10. Melléklet. Költségmegtérülés nemzetközi tapasztalatai

Vállalkozási szerződés a Víz Keretirányelv végrehajtásának elősegítésére II. fázis. 3. Előrehaladási Jelentés

10. Melléklet

Költségmegtérülés nemzetközi tapasztalatai Összefoglaló

ÖKO Zrt. vezette Konzorcium ÖKO Zrt. ● BME VKKT ● VTK Innosystem ● ARCADIS


Költségmegtérülés nemzetközi tapasztalatai

Összeállította: Dr S.C. Warren, Arcadis

ÖKO Zrt. vezette Konzorcium ÖKO Zrt. ● BME VKKT ● VTK Innosystem ● ARCADIS


TARTALOMJEGYZÉK 1

Bevezetés.........................................................................................................................2

2

Megoldandó problémák a költségmegtérülés területén ..............................................4 2.1

Infrastruktúra és üzemelési költségek........................................................................4

2.1.1 2.1.2 2.1.3 2.1.4 2.1.5 2.1.6 2.1.7 2.1.8

2.2

Készlet költségek .......................................................................................................7

2.2.1 2.2.2 2.2.3 2.2.4 2.2.5 2.2.6 2.2.7 2.2.8

2.3

4

Meghatározások .............................................................................................................. 7 Lehetőség-költség (opportunity cost) szerinti árképzés .................................................. 8 Mezőgazdasági vonatkozás ............................................................................................ 8 Határköltség szerinti árképzés ........................................................................................ 9 Emelkedő blokk tarifák .................................................................................................... 9 Vízkivétel árképzése........................................................................................................ 9 Szennyezés, mint készlet költség.................................................................................. 10 Következtetések ............................................................................................................ 10

Környezeti költségek................................................................................................11

2.3.1 2.3.2 2.3.3 2.3.4 2.3.5 2.3.6

3

Infrastrukturális költségek elszámolása........................................................................... 4 Az elöregedett eszközök pótlásának fizetése ................................................................. 4 A település nagysággal összefüggő infrastrukturális költségek ...................................... 5 A tarifa szerkezetének vonatkozásai ............................................................................... 5 Szociális támogatások ..................................................................................................... 6 Az ipar vízhasználatának költségei ................................................................................. 6 Öntözővíz költség ............................................................................................................ 7 Következtetések .............................................................................................................. 7

Meghatározások ............................................................................................................ 11 Környezeti károk becslése............................................................................................. 12 Felelősség a kárért ........................................................................................................ 12 A kár értékének meghatározása.................................................................................... 13 Környezeti károk kifizetése............................................................................................ 15 Következtetések ............................................................................................................ 16

Információ más országokból .......................................................................................18 3.1

Az Egyesült Királyság ..............................................................................................18

3.2

Németország............................................................................................................18

3.3

Franciaország ..........................................................................................................19

3.4

Spanyolország .........................................................................................................19

3.5

Hollandia ..................................................................................................................19

3.6

Románia...................................................................................................................19

3.7

Következtetések.......................................................................................................19

Javaslatok Magyarország számára .............................................................................20

1


1

Bevezetés

A VKI 9. cikke, „A vízi szolgáltatások költségeinek visszatérülése” az alábbiakat állapítja meg: 1. A tagállamok figyelembe veszik a vízi szolgáltatások költségei visszatérülésének elvét, beleértve a környezeti és a vízkészletek védelmével összefüggő költségeket is, tekintetbe véve a III. melléklet szerint végzett gazdasági elemzést, és különösen a szennyező fizet elvet. A tagállamok 2010-re biztosítják - hogy a vízzel kapcsolatos árpolitika a készletek hatékony használatára ösztönözze a vízhasználókat, és ezen keresztül járuljon hozzá ezen irányelv környezeti célkitűzéseinek teljesüléséhez, - a különböző vízhasználatok megfelelő hozzájárulását a vízi szolgáltatások költségeinek megtérítéséhez, legalább ipari, mezőgazdasági és háztartási bontásban, a III. melléklet szerint végzett gazdasági elemzés alapján, és figyelembe véve a szennyező fizet elvet. A VKI korábbi tervezeteiben a költségek megtérülése abszolút követelményként volt kifejezve, de Spanyolország és Írország hagyományosan beépítette a vízszolgáltatás költségeit a helyi szolgáltatási díjakba, és nem kívánták megbontani ezeket a díjakat. Ezért a költségmegtérülésre vonatkozó kitétel olyan követelménnyé módosult, hogy „figyelembe kell venni” a költségek megtérülését. Ettől függetlenül a legtöbb tagország azon van, hogy a környezeti és vízkészlet költségeket úgy foglalja bele a víz árába, mintha ez abszolút követelmény lenne. A 9. cikk valamennyi – lakossági, ipari és mezőgazdasági - vízhasználóra vonatkozik. A VKI előírja, hogy a tagállamok vegyék figyelembe a környezeti költségeket a vízszolgáltatás árában, de a mezőgazdaság tipikusan nem ügyfele a vízszolgáltatásnak, ennek ellenére felelős a környezeti károkért. Nem tisztázott, hogy a mezőgazdaság által okozott károkért ki kell-e vetni díjakat, s ha igen, hogyan és kinek. Sem maga a VKI, sem a WATECO iránymutatás, sem az ECO2 információs anyaga nem nevezi meg a vízkészlet- és környezeti költségek beszámításának az okát, azonban közvetetten az a céljuk, hogy ösztönözzenek az alábbiakra: •

Gazdaságos vízhasználat;

•

A készletek a legnagyobb értékű használat irányában kerüljenek elosztásra.

Ezért célszerű megvizsgálni azokat a módszereket, hogyan lehet a vízkészlet- és környezeti költségeket belefoglalni a vízhasználat árába (kitermeléshez, vagy a kibocsátások befogadójaként), mennyiben támogatják ösztönző, illetve büntető hatások elérésével e célokat. A VKI számos nehézséget támaszt azokkal szemben, akik megpróbálják alkalmazni a VKI-t, és igaznak tűnik az a megállapítás, hogy semmi nem bizonyult olyan problematikusnak, mint az irányelv gazdasági vonatkozásai. Bár a világhálón számos dokumentum van közzétéve, melyek közül egyik sem tartalmaz határozott, egyértelmű iránymutatást, útmutatót A legtöbb országban a víz ára tartalmazza a szolgáltatás nyújtásának költségeit, beleértve a tőke- és működési költségeket. Számos országban alkalmaznak kitermelési díjat a vízkivételre, és az a díj általában az engedélyezett kitermelés volumenével arányos. Ezt a vízkészlet-költségek fedezésére szolgáló díjnak lehet tekinteni, de nincs egységes módszertan a vízkészlet-költségek kiszámítására az egész EU-ra vonatkozóan; a kitermelési díjak lényegesen különböznek egymástól. A szennyező forrásokra kivetett díjak a környezeti díjak egy formáját jelentik, de ezen díjak számításához sincs egységes EU- módszertan, ami emiatt országról országra eltérő. A „vízkészlet költségek” és a „környezeti költségek” EU-

2


számítási módszertanának hiánya arra vezethető vissza, hogy a VKI-ben semmilyen meghatározás nem található ezekre a költségekre. Ezért jelenleg a vízkészlet- és környezeti költségekről közzétett információk elméleti vita tárgyát képezik, és még ezután kell megválaszolni azokat a nehéz kérdéseket, hogy mit és hogyan kell az árba belefoglalni.

3


2

Megoldandó problémák a költségmegtérülés területén

2.1

Infrastruktúra és üzemelési költségek

2.1.1

Infrastrukturális költségek elszámolása

A VKI elsősorban a vízkészlet- és környezeti költségekkel törődik, azzal a céllal, hogy kiküszöbölje az olyan rejtett támogatásokat, melyek ösztönöznék a túlzott fogyasztást. Az infrastrukturális költségekre nem történik hivatkozás, és ez olyan benyomást kelthet, hogy volt egy olyan elvárás, hogy a vízkészlet- és környezeti költségek megfelelő elszámolása mellett a víz ára növekedhet. Jóllehet a vízszolgáltatási infrastruktúra beruházásai igen nagyok, de az infrastruktúra élettartama nagyon hosszú, 40 éves nagyságrendű. Az infrastruktúrával kapcsolatos költségek általában az összes költségek 80%-át teszik ki. Az infrastrukturális költségek hagyományosan az értékcsökkenési leírásból térülnek meg. Egy 40 éves élettartammal rendelkező eszköz esetén a lineáris értékcsökkenés az állóeszköz értékének 2,5 %-át tenné ki évente. Ma már a legtöbb országban különválasztották a vízszolgáltatást és a többi szolgáltatást, és a költségek könnyen azonosíthatók, de az értékcsökkenés nem elég minden esetben a hosszú élettartammal rendelkező eszközök esetleges pótlásához. Ennek egyik oka a vízárak politikai érzékenysége, és a megválasztott vezetők ebből eredő vonakodása, hogy a vízszolgáltatás árának emeléséről állapodjanak meg.

