetősen új képet tárt elénk. Amellett, hogy rengeteg tapasztalattal gazdagodtunk és megismerhettük Pannonhalma varázsát, új barátságokat is köthettünk. Már az érkezésünkkor szembetünő volt a kedves fogadtatás és az, hogy a pannonhalmiak milyen udvariasak velünk, lányokkal. A közös programok, étkezések során alkalmunk volt rengeteget beszélgetni a vívókkal, és persze ott voltak a szabadprogramok, amikor a vendégházban kártyáztunk, viccelődtünk és persze pótoltuk a napközben leadott kalóriákat csokikkal és kekszekkel. Ebben a három napban rengeteg útravalót kaptunk: tanácsokat, bíztatásokat, új tapasztalatokat és barátságokat, amiket örökké összeköt egy szuper élmény, a pannonhalmi edzőtábor.

A futásról általában dr. Varga Tamásné Haraszti Krisztina

Sportszelet

Sietünk,rohanunk,az egész életünk egy nagy lótás-futás. Mégis,ha a futásról,mint sportágról kerül szó, sokan utálkozva, furcsán állnak hozzá. Mi a csodát lehet ebben szeretni? Fárasztó, monoton, céltalan… Mivel én azok közé tartozom, akik kedvelik a sportolásnak eme formáját, elmondom érveimet. Fárasztó? Igen, na de melyik mozgás nem az. Az a fajta sporttevékenység, ahol az ember nem ad bele apait-anyait, és nem fárad el, nem ér semmit. Mindig azt szoktam mondani a tanítványaimnak, hogy a legolcsóbb sportolási lehetőség, mert csak egy jó cipő kérdése, és bárki bárhol, termi kötöttségektől függetlenül nekiállhat. Tulajdonképpen csak saját magát kell rávenni ahhoz, hogy az első métereket elkezdje. Ha már ez rendszeressé vált, persze a fokozatosság elvét betartva, büszkeséget és elégedettséget érezhet a futó. Legyőzte a lustaságot, teljesítette azt, amit eltervezett. Monoton? Erre azt tudnám mondani, hogy nem mindegy, hogy az ember milyen lelkülettel áll a feladathoz. Ha a futásban valaki csak ezt tudja észrevenni, akkor az azzá is válik. Az sem mindegy, hogy milyen környezetben futunk. Szerencsésebb ha erdőt, víz parti környezetet választunk. Nekem kedvenc helyem Orfű, ahol a tájban és a vízben gyönyörködve hamar eltelik az idő. Sokan használnak zenét a futáshoz. Ezt veszélyesnek tartom, mert egy érzékszervünk nem úgy koncentrál, ahogy kéne. Jó, ha az ember figyeli a környezet hangjait. A másik dolog, hogy futás közben a gondolatok, ötletek, problémák feldolgozására is kiválóan alkalmas módszer a csend. Céltalanság? Fontos eldönteni, hogy evvel a mozgással milyen célja van valakinek. Például, aki fogyni szeretne, heti háromszor 20-25 perc kocogással már eredményt érhet el. Kevesebb testsúllyal pedig bevállalósabb lehet valaki. Aki általános, jó közérzetet akar, heti 3-4 alkalommal, 30 perces futással ezt elérheti. Nagyon népszerűek a különböző tömegfutó versenyek . Itt mindenki a maga felkészültségének megfelelő távot választ, amit, ha teljesíti, elismerésben részesül, éremmel a nyakában pedig büszkeség tölti el, hogy én ezt megcsináltam. Hiszem és vallom, hogy a sport által szerzett élmény, ahol az ember saját magát legyőzve ér el eredményt, jó jellemformáló, a megszerzett tapasztalatok az élet más területén is jól kamatoztathatók.

28


Vessz meg érte! Horváth Sarolta 10.B Immár sokéves hagyományt folytatva az iskola idén is benevezett a Rókaűzők Váltófutásra. A Kaposvár-Pécs távot 12 fős csapatok teljesítették, vegyesen fiúk és lányok. Itt is öregbítettük a Lajos hírnevét, 3. helyezést értünk el középiskolás kategóriában. Ennek apropóján három csapattagot kérdeztem a futásról. Horváth Sarolta: Évek óta sikeresen triatlonozol. Miért szereted a futást? Nagy Krisztina (12.C): Mivel én nem csak „hobbiból” futok, célom is van vele: minél jobb eredményeket szeretnék elérni. Így a „szeretek” szó nem mindig megfelelő, egyszerűen muszáj dolgozni, ha eredményes akarok lenni. De nyilván szeretek futni, különben nem csinálnám.

