2008. (X. 22.) FVM rendeletben meghatározott. an 20 Természetközeli gazdálkodás című képzéshez

KÉPZÉSI PROGRAM a 139/2008. (X. 22.) FVM rendeletben meghatározott an 20 Természetközeli gazdálkodás című képzéshez A képzési program kódszáma: an20 A képzési program megnevezése: Természetközeli gazdálkodás című képzés A képzés során megszerezhető kompetencia: 1.Általános ismeretek a természetvédelemről 2. Környezetkímélő gyepgazdálkodás 3. A vadkár megelőzése, csökkentése a mezőgazdaságban 4. Környezetvédelmi bevallási kötelezettségek, bevallások készítése A képzésen való részvételhez javasolt előképzettség: - iskolai alapképzettség 8 vagy 10 osztály - ……………………………………………… szakképesítés, végzettség A képzés óraszáma: - elmélet: 22 óra - gyakorlat: - óra A képzés módja: csoportos képzés (csoportlétszám legfeljebb 30 fő) A képzés tematikája és óraterve:

Sorszám

Témakör

1.

Általános ismeretek a természetvédelemről természetvédelmi alapismeretek; – a mezőgazdaság kulcsszerepe a környezet- és természetvédelemben; – a hazai természetvédelem működése; – Nemzeti Parkjaink, gazdálkodás a NP-ok területén; – Magyarország védett állatai és növényei; – gyógynövény és gombaismeret Környezetkímélő gyepgazdálkodás

2.

elméleti gyakorlati óraszám óraszám 22

„Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa” Az Európai Unió és a Magyar Köztársaság támogatásával

-

-

3. 4.

A vadkár megelőzése, csökkentése a mezőgazdaságban Környezetvédelmi bevallási kötelezettségek, bevallások készítése

-

A képzési program részletes tematikája (oktatási segédlet szintjén)

1. téma: Általános ismeretek a természetvédelemről 1.1 Természetvédelmi alapismeretek – a biodiverzitás (szerző: Győri-Koósz Barbara) A biodiverzitás – az élet elképesztő sokfélesége a Földön – teszi a bolygónkat nemcsak lakhatóvá, hanem gyönyörűvé is. Az emberiség függ ettől a sokféleségtől és ennek következtében létünk és életminőségünk ezer szállal kapcsolódik hozzá: élelem, energia, fa és egyéb nyersanyagok, megfelelő összetételű levegő és tiszta víz teszi lehetővé az életet és működteti a gazdaságot. Ugyanakkor természetes környezetünknek vannak kevésbé kézzelfogható javai is, mint például az esztétikai élmény, művészeti és technikai inspiráció, kikapcsolódás. Az Európai Közösség szerteágazó és hatalmas kulturális sokfélesége és gazdasági szerkezete tükröződik a vidéki tájakban, a mezőgazdaságban és a természeti élőhelyekben. Gazdái és gondviselői vagyunk egy csodálatos természeti örökségnek, amelyet remélhetőleg továbbadhatunk a jövő generációknak. Az utóbbi 25 évben az EU tagállamai közösen minden eddiginél átfogóbb hálózatot építettek ki, mely magában foglal több mint 26.000 közösségi jelentőségű területet, mintegy 850.000 km2 –t, az Európai Unió több mint 17%-át. Ezen területcsoportok összességét nevezzük Natura 2000 hálózatnak – amely a közösségi jog által védett területek legnagyobb összefüggő hálózata a világon – az EU állampolgárainak elkötelezett szövetsége a biodiverzitás megőrzéséért. Miért volt szükség a biodiverzitás európai szintű védelmére? A Földünket benépesítő természetes élővilágot az emberiség többféleképpen is átalakítja. A természetet romboló hatások négy nagyobb csoportra oszthatók: az élőhelyek feldarabolódása, idegen fajok betelepítése, élőhelyek átalakítása, és szennyezés, amelyek következtében természeti környezetünk kezdi elveszíteni a bevezetőben említett eddigi ingyenes „ökoszociális” szolgáltató képességeit (tiszta levegő, víz, termékeny talaj, legelő, tűzifa, egyéb haszonvételek valamint sport és kikapcsolódás). A korábban kialakított intenzív gazdálkodás a túlhasznosítással, vagyis hosszútávon nem fenntartható területgazdálkodással szél- és vízeróziót, vegyszer-felhalmozódást és egyéb termőképesség csökkenést okozott az egész világon a fejlett és fejlődő


gazdaságú országokban egyaránt. Az első természet- és környezetvédelmi kezdeményezések eredményeképp létrejövő, a termőföldek között szigetszerűen elhelyezkedő természetvédelmi területek rendszere sajnos nem oldotta meg a problémát az ember és a természet hosszútávon fenntartható együttélésének kérdésében. Ez a rendszer ugyanis hosszabb távon nem képes biztosítani az élővilág hálózatszerű működésének fenntartását, azzal, hogy szigetszerű rezervátumba kényszeríti közös természeti értékeinket, a ritka növény- és állatfajokat. Tehát mind természetvédelmi, mind gazdálkodói szinten szemléletváltásra volt szükség. A Natura 2000 hálózat a felsorolt problémákból többre is megoldási lehetőséget kínál. A szigetszerűen megőrzött természetközeli területeket zöld folyosókkal kapcsolja hálózatba. Így biztosíthatja az élőlények vándorlásához szükséges útvonalakat, az egyes fajok egymástól távol lévő populációi között az átjárhatóság lehetőségét és ezzel a genetikai állományuk változatosságának fenntartását, a természet sokszínűségének és ökoszociális szolgáltatásainak, többek között termőképességének megőrzését. Egy ilyen jellegű hálózat szükségességének a felismerése válasz volt a vadvilág élőhelyeinek nagyarányú rombolására és elaprózódására, amelynek tanúi voltunk az előző évtizedekben. Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség megerősítette, hogy a legutóbbi években sok európai faj hanyatlásnak indult, a természetben 64 őshonos növényfaj kipusztult, a madárfajok 38%-a és a lepkefajok 45%-a fenyegetett, sérülékeny, ill. veszélyben lévő populációkkal, és Európa első ízben lehetett tanúja egy olyan faj kihalásának (egy hegyikecske faj) amely már szerepelt az élőhelyvédelmi irányelv listáján. Nagy nyomás nehezedik az élőhelyekre és ökológiai rendszerekre: például Észak- és Nyugat-Európa vizes élőhelyei 60%-kal csökkentek az utóbbi évtizedekben. A legutóbbi évtized folyamán a természetes élővilág helyzete tovább romlott (pl. Csehországban újabb lepkefajok tűntek el). Az ezért a veszteségért felelős terhelő tényezők a városiasodás, az infrastrukturális és turisztikai fejlődés, a mezőgazdasági és erdészeti tevékenységek mind intenzívebbé válása. A fentiekben leírtak alapján a Natura 2000 hálózat kulcsszerepet játszik az EU biológiai sokszínűségének (biodiverzitásának) megóvásában, célja az Európában honos karakterfajok, valamint a ritka vagy csak itt előforduló állatok és növények megőrzése a magunk és a jövő nemzedékek számára. Az élőhelyvédelmi irányelv mintegy 200 élőhelytípust és 700 növény- és állatfajt azonosít, melyek az Európai Közösség számára jelentőséggel bírnak. Ezeknek az értékeknek a megőrzése hosszútávon nem érhető el a természet elszigetelt, zsebkendőnyi területeinek megóvásával, bármilyen nagy legyen is egyedi értékük. A területek hálózatának létrehozásával ezen élőhelyek és fajok teljes kiterjedésének keresztmetszetén a Natura 2000 dinamikus és élő hálózat megvalósítását célozza, garanciát nyújtva azok megőrzésére. A közösségi természetvédelmi irányelvek keretében az élőhelyvédelmi intézkedéseket egyéb fajvédelmi rendelkezések egészítik ki.


A hazai természetvédelem működése: illetékességi kérdések Magyarországon jelenleg 10 nemzeti park igazgatóság található, amelyek működési területe az egész országot lefedi. A 29/2004.(XII. 25.) KvVM rendelet 2005. január 1ei hatállyal szétválasztotta a természetvédelem hatósági és kezelési jogköreit; ennek értelmében szétváltak az illetékességi és működési határok is. A korábban a nemzeti park igazgatóságok kezében lévő természetvédelmi hatósági jogkört és kezelési feladatkört kettéválasztották. A természetvédelmi hatósági munkát a továbbiakban az összevont zöldhatóság, vagyis a környezetvédelmi és vízügyi felügyelőség természetvédelmi jogkörrel összevont intézményei, a területileg illetékes környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi felügyelőségek (országosan összesen 10 db) látják el, míg a természetvédelmi kezelési tevékenységeket - a természetvédelmi őrszolgálat és szakmai háttérbázis működtetésével együtt - továbbra is a nemzeti park igazgatóságok végzik. A nemzeti park igazgatóságok biztosítják tehát elsősorban a természetvédelmi munkában a terepi jelenlétet, őrszolgálati ellenőrzéseket, a területkezelés irányítását, a védett területeken a kutatási, oktatási tevékenységek felügyeletét, továbbá a bemutatásban és ökoturizmusban is részt vesznek. A felügyelőségek ugyanakkor a beadott kérelmek egyablakos ügyintézési lehetőségét biztosítva intézik a környezetvédelmi, vízügyi és természetvédelmi jogköröket érintő engedélyezéseket és szakhatósági állásfoglalásokat, az esetleges panaszok kivizsgálását. A mezőgazdaság kulcsszerepe a környezet- és természetvédelemben A mezőgazdaságnak évezredek óta kulcsszerepe van az emberiség életben maradásában és fejlődésében. Alapvető természeti értékeket hordoznak agrárterületeink: a legelők, a szántóföldek melletti fasorok, bokorsorok, csatornák, maguk a szántók, a tanyák, istállók és az agrártáj számos más összetevője. Legértékesebb fajaink közül többnek kizárólagos, másoknak kiegészítő élőhelyei a különböző mezőgazdasági területek, például a nemzetközi vörös könyv alapján világszerte veszélyeztetett túzoknak, parlagi sasnak vagy a harisnak. A környezetbarát agrárgazdálkodás alapvető eszköz a mezőgazdasági területek élővilágának fenntartásában. Például a növényvédelmi intézkedések esetében a vegyszerekkel szemben természetkímélőbb módszerek alkalmazása a biológiai és mechanikai védekezés illetve a vetésforgó, rezisztens fajták kiválasztása, a természetes ellenségek számára megfelelő életfeltételek kialakítása, stb.). A mezőgazdasági területek élővilága alapvető mintázatainak, kapcsolatrendszerének megismerésével a lehetőségek tárháza nyílhat meg a hosszú távú termőképesség megőrzésének (talaj tápanyagforgalom, talajvíz megőrzése) valamint a vegyszerek, nehézfémek és egyéb növényekbe és állatokba jutó káros anyagok kiküszöbölése érdekében. Az Európai Unió természeti értékeinek pusztulása, elsősorban a mezőgazdasági területekhez kötődő fajok drasztikus állománycsökkenése, a mezőgazdasági túltermelés és a vidék elnéptelenedése átfogó és nem csak termelésre épülő vidékpolitikát és többfunkciós mezőgazdálkodást igényel.


A Natura 2000 hálózat támogatja a fenntartható gazdálkodást, célja tehát nem a gazdasági tevékenységek kizárása vagy hátráltatása, inkább csak segít a helyi gazdálkodási paraméterek meghatározásában, kialakításában, amelyek által megőrizhető a biológiai sokféleség is. A Natura 2000 területek lehatárolásának és fenntartásának célja az azokon található, az élőhelyvédelmi irányelv 1-3. számú mellékletében meghatározott fajok, és a 4. számú mellékletben meghatározott élőhelyek kedvező természetvédelmi helyzetének megőrzése, fenntartása, helyreállítása, valamint a Natura 2000 területek lehatárolásának alapjául szolgáló természeti állapot, illetve a fenntartó gazdálkodás feltételeinek biztosítása. A Natura 2000 területekkel kapcsolatban az irányelv (1) bekezdésében meghatározott célját más, különösen az ország társadalmi-gazdasági fejlődése, illetve a honvédelmi érdek szempontjából lényeges, törvényben vagy a kormányrendeletben meghatározott, fontos közérdeket szolgáló fejlesztési célokkal összehangoltan kell megvalósítani.

1.2 Nemzeti Parkjaink, gazdálkodás a Nemzeti Parkok területén (szerző: Csihar László) A természetvédelem, az ökoszisztémák védelme csak úgy biztosítható, ha a védett zónák zárványszerű elszigetelése helyett azokat beágyazzuk az őket körülvevő gazdasági és társadalmi környezetbe. A hazánkra ma jellemző természetszerű ökoszisztémák kialakulásában, azok megőrződésében a mindenkori gazdasági és társadalmi környezet meghatározó szerepet játszott. A Hortobágy, a Kiskunság, a nagy vízfolyásainkat övező táj mai képe az elmúlt évszázadokban folyamatosan alakult ki az ott folyó gazdálkodásnak, tájhasználatnak is köszönhetően. Az, hogy ennek ellenére – vagy éppen ennek köszönhetően – számos természeti érték, ma már természetvédelmi oltalom alatt álló növény- és állatfaj tudott fennmaradni is jelzi, hogy a védett területeken fontos szerepe van a környezetbarát gazdálkodásnak. Hazánk területének mintegy 10 %-a természetvédelmi oltalom alatt áll. A védett területek között vannak egyedi jogszabállyal kihirdetett országos jelentőségű, illetve helyi jelentőségű, valamint a természet védelméről szóló 1996. évi LIII törvény (továbbiakban Tvt) 23. § (2) bekezdése alapján a törvény erejénél fogva védelem alatt álló szikes tavak és lápok. Védett természeti területek védettségi kategóriái Nemzeti park Tájvédelmi körzet Természetvédelmi terület Természeti emlék Országos jelentőségű védett természeti terület

Száma (db)* 10 38 160 1 209

Területe (ha)* 482 626 334 492 29 419 0 846 537


Ex lege lápok Ex lege szikes tó Helyi jelentőségű védett természeti terület Helyi jelentőségű természeti emlék Összesen *2010.január 01. állapot szerint

1043 895 2147

44 359 20 160 51 306 0 962 362

A természetvédelmi oltalom alatt álló területek több mint 45 % erdőművelési ágú, 26 %-ot meghaladja a gyepek aránya, de jelentős a szántóterületek (12 %) kiterjedése is. Található közöttük 2 % körüli mértékben nádas és halastóként használt, valamint kisebb kiterjedésben szőlő, gyümölcsös és kert gazdálkodású területek is. Hazánk Európai Unióhoz történt csatlakozásával kapcsolatban kijelölésre kerültek a Közösség Irányelveinek megfelelően az úgynevezett Natura 2000 területek. A hazai területek kijelölése az irányelvekben előírt kritériumok messzemenő figyelembe vételével történt. A kijelölt Natura 2000 területek "a különleges madárvédelmi területek és a különleges természet-megőrzési területek" mintegy 1,95 millió hektárt tesznek ki, mely az ország területének 21%-a. A két területtípus átfedése közel 42%. A Natura 2000 hálózat részben a védett természeti területek már meglévő hálózatára épül (a jelölt területek 39%-a), de eddig még nem védett területek is részét képezik. Figyelembe véve hazánk egyedülálló természeti adottságait és a természeti értékeknek a legtöbb nyugat-európai országénál jobb megőrzöttségét, a hazai területkijelölés nagysága valamivel az EU átlag fölötti. A természetvédelmi, illetve a Natura 2000 területeken folytatható gazdálkodási tevékenységek, a földhasználat feltételeit számos jogszabály határozza meg. Közülük a legfontosabb Tvt. A törvény alapelvként határozza meg, hogy a természeti értékek és területek csak olyan mértékben vehetők igénybe, hasznosíthatók, hogy a működésük szempontjából alapvető természeti rendszerek és azok folyamatainak működőképessége fennmaradjon, továbbá a biológiai sokféleség fenntartható legyen (Tvt 5. § (2) bekezdés). A védett területeken folytatott mező-, erdő-, nád-, hal-, vadgazdálkodás (a továbbiakban: gazdálkodás) során a fenti alapelvek betartatása érdekében számos előírás került rögzítésre. A Tvt 38. § meghatározza azokat a tevékenységeket, melyeket a védett természeti területen kizárólag a természetvédelmi hatóság engedélyével lehet végezni. Közöttük számos olyan tevékenység található mely szorosan kapcsolódik a gazdálkodáshoz. (1) bekezdés: a)90 kutatás, gyűjtés, kísérlet végzéséhez, kivéve, ha a kutatást országos jelentőségű védett természeti területen az igazgatóság végzi; b) a gyep feltöréséhez, felújításához, felülvetéséhez, öntözéséhez, legeltetéshez, kaszáláshoz;


c) a terület helyreállításához, jellegének, használatának megváltoztatásához; d) termőföldnek nem minősülő földterület rendeltetésének, termőföld művelési ágának a megváltoztatásához; e) az erdőről és az erdő védelméről szóló törvény hatálya alá nem tartozó fa, facsoport, fasor, fás legelőn lévő fa kivágásához, telepítéséhez; f)91 nád és más vízinövényzet égetéséhez, irtásához, aratásához, gyep- és parlagterület, tarló és szalma égetéséhez, valamint – a kijelölt és kiépített tűzrakóhely kivételével – erdőterületen tűz gyújtásához; g) növényvédő szerek, bioregulátorok és egyéb irtószerek, valamint a talaj termékenységét befolyásoló vegyi anyagok felhasználásához; h) horgászathoz; i) közösségi és tömegsportesemények rendezéséhez, sportversenyhez, technikai jellegű sporttevékenység folytatásához; j)92 járművel történő közlekedéshez, az arra kijelölt utak, az engedélyezett tevékenységek végzéséhez szükséges munkagépek, valamint a feladatukat ellátó – külön jogszabályokban erre feljogosított – személyek járművei kivételével. (2) (3) Növény- és állategészségügyi karantén fertőzés és járványhelyzet elhárítása során, az (1) bekezdés g) pontja szerinti eljárás lefolytatása helyett, a természetvédelmi hatóságnak egyidejűleg be kell jelenteni a felhasználandó készítmény fajtáját. A fentiek közül külön ki kell emelni néhány engedélyhez kötött tevékenységet. A gazdálkodáshoz kapcsolódó gyűjtési engedélyt kell beszerezni például a gyógynövények, gombák, vadgyümölcsök kereskedelmi mértékű gyűjtése esetében. A gyepgazdálkodáshoz kapcsolódó engedély kiadása során a természetvédelmi hatóság a gyep területek, az ott található természetszerű élőhelyek, védett növény- és állatfajok hosszú távú megőrzése érdekében jár el. Ebből következően a gyep feltörésére, felújítására, felülvetésére, öntözésére, amely az élőhely teljes, vagy jelentős átalakítását jelentheti, elsősorban a természetvédelmi szempontból leromlott gyepek átalakítása során kerülhet sor. A kaszálási engedélyben a természetvédelmi hatóság meghatározhatja például a kaszálás idejét, a használható gépek műszaki paramétereit (vágószerkezet típusa, szélessége), a kaszálás módját, a vadriasztó lánc használatát, a kaszálatlan területek nagyságát, elhelyezkedését. A kaszálás megkezdése az adott területen előforduló védett növényfajok virágzás, valamint a védett állatfajok szaporodási időszakának figyelembe vételével kerül meghatározásra. A legelők esetében előírásra kerülhet például a legeltetés időtartama, különös tekintettel a téli legeltetésre, a legelőt használó állatfajok, állatfajták, a hektáronkénti állatlétszám is.


