2016
A CISZTERCI REND NAGY LAJOS GIMNÁZIUMA DIÁKJAINAK DÍJNYERTES TANULMÁNYAI
CISZTERCI REND NAGY LAJOS GIMNÁZIUMA ÉS KOLLÉGIUMA PÉCS, 2016.
DIÁKSZEMMEL 2016 A CISZTERCI REND NAGY LAJOS GIMNÁZIUMA DIÁKJAINAK DÍJNYERTES TANULMÁNYAI
PÉCSI CISZTERCI KÖNYVEK 5. (SERIA MODERNA CISTERCIANA 1)
DIÁKSZEMMEL 2016
A CISZTERCI REND NAGY LAJOS GIMNÁZIUMA DIÁKJAINAK DÍJNYERTES TANULMÁNYAI
SZERKESZTETTE: PETE JÓZSEF
CISZTERCI REND NAGY LAJOS GIMNÁZIUMA ÉS KOLLÉGIUMA PÉCS, 2016.
© Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma és Kollégiuma © Szerzők © Pete József
ISBN 978-615-80509-0-6
Lektorálta:
Dr. hab. Bálint Ágnes Csikyné Radnai Éva Czeininger Tamás Dobosi László Pánczél Róbert Csekőné Kádas Klára
A dolgozatok tartalmáért a szerzők felelnek.
Tartalomjegyzék PETE JÓZSEF: A Nagy Lajos Gimnázium diáktanulmányai. Bevezetés egy újjáinduló sorozat elé ................. 8 Önképzőköri dolgozatok, pályázatok a Nagy Lajos Gimnáziumban ....................................................... 8 Az önképzőköri pályázatok viták és vélemények kereszttüzében ........................................................ 11 Kutatás, diákpályázat napjaink oktatásában ........................................................................................ 13 A szerkesztés, közlés elvei .................................................................................................................... 14 Mellékletek ........................................................................................................................................... 15 Díjazott pályamunkák 1913-1943 ..................................................................................................... 15 A gimnáziumi évkönyvekben megjelent diáktanulmányok .............................................................. 18 A Diákszemmel köteteiben megjelent diáktanulmányok ................................................................. 20 Felhasznált irodalom ............................................................................................................................ 23 TÜZES DOROTTYA (11. C): Egy inváziós moha a Mecsekben ........................................................................ 26 Bevezetés .............................................................................................................................................. 26 Célok és alkalmazott módszerek .......................................................................................................... 28 Eredmények .......................................................................................................................................... 29 Összefoglalás, kitekintés ....................................................................................................................... 35 Felhasznált irodalom ............................................................................................................................ 36 ERŐS ESZTER (11. D): Az Apponyi család tevékenysége Tolna megyében. Apponyi Margit élete ............... 38 Bevezető történet, és a témaválasztás indoklása ................................................................................ 38 Az Apponyi család rövid története ....................................................................................................... 39 Apponyi Margit élete ............................................................................................................................ 43 Tolna Megyei Népújság 1972-ből ......................................................................................................... 46 Emlékezések…....................................................................................................................................... 48 Tanulság, következtetések levonása .................................................................................................... 50 További célkitűzések ............................................................................................................................. 51 Felhasznált irodalom ............................................................................................................................ 52
5
HEGEDŰS BLANKA ILONA (10. B): Árpád-házi Szent Margit és IV. Béla .......................................................... 53 Bevezetés .............................................................................................................................................. 53 „Margit helyött Margit vagy” ............................................................................................................... 54 Veszprémben ........................................................................................................................................ 57 Az új klastrom ....................................................................................................................................... 59 „…A föld minden pompáját megvetettem… Krisztus szeretetéért…”11................................................ 60 Az apa a gyermek, „a gyermekek szüleik ellen támadnak” .................................................................. 64 Utolsó évek ........................................................................................................................................... 66 Befejezés ............................................................................................................................................... 67 Felhasznált irodalom ............................................................................................................................ 68 Nyomtatott források és feldolgozások ............................................................................................. 68 Internetes források ........................................................................................................................... 68 Képek forrása .................................................................................................................................... 69 MERKL GERGELY (9. C): Személytelen játékok .............................................................................................. 70 Hangyakövetés ..................................................................................................................................... 70 A játék leírása ................................................................................................................................... 70 A program ismertetése ..................................................................................................................... 70 Tapasztalatok .................................................................................................................................... 71 Matematikai háttér........................................................................................................................... 73 Conway-féle életjáték ........................................................................................................................... 74 A játék szabályai ............................................................................................................................... 74 A program leírása ............................................................................................................................. 75 Megfigyelések ................................................................................................................................... 76 Felhasznált irodalom ............................................................................................................................ 79 PALLOS ESZTER (12. B): „Mert minden árny a földön.” Euripidész, a hanyatlás költője .............................. 80 Az antik görög színjátszás hagyományai............................................................................................... 80 A „tragikus triász” ................................................................................................................................. 82
6
„Euripidésznél érezzük, hogy a hősi korszak lejárt” (Péterfy Jenő) ...................................................... 83 Az ókor pszichológusa........................................................................................................................... 86 A rituális áldozat motívuma .................................................................................................................. 89 Alkésztisz........................................................................................................................................... 90 Íphigeneia ......................................................................................................................................... 91 Euripidész a múltból a jövőbe .............................................................................................................. 92 Felhasznált irodalom ............................................................................................................................ 93
7
PETE JÓZSEF: A Nagy Lajos Gimnázium diáktanulmányai. Bevezetés egy újjáinduló sorozat elé
2002-ben dr. Arató Orbán atya indította el (újra) Diákszemmel címen a gimnázium diákjainak tanulmányait tartalmazó sorozatot.1 A cím az 1938-1941 között megjelent diáklap címére utal, egyfajta folytonosságot is jelezve ezzel.2 A folyamat azonban sokkal régebbi keletű.3
Önképzőköri dolgozatok, pályázatok a Nagy Lajos Gimnáziumban Az önképzőkörök szerepe a 18. század végétől a magyar nyelv ápolásában, a nemzeti kultúra terjesztésében nyilvánult meg. 4 Ebben a szellemben alakult 1861-ben a gimnázium önképzőköre, mely a diákok műveit Tanodai emlény című kiadványban jelentette meg. 5 Alapszabálya szerint a diákok műveit az önképzőkör Évkönyvben adja ki. Az első évben 211 mű közül válogathattak a szerkesztők, az első öt évben pedig 957 művet bírálhattak el. 6 S bár a beadott művek száma az évek során kissé csökkent, az átlag továbbra is közelítette a kétszázat.7 A legjobb dolgozatokat az önképzőkör közgyűlésein felolvasták, amint arról az iskolai értesítők is tanúskodnak.8 A minőségi szűrőt bizonyítja, hogy a beadott dolgozatok mintegy harmadát a bírálók – a növendékpapság kiválása előtt egy világi és egy papi bíráló testület 9 – nem fogadták el (1. táblázat).
1
ARATÓ O. 2002. ARATÓ O. 2002B. 3 3 A dolgozat forrását az iskolai értesítők jelentették, melyek a Hungaricana adatbázisból elérhetőek voltak a világhálón. (https://library.hungaricana.hu/hu/collection/iskolai_ertesitok_pecs/ - Utolsó hozzáférés: 2016. 11. 01.) 4 ROHÁLY J. 2004. 96. Ez a jelleg több hasonló intézménynél később is megmaradt, mint Esztergomban (MÜLLERNÉ SERES Á. 1994.) vagy Csurgón (LACZKÓ A. 1981). 5 ROHÁLY J. 2004. 96. 1857-ben azonban már megjelent a hasonló célzatú Emlényfüzér című kiadvány is (u.o.). 6 U.O. 96-97. 7 A szám azonban csalóka, hiszen a munkatársak kötelesek voltak havonta legalább egy dolgozatot beadni… (RAJCZY P. 1987. 41.) 8 Példaként álljon itt: ÉRTESÍTŐ 1880. 34. 9 ROHÁLY J. 2004. 97. 2
8
1. táblázat Önképzőköri pályaművek (Forrás: évkönyvek alapján, saját szerkesztés) Tanév Beadott Elfogadott Tudományos10 dolgozat 1870/71 200 1875/76 132 1877/78 72 1878/79 100 1879/80 96 1881/82 108 1882/83 52 1883/84 117 1884/85 100 1886/87 165 1887/88 128 1888/89 1889/90 150 95 12 1890/91 153 106 15 1891/92 74 40 14 1892/93 79 49 17 1893/94 127 64 25 1894/95 133 57 23 1895/96 118 56 1896/97 77 29 1897/98 12 1898/99 24 14 1899/1900 17 0 1900/01 19 4 1901/02 54 17 4 1902/03 1903/04 49 28 7 1904/05 64 48 14 1905/06 69 51 15 1906/07 88 62 15 1907/08 97 69 27 1908/09 82 44 23 1909/10 61 38 11 1910/11 1911/12 76 31 1912/13 1913/1411 35 16 1914/15 20 10 1915/16 4 4 12 1916/17 4 4 Tanulmány vagy ismertetés. Ettől a tanévtől csak a természettudományi szakosztály adatai szerepelnek a táblázatban, mivel a többi szakosztály esetében nem lehet egyértelműen megállapítani a pályaművek tudományos jellegét. 12 Csak a fizikai szakosztály adatai szerepelnek a táblázatban. 10 11
9
1917/18 1921/22 1922/23 1923/24 1924/25 1925/26 1926/27 1927/28 1928/29 1929/30 1930/31 1931/32 1932/33 1933/34 1934/35 1942/43
7
6
13
n. a. 40
23
104 96 1114 9 7 18 16 16 21 7 7
44 45 30 37 57 28 89 41
2515
Verbőczy István, a kör elnöke 1879. szeptember 21-n, a kör az évi megalakulásakor „az ifjaknak ez úttal is főleg az iskolai tanulmányokkal összhangzásba hozandó, komoly irányú s kitartó munkásságot ajánlotta, úgy, hogy a kör működése csak mintegy kibővítése, kiegészítése legyen az iskolai tanulmányoknak.”16 Ezek az instrukciók az értesítőkben évről-évre, hasonló szavakkal rendre előfordulnak… A kör tagjai alapvetően – az 1876-os rendtartás után kizárólag – a 7. és 8. osztály tagjai közül kerültek ki. Ebből is következhetett, hogy a felolvasott művek szerzői, a pályadíjak nyertesei igen szűk körből kerültek ki: 2-3 név ismétlődik a nyertesek között.17 Ennek ellenére a kör munkájáról, az Évkönyvekről az egyik legtekintélyesebb országos kritikai folyóirat, a Figyelő is megemlékezett 1874-ben: „A pécsi gimnáziumi irod. kör évkönyvéről elismeréssel kell szólnunk. Buzgó igyekezetet, szorgalmat tanúsit. S nem elégszik meg a kör egyedül azzal, mint a legtöbb önképző társaság, hogy a tiszta szépirodalomban keressen foglalkozást és gyönyört, hanem a nehezebb feladatoktól sem retten vissza. Igen helyesen. Mert mindaddig, míg az ily iskolai egyletek csak versek és beszélyek művelésére vetik
A korábbi években értesítő sem jelent meg, az önképzőköri dolgozatokról sincs adat. Pályadíjas. 15 Díjazott pályamunka. 16 ROHÁLY J. 2004. 97. 17 Példaként az 1895-96-os tanévben díjazott pályázók közül néhány: Fischer Béla, Baranya későbbi alispánja, felsőházi tag Batthyáni Lajos élete s jelleme, Tompa virágregéiről és Bajza kritikai munkásságáról c. értekezéseket olvasta fel az önképzőkör ülésein, valamint Millenniumi beszéd a pályatársakhoz, Az önképzőkör utolsó 5 évének történetéről, valamint A nagyszombati egyetem története témájú pályamunkái kaptak jutalmat. Buday Dezső A szabadságharcz költészetéről és A humorról a művészetekben c. értekezéseket olvasta fel, valamint díjat nyert a Zene és költészet, és Shakespeare Othellójának összehasolitása Teleki Kegyenczével c. munkájával, továbbá egy vallásos tárgyú lírai költeménnyel (ÉRTESÍTŐ 1896. 55-57). 13 14
10
magukat, léha álmoknak, üres ábrándoknak nyűge alatt állanak, a tudományos önművelés mellőzésével, örömmel vesszük észre, hogy a pécsi gimn. irod. kör, Verbőczy István, a magyar irod. tanárának avatott vezetése mellett megmarad a helyes középúton, egyenlő buzgósággal törekszik az igaz kutatásban s a szép érvényesítésében.”18 1876 fordulópont az önképzőkörök történetében, hiszen a Középtanodai rendtartás 28. pontja értelmében „az önképzőkör munkáinak nyomtatása tilos”. 19 Hozzá kell azonban tenni, hogy az érdemesebb munkákat továbbra is közzé tették kéziratos formában.20 Érdekes jelenség, hogy még ebben az esetben is működött egyfajta utólagos minőségi szűrő: e kéziratos évkönyvekből sokszor hiányoznak lapok, mivel a diákok – ha nem érezték munkájukat elég színvonalasnak és nem akartak szégyenben maradni – saját maguk tépték ki dolgozatuk lapjait. Megemlíthető, hogy egy alkalommal Babits Mihály is kitépte saját művét, mivel nem tartotta elég tehetségesnek magát…21 Mindazonáltal az önképzőkör későbbi elnöke – és krónikása –, Párkányi Norbert nem mulasztotta el, hogy megemlékezzen a jelesebb önképzőköri tagokról: „A kiválóbb munkások és nagyobb pályadíjak nyertesei névszerint: Ujváry Miklós, Krausz Izor, Rézbányay József, Várady Ferenc, Schwarcz Gyula, Mayer Sándor, Kasza József, Buday Kálmán, Demetrovics Vladimir, Buday Béla, Haksch Lajos, Vída János, Vizneker Antal, Kern Ferencz, Leopold Sándor, Tallián Andor, Holler Béla Stenge Ferenc, Vajay István, Neumayer Dezső, Késmárky István, Wallerstein Bódog, Koller Károly. Seh Jenő, Schmidt Antal, Bitter Béla, Taizs Károly, Rásky Béla, Martyn Antal, Szinkovits Károly, Stein Lajos, Rupp Lajos.” 22 Az 1862-1912 közötti pályanyertes munkákat és szerzőiket pedig a függelékben közölte.23
Az önképzőköri pályázatok viták és vélemények kereszttüzében „… Az önmunkásság fölkeltése minden tanításnak fő föltétele. Minthogy pedig az öntevékenység az önképzőkörükben van leginkább helyén, ezért a helyes irányban vezetett önképzőkörök a tanitás terén nagyon hasznos, sőt szükséges feladatot teljesítenek.” 24 Ezek a sorok az önképzőkörök mottójaként, egyfajta küldetésnyilatkozatként is felfoghatók. Nem
Idézi: PÁRKÁNYI N. 1913. 11. Idézi: PÁRKÁNYI N. 1913. 13. 20 ROHÁLY J. 2004. 97. 1861-1895 között 1025 kéziratos művet helyeztek el az irattárban (ÉRTESÍTŐ 1895. 72). 21 BEDICS G. 2011. 131. 22 PÁRKÁNYI N. 1913. 15. 23 PÁRKÁNYI N. 1913. 33-45. 24 GREKSA K. 1900. 18. 18 19
11
mindenki, nem mindenkor vélekedett azonban így. Lássunk erre példákat az önképzőkör történetéből. Az önképzőkör célja az 1868-as miniszteri rendelet szerint „a tanulmányok bármely ágában önálló dolgozatok készítése, fordítások, szépészeti elemzések, bírálatok, gyakorlások a szavalás terén.” A rendelet a politikai és vallási fejtegetéseket kifejezetten kizárja.25 A későbbi, 1876-os rendtartás pedig csupán annyit állapít meg, hogy „a két felsőbb osztály tanulói magán szorgalmuk és munkásságuk gyarapítására önképzőkört is alakithatnak.”26 „Az önképzőkör igen sok esetben jellemnevelőbb, mint maga az iskola” – fogalmazta meg véleményét az önképzőkör krónikása, Párkányi Norbert.27 Ugyanakkor kritikusabb hangok is megjelentek, melyeknek célpontja „az alkotmányosdi játék, a vizenyős versek e túltermelése, a nyomtatásban is megjelent éretlenségek áradata, az iránytalan botorkálás” volt. 28 Az önképzőköri munkával szemben felhozott további érvek közül csak néhányat emelünk ki: „Az önképzőkör egyoldalúvá teszi az ifjúságot, mert ott vagy versírással, szépirodalommal, vagy tudományoskodó, korukhoz nem való értekezések írásával, vagy főképen szónokias declamatiókkal töltik el az időt. (…) Növeli annak amúgy is nagy elfoglaltságát, előidézi a túlterheltséget. (…) Plagiumra szoktatja a működőket; nem képes a komoly, hasznos munkára. (…) Nincs az iskolával szerves összefüggésben; nem gyámolítja az iskolai oktatást, sőt annak rovására van. (…) Munkálkodásában nincs meg a tervszerűség és egyöntetűség.”29 Mindezen érvek akár napjainkban is elhangozhatnak a tanórán kívüli tevékenységekkel kapcsolatban… A fenti problémák kiküszöbölésére az 1912-13. tanévtől szakosztályok alakultak az önképzőkörön belül, szaktanárok és csoportvezető diákok irányítása alatt: 30 1. Társadalmi, bölcseleti és esztétikai. 2. Történelmi és földrajzi. 3. Fizikai, számtani, 4. Idegen nyelvi, 5. Szépirodalmi. 6. Képzőművészeti 7. Szavaló. 8. Zenei, 9. Slöjd31 és fényképészeti. 10. Gyorsírási szakosztály.
32
A második világháború előtt irodalmi, nemzetismereti, művészeti és
25
KISS A. 1914. 125. GREKSA K. 1900. 17. 27 PÁRKÁNYI N. 1913. 17. 28 GREKSA K. 1900. 14. 29 GREKSA K. 1900. 16. – Szerző kiemelése. 30 Ugyanekkor az ország más részein is jelentkeztek az önképzőkörök reformjára irányuló törekvések – jelezve a probléma általánosabb voltát (Konda László: Az önképzőkör reformjához. Ungvár, 1913. Idézi: PÉTER Z. 1936. 110). 31 Szlöjd: svéd eredetű kifejezés, kézügyességi foglalkoztatás az iskolában, melynek során papírból, fából, agyagból és különféle fémekből önálló munkával meghatározott tárgyat készítenek a tanulók. Svédországban és Finnországban a 19. század utolsó negyedétől kötelező tantárgy. Magyarországon a II. világháborúig tantárgyként szerepelt az elemi iskolákban. (NÉMETH A. 1997. 392) 32 PÁRKÁNYI N. 1913. 30. 26
12
természettudományi szakosztállyal rendelkezett az önképzőkör.33 Erre az időszakra ugyanakkor komoly szakmai polémia tárgya lett országszerte az „önkínzó kör” 34 s hasonló megoldások születtek másutt is.35 Mindezektől függetlenül, a háborús viszonyokra tekintettel az 1943/44-es tanévben nem hirdettek meg pályatételeket,36 a későbbiekben pedig megszűnt ez a gyakorlat, mint ahogy maga az önképzőkör is. A változó időkre tekintettel az 1946/47-es tanévben a negyedik szakosztály „korszerű gazdasági és társadalmi kérdésekkel” foglalkozott. Pályadíjakról nincs szó.37 Végül az 1948/49es tanévben az önképzőkör helyett négy „szakkör” (két irodalmi és két társadalomtudományi) működött. Pályázatokról itt sincs szó. 38 Az ilyen típusú öntevékeny munkának hosszú időre megszűntek szervezett keretei az intézményben. Pedig a pedagógiában egyre erőteljesebben hallatták hangjukat a nézet képviselői.
Kutatás, diákpályázat napjaink oktatásában A tanulók aktív munkájára épülő oktatási módszerek első teoretikusa John Dewey volt, aki a projektmódszert állította a középpontba. Hasonló elvekre épül a problémaalapú tanulás (Problem-Based Learning, PBL), mely a tudás integrálásának eszköze lehet – pl. a felsőoktatásban, valamint a felfedező tanulás (Discovery Learning), ami a természetes kíváncsiságra alapoz, főleg a fiatalabb korosztályok körében. Végül ide sorolható a kutatás alapú tanulás (Inquiry-Based Learning, IBL),39 valamint újabban a konstruktivista tanuláselméletek is. Jean Lave szerint a tanulás legcélravezetőbb módja, ha a pedagógus hagyja, hogy a tanuló a számára fontos, az őt vagy környezetét közvetlenül érintő, legitim kérdéseket tegye fel (legitimate questions).40 E módszerek összhangban állnak Piaget fejlődéselméletével, valamint a kognitív konstruktivizmus modelljével. E tanulói tevékenységek fejlesztő hatását meghatározza azonban az is, hogy milyen kontextusban kerül rá sor, és itt kap nagy hangsúlyt a nagyobb tudású társak, felnőttek, pedagógusok szerepe. 41 Konklúzióként megállapítható, hogy „a felfedező ROHÁLY J. 2004. 101. RAJCZY P. 1987. 79. Az első adat az 1940/41-es tanévből van a nemzetismereti szakosztályra (ÉVKÖNYV 1941. 114). 34 BALOGH I. 1936. 35 A szervezeti keretek megújítása (PÉTER Z. 1936.), a nemzeti-népi vonatkozások erősítése (HARSÁNYI I. 1936; BELOHORSZKY F. 1936.), a pályázatok szerepének hangsúlyozása (RUHMANN J. 1936). 36 ÉVKÖNYV 1944. 36. 37 ÉVKÖNYV 1947. 19. 38 ÉVKÖNYV 1949. 11. 39 CSAPÓ B. – CSÍKOS CS. – KOROM E.: 2016. 4-5. 40 RÉTI M. 2011. 184. 41 CSAPÓ B. – CSÍKOS CS. – KOROM E.: 2016. 4-5. Hasonlóan érvel Réti Mónika is (RÉTI M. 2011. 183.). 33
13
tanulás iskolai alkalmazásának egyik legnagyobb kihívása, hogy miképpen lehet a diákok tevékenységét tudományos keretek között tartani, kutatómunkájukat célirányossá tenni.”42 Nem nehéz ezekben a megállapításokban az önképzőköri tevékenység legfőbb jellemzőit, előnyeit és korlátait fellelni.43 Ugyanakkor azonban a hazai közoktatás bemeneti és kimeneti szabályozó dokumentumaiban kifejezetten nem szerepel a kutatási készségek mint tudáselemek körülhatárolása és a kutatásalapú tanulásra alapozott természettudományos nevelés hangsúlyozása.44 Pedig a kutatómunka nemcsak a (természet)tudományos ismereteket, hanem a tudományos gondolkodás képességét is el kívánja sajátíttatni a tanulókkal. 45 Véleményünk szerint az iskolában folyó, a diákok öntevékeny munkáján alapuló, pályázatok útján kanalizált, szervezett kutatások –és azok eredményeinek közzététele – a fenti célok elérését szolgálhatja. Komoly kihívás ugyanakkor a digitális kor bennszülötteit a kutatás mellett gondolkodásra is szoktatni. Az internet világa ugyanis arra ösztönöz mindenkit, hogy a kész megoldásokból válogasson. Éppen ezért szükséges az információs műveltség elsajátíttatása is, mely a gondolkodást, tervezést, céltudatos munkát, értő válogatást, értékelést, kritikát is jelent46 – vagyis a kutatás alapjait.
