ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 147/2009. (I. 21.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban: Rttv.) 112. §-ban biztosított jogkörében az MTM-SBS Televízió Zrt. (TV2; 1145 Budapest, Róna utca 174.) műsorszolgáltatóval szemben meghozta az alábbi határozatot: A Testület megállapítja, hogy a műsorszolgáltató a 2008. szeptember 26-án 12 óra 54 perces kezdettel sugárzott „A sötét angyal bosszúja” c. műsorszám nem megfelelő korhatárkategóriába történt besorolásával megsértette az Rttv. 5/B. § (3) és 5/C. § (2) bekezdésében foglaltakat. Ezért a Testület az Rttv. 112. § (1) bekezdés d) pontja, és a Műsorszolgáltatási Szerződés 11.6.1.9, 11.6.1.10 és 11.6.1.12 pontja alapján érvényesíti a Szerződésben megállapított kötbért, így 5.557.656 Ft, azaz ötmillióötszázötvenhétezer-hatszázötvenhat forint forint megfizetésére kötelezi a Műsorszolgáltatót. A Testület megállapítja továbbá, hogy a műsorszolgáltató „A sötét angyal bosszúja” c. műsorszám előzetesének nem megfelelő időpontokban történt sugárzásával megsértette az Rttv. 5/A. § (2) bekezdésében foglalt rendelkezést. Ezért a Testület az Rttv. 112. § (1) bekezdésének d) pontja alapján a Műsorszolgáltatási Szerződés 11.6.1.5. pontjában foglaltak szerint érvényesíti a Szerződésben megállapított kötbért, így 926.276,-Ft, azaz kilencszázhuszonhatezer-kétszázhetvenhat forint forint megfizetésére kötelezi a Műsorszolgáltatót. A kiszabott kötbért az ORTT MNB 10032000-01400843-00000000 számú számlájára 7 napon belül kell megfizetni. E végzés ellen közigazgatási úton fellebbezésnek nincs helye, a közléssel jogerős és végrehajtható. A végzés felülvizsgálatát a kézhezvételtől számított 30 napon belül bíróságtól lehet kérni a Testülethez benyújtandó keresetlevéllel.
Indokolás Állampolgári bejelentés alapján a Testület az 1899/2008. (X. 28.) sz. határozatával elrendelte a 2008. szeptember 26-án 12 óra 4 perctől sugárzott „A sötét angyal bosszúja” c. műsorszám hatósági ellenőrzését. A műsorszám címe: Sugárzás dátuma: Sugárzás időpontja: Csatorna neve: Hossz: A műsorszolgáltató besorolása:
A sötét angyal bosszúja 2008. szeptember 26. 12:04:24 TV2 85 perc 12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott sci-fi-akciófilm Darklight USA 2004 Bill Platt Shiri Appleby, Richard Burgi
Műfaj: Eredeti cím: Származási ország: Gyártási év: Rendező: Szereplők: A film tartalma:
Genetikailag kódolt, gyilkos vírus kerül ki a laboratóriumból, amely a pestishez hasonlóan szedi az áldozatait. A halhatatlanság titkát kereső kutatócsoport egyik tagja, Anders Raeborne saját magán kísérletezve, demonicová, sebezhetetlen szörnnyé válik. A halálos kór megállítására egy rejtélyes rend segítségül hívja Lilith-et, a pokol királynőjét. Shaw, aki régen a rend tagja volt, megpróbál segíteni a fiatal lánynak, hogy hihetetlen erejét használni tudja a gonosszal szemben. A rend törölte Lilith emlékezetét, így a múltbeli gonosz cselekedeteire nem emlékezik. A lány a harcok közben megtudja, hogy Shaw fiának halálában is szerepe volt, e felismerés miatt megpróbálja eldobni az életét, de Shaw segít neki, és megmenti az öngyilkosságtól. A halhatatlan harcos feladata lesz, hogy megállítsa a járványt. Hősünk végül elpusztítja a demonicová változott Anderst, és felveszi a küzdelmet a gonosz ellen. A vizsgálat eredménye: A műsorszolgáltató II. kategóriába sorolta a filmet, „azaz tizenkét éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott” minősítést kapott. Az IMDB (Internet Movie Database) adatbázisában szereplő információk szerint a műsorszámot az USA-ban a horrorisztikus jelenetek miatt „R” kategóriába sorolták, Nagy-Britanniában „12-es”, Hollandiában pedig „16-os” korhatár-megkötéssel látták el a filmalkotást a klasszifikációért felelős intézmények. A műsorszámok napközbeni közzététele akkor elfogadható, ha egyáltalán nem jelenik meg bennük ártalmas elem, illetve ha a problémás részek a 12 év alatti korosztály számára szülői magyarázattal feldolgozhatók, a serdülők pedig önállóan is megérthetik az elhangzottakat. A Fővárosi Bíróság 3.K.33902/2005/7. számú ítélete is megerősítette, hogy a kiskorúak egészséges erkölcsi, szellemi, pszichikai fejlődése olyan alkotmányos érték, amellyel szemben minden más alkotmányos szabadságjognak engednie kell. A véleménynyilvánítási, műsorszerkesztési, műsorszolgáltatási szabadság csak ezen értékek maximális védelmét figyelembe véve valósulhat meg. Kétség esetén kizárólag a túlzott védelem lehet az elfogadható mérce. 2
