A Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumának diáklapja

2013. Te Deum

20. évfolyam 76. szám

A Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumának diáklapja

12-17. oldal

Tartalom

Meszéna Tamás: Kávéházi gondolatok 1 Vörös Anna (11.A): Visszapillantó 2-5 Papp Luca (9.D): Újabb oltárkép készül 6-7 Péter Alexandra (11.D): Beszélgetés Katitsné dr. Balatincz Zsuzsanna tanárnővel 8-9 Molnár Kata (11.B): Beszélgetés Szentes János tanár úrral 9-10 ???: Beszélgetés Gadó Márta tanárnővel 10-11 Fehér-Fekete 12-17 Páprádi Anna Bíborka (9.E): Egy SMS a hitért 18 Andrásfalvy Csenge (10.D):: A Comenius programmal Franciaországban 19-20 Páprádi Anna Bíborka (9.E): Holokauszt megemlékezés 21 Molnár Csanád (10.E), Ján Szilárd (9.A): A budai ciszterci testvériskolánk tanulóit fogadtuk 22 Kocsis Dorottya (10.C): Kárpátalján jártunk 23 Péter Alexandra (11.D): Vigyázz, Olaszország, jön a 11.D 24 Kocsis Dorottya (10.C): Határon túli barátságok 25 Költőtoll 26 Fábián Anna Gertrúd (7.A), Szentirmay Bánk (9.A): Változások a könyvtárban 27-28 Péter Alexandra (11.D): Barkóba 29 Ritter Anna (8.A): Nagyanya 30-31 Marján Babett (12.A): Tükörkép 32-33 Vörös Anna (11.A): Szavak 34 Kovács Blanka (11.E): Rolling Stones 35 Móczár Dorottya (9.B): Erdélyben járt a kórus 36 Kiss Franciska (11.C): Hűtsd le magad 37 Ján Szilárd (9.A): (Marha)nyelv 38 Páprádi Anna Bíborka (9.E): KIDS atlétika verseny 39 Historia Domus 40

Címlapfotó: Tamási Balázs öregdiák

Impresszum Kiadja: Incipit Vita Nova Alapítvány és a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma Felelős kiadó: Dobosi László Főszerkesztő: Dr. Kovács Gusztáv Olvasószerkesztő: Czimmermann Csilla Diák szerkesztők: Andrásfalvy Csenge (10.D), Páprádi Bíborka (9.E), Vörös Anna (11. A), Kovács Blanka (11.E), Marján Babett (12.A), Ritter Anna (8. A) Elérhetőség: 7621 Pécs, Széchenyi tér 11. Páholy • www.crnl.hu • [email protected] Nyomdai munkálatok: Molnár Nyomda és Kiadó Kft. • 7622 Pécs, Légszeszgyár utca 28.

Kávéházi gondolatok Meszéna Tamás

1

Gondolatok

Színes Fehér/Fekete • 20. évfolyam 76. szám

Kávéházi

Kávéházi gondolatok – a nyelv Nyelvében él a nemzet, anyanyelv, ahány nyelv, annyi ember: sorolhatnánk még a szólásokat, melyek alátámasztják mennyire fontos számunkra a nyelv. Meggyőződésem: nem is vagyunk egészen tisztában vele mennyire. A legmodernebb agykutatási eredmények sorra mutatnak rá olyan vonatkozásokra, melyektől még nagy meglepetéseket várhatunk. Régóta tudjuk, a beszéd kialakulása, fejlődése az emberré válás folyamatában is lényeges pont volt. Nem véletlenül gondolták századokon át: a latin nyelv ismerete meghatározó a művelt ember számára. Talán véletlenül éreztek rá a bonyolult nyelv elsajátításának a gondolkodásra kifejtett pozitív hatására. A legmagasabb rendű agyműködésünk a két agyféltekének összekapcsolódó tevékenységéhez kötődik. Elképzelhető, hogy a távol-keleti diákok és felnőttek kiemelkedő eredményei mögött az az egyszerű tény áll, miszerint az ő írásuk a képi gondolkodást igényli, viszont nagyon korán megtanulnak angolul, ami a másik agyféltekéhez kapcsolódik. Így a gyerekek már első éveikben a beszéd, majd az írás hallatlanul összetett agyi tevékenységében összekapcsolják agyféltekéiket, ami egy nyugati gyereknél nem következik be akárhány nyelvet tanul is meg. (Legfeljebb ha japánul, kínaiul tanulna kiskorában.) A magyar tudósok kiemelkedő eredményeit is szokás magyarázni bonyolult nyelvünkkel, amit akkor sajátítunk el, amikor agyunk még annyira alakítható, hogy ez a komoly próbatétel jobban fejleszti, mint a kezdetben egyszerűbb más nyelv. Nagyon érdekes lenne megvizsgálni a különböző nyelvek milyen különbözőségeket eredményeznek nemzetenként. Milyen varázslatos dolog, amit pár szóval tudunk okozni egymásnak: örömet és persze fájdalmat is. Micsoda élményt jelent egy-egy irodalmi mű, egy őszinte beszélgetés, amit mindmind a nyelv közvetít közöttünk. Milyen különböző mértékben vagyunk birtokában anyanyelvünknek. Hány ember van az iskolázottak között is, akik dadogni kezdenek, amint valamilyen nem hétköznapi témában kell kifejteni véleményüket. Sőt legyünk őszinték: kinek nincs hasonló tapasztalata saját magáról? Hányan érzik kellemetlennek, ha gyakran nem sikerül gördülékenyen, félbehagyott, újrakezdett, befejezetlen mondatok nélkül beszélniük akár csak egy megnézett filmről? (Itt jegyzem meg: kiváló tesztfeladat elmeséltetni egy könyv, film, utazás vagy szinte bármilyen személyes élményét valakivel. Pedagógusoknak, egyetemre készülőknek kötelező is lehetne.) Érdemes belegondolni, valóban milyen bonyolult feladat a szövegalkotás: teljes szókincsünkből kell a másodperc törtrésze alatt a megfelelő kifejezést megtalálni, és egymáshoz illeszteni folyamatosan, különben jönnek az ööö-k, a krákogások és a töltelékszavak. Mennyien gondolják úgy, tenniük kell azért, hogy beszédük érthető, követhető, befogadható legyen az őket hallgatók számára? Szeressük, őrizzük, műveljük nyelvünk, nyelvi képességeink.

Visszapillantó Vörös Anna 11.A Olyan színesek vagyunk. Miközben készítettem ezt a beszélgetést ballagó diákjainkkal, akkor jutott eszembe ez az egyszerű gondolat. Hiába, a temperás készletünktől ismét meg kell válnunk színektől, melyeket már csupán a távolból figyelhetünk. S egy híres festő (vagy egyetem) alkot velük, és a vásznon kibontakozik egymás mellett lila és piros. Mi pedig odaállunk a festmény elé, és elégedetten konstatáljuk: „Igen, ezt a miénkből hozta össze. Nélkülünk nem sikerült volna!”

RiPortré

Vörös Anna: Kezdjük egy rövid bemutatkozással! Mi az a pár dolog, amit tudni kell rólatok? Más oldalról nézve, szerintetek milyenek vagytok diákként? Becze Tímea: A köztudatban Titiként szerepelek. Önmagam megítélésével szemben eléggé hadilábon állok. Tudni kell rólam, hogy nagyhangú vagyok, tehát nehéz nem meghallani és észrevenni, ha a közelben vagyok. Hogy milyen is vagyok diákként? Nos, úgy gondolom, annak is hangos és nagyszájú. Szénás-Máthé Anna: Nem vittem túlzásba a tanulást, általában nagyobb hangsúlyt fektettem azokra a tantárgyakra, amelyeket szeretek, azokkal soha nem volt gond. Órákon mindig figyeltem és otthon csak ismételtem. Ez mindig elég volt. Annál több időt fordítottam a délutáni tevékenységekre. Jelenleg három hangszeren tanulok, és két zenekarban játszom, illetve egy harmadikban kisegítek. Ez rengeteg időmet elveszi, de nagyon szívesen csinálom. Kollár Levente: Mindkét bátyám itt érettségizett, és nem volt kérdés az sem, hogy én is ide szeretnék-e járni. Nem bántam meg. Szerintem diákként nem számítok nehéz esetnek, mind a tanárokkal, mind más diákokkal könnyen megtalálom a közös hangot. Cserna Bence: Soha nem voltam mintatanuló. Én inkább a közösségi programokat preferáltam, mint a közös tanulásokat. Szerettem mindenben részt venni, mindenhol ott lenni. Dökös voltam és sulirádiós. Kovács István: A becenevem Kokó. Pár dolog közé tartozik, hogy szeretem az embereket, szeretek közöttük lenni, így mondhatjuk, hogy társasági ember vagyok. Amúgy ha valaki szeretne jó lenni nálam, akkor a whiskey-cola-t is szeretem! Diákként tanulni nem szerettem, de azért az órákat élveztem. V.A.: Úgy érzitek, már „kinőttétek” a gimnáziumot, vagy lenne még mit formáljon rajtatok? Mit adott nektek az iskola, és ti mit adtatok neki? B.T.: Én úgy érzem, hogy a gimnáziumnak már nincs mit formálnia rajtam, megtett értem mindent 4 év alatt, és ezért nagyon hálás is vagyok. Többek közt itt tanultam meg, hogy ki akarok lenni és merre kell tartanom, akár pályaválasztás ügyileg, akár személyiségben. Sz.A.: Nagyon szeretem ezt az iskolát, sokat köszönhetek neki, a barátaimat, az értékrendet, amit adott... valószínűleg más ember lennék, ha másik iskolát választok, de még akkor is, ha másik osztályba megyek. K.L.: Különösen most ballagás után érzi azt az ember, hogy még nagyon maradna, de ez úgy érzem természetes. Sok mindent kaptam az iskolától: barátokat, felejthetetlen emlékeket, és szerencsére tanított pár tanár, akik az élet bizonyos területein példaképként állnak előttem. 1 Négy év a Lajosban egy örök élmény volt. Egy nagy családhoz jobban hasonlít, mint egy iskolához. Kicsit már kinőttük, át kell adni az új generációnak a helyet. Remélem

2

20. évfolyam 76. szám • Színes Fehér/Fekete

ők is ennyire fogják szeretni ezt az iskolát, mint amennyire mi szerettük. K.I.: Az iskola még nagyon sokat szeretne formálni rajtam, de már nem lesz rá esélye... igen pont ez a megfelelő szó, hogy kinőttük, mert kerek volt, de kár lenne tovább erőltetni. V.A.: Maradni - elmenni. Melyik tűnik vonzóbbnak?

V.A.: Mi fog a leginkább hiányozni a légkörből, és magából az iskolaépületből ? Megfordítva a kérdést, mi nem fog hiányozni? B.T.: Nekem minden hiányozni fog... mivel nem tűnik megfelelőnek a minden kifejezés, inkább megpróbálok pontos választ adni: hiányozni fog a 3-as terem ahol rengeteg minden történt ez alatt a 4 év alatt, az iskolaudvar, a nagyszünetek, a Nyolcas Ipoly terem, a stúdió, a második emeleti fapadok, a folyosók...egyszóval minden. Ami talán nem fog hiányozni az a nagykémia szörnyű székei. Sz.A.: Leginkább a családias légkör fog hiányozni. Az hogy mindenki mindenkit ismer, és mosolyogva köszön a folyosón. Nagyon szerettem a 3. emeleti termünket. A 111/a más néven Lövészárok (Rohály Tanár Úr szerint ) Kicsi és szemetes terem, és valamiért mindig uborka szagú, de a miénk volt. K.L.: Legjobban az osztályom fog hiányozni, és onnan is az a pár ember, akikkel nagyon szoros barátságot kötöttünk négy éves pályafutásunk során. Persze tartani fogjuk a kapcsolatot, de az egészen más lesz, mint eddig. Mi nem fog hiányozni? Azért az évek során gyűjtöttem rossz emlékeket is, és nem bánom, hogy nem kell már beülnöm bizonyos órákra, és nem találkozok majd bizonyos emberekkel. Cs.B.: Legjobban a stúdió fog hiányozni. Sokat dolgoztunk rajta, hogy úgy nézzen ki mint amilyen most. Furcsa lesz az osztálytársaim, barátaim nélkül elkezdeni egy új évet. Egyáltalán nem fog hiányozni a röpdolgozat. Azt valahogy –valamiért- mindig utáltam. K.I.: A legjobb egyértelműen a kollégium volt, mert ott tanultam meg bízni a barátaimban, ott tanultam meg élni. Hiányozni fog a pálya is, és rajta a rengeteg ciszter meccs. Ami egyáltalán nem fog hiányozni az nekem is szintén a „nagy kémia”, de inkább az általános rettegések miatt. V.A.: Kik azok a személyek, akik támogattak, inspiráltak titeket? B.T.: Akik mindig támogattak, azok a következő személyek: az osztálytársaim, egytől


3

RiPortré

B.T.: Egyértelműen a „maradni” mellett voksolok. Sz.A.: Anno azért választottam a Nagy Lajost, mert katolikus, és mert előtte két bátyám is idejárt, jelenleg a húgom is. Mind ezek ellenére vágyom az újra. Új városra, környezetre. Nagyon sok barátom van Pécsen, Siklóson, meg itt él az egész családom, semmiképpen nem szeretnék végleg elmenni, csak világot látni, önállósulni. K.L.: Egyetértek Annával. Jó volna még maradni, de azt sem bánom, hogy elballagtam. Elmenni egy kicsit félelmetes, mert a megszokottat, a biztonságosat elhagyni mindig rizikós, de én bízom abban, hogy valami jó következik, és jó lesz új embereket, egy új közeget megismerni. Cs.B.: Maradni egyszerűbb lenne, de menni annál érdekesebb. Vágyom arra, hogy új emberekkel találkozzam, új élményeket szerezzek. K.I.: Mindkettő jó választás, mert felkészültünk a távozásra, de mindenképpen kényelmesebb lenne maradni. Átfordítanám, talán jobb lenne egyszer visszatérni.

RiPortré

egyig. Szerencsésnek mondhatjuk magunkat mivel olyan közösséget alakítottunk ki ami nagyon ritka. A barátaim, közülük vannak, akiket név szerint szeretnék említeni: Hernádi Réka, Bányai Borbála és Huszák Eszter. Köszönöm a sok közös élményt, a nagyszüneteket, a kóruspróbákat, a Helikont és a szürke hétköznapokat is. A tanárok közül szinte mindenkitől kaptam valamit; akár egy kedves mosolyt, vagy egy intő szót, ami észhez térített vagy egy bölcs gondolatot. Sz.A.: Czeininger és Bodogán tanár úr, és Csák Lili tanárnő. Czeininger Tanár Úr mindig segített a történelmet vallásos szemüvegen át nézni, és egy dolog jó és rossz oldalát is megmutatta az egyes eseményekre nézve. Ő volt az a tanár aki sokat törődött a diákok lelki hogylétével is, nekem is sokat segített. Bodogán atya a „szabvány” hittan tanagyag átadása során segített a diákok egyéni Istenkép kialakításában. Ő mindig minden kérdésünkre őszintén válaszolt bármilyen témában. Számomra igazi lelki vezető típus. Csák tanárnő természetesen a zene szerepét töltötte be a 4 év alatt. Ő segített, ha baj volt, ha valami miatt ki kellett volna hagyni próbát/hangszeres órát, ő elintézte. K.L.: A tanárok közül egyértelműen Dobosi tanár urat emelném ki. Nem feltétlenül mint tanár, hanem mint ember. Az óráin mindig azt szerettem a legjobban, amikor a tananyaghoz csak lazán kapcsolódó témákról beszélt nekünk. Határozottsága, hitelessége inspiráló volt, szerintem nem csak nekem. Cs.B.: Akik sokat segítettek, azok a jó öreg padtársak, Zsolti, Matyi, Hernádi. Ha nem ment a dolgozat egyedül, akkor megoldottuk közösen! Néha több, néha kevesebb sikerrel… K.I.: A összes kollégista évfolyamtársamat, a szobatársaimat szeretném megemlíteni és az osztálytársaimnak külön szeretném megköszönni, hogy sosem tették szóvá a beszólásaimat. A tanárok közül szeretném kiemelni Kovács Gusztáv tanár urat és az osztályfőnökömet. V.A.: Mennyire megterhelő az utolsó év? Hogy tudtok ennyi felé koncentrálni, és beosztani az időtöket? B.T.: Nem szépítek, tényleg nehéz a 12. év. Az érettségik is hatalmas nyomást gyakorolnak ránk, főleg az utolsó hónapok sűrűsödtek be. Kórussal Erdélyben voltunk, itt volt a királyválasztási kampány is, amibe rengeteg energiát fektettünk, no és persze a szerenádok, amik sokszor hajnalig is eltartottak. Nem is tudom, hogy maradtunk eddig talpon. Sz.A.: Nekem nem ment túlzottan a tanulás és hangszeres gyakorlás együtt. Sokszor kimaradt vagy az egyik vagy a másik a napomból. Főleg így, 12.-ben a sok program miatt. Én azt hittem, hogy ez az év lesz a legnehezebb, de a 4 év során 12.-ben tanultam a legkevesebbet. Pedig szerintem nem így kellett volna, de most már mindegy. K.L.: Szerintem is nagyon nehéz. Meg kell tanulni szelektálni, ez az egyetlen megoldás. Nekem idősebb barátaim azt mondták, hogy majd az utolsó év lesz a leglazább, ez szerintem közel sem igaz. Cs.B.: Csak hogy fele-fele legyen az aránya a nehéz volt- nem volt nehéz válaszoknak, számomra a negyedik év volt a legeslegjobb. A tanárok inkább segítenek. Mindig van valami, ami a negyedikesekről szól. Összességében nekem a legjobban a negyedik év tetszett. K.I.: Csatlakozom Annához és Bencéhez. A 12. év a legjobb, mert látod a célod és ösztönöz, mert el akarod érni, mindent megtennél érte és mégis tudod, hogy nem te vagy a legfontosabb. Nem tudom igazán elmagyarázni ezt az érzést. Ezt mindenkinek át kell élnie! V.A.: Érettségik, majd szeptembertől teljesen új közegbe kerültök. Nem féltek tőle? B.T.: Hazudik, aki azt mondja, nem fél az érettségitől. Másrészről pedig egy teljesen más közegbe kerülni, ez is szintén ijesztően hangzik. Mindig nehéz elhagyni a megszokott dolgokat, főleg ha annyira pozitívak, mint amilyenek itt, a Lajosban voltak.

