AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2065/2009. (X. 21.) sz. HATÁROZATA
Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban: Rttv.) 112. §-ban biztosított jogkörében a Műsor-Hang Műsorszolgáltató Kft. (Gazdasági Rádió, Balassagyarmat 95,7 MHz, 1133 Budapest, Váci út 78/B.) műsorszolgáltatóval szemben meghozta az alábbi határozatot. A Testület megállapítja, hogy a műsorszolgáltató 2009. július 2-án egy alkalommal megsértette az Rttv. 90. § (2) bekezdésében foglaltakat. A törvénysértés miatt a Testület az Rttv. 112. § (1) bekezdésének a) pontja alapján felhívja a műsorszolgáltatót a sérelmezett magatartás megszüntetésére. E határozat ellen közigazgatási úton fellebbezésnek nincs helye, a közléssel jogerős és végrehajtható. A határozat felülvizsgálatát a közléstől számított 30 napon belül bíróságtól lehet kérni a Testülethez benyújtandó keresetlevéllel. Indokolás A Testület az Rttv. 41. § (1) bekezdés b) pontjának felhatalmazása alapján hivatalból vizsgálta az Rttv. rendelkezéseinek megtartását, és a Gazdasági Rádió-hálózat Balassagyarmat 95,7 MHz adójánál törvénysértést tapasztalt. A 626/2008. (III. 26.) sz. határozattal a Testület hozzájárult a Műsor-Hang Műsorszolgáltató Kft. Budapest 105,9 MHz, Balassagyarmat 95,7 MHz és Eger 100,7 MHz jogosultságainak egymással történő speciális hálózatba kapcsolódásához az alábbi műsoridő beosztás szerint:
Saját műsoridő Hálózatos műsoridő
Budapest 105.9 MHz 0-6, 6.30-11.30 és 17-19 óra között 11.30-14; 21-24 óra között (balassagyarmati műsor) és 6-6:30, 14-17, 19-21 óra között (egri műsor)
Balassagyarmat 95,7 MHz 11.30-14.00 és 21.0024 óra között 0-6, 6:30-11:30, 17-19 óra között (budapesti műsor) és 6-6:30, 14-17, 19-21 óra között (egri műsor)
Eger 100,7 MHz 6-6:30, 14-17 és 19-21 óra között 0-6, 6:30-11:30, 17-19 óra között (budapesti műsor) és 11:30-14, 21-24 óra között (balassagyarmati műsor)
A Műsor-Hang Műsorszolgáltató Kft. vállalta, hogy mindhárom jogosultság vonatkozásában megtartja a közszolgálati arányokat, továbbá mindhárom jogosultságnál változatlanok maradnak az alapvető jellegzetességek. A Balassagyarmat 95,7 MHz Műsorszolgáltatási Szerződésének 4.6. pontjában vállalta, hogy a helyi közélettel foglalkozó, a helyi mindennapi életet bemutató, azt segítő műsorszámok aránya 100% a saját műsoridő tekintetében. 2009. július 2-án a balassagyarmati adó ,,saját műsora” nem a vételkörzet lakosságának (és homogén célközönségének) hallgatói igényét elégítette ki, vagyis nem tett eleget a szerződésében vállaltaknak, ezért felmerült, hogy a műsorszolgáltató megsértette az Rttv. 90. § (2) bekezdésében foglaltakat. 2009. július 2-án a műsorszolgáltató által sugárzott műsorokat a határozat melléklete tartalmazza. A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (továbbiakban: Ket.) 51. § (1) bekezdésében foglalt rendelkezéseknek megfelelően a Testület 2009. szeptember 3-án postázott levelében tájékoztatta a műsorszolgáltatót a hatósági ellenőrzés megállapításairól, egyúttal felhívta az ügyre vonatkozó nyilatkozatának megtételére. A műsorszolgáltató nyilatkozata: A műsorszolgáltató 2009. szeptember 15-én érkezett válaszlevelében tett eleget a felhívásnak. A Műsor-Hang Műsorszolgáltató Kft. ügyvezetője levelében kifejtette, hogy a Rádió nem sértette meg az Rttv. 90. § (2) bekezdésében foglaltakat. A műsorok az ORTT-nek benyújtott műsortervnek megfelelően, az ott megjelölt műsorcímekkel, azonosító, megkülönböztető jelekkel, szerződés szerinti műsoridő beosztással kerültek adásba. A műsorszolgáltató álláspontja szerint az Rttv. 90. § (2) bekezdése nem tartalmaz olyan kitételt, amelynek alapján egzakt módon minősíthető lenne egy adó „saját