H. S.: Mi az eddigi legjobb eredményed? N. K.: Rengeteg érmem, kupám van, köztük országos bajnoki cím egyéniben és csapatban is. Legjobb eredményemet egy nemzetközi versenyen értem el Bledben, ahol a dobogó második fokára állhattam, csapatban pedig az aranyérmet szereztük meg. H. S.: A PVSK Tájfutó Szakosztályának egyik meghatározó tagja vagy. Miben több a tájfutás a „sima” futásnál? Gyenizse-Nagy Balázs (10.A): A tájfutás egy összetett sport. Itt a futás mellett a térképet is tudnod kell figyelni, mert ez alapján teljesíted a pályádat. Ezen kívül olyan tereptárgyakat, domborzati formákat, esetleg helyeket láthatsz, amiket más talán soha. H.S.: Melyik volt a legextrémebb környezet, ahol futottál? Gy-N.B.: Kettőt mondanék. Az egyik az Alföldön volt, 2011 februárjában. Tázlár mellett térdig érő hóban kellett teljesíteni a pályámat, 3 km-en 70 percet jöttem. A másik Szlovéniában, Lipicán volt. Itt rengeteg szikla volt, egyes helyeken nem lehetett máshová, csak sziklára lépni. H.S.: Mi az eddigi legjobb eredményed? Gy-N.B.: 2013 júniusában részt vettem a világ legnagyobb tájfutó váltóversenyén, a Jukolán, Finnországban. Itt egy csapatban 7-en vannak, és több, mint 1600 váltó indult. Mi 331edikek lettünk. Legjobb hazai eredményemnek a 2012-es Rövidtávú Országos Bajnokságot mondanám, itt lettem először dobogós, harmadik. H.S.: Teljesítetted azt a bizonyos 42-t. Gratulálok! Milyen szervezésben futottad a maratont? Simon Tamás (12.D).: Édesapámmal nyáron döntöttük el, hogy lefutjuk idén a Budapest Maratont. Erre – érzésem szerint – kellőképpen fel is készültem. A verseny, melyre neveztem, a 29. SPAR Budapest Maraton volt, amely október 11-én került megrendezésre. Abszolút egyéniként indultam a legfiatalabbak, 18-19 évesek korcsoportjában. H.S.: Mi volt benne a legjobb és legnehezebb pillanat?


29

Sportszelet

H. S.: Milyen környezetben, milyen körülmények között szeretsz/szoktál futni? N. K.: Hangulatomtól függ és persze az edzéstervtől, hogy mit és hol kell futnom. A hos�szú futásokat szeretem társaságban teljesíteni és változatos terepen, helyszínen, így kevésbé unalmas; de vannak olyan pillanataim, amikor jobb egyedül, ilyenkor a gondolataimba mélyedhetek. A résztávos edzéseket pedig határozottan jobb valakivel együtt futni, hogy húzzuk egymást.

Sportszelet

S.T.: A legjobb érzés ilyen sok (kb. 3500) versenyzővel együtt futni a fővárosban, miközben csodaszép látvány tárul elénk. De ha még ez sem lenne elég, a szurkolók és zenészek fáradhatatlan biztatása mindig adott erőt és kitartást, hogy lefussam a maratont. Persze az érzés, amikor beér az ember a célba, leírhatatlan. Aki tudja, az tudja, mindenki másnak meg ajánlanám. A legnehezebb pillanat talán két részben jelent meg nálam: egyszer verseny alatt, egyszer verseny után. Futás közben minden versenyzőnek – aki hosszabb távot választ – elérkezik az a pillanat, amit holtpontnak hívnak. Ez nálam a 30-32. km-nél jelent meg. Nehéz volt leküzdeni, de a szurkolók és a frissítő állomások sikeresen átlendítettek ezen. A másik, mikor közölték az eredményeket. Sajnálatos módon a 3,40,43-as időeredményem csak a 4. helyre lett elég, de ha 2 perccel jobbat futok, akkor a 2. lettem volna. H.S.:Miért ajánlanád a futást? S.T.: Szerintem az egyik legjobb sport. Nagyon sok pozitív érv szól mellette: testi-lelki felfrissülést ad, „kitisztítja az agyat”; akárki elkezdheti, kortól, nemtől, képzettségtől függetlenül; akárhol futhatsz, és nem utolsó sorban az egyik legolcsóbb sportág. Szerintem a legjobb, ha zene nélkül megyünk el futni: sok dolgon el tudunk ilyenkor gondolkodni, amire suli közben talán nincs időnk. Mindenkit biztatnék, hogy menjen el bátran futni, kocogni akár csak 30 percet is; meglátod, nem fogod megbánni!

