45. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2014.11.03-07.
2014.11.03. (HÉTFŐ) DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA Debreceni Ítélőtábla K. L. Zs.
Vesztegetés elfogadásának 2014.11.03. bűntette
09:00
Az első fokon eljárt Debreceni Törvényszék 2014 áprilisában K. L. Zs. vádlottat vesztegetés elfogadása bűntett miatt 3 év próbaidőre felfüggesztett 6 hónap börtönbüntetésre és 5000.- Ft vagyonelkobzásra ítélte. Az ítélet ellen a vádlott felmentésért, védője felmentésért illetve enyhítésért fellebbezett. A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott a Berettyóújfalui Gróf Tisza István Kórházban dolgozott boncmesterként. Feladata volt többek között pl. boncolások elvégzése, adminisztráció végzése, a hozzátartozók tájékoztatása és a kitöltött halottvizsgálati bizonyítvány átadása.
Információ:
Ugyanakkor a vádlott egyéni vállalkozóként bérbe vette a kórház halotthűtőjét és végzete az elhunyt személyek hűtését a hozzátartozók által fizetett hűtési díj fejében. Ezen túlmenően bérleti szerződés alapján bérelte a patológiai osztály kegyeleti előkészítő helyiségét és végezte az elhunyt személyek öltöztetését, melyért a hozzátartozók bizonylat ellenében 6600 forintot fizettek. Id. K. A. 2010 márciusában elhunyt a kórházban. Az osztályvezető főorvos arról tájékoztatta a hozzátartozókat, hogy az elhunyt kórbonctani vizsgálatát mellőzhetőnek tartja. Ezt követően a hozzátartozók megjelentek a kórház patológiai osztályán a szükséges ügyek intézése érdekében. Tájékoztatták a vádlottat, hogy a kezelőorvos nem tartja indokoltnak boncolást és ők sem szeretnék, ha erre sor kerülne. A vádlott, aki átvette az iratokat, erre azt közölte, hogy a boncolást majd ők döntik el. Majd hozzátette, ha az iratok között elhelyeznek „valamit” akkor majd meglátja, hogy boncolnak-e mert meg lehet oldani a dolgot. Ezek után a hozzátartozók 7000.- Ft-ot tettek be az iratok közé és adták át azokat a vádlottnak, aki közölte, hogy „rendben, akkor nem lesz boncolás”. Majd átadta az özvegynek a halottvizsgálati bizonyítványt és közölte, hogy a holttest hűtése 6500.forintba kerül. Ha azonban számlát nem kérnek róla, akkor csak 5.500.- Ft. A hozzátartozók 6000.- forintot fizettek, számla nélkül, azonban a vádlott nem adott vissza az összegből, arra hivatkozással, hogy nincs váltópénze. Az elhunyt férfit halála után egy héttel eltemették. A vádlott a terhére rótt bűncselekmény elkövetését a büntetőeljárás teljes tartama alatt tagadta. Első nyilvános ülés. Fórizs Ildikó sajtószóvivő
[email protected] [email protected] 0630/994-3339 1
Debreceni Ítélőtábla A. T.
Emberölés bűntette
2014.11.03.
10:30
Az első fokon eljárt Debreceni Törvényszék 2014 áprilisában A. T. vádlottat emberölés bűntettének kísérlete miatt 7 év börtönbüntetésre és 7 év közügyektől eltiltásra ítélte. A vádlott büntetése 2/3 részének kitöltését követő napon bocsátható leghamarabb feltételes szabadságra. Az ítélet ellen az ügyész a vádlott terhére, a büntetések súlyosítás érdekében, a vádlott és védője eltérő minősítés megállapításáért és enyhítésért fellebbezett. A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott 2013 áprilisában HajdúsámsonSámsonkertben, édesanyja házában lakott.
Információ:
Lakótársa R. S. sértett volt. Egyik délelőtt a baráti társaságukkal italozni kezdtek, majd később csatlakozott hozzájuk F. A. is. A délutáni órákban P. T. sértő megjegyzést tett F. A-ra, ami a vádlottnak nem tetszett, ezért pofon ütötte P. T. sértettet, úgy, hogy annak a szája ki is csattant. A sértett ezt követően távozott a lakásból. A vádlott azonban még mindig indulatos volt, R. S. sértett próbálta csitítani, de közöttük dulakodás alakult ki, mely során a földre is kerültek. A vádlott a konyhapultból felvett egy konyhakést és hasba szúrta R. S. sértettet, aki tartva a további bántalmazástól, egész testsúlyával leszorította a vádlottat és a nyakát ebben a testhelyzetben egészen addig szorította, amíg A. T. vádlott el nem ájult. Majd őt otthagyta és a kerítésen átmászva távozott, az utcán esett össze, mivel a hasi szúrt sérülése miatt rosszul lett. A lakásban maradók a vádlottat fellocsolták, aki magához tért, azonban továbbra is agresszív állapotban volt és R. S. sértettet azzal a szándékkal kereste, hogy elégtételt vegyen. Továbbra is támadó jelleggel kikezdett P. B-val, aki elhajolt az felé irányuló ütés elől. P. R., testvére védelmében megütötte a vádlottat, és annak fejét a járólapba verte. Ezt követően a vádlottat feltették a kanapéra és a házból távoztak. R. S. sértetthez a közelben lakók hívták ki a mentőt. A hasi szúrás, illetve a bélsérülések következtében azonnal közvetlen életveszélyes állapot jött létre. A vádlott sérülései 8 napon belül gyógyulóak voltak. Első nyilvános ülés. Fórizs Ildikó sajtószóvivő
[email protected] [email protected] 0630/994-3339
Debreceni Ítélőtábla K. L.
Garázdaság vétsége
2014.11.03.
13:00
Az első fokon eljárt Kisvárdai Járásbíróság 2013 májusában K. L. I.r. vádlottat társtettesként elkövetett garázdaság vétsége, magánlaksértés vétsége és 2 rb. lopás vétsége miatt, mint többszörös visszaesőt 1 év börtönbüntetésre és 1 év közügyektől eltiltásra ítélte. A vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható. A bíróság a vádlottat 1 rb. lopás vétsége miatt emelt vád alól 2
felmentette. Megállapította, hogy elkövette a tulajdon elleni (lopás) szabálysértését, ami miatt 20.000.- forint pénzbírsággal sújtotta. B. T. II.r. vádlottat társtettesként elkövetett garázdaság vétsége miatt 1 évre próbára bocsátotta.
Információ:
A másodfokon eljáró Nyíregyházi Törvényszék 2014 februárjában, annyiban változtatta meg az elsőfokú ítéletet, hogy K. L. I.r. vádlottat a magánlaksértés vétsége miatt emelt vád alól felmentette. Az ítélet ellen I.r. vádlott és védője felmentésért fellebbezett. A bíróság által megállapított tényállás szerint I.r. vádlott 2011 szeptemberében annak tudta és belegyezése nélkül felment II.r. vádlott szabolcsveresmarti lakásának udvarára. Ezt észlelve II.r. vádlott az I.r. vádlottat az utcára lökte és a két férfi kölcsönösen puszta kézzel bántalmazni kezdte egymást. A vádlottak sérülései 8 napon belül gyógyulóak voltak. Magatartásuk alkalmas volt arra, hogy a közterületen tartózkodókban megbotránkozást és riadalmat keltsen. I.r. vádlott 2011 augusztusában és szeptemberében több alkalommal bement édesanyja szabolcsveresmarti házába, hogy pénzt szerezzen. A közöttük lévő feszült viszony miatt több alkalommal került sor tettlegességre. Az egyik alkalommal I.r. vádlott a sértettől elvett 40.000.- forintot és saját céljaira fordította azt. I.r. vádlott 2012 májusában G. Gné sértett ingatlanáról egy 5000.- Ft értékű kerékpárt vitt el. Mivel azonban a bicikli lánca elszakadt, bedobta azt a vízelvezető árokba. 2012 áprilisában I.r. vádlott az édesanyja lakásából egy 5000.- Ft értékű ruhaszárítót tulajdonított el. Első nyilvános ülés. Fórizs Ildikó sajtószóvivő
[email protected] [email protected] 0630/994-3339
DEBRECENI TÖRVÉNYSZÉK Debreceni Törvényszék Debrecen, Széchenyi u. 9. Díszterem B. 591/2012 Vádlottak: Bűnszövetségben, jelentős 2014.11.03. 09.00 I.r. J. Döme mennyiségre, kereskedéssel II.r. T. Gábor elkövetett kábítószerrel visszaélés III.r. N. Albert bűntette és más bűncselekmények IV.r. F. Sándor V.r. B. János + 10 fő Iratismertetés, perbeszédek, 15.00 ÍTÉLETHIRDETÉS A Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség szerint a 15 vádlottból 8 debreceni illetőségű, a többiek a fővárosban vagy környékén élnek. Többen az interneten ismerkedtek meg egymással, de vannak a vádlottak között gyermekkori jó barátok, közeli ismerősök, szomszédok is. A vádirati tényállás szerint marihuána termesztéssel az első, a másod, az ötöd és a hatodrendű vádlott foglalkozott. J. Dömének egy 12 millió forintos tartozása volt, ezt akarta finanszírozni marihuána termesztéssel. A lakhelyéhez közel eső erdőben kialakított szabadtéri termőhely nem hozta az elvárt hozamot, ezért 2010 őszén a II.r. 3
Információ:
vádlott tanácsát kérte ki, hogy egy úgynevezett hidroültetvényt alakítsanak ki. T. Gábor (II.r.) saját otthonában tanulta ki ezt a módszert, szobájában, egy sátorban hozott létre egy kisméretű hidrorendszerrel működtetett ültetvényt. Emellett azonban készített és árult egy „csoki” nevű kábítószert is. A munkát az V.r. vádlott is segítette, aki villanyszerelőként a villanyóra megkerülésével építette ki az elektromos rendszert. Neki is volt saját ültetvénye: az édesanyjával közösen lakott családi ház egyik emeleti szobában. A klón palántákat J. Döme a VI. rendű vádlottól szerezte be. A VI.r. a szakértői vélemények alapján is kábítószerfüggő, ő részben saját magának, részben a haszon reményében fogott a termesztésbe. A barátok folyamatosan megkonzultálták egymás között az aktuálisan felmerülő problémákat a termesztéssel, szüreteléssel kapcsolatban. A leszüretelt, kiszárított marihuánát T. Gábornak, a másodrendű vádlottnak adták el. Az ügyészség megállapította, hogy T. Gábor az ország több településén értékesítette a kábítószert, a drog áruházi, kórházi parkolókban, gyorséttermekben, vasútállomásokon cserélt gazdát. Egyik felvásárlója volt a Debrecenből származó N. Albert (III.r.), aki egy fővárosi autószerelő műhelyben dolgozott és nem csak saját magának, hanem továbbértékesítésre is vett kábítószer. A vádirat szerint volt olyan alkalom, amikor egyszerre 2 kilogramm marihuánát vett át. Ő lett a fő kapocs Budapest és Debrecen között, de másoknak is árult, egyik kuncsaftja például egy kínai származású férfitól kapta meg a telefonszámát. N. Albert személyesen szállította Debrecenbe a telefonon lebeszélt mennyiséget. Mindenki virágnyelven kommunikált egymással: a marihuánát „film”-nek hívták, mennyiségét autómárkákkal helyettesítették: „a 124-es merci” 10 grammot, az „500-as merci” 50 grammot jelentett. A debreceni vevők fogyasztották is a drogot, de többen közülük tovább is értékesítették. A XII.r. vádlott, K. József rendszeresen két debreceni szórakozóhelyen tartózkodott és vevői házhoz mentek, a szórakozóhelyeken adták-vették a marihuánát. Több vevőt egyébként nem sikerült beazonosítani, csak keresztneveiket, beceneveiket lehet tudni, ilyen volt „Misi” vagy „Postás Peti”. Érdekes vonulata még az ügynek az, hogy a debreceni V. Zsolt (X.r.) a marihuánáért cserében felajánlotta a II. és a III.r. vádlottnak, hogy morfin tablettákat tud beszerezni a helyi gyógyszergyárból, egy-egy szemet adott is nekik, hogy ki tudják próbálni. Az összehangolt rendőrségi akció során a Hajdú-Bihar Megyei Rendőrfőkapitányságnak kiemelt szerepe volt. A legtöbb házkutatást 2011. január 28-ra időzítették. Ekkor az elsőrendű vádlott lakóhelyén például 650 tő marihuána növényt és 4163 gramm leszüretelt növényt foglaltak le. Előbbi a jelentős mennyiség alsó határának 6 és félszerese, utóbbi a jelentős mennyiség alsó határának 714 százaléka. Tatár Timea sajtószóvivő, Debreceni Törvényszék, 36/30 748 3847 Dr. Veszprémyné Dr. Szajkó Márta sajtótitkár, Debreceni Törvényszék, 36/30 327 0464
[email protected], +36 52 526 755
4
FŐVÁROSI TÖRVÉNYSZÉK Fővárosi Törvényszék II. 36. 2.B.1280/2010
terrorcselekmény bűntette
2014.11.03.;07.
9:00
A Központi Nyomozó Főügyészség vádirata szerint az I. r. vádlott és T. L. 2007. április 21-én a Hősök terén tartott „A Kezdet Napjának” nevezett rendezvénnyel útjára indították a „Hunnia – Párhuzamos Magyarország” mozgalmat. A résztvevők kérdőíveket és jelentkezési lapokat kaptak, amelyeken a „Hunnia szakértőinek, katonáinak, illetve támogatóinak” lehetett jelentkezni. A mozgalomnak az volt a célja, hogy egyfajta szakértőkből álló árnyékkormányt hozzon létre, amely a polgárok támogatásával, idővel majd átveszi az irányítást a Gy. F. által vezetett kormánytól. A III. r. vádlott nyilvántartásba vette a jelentkezőket és tartotta velük a kapcsolatot, adataikból adatbázist készített, amelyet rendszeresen frissített és továbbküldött az I. r. vádlottnak. Az I. r. vádlottnak azt volt a terve, hogy a „Hunnia katonáinak” jelentkezőkből létrehozzon egy, az irányítása alatt álló, de nyilvánosan a személyéhez nem köthető, több személyből álló, az Ír Köztársasági Hadsereghez hasonló csoportot. A csoport célja az országgyűlési képviselők megfélemlítésével a parlamenti döntések befolyásolása volt. Emellett a később kialakult céljuk az volt, hogy a kormányzó MSZP-SZDSZ koalícióhoz kötődő politikusok, pártszékházak elleni, illetve a nekik nem tetsző, általuk nem tolerált társadalmi csoportok, személyek ingatlanai elleni támadásokkal megfélemlítsék a társadalom jelzett csoportjaihoz tartozó személyeket. Az is céljaik között szerepelt, hogy a nemzeti ünnepeken és egyéb alkalmakkor tartott rendezvényeket erőszakos eszközökkel megzavarják és a rendezvényeket biztosító rendőrökkel minden lehetséges alkalommal összetűzést provokáljanak. A vádirat szerint az I. r. vádlott erőnléti-állóképességi felmérőket tartott a Hunnia katonáinak jelentkezőknek. A felmérőkön az I. r. vádlott kiválasztotta az általa létrehozni kívánt csoport tagjait. A kiválasztottak a XIII. r. vádlott jászberényi tanyáján havi rendszerességgel kiképzésen voltak, és itt készítették elő a későbbi támadásokat. Az I. r. és a III. r. vádlott a tagok egymás közötti kommunikációjára létrehoztak egy levelezőrendszert. Az egyes cselekmények végrehajtása után a végrehajtók közül egy előre kijelölt személynek ezen a levelezőrendszeren keresztül kellett jelentenie az I. r. vádlottnak. A csoport tagjai által elkövetett bűncselekmények után „Magyarok Nyilai Nemzeti Felszabadító Hadsereg” virtuális néven ismeretlen személyek felelősségvállaló nyilatkozatokat tettek közzé az interneten, a közleményeket az I. és III. r. vádlottak fogalmazták meg. A tagok egy lelkesítő propagandafilmet is forgattak, mely Magyar Nemzeti Ellenállás néven később felkerült az internetre. A vádirat több oldalon át részletezi a vádlottak terhére rótt cselekményeket. A vádhatóság szerint az I. r. vádlott azért, hogy akkor kormányon lévő MSZP és 5
SZDSZ tagjait, valamint a velük szimpatizáló lakosságot megfélemlítsék utasítást adott, hogy Molotov-koktéllal támadjanak az MSZP kispesti és az SZDSZ XI. kerületi székházára Mindkét esetben kisebb kár keletkezett. E vádpontokban a II. r. vádlott, az MSZP -székház elleni támadásnál pedig a XIV. r. vádlott felelősségét is felveti a vádhatóság. Az I. r. vádlott a IV. r., a VI. r., a VII. r. és a VIII. r. vádlottaknak az MSZP kőbányai székháza elleni molotov-koktélos támadásra adott utasítást. A kár meghaladta az 500000 forintot. 2007 decemberében a sajtó is hírt adott arról, hogy a XXI. kerületben „Vörös Csepel” néven vendéglátó helyiség nyílik. Az I. r. vádlott azért, hogy ne legyen ilyen neve egy kocsmának, s így a civil lakosságban félelmet keltsenek, utasította a IV. r., a VI. r., a VII. r. és a VIII. r. vádlottakat, hogy a „Vörös Csepel” nevű presszót molotov-koktéllal támadják meg. A kár meghaladta a 600000 Ft-ot. A következő vádpont szerint Cs. S. a Hír Tv műsorvezetője, műsorában a 2006. őszét követő utcai demonstrációkban résztvevőket, köztük a „Hunnia mozgalom” katonáit huligánoknak, rongálóknak, provokátoroknak, az MSZP ügynökeinek nevezte. Az I. r. vádlott elhatározta, hogy a műsorvezetőt meg kell leckéztetni és csoportjának feladatul adta: térképezzék fel Cs. S. mozgását, életvitelét, majd bántalmazzák őt. A felderítést a VIII. r. vádlott és pontosan nem meghatározható társai végezték, míg a bántalmazásra a VIII. r., a IV. r., a VI. r. és a VII. r. vádlottakat utasította az I. r. vádlott. Cs. S. a bántalmazás következtében nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett. Egy másik vádpont rögzíti: a Kormány 2007 októberében törvényjavaslatot nyújtott be az egészségbiztosítási pénztárakról és a kötelező egészségbiztosítás természetbeni ellátásai igénybevételének rendjéről. Az I. r. vádlott a népligeti találkozók egyikén a csoport tagjainak átadott egy, az MSZP-s és SZDSZ-es országgyűlési képviselők nevét és címét tartalmazó listát azzal, hogy molotovkoktélos támadásokkal kell elérni azt, hogy a képviselők a törvény ellen szavazzanak. A vád szerint azért, hogy a törvényjavaslat elfogadását befolyásolják, az I. r. vádlott utasítására a II. r. vádlott engedély nélkül tartott fegyverével két lövést adott le az utcáról dr. H. I. országgyűlési képviselő/miniszter házára. A kár meghaladta a 160000 Ft-ot. Az I. r. vádlott 2007 decemberében egy ismeretlenül maradt bűntársával és a XIV. r. vádlottal dr. K. J. országgyűlési képviselő/miniszter épülő családi házához mentek. Az I. r. vádlott és ismeretlenül maradt társa molotov-koktélt dobott a teraszra. A kár meghaladta a 650000 Ft-ot. A vádhatóság szerint az I. r. vádlott utasítására és részvételével a csoport tagjai – azzal a céllal, hogy az egészségbiztosítási pénztárakról szóló törvény elfogadását befolyásolják – 2008. február 7-ről 8-ra virradó éjszaka, az általuk „nagy kör”-nek nevezett akció részeként Dunaújvárosban, Gödön, Rácalmáson, Kunhegyesen, Cegléden és Sarudon előre egyeztetett időpontban, összehangolt molotov-koktélos támadásokat hajtottak végre kormánypárti országgyűlési képviselők ingatlanjai ellen. Több százezer forint volt a kár. A következő vádpont egy jegyiroda elleni molotov-koktélos támadásról szól. A Hungarica zenekar koncertjére szeretett volna jegyet vásárolni ott valaki, aki végül vásárlás helyett a panaszkönyvbe írt, s a történteket elektronikus levélben elküldte a 6
kuruc.info és a hunhir.hu híroldalaknak. Az I. r. vádlottat felháborította az eset, ezért utasítást adott az V. rendű, a IV. rendű , a VIII. rendű, a VI. rendű és a VII. rendű vádlottaknak, hogy molotov-koktéllal támadják meg a jegyirodát. A kár meghaladta a 450000 forintot. Egy másik vádpont szerint az I. r. vádlott nemtetszését fejezte ki a 2008. július 5-re bejelentett, Meleg Méltóság menete rendezvénnyel kapcsolatban. Kifejtette, valahogy el kellene érniük, hogy a felvonulni szándékozók megijedjenek, és minél kevesebben menjenek el. Az I. r. vádlott felhívta a csoport tagjainak figyelmét, hogy az interneten megtalálható a melegek által látogatott bárok listája, melyek közül minden csoportnak ki kell választania egyet, amire majd 2008. június 26-ról 27-re virradó éjszaka molotov-koktélt dobnak. Az ügy több vádlottja azért, hogy a másságukat nyíltan felvállalókat és közvetve a velük szimpatizálókat megfélemlítsék két létesítmény ellen intéztek támadást. A kár meghaladta a 100000 forintot. A vádlottak mindkét helyszínen közvetlenül veszélyeztették a bárban illetve a szaunában tartózkodók életét és testi épségét. Nem a vádlottakon múlt, hogy csak kisebb értékű kár keletkezett. A támadások ellenére megtartották az Andrássy úton a melegfelvonulást, melynek megzavarásában az I. r. vádlott által vezetett csoport tagjai észt vettek,. Többen tojásokkal dobálták meg a felvonulókat, de a molotov-koktélokat a rendőrség fellépése, a tömegoszlatás miatt nem használták. A vádirat szerint az I. r. vádlott 2008 májusában felvetette, hogy egy későbbi támadáshoz fel kellene térképezni dr. Sz. Gy. lesencefalui házát. Az I. r. vádlott és több vádlott is úgy gondolta, hogy az ismeretlenek által létrehozott, a Magyarok nyilai nevet magában foglaló internetes címet a titkosszolgálatok hozták létre azzal a céllal, hogy az oldalra regisztrálók adatait megszerezzék. Az I. r. vádlott utasítására néhány vádlott leutazott Lesencefalura és beazonosította a házat. Az I. r. vádlott ismeretlen forrásból, ismeretlen összetételű robbanóanyagot szerzett be. A második felderítés után egy népligeti találkozón felmerült, hogy próbarobbantást kellene végrehajtani. Ez Százhalombatta mellett meg is történt, ahol az I. r. vádlott elsősorban a magával vitt időzítőt próbálta ki. 2008. szeptember 2-án az I. r., III. r. és IX. r. vádlottak elindultak Lesencefalura, ahova magukkal vittek egy előzőleg összeállított bombát is, mellyel Sz. Gy. házánál robbantottak. A kár meghaladta a 250 000 forintot. A következő vádpont szerint 2008-ban, a népligeti találkozók során a II. r. vádlott felvetette, hogy valamilyen módon pénzt kell szerezni a „Hunnia mozgalom” részére, a tervezett terrorcselekmények végrehajtásához. A II. r., a IV. r., a VI. r. és a VII. r. vádlottak úgy döntöttek, hogy felrobbantanak egy ATM automatát. Mindezt Székesfehérváron tették. A robbantás következtében az ATM automata használhatatlanná vált, eldeformálódott, alkotórészei több méteres körzetben szétszóródtak, de a trezor nem nyílt ki, így a vádlottak nem jutottak hozzá a pénzhez. Az utolsó vádpont szerint 2009. április 5-én a Civil Összefogás Fórum kezdeményezésére demonstrációt tartottak a Hősök terén, ahol felszólították az Országgyűlést, hogy oszlassa fel magát és legyenek előre hozott választások. A 7
rendezvény békésen lezajlott, az I. r. vádlott számára nyilvánvalóvá vált, hogy a várt erőszakos utcai megmozdulások elmaradnak, az MSZP további kormányzásáról az Országgyűlés fog dönteni. Emiatt az I. r. vádlott elhatározta, hogy MSZP-s országgyűlési képviselők elleni összehangolt robbantásokkal meg kell akadályozni, hogy B. G-t miniszterelnökké válasszák. A 2009. április 8-ról 9-re virradó éjszakára tervezett négy támadással az volt a céljuk, hogy B. megválasztása helyett előrehozott országgyűlési választás legyen. A támadásokra végül nem került sor, mivel rendőrségi ellenőrzések során a csoport egyes tagjait elfogták. Az ügyészség az I. r. vádlottat társtettesként elkövetett 2 rendbeli, állami szerv kényszerítése céljából lőfegyverrel visszaéléssel és rongálással illetve robbanóanyaggal és robbanószerrel visszaéléssel megvalósított terrorcselekmény bűntettével, felbujtóként elkövetett 5 rendbeli, lakosság megfélemlítése céljából közveszélyokozással megvalósított terrorcselekmény bűntettével, valamint felbujtóként, aljas indokból elkövetett súlyos testi sértés bűntettével vádolja. A büntetőpernek összesen 17 vádlottja van. Az I. r. vádlott mellett további 15 vádlott terhére is terrorcselekmény elkövetését rója a vádhatóság, míg a XVII. rendű vádlottat lőszerrel visszaélés bűntettével vádolják. A márciusi tárgyalási napokon sor került a vádlottak meghallgatására. A májustól pedig folyamatosan tanúkat hallgat meg a bíróság. Az ügyben a következő tárgyalásokon a bizonyítási eljárás folytatódik. Fővárosi Törvényszék Sajtó- és Nemzetközi Kapcsolatok Osztálya Tel.: 06-1-354-6526, 06-1-354-6686, 06-1-354-6152 Fax.: 06-1-354-6099 e-mail:
[email protected]
KAPOSVÁRI TÖRVÉNYSZÉK Kaposvári Törvényszék Kaposvár, Bajcsy-Zs. u. 3. fszt. 25. Fk. B-B. B.
