VAVYAN FABLE Fabyen Kiadó, Budapest 2009

VAVYAN FABLE

Fabyen Kiadó, Budapest 2009

© Molnár Éva, 2009

A kiadó írásbeli hozzájárulása nélkül tilos és peres eljárást vonhat maga után a m bármely részének sokszorosítása, illetve bármiféle adattároló rendszerben való rögzítése és feldolgozása, úgymint mikrofilmezés, fénymásolás, elektronikus vagy mechanikus kép- és szövegtárolás. Borító: Szerelem Melinda Ennek a könyvnek az elkészítése érdekében egyetlen újabb fának sem kellett meghalnia... Fabyen Könyvkiadó

Ennek a könyvnek a bevételéb l a hortobágyi Madárkórház Alapítványt támogattuk. www.madarkorhaz.hu A Fabyen Kiadó honlapja elérhet : www.fabyen.hu Kizárólagosan terjeszti a Tóthágas Plusz Kft. 1047 Budapest, Perényi Zsigmond u. 15. Telefon: 369-2670 Kiadta a Fabyen Könyvkiadó A kiadásért felel: Harangozó Margit ügyvezet igazgató Szerkeszt : a szerz szerkeszt je Korrektúra: Kiss István Készült 28 ív (A5) terjedelemben Nyomta és kötötte a Kaposvári Nyomda Kft – 290355 Felel s vezet : Pogány Zoltán igazgató Készült Kaposváron, a 2009. évben ISBN 9-639300-29-3 ISBN 978-9-639300-29-3

A játszók bemutatkoznak: Semmi olyasmiért nem rajongok, amiért mások ölni szoktak. A szerelmet kivéve. A Tudor Házat el bb meg kell venni, vagy bele kell születni, csak azután lehet dominázni benne. De nem árt tudni, hogy nem eladó. Kicsit gyakoroltuk a pankrációs jégtáncot a téli olimpiára. Shakespeare idejében nem tekintették irodalomnak a színm veket. Ez jócskán hehe, nem igaz?! Minden kornak más a ponyvája, de mindig a középszer ek az ördög k. Aetna Byran

Ön keservesen titkol valamit! Nos, nem kérdez sködöm, de annyit mondhatok: a méret nem perdönt ! Legyen nyugodt: a legkisebb dugó is megtalálja a palackocskáját!

Vegye tudomásul: csak az hal meg, akit elfelejtenek. És aki képes meglenni odaát a felesége nélkül. Drága Uly nem képes. Imogen Tudor

Nem mintha reszketnék a n sülést l. Ha létezik bige, akit az atya, a fiú és a szentlélek nevében is nekem teremtettek, zokszó nélkül elveszem. Rendezzünk téli olimpiát. Indulhatnánk szabadfogású korcsolyázásban. Miért? Miért? Mert hasztalan kerestem a maskarás rablókat, összeomlott alattam a ródli, verte a fejemet a kopogós mizéria, bámultam az extrém parkolást, betöltöttem a harminckett t – hát fogtam a tatyót, és behoztam. Rosco Hudson

Id nként elég furán viselkedik, olyan, mintha testen kívül volna, máskor meg kurjongat, hogy azért van nálunk, mert semmi másra nem jó, volt az évfolyamutolsó, egy toplúzer, egy antiász. Néha nem jön egy hétig, aztán azt mondja, iszappapoláson volt, de ez nem igaz, mert az iszappapolástól nem lesz kiszívott a nyaka, és a napszemüveg sem sül rá az arcára, de nem szereti, ha kérdezzük, elaludt-e benne a napon. (Boston Road)

Amikor még nem voltam MP-s, panaszkodhattam a mammográfián, a szemészeten, a fodrásznál, úton-útfélen, és nem kurrogtak le azzal, hogy „alacsonynak tetszik lenni a fájdalomt résének”, hanem mindenki igyekezett orvosolni a problémámat! Most pedig felbuknak bennem az emberek, és küszöbbe se vesznek... Csak épp arra járt, amikor elterültem a jégen, és majdnem összeütközött a szül csatornámmal. Mit nem mondok!? Szül csatorna?! Hol van az már!? Jut eszembe, a másik szüleményem is folyton kétségbe ejt! Azt hittem, férfit szültem, ám kiderült, hogy csak egy papucsállatkát! Geneva Byran

Barikám, ez nem hó! Kicseszett jégnek mondanám. A barátság nem els látásra születik, hanem felépül, ha van mib l. Olivio Byran

Nagy Puszi, bariságom! Vahina Fuscus

A ment ápolót is lekötözte, befáslizta, paraffinba fürösztötte. Ha folytathatta volna, biztosan bekanülözi szegényt, és agycsapolás sem kizárt!

Azt hiszem, nem lett boldogabb attól, hogy megtanult olvasni. Úgy járt, mint az emberiség az édenkerti kígyó almájával. Otthondoki

Hohohohó! Azt hiszem, öregszem. Már nem bírom a túlzott cipekedést. Amikor fiatalabb voltam, az örömszerzés még nem kilóra ment. Élvezet volt az ajándékozás, nem teher. Mostanában minden év végén sérvm tétre visz a szán. Már nincs olyan szervem, amelyik legalább háromszor ne lett volna sérves, visszeres! Operáció után stressztelenít kúrára röpítenek a rénszarvasok. A wellness-központban mindig találkozom a Húsvéti Nyuszival, Valentinnal, Halloweennal, Holtodiglannal és Kegyelettel, de már ez sem színtiszta öröm. Bel lük is folyvást csak a panasz d l! k is sérvesek, frusztráltak, fásultak. Azt hiszem, elhagyom a pályát. Ez már trógermeló, nem hivatás. Ti pedig jól tennétek, ha újabb legendát találnátok ki, vagy elfelejtenétek a karácsonyt! Mikulás (Vén Jóságos, Téltata, sz Apó, Télmuki stb.)

Ebb l a n ci-típusból tizenötöt adnak egy tucatként. Farok-öröm száj, sóoldat-mell, luxusvagina. Nem is értem, mihez kezd a többi szervével. Totális pocsékolás, hogy a fölösleges testrészeit is kénytelen karbantartani. London Bridge

Márpedig akár mell znek, akár hanyagolnak, nem leszek hajbókoló udvaronc! Inkább állva t röm a megaláztatást, semhogy térden csúszva nyaljak! Csak egyetlen normális famíliát mondj nekem, de név szerint! Troja Dupont

Mindig szívesen tanulok, csak éppen nem mindig szeretem, ha tanítanak. Winston Churchill

Imogen az elmúlt tíz évben f ként néhai férje emlékét ápolta, ám most a padlót. A vendégek rögtön befutnak. pedig ilyenkor szokta megbánni, hogy évhosszat jajongott nekik a telefonba, miszerint az idei már biztosan a legutolsó karácsonya (húsvétja, születésnapja etc.) lesz. Ennek következményeként öccse, húga és azok pereputtyai minden évben nála töltötték az ünnepi id szak napjait. Ez persze roppant terhet rakott az törékeny özvegyi vállára. Nyögdécselve dörgölte a parkettra fröccsent gyertyaviaszt, ektoplazmát. Mostanában sok elfoglaltságot adott neki a túlvilág. Talán mégse kellett volna mell zni a hivatalos médiumot a Drága Uly szellemének gyakori megidézésekor. Na ja, bizony ki nem hagyná a kapzsi banyát a mágiázásból, ha az nem kérne horrorösszeget némi asztalmozgatásért! A sarlatán némber arcátlanul sokat követelt. Vessen magára! Így aztán önhibájából nem találkozhat Uly szellemével. Holott Uly még boldogultan is rendkívüli férfiú. Kezdetben többnyire csak a szeánszokon jött el hozzá. Sajnos már akkor sem egyedül érkezett, s vele ellentétben két megidézés között nem mindegyik entitás tért vissza a másvilágba. Uly látogatásai immár szeánszfüggetlenek és csaknem mindennaposak, bár az búsító, hogy továbbra is társasággal jár haza. Vadidegen hullaárnyak kószálnak a szalonban, a terjedelmes hajlék egyéb helyiségeiben, a zegzugos pincében, de még 8

az Aranykez Uly által épített tucatnyi melléképületben, s t, a kertben is, lépten-nyomon hétfrászt hozva másokra. Neki is id be tellett, amíg megszokta a halvajárókat. Mázli, hogy a legközelibb szomszédok is arrébb laknak, mert holtbiztosan kipletykálnák t. Mi több, hírbe hoznák a körötte bolygó fantomokkal! Holott Imogen Tudor vígan modellt állhatna a Hitvesi Erény szobrához! Uly Özvegye kinézett az ablakon. A kertet vastag hódunyha takarta. Tíz éve nem volt ekkora hó. És persze ilyenkor nem akad férfi a háznál. – Uly, drágaságom! – rikkantotta. – Igazán hazalebeghetnél havat lapátolni! Talán én álljak neki?! Vagy Valdus, a beteges öcsikém? Netán Geneva, a menopauzás hugicám? Esetleg az ábrándos leánya, Aetna? Vagy unokaöcsém, a kisakaratú Olivo? Uramatyám, mindjárt itt lesznek, és még szalad a ház! Nincs kész a torta! Jaj, de ideges vagyok! Segíts drágám, hogy minden rendben folyjék! Ja, és állítsd le a szellemjárást! Még megijeszti valamelyiküket! Tudod, milyen gyenge a szíve Valdusnak! Genevának meg szitásak az idegei! Ugye tudod, Uly drágaságom?! Arról nem beszélve, hogy utálom ezt a sok taknyot pucolni utánatok, ezt az ektoplazmát vagy mitrutyit! Tehát Egyetlen Ulym: a szellemjárás adja át helyét a vendégjárásnak! Most! Oké? Uly nem válaszolt. Amíg élt, ilyenkor lapozott az újságjában. Oly m velt férfi volt! Nemcsak Imogen lelkében gyülekeztek sötét fellegek. Az égbolt is feketült. A dühödten tomboló szél a kéményen át a szalonba üvöltözött.

9

Aetna hírcsatornát keresgélt az autórádión. F leg az id járás-jelentés érdekelte. A m szerfalon lév h mér n a kritikus 0 fok villogott. Aztán ez a szám feljebb mászott valamelyest, majd visszacsúszott, s közben s n kiújuló szélrohamok rázogatták a kásásodó, jegesed úton guruló kocsit. Meglett a keresett adó. A bemondó ünnepi áhítattól rezgetett hangszálakkal hírközlésbe fogott. Az élettapasztalt lány sejtette, hogy a fickó hangja percr l percre kuglófosabb lesz. A karácsony elmúltával pedig er ltetetten harsogóvá válik majd, mint a szilveszteri trombita. A sütis orgánum a világban dúló balhékat ecsetelte, jóllehet Aetna érdekl dését inkább a körötte tomboló elemek csigázták. Megszólalt a telefonja. A kijelz n Troja, a v legénye neve jelent meg. – Visszahívhatlak néhány perc múlva? – kérdezte a lány. – Meghallgatom az id jóslást. – Ugye, hogy óvtalak az utazástól?! Mondtam, hogy kockázatos ilyenkor útra kelni. – Visszahívlak – sóhajtott Aetna. – Azért keresem most a közlési lehet séget, mert kés bb nem érek rá. Mivel magamra hagytál, találtam fontos elfoglaltságot. – Te mondtad, hogy nem neked való a cukormázas ünneplés, rokonozás, dédizés... – Ne hidd, hogy szemrehányást teszek. Fenét teszek! Független vagy, t lem nyugodtan családozhatsz, ha engem kihagysz bel le. – Jöhettél volna... – Meg is rülnék! Csak egyetlen normális famíliát mondj nekem, de név szerint! A tied meg különösen bolond, ha jól figyeltem a meséléseidre!

10

– Legfeljebb csak bolondos... – Bolond vagy bolondos, oly mindegy. Beszéljünk értelmes dolgokról. Belefogok az új könyvembe! – Nahát, örülök! Melyikbe? – Aetna letett az id jóslásról, a rádióban már zene szólt. A szélvéd n keresztülnézve amúgy is látta a halálos borzalmat. Az égboltról csüng hájas, fekete fellegzet szétfakadt, ólomsörétes csapadéközön zúdult a földlakókra. A többféle állagú, nyomasztó nedvedék legott az útra dermedt. A lány még egy órányira járt végcéljától. – Tudom, hogy érzékenyen érint, tehát er sítsd meg a szívedet – szólt Troja Miles emelkedett, diplomaosztó hangszínen. Híres neve máris tucatnyi könyvborítón szerepelt. – Kedvencedr l, az avoni bárdról írok tanulmányt. Remélem, sejted, hogy kegyetlenmód kritikusat. – Gy löllek – nyafogta Aetna. Bizonyos helyzetekben a férfi ellágyult a kölyökkutyás viselkedést l. Most is ez volt a cél. Nem akart vitázni. Különben Trojával nem is lehetett. Ismer i alighanem ezért illették t az Ex Cathedra, Géniusz, Agymen nevekkel. A férfi nevetett. – Mire hazajössz, be is fejezem. Huszárosan leszedem a keresztvizet Willr l. – Miért ingerelsz? – kérdezte a lány év hangsúllyal. Igyekezett az úton tartani a kocsit. A szélrohamok durva oldalvágásai sem segítették az egyenes irányú haladást. Ki is fakadt: – Emlékszel még, mire készülök? Shakespeare és John Donne koráról akartam írni. – Miért ne írhatnál? Máz ötezren írtak róluk. Én se félek árnyalni a képüket, bátran tedd te is! F leg azért, mert abszolút másképp látod a két igricet, mint én, az átkozott tizenhatodik századról nem is beszélve. – Nem is volt olyan átkozott! – jelentette ki Aetna. Kés n

11

harapott az ajkába: máris vitázott. – Nem-e? – Troja fels bbrend kacajt hallatott. – Pestisjárványok, pápistaüldözés, er szakos protestáns hitre térítés! Ez neked idillium? – Oké, prof – sóhajtott Aetna. – Momentán iszonytatóak a látási viszonyok. Az útmenti mez k hótakarója a szemem láttára lényegül át jégpáncéllá. A mostig prímán járható úton immár kásás trutymó váltakozik jeges trutymóval. A következ szélroham felborítja a kocsimat, és Imogen házáig görgeti. – Bekapcsoltad a biztonsági övet? – Be, a helyzetjelz t és a ködlámpát is. Mindjárt felteszek egy spirált és el készítem a jelz rakétákat. Lassan már magam se tudom, hol vagyok és merre van az út. – Otthon maradhattál volna. Finom ebédeket, vacsorákat znél, míg én alkotok, és az ablakon át néznénk az id járási csapásmérést. – Dicsértessél! – A lány lelépett a légihídról. A visszapillantó tükrön hintázó tollas kabalára meresztette mutatóujját: – Koncentrálj! Szeretnék épségben megérkezni Imogenhez! Eszébe ötlött, hogy egyetlen szül anyja is kocsiban ül. Geneva egyedül utazik, tehát maga vezet. Ez horror-el érzettel töltötte el a lányt. Mintha nem volnának elegend ek a pocsék útviszonyok! Ráadásul a sajátos vezetési stílusú mama mentálisan válságos. Habár ez nem akut kázus, több éve tart, és belepasszol a menopauza gy jt nev nyavalyakollekcióba. A gyér forgalmú út szélénél vánszorgó kocsikat kerülgetve megfordult a fejében, hogy máris visszapördül és hazamegy. Nem, nem! Kell neki az Imogen házát körülvev vidékies hangulat. Szüksége van az együttlétre ritkán látott, (általában) szeretett véreivel. Idegtép harminc kilométeres tempóban száguldott a viharosan borzalmasodó körülmények között. Mögötte felbukkant

12

egy másik adrenalinfügg . A regiment-lóer s szuperverda üvölt motorral közelített, majd kitört mögüle, mellécsúszkált a másik sávban, és vele együtt haladt, hol cikcakkban, hol pedig hernyóvonalban. A lány krétaszín ujjakkal markolta a kormányt. Az ABS neatyaisten pártfogásáért könyörögve gyors pillantást vetett a mellette kacsázó járgány vezet jére. A lapos kép , fiatal fickó el rehajolva vezetett, mintha kerékpárt hajtana. Egy-egy hajtincs lógott az arcába kétfel l, Aetnára mered szeme öklömnyire kidülledt és provokatívan villogott, nyelve kibuggyant a fogai közül. A versenyzési láztól tet l talpig áthatott férfi látni akarta, miként nyúlik meg a lány arca, mikor eldönget mellette. Ám hiába taposta a gyorsítópedált, mégsem döngetett el. A kocsi intelligens biztonsági berendezései racionálisra korlátozták a haladási sebességet. A legy zend lányt fixírozó sportsof r egyáltalán nem nézte az utat, az egyébként se látszott a magasból öml fagyadéktól. Mázlira, mert az aszfaltra terült jégdara elrettent látványa hátsófali infarktust, heresüllyedést, vetélést is okozhatott volna. Kamion döngetett szemb l. Mire behemót mivolta kivehevé vált, meglehet sen megközelítette a sávjában men szuperkocsit. A magas IQ-jú gépjárm zsigertép hangjelzéssel riasztotta a kihívó-lebecsül nézés fenntartásán fáradozó vezet jét. Aetna nem bírta figyelemmel kísérni a fickóval történteket. A félremenekülésre koncentrált. A monstrumot észlel sportsof r rémülten kivágódott a lány által felszabadított sávba. A heves kormánymozdulat megszánkáztatta kocsiját. Nanopillanatokon múlt a teljes siker. A kamion lökhárítója megpöccintette az iszkoló járgány hátulját, és még egy b sz

13

szélroham is lecsapott rá. A csúcsmodell verda hiperintelligens agya döntött: ezentúl okvetlenül elvégezteti az értelem-tesztet potenciális gazdáival! A kiszuperáltakat idióták, rollerre! kiáltással utasítja el az autóvezetést l. Közben a kocsi a hátsó kerekeire ágaskodott, majd visszahuppant, és ékírásos nyomokat hátrahagyva elhagyta az utat, erd sáv iránt. Aetna megúszta az összecsattanást. Efölötti megkönnyebbülésében úgy döntött, megnézi, épségben maradt-e az autóversenyz . A fékre lépett, aztán hamar visszatette lábát a gázra, mert a mögötte megfeneklett járgányból menteni kívánt fickó kipattant a kormány mögül, és pajszert lóbálva sántikált felé. A lány gyanút fogott: nini, Lapos Arc egyáltalán nem önmagát hibáztatja a verdatörésért! A kétszeres túlél és menyasszony harminccal tépett el a színr l. A történtekr l telefonon informálta a katasztrófavédelmet. Ezután az anyja hangját akarta hallani.

Télapó a pláza m hóval dekorált középterében ült egy fotelben, térdein egy-egy lurkóval, körös-körül bamba rénszarvasokkal, óriási díszdobozokkal, él szamaras betlehemmel, helyben baktató háromkirályokkal, szökúttal, szénabálákkal. Az ölében fickándozó lurkók nem érdekl dtek a feléjük nyújtogatott csokik, szaloncukrok iránt. Egyikük csócsált rágógumit ragasztott a Jóságos orrára, másikuk a szakállát tépdeste. A többiek, akiknek nem jutott hely az atyányi ölben, körötte hemzsegtek, avatottan fürge ujjakkal kutatták csizmája, palástujja, zsákja tartalmát. A szakállcibáló arkangyalka ultrahangon visított a fülébe: 14

– Hol az Ájpodom? Hol a navigációs mobilom? Hol a kvadom? – Hohohohó! – szólott Télatya. – Jó kisfiú voltál? – Mint az állat! Naná! Hol a szajrém? – Hohohohó! Majd ha eljön az ünnep estéje, megtalálsz mindent a karácsonyfa alatt. Feltéve, hogy jó kisfiú voltál. – Blablablabla! – vijjogta a másik térdén ficánkoló, tündérszer leányka. – És az én hajas babámmal mi lesz, he? Olyat akarok, amelyik pisil, kakil, énekel, f z és szexis! Különben beköplek, hogy molesztáltál! Télapó megbillegette a mutatóujját: – Hohohohó! Te is várd ki az idejét! Karácsonykor megtalálod a fa alatt a hájas babádat. Kérdés persze, hogy jó kislány voltál-e! – Most akarom a babámat! Azt merted mondani rá, hogy hájas?! Ha nem kapom meg máris, azt fogom kiabálni, hogy malacságokat sugdostál a fülembe! – Hohohohó! A Mikulás bácsi aszexuális, kicsi lány. Ezt persze még nem értheted. – Te nem érted! Ha nincs pisil s, kakilós, énekl s, szexel s baba, azt fogom visítani, hogy... Az angyali sráchad felügyeletével megbízott középkorú hölgy összecsippentette két ujját a lányka nyelvén, csendesítésképpen. Mindkét ajándékkövetel t kikapta a Jóságos öléb l, és gránátalma szín arccal odébb terelte-vonszolta az impulzív kölyköket. Téltata fejcsóválva nézett utánuk, orráról rágógumi-ragadékot kapargált. Úgy határozott, ideje tovább indulni. Alig maradt ajándék a puttonyában. Mindjárt felül a szánjára, zsákja újratelik, és még id ben széthordja az aranyos gyermekek által rendelt csomagokat. Felvette a közelében lév tálcáról a neki készített üdít t, és

15

szomjasan elkortyolta. A jobb sorsra érdemes Szeretet Bácsi nem is sejtette, hogy italát egy atyeista (vagyis télatyótagadó) személy keverte boszszúból. Ugyanis a pláza kulturális programjait szervez , ital-és bajkever fickó a hazug télfater-mítosznak tulajdonította vakarcs korából ered frusztráltságát, amely mind gyakrabban késztette t furcsánál furcsább, esetenként bizarrabbnál perverzebb dolgok m velésére. Az ifjú extrém mostanában f ként amiatt idegeskedett, hogy a zsaruk már a nyomában lihegnek, ráadásul a Fejbeli Hangok azt is megmondták neki, hogy Szeretet Bácsi nem is lappföldi, hanem rend rkopó, mégpedig álruhás! Vagyis tehát jól sejtette: a Mikulás kamukulás! S mint olyan, tehet mindenr l! Hát akkor most haha, s t höhö, hihi! Az utána szaglászó álfater megitta az egyik terhel b njelet! Amellyel a frusztrációja kiéléséhez szükséges alanyokat szokta lebénítani. Ez mind semmi, mert a többi korpusz deliktit az imént csempészte be Téltata puttonyába. Így hát a Vén Télszivarnak álcázott hekus rövidesen lebukik, és sittre megy, cirka hatvan évre, helyette. Hiába no: aki zseni, az lángész! A szomját oltott Jóságos felmászott a szánra. A rénszarvasfogat a leveg be emelkedett a gúnyosan üvölt szélben, er sböd csapadékozásban. Vénséges Atyó felhajtotta kámzsáját. Jelképesen és valóságosan is megtelt a hócsizmája a jéggel, faggyal, ónos es vel. Mérhetetlenül igazságtalannak tartotta, hogy nem a trópusokon hisznek kéménymászó és ajándékozási hajlamaiban, hanem a fagyosabb égöveken. Úgy döntött, ezentúl nyáron lesz karácsony. Miel tt problémáját megoldhatta volna, felfigyelt arra, hogy fenemód különösen érzi magát.

16

Mal r és Affér, az Anibal ikrek elhagyták valahol a pénzkeres sísapkájukat, így els sorban megfelel álcára vágytak, tudván: az istenverte üzletközpont tele van kandi kamerával. Miel tt akcióba lendülnének, el kell tüntetniük – amúgy csodás – jellegzetességeiket, úgymint vörös haj, zöld szem, nagy orr, csókszáj. Éjpilleként vonzódtak hozzájuk a n cskék; valamelyik hódolójuk becézte csókszájnak kicsiny, ám dús és vértelt ajkukat, s a hízelg nevezet rájuk hagyományozódott. Születésük óta megkülönböztethetetlenül egyformák voltak, így hát okos édesanyjuk elhatározta, megjelöli egyiküket, hogy legalább tudja: az a fiúcska Baaron. Fogott egy konyhai kést, és x-et karcolt vele a kisded füle mögé. A mászékony poronty gyorsan eliszkolt a vérengzésb l, és kínjában fejbe csapta mit sem sejt fivérét, Caaront. A bántalmazott hangos bömbölésben tört ki. Anyja felkapta, vigasztalta cseperty jét, majd annak füle mögé pillantott, és nem hitt a szemének: hiszen nem is látszik a jelölés! Újfent kést ragadott, ezúttal er sebben megnyomta a pengét, hogy az x biztosan bevés djön, a kölyök azonosíthatóvá váljék, és legalább a bömbölésnek is legyen komoly kiváltó oka. A gézengúz ikerpár hamar kin tte eredeti keresztnevét. Már az óvodában rájuk ragadt az Affér és Mal r csúfnév, kiérdemelten. A dedóvóban használt fogkefét, poharat és egyéb holmikat sajnálatos módon nem lehetett e nevek alapján megjelölni, ezért a dadus bilincset rajzolt-hímzett Mal r és bitófát Affér használati tárgyaira, a könnyebb megkülönböztetés, valamint el jelzés végett. Kés bb a vezetéknevük okozott gondot. Kiváltképpen azok számára, akik megpróbáltak gúnyt zni bel le, Canibalnak ejtve azt. A csúfolódók rendszerint vérz orral kotródtak kifelé az általuk generált vészhelyzetb l. Egy ízben egyikük szembe-

17

szállt a felborzolódott fivérekkel. k pedig megmutatták: kannibálok is tudnak lenni, ha nagyon motiválják ket. Felnövekedvén megállapították: a monotóniát nem nekik találták ki. A továbbiakban szóba sem került köztük a hivatali munkavégzés vagy egyéb gályatéma. A gyors pénzszerzés híveivé szeg dtek. Ezúttal is hasonló okból jártak a plázában. Nem el ször, jellemz en. Tizedmásodperces pontossággal tudták, melyik bolt biztonsági re gyorsabb futásban, gázspriccerrántásban; ki mekkorát tud ütni; széles ívben kerülték a motoros-cucc butik gorilláját, annak kétamnéziás balhorgai miatt. Maguk közt fogadkoztak, hogy egyszer még úgyis belekajálnak a zúzós ökl vagyon rbe. Korábban kifigyelték, hogy a jelmezkölcsönz ben nincs les kamera. Rajongván a farsangot, halloweent, nem is búsultak tovább sokoldalú robbery-sapkájuk elvesztése miatt. Befordultak a boltocskába. Az eléjük pattanó vev menedzser ajkai szólásra nyíltak. Mijáratuk fel l érdekl dött volna, mid n egy ököl csapódott a homlokába. Noha csupán egyamnéziás kólintást kapott, a kondizatlan boltos lefeküdt, szeme fennakadt; már csak be kellett görgetni testét a pult mögé. Mal r vámpíröltözéket választott, ilyen lévén a lelki alkata. Fejére háromszöglet , száztollas kalapot illesztett. Ez ugyan egyáltalán nem illett a szipolyviselethez, de hát rögzött stílustör volt. A romantikusabb Affér barokkos királylány-ruhát öltött, abroncsszoknyásat, mély dekoltázsút, koronás fátyollal. Nem talált megfelel méret topánt a lábára, maradt hát az edz csukájánál, ily módon is stílust tört. Ujjlenyomat-palástoló keszty t sem leltek, csak olyan akadt, amely hónaljig felért, ujjai viszont egyáltalán nem voltak. Úgy vélték, az ujjatlan modellt favágók és asztalosok bérlik el sze-

18

retettel. Kölcsönvettek két pár mosogatókeszty t a vev menedzser privát holmijából, továbbá néhány kézigránátot az arab terrorista maskarák alapfelszereléséb l, és pénzvadászatra indultak. Mal r arcát gumimaszk, Afférét könnycseppmintás arafátyol takarta. Kiszemelték a lottózót. Nem volt nehéz a választás, villogó felirat hirdette a nyertes húzás után járó horribilis nyereményt. A lottókr zus címre pályázó vásárlók kilóra vették a szelvényeket, a kasszát bankók dudorították. A vámpír is kitöltött egy fortunacédulát, beikszelte lábméretét, születési dátumát, fogai számát. Amikor a fiatal pénztáros az ellenértéket kérte, galléron ragadta a lányt, és kézigránátot rántott. Foggal tépte ki a biztosítószeget, hüvelykujjával leszorította a durrantópecket. Amíg sakkban tartotta a kimeredt szem ottlév ket, a fátylas királylány lekapta a közelében ácsorgó tinédzser jókora hátizsákját, s belehajigálta a kasszában és az asztalfiában púposodó pénzt, pluszban rekvirált még néhány kézitáskát, bukszát, retikült. A vámpír megcsókolta az alibiszelvényt, nyakon harapta az aléldozó lottólányt. Aztán loholtak, röhögve és lélekszakadva. A vérszívó fenyeget en lengette az életh kézigránátot, nehogy valakinek eszébe jusson utánuk csörtetni. Különben is, le a törvénykezéssel!

Hudson és Bridge az üzleteket járták, hátha megpillantják a nászajándéknak alkalmas holmit, ugyanis lövésük se volt, mi szépet vehetnének járomba készül barátjuknak. – Valami tréfásat? – töprengett fennhangon Bridge. 19

Hudson felnyögött: – Jaj, ne! Hallani se bírok pukipárnáról, kétutas vibrátorról, gumiapácáról. Triviális, snassz, bl d. – Jól van, de akkor mit vegyünk? Kávéf t? Társa legyintett. Bridge folytatta, eldöntve: mindaddig sorolja ötleteit, míg a másik azt nem mondja: igen, ez már lecsó! – Pohárkészletet? Kakukkos órát? Ágymelegít t? Masszírozót? Fogamzásgátlót? Fogantatót? Gyermekágyat? Gyermekágyi depressziót, lázat? Lovaglópálcát lakkcsizmával? Toronyórát lánccal? Szobaszök kutat? Húsdarálót? Búvármixert? Villamos habver t? Hudson felsóhajtott: – Te, ez a barom Wilson tényleg megn sül? A kérdezett vállat vont: – Hát, gondolom. Ezért tart ma legénybúcsút. – Miért nem inkább a leánybúcsúba megyünk? – merengett tovább a másik. – Úgy elbúcsúztatnám a menyasszonyt, mint a vöcsök. – Nem bírod a csajt? – Mégiscsak az egyetlen barátunkat akarja elhappolni el lünk! – morrant Hudson. – Most komolyan! Mi bajod vele? A magas, sötét hajú, harminc körüli férfi vállat vont. – Fene tudja. Úgy érzem, túlsággal rátelepszik Wilsonra. Hamarosan véget vet a közös programjainknak. Elveszítünk miatta egy barátot. – A melóban úgyis együtt lehetünk. És a csaj sosem fogja biztosan tudni, mikor végeztünk, hála az id beosztásunknak. Tehát szerintem minden maradhat a régiben. Hudson felsóhajtott: – Ha Wilsonra gondolok, csillagszem csikót látok magam el tt, akit kevély gazda tör nyereg alá. Mihelyt ráül, a ló sze-

20

mében kilobban a csillagfény. – Nyugi, Rosco! Nem te n sülsz meg! – Nem mintha reszketnék a n sülést l. Ha létezik bige, akit az atya, a fiú és a szentlélek is nekem teremtett, zokszó nélkül elveszem. Csakhogy nem létezik. Különben már ráakadtam volna. Nos, ezért kerülöm a romantikus irodalmat! – Jaj, te istenigazából hülye! – nevetett a magas, sz ke, kék szem Bridge. – Wilson szerelmes. Nem ezt irigyled t le? – Nemsokára kitárgyalhatjuk a témát a könnyes-bús legénybúcsún. – Holnap kivel karácsonyozol? – Akivel te – vetette oda Hudson. – Az anyámmal? – bámult a másik. – A saját anyámmal – vigyorgott a sötét hajú. – Meg az apámmal, az állapotos húgommal és a férjével. És majd vacsorahosszat nyaggatnak: kivel járok, miért nem járok valakivel, mikor n be a fejem lágya, mikor nemzek végre névhordót? A névhordó az, aki továbbviszi a család nevét. Érted már, miért nem vagyok karácsony-fan? Bridge óvatosan megjegyezte: – Holnap Ilma is eljön. Bemutatom t anyámnak. – Na, csakhogy! – lelkesült Hudson. – És beavatod végre? – A titkomba? – Mi másba? – Nem vállalnád át helyettem? – Meghibbantál, London? – csodálkozott a sötét hajú. – Én áruljam el a n dnek a te titkodat? – Neked nem olyan ciki! – Úgy látom, ma komolyan kell foglalkoznunk egymás férfiállati, sötét lelkével! – Magam is ett l tartok. – Bridge felcsillant. – Vegyünk egy láda piát! Ja, tudod, mi a meglepetés? Nem sztriptíztáncos csa-

21

jok jönnek éjfélkor. – Hanem? Ki szervezte a bulit? – A menyasszony. Ki más? Szóval éjfélkor beállít egy pszichológusn , és elcseveg Wilsonnal. Meg bárkivel, aki csak igényli. – Ez komoly? London Bridge bólintott. – Az ara ötlete volt. Hogy ne legyen olyan sablonos. – Legalább jó b r az agyászn ? – Mindegy, mert titkon Wilson is szervezkedett. Kicsit kébb mégiscsak lesznek vetk táncosn k. – Na, én máris hazamegyek! – Ne hisztizz, Rosco! Egy napon majd neked is legénybúcsút tartunk. – Engem ne búcsúztassatok. Kivétel leszek: nem változom él halottá az esketés után. Az én nejem másféle lesz, mint az eddigi csajaim. – Te választottad ket – jelezte Bridge. – Persze, mikor a férfiember választ, még nem tudja, mit rejt a smink. Amint mögé pillant, jön a pánik, a nyúlcip . Eddigi kapcsolataim túlnyomórészt azért fuccsoltak be, mert a bulák feszt arénáztak a melóm miatt. A megismerkedéskor roppant erogénesnek találják a zsaruságot, kés bb ugyanez ad okot a hárpiázásra. – Ismer s helyzet. Miért nem szedünk fel kollégan t? Hátha megért bb lenne. – Melyik kollégan re gondolsz? – kérdezte Rosco Hudson. – Eddig egyikükt l se dobbant félre a szívem. Na persze, nem zárkózom el a csodától. – Oké, akkor vegyünk piát, gumin t. A legénybúcsúra. Ami a nászajándékot illeti... – Wilsonnak nem kell már gumicsaj. Megn sül.

22

– Nem is azért, hanem mókából. Betértek a Megnyalod a tíz ujjam nev kéjshopba. Szemügyre vették az „igényes kivitel , valóságszer , háromutas babák” kínálatát. Hírneves szexdémonok plasztikverziói versengtek kór- és egyházi n vérekkel, szobalánnyal, rendrn vel, titkárn vel, nagymamával, diáklánnyal... – Ez baromság! – fintorgott Rosco a mindenfel l vörösl gy sizmok láttán. – Ugyan már! Gondolj a töm baba el nyeire! Hudson elvigyorodott: – Például nem érez lábszagot – gondolta hangosan. Megjegyzése érzékenyen érintette Londont. – Ugyan már! Ez most miért akkora poén? A töm babák fokozzák a kreativitást. Fejlesztik a képzel er t. – Tényleg izmos fantázia kell ahhoz, hogy az embernek kedve támadjon bedugni valamijét egy ilyen légpárna valamijébe. Nem mellesleg a pirosan kerekl testnyílások stoplámpaként hatnak rám. – Totálisan pr d vagy, Rosco! – Nem pr d vagyok, hanem impotens az efféle pótszerekre. Nem ítéllek el, ha te erre gerjedsz. Cserébe nézd el nekem, hogy nem tudok azonosulni veled. Ennyi. Ha szerinted ez iszonyú vicces, rendben, vegyük meg valamelyiket. Azt viszont vállalom, hogy mindenki szeme láttára végigcipelem a légpárna csajt a plázán. – Na persze, a gumin balhésabb oldala jobban tetszik – dünnyögte London. – Na, de ha már ilyen helyen járunk, alaposan nézzünk körül. Te ismered Wilsonék szexelési szokásait? – Honnan ismerném? – bámult rá Hudson. Bridge lesütötte a szemét. Zavarában a f vér szexbaba vérvörös szájgy jében babrált. – Egyszer megkértek, hogy filmezzem le ket, miközben...

23

Szóval kamatyolás közben. Rosco felderült: – Akkor megvan! Kameraállványt kapnak nászajándékba! Lefilmezted ket? – Dehogyis, elmarhultuk a dolgot. Pedig szerintem komolyan gondolták. Éjjel majd átcsevegjük a témát az agykurkásszal. Vagyis azt, hogy némelyek szemtanúk el tt szeretnek kufircolni. Neked sosincs ilyen késztetésed? Hudson vállat vont. – Láttál már kettyinteni? – kérdezte t n. – Nem. – Akkor nincs. Kifizették, felpumpáltatták az ajándékot. Rosco magához vonta a fityulás, miniruhás szentanyát. Az eladó fanyar vigyorral engedte ki ket az ajtón. A folyosóra sétáltak. A pláza fels emeletén jártak. A középs szint fel sikoltozás, ordibálás hallatszott: – Segítség! – Kapják el ket! – Fogják meg a disznókat! – Rohadt tolvajok! – Terroristák! – Vigyázat, robbantók! – Kézigránát van náluk! – Meger szakoltak a szemetek! – Álmodtad, nyuszikám! – Segítség! Gyilkosok! A két zsaru tüstént felpörgött. A lefelé vezet lépcs sor messze volt, az alanti izgalom kiváltói amúgy is az ellenkez irányba loholtak furcsa öltözetükben, kézigránátot lengetve. A folyosót szegélyez korlátról felfújt gömbökkel, angyalokkal, télapókkal dekorált kötelek lógtak a földszinten lév

24

szök kutas, szamaras, háromkirályos csendélet fölé. Rosco a fogai közé harapta az apáca csuklóját. Ily módon szabaddá tett kezével megragadta az egyik kötelet, és annak ékességeit durrogtatva siklott lefelé. London habozás nélkül követte társát. Gyorsabban haladt, mint a zárdasz zcipel . Félúton átlendült egy másik kötélre, nehogy elüsse Hudsont. A légbel dekorációk az altestének ütközve, hangos pukkanások közepette múltak ki. Még négy-öt métert kellett volna lefelé csúsznia, mikor megpillantotta maga alatt a hívogató szénabálákat. A szamarat is észlelte. A felfelé bámuló, moccanatlan füles díszletnek látszott. Bridge levet dött a kötélr l. Fenékre érkezett, szétrobbantva a lazán összekötözött bálákat. Széna- és porfelh kavargott a leveg ben. A csacsi zokon vette a molesztálást. Hátsója megemelkedett. Rosco is elengedte a kötelet. Felfogta, hogy a bálák immár aligha tompítanák a zuhanást. Úgy intézte, hogy becsapódáskor a szexapáca legyen a légpárnája. A szentanya istenesen fékezte a landolást. Kevéssel arrébb a felrúgott London Bridge szárnyalt a leveben. Röpke légi útja során ledominózta a helyben baktató háromkirályokat. A betlehemet szegélyez kerítést átszakítva az egykedv birkák közé zuhant. Megütötte fejét, farkcsontját. sz szamárátkozás hagyta el ajkait. Hudson lepattant az apácáról, és keményen rámeredt az újabb rúgáshoz készül patásra. A csacsi megjámborult, menten tudva, melyikük az alfahím. Ez utóbbi felkapta az életment szexbabát, lábra rántotta nyüszít társát, és folytatták az üldözést.

25

Az élen loholó Anibalék örültek, hogy kerget ik a kézigránátoktól tartva egyáltalán nem siettek megközelíteni ket, csak tessék-lássék zték a fogócskát. Az optimális helyzet sajnálatosan hamar módosult. Az újonnan csatlakozott két langaléta sprinter vagy nem ismerte fel a lóbált gránátokat, vagy ha igen, tudták: a jelmezbolti változat nem durran. Afférék az els benyomás alapján attól féltek, zsaruk eredtek a nyomukba, ám e feltevésnek több tény is ellentmondott. A langaléták 1) nem viseltek egyenruhát; 2) nem voltak kopaszok; 3) nem ettek fánkot; 4) piszok gyorsan futottak. 5) A sötét hajú kerget még az üldözés kedvéért sem vált meg a szexbombázójától. A bokájánál fogva vonszolta magával a muffost, az pedig oly igyekv n lebegett mögötte, mint akinek beígérték, hogy a rohanás végén felteszik a gé-jére a pontot. Márpedig a zsaruk nem gumin vel égetik magukat, k dögkomoly fazonok. Még a mocskos-korrupt-állat fajtájúak is titkolják aberrációikat. A vörös hajú ikrek már éppen elhitették magukkal, hogy minden rendben, a tikkasztó versenyfutást leszámítva, mikor a parkolóba kirobbanva észlelték: amíg k benn id ztek, künn kitört a világvége. 1) Jeges, löty s okádék ömlött az égb l; 2) megjöttek az egyenruhás kíberek. Affér megvakarta az x alakú forradást a füle mögött. E mozdulattól mindig briliáns ötletei támadtak. Most is így történt. A kocsiból kikászálódó rend rpáros felé lódult, mint zött királylány, és hátrafelé mutogatva teljes szuflából üvöltött fátyola mögül: – Csakhogy! Végre! Segítség, biztos urak! Kapják el azt a két ámokfutót! Ki akarnak nyírni! Vigyázat, robbanó szexbaba

26

van náluk! L jék le ket! Mal r, a hajszolt vámpír, kifulladtan csatlakozott az el tte óbégatóhoz: – Odabenn mindenkinek vége! Csupa vér a pláza! Segítség! A két buzgó mundéros észlelte a megrökönyít jelmezeket, a falsápadt vámpír soktollas kalpagját, a fátylas királylány hátán púposodó zsákot; a maskarák mögött nyomuló sereget. Noha mindezek okot adhattak volna az alapos gyanúra, mégis mindketten az ámokfutóknak titulált fickókra fixálták figyelmüket, különösen a robbanó szexbabásra. A stukkercsövet is rájuk fixálták. A furmányos ikrek elnyargaltak a megkavart kíberek mellett. A zsarumobilba vet dve diadalmas sátánkacajjal elhajtottak. A fakabátok nem észlelték a kocsilopást, k a szexbabás merényl t és a másik ámokfutót akarták lepuffantani. Kétszer is a cip orruk elé l ttek. A céltáblák siettek, hiszen a b nöz k szöktek, mint a szusz. – Nálad van a jelvényed? – hadarta társának Bridge. – Mire el venném, lel nek – lihegte Hudson, átugorva egy száguldó pisztolygolyót. – Csúzli nuku? – Nuku. Mialatt ezt tisztázták, lábnyújtásnyira megközelítették a két egyenruhást. A serény rendtev k halálos komolysággal l ttek a cip jükre, holott mind a cip k, mind gazdáik siralmasan fegyvertelenek voltak. Rosco emelt hangon informálta a mundérosokat, sokadszorra: – Zsaruk vagyunk, tökfejek! E pillanatban megcsúszott az égb l öml mizérián. Egyik kezével továbbra is a szentanyába kapaszkodott, a másikkal ka-

27

ron ragadta Londont. Így hát társa is megsikamlott. Fels testük hátrabillent, jobb lábuk el relendült. Sajátos díszlépésben, vészsebesen haladtak el re, mint egy gyorshajtó jégtánctrió. Frontálisan elütötték a szívózó kollégákat. A gázolás pillanatában megest eldörrentek a fegyverek. Fortunás helyzet volt: a skulók elloholtak a Hold felé, persze csak vakon, mert a felh zet miatt semmilyen leteríthet égitest nem látszott. Rosco könyökütéssel hatástalanította a legázolt kollégát. Bridge az öklére húzta a másik túlbuzgó jár r ábrázatát, remélvén, hogy az arckorrekció bölcs zsarut csinál bel le, mire magához tér. Elkobozták az ájultak csúzlijait, tartalék tárakat is gy jtöttek lük. Gyors körpillantással felmérték a helyzetet. A lopott zsarumobil éppen kigördült a parkolóból. Bridge kocsija az objektum túlsó végénél ácsorgott. E drámai pillanatban ezer lóer s, ezüstmetál gengszterbatár vágódott be a bejárat el tt lév kerekesszék piktogramos helyek egyikére. Sportos satufékezéssel állt meg, az els ajtók kicsapódtak. Hibátlanul épkézláb, sz rmebundás, napszemüveges fickó pattant ki a kormány mögül. A másik oldalon el bukkanó n t csupán az öltözete különböztette meg a Rosco kezében lóbált babától. Hudson félrelökte az apácáját bámuló fickót, magához ragadta a kocsikulcsot. Bevet dött a kormány mögé, a szentanyát hátragyömöszölte. Az anyósoldalon Bridge arrébb tessékelte a miszartm velszhapsikám gondolatot fejteget n t, és a kocsiba ugrott. Mire a lefoglalt cséza gazdája fegyverre kapott, Rosco padlóig taposta a gázpedált, tetszet s piruettel kipördült a parkolóhelyr l, és a csaklizott zsarumobil után süvített.

28

– Basszasz, basszasz! – nyögdécselt London. Mindkét kezével az ajtó fölé szerelt kapaszkodót markolta. – Észrevetted egyáltalán, milyen az út? – Mire tippelsz? – fintorgott Rosco. Jobbra söpört a menekül k után. Az aszfaltot borító mizéria következtében teljes körfordulattal abszolválta a kanyarodást. Mihelyt a kocsi egyenesbe került, talajszintig nyomta a gázpedált. A közlekedés többi résztvev je kevéssé akadályozta haladásukat. Azok a csúszósság miatt már korábban elgyámoltalanodtak, aztán a villogó, szirénázó jár rmobil az útszegély mellé szorította járgányaikat. Nem is tértek vissza a sávjukba, észlelvén a rend rkocsit üldöz batárt. Szép kis karácsony várható, gondolták búsan, ha már nem a zsaruk zik a rosszfiúkat, hanem fordítva, hisz a denevér is látja, hogy a hátsó járgányt drogpénzen vették, nagykutya dílerek villognak efféle verdákkal. A rutinos London Bridge hamar megszokta az újabb életveszélyt. Úgy döntött, ha már nem vezethet, leköti magát valami mással. Gondolkodni kezdett. – Tulajdonképpen miért loholunk utánuk az egyetlen életünk kockáztatásával? – t dött fennhangon. – Én is ezen agyalok – ismerte el Rosco. – Megvan a mobilod? Felhívnád az ügyeletet? Hátha ott tudják, mi történt a plázában. Mire a vadul száguldó zsarukocsi nyomában a külvárosba gyorskorcsolyáztak, Bridge választ szerzett a kérdésre. Társával is megosztotta az információt, miszerint: két fickó betört a jelmezboltba, leütötték az eladót, maskarába bújtak. Így kicsípve a lottózóban támadtak, elvitték a kasszát és a kartávolságon belül tartózkodók ingóságait. Azóta kiderült, hogy fals kézigránáttal fenyeget ztek.

29

Az üldöz cséza meteoritsebesen haladt, a kenyeres pajtások összenéztek. – Mi pedig úgy hajtjuk ket, mintha vérengz terroristák volnának – sóhajtott Hudson. – Ismert a kilétük? – A biztonsági rök szerint k a „sísapkás támadók”. Két ravasz, tökegyforma fickó, hetente többször is lecsapnak valamelyik plázában, kifosztanak egy-két üzletet, és lelépnek. Ügyesek, megfoghatatlanok, ördögien verekednek-harapnak. Vérdíjat is kit ztek rájuk. Az ügyeletes szerint egy priuszos ikerpárról van szó. Anibal a családnevük. Er sen körözöttek. Rosco feldolgozta az információt. Bólintott. – Bevarrjuk ket. – Totál hülyeséget csinálunk, nem gondolod?! Mindjárt lerongyolunk a kontinensr l két piti rabló nyomában! Vagy fejre állunk az égb l öml ordenáréságban! Fél óra múlva töksötét lesz. A buli el tt még haza kéne mennünk átöltözni... – Öltözés el tt még lábat mosunk – vetette közbe Rosco. Elsuhantak egy tábla mellett, amelyen a mögöttük maradó nagyváros nevét átlós vonal szelte át. A villogó tet lámpás zsarumobilt követve erd vel szegélyezett útra kanyarodtak. A hegymagas jegenyefeny k között máris besötétedett. Az áradó jéges féleség megroggyantotta a fák lábánál fehérl havat. Az ekként keletkezett amorf kupacok higanyos szín páncélozásra emlékeztettek. A reflektorfény tompán, szürkésen ver dött vissza róluk. – Leszállnál a lábamról? – morogta Bridge. – Bizonyítottan tudod, hogy hiába súrolom-sikálom, és az orvostudomány is tehetetlen! Fura, hogy szerinted a gumin nem poénos, a lábam viszont annál inkább! Mellesleg miért hurcoljuk magunkkal, ha nem poénos? – A lábadat? – A gumin t!

30

– Kezdem megkedvelni. Mindjárt nevet is adok neki. – A végén még családot alapítasz vele. – Épp ezért beszélj róla tisztelettel. Egyel re, míg jobb nem jut eszembe, Szent Anyámnak fogjuk szólítani. – Ó, a Szent Anyádat! – nyögte London. – Nem is kajáltunk! Máris éhen döglöm! Forduljunk már vissza! Újfent szólok: ma éjjel Wilson legénybúcsújára vagyunk hivatalosak. – Estére b ven ott leszünk – ígérte Hudson. Ha csak leheletnyi, halovány el érzete is lett volna az el ttük álló éjt illet en, bizonyosan visszafordul. Vészsebesen siklottak a bibliai hétcsapást is felülmúlni igyekv éjszakában a provinciális tájék felé. Fortuna sóhajtva lemorzsolódott róluk.

Vahina Fuscus kihangosítóval telefonált, hogy mindkét kezét szabályosan a kormányon tarthassa. Két hívás között hátraszólt gyerekülésbe szíjazott porontyának, arra kérve a tünemény tízévest, hogy vezetés közben ne hajigálja t papírgalacsinnal, narancshéjjal, almacsutkával, csokis sztaniolból gyúrt golyókkal, ne rugdalja az ülése hátulját, és ne cicegjen, miközben fontos távbeszélgetéseket bonyolít. Az els százötven kilométeren elrendezte munkahelyi dolgait, hogy a vezetésére bízott irodában addig se fagyjon le az élet, míg a jövend belije rokonainál bájolog vidéken. Az út finisébe kanyarodva úgy döntött, felhívja v legényét. Olivo ugyan nem a jegyeseként tartotta számon magát, ám Vahina szerint ennek rapid módon változnia kellett. Tovább kell lépniük, mégpedig az oltár felé. A karácsony a szeretet, a lánykérés id szaka. Az elkövetkez napokban bevet minden i rafinériát, úgymint id s rokonok megnyerése, Olivo végs 31

szexuális leigázása, aztán learatja a diadalt, vagyis megkéreti a kezét, és kegyesen igent felel. – Nagy puszi, barikám! – búgta a mikrofonba a legdögösebb hangján. – Ugye jól vagy, semmi bajod? Rémes az id járás! Képzeld, jeges hó esik, és eddig még egyetlen úttisztító géppel se találkoztam! Mindjárt felhívom az útfelügyeletet, és alaposan beolvasok nekik! Haragszom ám rád, amiért nem bírtad elintézni, hogy együtt mehessünk a retyerutyádhoz! Odaértél már? Ott van mindenki? Készítsd el ket a jövetelemre! Ne vágjanak nekem savanyú pofát vagy valami! Nem akarom végigb gni a karácsonyt, elvégre az nekem is ünnep. Ilyenkor kéne kipihennem az egész évi hajtást... Olivo beleköhintett a monológba. Vahina gyanakodva elnémult. – Barikám, az a helyzet, hogy még el sem indultam – habogta a férfi olyan hangon, mintha máris a szégyell sarokba vonult volna, küldetlenül. – Sajnálom, elhúzódott a munkám. Csak most végeztem a beüzemeléssel. De most már minden klafa, a berendezés prímán m ködik, én meg kabátban vagyok! Perceken belül kocsiba vágom magam, és repülök utánad! Itt is pocsék az id . Nem is tudom, milyenek az utak. Hamarosan kiderül, nem igaz, barikám? Na, de csak kétszáz kilométer. Semmi az nekem! Percek alatt letekerem! Te addig ismerkedj meg a nénikémmel, bácsikámmal. Az apróbb bogaraikat leszámítva rendes emberek. – Ugye, csak viccelsz!? Nélküled állítsak be közéjük? Idegen helyre? A naftalinos mili be? Megvesztél? – Jaj, barikám, ne drámázz! Imogen nem eszik embert, örülni fog neked! Mondta a telefonba is, amikor szóltam, hogy megyünk. – Mit mondott? – „Jaj, de örülök, Olivo! Végre megismerhetem az aranyos

32

kis barátn det! Bemutatjuk Ulynak, is holtbiztosan imádni fogja!” Ezt mondta. – De ez az Uly nem hulla? – Uly bácsi tényleg meghalt már tíz éve, ám a lelke nem távozott el. Imogen és nem élhetnek egymás nélkül. – Tök morbid! A húgodat ismerve amúgy se számítottam sok jóra a családodtól. És akkor ez a beteges nagynéni... – Jaj, ne morogj, barikám, ezt már százszor megbeszéltük. Imogen makkegészséges... – A betegest nem a fizikumára értettem! – Köszönöm a helyesbítést, barikám. Megnyugtatlak, Imogennel nem lesz gond. Természetes, hogy komolyan veszi a gyászolást, elvégre régimódi asszony. Legyél megért . Ha nagyon igyekszel, sikerülni fog. – Tényleg nem leszel ott, amikor találkozom az anyáddal?! – sikoltott Vahina. Olivo meglep dött: – Mi bajod az anyámmal? – Semmi a világon, azonkívül, hogy utál engem! – Dehogyis utál – sóhajtott a férfi. – Nem utál. Majd megszeret. – És a húgod? Az a felfuvalkodott kékharisnya? Az egyetemi tanár v legényével? Teljesen felvág vele! Egyáltalán azzal, hogy már menyasszony! Gy s! – Dehogyis vág fel! Barikám, Aetna nem ilyen! Majd most elmélyültök egymásban, és összebarátkoztok! Fogadsz velem? Az a f , hogy pozitívan állj a kérdéshez. Különben most jut eszembe: nem te akartad, hogy velük karácsonyozzunk? – Jó ötletnek t nt, hogy vidékre utazzunk, és gondtalanul töltsük az év végét. – Hát most azt csináljuk. Vidékre utazunk, egy hétig távol tartjuk magunkat a rohanástól, a tömegt l, csak a természet

33

lesz körülöttünk, a behavazott téli táj. Na, most állok ki a mélygarázsból. H ha, mi van odakinn! Ez ám a karácsonyi hófúvás! Nini, ez nem is hó! Jé, hogy csúszik! – Légy óvatos, barikám! – Te is! Hadd kérjek t led valamit! Ha anyámék olyasmit csinálnak vagy mondanak, amivel te nem értesz egyet, kérlek, ne vidd fel a hanger t, és ne jelentsd ki, hogy amit k tesznek vagy gondolnak, az szar. Oké? Szerinted képes leszel rá? Olyan ügyes, okos vagy, barikám! – Na, igyekezzél, mert nem sokáig bírom ki ket nélküled! Mit is mondtál múltkor? Uly bácsi gazdag szivar volt? – Volt mit a pezsg jébe aprítania. – Helyes. Legalább legyen jómódú a famíliád. Kár, hogy széttanulták az agyukat. – Nem mindegyikük. Ja, még valami! Kérd meg Minát, hogy legyen udvarias a nénikkel, bácsival. Szerencsére nagy a ház, és mi sz k körben leszünk, mindössze heten: anyu, vagyis Geneva. Valdus, Aetna, Imogen és mi hárman. Imádni fogjuk egymást, meglátod! – Hát az lehet, hogy k imádni fognak engem...! Na jó, vigyázz magadra barikám, és siess nagyon! Gondolj rám, hogy ott állok védtelenül a farkasok között! Nagy puszi neked! A leend v legény sóhajtva bontotta a kontaktust. Vahina hátraszólt az ülését rugdosó szemefényének: – Ugye hallottad, mire kért Olivo? – Hallottam hát! Azt kérte, hogy ne szarozd a családját. – Nem, nem, Mina! T led kérte, hogy legyél udvarias! Én is ezt kérem t led. Légy udvarias, ne rugdoss meg senkit, ne verd magad a földhöz, ne sikítozz, követel zz! Értve vagyok? – Jaj, anyu! Kapok valamit ezekt l karácsonyra? A gyereknek jár az ajándék! Csak nehogy mamuszt, egyujjas keszty t vagy hülye könyvet adjanak! Ismerik arrafelé a komputert, in-

34

ternetet? Tényleg nincsenek közeli szomszédok? Fiúk se? Mondtam, hogy vegyünk tortát a cukiban! – Miért vennénk? Vendégségbe megyünk. – És majd rághatjuk a száraz linzereket! Az öreglányok mindig csak száraz linzereket tudnak sütni! – Ne öreglányozd Imogen nénit! – Úgyse hallja! – Jó, majd akkor ne öreglányozd, ha ott leszünk. – Tuti, hogy földsüket! – Több tiszteletet, Mina! – Azt hogy kell? Vahina felhívta az útfelügyelet diszpécserét, és ledorongolta a katasztrofális id járás miatt.