műsorának” tartalma, vagy egzakt módon meghatározható lenne egy rádióadó hallgatóinak igénye. Hallgatói igénnyel, ízléssel kapcsolatos kérdések eltérő megítélése nem képezheti törvénysértés megállapításának alapját. A Rádió véleménye szerint a műsor mindenkori önálló szerkesztőjének felelőssége, hogy a műsorszolgáltatás alapvető jellegzetességeit figyelembe véve egy adott napon konkrétan milyen témákat dolgoz fel az ORTT által jóváhagyott műsorterven és műsorszerkezeten belül, milyen megközelítésben és mélységben. A rádió ügyvezetője levelében előadta, hogy a Gazdasági Rádió 95,7 elnevezésű „műsorszolgáltatás sajátos arculatát a gazdasági szemléletű megközelítés adja, vagyis mindenkor annak vizsgálata, hogy az adott téma milyen hatással bír a vételkörzet lakossága, a vállalkozói rétegek, a hallgatók életminőségének javulása szempontjából. A Gazdasági Rádió 95,7 műsorának hallgatótábora (hasonlóan a másik két műsorszolgáltatási jogosultságunk hallgatóihoz) azonos jellemzőkkel rendelkező viszonylag szűk speciális és homogén réteg (nem általában a „lakosság”, hanem a gazdasági élet szereplői, döntéshozói, akik cégvezetők, menedzserek, vállalkozók stb.) A hallgatók a fontosabb országos és nemzetközi gazdasági aktualitásokon túl inkább a regionális hírek, térségi értékelések, pályázati lehetőségek, tanácsok, szakértői vélemények, a közép és észak-magyarországi gazdasági, területfejlesztési információk, települési határokat áthidaló (térségi és regionális) együttműködési lehetőségek iránt érdeklődnek, amelyek segítséget nyújtanak mindennapi munkájuk végzéséhez.”
2
A műsorfolyamban rendszeresen megszólalnak a balassagyarmati, Nógrád megyét képviselő polgármesterek, országgyűlési képviselők, vállalkozók, területfejlesztési, környezetvédelmi és más gazdasági szakértők. A vizsgált napon a Gazdasági Rádió 95,7 saját műsorát elemezve a műsorszolgáltató álláspontja szerint nem vitatható, hogy a feldolgozott témák közül a balassagyarmati, Nógrád megyei hallgató mindennapi életében, munkájában hasznos információkhoz jutott, azt nem érezhette idegennek, másnak szólónak. A műsorszolgáltató nyilatkozatában felsorolta azokat a témákat (árvízhelyzet, GKI Gazdaságkutató Zrt. konjunktúraindexének bemutatatása, vállalati csalások típusait, a védekezési lehetőségeket bemutató Deloitte elemzés stb.), amikről az elemzett napon beszámoltak, és mindegyikkel kapcsolatban úgy vélte, hogy nem voltak érdektelenek a térségben élők számára. Az ügyvezető levelében jelezte, hogy ismételten áttekintették a műsorszolgáltatási szerződés tartalmát, és úgy vélték, hogy „amikor a 626/2008. (III. 26) sz. ORTT határozat született, mind a műsorszolgáltató, mind az ORTT figyelmét elkerülte a benyújtott/elfogadott új műsorstruktúrának megfelelő, a műsorszolgáltatási szerződés IV. 4.6 pontjában szereplő egyes adatok korrekciójának szükségessége, vagyis a benyújtott/elfogadott új műsorstruktúra változásainak átvezetése egyes adatokban”. A műsorszolgáltató kérte, hogy a saját műsoridő tekintetében a helyi közélettel foglalkozó, a helyi mindennapi életet bemutató, azt segítő műsorszámok aránya 100%-ról 52%-ra módosuljon. A Testület álláspontja: A Testület megjegyzi, hogy nem a hallgatói igénnyel, ízléssel kapcsolatos kérdések eltérő megítélése képezi a törvénysértés megállapításának alapját. A Testület egyetért a műsorszolgáltatóval abban, hogy a műsor mindenkori önálló szerkesztőjének felelőssége, hogy a műsorszolgáltatás alapvető jellegzetességeit figyelembe véve egy adott napon konkrétan milyen témákat dolgoz fel. Az Rttv. 3. § (1) bekezdésében biztosított szerkesztői szabadság keretében lehetősége van, hogy önállóan határozza meg a műsorszolgáltatás tartalmát.