Az a bizonyos 21 km Takács Réka 12.E „És beértek a Ciszter Cicák is! Gratulálunk!” Üvöltött a hangfalakból a narrátor. Na, de ne szaladjunk így előre. Az egész történet úgy kezdődött, hogy még általános iskolában rájöttem, hogy egy bizonyos technikával könnyedén lehagyom a többieket hosszútávon. Gimnáziumban pedig, amint Haraszti Krisztina tanárnő megtudta, hogy szeretek futni, elkezdett felkészíteni a Rókaűzők futóversenyre. Ezen a megmérettetésen az iskola csapatával indultam. Itt megismertem új embereket, és megtapasztaltam az igazi versenyhangulatot, amikor semmi sem számít, csak a helyezés. Ez így nem hangzik túl jól, viszont nagyon jó érzés, amikor olyan emberek segítenek még gyorsabban futni, akik igazából nem is ismernek. A négy év alatt több sérülésem is volt, ami miatt nem tudtam felkészülni az első félmaratonomra, és ez hátráltatta a felkészülésemet a másodikra is. Emiatt kétszer indultam párban a Budapesti Nike (most már Wizz Air) Félmaratonon. (Az elsőn 9 km-t a másodikon 12 km-t.) Idén viszont már bírta a térdem, és a nyár esti edzéseknek köszönhetően a kondim is a 21 km-t. Sok hátráltató ok (lerobbant autó, betegség, korai kelés) ellenére is sikerült helytállnom a távon. Fantasztikus érzés volt, ahogyan a kilométerek repültek el a lábam alatt. Az igazán jó érzés pedig az volt, amikor az a rengeteg ember, aki kijött szurkolni, úgy szurkolt nekem is, mintha családtagja lennék. Többen is- látva a rajtszámomon, hogy első félmaratonista vagyok, odafutottak mellém, és gratuláltak, lelkesítettek. A célvonalon beérve alig hittem el, hogy sikerült félig betegen is lefutnom. A futás nekem olyan önbizalmat, és lelki békét ad, hogy mint sportot, mindenkinek ajánlom. Én is folytatni fogom egy kis téli pihenő után az edzéseket egy újabb félmaratonra, és később majd egy maratonra is.

30



31

Sportszelet

1. Kaposvár; 5,3 km; könnyű; lány RAJT: Kossuth tér (09:00) – Kaposvár, város vége, Kaposszentjakab, buszforduló 2. Sántos; 7,2 km; közepes; fiú Kaposszentjakab, buszforduló – Szentbalázs, Surján vendéglő előtti buszmegálló 3. Szentbalázs; 9,3 km; nehéz; fiú Szentbalázs, buszmegálló – Gödre templom 4. Gödre; 6,7 km; könnyű; fiú 1. ÚJRAINDÍTÁS (10:30) Gödre központ – Baranyajenő előtt a 66-os útról jobbra leágazó bekötőút, a temető mellett. 5. Baranyajenő; 5,8 km; könnyű; fiú Temető mellett – Tormás központ 6. Tormás; 4,9 km; közepes; lány Tormás központ – Fő u. – Települést elhagyva balra az első lehetőségnél elfordulni – Alsókövesdi útkereszteződésig: Erdei út eleje (Alsókövesdi útelágazás) 7. Zselic; 12,2 km; nehéz; fiú 2. ÚJRAINDÍTÁS (12:15) Erdei út eleje (Alsókövesdi útelágazás) – Erdei út vége (Becsali) Az útról sehol nem kell letérni, elkanyarodni!!! 8. Hetvehely; 4,2 km; könnyű; lány Erdei út vége (Becsali) – Hetvehely központ, templom előtt 9. Abaliget; 8 km; közepes; fiú Hetvehely központ, templom előtt – Abaliget, Aranyszarvas vendéglő 10. Orfű; 7,1 km; nehéz; fiú 3. ÚJRAINDÍTÁS (14:20) Abaliget, Pertelek utca – Orfű, Platános liget 11. Mecsek; 12 km; nagyon nehéz; fiú Orfű, Platános liget – Pécsi Tudományegyetem 12. Pécs; 3 km; könnyű; lány 4. ÚJRAINDÍTÁS (16:15) Pécsi Tudományegyetem, Szentágothai Központ – Pécs, Szent István tér ÚJ útvonal: Ifjúság útja – Alkotmány utca – Kodály Zoltán utca – Barbakán tér - Esze Tamás utca - Janus Pannonius utca - Széchenyi tér – Hunyadi János utca - Káptalan utca - Sétatér