Információ:
testi sértés bűntette
november 3.
9.00
A fiatalkor I. r. vádlott és 19 éves testvére 2013. szeptember 5-én az esti órákban horgászás közben szóváltásba keveredtek édesanyjuk jelenlegi élettársával. Ennek során a vádlottat olyan súlyosan bántalmazták, hogy életveszélyes sérülései keletkeztek. Első tárgyalás. Marosiné Tumó Tünde Sajtótitkár 06/30 206-0474
[email protected]
8
PÉCSI TÖRVÉNYSZÉK Pécsi Törvényszék (7623 Pécs, Rákóczi út 34.) fsz. II. tárgyalóterem H. G. R.
emberölés bűntette
2014. 11.03-04.
9.00
A vád szerint H.G.R. vádlott előzetes megbeszélésük szerint, társával T.Cs. dunaújvárosi lakossal 1998. január 21-én 22 óra körüli időre találkozóra hívta K. J. sértettet Pécsett a Laterum Szálló elé. A vádlott és társa ez után az Orfűre vezető műútra mentek, ahol H.G.R. vádlott elrejtőzött, majd társa T.Cs. a sértett K. J. -t 22 óra körüli időben gépkocsijába felvette és elindult vele az Orfűre vezető útra, a vádlott rejtekhelye felé. Miután odaértek, a vádlott nem jött elő és 10-15 perc várakozás után K.J. sértett elindult vissza Pécs irányába gyalogosan a műúton. Ekkor a vádlott előjött rejtekhelyéről, beült az autó vezető ülésére, míg T.Cs. a hátsó ülésre és elindultak K.J. után. A sértett a vádlott és társa felszólítása ellenére nem akart beszállni a gépkocsiba, így a vádlott és társa kiszállt, majd szóváltás alakult ki közöttük, melynek során T.Cs. 3-4 alkalommal ököllel arcul ütötte K. J.-t, aki a földre esett. T.Cs. odament hozzá, fejét a földről felemelte, majd visszaengedte és otthagyta. A sértett ekkor egy 8-10 cm pengehosszúságú zsebkést vett elő, T.Cs. erre a gépkocsi kesztyűtartójából elővette a H.G.R. vádlott tulajdonát képező pisztolyt és azt csőre töltve felszólította a sértettet a kés eldobására. A sértett ezt nem tette meg, T.Cs. A földbe lőtt, erre a sértett a kést eldobta. T.Cs. A pisztolyt a mellényzsebébe tette, miközben a vádlott elővett egy 95 cm hosszú és 6 cm vastag csákánynyelet, ezzel ütlegelni kezdte a sértett fejét, nyakát, lábát. Ennek során 16 közepes erejű ütés érte a sértettet, melynek következtében a jármű mögött összeesett. Őt a vádlott és társa a szalagkorlátig húzták és a korlátra ültették, a sértett azonban a korlátról lecsúszott és mintegy 10 métert gurult a mögötte lévő lejtős, havas területen. Ekkor H.G.R. vádlott felvette a jármű mellől a sértett kését és azzal a sértett után ment és a hason fekvő K.J-t a hátán, a vállán a nyakán, az arcán kis-közepes erővel megszurkálta, mintegy 19 esetben, a már magatehetetlen sértettet. A kést a sértett közelében a földön hagyta. A helyszínt H.G.R. vádlott társát hátrahagyva a gépkocsival elmenekült, míg T.Cs. gyalogosan az erdőn át jutott el a városba. A vádlott a történtek után külföldre szökött, elfogatóparancs alapján 2012. március 9-én fogták el Angliában és 2013. június 7-én sikerült Magyarországra szállítani. T.Cs-vel szemben – 1998. január 30-i elfogását követően – a büntetőeljárást már jogerősen lefolytatták. A bíróság az ügyben a bizonyítást megkezdi, 2 napra tűzte ki a tárgyalást.
9
Információ:
Dr. Sebestyén Ágnes sajtószóvivő +36- 30-6566-710
[email protected]
SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK Szegedi Járásbíróság (Szeged, Széchenyi tér 4.) fszt. 17. számú tárgyalóterem P. L. vádlott
Rongálás bűntette
2014. november 03.
13.00 óra
Az ügy lényege: B. S. és B-né B. Á. pótmagánvádlók vádindítványt terjesztettek elő P. L. vádlottal szemben rongálás bűntette miatt. A vádindítvány lényege szerint a vádlott által képviselt Szegedi V. és P. Ü. Kft. 2001. március hó 1. napján területbérleti szerződést kötött a pótmagánvádlókkal a Szeged, Mars téri piac területére a pótmagánvádlók tulajdonát képező T-05 számú pavilon elhelyezésére. A szerződés értelmében a szerződés hatályát veszti, és a pavilont a bérlőknek el kell távolítaniuk, amennyiben az illetékes hatóság vagy a tulajdonos a bontását rendeli el. A Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése által elfogadott 680/2004. (IX. 10.) Kgy. sz. határozatot követően az alpolgármester az önkormányzat nevében 2006. október hó 6. napján kelt levelében közölte B. S. pótmagánvádlóval, hogy kártérítés nélkül bontsa el a T-05 sz. pavilont. B-né B. Á. pótmagánvádló részére ilyen felhívás nem került megküldésre, a pótmagánvádlók a felhívásban foglaltaknak nem tettek eleget. Az önkormányzat 2007. június hó 8. napján keresetet nyújtott be a Szegedi Városi Bíróságra több piaci bérlő, köztük a pótmagánvádlókkal szemben a Mars téri piac területének kiürítése érdekében. A keresetnek helyt adó, 2008. október hó 9. napján kelt elsőfokú ítéletet a Csongrád Megyei Bíróság a 2009. október hó 26. napján kelt végzésével hatályon kívül helyezte, és az első fokú bíróságot új eljárásra utasította. Időközben az önkormányzat és a vádlott által vezetett gazdasági társaság 2009. május hó 25. napján konzorciumi szerződést kötött a DARFÜ által kiírt a Megyei Jogú Városok funkcióbővítő városrehabilitációs pályázata érdekében való együttműködésre és pályázat benyújtására. Az igényelt és megítélt 2 milliárd forint támogatás okán az önkormányzat a pavilonok lebontása mellett döntött a tulajdonosok tudta és a fenti per jogerős befejezése nélkül. A folyósítás feltétele ugyanis az volt, hogy a pályázattal érintett terület per- és igénymentes legyen. A vádlott 2009. november hó 5. napján kelt levelében elismerte, hogy tisztában van a Csongrád Megyei Bíróság határozatának tartalmával, amely miatt nem tudja, hogy mit csináljon. A pótmagánvádlók bérleti szerződése fennállásának hiányát nem állította, azonban a 2009. november hó 23. napján kelt levelében már azt közölte, hogy a pótmagánvádlók nem rendelkeznek érvényes bérleti szerződéssel, illetve azt, hogy a pavilonjaikat az áthelyezést követően a tér másik oldaláról megközelíthetik. Az ugyanezen a napon kelt másik levelében megismételte a fentieket, és csatolt egy 12 pavilont feltüntető táblázatot, amelyben megjelölte az állagsérelem nélkül át nem helyezhető pavilonokat, és amelyekkel összefüggésben állásfoglalást kért az önkormányzattól. Önmagában az, hogy pusztán 12 pavilonra tért ki a levele, nem jelenti 10
azt, hogy a további 4 pavilon vonatkozásában nem kért volna állásfoglalást. Mindez a pótmagánvádlók álláspontja szerint azt jelenti, hogy a vádlott tudta, hogy a pótmagánvádlók tulajdonát képező árusítóhely nagyobb méretű károsodás nélkül nem helyezhető át, melyet alátámaszt az is, hogy a vádindítvánnyal érintett, betonalapra helyezett, a földdel szilárd köttetésben álló, T-05 számú pavilon áthelyezése szabad szemmel láthatóan is kizárólag a többmillió forintos tételű, speciális mozgatással lett volna kivitelezhető, amelyre kísérlet sem történt. Mindemellett a vádlott tudomással bírt arról is, hogy az ingatlan kiürítése iránt indított pernek nincs vége. Az önkormányzat Jogi és Ügyviteli Bizottságának 2009. november hó 25. napján kelt határozatában a Legfelsőbb Bíróság egyik ítéletében foglaltakra hivatkozással arra az álláspontra helyezkedtek, hogy az érvényes bérleti szerződéssel nem rendelkező ideiglenes felépítmények áthelyezhetők a piac más területére, amely határozat azonban kötelező erővel nem bír, ezért a vádlottnak kellett a kivitelezési munkákról döntést hoznia. A vádlott a fenti határozatot követően, 2009. november 25. napján bontásra irányuló szerződést kötött az M. Kft.-vel, amelyet 2009. november 27. napján úgy módosítottak, hogy a szerződés a pavilonok áthelyezéséről és nem a bontásáról szól; az áthelyezés során ügyelni kell a pavilonok épségére. A fővállalkozóként eljáró M. Kft. 2009. november 27. napján 2 alvállalkozói szerződést kötött a G. Kft.-vel, amelyek közül az egyik azt tartalmazta, hogy a pavilonokat az eredeti állapotuknak megfelelően kell helyreállítani, a felépítéshez, amennyiben szükséges, új anyagokat és szerkezetet is használni kell. Mindebből az következik, hogy a vádlott utasításai alapján eljáró fővállalkozó az áttelepítésbe beleszámította a rongálódást is. 2009. november hó 29. napján, az esti órákban a pótmagánvádlók tulajdonát képező, T05 számú pavilont daruval nem tudták a többi pavilonhoz hasonlóan megemelni, az már annak megkísérlése során megroppant, azonban az alvállalkozó munkavállalói a vádlott jelenlétében és általa instruáltan tovább folytatták az emelést, amelynek következtében az árusítóhely szétesett. A pavilon darabjait áthelyezték, majd azt más anyagokból, más technikával újjáépítették, a vádlott által a M. Kft.-vel kötött új szerződés alapján, majd azt 2010. január hó 20. napján a vádlott átvette; mindez azonban pusztán kárenyhítésre alkalmas. Megjegyzés: A bizonyítás eljárás eredményétől függően ítélethozatal várható. Információ: Juhászné dr. Prágai Erika törvényszéki bíró sajtószóvivő +36-30/4756-007
[email protected]
11
SZOLNOKI TÖRVÉNYSZÉK Szolnoki Törvényszék – I. emelet 53. sz. tárgyalóterem Dr. K.K.E. és 85 társa
Különösen nagy vagyoni 2014. 9 óra hátrányt okozó november költségvetési csalás és más 3, 6. bűncselekmények A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség által benyújtott vádirat szerint dr. K. K. E. I. rendű vádlott a vád tárgyává tett cselekményekkel érintett 2005. január 17. napjától 2011. július 12. napjáig terjedő időszakban a Jászberényi Szent Erzsébet Kórház ortopéd szakorvosa volt. Az I. rendű vádlott a dr. V. K. E. nevet használta orvosi tevékenysége során. Az I. rendű vádlottnak – az ortopéd szakorvosként nyújtott egészségügyi ellátásokon túl – egészségügyi igazgatási feladatkörébe tartozott a súlyos mozgáskorlátozott személyek közlekedési kedvezményeiről szóló 164/1995. (XII. 21.) Kormány rendelet 10. § (1) bekezdésében és II. számú mellékletben meghatározott I. fokú szakvélemény – eseti kérelmek alapján történő – elkészítése. 2008. évtől kezdődően a magánszemélyek és vállalkozók igen széles körében – Jász-Nagykun-Szolnok Megyére, Pest Megyére, Heves Megyére, BorsodAbaúj Zemplén Megyére kiterjedően – ismert volt az a körülmény, hogy dr. K. K. E. I. rendű vádlott, a kórház ortopéd szakorvosa hivatali kötelezettségét megszegve „hét pontos papír” néven elhíresült, az egészségkárosodás súlyos fokát és végleges voltát a valósággal ellentétesen tartalmazó I. fokú ortopéd szakorvosi véleményeket állít ki. A vádirat szerint dr. K. K. E. I. rendű vádlott az említett időszakban hivatali kötelezettségét megszegve, 1433 esetben állított ki az egészségkárosodás súlyos fokát és végleges voltát a valósággal ellentétesen tartalmazó I. fokú ortopéd szakorvosi véleményt a vádiratban felsorolt személyek vonatkozásában és külön megjelölt időpontokban a vádiratban II-XLII. tényállásokban részletezettek szerint. Az ügyészség az I. rendű vádlottat ezért – többek között – 1433 rendbeli hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás bűntettével vádolja, továbbá 7 rendbeli az előnyért hivatali kötelességét megszegve elkövetett hivatali vesztegetés bűntettével, továbbá bűnsegédi minőségben elkövetett különböző mértékű és minősítésű költségvetési csalás bűntettével, összesen 40 rendbeli esetben. A II-LXXXVI. rendű vádlottakat az ügyészség különböző módon és minőségben elkövetett, az egyes vádlottak esetében eltérő számú tényállás alapján, részben különböző minősítésű költségvetési csalás, részben közokirat-hamisítás bűntettével vádolja. A II-LXXXVI. rendű vádlottak cselekményei az I. rendű vádlott által kiadott 12
orvosi igazolások megszerzésével kapcsolatosak részben, a másik részben pedig a kiadott igazolások felhasználásával elkövetett bűncselekményekkel, amelyek az említett valamelyik bűncselekményhez tartoznak és amelyek többsége a költségvetés számára vagyoni hátrányt eredményeztek különböző mértékben. Az elkövetések egyik jellemző módja az volt, hogy az ún. hétpontos papírt, az orvosi igazolást, a minősítést a munkáltatók, illetve a vádlottak, mint munkavállalók állami támogatások igénybevételéhez használták fel, ismerve az igazolás vádirat szerinti jellegét. A munkáltatók, a vádlottak ennek alapján jogtalanul kaptak költségvetési támogatást a megváltozott munkaképességű munkavállalók foglalkoztatásához nyújtható támogatásra rendelkezésre álló állami pénzösszegekből, a közlekedési támogatáshoz nyújtható alapokból, pénztári igazolvánnyal kapcsolatban, akadálymentesítésre rendelkezésre álló alapokból.
Információ:
A törvényszék az ügyben a 86 vádlottat kihallgatta, a bizonyítási eljárás az ügyészség által indítványozott tanúk kihallgatásával folytatódik. Dr. Sándor Géza sajtószóvivő – 06-30/239-9614
[email protected] Gyöngyné Dr. Kovács Gabriella sajtószóvivő – 06-56/501-400 3228-as mellék
[email protected]
13
2014.11.04. (KEDD) KÚRIA KÚRIA B. I. tanács fsz. 3. sz. tárgyalóterem Sz. Ákos
Információ:
sikkasztás bűntette
2014. 11. 04.