A szerkesztés, közlés elvei Ezen történeti és elvi előzmények után kívánjuk ismételten közrebocsátani diákjaink díjnyertes dolgozatait. A dolgozatok tematikai, szaktudományos sokszínűsége nem tette lehetővé az egységes szerkesztési, közlési elvek szigorú érvényesítését. Mivel az írások – meghatározott feltételekkel kiírt – pályázatok győztes alkotásai, így maga a pályázati feltételrendszer jelentette az egyik szerkesztési elvet (pl. terjedelem, illusztrációk). Az egyes szakterületek speciális metodológiai, hivatkozási, idézési rendszere tiszteletben tartása mellett csupán a legfontosabb formai jellemzők egységesítése jelenthette a másik szerkesztési elvet (tagolás, illusztrációk elrendezése, irodalomjegyzék). Bízunk azonban abban, hogy mindezen sokszínűség ellenére – vagy miatt – hasznos, élvezetes olvasmány lesz e mű.
42
U. O. 13. S hogy e formának talán ma is van létjogosultsága, bizonyítja az önképzőkör iránti, a diákok részéről is megnyilvánuló érdeklődés napjainkban: BEDICS G. 2011. HARMOUCHE A. 2011. 44 KOROM E. – CSÍKOS CS. – CSAPÓ B. 2016. 31-32. 45 VERES G. 2016. 49. 46 VARGA K. 2014. 133-134. 43
14
Mellékletek Díjazott pályamunkák 1913-1943
1912/13 A Hunyadiak kora (Pongrátz Aladár) Van-e Magyarországnak jövője? (Nendtwich Andor) Ibsen. (Nendtwich Andor) Kék madár (Nendtwich Andor) A balkánháború (Pongrátz Aladár)
1913/14 „In hoc signo vinces” (Horváth Gyula) A kath. intelligencia feladata (Saághy József) Művészet és erkölcs (Horváth Gyula) A nő a költészetben (Horváth Gyula)
1914/15 Nemzeti küzdelmeink hajdan és most (Dőry Dénes) A hangszerek fizikai ismertetése (Török Zoltán)
1915/16 Pécs és a háború (Török Virgil) Vallás és a háború (Horváth Árpád)
1916/17 Magyarország és a pápaság (Makara István) Tanulmány (Millner Tivadar)
1917/18 Háborús költészetünk (Makara István) Az anya a háborús költészetben (Makara István) 15
Gyóni Géza emlékezete (Auber László) 1918-1934-ig nincs adat a díjnyertes pályamunkákról.
1934/35 Molnár F.: A Pál-utcai fiúk és a magyar ifjúsági irodalom (Hegyi László) Bakócz Tamás alakja Eötvösnél (Magyarország 1514-ben) és Herczegnél (Élet kapuja) (Prigly Jenő) Klára (Baranyay Tivadar) Mecseki képek (Konkoly-Thege Aladár) A francia határváltozásai a verduni szerződéstől máig (Hegyi László) Rákóczi összeköttetései a francia udvarral (Csáky Vilmos, Konkoly-Thege Aladár) Az Alföld problémái (Köves Gusztáv, Szűcs György, Tóth Tibor) Az atomok szerkezetének ismertetése a tudomány jelenlegi állása szerint (Baranyay Tivadar, Berde Botond) Mi a különbség növény és állat között? (Lassan József) Helyettesítéses integrálás (Dános Valér) Parciális integrálás (Dános Valér) Differenciálás (Baranyai Tivadar) Egyenlő- és váltóáramú motorok működése (Horváth János, Udvardi Ödön) A váltóáram egyenirányításának régi és új módjai (Udvardi Ödön, Horváth János) A fény hullámhosszának mérése (Dános Valér)
1935/36 Ady Endre magyarsága költészetében (Gosztonyi Pál) A fantázia mint az emberi élet megszépítője (Konkoly-Thege Aladár) A Röntgen-sugarak és alkalmazásuk (vitéz Szelenczy Tibor) A hang útja a stúdiótól a hangszóróig (Baunok Gedeon) Az áramvonal térhódítása a modern közlekedési eszközöknél (vitéz Szelenczy Tibor) A telepítés szükségessége Magyarországon (Szabó Kálmán) Melyik az az államforma, amelyik szerintem a legközelebb áll Krisztus Urunkhoz? (Simalcsik Miklós)
16
1936/37 A robbanó motorok (Szelenczy Tibor) Megvalósulhat-e az űrhajózás? (Szelenczy Tibor) Van-e élet a földön kívül? (Almási Elemér, Koltai László, Dános Alajos) Kialudhat-e a nap? (Koltai László) A villamos vasút Kandó-rendszere (Dános László) A szépről (Fülöp Nándor) A legújabban felfedezett magyar népi zene hatása az új műzenére (Halász Kálmán) Wagner R. Parsifal c. művének ismertetése (Halász Kálmán) Wagner R. Lohengrin c. művének ismertetése (Dános László) Faust a keresztény felfogás tükrében (Erdorf József) A keresztény magyar ifjúság problémái (Hervay Ferenc) A búzaszem útja (Neiger Ferenc)
1937/38 A Gross-Glockner megmászása (Fejes László) A Szentírás és a darwinizmus (Rudasi Henrik) Az atomelmélet (Sattler Tibor) A Keleti Mecsek flórája (Toponáry Ferenc) A cukorrépától a kockacukorig (Tomszer Ferenc) A mozgások leírása (Dános Alajos) A Szentírás és a természettudományok (Rudasi Henrik)
1938/39 Biblia és természettudomány (Rudasi Henrik)
1939/40 Mi a magyar? (Máttyus Adorján, Hergenrőder Miklós) Mátyás király a magyar irodalomban (Czoboly István) Mátyás királynak, az uralkodónak és renaissance-fejedelemnek arcképe (Máttyus Adorján) Papköltőink triásza. Harsányi, Mécs, Sík. (Uj László) A világháború okai (Máttyus Adorján)
17
Húsz éves csonkaságunk nevesebb költőink lantján. (Bobány László) Az egyház és a modern képzőművészetek (Hergenrőder Miklós)
1940/41 A dunántúli németség betelepülésének története (Jutas Titusz – Szelenczy Mihály, Török József) Madách: Ember tragédiája (Czoboly István) Impresszionizmus a magyar festészetben (Arató Miklós)
1941/42 A parasztság rajza irodalmunkban (Nádor Tamás) Megszeretett magyar regényíróm (Massay Valter Milyen hatással van egymásra a falu és a város? (Nádor Tamás) A romanticizmus a magyar zeneirodalomban (Meszlényi György) A Föld felszínét alakító erők (Lásztics Lyubomir) A mai háború fegyverei (Nádor Tamás) A baktériumok szerepe az ember életében (Kádas István) Pilóta-betegségek (Litvai Elemér) Pillantás a világűrbe (Zsolnai Tibor)
1942/43 A népzene-kutatás új eszközei (Nádor Tamás) A fertőző betegségek mint a háborús idők veszedelme (Hal Kornél) Vörösmarty életfilozófiája (Mátyus Sándor) A harcgázok vegyi szerkezete (Zsolnay Tibor) Járulékos tényezők az emberi táplálkozásban (Jobst Pál) A történelmi festészet kora (Hargittay Emil)
A gimnáziumi évkönyvekben megjelent diáktanulmányok
1999/2000 SZIGETI DÓRA: Nőalakok Móricz Zsigmond regényeiben. (57) PINTÉR ÁBEL: Szabó Magda:”Az a szép fényes nap” – A dráma mondanivalója. (58-59)
18
CSÓKA VELMIRA: Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc kül- és belpolitikai előzményei. (59-65) GÖNDÖC PÉTER: A Délvidék népességtörténete. (65-66) FARKAS ZOLTÁN: XIX. századi lengyel felkelés és a magyar közvélemény. (67-69) FERENCSICS NIKOLETT: Oszthatóság. (70) POSTA BÁLINT: A kifürkészhetetlen végtelen. (71-72) SZEBÉNYI ANITA: A Pécsi Vízmű RT. céljai és eredményei a tettyei vízhozam növelésével és tárolhatóságával kapcsolatban. (73-73)
2000/2001 SZIVERI ILONA: Egy élet Magyarországért… avagy fejezetek Horthy Miklós életéből. (7071) HUSZÁR ANDRÁS: Kalotaszeg népművészete. (71-75) VÁRSZEGI ZSÓFIA: Nyelvművelésünk főbb kérdései napjainkban. (75-76) ENGEL BORBÁLA: Gondolatok V. Hugo „A nyomorultak” című regénye alapján. (76-77) REISINGER ATTILA: A térhatású hangtechnika története. (77-79) ANTAL HUNOR: A madarak repülésének vizsgálata (97-81) PISZTER GERGELY: A Dél-afrikai Köztársaság komplex földrajzi elemzése. 82-84) FARKAS ZOLTÁN: A holocaust története lakóhelyemen. (84-85)
2001/2002 SZVITACS KATALIN: Forma és tárgy. (61) DOMBI JUDIT: A kiegyezés felé vezető út 1860-1867. Meg lehetett-e kerülni Deák hajthatatlanságát? Tárgyalás Eötvössel, Andrássyval és Lónyayval. (62-64) HANTOSI ISTVÁN: Bethlen- és az Orbán-kormány összehasonlítása. (65-67) GÜTH MÁTÉ: Kína és a világgazdaság. (68-70) REISINGER ATTILA: Digitális rendszerek. (70-71) JOBST DOMINIKA: A korallvirág vizsgálata. Napjaink egyik legnépszerűbb szobanövénye, a korallvirág (Kalanchoe blossfeldiana) (72-73) KIRÁLY NÓRA: A moldvai magyarság évszázadai (74-76)
2003/2004
19
BARTA BENCE – CSEH ANNAMÁRIA – KIRÁLY NÓRA: A helyi és a nemzeti identitás szerepe az uniós csatlakozást követően. (118-131) CSÁKY KRISTÓF: Mécs László lelkisége verseinek tükrében. (132-145) BARTALIS MARIANN: Balogh János professzor, a nemzet ökológusa. (146-163) SZABÓ ÁKOS: Egy új szemléltetési módszer a kémia tanításában. (364-366)
2010/2011 MOHAY RÉKA: Aki szerelmes volt a Napba. (24-38)
2014/2015 SZABÓ LEVENTE: A pécsi Lyceum templom orgonája. (60-72)
A Diákszemmel köteteiben megjelent diáktanulmányok
200247 SZIGETI DÓRA (12. A – 1999/2000): Móricz Zsigmond nőalakjai regényei tükrében (4-18) CZVIKLI NÓRA (11.E – 1998/1999): Kányádi Sándor, a közösség költője (19-28) SZIVERI ILONA (11. C – 2000/2001): Egy élet Magyarországért avagy Fejezetek Horthy Miklós életéből (28-69) FARKAS ZOLTÁN (12 D – 2000/2001): A holocaust története lakóhelyemen visszaemlékezések, illetve írott források alapján (70-87) KOLOZSI MÁRIA (12. B – 2000/2001): Az 1026-os láger titkai (88-95) BOROS GYEVI IZABELLA (11. E – 1998/9999): Mindszenty József, a nemzet lelkiismerete (96103) CSÓKA VELMIRA (12. C – 2000/2001): Egy kis ország a világtörténelem színpadán. Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc (104-120) VARGA ERZSÉBET (11. C – 1998/1999): A bódulat világa (121-129) KERESZTES ADRIENN (11. C – 2000/2001): Sombereki lakóhelyem környékén található földrajzi értékek, érdekességek (130-155) SZEBÉNYI ANITA (12. B – 1999/2000): Pécs éltető vize: a Tettye-forrás (156-166) HEGEDŰS ÁKOS (12. D – 1998/1999): Vízcseppek süllyedése olajban (167-175)
47
ARATÓ O. 2002.
20
200348 SZŰCS ESZTER (10. E): Őseink élete. (3-28). SCHUNK ALEXANDRA (10. E): Erdély, remény és végzet. (29-40) POSTA BÁLINT (12. E): Bethlen István (1874-1946). A Horthy-korszak iránytűje. (41-56) FÁBIÁN GERGELY (10. E): A Monte Cassino-i csata. 1943. november – 1944. május. (57-68) FÜLÖP PÉTER (10. A): Garay János. Emlékezés gimnáziumunk diákjára halálának 150. évfordulóján (1853-2003) (69-78) CSEKŐ KATALIN (12. E): Lélekrajz és társadalomábrázolás Mikszáth Kálmán novelláiban. (7986) BEDEKOVICS VIOLA (12. E): Csáth Géza novellisztikája. (87-97) PINTÉR ÁBEL (12. E): A múlt század utópiája korunk valósága? Aldous Huxley: Szép új világ. (98-108) HUSZÁR ANDRÁS (9. A): A palócokról. (109-122) KERESZTES ADRIENN (12. C): A Bükk-hegység geológiai, geomorfológiai értékeinek (kiemelten a DNY-i rész) bemutatása. (123-137) KOZMA RÉKA (10. E): Marokkó. (138-149) REISINGER ATTILA (12. D): A GSM és ami mögötte van: mobil rádió rendszerek. (150-173) KELLER MARIANNA (11. D) A Világegyetem létrejötte és fenntartó ereje. (174-183) 200649 BÖRÖCZ ISTVÁN (10. A – 2005/2006): A környezet meghatározó ereje. (4-10) VÖRÖS FANNI (12. C – 2005/2006): A magyarság sorsproblémái Wass Albert regényeiben. (1121) ARANYOS EMESE (10. D – 2004/2005): A pálos rendről. (22-31) INHOF KORNÉL (10. C – 2005/2006): A repülés nagy úttörői Leonardo Da Vincitől 1909-ig. (3243) JANCSKÁR ELVÍRA (12. E – 2004/2005): Szamizdat. (44-54) KAMANCZI ÁRPÁD (11. D – 2005/2006): A belvárosi török dzsámi története. Gázi Kászim pasa dzsámija. (55-65) SIMONICS REA (11. D – 2003/2004): Lótartás a múlt század elején és napjainkban. (66-81)
48 49
ARATÓ O. 2003. ANTAL E. – CZENE M. 2006.
21
ROZMER KATALIN (11. B – 2005/2006): Himesháza, valamint a betelepített németek története. (82-88) BORBÁS RENÁTA – SZABÓ ZSÓFIA (10. E – 2005-2006): Az aranymetszés. (89-94) SZIEBERT HAJNALKA (9. A – 2004-2005): Fejér Lipót „a világ egyik legnagyobb matematikusa.” (95-102) EZER PÉTER (10. A – 2005-2006): Elhízás, avagy modern világunk betegsége. (103-110) MÉREI ÁKOS (12. D – 2004/2005): A Karolina külfejtés rekultivációs programja. (111-115) LANKÓ ANITA – ÓVÁRI FRANCISKA (11. D – 2005/2006): A házasság intézménye, szokásai Kurdon 1930-as évektől az 1960-as évekig. (116-126) WÉBER LILLA (11. B): A 15. és 16. század zenéje Mátyás király udvarában. (127-136) 201150 BÁN VERONIKA RÉKA (11. A – 2006/2007): Weöres Sándor és a rongyszőnyeg. (3-14) KOVÁCS ILLÉS (10. A – 2009/2010): Surányi Miklós Széchenyi regénye. (15-22) WÉBER VIKTOR (12. C – 2009/2010): Baranya vármegye 1848-49-es honvédjei. (23-34) INHOF KORNÉL (11. C – 2007/2008): A globalizáció. (35-43) ILLÉS LUCA ZSÓFIA (12. D – 2008/2009): Pilch Andor és munkássága. (44-54) LANKÓ ÁGOSTON (12. C – 2009/2010): A mecseki feketekőszén. (55-68) HALMOS LÁSZLÓ (10. A – 2009/2010): A fizika régen és ma. (69-77) CZEININGER SÁRA (12. A – 2008/2009): Legdrágább kincsünk. (78-87) HETÉNYI ROLAND (9. B – 2009/2010): A szürke hétköznapok színes kémiája. (88-95) BARANYAY ANDRÁS JAKAB – FERENCZY NIKOLETT (12. C – 2009-2010): Domináns rágcsálófajok mozgásmintázata a szegélyhatás függvényében, erdei élőhelyen. (96-101) HORVÁTH HAJNA ANNA (12. A – 2006/2007): A Zsolnay-mauzóleum. (102-111) MESTYÁN MÁRTON (12. C – 2009/2010): Az Ormánság. (112-116) KUTAS ÉVA (12. D – 2008/2009): Horvátok Baranyában. (117-123) FOSTER DAISY HANNA (12. F – 2008/2009): Gólya nénik emléke. (124-130) BEDICS GÁBOR (11. C – 2009/2010): Önképzőköri gondolatok. (131-132) HARMOUCHE AHMED (11. C – 2009/2010): A Faludi-diákkör 1920/1921. évi munkássága. (132134)
50
ANTAL E. – GADÓ M. – CZENE M. é. n. [2011]
22
Felhasznált irodalom ANTAL E. – CZENE M. (szerk.) 2006: Diákszemmel. A Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnázium diákjainak tanulmányai 2003-2006. Közli: Páva Péter igazgató. Pécs. ANTAL E. – GADÓ M. – CZENE M. (szerk.) é. n. [2011]: Diákszemmel. A Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnázium diákjainak tanulmányai 2007-2010. h. n. [Pécs.] ARATÓ O. (szerk.) 2002: Diákszemmel. A Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnázium diákjainak tanulmányai 1999-2001. Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma. (Pécsi Ciszterci Könyvek 4.) ARATÓ O. 2002B: Előszó. In. U. ő 2002. 3. ARATÓ O. (szerk.) 2003: Diákszemmel. A Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnázium diákjainak tanulmányai 2001-2002. Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma. (Pécsi Ciszterci Könyvek 5.) BALOGH I. 1936: Az önképzőkör válsága. Protestáns Tanügyi Szemle, 1936. 10. sz. 419-421. BEDICS G. 2011: Önképzőköri dolgozatok. In: Antal E. – Gadó M. – Czene M. (szerk.) é. n. [2011]. 131-132. BELOHORSZKY F. 1936: Az önképzőkör válsága. Protestáns Tanügyi Szemle, 1936. 7. sz. 303308. CSAPÓ B. – CSÍKOS CS. – KOROM E. 2016: Értékelés a kutatásalapú természettudományos tanulásban: a SAILS projekt. In: Iskolakultúra, 23. évf. 3. szám. 3-16. ÉRTESÍTŐ 1880: A Ciszterci Rend Pécsi Kath. Főgymnáziumának Értesítvénye az 1879/80-ki tanévre. Közrebocsájtja: Dr. Szalay Alfréd, zirc-cist. rendi áldozár s főgymn. igazgató. Pécsett. Nyomatott ifj. Madarász E. (Simon Zsigmond) ÉRTESÍTŐ 1895: A Zircz-Cziszterczi Rend Pécsi Róm. Kat. Főgimnáziumának Értesítője az 189495-ik iskolai évről. Pécsett. Nyomatott Taizs József könyvnyomdájában. ÉRTESÍTŐ 1896: A Zircz-Cziszterczi Rend Pécsi Róm. Kat. Főgimnáziumának Értesítője az 189596-ik iskolai évről. Pécsett. Nyomatott Taizs József könyvnyomdájában. ÉVKÖNYV 1941: A Ciszterci Rend Pécsi Nagy Lajos-Gimnáziumának (VII—VIII. Oszt. Reálgimnázium) Évkönyve az 1940—41. iskolai évről az iskola fennállásának 254-ik évében.
Közli:
Kühn
Szaniszló
igazgató.
Könyvnyomdában.
23
Pécs.
Nyomatott
Taizs
József
ÉVKÖNYV 1944: A Ciszterci Rend Pécsi Nagy Lajos-Gimnáziumának Évkönyve az 1943-44. iskolai évről az iskola. fennállásának 257-ik évében. Szerkesztette: Kühn Szaniszló igazgató, tanügyi főtanácsos. Pécs. Nyomatott: Taizs József Könyvnyomdában. ÉVKÖNYV 1947: A Ciszterci Rend Pécsi Nagy Lajos-Gimnáziumának R. Kat. Általános Iskolájának Évkönyve az 1946-47. iskolai évről a gimnázium fennállásának 260-ik évében az általános iskola fennállásának 2-ik évében. Szerkesztette: Kühn Szaniszló gimnáziumi igazgató, tanügyi főtanácsos és Nyolczas Ipoly általános iskolai mb. igazgató. Pécs. Nyomatott Taizs József Könyvnyomdában. ÉVKÖNYV 1949: A Pécsi Állami Nagy Lajos Gimnázium Évkönyve az 1948-49. iskolai évről. Közzéteszi Végh István igazgató. Pécsi Szikra Nyomda. GREKSA K. 1900: Az önképzőkörökről. In: A Cziszterczi Rend Pécsi Róm. Kat. Főgimnáziumának Értesítője az 1899-900-ik iskolai évről. Pécsett, nyomatott Taizs József könyvnyomdájában. 3-23. HARMOUCHE A. 2011: A Faludi-diákkör 1920/1921. évi munkássága. In: Antal E. – Gadó M. – Czene M. (szerk.) é. n. [2011]. 132-134. HARSÁNYI I. 1936: Az önképzőkör új útjai. Protestáns Tanügyi Szemle, 1936. 4. sz. 178-182. KISS A. 1914: A pécsi gimnázium története. Pécs. KOROM E. – CSÍKOS CS. – CSAPÓ B. 2016: A kutatásalapú tanulás megvalósításának feltételei a természettudományok tanításában. Iskolakultúra, 26. évf. 3. szám, 30-42. LACZKÓ A. 1981: Diákszinjátszás Somogyban – különös tekintettel a csurgói hagyományokra. Somogy Megyei Levéltár és a Somogy Megyei Moziüzemi Vállalat. Kaposvár. (Iskola és levéltár. Dokumentumok a szülőföldről. 13. sz. Szerkesztő: Szili Ferenc) MÜLLERNÉ SERES Á. 1994: Az esztergomi tanítóképző elmúlt másfél évszázada különös tekintettel a diákéletre, az önképzőkör működésére a századforduló idején. In: Híres iskolák, neves pedagógusok címmel rendezett nemzetközi iskolatörténeti konferencia előadásainak anyaga. Tatabánya, Esztergom, 1994. április 12—13. Főszerk.: Fürészné Molnár Anikó. Szerk.: Somorjai József. Olvasószerk.: Horváthné Landesz Edit. Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Múzeumainak Igazgatósága, Tata. (Tudományos füzetek, 10.) 145-152. NÉMETH A. 1997: Szlöjd. In: Pedagógiai Lexikon III. köt. Főszerk. Báthory Z. – Falus I. Budapest. 392. http://www.lib.jgytf.u-szeged.hu/evfordulok/125/csel/szl.htm (Utolsó hozzáférés: 2016. július 23.)
24
PÁRKÁNYI N. 1913: Visszapillantás a pécsi ciszt-r. főgimnázium Faludi-önképzőkörének ötven éves történetére. In: A Ciszterci Rend Pécsi Róm. Kath. Főgimnáziumának Értesítője az 1912/13-ik iskolai évről. Közli: Buzássy Ábel igazgató. Pécs. 1-45. PÉTER Z. 1936: Az önképzőkörök hanyatlása. Protestáns Tanügyi Szemle. 1936. 3. sz. 110-117. RAJCZY P. 1987: A Pécsi Nagy Lajos Gimnázium története 1687-1948. In: A 300 éves Pécsi Nagy Lajos Gimnázium jubileumi évkönyve 1687-1987. Szerk.: Dr. Kelenfi Elemér igazgató. Pécs. RÉTI M. 2011: Interdiszciplinaritás a kutató tanár és kutató diák mozgalmakban. In: Átmenet a tantárgyak között. A természettudományos oktatás megújításának lehetőségei. Szerk.: Bánkuti Zsuzsa – Csorba F. László. Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet, Budapest. 183196. (Tények és érvek) ROHÁLY J. 2004: A gimnázium önképzőkörének történetéről. In: A Ciszterci Rend pécsi Nagy Lajos Gimnáziumának Évkönyve a 2003/2004. tanévről. Közli: Páva Péter igazgató. 95101. RUHMANN J. 1936: Az önképzőkörök hanyatlásának megakadályozása. Protestáns Tanügyi Szemle, 1936. 4. 172-177. VARGA K. 2014: Az információs műveltség a mindennapi pedagógiában. In: Pedagógia – oktatás könyvtár. Ünnepi tanulmányok F. Dárdai Ágnes tiszteletére. Szerk.: Csüka-Jaksa Helga – Schmelzer-Pohánka Éva – Szeberényi Gábor. Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont, Pécs. 131-142. VERES G. 2016: Gondolkodás- és képességfejlesztés: kihívások és megoldások a SAILS projektben. Iskolakultúra, 26. évf. 3. szám. 43-56.
