1 / 41
22. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK (2013. MÁJUS 27-31.) 2013.05.27. (HÉTFŐ) DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA Debreceni Ítélőtábla B. L.
Információ:
Kiskorú veszélyeztetésének bűntette
2013.05.27.
10:00
Az elsőfokon eljáró Nyíregyházi Városi Bíróság 2012 júniusában bűnösnek mondta ki B. L. vádlottat 2 rb. kiskorú veszélyeztetés bűntettében és zaklatás bűntettében. Ezért őt 1 év 6 hónap börtönbüntetésre ítélte, melynek végrehajtását 3 évi próbaidőre felfüggesztette. A vádlottat az ellene emelt további 1 rb. kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt emelt vád alól bizonyítottság hiányában felmentette. Az ügyben másodfokon eljáró Nyíregyházi Törvényszék 2013 februárjában megváltoztatta az elsőfokú bíróság ítéletét. B. L. vádlottat bűnösnek mondta ki további 1 rb. kiskorú veszélyeztetésének bűntettében is, a zaklatás bűntettét folytatólagosan elkövetettnek minősítette. A vádlott börtönbüntetését 1 évre enyhítette, míg a büntetés végrehajtása felfüggesztésének próbaidejét 2 évre csökkentette. Egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. Az ítélet ellen a vádlott és védője jelentettek be fellebbezést felmentés érdekében. A bíróság által megállapított tényállás szerint B. L. 2004 óta élettársi kapcsolatban élt S. K. sértettel Nyírbogdányban. Együtt nevelték a sértett előző házasságából származó 2 fiúgyermekét /1998-ban illetve 2000-ben születtek/ és közös lányukat, aki 2007-ben született. 2005-től kezdődően a vádlott és a sértett között lévő kapcsolat megromlott, folyamatossá váltak a veszekedések, melyek során előfordult az is, hogy a vádlott megütötte az asszonyt. 2010-re egyre gyakoribbá váltak a veszekedések, ezek gyakran a gyerekek előtt zajlottak. Ebben az időszakban történt meg az is, hogy a vádlott egy késsel megfenyegette a sértettet, hogy leszúrja, ha nem érti meg amit mond neki. A vádlott megpróbálkozott az asszony két fiának „megnevelésével” is. Trágár, alázó kifejezésekkel illette őket a veszekedések során. Egyre gyakrabban bántalmazta és alázta meg az élettársát. S. K. sértett szinte állandóan félelemben élt. Ugyanígy félelemben éltek a gyerekek is, ami az iskolai eredményükön és viselkedésükön is meglátszott. Ha az édesanyjuk nem volt otthon, a két gyermek inkább a közelben lakó nagymamánál tartózkodott. A vádlott 2 nevelt gyermeke felé irányuló agresszív magatartása súlyos fokban veszélyeztette a gyerekek értelmi, érzelmi, erkölcsi fejlődését. A kettő közötti ok-okozati összefüggés kimutatható. A sértett 2011 januárjában tett bejelentést a vádlott ellen. Első nyilvános ülés. Fórizs Ildikó sajtószóvivő
[email protected] [email protected] 0630/994-3339
2 / 41
2013.05.27 (hétfő)
DEBRECENI TÖRVÉNYSZÉK Debreceni Járásbíróság Debrecen, Iparkamara u. 1. fszt. 27. B. 1583/2012
Információ:
Vádlott: H. I. L. I.r. I. A. II.r.
Közösség tagja elleni, csoportosan, felfegyverkezve elkövetett erőszak bűntette, súlyos testi sértés bűntette
2013.05.27.
08.00
Tanács: dr. Horváth Péter Bizonyítási eljárás folytatása: tanúkihallgatások A vádirat szerint a debreceni sértett barátjával 2012 májusában egy szombati este több vendéglátóhelyen szórakozott Debrecen belvárosában. Hajnali 1 óra körül kitalálták, hogy elmennek az egyik szórakozóhely after-partyjára, amely hajnal fél 5 körül szokott kezdődni és délelőttig tart. A vádirati tényállás szerint a rendszeresen after-partyt tartó szórakozóhelyre a férfi korábban már többször nem jutott be, így most telefonon kérték az üzletvezető közbenjárását. Amikor odaértek, még a szomszédos, a budapesti V. L. üzemeltetésében lévő két másik szórakozóhely is nyitva volt. Az utcán várták ki a parti hajnali kezdését. Közben a másik két szórakozóhely bezárt és egyre többen gyülekeztek a nyitásra várva. A sértett és barátja a bejárathoz ment, hogy az előzetes megbeszélés szerint ezúttal bejussanak, de a szolgálatot teljesítő rendész közölte, hogy „nem kívánatos személy a szórakozóhelyen, ezért takarodjon el onnan”. Szerették volna megtudni a kitiltás konkrét okát, de a rendész válaszképp az elsőrendű vádlottra mutatott, hogy vele kell megbeszélniük a dolgot. H. I. L.ról az ügyészség azt állapította meg, hogy ő a budapesti V. L. közvetlen személyes megbízottja a belvárosi utcában működő 3 szórakozóhely vonatkozásában. H. I. L. azonnal kihívó, agresszív stílusban lépett fel a sértettel szemben és egyértelműen utalva roma származására, meglehetősen keresetlen szavakkal elküldte. A férfi kezét széttárva jelezte, hogy akkor inkább nem megy a kiszemelt szórakozóhelyre. Az I.r. vádlott ekkor előkapott egy kézre húzható ún. ütőkesztyűt vagy boxert és többször fejen ütötte. A sértett hiába könyörgött folyamatosan, hogy fejezze be a bántalmazást, H. I. L. akkor sem hagyta abba, amikor a férfi a földre került. A verés közben a vádirat szerint azt hajtogatta, hogy „meghalsz, te b..s cigány!”. Az ütlegelés közben az udvar hátsó, félreeső részébe kerültek, ahol a másodrendű vádlott is bekapcsolódott a bántalmazásba, de a sértett egy ismeretlen harmadiktól - aki az ajtóban állva korábban elküldte - is kapott ütéseket, amiket már meg sem próbált hárítani. A ruhájánál és végtagjainál fogva az udvar hátsó részében lévő szemetes konténerek közé húzták, hogy a szórakozni érkező vendégek ne lássák az erősen vérző férfit, majd otthagyták. Időközben a sértett barátja értesítette a rendőrséget, majd kihívták a mentőszolgálatot is, akik a Kenézy Kórházba vitték. A bántalmazott férfi többek között többszörös orrcsont- és felső állcsonttörést szenvedett. A vádhatóság szerint az I. és a II.r. vádlott a sértettet azért bántalmazta, mert roma. Tatár Timea sajtószóvivő, Debreceni Törvényszék 36/30 748 3847 Dr. Veszprémyné Dr. Szajkó Márta sajtótitkár, Debreceni Törvényszék 36/30 327 0464
[email protected], +36 52 526 755
Debreceni Törvényszék Debrecen, Széchenyi u. 9. Díszterem B. 439/2012.
Vádlott: Hivatali visszaélés bűntette és más U.L. I.r. Id.F.B. II.r. M.Á. M. bűncselekmények 2013.05.27. 09.30 III.r. S.F. IV.r. Dr.N.A. V.r. 2013.05.29. Dr.F.L. B. VI.r. + 59 fő Tanács: dr. Virágh Pál Bizonyítási eljárás folytatása vádirati tényállások szerint Az ügyben a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség emelt vádat, miután azonban a vádlottak között jegyző és polgármester mellett több ügyvéd is van, a szolnoki büntetőbírák
2013.05.27 (hétfő)
Információ:
3 / 41 elfogultságot jelentettek be, ezért a Szolnoki Törvényszék helyett az ügyet a Debreceni Törvényszék tárgyalja. A több mint 200 oldalas vádirat szerint: a vádlottak 2006 és 2009 között csaknem 120 ingatlan esetében jogosulatlanul igényeltek lakáscélú állami támogatást (fiatalok otthonteremtési támogatása, lakásépítési támogatás – 2005. február 01. és 2009. június 30. között volt hatályban). A legtöbb ilyen ügylet tiszabői ingatlanokhoz kapcsolódóan zajlott (több mint 100), de Fegyvernek, Jánoshida, Tiszaroff, Tiszagyenda és Tiszakeszi településeken is volt rá példa. A hivatali visszaélés mellett a vádhatóság többek között jelentős kárt okozó csalás, közokirat hamisítás, magánokirat hamisítás bűntettek elkövetése miatt is vádat emelt. Tatár Timea sajtószóvivő Debreceni Törvényszék 36/30 748 3847 Dr. Veszprémyné Dr. Szajkó Márta sajtótitkár Debreceni Törvényszék 36/30 327 0464
[email protected] 36/52 526 755
FŐVÁROSI TÖRVÉNYSZÉK Fővárosi Törvényszék, II. 36. 2.B.1280/2010
terrorcselekmény bűntette
2013.05.27., 29., 31.
9:00
A Központi Nyomozó Főügyészség vádirata szerint az I. r. vádlott és T. L. 2007. április 21-én a Hősök terén tartott „A Kezdet Napjának” nevezett rendezvénnyel útjára indították a „Hunnia – Párhuzamos Magyarország” mozgalmat. A résztvevők kérdőíveket és jelentkezési lapokat kaptak, amelyeken a „Hunnia szakértőinek, katonáinak, illetve támogatóinak” lehetett jelentkezni. A mozgalomnak az volt a célja, hogy egyfajta szakértőkből álló árnyékkormányt hozzon létre, amely a polgárok támogatásával, idővel majd átveszi az irányítást a Gy. F. által vezetett kormánytól. A III. r. vádlott nyilvántartásba vette a jelentkezőket és tartotta velük a kapcsolatot, adataikból adatbázist készített, amelyet rendszeresen frissített és továbbküldött az I. r. vádlottnak. Az I. r. vádlottnak azt volt a terve, hogy a „Hunnia katonáinak” jelentkezőkből létrehozzon egy, az irányítása alatt álló, de nyilvánosan a személyéhez nem köthető, több személyből álló, az Ír Köztársasági Hadsereghez hasonló csoportot. A csoport célja az országgyűlési képviselők megfélemlítésével a parlamenti döntések befolyásolása volt. Emellett a később kialakult céljuk az volt, hogy a kormányzó MSZP-SZDSZ koalícióhoz kötődő politikusok, pártszékházak elleni, illetve a nekik nem tetsző, általuk nem tolerált társadalmi csoportok, személyek ingatlanai elleni támadásokkal megfélemlítsék a társadalom jelzett csoportjaihoz tartozó személyeket. Az is céljaik között szerepelt, hogy a nemzeti ünnepeken és egyéb alkalmakkor tartott rendezvényeket erőszakos eszközökkel megzavarják és a rendezvényeket biztosító rendőrökkel minden lehetséges alkalommal összetűzést provokáljanak. A vádirat szerint az I. r. vádlott erőnléti-állóképességi felmérőket tartott a Hunnia katonáinak jelentkezőknek. A felmérőkön az I. r. vádlott kiválasztotta az általa létrehozni kívánt csoport tagjait. A kiválasztottak a XIII. r. vádlott jászberényi tanyáján havi rendszerességgel kiképzésen voltak, és itt készítették elő a későbbi támadásokat. Az I. r. és a III. r. vádlott a tagok egymás közötti kommunikációjára létrehoztak egy levelezőrendszert. Az egyes cselekmények végrehajtása után a végrehajtók közül egy előre kijelölt személynek ezen a levelezőrendszeren keresztül kellett jelentenie az I. r. vádlottnak. A csoport tagjai által elkövetett bűncselekmények után „Magyarok Nyilai Nemzeti Felszabadító Hadsereg”
2013.05.27 (hétfő)
4 / 41
virtuális néven ismeretlen személyek felelősségvállaló nyilatkozatokat tettek közzé az interneten, a közleményeket az I. és III. r. vádlottak fogalmazták meg. A tagok egy lelkesítő propagandafilmet is forgattak, mely Magyar Nemzeti Ellenállás néven később felkerült az internetre. A vádirat több oldalon át részletezi a vádlottak terhére rótt cselekményeket. A vádhatóság szerint az I. r. vádlott azért, hogy akkor kormányon lévő MSZP és SZDSZ tagjait, valamint a velük szimpatizáló lakosságot megfélemlítsék utasítást adott, hogy Molotov-koktéllal támadjanak az MSZP kispesti és az SZDSZ XI. kerületi székházára Mindkét esetben kisebb kár keletkezett. E vádpontokban a II. r. vádlott, az MSZP -székház elleni támadásnál pedig a XIV. r. vádlott felelősségét is felveti a vádhatóság. Az I. r. vádlott a IV. r., a VI. r., a VII. r. és a VIII. r. vádlottaknak az MSZP kőbányai székháza elleni molotov-koktélos támadásra adott utasítást. A kár meghaladta az 500000 forintot. 2007 decemberében a sajtó is hírt adott arról, hogy a XXI. kerületben „Vörös Csepel” néven vendéglátó helyiség nyílik. Az I. r. vádlott azért, hogy ne legyen ilyen neve egy kocsmának, s így a civil lakosságban félelmet keltsenek, utasította a IV. r., a VI. r., a VII. r. és a VIII. r. vádlottakat, hogy a „Vörös Csepel” nevű presszót molotov-koktéllal támadják meg. A kár meghaladta a 600000 Ft-ot. A következő vádpont szerint Cs. S. a Hír Tv műsorvezetője, műsorában a 2006. őszét követő utcai demonstrációkban résztvevőket, köztük a „Hunnia mozgalom” katonáit huligánoknak, rongálóknak, provokátoroknak, az MSZP ügynökeinek nevezte. Az I. r. vádlott elhatározta, hogy a műsorvezetőt meg kell leckéztetni és csoportjának feladatul adta: térképezzék fel Cs. S. mozgását, életvitelét, majd bántalmazzák őt. A felderítést a VIII. r. vádlott és pontosan nem meghatározható társai végezték, míg a bántalmazásra a VIII. r., a IV. r., a VI. r. és a VII. r. vádlottakat utasította az I. r. vádlott. Cs. Sa a bántalmazás következtében nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett. Egy másik vádpont rögzíti: a Kormány 2007 októberében törvényjavaslatot nyújtott be az egészségbiztosítási pénztárakról és a kötelező egészségbiztosítás természetbeni ellátásai igénybevételének rendjéről. Az I. r. vádlott a népligeti találkozók egyikén a csoport tagjainak átadott egy, az MSZP-s és SZDSZ-es országgyűlési képviselők nevét és címét tartalmazó listát azzal, hogy molotov-koktélos támadásokkal kell elérni azt, hogy a képviselők a törvény ellen szavazzanak. A vád szerint azért, hogy a törvényjavaslat elfogadását befolyásolják, az I. r. vádlott utasítására a II. r. vádlott engedély nélkül tartott fegyverével két lövést adott le az utcáról dr. H. I. országgyűlési képviselő/miniszter házára. A kár meghaladta a 160000 Ft-ot. Az I. r. vádlott 2007 decemberében egy ismeretlenül maradt bűntársával és a XIV. r. vádlottal dr. K. J. országgyűlési képviselő/miniszter épülő családi házához mentek. Az I. r. vádlott és ismeretlenül maradt társa molotov-koktélt dobott a teraszra. A kár meghaladta a 650000 Ft-ot. A vádhatóság szerint az I. r. vádlott utasítására és részvételével a csoport tagjai – azzal a céllal, hogy az egészségbiztosítási pénztárakról szóló törvény elfogadását befolyásolják – 2008. február 7-ről 8-ra virradó éjszaka, az általuk „nagy kör”-nek nevezett akció részeként Dunaújvárosban, Gödön, Rácalmáson, Kunhegyesen, Cegléden és Sarudon előre egyeztetett időpontban, összehangolt molotov-koktélos támadásokat hajtottak végre kormánypárti országgyűlési képviselők ingatlanjai ellen. Több százezer forint volt a kár. A következő vádpont egy jegyiroda elleni molotov-koktélos támadásról szól. A Hungarica zenekar koncertjére szeretett volna jegyet vásárolni ott valaki, aki végül vásárlás helyett a panaszkönyvbe írt, s a történteket elektronikus levélben elküldte a kuruc.info és a hunhir.hu híroldalaknak. Az I. r. vádlottat felháborította az eset, ezért utasítást adott az V. rendű, a IV. rendű , a VIII. rendű, a VI. rendű és a VII. rendű vádlottaknak, hogy molotov-koktéllal támadják meg a jegyirodát. A kár meghaladta a 450000 forintot. Egy másik vádpont szerint az I. r. vádlott nemtetszését fejezte ki a 2008. július 5-re bejelentett, Meleg Méltóság menete rendezvénnyel kapcsolatban. Kifejtette, valahogy el kellene érniük, hogy a felvonulni szándékozók megijedjenek, és minél kevesebben menjenek el. Az I. r. vádlott felhívta a csoport tagjainak figyelmét, hogy az interneten megtalálható a melegek által látogatott bárok listája, melyek közül minden csoportnak ki kell választania egyet, amire majd 2008. június 26-ról 27-re virradó éjszaka molotov-koktélt dobnak. Az ügy több vádlottja azért, hogy a másságukat nyíltan felvállalókat és közvetve a velük szimpatizálókat megfélemlítsék két létesítmény ellen intéztek támadást. A kár meghaladta a 100000 forintot. A vádlottak mindkét helyszínen közvetlenül veszélyeztették a bárban illetve a szaunában tartózkodók életét és testi épségét. Nem
2013.05.27 (hétfő)
5 / 41
a vádlottakon múlt, hogy csak kisebb értékű kár keletkezett. A támadások ellenére megtartották az Andrássy úton a melegfelvonulást, melynek megzavarásában az I. r. vádlott által vezetett csoport tagjai észt vettek,. Többen tojásokkal dobálták meg a felvonulókat, de a molotovkoktélokat a rendőrség fellépése, a tömegoszlatás miatt nem használták. A vádirat szerint az I. r. vádlott 2008 májusában felvetette, hogy egy későbbi támadáshoz fel kellene térképezni dr. Sz. Gy. lesencefalui házát. Az I. r. vádlott és több vádlott is úgy gondolta, hogy az ismeretlenek által létrehozott, a Magyarok nyilai nevet magában foglaló internetes címet a titkosszolgálatok hozták létre azzal a céllal, hogy az oldalra regisztrálók adatait megszerezzék. Az I. r. vádlott utasítására néhány vádlott leutazott Lesencefalura és beazonosította a házat. Az I. r. vádlott ismeretlen forrásból, ismeretlen összetételű robbanóanyagot szerzett be. A második felderítés után egy népligeti találkozón felmerült, hogy próbarobbantást kellene végrehajtani. Ez Százhalombatta mellett meg is történt, ahol az I. r. vádlott elsősorban a magával vitt időzítőt próbálta ki. 2008. szeptember 2-án az I. r., III. r. és IX. r. vádlottak elindultak Lesencefalura, ahova magukkal vittek egy előzőleg összeállított bombát is, mellyel Sz. Gy. házánál robbantottak. A kár meghaladta a 250 000 forintot. A következő vádpont szerint 2008-ban, a népligeti találkozók során a II. r. vádlott felvetette, hogy valamilyen módon pénzt kell szerezni a „Hunnia mozgalom” részére, a tervezett terrorcselekmények végrehajtásához. A II. r., a IV. r., a VI. r. és a VII. r. vádlottak úgy döntöttek, hogy felrobbantanak egy ATM automatát. Mindezt Székesfehérváron tették. A robbantás következtében az ATM automata használhatatlanná vált, eldeformálódott, alkotórészei több méteres körzetben szétszóródtak, de a trezor nem nyílt ki, így a vádlottak nem jutottak hozzá a pénzhez. Az utolsó vádpont szerint 2009. április 5-én a Civil Összefogás Fórum kezdeményezésére demonstrációt tartottak a Hősök terén, ahol felszólították az Országgyűlést, hogy oszlassa fel magát és legyenek előre hozott választások. A rendezvény békésen lezajlott, az I. r. vádlott számára nyilvánvalóvá vált, hogy a várt erőszakos utcai megmozdulások elmaradnak, az MSZP további kormányzásáról az Országgyűlés fog dönteni. Emiatt az I. r. vádlott elhatározta, hogy MSZP-s országgyűlési képviselők elleni összehangolt robbantásokkal meg kell akadályozni, hogy B. G-t miniszterelnökké válasszák. A 2009. április 8-ról 9-re virradó éjszakára tervezett négy támadással az volt a céljuk, hogy B. megválasztása helyett előrehozott országgyűlési választás legyen. A támadásokra végül nem került sor, mivel rendőrségi ellenőrzések során a csoport egyes tagjait elfogták. Az ügyészség az I. r. vádlottat társtettesként elkövetett 2 rendbeli, állami szerv kényszerítése céljából lőfegyverrel visszaéléssel és rongálással illetve robbanóanyaggal és robbanószerrel visszaéléssel megvalósított terrorcselekmény bűntettével, felbujtóként elkövetett 5 rendbeli, lakosság megfélemlítése céljából közveszélyokozással megvalósított terrorcselekmény bűntettével, valamint felbujtóként, aljas indokból elkövetett súlyos testi sértés bűntettével vádolja. A büntetőpernek összesen 17 vádlottja van. Az I. r. vádlott mellett további 15 vádlott terhére is terrorcselekmény elkövetését rója a vádhatóság, míg a XVII. rendű vádlottat lőszerrel visszaélés bűntettével vádolják. A márciusi tárgyalási napokon sor került a vádlottak meghallgatására. A májustól pedig folyamatosan tanúkat hallgat meg a bíróság. Az ügyben a májusi tárgyalásokon a bizonyítási eljárás folytatódik. Információ:
Fővárosi Törvényszék Sajtó- és Nemzetközi Kapcsolatok Osztálya Tel.: 06-1-354-6526, 06-1-354-6686, 06-1-354-6152 Fax.: 06-1-354-6099 e-mail:
[email protected]
6 / 41
2013.05.27 (hétfő)
PÉCSI TÖRVÉNYSZÉK Pécsi Törvényszék fsz.II. D.Z.