09.00
Az I. rendű vádlott, mint a sértett kft. ügyvezetője 2005 decembere és 2007 márciusa között több alkalommal a társasági szerződés előírásait megsértve, a taggyűlés és a tulajdonosok tudta és beleegyezése nélkül tagi kölcsönöket vett fel a gazdálkodó szervezettől. Dr. Kónya István sajtószóvivő 06-1/268-45-07
[email protected] [email protected]
DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA Debreceni Ítélőtábla Á. L.
Emberölés bűntette
2014.11.04.
08:30
HATÁROZAT HÍRDETÉS Az első fokon eljárt Debreceni Törvényszék 2014 márciusában Fk. Á. L. vádlottat emberölés bűntettének kísérlete és rongálás vétsége miatt 12 év fiatalkorúak börtönbüntetésére és 9 év közügyektől eltiltásra ítélte. A vádlott legkorábban a büntetése 2/3 részének, de legkevesebb három hónap letöltése után bocsátható feltételes szabadságra. Az ítélet ellen a vádlott enyhítésért, védője téves minősítés miatt és enyhítésért fellebbezett. A bíróság által megállapított tényállás szerint 2012 augusztusában a vádlott nevelőapjánál H. Z-nál tartózkodott Kismarján. A sértettek H. J. és felesége háza a falu határában állt, mellette terült el Á. J. dinnyeföldje. A vádlott 2 alkalommal is dinnyét akart lopni Á. J. földjéről, de nem sikerült neki, mert egy ismeretlen férfi felszólította cselekménye abbahagyására és a területről elküldte a fiút. A vádlottat ez nagyon bosszantotta és abban a tudatban, hogy ő rá H. J. szólt rá a dinnyelopási kísérletei során, elhatározta, hogy rajta bosszút áll. Terveibe bevonta gyermekkorú barátait, N. Cs-t és N. Z-t. Megegyezett velük, hogy bosszúból felgyújtják a sértett házát. A cselekményhez kb 1,5 liter benzint és annak érdekében, hogy ujjlenyomatot ne hagyjon, egy pár gumikesztyűt is szerzett. Sötétedés után, amikor a sértettek már elaludtak a vádlott és két gyermekkorú tása átmásztak a drótkerítésen, felmentek a padlásra. I.r. vádlott az első és második szarufára locsolta a benzint és meggyújtotta azt. A padlástérben a motorbenzin 14
Információ:
nyomban fellobbant és a tűz sebesen terjedt tovább. A tűz okozta világosságot észlelte a szemben lévő házban lakó gyermekkorú Cz. G. felébresztette szüleit, akik a tűz oltásának megkezdésével hangosan kiabálva hívták ki a sértetteket, akik a lángoló házat épségben elhagyták. A tüzet a helyszínre hívott tűzoltóság oltotta el. Az okozott kár értéke 355.700.- Ft. Fórizs Ildikó sajtószóvivő
[email protected] [email protected] 0630/994-3339
Debreceni Ítélőtábla N. M. S. + 16 fő
Embercsempészés bűntette
2014.11.04.
10:00
Az első fokon eljárt Debreceni Törvényszék 2013 áprilisában R. T. II.r. vádlottat folytatólagosan, társtettesként, bűnszervezetben elkövetett embercsempészés bűntette miatt 3 év fegyházbüntetésre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte. A. M. III.r. vádlottat folytatólagosan, társtettesként, bűnszervezetben elkövetett embercsempészés bűntette miatt 2 év 4 hónap fegyházbüntetésre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte. R. A. IV.r. vádlottat folytatólagosan, társtettesként, bűnszervezetben elkövetett embercsempészés bűntette miatt 2 év 2 hónap fegyházbüntetésre és 2 év Magyarország területéről történő kiutasításra ítélte. D. A. V.r. vádlottat társtettesként, bűnszervezetben elkövetett embercsempészés bűntette miatt 8 hónap börtönbüntetésre és 1 év Magyarország területéről történő kiutasításra ítélte. I. E. VI.r. vádlottat társtettesként, bűnszervezetben elkövetett embercsempészés bűntette miatt 1 év 2 hónap börtönbüntetésre és 1 év közügyektől eltiltásra ítélte. S. A. S. VII.r. vádlottat folytatólagosan, társtettesként, bűnszervezetben elkövetett embercsempészés bűntette miatt 2 év 2 hónap fegyházbüntetésre és 2 év Magyarország területéről történő kiutasításra ítélte. B. M. X.r. vádlottat társtettesként elkövetett embercsempészés bűntette és bűnszervezetben elkövetett embercsempészés vétsége miatt 1 év börtönbüntetésre és 1 év közügyektől eltiltásra ítélte. H. K. XII.r. és V. I. XIII.r. vádlottat folytatólagosan, társtettesként elkövetett embercsempészés bűntette miatt 39.000.- Ft illetve 45.000.- Ft pénzbüntetésre ítélte. L. Zs. XV.r. vádlottat folytatólagosan, társtettesként, bűnszervezetben elkövetett embercsempészés bűntette miatt 2 év 4 hónap fegyházbüntetésre, 2 év közügyektől eltiltásra és 50.000.- Ft pénzbüntetésre ítélte. Gy. G. XVI.r. vádlottat folytatólagosan, társtettesként, bűnszervezetben elkövetett embercsempészés bűntette miatt 2 év és 2 hónap fegyházbüntetésre, 2 év közügyektől eltiltásra és 70.000.- Ft pénzbüntetésre ítélte. Z. I. XVII.r. vádlottat folytatólagosan, társtettesként, elkövetett embercsempészés bűntette miatt 10 hónap börtönbüntetésre ítélte, melynek végrehajtását 2 év próbaidőre felfüggesztette. A. S. XVIII.r. vádlottat folytatólagosan, társtettesként, elkövetett embercsempészés bűntette miatt 10 hónap végrehajtásában 2 év próbaidőre felfüggesztette börtönbüntetésre és 40.000.- Ft pénzbüntetésre ítélte. M. D. XXI.r. vádlottat folytatólagosan, 15
társtettesként, bűnszervezetben elkövetett embercsempészés bűntette miatt 1 év 10 hónap börtönbüntetésre ítélte. A bíróság megállapította, hogy II., III., IV.,VI.,VII.,XI.,XV.,XVI. és XVII.r. vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható. A bíróság N. M. S. I.r., L. I. XIX.r. és S. A. S. XX.r. vádlottat az elkövetett ellene folytatólagosan, társtettesként, bűnszervezetben embercsempészés bűntette miatt emelt vád alól felmentette. A bíróság S. Z. IX.r. vádlott ellen társtettesként, bűnszervezetben elkövetett embercsempészés bűntette miatt indult eljárást megszüntette. Az ítélet ellen II., III., IV., V., VI., X., XI., XII., XIII., XV., XVI., XVII., XVIII., XXI.r. vádlottak és védőik felmentésért, enyhítésért fellebbeztek. VII.r. vádlott esetében az elsőfokú ítélet jogerőre emelkedett. IX.r. vádlott vonatkozásában az elkövető halála miatt az eljárás megszűnt.
Információ:
A bíróság által megállapított tényállás szerint 2001 2002 és 2003-ban nemzetközi szintű bűnszervezet alakult ki, melynek tagjai üzletszerűen segítették több száz külföldi menekült illegális határátlépését Magyarországról Szlovákián át az Európai Unióba, illetve Ausztriába és onnan többek között Olaszországba, Franciaországban Németországba. A bűnszervezet főleg Afganisztánból, de más ázsiai országokból is származó menekülteket juttatott be Pakisztánból, Törökországból és Bulgáriából Magyarország területére és itt különböző menekülttáborokban helyezték el őket, de esetenként raktárépületekben, szállodákban várakoztatták őket. A hazánkban tartózkodó külföldieket Budapestre vagy közvetlenül az államhatárra, Rajka és Mosonmagyaróvár térségébe utaztatták vonattal, személyszállító taxikkal, magángépjárművekkel. 1 védő perbeszéde és a vádlottak az utolsó szó jogán szólnak. Fórizs Ildikó sajtószóvivő
[email protected] [email protected] 0630/994-3339
GYŐRI ÍTÉLŐTÁBLA Győri Ítélőtábla fszt. I. számú tárgyalóterem M. R.
Különös kegyetlenséggel, 2014.11.04. több emberen elkövetett emberölés bűntette és más bűncselekmény
9.00
Első nyilvános ülés, határozathirdetés várható Az elsőfokon eljárt Tatabányai Törvényszék a következő tényállást állapította meg. A vádlott (1991) édesanyjával (44 éves), nagymamájával (66 éves) és nagybátyjával élt egy házban. A vádlott és édesanyja között gyakran volt szóváltás, amely a vádlott tanulmányi eredményeire volt visszavezethető. A vádlott 12 osztályt végzett, azonban az érettségin történelemből megbukott és a pótvizsgán nem jelent meg. Ezt a tényt a vádlott és az édesanyja eltitkolták 16
a család többi tagjai elől. 2012. október 17-én a vádlottat az édesanyja Esztergomba küldte pénzt felvenni, magántanárt és munkát keresni. A vádlott a pénzt felvette, hazatérve pedig közölte az édesanyjával, hogy sem tanárt, sem munkát nem talált. Ebből veszekedés alakult ki a vádlott és az édesanyja között, amely veszekedésbe a nagymama is bekapcsolódott, hibáztatva a lányát a vádlott tanulmányi eredményeiért. A vádlott édesanyja meglökte a vitatkozás hevében a vádlottat, aki ettől a földre esett és esés közben meglökte a szekrényt. Ettől feldőlt a falhoz támasztott 45 cm pengehosszúságú bozótvágó kés. Azt a vádlott felvette és nagy erővel több alkalommal a fején, a karján és a vállán megvágta az édesanyját és a nagymamáját. Ezt követően a sufniból behozott fémkalapáccsal az édesanyját a fején, a nagymamáját pedig a hátán több alkalommal nagy erővel és közepes erővel megütötte. A bántalmazás miatt mindkét sértett meghalt. A vádlott édesanyja 13 vágott jellegű sérülést szenvedett a nyakán, az arcán és a koponyáján. Legalább 4 rendbeli tompa erőbehatás is érte a vádlott édesanyjának a koponyáját. A sértett halála durva központi idegrendszeri, nagyagy féltekei, kisagyi, agytörzsi sérülés, zúzódás, vágott jellegű sérülés miatt következett be. A koponyát ért sérülések külön-külön és együttesen is a halálhoz vezettek. A vádlott nagymamája 4 vágott jellegű sérülést szenvedett el a koponyáján, a háti felszínen a nyakszirttájékon, illetve a háti gerincen nagy erejű tompa erőbehatás is érte a sértettet. A halála kiterjedt koponya és agy, kisagy, agytörzsi sérülés miatt következett be. A vádlott a cselekmény után a fürdőszobában lezuhanyozott, ruhát cserélt és elhagyta a helyszínt. Ezt követően telefonon bejelentést tett a rendőrségen, miszerint a lakásukból erős sikoltozást hallott, amely hirtelen abbamaradt és a lakásból egy gyanús ember jött ki, ő pedig hiába csengetett nem jött ki senki. A bejelentést követően a vádlott Budapestre utazott, így felkutatása sikertelen volt, emiatt ellene elfogatóparancsot bocsátottak ki. Két nap múlva elfogták. A vádlott beismerte a bűncselekmény elkövetését. A fenti tényállás alapján az elsőfokú bíróság a vádlottat emberölés bűntette (Btk. 166. § (1) bekezdés, (2) bekezdés d) és f) pont) miatt életfogytig tartó fegyházban végrehajtandó szabadságvesztésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte. A feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontját 35 évben határozta meg a bíróság.
Információ:
Az ügyész fellebbezést jelentett be a vádlott terhére súlyosítás, tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabása végett. A vádlott enyhítésért, a védője felmentésért, illetve kényszergyógykezelés elrendelése érdekében jelentett be fellebbezést. Dr. Ferenczy Tamás sajtószóvivő 0630/481-7354
[email protected]
17
BALASSAGYARMATI TÖRVÉNYSZÉK Balassagyarmati Járásbíróság
Köztársaság tér 2. 42. tárgyaló (alagsor) közúti baleset gondatlan 2014. okozása november 4.
9.00
A vádlott 2013. szeptember 19-én egy autóversenyre készülve a Nagylóc és Zsúnypuszta közötti szerpentinen tesztelte a versenyautóvá alakított Mitsubishi Lancer gépkocsija beállításait, amikor is áttérve a bal oldali forgalmi sávba frontális átfedéssel ütközött a szemből érkező, védett személyt szállító Audi 8 típusú személygépkocsival. A balesetben a vádlott és utastársa, valamint az Audi személygépkocsi vezetője és utasa is 8 napon túl gyógyuló csonttöréses sérüléseket szenvedett. Az ügyész közúti baleset gondatlan okozása vétsége miatt emelt vádat, és pénzbüntetésre és a közúti járművezetéstől eltiltásra tett indítványt. Információ:
dr. Kiss Annamária, sajtótitkár
[email protected]
DEBRECENI TÖRVÉNYSZÉK Debreceni Járásbíróság Debrecen, Iparkamara u. 1. fszt. 27. B. 1095/2013 Vádlottak: I.r. S. István, II.r. S. János, III.r. S. Józsefné, IV.r. N. László, V.r. S. Sándorné
Nagyobb értékre, folytatólagosan 2014.11.04. 08.00 elkövetett orgazdaság bűntette és más bűncselekmények
Bizonyítási eljárás befejezése, perbeszédek, 09.30 körül ítélethirdetés is lehet! A Debreceni Járási Ügyészség vádirata szerint 2010 téli hónapjaitól kezdve ismeretlen személyek nagy mennyiségű fát loptak el egy téglási fenyőerdőből, illetve a Nyírerdő Zrt. hajdúhadházi erdészetéből. A vádlottak a nagy mennyiségű fát ismeretlen elkövetőktől vásárolták meg származást és eredetet igazoló dokumentumok nélkül, áron alul. A vádlottak tudtak arról, hogy az általuk megvásárolt fa bűncselekményből származik – áll a vádiratban. Ezt támasztja alá az is, hogy az eladásra felkínált fa ára aránytalanul kedvező volt. A vádlottak kifejezetten a haszonszerzés hajtotta. A vádirat öt konkrét esetet taglal 2011 – 2012-ből. Az eseteknek több közös vonása van: a felvásárolt fa a téglási magánerdőből, vagy a hajdúhadházi állami erdőből származott és a vádlottak minden alkalommal Hajdúhadház területén ismeretlen személyektől vásárolták meg. Az „eladók” többsége szekérről árulta a fát a településen, amikor az orgazdával megalkudtak. Egy szekérnyi fáért általában 5 – 10 ezer forintot kaptak. Volt, hogy egyszerre 5 szekérnyi fát vásároltak meg a vádlottak, szekerenként 7-8 ezer forintért. 18
Információ:
Máskor az eladók IFÁ-val járták a települést, amikor a felvásárlóval megalkudtak a fenyőre, meggyre, akácfára. Arra is volt példa, hogy 5 méteres erdei fenyőket adtak el, máskor feldarabolva, köbméterre átszámolva cserélt gazdát a lopott fa. A vádirat szerint a legkisebb szállítmányért az ismeretlen eladó 10 ezer forintot kapott, a legnagyobb mennyiségért 60 ezer forintot fizettek. Ez a fa valós árának töredéke, a két említett mennyiség értéke valójában 24 ezer és 304 ezer forint. Összességében egyébként az öt vádpontban taglalt, a magánerdő tulajdonosától és a Nyírerdő Zrt-től ellopott fa értéke eléri a másfélmillió forintot. A dátumokból az is kiolvasható, hogy a lopott fát az orgazdák elraktározták, hiszen volt olyan fa, amit egyikük 2011 augusztusában vásárolt fel, 2012 januárjában azonban a házkutatás során előkerült. Tatár Timea sajtószóvivő, Debreceni Törvényszék, 36/30 748 3847 Dr. Veszprémyné Dr. Szajkó Márta sajtótitkár, Debreceni Törvényszék, 36/30 327 0464
[email protected], +36 52 526 755
FŐVÁROSI TÖRVÉNYSZÉK Fővárosi Törvényszék II. Fő utca 70-78. 42.kb.393/2013
előljárói intézkedés 2014.11.04. elmulasztása
09:00
A 2006-os őszi események kapcsán 14 egykori, illetve jelenleg is állományban lévő rendőrrel szemben emelt vádat a Központi Nyomozó Főügyészség Debreceni Regionális Osztálya. Az ügyészség tizenöt vádpontban részletezi a vád tárgyává tett cselekményeket, melyek kapcsán különféle bűncselekmények elkövetését rója az egyes vádlottak terhére. A vádirat rögzíti, hogy 2006. szeptember 17-én este Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök öszödi beszédének nyilvánosságra kerülését követően néhányan gyülekezni kezdtek a Kossuth téren. A kezdetben nyugodt tüntetők – a résztvevők számának növekedésével - mind hangosabbak lettek, a kormányt és a rendőrséget szidalmazva új választások kiírását követelték, majd az ezerfősre nőtt tömeg átszakította a Parlament előtti lánckorlátot. Miután a tömeg egyre nőtt, újabb rendőri egységeket vezényeltek a helyszínre, s a rendőri vezetők - a megyei rendőrfőkapitányságok ügyeletének bevonásával - intézkedtek a vidéki rendőrök fővárosba rendelésére is. Másnap, szeptember 18-án este a több ezresre nőtt tömeg a Parlament köré vont kordont benyomta, majd a tüntetők egy csoportja átment az MTV székháza elé, mert be akarták olvastatni a petíciójukat. Miután nem sikerült elérniük, hogy az MTV illetékes képviselőjével tárgyaljanak, a Kossuth térről több ezres támogató tömeg érkezett hozzájuk. A vád szerint a tüntetők közül egy néhány száz fős tömeg kövekkel dobálta a székház épületét, s nemcsak a székházat, hanem az épület védelmére rendelt, a főbejárat előtti lépcsősoron sorfalszolgálatot teljesítő Baranya Megyei Rendőrfőkapitányság csapatszolgálati századát is megtámadták. Kövekkel, üvegekkel, különféle tárgyakkal dobálták őket. A támadás folytán 60 rendőr megsérült, köztük olyanok, akiknek nem volt bevetési sisakja vagy pajzsa. Ezt egyébként a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság csapatszolgálati századának parancsnoka korábban jelezte az V. rendű vádlottnak - a Rendészeti Biztonsági Szolgálat műveletirányítói 19
beosztásából eredően a század elöljárója volt - aki a jelentést tudomásul vette, a hiányok pótlására azonban ¨bár arra módja lett volna, és védőfelszerelések is rendelkezésre álltak” mégsem intézkedett. Az V. r. vádlottat ennek kapcsán 2 rb. elöljárói gondoskodás elmulasztásának bűntettével vádolják. A vádirat kitér arra is, hogy késő éjszakára már kemény összecsapás volt a rendőrség és a tüntetők között. Az egyre jobban kiszélesedő támadás miatt Budapest rendőr-főkapitánya - II. r. vádlott a IV. r. vádlottat az épület és környéke helyszínparancsnokául jelölte ki, aki azonban e feladatát nem volt képes ellátni: az akadályozó körülményekről elöljáróinak nem tett jelentést, nem végezte el a rendelkezésére álló erők és eszközök számbavételét, így nem mérte fel a feladatba bevont rendőri erők nagyságát és felállítási helyét, illetve azokét sem, amelyeket erősítésként be lehetett volna vonni. Nem ismerte a székházba vezényelt rendőri erők parancsnokait, velük kapcsolatot nem keresett, a védendő épület sajátosságainak megismerése érdekében nem vette fel a kapcsolatot a biztonsági szolgálattal sem. A II. r. vádlottól kapott paranccsal szemben a székházba vezényelt rendőri köteléket nem irányította, nem koordinálta, így az alegységek szervezetlenül igyekeztek részt venni a székház védelmében. Mindezek alapján az ügyészség a IV. r. vádlott ellen parancs iránti, jelentős hátrány veszélyével járó engedetlenség bűntette miatt emelt vádat. A vád szerint a II. rendű vádlott a televízió által sugárzott képekből, a rádióforgalmazásokból és a rendőri jelentésekből a székháznál, illetőleg a székházban történt eseményekről tudta, hogy a rendőri egységek irányítatlansága miatt teljes káosz alakult ki. A II. r. vádlott annak ismeretében, hogy az általa a székház védelmére rendelt rendőri egységek irányítására kijelölt helyszínparancsnok az ebből fakadó feladatait nem gyakorolja, elöljárói kötelmét megszegve eltűrte, hogy parancsa nem érvényesül. Nem utasította a IV. r. vádlottat jelentéstételre, a változó helyzet értékelésére, a megtett intézkedések ismertetésére, vagy azok elmaradása okainak feltárására. G. Péter rendőr vezérőrnagy - bár tudta, hogy az MTV székházhoz vezényelt egyes rendőri alegységek a konkrét helyzetekben saját belátásaik szerint szervezték a védekezést, adtak utasítást alárendeltjeiknek -, nem intézkedett az alkalmatlanná vált helyszínparancsnok leváltására és a rendőri erőket összefogni képes rendőr helyszínparancsnokként való kijelölésére. A vád szerint mulasztása következményeként – mert a helyszínparancsnoki intézkedések elmaradásával a helyszínre vezényelt rendőri kötelékek túlnyomórészt felmorzsolódtak – több rendőr megsérült, a szolgálatra jelentős hátrány következett be. Mindezek miatt az ügyészség elöljárói intézkedés elmulasztásának bűntettével vádolja a II. r. vádlottat. A vád szerint - a Rendészeti Biztonsági Szolgálat egykori parancsnoka - III. r. vádlott az MTV-székház 2006. szeptember 18-i „ostromakor” a rendőri erők, technikai eszközök igénybevételére vonatkozó késedelmes jelentések miatt elöljárói kötelességét megszegve az eseményt követően nem intézkedett mulasztó alárendeltjeinek felelőssége vonására, a jelentéstétel elmaradása okainak feltárására. Ha a jelentések kellő időben megtörténnek volna, a III. r. vádlott a bevetési állomány riadóztatására már korábban intézkedhet, így akár meg is előzhette volna, hogy az események nemcsak időben, de mértékükben se váljanak a bekövetkezettekkel azonossá. Mivel az ilyen rendkívüli helyzetben a jelentéstétel elmulasztása katonai bűncselekmény elkövetésének gyanúját veti fel – amely a III. r. vádlott mulasztásával minden jogkövetkezmény nélkül maradt -, így az ügyészség a III. r. vádlottat emiatt elöljárói intézkedés elmulasztásának bűntettével vádolja. 20