2.1.2

Az elöregedett eszközök pótlásának fizetése

Az EU gyakran fog finanszírozni olyan beruházásokat Magyarországon és más EU tagállamokban, melyek ahhoz szükségesek, hogy az új beruházások megfeleljenek az EU vízügyi irányelveinek, de a régi eszközök pótlását nem. Az amortizáció általában nem elégséges a régi eszközök pótlásának fedezéséhez, és az öregedő infrastruktúra problémát okoz valamennyi korábbi szocialista országban. A probléma nem korlátozódik ezekre az országokra, és például az Egyesült Királyságban az áremelések túl szigorú felügyelete a szabályozó (OFWAT) részéről a beruházások visszaszorítását eredményezte, ami deficitet eredményezett a tőkebefektetésben, amit az árak emelésével kellett korrigálni. Hasonló helyzet áll fenn a magyarországi önkormányzatoknál. Nincs egyértelmű jelzés arra vonatkozóan, hogyan kell kiszámítani a „teljes költséget”, de értelemszerűen a teljes költség az a pénzösszeg lenne, ami az infrastruktúra megfelelően működő állapotban való tartásához szükséges. Ha az amortizációképzésével kapcsolatban nincsenek egyértelmű szabályok, akkor megjelenik a szabályozásban a mérlegelés, de ha a leírási kulcs nem elégséges, akkor az eszközöket nem pótolják, és a teljesítményük romlik. E magatartás eredményeként kevesebb pótlás valósul meg, mint ami szükséges. Végül e beruházási hiányt korrigálni kell, ez a beruházások magasabb arányát jelenti, s ez magasabb tarifákat eredményez, mint ami megfelelő amortizációs elszámolás mellett alakult volna ki. Mindamellett a „teljes költségmegtérülés” szerinti tarifaszint magas lehet, és a vízdíjak mindenképpen nőni fognak azon intézkedések hatására, amit a VKI és egyéb vízügyi irányelveknek való megfeleltetés érdekében kell megtenni. Ha a növelt tarifákat túlzottnak lehet feltüntetni, akkor ezzel lehet indokolni a VKI végrehajtásának késleltetését, de erre csak rövid idő áll rendelkezésre. A hosszú élettartamú infrastruktúra költségeinek elszámolása ellentmondásos, mert például a csővezetékeket pótlás helyett újra lehet bélelni és rehabilitálni, főleg akkor, ha a régi csövek nagyok voltak, ami gyakran előfordul a volt szocialista országokban. Ilyen körülmények között az amortizáció esetleg nem elégséges, ezért az Egyesült Királyságban

4


„eszközgazdálkodási díjat” alkalmaznak az infrastruktúra teljes funkciójának helyreállítási és fenntartási költsége alapján, tervezett ütemezés szerint. E díjjal kapcsolatban meg kell állapodni az adóhatósággal annak elérése érdekében, hogy adó szempontból ne legyen kevésbé előnyös, mint az amortizáció, aminek helyére lép. Támogatás alkalmazása az új eszközök kifizetésére a VKI szerint is elfogadott, mivel a tarifában az amortizációs költségeken keresztül meg fognak jelenni ennek a költségei.

2.1.3

A település nagysággal összefüggő infrastrukturális költségek

Az infrastrukturális költségek nőnek, ha a város nagysága 300 000 lakosegyenérték alá csökken. Olyan esetekben, amikor a városnak saját vízszolgáltató vállalata van, a kisebb városoknak jellemzően magasabb árakat kell alkalmazniuk, mint a nagyobb városoknak. Az Egyesült Királyságban nagyon nagy regionális vízművek többmilliós lakosságot látnak el, köztük kis- és nagyvárosokat. A tarifa egységes az egész régióban, ezáltal a nagyvárosok lakossága gyakorlatilag támogatja a távolabb eső kisvárosok magasabb infrastrukturális költségeit. A tarifa nagysága elégséges az átlagos infrastrukturális költségek fedezésére az egész régióban, de a lakosság a kevésbé sűrűn lakott területeken nem fizeti meg egyéni infrastruktúrájának a teljes költségét. Ez nem egyszerű kérdés. Az Egyesült Királyságban az ivóvíz ára egységes minden régióban, és nem függ a helyi vízkészletektől (vízhiánytól). Ugyanakkor a vidéki közösségek, melyek jövedelme észrevehetően alacsonyabb, mint a városiaké, védve vannak a magas infrastrukturális költségektől. Azokban az esetekben, amikor az önkormányzatok saját árakat állapítanak meg, a kisebb városok általában vonakodnak magasabb árakat megállapítani, ami azt jelenti, hogy infrastruktúrájuk rosszabb állapotba kerülhet, mint a nagyvárosoké. Ezért úgy merül fel a kérdés, mi az a megfelelő terület, melyen belül a vízárak ésszerűen átlagolhatók, így a nyilvánvaló keresztfinanszírozások nem okoznak aránytalan torzulásokat. Fontos különbséget tenni infrastrukturális és vízkészlet-költségek között. Elvileg megfelelne a VKI szándékainak, ha az azonos vízkészletből ellátott lakosság olyan árat fizetne, ami annak a forrásnak a költségeit tükrözi, és az infrastrukturális költséget egyenletesen osztanák el a lakosság között (lásd 2.1.4). Ez vonatkozna arra a lakosságra is, melyet több forrásból látnak el. Figyelembe kell venni mindamellett, hogy a vízszolgáltatási szektor szerkezete és szervezete miatt valószínűleg igen nehéz lenne megvalósítani a vízbázisonkénti árazást.

2.1.4

A tarifa szerkezetének vonatkozásai

Az infrastruktúra messze a legmeghatározóbb eleme a vízáraknak; a vízszolgáltatási költségek mintegy 80%-át teszi ki. Az infrastrukturális költségek ezen felül fixek, és függetlenek a szolgáltatott víz, vagy az összegyűjtött szennyvíz mennyiségétől. Ezáltal a jelenlegi vízárak 80, vagy még nagyobb százaléka független az elfogyasztott, vagy a csatornarendszerbe juttatott víz mennyiségétől. Amennyiben a vízfogyasztóknak csökkenteniük kellene a fogyasztásukat, hogy csökkenjen vízszámlájuk, ez arra kényszerítené a vízszolgáltató vállalatokat, hogy emeljék az árat, mert infrastrukturális költségeiket csak így tudják fedezni. Ha a jövedelmek az elvárt alá esnek, a deficit jellemzően az infrastruktúra amortizációjában jelentkezik. Ezáltal, még ha a tarifa a tényleges kiadásokat fedezi, de a kiadások sokszor a tervezett alá csökkennek, ami az infrastruktúra lassú, de progresszív romlásához vezet. Komoly érvek szólnak a vízszolgáltatás olyan árazási struktúrája mellett, amely szorosabban igazodik a költségstruktúrához. E szerint előnyben kellene részesíteni egy nagy összegű fix díjat minden háztartás számára az infrastrukturális költségek megfizetéseként, és egy

5


alacsonyabb változó elemet a fogyasztáson alapulva. Ez biztosítaná azt a bevételt, ami a fenntartáshoz és az amortizációhoz szükséges, és gondoskodna róla, hogy az infrastrukturális viszonyok ne romoljanak. Ugyancsak biztosítaná, hogy a nagy fogyasztók csak megfelelő költséget viselnének az infrastruktúra költségeiből. Ez összhangban van a VKI követelményeivel, ami azt tartalmazza, hogy minden használó fizesse ki a vízügyi szolgáltatások teljes költségeit. A teljes költséget „tényleges költségként” kell értelmezni, mert ha valamely használó többet fizet, mint saját költségei, akkor egy másik kevesebbet fog fizetni. Ezzel visszajutunk ahhoz a nehéz döntéshez, hogy mekkora legyen az a terület, melyen belül a tarifákat ki kell egyenlíteni. Ha a terület túl kicsi, akkor egyes vidéki körzeteknek és kisvárosoknak nagyon magas, esetleg társadalmilag elviselhetetlen tarifákkal kell szembenézniük. Potenciális érdekellentét rejlik abban, hogy az EU úgy gondolja, olyan tarifákat kell alkalmazni, ami a vízfogyasztás csökkenéséhez vezet, hogy a folyók „természetes vízhozamát” helyre lehessen állítani, amennyire csak lehet, ezzel szemben a vízművek abban érdekeltek, hogy nőjön a kereslet, amennyiben megvan a kapacitásuk és a vízkészletek rendelkezésre állnak annak kielégítéséhez, mivel ez növeli a bevételüket. Vízszolgáltatási- és szennyvízdíjak különválasztása Mivel egyes vízszolgáltató vállalkozások csak vízszolgáltatással foglalkoznak, mások csak szennyvízzel, egyes háztartások pedig rá vannak kötve a vízszolgáltató rendszerre, de nincsenek rákötve a csatorna-hálózatra, el kell különíteni az infrastrukturális és üzemeltetési költségeket vízellátásra és szennyvízre.