Információ:
fegyveresen elkövetett rablás bűntette
2013. május 27.
9.00
A Pécsi Törvényszék a Rákóczi út 34. földszint II. számú tárgyalótermében megismételt eljárás keretében tárgyalja D.Z. vádlott ellen fegyveresen elkövetett rablás bűntette miatt emelt vád ügyét. A vádirat szerint D.Z. volt rendőrtiszt 2010. május 18-án Görcsönyben egy takarékszövetkezet fiókjához ment és a nála lévő P.A-63 típusú szolgálati maroklőfegyverével megfenyegette a fiókban tartózkodó pénztárost és ily módon 258.000.- forintot vitt el a takarékszövetkezetből. A bíróság a tárgyalásra összesen 25 főt idézett, a vádlotton kívül szakértőket és tanúkat. Ítélethirdetés nem várható. Dr. Hajdu István sajtószóvivő 06-30/520-9577
[email protected]
SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK Szentesi Járásbíróság (Szentes, Erzsébet tér 4.) F.né D. E.
Információ:
jelentős kárt okozó, üzletszerűen 2013. május elkövetett csalás bűntette és más hó 27., 29. bűncselekmények
8.30
A vádlott – és az eljárás során elhunyt társa – több sértettet megtévesztve egy hazai ingatlanforgalmazó és egy, az Amerikai Egyesült Államokban bejegyzett székhelyű cég képviselőjeként 2007-2009 évek folyamán számos alkalommal kértek és vettek át nagyobb összegű – sértettenként 300 ezertől 2 millióig terjedő, összesen 200 millió Ft-ot megközelítő – pénzösszegeket befektetési célra a sértettektől azzal, hogy azt magas kamattal, rövid időn belül visszaadják. Az okozott kár nagyobb része nem térült meg. Juhászné dr. Prágai Erika törvényszéki bíró sajtószóvivő +36-30/4756-007
[email protected]
ZALAEGERSZEGI TÖRVÉNYSZÉK Zalaegerszegi Törvényszék B. K.
sikkasztás bűntette
2013. 05.27-28.
10.00
I. A vádlott - ismert zalai (de később kecskeméti székhelyű) - Kft ügyvezetőjeként 2009. márciusában (a Kft felszámolásának elrendelését röviddel megelőzően) a cég által lízingelt, a lízingbeadó tulajdonát képező mintegy 142 millió forint értékű gyártósort bérbeadta, holott a lízingszerződést a lízingbeadó már felmondta, ezért az eszközöket vissza kellett volna szolgáltatnia. II.
2013.05.27 (hétfő)
7 / 41
A felszámolás elrendelésekor a mintegy 550.000.000,- forintos vagyonnal rendelkező cég ügyvezetője (a vádlott) a cég fizetésképtelen helyzetében nem az ésszerű gazdálkodás követelményei szerint járt el, illetve a tartozások fedezetéül szolgáló vagyon (részbeli) elrejtésével a csaknem 2,5 milliárd forint hitelezői igény kielégítését részben meghiúsította. Szegedi Járásbírósági ügy egyesítése folytán tanúmeghallgatások Információ:dr. Beznicza Árpád sajtószóvivő 0630/902-4360
[email protected] Dr. Bartalné Dr. Mentes Judit sajtószóvivő 0630/421-4789
[email protected]
8 / 41
2013.05.28. (KEDD) KÚRIA KÚRIA B. I. tanács fsz. 3. sz. tárgyalóterem O. R.
Információ:
Lopás vétsége
2013. 05. 28.
09.00
Az I. rendű terhelt és társai 2010. május 13. napján az idős, egyedül élő sértett lakásába való behatolást határozták el. Az elkövetés érdekében álkulcsokat, kulcskészletet vittek magukkal. A terheltek szándéka legalább a sértett lakásában tartott 30.000 forint készpénz elvételére irányult. Dr. Kónya István sajtószóvivő 06-1/268-45-07
[email protected] [email protected]
2013.05.28 (kedd)
9 / 41
KÚRIA B. III. tanács fsz. 9. sz. tárgyalóterem Cz. E. és társai
Információ:
csalás bűntette és bűncselekmények
más
2013. 05. 28.
9.00
Az eljárt bíróságok a felülvizsgálati eljárásban érintett I., III., V., VIII. és X. rendű terheltet bűnösnek mondta ki csalás bűntettében (melyet az I. rendű terhelt tettesként. folytatólagosan, a III., az V. a VIII. és a X. rendű terhelt bűnsegédként követett el), több rendbeli, folytatólagosan elkövetett magánokirat-hamisítás vétségében (melyet az I. rendű terhelt részben tettesként, részben felbujtóként, a III., az V. a VIII. és a X. rendű terhelt bűnsegédként követett el, továbbá az I., a III. és a X. rendű terheltet több rendbeli közokirat-hamisítás bűntettében, valamint az I. és X. rendű terheltet pénzmosás bűntettében (melyet az I. rendű terhelt felbujtóként követett el). Az irányadó tényállás szerint az I. rendű terhelt – és 1 esetben az V. rendű terhelt – egy lízingcég felé leadott lízingkérelmekben hamis igazoló iratokat csatoltak a lízingeli kívánt gépek meglétéről, értékéről, a lízingbe vevő gazdasági társaságok fizetési képességéről, hajlandóságáról, megtévesztve ezzel a sértett céget, amely a hamis iratok alapján megkötötte a lízingszerződéseket. E tevékenységébe az I. rendű terhelt szállítóként vonta be, aki a fiktív adásvételekről számlát adott ki, a VIII. és X. rendű terhelt pedig anyagi ellenszolgáltatásért vállalta, hogy az általuk képviselt cégek lízingbe vevőként szerepeljenek ezekben az ügyletekben. Az V. rendű terhelt segített az I. rendű terheltnek a lízingszerződések megkötésénél, illetve a szállítók és szerződést kötő cégek felkutatásában, beszerzésében. A jogerős, ügydöntő határozat ellen az I. rendű terhelt védője, a III. rendű terhelt védője, az V. rendű terhelt védője, a VIII. rendű terhelt védője és a X. rendű terhelt védője nyújtott be felülvizsgálati indítványt e terheltek javára felmentést, illetve részfelmentés és a büntetés enyhítése érdekében. Dr. Kónya István sajtószóvivő 06-1/268-45-07
[email protected] [email protected]
KÚRIA B. I. tanács fsz. 3. sz. tárgyalóterem B. G.
Információ:
Személyi szabadság megsértésének bűntette
2013. 05. 28.
10.00
A terhelt 2010. november 6. napján ittas állapotban a kerékpárúton hátulról elkapva a földre rántotta a gyalogosan közlekedő sértettet, majd a sértett hátára térdelt, és egyik kezével a nyakát megfogva pénzt követelt tőle. Dr. Kónya István sajtószóvivő 06-1/268-45-07
[email protected] [email protected]
10 / 41
2013.05.28 (kedd)
KÚRIA B. I. tanács fsz. 3. sz. tárgyalóterem B. I. és társai
Információ:
Adócsalás bűntette
2013. 05. 28.
10.45
Az I. rendű vádlott a 2003. év májusától augusztusig terjedő időszakra vonatkozóan az APEH Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Igazgatóságához benyújtott ÁFA bevallásában a levonható adó meghatározásánál fiktív számlákat is figyelembe vett, az abban szereplő gazdasági tevékenységet nem végezte el. A fiktív számlákat az I. rendű vádlott felkérésére a vádlott-társak a számlaérték néhány százalékáért állították ki. Az I. rendű vádlott a Kft. ügyvezetőjeként nem gondoskodott arról, hogy a 2004. évi gazdasági események megfelelően lekönyvelésre kerüljenek, illetőleg a 2003. évi könyvelésben valótlan adatokat szerepeltetett. Dr. Kónya István sajtószóvivő 06-1/268-45-07
[email protected] [email protected]
KÚRIA B. III. tanács fsz. 9. sz. tárgyalóterem T. J.
Információ:
Számvitel rendje megsértésének vétsége
2013. 05. 28.
11.30
Az eljárt bíróság a terheltet számvitel rendje megsértésének vétségében mondta ki bűnösnek. Az irányadó tényállás szerint a terhelt látta el a J. Bt. könyvelési teendőit 2000 márciusától 2009. 08. 31-ig. a J. Bt. felmondta a terhelttel a megbízási szerződést. Az APEH 2009. 08. 24. és 2010. 02. 24. között ellenőrzést folytatott le a J. Bt.-nél, mely során az új könyvelő nem tudta a 2008. évre vonatkozó szükséges dokumentumokat a revízió rendelkezésére bocsátani, mivel azokat a terhelt nem adta át a részére. Ezzel a terhelt a J. Btk. tekintetében a könyvvezetési kötelezettségét megszegte, és ezzel a társaság vagyon helyzetének áttekinthetőségét, illetve ellenőrzését megnehezítette. A jogerős határozat ellen a megyei főügyészség nyújtott be felülvizsgálati indítványt a terhelt javára, felmentés érdekében. Dr. Kónya István sajtószóvivő 06-1/268-45-07
[email protected] [email protected]
DEBRECENI TÖRVÉNYSZÉK Debreceni Törvényszék Debrecen, Széchenyi u. 9. Díszterem B. 439/2012.
Vádlott: Hivatali visszaélés bűntette és más U.L. I.r. Id.F.B. II.r. M.Á. M. bűncselekmények 2013.05.27. 09.30 III.r. S.F. IV.r. Dr.N.A. V.r. 2013.05.29. Dr.F.L. B. VI.r. + 59 fő Tanács: dr. Virágh Pál Bizonyítási eljárás folytatása vádirati tényállások szerint Az ügyben a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség emelt vádat, miután azonban a vádlottak között jegyző és polgármester mellett több ügyvéd is van, a szolnoki büntetőbírák elfogultságot jelentettek be, ezért a Szolnoki Törvényszék helyett az ügyet a Debreceni Törvényszék tárgyalja.
11 / 41
2013.05.28 (kedd)
Információ:
A több mint 200 oldalas vádirat szerint: a vádlottak 2006 és 2009 között csaknem 120 ingatlan esetében jogosulatlanul igényeltek lakáscélú állami támogatást (fiatalok otthonteremtési támogatása, lakásépítési támogatás – 2005. február 01. és 2009. június 30. között volt hatályban). A legtöbb ilyen ügylet tiszabői ingatlanokhoz kapcsolódóan zajlott (több mint 100), de Fegyvernek, Jánoshida, Tiszaroff, Tiszagyenda és Tiszakeszi településeken is volt rá példa. A hivatali visszaélés mellett a vádhatóság többek között jelentős kárt okozó csalás, közokirat hamisítás, magánokirat hamisítás bűntettek elkövetése miatt is vádat emelt. Tatár Timea sajtószóvivő Debreceni Törvényszék 36/30 748 3847 Dr. Veszprémyné Dr. Szajkó Márta sajtótitkár Debreceni Törvényszék 36/30 327 0464
[email protected] 36/52 526 755
FŐVÁROSI TÖRVÉNYSZÉK Pesti Központi Kerületi Bíróság, II. 201. 7.B.456/2013
személyes adattal visszaélés vétsége
2013.05.28.
8:30
A Központi Nyomozó Főügyészség az I. r. vádlott ellen folytatólagosan, hivatalos személyként elkövetett különleges személyes adattal visszaélés bűntette, a II. r. vádlott ellen hivatalos személyként és felbujtóként elkövetett különleges személyes adattal visszaélés bűntette miatt emelt vádat. A III. rendű vádlottat az ügyészség kényszerítés bűntettével, valamint 2 rendbeli, személyes adattal visszaélés vétségével vádolja, amelyből egyet társtettesként követett el. A IV. rendű vádlott ellen személyes adattal visszaélés vétsége miatt emeltek vádat. A vádirat szerint az I. r. vádlott jogosulatlanul sokszorosíttatta és osztotta szét a Nemzetbiztonsági Bizottság egyes tagjainak az UD Zrt. ügyvezetőjének két politikussal folytatott néhány telefonbeszélgetését. Az I. r. vádlott a prezentációs anyagok ismertetésével és szétosztásával a Nemzetbiztonsági Bizottság Tagjai előtt azt a látszatot kívánta kelteni, illetve azt a látszatot keltette, hogy a polgári titkosszolgálatok által végzett titkos információgyűjtés eredményeként olyan törvényesen felhasználható adatok keletkeztek, amelyek alátámasztják azt a tényt, hogy a két politikus politikai kapcsolatot tartott fenn egy olyan cég ügyvezetőjével, akit érint a Nemzetbiztonsági Hivatal feljelentése. A vád szerint az I. r. vádlott tudta, illetve tudnia kellett, hogy a két politikust érintő anyagok indifferensek az alapügyben tett feljelentések szempontjából. Az ügyészség azt is az I. rendű vádlott terhére rótta, hogy a sajtó nyilvánossága előtt a két politikus becsületének csorbítására alkalmas tényállításokat tett, és ezzel is jelentős érdeksérelmet okozott nekik. A II. rendű vádlott a vád szerint a Nemzetbiztonsági Bizottság alelnökeként hatáskörét túllépve arra bírta rá a minisztert, hogy - jogszabályi feltételek hiányában a többek között a két politikus személyes adatait tartalmazó, a feljelentés szempontjából indifferens - a telefonbeszélgetések rendelkezésre bocsátásával adjon tájékoztatást a Nemzetbiztonsági Bizottság tagjainak. A vád szerint a titkos információgyűjtésből származó bűnügyi személyes adatok jogtalan kezelése az akkori ellenzéki politikusok nyilvánosság előtti lejáratását célozta. A vádirat szerint az UD Zrt. ügyvezetőit is érintő feljelentéshez, két, titkos információgyűjtés keretében rögzített telefonbeszélgetést is mellékeltek. Az egyik ilyen beszélgetést rögzítő felvételt CD lemezen ismeretlen személyek ismeretlen körülmények között a III. r. vádlott postaládájába dobtak, amely 2008. szeptember 10-én került a birtokába. A vád szerint a III.
12 / 41
2013.05.28 (kedd)
rendű vádlott és a IV. rendű vádlott ezt felhasználva közvetítők útján arra próbálták meg rábírni A. K-t, hogy lépjen vissza az MDF elnökjelöltségétől, különben a III. rendű vádlott nyilvánosságra hozza a hangfelvételt. A. K. a III. r. vádlott tervezett tájékoztatója előtt sajtótájékoztatót tartott, ahol közölte, hogy közvetítőn keresztül megzsarolták. 2008. szeptember 12-én, a III. r. vádlott többek között a IV. r. vádlott társaságában megtartotta a sajtótájékoztatót, ahol a telefonbeszélgetés leírt változatát nyilvánosságra hozta, s utalt arra, hogy több hangfelvétel áll a rendelkezésére. Másnap a III. r. vádlott egy megbeszélésen további új, eddig ismeretlen hangfelvétel - országos választmányi ülésen történő - lejátszását is kilátásba helyezte arra az esetre, ha A. K nem teljesíti az általa megjelölt feltételeket. Mindezek, valamint az előző napon történtek hatására A. K. úgy döntött, hogy maradéktalanul telesíti a a III. r. vádlott által megjelölt feltételeket. Ez 2008. szeptember 23-án, az MDF választmányi ülésén, illetve az ezt követő két hétben megtörtént. A vád rögzíti, hogy a III. és IV. rendű vádlottak magatartása A. K. politikai előmenetelét, karrierjét, társadalmi megítélését rendkívül hátrányosan érintette. A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2012. április 25-én elsőfokú ítéletet hirdetett az ügyben. A bíróság az I. r. vádlottat bűncselekmény hiányában mentette fel a folytatólagosan, hivatalos személyként elkövetett különleges személyes adattal visszaélés bűntettének vádja alól. A II. r. vádlottat ugyancsak bűncselekmény hiányában mentették fel a hivatalos személyként, felbujtóként elkövetett különleges személyes adattal visszaélés bűntettének vádja alól. A bíróság a III. rendű vádlottat bűncselekmény hiányában mentette fel a kényszerítés bűntettének vádja alól. A 2 rendbeli, személyes adattal visszaélés vétségének vádja alól részben bűncselekmény, részben bizonyítottság hiányában mentette fel a bíróság. A IV. rendű vádlottat a bíróság bizonyítottság hiányában mentette fel a személyes adattal visszaélés vétségének vádja alól. A vádlottak és a védők tudomásul vették a döntést, az ügyész valamennyi vádlott esetében fellebbezést jelentett be. A Fővárosi Törvényszék a 2013. január 23-án hirdetett másodfokú ítéletet, melyben - a II. rendű vádlott kivételével - hatályon kívül helyezte a Pesti Központi Kerületi Bíróságnak a személyes adattal visszaélés és más bűncselekmények miatt indult büntetőügyben hozott felmentő ítéletét. A büntetőügyet első fokon a Fővárosi Törvényszéknek kell elölről tárgyalnia, ugyanis a másodfokú bíróság szerint a vádirati tényállás alapján az I.r . vádlott esetében felmerülhet a hivatali visszaélés bűntette, amelynek elbírálására a kerületi bíróságnak nincs hatásköre. A döntés a II. r. vádlott esetében jogerős. A megismételt eljárásban az első tárgyalási nap május 28-án lesz a PKKB II. em. 201-es tárgyalótermében. Információ:
Fővárosi Törvényszék Sajtó- és Nemzetközi Kapcsolatok Osztálya Tel.: 06-1-354-6526, 06-1-354-6686, 06-1-354-6152 Fax.: 06-1-354-6099 e-mail:
[email protected]
KAPOSVÁRI TÖRVÉNYSZÉK Kaposvári Törvényszék Kaposvár, Bajcsy-Zs. u. 3. fszt. 22. Hatóság eljárásának május 28. 10.00 megzavarása A két vádlottat a Szombathelyi Nyomozó Ügyészség azzal vádolja, hogy a Zalaegerszegi Városi Bíróságon folyamatban lévő büntetőügyben az eljáró bírónőt, illetve ügyésznőt trágár módon szidalmazták, illetve megöléssel fenyegették. Dr. Vadócz Attila Sajtószóvivő 06/30 630-4367
[email protected] F. Cs.
