2015. Húsvét 22. évfolyam 83. szám. A Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumának diáklapja ORFF 50! oldal

2015. Húsvét

22. évfolyam 83. szám

O RF F

50 !

A Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumának diáklapja

16-19. oldal

Tartalom Tartalom

Bérczi Bernát O.Cist.: Húsvét a szerzetesek évében 1 Szabó Levente (9.A): Pálosok, a fehér barátok 2-3 Csorbai Virág (9.A), Soós Anna(9.A): 50 év Orff-lét 3-7 Ivasivka Mátyás: A pécsi Orff-zenekar rövid története 8-9 Erős Eszter (11.D): Több mint zene 10 Faludi Réka (10.A): Évfordulót ünnepeltünk 11 Czeininger Tamás: 75 éve szentelték fel... 12-13 Vonyó Péter András (9.C): A remény sétája 14 Csontos Gábor (12.A): A versailles-i békerendszer... 14-15 Fehér-Fekete 16-19 Mikuli Jánosné: Irodalmi alkotói pályázat 20 Ritter Anna (10.A): 2104 21-22 Pethő Borbála (11.B): Egy fűszálnyi kegyelem 23-24 Piffkó Dániel (7.A): Egy verseny margójára 25-26 Dukai Bálint (9.C): Cserkészfarsang a Lajosban 27 Rácz Adél (12.A): Beszélgetés Pozsgai Zsolt íróval 28-29 Pintér Petra (10.B): Március 15-ére emlékeztünk 30 Szeszbeszéd 31-33 Soós Anna (10.A): Csíksomlyói passió 34-35 Nagy Tamás (11.C), Ráduly Adrienn (9.A): Körkérdés 36 Bábics Péter: Egy sportverseny krónikája 37-38 Költőtoll 39 Historia Domus 40

Impresszum Kiadja: Pro Ludovico Alapítvány és a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma Felelős kiadó: Dobosi László Főszerkesztő: Czimmermann Csilla Diák szerkesztők: Csontos Gábor (12.A), Nagy Tamás (11.C) Soós Anna (10.A), Ritter Anna (10.A), Erős Eszter (10.D) Címlapfotó: Archív fotók az Orff-zenekar életéből Elérhetőség: 7621 Pécs, Széchenyi tér 11. Páholy • www.crnl.hu • [email protected] Nyomdai munkálatok: Molnár Nyomda és Kiadó Kft. • 7622 Pécs, Légszeszgyár utca 28.

Húsvét a szerzetesek évében Bérczi Bernát O.Cist.

1

Gondolatok

Színes Fehér/Fekete • 22. évfolyam 83. szám

Kávéházi

Húsvét, tavaszi szünet… gondolom már nagyon várod, vártad. Legalábbis ez utóbbit. Bár rejtett, örökké elégedetlen részed elkezd számolgatni. Karácsonyi szünet 16 nap, húsvéti szünet 6 nap. S talán le is vonod gyorsan a következtetést, tehát a karácsony sokkal fontosabb ünnep. Pedig nem, mert itt nem a földi, hanem az „égi matematika” a mérvadó. De mi is ez az égi matematika? Isten nem csak igazságos, hanem irgalmas is. Nem csak számon kéri bűneinket, hanem azok kiengesztelését helyettünk – hisz teljesen kiengesztelni képtelenek lennénk, ezért – Szent Fiára bízza. A húsvét tehát megmenekülésünk ünnepe, ahogy a zsidók Egyiptomból, a rabságból kiszabadultak, úgy mi keresztények a bűntől, a lelki haláltól menekülünk meg. Azt ünnepeljük, hogy új esélyt kaptunk – tiszta lapot Krisztus által –,új esélyt a boldog földi és örök életre. A mennyország, az örök élet húsvéti reménye az, ami talán összeköt minket a szerzetesek évével. A szerzetesek egész élete az örök élet hitét és reményét tükrözi az Egyházban. Nem tenne egyetlen szerzetes ma sem, és nem tett volna a múltban sem akár egy Szent Benedek, Szent Ferenc, Szent Teréz, Szent Pió vagy Boldog Kalkuttai Teréz anya fogadalmat a hármas evangéliumi tanácsra (tisztaság, szegénység és engedelmességre), ha nem lett volna szilárd a hitük és a meggyőződésük, hogy igaz az Úr szava: „Mindenki, aki elhagyta házát vagy testvéreit, nővéreit vagy apját, anyját, a gyermekeit, vagy földjeit értem és az evangéliumért, százannyit kap már most, ebben a világban … az eljövendő világban pedig az örök életet.” (Mk 10, 29k) Ha nem tesz semmi látványosat egy szerzetes, nem gyógyít betegeket, nem tanít és nem is prédikál, hanem „csak” csöndes, nem magamutogató imájával közös életet él az Úrral, önmagát Neki adja, akkor már a lehető legtöbbet megtette: Krisztus társává vált a világ üdvözítésében, és ezzel már vállalta, hogy tartóra tett mécses legyen (Mt 5,15). Lehet úgy is mécses, ahogy Lisieux-i Szent Teréz volt: életében alig páran ismerték, a kármelita kolostor zártságát élte, de Jézust befogadva, halála után az Úr az egész egyház számára látható mécsessé tette. Kövessük bátran a szerzetesek példáját, legyen az fiatal vagy idős, férfi vagy nő, elsőre megnyerő vagy talán furcsa. Merítsünk erőt az ő Istennek szenteltségükből annak bizonyságául, hogy a mai korban is kell és lehetséges Jézussal együtt élni.

PÁLOSOK, A FEHÉR BARÁTOK Szabó Levente (9. A) Ha egy tetőtől talpig fehér szerzetest látunk, jámbor arckifejezéssel, rózsafüzérrel az oldalán közeledni, alighanem egy pálos szerzetessel van szerencsénk találkozni. Húsvéti számunkban az ő közösségüket mutatjuk be röviden: Kik ők? Honnan valók? Mi a tevékenységük? Mivel többszöri megkeresésünk sem járt sikerrel, mi magunk eredtünk a pálos szerzetesrend nyomába.

Hitélet

Kik ők? Hogy kerültek Magyarországra? Van egy tévhit, mely szerint a pálos rendet Remete Szent Pál alapította. Ez azonban nem igaz. Az alapítók személyesen nem is ismerték Remete Szent Pált. A Rend alapítása az esztergomi születésű (Magyarország akkori fővárosa) Boldog Özséb nevéhez fűződik. Özséb az 1200-as években élt. Híres magyar családból származott, természete miatt mégis inkább a magány vonzotta. Noha magas szintű oktatásban részesült és papnak ment, végül a Pilis erdőségeiben kötött ki. Remeteségbe vonult, amihez sorstársai időnkénti felbukkanásai is hozzásegítették. A rend megalapításához Isten csodatevő képessége segítette: egyszer, amikor az erdőben imádkozott, mindenhol apró lángocskákat látott, amik végül a keresztje előtt egyesültek. Ezt égi jelként értelmezte, hogy össze kell gyűjtenie a szanaszét élő remetéket, és egy csoportban kell élniük magányban, Isten útjait keresve és egymást tanítva. Elindult hát, és a Pécs melletti Jakab hegyen egy remetecsoportban letelepedett. Őt fogadták el vezetőjüknek. Életmódjuk vonzotta az embereket: egyre többen és többen lettek. Özséb személyesen ment a római pápához, hogy ismerje el és tegye hivatalossá csoportjukat. Bár a hivatalosítás csak Özséb halála után történt, így is egyre többen léptek be csoportjukba. Égi oltalmazójukká Remete Szent Pált tették meg, innen ered a nevük: Első Remete Szent Pál Rendje (latinul: Ordo Sancti Pauli Primi Eremitae). Az évek során folyton-folyvást fejlődtek, volt amikor magyarországi létszámuk a 900 főt is elérte. Terjeszkedésük is jelentős volt: Németországban, Lengyelországban, Ausztriában is megjelentek és még sok másik külhoni területen. Az egyházellenes politika természetesen őket is többször elérte: először a tatárjárást, majd II. József 1786-os feloszlató rendeletét, végül a nem is olyan régen véget ért kommunista hatalmat kellett átvészelniük. Szerencsére mindig maradt egy kis szikra, még ha külföldön is. A rend mai helyzete: A ma oly általános paphiány a pálos rendben is megjelenik. Napjainkban hazánkon kívül Lengyelországban, Németországban, Olaszországban, Fehéroroszországban, Ukrajnában, Horvátországban, Szlovákiában, Csehországban, Belgiumban, Kamerunban, Ausztráliában, a Dél-Afrikai Köztársaságban és az USA-ban, 54 rendházban, kb. 400 szerzetes él. Magyarországon 4 rendházuk működik: a budapesti Szikla templom, Pécsett a Pálos templom (a Király utcában található Lyceum templom is hozzájuk tartozik), Pálosszentkút, és Márianosztra. Ma Magyarországon több, mint 20 Pálos szerzetes él. Hivatásuk: A rend tagjai mind a mai napig igyekeznek megtartani Szent Ágoston regulájában leírtakat, melyek szerint élnek. A pálosok elsősorban nem magukért, hanem a nemzetükért imádkoznak és vezekelnek.

2

22. évfolyam 83. szám • Színes Fehér/Fekete

Ruházatukról röviden: Kétségkívül kényelmes viselet: nyáron nincs benne melegük, télen jól beleolvadnak környezetükbe, ha sokat esik a hó. Egybefüggő fehér köpenyük tükrözi a remeteségi egyszerűséget, mely egész életüket meghatározza. Elérhetőségük: Ha baj van, nyugodtan lehet őket keresni. Nem harapnak, máglyát sem használnak, segítőkészek. Pécsett a Pálos templomnál van rendházuk, ott lehet őket keresni. Egyszerű megtalálni a helyet, buszmegálló is van róluk elnevezve. Legyünk büszkék az egyetlen magyar alapítású férfi szerzetesrendre!

Hitélet


3

50 év Orff-lét Csorbai Virág 9. A, Soós Anna 10. A

RiPortré

Iskolánk szabadidős foglalkozás-kavalkádjában kiemelkedő muzsikafolt az 50. születésnapját ünneplő Orff-zenekar. Különleges ez a jubileum, ugyanis ebben az évben ünnepeljük Carl Orff születésének 120. évfordulóját. Az egyedi és színvonalas zenekar jelenlegi és egykori vezetőit kérdeztük tapasztalataikról. Csák Lili tanárnő Csorbai Virág: Hogyan emlékszik vissza első élményeire a zenekarban? Csák Lili: 2000-ben friss diplomásként kerestem állást. Ének-zene, szolfézstanári és karvezetői képesítéssel a kezemben próbáltam Pécsett elhelyezkedni. Küszöbön állt a megállapodás a Széchenyi Gimnáziummal, amikor megkeresett Nagy Ernő tanár úr, akinél gyakorlati tanításaim egy részét végeztem, hogy a Nagy Lajos Gimnáziumban szükség volna rám. Bár elsősorban szervezői munkát kellene végezni, mégsem szakadnék el a muzsikától, mert Ivasivka Mátyás karnagy-tanár 35 év után átadná Orffzenekarának vezetését. Mindig is vonzottak a hangszerek. Csellista vagyok, de játszom több hangszeren, mindegyik érdekel. Titkos vágyam volt, hogy egyszer majd zenekart vezetek. A Jóisten tálcán nyújtotta nekem ezt az ajándékot. Igyekeztem megbecsülni. A feladat nem volt könnyű. „Matyi bá” Carl Orff német zeneszerző elveihez híven sok olyan diákot tanított ebben az együttesben, aki zenei képzésben nem részesült, soha nem járt zeneiskolába. Voltak olyan gyerekek, akik számára egy nyújtott-, egy élesritmus, vagy egy szinkópa hatalmas gondot okozott, több havi gyakorlást igényelt. Ugyanakkor ott ültek velem szemben azok a képzett gyerekek is, akik elsőre lejátszottak mindent a kottából. Nehéz volt összehangolni ezt a szakadékot, megismerkedni a számomra új hangszerek titkaival, és persze a pedagógia, élménynyújtás, fegyelmezés rejtelmeivel, szigor és szeretet mély összhangjával. Az első évben hétről hétre kellett megújulni, tanulni, fejlődni. Ám megérte! Szerelmese lettem az Orff-zenekarnak, és ez mind a mai napig így van. Cs. V.: 2000 – től mostanáig melyek voltak a mérföldkövek a zenekar életében? Cs. L.: A 2000-től 2004 júniusáig tartó időszakban Páva Péter akkori igazgató úr buzdítása és az iskola anyagi támogatása révén a régi, Carl Orff-tól kapott nem kromatikus hangszereket kiegészítettük olyanokkal, melyekkel minden hangnemben tudtunk játszani. Vásároltunk bongót és dobfelszerelést is, ami hangulatossá tette könnyűzenei darabjainkat. 2001 nyarán Münsterschwarzachban, az I. Bencés Ifjúsági Világtalálkozón (FYBIC) Magyarországot Pécsről mi képviseltük. Alapítottam egy „szimfonikus kamarazenekart”, működtettem fúvós- és vonószenekart is, attól függően, mikor milyen zenészek érkeztek az újonnan bejövő évfolyammal. Nagyon termékeny időszak volt ez a négy év. (Ekkor még kézzel kottáztam minden darabot, szólamkottát.) A Helikonon bronz oklevelet szereztünk könnyűzene kategóriában (2002) és elnyertük a legjobb kísérőprodukció díját is (2004). 2004-ben, első gyermekünket várva át kellett adnom a karnagyi stafétát. Szőts Annamáriában ugyanazt a lelkesedést, elköteleződést véltem felfedezni, mint négy évvel ezelőtti ön-

4


Cs. V.: Ez alatt az idő alatt milyen hangszereken játszottak a zenekar tagjai? Cs. L.: A zenekar mindig egyedi összetételű. Ha vonósnégyest játszik egy csapat, akkor egyértelmű, hogy melyik négy hangszerre van szükség. Nálunk ez másként van, pont fordítva. Az érkező hangszerek összetétele határozza meg, hogy mit játszunk. Abból főzünk, amink van, és igyekszünk a „legízletesebb ételt” elkészíteni. Általában mindig van furulya, fuvola, klarinét, gitár, hegedű, cselló, zongora és ütőhangszerek (harangjáték, xylofon, metallofon, marimba, dobszerkó, konga, bongó, fémháromszög, shaker, csörgődob, fadob, tikfa…). Volt alt- és basszusfurulyánk, körtemuzsikánk, tangóharmónikánk, szájharmónikánk, bendzsónk, ukulelénk, szaxofonunk, tubánk, tenorkürtünk, oboánk is… Készítettünk esőbotokat Gabula Júlia tanárnő segítségével, és akadtak scannerekből, billentyűzetből létrehozott hangszereink Jéhn János tanár úr jóvoltából. A legújabb hangszer az Orff-zenekarban a nagybőgő, ami a 15 év alatt még nem szerepelt. Varázslatos dolog és nagy ajándék egy-egy újabb hangszer megismerése, lehetőségeinek kiaknázása, a gyerekek tehetségének megcsillanása, a közös muzsikálás, alkotótevékenység. Cs. V.: Melyik a kedvenc zenei műfaja? Cs. L.: Ebből a szempontból „rossz” zenész vagyok. Bár elkötelezett híve vagyok a komolyzenének, mégsem csukom be a fülem, ha a rádióban meghallok egy mai muzsikát. Meghallom, megítélem, és általában azonnal kialakul a véleményem róla. Vagy megszeretem, vagy nem. Lehet ez rockzene, alternatív, repetitív zene, lehet komolyzene, népzene…, szubjektív ítéletem alá esik. Ha egy zene megtetszik, és el tudom képzelni az Orff-zenekarra, akkor műsorra kerül. A zenekar hangszerösszetételének állandó változása miatt a műveket, amiket el szeretnénk játszani, át kell hangszerelni. Ez igen időigényes és komoly munka, egyben élvezetes alkotótevékenység. Ezt általában mi, karnagyok végezzük, de sokszor a diákok is szerepet vállalnak. Játszottunk reneszánsz, barokk, klasszikus és romantikus muzsikát, kortárs zenét, opera- és musicalrészleteket, könnyűzenét, filmzenéket egyaránt. Felléptünk taizéi dalokkal, egyházi népénekekkel, népzenével…Természetesen minden évben műsorra kerül egy Carl Orff darab is. Ez a jó az Orff-ban, és itt a zenekarra gondolok, hogy annyira különleges.