4


Sz.A.: Inkább az érettségitől félek jobban, mint az új közegtől. Kellemes izgalommal várom az újat. Jót tesz majd a közegváltozás. K.L.: Félni nem félek, inkább egy kis izgalom és várakozás van bennem a jövőt illetően. Az új közegben úgyis megtalálom majd a hozzám hasonló embereket, ez csak idő kérdése. K.I.: Nincs itt gond, persze mindenkiben van valamennyi drukk, csak éppen én ezt még elfojtom. Majd mikor kezedben a toll, amivel eldöntöd a sorsod, izzad a tenyered és csak a feladatra koncentrálsz, akkor leszel igazán diák. Az új nem mindig jó, és nehéz lesz a Lajost élményekben (is) túlszárnyalni, de én izgatott vagyok az új kihívásokkal kapcsolatban. V.A.: Meséljetek el egy vicces sztorit vagy csínytevést, amiben ti is részt vettetek!

V.A.: Merre tovább, melyik egyetem, pálya érdekel titeket? B.T.: A Pécsi Orvosi Egyetemen jelöltem meg első helyen az általános orvosi szakot, majd a gyógyszerészetet második helyen, és végül TTK biológia szakot. Sz.A.: A továbbtanulás és a jövő egészen álomszerű számomra. Zenész és hangszerész szeretnék lenni. Harsona tanár, vagy zenekari/színházi harsonás, azt még nem tudom, majd amihez kedvem lesz. A zenész élet nagyszerűen összeegyeztethető a hangszerész élettel. Budapesten a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hangszerészeti iskolájába már felvételt nyertem, jövőre rézfúvós hangszerésznek fogok tanulni, első lányként az ország történelmében. K.L.: Kémiával szeretnék továbbtanulni, ezért vegyész és vegyészmérnök szakokat jelöltem meg Budapesten, az ELTE-n illetve a BME-n. Cs.B.: Az egészségtudományi karra akarok menni mentőtiszti szakra. Ez érdekel a legjobban. Pörgés és életmentés. Szerintem ez fekszik nekem a legjobban. Nagyapám is mentőtiszt volt, szeretném továbbvinni ezt az ágat. Egyet semmiképpen nem szeretnék, irodában bent ülni. K.I.: Én a BTK-ra jelentkeztem történelemre itt Pécsett és a Pázmányon is Pesten. Emellett szeretnék felvenni pár tárgyat a pécsi Hittudományi Főiskolán, mert ez is beletartozik az érdeklődési körömbe.

Köszönöm a beszélgetést!


5

RiPortré

B.T.: Csak olyat tudnék mesélni, amit nem szeretnék ennyi emberrel megosztani. Talán interjún kívül szívesen mesélek! Sz.A.: Általában a jó diák kategóriába tartoztam, nem nagyon voltak csínytevéseim. Néhány lógás és vízipisztolyozás fizika órán. Városi Anna tanárnőt is eltaláltuk néhányszor, persze lehet, hogy nem véletlenül… K.L.: Most hirtelen nekem is csak olyan jut eszembe, ami nem publikus. K.I.: Én szívesen mesélek! Nos, idén télen Bende Marcellel főztünk a kollégiumban egy adag forralt bort, amivel lebuktunk Borbély tanár úr előtt és egy-egy igazgatói figyelmeztetést kaptunk, de ez igazából nem klasszikus csíny. Sok kolis élmény is van bennem, amik egy életre megmaradnak. Szerintem a tanárokkal szembeni örökös lázadás hozza ezeket.

Újabb oltárkép készül Papp Luca 9. D

RiPortré

Huszár Ferenc tanár úrral beszélgettem vallásos témájú munkáiról, legfőképpen a most készülő Szent István király - templomi oltárképről. Sokan nem tudják, de a tanár úr egy pléh - Krisztuson dolgozott a tavalyi év végén, erről is lesz szó az interjúban. Papp Luca: Tavaly, 2012-ben Bakócán, Fekete István halálának 42. évfordulójára egy keresztet áldottak meg. Úgy tudom, a tanár úr részt vett ennek felújításában. Mesélne erről egy kicsit? Huszár Ferenc: Igen. Valójában ez egy pléh - Krisztus, és nem Fekete István halálának évfordulójára állították, hanem már ott állt a ‘20-as években, amikor Fekete István Bakócán dolgozott. Az idő vasfoga megtette hatását, erősen felújításra szorult. A fa elkorhadt, a festék a pléh részéről teljesen lekopott , csak egy körvonal látszódott Krisztusból. Ez a kereszt a tavalyi tél folyamán kidőlt. Így a Duna-Dráva Nemzeti Park és régi jó ismerősöm, Baumann József, aki a Mecsek Egyesület egyik igen aktív tagja, felkért a pléh - Krisztus újrafestésére. Elvállaltam, pusztán szerelemből, abban az örömteli tudatban, hogy egy ilyet festhetek. Fekete Istvánról még annyit, hogy sokszor megállt a kereszt mellett imádkozni. Több novellájában is megjelenik a pléh - Krisztus. Sajnos az eredetiről nem kaptam képet, így a saját fantáziámra kellett hagyatkoznom. Alkalmazkodtam a régi befoglaló formához, melyet megkaptam egy rozsdamentes acél formájában. Egyébként kültérre nagyon nehéz festeni, főleg mert az ember nem öt évre fest, hanem több évtizedre, így festék kiválasztása is hosszú ideig tartott. Két hétig készült, a száradással együtt. Nem dolgoztam vele mindennap. Úgy kell elképzelni a pléh - Krisztust, hogy egy útkereszteződésben áll. A pléh - krisztusok hasonlóak a kőkeresztekhez, csak ezeket a szegényebb családok állították. Erdélyben nagy hagyománya van, ma is több százzal lehet találkozni. P.L.: Jelenleg egy oltárképen dolgozik. Kik és hogyan kérték fel erre a munkára? H.F.: Egyházaskozárban egy Szent István király-templomot szenteltek 1996-ban. Most érett meg az idő arra, hogy egy oltárt is emeljenek a templom belsejébe. Jelenleg az oltár helyén egy hatalmas fafeszület van. Az ottani plébános körbekérdezte az ismerőseit, hogy ismernek-e tapasztalattal rendelkező festőt. Így történt, hogy a család régi barátja, Dohány Zoltán ajánlott engem erre a munkára. Mondta, hogy már több oltárképen is dolgoztam. Így vettem fel végül a kapcsolatot az egyházközség vezetőjével és az ottani plébánossal. Lefényképeztem a helyszínt, s a képek alapján a fiammal, Marcival (számítógép segítségével) látványterveket készítettünk. Egy ideig csak gondolkoztam rajta, mindenféle variációk születtek. A négy variáció közül az egyik rendkívül megtetszett nekik. P.L.: Említette a tanár úr, hogy már több oltárképet készített ( Zalakarosi fő- és Fausztina-oltár). Ez a mostani, Szent István király - templomi oltár miben fog különbözni az eddigiektől? Részleteiben mit kell még tudnunk az egyházaskozári templom oltáráról? H.F.: Technikáját tekintve ez teljesen más lesz mint a zalakarosi oltárképek. Ott üveggel dolgoztam és akril festékkel. Itt azonban külön megkértek, hogy olajfestékkel dolgozzak vászonra. Olajfestéket ritkán használok, így gyakorolni fogom a vele való festést, ha véget ér az iskola. Lehetséges, hogy a vásznat kifeszítem egy fatáblára, hogy később ne hullámosodjon meg. Szimbolikáját tekintve is más lesz ez az oltárkép mint az eddigiek. Itt egy konkrét szentről

6


A Szent István király - templomi oltárképet augusztus 20 -i ünnepségek keretében szentelik fel Egyházaskozáron. Mindenkit bíztatok, ha arra jár, nézzen be, s mondjon el egy imát. Legyünk büszkék arra, hogy gimnáziumunk tanárának alkotása a hit szolgálatában áll!


7

RiPortré

van szó, tehát adott, hogy az ő életéből kell ábrázolni valamilyen eseményt. Bár nem határozták meg, hogy mi legyen a téma, mégis sugallták, hogy a felajánlással kapcsolatos kell legyen vagy “István tanítja Imrét” jelenet köszönjön vissza. Végül egy olyan terv nyerte el tetszésüket, mikor István a felajánlás után magába roskadva imádkozik egy templomi térdeplőn. Felette biztatóan, felemelően áll a Szűz Anya, a magyarok nagyasszonya, a megkoronázott Mária. A kép maga függőlegesen hosszúkás, két oldalán a koronából vett motívumok vannak. Én ezeket a részleteket üveggel szerettem volna megoldani, hogy legalább egy picit kapcsolódhassak a zalakarosi képekhez, de sajnos ragaszkodtak hozzá, hogy ezeket is a már említett technika alapján dolgozzam ki. Ezért ez a kép csak motívumvilágban és apróbb részletekben hasonlít az eddigi általam készített oltárképekhez. P.L.: Mikor ilyen kötött a téma, nehezebb egy művésznek a saját elképzelését megvalósítani? H.F.: Egy oltár esetében majdnem mindig kötött a téma. A Fausztina - oltárnál tényleg nehezen tudtam a saját elképzelésemet megvalósítani, hiszen ott konkrétan megszabták, hogy mit szeretnének. Itt azonban szabadságot kaptam, mert nem adták meg előre, hogy István életének melyik jellegzetes eseményét kell ábrázolnom. Utánanéztem és a legtöbb Szent István-oltárkép a felajánlást mutatja. Én magam is készítettem olyan verziót, melyen Szent István karddal az oldalán kereszttel és almával a kezében áll, de úgy vélem, ez azért nem való egy Főoltárra. Örültem, hogy a felajánlás utáni imádkozás mellett döntöttünk. Máriának mindenképp szerepelnie kell egy felajánlást ábrázoló képen, hiszen neki ajánlotta az országot István. Én egy könnyed, légies Máriát képzelnék el, a megrendelők viszont egy hagyományosabb, tradicionális Máriát szeretnének. P.L.: A tanár úr hívő ember. Sokszor készít vallási témájú képeket? H.F.: Érdekes, de nem, nem sokszor. Ez egy nagyon mély dolog. Az előző oltárképek kicsit megváltoztattak engem. Amikor festettem őket, a Szent Lélek velem volt. Nem azt mondom, hogy Isten vezette az ecsetemet, mert ez nem lenne igaz, de a Szent Lélek munkálkodott bennem. Van hitmélysége ennek a munkának. Hiszen mikor az ember ilyet alkot, akkor folyton imádkozik. Többek között azért is, hogy jól sikerüljön a kép. Fantasztikus érzés volt kiállni (mármint a szenteléskor), és beszélni róla a híveknek, mesélni a kép motívumairól, hogy mit hogyan gondoltam, mikor készült. Most is, mikor elmegyünk a családommal Zalakarosra misére, olyan mintha hazamennék. A plébános köszönt a szószékről, a hívek felismernek. Csodálatos érzés. P.L.: Hát igen... amit alkotunk, abban a lelkünk, ahol a lelkünk, ott az otthonunk. H.F.: Igen, jó gondolat. Remélem, Egyházaskozárral is így leszek. P.L.: A hit évét éljük. Talán az a “ feladatunk” , hogy elmélyüljünk a hitünkben és az Istennel való kapcsolatban. Önnek ez a Szent István- oltárkép a “ feladata” a hit évében, vagy esetleg mást is tervez? H.F.: Nem tartom magam nagy festőnek, de tudom, hogy mikor akár egy építész, akár egy festő az Isten házán vagy a házában dolgozik, az lelkileg hatalmas erőt ad, hiszen az Istentől kaptam a talentumot, a tehetségemet, melyet az ő javára kamatoztatok. A képet hosszú időn keresztül fogom festeni, teljes lelki “odafordulást” igényel. Rögtön június közepén hozzálátok, és augusztus közepe-vége felé készülök el vele. P.L.: Jó munkát kívánok! Köszönöm szépen a beszélgetést! H.F.: Én köszönöm.

Nyugdíjba mennek Péter Alexandra 11. D Egy pedagógus dolga nem csak a tanítás, hanem a lelki vezetés, példamutatás is. Az idei évben három példamutató, lelkiismeretes munkát végző tanárunktól veszünk búcsút, hiszen elérkezett a nyugdíjba vonulásuk időpontja. Mindhárman szakmai pályájuk nagy részét itt töltötték, több mint húsz évet. Reméljük ez idő alatt sok szép emlékkel, kellemes élménnyel gazdagodtak, és örömmel gondolnak majd vissza iskolánkra. Mindnyájuknak szeretnénk megköszönni kiválóan végzett, odaadó munkájukat, és nyugalmas, pihenéssel teli boldog nyugdíjas éveket kívánni! Most pedig kedves olvasók, fogadjátok szeretettel búcsúzó tanáraink gondolatait.