Boston Road állapota rohamosan rosszabbodott. A gondozóotthon orvosa próbálkozott ezzel-azzal. Növelte, csökkentette a gyógyszeradagokat, újfajta drogokat vetett be, ám egyik ötlete sem hozott tartós eredményt. Boston immár félnaponta váltogatta személyiségeit. A folyamatot nem csak a tévében látott figurák befolyásolták, hanem az újságolvasás és az otthonbéli társak történetei is újabb s még újabb személyiségek létrejöttét idézték el . Amikor Boston egója már négyóránként hasadt, a doktor meghozta a döntést. A többi gondozott nyugalma érdekében ment t hívott, hogy a pszichiátriára szállíttassa a férfit. Sejtette, hogy pokoli sírás-rívás törhet ki emiatt, hiszen közelgett a karácsony, s t, már-már itt is volt. A bentlakók ilyenkor ünnepi sorral szórakoztatták magukat, játszottak, énekeltek, és egy emberként imádták az összes programban részt vev Boston sokarcúságát. 35

Hanem ez a mostani multiarcúság nekik is sok lenne, nyugtatta magát az orvos. Bostont hordágyra fektették, betolták a ment járgány belsejébe. együtt berregett a kocsi motorjával, majd csodálkozva bámulta a sok-sok csillogós m szert maga körül, az ápoló nyakában hintázó szívhallgatót. Hogy annak milyen szép krómozott szára volt! A nagyon kedves ment s odaadta neki a fonendoszpókot, és nemcsak a fülel nevét tanította meg, hanem azt is megmutatta, miként kell hallgatózni vele. Boston helyet cserélt okítójával. A hordágyhoz szíjazta tiltakozó páciensét. A hánykolódó kóreset fogai közé tett egy pecket, amelyr l az imént tanulta meg, hogy nyelv-szétharapás ellen való, és görcsöl betegeknél használatos. Az betege elég görcsösen verg dött, tehát használatba kellett venni a szájpeckel t. Így aztán a páciens kiáltozni se tudott kivizsgálás közben. Boston sok-sok kórházas filmet látott a tévében, pontosan tudta, hol kell kikopogtatnia a tüd hangokat, a szívhangokat, a májhangokat, a gyomorhangokat, a térdhangokat. Kopogott, és fülel zött a fonendoszpókkal. Sajnos a beteg bokahangjai azt tanúsították, hogy szegényke roppant módon agóniás. Vastagon bebugyolálta a kóros testrészt gézzel, fáslival, körbetekerte ragtapasszal, leöntötte paraffinnal. Éppen az injekciósorozat beadására készült, amikor a rohamkocsi megállt egy sokemeletes ház el tt. A sof r rányitotta az ajtót: – Hohó, kishaver, mit csinálsz te a cimbimmel? – rikkantotta. – Beteg szegényke – informálta Boston a kérdez t. – Súlyosan bokarupturás. Kap egy szuri-kúrát, és jobb lesz, mint újévkor. – Oké, oké! Te vagy a szakért – ismerte el a ment sof r. –

36

Csakhogy nála is súlyosabb beteghez jöttünk. Segítesz megmenteni az életét? – Még szép! Te ki vagy máskülönben? – firtatta Boston. – Én vezetem ezt a kocsit. – Én is tudok ám kocsit vezetni! – De ez nagyon nagy kocsi, és vigyázni kell a rakományra is – magyarázta a ment s. – Nézd csak, most eloldozzuk a cimbimet, aztán lehozunk egy beteget a házból, és te majd reparálgatod t, amíg besüvítünk vele a sürg sségire. A sof r kiszabadította társát. Az ápoló nem haragudott a kivizsgálás miatt, igaz, meg se köszönte. Bostonra bízta a gyógyszeres táska cipelését. Hármasban felrobogtak a második emeleten lakó pácienshez. Az ajtó el tt éktelen ordítozás fékezte meg sietségüket. Odabenn egy férfi azt kiabálta valakinek, hogy szíjat hasít bel le. A ment sök kopogtattak, a benti ember azt üvöltözte, hogy bel lük is szíjat hasít. N i hang jajgatott, sírt az ajtó mögött. A ment sof r telefonált a rend röknek, hogy jöjjenek, mert ez az hatáskörük, hozzák ki a beteget, és k elviszik, ha még érdemes. Bostonnak eszébe jutott a nagy, hatalmas ment kocsi. Hiszen azt tudja vezetni! S t, kiköpötten vezeti! Elmegy vele az anyukájához. Vagy az apukájához. Akik húsz éve felé se néztek – az Otthondoki szerint –, és egymástól is réges-rég elváltak. Nem baj, ha apuci és anyuci nem egy helyen lakik, legalább többet autókázhatnak, amíg összeszedegeti ket. Ha meg hajba kapnak a nagy, hatalmas ment kocsiban, mint az elváltak szoktak, és szíjat hasítanak egymásból, kapnak t le infúziót, tranfúziót, szaturációt. Gyorsan megjöttek a rend rök, és betörték az ajtót. Kivezették a lakásból a szíjhasítós embert, tettek rá bilincset. A ment -

37

sök berohantak a jajgató n höz. Boston inkább a nagy, hatalmas kocsihoz sietett. Felült a magasba, elfordította az indítókulcsot, mint a filmekben. Gázt adott, és egyb l meglep dött, milyen jól vezet. Az autó egyet sem rándult, egyenletesen gurult el re. Aztán kicsit oldalra, majd a másik oldalra, megint el re, s újfent balra gurult, de az útról nem ment le. Jó, hogy nem, mert a szegélyen túli árokban jeges víz hömpölygött. Nagyon egyszer volt a vezetés. Taposta a gázt, tekerte a kormánykereket. Tekintetével követte az ablaktörl k mozgását. Nem tudta nem követni, táncolásuk megbabonázta a szemét. Fejmozgással is kísérte a lapátok útját. A marokrádióból egyre izgatottabb kiabálás hallatszott, a jajgatós n nél maradt cimbiket követelték. Boston kicsi kora óta irtózott a hangoskodástól, kidobta a szerkenty t az ablakon. Alkonyati sötétülés árnyékolta a tájat, mire felfigyelt: nicsak, elt ntek mell le a házak! S ködtejföl úszott az úton, térdmagasan. Úgy tetszett, mintha azt a tömény homályt tolná maga el tt a ment kocsival. Nem is köd volt, hanem szellemek, seregnyien. t csalták, vezették. A lámpafény megvastagította, átláthatatlanná tette az alacsony fantomfalat. Szinte semmit se látott ezen kívül. Sötét volt, rátört a félelem. Ha nincsenek házak, akkor hol vannak emberek? Ki ad neki vacsorát? Hol nézi meg a kedvenc m sorát? Milyen kádban fürdik? Honnan vesz hozzá sárga gumikacsát? Miféle ágyban alszik? Szirénázást, villogást észlelt jobb fel l. Nini, rend rautó! Hogy robog! Érte jön? Á, hiszen senkib l se hasított szíjat! Azt se tudja, hogyan kell szíjat hasítani. Ám ha erre valahogy rájönne is, azt például végképp ki nem találná, miként hasítják a szíjcsatot.

38

Vajon a cip t honnan nyesik, pláne a csíkosat? Hát a cipzárt, gomblyukat? Azt is jajgatós nénib l? A rend rkocsi n ttön növekedett. Egyszerre zúdultak a keresztez désbe.

Aetna fohászkodott, hogy épségben érkezzék a nagynénjéhez. A lakatlan területeken több fokkal hidegebb volt, mint az út által érintett városokban, az aszfaltra hullott csapadék tüstént lefagyott. Csakis imával, fékezés, irányváltás nélkül lehetett biztonságosan haladni rajta. A lány áldotta a csekély forgalmat. Imogen sajátos szerkezet településen élt. Azon a környéken sid k óta állattartó életmódot folytattak az emberek. A lakóházakhoz jókora legel k, kaszálók tartoztak; a szomszédok alig-alig látták egymás kéményét. A birtokszegélyez sövények az id múltával átmászhatatlanná s södtek, a fák az égig növekedtek és terebélyessé dúsultak, tovább fokozva a lakóhelyek izoláltságát. Aetna rajongott azért a vidékért, Imogen eleven lénynek érzett, kedélyes, agg házáért. Fogékony életkorban hallotta Uly bácsitól, hogy az évszázadok során számosszor átalakított, újjáépített hajlék sokképpen szolgált, volt rendház, elmegyógyda, fogadó, ispotály, továbbá izgalmas élet családok generációinak is lakhelyéül szolgált. Az információ jóles en felbolygatta a kamaszlány dús képzeletét. Sok évig tervezte, hogy alaposan utánaböngész történetének, nemrég belefogott valahára. A környékbeliek éjszaka semmi kincsért arra nem jártak volna, szerintük a valaha ott éltek szellemei rendszeresen viszszakószáltak a termésk l és gerendából emelt srégi falak közé, a boszorkánykalapot formázó toronyba, a zegzugos pin39

cerendszerbe – vagy inkább katakombába. Azt is suttogták, hogy a legmagasabb kémény teliholdkor gonosz árnyékot vet, s mindenki elvetél, akit a kürt árny megérint. Ez okból maradt gyermektelen Imogen és Ulysses maratoni frigye. A vetéltet -kéménynek híre ment. Mígnem Ulyéknak felnt, hogy teliholdas éjeken folyvást csaholnak kutyáik. A ház ura lesgödröt ásott a kertben, bevackolta magát a mordállyal, álcaként mohát, zuzmót kapart a fejére. Hamarosan meg is lett a trófea. A halált megvet , h s Ulysses vérfagylaló csatarikoltással csípte el a betolakodót. Nyomban vallatóra fogta a rémült lányt: miért is osonkodik épp az birtokán? Az elfogott hajadon sírt, rítt, pöntyögött, habogott, s utóbb elvetélt. Kisvártatva újabb leányzó mászott át a palánkon, éjjel, teliholdkor. Ez a jövevény is a magasabbik kémény árnyékát kereste, hogy ny gét l szabadulhasson. S ez így ment, hóról hóra, lányról lányra. A környékbeli angyalcsinálók éhen haltak, a n orvosok múzeumba küldték a küretkanalat. A fondor Uly nagyot gondolt. Megmagasította a kerítést, és megszabta a tarifát. Ezután teliholdkor kapuügyeletet tartott, és sok pénzt keresett. Elhunyta óta Imogen fogadta az abortálni vágyókat. Egy bulvárlap skriblere kirohanós cikket rittyentett a feketemágiás kéményr l, amelynek árnyéka vetélést okoz a felel tlenül szexel lányok körében; cinikus házaspár szedi be a „kéménypénzt” az abortálás fejében. Ez a dolgozat nem használt karrierjének, viszont soron kívül befekhetett a hangyásosztályra, protekció se kellett hozzá. Aetna lefékezett a Tudor Ház feliratú, átláthatatlan bejárat el tt. Rajongta azt a táblát.

40

Kísértést érzett, hogy a kocsiból, telefonon értesítse nénikéjét az érkezésér l, s az kinyithassa az automata ajtószárnyakat. Kényelmességét legy zve kiszállt az istenítéletbe. Csöngetett, megmutatta magát a kamerának. A páncélos hadosztály fogadására méretezett kapu feltárult. A hegymagas kerítést l meglehet sen távol lév lakóház ajtajában felbukkant az sz hajú nagynéni, és kitárta karjait. A lány odacsúszkált hozzá a gleccserszer nek réml , olvadó-fagyó havon. Érzelemtelin megölelgették egymást. Az id sb szakálla, bajusza kicsit szúrt, a fiatalnak még nem volt. – De rég jártál nálam! – örvendezett Imogen. A f tött házba terelte unokahúgát. – Mutasd magad, hadd lássalak! Rituálisan megszemlélték egymást, miként minden találkozáskor. Sajnos már jó ideje nem hangzottak el a nagynéni szájából a „h , de nagyot n ttél!”, „na nézd csak, új fogacskákat hozott a fogtündér!?”, „hiszen te rohamosan cicisedsz!”, „mikor hízol végre néhány kilót, gebécském?!” mondatok. Az unokahúg szótlanul nézte a termetes özvegy koszorúba font, hattyú sz haját, a nyakába kötött gyászszalagon az Uly Bácsi portréjával ékített medált. – Jól nézel ki – mondta Imogen. – Te is – felelte Aetna. – Els ként érkeztem? – Te gy ztél. Purgatóriumi id van. Na, állj be a kocsival, hurcold be a holmidat, aztán irány a konyha! El ször is bedobunk egy kupica konty alá valót. Édeset vagy er set kérsz? – Ó, Imogen! – nyögte a lány, a hely varázsától átjártan. – Egy édes er set! Az özvegy a szívéhez kapott. – Bogaram! Csak nem szakítottál a v legényeddel?! – Dehogyis! – Ugye, májusban megesküdtök végre? – Nem. Nem tudom. Nem sürg s.

41

– Megint elhalasztjátok? Hányadszor is? Mi bezzeg nem haboztunk az én Ulymmal! Megláttuk, megkívántuk egymást, aztán a szerelem is megjött, hamarabb, mint vártuk! Rohantunk ám az oltárhoz! Ó, az én Drága Ulym! Gondolsz néha a bácsikádra, Aetna? – Lehet t elfelejteni? Nem lehetett, a konyhaajtó fölött lógó névtábla – Hasi Örömök Terme – is rá emlékeztetett, az keze munkája lévén, miként elannyi más, birtokszerte. A szokáskövet özvegy szöveges, képes emlékeztet k százaival ápolta boldogult férje emlékét. Ezek láttán Aetna úgy vélte, ildomos volna új táblát akasztani a bejárati ajtó fölé, Mauzóleum felirattal. – Rendben vagytok Trojával? – kérdezte Imogen. A lány a kijárat felé tartott. – Hát persze! – felelte. – Biztos, hogy szerelmes vagy? – süvített utána az özvegy hangja a Hasi Örömök Terméb l. Aetna becsukta maga mögött az ajtót. A széldervis nyomban rátámadt, és kétlapátnyi szúrós, jeges pocsékságot vágott az arcába s a gallérja alá. A lány a szemb l támadó tolóer nek feszülve átvánszorgott az udvaron. A válaszon töprengve a kertbe gurult a kocsival, csinált egy spontán piruettet, majd egy másikat, és oldalvást csúszni kezdett a Mauzóleum felé. Mire átjárta szívét a halálfélelem, járgánya beavatkozás nélkül irányba fordult. Végül megállt a garázs el tt, bár nem épp olyan alakzatban, mint eltervezte. Fogta a holmiját, és a házba vitette magát a brutális hátszéllel. Az Emberfogadó nev tágas el térben kifújta magát. Búsult kissé, mert még egy cipekv s forduló várt rá. Imogen kiszólt a konyhából: – Nos, bogaram? Biztos vagy benne?

42

– Hogyan kell biztosnak lenni? – dobta vissza a labdát. Arca elé tekerte sálját, csupán a szemét hagyva szabadon, és visszamerészkedett a meteorológiai pokolba. Csomagjait vonszolva pillantást vetett az ujján csillogó mátkagy re, s bár a szél túlüvöltötte hangját, megismételte a kérdést: – Hogyan kell biztosnak lenni a szerelemben? A széldervis elnémult néhány pillanatra. Valójában nem Aetna dilemmáján merengett, hanem fülelt, közelg szirénázást vélvén hallani. A hirtelen légcsendben Aetna is meghallotta a kett s vijjogást. Es függönyön, ködfátyolon átsejl , szürrealisztikusan dereng , pirosas, kékes forgófényeket is látott. Észleletei hamar kiteljesedtek. Fémtestek döndülése-puffanása, tompa ordítás hallatszott. Harmonikássá gy rt zsandármobil kígyózott a ház el tti úton, egyszercsak kifordult, és a túltelt vízgy jt árokba fúródott. A jár rkocsit hágogató ment furgon is felt nt a széles kapu keretében, annak a jobb oldala sikamlott a gödörbe. A balesetes járm vek megfeneklettek a csatornában. A körülmények nem kedveztek az éleselméj ségnek. Aetna hunyorogva bámult, s azon t dött, agya-szeme káprázik-e, vagy valóra mered. Két ómódi alak mászott el a ledózerolt jár rkocsiból. Nyomban nagyot merültek az árok s levében, majd óbégatva, sziszegve, jégkását fröcskölve betántorogtak a kapun. Szédülhettek, és még a talaj is ingoványos volt. Karjaik pörögtek, akár a szélturbinák, két-két lábuk ezerfelé csúszkált. Bámulójuk láttán hirtelen megfordultak, és sebesen tovatviszteltek a melléképületek felé. Egyikük fátylas királylány volt, másikuk vámpír, strucctolldíszes kalpagban. Aetna behunyta szemét. Várt, várakozott, felnézett. A fantomok elt ntek a sötétben. A zsugorított zsarukocsi a

43

bejárat közelében dekkolt, motorja agonizált. A hátuljába fúródott ment furgon igyekezett volna továbbtolni prédáját, hasztalan. A szirénák több szólamban jajgattak, ám a forgófények karácsonyias hangulatot generáltak. A légförgeteg újragerjedt. Az es is. A máris alacsony h mérséklet fenyeget zuhanásba fogott. Aetna megmozdult. A ház felé cipeltette magát a hátszéllel. Haladéktalanul szüksége volt az Imogen ígérte édesre-er sre. Már-már az épülethez érkezett, mid n észlelte, hogy újfent szürreális vízió támad rá: tejfölös fénynyaláb nyalintgatta az okádó eget. Csúszkáló gumiabroncsok sivalogtak. A lány visszanézett a válla fölött. Dézsányi folyós jég terült az arcába. Szempilláin fagykristályok csillogóztak, kedvez tlenül befolyásolva látását. Újabb közlekedési eszköz csuszamlott a kapuhoz. Ez nem orral el re, hanem oldalvást haladt, fakutya jármódban. Esélyesnek rémlett, hogy a roncsokba csapódik, ám – hajszállal a ment furgon hátulja el tt – hirtelen az útra dermedt. A szélvihar ismét elcsitult, a cselekményt figyelte. Az es közömbös maradt az emberi tevékenység iránt. Két nyurga fickó kászálódott el a járgányból, egymás után, azonos ajtón át. Siet sen csúszkálásnak eredtek az elsüllyedt elej zsarukocsi felé. A sz ke hajú jövevény fegyvert szorongatva átkerült a kritikus jobb oldalra, és haladéktalanul elnyel dött az útszéli árok rágottnak t jegében. A másik idegen is stukkert tartott a kezében. balról korcsolyázott a zsarukocsi felé. Oda is ért, zord kiáltással felrántotta a kormány fel li ajtót, majd dühösen visszacsapta. Aztán újfent kinyitotta, és elnémította a szirénát. Ekkor észlelte társa lubickolását. A gleccser-strandolóhoz csúszkált. A reszket kezét nyújto-

44

gató sz ke flótás fölé hajolt, és üvöltve firtatta: – Mi a jó fenét csinálsz, London? – Képtelen vagy kitalálni? – vacogta a kérdezett. – Beletapittyoltam a rittyóba! A sötét hajú kihúzta a másikat a csatornából. A kimentett magánkívül bevonaglott a kapun, rohant pár lépésnyit, majd elnyúlt a földön, hasmánt. Tüstént odafagyott. Ez akkor derült ki, mikor néhány szuszszanással kés bb megpróbált odébb mászni. Cip orrát, körmeit a jégbe vájta, hogy tolja, vonszolja magát. Tapodtat se moccant. Felsz költ: – Cseszd meg, Rosco! Elkapott valami elektromágnes! A szólított körbenézett, azt fürkészve, mit tehetne. Észrevette a kerti lámpák fénykörében bámuló lányt, kezében csomagokkal. Üdvözlésképpen felé intett a pisztollyal. Észbe kapva elfintorodott, és gyorsan eltüntette a csúzlit. – Elnézést! – szólt. – Bemehetnénk? A barátom elázott. – Maguk kicsodák? – kérdezte Aetna. London felüvöltött: – Nem ráértek udvariaskodni odabenn? A mehelegben? Szehedj fel innen, cseszd meg! A Roscónak nevezett férfi bólintott. Megragadta a mirelit flótás kabátját, annál fogva próbálta feltépkedni t a talajról. Minden er kifejtése hasztalannak bizonyult. – Ki kell bújnod a jakódból – mondta bölcsen. – Hogy a frahancba, cseszed alásan?! Azon fehekszem! A sötét hajú belátóan sóhajtott. Pillangókést húzott el a dzsekijéb l. Lemetélte diderg társáról a sajátos kényszerzubbonyt. A felszabadult London el rébb hernyózott a korcsolyapályán.

45

Vizes hasa újfent jeget ért, és megest odafagyott. Rosco felhördült, lehasította róla a letapadt pulóvert. – Állj talpra! – morrant. Az elázott flótás rángatózott a hidegt l. Megpróbált lábra állni, ám csak térdelés lett bel le. Vizes nadrágja magától érteen lemágnesez dött. Aetna felnyögött: – Honnan szalajtották magukat? Rosco felemelte a lábát, és úgy fordult, hogy egy talpéllel kivitelezett pörg rúgással válassza külön társa térdét a jégt l. London kegyelemért jajgatott. Amikor a következ jajdulás szándékával leveg t vett, tisztán hallatszott, hogy a ment sziréna nyekkenve elnémul. A kocsiban berregett valaki. Nem a motorral, hanem a szájával.

– Aetna! Mit csinálsz odakinn? – érdekl dött Imogen a távoli bejárati ajtóban. – Kik azok ott veled? – Nem tudom pontosan – felelte a lány, tovább markolva útitáskáit. – Talán alternatív betlehemesek. – Nem vagyunk betlehemesek – mondta Rosco. – Még kretének se, többnyire. Míg ezt tudatta, levágta London térdér l a járdához fagyott nadrágot. Lábra segítette a sz ke flótást a két kerek vászonfoltról. Fél percig jobbra és balra is billegett vele, közben átvette az események irányítását. – Beviszem a társamat a melegbe. Maga nézze meg, ki berreg a ment ben. Ha az illet sérült, hívjon segítséget a kocsirádión. – Na, és mi módon jön ide a segítség? – firtatta Aetna. – Rénszarvasszánon? Rosco vállat vont. 46

– Mi is ideértünk! Lendületet véve a ház felé lódult minden ízében vonagló társával. Ígéretesen haladtak, négy-öt lépésnyit. A táskás kez lány eléjük szökkent. Tetemes svungvesztést okozott. – Sehova se mennek be! Maguk fegyveresek! – rikkantotta zordan. – Nem er szakoholjuk meg! – ígérte London. – Zsaharuk vagyunk! – Tudják igazolni? Rosco felmordult: – Most?! Félre, fúria! Bemegyünk! – Fenét mennek! – Van fegyvere? – Nincs. – Na, ugye! Nekünk van. Mégiscsak bemegyünk. Amúgy tényleg zsaruk vagyunk. Azokat a spórákat üldözzük, akik a jár rkocsival jöttek. – k nem kíberek? – kérdezte Aetna. Felidézte a látomások öltözékét. Tényleg nem t ntek zsarunak. – Látta ket? – informálódott Rosco. Úgy fordult, hogy az útjában álló n szobor London másik oldalára kerüljön. Társa jobb karját a lány vállára lódította. A gyanakvó organizmus segített végre az embercipelésben, viszont az egyik táskáját elhagyta. Csaknem öt percbe tellett, amíg becsúszkáltak a házba. A zsarumobil utasai egyel re lekerültek a napirendr l. Mihelyt az idegen pasasok átlépték küszöbét, Imogen alaposan átkutatta ket, s azok elt rték, habár közben a sz ke vacogtatta, a sötét hajú pedig csikorgatta fogait. Elvette t lük a pisztolyokat, a pillangókést. A testmasszázzsal felér motozás közepette ráakadt az igazolványokra. Bár nem tudta kiböngészni

47

a neveket, a zsarujelvényeket szemüveg nélkül is felismerte. Merevsége némileg felengedett. – Jó, ha tudják: mi még a rend rökben se bízunk vakon! – közölte miheztartás végett. – Megmondta a Drága Uly, hogy még a Mikulás is lehet rablógyilkos! – Asszonyom... – kezdte Rosco szelíden, noha már-már detonált a düht l. – Nem vagyok asszony! – vetette közbe Imogen királyn ileg. – Kisasszony... – Kisasszony meg pláne nem vagyok! Özvegy vagyok! Drága Ulym özvegye! Egészen pontosan a néhai Ulysses Tudor mindörökkön gyászoló neje! Rosco felnyögött. Tüntet en Aetnához fordult: – Felmelegítené a társamat? A lány szeme kerekre tágult: – De hisz nem is ismerem a fickót! – Jaj, hát nem azt kértem, hogy vigye az ágyába! Dugja meleg vízbe! Addig megnézem, vannak-e sérültek a ment ben. – Inkább magával tartok – szólt Aetna. A férfi kifakadt: – Üdvözlöm a kedves keresztanyját! Találó nevet adott magának! – Tüzet hánytam volna?! – firtatta a lány, enyhén szikrázva. Imogen áttette a nagy amplitúdóval reszket London karját a saját vállára. – Majd én beáztatom az ürgét, te csak menj az izé úrral, bogaram – mondta. – Jelzem, én bemutatkoztam. A férfi a sarkait összecsapva földig hajolt: – Rosco Hudson, szolgálatukra! Balul járt barátom neve... A balul járt közbehabogott: – Lohondon Brihidge, kisztihand! Imogen a fürd szobába támogatta a diderg t.

48

Aetna visszament a szabadba, holott tíz perce még el nem hitte volna, hogy néhány napon belül újra megteszi. Óvatosan lépdeltek az utcán pöfög ment kocsi felé. Hudson visszatért korábbi témájához. – Látta, merre futottak a jár rkocsiból a „zsaruk”? – Nem futottak – felelte a lány. – Merre nem futottak? – A férfinak arcizma se rezzent. Rég megszokta, hogy a b nöz k és (bizonyos helyzetekben) a n k gyagyásnak tettetik magukat kikérdezéskor. – El ször is, nem egyszer utasok voltak, hanem id utasok: egy királykisasszony és az udvari vámpírja – magyarázta a szemtanú. – Amint kimásztak az árokba csúszott verdából, k is az árokba csúsztak. Onnan is kimásztak. El ször a ház felé motolláztak – mutatta a karjaival, miként –, de ekkor észrevettek engem, és inkább elkoriztak a fészerekhez. Ezt is illusztrálta. Természetesen megcsuszamlott, nem is alapfokon. Búgócsigázás közben Rosco karjába kapaszkodott, beroskadt a térdhajlatába, kibillentve t az egyensúlyából, és már estek is. Mindketten törekedtek felülre zuhanni. B sz hemperg zés lett bel le. Végül a férfi nyerte a menetet. Néhány pillanatig elpihent az alatta ziháló puhaságon. Aztán feltápászkodott, és talpra segítette a lányt. Szinte rögtön elölr l kezdték az extrém k röket. Kés bb, mintha potyogásfügg vé váltak volna, prolongálták a zakózást. Mindeközben lassan bár, de haladtak a ment kocsi felé. – Rendezzünk téli olimpiát – ötleteit Hudson a többedik elvágódás után. – Indulhatnánk szabadfogású korcsolyázásban. A lány grimaszolva simogatta ütött-vert fenekét:

49

– Jégpankrációban is dobogóra jutnánk. – Mivel foglalkozik, amikor épp nem pasikat gáncsolgat a jégen? – firtatta a zsaru. – Ööööö... – hangzott a válasz. – Konkrétabban? – Hát, hogy is fogalmazzam...? Mi maga?! Kihallgató? – Bocsánat, csak gondoltam, a fizikai ismerkedés után intellektuálisan is belevághatnánk. Na jó. Hagyjuk a munkáját. Meg tudja mondani, hol vagyunk? E kérdésre tüzetes választ kapott. A tájékoztatás végére a ment höz értek. A kocsi mögött megszorult a kipufogófüst. A motor szolidan búgott, a kormány mögött valaki hangosan autózott a szájával. Hudson kinyitotta az ajtót. Parkolóállásba tolta a váltót, kikapcsolta a motort, zsebre vágta a kulcsot. Erre volt kiképezve. Az ülésen magzati pózba kuporodott fickó hevert, mutatóujjával az alsó ajkát berregtette. A jövevény láttán kissé felderült. – Te vagy az apucim? – kérdezte. – Hányadika van? Milyen nap? – érdekl dött Rosco, agyrázkódásra gyanakodva. – Te vagy az apucim? – Megütötte valamijét? Hol érez fájdalmat? – Miért nem válaszolsz, csuka?! Te vagy az apucim? – Sajnálom, nem én vagyok. A fickó felült. – Ne bánjad, sokan nem azok – szólt kedvesen. – Nálad fogok aludni? Van sárga kiskacsa a fürd kádhoz? A lány fellépett az ajtóküszöbre, Hudson mellé. A benti férfira pillantott, megfogta a kezét. – Szia. Aetna vagyok. Téged hogy hívnak? – Jaj, énnekem nagyon szép nevem van ám! Büszke is vagyok rá! Úgy hívnak, hogy Boston Road! A te neved is elég

50

szép. Mit jelent? – T zhányót. Emlékszel, hogyan kerültél ide? Hol vannak a ment sök? – Hát k ott maradtak a nagy házban, a n néninél, akib l az ember, akit elvezettek a rend rök, szíjat hasított. Én tudok ám vezetni, ezért eljöttem a nagy, hatalmas ment autóval, de sokkal arrébb, a saroknál a rend rök nekem ütköztették a kocsijukat, különben ezek másikak, és utána elölr l követtek, pedig nem is csináltam rosszaságot. Próbáltam lerázni ket, ahogy a filmekben mutatják, de ezt a szemb l követ s trükköt nem ismertem, és hát belecsúszkáltunk a vizesgödörbe. – Hol laksz, Boston? – Pacsirta utca négy. Itt van nektek a házatok? Adtok meleget meg vacsorát? Van tévétek? – Hát persze. Gyere be hozzánk. Melyik városban van a Pacsirta utca négy? A fickó lekecmergett a furgonról, és elárulta a városnevet. Aetna elcsodálkozott: – Onnan vezettél idáig? A kerek arcú, ferde szem Boston büszkén nevetett. – Ugye? Jó messze van, nem igaz?! – Mi a neve a háznak, ahol laksz? – Örök Szeretet Gondozóház. Na persze, feleannyi szeretet sincs benne, mint a nevében. De azért az ápolók elég rendesek, meg az Otthondoki is. A lakókat is bírom, kivéve egyeseket. Csak sokat unatkozom, mert nem hajlandók könyvet adni. Hogy akkor sokat kérdez sködök, és azzal a sírba rakom ket. Képes újságokat kapok, de azokat olyan ragacsosra írják! Uncsik! Tudok ám verseket is! – Tehát pszichébúvár? – kérdezte Rosco a lánytól. – Mármint én? – Ami azt illeti, nem Bostonra értettem.

51

– Nem vagyok pszichébúvár. Nem akar behozni valamit a kocsijukból? – Nem a mi kocsink. Lefoglaltuk egy ipsét l, hogy üldözhessük a királylányt és az udvari vámpírját. – Honnan? Rosco megmondta. Aetna füttyentett. – Én is onnan jöttem. Jó messzir l üldözték ket. Mit követtek el? Közben elölr l kezd dött a szabadfogású korcsolyázás. Ezúttal trióban. Hosszú k r volt. Miután minden porcikájukat kékre-zöldre ütögetve, egymást is lezúzva becsúszkáltak a hajlékba, megálltak az Emberfogadó padlóján, és élvezték a szilárdat a talpuk alatt. – Amundsen túrája kéjút volt ehhez képest – summázta Hudson. Imogen kinézett a konyhából. – Ah, most meg kit találtál, bogárkám!? – Boston, az Örök Szeretet Gondozóházból. Boston, a hölgy Imogen, a nénikém. Megihatnánk végre azt az édes er set? Úgy sejtem, mindenki kér. – Hol a cimborám? – aggódott Rosco. – A maga drágaságos cimborája nem engedte, hogy vele maradjak a fürd szobában! – panaszolta az özvegy. – Hiába mondtam neki, hogy évekig önkéntes ápolón voltam, és amúgy is láttam már férfi ivarszervet, azt felelte, a saját érdekemben tartsam távol magam t le. Aetna felvonta a szemöldökét. – Huh, egy férfi, akinek titka van! – sóhajtotta. – Az ilyenek mindig felcsigáznak. Rosco dünnyögött valami érthetetlent. A lány ránézett:

52

– Jó, ha tudja: a titoktalan pasasok halál unalmasak. A zsaru jelét adta, hogy észlelte mátkagy jét. – Gratulálok – mondta mély meghajlással. – Látom, megtalálta Titkai Férfiját. Aetna megízlelte szavait. – Titkaim Férfija? Ez jó, tetszik. – Le a cip kkel! – parancsolta Imogen. – Adok papucsot. – Nem kell papucs! – rikkantották egy ajakként. – Hol van már a tévé? – türelmetlenkedett Boston. – Kezd dik a vetélked m! Nem mulaszthatom el! Sokat tanulok bel le! Aetna kézen fogta a nagyra n ttet, és bevezette a Jane Austen Szalon nev nappaliba. Leültette az egyik fotelba, kezébe adta a távkapcsolót, aztán átment a Hasi Örömök Termébe. Addigra Imogen megkeverte az édes-er s italokat. Hudsonéból kihagyta az édes összetev t, cserébe megtriplázta az er set. – Egészségünkre! – szólt. – Boldog karácsonyt. Meg ki mit akar. Koccintottak, lehajtották a lélekmelegít t. Rosco rövid hörgés, torokfenés után így szólt: – Nagyon köszönöm a segítségüket. Elnézést az általunk okozott felfordulásért. Ha megengedik, szétnézek a melléképületben, és elfogom a két b nöz t. Azután összeszedem a társamat, és elmegyünk. Imogen megszorította a Drága Ulyt ábrázoló medált. – B nöz k? Miféle b nöz k?! – pihegte. Hudson nem felelt azonnal, ekkor kezdvén befogadni környezetét. El ször nézte meg Aetnát komolyabb lámpafényben, méghozzá nem alul- vagy felülnézetb l, hanem függ leges pozitúrában. A húszas évei végén járó, középmagas, vörösesbarna lány szeme sötétkék volt, tekintete mélyre látó; cakkos fels

53

ajkain finom, ironikus vibrálás játszott. Lábán felt en bolyhos, szemkék szín zokni pompázott. További öltözéke farmernadrágból, királykék pulóverb l állt. A gyászolás legsötétebb árnyalataiban feketéll ruhát, kötényt, papucsot visel özvegy a hatvanas évei végét – vagy a hetvenesek elejét – taposta. Er teljes termete, sz hajkoszorúja tekintélyt parancsolt, mélykék szemében mélabú uralgott. Hegyes, hosszú orra kíváncsiskodó hajlamot sejtetett, formás száját rozsdaszín rúzs ékesítette. A nyakába masnizott gyászszalagon függ képmás széles fej , kefehajú, gombócorrú férfit ábrázolt, tömöttre ápolt, vajszín bajusszal. Ugyane portré – úgyszintén avatatlan kézzel festett – változatai köszöntek vissza a sóskazöld falicsempék némelyikér l, a lámpaburáról, a h mágnesekr l, a poharak faláról és a padlóburkolatról is. Imogen észlelte a férfi kószáló pillantását. Megfeledkezett a fészerben bujkáló b nöz kr l. – az én Drága, Egyetlen Ulym – sóhajtotta. – Ha nem siet túlsággal, szívesen idézek önnek házasságunk regényéb l. Hudson szerencsésen megúszta a válaszolást, mert Boston kiüvöltött a nappaliból: – Hahó nénik, bácsik! Ki írta a Téli regét? – Shakespeare – felelte a lány. Boston beleordította a nyertes választ a tévé arcába. A fürd szoba fel l kaparászás hallatszott. – Jesszus! – nyögte Uly Özvegye. – Ígértem neki valami leplet. Bevinné? Hogy is hívják a barátját? Rosco összecsapta sarkait, és meghajolt. – London Bridge-nek. Nem szereti, ha arról faggatják, miért pont ez a neve. A Bridge adott volt családilag, és Jack London a szül k kedvenc írója. – London Bridge – ízlelte a lány. – Ez is tetszik.

54

– Könny megjegyezni – társalkodott Imogen. – És maga? – kérdezte Aetna. – Miért lett Hudson? – Így hívják apámat, az apját és nagyapját is. A dédapó családneve eredetileg Habibi volt, ez egyébként a keresztes háborúk idejéb l származik. söm utálta örökölt nevét. Azért vette fel a Hudsont, mert az cseppet se nyálas. Boston ismét közéjük rikkantott: – Ki mondta, hogy „Et tu mi fili, Brute”, vagy micsoda? A lány ezt is megválaszolta: – Julius Caesar. – És miszöszt jelent? – bömbölte a vetélked s.

Rosco a társával együtt tért vissza a fürd szobából. A sudár, sörsz ke, harangvirágkék szem , telt ajkú London arcának középterében hosszúdad orr f szerepeit, amelynek hegyét y alakú bemélyedés egyénítette. Ennek látványa még a legfinomabb lelkek szerint is falloszvégi, kantáros makkra emlékeztetett, és er sen vonzotta a n nem érdekl ket. A normál testfelépítés férfi leped méret törülköz tógát, nyirkos zoknit, cip t viselt. Immár alig-alig didergett. A mellette álló, kreolos b rszín , sötét hajú Hudson frizurája csikósörényt idézett. Óceánkék szeme zöldbe és szürkébe is hajlott. Orra méretes volt, ám nem törekedett sztárrá válni az arcában. Születéskor alighanem fülig ér ajkait utóbb keskenyebbre fazonírozta a Teremt , viszont nem csípett le bel lük, s ez játékos fodrozódást végeredményezett. Öltözékét fekete farmer, feny zöld garbó alkotta. Bridge egyetlen slukkal eltüntette a felé nyújtott italt. – Héhó! Hogy hívják az ipsét, aki Bostonban gyilkolászta a néniket, még régen? – süvöltötte Boston a tévészobából. 55

– Bostoni Fojtogatónak – felelte London. Megvárta, míg a fickó bömbölve tudatja ezt a készülékkel, majd Imogenhez fordult: – Kérem, kisegítene néhány ruhadarabbal? – Attól tartok, boldogult uram, Uly nem a maga mérete – sajnálkozott az özvegy. – Az én drága egyetlenem viszonylag kicsire n tt, és gömbölyded formákkal bírt. Intimebb perceinkben baribálnak becéztem az én dirmeg -dörmög mackómat. Jöjjön, szétnézünk a Régi Holmik Gardróbjában, hátha mégis találunk önre való holmit. Aetna és Hudson kettesben maradt a konyhában. Fúria es döngette az ablakot. Közelebb húzódtak az üveghez, és elborzadtak a meteorológiai horror láttán. A magasból hulló potyadék tojásdad, nyílvessz szer és dobócsillag formájú, szilárd halmazállapotú elemekb l állt, ezeket horizontális irányú szélrohamok csapdosták az ablakokhoz, próbára téve azok t képességét. A lány felnyögött: – Szegény anyám, bátyám, bácsikám! Hol járhatnak? Ha képesek rá egyáltalán? – Ocsmány ez a mizériahullás – dünnyögte Hudson. – Nos, ezt hozta a Mikulás. Ekkor megvillant valami a légtérben. Mindketten el rébb hajoltak, hogy lássák a víziót. Orruk az üveghez nyomódott. Az épület nyugati tornyának magasságában villogó ég sorral megvilágított rénszarvasszán lebegett. A fogat szegélyén billeg fehér szakállas, piros habcsókóriás csakis az imént említett Mikulás lehetett. – nem létezik! – szögezte le a férfi. – Mostantól kénytelen lesz hinni benne. – Mit m vel a pasas? Részeg? – Megszondázza? – kuncogott a lány.

56

A rénszarvasok vonta vízió kiúszott a látóterükb l. Így hát nem látták a továbbiakat. A bizarr hajlamú plázakultúros drogjától bódult Télapó leszédült a szánról. Fejjel el re zuhant a mélységbe. Csakis si rutinjának köszönhette, hogy flottul beletalált az egyik kéménybe. Szabadesése folytatódott a kürt ben. Ám miel tt gömbölyded teste a hideg kandalló t zterébe cuppant volna, tömött puttonya akadozni kezdett a túlsággal passzentos járatban. Az Ajándékhozó nagyokat döccent, elharapva nyelvét, orrát, végül még az állát is, mígnem az utolsó döccenés kínjától beadta a kulcsot, esetleg csak az eszméletét, és benn szorult a füstkiereszt ben. A Föld nev planéta mikuláshív lakossága mit sem sejtett a fatális fennakadásról. k tovább várakoztak a t le rendelt csomagokra. Aetna újratöltött. Mohón bedobták az italt. – Akkor én most átfésülöm a melléképületet – mondta a férfi, mintegy önmagát lelkesítend . – Több is van, és elég kacifántos építés ek – tudatta a bennfentes. – Elkísérjem? Fél , hogy eltéved Uly bácsi külbirodalmában. – Megkockáztatom. Kaphatnék egy zseblámpát? – Héhó bácsik, nénik! – bömbölte Boston. – Figyelem, segítség! F díjas kérdés! Ki mondta eztet? „A kapitalizmusnak az a sajátos hibája, hogy egyenl tlenül részesít a javakban. A szocializmusnak az a sajátos erénye, hogy egyenl en részesít a nyomorban.” – Winston Churchill – vágta rá csíp l Aetna. – Tutkó? – Tutkó. Boston izgatottan beordította a tévébe a helyes választ.

57

– Maga valami él lexikon? – kérdezte Rosco. Nem várt reagálást, kirobogott a mizériába. Eszébe jutott a je által becsapdázott Wilson, aki legénybúcsúra várja ket, csaknem százötven kilométerrel arrébb. Ajjaj, nyögte csüggedten.

Míg Rosco Hudson a labirintus jelleg melléképületekben bolyongva tapogatózott, minden egyes „még jó lehet valamire” mottóval halomba hordott kacat, bútorkupac, farakás és pókhálófüggöny alá-mögé bekutatva, az elszántan keresett Anibal ikrek egy ideje már a házban sündörögtek. Akkor surrantak az épületbe, mikor a robbanó szexbabás fickó és a táskacipel n ci odakinn hemperg zött a jégen, az öreg néne pedig a konyhában végzett manuális vizsgálatot egy böszme pulykahulla prosztatájában, petefészkében vagy vastagbelében. A merevre fagyott fickók átlopakodtak a tágas el szobán, azon szándékkal, hogy miel bb száraz ruhát szerezzenek maguknak, ám kis híján nem is lett rá szükségük. A szobákhoz vezet folyosóra fordulva egy hurutzöld ruhás vadászember mordálycsövébe futottak. Az érzékeny lelk királylány vizelettartási kudarccal reagált. A meglepetés-fóbiás vámpír csuklásrohammal. Mire felfogták, hogy a tölcséres csöv mordály gazdája nem igazi, megtörténtek a bajok. 1) Leütötték a bajuszos viaszbábot a saját flintájával. 2) Egyikük bevizelt, 3) a másik hangos csuklásban tört ki. Emiatt sürg sen hangtompítóra szorultak. Affér a fivére szájába tömte a mordálycsövet, így halkítván valamennyit a hukkk-hukkk-hukkk! hangokon. Kapkodva restaurálták a provokatív nimródszobrot, majd továbbosontak. 58

Egy teljesen váratlan falfülke mellett elhaladva újabb heveny problémáik keletkeztek. A mélyedésben a vadász hasonmása lapult, lázadt-parasztkiadásban. Kaszát lóbált a feje fölött, és gumicsizmát viselt. Most már Affér is csuklani kezdett. Mal r hukkogórohama fokozódott, több helyen is átharapta a fegyvercsövet. Pánikszer en berontottak az útjukba kerül ajtón, hasra vágódtak a sz nyegen, szájukba tömték a rojtokat, és kánonban csuklottak. Ideájuk se volt, mennyi lakosa lehet a háznak, s közülük hányan tartanak fegyvert. Egymillió veszély lesett rájuk, muszáj volt meg rizniük inkognitójukat. Úgy gondolták, ha váratlanul megijesztenék egymást, a rohamnak vége szakadna. A királylány kiköpte a sz nyegrojtokat, és testvére fülébe kiáltott: zsaruk! A vámpír hasonlót üvöltött a felséges kisasszony hallójáratába. Aztán fülelték testük neszeit. Légz szerveik elcsendesedtek, ami a csuklást illeti. Hanem a télvízi pancsolás következtében hörg ik er sböd n sípoltak, szörcsögtek. Lekapkodták és a radiátorra terítették vizes ruháikat. Feltépték a szekrényajtót, száraz holmit kerestek. Sok száz éves fennállása alatt rengetegen fordultak meg az épület falai között, s a legtöbben hátrahagytak ezt-azt. A soron következ tulajdonosok számos használati tárgyat, ruhafélét meg riztek el deik hagyatékából. Ezek egy részét a Régi Holmik Gardróbjában tárolták a Kísértetjárta Cellában, amely nyomasztó elnevezése ellenére közönséges hálószoba volt, és a kísértetek amúgy is mindenfelé járkáltak a házban. Imogen azt tervezgette, hogy öreg napjaiban múzeumnak rendez be néhány helyiséget, és megnyitja azokat a közönség el tt. Ha egyáltalán túléli az angyalünnepet. Tizedik éve min-

59

den esztend ben szentül hitte, hogy a legutolsó karácsonyára süti a pitét. A terebélyes bútordarab és a vén ház múltjáról mit sem sejt Afférék lépteket hallottak a folyosóról. Szélsebesen becsapták a szekrényajtót, lesöpörték a radiátort, és nyirkos maskaráikkal együtt, meztelenül besiklottak az ágy alá, libab rözni. Uly özvegye nyitott a szobába, a tógaviseletes London társaságában. – Nos, kedvesein, nézzük meg a gardróbot – szólt a ház úrje. – Hátha találunk magának valamit. Itt tároljuk a régi ruhákat. Biztosan akad megfelel méret . Ez itt például Aetna hajdani napozója, hétpettyes katicabogárkákkal. Csak érdekességképpen mutatom, nem hinném, hogy felmenne magára. Ez meg az öcsémé, Valdusé, megismerem a nyuszis mintáról. Jaj, kedveském, ha tudná, mennyire izgulok miatta! Hogy jut ide ebben a szörny id ben? Ha ismerné t, maga is aggódna! Valdus kiskora óta olyan beteges! Már majdnem minden létez nyavalyát megkapott. Fogalmam sincs, mi lesz, ha a kórtan könyv végére ér. Meglehet, kezdi az elejér l. És mi lesz a többiekkel? Remélem, ha elakadtak útközben, ezt hangulatos, f tött helyen tették, és nem fagynak halálra valami pusztaság közepén! Jesszus! Megeshet, hogy maguk meg itt ragadnak nálam!? – Mi a barátunk legénybúcsújára igyekszünk – felelte Bridge. – Ha még nem hívták fel t, ideje megtenniük. Mentsék ki magukat. Biztosra veszem, hogy elkésnek a muriból. A sz ke férfi kényelmetlenül topogott. Merszét összeszedve így szólt: – Kérem, ne vegye zokon: szeretném, ha magamra hagyna. Egyedül könnyebb lenne a ruhaválasztás. Imogen a fejét csóválta.

60

– Ej, ej, fiatal barátom! Ön keservesen titkol valamit! Nos, nem kérdez sködöm, de annyit mondhatok: a méret nem perdönt ! Legyen nyugodt: a legkisebb dugó is megtalálja a palackocskáját! London Bridge mélységesen megbántódott férfiúi valójában. Már-már letépte magáról a tógát, hogy megmutassa azt, amire méltán büszke lehetett. Gyorsan felidézte az agressziókezel tanfolyamon tanultakat, és lehiggasztotta magát. – Ön téved, kisztihand – felelte h vösen. – De mindörökké hálás lennék, ha ezt nem kéne demonstrálnom. – Megértem, fiatal barátom, higgye el, megértem a gondját – szólt Imogen, szokásosan királyn ileg, s a sz nyegen hever mordályt felkapva kivonult a szobából. London villámgyorsan végigpergette a szekrény tartalmát. Elképeszt holmikat talált, ám rendes szövet- vagy farmernadrágot véletlenül sem. Volt ott bricsesz, kantáros kertésznadrág, kaszálógatya, salavári, hakama, rokokó bugyogó. Végül beérte egy – itt-ott huzatos – fekete b rnadrággal, amelyet egy b nös kalóz viselt valamelyik régmúlt században. Meglelte a tengeri rabló viselethez passzoló kalapot, inget, derékszíjat, pisztolyos tokot, görbe kardot, hajtókás szárú csizmát is. Berzenkedésén er t véve ledobta magáról a fürd leped t, és lehajolt, hogy kif zze cip jét. Anibalék suttogva összebeszéltek az ágy alatt: leütik a sz ke fickót, elszedik pöpec kalózruháját, keresnek még egy tök kúl öltözetet, és elhúznak innen, miel tt a tömérdek idegeskedés végezne velük, no meg a hátizsáknyi rabolt mallért is el kéne költeni. Kúszva indultak kifelé az ágy alól. A háborgó lelk London Bridge tengeri csatadalt dúdolva lerúgta cip it, el bb a bal, majd a jobb lábra valót, de akár fordítva is csinálhatta volna.