Egy másik vádpontban azt részletezi az ügyészség, hogy a volt országos rendőrfőkapitány vizsgálóbizottságokat hozott létre a rendőri intézkedések komplex kivizsgálására, azonban a vizsgálóbizottságok jelentéseiben megfogalmazott megállapítások ellenére – két kivétellel – elmulasztotta a felelősségre vonásra irányuló eljárások megindítását, nem intézkedett a jelentésekben megjelölt tárgykörökben parancsnoki tényfeltáró vizsgálat lefolytatására, így a személyi felelősségre vonások elmaradásaival a szolgálat rendjét és érdekeit jelentősen sértette. Mulasztása különösen súlyos a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság csapatszolgálati századával történtek, az „Ignácz” és „Árvai - jelentések”, illetve a IV. r. vádlottal szemben elrendelt fegyelmi eljárásban végzett meghallgatások adatai tekintetében, hiszen az időben lefolytatott parancsnoki vizsgálat akár katonai bűncselekmény megalapozott gyanúját is feltárhatta volna. A vádhatóság egy másik vádpontban arra tér ki, hogy a Rendészeti Biztonsági Szolgálat állományába tartozók közül - a törvényi előírás és annak ellenére, hogy az I. r. vádlott 2006. október 23-a előtt kifejezett és egyértelmű utasítást adott az azonosító jelvények kötelező viselésére - 2006. október 23-án senki nem viselte a szolgálati azonosító jelvényt. A magasabb rendőri parancsnokoknak emellett határozott utasítást adott, gondoskodjanak, hogy az állomány viselje a szolgálati azonosító jelvényeket. Miután a parancs ellenére a REBISZ állománya a bevetési ruházaton nem viselt szolgálati azonosító jelvényt, az I. r. vádlott – bár erről tudomást szerzett -, a parancs érvényesülésének elmulasztása miatt nem intézkedett a parancsnokok felelősségre vonására. Annak ellenére, hogy az eseményeket követően a közvélemény különféle híradásokon keresztül kifogásolta és sérelmezte a szolgálati jelvények bevetési öltözeten való viselésének hiányát, és ezáltal a rendőrök azonosíthatatlanságát, az I. r. vádlott azt is eltűrte, hogy a REBISZ parancsnoka e tárgykörben érdemi tényfeltáró vizsgálatot nem rendelt el, és senkivel szemben nem kezdeményezett felelősségre vonást. Az I. r. vádlott e mulasztásai a szolgálatra jelentős hátránnyal jártak, ezért a fentiek miatt 2 rb. elöljárói intézkedés elmulasztásnak bűntette a vád dr. B. László nyugállományú rendőr altábornagy ellen. A vád szerint a III. r. vádlott az utasítást figyelmen kívül hagyva a szolgálati jelvények viselésének elmaradása tárgykörben érdemi vizsgálatot nem rendelt el. Azzal, hogy eltűrte, hogy a bevetésben részt vettek ruházatukon az országos rendőrfőkapitány utasítása ellenére nem viselték az ünnepnapon a szolgálati jelvényt, az erre vonatkozó érdemi tényfeltáró vizsgálat és az esetleges felelősségre vonás elmaradása nemcsak a szolgálati, de a közérdek jelentős hátrányát idézte elő. A vádhatóság egy másik vádpontban azt rója fel, hogy a Rendészeti Biztonsági Szolgálatnál azokban az ügyekben, amelyekben a gyanúsítotti idézést ugyan kibocsátották, de a nyomozás később megszüntetésre került, fegyelmi eljárás elrendelésére intézkedések nem történtek. Fegyelmi eljárás elrendelésére csak azon 2006-os őszi eseményekkel kapcsolatos esetekben került sor, amelyekben az eljáró ügyészség a vádemelésről tájékoztatta a katonai szervezetet. A következő vádpont a 2006. október 23-án használt kényszerítő eszközök kapcsán megállapítja, hogy a csapatszolgálati feladatok során használt kényszerítőeszközökről (gumilövedék, könnygázgránát) nem készültek külön rendőri jelentések, azok alkalmazásáról az érintett időben meghatározott feladatokban részt vett osztályok vezetői tettek említést. A csupán eseményleírást tartalmazó jelentések nem tartalmazták a kényszerítőeszközök igénybe vételének okait és az egyes helyszíneken bevetett eszközök mennyisége részleteit, így - külön jelentések hiányában - igénybevételük jogszerűségének, szakszerűségének, illetve 21
arányosságának parancsnoki kivizsgálására sem kerülhetett sor. A vád szerint a III. r. vádlott a kényszerítőeszközök használata, alkalmazásuk körülményei, az egyes helyszeneken felhasznált gumilövedékek, könnygázgránátok mennyisége, a feladat végrehajtáshoz igazodó arányosság tárgyában nem indított vizsgálatot, így utóbb azok alkalmazásának jog-és szakszerűsége már egyáltalán nem, vagy nehezen igazolható. Különösen fontos lett volna ennek vizsgálata a Károly körúton végrehajtott lovasroham vonatkozásában, amellyel kapcsolatban számos ellentmondás folytán utóbb nem állapítható meg, hogy ki, milyen indok és adatok birtokában adott utasítást e speciális kényszerítőeszköz alkalmazására, az mennyiben volt megalapozott és indokolt. Éppen ezért abban a kérdésben sem lehet állást foglalni, felmerül-e ezzel kapcsolatban bárkinek is a büntetőjogi felelőssége. Az ügyészség a fentiek alapján a rendőr vezérőrnagy III. r. vádlott ellen 4 rendbeli, részben folytatólagosan elkövetett elöljárói intézkedés elmulasztásának bűntette miatt emelt vádat. Az ügyészség a fentieken túlmenően 10 vádpontban 10 - 2006. szeptember 19-21 között történt - eset kapcsán emelt vádat elöljárói intézkedés elmulasztásának bűntette miatt egyes parancsnokok ellen, akik nem akadályozták meg alárendeltjeik bántalmazó magatartását, illetve utóbb nem jelentették azt. A vád szerint mulasztásaikkal a szolgálati és fegyelmi rendet sértették, beosztottaikban azt a képzetet erősítették, hogy a jogellenes cselekményeket észlelő elöljárók a törvényes eljárás mellőzésével és a törvénytelen módszerekkel egyetértenek, ezáltal a jogsértő cselekmények jogkövetkezmények nélkül maradhatnak, ami megalapozhatja annak reális veszélyét, hogy jövőbeni csapaterős tevékenységük során hasonló jogellenes intézkedést hajtanak végre. E tényállások alapján az ügyészség a VI. r. vádlott, a VII. r. vádlott, a VIII. r. vádlott, a IX. r. vádlott, a X. r. vádlott, a XI. r. vádlott, a XII. r. vádlott, a XIII. r. vádlott és a XIV. r. vádlott ellen elöljárói intézkedés elmulasztásának büntette miatt emelt vádat. A Központi Nyomozó Főügyészség a vádiratban indítványozta, hogy a Fővárosi Törvényszék Katonai Tanácsa az I-VI. és VIII-XIII. r. vádlottakat - a büntetett előélethez fűződő hátrányok alóli előzetes mentesítés mellett - felfüggesztett szabadságvesztésre, míg a VII. és XIV. r. vádlottakat pénzbüntetésre ítélje. A főbüntetések mellett a IV., a VII., a XII. valamint a XIII. r vádlottak esetében indítványozta, hogy katonai mellékbüntetésül rendfokozatban visszavetést is alkalmazzon. A következő tárgyalásokon a bizonyítási eljárás folytatódik. Fővárosi Törvényszék Sajtó- és Nemzetközi Kapcsolatok Osztálya Tel.: 06-1-354-6526, 06-1-354-6686, 06-1-354-6152 Fax.: 06-1-354-6099 e-mail:
[email protected]
22
GYŐRI TÖRVÉNYSZÉK Győri Törvényszék G. Péter életveszélyt okozó testi sértés 2014.novem 9.00 fszt. 23. B.244/2014. bűntette ber 4. A vádirat szerint a vádlottat korábban édesanyja és nevelőapja fogadta be győri lakásukba, de mivel a vádlott az élelmezés költségeihez nem járult hozzá és gyakran volt ittas állapotban, az édesanyja felszólította, hogy költözzön el a lakásból. 2014. január 25-én a lakás elhagyása miatt vita alakult ki, ekkor a vádlott kiabált és megölésükkel fenyegette a sértetteket. Nevelőapját egy alkalommal meg is ütötte. A vádlott édesanyja másnap három nap haladékot adott a vádlottnak a lakás elhagyására, amelyre ígéretet is tett a vádlott. 2014. január 28-án az ittas állapotú vádlottat édesanyja költözésre szólította fel. A vádlott ehelyett azonban a nappali szobában tartózkodó nevelőapja megölésével kezdett fenyegetőzni és egy konyhakéssel őt háton, nyakon és arcon szúrta több ízben, majd a segítségére siető édesanyja ellen fordult, őt is többször nyakon, fejen, vállon szúrva. A vádlott felismerve tettét, felszólította a sértetteket, hogy ne mozogjanak és mentőt hívott. Első tárgyalási határnap. Információ: dr. Máté Kinga – sajtószóvivő +36-30-86-44-303
[email protected] [email protected]
KAPOSVÁRI TÖRVÉNYSZÉK Kaposvári Járásbíróság Kaposvár, Bajcsy-Zs. u. 3. fszt.22. D.F.
Információ:
csalás bűntette
november 4.
8.30
A 48 éves kaposvári vádlott kortárs festőkkel korábban élt neves művészek alkotatásait készíttette el, melyeket eredetinek feltüntetve adott el a sértetteknek, ezzel összességében több tízmilliós kárt okozva. Folytatólagos tárgyalás. Dr. Vadócz Attila sajtószóvivő 06/30 630-4367
[email protected]
23
KECSKEMÉTI TÖRVÉNYSZÉK KECSKEMÉTI TÖRVÉNYSZÉK Díszterem vádlott H.M. és társai hűtlen kezelés 2014. november 4. és bűntette és más 6. 9 óra bűncselekmények Folytatódik Budapest volt főpolgármester-helyettesének és 14 társának a büntetőpere a Kecskeméti Törvényszéken, akiket folytatólagosan, bűnszervezetben elkövetett különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettével és más bűncselekményekkel vádol a Központi Nyomozó Főügyészség. November 4. napján az I/C. vádpont kapcsán két tanút, november 6. napján pedig az I/C. és az I/D. vádpontok kapcsán egy tanút – a BKV Zrt. volt vezérigazgatóját - hallgat ki a bíróság. elérhetőségek +36-20-3730790 Információ: Dr. Sárközy Szabolcs
[email protected] sajtószóvivő
KECSKEMÉTI TÖRVÉNYSZÉK fszt. 12. számú tárgyaló vádlott T.P. gyermekpornográfia 2014. november 4. 8bűntette és szerzői 30 óra jogok megsértésének bűntette Másodfokú eljárás a gyermekpornográfiával vádolt férfi ügyében Az ügyben első fokon a Kalocsai Járásbíróság 2014. március 6. napján hirdetett ítéletet, melyben a vádlott bűnösségét gyermekpornográfia bűntettében és szerzői jogok megsértésének bűntettében megállapította és őt 1 év 3 hónap börtönre ítélte, melynek végrehajtását 2 év próbaidőre felfüggesztette. Az ítéleti tényállás lényege szerint a vádlott 18. életévét be nem töltött személyekről készült, és a nemiséget súlyosan szeméremsértő nyíltsággal, célzatosan a nemi vágy felkeltésére irányuló módon ábrázoló pornográf felvételeket szerzett meg és tárolt. Azokat torrentekről töltötte le illetve közösségi oldalon vagy e-mailen küldték meg a részére. Ilyen módon 181 kép-és videó felvételt szerzett meg és tárolt a számítógépén. A vádlott mindezen túlmenően jogdíj megfizetése nélkül letöltött szoftverekkel különböző licence tulajdonosoknak összesen 2.367.7000, forint vagyoni hátrányt okozott. A bíróság ugyanakkor – a vádtól eltérően - nem látta bizonyítottnak, 24
hogy a vádlott maga is készített kislányokról pornográf tartalmú képeket, valamint, hogy szexuális tartalmú beszélgetéseket – chatelést -kezdeményezett. Az ítélet ellen az ügyész hatályon kívül helyezésért, a vádlott és védője pedig felmentésért jelentettek be fellebbezést.
Információ:Dr. Sárközy Szabolcs sajtószóvivő
elérhetőségek +36-20-3730790
[email protected]
KECSKEMÉTI TÖRVÉNYSZÉK I. emelet 110. vádlott B.Cs. és társai testi sértés bűntette 2014. november 4. 9 más óra bűncselekmények Folytatódik az izsáki rendőrök büntetőpere Az orvosszakértő meghallgatásával folytatódik annak a két volt rendőrnek – és társaiknak – a tárgyalása, akik ellen – többek között kényszervallatás bűntette és halált okozó testi sértés miatt emelt vádat az ügyészség. A vádirat lényege szerint az I.r. és a II.r. vádlottak 2013. április 8. napján az Izsáki Rendőrörs épületében – hivatalos eljárásuk során – több órán keresztül olyan súlyosan bántalmaztak egy férfit, hogy az belehalt a sérüléseibe. A vád tárgyát mindösszesen öt vádpont képezi. A Kecskeméti Törvényszék a 2013. október 9. napján kelt végzésében megállapította, hogy B. V. L. I.r. és B. Cs. Z. II.r. vádlottak tekintetében a Kecskeméti Nyomozó Ügyészség vádiratának I. pontjában írt tényállás /az Izsáki rendőrörsön 2013. április 8. napján történt bántalmazás/ a vádirati minősítéstől (halált okozó testi sértés) eltérően különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntetteként is minősülhet. Erre a bűncselekményre a törvény 10 évtől 20 évig vagy életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabását rendeli. A továbbiakban a minősítés változtatásra figyelemmel az eljárást a kiemelt jelentőségű ügyekre vonatkozó szabályok szerint kell folytatni.
25
A bíróság ugyanezen a napon az I.r. és a II.r. vádlottak előzetes letartóztatást - szökés, elrejtőzés veszélye miatt - az elsőfokú bíróság ügydöntő határozatának kihirdetéséig fenntartotta. Információ:Dr. Sárközy Szabolcs sajtószóvivő
elérhetőségek +36-20-3730790
[email protected]
KECSKEMÉTI TÖRVÉNYSZÉK fszt. 12. számú tárgyaló vádlott N.M. közveszéllyel fenyegetés bűntette
2014. november 4. 11 óra
Másodfokú eljárás a bíróság felrobbantásával fenyegetőző férfi ügyében Az ügyészi feljegyzés lényege szerint 2014. április 23-án a gyanúsítottnak tárgyalása lett volna a Kecskeméti Törvényszéken. Azért, hogy a tárgyalás elmaradjon, a 26 éves – többszörösen büntetett előéletű - férfi reggel 8 óra körül mobiltelefonról betelefonált a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányságra és valótlanul bejelentette, hogy bomba van a Kecskeméti Törvényszéken, ami fel fog robbanni. A bejelentés alapján a helyszínre érkező rendőrök átvizsgálták a törvényszék épületét, de bombát nem találtak. A valótlan bejelentés miatt a Kecskeméti Törvényszék 2014. április 23. napjára kitűzött tárgyalásait el kellett halasztani, a bíróság épületét ki kellett üríteni. Az ügyben első fokon a Kecskeméti Járásbíróság 2014. május 22. napján hirdetett ítéletet, melyben a vádlott bűnösségét megállapította és őt 1 év 6 hónap börtönre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte. Az ítélet ellen az ügyész súlyosbításért, a vádlott és védője pedig enyhítésért jelentettek be fellebbezést. Információ:Dr. Sárközy Szabolcs sajtószóvivő
elérhetőségek +36-20-3730790
[email protected]
PÉCSI TÖRVÉNYSZÉK Pécsi Törvényszék (7623 Pécs, Rákóczi út 34.) fsz. II. tárgyalóterem H. G. R.
emberölés bűntette
2014. 11.03-04.
9.00
A vád szerint H.G.R. vádlott előzetes megbeszélésük szerint, társával T.Cs. dunaújvárosi lakossal 1998. január 21-én 22 óra körüli időre találkozóra hívta K. J. sértettet Pécsett a Laterum Szálló elé. A vádlott és társa ez után az 26
Orfűre vezető műútra mentek, ahol H.G.R. vádlott elrejtőzött, majd társa T.Cs. a sértett K. J. -t 22 óra körüli időben gépkocsijába felvette és elindult vele az Orfűre vezető útra, a vádlott rejtekhelye felé. Miután odaértek, a vádlott nem jött elő és 10-15 perc várakozás után K.J. sértett elindult vissza Pécs irányába gyalogosan a műúton. Ekkor a vádlott előjött rejtekhelyéről, beült az autó vezető ülésére, míg T.Cs. a hátsó ülésre és elindultak K.J. után. A sértett a vádlott és társa felszólítása ellenére nem akart beszállni a gépkocsiba, így a vádlott és társa kiszállt, majd szóváltás alakult ki közöttük, melynek során T.Cs. 3-4 alkalommal ököllel arcul ütötte K. J.-t, aki a földre esett. T.Cs. odament hozzá, fejét a földről felemelte, majd visszaengedte és otthagyta. A sértett ekkor egy 8-10 cm pengehosszúságú zsebkést vett elő, T.Cs. erre a gépkocsi kesztyűtartójából elővette a H.G.R. vádlott tulajdonát képező pisztolyt és azt csőre töltve felszólította a sértettet a kés eldobására. A sértett ezt nem tette meg, T.Cs. A földbe lőtt, erre a sértett a kést eldobta. T.Cs. A pisztolyt a mellényzsebébe tette, miközben a vádlott elővett egy 95 cm hosszú és 6 cm vastag csákánynyelet, ezzel ütlegelni kezdte a sértett fejét, nyakát, lábát. Ennek során 16 közepes erejű ütés érte a sértettet, melynek következtében a jármű mögött összeesett. Őt a vádlott és társa a szalagkorlátig húzták és a korlátra ültették, a sértett azonban a korlátról lecsúszott és mintegy 10 métert gurult a mögötte lévő lejtős, havas területen. Ekkor H.G.R. vádlott felvette a jármű mellől a sértett kését és azzal a sértett után ment és a hason fekvő K.J-t a hátán, a vállán a nyakán, az arcán kis-közepes erővel megszurkálta, mintegy 19 esetben, a már magatehetetlen sértettet. A kést a sértett közelében a földön hagyta. A helyszínt H.G.R. vádlott társát hátrahagyva a gépkocsival elmenekült, míg T.Cs. gyalogosan az erdőn át jutott el a városba. A vádlott a történtek után külföldre szökött, elfogatóparancs alapján 2012. március 9-én fogták el Angliában és 2013. június 7-én sikerült Magyarországra szállítani. T.Cs-vel szemben – 1998. január 30-i elfogását követően – a büntetőeljárást már jogerősen lefolytatták.
