ÖSSZEFOGLALÓ A PROGRAMTANÁCS VITÁJÁRÓL V.
Téma:
1./
Az oktatás és a társadalmi egyenlőtlenségek
Baloldali oktatáspolitika
Baloldali párt számára az oktatás témájában a szakprogramokon túlmutató legfontosabb kérdés: hogyan hat az oktatás a társadalmi egyenlőtlenségekre, illetve hogyan jelennek meg ezek az egyenlőtlenségek az oktatásban? Képes-e az iskolarendszer a csökkentésükre, tud-e a lehető legszélesebb társadalmi csoportok számára a boldoguláshoz, a beilleszkedéshez és az előrejutatáshoz alkalmas készségeket és ismereteket nyújtani? A részletes szakprogramok kidolgozásán túl különösen ellenzéki pozícióban az MSZP-nek azt kell világossá tennie: kritikájának és programjának vezérlő elve a társadalmi igazságosságot és emelkedést szolgáló iskola. Ezt a célt aktualizálja, hogy a jelenlegi kormánypolitika, a tárca eddig ismert törekvései éppen ellenkező irányt mutatnak. 2./ Ellentmondás: kiterjedt iskolázottság – rögzülő különbségek, problémák a munkaerőpiacon és a versenyképességben Magyarországon az iskolázottság mennyiségi mutatói jók. A tankötelezettség szempontjából az EU azon 4 országa (Németország, Belgium, Hollandia, Magyarország) tartozunk, ahol a kötelező oktatási időtartam a leghosszabb. Velünk szemben Ausztriában ez pl. csak 15 éves, Szlovéniában 14 éves, Szlovákiában 16 éves, az OECD országainak átlagában 16 éves korig terjed. Nálunk a 25-64 évesek átlagosan 11,7 évet töltöttek iskolában, ez kb megfelel az OECD átlagának. Magas a felsőoktatásban résztvevők aránya. Nincs szégyellnivalónk a végzett diplomások arányában sem: a 25-64 évesek 18 %-a diplomás, a munkaerőpiacon pedig 2010-ben 25 % volt a diplomások aránya.
1
A rendszer belső ellentmondásaira világit rá, hogy a hosszantartó tanulási folyamat ellenére, másokhoz képest nálunk kicsi a szakképzettek aránya. A fejlett országok közül Kanada után Magyarország a második a középfokon az általános programon végzők (vagyis középfokú végzettségük ellenére szakképzetlenül maradók) arányát tekintve. Nálunk ez a középfokon végzettek 70 %-a, míg az OECD átlaga 48 %. A környező országokhoz képest még kiáltóbb a különbség, Szlovákiában ez az adat 23 %, Csehországban 21 %, Ausztriában 17 %. Mindez azt mutatja, hogy nálunk az oktatás extenzív kiterjedtsége nagy, az iskolázottság mennyiségi mutatói jók, de e mögött két súlyos minőségi probléma húzódik meg. Egyrészt ez nem hozott többleteredményt még a gazdasági fejlődésben sem, és végképp nem eredményezett nagyobb társadalmi kohéziót, jobb képességet az együttélésre és az egyeztetésre, nagyobb alkalmazkodó képességet az új információs társadalomhoz. Úgy tűnik, utóbbi mutatók kevésbé az oktatás mennyiségi teljesítményén, sokkal inkább azon múlnak, mire képes a mindenkihez eljutó alapfokú oktatás. A másik probléma, hogy az extenzív kiterjedtség ellenére a rendszer nem volt képes az egyes társadalmi csoportok esélyeinek, életlehetőségeinek közelítésére. A PISA vizsgálatok közül az utolsó az elsajátított képességek színvonalában javulást mutat, de változatlanul a mezőny legalján vagyunk a különbségek szempontjából. 3./
Kettészakadt társadalom, kettészakadt oktatás – az MSZP feladatai
A PISA vizsgálatok szerint nálunk más országokhoz képest rendkívül nagy a különbség egyrészt a kis- vagy nagytelepülésen iskolába járó gyerekek teljesítménye, másrészt az egyes iskolatípusokba járók tudás- és képességszintje, harmadrészt a diákok édesapjának iskolai végzettsége szerinti különbségek vonatkozásában is. A három adat egy irányba mutat, a magyar iskolarendszer konzerválja a társadalmi különbségeket. A 3000 lakosnál kisebb településen tanuló 15 évesek csak 2/3-át érik el a nagyvárosi kortársaik teljesítményének. Az érettségit adó középiskolákba járók teljesítménye megfelel az OECD átlagának, a szakiskoláké viszont jelentősen lemarad. A diplomás apák gyerekei által elért szint nálunk még jobb is, mint az OECD átlaga, a csak általános iskolát végzett apák gyerekeinél viszont ez az adat sokkal rosszabb az OECD átlagnál. 2