61

Affér megszédült. A torkához kapott, hogy lefejtse róla a fojtogató ujjakat, ám azok képletesek voltak. Mal r eszehagyottan menekülni próbált. Nagy elánnal felpattant, és tüstént az ágyfenékbe zúzta a fejét. Boldogan bekómált. Affér úgy érezte, szörny kínok közt végzi. Fuldokoltában hanyatt vágódott az ágy alatti résben, teste ívbe feszült. S vége lett valahára: eljött az ájulat. A dúdolászó London felöltötte a kalózgúnyát, felcsatolta a fegyverzetet, fejébe nyomta a kalapot. Nem volt kedve tükörbe nézni. Elhagyta a Kísértetjárta Cellát. Bár idejövet Imogen id ben figyelmeztette a falfülkében álló kaszásra, visszafelé mégis hétfrászt kapott a harcias paraszttól. Reflexb l pisztolyt rántott, és csaknem leterítette a lázadtat. Az se nyugtatta idegháborgását, amit az imént tudott meg az özvegyt l: a boldogult ura emlékét ápoló n személy színültig telepítette a házat Uly-viaszmásokkal. A figurák különféle kedvelt tevékenységei közben ábrázolták a néhait, s bár azt remélte t lük, hogy csillapíthatják imádott férje hiányát, hiába minden, Dirmi-dörmi Baribál nélkül képtelenség élni. Ez most már tényleg az utolsó karácsonya lesz, utána követi Élete Napsugarát az örökkévalóságba. Bridge a folyosó végén még egyszer elpróbálta, milyen élmény infarktust kapni. A vadászruhás, mordályos Uly Bácsi váratlanul toppant elé, kis híján kipurcant ijedtében. Úgy döntött, felszólítja Imogent infarktus-próbafülke létesítésére, és még pelenkázó-szobát is berendeztet vele, a sifonérban váltás gumibugyival. Dohogva toppant a Hasi Örömök Terme nevezet konyhába. Néhainé nem volt ott. Hudson sem. – Hol a társam? – kérdezte Aetnát. A lány nem felelt, t bámulta. Pupillája mindegyre tágult.

62

– Mi van? – nyögte Bridge. – Nézett tükörbe? – Ja, elnézést! Nem találtam másféle ruhát. Megijesztettem? – Ellenkez leg. Leny gözött. Nos, Hudson sporttárs a fészerlabirintusban kergeti a királylányt és a vámpírt. Maga nem csatlakozik hozzá? – Sporttárs? – ismételte London. A lány legyintett: – Kicsit gyakoroltuk a pankrációs jégtáncot a téli olimpiára. – Na jó, kimegyek Rosco után. – Adok zseblámpát. Jelz rakétát is. Használják, ha eltévednének.

Rosco Hudson nem tévedt el a melléképületdzsungelben, hanem feladta a kutatást, miel tt még kalózzá lett társával találkozott volna. Talált egy ódon gyerekszánkót a lomrakásban. Megörült az id járáshoz ill közlekedési eszköznek. Fél lábbal rátérdelt, a másikkal hajtotta magát. Ily módon rollerezett-ródlizott a kinti kocsitorlaszhoz, s megvizsgálta, hova tart az utca. Ám az utca nem tartott sehova, noha nem is zsák volt. Imogen kapujától húszméternyire véget ért az aszfaltozás. A burkolatlan folytatás dúsan havas-jeges mez kre, erd kbe vezetett, legfeljebb madár és traktor járt rajta néha-néha. A férfi fel nem foghatta, miként köthettek ki pont itt, e birtokbejárat el tt. Az aktuális helyzethez visszatérve úgy gondolta, ha az Anibal ikrek nyakig vizesen a vadonba vetették magukat, mostanra jégszoborrá fagytak. A keres csapat az olvadás után is ráér felkutatni maradványaikat. Vérbeli zsaru lévén mégis tovább szánkózott a földúton. 63

Nyomokat fürkészett zseblámpája fénykörében, jóllehet nehéz lett volna bármin jelet kiolvasnia a mindent vastagon borító, félfolyékony csapadékkásából. Amíg a kültakaróját püföl mizériában igyekezett kiélni mazochista-ródlista hajlamait, megérkeztek az Aetna által várt rokonok. A nyomböngész férfi érzékelte a többszörös reflektorfényeket, gumicsikorgást, dudálást, puffanást, dörrenést. Vissza is fordult, nem látván értelmét a további kirándulásnak. A földút és az aszfaltburkolat találkozásánál porladt szét ródlija. Bárminem figyelmeztetés nélkül, egyszer en kimállott alóla. Miel tt kétségbeesett volna, eszébe jutott a capcarált batárban parlagolt szexapáca. Úgy vélte, nem humánus kinn hagyni a félpucér szentanyát a fagyos kocsiban, különben is használhatná t bobszánként. Gyötrelmesen elcsúszkált a limuzinhoz. Id közben az egyel re ismeretlen számú jövevények három autója nekiveselkedett az út végs próbatételének. A vizsgafeladat a következ elemeket tartalmazta: a) áthajtás a vizesárok fölötti hídon, b) befordulás a széles kapun, c) törésmentes megállás. Az élen haladó sof r célba vette a garázsajtót. Jókora gázfröccsel lódult felé, majd hirtelen fékezett, és persze parádésan megcsúszott. Ezutáni piruettjei f leg haláltáncra hajaztak. A negyedik pördület végén a járgány ismét irányba fordult, egyik oldalával az ott parkoló – feltehet en Aetna tulajdonát képez – verda oldalához simult, és megállt. Rosco az utcáról figyelte az eseményeket. Közben gépiesen felpattintotta a rekvirált batár hátulját, kivette a csomagtartóban lév sporttáskát, el kapta az utastérb l a szentanyát. A második versenyz ügyesebben oldotta meg a feladatot, még ha S alakban haladt is. A kígyózás végén Aetna verdájának másik oldalán parkolt le.

64

A harmadik mérk már a hídon megcsuszamlott, és hajszál híján kidöntötte a kapufát. Nem is volt vitás, hogy – akárcsak a piruettez személy – sem férfi. A majdnem-koccanás miatt türelmét vesztve gázt adott, ám menten fékezett. Ennek következménye nem is maradt el. Miután járgánya kipörögte magát, és megállt végre, a n dühödten megöklözte a kormánykereket. Ilyképpen sikerrel aktiválta a légzsákot. Az életment párnázat ünnepélyes durranás kíséretében kilöv dött dughelyér l, és kegyetlenül orrba vágta, bekormozta, depresszióba taszította védencét, és még az egyik körmét is letörte. Mihelyt a légzsák megtöppedt, az ötvenes n kidugta lábát a sarkig lökött ajtón, és el rehajolva fürkészte, hová tehetné le. Megpillantotta London odafagyot dzsekijét, és kilépett rá. A biztos talajon megtorpant egy szusszanásra. Körbenézett, észlelte a közelében es -kel -bénázó többi jövevényt. Végigmérte ket, fölényes mosollyal átlépett a pulóverre, majd onnan a két térdfoltra. Jóllehet, ezennel kifogyott a biztos talajból, emelt f vel folytatta vonulását. Rosco a ház felé szánkózott a szexbobon. A finom kosztümöt visel , kormos arcú n a térdfoltokat elhagyva hanyatt vágódott. Széttárt lábakkal megpördült néhányszor a tengelye körül. A szentanyán hasalva érkez Hudson orra el tt fejezte be utolsó fordulatát, közvetlen közelségb l betekintést engedve szoknyája mélyébe, kivillantva edzett combjait, barackszín bugyiját. Rosco szemérmesen félrefordult. Jókor ahhoz, hogy észlelje a másik irányból fenéken közeln t, gyermeket és járulékos csomagjaikat. Azok egymás kezét és a táskafüleket is szorítva éktelenül sikítoztak siklás közben, akár a hullámvasúton, és lobogott a hajuk.

65

Alig lemaradva id sebb férfi csúszott a nyomukban. hason szánkázott, állával méretes b röndöt tolt maga el tt, és két kézzel tapasztotta fejéhez a cowboykalapot. A ház ajtajában Aetna jajgatott. – Jézusom, anya! Megütötted magad? Geneva felült, összezárta lábait, lesimította szoknyáját. Lesújtóan végigmérte a nyilvánvalóan voyeur Roscót, majd a lánya felé fordulva így felelt: – Pontosan ez az, aminek nem kéne történnie velem. MPben ez nagyon nem kívánatos! Azt se tudom, hány csontom tört pozdorjává. Imogen indult feléjük, hamuval töltött, jókora fémvödröt cipelt, annak tartalmát egy lapátkával szórta maga elé. A gonoszdi csapadék igyekezett elmosni a csúszásgátló anyagot. A matériaösvény kitartott néhány percig. A vendégek talpra kecmeregtek, és csomagjaikat húzvatolva a házba vonszolódtak a hamucsíkon. Az Emberfogadóban egyszerre engedték maguk alá a cip jük-ruházatuk által beivott nedveket, és egymást túlharsogva firtatták: – Hol van Olivo? Miért nem jött veletek? – Hogy utaztatok? – Mindenki épségben van? – Mit keres itt a rend rség? – Kiért jött a ment ? – Ki van rosszul? – Megöltek valakit? – Ki ez a fickó a gusztustalan gumin vel? Ugye, nem Troja? Utóbbi kérdés nyílegyenesen Aetnához intéz dött, mégpedig egyszül je részér l, és kiviláglott bel le, hogy a jövend beli még nem lett bemutatva a családnak. Miel tt a válaszok elhangozhattak volna, bepöfögött Imogen

66

egy motoros szerkezeten ülve, mely robogó, padlókefél és felmosógép sajátos elegyének tetszett, s g zölg vizet folyatva, kefepörgetve, csomagot, embert, cip t akkurátusan kerülgetvetologatva haladt körbe-körbe. Az alkotmány nedvszívó szivacsot húzott maga után, és b sz csattogása, füstölése ellenére takarosan elbánt a sárral, piszokkal. Imogen fenséges tartásban ült a nyeregben, és büszkén újságolta: – Koszfaló a neve. Drága Ulym találmánya! – Az egyik – dörmögte hátrébb egy bennfentes. E pillanatban a bejárati ajtó hatalmasat döndült, kissé be is horpadt. Többen felujjongtak: – Olivo! Na végre! A közelben álló Rosco udvariasan kitárta az ajtót. A nyílászáró fatábla küls felére frontálisan feltapadt jövevény sílécet viselt, bár aligha konyított a sísporthoz. Ez senkit sem lepett meg, ugyanis a kába fickó tet l talpig kalóz volt. Márpedig köztudott: a tengeri martalócok inkább hajóznak, mint síznek. Hudson a többiek hördüléseivel mit sem tör dve a padlóra dobott szentanyára mentette álruhás barátját, hogy az puha felületen gyengélkedjék a brutálisan kemény deszkázat után. – El ször van léc a lábamon – pihegte London hencegésszeen. – A pajtában találtam. Azt hittem, biztonságos. – A megállást még gyakorolgassa – tanácsolta Aetna. Boston kibömbölt a tévészobából: – Héhó! Becsapós kérdés! Gyors válaszolást kérek! Hol van a London Bridge? – Itt vagyok – suttogta a síléces kalóz, és kollabált. – Londonban! Hol másutt? – felelte Geneva. Aetna átkiabált a feje fölött:

67

– Ne d lj be, Boston! A London Bridge Arizonában van. A játékos beordított a vetélked csatornába: – Arizonában van! Megértetted?!

– Már hogy lenne Arizonában?! – háborgott Geneva. – Az ott lév nek nyilván Arizona Bridge a neve! Egyébként is, kik ezek a rémes fazonok? – Miért nem fáradtok a szalonba? – kérdezte Imogen. – Szegény Londonnak sok leveg re van szüksége! – Ja, mert halál szmogos – mondta Vahina. Néhainé lepattant a Koszfalóról, vizes ruhát ragadott. A ramaty kinézet férfi mellkasára borította a csutakolót. A kómás kalóz passzívan t rte az ápolást. Hudson lecsatolta róla a léceket. Uly özvegye kézzel legyezgette a férfi arcát, kioldotta b rnadrágja derekát, ám mert nem észlelt javulást, úgy vélte, a leveg éltet bb áramlása céljából a csizmáját is le kell venni. Nekiveselkedett, hogy lehúzza. – Az ég szerelmére! – hörrent Rosco. – Le ne vegye! – Na de miért ne? – Anélkül is mindjárt jobban lesz, és mi elmegyünk. Kösz a tör dést. Most már inkább a szeretteir l gondoskodjék! – Maga nem találja furcsának a barátját? – puhatolta Imogen. – Valami nincs rendben vele. Nemde esett a vízzel teli árokba, télvíz idején!? fagyott a járdához, nem is egyszer?! Most meg felken dött az ajtóra Drága Ulym síléceivel. És itt van ez a cip kultusza! – Maradjon köztünk – gyónta Rosco lesütött szemmel, ugyanis utált kamuzni. – London a cip fetisizmus ritka válfajában szenved: soha nem hajlandó megválni a lábbelijét l. Soha. Semmikor. Semmiért se. 68

– Na, de mi okból? – nyögte Valdus. – Nem fél a pállástól, áporodástól? Gombásodástól? Mina fölényes hangon megszólalt: – Világos az ok, ezt sem értitek?! A répáját dugdossa. Mert akkorára n tt neki, hogy belelóg a csukájába! Tudom, mert sok sráccal ugyanez van a suliban! k mondták! Vahina bokán rúgta szeme fényét. – Honnan szedsz ilyen hülyeségeket?! Geneva karnagyos mozdulattal elhallgattatta ket. Mereven a lányára nézett: – Most azonnal tudni akarom, miért hazudtoltál meg!? – Jaj, anya, ne drámázz! – sóhajtott Aetna. – Igazad van, a híd eredetileg tényleg Londonban volt, ám a járm forgalom és a szmog növekedése miatt depressziós lett, és így nem szolgálhatott tovább. Ezerkilencszázhetven táján szétbontották, átköltöztették egy arizonai városba, s azóta ott íveli át a folyót. Ha a helység neve is érdekel, mindjárt utánanézek. – Nem tudja séróból? – csodálkozott Rosco. – Maga? – Hát ön kicsoda? – csapott le Geneva. – Miért ácsorgunk itt? Menjünk már beljebb! – javallotta Valdus. – Te nem orvos vagy? – mordult öccsére Imogen. – Csinálj már valamit ezzel az ájult fiatalemberrel! – Na de én fogorvos vagyok! Egyébként is azt hiszem, megltem útközben. Készíts nekem egy hársfateát, sok citrommal és két korty konyakkal. Máris teljesen bedugult a fejem. Ha nem vigyázok, begyulladhat a fülem. Megjegyzem, az arcüregem máris roppant gyanús! Uly özvegye megkonokolta magát. – Az orvos az orvos! – közölte. – Támaszd fel Londont! Most! – Azonnali választ követelek! – toporzékolt Geneva. – Kik

69

ezek a fazonok? – A vendégeim – tudatta Imogen méltóságteljesen. – Akárcsak ti, bár k hívatlanok. Pórul jártak a kapunál. Egyébként rend rök, szóval jól viselkedj, húgocskám! – Aha! – biccentett a vallató. Lerítt róla, hogy nincs kielégítve a sz kszavú válasszal. – Oké, egyel re lépjünk tovább. A ment vel ki járt pórul? – Boston Road érkezett vele – felelte a lánya. – tévézik a szalonban. A mindennapi vetélked sorában vesz részt. – Részt vesz benne?! – Igen. Tudod, olyan beleél s fajta. – És mit csinált a ment ben? – Vezette, anya. – Tehát a sof r? – Nem egészen. Eredetileg volt a szállított ápolt, ám mint említettem: beleél s fajta. S mint ilyen, azonosult a ment sorrel. Hát így került ide. Geneva színpadiasan az ajtó felé lendült: – Na, én megyek! – kiáltotta. Aztán mégse ment, hanem megállt. Rámeredt jobb keze mutatóujjára: az aktivált légzsák épp arról törte le a körmöt. E megnyomorított ujjvéget Rosco Hudsonra szegezve kitört: – Ön gusztustalan szexbabán csúszkál! Idegen hölgyek szoknyája alá bámul! Tagadja? – Nem tagadom, de pontosítanám. A szexbobot mindössze közlekedési célra használtam. Korábban például esést tompítottam rajta. Most meg a barátom légágyaként szolgál. Megbecsülésem jeléül elneveztem t Szent Anyának. Egyébként a cimboránk legénybúcsújára visszük. Ami kegyed szoknyáját illeti, magamtól sose néztem volna alá, nem mintha bármi bajom volna a panorámával, vagy túl korosnak tartanám önt, szóval a körülmények adták, hogy szemt l szembe kerültem kegyed hogyishívjamjával...

70

London éledezett alant. – Kisztihand – sóhajtotta. – Kisztihand. Aetna Hudsonra meredt: – Hé, sporttárs! Az anyámmal beszél! A férfi bólintott. – Azt hiszem, rájöttem. Nos, úgy látom, London életben marad, végül is nem ez volt az els ajtó, amit lefejelt. Hát akkor most mi elmegyünk. Köszönet mindenért. Boldog karácsonyt. Imogen a homlokára csapott. – Szent ég! Bepácoltam, megtömtem a pulykát, csak épp nem raktam a süt be! Nem sül a vacsora! – Ha most sütni kezded, holnap délre elkészül – fanyargott Valdus. – A teámat is elfelejtetted. Igaz, hogy csak fogorvos vagyok, de nem vagy te alzheimeres?! – Na tessék, a Nagy Diagnoszta! Uly mindig így nevezett! – Emlékszem Ulyra – bólintott az öccse. – Nemdebár a férjed volt? – Na ugye, hogy te vagy alzheimeres! – vijjogta Imogen.

Rosco talpra segítette társát. Hóna alá csapta szentanyját, és a kissé kába London kíséretében a kijárat felé indult. Aetna utánaszólt: – Sporttárs! A tatyója! Hudson rácsodálkozott: – A tatyóm?! A lány az ajtó mellé helyezett utazótáskára mutatott. A férfi kapcsolt: hiszen ezt valóban hozta be, miután szórakozottan kiemelte a lefoglalt batárból. Na de mi a fenéért emelte ki? Hol járt az esze? Felkapta a csomagot. 71

Valdus megálljt intett. – Ácsi, barátom! Az én táskám pont ugyanilyen. Miel tt kisétáltatja, vessünk bele egy pillantást! – Az a helyzet, hogy ez a cucc nem is az enyém, tehát nem ildomos kinyitni. Jelen szituációt a levéltitokhoz hasonlítanám, vagyis ez a táskatitok – magyarázgatta Rosco. Érzékelte, hogy szavai hallatán a körötte állók szemrése pont ugyanúgy összesz kül, amiként az övé is összesz kült, valahányszor úgy vélte, az arcába hazudnak. Imogen méltatlankodott: – Táskatitok, cip titok... Maguk aztán elég furcsa zsaruk! – Kinyitni! – mordult Valdus. Hudson ledobta a táskát, tizenöt centire kinyitotta a cipzárt. Ha a motyóhordozó mégis a fogorvosé, az ekkora nyíláson át gond nélkül felismerheti a holmiját. London kissé zsibbadt volt agyilag. – Kié ez a böszme szatyor? – kérdezte. – Úgy vélem, azé a tagé, akit l a járgányt szereztük, ugyanis az csomagtartójában volt. – És hogy került ide? – Behoztam. – Na de miért? – Miért? Miért? Mert hasztalan kerestem a maskarás rablókat, összeomlott alattam a ródli, verte a fejemet a kopogós mizéria, bámultam az extrém parkolást, betöltöttem a harminckett, hát fogtam a tatyót, és behoztam. Te mindent tudatosan csinálsz? Sose hallgatsz az ösztöneidre? Ezúttal persze nem az állatiasakra gondolok, hanem az intuitív jelleg ekre. A hatvan év körüli, köpcös termet , csigafürtös hajú Valdus nyögdécselve letérdelt a táska mellé, felemelte jobb kezét, öszszesimítgatta ujjait, majd íves mozdulattal kicipzározta a vita tárgyát.

72

Kiemelt a táskából egy súlyosnak réml napilapot, amelyet úgy hajtottak össze, hogy a „Véres gengszterleszámolás az Ihajda-Csuhajda csehóban” cím írásm els ránézésre hozzáférhet legyen. A géppisztolypárbajban elhalálozott lövöldöz k névsorát valaki piros tollal kiemelte. A súlyos jelz valójában nem a lap nívóját fedte, hanem a hajtogatás közepében lév csomagot. A jókora pakk láttán elh lt Rosco és London egyaránt abban bízott, hogy a többiek nem is sejtik, mi lehet az. A tízéves kisdiák felrikoltott: – Hasisgyanta! Anyu, ezek drogdílerek! Valdus folytatta a táskavatatást. Egy szinttel lejjebb fekete b rdzsekit talált. El húzta, megrázogatta. Ruha alá rejthet géppisztolyt szüretelt bel le. Undorral félrehajította a tömeggyilkos fegyvert, és tovább kotort a b nbarlangban. Annak mélyéb l el hozott néhány nem büntetend , törvényes ruhadarabot. Végül a fenékr l felkapart egy elegánsan lapos diplomatatáskát. A zsákmányt maga elé helyezte a padlóra, szertartásosan a leveg be tartotta azt a két-két ujját, amelyekkel a zárszerkezet kipattintására készült. Hudson nyomozó magára talált. A korpusz deliktire helyezte a talpát. Mina sivalgott: – Abban van a kokain! Fogadjunk! – Jogom van tudni, mit hozott be a házamba! – jelentette ki Imogen. – Hogy aztán elszívja? Vagy bel je? – tippelgetett a nebuló. Boston Road a tévézés végeztén felkereste a dúlt hangok forrásvidékét. Nyolc felizgatott állapotban ácsorgó embert talált az el szobában. Megörült nekik. – Sziasztok! Mi az? Svédkaja van? Én is éhes vagyok!

73

– Hát ez meg kicsoda? – jajdult Geneva. Boston nem volt istenigazából jókép , ugyanakkor csúnya sem. Kerek arca, madárfészek szín -fazonú haja volt, ferdén metszett szemrése, barna írisze, parányi orra, szája. Kortalannak látszott, vagy inkább id tlennek. Fakókék vászonöltönyt, nyúllábmintás inget viselt. – Boston, mint már beszámoltam – mondta Aetna. – És a szexbabás fickó, talpával a pénzes táskán? – érdekl dött tovább az anya. – Rosco Hudson. Láttam a hekusigazolványát. A firtatott zsaru nekiállt összeszedni, beszatyrozni a b njeleket. Vahina emelt, okos hangon közölte: – Bármikor csinálok neked bármilyen igazolványt, diplomát, jogsit! Pusztán számítógép, szkenner, nyomtató kérdése! Ja, és kez en fizesd meg! London lecsapott a vallomásra: – Igazán, hölgyem? A közokirat-hamisítás tarifája cirka nyolc év. Mi a neve? – Vahina Fuscus vagyok. Ez itt a lányom, Mina. – Sajátos keresztnevek – jegyezte meg Valdus. – Örvendek. Nemde Olivóhoz tartoznak? – Mi a baj a mi nevünkkel? – bosszankodott Vahina. – Amikor itt többeknek térképnevük van?! Hudson, London, Aetna, Boston...! – Velem kiabálsz? Miért kiabálsz velem? – méltatlankodott Boston. – Különben az otthonban másképp is hívnak engem. – Te dinka vagy? – kíváncsiskodott Mina. – Kezeld t úgy, mint egy korodbeli társadat – kérte Aetna. – És légy vele tapintatos. Vahina felcsattant: – Tudtam, hogy ez lesz, ha idejövünk! Halálra leszünk sér-

74

tegetve! Aetna mobilra kapott, a bátyját hívta. Kihangosította a telefont. Olivo reszketeg hangon jelentkezett. Félelmetes zörgés hallatszott a háttérb l, jég kopogott a szélvéd n, karosszérián. – Ne most! – nyehegte. – Vezetek! Akárki vagy is, ne most akard, hogy megoldjam az életed! Úton vagyok, ha ezt annak lehet nevezni. Szerintem ez nem is út, hanem megakoripálya. Mindjárt feladom! – Dehogy adod! Mikor érsz ide, bátyó? – Honnan tudjam?! Hiszen azt se tudom, hol járok! Vahina társult a csevegéshez: – Nagy puszi, barikám! Mi van körülötted? – Szia, barikám! Jég van körülöttem. Jég alattam, jég fölöttem, jég mellettem. A fákról is jégcsapok lógnak. A villanydrótokról is! Az el bb engedtek tovább félórás veszteglés után, ugyanis fel kellett aprítani egy útra d lt fakolosszust! – Feltetted a hóláncot? – Barikám, ez nem hó! Kicseszett jégnek mondanám. – Vigyázz magadra, ne feledd, hogy mi itt várunk rád, barikám! Gondolom, emlékszel, mir l beszéltünk nemrég! Sietned kell! Már nem sokáig bírom nélküled! – Sietek. Épp ezért most leteszem. – Nagy puszi! A távozni készül Hudson kinyitotta az ajtót, és kipillantott a jégviharba. A látványtól a küszöbre fagyott. Legfeljebb húsz perce tartózkodott a házban, s ez id alatt a korábban is életellenesnek érzett küls környezet átváltozott az Olivo által leírt jégcsapos, tükörjeges horrorrá. Imogen is észlelte a kinti világvégét. – Ne menjenek sehová! Összevissza törik magukat! – sopánkodott. – Vagy elakadnak valahol, és halálra fagynak! Már-

75

is befutunk a Shakespeare Szalonba! Ma éjjel ott alszanak! – Ön igazán nagyon kedves, de legénybúcsúba várnak minket – mondta hálásan a kalóz. – Megn sül a legjobb cimboránk. Mennünk kell. A ruhát majd visszajuttatom. Kisztihand mindenkinek. Rosco kitolta a szentanyát a mizériába, mellé dobta a jókora utazótáskát. Lejelelte társának az elképzelését. Aztán egyikük a gumin re, másikuk a b njelhordozóra hasalt. Láb- és kézhajtással csúszkáltak a kapu felé a tükörjégen. Aetna halkan utánuk sóhajtott. – Jég veletek!

Nem várt, amíg a távozók elt nnek. Gyorsan elmozdult a holtpontról. Kézen fogta Bostont, a konyhába vezette, kezébe adott egy banánt. – Egyél. Nemsokára vacsi is lesz. Tudod az Örök Szeretet telefonszámát? Boston tudta, eldarálta. Az Otthondoktor megörült a hívásnak. – Hál’ istennek, hogy megvan a gazfickó! Senkinek nem esett baja? – Itt nálunk mindenki jól van, legf képpen Boston. Vannak hozzátartozói? – Vannak szülei, de sosem látogatják. Szégyellik. – Magukat? – Hehe. Sajnos t. Ez nem tett jót a srác lelkének. Habár mostanra talán túljutott rajta, hiszen már huszonhat éves. – Mit tanácsol, miként segítsek neki? – rizkedjék t le, mindenekel tt! Rettent en veszélyes lehet! Szerintem hasadásos elmebaja van. Ráadásul nem közönségesen hasad, hanem az atomnál is tempósabban! Most 76

még a gyógyszereit se szedi! Tudja t szedálni? Adjon be neki sok-sok nyugtatót! – Bántott valakit? – Súlyosan nem, de id nként rém furcsán viselkedik. A ment ápolót is lekötözte, befáslizta, paraffinba fürösztötte. Ha folytathatta volna, biztosan bekanülözi szegényt, és agycsapolás sem kizárt! Éppen klinikai kivizsgálásra vitték, amikor elkötötte a ment kocsit. Megpróbálok helikoptert küldetni érte, bár egyáltalán nem biztos, hogy sikerül, amilyen pocsék id van. Ez esetben zárják be valahová, vagy legalább kötözzék meg a gazfickót! Nem vagyok pszichiáter, nem egészen értem a baját. Tudja, a mi ápoltjaink enyhébb értelmi fogyatékosok, nálunk ritkán van szaladgálás! – És ? – Hát vele van egy kis bökken . Egyébként ez a csúfneve: Bökken . Eredetileg is enyhe, de nem tesz jót neki, ha olvas, vagy olyan m sort néz, ami felizgatja. Ilyenek a durva meg a get s filmek, vagy az elgondolkodtató irományok. Mindenkit kiborít, amikor kérdez sködni kezd. Épp mint egy hároméves. Miért így, miért úgy? Azt hiszem, nem lett boldogabb attól, hogy megtanult olvasni. Úgy járt, mint az emberiség édenkerti kígyó almájával. Na jó, nem traktálom ezzel. Legyen óvatos. Hamarosan jelzem, mit intéztem. Aetna az ablakpárkányra tette a telefont. – Összedobunk egy tányér szendvicset a csapatnak, Bökke? – Naná! Szeretek vajazni! Kenhetek? – Oké, én szeletelem a kenyeret, te vajazod. – Mit rakunk rá? – Sajtot, szalámit, tojáskarikát. – Uborkát is! Nagyon szeretem. Értem jönnek? – Ment kocsival biztos nem. Járhatatlanok az utak.

77

– Hát ment helcsivel? – Nézz ki az ablakon, Boston. Ha pilóta lennél, felszállnál ilyen id ben? – Akkor én most itt fogok üdülni? – A padláson találunk hódeszkát, korcsolyát, szánkót, sílécet. Mellesleg nem sürgetem, hogy megkeressük. – Én is utálom a hideget! Miért engedtétek el a szegény fickókat? – Nem tarthatjuk vissza azt, aki menni akar. – Meg fognak halni! – hüppögte Bökken . – Jól megfagynak! Aztán majd nem tudunk aludni miattuk! Velük álmodunk minden éjjel! A fagyott hulláikkal! – Dehogy fagynak meg! Ha nem tudnak elmenni, visszajönnek a házba. Nem ostobák, hogy kinn vacogjanak! – Nézzük meg, mi van velük! Érzem, hogy bajban vannak! – Megcsináljuk a szendvicseket, és ha addig nem jönnek vissza, megnézzük ket. Szerintem elmentek. – És ha elmentek? Akkor majd olyan helyen fagynak meg, ahol senki se veszi észre ket! Geneva egy ideje a nyitott ajtóban állt, hátát a toknak vetve. – Az én lányom miért tör dne másokkal? – sóhajtott epésen. – Amikor az anyjával sem tör dik. Fél órája érkeztem, és még egyszer se kérdezted, hogy vagyok. – Látom, jól vagy. – Na, ide figyelj! Egyszer majd visszakapod az élett l a nemtör dömséget! Az egyetlen anyádat az MP gyilkolássza! Nincs benned részvét! – Anya, az MP pont olyan állapot, mint a pubertás. Normális. Vagy legalábbis törvényszer . Geneva élesen felkacagott: – Szóval szerinted ilyen a pubertás?! Nos, a pubertásban éppenséggel megjön a lányoknak! MP-ben meg elmúlik! Vége!

78

Volt, nincs! Porladni kezdenek a csontok, támad a depresszió, a ráncok, a narancsb r! Oszlásnak indulunk! Imogen lépett a konyhába. – Geneva drágám, én már nem is emlékszem a menopauzámra. Majd te is elfelejted hamarosan. Ne éld bele magad. – De igen, beleélem magam! Ugyanis velem történik! Most. És kihat a további sorsomra. Ha lesz egyáltalán. Amikor az ember még gyerek, mindent közölnek a társai a szexr l... – Majdnem mindent – szúrta közbe Aetna. – De senki se világosítja fel a menopauzáról! Senki! És amikor odaér, váratlanul történnek vele a borzalmak! Mintha hirtelen a végzet homokzsákjává változnál, egyre-másra kapod a pofonokat, rúgásokat, öv alattiakat is, méghozzá sokat! Hajjaj! Nehogy azt hidd, hogy örökké fiatal maradsz! Mire kett t pislogsz, te is benne leszel! És akkor majd megtudod! – Drágám, a hiperaktiválódott hormonjaid csinálják ezt az idegeiddel – vélte Imogen. – Hát ez az! Mindenki hülyének tart! Hisztis, hülye, vén picsának! – toppantott Geneva. Boston felcsuklott. – A n néniknek se szabad csúnyán beszélni! – Miért? Mi lesz, ha csúnyán beszélek? Beírják a nevemet a feketekönyvbe? Amikor még nem voltam MP-s, panaszkodhattam a mammográfián, a szemészeten, a fodrásznál, útonútfélen, és nem hurrogtak le azzal, hogy „alacsonynak tetszik lenni a fájdalomt résének”, hanem mindenki igyekezett orvosolni a problémámat! Most pedig felbuknak bennem az emberek, és küszöbbe se vesznek... – Jaj, anya! Dehogynem vesznek! Az imént egy jobb pasas nézett a szoknyád alá! – Na, de akarta? Nem akarta! Csak épp arra járt, amikor elterültem a jégen, és majdnem összeütközött a szül csatornám-

79

mal. Mit nem mondok!? Szül csatorna?! Hol van az már!? Jut eszembe, a másik szüleményem is folyton kétségbe ejt! Azt hittem, férfit szültem, ám kiderült, hogy csak egy papucsállatkát! – Geneva, dobjunk be egy kupica er set! – ajánlotta Imogen. Vahina megkocogtatta az ajtófát. – Nagy puszi, Uly néni! Én vagyok Olivo egyetlen szerelme! Megmutatná a szobánkat? Kicsomagolnék. – Jaj, elnézést, drágaságom! Szegény húgom annyira enervált, muszáj t vigasztalnom! Egészen kiment a fejemb l, hogy még nem jártatok nálam. – És én hol fürdöm? – tudakolta Boston. – Hol alszok? Geneva vértanúi arccal elbocsátotta n vérét: – Menj csak, tündérkedj! Addig egyedül enerválódom. – Inkább rapityás vagy, mint enervált – dünnyögte Aetna. Bökken megkocogtatta a könyökét. – Ha mégse kenünk szendvicset, akkor menjünk már, mentsük meg a fagyos fickókat! – Menjünk.

Hudson a kormány mögé ült. A sötétségben alig látta a jégszuronyos fákat, a fagylaló téli világot. Bekapcsolta a lámpát. Menten hátrah költ az elébe táruló képt l. – Ördöghozta id ! – nyögte. – A m korcsolyavébén sincs ilyen síkos jég. – Menjünk! – legyintett London. – Wilson vár, és még át kell öltöznöm. – Szerintem teljesen buliképes a szetted. – Na, gyújtsd be a hajtóm veket! A motor frissen indult, már csak menetirányba kellett fordí80

tani a kocsi orrát. Rosco finoman adagolta mozdulatait. Sz z lánnyal, hímes tojással se bánt volna óvatosabban. A kerekek kipörögtek. A batár millimétereket mozdult oldalra. London b kez en osztogatta a jobbnál tutibb tanácsokat az anyósülésb l. Egyik se vezetett eredményre. Hudson saját kútf l is sok trükköt kipróbált. E furmányok révén néhány centivel arrébb lötyögtette a kocsit. Már csak negyedfordulatnyi hiányzott a sikerhez. – Igyekezz, mert a sztriptízes csajokra sem érünk oda! – dohogott Bridge. – Akarsz vezetni?! – mordult Rosco. Persze hogy akart. A legkritikusabb pillanatban kapott a kormányhoz, meglehet st durván. A batár megugrott, S-t táncolt a jégen, és jobb elejével az árokba csúszott. Percekig átkozták egymást, a telet, a Wilsont behálózó szirént, az életet, és ami még eszükbe jutott. Az se vigasztalta ket, hogy a világvégi utcában elakadt autók legalább szimmetrikusan gödröztek. A ment - és a zsarumobil a Tudor Ház fel li oldalon, a gengszterbatár a másikon fulladt vízbe. Miután kifogytak szitkaikból, Hudson eldobolt egy siratódalt a kormánykeréken. – Basszasz! Most mit csinálunk?! – vacogta a kalóz. – Kénytelenek leszünk visszamenni a házba. Különben idefagyunk. – Kizárt. Én vissza nem megyek! – mordult Hudson. – Miért nem?! Itt akarsz megdögleni? – Menjünk haza gyalog. – Király ötlet! Hisz csak potom százötven kilométer! Tükörjégen! – Majd stoppolunk.

81

– A zoknidat stoppolod! Meg a rongyos agyadat! Szerinted ki merészelt ma útnak indulni? Rajtunk kívül? Ismersz hozzánk fogható tökös hapsikat? – Ismerek – sóhajtott Rosco. – Sokkal tökösebbeket is. Majd járatjuk a motort, és nem fagyunk meg. – Meddig? Egy-két óráig? – Na és!? Örökké akarsz élni?! Aetna úton volt feléjük. Hamut szórva közelgett, nyomában a máris mélyen gyászoló Bostonnal. Telefonja harmadszor szólalt meg, amióta kilépett a házból. Újfent elutasította a hívást. Ám a v legény kitartott közlési szándéka mellett, holott tudta, jegyese kevésre értékeli e bogáncsszer szokását. A lány a készülékbe hadarta: – Visszahívlak! – Várj, várj, le ne tedd! – kérte Troja. – Véletlenül bekapcsoltam a tévét, aztán az ablakon is kinéztem, és szívgörcsöt kaptam! Megérkeztél már? Van fedél a fejed fölött? Épségben vagy? Hát a kocsid? Nem törted össze? – Kösz, hogy aggódsz értem. Jól vagyok. – Aetna majdnem felsikoltott a verdája láttán. Vahina járgánya szorosan tapadt az övéhez, legfeljebb egy cigarettapapír fért volna közéjük. Feltehet en ezt nevezte Hudson extrém parkolásnak. – Éppen életet mentünk Bostonnal. Majd visszahívlak. – Ki az a Boston? – egy fiatalember. – Miféle fiatalember? – Egy kedves, nagyra n tt gyerek. A nem kompetens dokija szerint hasadásos, én másként látom, de magam sem vagyok kompetens. Hosszú történet, majd... – Visszahívsz. És mit csináltok a hasadásos, kedves, nagy gyerekkel? – Megyünk a jeges járdán. Habár magát a járdát nem is lát-

82

juk a jég miatt. – Hová mentek? – Jaj, Troja, mindjárt elvágódom! Telefonnal a kezemben képtelen vagyok szórni a hamut! – Remélem, a fejedre hinted – jegyezte meg a v legény. – A jégre hintem. – Hintse a többjelz s fiatalember! Nos, voltaképpen azért hívtalak, hogy tudd: aggódom érted. Nem vártam érte köszönetet, de megleptél a közönyöddel. – Elakadtál az írásban? – érdekl dött Aetna. Troja felkacagott: – Még hozzá se fogtam! Nem is sejted, mennyi dolgom van! Be kellett készítenem a tálcát az innivalókkal, rágcsákkal. Kihegyeztem a ceruzákat. Jegyzeteket olvastam. Szerkezeti vázlatot készítettem. Újragondoltam a véleményemet Willr l. – Örömmel hallom. – Ugyanarra jutottam. Nem és nem vagyok elájulva t le. – Úgy tudom, G. B. Shaw se volt. Na és? Másít ez m veik értékén? Tudod mit? Visszahívlak. – Tulajdonképpen hova mentek? Láttam az ablakból, hogy odakinn gyakorlatilag képtelenség a helyváltoztatás, legalábbis a klasszikus módokon. Úgy hallom, mindenki kénytelen maga gipszelni-szegecselni a töréseit, mert a ment k is megbénultak. – Mi most kicsúszkálunk az utcára, hogy biztosan tudjuk, elmentek-e a zsaruk. Ha nem bírtak elmozdulni, behívjuk ket a melegbe. – Milyen zsaruk? ket el ször említed. Aetna sóhajtva az égre forgatta szemét. A firmamentum épp nem okádott bizarr állagú csapadékot. Sötéten visszabámult rá. – Azok, akik a rablókat kergették. – Kiraboltak, drágám? – Nem pont engem raboltak ki. Szóval a zsaruk hiába keres-

83

ték a rablókat a melléképületekben, így aztán úgy döntöttek, legénybúcsúba indulnak. – Ezt semmiképp ne akadályozd meg – tanácsolta Troja. – Mi a véleményed, mit vacsorázzak? Szendvicset vagy halat? – Szerintem nyisd ki a h t, és döntsd el magad. – Messze van. – Mi tagadás. Legalább húsz métert kell megtenned odáig, amennyiben most az íróasztalnál ülsz. Ám ha odaérsz, mennyei étkek tárháza vár reád, hiszen telef ztem neked a frigót, nehogy éhen vessz a távollétemben. Fel is merült bennem a gondolat, bár csak pillanatokra: meglehet, te inkább gondozón re, mintsem szerelmi partnerre vágyódsz. Troja nevetett: – Nicsak, az ara ironizál! Vagyis aranizál. Szerelmem, enyelgém, sose titkoltam, hogy te vagy a nyugalmas hátországom. Nem tagadom, tényleg jobban esne, ha tálcán kapnám a vacsorát, kávét, szivart, borocskát, és nem nekem kéne vesz dnöm vele. – Csak meg kell melegítened a kaját... – Pontosan err l beszélek. Apropó! Hova tetted a radírmorzsa-szippantót? Jól tudod, hogy képtelen vagyok meglenni nélküle! Gy lölöm, ha radírmorzsás az asztalom! Igen, igen, mondtad százszor, hogy ne radírozzak, hanem húzzam át tollal a törlend t. Attól tartok, te ezt akkor sem értenéd meg, ha negyven évig lennénk együtt. – Nézted a fiókban? – Nem néztem, mivel nem ott van a helye. Édesem, én a szellemi kihívások embere vagyok! Az én munkám olyasféle, mint a pilótáké: nekem repülnöm kéne! De ki tud szárnyalni, mikor hétköznapi dolgok stresszelik? Aetna a türelme fogytát érezte. Meleg szobában, szilárd helyen ülve jóval megért bb lett volna jegyese problémái iránt.

84

– A radírmorzsa-szippantót az asztalfiókban találod. A kaját a h ben. A h t a konyhában. A konyhát a dolgozószobától jobbra. Oldd meg a feladatot. Majd visszahívlak, és ha szükséges, támogatlak lelkileg. Most egyéb dolgom van. – Különös, hogy annyira izgatnak azok a rend rök! – Ugyanis nagy hirtelen mínusz tíz fok lett! Ilyenkor még a háziállatoknak is a t zhely közelében van a helyük. – Jókép ek? – Á, dehogy! – Felteszem, roppant macsók. Aetna kuncogott. – Nyomokban sem. – Nekem az elmém duzzad, nekik a bicepszük. Az én fegyverem a szellem, az övék a pisztoly. – Megtaláltad végre a radírmorzsa-szippantót? – A fiókban volt. Persze hogy megtaláltam! Gyanítom, más férfiak inkább a bugyit keresgélik. – Nem olyan szörny szokás az! – Nem, ha más szokásuk is akad mellette. Az én neveltetésem szerint nincs rettent bb a szellemi leépülésnél. A bugyihoz a gyagyások is értenek, de azt vajon ki tudja, mikor mutatták be Ibsen Nóráját?! Kik játszották a f bb szerepeket az sbemutatón? Mir l szól az Ulysses? Miért volt pocsék író Hemingway, a Nobel-díja ellenére? Apropó, ma osztották a Wildedíjat! Ismét negligáltak! Pedig már régen járna nekem, méghozzá nem is egy! Meddig t röm még ezt?! Megnéztem a díjazottak névsorát. Az egész kompánia szellemisége elfér a kisujjam körmében! Márpedig akár mell znek, akár hanyagolnak, nem leszek hajbókoló udvaronc! Inkább állva t röm a megaláztatást, semhogy térden csúszva nyaljak! A radírmorzsa-szippantó halkan berregett a háttérben. Boston nyüszített a lány mögött, azt zsolozsmázva: meghal-

85

tak, meghaltak, meghaltak! – Visszahívlak! – sóhajtott Aetna. Zsebre tette a telefont. Fájlalta, hogy e nehéz napon nem lehet v legénye támasza, ám ezúttal az emberélet fontosabb volt, mint a lelki.

Rosco Hudson is telefonált a teljes kapacitással f tött batárban. Szíve szerint London ugyanezt tette volna, ám az készüléke duzzogó némasággal tüntetett, mióta beletapittyolt vele a gleccsergödörbe. A légcserél befúvórácsán melengette a ketyerét, türelmetlenül várva, hogy a száradás jelei mutatkozzanak rajta, s feléledjen végre, ha ez még egyáltalán lehetséges. Hudson több hívás árán megtudta, hogy a közlekedési bénulás országos, mi több, a kontinens jelent s részére kiterjed. Egyel re a légi forgalom is szünetel, legbölcsebb, ha mindenki otthon marad, és várja az enyhülést. Akit már úton ért az id járási mizéria, vessen magára, lehet leg keresztet, így várakozzék a lánc-, sí- és hernyótalpas, kutyaszános ment csapatokra, más módokon ugyanis a jég nem járható. A zokniját kívülr l húzza a cip jére, mert úgy kevésbé csúszik, és ha lát olyat, kússzon el a legközelebbi f thet épülethez. A lakosságot felszólították bajba jutott polgártársaik megsegítésére, részint emberségb l, részint a szeretetünnepre figyelemmel. Azt is kinyomozta, ki a menedékhely kocsi tulajdonosa, s hogy az illet regisztráltatta-e járm vét a m holdas követési rendszerben. Az el relátó fickó nem regisztráltatott, hiszen mint kiderült, a körözési toplista mondén helyén szerepelt, közártalom gyanánt, és nem akarta megkönnyíteni saját elfogatását. Bizonyíthatóan vezette az Ihajda-Csuhajda krimóban 86

véghezvitt mészárlást, amelynek során drasztikusan gyérítettek a konkurens banda létszámán, ezenfelül egyéb gaztettek is gazdagították b nlajstromát. Az elfogása fejében kit zött díjazás sokszorosa volt az Anibal ikrekének. Rosco tépte a haját, nemcsak jelképesen. Ha a kisstíl jelmezbálozók üldözése helyett Donate Hornert kapják el, ki sem kellett volna mozdulniuk a városból, máris sirathatnák Wilson leáldozó agglegénységét, és magas összeg jutalom ütné a markukat a géppisztolyos közellenség begy jtéséért. Miután az információt továbbadta Londonnak, az is tépdesni kezdte az haját. Hudson igyekezett nyugtatni magukat: – Honnan a bús nyavalyából tudtuk volna, hogy Horner mászott ki az úri csézából?! Talán te ismerted t azel tt? Emlékszel még az ábrázatára? Megfigyelted egyáltalán? Bridge elengedte társa csikósörényszer en felálló haját. – Nem is láttam az ipsét! – háborgott. – Egyébként is a tyúkja fel li oldalon szálltam be. A spinkó arca sincs el ttem, legfeljebb a m körmeit tudnám leírni, mert azok fene közel csápoltak a szememhez. Szögletes, hullakék karmok voltak, csillámkövekkel. Ebb l a n citípusból tizenötöt adnak egy tucatként. Farok-öröm száj, sóoldat-mell, luxusvagina. Nem is értem, mihez kezd a többi szervével. Totális pocsékolás, hogy a fölösleges testrészeit is kénytelen karbantartani. – Luxusvagina?! És még azt állítod, hogy nem figyelted meg eléggé? Én csak egy dologra emlékszem Hornerrel kapcsolatban: nem fért az agyamba, miért hord napszemüveget kétwattos látási viszonyok között. Ha meger ltetem a memóriámat, beugrik bankomat termete, meg hogy kopasz, mint a köröm. Nem viselt sapkát, viszont sz rmekabátban virított. Leölt állatok sz rméjében, férfi és ember létére! Habár benne van a képletében. Aki más lények bundáját képes magára húzni, az

87

gyönyört lel az emberölésben is. Nos, mindössze ennyit raktároztam el az elmémben. Bridge az üzemanyagszint-jelz re nézett. – Még félóránk van, hogy felkaparjuk a legkevésbé sem fontos emlékeket a tudatalattink mélyéb l. Miután kifogy a benzin, kisvártatva lefagynak kiálló részeink, úgymint: orr, fül, ajkak, intim szféra. Ezeket a végtagjaink követik, végül a torzónk is szanaszét törik a hidegt l. Na persze, csakis abban az esetben, ha nem könyörögjük vissza magunkat a melegbe. Mellesleg mi bajod van a háziakkal? Szerintem elég szimpatikus arcok. Megengedem, az öreglány túl kandi, folyton a titkomat fürkészné, de van ott két ifjabb kiadású csaj is. Egyikük nagyon furcsán nézett rám, amikor meglátott a kalózgúnyában. – Milyen furcsán? – Hát így! – London kerekre tárta, megragyogtatta a szemét. – Úgy sejtem, a fent nyelv bigér l beszélsz. Miatta nem érdemes visszamenned. Menyasszony. – Közlöm veled, hogy száz százalékig a f tés miatt mennék vissza! Amennyit én fáztam ma már, az se lepne meg, ha mostantól impotensen hagynának a n k. Te miért csököd magad a kint maradáshoz? Rosco vállat vont. – El ször: Uly Özvegye azt mondta, együtt hálat bennünket a Shakespeare Szalonban. Márpedig én ragaszkodom a külön szobához. Bár rég megszoktam a titkodat, a legkevésbé sem élvezem. Másodszor: odabenn családi összejövetel zajlik. Mint tudjuk, mindenkinek van néhány csontváz a szekrényében. Az együttlét során ezek iparkodnak kiborulni onnan... – Érezd magad otthon! Ugyanez történnék a saját famíliád körében is! – Igaz. Nagyjából emiatt nem rajongok a csontvázünnepért. – Angyalünnep. Karácsony. Szeretetáradás. Áldás, békes-

88

ség. Mondogasd! Rosco észrevette a kapun kilép párost. A magasabb és szögletesebb Boston mindkét karját lóbálva futásnak eredt feléjük. Rohantában széls ségesen imbolygott, mégis talpon maradt. A széltében és hosszában is kisebb kiterjedés Aetna megfontoltan követte az elöl tántorgó fickót. Buzgón hintette mögötte a hamut. Már majdnem a kocsihoz ért, amikor el tépte zsebéb l a folyamatosan zenél telefont, és belekiabált: – Visszahívlak! – Ne hívj vissza! Most mondd meg, hova tetted az okulárétisztítót! – óhajtotta Ex Cathedra. – A folyadékot vagy a kend t keresed? – Is, is. – Mindkett t az íróasztalfiókban találod. – Tudod, hogy nem ott szoktam tartani. – De takarítani se szoktál, életem fénypontja! – fortyant a lány. – Mit akarsz ezzel mondani? – Ha takarítani jogom van a fészkedben, akkor elpakolni is! – Ezt még átbeszélgetjük. – Nem most, Troja! – Még mindig a hidegben sétálgatsz? Mi ez a jajgatás? – Ez örömujjongás, Boston csinálja. Életben találtuk a zsarukat. – Küldj egy fotót a jelenetr l. Aetna kilépett a kontaktusból. Kattintott egy képet a folyamatban lév mentésr l. A fekete alapon sötét felvételt átnyomta Troja telefonjára. Kikapcsolta, zsebre dugta a készüléket, mellé csúsztatta mátkagy jét. El rébb lépett. A folyamatban lev mentés így festett: London Bridge máris

89

kipattant a kocsiból, és kész volt velük tartani a Tudor Házba. Ellenben Rosco Hudson mindannyiszor visszacsukta magára az ajtót, valahányszor Boston rányitott. A lány beült mellé az anyósülésre. – Mi baj van? – kérdezte. Hudson legyintett, hátravetette fejét a támlán. – Maga szereti a csontvázünnepet? – kérdezte. – A karácsonyról beszél? – Persze. – Igen, szeretem. Menjünk be, forralt bor mellett majd átcsevegjük. Rosco szeme vágyódón megcsillant. – Forralt bor?! – Vacsorát is kap. A szentanyját is hozhatja. – Biztosan nem zavarunk? Várnak még valakit? – A külvilágot elnézve úgy rémlik, most már aki bújt, aki nem... – Nem aggódik, hogy a v legénye esetleg elakadt valahol a jégviharban? A lány nevetett. – Nem akadt el. a tojásain ül a fészkében. Nem is kell kimozdulnia, b séges élelemkészletet birtokol. Nyugodtan alkothat. – Mit alkot? – Tanulmánykötetet, momentán Shakespeare-r l. Több könyvet írt már, talán hallott is róla. Troja Dupont m vészettörténész, irodalomtudós, esztéta, filozófus, író. Tanárom volt az egyetemen. Felnéztem rá, csodáltam az agyát. Troja nagy koponya, okos, szellemes, érzékeny, tehetséges, imádnivaló, totál elmebeteg. – Én is hozzámennék – bólintott Rosco. Kilépett a járgányból.