Információ:
A bíróság az ügyben a bizonyítást megkezdi, 2 napra tűzte ki a tárgyalást. Dr. Sebestyén Ágnes sajtószóvivő +36- 30-6566-710
[email protected]
27
SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK Szegedi Törvényszék (6720 Szeged, Széchenyi tér 4.) 117. számú tárgyalóterem 2014. Bűnszervezetben elkövetett adócsalás november 04. bűntette
S. M. vádlott és társai
9.00 óra
Az ügy lényege: A vádirat lényege szerint S. M. vádlott és 9 társa 2009. évtől kezdődően egy olyan bűnszervezetben vettek részt, melynek keretében az Európai Unió országaiból tipikusan Németországból - beszerzett használt gépjárműveket valótlan tartalmú számlázások közbeiktatásával úgy tüntettek fel, mintha azok - egyébként valós gazdasági tevékenységet nem folytató - magyarországi cégeken keresztül kerültek volna be Magyarországra. A vádlottak olyan látszatot termettek, mintha a gépjárműveket ezen a vádlottak egy részének részvételével működő belföldi gazdasági társaságok szerezték volna be, és azokat így értékesítették tovább magánszemélyeknek és cégeknek. A valós gazdasági tevékenységet nem végző gazdasági társaságok termékbeszerzései ugyanakkor nem történtek meg, mivel a gazdasági események ténylegesen a vádlottak egy része és az Európai Unión belüli, külföldi gépjárműveket értékesítő gazdasági társaságok között jöttek létre. Az Európai Unióból importált termékek után az első magyarországi értékesítést terhelő ÁFA bevallási és befizetési kötelezettségnek ténylegesen egyik fenti gazdasági társaság sem tett eleget, és az értékesítést terhelő befizetendő ÁFÁ-t tipikusan nem, vagy nem a valóságnak megfelelően tüntették fel. Mindezen bűnszervezetben folytatott tevékenységükkel S. M. vádlott és 9 társa a magyar állami költségvetésnek 2009-2011 években hozzávetőlegesen 590 millió forint kárt okozott ÁFA adónemben. Megjegyzés: A bíróság az ügyben még tart tárgyalást. Információ: Juhászné dr. Prágai Erika törvényszéki bíró sajtószóvivő +36-30/4756-007
[email protected]
28
SZEKSZÁRDI TÖRVÉNYSZÉK Szekszárdi Járásbíróság Szekszárd, Augusz I. u. 1-3. IV. emelet 3. tárgyaló 23 rendbeli sikkasztás 2014.11.04. 08:30 bűntette, 386 rendbeli kedd sikkasztás vétsége és 401 rendbeli közokirathamisítás bűntette Első tárgyalás vádismertetés és a vádlott meghallgatása várható A vád szerint a vádlott egyedi eseti meghatalmazásokkal teljes gépjármű átíratási ügyintézést vállalt pár ezer forint megbízási díj ellenében. Az ügyintézés során átvette a megbízóktól az adásvételi szerződést, a forgalmi engedélyt és az átíratáshoz szükséges hatósági engedélyeket, valamint az eljárási illeték és a vagyonszerzési illeték előre kiszámított összegét is. A gépkocsik tulajdonjogának okmányirodai átírásához az eljárási illeték befizetését igazoló csekkszelvényt az okmányirodai iratokhoz kellett csatolni, azonban a vagyonszerzési illeték befizetését igazoló csekkszelvényt elegendő volt bemutatni az ügyintézőnek, aki azt el sem vette, hanem visszaadta a megbízottnak. Ezen csekk bemutatása nélkül az átírás nem történhetett meg. A vádlott 2008. szeptember és 2012. június között több mint 400 sértettől vette át a vagyonszerzési illetékre szánt kb 50.000 – 150.000,- forint közötti összeget, azonban azt elmulasztotta befizetni, a kapott pénzt eltulajdonította. Az átírás lebonyolítása érdekében, hogy tettét leplezze, hamis csekkszelvényeket készített és mutatott be az okmányirodában, ahol ez alapján az átírás megtörtént, a vevő felé el tudott számolni az új forgalmi engedélyekkel, így a vevők évekig nem is tudták, hogy bűncselekmény áldozatai lettek, míg a NAV évekkel később tartott ellenőrzései során fel nem szólította a sértetteket az illeték befizetésére. Az ügyészség a vádlottat 23 rb. sikkasztás bűntettével, 386 rb. sikkasztás vétségével, 401 rb. közokirat-hamisítás bűntettével és 1 rb. közokirattal visszaélés vétségével vádolja. Dr. Kovács Ildikó Szekszárdi Törvényszék sajtószóvivője 06-20-405-8180 06-74-419-511
[email protected] B.231/2014.
Információ:
29
Szekszárdi Járásbíróság Szekszárd, Augusz I. u. 1-3. V. emelet 7. tárgyaló B.117/2013. Halált okozó, foglalkozás 2014.11.04. kedd 09:00 körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége Perbeszédek és ítélethirdetés várható. A vád szerint a két vádlott szülész-nőgyógyász szakorvos, akik foglalkozásuk szabályainak megszegésével gondatlanságukkal a sértett kismama halálát okozták. Információ:
Dr. Kovács Ildikó Szekszárdi Törvényszék sajtószóvivője 06-20-405-8180 06-74-419-511
[email protected]
30
2014.11.05. (SZERDA) DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA Debreceni Ítélőtábla Gy. Cs. + 4 fő
Adócsalás bűntette
2014.11.05.
08:30
Az első fokon eljárt Debreceni Törvényszék Gy. Cs. F. I.r. vádlottat 2014 áprilisában 8 rb bűnsegédként folytatólagosan elkövetett adócsalás bűntette és 6 rb. bűnsegédként folytatólagosan elkövetett magánokirat-hamisítás vétsége miatt 3 év börtönbüntetésre és 4 év közügyektől eltiltásra ítélte. A vádlottat 2 rb. bűnsegédként, folytatólagosan elkövetett adócsalás bűntettének vádja alól felmentette. R. T. II.r. vádlottat 2 rb. folytatólagosan elkövetett adócsalás bűntette, folytatólagosan elkövetett csalás bűntette és 2 rb folytatólagosan elkövetett magánokirat-hamisítás vétsége miatt 4 év börtönbüntetésre és 5 év közügyektől eltiltásra ítélte. N. B. III.r. vádlottat 2 rb. bűnsegédként folytatólagosan elkövetett adócsalás bűntette, bűnsegédként folytatólagosan elkövetett csalás bűntette és 2 rb bűnsegédként, folytatólagosan elkövetett magánokirat-hamisítás vétsége miatt 3 év 6 hónap börtönbüntetésre és 4 év közügyektől eltiltásra ítélte. J. I. L. IV.r. vádlottat 3 rb. bűnsegédként folytatólagosan elkövetett adócsalás bűntette, folytatólagosan elkövetett adócsalás vétsége és 4 rb. folytatólagosan elkövetett magánokirat-hamisítás vétsége miatt 1 év 10 hónap börtönbüntetésre ítélte, melynek végrehajtását 3 év próbaidőre felfüggesztette. A vádlottat 2 rb. folytatólagosan elkövetett adócsalás bűntettének vádja alól felmentette. K. Gné V.r. vádlottat 3 rb. folytatólagosan elkövetett adócsalás bűntette és 3 rb. folytatólagosan elkövetett magánokirathamisítás vétsége miatt 1 év 6 hónap börtönbüntetésre ítélte, melynek végrehajtását 3 év próbaidőre felfüggesztette. A bíróság IV. és V. r. vádlottat előzetes mentesítésben részesítette. Az ítélet ellen az ügyész valamennyi vádlott terhére jelentett be fellebbezést súlyosítás illetve bűnösség megállapítása érdekében. A vádlottak felmentésért illetve enyhítésért fellebbeztek. A bíróság által megállapított tényállás szerint I.r. vádlott 2003 és 2008 között 4 gazdasági társaság nevében adóbevallásokat illetve mérlegeket készített és nyújtott be az adóhatósághoz, valamint a cégek székhelye szerint illetékes cégbírósághoz. Az adóbevallások valótlan könyvelési adatok alapján készültek, azok kizárólagos funkciója az volt, hogy egy esetleges adóellenőrzés valószínűségét minimális szintre csökkentsék. I., II. és III. r. vádlottak az egyes számlákhoz vállalkozási szerződéseket, teljesítést igazoló jegyzőkönyveket is készítettek, melyek szerint a 4 kft a szerződésben vállalt munkát elvégezte. II. és III.r. vádlott a társaságok nevében valótlan tartalmú számlákat is állított ki meg nem történt gazdasági eseményekről, majd bocsátott I.r. vádlott rendelkezésére a számlákon szereplő összeg 5-8 %-a mint „díj” ellenében. A számlákon csaknem kizárólag földmunka, tereprendezés, építési munkálatok és azokhoz kapcsolódó egyéb tevékenységek szerepeltek. Ezeket a számlákat I.r. vádlott a cég könyvelésébe beállította, adóbevallásában szerepeltette. 2004-tól 2008 31
Információ:
végéig I., II. és III.r. vádlottak ÁFA adónemben 213.886.630.- Ft adóbevétel csökkenést okoztak az állami költségvetésnek, ami nem térült meg. Ezen túlmenően 2007. április-májusában több mint 5 millió forint ÁFA visszaigénylés is megtörtént az adóhatóság megtévesztésével. Társasági adónemben 2004 és 2008 között 162.363.000.-Ft adóbevétel csökkenést is okoztak az állami költségvetésnek, ami nem térült meg. V. r. vádlott, egy kft ügyvezetőjeként 2003 és 2006 között 23 db valótlan tartalmú számlát állított be a cége könyvelésébe, ruhaneműk értékesítéséről. Ehhez I.r. vádlott a számlák kiállításával, IV.r. vádlott, pedig a számlák „megrendelésével” és átadásával nyújtott segítséget. V.r. vádlott az adóhatóságot megtévesztette és 3.694.000.-Ft adóbevétel csökkenést okozott az államnak ÁFA adónemben. Ugyanezen valótlan tartalmú számlák elszámolásával V. r. vádlott társasági adónemben 8.485.000.- Ft adóbevétel csökkenést okozott, amely nem térült meg. I.r. vádlott a vádbeli időszakban egy másik cég könyvelését is ellátta. Ennek során 2007-ben IV.r. vádlott cége részére 4 db valótlan tartalmú számlát állított ki, melyekkel IV.r. vádlott az adóhatóságot megtévesztve ÁFA adónemben 248.000.-Ft, míg társasági adónemben 198.000.-Ft adóbevétel csökkenést okozott, ami nem térült meg. Első nyilvános ülés. Fórizs Ildikó sajtószóvivő
[email protected] [email protected] 0630/994-3339
Debreceni Ítélőtábla K. L.
Életveszélyt okozó testi 2014.11.05. sértés bűntette
10:00
Az első fokon eljárt Debreceni Törvényszék 2014 áprilisában K. L. vádlottat testi sértés bűntettének kísérlete és zaklatás vétsége miatt, mint erőszakos többszörös visszaesőt 8 év fegyházbüntetésre és 8 év közügyektől eltiltásra ítélte. A vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható. Az ítélet ellen a vádlott védője a tényállás téves megállapítása miatt, enyhébb minősítésért és enyhébb büntetésért fellebbezett. A bíróság által megállapított tényállás szerint a kismarján élő K. L. vádlott és felesége K. Lné között 2010 nyarától egyre gyakoribbá váltak a veszekedések a vádlott állandó féltékenykedése miatt. Főleg ittas állapotban egyre agresszívebben viselkedett a sértettel, gyakran bántalmazta az asszonyt. 2010 augusztusában azonban az asszony már nem bírta tovább és elpanaszolta a Kismarjai Polgármesteri Hivatalban, hogy férje ittas állapotban gyermeke előtt rendszeresen bántalmazza, emiatt gyerekeivel együtt helyezzék el őket anyaotthonban. Aznap az éjszakát egy ismerősénél töltötte. Másnap a körjegyzőség ügyfélszolgálatán kérte, hogy indítsák meg ő és gyermekei anyaotthoni elhelyezését. A vádlott miután megtudta, hogy felesége hol van, felindultan, ittas állapotban megjelent a hivatal gyámügyi előadójánál. Folyamatosan szitkozódva közölte a sértettel, hogy gyermekeit el nem veheti 32
Információ:
tőle és kérdőre vonta hol töltötte az éjszakát. A helyiségben tartózkodott a sértett kérésére a helyi polgárőrség vezetője, aki közölte a vádlottal, hogy távozzon, ellenkező esetben rendőri intézkedés lesz. A vádlottat előállították a Derecskei Rendőrőrsre. A sértett a vádlottal szemben távoltartást kért, ami el is rendeltek, azonban az asszony a vádlott ráhatására visszavont. K. Lné sértett egy hét múlva újra kérte az anyaotthoni elhelyezését. 2010 októberében, miután a házaspár megkapta a megélhetésüket szolgáló segélyt, vásárolni indultak. Közben a vádlott és testvére azonban több italboltba ment, ahonnan csak a délutáni órákban érkeztek haza. A vádlott és testvére, a házuk konyhájában a magukkal hozott italt fogyasztották, majd a vádlott már ittas állapotban egyre agresszívebb lett, kérdőre vonta feleségét, hogy miért nem kezdett már hozzá a főzéshez. Hirtelen neki rontott az asszonynak, ököllel ütötte a fejét. A sértett kiszaladt a házból, azonban a vádlott utolérte, egy füves területen földre rántotta, szidalmazta, a haját tépte és megrúgta. A vádlott testvére és annak élettársa fogták le a férfit, aki azonban tovább ütötte-verte a feleségét, ahol érte. A házukba visszaszaladó asszonyt utolérve fojtogatni kezdte, aki elájult. A vádlott testvére próbálta nyugtatni a vádlottat, aki azonban újra nekiment a sértettnek és a fejét a falba verte. Ezt követően a sértett a mellékhelyiségbe ment és hívta a rendőrséget. A megfélemlített sértett a kiérkező rendőröknek nem merte elmondani a bántalmazást. Csak a vádlott előállítása után tett feljelentést a Berettyóújfalui Rendőrkapitányságon. A sértettet az ügyeletes orvos megvizsgálta, majd további ellátásra a Debreceni Kenézy Gyula Kórházba irányította. A sértett sérülései 8 napon belül gyógyulóak voltak, azonban a nyakmegragadás során akár halálos kimenetelű sérülése is keletkezhetett volna. A vádlott nem ismerte el bűnösségét. Első nyilvános ülés. Fórizs Ildikó sajtószóvivő
[email protected] [email protected] 0630/994-3339
Debreceni Ítélőtábla A. G.
Életveszélyt okozó testi 2014.11.05. sértés bűntette
13:30
Az első fokon eljárt Miskolci Törvényszék 2014 júniusában A. G. vádlottat testi sértés bűntettének kísérlete és gondatlanságból elkövetett testi sértés vétsége miatt, mint erőszakos többszörös visszaesőt 7 év 10 hónap fegyházbüntetésre és 8 év közügyektől eltiltásra ítélte. A vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható. Az ítélet ellen a vádlott és védője felmentésért illetve enyhítésért fellebbezett. A bíróság által megállapított tényállás szerint a Mádon élő vádlott illetve a súlyosan mozgáskorlátozott Cs. L. sértett és D. I. sértett sok éve ismerik egymást, egymás lakókörnyezetében élnek, egymással jó viszonyban vannak, gyakran italoznak együtt főként Cs. L. házában. 2012 novemberében D. I. sértett Mádon egy sörözőben találkozott a vádlottal, akivel együtt indultak haza, majd betértek Cs. L. sértetthez, akinél Sz. I. vendégeskedett. A négy férfi az italozás folyamán ittas állapotba került. A. G. vádlott és Cs. L. sértett között szóváltás alakult ki, mely során Cs. L. 33
Információ:
sértett trágár szavakkal illette a vádlottat. Az ágyon fekvő, egyébként mozgásában erősen korlátozott sértett kezeivel hadonászott így hozzáért az akkor már álló vádlott kezeihez. Ezután az indulatos vádlott lerántotta a földre a sértettet és dulakodni kezdtek. D. I. meg akarta akadályozni a dulakodást, ezért a vádlottat hátrébb lökte Cs. L-tól. Ezt követően már a vádlott és D. I. kezdtek dulakodni egymással. A vádlott felkapott a kályha mellől egy farönköt és azzal D. I. sértettet fejen vágta majd kölcsönösen bántalmazták egymást. A tettlegességnek úgy lett vége, hogy az emeleten lakó szomszédok kiabálni kezdtek, hogy fejezzék be a hangoskodást. A feldühödött vádlott távozott a lakásból, majd lakásából hozott egy kardot, azzal rárontott ordítva a mozgáskorlátozott sértettre és D. I-ra. A vádlotti ütés mindkét sértettet elérte. D. I. füle tájéka, Cs. L. jobb oldali arcfele sérült. D. I. ezek után mellényét fejére húzva ráfeküdt a sértettre, hogy úgy védje a testével őt és saját magát is a vádlott további támadásai elől. A vádlott pedig a kezében tartott karddal újra lesújtott, majd saját lakására távozott, ahonnan a felesége hívta a mentőket. Cs. L. sértett arcát érő maradandó fogyatékosságot eredményező sérüléssel és a várhatóan jelentősebb mennyiségű vérzés miatt akár közvetlenül életveszélyes állapot kialakulásával lehetett számolni. Első nyilvános ülés. Fórizs Ildikó sajtószóvivő
[email protected] [email protected] 0630/994-3339
Debreceni Ítélőtábla B. P.
Emberölés bűntette
2014.11.05.