25
TÜZES DOROTTYA (11. C): Egy inváziós moha a Mecsekben
Bevezetés Körbenézve, akár egy hétköznapi séta alkalmával is, növények sokaságát fedezhetjük fel. Bár az emberek többsége nem foglalkozik velük, hiszen nincsenek szembetűnő életjelenségeik, mégis elengedhetetlen részei az életünknek. Fotoszintézisükkel nem csak éltető oxigént biztosítják, de a heterotróf szervezetek számára nélkülözhetetlen szerves anyagokat is előállítanak, mint a táplálékláncok elsődleges termelő szervezetei. Emellett befolyásolják a mikroklímát, alakítják a felszínt, életteret, búvóhelyet biztosítanak a többi élőlény számára. Bele sem gondolunk azonban abba, hogy egy-egy faj esetleg nem a javunkat szolgálja, esetleg a környezetének is árthat. Az invazív fajok, más néven özönnövények, amilyen például a cserjés gyalogakác (Amorpha fruticosa), a fehér akác (Robinia pseudoacacia) vagy a mirigyes bálványfa (Ailanthus altissima) ártalmasak a biocönózisokra. Az özönnövények olyan idegen honos fajok, melyek emberi közvetítéssel jutnak át spontán leküzdhetetlen akadályokon, s új élőhelyükön az őshonos fajokat kiszorítva, felboríthatják a természetes életközösségek és a kultúrterületek egyensúlyát is. Arra azonban végképp nem gondolnánk, hogy egy olyan apró növény, melynek igazi levele és szára sincs, komoly természetvédelmi károkat okozhatna. És mégis, jó pár ilyen özönnövény fordul elő hazánkban, ám közöttük csak egyetlen lombosmoha akad, a Campylopus introflexus. Terjeszkedő állományait egy nemzetközi együttműködés keretében a PTE Ökológiai Tanszékének munkatársai is kutatják. Ebbe a munkába, a mecseki állományok cönológiai alapú felmérésébe kapcsolódtam be én is 2015 nyarán. A Dicranaceae család tagjaként a Campylopus nemzetség négy fajjal képviselteti magát a magyar mohaflórában (C. flexuosus, C. fragilis, C. introflexus, C. pyriformis). Magyarországon csak a Mecsekben fordul elő mind a négy taxon (Csiky et al. 2015a,b, Deme et al. 2015). A hazánkban leggyakoribb C. introflexus sűrű telepei 0,5-5 cm magasak, 4-6 mm hosszúlevélkéi lándzsásak, a levélér hosszú, fehér hyalin csúcsban végződik (Klinck 2009). E bélyeg alapján az összes hazai fajtól szabad szemmel is elkülöníthető. A nemzetség fajainak pontos határozása a levélkék keresztmetszeti képének vizsgálatával történik, ahol az erecske több sorban elhelyezkedő sejtjeinek átmérője jó megkülönböztető bélyeg. A kétlaki Campylopus. introflexus telepeinek korát az éves növekedést jelző noduszok alapján könnyen megbecsülhetjük. A női 26
egyedeken fejlődő sporofiton eleinte bókoló, áttetsző, fehéres színű, később girbe-gurba nyele megbarnul, az érett sárgásbarna tok pedig többnyire felfelé néz. A Campylopus introflexus Európa száz legveszélyesebb özönfaja közé tartozik (DAISIE 2015). Negatív hatását több fronton kifejtheti: a zuzmó, gomba, virágos növény, valamint az egyenesszárnyú, pók és futóbogár közösségek diverzitás csökkenését is előidézheti (Biermann & Daniels 1997, Equihua & Usher 1993, Pehle & Schirmer 2015, Repeckienéj et al. 2015, Schirmer 2011, Schirmer et al. 2011) A legnagyobb természetvédelmi károkat e moha úgy okozza, hogy a sűrű, tömött, könnyen kiszáradó párnái közé nem engedi betelepedni a lazább szerkezetű zúzmókat, mohákat, valamint az edényes növények szaporító képleteit nem hagyja kihajtani. A faj a Föld déli féltekéjén honos, Európában 1941-ben jelent meg Angliában (Klinck 2009). Azóta nyugat-keleti irányba terjeszkedik (1. ábra). Hazánkat 2006-ban érte el, mostanra meghonosodott, szórványos fajnak számít (Szűcs & Erzberger 2007, Szűcs et al. 2014). Legnagyobb állományai Magyarországon a Mecsekben találhatóak (Szűcs et al. 2014), főként a Nyugat-Mecsekben, de egy populációja már a Kelet-Mecsekben is előkerült (2. ábra)
1. ábra.
A Campylopus introflexus terjedése Európában (Forrás: Alegro et al. (2016) ined.)
27
2. ábra
A Campylopus introflexus mecseki állományai. A piros karikák egyegy állományt jelölnek.
Célok és alkalmazott módszerek Kutatásunk célja annak megállapítása volt, hogy ez az agresszívan terjeszkedő özönmoha mely fajokat és társulásokat veszélyeztet leginkább a Mecsekben. Ennek érdekében 2015 nyarán 11 cönológiai felvételt készítettünk a Campylopus-os állományokról a legfertőzöttebb területeken. A mintavétel során 20x20 méteres kvadrátokat jelöltünk ki a fertőzött területeken, amelyeken belül feljegyeztük a földrajzi koordinátákat, kitettség, lejtőszög adatokat, a főbb növényzeti szintek (lombkorona, cserje-, gyep- és mohaszint) magasságát és összborítását, az előforduló moha és edényes növényfajok %-os borítását. Ezeket az adatokat a Past programban sokváltozós statisztikai módszerek segítségével összehasonlítottuk, az irodalomból ismert, a moha megjelenése előtt a közelben készült felvételekkel (Kevey & Borhidi 2005). Az elemzésekhez felhasználtuk még a Borhidi- és Ellenberg-féle ökológiai mutató számokat, valamint a hazai vonatkozású vöröslistákat is (Király ed. 2007, Papp et al. 2010).
28
Eredmények A felvételeinkben 20 mohafaj fordult elő, melyek közül 2 vöröslistás a Ptilidium pulcherrimum és a Buxbaumia aphylla. A mohák ökológiai indikátor értékei a félárnyékos (3. ábra), félüde (4. ábra) és az erősen savanyú, savanyú környezetet (5. ábra) mutatják.
3. ábra
4. ábra
5. ábra
29
A vizsgált állományokban előforduló 69 edényes növényfajból 4 vörös listás, ezek a pusztai lengefű (Aira caryophyllea), csinos lengefű (Aira elegantissima), lágy selyemperje (Holcus mollis), és a fenyértippan (Agrostis vinealis). A hajtásos növények a félnapfényes (6. ábra), félüde (7. ábra) és enyhén mészkerülő (8. ábra) élőhelyet jeleznek.
6. ábra
7. ábra
8. ábra
Összegezve ezeket az eredményeket egyértelműen látszik, hogy a Campylopus-os állományok a fény- és vízigény alapján átmeneti jellegű mészkerülő erdei élőhelyeken fordulnak elő. Annak érdekében, hogy eldönthessük, mely mészkerülő erdei társulásokat veszélyeztet a moha, a Campylopus-os felvételeinket összehasonlítottuk az irodalomból ismert ugyanezen a területen, az özönmoha megjelenése előtt készült felvételekkel.
30
Ehhez a főkomponens analízis (PCA) módszerét használtuk (Podani 1997), melynek lényege, hogy a fajok által képviselt sok dimenziót kettőre csökkentjük úgy, hogy a felvételek pontfelhőjének eredeti képe az új koordináta rendszerben a lehető legkevésbé változzon meg. Ezt új tengelyek, úgynevezett komponensek bevezetésével tesszük. Az elemzés során először a legnagyobb variancia-hányadot magyarázó „új” komponenst keressük meg, majd ezt követően a megmaradó varianciát legjobban magyarázó másodikat. A főkomponens analízis alapján elmondható (9. ábra)., hogy az első komponens mentén jól elválnak az üde mészkerülő bükkösök, valamint a száraz rekettyés tölgyesek. A Campylopus-os állományok e két szélsőséges csoport között helyezkednek el.
9.ábra
PCA bináris; Pontok: felvételek; kék konvex burok: Sorbo torminalis-
Fagetum; piros konvex burok: Genisto pilosae-Quercetum; szürke konvex burok: Campylopus-os felvételek; Az egyes felvételek hasonlóság alapján vannak összekötve (minimális feszítőfa) A különböző változócsoportok közötti összefüggéseket, kovarianciát egy másik ordinációs módszer, a kanonikus korrespondencia analízis (CCA) segítségével vizsgáltuk (Podani 1997). A fajlistára, mint biotikus változóra és az ökológiai változókra külön-külön megkerestük a változók lineáris kombinációit úgy, hogy azok maximálisan korreláljanak egymással. Az így kapott tengelyek a kanonikus változók és a közöttük lévő kapcsolat a kanonikus korreláció. A 10. ábra is mutatja, hogy a magyarázó változók közül az első kanonikus változóhoz pozitív irányba legszorosabban a fény-, míg vele ellentétes irányba a nedvességigény 31
és a szociális magatartástípus illeszkednek. Ez alapján egy fény, nedvesség, valamint bolygatottsági gradiens mutatható ki, mely jól magyarázza az üde, árnyas és természetesebb bükkösök, valamint a száraz, napfényesebb, és bolygatottabb rekettyés tölgyesek elkülönülését. A Campylopus-os felvételek itt is a két szélsőérték közötti tartományban találhatók.
10.
ábra CCA bináris Piros konvex burok: Gensito pilosae-Quercetum; kék konvex
burok: Sorbo torminaliFagetum; szürke konvex burok: Campylopus-os felvételek; lila konvex burok: Luzulo forsteri-Quercetum; zöld konvex burok: Viscario-Quercetum. LB: Borhidi-féle fény igény; NB: Borhidi-féle tápanyag igény; WB: Borhidiféle nedvesség igény; SBT: Borhidi-féle szociális magatartás típusok. Mindezek alapján várható, hogy a Campylopus introflexus az üde és száraz mészkerülő erdőkben is tovább terjeszkedhet. A terepi felvételek készítésekor több helyen is rábukkantunk a moha sporofitonos telepeire (11. ábra). Azért fontos ez a felfedezés, mert Campylopus introlexusnak Magyarországon eddig csak vegetatív szaporodását figyelték meg. Ez történhet a telepek feldarabolódásával majd a talajból való kifordulással vagy a telepcsúcsok letöredezésével. A sporofiton által azonban lehetővé válik a gyorsabb, és nagyobb távolságokra való terjedés, ami az özönmoha sikerét növelheti. Mivel így lehetősége van a hatékonyabb terjedésre, a 12. ábrán pirossal jelölt ismert mészkerülő erdőkből a Campylopus introflexus könnyen átterjedhet a zölddel jelölt még el nem foglalt erdőállományokba is.
32
11.
ábra Sporofitonos Campylopus introflexus
12. ábra
A Campylopus jelenlegi elterjedtsége (piros körök) és várható terjedése (zöld körök) a Mecsekben
A terepi felvételezés közben többször is észleltük, hogy az inváziós moha káros hatása leginkább a mohaszintben tapasztalható. A 13. ábrán is egy ilyen példa látható, ahol a sebezhető (VU), vöröslistás levéltelen koboldmoha (Buxbaumia aphylla) mellett már megjelent a Campylopus introflexus, elfoglalva a koboldmoha számára megfelelő élőhely foltokat. Ám más vöröslistás és védett, a mészkerülő erdőkre jellemző növényeket is veszélyeztethet az agresszíven terjeszkedő özönmoha. Ilyen például a védett, veszélyeztetett (EN), Natura 2000-es jelölő faj, a 33
zöld koboldmoha (Buxbaumia viridis) (14. ábra), vagy a védett fehérlő vánkosmoha (Leucobryum glaucum), valamint ez utóbbi hűs, nedves párnái között megbújó, sebezhető (VU) és védett, a Mecsekben csak egy helyen előforduló vörös áfonya (Vaccinium vitis-idaea) (14. ábra).
13.
ábra Fehér kör: levéltelen koboldmoha (Buxbaumia aphylla) Piros körök: Campylopus introflexus
14. ábra
Zöld koboldmoha
15. ábra Fehérlő vánkosmoha és a vörös áfonya
34
Összefoglalás, kitekintés Összefoglalva az eddigieket elmondható, hogy a Campylopus introflexus az üde és száraz mészkerülő erdőkben is előfordulhat; az országban elsőként már a sporofitonos állományait is megtaláltuk, főként a délies kitettségű tölgyesekben. Ezeken a helyeken ez az agresszíven terjeszkedő özönmoha Natura 2000-es jelölő fajokat és élőhelyeket is veszélyeztet. A nyugateurópai tapasztalatok alapján ökoszisztéma átalakító hatása miatt ez az idegen honos moha nemcsak a botanikai, de a zoológiai értékekre is káros hatással lehet. Ilyen például a területen is jellemző, védett, melegkedvelő, talajlakó sárgafejű bikapók (16. ábra), vagy a röpképtelen, nagytermetű délvidéki bőrfutrinka (17. ábra). A természetvédelmi értékek megőrzése érdekében a Campylopus introfelxus állományok, illetve a még érintetlen mészkerülő erdők folyamatos monitorozására lenne szükség, valamint az özönmoha telepeit visszaszorító gyors természetvédelmi intézkedések is fontosak lennének. Ennek módja ma még nem eléggé feltárt. Mindenesetre Nyugat-Európában a telepek felégetése, vagy letakarása vastagabb talajrétegekkel részleges sikereket hozott (Klinck 2009). Mivel a Mecsekben e moha még csak pár hektáros területen fordul elő, a telepek óvatos eltávolításával is meg lehetne próbálkozni. Az egyik mecseki állomány közelében a telepített fekete fenyők (Pinus nigra) eltávolítása után visszamaradt mulcs vastag takarása egy év alatt visszaszorította a pár m2-es telepeket.
16. ábra Sárga fejű bikapók
17. ábra Délvidéki bőrfutrinka
35
Felhasznált irodalom BIERMANN R. – DANIËLS F. J. A. 1997: Changes in lichen-rich dry sandgrassland vegetation with special reference to lichen synusia and Campylopus introflexus. Phytocoenologia, 27 (2): 257-273. BORHIDI A. 1995: Social behavior types, the naturalness and relative indicator values of the higher plants in the Hungarian flora. Acta Botanica Hungarica, 39. 97-182. CSIKY J. – ATKÁRI B. – DEME J. – CSIKYNÉ R. É. 2014: Mohaflorisztikai érdekességek a NyugatMecsekből. Kitaibelia, 19. (1) 29-38. CSIKY J. – ERZBERGER P. – KOVÁCS D. – DEME J. 2015: Campylopus pyriformis (Schultz) Brid. a Nyugat-Mecsekben. Kitaibelia, 19. (2) 366-367. CSIKY J. – ERZBERGER P. – KOVÁCS D. – DEME J. 2015: Campylopus flexuosus (Hedw.) Brid. a Nyugat-Mecsekben. Kitaibelia, 20. (1) 28-37. DAISIE: Delivering Alien Invasive Species in Europe. www.europe-aliens.org. Accessed 16th December 2015. DANIËLS F. J. A. – MINARSKI A. – LEPPING O. 2008: Dominance pattern changes of a lichen-rich Corynephorus grassland in the inland of the Netherlands. Annali di Botanica (Roma), 8. 9-19. DEME J. – CSIKY J. – ERZBERGER P. 2015: Campylopus fragilis (Brid.) Bruch & Schimp. In: Ellis L.T. (ed.), New national and regional bryophyte records 43. Journal of Bryology, 37. (2) 131-132. EQUIHUA M. – USHER M. B. 1993: Impact of carpets of the invasive moss Campylopus introflexus on Calluna vulgaris regeneration. Journal of Ecology, 81. (2) 359-365. HASSE T. 2007: Campylopus introflexus invasion in a dune grassland: succession, disturbance and relevance of existing plant invader concepts. Herzogia, 20. 305-315. HASSE T. – DANIËLS F. J. A. 2006: Species responses to experimentally induced habitat changes in a Corynephorus grassland. Journal of Vegetation Science, 17. (2) 135-146. KEVEY B. – BORHIDI A. 2005: The acidophilous forests of the Mecsek and their relationship with the Balkan-pannonian acidophilous forests. Acta Botanica Hungarica, 47. 273-368. KIRÁLY G. (ED.) 2007: Vörös lista. A magyarországi edényes flóra veszélyeztetett fajai. Saját kiadás, Sopron.
36
KLINCK J. 2009: The alien invasive moss Campylopus introflexus in the Danish coastal dune system. Master thesis. Department of Biology, Section for Ecology and Evolution, Copenhagen University, 105 p. PAPP B. 2010: Néhány aktuális adat Pécs környékének érdekes, ritka moháiról – egy fontos mohavédelmi terület kijelölése. Dunántúli Dolgozatok (A) Természettudományi Sorozat 12. 42-50. PAPP B. – ERZBERGER P. – ÓDOR P. – HOCK ZS. – SZÖVÉNYI P. – SZURDOKI E. – TÓTH Z. 2010: Updated checklist and red list of Hungarian bryophates. Studia Botanica Hungarica 41. 31-59. PEHLE A. – SCHIRMER J. 2015: Moss invasion in a dune ecosystem influences ground-dwelling arthropod community structure and reduces soil biological activity. Biological Invasions, 17. (12) 3467-3477. PODANI J. 1997: Bevezetés a többváltozós biológiai adatfeltárás rejtelmeibe avagy „Mit is kezdjünk azzal a rengeteg adattal?” Scientia Kiadó, Budapest. REPE KIEN J. – UKONIEN I. – SALINA O. 2015: Fungal diversity and seasonal succession under invasive moss Campylopus introflexus and other plants in disturbed peatlands. Botanica Lithuanica, 21. (1) 46-56. SCHIMER J. 2011: Response of the grasshopper Myrmeleotettix maculatus (Orthoptera: Acrididae) to invasion by the exotic moss Campylopus introflexus in acidic coastal dunes. Journal of Coastal Conservation, 15 (1) 159-162. SCHIMER J. – TIMLER L. – BUCHHOLZ S. 2011: Impact of the invasive moss Campylopus introflexus on carabid beetles (Coleoptera: Carabidae) and Spiders (Araneae) in acidic coastal dunes at the southern Baltic Sea. Biological Invasions, 13. (3) 605-620. SCHIMER J. – BUCHHLOLZ S. 2013: Invasive moss alters patterns in life-history traits and functional diversity of spiders and carabids. Biological Invasions, 15. (5) 1089-1100. SZŰCS P. – ERZBERGER, P., 2007: Campylopus introflexus (Hedw.) Brid. [Hungary.]. In: Blockeel T. L. (ed.), New national and regional bryophyte records 16. Journal of Bryology, 29. (3) 199. SZŰCS P. – CSIKY J. – PAPP B. 2014: A neophyta Campylopus introflexus (Hedw.) Brid. elterjedése Magyarországon. Kitaibelia, 19. (2) 212-219.
37
ERŐS ESZTER (11. D): Az Apponyi család tevékenysége Tolna megyében. Apponyi Margit élete
Az említett borstartó, amely érdekes módon, de megindította az érdeklődést
Bevezető történet, és a témaválasztás indoklása Kevés ember életében játszik fontos, vagy egyáltalán bármilyen szerepet egy borstartó. Ez Apponyi Margit életében sem volt másképp, amíg egyszer, több mint húsz évvel a halála után egy családi ebéd keretében szóba nem került. Az ételbe kellett még bors, és amikor édesanyám elővette, nagyanyám megjegyezte, hogy ezt a borstartót ő még az Apponyi Margit nénitől kapta, és állítólag ezüstből van a teteje. Ez akkor nem látszott, mert kopott volt, évek óta nem 38
használtuk. Édesapám ekkor kissé ironikusan hozzátette, hogy „Persze, mert a Margit néni meg biztosan grófkisasszony volt!” Nem rosszindulatból mondta ezt, de mint mindenki, ő is elképzelhetetlennek tartotta, hogy ez a nehezen élő vénkisasszony tényleg előkelő származású. Akkor én még túl fiatal voltam, hogy bármit is megértsek, de ez a „családi vicc” megindította bennem az érdeklődést egyrészt a történelem, másrészt a nemesek, és a társadalmi különbségek iránt, bár ez csak most, évekkel később érlelődött meg annyira, hogy komolyabban foglalkozzak vele. Gyűjtőmunkámat azzal kezdtem, hogy nagyanyám segítségével felkerestem a faluban azokat az embereket, akik ismerték Margit nénit, édesanyám pedig felvette a kapcsolatot azokkal, akik szintén ismerték őt, de jelenleg már nem élnek itt a faluban, Grábócon, ahol a történetünk játszódik. Az adatközlőktől összegyűjtött információk kérésükre név nélkül, idézetszerűen az „Emlékezések” című részben lesznek olvashatóak. Kutatásom első számú főszereplője Margit néni, ez a 20. századi „elkeveredett” családtag, akiről munkám során szereztem pontos, és kevésbé pontos, inkább személyes, szubjektív információkat, azonban ahhoz, hogy a történetet jobban megértsük, kezdjük egy rövid családtörténettel.
A család névadó vára a Felvidéken
Az Apponyi család rövid története Nagy Iván családtörténeti munkája alapján az Apponyiak története a 108 honfoglaló nemzetségig nyúlik vissza. A család az Árpáddal bejött Peecz (Pécz) nembelinek vallotta magát, azonban írásbeli forrásokat csak a 13. századig visszamenőleg találtak. A család kiemelkedő ősének Ivánka de Peeczt tekintik, aki 1293 körül született, és fiai (János, Aladár és László) III. András, utolsó árpád házi király szolgálatában álltak.
39
A család 1317-ban a töretlen királyhűségéért nemesi birtokot kapott. Apponyi Miklós; aki körül viták folynak, hogy Aladár másodszülött fia-e, vagy a dédunokája; kisőr volt, Hont vármegye főispánja volt. Cseklészi uradalmát 1392-ben elcserélte Appony váráért, a családnak nevet adó birtokközpontért. Felvette a nagyaponyi előnevet is, azonban ez csak később lett közismert. Miklóstól már viszonylag pontosabban követhető a család leszármazása, ahogy az a mellékelt genealógiai táblázaton is látható. Három fia: Péter, János és György. Péter híres leszármazottja Balázs, az író, aki 1624 körül megszerezte a bárói rangot, jelentősen gyarapítva ezzel a családi vagyont. János és György körül viták folytak. A családi archívumban fellelhető adatok szerint Györgytől származik a család Tolna megyei ága, amely a család idősebb ága, amelynek jelenlegi is élnek tagjai. Jánostól ered a család fiatalabbik ága, amely 1808-ban szerezte meg a grófi címet. A 14-17. században a család vagyont gyűjtött, és országos kapcsolatokat épített ki, megőrizve ezzel az uralkodó iránti hűséget. A középkorban kiterjedt birtokkal rendelkeztek Győr, Zala, Nyitra, Somogy, Kőrös, Valkó és Szabolcs vármegyékben; viszont a 19-20. században birtokaik már csak Pozsony, Nyitra, Békés és Tolna megyére korlátozódtak. A 20. századig töretlen volt a család konzervatív beállítottsága, ennek köszönhetően az országos politikai rétegekben mindig volt egy-egy Apponyi családtag (várurak, várnagyok, ispánok, országbírák, tábornokmesterek, udvarnokok, katonaőrök, katonák, diplomaták, nagykövetek, kamarások, titkos tanácsosok, a főrendiház örökös tagjai, csillagkeresztes- és palotahölgyek). A család értékrendjéhez mindig hozzátartozott a tudományok és a művészetek megbecsülése, ápolása. A tolnai ág megalapítója Apponyi Lázár, aki 1718-ban bárói, majd 1739-ban grófi rangot szerzett maga és az utódai számára. Fiai: József, György László. Az Apponyi család Tolna vármegye egyetlen arisztokrata famíliája. Nekünk, Tolna megyeieknek talán György a legfontosabb. Ő katonáskodással foglalkozott, részt vett a franciák elleni háborúban, majd helytartótanácsi tanácsos, belső titkos tanácsos, és koronaőr is volt. 1764 és 1776 között Máramaros főispánja volt, majd 1777-től 1782-ig (haláláig) Tolna főispánja.