RiPortré

Beszélgetés Katitsné dr. Baltincz Zsuzsanna tanárnővel 1. Azt szeretném megtudni, hogy került a tanárnő a gimnáziumba? Katitsné dr. Balatincz Zsuzsanna: A hittel kapcsolatos kérdések emlékeim szerint már egészen fiatalon foglalkoztattak. Az apai nagyanyám indított el azon az úton, amely egész életem központi kérdésévé vált: Krisztus élete,tanítása,halála és feltámadása,mint történeti esemény, amely próféták által megjövendöltetett. A másik lerázhatatlan kérdésem: mi az élet értelme? Mi létünk lényege? Ezek vezettek a 80-as évek végén egy barátunk hívására a Ciszter Pedagógiai Műhely. Dr. Orbán atyával itt találkoztam először, később ő hívott át a Nagy Lajos Gimnáziumba óraadó tanárnak, majd 1993-tól teljes állásban kezdtem dolgozni. Kezdetben mindkét szakomat tanítottam, később a testnevelést leadtam, és csak a biológiára tanítottam. 2. Iskolához való kötődés. A tanári hivatás lényeges elköteleződést jelent. A pálya választásában fontos szerepet töltöttek be azok a kiváló tanárok, akikkel gyerekkoromban tanulmányaim során találkozhattam. A Nagy Lajos Gimnáziumhoz fűződő emlékeimet sokszor felidézem. Ilyen az első osztályom szalagavatója 2000-ben. Akkor az élet feladat jellegét úgy fogalmaztam meg ünnepi beszédemben, hogy minden ember életének egyedi célja van, amelyhez egyedi út vezet. Nem kész film az életünk... Ami előttünk van az nyitva áll még, tehát az ember felelőssége. Mi a felelősség? Választás... Eltelt 13 év,de most sem gondolom másképp. Akik a lelki fejlődés útját végigjárják, azoknak bátorságra, önállóságra, hitre van szükségük. A kegyelem segít, de az utat egyedül kell megtenni. Nincs tanító, aki a hátán vihetné az embert. Az út gyakran riasztóan magányos. Jó érzés emlékeznem sok kedves tanítványomra. Volt aki egyenletes teljesítményt nyújtott, volt aki megtáltosodott az évek során, és kimagasló eredményt ért el. OKTV-n diákjaim 3.,13., 18., és 24. ; TUDOK-on 1. ; Kitaibel Pál országos versenyen 3.,23. helyezést értek el. Kiemelkedő tanítványaimat név szerint is megemlíteném: Botz Bálint, Bátai István, Nagy-Timcsuk Bianka, Sarlós Péter, Wirth Tamás. Számomra az volt a legszebb év, amikor tanítványaim közül heten bejutottak az orvosi egyetemre, és rajtuk kívül még többen biológiával mentek tovább, öröm

8


Molnár Kata 11. B

Beszélgetés Szentes János tanár úrral Molnár Kata: Először is azt szeretném kérdezni a Tanár úrtól, hogy összességében hogyan tekint vissza azokra az évekre, amiket itt töltött a Nagy Lajosban? Hogyan indult a tanári pályafutása? Szentes János: Összesen 30 évet töltöttem itt, hiszen nem csak tanárként voltam jelen az iskolában, hanem 1965-től ’69-ig ide jártam középiskolába, itt érettségiztem, mint szőlész-borász. De a matematikát jobban szerettem, mint a szőlészetet. A tanárom, Czéh Károly azt javasolta, hogy menjek Szegedre matek szakra. Így kerültem oda, majd egy 13 éves kitérő után 1987. augusztus 16-ától tanítok itt, a Nagy Lajosban. Mindig is szerettem volna ide visszakerülni, csak amikor végeztem a Szegedi József Attila Tudományegyetemen, akkor erre nem volt lehetőség. Az egyetem elvégzése után 12 évig az akkori Komarov Gimnáziumban (Babits) tanítottam, majd ezután kerültem ide. M.K.: Jó érzés volt visszatérni tanárként? Sz.J.: Igen, mondhatjuk úgy is, hogy ez nekem majdnem az első otthonom, nem is a második… Már diákként is kötődtem az iskolához, és öröm volt visszatérni. M.K.: Akkor ezek szerint a Tanár úr nem bánta meg, hogy ezt a pályát választotta, szeret tanítani? Sz.J.: Ez így van, bár én nem úgy készültem, hogy mindenképp tanár akarok lenni. Ahogy már említettem, Czéh Károly volt, aki erre


9

RiPortré

az is számomra, hogy mind a két osztályom megállja a helyét az életben, sikeresek és elégedett emberek. 3. Hitélet. Korábban már elítettem,hogy útitársammá váltak az élet értelmére vonatkozó kérdések. Az embernek az élet tesz fel kérdéseket, amelyekre felelnie kell. A kérdések megválaszolásában a lelkiismeretem vezetett. Sixtus atya azt tanította a gyerekeimnek, hogy a lelkiismeret Isten belénk oltott szava. Fontos, hogy jó hallásúaknak bizonyuljunk. Mindezek alapján arra a következtetésre jutottam, hogy az emberi lét túlmutat önmagán. Hitem elmélyítésében még sokat segített Cézár atya, bölcs tanácsaival. 4. Család. A sejtek világa is segített az eligazodásban. Spemann a Nobel-díjas tudós azt mondta: "A hely határozza meg, hogy egy sejt milyen sejtté differenciálódik." A hely itt nem más, mint a másik sejtből érkező jelzések együttese. Azt biztosan tudom, hogy a családban a jel átvivők a szülők. A legfontosabb jel pedig a szülői szeretet. Férjemmel, Katits Kálmánnal, aki iskolaigazgató volt, boldog házasságban élünk már 40 éve. Nagyobbik lányom, Bernadett 1992-ben még az Állami Nagy Lajos Gimnáziumban érettségizett, jelenleg a Pécs Tv-nél szerkesztő riporter. Kisebbik, Benedikta tavaly érettségizett és orgonaművésznek készül. 5. Nyugdíjas évek. Eljutottam abba az életszakaszba, amelyet egy kedves szerzetesnővér a napi ritmusban a délutánhoz hasonlít, "A délután kedésbé rohanós,mint a délelőtt." Ezt még nem érzem, gyakran kettesével rohanok fel a Nagy Lajos Gimnázium lépcsőin. Kétségtelen tény, belém van kódolva, hogy ne hagyjam el magam. A Szent Mór gimnáziumban is tanítok, továbbra is örömmel fogadják munkámat. Most is megélem a teljesítés örömét, de ugyanakkor elfogadom, ha esetleg úgy adódik, hogy az események peremére szorulok. Az otthonom, a családom továbbra is feladatot jelent. Szeretnék otthon biokertészkedni, és saját magunknak mindent megtermelni, amire szükségünk van, mert azt vallom, hogy ez a jövő útja.

RiPortré

a pályára irányított és ő mondta, hogy ez is olyan szakma, mint a többi, meg lehet tanulni. Igaza volt, én nagyon megszerettem, és örülök, hogy tanár lettem. Azok közé tartozom, akik azt mondják, hogyha az ember kap egy feladatot, van egy munkája, akkor azt igyekezzen megszeretni és igyekezzen jól csinálni. Én is így próbáltam, hogy aztán ez sikerült-e, vagy nem, az utókor eldönti. M.K.: Milyen emlékezetes eseményeket, pillanatokat tud a Tanár úr kiemelni akár diákként, akár tanárként is? Sz.J.: Nagyon sok van, nem tudnék konkrét eseményeket kiemelni, de 1988-tól 12 évig egyfolytában osztályfőnök voltam. Jó osztályaim voltak, a végzett diákok között mindenféle végzettségű van: matematika tanár, jogász, orvos, közgazdász, még pap is. Nagyon sok élményem van, de sztoriszerűen egyet sem tudok mesélni. M.K.: Végül azt szeretném kérdezni a Tanár úrtól, hogy milyen tervei vannak a nyugdíjas évekre? Sz.J.: Nagyon nagy terveket már nem szövögetek, az unokáimmal, a családommal szeretnék még több időt tölteni. Régi szenvedélyem volt egy időben a keresztrejtvény-fejtés, arra vissza fogok térni, főleg az őszi-téli időszakokban, amikor nem tudok kint tevékenykedni a kertben. Az eredeti szakmám szerint szőlész-borász vagyok, tehát a növényekkel fogok foglalkozni, a családi ház körüli telken lévő 5-6 gyümölcsfát, és a környezetét fogom gondozni. Még egy tanévet szívesen eltöltenék itt félállásban, de ez nem rajtam múlik. Jó lenne például a 11.B-t elvinni az érettségiig…

Beszélgetés Gadó Márta tanárnővel K. A.: Minek köszönheti az iskola az ön munkáját, hogy jutott el a Ciszterci Rend pécsi gimnáziumáig? G. M.: 1993 óta, azaz 20 éve tanítok a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumában. Akkor kapta vissza a ciszterci rend iskolánkat, és Orbán atya hívott ide tanítani. Felvidékről, Somorjáról származom, ott érettségiztem, majd a csehszlovák ösztöndíjasként a budapesti ELTE matematika-fizika karán végeztem el egyetemi tanulmányaimat. 1977-ben az egyetem befejése után volt iskolámban a somorjai Magyar Gimnáziumban kezdtem tanítani. A budapesti tanulmányaim idején ismerkedtem meg dr. Gesztesy Andrással, rajta keresztül pécsi barátaimmal, sőt a férjemmel is az általa szervezett lelkigyakorlaton találkoztam. Gesztesy Andrással azóta is jó barátságban vagyunk, 1994 óta ő a plébánosunk, hittanra is hozzá járunk. K. A.: Milyen emlékek kötik az iskolához? G. M.: Húsz év alatt sok minden történik az emberrel. Első évemben csak óraadóként dolgoztam, az első osztályomat pedig 1996-ban kaptam. Azóta voltam ifjúságvédelmi felelős, igazgatóhelyettes, most pedig ismét matematikát tanítok nagy örömmel. Pályafutásom befejezéseként nagyon jó csoportokat taníthatok – ez a legszebb búcsú az iskolától. Ezeken kívül sok élményt köszönhetek Cézár Atyának, akit sokszor vittünk Pécsről Zircre, mikor mi is „itthonról hazamentünk” a Csallóközbe. Nekem és családomnak felejthetetlen élmény volt hallgatni Cézár atyát. Megtiszteltetés volt segíteni a ciszterci atyák munkáját igazgatóhelyettesként. Emlékezetes marad számomra Örs atya ittléte és a közösen szervezett első palkonyai zarándoklat. Az iskolában remek kollégákat, csapatban játszó tantestületet ismertem meg. Számos kollégám életvitele, értékrendje példa lehet a diákság előtt, érdemes tőlük tanulni! Igazgatóhelyettesként kitüntető szolgálat volt együtt

10



11

RiPortré

dolgozni Páva Péterrel és helyettes társaimmal: Szentes tanár úrral, Csekő tanárnővel és iskolánk gazdasági vezetőjével, Szászi Jánosnéval. Az iskolának köszönhetem Antal Emília tanárnő barátságát is. Mindkét gyermekem az iskolában érettségizett, jó alapokat kaptak itt. Nagy öröm nekünk, szülőknek, hogy mindketten megtalálták hivatásukat, Julianna fogorvosként, Annamária pedig tanítónőként fog dolgozni. K. A.: Hitéletéről tudna pár szót mondani? G. M.: A vallásos nevelést szüleimtől kaptam. A Csallóközben az emberek még ma is jobban ragaszkodnak a hagyományos értékekhez. Szüleim hittanra járattak minket akkor is, amikor ezt a hatalom nem nézte jó szemmel. Életem meghatározója a hitem, ez számomra elsősorban a bibliai Mártához hasonlóan a cselekedetekben nyilvánul meg. A rendszeres ima, a szentségek vétele segített egész életemben a nehézségek leküzdésében. Az évente ismétlődő zarándoklatok Csiksomlyóra és Máriagyűdre vagy Máriazellbe midig megerősítik hitemet. Hálás vagyok ezekért az ajándékokért. K. A.: Mit tervez nyugdíjas éveire? G. M.: Eddig annyi feladatom volt, hogy folyton rohannom kellett, de most megpróbálok visszavenni a tempóból, reményeim szerint a jövőben csak annyi dolgom lesz, amit tiszta lelkiismerettel, becsületesen elvégezhetek. Sokszor mondták, hogy nem lehet utolérni a folyosón, ami igaz is volt, Cézár atya többször mondta, hogy álljak meg, üljek ki a cseresznyefa alá és gyönyörködjek a természetben. Nyugdíjasként sem hagyom abba a tanítást, az egyetemen matematika szakmódszertant fogok tanítani. Ez új kihívás számomra, de örömmel teszem. Természetesen szeretnék sokat olvasni, több időt szánni a barátokra, családra, kirándulni. Van egy nagy kertünk, ahol az ember állandóan talál feladatot. Kollégáimnak kívánom, hogy a mai rohanó világban és a nehéz körülmények között is találják meg a tanítványokban és a tanításban az örömüket!

XXIII. évf. 19. (86.) szám, 2013. TE DEUM

a Ciszterci Diákszövetség Pécsi Osztályának lapja

Beszámoló a CDPO 2013. április 27-i közgyűléséről A Ciszterci Diákszövetség Pécsi Osztálya a legutóbbi közgyűlését 2013. április 27-én tartotta, amelyen 14 tagtársunk jelent meg. (Az ezt megelőző közgyűlés novemberben volt.) A Fehér/Fekete újsággal kapcsolatban Tamási Balázs tájékoztatta a megjelenteket, hogy a karácsonyi számban postázott felmérő lapot mindösszesen 57-en küldték vissza. Ezen túlmenően jelentősen lecsökkent a tagdíjat fizetők száma is. A vezetőségi tagokkal együtt átvizsgálták a postázási címlistát, és kb. 60 nevet töröltek a listából, azokat, akik az elmúlt két évben nem fizettek tagdíjat és a kérdőívet sem küldték vissza. (Akik tehát tagdíjat fizetnek, azok akkor is kapják tovább az újságot, ha nem küldték vissza a kérdőívet.) Így jelenleg – a tiszteletpéldányokkal és a kötelespéldányokkal együtt – kb. 200 példányt postáznak. Az ügyvezető elnök ismét kérte a tagtársakat, hogy legyenek aktívabbak, küldjenek cikkeket, első sorban visszaemlékezéseket, egykori történeteket, mert a Rend feloszlatása előtti idők diákéletéről első sorban ezek a visszaemlékezések, cikkek fognak fennmarani. Dr. Gundrum Károly gazdasági vezető előztesen kimentette magát, azonban az egyesület gazdálkodásáról szóló beszámolót elkészítette, amit Tamási Balázs olvasott fel. A beszámolót a tagok egyhangúlag elfogadták. Ezt követően az Egyesület tagjai rövid beszámolót hallgattak meg, az Incipit Vita Nova Alapítvány tevékenységéről, működéséről és főleg a gazdálkodásáról. Kerekes Mihály úr az Alapítvány könyvelője örömmel számolt be arról, hogy az Alapítvány vagyona kismértékben ugyan, de növekedett, annak elle-

2013. Te DEUM

2

nére, hogy továbbra is kiosztottak minden olyan díjat, amely fedezetéül az Alapítvány tőkéje szolgál. Nyisztor Zsolt igazgatóhelyettes rövid beszámolót tartott a gimnázium mindennapjairól és működéséről, így különösen arról, hogy továbbra is alapvető célkitűzés a ciszterci lelkiség ápolása. A megjelentek körében nagy örömöt okozott az a tény, hogy a gimnáziumba jelentkezők között még mindig lehet válogatni, ugyanis – tagozatoktól függően – nagyobb, vagy kisebb arányban, de minden szakirányban túljelentkezés volt idén is. (Ez ma már sajnos, nem mindenhol általános.) Megtudtuk, hogy diákjaink idén is nagyon jól szerepeltek az országos tanulmányi versenyeken is, számos kiemelkedő helyezést értek el. Nyisztor Zsolt beszámolt arról is, hogy előző nap avatták fel az iskola homlokzatán azt az emléktáblát, amely az iskola jezsuita alapításának, valamint 200 éve történt ciszterci „átvételének” állít emléket. Ezt követően Dr. Jakabffy Attila a CREDIT elnöke bejelentette, hogy a bíróságon kezdeményezték a CREDIT törlését, a CREDIT tagjai kérik átvételüket a CDPO-ba. A jelenlévők ezt a bejelentést nagy örömmel fogadták, a CDPO fiatalításának esélyét látva benne. Dr. Jakabffy Attilától a jelenlévők rövid beszámolót hallgattak meg a jogi helyzetről, azaz: hogy a jogi helyzet rendezése érdekében a CDPO alapszabályát és egyéb dokumentumait módosítani kell, illetve a megváltozott jogi környezetnek megfelelően újra kell fogalmazni. Ezt követően Nyisztor Zsolt közölte, hogy ő utána járt annak, hogy a bíróságon a CDPO jelenleg milyen iratok, adatok alapján van nyilvántartva. Ezek sajnos már nem fedik a valóságot (elhalálozások), ezért ezek módosítása, naprakésszé tétele után nyílik majd lehetőség az Egyesület jogi helyzetének a rendezésére. Ezután a közgyűlés előzetesen meghatározta az Egyesület új alapszabálynak főbb – javasolt – alapvonalait: A vezető tisztségviselők és elnevezésük az alábbiak lesznek: 1) Elnök 2) Ügyvezető alelnök 3) 2 alelnök 4) Gazdasági vezető A közgyűlés javasolja, hogy a jövőben – tájékoztatás céljából - valamennyi közgyűlési jegyzőkönyvet meg kell hivatalosan küldeni a Főapát Úrnak, illetve a gimnázium igazgatójának. Az Egyesület tagjai javasolni fogják, hogy az Egyesület tagdíja a jövőben 3000 forintra növekedjen, mert a megváltozott szabályozás miatt önálló gazdálkodásra kell áttérnünk. Mivel alapszabály módosításra csak olyan közgyűlés jogosult, amelyen – a jelenleg érvényes alapszabályban leírtak szerint – 30 fő jelen van, ezért az Egyesület megjelent tagjai azt javasolták, hogy a következő közgyűlés időpontja, amelyen remélhetőleg megjelenik 30 fő, és így az alapszabály módosítására is jogosult lesz, 2013. június hó 29. napja legyen, időpontja: 10:00 óra. Helyszín: 7621 Pécs, Széchenyi tér 11. A jelen lévő tagok ezt egyhangúlag megszavazták. A Közgyűlés a hősi emlékmű megkoszorúzásával és a Szózat eléneklésével ért véget. Eddig a hivatalos beszámoló. Kedves Tagtársunk! A fentiekből kiderül, hogy milyen jelentőségű lesz a júniusi közgyűlésünk. Nem túlzás kimondani, hogy a hivatalos, jogilag is rendezett létünk függ tőle. Szeretettel kérünk ezért, hogy ha megoldható a jelenléted a közgyűlésen, feltétlen gyere el! Ha ugyanis nem leszünk 30-an, és nem tudjuk a legalapvetőbb dolgokat megszavazni, az új vezetőséget megválasztani, akkor jogilag is rendezett létünknek tulajdonképpen vége szakad. Tamási Balázs ügyvezető elnök