A legelők hasznosítása során pásztoroló vagy szakaszolt legeltetés alkalmazása kívánatos természetvédelmi szempontból. Pásztoroló legeltetésre elsősorban a juhok esetében kerülhet sor. Gondoskodni kell az elgyomosodott (nitrifikált) területeken magérés előtt a mechanikus gyomirtásról. Termőföld művelési ágának megváltoztatása a védett területeken a minél természetesebb élőhelyek irányába tekinthető kedvező folyamatnak. A rossz hatékonysággal használható, a gyepterületek közé beékelődő, a tavak – különösen a szikes tavak – parti zónájában található szántóterületek visszagyepesítése a természetvédelmi kezelés részeként mindenesetben engedélyezhető tevékenység. Alapvetően nem fogadható el védett gyep területek művelési ágának megváltoztatása szántóföldi-, vagy más intenzív gazdálkodás céljára. Növényvédő szer használata a természetszerű élőhelyek – pl.: gyepek, erdők, nádasok, halastavak – esetében az ott található életközösségek védelme érdekében rendkívül indokolt (pl.: növény- és állategészségügyi karantén fertőzés és járványhelyzet elhárítása, invazív fajok állománykezelése) helyzetben kerülhet engedélyezésre. Szántóföldeken, gyümölcsösökben, szőlőkben, kertekben növényvédő szer, bioregulátor használata növényvédelmi terv alapján kerül engedélyezésre. Ilyenkor is elsősorban a környezetkímélő, szelektív szerek alkalmazására kell a hangsúlyt helyezni. A természetvédelmi hatóság engedélyében meghatározhatja a használható hatóanyagot, a kijuttatás idejét, módját (földi-, légi eszköz). A kijuttatás módjai közül a földi eszközök használata tekinthető kedvezőbbnek a kisebb elsodródási veszély miatt. Műtrágya használatának engedélyezésére az elkészített tápanyag-gazdálkodási terv figyelembe vételével kerülhet sor. A természetvédelmi hatóság más hatóságok engedélyezési eljárásában közreműködve is előírásokat, korlátozásokat tehet a mezőgazdálkodással kapcsolatban. A Tvt 39. § (1) bekezdése több ilyen eljárást sorol fel: a) földrészlet megosztása, alakjának, terjedelmének megváltoztatása; b) telekalakítás, építés, létesítés és használatbavétel; c) nyomvonalas létesítmény és földmű építése; d) ipari, mezőgazdasági, szolgáltatási tevékenység végzéséhez szükséges telep létesítésének engedélyezése során; e) külön jogszabályban meghatározott esetben az erdészeti, vadászati, halászati hatósági eljárásokban; . g) termőföld más célú hasznosításának engedélyezésekor.


A természetvédelmi oltalom alatt álló területekre természetvédelmi kezelési tervek készülnek. Ezekben a egyedi rendeletként megjelenő tervekben – egyebek mellett – meghatározásra kerülhetnek az adott védett területre jellemző egyedi előírások, korlátozások. A kezelési terv meghatározhatja a védett természeti területen folytatandó tevékenységnek azon feltételeit, amelyek teljesítése a Tvt 38. § (1) bekezdésében meghatározott engedély beszerzése alól mentesít. Ilyen lehet például a kaszálás megkezdés idejének általános meghatározása, bizonyos növényvédő szer csoportok használata, műtrágya hatóanyag kvóta. Az előírások – a védett terület kiterjedésétől függően – helyrajzi számokra, vagy nagyobb területegységekre kerülhetnek meghatározásra. Ezekben az esetekben engedélyt csak az így meghatározott feltételektől eltérő használatok esetében szükséges beszerezni. Külön jogszabály foglalkozik a Natura 2000 területek közül a gyepterületeken folytatható gazdálkodással. A NATURA 2000 gyepterületek fenntartásának földhasználati szabályairól szóló 269/2007. (X. 18.) Korm. rendeletben kerültek rögzítésre. A rendelet előírásait a védett és a nem védett Natura 2000 gyepterületekre is alkalmazni kell. A legfontosabb előírások a következők: • Legelő területek o Gyepterületen csak szarvasmarha, juh, kecske, szamár, ló és bivaly legeltethető. o A gyepterület túllegeltetése tilos. o Tápanyag-utánpótlás csak a legelő állatok által elhullajtott ürülékből származhat, trágya kiszórása tilos. • Kaszáló területek o A terület legalább 5, legfeljebb 10%-át – beleértve a természetvédelmi érdekből hatósági határozattal elrendelt eseti korlátozással érintett földterületeket is – kaszálásonként változó helyen kaszálatlanul kell hagyni. o A kaszálást a kaszálandó terület középpontjából indulva vagy a táblaszél mellől, az ott élő állatok zárványterületre szorítása nélkül kell elvégezni. A kaszálás során vadriasztó lánc használata kötelező. o Az inváziós és termőhely-idegen növényfajok megtelepedését és terjedését meg kell akadályozni, állományuk visszaszorításáról gondoskodni kell mechanikus védekezéssel vagy speciális növényvédőszer-kijuttatással, ezen a technológián túl egyéb vegyszerhasználat tilos. o A kaszálás tervezett időpontját a tevékenység megkezdése előtt a földhasználónak legalább öt munkanappal írásban be kell jelentenie a


működési terület szerinti nemzeti park igazgatóságnak. o Gyepterületen a szálas takarmány tárolása a kaszálást követő 30 napon túl tilos. A Natura 2000 gyepterületeken végzett gazdálkodást szabályozó előírások kompenzálására, a földhasználati előírások betartásának elősegítése érdekében támogatási lehetőséghez juthatnak a gazdálkodók. Meg kell jegyezni ugyanakkor, hogy az előírások betartása abban az esetben is kötelező, ha a gazdálkodó támogatási igényt nem nyújt be! Kisebb területekre jellemző a nád- és a halgazdálkodás. Különösen madárvédelmi szempontból jelentős védett területeket találhatunk közöttük. Ezekhez a speciális élőhelyekhez kapcsolódó élővilág védelme érdekében is számos természetvédelmi előírást kell betartani a gazdálkodónak. Az okszerű nádgazdálkodás folytatása természetvédelmi érdek is lehet, hiszen ezzel a tevékenységgel lassítani lehet a tavak természetes feltöltődését, az egészségesebb nádas fennmaradását. Ugyanakkor ezen a természetes élőhelyen a gazdálkodás a természetvédelmi hatóság engedélyéhez kötött. Az engedélyben meghatározásra kerülhet a nádvágás ideje, a vágóeszköz, az időjárási és talajviszonyok, a tarlómagasságot, valamint a nádvágástól mentesített terület kiterjedése, elhelyezkedése. Fontos szempont lehet a levágott nád ideiglenes elhelyezésére kijelölt területek meghatározása. A nád depóniákra történő kiszállítása, a tárolás, majd az elszállítás jelentős taposási kárt okozhat, illetve hulladékkeletkezéssel járhat. A halgazdálkodás során természetvédelmi szempontból fontos elvárások lehetnek a halastavak vízkormányozásának szabályozása. Bármilyen a terület vízháztartását befolyásoló beavatkozás (leeresztés, feltöltés) a természetvédelmi érdekekkel összhangban végezhető. A tavakban a szaporodási időszakban (március 01.- július 30.), annak feltöltését követően a - tervezett lehalászási időszakoktól eltekintve - a víz szintje legfeljebb 20 cm-t ingadozhat. A természetes vízszintingadozást meghaladó mértékű vízszint változás a természetvédelmi kezelővel történt egyeztetés alapján végezhető. Téli szárazra állítás (kifagyasztás) után április 01.-ig el kell érni, hogy a minimális vízszint a tó teljes területén elérje a 30 cm-t. A halastavakra az illetékes nemzeti park igazgatóság által jóváhagyott “madárriasztási tervet” kell készíteni és alkalmazni. A természetes hozam javítására a tavakban csak istállótrágya alkalmazható. A tó leeresztését megelőző egy hónapos időszakban istállótrágya nem alkalmazható. Előnybe kell részesíteni az őshonos hazai halfajok telepítését, illetve meg kell


akadályozni, hogy a tavakba kihelyezésre kerülő nem őshonos halfajok a lehalászások során a természetes vizekbe kerüljenek. A lehalászások ütemezése, minél gyorsabb véghezvitele nem csak a gazdálkodás hatékonyságát növelheti, hanem egyben jelentősen csökkentheti a védett madárfajok által okozott károk mértékét is. A természetvédelmi hatóság korlátozhatja a sporthorgászati tevékenységet, hiszen ez folyamatos zavarást, emberi jelenlétet feltételez. A szőlő-, gyümölcstermesztés során a növényvédelemhez kapcsolódó előírások betartása mellett a természetvédelmi területeken a hagyományos tájhasználatot követő, az ősi fajtákat megőrző gazdálkodás a kívánatos a védett természeti területeken.

1.3 Magyarország védett állatai és növényei (szerző: Csihar László) A természeti értékek és természeti területek a nemzeti vagyon sajátos és pótolhatatlan részei, fenntartásuk, kezelésük, állapotuk javítása, a jelen és jövő nemzedékek számára való megőrzése, a természeti erőforrásokkal történő takarékos és ésszerű gazdálkodás biztosítása, a természeti örökség és a biológiai sokféleség oltalma, valamint az ember és természet közötti harmonikus kapcsolat – nemzetközi kötelezettségvállalásainkkal összhangban történő – kialakítása, mint az emberiség fennmaradásának alapvető feltétele, a természet hatékony védelmének létrehozását igényli. 1996. évi LIII. tv. Magyarországon milyen növény- és állatfajok válhatnak védett természeti értékké? A természetvédelmi oltalom alá helyezendő növény- és állatfajok kiválasztása számos szakmai, tudományos feltétel alapján történik. Ezek között megtalálhatók mind hazai-, mind nemzetközi kötelezettségvállalásokból fakadó kritériumok. Hazai kötelezettségvállalások Alapvető elvárás, hogy hosszú távon biztosítani kell a hazánkra jellemző őshonos növény- és állatfajok fennmaradását, állományaik stabilitását, esetenként növekedését. A hazánkban előforduló fajok közül alapvetően az alábbi szempontok figyelembevételével történik az egyes fajok természetvédelmi szempontú értékelése. • Különös figyelmet kell fordítani a bennszülött (endemikus) – a Kárpátmedencében kialakult, csak itt előforduló – fajok védelmére, hiszen ezek megőrzése a Földön máshol nem valósítható meg (pl.: bánáti bazsarózsa,


•

•

•

•

magyar nőszirom, fekete galagonya, lápi póc, rákosi vipera, kárpáti forráscsiga); A maradvány (reliktum) – a Kárpát-medencében a földtörténet korábbi korszakára (pl.: jégkorszak) jellemző – fajok védelme a természetes környezeti változások emlékeiként fontosak (pl.: cifra kankalin, magyar vadkörte, zergeboglár, pannon gyík, magyar tarsza, sisakos sáska, északi pocok); Kiemelt feladat azon endemikus, egyben reliktum fajok védelme, melyek a régmúlt korokban a Kárpát-medencében alakultak ki és maradtak fenn – bennszülött maradvány fajok (pl.: erdélyi hérics, pilisi len, tornai vértő, magyar fehérlepke, fóti boglárka); A természetvédelmi oltalom alá helyezés során vizsgálni kell a faj veszélyeztetettségét, hazai elterjedését, „alkalmazkodó képességét” az emberi hatásokra, beavatkozásokra; A veszélyeztetett fajok hazai jegyzéke – Magyarországi Vörös Könyv – tartalmazza a kipusztult és eltűnt, a közvetlenül-, aktuálisan-, valamint a potenciálisan veszélyeztetett fajokat. Szoros kapcsolat van a természetvédelmi oltalom alatt álló, illetve a Vörös Könyvben szereplő fajok között.

Nemzetközi kötelezettségvállalások Nemzetközi szerződések, egyezmények alapján is természetvédelmi oltalom alá kerülhetnek Magyarországon növény- és állatfajok. Közülük a legfontosabbak az alábbiak: • Nemzetközi Természetvédelmi Unió (IUCN) által kezelt Nemzetközi Vörös Könyvben szerepelnek mindazon fajok, melyek világviszonylatban veszélyeztetettek. Közülük – különösen a vonuló, vándorló fajok között – számos olyan fordul elő, mely hazánkban is előfordul. Ezek védelme a világállomány megőrzése érdekében feladatunk (pl.: parlagi sas, vékonycsőrű póling, vörösnyakú lúd); • EGYEZMÉNY az európai vadon élő növények, állatok és természetes élőhelyeik védelméről (Berni Egyezmény). Az 1990-ben Magyarország által ratifikált egyezmény 5., 6. és 7. cikke előírja az aláíró országok részére az egyezmény függelékében szereplő fajok adminisztratív úton történő védelem alá helyezését (pl.: ürge, denevérek, vidra, jégmadár); • A TANÁCS 79/409/EGK IRÁNYELVE a vadon élő madarak védelméről (Madárvédelmi Direktíva). Az Európai Közösségek Tanácsa által 1979-ben elfogadott irányelv rögzíti az Európai Unió tagországaiban természetvédelmi oltalommal védett madárfajok listáját (pl.: házi veréb, kárókatona, bütykös hattyú, seregély, siketfajd); • A TANÁCS 92/43/EGK IRÁNYELVE a természetes élőhelyek, illetve a vadon élő növény- és állatvilág megőrzéséről (Élőhelyvédelmi Direktíva). Az Európai Közösségek Tanácsa által 1992-ben elfogadott irányelv rögzíti – egyebek mellett – az Európai Unió tagországaiban természetvédelmi oltalommal védett növény- és állatfajok (kivéve a madarak) listáját (pl.: hörcsög, barna medve, hólyagos fóka); „Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa” Az Európai Unió és a Magyar Köztársaság támogatásával

• Az előzőekben említett két irányelv alapján olyan fajok is természetvédelmi oltalomban részesülnek Magyarországon, amelyek itt természetes körülmények között nem fordulnak elő! 2. A növény- és állatfajok egyedeinek védelme A természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény (továbbiakban: Tvt) 4. § e) pontja szerint védett természeti érték (természetvédelmi érték): e törvény vagy más jogszabály által védetté, fokozottan védetté nyilvánított – kiemelt természetvédelmi oltalomban részesülő – élő szervezet egyede, fejlődési alakja, szakasza, annak származéka… A fentiek alapján a természetvédelmi oltalom kiterjed az élő egyedre, annak minden részére, formájára (pl.: gyökér, levél, virág, termés, pete, tojás, lárva, hernyó, báb, fióka, kifejlett egyed), valamint az elpusztult egyedekre, azokból készült származékokra (pl.: preparátum, prém, trófea, madártoll) is. A védett, fokozottan védett növény- és állatfajok egyedei, származékai állami tulajdonban vannak (Tvt. 68. § (2) bekezdés), korlátozottan forgalom képesek. Elidegenítésükre természetvédelmi célból, vagy közérdekből kerülhet sor. 3. Védett, fokozottan védett fajok A természetvédelmi oltalomban részesített fajokat annak függvényében, hogy hazai-, vagy világállományuk milyen mértékben veszélyeztetett, elsősorban az emberi tevékenység fennmaradásukat mennyire korlátozza két kategóriába sorolja. • Fokozottan védett fajok: hazai-, vagy világállományuk közvetlenül veszélyeztetett. Kipusztulásuk, eltűnésük a védelem biztosítása nélkül emberi léptékkel mérve is rövid időn belül megtörténhet. Ide tartoznak a hazai bennszülött, maradvány fajaink nagy része is. • Védett fajok: hazai, vagy világállományukra az emberi tevékenység jelentős kedvezőtlen hatással jár, de állományuk megfelelő védelme meggátolhatja, hogy azok veszélyeztetetté váljanak. A természetvédelmi oltalom alá helyezés dinamikus tevékenység. A védelem alá került fajok állományait folyamatosan vizsgálják, és ennek függvényében változtatásokra kerülhet sor. A kutatások eredményeként újabb fajok kerülhetnek fel a listákra, a két kategórián belül is történhetnek mozgások, illetve – kedvező esetben – akár meg is szüntethető egyes fajok védelme, fokozott védelme. Az aktuálisan védelem alatt álló fajokról a védett és a fokozottan védett növény- és állatfajokról, a fokozottan védett barlangok köréről, valamint az Európai Közösségben természetvédelmi szempontból jelentős növény- és állatfajok közzétételéről szóló 13/2001. (V. 9.) KöM rendelet rendelkezik.


A jogszabály különböző mellékleteiben felsorolásra kerülnek – egyebek mellett – a védett, vagy fokozottan védett, valamint az Európai Közösségi szempontjából jelentős növény- és állatfajok. A védettség ténye mellett a rendelet tartalmazza a védett-, illetve fokozottan védett fajok egyedeinek pénzben kifejezett értékét (eszmei érték). Ez az érték védett fajok esetében 2.000 – 50.000 Ft, míg fokozottan védett faj esetében 100.000 – 1.000.000 Ft között került meghatározásra. Az Európai Közösségben természetvédelmi szempontból jelentős növényfajok eszmei értéke egyedenként 10.000 Ft, az állatfajok eszmei értéke – néhány kivételtől eltérően – 20.000 Ft. A siketfajd, nyírfajd, barna medve pénzben kifejezett értéke 50.000 Ft, míg a bütykös hattyú, házi veréb, kárókatona, sárgalábú sirály, sztyeppi sirály, seregély, hörcsög egyedeinek értéke 1.000 Ft. A hatályos rendelet szerint (hatályos 2009. január 01.-től) jelenleg hazánkban az egyes növény- és állatfajok közül az alábbi számban találhatók természetvédelmi oltalom alatt álló fajok: Megnevezés Gombák Zuzmók Mohák Harasztok Nyitvatermők Zárvatermők Kagylók Csigák Rákok Százlábúak Pókok Rovarok Körszájúak Halak Kétéltűek Hüllők Madarak Emlősök Összesen:

Védett 35 8 79 43 0 528 2 41 3 1 16 421 0 26 18 12 280 41 1554

Fokozottan védett 0 0 0 2 1 68 0 1 0 0 0 31 2 5 0 3 81 14 208

Összesen 35 8 79 45 1 596 2 42 3 1 16 452 2 31 18 15 361 55 1762

A táblázat alapján jelenleg Magyarországon védett 1554, míg fokozottan védett 208 növény-, illetve állatfaj. Ki kell emelni a kétéltűeket, a hüllőket, illetve az emlősök közül a denevéreket, mert közülük minden egyes hazánkban előforduló faj természetvédelmi oltalom alatt áll. Speciális helyzetben van 6 hangyafajunk. Ezek a hangyák bolyokat építenek,


esetükben a hangyafészkek (bolyok) állnak védelem alatt. Az Európai Közösség Irányelvei természetvédelmi szempontból az alábbi fajokat tekintik jelentősnek: Megnevezés Harasztok Nyitvatermők Zárvatermők Tüskésbőrűek Gyűrűsférgek Kagylók Csigák Rákok Pókok Rovarok Halak Kétéltűek Hüllők Madarak Emlősök Összesen:

Védett 19 1 555 1 2 4 22 1 1 37 9 37 70 376 92 1227

4. A védett fajokhoz kapcsolódó előírások A természetvédelmi oltalom alatt álló fajok hosszú távú védelme érdekében elsőrendű feladat az élőhelyek, a szaporodó-, táplálkozó helyek megőrzése, megtartása. Különösen igaz ez a növények, a gerinctelen állatok, a speciális igényű fajok esetében. Az előzőekből következően a Tvt alapelvként rögzíti, hogy minden természetes és jogi személy, valamint más szervezet kötelessége a természeti értékek és területek védelme. Ennek érdekében a tőlük elvárható mértékben kötelesek közreműködni a veszélyhelyzetek és károsodások megelőzésében, a károk enyhítésében, következményeik megszüntetésében, a károsodás előtti állapot helyreállításában (Tvt 5. § (1) bekezdés). A természeti értékek és területek csak olyan mértékben igénybe vehetők, hasznosíthatók, hogy a működésük szempontjából alapvető természeti rendszerek és azok folyamatainak működőképessége fennmaradjon, továbbá a biológiai sokféleség fenntartható legyen (Tvt 5. § (1) bekezdés). A mező-, erdő-, vadgazdasági tevékenységek végzése során minden gazdálkodóval szemben alapvető elvárás, hogy a szükséges feladatokat úgy végezze, a természeti erőforrásokat úgy hasznosítsa, hogy azzal az élővilág – különösen a védett növény- és állatfajok – életfeltételei hosszú távon biztosíthatók legyenek. Az élőhelyek védelme mellett a Tvt rögzíti az egyes védett fajok – az ország teljes „Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa” Az Európai Unió és a Magyar Köztársaság támogatásával

területére kiterjedő – védelmének speciális előírásait. Így a törvény 42. § foglalkozik az oltalom alatt álló növényekre vonatkozó előírásokkal: (1) Tilos a védett növényfajok egyedeinek veszélyeztetése, engedély nélküli elpusztítása, károsítása, élőhelyeinek veszélyeztetése, károsítása. (2) Gondoskodni kell a védett növény- és állatfajok, társulások fennmaradásához szükséges természeti feltételek, így többek között a talajviszonyok, vízháztartás megőrzéséről. (3)105 A természetvédelmi hatóság engedélye szükséges védett növényfaj: a) egyedének, virágának, termésének vagy szaporításra alkalmas szervének gyűjtéséhez; b)106 egyedének birtokban tartásához, adásvételéhez, cseréjéhez, kertekbe, botanikus kertekbe történő telepítéséhez; c) egyedének külföldre viteléhez, az országba behozatalához, az országon való átszállításához; d) egyedének preparálásához; e)107 egyedének betelepítéséhez, visszatelepítéséhez, termesztésbe vonásához; f) egyedével vagy egyedén végzett nemesítési kísérlethez; g) egyedének biotechnológiai célra történő felhasználásához; h) természetes állományai közötti mesterséges géncseréjéhez. . (6)110 Fokozottan védett növényfaj egyedének, virágának, termésének vagy szaporításra alkalmas szervének eltávolításához, elpusztításához, megszerzéséhez a természetvédelmi hatóság engedélye szükséges. (7)111 Fokozottan védett növényfajok esetén a (3), illetőleg (6) bekezdés szerinti engedély csak természetvédelmi vagy más közérdekből adható meg. Az első két bekezdés a törvény alapelveinek megfelelően általános előírásokat fogalmaz meg a védelem céljának elérése érdekében. Ezek betartására a gazdálkodónak tevékenysége során folyamatosan törekedni kell. A növényfajokra kiterjedő előírásokhoz hasonlóan az egyes állatfajok védelméről szól a 43. § (1) Tilos a védett állatfajok egyedének zavarása, károsítása, kínzása, elpusztítása, szaporodásának és más élettevékenységének veszélyeztetése, lakó-, élő-, táplálkozó-, költő-, pihenő- vagy búvóhelyeinek lerombolása, károsítása. (2)113 A természetvédelmi hatóság engedélye szükséges védett állatfaj a) állományának szabályozásához; b) egyedeinek gyűjtéséhez, befogásához, elejtéséhez, birtokban tartásához, idomításához; c)114 egyedeinek szaporításához; d) egyedének kikészítéséhez, preparálásához, a preparátumok birtokban tartásához; e) egyedének élőállat gyűjteményben történő tartásához; f) hazai állatfaj-állományának külföldi állományból származó egyeddel történő kiegészítéséhez;


g) állományai közötti mesterséges géncseréhez; h) egyedének cseréjéhez, adásvételéhez; i) egyedének külföldre viteléhez, onnan történő behozatalához, az országon való átszállításához; j) egyede visszatelepítéséhez, betelepítéséhez; k) kártételének megelőzése érdekében riasztási módszer alkalmazásához; l) egyede fészkének áttelepítéséhez; m) egyedének háziasításához. (3) A (2) bekezdésben meghatározott engedély a külön jogszabályok szerinti állategészségügyi engedélyek beszerzése alól nem mentesít. (4)115 Fokozottan védett állatfajok esetén a (2) bekezdés szerinti engedély csak természetvédelmi vagy más közérdekből adható meg. A védett növényfajokhoz hasonlóan az első bekezdés a törvény alapelveinek megfelelően általános előírásokat fogalmaz meg az oltalom alatt álló állatfajokra. Kiemelendő, hogy a védelem kiterjedhet a fészkelő-, szaporodó helyekre, így például a fecske-, gólyafészkekre, azokat kizárólag engedéllyel lehet eltávolítani, áthelyezni. Fontos tudni, hogy az elhullott, elejtett védett állat egyedét a megtalálónak a területileg illetékes nemzeti park igazgatósághoz be kell jelentenie (Tvt 44. § (2) bekezdés). Védett állat- és növényfaj egyedének károsítása, veszélyeztetése vagy jogellenes zavarása esetén a természetvédelmi hatóság köteles az ilyen magatartás tanúsítóját a tevékenység folytatásától eltiltani (Tvt 44. § (3) bekezdés). A fokozottan védett élő szervezetek élőhelyén, valamint élőhelye körül – a miniszter által rendeletben meghatározottak szerint – használati, gazdálkodási korlátozást rendelhet el a természetvédelmi hatóság (Tvt 44. § (5) bekezdés). A természetvédelmi hatóság ilyen esetekben egyedi határozatot hoz. Jellemző példa lehet a talajon fészkelő fokozottan védett madárfaj fészke körül kialakítandó védőzóna, ahol a földhasználat (pl: kaszálás) a költés befejezéséig tiltott. Ebben az esetben lehetőség van az így keletkezett, tényleges kár megtérítésére (Tvt 72. §). A törvény szellemében védett, illetve fokozottan védett fajnak minősülnek a védett, illetve fokozottan védett növényfajok, illetőleg állatfajok keresztezései és kereszteződései (hibridjei). Az ilyen fajok védettségére a magasabb védettségi szinthez tartozó szülőfajra vonatkozó szabályok az irányadóak (Tvt 45. § (3) bekezdés). Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a különböző eszmei értékű fajok közül a magasabb, védett és fokozottan védett fajok hibridjénél a fokozottan védett fajra vonatkozó előírásokat kell figyelembe venni. A védett-, illetve fokozottan védett állatfajokkal kapcsolatos tevékenységekről, az egyes engedélyhez kötött tevékenységek végzéséről a védett állatfajok védelmére, tartására, hasznosítására és bemutatására vonatkozó részletes szabályokról szóló


348/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet rendelkezik. Ez a rendelet rögzíti – többek közt – a hasznosítás, bemutatás, kutatás személyi, tárgyi feltételeit, kereteit. Hasznosításnak minősül (Korm. rend. 2. § f) pontja) a védelemben részesülő állatfaj egyedének – a bemutatás kivételével történő – bármilyen igénybevétele, amely az egyed élettevékenységét, túlélési vagy szaporodási esélyeit, fennmaradását befolyásolja, így különösen: fa) elpusztítás, gyűjtés, befogás, csere, adásvétel, eladásra történő szállítás, eladásra történő felkínálás, külföldre vitel, onnan történő behozatal, az országon való átszállítás, fb) tenyésztés, fc) élettelen egyed kikészítése, preparálása, fd) visszatelepítés, betelepítés, állomány-szabályozás, hazai állatfaj állományának külföldi állományból származó egyeddel történő kiegészítése, fe) háziasítás, ff) állományok közötti mesterséges géncsere, fg) kutatás; Bemutatás a védelemben részesülő állatfaj egyedének közszemlére tétele (Korm. rend. 2. § g) pontja) függetlenül attól, hogy ez térítés mentesen, vagy azzal történik. Előkészítés alatt áll a védett állatfajok hasznosításáról szóló kormányrendelthez hasonlóan a védett növényfajok hasznosításáról szóló rendelet is. Ebben az egyes kereskedelmi céllal hasznosítható védett növényfajok hasznosításának feltételei kerülnek szabályozásra. Egyes az Európai Közösségben természetvédelmi szempontból jelentős állatfajok esetében a 13/2001. KöM rendelet felmentést ad az adott állatfaj hasznosításával, zavarásával kapcsolatban. A rendelet 4/A. § (1) bekezdése szerint Közegészségügyi okból, továbbá a légiközlekedés biztonsága, valamint az okszerű mezőgazdasági termelés biztosítása érdekében – amennyiben természetvédelmi érdeket nem sért – a bütykös hattyú (Cygnus olor), a házi veréb (Passer domesticus), a kárókatona (Phalacrocorax carbo), a sárgalábú sirály (Larus michahellis), a sztyeppi sirály (Larus cachinnans), a seregély (Sturnus vulgaris) és a hörcsög (Cricetus cricetus) riasztása, elejtése, gyérítése, állományának szabályozása engedélyezhető. Az említett fajok egyedei tekintetében a riasztás a védett természeti területeken kívül július 1. és február 28. között, a repülőtereken és biztonsági övezetükben pedig egész évben engedély nélkül végezhető (KöM 4/A. § (2) bekezdés). A kárókatona gyérítését engedély nélkül végezheti a külön jogszabályok alapján kijelölt vadászatra jogosult, valamint a halászati őr a halállományokban keletkezett károk mérséklése érdekében, amennyiben tevékenységét (KöM 4/A. § (3) bekezdés):


a) az ingatlan tulajdonosával, illetve jogszerű használójával megállapodást kötve, b) védett természeti területen, illetve különleges madárvédelmi területen kívül, c) szeptember 1. és január 31. között, d) a vadászat rendje megsértésének nem minősülő, valamint nem tiltott vadászati eszközökkel és módszerrel, valamint e) az okszerű vadgazdálkodás akadályozása nélkül végzi. Meg kell jegyezni ugyanakkor, hogy a gyérítése során ólomsörét használata tilos (KöM 4/A. § (4) bekezdés). A seregély gyérítését engedély nélkül végezheti a külön jogszabályok alapján kijelölt vadászatra jogosult, a hegyközség területén működő hegyőr, valamint az ott mezőőri szolgálatot ellátó személy, kizárólag a szőlőültetvényekben, azok termésének megóvása, illetve az azokban keletkező károk mérséklése érdekében, amennyiben tevékenységét (KöM 4/A. § (5) bekezdés): a) az ingatlan tulajdonosával, illetve jogszerű használójával megállapodást kötve, b) védett természeti területeken, illetve különleges madárvédelmi területeken kívül, c) augusztus 1. és október 31. között, d) a vadászat rendje megsértésének nem minősülő, valamint nem tiltott vadászati eszközökkel és módszerrel, valamint e) az okszerű vadgazdálkodás akadályozása nélkül végzi. A hörcsög gyérítését védett természeti területen kívül, engedély nélkül végezheti az ingatlan tulajdonosa, illetve jogszerű használója által megbízott személy az okszerű mezőgazdaságban keletkezett károk mérséklése érdekében, amennyiben a lakott hörcsöglyukak száma hektáronként meghaladja a kettőt (KöM 4/A, § (7) bekezdés). A (7) bekezdésben biztosított gyérítési lehetőség során elpusztított hörcsögök prémjének, illetve az abból készített termékeknek a tartása, hasznosítása, bemutatása – a külön jogszabályban meghatározott közérdek bizonyításának hiányában is – engedélyezhető, amennyiben természetvédelmi érdeket nem sért (KöM 4/A, § (8) bekezdés).

1.4 Gyógynövényismeret (szerző: Elekné Ludáyni Zsuzsanna) Fogalmak Gyógynövényeknek azokat a növényeket nevezzük, amelynek hatóanyagot tartalmazó részét, illetve a belőlük kivont illóolajat vagy egyéb hatóanyagot valamely betegség kezelésére felhasználják. A gyógynövények egyben zöldség-, fűszer- vagy dísznövények is lehetnek, sok faj gyomtársulásokban fordul elő.


Gyógynövényekhez három forrásból juthatunk, a vadon élő gyógynövények gyűjtése mellett hazai termesztésből és importból is beszerezhetjük a növényeket. Földünkön a becslések szerint mintegy ötszázezer virágos növényfaj él, amelynek kb. 10%-a felhasználható gyógynövényként (ez kb. ötezer fajt jelent). Hazánkban igen gazdag hagyománya van a növények különböző célú gyűjtésének, közöttük a gyógynövényeknek is. Az évente begyűjtésre kerülő vadon termő gyógynövények jelentős hányada belföldön kerül felhasználásra. A szabadon forgalmazható, gyógynövény szaküzletekben beszerezhető közel 200 gyógynövény 80%-át a vadon termő gyógynövények szolgáltatják. Hatóanyagnak azokat, a növények különböző részeiben felhalmozódott anyagokat nevezzük, amelyek kedvező hatást gyakorolnak az emberi szervezetben lejátszódó élettani és kórfolyamatokra, ezáltal fejtve ki gyógyhatásukat. Drognak az esetek többségében a gyógynövények hatóanyagot tartalmazó, rendszerint szárítással tartósított részét nevezzük. Ugyancsak drognak nevezzük a kivont illóolajat. Napjainkban a különböző terápiás eljárások (kemoterápia, fizikoterápia) alkalmazása mellett egyre inkább növekvő szerep jut a fitoterápiának, azaz a különböző betegségek gyógynövényekkel, illetve azok hatóanyagainak felhasználásával történő gyógyításnak. A gyógynövények nem csodaszerek, de egyes betegségek kezelésében nélkülözhetetlenek. Jól alkalmazhatók például a meghűlés és a vele járó tünetek, az enyhébb fokú idegi eredetű panaszok és alvászavarok, valamint a különböző okokra visszavezethető krónikus betegségek kezelésében. Fontos szerepük van a szervezet betegségekkel szembeni védekezőképességének fokozásában, a megelőzésben, az utókezelésben. Gyógynövények gyűjtése A gyógynövények gyűjtése nagy hagyományokkal rendelkezik Magyarországon. Hazánk kiválóan alkalmas gyógynövények gyűjtésére, mert közép-európai és kedvező növényföldrajzi fekvése, a szélsőséges időjárása miatt edzettebbek, sokszor tartalmasabbak gyógynövényeink Európa más növényeinél. A gyűjtéshez megfelelő szakismeret szükséges, a gyűjtőknek biztosan fel kell ismerniük a gyógynövényt, és el kell különíteniük más fajoktól. A gyűjtőknek ezen kívül tudniuk kell, hogy melyik növénynek mely részét mikor és hogyan kell begyűjteni. Fontos a megfelelő helyismeret és a gyűjtendő faj élőhelyének ismerete. A gyógynövényeknek nem minden része tartalmaz azonos mennyiségű és minőségű hatóanyagot, ezért különböző részeik alkalmasak a drogelőállításra. Egyes növényfajoknak csak a virágát, csak a levelét vagy csak a termését, másoknak pedig két-három részét is gyűjteni kell. Gondoskodni kell az elkülönítésükről már a gyűjtés során is. A gyűjtés növényfajonként eltérő fejlettségi állapotban történhet, és a gyűjtést követő tisztítást, szárítást is különböző előírások szerint kell végezni. Vannak azonban


általános szempontok, amelyeket minden egyes növényi rész gyűjtése során figyelembe kell vennünk. Esőben, harmatos állapotban ne gyűjtsünk növényeket, mert a nedves növény könnyen megpenészedik, megrothad. A munkát gondosan kell végezni: az idegen anyagot, a penészes, a hervadt részeket távolítsuk el, a korhadt részeket vágjuk ki. Legjobb a helyszínen megtisztítani a növényt, és eleve úgy szedni, hogy idegen anyag ne keveredjen közé. - Virág, ill. virágzat gyűjtése: a virágokat általában kinyílva kell gyűjteni, és törekedni kell arra, hogy minél kevesebb legyen a kocsányrész aránya. - Levél vagy levélzet gyűjtése: a leveleket ép, kifejlett állapotban gyűjtsük. Nem szabad beteg, károsodott leveleket gyűjteni. A leveleket egyenként, rövid (max. 23cm) levélnyéllel szedjük le. Már a gyűjtés helyén válasszuk el a leveleket a szárától, így kevesebb anyagot kell elszállítani, és a fonnyadt növényekről már nehezebb leszedni a leveleket. - Virágos, leveles hajtások gyűjtése: a virágzás elején-közepén kell gyűjteni, mert egyes fajok virágai a teljes virágzásban könnyen lehullanak. A szárnak csak a felső, el nem fásodott, leveles szárrészeit kell gyűjteni. - Teljes föld feletti részek gyűjtése: a kisméretű gyógynövényeket a gyökérrésztől mentesen kell gyűjteni, vagy ezektől azonnal meg kell tisztítani. - Kérgek gyűjtése: a kérget fiatalabb törzsekről vagy legalább 2 cm vastag ágakról lehet gyűjteni. - Gyökerek és gyöktörzsek gyűjtése: ezeket a részeket többnyire a vegetációs időn kívül gyűjthetjük, általában ősztől-tavaszig. A kiásott gyökereket azonnal tisztítani kell a talajszennyeződésektől és a többi növényi résztől. A szárítás elősegítése érdekében a nagyobb gyökereket általában fel kell aprítani. Egyes gyökérféleségeket hámozni kell. - Termések gyűjtése: többnyire érett állapotban, minél kevesebb kocsányrésszel gyűjthetjük. A fürtös terméseket általában fürttel együtt szedjük le. A gyűjtés ökológiai szempontjai A gyógynövények túlzott mértékű gyűjtése során nemcsak a növényállomány önfenntartó képessége és zavartalan terjedése károsodik, hanem visszafordíthatatlan környezeti változásokat is előidézhet, pl. faj-szám csökkenés, veszélyeztetett és védett fajok számának gyarapodása. Ezt a folyamatot olyan direkt környezeti hatások is felerősíthetik, mint a természetes élőhelyek csökkenése az erdőirtás által, valamint a nem művelt területek csökkenése. Ezeket a szempontokat figyelembe véve kell a gyűjtést szervezni és végezni. - Nem szabad azokat a növényi részeket károsítani, amelyek nem szolgálják a


drogelőállítás alapanyagát. - Nem szabad gyökerestől kitépni a nem gyökérdrognak gyűjtött növényt. - Hagyni kell annyi termést a gyűjtés során, hogy az elszaporodása ismét biztosítva legyen a növényfajnak. - A mérgező hatású gyógynövények gyűjtése fokozott figyelmet és szaktudást igényel. Védőkesztyű és a feldolgozás során egyéb védőfelszerelés használata indokolt lehet. - A gyűjtésre engedélyt kell kérni a terület tulajdonosától, abban az esetben is, ha állami kezelésben lévő területeken a saját felhasználást meghaladó mennyiséget gyűjtenek. A gyógynövények feldolgozása A gyógynövények általában frissen vagy szárítva használhatók fel. Friss állapotban hatásosabbak, de így nem maradnak sokáig és nem állnak mindig rendelkezésre, ezért kell szárítani a növényeket. Egy évig biztosan hatásosak maradnak szárítva, de az erősen hatók több évig is elállnak. A gyűjtött anyagot vigyük azonnal a szárítás helyére és ott terítsük szét, hogy ne fülledjen be, megtartsa tetszetős formáját, és hatóanyagát. Árnyékos, szellős helyen kell szárítani a növényi részeket, pl. padláson, pajtában. A növényeket rácsokra, ládákba vékony rétegben terítsük, hogy a levegő jobban átjárja. Alájuk tiszta csomagolópapírt tegyünk, hogy szárítás után könnyen és veszteség nélkül összegyűjthessük a növényanyagot. Időnként forgassuk meg a növényállományt a jobb száradás érdekében. Hajtással szedett (száron hagyott) növényeket kis csomókba kötve, fejjel lefelé lógatva szárítsunk. Lehet mesterséges úton is szárítani, különböző berendezésekkel 35-40 0Cos meleg levegő befúvatásával, ez meggyorsítja a szárítást. A szárítóhely állatoktól (elsősorban macskától) védett legyen. A száraz növény súlya a frissnek kb. 20%-a. A feldolgozott anyagot száraz, szellős helyen zsákokban, tartályokban tároljuk. A raktározott anyag könnyen szív magába nedvességet, ezért gyakran kell forgatni, szétteríteni. A gyógynövények egy része egyben mérgező hatású is lehet, ha nagyobb adagban használjuk őket, ezért a feldolgozás során is körültekintően kell eljárni. Tananyagunkban csak egy kis ízelítőt tudunk adni a legismertebb, legfontosabb gyógynövényekből. Valamennyi itt tanult növény hazánkban vadon vagy parkokban előfordul, megfelelő feltételek mellett gyűjthető.