40
Apponyi György híres lengyeli könyvtára György fia Antal György (1751-1817) császári királyi kamarás, tanácsos, galíciai, fiumei kormányszéki tanácsos és 1790-től 1811-ig tolnai főispán. Bár II. József császár kegyeltje volt, uralkodása alatt nem fogadta el a királyi biztosi címet. Mint a család többi tagja, ő is a művészet, az irodalom, és a tudomány pártfogója volt, és ő alapította meg az Apponyi könyvtárat, amit másodszülött fia, Antal örökölt. 1778-ban megvásárolta a Hőgyészi uradalmat Mercy gróftól. Fia György (II.) (1780-1849) császári királyi kamarás és tábornok. Az ő fia Károly (1805-1890), aki szintén császári királyi kamarás volt, és tábornok birtokosztály szerint megkapta a (Báta) apáti majorátust, a Hőgyészi és az éberhárdi (Pozsony vármegye) birtokokat. Károly fia Géza, aki 1853-ban született Bécsben. Miután jogi tanulmányokat végzett, és külföldi tapasztalatokat szerzett 1896-ban a Néppárt képviseletében országgyűlési képviselőként indult. Ezután rövid ideig a Szabadelvű Párt tagja volt, de 1804-ben kilépett. 1906-ban Tolna vármegye főispánja lett, majd az Alkotmányos Párt tagja, aminek megszűnése után belépett a Munkapártba. Később a főrendi ház örökös tagjai közé került. Antal György másodszülött fia Antal (1782-1852), aki jelents diplomata karrierrel rendelkezett. A würtenbergi követség tagja volt, majd megfordult Rómában és Londonban, később pedig X. Károly és Lajos Fülöp uralkodásának idején nagykövet volt Párizsban. Antal és utódai örökölték a Nyitrai nagyapponyi és a Tolna megyei kölesdi uradalmat. Antal apja híres könyvtárát 1827-ben Pozsonyba vitte, majd Nagy-Apponyban helyezte el az 1850-es évek elején. Versenyistállója és nemesítési eredményei elismertek voltak a lótenyésztők körében. Fia: Rudolf, aki Velencében, Londonban, Madridban és Párizsban is nagykövet volt. Ő a diplomácia világából a lengyeli birtokára vonult vissza, ahol a tudományokat művelte. Rudolf fia Sándor, aki 1844. január 19-én született Párizsban. Édesanyja: Benkendorf Anna. Híres gyűjtő és bibliofil. Kezdetben apja mellett követségi titkár Párizsban, azonban apja halála után, korán visszatért birtokaira, és írt. 1878. április 27-én feleségül vette Esterházy
41
Alexandra grófnőt, császári és királyi palotahölgyet. Együtt hozzáfogtak a lengyeli kastély átalakításához, ami a nagy műveltségű gróf idején élte virágkorát. 1888-ban az Akadémia igazgatóságának tagjává avatták, 1905-ben pedig az I. osztály tiszteletbeli tagja lett, azonban ez az év rossz dolgokat is hozott, ugyanis egy hatalmas tűzvész érte a kastélyt, melynek tetőszerkezete teljesen leégett, és csak a helyiek áldozatos munkájával sikerült biztonsága helyezni a gróf híres, könyvrégiségeket tartalmazó könyvtárát (Hungarica), amelyet még éltében az Országos Széchenyi Könyvtárra hagyományozott. Mivel a felvilágosult főrend tagja volt, ezért nemcsak a gazdaságra, hanem a közösségre is nagy gondot fordított.
A Wosinsky Mór Megyei Múzeum épülete Szekszárdon Szociálisan nagyon érzékeny volt, ezért a faluban orvost alkalmazott, patikát és óvodát létesített, új iskolát, malmot, téglagyárat, utakat építtetett. Feleségével együtt támogatták Wosinsky Mór lengyeli, majd tolnai apátplébános régészeti feltárásait, és a Megyei Múzeum alapítását is (1896, a Millennium éve). 1920 után semmi tisztséget nem fogadott el a franciáktól, mert nem tartotta helyesnek a Magyarországgal szembeni viselkedésüket. Sándor gróf 1925-ben hunyt el. A kastélyt felesége örökölte, aki férje alapítványai továbbfejlesztésének és befejezésének szentelte hátralevő életét. Mivel gyermekük nem született, az Apponyi család itt élő ága 1930-ban kihalt. Esterházy Alexandra még életében a Nemzeti Múzeumra hagyta a kastélyt. Halála után a kastélyt kiürítették, ezután évekig üresen állt, vagy raktárnak használták. A második világháború idején az Állam Földmérési Hivatal tartotta benne a térképeit, majd falai között szovjet katonai kórház rendezkedett be. 1946-ban gyűjtőtáborként szolgált, itt szedték össze az egykori Apponyi uradalom területén élő, kitelepítésre váró németeket. 1946 őszétől a kastélyban mezőgazdasági szakiskola működik.
42
A közéletiség mellett kevesebb gondot fordítottak a gazdálkodásra. A bécsi udvar és a külföldi fényűző életmód miatt egyre fogytak a hatalmas családi birtokok, azonban a tolnai uradalmak nagy részét a 20. század közepéig birtokolták. A második világháború után felszámolták a nagybirtokrendszereket, és ezzel nemcsak a földbirtokaik aprózódtak fel, hanem a família is a világ különböző részeire vetődött.
Apponyi Margit élete Apponyi Margit 1903-ban látta meg a napvilágot Erdélyben,Csíkszeredán.
A falu megmaradt dokumentuma Apponyi Margitról (1.) Édesanyja Tőke Zsuzsanna, édesapja nevét nem tudtam meg. Adatközlőim szerint Margit a lengyeli gróf Apponyi Sándor unokahúga, viszont a könyvtári kutatásaim alapján távolabbi
43
rokonságról lehet szó, mert az olvasott szakirodalom és a család genealógiai arról tanúskodnak, hogy Sándor grófnak csupán egy Ilona nevű leánytestvére volt. Azonban azt tudjuk, hogy a 1417. században a családnak a Kőrös környékén is volt birtoka, és Lázár György nevű fia pedig 1764 és 1776 között Máramaros (mai Ukrajna területe) főispánja volt, és csak utána került Tolna vármegyébe. Tehát a családnak lehetnek nyomai keleten. Egyelőre tekintsük egy nagyon távoli leszármazottnak, amíg egyértelmű írott forrást nem találunk. 1945-ben kellett elmenekülniük Erdélyből. Grábócon, az elmondások alapján több házban is lakott. A falu dokumentumaiban az áll, hogy 1949. november 10-én jelentkezett be a Fő utca 100. lakcím alá.
A falu megmaradt dokumentumai Apponyi Margitról (2.) Húgával, Annával érkezett Grábócra, aki fiatalon meghalt, Bonyhádon temették el. Volt még két fiútestvérük is, akiknek a sorsa ismeretlen. Az egyik útközben összetűzésbe keveredett a román katonákkal, akik kilökték a vonatból, így elveszítette a lábát. Egy 1972-ben megjelent újság azt írja, hogy Margit vele érkezett Grábócra, a lakók tisztán emlékeznek, hogy a lánytestvérével jött. Először egy nagyobb házat kapott, de azt eladta, és árából egy kisebbet vett, amit könnyebb volt rendben tartani. Édesapja fényképét féltő gonddal őrizte, és gyakran megmutatta a szomszédainak. Sötét bőrű, bajuszos férfi volt.
44
Könyvtári olvasójegy 1975ből Apponyi Margit kézjegyével Sovány, alacsony termetű, barna bőrű, gyenge fizikumú nő volt, ezért nehéz volt róla elképzelni, hogy az ’50-es, ’60-as években bányában dolgozott. Először Komlón, gépkezelői beosztásban, majd később a Hidasi bányában kapott írnoki állást. A helyiek elmondása szerint írnokként tagja volt annak a bizottságnak, amely a betelepüléskor a házakat osztotta. 1963 körül, miután nyugdíjas lett, könyvtárosként tevékenykedett a faluban. A könyvtár végre egy testhezálló munkahely volt neki, ugyanis nagyon magas műveltséggel rendelkezett, sok esetben segített a lakosoknak hivatalos papírjaik kitöltésében. Egyes elmondások alapján Belgiumban tanult, és ott szerezte a diplomáját is, de már nincs meg, mert az akkori vezetők ezt nem tudták értékelni, és halála után igyekeztek minél gyorsabban megszabadulni a dolgaitól. Az elmondásai alapján fiatal korában legjobban lovagolni szeretett, és amikor még a birtokukon éltek, saját lova is volt. Grábócon már nem engedhette meg magának, hogy lovat tartson, viszont voltak kecskéi, macskái, disznói, galambjai és kutyái. Az egyik kutyáját Pajtinak hívták, ami mindenhová elkísérte őt. Szeretett kártyázni, és a faluban ő volt az első nő, aki dohányzott, mert ez régen a parasztság körében nem volt gyakori. A kártyázás mellett még gyakran összeült szomszédaival, és társasjátékokkal töltötték a hosszú téli estéket.
45
A rendszerváltást már nem élte meg. Egyszer, amikor már idős volt felajánlottak neki egy jobb életteret egy másik faluban, de nem fogadta el, mert „ő már túl öreg azon, hogy változtasson az életén, mellesleg megszerette ezt a környéket.”
Margit néni egyik kutyájának a kölyke, amely egyik adatközlőmhöz került Ameddig el tudta látni magát, addig egyedül élt, azután pedig beköltözött a szociális otthonba, de a faluba továbbra is kijárt. A költözéskor minden bútorát és egyéb holmiját, amire már nem volt szüksége, eladta, de a ma élő lakosok, akik akkor még gyerekek voltak, nem emlékeznek, hogy ki vette meg őket. Halálának pontos idejét nem tudjuk, mert a Grábóci Szociális Otthonban hunyt el, amit mára az egyház visszaszerzett, és mint előtte, az épületben ortodox kolostor működik, és az szociális otthon adatai már nem fellelhetőek. „1980-ban még sokszor láttam a faluban, viszont amikor 1982-ben az otthonban kezdtem dolgozni, akkor már nem élt.”- nyilatkozta az egyik adatközlőm, aki nővérként dolgozott a szociális otthonban. Ezek alapján a halálának idejét tegyük 1981-re. Mivel családja nem volt, testét tudományos célokra ajánlotta fel, ezért Pécsre vitték az egyetemre.
Tolna Megyei Népújság 1972-ből Az alábbi újságcikk tartalmazza Grábóc történetét, és az 1970-es évek hétköznapjait. Egyik rovatában azonban egy riport is készült Margit nénivel. Az újságcikk róla szóló része:
46
Margit néni idős korában olvasóként szívesen visszajárt a könyvtárba
Apponyi Margit a valahai grófok és politikusok leszármazottja. Ma a falucska könyvtárosa. Ezerkilencszáz kötet fölött parancsnokol. A beiratkozott olvasók száma száztíz – minden negyedik grábóci könyvtári tag. Margit néni hatvankilenc éves és panaszkodik: a fiatalokra. Azokat nem érdekli a könyv, csak a jogokon jár az eszük. Negyvenötben jött a faluba, s ide gyökerezett. Jó a levegő. Az megfizethetetlen. - Ha csak bemegyek Bonyhádra, - mondja – már fáj a fejem. - Itt minden olyan tiszta. Egyszerű. Egyszerű? Negyvennégyben menekültek Erdélyből. Belépett a kommunista pártba. Béna bátyjával Grábócon kis nyugdíjából, népművészeti hímzésekből éldegéltek. 1951-ben elkérték a párttagsági könyvét. Nem adták többé vissza. És Margit néni, aki ma pici, holló anyóka, elment Komlóra. („Ezt mind megírhatom, Margit néni? Így igaz, pontosan?” „Miért mondanék én mást fiam, ennyi év után?”)
47
A Kossuth aknáról mindenki hallott. Ott dolgoztak a csíkos ruhások, ott volt a legelhanyagoltabb a berendezés, a legmostohább a világ. A bányászat nem volt életbiztosítás. De ott volt a „komlói álom”. „Második Sztálinváros épül itt” – mondták hőskorában. Margit néni gépkezelő lett. Tíz éven keresztül szállt le sihtára. Ötvenhatban is. - Igaz, akkor dupla fizetésért – mondja és mosolyog – Mert azok is megkapták a pénzüket, akik sztrájkoltak. Mi duplán kaptunk. Aztán nyugdíjas lett. Örök használatra kapott házban lakik Grábócon. Elhanyagolt épületben, galambjaival, melyeket szerinte füttyel csalnak el a szomszédok olykor, kutyáival, melyektől mindenki fél – és szilikózisával. - Majdnem mindenkit ismerek itt. Higgye el, jó emberek laknak errefelé, - mondja. A könyvtárszobában nyirkos a levegő. Margit néni rágyújt egy Symphóniára. Régebben Munkást szívtam – mondja. – Emlék a bányából. Margit néni azonban ma boldog. Jó hírt hoztak a járásból. Új bútorokat kap a könyvtárszoba. Lesz olvasóterem is. Hozzátartozik Apponyi Margit története Grábócéhoz? Ma történet a falu jelképe is lehetne.
Emlékezések… „Az akkori grábóci fiatal generáció neki köszönhette az olvasás szeretetét. Gyönyörű történeteket tudott. Nagyon szerette a gyerekeket, mindig Aranyoskámnak hívta őket, amikor mesélt nekik.” „Igen szép írása volt. Sűrűn járt a postára telefonálni, és levelezési kapcsolatai is voltak” – emlékezik a postamesternő. „Amikor süteménnyel kínáltam mindig örömmel elfogadta. Ilyenkor mindig azt mesélte, hogy neki a háztartási munkák megtanulása kimaradt az életéből, hiszen fiatalkorában nem volt szüksége arra, hogy ő maga főzzön, öregségére pedig már nem volt kitől megtanulnia.” „Nem tudni miért, de mindig fekete ruhában járt, nem szoknyában és kendőben, mint a helyi asszonyok, hanem nadrágban és sapkában. Talán a fiatalon derékba tört életét, vagy a fiatalon meghalt húgát, megnyomorított bátyját gyászolta. Lehet, hogy a szülei is meghaltak, még mielőtt elmenekültek volna Erdélyből. Ő maga soha nem házasodott meg.” „Mivel egyszerű életet élt, amikor nem volt rendben a lakása, a következőket mondta: „Sajnos most nem vagyok szalonképes állapotban.” 48
„Édesapám kisbíró volt a tanácsnál. Egyik pajtásommal valahogy belopakodtunk a hangszóróba, és bemondtuk, hogy Apponyi Margitot 24 órán belül kéretik a hivatalba. Szegény csak ment a járdán, és biztos megijedt, mert megzavarodottan nézett körbe, hogy ez most mit jelent. Gyerekes csínytevés volt, most felnőtt fejjel szégyellem, hogy ha ezzel megbántottam.” „Nehezen mesélt a rossz emlékeiről, de mégis elmondott egy nagyon megrázó történetet. Amikor az orosz katonák kifosztották a kastélyukat, az élelmiszert mind felzabálták, a tüzelőt elvették, és a gyönyörű bútorokat az egyikük baltával akarta szétvágni. Margit néni előbb kapott a baltáért, mire a katona előrántotta a pisztolyát, s farkasszemet nézett vele, de nem sütötte el.” „Egyszer jártam a házában, amikor egy disznót vettem tőle, de csak pár percig, mert nem szeretett embereket beengedni. Biztosan féltette a megmaradt emlékeit.” „Iratait, emlékeit egy faládában őrizte. Az otthon vezetősége halála után minden megmaradt értéktárgyát eltüzeltette, mert nem tudta értékelni, és reakciósnak tartotta „származását tekintve”. Az ilyen vezetők eleve nem nézték őt jó szemmel, hiszen mint grófi leszármazott, tartottak, hogy lázadni fog a rendszer ellen. Azonban a fűtő néhány könyvet titokban hazavitt a gyerekeinek, de már valószínűleg azok sincsenek meg.” „Mivel nagy állatbarát volt, amerre eljárt az utcán, a kerítésen keresztül minden kutyának adott egy-egy szem kekszet. Legjobb kutyánkat mi is tőle kaptuk.” „A falu rendezvényein mindig megjelent, és neki is volt egy-két olyan barátja, akivel házon belül is találkozott, viszont ő maga nem sok embert fogadott a saját házában.”
Apponyi Margit egykori háza már nincs meg, viszont a falu szegényebb házai ilyen típusúak voltak
49
Tanulság, következtetések levonása Sokáig szinte senki nem hitte el, hogy ő tényleg nemesi családból származik. Gyakran egy-egy rosszindulatú ember gúnyosan jegyezte meg, hogy „a grófnő”. Nyilvánvaló, hogy a grófnőket senki nem így képzelte el, sötét, szakadt ruhában, ütött-kopott viskóban a falu végén, együtt az állatokkal. A gyerekek nem értették meg akkor a helyzetét, és valószínűleg a mai fiatalság sem lenne képes feldolgozni egy ilyen tragédiát, ami a családjával történt. Az elszegényedése nem olyan egyszerű, amilyennek tűnik, hiszen viszonylag magasról süllyedt le majdnem a nyomorba, és nem a szegénységből zuhant a még nagyobb szegénységbe. A parasztoknál ez biztosan másképp lett volna, mert náluk is vannak nagy vagyoni különbségek, de egy paraszt akármilyen gazdag is volt, mégiscsak dolgozott. Apponyi Margit azonban a kifosztás előtt soha nem dolgozott, mert mindene megvolt, ezért érthető, hogy nagyon nehezen szokta meg a munkát, de megszokta. S nem a szellemi munkát, ami rangjához és végzettségéhez illett volna, hanem a lehető legkeményebb kétkezi, nehéz fizikai munkát, amivel a napi betevő falatot kereste meg. Megtehette volna, hogy az elején összeomlik, de nem tette. Az élete és a szükséghelyzete felülírta a szabályokat, törvényeket. Hamar túl kellett tegye magát a családját ért traumán, és talpra kellett álljon, ha élni akart. Őt valószínűleg nem verték meg a fosztogatók, nem lőtte le a katona, nem lökte ki a vonatból, mert nő volt, de ez nem jelenti azt, hogy nem okoztak neki semmi fájdalmat. Nem tudhatjuk, hogy miért nem házasodott meg soha, hogy mit tettek vele az orosz katonák, amiért soha nem kereste férfi társaságát. Egyedül élte le a hosszú visszalevő életét, de valami mégis hajtotta, tartotta benne a lelket. Ma erre hányan lennénk képesek erre? Elég, ha egy értéktárgyunkat elveszítjük, vagy egy baráttal összeveszünk, akkor azt képzeljük, hogy összedől a világ, és arról még nem is beszéltünk, hogy az emberek nagy része tudna-e vajon egyik pillanatról a másikra életformát váltani? Az irodalomban is sok példát találunk arra, hogy valaki nem tudta megérteni, hogy már nem engedheti meg magának a régi életszínvonalat, és az új élet kezdése helyett egész életében a sebeit nyalogatta, és nem tett semmi hasznosat. Sok mindent elvettek Margit nénitől, és lelkileg valószínűleg soha nem tudta ezt kiheverni, de mégis megőrizte a nemesi tartását. A faluban bárki megmondja, hogy soha, egyszer sem hallotta őt káromkodni, csúnyán beszélni, vagy bárkit is rágalmazni. Pedig megtehette volna, hogy szidja, és hátráltatja azt a rendszert, ami őt tönkretette. Ahelyett, hogy siránkozott volna, nevelte, okította a jövő nemzedékét, azt remélve, hogy ők majd elhozzák a jobb világot. Vajon elégedett lenne az eredménnyel? Nem tudhatjuk. Vannak, akik megértették a mondanivalóját, és az általa ajánlott könyveknek köszönhetően okos, művelt felnőttekké váltak. Sajnos vannak
50
olyanok is, akiknek bármit mondott, bármivel kedveskedett, nem látták meg benne azt a nemes lelkű jószívű embert, aki ő valójában volt, csak a külsőségek alapján ítélkeztek felette.
További célkitűzések Sokszor hallom azt a kifejezést, hogy „Befejezett kutatás nem létezik.”. Ez szerintem is így igaz. Ez a tíz oldal egy ideiglenes, rövidített be nem fejezett munka, amin még van sok kiegészítenivaló és természetesen javítanivaló is. Amikor elkezdtem a gyűjtést, úgy terveztem, hogy az egész dolgozat Apponyi Margitról fog szólni, de sok minden közbeszólt. Mindig úgy hittem, hogy ő Lengyelen született, ezért amikor megtudtam, hogy nem, a kutatás nehezebbnek tűnt, mint gondoltam. Ezért módosítottam a címet, és fektettem ilyen nagy hangsúlyt a családra, mert egyáltalán nem elhanyagolandó, hogy milyen családból származott ő. Az Apponyi családról szerzett tudás talán megalapozza a későbbi munkáimat. További céljaim közé tartozik, hogy találjak róla egy fényképet, és kikutassam halálának dátumát, valamint az édesapja nevét. A falu vezetősége mindig változik, ezzel változik a régi kultúrákhoz, emlékekhez való viszonyulás is, de szeretném, ha a faluban állítanának számára valami emléket, mert ennyit tényleg megérdemelne, hogy a később ideköltözők, és a mai fiatalság is tudja, hogy ki volt ő. „Hozzátartozik Apponyi Margit története Grábócéhoz? Ma története a falu jelképe is lehetne.” –írja zárásképpen az újság, amely 1972-ben a közölt riportot készítette Margit nénivel. Története igenis hozzátartozik Grábócéhoz. A falut régebben a Menekültek Völgyének hívták. A falut a szerb szerzetesek alapították, akik a törökök elől menekültek ide, Mária Terézia ide telepítette a svábokat, hogy új életet kezdjenek, és Bácskából a bukovinai székelyek is ide menekültek a szebb jövő reményében. Hiszem, hogy ez nem véletlen. Ez a táj rendelkezik valami láthatatlan erővel, ami vonzza az újjászületni vágyókat. Más faluban is voltak a környéken svábok, székelyek, ugyan kevesebb helyen, de szerbek is, viszont Margit néni nem. Ennyivel értékesebb ez a hely a többinél.