5

RiPortré

magamban, így biztos voltam benne, hogy jó kezekbe kerül a csapat. Akadt feladat otthon is bőven, mégis mindig vágytam vissza az Orffos gyerekekhez, ehhez a világhoz. Nagyon tetszett, hogy a fejlődés tovább folytatódott: beépült a szintetizátor, a basszusgitár, vagyis az elektromos hangszerek, és átalakult a képzettségi szint. 2009-re, mikor visszatértem az iskola falai közé már csak képzett zenészekből állt az együttes. Így érettebb darabok is előadásra kerültek. Természetesen a siker sem maradt el! 2009 májusában megosztott második helyet ért el a zenekar a Hangfoglaló Hétfő Országos Előadói Pályázaton (HANOSZ), melyre Annamáriával közösen készítettük fel iskolánk zenészeit. 2009. szeptemberében ismét nekilendültem a zenekari munkának. Igen vártam ezt a pillanatot, izgalom és némi félelem járt át, hiszen ismerős diák már nem volt a sorok között. A közös munka meghozta az összehangolódást, és a diákok megszerettek. Három gyönyörű közös évünk volt két Helikonnal, ezüstéremmel (2012), az I. Pécsi Diákfesztivál (2010) egyéb kategória Gyémánt fokozatának megnyerésével, az eddigi legmagasabb létszám, 43 fő elérésével. Igazi nagyzenekarrá nőttük ki magunkat. Sok közös hétvégét tartottunk, budapesti és külföldi utakon vettünk részt, a környező falvakban évről évre felléptünk. 2012-ben ismét gyermekáldás köszöntött ránk. Ezúttal Bergics Lajost kértem fel a karnagyi munka folytatására. Szakértelme, muzikalitása nagy csodálója vagyok már egyetemi éveim óta. Orffosaim is megérezték Tanár úrban a kiváló muzsikust, megszerették és elismerik őt. A 2012/13-as tanévben még aktívan tevékenykedtem a zenekar munkájában, hétvégi táborokat szerveztem, kottákat írtam, aztán évről évre kevesebbet kellett tennem… Reményeim szerint a jövő tanévtől ismét kézbe veszem a karmesteri pálcát.

RiPortré

Mindig más és újszerű, bármi jól áll neki. Mi választunk. Többször előfordult már, hogy diákok, kollégák ajánlottak egy dalt. Az Orff-zenekar a muzsika révén átalakít, felemel, kicserél, vidámmá és könnyeddé varázsol. Szakmai fejlődésen túl a próbákon kiereszti mindenki az aznapi gőzt, elfelejti a tennivalóit, nehézségeit, CSAK a közös zene marad. Együtt lélegzünk, lendülünk, nevetünk és sírunk. Hiába jövünk fáradtan, megújulva és jókedvűen megyünk haza. Épp ezért talán azok a darabok állnak jól nekünk, amik vidámak, „mosolygósak”, és melyekből az egység, a hit árad. Szőts Annamária Cs. V.: Hogyan került kapcsolatba a zenekarral? Sz. A.: A zenekarral már gimnazista koromban kapcsolatba kerültem, hiszen az akkori női kar tagjaként gyakran szólaltattunk meg közös műveket az Orff-fal. Az egyik kiemelkedő élményem Ivasivka tanár úr talán legkedveltebb darabjához, a Japán szvithez kötődik, melyben szólót énekelhettem a zenekar kíséretével. 2004ben aztán visszakerültem a gimnáziumba, Csák Lili tanárnő helyére szabadidő-szervezőként. Ekkor kaptam meg az Orff-zenekar és a Fúvósegyüttes vezetését is. Öt, élménnyel teli évet töltöttünk együtt. Cs. V.: Mit tart a zenekar legfőbb erényének? Sz. A.: Ahogy már említettem, Csák tanárnőtől egy fúvós, és egy ütős együttest örököltem, az évek során aztán az egyre több közös programunk mellett egyre több közös művünk is lett, aminek az lett az eredménye, hogy a két zenekar összeolvadt. Így megnőttek a lehetőségeink, mind hangzásban, mind repertoárban színesebb lett az Orff. Lehetőségünk adódott néhány új hangszert is vásárolni, többek között egy szintetizátort és egy nagy, kromatikus xilofont. A szaxofonoktól a basszusgitárig nagyon sokféle hangszeresünk volt abban az évben. Talán itt érdemes megemlítenem, hogy ennek a zenekarnak az a sajátossága, hogy évről-évre más az összetétele, hiszen mindenki előtt nyitottak voltunk/ vagyunk, akinek fontos, hogy egy jó közösséghez tartozhasson, örömmel együtt zenélhessen egy vidám csapattal. Ez a karnagyoknak ugyan óriási kihívást jelent, – hiszen ilyen zenekarra egy zeneszerző sem komponált műveket, a hangszereléseket saját magunknak kellett/ kell elkészítenünk – viszont ezáltal mindig egyedi hangzást érhetünk el egy-egy ismert mű esetében is. Cs. V.: Volt a zenekarban kedvenc zenei stílusa? Sz. A.: Azt gondolom, hogy akkor jó egy mű, ha szívesen gyakorolja és játssza a zenekar, és a közönség is szívesen hallgatja. Éppen ezért én soha nem ragaszkodtam egyetlen műfajhoz, vagy stílushoz. Az öt év alatt a reneszánsztól kezdve a többi zenetörténeti koron keresztül a jazzig, a latin ritmusoktól a magyar örökzöldekig, Michael Jacksontól a filmzenékig mindenféle stílust kipróbáltunk, sok kedvenc darabunk lett, melyek közül jó volt most feleleveníteni néhányat. Bergics Lajos 2012. októberétől decemberéig, valamint a 2013-14-es és a 2014-15-ös tanévben vezette a zenekart. Kedvenc műfajaként a barokk zenét és a Taizé-i átdolgozásokat említette. Iskolánk két diákját kérdeztem, akik aktív tagjai a zenekarnak: Knoch Júliát(10. A) és Ján Szilárdot(11. A). Soós Anna: Hogyan zajlanak az Orff-próbák? K. J: A próbák szerdánként háromtól fél ötig tartanak. A kezdés előtt mindenki behangol, aztán egy rövid

6


imát követően nekiugrunk egy darabnak. Többször átismételjük, megbeszéljük a hibákat. Másfél óra alatt általában 1-3 művet szoktunk átnézni. Aztán a próbát imával zárjuk. J. Sz: Az Orff próbák, mint minden tanóra, természetesen imádsággal kezdődik és zárul. Ami pedig a két ima között zajlik, az felülmúlhatatlan. Nagyon szeretek zenekari próbákra járni, mert az ott lévő légkör és a zene teljesen univerzálisan hat rám. Ha éppen kikapcsolódni vágyom, akkor egy lassú, nyugodt darabban megtehetem, ha pedig feldobódásra vágyom, azt is könnyen elérhetem, hiszen nem csak a műveink legtöbbje könnyed, vidám, hanem a társaság is. Mindig van valaki, aki valamin nevet, és persze ez a jó hangulat a többiekre is átragad.

Egy régebbi diákunkat, János Kamillát kérdeztem: S.A.: Mikor és mennyi ideig voltál a zenekar tagja? J.K.: 2005 és 2011 között voltam Orff-tag. S. A.: Hogyan emlékszel vissza az Orff-zenekarban eltöltött évekre? J.K.: Sok jó zenei élménnyel gazdagodtam a zenekarban töltött évek alatt, számos érdekes hangszert kipróbáltam, és megtapasztaltam, hogy sok kicsi milyen sokra tud menni együtt. Nem kevés munka volt összeállítani egy-egy számot, de főleg a vicces emlékeim maradtak meg a közös utazásokról és koncertekről.


7

RiPortré

S. A.: Mit jelent számodra Orff tagnak lenni? K.J.: Már negyedik éve vagyok Orff-tag, és ez alatt sokat változott a zenekar, de amik kezdettől fontosak voltak nekem, azok megmaradtak: a jó társaság és a közös zenélés. Orffosnak lenni azt jelenti, hogy egy nagyszerű csapat tagja vagy és fontos számodra a zene. J.Sz.: Ami a zenekar szakmai részét illeti, az is több, mint megfelelő. Vannak technikailag és zeneileg rendkívül aprólékos, nehéz darabok is, de ezeknél is próbáljuk kihozni magunkból a maximumot. Összességében azt mondhatom, hogy nagyon nehéz lenne, ha nem lenne ez a zenekar. Az egész együttes és a benne lévő tagok, mind egytől egyik nagyon sokat számítanak nekem. Biztos vagyok benne, hogy a zenekar nélkül sokkal üresebb lenne az életem. Most, hogy készülünk a jubileumi koncertre, egy csomó régi ismerős, jó barát, akiket már 2-3 éve nem láttam, visszatér, és nagyon jót zenélünk együtt, és közben szórakozunk, és emlékezünk az együtt töltött időkre. Nem hiába mondják, hogy "A zene összeköt". A zenének mindig is hatalmas ereje, szelleme volt és lesz is. Akinek pedig bármilyen lehetősége van, hogy valamilyen zenekarban, zenei együttesben játsszon, esetleg valahol énekeljen, azt javaslom, mindenképpen éljen vele. Megéri!

RiPortré

A PÉCSI ORFF-ZENEKAR RÖVID TÖRTÉNETE Ivasivka Mátyás A pártdiktatúra (1947-1989) idején igen nehéz volt külföldi – főleg nyugati – sajtótermékekhez, kottákhoz hozzájutni. Ha ez sikerült is, borsos árat kellett ezekért fizetnünk. 1963 tavaszán nagyjából azonos szövegű levelet írtam a földkerekség akkori legismertebb zeneszerzőinek, így Igor Stravinskynek, Benjámin Brittennek, Paul Hindemithnek, Carl Orffnak, Aram Hacsaturjannak, ill.Dmitrij Sosztakovicsnak. A szöveg a következő volt: „Tisztelt Uram, egy magyarországi középiskola zenetanára, karnagya vagyok. Szeretnénk megszólaltatni az Ön műveit, ám nincs lehetőségünk ezekhez hozzájutni. Kérnénk, hogy küldjön számunkra kompozíciói kottáiból." És a megkeresett szerzők sorra válaszoltak is. A leggyümölcsözőbb kapcsolat Stravinskyvel. Britten-nel és Orff-fal alakult ki. Rövid másfél évnyi levelezés után Orff professzor a következő kérdést intézte hozzám: „Ismeri-e Ön az Orff-hangszereket?" Válaszomban őszintén megírtam, hogy nem is hallottam ezekről. (Közbevetőleg megjegyzem, hogy Orff mester – hasonlóan a többi jeles komponistához – időközben több művének kottájával megajándékozott. Ezeket diák-énekkaraimmal, -zenekaraimmal sorra meg is szólaltattuk, nem csekély meglepetést keltve a zenebarátok körében. Ne felejtsük el: mi az Európát kettéválasztó vasfüggöny keleti oldalán éltünk...) Carl Orff válasza nem késett. 1965 tavaszán kisebb kamion állt meg a Nagy Lajos Gimnázium előtt. Xilofonok, harangjátékok, metallofonok, törpe üstdobok ésegyéb más ütőhangszerek kerültek elő a dobozokból. De küldött a német mester hanglemezeket, útmutatókat is. Ezek segítségével előbb jómagam, majd szeptembertől a megalakult Orff-zenekar lelkes tagjai viszonylag rövid idő alatt elsajátítottuk az Orff-instrumentumok kezelésének mesterségét. Ez a páratlan buzgalom tette lehetővé, hogy a következő év (1966) tavaszán már bemutatkozhattunk a pécsi és budapesti rádióban, később a televízióban, hangversenyeken, mindannyiszor figyelemre méltó sikerrel! 1967 májusában a keszthelyi Helikoni Ünnepségeken kiemelt fődíjat kaptunk. Petrovics Emil zsűrielnök „páratlan értékűnek" nevezte produkciónkat. A hazai komponisták hamar felfigyeltek Magyarország első Orff-zenekarára. Papp Zoltán, Tillai Aurél, Karai József, Várnai Ferenc, és e sorok szerzője egymás után írtak műveket, a zenekar egyik tagja, Farkas István 1979-ben ugyancsak meglepett minket egy mutatós kis darabbal. Ám a legnagyobb megtiszteltetést magától Orff mestertől kaptuk. A világhírű komponista ROTA címmel vegyeskari, Orff-zenekari művet írt az 1972-es, – sajnos tragikus végű – müncheni olimpia megnyitására. Alig száradt meg a nyomdafesték a partitúrán, máris postázta címünkre az új kompozíciót, mely München után másodszor a pécsi Liszt-teremben szólalt meg együttesünk tolmácsolásában. Hazai és külföldi szereplések, elismerések sorozata tarkították Orff-együttesünk további éveit. Példánkon felbuzdulva hazánkban másutt is alakúltak Orff-zenekarok, melyek közül magasan kiemelkedik a soltvadkerti (korábban kiskőrösi), Fodor Katalin által vezetett Carmina Hungarica Orff-zenekar. Jómagam 35 éven át, 2000-ben történt nyugdíjaztatásomig voltam karnagya az időközben ismét ciszterci rendivé lett pécsi Nagy Lajos gimnáziumi Orff-zenekamak. Fiatal, ambiciózus kolléganők folytatják – nem kevés sikerrel! – ezirányú tevékenységemet...