90

Boston a nyakába ugrott örömében. Egymás karjában terültek el a jégen. – Ki akarsz nyírni? – háborgott alul a zsaru. – Úgy féltem, hogy megfagytatok! – Attól félj, hogy betörik a fejem. Na, szállj le rólam, vagy kérd meg a kezem. Eski el tt nincs hempergés! Hudson talpra kecmergett, hosszan t dött valamin, tán a lét egyik fogós kérdésén. Még az állát is a tenyerébe támasztotta elmélyültségében. – Mi van? – informálódott Bridge. – Mi legyen Horner tatyójával? – Megint cipelni akarod? – Te is viheted. – Miért nem hagyjuk a csomagtartóban? Ki jár erre? – Az álmatlan ördög folyvást tettre kész. – Hudson sóhajtva kivette a táskát a kocsi hátuljából, és a vállára dobta. Londonra nézett: – Tied a Szent Anyám. – Csak nem képzeled, hogy égetem magam a stoplámpás vel?! – Mennyit lebegtettem a nyomorult nyelvemet, hogy ledumáljalak a vételr l? Na? – Azóta teljesen belezúgtál. – Stimmel. Nyáron majd együtt kempingezünk. Rajta alszom, napozom, úszkálok. Vendégl be, táncmulatságba, kirándulni viszem a drágát. – Az egyik barátn m otthoni szertartás keretében feleségül ment egy szexpilótához – újságolta Aetna. – Elege lett abból, hogy a hús-vér pasasa öt év után sem kéri meg a kezét, ezért egybekelt a titkos vigasztalójával. Régi barátn it hívta meg tanúnak, v félynek. Pilótasapkát, igazi nadrágot adtunk a v legényre, mert a gyári túl ledér volt, gyakorlatilag mindent megmutatott. A nonstop potenciával kérked szexrepül s még így

91

is okozott gondot, de legalább hasfájósra nevettük magunkat. A frigy mégsem töretlenül boldog, a gumipilóta ugyanis biszexuális. A száján és fenekén lév „stoplámpák” buktatták le. – Ez bizony gáz – sóhajtott Rosco. – Anális inkább, mert a k vakon hisznek a monogámiában. – A Mikulásban is hiszünk – szólt Aetna. Függ legesen tartott mutatóujja hegyével a magasba bökdösött. A kivilágított rénszarvasszán lassan körözve lebegett a Tudor Ház fölött. A fehér szakállú, piros óriáshabcsók nem ült rajta. – Télapó éppen most töltögeti odabent a csizmákat! Boston kitekeredett nyakkal meredt az égre. Gyöngyöz kuncogást hallatott. – Még sose láttam! Repül szánkó, rémszarvasokkal! Tényleg igaz! Ugye, én is kapok ajándékot?! – Még szép! – nevetett a lány. – Siessünk befelé, hogy az ablakba tehessük a csizmákat. London mázlista, az övé hosszú szárú. Ha azt a Mikulás meglátja...! Bridge preventíven a társára förmedt: – Kuss legyen! – Esküszöm, befelé sírok, röhögök – mondta Rosco.

A házban hagyottak elfoglalták alvóhelyeiket, egyel re kicsomagolási, felfrissülési célzattal. Valdus szokásosan birtokba vette a VIII. Henrik Hálószobát. Geneva becipekedett a Scarlett O’Haráról elnevezett helyiségbe; a Kísértetjárta Cellát Vahina és lánya kapta. Utóbbiból id közben eltámolyogtak az eszméletre kapaszkodott Anibal-testvérek. Úgy sejtvén, hogy a lenti szobák mindegyike lakót kapott, inkognitójuk védelmében felszédelegtek az emeletre, de odafönn nem leltek f tött menedéket. 92

Holott ruhájuk még nem száradt meg, és a kapkodó sietség miatt a szekrényb l sem öltözhettek fel. Meztelen testükön száriként viselték a hirtelen magukra tekert futósz nyegeket. Fogvacogva szédelegtek a rideg épülettraktusban, f ként azt találgatván, vajh mit l kollabáltak az imént, ám a meleg búvóhely fellelése is intenzíven csigázta ket. Id nként heveny szív- vagy csuklásrohamot kaptak a falmélyedésekben rejt csatafitól. A köpcös, bajszos, ádáz fickó hol fejszét, hol láncf részt emelt a feje fölé, arckifejezése kételyt sem hagyott afel l, hogy bárkit feldarabol. Ugyane h s házvéd aranyozott rámába foglalt portréi függtek a falakon. Több helyütt monumentális folyosófreskók egész alakos ábrázolatain küzdött b sz bikával, ágaskodó ménnel, vérszomjas medvével, dühödt selemekkel. Mal rék felfedezték, hogy a szemérmüket takargató sz nyegekbe is a szuperhérosz testmását sz tték, ám addigra félholtra fáztak. Nem csupán libab rösek voltak immár, hanem szemölcs-, karfiol- és varacskosdisznó-b rösek is. Melenget ruhát, zugolyt nem leltek odafönn. A kutatás legvégén a toronyszobában kötöttek ki. A kör alakú helyiség jókora ablakai hajmereszt panorámával szolgáltak: az összes létez égtájat jégpáncélzat fedte. – Nem tudunk elmenni innen! – sikította Affér. – Mit tegyünk? Nyírjuk ki a háziakat? – kérdezte Mal r. – És akkor el tudunk menni? – Nem, a francba! Viszont elszórakoznánk. Megfagyok, de el bb bele rülök! Bundagatyát, zoknit, mamuszt akarok! – Portya! – adta ki a jelszót Affér. – Happoljunk ruhát! Lesurrantak a f tött szintre. Sajnálatosan ott sem leltek nyugalmat, a legálisan jelenlév k folyvást mászkáltak. Vahina tetszését nem nyerte el a szobájuk. – Kicsi az ágy! – reklamált.

93

Imogen megdöbbent: – De hiszen három méter széles! Akár keresztben is alhatnak. – A cuccunk se fér a szekrénybe! – Nos, a gardrób tényleg nem színüres, de nem is örökre jöttek. Kevésnyi ruha biztosan belefér. – Dohos lesz a holmink. Molyos, naftalinos, idegen szagú. Mina pfujolva szökdelt az ágy tetején. Az özvegy vigasztalta magát: évente csupán egyszer van karácsony, családdal – és a járulékokkal, hála az égnek. Ám rögvest élt a gyanúval: meglehet, ennyiszer se bírja ki. – Olivo mindig itt alszik. Ez a kedvenc szobája – magyarázta szerfölött barátságosan. Remélte, nem hallatszik ki a hangjába keveredett porszemek csikorgása. Röpke t dés után hozzáf zte: – Van itt egy szálloda, két kilométernyire. Az sem ötcsillagos, de talán a kényesb ízlésnek is megfelel. Vahina a plafonra nézett, majd ezt is nekem kell intézni sóhajtással kirobogott a helyiségb l. Úgy határozott, keres magának adekvát szobát, nem ilyen hülye nev t! Kísértetjárta Cella! Hová került?! Férfias léptekkel haladt a folyosón. Elrobogott egy képlámpával megvilágított falfülke el tt. Térlátásával észlelte az életveszélyt. Éles sikollyal visszaszökkent. Harcm vészeti pózba feszült. Teste elé rántott végtagokkal bámult a mélyedésben álló fickóra. Az mereven visszabámult. Arcmagasságba emelt kezében vízszintesen tartotta villogó pengéj szamurájkardját. – Hadzsime! – rikkantott Vahina. – Ne rúgja fel szegény Ulyt! – szólt mögötte Imogen. – A drága boldogultamat! – Ez a híres Uly Bácsi? Vigyázhatna! Majdnem kicsináltam! Vahina folytatta terepszemléjét. A következ ajtótáblán ezt a feliratot olvasta: Scarlett O’Hara Budoár. Sokkal jobban

94

hangzott, mint a szellemjárós fogdáé. Benyitott. Odabenn nagyjából ugyanazt a bútorzatot, elrendezést lelte, mint az inkriminált cellában. Széles ágy, kétfel l éjjeliszekrénnyel, fürd szobaajtó, komód, ruhásszekrény, asztal, szék, nagyifotel. Ám itt fodros szegély függönyök fedték az ablakot, a balkonajtót. A padlón egynél több sz nyeg hevert, nem úgy, mint a nekik kiutalt, kopár cellában. És ahhoz még egy vacak erkély se járt. – Ezt bekebelezzük! – döntött. Honfoglalósan beljebb hatolt. Geneva lépett ki a fürd szobából. A törülköz turbános anyósjelölt éppen öltözködött, és elég furán csinálta. Bal lábára a harisnyát húzta, fejére a szoknyát, egyidej leg. A rokolya megszorult a turbánján, emiatt átmeneti látásproblémát okozott. Fél lábon szökdécselt az ágyhoz, annak szélére ülni óhajtván. Célpontját elvétve az ágyel sz nyegre huppant. Lerántotta fejér l a látásrontó holmit, és a hívatlanra meredt: – Mi van? – firtatta barátságtalanul. – Mit keresel a budoáromban? – Nem volt kiírva, hogy a tiéd. – Ugyanis ez nem középület, és itt mindenki más tudja. Neked tán nem jutott szoba? Meglepne. Ménk nagy ház ez. – De jutott, csak épp nem felel meg. – Nem felel meg? – csodálkozott Geneva. – Hogy érted ezt? Mi a gond? Poloskás? Koszos? Rangon aluli? Beesik a hó? Megvan! Nincs jakuzzi! Jaj, bocs! Vahina elhúzta a száját, jelezvén: ennyire tartja szellemességét. Kifarolt a leend anyós által kisajátított szobából. Észlelte, hogy a nyomkövet özvegyasszony lemorzsolódott végre, s keresgélt tovább. Elsüvített egy cs re töltött hegeszt pisztollyal

95

fenyeget fülkeszobor el tt. Felmutatta neki a középs ujját, majd a VIII. Henrik Hálószoba ajtókilincsére tette a kezét. Nyomban eltökélte, hogy birtokbavétel után táblát cserél az ajtón, ezt kiírva: Lady Vahina. Utóvégre ezért keresett magának jó famíliából való pasast. Na persze, a jó egyáltalán nem a családtagok természetére vonatkozik, hanem az egzisztenciájukra. Olivo Byran rokonai vagyonosak, többségükben doktor el nev ek. Geneva továbbá híres is: életviteli tanácsadó m sort vezet a tévében. Lehet velük dicsekedni, még akkor is, ha nincs mit szeretni rajtuk. Mindezek máris rangot adtak Olivo jövend beli nejének. Mindezek mellett Vahina a miel bbi öröklésben is bizakodott. Hál’ istennek, s t halleluja: a retyerutya zöme elhalálozós életkorban járt. Bizony, negyvenöt fölött már minden nap ajándék, a Halál a küszöbön fenegeti kaszáját. Nos, éppenséggel az egyik elmúlásesélyes örökhagyó bitorolta a kiszemelt szobát. Valdus vidám mintájú, félhosszú szárú alsónadrágban állt az ablaknál, nyaka körül törülköz vel, és elmélyülten gargalizált. A váratlan ajtónyitás miatti ijedtében csaknem félrenyelte a torokfert tlenít t. Szerencsére az nem cigányútra, hanem a gyomorba áramlott, ám így is szörny veszélyt jelentett a fogorvosra nézve. már látta is a szörny képet: az öblöget szer baktériumöl anyagai perceken belül kiirtják szélt l is óvott bélflóráját, tehát rögvest legyengül az immunrendszere, és az els arra kószáló miazma végezni bír vele! A férfi mentséget keresett a behatoló számára: – A teámat hoztad végre, Imogen? Mire ment kérdése elhangzott, megfordult. Látnia kellett: egyáltalán nem a n vére álldogál az ajtóban, a bútorzatot méregetve. Belévillant, hogy ruházata jelenleg nem szalonképes. Már-

96

már bocsánatot kért, mindenesetre a maga elé tépett törülköz vel elfedte frontális részeinek alulöltözöttségét, s ekkor felfogta: itt nem az illetéktelen. – Segíthetek, kisasszony? – nyikorogta mérgesen. – Segíthet éppenséggel – felelte Vahina. – Cseréljünk szobát! – Kérjen könnyebben teljesíthet t – ajánlotta a fogorvos. A honkeres visszalépett a folyosóra. – Fúvódj fel! – kérte, az ajtót bevágva. Az átellenben lév táblán ezt olvasta: Rómeó és Júlia Hálószoba. Na, ezt most már nem engedi át senkinek! Ez már tényleg az övé lesz! Oly romantikus! Olivo itt fogja megkérni a kezét. Ha nem teszi, meglakol. Lánykérés vagy szexmegvonás? Ez itt a kérdés! A cél felé lendült. Menet közben érintenie kellett a követkefalfülkét. A mélyedésben álló Házvéd Szent cowboycsizmát, rojtos lábszárvéd t, kockás inget viselt, bendzsóját pengetve dalolt, bár ezt csak szimbolizálta. A lappangó Anibal ikrek biztonságban érezték magukat a szabadid ökörhajcsár mögött. Már pokolian unták a háziak folytonos mászkálását. Jóllehet ez a folyosó kellemesebb h mérséklet volt a fentinél, k továbbra is meleg holmira vágytak, hát eldöntötték: most aztán haladéktalanul meg is szerzik a bundás ruházatot. Ám valahányszor el szivárogtak volna a bendzsózó cowboy mögül, a Valk r-mondakör-szökevénynek réml , nemzetszül alkatú n személy mindig odébb masírozott egy ajtónyival a folyosón. A nem éppen f szálkarcsú, vagyis a ideáljuktól messze es bukszát bosszúból elnevezték Brünhildának, és döntöttek: le vele! Amikor a nyughatatlan n ci elrobogott rejt helyük el tt, és még a középs ujját is pimaszul felmutatta a penget Házi

97

Szentnek, nem tétováztak tovább, támadtak. Mal r a bendzsóval ütötte tarkón Brünhildát, Affér kigáncsolta alóla a lábait. Macskafürgeséggel bevonszolták a testet a Rómeó és Júlia Hálószobába. Begyömöszölték a széltében terebélyes, alulról túl sekély ágy alá, s mohón feltépték a szekrényajtót. A ruhatároló belseje üresen ásított rájuk. A csalódott ikerfivérek a sz nyegen sorakozó útitáskákra vet dtek, és szanaszét dobálták azok tartalmát. Hasztalan fáradtak. Csakis n i ruhát leltek a csomagokban. A hölgynadrágok szárhossza legfeljebb akkor lett volna ideális számukra, ha véletlenül halászni készülnek. A folyosóról léptek hallatszottak. A kilincs megzörrent. Nem volt id elpakolászni. Az ikrek kígyósebesen bekúsztak az ágy alá, kókadt Brünhildájuk mellé.

Aetna a szobájába nyitott. Meglátván a benti felfordulást, reflexb l rávágta az ajtót. Rövid t dés után újfent benézett. – Ezt nem én csináltam – bizonykodott. – Emlékeznék rá. – Biztos kerestél valami nagyon fontosat – vélte Boston a válla fölött kukucskálva. – Én is így szoktam. Csak utána sokan haragudnak rám. – Jó, de mit kerestem? – Kegyed ennyire szórakozott? – kérdezte London. – A professzor v legényr l ragadt rá a szétszórtság – magyarázta Rosco. Imogen is letette a garasát: – Kicsim, a te korodban ezt még nem doktor Alzheimer 98

vagy madám Szenilla csinálja az emberrel. Szedd össze magad. Maradj itt rendet rakni, addig megmutatom vendégeinknek a nekik szánt szobákat. – Én is veletek megyek! – Aetna gyors búcsúpillantást vetett a táskáiból kihajigált ruhákra, ajándékokra, jegyzetekre, könyvekre. Homlokráncolva behúzta az ajtót. Néhány lépéssel odébb Casanova Budoárjába léptek. – Ezt a szobát szánom Bostonnak – közölte a ház úrn je. – Itt lenn nincs több hálónk, odafenn pedig nem f töttem be, kábé tíz éve. Így London és Rosco kénytelen lesz a Shakespeare Szalon pamlagjain aludni. Nem probléma, uraim? – Ó, én remekül bírom a pamlagoltatást! – lelkesült Bridge. Boston elfancsalodott. – Egyedül leszek hagyva a sötétben?! Az otthonban sosem alszok egyedül, hanem a szobatársammal! Egyik éjjel az alvólámpáját égetjük, a másikon az enyémet, és így cseppet se félünk, kivéve ha vihar van, vagy ha bemásznak az ablakon a vérivó bákászok. Aetna felfigyelt: – Alvólámpa? Ez kedves. Hudson elvigyorodott: – Tetszik, ahogy örülni tud egyes szavaknak. Nos, senki se értsen félre, de szívesen itt alszom Bostonnal, nehogy rettegjen a sötétben. – De hiszen itt is égetheti az alvólámpát, akár egész éjszaka! – érvelt Imogen. Bökken felhorkant: – Az égetés kevés! Szobatárs is kell a bákászok ellen! – Elfogadsz? – kérdezte Rosco. – Egyébként tudod, hogy zsaru vagyok? – Te nem is a rend rségi kocsival jöttél! – Pedig én vagyok az igazi fejvadász. És persze London.

99

– Pisztolyod is van? – Imogen betette a ruhatárba. Boston bokszolóállásba helyezkedve megpüfölte öklével a leveg t. – Csihipuhizni is tudsz? – Kiképeztek erre-arra – felelte a faggatott. – Na de itt csak egyetlen ágy van! – érvelt tovább az özvegy. Rosco vállat vont: – Egyetlen, de házaspári. Olyan terjedelmes, hogy a benne fekv k nem is érzékelik a másik ottlétét. Emiatt ne aggódjék. – Hát nem is tudom – motyogta Imogen. Láthatóan tovább aggasztotta t valami. – Mondd ki! – biztatta Aetna. – Mi a farba? Némi vívódás után a nagynéni kirukkolt vele: – Tudom, mostanában túl sablonos és divatjamúlt a férfi-n kapcsolat. Én mégis féltem Bostont az összefekvést l. olyan ártatlan fiú! – Londont nem féltené a velem alvástól? – érdekl dött Hudson. – Hát t lem Roscót? – kérdezte a kalóz, a szexapácával a hóna alatt. Nem úgy t nt, mintha féktelenül vonzódna társához. – Elnézést, ha... – nyögte Uly Özvegye. – Magukra bízom a felállást. Illetve a lefekvést. Jöjjenek, megmutatom a szalont.

Bökken nem tartott velük. Hiszen még sosem járt itt! Tüzetesen szemügyre vette, végigtapogatta hálószobáját a padlón hever sz nyegekt l az ómódias fürd szobafelszerelésig. Az ismerkedés végén az ágy szélére ült. Fenekét emelgetve-visszaejtve próbálgatta a rugózást. Gyorsan 100

belejött, csakhamar méter magasra is feldobáltatta magát. A Shakespeare Szalon kisebb, ám elegánsabb volt, mint a Jane Austenr l elnevezett. Falaiból különlegesen vonzó, finom hangulat áradt, valamin sajátos gyere, érezd jól magad nálam illatot lebegtet . A családi étkezések után az asszonynép rendszerint itt kötött ki, édes lik rt szürcsölve pusmogtak, csevegtek, kuncogtak, miközben a férfiak a másik társalgóban szivart pöfékelve kávéztak. A bútorok rég let nt id k kedélyvilágát idézték fel, nosztalgikus, elmúlásos gondolatokat ébresztve csodálóikban. Az impozáns kandallópárkányon fényképek, dísztárgyak, valamint a boldogult Ulyról festett portrék sorakoztak. A t ztérben gondosan felgúlázott fahasábok vártak a begyújtásra. A kéményb l csigásan kunkorgó, kurta, fehér valamicsoda lógott ki. Rosco kíváncsian közelebb lépett, ujjai közé csippentette, morzsolgatta a kilógást. A különös valami selymesnek, puhának tetszett, mint némely madarak fészekbélel anyaga. Kissé megcibálgatta a furaságot, hátha az kicsusszan a kürt l, és fény derül milétére. El rehajolt, hogy bekukkantson a füstjáratba. Ismeretlen állatfaj, a kéménylakó madár felfedezésére számított. Jutalmul biztosan nevet adhat neki (kormos csicsörke?, füstös búgatytyú?), a tudósok pedig – szokásosan – bedolgozzák a szárnyas latin nevébe az övét is, így valahogy: Roscus hudsonianus. London ekkor csapott a hátára, figyelemkeltés céljából. A kéménybemenet lakóját fürkész zsaru leborította a farakást. Nyomban feladta az ábrándozást. – Figyelj, Rosco! – rikkantott a kalóz. – Eszembe jutott! Azért nem találtuk a plázás rablókat a fészerben, mert nem ott voltak! k is fáztak, tehát belógtak a házba! Itt bujkálnak valahol!

101

Társa kitápászkodott a kandallóból. Továbbf zte a gondolatot: – Joggal fázhattak, hiszen k is beletapittyoltak a vizesárokba, idézet t led. Eszerint nem Aetna szórta szét a holmiját! Anibalék kerestek száraz ruhát! A zsaruk rohanvást lódultak a Rómeó és Júlia Hálószoba felé. Kommandósan rontottak be az ajtón, feltépték a szekrényt, bezúdultak a fürd szobába, félrerántották a zuhanyfüggönyt. A hálóhelyiségbe visszatérve kihúzgáltak néhány komódfiókot, végül a sz nyegre hasaltak a terebélyes nyoszolya mellett. Alant fellelték Vahinát egy bendzsó társaságában. Rosco a szobába toppanó n kre pillantott. F ként Aetnára fókuszált. – Kedveli a sógorn jét? – firtatta szigorúan. A lány tagadott: – Nincs is sógorn m! Ha a bátyám hatályban lév barátn jére gondol, nem tudom, kedvelem-e t. Még nem értékeltem ki a benyomásaimat. London kitapintotta Vahina gyengén verdes pulzusát. A két férfi el húzta a passzív korpuszt az ágy alól. – Hogy kerül ez ide?! – kiáltott egyszerre Aetna és Imogen. – Igen – bólintott Rosco. – Pontosan ezt akartam kérdezni. Uly Özvegye helyben forgolódott izgatottságában, és különféle irányokba mutogatott: – Nem tetszett neki Olivo szobája. Az ágy kicsi, a szekrény büdös, panaszolta. Átmasírozott Geneva budoárjába. Útközben megtámadta a falfülkében álló Uly viaszmást. Lábat és öklöt is emelt a drágámra! Szörnyen agresszív n személy! Utóbb, úgy sejtem, a húgom kitette a sz rét, ezt teljes mértékben jóváhagyom! Ezután nyilván ide jött. – El bb még Valdus szobája esett az útjába – szólt közbe Aetna.

102

– Jaj, szegény kisöcsém! – sopánkodott Imogen. – A folytatást nem láttam, mert visszatértem a Kísértetjárta Cellába, ugyanis felt nt, hogy hiányzik onnan két értékes futósz nyeg. Magam sz ttem ket, Drága Ulymat ábrázolják, amint legy zi a sárkányt, megüli a bikát. Vahina leánya nem tudta megmondani, hova lettek. Közben a kád kiöntött, mert a gyermek megfeledkezett a fürd vízr l. Mire feltöröltem a tócsát, már nem azon járt az eszem, sikerült-e anyjának a szobafoglalás. A bendzsó is el került az ágy alól. Az özvegy feldühödött. – Egyszer en nem értem ezt a n személyt! Elveszi Drága Ulym hangszerét, hogy aztán Aetna ágya alatt pengesse?! Ez súlyos visszaélés a vendégjoggal! Ráadásul mi értelme?! És a táskafeltúrás! A széthajigálás?! Meglehet, most ez a modern, fiatalos id töltés, de szerintem akkor is beteges! – Úgy vélem, leütötték – szólt a test mellett térdel Hudson, tüzetesen áttapogatva a koponyát. – Találtam a fején egy zúzódást, mindjárt jókora púp lesz bel le. Gyanítom, a bendzsó volt az üt fegyver. – Édes Ulym, egyetlenem! – kiáltott Imogen a magasba tekintve. – Mit tettél?! De én megértelek! Éreztem hasonló inspirációt! Közlöm, hogy e n el dje sokkal megnyer bb volt! Rosco felszökkent az ájult mell l, s a Néhaival társalgó özvegyhez fordult: – Attól tartok, két kártékony fickó tesz-vesz a házában, fegyveres rablás a szakterületük. Alighanem k ütötték le Vahinát, és a sz nyegeket is rajtuk kereshetjük. Megengedi, hogy átkutassuk az épületet? – Nem bánom – legyintett Boldogultné királyn ileg. – Vigyék Aetnát kalauznak, különben meglehet, sosem látjuk viszont magukat. Pedig derék férfiemberek, még a titkolódzós is. Addig szervírozom a vacsorát. Hidegtálat kapnak. A töltött pulykát holnap ebédre sütöm meg. Jelzem, regimentnyi étellel

103

készültem a vendéglátásra, és a testvéreim is ezerféle finomságot hoztak, minimum két karanténra elegend t. De ugye a sz nyegtolvajokat nem kell az asztalhoz fogadni!?

A szóban forgó tolvajok éppen az idegeiket regenerálták az éléstárban, miután több sornyi szörny ség történt velük. Néhány perccel korábban a zsaruk visszatérését l rettegve átcsörtettek az átellenes szobába, illetve kezdésnek csak berúgták az ajtót. Az menten leterítette a kifelé igyekv öreg pacákot. A lezuhant test eltorlaszolta a bejáratot. A dugulás miatt egymást szitkolva rohantak tovább. Miként odafelé is, megint szívbénulást kaptak a szamurájkardos Házi Szentt l. Beestek a következ szobába, ám sajnálatosan az is lakottnak bizonyult. A szépítkez asztalnál ül vérmes donna oda se pillantva hozzájuk vagdosta a forró hajszárítót, a fehérizzó hajsüt vasat, tucatnyi betonkemény kefét és tégelyt, azt kiabálva: mikor tanulsz meg kopogni? És: mondtam már, hogy itt nincs jakuzzi! A sajátos bombázástól sújtott testvérikrek folytatták vessz futásukat. A soron lév szobát felettébb ismer snek találták. Mire rájöttek és megvitatták, hogy hiszen onnan indultak ruhaszerz körútjukra, s az ágy alá vet dtek volna nyirkos jelmezükért, kirontott a fürd l egy kiskorú hárpia, nyakig habosan. Futósz nyeg szárijuk láttán sipákolni kezdett, méghozzá szatírt, tapírt, pedofilt. Mit volt mit tenni?! Utána megint rohantak egyet, majd a konyhában találták magukat. Éppen a szívbénulás oldószerét tartalmazó flaskákat cumiztak, mid n közelg léptek hallatszottak a folyosóról. Rémülten körbenéztek, találtak egy ajtót. Ezt kitárva sarkvidéki 104

hideg zúdult lilára, rücskösre fázott testükre. Bevágták a külvilágra nyíló járást, felfedeztek egy másik ajtót. Ez az éléskamrába, s t: élésterembe vezetett. Odabenn leheletláttató hideg volt, ám a polcok rogyadoztak az ínycsiklandó étkek alatt. Fali kampókon sonkák, kolbászok, húsgömböcök lógtak, egy roppant méret terülj-asztalon mesterien komponált hidegtálak, szendvicsek, sültek, sütik várták befalóikat. A fivérek a pecsenyékhez tódultak. Teletömték pofazacskóikat. Nem számoltak azzal, hogy ez a helyiség sem rizetlen. Ám itt nem a Házi Szent támadott. Csupasz lábfejeik egyszerre csusszantak az asztal alá rejtett rágcsálócsapdákba, akárha papucsba bújtak volna. Csakhogy ez a két pár papucs nem volt komfortos. A lesújtó csapóvasak megzúzták lábujjaikat, rüsztjüket. Örülhettek volna voltaképp, hisz ennyit l a patkánynak gerince törik. Mégsem örültek; kínüvöltésük hangerejét némileg tompította a teliszájúság. Aztán beállt a halál el tti csend. Vagy afféle. Úgy sejtették, ilyen lehetett az autodafé. Fájdalmukban leveg t se vettek, szívük alig dobbant. Látták az aszpikos sonkamozaikra csöpög könnyeiket, azok fátyolán át a padlásra vezet falépcs t. Felrémültek az újfent közelg léptek hallatán. Arra se maradt id , hogy leszedjék magukról a csontporlasztó vasakat. Csapdapapucsban csattogtak fölfelé a grádicson. Minden lépésl jócskán meghaltak. Végül elnyelte ket a padlásajtó. Mire Imogen a kamrába nyitott, a sokszoros károsultak a fagyos házhéjban ríttak-vacogtak.

105

Aetna elpakolta szanaszét szórt holmiját. A rendezgetés végén megállapította: a turkálók nem vittek el semmit. Ez id alatt a két zsaru felnyalábolta Vahinát. Becipelték a Shakespeare Szalonba, letették az egyik pamlagra. Az el bukkanó Bostont kérték fel ápolónak. – Mi baja a n néninek? – Lecsapták egy bendzsóval – felelte London. – Legyezgesd szegényt. Figyelj, hogy le ne nyelje a nyelvét! Ha netán rókázna, ne aspirálja a hányadékot, meg ilyesmi. – Mi történhet még vele? – tudakolta Bökken . London és Rosco kutatáshoz látott. Benéztek a bútorok alá. A falitükrök, életnagyságú portrék mögé fürkésztek, rejtekajtót gyanítván. Szekrényeket tártak ki, fiókokat húzgáltak. – Mi történhet még vele? – forszírozta Boston. Szétfeszítette Vahina ajkait. Kihúzta a nyelvét és a nyakláncához csomózta, a lenyelés megel zése végett. – Például hirtelen fibrillálni kezdhet. Leállhat a szíve. Felszökhet a vérnyomása. Ha sokáig nem vesz magához folyadékot, kiszáradhat – sorolta Bridge a tudnivalókat, négykézláb csúszkálva az asztal alatt. – Mi az a fiblirrálás? – puhatolta az ápoló. Haladéktalanul prevenciós szívmasszázst alkalmazott. A teljes súly- és er bedobással dögönyözött Vahina fels teste le s föl hullámzott. Hegymenetben szemhéja felnyílt, völgymenetben lezárult. A lázasan kutató Hudson eljutott a kandallóhoz. Eszébe jutott a bef tés. Elrendezte a farakást, gyufát lohintott. A szívmasztatást végz Boston felcsattant: – Mit kerestek, csukák? Válaszolhatnátok! – Két gazfickót keresünk – felelte Rosco, a gyújtóst harapdáló t z hízását szemlélve. – Magas, vékony, vörös hajú, zöld

106

szem , tökegyforma fickók. k ütköztek neked a jár rkocsival. Szólj, ha találkoznál velük. Sittre rakjuk az ipséket. A csigásan kunkorgó, kurta, fehér valamicsoda füstölögni kezdett a kéményszájadéknál. Amikor feketére kormosodott, mozgolódás támadt a járatban. Az ápoló kifáradt a gyúrásban, egyébként is aggódott a páciens kiszáradása miatt. Felkapta a közelben díszl vázát, kiszórta bel le a bús fej krizantémokat. A mocsárszagú, sárgászöld vizet a nyaklánchoz kikötött nyelv mellett a beteg szájába csorgatta. Gondoskodása köhécselést, verg dést váltott ki. – Fiblirrál! – jajdult. Hamarjában lerúgott cip ibe dugta két kezét, és maga elé emelte azokat. – Töltés háromezerre! Hátra! – üvöltötte. A n mellkasára nyomta a puttony méret topánokat. Száját zizegtetve élesztett. Sikerrel járt: London lélekszakadva a pamlagnál termett. – Mit m velsz?! – nyögte. – Megbikáztam! – büszkélkedett a gyógyító. – Mint a filmben! A lebendzsózott áldozat feléledt a varázsütésre. Hörrentett néhányat, majd vadul félresöpörte a defibrillátor-cip ket. Rugószer en felpattant fektéb l, kibugyborékolt félvázányi pállott vizet. Ingerülten letépte nyelvét a nyakláncáról. – Szétmarcangolom ezt a kretént csipetkének! – bömbölte hálátlanul. A kéménylakó valamicsoda nem méltányolta a füstölést. Ezt mocorgással, nyögdeléssel jelezte. Rosco gyorsan eloltotta a lángokat. Betapogatott a kürt be. A csigásan kunkorgó, kurta kilógás selymes sz rzetnek t nt, és hosszan folytatódott, míg csak egy szájszerv körül véget nem ért. E ponton végképp összeomlott az ismeretlen madárfajelmélet. A füstös búgattyú továbbra sem létezett.

107

Hudson folytatta a kutatást a sötétben. Mindinkább úgy vélte, emberi arcot érintget. Nem kötött volna fogadást arra, hogy valamelyik Anibal ikret tapogatja. De akkor kicsodát?! London szétválasztotta a hajbakapókat. Boston hamarabb lehiggadt. – Nem is vagyok kretén – dünnyögte. Duzzogva f zögette életment cip jét. – De igenis kretén vagy! – vijjogta a megmentett. – Kretén, hülye, mesüge, idióta! – Érdekel valakit, hogy ki dugult a kéménybe? – firtatta Rosco. Vahina feltisztultan körbenézett. Érzékelte a veretes enterirt. – Ez a hálószoba jó lesz nekünk! – közölte. – Kifelé, mindenki! Ezt a vadbarmot pedig kössék meg! Ólba vele! A szalonajtón belép Aetna megjegyezte: – A Tudor Házat el bb meg kell venni, vagy bele kell születni, csak azután lehet dominázni benne. De nem árt tudni, hogy nem eladó. Vahina kaccantott. – Még jó! Ugyanis hamarosan Olivo tulajdona lesz, és nyomban átalakítjuk régiségkereskedésnek vagy galériának! – A Drága Uly arcmásával ékesített lámpaerny re mutatott: – Ezt a dilettáns szemetet kidobjuk! Rosco felfigyelt Aetna érkezésére. – Jöjjön, segítsen! – kérte. – Ez a kémény másfel l is megközelíthet ? – Hát persze. Felülr l. Mit talált benne? – Úgy rémlik, még egy terítékre szükség lesz ma este. A lány a t ztérbe hajolt. – Úristen! – nyögte. Megragadta a kilógó szakállvéget. – Úristen!

108

– Á, dehogy. Szerintem csak a Mikulás. – Ki kell szednünk onnan! – Magam is úgy vélem. Ebb l az irányból nem találok fogást rajta. London is érdekl dést mutatott a kéménydugasz iránt. – Húzzuk ki a szakállánál fogva – javallotta. A szorulmány felnyögött. Bostonban felébredt az együttérzés. – Jaj, most mi lesz? – jajdult. – Beragadt szegényke? Él még egyáltalán? Jaj, most mi lesz? Hívjunk segítséget! – Mi vagyunk a segítség – felelte Rosco. Társához fordult: – Mássz be mellém. Egyszerre csináljuk. Becsúsztatjuk a kezünket kétfel l, és felnyúlunk neki. A dugasz nyöszörgött. – Hogy képzeled? – London lerakta a kalpagot, pisztolyt, kardot, hogy jobban odaférjen, aztán is behatolt a kandallóba. Társa ismertette a követend taktikát. – Remélhet leg elérjük a vállát. Te az egyiket, én a másikat. Megragadjuk, és kicibáljuk onnan. Kivitelezéshez láttak. Zajosan billegtek a fahasábokon a kettejüknek túlsággal sz kös t ztérben. Felcsúsztatták kezüket a hosszan lecsüng szakáll, majd az arc mellett, ám csak körömheggyel érték el a vállat. Spiccre álltak, karjuk így is rövidnek bizonyult. Fejük összeért a kürt szájadéknál. – Le ne smárolj, cimbora! – morogta Rosco. – El se hiszem, hogy itt vagyok, és ezt csinálom! – dünynyögte Bridge szorosan összezárt ajkakkal. – Jaj, most mi lesz?! Jaj, most mi lesz?! – sápogott Boston. Aetna megfogta a kezét. – Nyugi, mindjárt megoldják. Hudson kidörmögött a kandallóból:

109

– Kösz a bizalmat. Hamarosan el bújtak, teljes életnagyságban, koromlepetten. Gondterheltséget sugároztak. Vahina fejcsóválva nézte ket. – Micsoda böszme kályha! Sámli kéne! Álljanak sámlira, akkor elérik a betör t! – javallotta. – Nem is betör ! – ágált Boston. – Hanem a Mikulás! Beszorult szegényke! Jaj, most mi lesz?! – Na persze, a nem létez Mikulás! Biztosan ott szorong mellette a szüzességem is! Ja, és a holtig tartó, lángoló szerelem! Az örök h ség! Az életre szóló barátság! A rendes f nök! Az szinteség, meg a becsület! Persze még hosszan sorolhatnám a nem létez fogalmakat. – A Mikulás bácsi nem fogalom, hanem él apó! – magyarázta Boston. – Évközben a Lappföldön lakik egy kunyhóban, aminek jégvirágos az ablaka, és benéznek rajta a rémszarvasok, és a neki küldött leveleket olvasgatja, hogy tudja, kinek milyen ajándékot kell vinnie... Vahina leintette a beszél t. Aetnára meredt. – Na, mi lesz már? Hol egy sámedli? – Nem jó a sámedli – mondta Rosco –, mert nem a lábunknak, hanem a karunknak kéne hosszabbnak lennie. Magasítóról a kürt be kéne dugnunk a fejünket. Márpedig ott nem férünk el egymás mellett, még smárolva sem. – Akkor meg hogy a francba fért bele a betör ?! A férfi nem felelt a i logika kategóriás kérdésre; az agyát lapátolta kreatív ötletek után. Vahina közölte vele: – Jó, ha tudja: nekem az eszem a kenyerem! – És megette már a javát? Aetna kuncogott: – Barátom, Troja most így szólna: képzavarból nem élünk

110

meg. Az a feladat, hogy kimentsük a Mikulást a kéményb l. Az a kérdés: mi módon? – Rém egyszer ! – közölte Vahina. – A pasik ugyan nem érik el a vállát, de a nyakát igen. Kötelet hurkolnak rá, és kirángatják a csókát. London legyintett: – Az a bibi, hogy mi élve akarjuk kimenteni t, kisztihand. Akárki is az ott, nem fojthatjuk meg. – Az volna ám az extrém akasztás! – sóhajtotta Rosco. Felfigyelt arra, hogy egy ideje nem hallja a sopánkodást. Boston elt nt a szalonból. Vahinához fordult. – Jut eszembe! Rövidesen újabb fejet növeszt, ha nem rak jeget a púpjára. Már elég fitt ahhoz, hogy ezt saját kez leg intézze. Miel tt magunkra hagyna minket, megkérem, ezentúl beszéljen úgy Bostonnal, mint egy másik emberrel. El re is köszönöm. – Az a fickó nem másik ember, hanem defektes idióta! Bolond! Félesz ! Gyagyás! Rosco meghajolt. – Fájlalom, hogy önnek mindössze ennyi a jellemképlete. – Maga itt kicsoda?! Milyen alapon sérteget engem? Úgy tudom, nincs is meghívása! Aetna közbeszólt: – De van, Imogent l és t lem is, méghozzá a saját jogán, nem függelékként. Amúgy nem sérteni akart téged, hanem eldtetni. Ha már formulázunk, íme a modorképlet: oly stílusban beszélj másokkal, amin t t lük vársz el. Na, sicc! Mentsük meg a Mikulást! Vahina hangos léptekkel hagyta el a Shakespeare Szalont. Becsapta az ajtót. Azt mondta neki, hogy hamarosan visszatér ide, mint a Tudor Ház kizárólagos úrn je.

111

– Barátja, Troja milyen mentési ötletet adna nekünk? – puhatolta Hudson. A lány hosszan nézett rá. A férfi arca borostás és kormos volt, írisze zöldes, mint a tengerszem víztükre. – Most ironizál, Rosco? Miel tt az válaszolhatott volna, meglep hangok hallatszottak a kandalló fel l. Tompa robajlás, zuhogás, súrlódás. Mintha újabb télatya csúszdázna a kéményben. Zökkenés, cuppanás, nyögés következett. És világra jött a beszorult Jóságos. Fejjel el re érkezett a t ztérben hever fahasábok közé. Teste leporellószer en hajtogatódott utána. A legjókorább hajtást az ülepe képezte, dévajul ráfeszült a koromfoltos palást. Csizmás lábfeje fennakadt a kandalló bels peremén. – Íme: barátom, Troja mentési ötlete a messzi távolból – szólt a lány b vészinas hangon. Lám, mestere, a varázsló megsegítette a Világot. A férfiak kihúzták, pamlagra fektették a Mikulást. Feje alá tették duzzadó zsákját. A sápadt Télapó szemhéja félárbocon pihent, alsó ajka lefittyent, tudata szétkószált. – Héhó! Segítség! – üvöltött a kürt szájadék. – Húzzatok ki engemet is! Büdös van itten, és nincs leveg ! Már alig szaturálok! – Hát te hogy kerülsz oda, Bökken !? – firtatta Hudson. Lázasan töprengett, a történtek után milyen új nevet adjon Bostonnak. – Hát úgy, hogy felmentem a padlásra – jött a válasz tompán visszhangozva –, mert az otthonban én szoktam pucolni az es csatornát levélhulláskor, és értek a tet höz. És a kéménysepr bácsik is meg szokták engedni, hogy felmenjek velük, ha vi-

112

gyázok magamra, és még a nagy golyóbisukat is odaadják. Az arra való, hogy kipucolja a kéményb l a dugulást. Most én voltam a golyóbis. Hogy van a Mikulás bácsi? – Köszöni, túléli. És te miként jössz ki onnan? – kérdezte London. – Hát úgy, hogy egyiktek felmegy, csukafejest ugrik, és kipöcköl engem. – És aztán hogyan jut ki? – Felmegy a másiktok... – Jól van, jól van – mondta Rosco. Visszabújt a kandallóba. – Megnézzük, mit tehetünk. A járat elejénél megpillantotta Boston ujjait. Intett Bridgenek. Imádkoztak egy strófányit, felnyúltak a kéménybe, felosztván maguk közt Bökken két oldalát. Egyikük a jobb csuklót és alkart húzta-rángatta, másikuk a balt. Pár perces feszegetés után az önkéntes kéménysepr – ugráskor bölcsen el renyújtott – két karja s egyetlen feje el bukkant a nyílásból, ám a törzse továbbra is szorult. A tótágast lógó Bökken megörült, hogy újra látja barátait. Odaköszönt Aetnának, és a pamlagon dörmög Mikulásnak is. Utóbbi lankadt gesztussal viszonozta az üdvözlést. Hudson és Bridge szemvillanást váltott. Még egyszer nekiveselkedtek. Megzongoráztatták ujjaikat, teleszívták tüdejüket... A dugasz megcsuszamlott. Boston kilök dött a szül csatornából. Röptében lekuglizta a mentésén gyúró baráti duót. Cefetül összegabalyodtak a hármuknak túlsággal sz k térben. Aetna válogatott kavargó testrészeik között. Mihelyt fellelt a tumultusban két, vélhet en azonos törzshöz tartozó fels végtagot, rájuk csimpaszkodott. Els ként London újbóli megszüle-

113

tésénél segédkezett. Ezután Rosco kecmergett világra. Végül Boston is kiszabadult. A lány megsimogatta kéménybels szín arcát. – Jaj, dilinkó, te nagyon bátor vagy! S t: hétbátor! Fenemód veszélyes dolgot m veltél! Rosco lassú mozdulatokkal porolgatta magát, figyelve, hogyan ken dik át a korom a kezére, onnan a nadrágjára, arról a hajára, és így tovább. Amikor már egyenletesen feketéllett, legyintve felhagyott a szépítkezéssel. Arra gondolt, máris megvan a mikulásszabadító számára keresett név, és a dicsfényben sütkérez Bostonra nézett: – Dilinkó, áruld el, milyféle rangyal fogta a lábadat, hogy ne csússz le a jeges tet l!? – A tet kijárat mellett volt egy nagy láda, csurig olyan hoszszú szálú, szalmaféle izével. Azt tekertem a cip m köré, és aztán alig csúszkált alattam a jég. És azt hiszem, láttam a két fickót, akiket kerestek, de nem biztos, hogy k voltak, mert a fönti lámpák nagyon homályosak. Olyan tekercsel s ruhában voltak, mint a régkori filmekben, egymást dörzsölték, dugattyúztak és huhogtak. Köszöntem nekik, de azt se mondták, fapapucs. – Dugattyúztak?! – visszhangozta Aetna. – Ja, le-föl ugrándoztak, olyan béna-formán. Tudod te, milyen hideg van odafönn? Pont, mint a szabadban! Rosco és London egymásra nézett. Némán tanácskoztak. A sötét hajú férfi összegezte, mire jutottak: – Nos, felfüggeszthetjük a keresést. Egyel re jó helyen vannak ott. Elszökni úgyse tudnak. – És ha mégsem ket láttam? – szorongott Dilinkó. – Vajon ki mások lehettek volna? – London Aetnához fordult. – Élnek itt kísértetek? – Nem tudom, élnek-e, mindenesetre járnak olykor – felelte

114

a lány. Hudson kiadta a jelszót: – Fürdés, azután vacsora.

Mindnyájan közel ugyanannyit késtek a vacsoráról, így csaknem egyszerre ülték körbe a dúsan megrakott asztalt a gyertyacsilláros étkez szobában. Valdus roggyant vállal gubbasztott a helyén, mirelit kukoricás zacskóval jegelve homlokát. Meghurcoltságot sugárzott, mint egy vértanú, kevéssel a máglyán-megsütés el tt. – Mi történt veled? – kérdezte Aetna. A fogorvos egy pillanatra felfedte fejsebét. Az orrnyergét l fölfelé induló vágás a hajába veszett. – Megütött a guta – közölte. – Mivel ütött? Fejszével? Csákánnyal? Betört a fejed? Okvetlenül készíttess látleletet! – Voltaképpen nem tudom pontosan, mi történt. Én mentem az ajtó felé, az ajtó meg jött felém, csak sokkal gyorsabban és fene váratlanul. Az ütközést l összeestem. Szerintem meg is haltam. – Nem haltál meg, Valdus. Lélegzel – érvelt Geneva. A koponyája hátulját jegel Vahinára nézett. – Téged is a guta ütött meg? – Engem Uly Bácsi terített le a bendzsóval – válaszolt a n fens bbséges, kemény tónusban. – Nem mellesleg pert fontolgatok emiatt, de még alszom rá párat. Talán figyelembe veszem, hogy a támadóm nem a kardot vagy a hegeszt pisztolyt használta. – Na de anyu, az a bácsi nem is él ! – magyarázta Mina. – Miért mondod, hogy ütött le? – Hát akkor kicsoda? Rajta kívül senki nem volt a folyosón. 115

Olivo figyelmeztetett, hogy itt furcsa dolgok történnek. – Vahina kezéb l kiesett a villa. – Úristen! Olivo! Hol jársz, bariságom? Mikor érsz ide végre-valahára? – Három-négy napon belül itt is lesz – vélte London az ajtóban. Nem egyedül érkezett. Társával közösen támogatták a roggyant Mikulást. Imogen megmutatta nekik a helyüket. A két zsaru elhelyezte az apókát a karosszékben. Egyikük jobbról, másikuk balról telepedett mellé. Nyakába kötötték az asztalkend t, kezébe rakták az ev eszközt, ráfonták ujjait. Boston is lehuppant. El red lve szemlélte a tálakra gúlázott falatokat. Döfésre markolt villáját a leveg be emelve Hudsonra nézett: – Segítesz, hogy szalonosan egyek? Az otthonban mindig tányérra szedik nekünk a kaját. – Most majd kitányérozod magadnak. Csak nyugodtan – felelte a csikófrizurás zsaru. Bökken megpróbálta. Némi szóbeli segédlettel t rhet en elboldogult. Ha mégis az asztalra hullott egy-egy falat, úgy tett, mintha mások nem látnák, és szélsebesen a szájába villázta a potyadékot. Vahina hátravágta magát ültében, széke megbillent. El kapta telefonját, beütötte jövend belije számát. – Kihangosítottam – közölte a családdal, akár egy jótéteményt. – Szia, barikám – hallották Olivo hangját, érezhet en a sír szélér l. Anya és húg egyszerre jajdult: – Bajban vagy? – Nagy puszi, barikám! – csicsergett Vahina. – Mi van? Messze vagy még? Nem azt mondtad, mellesleg órákkal ezel tt, hogy percek alatt letekered a kétszáz kilométert?

116

– Jártál odakinn, barikám?! Akkor tudod: országos jégvihar tombolt! Állítólag már véget ért, na de milyen véget?! Jégbörtönbe vagyunk zárva! E percben akartalak hívni, mert most toltak ki a gipszel l. – Kisfiam! – sikoltott Geneva. – Nem súlyos, ugye? – Hagyjuk beszélni – tanácsolta Valdus. A többi férfi bólintott, a Mikulást is beleértve. – A lábszárcsontomat törtem el, a tibiámat vagy a fibulámat. Miután nekem csúszott egy n i vezet a piros lámpánál, kiszálltam, hogy megnézzem, mekkora kárt csinált a kocsimban. Elvágódtam, és reccs. Tudjátok, hogy a ment k se járnak? Tankkal hoztak a kórházba! Vagyis harckocsival! Ma éjjel biztosan itt tartanak. – Miért nem vigyáztál jobban, barikám? Most mi lesz velünk? Itt dekkolunk egy világvégi kúriában Minával, nyakig a dögunalomban. Még szerencse, hogy elhoztam a laptopomat! Jézusom! Egyáltalán eljutott már falura az internet? – Mi még a golyós számolónál tartunk – mondta az özvegy. Vahina jóval panaszosabbra színezte hangját: – Senkit sem ismerünk... – Dehogynem! – vetette közbe Olivo. – Anyával és Aetnával is találkoztál már... – Egyszer-kétszer, de nem lettünk barátn k. – A barátság nem els látásra születik, hanem felépül, ha van mib l. Barikám, adj neki id t, komoly dolog az! Légy boldog, hogy a családommal lehetsz, helyettem is örvendezz! Nekem fájóan hiányoznak, na persze te is ám! Repesnék, ha ott lehetnék! – Olivo, kisfiam! – jajdult Geneva. – Én is repesnék, ha itt lennél, barikám! Képzelheted, már az elszállásolásunk sem volt sikeres! Beraktak minket egy szobába, aminek még a nevében is benne van, hogy cella! Nem

117

fodros a függöny az ablakon, hanem tök semmilyen, és sz nyeg is csak egy van! Ráadásul erkély sincs! Ja, és szó sincs sz k családi körr l, hemzsegnek itt az idegen muksók! Elmondanám, hogy a rokonaidon kívül van itt diliházi szökevény, levitézlett Mikulás, és pluszban két öntelt paskó is, akik zsarunak adják ki magukat. A halott bácsikád meg totálisan összeférhetetlen! Fejbe vert egy bendzsóval! Most jegelem a púpomat. Tényleg eltört a lábad? Mennyi ideig leszel mozgásképtelen? Vezetni se tudsz? Hogyan fogod velünk tölteni a karácsonyt? Mina is rettent en hiányol ám! Képzeld, szegénykém majdnem a kádba fulladt, és neki is van púp a fején! Gondoltál ránk, amikor elvágódtál? Eszedbe se jutott, hogy minek teszel ki bennünket? Aetna megszólalt: – Olivo, kezdek letenni a reményr l a barátság épülését illeen. – Nyugi, lányok! – sóhajtotta fivére akadozó nyelvvel. – Mindenki ideges a karácsonyi készül dés fáradalmai, az utazás, az id járás miatt. Pihenjetek, barátkozzatok. Kábé hetven kilométerre vagyok t letek, mihelyt lehet, indulok hozzátok. De most alszom egy kövéret, mert átkozottul fáj a patám, és kaptam egy zsibbasztó lövetet. Érezzétek jól magatokat! Anya, legyél kedves a barátn mhöz! Te is, Aetna. Barikám, tartsd észben, amit megbeszéltünk. Csók. Olivo kialélt a kapcsolatból. Vahina integetett az ujjaival, holott férjjelöltje nem láthatta, hiszen aludt már. – Nagy puszi, bariságom! Nagyon nagy puszi! Igyekezz hozzánk! Letette a telefont, hátravetette magát a széken. A jégtöml t áthelyezte a homlokára, s szívettép sóhajtozást csapott. Mina szája lebiggyedt. El bb csak hüppögött, majd pityer-

118

gésre váltott. Miután behangolt, b gésre zendített.