2.1.5

Szociális támogatások

A legtöbb országban szociális támogatást nyújtanak a legszegényebbeknek, ami közvetlen és közvetett támogatást formájában jelentkezhet vízszámlájuk kifizetésében. Ez aligha tekinthető a VKI megsértésének, kivéve ha a támogatások általánosan elterjedtek, és nem kifejezetten a szegény háztartásokat célozzák meg. A teljes költségmegtérülés célja a túlzott fogyasztással szembeni ösztönzés, a vízkészletekre nehezedő terhelés csökkentése. Könnyebb lenne a támogatásokat a magas infrastrukturális költségekkel indokolni. A 2.1.4 pontban leírt két részből álló tarifa-rendszer alapján könnyebb lenne a támogatásokat a vízár infrastrukturális alkotó elemére koncentrálni, és kimutatni, hogy ez volt a helyzet.

2.1.6

Az ipar vízhasználatának költségei

A közüzemi vízszolgáltatók részéről az ipar számára szolgáltatott víz költsége magasabb, mint a háztartások számára szolgáltatott víz, de általában nem az elfogyasztott vízzel arányosan. Amennyiben a tarifa teljesen a mennyiségtől függ, és a köbméterenkénti tarifa szerinti árak tartalmazzák az infrastrukturális költséget, akkor a nagy fogyasztók aránytalanul járulnak hozzá az infrastrukturális költségekhez. Ez elkerülhető a 2.1.4 pontban leírt kétrészes tarifa alkalmazásával, melyben az infrastrukturális díjak elkülönülnek a mennyiséggel arányos költségektől. Egyes országokban az ipari vízdíjak magasabbak, mint a háztartási díjak, és a nagy fogyasztóktól származó bevételt használják a háztartási fogyasztók támogatására, de ez ellentétes a VKI szellemével. A saját kutat, - nem közüzemi szolgáltatást igénybe vevő - használó ipari üzemeknek ki kell fizetniük a harmadik félhez tartozó minden infrastruktúra teljes költségét. Nem elfogadható magas tarifák alkalmazása az ipari fogyasztóknál, azért, hogy ezzel támogassák a háztartási vízfogyasztást.

6


2.1.7

Öntözővíz költség

A közüzemi vizet általában nem szokták öntözésre használni. Ettől függetlenül a mezőgazdaságnak ki kell fizetnie a nem hozzá tartozó öntözési infrastruktúra teljes költségét.

2.1.8

Következtetések

•

A teljes költségmegtérülés célja a túlzott fogyasztás visszaszorítása;

•

Az infrastruktúra kb. 80 %-os részesedéssel van jelen a vízárban. Az infrastrukturális költségek fixek, nem változnak a fogyasztás volumenétől függően;

•

A vízszolgáltatók költségstruktúrájának jobban megfelelne egy olyan tarifarendszer, melyben egy nagy rész szolgál a fix infrastrukturális költségek fedezésére a fogyasztott mennyiségtől függetlenül, és egy kisebb, változó rész függne a fogyasztástól;

•

A VKI értelmében minden használónak a vízszolgáltatás tényleges költségét kell megfizetnie, ami a különböző tarifák nagy változatosságát eredményezné. A gyakorlatban minden önkormányzat megállapíthatja saját tarifáját, de a társadalmi egyenlőség alapján érvelve törekvés mutatkozik az infrastrukturális költségek kiegyenlítésére egy nagyobb területen belül;

•

Nem elfogadhatóak az általános támogatások sem az állam részéről, sem pedig úgy, hogy az ármegállapítók különböző tarifákat alkalmaznak a kereszt-finanszírozás támogatására. Az olyan szociális támogatások, melynek célja az infrastrukturális költségek csökkentése a legszegényebb háztartások részére nem állnak ellentétben a VKI szellemével.

2.2

Készlet költségek

2.2.1

Meghatározások

A WATECO útmutatóban a készlet költségek definíciója a következő: ”azon elszalasztott lehetőségek költsége, amelyet más használatok viselnek a készleteknek a természetes visszapótlódásnál nagyobb mértékű kimerülése következtében (vagyis összefüggésben van a túlzott víz-kivétellel)”. A Közös Végrehajtási Stratégia 2B Munkacsoport ECO2 Csoportja által elkészített „Költségek a Víz Keret Irányelvben” c. anyagában a készlet költségek meghatározása az alábbi: " A víz, mint szűkös erőforrás időben és térben (pl. vízkivétellel vagy szennyvízbevezetéssel) való felhasználásának lehetőség-költsége. Kiegyenlítik a különbséget a jelenlegi vagy jövőbeni vízhasználat nettó hasznában kifejezett gazdasági érték, (pl. emissziós vagy vízkivételi engedélyek allokálása) valamint a legjobb alternatívát jelentő vízhasználat nettó hasznában (most és a jövőben) kifejezett gazdasági érték között. Csak akkor merül fel készlet költség, ha alternatív vízhasználatok nagyobb gazdasági értéket generálnak, mint a jelenlegi, vagy az előrelátható vízhasználat (vagyis a nettó hasznok közötti különbözet negatív). Számos oka lehet ennek az esetnek, köztük intézményiek is (pl. múltbeli vízkivételi jogok, vagy pedig a szennyezési engedélyek jelenlegi vagy jövőbeni elosztása). A Wateco útmutatóban foglalt meghatározással ellentétben a készlet költségek így nem korlátozódnak szükségszerűen csak a vízkészletek kimerítésére (a vízmennyiség vagy vízminőség vonatkozásában). A víz és/vagy szennyezés nem hatékony elosztása (gazdasági értelemben) következtében is készletköltségek merülnek fel időben és a különböző vízhasználókra vonatkozóan, mivel valamely alternatív vízhasználat nagyobb nettó gazdasági értéket hoz létre ".

7


A WATECO és az ECO2 tárgyalja a készlet költségek kiszámítási módjának az elvi alapjait, de nem veszi figyelembe a vízkészletekért fizetendő díjak előírásának gyakorlati kérdéseit.

2.2.2

Lehetőség-költség (opportunity cost) szerinti árképzés

Mint a WATECO, mind az ECO2 amellett érvel, hogy a víz árát lehetőség-költség szerint kell képezni. Ez ugyan elméletileg érdekes, de aligha nevezhető reálisnak abban az esetben, ha a vízkészletek elegendőek minden használó számára (környezetkárosítás nélkül), és a különböző használók között nincs verseny a készletekért. Elméletileg lehet a víznek nagyobb hasznot hozó használata, de az alternatív használat mindaddig hipotetikus marad, amíg nincs egy határozott javaslat beruházni egy olyan vállalkozásba, mely ténylegesen nagyobb haszonnal fogja használni a vizet, és olyan mennyiségben, ami hatást gyakorolna az egyéb, kevésbé hasznos vízhasználatokra. Ahol a vízkészletek nem elégségesek valamennyi használó számára, ott a legtöbb ország a legnagyobb prioritást a hazai használóknak biztosítja, már csak politikai okokból is, jóllehet üzleti értelemben a hazai fogyasztók nem növelik a víz értékét olyan módon, ahogyan az ipari vállalkozások teszik. Észak-Kínában például a mezőgazdaság jelentősége ellenére csökkentették az öntözési célra juttatott vizet, hogy védjék a városi vízellátást. A tarifák általában tükrözik a víz árának politikai érzékenységét, elsősorban a szegényebb társadalmi népcsoportok számára. Kevés társadalom tűrné el a lehetőség-költség szerinti árképzést, ha ez magasabb tarifákkal járna, és kevés fogyasztó lenne képes megérteni a lehetőség-költség szerinti árképzésre vonatkozó érveket, vagy pedig azt, hogyan állapították meg a költségeket.