8


RiPortré


9

Több, mint zene… Erős Eszter 10. D

Lyukasóra

Carmina Burana? Ha mást nem is, de ezt a művet mindenki ismeri, de vajon honnan? Iskolánk Orffzenekara idén ünnepli az 50. születésnapját, ezért most a névadójáról, Carl Orff-ról írnék néhány szót, hogy mindenki tisztában legyen vele, ki is volt ő.

Carl Orff 1895. július 10-én született a bajorországi Münchenben. Tanulmányait Heinrich Kaminskinál, a kor egyik ismert zeneszerzőjénél végezte, majd zenei pályáját a komponálás mellett zeneoktatással folytatta. Pedagógiai munkáját egy balettiskolában kezdte, ahol közelebb került a tánchoz. Ehhez köthető a világhírű pedagógiai műve, az „Orff Schulwerk”, amely ritmikus képzéseken alapul, emellett még az éneklésre is hangsúlyt fektet. Salzburgban és Münchenben is alapított iskolát. Salzburgban az OrffSchulét, Münchenben a Zene- és Mozgásművészeti Intézetet. Zenei életműve többnyire színpadi művekből áll. Nagy részben a mitológia, a mesék és a középkori mondák ihlették. Első sikerét Frankfurtban aratta 1937ben a Carmina Buranával, melynek később két párdarabja ‒ a Catulli Carmina és a Trionfo d'Afrodite ‒ is megjelent. Későbbi éveiben, amikor inkább az antikvitás felé fordult, megzenésítette az Antigonét és az Oidipusz királyt. Ahogy mondani szokták, munkái olyannyira „összművészeti alkotások”, hogy nem lehet csak zenei szempontból értékelni őket. Orff nem csak zeneszerző volt, ezért a Carmina Burana kivételével nem is állt szándékában csak zenét írni. Színpadi rendezőként nem csak zenét komponált, hanem a vizuális elemekért és gyakran még a szövegekért is felelt. Legismertebb szerzeményei a rövid művek és az antik művek, de jelentős szerepet játszott a bajor világszínház életében is. Carl Orff 1982. március 29-én halt meg, de ezzel munkái nem vesztek el, mert műveit ma is világszerte játsszák, pedagógiai művét pedig még ma is használják. Sírja az andechsi apátság templomában, a „Schmerzhaften” oldalkápolnában található. A felső-bajorországi Ammersee-ben később múzeumot hoztak létre az emlékére. Végül egy személyes vélemény és tanács: a ma közismert, kedvelt, modern műfajok mellett néha hallgassunk egy kis komolyzenét is, mert jó hatással van az ember lelkére! 10


Évfordulót ünnepeltünk Faludi Réka 10. A Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepét megelőző vasárnapon, február elsején a Dzsámi 10 órás szentmiséjén a templom új szárnyának 75.évfordulóját ünnepeltük. Ez alkalomból Udvardy György püspök atya, Mayer Mihály nyugalmazott püspök atya, Farkas Béla atya és Kele Pál atya celebrálták a misét,valamint Bedics Gábor iskolánk volt és Bedics Viktor jelenlegi diákja ministráltak. A püspök atya beszédében többször méltatta a felújításban segédkezőket, külön kiemelte Farkas Béla atyát, aki a templom plébánosa, mint az egész felújítás motorját.


11

hun.lap

A mise kezdetén az ünnepélyes bevonulás után nemcsak a templom falait áldották meg, hanem a híveket is. A misét hosszú volta ellenére nemcsak a felnőttek, hanem az iskolások is figyelmesen hallgatták végig. Említésre méltó az iskola Laudate kórusa is, amely az egész szertartás alatt szolgált – Havasi Gábor karnagy vezetésével - megadva a meghitt, ünnepélyes hangulatot. Külön kiemelem a szóló énekeseket, mert különösen jók voltak. LajososMargitos diákok és pedagógusok, hitoktatók, illetve cserkészek is képviseltették magukat. A szentmise végén, miután a püspök atya megáldotta és elbocsátotta a híveket, Béla atya köré gyűlve a kicsik szép számban álltak sorba pecsétért. Az események itt még nem értek véget, ugyanis a Nagy Lajosban Czeininger tanár úr előadását hallgathatták meg az érdeklődők és népzenészeink – Sturcz Noémi, Wéber Zsuzsa, Recht Balázs - produkciójával folytatódott a délelőtt. Végül egy meghitt hangulatú agapéval zárult a megemlékezés. Tulajdonképpen ezen alkalmak során gondolunk csak bele, hogy milyen szerencsések is vagyunk: minden héten ebbe a csodaszép, történelmi emlékekben dúskáló templomba járhatunk misére, amit intézményünk papjai tartanak, és a Belvárosi templom szomszédságában lévő iskola ódon falai közt tanulhatunk.

75 évvel ezelőtt szentelték fel

a Belvárosi templom északnyugati, íves részét

hun.lap

Czeininger Tamás

A belvárosi plébánia két nagyszerű papja, Kele Pál és Farkas Béla atyák elhatározták, hogy városi ünneppé teszik a 75 évvel ezelőtt történteket. Meghívnak minden hívőt, különösen a belvárosi templomhoz kötődő embereket, hogy ünnepeljenek együtt velük. Így történt 2015 februárjában! „Mikor egy közösség templomot épít, a jelen és a jövő számára alkotja meg Isten házát, a Szentlélek sugallatára.” Így van ez akkor is, amikor bővítésre van szükség, mert a közösség ,,kinőtte’’ a régit, s így szüksége van egy nagyobbra. Dr. Kelemen Andor apátplébános volt egyebek mellett az, aki szükségét érezte a templombővítésnek. A bővítés tervének voltak ellenzői is, de a támogatók többségbe kerültek. Támogatta a bővítést Virág Ferenc megyéspüspök, az akkori új polgármester, a szociális érzékenységéről ismert dr. Esztergár Lajos, mint kegyúr, valamint a zirci főapát, Endrédy Vendel, aki szintén fontosnak tartotta és anyagilag is támogatta az építkezést. Az épület átalakítására több terv is született, melyek közül Körmendy Nándor (1894-1969) építészmérnök munkáját fogadták el. Körmendy számos egyházi épületet tervezett már Magyarországon, többek között Győrött, Komáromban, Sopronban, Csornán, míg Budapesten iskolát és kórházat is. Az építész joggal nevezhető az 1920-as 30-as 40-ves évek egyik legnevesebb magyar mérnökének. Kevesen tudják, hogy Pécsett a Kereskedelmi Iskola is az ő tervei alapján épült. A Belvárosi templom, azaz a Dzsámi átépítésének, kibővítésének munkálatai az 1939. évben kezdődtek. A kivitelezés folyamán elbontottak egyes török időből megmaradt darabokat, s a szerkezet egy részét, a barokk korban épült nagy oldalkápolnát és a harangtornyot. A kivitelezés során szóba került a minaret visszaépítése, esetleg kettő emelése is, de erre végül nem került sor, viszont kibontottak néhány korábban elfalazott törökkori ablakot és a mihrábfülkét is. Így Magyarországon először (sőt Nyugat-Európában is) mutattak be egy XVI. századi iszlám imaházat, amely ma katolikus célt szolgál. Körmendy az épülethez altemplomot is tervezett, ahol lehetőség nyílt kripták létesítésével temetkezésre. A kor kihívásának megfelelően az alkotó ezen alsó szintet úgy építette meg, hogy szükség esetén az óvóhely szerepét is betölthesse. Szerencsére a helyiséget sosem kellett alkalmazni erre a célra. Az építkezés során – nem meglepő módon – sírokat találtak, mely újabb bizonyíték arra, hogy Pécs mai belvárosának északi területe egy hatalmas ókori nekropoliszt rejt, mely a Járásbíróság épületétől végig a Széchenyi téren a Janus és Apáca utcákon keresztül a Székesegyház nyugati oldaláig húzódik. A templom kriptájába mind a mai napig temetkeznek. Egyfajta folytonosság mondható ki a terület használatával kapcsolatban, hisz a III-IV. századtól fogva temetkeznek ide. Az építkezést természetesen több neves személy is megtekintette. Eme jelentős méltóságok tetszését elnyerte az új, íves szerkezet és a török épületrész összeépítése. Így ellátogatott a városba gróf Teleki Pál miniszterelnök és Habsburg József királyi főherceg feleségével, valamint gróf Zichy Gyula kalocsai érsek, Pécs egykori püspöke, aki annyi jót tett a városnak. Röviden a régmúltról: A templom története a XII/XIII. század fordulóján kezdődik. Ekkorra készült el ugya-

12



13

hun.lap

nis a mai imaház elődje, egy egyenes szentélyzáródású, keletelt, román stílusú templom, mely a XIV. század végén, a XV. század elején nagy gótikus toldást kapott. A templomot Szent Bertalan tiszteletére szentelték, akinek modern szobra ma a harang mellett található. A török 1543 nyarán foglalta el Pécset, és a szép európai gótikus-reneszánsz város, gazdag keleti kereskedővárossá alakult át. Gázi Kászim pasa dzsámit építtetett. Leromboltatta a koraközépkori templom falait, s a köveit felhasználva létrehozták a dzsámit, amely 1686 őszéig mint iszlám imaház működött. A Szent Liga seregei Bádeni Lajos őrgróf és Pálffy János gróf vezetésével felszabadították városunkat a törököket kiűzve és újra püspöki város Pécs! Az 1687-es évtől az újjászentelt templom a jezsuiták temploma lett, akik oktató-nevelő munkával foglalkoztak a mai Nagy Lajos Gimnázium helyén épült iskolában. Az jezsuita atyák a XVII-XVIII. században barokk stílusban átalakították az épületet, mely az iskola fontos lelki központja, és a város polgári negyedének főtemploma volt. A templom iszlám imaház jellegét már a XVII. században megszüntették a minaret lebontásával, a mihrábfülke elfalazásával és a szamárhátíves ablakok átalakításával. A templomban képeket, szobrokat is elhelyeztek, nagy oldalkápolna is épült, majd egy harangtoronnyal is gazdagodott Isten háza. Mária Terézia jóvoltából 1780 óta Pécs szabad királyi város. Így a templom kegyúri feladata a műszaki állapot megőrzése, a karbantartás, a mindenkori városvezetés, a polgármester feladata lett. Az 1813-14-es tanévtől kezdték meg a tanítást a mai Nagy Lajos Gimnáziumban a ciszterci szerzetesek, így a templomot is ők használták, amely 1829-ben plébániai templom lett. A XX. század elején Pécs már 50 000 fős és 1939-re már 70 000 a lakosság száma. A centrumában lakók kinőtték a belvárosi templomot, tehát meg kellett nagyobbítani. Makay polgármester és a városvezetés néhány tagja kezdetben a nagy összegekre hivatkozva nem támogatták az átépítést. Azonban a pécsi püspökség, a zirci ciszterci apátság és több magánszemély anyagi támogatása lehetővé tette a templom átalakítását. 1940. februárra még nem készült el teljesen, de szeptember 8-án, Kisboldogasszony napján, Virág püspök által, a jezsuiták, a ciszterciek és hatalmas tömeg részvételével megtörtént Isten házának felszentelése. Az ünnepség kezdetén, mint a templom kegyura, Dr. Esztergár Lajos, az új polgármester köszöntötte a püspököt, majd lovag Vasváry Ferenc dr., pécsi egyetemi tanár, a belvárosi plébánia képviselő testületének világi elnöke tartott emlékezetes beszédet. A templom képeit Gebauer Ernő pécsi festőművész készítette, kinek festményei több más középületben megtekinthetőek. Jó példa a gimnázium I. emeleti freskója. 1942-ben volt a 44 regiszteres versenyorgona szentelése, amely a híres pécsi Angster orgonagyárban készült. Végül még egy érdekesség: Az altemplomban nyugszik Kelemen apátplébános, Körmendy építész, Esztergár polgármester, Vasváry professzor, akik oly sokat tettek az új templomért!

A remény sétája

hun.lap

Vonyó Péter András 9. C Idén január 23-án volt a hetvenedik évfordulója annak, hogy szerb fegyveresek 1945. január 23-án elhurcolták a Csúrog nevű bácskai település lakosságát. Ezzel akartak bosszút állni, mivel 1942 januárjában magyar fegyveresek egy – a hivatalosan a jugoszláv partizánok ellen indított – akcióban szégyenletes módon körülbelül 3300–3800 szerb és zsidó embert mészároltak le. Ezt a vérengzést torolták meg a szerbek, és Csúrog 3000 fős lakosságát a járeki táborba hurcolták. Ezen a télen számtalan más településen is hajtottak végre akciókat a magyar és német bácskai lakosság ellen. Ez alkalomból szervezett megemlékezést a Rákóczi Szövetség Pécsi Tudományegyetemen működő tagszervezete. A „remény sétája” a Kossuth-térről indult, ahonnan fölsétáltunk a Kálvária dombra. A több száz összegyűlt, főleg gimnazista diák részvételével lezajló programon beszédet mondott Dr. Őri László, Pécs Város alpolgármestere, Ömböli Zoltán, a bukovinai székelyek képviseletében és Kiss Igor a Vajdasági Magyar Demokrata Párt elnökségi tagja. Az eseményt szebbé tette számos vers is. Iskolánk egyik tanulója a 11. C osztályba járó Retkes Ádám szavalásával szintén hozzájárult az emléktúra szebbé tételéhez. Az esemény tartalmazott igen mély és fontos gondolatokat a magyarság összetartásának fontosságáról, ugyanakkor sajnálatos módon vannak, akik a gyász és a szörnyű tragédiára való csöndes emlékezés helyén saját politikai gondolataikat akarják terjeszteni. Remélem, hogy ezt a sétát a jövőben is megrendezik majd, és még inkább azt, hogy az emberek megtanulják tisztelni és szeretni egymást azért, hogy ne kerülhessen sor többször ilyen tragédiára, valamint azért, hogy a határon inneni és a határon túli magyarok hűek maradjanak nyelvükhöz, kultúrájukhoz és nemzetükhöz.