Imogen gyomorer sít vel töltött kupicákat kínált körbe. A Mikulás bedobta az itókát, felfigyelt a zokogásra. Mutatóujját felemelve így szólt: – Hohohohó! Ezt elmondva visszakonyult. A teátrális sóhajtozás, bömbölés folytatódott. Lakomához láttak. Megcsörrentek a tányérok, ev eszközök. Geneva a lányához fordulva társalgást kezdeményezett: – Tehát Csupaszakállt a kéményb l húztátok ki? – Igen. Beszorult, mivel akkora a puttonya, mint egy trolibusz. Egyébként nem lepett meg az ittléte: láttuk t a repül rénszarvasszánon, amikor megérkeztünk. – Kivel? – Roscóval. – Az melyik férfiú? – Anya, már mindenki bemutatkozott. Roscónak panorámáztál. – Na szóval, repült a rénszarvasszán. A leveg ben? – Ott lehet repülni – bólintott Aetna. – Rendben, elfogadom. Beszéljünk másról. Neked is szétmegy a fejed a vernyogástól? – Hamarosan. – Még egy kérdés. Hova lett az eljegyzési gy d? – Levettem. Ugyanis megharagudtam Trojára. Egyfel l amiatt, mert lenyúlta a témámat. Mindenki tudja, hogy régóta készülök esszét írni Willr l. Erre ma Troja bejelentette, hogy neki is épp ehhez támadt kedve, s t, bele is fogott. Másfel l ezzel a gesztussal szimbolizálom a lázadást, miszerint nem 119

akarok senkinek a hátországa lenni. – Bocsánat, hogy belekérdezek – jelentkezett nebulósan feltartott ujjakkal Hudson. – A hátországot kifejtené? – A hátország f z, mos, takarít, hegyezi a ceruzát, alkotó harmóniát teremt, s ha szükséges, jelen van az ágyban. – Jelen van az ágyban? – Partner nélkül nehezen abszolválható a szexaktus, mert mégiscsak duóban az igazi. Na persze, szólóban is megvalósítható. – Nem akarok tolakodó lenni, de az abszolvált szexaktus az én szótáramban nem a mindent taroló szerelem szinonimája. Aetna letette a villát. Végignézett az asztaltársaságon. Mina felfüggesztette a bömbölést, Vahina a sóhajtozást. Vérei és a jövevény férfiak feszülten figyeltek. A kókadtan is rutinos Télapó fel-felkurjantott: hohohohó! A kurjongások szüneteiben London ételt villázott a szájába. Hudson felvont szemöldökkel várta a választ. – Maga aztán tényleg zsaru! – sóhajtott a lány. – Ott tartottunk, mit jelent a hátország... – Ott tartottunk, hogy nem eléggé szerelmes, ám igyekszik becsapni magát. – Éppenséggel azt kommunikáltam, hogy nincsenek vérmes illúzióim. Akkor ez nem önbecsapás. – Márpedig illúziók nélkül...! – sajnálkozott Rosco. – Hohó! Fékezzünk, jön a kanyar! – szólt közbe Geneva. – Tehát levetted a gy t. El is dobtad? Téltata megszólítva érezte magát. Nyomban ráfelelt: – Hohohohó! – Jaj, anya, dehogyis! – mondta Aetna. – Majd visszaveszem, ha kialudtam a mérgemet. – Ki az a Will? – kérdezte Vahina. – William Shakespeare. Rengeteget foglalkozom vele, sokat

120

olvastam t le és róla. Közeli barátomnak érzem: jól ismer engem, ez kiderül a m veib l, és már én is eltájékozódom az érzelemvilágában. Willként emlegetjük t Trojával. Boston mindeddig buzgón és relatíve etikettesen táplálkozott. A körötte folyó társalgást az aktuálisan beszél személyre függesztett tekintetével követte. Most megszólalt: – Trójában volt az a faló dolog? – Ne menjünk oly messzire a történetben – legyintett Geneva. A lányához fordult: – Tehát továbbra is feltett szándékod, hogy feleségül menj Trojához? – Kétled netán? – De hát nem is vagy belé szerelmes! – Nem hallottál még a lelki szerelemr l? – Jaj, kicsim! Amikor az ember fiatal, még azt hiszi, az ifjúság örökké tart. Mid n világossá válik számára, hogy az bizony mulandó, már cseszettül kés észbe kapni! Most legyél ájultan, rülten, halálosan szerelmes, még a hátadon is feromon csobogjon! Nem mondom, Troja kvalitásai roppant imponálóak, ám ha nem elegend ek a Magasságos Szerelemhez, maradjatok „csak” barátok. Legfeljebb majd nem hencegek a barátn imnek a nagymen professzor és szellemi polihisztor vejemmel, úgyis csak a menopauzájuk érdekli ket. Figyelem: te se vagy már messze t le! Húsz-harminc év úgy elrepül, mint egy papucs! Hidd el nekem, ha beleérsz, sokkal zaklatottabb leszel, mint kamaszkorodban voltál! Hajjaj! És tudod, miért? Kamaszként az élet még izgalmas titkokat, csodákat ígér. MP-ben a titkokról rég kiderült, hogy hétköznapiak, a csodák többsége kopár illúziónak, üveggyöngynek bizonyult. Na, és ami el tted áll...! Hát az kevésbé varázsos. – Mindjárt öngyilkos leszek! – morogta Vahina. További szavait a plafonhoz intézte: – Hová juttattál, bariságom!? – Hohohohó! – kurjantott Télapó.

121

Imogen felsóhajtott: – Komolyan nem értelek, Geneva! Engem ez nem kapott el ennyire annakidején. Örültem, hogy nem kell több intim betét, és kész. – Mennyivel jobb helyette a papírpelus? – Már elnézést, de én nem lettem bepisil s! Húga keser t kacagott. – Nahát, ez igazán furcsa! Pedig a barátn im körében ez a „tréfás” dialóg járja: „Te is bepisilsz már?” „Csak ha nevetek.” „Ó, én szeretnék annyiszor nevetni, ahányszor bepisilek.” Valdus fél kézzel táplálta szervezetét, a másikkal homloka jegelését biztosította. Most elvette sebér l a kukoricás zacskót. – Ej, lányok! Ti makkegészségesek vagytok hozzám képest! Nincs olyan halálos, de legalábbis súlyos betegség, ami nekem ne volna! Nem sorolom fel tételesen a milliónyi bajomat, csak a legutóbbiakat. Egy: borzalmasan megh ltem, az arcüregemre és a középfülemre is kihatóan! Kett : véletlenül lenyeltem a gargalizálót. Az már minden bizonnyal kiirtotta a normál bélflórámat. Mivel az immunrendszer hetven százaléka a belekben lakozik, gyakorlatilag védtelen vagyok a behatoló miazmákkal szemben. Egyébként a katasztrófahelyzet nem ért készületlenül! Indulás el tt módosíttattam a végrendeletemet. Elvileg nyugodtan feldobhatnám a talpamat. – Ezért kaptad t lünk az Agonius nevet – mondta Aetna szeretettel. – Most már a végrendelkez s hajlamodnak is szentelnünk kéne egyet. – Ami azt illeti, napi rendszerességgel frissítem elektronikus végakaratomat. Hála az internetnek, evégett nem kell folyton az ügyvédhez járkálnom. Nem tehetek róla, hogy beteges vagyok. Amilyen nyavalyám momentán nincs, azon már átestem. Egyetlen jó hírem van: már nem vagyok allergiás a házikedvenc-sz rre! Csodák csodája, kigyógyultam! Imogen,

122

remélem, nem emésztetted el az állataidat!? – Ez nagyszer , drágám! – ujjongott az özvegy. – Mindjárt jobb színben látom Geneva klimaxát is! – Te csak ne lásd jobb színben az én MP-met! – protestált a húg. – Attól, hogy Valdus többé nem kap csalánkiütést a cirmikt l és morgiktól, én továbbra is nyakig ülök a búbánatkórban, kerülget a csontritkulás, a szenilitás! Bármikor megtámadhat valami pocsék sorvadás. Boldogultné öröme letörhetetlennek bizonyult. – Emlékeztek még Bodorkára? – kérdezte. – Ulyval együtt rettent en imádtuk azt a kutyát! Velünk evett, az ágyunkban aludt. Egyszer aztán irtózatosan taknyos lett, és nem gyógyult, hiába kezelgettük. Pedig hát Drága Ulym nagyon értett a természetes gyógyászathoz! – Hüm-hüm – jegyezte meg Geneva, de példákkal nem hozakodott el . – Amikor a szeme is teljesen becsipásodott, kihívtuk a doktort – folytatta Imogen. – Kiderült, hogy az imádott Bodorka súlyos allergiában szenved! Valdus nyomra lelt a memóriájában, és felörvendett: – Ja tényleg, erre emlékszem! Nagyon aggódtunk! – Kivizsgáltattuk szegény Bodorkát. Megállapították, hogy imádott kutyánk nem másra, mint a Drága Ulyra allergiás. Hogy Ulyn belül mi a csudára, az sajnos örök talány maradt. Az orvosok azt mondták, bármikor fulladásos sokkot kaphat Ulytól, ezért saját érdekében az elaltatást javasolják. Geneva memóriája is kitisztult. – Én is emlékszem! – bólintott, átvéve a szót: – Te pedig azt hitted, Ulyt akarják elaltatni, mivel halálos veszélyt jelent a kutyára. Azzal jöttél haza a dokitól, hogy muszáj átgondolnod a döntést. Hosszas mérlegelés után rájöttél a megoldásra. Ulynak mennie kellett! Kitiltottad t a közös hálószobából, és még a

123

házból is. – Úgy van! – mondta Imogen. – De legalább nem lett elaltatva! Mindig is nagy mázlista volt! Drága Ulym, ezermester lévén, ajtót nyitott az egyik kertre néz , zuhanyozós szobára, és azontúl arról járt be, ott lakott. Én persze gondoskodtam Édes Uram kényelmér l, és Bodorka még sokáig élhetett, allergiamentesen. Kés bb Uly átalakította a kertre nyíló ajtót kutyabejáratosra, és mily bölcsen tette! Neki köszönhet en többé nem okozhat gondot az allergia, mert ha Valdus jön, elkülönítem t le a sz rös test rséget, és így nem kell kitenni ket a házból. Ugyanis azt szörnyen megszenvednék, oly érzékeny lelkek! – Nekem viszont gondot okozott! – panaszolta öccse. – Méghozzá rengeteget! Egyszer például nem volt nálam a menampulla, és képzeljétek, a közelembe eresztettek egy kutyát! És milyen bozontosat! Olyan volt az a bestia, mintha direkt sz rre tenyésztették volna! Egyb l befulladtam, zsilip n tt a torkomba! És tíz kilométerre voltam a ment szert l, tizenötre a legközelebbi orvostól! Engem, a szabálytisztel polgárt példátlan gyorshajtásra kényszerített az egoista figyelmetlenség! Majdnem meghaltam, mire hazaértem! Utolsó er mmel l ttem be az ellenszérumot. Az izgalom miatt persze jócskán felment a vérnyomásom. Soha nem voltam olyan közel ahhoz, hogy stroke-ot kapjak! Hoppá! Mi baja az állítólagos Mikulásnak? Ragályos vajon? – Öreg – felelte Aetna. – Id tlenül öreg. – Ne etess, drágám! – kacagott Valdus. – Rég kin ttem a térdnadrágból! Ez nyilván csak Mikulás-imitátor. Nem akarom a kislány el tt kifejteni a témát, tisztelvén gyermeki hitét. London a Télapó kezébe adta a borospoharat. – Igya ki! – kérte. Vén Jóságos engedelmesen elszürcsölte az italt. Felszólításra evett néhány falatot, majd tompán felrikkantott:

124

– Hohohohó! – Nem beteg – tudatta ezután a kalózruhás Bridge. – Elvégre a végelgyengülés nem betegség, habár halálos – jegyezte meg Vahina. Rosco csatlakozott a konzíliumhoz: – Ez nem végelgyengülés. Figyelem a reakcióit. Mindent megtesz, amire kérik. Oda megy, ahova küldik. Mindenét odaadná bármelyikünknek. – Hát persze, mert a Mikulás! – mutatott rá Imogen. – Nem, nem. Ez Gina! – jelentette ki a másik kopó. Hudson bólintott: – Sajnos jelenleg nem áll rendelkezésre a b nügyi labor, ám anélkül is biztosra vehet a drogozás. Már csak az a kérdés: vajon önkéntesen ginázott be, vagy kényszerítették? – Gina? – ismételte Aetna. – Kerülje ezt a szert – tanácsolta Rosco. – Randidrognak is nevezik. Kezessé teszi azt, akivel megitatják. Általában lányok italába keverik olyan fickók, akik utálnak id t pocsékolni a hódításra. Mihelyt az alany bebódul, meger szakolják, szólóban vagy csoportosan. Az engedelmességen kívül amnéziát is okoz, utóbb az áldozat nem ismeri fel az elkövet t. – Muszáj ezt a kislány el tt? – morrant Valdus. Vahina felkacagott: – Fogadjunk, hogy maga most hallott el ször a randidrogról! Nos, Minának ez már egyáltalán nem újság! – Csak nem...?! – hüledezett a fogorvos. – Legalább elkapták a rend rök az aljas pedofilt? Na persze, kétlem, amilyen teszetoszák! Sebaj, félre bú! Ismerek egy kit gyermeklélekgyógyászt, megadom a telefonszámát. majd segít rendbe tenni a kicsike önbecsülését. – Mit képzel, vén kujon?! – csattant fel az anya. – Senki se bántotta Minát! És nem is fogják bántani, pontosan azért, mert

125

id ben felkészítem t minden szörny ségre! – Jó, de akkor mit l fáj a fejem? – nyafogta a gyermek. – Bazi nagy púp n tt rá! – Mondtam már, szerintem elestél a kádban! Erre pontosan azért nem emlékszel, mert a fejedet verted be! – Vahina hirtelen a homlokára csapott: – És ha mégsem? Ha téged is Uly Bácsi terített le a bendzsóval? Nincs mese, perelünk! – Kikérem magamnak, hogy a Drága Ulyt tegyék felel ssé! – háborgott Imogen. – Az én Boldogult Uram a légynek se bír ártani! – Akkor miért ijesztgeti az arra járókat vadászpuskával a folyosón? – vágott vissza a n . – Csak szeretett felöltözni vadászruhába! Az avarzöld a kedvenc színe! Meg a kéregbarna és az szi sárga. Ennek állítottam emléket a viaszmással. Mellesleg miért kéne ijedezni t le? – Amikor el ször belefutottam, nálam is belövellt az adrenalin, kortizol. Még a barna maci is ki akart jönni a barlangból – jegyezte meg London. Rosco a kés nyelével kocogtatta poharát. – Nos, már két hupolykás fejünk is van, s t, Valduséval együtt három – szólt. – Azt hiszem, ennyib l rekonstruálhatjuk, mit m veltek az Anibal fivérek. Azt értem, miért támadták meg Vahinát... – Hahaha! – vicsorgott az említett. – Ne személyeskedjen, jó?! Azt hiszi, nem látom, mi folyik itt?! Hudson zavartalanul folytatta: – Mindjárt visszatérhetünk a folyására, ha ragaszkodik hozzá. Tehát Vahina a folyosón járva leleplezhette volna ottlétüket. Kénytelenek voltak belapulni a bendzsós szobor mögé, onnan támadtak. A leütött áldozatot Aetna szobájába vonszolták, és az ágy alá rejtették. Széttúrták a táskák tartalmát, ezt a m -

126

veletet a betoppanó tulajdonos zavarta meg. Id ben az ágy alá bújtak, majd Aetna távozása után másutt folytatták a keresést. Berontottak az ajtón kifelé igyekv Valdushoz, ily módon leterítve t... – Nálam is próbálkoztak ezek a kicsodák – szólt közbe Geneva. – Most már azt hiszem, nem is Vahina nyitott rám még egyszer. Mindegy, odavagdostam a kezem ügyében lév dolgokat, de nem voltam hajlandó félbeszakítani a sminkelést, tehát nem néztem meg ket. Ebben a korban már jóval több id t igényel a nyer kinézet létrehozása... Itt elnémultan Minára nézett. Az süppedten, elüvegesedett szemmel maga elé meredt, mint egy médium, ezt hajtogatva: szatír, tapír, pedofil! Szatír, tapír, pedofil! A gyermek oly gyorsan feltisztult, amilyen sebesen elmerült a más-világ tavában. Roscóra meredt: – Megvan! A kádban pancsoltam. Veszekedés hallatszott a szobából, furamód nem az anyu hangján. Kimásztam a vízb l, és két sz nyegbe tekert fickó bámult rám! És lekapták a terít iket! Tök csurdék voltak, pfuj! Én meg kiabáltam! A pucér pasik er szakkal visszaraktak a kádba. Megbugyborogtattak, aztán sötét lett. – Na de mit kerestek? – értetlenkedett Imogen. – Ruhát – felelte Hudson nyomozó. – Fel akarnak öltözni. Fáznak a sz nyegben. Az özvegy a szívéhez kapott. – Uramisten! De hiszen a padláson kutya hideg van! Lehet, hogy már meg is fagytak! Uraim, le kell hozniuk ket! – Minek? Hova? – hördült Vahina. – Hogy a végén meger szakoljanak valakit? Maga erre fütyül? Hja persze! Nem az öreg évjáratok vannak veszélyben! Rosco rápillantott: – Úgy vélem, a Kísértetjárta Cella a bázisuk, onnan szerez-

127

ték a sz nyegeket. Kérdés: hol lehet a vizes ruhájuk? Benézhetnénk az ágy alá. Uly Özvegye eltöprengett: – Egyetlen Drágám vadászpuskáját is ott leltem a padlón, amikor száraz holmit kerestünk Londonnak. Eszerint k vitték oda!? Azt hittem, Uly hülyéskedik. Az én Örök Uram! Minél régebben halott, annál viccel sebb! Vacsora után felkeressük t a ravatalánál, és elmondjuk neki a karácsonyi köszönt t. Kérem, most hozzák le a gazembereket a fagyos padlásról! – És aztán? Mi lesz a csupasz trógerekkel? – firtatta Vahina. – Itt zaklatnak majd engem meg a gyereket? – Elviszik ket a rend rök. Magától értet dik. – De hiszen a rend rök se tudnak elmenni! Már ha tényleg rend rök, ugyebár. – Akkor a pincébe csukjuk ket. Ott nincsen pusztító hideg. – Nahát, nahát! – sóhajtott Dilinkó. – Csak ámulok és bámulok! Mi mindenféléket tudtok ti rend rök! Hogy kiokoskodtátok, amit senki se látott! Mostantól keményköpés zsaru leszek! Hogy is kell azt csinálni? Rosco az özvegyhez fordult: – Hol lehet felmenni a padlásra? – Három pontról. Az éléstárból. A szalon melletti lépcs l. És az emeleten is van egy feljáró.

Mal r és Affér nem bírta tovább. Csapóvas-gyilkolt lábfejük üszkösödni kezdett, heréik visszabújtak a testükbe, már-már a manduláik magasába. Kézujjaik, orruk és fülük is az elhalás gondolatával ingerkedett. Helyben futottak, ugrándoztak, dörzsölték egymást, és zokogtak kínjukban. Több százszor felidézték, mit m velt a dromedár ipse, aki nemrég átvonult a fagyos színtéren, odavet128

ve nekik: helló krapekok, hogy lötyög a fityeg? k csak szökdeltek tovább, hidegt l lassult aggyal. A furabogárnak látszó, jókora fazon az egyik tet nyíláshoz vonult, ahová normális ember zargatva se menne. Csomagolószalmát tekert a csukájára, kézfejére, és kimászott a jégvilágba. Mindez nem pillanatokat vett igénybe. Közben a kíváncsi ikrek az ablakhoz szökdeltek, és elh lten bámultak felfelé a sejtelmes holdfényben: az ipse a kijárat mellett magasodó kémény szegélyén billegett. Egyszercsak a két karját el renyújtva fejest ugrott belé! A kéménybe! A kürt mellett állva hallották, amint lezúduló teste súrlódik-döccen a cs ben. Affér nyikkant els ként: – Mi volt ez?! Mal r értetlenül vonogatta a vállát: – Szerelmi bánat? Kártyaveszteség? Megsértette az omertát? – Te marha, az ipse nem lett öngyilkos! Ez olyat tud, amit mi nem! De rájövünk. – Rá – bólintott Mal r. – Lássuk csak. Általában hová vezetnek a kémények? – Megvan! Ez a Mikulás útvonala! Bevisz a házba! Méghozzá a meleg középpontjába. Indulás! – Meleg! Meleget akarok! Mal r eszét vesztve rohant a tet nyílás felé. Affér utánanyúlt, elkapva szárija rojtjait, ám a csaknem fagyhalott fivér inkább kitekeredett a sz nyegb l, semhogy megtorpanjon. – Várj, te barom! – jajdult az aggódó. – Lezuhansz! Használjuk az eszünket. – Nekem az már nincs – bánkódott a másik. Mégis lefékezett a kijáratnál. Beletúrt a közelben álló ládába, s eszébe jutott, mit csinált a kéményfúró ipse.

129

Vastagon betekerték a lábukat csomagolószalmával. Az nyomban szigetelt a hideg ellen, mi több, f teni kezdte félbénára dermedt alsó végtagjukat. Csavartak a kezükre is, hogy megragadhassák a kémény oldalán lév jeges mászóvasakat. Pucéran mentek ki a tet gerincre, néhány lépésnyit billegtek rajta. Utolsó erejükkel felcsimpaszkodtak a kéményperemre, fennszóval huhogtak. A fák közül visszafeleltek a baglyok. Affér küzdött az élen. Aztán fejest csúszott a sz knek-szorosnak réml nyílásba, akár egy bélszonda. Siettében nem kötötte Mal r lelkére, hogy várjon, amíg leér. Testvére nyomban utána sikamlott. Az elöl zuhanó Affér hamar észlelte a járatvégi fényeket. A füst szagát. Annak édes langyosát, melegét – s végre a tüzét is, mikor a lángoló hasábfák közé vágódott. Melegség! Miel tt még újraéledéshez láthatott volna, fivére landolt rajta. A tápászkodó Affér felborult. A taroló Mal r lezuttyant mellé. Fetreng zésük lefojtotta a lángokat. A jégvirágos testükb l áradó hidegség végzett a t zzel. Elvackolódtak a csodás h fokú üszkön-parázson. Hosszasan gurguláztak, nyögtek, jajdostak és sóhajáriáztak, mint a pornószínészek. Az élvezked k egyike megpillantotta a Mikulás degesz zsákját a pamlagon. Vehemens ruhavágyában úgy vélte, belelát a puttonyba. – Mi a leggyakoribb karácsonyi ajándék? – suttogta rajongásos áhítattal. Nem várt, amíg testvére kiötli a választ, máris sorolta: – Gyapjúzokni! Meleg alsó! Vastag pulóver! Sínadrág! Kötött sál! Füles sapka! Bundás keszty ! Hócsizma!

130

– Nyakkend , orrkend – listázott Mal r. – Arcszesz, kölni, naptár, fuksz. Könyv, s t több könyv! Csoda-e, hogy utálom a karácsonyt?! Affér négykézláb robogott kifelé a t ztérb l. A Télapó zsákjára vet dött, és mámorosan szórta kifelé annak kincseit. Rengeteg kapása volt. Kormosan füstölg testére rángatta fel a terülj-puttonyban lelt jégeralsót, termozoknit, bélelt nadrágot, kályhamintás pulóvert, piros csizmát. Sálat, sapkát, keszty t húzott, és kiitta a rumoshordót, amely egy csaknem méreth bernáthegyi plüsskutya nyakörvén lógott. A szükség szorításában Mal r is hanyagolta a flancolós szempontokat, amúgy sem volt kirittyent s fajta. Hihetetlen mázlival teljes vadászkomplét talált magának. A téliesített hobbiruházat minden elemét f szálak tartották optimális h fokon, a zoknitól az álcahálós füles sapkáig. S ha még ez is kevés lett volna a lövöldöz s id töltéshez, a kabát több pontján, valamint a nadrág farzsebében is lapult jó néhány itókásflaska. Mal r felöltötte az erd mintás ruházatot. Menten be is durrantott magának, testh mérsékletét továbbra is kritikusnak ítélve. A f tés aktiválása után bekortyolgatta a lapos kulacsok tartalmát. Az üt s vadászitóka rögvest kifejtette hatását: Mal r ráindult mindenre, ami mozgott. Megtámadta az ingaórát. Testvére himbálódzó sapkapomponjait. Saját kígyózó bakancsf jét. A mikulászsákból szétdobált játékszereket: zakatoló mozdonyt, hegedül angyalt, fenékrázó babát. Mindezeket még test versus test küzdelemben öldöste, ám csakhamar flinta is került a puttonyból. Így már játszva levadászhatta a ganéj ingát! Nehogy már azt higgye a szarházi, hogy a préda viszi a puskát! A teljes tárat odapörkölte az ingó-bingó martaléknak. Habár a mordály nem volt igazi öl fegyver, dörejlésben ki-

131

tett magáért. A lövések robaja még a csillárt is megviháncoltatta. Affér megkésve fegyverezte le jégerdüht l tomboló testvérét. A távolabbi szárnyban id háznép irányából máris zaj hallatszott. Inalniuk kellett. Kinyargaltak a folyosóra, jobbra kanyarodtak. Felismerték, hogy errefelé még nem is jártak. Tudták, az els útjukba es ajtón be kell ugraniuk, különben rajtavesztenek. Hát beugrottak. Siettükben nem olvasták el a helyiség névtábláját. Meglehet, érdekelte volna ket a kifüggesztett információ: Drága Ulym Kriptája. Az ajtó bels oldalán sötétség gomolygott. A szobát uraló ördög -szag éreztén nyomban további mehetnékjük támadt. Kifelé fülelve, óvatosan tapogattak maguk köré. Affér, aki a foganásuk után kevésbé átallott sorba állni sütnivalóért, mint renyhébb szellem testvére, megtalálta a villanykapcsolót. Gyertyacsillár hintett fényt a helyiségre. A négy sarokban négy kandeláber ácsorgott, ezúttal egyik sem füstölt, mégis tömjénesen szaglottak. A falakat borító fekete drapéria függönyszer en széthúzott szárnyain bojtos megköt k függtek. A szárnyak közötti falpiktúrák a Házi Szent életének stációit ábrázolták. Az els képen világra jött. A másodikon csúzlizott. A harmadikon férfi lett. A negyedik freskón elhalálozott. A szoba középterében álló, tekintélyes méret katafalk oldalait faragások ékesítették. A tel -múló id sok helyen rányomta patinás körpecsétjét. A fed lapot takaró csipkeszegélyes leplen feküdt Ulysses Tudor teteme, két kezét a mellkasán összekulcsolva, finom viseletben. Bár nem tanúsított fenyeget magatartást, ráadásul fegyver-

132

telen volt, az Anibal ikrek mégis idegösszeomlást kaptak. A jégerdüht l f tött Mal r gondolkodás nélkül harcba lendült. Mordály híján két ujjal célzott, szájjal l tt. Automata flintájával teljes sorozatot kelepelt. Gyorsan tárat cserélt, újra tüzelt. Affér fontolóra vette fivére kitagadását. Nyakon vágta a vadászned kt l militarizált Mal rt. – Tüzet szüntess! Le akarsz bukni? És még idegesítesz is, pedig nélküled is hullára sokkos vagyok! A lehurrogott lejjebb engedte a fegyvert. – Húzzunk innen, tesókám! Már nem bírlak tovább fedezni! – pihegte. – Még szerencse, hogy tudom, melyikünk vagy te. Így nem magamat fogom agyászhoz cipelni! – dünnyögte Affér. Fülét az ajtóra tapasztotta. A folyosón elült a lábdobogás. A nyughatatlan háznép betért valamelyik helyiségbe. – Most! – rikkantotta. Grabancon ragadta a borult agyú Mal rt, és kivonszolta a ravatalozóból. Távolabb, a kandallós szalonban er sbödött a háznép zsongása. A falhoz tapadva arrébb surrantak a folyosóvégi, utolsó helyiséghez. Bezuhantak az Imo Mama Icipici Kutyuskái feliratú szobába. Az ajtót kulcsra zárták maguk mögött. Természetesen nem olvasták el a névtáblát. Legalább nem érte ket csalódás. Ugyanis az ebek csupán a gazdibecézetben voltak icipicinyek. A jégerhipnózistól uralt Mal r zsákmánynak tekintette a rájuk zúduló behemótokat. Tripla sorozatokat kelepelt a bestiákra automata gyilokszerszámából. A medve alkatú emberfogók, szám szerint hárman, köteles-

133

ségszer en részt vettek a harci játékban. Csaholva, hörögve tépdesték a tuskó viselkedés idegenek ruházatát, irháját. Affér sikítozva g gicsélt nekik, irgalomért esdekelt. A vérebek tán hajlottak volna a tárgyalásra, csakhogy az itókahergelt Mal r szüntelenül tüzelt rájuk. Affér sóhajtva lecsapta testvérét. Néhány pillanatnyi csend támadt. Imo Mama szörnyetegei a folytatáson méláztak. A folyosón léptek közeledtek. A szabadba vezet kutyaajtó fedele meglebbent.

Az akciószervez zsaruk kiosztották a feladatokat. Az id sebb korosztály ülve maradhatott az asztalnál. Bostont beküldték a kamrába, azzal az utasítással, hogy ha a rablóikrek ott akarnának meglógni a padlásról, tartsa fel ket, és közben nagyon kiabáljon segítségért. Bökken támadóállásba helyezkedett a vártán. Az Imogent l kölcsönkapott emberes nyújtófát lóbálta a feje fölött. – Ne sajnáld ket, ha beléd futnak! – tanácsolta Rosco. – Vigyázz velük, mert ezek ütnek, mint a végóra! Vahinát és leányát az emeletre vezet , kulcsra zárt ajtóhoz állították. – Itt nem jöhetnek ki. Ha mégis próbálkoznának, maguk sikítsanak! Mi tüstént iderohanunk, akárhol legyünk is – mondta London. – Tartsunk próbát. Megrázogatta a kilincset. Mina és Vahina tökéletesen sikoltozott. – Zseniálisan csinálják, tanítani lehetne – dicsérte ket Hudson. Aetnára nézett: – Irány a padlás! Kalauzolna minket? Odafönn a terjedelmes épület több évszázados múltjának 134

emlékei hevertek b röndökbe zárva, bedobozolva, összekötegezve, magukban és szanaszét. A látottak nyomban felcsiklandozták érdekl désüket, ám igyekeztek a folyamatban lév ügyre koncentrálni. Találtak négy darab használt, vérmaszatos rágcsálócsapdát. Az egyikben felfedeztek egy k vé öregedett sajtcsalit, a többil már kiétkezte valami. Véres lábnyomtöredékeket leltek a muzeális porban. Imogen égre-földre keresett, jócskán viseltes futósz nyegei is megkerültek a Shakespeare Szalon kéményéhez nyíló tet ajtónál. Nem is keresgéltek tovább, loholtak visszafelé. A szalonban már csak a latorikrek ottjártának nyomait találták. A kandallóban kialudt a t z, a padlón kormos lábnyomok virítottak, a Mikulás zsákját feldúlták. Rosco érdekesnek vélte, hogy bár sok holmit szétszórtak és elvittek bel le, a puttony majdnem ugyanolyan tömöttnek tetszett, mint amikor a bekokszolt Téltatussal együtt világra jött a kürt l. Ismertette a követend taktikát: – Haladjunk helyiségr l helyiségre! Ezt könny volt megjegyezni. Így tettek. Imogen Szobája el tt Aetna megtorpant: – Uraim, tudniuk kell, hogy Uly bácsi és a nénikém nagyon fiatalon kelt egybe. Közel ötven évig éltek együtt. Nem született gyermekük, éjjel-nappal együtt voltak. Roppant szorosan köt dtek egymáshoz. – Kikövetkeztettük bizonyos jelekb l – felelte Rosco. Beléptek. A középen álló asztalon feny gallyak illatoztak, mécsesek lángoltak Boldogult Uly bekeretezett fényképe körül. A széles hitvesi ágy bal oldalán lév párnán fejlenyomat látszott. A jobb oldalin életképekkel festett porcelán urna feküdt. Az ágyruhák sarkaira ferdén felvarrt fekete szalag jelképezte a

135

gyászolást. Hudson a hamvvederre mutatott: – Abban pihen a néhai? A lány bólintott. A bal oldali éjjeliszekrényen opálüveg szelence díszlett. Aetna végigsimított a fedelén. – Nem akarom tudni, mi van benne! – szögezte le London. – Nyugalom – szólt a lány szuggesztíven. – Nem gondoltam, hogy megmutatom. – Én el bírnám viselni – jelentkezett Hudson. Bridge felcsuklott: – Keressük meg az ikreket! A gardróbba léptek. Az egyik kopó a vállfasort nézte végig, a másik a polcokat tallózta. Aetna a sz nyegre térdelve a cip k mögé fürkészett, majd gyanússágot észlelve el rébb görnyedt. Rosco félbehagyta a b nöz keresést. Elhátrált a kell rálátásig, és tüzetesen szemügyre vette a lányt e ritka nézetben. London megbökte társa könyökét. Az hessent mozdulatot tett, folytatva a fenékszemlét. Nem tehette sokáig, a felmosón -pózban görnyed Aetna visszahúzódott a cip tárból, és hátraszólt: – A fenekemet nézi, Rosco? – Bevallom. Hogyan szúrta ki? Tükrösek a cip k? – Éreztem a tekintetét. – Milyen érzés volt? – Miért nem beszélgetitek meg ezt négyszemközt?! – háborgott London. Ügyet sem vetettek rá. – Ismer s érzés volt, vagy inkább szokatlan? – puhatolta Hudson. Nem kapott választ. A gardrób után a fürd szoba követke-

136

zett, az is Anibal-mentesnek bizonyult. Végül körbeállták a jókora hitvesi nyoszolyát. A lány lejelelte, hogy ezúttal Rosco következik. Az sóhajtozva begörnyedt az ágy alá, mustrálás tárgyává téve alakját e kényes szögb l. – Ti most flörtöltök? – hitetlenkedett Bridge. – Lemászom az agyamról! Hudson kiszólt a mélyb l – Vedd olybá, hogy tenyészszemlézünk. Ha téged is bevonunk, az már seregszemle lesz. – Már nem is emlékszel, mir l dumáltál a plázában? – Mir l dumáltam? – Az volt az értelme, hogy már-már n undorod van. A sötét hajú férfi feltápászkodott. – Nincsenek itt az ikrek – jelentette. – Mást is mondtam. Emlékszel? Behajoltak az asztal alá. Éppen feljöv ben voltak onnan, amikor vurstli-hangokat hallottak a szomszédból, majd lábdobogást, ajtócsapódást.

A keményköpés zsaruk berontottak a ravatalozóba. k sem olvasgatták el, hova igyekeznek. A nem várt látvány kárt tett f bb szerveikben. A frusztrált London reflexb l sarkon fordult, hogy távozzék. A mögötte lépked lányba ütközve újfent sokkosra ijedt. Halmozottan rossz állapotba került. – Mindjárt végez velem a korai szívhalál! – nyögte, Aetna vállára ernyedt fejjel. – Kikészít ez a hullaház! A szívbénulatát titkoló Rosco megállt a katafalk mellett. Néhai Ulysses Tudor fölé hajolt, aztán körbesétált a szobában, fellebbentgetve a színpadiasan félrevont függönyök alját. 137

Eszel s ugatás, sikítozás, kelepelés hangzott fel a szomszédos helyiségb l. – Ott vannak a kutyák – tudatta Aetna. – Úgy hallom, látogatókat kaptak – vélte Hudson. London lerebbent a vigasz-vállról. – Bocsánat, idegtropa lettem. Csoda-e?! Hisz jelenleg búcsúmuriban kéne vigadnom! A soron következ ajtóhoz lépdeltek a folyosón, ám azt zárva találták. A kutyák továbbra is rjöngtek odabenn. A humán organizmusoktól származó hangok elnémultak. A zsaruk kérd n néztek Aetnára. – Ne törjék be. Imogen nem örülne – felelte az. – Szétfasírozták az ikreket? – töprengett Bridge, fülét a deszkához szorítva. – Miért nem sikítoznak? – Mekkora krapekokat kergetnek? – firtatta a lány. Hudson két kézzel illusztrálta alakjukat a leveg ben. Aetna hangosan töprengett: – Imogen kutyusai alig vérengz ek... – Nem úgy hallom! – szúrta közbe London. – Szerintem a két krapi kimenekült a kutyaajtón – folytatta a lány. – És most kinn vannak a kertben. – Krapi? – ismételte Rosco. – Ezt is a proftól tanulta? – Szleng-tant is oktatok – tudatta a lány. – Szleng-tant? Oktat? – Irodalmat tanítok, azon belül szleng-tant is. Valamint általános kultúrát. – Na, keressük meg az ipséket! – indítványozta Bridge. – A jégen nem jutnak messzire. Aetna mutatta az irányt. Futva indultak. Az emeleti ajtó rzésével megbízott Vahináék csatlakoztak hozzájuk. – Tehát tanárn ? – firtatta Hudson.

138

– Igen, de igyekszem nem úgy viselkedni. Szóljon rám, ha nem sikerül. A konyhába rohantak. London berikkantott Bostonért az éléskamrába. Az jött is nyomban, sodrófával hadonászva. A kertbe nyíló ajtót feltépve kirobogtak a fagyos éjszakába. Az Anibal ikrek vesztükre éppen ott ólálkodtak. Rengeteg idejükbe tellett, mire bezárták maguk mögött a kutyaajtót, és elcsúszkáltak idáig, azt remélve, a konyhán át visszalóghatnak a házba, s meghúzhatják magukat valamelyik nyugalmas szobában, habár olyat itt még nem találtak. A nagy elánnal kicsörtet Rosco sarka megcsuszamlott. Magasba robbanó lábával felrúgta az amúgy is tántorgó Mal rt. Az a botladozó Afférba kapaszkodott, s mindketten elvágódtak a tükörjégen. A hanyatló zsaru hátrazúduló teste fellökte Londont. Az megpörgette, majd lekuglizta Aetnát, végül a lány által elgáncsolt Boston rájuk zuhant a nyújtófával. Egy rakáson hevertek az rjöng mínuszok között. A ködfátyol mögött ezüstl Hold el terében kivilágított rénszarvasszán lebegett, de k nem csodálták a ritka látványt, holott az újságok megfizették volna, ha le is fotózzák és elküldik nekik. A g zölg emberhalom heves mozgásba lendült. Némelyik alkotóeleme egyszer en csak ki akart mászni bel le, mások harciasan küzdöttek a szabadulásért, megint mások az elfogásért. Végtagok, törzsek, fejek gomolyogtak. Az ajtóhoz seregl id sb korú néz k közül kivált Imogen. Hozott egy maréknyi m anyag növénykötöz t a szekrényfiából, és odahajította, ahol a törvény reit sejtette a kavargásban. – Béklyózzák meg a gazfickókat! – kiáltotta. A massza elnyelte az adományt. Olykor kijjebb kúszott bele valaki, ám miel tt még visszanyerte volna teljes szuvereni-

139

tását, utánanyúlt egy alsó vagy fels végtag, és visszakampózta a szökevényt a káoszba. A szüntelenül mozgásban lév biohalmazban dühödt hangok váltakoztak hisztérikusokkal. Geneva fogcsattogást vélt kihallani a Nagy Pürésít l. A képz dmény belsejéb l hajtincsek, kalaptollak, gombok, ruhafoszlányok lövelltek szerteszét. – Hajrá, kislányom! – drukkolt az aggódó anya. – Hajrá, hajrá, szabadulj! Mina lelkesen be akart ugrani a pankrációba, Vahina nem engedte neki. Valdus kiszólt a b sz hömpölygésbe: – Id ben jelzem: nem vállalok fogpótlást! Imogennek is támadt közlend je: – Igyekezzenek a béklyózással! Nehogy megh ljenek! Egyszercsak Rosco feje emelkedett ki a masszából. Periszkóp-nézetb l észlelte a fenyeget vészt: egy kéz lerántani készült London kalózcsizmáját. Még id ben odavet dött, és megakadályozta a tragédiát. Ténykedése nyomán a kavargás felélénkült, gyorsan forrpontra jutott, s végre elsimult. Els ként Aetna támolygott lábra. Megigazította függ ségeit és a haját. Felsegítette Bostont, majd a feléje csápoló kézért nyúlt. A végtag az egyik vörös hajú, tépázott öltözék , piros csizmás ördöghöz tartozott. Mihelyt a fickó lábra állt, el is futott volna. – Hékás, itt vannak a keményköpés férfiak! – rikkantotta Bökken , s kitette a lábát. A fickó szeizmikusan eltaknyolt a jégen. A földrenget taknyolást szó szerint kivitelezte, visszapöndöröd orrhegyén siklott néhány méternyit, majd hirtelen leragadt, az orrából csorgó nedvedék által a jéghez fixáltan. A szabadstílusú k r három vesztes pankrátora megbéklyózva vonaglott a fagyos talajon.

140

Rosco hátrapántolt kézzel igyekezett talpra verg dni. London bal karja a jobb lábához rögzít dött, ez sokat rontott amúgy is billeteg egyensúlyi helyzetén. A vadászruhás fickó csuklóit és bokáit is összekötözték. Hudson a társára förmedt: – Nem láttad, hogy engem bilincselsz?! – Bocs, cimbora. – Bocs, cimbora! – visszhangozta dühösen Rosco. – Ha nem vigyázol velem, úgy járhatsz, mint a postán küldött tojás! – Engem tán ki kötözött meg?! – rikkantott London. – Tán bizony nem én! – Lehet, hogy én voltam – restelkedett Bökken . – Bocsika, én még csak zsarugyakornok vagyok. Vahina megelégelte bénázásukat. Felkapta a konyhaasztalon hever , impozáns méret trancsírozókést, s mindent nekem kell megoldanom! arckifejezéssel a béklyóba vert pasasok felé lendült a küszöbr l. Rajta kívül mindenki sikoltott: neeeee! A szóló ment alakulat fanatizáltan t zött kifelé. A jégre tapodva tüstént megcsuszamlott. A grandiózus kést lengetve tucatnyi halálforgást produkált, végül a védekezésképtelen férfiak közé zuhant. – Mami! – sikított Mina. – Mami! Vahina békamód szétterült a jégen. Dühében kicsákányozott bel le egy táblányit a haleffel. A segítségét túlélt, halmozottan frusztrált pasasok asszonyfél k lettek. Hudson azt vizualizálta, hogy éltet szívmasszázst alkalmaz magán.

141

A jóságos Imogen mindenkit megkínált újraéleszt vel. Mal r és Affér beborította az italt, és újratankolásra nyújtották a kupicát. Közben egyikük Boston markában agyalt a miel bbi szökés módján, a másik Rosco szorításában leste, mit vadászhatna le. Utóbbi fickó szakadozott, erd tarka gúnyája er sen g zölgött. A kutyafogak a f hálózatot is megszaggatták. A praktikus öltözék fokozottan termelte a h t, id nként szikraes t szórt a szakadásoknál, vagy jókorán megvillanyozta visel je valamelyik testtáját. A többszörösen stimulált Mal r továbbra is mozgó célpont után forgatta szemét. Ha ilyet észlelt, nyomban gyilkos sortüzet kelepelt. Az sanya alkatú, macskaszem Vahina a csillárra akasztotta tekintetét. – Még egy elmeroggyant! – morogta. – Intézzék el ket! A férfiak levonszolták a sántikáló latorikreket a pincébe. Nem barangolták be a tekervényes katakombát. Gyorsan körbenéztek, fogvatartáshoz alkalmas pontot keresve. Lent se volt forróság, ám úgy vélték, a Télapó zsákjából capcarált öltözék melegen tartja a raboskodókat. Affér széltében és hosszában is csekélyebb volt elfogóinál. Ebb l következ en habozás nélkül Roscónak ugrott. Az kirúgta alóla a lábát, hátracsavarta karját, s végrehajtatott vele egy bonyolult jóga ászanát. – Vigyázz, mert feldobom a talpadat! – dörmögte. A zsaruk körültekint en kiválasztottak egy – különféle palackokkal, tégelyekkel, valamint hüvelyes terményeket tartalmazó szakajtókkal megrakott – stabilnak mutatkozó faállványt, és hozzákötözték az elfogottakat. – Adjatok enni! – követelte Affér. – A patkányfogóból kizabált csalival kicsit se laktunk jól! – Mára elegünk van bel letek – közölte London. – Majd

142

reggel kajáltok. Bökken rájuk szegezte a mutatóujját: – Holnap egy fejjel rövidebbek lesztek, mert hóhérként ébredek! Az ikrek szitkozódására fütyülve kisétáltak a pincéb l. Nem csupán két szempár figyelte távozásukat, ám ebb l mit sem észleltek. Egyel re a lent hagyottaknak sem t nt fel, hogy társaságba kerültek. De még csak kora este volt. A zsaruk visszatelepedtek az asztalhoz. rokoni segítséggel Imogen felszolgálta a süteményeket. Sokféle nyalánkság került az asztalra. Koszorú alakú almás pite, koszorúba tekert lekváros piskóta, krémes-koszorú, csokitorta-koszorú, gesztenyeszív-koszorú és más finomságok. Valdus külön neki készült diabetikus pogácsakoszorút kapott, de a többi édességb l is kért. Aetna körbekínálta a forralt bort. London irtózott t le. Geneva és Valdus diétájával nem fért össze. Téltata szunyókált. Mina megkóstolta volna, ám még nyolc évig nem kaphatott. Boston, Vahina és Hudson kért egy-egy szilkényit a g zölg italból. Az els kortyok után Rosco csettintett: – Remek f zet. Ezt is taníthatja. – Imogen készítette – felelte Aetna. Megcsörrent a telefon. Uly Özvegye Vahina lesújtó pillantásától kísérten a drótos, tárcsás, ormótlan készülékhez lépdelt, füléhez emelte a kagylót, és belehallózott. Rövid ideig hallgatta a hívót, majd t le idegen, rikoltozó hangon, nagyothallósan szólalt meg: – Kicsodát? Aetnácskát? Mit mondott, ki keresi? A kicsodája? Ja, a v legénye! Hát maga az? Szép estét, kedves Troja!

143

Megnézem, hol van az a lány! Hogyan? Nem, itt nincs! A keresett menyasszony hevesen mutogatta, hogy köddé vált. – Jól telik az estéje, kedves Troja? – társalgott Imogen. – Hegyes a ceruza? Na, várjon, kinézek a kertbe, hátha ott van az a lány. Hogy mondja? Ja persze, hideg van. Tudja, arra gondoltam, hátha hóembert épít. Mindig is imádott hóembert építeni, jó nagy répából csinálta az orrát! Tessék? Ja, tényleg! Hát akkor jégembert épít! Hogy mondja? Valóban! Milyen igaz: a jégembert tényleg faragni kell! F a szabatosság, kedves Troja! Nos, várjon, megkeresem azt a lányt! Uly Özvegye lerakta a telefonkagylót a komódra. Aetnához csoszogott. – Honnan tudja a számomat? – kérdezte súgva. – Elkérte. Anyáét és Olivóét is. Mert én gyakran kikapcsolom a mobilt, és úgy felejtem. – Most is ez történt – bólintott Imogen. – Kérlek, tagadj le. – Tudod, hogy nem korrekt. – Majd leimádkozom. Boldogultné visszacsoszogott a készülékhez. Hangja ismét öregasszonyosra változott: – Jaj, kedves Troja, elmondani se tudom, mennyire sajnálom! Elveszett ez a lány ebben az óriási házban! Ne aggódjék, nem végleg, hamarosan megkerül. Kit tudja, mit m vel valahol? Ha nem a padláson, akkor a pincében jár, talán a gyerekkorát keresi. Mármint az akkori emlékeit. Üzen valamit? Lassabban, kérem, hogy megjegyezhessem. A micsodáját nem találja? Mit? Aha! A gyertyakoppantót!? Nahát! Úgy véli, a szeleburdi Aetnácska tette el valahova? Jól van, átadom. További szép estét! Lerakta a kagylót, és csoszogás nélkül tért vissza az asztal-

144

hoz. Hudson gondterhelten meredt maga elé. – És most nem koppan a gyertya!? – nyögte siránkozósan. A lány csúnyán nézett rá. – Ne gúnyolódjék! A gyertyakoppantó fontos kellék. Ha csak elfújják a lángot, a kanóc hosszan kormol, füstölög. A koppantva oltás jóval higiénikusabb. Megszólalt Geneva mobilja. Aetna mutatta, hogy kész becsúszni az asztal alá. Anyja a monitorra pillantott. – A professzorod hív. Er s a kontroll – jegyezte meg. – Elmeséljem neki, mi folyik itt? A b nöz ket, zsarukat? Bostont és a Mikulást? – Hohohohó! – rikoltott a szenderg . – Anya, ne! Kérlek, most ne! Geneva aktiválta a kihangosítót, és felvette a kontaktust a hívóval. – Jó estét, Troja! Mi újság? Minden rendben? Jól halad a munkával? – Önnek is szép estét. Kérem, adja át a telefont a lányának, vagy kapcsolja be az övét. Gondban vagyok, megjegyzem, nem az els ben. Szerencsére a radírmorzsa-szippantó id ben megkerült. Most viszont nem találom a gyertyakoppantót. Aetna vadul jelelt az asztalnál, négyzet alakú valamit rajzolt a leveg be. Geneva homlokráncolva figyelte, tolmácsolni próbált. – Nézte az... izé, a... kredencben? Nem, nem ott! Akarom mondani: a kandallófiókban! – habogta. Lánya szenvedélyesen legyezett, mutogatott. – Hülyeséget mondtam, bocsánat. Gondolkodjunk együtt, drága Troja! – Kérem, én már szitává töprengtem az agyamat. El akarom oltani a gyertyát! Hova lett a koppantó? Mindig is a kandalló-

145

párkányon volt a helye! Márpedig most nincs ott! Ilyen zaklatott idegállapotban nem lehet dolgozni! Geneva el rehajolva igyekezett olvasni feldúlt gyermeke ajkáról. – Véletlenül nincs a kandalló mellett egy szekreter? – kérdezte, dekódolva a méhtáncolás-szer jelnyelvet. Homloka finoman gyöngyözött. – Tudja, olyan kis írószekrényféle... – Tudom, mi a szekreter! – szögezte le Troja. – Remek. Máris el rébb vagyunk, drága v jelöltem! A szekreter fels részén van két sor fiókocska. Nézze meg az alsó sor harmadik fiókjában. Léptek dobbantak, nyikorgatás hallatszott. – Tehát alsó sor? – kérdezte a professzor. – Harmadik fiók? Megvan! Köszönöm. Honnan tudta, hogy itt kéne keresnem? – Honnan, honnan? Elvégre az én lányom a tettes, nem igaz!? – nevetgélt Geneva, öklét rázva szülöttje felé. – Van még valami, drága Troja? – Szeretnék beszélni a tettessel. Kérem, mondja meg neki. – Megnézem, merre jár. Meglehet, már elaludt. – Sosem fekszik le éjfél el tt. – Nyilván elfáradt a nagy takarításban. Hiszen az ön fészkét is kipucolta, nemcsak a sajátját. Úgy hallottam, több fazék ételt is f zött. Borzalmas jégviharban vezetett idáig... – Geneva el rébb hajolt, mivel csemetéje lázasan tovább jelelt, az orrán is n matatva, s jó anyaként próbálta megfejteni a furcsállt gesztusokat. Id húzásképpen folytatta a csevegést. – Meg aztán családi vacsorát rendeztünk. Az id s rokonok természetesen minden nyavalyájukat el hozták. Ez is kikészíthette a kis csimotámat. Ööööö... Mondja, Troja: az orrsz rnyíró borotváját nem kereste még? – Miért kérdezi? Netán arám azt is elkeverte? – Kitelik t le, az enyémet is mindig elrakja. – Geneva szeme

146

villámokat lövellt továbbra is szenvedélyesen mutogató sarjára. – Szóval kukkantson be a kádszekrénybe. Nem...! Ööööö... a kád melletti szekrénybe! – De hát az egy óriási szekrény! Egyszerre ajtós és fiókos! – szörnyülködött Troja. – Kizárt, hogy ott legyen! A sz rvágót mindig a borotválkozótükört l jobbra lév fiókban tartom! Honnan tudja, hogy legközelebb éppen azt kerestem volna?! – Hát nos... Ööööö... A sz rvágás már csak ilyen. Minden percben készen kell állni rá! Amilyen tempóban a sz r meg a szál növekszik manapság! Na de ez már a boldog vég! Az óriási szekrényben találja a nyírót, a kád mellett. Az ablaktól balra, ööööö... a törülköz s polc alatti részben. Máris vagdoshatja a renitens sz röket! Jó éjt, Troja. Sz rnyen elfáradtam. Komplikált napom volt. – Jó éjt önnek. Magam még nem fekszem le, mi több, most kezdek ébredezni. Finom vacsorát ettem, arámnak hála! Megittam a kávét, elszívtam a kora esti szivart. És most: hegyes a cerka, jöhet a munka! Csak el bb eloltom végre a gyertyát! Üdv, Geneva!

