Az EU inté intézmé zményrendszere
Az Euró Európai Kö Közössé sség a nemzetkö nemzetközi jogban új jogrendet hozott lé létre, melynek mő mőködése érdeké é ben a tagállamok korlá á toztá á rdek t korl tozt k szuverenitá szuverenitásukat. A kö közössé sségi jognak tová továbbá bbá nemcsak a tagállamok az alanyai – mint ahogy ez a nemzetkö nemzetközi jogra jellemzı jellemzı -, hanem a tagállamok állampolgá llampolgárai is.
Az Euró Európai Unió Unió nem egy fö föderá derális állam, mint az Amerikai Egyesü Egyesült Államok, és nem is egy egyszerő egyszerő konfö konföderá deráció ció, azaz a tagá tagállamok együ együttmő ttmőködésén alapuló alapuló szervezet, mint az Egyesü Egyesült Nemzetek Szö Szövetsé vetsége (ENSZ) vagy az Euró Európa Taná Tanács. Az Euró Európai Unió Uniónak, mint szervezetnek nem cé célja, hogy a létezı tezı államok helyé helyébe lé lépjen, azonban mé mégis tö többnek tekinthetı tekinthetı, mint bá bármilyen má más, lé létezı tezı nemzetkö nemzetközi szervezet. Az Euró Európai Unió Uniót alkotó alkotó tagorszá tagországok önálló lló államok maradnak, szuverenitá szuverenitásuk egy ré részé szét mé mégis az általuk létrehozott euró európai inté intézmé zményekre ruhá ruházzá zzák át annak érdeké rdekében, hogy elé elérjé rjék a kö közösen megfogalmazott célokat. Az Euró Európai Unió Unió tulajdonké tulajdonképpen egyedü egyedülálló lló szervezet a nemzetkö nemzetközi szinté szintéren.
Az Európai integráció az euró európai orszá országok és polgá polgárok kö közötti egysé egység kialakí kialakítását jelenti. Az Euró Európai Unió Unión belü belül ez azt jelenti, hogy orszá országok erı erıforrá forrásaikat egyesí egyesítik és a dönté ntéseiket kö közösen hozzá hozzák meg. A kö közös dönté ntéshozatal a kö közösen lé létrehozott unió uniós inté intézmé zményeken (Euró (Európai Parlament, Taná Tanács, Bizottsá Bizottság) keresztü keresztül tö törté rténik.
1
A szuverenitá szuverenitás egyesí egyesítése a gyakorlatban azt jelenti, hogy a tagá tagállamok bizonyos dönté ntési hatá hatáskö sköröket átruhá truháznak az általuk létrehozott inté intézmé zményekre annak érdeké rdekében, hogy a kö közös érdekeket érintı rintı kérdé rdésekben demokratikus mó módon, euró európai szinten szü születhessenek meg a dö dönté ntések.
Az Euró Európai Unió Unió dönté ntéshozatali folyamatá folyamatában általá ltalában, és kü különösen az együ együttdö ttdönté ntési eljá eljárásban há három fı fı inté intézmé zmény vesz ré részt: az Euró Európai Unió Unió polgá polgárai által kö közvetlenü zvetlenül megvá megválasztott és ıket ké képviselı pviselı Euró Európai Parlament (EP); az egyes tagá tagállamok ké képviseleté pviseletében az Euró Európai Unió Unió Taná Tanácsa; az Unió Unió egé egészé szének érdekeit ké képviselı pviselı Euró Európai Bizottsá Bizottság.
Minimá Minimálbé lbérek egyes orszá országokban
Nyitott koordináció = Tö Több terü területen (mint pé példá ldául oktatá oktatás, szakké szakképzé pzés, nyugdí nyugdíj, egé egészsé szségügy, bevá bevándorlá ndorlás, menedé menedékjog) az EUEU-tagorszá tagországok kormá kormányai inká inkább nemzeti politiká politikát kö követnek, minthogy euró európai szinten hatá határozzá rozzák meg a követendı vetendı szabá szabályokat. Ettı Ettıl fü függetlenü ggetlenül azonban ezeken a terü területeken is célszerő lszerő lehet, hogy a kormá kormányok informá információ ciót cseré cseréljenek annak érdeké rdekében, hogy nemzeti politiká politikáikat és a legjobb gyakorlatukat összehangoljá sszehangolják. Az együ együttmő ttmőködésnek ezt a formá formáját nevezzü nevezzük nyitott együ együttmő ttmőködésnek („open method of coordination” coordination”).
2
AZ EURÓ EURÓPAI UNIÓ UNIÓ JELKÉ JELKÉPEI Euró Európai Himnusz Beethoven Kilencedik szimfó szimfóniá niája („Ör „Örömóda” da”) Az euró európai zá zászló szló sötétké tkék hátté ttéren 12 ötágú sárga csillag által alkotott kö körbı rbıl áll. Május 9. Euró Európa Nap. Az Euró Európai Unió Unió jelmondata: „Egysé Egység a sokfé sokfélesé leségben” gben”
Az Euró Európai Nyelvek Napja Hogyan ünnepeld?
– Tanulj nyelveket! – Komolyra fordí fordítva: az EU arra bá bátorí torítja állampolgá llampolgárait, hogy miné minél tö több nyelvet sajá sajátítsanak el. Cé Cél az általá ltalános tö többnyelvő bbnyelvőség. – Tény: az Eurobarometer felmé felmérése szerint az EU állampolgá llampolgárainak fele anyanyelvé anyanyelvén kí kívül még legalá legalább egy nyelven ké képes kommuniká kommunikálni. (A kivé kivételek kö között szerepel Magyarorszá Magyarország, ahol a lakossá lakosság 71%71%-a csak anyanyelvé anyanyelvét beszé beszéli.)