A STANDARD ÍZPOTENCIÁL TÁBLÁZATA Nagy Tamás (12.C) „Az én időmben még a barna volt a csokis, a sárga a vaníliás és a puncs színű a rózsaszín.” Bodáné Gálosi Márta

Gourmand

A táblázat egy egyszeri mérés által meghatározott alap, minden ettől különböző adat pontatlan, illetve az alábbiakban megjelölt szempontok befolyásolják. E0(Ét trüffel/Árkád)= 2,13 E0(Madártej/Vásárcsarnok)= 2,03 E0(Valódi konyakmeggy/Árkád)= 1,85 E0(Erdei gyümölcs krém/ Vásárcsarnok)= 1,57 E0(Barackpálinka/Árkád)= 1,30 E0(Vadász konyakmeggy/Árkád)= 1,17 E0(Aranydesszert/Árkád)= 1,012 E0(Ét zselé/Árkád)= 1,010 E0(Kekszes/Vásárcsarnok)= 0,76 E0(Tejkaramell/Árkád)= 0,54 E0(Cukormentes marcipán/Árkád)= 0,21 E0(Feketeerdő/Vásárcsarnok)= 0,0 E0(Tiramisu krém/Vásárcsarnok)= - 0,18 E0(Dió krém/Vásárcsarnok)= - 0,33 E0(Banán krém/Vásárcsarnok)= - 0,46 E0(Banános/Vásárcsarnok)= - 0,8 E0(Gesztenye/Árkád)= - 0,96 E0(Málna-joghurt/Vásárcsarnok)= - 1,12 E0(Mákos/Árkád)= - 1,25 E0(Konzum „zöld”/Árkád)= - 1,38 E0(Konzum „piros”/Árkád)= - 1,56 E0(Caffe latte/Árkád)= - 1,89 E0(Rumos-diós/Vásárcsarnok)= -2,09 E0(Mogyorós/Vásárcsarnok)= - 2,37 E0(Vajkaramella/Árkád)= - 2,48 E0(Tojáslikőr krém/Vásárcsarnok)= - 2,50

Boldogító képesség

Bomlasztó képesség

* Az eltérő értékeket (amelyeket a mérések során tapasztalhatunk) az okozza, hogy a kísérletek során alkalmazott nyelv íz receptorai alanyonként eltérhetnek mennyiségben, érzékenységben, stb.. Továbbá a vizsgálatra szánt anyag is kockánként eltérhet tömegében, alakjában, ízfokozó hatásában, stb..

32


V íz alat t Háborgó tengeren sodródom, ments meg Mesterem! Elfáradtam, megterheltek, félek, hogy elveszem Nincs Rajtad kívül senki, aki ismerné lelkemet Tarts meg kérlek, míg fújnak a nagy szelek Víz alá merülve várlak Szívem áldozata engedelmesség Követem Uram, jó példádat Hordozom szövetséged jelét