14:00
Az első fokon eljárt Debreceni Törvényszék 2014 májusában Fk. B. P. vádlottat emberölés bűntette miatt 8 év 6 hónap fiatalkorúak börtönbüntetésére és 8 év közügyektől eltiltásra ítélte. A vádlott a büntetés 2/3 részének kitöltése után bocsátható feltételes szabadságra. Az ítélet ellen az ügyész a vádlott terhére súlyosításért, a vádlott enyhítésért, a védője pedig a minősítés módosítása érdekében élt jogorvoslattal. A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott családjával Püspökladányban lakott, T-P J. sértettel ismerősök voltak. A vádlott 2012 szeptemberében ismerkedett meg Sz. J. B-vel, akivel egy iskolába jártak Debrecenbe, és akivel szeretett volna közelebbi kapcsolatba kerülni, azonban a lány elhárította a közeledését. A sértett 2011 tavaszán ismerkedett meg Sz. J. B-vel, de csupán ismerősei voltak egymásnak. A lány 2012 októberében egy új profilképet rakott fel magáról az egyik közösségi oldal adatlapjára, a fényképhez a sértett mindenki által látható módon a „nyam-nyam” megjegyzést írta. A vádlott ezen felháborodott és számon kérte a sértettől, hogy miért ír ilyeneket. Ő pedig kiírta a kép alá hogy „szeretlek”. A két fiatalember közötti üzenetváltás odáig fajult, hogy egy találkozót beszéltek meg Püspökladányban azért, hogy megverekedjenek egymással. Azonban a sértett korábban érkezett a helyszínre egy barátjával. Kihívta a vádlottat, aki félve attól, hogy alul marad, magához vett egy pillangókést. Az utcán a két férfi között azonnal 34
Információ:
tettlegesség alakult ki, a sértett hastájékán többször megtérdelte a vádlottat, aki a pillangókéssel a sértettet hason, mellkason és háton szúrta. A sértett menekülni próbált, azonban a vádlott utolérte és megfenyegette, hogy ha még egyszer ránéz a „barátnőjére” agyonüti. A sértett barátja értesítette a mentőket, akik megkísérelték újraéleszteni a sértettet, azonban próbálkozásuk ellenére meghalt. A vádlott nem sokkal ezután Szolnokra utazott, azonban amikor megtudta, hogy a sértett meghalt, leszállt a vonatról és önként jelentkezett a rendőrségen. Első nyilvános ülés. Fórizs Ildikó sajtószóvivő
[email protected] [email protected] 0630/994-3339
DEBRECENI TÖRVÉNYSZÉK Debreceni Törvényszék Debrecen, Széchenyi u. 9. I/120. Vádlott: Bf. 323/2014 K. István Imre
Szemérem elleni erőszak 2014.11.05. 08.30
Másodfok, nyilvános ülés, jogerős ítélet is lehet Első fokon - 2014. február 28-án - bűnösnek mondta ki a Hajdúböszörményi Járásbíróság szemérem elleni erőszak bűntettében azt az 54 éves férfit, aki egy parkból csalt el lakásába egy 13 éves kislányt, majd szexuálisan molesztálta. Az eset 2012 áprilisában történt Hajdúnánáson. Az ítélet ellen a vádlott és védője elsősorban felmentésért, másodsorban enyhébb minősítés megállapításáért (zaklatás), harmadsorban enyhítésért fellebbezett, így került másodfokra az ügy. Az elsőfokú bíróság 4 év börtönt szabott ki K. Istvánra és 5 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. Az elsőfokú bíróság megállapította: a vádlott 2012 áprilisában Hajdúnánáson egy parkban sétáltatta kutyáját, ahol ott volt a sértett két barátjával. A 13 éves fiatalok felfigyeltek a kutyára („jaj, de aranyos”) és közben szóba elegyedtek a vádlottal is. Egyikük nevében cigarettát kértek az ismeretlen férfitől, aki azt válaszolta, hogy a lakásában tud nekik adni. Így indult el a kislány és a vádlott a férfi otthonába, ahol “Pista bácsi” szexuális célozgatásokat tett a sértettnek, a kislány azonban visszautasította. Ugyanígy reagált arra is, amikor a férfi megfogta a mellét, K. István azonban erőszakkal az ágyra ültette, letolta a nadrágját és a kislány kezét a nemi szervéhez húzta. A lány ekkor újra közölte, hogy távozik. A férfi nem tartotta vissza, sőt mondta neki, hogy igyekezzen, mert a felesége a boltból lassan megérkezhet. A kislány az eset után azonnal beszámolt barátainak a történtekről, másnap pedig édesapjával feljelentést tettek a rendőrségen. A tanácsvezető bíró elmondta: a szexuális bűncselekmények jó része felderítetlen marad, a sértettek szégyenérzetük miatt sokszor egy életen át titkolják a történteket, így nem csoda, hogy a kislány csak az eset másnapján számolt be a szüleinek. Az ilyen jellegű bűncselekmények másik jellegzetessége, hogy általában a vádlott 35
Információ:
tagadása és a sértett állítása áll egymással szemben, ezért a közvetett tanúk és a szakértők véleménye rendkívül fontos. A hajdúnánási bűncselekmény tanúi elmesélték, hogy a kislány reszketve, feldúlt lelkiállapotban jött ki a vádlott házából és a szakértők is megerősítették, hogy a gyermeket komoly trauma érte, azóta is terápiára szorul. Így a vádlott tagadásával szemben egyértelműen a sértett vallomását fogadta el a bíróság. Rozsnyai Balázs bíró indoklásában kiemelte azt is, ha a bűncselekmény az új Btk. életbelépése után történt volna, a vádlott 5-10 évig terjedő szabadságvesztést kaphatott volna. Miután azonban a régi Btk. enyhébb szankciókat - 2-8 évig terjedő szabadságvesztés - tartalmaz, azt kellett alkalmazni. Tatár Timea sajtószóvivő, Debreceni Törvényszék 36/30 748 3847 Dr. Veszprémyné Dr. Szajkó Márta sajtótitkár, Debreceni Törvényszék 36/30 327 0464
[email protected], +36 52 526 755
Debreceni Törvényszék Debrecen, Széchenyi u. 9. I/123. Vádlott: M. Tibor B. 190/2014
Erős felindulásban emberölés bűntette
elkövetett 2014.11.05. 08.30
Bizonyítási eljárás folytatása A Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség vádirata szerint a vádlott és felesége 2007-ben házasodtak össze, ekkor költöztek Ebesre is. Egymás után érkeztek a gyerekek, így a feleség idejét a háztartási teendők mellett a gyermeknevelés töltötte ki. A férj Debrecenben, egészségügyi területen dolgozott. Az ügyészség megállapította, hogy a házaspár között már több alkalommal tettlegességig fajult a vita, az asszony nehezen élte meg mindennapjait, és a családnak a lakáshitel miatt megélhetési gondjai is voltak. Feszültségi forrást jelentett, hogy a férj féltékeny természetű volt, rendszeresen elszámoltatta feleségét, arra is volt példa, hogy munkahelyéről váratlanul hazament „ellenőrizni”. 2012 nyarán néhány napra külön is költöztek. A feleség azonban békülésüket követően is megpendítette a válás gondolatát. A bűncselekmény előtt néhány héttel a férj kezdeményezésére a feleség lovaglóleckékbe kezdett, a vádlott azt szerette volna, ha az asszony lehetőséget kap némi kikapcsolódásra. A lovaglások idején a gyermekekre az apa vigyázott. 2012 szeptember közepén kezdte el a lovas foglalkozást és négy alkalommal vett leckét. 2012. október 6-án a sértett és edzője késve ért vissza a lovaglásból, a férj ezért csak több mint félórás késéssel tudott elindulni munkahelyére, éjszakai műszakba. A házastársak között a késés miatt kisebb szóváltás alakult ki. Miután a férj munkába állt, este ¾ 10-ig több alkalommal beszélt telefonon feleségével, illetve SMS-eket is váltottak. Az asszony közben a lovasedzőnek is küldött üzenetet, majd elhívta magához. Eközben a férj 21 óra 48 körül eljött munkahelyéről, és váratlanul hazatért ebesi házukba. A lakásba belépve feleségére és az edzőre hiányos ruházatban nyitotta rá az ajtót. „Mit akar ez jelenteni, mi történik itt?” – vonta kérdőre őket, majd keresetlen szavakkal esett neki az asszonynak. A nő előbb tagadta, majd elismerte: „Ez az, aminek látszik.” A vádlott indulatosan küldte el a másik férfit, aki félmeztelenül, futva távozott - írja a vádhatóság. M. Tibor és felesége között éles vita alakult ki, a zajra a 36
Információ:
gyerekek is felébredtek és sírva fakadtak. A nő megint hangoztatta válási szándékát, a férfi pofon akarta ütni, majd a konyhapultról felkapott egy 13 centiméter pengehosszúságú ipari csontozó kést. A feleség a további bántalmazások elől kimenekült lakásból. A férfi az utcán üldözőbe vette, fellökte, majd a földre zuhant nőt szemből és hátulról is többször megszúrta. A nő a helyszínen meghalt. A férj ezután rögtön felhívta a rendőrséget és bejelentette tettét. Az orvos szakértők szerint a szúrások több életfontosságú szervet értek, a nő életének megmentésére esély sem volt. Összesen 37 sérülést találtak rajta. Az ügyészség szerint az elkövetési módból a vádlott egyenes ölési szándékára lehet következtetni, a gyilkosságot rendkívüli brutalitással, a sértett emberi méltóságát rendkívüli módon megalázva követte el – áll a vádiratban. Tatár Timea sajtószóvivő, Debreceni Törvényszék 36/30 748 3847 Dr. Veszprémyné Dr. Szajkó Márta sajtótitkár, Debreceni Törvényszék 36/30 327 0464
[email protected], +36 52 526 755
FŐVÁROSI TÖRVÉNYSZÉK Fővárosi Törvényszék fsz. 11. 31.B.997/2012
csalás
2014.11.05.
9:00
A Budapesti II. és III. Kerületi Ügyészség vádirata szerint: a III. r. vádlott és az I. r. vádlott megállapodtak, hogy Magyarországon őssejt-kezelések végzésére egy gazdasági társaságot hoznak létre közösen, a szükséges laboratóriumot pedig az S. és R. Magánklinika székhelyén alakítják ki. 2007 augusztusában az I. r. vádlott megalapította az IRM Magyarország Nemzetközi Biotechnológiai és Őssejt Központ Zrt-t. A társaság cégjegyzésre jogosult igazgatósági tagjai az I. r. vádlott, a III. r. vádlott és a IV. r. vádlottak voltak. A vezérigazgatói tisztséget 2009 januárjáig a VI. r. vádlott látta el, akit ezután a VII. r. vádlott váltott. Az I. r., III. r. és IV. r. vádlottak az IRM Magyarország Zrt-t azért hozták létre, hogy annak keretében – társaik közreműködésével – rendszeres vagyoni haszonszerzés végett, ellenszolgáltatás fejében, emberi őssejteket értékesítsenek egészségügyi szolgáltatás gyanánt, jellemzően az orvostudomány aktuális állása szerint gyógyíthatatlan betegségek terápiájaként. A beavatkozás iránt érdeklődőknek a vádlottak az őssejt-terápia eredményességét illetően azt a valótlan tájékoztatást adták, hogy az addig alkalmazott kezelésekhez képest rövid időn, mellékhatások nélkül gyógyulást vagy igen jelentős állapotjavulást fog előidézni, holott ennek semmilyen igazolható ténybeli és tudományos alapja nem volt, ezt azonban a betegek, illetve hozzátartozóik előtt elhallgatták. A III. r. vádlott engedélyezési eljárást kezdeményezett az Országos Tisztifőorvosi Hivatalnál őssejt kutatás, izolálás, tárolás és felhasználás tárgyában. Az Egészségügyi Tudományos Tanács Tudományos és Kutatásetikai Bizottsága (ETT TUKEB) a kérelmet és a későbbiekben benyújtott kiegészített, módosított kérelmeket is elutasította. Az elutasítás fő indoka az volt, hogy az őssejtek 37
felhasználása a gyógyításban jelentős áttöréseket ígér, ezért a klinikai szintű kutatások támogatása igen fontos feladat, ugyanakkor éppen a szakmai és etikai kérdések vitatottsága miatt csakis olyan klinikai vizsgálatok támogathatók, amelyek szakmailag, jogilag és etikailag egyaránt jól megalapozottak. A kérelemmel kapcsolatban azonban mindhárom területen súlyos aggályok merültek fel, amelyek miatt az engedély nem volt megadható. 2007 októberében az ETT TUKEB a III. r. vádlott kérelmére kizárólag az in vitro vizsgálati, tárolási és viabilitást jellemző kísérletekre adott engedélyt, bármilyen egyéb klinikai alkalmazásra nem. Az ÁNTSZ Dél-dunántúli Regionális Intézete 2007 márciusában – a III. r. vádlott kérelmére – működési engedélyt adott a S. és R. Magánklinika részére szövet- és sejtbanki tevékenységre, valamint átültetési és visszaültetési célú csontvelői, perifériás és köldökvér sejt/őssejt gyűjtés szakmákra. Az ÁNTSZ ezt az engedélyt 2007 szeptemberében az IRM Magyarország Zrt. részére is megadta. 2007 decemberében az ÁNTSZ határozatát hivatalból úgy módosította, hogy abból a „Szervezeti egységben végezni kívánt egészségügyi szolgáltatás: átültetési célú őssejt gyűjtés, beleértve az embrionális őssejtet is, gyógykezelés céljából” szövegrészt törölte. A kezelésekhez szükséges embrionális őssejtek beszerzése érdekében a III. r. vádlott együttműködési megállapodást kötött 4 kórházzal, az intézmények szülészeti osztályain elvégzett terhesség-megszakításokból származó abortumok biztosítására. A terápiás felhasználás engedélyezését célzó beadványok többszöri elutasítása ellenére az I. r., a III. r. és a IV. r. vádlottak úgy döntöttek, hogy a II. r. és az V. r. vádlottak tevékenységére alapozva 2007 júliusától megkezdték az őssejt kezeléseket. Elhatározásuk megvalósításában a VI. r., a VII. r., a VIII. r. és a IX. r. vádlottak a rájuk kiosztott feladatok végrehajtásával működtek közre. A vád szerint valamennyi vádlott tudatában volt annak, hogy a hosszabb távra tervezett, vagyoni haszonszerzésre irányuló, lényegében emberi sejtek árucikként történő értékesítésében megnyilvánuló tevékenységre a jogszabály által meghatározott hatósági engedéllyel nem rendelkeznek, és tudták azt is, hogy az őssejt-kezelés iránt érdeklődő betegeknek a terápia eredményességét illetően általuk adott, a gyógyulás, avagy igen jelentős állapotjavulás ígéretével kecsegtető tájékoztatás valótlan, mivel az ígért eredményt semmilyen módon nem tudják garantálni, sőt annak elérését az orvostudomány jelenlegi állása szerint még valószínűsíteni sem lehet, az esetleges mellékhatások és azok következményei pedig ismeretlenek. Az IRM M Zrt. működésével kapcsolatos kérdésekben a döntést az I.r. vádlott hozta meg és adott a társaság tevékenységére vonatkozó utasításokat a VI. r. és a VII. vádlottnak. A kezelésekkel kapcsolatos kérdésekben az I. r. helyett és nevében eljárva a IV.r. vádlott, a VI.r. valamint később a VII. r. vádlottal egyeztetve vett részt a tevékenység szervezésében, később a napi üzletmenetre és a gazdasági társaság érdekében végrehajtandó feladatokra nézve is utasításokkal látta el. 38
Az I.r. vádlott, a IV.r. vádlott a III.r. vádlottal együtt arra törekedtek ismeretségük felhasználásával, hogy az engedélyeket megkapják és fizetőképes, befolyásos személyeket toborozzanak. A VI.r. vádlott az I.r. vádlott irányítása alatt a kezelések szervezését, az azokból származó bevételek elosztását végezte. A VII.r. vádlott társai utasítása alapján a társaság működéséhez és a kezelések lebonyolításához szükséges logisztikai feladatokat hajtotta végre. A III.r. vádlott a laboratórium működtetését, a beavatkozáshoz nélkülözhetetlen eszközöket, szakszemélyzetet és a kezelések helyszínét biztosította. A IX. r. vádlott a III.r. vádlott irányítása alatt a beavatkozásokkal kapcsolatos kérdéseket, azok ellenértékét egyeztette, melyről rendszeresen be is számolt a VI.r. vádlottnak is. Emellett közreműködött az őssejt szuszpenzió beadásában is az V.r. vádlottal közösen. Az egészségügyi szolgáltatók a S. és R. Magánklinika Kft-vel kötött megállapodások alapján 2007. július 13-tól 2008. október 21-ig összesen 272 abortumot biztosítottak, amelyekből a V. r. vádlott legalább 155 dózist állított elő. Az ügyészség a vádlottakat 21 rb. társtettesként, jelentős kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntettével vádolja. Fővárosi Törvényszék Sajtó- és Nemzetközi Kapcsolatok Osztálya Tel.: 06-1-354-6526, 06-1-354-6686, 06-1-354-6152 Fax.: 06-1-354-6099 e-mail:
[email protected]
Fővárosi Törvényszék II. 93. 14.B.2309/2013
Emberölés
2014.11.05.; 10.;17.
09:00
A Fővárosi Főügyészség vádirata szerint az I. r. vádlott a vádbeli cselekményeket megelőzően többször járt Magyarországon, majd miután a Szerb Köztársaságban megszökött a börtönből, különböző külföldi személyek adatait felhasználva hajléktalanként Magyarországon élt. A vádlott 2007 óta a VI. r. vádlottal a csepeli erdőben, illetve a csepeli eperföldek közelében élt. 2010 júniusában az I. r. és a III. r. vádlottak egy budapesti gyógyszergyár ipartelepéről kábeleket akartak lopni. Azonban a biztonsági őrök észrevették őket és dulakodni kezdtek, mely során az I. r. vádlott fejszével támadt az őrökre. Az őröknek sikerült rendőri segítséget kérniük, így a vádlottak elmenekültek. Az I. r. vádlott a hajléktalantársaival termesztett, 1 kg-ot meghaladó mennyiségű 39
marihuánát H. V. sértett kapcsolatain keresztül szerette volna értékesíteni. Azonban H. V. nem talált rá vevőt, így az I. r. vádlott neheztelt rá. Az I. r. vádlott 2010 augusztusában elhatározta, hogy H. V. sértetten megtorolja az őt ért sérelmeket és ebbe a II. r. vádlottat, a III. r. és a IV. r. vádlottakat is bevonja. 2010 szeptember 3-án elhívták H. V-t a csepeli erdőbe, ahol közösen italoztak és füvet szívtak. Szeptember 4-én reggel az I. r. és a II. r. vádlottak fahusángokkal támadtak a sértettre, súlyosan bántalmazták, majd később a III. r. és IV. r. vádlottak segítségével felakasztották, melynek következtében a sértett életét vesztette. A holttestet a vádlottak elégették, a maradványokat pedig a Dunába szórták. Az I. r. vádlott H. V. megölését követően elhatározta, hogy korábbi munkaadóját K. L. sértettet megöli és az engedély nélkül tartott fegyvereit megszerzi, amelyeket később a hajléktalan társaival tervezett rablótámadások során akart használni. Ennek érdekében az I. r. vádlott, a II. r. vádlott és a IV. r. vádlott elutazott Ercsibe, K. L. lakhelyére. A vádlottak terve azonban meghiúsult, mivel a sértett riasztója megszólalt és a sértett is megjelent fegyverrel a kezében, így a vádlottak elmenekültek a helyszínről. A II. r. vádlott bosszút akart állni T. Gy. sértetten, ezért az I. r. vádlottal egyeztetve meghívta T. Gy-t a csepeli hajléktalantáborba. A sértettet becsalták az erdőbe és gázpisztollyal többször rálőttek, majd megkötözték, értékeit elvették. A sértettet egy ideig az V. r. vádlott őrizte, majd az éjszaka folyamán, mikor a sértettet magára hagyták, sikerült megszöknie. A hajléktalan életmódot folytató S. I. sértett, felesége S. I-né sértett, valamint S. Iné fiai T. J. Cs. és felesége T-né B. K. sértettek, valamint T. A. és felesége K. A. 2010. nyarán a vádlottak táborhelyétől kb. 1,5 km-re lévő betonépületben laktak. Az I. r. vádlott nem kedvelte a sértetteket, mert azok egy alkalommal az ő területén is gyűjtöttek színesfémet és gépkocsival is rendelkeztek, mellyel nagyobb mennyiségben tudták a színesfémet az átvevő helyekre szállítani. Az I. r. vádlott ezért felvetette a II. r. vádlottnak, hogy az S. család tagjait meg kellene ölni, illetve a család kivégzését követően K. A. akár a II. r. vádlott párja is lehetne. A vádlottak megkérték S. I-t és T. J. Cs-t, hogy segítsenek nekik elszállítani egy nagyobb mennyiségű rezet. A sértetteket megfojtották, majd elmentek az S. család lakóhelyére, ahol S. I-nét is megfojtották. T-né B. K-t magukkal vitték, de később vele is végeztek. A holttesteket elégették, majd a maradványokat földdel betemették. Az ügyészség a vádlottakat többek között előre kitervelten, aljas indokból, különös kegyetlenséggel, több emberen, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettével, emberölés előkészületének bűntettével, súlyos testi sértés bűntettével, személyi szabadság megsértésének bűntettével, közokirat-hamisítás bűntettével, kifosztás bűntettével vádolja. A következő tárgyalási napokon a bizonyítási eljárás folytatódik. Fővárosi Törvényszék Sajtó- és Nemzetközi Kapcsolatok Osztálya Tel.: 06-1-354-6526, 06-1-354-6686, 06-1-354-6152 40
Fax.: 06-1-354-6099 e-mail:
[email protected]
PÉCSI TÖRVÉNYSZÉK Pécsi Törvényszék (7623 Pécs, Rákóczi u. 34.) fsz. II. L. M.
Emberölés bűntette más bűncselekmény
és 2014.11. 05.
8.45
A vádirat szerint 2013. november 25-én a déli órákban Mohácson, a sértett házában együtt étkezett a sértett és L.M. vádlott. Miközben szóváltás alakult ki közöttük, L.M. vádlott a helyiségben lévő fejszét felvette és azzal a bal oldalról mért ütést a sértett fejére. A sértett a földre esett, a vádlott tovább bántalmazta, majd a magatehetetlen sértettet két takaróval letakarta, a ház bejárati ajtaját és a kertkaput bezárta, majd a kora délutáni órákban autóbusszal Dunaszekcsőre, onnan Budapestre utazott. L.M. vádlott a sértett bántalmazását követően, a magatehetetlen sértett aranyláncát, karláncát levette, és mobiltelefonját is eltette, valamint magához vett egy faliórát is, a sértettnek így 112.000 forint kárt okozott. A sértett a bántalmazás következtében elszenvedett sérülései miatt a helyszínen elhunyt, holttestét 2014. január 6-án fedezte fel szomszédja, és értesítette a rendőrséget.