2007.Szeptember 26. Még 20012001-ben dö döntö ntött úgy az Euró Európai Taná Tanács és a Bizottsá Bizottság, hogy minden évben ez a nap az Euró Európai Nyelvek Napjá Napjának ünnepe lesz. Nemcsak a 23 hivatalos nyelvet ünnepeljü nnepeljük, hanem a nyelvekbe beé beépült gazdag kulturá kulturális öröksé kséget is.
Euró Európai Foglalkoztatá Foglalkoztatási Napok Cél: állá lláskeresı skeresık és foglalkoztató foglalkoztatók talá találkozó lkozóinak elı elısegí segítése (á (állá llásbö sbörzé rzék, workshopok, , kulturá á lis rendezvé é nyek szé workshopok kultur rendezv széles ská skálája kerü kerül megrendezé megrendezésre tö több, mint 200 euró európai vá városban.)
3
És mielı mielıtt té tényleg elkezdené elkezdenénk a komoly munká munkát…. Az EU szá számos kö köztisztviselı ztisztviselıi állá lláshelyet kínál a tagá tagállamok polgá polgárai szá számára. Ahhoz viszont hogy egy ilyet elcsí elcsípjü pjünk, néhány dologra szü ü ksé é g van: sz ks – Legalá Legalább egy munkanyelv kivá kiváló ismereté ismeretére… re… – Az EU átfogó tfogó ismereté ismeretére – És persze az adott szakterü szakterületen való való jártassá rtasságra.
1. ké kérdé rdés Question 1. Which of the following is not among the "convergence criteria" criteria" referred to in the Maastricht Treaty? ? Treaty
A. government deficit B. inflation rate C. economic growth D. longlong-term interest rates
Megoldás: c
Megvannak ezek? Nézzü zzünk egy rö rövid általá ltalános EUEU-ismereti tesztet… tesztet…..
2. ké kérdé rdés Which European communities were merged in 1967 to create the "European Communities"? Communities"? A. the European Economic Community, Community, the European Coal and Steel Community B. the European Economic B Community, Community, the Megoldás: European Coal and Steel Community, Community, the European Atomic Energy Community C. the European Economic Community, Community, the European Atomic Energy Community D. the European Coal and Steel Community, Community, the European Atomic Energy Community
4
3. ké kérdé rdés According to Eurostat figures for 1997, the European Union produces more than 50% of world production of one of the following agricultural products. products. Which one? one?
A. cereals B. milk C. meat D. wine
Megoldás: D
4. ké kérdé rdés The Single European Act was signed in: in:
5, ké kérdé rdés Which of the following is one of the Union’ Union’s Structural Funds? Funds?
A. European Social Fund B. European Development Fund C. LIFE Megoldás: A D. PHARE
A. 1981 B. 1986 C. 1988 D. 1990
Megoldás: B
6. ké kérdé rdés 6. Who was the first President of the Commission of the European Economic Community? Community?
A. Jean Monnet B. Robert Schuman C. Alcide de Gasperi D. Walter Hallstein
Megoldás: D
5
7. ké kérdé rdés In the common foreign and security policy, as laid down in the EU Treaty, Treaty, the Commission: Commission: A. has no right of initiative B. has the sole right of initiative C. shares the right of initiative with the Member States D. shares the right of initiative with the European Parliament
Megoldás: C
8. ké kérdé rdés The European Ombudsman has the power to investigate complaints concerning maladministration by: by:
Megoldás: B
A. national public authorities B. Community institutions and bodies C. the Permanent Representations of the Member States in Brussels D. the European Parliament exclusively
9. ké kérdé rdés The European Development Fund finances: finances: A. investment in regions of the Member States whose development is lagging behind B. major transtrans-European networks C. the development of information technology D. cooperation with certain developing countries
Megoldás: D
10. ké kérdé rdés Economic and monetary union involves three main stages, stages, the first of which began in: : in
A. 1990 B. 1991 C. 1992 D. 1994
Megoldás: A
6
Az Európai Unió Tanácsa és az Európai Tanács
Prioritá Prioritások A své svéd elnö elnöksé kségre há hárul – az ír né népszavazá pszavazás eredmé eredményé nyének fü függvé ggvényé nyében – a Lisszaboni Szerzı Szerzıdés hatá hatálybalé lybalépéshez szü szüksé kséges inté intézmé zményi átmenet jelentı jelentıs ré részé szének levezé levezénylé nylése, a vé végrehajtá grehajtási rendelkezé rendelkezések elfogadá elfogadásának koordiná koordinálása. Az inté intézmé zményi ké kérdé rdések mellett az Unió Unió törté rténeté netének legsú legsúlyosabb gazdasá gazdasági és pé pénzü nzügyi válsá lságával né néz szembe. Své Svédorszá dország elsı elsıdleges célnak tekinti a gazdasá gazdasági vá válsá lsággal kapcsolatos hatá hatások mé mérsé rséklé klését, kö közös unió uniós vá válaszok alkalmazá alkalmazását
7
A vá válsá lság kö körülmé lményei ellené ellenére a tagá tagállamok kö közös érdeke az unió uniós politiká politikák ambició ambiciózus tová továbbvitele aká akár a klí klímapolitika, aká akár a kö közös energiapolitika, aká akár a 2010 utá utáni Lisszaboni Straté Stratégia elı elıkészí szítése tekinteté tekintetében. Az Unió Unió külkapcsolatait a své svéd elnö elnöksé kség elsı elsısorban a NyugatNyugat-Balká Balkán és a Keleti Partnersé Partnerség vonatkozá vonatkozásában kívánja erı erısíteni. A své svéd elnö elnöksé kség kiemelt prioritá prioritása lesz az Euró Európai Szomszé Szomszédsá dságpolitika keleti dimenzió dimenziójának erı erısítése. Své Svédorszá dország fontosnak tartja a té térsé rség államai közötti regioná regionális együ együttmő ttmőködés erı erısítését.