A film az alábbi tartalmak, illetve elemek miatt magasabb korhatári kategóriába sorolandó: a műsorszám műfaja sci-fi-fantasy. A filmben több véres, félelemkeltő jelenettel kellett szembesülniük a nézőknek, továbbá problematikus témaként megjelent a halál, az öngyilkosság és az érzelmi megrázkódtatás. Az alkotás elején elhangzott narráció is sejtette a film különös alaptémáját: „Sokan úgy tartják, hogy Éva volt az első asszony, aki az Édenkertbe született. Mások szerint volt egy elődje gyarlónak teremtve, tökéletlennek, a leghitványabb anyagból, a neve Lilith. Hitte, hogy egyenértékű társa Ádámnak, nem akart alárendelt lenni. Mindezért száműzték. Örökké való átok sújtotta. Megváltozott, valami más lett, irgalom nélkül gyilkolt.” A narráció közben villanásszerűen feltűnt a sötét mocsárból egy női alak, majd sikoltozó embereket láthattunk, amint Lilith támadásának estek áldozatául. A Testület álláspontja szerint a kiskorúak számára különösen ijesztő lehetett a Shaw-ra támadó, arc nélküli zombik attakja. Aggályosnak tekinthető, hogy a történet szerint korábban a főhős is ártatlan embereket gyilkolt, Shaw fia is Lilith öldöklésének lett az áldozata. Lilith emiatt öngyilkosságot kísérelt meg, de Shaw megmentette. A Testület álláspontja szerint a műsorszám meseszerűsége, fikciós jellege, olykor a számítógépes játékokra emlékeztető stílusa sem semlegesítette a kiskorúak egészséges fejlődésére gyakorolt káros hatását. Az alkotás realista ábrázolása, amely azt célozta, hogy a befogadó maga is átélje a látottakat, indokolttá teszi a műsorszám III. korhatári kategóriába történő átsorolását. A halhatatlanság titkát kutató orvos csoport tagjának, Andersnek demonicová változása, valamint a főszereplőhöz fűződő viszonya problémát okozhatott a fiatalabb nézők számára a film értelmezésekor. A témával foglalkozó szakértők szerint kb. kilenc éves korra tehető, amikor a realitás és a fikció elkülönítésének képessége megszilárdul, de a megértés szempontjából még ezután is problémát jelenthet, amennyiben a cselekmény nehezen követhető. A filmben visszatérő elemnek számított a szörnyek egymás közti és emberekkel folytatott küzdelme, amely – rövidebb megszakításoktól eltekintve – szinte folyamatosan jelen volt. A félelemkeltő, ijesztő jelenetek halmozottan fordultak elő, a szereplőket folyamatos ijedtség töltötte el, a rettegésük ábrázolása megrázó részletességgel, fokozott intenzitással történt (pl. amikor Abetet megtámadta a demonico, Lilith félelme jól érzékelhető volt). A főszereplők állandósult fenyegetettsége a nézőkben is magas szintű feszültséget és félelemérzetet kelthetett, amely kétségkívül alkalmas lehetett a 12 éven aluli nézők nyugalmának és biztonságérzetének megzavarására, de még a serdülő korosztályra is ártalmas hatást gyakorolhatott. Közeli felvételeket adtak közre ijedt szemekről, rettegő arcokról. Különösen erős hatást kiváltó eszköze volt a képi dramaturgiának a szubjektív kamera, amely lehetővé tette, hogy a Shaw-ra és Lilith-re támadó repülő demonico szemszögéből szemlélhessük a jelenetet. A fantázia szülte lények a külső megjelenésükben torzak, erősen félelemkeltők, támadóak, a főszereplőkkel szemben agresszívek voltak. Az egymást gyakran követő, hosszan kitartott feszültségkeltő, erőszakos cselekmények, valamint a következményeik megjelenítése során jellemző volt a hatás fokozására szolgáló filmes eszközök alkalmazása (gyors és közelítő kameramozgás), a jelenetek többségére baljós, fenyegető alaphangulat, feszültségkeltő zene nyomta rá a bélyegét. Jellemzőek voltak a sötét tónusú képsorok, a szereplők többsége kizárólag fekete ruhát viselt. A támadásokat intenzív hanghatások, robajok, süvítések tették érzékletessé. Emellett az összecsapásokat a szörnyek ijesztő hörgései, ordításai fémjelezték. A készítők a fenti eszközökkel fokozták a jelenetek dinamizmusát és drámaiságát. A képzeletbeli lényekkel folytatott összecsapásokban több ember is áldozatul esett, amelyek bemutatása olykor realisztikusan jelent meg (a demonico támadásainak véres nyoma, fájdalmas nyögések, hörgések). Az események értelmezésekor a szereplők maguk is természetfeletti, tudományosan nem igazolható jelenségekre (pl. árnyfény ereje miatt sebezhetetlen Lilith) hivatkoztak. A misztikus, horrorisztikus történet félelemkeltő jelenetei veszélyeztethették a gyermeki gondolkodás racionalitását, lélektanilag
3