A versailles-i békerendszer, avagy a II. világháború előszele (Az első világháború – 4. befejező rész) Csontos Gábor 12. A Az első világháború (1914-18) nem hasonlított egyetlen korábbi háborúhoz sem. A rövid háborúra számító szövetségek véres offenzívákra, állóháborúra, világméretű, elhúzódó harcokra kényszerültek. A kormányok által jegyzékváltásokkal és erkölcsi szólamokkal („a háború, mely örökre véget vet minden háborúnak”) indított háború hamar a néptömegek küzdelmévé vált. A veszteségek nagysága, a milliós emberáldozatok egyre kevésbé tették lehetségessé az ésszerű béke megkötését. A konfliktus szétrombolta a XIX. század teremtette világrendet, a hatal-

14



15

hun.lap

mi egyensúlyra építő politikát, a háborút társadalmi felfordulás, a közép-és kelet európai monarchiák összeomlása, ideológiai konfliktusok követték. A tárgyalóasztalhoz ülő győztes hatalmak (angol, francia, amerikai, olasz, „a négy nagy”), eltérő elvei, elsősorban a francia és amerikai elképzelések, összeegyeztethetetlenek voltak. Franciaország célja (Clemanceau) Németország megbüntetése, a visszavágás (revans a Német Császárság kikiáltásáért, 1871. jan. 18, Versailles,) volt, (ezt jelezte a békekonferencia megnyitásának helye és dátuma is, Versailles, 1919 jan. 18.), az Egyesült Államok (Wilson) kompromisszumra, igazságosságra és a nemzeti önrendelkezés elvére kívánta építeni az új világrendet (wilsoni pontok). A béke tartós fennmaradásához szükség lett volna egy átfogó rendezőelvre, – melyet a kollektív biztonság amerikai elve ugyan betölthetett volna – ám az európai (elsősorban francia) elképzelések ezt megakadályozták. Az eltérő elvek, kioltva egymást, sajátos kompromisszumot eredményeztek: a békék feltételei túl súlyosak lettek a megbékéléshez, de nem voltak elég szigorúak a tartós leigázáshoz. Vagyis egyetlen ország sem érte el célját. Németországot nem békítették meg, de megtörni sem tudták, Franciaország félelmei nem csökkentek, Németország még a békefeltételek elfogadásával is erősebbnek bizonyult. A megbékélést lehetetlenné tette az is, hogy a veszteseket nem hívták meg a tárgyalásokra, az elkészített békepontok aláírására (területek elveszítése, katonai korlátozások, háborús felelősség elismerése, jóvátétel fizetése) ultimátum-jelleggel kötelezték őket. (Németország: 1919. jún. 28. – Versailles, Ausztria: 1919. szept. 20. – Saint-Germain, Bulgária: 1919. nov. 27. – Neully, Magyarország: 1920. jún. 4. – Trianon, Törökország: 1920. aug. 10. – Sévres, majd 1923. júl. 24. – Lausanne). Ezzel kizárták Európa két legerősebb nemzetét is, Németországot és Oroszországot, amelyek együtt Európa népességének több mint felét adták, és jelentős katonai erővel rendelkeztek. A szétesett Osztrák-Magyar Monarchia helyén – katonai beavatkozások és diplomáciai nyomás hatására – kialakult határokkal új, gyenge kisállamok jöttek létre etnikai, területi vitákkal, ráadásul a kelet-közép-európai térség ”kis győztesei” (Csehszlovákia, Lengyelország, Románia, Görögország, Jugoszlávia) részt vehettek a konferencián, a „vesztesek” (Ausztria, Bulgária, Magyarország, Törökország) kárára előadhatták igényeiket. A békéket követően csaknem ugyanannyi ember került idegen uralom alá, mint amennyi élt az Osztrák-Magyar Monarchia idején, azzal a különbséggel, hogy sokkal több, sokkal gyengébb nemzetállamok között osztották meg őket (pl. magyarok a szomszédos államokban, a németek Lengyelországban, stb.). A háború előtt Németország keleten és nyugaton is erős szomszédokkal állt szemben, a békéket követően azonban a közép-európai kis államok nem jelenthettek ellensúlyt Németországgal szemben. (Ezt Németország a 30-as, 40-es években ki is használta). A békerendszer a háborús felelősség áthárításával lélektani terhet rótt a vesztes országokra, a területi rendezéssel etnikai konfliktusokat alapozott meg, az átgondolatlan, teljesíthetetlen és behajthatatlan jóvátétel kiszabásával önmaga tekintélyét ásta alá. A Nemzetek Szövetsége (Népszövetség, 1919.), bár a békerendszer garantálására hozták létre, nem bizonyult hatékonynak, a nemzetközi konfliktusok megoldására nem volt képes: békefenntartó katonai erővel nem rendelkezett, a létrehozását szorgalmazó Egyesült Államok nem lépett be a szervezetbe, sőt a békeszerződést sem ratifikálta. Már a békék megkötésekor látható volt, hogy a versailles-i rendezés magában hordozza az újabb konfliktus előszelét, ahogyan ezt Foch, francia marsall fogalmazta: „Ez nem béke, hanem fegyverszünet húsz évre”.

XXIV. évf. 23. (91.) szám, 2015. Húsvét

a Ciszterci Diákszövetség Pécsi Osztályának lapja

Csodás nap egy viharos délutánon – Találkozás dr. Szalai János atyával Fábián Anna (9. A)– Mészáros Bence (9. A) Egy viharos decemberi délutánon Antal Emília tanárnővel együtt látogattuk meg az Egyházmegye legidősebb papját, Dr. Szalai János atyát a Szent Lőrinc Otthonban. Bence édesapja vállalta a sofőr szerepét az ítélet idő ellenére. Szalai atya teológiai doktor, akit 1946-ban szenteltek pappá. A Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumában érettségizett Arató Orbán atyával osztálytársak voltak, osztályfőnökük Böröcz Marcell szerzetes atya volt, akinek emlékére díjat is alapítottak a hálás tanítványok. Szalai atya nagyon kedves, fürge ember, nagy szeretettel várt bennünket már a lépcsőházban. Barátságos szobájában, amit maga tart rendben, még süteménnyel, üdítővel is kedveskedett. Beszélgettünk vele a papi hivatásáról, a dogmatika tudományáról, a Karitasz szeretetszolgálatról, melynek sokáig a vezetője volt. Természetesen szóba kerültek a régi diákévek, a hajdani Nagy Lajos Gimnázium, a tanárok és osztálytársak. Sugárzó személyiség, Nagy figyelemmel hallgattuk, a történelemről és a várostörténetéről is sokat megtudtunk, Bence örömére, hiszen őt a történelem különösen érdekli. De kérdeztük Szalai atyát az irgalmasságról, és arról, mit tart fontosnak a mai diákoknak elmondani. A beszélgetést az Évkönyvben olvashatjátok majd, de hadd idézzük azt a gondolatot, ami bennünket különösen megragadott.: „Legyenek irgalmasak! Legyenek jó emberek, és ne csak saját érdeküket keressék. Aki jót tesz embertársaival, aki mindig készen van arra, hogy segítsen, az Isten felé menetel. Aki szeret – akár tudja, akár nem, valamilyen módon kapcsolatba kerül Istennel. Azt üzenem a mai lajosista diákoknak, legyen erejük jót tenni!” Ezek a gondolatok így a nagyböjti időben is nagyon aktuálisak! Örülünk, hogy megismertük Szalai János atyát, reméljük 2016-ban mi is ott lehetünk a rubinmiséjén!

2014. Te Deum

2 Csoóri Sándor

Nagypénteki aggodalom Nagypéntek újra. Gyászlepel az égen. Keresztfa, létra minden a helyén. A háttér isteni! A golgotás dombon virágzik épp a som és a kökény. Lehet, hogy edzett vértanúként régi sebeinkbe csak ma halunk bele? Azt hallom: lesz ecet és szivacs bőven de harmadnapon vajon föltámadunk-e? Február 3-án töltötte be 85. születésnapját Csoóri Sándor költő.

Áldott húsvéti ünnepeket kívánunk a Színes Fehér Fekete minden olvasójának!

3

2014. Te Deum

Zene az Irgalmasok utcájában Beszélgetés Kozma Jánossal, aki immár 15 éve Pécs utcáin zenél Pálinkás Anna 7. A, Nyisztor Sarolta (7. A) Akik nap mint nap járnak az Irgalmasok utcájában, már bizonyára látták azt a vak férfit, aki zöld gitárján játszik és közben énekel, Kozma Jánost. Mi is sokszor láttuk, s egyszer csak érdekelni kezdett bennünket, hogy milyen is az élete. Egy nap aztán összeszedtük a bátorságunkat, odamentünk hozzá és megkérdeztük, hogy készíthetünk-e vele interjút. A válasza igen volt, így egy hét múlva meg is született a beszélgetés. Ha kíváncsiak vagytok, hogy mit tudtunk meg róla, az alábbiakban elolvashatjátok. Pálinkás Anna: Hogyan veszítette el a látását? Kozma János: Így születtem. A szememet többször műtötték és ez a kevés látásom ezáltal lett. Élénk színeket kellő megvilágítással és foltokat látok, ez valamelyest segít a tájékozódásban. P. A.: Hol járt általános iskolába? K. J.: Budapesten jártam a Vakok Intézetébe, ennek nem örültem, mert messze volt Lentitől, ahol laktam. P. A.: Bemutatná, hogy milyen az említett intézetben egy tanóra? K. J.: Először megismerkedtünk a „Braille” írással, ami legfeljebb 6 pontból áll, a pontok pedig egymás alatt két sorban helyezkednek el. Először úgy tanultuk őket, hogy kimondtuk a számokat, például a 4-es pont egymagában az á betű. Miután ezeket elsajátítottuk, ugyanazt tanultuk, mint amit a látók iskoláiban szoktak. Annyi volt még a különbség, hogyha valamit meg akartak mutatni, akkor azt a tárgyat körbeadtuk az osztályban, és azt megfoghattuk. P. A.: Igaz-e, hogy akinek nem jó a látása, más érzékei kifinomultabbak? K. J.: Ez igaz, mert meg kell tanulni tájékozódnunk a hallásunkkal és a tapintásunkkal is. Volt külön hallásfejlesztő óránk is. Például, ha valami leesik a szobában, akkor szinte biztosan meg tudom mondani, hogy mi volt az. Ahogy más emberek körbenéznek, egy pillanat alatt mindent érzékelnek a szemükkel, mi ugyanígy vagyunk a hallásunkkal. P. A.: Hova járt gimnáziumba? K. J.: Középiskolás koromban még működött külön középiskola vakok részére, a látókkal jártam egy osztályba. P. A.: Látás nélkül milyen foglalkozások közül lehet választani? K. J.: Lehetnek zenészek, tanárok, választhatunk a kefekötő, kosárfonó, keramikus, szövő és egyszerűbb foglalkozások közül, az informatika segítségével lehetnek jogászok, ügyvédek, de igazából már szinte bármilyen foglalkozást űzhetnek, amelyhez nem feltétlenül szükséges a látás. A vakok közül mindenki dolgozhat, aki akar. P. A.: Mikor és hogyan tanult meg gitározni? K. J.: Teljesen magamtól tanultam hallás után. 12 éves koromban kezdtem. P. A.: Milyen dalokat szokott játszani? K. J.: Inkább régebbi zenéket, amelyeket 40-50 évvel ezelőtt játszottak. Pl. Máté Péter, Illés együttes, Fonográf, az újabbak közül Republic, Zorán, Koncz Zsuzsa. P. A.: Szokott saját szerzeményeket is játszani? K. J.: 15 évvel ezelőtt találtam ki saját dalokat, de nem lettek olyan jók, ezért inkább hanyagoltam őket. P. A.: Hol zenélt eddig? K. J.: Sok helyen, már Budapesten is megpróbáltam, de az nem volt olyan jó. Utcazenészként jártam be az ország egy részét, voltam a Balaton környékén is.

2014. Te Deum

4

P. A.: Honnan jött az ötlet, hogy az utcán zenéljen? K. J.: Gimnazista voltam és szükségem volt pénzre. Nyári munkára nem mehettem, mint a többiek. A bátyám azt javasolta, hogy álljak ki zenélni. Először nem akartam, mert olyannak tűnt, mintha koldulnék, de egyszer kipróbáltam és tetszett az embereknek. Azóta zenélek. P. A.: Hogyan viszonyulnak Önhöz az emberek? K. J.: A visszajelzések 90%-a jó. De igazából én is kíváncsi lennék rá, mert ahány ember, annyi féle. P. A.: Hogyan telik egy átlagos napja? K. J.: Reggel felkelek 6 órakor. Fél hétig megcsinálom a reggeli dolgaimat. 7 óra 10 percig összekészítem a gyerekeimet. A Szent Mórnál elköszönünk, majd bemegyek a városba, és iszom egy kávét. 9 óra körül szoktam elkezdeni zenélni. Nincs terv arra, hogy milyen számok következnek, de van egy füzetem, amibe az összes dal címe bele van írva, amit ismerek. Ha nem jut eszembe semmi, akkor azok közül választok. Általában délig szoktam zenélni, néha tartok kávészünetet is. Utána elmegyek a gyerekeimért, majd haza. Este vacsorázunk, fürdünk és lefekszünk. P. A.: Kikből áll a családja? K. J.: Négy gyerekünk van. Van egy 10 és fél éves lányom, Réka. Van egy 9 éves fiam, János, egy 5 éves lányom, Boróka és egy 2 és fél éves kisfiam, Gergő. P. A.: Köszönöm a beszélgetést!

Irodalmi alkotói pályázat Mikuli Jánosné Az idei tanévben 15 diák adott be írásokat. Volt, aki egy novellát adott be, de akadt, aki egy kisebb kötetre való verset. Az idén a novellák voltak „erősebbek”.