A TANÁCS
Székhely: Brüsszel, Informális találkozókat az elnökséget adó országban tartják
A své svéd elnö elnöksé kség az Unió Unió bıvítését straté stratégiai jelentı jelentıségő folyamatnak ítéli, prioritá prioritáské sként kezeli, és mindent meg kí kíván tenni az EU nyitottsá á g á nak megı ı rzé é s éért. rt. nyitotts meg rz éé A Horvá Horvátorszá tországgal folytatott csatlakozá csatlakozási tá tárgyalá rgyalásokat az elnö elnöksé kségi idı idıszak vé végére zárószakaszba kívánjá nják lé léptetni. Törökorszá kország eseté esetében elı elırehaladá rehaladást kí kívánnak elé elérni a csatlakozá csatlakozási tárgyalá rgyalások sorá során. A své svéd elnö elnöksé kség arra tö törekszik majd, hogy hatá határozott elvá elvárásokat kö közvetí zvetítsen az Ankarai Megá Megállapodá llapodás Kiegé Kiegészí szítı Jegyzı Jegyzıkönyve diszkriminá diszkrimináció ciómentes alkalmazá alkalmazásának ügyé gyében. A tagjelö tagjelölt Macedó Macedónia volt Jugoszlá Jugoszláv Kö Köztá ztársasá rsaság eseté esetében a csatlakozá csatlakozási tá tárgyalá rgyalások idı idıpontjá pontjának kijelö kijelölését a Bizottsá Bizottság ıszi orszá országjelenté gjelentése hatá határozza meg. Své Svédorszá dország arra szá számít, hogy a Bizottsá á g a csatlakozá á si tá á rgyalá á sok megkezdé é s é t javasolja majd. Bizotts csatlakoz t rgyal megkezd Az elnö elnöksé kség szá számol azzal, hogy decemberben dö dönté ntés szü születhet a tárgyalá rgyalások megkezdé megkezdésérıl Izlanddal. Tová További ré részletek: http://www.khem.gov.hu sved_ _eu http://www.khem.gov.hu//nemzkozi_ nemzkozi_kapcs/ kapcs/eu_kapcsolat/ eu_kapcsolat/sved
A Taná Tanács (Council of the European Union) Union) (Council of Ministers) Elsı Elsıdleges dö dönté ntéshozó shozó és jogalkotó jogalkotó A tagá tagállamok általá ltalános gazdasá gazdaságpolitiká politikájának összehangolá sszehangolása Közössé sségi kö költsé ltségveté gvetés elké elkészí szítése Nemzetkö Nemzetközi szerzı szerzıdések kö kötése Közös kül- és biztonsá biztonságpolitikai dönté ntések BelBel- és igazsá igazságügyi együ együttmő ttmőködés koordiná koordinálása Tagjai a tagá tagállamok kormá kormányait képviselik, és annak felelnek
8
A Taná Tanács munká munkájának segí segítése
A Taná Tanács
COREPER I. II. Állandó llandó Képviselı pviselık Bizottsá Bizottságaga-
Szektoriá Szektoriális taná tanács: szakminiszterek testü testületei. ECOFIN, Mezı Mezıgazdasá gazdasági Miniszterek Taná Tanácsa, Általá ltalános Ügyek Taná Tanácsa havonta üléseznek
– – – –
– Mezı Mezıgazdasá gazdasági Különbizottsá nbizottság
Szavazati sú súlyok minı minısített tö többsé bbségi szavazá szavazás eseté esetén a 15 tagú tagú Unió Unióban
Dönté ntéshozatal a Taná Tanácsban
12
Egyszerő Egyszerő többsé bbség:
10
eljá eljárási ké kérdé rdésekben, vagy ahol a Szerzı Szerzıdés így rendelkezik
8 6 4
Egyhangú Egyhangú dönté ntés: a
forma
0 ye sü lt K F r irál an ysá g ci a N orsz ém ág et o O rszá la g s Sp zor an szá yo g lo rs zá g B el gi G u ör ög m or sz ág H ol la n Po dia rt ug ál A ia us Sv ztri a éd or sz ág D Fi áni a nn or sz ág Ír or Lu szá g xe m bu rg
Minı Minısített tö többsé bbségő dönté ntés:leggyakoribb
2
Eg
legfontosabb ügyekben - általá ltalában a szavazá szavazás is elmarad
állá lláspontspont-egyezteté egyeztetés kapcsolattartá kapcsolattartás közvetí zvetítés koordiná koordinálás
Összesen 87 szavazat
9
Szavazati ará arányok 87 szavazatbó szavazatból 62 támogató mogató szavazat szü szüksé kséges a dö dönté ntés elfogadá elfogadásához, ha a Bizottsá Bizottság javaslatá javaslatáról dönt a Taná Tanács. Ha a javaslat nem a Bizottsá Bizottságtó gtól szá származik, akkor a 62 szavazatnak legalá legalább 10 tagá tagállamtó llamtól kell szá származnia
Luxemburgi kompromisszum, 1966: lé létfontossá tfontosságú érdek eseté esetén egyhangú egyhangú dönté ntés Ionninai kompromisszum, 1995: 23 ellenszavazattal lehet kérni a dö dönté ntés elhalasztá elhalasztását = blokkoló blokkoló kisebbsé kisebbség
Szavazatok a Taná Tanácsban (NIZZA)
Németorszá metország: Egyesü Egyesült Kirá Királysá lyság: Franciaorszá Franciaország: Olaszorszá Olaszország: Spanyolorszá Spanyolország: Lengyelorszá Lengyelország: Romá Románia: Hollandia: Görögorszá gország: Cseh Kö Köztá ztársasá rsaság: Belgium: Magyarorszá Magyarország: Portugá Portugália: Své Svédorszá dország:
29 29 29 29 27 27 14 13 12 12 12 12 12 10
Bulgá Bulgária: Ausztria: Szlová Szlovákia: Dánia: Finnorszá Finnország: Írorszá rország: Litvá Litvánia: Lettorszá Lettország: Szlové Szlovénia: Észtorszá sztország: Ciprus: Luxemburg: Málta:
10 10 7 7 7 7 7 4 4 4 4 4 3
Ezenfelü Ezenfelül egy tagá tagállam kérheti annak ellenı ellenırzé rzését, hogy az igen szavazatok kiteszikkiteszik-e az EU népessé pességének 62%62%-át. Ha nem, a dö dönté ntést nem fogadjá fogadják el. 255 És 2007- tıl Bulgária, Románia összesen 24 szavazattal!