3

2013. TE DEUM

Öt éve nincs már közöttünk Marosy Cézár atya… Gondolatok a cseresznyefa alatt

Dr. Csekőné Kádas Klára tanárnő Újra elolvastam Cézár atyára emlékező 2008-as évkönyvi írásomat, s az ott felidézett emlékképek most is ugyanúgy élnek bennem. Édesapám kedves osztálytársa, barátja volt, gyermekkoromhoz hozzátartoztak az ő látogatásai, szeretve tisztelt tanáraikra való közös emlékezéseik, a vidám anekdoták. Aztán 1992-től együtt tevékenykedhettünk a hamarosan újrainduló ciszterci gimnáziumban. Igazi bölcs volt, sokat jelentettek nekem a hosszú beszélgetések, derűs hangulatot varázsolt szobájának régi bútorai közé, mindig jókedvre derültem, mikor a földre szórt papírdarabokat, leveleket megláttam, tudtam, hogy ezek a még elvégzendő feladatokra figyelmeztették. Mindig el tudott merülni a természet újjászületésében. Csak le kell ülni, és hosszasan szemlélni egy virágzó tavaszi bokrot, s máris értelmet kap minden a világban – mondta gyakran. Most újra tavasz van, nem emlékszem olyan évre, amikor ennyit kellett volna várni rá. Nem tehetek róla, megint Cézár atya szeretett Mécs László- verse, az „Örök banalitás” jut az eszembe, hiszen többször foglalkozott a költemény gondolatvilágával. Milyen aktuális a sokszor idézett sor: „Tulajdonképpen nem történt semmi. Kitavaszodott.” Ez immár az ötödik tavasz, melynek szépségeit Cézár atya már nem kedvenc padján szemlélgeti az iskolaudvarban. Így csak gondolatban ülhetünk mellé egy-egy napsütötte délutánon.

2013. TE DEUM

4

Baráti Ákos tanár Bár sok éven át éltünk egymástól alig 10 km távolságra. Tatabányán laktam, amikor Cézár atya Száron volt plébános. Mégis a sors úgy hozta, hogy 200 km-rel távolabb, Pécsett találkoztunk először. Mint ifjú, félénk álláskereső válaszolgattam Orbán atya kérdéseire, de szerencsére volt a szobában egy másik atya is, aki nem nagyon szólalt meg, de bátorító mosolyával sokat segített nekem. Később aztán világos lett számomra ez a felállás, ahogy Cézár atya fogalmazott: ”Orbán megy elől, mint egy faltörő kos, én pedig utána, hogy betöltsem a mögötte keletkező űrt.” Sokan mondták már, hogy Orbán atya nélkül nem lenne ma olyan a gimnáziumunk, mint amilyen, de ez igaz Cézár atyára is. Keresve sem lehetett volna találni két olyan embert, akik ilyen jól kiegészítették volna egymást. Nem volt véletlen, hogy az őszi nyílt napokon, amikor a leendő diákjainknak próbáltuk bemutatni az iskolát, sokáig Cézár atya volt az, aki a rend képviseletében megszólalt. Sokan meglepődtek, amikor elmagyarázta, hogy a gyerekeknek igenis „puncsolni kell”, vagy amikor a bejövő diákokat kiskutyákhoz hasonlította, akiket majd az idejáró nagykutyák gondjaikba vesznek. Egy kis személyes emléktárgyat is őrzök tőle, a kis réz feszülettel még házasságkötésünk alkalmával lepett meg feleségemet és engem. Ha a kezembe veszem, mintha Cézár atya nyugalma és derűje töltene el engem is. Ritter Betty a Kormányhivatal oktatási referense, iskolánk volt tanára Idős, de még aktív korában ismertem meg Őt. Joviális volt, szelíd, és a tanáriban mindannyiunkat szeretettel figyelt. Kitárta az ajtaját és a szívét is előttünk. Rendszeresen vendégei voltunk értekezletek után, „kiengedni a gőzt” – ahogy ő mondta. Lyukasórában is, lelkigyakorlaton, vagy csak úgy. Leginkább kérdezett, vagy mesélt. Sosem volt agitatív, sosem ítélkezett. Megértette gyarlóságainkat. Segített hordozni a mindennapokat finom humorral oldotta a nehéz perceket. Gyakorlatias, bölcs mondásait azóta is felidézzük. („Gyereket és hajót hátulról kell kormányozni.”) Szeme és szája sarkában kis mosollyal járt a folyosón, a diákok között, még utolsó hónapjaiban is. Bebetért egy terembe, az első emeletiekbe különösen, hiszen arra vitt az útja a szobája és a tanári között. Sétái alkalmával, nagyon idősen, szinte már egykori önmagának árnyékaként találkozott Vele a 2011ben érettségizett B osztály. Kilencedikesként élték a kamaszok vidám-mozgalmas életét, az arra járó Cézár atya pedig sokszor időzött a termük előtt, az I. em. 26. előtt. Megszólította őket pár mondattal, vagy pár kérdéssel és szelíd mosollyal ment is lassan tovább. Talán ezért kérte az akkori 9.B osztály terme neveként az Ő nevét. A teremavatón Dr Mohay András (Cézár atya egykori osztálytársa) vis�szaemlékező szavai alatt sírtunk is, nevettünk is. Az egykori Marosy Gyurika elevenedett meg, majd a fiatal szerzetes a szétszóratás éveiben. Könnyű sosem volt a történelmi helyzet az ő életében, mégis, a Krisztusra bízott élet derűjével élt közöttünk és különös karizmáját áldásként élveztük mindannyian. Studi Gabriella tanárnő Mivel osztálytermünk Cézár atya nevét viseli, valahányszor belépek a terembe, látom a róla készült fotókat, s ez eszembe juttatja, amint lassan, mosolyogva ballag a folyosókon és mindenkihez van néhány kedves szava. S van néhány mondata, melyek számomra már-már szállóigévé váltak, s gyakran idézem őket másoknak is. Az egyik ilyen mondat a pénteki húsmentességgel kapcsolatos. A menzán péntekenként többször készítettek túrós tésztát, s egy ízben arról beszélgettünk, hogy a sült szalonnakockák megengedettek-e. Mivel Cézár atya nem édesen szerette a túrós tésztát, hanem szalonnakockákkal, ezért bölcsen lezárta a vitát azzal, hogy szerinte a túrós tésztán a szalonnakocka fűszernövénynek minősül, ezért megengedett. Egy másik alkalommal a tanítással, a gyerekek nevelésével kapcsolatban mondta azt a mondatot, amely valóban nagyon sokszor jut eszembe: „Soha ne felejtsd el, hogy ha tanárként rossz jegyet, vagy figyel-

5

2013. TE DEUM

meztetést adsz egy diáknak, azt soha nem te adod neki, hanem ő harcolja ki magának.” A harmadik mondat is olyan bölcsességet fogalmaz meg, mely a mai, mindent megszerezni akaró fogyasztói társadalomban sajnos egyre aktuálisabb. Egyszer éppen erről a jelenségről beszélgettünk, amikor Cézár atya azt mondta: ”Én nem értem az embereket. Miért nem tudnak örülni annak, amijük van, ahelyett, hogy mindig valami másra vágynak?” Máger Róbert atya, a Székesegyház káplánja 1998-ban kerültem a Nagy Lajos Gimnáziumba, Cézár atyát először ciszterci ruhában a rendház folyosóján láttam. Örömmel töltött el a megjelenése, jó volt látni nyugodt, aranyos, mosolygós atyát, aki kedves szavakkal szólt az emberhez. Amíg ide jártam, nem nagyon beszélgettünk, hiszen Cézár atyát 2000-ben zirci perjelnek nevezték ki. Negyedikes voltam, amikor Arató Orbán atya észrevette, hogy egyre erősödik bennem a hivatás. Orbán atya javasolta, hogy töltsek el néhány napot Zircen 2002 nagyhetének elején. Ekkor ismertem meg igazán Cézár atyát. Nyitottan, kedvesen, bátorítóan beszélgetett velem, föltárta a hivatás szépségeit és nehézségeit. Azt gondolom, ez a beszélgetés életre szóló nyomot hagyott bennem. Mindig szeretettel gondolok rá. Ritter Anna 8. A „A szem a lélek tükre”- tartja a mondás. Azt hiszem, ez a mondat tökéletesen igaz Marosy Cézár atyára. Mielőtt a Nagy Lajosba kerültem volna, sosem hallottam róla, de szinte az első órán, in medias res, rögtön vele kezdtünk. Nem véletlenül, hiszen osztálytermünk az ő nevét viseli. Mikor beléptünk a terembe, szerintem mindenkinek feltűnt, ahogyan a szemközti falról néz le ránk szelíd, kedves tekintetével. Az embernek jólesik ránézni, még a fényképen keresztül is határtalan biztonságot és nyugalmat áraszt. Pár hónappal később Antal Emília tanárnő egy irodalom óra keretében mesélt róla. Szerintem a legtöbbünkben akkor alakult ki róla egyfajta kép. Az a varázs, ahogy a tanárnő és az osztályfőnökünk is beszélt róla, legbelül mindannyiunkat magával ragadott. Szeretem azt gondolni, hogy ő nem csak a fényképeken van velünk, hanem valóban ott van, vigyáz ránk, figyel minket. Hisz valóban él - ott van a szerettei emlékezetében, beszélnek róla. Szerencsésnek érzem magam, hogy tudhatom, ki volt ő. Knoch Júlia 8. A Remegő lábakkal átlépem az iskola küszöbét. Előtte még felnézek a három feketén festett szóra: Hithűség, Tisztesség, Minőség. A termünk megtalálása kisebb fejtörést okoz, ugyanis nincs az ajtón szám, csak egy tábla, melyen ez áll: „Marosy Gy. Cézár”. A terem zárva, előtte már gyülekeznek az izgatott matrózblúzosok és öltönyösök¬¬. A többségük feszülten beszélget. Én leülök a teremmel szemközti kanapéra. „Marosy Gy. Cézár. Ki is lehetett ő?” Végre bejutunk a terembe. A szemközti falon ott függ két fénykép és egy lap. Odamegyek megnézni. Dr. Marosy György Cézár életrajza áll rajta. Megnézem a két képet is. Az egyik egy porté. Első ránézésre azt gondolom, hogy úgy néz ki, mint a nagypapám. De jobban szemügyre veszem, és meggondolom magam. A papám máshogy nézett ki. A másik képen egy fáradt ciszterci szerzetest látok megpihenni egy erdei padon. Csend. Nyugalom. Cézár atya elgondolkodva ül. Ez volt első találkozásom Cézár atyával. Azóta eltelt bő másfél év, és ez alatt az idő alatt sokat meséltek nekem erről a jószívű, kedves emberről. Főleg két dolog ragadott meg. Egyik alkalommal Antal Emília tanárnő ezt mondta nekem: „A maguk osztályában mindig ég a villany. Ha ezt Cézár atya látná! Ő délután mindig körbejárt, és oltotta le a villanyokat. Ráadásul pont a maguk terme van elnevezve róla!” Való igaz, furcsa véletlen (ha egyáltalán vannak véletlenek), hogy pont a mi termünk van elnevezve

2013. TE DEUM

6

Róla. A mi szeleburdi, vadóc osztályunk terme van elnevezve erről a kedves, nyugodt, derűs emberről. Sokszor állok meg, és merengve nézem a termükbe kiakasztott képet. Első pillantásra komolynak vélné az ember az arcát, de ha egy kicsit megállok, észreveszem azt a csendes, apró mosolyt. Hány embernek segített ez a mosoly? Hány tanár és diák merített erőt belőle? Nem tudni. De akárhányszor állok a képe előtt, mindig úgy érzem, a halhatatlan derűjéből én is erőt merítek. Bárcsak ismerhettem volna… A másik dolog, ami megragadott, ez volt: „5 éve, hogy meghalt, tavasszal. Egyébként a tavasz volt a kedvenc időszaka. Nagyon szerette a természetet. Mindig azt mondta, hogy ha leülünk egy virágzó gyümölcsfa alá, érezzük Isten közelségét.” Hát most itt ülök egy díszcseresznyefa alatt, és ezeket a sorokat írom. Fölöttem a hófehér sziromtenger. De nem csak az ágak hajolnak fölém, hanem Isten szerető karja is. Eltölt az Úr lelke, és újból felrémlik előttem az a csendes, derűs mosoly… Bárcsak ismerhettük volna. Dr. Mohay András főorvos, a jóbarát „Egyedül maradtam azon négy kisdiák közül, akik akkor kötöttünk barátságot, amikor még legénytoll sem pelyhedzett állunkon. ...Te elmentél Zircre, két évig nem tudtunk egymásról. Mikor hazajöttem a hadifogságból, s ennek hírét vetted, rögtön írtál, küldtél egy fényképet, hátán a felirat az volt: Isten hozott! Az aláírás: fráter Cézár. Gyöngybetűidet felismerve tudtam meg rendi neved. Később Szár községben a plébánián találtam Rád. Kiülve a szakállszárítónak nevezett verandára csodálkozva néztük az alkonyatba burkolózó Vértes erdeinek őszi színpompáját. Amikor Pécsre kerültél, gyakran találkoztunk. Beszélgetéseink során arról is szó esett, hogyan fogjuk bevégezni földi pályafutásunkat. Te többször is elmondtad, szeretnél Orbánhoz hasonlóan elmenni. Hát, majd nem úgy lett! Isten Veled Cézár, földi pályád véget ért. Nyugodj békében, sohasem felejtünk.” (Az idézet Cézár búcsúztatójából való a 2007/2008-as Évkönyvből.)

Egy sms a hitért Páprádi Anna Bíborka 9. E Az egyháznak mindig is kihívást jelentett, hogy megszólítsa a fiatalokat a hit nyelvén. Most megkértük az iskolánkban tanító atyákat, hogy 160 karakterben, azaz egy sms-be foglalják össze azt az üzenetet, ami szerintük elér hozzánk. SMS Jézus téged is szeret!

Hitélet

Bodogán László atya

SMS Amilyen tükörben keresed magad, olyanná válsz! Isten, Jézus Krisztus, azaz a feltétel nélküli szeretet tükröződésében is megtalálhatod magad. Miért adnád alább? Norbi atya

SMS „Érezted már, hogy üres vagy? Igen, még két korsó sör után is.. Valahogy az sem oldott meg semmit sem; spiritusz kell de inkább onnan Felülről: Spiritus Sanctus!” Bernát atya Karesz atya egy lényeges dologra világított rá, amikor a cikkről beszéltem vele: Az egyház nem csak papokból, püspökökből, szerzetesekből áll, hanem belőlünk, hívő diákokból is. Ezért is teszem fel a kérdést: Ti mit írnátok?