Lyukasóra

Minden évben bensőséges és szakmailag izgalmas az a beszélgetés, amely során a zsűri értékeli az írásokat. A zsűri tagjai: eleinte Meliorisz Béla költő/tanár és Fekete Richárd költő/ tanár, akinek az elmúlt években Ágoston Zoltán, a Jelenkor főszerkesztője lett a társa az értékelésben. Mindketten nagyon értenek ahhoz, hogy a diákoknak érthető, alkalmazható szakmai tanácsokat adjanak, a szerzők alkotói karakterének megfelelő olvasmányokat ajánlanak – mindezt humorral, szeretettel. Értékítéletüket hitelesíti, hogy diákjaink a Helikonon – ebben a kategóriában – minden alkalommal (háromszor) arany minősítést értek el, egy alkalommal a fődíj is lajosistáé volt. Diákjaink több alkalommal kaptak díjat a sárvári, országos alkotói pályázaton. Közülük Makk Flóra volt a legsikeresebb. A 2014/15-ös tanévben a következő eredmények születtek: 1. helyezett: Hitre Imola (12. B) Másfél év múlva…kezdetű novellája 2. helyezett: Ritter Anna (10.A) 2104. című novellája 3. helyezett: Kuruc Eszter Ébresztő című novellája

20


2104 Ritter Anna 10. A ,,Egy gyereknek ugyanis a legteljesebb biztonságra van szüksége minden téren”

(Krúdy Tamás)


21

Lyukasóra

2104 egyik reggelén borús, lucskos nap köszöntötte az embereket. Nikolett az ágyában feküdt, egyelőre csukott szemmel próbált felkészülni a napra, és relaxált… elképzelte, ahogyan pufók gyermekkarok fonódnak válla köré, pufók arcocska nyomódik arcához, majd forró szájacska puszilja meg, miközben ő beszívja a szőke, göndör tincsek finom illatát. Minden reggel 5 percet engedélyezett magának ezekre a gondolatokra, ez adott neki elég erőt, a gyermek utáni vágya éltette, a remény hajtotta mind előre. Az NTISz (Nagy Társadalomirányítási Szervezet) azonban még nem küldte ki az eredményeket, miszerint engedélyezték-e a gyermekvállalást vagy sem. Emlékezett, egy gyerekkori barátnője, Márti egyszer azt mondta, amit Szindikátus csinál, az pofátlanság. (,,.Anya mondta, hogy abba azért nem kéne beleszólniuk, mikor legyen együtt Apával, hogy kisöcsim vagy kishugim szülessen.”) Pár hét múlva Mártiékat mintha a föld nyelte volna el, állítólag elköltöztek, de hát, semmit sem vittek magukkal… Nikolett nem gondolta, hogy ez pofátlanság, hiszen a Szindikátus csak egyensúlyba akarja tartani az újszülöttek nemét. A kutatások világosan kimutatták, hogy a baba neme 100%-ban attól függ, melyik napszakban fogant meg. Az új rend 2052-től működik. A III. világháború eredményeként az országban szörnyű állapotok uralkodtak a 2020-as évek végére. A háború kiváltó oka az ukrán-orosz harc volt, amibe beleszólt Amerika, Japán, majd nem volt megállás. Magyarország lakosságának 3/4-e elpusztult, egy részük a fronton, másik részük pedig az észtek általi bombatámadásban. Hatalmas volt a pánik, ki gondolta volna, hogy a jelentéktelen kis észteknek milyen jelentős nukleáris fegyverkészletük van! Az oroszokkal szövetkezve meg is nyerték a háborút, létrehozva ezzel 2026-ban Észtoroszországot, majd világuralomra törtek. A magyar nép rettegett, hogy megbosszulják a több évvel ezelőtti rendszerváltást, ám közel sem jártak olyan rosszul, mint Amerika, Japán és Ukrajna, ahol a teljes populációt kiirtották. Ezután vezették be, hogy Kelet-Közép-Európában minden családban 5 gyermeknek, nyugaton pedig 7 gyermeknek kell születnie. Kínában viszont akkora volt a túlnépesedés, hogy 25 évig szigorúan tiltott volt a gyermekszületés, majd utána is csak minden második családban egy. Mikor 2050-re nagyjából stabilizálták a helyzetet, beütött a krach: a háború utórezgéseit még mindig lehetett érezni, elsöprő erejű volt a nincstelenség, az emberek éheztek, a felnőttek, akik nem tudták eltartani a családjaikat, iszonyatos számban váltak el, depressziósak lettek, majd jobbhíján végeztek magukkal. A Dunába állítólag egy periódusban tömegével vetették magukat az emberek, és napokig nem lehetett mást látni a folyóban, mint a víztől felpuffadt, málló hullákat. Ekkor a Nagy Társadalomirányítási Szervezet saját kezébe vette a házasodás és a szaporodás szervezését. Sokkal radikálisabb eszközöket vetett be, hogy az emberek egyenlőbb esélyekkel indulhassanak, és, hogy megszüntessék a társadalmi különbségeket, és harmonikus gyerekkorban részesüljön a Jövő Nemzedéke. Elsőként a szerelmi házasságokat tiltották be. A Szindikátus szerint, azok a házasságok, ahol domináns szerepet játszanak az érzelmek, halálra vannak ítélve. Állítólag a szindikátusfő (senki sem tudta ki az, sohasem látták, abban sem voltak biztosak, létezik-e egyáltalán) szerint az ember nem tud tartósan szeretni senkit a saját vérén kívül, mert a szeretet genetikailag kódolt, ezért a szerelem valójában érzékek csalatkozása. Ezután minden 5. évben minden embertől vért vesznek, egészen 20 éves korukig. Ekkor mindenkit teljes kivizsgálás alá vetnek, egy sor tesztet kell kitölteni,

Lyukasóra

pszichológus beszélget velük, majd esszét írnak a házasságról. Ha valakit házasságra éretlennek gondolnak, várnak még 5 évet, majd megismétlik ugyanezt. Ha még ekkor is van, aki éretlennek minősül, az az NTISz bírósága elé kerül a társadalom egészséges működésének akadályozása vádjával. Ezeket az embereket vagy létezésre alkalmas egyénnek ítélik (ekkor a társadalomnak hasznos munkát kell végezniük egészen addig, míg a saját lábukon meg tudnak állni) vagy alkalmatlannak (ezeket a személyeket többé soha nem látja senki). A házasságra érett lányokat és fiúkat (mindig ügyelnek, hogy ugyanannyi legyen belőlük) egy erre létrehozott szempontok alapján összepárosítják, majd összeházasítják úgy, hogy a lehető legsikeresebb utódokat tudják produkálni. A házasság utáni következő lépés a gyermekvállalás volt. Ezt az NTISz erre specializálódott csapata szabályozta. A házasság után két évvel lehetett legelőször benyújtani a gyermekvállalásra vonatkozó kérelmet. Ekkor újabb kivizsgálások következtek, hogy a szülők teljesen egészségesek-e; ha nem, akkor a kérelmet fellebbezés joga nélkül elutasították. Újabb sor teszt, pszichológussal való beszélgetések, esszék. Figyelték, hogy mennyire lesznek képesek szeretni a szülők a gyermeket. Mennyire vannak a szülők jó anyagi körülmények között, hogy mindent megadjanak a gyereknek, mennyire felvilágosultak szellemileg, hogy a gyereket ne hátráltassák a fejlődésben. Ezek után le kellett mondaniuk a válási jogukról, a cigaretta-és alkoholfogyasztási jogukról, valamint esküdniük kellett, hogy erejükön felül a családi harmónia fenntartására fognak törekedni. A legnagyobb baj az volt, hogy minden olyan lassan haladt! Ráadásul, ha egy párnak addig nem jön meg az engedély, míg a nő 30 éves nem lesz, automatikusan törölték őket a Jövő Nemzedékének Lehetséges Nevelői listájáról, hiszen 22-30 év közötti nők adtak életet a legegészségesebb gyermekeknek. Nikolett felsóhajtott. 4 éve vártak az engedélyre, akkor nyújtották be másodszorra az igényüket a gyermekre. Az elsőnél ő 23 éves volt, de a férjét, aki 24 éves volt, nem tartották felkészültnek az apaságra. Az egyik barátnője, Kitti múlt szerdán megkapta az engedélyt, majd hozzá az információkat (mit kell neki mondogatni a fogantatás pillanatától, mit kell enni, inni, az újszülött csecsemőt meddig szoptassa, milyen időközönként, stb. Ha ezt nem így teszik, bizonyított, hogy észrevehető lesz a gyerek érzelmi és szociális állapotán), valamint a táblázatot, hogy mikor legyenek együtt a férjével, hogy megfelelő nemű babát hozzanak létre. 2 gyermeket engedélyeztek nekik, kettő fiút, mire Kitti elkámpicsorodott, mert kettő lányt akart. Nikolettnek már a nyelvén volt, hogyha végre megkapnák a vacak engedélyt, akkor őt aztán hidegen hagyná, fiút vagy lányt kell-e szülnie. Ő csak gyereket akar sokat, de hát a jövő hónapban már 28 éves lesz, és még egy szem baba sem téblábol körülötte! Ám még így is szerencsésnek mondhatta magát: a férjével, bár gondosan titkolták, egymásba szerettek. A múltkor, miután megbizonyosodott róla, hogy senki sem fültanúja mondandójának, arra kérte Nikolettet, szökjenek meg. Hiszen csak nem irányítja egész Észtoroszország a világot, kell lennie valahol, valaminek, ami jobb, mint ez! A nő erre annyira megrémült, hogy napokig szinte meg sem szólalt. Hogy is szökhetnének meg? Hisz az a rendszer ellen van! Férje azzal érvelt, hogy a szindikátusnak nincs joga meghatározni mindent, semmi közük hozzá, Nikolett pedig elbizonytalanodott. Ezek a gyerekek egyszer a jövő nemzedékét fogják alkotni- akkor a szindikátusnak igenis joga van meghatározni mindent. Vagy mégsem? Ha nem tenné meg, visszajönne a 100 évvel ezelőtti áldatlan állapot, mikor a szülők nem foglalkoztak a gyerekkel, az embereknek nem volt rájuk elég pénzük, lusták voltak a gyerekneveléshez, hagyták őket elkallódni, és a társadalom számára értéktelen, önző embereket neveltek. Emiatt az önzőség, közömbösség miatt süllyedt hatalmasat az életszínvonal, ez vezetett háborúhoz, éhezéshez, halálhoz. Csak egy ilyen rendszer volt a megoldás! De… tényleg egy ilyen rendszer volt a megoldás? MOST EZ a megoldás? A mi időnkben ez a megoldás? Ha nem, akkor… mi?

22


Egy fűszálnyi kegyelem Az iskolai angol fordítási pályázat nyertese idén Pethő Borbála 11. B osztályos tanuló. Az ő fordításában olvashatjátok Alice C. Bateman A Blade of Grace című írását.


23

Lyukasóra

Középkorúnak vagy még idősebbnek lenni a 21. század hajnalán együtt jár azzal, hogy az ember számos hirtelen és gyors változást élt meg. Szerencsés voltam, hogy egy farmon nevelkedhettem. Amikor a szüleim 1951 tájékán ideköltöztek, a házban még padló és folyóvíz sem volt. Három év elteltével, mire megszülettem, édesapám beszerelte a vízvezetékrendszert, parkettázott; nagyobb nappalink és új konyhánk lett – a végtelenül kezdetleges ház emléke csak idősebb testvéreimben élt, nekem azt a környezetet sohasem kellett megismernem. Egy nagy, vidéki család nyolcadik gyermekeként – a tizenegyből –, anyai ágon katolikus, apain protestáns hittel a hátam mögött másféle gyermekkorom volt, mint azoknak, akiknek a szülei ugyanazon hitet vallották. Édesapám már egészen fiatalon megtanított rá: nem a templomba járás teszi az embert istenfélővé, istenszeretővé. Megmutatta, hogy Isten ott él egy-egy virágban, felhőben, egy fűszálnyi kegyelemben; a kora tavaszi illatban, amellyel a föld megörvendeztet a téli fagy után. Elírtam az előző mondatot – ahelyett, hogy egy kecses fűszálban, azt mondtam, egy fűszálnyi kegyelemben. Mégis meghagyom pontosan ilyennek, hiszen mindig így szóltam azokhoz, akik nem hittek Istenben vagy az ő műveiben: Ki más alkothatna meg egy fűszálat? Valamit, ami oly egyszerű, hogy teljesen természetesnek vesszük; bár átkozzuk, amikor vágni vagy nyírni kell, létezése mégis kész csoda. Bármelyik élő tudós, botanikus, akármilyen sokoldalú zseni képtelen lenne rá, hogy megkettőzzön, megháromszorozzon egy egyedülálló, egyszerű fűszálat. Hogyan is lehet Istenben nem hinni? Egy fűszálnyi kegyelem… De elkalandoztam; csupán annyi volt a szándékom, hogy megmutassam, milyen melegség és megnyugvás áradt korai otthonom hangjaiból és illataiból. A ház velünk együtt nőtt és fejlődött, mialatt a család körülményei megváltoztak. A fatűzhelyet elektromosra cserélték, amikor úgy tízéves lehettem, a ruhák, melyek azelőtt keményre fagytak a szárítókötélen, attól fogva a konyhai gépben melegedtek át. Micsoda mesés illatok voltak! Kővé keményedett ruhák a konyhaasztalon, frissen, a napsütötte vidéki tél gyönyörű kék és fehér tónusaitól ragyogva. Az ujjak és lábak merev domborulatok, miután a szél össze-vissza fújta, majd a hideg megfagyasztotta őket. Mintha egy szellem vette volna fel a ruhákat, gondoltam magamban, majd kiugrott volna belőlük; azonban ezután is úgy tetszett, valaki még mindig viseli őket. A hó friss illata, melyet a lepedők, ingek és ruhák ontottak, a jó levegő és a tisztaság tökéletes elegyeként gyülemlett fel a hatalmas konyhaasztal felett. Apró füstgomolyagok szálltak, akár egy-egy menekülő sóhaj, amint a ruhadarabok melegedtek és száradtak, s visszatértek eredeti formájukhoz, másra sem várva, mint hogy kivasalják őket. Volt, hogy a friss hó illata csalogatott ki a szabadba, s így örömömet lelhettem olyan tevékenységekben, amelyekre csak a tél beköszöntével nyílt lehetőség a farmon. Bár a legboldogabb akkor voltam, ha bent maradhattam, befészkelve magam egy könyvvel egy kismacska vagy kölyökkutya mellé, előfordult, hogy néhány testvéremmel együtt én is kimerészkedtem. Valóságos áldás volt, hogy száznyolcvan holdnyi dimbes-dombos, örökzölddel és cédrussal borított birtokon nőhettünk fel. Jóllehet, tizenegy gyermek volt a családban, öt lány- és öt fiútestvérem, négyen közülünk ugyanabban a korban voltunk; együtt játszottunk, cseperedtünk és tanultunk, két kisfiú, Bill és Bruce, és két kicsi lány, Sheila és Alice. Milyen szép idők voltak! Mennyi mindent csináltunk együtt! Mindig is én voltam a jó kislány, s testvéreim nemegyszer rávettek, hogy

Lyukasóra

őrt álljak és figyeljem, nem jön-e édesanyám, mialatt ők megrohamozták a konyhát és az éléskamrát a pincében, némi étel reményében. Ezek után a zsákmányt kivittük a szabadba, egy titkos helyre, ahol kedvünkre lakmározhattunk belőle – mielőtt visszatértünk volna a házba, hogy elfogyasszuk az esti adagot is. Mintha édesanyám nem tudta volna egész idő alatt, pontosan mi folyik a háta mögött! Most visszagondolva, amint ott őrt állok, hogy figyelmeztethessem a többieket, ha közeledik – a rettegés, hogy csak egy centiméter választ el a bajtól! Minden bizonnyal egy mérföldnyit ugrottam arrébb, valahányszor édesanyám megmozdult a székében. Bárcsak mindenki olyan gyermekkort tudhatna maga mögött, amilyenben nekem részem volt – a tanulás és fejlődés évei tele szeretettel, játékos cselszövéssel és fantáziával; dióhéjban mindazzal, ami a való életben igazán fontos lenne. Egyetlen tévéadót lehetett nálunk fogni, azt is csak hellyel-közzel; ám ha megkérdeznek tízéves koromban, hogyan kell csaknem bármilyen ételt termeszteni, főzni, sütni vagy tartósítani, könnyedén feleltem volna – saját tapasztalatom és megfigyeléseim alapján. Minden bizonnyal azt is megmutatom, mely bogarakat kell megölni és melyeket szaporítani, hogy javítsák a termőföldet vagy segítsék a növényt a fejlődésben. Ismertem az erdő minden fáját, a mező összes füvét, s izgatottan mutogattam volna, ha egy kolibrit látok leszállni virágzó málnabokorra. Most, harmincöt-negyven évvel később boldog vagyok, ha csak egy kevés időt együtt tölthetek a testvéreimmel, távol a rohanó, zaklatott hétköznapoktól. Nincs semmi ezen a világon, ami felérne gyermekkorom emlékével, annak akár egyetlen pillanatával – még mielőtt a felnőttkor és a nagyvárosi élet elsöpört volna mindent. Gyermekéveink emléke varázslatos menedék egy megfáradt felnőtt számára; remélem, azáltal, hogy megosztottam mindezt, egy cseppnyi örömöt és békességet is adhattam a szívemből, melyben örökké hordozom majd a régmúlt napok illatait, hangjait, s minden pillanatát.