Rttv. 3. § (1) A Magyar Köztársaságban a műsorszolgáltatás - e törvény keretei között szabadon gyakorolható, az információk és a vélemények műsorszolgáltatás útján szabadon továbbíthatók, a nyilvános vételre szánt magyarországi és külföldi műsorok szabadon vehetők. A műsorszolgáltató - a törvény keretei között - önállóan határozza meg a műsorszolgáltatás tartalmát, és azért felelősséggel tartozik. A Testület nem vitatja a műsorszolgáltató azon álláspontját, mely szerint az Rttv. 90. § (2) bekezdése nem tartalmaz olyan kitételt, amelynek alapján egzakt módon minősíthető lenne egy adó „saját műsorának” tartalma, vagy egzakt módon meghatározható lenne egy rádióadó hallgatóinak igénye. Az Rttv. 90. § (2) bekezdése ezzel kapcsolatban csupán azt mondja ki, hogy a műsorszolgáltató a „vállalt műsorstruktúrának megfelelő műsor sugárzására jogosult és köteles”. A műsorszolgáltatási szerződés az, ami meghatározza a vállalt műsorstruktúrát. A balassagyarmati adó esetében nevezetesen azt, hogy saját műsoridejében 100%-ban helyi közélettel foglalkozó, helyi mindennapi életet bemutató, azt segítő műsorszámokat sugároz. Ebből a szempontból nincs jelentősége annak sem, hogy a rádió hallgatói milyen speciális
3
csoportból kerülnek ki. A Testület nem vitatja a műsorszolgáltató azon megállapítását, mely szerint a vizsgált napon a balassagyarmati, Nógrád megyei hallgatók a mindennapi életükben, munkájukban hasznos információkhoz jutottak, azt nem érezhették idegennek. A műsorszolgáltató szerződésében azonban nem arra vállalt kötelezettséget, hogy az általa sugárzott műsorok a vételkörzet lakosságának hallgatói igényeit elégítik ki, hanem arra, hogy helyi közélettel foglalkozó, a helyi mindennapi életet bemutató, azt segítő műsorszámokat sugároz. Tekintettel azonban arra, hogy a műsorszolgáltató a vizsgált napon ezt nem teljesítette, a Testület megállapítja, hogy megsértette az Rttv. 90. § (2) bekezdésében foglaltakat.
Rttv. 90. § (2) A műsorszolgáltató a pályázatában vállalt időtartamban és adásidőben az adásidő-beosztás szerint, saját megkülönböztető azonosítási jelét használva, a vállalt műsorstruktúrának megfelelő műsor sugárzására jogosult és köteles, az általa üzemben tartott saját hálózaton, berendezésekkel, eszközökkel vagy távközlési szolgáltató (műsorszóró) szolgáltatás közreműködésével. A saját eszközökkel történő műsorszóró, szétosztó tevékenységekre a távközlési szolgáltatási engedélyt nem, de a külön jogszabályokban meghatározott egyéb engedélyeket be kell szerezni. A szankcionálás alapját az Rttv. 90. § (2) bekezdés megsértésének tekintetében az Rttv. 112. § (1) bekezdés a) pontja jelenti: 112. § (1) Ha a műsorszolgáltató az e törvényben, (…) valamint a műsorszolgáltatási szerződésben (…) előírt feltételeket és előírásokat nem teljesíti vagy megsérti (…), a Testület a) felhívja a műsorszolgáltatót a sérelmezett magatartás megszüntetésére. A Testület korábban nem szankcionálta a műsorszolgáltatót az Rttv. 90. § (2) bekezdésének megsértése miatt, ezért a Testület úgy véli, hogy a jelen esetben tapasztalt jogsértés miatt elegendő az Rttv. 112. § (1) bekezdés a) pontjában rögzített jogkövetkezmény alkalmazása. Az eljárás során a Ket. 153. § (2) bekezdése szerinti eljárási költség nem merült fel. Az Rttv. 136. § (2) bekezdése alapján a határozat ellen közigazgatási úton fellebbezésnek helye nincs. A határozat bírósági felülvizsgálatát az Rttv. 136. § (3) bekezdése biztosítja. Budapest, 2009. október 21. az Országos Rádió és Televízió Testület nevében