Növények ismertetése: 1. Cserszömörce (Cotinus coggygria): Napos, köves, bokros lejtőkön, karsztbokor-erdőben gyakori, több méter magasra növő lombhullató cserje. Levelei széles elliptikusak, hosszú nyelűek, júniustól szeptemberig gyűjtik. A meddő virágok kocsányai tollas szőrökké alakulva látványossá teszik a terméses virágzatot. Őszi lombszíne látványos, ezért díszcserjeként is ültetik. Levelei cserzőanyagot és kevés illóolajat tartalmaznak. Levelét a vérnyomás zavarai, száj- és torokgyulladás, vérzés, sebek, hasmenés gyógyítására használják. Összehúzó, vérzéscsillapító, antibakteriális és gyulladáscsökkentő hatású kivonatait szájvizekben fogínygyulladás és fogágy-betegségek kezelésére használják. 2. Erdei fenyő (Pinus silvestris): Eurázsia hűvös és mérsékelt éghajlatú területein elterjedt faj. Hazánkban a Nyugat-Dunántúlon és az Északi-középhegység nyugati részén alkot szép állományokat, de mint dísznövényt, az egész ország területén ültetik. A fa kérge jellegzetes sárgás-vörös színű, ezért „répafenyőnek” is nevezik. Örökzöld tűlevelei a rövid hajtásokon kettesével állnak. Tobozai 5-7 cm hosszúak. A népi gyógyászatban zsenge hajtásvégeit, fiatal tobozait teának vagy szirupnak elkészítve használják étvágyjavításra, továbbá köhögés, asztma és tüdőbetegségek ellen. A hajtásokból készült főzetet reumás betegek fürdővizébe teszik. A friss ágvégekből és levelekből előállított illóolajat légúti megbetegedések kezelésére használt inhaláló szerek, valamin reuma elleni kenőcsök és bedörzsölő szerek tartalmazzák. Hasonló hatása van sok más fenyőfélének.


3. Fehér akác (Robinia pseudoacacia): Amerikából telepítették be, de meghonosodott lombhullató fa, az országban mindenfelé ültetik. Levelei páratlanul szárnyaltak, a levélkék oválisak, tojásdadok. A pálhalevelek tüskékké alakultak át. Május-júniusban nyíló fehér, illatos, pillangós virágai lelógó fürtöt képeznek. A népi gyógyászatban leveleit sebekre teszik, virágaiból köhögés és hűlés elleni teát készítenek néha önmagában, néha más növényekkel összefőzve. A virág enyhe görcsoldó és vizelethajtó hatású anyagokat tartalmaz. Virágját május-júniusban gyűjtik, légcsőhurut, bélrenyheség, savtúltengés esetében használják, kérge jó lázcsillapító, erős hatású. 4. Fehér fagyöngy (Viscum album): Fán élő örökzöld növény, domb- és hegyvidékeinken gyakori. Félig élősködő életmódot folytat, a vizet és a tápsókat a gazdanövénytől vonja el, de önállóan asszimilál. Leggyakoribb gazdanövényei: nyár, fűz, hárs, juhar, magas kőris. Ágai villásan elágaznak, levelei bőrneműek, hosszúkásak. Apró sárga, kétlaki virágai március-májusban nyílnak. Termése borsó nagyságú, áttetsző fehér bogyó. A népi gyógyászatban leveles hajtásait novembertől márciusig gyűjtik a fákról, mert vérnyomáscsökkentő szerként tartják számon. Emellett daganatellenes és immunerősítő hatású gyógyszerek előállítására használják. 5. Fekete bodza (Sambucus nigra): Nálunk mindenhol megtalálható lombhullató cserje, ritkán fa, főként gyepes, bokros helyen terem. Páratlanul szárnyalt levelei 5-7 levélkéjűek. Június-júliusban nyíló fehér vagy krémsárga virágzata illatos. Fekete bogyótermésének lilásvörös festőleve van. Terméséből szörpöt, lekvárt készítenek, és gyümölcstea keverékek alapanyagául szolgál. Virágaiból illatos, ízletes szörp készíthető, vagy meghűlés és köhögés elleni tea. Virágját május-júniusban gyűjtik légcsőhurut, láz, torokbetegségek, bélrenyheség, idegbetegségek ellen. Levele kiváló vértisztító, vízhajtószer.


6. Gyepűrózsa (Rosa canina): Hegyvidéki bokros helyen él, szinte az egész országban előfordul. Több méteres, szúrós bokrot nevel, ágain a sűrűn álló tüskék görbültek, horgasak. A levelek páratlanul szárnyaltak, 5-7 levélkéjűek, a levélnyelet a pálhalevelek kísérik. Május-júniusban nyíló virágai halvány rózsaszínűek, ritkán fehérek, illatosak. Élvezeti teát és bort egyaránt készítenek terméseiből. Teáját, lekvárját és szörpjét szíverősítőként tartják számon, de érelmeszesedés és magas vérnyomás ellen is ajánlják. Fontos vitaminforrás, meghűlések ellen is általános a használata a népi gyógyászatban. Tojásdad vagy gömbölyű, skarlátpiros színű áltermése a csipkebogyó, amely sok C-vitamint, gyümölcssavakat és ásványi sókat tartalmaz. Vitaminpótló, erősítő és meghűléses betegségek kezelésére használt teakeverékek gyakori alkotórésze. Termését vizenyő, csúz, légcsőhurut, láz, májbetegségek, étvágytalanság gyógyítására, vértisztító teába és élvezeti tea céljára is használják. Virágja, levele hasmenés, légcsőhurut, szempanaszok esetében kiváló hatású. 7. Illatos ibolya (Viola odorata): Erdős, bokros helyen él, főként bükkösökben, gyertyános-tölgyesekben, ligeterdőkben. Kúszó gyöktörzsű, hosszú tarackoló indákat fejlesztő évelő növény. Szíves vállú, kerekded levelei tőlevélrózsát alkotnak. A virágok sarkantyúsak, ibolyakékek, lilásak vagy ritkán fehérek, erősen illatosak, március-áprilisban nyílnak. A népi gyógyászatban leveleit és gyökereit légcsőhurut, köhögés és szamárköhögés ellen használják. Gyöktörzse nyálkát tartalmaz, ezért köptető és köhögéscsillapító hatású teakeverékek alkotórésze. Föld feletti részét március-májusban gyűjtik, gyökérzetét pedig ősszel.


8. Kakukkfű (Thymus serpyllum): Napfényes, meleg fekvést kedvel, előfordulási helyei, pl. száraz lejtők, sziklagyepek, bokorerdők, ligeterdők, legelők. Elterülő szárú, alacsony évelő növény, amely kellemes, fűszeres, kámforos ízű és illatú. Levelei aprók, a virágok lilás-rózsaszínűek, májustól szeptemberig nyílnak. Virágzó hajtását gyűjtik májustól szeptemberig. Légcsőhurut, köhögés, szamárköhögés és tüdőbetegségek ellen használják a népi gyógyászatban. Emellett jól ismert gyomorerősítő, gyomorgörcs oldó hatása is, a gyógyfürdőkben pedig reumás panaszok enyhítésére hatásos. Virágos hajtásai illóolajat, cserzőanyagot, keserűanyagot tartalmaznak. Köptető, görcsoldó és fertőtlenítő hatású teakeverékekben és gyógyszerkészítményekben hasznosítják. Fűszerként és élvezeti teának is használják. 9. Kamilla, orvosi székfű (Matricaria chamomilla): Hazánkban mindenfelé előfordul, vetésekben, utak mentén, gyomtársulásokban, szikesen is. Bokros növésű, egyéves növény, levelei erősen tagoltak. A virágzatait gyűjtik, sárga közepű fészkes virágzata fehér színű, május-július között virágzik. A népi gyógyászatban sokoldalúan hasznosítják. Gyomor- és bélgörcsök, hasmenések, epebajok ellen teaként, sebekre lemosó szerként vagy borogató szerként, megfázás és köhögés esetén pedig gyógytea vagy inhalálás formájában használatos. Virágzatai illóolajat, keserűanyagot, nyálkát tartalmaznak. Illóolaja gyulladáscsökkentő, görcsoldó hatású, amelyet reuma kezelésére és a bőrgyógyászatban hasznosítanak.


10. Katángkóró (Cichorium intybus): Réteken, utak mentén, árokparton, parlagokon, gyomtársulásokban gyakran előfordul. Karószerű gyökeréből 30-120 cm magas szárakat növeszt. Élénk kék fészkes virágzatai a szétálló ágak csúcsán laza csomókban nyáron (júliustól szeptemberig) nyílnak. Gyökerét és föld feletti hajtását június-augusztusban gyűjtik. A népi gyógyászatban többféle tünetet és betegséget kezelnek vele. Önmagában és más növényekkel együtt készített teáját étvágyjavító és epehajtó szerként, továbbá gyomorfekély, gyomorgörcs, magas vérnyomás esetén használják, sziromleveleit pedig vágott sebekre teszik. Virágzó, föld feletti hajtásai és gyökerei főként keserűanyagokat tartalmaznak, melyek epekiválasztást fokozó hatással rendelkeznek, ezért máj- és epepanaszok elleni teakeverékekben hasznosítják. Levelét salátának, gyökerét kávépótlékul használják. 11. Kislevelű hárs (Tilia cordata): Hazánkban a hegy- és dombvidéken az erdőkben él, de kertekben is ültetik. Terebélyes, szabályos kúp koronájú, lombhullató fa. Levelei szíves vállúak, hirtelen kihegyezettek, finoman fűrészesek. A levél színe sötétzöld, a fonáka matt felületű, az érzugokban vörösesbarna szőrcsomókkal, ezzel különíthető el rokonfajaitól. Június-júliusban nyíló, mézillatú, sárgásfehér virágai virágzatban állnak, amelyet egy murvalevél vesz körül. Virágzatát a murvalevelekkel együtt gyűjtik, a belőlük készült teát meghűlések, köhögések ellen fogyasztják, rendszerint hársfamézzel ízesítve. Nyugtató és vizelethajtó teakeverékeknek is alkotórésze, élvezeti teaként is használják. Hasonló hatású a nagylevelű hárs (Tilia platyphyllos) is.


12. Közönséges boróka (Juniperus communis): Hazánkban nyíres fenyvesekben, hegyi cserjés legelőkön, homoki nyárfás borókásokban gyakori. Örökzöld nyitvatermő, kétlaki cserje vagy fa. Ár alakú levelei hármas örvökben állnak. Tobozbogyói két év alatt fejlődnek ki, éretten kékes hamvasak, feketék, édeskés ízűek, gyantaillatúak. A népi gyógyászatban ősszel a boróka terméseiből gyógyteát, gyógypálinkát, likőrt vagy szörpöt készítenek. A szörpöt leggyakrabban gyomorfájdalmak és étvágytalanság ellen, a termésekből készült teát pedig vizelethajtónak és vesetisztító szerként fogyasztják. Reuma elleni gyógyfürdőkbe gyakran tesznek borókahajtásokat. A drog illóolajat, cukrot, cserzőanyagot tartalmaz. A bőrvörösítő hatású illóolaját tartalmazó kenőcsöket reuma kiegészítő kezelésére használják. 13. Közönséges cickafark (Achillea millefolium): Szeldelt levelű, fehér fészkes virágú, évelő növény, nyáron virágzik. Réten, mezőn sokfelé található. Virágzó hajtását június-augusztusban gyűjthetjük. Illó olajának gyulladáscsökkentő, fertőtlenítő és hámosodást elősegítő hatása van. A drogban görcsoldó, étvágy- és emésztésjavító hatású anyagok találhatók. A népi gyógyászatban leveleit, virágzatait és virágos hajtásait főként tapaszok, kenőcsök, borogató és lemosó szerek formájában nehezen gyógyuló fekélyes, gennyes, továbbá vágott és égett sebek kezelésére használják. A drogokból készült gyógyteák gyomor- és nyombélfekély, vastagbélhurut kezelésére alkalmasak, emellett vizelethajtásra, vesetisztításra és köhögéscsillapításra is alkalmazzák. Vértisztító hatású, bélféreg ellen is eredményes. A többi cickafarkféleség gyengébb hatású.


14. Madárberkenye (Sorbus aucuparia): A Nyugat-Dunántúl erdeiben és az Északiközéphegységben szórványosan vadon is nő, bükkösök, sziklaerdők, fenyvesek és ligetek jellemző növénye, de termesztik is. Szabályos koronát nevel, lombhullató díszfaként is ültetik. Kérge sima, szürke, feketés színű. Páratlanul szárnyalt összetett levelei 5-7 levélkéjűek. Május-júliusban nyíló fehér virágzatából narancs-piros almácska termések fejlődnek szeptember-októberre. A népi gyógyászatban hasmenések esetén a termések nyersen történő fogyasztását és a belőlük készített gyógyteát javasolják. A termések C-vitamint, gyümölcssavakat, karotinoidokat és cserzőanyagokat tartalmaznak, ezért bélrenyheség, vizenyő esetében hatásosak. 15. Nagy csalán (Urtica dioica): Hazánkban mindenütt közönséges és gyakori növény, főként erdős, bokros helyen él, föld feletti részét áprilistól szeptemberig gyűjtik. Kellemetlen, ház körüli, kétlaki évelő gyom is egyben. Az egész növény sötétzöld színű, fullánkszőrökkel borított, virágai jelentéktelenek. Gyöktörzse elágazó, levelei szíves-tojásdadok, durván fűrészesek. A népi gyógyászatban leveleit, leveles hajtásait cukorbetegeknek, gyökereit köhögés ellen és prosztatabetegeknek vélik hatásosnak. Bőséges vitaminforrásként is számon tartják, levest, főzeléket készítenek belőle. A levelek sok ásványi anyagot, vitamint, cserzőanyagot tartalmaznak. Vizelethajtó és reuma kezelését kiegészítő teakeverékek fontos alkotóeleme. A kozmetikaipar is készít kivonatokat (pl. samponokhoz) leveleiből és gyökereiből.


16. Pongyola pitypang, gyermekláncfű (Taraxacum officinale): Hazánkban mindenfelé elterjedt, réten, tarlón, útszélen terem, gyomként is gyakori a növénykultúrákban. Karógyökere mélyre hatoló, a tőlevélrózsát alkotó levelei hosszúkásak, fogazottak. Élénksárga fészkes virágzatai március-június között virítanak. Az egész növény ragadós fehér tejnedvet tartalmaz. A népi gyógyászatban gyökereit étvágyjavító és epehajtó szerként ismerik. Virágaiból, virágos hajtásaiból több helyen szirupot, mézet készítenek, melyet köhögéscsillapításra használnak. Zsenge leveleiből tavasszal salátát készítenek. Gyökerét, föld feletti részét márciustól szeptemberig szedik, amelyek keserűanyagokat és Cvitamint tartalmaznak. A leveleket főként vizelethajtó és reuma kezelését kiegészítő, a gyökereket inkább máj- és epepanaszok kezelésére, valamint fogyasztó teakeverékek tartalmazzák. Tél végi méregtelenítésre is hasznosítják a leveleket, fokozott székletürítő és vizelethajtó hatása miatt. 17. Vadgesztenye (Aesculus hippocastanum): Ujjasan összetett levelű, gyertyaszerűen felálló, fehér virágzatú lombhullató fa, májusban virágzik. Tüskés toktermésében ősszel nagy barna magok fejlődnek. Díszfaként ültetik parkokba, utak mentén, szép, szabályos koronát nevel, de mezsgyéken, bozótokban néhol elvadult. Jó mézelő növény, keményítőkben gazdag magjait ipari célra is gyűjtik. A népi gyógyászatban a magvakat nyersen lereszelve vagy szárítva és porrá őrölve hasmenés megállítására használják. Reuma ellen a fájós testrészek bedörzsölésére szeszes kivonatait alkalmazzák. A növény valamennyi részét, így a leveleit, a virágát, a magját és a kérgét egyaránt hasznosítják a gyógyászatban és a kozmetikai iparban. Gyulladás és izzadságcsökkentő hatású anyagai javítják a vérkeringést és a nyirokáramlást. Gyári készítményeit (kenőcsök) visszérgyulladás, aranyeres bántalmak, lábszárfekély, műtétek utáni ödémák megszüntetésére, mozgásszervi panaszok kezelésére javasolják. A virágokat és a leveleket aranyér elleni ülőfürdők alkotórészeként hasznosítják, levele vértisztító, termése epebetegségek, légcsőhurut, idegpanaszok gyógyszere. Kérge hasmenés, vérzések, sebek gyógyítására használatos.


18. Vérehulló fecskefű (Chelidonium majus): Az egész országban előfordul, gyomtársulásokban, parlagokon, ártéri ligetekben, bokros helyen él, talajban nem válogat, de nitrogénkedvelő. Húsos, elágazó gyökerű, 30-90 cm-re növő, kellemetlen szagú évelő növény. Szára narancssárga színű tejnedvet tartalmaz, virágai élénksárgák, májustól szeptemberig nyílnak. Levelei szárnyaltak, durván csipkés szélűek. Gyökérzetét, virágzó hajtását áprilistól júliusig gyűjtik. A népi gyógyászatban tejnedvét elsősorban, mint szemölcsés tyúkszemirtót ismerik. A frissen szedett leveleket és annak főzetét vágott és gennyes sebek gyógyítására használják. Pálinkás kivonatát és főzetét gyomorgörcs, máj- és epebántalmak megszüntetésére fogyasztják. Virágzó hajtásait és gyökeres gyöktörzseit gyűjtik alkaloid-tartalma miatt. A drogok görcsoldó, fájdalomcsillapító, gyulladáscsökkentő, antibakteriális hatását epe- és májbántalmak, fogínygyulladás és fogágy-betegségek kezelésekor hasznosítják. Felhasznált irodalom: 1. Dr. Babulka Péter – Dr. Kósa Géza: Képes gyógynövény kalauz –SYCA Szakkönyvkiadó, 1991 2. Dr. Csajbók József – Borbélyné Dr. Hunyadi Éva – Zsombik László: Szántóföldi növények termesztése és növényvédelme III. – FVM Vidékfejlesztési, Képzési és Szaktanácsadási Intézet, Budapest 2007. 3. Fűben, fában orvosság – Black and White Kiadó, 2005

1.5 Gombaismeret (szerző: Dzsudzsák Szilvia) Általános ismeretek A gombák A gombák világa rendkívül gazdag és változatos. A legtöbb ember, ha a gombákról hall, az úgynevezett „gomba alakú” kalapos gombákra gondol. Ezek azonban csak kis részét jelentik a gombavilágnak. A legtöbb gomba teste egyetlen, szabad szemmel nem látható sejtből vagy fonalas sejtszövedékből áll. A gombákhoz tartoznak például az élesztők és a penészgombák, a növényi kórokozó gombák is. A gombák nem tartoznak a növények közé, hanem a növényekkel és az állatokkal egyenrangú, különálló élőlénycsoportot alkotnak. Gomba, ami nem növény, nem állat, nem kékmoszat és nem baktérium. A gombák valódi sejtmagvas, klorofill nélküli, szerves anyagokkal táplálkozó (heterotróf) élőlények. A gombák alapvető tulajdonságaikban különböznek a növényektől és az állatoktól,


de mivel sokáig növényeknek tartották őket, így oktatásuk a növénytani tanszékekhez és tantárgyakhoz kötődik napjainkban is. A gombákkal foglalkozó tudomány a mikológia. A legelterjedtebb vélemény szerint a Földön 1,5 millió körüli gombafaj lehet. Az ismert fajok száma 70 000 körül van, ebből közel 30 000 nagygomba. Magyarországon a nagygombafajok (termőtestet fejlesztő gombák) számát háromnégyezerre becsülik. A gombák rendszerezése, elnevezése A rendszertan az élőlények csoportosításával, leírásával, elnevezésével foglalkozó tudományág. A rendszer alapegysége a faj (pl. gyilkos galóca). A hasonlóságok, különbségek alapján a gombák is csoportosíthatók, rendszerezhetők. A gombák hagyományosabb rendszerei az ivaros szaporodás sajátságait, valamint a tenyész- és termőtestek morfológiai felépítését vették figyelembe. Rendszerezésükre azonban mindeddig nem alakult ki a tudományban egységes felfogás, ezért rendszerük napjainkban is folyamatosan változik. A gombák tudományos elnevezésekor a kettős nevezéktan szabályai szerint képzett kettős latin nevet használjuk. A latin név első fele a nemzetségre utal, míg a második olyan tulajdonságot jelöl, amely a nemzetségen belül elkülöníti a fajt a többitől. A magyar névben ezzel ellentétben, az első név a fajra, a második a nemzetségre utal. Például a gyilkos galóca tudományos neve: Amanita phalloides. A gombák felismerése A gombászok által gyűjtött gombafajok legnagyobb része kalaposgomba, ezért ennek a csoportnak az alaki tulajdonságait mutatja az ábra. Az étkezési szempontból két legfontosabb gombacsoportot, a lemezes gombákat és a csöves termőrétegtartójú (tinóru) gombákat általánosan jellemző rajzon láthatóak a gomba fontos részei.