18


A Comenius programmal Franciaországban Andrásfalvy Csenge, 10.D


19

Eset-les

Franciaország! Kinek mi jut róla először eszébe? Párizs? Nem, itt nem jártunk. Mont Blanc? Itt se voltunk, de a repülőből láthattuk a havas csúcsait. Homokos tengerpart, napsütés… Igen, igen, ez ismerősen hangzik. Utunk során tehát Franciaország mediterrán hangulatába sikerült belekóstolnunk. Csodálatos! De ennyire még ne szaladjunk előre! Az odautunk csak címszavakban (a többit az olvasó fantáziájára bízzuk): éjszaka, repülő, Frankfurt, fogcsikorgató hideg, szél, repülő, meleg, pálmafák, Barcelona, kocsikázás, Franciaország, mediterrán tájak, középkori városok és Pézenas. Megérkeztünk ebbe a tündéri francia kisvárosba (8000 lélek), ahol fogadócsaládjaink vártak minket izgatottan. A következő napokban bejártuk a környező falvakat, városokat, ókori római és gall emlékeket tekintettünk meg, ettünk kagylót, jártunk egy reneszánsz kori romos várban, ókori ízeket próbáltunk ki, bikahúst kóstoltunk, és kézzel-lábbal, angolul kommunikáltunk. Egy hétre belekóstoltunk egy-egy francia család életébe, és rengeteget fotózkodtunk. Oláh Orsolya, 11.D: Az egyik legnagyobb felfedezés számomra az út során, hogy a felhők fölött TÉNYLEG mindig kék az ég! A végső uticélunk, Pézenas is gyönyörű volt, de engem Spanyolország kápráztatott el. Megdöbbentő volt belépni a Sagrada Familiába. Életemben nem láttam még ilyen hatalmas templomot. A szentmise is egy külön élmény volt az altemplomban, mert az atya (ugyan nehezen érthetően), de magyarul is mondta: "Békesség Nektek". Oda és vissza is Barcelonában szálltunk meg, ahol megérintettük a tengert, láttunk pálmafát (miközben itthon cudar időjárás uralkodott), és a Güell-parkot is bejártuk! Lőber Anna Laura, 11.A: Engem személy szerint a mediterrán városok hangulata ragadott meg igazán mint Spanyolországban mint pedig a dél-francia területeken. Az egyszerű lakóházak is vidám színekben pompáztak színes spalettákkal és kovácsoltvas erkélyekkel. Annyira más volt, mint idehaza! Kedvenc helyként a tengerparti Collioure városát jelölném meg, ahol bár még franciául beszélnek, de már a katalán hatások is érzékelhetőek voltak. Életemben először ültem repülőgépen, és 4 különböző országban jártam az út során! Ahogy városról városra jártunk, mindegyik elkápráztatott, úgy éreztük, ennél szebb nem létezhet, de kellemesen kellett csalódnunk. Franciaországnak ezen déli része is katalán terület, az itteniek ősi nyelve az oxitán, de ezt sajnos már szinte senki nem beszéli. A Pézenas városnév oxitánul medencét jelent. Heidl Sára, 11.A: Fantasztikus lehetőség volt számomra, hogy ilyen gyönyörű tájakon járhatok, megismerkedhetek különböző területekről érkezett emberekkel, a francia kultúrával. Tetszettek a kis utazásaink a környező városokban, a gyönyörűen kék tenger Collioure-ban, a Pont du Gard, a Carcassone-i vár, és persze Pézénas. Örülök, hogy egy kedves családhoz kerültem, ahol hamar megtaláltuk a közös hangot. Új barátságokat kötöttem a legkülönbözőbb országokban élő diákokkal, és életre szóló élményeket szereztem nem csak Franciaországban, hanem Frankfurtban, Zürichben, a repülőutakon, vagy amikor eltévedtünk Barcelonában az éjszaka közepén... Odafele Frankfurtban, visszafele Zürichben szálltunk át a repülővel. Utóbbi helyen magyar misén vehettünk részt, ahol számomra a legmeghatóbb pillanat a Himnusz éneklése volt. Szomorú volt azt látni, hogy ennyi becsületes, jó ember dolgozik, él külföldön… Ágh Emőke, 11.D: Az utazásunk legmeghatározóbb élménye nem is a különböző országokból jött diákokkal való találkozás volt számomra, hanem a mi kis csoportos városnézéseink. Nem fogom elfelejteni a repülést, az esti bolyongásunkat Barcelonában, ami egy órába telt! A sok

Eset-les

autózást, a térképolvasást, a közös énekléseket, a barcelonai és zürichi miséket. Csodálatos volt látni a különböző tájakat, találkozni külföldi magyarokkal. Pézenas is gyönyörű, régi városka, mint ahogy a többi ottani város is, kedves emberekkel. A környéken a falvak is régi közérkori, reneszánsz kisvárosok, spalettákkal, kovácsoltvas erkélyekkel, fantasztikus hangulatú kisboltokkal… Horváth Evelyn, 11.E: Az egész út fantasztikus volt, egy csodálatos élmény, mely nagyszerű lehetőség volt más nemzetek, kultúrák és nyelvek megismerésére. Számomra nem egyszer nehézséget okozott a fogadó családommal a kommunikáció angolul, néha nem is értettem, hogy mit szeretnének mondani nekem, olykor pedig nehéz volt eldönteni, hogy az a szó franciául vagy angolul van és nekem mondják vagy egymásnak. Napközben élvezettel hallgattam a más országból érkezett diákokat, ahogy egymással beszélgetnek saját nyelvükön, melyet talán egyszer még én is megtanulok. A nyelvi különbözőségből fakadóan akadtak néha problémák, de emellett is jó barátságot tud-

tunk kötni a két török lánnyal, fogadócsaládjainkkal. Sajnos a többi országból érkezett diákok (olasz, lengyel, német) nem voltak túl nyitottak. Számomra a legérdekesebb a gasztronómia volt. Kenyér helyett bagettet esznek kis szeletekben, csak néhány darabot egy étkezéskor, én viszont folyton ezzel próbáltam enyhíteni kenyérhiányomat. Minden este négyfogásos meleg vacsora várt. Az egyik fogás mindig sajt volt, 4-5 fajta, és mindegyikből csak egy falatot ettek, általában magában. Ettünk egy ottani különlegességet (Le Petit Pate de Pézenas), ami egy kis üreges tésztahenger, benne egy bárányhúsdarab citromos-mézes öntettel. A csiga készítését is elmagyarázták, és nagyon dicsérték, de szerencsére nem volt alkalmam kipróbálni… Mindannyiunk számára felejthetetlen ékmény volt ez az út, köszönjük a lehetőséget!

20


Holokauszt megemlékezés Páprádi Anna Bíborka 9. E


21

Eset-les

Április 16-án nagyszabású esemény volt a Nagy Lajos dísztermében a holokauszt magyarországi emléknapja alkalmából. Az ország különböző gimnáziumaiból érkeztek előadók és nézők egyaránt. Végignézve a sorokon, nemcsak tanárokat és diákokat láttam, hanem időseket is, akiknek ez a megemlékezés többet jelent, mint azt mi gondolnánk. Nem csak a képsorokból tudják mi történt, ők átélték a borzalmakat és ami a legfontosabb, túl is élték azokat. Tanúivá váltak egy szörnyű időnek, ahol a másság gyűlölete gyilkoláshoz, kínzáshoz, emberi életek tönkretételéhez vezetett. Elgondolkodtam azon, hogy milyen emlékek tárulhatnak eléjük a zene hallatán, a képek láttán. Ezért is tisztelem őket. Eljöttek, ott voltak köztünk, bármennyire is nehéz lehetett újra felidézni azt az időszakot. A műsorban hallhattunk dalokat, imákat az áldozatokért, beszédeket és verseket, melyek közül egy kiemelkedett. Egy fiút kísértek a színpadra, aki nem látott. Néma csönd lett az egész teremben és a fiú belekezdett Weöres Sándor 20.századi freskó című versébe. Mindenki döbbenten figyelt, olyan érzéssel, átéléssel mondta, mintha élete minden fájdalmát ebbe a versben adta volna a világ tudtára. A holokauszt túlélői között is voltak, akik belekönnyeztek. Szívendöbbentett, az a vers tette az egész megemlékezést átélhetővé. A vers végén vastaps közepette kísérték le a színpadról. Hatása alatt voltam. De ennek az érzésnek hamar véget vetett két ismeretlen lány beszélgetése. Az egyik egy kérdést tett fel: „Miért kellett idehozni ezt?” Megütötte a fülemet ez a mondat. Még mindig beleborzongok, annyira rideg ez! Elgondolkodtam, itt vagyunk és megemlékezünk egy szörnyű időszakról, ami emberek gyűlölködése és mások utálata és megvetése miatt történt meg, és ők ugyanezt teszik! Éppen ezért fontos az, hogy meggondoljuk mit mondunk, elfogadjuk a másikat olyannak, amilyen, ezzel is elkerülve azt, hogy még egy ilyen borzalom megtörténhessen.

A budai ciszterci testvériskolánk tanulóit fogadtuk

Eset-les

Molnár Csanád (10.E), Ján Szilárd (9.A) Április 6-án, napsütéses szombat reggel 11 órakor 27 perces késéssel érkezett meg testvériskolánkból a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnáziumból 20 érdeklődő diák, 2 kísérő tanárnő, és Örs atya. Vendégeinket Czeininger Tamás tanár úr, a diákönkormányzat képviseletében Vogl Tamás (9.C), Ján Szilárd (9.A) és Molnár Csanád (10.E) fogadtuk szeretettel. A Páholyban terveztük a programot, amikor csörgött a telefon: – a portás úr volt – a budai csoport megérkezett. Lerohantunk eléjük, a tanár úr röviden köszöntötte őket, még rövidebb volt a lepakolás és irány a Belvárosi Templom. Várostörténet, templomtörténet, sírkamrák megtekintése, azután meg a Hősök csarnokának bemutatása már a Lajos falain belül, még mindig Czeininger tanár úr előadásában. A budaiak kezdtek fáradni, gyorsan ebédlőbe vittük őket, Ica néni feltálalta a rántott húst, az ebéd előtti és utáni közös imánkat Örs atya vezette. Ebéd után irány a 80-as terem, ahol megtekintettük az 1935-ben készült 9 perces iskolánk történetéről szóló kisvideót… - a videó nem indult, Czeininger tanár úr meg a kísérőkkel lelépett kávézni, a diákok zsongnak, mi lesz most? – „gyorsan és egyszerűen” 5 csapatba osztottuk őket, megírták a menetleveleiket és indulhat a csapatverseny. Első állomásként Egyed Mihály sportcsarnokunkat tekintettük meg kis történeti áttekintéssel, és ha már itt voltunk, akkor cipőket le, újult erővel rohantak szét a teremben, de szóltunk, hogy most jön a kötélhúzás – zokniban, össze-vissza csúszkálva jókat nevettek. Mentük tovább, betértünk a könyvtárba, elmeséltük annak történetét, a könyvtár hangulatának köszönhetően itt valahogy ők is megnyugodtak. A következő állomás a fizika előadó: erős tölgyfapadok megtekintése, az oszcilloszkóp iránti érdeklődés, Városi Anna tanárnő kedves emlékeinek felidézése után még egy emelettel feljebb a kiskémiába, ahol kiderült, hogy ott jól lehet puskázni, 21 ablak van, 18 kilincs, és a szivacs piros, frissen mosott. A nagy kémiában nagyon megtetszettek nekik a kihúzható padok az „utolsó kémia” feliratokkal. Czeininger tanár úr gyors búcsút vett és elviharzott. A kémiából gyorsan le a Nyolczas Ipoly terembe, ahol a terem bemutatása után elkezdhettük az igazi csapatversenyt. Elővettük a tesztet tele érdekfeszítően nehéz kérdésekkel, és szóról szóra kikérdeztük a látogatásuk helyszíneit, eseményeit kisebb nagyobb sikerrel. Ha már énekteremben voltunk, csapatonként éneklésre bírtuk őket Ján Szilárd vezetésével- ( Hej Dunáról fúj a szél, Te álomszuszék ébredj, Elszaladt a kemence stb.) Mi gyorsan visszavonultunk, kijavítottuk a teszteket, megírtuk az okleveleket, és eredményhirdetés következett: első helyen a „Csapat neve csapat” nevű csapat, jutalmuk egy nagy tábla Milka és a jubileumi évkönyv. Búcsúzkodni kezdtünk, elköszöntünk és ők is megköszönték, hogy körbevezettük őket iskolánkban. Egy-egy Pingvint kaptunk tőlük (ez nálunk a Színes Fehér Fekete), és pár perc alatt mindenki eltűnt. Egy óra szabad programot kértek a városban, és utána indultak is a busszal Budára. Mi örömmel gondolunk vissza erre a napra és szerintünk ők is.

22


„C na Cs Al Sg Sh Ar

Kárpátalján jártunk… Kocsis Dorottya 10.c - írta Garay János költő (iskolánk egykori diákja) Az Árpádokból című művében. Ebben a hangulatban teltek a mi napjaink is március 14-e és 17-e között. Legalábbis annak a nyolc lajosistának, akik Lovas tanár úr vezetésével, és Czimmermann tanárnő támogatásával Kárpátalján járt… 14-én, csütörtök reggel indultunk. Álmosan, várakozással, és izgalommal tele. Útközben megálltunk a fővárosban, felszedtünk néhány öregdiákot, aztán a határ irányába robogtunk tovább. Szerencsésen átjutottunk, mindenkinek érvényes útlevele volt, se a magyar, se a világháborúkra emlékeztető ruhát viselő ukrán határőrök nem találtak semmi kifogásolnivalót. Mielőtt elfoglaltuk volna a szállást, Beregszászon megkoszorúztuk Petőfi Sándor szobrát, aztán Mezőváriban hetedik osztályos diákok fogadtak minket egy megható ünnepi műsorral. Körbejártuk az iskolát, aztán ki-ki elfoglalta a maga szállását… A következő két napot leginkább e szavak jellemezték: hó, hideg, vár, meredek. Első éjjel ugyanis a hó egyre inkább átvette az eső helyét, s reggelre már mindent beborított. Ez természetesen nem szegte kedvünket, hiszen a várak, vagy éppenséggel várromok így is állnak, nekünk meg van csizmánk, kabátunk, sapkánk, sálunk, és kokárdánk (!), úgyhogy belevetettük magunkat a látnivalók sokaságába. Voltunk a munkácsi várban, a szerednyei várromnál, aztán Ungváron, végül a nap csúcspontjaként felmásztunk a hegy tetején található Nevickére (de megcsináltuk!). Másnap Nagyszőlősön jártunk (templomot, Ugocsa várát, s a Perényi kastélyt láttuk, ahol koszorúztunk is), aztán elmentünk Husztra. Az előző napi Nevickénél is „szenvednünk” kellett a nagy emelkedővel, de ez még azon is túltett. Mindenki a saját módszerével próbálkozott felkapaszkodni - több-kevesebb - sikerrel. Persze az sem segítette mindig a hátrább ügyeskedőket, hogy a gyorsak támadást szimulálva fentről hógolyókkal dobálták őket. Le a kalappal azok előtt, akik valaha megtámadták ezt a várat! De Kölcseyről sem feledkeztünk meg, miképp „Bús düledékeiden, Husztnak romvára” megálltunk… Sok időt töltöttünk el itt, s fájó szívvel búcsúztunk. De a lefelé vezető út már sokkal jobban tetszett –szinte - mindenkinek, hiszen nem a fák és bokrok között törtünk utat magunknak, hanem egy kényelmes, előre kijelölt ösvényen haladtunk. Vasárnap reggel pedig a háziaktól való búcsúzkodás után elindultunk hazafelé. Mindenki fáradt volt, de boldog, ráadásul nagyon sok élménnyel és tapasztalattal gazdagabb. Útközben Lovas tanár úr történelemtanárt meghazudtoló módon mesélt a magyarok történetéről. Máriapócson megálltunk, de mivel már elkezdődött a szentmise, először csak kívülről csodáltuk az épületet. Egy segítőkész fiatalember azonban beengedett minket a zarándokházba, aztán azt is elintézte, hogy bemehessünk a templomba. A görög katolikus szertartás második felére csöppentünk be, de mindenki nagyon barátságos, és segítőkész volt. Az Atya külön köszöntött minket, aztán a Püspökúr (mert úgy ráadásként püspöki mise volt) külön meg is áldoztatott minket. A következő megálló Budapest volt, ahol megváltunk néhány társunktól, aztán kisebb benzinkutakat és Szekszárdot útba ejtve visszaértünk Pécsre. Úgy gondolom, mindannyian élveztük a kirándulást, és így az ünnephez méltóan töltöttük a hosszúhétvégét, annak ellenére, hogy a hóakadály miatt nem jutottunk fel a magyar történelmet meghatározó Vereckei- hágóhoz…

„Csak törpe nép felejthet ős nagyságot, Csak elfajult kor hős elődöket; A lelkes eljár ősei sírlakához, S gyújt régi fénynél új szövetneket. S ha a jelennek halványúl sugára: A régi fény ragyogjon fel honára!”

23

Eset-les


Vigyázz, Olaszország, jön a 11.D!