24


Egy verseny margójára MUtatós Kísérletek - BÁrki CSInálhatja Piffkó Dániel 7. A Nekem nagyon tetszenek a természettudományos tantárgyak, mert az ember általuk jobban megismerheti az őt körülvevő környezetet. Könnyű tanulni, mert sok bennük a logikai összefüggés. Én szerencsésnek mondhatom magam, mert a természet közelében élek, és talán ezért is szeretem annyira. Az is szimpatikussá teszi, hogy nagyon sokoldalú és izgalmas, lehet kísérletezni, ami vagy sikerül vagy nem, de mind a kettőből sokat tanulunk. Ez a verseny is a kísérletezésről szólt.

Három-négy héten át hetente legalább kétszer ott maradtunk délután a fizika előadóban és gyakoroltuk, és folyton fejlesztettünk, újítottunk valamit a kísérletünkön, majd elérkezett a verseny első fordulója. Barátommal kíváncsiak voltunk, hogy mennyire fogjuk tudni folyékonyan elmondani a zsűrinek a kísérletünket, tapasztalatainkat, eredményeinket és természetesen az okokat, mert inkább a gyakorlati dolgokba fektettünk sok energiát. Meglepetésünkre egész jól sikerült. Kíváncsiak voltuk a végeredményre és örültünk, amikor a kihirdetéskor első helyezettként szólítottak minket. Ezek után még mindig volt mit csiszolni az előadásunkon az országos döntőre, méghozzá meglepő módon elég sok. Például új cukoroldatokat kellett készítenünk, amire körülbelül elment 5kg cukor, pillanatragasztót kellett beszerezni, hogy egy tükröt tudjunk ráragasztani egy üvegakvárium aljára (Jéhn tanár úr „örömére”, ami azt hiszem, még azóta sem került le onnan). Volt olyan ötletünk is, hogy beszerzünk egy refraktométert, de ezt inkább már hagytuk. A második, vagyis az országos forduló a Pécsi Tudományegyetemen került megrendezésre. Eléggé izgultunk, de itt is sikeresen előadtuk a kísérletet, végül különdíjasok lettük. Egy-két hét múlva bemutattuk a tanároknak is a kísérletet az új laborban, de ekkor ez már rutinszerűen ment. Ezt a versenyt különösképpen azoknak a diákoknak ajánlom, akik hozzám hasonlóan szeretik a természettudományokat.


25

Eset-les

Erről a fizika versenyről először fizikaszakkörön tett említést Raics Katalin tanárnő. Ekkor még nem volt nagy kedvem ehhez a sok plusz munkával járó versenyhez. Később Jéhn János tanár úr is megemlítette fizikaórán. Ekkor kezdtem engedni, és már-már úgy döntöttem, hogy jelentkezek rá, majd az egyik nap megtudtam, hogy két fős csapatokban is lehet indulni. Így történt, hogy a legjobb barátommal, Füleki Mátéval együtt beneveztünk a versenyre. Ezután rengeteg munka következett. Már az is sok időbe telt, hogy kiválasztottuk a kísérletet. Azt se tudtuk, hogy milyen típusú kísérlet legyen, ami otthon elkészíthető és egyben látványos, érdekes is. Hosszas gondolkodás után az optika mellett döntöttünk, magával a kísérlettel pedig azt akartuk bemutatni, hogy az optikai sűrűség változásával milyen módon változik a fény terjedési sebessége.

Eset-les

Füleki Máté 7.A

A verseny Felkészítőmnek Raics Katalin a neve Rég tudósok között a helye Inkább ő segített ebben A Jedlik Ányos versenyemben Persze segített benne más is Picit egy-két osztálytárs is Dániel a régi barátom Majdnem annyit mint a tanárom Voltak feladatok, nehezek De voltak annál könnyebbek Átlagosan elég jó lett, nagyon Fontosnak tartom feladatom Ez a verseny csak segíthet utamon Melyben fejlesztem a tudatom Éppen ezért köszönöm szépen, Hogy megalkották ezt a versenyt nékem Ha lehetőségem akad, szépen Részt veszek ezen minden évben Köszönöm ezt a nagy lehetőséget Üdvözlöm a tisztelt vezetőséget.

26


Cserkészfarsang a Lajosban Dukai Bálint 9. C


27

Eset-les

Mi is lehetne jobb a nagyböjti időszak beköszönte előtt, mint egy farsangi est a cserkészekkel? Február 13-án, pénteken került megrendezésre gimnáziumunkban a VI. kerületi cserkészfarsang, melyen igen szép számban voltak jelen cserkészek és cserkészjelöltek is. A program a kiscserkészek jelmezes felvonulásával vette kezdetét. A kreatív jelmezesek jó kedvvel töltötték meg a dísztermet, amit már messziről hallani lehetett. Ezt követte a cserkészkorosztály jelmezes felvonulása, melyen igen érdekes és humoros produkciók szórakoztatták a fiatalokat. Az őrsök jelmezes műsorai után jöhetett egy kis tánc, természetesen ott a pároknak a zenéhez illő módon kellett táncolniuk. Közben a tömegben a szemfüles vezetők cetliket osztogattak a helyesen táncolóknak, amiket később tombolajegyre lehetett beváltani. A jelmezes felvonulás és tánc után a cserkészeket az egyik teremből átalakított büfében sütemények, rágcsálnivalók és üdítők várták. A jóízű falatozás közben tombolasorsolás is volt, ahol értékes nyeremények találtak gazdára. A zsűri értékelése után eredményhirdetéssel zárult a program, amin okleveleket és tortákat, süteményeket nyerhettek a kreatív jelmezek megalkotói. Mi, a Vombat őrs tagjai a harmadik helyen végeztünk. Mivel őrsünk most vett részt először kerületi programon, bemutatkozásul egy óriási vombatnak öltöztünk be. Ha pár szóval lehetne jellemezni az estét, a kreativitás, a jó hangulat és a jó kedv kifejezések lennének a legalkalmasabbak.

„Szeretem, ha az emberek nevetnek, főleg ma.” Beszélgetés Pozsgai Zsolt íróval Rácz Adél 12.A

Eset-les

2015. március 5-én Pozsgai Zsolt drámaíró és rendező, volt „lajosista diák” látogatott iskolánkba. Az irodalmi délután előtt, melyet Dobosi igazgató úr vezetett, volt szerencsém feltenni kérdéseimet a pécsi származású írónak, akiről az interjú készítése alatt sok érdekességet megtudhattam. Rácz Adél: Pécsett született, de most már Budapesten él. Hogyan indult a pályája? Hogy került Pécsről Budapestre? Pozsgai Zsolt: Valóban itt születtem, és a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumában töltöttem azt a négy évet, ami a legemlékezetesebb fiatalkoromból. Pécsett sok területen dolgoztam, elsősorban a színházban. A színházi és a filmes műfaj nem igazán kötődik ehhez a városhoz, gondolok itt arra, hogy itt egy színház van, míg országunkban legalább 80, a világon pedig több százezer… Tehát olyanfajta tervem volt, hogy valamivel nagyobb léptékben élhessek. Így kerültem Pestre 28 éves koromban, ahova egy könyvkiadót mentem megalapítani és vezetni. Aztán bizonyos, hogy amikor az ember már idősebb lesz, visszajön és vesz egy telket a hegyoldalban, mert Budapest nem az a hely, ahol élni, hanem inkább ahol dolgozni lehet. R. A.: Nem csak drámaíróként, rendezőként is tevékenykedik. Saját darabjaiban is vállal rendezői feladatokat? P. Zs.: A pécsi színházban tanultam ki igazán a rendezést, egy nagyszerű embertől, Szegvári Menyhérttől, aki itt, Pécsett egy nagyon jelentős színházi személyiség volt, így a saját darabjaimat meg is rendezem. Ezzel már rokon a filmkészítés is, hiszen a színdarabírók általában forgatókönyvírással is foglalkoznak. A kettő között nincs nagy különbség, csak a technikában. Ebben az esetben is olyan nagy szerencsém volt, hogy nem csak írhattam, hanem meg is rendezhettem. Ez valószínűleg azért van, mert gyakorlatias ember vagyok, és nagyon szeretem létre is hozni azt, amit elképzelek, és nem bízom másra, hogy valósítsa meg! A színházban és a filmben mindenképpen kell egy közvetítő, és nem mindegy, hogy ki az. Igazából én annyira féltem ezeket a dolgaimat, hogy szeretem magam felnevelni őket, és nem odaadni másnak. R. A.: Mennyire változatos műveinek témája és műfaja, van-e esetleg kedvence? P. Zs.: Műfajilag teljesen különbözőek a darabok, van köztük kétszemélyes történet és nyolcszáz fős történelmi darab is, de mindezek mellett megtalálható musical-szövegkönyv, bábjáték vagy akár mesejáték is. Nem egyfajta stílust művelek, hanem megpróbálok színházban élve mindenfélét írni. A téma attól függ, hogy az embert éppen mi foglalkoztatja. Nem elegendő, ha van egy téma, meg kell várni, amíg olyan külső lökés ér, vagy olyan érzelmi állapotba kerülök, hogy az hirtelen aktuális legyen.

28


R. A.: Mit tervez a közeljövőben? P. Zs.: Kicsit hangsúlyosabb lett az életem a tévé és a film miatt, elsősorban tévéjátékokat forgatok mostanában. De összefüggnek a dolgok, hiszen nemsokára Okinavára fogok utazni, egy dokumentumfilm forgatására. Egy olyan tizennyolcadik században élő, nyelvészettel fogalakozó utazóról szól a film, akinek a vers- , és regényírás mellett fő célja a japánok megtérítése. Ez nem sikerült neki, viszont a Bibliát lefordította japánra. R. A.: Rendezőként milyen helyekre jutott el? P. Zs.: Elsősorban a darabjaim kapcsán utazok, azok közül is egyet-kettőt mutattak be több nyelven, New Yorktól Indiáig világszerte. Ennek ellenére a legtöbbet a Balkánon játsszák, elsősorban Bulgáriában, Macedóniában, most éppen Romániában. Az én dolgaim inkább keleten futnak, viszont Ausztriában is számos előadásom volt már.

R. A.: Köszönöm a beszélgetést!


29

Eset-les

R. A.: Van-e olyan műve, amelyet kifejezetten diákok számára ajánl? P. Zs.: Az ’56-os forradalom egyik mozzanatát dolgozza fel a Szerelmem, Magyar Katalin című dráma. Katalin egy tizenhat éves mártír, ápolónő volt, aki sokak életét megmentette a kritikus helyzetben, majd életét vesztette. Ezt általában diákok, diákszínpadok adják elő az ’56-os megemlékezésen. Úgy gondolom, hogy diákoknak való minden, amit írtam. Én magam is diákként mentem a színházba, és nem hiszem, hogy egy Shakespeare, Moliére vagy akár egy Ibsen ne lenne gimnazistáknak való. Szerintem mindenkinek az való, amit szeret!

Március 15-ére emlékeztünk

Eset-les

Pintér Petra 10.B Kedves Ünneplő Társaim! A tavasz szó hallatán mi jut eszetekbe? Nekem a frissesség, a megújulás, új élet, új lehetőségek, a változás. Nem volt ez másképp 1848 tavaszán sem. Elődeink utolsó lehetőségét látták annak, hogy a közösen kitűzött céljaikat meg tudják valósítani. A magyarság kulturális és gazdasági felemelkedése, szabadsága elnyerése érdekében tegyenek valamit. Tudták, ahhoz, hogy a magyar szabadságot kivívják, hogy az egyenrangúságot, a sajtószabadságot elérjék, össze kell fogniuk. Tudták azt, hogy az első magyar kormányban össze kell tudnia fogni Kossuthnak, Széchenyinek, Deáknak, Batthyánynak. A vágyott cél elérésének eszköze a közös munka, a kitartás az eszmék mellett, akár áldozatok árán is. A március 15-i ünnep, és többi ünnepünk sem arról szól, hogy letegyük koszorúinkat egy szobor tövébe, elmélázzunk a múlton, verseket szavaljunk az áldozatok érdemeinek magasztalására, s halkan továbbmenjünk. Az ünnep jel, útjelző tábla, hogy tudjuk, melyik a helyes irány. Egyik ünnep sem a múltról szól. Az ünnep a jelen nemzedékének kell, hogy támpontot adjon a jövőre. Tanulni kell az elkövetett hibákból, erőt kell meríteni a múlt eredményeiből, hogy összefogással elérhetők a célok, mert az erő a közösségben van. Az ünnep lehetőség a fiatalok bevonására és tanítására, hogy évtizedek, évszázadok múlva is legyen, ki koszurút téve egy-egy szoborhoz, újra jövőt álmodik a következő évszázadokra. Ennek tudatában, tűzzétek ki ti is a magyar kokárdát a szívetek fölé, mint tették ezt akkor is. Emlékezzetek, merjetek álmodni és ne riadjatok vissza a nehézségektől. Köszönet a műsorban szereplő diákoknak: 8. A: Horvay Tamás 9. C: Tihanyi Levente 9. E: Pietras Marcin 10. A: Ritter Anna 10. B: Ambrusics Viktória, Daradics Boglárka, Pintér Petra, Tarlós Ferenc, 10. E: Molnár Bence 11. A: Bodogán Anna, Szentirmay Bánk 11. C: Retkes Ádám 11. D: Katyi Zsombor 11. E. Erdősi Szabina, Fazekas Krisztián, Simon András, 12. A: Csontos Gábor, Kővári Kincső, Sárosi Nóra 12. C: Abai Dániel, Boros Zoltán, Herendi Zsófia, Pótó István, Tóthpál Csilla, Viola Gergely A műsorban segítettek: Huszár Ferenc tanár úr, Kis-Tóth Zsolt és Tolnay László karbantartók, Antal Emília és Somosné Molnár Katalin tanárnők.

30


Szeszbeszéd Az alábbiakban szeretetszolgálatukat teljesítő tizedikes diákok beszámolóiból válogattunk.