A lemezes és a csöves termőrétegtartójú gombák termőteste kalapra és tönkre különül, a tönk kiemeli a kalapot a talaj közeléből. A kalapon található a termőrétegtartó (az ábrán a lemezes és a csöves látható) a termőréteggel (szabad szemmel nem látható), amelyben a spórák képződnek. A termőtest feladata a lehető legnagyobb számú spóra képzése, és annak segítése, hogy ez a képződött spóra a lehető legtávolabbra elterjedjen. A szabad szemmel megállapítható bélyegek a gombafajok meghatározásához: - a termőtest formája; - a kalap színe, formája, mérete, felülete (sima, pikkelyes, bordázott, ragadós, száraz); - a lemezek színe, állása, sűrűsége, vastagsága, állománya; - a tönk alakja, színe, mérete, belseje (tömör, csöves, üreges); - a gallér, amely nincs minden gombán, előfordul az is, hogy leesik, ezért esetleg a maradékát is keresni kell; - a húsról a termőtest szétvágásával, megtörésével kaphatunk információt (keménysége, színe, elszíneződhet, tejnedvet ereszthet); - a gumó alakja, látható-e rajta bocskor. Jellegzetes lehet egy-egy fajnak a szaga és az élőhely is jellemző egyes gombafajokra. A gombák gyűjtése A gomba termőtestét gondosan válasszuk el a talajtól (vagy más aljzattól), csavarjuk ki a tönkjét, egyidejűleg fedjük be a keletkezett mélyedést avarral, hogy a szabaddá vált, egészséges micéliumok ki ne száradjanak! A gondos gombagyűjtő nem hagy maga után semmi nyomot, az erdő változatlan marad mögötte. A nagyon fiatal vagy öreg gombák, továbbá a kukacos, rágott, penészes, ázott vagy fagyott példányok étkezési szempontból értéktelenek. A termőhelyükön kell hagyni őket, így szét tudják szórni spóráikat. Másrészt termőtestük rovarok búvóhelye lehet, valamint táplálék is.A fiatal gombának időt kell hagyni a kifejlődésre és a spórák szétszórására, hogy aztán nagyobb termőtesteket tudjunk a későbbiekben gyűjteni! A gombák, más élőlényekhez hasonlóan veszélyeztetettek, és védelmet érdemelnek. Ezért ajánlatos csak a leggyakoribb ehető fajokat gyűjteni! Csak saját (vagy családi) szükségletre elegendő mennyiségű gombát gyűjtsünk. A ritka vagy kipusztulóban lévő gombafajokat feltétlenül kíméljük! A gombák gyűjtése és szállítása lehetőleg szellős edényben, kosárban történjen, mivel ebben további spórázásra és terjedésre nyílik lehetősége a gombának. A gombák termőtestei a műanyag zacskóban befüllednek, ezáltal könnyen romlanak, továbbá összetörhetnek, és felismerhetetlenné válhatnak. Ne gyűjtsünk forgalmas út vagy ipari létesítmények mellett, a gombákban megjelenő egészségre ártalmas szennyező anyagok miatt! A gombák védelme Számos európai mikológiai társaság szerint a gombák sürgős védelemre szorulnak, mivel hagyományosan elhanyagolt csoportnak számítanak, és csupán Európa néhány országában védik őket jogszabályok.


13/2001. (V. 9.) KöM rendelet a védett és a fokozottan védett növény- és állatfajokról, a fokozottan védett barlangok köréről, valamint az Európai Közösségben természetvédelmi szempontból jelentős növény- és állatfajok közzétételéről szól, a rendelet 9. számú mellékletében felsorolja a törvényi védettséget élvező gombafajokat. Gombafajok ismertetése A következő részben a hazai gombafajok közül csak néhányat ismertetünk röviden. Lényeges megjegyezni, hogy kizárólag képek és könyvek alapján a gombákat nem lehet biztosan felismerni. A biztos tudáshoz elengedhetetlen a valódi példányok vizsgálata, a szakemberek útmutatása és a gyakorlat. Mérgező gombák Magyarországon egyetlen gombafaj képes minden esetben halált okozni: ez a gyilkos galóca. Régi szabálya a gombagyűjtésnek: senki ne gyűjtsön gombát, amíg a gyilkos galócát biztosan fel nem ismeri! Ezen kívül számos faj okoz még életveszélyes, veszélyes mérgezést, ezért - csak szakértő által vizsgált gombát fogyasszunk, - ha fogyasztás céljából vásárolunk, keressük a vizsgálatról szóló igazolást, - csak kifogástalan állapotú, friss gombát fogyasszunk! Tévhitek: - a feltűnő színű, rossz szagú, csípős ízű gombák mérgesek (a gyilkos galóca nem feltűnő színű, jó ízű mégis halálosan mérgező); - ha a gombafőzetbe mártott ezüstkanál megfeketedik, akkor a gomba mérgező (csak a romlott főzetbe mártott kanál feketedik, a friss mérges gombából készült étel nem feketíti meg az ezüstkanalat); - a gomba leforrázása, főzése minden gombafaj mérgező hatását megszünteti (a gyilkos galóca és a fehér gyilkos galóca méreganyagait a főzés és a forrázás sem bontja le); - a mérges gombákat a csiga és a rovarok nem rágják meg (a rovarok és a csigák közömbösek a gombák méreganyagai iránt). 1. Gyilkos galóca (Amanita phalloides) Jellemzés: közepesen nagy termetű. Tönkjén lelógó gallér és jól fejlett bocskor van. Lemezei fehérek. Húsa fehér és nem változik. A kalap zöld vagy barnászöld árnyalatú, lemezei fehérek. Jellegzetes, kissé a nyers burgonyára emlékeztető szagú. Íze nyersen és főzve is jó, ezért megtévesztő. A legsúlyosabban mérgező gombánk, egyetlen példány elfogyasztása is halált okozhat.


Előfordulás: júniustól novemberig, lomberdőben, főleg tölgy alatt, gyakori faj. Megjegyzés: összetéveszthető néhány ehető gombával. 2. Fehér galóca (Amanita verna) Jellemzés: a gyilkos galócához hasonló, de egyszínű, teljesen fehér gomba, tönkjén lelógó gallérral, a tönk tövén jól fejlett bocskorral. Kalapja néha ragad, lemezei fehérek. Szaga jelentéktelen, kissé csípős ízű lehet. Előfordulás: májustól októberig nedvesebb, meszes talajú erdőkben, főleg tölgyesekben előforduló gyökérkapcsolt gomba. Nálunk csak Gödöllő környékén gyakori, de egyes helyeken a Dunántúlon is megtalálható. Megjegyzés: halálosan mérgező, ugyanúgy, mint a gyilkos galóca. 3. Párducgalóca (Amanita pantherina) Jellemzés: közepesen nagy vagy kisebb termetű. Gallérja lelógó, nincs bocskora. Tönkjének gumója peremes. Kalapjának a széle bordázott, világosbarna színű, fehér pettyes, lemezei fehérek. Kissé a nyers burgonyára emlékeztető szagú, gyengén édeskés ízű. Előfordulás: júniustól novemberig, főleg savanyú talajú lomb- és fenyőerdőben, gyakori faj. Megjegyzés: hasonlít hozzá az ehető piruló galóca és a nagy őzlábgomba.

4. Légyölő galóca (Amanita muscari) Jellemzés: nagy termetű, a mesekönyvekből is ismert gomba. Gallérja lelógó, nincs bocskora. Tönkje alul gumós. Jellegzetessége a szép, piros kalap a burokmaradványok fehér pettyeivel, lemezei fehérek. Szaga, íze nem jellegzetes.


Előfordulás: augusztustól novemberig, erősen savanyú talajú lomb- és fenyőerdőben, gyakori faj. Megjegyzés: az ehető császárgalócával téveszthető össze. 5. Kerti susulyka (Inocybe fastigiata) Jellemzés: kis termetű. Barnássárga színű, bordás a kalapja, a kalap teteje kúpos marad, széle behasadozik. A lemezek olívbarna színűek, az élük fehéres. Kellemetlen szagú. Előfordulás: júniustól októberig, lomb- és vegyes erdőkben, parkokban, erdei utak mentén növő gyakori faj. Megjegyzés: összetéveszthető az ehető mezei szegfűgombával. 6. Parlagi tölcsérgomba (Clitocybe dealbata) Jellemzés: kicsi, egyszínű szürkésfehér vagy halványbarnás színű gomba. Kalapjának széle gyakran hullámos, tönkje görbe. Lemezei fehérek. Jó ízű és jó szagú. Előfordulás: májustól októberig, füves helyeken növő, gyakori faj. Megjegyzés: összetéveszthető az ehető mezei szegfűgombával. 7. Világító tölcsérgomba (Omphalotus olearius) Jellemzés: közepes vagy nagy termetű, rókavörös árnyalatú rozsdabarna gomba. Tönkje gyakran görbe, többnyire csoportos. Kalapja tölcséressé válik, sugarasan szálas. Lemezei narancssárgák. Avarszagú, kissé csípős ízű. Előfordulás: júniustól novemberig, lomberdőben, fatuskók tövében, gyakori faj. Megjegyzés: összetéveszthető az ehető sárga rókagombával.


8. Redős papsapkagomba (Gyromitra esculenta) Jellemzés: süvege agyvelőszerűen tekervényes, sötétbarna színű, belül üreges. Tönkje szabálytalan, aránylag rövid, fehér színű. Húsa törékeny, viaszszerű. Kellemes gombaszagú és jó ízű. Előfordulás: március végétől májusig, savanyú talajú fenyvesekben helyenként gyakori faj. Megjegyzés: összetéveszthető az ehető ízletes kucsmagombával. 9. Vörhenyes őzlábgomba (Lepiota helveola) Jellemzés: közepesen kicsi gomba, kalapja világos alapon rozsdabarnás, apró, barna pikkelyekkel díszített. Lemezei fehérek. Gallérja hamar eltűnik. Húsa megtörve vörösödik. Szaga és íze nem jellegzetes. Előfordulás: augusztustól novemberig, fenyvesekben a leggyakoribb, de lomberdőkben, kertekben, bokrok között, utak mentén is előfordul. Megjegyzés: összetéveszthető a nagy őzlábgombával és a piruló őzlábgombával. 10. Begöngyöltszélű cölöpgomba (Paxillus involutus) Jellemzés: nagyobb termetű, sárgásbarna színű, tölcséres alakú gomba. Kalapjának széle aláhajló. Lemezei sárgásak, rozsdabarnák. Gyümölcsre emlékeztető szagú, savanykás ízű. Előfordulás: májustól novemberig lomb- és fenyőerdőben, út mellett, kertben, gyakori. Megjegyzés: nyomásra rozsdabarnán foltosodik, a húsa vágásra sötétbarna lesz.

Ehető gombák A gomba ősidők óta kedvelt emberi táplálék. Fehérje-, ásványisó- és vitamintartalma, valamint aromaanyagai miatt értékes élelmiszer. A gomba sokoldalúan hasznosítható táplálék: frissen, fagyasztva, szárítva vagy konzervnek elkészítve kerül forgalomba. A friss gombák nagy részét víz teszi ki. Fehérjetartalmuk alacsony, annak összetétele kedvező, mert magas benne az esszenciális aminosavak aránya. Sok szabad „Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa” Az Európai Unió és a Magyar Köztársaság támogatásával

aminosavat is tartalmaznak. A fehérjék és értékes aminosavak mellett vitaminokat (A-, B- és C- vitaminokat) és ásványi elemeket – főleg káliumot és foszfort – tartalmaznak. Különösen gazdagok íz- és zamatanyagokban, amelyeknek étvágyat és emésztést serkentő táplálkozás-élettani szerepük van. A fogyasztáskor figyelembe kell venni a sejtek falának kitintartalmát, ami miatt nehezen emészthetők. Ezért ajánlatos a gombákat elkészítéskor minél jobban felaprítani, és belőlük egyszerre csak kisebb mennyiséget fogyasztani. Az ehető gombák aránylag rövid ideig tárolhatók, és a kész gombás ételek is hamar romlanak. A hűtés nélkül tárolt gombás ételek könnyen okozhatnak ételmérgezést! A gombák érzékeny emberekben allergiás reakciót is kiválthatnak. Figyeljünk arra, hogy az ehető gombák között is vannak olyanok, amelyek csak megfelelő előkészítést (pl. 20 perces főzés) követően fogyaszthatók! Az utóbbi években több gombáról bebizonyosodott, hogy gyógyhatású anyagokat tartalmaz. Bizonyos betegségek előfordulásakor a fogyasztásuk kifejezetten előnyös lehet. A legismertebb gyógyhatású gomba a Japánban termesztett shiitake, amelynek többek között koleszterinszint-csökkentő és rákellenes hatása is van. 1. Ízletes kucsmagomba (Morchella esculenta) Jellemzés: süvege 5-8 cm magas, tompán kúpos, sárgásbarna színű, felületén méhsejtszerű bemélyedések találhatók. Tönkje aránylag rövid, fehér színű. Húsa törékeny, viaszszerű. Gyengén lisztszagú, kellemes ízű. Előfordulás: márciustól májusig, folyóparti ligeterdőkben, lomberdőben, erdei utak mentén, jó vízellátottságú helyeken növő gyakori faj. Megjegyzés: nyersen fogyasztva egyeseknél allergiát okozhat, összetéveszthető a redős papsapkagombával. 2. Mezei szegfűgomba (Marasmius oreades) Jellemzés: kicsi, halványbarna színű, egyszínű gomba. Kalapja fiatalon domború, majd ellaposodik, de kúpos marad. Lemezei ritkán állók, vastagok, krémszínűek. Kellemes fűszeres szagú és ízű. Előfordulás: áprilistól decemberig, füves helyeken, lomb- és néha fenyőerdőben, gyakran sorokban növő, eső után gyorsan megjelenő gyakori faj. Megjegyzés: összetéveszthető a kerti susulykával és a parlagi tölcsérgombával.


3. Mezei (kerti) csiperke (Agaricus campester) Jellemzés: a kalapja 5-10 cm átmérőjű, barnásfehér színű, fiatalon domború, majd ellaposodik. A tönkje galléros. Lemezei kezdetben rózsaszínűek, idősebb korban csokoládébarnák. Jellegzetes „csiperkeszagú”, kellemes ízű. Előfordulás: márciustól novemberig, kertben, legelőn, bolygatott területen, trágyadombon növő, gyakori faj. Megjegyzés: több mérges gombával is összetéveszthető, pl. a gyilkos galócával. 4. Ízletes vargánya (Boletus edulis) Jellemzés: nagy méretű, vastag húsú gomba. Tönkje gyakran hasas, fehéres. Kalapja 5-25-(40) cm átmérőjű, barna színű, kezdetben gömb alakú, majd kiterül. A kalap alján a csöves rész kezdetben fehér idősebb korban zöldessárga. Kellemes illatú, dióízű. Előfordulás: júniustól októberig, csak savanyú talajú lomb- és fenyőerdőkben növő gyakori faj. Megjegyzés: hasonlít hozzá a mérgező farkastinóru. 5. Nagy őzlábgomba (Macrolepiota procera) Jellemzés: feltűnő, nagy, hosszú tönkű, esernyőszerű gomba. Tönkje barnán tarkázott, eltolható gyűrű van rajta. A kalapja középen barna, csúcsos, a többi részen világos alapon barna, felszakadozó pikkelyektől tarka. Lemezei fehérek, a tönk körül gyűrűben nőnek össze. Kellemes illatú, mogyoróízű. Előfordulás: májustól novemberig, lomb- és fenyőerdőben, világos erdőszélen, réten növő gyakori faj.


Megjegyzés: összetéveszthető a mérgező párducgalócával. 6. Sárga rókagomba (Cantharellus cibarius) Jellemzés: közepes termetű, tojássárga színű gomba. Szabálytalan tölcsér alakú, fodros szélű. Jellegzetes gyümölcsillatú, nyersen kissé csípős utóízű. Előfordulás: júniustól novemberig, főleg savanyú talajú lomb- és fenyőerdőkben növő, gyakori faj. Megjegyzés: összetéveszthető a mérgező világító tölcsérgombával.

7. Ízletes rizike (Lactarius deliciosus) Jellemzés: nem nagy termetű, narancsvörös színű gomba. Tönkje a kalaphoz hasonló színű, de sötétebben foltos. Kalapja a szélén aláhajló, fokozatosan tölcséresedő. Lemezei élénk narancsvörös színűek. Húsa sárgarépaszínű tejnedvet ereszt, ami néhány óra múlva megzöldül. Gyengén gyümölcsillatú, kicsit csípős ízű. Előfordulás: júniustól novemberig, fiatal korú, kéttűs fenyők (erdei és feketefenyő) alatt növő, gyökérkapcsolt, gyakori gombafaj. Megjegyzés: összetéveszthető az enyhén mérgező fakó szőrgombával. 8. Májusi pereszke (Calocybe gambosa) Jellemzés: sárgásfehér színű, a kalapban feltűnően vastag húsú gomba. Tönkje aránylag rövid, hengeres. Lemezei fehérek, sűrűn állnak. Lisztszagú és lisztízű. Előfordulás: április közepétől június elejéig, lomberdőben, erdőszélen, réten növő, gyakori faj. Megjegyzés: összetéveszthető több mérges gombával pl. a téglavörös susulykával.


9. Császárgalóca (Amanita caesarea) Jellemzés: nagyobb termetű, piros kalapú, sárga tönkű gomba. Tönkje hengeres, sárga gallérú. Zsákszerű bocskora van. Kalapja fiatalon félgömb alakú, később ellaposodik. Lemezei aranysárgák. Jó ízű és illatú. Előfordulás: júniustól októberig savanyú talajú lomberdőkben növő faj. Hazánkban egyre ritkábban fordul elő, kímélendő. Megjegyzés: a mérgező légyölő galócával téveszthető össze. 10. Királytinóru (Boletus regius) Jellemzés: nagy termetű, zömök gomba. Tönkje élénksárga, zömök. Kalapja domború, rózsaszínes. A kalap alján a csöves rész sárga, később sárgászöld. Édeskés, jó szagú, jó ízű. Előfordulás: júniustól októberig, savanyú talajú lomberdőkben növő, ritka faj, kímélendő. Megjegyzés: jellegzetes gomba, mérgező fajokkal nem téveszthető össze. Felhasznált irodalom: Albert László-Locsmándi Csaba-Vasas Gizella: Ismerjük fel a gombákat! (Gabo Kiadó, 1995) Dr. Kalmár Zoltán-Dr. Makara György: Ehető és mérges gombák (Natura, Budapest, 1978) www.gombanet.hu www.gombavadasz.hu www.terra.hu

2. téma: Környezetkímélő gyepgazdálkodás (szerző: Wayda Imre) 2.1. Környezetkímélő, extenzív gyephasznosítás Az

extenzív

gyepgazdálkodási

rendszerek

alapvetően

a

környezetkímélő


gazdálkodási eljárások közé tartoznak. Ezeknek az alacsony intenzitású rendszereknek nagy jelentősége van mind környezeti, mind ökológiai szempontból. A magyarországi extenzív mezőgazdálkodási rendszerek közül kétségtelenül mind gazdasági, mind természetvédelmi szempontból a legnagyobb jelentősége a gyepgazdálkodási rendszereknek van, ugyanis ezekhez kötődik a védett növény- és állatfajok mintegy egyharmada. Magyarországon ma az ország területének kb. 11 %-a, mintegy 1, l millió hektár terület tartozik a gyep művelési ágba. A gyepek túlnyomó részét legelőként, kisebbik hányadát pedig kaszálásra és legelőként vegyesen hasznosítják. A kifejezetten rét hasznosítású területek (ahol csak kaszálást végeznek) aránya és maga a rétgazdálkodás - a vízrendezés és az utóbbi évek csapadékhiánya miatt - ma már elenyésző. Nem elhanyagolható a - korábban súlyosan erodált lejtőkön elhelyezkedő - talajvédő gyepek aránya sem. Ezek igen alacsony produktivitásuk és sérülékenységük - másodlagos erózió miatt a termelésben nem játszanak szerepet. A magyarországi gyepek csaknem 70%-a alacsony produktivitású, és csak 5%-a jó termőképességű. Ennek fő okai, hogy elsősorban kedvezőtlen termőhelyi adottságú területeken maradtak fenn, ahol kevés csapadék és gyenge talajadottságok a jellemzőek. A gyepeket Magyarországon nagyarányú felaprózottság jellemzi. Az alföldi területeken - ha egyáltalán a gyep jellemzi még az adott környéket - lényegesen nagyobb az egyes gyepfoltok átlagos nagysága, mint az ország más részein. Mindezek alapján nem véletlen, hogy a becslések szerint a magyarországi gyepek több mint 50%-a még extenzíven kezelt és így természetvédelmi szempontból potenciálisan értékes. Ez több mint 500 ezer hektár. Ebből csak mintegy 200 ezer hektár áll természetvédelmi oltalom alatt, ez a védett területeknek alig 20%-a, amelyek elsősorban az alföldi nemzeti parkokban és néhány tájvédelmi körzetben találhatók. A gyepek természetvédelmi értékét jelzi, hogy hozzájuk kötődik a védett fajok mintegy harmada, emellett számos veszélyeztetett társulást is számon tartanak közöttük. Ezért lényeges megfelelő kezelésük biztosítása. Fontos információ, hogy az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP) keretében a Natura 2000 gyepterületeken környezetkímélő gyepgazdálkodást folytató gazdálkodók vissza nem térítendő kompenzációs támogatást vehetnek igénybe a vonatkozó támogatási jogcímrendeletnek (128/2007. (X. 31.) FVM rendelet) megfelelően. A támogatási kérelmet – ami egyben kifizetési kérelem is – minden évben május 15-ig az egységes területalapú támogatás iránti kérelemmel együtt lehet elektronikus úton benyújtani. Az ÚMVP Agrárkörnyezet-gazdálkodási jogcíme alapján (61/2009. (V. 14.) FVM rendelet) a környezetkímélő gyepgazdálkodást folytató mezőgazdasági termelők részére szintén volt lehetőség támogatás igénybevételére.