2.2.3

Mezőgazdasági vonatkozás

Az öntözést tradicionálisan mindig is támogatták, mégpedig a korábbi szocialista országokban, ahol a mezőgazdasági termelésnek magas prioritást biztosítottak. A kommunista rendszer összeomlása és az öntözés állami támogatásának hiánya az öntözővíz-fogyasztás drámai csökkenéséhez vezetett. Ez annak a következménye, hogy a gabona piaci ára, vagyis azé a terményé, ami a legnagyobb mértékben igényli az öntözővizet, nem elégséges ahhoz, hogy fedezze az öntözés költségeit támogatás nélkül. Egy m3 vizet használnak egy kg gabona előállításához. Ez nem foglalja magába az öntőző rendszer nem megfelelő hatékonysága miatti veszteségeket. Egy kiló gabona világpiaci ára 0,17 $ körül mozog. Amennyiben az infrastrukturális költségek a teljes öntözési költség 75 %-át teszik ki, és gazdálkodó a gabona ára 25 %-ának kifizetését engedheti meg magának öntözés céljából, akkor az öntözővíz maximális megfizethető költsége 0,01 $/m3. Ennél csaknem minden vízhasználatnak nagyobb az értéke. Magasabb gabonaár lehetővé tenne magasabb árat az öntözésre, de az ilyen gabonára vonatkozó tömegigény sokkal kisebb, és az öntözővíz igény ennek megfelelően alacsonyabb. A teljes költségmegtérülés alkalmazása ezért nagy valószínűséggel a gabonatermények öntözéséhez használt víz gyakorlati eltűnéséhez vezetne sok területen, aminek pedig társadalmi-gazdasági kihatása lenne a mezőgazdasági megélhetésre és a vidéki közösségekre. Az öntözés ott gazdaságos, ahol: •

A vízkészletek bőségesek, ezáltal a víz öntözési célú használata nincs hatással az egyéb használatokra;

•

Az öntözés céljából igénybe vett vízmennyiség a teljes vízkészlettel összehasonlítva alacsony, így nem keletkezik környezetkárosodás;

•

A termény közel helyezkedik el a vízforráshoz, ezáltal az infrastrukturális költségek és a szivattyúzási költségek alacsonyak.

8


Ebben az esetben a vízkészlet költség alacsony lesz. Az öntözéshez nyújtott támogatás nem összeegyeztethető a VKI-vel.

2.2.4

Határköltség szerinti árképzés

A hagyományos közgazdászok érvelnek a határköltség szerinti árképzés mellett, ahol az ár az ellátás növelésének többletköltségén alapulna, vagy új ellátási forrás fellelésének a költségén. Ahol a vízkészletek több mint elégségesek és az infrastrukturális költségek magasak, az újabb használók beleegyeznének, hogy az infrastrukturális költségek egyenletesen legyenek szétterítve a nagyobb volumenű vízhasználaton, és az árak csökkennének. Ezáltal a határköltség alacsonyabb lenne, mint a jelenlegi ár, és ez ellentétes a VKI szándékával. Erősebb a nyomás a határköltség szerinti árképzésre ott, ahol a készletek szűkösek. Ugyanakkor a vízszolgáltatás határköltség szerinti árképzése komoly nehézségeket okozna, ha a növelt vízkészlet rendelkezésre állásának a költsége nagyon magas, mint ami a helyzet az Egyesült Királyság egyes déli tartományiban, ahol a sótalanítás a vízhiány egyetlen orvossága.

2.2.5

Emelkedő blokk tarifák

Gazdasági szempontból az alternatívát az emelkedő blokk tarifák jelentenék, ahol minden használó alacsony összeget fizetne azért a vízmennyiségért, ami alapvető igényei kielégítéséhez szükséges, az ipar esetében pedig, hogy ha a rendelkezésre álló leginkább vízhatékony technológiát alkalmazná. Tetszés szerinti használatot, vagy pedig az ipari hatékonyság hiányát képviselő nagyobb mennyiségek árképzése progresszíven növekvő magasabb tarifákkal történne, melyek közül a legmagasabb lenne a határköltség szerinti ár. Ezt a megközelítést gondosan el kellene magyarázni a vízhasználóknak, és marketing eszközökkel el kellene fogadtatni, hiszen ez együtt járna szociális problémákkal azokban az országokban, ahol a vízkészletek korlátozottak, és a fő vízhasználat az öntözés.

2.2.6

Vízkivétel árképzése

A legtöbb ország alkalmaz valamilyen díjat a vízszolgáltatóknál is a vízhasználatáért, de ez sokszor egyszerűen egy vízkivételi díj, ami csak arra elegendő, hogy fedezze az engedély kiadásának adminisztratív költségeit. Romániában viszont az Apele Romane, a vízkészletekért felelős szervezet részére az összes költség megtérül a nyersvíz árában, amit minden felhasználóval szemben alkalmaznak, beleértve az ipart és a mezőgazdaságot. Történelmileg ez tartalmazta az árvízvédelmi fenntartási költségeket is, amit azonban most áthelyeztek a városi közigazgatásokhoz. Ennek ellenére a beruházási tőkét sok esetben az állam biztosítja. A vízkivételi díj a vízszolgáltatások teljes költségének 5-10%-át teszi ki. A vízkivétel ára az egész országban egységes, de próbaképpen megállapítottak árnyék vízárakat külön minden vízgyűjtőre. A vízár nem a leginkább vízhiányos régióban volt a legmagasabb, hanem ott, ahol az infrastrukturális költségek a legnagyobbak voltak. Különböző vízkivételi árak alkalmazása minden vízgyűjtőben arra vezetett volna, hogy azok a használók, akik legérzékenyebbek a vízköltségekre, fokozatosan átköltöztek volna a legdrágább régiókból a legolcsóbbakba. Ezáltal az infrastrukturális költségek kevesebb használó között osztódtak volna meg, ami további áremelkedésekhez vezetett volna, és még nagyobb nyomás nehezedett volna a költség-érzékeny használókra, hogy költözzenek olcsóbb területekre. A közgazdászok azon feltételezése, hogy a szűkösség eredményezi a legmagasabb árakat, nem mindig igaz a víz esetében, bár lehet amellett érvelni, hogy ez legalább részben azért van így, mert nem veszik figyelembe a környezeti költségeket.

9


2.2.7

Szennyezés, mint készlet költség

Ha egy gyár vagy közösség olyan kifolyó vizet bocsát ki, ami olyan pont alá csökkenti a víz minőségét, amelyen az már nem alkalmas más használatokra (pl. öntözés, ivóvíz, üdülés), akkor a másik használótól megtagadják a vízhasználatot. A közgazdasági elmélet szerint arra a gyárra, amely abból jut gazdasági haszonhoz, hogy szennyvizét a folyóba ereszti, akkora büntetést vagy díjat kell kivetni, ami elégséges ahhoz, hogy kompenzálja azt a potenciális használót, akitől megtagadták a vízhasználatot. Hasonlóképpen a városi vízmű fogyasztójának is fizetnie kell egy olyan szennyvízdíjat, ami elégséges ahhoz, hogy kompenzálja azt a potenciális használót, akitől megtagadták a vízhez való hozzájutást. Ha a díj magasabb, mint a kifolyó víz feljavításának a költsége, akkor a gyár vagy a vízmű arra lenne ösztönözve, hogy olyan pontig javítsák fel elfolyó vizüket, amelynél a víz megfelelő más használatokra. Vannak azonban gyakorlati nehézségek: •

a más használók által használt vízkészletek értékének felbecsülésével kapcsolatos probléma;

•

a jogi vagy szabályozási mechanizmusok a pénz behajtására a szennyezőktől;

•

azon potenciális használók (elsősorban üdüléshez);

•

szabályozási mechanizmusok a kompenzáció odaítélésére és elosztására;

azonosítása,

akik

jogosultak

a

kompenzációra

Lehet érvelni amellett, hogy a víz értékét a szennyező (és a társadalom) számára hasonlítani kell annak értékéhez más használók (és a társadalom) számára, és a legnagyobb értékű használatot kellene előnyben részesíteni. Nehezek ezek a választások, és nem meglepő, hogy a viták jelenleg elméleti és akadémiai szinten maradnak.

2.2.8

Következtetések

•

A vízkészlet költségeket illetően általában meg lehet állapítani a vízkészletekkel való gazdálkodás költségét (monitoring, szennyezés-ellenőrzés, vízkivétel engedélyezése, és egyéb gazdálkodási feladatok), és ez beépíthető a vízszolgáltatások árába, mint ahogy ez meg is történik Magyarországon és az Egyesült Királyságban, de a többi országban nem mindig.

•

A lehetőség-költség szerinti árképzés nem célszerű akkor, ha elegendő vízkészlet áll rendelkezésre minden használó igényének kielégítéséhez. Ahol a vízkészletek nem elégségesek valamennyi igény kielégítéséhez, ott elméletileg megfelelő lehet a lehetőség-költség szerinti árképzés, de a gyakorlatban mindig előnyt fog élvezni a víz személyes és háztartási használata, és a társadalmi-politikai tényezők korlátozni fogják azokat az árakat, amiket a hatóságok hajlandók megszabni érte.