Blénessy Albert 9. A

Marxer Fanni 10. D Tavaly már esett szó a szeretetszolgálatról. Év végén minden kilencedikesnek meg kellett hoznia egy fontos döntést: Melyik intézményt válasszam? Többféle szempont közül választhattunk. A többség arra törekedett, hogy a legkönnyebb munkát végezhesse a jövőben. Sokan mentek óvodába, de lehetőség volt öregek otthonánál, nehéz sorsú családoknál, vagy fogyatékossággal élőknél ˝dolgozni”. Érdemi munkát szerettem volna végezni, ezért az Irgalmas Rendi Kórházat jelöltem meg elsőként. Itt végstádiumban lévő haldokló betegekkel és többnyire (átmeneti kezelés alatt álló) idősekkel foglalkozunk. Mentorunkkal kézműves terápiákat tartunk. A dolgunk beszélgetni és meghallgatni őket. Az ágyhoz kötött súlyosabb betegeknek általában felolvasunk. Negatívum, hogy ezek az alkalmak időtartamuknál fogva még zsúfoltabbá teszik az így is megerőltető mindennapjainkat, és egyes problémás betegek olykor türelmünk határát is feszegetik. Ez a tevékenység lelkileg vagy meggyengíti, vagy erősíti az embert. Szerencsére nálam utóbbit váltotta ki belőlem. Nem bántam meg, hogy a kórházat választottam, hiszen az ottani betegekből áradó optimizmus sokat segít a mindennapi életben.

Szolnoki Csenge 10. A Szeretetszolgálatomat a Szent Egyed Közösségnél végzem. A közösség tagjai a mindennapi munkájuk és tanulmányaik mellett segítenek a szegényeken, rászorulókon, beteg embereken, szociális otthonokban élő időseket és állami gondozott gyerekeket látogatnak. Az országban több városban működnek, én a pécsi közösség munkájába kapcsolódtam be. A szolgálatomat a hajléktalanoknál végzem. Négy osztálytársammal és a közösség tagjaival együtt szerdánként segítjük étellel a rászorulókat. Emellett lelki támogatást nyújtunk nekik azzal, hogy meghallgatjuk őket és beszélgetünk velük. A közösségnek a Nagy Lajos király


31

SZESZ

A Kodály Zoltán utcai óvodában teljesítem a szeretetszolgálatomat. Korábban az említett intézménybe jártam én is óvodába, ezért nagyon örültem, amikor megtudtam, hogy ez a helyszín is szerepel a fogadó intézmények listáján. Általában hétfői napokon járok teljesíteni a munkát, de az óvoda nagyon rugalmas ilyen szempontból, gyakorlatilag akkor megyek, amikor ráérek. Ennek ellenére próbálok mindig ugyanabban az időpontban menni, hogy a gyerekek meg tudják szokni, hogy ki mikor megy. Nagyon jól érzem magam az óvodában, a feladatom mindössze annyi, hogy játsszak a gyerekekkel. A gyerekek nagyon aranyosak, és rendkívül jól kijövök velük, ahogy szüleikkel és az ott dolgozókkal is. A feladat nagyon sokat hozzáad az ember lelkivilágához, türelemre, tiszteletre, odafigyelésre és még számos dologra tanít, leginkább arra, hogy mennyire fontos a fiatal generáció, és mi magunk is tudunk tenni azért, hogy ezek a gyerekek egy helyes életpályán induljanak el. Igaz, nem vagyunk óvodapedagógusok, de véleményem szerint az “annyival nem is idősebb” korosztály jelenléte, példája nagyon meghatározó egy kisgyermek életében, és ezzel komoly hatást gyakorolhatunk majd a jövőjükre. Ebben az intézményben különösen fontos a jó példa mutatása, ezért igyekszem a tőlem telhető legtöbb szeretetet adni a gyerekeknek, és a lehető legjobb példát mutatni remélve, hogy ezzel hozzátehetek valamit az életükhöz. Őszintén remélem, hogy a kisebb nehézségek ellenére továbbra is hasonlóan sikeresen fogom tudni végezni az 50 óra szolgálatot a jövőben is. Hálásan köszönöm az iskolának és a fogadó intézménynek az eddigi élményeket.

útján található irodájában készítjük el a szendvicseket, de előtte egy közös imádsággal indítjuk a szolgálatot. A Ferences templomnál találkozunk velük. A szeretetszolgálat lelkileg és emberileg is megerősít. Jó érzés segíteni a rászorulókon, még ha ez a mindennapi életükben csupán egy kis segítséget jelent.

SZESZ

Vitári Viktória 10. D Egy családnál végzem a szeretetszolgálatomat. Minden kedden fél 7 és fél 9 között ketten a barátnőmmel négy kisgyerekre vigyázunk (8 éves Luca, 6 Zselyke, 4 Lázár, 2 Manga), amíg a szülők kicsit kikapcsolódnak. Én nagyon szeretem ezt a feladatot, jól kijövünk a gyerekekkel. A feladatunk a vacsora, a fürdetés, a tanulás, játék és a lefektetés. Azért választottam ezt a szolgálatot, mert mindenképp gyerekekkel szerettem volna foglalkozni, és az oviban nem lett volna megfelelő időpont. Szerintem ez azért is nagyon jó, mert mindig ugyanazokkal a gyerekekkel vagyunk, és már nagyon jól összeszoktunk. Karácsony után játszottunk az új játékokkal, nemrég pedig beöltöztek a farsangi jelmezükbe. Nagyon jó a gyerekekkel lenni, mégis közben felelősségtudatunk is van, mert egyedül kell rájuk vigyázni. A nagyobbak már jól elvannak egyedül, de a 2 éves picivel azért még nehéz, mert tudja, amikor mi megérkezünk, akkor Anya elmegy. Szeretem, amikor mi tanulunk tőlük, vagy amikor valami olyat játszanak, amit régen mi is, mert ilyenkor újra kicsik lehetünk. Egyszer, amikor az apuka szólt, hogy ne felejtsünk el a kandallóra fát tenni, és mégis elfelejtettük, a gyerekek szóltak, hogy hideg van, és teljesen elaludt a tűz. Nekem nincsen kisebb testvérem, ezért eddig nem is kellett egyedül vigyáznom egy gyerekre: felelősségtudatot mindenképp tanultam.

Bende Judit 10. C Az önkéntes munkámat György-telepen, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Jelenlét programja keretében végzem. György-telepet Pécs keleti külvárosának szélén találjuk, egy nehezen megközelíthető völgyben. A telepen a fejlesztések ellenére sok hiányosság van a mai napig: például nincs vezetékes víz és csatornahálózat. Magam is láthattam a szegénységet, és Pécs belvárosához képest a magas fokú elmaradottságot. Hatalmas a kontraszt a két városrész között. Sok ház számomra első látásra lakhatatlannak tűnt, és meglepve tapasztaltam, hogy mégis sokgyermekes családok élik le ott az életüket. A Jelenlét-program 2011-óta egy új közösségi házban működik, ahol én is önkénteskedem. A telepen élőknek itt lehetőségük van a szeretetszolgálat szociális munkásai segítségével a hivatalos ügyeik intézésén kívül pl. mosásra, tisztálkodásra is. Zajlanak itt gyermekfoglalkozások, fejlesztő jellegű játékok, baba-mama klub, filmklub, teleptorna, beszélgetések folynak pl. az egészséges életmódról, a háztartásvezetésről, gyermeknevelésről, személyes higiénéről, tanulásról, pályaválasztásról, munkavállalásról, mindig közösségépítő jelleggel. Én szombatonként a kreatív műhelymunka programon vettem részt, amelyen legtöbbször 25-30 gyerek van jelen. Októberben közösségi falfestés volt, melynek keretében a közösségi ház hátsó falát festettük ki. Halloween-partyt tartottunk, teleptornát, diszkót, gyermekprogramokat és kreatív foglalkozásokat szerveztünk. Azt tapasztaltam, hogy a különböző alkalmakkor mindig számos résztvevő volt, gyerekek és felnőttek, egész családok jöttek el. György-telep közösségé formálódása látszik az ott élők viselkedésén, jól ismerik egymást, segítőkészek, nyitottak és barátságosak egymással és a telepen kívüliekkel is. Engem is így fogadtak, s az idő múlásával egyre közvetlenebbek lettek. Az első félévben került megrendezésre a Máltai Szeretetszolgálat Regionális, 25 éves jubileuimi találkozója, ahol szakmai előadások után ebéddel láttuk vendégül a „Csilla-ház-

32


Vannai Dalma 10.A Szeretetszolgálatomat a Fogd a Kezem Alapítványnál töltöm, itt fogyatékkal élő felnőttek dolgoznak és töltik hasznos munkával délelőttjeiket. Különböző kézműves termékeket készítenek, aminek elkészítésében mi segítünk. Az első alkalommal rögtön hatalmas szeretettel fogadtak. Nagyon jól érzem magam velük, sokat mesélnek és felőlem is érdeklődnek. Figyelmesek, minden apró változást hamar észrevesznek rajtunk, mi is rengeteg szeretet kapunk tőlük. Mindegyikük külön egyéniség, és más-más figyelmességgel lehet mosolyt csalni az arcukra, például valaki egy kulcstartónak örül, míg más annak, ha elénekelünk egy népdalt. Csodás érzés azt az örömteli ragyogást látni a szemükben, ami esetleg a mi szeretetünknek köszönhető. Az alapítványnál tényleg megtapasztalhatjuk, hogy milyenek a fogyatékkal élő emberek, hogyan bánjunk velük. Temérdek lehetőség nyílik arra, hogy megismerjük őket. Hétvégi programokon is részt vehetünk és a lakóotthonukba is ellátogathatunk. Sokan tartózkodnak a fogyatékkal élőktől, de megismerve őket ez a félelem elmúlik és rájövünk, hogy ezek az emberek szeretettel telve akarnak bennünket szeretni és viszont szeretve lenni. Szerintem a szeretetszolgálat hasznos és egyben jó időtöltés, ha valaki szeretetből cselekszik és nem kötelességnek fogja fel. A szeretetszolgálat név nem véletlen, szeretettel cselekedve tapasztalhatjuk meg, hogy milyen jó érzés segíteni másokon.


33

SZESZ

ba” érkező meghívottakat. Karácsony előtt ,,Adni öröm” című jótékonysági adománygyűjtésben, a Árkád-Interspar áruházánál vállaltunk gyűjtőmunkát. Eddig minden a várakozásom szerint alakult, személyesen betekintést nyertem egy számomra új világba, egy térben nagyon közeli, mégis MÁS világba, ahol a már ott tevékenykedő szeretetszolgálat munkatársai által mi is megtalálhatjuk tevékeny, másoknak örömére, segítségére szolgáló, magunknak kihívást, de örömet is jelentő helyünket, szerepünket.

Csíksomlyói passió Soós Anna 10.A

Színlelő

A Pécsi Nemzeti Színház március 6-án bemutatott Csíksomlyói passió című darabjáról beszélgettem Wunderlich Józseffel, a darab főszereplőjével, aki Ádámot és Jézust alakítja a zenés passiójátékban. A következő kérdéseket tettem fel neki, amire ő készségesen válaszolt: Mi volt az első reakciója? Hogyan találja meg magában Ádámot és Jézust? Mennyire nehéz feladat Jézust eljátszani? Wunderlich József: Először is megpróbáltam utánanézni a darabnak. Honnan van, miről szól, mi is ez pontosan. Az első reakcióm mindig ez: a kíváncsiság. A teljesen természetes művészi kíváncsiság, hogy vajon mit lehet az éppen aktuális darabból kihozni. Aztán amikor kezembe vettem a szövegkönyvet és olvasgattam, akkor próbáltam megérteni, hogy miért is lehet ez ma fontos. A próbákon többször szóba került, hogy 1981-ben, amikor ezt a darabot bemutatták a Várszínházban, ez nagyon sokat jelentett, de az is szóba került, hogy ha azt az előadást akárhogyan is másolni próbálnánk, az mindenképpen bukás lenne. De akkor hogyan. '81-ben már önmagában feltűnően újító és progres�szív lépés lehetett, hogy fontossá vált az alkotóknak, hogy meghatározóvá tegyék a folklórt, mint a nép legmagátólértetődőbb közlési eszközét. Ezt elsősorban a zenén keresztül igyekeztek véghezvinni, ehhez jött a tánc, az énekek, de a szövegek is abszolút a népi hagyományokon alapultak. Leginkább verses szövegekből, csúfolódó, gúnyolódó népdalokból és mindenféle népi pásztorjátékokból lett összegyúrva a darab, illetve ami nem, azt is ezek ihlették. Az első dolgom tehát az volt, hogy utánajárjak és ennek tükrében is átgondoljam, hogy mit lehet kihozni ebből a darabból. A próbákon pedig igyekeztem megtalálni magamban Ádámot és Jézust, mint embereket, hogy hol vannak bennem ők, hogy hogyan tudok velük azonosulni. Ádámnál azt vettem alapul, hogy milyen lehetett az első pár pillanat, amíg egyedül volt, és hogy mit jelenthetett számára, amikor megteremtetett az ő társa. Szóval azok az első örömök, amik mindannyiunknak megvannak: az első érintések, az első rácsodálkozás a világra. Ádámban ez az, amit próbálok keresni. Jézus szerepe nagyon összetett és nehezen játszható; gyakorlatilag Jézust nem lehet eljátszani. Róla talán úgy tudnék beszélni, hogy