Az asszony kikapcsolta a telefont. A csevegés szöv dményeként szerzett idegösszeomlása tünetelt. Egyik szeme szikrázott, a másik tikkelt. Tenyerébe markolt néhány jégkockát a tartóból, és ráejtette homlokát. Hudsonból kipukkadt az elfojtás. – Ezt az activityt! – nyögte. – Meghaltam a titkolt röhögésl! London elmélázott: – Nem olyan volt ez, mint a telefonszex? Az ember sose tudhatja, mit m vel, akivel beszél. Azt hinnéd, is örömöt lel a 147

mindenkifogja a magáét flörtben, holott közben körmöt nyír. – Esetleg birkát, netán orrsz rt – szúrta be Rosco. – Vagy radírmorzsát szippant. Már elnézést, Aetna: hány éves a professzor? – Nem olyan id s, amilyennek gondolja. Egyáltalán nem is id s. Nagyon is fiatal. Negyvenegy éves. Való igaz, meglehesen a szokásai rabja. Ez általában jellemz a túlnyomórészt szellemi beállítottságú emberekre. Könnyen pánikba esik, ha valamit nem ott talál, ahol annak a helye van. Szereti az irányítása alatt tartani a dolgokat... – Meg a hátországát – vetette közbe Hudson. Valdus el kapta telefonját, és rámeredt: – Na mi van? Engem nem hív? Te nem adtad meg az én számomat? De hiszen tudtad, hogy itt leszek! Értem már! Anynyira beteg vagyok, olyan súlyos a helyzetem, hogy azt gondoltad, velem már nem is beszélhet, mert kinyúlok, mire felhívna! – Ugyan, Agonius! – nevetett Aetna. – Te mindig a halálodon vagy, örökélet leszel! Azért nem adtam meg a számodat, mert Troja nem kérte. – Miért nem kérte? Mit terjesztettél rólam? Azt mondtad, hogy undok, mufurc öregember vagyok? London úgy érezte, muszáj tennie valamit a hangulat felpezsdítéséért. – Itt minden jelen lév férfi agglegény? – kérdezte. – Hohohohó! – kurjongta a Mikulás. Valdus magasra lendítette a poharát. Ivott egy kortyot, s így felelt: – Sose n sültem meg, bár volt néhány hosszabb kapcsolatom. Az egyik húsz évig tartott, csaknem házassággal végz dött, de még id ben észbe kaptunk mindketten. Azóta is barátok vagyunk, kötelességtudóan tájékoztatjuk egymást a beteg-

148

ségeinkr l. Szegény Amly jelenleg epekövekt l szenved, újév után fekszik kés alá. Mivel én már régen túl vagyok a k mentesítésen, elmeséltem neki, mire számíthat, és persze tanácsokkal segítettem t a végakarata frissítésében. London bólintott: – Eddig mi is megúsztuk Roscóval. Nincs epekövünk, nem sérültünk meg súlyosabban a zsarumeló során, a n sülést is elkerültük. Úgy vélem, Boston is hasonló cip ben jár. Télapó hivatalból n tlen. – Hohohohó! Mina felfújta az arcát. Áthajolt az asztalon, Csupaszakáll kézfejébe döfte a tortavillát. A Jóságos felneszelt a közeledésre. – Jó kislány voltál? – puhatolta álmatagon. – Jó kislány voltál? Jó kislány voltál? – Olyan unalmas a Télmuki! – sóhajtott a gyermek. – Tuti, hogy nem is igazi! A sérója túl bongyor, a szakálla túl bozontos. Különben is, meddig tart a kokszhatás? – Lassan magához tér – vélekedett Hudson. – Szerintem az Igazi Mikulás. Ugyanis amikor fejjel lefelé lógott a kéményb l, nem esett le a haja. A lányka megcsökte magát: – Hamis a Télmuki! – A szakálla is valódi. Cibáltam, nem jött le. – Nem hiszek neked! Feln tt vagy, és ti folyton hazudoztok! – Még egy támadhatatlan érvem van – mondta Rosco. – A mikulásputtony. Nem úgy ürül, mint általában a puttonyok, hanem sokkal lassabban. Vagyis belül tágasabb, mint amilyennek kívülr l látszik. A pincébe zárt fickók abból öltöztek fel, a zsák mégis degesz. – Undok és mufurc vagyok? – forszírozta Valdus. – Az bizony! – vágta rá Vahina. – Milyen szépen kértem,

149

mégse cserélt velem szobát! London észlelte, hogy ez is csúszós jég. Gyorsan a n re mosolygott: – Kegyed szingli, nemdebár? – Hogy lennék szingli?! Olivóval járok, máris majdnem jegyben! Geneva felkapta fejét a jégkockákról. Ujjai közül víz csepegett a sütis tányérba. – Miért nem tudtam err l?! – Még nem nyilvános – hangzott a h vös felelet. – Én nem nyilvánosság vagyok, hanem Olivo szül anyja! Huszonkét órán át vajúdtam vele! Tudni szeretnék a fiam terveir l! London Bridge meg akarta menteni a helyzetet. Genevához fordult: – Hol van a kedves férje? – A kedves férjem? – hökkent a kérdezett. Megszabadult a markában tartott olvadéktól. – Öltésem sincs, hol van. Rég elváltunk, újran sült, és azon buzgólkodik, hogy minél alaposabban benépesítse a Földet. A gyerekeimnek kismillió féltestvére született már. Na jó, szingli vagyok. Ha az a választék, hogy egy basáskodó, slendrián pacákkal éljek, vagy a saját egómmal, akkor inkább szingli vagyok. És ne merészelje megkérdezni, miért nem ülnek itt a kis féltestvérek! – Igazából nem is kedvelem a szingli szót – társalgott tovább London, izzadó tarkóval. – Használd helyette a hajadonna kifejezést – javasolta Rosco. – Ez összefoglalja a lánysági állapottal kevered asszonyi mivoltot. Érzékletesebb. – Igazság szerint utálnom kéne a házasságot – merengett Vahina. – Még kicsike voltam, mikor a szüleim dobták egymást. Rohadtul hosszadalmas gyermek-elhelyezési pert folytat-

150

tak, oltári huzavonákkal. Mindketten azt akarták, hogy a másiknál maradjak. – Fene sem érti – sóhajtott Aetna. – Ez mind semmi! – tromfolt a n . Hangereje bántóan megemelkedett. – Azóta is egyfolytában azt hallom t lük, hogy az exükre emlékeztetem ket, márpedig k feledni akarnak. Szerintük az a baj velem, hogy nem viselem el, ha másnak van igaza. Hát ez badarság! Hiszen az esetek kilencvenkilenc százalékában nekem van igazam! Azt állítják, fekete-fehérben látom a dolgokat, és velem beszélgetni se lehet, mert a dialógus két vagy több emberes, én viszont mindig el adást, s t szónoklatot tartok, és nem vagyok kíváncsi mások véleményére. Ezzel együtt jár, hogy mindent jobban tudok másoknál. Ja, és bármi áron érvényt szerzek az akaratomnak. Apám szerint anyámtól örököltem a pocsék természetemet. Közbeszúrom: már ha ez pocsék! Anyám szerint meg apámtól. Folyton ezzel nyaggatnak. Így váltam védtelen áldozatává az egymás iránti gy lölködésüknek! Gyakorlatilag árva vagyok! Nem is szeretek találkozni velük, de hát muszáj. Nem foszthatom meg a lányomat a nagyszülei támogatásától. Vahina szipogva felitatott néhány jól rejtett könnycseppet. – Hát a kislány apja? – kérdezte London. – Ó, hát az én életem kész regény! – jelentette ki a n . Aetnára nézett. – Sajnálhatod, hogy Shakespeare történetébe fogtál bele! Nos, mint kvázi árvalány, elhatároztam: márpedig nekem lesz családom, az én kicsikém boldog lesz! Sajnos a pasikkal sok probléma volt, az anyáikról nem is beszélve. Ha véletlenül ismer valaki egy normális anyóst, feltétlenül mutassa be nekem! Én még eggyel se találkoztam, minden pasimat rusnya banya szülte. Nos, tehát akármint er lködtem, nem jött össze a családalapítás. Úgy döntöttem, ha fene fenét eszik, akkor is lesz gyerekem! Magbankhoz fordultam. És tessék, itt van

151

Mina! Gyönyör , tökéletes, imádnivaló gyermek, az én kicsinyített másom! Hanem az id múlásával egyre több apai vonást is felfedezek benne. Ugyebár az apát nem is ismerhetném! Hát egy fenét nem! Tutira veszem, hogy a spermadonorom rendkívüli pasas, trendi, elegáns, finom, k gazdag! Látom a gyerekén! Mina fintorgott, a terít t bökdöste a tortavillával. – Ki a papád, Mina Fuscus? – affektált feln ttes hangon. A sajátján folytatta: – Ki volna? Hát Donor Apuka! Utánanéztem a neten: a spermadonorok zöme csóró egyetemista. Nem atomtudós, világsztár, focibálvány, tévéh s! Vacak egyetemisták. – k is lehetnek apák – vélte Hudson. Vahina megfogta a férfi kezét. Felragyogtatta zöldes macskaszemét. Vegytiszta érzékiséget sugárzott a pórusaiból: – Kedves Rosco! Ha tényleg zsaru, kideríthetné, kicsoda Donor Apuka! Maga sem örülne, ha ilyen néven kéne emlegetnie az édesapját! – Az illet nem annyira édes, mint inkább biológiai apa – pontosított a férfi. Visszahúzta a kezét. – Jaj, ne lovagoljon a szavakon! Maga olyan rendes pasasnak látszik! Nyilván hozzáfér sok mindenhez. Szétnézhetne a spermabank adatbázisában! Semmi többet nem kérek, ennyi az egész! Kapok egy nevet, címet. Slussz. A családegyesítés már az én dolgom. Na? Aetna megkopogtatta az asztalt. – Bocsánat, nem bírlak utolérni. Te nem Olivóval jársz, majdnem jegyben? – Dehogynem! Viszont nem kívánhatom t le, hogy egy idegen pasas kölykét nevelgesse! Szépen megismerkedünk az édesapával. A többi már rajta múlik. Ha magától fizet apanázst, barátok lehetünk. Ha nem hajlandó tejelni, perre visszük az ügyet. Van itt köztünk ügyvéd?

152

– Nincs. Jaj, de sajnálom! – mondta Imogen a korábbi nagyothallós hangon. Geneva az arcát legyezgette. – Na tessék! Az imént leb gettem magam a leend vejemnél. A pasas úgy tudja, kilóg a sz r az orromból! Nyilván elképzelt engem örömanyaként, nagy kalapban, t sarkúban, csüng orrsz rrel! Most meg itt egy újabb h hullám! Hol fázom, hol meg izzadok! Rosszabb, mint a malária. Íme, a rettenetes MP! Bele rülök! Nem mellesleg: a lányom totálisan kikészített! – Nem az iménti füllentésekt l hevült fel ennyire? – firtatta Rosco. Vahina védelmébe vette reménybeli anyósát. – Nem is füllentett, csak ügyeskedett kicsit. Anélkül nem is lehet boldogulni a mai világban. Az igazmondók élhetetlen hülyék. Visszatérve az én ügyemre: ne higgye, hogy egyedi az esetem. Az egyik üzlettársam is spermadonortól csináltatott gyereket. Az évek teltek, a kölyök szépült, okosodott, n tt a fütyköse, a n halálosan beleszeretett az apába. Majd megveszett, hogy az övé lehessen! Megbízott egy magánzsarut az apa kilétének kinyomo... – De hát ez törvénytelen! – hörrent közbe Hudson. – Jaj, ne játssza itt a középkori lovagot! Ki nem tojik a törvényekre?! Különben is, mit izgul? Netán maga is donor? Akkor bizony jó lesz vigyázni! Manapság, a számítógépes világban semmi se maradhat titokban a hekkerek el tt! Szóval a magánzsaru, tengersok pénzért, megszerezte a kért adatokat. – És? Egyesült a kis család? – kérdezte London. – Hogyan kell spermadonornak lenni? – firtatta Boston. – Mit kell annak csinálni? – Majd elmesélem, ha ágyba bújtál – mondta Rosco. Vahinához fordult: – Örült a donor az új családjának? Hát a fe-

153

lesége, srácai? – Nos, nem! Az a csóka soha nem tudhatja meg, hogy a szépséges, világokos fiúcska biológiai apja, soha! Az egy senki, egy nímand! Egy kvázi deklasszált! Csak a pénzért csinálta, ez teljesen nyilvánvaló! A fickó röhejesen kicsike alsógatyaboltot vezet egy hipermarket üzletsorán. És ez még semmi! A snassz csóka ráadásul homokos! Mi van, ha a gyerek örökölte? Úgy tudom, ez donorságot kizáró ok! Az ismer söm peren töri a fejét!

Imogen megmozdult. – Drágáim, szerintem látogassuk meg Ulyt – javasolta. – Vigyünk neki egy pohárkával a kedvenc sherryjéb l. Nem mondok hosszú köszönt t, ígérem. Csak ami hirtelen eszembe jut az én Örök Uramról. Testvérei felálltak a helyükr l. Aetna követte példájukat. Boston is felemelkedett ültéb l. – Hova megyünk? – kérdezte izgatottan. – Meglátogatjuk elhunyt bácsikámat az emlékszobában – felelte a lány. – Nem muszáj velünk jönnöd, nehogy elszomorodj. Nem vagy álmos? Nem kéne lefeküdnöd? – Ilyenkor még tévézni szoktam az otthonban. Most különben sem érdekel a tévé, még a sárga kacsa se! Infanlitis dolgok. – Nem hiányoznak a gyógyszered? – Naná, hogy nem! Azoktól mindig kábahülyének érzem magam. – Jártál valaha az otthonon kívül? – firtatta Rosco. – Egyszer-párszor busszal mentünk. Voltunk múzeumban, ahol nagy festmények lógtak a falon, az emberek el voltak ragadtatva, és tapsolva kiabálták: jaj, de m vészi! Olyan helyen is jártunk, ahol a fákat, virágokat kellett megcsodálni, az is 154

szép volt. Ja, meg elvittek a tengerhez, kis faházakban ültünk a parton, míg három napig esett, azután visszabuszoztunk az otthonba. Akartam vezetni a buszt, de nem hagyták, hiába mondtam, hogy ha én nem vagyok irigy, más se legyen irigy. Nagyon megharagudtam rájuk, és a végén elaltattak. Mina legyintett: – Ez smafu az én sztorimhoz képest, tökfej! Valamelyik reggel felkeléskor elmeséltem anyunak az álmomat. A Királyegy kisebb kastéllyal ajándékozta meg h alattvalóját, aki saját kez leg készített, gyönyör üvegcipell vel lepte meg t uralkodásának második perce alkalmából, és azt mondta: nekem akkora kertem van, hogy van benne egy mez is, merthogy száz lovam van, és mind a kett fehér! – Szép sztori – biccentett Hudson. – Nem is, mert anyu rám szólt, hogy felhagyhatnék végre az infantilis lázálmokkal! – Nekem is folyton az infanlitist mondják az otthonban – panaszolta Boston. – Te is ilyenben laksz? – Nem, családi otthonban lakik, nem a dilisekében! – förmedt rá Vahina. – És nem szeretem, ha fölöslegesen hazudik! Akkor kell hazudni, amikor szükséges! Cél nélkül mer energiapocsékolás, ráadásul idegesít is! – Nekem akkora kertem van, hogy van benne egy mez is, merthogy száz lovam van, és mind a kett fehér – ismételte Aetna. – Ezt tartod cél nélküli hazugságnak? – Miért? Szerinted mi a célja? A lány vállat vont. – Nem tudom. Shakespeare-nek bevallottan egy célja volt a veivel. A tetszés. – Hogy jön ez ide? Mindegy. Bár nem engem hatalmaztál fel, ett l még szólok: ez most elég tanárn s rizsa volt! – Vahina csettegve megforgatta nyelvét a szájában. Valdus elé lépett,

155

megroggyantotta térdét, hogy egy vonalban legyen vele, s rátátogott, ezt kérdezve: – Mga frint nm lufs afgm? Agonius hátrébb lépett: – Parancsol? – kérdezte. – Maga fogorvos, jól tudom? – firtatta ingerülten a hajadonna. – Úgy van. – Hát akkor? Nézze már meg a bal hátsó, fels fogamat, nem lyukas-e!? – Ahogy mondani szoktam: én a rendel mön kívül egyheréóriás vagyok. Még vizsgálódni se tudok, nemhogy húzni, tömni. – Fura, valamikor a kovácsok végezték ezt a munkát. Más szóval nem kell hozzá nagy ész. – Igen, a kovácsok, felcserek, borbélyok is húztak fogat. t, a hóhér is vállalta. A hullákét például eladta. Vahina meglep dött: – Mi a bánatnak? – Fogpótlásnak. – Na de hogyan rögzítették a hullafogat? – Szöggel, csavarral, enyvvel, tiplivel? – találgatott Hudson. – A kés bbi korokban nyilván csemperagasztóval. Imogen felemelte a mutatóujját. – Nevetni fog, Rosco! Amikor még kezdetlegesebb volt a fogorvoslás, a m fogsorok igencsak klaffogtak-kotyogtak. Szörny bb esetben váratlanul kiestek. Drága Ulym mindig is találékony férfi volt. ugyan nem kínlódott a foglötyögéssel! Profin behabarcsolta a pótlást a szájába, hiszen a cement minden háztartásban kéznél van! Nekem is megcsinálta, és még sokaknak a környékr l. Geneva az orrát fintorgatva nevetett. – Ó igen, és amikor Találékony Uly a bokáját törte, szépen

156

besínezte a lábát két léc közé, fogott egy zacskó modellgipszet, egy kis sódert, némi cementet... – Nos, azt leszámítva, hogy utóbb a sírk faragó vágta le a gipszcsizmáját, százszorta jobb lett a lába, mint valaha volt! – mondta az özvegy. Bedobta a Drága Urának szánt sherryt, saját poharát is kiürítette. Újratöltés közben mesélte Vahinának: – Ebben az épületben valamikor fogadó m ködött. Hosszú ideig egy hóhér lakott az egyik szobában. A vén bakó mostanság is felbukkan néha, jön-megy, keresgél. Nála például láttam olyan szerszámot, amellyel könnyedén lehet fogat húzni. Valdus feljajdult: – Imogen! Megígérted, hogy elintézed ezt a dolgot a médiummal! Amikor nyáron itt voltam, elkaptam valami leprát az egyik halvajáródtól! A házidokim alig bírt kikezelni bel le! Az özvegy bosszúsan felhorkant: – Neked ideád sincs, mennyit kért az arcátlan perszóna! – Na és? Nincs mib l kifizetned? – Nem is a pénzr l van szó, hanem az elvr l! Különben is, az a némber fel se fogná, hogy voltaképpen mi zajlik itt! Ez teljes mértékben az én szférám. – Szent Atyám! – nyögte Agonius. – Te százszázalékosan Uly nevelése vagy! Mindent magad akarsz csinálni, csakis az a jó! Imogen felderült: – Látod, máris a Drága Ulymról beszélgetünk?! Gyerünk, folytassuk a ravatala mellett! – Köténye zsebébe pottyantotta a sherrys flaskát. A családon kívüliekre tekintett: – A program fakultatív. Nem bánom, ha velünk tartanak, de nem kötelez . – Uly bácsi nem halott tíz éve? – feszegette Vahina. – Már kérdezte, drágám. Vegye tudomásul: csak az hal meg, akit elfelejtenek. És aki képes meglenni odaát a felesége nélkül. Drága Uly nem képes.

157

London hárító mozdulatot tett: – Ma már jártam a kriptában, részemr l lemondok az élményr l. Hasznossá tehetném magam, míg ott id znek? Nem kell például karácsonyfát díszíteni? Láttam a feny fát a Shakespeare Szalonban, még egy szál angyalhaj sincs rajta. Seperc alatt feldobálom rá az összes vattacukrot. – Várjon meg vele, én is szeretnék angyalfát díszíteni – kérte Aetna. – A Jane Austen Szalonban is csinosításra vár egy fa – mondta Imogen. – Elintézzük – ígérte Hudson. – Ám el bb köszöntsük a boldogult házigazdát. Vahina toppantott: – Álljon meg a gyászmenet! Uly bácsi nincs eltemetve? – Ravatalon pihen – felelte Aetna. – Tíz éve? – Mi a gond ezzel? A n ellegyezett az orra el tt. Aetna érdekl dve nézte, szemöldökét is felvonta. – Mit nem értesz ezen?! – Vahina két ujjal befogta az orrát. – Nem oszladozik? – Nem. – A hullák igenis oszladoznak! – nem. – Aha! Szóval a preparátor bevállalta! – Nem vállalta be. – Talán a mumifikátor? Van olyan egyáltalán? Na mindegy. A balzsamozó tartósította? Lefagyasztottátok? Elraktátok sóban? Vagy cukorban? Csevegés közben apró lépésekkel haladtak, mint Armstrong a Holdon. Vahina tüzelt a kíváncsiságtól:

158

– Ecetbe tettétek? Formalinba? Naftalinba? – Bedunsztolták – közölte Hudson. Hangszíne elnémította a firtatót.

Körbeállták a ház néhai urát. Drága Uly békésen feküdt ravatalán. Imogen letette mellé a sherryjét. Egy percig vártak, hogy felüljön a boldogult, és elszürcsölje italát. Nem történt meg. Özvegye végigsimított az arcán. – Jó estét, drágám. Képzeld, megint eljött a karácsony. Illetve hivatalosan holnap kezd dik, ám mi máris belevágtunk, így tovább tart az élvezet. Látod, itt van az öcsém, Valdus. – Szia Ulysses! – köszönt a fogorvos. – Jól tartod magad, öregfiú. Rám ez nem jellemz , iszonyúan hurutos az arcüregem, kidöglött a bélflórám, és azt hiszem, tragikusan meg is ltem, amikor nemrég a nyitott konyhaajtóban ácsorogtam. Tudod, nem akartam kihagyni a birkózós jelenetet a jégen hemperg fiatalokkal, de majd megiszom a levét, ha végzetes tüd gyulladást kapok! Na, csirió! Boldog karácsonyt. – És itt van a húgom is – konferált Imogen. – Helló Uly! Most még itt vagyok, ám meglehet, hamarosan odaát kereslek fel! Kipurcanok, ha ez így megy tovább! – sóhajtott Geneva. – Örvendhetsz a gyermektelenségnek, az enyémek a sírba tesznek engem! Mintha nem volna elég nekem a menopauza-maraton, a pocsék szimptómáival! A klimaxot te is átélted, hiszen a pasasok sem ússzák meg, csak sokkal jobban tabusítják, mint a n k, tehát tudod, mir l beszélek. Búskomorságomban nem látom rózsásnak a porontyaim jöv jét. Te mindig olyan praktikus tanácsokat adtál. Küldj jelet, üzenj, Ulysses! Mondd meg, mit tegyek!? 159

– Anya, te komolyan értünk aggódsz? – kérdezte Aetna. – Mi a gond velünk? – Én is aggódom értetek – közölte Imogen. – Okot adtok rá! – Párkapcsolatit – bólogatott Geneva. Mina feszülten nevetgélt, a tetem alatt lév leplet csipkedte, majd kíváncsian belecsippentett a boldogultba is. Anyja jókorát suhintott a kezére. A csattanástól mindketten megugrottak ijedtükben. Boston roskadt vállal ácsorgott a valóságh holttest fölött, idegesen gy rögetve saját ujjait, olyképp, mint egy kalapot. Tatáros szemréséb l könnycseppek peregtek. Rosco megszorította a vállát. – Ne szomorkodj, nem ezért jöttünk ide. – De hát halott! – jajdult Bökken . – Igen, halott. Ez természetes állapot. Egy napon mindanynyian halottak leszünk, de aztán újrakezdjük. Ez az ember már régen elhunyt, azóta biztosan újraszületett. Talán épp most pelenkázzák, mint csecsem t, vagy kiskrapekként várja a Mikulást. Meglehet, másik id síkban jött a világra, s e percben fedezi fel Kenya-alsót, most találja fel a pudingot, a puskaport, az IQ-tesztet vagy a Xanaxot. A névemlítést követ hohohohózás ezúttal elmaradt. A Vén Jóságos London társaságában tévézett a távolabbi szalonban. A katasztrofális id járásról szóló tudósításokon ámuldoztak. – Maga buddhista? – kérdezte Vahina. – Nem is tudom. Összefér a zen meg a pörg rúgás? – Csendet kérek, még nem végeztünk! – szólt rájuk Geneva. – Tehát Uly, küldj jelet azt illet en, fenntarthatóak-e csimotáim jelenlegi párkapcsolatai? – Komolyan gondolod, hogy ezt Uly bácsinak kéne eldöntenie? – csodálkozott Aetna. – Milyen jelre vár, asszonyom? – puhatolta Rosco. – Ha a

160

nagybácsi bólint, létrejöhet a frigy a proffal? Ha viszont a fejét ingatja, nem jöhet létre? A helyében én ingatnám. Segítsek neki? – Nekem már délután se tetszett ez a lány! – mondta Imogen. – Amikor megjött, érdekl dtem, biztosan szerelmes-e. Erre visszakérdezett: hogyan kell biztosnak lenni? Márpedig aki fixen szerelmes, az nagyon is tud róla, mivelhogy boldog! És a boldogság rendkívüli, magasztos, szárnyaló lelkiállapot! – Nekem nemcsak a lányom nem tetszik, hanem a választottja sem! – szögezte le Geneva. – Félelmetesen kimért, szabatoskodó, bakafántos pasasnak érzem t. Nem jó az ilyennel összeköltözni. – Nekem tetszik a lánya – szólt hozzá Hudson. – A bakafántos ipsét illet en viszont egyetértek. Id vel fel rli az embert a folytonos radírmorzsa-szippantás. – Magának csak ne tetsszen a lányom! – Miért? Kinek szánja? Rómeó halott. Trisztán sem él már. Egyébként nem kértem n ül a lányát, tehát ne cakkozza magát. – Hallod ezt, Uly? – sóhajtott Geneva. – Most már te is tanácsolhatnál valamit! Aetna er t merített a sherryb l, majd így szólt: – Anya, ne csináld ezt. Enélkül is bizonytalan és ingatag vagyok. Félek összeköltözni Trojával. A holtomiglan kimondásától viszont nem félek, hanem halálosan rettegek. – Fogod, Uly? – jajdult egyszül je. – Nem megmondtam!? Rendben, a lányom esküv je ismét lefújva, remélem végérvényesen! Aetna, többet ne is takaríts a kukacos, kekec pasinál! Ami a másik csemetémet illeti... – Na, vele meg mi a gond? – morrant Vahina. – Bejön a papírforma? Vagyis az anyósforma? Ellenzékbe vonulunk? – Olivo miatt is aggódom, drága Ulysses – folytatta Geneva, ügyet sem vetve a hajadonba megjegyzésére. – melegszív ,

161

érzékeny, konfliktuskerül fiú, s oly ragaszkodóan tud szeretni! Ne hagyd, hogy ezzel bárki visszaélhessen! Vahina felhorkant: – Kicsoda ez az Uly bácsi? Valami isten, aki lehetetlen kívánságokat teljesít? Vagy dzsinn? – Nem, és még csak nem is az Aranyhal – felelte Aetna. – Nekem pedig nagyon úgy t nik. Szentséges Uly, adj jelet, tanácsot, oldd meg az életemet! Hát én most megmondom a klafát: mindenki a saját életének elrontója vagy felvirágoztatója! – Drága Ulym, Vahina – mondta Imogen. – Olivo vele jár. Erre utalt Geneva. Az ott lejjebb a kislánya, Mina. – Szia Uly bácsi! – köszönt a gyermek. – Úgy látom, mindenki t led rendel karácsonyra. Nekem kell egy csont-b r apuka! Ja nem is, hanem hús-vér! Már irtómód utálom a Donor Bácsit! Eleinte még díjaztam, hogy nekem nem tucatpapám van, mint a póroknak. Mivel sokan hallgatnak rád, inkább te szerezz nekem fatust, mint az anyu, mert mindig elbénázza az er szakosságával. Ja, és van az isiben egy csajszi, a Bjoerk, annak hulljon ki a haja, meg a tesi tann nek is. A foguk is, ha lehet! Nem köszönöm meg el re, Uly bácsi, el bb teljesítsd! Hudson el zékenyen intett Vahinának. – Magán a sor. – Csak nem képzeli?! Dilinyósnak néz? Egy tetemnek gazsuláljak? Aki ráadásul nem is valódi?! Azt hiszik, nem vettem észre, hogy ez is csak viaszmás? Én nagyon jól kézben tartom az életemet! Nincs szükségem ilyen támogatóra! Rosco vállat vont. – Oké Nagy Puszi, csak nehogy megbánja. Jó estét, Uly bácsi! Én vagyok a jött-ment betolakodó, a stoplámpás szexbabával beégett idegen. Nem itt kéne lennem, de lecsapott ez a mennyb l jégvihar. Idevet dtünk, és itt ragadtunk a társammal.

162

Ez nyilvánvalóan nem véletlen, hiszen olyan nincs is. Tudja, régóta csontvázünnepnek nevezem a karácsonyt. Ezen most sem változtatok. Köszönöm a barátságos fogadtatást, még a barátságtalant is. Igyekszem meghálálni, hogy nem hagytak megfagyni a jégen, cserébe minden férfimunkát elvégzek, fát vágok, életben tartom a tüzet, karácsonyfát díszítek, jeget csákányozok, csótányt irtok, lenyilazom az ellent, amit csak kell. Igazság szerint kezdetben azt hittem, éjhosszat meredten fogok állni az ablaknál, azt lesve, mikor olvad el a kopogó mizéria, hogy elhúzhassak végre a cimborámmal, de már nem vonz ez a program. Résztvev je lettem a helyi csontvázünnepnek. Még nem tudom, megköszönöm-e. Csirió, Uly bácsi. Aetna következett: – Szia, Uly bácsi. Emlékszel még rám, ugye? Én voltam az a kislány, aki nálatok töltötte gyerekkora végtelen hosszúságúnak vélt és annál is szebb nyarait, és folyton a házatok történetér l faggatott: mikor kik laktak itt, hogy nézett ki háromnégyszáz éve, mit csináltak a szerzetesek, az ápoltak, a családok, mi zajlott benne vendégfogadó korában? A halálod évében fogadtam meg, hogy aprólékosan felkutatom a múltat. Ezt azóta is minden évben újra megígértem neked. Idén megsúgom: belefogtam végre. Ha tudnád, milyen hosszú ez a történet! Habár biztos tudod már, meséltek róla odaát. Összerakhatnánk kett nk tudását. Különösen érdekel egy legenda, az Arany Koponyáé. Számítok rád, Uly bácsi. Nos hát, nagyjából ezzel foglalkoztam legutóbbi látogatásom óta. Könyvtárban és a neten lógtam, igyekeztem összekapirgálni minden apró részletet. Vahina belekérdezett: – Shakespeare is itt lakott? Aetna meg se hallotta. – Már ismerem a Tudor Ház régebbi elnevezéseit – újságolta. – Akár az életrajzát is megírhatnám. Vagy az nevében a

163

naplóját. Bár elég szokatlan, hogy házak naplót írjanak, na de a ház sem szokványos. Tudtad, hogy az abortuszkéményt már a tizenhatodik században is használták a megesett hajadonok? A pincébe falazott n l hallottál? Úgy tudom, a befalaztató férj kés bb rútul meglakolt, pedig nem is alaptalanul kubikoltatott. Vahina felkuncogott: – Ez már rémmese! Lehet, hogy nem is galéria lesz itt, hanem turistahotel hiszékeny vendégeknek, Szellemtanya néven. Felveszünk egy fehér ruhás kísértetet, az majd egész éjjel kószálgat, az ostoba népségek meg idetódulnak, és fizetnek a paráért. – Forró nyomon jársz, Nagy Puszi. Itt már az sid kben is szellemek tanyáztak. Az emberek irtóztak a háztól, a kutya sem akarta megvenni. Ennek köszönhet en Uly bácsiék jutányos áron jutottak hozzá. – A maiak már sokat perkálnak ugyanezért – felelte Vahina. – Ha nem tudnád: minél ezoterikusabb, annál zsírosabb! Nem, a Szellemtanya snassz név. Legyen inkább Szellemkastély! – Ez foglalt – tudatta Aetna. – Troja korábbi barátn jének toronyszer kontya, finom vonású arca, penge agya van, így hát övé a Szellemkastély nevezet. – Szép név – biccentett Hudson. – Hajszállal tán szebb is, mint a Hátország. – Szellemkastély nem maradt adós, Fagyos Szellemvárnak becézte Troját, de ez már a szakításuk tájékán történt. Uly bácsi, most már majdnem mindenkit ismersz – folytatta a lány. – London és a két Anibal most nincs itt, de jártak nálad futólag. Fix, hogy emlékszel rájuk, lefogadom, jól rájuk ijesztettél. Londonra biztosan, magam láttam. Egyébként az, aki kalózruhában jár és férfias titka van. Az Anibal fickók egyformák, mint két tök és rablósak. A Mikulást kés bb mutatjuk be neked, most még kábult szegény a randidrogtól.

164

– Engem nem ismersz, Uly bácsi! – jelentkezett Bökken . – Elmesélem, hogyan kerültem ide. Vezettem a nagy, hatalmas ment autót, különben én még t zoltósat is tudok vezetni, ha nem hiszed, megmutatom, és akkor belém jöttek a rend rök a villogó kocsijukkal, és sokáig száguldottunk még együtt, mert közben szemb l követtek, ráadásul hamis zsaruk voltak! Emiatt került az árokba a ment autóm, és akkor jött Rosco meg Aetna, és összevissza verettük magunkat a jéggel, és akárhogy fájt is minden csontunk, nagyokat rötyögtünk. Ja, engem Bostonnak hívnak, de jobban tetszik a Dilinkó, máskülönben Aetna nevezett el így, mert kidugaszoltam a Mikulást a kéményb l. Legszívesebben nem kérnék t led semmit, mert az is elég a nagyon jóból, ami ma történt velem, de hát régóta akarok a papámékkal találkozni, és ebben segíthetnél. Igaz, mióta Vahina elmondta, hogy a gyerekét bankból vette, kicsit félek, hogy az én apukám is bankár, és azért nem láttam t soha, és az anyukám is bankár, és az a baj, hogy akkor Rosco se keresi meg ket, mert törvénybe ütközik. – Mi van? Álmodik a plebsz? Még hogy bankár az apád, anyád!? Bírnád, mi? – kacagott Vahina. – Nagy Puszi, ha nem dugulsz el magadtól, eldugítalak! – szólt Aetna. Rosco meghökkent: – Már azt hittem, nincs is ingerküszöbe, Hátország. – De van, és süllyed. Valdus a homlokára csapott: – Te Uly, öregfiú! Tudod, mi jutott eszembe?! Mindenben roppant sikeres voltál, te termesztetted a legszemesebb búzát, neked volt a legsárgább répád, a leghegyesebb paprikád, a legolajosabb repcéd. Úgy traktoroztál, mint a huzatos ördög. Hanem a borászkodással nem írtad be magad a történelembe! – Hallgatjuk – mondta Hudson.

165

A fogorvos elkortyolta a sherryt, bólintott: – Rendben, de el re szólok: nem saját stílusban, hanem lazább nyelvezeten adom el a históriát. Hát kérem, Ulysses sógor egyszer úgy döntött, ezentúl maga készíti a borát, mert szokása volt azt hinni, hogy mindent csinál a legjobban. Megvette a tömérdek sz t, átküldte az ipari húsdarálón, belezúdította a cukrot, és várt. Várt és várt. Dohogott, hogy hideg az sz, a bogának se bugyog a cefre. El ásta, végigbújta a teljes szakirodalmat, minden létez praktikát kipróbált, hanem a cukros trutymákja sehogy sem akart pezsegni, csak punnyadt a szüretel kádban. Az ám, de Uly sem a falvéd l jött a hathúszas vicinálissal! Látta épp elégszer, hogyan süt Imogen! Elbattyogott a boltba, vett egy rakás éleszt t, és belezsurmolta a bornak valóba. No, lett is mindjárt akkora fortyogás, mint az ördög kondérjában! Annak a bugyogásnak hét falu a csodájára járt! Csupán egy bibi volt vele: Uly cefréje irtózatos kénk zt árasztott! Tíz kilométeres körzetb l idecsalta az összes krampuszt, rossz szellemet. A büdösség miatt a pincét se lehetett megközelíteni. Egyszer ez a megtestesült kénk z úgy visszarúgott egy kíváncsi gazdát a küszöbr l, hogy az fordítva zuttyant a bakra. Rémült lovai elvágtáztak vele a temet be, egyenest a ravatalozóba, a gyásznép kell s közepébe, és persze rájuk omlott egy rakás koszorú. Hanem aztán csak megszületett végre Uly borocskája! Zavaros is volt, büdös is, de mégiscsak saját kreálmány volt. A büszke Ulysses iszogatta böcsülettel, kínálta f nek-fának, osztotta ajándékba, még a hivatalba is vitte baksisnak, és a fináncokkal is kortyintott. Akkoriban errefelé mindenki záptojásszagút böfögött, de naphosszat ám! És most Imogen szívesen körbekínálná a nemes borital maradékát, de hát sajnos elkopott. Aetna vette át a szót: – Uly bácsi persze elnevezte m vét, miként minden egyebet.

166

Az volt a Tudor Ház Leve. Anya szigorúan óvott t le, tehát mi is belekóstoltunk a bátyámmal. Jaj nekünk, iszonyúan betegek lettünk! Amikor úgy éreztük, már az utolsókat nyögjük, elvánszorogtunk az erd be feny gallyért, és megfontuk a koszorút a búcsúztatásunkra. – És hogy halt meg Uly bácsi? – kérdezte Mina. A lány felsóhajtott: – Évekkel kés bb történt. A helyi lap így írta meg a gyászhírt: „...a kertben dolgozott, amikor elvitte a szíve”. De ez nem igaz, a szíve sehova se vitte el, csak abbahagyta a dobogást, és Uly bácsi ott maradt holtan a káposzták között. – Uly néni pedig begolyózott? – Ezt Nagy Puszi mondta neked? Nos, Imogen néni nem habolgyás. Némely gondolkodók szerint az ifjúsága múltával az ember már nem megváltoztatni akarja a világot, hanem kitalálja magának a saját változatát. – Ez nekem kínai. – Most még nem baj, Kis Puszi. Ha megéred, megérted.

Imogen megpaskolta Boldogult Uly arcát. Menyecskés mosollyal megpödörgette ura bajuszát, és a fülébe suttogta: – Jó éjt, Világmindenségem. Mindnyájan szörnyen elfáradtunk e kimerít nap végére. Megismétlem kérésemet: néhány napig fogd vissza mókázós hajlamaidat, és hagyd pihenni a vendégeinket. Ne huncutkodj, Egyetlen Ulym! Nehogy megrémíts valakit! Valdus a mutatóujjával fenyegette sógorát. – Egyetértek a n véremmel. Csak semmi szellemeskedés, öregfiú! Különben iderendelem a médiumot, és az egykett re véget vet a rajcsúrozásnak! 167

– Miként jönne a médium? – érdekl dött Aetna. – Sepr lovon? – Voltaképpen kivel vagy te?! – meredt rá Agonius. Mina felfedez kíváncsiságát továbbra is izgatta a ravatalon nyugvó bácsi. Megtapogatta h vös ujjait, megcibálta fülét, befogta az orrát. Körömheggyel félrepiszkálta ajkát a fogairól. E módszerrel kandikált a szemhéja mögé, azt tanulmányozva, mit láthat a fejében. A boldogult szeme tágra nyílt, és úgy maradt. A gyertyacsillár megvillogtatta önfényét a nagy, sötét szempárban. A kis kutató ventillációs légzésmódra kapcsolt. Vahina ölben vitte ki ziháló gyermekét a szobából. – Elegem van ebb l a trágya helyb l! Ha tehetném, szélsebesen elhúznék innen! – méltatlankodott. – Szegény kicsikémet piszkosul megijesztették! Mondja, Rosco! Ez a sok hülye viaszmás nem törvénybe ütköz ? – Nem hinném. A folyosóvégi ajtó fel l kaparászás, csaholás hallatszott. A zsaru gyanakodva felvonta szemöldökét. Netán megint az Anibal ikrek sandáskodnak? Imogen a szívéhez kapott. – Uramatyám! A kutyuskáim még nem kaptak vacsorát! Rosco! Nemde felajánlotta, hogy férfiasan besegít a ház körül? Kérem, engedje ki a drágaságaimat! El remegyek a konyhába, és kikészítem a lavórkáikat. Aetna megjegyezte: – Rosco bizonyára értékeli felkapottságát, de sajnos mégsem engedheti ki a kutyákat. Az ajtó belülr l van bezárva. – Ej, ez úgy hangzik, mint egy klasszikus krimi prológusa! – legyintett Imogen. – Már hogy lenne belülr l bezárva? Hudson kapcsolt. – Átférek a kutyabejárón? – kérdezte a lányt. – Bemászom,

168

és kinyitom az ajtót. Aetna végigmustrálta termetét, és a fejét ingatta. – A lába esetleg, de nem innék rá mandragórateát. A csíp je tán-tán, bár éppenséggel az sem kisfiús. Hanem ezek a vízhordó vállak!? Nem, kizárt. Már az akció elején beszorulna, Rosco! És mivel a kutyák még nem kaptak vacsorát... Uly Özvegye felcsattant: – Ne beszélj bolondságot! Az én drágaságaim egyáltalán nem rágcsálnák össze a fejét! Na jó, esetleg a kiálló részeit. – Berúgjam az ajtót a csónaklábammal? – informálódott a férfi. – Na, és mi baja a csíp mnek? Úgy véli, szülhetnék? Aetna a kezét nyújtotta: – Jöjjön, Rosco. Megoldjuk. Kéz a kézben suhantak a legközelebbi kijárat felé. – Folyik az etyepetye, picsi-pacsi – mormogta Nagy Puszi a bajusza alatt. – Azt hiszik, nem látom? Geneva az idegen pasas oldalán távolodó lánya után nézett. Ez az anyák sorsa. – Nem hiszem el, hogy Aetna az én vérem! F ben-fában bízik! Ma látta el ször ezt az alakot! És persze hogyan?! Tényleg! Hova lett a gusztustalan gumin ? Imogen átkarolta húga vállát. – De hiszen te se menopauzáztál egész életedben! – szólt vigasztalóan. – Fiatalabb korodban még kedves is voltál. – Erre én is emlékszem – bólintott Valdus. – Többen is szerettek. Olykor még gavallérod is akadt. Az özvegy megtorpant, ismét a bal kebléhez kapott. – Te jóságos ég! Kiürült a hamus vödör! Elcsúsznak a gyerekek! Így történt. A kutyament páros kitódult a kertre nyíló konyhaajtón, csakúgy, mint nemrég. Az iménti leveg zés nyomán ruhafosz-

169

lányok, kalaptollak, hajtincsek, apróbb vérfoltok színesítették a jeget. Mire a mementót felfogták, már sikamlottak is. Estükben egymásba kapaszkodtak, holott korábban többször kipróbálták, mire vezet, ha ezt teszik. A zuhanás végén Rosco került domináns helyzetbe. Az ajtó fölötti lámpa ideálisan megvilágította az alatta hever Aetna vöröses fény , félhosszú haját, keskeny arcát. A folyvást mosolyogni-fintorogni tetsz szájat, a hervadatlan mosolyféle fenntartásában készséggel részt vev sötétkék írisz , óriási szempárt. Testének vonalát, a domborulatokat és hajlatokat is pontosan érzékelte, tulajdon testével. – A vödör! – nyöszörgött a lány. Ez nem volt odaill . Hudson másféle hangulatban leledzett. – Vödör? – ismételte. – Hamu nélkül sosem jutunk el a kutyaajtóig. Márpedig oda kellett jutniuk, az éhes ebek panaszosan ugattak. Rosco lekecmergett az érzékien meleg puhaságról. Visszacsúszkált a konyhába, üresen találta a hamus vödröt. Nem hajtott végre szeppukut, végigkutatta az agyát, a fiókokat. Beszerzett két masszív húsvillát, felkapott egy viaszosvászon abroszt. Utóbbit leterítette odakinn, és ráhasalt. Hívó szavára Aetna is a varázssz nyegre mászott, még inkább az hátára, a helysz ke folytán. Tüstént útnak indultak. A jégbe döfködött húsvillák vonszolták el re a hajtányt. Bal, jobb, bal, jobb, diktálta vígan Aetna. El fordult, hogy az abrosz leragadt, és csak a férfi mozdult el rébb. Ilyenkor a lány besegített; ez fokozottabb testi kontaktussal járt. Nem sokáig maradtak kettesben. Az aggódó család a konyhaajtó küszöbér l figyelte haladásukat. – Aetna, nem gondolod, hogy ez már túlzás? – kiabált

170

Geneva. – Tudsz róla, hogy egy idegen pasason hasalsz? – Nem idegen – hangzott a felelet, bár a feszült anya nemigen hallhatta. – Úgyszólván minden porcikáját ismerem. Már csak néhány csuszamlásnyi híja volt a célba érésnek. Ekkor a jégbe döfött húsvillák beszorultak. A hajtány megfeneklett. Hudson hasztalan küzdött a gonosz elemmel, az nem engedett a szorításból. – Arthur király kardja jut eszembe – nevetett a lány. – Az Excalibur. A férfi nem felelt, az el rehajtó eszközt feszegette. – Mozgassa finoman – tanácsolta Aetna. – El re-hátra. Úgy. Most kicsit körkörösen. – Ne, csak ezt ne csinálja! – nyögte a küszköd . – Várjon, én is megragadom! Mozgassuk együtt. Kicsit mélyebbre. Most vissza. Le-föl. Finoman, érzéssel. Megpróbálták. – Aetna! Mit m veltek? – firtatta Geneva. – Jaj, anya! Majdnem harmincéves vagyok! – Nem a korodat kérdeztem! Rosco felsóhajtott: – Igaza van az anyjának. Itt hever rajtam. Teljesen megront! – Miért pont magát rontja meg ez a szeizmikus valami?! – suttogta a lány. – Világéletemben képes voltam uralni az érzékrengéseimet. Eddig úgy tudtam, hogy ilyesmit érezni, ha nem is n, de legalábbis a szemérem arculcsapása! – Micsoda?! – A férfi elengedte a legyökeresedett húsvillákat, és a hátára pördült. Aetna domináns pozíciója alig változott. – Magát valami babaházban nevelték? Ahol arca volt a szemérmének? – Nem, és ne higgye, hogy még nem voltak pikáns élményeim! – A lány elnevette magát. – Bocs a képzavarért. Mellesleg a szemérmemnek nemcsak arca van, hanem erényöve is! De

171

már nem sokáig, attól tartok. Boston odabömbölt nekik: – Menjek segíteni? – Már csak az kéne! – visított Geneva. – Inkább az a másik pasas is jöjjön vissza! Vagy menjen távolabb! – Ne izgasd magad, anya! – kiáltotta nyugtatólag Aetna. – Rosco igen úriember! – Igen úriember?! Szerintem pedig tipikusan az a fickó, akil minden szül tiltaná a lányát! Emlékeztesselek az ocsmány gumin re? Az ipse nyilvánvalóan szexfügg ! Hudson a döf kért nyúlt. Azok szinte kilövelltek a jégb l érintése nyomán. Hajtányuk óriási elánnal haladt, akár a Mesebeli Varázssz nyeg. Pillanatokon belül elérték az ebkijárót. Aetna kipöccintette a zárat. Az ajtófedél felcsapódott. A behemótok úgy robbantak ki a nyíláson, mint a pezsg sdugók. Mindhárman lelkesen csóválták a farkukat, farkuk a hátsójukat, ülepük pedig a testük további részeit. Tömény szeretetük heves áradásában lábujjtól fejbúbig végignyaldosták szabadítóikat, s legott újrakezdték. Érzelmeik kinyilvánításához tengersok nyálat használtak, ellenben mell zték a szájillatosítót, és lovagiatlanul tolongtak. Egyszercsak az egyik böhönye a sz nyeg mellé nyalt. Aztán a másik is a jégre fagyott. A harmadik eb követte a kerülend példát. Az összes kutyanyelv a jég fogságába ragadt. Az ember eme három legjobb barátja nyüszítve hánykolódott a kínzó rabságban. – Mi folyik ott? – kiáltotta Geneva. Az ajtó fölötti ég fénye nem tapogatott el olyan távolra. – Nyál. Mi folyna?! – morogta Rosco. Ugyanolyan halkan

172

mesélte: – Kissrác koromban végignéztem, amint néhány sz rösebb társam kipróbálta, mi történik, ha nedves golyóval meglovagolják a jeges korlátot. A horrorisztikus emlékt l felindultan leválasztotta az egyik kutyanyelvet a jégpáncélról. Az eb vinnyogva elkotródott. Azaz csak elkotródott volna, ám még nem akklimatizálódott a kültéri mizériához. Így aztán nagy robajjal elterült. – Mi történt velük? – érdekl dött Aetna. sosem vett részt hasonló kísérletben. – Egyfel l rengeteg sz r kitép dött – mesélte a férfi. Gyors mozdulata következtében a második behemót is kiszabadult a rabságból, kett t szökellt, és elvágódott. – Másfel l jócskán megnyúltak a zacsik. A legtöbb srácé rugalmas volt, ám egyiküké azóta is térdig ér. A harmadik böhönye is visszakapta a nyelvét. Boldogan odébb lódult, és lebékázott. Aetna bemászott a kutyaajtón. Beengedte a férfit a szobába. Egymásnak ütköztek. – Ennek én most ellenállok – jelentette ki a szívdobogásukat feler sít sötétben. – Ilyesmi nem történhet velem. – Milyesmi? – Jobban szeretek észnél lenni. – Szünetet sem tartva? Mi értelme? – Azt se tudom, ki maga. – Valamit mégis tudunk egymásról, habár nem az eszünkkel. – A hódító maszlag! – Hegyes a ceruza? – kérdezte Rosco. – Éppenséggel Hegyes Ceruzára gondolok! – is gondol magára? Már megkerült a gyertyakoppantó. – Ne fúrja t! – A magafajta csupa életöröm lányok gyorsan tönkremen-

173

nek a puding pasasok mellett. – Ó, és maga nem puding pasas? – Még kérdezi? – Miért is kérdezem?! A szexbaba után? – Nemcsak szexr l beszélünk, Aetna. – Tényleg nem? Miért nem tegez dünk, Rosco? – Ahhoz koccintás is kéne. Meg persze csókváltás. – Mire lehet váltani a csókot? A böhönyék megunták, hogy a szabadban inog a talaj. A kutyaajtón visszarobbanva tüstént kimutatták rajongásukat, egyszersmind elrendezték a csók-átváltást, sok-sok apróbb puszira. Imádták, hogy a nyelvük nem fagy a padlóhoz, ha mellényalnak.

Affér és Mal r hangosan átkozta a m anyag béklyót feltaláló aberráltat, valamint a szadista zsarukat, akik ilyenekkel rögzítették ket a plafonig ér polcsoros állványzat tartóoszlopaihoz. Hátrakötött karral ültek a hideg padlaton. Ha er sen fészkedtek, a válluk bánta. Ha a csuklójukat feszegették, a rajta léhurkot vonták szorosabbra. Ha egyiket se m velték, azon tépel dtek, meg rüljenek-e tehetetlen dühükben, és persze meg is rültek volna, ha sokat gondolkodnak ezen. Mal r kijózanodott a jégeritóka okozta tébolyból, immár nem terített volna le bárakármit, csakis a mocsatos kopókat akarta kikészíteni. Holott kezdetben ki se nézték a két nyurga sprinterb l a zsaruságot! Naivul azt hitték, egy fejvadász lehet korrupt-mocskos-perverz állat, de nem szaladgál nyilvánosan egy robbanó szexbabával! Fatálisat tévedtek! Igenis szaladgál! A pincelejáróban világló lámpa fényéb l csupán opálos derengés jutott a közelükbe. Ez csalókán elhitette velük, hogy 174

alaposan el red lve odaférnek egymás csuklójához, és átrághatják a m anyag bilincset. Hevesen fogtak hozzá. A polcrendszer vízszintes elemei fenyeget en meginogtak. Affér használta az eszét. Leintette a rángatózással próbálkozó Mal rt. Áttekintette a helyzetet. Rövid vizsgálódás után belátta: a függ leges oszlopok egyhamar nem adják meg magukat, mivel azokat több ponton a falba csavarozták. Kezdetnek legfeljebb a polcokat boríthatják le. De vajon miféle cuccokhoz juthatnának ezáltal? Nos, semmi hasznoshoz. A kívánatosnak tartott vágó- vagy metél eszközök helyett – például – vaskos kötet hevert a szemmagasságukban. A piros csizmás fivér kiböngészte a borítót: Uly Papa Füveskönyve. – Anyád! Uly Papa ne füvezzen! Micsoda dolog ez!? Papakorban már tessék iszappakolásra járni! – dörmögte mérgesen. – Rohadtmód melegem van – panaszolta Mal r. – Tökre úgy érzem, mintha szaunáznék. Arca kipirult, homloka patakzott. A gyakori szikrázás, villanyozás okozta rángógörcsök is megviselték szervezetét. A tépázott vadászöltönyb l kilógó f szálvégek már-már izzottak, a szakadásokból verítéknedv szivárgott. Affér vaksi hunyorgással silabizálgatta a polcon sorakozó, porlepte palackok matricáit: Fejkorpára; Árpára; Csipásodásra; Tyúkszemre; Herepirosodásra; Taknyadzás ellen stb. Valósággal szédült a girbegurba nagybet kkel megírt címkék olvastán. A ház lakosságán ki nem foghatott gombásodás, csigásodás, lább z, szájszag, fenékpállás, fitymahámlás, álmatlanság, szenilitás, sz rvesztés, kopaszodás, köszvény, görvély. Minden szerv bárminem nyavalyájára akadt patikaszer. Még a növények is nyugodtak lehettek, sokféle tápláló, serkent , szaporító, növeszt lélötty állt rendelkezésre.

175

– Na, ezek sose halnak meg! – dünnyögte Affér. Igaz dühére egyetlen olyan flaskafeliratot sem látott, mint például: anyag béklyó feloldó; Bilincsbontó; Gúzsból szabadító; Sör-bor-vodka. Szörpként felcédulázott lónyálak persze akadtak, úgymint bodza, málna, cékla, szeder, kökény, retek. Retek?! Szakajtószám állt a polcokon bab, lencse, borsó, héjas dió, mogyoró, és még sokféle termény. Ezek egyike sem volt konyhakész, így nem tudott örülni nekik. Cápaéhes volt. Éléstári lakomájuk két percig se tarthatott. Utóbb hiába rágták el a patkánycsapdákba kövesedett csalikat, az a néhány fogtör re szikkadt falat nem verte el éhüket. Különben is, fene rég volt! És még egy alapos ok sürgette szabadulásukat: a lottózóban csaklizott tatyójuk az ágy alatt maradt a veszett rohangálásban, mégpedig ama szobában, ahol a sipákoló kiscsajt a víz alá nyomták, csendkúráztatás céljából. Vissza kell szerezniük a szajrét! A hátizsákot csaknem szétpukkasztja a kasszából kimarkolt lóvé, meg a szájtátóktól zsákmányolt bukszák, brifkók. Utóbbiakat átnyálazták az autós fogócska közben, el is döntötték, mi hasznukat veszik majd, mihelyt körülményeik normalizálódnak. Az iratokat például jó áron eladják; sokan vágyódnak új személyazonosságra, jogsira, betegbiztosításra, parkolóbérletre, fétisklubtagságira. A rég letiltott bankkártyákat balekoknak sütik el. Viszont íziben kiszórták az ablakon a sok gennyes fotót: nyálas bébiket, férjhez men királylányokat, n sül lúzereket. Kihajították a hülyénél hülyébb kabalafigurákat, befizetend csekkeket. Az óvszeres tasakokat megtartották, szexelésük higiénikusabbá tétele végett. A zsákmányolt mobiltelefonokat kikapcsolták, egyfel l az extulajok idegtép zaklatásától tartva, másfel l azért, hogy a kopók ne mérhessék be hollétüket. Eze-

176

ket kés bb az egyéb elektronikai apróságokkal együtt elpaszszolják az orgazdák. Számot vetvén vagyonukkal, Affér elégülten hátrad lhetett volna. Csakhogy el re akart d lni. Egészen Mal r csuklójáig. Meddig tarthat, amíg átrágják egymás béklyóit? Öt perc? Tíz? – Ver a víz! – nyafogott fivére. – Megsülök! Még a tüd m is izzad! Az áramozást se bírom sokáig! – Találj benne jót – tanácsolta Affér. – Például nem leszel skizofrén. Na, sztreccseljünk! Megbeszélték a taktikát: el bb hosszan nyújtanak, fokozatosan kilazítva hátukat, hogy aztán minél messzebbre elhajolhassanak. Hajladoztak. Érezték a gerincnyúlást, csigolyáról csigolyára. Testhelyzetüknél fogva a válluk is részt vett a machinációban. Ez fels végtagjaik hosszabbodását idézte el . Tehát amilyen mértékben közelítettek egymáshoz, csuklójuk ugyanannyira távolodott. Mal r kínjait látomás súlyosbította. Akárha röntgensugár által, a szemközti fal megvilágosodott, láthatóvá-átlátszóvá váltak alkotókövei, valamint a túloldalon dörömböl n . A sovány vízió földig ér vászoninget viselt, derékig ér hajtincsei polipkarokként tekerg ztek fels teste körül, arcvonásait rület torzította. Öklével püfölte, meztelen lábával rugdalta a falat, a fejét is hozzáverdeste. – Lázálmodom! – nyögte Mal r. – Orvost akarok! Testvére mit sem észlelt mindebb l, az ellenkez irányba hajolgatott. A pocsék fényviszonyok miatt alig látta a célba vett béklyót. Viszonylag jól haladt a hosszabbító gyakorlattal. Már csak fél métert kellett nyújtania gerincén, és a fogai közé ragadhatta a bilincset. Megörült a váratlan gyertyavilágnak. A vajsárgán táncoló láng eloszlatta a vakhomályt, távoli célpontja kivehet vé vált.