2.1.1 A 4 fő gyeptípuson való extenzív gazdálkodás jellemzése 2.1.1.1 Homoki gyepgazdálkodás A homoki gyepek tipikus formáit elsősorban a Kiskunságban találhatjuk meg. A Nyírségben, a Dél-Mezőföldön, Belső-Somogyban és a Kisalföldön már csak töredékeik maradtak fenn. A homoki gyepek legnagyobb természetvédelmi


jelentőségét a bennszülött fajok nagy száma, továbbá az élőhely nagyon mozaikos jellegéből és egyes területek különböző szukcessziós állapotából adódóan a fajok és társulások sokfélesége adja. A homokpusztai gyepek elsősorban botanikai értékeik miatt jelentősek, közöttük több fokozottan védett is található. Növényfajaik között sok a pontusi-mediterrán, pontusi-kontinentális és mediterrán flóraelem is. Szintén nagyon értékes a rovarfaunájuk, elsősorban a lepkék és az egyenesszárnyúak. Madártani értékeiket elsősorban olyan fajok képezik, amelyek kopár, gyér füvű talajfelszínnel (pl. ugartyúk), illetve a gyepek és fás élőhelyek mozaikjával jellemezhető élőhelyeket (pl. szalakóta, búbos banka) kedvelik. A homoki gyepekre az igen alacsony produktivitás és nagyfokú sérülékenység jellemző. Emellett fontos természetvédelmi szempont, hogy egyes szukcessziós fázisok fenntartása csak megfelelő kezeléssel - elsősorban legeltetéssel biztosítható. A nagy állatlétszámmal történő legeltetés következtében az évelő homoki gyeptársulások könnyen elpusztulhatnak, és felszínre kerülhet a nyers homoktalaj. Ez ugyan esetenként pl. futóhomokos területek fenntartásakor - kívánatos lehet, természetvédelmi szempontból azonban általában a leginkább fajgazdag állapotok: az évelő nyílt homokpusztagyep és a zárt homokpusztagyep fenntartására és bebokrosodásuk elkerülésére törekszünk. Sérülékenységük miatt a homoki gyepek csak kis állatlétszámot képesek eltartani, amit a hagyományos tanyasi gazdálkodás viszonyai között az önellátásra törekvő kis családi gazdaság 2-3 szarvasmarhával és 8-10 juhval, illetve kecskével megfelelően biztosított. 2.1.1.2 Szikes legelők és legeltetési rendszerek Európa vegetációtípusai között meglehetősen egyedi a kontinens belső területein a szikesek előfordulása. Kialakulásuk a földtörténeti negyedkor klíma- és vegetáció változásaival is kapcsolatban van, de újabb elterjedésük antropogén hatásra vezethető vissza. Ez utóbbi komplex hatás: az alföldi erdőirtások, folyószabályozások, vízlevezetések és a külterjes, csaknem egész éves legeltető állattartás eredménye. Ott alakultak és alakulnak ki szikes puszták, ahol a magas sótartalmú talajvíz a felszínhez közel helyezkedik el, és a jellemzően száraz éghajlat következtében a párolgás nagyobb, mint a lehulló csapadékmennyiség. Mindezek eredményeként Közép-Európa legnagyobb szikes térségei ma Magyarországon találhatók. A szikes puszták a Duna, a Tisza és a Körösök egykori, szabályozás előtti árterei helyén széles körben elterjedtek. Sokszor szintén szikes, ezért gyenge minőségű szántókkal váltakoznak, illetve azok veszik körül őket. Esetenként a szikesek értékes löszgyepmaradványokat foglalnak magukba. Természeti értékeik között találhatunk bennszülött növény- és lepkefajokat, illetve számos Európában, illetve világszerte is veszélyeztetett pusztai és vízimadárfajt: Ezek közül több nagy tömegben fordul elő a szikes pusztákon őszi, illetve tavaszi vonulása során, így a szikesek a kontinentális jelentőségű madármozgalmakban is fontos szerepet töltenek be. A szikes puszták megfelelő állapotának és biológiai sokféleségének fenntartása általában viszonylag erős legeltetést igényel, amelyet a terület növényállományának megfelelően a rövidfüvű területeken elsősorban juhokkal, a magasabb füvű területeken


szarvasmarhákkal történő legeltetéssel lehet biztosítani. Ráadásul a "feltétlen gyepként" számon tartott szikes puszták egyetlen fenntartható hasznosítási módja a juh-, szarvasmarha- és lólegeltetés. E hasznosítási módok természetvédelmi jelentőségét hangsúlyozzák azok a megfigyelések is, amelyek szerint a széki lile, a széki csér és a sziki pacsirta eltűnése a pusztai területekről időben egybeesik a legelő állatok számának csökkenésével. 2.1.3 Rétgazdálkodási rendszerek Nedves talajú vagy időszakosan vízzel borított területek kínálnak lehetőséget a rétgazdálkodásnak. Gyakran a száraz gyepekkel mozaikosan váltakozva fordulnak elő. Ma már csak kis területre szorultak vissza a vízrendezések következtében. A szárazzá vált területeket legelőként hasznosítják, ami mind talajukat, mind vegetációjukat súlyosan degradálja. Botanikai és zoológiai értékeik elsősorban a hűvös, párás mikroklímát igénylő fajok közül kerülnek ki. Rovartani értékeiknek sokszor már a tápnövénye is védett. Az állattartás koncentrálódásával a rétek gazdasági jelentősége csökkent, mert az intenzív és iparszerű állattenyésztés a téli takarmány- és alomszükségletét elsősorban szántóföldi területen igyekszik megtermelni. Máshol a vízrendezésekkel intenzív gyepgazdálkodásra vagy szántóföldi művelésre alkalmas területeket alakítottak ki helyükön. 2.1.4 Legelőerdők és fás legelők A középhegységek peremterületein és a Dunántúl délnyugati szegélyterületén találhatók legelőerdők és fás legelők, amelyek területe mára már minimálisra zsugorodott. A legelőerdők fásabb (25% fa és bokor, 75% legelő) és a fás legelők (5% fa) árnyékadó, hagyásfás gyepeit leginkább szarvasmarhával, esetleg a középhegységi peremeken birkával hasznosítják. Kiterjedésük jelenleg néhány ezer hektár, 30-40 évvel ezelőtt még a mainak többszöröse volt. A fás legelők természetvédelmi szempontból elsősorban tájképi szempontból értékesek. Flórájukban és faunájukban nagy léptékben érvényesül az ökológiai szegélyhatás, tekintve, hogy átmenetet képeznek az erdei és a fátlan társulások között. Az idős fák kiváló élőhelyet biztosítanak az odúlakóknak. Fenntartásuk érdekében speciális kezelésre van szükség, ami biztosítja a legelő fenntartását és ugyanakkor a fák pótlását is. A megváltozott gyepgazdálkodási technikák, a hagyományos ismeretek eltűnése, továbbá a szarvasmarha, illetve juhtenyésztés válsága miatt megfelelő kezelésük ma már nehézséget okoz. 2.2. A környezetkímélő gyepgazdálkodás földhasználati szabályai A gyepterületek fenntartásának földhasználati szabályai a gyepek jó állapotának megőrzését, a hosszútávon fenntartható gyephasznosítást, illetve az ott előforduló védendő természeti értékek megőrzését célozzák, lényegében a "jó gazda gondossága" típusú hozzáállást tükrözik. A természetvédelmi oltalom alatt álló területeken a természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény, végrehajtási rendeletei és az adott területre vonatkozó természetvédelmi kezelési tervben foglalt előírások a mérvadóak. A Natura 2000 gyepterületek földhasználati szabályait a 269/2007. (X. 18.) Korm. rendelet


tartalmazza. 2.2.1 A gyepterületek környezetkímélő hasznosítása legeltetéssel, illetve kaszálással A gyepterületek megőrzéséhez fontos azok gondozása, mivel annak elmaradása esetén fellép a gyomosodás, a cserjésedés veszélye, később megindulhat a beerdősülés. A gyepterületeket kaszálással, vagy legeltetéssel illetve a kettő kombinációjával is lehet hasznosítani. Természeti értékekben gazdag gyepterületen csak szarvasmarhát, juhot, kecskét, szamarat, lovat és bivalyt legeltessünk. A liba legeltetését kerüljük, mivel a trágyája szinte kiégeti a gyepet, ami így nehezen regenerálódik és könnyen gyomosodik. Továbbá a füvet tövig rágja, így akár teljesen tönkreteheti a legelőt, ha nagy csapatokban tartják. A sertés szintén nem jó legelő állat, hiszen mindenevő, kiváló szaglásával megérzi a giliszták, csigák, rovarlárvák, férgek, békák, egerek jelenlétét a talajban és ezeket túrással felkutatja, elfogyasztja, ezáltal a gyepfelszín károsodik. Kerüljük a gyepterület túllegeltetését, vagy alullegeltetését! A túllegeltetés, vagyis a legelő állateltartó képességénél nagyobb állatlétszám legeltetése a gyep szerkezetét károsíthatja, csökkenhet a fajszám, nyílttá válhat a talajfelszín, ami gyomosodáshoz vezethet és az erózió veszélye is nagyobb. Kivételként a szikes legelőkön a kisebb területekre kiterjedő, foltszerű túllegeltetés előnyös lehet természetvédelmi szempontból, mert élőhelyet teremt egyes sziki madárfajok (pl. székicsér, székilile, gulipán, ugartyúk) számára. A túllegeltetés tilalmát jogszabály is előírja (az egységes területalapú támogatások és egyes vidékfejlesztési támogatások igényléséhez teljesítendő „Helyes Mezőgazdasági és Környezeti Állapot” fenntartásához szükséges feltételrendszer, valamint az állatok állategységre való átváltási arányának meghatározásáról szóló 50/2008. (IV. 24.) FVM rendelet). A legelő állateltartó képessége az állatok táplálékszükséglete és a gyep termőképessége alapján számítható ki. Az optimális állatszámmal végzett legeltetés biztosítja a folyamatos, kismértékű zavarást, amely szükséges az optimális fa- és cserje borítottság, valamint a fajdiverzitás fennmaradásához. Kísérjük figyelemmel a gyep állapotát, mert az megmutatja, ha a legelő állatok száma túl sok, vagy túl kevés, illetve ha nem megfelelő időpontban történt a legeltetés. Kerüljük az alullegeltetést is, mert a túlzottan kis állatállománnyal való legeltetés hatására a gyepterületen túlzott mértékűre nő a cserjeborítottság. A legelőberendezéseket (etető, itató, pihenő) és a felhajtóutakat a kevésbé értékes gyepterületeken alakítsuk ki, mert ezeken a helyeken a fokozott taposás és tápanyag feldúsulás a gyep kiritkulásához és elgyomosodásához vezethet. A gazdálkodási tevékenység során kerüljük a gyepfelszín maradandó károsítását! A gyepfelszín bármilyen károsodása túlzottan megnyitja, ezáltal tönkreteszi a gyepnemezt, utat engedve a nemkívánatos gyomnövényeknek (1. kép). A gyepfelszín megóvása érdekében kerüljük a fogasolást, boronálást, gyepszellőztetést. Felázott gyepterületekre ne hajtsunk rá gépjárművel, munkagéppel. Különösen igaz ez


a földutak melletti gyeprészekre. Felázott talajon a legeltetés sem javasolható, mivel az állatok könnyen felsérthetik a nedves gyepfelszínt és emellett a talajtömörödést is fokozzák. Hasonló okokból a téli legeltetést is célszerű kerülni. 1. kép Károsodott gyepfelszín

Forrás: Gazdálkodói Kézikönyv - 2009

Kerüljük a műtrágyák és a hígtrágya használatát a természeti értékekben gazdag gyepeken! A műtrágya, a hígtrágya (és a feleslegesen kijuttatott szerves trágya is) károsan hathat a gyepek fajösszetételére, szerkezetére, biológiai sokféleségére. A túlzott és rendszeres tápanyag-bejuttatással az erőteljesebb növekedésű fajok (herefélék, intenzív fűfajok gyomok) kerülnek túlsúlyba a gyepen, kiszorítva így más ritka fajokat. A trágyázás miatt megnövekedett nem kívánatos növényzet ezzel egyidejűleg számos madárfaj élőhelyét teheti tönkre. Gyomirtó szereket csak rendkívül indokolt esetben használjunk a gyepeken! Ha feltétlenül szükséges, minél szelektívebb szert használjunk, és csak foltkezeléssel (ecsetelés, pontpermetezés), soha nem teljes felületen. A gyomok visszaszorítására alkalmazzunk agrotechnikai eljárásokat: tisztítókaszálás, szárzúzózás, kézi aszatolás, illetve szakszerű legeltetéssel, kaszálással előzzük meg az elgyomosodást. A kaszálás időbeli és térbeli ütemezése, és a kaszálás módjának kiválasztása során a szakmai szempontokon (hozamnagyság, takarmányozási érték) túlmenően vegyük figyelembe a földön fészkelő madarak, a gyepterületen élő hüllők, kétéltűek, emlősök és a ritka, védett növények ökológiai igényeit is! Ennek érdekében az első kaszálást lehetőleg ne kezdjük meg június végénél, július elejénél korábban. A július közepe előtt kaszálásra kerülő területeken a fészkek 10x10 m-es környékét hagyjuk kaszálatlanul. A madárbarát kaszálás megvalósításához kérjünk tanácsot a természetvédelmi hatóságtól. A kaszálást a kaszálandó terület középpontjából indulva vagy a táblaszél mellől, az ott élő állatok zárványterületre szorítása nélkül végezzük, és mindig használjunk vadriasztó láncot! A kasza elől menekülő állatok a nagyobb takarást nyújtó, addig még le nem kaszált részekre menekülnek. A spirálisan, a tábla szélétől a közepére irányuló kaszálási mód során a területen lévő állatok (békák, gyíkok, madarak, emlősök), megzavarva a


munkavégzéstől, egyre kisebb területre szorulnak be, mivel menekülési útvonalat nem találnak. Az állatok védelme érdekében a kaszálás során hagyjunk menekülési útvonalat az állatoknak. Kíméletesebb az ún kiszorító kaszálási mód alkalmazása, ahol a tábla közepéről folyamatosan a szegély területekre menekülhetnek, vagy a sávos kaszálás, ahol szintén találhatnak megfelelő menekülő sávot az állatok. (2. kép) A vadriasztó lánc az állatok időben történő felriasztására szolgál. A traktor elejére felszerelt vas tartórúd, melyről 5 cm-enként vasláncok lógnak (3. kép), szinte átgereblyézi a területet és a mozgással, valamint a hanghatással menekülésre kényszeríti az egyébként meglapuló állatokat, így jelentősen csökkentheti a kaszálás során elpusztuló vagy megsérülő egyedek számát. 2. kép A helytelen és helyes (madárbarát) kaszálási módok

Forrás: Környezetkímélő gazdálkodás – Tájékoztató az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program Agrár-környezetgazdálkodási támogatásáról


3. kép Vadriasztó lánc

Forrás: Gazdálkodói Kézikönyv - 2009

Kerüljük az éjszakai kaszálást, mert ennek során a gyepterületeken élő állatfajok nehezebben mérik fel a közeledő veszélyforrást, és a menekülésük is körülményesebb, ezért jóval nagyobb számban eshetnek áldozatul a kaszálásnak, mint nappal. Lehetőleg kerüljük az egyéb éjszakai munkavégzést (pl. szénagyűjtés, kaszálás, rendsodrás, bálázás) is, az adott terület zavarása miatt kialakuló közvetett veszélyforrások miatt (pl. a zavarás miatt a fészket elhagyó madarak fészkeit a különféle ragadozók könnyebben kifoszthatják). A természetvédelmi értékekben gazdag gyepterületeken lehetőleg kerüljük a belvíz gyepterületről történő elvezetését, illetve a gyepterület öntözését! A gyepterület vízgazdálkodási viszonyainak megváltozása veszélyezteti az ott élő értékes állat- és növényfajok élőhelyének megőrzését. Akadályozzuk meg az inváziós és termőhely-idegen növényfajok (például a selyemkóró, aranyvessző, gyalogakác) megtelepedését és terjedését, a gyep kedvező ökológiai állapotának megőrzése érdekében! Ezek a tájidegen fajok szélsőséges esetben a teljes gyepflórát kipusztíthatják, de a gyep fajösszetételére mindenképp kedvezőtlen hatással vannak. Sok esetben mérgezőek is, illetve az állatok nem szívesen fogyasztják, vagyis a gyep szénaminőségét jelentősen rontják, tehát gazdálkodási szempontból is károsak. Visszaszorításuk igen nehéz, de magszórással történő szaporodásuk virágzás előtti kaszálással és legeltetéssel megelőzhető. A mechanikus védekezés mellett további lehetőség a speciális növényvédő szerekkel való védekezés. Amennyiben az inváziós fajok terjedése miatt elkerülhetetlen valamilyen vegyszer alkalmazása, akkor lehetőleg olyan kijuttatási módszert alkalmazzunk, ahol a legkisebb mennyiségű vegyszert lehet kijuttatni a legpontosabban, pl. ecsetelés, pontpermetezés. A speciális növényvédőszer-kijuttatás a valamely inváziós vagy termőhely-idegen növényfaj ellen pontos, cseppmentes és célirányos vegyszer-kijuttatással - így különösen a tuskó-, sarj- vagy levélkenés, a pontpermetezés, a tőinjektálás technológia


alkalmazásával - történő védekezést jelenti. A növényvédő szerek helytelen használata csökkenésével járhat!

a

bio-diverzitás

drasztikus

A gyepterületről minél előbb (lehetőleg 30 napon belül) szállítsuk el a szálas takarmányt! A levágott növényi részek tömege hátráltatja a növedék fejlődését, és kihatással lehet a fajösszetétel alakulására is. A bálák és a szénaboglyák alatt a gyep növényzete idővel károsodik, illetve el is pusztulhat. Az így kialakult foltokon az invazív növények rendkívül hamar meg tudnak telepedni, ezáltal elfertőzni a teljes területet. Ennek elkerülése érdekében a levágott növényi részeket minél előbb távolítsuk el a területről.