kiszolgáltatottá tehették őket. Az ilyen típusú műsorok szorongásos álmokat válthatnak ki a kisgyermekeknél, de még a nagyobbaknak is emelhetik a szorongás szintjét. A kifogásolt tartalmak és jelenetek: 12:10:51–12:13:34 A Raeborne élettani intézet laboratóriumában kísérlet alá veti magát Anders orvos, és miután az agyán keresztül bejut a szervezetébe a különös szérum, elkezd átváltozni. Anders: „Meghódítottuk a halál völgyét. Halhatatlanság. Folytatódjék a teszt!” Később egy vele szemben álló férfi a sötétből három lövést ad le rá. A harmadik lövéstől a földre zuhan, majd nyögések közepette ismét talpra áll, a lövés okozta sebek pedig begyógyulnak, felszívódnak. A következő pillanatban Anders görcsszerű rángásokat produkál, majd összeesik. A teste átalakul, a szemei sárgán világítanak, majd nyögések és üvöltés kíséretében demonicová változik. Azonnal megöli a szobában tartózkodó egyik laboránst, a másikat pedig megsebesíti. A hatalmas, szárnyakkal rendelkező lénnyé változott Anders lassú léptekkel közeledik a fekete alakos férfi felé, aki az előbb meglőtte, majd a következőt mondja: „Az igazi halhatatlanság arca egész már Anders, immár több mint ember, demonico lett. A sorsa beteljesedett, figyelni fogom, most menjen!” 12:20:36–12:21:10 Marcus, a titokzatos rend egyik tagja találkozót beszél meg Shaw-val, ám a fekete ruhás alak hamarabb érkezik a helyszínre. Három lövéssel, hidegvérrel öli meg Marcust, aki nyögések közepette zuhan a földre. Shaw pár perccel később jelenik meg, a haldokló (szája széléből vér folyik) Marcushoz rohan, hogy információt szerezzen a támadóról, de Marcus már nem él. Hirtelen egy személygépkocsi közeledik nagy sebességgel Shaw felé, akinek sikerül elugrania előle, a gyilkos viszont elmenekül. 12:23:19–12:24:59 Lilith egy elhagyott gyárépület mosdójában éles üvegdarabbal távolítja el az egyik titokzatos jelet a nyakáról. A jelenet alatt feszültségfokozó zene hallatszik, a lány fájdalmas nyögések közepette operálja ki a szimbólumot. Majd múltbeli életének pillanatai jelennek meg előtte, ami miatt elájul. Amikor magához tér és felnéz a tükör fölé, a mosdó falára vérrel a következő feliratot írja valaki: „Lilith”. A lány arcán rémület tükröződik. 12:29:34–12:30:35 A televízió stúdiójában beszélget a riporter Anders egyik munkatársnőjével az új kutatás eredményeiről, az emberi élet mesterséges meghosszabbításáról. Amikor a doktornő konkrétumokról kezd beszélni, hirtelen megszűnik a stúdióban a világítás. Majd villanó fények között láthatjuk, amint a doktornő halálra rémül, majd a demonico feje jelenik meg közeli képen. Kinyújtott nyelve és hatalmas fogsora jól kivehető, miközben a nő halálsikolya hallatszik. A jelenet feszültségét hanghatásokkal és elsötétedő képsorokkal fokozzák. Végül a képernyő kihuny, majd a következő jelenetben az látható, amint a hullazsákban fekvő doktornő cipzárját felhúzzák. A halott riporter asztalra hanyatlott teste körül nyomozók dolgoznak. 12:37:18–12:38:12 Lilith hazaérkezik a lakásába, ahol Abe-val lakik. Miután lepakol az előszobában, a konyhaajtó nyílása mögött meglátja Abe véres kézfejét. A kamera lassú svenkkel közelítve mutatja a riadt lány tekintetét. Elakadó lélegzetének hangjai közben lassan előre közelít a konyha felé. Mikor az ajtón benyit, meglátja Abe véres fejét. A férfi utolsó erejéből, még
4
futásra szólítja fel a lányt, majd a kamera Lilith arcára fókuszál, amint meglátja a demonicot. A kamera közelről mutatja, ahogy a szörny a földön fekvő, vérző Abe-ra ráteszi a jobb karját és végez a férfival. Abe nyögései és az izgalomfokozó zene emelik a jelenet feszültségszintjét. Később Lilith kiszalad a konyhából, de menekülése közben a demonico a hasánál megsebesíti a hősünket. Amikor Lilith nem tud tovább menekülni, a demonico hörögve közelít felé, ám hirtelen az ablakon keresztül beugrik Shaw és megmenti Lilith-et. 12:40:29–12:42:37 Shaw egy elhagyott gyárban elmagyarázza Lilith-nek, hogy különös képességekkel rendelkezik: „A tested változásokon megy keresztül, és nem minden kellemes. Jobb, ha felkészülsz rá!” Majd váratlanul rálő Lilith-re. A lány nyög egyet, majd a földre esik. Shaw így folytatja: „Nem sérültél meg, koncentrálj! Az ösztöneid átveszik az irányítást.” Látható, amint először a sebhelye, majd a szeme és az egész teste sárga fényben kezd úszni, röviddel ezt követően pedig begyógyulnak a sebei. A fenti tapasztalatok birtokában Lilith elkezd önvédelmi technikákat alkalmazni Shaw támadási kísérletei ellen, az egész teste átalakul, fekete lesz, és erősebbé, vadabbá válva kiválóan harcol. 12:43:28–12:44:02 Shaw és Lilith elmennek a helyi kórboncnoki terembe, hogy utána járjanak a tömeges halálozás okainak. A kórboncnok kinyitja az egyik hullazsákot, ám véletlenül hozzáér a titokzatos anyaghoz, amely a halott doktornő testét borítja. Ekkor Shaw, hogy megmentse a kórboncnok életét, hirtelen előkap egy kardot, és levágja a kezét. A kézfej leesik a padlóra. Lilith odarohan a sebesült férfihoz, és a megcsonkolt karjára helyez egy gézlapot. A férfi fájdalmát a programkészítők naturálisan ábrázolták. 