177

Helyesl n biccentett a mécsest tartó csuhásnak. A szerzetes készségesen közelebb lebegett a fényforrással. Affér nyúlt, nyúlt, mígnem egy idegszál kiakadt vagy becsídött gerincoszlopában. Az érz receptorait támadó gyötrelemt l tekerg zni kezdett. Haláltusának vélt fetrengése közben felfogta, hogy a mécsest tartó szerzetes nem lehetne ott. Ha mégis ott van, az valamelyikükre nézve szörnyen tébolyos! Mal r hidegvére is felforrt, részint a f szálak melegházüzemmódja, részint az rjöng látomás miatt. Úgy döntött, lesz ami lesz, leszaggatja magát a tartóoszlopról. Kígyózott, hernyózott, hánykolta testét. A polcos állványzat imbolygott. Röpködtek köröttük a terményes szakajtók. Hullottak a palackok, d lt a lé bel lük. A verg ikrek test- és ruhanyílásaiba dió, mogyoró, borsó, bab záporozott. Utóbbi Uly Papa tucatnyi díjat besöpört, nemes futóbabja volt. Tüstént otthonosan érezte magát Mal r páradús, meleg ruházatában, Affér orrában, fülében. A különféle flaskákból rájuk ömlött-permetezett gyógyf kevercsek buzgó hatáskifejtéshez fogtak. A fehér inges n átlebegett a falon, Mal r fölé úszott. Kivárta, míg az rámeredt, majd leszaggatta a ruhát éh-halott testér l. Álla alá nyúlva letépte az arcát. További hangulatrontó elemekre nem volt szükség, a vadászruhás fickó tüstént bealélt. Vadászgúnyája g zölgött. Affér öklömnyire nyílt szemmel bámulta a lebeg szerzetest. Az lehajolt, csuhája szegélyéhez érintette a mécslángot. Széttárt karral, moccanatlanul állt, amíg a t znyelvek végigtáncoltak a darócon, pernyévé foszlatva azt. A fedetlenül maradt csontváz lüktetve villódzott, s végül elhalványult. A pince csendjében Affér csupán a fülében éledez magok neszezését hallotta.

178

Egyszerre csak er sböd suhogás kezd dött. A falak elt ntek, a tér kitágult, az Id darabkái összekeveredtek. Férfiak, k, fogatok jöttek-mentek. Affér közéjük dobta az eszméletét.

A háznép kövülten nézte a tévét. A legtöbb adón megszakították a kiírt programot, és a rendkívüli id járási helyzetr l tudósítottak. Emiatt közfontosságú vetélked k, valóságsók, celebhíradók, sorok, kisjézusos-apostolos filmek maradtak el, ám a reklámok nem. A fákra tapadt jégteher alatt leszakadó ágak elektromos vezetékeket rongáltak meg, eltorlaszolták az amúgy is járhatatlan utakat. Sok helyen döcögött vagy megszakadt az áramellátás, települések, városrészek sötétültek el. Az er s szél és a jéghullás miatt a ment helikoptereket sem lehetett beverni, az égiföldi közlekedés egyaránt megbénult. Kormányf k intéztek beszédet népükhöz, kitartásra, egymás iránti jóságra biztatva ket. Terhes anyák kényszerültek otthoni szülésre, betegek spontán gyógyulásra; eljegyzési partikat mondtak le, regimentnyi legénybúcsú, vendetta, istentisztelet maradt el, össze- és különköltözések hiúsultak meg. Éhségpánikra egyel re nem volt ok, hiszen az ünnepen szokásos vendégjárás miatt a háztartásokban több hétre elegend élelmet halmoztak fel. A tudósítók sószóró kocsikon vagy tankkal közlekedtek, ám így se jutottak el a távolabbi helyekre. Az utcára merészkedett riporterek bátran küzdöttek a brutálisan támadó elemekkel. Hóekébe, lövegcs be, hernyótalpba kapaszkodva mondták el a szenzációkat, alig tör dve letépett kapucnival, sapkával, elhurcolt jegyzettel, kézb l csavargatott mikrofonnal, csuklóficam179

mal. Még a szélroham által tovasodortatva is mondták, csak mondták híreiket, mind távolibb hangon. A meteorológiai karantén által sújtott tévécsatornák lelkesen fogadták a néz k mobiltelefonos felvételeit, házi videóit a környezetükben kialakult helyzetr l. Roppant mennyiség filmanyag érkezett a stúdiókba az interneten keresztül. A Vén Jóságos búsan nézte a tévét. – Hohohohó! – kurjantotta. – Rólam megfeledkeztek? Engem senki se hiányol? Aetna felderült. – Jobban van? – Nem vagyok! Mit m veltek velem? – Kiszedtük a kéményb l. Megvacsoráztattuk, inni is kapott. Momentán tévéztetjük – tudatta London, és kikapcsolta a készüléket. – Most már nem. Hálát sem várunk. Csak válaszoljon a kérdésre: magától drogozott be? – Bedrogoztam? Ezért érzem úgy magam, mintha ringlispílt nyeltem volna? – Maga melyik üzletközpont mikulása? – kérdezte Vahina. – Én Mindenki Mikulása vagyok! London lecsapott: – Mivel tudja bizonyítani? – Hohohohó! A mikulásság vélelme engem is megillet! Tessék, buktasson le! Nem hiszem, hogy sikerül! Mina odaugrott. – Majd én! El ször is: csüngzetpróba! Megrángatta a selymes, hófehér körszakállt. Hasztalan akaszkodott rá, az bizony Szeretet Bácsi arcán maradt. A bajusz és a bozontos szemöldök sem bizonyult eltávolíthatónak. – Másodszor: parókapróba! – rikkantott a leányka. A jóságos életvitelt l megderesedett, csigásan fürtös hajkorona sem hagyta el sz Apó fejét.

180

– Harmadszor: szúrópróba! A gyermek rugóskést kapott el a zsebéb l, kipattintotta a pengét, és megbökdöste a vizsgált alany kézfejét, combját, átlyukasztotta csizmáját. A gyanúsított nem vérzett, nem is sírt. Melegszív en, bár kissé tompán mosolygott. – Ez nálad alapfelszerelés? – firtatta Aetna a bök láttán. – Van gyereked? – förmedt rá Nagy Puszi. – Na, mert ha nincs, ne szólj bele! A mai srácoknak muszáj megvédeniük magukat, annyi perverz, pedofil, alja szemét osonkodik mindenfelé! Ha nem tudnád, fene sokan élnek gyerekprostitúcióból, szervkereskedelemb l! A zsaruk meg tehetetlenek. Nem is nagyon akarnak tenni ellene. Nyakig benne vannak! – Mennyiért adnak manapság egy sz zhártyát a szervpiacon? – kérdezte Hudson. Geneva legyezgette magát. Több okból is ájulással küzdött. Egyrészt a vérét forraló h hullámverés, másrészt a szexbabás zsaru miatt. – Engem akar megbotránkoztatni, Rosco? – csapott le. – Közlöm: sikerült! Ne is menjen a lányom közelébe! – Anya, majd én eldöntöm, kit tiltok el a közelemb l – szólt Aetna. – Rosco nincs közöttük. – Ne féltse a lányát, nemigen lesz sz zhártyadonor – mondta a botrányk . Mina elrakta a rugóskést. A mikulásputtonyra vet dött. – Negyedszer: zsákpróba! – rikkantotta. Két kézzel szórta kifelé az ajándékokat. Jobbra és balra is dobálta a sok szép holmit. – Miért csinálsz két kupacot? – informálódott Valdus. Kis Puszi fel se pillantott az értékhalmozásból. – Az egyik kupac az enyém lesz! – felelte. – Melyik? – A baljobb.

181

– Na de akkor mi jut a többi jó magaviselet gyereknek? – Letojom ket! Jusson nekik apuka! Játékgép-függ , részeges, csajozós! A kisdiák egyik oldalán ruhanem -piramis épült, a másik rakást f leg játékszerek, elektronikai kütyük, szépségfokozók, csinosítók, bizsuk alkották. A puttony kezdett laposodni. A legaljáról el került egy kisebb zsák. A tehet s boltosok ilyenbe csomagolják a bankba küldend bevételt, így bízzák a pénzszállítókra. A két zsaru nyomban praxisba lendült. Lecsaptak a gyanús holmira. Ama zsákban is sok-sok ajándékot találtak. Volt benne több tekercs ragasztószalag, fecskend , nyugtatószeres ampulla, randidrog, bilincs, kötöz , lovaglópálca, rojtos lábvéd , álarcok, hosszú szárú lakkcsizma. Mókás alsók kerültek el , a férfiúi büszkeség belebújtatására szolgáló elefántormánnyal, sárgarépával, kobrafejjel, kandeláber-kaktusszal. Fényképez gép, fotóalbum. A képeken leragasztott szájú, székhez bilincselt, hálóruhás k irtóztak az eléjük tárt látványtól. Pupillájuk zölden csillant a vaku fényében. Hudson nyomozó nagyítót kért Imogent l. Az asztalra terítette a képeket, akárha pasziánszozna. Föléjük hajolt Londonnal. Mina megpróbált kibicelni. Nem kedvezett neki a leosztás, anyja emelt hangon rárivallt, hogy húzzon el fürdeni. – Már fürödtem! – dohogott a gyermek. – Tök szenilis vagy? – Kés re jár. Ilyenkor a rendes kislányok alszanak már – érvelt Valdus. – Hagyjuk ezt a vénszivar-szöveget, jó!? – kérte Kis Puszi. – Hány éves vagy? – érdekl dött Geneva.

182

– Kilenc, de inkább tíz! Ne kezdjék el mesélgetni, hogy enynyi id sen még azt se tudták, mi merre karmantyúz, és hány kiló a kolbász! Aetna az asztalhoz továbbította az özvegy által el varázsolt nagyítót, és ott ragadt. A két kopóval együtt fürkészte a vakuvillanás fényét l megvilágított hátteret a képeken. Az egyiken akvárium, a másikon tévémonitor, a harmadikon egy képkeret üveglapja, a negyediken a szekrény üvegajtaja tükrözte vissza a fura küllem fotós alakját. London felnyögött: – Te, ezt az ipsét nagyon körözzük! Hudson bólintott. – De nagyon ám! Hogy került a cucca a Télapó bugyrába? – Perverz a Télmuki! – sikoltotta Mina. A sz ke kalóz Vahinára nézett. – Csak a spermabanki srácok ilyenek, vagy mindegyik? – puhatolta. – Ne legyenek el ítéletei! Minden kölyök ilyen! Tehát már ne is akarjon nemzeni! – A nemzés távol áll t lem, én inkább nemizek. Geneva felhördült: – Na de London! Eddig maga látszott a jobb fiúnak! Rosco felkapta a fejét. – Neki szánja a lányát? – Jaj, anya, te sose voltál pr d! Mi ütött beléd? – csodálkozott Aetna. – Régebben te se jaj, anyának szólítottál! Sajnálom, az MP teljesen kiforgat magamból. A barátn im is rémes állapotban vannak. Még az is lehetséges, hogy mi hülyítettük meg egymást. Nem is értem, miért úgy ábrázolják a korunkbeli n ket, mint fiatal fiúkra éhes nimfománokat, amikor éppen ellenkez leg érzünk?! Irtózunk a pasasoktól! Én például rosszul leszek a

183

filmek csicsogós csókjeleneteit l. De hát mit szürcsölnek smárolás közben? A másik agyvelejét? A fogát szívják? A manduláit szopogatják? – Ne általánosíts, ti sem egyformán menopauzáztok. Vannak k, akik bepánikolnak, amikor virágzásuk véget ér – magyarázta Valdus. – k rohannak el a szépít sebészhez, k kezdenek tinisen öltözni-viselkedni, fiatal fiúkat felcsípni. Fel nem foghatom, miért jó az valakinek, hogy megfeszítteti az arcb rét, és ezáltal a szájzuga a füléhez rögzül? – Legalább mindig mosolyog – mondta Aetna. – Egész nap? Hudson bólintott: – Ilyen optimista. Nagy dolog ez manapság. Londonból is áradt a pozitív gondolkodás: – akkor is mosolyog, amikor kihúzzák a plázaomlás alól. Még akkor is, ha ez az aberrált csóka éjjel betör hozzá, székhez kötözi, és ellejti csábtáncát! Van itt számítógép? – Laptop jó lesz? – kérdezte Aetna. – Az enyém sokkalta szuperebb! Hozom máris! – ajánlkozott Nagy Puszi. – Mire kell? – Megnéznénk a fényképez gép memóriakártyáját.

Megnézték. Ennek folytán közelebbr l megismerték a Szambázó Rémnek nevezett fickó furcsa szokásait. Habár ezekr l a sajtóból is b ven értesültek az elmúlt hónapokban, és Hudsonék még munkakörileg is hallottak aberrációiról. A figura éjszakánként lopakodott be magánosan él n khöz. Megverte, majd lovaglóülésben egy székhez béklyózta ket. Izgató öltözékbe bújt, álarcot öltött, és hosszasan táncolt nekik. Saját produkcióját önkioldóval örökítette meg, el szeretettel 184

fotózta közönségét is, ez utóbbi képek kerültek trófeás albumába. Bemutatója végeztén megitatta áldozatát randidroggal, és egy ideig még elszórakozott vele. Távozása után a megkötözött, kába n k ügyességükt l, kondijuktól függ en hol el bb, hol kés bb szabadultak meg béklyóiktól. Élményeik emlékét l sohanapján. A nyomozók más-más személyleírást kaptak t lük, így aztán többféle fantomkép alapján körözték a tettest, csupán a portrékon ábrázolt rútság volt közös. Erre a kriminálpszichológus pöpec magyarázatot adott. A számítógép-monitoron váltakozó képeken az aberrás váltogatva viselte mókás tangáit, olykor ezeket félrehagyva a rojtos lábvéd ben pávállott. Az szabadon hagyta ülepét, ágyékát. Öltözék-kiegészít ként lovaglópálcát használt. Az önkioldó elkapta a pillanatot, amelyben a tartógumi elernyedt, a tollas álarc lehullott, láthatóvá téve a Szambázó Rém arcvonásait. A pszichofürkész véleménye bejött: a közellenség teljesen átlagos külsej , harmincas figura volt. – Hohohohó! – kurjantott Ajándékhozó a szeme elé tartott monitor láttán. – Nini! Honnan ismerem t? – Nos? – kérdezte Hudson. – A pénzeszsákon a Végtelen Boldogság Pláza pecsétje olvasható. Járt ott? – Hohohohó! Ott jártam ma utoljára nyilvános helyen! Onnan magánházakhoz mentem, ha mentem, erre már nem emlékszem. Nahát! Ki nem néztem volna az udvarias, öltönyös fiatalemberb l, hogy ilyesmivel tölti a szabadidejét. Hótfix, hogy soha többé nem viszek neki ajándékot, de még virgácsot se kap! Azt mondta, ott a kultúrafelel s! Na, szép kis kultúros! Megkínált üdít vel, és én meg is ittam, ugyanis módfelett rám fért. Jaj, régebben úgy szerettem az embereket! Feln ttben és gyerekben is!

185

– Mit szerettél rajtuk, Télmuki? – érdekl dött Mina. – Hohohohó! Nem is tudom, olyan magától értet volt. Mindenkiben leltem valami szeretnivalót. – És most már nem lelsz? – Hohohohó! Azt hiszem, öregszem. Már nem bírom a túlzott cipekedést. Fiatalabb koromban az örömszerzés még nem kilóra ment. Élvezet volt az ajándékozás, nem teher. Mostanában minden év végén sérvm tétre visz a szán. Már nincs olyan szervem, amelyik legalább háromszor ne lett volna sérves, visszeres! Operáció után stressztelenít kúrára röpítenek a rénszarvasok. A wellness-központban mindig találkozom a Húsvéti Nyuszival, Valentinnal, Halloweennal, Holtodiglannal és Kegyelettel, de már ez sem színtiszta öröm. Bel lük is folyvást csak a panasz d l! k is sérvesek, frusztráltak, fásultak. Azt hiszem, elhagyom a pályát. Ez már trógermeló, nem hivatás. Ti pedig jól tennétek, ha újabb legendát találnátok ki, vagy elfelejtenétek a karácsonyt! – Nem lehetsz ilyen szívtelen! – ágált Vahina. – A karácsony a megajándékozás ünnepe! Nem foszthatsz meg t le! Imádok kapni! A Vén Jóságos vállat vont. Eld lt a pamlagon, magzatpózba gömbölyödött, betakargatta magát a palástjával, és álomba zuhant. London a társára nézett. – Felhívjuk a f nököt? Megmondjuk, ki a Szambás Rém. A kollégák begy jtik a nyavalyást. – Legszívesebben magam mennék érte – sóhajtott Rosco. – Szeretnék rálépni az ormányára. Oké, ez most vágyálom marad. Továbbítsuk neten a fotókat. – És mi lesz a dics séggel? – kérdezte Nagy Puszi. – Majd utólag lekaszáljuk a ránk jutó részét – legyintett Rosco. – Jóval fontosabb, hogy az Ormányos többé ne tánci-

186

kálhasson idegen hálószobákban. – Így már megértem Geneva ellenszenvét – biggyesztett Vahina. – Minek is kéne még egy élhetetlen pasi a családba?! – Nem muszáj hízelegned – morrant a menopauzás. – Nem attól tartok, hogy Rosco a családba kerül. Aetnát érdekelte a beszédtéma: – Hanem mit l? – Attól, hogy összetöri a szívedet. A gumin s pasasoktól sajnos ez telik! – Na persze, mikor gyerek voltam, titkoltad el ttem a meghalást, ugyancsak féltésb l. Szerencsére Uly bácsi beavatott élet s halál dolgaiba. Így hát nem rekedtem meg azon a fejlettségi szinten, a tabusítás sötétjében. – Azután heteken át csak temetkezésest játszottál Olivóval! Nem gy ztem el kaparni a föld alól a sok babát, cip t, kanalat! Voltaképpen miért ástátok el az összes kanalat? – Mert aki meghal, eldobja a kanalat. Ezért. – A cip ket meg...? – Igen, anya: a feldobott talpaknak nem kell már cip . És miután játékos formában feldolgoztuk a meghalást, máris kevésbé rettegtünk t le. A szívösszetör s frázist is boldogan eltemetném. Arról nem beszélve, hogy úgysem tudsz megkímélni saját kínjaimtól, zsákutcáimtól. Amúgy kösz az aggódást! Geneva nagyvonalúan legyintett. Nagy Puszihoz fordult: – Nos, szerinted ki volna a másik élhetetlen pasi a családban? Netán Papucsállatka? – Nem Papucsállatka, hanem Olivo! És igen, vihette volna többre is. – Még viheti. De ha éppen ott érzi jól magát, ahol most van, hadd legyen ott. Majd úgyis továbblép, ha eljön az ideje. – Sokkal többet is kereshetne. – Netán a pénzkeres robotod?

187

– Miért nem inkább a Szexbabásról beszélgetünk? – mordult Vahina. – Miért rólam akar beszélgetni, Nagy Puszi? – firtatta Hudson. – Cefetül a bögyében vagyok.

Imogen el szedett két fadobozt. Az egyik kézzel festett fedélen karácsonyfára való üveggömb díszlett, Drága Uly képmásával ékes. A másik doboztet t feny gallyból font koszorú csinosította. – Kinek van kedve angyalfát öltöztetni? – puhatolta. – Engem ez régóta hidegen hagy – sóhajtott Agonius. – Évtizedek óta nem hiszem el, hogy tündérek, angyalok, jézuskák, szirének, krampuszok díszítik fel a fát, amíg én alszom. Egyébként sem érzem jól magam. Súlyosbodik az arcüreghurutom. Leülök egy kicsit. – Engem sem izgat fel – mondta Geneva. – Már rég nem kapnak el azok a Nagy Hangulatok, amelyekt l valaha karácsony volt a karácsony. Mi ez, ha nem depresszió?! Öreg vagyok, mint a piramis. – Ugyan, drágám! – nevetett Imogen. – Az ifjúság nem korfügg . Addig vagy fiatal, amíg nem veszed túl komolyan magad. – Próbálj meg az MP-s depiben kacarászni magadon! – Márpedig volna min – dünnyögte bátyja. – Te csak hallgass, Valdus! Mióta az eszemet tudom, hipochonder vagy! Így rizted meg a függetlenségedet. Minden n ész nélkül menekült mell led. – Miért bánt téged, hogy agglegény maradtam? Remekszép férfikorom volt! Leszámítva persze a számtalan nyavalyát. Boston, Bridge, Aetna és Rosco körbeállta a feny fát. Az 188

sem volt igazi, bár éppoly valóságh nek t nt, mint Uly Bácsi az örökravatalon. Kezük ügyébe készítették az üveggömbös dobozokat. – Kis Puszi! Jössz segíteni? – kérdezte Dilinkó. – Francokat! Nem vagyok rabszolga! – Mi inkább m vel dünk. Hoztam néhány társasági lapot – tudatta h vösen Vahina. Lehuppant a szabad pamlagra egy halom pletykamagazinnal, és elmerült az egyikben. Geneva a karácsonyfához közelebbi fotelba telepedett. Felhúzta lábait, eligazgatta szoknyáját, a telefonját babrálta. – Ömlenek a karácsonyi üzenetek, versek – újságolta. – A barátn im mind azt sürgönyözték, hogy vigyázzak az alakomra, mert aztán megnézhetem a problémás helyeimet. – Hol vannak problémás helyeid? – csodálkozott Imogen. – Prímán tartod magad! – Na persze, ruhában könny jól kinézni! De látnál anélkül! Megmondom én neked, hol vannak a problémás helyeim! Hát például a tükör el tt. Mihelyt odalépek, menten észreveszem, hogy hoppá, itt egy narancsb r, ott egy hurka, amott egy ránc vagy két ödéma. Aztán a kád is problémás hely, amikor belefekszem, és kiszorítom a vizet. – Jaj, anya, valamennyi vízkiszorítás mindenkinél normális, már Arkhimédész megmondta! – szólt Aetna, koszorúdíszt akasztva a karácsonyfa egyik ágára. A mellette nyújtózkodó Rosco éppen egy Uly-fejes üveggömböt rakott a magasba. Bökken a Boldogult portréjával ékített sztaniolba burkolt pralinékat aggatta a t level re, olykor bekapott egyet-egyet. Bridge a csúcsdíszt próbálta a legfels ágra illeszteni. Széke megbillent. Hudson megtartotta társát, míg az a fa tetejére t zte a fekete ruhás, gyászfátylas, aranyszárnyú angyalt.

189

– Bármit mondjon is Arkhimédész, a kád akkor is problémás hely! – szögezte le Geneva. – Elterülsz benne, aztán szörnyülködve nézed, ahogy a víz ide-oda himbálja a melleidet, mint a bójákat. Bármennyit súlyzózol, MP-ben a mellszöveted elsorvad, hiszen már alig termelsz ösztrogént. A víz alatti részeid hullaszín nek látszanak, a térded ráncos, holott naponta kétszer bekened! Problémás hely továbbá a gardróbod. Amikor a húsz évvel ezel tti ruhádért nyúlnál, és mégse teszed, mivel abban már komikusan festenél. Felvennéd a t sarkú cip t, csakhogy elég lenne egy rossz lépés a lábtöréshez, mert a bokádat oszteoporózis porlasztja... – Jaj, anya! – nyögte Aetna. Nagynénje által készített lovasfigurát tartott a kezében. A paripa nyergében ül , nagy kalapos, köpcös cowboyt Valdus ihlette. – Ezek tények! – szögezte le az anyja. – Most igazán nem panaszkodhatsz, hogy tabusítanék! Problémás hely továbbá a konditerem, mert körülötted majdnem mindenki fiatal, feszes és könnyen kap leveg t ugrálás közben! Annál is problémásabb, mert úgy érzed, még tegnap is ultrafitt voltál és gumilabdaként pattogó. Problémás hely az ágyad is, amelyben egyedül alszol, és szerinted ez abszolút normális, nem úgy, mint az, ha eszedbe jut, hogy ebben a melodrámai korban is lehetnél szerelmes, pláne szexelhetnél! Ett l egyszer en kiráz a hideg, még az ágyból is! – Drágám, szedjél Prozacot! – tanácsolta Uly Özvegye. – Nekem sose voltak ilyen ny geim. – Édesem, ezek olyan értelmiségi-n -gondok szerintem – vélekedett Valdus. – Túl sok id d van azon agyalni, mi zajlik a szervezetedben. – Ezt éppen te mondod, bátyus?! Te folyton a szervezeted rezdüléseit kémleled! – Én betegségek után kémlelek benne, pusztán éberségb l!

190

Amir l te jajongsz, az viszont normális és természetes! Mindenkivel megesik, aki megéri. Így fogd fel. Még rengeteg id d van a halálig. Már nem lógnak rajtad a kölykök, férj se szívja a véredet. Szabad vagy. – És mihez kezdjek az átkozott szabadságommal?! Megmondanád? – Akarsz bungee jumping bérletet karácsonyra? Vízbe lógással? – kérdezte Aetna. – Vagy például megtanulhatnál helikoptert vezetni. S t: mit szólnál a paplanerny zéshez? Felfedezhetnéd a Keleti-sarkot. Vagy a Nyugatit. Sajnos a többit réges-rég felfedezték el led. De ezek legalább nem olyan hideg sarkok. – Ha mégis elmarad a sarkkutató expedíció, kidolgozhatna egy jégen járási módszert. Az most roppant jól jönne – ajánlotta Hudson. Imogen a fejéhez kapott. – Jaj, most jut eszembe Drága Ulym téli traktora! Kipróbálod, Geneva? Téphetnél vele a jégmez n, mint a hétördög! Rosco lecsapott: – Az a traktor elmegy a jégen? – Szöges gumikkal?! Még szép! Életem Napsugara konstruálta, télen mindig azzal megyünk az erd be vadat etetni, fát gy jteni. Drága Ulym még a befagyott tóra is ráment vele! Imádott férfi lenni! Egyszer sajnos be is szakadt alatta a jég, de persze kimászott. A trakit meg olvadás után mentette ki a vízl. Egyébként hugicám, ha annyira unatkozol, a szélkakast is beolajozhatnád a tet n. Egy százasba, hogy befagyott! A vadetet be is vihetnél szénát, kukoricát. – Ki mondta nektek, hogy retardáltra unom magam? – érdekl dött a menopauzás. – Te magad. Talán nem tetszenek a tippjeink? – De hát nekem van munkám, felel sségteljes...

191

Aetna közbeszólt: – Err l akartalak kérdezni. Életmód magazint vezetsz egy országos tévében. Te adsz tanácsokat több millió embernek. Például a menopauzájukat illet en. – Miért kell ezt kimondani? Legyen elég az MP! Ami a munkámat illeti, belefásultam, mint a Mikulás. Hiába vagyok a sorom szerkeszt je is, valójában a producer mondja meg, mi legyen a téma, mégpedig aszerint, melyik wellnesshotel, termálfürd , kencegyáros, cucctervez , filmes, könyves, satöbbis fizet a reklámozásért. Habár a csatorna vezet i esküsznek rá, hogy a néz kért élnek, igazából nem a néz i igények alakítják a m sort, hanem az eladásiak. Ez ám az abszurd, nem a békehadtest! Az MP nem bombaüzlet, a kozmetikai cégek tizenkét éves modellekkel reklámozzák ránctalanító szereiket, hiszen egy magamkorú n t korongecsettel is hiába mázolnának velük. A gyógyszeripar sem ugrott rá az MP-ben rejl lehet ségre. Nos, igyekszem hiteles dokikat megszólaltatni a m soromban, ám a kulisszák mögött élethalálharc folyik, engem is ezerfel l mószerolnak, habár a torokfeltép s küzdelmet nem tekintem egészséges versenynek. A tévézés véletlenül sem a tájékoztatásról, csakis a vásároltatásról szól. Ami Nagy Puszi társasági lapjait illeti, azok bizonyos csatornák m sorait, önkreált celebjeit sulykolják az agyakba, és vicces módon még az olvasók fizetnek a nekik szóló reklámért. Vahina felnézett a lapozgatásból: – Ha annyira nem bírod a Szexbabást, miért nevezel Nagy Puszinak, mint ? Továbbá nem kéne fikázni a magazinomat, ugyanis abból m vel döm és informálódom! – Le se tagadhatnád. Ennyit a sajtó magasztos világáról – legyintett Geneva. – Miért nem szóltál, hogy orvosságra van szükséged? – kérdezte Imogen. – Ne is tör dj a gyógyszeriparral! Drága Uly jól

192

mondta: az a méregkever k gyülekez helye! F ben, fában orvosság, ez legyen a mottód! Reggel felhozom neked a pincéb l Uly Papa Füveskönyvét, abban megtalálod bajaid ellenszerét. – Te most humorizálsz velem? Uly Papa honnan hallott volna az MP-sújtott n k kínjairól, ha te simán átestél rajta? Miért kutyult volna b rhersegés elleni szert, példának okáért? Tudniillik az ösztrogénszint csökkenése az egykor selymes b rt smirglisre szárítja. Na, erre mit f zött Uly? – Nem tudom pontosan, de van valamije. A korosztályodbéliek mindig is nagyon vitték t le. Manapság is sokan keresik a f zeteit, ám úgy döntöttem, nem adogatom el Drága Ulym páratlan hagyatékát. Valdus felélénkült: – Te meg rizted a sógor kutyulékait? Bocsánat, ez hülye kérdés volt. Nos, emlékszem egy esetre: sok évvel ezel tt egy házaspár vett t le ezt-azt. Otthon aztán összekeverték a szereket. A férj csontig megkopaszodott, az asszony lába és vénuszdombja pedig oly bozontos lett, mint Micimackó. Van még a jóféle fürtösít l? Mostanában mintha gyérülne a tollam. Geneva fivére csigás hajkoronájára meredt, és elhúzta a száját: – Ezzel még a hímoroszlánt is leb gethetnéd. Na de itt vagyok én! A rohadalom MP idézi el a n k kopaszodását. F a prevenció! Tehát a kutyulék az enyém! – Ej, gyerekek, nem kell összeveszni! – nevetett Boldogultné. – Ha netán nincs elegend hajs rít a lenti stelázsin, akkor készítünk néhány adaggal Uly Papa Füveskönyvéb l! Aetna, drágám, szerintem a te bajodra is akad ott orvosság. A lány meghökkent: – Mi bajom van, Imogen? – Oly tanácstalannak látlak, kicsikém! – És a kutyuléktól tanácsos lesz? – firtatta Hudson.

193

Uly Özvegye elkomorult. – Elég volt a kutyulékozásból! Tituláljuk f zetnek, párlatnak vagy gyógyírnak Éltet Napsugaram alkotásait! Világos, hogy Aetna a Tétova Aráknak nevezett készítményre szorul! A férfi vállat vont. – Igyon bel le, ha nem áll le t le a veséje. – Miért állna le? – Több efféle üggyel találkoztam a praxisban. Mindannyiszor azért hívtak zsarut, mert a háziszer-használónak leállt a veséje, májkómába esett, megvakult vagy kipukkant a nyel csöve. Az özvegy megvet en legyintett: – Városi puhányok! Aetna az anyjára nézett: – A puhányról jut eszembe! Miért mondtad, hogy a mammográfián kifogásolták a fájdalomt résedet? – Szóvá tettem, hogy a vizsgálathoz az amúgy gömbölyded szervet papírvékonyra lapítják két üveglemez között, amelyeken hemzsegnek az el ttem röntgenezett n k százezreinek bacilusai, és a jéghideg üveglapokat még rá is satuzzák a védtelen mellemre! Tudd meg, az orgazmus kellemesebb! Csak hát! Ha egy bizonyos életkor fölött problémázol valamin, vagy egyszeen csak analizálsz egy témát, menten hisztérikának nyilvánítanak. – Beszélhetnél err l a m sorodban. Lehetne változtatni az emberek felfogásán. Sokan csak azért viselkednek faragatlanul, mert nem ismernek vagy nem értenek helyzeteket, dolgokat. – Ó, és még hányféle okból! Számosszor csevegtem err l a sorom pszichológusaival. A n búvároktól tudtam meg halálpontosan, mire számítsak MP-m fajban. Némelyikük hormonpótlást ajánlott, a többiek úgy vélték, azzal csak egy csomó komplikációt zúdítanék magamra.

194

– Szerintem igenis be kéne pasiznod – jegyezte meg Valdus, fanyar vigyorral kortyolgatva sherryjét. – Lenne kivel kártyázni, masszírozhatnátok egymást, mehetnének állatkertbe, fürd be, elnyomhatnád az ipsét. – Mi az? Te valami Tökéletes élet a menopauzában cím brosúra volnál? Kiüt a guta t led! – Üssön ki! – vont vállat fivére. – Okos szóra úgyse hallgatsz. – Te viszont hallgass ide, bátyus! A prosztatológussal is cseréltem eszmét! Jársz te évente dülmirigysz résre?! Agonius felkacagott: – Évente?! Úgyszólván naponta sz retem a dülmirigyemet! Azt hiszed, felkészületlen vagyok? Nekem akarsz újat mondani bármilyen betegségr l? Még n i bajban is lepipállak! Nekem már petefészek-gyulladásom is volt! – Mi most átmegyünk a Jane Austen Szalonba, a másik karifához – jelentette be Aetna, a kiürült dobozokra mutatva. De nem oda nézett, hanem Rosco zöldbe játszó szemébe, melynek színe harmonizált a koromfoltos zöld garbóval, a férfi pedig t nézte, zavarkelt tekintettel. Imogen felugrott ültéb l. – Jaj, várjatok! Még nem adtam oda az angyalhajat és az ég sort! Térült-fordult, el hozta a hiányzó ékességeket. A sudár férfiak a kicsinosított t level köré tekerték a szálldosóan puha, aranysz ke fürtökb l készült angyalhaj-girlandot. Az ágakra csíptették a kék, zöld, sárga, fehér és piros szín , kanócban végz emberfejeket formázó villanyos gyertyákat, és közben sokat nevettek. Imogen felragadott egy sárgaréz csengetty t, lekapcsolta a csillárokat. A sötétben csupán a kandallóban lobogó lángok villództak.

195

Megcsendült az ünnepi harang, és a tarka gyertyafüzér bekapcsolt. A leveg megtelt friss, gyantás feny illattal. A fa ágain borzongás futott keresztül, meghintáztatva az üveggömböket. Az angyalfürtök meglebbentek, az asztalra tett csengetty továbbra is csilingelt. Az Uly-arcmásos papírba göngyölt, saját készítés pralinék egyike leemel dött a mellmagasságú ágról, a sztaniol lebomlott róla s a sz nyegre hullott. A konyakos krémmel töltött csokoládé feljebb siklott, átúszott a szobán, és elt nt a szembeni falon át. – Mi volt ez?! – krákogta Vahina, lecsapva a társasági lapot. – H ha, ez ám a dögös trükk! – sivalgott Kis Puszi. – Hogyan kell csinálni? – Láttátok a bácsit? – lehelte Dilinkó áhítatosan. – Milyen bácsit? Beszélsz hülyeséget! – morrant Nagy Puszi. Valdus fejcsóválva nézett a praliné után. – Uly sógor, én figyelmeztettelek! Máris hívatjuk a médiumot! Geneva felcsattant: – Hé, hé! A médium nem sintér! Imogen tágra nyílt szemmel nézett Bostonra: – Maga látta az én Ulymat?! Még nincs is éjfél! – Hát hiszen itt volt! A bácsi a ravatalról. Leszedte a csokit a fáról, kibontotta, bekapta, és elsuhant vele. Bökken széttárt karral, egyik lábát hátranyújtva bemutatta a suhanást. Hudson magasra vonta szemöldökét: – Eszerint komolyan vehetem a szellemjárásra vonatkozó utalásokat? Bridge hátrébb lökte fején a kalózkalapot.

196

– Akkor sem adom a ruhámat, ha a gazdája személyesen jön érte! – közölte harcra készen. – Menjünk át a Jane Austen Szalonba! – javallotta Aetna.

Vahina megvet en ásított, nyújtózkodott. – Na, ebb l nekem elég! – közölte. – Mi most lefekszünk Minával. Mégpedig ama sivár cellába, amit senki nem volt hajlandó elcserélni velünk. Nem tudom, f tés van-e, hiszen jóformán sz nyeg sincs. Ha reggelre halálra fagynánk, már kés lesz, senkinek ne legyen lelkifurdalása! – Nem lesz – ígérték többen is, spontán kórussá alakultan. – Anyu, én még fenn akarok maradni! Nem vagyok álmos! – nyafogott Mina. – Segítek karifát díszíteni a másik nappaliban! – Jegyezd meg újra: te nem vagy rabszolga! – Gondolkoztam ezen, anyu! Nem is rabszolgaság! Mindenki szívesen csinálja! Egyfolytában vigyorognak közben! – Meg persze g zer vel folyik a szemezés, flörtölés, véletlen összedörgöl dzés, látom ám! De én nem hagylak téged megrontani! Ágyba mész! – Nem megyek! – toppantott Kis Puszi. – Mi bajod a flörtöléssel? – érdekl dött Geneva. – Te is voltál fiatal! – Eddig neked is csípte a szemedet, amit a Szexbabás meg a lányod m vel! Máris te lettél a legjobb anyós? – Nos, nem lettem. Érted nem vagyok odáig. Ez sincs lebetonozva, tehetsz ellene. – Engem már meg is kedvelt, mama? – örvendezett Hudson. A fotelban kuporgó Geneva hirtelen félrefordult, arcát a támlába temette. Válla remegett. 197

– Ne sírjon, anyuka! – kérlelte a férfi. Vahina csíp re tett kézzel, disznóöl tekintettel mérte végig a cinikus népséget. – Csak tudnám, mi baja van velem mindenkinek!? Mivel osztom meg az embereket? – nyögte tragikus intonációval. – Engem nem oszt meg, Nagy Puszi, én abszolút osztatlanul érzek – tudatta vele Rosco. A n toppantott: – Akkor most elhúzok aludni! Aztán majd kiderül, mire mennek nélkülem! Aetna hangosan merengett: – Vajon Shakespeare elt dött-e azon, mi történnék, ha Jágó bedurcáltan kirohanna Otelló életéb l, s nem kavarna tovább? A dráma harmóniába fulladt volna. – Belegondolni is irtózat – borzongott a férfi. Vahina dübörg léptekkel levonult a színr l. Mina vonakodva indult utána. Hamarosan magukra vágták a zárkaajtót. Imogen sherryt töltött a hátrahagyottaknak. Szájukhoz emelték a poharat. Geneva Roscóra fintorgott, már-már mosolyfélével. Újfent megdöndült a cellaajtó. Valdus félrenyelte az italt. Imogen hátba veregette a fuldoklót, majd keresztet vetett, miként ördög zéskor szokásos. London tenyere a kardmarkolatra simult. Feldübörögtek a katonás léptek, ezúttal visszafelé. Nagy és Kis Puszi egyszerre toppant a szalonba. Rendkívül komor arckifejezést viseltek, a királylány és a vámpír holmiját vonszolták maguk után, akár valami pestises hullákat. A trónvárományos kisasszony hátizsákja az anya jobb vállán lógott. Ezt egy rándítással lelökte onnan. Utálkozva elpöckölte kezéb l a ruhákat.

198

– Még csak ki se takarítottak a szutyok cellában! Ez a sok szarság az ágy alatt hevert! Nekünk nem kell! – közölte felbbrend en. Csettintett az ujjaival. E jelre mindketten magasba fúrták az orrukat, egyszerre sarkon fordultak, és kimasíroztak az ajtón. Néhány tenyér összeüt dött. Újabb adag sherryk fogytak. A zárkaajtó bevágódott. Hudson felvette a padlóról a hátizsákot. Kinyitotta, belekukucskált, és felujjongott: – Íme, az Anibal fiúk zsákmánya! A sz nyegre rázta a bankókat. London hangos nyeldeklés közepette, vigyorogva leste a pénzhullást. Iratok, mobiltelefonok, egyebek is potyogtak a táskából. Néhány lottócédula is kiesett. A zsetones végén összenéztek. Hudson némileg gyorsabbnak bizonyult társánál. – Hol hagytuk Horner cuccát? – kérdezte. Uly Özvegye a dallamosan hortyogó Mikulás pamlagja mögé mutatott: – Ha a géppisztolyos táskát keresi, az ott van hátul, az apácával. Tudnia kell, hogy az a n itt persona non grata! Rosco el hozta mindkett t. Hevesen megcsókolta a rég nem látott szexbabát. Meghajoltatta Geneva felé, s bemutatást celebrált: – Drága mama, ezt a zárdaszüzet szántuk közös barátunk vigaszául. Wilsonnak ugyanis napokon belül bekötik a fejét. Ilyenkor a búcsúbuli vendégei tréfás dolgokat visznek ajándékba a kárvallottnak. Mi valahogy itt kötöttünk ki a tréfás dolgunkkal. Szent Anyám, Geneva, két feln tt gyermek áldozatos édesanyja, és menopauza-károsult. Beszélgessenek rólam, ha jobb téma nem jut eszükbe. Nekem más dolgom van. Elhajította a szexbabát. A sportszatyor mélyébe vájva el -

199

húzta a diplomatatáskát. Kipattintotta a zárat, felnyitotta a fedelet. Pislogás nélkül gyönyörködött a pénzkötegekben. Aztán Londonra nézett. – Mit szólnál, ha visszavonulnánk egy csendes karibi szigetre? – puhatolta ábrándosan. – Ennyi léb l elszivarozgatnánk néhány emberölt n át. – Amíg Horner ránk nem talál – vigyorgott a kalóz. Rosco lecsapta a táskafedelet. – Oké, akkor most beijedtünk. Szépen beszolgáltatjuk a dellát a jardon. Hornert személyesen akarom elkapni! – Ahogy én is. Hudson a ház úrn jéhez fordult: – Hova tehetnénk a tengersok lóvét? – Ennyi pénz sehol sincs biztonságban – vélte Valdus. – Ennyivel már kiszállhatnék a média fert s világából – álmodozott Geneva. – Felvarrathatnám a ráncaimat. – Most is van annyid, hogy mindezt megtehesd – jelezte Imogen. – Igaz. Miért is nem tettem meg?! Például megtarthatnánk bel le Aetna lagziját a proffal. – Nem lesz lagzi a proffal! – jelentette ki Rosco. – A tétova ara észhez tért. A lány felsóhajtott: – Lenne szíves a proffal is közölni? – Szolidáris vagyok a fajtámmal. Segítettem meghozni a döntést, ám közölnie önnek kell. Fenébe! – El rehajolt, szájon csókolta Aetnát. Nem ütközött ellenállásba, habár a szemlél k fel l hallott néhány hördülést. Hamar befejezte a szertartást, a közönségre tekintettel. Felegyenesedve így folytatta: – Te mondod meg neki! – Mi folyik itt? – érdekl dött London.

200

– Szakítást forralunk – tájékoztatta Hudson. Aetna a kezét nyújtotta: – Gyere, Szexbabás. Mutatok egy tuti dugihelyet a lóvénak! k ketten elvonultak a pénzes táskákkal. A többiek átballagtak a Jane Austen Szalonba, a másik karácsonyfához, amely még díszítetlenül búsongott. A ritmikusan hortyogó Mikulás tovább enerválódott a pamlagon.

A korosabb évjáratok is kedvet kaptak a faöltöztetéshez. A padlótól mennyezetig ér , karácsonyi t level örömmel fogadta a csinosítgatást. Ágaira feny gallyból és szalmából font koszorúcskák és falapokból készült figurák kerültek. Utóbbiak Boldogult Ulyt ábrázolták traktoron, motoron, sílécen, kenuban, ejt erny vel és gyalog. A kézzel megfestett, lapos faragványok a naiv m vészet ama stíluságát képviselték, amely a testet oldalnézetb l, az arcot szemb l mutatja be, sajátosan artisztikus atmoszférát teremtve. Színes üveggömböket is aggattak az ünnepi nyitvaterm re. Ezek többsége a Ház Néhai Urának jellegzetes vonásait örökítette meg, némelyiken Imogen hajkoszorúval szegélyezett arca, Valdus fürtös feje díszlett, másokon az ápolt orcájú Geneva, vagy az ábrándos Olivo képmása ékeskedett. Akadt néhány Aetna-portrés üveggömb is. A fest gondosan kidolgozta a sötétkék szemek óriásságát, csillámosságát. A hangsúlyos szempár mellett eltörpült az orr és a száj. A modell nem vette zokon az aránytalanságot. Nemrég került el a táskaeldugó akcióból, felettébb zavartnak rémlett, ajkairól elt nt a rúzsozás. Ám az élénk narancspiros szín szépíszer nem veszett el, anyag lévén, csupáncsak átkerült Hud201

sonra. A férfin belül f leg a szájára, némiképp másítva annak kontúrján. Jutott bel le a homlokra, az orcákra, az orrhegyre, de még a nyakra is. Máshova nem jutott, vagy a közelebbi ismerkedés egyel re a fels bb régióra korlátozódott. Aetna észrevette az árulkodó nyomokat, miként a feny fát körbeállók is. Egy emberként lepték meg a gyanútlan Roscót, zsebkend t nyújtva felé. Imogen levendulaillatú, patyolat keszken je fekete szegélyes vászonból készült, a többieké papírból. Bökken é jórészt m szálas volt, rendszeres használatról tanúskodott; egyik sarkában az Örök Szeretet Gondozóház körpecsétje virult. A megkínált értetlenül bámulta a tapintatosan – lesütött szemmel, dugott mozdulattal – felé nyújtogatott orrkend ket. Végre kapcsolt, elvette Aetnáét, az arca elé tartott egy üveggömböt, bemozgatta annak – két Uly-portré közötti – tükröz s részét, és nyomtalanította magát. A lány érzékelte magán rokonai firtató tekintetét. – Mi van? Mit néztek? – kérdezte. – Csak gyakoroltuk a szabadstílusú rúzsozást. – A sminkolimpiára készülünk – bólogatott Hudson. Geneva megkopogtatta a szemfogát a körme hegyével: – Életemben el ször történik velem: arra figyelmeztetek egy férfit, hogy rúzsos a foga! Nagyon remélem, hogy a ruhája alatt nincsenek rúzsnyomok, Szexbabás! Ugyanis a lányom még mindig egy másik pasas menyasszonya! London nem várt választ, felrántotta Rosco pulóverét, hogy saját szemével gy djék meg a hasi tájék és a mellkas makulátlanságáról. – Magadnál vagy?! Érdekel a többi részem is? – hüledezett a vizsgálat tárgya. Csúfondáros gesztussal megoldotta övcsatját. A nadrágnyitást csak bejelezte, nem hajtotta végre. – Bemelegedtél, cimbora? Régebben nem m veltél ilyeneket.

202

– Régebben te sem. Szerintem súlyos állapotban vagy. Megbabonáztak, vagy mi ütött beléd? Nem kellett volna idejönnünk. – Sorsszer volt, hogy idejöttünk. Gondolj bele! Az Anibal fiúk, a Mikulás és mi ugyanabban a plázában jártunk, Aetna is a városban lakik... – Na de akkor miért nem ott rohantunk egymásba? Miért kellett ennyit furikázni? Pláne jégviharban? Csöppet se logikus! – háborgott a kalóz. A lányhoz fordult. – Melyik utcában lakik? – A Rózsabogárban. – Tessék! – rikkantott London. – Az ugyan kinn van a város szélén, de onnan kétutcányira él a keresztanyám! Ott is bármikor találkozhattatok volna! Hudson összevonta szemöldökét. – Hányszor jártam a keresztanyádnál? A létezésér l se tudtam! Dilinkó boldog mosollyal a homlokára csapott: – Azért kellett idejönnünk, mert én meg nem a ti városotokban lakok! Hogy megismerjük egymást, és barátok legyünk! Aetna ránézett. Rövid töprengés után felnyögött. – Te jó ég! Azt beszéltük meg az Otthondokival, hogy hamarosan visszahív! Ez még estefelé volt. Hol a telefonom? – Kikapcsoltad – emlékeztette az anyja. – Hála az égnek, így is épp eleget leltároztunk a proffal. – A konyhában láttam, az ablakpárkányon – mondta Imogen. A lány elrohant. Boston pánikba esett. Kezét tördelve toporgott. – Nem megyek vissza! – kiabálta. – Nem kell felhívni az Otthondokit, mert nem megyek vissza! Nem megyek! – Nyugi, Dilinkó! Most úgyse tudnának érted jönni – vi-

203

gasztalta Hudson. – Hallottad a tévében: még a gépmadár se jár. – Na de mi lesz, ha tankot küldenek értem? Habár azt is tudom vezetni, talán még a nagy, hatalmas ment helcsivel is bírnék röpködni! És ha másnak is van téli traktora, nem csak Uly bácsinak, és értem jönnek vele? – Amíg nem aktuális, nincs probléma – legyintett Bridge. Aetna visszatért a telefonjával. Az életre keltett készülék zajosan fogadta a beözönl üzeneteket, hívásinformációkat. – Otthondoki háromszor keresett. Troja kicsivel többször – jelentette a lány, böngészve a ketyerét. Lázasan nyomkodta a gördít billenty t. – Barátn , barátn , másik barátn . Jé, te ki lehetsz? Apa is keresett. Úgy látszik, tényleg karácsony van. Olivo is szólt volna hozzám. Kés re jár. Majd holnap visszahívok mindenkit. Átnézte, ismertette az üzeneteket. – Otthondoki írta, hogy saját érdekünkben zárjuk be Bostont. A következ sms-ben azt kéri, lazítsunk a szigoron. A harmadikban értesít: döbbenetes fejlemény! – Dilinkóra nézett: – Mondd csak, százas ez a doki? – Azt kérdezed, buggyant-e? Hát, id nként elég furán viselkedik, olyan, mintha testen kívül volna, máskor meg kurjongat, hogy azért van nálunk, mert semmi másra nem jó, volt az évfolyamutolsó, egy toplúzer, egy antiász. Ilyenkor be szokott venni a mi gyógyszereinkb l, és akkor megint lelassul. A rendel jében van egy számítógép, pucér n néniket nézeget benne, meg levelezget velük, és azt írja magáról, hogy pilóta, bujkáló nöz , olajbáró, meg ilyenek, és azt hiszi, nem tudjuk a szélhámozást. Néha nem jön egy hétig, aztán azt mondja, iszappapoláson volt, de ez nem igaz, mert az iszappapolástól nem lesz kiszívott a nyaka, és a napszemüveg sem sül rá az arcára, de nem szereti, ha kérdezzük, elaludt-e benne a napon.

204

– Jó doki lehet. Mi a szakterülete? – érdekl dött Valdus. Aetna figyelme elkalandozott az üzenetei között. Trojáéit nem olvasta fel, azok egy része a gyertyakoppantó hollétét firtatta. E probléma megoldódása után kérdésessé vált a bornyitó szerkezet tartózkodási helye. A lány belátta: túl alaposan takarít, ezen majd lazítania kell. Gyermekkori barátn je szellemjárásos, boldog karácsonyt kívánt. A másik kebelbéli azt írta, kivetette kártyán a jöv t, Aetna különös id szak el tt áll, a részleteket majd szóban átfecsegik, addig is fokozottan vigyázzon magára. A szexpilótafeleség elárulta, hogy várandós, viszont lövése sincs, ki az apa: a biszex repül s vagy a maratoni udvarló? A negyedik barátn csupán egy webcímet küldött, tizenkét darab vigyorpiktogram kíséretében. Aetna felcsapta laptopja fedelét. Kisvártatva ezt olvasta egy magazin oldalán: Minden, amit a /moderál/tatásról tudni szeretnél. A /moderál/tatás nagyon fontos a babának, mert egészséges. Az anyáknak nem szabad félteniük a /moderál/üket a /moderál/tatástól, az anyatej /moderál/ása elengedhetetlen. /moderál/tatás el tt le kell mosni a /moderál/bimbókat. Ha a baba nem /moderál/ja ki az összes tejet a /moderál/ l, igénybe kell venni a fej készüléket, amelynek használata megel zi a /moderál/gyulladást, serkenti a tejtermelést, ily módon tehát el segíti a folyamatos /moderál/tatást. Ha mégis begyullad a /moderál/, tegyünk rá /moderál/ókás véd harangot, így /moderál/tassunk. Theodora Lavin, a Paganini Zeneház világhír /moderál/ránja üzeni az anyáknak, hogy feltétlenül /moderál/tassák kicsinyeiket, hiszen még házi kedvenceink is így tesznek, a kutyatej /moderál/ ása védetté teszi a kölyköket a betegségekkel, például a /moderál/ornyicával szemben, de persze a véd -

205

oltások is rettent fontosak. A lány végigsírta az utolsó bekezdést. Zokogása érdekl ket vonzott köré. Mindnyájan átböngészték a megnevelt szöveget. Aetna és Rosco egymás könnyeit szárítgatta. – F az erény és a szemérem! – kuncogott Geneva. – Ilyen egy jótársasági weboldal. Valdus a fejét csóválta: – Hát ez /moderál/be vágott! Imogen hozta az ég sort és az angyalhajfürtöket. A sudár férfiak elvégezték a végs simításokat. A szépre díszített t level n felragyogtak a karácsonytarka izzók, a csengetty magától megkondult az asztalon. A csillárfények kialudtak, a kandallóban parázsló t z lángra lobbant. Az asztali bongattyú elhallgatott. Az ingaóra rázendített antik szekrényében. Tizenkét ütéssel jelezte a szellemid beálltát.