10
IGC – mi is ez? Az Euró Európai Taná Tanács 2007 jú június 2121-2222-én felhatalmazta a portugá portugál elnö elnöksé kséget, hogy Kormá Kormánykö nyközi Konferenciá Konferenciát hí hívjon össze, melynek feladata a jelenlegi Szerzı Szerzıdés mó módosí dosítása. A módosí dosítás cé célja a kibı kibıvült EU demokratikus legitimitá legitimitásának és a haté hatékonysá konyságsá gságának, valamint kültevé ltevékenysé kenysége koherenciá koherenciájának erı erısítése. A felhatalmazá felhatalmazás ré részletesen taglalja a feladat kereteit és meghatá meghatározza az idı idıbeosztá beosztást is.
Magyarul A kú kútba esett Alkotmá Alkotmányjogi szerzı szerzıdés helyett valami má mást kell kitalá kitalálni… lni…
Az új szerzı szerzıdés menetrendje
Mié Miért kell új?
2007. jú június 2121-22: EiT talá találkozó lkozó Brü Brüsszelben, IGC mandá mandátum 2007. jú július 23.: Lisszaboni IGC elindul megfogalmazzá megfogalmazzák a Reformszerzı Reformszerzıdés szö szövegé vegét. 2007. szeptember 77-8: Kü Külügyminiszterek talá találkozó lkozója 2007 októ október 1818-19: Az EiT végsı gsı megá megállapodá llapodást ír alá alá a reformszerzı reformszerzıdésrı srıl. 2009 kö közepé zepére minden tagá tagállam ratifiká ratifikálja
Mert az EU Alkotmá Alkotmányjogi szerzı szerzıdése elbukott. A né német elnö elnöksé kség ideje alatt megegyezé megegyezés szü született az Alkotmá Alkotmány elnevezé elnevezés elveté elvetésérıl, helyette kí kívánjá nják tetı tetı alá alá hozni az újat (Szerzı (Szerzıdéstervezet az EU szerzı szerzıdés és az Euró Európai Kö Közössé sséget lé létrehozó trehozó szerzı szerzıdés mó módosí dosításáról.)
11
Mi vá változhat? Ha sikerrel já járnak (ú (úgy tő tőnik nem), az új szerzı szerzıdés neve való valószí színőleg Lisszaboni Szerzı Szerzıdés lesz.
Az elutasí elutasított Alkotmá Alkotmányjogi SzSz-bıl meglehetı meglehetısen sokat át kí kíván menteni az új szerzı szerzıdéstervezet: – Állandó llandó EU elnö elnök, – Külügyminiszter (bá (bár má más né névvel) – Parlamenti helyek újraosztá jraosztása, – Biztosok szá számának csö csökkenté kkentése, – Az EUEU-ból való való kivá kiválás szabá szabályozá lyozása – Az EU teljes jogi szemé személyisé lyisége.
Tervezett né névvá vváltozá ltozások Az Euró Európai Kö Közössé sséget lé létrehozó trehozó (Ró (Római) Szerzı Szerzıdés neve „Az Euró Európai Unió Unió mőködésérıl szó szóló Szerzı Szerzıdés”-re vá változna. A Taná Tanács nevé nevét hivatalosan is Taná Tanácsra, illetve Miniszterek Taná Tanácsá csára vá változtatná ltoztatnák. Az Euró Európai Kö Közössé ssége Bí Bírósága az Euró Európai Unió Unió Bíróságává változna.
Elhagyjá Elhagyják az államformá llamformáció cióra utaló utaló kifejezé kifejezéseket és szimbó szimbólumokat (pl. Alkotmá Alkotmány, zá zászló szló, himnusz, mottó mottó,) és nem lesznek tö törvé rvények… nyek…. Persze a szimbó szimbólumok maradnak, de nem szerepelnek majd az új szerzı szerzıdésben..
12
Változna a taná tanácsi szavazá szavazás is Jelenleg dupla tö többsé bbség (orszá (országok 50%/67%50%/67%-a, szavazatsú szavazatsúlyok (74%) és népessé pesség (62%) – ez marad 20142014-ig. 20142014-2017 kö között átmeneti idı idıszak – a nizzai szavazatsú szavazatsúlyok maradnak, ha a tagá tagállamok úgy kí kívánjá nják. 20142014-tıl új Ioanninai kompromisszum: kissebbsé kissebbségi szavazatokkal lehet ké kérni a dönté ntés újravizsgá jravizsgálatá latát.
Végsı gsı cél: Minı Minısített tö többsé bbséget fognak elé elérni a tagá tagállamok 55%55%-nak – akik a teljes né népessé pesség 65%65%-át képviselik legalá legalább – igen szavazatá szavazatával. Ha a Taná Tanács nem a Bizottsá Bizottság javaslatá javaslatáról dö dönt, akkor az orszá országok 72%72%-nak igen szavazatá szavazatára lesz szü szüksé kség, mí míg a né népessé pességreprezentá greprezentáció ciós elı elıírás nem vá változik. Blokkoló Blokkoló kisebbsé kisebbség: legalá legalább 4 orszá ország = megsző megszőnné nnének a szavazati sú súlyok.
Az EURÓ EURÓPAI TANÁ TANÁCS A legmagasabb szintő szintő politikai testü testület és eredetileg mé még csak nem is hivatalos szerve az EUEU-nak… nak…..
13
Az elszá elszántabban kutató kutatók ennyit azé azért talá találhatnak… lhatnak….
