1/8 35. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2014.08.25.-08.29.
2014.08.25. (HÉTFŐ) SZOLNOKI TÖRVÉNYSZÉK
Szolnoki Törvényszék 1. em. 53. Dr.K.E.
Információ:
különösen nagy hátrányt okozó költségvetési csalás augusztus 25 bűntette és más bűncselekmények
dr. Sándor Géza szóvivő
[email protected] +36-30/239-9614
9.00
2/8 2014.08.26. (KEDD)
PÉCSI ÍTÉLŐTÁBLA Pécsi Ítélőtábla fszt. I. tárgyalóterem
sz. L.N.T. emberölés bűntette
2014. augusztus 26.
9 óra
Dr.Makai Lajos tanácsa – nyilvános ülés Az első fokon eljárt Pécsi Törvényszék a következő tényállást állapította meg. A vádlott és felesége, az egyik sértett 2012-ben váltak el, a házasság megszűnését a vádlott lelkileg nem volt képes feldolgozni, rendszeresen nagy mennyiségű nyugtatót szedett. 2013. május 23-án reggel lehatározta, hogy megöli volt feleségét. Magához vett késeket, egy gáz-riasztó pisztolyt, illetve egy fémbotot is és a sértett és új élettársa lakásához ment. A folyosón várakozott, majd a kilépő pár útját elállta. Felszólította őket, hogy térjenek vissza a lakásba, aminek egyikük sem tett eleget. Ekkor elővette zsebéből a nála lévő rugóskést, amellyel a férfit két ízben megszúrta felsőtestén. A sértett a falnak tántorodott, majd a padlóra csúszott. A vádlott ekkor volt feleségére támadt rá és őt kezdte szurkálni a késsel. A sértett férfi ekkor felállt, elővette a nála lévő gázsprayt, amivel a felé forduló – a sértetten térdelő és őt folyamatosan testszerte szurkáló – vádlott arcába fújt, aminek azonban nem volt hatása a vádlottra, aki felállt és a hátráló férfit utolérve ismét többször megszúrta őt. A sértett férfi ekkor menekülni kezdett, a vádlott pedig tovább szurkálta a nőt. A sértett férfi kiabálására lakók jöttek ki a lépcsőházba, többen értesítették a mentőket és a rendőrséget. A rövid idő múlva kiérkező rendőrök azonban a vádlottat már nem találták az épületben. A kiérkező mentők a sértett nőt már nem találták életben, míg a férfit kórházba szállították. A nő összesen 106 szúrt, metszett sérülést szenvedett el. A férfi 9 szúrt sérülést szenvedett el, amelyek közvetett életveszélyes állapotot eredményeztek. A rendőrök nagy erőket mozgósítottak a vádlott elfogására. 3 rendőr a vádlott által használt lakásban várta őt. A vádlott este haza is tért, kezében csőre töltött gáz-riasztó pisztolyával, amellyel kétszer kísérelt meg lövést leadni az egyik rendőrre, azonban a fegyver ismeretlen ok miatt nem sült el. A rendőrök végül a vádlottat a földre kényszerítették és megbilincselték. A Pécsi Törvényszék a vádlottat bűnösnek találta előre kitervelten, különös kegyetlenséggel, több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérletében, valamint fegyveresen elkövetett, hivatalos személy elleni erőszak bűntettében, ezért őt életfogytig tartó szabadságvesztésre, 10 év közügyektől eltiltásra ítélte azzal, hogy a vádlott legkorábban 40 év múlva bocsátható feltételes szabadságra. Az ítélet ellen az ügyész a büntetés súlyosítása érdekében, míg a vádlott és védője eltérő minősítésért és enyhítésért jelentett be fellebbezést.
3/8 Hornokné dr. Décsei Katalin sajtótitkár 30/6315053
[email protected]
Információ:
KAPOSVÁRI TÖRVÉNYSZÉK Kaposvári Törvényszék Kaposvár, Bajcsy-Zs. u. 3. földszint 25. I.L.
Információ:
emberölés bűntette
augusztus 26.
8.30
Az 51 éves vádlott egy házban élt édesapjával, 82 éves sértettel. A vádlott az idős, beteg sértett élelmezéséről, szobájának fűtéséről, tisztántartásáról egyáltalán nem gondoskodott, ezért a sértett 2013 márciusában annyira kihűlt, hogy életét veszítette. Első tárgyalás. Dr. Vadócz Attila sajtószóvivő 06/30 630-4367
[email protected]
Kaposvári Törvényszék Kaposvár, Bajcsy-Zs. u. 3. I. emelet 118 H.R.
kábítószer-kereskedelem bűntette
augusztus 26.
9.00
A 21 éves vádlott 2013. év nyarán egy Balaton-parti zenei fesztiválon a résztvevőknek jelentős mennyiségű kábítószert adott el. Elnapolt tárgyalás. Információ:
Dr. Vadócz Attila sajtószóvivő 06/30 630-4367
[email protected]
SZOLNOKI TÖRVÉNYSZÉK
Szolnoki Törvényszék 1. em. 53 P.K. és társai
Információ:
életveszélyt sértés kísérlete
dr. Sándor Géza szóvivő
[email protected] +36-30/239-9614
okozó testi bűntettének augusztus 26
8.30.
4/8 2014.08.27. (SZERDA)
5/8 2014.08.28. (CSÜTÖRTÖK)
DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA Debreceni Ítélőtábla N. Cs.
Zaklatás bűntette
2014.08.28.