12:47:05–12:48:03 Raeborne az élettani intézet képviseletében tart előadást. Az emberi élettartam meghosszabbításáról kezd beszélni, amikor a pulpituson váratlanul megjelenik mellette a demonico, amely rátámad. Az emberek megrémülnek, jajveszékelve menekülnek. Egy alkalommal közelről látható a demonico feje és az is, amint lecsap az előadóra, aki a támadás után a földre zuhan. A későbbi képsorok bemutatják, hogy az áldozat meghal. Az emberek félelme hangban és képben is jól érzékelhető. 12:49:12–12:52:18 Shaw és Lilith tovább nyomoznak a demonico után, amelyre egy iskolaépületben találnak rá. Shaw előcsalogatja, majd megkezdődik Lilith és a lény harca. Az egyik szekvenciát a demonico nézőpontjából követhetjük nyomon. A jelenet feszültségszintjét a szörny hangja és az izgalomfokozó zenei aláfestés emeli. Végül Lilith karddal megsebesíti a demonicot, ami elmenekül. 12:59:59–13:01:22 A sebesült demonico - Anders formájában - az egyik kolléga segítségét kéri, hogy lássa el, mert nem kíván kórházba menni. Miután a férfi ellátja Anders sérülését, ismét véres jelenetnek lehetünk a szemtanúi, hiszen Anders demonicová változik, és rátámad a férfira. Karmával megsebesíti a férfi nyakát, az áldozat odakap, de a sérüléséből ömlik a vér. Majd rövid fuldoklás után holtan esik össze. A jelenetet feszültségkeltő zenei aláfestés kíséri. Később megfigyelhetjük a földön fekvő férfi véres mellkasát is.
5
13:08:33–13:10:15 Shaw és Lilith megtalálják Anders jegyzeteit. Anders (ember képében) váratlanul Lilith-re támad, és eltalálja a lányt egy hatalmas tálisz nyílvesszővel. Lilith azonnal összeesik, Shaw-t pedig leüti. A következő jelenetben Lilith kikötözve fekszik a műtőasztalon, két tű fúródik a mellkasába, ekkor felsikolt fájdalmában. 13:12:44–13:13:22 Shaw-ra két véres fejű sötét alak támad. A jelenet alatt félelemkeltő zenét sugároznak. Shaw próbál védekezni, a kamera két alkalommal közelről mutatja a támadókat. A jelenet feszültségszintjét fokozza, hogy a szereplők egy sötét, gyengén megvilágított teremben harcolnak. A szokatlan megvilágítás miatt a rémisztő alakok minduntalan hirtelen jelennek meg a képernyőn. 13:17:24–13:18:45 Shaw múltjából láthatunk egy jelenetet, amikor Connor fiával bújócskázik. A kisfiú a számolás után elmegy megkeresni az apját. Egy barlanghoz ér, ahol hirtelen rátámad egy ismeretlen lény. A támadást nem mutatja a kamera, csupán a kisfiú sikoltását halljuk. A történésekről csak Shaw reakcióin keresztül értesülhetünk, amint a sikoltás után aggódva keresi a fiát. A következő képsorokon már az apa rettenetes fájdalma követhető nyomon. 13:24:48–13:29:20 Miután Lilith biztonságba helyezi Anders apját, a demonico rátámad a lányra. Egy autó tetejére dobja, ami pár másodperc múlva felrobban. A robbanás után Lilith ismét átváltozik, és nekiront a demoniconak. Később azt láthatjuk, amint verekedésük után Lilith-et egy ház tetejéről ledobja a szörnnyé változott Anders. A szörny maga felé húzza Lilith-et, de a lány felkapja az egyik vashordó tetejét, és lefejezi a demonicot. Látható, amint a szörny feje leesik a földre. A szörny szemeinek sárga fényei végül kialszanak. 13:31:45–13:32:15 A film utolsó jelenetében Lilith elmegy a barlanghoz, ahol Shaw fiát, Connort is megölte az ismeretlen szörny. Időzített bombát helyez el a barlang bejáratánál, amit emberi koponyák és csontok díszítenek. Az élesítést követően kisétál, majd a háta mögött felrobban a bomba. A filmalkotásban a szörnylény (demonico) támadásának veszélye folyamatos volt. A fegyverek használata, a különösen intenzív hanghatások, valamint a speciális effektusok a fenyegetettséget magas szinten tarthatták a fiatalabb nézőkben. A fentiekre tekintettel „A sötét angyal bosszúja” c. film II. korhatári kategóriában való közzététele - álláspontunk szerint problematikus. Az „incidens” különösen aggályosnak tekinthető, hiszen az említett korhatári kategóriába történő sorolásával az óvodások és a kisiskolások is nézőkké válhattak. Az óvodáskorúak és az általános iskola első éveiben járó gyermekek vagy csak magára az agresszív cselekményre emlékeznek, vagy csak annak a közvetlen következményeire. Bizonyos életkor alatt a kiskorúak még nem képesek a cselekménysort logikusan összekapcsolni a kiváltó okoktól a következményekig. A látottak megfelelő feldolgozásának hiánya a gyermekekben nem csak szorongásos álmokat válthat ki, hanem az aktuális agressziószintet is növelheti, továbbá rászoktathatja a kiskorúakat arra, hogy később is ilyen típusú, agresszióval telített műsorokat keressenek. A fentiekre tekintettel felmerült az Rttv. 5/B. § (3) és 5/C. § (2) bekezdésében foglaltak sérelme.