Euró Európai Taná Tanács Az Euró Európai Taná Tanács elnevezé elnevezés az államllam- és kormá kormányfı nyfık, valamint a Bizottsá Bizottság elnö elnökének rendszeres talá találkozó lkozóira utal (Csú (Csúcstalá cstalálkozó lkozó néven is utalnak rá rá olykor). A tagá tagállamok kü külügyminiszterei szinté szintén helyet kapnak az Euró Európai Taná Tanácsban. A talá találkozó lkozót általá ltalában megelı megelızi az Euró Európai Parlament elnö elnökével folytatott eszmecsere. Általá ltalában évente né négy ülésre kerü kerül sor, a hathó hathónapos elnö elnöki perió periódusok alatt ké kétszer. A Nizzai Szerzı Szerzıdésnek megfelelı megfelelıen 20022002-tıl, minden elnö elnöksé kség legalá legalább egyik Euró Európai Taná Tanács ülése Brü Brüsszelben kerü kerül megrendezé megrendezésre. Az Unió Unió kibı kibıvülése utá után, minden hivatalos ülés helyszí helyszíne Brü Brüsszel lesz.
Az Euró Európai Taná Tanács Különleges helyet foglal el az EU dö dönté ntéshozatali rendszeré rendszerében. Ennek elsı elsısorban az az oka, hogy mí míg az elsı elsı szerzı szerzıdések kifejezetten kité kitérnek az Euró Európai Bizottsá Bizottság (vagy Fı Fıható hatóság), a Taná Tanács, az Euró Európai Parlament (vagy Kö Közgyő zgyőlés) és a Bíróság lé létrehozá trehozására, ugyanakkor nem lá láttá tták elı elıre azt, hogy az államllam- és kormá kormányfı nyfık ülésezni fognak. Ezeket a csú csúcstalá cstalálkozó lkozókat a gyakorlat alakí alakította ki má már az 19601960-as évek elejé elején. Ké Késıbb az 19701970-es években rendszeressé rendszeressé váltak és végül az 19741974-es pá párizsi csú csúcstalá cstalálkozó lkozón megkaptá megkapták az Euró Európai Taná Tanács elnevezé elnevezést.
14
Az Euró Európai Taná Tanács fı fı politikai szerepe az Euró Európai Unió Unióban Az Euró Európai Unió Uniós Szerzı Szerzıdés általá ltalános rendelkezé rendelkezéseinek 3. cikke hatá határozza meg az Euró Európai Taná Tanács fı fı feladatkö feladatkörét: „ Az Euró Európai Taná Tanács biztosí biztosítja az Unió Unió szá számára a fejlı fejlıdéshez szü szüksé kséges ösztö sztönzé nzést, egyú egyúttal meghatá meghatározza annak politikai irá irányvonalá nyvonalát”.
Ösztö sztönzé nzés és az általá ltalános politikai irá irányvonal meghatá meghatározá rozása Jelenleg egyedü egyedül az Euró Európai Taná Tanács ké képes az EUEU-t haté hatékonyan ösztö sztönözni: – Megtette alkotmá alkotmányjogi ké kérdé rdésekben (a szerzı szerzıdések mó módosí dosítása, az egymá egymást kö követı vetı bıvítések sorá során, a gazdasá gazdasági és a pé pénzü nzügyi unió unióval kapcsolatban) – Sikeressé Sikerességének fı fı oka egyré egyrészt az a legitimá legitimáció ció, amivel az államllam- és kormá kormányfı nyfık bí bírnak, de az is, hogy az Euró Európai Taná Tanács bizonyos mé mérté rtékig ké képes a há hátté ttérbe hú húzódva munká munkálkodni és ellenté ellentétben a Parlamenttel, vagy a Bizottsá Bizottsággal nem ké kényszerü nyszerül naponta dö dönté ntéshozatalra.
Az EiT fıbb tevé tevékenysé kenységi terü területei
Ösztö sztönzé nzés Általá ltalános politikai irá irányvonal meghatá meghatározá rozása Koordiná Koordinálás Dönté ntés ké kényes ügyekben Speciá Speciális feladatok
Ösztö sztönzé nzés és az általá ltalános politikai irá á nyvonal meghatá ir meghatározá rozása Az Euró Európai Taná Tanács má már a kezdetektı kezdetektıl fogva meghatá meghatározta pé példá ldául azt, hogy az Euró Európai Közössé sség/Euró g/Európai Unió Unió bıvítései milyen módon menjenek vé végbe. A kö közép- és keletkelet-euró európai té térsé rség orszá országaival kapcsolatban rendkí rendkívüli Euró Európai Taná Tanácsü csülést tartottak 1989 áprilisá prilisában Dublinban, Dublinban, amely a német egyesí egyesítésre és a korá korábbi NDK kö közvetett integrá integráció ciójára fó fókuszá kuszált.
15
Ösztö sztönzé nzés és az általá ltalános politikai irá irányvonal meghatá meghatározá rozása A Koppenhá Koppenhága, 1993 jú június: Az Euró Európai Taná Tanács meghatá meghatározta a csatlakozá csatlakozás krité kritériumait, melyek minden csatlakozni kí kívánó orszá országra kö kötelezı telezıek. Essen, 1994 december: Az EiT véglegesí glegesítette az elı elıcsatlakozá csatlakozási straté stratégiá giákat. Madrid, 1996 december: Kiké Kikérte a Bizottsá Bizottság vélemé leményé nyét minden csatlakozó csatlakozó orszá országgal kapcsolatban.
Ösztö sztönzé nzés és az általá ltalános politikai irá á nyvonal meghatá ir meghatározá rozása Az EiT viszonylag gyorsan ké képes reagá reagálni minden ké kényes helyzetben, amibe az EU belekerü belekerül. A reagá reagálás sebessé sebessége termé természetesen nagyban függ az államllam- és kormá kormányfı nyfık állá lláspontjainak összeegyeztethetı sszeegyeztethetıségétıl.