Eset-les

Péter Alexandra 11.D Az idei évben osztályfőnökünk, Hirth Gabriella tanárnő és Czeininger Tamás tanár úr útmutatásával és persze a profi sofőreinkkel Olaszországot vettük célba. Egy Farkas Béla atya által celebrált mise után, hétfő este indultunk útnak az Úr áldásával. Biztosan meghallgatott bennünket, hiszen az időjárás előrejelzéssel ellentétben a kirándulás alatt végig verőfényes napsütésben volt részünk. 900 megtett kilométer és 12 órányi buszozás után kedd reggel érkeztünk meg Fusinába, ahonnan miután mindenki összeszedte magát és újra működésbe hozta az utazástól és a buszon alvástól megviselt testrészeit, hajóval indultunk Velence városába. Velencét a koraközépkorban hozták létre, különlegessége, hogy vízre épült. Pontosabban a lagúnákat és szigeteket kötötték össze. Fenyőből fa cölöpöket állítottak úgy, hogy a víz teljesen elfedje azokat (így a fa nem korhad el), majd ezekre márványlapokat fektettek. Helyenként látható is a lapozás egyenetlensége. Magas vízállás jellemző erre a városra, ezért november és április között többször előfordul, hogy ár önti el a város mélyebben fekvő részeit. Miután lehorgonyoztunk, közösen megtekintettük a Szent Márk székesegyházat, a Frari templomot és még persze sok minden mást, illetve együtt sétáltunk át a Rialto és a Sóhajok hídján. Barangolásunk során töménytelen mennyiségű történelmi és építészeti információ került birtokunkba. Ezután a szabad program következett, mely során mindenki számára lehetőség nyílt, hogy kisebb csoportokba verődve fedezze fel a várost. A szabadidő eltöltése után indultunk a szállásunkra, ahonnan másnap Milánóba utaztunk. Legelőször egy ciszterci templomot látogattunk meg a város szélén, a Chiaravalle-apátságot. Az evangélium felolvasása és a közösen mondott ima után a városközpontot fedeztük fel. Jártunk a San Ambrogio-bazilikánál, melynek terén 313-ban ki a vallásszabadságot biztosító milánoi edictumot a birodalom egész területére vonatkozóan. A gyönyörű gótikus stílusban épült dómot is megnéztük, ami a világ harmadik legnagyobb katolikus temploma és altemplomában található Szent Károly érsek sírja. Végigsétáltunk a 200m hosszú üvegutcán, láttuk Victor Emánuel lovas-szobrát, a híres Operaházat, a Scalat és a város további nevezetességeit, mint például a reneszánsz Sforza várkastélyt. A közös felfedezés után ismét egy pár órás szabadidő következett. Mi ennek nagy részét a Sforza kastély gyönyörű parkjában töltöttük. Este a Giuseppe Meazza Stadionban szurkoltunk az Inter-Lazio meccsen, ahol végül az Inter B csapata 3-1-es vereséget szenvedett. A meccs után igazi vérbeli Inter drukkerek adtak nekünk útbaigazítást, így könnyen odataláltunk a közelben parkoló buszunkhoz és indulhattunk hazafelé. Tettünk két kis kitérőt: Nova Goricében koszorút helyeztünk el az első világháborús osztrák-magyar síremléknél és az Isonzo melletti temetőnél, majd két óra utazást követően a bátrabbaknak lehetőségük volt megmártózni a kellemesen hűs adriai tengerben.

24


Határon túli barátságok Kocsis Dorottya 10.c Április negyedikén este nagy izgalommal várta közel 30 diák a németeket, akik egy órás késéssel ugyan, de épségben megérkeztek este kilenckor. Barátságosan köszöntötték egymást a párok, hiszen a legtöbben már együtt töltöttek egy hetet Németországban. Minden a várakozásoknak megfelelően történt. Délelőtt a magyarok az órákon ültek, ez idő alatt vendégeink körbejárták az iskolát és Pécset, de voltak a Mecsextrém parkban és Siklóson is. A délutánokat már együtt töltöttük. A program nagyon színes volt: egyik nap a táncházban voltunk, aztán bowlingozni, következő nap a belvárosban oldottunk meg feladatokat párjainkkal, aztán pedig Futó Éva Tanárnő szervezésében egy vicces sportversenyen mutattuk meg tehetségünket, illetve a fiúk utána Papp Tamás Tanár Úrral fociztak… Sokat beszélgettünk a németeinkkel, itt Luisa Halfarral készített interjú olvasható:

Milyen nyelveket tanulsz? Én angolt, franciát és olaszt, de vannak, akik latint. És hogy tetszik neked a hazánk, városunk és iskolánk? Nagyon szép, jól érzem itt magam, és úgy gondolom, hogy Pécs sokkal tisztább, mint Stuttgart. Az iskola pedig teljesen más, mint nálunk, de meg lehetne szokni. Miért akartál részt venni ezen a diákcsere programon? Egyrészt mert így sok minden újat megismerhetek: embereket, szokásokat, ételeket… Na meg persze az sem utolsó szempont, hogy két hetet lóghatok a suliból. Mi a véleményed a hétről, melyik nap tetszett neked a legjobban? Nagyon jól éreztem magam, de elfáradtam. A hétfői táncház vicces volt, és fárasztó. Sokat kellett ugrálni. Ennek ellenére tetszett, csak néha nem értettem meg, hogy mikor hogyan kell lépni. A bowling nagyon jó volt (főleg, hogy majdnem nyertem)… Tulajdonképpen mindent élveztem, csak néha már túl sokat voltam a napon. A legjobb pedig talán a Mecsextrém volt. Köszönöm a beszélgetést!


25

Eset-les

Mit tudtál Magyarországról korábban? Azt, hogy Budapest a fővárosa és hogy érdekesen beszélnek. Furcsa ez a nyelv, nem tudnám megtanulni, már a kiejtéssel is problémáim lennének.

„Ást am” Horváth Tamás 10.A Ő meg a most

Költőtoll

Álarc mögül nézünk egymásra. Mondjam ki? Mondjad ki. S rám mosolyogsz, mosolyod görbéjén lecsúszok. Le..., le..., l e... Zuhanok. S mielőtt meghalok, még rád mosolygok. :/?!)+( Leülök és magam leszek szék. Felmászok és magam leszek létra. Olvasok és magam leszek könyv. Kinézek és magam leszek ablak... és ha veled beszélek, magam leszek önmagam. Kergetőzés a szobában Csend... lassan már fülsiketítő. ------Durr! Üvegcsörömpölés! Kopog a parketta, majd könyvropogás. Polcrecsegés, még jobban, erősebben, ez már a legfelső polc, Csusszanás hallatszik. BUMDIRRDURR! Pattan, pattog, pattogás. Miááúú! halk kopp, mancscsoszogás. A másik, mert egyedül mi értelme? Alig hallatszik, szinte nesztelen. Cincogás, nyávogás, csörömpölés, pattogás. Cincogás, nyávogás, csörömpölés, csattogás. Nyikorgás, parkettaropogás. Ordítás, SÍÍÍCCC, TE! KIFELE! A haszontalan! Megint ez a ramazuri! Elfogadhatatlan, ez már nem muri! Megint pakolhatok össze, tehetek rendet. A szobát kulcsra zárom, ez teszi újra a csendet. Újra nyikorgás, fémes, kopogó hang, zár, katt. A csend veszi át újra az uralmat.

26


Változások a könyvtárban Fábián Anna Gertrúd 7.A – Szentirmay Bánk 9.A A könyvtár szóról mindenki másra gondol. Általában tanulni, olvasni járnak a diákok a Tudásközpontba vagy más könyvtárba. A mi iskolánkban nem csupán ezért megyünk oda. Sok felsőbb éves és végzős diák van itt, akikre fölnézünk, akiktől tanulhatunk. Érdemes velük beszélgetni, mert tanulhatunk tőlük. A könyvtárban jó a hangulat, mosolygós arcok mindenhol. Minden kérdésünkre választ kapunk. A honlapról is tudjuk, de akik gyakran betérnek láthatják a jeleket, - a mi könyvtárunkat is elérte a változás. Számítógépek kerültek ide, hamarosan a kölcsönzés is így zajlik. Reméljük, hogy a derűs hangulat és a melegség nem tűnik el, mert ez nekünk fontos. Antal Emília tanárnőt kérdeztük először, mire számíthatunk.

A technikai változásokról Tarjányi József informatikus könyvtáros számol be. E sorok születésekor már ott sorakoznak a gépek az olvasóteremben, és egyre nagyobb megerősítést nyer a könyvtári szállóigévé vált mondat: „A nehezén már túl vagyunk!” Azt persze előre nem mindig lehet látni, hogy mi vár ránk, ha az előttünk tornyosuló hegyet megmásztuk… Viszont kitartóan haladunk előre, bizonyos részfolyamatok már csak a beindításra várnak. A Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program 1.2.3.-11/1 pályázatán elnyert 5 493 205 forintból hat számítógépet, projektort és sok apróbb, kevésbé látványos eszközt szereztünk be, melyek


27

Könyvelő

Pantha rei – minden változik! Igaz ez most ránk is. A hátsó olvasóterem felújítása, festése már megtörtént, a TIOP pályázaton nyert gépekhez új bútor készült. A szekrényekbe viszont csak régi, értékes könyvek kerülnek. Korábban a könyvtár különböző helyein lévő rendkívül nagy mennyiségű – és csodálatos módon megmaradt - 1800-as évekből, és a XX. század elejéről származó könyvek, sorozatok Dobosi László igazgató úr javaslatára ide kerülnek. Ezeket a könyveket akár Babits Mihály is kézbe vehette! Szerintem egyedülálló gyűjteménnyel rendelkezik a gimnáziumunk! Talán több is, mint 40.000 kötet van. Sok-sok délutáni és szombati pakolással lassan, de biztosan halad a munka. Köszönöm minden diáknak az önként végzett munkát, különösen a 7.A és 12.E diákjainak eddigi segítségét, és mindenkinek a türelmét, megértését. Ezeknek a könyveknek a katalogizálására is sor kerül a következő tanévben. A kollégium régi könyvtárának anyagát és az elhasználódott vagy tartalmukban elavult könyveket átnézzük, amire már nincs szükség, selejtezésre kerül. Közben természetesen egész nap nyitva van a könyvtár, zajlik az ingyen tankönyvek begyűjtése, a napi feladatok ellátása. Izgalmas és sok erőt kívánó időszak ez! Viszont szemmel látható a változás. Az első olvasóteremben csak az ablakoknál lesz átalakítás. A fogadótér és a hátsó raktári rész szigetelésére és festésére is sor kerül a nyáron. Ez azt jelenti, hogy minden könyv kézbe kerül, vagyis rengeteg pakolás vár még ránk. Viszont tiszta, felújított könyvtárba térhet be majd az olvasó szeptembertől! Furcsa lesz nekem is, hogy a kölcsönzés számítógépen történik majd, amit megelőz a vonalkódozás. Az elején még biztos lassan haladok, ehhez türelmet és megértést kérek! Nagyon szeretném, ha a könyvtár hangulata nem változna meg a jövőben sem, hiszen ez egy közösségi tér, ahol meg tudjuk egymással osztani napi örömeinket, gondjainkat tanárok és diákok egyaránt. Találkozni tudnak itt egymással olyan értelmes, kedves emberek, mint Önök is! Bízom benne, hogy megmarad a humor is! „Lélek az ember a többi emberek lelkében” fogalmazott Kosztolányi, és ez nem fog változni!

Könyvelő

mind a digitálisan, online elérhető tudásanyagokhoz való hozzáférést fogják segíteni. Az így megnyíló lehetőség nem helyettesíteni, hanem kiegészíteni hivatott a nyomtatott forrásokat. Ne feledjétek, hogy az interneten csak azt találjátok meg, aminek a helye ti magatok, vagy a keresők számára ismert. Azaz ami nincs fent a neten, az ebből a szempontból nézve nem létezik. Viszont az első generációs „humán keresőmotor”, a könyvtáros sokkal több szempontú keresést végez, mint például a Google. „Kattintsatok” bátran! A könyvtárhasználati óráimon sokat emlegetett adatbázisokat ugyanúgy el tudjátok majd érni, mint könyvtárunk folyamatosan épülő elektronikus katalógusát is. A most feltárásra kerülő régi könyvekkel nagyon sok munka lesz még, ezért is öröm és könnyebbség számunkra Bujbáczi tanárnő jelenléte és tevékenysége a könyvtárban. Mindhárman más típusú feladatokon dolgozunk, ez pedig egy dinamikus és remélhetőleg jól hasznosuló elegyet képez majd a Ti épülésetekre.

28


Barkóba=Bar Kochba Péter Alexandra 11.D


29

Lyukasóra

A barkóba az egyik legismertebb, legegyszerűbb unaloműző szóbeli játék. A játék során a résztvevők eldöntendő kérdések feltevésével jönnek rá a másik által gondolt szóra, kifejezésre. Több kérdező is lehet egyszerre, ilyenkor felváltva tehetnek fel kérdéseket, és az lesz a nyertes, aki előbb rájön a gondolt szóra. Amennyiben rossz választ mond be eredményül, a játékos kiesik az adott a körből, a többiek tovább folytatják a játékot. A legjobb benne, hogy bárhol, bármikor játszhatjuk: hosszú utazások, várakozások során vagy egyszerűen csak szórakozásból. Segédeszközök egyáltalán nem szükségesek hozzá, csupán a hangképző szerveinkre és a nyelvünkre van szükségünk. A játék eredete igen érdekes és meglepő: egy hiányzó nyelvnek „köszönhetjük” létrejöttét. A legenda szerint egy kirabolt és megcsonkított embert vittek Bar Kochba elé. A kegyetlen rablók még a férfi nyelvét is kivágták, hogy ne vallhasson ellenük. Bar Kochba azonban eldöntendő kérdéseket tett fel, így a férfi bólintással, illetve fejrázással választ adhatott valamennyi kérdésére. Az így tett vallomás olyannyira sikeres volt, hogy fény derült az elkövetők személyére, akik a megcsonkított férfi bátyjai voltak. Bar Kochba leleményességének köszönhetően a tettesek elnyerték méltó büntetésüket. De ki is volt ez a találékony férfi? Családnevén Simon ben Kosziba, a Hadrián császár alatti felkelés egyik fő alakja. A lázadás oka nem más volt, mint az új császár kísérlete arra, hogy népe kedvében járjon. A hatalmas vallási jelentőségű várost, Jeruzsálemet akarta újjáépíteni, ám a régi templom helyére Jupiter római főistennek szentelt templomot kívánt emelni. Ez a terv nagy elégedetlenséget szült a zsidó nép köreiben, ezért Akiba ben Joseph rabbi, a nagy tekintélyű tudós beutazta Kis-Ázsiát, Babilont és Palesztinát, ahol zsidók tömegeit fanatizálta, többek között azzal Simon ben Koszibát messiásnak titulálta. A felkelők kezdetben fényes győzelmeket arattak. Jeruzsálembe való bevonulássukkor Kochbát királynak kiáltották ki, ez alkalomból még pénzt is verettek. Hiába tűnik nemes cselekedetnek a szent föld védelme, a katonák mindenhol fosztogattak, vérfürdőt rendeztek, sok szenvedést okoztak. Miután több helytartónak sem sikerült elnyomni a felkelést, Hadrián császár Brittannia legyőzőjét, Julius Severust hívta segítségül. Ekkor Akiba és Bar Kochba csapata a Sepphoris melletti Bether várba, illetve a közeli Tur Malka nevű városba vonult vissza. Bar Kochba rövidesen a vár elfoglalása után, illetve Jeruzsálem eleste után veszítette életét. A harcok alatt összesen 580ezer zsidó vesztette életét, a római harcosokat is nagy veszteségek érték.