Mindez azt mutatja, hogy a magyar oktatási rendszer nemcsak hogy képtelen a társadalmi különbségek csökkentésére, de maga az iskolarendszer is polarizált, az iskolatípusok, településtípusok közti különbségekben leképezi iskolán kívüli világ társadalmi tagozódását. A „jó” és „rossz” iskolák különbsége az alapfoktól a felsőfokig terjed. Újratermelődik az alacsony iskolázottságúak csoportja, a korosztály 10-12 %-a legfeljebb általános iskolai végzettséget szerez, ami eladhatatlan a munkaerőpiacon. Ferge Zsuzsa megfogalmazásában az alapfokon hiányzik a „mindennapi tudás” nyújtása, a kommunikációs, konfliktusmegoldó, szociális képességek elsajátíttatása. A „rendes” középiskola a felsőoktatásra készít fel, idejárnak a felső- és középosztály gyerekei. A szakiskola a hátrányba került rétegeké. A szakadás még a felsőoktatáson belül is megjelenik. A felsőoktatás tömegesedésével nem járt együtt a felzárkóztatáshoz szükséges módszerek megjelenése. Az elit továbbra is az elit egyetemekre járatja a gyerekeit, a szélesebb társadalmi csoportok számára alacsonyabb színvonalú felsőfokú képzések alakultak ki. Az MSZP oktatáspolitikai programjaiban világossá kell tenni, hogy az oktatási rendszeren belül két különböző problémavilágra kell választ találni: A társadalmi igazságosság szempontjából kiemelkedik az alapfok jelentősége, ahol az EU ajánlások szerint is elsősorban az általános kompetenciákat kell fejleszteni, (az EU szerint a tanulás képességét, az általános értelemben vett vállalkozói képességet és kooperációs képességet). A közép- és felsőfokon viszont előtérbe kerül a munkaerőpiac elvárásaira való jobb felkészítés, az oktatáspolitika és foglalkoztatáspolitika összehangolásának követelménye, az a cél, hogy az iskolázottság egyben az ország versenyképességét is javítsa. 4./
Személyi és anyagi feltételek és teendők
Magyarországon a GDP százalékaiban mérve arányaiban kevesebbet költünk oktatásra, mint az OECD országok átlaga. Az lemaradás a felsőoktatásban nagyobb, mint a közoktatásban, mert ott a viszonylag kiterjedt magyar óvodarendszer megnöveli a ráfordításokat. Jelentős a lemaradás a pedagógusbérek arányait tekintve is. Magyarországon az 1 főre jutó GDP-nek 0,78 %-át keresik a pedagógusok, míg az OECD országokban 1,22 %-át. Az is igaz viszont, hogy ugyanannyi gyerek tanítását nálunk 20-30 %-kal több emberrel végzik el. Ennek oka, hogy maga az oktatási rendszer nálunk jóval 3
munkaerő-igényesebb, mert hosszabb ideig tart a tankötelezettség, magas a tanulói óraszám, a gyerekek plusz évet, éveket tölthetnek óvodában, a középiskola 0. évfolyamán, vagy az egyetemen, főiskolán, és a szakos tanárok is hamarabb lépnek be az oktatásba. Az MSZP-nek ezért fel kell lépnie a jelenlegi rendszerben már nem lehetséges fűnyíró szerű létszámcsökkentéssel szemben, ugyanakkor újra kell gondolnia az oktatás szerkezetét és időigényességét. Az MSZP-nek világossá kell tennie, mit szán az állam, és mit az önkormányzatok, illetve más iskolafenntartók feladatának. Tévhit az, hogy a decentralizált rendszerekben az állam szerepe szükségképpen kicsi. A PISA felmérések szerint legjobban azok az oktatási rendszerek működnek, ahol a kiterjedt decentralizációt erős állami aktivitással párosítják, az erős intézményi autonómiát pedig erős visszajelzésekkel és értékeléssel. Az állami aktivitás az integrált oktatás biztosításán, a szegregáció elutasításán, a hátrányban lévők segítésén túl kiterjed a kvalifikáció feladatára, a társadalmi párbeszéd szervezésére, a munkaerőpiaccal való összehangolásra, a pedagógusképzésre, ezen belül különösen az oktatási managerek, vezetők képzésére stb. (A magas PISA eredményt elérő országok feltűnően sokat invesztálnak a vezetésmanagementbe, ezt tekintik a leghasznosabb oktatási befektetésnek.) 5./