Ösztö sztönzé nzés és az általá ltalános politikai irá irányvonal meghatá meghatározá rozása Luxemburg, 1997 december: Az EiT elhatá elhatározta, hogy azonnal meg kell kezdeni a csatlakozá csatlakozási tárgyalá rgyalásokat hat tagjelö tagjelölt állammal, melyekhez a második kö körben tová további öt tá társul. Tehá Tehát aká akár az a feladat, hogy eldö eldöntsé ntsék, hogy az integrá integráció ció mélyí lyítésére, vagy bı bıvítésére van szü szüksé kség, aká akár alapelveket kell meghatá meghatározni, vagy idı idırendet és szinteket kell kialakí kialakítani, esetleg az inté intézmé zmények munká munkáját kel irá irányí nyítani, az Euró Európai Taná Tanács az amely meghatá meghatározza a prioritá prioritásokat. sokat.
Ösztö sztönzé nzés és az általá ltalános politikai irá á nyvonal meghatá ir meghatározá rozása Edinburgh, 1992 december: Dá Dánia nem szavazta meg a Maastrichti Szerzı Szerzıdés ratifiká ratifikálást az év jú júniusá niusában: A dá dán nép megnyeré megnyerése érdeké rdekében tisztá tisztáztá zták az euró európai állampolgá llampolgársá rság és a gazdasá gazdasági és pé pénzü nzügyi unió unió aspektusait. Ezzel egyidı egyidıben az EiT felszó felszólította az inté intézmé zményeket, hogy biztosí biztosítsanak nagyobb átlá tlátható thatóságot és a szubszidiaritá szubszidiaritás elvé elvének megfelelı megfelelı érvé rvényesü nyesülését. Berlin, 1999 má március 2424-25: A Bizottsá Bizottság lemondá lemondását (má (március 16) kö követı vetıen rendkí rendkívüli csú csúcstalá cstalálkozó lkozóra kerü került sor, melynek sorá során kinevezté kinevezték az új elnö elnököt és elindí elindítottá tották az új bizottsá bizottsági tagok kinevezé kinevezésének folyamatá folyamatát, ami által biztosí biztosítottá tották az EU mő mőködıképessé pességét.
16
Koordiná Koordinálás és dö dönté ntéshozatal ké kényes ügyekben, a megoldhatatlan helyzetek legyı legyızése Az euró európai politiká politikák koordiná koordinálása: kü külpolitikai irá irányelvek koordiná koordinálása a kö közös kül- és biztonsá biztonságpolitika keretein belü belül; kö közös kereskedelempolitika, vagy fejleszté fejlesztési együ együttmő ttmőködési politiká politikák egyezteté egyeztetése. Az EiTEiT-t szintje és tekinté tekintélye ké képessé pessé teszi, hogy olyan ké kérdé rdésekben is dö döntsö ntsön, illetve olyan akadá akadályokat gyı gyızzö zzön le, melyeket egy adott Taná Tanács keretei kö között nem lehet megoldani.
Az EUSZ által kijelö kijelölt speciá speciális feladatok az EiT szá számára Közös Kül- és Biztonsá Biztonságpolitika Rendı Rendırsé rségi és bí bírósági együ együttmő ttmőködés büntetı ntetıügyekben Gazdasá Gazdaság- és pé pénzü nzügyi politika Foglalkoztatá Foglalkoztatás
Koordiná Koordinálás és dö dönté ntéshozatal ké kényes ügyekben, a megoldhatatlan helyzetek legyı legyızése Az államllam- és kormá kormányfı nyfıket, valamint a Bizottsá Bizottság elnö elnökét a tagá tagállamok kü külügyminiszterei és a Bizottsá Bizottság egy tagja segí segíti. Az EiT átfogó tfogó egyezsé egyezségeket tud kö kötni, amelyek jó jóval túlnyú lnyúlhatnak egy adott Taná Tanács keretein. Delors I (1988) and Delors II (1992) csomagok, Agenda 2000 (1999): tö több évre szó szóló költsé ltségveté gvetési megá megállapodá llapodások szü születtek, ehhez társult a Strukturá Strukturális Alapok reformja és a KAP reformja.
Közös Kül- és Bizonsá Bizonságpolitika
Az EiT egyik legfı legfıbb érdekkö rdekköre. Jó Jóval a kö közös kül- és biztonsá biztonságpolitika megteremté megteremtése (Masstrichti (Masstrichti szerzı szerzıdés, Euró Európai Politikai Együ Együttmő ttmőködés) elı elıtt má már lé létezett ez a feladatkö feladatkör. Az EiT meghatá meghatározza a politikai alapelveket és irá irányvonalat, tö többek kö között, ha vé védelmi bonyodalmak merü merülnek fel, vagy ha az EU igé igénybe veszi „katonai szá szárnyá rnyát”, a Nyugat Euró Európai Unió Uniót. Az EiT dönt azokró azokról a kö közös straté stratégiá giákró król, amelyet az EUEUnak alkalmaznia kell azokon a terü területeken, ahol a tagá tagállamoknak fontos kö közös érdekeik fonó fonódnak össze. Pl. ilyen dö dönté ntés szü született az CologneCologne-i EiT ülésen 1999 júniusá niusában az EU és Oroszorszá Oroszország kö közötti kapcsolatok közös straté stratégiá giájáról.
17
Közös Kül- és Bizonsá Bizonságpolitika A kö közös straté stratégiá giák alapjá alapján a Taná Tanács (miniszteri szinten) má már ké képes a dö dönté ntések meghozatalá meghozatalára, tevé tevékenysé kenységek meghatá meghatározá rozására, vagy kö közös állá llásfoglalá sfoglalás kialakí kialakítására minı minısített tö többsé bbségő dönté ntés kereté keretében. Amennyiben a taná tanács egyik tagja a nemzeti politiká politikához kapcsoló kapcsolódó fontos érdekre hivatkozva ellenezni kí kívánja a dö dönté ntést, a Taná Tanács az Euró Európai Taná Tanácshoz fellebbezhet. Az EiT „feljebbviteli ható hatóságké gként” nt” képes egyhangú egyhangúlag rendezni a ké kérdé rdést.