Információ:
13 / 41
2013.05.28 (kedd)
KECSKEMÉTI TÖRVÉNYSZÉK KECSKEMÉTI TÖRVÉNYSZÉK fszt. 10. számú tárgyaló vádlott M.P.
emberölés bűntette
2013. május 28. és 31. 830 óra
Folytatódik a Kecskeméti Törvényszéken az a büntetőügy, melynek tárgyát emberölés bűntette és lőfegyverrel visszaélés bűntette képezi. A vádirat lényege szerint a 27 éves bajai illetőségű férfi vádlott 2009. szeptember 02. napján Sükösdön anyagi haszonszerzés miatt megölte egy ismerősét, majd a holttestét elásta. A cselekményét a 2009 nyarától szeptemberéig engedély nélkül magánál tartott 022-es kaliberű lőfegyverrel követte el. A tárgyaláson ítélethirdetés is várható. elérhetőségek +36-20-3730790
[email protected]
KECSKEMÉTI TÖRVÉNYSZÉK I. emelet 110. számú tárgyaló vádlott K.T. és 13 társa
ügy lopás bűntette
időpont 2013. május 28. 9 óra
Folytatódik a Kecskeméti Törvényszéken annak a 15 vádlottnak a büntetőügye, akiket áramlopással vádol az ügyészség. A vádirat lényege szerint az I.r. vádlott villanyszerelő szakképzettséggel rendelkezik és 2004. június 23. napjáig az EDF DÉMÁSZ Zrt. jogelődje alkalmazásában állt önálló szerelői munkakörben, amikor munkaviszonyát a munkáltatója rendkívüli felmondással megszüntette. A II.r. vádlott elektroműszerész szakképzettséggel rendelkezik és 2008. január 15. napjáig körzetszerelőként dolgozott a DÉMÁSZ Partner Kft-nél. Az I.r. és a II.r. vádlottak – utólag már pontosan meg nem határozható időpontban, de valamikor 2006. év nyara előtt, ismeretlen körülmények között – elhatározták, hogy a szakképzettségük nyújtotta ismereteiket felhasználva, rendszeres jogtalan haszonszerzés céljából magánszemélyek és vállalkozások részére segítséget nyújtanak villamosenergia jogtalan eltulajdonításához. Ennek következtében – a villanyórák visszapörgetésével - a vádirat megállapítása szerint 10 fogyasztási helyen összesen 78.146.817,- forint értékű villamosenergiát vételeztek jogosulatlanul a fogyasztók. Az ügyészség a vádiratban 8 vádlottal szemben indítványozza letöltendő börtönbüntetés kiszabását. elérhetőségek +36-20-3730790
[email protected]
NYÍREGYHÁZI TÖRVÉNYSZÉK Nyíregyházi Törvényszék (Nyíregyháza, Bocskai u. 2.) L. I-né
különösen nagy kárt okozó üzletszerűen, folytatólagosan elkövetett csalás bűntette
2013. 05. 28.
8 óra 45 perc fszt. 7.
14 / 41
2013.05.28 (kedd)
Információ:
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség vádirata szerint L. I-né vádlott az egyik női szerzetesrend magyarországi főnöknőjétől különböző valótlan ürügyekkel - többek között arra hivatkozással, hogy kifizetetlen közüzemi számlái, lakbértartozása van - kölcsönöket kért. Azt állította, hogy nagy értékű ingatlannal is rendelkezik, amelynek értékesítéséből származó pénzből majd a kölcsönöket vissza tudja fizetni. A kapott összeg visszafizetése nem állt szándékában, a kölcsönöket nem a megjelölt célra fordította és a pénz visszafizetésének reális lehetősége sem állt fenn. 2009. április 16. és 2011. július 29. között L. I-né részére 97 alkalommal összesen 21.700.000. forint átadására került sor, mely összegnek a visszafizetése nem történt meg. Emellett L. I-né ismeretlen társai telefonon vették fel a kapcsolatot a rendfőnöknővel és többek között ügyésznek, közjegyző titkárnőjének, bíró titkárnőjének kiadva magukat arra hivatkozással, hogy L. I-né édesanyja után nagyobb örökség maradt, amelynek megszerzéséhez pénzre van szükség, kölcsönkértek a rend főnöknőjétől, azt ígérve, hogy az örökségből L. I-né fogja visszafizetni a pénzt. Ennek hatására a rendfőnöknő 2011. február 21. és 2012. január 10. között összesen 58 alkalommal összesen 46.770.000. forintot utalt a megadott bankszámlákra. Ezen összegek minden esetben L. I-né vádlotthoz kerültek. Az összegek visszafizetése a vádlottnak és ismeretlen társainak soha nem állt szándékában, pénzvisszafizetés nem történt. L. I-né ismeretlen társaival együtt összesen 67.940.000. forint kárt okozott a szerzetesrendnek, mint sértettnek, amely nem térült meg. A megyei főügyészség L. I-né vádlottat különösen nagy kárt okozó üzletszerűen. folytatólagosan elkövetett csalás bűntettével vádolja. A törvényszék az ügyben május 28. napján 8 óra 45 perctől tartja az első tárgyalást, melyen a vádlott kihallgatása várható. Dr. Nyakó Zsuzsanna sajtószóvivő 06-30/6814-005
[email protected]
SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK Hódmezővásárhelyi Járásbíróság (Hódmezővásárhely, Kossuth tér 4.) A. L. és 11 társa
zsarolás bűntette, hatósági eljárás 2013. május akadályozásának bűntette és más hó 28. bűncselekmények
8.15
Az Orosházi Városi Ügyészség a vádlottakkal szemben többrendbeli személyi szabadság megsértése, zsarolás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat. A kilenc vádlott közül az I.r. A. L. és a II. r. N. Ibolya vádlottak élettársak, a III. r. A. H., a IV. r. A. L. és az V. r. A. Zs. vádlottak a gyermekeik, a VI. r. N. T. vádlott az V.r. vádlott élettársa, a IX. r. L. M. pedig a IV.r. vádlott élettársa. A vádirat szerint a vádlottak döntően Gádoros település területén jogtalan haszonszerzésből eredő vagyonukból jelentős ingatlanvagyonnal rendelkeztek. Az II-VI.r. vádlottak az I.r. vádlott, mint családfő tekintélyelvű irányítása alatt álltak. A családtagok megállapodtak abban, hogy rendszeres haszonszerzésre törekedve állandósult, módszeres bűnelkövetésre rendezkednek be oly módon, hogy a család állattartó gazdálkodását ún. „csicskatartásként” ismert módszerre alapozottan üzemeltetik. Ennek keretében mentális, egészségi, illetve szociális helyzetük miatt kiszolgáltatott, befolyásolható, elesett embereket keresnek fel, vesznek rá vonzó életkörülmények, jó ellátás, megfelelő fizetség hamis ígéretével ingatlanuk elhagyására, majd személyi okmányaiktól megfosztják őket, így önálló ügyintézéstől elzárják, rossz lakhatási feltételek közé helyezik, állandó fenyegetéssel, fizikai bántalmazással rendszeres munkavégzésre kényszerítik, rendszeres havi járandóságaikat pedig elveszik. A családtagok között szervezett munkamegosztás volt, a részfeladatokat – így a sértettek felkutatása, szállítása, felügyelete, stb. – egymás között
15 / 41
2013.05.28 (kedd)
Információ:
megosztották, mely során az I.r. vádlott meghatározó szerepet játszott. A vádlottak különböző módszerekkel összesen kilenc sértett sérelmére, összesen – a nyugdíj és egyéb járandóságok megtartásával, munkabér visszatartásával – csaknem 45 millió forint kárt okozva követtek el személyi szabadság megsértésének bűntettét és zsarolás bűntettét. A VII. r. B. P. és VIII.r. R. Z. az A. család alkalmazásában álltak, utasításra közel 1,170 millió forint értékű csöves kukoricát tulajdonítottak el jogtalanul. A Gyulai Nyomozó Ügyészség a fenti ügy kapcsán több rendbeli hatósági eljárás akadályozása, hamis tanúzás és hamis tanúzásra való felhívás bűntette miatt is vádat emelt a vádlottakkal szemben. Az I.r. A. L., a II. r. N. I., a III. r. A. H., a IV. r. A. L. és az V. r. A. Zs. vádlottak a fentiek szerint részletezetten családtagok, a VII. r. J. L. vádlott pedig a III.r. vádlott élettársa volt. A vádirat szerint a fenti, zsarolás és más bűncselekmények miatt az A. családdal szemben folytatott nyomozás során a rendőrség tanúként kívánta kihallgatni a sértetteket, melyet a vádlottak a sértettek életveszélyes, illetve súlyos fenyegetésével kívántak megakadályozni. A rossz egészségi állapotban levő, befolyásolható sértetteket a kihallgatásukat megelőzően a vádlottak megfenyegették, illetve velük a VI.r. dr. Sz. I. és a VIII. r. dr. K. F. ügyvéd foglalkozású vádlottak által szerkesztett, valótlan tartalmú – büntetőjogi felelősségük alóli mentesülésüket és a nyomozás megszüntetését célzó – vallomásokat írattak alá. A sértettek a hatóság előtti meghallgatásukkor jogi képviselőként jelen levő VI.r. és a VIII. r. vádlottak jelenlétében, fenyegetettség hatása alatt szintén valótlan tartalmú vallomásokat tettek. Az ügyben – kijelölése folytán – a Hódmezővásárhelyi Városi Bíróság jár el, a vádlottak részbeni azonossága és az ügyek szoros összefüggése folytán a bíróság az ügyeket egyesítette. Megjegyzés: a bíróság az ügyben még több tárgyalást tart. Juhászné dr. Prágai Erika törvényszéki bíró sajtószóvivő +36-30/4756-007
[email protected]
Szegedi Törvényszék, I. emelet 112. számú tárgyaló (Szeged, Széchenyi tér 4.) Dr. L. F.
halált okozó, foglalkozás körében 2013. május elkövetett szándékos veszélyeztetés hó 28. bűntette
8.45
A Szegedi Járásbíróság nem jogerős ítéletével a vádlottat halált okozó, foglalkozás körében elkövetett szándékos veszélyeztetés bűntette miatt 3 év fogházra, 3 év közügyektől eltiltásra és 5 év szülész-nőgyógyászati tevékenységtől eltiltásra ítélte. A tényállás lényege szerint az ügy sértettje a nemrég kötött házassága után férjével gyermeket tervezett, ezért fogadott orvosához, a vádlotthoz fordult. A vádlott szándékosan közvetlenül veszélyeztette a sértett életét, testi épségét, egészségét, a kezelése során az orvoskollégáit is félretájékoztatta, azt a látszatot keltve, hogy minden orvosi beavatkozás megtörtént a beteg érdekében. A vádlott a sértett szükséges és indokolt méh-kiürítése során átszúrta a méh falát, s a környező beleket is. A vádlott a sértett „gyógyulása” során panaszai ellenére nem tette meg a szükséges intézkedéseket – saját felelőssége elfedése érdekében – orvostársait is megtévesztve nem cselekedett azonnal a sértett egészsége helyreállítására. A sértett több műtéti beavatkozást követően végül az első, a vádlott által végzett műtét folyományaként olyan rossz állapotba került, hogy 2008. július 23-án a kórházban elhalálozott. Egyéb: A Szegedi Törvényszék másodfokú tanácsa a vádlott és védője fellebbezését nyilvános ülésen bírálja el.
16 / 41
2013.05.28 (kedd) Információ:
Juhászné dr. Prágai Erika törvényszéki bíró sajtószóvivő +36-30/4756-007
[email protected]
Szegedi Törvényszék katonai tanácsa (Szeged, Sóhordó utca 5.) Sz.T. és társa
Információ:
hivatali visszaélés bűntette és szolgálatban 2013. május kötelességszegés vétsége hó 28.
9.00
A Központi Nyomozó Főügyészség Szegedi Regionális Osztálya azzal vádolja az I.r. vádlottat, hogy 2011. szeptember hónapban kezdeményezett viszonyt a büntetésvégrehajtási intézetben fogvatartott sértettel, melyről a II.r. vádlott is tudomással bírt. Juhászné dr. Prágai Erika törvényszéki bíró sajtószóvivő +36-30/4756-007
[email protected]
TATABÁNYAI TÖRVÉNYSZÉK Tatabányai Törvényszék fsz. 6-os tárgyaló H. Á. és társai
Információ:
különösen nagy értékre elkövetett lopás bűntette és más bűncselekmények
2013. május 28.
9.00
Vádlott, társai segítségével az Audi Hungária Motor Kft-től 171.808.153,- forint értékű alkatrészeket tulajdonítottak el. A házkutatások foganatosítása közben további eltulajdonított alkatrészek kerültek elő. Bizonyítás. Dr. Rázsó Ferenc Sajtószóvivő 34-513-070
[email protected] [email protected]
ZALAEGERSZEGI TÖRVÉNYSZÉK Zalaegerszegi Törvényszék B. K.
sikkasztás bűntette
2013. 05.27-28.
10.00
I. A vádlott - ismert zalai (de később kecskeméti székhelyű) - Kft ügyvezetőjeként 2009. márciusában (a Kft felszámolásának elrendelését röviddel megelőzően) a cég által lízingelt, a lízingbeadó tulajdonát képező mintegy 142 millió forint értékű gyártósort bérbeadta, holott a lízingszerződést a lízingbeadó már felmondta, ezért az eszközöket vissza kellett volna szolgáltatnia. II. A felszámolás elrendelésekor a mintegy 550.000.000,- forintos vagyonnal rendelkező cég
2013.05.28 (kedd)
17 / 41
ügyvezetője (a vádlott) a cég fizetésképtelen helyzetében nem az ésszerű gazdálkodás követelményei szerint járt el, illetve a tartozások fedezetéül szolgáló vagyon (részbeli) elrejtésével a csaknem 2,5 milliárd forint hitelezői igény kielégítését részben meghiúsította. Szegedi Járásbírósági ügy egyesítése folytán tanúmeghallgatások Információ:dr. Beznicza Árpád sajtószóvivő 0630/902-4360
[email protected] Dr. Bartalné Dr. Mentes Judit sajtószóvivő 0630/421-4789
[email protected]
18 / 41
2013.05.29. (SZERDA) FŐVÁROSI ÍTÉLŐTÁBLA FŐVÁROSI ÍTÉLŐTÁBLA BÜNTETŐ KOLLÉGIUMA 1055. Budapest, Markó utca 16. fszt. 3. számú tárgyalóterem Cs. CS. és társai
fegyveresen elkövetett rablás bűntette és 2013.05.29 más bűncselekmények
9:00
Az Egri Törvényszék mint elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint K. G. II. r. vádlott tisztában volt azzal, hogy N. I. évekkel korábban egy műszaki bizományiban dolgozott és azt is tudta, hogy az üzlet felszámolása óta a lakásán foglalkozik iparcikk viszonteladással. 2011. február 11-én K. G. II. r. vádlott arra kérte az élettársát, hogy hívja fel telefonon N. I-t és érdeklődjön arról, hogy van-e eladó gáztűzhelye. A beszélgetés során N. I. közölte, hogy nincs, de másnap külföldre utazik áruért és elképzelhető, hogy gáztűzhelyt is hoz. K. G. II. r. vádlott arra számított, hogy N. I. tehetős, a lakásában nagyobb értékű készpénzt, ékszereket tart. 2011. február 11-én felvetette Cs. Cs. I. r. és Sz. Sz. III. r. vádlottaknak, hogy érdemes lenne másnap a kora reggeli órákban – N. I. távozása után – az N. I. lakóhelyéül szolgáló családi házat felkeresni és N. I. élettársától a lakásban található értékeket elrabolni. A vádlottak megállapodtak abban, hogy másnap a II. r. vádlott az I. és III. r. vádlottakat a helyszínre viszi, a III. r. vádlott figyel, az I. r. vádlott behatol a családi házba és végrehajtja a rablást, ennek végeztével pedig a II. r. vádlott telefonhívásra visszamegy értük a helyszínre. 2011. február 12-én reggel K. G. II. r. vádlott az indulás előtt átadott Cs. Cs. I. r. vádlottnak egy golyós maroklőfegyverre hasonlító gázriasztó fegyvert lőszerekkel és egy kötött, az egyik oldalán szemréssel kivágott sísapkát. Ezt követően K. G. II. r. vádlott az I. és III. r. vádlottakat a helyszínre szállította, majd onnan eltávozott, innentől kezdve a II. és III. r. vádlottak telefonon tartották a kapcsolatot. Cs. Cs. I. r. és Sz. Sz. III. r. vádlottak átmásztak az N. I. és családja családi háza melletti kerítésen. Sz. Sz. III. r. vádlott a gyümölcsöskertben maradt és onnan figyelt, Cs. Cs. I. r. vádlott pedig az udvarba bejutva fejére húzta a sísapkát, elővette a gázriasztó fegyvert és azt csőre töltötte. Reggel 6 óra 30 perc és 7 óra közötti időben M. O. sértett – N. I. élettársa – kilépett a lakása udvari bejáratán, hogy az udvaron lévő kutyájukat megetesse. Ekkor Cs. Cs. I. r. vádlott M. O. sértett mögé lépett, a levegőbe leadott egy lövést és a megforduló, felsikoltó sértettnek a feje irányába tartva a fegyverét azt mondta: „Tudom, hogy a férjed nincs itthon, ki van még a lakásban?” M. O. sértett azt válaszolta, hogy a lakásban a gyermeke tartózkodik. Cs. Cs. I. r. vádlott bevezette M. O. sértettet a házba, ahol a kis szoba ajtajában ott állt a sértett 11 éves kisfia egy hokiütőt tartva a kezében. Cs. Cs. I. r. vádlott felszólította N. D-t, hogy tegye le az ütőt, különben az anyját megöli. A kisfiú letette az ütőt és az I. r. vádlott felszólítására az édesanyjához lépett, majd az I. r. vádlott a fegyverét rájuk fogva felszólította M. O. sértettet, hogy adja át a pénzt. A sértett az I. r. vádlott követelésére összesen kb. 70.000 Ft körüli készpénzt adott át az I. r. vádlottnak. Cs. Cs. I. r. vádlott továbbra is pénzt követelt, M. O. sértett azonban közölte, hogy a lakásban több pénz nincs. Cs. Cs. I. r. vádlott arra gondolt, hogy M. O. sértett nem mond igazat, ezért továbbra is pénzt követelt és ezt nyomatékosítandó, a fegyveréből a levegőbe lőtt. Az I. r. vádlott nem számolt azzal, hogy a fegyveréből kilőtt lövedék által kibocsátott gáz nemcsak a sértettek, hanem az ő szemét is csípni fogja, ezért először a sísapkán keresztül dörzsölte a szemét, majd a sísapkát a homlokáig feltolta és a szemét megtörölte. A fegyverét újratöltötte, majd felszólította M. O. sértettet, hogy ha nincs pénze, adjon aranyat. M. O. sértett kicsatolta a nyakában viselt fehérarany láncot, kivette a füléből a fülbevalóit és átadta az I. r. vádlottnak. Mindezeken túl az I. r. vádlott a lakásból N. D. 2 db aranykarkötőjét és 2 db aranyláncát, továbbá M. O. sértett és N. I. összesen 4 db mobiltelefonját tulajdonította el.