Dr. Majtényi László elnök
4
Melléklet: Gazdasági Rádió Balassagyarmat Hírek/újabb csúcsra erősödött a forint/kamatcsökkentési várakozások/tőzsde/télen ismét leállhatnak az orosz gázszállítások/lemondott a horvát kormányfő/jó hírek érkeztek az USAból/időjárás Vasúti közlekedési hírek/beszélgetés Juhász Attila elemzővel a magyar IMF hitellel kapcsolatos várakozások Nagy Károly műsorvezető a MÁV átalakításáról/hírek/Suba Kriszta/kötvényt bocsát ki az IMF/kétséges tartja-e hazánk az IMF szabta irányvonalat/bírálják az innovációs költségvetés megkurtítását/MÁV átalakítása/nyertese lehet hazánk a válságnak/eurókötvényt bocsát ki hazánk/makrogazdasági előrejelzést készít a Költségvetési Tanács/Fidesz bírálat a Bajnai-kormány gazdaságpolitikájának/feltöltötte a kormány a krízisalapot/erősödött a forint Belső csalások, lopások kiszűrése a cégeknél/Deloitte vezetőjének véleménye/bankok helyzete a világban Nagy Károly műsorvezető az IMF kötvénykibocsátásról/Hírek/Suba Kriszta/kétséges tartja-e hazánk az IMF szabta irányvonalat/bírálják az innovációs költségvetés megkurtítását/MÁV átalakítása/nyertese lehet hazánk a válságnak/eurókötvényt bocsát ki hazánk/makrogazdasági előrejelzést készít a Költségvetési Tanács/Fidesz bírálat a Bajnaikormány gazdaságpolitikájának/feltöltötte a kormány a krízisalapot/erősödött a forint Vasúti közlekedési hírek/zene/tőzsdei hírek/gazdasági helyzet alakulása/közlekedési hírek/reklám Nagy Károly műsorvezető a MÁV átalakításáról/Hírek/Suba Kriszta/kétséges tartja-e hazánk az IMF szabta irányvonalat/bírálják az innovációs költségvetés megkurtítását/MÁV átalakítása/nyertese lehet hazánk a válságnak/eurókötvényt bocsát ki hazánk/makrogazdasági előrejelzést készít a Költségvetési Tanács/Fidesz bírálat a Bajnaikormány gazdaságpolitikájának/feltöltötte a kormány a krízisalapot/erősödött a forint Zene/elemzés a hazai tőzsdéről a Cashline munkatársával; majd zene Reklám/Hírek/Suba Kriszta/csökkent BUX/gondok a Malévnál/orosz autópiac visszaesése/csődvédelmet kért egy autóalkatrész beszállító/időjárás Zene; 9.37-kor kezdődik az Üzletmenet című műsor Hírek/Suba Krisztina/Bajnai Gordon a kormány tevékenységéről/augusztusban jön ki programjával az MDF/Tőzsde Zene, majd folytatódik az Üzletmenet című műsor Hírek/Suba Krisztina/Bajnai Gordon a kormány tevékenységéről/augusztusban jön ki programjával az MDF/MÁV átalakítása/Tőzsde Zene; medinicaközpont átadás Debrecenben Hírek/Suba Kriszta/nem erősödik a forint/tőzsde/csökkent az autóértékesítés/csökkenő részvénykibocsátás/kamatot vágott a svéd jegybank/tőzsde 5
Idő 7.38-7.43
7.43-8.00 8.00-8.12
8.12-8.30 8.30-8.42
8.42-9.00 9.00-9.12
9.12-9.30 9.30-9.35
9.35-10.00 10.00-10.05 10.05-10.30 10.30-10.37
10.37-11.00 11.00-11.05