Költőtoll

Betölteni jövök minden igazságot Amint kérted, egy életen át Meghalok és feltámadok, elveszek, megtaláltatok Követni akarom Isten Fiát. Víz alá merülve nézlek Elutasított egy bolond világ De engem Isten szeretete éget Te vagy bennem a Világosság. Meghalok bűneimnek, feltámadok a Krisztusnak Szellem által született vagyok Új tömlője leszek az új bornak Minden régit elhagyok Víz alá merülve hívlak Több van itt velem, mint próféták, vagy emberek Szívem kőtábláira felírtad Elmúlhatatlan szent igéidet Mikor ömlik az eső, és eljön az árvíz Kősziklám, erős Váram légy nekem Ezentúl csak Te irányítsd Megbukott, kisiklott életem Víz alá merülve kérlek Vigyázz rám, őrizd sorsomat Tedd, hogy legyek örökké Veled Menjek arra mindig merre vagy.


33

Fábián Anna 9.A

Én és ő...

Költőtoll

Én és ő, két jóbarát sétálnak az utcán habár mindketten félnek valamit nagyon remélnek de nem merik mondani csak a másiktól hallani egymás érzését megtudni, sajátjukat jó mélyre eldugni, róla tudomást nem venni úgy tenni, mintha nem lenne érzése egyiknek sem szilárd kőszikla a tengerben mindketten, állnak mereven lépni nem mernek, de tudják kellene... Érzések nélkül, de remény van bellül, Nyugodtan sétálnak tovább a csöndes és kihalt utcán.

Horváth Roland 12.C

Tiszt ul az ég… Este van, csend, hajnali három, Kilépek az ajtón, felhőtlen az ég, Lelkembe látnak a csillagok, a fény. Elindulok, lefekszem a fűbe, Csak nézem a felhőtlen messzeséget. Érzem lelkemben az összes veszteséget. Órák óta fekszem ott, de csak percek teltek, Évek voltak és hetek múltak. Megöregedtem. Mint rossz álmok törnek elő bennem a tetteim. Most már felhős az ég, nem látszik a Göncölszekér. Mint ártatlanra jöttek a gonosz vágyak,oh, a szegény. Azt hittem nyerhetek, de csak vesztettem, vesztettem. Felkelek a földről, mint keleten a fény, Minden nap, minden reggel beragyog az ég. Pedig tudja ő is, hogy megint elmegy és jön a sötétség.

34


Képregényes


35

Historia Domus

HISTORIA DOMUS November 4.: az 1956 –os emléktábla megkoszorúzása 6.: I. világháborús megemlékezés 8 -15.: látogatás fellbachi tesvériskolánkba 11-12.: nyílt nap a nyolcadikos diákok számára 17 -18.: tantestületi kirándulás 25.: Hova tovább nap – egyetemi svédasztal 26.: Babits megemlékezés 28.: Dr. Andrásfalvy Bertalan előadása 29.: tanár – szülő bál December 5.: látogatás Budapestre – Rembrandt kiállítás 6.: Mikulás túra 16.: természettudományi laborok átadási ünnepsége 17.: zarándoklat a Szent Bertalan kápolnához 18.: iskolai karácsonyi ünnepség 20 – január 4.: karácsonyi szünet

36


Kiállítás az I. világháború emlékére a „Lajos-Cafe”-ban

Magyarországi Ciszterci Rend „Incipit Vita Nova Alapítványa” CIB Bank, Pécs, Ferencesek u. 17. Bankszámlaszám: 11100207-19032382-10000001 IBAN: HU41 11100207-19032382-10000001 SWIFT kód: INEBHUHB Adószám: 19032382-1-02 A közhasznú alapítvány célja: a Rend pécsi gimnáziumának és kollégiumának támogatása.

A gimnázium alapítványa: „Pro Ludovico Alapítvány” Számlaszám: K&H Bank, 10402427-242140-18-00000000 IBAN: HU86 10402427-242140-18-00000000 Adószám: 18300697-1-02

• kivitelezés nyomtatástól a könyvkötésig • prospektusok, naptárak, szórólapok, plakátok nyomása • cégjelzéses levélpapírok, borítékok, névjegyek, meghívók, öntapadós címkék készítése alkalmi kiadványok, brosúrák, folyóiratok és könyvek, iskolai évkönyvek, irodai ügyviteli nyomtatványok tervezése, előkészítése és gyártása Cím: 7622 Pécs, Légszeszgyár utca 28. Telefon: 72/532-414

A Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumának diáklapja

Recommend Documents