Információ:
A bíróság folytatja a tárgyalást. Dr. Sebestyén Ágnes sajtószóvivő +36- 30-6566-710
[email protected]
Pécsi Törvényszék (7623 Pécs, Rákóczi u. 34.) mfsz. 2. tárgyalóterem Dr. E.L. és 2 társa
Információ:
Csalás bűntette
2014. 11. 13.00 05.
A vádirat szerint dr. E.L és társai 210 magánszemélynek és gazdasági társaságnak csalás bűntettével, több mint 2 milliárd forint kárt okoztak, melyből 871 millió forint kár térült meg. A bíróság folytatja a bizonyítási eljárást. Dr. Sebestyén Ágnes Sajtószóvivő +36- 30-6566-710
[email protected]
TATABÁNYAI TÖRVÉNYSZÉK 41
Tatabányai Törvényszék – fsz. 6-os tárgyaló J-né P. D. E.
életveszélyt okozó testi 2014. 08.30 sértés bűntettének november kísérlete 5. Első tárgyalás – vádlott, tanúk meghallgatása. A vádlott a férjével, aki a sértett, 2014. február 08.. napján szórakozni ment. Este, 22 óra körüli időben indultak haza a családi házukba, útközben heves szóváltás alakult ki közöttük, amelyet hazaérve is folytattak. A veszekedés dulakodásba torkollt, amelyre felfigyelt a házban alvó Id. J. F. és kk. J. D. is. Mindkét személy próbálta csitítani a veszekedő vádlottat és sértettet. Az ittas állapotban lévő vádlott a veszekedés során több alkalommal is testszerte ütötte a szintén ittas sértettet, majd a vádlott a konyhában magához vette a konyhapulton lévő, kb. 20 cm pengehosszúságú konyhakést és azzal a sértettet két alkalommal megszúrta a hátán, a jobb lapockájánál, valamint a lapockája alatt, a háti gerincéhez közel eső területen. A sértett leült a földre, majd kk. J. D. felsegítette őt, egy székre ültette és konyharuhával leszorította a vérző sebet. A vádlott ezalatt telefonon értesítette a mentőket és a rendőrséget.
Információ:
A sértett a bántalmazás következtében a háti gerinchez közel egy kb. 3 cm-es hosszirányú, szúrt sérülést szenvedett el, amely a mellüregbe hatoló volt, azonban a behatás helye, módja és eszköze a mellüreg megnyitásának reális lehetősége miatt alkalmas volt nyolc napon túl gyógyuló, életveszélyes sérülés okozására is. Jókuthy Zsoltné dr. Rémay Gabriella sajtószóvivő Járási Dóra sajtótitkár 34/513-100/118.mell.
[email protected]
ZALAEGERSZEGI TÖRVÉNYSZÉK Zalaegerszegi Törvényszék I. György és társai
Hűtlen kezelésbűntette
2014. 06
11. 05.-
10.00
Az I. Az I. r. vádlott 2006-tól 2008 májusáig a pókaszepetki idősek Az I. rendű, II. rendű és III. rendű vádlottak, mint egy bank készletfinanszírozást végző leányvállalatának (továbbiakban: ”X” Kft.) alkalmazottai munkájuk során a rendelkezésre bocsátott pénzeszközök tekintetében vagyonkezelői tevékenységet végeztek. A vád szerint 20072008 között a vagyonkezelési kötelezettségeiket megszegték. 42
A gabona, illetve takarmány nagykereskedelemmel foglalkozó ”G” Kft. 2007 októberében 1.500.000.000 Ft-os készletfinanszírozási hitelkérelmet nyújtott be az ”X” Kft.-hez. Ennek eljárási rendje előírta: a pozitív hitelbírálathoz két hitelkockázati terület jóváhagyása kell. Ám az adott esetben csak egy támogató vélemény született. Ennek ellenére az I. r. vádlott a bank felé hitelkérelmet terjesztett elő a fenti összeggel és társaival együttműködve néhány nap múlva úgy írta alá az 1.500.000.000 Ft-os hitelkeret-szerződést a ”G” Kft. képviselőjével, hogy nem volt jóváhagyott hitelkeret. E szerződés révén az ”X” Kft. 1.485.336.400 Ft értékben vásárolt árut – több adásvételi szerződéssel – a ”G” Kft.-től, azonban a „G” Kft. nem valós tartalmú számlákkal igazolta az áru beszerzését, a hitelfolyósításhoz szükséges okiratok formálisak voltak, a gabona tényleges átvétele pedig - a jegyzőkönyvben foglaltak ellenére - a helyszínen nem történt meg. A főügyészség szerint az iratok alapján is megállapítható lett volna, hogy a szóban forgó gabonamennyiség nem volt ”G” Kft. birtokában és tulajdonában..
Információ:
Emellett az öt adásvételi szerződésből az elsőhöz kapcsolódó vételárat nem a hitelkeret terhére folyósították, hanem az éppen aktuális ÁFA visszatérítést használták fel. dr. Beznicza Árpád sajtószóvivő 0630/902-4360
[email protected] Dr. Bartalné Dr. Mentes Judit sajtószóvivő 0630/421-4789
[email protected]
Keszthelyi Járásbíróság T. Ferenc és társa
Sikkasztás bűntette
2014. 10. 05-07
10.00
Az I. Az I. r. vádlott 2006-tól 2008 májusáig a pókaszepetki idősek otthonának vezetője volt, s munkaköréből adódóan idősek tilos volt az ott Az I. r. vádlott 2006-tól 2008 májusáig a pókaszepetki otthonának vezetője volt, s munkaköréből adódóan tilos volt az ott lakóktól pénzt, vagyontárgyat, ajándékot elfogadnia, illetve eltartási szerződést kötni a gondnokoltakkal. A vád szerint azonban az egyik gondnokolttól - akinek realitás kontrollja teljes egészében hiányzott - ajándékozás útján elfogadott két, a gondnokolt tulajdonában lévő 3.700.000, illetve 1.670.000,- Ft értékű ingatlant. Az ajándékozási szerződéseket II.r. vádlott ügyvéd készítette 2008 márciusában. 2008. február 14. napján a II. r. vádlott ajándékozási szerződést készített két betétkönyvre (összesen 4.909.973 Ft.) vonatkozóan is, ezeket a számlavezető pénzintézetnél 2008. április 14-én átvezették az I. r. vádlott nevére.
43
Információ:
dr. Beznicza Árpád sajtószóvivő 0630/902-4360
[email protected] Dr. Bartalné Dr. Mentes Judit sajtószóvivő 0630/421-4789
[email protected]
44
2014.11.06. (CSÜTÖRTÖK) KÚRIA KÚRIA B. II. tanács fsz. 9. sz. tárgyalóterem B. Z.
közokirat-hamisítás bűntette
2014. 11. 06.
09.00
A terhelt az általa vezetett személygépkocsit leparkolta egy kijelölt várakozóhelyen, a szélvédő mögé kitett egy mozgáskorlátozotti igazolványt, melynek jogosultja egy, a terhelttől eltérő személy volt. A terhelt e személyt a cselekmény elkövetésekor járművével nem szállította és az közelebbről meg nem határozható időben és módon került a terhelthez. Kétséget kizáróan nem lehetett megállapítani, hogy ezzel a várakozási díjat akarta elkerülni a terhelt. Információ: Dr. Kónya István sajtószóvivő 06-1/268-45-07
[email protected] [email protected]
KÚRIA B. II. tanács fsz. 9. sz. tárgyalóterem B. Csaba
szemérem elleni erőszak 2014. 11. 06. bűntette
10.00
A tanár foglalkozású terhelt egy budapesti plébánia megbízásából kerékpáros túrákat szervezett és vezetett iskolai tanuló fiúk részére bel- és időnként külföldön is. A terhelt az egyik ilyen kirándulás alkalmával éjszaka a vendégházban alvó kk. sértett mellé feküdt le aludni, majd hajnalban kezével előbb a sértett nemi szerve körüli területet, nemi szervét, majd hátát simogatta, mire a sértett elhúzódott, a terhelt megpróbálta őt visszahúzni, de mivel ez nem sikerült, felhagyott a folytatással.
Információ:
Ugyanebben az évben a terhelt külföldre is szervezett utat. A csoport egy motelben töltötte az éjszakát, ahol a terhelt döntése szerint a kk. sértettnek vele kellett egy ágyban aludnia. Hajnalban a terhelt a sértett takarója és pizsamája alá benyúlva annak derekát kezdte simogatni, mire a sértett forgolódni kezdett. Ezt követően a terhelt a sértett hátát és tarkóját simogatta, mire a sértett lefeküdt a földre, a terhelt pedig felhagyott a cselekménnyel. Dr. Kónya István sajtószóvivő 06-1/268-45-07
[email protected] [email protected]
45
DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA Debreceni Ítélőtábla P. L. I. + 2 fő
Információ:
Személyes adattal 2014.11.06. visszaélés vétsége
10:00
Első nyilvános ülés. Az első fokon eljárt Miskolci Járásbíróság 2013 áprilisában P. L. I. I.r., V. G. II.r., F. N. III.r. vádlottakat társtettesként elkövetett visszaélés személyes adattal vétsége miatt 1 évre próbára bocsátotta. A másodfokon eljárt Miskolci Törvényszék 2014 márciusában a vádlottakat az ellenük társtettesként elkövetett visszaélés személyes adattal vétsége miatt emelt vád alól felmentette. Az ítélet ellen az ügyész a felmentő ítélet ellen jelentett be fellebbezést. A bíróság által megállapított tényállás szerint 2011 júliusában Miskolcon II., és III.r. vádlottak az egyik párt miskolci frakciójának helyi önkormányzati képviselőiként sajtótájékoztatót tartottak, a sajtó jelenlévő képviselői számára átadtak egy fényképet, amelyen a sértett dr. R. Gy. arcképe és ruháján egy fideszes kitűző látható. A vádlottak a sértettet ábrázoló fényképet azzal a célzattal mutatták be, hogy kinyilvánítsák, dr. R. Gy., aki egy büntetőeljárás vádlottja, összefüggésbe hozható a párttal. A fényképet P. L. I. I.r. vádlott, mint az egyik internetes honlap szerkesztője ugyanezen a napon közzétette egy cikk mellékleteként. A cikk személy szerint is utalt a sértettre. A sértett a róla készült fénykép ilyen módon történő felhasználásához nem járult hozzá, így a vádlottak a sértett személyes adatait jogosulatlanul kezelték és használták fel. A vádlottak a sértettnek jelentős érdeksérelmet okoztak, ugyanis hírnevére, társadalmi megbecsülésére kedvezőtlen hatással voltak. A vádlottak az eljárás során tagadták bűnösségüket. Fórizs Ildikó sajtószóvivő
[email protected] [email protected] 0630/994-3339
Debreceni Ítélőtábla V. I.
Személyi szabadság 2014.11.06. megsértésének bűntette
12:00
Első nyilvános ülés. Az első fokon eljárt Kazincbarcikai Járásbíróság 2013 szeptemberében Ifj. L. S. I.r. vádlottat 2 rb. társtettesként elkövetett személyi szabadság megsértésének bűntette és 2 rb társtettesként elkövetett testi értés bűntette miatt, mint többszörös visszaesőt, 4 év 2 hónap fegyházbüntetésre és 4 év közügyektől eltiltásra ítélte. A vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható. V. B. II.r. vádlottat 2 rb. társtettesként elkövetett személyi szabadság megsértésének bűntette és 2 rb társtettesként elkövetett testi értés bűntette miatt 2 év börtönbüntetésre ítélte, melynek végrehajtását 3 év próbaidőre 46
felfüggesztette. Id. L. S. III.r. vádlottat 2 rb. társtettesként elkövetett személyi szabadság megsértésének bűntette és 2 rb társtettesként elkövetett testi értés bűntette miatt, mint többszörös visszaesőt, 4 év 2 hónap fegyházbüntetésre és 4 év közügyektől eltiltásra ítélte. A vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható. V. I. IV.r. vádlottat, az ellene társtettesként elkövetett testi sértés bűntette miatt emelt vád alól felmentette. Azonban 2 rb. társtettesként elkövetett személyi szabadság megsértésének bűntette és 1 rb. társtettesként elkövetett testi értés bűntette miatt, mint többszörös visszaesőt 3 év 8 hónap fegyházbüntetésre és 4 év közügyektől eltiltásra ítélte. A másodfokon eljárt Miskolci Törvényszék 2014 májusában V. I. IV.r. vádlottat bűnösnek mondta ki bűnsegédként elkövetett testi sértés bűntettében. Egyebekben az elsőfokú ítéletet I., II., III., és IV.r. vádlottak tekintetében helybenhagyta. Az ítélet ellen IV.r. vádlott és védője a bűnösség megállapítása miatt fellebbeztek.
Információ:
A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlottak 2011 februárjában valamennyien Sajószentpéteren II. és III. r. vádlott lakásában tartózkodtak. II.r. vádlott az úton sétáló R. Zs-t és R. J-t megkérte, hogy menjenek be a házba, mert beszélni szeretne velük. Ahogy a két férfi a lakásba ért, I.r. vádlott, a bejárati ajtót kulcsra zárta, majd II.r. vádlott számon kérte a sértetteken, hogy miért mondták azt a rendőrségen, hogy ő kábítószert árul, mert emiatt nála házkutatást tartottak. A sértettek tagadták, hogy ilyet mondtak volna és több alkalommal kérték a vádlottakat, hogy a lakásból engedjék ki őket. II.r. vádlott azonban lökdösni kezdte a két férfit, II.r. vádlott pofon vágta a sértetteket, majd I.r. vádlott is megütötte ököllel R. J-t és megrúgta R. Zs-t, aki adott pillanatban elfordította a zárban lévő kulcsot, kinyitotta az ajtót és a sértettek el tudták hagyni a helyszínt. A sértettek 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedtek. Fórizs Ildikó sajtószóvivő
[email protected] [email protected] 0630/994-3339
DEBRECENI TÖRVÉNYSZÉK Debreceni Törvényszék Debrecen, Széchenyi u. 9. I/100. Vádlott: B. 513/2012 Zs. Ferenc Tibor
Társadalmi szervezet önálló intézkedésre jogosult tagja által 2014.11.06. 08.30 elkövetett vesztegetés bűntette
Bizonyítási eljárás folytatása: tanúkihallgatás, hangfelvételek meghallgatása A Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség vádirata szerint Zs. Ferenc a bűncselekmény elkövetésekor és jelenleg is a Tiszántúli Természetvédők Társulatának elnöke. A környezetvédelmi tevékenységeket végző nonprofit szervezet bevételei főként pályázatokból, támogatási szerződésekből, időnként szaktanácsadásból származtak. A német autógyártó leányvállalata 2010 nyarán kötött megállapodást a kormánnyal, miszerint Győr környékén földterületeket vásárolnak és egy napi 500 személygépkocsi 47
Információ:
gyártására alkalmas gyárat létesítenek. A beruházás Natura 2000 besorolású természetvédelmi területet érintett, ezért a cégnek be kellett szereznie egy ún. egységes környezethasználati engedélyt. A cég emellett azt is vállalta, hogy 650 millió forint kompenzációt fizet a Magyar Államnak. Az Észak-Dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség első fokon 2011 februárjában megadta az engedélyt. A vádlott két közmeghallgatáson már hangsúlyozta aggályait a beruházással kapcsolatban és az engedély megadása után az általa elnökölt nonprofit szervezet fellebbezést jelentett be az elsőfokú határozattal szemben. Ezt követően vette fel a vádlottal a kapcsolatot a beruházó egy ügyvéd közreműködésével, 2011. március végén egy személyes megbeszélésre is sor került, ahol a beruházó képviselői a fellebbezés okát firtatták. Az ügyészség azt állapította meg, hogy már ezen a találkozón szóba került egy 30-35 milliós támogatás, amelynek fejében a TTT visszavonná a fellebbezését. 2011 áprilisában a másodfokú hatóság, az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség elutasította a TTT fellebbezését. A felek két héttel később ismét tárgyalóasztalhoz ültek, hogy folytassák a támogatási szerződéssel kapcsolatos megbeszélésüket. A találkozó másnapján a TTT felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a másodfokú határozattal szemben a Győr-MosonSopron Megyei Bírósághoz. A beruházó képviselői és a vádlott között újabb találkozóra került sor. Zs. Ferenc a vádirat szerint egy 400 milliós projektre hivatkozva ekkor azt mondta, „a projekt értékének fele összegéért, kb. 200 millió forint ellenében megegyezés születhet a felek között”. Több egyeztetés és több verzió után május végén végül alá is írták a támogatási szerződést, amelyben a cég 200 millió forintos támogatást vállalt, 5 évre lebontva. Az első 72 millió forintos részletet a beruházónak 3 napon belül kellett volna megfizetnie. Az aláírást követően Zs. Ferenc a TTT tagjainak értesítése nélkül – áll a vádiratban – visszavonta a felülvizsgálati kérelmet és kérte az eljárás megszüntetését. A bíróság két napra rá ennek eleget tett, a döntés július elején pedig jogerőre is emelkedett. Az ügyészség szerint a felülvizsgálati kérelem visszavonásának feltétele a jogtalan előny megfizetése volt. A beruházó egyébként nem kezdte el a támogatási szerződésben vállaltak teljesítését, nem fizette ki az első 72 millió forintos részletet sem, hanem feljelentést tett. Tatár Timea sajtószóvivő, Debreceni Törvényszék 36/30 748 3847 Dr. Veszprémyné Dr. Szajkó Márta sajtótitkár, Debreceni Törvényszék 36/30 327 0464
[email protected], +36 52 526 755
Debreceni Törvényszék Gazdasági Kollégiuma Debrecen, Perényi u. 1. 112. tárgyaló Felperes: H. L. Zrt. G. 40057/2012 Alperes: V.P.I (I.r.), M.M. (II.r.)
Vagyonjogi per Tanács: dr. Hágerné dr. Buzas Andrea
2014.11.06. 10.00
Tanúkihallgatások folytatása Polgári jogi per lévén az ügyről csak néhány mondat: A felperes részvénytársaság keresetet terjesztett elő a Debreceni Törvényszéken, amely szerint az alperes egyik tagja 2009-ben nemzetközi kampányt indított a tolltépés ellen. 48
Állítása szerint az alperes magatartása következtében 2012-ben a cég komoly vagyoni előnyöktől esett el, amiért a társaság kártérítés megállapítását kéri a bíróságtól.
Információ:
Tatár Timea sajtószóvivő, Debreceni Törvényszék, 36/30 748 3847 Dr. Veszprémyné Dr. Szajkó Márta sajtótitkár, Debreceni Törvényszék, 36/30 327 0464
[email protected], +36 52 526 755
FŐVÁROSI TÖRVÉNYSZÉK Fővárosi Törvényszék II. 93. 24.B.600/2011
emberölés bűntette
2014.11.06.; 25.
09:30; 08:30
A Fővárosi Főügyészség vádirata szerint a vádlottat a Fővárosi Bíróság 2003. május 8-án kelt, 2005. január 25-én jogerős ítéletével felmentette az ellene előre kitervelten, nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntette és lőfegyverrel visszaélés bűntette miatt emelt vád alól. Az ügyben általa előzetes letartóztatásban töltött időre tekintettel – 2007 decemberében jogerősen befejeződött kártérítési per nyomán – a vádlott 25.258.934 Ft kártalanításban részesült a Magyar Államtól. A vádlott kokain Magyarországra történő behozatalával és továbbértékesítésével kezdett foglalkozni. Így került üzleti kapcsolatba a sértettekkel. Egy kábítószerszállítmány behozatalával kapcsolatban a vádlott és az egyik sértett egy perui utazást szerveztek. A tervezett utazással kapcsolatos részletek egyeztetése miatt a sértettek felkeresték a vádlottat a házában. A vádlott még a találkozó előtt elhatározta, hogy a sértetteket megöli és az egyikük lakásán tartott pénzt és korábbi behozatalból származó kokaint megszerzi. Ennek megfelelően, amikor a sértettek megérkeztek a vádlott a házban tartózkodó élettársát elküldte sétálni. Ezt követően a vádlott a sértetteket fejbe lőtte. A holttesteket később feldarabolta és zsákba rejtette. A lövések hallatára a pincében szerelési munkát végző személy - a vádlott volt zárkatársa – felment az emeletre, ahol meglátta a sértettek holttestét. A vádlott megfenyegette a személyt, hogy megöli, ha bárkinek beszél arról amit látott. Az egyik sértett lakásán található pénz és kokain megszerzése végül meghiúsult. A vádlott a holttesteket Balatonboglár és Balatonlelle között a nádasban rejtette el. Az ügyészség a vádlottat előre kitervelten, nyereségvágyból, több emberen elkövetett emberölés bűntettével, lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés bűntettével. Az ügyben a következő tárgyalásokon a bizonyítási eljárás folytatódik. Fővárosi Törvényszék Sajtó- és Nemzetközi Kapcsolatok Osztálya Tel.: 06-1-354-6526, 06-1-354-6686, 06-1-354-6152 Fax.: 06-1-354-6099 e-mail:
[email protected] PKKB fsz. 20. 49
I/22B. 14845/2013
hűtlen kezelés
2014.11.06.;12.