2013.05.29 (szerda) 19 / 41 Ezt követően Cs. Cs. I. r. vádlott a sértetteket beterelte a fürdőszobába, hogy oda bezárja őket, ahol meglátta az ékszertartó dobozt, amelyből az ékszereket magához vette. A fürdőszobának szellőzőablaka volt, ezért az I. r. vádlott nem találta alkalmasnak arra, hogy oda zárja be a sértetteket. Cs. Cs. I. r. vádlott azt mondta M. O. sértettnek, hogy ha nem tudja őket bezárni, akkor a gyermekét magával viszi. Ekkor N. D. azt javasolta az I. r. vádlottnak, hogy zárja be őket a pincébe. Az I. r. vádlott beterelte a sértetteket a pincébe és rájuk zárta az ajtót, azonban nem győződött meg arról, hogy a pince egyben garázs is és a garázsajtó belülről is nyitható. Az I. r. vádlott távozását követően a sértettek legalább 15 percet várakoztak, majd belülről kinyitották a garázsajtót és átfutottak a szomszédba. A sértettektől eltulajdonított tárgyak összértéke kb. 390.100 Ft, mely keletkezett kár nem térült meg. Az eltulajdonított pénzen és egyéb tárgyakon Cs. Cs. I. és K. G. II. r. vádlottak megosztoztak, Sz. Sz. III. r. vádlottnak semmit nem juttattak. II. K. G. II. r. vádlott tudta azt, hogy az unokatestvére 2011. február 12-én tartja újszülött gyermeke keresztelőjét, és keresztszülőknek a városszerte tehetős emberekként ismert F. Rt és élettársát kérte fel. A keresztelőre K. G. II. r. vádlott is hivatalos volt, azonban nem jelent meg az eseményen. K. G. II. r. vádlott F. R. tehetős voltáról szerzett ismereteit, valamint azt a tényt, hogy a család az esti órákban feltehetően nem lesz otthon és a lakásukba be lehet törni, korábban Cs. Cs. I. r. és Sz. Sz. III. r. vádlottaknak már elmondta. Az I. és III. r. vádlottak a II. r. vádlott felhívását elfogadták, vállalkoztak arra, hogy F. R. házába betörnek, és megállapodtak abban, hogy a II. r. vádlott értesíti őket, ha F. R. és családja hazafelé indul. 2011. február 12-én 18 óra után K. G. II. r. vádlott az I. és III. r. vádlottakat F. R. családi házához vitte. Az I. és III. r. vádlottak feszítővassal felszerelkezve, a családi ház kerítésén átmászva bementek az udvarra. K. G. II. r. vádlott a gépkocsijával eltávozott a helyszínről, a várost járta autójával és többször elhaladt az ünnepség színhelyéül szolgáló étterem előtt. Cs. Cs. I. r. és Sz. Sz. III. r. vádlottaknak a magukkal vitt feszítővasat nem kellett használniuk, ugyanis a családi ház konyhahelyiségének udvarra nyíló ablaka nem volt bezárva. Cs. Cs. I. r. vádlott a jobb oldali ablakszárnyat erőteljesen megnyomta és mivel a zárszerkezet nem volt elforgatva, az ablak engedett és kinyílt. Cs. Cs. I. r. vádlott a nyitott ablakon keresztül bemászott a házba. Őt követve Sz. Sz. III. r. vádlott is felmászott az ablakpárkányra, de az I. r. vádlott visszaküldte, hogy kint figyeljen. K. G. II. r. vádlott és Sz. Sz. III. r. vádlott a cselekmény idején mobiltelefonon tartották a kapcsolatot. Cs. Cs. I. r. vádlott a lakás minden helyiségét átkutatta és összesen 3.810.500 Ft értékben arany ékszereket, váltópénzt és mobiltelefon-készülékeket vett magához, majd a teraszajtót belülről kinyitotta és azon keresztül távozott a lakásból. Amikor az I. és a III. r. vádlottak kimásztak a családi ház udvarából, a fém váltópénzt tartalmazó nejlontáska kiszakadt és abból mintegy 1.000 Ft váltópénz kihullott. K. G. II. r. vádlott az utolsó telefonhívás után a helyszínre érkezett és a saját lakására szállította az I. és III. r. vádlottakat. Az eltulajdonított tárgyakon Cs. Cs. I. r. és K. G. II. r. vádlottak megosztoztak, Sz. Sz. III. r. vádlottnak egy használhatatlan mobiltelefon-készüléken kívül semmit nem juttattak. A keletkezett kárból 1.000 Ft váltópénz és 1 db működésképtelen mobiltelefon térült meg. -..Az Egri Törvényszék a 2012. június 20. napján kihirdetett ítéletével megállapította, hogy Cs. Cs. I. r. vádlott bűnös 1 rb. rablás bűntettében (Btk. 321. § (1) bekezdés és (4) bekezdés a) pont), 2 rb. személyi szabadság megsértésének bűntettében (Btk. 175. § (1) bekezdés, valamint Btk. 175. § (1) bekezdés és (3) bekezdés e) pont), továbbá 1 rb. lopás bűntettében (Btk. 316. § (1) bekezdés és (5) bekezdés a) pont). Erre tekintettel őt – mint erőszakos többszörös visszaesőt – halmazati büntetésül életfogytig tartó fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte azzal, hogy az I. r. vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható. Mindezeken túl az I. r. vádlottal szemben 2.089.800 forint vagyonelkobzást is elrendelt. K. G. II. r. vádlottat bűnösnek mondta ki 1 rb. rablás bűntettében (Btk. 321. § (1) bekezdés és (4) bekezdés a) pont) és 1 rb. lopás bűntettében (Btk. 316. § (1) bekezdés és (5)
2013.05.29 (szerda)
Információ:
20 / 41 bekezdés a) pont) mint felbujtót, ezért őt – halmazati büntetésül – 11 év fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte, valamint 3 évre eltiltotta a közúti járművezetéstől. Mindezek mellett a II. r. vádlottal szemben szintén 2.089.800 forint vagyonelkobzást rendelt el. Sz. Sz. III. r. vádlottat bűnösnek mondta ki 1 rb. rablás bűntettében (Btk. 321. § (1) bekezdés és (4) bekezdés a) pont) és 1 rb. lopás bűntettében (Btk. 316. § (1) bekezdés és (5) bekezdés a) pont) mint bűnsegédet, és erre tekintettel őt – halmazati büntetésül – 8 év fegyházbüntetésre és 8 év közügyektől eltiltásra ítélte. Az elsőfokú bíróság rendelkezett továbbá a vádlottak által előzetes fogvatartásban töltött időnek a kiszabott szabadságvesztés büntetésbe történő beszámításáról, a lefoglalt bűnjelek kiadásáról és megsemmisítéséről, valamint a bűnügyi költség vádlottak általi viseléséről. Az elsőfokú bíróság ítélete ellen az I-III. r. vádlottak és védőik jelentettek be fellebbezést, a II. és III. r. vádlottak védői felmentés érdekében. A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség átiratában a védelmi fellebbezéseket nem tartotta alaposnak. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság az eljárás során széleskörű bizonyítást folytatott le, melynek során a szükséges és lehetséges bizonyítékokat beszerezte és a tárgyalás anyagává tette. A bizonyítékok értékelésével megalapozott tényállást állapított meg, melyből okszerűen vont következtetést a vádlottak bűnösségére és törvényesen minősítette a terhükre rótt bűncselekményeket. A vádlottakkal szemben kiszabott büntetés nemének és mértékének meghatározásakor figyelemmel volt az általuk elkövetett bűncselekmények tárgyi súlyára, a bűnösségi körülményekre, a bűnösség fokára, valamint az I. r. vádlott erőszakos többszörös visszaesői minőségére. Mindezekre tekintettel mindhárom vádlott vonatkozásában az elsőfokú ítélet helybenhagyását indítványozta. dr. Mohácsy Zsuzsanna elnökhelyettes +36-1/268-4803
[email protected]
SZEGEDI ÍTÉLŐTÁBLA Szegedi Ítélőtábla M. Sándor
Fszt. 11-es tárgyaló Életveszélyt okozó testi sértés Szentesen
2013. V. 29. szerda 9 óra
Életveszélyt okozó testi sértés bűntettében mondta ki bűnösnek a Szegedi Törvényszék 2013. február 12-én M. Sándor vádlottat, és ezért 4 év börtönre és 4 év közügyektől eltiltásra ítélte. Az I. fokú ítélet szerint ittas és begyógyszerezett vádlott a mozgásában jelentősen korlátozott élettársát fürdetés közben, egy vitát követően 2011. április 13-án háromszor forró vízzel leforrázta, majd ágyba fektette, és másnap délután mentőket hívott. A sértetett – aki a teste több részén is II. fokú, 8 napon túl gyógyuló égési sérüléseket szenvedett és közvetett életveszélyes állapotba került - kórházba szállították. A sértett – aki 2012-ben a vádlott cselekményével nem összefüggésben meghalt - a bírósági tárgyaláson megbocsátott a vádlottnak. Szerdán ítélet várható.
21 / 41
2013.05.29 (szerda) Információ:
Dr. Bátyi Zoltán Sajtótitkár 06/30/337-3653
[email protected]
FŐVÁROSI TÖRVÉNYSZÉK Pesti Központi Kerületi Bíróság, II. 201. 19.B.12180/2013
hűtlen kezelés bűntette
2013.05.29., 31.
08:30
A Központi Nyomozó Főügyészség vádirata szerint az I. r. vádlott, mint Bp. Főv. Erzsébetváros VII. Ker. Önkormányzatának polgármestere és a II. r. vádlott, mint Bp. Főv. XIV. Ker. Önkormányzatának polgármestere 2007 áprilisában, illetve novemberében döntöttek a másik kerület egyes önkormányzati képviselőinek, a III. r. vádlott, a IV. r. vádlott, a VI. r. vádlott, a VII. r. vádlott és a VIII. r. vádlott, valamint I. és II. r. vádlottal egyaránt baráti viszonyban álló a V. r. vádlott külső tanácsadóként történő alkalmazásáról, annak vizsgálata nélkül, hogy a tanácsadói munkát az önkormányzat saját munkaszervezete képes-e megoldani. Ez a vizsgálat a vádirat szerint azért maradt el, mert a tanácsadói szerződésekkel valójában az érdekkörükbe tartozó személyeket akarták pluszjövedelemhez juttatni, amelyre ilyen módon találtak lehetőséget. A vádirat szerint az I. r. vádlott , mint a VII. Ker. Önkormányzat működéséért felelős polgármester a XIV. Ker. Önkormányzat képviselőinek, a III. r. vádlottnak, a VIII. r. vádlottnak és a IV. r. vádlottnak jogtalan előnyt adott oly módon, hogy részükre tényleges tanácsadás nélkül, az általa havonta kiállított, a tanácsadás szerződésszerű teljesítését igazoló okiratok alapján a VII. Ker. Önkormányzat a III. r. vádlott vonatkozásában összesen bruttó 10.633.350.- Ft, a VIII. r. vádlott vonatkozásában összesen bruttó 3.544.450.- Ft, a IV. r. vádlott vonatkozásában összesen bruttó 6.557.200.- Ft kifizetést teljesített. A II. r. vádlott, mint a XIV. Ker. Önkormányzat működéséért felelős polgármester az V. r. vádlottnak, a VII. r. vádlottnak és a VI. r. vádlottnak jogtalan előnyt adott oly módon, hogy részükre tényleges, érdemi tanácsadás nélkül, az általa havonta kiállított, a tanácsadás szerződésszerű teljesítését igazoló okiratok alapján a XIV. Kerület Önkormányzat az V. r. vádlott vonatkozásában összesen bruttó 10.592.400.- Ft, a VII. r. vádlott vonatkozásában összesen bruttó 10.088.000.- Ft, a VI. r. vádlott vonatkozásában összesen bruttó 7.944.300.- Ft kifizetést teljesített. Az I. és II. r. vádlottak a tanácsadóktól nem kértek írásbeli igazolást a tanácsadás szerződésszerű teljesítéséről. Az I. r. vádlott a III. r. és a VIII. r. vádlott vonatkozásában, a II. r. vádlott a VII. r. vádlott vonatkozásában úgy állította ki a szakmai teljesítés-igazolásokat, hogy a szerződések teljesítését okmány, írásos anyag nem támasztotta alá. A vádirat szerint a III. r., IV. r., V. r., VI. r., VII. r. és VIII. r. vádlottak annak tudatában kötöttek megbízási szerződést I. r. illetve II. r. vádlottakkal, mint vagyonkezelőkkel, hogy a vádlottak – a VI. r. vádlott kivételével – tényleges, érdemi tanácsadás ellátásához nem rendelkeznek szükséges szakirányú végzettséggel, a megbízási díjakat tényleges szerződésszerű teljesítés nélkül elfogadták, ezáltal segítséget nyújtottak ahhoz, hogy I. r. és II. r. vádlottak az önkormányzati vagyon kezeléséből fakadó kötelességük megszegésével a VII. Kerületi és XIV. Kerületi Önkormányzatoknak vagyoni hátrányt okozzanak. Az ügyészség a vádlottakat folytatólagosan elkövetett, jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettével vádolja, melyet a III. r., IV. r., V. r., VI. r., VII. r. és VIII. r. vádlottak bűnsegédként követtek el. Az ügyben a májusi tárgyalási napokon a bizonyítási eljárás folytatódik. Információ: Fővárosi Törvényszék Sajtó- és Nemzetközi Kapcsolatok Osztálya Tel.: 06-1-354-6526, 06-1-354-6686, 06-1-354-6152 Fax.: 06-1-354-6099 e-mail:
[email protected]
22 / 41
2013.05.29 (szerda)
Fővárosi Törvényszék, II. 36. 2.B.1280/2010
terrorcselekmény bűntette
2013.05.27., 29., 31.
9:00
A Központi Nyomozó Főügyészség vádirata szerint az I. r. vádlott és T. L. 2007. április 21-én a Hősök terén tartott „A Kezdet Napjának” nevezett rendezvénnyel útjára indították a „Hunnia – Párhuzamos Magyarország” mozgalmat. A résztvevők kérdőíveket és jelentkezési lapokat kaptak, amelyeken a „Hunnia szakértőinek, katonáinak, illetve támogatóinak” lehetett jelentkezni. A mozgalomnak az volt a célja, hogy egyfajta szakértőkből álló árnyékkormányt hozzon létre, amely a polgárok támogatásával, idővel majd átveszi az irányítást a Gy. F. által vezetett kormánytól. A III. r. vádlott nyilvántartásba vette a jelentkezőket és tartotta velük a kapcsolatot, adataikból adatbázist készített, amelyet rendszeresen frissített és továbbküldött az I. r. vádlottnak. Az I. r. vádlottnak azt volt a terve, hogy a „Hunnia katonáinak” jelentkezőkből létrehozzon egy, az irányítása alatt álló, de nyilvánosan a személyéhez nem köthető, több személyből álló, az Ír Köztársasági Hadsereghez hasonló csoportot. A csoport célja az országgyűlési képviselők megfélemlítésével a parlamenti döntések befolyásolása volt. Emellett a később kialakult céljuk az volt, hogy a kormányzó MSZP-SZDSZ koalícióhoz kötődő politikusok, pártszékházak elleni, illetve a nekik nem tetsző, általuk nem tolerált társadalmi csoportok, személyek ingatlanai elleni támadásokkal megfélemlítsék a társadalom jelzett csoportjaihoz tartozó személyeket. Az is céljaik között szerepelt, hogy a nemzeti ünnepeken és egyéb alkalmakkor tartott rendezvényeket erőszakos eszközökkel megzavarják és a rendezvényeket biztosító rendőrökkel minden lehetséges alkalommal összetűzést provokáljanak. A vádirat szerint az I. r. vádlott erőnléti-állóképességi felmérőket tartott a Hunnia katonáinak jelentkezőknek. A felmérőkön az I. r. vádlott kiválasztotta az általa létrehozni kívánt csoport tagjait. A kiválasztottak a XIII. r. vádlott jászberényi tanyáján havi rendszerességgel kiképzésen voltak, és itt készítették elő a későbbi támadásokat. Az I. r. és a III. r. vádlott a tagok egymás közötti kommunikációjára létrehoztak egy levelezőrendszert. Az egyes cselekmények végrehajtása után a végrehajtók közül egy előre kijelölt személynek ezen a levelezőrendszeren keresztül kellett jelentenie az I. r. vádlottnak. A csoport tagjai által elkövetett bűncselekmények után „Magyarok Nyilai Nemzeti Felszabadító Hadsereg” virtuális néven ismeretlen személyek felelősségvállaló nyilatkozatokat tettek közzé az interneten, a közleményeket az I. és III. r. vádlottak fogalmazták meg. A tagok egy lelkesítő propagandafilmet is forgattak, mely Magyar Nemzeti Ellenállás néven később felkerült az internetre. A vádirat több oldalon át részletezi a vádlottak terhére rótt cselekményeket. A vádhatóság szerint az I. r. vádlott azért, hogy akkor kormányon lévő MSZP és SZDSZ tagjait, valamint a velük szimpatizáló lakosságot megfélemlítsék utasítást adott, hogy Molotov-koktéllal támadjanak az MSZP kispesti és az SZDSZ XI. kerületi székházára Mindkét esetben kisebb kár keletkezett. E vádpontokban a II. r. vádlott, az MSZP -székház elleni támadásnál pedig a XIV. r. vádlott felelősségét is felveti a vádhatóság. Az I. r. vádlott a IV. r., a VI. r., a VII. r. és a VIII. r. vádlottaknak az MSZP kőbányai székháza elleni molotov-koktélos támadásra adott utasítást. A kár meghaladta az 500000 forintot. 2007 decemberében a sajtó is hírt adott arról, hogy a XXI. kerületben „Vörös Csepel” néven vendéglátó helyiség nyílik. Az I. r. vádlott azért, hogy ne legyen ilyen neve egy kocsmának, s így a civil lakosságban félelmet keltsenek, utasította a IV. r., a VI. r., a VII. r. és a VIII. r. vádlottakat, hogy a „Vörös Csepel” nevű presszót molotov-koktéllal támadják meg. A kár meghaladta a 600000 Ft-ot. A következő vádpont szerint Cs. S. a Hír Tv műsorvezetője, műsorában a 2006. őszét követő utcai demonstrációkban résztvevőket, köztük a „Hunnia mozgalom” katonáit huligánoknak, rongálóknak, provokátoroknak, az MSZP ügynökeinek nevezte. Az I. r. vádlott elhatározta, hogy a műsorvezetőt meg kell leckéztetni és csoportjának feladatul adta: térképezzék fel Cs. S. mozgását, életvitelét, majd bántalmazzák őt. A felderítést a VIII. r. vádlott és pontosan nem meghatározható társai végezték, míg a bántalmazásra a VIII. r., a IV. r., a VI. r. és a VII. r. vádlottakat utasította az I. r.