Zene; majd folytatódik az Üzletmenet című műsor;11.26-kor tőzsdei hírek Kezdődik a Gazdasági Rádió 95.7 (Balassagyarmat) műsora/Hírek/Suba Kriszta/nem változtat az alapkamaton az EKB/nem mozdul a forint árfolyama/folytatja az intervenciót a svájci jegybank/kamatot vágott a svéd jegybank/nem drágult az olaj/elkezdett emelkedni a londoni luxuslakások ára/időjárás Zene; majd riport a római parti árvízhelyzetről Hírek/Suba Kriszta/10 éves csúcson az európai munkanélküliség/ipari termelői árak alakulása/erősödött a forint/nem csökkent alapkamatot az EKB/nem ért egyet a Fidesz az adótörvényekkel/emelkedett a felszámolások száma/tőzsde/időjárás Zene; riport a Deloitte vezetőjével a vállalatokon belüli visszaélésekről Hírek/Suba Kriszta/10 éves csúcson az európai munkanélküliség/ipari termelői árak alakulása/erősödött a forint/nem csökkent alapkamatot az EKB/nem ért egyet a Fidesz az adótörvényekkel/emelkedett a felszámolások száma/feloszlatták a Magyar Gárdát/időjárás Zene/javul a GKI konjunktúra indexe/12.50-kor az IMF újabb szigorításokat vár el hazánktól Hírek/erősödött a forint/10 éves csúcson az európai munkanélküliség/ipari termelői árak alakulása/IMF hitelt kapott Fehéroroszország/jogerősen feloszlatták a Magyar Gárdát/tőzsde/időjárás Zene; majd interjú Nagy József vidékfejlesztési szakemberrel Hírek/erősödött a forint/10 éves csúcson az európai munkanélküliség/ipari termelői árak alakulása/IMF hitelt kapott Fehéroroszország/jogerősen feloszlatták a Magyar Gárdát/Világbank növekvő hitelkihelyezése/tőzsde/időjárás Zene/kötelező az elemek visszagyűjtése Kezdődik az egri műsor/Hírek/Suba Kriszta/nem változtatott az alapkamaton az EKB/rontottak Írország adósminősítésén/erősödött a forint/10 éves csúcson az európai munkanélküliség/ipari termelői árak alakulása/IMF hitelt kapott Fehéroroszország/nővekvő világbanki hitelkihelyezés/Szerbiában feltöltik az ország egyetlen gáztározóját/tőzsde Zene Hírek/Borbély Péter/nem változtatott az alapkamaton az EKB/10 éves csúcson az európai munkanélküliség/ipari termelői árak alakulása/leminősítették Írországot/erősödött a forint/Világbank növekvő hitelkihelyezése/Szerbiában feltöltik az ország egyetlen gáztározóját/tőzsde/időjárás Zene; majd reklám Hírek/Borbély Péter/nem változtatott az alapkamaton az EKB/ipari termelői árak alakulása/10 éves csúcson az európai munkanélküliség/emelkedő munkanélküliség az USA-ban/gyengült a forint/elveszthet egy orosz kőolajmezőt a MOL/Szerbiában feltöltik az ország egyetlen gáztározóját/időjárás Zene Hírek/Borbély Péter/nem változtatott az alapkamaton az EKB/ipari termelői árak alakulása/10 éves csúcson az európai 6
11.05-11.30 11.30-11.35
11.35-12.00 12.00-12.05
12.05-12.30 12.30-12.35
12.35-13.00 13.00-13.05
13.05-13.30 13.30-13.35
13.35-14.00 14.00-14.07
14.07-14.30 14.30-14.35
14.35-15.00 15.00-15.05
15.05-15.30 15.30-15.35