34



35

Színlelő

legfontosabb kapcsolata a halállal volt. Ez volt az, ami meghatározta az életét, cselekedeteit és tanításait. Mert annak, hogy emberré lett, legfontosabb dimenziója, hogy halandóvá vált. Pedig eredendően halhatatlan volt, eredendően szellem, végtelen, eredendően a szeretet; s azzal, hogy emberré lett, találkoznia kellett a halállal. Egész életében arra készült, hogy saját halála által váltsa meg az emberek bűneit és mentse meg őket az örök sötétségtől. Azt tanította, hogy ebbe a dologba ne úgy gondoljanak bele, hogy jön a halál, azután pedig hirtelen eltűnünk, úgyhogy most legyen minden a miénk, gyorsan szerezzük meg, amit csak tudunk; hanem épp az ellenkezőjét tanította, hogy ez a sok földi jó egyszer mind semmivé válik majd, használhatatlanná, ezért ne ragaszkodjunk hozzá, mert hiába várjuk ettől a boldogulást. Az egész alapja pedig ennek is az, hogy hogyan viszonyult a halálhoz. A halál az igazság pillanata. Ezt tanította. Ott derül ki, hogy a tetteid értékessé tették-e az életed, vagy esetleg kevésbé sikerült a nagybetűs manőver. A végén persze félt, hiszen emberré lett, így meg kellett tapasztalnia a halálfélelmet, de mégis úgy tanította, hogy ez nem egy szörnyűséges dolog, mert az ember utána tovább él. Jézus szerepében a legnehezebb, hogy aránylag eszköztelen. Biztosan voltak persze szónoki eszközei, hisz valahogyan közérthetővé kellett tennie a gondolatait, ráadásul olykor sok-sok idegen ember figyelmének kereszttüzében. Alapjában véve viszont nem az a kérdés, hogy milyen eszközöket használok Jézus megformálásakor, hanem az, hogy hogyan tudom hitelesíteni azokat a gondolatokat, amik ebben a történetben le vannak írva. Úgy, hogy ezzel azonosulok, megértem és persze hiszem, hogy így van. És ahogy ő is tanította, nem kell többre vágynunk, mint amink van. Elég annyi, ami az emberi létezéshez kell, hisz nem a javak gyűjtögetése a valódi boldogság gyökere. A boldogság azon múlik, hogy valaki észre akarja e venni a valódi szépségeket, amik nagyon sokszor aprócska dolgok, és hogy ezekért a szépségekért cserébe, ezeknek a megismeréséért cserébe milyen áldozatokat képes hozni. Jézus nem fekete-fehérben látott, ahogyan sok egyház a saját kényére-kedvére úgy farigcsálja a szentírást, meg úgy fordítják ki a mondatokat valódi tartalmukból, ahogyan éppen érdekük diktálja. Jézus rendkívül rétegzetten látta a környezetét és a történéseket. Látta, hogy minden emberben ott a jóra való hajlam, de ezzel egy időben ott van a kísértés is, hogy az anyaghoz, az e világi dolgokhoz ragaszkodjanak. Például Pilátusban is látta a jóra való hajlamot, és az összes gyűlölködőben felfedezte az embert, úgy tekintett rájuk, mint embertársaira, ezért is mondhatta ezt tiszta szívből: „bocsáss meg nekik, Uram, mert nem tudják, mit cselekszenek.” Látta rajtuk, hogy kifordultak önmagukból, és nem a szeretet parancsolata, a végtelen parancsolat szerint cselekszenek. Jézus keresztje nem csak az volt, amit fizikai értelemben a vállára vett, hanem maga az emberi lét is. Az, hogy ezen a földön az idő nem végtelen, ahogy az energiáink sem. Ő a végtelen világból jött, ami térben és időben is végtelen és onnan ideszületve megérteni azt, hogy itt az idő véges…. ez volt a legkeményebb, legnehezebb feladat. Nyilván szimbolikus szám is a 33, szinte mesebelinek érezzük, de képzeljük el, hogy reálisan ennyi ideje volt megváltani a világot. Mert a megváltásnak már maga a tanítás is része volt, hogy majd értsenek is valamit abból (legalább egy páran), hogy miért is hagyta magát keresztre feszíttetni. És miközben megismerte az idő végességét, ezerféleképpen, de mindig ugyanazt mondta: szeressétek egymást, ahogyan én szeretlek titeket, mert nem tudhatjátok, mikor jön el a vége, és akkor az egyetlen valuta, amivel fizethettek: a szeretet. Az akkori helytartók pedig féltették a bőrüket, ugyanúgy ahogy ma is, rettegtek minden szabadon fickándozó gondolattól, márpedig Jézus a létező legszabadabban gondolkodott, így ha kissé tétovázva is, kezeiket mosogatva halálba küldték. Irigyei pedig szíves-örömest ütötték, verték, rugdosták, köpdösték, (ha ugye ezzel is szolgálhatják a császárt) és végül, hogy bizonyítsák teljes lojalitásukat, a kereszthalálig kísérték. Akik pedig megértették a tanítását, nem avatkoztak közbe, mert tudták, hogy ennek így kell lennie, és ez a tűrés éppoly nemes tett, s éppúgy hozzájárult ahhoz, hogy Jézus gondolkodásmódjából, döntéseiből tanulhassunk mi, mai emberek is. Az előadás évad végéig megtekinthető lesz a Pécsi Nemzeti Színház nagyszínpadán.

Körkérdés Nagy Tamás 11. C, Ráduly Adrienn 9.A

Körkérdés

Ön minek öltözne be legszívesebben farsangkor? Studi Gabriella tanárnő: „Gyerekként szerettem a farsangot, az általános iskolában minden évben beöltöztünk jópofa jelmezekbe, amiknek az elkészítését is lelkesen végeztük. Aztán sok év (gimnázium, egyetem + néhány év) telt el farsang nélkül. Bevallom őszintén, hogy felnőttként már kevésbé rajongtam a farsangért, mert mindig egyet jelentett a jelmezkészítéssel a gyerekeim részére, amit a szűkös időből kellett megoldanom, valamint a süteménysütéssel az általános iskolai farsangokra. Készítettem már szőlő-, katica-, bohóc-, dalmata kutyus-, Zorro-, keresztes lovag-, boszorkány és háremhölgy jelmezt is, tavaly pedig sok órát dolgoztam a saját, tyúkanyó jelmezemmel. Hogy milyen jelmezbe öltöznék be szívesen? Turistaként már kétszer jártam Velencében, de egyszer sem farsang idején. Ha lenne rá lehetőségem (elsősorban sok pénzem), egyszer szívesen elmennék a velencei karneválra, és szívesen be is öltöznék, de nem valami házi készítésű jelmezbe, hanem egy igazi, klasszikus velencei jelmezbe, amik igazi jelmezcsodák.” Garami András tanár úr: „Hát, hogyha minden adott volna, jedi-lovagnak, mondjuk Obi van Kenobi-nak. De ehhez a köpeny mellett természetesen szükségem lenne egy működő fénykardra és az erő ismeretére. Gyerekkori kedvenc filmem a Star wars, nagyon szeretem, ezen nőttem fel, nagyon nagy élmény azóta is, általában újra nézem a részeket. Klassz dolog lenne, legalább egy rövid időre ténylegesen beleélnem magam. A megvalósítás terén eddig csak külsőségekig jutottam, de lássuk be, ha az ember felveszi a fürdőköpenyt, az nem az igazi. Hisz a fénykard, az erő kicsit nehezebb téma. Imitálni lehet, de a megvalósulás eddig még nem következett be.”

Mi volt eddigi legemlékezetesebb jelmeze? Hosszú Csaba tanár úr: „Bűvös kocka.” Futó Éva tanárnő: „ A vadász-álca ruhám, ami már zombi és rém jelmezként is funk-

cionált.” Van-e olyan jelmez elképzelése, amit egyszer mindenképpen meg szeretne valósítani?

Hosszú Csaba tanár úr: „ Alvó ember.” Futó Éva tanárnő: „Bokor, az még nem voltam, de akár moszat is lehetnék”.

36


Egy sportverseny krónikája Bábics Péter A történet 2015. február 15-én vasárnap, az Abay Nemes Oszkár uszodában kezdődött. Iskolánk néhány tanulója vállalkozott rá, hogy indulnak az úszás diákolimpia megyei versenyén. Több dobogós helyezést elértek és avattak bajnokká is cisztercis diákokat. Tóth Rahel 100 m hátúszásban és a Garamvári Gréta, Árva Réka, Bársony Kinga, Budavári Glória összetételű váltónk 4x50 m-es gyorsúszásban szereztek érmet. Ezzel jogot szereztek az országos döntőn való részvételre.


37

Sportszelet

Rahel versenyzői múltja és időeredménye jó esélyt feltételeztek. Váltónkról el kell mondani, hogy Réka jó néhány éve már abbahagyta egyesületi sportmunkáját, Gréta, Kinga és Glória szinkronúszók. Ennek ismeretében még inkább becsülendő az elszántság, amivel ők négyen nekiláttak a felkészülésnek. Az országos döntőig alig egy hónap volt hátra, és tudtuk, hogy van miben fejlődni. Szerdánkét találkoztunk az uszodában, és gyakoroltuk a váltást, csiszoltuk a vízbeugrás technikáját, és úsztunk sprinteket, míg Ráhel egyénileg készült a nagy versenyre. A Diákolimpia országos döntőjének megrendezésére Győr városa jelentkezett. Utazásunkhoz igazgató úr rendelkezésünkre bocsátotta az iskolabuszt. A nap még nem kelt fel, amikor március 7-én, szombaton fél hatkor útnak indultunk. Megkérdeztem a lányokat, ki vállalná, hogy felolvas egy rövid imát, amit még otthon olvastam a napi evangélium után. Gréta vállalta. „Köszöntelek téged, Istennek szent igéje, Istennek szent rendelése, Fényes világ, Ki a fényes világot megfényesítetted, Édes áldott Napom, Adj szerencsés mai napot, Boldog munkálatot, értelmes eszet, okosságot, És minden jóra menendőséget.” Ezután hosszú csend következett. A lányok elaludtak. Útközben kétszer álltunk meg, és fél tízre megérkeztünk Győrbe, arra a címre, amit a versenykiírásban megadtak. Akkor még nem is sejtettük, mi vár ránk a következő egy órában. Az uszodában tájékoztat-

Sportszelet

tak bennünket, hogy a mi versenyünk az újonnan épült sportuszodában lesz, de címet nem tudnak mondani, csak hogy a közelben van. Elindultunk hát a busszal és kerestük. Kérdeztünk győri polgárokat, közülük volt, aki nem is hallott róla, megint más elküldött vissza az eredeti címre. Hívtam a győri diáksport bizottság ügyintézőjét, aki elmondta, hogy az uszodának legfeljebb helyrajzi száma lehet és a város legszélén épült. A termálfürdőben is érdeklődtünk. Ezalatt Rahel a telefonján próbált navigálni, és találkoztunk a kalocsai csapattal, akik velünk voltak sorsközösségben. Éppen megosztottuk az addigi keresési kudarcainkat, mikor egy kerékpáros jött felénk. Végül ő volt, aki a jó irányt megadta. Az uszoda impozáns, modern épület. Minden igényt kielégít. Rögtön bejelentkeztünk, majd a lelátón kerestünk helyet. Nem volt könnyű, mert mindenhol rengeteg versenyző, tanár, kísérő és nagyszámú rendező nyüzsgött. Rahel bemelegítése és versenyszáma a 100 m-es hátúszás volt előbb a programban. A 3. futamban a 6-os pályán úszott. 50 méternél elsőként fordult, végül futamában a 4. helyen, összességében, 5. helyen végzett. Rahel, ezzel a kiemelkedő eredménnyel nem volt elégedett. Teljesítményét sajnos befolyásolta egy a verseny előtt lezajlott betegség. A program jelentős késéssel folytatódott, így váltónk versenye 16 óra után kezdődött. Második futamban a 4-es pályát kapták. Fegyelmezetten, minden erejüket beleadva úsztak. A váltások remekül sikerültek. Időeredményük több mint 5 mp-el javult a megyei versenyen elérthez viszonyítva. 11. helyezésük dicséretet érdemel. Országos versenyen indulási jogot szerezni, önmagában nagy teljesítmény. Lányaink nagyszerű helytállásukkal, követendő példát mutattak. Bízom benne, hogy sok hasonló sikerrel örvendeztetnek meg bennünket. Sötétedett, amikor Győrből elindultunk, és késő este lett, mire hazaértünk.

38


V íz alat t Kovács Kíra 11.E Háborgó tengeren sodródom, ments meg Mesterem elfáradtam, megterheltek, félek, hogy elveszem nincs Rajtad kívül senki, aki ismerné lelkemet tarts meg kérlek, míg fújnak a nagy szelek Víz alá merülve várlak szívem áldozata engedelmesség követem Uram jó példádat hordozom, szövetséged jelét

Ty. L. 12.A Ha egy szemet nézek Tükrözi a létet Látom mi benne S mi közte Akit bámul... Sír vagy ájul Szeretik? Megvetik? Engem? Minket! Ma? Most!

Víz alá merülve nézlek elutasított egy bolond világ de engem Isten szeretete éget te vagy bennem a Világosság Meghalok bűneimnek, feltámadok a Krisztusnak szellem által született vagyok új tömlője leszek az új bornak minden régit elhagyok Víz alá merülve hívlak több van itt velem, mint próféták, vagy emberek szívem kőtábláira felírtad elmúlhatatlan szent igéidet Mikor ömlik az eső, és eljön az árvíz kősziklám, erős Váram légy nekem ezentúl csak Te irányítsd megbukott, kisiklott életem Víz alá merülve kérlek vigyázz rám, őrizd sorsomat tedd, hogy legyek örökké Veled menjek arra mindig merre vagy

Költőtoll

Betölteni jövök minden igazságot amint kérted, egy életen át meghalok és feltámadok, elveszek, megtaláltatok követni akarom Isten Fiát

Tükörből

A Boldogságom miat t... Andrásfalvy Csenge 12. D A Boldogságom miatt kerestelek. Erre futott... nem láttad? Ilyen kis fényes pont volt, S megrészegült tőle az ember. Ni, be szépen csillog két szemed! Melegség járja át testemet... (szemedbe költözött)


39

Historia Domus

HISTORIA DOMUS Január 5.: Téli szünet utáni első tanítási nap 6.: Vízkereszthez kapcsolódó hagyományok felelevenítése 16.: Első félév vége 17.: Központi felvételi írásbelik 16-23.: Iskolai sítábor Franciaországban 22.: Városi megemlékezés a délvidéki vérengzések áldozatairól 27.: Félévzáró tantestületi értekezlet, szülői értekezlet és szülői választmányi értekezlet 29.: Irodalmi pályázatok értékelése a könyvtárban Február 1.: Belvárosi templom 75 éves évfordulója 2.: Szeretetszolgálat féléves értékelője Megszentelt élet – találkozás szerzetesekkel a Dóm Kőtárban 7.: Szalagavató ünnepély és bál 13.: Busójárás ízelítő az udvaron és a díszteremben Cserkészfarsang 17.: Iskolai farsang 18.: Hamvazószerdai mise a dzsámiban 18-24.: Felvételik a könyvtárban 25.: A kommunizmus áldozatainak emléknapja TUDOK országos első forduló Március 5.: Pozsgai Zsolt drámaíró iskolánkban 12.: Bemutatkozunk a Díszteremben 15.: Iskolai ünnepély Nagyböjti lelkigyakorlatok

40


Magyarországi Ciszterci Rend „Incipit Vita Nova Alapítványa” CIB Bank, Pécs, Ferencesek u. 17. Bankszámlaszám: 11100207-19032382-10000001 IBAN: HU41 11100207-19032382-10000001 SWIFT kód: INEBHUHB Adószám: 19032382-1-02 A közhasznú alapítvány célja: a Rend pécsi gimnáziumának és kollégiumának támogatása.

A gimnázium alapítványa: „Pro Ludovico Alapítvány” Számlaszám: K&H Bank, 10402427-242140-18-00000000 IBAN: HU86 10402427-242140-18-00000000 Adószám: 18300697-1-02

• kivitelezés nyomtatástól a könyvkötésig • prospektusok, naptárak, szórólapok, plakátok nyomása • cégjelzéses levélpapírok, borítékok, névjegyek, meghívók, öntapadós címkék készítése alkalmi kiadványok, brosúrák, folyóiratok és könyvek, iskolai évkönyvek, irodai ügyviteli nyomtatványok tervezése, előkészítése és gyártása Cím: 7622 Pécs, Légszeszgyár utca 28. Telefon: 72/532-414

Áldott és kegyelemteljes húsvéti ünnepeket kívánunk minden olvasónknak!

2015. Húsvét 22. évfolyam 83. szám. A Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumának diáklapja ORFF 50! oldal

Recommend Documents