Nagyanya

Lyukasóra

Ritter Anna 8.A Késő őszi nap volt, a felhők eltakarták az amúgy is halványan sütő napot. Ez a borongós-szomorú nap igazodott Bálint hangulatához. Úgy érezte, csalódott benne a világ, az alkalmazottai, és legfőképp csalódott benne imádott nagyanyja, Zita. Bálintot nagymamája nevelte. Nem is emlékezett a szüleire, apja a II. világháborúban halt meg, anyja pedig különös körülmények között tűnt el az életéből. Fiúk egy kávégyár tulajdonosa volt, ami nagyszüleitől maradt rá, s amit nagyapjához hasonlóan csődbe vitt. Mögötte azonban nem állt egy csodálatos feleség, aki meg tudta volna menteni. Bálint beleesett nagyapja hibájába, elbízta magát, és sorozatos ballépéseivel, rossz döntéseivel hamar tönkretette örökségét. Ha a Nagyi ezt látná!- gondolta keserűen, s nagyanyja portréjára nézett. Az asszonyból sugárzott a büszkeség, arca ezer meg ezer apró ráncot viselt. Soha életében nem volt szép, ezt azonban kompenzálta a lényéből áradó megfoghatatlan vibrálás, s ha egyszer valaki ránézett, sosem feledte el. Arca ékessége, a szeme - bár ez a fotón nem látszott - a türkiz és a kékes-szürke árnyalatában játszott, mint az egyszer csendes, nyugalmas, máskor pedig örvénylő és háborgó vad tenger, éppen, mint az asszony élete. Kifejezte élete minden szenvedését, boldogságát, melankóliáját. Az 1800-as évek végén született Berlinben. Olasz anyjától, Maddalenától örökölte ébenfekete, hullámokba rendezett haját, s német-magyar orvos apjától hófehér bőrét. A szülei szerették, csak éppen nem tudták, hogy foglalkozzanak vele. Apját jobban lázban tartották női „betegei”, anyja pedig idegenkedett fiatalabb, különlegesebb másától, aki előtt még ott állt az egész élet. Jobban foglalkoztatták furcsa férfi vendégei, akik különös módon mindig akkor érkeztek, mikor apja nem volt otthon. A kis Zita így hamar megtanulta, hogy csak magára számíthat. Alig volt 16 éves, mikor találkozott a francia-magyar származású, költőlelkű, álmodozó Stephannal. Hónapokig leveleztek titokban: mindketten tudták, hogy egyikük családja sem engedélyezné a házasságot a két nemzet közötti ellentét miatt. Mikor a fiút behívták a háborúba, tisztában voltak vele, hogy választaniuk kell, s mire a fiú egy sérülés miatt előbb érkezett meg a háborúból, Zita már mellette döntött. Ahogy azt várni lehetett, családjaik kitagadták őket, és a pár Svájcban telepedett le. Azonban a háború végének közeledtével rájöttek, nincs maradásuk. Ekkorra már egy kisfiú szülei voltak. Magyarországra jöttek a fiú itt élő nagynénjéhez, Fánihoz. Az asszony az első perctől kezdve gyűlölte Zitát, és innentől kezdve élete céljának tartotta, hogy a fiatalokat elválassza egymástól. Mire a második gyermekük, Lili is megszületett, egy kávézót vezettek, s mikor első gyermekük, Noel a kamaszkorba lépett, már egy kávégyárat irányítottak. Sikert sikerre halmoztak, országszerte híresek voltak kávéjukról. Stephan hamar elbízta magát, ami Zitának nem tetszett. Két kézzel habzsolta az életet, szórta a pénzt, miközben szeretőket tartott. A sors azonban igazságtalannak tartotta ezt az életmódot, és egymás után két csapást is mért rájuk: az alig 12 éves kislányuk agyhártya-gyulladásban meghalt, a gyár pedig a csőd felé haladt. Fáni néni Zita ellen hangolta Stephant, a tragédiákért pedig mindketten őt okolták. Elhidegülésüknek első jelei voltak ezek. Pár hónappal később, mikor próbálták elhitetni magukkal, hogy túl vannak a szörnyűségeken, újra egymásra találtak, és Zita hamarosan gyermeket várt. Stephan azonban ennek ellenére sem tudta megfékezni a természetét, újabb és újabb szeretőket tartott, s közben önmagát sajnálta szenvedéseiért. Valóban szenvedett, úgy érezte, minden felelősség az ő vállát nyomja, azonban lelkiismerete elől nem menekülhetett. Imádta Zitát, de tudta, hogy képtelen boldoggá tenni őt, és gyűlölte azért, mert feleségének vele ellentétben sikerült megmentenie a vállalkozásukat, s ez súlyos teherként nehezedett rá. Mikor felesége rájött különböző viszonyaira, s elvesztette a kisbabát, mikor kiderült, hogy már nem is lehet több gyermekük, mikor elcsattant az első pofon, amit egyre több követett, tudták: valami megszakadt közöttük. A férfi egyik nap hazament, s mire Zita hazaért,

30



31

Lyukasóra

már nem lehetett rajta segíteni. Az első pillanatban csak meglepődöttséget érzett amiatt, hogy az a vékonyka kis kötél hogy tarthatta meg a férjét. A gramofonból a magyar Seress Rezső tollából származó dal, a világhírű „öngyilkosok himnusza”, a Szomorú vasárnap szólt. Nem sokkal később Zita egy véletlen folytán megtudta, hogy édesanyja elhagyta apját, aki nem tudta elviselni az ezzel járó szégyent, és szívrohamot kapott. Azonnal Berlinbe utazott, ahol közölték vele, édesapján nem tudtak már segíteni. Megpróbálta felkeresni anyját, aki vissza akart térni Olaszországba. Maddalena azonban hidegen fogadta, szeme gyűlölettől izzott, és közölte, neki nincs lánya, valójában soha nem is volt, mert sosem szerette. Zita ezek után hazajött Noelhez, aki pár évvel később megházasodott. Azonnal szívébe zárta menyét, Helénát, de túl könnyelműnek tartotta a házassághoz. Hamarosan megszületett első gyermekük, Bálint, akiről Zitának kellett gondoskodnia, mert anyja nem törődött vele. Tulajdonképpen fiatalnak érezte magát a házassághoz, nem is értette, miért vállalt gyereket, mikor soha nem is akart. Zita rájött, Heléna az anyjára emlékezteti. Fia születése után pár hónappal Noel megkapta behívóját a háborúba. A háború megkezdése után pár hónappal egy bombatámadásban vesztette életét. Heléna miután megtudta, nem érzett fájdalmat, csak megkönnyebbülést az iránt, hogy nincsenek többé kötelességei, és egy éjszaka elhagyta gyermekét. Bálint ezután Zitához került, aki imádta a kisfiút, és felnevelte. Az asszony életének gyötrelmei után meglepően nyugalmasan lelt békére, miután úgy érezte, vezekelt családja bűneiért, és felnevelte imádott unokáját. Álmában, mosollyal az arcán érte a halál. Bálint észre sem vette, hogy miközben nagyanyjára gondolt, az ő szívébe is remény költözött. A nagyapja mögött ott állt Zita, őrá pedig onnan fentről vigyázott, őrangyalként palástot vonva köré. Mintha csak nagyanyja suttogott volna fülébe, érezte, meg tudja menteni Zita keze munkáját, amelybe annyi erőt fektetett bele. Soha nem fogja engedni, hogy nagyanyja csalódjon benne. Nem adhatja fel, hiszen Zita nem ilyennek nevelte.

Tükörkép

Lyukasóra

Marján Babett 12.A Három év alatt tizenhét cikket publikáltam a Színes Fehér-Feketébe. Huszonnyolc különböző emberrel készítettem interjút, többek közt két ciszterci apáttal, a püspök atyával, az igazgató úrral, egy ismert színésszel és számtalan diáktársammal. Most saját magamat kellene kifaggatnom az elmúlt hat évről, de még egy jó bevezetést sem sikerül írnom – bocsánat. Hogyan kezdeném ezt a cikket, ha nem önmagamról lenne szó? „Marján Babettel beszélgettem, az iskolaújság diák-főszerkesztőjével. Nagy örömmel mesélt az itt szerzett tapasztalatairól, a tanárairól és az osztályáról, de láthatóan kissé elbizonytalanodott, amikor a jövőjére terelődött a szó, hiszen mély szeretet fűzi a Nagy Lajos gimnáziumhoz.” Mégsem szeretnék maradni – itt az ideje, hogy felhasználjam a sok ajándékot és talentumot, amelyet hat év alatt szereztem, hogy büszkévé tehessem az iskolámat. Miért éppen a Nagy Lajos gimnáziumot választottam? Amikor hetedikes korunkban az osztályfőnökünk egyenként megkérdezte tőlünk, hogy miért jöttünk át a Nagy Lajosba, minden osztálytársam valami olyasmit felelt, hogy „mert a szülei így döntöttek” vagy „mert ide jár a testvérem”. Én fülig pirulva vallottam be, hogy az indokom egészen más jellegű. Hatodikos koromban a bátyám ide készült felvételizni, és elkísértem a nyíltnapra. Amint beléptünk az épületbe, teljesen lenyűgözött az iskola hangulata, és szájtátva mászkáltam az impozáns folyosókon. Ez volt az a pillanat, amikor úgy döntöttem: én is lajosista leszek, méghozzá minél hamarabb. Majd kiugrottam a bőrömből, amikor kiderült, hogy sikerült: felvettek a Nagy Lajosba! Persze, az első év nem ennek a nagy örömnek a jegyében telt… Hetedikesként bekerülni egy gimnáziumba ijesztő élmény. Az elején rettegtem a tanároktól – ahogy ezt Páll Csaba tanár úr előszeretettel idézi fel -, és bár sok szakkör, különóra tetszett, egyikbe se mertem bekapcsolódni az első két évben. Aztán történt valami, ami teljesen megváltoztatta az iskolához való hozzáállásomat. Egy évet Budapesten töltöttem a családommal. Az ottani gimnázium még csak tíz éves volt, kevés kiforrott hagyománnyal rendelkezett, és nagyon hiányzott a Nagy Lajos szellemisége, a színvonalas oktatás és persze az osztályom. Úgyhogy amikor tízedikben visszatértem, úgy döntöttem, hogy belevetem magamat a Nagy Lajos közösségi életébe. Furcsa volt egy év kihagyás után itt lenni, hiszen sok minden változott, az osztálytársaim és a tanárok kapcsolata, de legfőképpen én. Céltudatosabb lettem: ki akartam használni a gimnázium által kínált lehetőségeket és valóra akartam váltani az álmaimat. Az egyik legfontosabb célom az volt, hogy részese legyek az iskolaújság szerkesztőségének. Az iskolaújság szerkesztése folyamatos kihívást jelentett, én mégis nagyon élveztem. Létrehozni a Színest összetartó szerkesztőséget és ügyes csapatmunkát igényel, ráadásul folyamatosan keresni kell, hogy mi érdekli a diákságot, mit olvasnának szívesen. Kovács Gusztáv tanár úr és Czimmermann Csilla tanárnő, a főszerkesztőink gyakran hagyták, hogy egy közös ötletbörze során eszeljük ki a következő témát, és ehhez igazítottuk a főbb cikkeket. Diák-főszerkesztőként kezdetben rengeteg dolgom volt, de ahogy telt az idő, úgy vált egyre könnyebbé ez a szerep. Az újságírás terén az örök szerelmem a riportkészítés lett – ennek révén sok izgalmas kalandba keveredtem és számtalan érdekes emberrel ismerkedtem meg. Ücsörögtem este tízkor a színház művészkávézójában, telefonos interjút készítettem Sixtus atyával, jártam szobrászműteremben, e-maileztem dallas-i ciszter atyákkal és kétszer is megfordultam a Püspöki Palotában. Ezekben az élményekben gyakran osztoztam legjobb barátnőimmel, Salamon Eszterrel – az iskolaújságunk elkötelezett költőjével -, és Brand Petrával, a cserkészünkkel. Hat év alatt több mint húsz tanár tanított, és voltak, akik már egy fél év alatt is számtalan fontos

32



33

Lyukasóra

dolgot adtak át a szemléletükből, mégis inkább azokat szeretném kiemelni, akik végigkísértek ezen az úton. Kovács Gusztáv tanár úr nem csak a tanárom, de a szomszédom, jó barátom és a bérmaapám. Hozzá kötődik életem egyik legmeghatározóbb élménye, a mariazelli zarándoklat. Antal Emília tanárnővel a könyvtár révén ismerkedtünk meg, és a közös Kosztolányi-szeretet mellett számtalan irodalmi est, születésnap és levélváltás tette szorosabbá a kapcsolatunkat. Általa ismertem meg sok barátomat, hiszen a könyvtár a második otthonommá vált. Péter atya mindössze egy évig tanított, mégis mindig bátran fordulok hozzá örömben és bánatban, hiszen kevés olyan ember van, aki annyira megértene, mint ő. Volt azonban három tanárom, akikkel hat év alatt szinte minden nap találkoztam és néha több időt töltöttem velük, mint a szüleimmel. Somos tanárnő folyamatosan bátorított és biztatott, hogy merjek véleményt formálni és kiállni magamért. Neki köszönhetem azt az érzékenységet, amely ahhoz kell, hogy az ember meglássa az irodalmi művekben rejlő mélyebb összefüggéséket. De mégis mindig a közös játékokról és a nevetéséről fog eszembe jutni. Dobosi tanár úr volt a hat évem leginspirálóbb személye: hatalmas kihívás volt megfelelni az elvárásainak. Bár a biológia volt a legfontosabb tantárgyam, mégis folyton a történelem füzetemet bújtam… de nem csak szakmai követelésekről van szó, hanem arról, hogy milyen emberek vagyunk, miért érdemes kiállnunk, és hogy mit képviselünk az életünkkel. Dobosi tanár úr ezekre a kérdésekre adott választ a saját személyével: hat éven át példaképként állt előttünk. És végül Nyisztor tanár úr, a legjobb osztályfőnök a világon. Ő volt az, aki végigkísérte a felnőtté válásom rögös útját, és mindig ott volt, hogy segítsen. Olyan dolgokat csempészett az életünkbe, amik mára létszükségletté váltak: a komoly beszélgetések, a nagy hallgatások és az örökös ugratások. Az adventek – a roráték, a püspökszentlászlói hó, az apró ajándékok. Az, hogy mindig imádkozott értünk, és minket is megtanított imádkozni a másikért. De persze nem csak a komoly atyai feladatokat látta el, gyakran bebizonyította, hogy mekkora öröm, hogyha az ember képes megmaradni gyermeknek. A szánkózás, a hócsaták, a nagy játékok és a mindennapos piszkálódások gyakran megmosolyogtattak minket. De talán a legérdekesebb kérdés, hogy milyen volt a gimnázium legmeghatározóbb közege, a 12/A osztály? Természetesen a legjobb osztály az iskolában! Persze, nem szó szerint „jó”, az A-sok nem a fegyelemről híresek, sőt. De hat év alatt megtanultunk odafigyelni és segíteni egymásnak… Az utolsó évben az osztálytársaimmal való kapcsolat jelentette az egyik legnagyobb kapaszkodót. Sok buktatót és kihívást tudunk magunk mögött, és ez alaposan összekovácsolt minket. Az osztályomnak volt egy nagyon egyedi és különleges képessége, amit a tanáraink is nagyon megkedveltek bennünk, ez pedig a kreativitás. Ennek köszönhető, hogy bár mindenre – osztályéneklési versenyre, szerenádra, műsorokra – az utolsó utáni pillanatban kezdtünk készülni, mégis mindig fantasztikusat alakítottunk. Ráadásul a játszós órák koronázatlan királyai vagyunk: egyetlen április elsejét sem hagytuk nagyobb őrültség nélkül eltelni. De persze van az osztályunknak egy másik, sokkal fontosabb összetartó-ereje: az osztályfőnökünk. Ez a kapcsolat folyamatosan fejlődött és változott: a nagy szigorúság és fegyelem lassan átformálódott megértéssé és szeretetté. Ha a Tanár Úr idő előtt megőszülne, vállaljuk a felelősséget, hiszen nem egyszer kellett teljes vállszélességgel kiállnia értünk – és ezzel kivívta az örök hálánkat. Mély kötelék alakult ki köztünk, és bízom benne, hogy bármit hoz is a jövő, mindig ott marad nekünk… Hat év alatt rengeteget változik az ember, és azt hiszem, hogy ezt mi sem mutatja jobban, mint a továbbtanulási tervek alakulása: Hetedik év elején meg voltam róla győződve, hogy felnőve szakfordító és szinkronrendező leszek. Ez az elképzelés a nyelvek, a filmek és a könyvek szeretetének összefonódásából származott, és abból a büszkeségből, hogy a magyarok fantasztikusak a fordítói munkákban. Hat évvel később pedig azzal a tudattal ballagtam el, hogyha minden jól sikerül, akkor jövő évtől a Károli Gáspár Egyetem tanulója leszek, és röpke hat-nyolc éven belül keresztény pszichológusként dolgozom majd. És hogy mit üzennék nektek? Ardere et Lucere!