Az új kurzus oktatáspolitikájának veszélyei
A magyar oktatás legfontosabb problémáira az új kormány rossz felé keresi a megoldást. Poroszos, rendpárti igényeket az oktatásban is populista módon próbál kielégíteni. Gyengíti az önkormányzatiságot, a pluralizmust, az autonómiát, menlevelet ad a szegregációnak, annak ellenére, hogy számos kutatás bizonyítja, a tehetségeseket sem veti vissza a gyengébbekkel, hátrányos helyzetűekkel való közös tanulás. Nem igaz tehát az a Magyarországon elterjedt és a jelenlegi kurzus által táplált tévhit, hogy az oktatás igazságossága és szociális méltányossága, alapvető ellentmondásban áll az oktatás minőségével. A nevelés céljaiban a kurzuspolitika nem a kreativitást, nem a modern társadalom és munkaerőpiac elvárásainak való megfelelést segíti. Az a nyilvánvaló törekvése, hogy az önkormányzatokat iskoláik egyházi kézbe adására ösztönözze, tovább növeli a társadalmi különbségek újratermelését. Magyarországon tudniillik (pl. az amerikai kontinenssel ellentétben) az 4
egyházak nem a legszegényebbek képzését ambicionálják, nem tartanak fenn pl. szakképző intézményeket, hanem az elit és a középosztály gyermekeit kívánják nevelni. Az általános iskolások 5,5 %-a jár egyházi intézménybe (1,3 %-a alapítványi, vagy magániskolába). A gimnazistáknál már 17 %-os az egyházi iskolába járók aránya (4,9 % az alapítványi, vagy magánintézmények diákjaié). Ugyanakkor a szakközépiskolások csak 2 %-a jár egyházi iskolába (alapítványiba, vagy magánintézménybe 9,4 %). Az új kurzus előszeretettel hivatkozik Klebersberg Kunóra, de valójában sokkal inkább Hóman Bálint modelljét követi. Ugyan Klebersberg Kunó is a magyar „kulturfölény” megteremtésének nacionalista célja köré építkezett, de elsősorban az iskolarendszer extenzív bővítése terén szerzett érdemeket, és nem számolta fel teljesen az oktatás pluralizmusát, már csak azért sem, mert a Bethlen-kormány viszonylag liberálisabb csoportjához, a gazdasági körök szövetségeseihez, Gömbös Gyula ellenfeleihez tartozott. Ezzel szemben Hóman Bálint ideje alatt, a harmincas években vált az irányítás teljesen centralizálttá, leépültek az intézmények és pedagógus-közösségek autonómiái, és az oktatás egyértelműen az ideológiai elvárásoknak (nemzet- és valláserkölcs) kívánt megfelelni. 6./
Baloldali kritika
A kurzuspolitikához képest megfogalmazott kritikában és saját oktatási programja felvázolásában az MSZP tehát a poroszos rendpárti igényekkel és a különbségek konzerválására alkalmas szisztémával szemben olyan oktatási eszményeket, rendszert és módszereket képvisel, amelyek a társadalmi különbségek csökkentését, az iskolarendszer kettészakadásának megakadályozását, az alapképzés integráló hatásának erősítését szolgálják. Ezzel együtt és ezáltal, a jelenleginél szélesebb társadalmi csoportokat képesek felkészíteni a munkaerőpiac elvárásaira, a modern társadalomba való beilleszkedéshez szükséges közösségi képességekre. Mindez olyan új párbeszéd indítását követeli meg, amelybe a pedagógus társadalmon túl új szereplők, a gazdasági élet tényezői stb. is bekapcsolódnak.
5