•

Határköltség szerinti árképzés csak ott alkalmazható, ahol a vízkészletek korlátozottak, és a rendelkezésre álló készlet növelésének a költségei magasak. Mindettől függetlenül valószínűtlen, hogy a hatóságok szívesen látnák azt, hogy a tarifák valamennyi használónál a plusz-víz szolgáltatásának határköltsége szintjére emelkedjenek. Ebben az esetben a növekvő blokk tarifák jelenthetik a megfelelő mechanizmust a víz árának képzésére.

•

Ahol a vízkészletek elegendőek, és az infrastrukturális költségek magasak, ott a határköltség szerinti árak alacsonyabban lehetnek, mint a jelenlegi árak, ami több víz

10


használatára ösztönözne, s ez ellentétes a VKI szándékaival. •

Ahol a vízkészletek épp, hogy elegendőek, vagy nem elégségesek ahhoz, hogy kielégítsék az igényt, ott indokoltak a fogyasztáscsökkentő mechanizmusok. Bizonyos körülmények között az ösztönzők és a vízfogyasztásra kivetett büntetések nem szándékozott következményekkel járhatnak, ezért ezeket elővigyázattal és csak a lehetséges eredmények beható vizsgálata után érdemes alkalmazni

•

Gazdasági elméletek javasolhatnak mechanizmusokat felosztására, de valószínűtlen ezek alkalmazása, kivéve, ha: o

Ésszerűek;

o

Megfizethetők;

o

Valószínűleg igazságosnak és méltányosnak tartják;

o

Törvényi és szabályozási eszközökkel támogatják.

a

készlet

költségek

•

A szennyező kibocsátások készlet költséget eredményeznek azáltal, hogy a vizet alkalmatlanná teszik bizonyos használatokra, és ezzel vagy megtagadják azt más használóktól, vagy arra kényszerítik őket, hogy további költségeket vállaljanak annak érdekében, hogy megtisztítsák a vizet saját igényeik kielégítéséhez.

•

A vízkészlet költség általában csak kis részét teszi ki a vízellátás teljes költségének.

2.3

Környezeti költségek

2.3.1

Meghatározások

A WATECO Iránymutatás meghatározás-jegyzékében „a környezeti költségek úgy határozhatók meg, mint a vízhasználatok által a környezetnek és az ökoszisztémának valamint azoknak okozott kár költsége, akik használják a környezetet (pl. a vízi ökoszisztémák ökológiai minőségének csökkenése, vagy a termőföldek sótartalmának növekedése és leromlása)”. Az ECO2 a következőképpen érvel: "a környezeti költségek tartalmazzák a vízi ökoszisztéma leromlásának és kimerülésének olyan környezeti kár költségét, amit egy speciális vízhasználat okoz (pl. vízkivétel vagy szennyezőanyagok kibocsátása). A WATECO Útmutatóban foglalt meghatározást követve különbséget lehet tenni a vízi környezetnek okozott kár, valamint az azoknak okozott kár között, akik használják a vízi környezetet. A használatok értéke összefüggésben van valamely természeti erőforrás tényleges és potenciális jövőbeni használatával (pl. ivóvíz, halfogyasztás, öntözővíz). A nem-használati értékek nem vonatkoznak semmilyen tényleges vagy potenciális jövőbeni használatra, hanem a környezethez és a természeti erőforrások fenntartásához rendelt értékekre abból a meggondolásból kiindulva például, hogy a környezetet meg kell óvni a következő nemzedékek számára, vagy hogy a növényeknek és állatoknak is vannak jogaik. Mindkét esetben azonban az ember az, aki az értékeket megszabja különböző lehetséges állapotokhoz. Ezen használati és nem-használati értékek becslése az alternatív és versenyt jelentő használatok értékelése adja az alapot a készletek környezeti költségei későbbi felbecsüléséhez. Például a készlet költségek nőnek, ha az ökoszisztéma helyreállítása és megőrzése – a vízi környezethez a lakosság (háztartások) és/vagy üdülés részéről hozzárendelt használati és nem-használati értékek szerint mérve – nagyobb gazdasági értéket generál, mint például a jelenlegi vagy jövőbeni mezőgazdasági kiemelés vagy az ipari szennyezés. Ennél fogva a környezeti és készlet költségeket nem lehet egyszerűen összeadni, figyelembe véve, hogy a környezeti költség része lehet annak a nettó haszonnak, amellyel a készlet költségeket kiszámítják, és ezáltal fennáll a kettős számbavétel valóságos veszélye. Másrészről viszont lehetnek készlet költségek még akkor is, ha nincsenek

11


környezeti költségek, mint például a leromlott vízi ökoszisztéma”. Lehet vitatni, hogy a készlet költségek és a környezeti költségek, illetve a használati értékek és a nem-használati értékek közötti gondos különbségtétel nem mesterséges-e, minthogy a folyóktól vagy tavaktól függő ökoszisztémák „használóként” definiálhatók, jóllehet nem tudnak fizetni az általuk használt víz után. A víz sajátosságaival tisztában nem lévő közgazdászok hajlanak arra, hogy a környezeti vagy ökoszisztéma-beli károk mértékére hivatkozzanak, valamint az azokkal kapcsolatos költségekre, mint ha létezne a károk egyszerű lineáris skálája, és bármilyen szintű károsodás költsége kiszámítható lenne. Ez természetesen távol áll a realitásoktól.

2.3.2

Környezeti károk becslése

A VKI módszertan alapot ad annak meghatározásához, hogy egy felszíni vízrendszer mennyire tér el eredeti állapotától, az öt biológiai minőségi elem alkalmazásával. A VKI az ökológiai állapot öt osztályát tételezi fel – kiváló (alig tér el eredeti állapotától); jó (80%-ban természetes állapot); közepes (60%-ban természetes) gyenge (40%-ban természetes) és rossz (0-20%). A pontos módszertan a tagállamokra van bízva, de alá kell vetni egy közös kalibrációs eljárásnak annak biztosítására, hogy mindegyik ország azonos módon becsülje meg az azonos tipológiához tartozó víztestek ökológiai állapotát. A felbecsülés a „referencia viszonyok” – olyan ökoszisztémák, melyek jellemeznék a víztestet eredeti állapotukban megállapításától függ. Ez nehéznek bizonyul a gyakorlatban, de azon gazdasági érvelés céljából, ami ennek a jelentésnek a tárgya, ezeket a nehézségeket most elhanyagoljuk. "A „kár” ökológiai egyensúlytalanságot jelent az eredeti állapottal összehasonlítva, amelyben bizonyos taxonok hiányoznak, vagy túlzott bőségben fordulnak elő. Az eredeti állapotoktól való eltérés az alábbiak következtében állhat elő: •

szennyezés,

•

csökkent hozam a túlzott vízkivételek miatt,

•

módosult áramlási jellemzők hidraulikus műtárgyak, mint például védőgátak és duzzasztógátak jelenléte miatt

•

módosult hirdo-morfológiai viszonyok pl. a folyók kiegyenesítése, vagy a puha folyópartok szilárd műtárgyakkal való kicserélésének következtében.

Ez a kár láthatatlan maradhat a puszta szem számára, és csak bonyolult mérőrendszer segítségével mérhető.

2.3.3

Felelősség a kárért

A VKI szerint a szennyező fizet elvet kell alkalmazni, környezetkárosításért való felelősség megállapítását.

és

ez

megköveteli

a

A kár úgy mérhető, mint az ökológiai állapot eltérése a referencia viszonyoktól. Egyes esetekben a rossz ökológiai állapot oka egyértelmű, és a felelős könnyen azonosítható (például egy vízi erőmű gátja). Ugyanakkor sok esetben, például ahol számos szennyezőanyag van jelen különböző forrásokból, az egyes források hozzájárulását a fizikokémiai paraméterekhez meg lehet állapítani, nehéz lehet megbecsülni minden egyes paraméter hozzájárulását az ökológiai állapothoz, és ezáltal nehéz megállapítani a felelősséget az ökológiai kár okozásában. Ha még más tényezők is vannak, mint például hirdo-morfológiai változások, a helyzet még bonyolultabbá válik. Vízkivételek

12


A vízkivételek csökkentik a vízhozamot (vízkészletet) elsősorban az aszályos időszakok alatt, és ez megváltoztathatja az ökoszisztémákat. Az elsődleges hatás könnyen számszerűsíthető, és a felelős szervezet könnyen azonosítható. Műtárgyak A duzzasztógátak és védőgátak megváltoztatják a vízfolyás jellemzőit, sokszor kiküszöbölik a tavaszi áradásokat, ami például szerepet játszik a halívásban és a vizes élőhelyekben. Hatásaik számszerűsíthetők, és a felelős szervezet általában azonosítható. Városi szennyvíz A települési szennyvízkibocsátások még tisztítás után is juttatnak BOI-t, ammóniát és növényi tápanyagokat a befogadó vizekbe. Hatásuk a települési szennyvíztisztító kibocsátás nagyságától függ a befogadó vizek hozamához viszonyítva. Az elsődleges hatás számszerűsíthető, és a felelős szervezet azonosítható. Ipari szennyvíz Az ipari kibocsátások számos anyagot juttatnak a befogadó vizekbe, de az anyagok és a mennyiségek ismertek, és a felelős szervezet azonosítható. Mezőgazdaság A mezőgazdaság az elsődleges forrása a diffúz szennyezésnek – növényi tápanyagok és csíraölők, és néha forrása a véletlen szennyezésnek – BOI és ammónia – állati hulladékokból és siló-folyadékokból. Nehéz számszerűsíteni a különböző gazdálkodók hozzájárulását a szennyezés okozta terheléshez.