3. téma: A vadkár megelőzése, csökkentése a mezőgazdaságban (szerző: Fehér Attila) A vadkár fogalma: a gímszarvas, a dámszarvas, az őz, a vaddisznó, valamint a muflon által a mezőgazdaságban és az erdőgazdálkodásban, továbbá az őz, a mezei nyúl és a fácán által a szőlőben, a gyümölcsösben, a szántóföldön, az erdősítésben, valamint a csemetekertben okozott kár. (Forrás: 1996/LV. Vtv.) A vadkár elsősorban a vad táplálkozásából és életmódjából adódik. A vadkárokat kétféle módon csoportosíthatjuk: 1. A károsítás helye szerint: − Erdőgazdasági − Mezőgazdasági 2. Mennyiség, vagy minőség alapján: Mennyiségi kárról beszélünk akkor, ha a kártétel során a károsítás számlálható, mennyiségileg meghatározható. A növényi szaporítóanyag, növényi rész, vagy a teljes növény megsemmisül, elpusztul. Minőségi kárról beszélünk, ha a kártétel nem jár együtt a növény pusztulásával, hanem annak fejlődése a károkozás miatt elmarad, s ezáltal nem a várt hozamot biztosítja. Gazdasági szempontból csökkent értékű lesz. A mezőgazdasági vadkár: a magvak elvetésétől a termés beéréséig jelentkező kártípusok összesége.


A mezőgazdasági vadkár alapvető típusai: 1. Korai vadkárnak nevezzük a vetéstől számítva a növény zöldbimbós állapotáig bekövetkező károsítást. 2. Zsenge vadkárnak számít a virágzástól s terméskötésig előidézett károsítást. 3. Érési vadkárról beszélünk akkor, ha a termésben jól látható roncsoló, csonkító károk jelentkeznek. 4. Teljes vadkárnak nevezzük azt a károsítást, amikor a vad a növény tenyészideje alatt folyamatosan károsít, melynek eredménye a növény elpusztulása.

A mezőgazdasági vadkárok megjelenési formái: − Túrás: a vaddisznó okozza, elsősorban a kukoricavetésekben április végén, május elején. Módszeresen rájár a sorokra és szemenként fogyasztja el a vetőmagot. A károsítás könnyen felismerhető a több méter hosszú üres sorokról. Más növényeket is közvetetten károsít, amikor olyan területre jár túrni, ahol az előző évben kukoricát termeltek, majd ezt az aratás után beszántották, de a vaddisznó tavasszal újra felkeresi a földben maradt kukoricaszemeket. Ez elsősorban napraforgó és tavaszi vetésű gabonákban jelentkezik. Mennyiségi kár. − Legelés: a kérődzők okozzák, elsősorban a gímszarvas. Az őszi vetésű gabonákban ősztől-tavaszig, illetve a tavaszi vetésűekben tavasztól nyár elejéig. Könnyen felismerhető kárforma, gyakran a talajig láthatjuk a visszarágott növényt. Az első minőségi, a második mennyiségi kárnak számít. − Taposás: nagylétszámú csoportban táplálkozó kérődzők okozzák, elsősorban a gímszarvas. Tulajdonképpen csak átvonulnak a területen, anélkül, hogy szándékos kárt okozzanak. Leginkább ősztől, nyár elejéig keletkező kárforma őszi-tavaszi vetésű gabonákban, lucernásban, repcében. Magasabb gabonavetésekben, növénykultúrában jól látszanak az ún. váltók. A taposás mértékétől függően lehet mennyiségi és minőségi a kár. − Rágás: általában gyümölcsösökben fordul elő. A kérődzők a rügyeket csipegetik, a mezei nyúl pedig a fiatal gyümölcsfák kérgét, vagy a szőlőoltványokat rágják le. Felismerhető a rügy nélküli ágakról ill. a kéregsérült fákról. Minőségi kár. − Hántás: elsősorban a gímszarvas okozza gyümölcsösökben. A vékony kéregből egyben, nagy darabokat szakít fel. Nagymértékű kéreghiány a fa elpusztulásához vezethet, ezért mennyiségi kár.


− Agancstisztítás-törés: a szarvasfélék hím egyedei okozzák, amikor agancsukról tisztítják le az ún. barkát. Mezőgazdasági területen a gyümölcsösökben és a faültetvényekben keletkezik (nemesnyár). A károsítás után a kéreg foszlányokban lóg, jól látszanak a rostok. Sok esetben ágak törnek le, vagy törik el a törzs a fiatal faegyedeknél. Általában a növény elpusztul, ezért mennyiségi kár. − A tejes gabonamagvak elfogyasztása: a vaddisznó okozza a toklász nélküli búza és zabföldeken. A kalászt letépi, az édes, tejes magbelsőt kiszívja majd a maghéjat összerágottan kiköpi. A vadásznyelv ezt bagózásnak hívja.

A vadkárelhárítás törvényi vonatkozásai: Vtv. 78. § (1) A jogosult a károk megelőzése érdekében köteles: a) amennyiben a vad életmódja ezt indokolja, annak elriasztásáról gondoskodni; b) a károkozás közvetlen veszélye esetén az érintett föld használóját értesíteni; c) a vadászati jog gyakorlását úgy megszervezni, hogy az a föld használatával összefüggő gazdasági tevékenységgel összhangban legyen; d) szükség esetén vadkárelhárító vadászatokat tartani. (2) A jogosult a föld tulajdonosának, illetőleg használójának hozzájárulásával vadkárelhárító berendezéseket állíthat fel. (3) A vadászati jog társult hasznosítása esetén a föld használója az akadályoztatás mértékével arányos kártalanításra tarthat igényt. Vtv. 79. § (1) A föld használója a vadkárok, valamint a vadban okozott károk megelőzése érdekében: a) köteles a vadkár elhárításában, illetőleg csökkentésében közreműködni; b) köteles a károsodás vagy a károkozás közvetlen veszélye esetén a vadászatra jogosultat értesíteni; c) köteles a vadállomány kíméletéről megfelelő eljárások alkalmazásával gondoskodni; 2) A föld használóját az (1) bekezdésben előírt kötelezettségek teljesítésével összefüggésben a rendes gazdálkodás körét meghaladó közreműködésért ellenszolgáltatás illeti meg. Amennyiben a föld használója e törvény szerinti, rendes gazdálkodás körébe tartozó közreműködési kötelezettségének nem tesz eleget, vagy alapos ok nélkül nem járul hozzá ahhoz, hogy a jogosult a vadkárok elhárításához szükséges létesítményeket, berendezéseket felállítsa, az ebből eredő vadkárt a föld használójának a terhére kell figyelembe venni. Mindezekből kitűnik, hogy a vadászatra jogosultnak és a föld használójának is komoly kötelezettségei vannak a vadkárelhárításban. Amennyiben mindketten eleget tesznek


vadkár-megelőzési és elhárítási kötelezettségüknek, és mégis keletkezik vadkár, ebben az esetben a vadászatra jogosult köteles megtéríteni a föld használójának a keletkezett vadkár 5 % feletti részét, tehát 95%-ot. A vadkárelhárítás módjai: 1. Biológiai vadkárelhárítás − Az állomány létszámának szabályozása: csak annyi vadat tartsunk a területen, melyet a vadeltartó-képesség lehetővé tesz. A túltartott létszámú vadállomány nagyban terheli környezetét táplálkozásával. − A biológiai teherbíró-képesség fokozása: ezen azt értjük, hogy a vad természetes táplálékáról és nyugalmáról gondoskodunk. Nagyban összefügg a vadeltartó-képességgel. Az erdőtömbökben vadföldeket, vadrágókat, sarjaztatott vadlegelőket, szórókat létesítünk, ezáltal megakadályozzuk, de legalább csökkentjük a vad kiváltását a mezőgazdasági területre és így csökkentjük a vadkárt. 2. Mechanikai vadkárelhárítás − Vadkárelhárító kerítés: drága, de a legbiztosabb hosszú távú módszer. A kerítés elemei: oszlopok, drótfonat vagy ponthegesztett panel, alsó és felső összekötők. A kerítés magassága mindig a vad méretétől függ, de szarvasos területen elérheti a 250 cm-t is.


Csúszásmentes drótháló − Villanypásztor: mezőgazdasági területek aránylag olcsó és könnyen telepíthető, valamint visszabontható módszere. Részei: oszlopok, karók, távtartók, huzal, mely elektromos vezető. Szükség van még áramforrásra, melyet általában napelemmel vagy akkumlátorral oldunk meg. Célszerű több sorosra kivitelezni. Alkalmazásakor figyelemfelkeltő táblát használjunk. A feszültség magas, az áramerősség alacsony, ezáltal a vad nem szenved sérülést az áramütéskor.

Villanypásztor − Egyedi védelem: azt jelenti, hogy minden egyes növényt külön, egyedileg védünk. Alkalmazása gyümölcsösökben szőlőkultúrákban és faültetvényekben lehet célszerű, melyek nincsenek lekerítve. Általában műanyag hálóval védjük a törzset, vagy magát az egész növényt csemetevédő kerettel. − Egyéb mechanikai védekezési módok: őrzés, karbidágyú, rémzsinór, ijesztő bábu, tüzelés-füstölés. Minimális költségűek, kis területű, ún. háztáji termőföldeken hatékonyan alkalmazhatók. 3. Kémiai vagy vegyszeres vadkárelhárítás:


A vadkárok elleni kémiai védekezést két nagy csoportra osztjuk: a, riasztószerek b, védőszerek A riasztószerek hatása: területvédő, alkalmazásukkal nemcsak a bekent növény felületét védik meg, hanem a vadat az alkalmazási hely környékéről is elriasztják. A védőszerek hatása: a fát vagy más növényt csak a vegyszerrel kezelt felületen védik, és nem akadályozzák a vadat abban, hogy a vegyszerrel bekent növényegyedek között zavartalanul mozogjon és ott a bekenetlenül hagyott növényzetből táplálkozzon. A mezőgazdasági vadkárelhárításban tehát elsősorban a riasztószereket alkalmazzák. A riasztószereknél a legfontosabb követelmény, hogy a vegyszer, riasztó hatását az alkalmazás helyén minél huzamosabb ideig az időjárás legkülönbözőbb hatásaival szemben is megőrizze. Fontos, hogy ne legyen toxikus környezetterhelő hatása, természetvédelem szempontjából alkalmazásuk megkérdőjelezhető. Riasztó hatásukat szaganyaguk által fejtik ki. A kijuttatást úgy kell végrehajtani, hogy: a károsító vad a megvédeni kívánt területet a szer szagának észlelése nélkül ne tudja megközelíteni. Hazánkban két gyártmány terjedt el: − EKÁN: méregjelzés nélküli, szabadforgalmú szer, tűzveszélyes. A szerbe textildarabokat mártunk, majd ezeket zsinórra felaggatjuk. Modernebb változata impregnált zsinór formában. − SILVACOL K: méregjelzés nélküli, szabadforgalmú szer, 60%-ban klórkrezolt tartalmaz. Folyékony, 1 ha területre 2 liter szükséges. A szerrel átitatott textildarabokat zsinórra aggatjuk.

A vadkárigény érvényesítésének jogszabályi háttere: Vtv. 81. § (1) Vadkár, vadászati kár, valamint vadban okozott kár megtérítését a kár bekövetkezésétől - folyamatos kártétel esetén az utolsó kártételtől - számított harminc napon belül lehet igényelni. A határidő elmulasztása esetén igazolásnak van helye. (2) Vadkár, vadászati kár, valamint vadban okozott kár megállapítását a miniszter által - a természetvédelemért felelős miniszterrel egyetértésben jogszabályban meghatározott képesítéssel rendelkező kárszakértő (a továbbiakban: szakértő) végezheti. (3) Amennyiben a felek a szakértő személyének kiválasztásában nem tudnak megállapodni, vagy ha a károsult kárának megtérítését nem közvetlenül a


bíróságtól kéri, a szakértőt a károsult kérelmére a károkozás helye szerint illetékes települési önkormányzat jegyzője (a továbbiakban: jegyző) rendeli ki. (4) A jegyző - a szakértő vadkárbecslése alapján - az érintettek közötti egyezséget, illetőleg annak hiányát jegyzőkönyvbe foglalja. (5) Az a fél, aki a jegyző által kirendelt szakértő kármegállapítását nem fogadja el, a jegyzőkönyv kézhezvételétől számított harminc napon belül polgári peres úton kérheti a kár megállapítását. A határidő elmulasztása jogvesztéssel jár. (6) A jegyző által kirendelt szakértő által lefolytatott vadkárbecslési eljárás ideértve a jegyző által lefolytatott eljárás költségeit is - költségeinek megfizetésére - eltérő megállapodás hiányában - a Polgári perrendtartás költségviselésre vonatkozó szabályait kell megfelelően alkalmazni. Vhr. 82. § (1) A Vtv. 75. § (1) bekezdésében foglalt vadkár öt százalékot meghaladó részét a bekövetkezett összes kár alapján kell számolni. (2) A Vtv. 75. § (1) bekezdésének alkalmazásában mezőgazdaságban okozott vadkár a vad táplálkozása, taposása, túrása vagy törése következtében a szántóföldön, a gyümölcsösben és a szőlőben a mezőgazdasági kultúra terméskiesését előidéző károsítás. A gyümölcs-, illetve szőlőtelepítésben bekövetkezett vadkár pénzértékét a pótlás mértékének arányában kell meghatározni. (3) Mezőgazdasági vadkárt a vadkárbecslési szabályok szerint a következő időszakokban lehet bejelenteni, igényelni: a) őszi gabona b) tavaszi gabona c) kukorica d) burgonya e) napraforgó, szója f) borsó g) szőlő, gyümölcsös

október 1.-augusztus 15. április 1.-augusztus 1. április 15.-november 30. április 15.-október 15. április 15.-szeptember 30. március 1.-augusztus 30. egész évben

3) A Vtv. 81. § (3) bekezdésének alapján a települési önkormányzat jegyzője által kirendelhető szakértők névjegyzékét a vadászati hatóság állítja össze, és azt a települési önkormányzatok jegyzőinek rendelkezésére bocsátja. 4) A kárbecslés időpontjáról és helyéről - az azon való részvétel céljából - a jegyző az érdekelteket értesíti. (5) A kárbecslést akkor is le kell folytatni, ha a kár bejelentése az előírt határidő után történt. Ha késedelmes bejelentés miatt a vadkár vagy mértékének megállapítása bizonytalanná válik, ezt a bejelentő terhére kell figyelembe venni. Vhr. 84. § (1) A kárbecslésről jegyzőkönyvet kell készíteni, amelynek tartalmaznia kell a szakértő és a felek megnevezését, címét, a szakértő helyszíni megállapításait, az általa megállapított kár mértékét, valamint azt, hogy a károsult a kár megelőzési kötelezettségének milyen módon tett eleget, illetve a felek vadkárátalány-fizetésben megállapodtak-e. A jegyzőkönyvnek tartalmaznia kell továbbá a felek, illetőleg képviselőik által a szakértő megállapításaira tett esetleges észrevételeit is.


4. téma: Környezetvédelmi bevallási kötelezettségek, bevallások készítése (szerző: Csihar László) A mezőgazdasági munkák végzése során számos olyan tevékenységgel találkozni, amelyhez kapcsolódóan környezetvédelmi bevallási kötelezettség keletkezik. Ilyen lehet például a gazdálkodás során keletkező bizonyos hulladék, légszennyező források üzemeltetése, vagy a szennyvíz kibocsátás is. Bármilyen bevallási kötelezettség áll fenn az adatszolgáltatás első lépése (új engedélyköteles tevékenység esetében) a környezetvédelmi alapnyilvántartáshoz szükséges adatok egyszeri bejelentése a Környezetvédelmi Alapnyilvántartó Rendszerbe (KAR). A KAR rendszerbe történő bejelentkezés a – külön jogszabályban meghatározott – KAR adatlapok megfelelő rovatainak kitöltésével és a kitöltött nyomtatványok – az illetékes felügyelőség részére történő – megküldésével teljesíthető. A KAR adatlapok – valamint a későbbiekben bemutatott adatlapok – a Kormány honlapjáról, a www.kormany.hu címen, a Dokumentumok/Böngészés/Vidékfejlesztési Minisztérium/Segédletek, adatlapok útvonalon keresztül letölthetőek. Az alapnyilvántartásba az adatokat csak egyszer – az első alkalommal, amikor kapcsolatba kerül a környezetvédelem valamelyik alrendszerével – és egy helyen kell az országban felvenni, ezt követően a Vidékfejlesztési Minisztérium alá tartozó valamennyi szervnél, minden környezetvédelmi szaknyilvántartás részére ugyanazok az azonosítók és alapadatok állnak rendelkezésre. KAR fogalom meghatározások: • Környezetvédelmi alapnyilvántartás: környezetvédelmi szakterületeket lefedő nyilvántartások közös alapadatait tartalmazó nyilvántartás. A nyilvántartásba a környezetvédelmi igazgatással kapcsolatba kerülő ügyfelek és más érintettek, telephelyek, valamint környezetvédelmi objektumok azonosító adatai kerülhetnek be. • KÜJ (Környezetvédelmi Ügyfél Jel): országos érvényű, egyedi azonosító jel, amely a környezetvédelmi igazgatási tevékenység kapcsán érintett természetes személyek, jogi személyek és jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetek – amelyek különböző módon, ügyfélként, eljáró hatóságként, adatszolgáltatóként vagy egyéb minőségben kerülhetnek kapcsolatba a környezetvédelmi igazgatási szervekkel – azonosítására szolgál. • Környezetvédelmi objektum: valamennyi olyan helyhez kötött tárgy, létesítmény, terület, építmény vagy helyhez kötött természeti képződmény, „Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa” Az Európai Unió és a Magyar Köztársaság támogatásával

amellyel összefüggésben környezetvédelmi adatszolgáltatást teljesítenek, vagy amely más módon kerül kapcsolatba a környezetvédelmi igazgatási tevékenységgel. A környezetvédelmi objektumok lehetnek, telephelyek, hulladéklerakók, vízi létesítmények, szennyezett területek, védőterületek, stb., azaz minden esetben térképen megjeleníthető információcsoportot kell jelölniük. Az objektum helyét az objektum jellemző pontja határozza meg (helyrajziszám, EOV koordináta). • Telephely: fizikailag lehatárolható terület, ahol környezet igénybevételével járó tevékenység zajlik. A telephely környezetvédelmi objektum is egyben. • KTJ (Környezetvédelmi Terület Jel): Telephelyek és környezetvédelmi objektumok azonosítására szolgáló, országos érvényű egyedi azonosító. • Környezetvédelmi adatszolgáltatás: jogszabályban előírt kötelezettség, mely alapján a környezet egy vagy több elemével vagy meghatározott szakterületével összefüggésben adatokat kell közölni a környezetvédelmi igazgatási szervezetek felé. Az adatközlési kötelezettség lehet egy alkalomra szóló, vagy rendszeres. Nem értendő a környezetvédelmi adatszolgáltatás fogalomkörébe a KAR adatszolgáltatás. Környezetvédelmi adatszolgáltatás teljesítéséhez valamennyi ügyfélnek ügyfél és objektum azonosítókkal kell rendelkeznie, ezért – amennyiben az azonosítókkal még nem rendelkezik – a környezetvédelmi adatszolgáltatás beküldését megelőzően KAR adatszolgáltatást kell beküldenie és ezzel a szükséges KÜJ és KTJ azonosítókat meg kell kérnie. A KÜJ azonosítóval az ügyfél önmagát, a KTJ azonosítókkal pedig az objektumait (köztük a telephelyét) azonosítja. KTJ számmal csak azokat a telephelyeket és telephelyi objektumokat kell azonosítani (azaz azokról kell KAR bejelentést tenni), amelyek valamilyen környezetvédelmi adatszolgáltatás (pl. FAVI bejelentés) tárgyát képzik, vagy amelyekkel összefüggésben a Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőségeken (továbbiakban felügyelőségeken) az ügyfél államigazgatási eljárást kezdeményez (pl. engedélykérelmet nyújt be.). Azokról az objektumokról, amelyek nem esnek bele az említett két csoportba, nem kell KAR bejelentést küldeni. A hulladékkal kapcsolatos nyilvántartási és adatszolgáltatási kötelezettségek A hulladékokkal kapcsolatos nyilvántartások vezetéséről, valamint az adatszolgáltatási kötelezettségekről a 164/2003. (X. 18.) Korm. rendelet rendelkezik. A hulladék termelője, birtokosa (a továbbiakban együtt: termelő) és kezelője – a szállító kivételével – telephelyenként naprakész nyilvántartást vezet a tevékenysége során képződő, vagy egyéb módon birtokába jutott, valamint a mástól átvett és az általa kezelt, illetve másnak átadott, a hulladékok jegyzékéről szóló külön jogszabály szerint kódszámmal és megnevezéssel azonosított hulladék mennyiségéről és összetételéről. A Rendelet alapvetően a gazdálkodók számára ír elő feladatokat. Nem tekinthetők


gazdálkodónak a gazdálkodói tevékenységet nem folytató magánszemélyek, valamint az őstermelők. Rendszeres adatszolgáltatásra telephelyenként – a szállító kivételével – a hulladék kezelője, továbbá az a termelő kötelezett, amely esetében a gazdálkodó szervezetnél (nem a telephelyen!) foglalkoztatottak száma eléri a 10 főt, vagy a tárgyévben a telephelyen keletkezett (birtokolt) hulladékok összes mennyisége meghaladja a) veszélyes hulladék esetében a 200 kg-ot, vagy b) nem veszélyes hulladék esetében a 2000 kg-ot, vagy c) nem veszélyes építési és bontási hulladék esetében az 5000 kg-ot. Az adatszolgáltatásra kötelezett hulladékkezelőnek és a hulladék termelőjének a kötelezettség keletkezésétől számított 60 napon belül, a területileg illetékes felügyelőségen írásban be kell jelentkeznie a Hulladékgazdálkodási Információs Rendszerbe (HIR). Abban az esetben, ha a tevékenység megváltozása következtében az adatszolgáltatási kötelezettség megváltozik, azt írásban jelezni kell. A nyilvántartás, adatszolgáltatás végrehajtásának feltételei: Hulladékgazdálkodási szempontból a gazdálkodó szervezetre jellemző tevékenység 1. Hulladéktermelő, ahol: - a foglalkoztatottak létszáma meghaladja a 10 főt, - de a telephelyein legfeljebb csak olyan települési hulladék keletkezik, amelyet a helyi közszolgáltatónak adtak át

2.