6
A film rövid előzetesét az alábbi időpontban sugározta a Műsorszolgáltató az elemzett napon: DÁTUM 2008. 09.26.
CSATORNA TV2
CÍM A sötét angyal bosszúja
KEZDÉS 12:00:13
VÉGE 12:00:18
TARTAM 0:00:05
A műsorelőzetes közzétételével felmerült az Rttv. 5/A. § (2) bekezdésének a sérelme is A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (továbbiakban: Ket.) 51. § (1) bekezdésében foglalt rendelkezéseknek megfelelően a Testület 2008. november 27-én postázott levelében tájékoztatta a műsorszolgáltatót a hatósági ellenőrzés megállapításairól, egyúttal felhívta az ügyre vonatkozó nyilatkozatának megtételére. A műsorszolgáltató a felhívásnak 2008. december 8-án érkezett válaszlevelében tett eleget. Eljárási észrevételek: A TV2 szerint a Testület a hatósági eljárás megindításáról nem a Ket. 29. § (3) és (5) bekezdésének megfelelően tájékoztatta a műsorszolgáltatót, a megküldött felhívás nem tartalmazott konkrét adatot arra vonatkozóan, hogy az eljárás pontosan mikor indult. A Televízió részletesen kifejtette, hogy álláspontjuk szerint az ORTT és a műsorszolgáltató közötti közigazgatási jogviszony keretében megvalósuló ellenőrzés miért nem minősül a Ket. 29. § (4) bekezdése szerinti „folyamatos” ellenőrzésnek. Érdemi észrevételek: A Műsorszolgáltató egyetértett a Testülettel abban, hogy a gyermekek 10 év felett képesek a realitás, illetve a fikció megkülönböztetésére, képesek a televízió által bemutatott jeleneteket sorrendbe kapcsolni. A Műsorszolgáltató álláspontja szerint azonban a műsorszám műfaja, az, hogy a film fantasy elemekkel átszőtt, és a gyermekek képessége a realitás és a fikció megkülönböztetésére egyértelművé teszik azt, hogy a gyermekek a műsorszám megtekintése során a látottaktól el tudtak határolódni, különösen arra való tekintettel, hogy a 12 éven aluli gyerekek számára a film megtekintése nagykorú felügyelettel ajánlott. A Műsorszolgáltató azonban maga is úgy ítélte, hogy a műsorszám olyan jeleneteket is tartalmaz, amelyek félelmet kelthetnek, ezért mindenképpen indokoltnak tartotta a II. kategória alkalmazását. A Műsorszám minősítésénél szem előtt tartotta, azt, hogy ifjúság eszményképeket keres, amely számára követendő példa lehet, a televíziós hősök pedig azonosulási igényt ébreszthetnek. Ebből következően vette figyelembe az ORTT iránymutatását és az abban foglaltak alapján azt, hogy a II. kategória szerint besorolt műsorszámok nem csábíthatnak olyan hősökkel való identifikációra, akiket antiszociális, destruktív vagy erőszakos viselkedésformák jellemeznek, valamint nem sugallhatnak kettős értékrendet, amely a gyermekekben identitászavart, morális bizonytalanságot keltenek. Fontos továbbá, hogy a főhős által alkalmazott erőszak, akivel a néző azonosul, erkölcsileg igazolható legyen, valamint irányadó az is, hogy az egyes, erőszakot tartalmazó jelenetek visszafogottak legyenek az erőszakkal szembeni magatartásbeli elfásulás elkerülése érdekében. A Műsorszolgáltató álláspontja szerint önmagában az, hogy egy műsorszám erőszakra utaló jeleneteket tartalmaz, még nem teszi automatikusan III. vagy IV. kategóriába sorolandóvá az adott műsorszámot. 7
A Műsorszolgáltató beadványában az is előadta, hogy az 1494/2002. (X. 17.) számú ORTT határozatnak megfelelően a II. kategóriába sorolta a műsorszámot. A minősítésnél figyelembe vette pszichológus szakértő véleményét, valamint a Legfelsőbb Bíróságnak az Rttv. vonatkozó rendelkezésével kapcsolatos joggyakorlatát A Műsorszolgáltató álláspontja szerint az egyébként félelemkeltő, habár mindvégig visszafogottan megjelenített képek – nem valósítanak meg erőszak ábrázolást, tehát olyat, amely a köztapasztalat szerint is leginkább befolyásolhatja hátrányosan a kiskorúak fejlődését. A Testület álláspontja: Az eljárási kifogásokkal kapcsolatban: A közigazgatási szervek eljárására vonatkozó korábbi szabályozáshoz képest új jogintézmény a Ket.