2.3.4

A kár értékének meghatározása

Négy megközelítés van a környezeti károk értékelésére. Irányítási költségek A környezetvédelmi szervezeteknek költségei merülnek fel a környezet állapotának megfigyelésével, a kibocsátások és vízkivételek engedélyezésével, valamint a saját hatáskörben végrehajtott javító intézkedésekkel kapcsolatban. A vízi környezet megfigyelésével és az azzal való gazdálkodással kapcsolatos minden költség környezeti költségnek tekinthető, és vissza kell térülnie a vízhasználóktól a díjakban. Feltételezett piaci értékelés (Contingent Valuation) A CV eredendően azt jelenti, hogy megkérdezzük a lakosságot egy reprezentatív mintavétel segítségével, hogy mi a véleményük a környezeti károk értékéről „fizetési hajlandóságban” kifejezve. Ennek a módszernek az az előnye, hogy a közvéleményt tükrözi, és nem elméleti számítások eredménye. Hátrányai: •

Elméleti kérdésre elméleti válasz várható;

•

Elkötelezett környezetvédők esetleg eltorzítják az eredményeket azzal, hogy tüntetően nagy értékekhez ragaszkodnak a környezetkárosítás költségeként;

•

Az emberek nem tudják igazán felfogni, mit jelent a környezetkárosítás;

•

Sok környezetkárosításnak nincs olyan következménye, ami az átlagember számára látható lenne;

13


•

Az eredmények szubjektívek, és hiányzik az objektív alap.

•

A feltételezett piaci értékelés alkalmazásának tapasztalatai az élelmiszeriparban új termékek tesztelésénél azt mutatták, hogy értékei nem megbízhatóak, és a megállapított fizetési hajlandóság sokszor lényegesen eltér a tényleges fizetési hajlandóságtól.

•

Idő és költség tekintetében nem lenne célszerű feltételezett piaci értékelést végrehajtani minden víztestre, tehát extrapolálás és általánosítás lenne szükséges, ami tovább csökkentené az eredmények megbízhatóságát.

A feltételezett piaci értékelésnek lehet egy olyan része, ami szerepet játszhat bizonyos körülmények között, de minden bizonnyal nem egy univerzális megoldás a környezeti károk számszerűsítésének problémájára. Kármentesítési költség, mint az érték helyettesítője Számos közgazdász érvel azzal, hogy a kármentesítési költség hasznos helyettesítője lenne a környezetkárosítási költségeknek. Ez védhető érv az elméleti közgazdászok szempontjából, de a VKI előírja, hogy a víz árának tartalmaznia kell a környezeti költségeket. A befogadó kármentesítése pl. egy egymilliós város szennyvízkibocsátásától lefelé hatalmas költség lenne, és még felvetné a lakosok átköltöztetési igényét is (de hová?). Ekkor minden vízhasználónak ki kellene fizetnie a víznek az eredeti állapotra történő visszaállítási költségeit. Ha erre lenne fizetőképesség, akkor lehetséges (megfizethető) lenne valamennyi víztest visszaállítása eredeti állapotára. A VKI célkitűzése azonban a „jó ökológiai állapot”, ami magában foglalja, hogy a „kiváló állapotból” a „jó állapotba” való esés elfogadható. Ugyancsak megenged alacsonyabb környezetvédelmi célkitűzéseket ott, ahol a „jó állapot” műszakilag vagy gazdaságilag nem megvalósítható. Ebben az esetben a környezetkárosítás a víztestben úgy becsülhető meg, mint a környezetvédelmi célkitűzés és a jelenlegi állapot közötti különbség, ennek értéke pedig egyenlő azzal a költséggel, ami a víz jó állapotának eléréséhez szükséges. Ebben a felfogásban a víz árán belül a környezeti költség elem valójában büntetésként funkcionálna a környezetvédelmi célkitűzések el nem éréséért. Mivel a VKI elvárja, hogy a célkitűzések 2015-ig teljesüljenek, ezért 2015-ig a környezeti költség megfizettetése a víz árában ésszerűtlen lenne. 2015 után – feltételezve a VKI gondos megvalósítását – e környezeti költség, büntetésként megjelenhetne a víz árában, de a mértéke csak igen apró lenne a víz árában, ha egyáltalán megjelenne. Minőségi értékelés Számos ország azon a véleményen van, hogy a fent leírt két módszer nem megfelelő arra, hogy ilyen nehéz ügyet megoldjon. Helyette mód van a környezeti károk rangsorolására, és szakértői panelek használatára a költségek szubjektív elosztásához. Ennek megvalósítása sem valami olcsólehetőség. Az érvelés logikája az, hogy a környezeti költségeknek alacsonyaknak kell lenniük, mihelyt a VKI teljes mértékben bevezetésre kerül a megfelelőség magas szintjén.

14


2.3.5

Környezeti károk kifizetése

A szennyező fizet elv alapján azoknak kell kifizetniük a kár költségét, akik felelősek a környezetkárosításért. Vízkivételből származó kár Feltételezve, hogy a költségeket azonosítani lehet, elvileg könnyű lenne a csökkent vízhozamból eredő környezeti költséget belefoglalni a vízkivételi díjba. Hidro-morfológiai változásokból származó kár A hidro-morfologiai változásoknál nem olyan egyszerű a helyzet. Például egy védőgát, amit az árvíz megakadályozására emeltek, meg fogja változtatni a folyam vízjárását és károsítja a környezetet az eredeti állapothoz képest, de hiszen a gátat kifejezetten ezért is emelték. Feltételezve, hogy a környezeti költségek megállapíthatók, lehetséges lenne a környezeti költségeket kiterhelni azoknak, akik hasznot húztak a csökkent árvízveszélyből, de ki kapná meg ezt a pénzt, és milyen célra használnák? Amennyiben a tározót vízellátásra is használják, akkor a terhelést a víz árán keresztül lehetne érvényesíteni, de feltehetők a korábbi kérdések. Nincs értelme azért növelni a víz árát, hogy csökkenjen a vízfogyasztás, mivel ez nem fog javítani a vízjáráson. Pontszerű szennyezésből származó kár Elvileg könnyű – amennyiben a környezetkárosítás költsége kiszámítható – belefoglalni ezt a kibocsátási engedély díjába. A szándék az, hogy javuljon az kifolyó víz minősége, és csökkenjen a kár, valamint a környezeti díj. Ha a környezeti díj nagysága meghaladja a szennyvízkezelés költségét, akkor a kibocsátó dönthet úgy, hogy bezárja, vagy áthelyezi a tevékenységét, az ezzel jelentős társadalmi költségeket okozna. Javasolható, hogy a környezeti díj soha ne haladja meg a helyreállító tevékenység költségét. Mezőgazdaságból származó kár Nincs kétség afelől, hogy a mezőgazdaság nagy hatással van a környezetre, amiből a vízre gyakorolt hatás csak egy rész. A gazdálkodókat sok éve arra ösztönzik, hogy növeljék a termelést és csökkentsék a költségeket. A mezőgazdaság ezen felül hagyományosan kedvezményezettje a támogatásoknak, melyeknek célja a termelés ösztönzése és a hozamok növelése. A gazdálkodók a mezőgazdasági termények alacsony árára olyan mechanizmusokkal válaszoltak, ami növeli a termelékenységet, de az EU átlagában még mindig kétszer annyi alkalmazott tudja megkeresni a GDP egy Euróját a mezőgazdaságból, mint az iparból. Ennek eredményeképpen a mezőgazdasági jövedelmek ma valószínűleg csak körülbelül a felét teszik ki a más szektorokénak. Ez az a keret, melyben a gazdálkodókat ma arra késztetik, hogy csökkentsék a mezőgazdasági kemikáliák használatát, és fizessenek többet az öntözővízért. Tisztázatlan marad, hogy az-e a szándék, hogy a mezőgazdaság által a vízi környezetnek okozott kár költsége térüljön vissza a gazdálkodóktól a szennyező fizet elv alapján? Mivel a mezőgazdaság nem ügyfele a vízszolgáltatásnak sem a vízellátás, sem a szennyvíztisztítás oldaláról, és az ő szennyező hatásuk diffúz, lehetetlen mérni és nem engedélyköteles, a költségeket nem lehet megtéríttetni a vízszolgáltatásért fizetendő árban, vagy a kibocsátási engedély díjában. Egy lehetőség, ami megfontolandó környezeti adó kivetése a műtrágyára és a növényvédő szerekre. Ez azonban a gazdák számára a költségek növekedését, vagy eladható termelés