munkanélküliség/emelkedő munkanélküliség az USA-ban/gyengült a forint/esett a DJ/elveszthet egy orosz kőolajmezőt a MOL/leminősítették Írországot/időjárás Zene Hírek/Borbély Péter/nem változtatott az alapkamaton az EKB/10 éves csúcson az európai munkanélküliség/emelkedő munkanélküliség az USA-ban/esett a DJ/esik a BUX/EB a gáztározók feltöltésére kéri tagállamait/időjárás Netcity című informatikai műsor/H-Bon + című beruházás Hírek/Borbély Péter/rossz lett az amerikai munkanélküliségi adat/gyengül a forint/nem változtatott az alapkamaton az EKB/újabb rakétákat lőtt ki Észak-Korea/időjárás Állás és karrier Egri-Nagy Erzsébet műsorvezetésével a munkaerőpiacról Hírek/Borbély Péter/rossz lett az amerikai munkanélküliségi adat/esett a tőzsde/nem változtatott az alapkamaton az EKB/10 éves csúcson az európai munkanélküliség/növekedett a Világbank hitelkihelyezése/hitelkeret megnyitás Lettországnak/EB a gáztározók feltöltését kéri tagállamaitól/lassabban halad a hazai gáztározók feltöltése/ Nem változtatott alapkamaton az EKB/Barcza György elemző/10 éves csúcson az európai munkanélküliség:Ádler Judit szakértő Hírek/Borbély Péter/rossz lett az amerikai munkanélküliségi adat/esett a tőzsde/nem változtatott az alapkamaton az EKB/10 éves csúcson az európai munkanélküliség/növekedett a Világbank hitelkihelyezése/leminősítették Írországot/lassan halad a magyar gáztározók feltöltése/elveszthet egy orosz kőolajmezőt a MOL/időjárás Kötvénykibocsátást tervez az IMF:Szántó Dávid szakértő/csökkentek a hozamok az államkötvény aukción:Suppán Gergely elemző Hírek/Borbély Péter/rossz lett az amerikai munkanélküliségi adat/nem csökkentett kamatot az EKB/újabb rakétákat lőtt ki ÉszakKorea/időjárás Brezina Szabolcs a Nap vendége Hírek/Borbély Péter/rossz lett az amerikai munkanélküliségi adat/esik a tőzsde/nem csökkentett kamatot az EKB/10 éves csúcson az európai munkanélküliség/időjárás Folytatódik a beszélgetés Brezina Szabolccsal Hírek/Borbély Péter/rossz lett az amerikai munkanélküliségi adat/nem csökkentett kamatot az EKB/Valutaalap segít a hitelezésben/időjárás Világzenei összeállítás a Gazdasági Rádióban Hírek/Borbély Péter/rossz amerikai munkanélküliségi adat/devizaárfolyamok és tőzsde/leminősítették Írországot/újabb rakétákat lőtt ki Észak-Korea/időjárás A blues csillagai/100.7 összeállítása Hírek/Borbély Péter/rossz amerikai munkanélküliségi adat/devizaárfolyamok és tőzsde/leminősítették Írországot/újabb rakétákat lőtt ki Észak-Korea/időjárás A blues csillagai/100.7 összeállítása Hírek/Borbély Péter/rossz amerikai munkanélküliségi
7
15.35-16.00 16.00-16.05
16.05-16.30 16.30-16.35
16.35-17.00 17.00-17.10
17.10-17.30 17.30-17.40
17.40-18.00 18.00-18.05
18.05-18.30 18.30-18.35
18.35-19.00 19.00-19.05 19.05-20.00 20.00-20.05
20.05-20.30 20.30-20.35
20.35-21.00 21.00-21.05
adat/devizaárfolyamok és tőzsde/elveszítheti orosz olajmezőjét a MOL/felgyorsítja a Stadler szolnoki beruházását/időjárás Kezdődik a 95.7 műsora Jazzvilág címmel Hírek/Borbély Péter/rossz amerikai munkanélküliségi adat/devizaárfolyamok és tőzsde/leminősítették Írországot/újabb rakétákat lőtt ki Észak-Korea/időjárás Folytatódik a Jazzvilág című műsor Hírek/Borbély Péter/rossz amerikai munkanélküliségi adat/devizaárfolyamok és tőzsde/leminősítették Írországot/újabb rakétákat lőtt ki Észak-Korea/időjárás Folytatódik a Jazzvilág című műsor Varga Mihállyal készült interjú
8
21.05-21.30 21.30-21.35
21.35-22.00 22.00-22.05
22.05-23.00 23.00-24.00