10:00
Első nyilvános ülés. Az elsőfokon eljárt Miskolci Járásbíróság 2013 júliusában N. Cs. vádlottat zaklatás vétsége és zaklatás bűntette miatt 120 óra közérdekű munka büntetésre ítélte. A bíróság a vádlottat az ellene rongálás vétsége miatt emelt vád alól felmentette. A másodfokon eljárt Miskolci Törvényszék 2014 januárjában a vádlottat a zaklatás bűntette miatt emelt vád alól felmentette. A vádlottat egy évi időtartamra, próbára bocsátotta. Egyebekben az elsőfokú ítéletet helybenhagyta. Az ítélet ellen az ügyész a vádlott terhére részbeni felmentése miatt, bűnösségének további bűncselekményben, zaklatás bűntettében való megállapításáért és a büntetés súlyosítása érdekében fellebbezett. A bíróság által megállapított tényállás szerint N. Cs. vádlott és K. E. sértett élettársi kapcsolatban éltek egymással, kapcsolatukból 3 gyermek született. A vádlott és a sértett kapcsolata 2010 júniusában megromlott és a vádlott 2011 márciusában végleg elköltözött. N. Cs. vádlott 2011 májusától júliusig több alkalommal küldött a sértett mobiltelefonjára zaklató, trágár sms-eket. A vádlott 2011 május-júniusa között a sértettet a munkahelyén azzal fenyegette meg, hogy megveri, illetve agyonveri. A fenyegetések a sértettben komoly félelmet keltettek. Információ:
Fórizs Ildikó sajtószóvivő
[email protected] [email protected] 0630/994-3339
Debreceni Ítélőtábla B. J. + 1 fő
Testi sértés bűntette
2014.08.28.
11:00
Első nyilvános ülés. Az elsőfokon eljárt Nyíregyházi Törvényszék 2014 márciusában Fk. B. J. I.r. vádlott 2 év javítóintézeti nevelését rendelte el társtettesként elkövetett testi sértés bűntette miatt. A törvényszék L. R. II.r. vádlottat társtettesként elkövetett testi sértés bűntette miatt 3 év 6 hónap börtönbüntetésre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte. A vádlott a büntetése 2/3 részének letöltése után bocsátható feltételes szabadságra. Az ítélet ellen II.r. vádlott és védője enyhítésért, az ügyész mindkét vádlott terhére súlyosításért fellebbezett. I.r. vádlott tudomásul vette az ítéletet. 2012 augusztusában Ura településen az „ún. uborkás napok” rendezvényen II.r. vádlott már erősen ittas állapotban szóváltásba keveredett az egyik árussal. Ezt észlelte B. B. sértett, aki próbálta megakadályozni, hogy a vita elfajuljon. Ezen azonban II.r. vádlott felháborodott, és többször arcon ütötte a sértettet. Ezt látva I.r. vádlott - aki II.r. vádlott távoli rokona -, bekapcsolódott a bántalmazásba. A sértett a
6/8 földre került, ahol a vádlottak még ekkor is testszerte tovább ütötték, rugdosták. B. B. sértett a bántalmazás miatt közvetlen életveszélyes állapotba került. Információ:
Fórizs Ildikó sajtószóvivő
[email protected] [email protected] 0630/994-3339
SZOLNOKI TÖRVÉNYSZÉK Szolnoki Törvényszék 1. em. 62.
Információ:
emberrablás és bűncselekmények
más
augusztus 28.
8.30
R. E. CS. I. r. vádlott és folytatólagosan elkövetett, 2014. társa jelentős vagyoni hátrányt augusztus okozó hűtlen kezelés 28. bűntette
10.00
M.G. és társai
dr. Sándor Géza szóvivő
[email protected] +36-30/239-9614
PÉCSI TÖRVÉNYSZÉK Pécsi Törvényszék (Pécs, Rákóczi u. 34.) fsz. II.
Információ:
A bíróság folytatja a tárgyalást. A vád szerint R. E. CS. I.r. vádlott, mint a Pécsi Temetkezési Vállalat, majd ezt követően a Pécsi Temetkezési Kft. önálló képviseletre jogosult vezető tisztségviselője, 2007- 2009. években, az L. J. II.r. vádlott érdekeltségébe tartozó gazdasági társaságok és saját maga anyagi és gazdasági érdekeinek jogtalan előmozdításáért a cégvagyon megőrzésére vonatkozó vagyonkezelői kötelességét megszegve olyan üzleti döntéseket hozott, melyek az általa képviselt Pécsi Temetkezési Vállalat, később Pécsi Temetkezési Kft. vagyonát csökkentette, összesen 47.229.589 forinttal, ebből 46.046.421 forint erejéig L. J. II.r. vádlott segítséget nyújtott. Dr. Sebestyén Ágnes Sajtószóvivő +36- 30-6566-710
[email protected]
7/8
KAPOSVÁRI JÁRÁSBÍRÓSÁG Kaposvári Járásbíróság Kaposvár, Bajcsy-Zs. u. 3. fszt. 15. M.B.M
Információ:
rablás bűntette
augusztus 28.
10.30
A 40 éves vádlott nő 2014. január 25-én a kora délutáni órákban a kaposvári főutcán rátámadt az idős sértettre, akitől pénzt követelt, és őt ököllel többször meg is ütötte. Cseleményének befejezésében a járókelők akadályozták meg. Elnapolt tárgyalás. Dr. Vadócz Attila sajtószóvivő 06/30 630-4367
[email protected]
8/8 2014.08.29. (PÉNTEK) GYŐRI TÖRVÉNYSZÉK Győri Törvényszék Gy-né L. Beatrix B.214/2014.
14. életévét be nem töltött 2014. személy ellen elkövetett augusztus emberölés bűntette 29.
08.30. fszt. 23.
További határnap: szeptember 5. 8.30 kezdettel A Győri Törvényszék megismételt eljárásban kezdi a cséri csecsemőgyilkosság ügyének tárgyalását. Információ:
dr. Máté Kinga – sajtószóvivő +36-30-86-44-303
[email protected] [email protected]