Hulladéktermelő, ahol: - a foglalkoztatottak létszáma meghaladja a 10 főt, - de a telephelyein legfeljebb csak olyan hulladék keletkezik, amelyet külön jogszabály alapján bejegyzett, a hulladék visszavételére kötelezettnek, vagy azzal szerződésben álló átvevőnek adtak át

A nyilvántartás, adatszolgáltatás végrehajtása - ezen települési hulladékokról nyilvántartást nem kell vezetni, - ezen települési hulladékokról adatszolgáltatást sem kell tenni - a gazdálkodószervezetnek a Rendelet 9. §-ának (2) bekezdése alapján nincs (sem adatszolgáltatási sem bejelentkezési) kötelezettsége - ezen hulladékról nyilvántartást kell vezetni, - ezen hulladékról adatszolgáltatást nem kell teljesíteni, - a gazdálkodószervezetnek a Rendelet alapján erről a hulladékról nyilvántartást kell vezetni, de adatot nem kell szolgáltatnia (és nem kell bejelentkeznie a HIR-be)


3.

4.

Hulladéktermelő ahol: - a foglalkoztatottak létszáma meghaladja a 10 főt, - egyes telephelyein keletkezik (a kivételek közé nem tartozó) hulladék, - de vannak a telephelyei, ahol legfeljebb csak közszolgáltatás keretében átadott települési hulladék keletkezik, vagy olyan hulladék keletkezik, amelyet a külön jogszabály alapján bejegyzett, a hulladék visszavételére kötelezettnek, vagy azzal szerződésben álló átvevőnek adtak át (a kivételek közé tartozó hulladék)

- a közszolgáltatás keretében átadott hulladékról nyilvántartást nem kell vezetni, - a külön jogszabály alapján bejegyzett, a hulladék visszavételére kötelezettnek, vagy azzal szerződésben álló átvevőnek átadott hulladékról nyilvántartást kell vezetni, - az összes többi hulladékról nyilvántartást kell vezetni, - minden telephelyről rendszeres adatszolgáltatást kell teljesíteni: 1. azokról ahol csak a kivételek közé tartozó hulladék keletkezik ún. 0-s borítólapot kell kitölteni (lásd Borítólap kitöltése) 2. az összes többi telephelyről adatszolgáltatást kell teljesíteni (a HIR-be történő bejelentkezéskor az összes telephelyet be kell jelenteni, az összes telephelyre kell KTJ számot kérni) Hulladéktermelő ahol: minden hulladékról - a foglalkoztatottak létszáma meghaladja a 10 nyilvántartást kell vezetni, főt, - minden telephelyen képződik (a kivételek minden telephelyről és közé nem tartozó) hulladék hulladékról rendszeres adatszolgáltatást kell teljesíteni (a HIR-be történő bejelentkezéskor az összes telephelyet be kell jelenteni, az összes telephelyre kell KTJ számot kérni)


5.

Hulladéktermelő ahol: - a foglalkoztatottak létszáma nem haladja meg a 10 főt, - de egyes telephelyein a keletkező és birtokolt (a telephelyen összességében megtalálható) hulladékok mennyisége meghaladja a) veszélyes hulladék esetében a 200 kg-ot, vagy b) nem veszélyes hulladék esetében a 2000 kgot, vagy c) nem veszélyes építési és bontási hulladék esetében az 5000 kg-ot.

6.

Hulladéktermelő ahol: - a foglalkoztatottak létszáma nem haladja meg a 10 főt, - és az egyes telephelyen keletkező és birtokolt (a telephelyen összességében megtalálható) hulladékok mennyisége nem haladja meg: a) veszélyes hulladék esetében a 200 kg-ot, vagy b) nem veszélyes hulladék esetében a 2000 kgot, vagy c) nem veszélyes építési és bontási hulladék esetében az 5000 kg-ot.

- -minden a (kivételek közé nem tartozó) hulladékról nyilvántartást kell vezetni (a keletkező hulladék mennyiségétől függetlenül) csak azokra a telephelyekre vonatkozóan kell rendszeres adatszolgáltatást teljesíteni, amelyek esetében a keletkezett hulladék mennyisége meghaladja a felsorolt határokat (a HIR-be történő bejelentkezéskor csak az adatszolgáltatásra köztelezett telephelyeket kell bejelenteni, csak az adott telephelyekre kell KTJ számot kérni) - minden a (kivételek közé nem tartozó) hulladékról nyilvántartást kell vezetni (a keletkező hulladék mennyiségétől függetlenül) - rendszeres adatszolgáltatást egyik telephelyre vonatkozóan sem kell teljesíteni (és nem kell bejelentkeznie a HIR-be)

Néhány a mezőgazdaságban keletkező hulladékféle, amely esetén – a fenti táblázat figyelembevétele mellett – bevallási kötelezettség állhat fenn: • állati ürülék, vizelet és trágya (beleértve a szennyezett szalmát), elkülönítve gyűjtött és nem a képződés helyén kezelt folyékony hulladék (hígtrágya) • veszélyes anyagokat tartalmazó, mezőgazdasági vegyi hulladékok • hulladékká vált állati szövetek (hullák) • fogyasztásra vagy feldolgozásra alkalmatlan anyagok • szeszfőzés hulladéka • szerves oldószereket, illetve más veszélyes anyagokat tartalmazó festék- vagy lakk-hulladékok • hidraulika olaj hulladékok • motor-, hajtómű- és kenőolaj hulladékok A levegő védelmével kapcsolatos adatszolgáltatás „Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa” Az Európai Unió és a Magyar Köztársaság támogatásával

A levegő védelmével kapcsolatos adatszolgáltatások – köztük a Légszennyezés Mértéke (LM) éves jelentés – jogszabályi alapját a 306/2010. (XII. 23.) Korm. rendelet (továbbiakban Korm. rendelet) adja meg. A Korm. rendelet 16. § (1) bekezdése alapján a rendelet hatálya alá tartozó, valamennyi helyhez kötött pontforrásra, illetve a környezetvédelmi hatóság által határozatban előírt bejelentés-köteles diffúz forrásra alapbejelentésben, és légszennyezés mértéke éves jelentésben adatokat kell szolgáltatni. Azokra a légszennyező forrásokra, amelyekre alap bejelentési kötelezettség vonatkozik, éves jelentést is teljesíteni kell. A jogszabály szerint a telephely üzemeltetője (aki lehet tulajdonos vagy bérlő) új légszennyező forrásra (vagyis új telephely, illetve a már nyilvántartásba vett telephely új forrása) alapbejelentést, illetve az adataikban bekövetkezett változások esetén változásjelentést köteles teljesíteni a területileg illetékes környezetvédelmi felügyelőség részére. Új légszennyező forrásokra az alapbejelentést (LAL) a légszennyező forrás működési engedélykérelmének benyújtásával egyidejűleg vagy legkésőbb a tevékenység megkezdése előtt (a használatbavételi engedélykérelemmel együtt) kell teljesíteni. Az üzemeltető köteles az adatlap adatainak megváltozása esetén a bekövetkezett változásokat 60 napon belül az alapbejelentő lapon bejelenteni. Az éves jelentés célja (LM), hogy a légszennyező tevékenységet folytató, bejelentésre kötelezett adatszolgáltató, a tevékenységével kapcsolatos légszennyezés tárgyévre vonatkozó mértékéről számot adjon. Az éves jelentés alapján kerül megállapításra a levegőszennyezés mértéke, és történik a határértékekre vonatkozó előírások betartásának ellenőrzése. A légszennyezés mértéke éves adatszolgáltatási kötelezettség nem vonatkozik a háztartási berendezések forrásaira, valamint a 140 kWth névleges bemenő hőteljesítménynél kisebb tüzelő- és egyéb, kizárólag füstgázt kibocsátó berendezések forrásaira. A levegő védelmével kapcsolatos adatszolgáltatási körbe tartoznak – a füstgáz kibocsátó berendezéseken túl – a diffúz forrásként kezelt nagy létszámú baromfi és sertéstelepek, amennyiben az ott tartott állatlétszám meghaladja • baromfitartás esetén a 40 000 férőhelyet; • sertéstartás esetén o 2 000 férőhely (30 kg-on felüli) o 750 férőhely (kocák esetében) Ezekben az esetekben a kibocsátott metán és ammónia mennyiségre szükséges a bevallásokat elkészíteni. Meg kell jegyezni ugyanakkor, hogy a környezetvédelmi hatóság az előzőekben „Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa” Az Európai Unió és a Magyar Köztársaság támogatásával

említett eseteken kívül, vagy a határértékek alatti esetekben is kötelezheti a gazdálkodót önellenőrzéshez kapcsolódó bevallásra, ha a környezetre zavaró hatást – például bűzhatást – állapít meg. A felszíni víz minőség védelemével kapcsolatos adatszolgáltatás Az adatszolgáltatás célja, hogy a szennyvízkibocsátó tevékenységet folytató, önellenőrzésre kötelezett kibocsátó, a telephelyen általa folytatott engedélyköteles tevékenységével kapcsolatos felszíni víz szennyezés éves mértékéről számot adjon. A Vízminőség-védelmi alapbejelentéshez (VAL) kapcsolódóan a Vízminőség-védelmi éves jelentés (VÉL) alapján megállapítható legyen a felszíni víz szennyezésének mértéke, és ellenőrizhető a határértékekre vonatkozó előírások betartása. Az éves adatbejelentés további célja, hogy az adatok alapján teljesíthetőek legyenek a nemzetközi adatszolgáltatási elvárások az EU, illetve egyéb nemzetközi szervezetek felé; valamint információk biztosítása a hazai állami, közigazgatási, civil szervezetek és a lakosság részére. A bevallás jogszabályi alapját a felszíni vizek minősége védelmének szabályairól szóló 220/2004. (VII. 21.) Korm. rendelet teremti meg. A 220/2004. (VII. 21.) Korm. rendelet hatálya kiterjed: • a természetes és jogi személyre, valamint jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetre, ha o a felszíni vizekkel kapcsolatban jogokkal rendelkezik, illetőleg kötelezettségek terhelik, o létesítménye vagy terméke, illetőleg tevékenysége vízszennyezést okoz, illetve okozhat, o a külön jogszabály szerinti csapadékvíz- és szennyvízelvezető műbe, valamint a szennyvíztisztító telep nélküli közüzemi szolgáltatást biztosító szennyvízelvezető, -gyűjtő rendszerbe (a továbbiakban együtt: közcsatornába) szennyvizet bocsát, o zárt gyűjtőben gyűjtött szennyvizet - kivéve a kizárólag háztartási szennyvíz eredetű települési folyékony hulladékot - közcsatornába, továbbá közös üzemi szennyvíz-, illetve csapadékvíz hálózatba szennyvizet bocsát; • a felszíni vizekre, a csapadékvíz, szennyvíz elvezetését, tisztítását szolgáló víziközművekre, a nem közüzemű közös üzemi (ipari) csatornára, szennyvíztisztítóra, azok terhelésére és szennyezésére. Mezőgazdasági tevékenységhez kapcsolódóan alapvetően néhány esetre jellemző, hogy a felszíni vizek minőségvédelme érdekében bevallást kell készíteni. Ilyen lehet például a telephelyeken keletkező – és nem közcsatornába jutó – szennyvíz kezelése, a halastavakból vízfolyásokba történő lecsapolások is. A bevallásokat a felügyelőség által meghatározott paraméterekre kell teljesíteni. Felszín alatti víz- és földtani közeg védelme


Az adatszolgáltatás jogi hátterét (kötelezettek köre, határidők) a 219/2004. (VII. 21.) Korm. rendelet, valamint a 18/2007. (V. 10.) KvVM rendelet tartalmazza. A mezőgazdasági tevékenységet folytatók esetében is minden olyan tevékenység engedélyköteles tevékenységnek minősül, ami a Kr. 13. §-a alapján annak tekinthető, tehát a szennyező anyag, vagy szennyező anyagot tartalmazó anyag elhelyezése, továbbá felszín alatti vízbe történő közvetlen és/vagy közvetett bevezetése, a Kr. 9. §, 10. § és 11. §-ban foglaltakra figyelemmel (pl.: trágya, különösen a hígtrágya gyűjtése, tárolása erre szolgáló tárolóhelyen, szabad téren, vagy mélyalmos rendszer esetében az istállóban). Engedélyköteles tevékenységnek minősül az állattartással kapcsolatos vegyszer, vagy egyéb szennyező anyag (fertőtlenítő szerek, veszélyes hulladékok, üzemanyag) tárolása is, továbbá növénytermesztés esetében a műtrágya és a növényvédőszer tárolása. Nem tartozik a rendelet hatálya alá az egy háztartás igényeit meg nem haladó tevékenység. Az egy háztartás igényeit meg nem haladó állatlétszám a vegyes állattartás esetében 5 számosállat/ingatlanban, baromfi esetében 3 számosállat/ingatlanban került meghatározásra. A számosállat az állattenyésztés fogalomkörében az 500 kg élőtömegű állategyedet, vagy csoportot jelenti. A bevallási kötelezettségek – az előzőekben bemutatott bevallásokhoz hasonlóan – alapbevallásból, a hozzá kapcsolódó részletes bevallásból, valamint az éves bevallásból tevődik össze. Az alap-adatlapot és a részletes-adatlapot • az engedély, vagy szakhatósági állásfoglalás iránt kérelmet benyújtó adatszolgáltatónak a kérelem benyújtásával egyidejűleg; • a felügyelőség határozatával kötelezett adatszolgáltatónak a határozatban megjelölt időpontig; • a már meglévő, de még be nem jelentett engedélyköteles tevékenységet folytató adatszolgáltatónak a Kr. 16. § alapján; • a külön jogszabályban előírt adatlap benyújtási kötelezettség esetén az ott meghatározott határidőre kell benyújtania. A bejelentés benyújtása után bekövetkező, az alap-adatlap tartalmát érintő változásokat – a Kr. 14. §. (4) bekezdés alapján – a változást követő 15 napon belül, az adatszolgáltatónak alap-adatlapon be kell jelentenie. Az éves adatszolgáltatás célja, hogy a jelentés benyújtására kötelezett adatszolgáltató a rendelet hatálya alá tartozó engedélyköteles tevékenységéről, a tárgyévre vonatkozó – elsősorban a felszín alatti víz és a földtani közeg terhelésével kapcsolatos – adatait megadja. A Kr. 16. § (4) bekezdése értelmében éves jelentést azon engedélyköteles tevékenységet végzőknek kell benyújtaniuk, akiket erre a felügyelőség – az alap„Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa” Az Európai Unió és a Magyar Köztársaság támogatásával

adatlap, illetőleg a részletes adatlap adatainak értékelése alapján – határozattal kötelez. Összesítő táblázat az egyes jogszabályok által előírt legfontosabb adatszolgáltatási kötelezettségekről március 1. HT A hulladékkal kapcsolatos nyilvántartási és adatszolgáltatási kötelezettségekről szóló 164/2003.(X.18.) Korm. rendelet szerint rendszeres adatszolgáltatásra kötelezettek a keletkezett hulladékról évente a tárgyévet követő év március 1. napjáig szolgáltatnak adatot. március 31. LM A levegő védelmével kapcsolatos egyes szabályokról szóló 306/2010.(XII.23.) Korm. rendeletben előírt légszennyezés mértéke éves bejelentést LM minden év március 31-éig kell teljesíteni az illetékes környezetvédelmi felügyelőség felé. Új légszennyező forrásokra az alapbejelentést (LAL) a használatbavételi engedélykérelemmel együtt kell teljesíteni. Az üzemeltető köteles az adatlap adatainak megváltozása esetén a bekövetkezett változásokat 60 napon belül az alapbejelentő lapon bejelenteni. március 31. FAVI A felszín alatti vizek védelméről szóló 219/2004.(VII.21.) Korm. rendelet szerinti éves jelentést a tárgyévre vonatkozóan, a tárgyévet követő év március 31-éig kell benyújtani az illetékes környezetvédelmi felügyelőség részére, a jogszabály szerint adatszolgáltatásra kötelezettnek. március 31. VAL, VÉL A felszíni vizek minősége védelmének szabályairól szóló 220/2004.(VII.21.) Korm. rendelet 30.§-a szerint az önellenőrzésre kötelezett kibocsátó köteles a szennyvíz kibocsátási jellemzőiről és a technológiai folyamatok üzemviteléről adatot szolgáltatni és a 27/2005.(XII.6.) KvVM rendelet 4. számú melléklete szerinti adatlapokat kitölteni és évente összefoglaló jelentést készíteni. A vízminőség-védelmi alapbejelentést (VAL lapok) csak az abban szereplő jellemzők változása esetén kell ismételten beküldeni a vízminőség-védelmi éves bejelentéssel (VÉL lapok) együtt a tárgyévet követő év március 31-ig. október 31. ÖNELL.TERV A felszíni vizek minősége védelmének szabályairól szóló 220/2004.(VII.21.) Korm. rendelet 28.§ (2) bekezdése szerint az önellenőrzésre kötelezett önellenőrzési tervet köteles készíteni, amelyet első alkalommal a tárgyévet megelőző év október 31-éig kell benyújtani, és melyet legalább 5 évente felül kell vizsgálni. november 30. ÖNELL. A felszíni vizek minősége védelmének szabályairól szóló 220/2004.(VII.21.) Korm. rendelet szerint az önellenőrzési terv szerinti éves vizsgálati időpontokat a tárgyévet megelőző év november 30-áig be kell jelenteni a felügyelőségnek. A képzésben résztvevő teljesítményét értékelő rendszer


A képzés feleletválasztós teszt kitöltésével zárul. A javasolt tesztkérdések a program mellékletét képezik. Ezekből a Képző Szervezet a tanfolyamon résztvevők részére 20 kérdésből álló feladatlapot állít össze, úgy, hogy minden témához kapcsolódóan legalább 2 kérdést tartalmazzon. Az egyes témakörökhöz tartozó kérdéseket a téma oktatásának végén töltik ki a résztvevők, és a teszt eredményét, megoldását az előadóval megbeszélik. A képzésen való részvételről szóló igazolás A képzésen való részvételről a Képző Szervezet tanúsítványt állít ki. A képzési program végrehajtásának személyi feltételei*: …… témá(k)hoz ………………………(név); szakirányú felsőfokú végzettsége: ………………… stb. …… témá(k)hoz ………………………(név); végzettsége: …………………………… stb. A képzési program végrehajtásának tárgyi feltételei*: -

a tanfolyami létszámnak megfelelő méretű, szokásosan felszerelt tanterem számítógépes projektor és ernyő egyéb ………………….

*A kipontozott részeket a Képző Szervezet tölti ki a központi képzési program helyi képzési programmá adaptálásaként.


2008. (X. 22.) FVM rendeletben meghatározott. an 20 Természetközeli gazdálkodás című képzéshez

Recommend Documents