51
Felhasznált irodalom Tolna Megyei Levéltár családi iratainak REPERTÓRIUMAI IV. (Kiadta: Tolna Megyei Önkormányzat Levéltára – Szekszárd, 2002) (Hivatkozás: teljes családtörténeti rész) Gróf Apponyi Sándor emlékezete (Kiadta: Magyar Bibliophil Társaság – 1926) GUDENUS JÁNOS JÓZSEF: A magyarországi főnemesség XX. századi genealógiája (Összeállította: Gudenus János József – 1990) GUDENUS JÁNOS – SZENTIRMAY LÁSZLÓ: Összetört címerek – A magyar arisztokrácia sorsa és az 1945 utáni megpróbáltatások (Kiadta: Mozaik Piremon kiadó – Budapest. 1989) SZŰCS HENRIETTA: Az Apponyi család és a hőgyészi kastély története (Szekszárd, 2002) Magyar kastélyok és paloták (Kiadta: ATLAS EDITIONS) Tolna Megyei Népújság, 1972. évf.
52
HEGEDŰS BLANKA ILONA (10. B): Árpád-házi Szent Margit és IV. Béla
Bevezetés Az 1860-as évek Margit-szigetén járunk. Süt a nap, szép időnk van. Körülöttünk sétálgató hölgyek lépkednek csodálatos magyar ruhakölteményekben, zsinóros atillás, pörgekalapos, – esetleg cilinderes, – elegáns urak karjába kapaszkodva. Sokan megfordulnak itt az arisztokrácia tagjai közül, ha egy kis csendre vágynak. A sziget fekvése szerencsés: közel van ugyan a városhoz, mégis, ez itt egészen más világ. Ha elegünk lett a zajos pesti napokból, csak csónakba ülünk, és hamarosan meg is érkeztünk a Margit-szigetre, ahol még a természet az úr, és ahol senki sem kiált föl hangosan; valami különös, megmagyarázhatatlan érződik az itteni levegőben. Minden nyugodt, ragyogó. A madarak is ünnepélyesebben csivitelnek itt. „Hej sok ezren csólnakáznak át szép hölgyeink közül évente e kies helyre, páróranegyednyi szórakozás végett, anélkül hogy eszmélnének reá, hogy ott századok előtt a lemondás angyala élte rövid életét, fogadásához híven, buzgóan fohászkodva Istenhez, atyja – a király jólléteért s anyja, a haza fölvirulásaért, boldogságaért, melyet meg is hallgatott az ég.”1 Ez a leány Árpád-házi Szent Margit, IV. Béla legfiatalabb gyermeke. Apja személye, a tudat, hogy ő egy király lánya, s minden egyéb körülmény, ami ezzel jár, igazán jelentős szerepet játszott a nővér életében. Cselekedetei nagy részét ugyanis származása miatt tette; azért, mert egy uralkodó leánya volt... Margit életének azokat az eseményeit gyűjtöttem össze, amelyekben szerepet játszik Béla is. Vagy amiatt, mert király volt, és ennek köszönhetően lánya a megszokottól eltérő helyzetbe került, vagy egyszerűen csak azért, mert ő volt Margit nővér édesapja. Már első alkalommal megtetszett Dümmerth Dezsőnek az a megoldása, hogy Az Árpádok nyomában című könyvében a Nyulak-szigetéről indul, s ide is tér vissza, miután – úgymond – Desiderius fráter mindent fölolvasott Szent Margitnak a vasrácsos ablaknál a szóror (nővér) családjáról. A Margit-legendában még csak a szentéletű rokonok kerülhettek sorra (Szent István, Szent Imre, Szent Erzsébet), Dümmerth Desideriusa azonban az egész Árpád-
Kulini Nagy Benő – Sárváry Elek: Magyar hölgyek életrajza. Debrecen Csáthy és Társa Bizománya, 1861. p. 219-220.
1
53
házról beszámol. Amikor először olvastam ezt a könyvet, még nem volt szó semmiféle történelem pályázatról, egyszerűen csak Margit életét szerettem volna minél jobban megismerni. Néhány hónappal később azonban már javában benne voltam a munkában: gyűltek a források, és kisokos füzetembe föl is írtam – egyelőre csak kérdőjelesen –: „Bevezetésnek: Dümmerth Dezső Az Árpádok nyomában c. könyvének legeleje” – tehát előszava, együtt a Margitszigettel. Most kölcsönveszem Dümmerthtől ezt az ötletet: én is innen indítom el írásomat, hogy aztán tíz év múlva – együtt Margittal – visszajöhessek ide. Mert bár Szent Margit élete nem a szigeten kezdődött, az itt eltöltött évek alatt vált igazán azzá, akivé. Itt választotta végleg Krisztust jegyesévé, itt sikerült teljesen megutálnia a világot és királyi származását, ezáltal itt teljesedett ki egészen szent hivatásában. Itt vált valódi engesztelő áldozattá.
„Margit helyött Margit vagy”2 A vesztett muhi csata után IV. Béla és családja az életben maradt előkelőkkel menekülni kényszerült.
1. ábra IV. Béla ábrázolása a Képes Krónikában
A király feleségét és gyermekeit Dalmáciába küldte, akik Klissza várában találtak menedéket. Amikor a tél beköszöntével a tatárok átkeltek a befagyott Dunán, Béla már Zágrábban volt, de a tatár sereg közeledtének hírére tovább folytatta útját a dalmát partok felé. Először Spalatoba ment, majd átkelt Trau szigetére. Kádán kán hamarosan megtudta, hogy Béla 2
Kodolányi János: Boldog Margit. Bp. Magvető, 1976. p. 33.
54
immár biztonságban van, s dühében lemészároltatta az összes foglyot, akiket magával hozott, majd – mivel azt hitte, a király is oda menekült – ostromolni kezdte Klissza várát. Béla ugyan nem tartózkodott Klisszában, ott volt azonban a királyné, a görög Laszkarisz Mária, gyermekeivel együtt. A tatárok körülzárták a várat, ahol hamarosan pestisjárvány tör ki. Ennek lett áldozata a királyi pár két gyermeke, Katalin és Margit. A két lányt a spalatoi Szent Domnius székesegyház egyik ablakmélyedésébe temették, melyet egy márványtáblával takartak el. Ezen a következő, latin nyelvű, dicsérő szöveg volt olvasható: „A híres Katarina, a fényes Margarita/ Csillagok alatt fekszenek holtan elhantolva/ Lányai Bélának, a magyar királynak, s asszonyának/ Laszkariának, a görög Máriának/ Halottként Klisszában, eltemetve Spalatoban/ Kísérje őket kegyelem a másvilágban.”3 A koporsó a főkapu fölé – mai helyére – a velencei uralom után került. A szarkofágon olvasható felirat szerint a két lány 1242. március 13-án hunyt el, húguk pedig, aki szintén a Margit nevet kapta, ugyanebben az évben született (egyes források4 szerint viszont 1243-ban), állítólag január 27-én. A kislány tehát egyik nővérétől örökölte nevét. Talán azért, mert a régi hiedelem szerint a szerencse ugyanazon név új viselőjének sorsát rosszból jóra fordítja. A Margit név jelentése egyébként gyöngy, s elképzelhető, hogy később pont emiatt jutnak a gyöngyök fontos szerephez Margit legendájában.5
2. ábra Árpád-házi Szent Margit
Soltész István: Árpád–házi királylányok Európában. Bp.: Gabo Könyvkiadó, [é. n.]. p. 175-176. Uo. p. 199. 5 Árpád–kori legendák és intelmek. Bp.: Szépirodalmi Könyvkiadó, 1983. p. 123. 3 4
55
1242 szeptemberében Mária királyné és gyermekei követték Bélát Trau szigetére, s a partokon nemsokára a tatárok is megjelentek. Kádán a király és egész udvarának kiadására szólította fel a trauiakat, akik azonban hűek maradtak Bélához. A tatár sereg támadáshoz készülődött, s a városban lévőknek úgy tűnhetett, hogy semmi esélyük sincsen a túlélésre. A király és királyné azonban már korábban, valószínűleg menekülés közben megtette az utolsó lépést, amit megtehetett: az akkor még édesanyja méhében lévő Margit hercegnőt ajánlották fel Istennek engesztelő áldozatul. Fogadalmat tettek, hogy ha Isten megszabadítja Magyarországot a tatároktól, a születendő kislányt egész életére Neki szentelik, apácának neveltetik. És akkor, ott Traunál, megtörtént a csoda: a hatalmas sereg egyik napról a másikra eltűnt! Több elképzelés is létezik arról, miért vonultak el a tatárok olyan hirtelen. Az egyik lehetőség szerint Batu, a hadsereg legfőbb vezetője megtudta, hogy meghalt Ögödej nagykán, és mivel ő is ki akarta venni részét a trónért folyó küzdelemben, elrendelte a magyarországi hadjárat befejezését, s hazaindult. A királyi család végre visszatérhetett Magyarországra, ami azonban borzasztó állapotban fogadta őket: eltemetetlen, csonka hullák, üszkös, romos épületek, lakatlanná vált települések, gyász és rettegés maradt a kivonuló tatár sereg után. Ráadásul fönnállt a veszélye annak, hogy a pusztító hadak visszatérnek, és ezúttal végleg elfoglalják az országot. Hogy ezt megelőzze, Béla várépítési programot hirdetett meg; a főurakat hatalmas értékű adományokkal buzdította az építkezésre. Ekkortájt történt, hogy Béla háborúba készült II. (Harcias) Frigyes osztrák herceg ellen, aki annak idején, mikor a király a tatárok elől menekült, elfogta és megsarcolta Bélát. Apja kérdésére Margit így jövendölt: Béla ugyan vereséget szenved, de a herceg mégis meg fog halni. Minden úgy történt, ahogy a kislány mondta: Frigyes valóban életét vesztette a Lajta folyó mellett vívott csatában, s ezzel kihalt a Babenberg-dinasztia (1246). Bár Bélának rengeteg dolga volt, mégsem feledkezett meg fogadalmáról, s mikor Margit lánya idősebb lett, úgy vélte, eljött az ideje, hogy teljesítse azt. Országát nem csak az újonnan építtetett várakkal és a visszafogadott kunokkal igyekezett biztosítani, hanem Isten segítségében is reménykedett. A királyi pár Bodoméry Tamás ispán özvegyére, Olimpiádisz (Olimpiádész) asszony gondjaira bízta kislányát, akiből így szintén apáca lett. A királyné kísérte leányát Veszprémbe, Szent Katalin domonkos apácaklastromába. Béla nem tartott velük, hiszen férfiként nem léphette át a kolostor küszöbét. Margit három éves volt ekkor.
56
„…Miképpen Sámuel (próféta) ő gyermekségében adaték templomba, az Istennek szolgálatára, azonképpen Szent Margit gyermekségében adatott klastromba Istennek szolgálatára.”6
3. ábra A veszprémi Szent Katalin apácakolostor romjai A domonkos rend még igen fiatal volt, amikor Margit Veszprémbe került. Alapítóját, Szent Domonkost, az vezérelte, hogy olyan közösséget hozzon létre, amely az Egyház fényűzését, gazdagságát teljes mértékben megveti, továbbá fellép az erkölcstelenséggel és a pogánysággal szemben. A hamarosan a pápa által is elfogadott új szerzetesrend tehát kolduló rend, illetve – ahogy egyik elnevezése is tanúsítja – Prédikátor Rend (latinul: Ordo Praedicatorum). Hazánkban Magyarországi Pál és társai 1221-ben – Szent Domonkos halálának évében – alapították az első domonkos kolostort, feltehetően Székesfehérvárott. Hamarosan megjelentek a rend női ágának tagjai is, leghíresebb kolostoraik a – már említett – veszprémi Szent Katalin és a későbbi, Nyulak szigetén Szűz Mária tiszteletére épülő klastromok voltak.
Veszprémben A királylány ezentúl a veszprémi kolostorban élt; mivel kicsi volt, még nem novíciaként, csak úgy, mint majdani apácanövendék. Királyi származásának köszönhetően azonban sok mindenben kiváltságokat kapott: saját cellácskájában aludhatott, otthonról hozott étkészletét használhatta az étkezéseknél, saját ruháját hordhatta. Ő azonban, ahogy teltek az 6
Uo. p. 110.
57
évek, egyre jobban megutálta ezeket a külsőségeket: nem kellett neki az aranytányér, ugyanolyan ónedényt szeretett volna, mint amilyenből az apácák ettek, sőt, ruháit sem akarta hordani. Abból is csak olyat akart, mint mindenki másé. Bár nem szerette, ha királyi származására emlékeztették vagy emiatt kedvezni szerettek volna neki, olyan esetekben, mikor saját akaratát próbálta érvényesíteni, igenis hivatkozott helyzetére, mondván, hogy éppen azért kell így tennie, mert itt ugyan az ő apja valóban király, Isten előtt azonban mégis mindenki egyenlő. Ötéves volt, amikor észrevette, hogy egyes szórorok ciliciumot, vagyis vezeklőövet hordanak. Azonnal futott Olimpiádiszhoz, – akit édesanyjának hívott, – s kérte, adjon neki is ciliciumot, ő is vezekelni szeretne. Olimpiádisz asszony először vonakodott teljesíteni Margit kérését, de amikor látta, hogy a kislány eltántoríthatatlan szándékától, mégis derekára kapcsolta az övet. Margit azonban még nem tudta elviselni a cilicium szorítását. Ez a keserű élmény megtörte kissé lelkesedését, és egy este azzal fogadta Olimpiádiszt, hogy haza szeretne menni. Elmondása szerint bántotta, hogy őt senki sem szereti, hogy sosem hagyhatja el a klastromot, hogy mindig csak imádkoznia kell, s ráadásul István bátyjának már lova is van, neki pedig semmije sincs – pedig ő maga választotta az aranytányér helyett az ónedényt, saját díszes ruhája helyett a szerzet köntösét. Végül persze kiderült, valójában mi okozta ezt a hangulatot, ugyanis így fejezte be panaszáradatát: „És a ciliciomot sem tudnám megviselni.”7 Egyszer új kappát kellett vennie. A szóror, akitől a ruhát kapta, Margit édesapjára és édesanyjára hivatkozott, mintha csak származása miatt illene a többiekénél jobb ruhát viselnie. A kislány először tiltakozott, majd végül beadta a derekát, de amint elszabadult a ruhatáros szórortól, már ment is a konyhába mosogatni. Nem meglepő, hogy mire végzett, a szép új kappa szinte rosszabb állapotba került, mint az, amit Margit előtte hordott. A kislánynak ez a tette általános felháborodást keltett az egész klastromban. A priorissza (főnökasszony) attól félt, mit fog szólni Béla király és Mária királyné, ha fülükbe jut, mi történt. Azt fogják hinni, hogy az apácák nem vigyáznak eléggé Margitra, s a végén még ki is veszik a klastromból! Pedig a hercegnő jelenléte biztosította a Szent Katalin kolostor virágzását: a gazdag családok legtöbbje egyik leányát ott neveltette, hiszen szerettek azzal dicsekedni, hogy gyermekük a királykisasszony mellett tanul. Amikor egy-egy család beadta a kiszemelt lányt a klastromba, különféle ajándékok is érkeztek az új növendékkel. Maga Béla pedig hatalmas területeket bocsátott a kolostor rendelkezésére, így az elvileg szegény domonkos közösség Magyarország egyik leggazdagabb „tulajdonosává” vált. A priorissza tehát, hogy elvegye Margit kedvét a
7
Kodolányi János: Boldog Margit. Bp.: Magvető, 1976. p. 55.
58
hasonló cselekedetektől, penitenciát (elégtételt) szabott ki a kislányra, aki becsületesen elvégezte azt. Mégis lassanként egyre gyakoribb vendég lett a konyhában, ahol akármilyen munkát elvégzett, s ha valaki rászólt, azzal hallgattatta el, hogy ő, a király leánya az engesztelő áldozat az ország bűneiért. A királyi pár viszonylag gyakori vendégnek számított a klastromban, előre bejelentett látogatásaikat mindig hosszú készülődés előzte meg. Néhányszor azonban úgy érkeztek, hogy az apácákat nem értesítették. Ilyenkor állt csak igazán feje tetejére az egész kolostor! Margitra egyébként sem igen lehetett új ruhát parancsolni, ilyenkor meg aztán még inkább nem akart átöltözni, hiába hajtogatták az idősebb apácák, hogy édesapja kedvéért azért talán mégis illene… „Hadd lássák a szüleim, hogy jó szörzetös vagyok!”8 „Itt nincsenek kerálok és szolgák, itt mindnyájan Jézus Úr szolgái vagyunk” 9 – mondta Margit, s azon piszkosan, sárosan, kócosan ment üdvözölni családját. Hamarosan mindenfelé elterjedt a szent életű gyermek híre, s még az ország másik végéből is érkeztek szegények, gazdagok, hogy legalább egy szót válthassanak a király lányával, Jézus szolgálójával, s hogy megkérjék, ezért meg ezért a bajukért mondjon el egy imát, hiszen Isten őt meghallgatja. Margit pedig könyörgött az összes látogatóért: órákat töltött imádkozással hol a templomban, hol cellájában.
Az új klastrom
4. ábra A Margit-szigeti domonkos apácakolostor romjai
8 9
Uo. 130. Uo. 132.
59
Béla királyi vára az Újhegyen (ma: Várhegy) készült el, innentől kezdve tehát egyre gyakrabban, és egyre hosszabb időt töltött Budán. Azért pedig, hogy Margitot, szeretett leányát minél közelebb tudhassa magához, új, gótikus stílusú kolostor építését rendelte el az akkori Nyulak szigetén, a mai Margit-szigeten. A kolostor 1252-re készült el, és minden tekintetben a kor legmodernebb épületei közé tartozott. A veszprémi apácák nagy része – köztük természetesen a tíz év körüli Margit is – pedig még ebben az évben (vagy két évvel később, 1254-ben) átköltözött a szigetre. Természetesen Béla ettől a klastromtól sem irigyelte az adományokat. Bőkezűségének eredményeként az új Boldogasszony-zárda hamar meggazdagodott. Sőt, ide is ugyanúgy érkeztek a gazdag családok leányai, hogy a királykisasszonnyal együtt nevelkedjenek, szüleik pedig értékes ajándékokat küldtek a kis apácajelölt-gyermekekkel. Margitnak ekkorra már csak egy vágya volt: egész életében Istent szolgálni. Apja még nem is akadályozta ebben. Ezt bizonyítja, hogy éppen most építtetett lányának egy teljesen új kolostort. Sőt, annak 1259-es alapítólevelében ezt írta: „…hogy Isten előtt ismert jámborságunk, amely nem maradhat rejtekben, másoknak is példa legyen, leányunkat, Margit asszonyt, akit gyermekeim közül annál gyöngédebb szeretettel ölelünk át, minél biztosabban látjuk benne a jámbor, Isten előtt kedves életnek előjeleit, elhelyezzük őt ebben a kolostorban, hogy élete fogytáig szolgáljon Istennek és a dicsőséges Szűznek...”10 A tizenkét éves Margit tehát – amint láthatjuk, apja beleegyezésével – 1254-ben letette az egyszerű fogadalmakat Humbert (Umberto, Umbertus), a magyarországi domonkos provincia akkori rendfőnöke előtt.
„…A föld minden pompáját megvetettem… Krisztus szeretetéért…”11 Hét- vagy nyolcéves korában szerették volna szülei először férjhez adni Margitot. Jelöltjük valamiféle lengyel herceg, egyes források szerint pedig maga a lengyel király volt, akinek kiléte nem teljesen tisztázott. Azonban Lengyelország ekkor még fejedelemségekből állt, nem királyság volt. A legnagyobb, legerősebb fejedelemséget Margit sógora, nővérének, Kingának férje vezette. Kinga pedig még jóval húga születése előtt, 1939-ben ment feleségül V. Boleszlávhoz. Ráadásul a házaspár úgynevezett Szent József-házasságban élt, így még csak gyermekük sem születhetett, aki esetleg feleségül kérhette volna Margitot. Egy másik, jóval
http://nemzetikonyvtar.blog.hu/2014/01/18/arpad-hazi_szent_margit_es_klissza_vara (2016. február 02.) 11 Gárdonyi Géza: Isten rabjai. Bp. Kossuth Kiadó, 2012. p. 249.