-ben az értesítési kötelezettség. Célja annak biztosítása, hogy az ügyfél valóban élhessen az őt megillető eljárási jogokkal. A Ket. 29. § (4) bekezdése taxatíve sorolja fel azokat az eseteket, amikor mellőzhető az eljárás megindításáról szóló értesítés: „Az értesítés csak akkor mellőzhető, ha a) az veszélyeztetné az eljárás eredményességét, b) az egyszerű megítélésű, a tényállás előzetes tisztázását nem igénylő ügyben az eljárás megindítása után azonnal sor kerül az érdemi határozat meghozatalára, c) az ellenőrzésre feljogosított hatóság az adott tárgyban folyamatosan lát el az érintettnél ellenőrzési feladatot, d) azt honvédelmi, nemzetbiztonsági, közbiztonsági okból jogszabály kizárja.” Az ORTT a joghatósága alá tartozó műsorszolgáltatók működését folyamatosan ellenőrző hatóság. A Testület feladatait meghatározó Rttv. 41. § (1) bekezdés b) pont értelmében „a Testület ellátja a törvényben előírt felügyeleti és ellenőrzési feladatokat”. Az ellenőrzés a TV2 teljes műsoridejéből havonta sorsolással kiválasztott napokra és műsoridőre terjed ki, azaz a vizsgálatok az Rttv. több §-a vonatkozásában havi rendszerességgel megtörténnek, a TV2 műsorszolgáltatásának rögzítése/figyelése folyamatos. Tekintettel arra, hogy az ellenőrzés tartalma és célja a Műsorszolgáltató által is ismert, álláspontunk szerint a Testületnek lehetősége van a fentebb idézett rendelkezés c) pontja alapján az értesítés mellőzésére. A Testület eljárása két részből áll: a Monitoring Szolgálat ellenőrző tevékenységéből, ami önmagában nem minősül közigazgatási aktusnak, és a szankció alkalmazására irányuló eljárásból, amelynek során a Testület közigazgatási szervként jár el (szankció alkalmazására csak a közigazgatási eljárási szabályok keretei között kerülhet sor). A Testület azzal tesz eleget az eljárási kötelezettségeinek, hogy a Monitoring Szolgálat által az ellenőrzés eredményéről készített vizsgálati jelentés megállapításait (a rendelkezésére álló bizonyítékokat) megküldi a Műsorszolgáltatónak, egyben felhívja, hogy 8 napon belül az ügyben nyilatkozatot tehet, ellenkező esetben a Testület a rendelkezésre álló adatok alapján dönt. Tekintettel arra, hogy nem minden, a vizsgálati jelentésben jelzett eset miatt kerül sor eljárás indítására, a hivatalból induló közigazgatási hatósági eljárás első eljárási cselekménye, vagyis az eljárás kezdő időpontja a nyilatkozattételre felhívó, és a rendelkezésre álló bizonyítékokat ismertető dokumentum megküldésének időpontja (a nyilatkozattételre felhívó 8
levél kelte). Mivel ezzel az irattal az ORTT minden, az ügyben addig keletkezett bizonyítékot az ügyfél rendelkezésére bocsát, egyben értesíti a nyilatkozattételi lehetőségről, maradéktalanul eleget tesz eljárási kötelezettségeinek. Az ügyintézési határidő a Ket. 33. § (5) bekezdés alapján az eljárás hivatalból történő megindításának napján kezdődik. Az ügy érdemére vonatkozó nyilatkozatról: A Testület nem ért egyet a Műsorszolgáltató azon álláspontjával miszerint az, hogy a film fantasy elemekkel átszőtt, és a gyermekek képessége a realitás és a fikció megkülönböztetésére egyértelművé teszik azt, hogy a gyermekek a műsorszám megtekintése során a látottaktól el tudtak határolódni. A Testület álláspontja szerint a műsorszám meseszerűsége, fikciós jellege, olykor a számítógépes játékokra emlékeztető stílusa sem semlegesítette a kiskorúak egészséges fejlődésére gyakorolt káros hatását. A film nemcsak félelemkeltő, hanem erőszakos elemeket is tartalmazott: az ijesztő jelenetek mellett megjelent a halál, az öngyilkosság és az érzelmi megrázkódtatás is, továbbá aggályosnak tekinthető, hogy a történet szerint korábban a főhős is ártatlan embereket gyilkolt. A képzeletbeli lényekkel folytatott összecsapásokban több ember is áldozatul esett. A Testület vitatja a műsorszolgáltató azon kijelentését is, hogy „az egyébként félelemkeltő, habár mindvégig visszafogottan megjelenített képek – nem valósítanak meg erőszak ábrázolást”. A Testület álláspontja szerint a műsorszámban megjelenő feszültségkeltő, erőszakos cselekmények, valamint a következményeik hatását az alkalmazott filmes eszközök is fokozták. A Fővárosi Ítélőtábla 2. Kf. 