2013.05.29 (szerda)
23 / 41
vádlott. Cs. Sa a bántalmazás következtében nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett. Egy másik vádpont rögzíti: a Kormány 2007 októberében törvényjavaslatot nyújtott be az egészségbiztosítási pénztárakról és a kötelező egészségbiztosítás természetbeni ellátásai igénybevételének rendjéről. Az I. r. vádlott a népligeti találkozók egyikén a csoport tagjainak átadott egy, az MSZP-s és SZDSZ-es országgyűlési képviselők nevét és címét tartalmazó listát azzal, hogy molotov-koktélos támadásokkal kell elérni azt, hogy a képviselők a törvény ellen szavazzanak. A vád szerint azért, hogy a törvényjavaslat elfogadását befolyásolják, az I. r. vádlott utasítására a II. r. vádlott engedély nélkül tartott fegyverével két lövést adott le az utcáról dr. H. I. országgyűlési képviselő/miniszter házára. A kár meghaladta a 160000 Ft-ot. Az I. r. vádlott 2007 decemberében egy ismeretlenül maradt bűntársával és a XIV. r. vádlottal dr. K. J. országgyűlési képviselő/miniszter épülő családi házához mentek. Az I. r. vádlott és ismeretlenül maradt társa molotov-koktélt dobott a teraszra. A kár meghaladta a 650000 Ft-ot. A vádhatóság szerint az I. r. vádlott utasítására és részvételével a csoport tagjai – azzal a céllal, hogy az egészségbiztosítási pénztárakról szóló törvény elfogadását befolyásolják – 2008. február 7-ről 8-ra virradó éjszaka, az általuk „nagy kör”-nek nevezett akció részeként Dunaújvárosban, Gödön, Rácalmáson, Kunhegyesen, Cegléden és Sarudon előre egyeztetett időpontban, összehangolt molotov-koktélos támadásokat hajtottak végre kormánypárti országgyűlési képviselők ingatlanjai ellen. Több százezer forint volt a kár. A következő vádpont egy jegyiroda elleni molotov-koktélos támadásról szól. A Hungarica zenekar koncertjére szeretett volna jegyet vásárolni ott valaki, aki végül vásárlás helyett a panaszkönyvbe írt, s a történteket elektronikus levélben elküldte a kuruc.info és a hunhir.hu híroldalaknak. Az I. r. vádlottat felháborította az eset, ezért utasítást adott az V. rendű, a IV. rendű , a VIII. rendű, a VI. rendű és a VII. rendű vádlottaknak, hogy molotov-koktéllal támadják meg a jegyirodát. A kár meghaladta a 450000 forintot. Egy másik vádpont szerint az I. r. vádlott nemtetszését fejezte ki a 2008. július 5-re bejelentett, Meleg Méltóság menete rendezvénnyel kapcsolatban. Kifejtette, valahogy el kellene érniük, hogy a felvonulni szándékozók megijedjenek, és minél kevesebben menjenek el. Az I. r. vádlott felhívta a csoport tagjainak figyelmét, hogy az interneten megtalálható a melegek által látogatott bárok listája, melyek közül minden csoportnak ki kell választania egyet, amire majd 2008. június 26-ról 27-re virradó éjszaka molotov-koktélt dobnak. Az ügy több vádlottja azért, hogy a másságukat nyíltan felvállalókat és közvetve a velük szimpatizálókat megfélemlítsék két létesítmény ellen intéztek támadást. A kár meghaladta a 100000 forintot. A vádlottak mindkét helyszínen közvetlenül veszélyeztették a bárban illetve a szaunában tartózkodók életét és testi épségét. Nem a vádlottakon múlt, hogy csak kisebb értékű kár keletkezett. A támadások ellenére megtartották az Andrássy úton a melegfelvonulást, melynek megzavarásában az I. r. vádlott által vezetett csoport tagjai észt vettek,. Többen tojásokkal dobálták meg a felvonulókat, de a molotovkoktélokat a rendőrség fellépése, a tömegoszlatás miatt nem használták. A vádirat szerint az I. r. vádlott 2008 májusában felvetette, hogy egy későbbi támadáshoz fel kellene térképezni dr. Sz. Gy. lesencefalui házát. Az I. r. vádlott és több vádlott is úgy gondolta, hogy az ismeretlenek által létrehozott, a Magyarok nyilai nevet magában foglaló internetes címet a titkosszolgálatok hozták létre azzal a céllal, hogy az oldalra regisztrálók adatait megszerezzék. Az I. r. vádlott utasítására néhány vádlott leutazott Lesencefalura és beazonosította a házat. Az I. r. vádlott ismeretlen forrásból, ismeretlen összetételű robbanóanyagot szerzett be. A második felderítés után egy népligeti találkozón felmerült, hogy próbarobbantást kellene végrehajtani. Ez Százhalombatta mellett meg is történt, ahol az I. r. vádlott elsősorban a magával vitt időzítőt próbálta ki. 2008. szeptember 2-án az I. r., III. r. és IX. r. vádlottak elindultak Lesencefalura, ahova magukkal vittek egy előzőleg összeállított bombát is, mellyel Sz. Gy. házánál robbantottak. A kár meghaladta a 250 000 forintot. A következő vádpont szerint 2008-ban, a népligeti találkozók során a II. r. vádlott felvetette, hogy valamilyen módon pénzt kell szerezni a „Hunnia mozgalom” részére, a tervezett terrorcselekmények végrehajtásához. A II. r., a IV. r., a VI. r. és a VII. r. vádlottak úgy döntöttek, hogy felrobbantanak egy ATM automatát. Mindezt Székesfehérváron tették. A robbantás következtében az ATM automata használhatatlanná vált, eldeformálódott, alkotórészei több méteres körzetben szétszóródtak, de a trezor nem nyílt ki, így a vádlottak nem jutottak hozzá a
24 / 41
2013.05.29 (szerda)
pénzhez. Az utolsó vádpont szerint 2009. április 5-én a Civil Összefogás Fórum kezdeményezésére demonstrációt tartottak a Hősök terén, ahol felszólították az Országgyűlést, hogy oszlassa fel magát és legyenek előre hozott választások. A rendezvény békésen lezajlott, az I. r. vádlott számára nyilvánvalóvá vált, hogy a várt erőszakos utcai megmozdulások elmaradnak, az MSZP további kormányzásáról az Országgyűlés fog dönteni. Emiatt az I. r. vádlott elhatározta, hogy MSZP-s országgyűlési képviselők elleni összehangolt robbantásokkal meg kell akadályozni, hogy B. G-t miniszterelnökké válasszák. A 2009. április 8-ról 9-re virradó éjszakára tervezett négy támadással az volt a céljuk, hogy B. megválasztása helyett előrehozott országgyűlési választás legyen. A támadásokra végül nem került sor, mivel rendőrségi ellenőrzések során a csoport egyes tagjait elfogták. Az ügyészség az I. r. vádlottat társtettesként elkövetett 2 rendbeli, állami szerv kényszerítése céljából lőfegyverrel visszaéléssel és rongálással illetve robbanóanyaggal és robbanószerrel visszaéléssel megvalósított terrorcselekmény bűntettével, felbujtóként elkövetett 5 rendbeli, lakosság megfélemlítése céljából közveszélyokozással megvalósított terrorcselekmény bűntettével, valamint felbujtóként, aljas indokból elkövetett súlyos testi sértés bűntettével vádolja. A büntetőpernek összesen 17 vádlottja van. Az I. r. vádlott mellett további 15 vádlott terhére is terrorcselekmény elkövetését rója a vádhatóság, míg a XVII. rendű vádlottat lőszerrel visszaélés bűntettével vádolják. A márciusi tárgyalási napokon sor került a vádlottak meghallgatására. A májustól pedig folyamatosan tanúkat hallgat meg a bíróság. Az ügyben a májusi tárgyalásokon a bizonyítási eljárás folytatódik. Információ:
Fővárosi Törvényszék Sajtó- és Nemzetközi Kapcsolatok Osztálya Tel.: 06-1-354-6526, 06-1-354-6686, 06-1-354-6152 Fax.: 06-1-354-6099 e-mail:
[email protected]
Fővárosi Törvényszék, fsz. 30. 31.B.394/2013
zsarolás
2013.05.29.
9:00
A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség vádirata szerint az I. r. vádlott 2008. év folyamán, pontosabban meg nem határozható időpontban, megbízta a II. r. és a III. r. vádlottakat, valamint további négy ismeretlenül maradt társukat, hogy – ellenszolgáltatás fejében – Ausztriában nyugalomra helyezett néhai milliárdos F. K. F. földi maradványait tartalmazó koporsót hantolják ki és hozzák Magyarországra. A II. r. és a III. r. vádlottak ismeretlen társaikkal együtt 2008 novemberében a koporsót kiásták, majd azt egy Budapest IX. kerületi borozó elé szállították. Ezt követen a koporsót kezdetben egy budapesti bérház pincéjében, később a belső és külső koporsót külön-külön különböző helyeken rejtegették. A rejtekhelyről az I. r. vádlott tudott. 2008 decemberében az eljárás során azonosítást nem nyert személy álnéven angol nyelvű faxot küldött az elhunyt özvegyének, 2009 áprilisában postai úton küldött egy levelet, majd később pedig e-mailben vette fel a kapcsolatot az elhunyt családjával. A levelek küldője a holttest visszaszolgáltatásáért 6.000.000 eurót követelt és 2009 áprilisa és novembere között összesen 41 zsaroló levelet küldött a pénz megszerzése érdekében. A levélíró több adattal is igazolta, hogy a koporsó a birtokában van és a sértetteket azzal fenyegette meg, ha nem fizetnek, a koporsót meg fogja rongálni, vagy megsemmisíti. A sértett család tagjai e-mailben 100.000 eurót ajánlottak fel a levélírónak, ha a koporsóban elhelyezett fiolát rendelkezésükre bocsátja. A pénzátadást az I. r. vádlott szervezte meg. A sértett család megbízottja 2009 júliusában a fioláért cserébe átadta a 100.000 eurót a II. r. vádlottnak. A sértett család e-mailben további 100.000 eurót ajánlott azért, hogy a külső fakoporsóból egy virágmintás kendőt juttassanak el a részükre. A kendő eljuttatását követően az I. r. vádlott
2013.05.29 (szerda)
25 / 41 utasításai szerint 2009 novemberében a III. r. vádlott átvette a 100.000 eurót. A III. r. vádlottnak a pénzt át kellett volna adnia a II. r. vádlottnak. Időközben észrevette, hogy a család által megbízott magánnyomozók követik, ezért a pénz átadására nem került sor. A III. r. vádlott hazament, ahol a magánnyomozóknak átadta a pénzt. Ezt követően a magánnyomozók megkeresték az I. r. vádlottat, aki a két koporsó rejtekhelyét felfedte. A magánnyomozók intézkedtek a koporsók hazaszállításáról. Az ügyészség a vádlottakat bűnszövetségben, folytatólagosan elkövetett zsarolás bűntettével, mint társtetteseket vádolja. A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2013. február 1. napján meghozott végzésével a büntetőügyben megállapította hatáskörének hiányát és az ügyet a hatáskörrel rendelkező Fővárosi Törvényszékre tette át. A bíróság a lefolytatott eljárás eredményeképpen megállapította, hogy a vádiratban rögzített és jelen bíróság hatáskörébe tartozó bűncselekményeken túl bűnszövetségben elkövetett emberi test tiltott felhasználásának bűntette is megállapíthatónak látszik. Az eljárás május 29-én a Fővárosi Törvényszéken folytatódik.
Információ:
Fővárosi Törvényszék Sajtó- és Nemzetközi Kapcsolatok Osztálya Tel.: 06-1-354-6526, 06-1-354-6686, 06-1-354-6152 Fax.: 06-1-354-6099 e-mail:
[email protected]
GYŐRI TÖRVÉNYSZÉK Győri Törvényszék G. J.
Információ:
Hivatalos személyi jelleg színlelésével elkövetett hivatali befolyással üzérkedés bűntette és más bűncselekmények
2013. május 29.
08.30. fszt. 16. tárgyaló
Folytatódik az „ál-államtitkár” büntetőügye a Győri Törvényszéken. Folytatólagos tárgyalás, bizonyítási eljárás van folyamatban. dr. Máté Kinga – sajtószóvivő +36-30-86-44-303
[email protected] [email protected]
KECSKEMÉTI TÖRVÉNYSZÉK KECSKEMÉTI JÁRÁSBÍRÓSÁG I. emelet 126. számú tárgyaló vádlott D.L.
ügy foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés
időpont 2013. május 29. 8-30 óra
Megismételt eljárás keretében tanúk kihallgatásával folytatódik a Kecskeméti Járásbíróságon az a büntetőügy, melynek tárgya a ballószögi Aranykor Thermálparkban 2008. március 29. napján történt halálos kimenetelű baleset. A vádirat lényege szerint a fenti napon az egyik fürdővendég a kora esti órákban a belső medencetérből kivezető bejárati ajtón kilépett és a kültéri medence irányába futott, majd fejjel előre az üres kültéri medence 2,5 mély részébe beugrott, melynek következtében olyan súlyos agysérüléseket szenvedett, hogy másnap a kórházban életét vesztette.
2013.05.29 (szerda)
26 / 41
A Kecskeméti Városi Ügyészség a fürdőt működtető alapítvány alapítóját – aki a vádirat szerint a fürdő tényleges napi működtetésének felelőse - halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségével vádolja. Az ügyészség álláspontja szerint a vádlott nem gondoskodott a vendégek elől elzárt – a vád szerint nem kellően megvilágított és emiatt nem biztonságos - medence felügyeletéről, továbbá nem jelezte a medence leürítésének tényét sem, ami a baleset oka volt. Mint ismeretes, a vádlottat korábban a Kecskeméti Városi Bíróság felmentette, azonban a Kecskeméti Törvényszék az ítéletet hatályon kívül helyezte és megismételt eljárást rendelt el. elérhetőségek +36-20-3730790
[email protected]
KECSKEMÉTI TÖRVÉNYSZÉK fszt. 10. számú tárgyaló vádlott T.N. és 2 társa
ügy kábítószerrel visszaélés bűntette
időpont 2013. május 29. 9 óra
Folytatódik a Kecskeméti Törvényszéken annak a három vádlottnak – 35, 34 és 36 éves férfiak /a büntetőügye , akiket – a III.r. vádlottat, mint különös visszaesőt – kábítószerrel visszaélés bűntettével vádol a Főügyészség. A vádirati tényállás lényege szerint a III.r. vádlott megbízta a II.r. vádlottat azzal, hogy az I.r. vádlott bajai lakásáról hozzon egy ismerősének 400 gramm speed port. A kábítószer ellenértékeként 390.000,- forintot át is adott. A II.r. vádlott ennek megfelelően átvett az I.r. vádlottól a kért mennyiségű kábítószert, melynek nagyobb részét a nyomozó hatóság közúti ellenőrzés során lefoglalta. A nyomozó hatóság az I.r vádlott lakásán tartott házkutatás során amfetamint és kokain foglalt le, melyek együttes mennyisége meghaladja a jelentős mennyiség alsó határát. Az ügyészség mindhárom vádlottal szemben fegyházbüntetés kiszabást indítványozza. Az I.r. és a III.r. vádlottak előzetes letartóztatásban vannak. elérhetőségek +36-20-3730790
[email protected]
SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK Szentesi Járásbíróság (Szentes, Erzsébet tér 4.) F.né D. E.
Információ:
jelentős kárt okozó, üzletszerűen elkövetett 2013. május csalás bűntette és más bűncselekmények hó 27., 29.
8.30
A vádlott – és az eljárás során elhunyt társa – több sértettet megtévesztve egy hazai ingatlanforgalmazó és egy, az Amerikai Egyesült Államokban bejegyzett székhelyű cég képviselőjeként 2007-2009 évek folyamán számos alkalommal kértek és vettek át nagyobb összegű – sértettenként 300 ezertől 2 millióig terjedő, összesen 200 millió Ft-ot megközelítő – pénzösszegeket befektetési célra a sértettektől azzal, hogy azt magas kamattal, rövid időn belül visszaadják. Az okozott kár nagyobb része nem térült meg. Juhászné dr. Prágai Erika törvényszéki bíró sajtószóvivő +36-30/4756-007
[email protected]
2013.05.29 (szerda)
27 / 41
SZOLNOKI TÖRVÉNYSZÉK Szolnoki Törvényszék – I. emelet 53. sz. tárgyalóterem G. Z.
Információ:
Előre kitervelten, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette
2013. május 29.
8,30 óra
A vádirat szerint a vádlott kk. lány barátnője és a sértett – aki a vádlottnak gyermekkori barátja volt – között közelebbi kapcsolat alakult ki. A vádlott és barátnője szakítottak, amit a vádlott képtelen volt feldolgozni, féltékeny volt barátjára, közöttük feszült viszony alakult ki, és elhatározta, hogy megöli sértettet. Telefonon egy sörözőbe hívta, ahol saját italába is, de a sértett italába megtöbbszörözött mennyiségű GHB-t (Gina) tett. A sörözőből eltávozva sértettel annak kutyájának sétáltatására az elhagyatott, közvilágítás nélküli un. kutyafuttatóhoz indultak, ahol a sértettnél már jelentkeztek a GHB tünetei. A vádlott miután látta, hogy a sértett már védekezésre képtelen állapotba került, hátulról a karjával a sértett nyakát lefogta, és addig tartotta leszorítva, amíg a sértett meg nem fulladt. A földre került sértettől elvette annak mobiltelefonját, azt magával vitte és a sértett nevében öngyilkosság látszatát keltő sms-t küldött. A bíróság az ügyben több tárgyalást tartott, amelyeken a vádlottat és tanukat hallgatott meg. A tárgyalás további tanuk meghallgatásával folytatódik. Dr. Sándor Géza sajtószóvivő - 0630/239-9614
[email protected] Pardi Erika sajtótitkár - 56/501-410
[email protected]
ZALAEGERSZEGI TÖRVÉNYSZÉK Zalaegerszegi Törvényszék Gy-né Sz. I. társai
Információ:
Hivatali visszaélés bűntette
2013. 05. 29.