Közös Kül- és Bizonsá Bizonságpolitika Az EiT még ké két kulcsterü kulcsterületen rendelkezik dönté ntéshozatali megbí megbízással: a kö közös vé védelem megteremté megteremtése és a Nyugat Euró Európai Unió Unió integrá integrálása az Euró Európai Unió Unióba. ba. A ké két terü területen hozott dö dönté ntés érvé rvényessé nyességéhez szü szüksé kség van a tagá tagállamok ratifiká ratifikáció ciójára is. .
Rendı Rendırsé rségi és bí bírósági együ együttmő ttmőködés bü büntetı ntetıügyekben
Gazdasá Gazdasági és pé pénzü nzügyi politika Foglalkoztatá Foglalkoztatás
Az EiT nem já játszik olyan fontos szerepet ezen a téren, mint a KKBP szektorban. Bizonyos felté feltételek eseté esetén tö több tagá tagállam szorosabb együ együttmő ttmőködésre lé léphet az EU keretein belü belül. A Taná Tanács (miniszteri szint) feladata, hogy minı minısített többsé bbséggel felhatalmazá felhatalmazást adjon a szorosabb együ együttmő ttmőködésre. Amennyiben valamelyik tagá tagállam, ellenezni kí kívánja fontos nemzeti politiká politikához kapcsoló kapcsolódó érdekbı rdekbıl a dö dönté ntést, a Taná Tanács az EiTEiT-hoz fordulhat. Az EiT egyhangú egyhangúan hozza meg dö dönté ntését.
A Kö Közössé sségi rendelkezé rendelkezések hasonló hasonló módon írnak elı elı speciá speciális feladatokat az EiT szá számára egyré egyrészt a gazdasá gazdasági és monetá monetáris politika, má másré srészt a foglalkoztatá foglalkoztatás terü területé letén. Az EiT következteté vetkeztetéseket fogalmaz meg a tagá tagállamok általá ltalános gazdasá gazdaságpolitikai irá irányelvei alapjá alapján. Hasonló Hasonlóan fogadja el az EiT a Kö Közössé sség foglalkoztatá foglalkoztatási helyzeté helyzetérıl szó szóló következteté vetkeztetéseket. A következteté vetkeztetések alapjá alapján a Taná Tanácsé csé a feladat, hogy végrehajtsa az EiT által kibocsá kibocsátott irá irányvonalat.
18
Gazdasá Gazdasági és Monetá Monetáris Politika Foglalkoztatá Foglalkoztatás Ezen a ké két terü területen a EiT jelenté jelentéseket fogad be: a Taná Tanács jelenté jelentését a fı fı gazdasá gazdasági irá irányvonalakró nyvonalakról, az Euró Európai Központi Bank jelenté jelentését a Kö Központi Bankok Rendszeré Rendszerének monetá monetáris politiká politikához kapcsoló kapcsolódó megelı megelızı évi tevé tevékenysé kenységérıl, valamint a Taná Tanács és a Bizottsá Bizottság kö közös jelenté jelentését a foglalkoztatá foglalkoztatási helyzetrı helyzetrıl és a foglalkoztatá foglalkoztatási irá irányelvek vé végrehajtá grehajtásáról.
szerzı szerzıdésekben rejtve maradó maradó, gyakorlati politiká politikában gyö gyökerezı kerezı feladatok
Az Euró Európai Taná Tanács kifejezé kifejezés az 19861986-os Egysé Egységes Euró Európai Aktá Aktáig, ami mindö mindössze egy cikkben foglalkozott az EiT összeté sszetételé telével, üléseinek gyakorisá gyakoriságával, funkció funkcióiró iról azonban semmit sem kö közölt. Az EEA elı elıtt há három szerzı szerzıdéseken kí kívüli szö szöveg pró próbálta definiá definiálni a testü testületet: A Párizsi Csú Csúcstalá cstalálkozó lkozó sajtó sajtóanyaga 19741974ben, az EiTEiT-rıl szó szóló 19771977-es Londoni Deklará Deklaráció ció és 19831983-ban az Ünnepé nnepélyes Stuttgarti Nyilatkozat az Euró Európai Unió Unióról.
A szerzı szerzıdésekben rejtve maradó maradó, gyakorlati politiká politikában gyö gyökerezı kerezı feladatok – Az Euró Európai szerzı szerzıdések csak érintı rintılegesen foglalkoznak az EiT fontossá fontosságával: né néhány cikk szó szól mindö mindössze a testü testületrı letrıl, amelynek tekinté tekintélyé lyét nagyon nehé nehéz precí precíz, kö kötelezı telezı és korlá korlátozott idı idıre szó szóló szabá szabályokba, fogalmakba foglalni.
A szerzı szerzıdésekben rejtve maradó maradó, gyakorlati politiká politikában gyö gyökerezı kerezı feladatok - A Maastrichti Szerzı Szerzıdés (hatá (hatályos 1993 óta) és az Amszterdami Szerzı Szerzıdés (hatá (hatályos 1999 óta) má már bı bıvebben foglalkoznak a szervezettel. - Fontos megjegyezni, hogy az EUSZ kijelenti, hogy a „ Taná Tanács, államllam- és kormá kormányfı nyfıi szintő szintő talá találkozó lkozója” ja” több funkció funkcióval is rendelkezik: egyhangú egyhangúlag dö dönt a bizonyos alapelvek valamely tagá tagállam által elkö elkövetett sú súlyos és fenná fennálló lló megsé megsérté rtésének fenná fennállá llásáról, kü különösen az emberi jogok, alapvetı alapvetı szabadsá szabadságok vonatkozá vonatkozásában; dö dönté ntést hoz a Gazdasá Gazdasági és Monetá Monetáris Unió Unió harmadik fá fázisá zisába tö törté rténı bekapcsoló bekapcsolódásró sról, és meghatá meghatározza, hogy mely tagá tagállam tölti be az egysé egységes pé pénz alkalmazá alkalmazásához való való csatlakozá csatlakozás felté feltételeit; feljogosí feljogosít a Kö Közössé sség bizonyos terü területein a fokozott együ együttmő ttmőködésre.