15


csökkentését fogja jelenteni függetlenül attól, mennyire felelősek a mezőgazdasági kemikáliák használatáért. Egyszerűen növelni a szennyező inputok árát tompa fegyver egy érzékeny probléma megoldásában. Ha a gazdálkodókat most arra kérik, hogy közvetlenül fizessék meg azon környezetkárosítás költségét, amiért felelősek, a mezőgazdasági termények árának nőniük kell. Egy növekvően globalizált piacon, ahol igen nagy a verseny, és ahol a versenyzőket nem igazán kényszerítik környezetvédelmi aggodalmak, a következmény az lehet, hogy az EU-országokban nagy arányban hagynának fel a gazdálkodással, és a mezőgazdaságtól függő vidéki közösségek fokozatosan összeomlanának. A mezőgazdasági tarifákról a Világkereskedelmi Szervezetben jelenleg megválaszolatlan érvelések figyelembevételével a védő tarifák alkalmazása nem látszik elfogadhatónak. Amennyiben az EU-n belüli termeléskiesést importtal helyettesítenék nem EU-országokból, akkor az EU országok lényegében kihelyeznék az élelmiszer-fogyasztás környezeti költségét az exportáló országokba az EU-n kívül! Hollandiában úgy becsülik, hogy a holland mezőgazdaság nem kevesebb, mint egyharmadának be kellene zárnia ahhoz, hogy megfeleljen a VKI-nak. A mezőgazdaság a nemzeti identitás annyira szerves része, hogy nagyon kevés ország (vagy egy sem) tudná nyugodt szívvel megterhelni a mezőgazdaságot a VKI-ból eredő költségekkel. A VKI hatását a mezőgazdaságra még nem értékelték ki teljesen, de az ismertség nő, és a felvetődött kérdéseket minden bizonnyal magas szinten fogják megtárgyalni.

2.3.6

Következtetések

Nehéz elfogadható meghatározást találni a környezetkárosításra, és a fő kérdést a referencia viszonyok jelentik, amivel szemben a kárt mérni kell; •

Nehézségek mutatkoznak a környezetkárosítás objektív mérése területén

•

A környezetkárosítás értékelésének négy megközelítési módja van, hogy meg lehessen becsülni azt a költséget, amit be kell építeni a vízszolgáltatás árába. o

Minimálisan a vízi környezet igazgatási, monitoring és gazdálkodási (irányítási) költségeinek vissza kell térülniük a felelős szervezetektől a vízfelhasználókhoz az árakban;

o

Feltételezett piaci értékelést megbízhatósága kétséges;

o

Kármentesítési költség alkalmazása, mint a környezetkárosítás értékének a helyettesítője abszurd eredményekre vezetne. Az a szándék, hogy a víz ára tartalmazza a környezetkárosítás költségét, de ekkor a költség-haszon elemzés azt jelentené, hogy semmilyen környezetkárosítást nem lehetne eltűrni, mivel a kárelhárítás hasznai mindig egyenlők lennének a költségekkel ;

o

Amennyiben a VKI-ban megállapított környezeti célkitűzéseket használnánk referencia viszonyokként a környezetkárosításhoz, akkor a környezeti költségek nullával lennének egyenlők a VKI-nak való teljes megfelelőséget követően (ha valamennyi környezeti célkitűzés teljesült);

o

A szakértői véleményt felhasználó szubjektív értékelés lehetséges, de ez azoktól a referencia viszonyoktól fog függeni, amelyekkel a szemben a kárt megítélik. Ha a VKI környezeti célkitűzéseit használjuk határértékként, akkor a környezeti költségek nullával lesznek egyenlők a teljes megfelelőséget követően.

16

lehet

alkalmazni,

de

az

eredmények


•

Egyelőre még tisztázatlan, hogy az-e a szándék, hogy a mezőgazdaság által a vízi környezetnek okozott kár megtérüljön-e a gazdálkodóktól a szennyező fizet elv alapján. Minthogy a mezőgazdaság nem ügyfele a vízszolgáltatásoknak, és szennyezése diffúz és nem engedélyezett, a költségek nem térülhetnek meg a vízszolgáltatások árában. Várható, hogy a VKI-nek komoly kihatása lesz a mezőgazdasági költségekre, valamint a környezeti költségeknek a gazdálkodók részéről történő megtérítésére olyan mértékben, hogy a gazdálkodás nem lesz fenntartható az EU egyes részein. Ennek a társadalmi következményeit be kell majd építeni a költségkalkulációkba, de egyelőre nem világos, hogyan lehetne ezt megtenni.

17


3

Információ más országokból

Eddig még egyik ország sem építette be a készlet vagy a környezeti költségeket a víz árába, de többen foglalkoznak ennek a gyakorlati megvalósíthatóságával, valamint a készlet- és környezeti költségek felbecsülési lehetőségeivel.

3.1

Az Egyesült Királyság

A DEFRA végső jelentés - A költségmegtérülés és az ösztönző árrendszer jelenlegi szintjeinek felmérése (Defra, 2004 augusztus ) megállapítja: "Környezeti- és készlet költségek A Wateco iránymutatás a VKI gazdasági elemzéséről megnevezi a környezeti és készlet költségeket (ERC) mint egyikét azon kérdéseknek, melyek további vizsgálatot igényelnek, hogy közvetlen használatra alkalmassá váljanak a vízgyűjtő gazdálkodási terv kialakításában. Azonban az ERC nincs jól megfogalmazva sem a VKI-ben, sem annak támogató dokumentumaiban, beleértve a WATECO és CIS dokumentumukat. Ennek következtében lényeges különbségek alakultak ki az értelmezésben Európa-szerte. Ezért egy európai szerkesztő csoport (DG, „ECO2” néven) alakult meg 2003-ban, hogy tovább tisztázza az ERC koncepcióját a VKI-n belül. ADG-ECO2 2004. júniusban elkészített egy nem kötelező információs anyagot az ERC értékeléséről. A javaslat alapján a készlet költséget jelenleg úgy tekintik, hogy az vonatkozik mind az egyidejű, mind a nem egyidejű vízhasználat költségekre. Nem világos, hogy a VKI-ban az egyidejű használói költséget bele kell-e érteni, jóllehet egyértelmű hivatkozás történik az időszakokon átívelő használói költségekre. A pénzügyi költségek környezeti költség eleme kettős számbavételének elkerülése érdekében azt javasoljuk, hogy a „környezeti költség” úgy kerüljön itt meghatározásra, mint a maradvány környezeti kár költsége a mindenkori szennyezés csökkentési költségek után. Az értékelés vonatkozásában ideillő megjegyezni, hogy a készlet költségek felbecsülésénél a vízjogokkal való kereskedés elősegítené a használói költségek csökkenését azáltal, hogy növekszik az egyenlőség a vízhasználatok vonatkozó marginális értékeléseiben és ez a vízkészlet értékének maximalizálását jelentheti. A Környezeti Ügynökség (EA) jelenleg konzultációt folytat a vízjogokkal való kereskedésről és az alapja lehet a készletköltségek meghatározásának. Erre vonatkozóan Angliában és Wales-ben megfelelő megközelítést ajánl. Az a javaslat, hogy az EA felülvizsgálat eredményét meg kellene várni arra vonatkozóan, milyen kapcsolat van a „tevékenységek” és a terhelések között, mielőtt megkísérelnénk egyes gazdasági tevékenység által okozott a környezeti költségeket leírni, és mielőtt megkísérelnénk a költségek bármilyen számszerűsítését." Egyértelmű, hogy az Egyesült Királyságban eddig semmilyen döntés nem született arra vonatkozóan, hogyan lehet elszámolni a környezeti költségeket.

3.2

Németország

Kivonat a jelentésből: "Környezeti és készlet költségek megbecsülése a Víz Keretirányelvben „(Die Ermittlung von Umwelt- und Ressourcenkosten nach der Wasserrahmenrichtlinie: die Situation in Deutschland)(Hessisches Ministerium für Umwelt, ländlichen Raum und Verbraucherschutz) – 2004. október) Ez a jelentés azt az aggodalmat fogalmazza meg, hogy amíg a közgazdászok elegáns elméleti megoldásokat gyártanak a környezet értékelésére, kétségek merülnek fel azzal kapcsolatban, hogyan lehet ezeket a módszereket a gyakorlatban alkalmazni. Mindeddig nem sikerült döntést hozni arról, hogyan lehet felbecsülni a környezeti költségeket.