Szavak

Lyukasóra

Vörös Anna 11.A Szavak. Körbevesznek, bennem élnek és benned is. Néha úgy zavarnak, hogy az ajkamra tolulnak, és akkor is ömlenek, amikor…nem kellene.Tudod, mire emlékeztet? Mint mikor az emberáradat hömpölyög le a buszról. Egy öreg néni csontos könyökével félrelök egy srácot. A régóta feszítő kérdések az új, friss gondolatokat bombázzák szét, ellökik azokat. Szavak. Gondolati, elvont fogalom. Nem tudom megérinteni, de ők maguk mégis hozzámférkőznek. Olykor csak csüngenek a hajamban, máskor a szívemet a falhoz szorítják. Sétálnak az utcán a szavak, az égbe szállnak, a poklot idézik meg nekem…és neked is. Szavak. Ha nem lennétek. Egyáltalán, soha senki nem ismerne titeket. Az emberek a legnagyobb nyugalomban élnének. A szívek ridegen, unottan ücsörögnének száz láb mélyen. Nem. A legszebb ajándék, hogy léteztek! Hiszen nézd csak meg…tanítanak, mesélnek, megértesz vele másokat. Nélkülük semmi volnék…és te is. Szavak. Ábrázolnom kell őket. Mire hasonlítanak? Ha könnyed fecsegésbe rendeződnek, színes szappanbuborékok.Telten és kacagva szállnak el. Belsejük csak levegő, mégis gyönyörködve nézem őket, pedig nincs konkrét értelmük, vagy szerepük.Csak vannak, léteznek a másodperc töredékéig. Majd halkan elpukkannak, mintha sosem éltek volna. Tüzes vasláncok a szavak. Csattanva a húsomba égnek, és ott izzanak lemoshatatlanul.Utálom a szavakat! Bántasz velük. Fordulj ilyenkor el, és hagyjál békén. A vaslánc kérlelhetetlenül suhan, és összetöri az üveggömböket, pedig az imént fújtam őket. A marcangolt test pedig fájón forró lesz. Katonák a szavak. Fegyelmezett rendbe állva várják, hogy megnyissam a leszállópályát, a számat. Szépen kimasíroznak a világba, és szétáradnak. Bábuk módjára közvetítik egy felettes agy mondandóját. Kastély a szavak halma. Felépíthetek velük egy mesebeli országot. A toronyban ül a hercegnő, és fonja szavakból a kastélyát. Olykor elrontja a mintát, és visszafejti a fonalakat, monoton munkáját a világért sem hagyná abba. Az alattvalók, a szék, a király, a herceg is mindmind szavakból állnak! Még a hercegnő is szavakból állította össze önmagát. Szavak! Mindig itt vagytok nekem, a legjobb barátnőim vagytok. És mégis, mégis akkor hagytok el, mikor a leginkább szükségem van rátok.

34


Rolling Stones Kovács Blanka 11. E Bár az elmúlt évek tapasztalatai alapján úgy tűnik, a mi generációnk jobban érdeklődik a tizenöt perc hírnévért a kevésbé művészi „gépzenét” produkáló előadók iránt, a Rolling Stones nevét mégis generációtól függetlenül ismerjük. Legendaként maradtak fent a rockzene történetében, és ha mást nem, a mára már ikonikussá vált piros, kiöltött nyelvet ábrázoló logójukat talán kivétel nélkül mindenki fel tudja idézni magában. A szimbólum története 1970. áprilisáig vezethető vissza, amikor John Pasche, aki akkor még a Londoni Királyi Képzőművészeti Főiskolán tanult, különös felkérést kapott: a Rolling Stones akkor induló koncertsorozatához kellett posztert terveznie. „ Végzős hallgató voltam akkor, és nagyon jól esett, hogy Mick Jagger bejött a főiskolára megnézni a vizsgakiállításomat. Ennek


35

Hangár

egyik képe alapján készíttette el velem a turné plakátját.” – nyilatkozta később Pasche a BBCnek. A hallgatót később Jagger újból megkereste, akkor már azzal a szándékkal, hogy a nemsokára megjelenő albumukra szeretnének egy általa tervezett emblémát helyezni. „Mick mutatott egy képet az indiai Kali Istenről, ami a kinyújtott nyelv logó kiinduló pontja volt. Alig egy hét alatt megterveztem, 50 fontot kaptam érte. '72-ben a nagy sikerre való tekintettel még 200 fontot fizettek." – mesélte el az interjú későbbi részében a ma már világhírű designer. Az nagylemez 1971-ben jelent meg, Sticky Fingers névvel. A borító egésze azonban nemcsak az ő munkáját dicséri: az album elejét díszítő fotómontázs többi részét Andy Warhol készítette. Mivel a két művész neve közül utóbbié sokkal ismertebbé vált, gyakran tulajdonítják neki maga a logó tervét is. Egyébként a korong mind az Egyesült Államokban, mind az Egyesült Királyságban listavezető volt, persze az kérdés, mennyire játszott ebben közre a megnyerő borító. A történet azonban nem ilyen egyszerű: a román származású Ernie Celafu (aki egyébként a Jézus Krisztus Szupersztár lemezborítóját készítette) azt állítja, a kiadó cég az ő „nyelves” terveit fogadta el, és csak a lemez megjelenésekor látta meglepődve, hogy végül Pasche munkáját használták fel. Ennek igazságtartalmáról nem tudni sokat. Ahogy arra már az elején is utaltam, a banda és a logó is egyaránt örökös helyet bérelt magának a hírnév egyébként percenként változó világában. Talán itt lenne helyénvaló Keith Richards szavait idéznem, aki egyszer így fogalmazott: „You have the sun, you have the moon, you have the air that you breathe - and you have the Rolling Stones!”

Erdélyben járt a kórus

Hangár

Móczár Dorottya 9.B Tóth Renátával (9.B) beszélgettünk az erdélyi koncertről, amin a kórusosok vettek részt. Milyen alkalomból került megrendezésre az erdélyi koncert? Kolozsvári testvériskolánk, a Báthory István Elméleti Lyceum minden évben megrendezi a Báthori napokat. Ez alkalomból látogattuk meg őket, és volt szerencsénk velük ünnepelni, énekelni. Más kórusok is részt vettek ezen az eseményen? Igen, az ottani gimnázium vegyeskara, illetve kamarakórusa is fellépett. Milyen volt az ottani közönség reakciója? Két stílusban énekeltünk, koncertünk első fele egyházi énekekből állt, második fele pedig világi énekekből. Olyan visszajelzéseket kaptunk, miszerint "a mennyországot hoztuk le a hallgatóság közé". Volt aki csak azért jött el, hogy férfikarunk gregorián művét meghallgathassa, és nem csalódott bennük. Sokak nevében mondhatom, egyik kedvenc művünkkel (Bárdos Lajos: Régi táncdal) zártuk műsorunkat. A hangulat a tetőfokára hágott, a közönség tombolt, a Báthorysok hujjogtak, s mikor a kórus már rég levonult a színpadról, még mindig hallottuk a vastapsot. Szerintem tetszett nekik. Milyen apropója volt a találkozásnak Kallós Zoltánnal? Kallós Zoltánt látogattuk meg, illetve az általa alapított múzeumot. A múzeum rejt népviseletet, ágyneműt, tányért, mindent. Csángóktól, Válaszútról, Gyimesből. A tárgyak száma meghaladja az ötezret, és ezeket mind Zoli bácsi gyűjtötte, vásárolta, cserélte. Mint kiderült, pár nappal látogatásunk előtt töltötte be Zoli bácsi 87. életévét. Ez alkalomból énekeltünk neki egy születésnapi köszöntőt, ami onnan, Válaszútról származik. Ez a fellépés egyszeri alkalom volt, vagy lesznek még folytatásai is ennek a kapcsolatnak? Folytatás már van is, májusban jönnek hozzánk, és mi sok szeretettel várjuk őket! Reméljük mi is kijutunk még hozzájuk, és mindkét kórus még több közös élménnyel fog gazdagodni! Nagyon örültünk, hogy megismerkedhettünk az iskola énektanárával, Potyó Istvánnal és kórusával. Gratulálunk a sikeres fellépéshez, és további sok sikert kívánunk Nektek!

36


Hűtsd le magad Kiss Franciska 11.C

Anna cukszászda

Blöff

Meki

Jégkása

Hangulat

11

9

2

SZIT!

Kiszolgálás

10

10

5

10

Íz

9

10

7

6

Ár-érték arány

8

7

4

7


37

Gourmand

Egy nehéz nap után kilépve a Lajos vastag falai közül nagy sóhajtással nyugtázhatjuk, hogy már megint rekkenő hőség van odakint. Ilyenkor jelenik meg lelki szemeink előtt a fagyi. „De hát mindig fagyizni megyünk. Jó, jó, a fagyit nem lehet megunni, de mi lenne, ha most valami mást…” Szóval nézzük a lehetőségeket: Blöff – limonádé Egyik kedvencünk a Blöffben kapható limonádé volt. Az árnyékban kiülve válogathatunk a különleges ízesítésű limonádékból. A kiszolgálás is nagyon kedves volt. Anna cukrászda – Fagyis shake A Ferencesek utcájában található ez a pici, hangulatos cukrászda. Olyan mintha egy idilli Olaszországban játszódó filmbe toppannál be. Tökéletes hosszú beszélgetésekhez és bármelyik fagyiból készítenek neked nagyon-nagyon finom shake-et. Meki- McFlurry A McDonalds-ban kapható fagyikülönlegességet is megkóstoltuk. Érdemes kipróbálni. Választhatsz többek között Magnumos, Cornettós és M&M’s-es ízesítésűt is. Jégkása A fagyihoz hasonlóan: egy jégkása bármikor jöhet! (Ráadásul ettől szép színes lesz a nyelved is.) Lehűt a melegben, és a legjobb benne, hogy séta közben is fogyaszthatod,és bárhova kiülhetsz vele.

(MARHA)NYELV Ján Szilárd 9.A

Gourmand

Ha meghalljuk azt a szót, hogy nyelv, akkor az emberek többsége valamelyik idegen nyelvre gondol, az újságunk témája is a nyelv, viszont én ezt egy kicsit kiforgattam, ezért most a marhanyelvről fogok írni. A marhanyelv Magyarországon, ill. a köztudatban nem éppen a népszerű ételek közé tartozik, ennek ellenére vannak, akik szeretik, épp ezért sok elkészítési módja van: pácolt marhanyelv, tejfölös marhanyelv, gombás vagy natúr marhanyelv, vagy éppen marhanyelvvel töltött csirke, de ami talán a legfinomabb, az az olajbogyós marhanyelv paradicsomszószban. Ez az étel a románok egyik nagy specialitása, ami hidegen, melegen egyaránt finom. Hozzávalók: • 1 marhanyelv • 1 kiskanál szemes bors • 4 babérlevél • 3 kanál olaj • 1 nagy fej vöröshagyma • 5 dl paradicsomlé • 20 dkg olajbogyó • pici cukor vagy méz • só • bors Elkészítés: A marhanyelvet sós, egész borsos, 2 babérleveles vízben kuktába tesszük és vaj puhára főzzük. Még melegen megtisztítjuk a bőrétől, és fél centi vastagságúra szeleteljük. Az olajon megdinszteljük az apróra vágott hagymát, sózzuk, borsozzuk, mellédobunk 2 babérlevelet, és felöntjük a paradicsomlével. Lassú tűzön forraljuk, amíg a hagyma megpuhul. Cukorral vagy mézzel ízesítjük, és hozzáadjuk az olajbogyót. Főzés közben, ha szükséges, az elpárolgott folyadékot a főzőlével pótoljuk, de ízlés szerint adhatunk hozzá fehérbort. Belehelyezzük a nyelvszeleteket, egyet "rottyantunk" még rajta, és máris tálalhatjuk.

Jó étvágyat kívánok! :)

38


KIDS atlétika verseny Páprádi Anna Bíborka 9. E


39

Sportszelet

Április 19-én rendezték meg a katolikus iskolák atlétika versenyét, azaz a KIDS-t. Korán reggel már gyülekeztek a lelkes sportolók, kicsik és nagyok. A megnyitót követően vette kezdetét a verseny. Először a kisebbek mérhették össze az erejüket, gyorsaságukat, ügyességüket. A futásnál izgatottan álltak az indítókhoz, egy-ketten még ismerkedtek azokkal. Végignézve az arcukon látszott a koncentrálás. „Na, figyelj, ha elhangzik a taps, nagyon gyorsan kell futnom” – gondolhatták. Megérte a lelkesítés, mert még nem láttam ilyen gyors kis futókat. De nemcsak a futásban jeleskedtek, hanem távolugrásban, kislabdahajításban is egyaránt ügyesek voltak. Közeledve a délutánhoz fokozatosan váltották őket a nagyobbak. A legérdekesebb a magasugrás volt. Elképesztő belegondolni abba, ha ott álltam volna a rúd helyett, engem is átugrottak volna. Az már más kérdés, hogy mertem-e volna odaállni. Iskolánk két diákjára is nagyon büszkék lehetünk: Szigeti Dalmára és Eszenyi Andrásra, akik 170 cm fölött ugrottak. A végére már nem az ellenfeleikkel küzdöttek, hanem önmagukkal, saját rekordjaik megdöntésével. Ez szerintem az igazi sport. Iskolánk sok-sok diákja hozott szép eredményeket a többi sportágban. Jó volt látni, hogy a versenyzők mindent beleadva versengenek és meg is lett az eredménye. Nem is lehet leírni mindazt, amit ott tapasztaltam. Érezni lehetett az izzadság szaga mellett, az izgalmat, a versenyszellemet, a nyerni akarást és a legfontosabbat: az emberséges küzdelmet. Az eredményhirdetésen nemcsak a nyerteseket láttam mosolyogni, hanem azokat is, akik nem álltak a dobogón, együtt örültek a másikkal, de közben már azt tervezték, hogy jövőre majd ők állnak ott.

MÁRCIUS 15.: megemlékezés az 1848 - as forradalomról 19.: Bemutatkozunk 22 - 23.: TUDOK országos döntője 22 - 27.: lelki napok

Historia Domus

ÁPRILIS 15.: taizé imaóra a díszterem színpadán 13. Fellbachi testvérgimnáziumunk diákjainak érkezése 16.: Holokauszt Magyarországi Áldozatainak Emléknapja iskolánkban 19 21.: Katolikus Iskolák Diákszövetségének Országos Atlétikai Versenye 26.: Lajos - nap

MÁJUS 3.: ballagás 6.: írásbeli érettségik 15.: Zirci Ciszterci Apátság Látogatóközpontjának ünnepélyes átadása

CSALÁDUNK HÍREI Iskolánk Laudate fiú kamarakórusa az Országos Rajeczky Benjamin Gregorián - és népdalversenyen ezüst minősítést szerzett. Az Éneklő ifjúságon elnyerték az év kórusa címet. Farkasné Bocskor Anikó tanárnő az év testnevelő tanáraként vehetett át kitüntetést a Polgármesteri Hivatalban. A Hittudományi Főiskola által szervezett " A remény jelei a krízis idején" című szociáletikai konferencián előadást tartott iskolánk több tanára: Dr. Kovács Gusztáv, Nyisztor Zsolt és Pete József. Pete József tanár úr "Mi a vallásföldrajz " című értekezése megjelent a Valláshorizontok című kötetben. Huszár Ferenc tanár úrnak a Bakócán általa felújított Pléhkrisztus megvalósulásáról jelent meg írása a Mecsek Egyesület 2012 -es Évkönyvében. Sikeres munkájukhoz mindannyiuknak gratulálunk!

40


Életképek a „Lajos-napról”

Magyarországi Ciszterci Rend „Incipit Vita Nova Alapítványa” CIB Bank, Pécs, Ferencesek u. 17. Bankszámlaszám: 11100207-19032382-10000001 IBAN: HU41 11100207-19032382-10000001 SWIFT kód: INEBHUHB Adószám: 19032382-1-02 A közhasznú alapítvány célja: a Rend pécsi gimnáziumának és kollégiumának támogatása.

A gimnázium alapítványa: „Pro Ludovico Alapítvány” Számlaszám: K&H Bank, 10402427-242140-18-00000000 IBAN: HU86 10402427-242140-18-00000000 Adószám: 18300697-1-02

• kivitelezés nyomtatástól a könyvkötésig • prospektusok, naptárak, szórólapok, plakátok nyomása • cégjelzéses levélpapírok, borítékok, névjegyek, meghívók, öntapadós címkék készítése alkalmi kiadványok, brosúrák, folyóiratok és könyvek, iskolai évkönyvek, irodai ügyviteli nyomtatványok tervezése, előkészítése és gyártása Cím: 7622 Pécs, Légszeszgyár utca 28. Telefon: 72/532-414

A Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumának diáklapja

Recommend Documents