10.00 óra
Az I. r. vádlott (Balatongyörök község körjegyzője) a II., III. és IV. r. vádlottak (IV. r. vádlott Balatongyörök polgármestere) közreműködésével 2004-2007-es években a ténylegesen befolyt idegenforgalmi adóbevételnél magasabb összeg befizetése iránt intézkedett az önkormányzati adóhatóság számára avégett, hogy ennek alapján a Magyar Államkincstár központja 13.590.000,- forinttal magasabb összegű üdülőhelyi feladatra szánt normatív hozzájárulást folyósítson az önkormányzatnak. Hatályon kívül helyezés folytán megismételt eljárás dr. Beznicza Árpád sajtószóvivő 0630/902-4360
[email protected] Dr. Bartalné Dr. Mentes Judit sajtószóvivő 0630/421-4789
[email protected]
28 / 41
2013.05.30. (CSÜTÖRTÖK) KÚRIA KÚRIA B. II. tanács fsz. 9. sz. tárgyalóterem T. Á. I.
Információ:
Rablás bűntette
2013. 05. 30.
9.00
Az elsőfokú bíróság a terheltet rablás bűntettében, 2 rendbeli lopás vétségében, 4 rendbeli lopás bűntettében és 4 rendbeli testi sértés vétségében mondta ki bűnösnek. A másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletet megváltoztatta és a terhelt 2 rendbeli lopás vétségeként, 4 rendbeli lopás bűntetteként és 4 rendbeli testi sértés vétségeként minősített cselekményeit 5 rendbeli rablás vétségeként és 1 rendbeli lopás vétségeként minősítette. Az irányadó tényállás szerint a terhelt cselekményeinek közös jellemzője, hogy a terhelt a sértettek háta mögé, egy esetben eléjük lépve ragadta meg a fülbevalójukat, és egy rántással kitépte azokat, majd a helyszínről elmenekült. Az alkalmazott erőszak egy kivételével 8 napon belül gyógyuló sérülést okozott. A jogerős döntés ellen a terhelt védője útján nyújtott be felülvizsgálati indítványt. Dr. Kónya István sajtószóvivő 06-1/268-45-07
[email protected] [email protected]
KÚRIA B. II. tanács fsz. 9. sz. tárgyalóterem H. Z. és társa
Információ:
Adócsalás bűntette és más bűncselekmény
2013. 05. 30.
10.30
Az elsőfokú bíróság az I. r. és II. r. terhelteket 2 rendbeli adócsalás bűntettében, folytatólagosan elkövetett magánokirat- hamisítás vétségében valamint számviteli rend megsértésének bűntettében mondta ki bűnösnek a II. r. terheltet minden esetben, mint bűnsegédet. Az irányadó tényállás szerint az I r. terhelt, mint a kft. képviselője kérésére a II. r. terhelt, mint a bt. üzletvezetője 2007. január 31. és 2007. november 30. közötti időszakra valótlan tartalmú számlákat állított ki a részére összesen 6.820.000 Ft-ról abból a célból, hogy ezáltal csökkenjen a kft. társasági és különadó alapja. Ezen okból kifolyólag különadóhiány és társasági adóhiány keletkezett. A jogerős döntés ellen a Baranya Megyei Főügyészség nyújtott be felülvizsgálati indítványt. Dr. Kónya István sajtószóvivő 06-1/268-45-07
[email protected] [email protected]
2013.05.30. (csütörtök)
29 / 41
KÚRIA B. II. tanács fsz. 9. sz. tárgyalóterem K. J.
Információ:
Külföldi ítélet elismerése
érvényének
2013. 05. 30.
11.30
Az elsőfokú bíróság a Graz-i Büntető Tartományi Törvényszék ítéletének érvényét közokirathamisítás bűntett miatt kiszabott 9 hónap – végrehajtásában 3 évi próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetésként ismerte el. A másodfokú bíróság az elsőfokú végzését helybenhagyta. A terhelt jogi ügyletekben, külföldön személyi azonosságának igazolására a törvény által a belföldi közokiratokkal egyenlő jogállásúvá minősített hamisított külföldi közokiratot, a saját fényképének beragasztásával meghamisított. A jogerős döntés ellen a Legfőbb Ügyész nyújtott be jogorvoslati indítványt. Dr. Kónya István sajtószóvivő 06-1/268-45-07
[email protected] [email protected]
DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA Debreceni Ítélőtábla V. K. + 5 fő
Életveszélyt okozó testi sértés bűntette
2013.05.30.
10:00
A Nyíregyházi Törvényszék 2012 szeptemberében V. K. I.r. vádlottat társtettesként elkövetett életveszélyt okozó testi sértés bűntette és 2 rb. súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt 3 év 10 hónap börtönbüntetésre és 4 év közügyektől eltiltásra ítélte. V. Zs. II.r. vádlottat 2 rb. társtettesként elkövetett súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt 8 hónap börtönbüntetésre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte. B. J. III.r. vádlottat társtettesként elkövetett életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt 1 év börtönbüntetésre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte. B. Zs. IV. r. vádlottat társtettesként elkövetett életveszélyt okozó testi sértés bűntette és súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt, mint visszaesőt 2 év börtönbüntetésre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte. B. L. V. r. és B. F. VI. r. vádlottat társtettesként elkövetett életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt 1 év börtönbüntetésre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte. Az ügyész valamennyi vádlott tekintetében a kiszabott büntetések súlyosítása érdekében fellebbezett. Az I.r. vádlott és védője felmentés, a II.r. vádlott és védője enyhítés, a III., IV., V., VI. r. vádlottak és védőik elsősorban felmentés, másodsorban a tényállás téves megállapítása, eltérő minősítés és enyhítés érdekében jelentettek be fellebbezést. A vádirat szerint 2009 augusztusában a vádlottak és a sértettek valamennyien Mátészalka egyik szórakozóhelyén tartózkodtak. Hajnalban H. Zs. sértett kiment az épületből, ahol már ott volt a II., III. és VI., r. vádlott. Egy korábbi ügy miatt B. J. III. r. és B. F. VI. r. vádlott, vitatkozni majd dulakodni kezdett H. Zs. sértettel. V. Zs. II.r. vádlott az ölébe gyűjtött üres üvegpoharak közül eggyel szájba ütötte a sértettet, majd valamennyien rátámadtak H. Zs-ra. V. K. I. r. vádlott elővette a kését és hasba szúrta H. Zs-t, miközben B. Zs. IV. r. vádlott a sértettet a hátán vágta meg egy késsel. A már földön fekvő sértettet a III., IV., V. és VI. r. vádlottak puszta kézzel ütötték és rúgták. H. Zs. sértett közvetett életveszélyt okozó sérülést szenvedett. A verekedést látva a sértett akkori barátnője Hné Cs. N. sértett, ráfeküdt a már földön fekvő férfira, hogy védje a támadásoktól. Eközben IV. r. B. Zs. vádlott a nőt is többször megrúgta. V. K. I. r. vádlott a sértettet védelmezni próbáló J. Gy. sértettet támadta úgy, hogy a késsel a sértett fején 8 napon belül gyógyuló sérülést okozott. A verekedést a vádlottak
30 / 41
2013.05.30. (csütörtök)
Információ:
akkor hagyták abba, amikor J. Gy. sértett értesítette a mentőket és a rendőrséget. Ekkor gépkocsijukba ülve azonnal távoztak a helyszínről. Első nyilvános ülés. Fórizs Ildikó sajtószóvivő
[email protected] [email protected] 0630/994-3339
FŐVÁROSI ÍTÉLŐTÁBLA FŐVÁROSI ÍTÉLŐTÁBLA BÜNTETŐ KOLLÉGIUMA 1055. Budapest, Markó utca 16. fszt. 3. számú tárgyalóterem J. Zs. I.r.vádlott B. Gy. II.r.vádlott H.R. III.r. vádlott
emberölés bűntette
2013.05.30
13:00
A Budapest Környéki Törvényszék a 2012. február 1. napján kelt ítéletével bűnösnek mondta ki - J. Zs. I. r. vádlottat a Btk. 166. § (1) bekezdésébe ütköző és a (2) bekezdés a) és c) pontja szerint minősülő emberölés bűntettében, a Btk. 318. § (1) bekezdésébe ütköző és az (5) bekezdés a) pontja szerint minősülő társtettesként elkövetett csalás bűntettében, a Btk. 274. § (1) bekezdés c) pontjába ütköző közokirat-hamisítás bűntettében és a Btk. 274. § (1) bekezdés b) pontja szerint minősülő közokirathamisítás bűntettében; - B. Gy. II. r. vádlottat a Btk. 318. § (1) bekezdésébe ütköző és az (5) bekezdés a) pontja szerint minősülő társtettesként elkövetett csalás bűntettében, a Btk. 274. § (1) bekezdés c) pontjába ütköző bűnsegédként elkövetett közokirat-hamisítás bűntettében és a Btk. 274. § (1) bekezdés b) pontja szerint minősülő bűnsegédként elkövetett közokirat-hamisítás bűntettében; - H. R. III. r. vádlottat a Btk. 318. § (1) bekezdésébe ütköző és az (5) bekezdés a) pontja szerint minősülő társtettesként elkövetett csalás bűntettében, a Btk. 274. § (1) bekezdés c) pontjába ütköző bűnsegédként elkövetett közokirat-hamisítás bűntettében és a Btk. 274. § (1) bekezdés b) pontja szerint minősülő bűnsegédként elkövetett közokirat-hamisítás bűntettében. Az elsőfokú bíróság ezért J. Zs. I. r. vádlottat halmazati büntetésül életfogytig tartó fegyházbüntetésre és tíz év közügyektől eltiltásra ítélete azzal, hogy az I. r. vádlott legkorábban harminc év múlva bocsátható feltételes szabadságra; B. Gy. II. r. és H. R. III. r. vádlottat halmazati büntetésül négy év börtönbüntetésre és hat év közügyektől eltiltásra ítélte. Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint a II. és III. r. vádlottak korábban házastársak voltak, jelenleg élettársi kapcsolatban élnek, házasságukból három gyermek született. Az I. és II. r. vádlott 2005 körül ismerkedtek meg, az I. és a III. r. vádlott gyerekkoruk óta ismerik egymást, de csak 2005-től találkoztak gyakrabban. Az I. r. vádlott a II. és III. r. vádlottak által üzemeltetett kifőzdében dolgozott. A kifőzde bezárását követően az I-II. r. vádlottak egy sörözőt nyitottak. Az I. r. vádlott gyakran került pénzzavarba, több alkalommal kért kölcsön a barátnőjétől és másoktól. Miután az I. r. vádlott barátnőjétől elköltözött először az édesapja házának garázsában, majd a II. és III. r. vádlott sörözőjének hátsó részében kialakított helyiségben lakott, és itt újra pultosként kezdett dolgozni. Munkába állása után a II. r. vádlott az I. r. vádlott használatába adta a III. r. vádlott nevén lízingelt személygépkocsit azzal, hogy a 3,2 millió forintos vételárból az előleg után fennmaradó összeget az I. r. vádlott részletekben fogja törleszteni.
2013.05.30. (csütörtök)
31 / 41 Az I. r. vádlott a sörözőben ismerkedett meg M. Gábor sértettel. A sértett alkoholproblémával küzdött, 2006 őszétől szinte naponta került ittas állapotba, számára már egy viszonylag kisebb mennyiségű alkohol is egyensúlyzavart, koordinációs problémát okozott. A mértéktelen italozás következtében 2007 márciusában állását elvesztette, munkanélkülivé vált, majd 2007 júniusában felesége a három gyermekükkel együtt elköltözött, ezután a sértettről – képességeihez mérten – az édesanyja gondoskodott. A sértett a pénzügyi dolgokban járatlan volt, az anyagi ügyeket a családja intézte helyette. A sértettet a II. és III. r. vádlott is ismerte a sörözőből. 2007 tavaszán az I. és II. r. vádlottak felvetették az ekkor már munkanélküli sértettnek, hogy egy itallerakatot nyitnának, amihez tőkére van szükségük. Azzal kecsegtették a sértettet, hogy a befektetett pénze 10%-os kamattal növelt összegét fogják részére visszafizetni, emellett munkalehetőséget is ajánlottak. 2007 május elején a sértett kivett a feleségével közös bankszámláról 650.000 forintot és azt odaadta az I-II. r. vádlottnak abban bízva, hogy a várt havi kamatból fog megélni, azonban csak az első havi 60.000 forintot kapta meg. Ezt az I-II. r. vádlott azzal magyarázta, hogy a pénzt egy kamionosnak adták továbbá, aki még nem tudott fizetni, majd később azt mondták, hogy ez a személy elhunyt és a pénz visszafizetésére a hagyatéki tárgyalásig várni kell. 2007 nyarán a sértett a sörözőben lévő szállásáról átmenetileg egy ismeretlen személy házába költözött és felvetődött benne, hogy a saját javára hitelt vesz fel az ismeretlen személy ingatlanára, ezt azonban nem tudta kivitelezni. Ezt követően a sértetthez költözött, ezáltal lehetősége nyílt arra, hogy a sértettet a saját haszonszerzési céljaira felhasználja. Rávette a sértettet egy fűtéskorszerűsítésre, valamint nyílászárók cseréjére igénybe vehető állami támogatás elnyerésére. A benyújtandó pályázathoz kiváltotta a sértett tulajdonában álló ingatlan tulajdoni lapját, továbbá a sértett az ügyintézés céljából átadta részére a személyi igazolványát, lakcímkártyáját és adókártyáját, amit ezt követően az I. r. vádlott magánál tartott. A munkálatok elvégzését az I. r. vádlott cége által kiállított hamis számlákkal igazolták. A jogszerűtlen ügyletről a III. r. vádlottnak is tudomása volt és arról is tudott, hogy az I. r. vádlott rendelkezésére állnak a sértett okmányai. A III. r. vádlott megegyezett az I. r. vádlottal, hogy a sértett nevében nagy összegű banki kölcsönt vesznek fel, tervüket a II. r. vádlottal is megosztották, aki nem ellenezte ennek végrehajtását. Az I. r. vádlott a kölcsön összegéből való részesedés fejében vállalta a megvalósítást. 2007 júliusában az I. r. vádlott – külsejét elváltoztatva, hogy jobban hasonlítson a sértettre – többször felkereste az II-III. r. vádlott által ajánlott hitelügyintézőt. A személyazonosság ellenőrzése során sem a hitelügyintézőnek, sem kollégáinak nem tűnt fel, hogy a sértett nevén bemutatkozó személy, nem azonos a sértettel. A hiteligényléshez benyújtott dokumentumok és a sértett házáról készült értékbecslés eredményeként a bank kedvezően bírálta el hitelkérelmet. 2007. augusztus 29-én a II. és III. r. vádlottak az I. r. vádlottat a szerződéskötés céljából az irodába vitték. A hamis kölcsönszerződés értelmében a hitelező 16,5 millió forint szabad felhasználású svájci frank alapú kölcsönt folyósított a sértett részére, 360 hónap futamidőre, 8,5%-os induló éves kamattal, a fedezetet a sértett ingatlana képezte. A kölcsönszerződés alapján a földhivatal az ingatlan-nyilvántartásba bejegyezte az önálló zálogjogot és a vételi jogot. A szerződéskötés napján az I. r. vádlott számlát nyitott a sértett nevében, továbbá annak érdekében, hogy a pénz átutalásáról az SMS értesítést megkapja, vásárolt szintén a sértett nevére egy 30-as hívószámú SIM kártyát. Másnap a II. r. vádlott elvitte az I. r. vádlottat a közjegyzői irodába, ahol az I. r. vádlott – magát a sértettként igazolva – a kölcsön folyósításának feltételéül szabott egyoldalú kötelezettségvállaló nyilatkozattal erősítette meg a kölcsönszerződésből és a zálogszerződésből fakadó kötelezettségeinek az elismerését. A pénz átutalását követően a II. r. vádlott egyik ismerőse vitte az I. és II. r. vádlottakat a bankba, ahol az I. r. vádlott a pénztárbizonylatot Mészáros Gábor nevén írta alá, és készpénzben felvett a számláról 14.200.000 forintot. A számlán maradt összegből tervezték az első pár hónapban a törlesztő részletek fizetését. A vádlottak a felvett összeget egymás között elosztották. Az utolsó hiteltörlesztés 2008. január 8-án történt, ezt követően a számlán már nem volt elegendő összeg a törlesztő részletek levonására.
32 / 41
2013.05.30. (csütörtök)
Információ:
A sértett a túlzott italfogyasztás miatt 2007 őszén kórházba került, majd a kezelést követően az italozást abbahagyta, családjával a kapcsolata rendeződött, gyermekeivel rendszeresen tartotta a kapcsolatot. 2007 októberétől a hitelintézet kamatértesítő leveket küldött a sértett felesége szüleinek lakcímére. A sértett miután az értesítéseket megkapta, azokat átadta az I. r. vádlott részére, aki az azokat a lakáskorszerűsítéssel kapcsolatos pályázattal magyarázta. Bár a sértett változatlanul megbízott az I. r. vádlottban, az I. r. vádlottat aggasztotta, hogy a sértett, illetőleg a sértett édesanyja előbb-utóbb tudomást szerezhet a jogellenes ügyletről, ezért 2007 év végén felkereste az II-III. r. vádlottakat és a helyzet végleges megoldása érdekében megosztotta velük azt a tervét, hogy a sértettet altatóval elkábítja és a Dunába dobja. A II-III. vádlott ezzel nem értett egyet. Az I. r. vádlott kihasználva az alkalmat, hogy a sértett az itallerakattal kapcsolatban befektetett pénze visszafizetéséről akart beszélni a II. r. vádlottal, 2008. február 10-én elment gépkocsival a sértettért azzal, hogy a II. r. vádlotthoz elviszi. Budapest környékén órákon át autóztak, de arra nem merült fel adat, hogy felkeresték volna a II. r. vádlottat. Útközben az I. r. vádlott szeszesitallal kínálta meg a sértettet, aki attól enyhe fokú alkoholos állapotba került. Éjszaka, pontosan meg nem határozott időpontban, a Duna megfelelő partszakaszához érve az I. r. vádlott az autót leállította, abból mindketten kiszálltak, majd az I. r. vádlott az éppen szükségletét végző sértett nyakát hirtelen átfogta és lenyomta a fejét a víz alá. Amikor észlelte, hogy a sértett már nem él otthagyta és hazatért az élettársához. A vádlottak cselekménye folytán a sértett örököseinek 19.200.000 forint kára keletkezett. Az elsőfokú bíróság ítélete ellen az I. r. vádlott és védője részfelmentés és a kiszabott büntetés enyhítése érdekében, a II. r. vádlott és védője a büntetés enyhítéséért, míg a III. r. vádlott és védője megalapozatlanság miatt, enyhítés érdekében jelentett be fellebbezést. A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség átiratában az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását indítványozta mindhárom vádlott vonatkozásában tekintettel arra, hogy az elsőfokú bíróság ítélete megalapozott, az elsőfokú bíróság a bűnösségi körülményeket megvizsgálva helytállóan következetett a vádlottak bűnösségére és a kiszabott büntetés is törvényes. dr. Mohácsy Zsuzsanna elnökhelyettes +36-1/268-4803
[email protected]
SZEGEDI ÍTÉLŐTÁBLA Szegedi Ítélőtábla Fszt. 11-es tárgyaló D. N. és két társa
Társtettességben, jelentős 2013. V. 30. értékre, csoportosan elkövetett csütörtök 9 óra rablás Szegeden
Társtettességben, jelentős értékre, csoportosan elkövetett rablás bűntettében mondta ki bűnösnek a Szegedi Törvényszék D. N., B. S. és M. M. Vajdaságban élő szerb állampolgár vádlottakat. Ezért az I. és a II. rendű vádlottat a törvényszék, 7-7 év fegyházra, 7-7 év Magyarország területéről történő kiutasításra, míg a III. rendű vádlottat 6 év 6 hónap fegyházra és 7 év kiutasításra ítélte. Az I. fokú ítélet szerint a vádlottak 2012. április 4-én a város központjában lévő ékszerbolt nyitását követően, a bent tartózkodó két alkalmazottat gázspray-vel lefújták, a kirakatban lévő ékszereket egy táskába pakolták, majd Mórahalom felé menekültek, ahol elfogták őket. A rablás során a vádlottak az üzletből összesen 4.195.100 forint értékben tulajdonítottak el ékszereket. Ezeket a rendőrség megtalálta, így a vádlottak által bizonyíthatóan okozott kár megtérült.