10
60
kisebb fejedelemség vezetője volt II. (Fekete) Leszek, ő azonban csak Margit halála után került hatalomra. Persze ennek ellenére elképzelhető, hogy megkérte a magyar királykisasszony kezét még akkor, amikor nem rendelkezett semmiféle hatalommal, s későbbi címének köszönhetően nevezik meg a források királyként és hercegként. Margit azonban már ekkor sem vonzódott a világi élethez, így kérőjét kikosarazta. Ugyan elképzelhető, hogy a királyi párnak ez nem igazán tetszett, de mivel leányuk még nagyon fiatal volt, elfogadták döntését. A kor szokásai szerint viszont gyakran a nála jóval fiatalabb, szintén királyi származású gyermekeknek ennyi idősen már ki voltak jelölve jövendőbelijeik, hiszen azokat szüleik nem sokkal a baba születése után kiválasztották. Az sem volt ritka, hogy a kiszemelt menyasszonyok alig néhány évesen elhagyták édesapjuk udvarát, hogy onnantól kezdve vőlegényük családjával éljenek, és megtanulják az ottani szokásokat, nyelvet. Így került például Margit nagynénje, Árpád-házi Szent Erzsébet négyévesen Thüringiába, de tulajdonképpen magát Margitot is ezért küldték szülei olyan korán a veszprémi kolostorba: így együtt nevelkedett Vőlegényével, korán hozzászokott a klastromi élethez. 1246. június 15-én II. Frigyes osztrák herceg életét vesztette a Bélával vívott Lajtamenti csatában, így kihalt a Babenberg-dinasztia. Többen is pályáztak a gazdátlanul maradt tartományokra, a két esélyes azonban a későbbi cseh király, II. Přemysl Ottokár, illetve Béla voltak. A felek az 1254. május 1-jén megkötött pozsonyi békében megosztoztak a területen: a Semmering-hágótól délre fekvő részek (Dél-Stájerország) magyar kézre kerültek, az északi rész – a tényleges Ausztria – pedig Ottokárnak jutott. A harcok azonban kiújultak, végül az 1260. július 12-én vívott első morvamezei csatában a cseh király legyőzte Bélát; egész Stájerország a cseh király birtokába került. A két uralkodó békét kötött egymással (1261, bécsi béke), s ezt házassággal szerették volna megpecsételni. Bélának azonban ekkora nem voltak már férjhez adható lányai, így jött számításba a 18 éves Margit. A királyi pár úgy gondolta, hogy a fönnálló politikai helyzet fontosabb, mint az egykori fogadalom, s könnyű szívvel férjhez adták volna leányukat. A kiszemelt jegyes viszont hallani sem akart a házasságról, abba azonban beleegyezett, hogy találkozik Ottokárral. Erre hamarosan sor is került: a cseh király ellátogatott a szigeti zárdába, ahol Margit szokásos, piszkos ruhájában fogadta. Ottokárt azonban így is elbűvölte, s kész volt bármit megtenni, csakhogy feleségül vehesse a lányt. Az sem zavarta, hogy a kiszemelt ara novícia, mondván, hogy első felesége is domonkos apáca volt, de a pápa föloldotta fogadalma alól. A látogatás után szülei szinte naponta fordultak meg a klastromban, hogy Margitot rávegyék a házasságra, de ő keményen szembeszállt velük, fogadalmukra hivatkozva. Az apácák is két pártra szakadtak: egyesek amellett érveltek, hogy mivel Margit király leánya, 61
feltétlenül mennie kell, hiszen az ország érdeke előbbre való, mint saját kívánsága. És nyilván menni is fog, hiszen így végre otthagyhatja a kolostort, visszatérhet a világba. Ők csak saját szemükkel látták a helyzetet, – nyilván ha őket kérte volna feleségül valaki, mentek volna első szóra, akárki is a vőlegény, – s nem értették meg vagy csak egyszerűen nem akarták megérteni, hogy Margitnak akkorra már régóta nem kellett semmi, ami a világból való. A többi apáca azonban valahol a lelke mélyén sejtette, hogy Margit megutált mindent, ami földi. Ők úgy gondolták, hogy a királylány végül ottmarad a klastromban. Nekik lett igazuk. A királyi pár még próbálkozott egy darabig: meglátogatták leányukat együtt, elment hozzá egyedül Mária királyné. Ugyan az Ottokárral-való találkozáskor Margitnak sikerült nyugodtnak maradnia, édesanyja előtt mégiscsak kifakadt: „Azt akarom, hogy minekelőtte engemet adnátok házasságra, hogy annak előtte az én testemet elmetéljétek foltonként, hogynem mint én az én hitemet megszegném, melyet én fogadtam Krisztusnak, és annak előtte inkább szenvedek minden átkot, hogynem az én fogadásomat megszegném.” 11 Apja szülői tekintélyére hivatkozott, de Margit neki is megfelelt: csak azokban a dolgokban ismeri el Bélát apjának, amelyek Istennek is tetszőek. „Mert meg vagyon írván: - mondta – Ki el nem hagyandja énérettem atyját, anyját, nem méltó énreám! Nem lehet én tanítványom!”12 A válasz tehát késett, a cseh király egyre türelmetlenebbé vált, Béla pedig kétségbeesett, hogy Ottokár megsértődik, ha nem kaphatja feleségül Margitot, s majd emiatt újrakezdődnek a cseh-magyar háborúk. A szülők Olimpiádisz asszonyt kérték, hogy beszéljen leányuk fejével. Margit azonban hajthatatlannak bizonyult, s egykori dajkájának ez volt a válasza: „Annyira bánthatnak engemet az én szüleim e házassággal, hogy elmetszem én magamnak az én orromat ajakammal együtt.”13 A királyné ekkor a provinciálishoz, Marcellushoz, Margit gyóntatójához fordult, aki hamarosan fölkereste a lányt, s előadta neki a szülők kérését, amit Margit az utóbbi időben már olyan sokszor és annyi ember szájából hallott. Végül Marcellus atya is dolgavégezetlenül távozott a klastromból. Ezek után Béla nem zargatta többet lányát a cseh királlyal, sőt, egyáltalán nem is foglalkozott azzal, hogy van Margit, mit csinál, egészséges-e vagy pedig betegen fekszik, s ha így van, akad-e valaki, aki ápolja? Megharagudott rá ő is, a királyné is, s hosszú ideig a kolostor környékére sem mentek. Ottokár ügye szerencsésen elrendeződött: Margit nővérének, Annának leányát, Kingát vette feleségül, aki szintén első látásra megtetszett neki. Ő tehát boldogan
Árpád–kori legendák és intelmek. Bp.: Szépirodalmi Könyvkiadó, 1983. p. 121. Uo. 120. 13 Uo. 121. 11 12
62
hazatért, és talán nem is gondolt többet a kis piszkos szigeti novíciára, aki ekkorra szinte teljesen egyedül maradt. Béla ugyanis szépen lassan megvonta a kolostortól a kiváltságokat, visszavette az adományokat, sőt, új gyóntatóját a ferencesek közül választotta. Egyszerre terhes lett mindenkinek Margit jelenléte. Már senki sem emlegette szentként, mint annak előtte, hanem inkább azokat a történeteket vették elő, amelyekben megmutatkozott a lány makacssága. Most majdnem mindannyian azt kívánták, bárcsak ne lenne köztük, s próbálták rábeszélni, lépjen be egy másik szerzetesrendbe. Olyanba, amelynek regulái kevésbé szigorúak, mint a domonkosokéi, ezért inkább valók királykisasszonynak. Igazán kevesen voltak, akik még mindig az ő pártját fogták. Margit azonban maradt, és csöndben, mosolyogva tűrte a szenvedéseket, amelyek száma csak nőtt. Egyszerre megvonták tőle azokat a kiváltságokat, amelyeket eddig ő nem vont meg magától, például elvették celláját, s a dormitóriumban kapott helyet. A nővérek meg is indokolták ezt a lépést: Margit sem nem priorissza, sem nem sekrestyés szóror, éppen ezért nem is jár neki a külön cella. Ezt is eltűrte, sőt, még magát hibáztatta, hogy erre eddig nem gondolt. Sohasem lázadozott, hanem emlékeztette magát Jézus szenvedésére, s ez máris elég erőt adott neki. A javaslatra, miszerint menjen másik szerzetesrendbe, annyit válaszolt, hogy ha tudnak olyat mondani, amely még szigorúbb, mint a domonkos rend, szívesen megy, máshová viszont semmiképpen sem. Amikor egyszer Marcellus a klastromban járt, Margit a következő határozott kéréssel – szinte már paranccsal – fordult hozzá: „Atyám, akarom, hogy megvélomozzanak”14 – s meg is magyarázta, miért kéri ezt: nem szeretné elhagyni a klastromot. Lelkiatyja nem sokáig ellenkezett, sőt, meg is dicsérte a novíciát az Ottokárral szemben mutatott viselkedéséért – azért, hogy mindvégig ki tudott tartani elhatározása mellett. Margit megkönnyebbült: hát mégis van valaki, aki egyetért vele! Marcellus azt is megígérte, hogy beszél a királylány szüleivel és megpróbálja jobb belátásra téríteni őket. Sikerrel járt. Hamarosan elindult a szigetre a vörös lobogós királyi gálya. A kolostorba érve Béla és felesége könnyezve ölelte magához a bocsánatukért esedező Margitot. 1261 májusában, pünkösd harmadik napján Margit örökfogadalmat tett, ezzel vállalva, hogy mindvégéig Krisztus jegyeseként fog élni. Ennek „külső jeleként” eddigi fehér színű véluma helyett feketét kapott.
14
Kodolányi János: Boldog Margit. Bp.: Magvető, 1976. p. 329.
63
Ugyan leánya immár élete végéig elköteleződött az apácahivatás mellett, Béla még egyetlenegyszer – 1268-ban – fölajánlotta neki a világi élet lehetőségét: a nápolyi Anjou Károly kérte Margitot feleségül. A pápa azt az üzenetet küldte, hogy ha a királylány férjhez menne, feloldja fogadalma alól. Margit nevetett: a pápa lehet, hogy megtenné, de ő magát sohasem oldaná föl. Károly így Margit egyik unokahúgát, István király leányát, Máriát vette feleségül. A király többször nem fordult apácalányához házassági ajánlattal. Ahogyan a Margitlegendában olvashatjuk: „Ezenképpen eloszla pokolbeli ördögnek hada… úgyhogy továbbá nem lőn bántalma Szent Margit asszonynak az ilyenféle dolgokról.”15
Az apa a gyermek, „a gyermekek szüleik ellen támadnak”16 Margit egy rövid időre nyugalmat lelt, néhány hónapig senki és semmi nem gátolhatta meg abban, hogy egyre előbbre haladjon az Isten Országa felé vezető úton. Hamarosan azonban újabb nehézségekkel kellett szembenéznie: édesapja és István bátyja között az évek múlásával mind jobban és jobban elmérgesedett a helyzet, s 1262-ben – úgy tűnt, – betelt a pohár. A történelem megismételte önmagát: annak idején Béla állt apjával, II. Andrással szemben, most pedig az ő fia fogott kardot, és harcolt ellene. István sok mindent nehezményezett. Bár névleg király volt, hiszen apja még gyerekkorában (1246-ban vagy még előbb) megkoronáztatta, az ausztriai tartományok elvesztésével nem volt a birtokában olyan terület, mely fölött ő uralkodhatott volna. Ezzel szemben öccse, a kiskorú Béla herceg igazgatta – valójában csak névleg – Szlavóniát. Ez nem tetszett az idősebb testvérnek, s követelte édesapjától, hogy külön hercegséget adjon neki, mint ahogy a régi királyok is tették. Béla viszont nem szerette volna még inkább szétdarabolni az országot, – elég baja volt így is a kiskirályokkal, – nem volt szüksége egy másik, vele egyenrangú királyra. Hiszen a tatárok bármikor visszatérhettek! Erdélyt ugyan fiára bízta, ez azonban nem volt elég a kisebbik királynak (rex iunior), aki 1262-től címeztette így magát. De István más miatt is haragudott. Neki sokkal jobb érzéke volt a hadviseléshez, mint édesapjának, s tisztában volt vele, hogy ha annak idején a király hallgat rá, könnyűszerrel legyőzhették volna Ottokárt, s akkor nem kellett volna lemondaniuk Ausztriáról. Az ország két pártra szakadt: volt, aki Béla mellett állt, volt, aki István mellett, de a két csoport létszáma folyamatosan változott: a bárók amellé a király mellé álltak, aki éppen többet
15 16
Árpád–kori legendák és intelmek. Bp. Szépirodalmi Könyvkiadó, 1983. p. 121. Mt 10,21
64
ígért nekik. Az apácák is megosztódtak, többnyire attól függően, hogy családjuk kit támogatott. A király-párti szórorok ahol csak lehetett, belekötöttek az István-pártiakba, de a kisebbik király hívei sem kímélték a herceg édesapja mellett álló nővéreket: mindennapossá váltak a klastromban a veszekedések; az apácák a legváratlanabb időben és helyeken kaptak össze. Hogyan viselte ezt Margit? Hiszen őt mindkét félhez szoros rokoni kapcsolat fűzte. A szigetre naponta érkeztek az elkeserítő hírek. Hol Béla kerekedett fölül, hol a fia, s ettől függően hol az egyik tábor volt elégedett, hol a másik. Csak Margit szóror nem örült senkivel sem: rettegve várta Marcellust, aki az újabb eseményekről számolt be. A hírek pedig egyre szörnyűbbé váltak. A királylány vezekelt: felelősnek érezte magát Magyarországért. Éjjel-nappal vasciliciumot viselt, amire egy egyszerű szőrciliciumot is kapcsolt. Imádkozott, böjtölt, újra és újra véresre korbácsoltatta a hátát, vasszögekkel kiveretett sarut készített, s azt hordta. Az apácák és lelkiatyja többször ráparancsolt, hogy ne tegye tönkre magát, de Margit nem hallgatott rájuk, s ha esetleg válaszolt nekik, akkor is csak annyit mondott, hogy ő az engesztelő áldozat az ország bűneiért. Ha majd egyszer eleget vezekelt, Isten megkönyörül rajta és az egész népen. Néhányszor úgy tűnt, véget érnek a borzalmak, s a két király meg tud egyezni. 1262. december 5. előtt Pozsonyban békét kötöttek. Ezzel a keleti országrész teljesen István hatalma alá került, cserébe az ifjabb király többek között megígérte, hogy nem lép fel apja ellen, valamint segít Bélának a rátámadókkal szemben. Ez a megegyezés azonban nem bizonyult tartósnak, ugyanis 1263. május 3-án újabb egyezség született, melyben megerősítették, hogy az ország népe szabadon csatlakozhat egyik vagy a másik királyhoz. A harcok azonban tovább folytatódtak. Béla egyik serege foglyul ejtette István feleségét, Kun Erzsébetet és gyermeküket, a későbbi IV. Lászlót, magát a kisebbik királyt pedig egészen a Barcaságig, az ország keleti határáig üldözték. István azonban váratlan segítséget kapott egyik hívétől, Miskolc nembeli Panyittól, így ki tudott törni Feketehalom várából, amely addig védelmet nyújtott neki. Fordult a kocka, s most Béla seregeit üldözték István hadai keresztül az országon. A döntő ütközetre 1265 márciusában a Pest megyei Isaszeg mellett került sor. Az összecsapás a kisebbik király győzelmével végződött. Béla csalódott volt. Nem tudta elhinni, hogy saját fia kelt föl ellene. Margit sokáig kérlelte, hogy találkozzon Istvánnal, és bocsásson meg neki. A király végül beleegyezett: 1266. március 23-án a szigeti kolostorban kötött békét apa és fia Margit nővér jelenlétében. Béla király ugyan megbocsátott Istvánnak, Mária királyné és Anna lánya azonban többet nem is beszélt a bűnbánó ifjabb királlyal. 65
Ez az egyezség már tartós volt, s Margit is megkönnyebbülhetett. Boldogan kapcsolta le derekáról a vasciliciumot, vette le szöges saruját, és suttogott hálaadó imákat a templomban, az apácák karában.
Utolsó évek Ha Margit és édesapja kapcsolatáról beszélünk, elkerülhetetlen, hogy megemlítsük azokat a rokonaikat is, akik nap, mint nap ott voltak a királylány mellett. Amikor Margit nővér és Kun Erzsébet, bátyjának felesége először találkoztak, az asszonyt szinte megbűvölte apáca sógornője, s megígérte neki, hogy egyik gyermekét Margitra bízza, mert nála egészen biztosan jó kezekben lesz a kislány. Így is történt: hamarosan elhozta Erzsébet nevű leánykáját a kolostorba. A királylány ekkor körülbelül négyéves volt, – tulajdonképpen hasonló helyzetbe került, mint annak idején Margit, – s hamar megszerette nagynénjét. A nővér pedig valami egészen új érzést ismerhetett meg: olyasmit tapasztalt, ami a lehető legjobban hasonlít az anyaságra. A kislány napjait Margit mellett töltötte, így szinte ragadtak rá nevelője cselekedetei. Gyakran dolgoztak együtt, és nem sokára Erzsébeten is mutatkoztak a szent életre való hajlandóság jelei. Ugyan Margit szóror halála után beleunt a klastromi életbe, s megbotránkoztató dolgokat tett, néhány év múlva ezeket a cselekedeteket megbánta, s végül haláláig újra kolostorba lépett. Később boldoggá avatták. A Margit-szigeti klastromban élt Anna hercegné legfiatalabb lánya is, akit szintén Margitnak hívtak. Ő is négy esztendős korában, tehát 1254-ben került a szigetre, de belőle- bár a szélsőségeket Erzsébet unokatestvérével ellentétben elkerülte – sosem vált igazi apáca. Valószínűleg azért, mert sok mindent örökölt édesanyja jelleméből, s ezekkel a tulajdonságaival túl nehéznek tűnt igazán Istennek tetsző módon élnie. Többféle elképzelés is létezik arról, milyen volt Margit nővér és édesapja kapcsolata életük utolsó éveiben: eljárt-e még a király leányához vagy Annának sikerült Bélát végleg a szóror ellen fordítania? Egyáltalán mikor halt meg Margit? Ott volt-e apja mellett annak halálakor vagy Béla Budától messze lehelte ki a lelkét. Esetleg a király halálakor a nővér már nem élt? Az első lehetőség szerint Béla lassanként megneheztelt Margitra. Csalódott. Sokáig azt hitte, hogy ez a lánya, akit annyira szeretett, mindig megérti őt, aztán kiderült, hogy céljaik sokban különböznek. Margit számtalanszor ellentmondott neki. Annának is szerepe lehetett ebben a változásban. Ő a királyi pár életben maradt lányai közül a második legidősebb volt és 66
kiskorától kezdve szerette az udvari pletykákat, cselszövéseket, olyannyira, hogy saját maga is szívesen szőtte-fonta a hálókat, terjesztette a híreket. István bátyját nem kedvelte, de édesapját szép szavakkal, gyakran hamis mosolyokkal udvarolta körbe, s könnyen az ujja köré csavarta az öregedő királyt. Amikor apja megbetegedett, mindenkit távol tartott tőle, így a király csak Annától kaphatott hírt a külvilágról, aki többször – persze szándékosan – félretájékoztatta őt, elérve ezzel, hogy Béla azt gondolja: csak ez az egy gyermeke foglalkozik vele, senki mást nem érdekel, hogy édesapjuk él-e még. Aztán 1270. május 3-án meghalt a király, anélkül, hogy Annán kívül bárki ott lett volna mellette. Ő még Margitot is elűzte apjuktól… Egy másik vélemény szerint Béla ugyan egy időre elidegenedett apácalányától, de később megbékélt. Béla herceg, kisebbik fia halála után Margit mellett keresett nyugalmat, és végül ott halt meg a szigeti klastromban. Az előző két álláspont azt vonja maga után, hogy Béla leánya előtt halt meg. Ezek alapján Margit halálának dátuma 1271. január 18. Ezt olvashatjuk a nővér Margit-szigeti síremlékén is, az újabb kutatások szerint azonban a szóror még apja életében, 1270-ben halt meg. Ebben az esetben ugyanúgy két lehetőség merül fel: jelen volt-e Béla leánya halálos ágyánál, esetleg a temetésén vagy nem? Bár ekkor a király már súlyos beteg volt, sajnos az utóbbi lehetőség tűnik valószínűbbnek
Befejezés Margit és IV. Béla halála után az ország ismét megindult a lejtőn lefelé. A trónon V. István követte apját, de rövid uralkodása alatt nem tudta kamatoztatni kiváló uralkodói tehetségét. Az ő utódja, IV. László már teljesen más – a kun – szokások és „erkölcsök” szerint élt, s az egykor virágzó szigeti kolostor megbotránkoztató eseményeknek lett a helyszíne. Nem is olyan régen még Margit nővér önfeláldozó életével hozták kapcsolatba a klastromot, most viszont a szóror unokaöccse által elkövetett szörnyű tettek miatt beszéltek róla. A törökök elől a domonkos apácák 1541-ben elmenekültek. Vitték magukkal az akkor még hivatalosan nem boldog, de már akként tisztelt Margit földi maradványait. Az egykor olyan gyönyörű Margit-sziget a 150 éves török uralom alatt a teljes romlás állapotába került, s a gazdag dominikánus kolostor is szinte a földdel vált egyenlővé. A Margitot imádkozni, vezekelni annyiszor látó falakból csak romok maradtak.
67
Felhasznált irodalom Nyomtatott források és feldolgozások Árpád-kori legendák és intelmek. Budapest, Szépirodalmi Könyvkiadó, 1983. 227 p. DÜMMERTH DEZSŐ: Az Árpádok nyomában. Budapest, Panoráma Könyvkiadó, 1977. 511 p. Ezer év. Főszerk. Pozsgay Imre. Budapest, Hazafias Népfront, 1985. 540 p. Fejezetek a magyar történelemből. Debrecen, Graph – Art Stúdió Kft., 2011. 89 p. GÁRDONYI GÉZA: Isten rabjai. Budapest, Kossuth Kiadó, 2012. 347 p. KODOLÁNYI JÁNOS: Boldog Margit. Budapest, Magvető, 1976. 440 p. KRISTIN E. WHITE: Szentek kislexikona. Budapest, Maecenas Könyvkiadó, 1999. 271 p. KRISTÓ GYULA: Az aranybullák évszázada. Budapest, Gondolat Könyvkiadó, 1981. 251 p. KULINI NAGY BENŐ – SÁRVÁRY ELEK: Magyar hölgyek életrajza. Debrecen, Csáthy és Társa Bizománya, 1861. 304 p. A magyar kereszténység ezer éve. Budapest, Magyar Katolikus Püspöki Konferencia, 2001. 416 p. Magyar művelődéstörténet. Szerk. Kósa László. Budapest, Osiris Kiadó, 2006. 713 p. A magyarok krónikája. Szerk. Glatz Ferenc. Budapest, Magyar Könyvklub, 1996. 816 p. MESZLÉNYI ANTAL: Magyar szentek és szentéletű magyarok. München, Aurora Könyvek, 1976. 302 p. PÁLFY GYULA: Utónévkönyv. Budapest, Sifi Reklám Kft., [é. n.]. 317 p. Ó- és Újszövetségi Szentírás. Budapest, Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat, 2013. 1384 p. SOLTÉSZ ISTVÁN: Árpád–házi királylányok Európában. Budapest, Gabo Könyvkiadó, [é. n.]. 239 p. Szentek élete. Budapest, Pantheon, 1995. 912 p. SZILÁGYI RITA: Szent királylányok. Budapest, Duna International Könyvkiadó Kft., 2011. 91 p. ZSOLDOS ATTILA: Az Árpádok és alattvalóik. Debrecen, Csokonai Kiadó, 1997. 280 p.
Internetes források http://ujkor.hu/content/iv-bela-nyomaban-dalmaciaban (2016. január 03.) http://www.katolikus.hu/szentek/0118.html (2016. január 03.) 68
http://leveltar.katolikus.hu/index.htm?http&&&leveltar.katolikus.hu/domonkos.htm
(2016.
február 01.) http://nemzetikonyvtar.blog.hu/2014/01/18/arpad-hazi_szent_margit_es_klissza_vara (2016. február 02.) http://www.sumeghlaszlo.hu/index.php?option=com_content&view=article&catid=47%3Ael adasok&id=276%3Aarpadhazi-szent-margit&Itemid=61 (2016. február 02.) http://fdk.hu/tanulmanyok/letunt-idok-eltunt-divatok/iii-amire-a-divat-hat/ (2016. február 20.) http://www.bibl.u-szeged.hu/oszikek/msziget/rexa/rexa. (2016. február 20.) https://hu.wikipedia.org/wiki/Anna_magyar_hercegn%C5%91 (2016. február 21.)
Képek forrása
http://www.origo.hu/tudomany/tortenelem/20131010-iv-bela-tatarjaras-arpad-hazkemenyfejuember-volt-masodik-honalapito-kiralyunk.html (2016. február 21.) http://nemzetikonyvtar.blog.hu/2014/01/18/arpadhazi_szent_margit_es_klissza_vara február 02.) http://www.veszpremvolgy.hu/index.php?pg=menu&id=6 (2016. február. 21.) http://nol.hu/mozaik/a-szent-margit-romok-1481529 (2016. február. 21.)
69
(2016.
MERKL GERGELY (9. C): Személytelen játékok
A személytelen játékok olyan matematikai játékok, melyek nem igényelik aktív játékosok részvételét. Azaz a lefolyásuk – a kezdőállapot kiválasztásán kívül – nem függ a felhasználó döntéseitől, hanem minden lépés előre definiált módon hajtódik végre. Ennek egyik következménye, hogy adott lépésszám után mindig ugyanaz a kimenetel társul egy meghatározott kiindulási állapothoz. Az ilyen játékokkal jól lehet modellezni a természet egyes folyamatait, hiszen ezek is az emberektől többé-kevésbé függetlenül mennek végbe. Ilyen modellek a későbbiekben bemutatott hangyakövetés és a Conway-féle életjáték is. A játékok programjait a National Instruments Measurement Studio CVI programjának 2010-es verziójában, C nyelven írtam.
Hangyakövetés A játék leírása Ez a játék egy hangya látszólag rendszertelen mozgását követni nyomon. A hangya össze-vissza szaladgálva keres ételt, és látszik, hogy attól függően, hogy talált-e vagy nem különböző módon folytatja útját. Azért, hogy társait is elvezesse a talált ételekhez, nyomokat hagy maga után. Ezek alapján a játék szabálya a következő: A modell egy négyzethálós síkot használ, ezen történnek a mozgások. A négyzeteknek kétféle állapota lehetséges: van rajta étel (1), nincs rajta étel (0). A hangyát egy dominóval jelenítjük meg, melynek megkülönböztetjük az elejét (a hangya feje), valamint a végét (a hangya potroha). A hangya feje fogja eldönteni a haladási irányt: jobbra fordul, ha a feje alatt talál ételt, míg ha nem talál, akkor balra fordul. A potroha minden lépésben a fej előző helyére lép és a régi pozíciójában lévő négyzetet az ellenkezőjére változtatja (0-ból 1-et; 1-ből 0-t).
A program ismertetése
70
A felület fő alkotórésze egy 10×10-es négyzetháló, ahol a hangya megjelenítésre kerül. A felhasználó jobb klikkeléssel helyezheti el a hangyát (piros négyzetek), bal klikkeléssel pedig az ételeket (fekete négyzetek). Az indítás előtt be lehet állítani az ismétlések elvárt számát, azaz hogy hány lépés után álljon le a program működése. A felhasználó 4 opció közül választhat a lépések közötti várakozást tekintve. Az első lehetőség, hogy minden lépés után egy kattintás hatására folytatódik a program. Beállítható még 1 vagy 0.01 másodperces késleltetés, valamint az, hogy ne várakozzon a program a lépések között. Elérhető az is, hogy a hangya elhagyhassa a kijelölt játékterületet, ha elhagyja, akkor csak a számítások hajtódnak végre és a megjelenítés nem. A program a start gomb lenyomásával indul (1. ábra).