19
A szerzı szerzıdésekben rejtve maradó maradó, gyakorlati politiká politikában gyö gyökerezı kerezı feladatok
A szerzı szerzıdésekben rejtve maradó maradó, gyakorlati politiká politikában gyö gyökerezı kerezı feladatok
– A „Taná Tanács államllam- és kormá kormányfı nyfıi szintő szintő” ülései nem azonosak az „Euró Európai Taná Tanáccsal” ccsal”
– Hasonló Hasonló megkü megkülönbö nbözteté ztetést szü szüksé kséges tenni a tagá tagállamok kormá kormányainak állam és kormá kormányfı nyfıi szintő szintő hatalomgyakorlá hatalomgyakorlása (amely pl az Euró Európai Kö Központi Bank Felü Felügyelı gyelı Bizottsá Bizottságának elnö elnökének és alelnö alelnökének és má más tagjainak kinevezé kinevezésében érvé rvényesü nyesül) és az Euró Európai Taná Tanács kö között.
– A Bizottsá Bizottság elnö elnöke nem tagja pé példá ldául az elı elızınek, ugyanakkor tagja az EiTEiT-nek, nek, valamint a dö dönté ntéshozatali szabá szabályok sem ugyanazok
Az EiT ülésének megszervez ése megszervezé Az ülést általá ltalában az Általá ltalános Ügyek Taná Tanácsa készí szíti elı elı. Az Általá ltalános Ügyek Taná Tanácsá csának munká munkáját a COREPER ké készí szíti elı elı a KKBP szintjé szintjén mő mőködı Politikai Bizottsá Bizottság és a rendı rendırsé rségi és bí bírósági együ együttmő ttmőködésben érintett fı fıbizottsá bizottság közremő zremőködésével. A csú csúcstalá cstalálkozó lkozó elı elıtt né néhány nappal a soros elnö elnöksé kséget betö betöltı ltı állam kormá kormánya szé szétkü tküldi a résztvevı sztvevıknek a meghí meghívókat, melyek általá ltalában a napirendi pontokat is tartalmazzá tartalmazzák. Az EiT talá találkozó lkozóknak azonban nincs kö kötelezı telezı szabá szabálya.
Az EiT ülése Bár a talá találkozó lkozók menetrendje nem kö kötött, bevett gyakorlat, hogy az ülést az Euró Európai Parlament elnö elnökének beszé beszédével nyitjá nyitják meg. Mielı Mielıtt az EiT munká munkája hivatalosan megkezdı megkezdıdne, ı informá informálja az EiTEiT-t a parlament állá llásfoglalá sfoglalásáról a terí terítéken levı levı ügyekkel kapcsolatban. Rö Rövid megbeszé megbeszélés utá után a Parlament elnö elnöke elhagyja a termet.
20
Az EiT ülése
Az EiT ülése
Az elsı elsı napot általá ltalában a plená plenáris ülésnek nevezett munkaszakasz jellemzi és az EUEU-t érintı rintı aktuá aktuális ügyekkel kapcsolatos vélemé lemények kicseré kicserélésére szolgá szolgál. A fı fı taná tanácsterem teljesen el van szepará szeparálva a kü külvilá lvilágtó gtól. Ha az EiT egyik tagja kapcsolatba kí kíván lé lépni segí segítıivel, vagy egyik az állandó llandó képviselet egyik tagjá tagjával, akkor ezt gombnyomá gombnyomással jelzi.
A nap vé végén az elı elıterjeszté terjesztéseket felfü felfüggesztik a vacsora idejé idejére. Az államllam- és kormá kormányfı nyfık, valamint az Euró Európai Bizottsá Bizottság elnö elnöke vacsora kö közben tová tovább tá tárgyaljá rgyalják a felmerü felmerült ké kérdé rdéseket. A kü külügyminiszterek egy má másik szobá szobában vacsorá vacsoráznak és vé végsı gsı finomí finomításokat vé végeznek bizonyos dokumentumokon. Az államllam- és kormá kormányfı nyfık, valamint a Bizottsá Bizottság elnö elnöke a vacsora utá után a menetrend leginformá leginformálisabb ré részé szén, a kandalló kandalló melletti beszé beszélgeté lgetésen vesznek ré részt, ahol bármilyen felmerü felmerült ké kérdé rdést oldott kö körülmé lmények kö között és a legszigorú legszigorúbban bizalmas mó módon vitathatnak meg. Az elnö elnöksé kség és a Taná Tanács fı fıtitká titkára letisztá letisztázza a tá tárgyalá rgyalások eredmé eredményeké nyeként megszü megszületı letı következteté vetkeztetéseket, amit a nyilvá nyilvánossá nosság szá számára hozzá hozzáférhetı rhetıvé tesznek a következı vetkezı napon.
Az EiT ülése
A kö következı vetkezı fél nap munká munkáját a delegá delegáció ciók munkareggelije elı elızi meg. Ekkor alkalom nyí nyílik informá informális ké kétoldalú toldalú kapcsolatok kialakí kialakítására. A hagyomá hagyományos „csalá családi fé fényké nykép” elké elkészü szülte utá után, az utolsó utolsó plená plenáris ülésen vé végsı gsı formá formába öntik a csú csúcstalá cstalálkozó lkozó eredmé eredményeit. A szö szöveg megfogalmazá megfogalmazása hosszú hosszú idı idıt vehet igé igénybe, olykor az ebé ebédet is kihagyjá kihagyják. A szö szöveg formá formába önté ntése utá után kerü kerül sor a sajtó sajtótájékoztató koztatókra.
21