33 / 41
2013.05.30. (csütörtök) Információ:
Dr. Bátyi Zoltán Sajtótitkár 06/30/337-3653
[email protected]
FŐVÁROSI TÖRVÉNYSZÉK Fővárosi Törvényszék, II. 43. 22.P.21335/2012
kártérítés
2013.05.30.
10:00
A felperes és 5 társa kártérítési pert indított Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata alperes ellen. A felperesek keresetükben előadták, hogy valamennyien hajléktalanok és több éve életvitelszerűen éltek a XIV. kerületi Francia út és Egressy út kereszteződésénél lévő területen saját maguk által készített építményekben, amelyeket engedély nélkül húztak fel. A keresetlevél szerint: a szóban forgó terület a MÁV Zrt. tulajdonában állt. A tulajdonos éveken át nem tett sem jogi, sem más lépést a helyzet rendezése, a területen kialakult helyzet kezelése érdekében, ugyanakkor megtűrte, hogy területére illegálisan építményeket, kunyhókat építsenek fel hajléktalan személyek és ott életvitelszerűen tartózkodjanak. 2011. október 17-én a XIV. Kerületi Önkormányzat alperes és a MÁV Zrt. „köztisztasági feladatok ellátása céljából” egy bérleti szerződést kötött, amelyben a bérlő önkormányzat lényegében azt vállalta, hogy a területet egy meg nem jelölt későbbi időpontban kiürítteti, tiszta állapotban adja vissza,a bérelt területet pedig köteles a megjelölt célra, azaz köztisztasági feladatok ellátására használni. 2011. október 18-án anélkül, hogy arról bármilyen írásos értesítést kaptak volna, többen arra érkeztek haza, hogy otthonaikat munkagépekkel ledózerolták úgy, hogy még arra sem volt lehetőségük, hogy személyes tárgyaikat, értékeiket kimentsék. A lakókat, köztük a felpereseket a bontásról előzetesen írásban nem értesítették, velük szemben semmilyen hatósági, közigazgatási eljárás nem indult. A bontást követően többen napokig az utcán töltötték az éjszakát, később éjjeli menhelyre húzódtak be. Valamennyiük helyzete a bontást követően rosszabbra fordult. A felperesek kérik a bíróságot, hogy állapítsa meg, hogy az alperes azáltal, hogy 2011. október 18án a jogszabályokat megsértve, önkényesen, embertelen és megalázó módon kilakoltatta őket otthonaikból, valamint ingóságaikat megsemmisítette, megsértette az egyenlő bánásmódhoz való jogukat és emberi méltóságukat. Kérik a bíróságot, hogy kötelezze az alperest, hogy a sajtó nyilvánossága útján kérjen tőlük bocsánatot a velük szemben alkalmazott megalázó és megkülönböztető bánásmód miatt, illetve a kilakoltatás során elszenvedett lelki sérüléseik és vagyoni káraik kompenzálására vagyoni és nem vagyoni kártérítést fizessen. Az ügyben a májusi tárgyalási napon a bizonyítási eljárás folytatódik. Információ:
Fővárosi Törvényszék Sajtó- és Nemzetközi Kapcsolatok Osztálya Tel.: 06-1-354-6526, 06-1-354-6686, 06-1-354-6152 Fax.: 06-1-354-6099 e-mail:
[email protected]
2013.05.30. (csütörtök)
34 / 41
GYULAI TÖRVÉNYSZÉK Gyulai Törvényszék B.93/2013. számú büntetőügy Sz. D. K. vádlott
Információ:
Életveszélyt okozó testi Tárgyalás időpontja: 2013. sértés büntette május 30. 8 óra 30 perc
Első tárgyalás A vádirati tényállás szerint az erősen ittas állapotban lévő sértett 2012. nyarán egy gerendási söröző előtt tartózkodott egy társasággal. A sértett ekkor hangosan kötözködött a szintén ittas vádlottal és annak ismerősével. A vádlott ismerőse arra kérte a sértetett, hogy hagyja őt békén, mire a sértett a vádlottal fordult szembe oly módon, hogy a fejét előre nyújtotta, a kezeit pedig széttárta. Ekkor a vádlott egy alkalommal tenyérrel arcon ütötte a sértetett, aki az ütés következtében megtántorodott, majd jobb oldalra dőlve elesett és a fejét nagyerővel beverte az ott található járdalapba. dr. Bagdi Árpád Gyula sajtószóvivő 20/3782317
[email protected]
KECSKEMÉTI TÖRVÉNYSZÉK KECSKEMÉTI TÖRVÉNYSZÉK I. emelet 110. számú tárgyaló vádlott K.SZ. H.
ügy emberölés bűntettének kísérlete stb.
időpont 2013. május 30. 9 óra
Folytatódik a Kecskeméti Törvényszéken annak a 23 éves tiszakécskei nőnek a büntetőpere, akit különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettének kísérletével és kiskorú veszélyeztetésének bűntettével vádol a Főügyészség. A vádirat lényege szerint a vádlott a 2006. november 2. napján született kisfiát rendszeresen bántalmazta 2009. augusztusáig, mikor is a sértett a nagyszülője gondozásába került. A vádirat megállapítása szerint a vádlott 2012. február 5. napján kisfia született, akit annak ellenére, hogy volt teje, tápszerrel etette, a kiságyból a gyereket még etetéskor sem vette ki, de azt is megtiltotta környezetének, hogy a síró kisbabát bármikor is kivegyék, dajkálják. A vádlott nem fürdette a gyereket, etetéskor nem vette ki az ágyból, hanem a cumisüveget olyan intenzitással nyomta a gyerek szájába, hogy gyakran a szájából kifolyt a tápszer, a tea, fuldoklott. Többször előfordult, hogy a vádlott a síró kisgyermekére rákiabált : „Fogd be a pofádat, te kis majom !”. Mindezen túlmenően a gyermeket rendszeresen bántalmazta, melynek következtében nevezett a koponyacsont többszörös törését, agyzúzódással és koponyaűri vérzéssel, a bordák sorozattörését és tüdősérülést, valamint a jobboldali combcsont törését szenvedte el. Ezen sérüléseket pontosan meg nem állapítható időpontban okozta a vádlott, úgy hogy a combcsontot megfeszítette, a mellkast közepeset meghaladó erővel megragadta, a kisgyerek fejét pedig kemény tárgyhoz csapta. A vádlott előzetes letartóztatásban van. A Főügyészség fegyházbüntetés kiszabását indítványozza vele szemben. elérhetőségek +36-20-3730790
[email protected]
35 / 41
2013.05.30. (csütörtök)
MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK Miskolci Törvényszék Miskolc, Dózsa Gy. u. 4. sz. fsz. 26. tárgyaló G. Zs. és 4 társa
Információ:
Vezető beosztású hivatalos személy által elkövetett vesztegetés bűntette és más bűncselekmények
2013. május 30.
11.00
A vádirati tényállás szerint a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés egykori alelnöke – az ügy I. rendű vádlottja – ellenérték fejében ígéretet tett vádlott-társának arra, hogy a miskolci Nemzetközi Kereskedelmi Székház (ITC) eladásánál befolyását latba vetve eléri, hogy a megyei önkormányzat társa ajánlatát fogadja el. Az ügyben korábban született már ítélet, ám a másodfokú bíróság azt hatályon kívül helyezve, az első fokú eljárás megismétlését rendelte el. Az ügyben a törvényszék a bizonyítási eljárást befejezte, a tárgyaláson ítélethirdetésre is sor kerül. Dr. Szabó József sajtószóvivő 06-70/7760-144
[email protected]
SZOLNOKI TÖRVÉNYSZÉK Szolnoki Törvényszék – I. em. 62. sz. tárgyalóterem R. K. és társa
Információ:
Fegyveresen elkövetett rablás bűntette és más bűncselekmény
2013. május 30.
8,30 óra
A vád: fegyveresen elkövetett rablás bűntette és más bűncselekmény A vádirat szerint vádlottak benzinkútról tankolást követően fizetés nélkül távoztak, majd oda visszatértek és arcukat sapkával eltakarva, lőfegyver látszatát keltő tárgyat magukhoz véve bementek. A lőfegyver látszatát keltő tárgy csövét a kútkezelő sértett homlokához szegezve pénzt követeltek. A kútkezelő a fenyegető magatartás hatására a kasszából pénzt adott át vádlottaknak, akik ezt követően a sértettet az öltözőbe zárták és a benzinkút bevételének további részét is eltulajdonították. A bíróság az ügyben már több tárgyalást tartott. A legutóbbi 2013. április 23-án tartott tárgyalást elnapolta és további tanuk kihallgatását rendelte el. A tárgyaláson a tanúk kihallgatása várható. Dr. Sándor Géza sajtószóvivő - 0630/239-9614
[email protected] Pardi Erika sajtótitkár - 56/501-410
[email protected]
2013.05.30. (csütörtök)
36 / 41
TATABÁNYAI TÖRVÉNYSZÉK Tatabányai Törvényszék fsz. 6-os tárgyaló N. I. és társai
Információ:
nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntette és más bűncselekmény
2013. május 30.
09:00
I. r és II. r. vádlottak III. r. vádlott ötlete alapján megfigyeltek egy oroszlányi idős férfit, akinél a III. r. vádlott elmondása szerint sok pénz lehet. I. és II. r. vádlott elhatározták, hogy bármilyen áron megszerzik sértett értékeit. I. és II. r. vádlott sértett lakásán oly módon bántalmazták az idős férfit, hogy a bántalmazások következtében a kórházi ellátása alatt meghalt. Dr. Rázsó Ferenc Sajtószóvivő 34-513-070
[email protected] [email protected]
37 / 41
2013.05.31. (PÉNTEK) FŐVÁROSI TÖRVÉNYSZÉK Pesti Központi Kerületi Bíróság, II. 201. 19.B.12180/2013
hűtlen kezelés bűntette
2013.05.29., 31.
08:30
A Központi Nyomozó Főügyészség vádirata szerint az I. r. vádlott, mint Bp. Főv. Erzsébetváros VII. Ker. Önkormányzatának polgármestere és a II. r. vádlott, mint Bp. Főv. XIV. Ker. Önkormányzatának polgármestere 2007 áprilisában, illetve novemberében döntöttek a másik kerület egyes önkormányzati képviselőinek, a III. r. vádlott, a IV. r. vádlott, a VI. r. vádlott, a VII. r. vádlott és a VIII. r. vádlott, valamint I. és II. r. vádlottal egyaránt baráti viszonyban álló a V. r. vádlott külső tanácsadóként történő alkalmazásáról, annak vizsgálata nélkül, hogy a tanácsadói munkát az önkormányzat saját munkaszervezete képes-e megoldani. Ez a vizsgálat a vádirat szerint azért maradt el, mert a tanácsadói szerződésekkel valójában az érdekkörükbe tartozó személyeket akarták pluszjövedelemhez juttatni, amelyre ilyen módon találtak lehetőséget. A vádirat szerint az I. r. vádlott , mint a VII. Ker. Önkormányzat működéséért felelős polgármester a XIV. Ker. Önkormányzat képviselőinek, a III. r. vádlottnak, a VIII. r. vádlottnak és a IV. r. vádlottnak jogtalan előnyt adott oly módon, hogy részükre tényleges tanácsadás nélkül, az általa havonta kiállított, a tanácsadás szerződésszerű teljesítését igazoló okiratok alapján a VII. Ker. Önkormányzat a III. r. vádlott vonatkozásában összesen bruttó 10.633.350.- Ft, a VIII. r. vádlott vonatkozásában összesen bruttó 3.544.450.- Ft, a IV. r. vádlott vonatkozásában összesen bruttó 6.557.200.- Ft kifizetést teljesített. A II. r. vádlott, mint a XIV. Ker. Önkormányzat működéséért felelős polgármester az V. r. vádlottnak, a VII. r. vádlottnak és a VI. r. vádlottnak jogtalan előnyt adott oly módon, hogy részükre tényleges, érdemi tanácsadás nélkül, az általa havonta kiállított, a tanácsadás szerződésszerű teljesítését igazoló okiratok alapján a XIV. Kerület Önkormányzat az V. r. vádlott vonatkozásában összesen bruttó 10.592.400.- Ft, a VII. r. vádlott vonatkozásában összesen bruttó 10.088.000.- Ft, a VI. r. vádlott vonatkozásában összesen bruttó 7.944.300.- Ft kifizetést teljesített. Az I. és II. r. vádlottak a tanácsadóktól nem kértek írásbeli igazolást a tanácsadás szerződésszerű teljesítéséről. Az I. r. vádlott a III. r. és a VIII. r. vádlott vonatkozásában, a II. r. vádlott a VII. r. vádlott vonatkozásában úgy állította ki a szakmai teljesítés-igazolásokat, hogy a szerződések teljesítését okmány, írásos anyag nem támasztotta alá. A vádirat szerint a III. r., IV. r., V. r., VI. r., VII. r. és VIII. r. vádlottak annak tudatában kötöttek megbízási szerződést I. r. illetve II. r. vádlottakkal, mint vagyonkezelőkkel, hogy a vádlottak – a VI. r. vádlott kivételével – tényleges, érdemi tanácsadás ellátásához nem rendelkeznek szükséges szakirányú végzettséggel, a megbízási díjakat tényleges szerződésszerű teljesítés nélkül elfogadták, ezáltal segítséget nyújtottak ahhoz, hogy I. r. és II. r. vádlottak az önkormányzati vagyon kezeléséből fakadó kötelességük megszegésével a VII. Kerületi és XIV. Kerületi Önkormányzatoknak vagyoni hátrányt okozzanak. Az ügyészség a vádlottakat folytatólagosan elkövetett, jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettével vádolja, melyet a III. r., IV. r., V. r., VI. r., VII. r. és VIII. r. vádlottak bűnsegédként követtek el. Az ügyben a májusi tárgyalási napokon a bizonyítási eljárás folytatódik. Információ:
Fővárosi Törvényszék Sajtó- és Nemzetközi Kapcsolatok Osztálya Tel.: 06-1-354-6526, 06-1-354-6686, 06-1-354-6152 Fax.: 06-1-354-6099 e-mail:
[email protected]
38 / 41
2013.05.31. (péntek)
Fővárosi Törvényszék, II. 36. 2.B.1280/2010
terrorcselekmény bűntette
2013.05.27., 29., 31.
9:00
A Központi Nyomozó Főügyészség vádirata szerint az I. r. vádlott és T. L. 2007. április 21-én a Hősök terén tartott „A Kezdet Napjának” nevezett rendezvénnyel útjára indították a „Hunnia – Párhuzamos Magyarország” mozgalmat. A résztvevők kérdőíveket és jelentkezési lapokat kaptak, amelyeken a „Hunnia szakértőinek, katonáinak, illetve támogatóinak” lehetett jelentkezni. A mozgalomnak az volt a célja, hogy egyfajta szakértőkből álló árnyékkormányt hozzon létre, amely a polgárok támogatásával, idővel majd átveszi az irányítást a Gy. F. által vezetett kormánytól. A III. r. vádlott nyilvántartásba vette a jelentkezőket és tartotta velük a kapcsolatot, adataikból adatbázist készített, amelyet rendszeresen frissített és továbbküldött az I. r. vádlottnak. Az I. r. vádlottnak azt volt a terve, hogy a „Hunnia katonáinak” jelentkezőkből létrehozzon egy, az irányítása alatt álló, de nyilvánosan a személyéhez nem köthető, több személyből álló, az Ír Köztársasági Hadsereghez hasonló csoportot. A csoport célja az országgyűlési képviselők megfélemlítésével a parlamenti döntések befolyásolása volt. Emellett a később kialakult céljuk az volt, hogy a kormányzó MSZP-SZDSZ koalícióhoz kötődő politikusok, pártszékházak elleni, illetve a nekik nem tetsző, általuk nem tolerált társadalmi csoportok, személyek ingatlanai elleni támadásokkal megfélemlítsék a társadalom jelzett csoportjaihoz tartozó személyeket. Az is céljaik között szerepelt, hogy a nemzeti ünnepeken és egyéb alkalmakkor tartott rendezvényeket erőszakos eszközökkel megzavarják és a rendezvényeket biztosító rendőrökkel minden lehetséges alkalommal összetűzést provokáljanak. A vádirat szerint az I. r. vádlott erőnléti-állóképességi felmérőket tartott a Hunnia katonáinak jelentkezőknek. A felmérőkön az I. r. vádlott kiválasztotta az általa létrehozni kívánt csoport tagjait. A kiválasztottak a XIII. r. vádlott jászberényi tanyáján havi rendszerességgel kiképzésen voltak, és itt készítették elő a későbbi támadásokat. Az I. r. és a III. r. vádlott a tagok egymás közötti kommunikációjára létrehoztak egy levelezőrendszert. Az egyes cselekmények végrehajtása után a végrehajtók közül egy előre kijelölt személynek ezen a levelezőrendszeren keresztül kellett jelentenie az I. r. vádlottnak. A csoport tagjai által elkövetett bűncselekmények után „Magyarok Nyilai Nemzeti Felszabadító Hadsereg” virtuális néven ismeretlen személyek felelősségvállaló nyilatkozatokat tettek közzé az interneten, a közleményeket az I. és III. r. vádlottak fogalmazták meg. A tagok egy lelkesítő propagandafilmet is forgattak, mely Magyar Nemzeti Ellenállás néven később felkerült az internetre. A vádirat több oldalon át részletezi a vádlottak terhére rótt cselekményeket. A vádhatóság szerint az I. r. vádlott azért, hogy akkor kormányon lévő MSZP és SZDSZ tagjait, valamint a velük szimpatizáló lakosságot megfélemlítsék utasítást adott, hogy Molotov-koktéllal támadjanak az MSZP kispesti és az SZDSZ XI. kerületi székházára Mindkét esetben kisebb kár keletkezett. E vádpontokban a II. r. vádlott, az MSZP -székház elleni támadásnál pedig a XIV. r. vádlott felelősségét is felveti a vádhatóság. Az I. r. vádlott a IV. r., a VI. r., a VII. r. és a VIII. r. vádlottaknak az MSZP kőbányai székháza elleni molotov-koktélos támadásra adott utasítást. A kár meghaladta az 500000 forintot. 2007 decemberében a sajtó is hírt adott arról, hogy a XXI. kerületben „Vörös Csepel” néven vendéglátó helyiség nyílik. Az I. r. vádlott azért, hogy ne legyen ilyen neve egy kocsmának, s így a civil lakosságban félelmet keltsenek, utasította a IV. r., a VI. r., a VII. r. és a VIII. r. vádlottakat, hogy a „Vörös Csepel” nevű presszót molotov-koktéllal támadják meg. A kár meghaladta a 600000 Ft-ot. A következő vádpont szerint Cs. S. a Hír Tv műsorvezetője, műsorában a 2006. őszét követő utcai demonstrációkban résztvevőket, köztük a „Hunnia mozgalom” katonáit huligánoknak, rongálóknak, provokátoroknak, az MSZP ügynökeinek nevezte. Az I. r. vádlott elhatározta, hogy a műsorvezetőt meg kell leckéztetni és csoportjának feladatul adta: térképezzék fel Cs. S. mozgását, életvitelét, majd bántalmazzák őt. A felderítést a VIII. r. vádlott és pontosan nem meghatározható társai végezték, míg a bántalmazásra a VIII. r., a IV. r., a VI. r. és a VII. r. vádlottakat utasította az I. r. vádlott. Cs. Sa a bántalmazás következtében nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett.