27.074/2004/3. sz. ítéletében megállapította, hogy: „A korhatár helyes meghatározásánál a műsorszám kiskorúakra gyakorolt összhatását kell figyelembe venni, vagyis egységesen, az egész filmet szemlélve kell azt elemezni…” A Fővárosi Bíróság a 24.K.33839/2004/12. számú ítéletében kimondta: „a minősítésnél a műsorszolgáltatónak mindig megszorítóan – és nem megengedően – kell eljárnia.” A Fővárosi Bíróság 3.K.33902/2005/7. számú ítéletéből is egyértelműen kitűnik azon bírói álláspont, miszerint a kiskorúak egészséges erkölcsi, szellemi, pszichikai fejlődése olyan alkotmányos érték, amellyel szemben minden más alkotmányos szabadságjognak engednie kell. A véleménynyilvánítási, műsorszerkesztési, műsorszolgáltatási szabadság csak ezen érték maximális védelmét figyelembe véve valósulhat meg. Kétség esetén csak a túlzott védelem lehet az elfogadható mérce. A Műsorszolgáltató által is idézett 1494/2002 (X. 17.) sz. ORTT határozat szerint: „A 16 és 18 év közötti korosztály már komoly médiatapasztalattal rendelkezik, többnyire könnyen felismeri azokat a műfajokat, amelyeknek meghatározó eleme az erőszakosan megoldott konfliktus, mint például az akciódús, a közönség szórakoztatásához hangsúlyos látványelemeket felsorakoztató filmek, így azokat annak megfelelően, azaz a hétköznapi valóságtól távol eső fikcióként, egyfajta modern meseként kezelik. Nem megengedhetők azonban az erőszak nyersebb, direktebb formái realitás-közelibb kontextusban, amelynek
9
feldolgozása nem annyira élettapasztalataitól függ.(…)”
a
médiatapasztalatoktól,
sokkal
inkább
a
befogadó
A Testület álláspontja szerint a kifogásolt műsorszám összhatását tekintve alkalmas volt a tizenhat éven aluliak fizikai, szellemi, erkölcsi fejlődésének kedvezőtlen befolyásolására, ezért a műsorszám nem felelt meg a II. korhatári kategória követelményeinek. Tekintettel arra, hogy az MTM-SBS Televízió Zrt. nem megfelelő korhatári kategóriába sorolta a 2008. szeptember 26-án 12 óra 4 perces kezdettel sugárzott „A sötét angyal bosszúja” c. műsorszámot, a Testület megállapítja, hogy az MTM-SBS Televízió Zrt. megsértette az Rttv. 5/C. § (2) és az 5/B.§ (3) bekezdését. A Testület megállapítja, hogy a műsorszolgáltató megsértette az Rttv. 5/A. § (2) bekezdését is, tekintettel arra, hogy a műsorszám előzetesét 21 óra előtt tette közzé. Az Rttv. 5./B (3) bekezdése szerint: „Azt a műsorszámot, amely alkalmas a tizenhat éven aluliak fizikai, szellemi vagy erkölcsi fejlődésének kedvezőtlen befolyásolására, különösen azáltal, hogy közvetett módon utal erőszakra, illetve szexualitásra, vagy témájának meghatározó eleme az erőszakos módon megoldott konfliktus, a III. kategóriába kell sorolni. Az ilyen műsorszám minősítése: tizenhat éven aluliak számára nem ajánlott.” Rttv. 5/C. (2) A III. kategóriába sorolt műsorszám megfelelő jelzéssel ellátva 21.00 és 05.00 óra között tehető közzé. Az Rttv. 5/A. § (2) A műsorelőzetes nem tehető közzé olyan időszakban, amikor az általa bemutatott, ismertetett műsorszám nem lenne közzétehető. A Testület 2008-ban számos alkalommal szankcionálta a műsorszolgáltatót a kiskorúak védelmére vonatkozó rendelkezések megsértése miatt, a jogsértéseket az alábbi táblázatban foglaltuk össze: Határozatszám 174/2008. (I. 23.) 177/2008. (I. 23.) 728/2008.(IV.22.) 748/2008. (IV.29.) 755/2008. (IV.29.) 756/2008. (IV.29.) 760/2008. (IV.29.) 973/2008. (VI. 4.) 1221/2008. (VII.2) 1525/2008. (VIII. 27.)
Megsértett törvényszakasz 5/A.§ (2) 5/B.§ (3) 5/C.§ (2) 5/A.§ (2) 5/A.§ (2) 3.§ (2) 5/B.§ (3) 5/B.§ (3) 5/C.§ (2) 5/B.§(3), 5/C.§(2), 5/A.§ (2) 5/B.§ (3) 5/C.§ (2) 5/A.§ (2) 5/B.§ (3) 5/C.§ (2) 5/A.§ (2) 5/B.§ (3) 5/C.§ (2) 5/B.§ (3)
10
Szankció d) 862.455 Ft d) 5 174 727 Ft d) 862.455 Ft d) 862.455 Ft c) 30 perc a) a) d) 5.174.727 Ft d) 862.454 Ft d) 5.174.727 Ft d) 862.455 Ft d) 5 174 727 Ft d) 862.455 Ft d) 5 174 727 Ft d) 5 174 727 Ft
1526/2008. (VIII. 27.) 1527/2008. (VIII. 27.) 1534/2008.(VIII.27.) 1536/2008. (VIII. 27.) 1883/2008. (X. 16.) 1875/2008. (X. 16.) 1876/2008. (X. 16) 1883/2008. (X. 16.)