1.
ábra: A felhasználói felület
A program egy kétdimenziós tömböt használ a négyzetek állapotának tárolására és másik tömbben találhatóak a hangya részeinek x és y koordinátái. Egy ciklus ezeket a tömböket és a beállításokat használva vizsgálja meg a hangya helyzetét, majd változatja meg a megfelelő értékeket. Ezután meghív egy függvényt, mely a grafikus megjelenítésért felelős.
Tapasztalatok Ha megengedjük a hangyának, hogy kilépjen, akkor megfigyelhetjük, hogy egy alakzat hátrahagyása után kilép a pályáról és sok ideig nem tér vissza (2. ábra). Ebből arra a sejtésre juthatunk, hogy a hangya nem véges határokon belül mozog. 71
2. ábra: A hangya elszökött A hangyának érdekes munkáját figyelhetjük meg, ha teljesen üres, vagy teli állapotból indulunk, hiszen ekkor a hangya egyre inkább a kétfajta négyzetek számának egyenlősége felé alakítja a játékmezőt (3. ábra).
3. ábra: Teljesen feketéből indulva Máskor egy rendezetlen állásból a hangya egy rendezett kupaccá pakolja össze a talált morzsákat (4-5. ábra).
72
4. ábra: Rendezetlen
5. ábra: Rendezett
Szintén különleges, ha kezdőállásként egy sakktáblát veszünk. Ekkor a hangya kezdőhelyzettől függő, átlós irányba szeli át a hálót (6-7.ábra).
7. ábra: Sakktábla
6. ábra: Átlós haladás
Matematikai háttér A játék definiálásából következik az, hogy a hangya felváltva fordul függőleges és vízszintes irányba. Tehát a kiindulási állapotból és az eltelt lépések számából 73
következtethetünk az aktuális állásirányra. Így egy adott kezdőállásból tekintve a négyzeteket két részre oszthatjuk. Függőleges kezdőállást tekintve, az egyik csoport az olyan mezők, melyet páratlan számú lépésből érhetők el, azaz mindig függőleges irányból közelíti meg őket a hangya (nevezzük ezeket f mezőknek). Másik csoport a páros számú lépésből elérhetőek, ezekhez vízszintes irányból való fordulással lehet eljutni (legyenek v mezők). Ha megvizsgáljuk, látszik, hogy a sorokban és az oszlopokban az f és v mezők felváltva követik egymást (a 6. ábrán a feketék az f mezők, a fehérek pedig a v mezők). Részben az előbbi megállapításból következik az a tény, hogy a hangya végtelennek tekintett élete során végtelen nagy területet jár be. Tegyük fel, hogy ez nem így van, azaz a bejárt terület véges, melynek tehát vannak sarkai. Vegyük például a jobb felső sarkot. Ha ez a sarok egy f mező, akkor csak jobbról közelíthető meg és lefelé hagyható el, tehát ételnek kell rajta lennie. A hangya egyszeri elhaladását ez a feltétel nem zárja ki, azonban –ahogy az a végtelen életből következik – erre a mezőre többször is rá fog lépni. A második rálépéskor már felfelé kéne elhagynia a négyzetet, tehát a határt átvágva kéne továbbhaladnia. A feltevést hamisnak találva a tényt igazoltuk. Ezt támasztja alá a sakktáblás elrendezés, ahol a hangya a végtelenig folytatja átlós mozgását.
Conway-féle életjáték A játék szabályai Ezt a játékot John H. Conway találta ki, célja az volt, hogy a mikroszkóp alatt nyüzsgő sejtek szaporodását, osztódását szemléltesse. Az alapötlet hasonlít az előbb bemutatott hangyajátékhoz, hiszen itt is egy négyzetháló a játék színtere, azonban itt nem csak egy mozgó élőlény van, hanem minden négyzet egy önálló sejtként funkcionál. Itt a szabály a sejtek élethelyzetét írja le: A négyzetek itt is két fajta értéket vehetnek fel: ha élő sejt van rajta, akkor értéke 1, míg ha nincs, akkor 0. A modell szerint egy sejt jövőjét a sejt szomszédjai, azaz az oldalával és csúcsával érintkező négyzetek (összesen 8) befolyásolják. Ha egy sejt él és 2 vagy 3 élő szomszédja van, akkor továbbra is életben marad. Egyébként, ha túl kevés szomszédja, a magányosság miatt, valamint ha túl sok szomszédja van, akkor pedig a túlzsúfoltság miatt hal meg. Egy élettelen sejt életre kel, ha pontosan 3 élő sejt veszi körül.
74
A program leírása A hangyakövetéstől eltérően itt a négyzetháló 100 sorból és 150 oszlopból áll. Hasonlóság, hogy az egér gomb megnyomásával tudunk elhelyezni élő sejtet a síkon. A felhasználó háromféleképpen kezdheti a játékot:
Először is a már említett kézi módszer.
Lehetőség van véletlenszerű indulásra, ekkor a számítógép véletlenszerűen dönti el, hogy melyik sejt éljen a játék kezdetén.
A harmadik opcióban az előre betáplált kiindulási alakzatok közül lehet választani. Bekapcsolható még a háttér rajzolás, amikor a program külön színnel (zöld) jelöli azokat
a mezőket, melyeken már volt élő sejt a játék folyamán. A start gomb a játék indítására szolgál, míg a stop gombbal lehet szüneteltetni program futását (8. ábra).
8. ábra: A felhasználói felület Ebben a programban két darab kétdimenziós tömb szolgál a sejtek állapotának tárolására. Azért van szükség két tömbre, mert egy tömb esetén a tömbben hátrébb lévő sejtek értékelésénél már a megváltoztatott tömbértékekkel számolna a program. Ennek kiküszöbölése 75
érdekében külön tömb felelős az eredeti és a megváltoztatott értékek tárolására. A ciklus a sejteken végigfutva mindegyiknél megvizsgálja, hogy ezután értéke 0 vagy 1 legyen, és ha egy mező értéke változott, akkor ezt dokumentálja a második tömbben. A ciklus végén egy függvény kerül meghívásra, amely a kirajzolja a megváltozott négyzeteket és az első tömböt korrigálja a második alapján. Kivételes eset, amikor a háttérszínezés be van kapcsolva, ebben az esetben a sejtek meghalását nem a négyzet fehérítése, hanem zöldítése követi. Ezzel elérhető, hogy azok a mezők, melyeken már volt sejt végig zöldek maradjanak.
Megfigyelések Megfigyelhető, hogy kevés kezdősejt esetén a játék általában gyorsan véget ér. Léteznek azonban olyan alakzatok, melyekből igen nagy területet bejáró élőlény alakul ki. Ilyen például a 9. ábrán látható sejthalmaz, melynek végkifejlett alakját mutatja a 10. ábra.
9. ábra
10. ábra 76
11. ábra: A sikló
12. ábra: Az űrhajó
Érdekes alakzat a sikló, mely átlós irányban szeli át a pályát, persze ha nem ütközik semmibe. Ennek életciklusa (11. ábra) 4 lépés, azaz ennyi lépésenként tér vissza kiindulási állapotába. A siklóhoz hasonló az űrhajó, mely a függőleges és vízszintes irányú haladásra képes, ennek életciklusa (12. ábra) szintén 4 lépés.
13. ábra: A sikló (jobbra) és az űrhajó (balra) haladása Különleges alakzat R. W. Gosper találmánya, mely 3 siklóból és néhány másik alakzatból indulva egy siklókilövő ágyút hoz létre. Az ágyú 30 lépésenként egy siklót lő ki magából és ezt a végtelenségig ismétli (14. ábra).
77
14. ábra: Siklókilövő
15. ábra Állandó alakzatok Észrevehetjük, hogy a legtöbb kezdőállásból kiindulva a sejtek szaporodása bizonyos számú lépés után leáll. Ekkor a síkon viszonylag alacsony életciklusú alakzatok helyezkednek el. Ezek között vannak olyanok is, amelyek életciklus 1 lépés, azaz nem egyáltalán nem változtatják az alakjukat (lásd 15. ábra). 78
Felhasznált irodalom CSÁKÁNY BÉLA (2005): Diszkrét matematikai játékok. Polygon Kiadó - SZTE Bolyai Intézet.
79
PALLOS ESZTER (12. B): „Mert minden árny a földön.” Euripidész, a hanyatlás költője
Az antik görög színjátszás hagyományai Az athéni év nyáron kezdődött. Ekkor lépett hivatalba a kilenc arkhón, akik az állam vezető tisztségviselői voltak. Az első arkhón kötelessége volt az Elaphébolión hónapban (március-április) megrendezett Nagy Dionüszia ünnepség felügyelete is. Az antik görög színjátszás gyökerei a Dionüszosz-kultusz ünnepeihez nyúlnak vissza, így nem csoda, hogy a Dionüszia egyik legfontosabb eseménye a drámai verseny volt. Ekkor, a Kr. e. 6 – 5. században élte az antik görög színház a fénykorát. Az első arkhón feladata volt annak a három tragédiaköltőnek és öt komédiaköltőnek a kiválasztása is, akiknek „kart adott”, vagyis akiknek műveit a drámai versenyen bemutatták. Melléjük olyan gazdag polgárokat rendelt, akiknek leiturgia, azaz szent szolgáltatásképpen a dráma előadásának és a kar kiállításának költségeit kellett vállalniuk.
Eleinte az agorán, majd Kr. e. 5. század elejétől a Dionüszosz-templomnál lévő orkhésztrán tartották a drámai előadásokat. Mivel az eredeti színházépületből alig néhány kő maradt fenn, az orkhésztra hajdani alakjában sem lehetünk biztosak. A kör, vagy lekerekített téglalap alakú orkhésztra közepén oltár állt, körülötte a félkör alakú nézőtér fából készült 80
ülőhelyeit a földből lépcsőzetesen kiképzett emelkedőn helyezték el. Az orkhészta mögött a háttér megjelenítésére szolgáló szkéné közepén egy nagy ajtó volt. A háttér tetejére fellépő színészek jelenítették meg az isteneket. A színpadi technika jelentős eleme az emelő (machina) volt, melyhez a deus ex machina, vagyis a bonyodalmat megoldó istenség megjelenése kötődött. Kr. e. 440 körül befejeződött a periklészi Ódeion építése, mely jelentősebb változásokat hozott a színházi épület felépítésében. A már kör alakú orkhésztra eltolásával a játéktér nagyobb lett, a nézőteret pedig támfalakkal megerősítve meredekebbé tették. A nézőtéren több mint 10 000 ember foglalhatott helyet. A szereplők álarcban játszottak, így egy színész több szerepet is kaphatott. A női szerepeket is férfiak alakították. Az antik színház fejlődésével párhuzamosan a szerepeltethető színészek száma is nőtt, ennek oka az volt, hogy a szereplőknek kevés idejük volt a szerepeik váltogatásával a jelmez- és álarccserére. Eleinte csak egy színész és a kar, majd sokáig két színész, végül pedig három színész állt a tragédiaköltők rendelkezésére. A színészek számának növekedésével azonban fokozatosan csökkent a kar szerepe, és ahogy később látni fogjuk, a tragikus triász legfiatalabb tagja már csak látszólagos szerepet tulajdonított az eseményeket narráló karnak. A közönség élénken és élesen reagált a darabokra, nem rejtve véka alá véleményét. A költő azonban számíthatott az athéni közönség műveltségére s arra, hogy mondanivalóját meg fogják érteni és szava visszhangra talál. A drámaköltő közönséggel való kapcsolata az agorán felszólaló szónokéhoz hasonlított. Célja a hallgatóság maga igazáról való meggyőzése volt, melyhez azonban figyelembe kellett vennie a közönség igényeit, érzéseit, vágyait. Ezért a legnagyobb drámaírók sem tartották méltatlannak, hogy egy-egy darabjukat átdolgozzák, ha az a közönségnek nem tetszett, persze anélkül, hogy mondanivalójuk lényegéből engedtek volna. A tragédiaköltők tetralógiával, míg a komédiaköltők egyes darabokkal indultak, ám a pályázáskor még elegendő volt részleteket bemutatniuk. Maga a „tetralógia” kifejezés már a későbbi századok meghatározása, mely három tragédia és egy hozzájuk kapcsolódó szatírjáték megnevezésére utal. A tragédia eredete máig vita tárgyát képezi a szakértők között, az azonban biztos, hogy a számunkra az érett görög tragédiát jelentő művek már jelentősen eltérnek feltételezett elődeiktől. A drámai mesék fő forrásait a mítoszok, mitikus történetek, a történelmi események és időnként az írói lelemény által kitalált megoldások jelentették. A tragédiaköltők a thébai, trójai és athéni mondakör ismert történeteire építették mondanivalójukat.
81
Az utolsó mű, a szatírjáték középpontjában gyakran Dionüszosz, vagy egy hozzá kapcsolódó mitológiai történet állt, melyet nyers, harsány és mozgalmas stílusban adtak elő, és célja a közönség felüdítése volt. A darabok színpadra állítása a költő feladata volt, aki így nemcsak szerzője, zeneszerzője, karigazgatója, koreográfusa, de rendezője is volt darabjainak. Színészeiket eleinte maguk választhatták, később sorshúzással kapták. A kar tagjait szintén sorsolással választották ki a jelentkező polgárok közül. A drámai előadások a Nagy Dionüszia harmadik napján, kora reggel kezdődtek s egész nap folyamatosan tartottak. Mikor a verseny véget ért, a játékok előtt megválasztott tíz bíró mindegyike felírta az általa méltányosnak talált rangsort egy táblára. Ezeket egy urnába dobták, melyből az arkhón ötöt kihúzott, melyek alapján eldöntötték a sorrendet. A győztest rögtön, ott a színházban borostyánkoszorúval ékesítették. A drámai versenyeken részt vevők nevét, a műveket és az eredményt hivatalosan feljegyezték. Ezeket a szűkszavú, de az utókor számára annál értékesebb feljegyzéseket didaszkaliának hívták.
A „tragikus triász” Az időszak, amelyre a görög színház emlegetésekor rendszerint hivatkozni szokás, igen rövid volt, és alapvetően három íróegyéniség művészete határozta meg. A „tragikus triász” tagjai, akiknek neve az Kr. e. 5. sz. eleje és 405 között állandóan szerepelt a drámai versenyek résztvevői, többnyire győztesei között: Aiszkhülosz, Szophoklész és Euripidész. Közülük a legidősebb Aiszkhülosz (Kr. e. 525-456), aki mintegy 90 művet írt, ám ezek közül csak a Perzsák, a Heten Théba ellen, az Oltalomkeresők, a Leláncolt Prométheusz és a háromrészes Oreszteia maradt ránk. Tulajdonképpen az ő művészetével kezdődött a dráma világtörténete. Színpadán már két színészt jelenített meg, akiknek ellentétes nézetei szolgáltak műveinek alapjául. Művészetét az ellentétek diadalmas megoldása és az istenek emberfeletti szerepe határozta meg, azonban felfogása az erkölcsi világrendet igazolta az istenekkel szemben. Korának ünnepelt, elismert és nagy tekintélyű tragédiaköltője volt. A három tragikus költő közül azonban Szophoklészt (Kr. e. 496-406) tartják a legklasszikusabbnak. Közel százhúsz művéből szintén kevés maradt az utókorra. Ezek közül a leghíresebbek a thébai mondakört feldolgozó alkotások: az Oidipusz király, az Oidipusz Kolónoszban, az Antigoné és az Élektra. Szophoklész dramaturgiai újítása a harmadik színész alkalmazása volt. Az Aiszkhülosznál még központi szerepet betöltő kar jelentőségét
82
csökkentette, ám csak annyira, hogy az a hősöket megtestesítő színészekkel egyenrangú legyen. Elődjével ellentétben Szophoklész az ellentétek elfojtására építette tragédiáit, azonban az isteneknek felnagyított szerepet szánt, őket igazolta az erkölcsi világrenddel szemben. Hőseire a közösségből való kiszakadás jellemző, ezért a magány költőjének is nevezték. Szophoklész a három szerző közül nemcsak a legklasszikusabbnak, de a legelismertebbnek és legnépszerűbbnek is bizonyult. Már életében többször előfordult, hogy egyes műveit újra előadták, amely akkoriban csak különleges esetekben csak a legsikeresebbeknek adatott meg. A „tragikus triász” legfiatalabb tagja Euripidész (Kr. e. 480-406), aki bár Szophoklésszel egy évben hunyt el, már egy következő nemzedék, egy új korszak előfutáraként lépett fel az antik görög irodalomban. A hanyatlást megelőző időszak, az athéni demokrácia szabadságot és összhangot teremtő rendszerének problémái a fokozatos kiábránduláshoz vezettek. Euripidész gondolkodásában és művészetében is eltért elődeitől, amely egy későbbi nemzedék más élményeinek, egy más történelmi helyzetbe való beilleszkedésnek a következménye. Euripidész akkor vált felnőtté, mikor kiéleződtek az ellentétek, felszínre kerültek a demokrácia belső ellentétei és a peloponnészoszi háború a békés szabadság végét vetítette előre. Talán kevésbé klasszikus, sőt gyakran diszharmonikus műveinek tulajdonítható, hogy számtalan kritika, támadás érte, és alapvetően a meg nem értettséggel, a sikertelenséggel kellett megküzdenie. Szophoklész és Euripidész Kr. e. 406-ban haltak meg. Egy évvel később az athéni hajóhad teljesen elpusztult egy tengeri csata során. A nagy század így Athén politikai hatalmának és legnagyobb drámaíróinak elvesztésével ért véget. Aiszkhülosz, Szophoklész és Euripidész drámáinak hitelesített szövegét az Kr. e. 4. század derekán rögzítették. Ekkor állították fel a „tragikus triász” bronzszobrát Athénban. Ahogy Falus Róbert Az antik világ irodalmai című művében fogalmazott: „Ércnél maradandóbb alkotásaik töretlenül dacolnak az idővel: nemcsak a múlt emlékeiként élnek – a jövő megteremtésének, a szabad emberség kivívásának is gyönyörű eszközei.”
„Euripidésznél érezzük, hogy a hősi korszak lejárt” (Péterfy Jenő) Euripidész Kr. e. 484-ben (egyes feltételezések szerint 480-ban) született Szalamiszban. Életéről kevés megbízható adat áll rendelkezésünkre, azonban ellentétben a származását gúnyolók felfogásával, (miszerint egy zöldségeskofa és egy szatócs fia) valószínűleg előkelő családból származott. Mivel egy jóslat játékon szerzett koszorúkat ígért a gyermeknek, szülei
83
ökölvívónak szánták. A sors azonban a sovány, gyenge testű fiúnak egészen más csatákat szánt. Drámaköltőként kellett megküzdenie az őt ért vádakkal, a gúnnyal, kritikával és sikertelenséggel. Fiatalon a nagyhírű szofista filozófus, Protagorász karolta fel, így gondolkodására erősen hatottak kora felvilágosult áramlatai. Gyorsan tanult, fejlődött, az embereket pedig mint tanulni való jelenségeket figyelte. A szerelemben azonban nem volt szerencséje, valószínűleg két sikertelen házassága volt. Nem viselt közjogi méltóságot, és mintha egész életében távol kívánt volna maradni a közélettől, a politikától.
Az Kr. e. 455. év nyarán indult először az athéni drámai versenyen egy tetralógiával, melynek egyik darabja a Peliasz lányai címet viselte. Pályája kudarccal kezdődött, műve megbukott, s csak az utolsó, a harmadik helyezést érte el. Az ókori adatok szerint 92 drámát írt, ezek közül 18 maradt az utókorra (ezenkívül a Rhészosz című mű, melyet a szakértők sem egyöntetűen neki tulajdonítanak). Sok rajongója volt, de sokan idegenkedtek merész újításaitól, újszerű felfogásától. Az ellene fellépő, művészetét gúnyoló, parodizáló hangok közül a komédiaíró Arisztophanészé volt a legerősebb. A közönség sem kényeztette el életében Euripidészt: a drámai versenyeken összesen öt ízben kapta meg az első díjat, ebből is az utolsót már csak a halála után bemutatott tetralógiájával. Csaknem negyvenéves volt, mikor első győzelmét aratta. Fennmaradt tizennyolc darabja közül az Kr. e. 413 körül bemutatott Küklópsz az egyetlen valódi szatírjáték. A legkorábbról fennmaradt, biztosan keltezhető műve az Alkésztisz, utolsó darabjai a halála után bemutatott Bakkhánsnők és az Íphigeneia Auliszban, melyek az Alkamaiónnal első díjat nyertek. E három művét már Arkhelaosz makedón király pellai 84
udvarában írta, ahová Kr.e. 408-ban, élete utolsó éveire önkéntes száműzetésbe vonult. Euripidész Kr. e. 407-406 telén hunyt el. Halálát, különböző anekdoták fonják körül. Egyesek szerint vadászatról visszatérők kutyái lökték fel, mások szerint feldühödött nők ölték meg a nőgyűlölőnek tartott költőt. Életében kevés elismerésben volt része, halála után viszont hatása minden kortársáét felülmúlta. Több műve maradt fenn, mint Aiszkhülosznak és Szophoklésznek együttvéve, mely drámáknak hatása a világirodalomra, a színház- és filmművészetre is meghatározó. Művészetének időtállóságát bizonyítja, hogy darabjait a mai napig gyakran tűzik műsorra a színházak, a világon mindenütt. Kortársaitól való nagymértékű eltérése valószínűleg személyiségén kívül a válságos történelmi környezetnek köszönhető. Művészetére döntő hatást gyakorolt a három évtizeden át tartó peloponnészoszi háború, mely Athén vereségével, hanyatlásával és társadalmi és intellektuális válsággal végződött. Az, hogy „a hősi korszak lejárt” Euripidész műveinek motívumrendszerében és dramaturgiai megoldásaiban is megnyilvánul. A tragédia addigi műfaji tisztasága megbomlik, hol tragikomédiává, hol melodrámává alakul, hiszen új problémák kerülnek előtérbe. Arisztotelész megfogalmazása szerint: „Euripidész, ha egyebekben nem jól építi is fel drámai szerkezetét, jóval tragikusabbnak bizonyul a többi költőnél.” Euripidész tehát nem ragaszkodott a korábbi kötöttségekhez, sem felfogásában, sem formai megoldásaiban. Ellentétben Aiszkhülosszal, és Szophoklésszel, nála az ellenétek gyötrő és pusztító halmaza képezi a tragédia alapját, mely ellentéteknek feloldása aligha lehetséges. Euripidész tragédiáinak világképe keserűbb, komorabb, jóval csüggesztőbb elődeinél. „A tragédiák teljes kiúttalanságba torkollanak” – jelenti ki Mihályi Gábor. Euripidész nem állít színpadára példaképként eszményített hősöket, vagy isteneket, drámai alakja a minden hibájával és gyengeségével együtt realista módon ábrázolt ember. „Euripidész problémája csak ember és ember kapcsolata.” – fogalmazta meg Schiller Vera, így szereplői jelenítik meg mindazokat a kétségbeeséseket, problémákat és ellentmondásokat, melyek korának emberét foglalkoztatták. Euripidész minden magasztosságától és fényétől megfosztotta a heroikus mítoszt. A földre rántotta az addig az elérhetetlen költői magasokban játszódó cselekményt, és szereplőit olyan köznapi, ám mégis meghatározó erkölcsi kérdések elé állította, melyeken keresztül közérthetőbbé tette a tragédiák célját. Nemcsak az emberről írt, de az emberhez is szólt, ezért elődeivel ellentétben nem ragaszkodott a hallgatóság számára nehézkes költői szerkezetekhez, inkább egyszerűbbé, élőbeszédszerűbbé kívánta tenni dialógusait.