2013.05.31. (péntek)
39 / 41
Egy másik vádpont rögzíti: a Kormány 2007 októberében törvényjavaslatot nyújtott be az egészségbiztosítási pénztárakról és a kötelező egészségbiztosítás természetbeni ellátásai igénybevételének rendjéről. Az I. r. vádlott a népligeti találkozók egyikén a csoport tagjainak átadott egy, az MSZP-s és SZDSZ-es országgyűlési képviselők nevét és címét tartalmazó listát azzal, hogy molotov-koktélos támadásokkal kell elérni azt, hogy a képviselők a törvény ellen szavazzanak. A vád szerint azért, hogy a törvényjavaslat elfogadását befolyásolják, az I. r. vádlott utasítására a II. r. vádlott engedély nélkül tartott fegyverével két lövést adott le az utcáról dr. H. I. országgyűlési képviselő/miniszter házára. A kár meghaladta a 160000 Ft-ot. Az I. r. vádlott 2007 decemberében egy ismeretlenül maradt bűntársával és a XIV. r. vádlottal dr. K. J. országgyűlési képviselő/miniszter épülő családi házához mentek. Az I. r. vádlott és ismeretlenül maradt társa molotov-koktélt dobott a teraszra. A kár meghaladta a 650000 Ft-ot. A vádhatóság szerint az I. r. vádlott utasítására és részvételével a csoport tagjai – azzal a céllal, hogy az egészségbiztosítási pénztárakról szóló törvény elfogadását befolyásolják – 2008. február 7-ről 8-ra virradó éjszaka, az általuk „nagy kör”-nek nevezett akció részeként Dunaújvárosban, Gödön, Rácalmáson, Kunhegyesen, Cegléden és Sarudon előre egyeztetett időpontban, összehangolt molotov-koktélos támadásokat hajtottak végre kormánypárti országgyűlési képviselők ingatlanjai ellen. Több százezer forint volt a kár. A következő vádpont egy jegyiroda elleni molotov-koktélos támadásról szól. A Hungarica zenekar koncertjére szeretett volna jegyet vásárolni ott valaki, aki végül vásárlás helyett a panaszkönyvbe írt, s a történteket elektronikus levélben elküldte a kuruc.info és a hunhir.hu híroldalaknak. Az I. r. vádlottat felháborította az eset, ezért utasítást adott az V. rendű, a IV. rendű , a VIII. rendű, a VI. rendű és a VII. rendű vádlottaknak, hogy molotov-koktéllal támadják meg a jegyirodát. A kár meghaladta a 450000 forintot. Egy másik vádpont szerint az I. r. vádlott nemtetszését fejezte ki a 2008. július 5-re bejelentett, Meleg Méltóság menete rendezvénnyel kapcsolatban. Kifejtette, valahogy el kellene érniük, hogy a felvonulni szándékozók megijedjenek, és minél kevesebben menjenek el. Az I. r. vádlott felhívta a csoport tagjainak figyelmét, hogy az interneten megtalálható a melegek által látogatott bárok listája, melyek közül minden csoportnak ki kell választania egyet, amire majd 2008. június 26-ról 27-re virradó éjszaka molotov-koktélt dobnak. Az ügy több vádlottja azért, hogy a másságukat nyíltan felvállalókat és közvetve a velük szimpatizálókat megfélemlítsék két létesítmény ellen intéztek támadást. A kár meghaladta a 100000 forintot. A vádlottak mindkét helyszínen közvetlenül veszélyeztették a bárban illetve a szaunában tartózkodók életét és testi épségét. Nem a vádlottakon múlt, hogy csak kisebb értékű kár keletkezett. A támadások ellenére megtartották az Andrássy úton a melegfelvonulást, melynek megzavarásában az I. r. vádlott által vezetett csoport tagjai észt vettek,. Többen tojásokkal dobálták meg a felvonulókat, de a molotovkoktélokat a rendőrség fellépése, a tömegoszlatás miatt nem használták. A vádirat szerint az I. r. vádlott 2008 májusában felvetette, hogy egy későbbi támadáshoz fel kellene térképezni dr. Sz. Gy. lesencefalui házát. Az I. r. vádlott és több vádlott is úgy gondolta, hogy az ismeretlenek által létrehozott, a Magyarok nyilai nevet magában foglaló internetes címet a titkosszolgálatok hozták létre azzal a céllal, hogy az oldalra regisztrálók adatait megszerezzék. Az I. r. vádlott utasítására néhány vádlott leutazott Lesencefalura és beazonosította a házat. Az I. r. vádlott ismeretlen forrásból, ismeretlen összetételű robbanóanyagot szerzett be. A második felderítés után egy népligeti találkozón felmerült, hogy próbarobbantást kellene végrehajtani. Ez Százhalombatta mellett meg is történt, ahol az I. r. vádlott elsősorban a magával vitt időzítőt próbálta ki. 2008. szeptember 2-án az I. r., III. r. és IX. r. vádlottak elindultak Lesencefalura, ahova magukkal vittek egy előzőleg összeállított bombát is, mellyel Sz. Gy. házánál robbantottak. A kár meghaladta a 250 000 forintot. A következő vádpont szerint 2008-ban, a népligeti találkozók során a II. r. vádlott felvetette, hogy valamilyen módon pénzt kell szerezni a „Hunnia mozgalom” részére, a tervezett terrorcselekmények végrehajtásához. A II. r., a IV. r., a VI. r. és a VII. r. vádlottak úgy döntöttek, hogy felrobbantanak egy ATM automatát. Mindezt Székesfehérváron tették. A robbantás következtében az ATM automata használhatatlanná vált, eldeformálódott, alkotórészei több méteres körzetben szétszóródtak, de a trezor nem nyílt ki, így a vádlottak nem jutottak hozzá a pénzhez.
40 / 41
2013.05.31. (péntek)
Az utolsó vádpont szerint 2009. április 5-én a Civil Összefogás Fórum kezdeményezésére demonstrációt tartottak a Hősök terén, ahol felszólították az Országgyűlést, hogy oszlassa fel magát és legyenek előre hozott választások. A rendezvény békésen lezajlott, az I. r. vádlott számára nyilvánvalóvá vált, hogy a várt erőszakos utcai megmozdulások elmaradnak, az MSZP további kormányzásáról az Országgyűlés fog dönteni. Emiatt az I. r. vádlott elhatározta, hogy MSZP-s országgyűlési képviselők elleni összehangolt robbantásokkal meg kell akadályozni, hogy B. G-t miniszterelnökké válasszák. A 2009. április 8-ról 9-re virradó éjszakára tervezett négy támadással az volt a céljuk, hogy B. megválasztása helyett előrehozott országgyűlési választás legyen. A támadásokra végül nem került sor, mivel rendőrségi ellenőrzések során a csoport egyes tagjait elfogták. Az ügyészség az I. r. vádlottat társtettesként elkövetett 2 rendbeli, állami szerv kényszerítése céljából lőfegyverrel visszaéléssel és rongálással illetve robbanóanyaggal és robbanószerrel visszaéléssel megvalósított terrorcselekmény bűntettével, felbujtóként elkövetett 5 rendbeli, lakosság megfélemlítése céljából közveszélyokozással megvalósított terrorcselekmény bűntettével, valamint felbujtóként, aljas indokból elkövetett súlyos testi sértés bűntettével vádolja. A büntetőpernek összesen 17 vádlottja van. Az I. r. vádlott mellett további 15 vádlott terhére is terrorcselekmény elkövetését rója a vádhatóság, míg a XVII. rendű vádlottat lőszerrel visszaélés bűntettével vádolják. A márciusi tárgyalási napokon sor került a vádlottak meghallgatására. A májustól pedig folyamatosan tanúkat hallgat meg a bíróság. Az ügyben a májusi tárgyalásokon a bizonyítási eljárás folytatódik. Információ:
Fővárosi Törvényszék Sajtó- és Nemzetközi Kapcsolatok Osztálya Tel.: 06-1-354-6526, 06-1-354-6686, 06-1-354-6152 Fax.: 06-1-354-6099 e-mail:
[email protected]
Pesti Központi Kerületi Bíróság, fsz. 16. 19.B.11304/2013
zaklatás
2013. 05.31.
13:00
A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség vádirata szerint a vádlott 1994-ben szponzori segítséget kért az OTP Bank Nyrt-től az általa tervezett Guinness rekord kísérlet megvalósításához, melyet azonban a bank nem támogatott. A vádlott 2008 januárjától folyamatosan telefonon, valamint e-mail útján megkereste az OTP elnök-vezérigazgatóját, annak helyettesét, titkárnőjét és a bankbiztonsági igazgatót abból a célból, hogy őket megfélemlítse illetve tartósan, rendszeresen háborgassa, ezzel is nyomást gyakorolva rájuk a támogatása érdekében. 2008 augusztusa és márciusa között előbb telefonon, majd egy közösségi portálon üzenetek küldésével rendszeresen, akarata ellenére megkereste az OTP elnök-vezérigazgatójának lányát abból a célból, hogy rajta keresztül is megpróbáljon nyomást gyakorolni édesapjára. A vádlott a cselekmények elkövetésének idején és jelenleg is személyiségzavarban szenved, mely elmeállapota semmilyen mértékben nem korlátozta a vádlottat a cselekménye veszélyes következményeinek felismerésében, illetve abban, hogy a felismerésnek megfelelően cselekedjen. Az ügyészség a vádlottat 5 rb. zaklatás vétségével vádolja. Az ügyben a májusi tárgyaláson a bizonyítási eljárás folytatódik. Információ:
Fővárosi Törvényszék Sajtó- és Nemzetközi Kapcsolatok Osztálya Tel.: 06-1-354-6526, 06-1-354-6686, 06-1-354-6152 Fax.: 06-1-354-6099 e-mail:
[email protected]
2013.05.31. (péntek)
41 / 41
KECSKEMÉTI TÖRVÉYSZÉK KECSKEMÉTI TÖRVÉNYSZÉK fszt. 10. számú tárgyaló vádlott M.P.
emberölés bűntette
2013. május 28. és 31. 830 óra
Folytatódik a Kecskeméti Törvényszéken az a büntetőügy, melynek tárgyát emberölés bűntette és lőfegyverrel visszaélés bűntette képezi. A vádirat lényege szerint a 27 éves bajai illetőségű férfi vádlott 2009. szeptember 02. napján Sükösdön anyagi haszonszerzés miatt megölte egy ismerősét, majd a holttestét elásta. A cselekményét a 2009 nyarától szeptemberéig engedély nélkül magánál tartott 022-es kaliberű lőfegyverrel követte el. A tárgyaláson ítélethirdetés is várható. elérhetőségek +36-20-3730790
[email protected]
Az összeállítást az Országos Bírósági Hivatal Sajtó- és Kommunikációs Osztálya állította össze.
1/4
22. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK KIEGÉSZÍTÉS 2013.05.28. (KEDD) BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK Budapest Környéki Törvényszék fszt. 20. Vádlott: G. V. + 1 fő
Információ:
Ügy: Előre kitervelten, nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntette
2013. 05. 28.
8.30 óra
A vádirat szerint a 61 éves sértett egyéni vállalkozóként hitelközvetítéssel foglalkozott Budapesten. A vádlottak 2004 márciusában azért keresték fel, mert egy nyúlfarm létesítéséhez több százmilliós hitelre lett volna szükségük. A sértett ezt külföldi banki segítséggel látta megvalósíthatónak. A vádlottakat súlyos pénzzavarukból a nyúlfarm sikeres pályázatából származó hitel menthette volna ki, ez azonban késett. Végül 2005 októberében az az első- és a másodrendű vádlott a sződligeti házukba vitte a sértettet, és számítógépén ellenőrizni próbálták azokat a külföldi bankokat, melyeknek az asszony állítólag elküldte a pályázatokat. A sértettet a vádirat szerint az elsőrendű vádlott megölte, és holttestét a másodrendű vádlott feldarabolta, majd különböző helyeken elrejtette. Koszta János sajtószóvivő Budapest Környéki Törvényszék Tel.: 0630/688-32-03 E-mail:
[email protected] Honlap: www.birosag.hu
Budapest Környéki Törvényszék fszt. 21. Vádlott: Ö. T.
Ügy: szemérem elleni erőszak bűntette
2013. 05. 28.
9.00 óra
A vád szerint a férfi 1999 és 2004 között a leánygyermekeivel – akik a 12. életévüket még nem töltötték be – akaratuk ellenére fajtalankodott, illetve védekezésre képtelen állapotukat fajtalankodásra használta fel. Információ:
Koszta János sajtószóvivő Budapest Környéki Törvényszék Tel.: 0630/688-32-03 E-mail:
[email protected] Honlap: www.birosag.hu
2/4
Budapest Környéki Törvényszék fszt. 21. K. Á. és társai
Ügy: Előre kitervelten, aljas indokból, több emberen, részben sok ember életét veszélyeztetve, részben tizennegyedik életévét be nem töltött személy ellen elkövetett emberölés bűntette és más bűncselekmények.
2013. 05. 28. és 29.
9 óra
Sajtórészvétel regisztrációval! Információ:
A romák elleni 2008-2009-es támadássorozat. Perbeszédek Koszta János sajtószóvivő Budapest Környéki Törvényszék Tel.: 0630/688-32-03 E-mail:
[email protected] Honlap: www.birosag.hu
SZEKSZÁRDI TÖRVÉNYSZÉK Szekszárdi Törvényszék K.J.
Információ:
Terrorcselekmény elkövetésével 2013. május fenyegetés bűntette és más bcs. 28.
9.00
A vádlott a Dombóvári Rendőrkapitányságon ellene folyamatban lévő ügyhöz kapcsolódóan olyan tartalmú levelet juttatott el a hatósághoz, amelyben a rendőrkapitányság épületének baltával való szétverését helyezte kilátásba. További bizonyítás. Dr. Hauszmann-né Dr. Szőke Rita büntető kollégiumvezető, sajtószóvivő
[email protected] 06-20/619-2570
3/4
2013.05.29. (SZERDA) BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK Budapest Környéki Törvényszék V/521. Vádlott: J. G.
Információ:
Ügy: emberrablás bűntette
2013. 05. 27. és 29.
9.00 óra
A vád szerint az I. rendű vádlott egy autót adott el a sértett autókereskedésén keresztül; amikor az autó értékesítette, a sértett értesítette az I. rendű vádlottat, de azt is közölte vele, hogy az autó ellenértékének csak egy részét tudja készpénzben kifizetni, a többit részletekben fizeti meg. A sértett nem sokkal később bejelentette a rendőrségen, hogy betörtek a telephelyre és az irodai széfből elvitték a pénzt, így nem tud fizetni. Az I. rendű vádlott a társaival egy autó vásárlása ürügyén Érdre csalták a férfit, ahol már vártak rá; elrabolták, bántalmazták és megöléssel fenyegették, ha nem ad nekik pénzt. A sértettet végül rendőri akció keretében sikerült kiszabadítani. Koszta János sajtószóvivő Budapest Környéki Törvényszék Tel.: 0630/688-32-03 E-mail:
[email protected] Honlap: www.birosag.hu
Budapest Környéki Törvényszék fszt. 21. K. Á. és társai
Ügy: Előre kitervelten, aljas indokból, több emberen, részben sok ember életét veszélyeztetve, részben tizennegyedik életévét be nem töltött személy ellen elkövetett emberölés bűntette és más bűncselekmények.
2013. 05. 28. és 29.
Sajtórészvétel regisztrációval! A romák elleni 2008-2009-es támadássorozat. Perbeszédek Információ:
Koszta János sajtószóvivő Budapest Környéki Törvényszék Tel.: 0630/688-32-03 E-mail:
[email protected] Honlap: www.birosag.hu
9 óra
4/4
2013.05.30. (CSÜTÖRTÖK) BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK Budapest Környéki Törvényszék V./521. Vádlott: L.M.
Információ:
fk. Ügy: nyereségvágyból, különös 2013. 05. 30. kegyetlenséggel, több emberen, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette
08.30 óra
A vád szerint a vádlott Tatárszentgyörgyön felgyújtott egy házat a lakók nyugdíja után kutatva, majd segítségnyújtás nélkül elmenekült; a sértettek a helyszínen életüket vesztették. Koszta János sajtószóvivő Budapest Környéki Törvényszék Tel.: 0630/688-32-03 E-mail:
[email protected] Honlap: www.birosag.hu
Budapest Környéki Törvényszék fszt. 21. Sz.D. +7 fő
Információ:
Ügy: befolyással üzérkedés bűntette és hivatali vesztegetés bűntette
2013. 05. 30.
9.00 óra
A vád szerint az I. rendű vádlott egy jordán állampolgár őrizetbe vételének megszüntetését „intézte volna el” 2 millió forintért cserébe, úgy, hogy ténylegesen nem állt szándékában segítséget nyújtani. Koszta János sajtószóvivő Budapest Környéki Törvényszék Tel.: 0630/688-32-03 E-mail:
[email protected] Honlap: www.birosag.hu