5/C.§ (2) 5/A.§ (2) 5/B.§ (3) 5/C. § (2) 5/A.§ (2) 5/B.§ (3) 5/C.§ (2) 5/A.§ (2) 5/C. § (2) 5/A.§ (2) 5/C. § (1) 5/A.§ (2) 5/C. § (1) 5/B.§ (3) 5/A.§ (2) 5/B.§ (3) 5/A.§ (2) 5/A.§ (2) 5/C. § (1)
d 862 454 Ft d) 5 174 727 Ft d) 862 454 Ft d) 5 174 727 Ft a) a) a) a) d) 862.455 Ft a) d) 3 449 817 Ft d) 862 454 Ft d) 5 174 727 Ft d 862 454 Ft d) 862.455 Ft a)
A kiskorúak védelmére vonatkozó rendelkezések ismételt megsértése miatt a Testület az Rttv. 112. § (1) bekezdés d) pontja és a Műsorszolgáltatóval kötött Műsorszolgáltatási Szerződés alapján érvényesíti a Szerződésben megállapított kötbért. Az Rttv. 112. § (1) bekezdésének d) pontja kimondja: „112. § (1) Ha a műsorszolgáltató az e törvényben, illetve a szerzői jogról szóló törvényben, valamint a műsorszolgáltatási szerződésben és a rádióengedélyben előírt feltételeket és előírásokat nem teljesíti vagy megsérti, illetőleg ha műsorszolgáltatóval a cselekmény elkövetésekor munkaviszonyban vagy munkavégzésre irányuló más jogviszonyban lévő személy bűnösségét a Btk. 329. §-ában meghatározott bűncselekmény miatt jogerős ítélet állapította meg, a Testület d) érvényesíti a szerződésben megállapított kötbért,” 1. Rttv. 5/B. § (3) és 5/C. § (2) bekezdés A Műsorszolgáltatási Szerződés 11.6.1. pontja kimondja: „Ha a Műsorszolgáltató a Törvény alábbiakban felsorolt paragrafusaiban meghatározott kötelezettségeit megszegi, minden egyes esetben az alábbiakban meghatározott mértékű kötbért köteles az ORTT-nek megfizetni:” A Műsorszolgáltatási Szerződés 11.6.1.9. pontja szerint: „A Törvény 5/B. § (3) bekezdésében foglaltak megszegése esetén, amennyiben az 05.00 és 21 .00 óra között történik, a kötbér mértéke a kötbér alapjának 0,3 %-a.” A Műsorszolgáltatási Szerződés 11.6.1.10 pontja szerint: „A Törvény 5/C. § (2) bekezdésében foglaltak megszegése esetén a kötbér mértéke a kötbér alapjának 0,2 %-a.” A Műsorszolgáltatási Szerződés 11.6.1.12 pontja szerint: „Ha a Műsorszolgáltató által valamely egy és ugyanazon műsorszámmal a Törvény (…) 5/B.§ (3) és az 5/C.§ (2) bekezdéseinek megsértése egyszerre történik, akkor az ORTT a két 11
törvénysértésre fentiekben érvényesíthető kötbérmérték közül csak magasabb kötbérmérték erejéig jogosult a Műsorszolgáltatót kötbérfizetésre kötelezni.” A kötbér összege a Szerződés fent idézett rendelkezéséből következően arra tekintettel, hogy a kötbér alapja 1.852.552.137,-Ft, ennek 0,3%-a, vagyis 5.557.656,- Ft. 2. Rttv. 5/A. § (2) bekezdés A Műsorszolgáltatási Szerződés 11.6.1. 5. pontja értelmében: „A Törvény 5/A. § (2) bekezdésében foglaltak megszegése esetén a kötbér mértéke a kötbér alapjának 0,05 %-a.” A kötbér összege a Szerződés fent idézett rendelkezéséből következően arra tekintettel, hogy a kötbér alapja 1.852.552.137,- Ft, 926.276, - Ft. A szankció mértékének meghatározáskor a Testület figyelembe vette, hogy már korábban is hasonló mértékű szankciót alkalmazott a műsorszolgáltatóval szemben, valamint úgy látta, hogy a kiszabott kötbér mértéke arányban áll a törvénysértés súlyával. Az eljárás során a Ket. 153. § (2) bekezdése szerinti eljárási költség nem merült fel. Az Rttv. 136. § (2) bekezdése alapján a határozat ellen közigazgatási úton fellebbezésnek helye nincs. A határozat bírósági felülvizsgálatát az Rttv. 136. § (3) bekezdése biztosítja. Budapest, 2009. január 21.
az Országos Rádió és Televízió Testület nevében Dr. Majtényi László s.k. Elnök
12