08:30
A Fővárosi Főügyészség vádirata szerint a IV. r. vádlott, a Gazdaságtudományi, Vezetéselméleti és Érdekképviseleti Egyesület szakmai vezetője és elnöke, I. r. vádlott, a Fővárosi Közterület Felügyelet Zrt. stratégiai és üzletfejlesztési vezérigazgató-helyettese – egyben a Magyar Atlétikai Szövetség alelnöke – valamint a VIII. r. vádlott a Magyar Atlétikai Szövetség elnökhelyettese 2009. év végén megállapodtak abban, hogy az FKF Zrt. innovációs járulék felhasználására vonatkozóan fiktív szerződéseket köt a IV. r. vádlott vezetése alatt álló cégcsoport egyik tagjával és a fiktív szerződések alapján elkészítendő kutatási tanulmányokért fizetett összeg egy részéből, a szintén a IV. r. vádlott érdekeltségébe tartozó gazdasági társaságokon keresztül támogatják a Magyar Atlétikai Szövetséget. Az elkészült tanulmányok nem feleltek meg a kutatás-fejlesztési céloknak, innovációt nem tartalmaztak és olyan önálló, új fejlesztéseket sem, amelyeket sz FKF Zrt. tevékenysége során alkalmazhatott volna. Ezek az FKF Zrt-nél nem kerültek felhasználásra. A fenti cselekménnyel összefüggésben az FKF Zrt-nek 20 millió forint vagyoni hátránya keletkezett. A II. r., III. r., V. r., VI. r. és VII. r. vádlottak közül volt aki a szerződések megkötésében, volt aki az azt megelőző egyeztetésekben, a szerződések elkészítésében, vagy a teljesítési igazolások kiállításában vett részt. Az ügyészség az I. r., II. r. és III. r. vádlottakat hűtlen kezelés bűntettével, a IV. r, az V. r., a VI. r., a VII. r. és a VIII. r. vádlottakat jelentős értékre elkövetett orgazdaság bűntettével vádolja. Fővárosi Törvényszék Sajtó- és Nemzetközi Kapcsolatok Osztálya Tel.: 06-1-354-6526, 06-1-354-6686, 06-1-354-6152 Fax.: 06-1-354-6099 e-mail:
[email protected]
GYŐRI TÖRVÉNYSZÉK Győri Törvényszék Gy. J.
B.330/2014.
Gondatlanságból 2014. november 6. 09.00 fszt. 23. elkövetett emberölés bűntette A vádirat szerint 2014. április 15-éna sértett kisegítő motorral felszerelt kerékpárján közlekedett Mosonszolnok községben, munkába tartott. Az egyik útkereszteződésben a sértett-től jobbra eső, bekerítetlen udvarról a sértett kerékpárja elé futott a vádlott kutyája, amelyet a sértett elütött. A sértett leesett kerékpárjáról, hozzá egyik arra járó ismerőse hívott mentőt. Az ütközés következtében a sértett olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy életét a kórházba szállítását követően – az elvégzett műtétek ellenére – öt nap múlva elvesztette.
50
Információ dr. Máté Kinga – sajtószóvivő +36-30-86-44-303 :
[email protected] [email protected]
KAPOSVÁRI TÖRVÉNYSZÉK Kaposvári Törvényszék Kaposvár, Bajcsy-Zs. u. 3. fszt.25 Emberölés kísérlete
B.I.
Információ:
bűntettének november 6.
8.30
A 32 éves vádlott Ötvöskónyiban, 2014. április 19-én egy húsvéti összejövetelen ittas állapotban szóváltásba keveredett a sértettel, aki őt arcul ütötte. Vádlott ezt követően a távozó sértett után ment, és őt működő Stihl láncfűrészével megtámadta, kézen és fején súlyos, életveszélyes sérüléseket okozva. Első tárgyalás. Dr. Vadócz Attila sajtószóvivő 06/30 630-4367
[email protected]
KECSKEMÉTI TÖRVÉNYSZÉK KECSKEMÉTI TÖRVÉNYSZÉK Díszterem kezelés 2014. november 4. és vádlott H.M. és társai hűtlen bűntette és más 6. 9 óra bűncselekmények Folytatódik Budapest volt főpolgármester-helyettesének és 14 társának a büntetőpere a Kecskeméti Törvényszéken, akiket folytatólagosan, bűnszervezetben elkövetett különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettével és más bűncselekményekkel vádol a Központi Nyomozó Főügyészség. November 4. napján az I/C. vádpont kapcsán két tanút, november 6. napján pedig az I/C. és az I/D. vádpontok kapcsán egy tanút – a BKV Zrt. volt vezérigazgatóját - hallgat ki a bíróság. elérhetőségek +36-20-3730790 Információ: Dr. Sárközy Szabolcs
[email protected] sajtószóvivő
51
SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK Hódmezővásárhelyi Járásbíróság (6800 Hódmezővásárhely, Kossuth tér 4.) fszt. 9. Sz. I. vádlott és társai
Sikkasztás és hűtlen 2014. kezelés bűntette november 06.
8.15 óra
Az ügy lényege: A vádirat lényege szerint Sz. I. I. r. vádlott egy mezőgazdasági szövetkezet igazgatósági elnöke volt a vád tárgyává tett időszakban. I. r. vádlott, mint az igazgatóság elnöke a szövetkezet számlájára érkezett, azonban a részaránytulajdonosokat illető összesen 103.746.000,- Ft vonatkozásában a pénzösszeggel 2007. március 30. napját követően sajátjaként rendelkezett akként, hogy azt különböző pénzügyi műveletekben használta fel, ekként az teljes egészében elfogyott, így 821 sértett számára különböző összegű kárt okozott. I. r. vádlott továbbá 3 társa felkérésére vagyonkezelési kötelezettségét megszegve 15.662.816,- forint kárt okozva követelést engedett el. Megjegyzés: A bíróság az ügyben még tart tárgyalást. Információ: Juhászné dr. Prágai Erika törvényszéki bíró sajtószóvivő +36-30/4756-007
[email protected]
SZOLNOKI TÖRVÉNYSZÉK Szolnoki Törvényszék – I. emelet 53. sz. tárgyalóterem Dr. K.K.E. és 85 társa
Különösen nagy vagyoni 2014. hátrányt okozó november költségvetési csalás és más 3, 6. bűncselekmények
9 óra
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség által benyújtott vádirat szerint dr. K. K. E. I. rendű vádlott a vád tárgyává tett cselekményekkel érintett 2005. január 17. napjától 2011. július 12. napjáig terjedő időszakban a Jászberényi Szent Erzsébet Kórház ortopéd szakorvosa volt. Az I. rendű vádlott a dr. V. K. E. nevet használta orvosi tevékenysége során. Az I. rendű vádlottnak – az ortopéd szakorvosként nyújtott egészségügyi ellátásokon túl – egészségügyi igazgatási feladatkörébe tartozott a súlyos mozgáskorlátozott személyek közlekedési kedvezményeiről szóló 164/1995. (XII. 21.) Kormány rendelet 10. § (1) bekezdésében és II. számú mellékletben meghatározott I. fokú szakvélemény – eseti kérelmek alapján történő – elkészítése.
52
2008. évtől kezdődően a magánszemélyek és vállalkozók igen széles körében – Jász-Nagykun-Szolnok Megyére, Pest Megyére, Heves Megyére, BorsodAbaúj Zemplén Megyére kiterjedően – ismert volt az a körülmény, hogy dr. K. K. E. I. rendű vádlott, a kórház ortopéd szakorvosa hivatali kötelezettségét megszegve „hét pontos papír” néven elhíresült, az egészségkárosodás súlyos fokát és végleges voltát a valósággal ellentétesen tartalmazó I. fokú ortopéd szakorvosi véleményeket állít ki. A vádirat szerint dr. K. K. E. I. rendű vádlott az említett időszakban hivatali kötelezettségét megszegve, 1433 esetben állított ki az egészségkárosodás súlyos fokát és végleges voltát a valósággal ellentétesen tartalmazó I. fokú ortopéd szakorvosi véleményt a vádiratban felsorolt személyek vonatkozásában és külön megjelölt időpontokban a vádiratban II-XLII. tényállásokban részletezettek szerint. Az ügyészség az I. rendű vádlottat ezért – többek között – 1433 rendbeli hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás bűntettével vádolja, továbbá 7 rendbeli az előnyért hivatali kötelességét megszegve elkövetett hivatali vesztegetés bűntettével, továbbá bűnsegédi minőségben elkövetett különböző mértékű és minősítésű költségvetési csalás bűntettével, összesen 40 rendbeli esetben. A II-LXXXVI. rendű vádlottakat az ügyészség különböző módon és minőségben elkövetett, az egyes vádlottak esetében eltérő számú tényállás alapján, részben különböző minősítésű költségvetési csalás, részben közokirat-hamisítás bűntettével vádolja. A II-LXXXVI. rendű vádlottak cselekményei az I. rendű vádlott által kiadott orvosi igazolások megszerzésével kapcsolatosak részben, a másik részben pedig a kiadott igazolások felhasználásával elkövetett bűncselekményekkel, amelyek az említett valamelyik bűncselekményhez tartoznak és amelyek többsége a költségvetés számára vagyoni hátrányt eredményeztek különböző mértékben. Az elkövetések egyik jellemző módja az volt, hogy az ún. hétpontos papírt, az orvosi igazolást, a minősítést a munkáltatók, illetve a vádlottak, mint munkavállalók állami támogatások igénybevételéhez használták fel, ismerve az igazolás vádirat szerinti jellegét. A munkáltatók, a vádlottak ennek alapján jogtalanul kaptak költségvetési támogatást a megváltozott munkaképességű munkavállalók foglalkoztatásához nyújtható támogatásra rendelkezésre álló állami pénzösszegekből, a közlekedési támogatáshoz nyújtható alapokból, pénztári igazolvánnyal kapcsolatban, akadálymentesítésre rendelkezésre álló alapokból. A törvényszék az ügyben a 86 vádlottat kihallgatta, a bizonyítási eljárás az ügyészség által indítványozott tanúk kihallgatásával folytatódik.
53
Információ:
Dr. Sándor Géza sajtószóvivő – 06-30/239-9614
[email protected] Gyöngyné Dr. Kovács Gabriella sajtószóvivő – 06-56/501-400 3228-as mellék
[email protected]
Szolnoki Törvényszék, I. emelet 62. tárgyalóterem M. G. és társai
emberrablás bűntette és más bűncselekmények
2014. 8. november 30 6. A vádirat I. pontja szerint M.G. I.r. vádlott 2008. augusztusában Fegyverneken kölcsönadott 10.000.- Ft-ot a sértettnek, azzal, hogy azt a sértett 2008. szeptember 10-ig 15.000.- Ft összegben köteles visszafizetni. A sértett szeptember 8-án teljesített, a vádlott azonban azt állította, hogy a pénz hamis, és ismételten felszólította fizetésre. A sértett másnap ismét átadott 15.000.- Ft-ot, ám a vádlott ekkor már 15.000.- Ft-ot kért kamattal. A sértett ígéretet tett a további 5.000.- Ft megfizetésére, ám a vádlott ismét felhívta és közölte, hogy most már 40.000.- Ft-tal tartozik, de ezt a sértett most már elutasította, a vádlott további telefonhívásait ezután nem fogadta. Ezt követően a vádlott a sértettet bántalmazással fenyegette, így a sértett ennek hatására átadott a vádlott részére 40.000.- Ft-ot, majd a vádlott közölte a sértettel, hogy 10 percet késett, ezért további 20.000.- Ft-ot követelt, majd magához vett egy szamurájkardot, és a sértettet megöléssel fenyegette. A sértett a fenyegetések hatására további 20.000.- Ft-ot adott át a vádlott részére.
A vádirat szerint a vádlott 2009. január 8-án az utcán megállt az autójával a sértett mellett, a gépkocsi ablakán kinyúlva egy fegyvernek látszó tárgyat a sértettre fogott, majd közölte, hogy választhat 600.000.- Ft megfizetése vagy az élete között. A vádlott a sértettre kiabált, felszólította, hogy szálljon be a kocsiba, aki ennek nem akart eleget tenni, de a vádlott a gépkocsiból kiszállt, megragadta a sértettet, és betuszkolta a kocsi hátsó ülésére. A gépkocsiban a vádlott a sértettől elvette a személyi igazolványát, lakcímkártyáját, elszállította a földhivatalhoz, és a sértettet megöléssel fenyegetve arra kényszerítette, hogy a sértett tulajdonát képező ingatlan tulajdoni lapját kikérje. Ezután akarata ellenére ügyvédhez szállította, ahol valótlan tartalmú adásvételi szerződést íratott vele alá. A szerződést készítő ügyvéd a szerződés valótlan tartalmáról nem bírt tudomással. A vádlott a sértettet cselekményével személyi szabadságától több órán át megfosztotta, azonban a sértett szabadon bocsátását követelése teljesítésétől nem tette függővé. A vádirat további pontjaiban M.G. vádlott rablás bűntettével, illetőleg ő és 3 társa különböző sértettek sérelmére elkövetett zsarolás bűntettével, uszorabűncselekmény bűntettével, személy elleni erőszakos cselekménnyel fenyegetve elkövetett zaklatás vétségével kerültek megvádolásra. A tárgyalások folyamán a vádlottak kihallgatása megtörtént, jelenleg az egyes cselekményekkel kapcsolatos igen nagy számú tanú kihallgatása van 54
Információ:
folyamatban. A fenti határnapon is tanúk kihallgatásával folytatódik a bizonyítási eljárás. Dr. Sándor Géza sajtószóvivő +36-30/2399614
[email protected] Dr. Galambos Emese sajtótitkár 06-56/501-400 3221-es mellék
[email protected]
VESZPRÉMI TÖRVÉNYSZÉK Veszprémi Törvényszék Veszprém Vár u. 19 Fsz. 23. 2.Bf. Rablás bűntette és más 2014. 09:45 618/2014. bűncselekmények november óra B.E. vádlott 06. Az ügy nyilvános ülésre van kitűzve 1.) B.E. vádlott 2012. június 19-én együtt utazott Borsosgyőrről Pápára autóbusszal a sértettel, aki az autóbusz ülésén hagyta véletlenül a pénztárcáját, amelyet vádlott észlelt és a sértett leszállását követően azt a benne lévő 20.000,-Ft készpénzzel és igazolványokkal együtt magához vette, majd pedig a pénztárcában lévő bankkártyával több alkalommal pénzt szándékozott levenni sikertelenül, mivel a sértett időközben a bankkártyát letiltotta. 2) B.E. vádlott 2012. július 17-én pedig Pápáról Magyargencsre utazott K. G. társágában, amikor is a sértett figyelmetlenségét kihasználva, annak hátizsákjából pénztárcáját a benne lévő 8.700,-Ft készpénzzel, valamint igazolványait eltulajdonította. 3) 2012. július 29. napján amikor a sértett a Pápai Penny Marketben vásárolt B.E. vádlott észlelte, hogy a sértett kézitáskája a bevásárló kocsin került elhelyezésre és amikor a sértett az árukat válogatva a bevásárló kocsit néhány pillanatra őrizetlenül hagyta eltulajdonította a sértett táskáját a benne lévő pénztárcával és 150.000Ft készpénzzel, valamint a sértett igazolványaival együtt. 4) 2013. február 21.napján a délutáni órákban Pápán B.E. vádlott helyi járatos autóbuszra felszállva ismerősei társaságában a belvárosba utazott, amikor is a társaságában lévő személyek az autóbuszon utasszámlálást végző Volán alkalmazott tevékenységét kifogásolták, szidalmazták, majd 2 megálló közötti szakaszon az autóbuszt megállítani kívánták, hogy arról leszálljanak a vádlott társaságában lévő személyek közül az egyik utasszámlálást végző sértettet többször megütötte, amely dulakodásba B.E. vádlott maga is bekapcsolódott. 5) 2011. november 10. napján Mezőlakon vádlott egyik ismerősét meglátogatta, majd miután azt néhány pillanatra a lakásba magára hagyta, vádlott 20.000,-Ft készpénzt tulajdonított el. 6) 2013. február 22-én B.E. vádlott az idős korú szellemi leépülésben 55
szenvedő és akkor a pápai lakásán éppen egyedül tartózkodó sértettől 72.000,Ft-ot a sértett megtévesztésével tőle kicsalt. 7) 2013. március 08-án az esti órákban a megromlott egészségi állapotú ittas állapotban lévő sértettet lakásához tartozó kapualjban ököllel többször tarkón ütötte, és a bántalmazás hatása alatt álló sértett zsebeit átkutatva onnan 15.000Ft készpénzt tulajdonított el. 8) 2011. március 25. napján a rokkantnyugdíjas idegrendszeri problémák folytán beteg egészségi állapotú sértettet megtévesztve, és a sértett figyelmetlenségét kihasználva annak lakásából 602.000,-Ft-ot eltulajdonított B. E. vádlott.
Információ:
Első fokon eljárt bíróság: Pápai Járásbíróság nem jogerősen 5 (öt) év 6 (hat) hónap börtönbüntetésre, és 6 (hat) év közügyektől eltiltásra ítélte Dülkné dr. Pintér Zsuzsanna sajtószóvivő Tel. 06-30-237-5069
[email protected]
ZALAEGERSZEGI TÖRVÉNYSZÉK Nagykanizsai Járásbíróság G. Daniele és társa
Információ:
Állatkínzás bűntette
2014. 10. 06.
13.30
Az I. Az I. r. vádlott 2006-tól 2008 májusáig a pókaszepetki idősek otthonának vezetője volt, s munkaköréből adódóan tilos volt az2012 ott Az Olaszországban kutyatenyésztéssel foglalkozó vádlottak szeptemberében kölyökkutyákat jöttek vásárolni Magyarországra. Letenye környéki tenyésztőktől összesen 54 db 3-9 hetes kölyköket vettek, s egy autóba zsúfolva akarták őket Olaszországba vinni, mikor az M70-esen megállították őket az adó- és vámhivatal ellenőrei. Kiderült, nem tudják hitelt érdemlően igazolni a kutyák eredetét, s az állatokat nem az előírásoknak megfelelő módon szállították. A rekeszek, kartondobozok mérete, tisztasága nem volt megfelelő és sem megfelelő mennyiségű ivóvizet, élelmet sem biztosítottak a kölykök számára. Az állatok közül 17 elpusztult. dr. Beznicza Árpád sajtószóvivő 0630/902-4360
[email protected] Dr. Bartalné Dr. Mentes Judit sajtószóvivő 0630/421-4789
[email protected]
56
DEVIZAHITELES PEREK
A FŐVÁROSI ÍTÉLŐTÁBLA TÁRGYALÁSI JEGYZÉKE a "deviziaperek"-ben kitűzött tárgyalásokról (a tárgyalások helye: Budapest, II., Fekete Sas u. 3.)
Felperes megnevezése
tárgyalás időpontja
tárgyaló száma
Credit House Magyarország
2014.11.04 - 10 óra (határozathirdetés) 2014.11.04 - 8 óra 15 (határozathirdetés) 2014.11.07 - 13 óra (határozathirdetés) 2014.11.06 - 14 óra
fszt. 8.
fszt. 5.
2014.11.12 - 13 óra
fszt. 5.
2014.11.06 - 12 óra (határozathirdetés) 2014.11.05 - 10 óra 45 (határozathirdetés) 20414.11.05 - 10 óra (határozathirdetés)
fszt. 2.
UniCredit Bank Hungary Zrt. CIB Bank Zrt. Észak-magyarorsági Regionális Bank Zrt. Dél-dunántúli Regionális Bank Zrt. AXA Bank Europe S.A. Merkantil Car Gépjármű Lízing Merkantil Váltó és Vagyonbefektető Bank
57
fszt. 6. fszt. 2.
fszt. 8. fszt. 8.