18


3.3

Franciaország

A Víz Keretirányelvben a gazdasági elemzések megvalósítása tárgyában, Párizsban február 17-18-án tartott második nemzetközi workshop (Patrick Deronzier, Sarah Feuillette, Patrick Chegrani a „Környezeti költségekben: az elmélettől a gyakorlatig Franciaországban) megállapítja, hogy Franciaország a környezeti költségek megbecsülésének preferált módjára helyreállítási és elkerülési költségek alkalmazása mellett döntött.

3.4

Spanyolország

A készlet- és környezeti követelmények költségei meghatározására szolgáló módszertan és integrált értékelési eszközök (Joaquín Andreu Álvarez, Manuel Pulido Velázquez, Guillermo Collazos) egy bonyolult modellezési megközelítést ír le, de messze nem egyértelmű, hogy ez a megközelítés a gyakorlatban alkalmazható-e általános módszerként, a modellek felállításához szükséges adatok miatt.

3.5

Hollandia

A VKI alapos hatást fog gyakorolni a mezőgazdaságra Hollandiában, ami komoly fejfájást okoz a holland kormánynak. Ha hagyják tovább működni a mezőgazdaságot, ez a környezetkárosítás bizonyos szintjéhez, és ezáltal környezeti költséghez vezet. Ezen költségeknek a gazdálkodókkal való megfizettetése tovább fogja növelni a mezőgazdasági szektor problémáit.

3.6

Románia

Romániában egységes ára van a vízkivételnek az egész országban. A vízgyűjtő szerinti árképzés a legköltségesebb infrastruktúrával rendelkező vízgyűjtőknél eredményezne magasabb költségeket, és nem a legkisebb készletekkel rendelkezőknél.

3.7

Következtetések

Eleddig egyetlen ország sem foglalta bele a készlet- vagy környezeti költségeket a vízszolgáltatások árába, és nincs konszenzus az alkalmazandó legjobb módszertanról sem. Az összes országból származó publikációk erősen az akadémiai megközelítésen alapszanak, és azt a benyomást keltik, hogy bonyolultságánál fogja többé-kevésbe nem alkalmasak az általános alkalmazásra. Olyan országoknak, mint például az Egyesült Királyság, ahol nagy szolgáltató vállalatok vannak, akik nagy területeket fednek le, rengeteg adatra lesz szükségük, hogy átfogó értékeket tudjanak adni a készlet- és környezeti költségekhez, de nekik elméletileg megvannak a forrásaik az adatok összegyűjtéséhez. A legtöbb országban kis vízszolgáltató vállalatok vannak, akik egyes városokat látnak el, melyek közül mindegyiknek képesnek kell lennie kiszámítani a készlet- és környezeti költségeket. Az általános használatra szánt bármilyen módszernek elég egyszerűnek kell lennie ahhoz, hogy korlátozott forrásokkal rendelkező kis cégek is tudják alkalmazni. Elméletileg lehetne létrehozni országos adatokat, melyeket valamennyi vállalat tudna használni, de az megtorpedózná ezen költségek használatának a célját, vagyis a vízhasználat hatékonyságának maximalizálását, és a környezetkárosítás minimalizálását, ugyanis ez az a költség, amit viszonylag kis méretekben kell alkalmazni, valószínűleg kissebben, mint az Egyesült Királyságbéli vízművek mérete. Készlet- és környezeti költségek alkalmazása büntetni fogja a kis vízfolyások mentén elhelyezkedő nagyvárosokat, vagy amelyek korlátozott vízkészletekkel rendelkeznek, ahol kevés lehetőség van az ellátás növelésére, és az áttelepítés nem kivitelezhető.

19


4

Javaslatok Magyarország számára

A vízellátás költségének különválasztása a szennyvíz gyűjtésének, tisztításának és elhelyezésének a költségeitől. Minden esetben célszerű különválasztani az infrastruktúra létesítésének, fenntartásának és felújításának költségeit (melyek függetlenek a szolgáltatott víz mennyiségétől) a változó költségektől (melyek függenek a szolgáltatott víz mennyiségétől). Minden szolgáltatásnál álljon két részből a tarifa: egy fix elem minden háztartás számára az infrastruktúra és a fix költségek fedezéséhez, és egy változó elem a mennyiséggel arányos költségekre. A készlet és környezeti költséget javasolt a változó költségek között figyelembe venni. Az EU-val együtt megalkotni és érvényesíteni azt az elvet, hogy – tekintetbe véve a nagy összegű infrastrukturális kiadásokat – a teljes költségmegtérülés elvét a változó elemek között vegyék figyelembe. Elhalasztani a készlet- és környezeti költségek számszerűsítését és megfizettetését az árakban, amíg nincs nemzetközi konszenzus arról, hogyan kell kalkulálni a költségeket. Javaslom, hogy a környezeti költség kiszámítása csak a víztestek tényleges állapota és a vonatkozó VKI környezeti célkitűzés közötti (és nem a tényleges állapot és az eredeti állapot közötti) eltérések alapján történjen. Megállapítani azt, hogy szükséges-e a mezőgazdaságból eredő környezetkárosítás költségének megtérülését biztosítani (vagy ellenkezőleg), de ebben konszenzust kell keresni más országokkal.

20


REFERENCIÁK Andreu Alvares, J., Pulido Velazquez, M. and Collazos, G. (2005). A készlet- és környezetvédelmi szükségletek költsége integrált felbecsülésének módszere és eszközei. Hogyan lehetne a VKI költségkategóriáit jobban alkalmazhatóvá tenni? A Víz Keretirányelven belüli gazdasági elemzés megvalósításáról szóló 2005 február 17-18-i párizsi Második http://www.ile-deNemzetközi Workshopra készült anyag: france.ecologie.gouv.fr/directivecadre/dcesynth/index_dce.htm.

Beckers A. (2004). Gyakorlati tapasztalatok Belgiumban. (Brouwer R. és Strosser P. (2004). Környezeti és készlet költségek a Víz Keretirányelvben. Az európai gyakorlat áttekintése. Workshop vitaülés. RIZA munkaanyag 2004. Amszterdam.) Brouwer R. (2004). A környezeti- és készlet költségek koncepciója; Az ECO2-ből leszűrhető tanulságok. (Brouwer R. és Strosser P. (2004). Környezeti és készlet költségek a Víz Keretirányelvben. Az európai gyakorlat áttekintése. Workshop vitaülés. RIZA munkaanyag 2004. Amsterdam.) Brouwer R. és Strosser P. (2004). Környezeti és készlet költségek a Víz keretirányelvben. Az európai gyakorlat áttekintése. Workshop Vitaülés. RIZA munkaanyag 2004. Amsterdam. ECO2 (2004). A környezeti- és készlet költségek felbecsülése a Víz Keretirányelvben. Az ECO2 szerkesztő csoport által elkészített információs lap. Közös megvalósítási stratégia, 2B munkacsoport. Lelystadt. Fisher J. (2004). Gyakorlati tapasztalatok Angliában és Walesben. (Brouwer R. és Strosser P. (2004). Környezeti és készlet költségek a Víz keretirányelvben. Az európai gyakorlat áttekintése. Workshop Vitaülés. RIZA munkaanyag 2004. Amszterdam.) Fredefon F. és Laurans Y. (2004). Gyakorlati tapasztalatok Franciaországban. (Brouwer R. és Strosser P. (2004). Környezeti és készlet költségek a Víz keretirányelvben. Az európai gyakorlat áttekintése. Workshop Vitaülés. RIZA munkaanyag 2004. Amszterdam.) Heinz I. (2005). Hogyan lehetne a VKI költségkategóriáit jobban alkalmazhatóvá tenni? A Víz Keretirányelven belüli gazdasági elemzés megvalósításáról szóló 2005 február 17-18-i párizsi http://www.ile-deMásodik Nemzetközi Workshopra készült anyag: france.ecologie.gouv.fr/directivecadre/dcesynth/index_dce.htm.

Larsson O. (2004). Gyakorlati tapasztalatok Svédországban. (Brouwer R. és Strosser P. (2004). Környezeti és készlet költségek a Víz keretirányelvben. Az európai gyakorlat áttekintése. Workshop Vitaülés. RIZA munkaanyag 2004. Amszterdam.) Maestu J. és Andreu Alvares J. (2004). Gyakorlati tapasztalatok Spanyolországban. Környezeti és készlet költségek a Víz keretirányelvben. Az európai gyakorlat áttekintése. Workshop Vitaülés. RIZA munkaanyag 2004. Amszterdam.

21

10. Melléklet. Költségmegtérülés nemzetközi tapasztalatai

Recommend Documents