85
A dráma fejlődése során a szólószereplők szerepének növekedésével párhuzamosan csökkent a kar jelentősége. Eleinte a kar mint második színész jelent meg, a cselekménynek nemcsak narrátora, hanem bonyolítója is lehetett, a karvezető pedig maga is beleszólt a dráma alakulásába. Euripidész, míg emberi szereplőit a középpontba emelte, egyre kisebb szerepet hagyott a karnak. A kar használata tekintetében átmenetet képezett Aiszkhülosz és Agathón művészete között. A század végre ugyanis Agathón már olyan kardalokat írt, amelyek pusztán betétek voltak, így tetszés szerint áthelyezhette azokat akár az adott művön belül, akár egy másik darabba is. Ezzel a karének fokozatosan egyszerű díszítőelemmé alakult. Euripidész műveiben a kórus már csak laza kapcsolatban áll a cselekménnyel. A karvezető ritkán ad konkrét tanácsot egy-egy szereplőnek, inkább csak sajnálatát, vagy szörnyülködését fejezi ki a történtekkel kapcsolatban, vagy az újonnan érkezett szereplőt világosítja fel a történtekről. A kardalok Euripidésznél rövidebb terjedelműek, tulajdonképpen átvezető szerepük van. A cselekmény átmeneti megszakításával kisebb részekre tördelik azt, késleltetve a tetőpontot, ezzel fokozva a hallgatóság izgalmát. A kardalok témája általában egy mitológiai történet, mely az adott darab hátterében áll, így a kar az előzmények feltárójaként is megjelenhet. A kórus, illetve annak vezetője gyakran filozófiai kérdéseket is megjelenít, az egyes szereplők kilátástalan helyzetének értelmezésével. Euripidész egyik jelentős újítása, hogy a kar számtalan művében mint asszonyok, vagy szolgálók kara jelenik meg. Mindezen eddig felsorolt euripidészi motívumok is alátámasztják Karsai György kijelentését, mely szerint Euripidész megmutatja, hogy „mivé lesz a hétköznapokban, a valóság keretei közt az eposz idealizált világa”.
Az ókor pszichológusa A földi ember realista ábrázolásának alapja a lélektani vizsgálat. Falus Róbert szavaival élve Euripidész „tett és lélek igazán mérte le magát az embert”, így vállalkozott az ember belső világának öntörvényű és ellentmondásos egészként való bemutatására, a lelki folyamatok ábrázolására. Lényegében a tetteket előidéző pszichológiai mozgatórugót kereste. Lelki tükrön keresztül próbálta emberré tenni emberi szereplőit. Falus Róbert szerint „a csillapíthatatlan emésztődés boncolgatása avatta Euripidészt a modern pszichologizálás ősévé.” A belső vívódások ábrázolása a magasztosságától megfosztott mítoszok világához kapcsolódik. A mitikus történetek szereplőit Euripidésznél szenvedélyeik és értelmük szembekerülése kínozza, ez sodorja őket feloldhatatlan szituációkba. Médeia, Euripidész egyik címszereplője mindezt
86
így foglalja össze: „Tudom, hogy szörnyű bűn, amit merészelek, de elmémnél hatalmasabb a szenvedély.” A férjétől magára hagyott Médeiát a féktelen bosszúvágy juttatja el saját gyermekeinek meggyilkolásához, míg a Hippolütosz című darab Phaidráját saját mostohafia iránt érzett szerelme vakítja el, így juttatva el őt az öngyilkosságig és Hippolütosz halálának előidézéséig. Ezt foglalja össze Tótfalusi István is: „Ösztönök, indulatok, szenvedélyek uralják az emberek tetteit és ez szükségszerűen tragédiához vezet.” A lelki gyötrelmek okozta kilátástalanságot maguk a drámai szereplők is megfogalmazzák: „Be sok halandót és be sok csapás gyötör, alakjuk más csak.” – jelenti ki a Karvezető az Ión című műben. Ezek a csapások a ránk maradt tizennyolc dráma mindegyikében valóban a cselekmény mozgatórugóivá válnak. Az érzelmek legszélesebb skálája tárul elénk, az önzés és önfeláldozás, a hűtlenség és hűség, a féktelen szenvedélyek, az őrület, a bosszúvágy, a félelem és a féltő szeretet is helyet kap az euripidészi történetmesélésben. A szereplők pedig sorsukként vállalják ezek következményeit. Euripidész vállalkozott elsőként a drámai cselekmény lélektani szempontból való megközelítésére, és talán éppen ez a saját korában kevésbé sikeres drámák mai sikerének titka. Euripidész olyasmihez nyúlt, amely a mindmáig foglalkoztat minket, így az ókori költő üzenete évezredek távlatában is jelentőséggel bír. Az ókor pszichológusa azonban arra is rámutatott, hogy mi az, ami meghatározza az emberi bensőt, illetve mi az, ami kívülről irányítja szereplőinek lelkivilágát. Az euripidészi darabok válasza mindkét kérdésre az istenek és a sors szerepe. Euripidész műveiben a karhoz hasonlóan az istenek szerepe is megváltozik. Euripidész már nem magasztalja az isteneket, nem tekinti őket tökéletes és elérhetetlen fönségnek. Ahogyan az embereket, úgy az isteneket is minden hibájukkal és gyarlóságukkal együtt jeleníti meg, a különbség azonban az, hogy az isteni hibák és szenvedélyek a kiszolgáltatott emberi sorsok irányítóivá válnak. Ez az őszinte vélemény, mely elveti az igazságos istenségek képét, lehet az oka annak, hogy kortársai szerint Euripidész nem hitt az istenekben. Bécsy Tamás meglátása szerint Euripidésznél „istenek vannak, legfeljebb sokkal jobban hasonlítanak az emberekre, mint elődeinél”. Annyi bizonyos, hogy kételkedett nagyságukban és tökéletességükben, és általában a földi rossz okozóinak tartotta őket. Így például Hippolütosz című művében Aphrodité a Hippolütosz ellen tervezett bosszú miatt keltett szenvedélyes szerelmet Phaidra szívében, Az őrjöngő Héraklészben Héra szintén bosszúból bocsátott gyilkos őrületet Héraklészre, vagy az Iónban Kreúsza sorsát Apollón vágytól fűtött erőszakos szerelme pecsételte meg. Euripidész műveiben az ember az isteni szeszélyek játékszerévé válik. Jan Kott megfogalmazása szerint: „az igazságos isten képe ellentmond az ember tapasztalatainak”. Euripidész drámáinak szereplői tehát maguk is tisztában vannak a fölöttük álló istenek vétkeivel: „istenségek, kiket bölcsnek gondolunk, épp 87
oly csalárdak, mint elillanó álmaink” – jelenti ki Oresztész az Íphigeneia a Tauroszok között című darabban. Az ilyen alapon működő világ tragédiája abban áll, hogy míg az istenek örökké élnek, az ember halandó. „Igazságot hol kapunk, ha épp az istenek vétkétől pusztulunk?” – kiált fel elkeseredetten az Ión című műben fellépő Kreúsza, akit fiatalon Apollón erőszakolt meg, így megszégyenülve, családja elől bujkálva kellett világra hoznia majd magára hagynia félisten fiát. Az isteni gonoszságért mégis az ember fizet meg, de ahogy azt Ión kifejti: „Az embert már nem jogos elítélni, mert ha az istenek példája visz minderre minket, az alkotók a vétkesek”. Euripidész műveiben az istenek alapvetően háromféleképpen jelennek meg. Némely darabokban csak mint a cselekmény mitológiai hátterének mozgatói kerülnek elő, ám a legtöbb drámában szereplőként is színre lépnek. Az olyan Euripidész-művekben, ahol isten mondja a prológust (például a Hippolütoszban Aphrodité, vagy a Bakkhánsnőkben Dionűszosz), a szereplők sorsáról már a darab elején mindent megtudunk. Így a hangsúly már nem a cselekmény lezárásán, a tragédia beteljesedésén van, hanem az azt megelőző fordulatokon, konfliktusokon, a jellemek és igazságok ütköztetésén. Euripidész a legtöbbször azonban művei végére helyezi az isteni személy megjelenését, aki a kialakult feloldhatatlannak látszó konfliktus elsimítására érkezik. Így jelenik meg az Andromakhéban Thetisz, az Iónban Athéna, az Élektrában Kasztór, vagy az Oresztészben Apollón. A drámai cselekmény ilyenfajta lezárását nevezték az ókorban „deus ex machinának”. Az elnevezés annak a már korábban említett emelőszerkezetnek a nevéből származik, melynek segítségével a váratlanul színre lépő istenségeket a magasba emelték. Az isteneknek tehát nem mindig negatív szerep jutott Euripidész drámáiban, a lezárásban megvédték a bajba jutott szereplőket, vagy jó tanáccsal látták el a kibékült feleket. A legtöbb euripidészi műben azonban, ahol a „deus ex machina” egy kilátástalan ellentétet próbál feloldani, az isteni alak megjelenése kényszeríti a szereplőket a konfliktus lezárására, így az elvi ellentét nem oldódik fel közöttük, pusztán csak kénytelenek belenyugodni sorsukba. Ezért nevezi a szakirodalom Euripidész „deus ex machináját” erőltetettnek. Schiller Vera szerint Euripidésznél a „deus ex machina” a dráma epikus befejezésének dramaturgiai módszere. Van ugyanakkor valami, ami az euripidészi történetekben még az isteneknél is nagyobb hatalommal bír, ez pedig a sors. Ezekben a drámákban ugyanis emberek és istenek egyaránt a saját sorsuk alárendeltjei. A megváltoztathatatlan sors áll mindenek felett, melyet mindenkinek tűrnie kell. „A vaksorsnak kell szolgálnunk” – fogalmazódik meg Az őrjöngő Héraklészben. Ez a sors pedig mindenki számára kiismerhetetlen, a vakszerencse és a véletlen ezért központi szerepet kapnak Euripidésznél. „Nem áll szilárdan semmi, mert a sors ilyen.” – jelenti ki a Hírnök a Hekabéban. Mintha az emberek az istenek, az istenek pedig a sors kezén függnének 88
marionett bábként. „Vagy minden ember puszta káprázatban él? Az istenek létezése is csalás, és az életünk a véletlen játéka csak?” – teszi fel a kérdést Talthübiosz a Hekabéban. Ezzel a feltevéssel együtt az euripidészi drámákban a „minden árny a földön”-elv (Médeia) is megfogalmazódik. A beláthatatlan sors a mindenkori irányító, így a jövő alakulása ingatag. Öt euripidészi műnek a lezárása is erre a láncra fűzhető fel, mivel megmagyarázzák az istenek és a sors szerepét. Az Alkésztisz, az Andromakhé, a Médeia, a Helené és a Bakkhánsnők című művek utolsó sorai ugyanis az apró variációktól eltekintve megegyeznek: „Sok alakja van az isteninek, sok nemreméltet is végre segít; és mire várunk, az sose jő el, míg a sosemvártnak utat nyit a sors. Így ért ez is, íme a célhoz.”
A rituális áldozat motívuma Euripidész drámáiban az istenek kétes megítélés alá esnek. Egy azonban biztos, hogy szereplői nem küzdhetnek a náluk hatalmasabb istenek akarata ellen, ezért cselekedeteik alárendelődnek annak. Oresztész fogalmazza meg, hogy „az isteneket szolgáljuk, bárkik légyenek is”. Ehhez a szolgálathoz tartoznak a mitológiai korban még bevett szokásként gyakorolt rituális áldozatok is, melyek így az tragédiaköltészetben is helyet kaptak. A rítus, a rituális áldozat lényege, hogy azt bevett szokásokhoz ragaszkodva végzik. Sokszor az áldozat célja a sértett istenség kiengesztelése, vagy egy kérés kifejezése. A leggyakoribbak az állat és terményáldozatok voltak, melyeket elégetve juttattak az istenekhez, azonban az sem volt példa nélkül való, hogy ember került az áldozópap tőre alá. Az áldozat viszont Euripidésznél sem mindig ezt a fajta szertartást jelentette. Az euripidészi művek az áldozatvállalás és az önfeláldozás különféle motívumait jelenítik meg. Az önmagukat feláldozók Euripidésznél szinte mindig nők, akik áldozatot vállalnak családjukért, hazájukért, vagy becsületük megőrzéséért. Az áldozat pedig hol pusztán átvitt értelmű, hol pedig konkrét önfeláldozás. Euripidészt saját korában sokan nőgyűlölőnek tartották és műveiben valóban találhatóak ezt bizonyító kijelentések. A Hekabéban szereplő Polüdórosz például így vélekedik a nőkről: „se föld, se tenger nem táplált alávalóbb népséget, erre vall minden tapasztalat”. Aki azonban Euripidész műveit alaposabban értelmezi, inkább a női lélek igaz ismerőjének tarthatja az ókori költőt. Az egyik jel, amely erre utal, hogy fennmaradt darabjainak szinte mindegyikében női sorsok állnak a középpontban. Méghozzá olyan nők sorsa jelenik meg, akikkel a költő együtt érez, és akiket környezetük juttatott kilátástalan helyzetbe: a háború következményeit nyögő feleségek és anyák, mint Hekabé, vagy
89
Andromakhé, az istenek szeszélyei miatt szenvedő asszonyok, mint Kreúsza, vagy Phaidra, illetve a családjukat védelmező anyák, mint Alkméné, vagy Iokaszté. Euripidész nőábrázolásában három típus kerül előtérbe: az őrjöngő, bosszúálló nő, mint Médeia, az anya, mint Iokaszté és az önmagát feláldozó nő, mint Alkésztisz, vagy Íphigeneia. Helené személyében pedig a csábító nimfa archetípus is megjelenik. Euripidész alapvetően azt mutatja be, hogyan alakulnak a különböző női sorsok, hogyan boldogulnak a különböző jellemek egy férfialapú társadalomban. A női sors és az áldozat motívuma három euripidészi drámában is összefonódik. Az Alkésztisz, az Íphigeneia a tauroszok között és az Íphigeneia Auliszban című művek középpontjában önmagukat feláldozó nők állnak. Alkésztisz és Íphigeneia alakja nemcsak a mitológia világában, de az euripidészi művek világirodalmi hatásaiban is szétválaszthatatlanul kapcsolódik az áldozathoz.
Alkésztisz Az Alkésztisz című darabot Kr. e. 438-ban mutatták be egy tetralógia utolsó darabjaként, mellyel Euripidész a drámai verseny második helyét szerezte meg Szophoklész mögött. Ez a legkorábbi, teljes terjedelmében ránk maradt Euripidész-mű. Bemutatásakor a három tragédia mellett mint szatírjáték szerepelt, bár témáját illetően aligha tekinthető annak. Az Alkésztisz központi problémája két kulcsfogalom köré csoportosul: önzés és önfeláldozás. A címszereplő Alkésztisz ugyanis a történet szerint vállalja férje, Admétosz helyett a halált, ezzel megmentve őt. Admétosz a nála szolgáló Apollónnak köszönhetően azt a lehetőséget kapta a sors istennőitől, hogy életben maradhat, ha valaki önként megy helyette a halálba. Mivel Admétosz szülei nem hajlandók fiuk helyett meghalni, felesége vállalja érte a halált. Maga is tudja, hogy mekkora áldozatot hoz férjéért, és hogy nem neki kellene meghalnia, sőt Admétosz szüleit árulónak nevezi, amiért elhagyják fiukat, mégis büszkén vállalja sorsát a férje iránt érzett szerelemből. Saját megfogalmazása szerint azonban nem pusztán az Admétosz iránti tisztelet miatt menti meg őt, hanem mert maga sem szeretne Admétosztól elszakítva élni, és az istenek is így rendelték. Távozása előtt megígérteti férjével, hogy vigyáz gyermekeikre és nem visz mostohát a házba. A tragédia feloldásaként a mű végén Héraklész visszahozza az alvilágból Alkésztiszt, aki azonban ekkor már nem szólal meg, így végül nem lehetünk biztosak abban, kit is fogadott vissza Admétosz a házába. Alkésztisz halála olyan áldozat, melyet egy családanya és feleség hozott férje életéért és családjáért.
90
Íphigeneia Az önfeláldozás legismertebb mitológiai alakja Íphigeneia, Agamemnón és Klütaimnésztra lánya, Oresztész és Élektra legidősebb testvére, akit apja Auliszban áldozott fel. Az Íphigeneiával foglalkozó Euripidész művek közül a mítosz szerint korábbi, az Íphigeneia Auliszban keletkezett később, Kr. e. 405-ben. A művet csak Euripidész halála után mutatták be, és a tetralógia elnyerte a drámai verseny első helyét. A mitológiai háttér szerint a Trója felé tartó görög sereg Aulisznál rostokolt, mert egy jóslat szerint a hadvezér, Agamemnón megsértette valamivel Artemiszt, ezért tagadja meg tőlük a jó szelet. A látnok szerint Agamemnónnak saját leányát, Íphigeneiát kell feláldoznia Artemisznek, hogy ezzel kiengesztelje az istennőt és a sereg továbbindulhasson. Euripidésznél megfigyelhető az a folyamat, ahogy Agamemnón a kezdeti tiltakozástól eljut odáig, hogy bátyja győzködésére és a sereg lázadásától való félelmében egy házassági ajánlattal Auliszba hívja feleségét és leányát. Íphigeneia tehát úgy érkezik későbbi áldozatának színhelyére, mint Akhilleusz leendő mennyasszonya. Amikor pedig megtudja apja valódi célját, a kivégzése elleni természetes tiltakozástól fokozatosan eljut az áldozati oltáron tanúsított hősi önfeláldozásig. Euripidész a mitikus hősnő halálvállalásának folyamatát, a tett emberi oldalát mutatja be. Íphigeneiát tehát feláldozzák Artemisz oltárán, és a sok „hős férfi” között egyedüli valódi hősként vonul a halálba. Váratlanul azonban Artemisz az utolsó pillanatban megmenti Íphigeneiát, egy szarvast tesz az áldozati oltárra, a lányt pedig elragadja, s a tauroszok földjére viszi. Ennek ellenére semmivel sem csökken Íphigeneia áldozatának jelentősége, hiszen a lányt mindenki halottnak hiszi. Sőt, a lány eltűnésével Euripidész az esztelen öldöklés tényét teszi még világosabbá. Íphigeneia történetében a rituális áldozat az önfeláldozás motívumával párosul. A fiatal lány feláldozza életét hazájáért, hősi halált hal, hogy családja visszaszerezhesse hazájának becsületét. Vállalja a halált egy olyan még meg nem kezdett háborúért, mely Meneláosz sértett önérzete miatt indíttatott. Euripidész Agamamnónt és Akhilleuszt még gyarlóbbnak ábrázolja, így Íphigeneia nagysága kiviláglik az őt körülvevő „hős férfiak” közül. Íphigeneia további sorsának alakulását a Kr. e. 414-ben keletkezett Íphigeneia a tauroszok között című Euripidész-mű dolgozza fel. Az Auliszból a tauroszok földjére kerülő Íphigeneia az Artemisz-szentély papnője lesz, akinek feladata, hogy az odaérkező vándorokat az istennő oltárán feláldozza. A darab történetében Íphigeneia sorsa Oresztészével fonódik össze, így a két testvér fokozatos egymásra ismerése kerül a középpontba. A menekülő Oresztész barátjával szintén a tauroszok földjére érkezik, Íphigeneia pedig köteles lenne őket feláldozni. Íphigeneia azonban, akinek nehezére esik az ártatlanok megölése, habozik, így fény 91
derülhet a testvérek kilétére. A tauroszok földjéről való szerencsés megmenekülés végül ebben a darabban is az isteni beavatkozásnak köszönhető. A lezárásban megjelenő Athéna tartja vissza a menekülők elfogására induló királyt. Ebben a korábban keletkezett Íphigeneia-darabban az áldozat mint kényszer jelenik meg. Íphigeneia kötelessége lenne a vándorok feláldozása, és az elnyújtott előkészületeken keresztül bepillantást nyerhetünk a rítus hagyományaiba. Az áldozatbemutatás azonban végül nem következik be. Az emberáldozat ősi szokása Euripidész korára jobbára jelképes aktussá alakult, és a kultúra részeként is csökkent a szerepe. A mitológiában azonban sokáig élő maradt ez a hagyomány. Íphigeneiát például Attika több pontján istennőként tisztelték, mindig szoros kapcsolatba
állítva
Artemisszel.
Bizonyos
Artemisz-templomokban
pedig
áldozati
ünnepségeket tartottak, amelyen kislányokat ajánlottak Artemisz szolgálatába. Az ilyenfajta rítusok az ősi emberáldozat helyettesítésének mitikus magyarázatát adják. „Euripidész az istennő-Íphigeneia, a tauriszi-Íphigeneia és az emberevő-Íphigeneia összevont alakját ábrázolja.” – fogalmazta meg Karsai György. Euripidésznél az áldozat, a rítus, az áldozatvállalás és az önfeláldozás központi téma, ami majd’ mindegyik művében megjelenik valamilyen formában.
Euripidész a múltból a jövőbe Euripidész életében kevés elismerésben részesült, a drámai versenyek értékelése és a kritikus hangok következtében nem tartozott a saját korában sikeres tragédiaköltők közé. Euripidész eltért kortársaitól. Megtörte a tragédiák klasszikus ívét, megfosztotta nagyságuktól a hősöket, emberivé tette az embert, a lélek mélységeit kutatta és kételkedett az istenek mindenhatóságában. Nőgyűlölőnek titulálták, pedig valójában megpróbálta megérteni az alárendelt női sorsok mögött álló lelkeket. Megélt egy háborút, csalódott az athéni demokráciában és kiábrándult a nagy eszmékből. Olyan világot festett le, ahol a tökéletességről lerántják a leplet. Művészete mégis túlélte korát és hatásai túlszárnyalják kortársaiét. Darabjaihoz költők, írók, zeneszerzők, színházak és filmrendezők nyúltak és nyúlnak vissza mind a mai napig. Drámái többek között Goethe Iphigénia Tauriszban, Racine Phaedra és Sartre A legyek című irodalmi műveinek, Gluck Íphigeneia Auliszban és Alkésztisz című operáinak illetve a Szerelmem, Élektra és a Médea című filmek alapjául szolgáltak. Euripidész ezzel majd’ két és félezer év távlatából azt üzeni nekünk: megéri dacolni a meg nem értettséggel, kiállni a kritikával szemben és ragaszkodni elveinkhez és művészetünkhöz, mert
92
bár lehet, hogy falakba ütközünk, egyszer eljön az a kor, amely rádöbben, hogy mennyivel előbbre láttunk a sajátunknál.
Felhasznált irodalom BÉCSY TAMÁS (2002): Drámák és elemzések. Dialóg Campus Kiadó. BRITANNICA HUNGARICA NAGYLEXIKON (2012-2014). Főszerk.: Nádori Attila. Kossuth Kiadó. EURIPIDÉSZ összes drámái. Európa Könyvkiadó, 1984. (A világirodalom klasszikusai sorozat) Utószó: Ritoók Zsigmond. FALUS RÓBERT (1980): Az antik világ irodalmai. HEGEDÜS Géza: Euripidész. http://www.literatura.hu/irok/okor/euripidesz.htm HONT FERENC (szerk.) (1986): A színház világtörténete. Gondolat Kiadó. KOTT, JAN (1998): Istenevők. Vázlatok a görög tragédiáról. Európa Könyvkiadó. SCHILLER VERA (1981): A „deus ex machina” Euripidész drámáiban. Világosság, 22. évf. 12. sz. 779-781. TÓTFALUSI ISTVÁN (1993): Euripidész. In: Balassa Anna – Berkes Erzsébet (szerk.): 77 híres dráma. Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó.
93