Fehér leples, sovány n alak t nt fel a kandallónál. Kezét tördelve le-föl járkált, olykor térdre roskadt, imához. Derékig ér , fekete haja id nként teljesen meg szült, majd újra visszasötétült. Földig ér inge hol elpiszkolódott, hol fehérre tisztult. A karácsonyfát csodáló vendégek háttal álltak neki, egyedül Imogen láthatta a kísértetet. Igyekezett oda se nézni, nehogy felhívja rá a többiek, kivált – a médiummal riogató – Valdus figyelmét. Aetna mégis észlelt valamit. Elfordult a pazar angyalfától, és megpillantotta a szellemet. sem akarta felzaklatni a társaságot. Csupán néhány apróbb mimikai izmával jelezte nagy206

nénjének, hogy látja a közös ismer st. Az özvegy úgy tett, mintha nem értené a közlend t. Értetlenked bámulására válaszul a lány tovább jelezgetett az arcizmaival, egyre többel, mind intenzívebben. Imogen tenyerét a bal mellére simítva, tágra nyílt szemmel hajolt felé. Arcáról döbbenet áradt: nem értem, mi lelt, kuzinom! A már-már grimaszoló Aetnáéról pedig ez: ne szeniliskedj, nézz már oda! Ott járkál a Befalazott N ! Vagyis a szelleme. A kínosodó helyzetet tovább tetézte a szerzetes felbukkanása. A csuhás megállt a kandallónál, a tenyerén tartott imádságoskönyv fölé hajolt, mormolva olvasott. Aetna arcjátéka fergetegesre élénkült. Uly Özvegye nem és nem akarta érteni, mi ütött a kuzinba. Geneva felneszelt a köztük zajló metakommunikációra. A testnyelv-fordításra kiképzett nyomozók is felfigyeltek rájuk. Ezt észlelvén mindketten ártatlanul lebámultak a sz nyegre, visszagyönyörödtek az ég füzéres, angyalhajas t level re, a tulajdon körmükre. Rosco megfordult. Szólni kívánt, hogy kísértetet lát, mint még soha, s t nem is egyet, ám hangja a torkában szorult. Mutogatással igyekezett értésre adni a látomást. Többen követték példáját. Boldogultné a nyakát nyújtogatva érdekl dött: – Mi van? Történt valami? Aetna ellazította mimikáját, és megszólalt:. – Nem titkolhatod tovább. Látják. – Micsodát? Mit látnak? Nem szedtem le valahol a pókhálót? Repedéses a plafon? Valdus is szemügyre vette a jelenéseket. Rosszallóan sóhajtott:

207

– Na, ütött a szellemóra! Megint kezd dik! Hányszor kértelek téged és Ulyt, hogy ne zaklassatok fel ilyesmivel? – Milyesmivel, drágám? – nyögte Imogen. Végignézett a jobbára h déses arcokon. – De hát mi ütött belétek? Mindnyájan meghibbantatok? – Miért van hálóingben a n néni? – kérdezte Boston. – Miért térdepel annyit? Rossz volt? Azért sír? Milyen klafa színváltós a haja! Másmilyen színbe nem tud váltani? – a fehér leples n szelleme, akit a kísértetbizniszr l ábrándozó Vahinának nem is kéne felfogadnia, mivel már eleve itt van. A hölgy a tizenhatodik században élt e falak között. Megszegte házassági esküjét, ezért a férje befalaztatta t a pincében – mesélte Aetna. – Hogyan szegik meg a házassági esküt? – firtatta Bökken . – Azt ígérte a profnak, hogy hozzámegy, de közben Rosco úgy nézett rá, mint én a pralinéra, és aztán is viszonozni kezdte a csokiolvasztó nézést? – Ki válaszol? – kérdezte Hudson. A lány fejrázása láttán folytatta: – A fehér ruhás hölgy nyilván nem szerelmi házasságot kötött, vagy ha igen, nem volt alapos az a szerelem. Épp ezért huss, elmúlt. Akkor a hölgy szívében rettent hideg lett, ám egy napon összetalálkozott egy... khm... lovaggal, és... Aetna visszavette a szót: – A hölgy megingott. Vándorszínészek jártak a városban, férje megvendégelte házukban a társulatot, és neki megtetszett az egyik csep rágó. A vonzalom kitudódott, a hiúságában sértett, haragvó hitves mindörökre befalaztatta asszonyát. – Hát a pap bácsi? Megrontotta a kisfiúkat a kórusból? Láttam a tévében ilyet! Utána kérdezgettem a gondozókat: hogyan csinálják a megrontást? Azt válaszolták, mostantól csak a vetélked ket nézhetem. – Valamikor rendházként szolgált az épület. Az itt él szer-

208

zetesek egy viharos téli estén befogadtak két utazót, elszállásolták ket a pincében. Hamarosan fegyveresek törték rájuk a kaput. A befogadottakat keresték, mivel azok elrabolták uruk ékm vét, egy arany koponyát. A rendf nök kijelentette: nem járt itt senki, arany koponya sincs a házban. A katonák végigkutatták az épületet, a pincét is felforgatták. Sem a rablókat, sem a kincset nem találták. Tömérdek koponyát leltek a csonttárban, egyik sem volt aranyból. Azóta is sokan érdekl dtek az értékes halálfej iránt. Engem is izgat a talány. London töpreng n megdörzsölte az állát. – Volt a pincének másik kijárata? Másképp nem lehetett elnni onnan. Minden titoknak van nyitja. A kandallónál imádkozó szerzetes becsukta könyvét, és a csuhaujjba lökte. Kétfel l az álla alá nyúlt, leemelte a fejét, és ünnepélyesen maga elé tartotta. Arcb re elfolyósodott, akár az olvadó viasz, és meztelen lábfejére csöpögött. A visszamaradt halálfej vakítóra fehérült, aztán bearanyozódott, még vakítóbban. A csuhás elfoszlott. Lehajtott fej , kámzsás szerzetesek vonultak át a szalonon. A bútorokat nem kerülgették, számukra nem voltak útban. Elntek a falon át, kántálásuk sokáig visszhangzott. – Százféle történet kering azóta is – tudatta Aetna. – Uly bácsit is izgatta a história. – Ja, emlékszem – bólintott Valdus félig behunyt szemmel. – Éppen itt agonizáltam a gyulladt vesemedencémmel, legalábbis azt hittem, haldoklom, de végül valahogy felépültem. Tengersok vizet kellett volna innom, vesetisztítás végett. Imogen az ágyam mellé tette a vizespalackot és a poharat, karnyújtásnyira t lem. Csakhogy a sógor veszekedetten ásott a pincében. Olyannyira, hogy az épület is belerázkódott. És minden egyes rázkódásnál arrébb döccent a vizem az asztalkán.

209

Hiába nyúltam, s t nyújtóztam utána, nem értem el. Halálos veszélyben voltam! – Miért nem ültél fel, hogy elérjed? – csodálkozott Boston. Agonius felnyitotta az egyik szemét. A másikat félárbocon hagyta: – Haldokoltál te már, öcsém?! – Megmutatod, hogyan kell? – Helyreigazítalak, Valdus! – közölte Imogen. – Drága Uly nem ásta fel a pincét, csak felfedezett egy rejtekajtót, és azt igyekezett szabaddá tenni! De aztán nagyon sebesen vissza kellett falaznia, ugyanis beömlött a víz. Szerintem azért döcögött odébb a poharad, mert az áradat iparkodott kimosni az alapot! Emiatt rengett az épület. – Sikerült a házmentés? – kérdezte Geneva. Többen rámeredtek. – Szerinted? – puhatolta Aetna. – Bevette az agyfényesít pirulát, anyuka? – aggodalmaskodott Rosco. Az asszony két ujjal felpeckelte a bal szemhéját, jelezvén: félig alszik már. Újfent a sherrys palackot pesztráló n vére elé tartotta poharát. Tankolás után Hudson felé lendítette: – Szólíthat Genevának – engedélyezte. – Még egy csúfondáros anyuka, és kiherélem! – Ó, és megengedi, hogy én is ott legyek? – Úgy véli, nem bírnék el magával? Egyszer rajtakaptam egy betör t a házunkban. A féreg ipse nem ijedt meg t lem. Nekem rontott, összevissza vert, a pénz rejtekhelyér l faggatott. Azt zokogtam, a konyhában tartom. A balga ipse odarugdosott. Kihúztam a fiókot, megmarkoltam a diótör t, és... Folytassam? – Az én húgom nem pitypang ám! – büszkélkedett Imogen. – A n a konyhában olyan, mint a harcos teljes arzenálban! Az

210

ostoba haramia nagyon ráfázott! Geneva még néhány fogát is kihúzta! Diótör visszavette a szót: – Kés bb visszaszereztem a lefoglalt roppantót, pedig a zsaruk ki akarták állítani a B nügyi Múzeumban. Azóta mindig nálam van, a retikülben tartom! És most azt akarom, hogy mindenki térjen nyugovóra! Aetna szálegyedül a Rómeó és Júlia Hálószobában. Rosco Bostonnal a Casanova Budoárban. Érthevoltam? Miel tt még sarkukat összevágva tiszteleghettek volna, hajtép sikítozás csendült fel a Kísértetjárta Cella tájékán. Téltatát is felverték a hangok, vagy mások, is felkiabált: – Hohohohó! Hohohohó!

Rohantak a pánikhangok felé. Az ifjabb generáció tettvágytól serkenten, az éltesebbek kíváncsiságból. Valdus konkrétan kárörömt l bizsergett. Télapónak nem esett bántódása, csupán a pamlagról gurult le hirtelen ijedtében, amikor a sikítozás kitört. A vendégszoba egyetlen sz nyegén Nagy Puszi ugrált csupa csipke és dekoltázs hálórékliben, feje fölött lengetett karral. Átszellemülten sikolyáriázott, arca hatalmas, fekete O-t formázott. Kis Puszi durcás képpel ült az ágyban, felhúzott térdéhez csapdosva maciját. – Mi történt? – informálódtak a zsaruk. A kett s férfihang megtette hatását. A falhámlasztó sikoltozás megszakadt. Vahina felismerte a jövevényeket. Azt is, milyféle öltözékben fogadja ket. Nyomban bekapcsolta erotikasugárzóját. A szobában egyetlen kísértet sem id zött. 211

– Mi van, Nagy Puszi? – firtatta Hudson. – Mi borzalmasat álmodott? Eladták a rabszolgavásáron? Mást választottak meg Észkirályn nek? – Itt jártak a...! Itt! A szobánkban! Fojtogattak! Berontottak, és a torkomat szorongatták! – kiabált a n eltorzult arccal. – Kik jártak itt? Kísértetet látott? – puhatolta London gyengéd hangsúllyal. Általában játszotta a jó zsarut. – Képzeljék, nem láttam! Nem vagyok hülye! – Ó, nem kell ahhoz hülyének lenni – legyintett Rosco. Imogenhez fordult: – Szokták bántalmazni a vendégeket az ön hazajárói? Uly Özvegye a fejét ingatta: – Elvétve. Ha valakit elviselhetetlenül utálatosnak ítélnek, bizony megesik. Ám nem ez a jellemz . Az ijegetés sokkal gyakoribb. Ijegetés, bosszantás, macerálás. De hát ritkább itt a vendégjárás, mint a halvajárás. Néhány zöld levélke, hajtás, inda hevert a sz nyegen. Hudson lehajolt értük. Megmorzsolta, szaglászta a leletet. Tanácstalan maradt. Vahina magánkívül hiperventilált a sz nyegen. A férfi Kis Puszira nézett: – Anyád betépett? A leányka leadott egy sorozat vállrándítást. – Az ott nem f a kezében – mondta. – A Zöld Rémek hagyták el. Anyu t lük zakkant meg. Nagy Puszi elakadt a hiperventilációban. Lassabban lélegzett. Egyik kezét a nyakára szorította, a másikkal London felé nyúlkált: – Igen, a Zöld Rémek! Betörtek hozzánk! Hívjanak rend rt! – Itt vagyunk – jelezte London kedvesen. – Na de hova lettek a fránya Zöld Rémek? Imogen kivette a növényhajtást Hudson ujjai közül, töpren-

212

n forgatta, szemlélte. A férfi rálelt a megfelel kérdésre: – Mit akartak a Zöld Rémek? – Valami szüty t kerestek – felelte Mina, újabb vállrándítássorozatot indítva. – Hol a szüty nk, hol a szüty nk? Ezt óbégatta a bokrosabbik, és közben fojtogatta szegény anyut. Én meg püföltem a lombját a macimmal, de hiába, nem hagyta abba. A másik Zöld Rém az ágy alatt körözött, ez piszok rossz volt nekem, mert alulról lökdösött, és azt mondogatta, itt nincs, itt nincs. – S azután? – kérdezte Bridge. – Elhömpölyögtek, és anyu sikoltozni kezdett. Én persze félig megsüketültem. – A szobában nincs ektoplazma. Nem szellemek jártak itt. Ez pedig futóbab – közölte Imogen. – Futóbab? – visszhangozták többen. A ház úrn je büszkén bólintott: – Méghozzá díjnyertes! Valóságos ámokfutóbab! Úgy fut, mint a nyúl! És fene sokat terem százon! Gyakorlottan el húzta a sherrys palackot a kötény egyik feneketlen zsebéb l. Kivett egy kupicát a másikból, csapolt egy italt. Vahina két kézzel ragadta meg az els segély-poharat. Mire kiszürcsölte az italt, és visszakapcsolta a szexepil-árasztót, az iránta lobbant érdekl dés nullára zuhant. A két kopó Basszasz, az ikrek! és A pincébe! kiáltással az ajtó felé pördült. Szélvészként elrobogtak. Él uszályuk a nyomukban hömpölygött. Nagy Puszi elzárta a szexuális hívójelsugárzót. Nyújtotta a karját, hogy bevágja az ajtót. Vén Mikulás álldogált a küszöbön. – Hohohohó! De csini valaki! – kurjongta, s kacsintott.

213

Az Anibal fivérek arra ocsúdtak els ájulatukból, hogy bes södtek. A körülöttük mászkáló fantomok fáklyáinak fényében bámultak egymásra. Mintha bozótszövevényben ültek volna! Rémülten kandikáltak a lomb mögül. – Mi a franc ez? – nyögte Affér. – Hol vagy, testvérem? – Itt vagyok – nyekegte a másik bokor, a szájába n tt leveleket köpdösve. – Te melyikünk vagy? – Ne kezdd megint! – Jaj, hát ha egyszer a süsü anyánk mindkett nket megjelölt! Nem tehetek róla, ha összetévesztelek velem! Affér nem vitázott, meredt szemmel nézte, amint a másikat borító lomb mélyéb l indák tapogatnak kifelé, s amint elérnek egy polcot, tartóoszlopot vagy bármit, köréje hurkolódnak. Ugyanilyen vitalitással tekerg ztek saját hajtásaikra, valamint a táptalaj emberek végtagjaira is. Mal r gyorsabban dúsult, melegházhatása folytán. Fojtogató veszedelem fenyegette ket. Affér körbepillantott, amennyire a szövevényen át tehette. Észlelte az üvegcserepeket a padlón. Hogy nem jutott eszébe korábban! A címkék lekötötték a figyelmét. Holott a flaskák jelentik a szabadságot, feliratfüggetlenül. Addig fészkel dött, helyezkedett, míg hátrakötözött kezével fel nem csippentett egy üvegdarabot. Zsebmetsz rutinjának köszönhet en két ujjal megfelel szögbe fordította, s nyiszeteléshez látott vele. Két m anyag bilincset kellett elmetélnie. El bb azzal végzett, amelyik a csuklóit összeköt béklyót az oszlophoz hurkolta. A könnyebbik feladatot a bajosabb követte. Mihelyt a polcozatról elszabadult, áthúzta két karját az ülepe alatt, kibújtatta lábait, fordított az üvegdarab szögén, és folytatta a nyiszálást. Bármilyen óvatosan fabrikált, ujjai meg-megcsúsztak. A

214

szaporodó sebekb l serken vért a féktelenül dúsuló növény az utolsó cseppig felitta. Mi több, a kacsaival szándékosan lökdöste a kezét, hogy újabb vágást ejtsen magán. Ekkor már alig hallott a fülébe gyökeresedett mag miatt. Szaglása sem volt hibátlan, hasonló okból. S végre kiszabadult! Kett t nyújtózott, oly magasra, amennyire a testére csavarodott hajtások t rték. Befurakodott Mal r levélszövevényébe, kimetélte karjait a fogságból. Örömükben jókorát ölelkeztek a ropogós flaskatörmeléken. Kevésen múlt, hogy a tekerg indák nem sz tték egymáshoz ket. Affér büszke volt magára, mint lángészre, hiszen még azt is tudta, melyikük. Kiadta a jelszót: – Szerezzük vissza a lóvés szüty t! – A régi ruhámat is akarom! – nyafogta a g zölg Mal r. – Utálom ezt, pedig már nem is ráz. Úgy látszik, a sóska, pinóta vagy mifranc jól szigetel. Affér a köröttük zajló nyüzsgést figyelte. Elvigyorodott. – Na, szépen megszívattak a háziak! El ször bed ltem nekik, majd’ beszartam a szellemjárástól! De rájöttem, hogy hologrammal csinálják! Mi mással?! – Tényleg? Akkor én se parázok tovább. – Ne parázz, míg engem látsz! Na, eredjünk. Ne csapj zajt! Nem tudtak nesztelenül haladni, lombjuk suhogott. Fellopakodtak a lépcs kön, a folyosóra léptek. A fáklyát imitáló falikarok gyér fényében megpillantották az alvó vérebeket. Ijedtükben lefagytak. Az alfa behemót felneszelt a lombsurrogásra. Irtózatosat ásítva talpra rugózta magát, odabattyogott. Akkurátusan megszaglászta, körbecsurgatta az egyik bozótot. Orrhegyre t zte a másikat, azt is saját felségterületté vizelte. Nem töprengett azon, miként került a csalitos a folyosóra; ház rz volt, nem

215

kertész. Ebtársai is odaólálkodtak. Amint a góré a konyha felé indult, suttyomban körbelocsolták a böhöm bokrokat, aztán k is fejvesztve rohantak az ev lavórkákhoz. Azok persze üresen tátongtak, hiszen csak nemrég volt vacsoráztatás. Az elbúsult behemótok sóhajtozva a konyhak re rogytak. Afférék derékig átitatódtak a folyékony területjelöl vel. A pinótaszövevény nem itta fel az ebek levét, a vért jobban imádta. Az ikrek gy lölték a végtelen hosszúságúnak érzett folyosót. A falfülkékben leskel bajuszos Házi Szentt l változatlanul ideglelést kaptak. A szabadon kószáló kutyák miatt is f tt a fejük. A háziak miatt f tt legkevésbé, a hangokból ítélve azok a távolabbi szalonban társalogtak. A közelebbib l horkolás hallatszott, ez se dúlta fel ket. Benyitottak a szüty s szobába. Odabenn világított az olvasólámpa, az ágyban fekv n a laptopját bámulta. A kislány aludt mellette. Aztán ez ultragyorsan megváltozott. Az ikrek odarohantak a potenciális sikítozóhoz, oly sebesen, amennyire a lábaik köré kuszálódott paréjtól tehették. Egyikük Brünhilda torkának ugrott. Másikuk az ágy alá merült. A nagy hirtelenségben még az eszesebb Affér se tudta, melyikük. Egyszercsak rájött. fojtogatta a Valk r-mondakör-szökevényt, el bb avégett, hogy ne szirénázhasson, ám hamarosan az iránt érdekl dve, hova is rejtették az dohányukat. Mal r házkutatást hevenyészett. Az ágy és az asztal feneke után feltúrta a szekrényt, benézett a fürd be is. A hátiszüty nem került el . Mesmeg csalódtak az emberiségben. Kiváltképp e diliház

216

lakóiban. Az aljasok! Meglopták ket! Csakhogy! A jégkarantén miatt nem vihették ki innen a suskát. Folytatni kell a keresést! Kisuhogtak a szobából. Az elhagyott Brünhilda menten óbégatásban tört ki. A folyosóvégi társalkodóhelyen mozgolódás támadt. Az ikrek becsörtettek a horkolós szalonba. A sikítozástól felrémült Mikulás épp ekkor zuhant a padlóra. Ijedtében észre se vette ket, amikor fölötte elsusogva a pamlag háttámlája mögé vet dtek. Mal r elterült a szexapácán. Affér lekuporodott melléjük. Heves szívdobogás közepette fülelt, habár elég rosszul hallott. A sikítozás alábbhagyott valahára. A háziak hamarosan kirobbantak Brünhildától. Elloholtak a túlvég felé. Télfater kicsoszogott a szalonból. A karácsonyfaég k derengésében az ikrek észlelték, hogy nem sz nyeg, hanem a kedvenc gúnyájuk hever alattuk, ráadásul csontszárazon. Juhé! Egymásnak estek, hogy a bedúsult pinótabozóttól szabaduljanak.

Imogen felkapcsolta a világítást a pincében. A borzalmas pusztítás láttán kétszer is töltött a sherryb l. Idegesen bedobta az italt koszorúkontya alá, s csak ezután zendített rá: – Jaj, mit tett a két gonosz haramia! Drága Ulym! Mi lesz velük, ha megharagszol rájuk? Remélem, megharagszol! Ne sajnáld ket! A polcos állványzaton futóbabhajtások tekerg ztek. A szanaszét ömlött elixírek és a légpárásság jóvoltából a gyökerükt l 217

elszakítva sem hervadoztak. Igyekeztek besz ni a padlóra zuhant butellák törmelékeit. Növekedésüket csupán a szegényes fényviszonyok korlátozták. Rosco és London megszemlélte az üvegdarabokat, az elmetélt béklyókat. A sötét hajú férfi kezébe akadt egy törött flaska, Lább z ellen felirattal. Átnyújtotta társának. A kalóz megbillegtette a palackmaradványt, ám abban egyetlen korty patikaszer se maradt. Búsan odasúgta Hudsonnak: – Marad a nevem Lábszaggal Irtó. Passzol a kalózruhához. – Nevezhetünk Gázkalóznak is – suttogta társa. – S t! Mivel bénító gázt bocsátasz ki lábon át, akár Lábgáznak vagy Ideggáznak is hívhatunk. Válassz! Melyiket kedvelnéd? – Kopj le a harmatos lábikómról! – mordult London. – Meg ne tudja valaki! Aetna felkapta Uly Papa Füveskönyvét a padlót borító vegyes halmazállapotú szemétb l. Lefújkálta, megtörölgette a fedelet. Félve lapozta a kötetet. A családi ereklyének nem esett bántódása. Imogen a törmeléket válogatta. Az épen maradt palackokat, tégelyeket visszarakta a polcra. Geneva a körmére és a szilánkokra is ügyelve, óvatosan segített neki. Minden címkét kibezött, bár impulzusa sem volt, milyen néven keresse az érettebb korú n k bajaira készült kutyulékot. Valdus nem óhajtotta elvágni a kezét, habár nemrég kapott tetanuszoltást; attól is tartott, hogy a kiömlött szerek kölcsönhatásba lépnek szervezetével, és kontrollálhatatlan folyamatokat idéznek el . Borzongva olvasgatta a látásélességén belül hever flaskák feliratait. Távol tartotta magát a polc el tt sötéttócsáktól. A furfangos ég tudja, mi történhet a beletapicskolókkal!? A hajnöveszt és az epiláló tán-tán közömbösítheti

218

egymás hatását, na de a többi vegyülék!? Boston az álmosságtól támolyogva segített a mentésben. Az otthonban ilyenkor már mélyen aludt, vagy a vérivó bákászokat várta, esetleg azon töprengett, mire vélje, hogy a dirinek is kevesebb az esze az övénél. Unalmában különféle szerepjátékokat talált ki, s napközben megpróbálta bevonni a többieket a játszásba. Emlékein t dve lehajolt az Anyatej-szaporító feliratú, sértetlen tégelyért, s félúton elszunyókált. A kísértetek utálták a villanyfényt, mivel az el nytelenül elhalványította alakjukat. Mára amúgy is elegük volt a háborgatásból. Elfújták a lámpákat. Imogen észbe kapott. – Mennünk kell innen! – nyögte. – Gyerünk, siessünk! A rendrakás megvár. Kámzsás szerzetesek ballagtak el ttük, szurokfáklyával világították meg a lépcs ket, hogy biztosabban feltaláljanak. Hátulról is kíséretet kaptak. Ökörfogat bandukolt mögöttük, hóhér ült a bakon. A berácsozott szekéren dülöngél rabok a megkötözött csontkezüket nyújtogatták. A lépcs sor felénél sötét copfos, villogó szem kalóz lebbent London elé. Mélyen az arcába hajolt, majd hátrébb lépve teátrális mozdulattal igazított a kalapján, és mire ujjai lesiklottak a tolldíszes szegélyr l, semmivé foszlott. – Uly drágám! – szólt az özvegy neheztel en. – Sose figyelsz rám?! Már megint hol kalandozol? Mire is kértelek? Na, mire?! Nos, úgy van: azokkal szórakozz, akik szétdúlták az elixírjeidet! – Mit csinálunk, ha megtaláljuk az ikreket? – töprengett London. – Hova zárjuk ket? – A padlásra. A hidegben lelassulnak – felelte Rosco. – Ott már voltak – emlékeztetett Geneva.

219

– Akkor a pajtába. – Ott is jártak – közölte Aetna. – Majd csak csinálunk velük valamit. Befalazzuk ket a n mellé. Szabadon nem maradhatnak, míg mi alszunk. – Én máris alszok – horkantott Boston. Nem igényelt mesélést. Betámolygott a szobába, elvágódott az ágyon, magára húzta a takarót. Társai vártak, figyelve, rátöre a szokásos esti bákászfrász. – Puszikat kérek! – motyogta Dilinkó. Aetna és Imogen teljesítette kérését. A többiek tartózkodtak. – Rosco, t led is kérek puszit! – követelte. – Kapsz, ha utána alszol, mint a téli mackó. – Alszok – ígérte. – De akkor altatópuszit adjál! Megkapta. Fél szemmel, lustán végigpillantott a t le rizkekön. Legyintve az oldalára fordult, és álomba kollabált. A két zsaru körbevizsgálódott a szobában. A futóbabok nem a Casanova Budoárban bujdostak.

Genevát is a szobájába kísérték. A zsaruk benéztek az asztal és az ágy alá, a gardróbba, a függönyök mögé. Ott sem találták a futóbabokat. Jó éjt kívánva magára hagyták a menopauzást. Megvárták a kulcsfordítást, csak ezután léptek tovább az ajtó el l. Hasonló módon váltak el Valdustól. Imogen is nyugovóra tért, és még be is zárkózott, ám el bb magához füttyentette tányértalpú böhönyéit a konyhából. Azok /moderál/felvágva érkeztek a hívásra, az alfa behemót az üres ev lavórkát is hozta a szájában. – Most átkutatjuk a Shakespeare Szalont – jelentette ki Hud220

son. – Aztán London és a Mikulás bezárkózik reggelig. – Szeretnék kényelmesen aludni! – jelezte a kalóz. – Vetk zz le nyugodtan. Télfatus úgyse siet sehova. Kiégett, hallhattad. Ezt illet en tévedett. sz Apó kialudta randidrog-mámorát, ám valami még munkált organizmusa vegykonyhájában. Ennek következtében a hálóréklis Vahinát f zögette a Kísértetjárta Cella küszöbén, röpke gáláns kaland reményében. Nagy Puszi átgondolta, miben tehet s a gavallér. Férfiként aligha bajnok, esztétikailag b ven hagy kívánnivalót. Birtokol egy viskót a jeges Lappföldön, egy rénszarvasszánt és egy folyvást újratel puttonyt. Hüm-hüm. Vén Jóságos a puttonyánál is nagyobb kosarat kapott. Rádöbbent, hogy pont emiatt maradt agglegény. A n k kacifántosak, nem fogják fel, mi kóser nekik. Mégsem adta fel a hódítást. Szexisen kidüllesztette pocakját, bajuszt pödört, viccmesélésbe fogott. Biztos volt a bomba sikerben. A célszemély mindjárt hanyatt kacagja magát. Ekkor gyorsan átcsalja a n cskét a szalonba, ledönti a kandallóhoz közelibb pamlagra, és úgy megvirgácsolja, hogy az még dédikorban is belepirul az emlékbe. Eközben az ikrek letépdesték egymásról a bablombot. Nehezen ment, kínjukban sarlóért, kaszáért siránkoztak. Nem volt id tökéletes aratásra. Mihelyt a ruhájukhoz fértek, lehajigálták a terülj-puttonyból szerzett gúnyát, és kapkodva felöltötték a kevésbé izzasztó jelmezeket. Itt-ott még zöldelltek. Furcsamód hevesen borostásodtak, fülben is. Összenéztek: hogyan tovább? A körülöttük zajló kísértetjárás egyre gyanúsabbá vált. – Tutira hologram? – aggályoskodott a vámpír. Magához vonta a szexbabát.

221

Affér királylány is kétkedett egy ideje. Nem akarván felzaklatni fivérét, magabiztosan bólintott. Hanem tüstént el is vesztette magabízását, amikor meghallotta a rettegett-rühellt kopók hangját. Az ellenség élénk szövegelés közepette közelgett. Ráadásul a szalon átkutatásáról tárgyaltak. Márpedig k nem kerülhetnek a rohadékok kezére! Semmi kedvük visszajutni a béklyóba, pincébe. Inkább a halál! Na persze nem a sajátjuk! – És mi lesz, miután engem összezártál Téltatával? – firtatta a folyosón lépdel London. Rosco rábámult: – Hogy érted ezt? – Úgy értem, hogy kettesben maradtok Aetnával. – Na és? – Emlékszel, mit kért Geneva? – Rég nem vagyok gyerek – mondta a lány. – Nem az anyám dirigál. – Magának könny ! Az anyja a cimborámat fenyegette meg a diótör vel! – Ugyan már! – legyintett Rosco. – Geneva szinte megkedvelt. Képtelen volna kárt tenni bennem. – A helyedben nem lennék ilyen laza – dörmögte Bridge. Balhésra fordult a helyzet a Kísértetjárta Cellában. Mikulás a második vicc gyenge sikerét l elbizakodottan pár lépésnyivel beljebb hatolt a szobába. Felforrósította babonázó nézését. Az újabb tréfa el adása közben pajzánul belebabirkált Nagy Puszi dekoltázsába. Nem tette jól. Vahina harciasan felvijjogott. Lekapta papucsát, s dühödten potyolni kezdte a csodálkozó Szeretet Bácsi sz fejét. Mina a macival csépelte Nagyszakállút. Az erényvéd csata zaja odacsalta a közelben járó zsarukat és Aetnát.

222

A Shakespeare Szalon a hátuk mögé került. A királylány kukucskált ki els ként az ajtón. Röpke várakozás után visszaloholt vívódó fivéréért. A vámpír nem akart megválni a szexapácától, Affér röpke vita után ráhagyta. Hármasban lestek ki a folyosóra. Amíg a fakabátok Brünhildát csillapították, az ikrek átrohantak az átellenes ajtóhoz. A Scarlett O’Hara Budoárt zárva találták. Tovább szedték a lábukat, ám a VIII. Henrik Hálószoba ajtaja sem nyílott. Visszat ztek az indulási oldalra, a srégvizavi ajtóhoz. Könnyedén bejutottak a Rómeó és Júlia Hálószobába. A királylány hasra vágta magát a sz nyegen, bekúszott az ágy alá. A vámpír a nyoszolyára fektette a gerjedtnek tetsz gumit. Led lt mellé, s eltöprengett, mi szépet udvaroljon neki, el zményképpen.

Rosco a bántalmazott és bántalmazója közé állt. – Segíthetünk? Mi a gond? – kérdezte. A kifulladtan piheg Nagy Puszi b szen lóbálta papucsát, ám az él paraván miatt nem potyolhatott tovább. – Az a gond, hogy a Télmuki egy nagy szatír! – válaszolt anyja helyett Mina. London megrökönyödött: – Már hogy lenne szatír?! Hiszen matuzsálem! Vahina a hangjára lelt. – Vén kecske is megnyalná a sót! – vijjogta. – A magáét?! – csodálkozott Hudson. – Na, csak próbálná a gyerekem sóját nyaldosni! – Hohohohó! Hiszen csak viccet meséltem a szóló n cinek! Hogy is mondta, barátom? Ja igen: a hajadonnának! 223

– A nagyesz kecske nekem mesél viccet! Én már rég ismerem a netr l a világ összes poénját! És jópofizás közben taperolta a mellemet! Nemcsak a kezével, a szemével is bögyörészett! – Jöjjön, Téltata, menjünk aludni – szólt London. – Hohohohó! Egész nap aludtam! Kicsit se vagyok álmos! Incifincit se! N t akarok! N t ide! Ez a combos, faros fehércseléd pont jó nekem, tudnék mit dögönyözni rajta! Csak ragtapasz kéne a szájára! Öröktapasz, hohohohó! Rosco és Bridge összenézett. – Ez randidrog-mellékhatás? – spekulált a kalóz. – Hohohohó! N t akarok! N t nekem! Megkutukállak, csinin ci! – rikkantotta Jóságos. Rosco mellett mohón Vahina dekoltázsa felé babirkált az ujjaival. Az eleven spanyolfal úgy helyezkedett, hogy megakadályozza az újabb papucsos konfliktust. – Ki tudja, mit kutymolt össze a Szambás? – t dött fennhangon. – London, menj a szalonba Kéjapóval, és helyezd magad kényelembe. Az majd megnyugtatja t. – Hohohohó! N t akarok! N t nekem! – Szégyentelen vén disznó! – zúgolódott Nagy Puszi. – Hogy nem sül le a képe! – Hohohohó! N t akarok! N t nekem! A kalóz a megfickósodott Mikulásba karolt. Átvezette t a Shakespeare Szalonba, becsukta az ajtót. Még egyszer felharsant a Hohohohó! N t akarok! N t nekem! kurjantás. Koppant egy csizma a padlón. Aztán ez hallatszott, elhalón: Hohoho... Lezuhant egy test. Padlórepeszt robaj hallatszott. Nagy Puszi elégedetten bólintott.

224

– Ez az! Így kell ezt! London kiütéssel gy zött! Úgy látom, itt az egyetlen igazi férfi! – Jól is teszi, ha velem nem számol – helyeselt Rosco. – Na persze, hiszen Aetna számol magával! Egy kicsit még továbbszámol, és hozzáadja a profját is. Van, aki csoportosan szereti. – Jó éjszakát, Nagy Puszi! Ne feledje bezárni az ajtót. – Miért? Visszajönne? – Kösz a meghívást. Sosem élnék vele.

– El se hiszem, hogy megértük – sóhajtott a férfi a Rómeó és Júlia Hálószoba el tt. – Végre kettesben. Mit szólnál egy italhoz Jane Austennél? – Nem mersz bejönni hozzám? – Félnék magamtól, félnék t led is. Ráadásul úgy érezném, nem vagyunk egyedül. Geneva roppant átható aszszony. Aetna elmosolyodott. Továbbsétáltak a Jane Austen Szalon felé. – Talán mondanom se kell, még nem történt velem hozzád fogható – kezdte Hudson. – El érzetem se volt e találkozást illet en, pedig múlt héten jövendölt valami furcsát a jósn ... – Te jósn nél jártál? – Muszájból. A szibilla drogot, gyerekpornót árult, kénytelenek voltunk bekaptározni. Amikor megbilincseltem, hirtelen kiolvasta a jöv t a tenyeremb l. Gyorsan közelg , golyó általi halált látott benne. Kár, tette hozzá, ha nem nyírnának ki, még idén megismertem volna a lányt, akire vágyom. Hittünk neki Londonnal, tüstént belel ttünk néhányszor a szekrénybe. Mi voltunk fürgébbek, a benti fegyveres megbánta a sunnyogást. Én pedig itt vagyok, és megismertelek. Jól érzem magam ve225

led, mindenest l érdekelsz. Ha nem hallottam volna a v legényedet él vacsoram sor keretében, akkor most csak kiló ötvennel hajtanék rád, nem pedig ezerrel. – Azt ne mondd, hogy meg akarsz menteni t le! A szalonba lépve italt töltöttek. Letelepedtek a karácsonyfához közeli pamlagra. A színes ég k sejtelmes, meleg fényében nézték egymást. – szintén szólva nem a profról akartam társalogni – mondta Rosco. – Ám rendben, beszéljük át. Szerintem már eldöntötted a szakítást, legfeljebb még halogatnád valameddig. Ilyenkor az tart vissza a borítástól, hogy jaj, mi lesz a másikkal nélkülünk: biztosan megtébolyodik, leugrik a toronyból, holtig agyászra szorul, ágybavizel , alvajáró lesz, cölibátust fogad. Ehhez képest a különválás valami újnak a kezdetét jelenti, és végül hasznára válik mindenkinek, többnyire. Ezt persze a szakításkor még átkozottul nehéz elhinni. – Te minden b nöz l kilantozod a beismer vallomást? Amíg nem találkoztam veled, fel se merült bennem, hogy levegyem a gy met. Rosco nem felelt, félrehajtott fejjel, kérd n nézte t. Aetna ivott egy kortyot, folytatta a vallomástételt: – Oké, felmerült. Azt hittem, az esküv miatti pánik okozza. Állítólag ez normális, múló ijedelem, elkap mindenkit. Nálam is elmúlt, ám mind gyakrabban és hevesebben tért vissza. Egyre jobban hasonlított ama rohadtsághoz, aminek szorongás a neve. Tudod: torokszorítás, légszomj, gyomorremegés et cetera. – Beszélgettél err l a barátn iddel? A lány öt ujjal hátraszántotta haját a homlokából. – Bökésem sincs, miért pont neked öntöm ki a szívemet. Szóba került a félelmem, de mindig életbe léptek az önbecsapási, hárítási mechanizmusok. Ezeket nyilván te is jól ismered. Ha nem találkozom veled, akkor még tizenötször elhalasztottuk

226

volna az esküv t. Troja sosem sürgetett. – Ilyen nemes lovag volna? Netán se biztos benned, vagy magában? – volt a csodált tanárom. Ám csak a diplomázás után jöttünk össze. A n k gyakran belezúgnak az agyászukba, az orvosukba, a mesterükbe, és ott van még a Stockholm-szindróma, mikor a túszul ejtett személy azt hiszi, belehabarodott a fogvatartójába. Szóval ilyesmiket is összetévesztünk a szerelemmel. – Te már számtalanszor átrágtad ezt. – Valóban. Úgy gondoltam, ittlétem alatt majd megbeszélem Imogennel. Esetleg az anyámmal, bár róla azt hittem, van annyira sznob, hogy profpárti legyen. Tévedtem, az én b römre nem az. Troja nagyon ért ahhoz, hogy nélkülözhetetlenségi érzést keltsen másokban. Egy id után úgy érzed, gondolkodik helyetted, és a sáladat se tudod megkötni nélküle. Ez kényelmes, ugyanakkor nyomasztó érzés. Elhiteti veled, hogy a teremt atyád, t le kaptad szellemiségedet. És amikor mégis azt kezded érezni, hogy kin tted t, inkább saját magadban kételkedsz. Jó darabig. Ám egyszerre csak meger södött az a furcsa benyomásom, hogy az én utam másfelé vezet, rég elhaladtam mellette, meg ottrekedt. – Vele beszéltél err l? – Reménytelen. Troja zárt egység. Kemény cenzor: szabja meg a témákat. Ami kényelmetlen számára, az tabu, az nem létezik. Ha mégis szóba kerül, kurtán lezárja a kérdést. Ha tovább forszírozod, nagyjelenetet produkál. Ezt hosszas durcogás, fagyosság követi. Grrrrrr. – Ezt nevezik érzelmi zsarolásnak, Hátország. – Igen, jól felismerhet – bólintott a lány. Elkortyolta az italt. – Rólad viszont semmit se tudok. – Mire vagy kíváncsi?

227

– Attól tartok, mindenre. Ördögi módon a hatalmadba kerítettél, Szexbabás. Bírom a fanyar stílusodat, nyugalmadat, nyitottságodat. Te nem vagy vaskalap. – Legfeljebb fakabát. Az eddigi kapcsolataim többnyire az összevissza munkaid m miatt értek véget. Persze nyilván belejátszottak egyéb okok is. Még sose voltam hanyatt-homlok szerelmes. Valami azt súgja, most majd leszek. Hallottam már ilyet, nem is csak a kedvenc szerz dt l. Egy férfi találkozik egy n vel, forgószél viszi ket az ágyba, másnap reggel nem húznak el ketten tízfelé, hanem azontúl közös pohárban tartják a fogkefét. Id vel tán majd a fogsorukat is. Bármi lehetséges. Rólam: az én szüleim nem váltak el, a húgom hamarosan megszüli els gyerekét. London a legközelibb barátom és a társam. Van saját lakásom, nem palota, magam takarítom, és most megcsókollak. Mondj nemet. – Nem. – Jó, akkor megteszem. Hosszas csókba bonyolódtak. Különös, az emberi lények imádják ezt csinálni, holott vérnyomáskrízist, végtagremegést, tachycardiát, egyéb kritikus tüneteket okoz. Ráadásul a felek ritkán érik be ennyivel. Amikor k még azt hiszik, békésen játszadoznak a nyelvükkel, valójában máris féktelenül kalózkodnak, gondolatban és tettleg egyaránt, hiszen a kezek például szabadon maradnak. Szabadon, de nem nyugton. A csók békés jellege megsz nik. A végtagok önállósulása folytán a szervezet maradék nyugalma is felborul. A bels részek bolydultan hullámzanak, áradnak, emelkednek, süllyednek. Hormonok, nedvek zubognak. Kész csoda, hogy a többség túléli. Rosco és Aetna csókja se maradt meg az ajkak-nyelvek táncjátékának keretei között. A lány keze végigsiklott a zöld pulóveren, és hopp, alákíváncsiskodott. Tenyere Hudson hasán,

228

mellkasán sétálgatott, megsimította a csuklyásizmot, lapockát. Érintése nyomán a férfi rögvest ménnek, s t ménesnek érezte magát, az végtagjai is szétszéledtek. E krízisponton már légszomjuk volt, a csókot mégsem szakították félbe. Nem szívesen neszeltek fel a köröttük támadt mozgásra, mormolásra. Kámzsás szerzetes járkált el ttük, mécsessel kezében. A pamlag egyik sarkától a másikig lépdelt, fordulás után kezdte elölr l, síri hangon ezt kántálva: – Et ne nos inducas in tentationem... Et ne nos inducas in tentationem... Et ne nos inducas in tentationem... Et ne nos inducas in tentationem... – Mit mondasz, fráter? – tudakozódott rekedten Rosco. – Et ne nos inducas in tentationem... Et ne nos inducas in tentationem... Et ne nos inducas in tentationem... Et ne nos inducas in tentationem... – felelte a csuhás. – És ne vigy minket a kísértésbe... – fordította Aetna. – Kés , fráter – legyintett a férfi. – Ez a lány maga a megtestesült kísértés. – Et ne nos inducas in tentationem... Et ne nos inducas in tentationem... Et ne nos inducas in tentationem... Hudson felpattant ültéb l: – Egyikünknek mennie kell! – közölte határozottan. A fráter elfoszlott.

229

Egész csuháscsapat toppant a helyére. Néhány apáca ködlött el a semmib l. A szalonban termett a Fehér Leples N és a Hóhér, jókora kínzófogót csattogtatva. A tovat nt századokban ott élt gyermekek, feln tt személyek is eljöttek, korabeli ruhában. Uly Bácsinak is jelenése volt. A népes hazajárósereg körbeállta a feny fát. Akiknek a padlón nem jutott hely, azok egy-egy szinttel magasabbra emelkedtek, így létra nélkül is felértek a csúcsig. Az élvejárók hátrah költek a pamlagon. Noha úgy t nt, nincsenek veszélyben, összebújva maradtak, szorítgatták egymás kezét, s ez nyugtatólag hatott rájuk. A túlvilágiak lassú, dermedt mozdulatokkal újradíszítették az angyalfát. A koszorúkat fenn hagyták, a Boldogult-portrés sztaniolba burkolt pralinét úgyszintén. A negédesnek talált fafüggelékeket lepottyantották, kicsiny csontvázakat, koponyákat aggattak helyükre. A szkeletonok hevesen mozgatták porcikáikat, akrobatikáztak, táncoltak. A hancúrozó halálfejek a Jingle Bells másvilági verzióját dalolták. Az Uly Bácsi képmásos üveggömbök nem nyerték el a hazajáró lelkek tetszését, így azokat is lehullajtották. Hosszú pillájú, öklömnyi szemeket akasztottak fel helyettük: csillámos írisz zöldet, kéket, mélabús barnát, szúrós feketét. A sejtelmes fénnyel világoló ékítmények pupillája tágult-sz kült, szemhéja lecsukódott, feltárult. A fölöslegessé vált ég sor is a padlóra került. A feny fa csúcsdíszét nem bántották. Amint a halálfejek morbid nótájuk végére értek, a gyászangyal fakadt dalra. Repertoárját sajátszer en áthangszerelt karácsonyi énekek alkották. A koponyák vokáloztak, a csontvázak cs rdöngöl ztek, a dereng szemek ritmusra pislogtak.

230

A végs simítások következtek. A csuhaujjakból cirádás szegély , fekete burkolópapír-szeletek kerültek el . Ezekbe ormányos bogarat, páncélos férget, ollós ízeltlábút, kígyót, békát, csontot, szemet, fogat, hajtincset csavartak, a kis bugyrokat a fára lógatták. Néhány papirosba négyrét hajtott cédula került. A csinosítással végezvén mindannyian a talajszintre ereszkedtek. Ujjaikat összeöltve körbetáncolták a feny fát. Rosco felsóhajtott: – A szobádba kísérlek. Kimenekültek az átszellemült szalonból. Útközben megálltak fél percre a Casanova Budoárnál. A férfi bekukkantott az ajtón. Boston halkan horkolt, bákász- vagy kísértetjárásnak nyoma se volt. A folyosón kószált néhány ködszer alak. A copfos kalóz, a viaszmásból kivált Uly Bácsi a hegeszt stukkerrel. A fejetlen barát a kezében tartott Arany Koponyával. Aetna a szobájába nyitott. – Bejössz néhány percre? – kérdezte. – Nehéz ellenállnom. Beléptek a sötétbe, Aetna vakon a fotel felé indult, hogy hangulatos világítást varázsoljon. Derengés támadt közeledtére. Töpörödött apáca ült a dédikarosszékben, miniat r koponyákból f zött olvasót morzsolgatva sandított rájuk. Rosco felnyögött: – Nem vagyok szívbajos alkat, de kezdek besokallni. A lány felkapcsolta a fotel mellett álló lámpát. A villanyfény elfoszlatta az ájtatos n vért, egyszersmind megvilágította a nyoszolya felületét. Aetna döbbenetére az ágyán aludt a vámpírjelmezes Mar, karjával és lábával is átkarolva a lehajszolt szexbabát.* *

Helyreigazítás, csak szabatosoknak: lábbal csakis átlábolni lehet.

231

– Mit kap Wilson ezek után? – morogta Hudson. – Kinek kell second hand zárdasz z? Hangja hallatán felneszelt a felszínesen alvó Affér, és el kandikált az ágy alól. A tisztánlátás kedvéért félretolta arca el l a királylányi fátyolt. – Nocsak! – szólt a zsaru. – Büdös francba! – kiáltott a fenséges kisasszony. Borostánál komolyabb bajusza, szakálla s a füléb l kidúsult sz r látványa er sen ütötte n ies jelmezét. A bal orrlikából kukucskáló zöld növénykacs a fényforrás felé tapogatott. – Fenemód sz rösödsz! Alig ismertem rád! – morrant Rosco. – Gyerünk, kifelé onnan! Affér el kecmergett a mélyb l. Mondén öltözéke itt-ott felakadt. Edz cip je zöldellt, az újraéled futóbabindák sz rbozótos lábszárán, rokolyapitykéi körül tekerg ztek. A férfias cselekményt l kiütött vámpír is kibundásodott a legutóbbi találkozás óta. Fivérével ellentétben neki nem a fülél, hanem az orrából fakadt r t sz rzuhatag. Kézfejét is élénkvörös prém borította. Aetna úgy vélte, Uly Papa Füveskönyve igencsak értékes relikvia. Kiragadta a ny tt szexfityulást a vámpír öleléséb l, és félrehajította. Mal r felpattant fektéb l, s a n met akarom! üvöltéssel a gumibaba után vet dött. – Ne legyél barom! – mordult rá fivére. – Verjük le ket! A vámpír megállította magát röptében. Visszapördült, Aetnának ugrott. E pillanatban elaludt a lámpa. Dereng alakokkal telt meg a szoba. A sz nyeg felemelkedett, a leveg be hajította Mal rt. A vámpír a tarkóján landolt, megcsúszott a padlóra került

232

eny kén, és az ajtóig siklott rajta. Affér vívófegyverként használta volna az állólámpát, ám a tartórúd önállósult a kezében, pörgött, mint egy szélturbina, megmotolláztatva testét. A bokái köré tekered zsinór házomlásszer zuhanást idézett el . A sz nyeg a küszöbig röpítette a fickót. A légtérben hemzsegtek a kísértetek. Nem érintették meg a vörös sz ikreket, csupán kapdostak feléjük, ijeszt képpel az arcukba hajoltak, átsiklottak rajtuk, mázgát csurgattak talpuk alá, hajukra. – Még mindig azt állítod, hogy hologramok? – sz költe Mar. Igyekezett elhajolgatni, félreszökkenni az ijesztget k el l, ugyanakkor csirizes talpát emelgetve visszafelé táncoltpattogott volna a gumin ért. Fivére utánakapott. Els re mellényúlt, másodjára megragadta a vámpírpalást gallérját: – Ne keringj már, mint fing a fürd ben! Fussunk! – A csajom! – nyögte Mal r. Hiába epekedett. Muszáj volt Affért követnie. Rémálomszer en haladtak a folyosón: ragacsos talpuk lépten-nyomon a padlóhoz enyvez dött, alig bírták feltépdesni onnan. Hudson óvatosan lépdelt utánuk. Néhány méteren belül belátta, kár aggódnia. El le mindig jókor elt nt a ken cs, amelyen az ikrek hol megcsúsztak, hol pedig letapadtak. A hazajárók toroltak, Imogen óhajtása szerint. A két fivér elérte a Shakespeare Szalon ajtaját. Nem maradt választásuk. Átellenben az éles hangú Brünhilda lakott, a folyosókanyarulat után a konyhában id vérebek következtek volna. Beugrottak a társalgóba, bevágták maguk mögött az ajtót. A

233

kandallóvasakért indultak, hogy azzal fogadják az üldöz kopót. A kopó vigyorogva kívül maradt. Nem kellett az ajtóhoz tapasztania fülét. Távolabbról is jól hallotta légszomjas hördüléseiket, leroskadó testük robaját. Rosco összedörzsölgette két tenyerét. Jó barát lévén Uly Papa reménykelt Füveskönyve jutott eszébe. Ám rögvest rátört az önzés: nagy kár lenne London csodafegyveréért.

Imogen ébredt els ként. Szólította Medvetalpat, Dromit és Golyhót, kitárta a kertre nyíló ajtót. A böhönyék vonakodva kimerészkedtek a szabadba. Néhány jégtör zuhanás után ráébredtek, mire valók körmeik, és magabiztosabbá váltak. Elvégezték kinti dolgaikat, felfedezték-megszaglászták a pajtában szénázgató rénszarvasokat. E töméntelen izgalomtól tikkadtan visszacsúszkáltak a szilárd talajú házba. Az özvegy megetette ket, a vendégek reggelijét elkészítette, teát, kávét f zött, várakozott. Lélek se mozdult. Kihamuzta a kandallót a Jane Austen Szalonban. Begyújtott, szemügyre vette a túlvilági ízlés szerint díszl angyalfát, a hunyorgó szemlámpásokat. Eszébe jutott Mindörök Ura, s elmúlt éjszakájuk. Mélyen elpirult. A hamuval felhintene a járdát. Bedurrantotta a süt t, becsúsztatta az irdatlan töltött pulykát. Beállította a konyhai csört, hogy négy óra múlva riasszon, akkor talán a másik felére fordíthatja a titáni baromfit. Geneva támolygott els ként a konyhába. Csalafintán nyírt, se rövid, se hosszú, vörösbarna haja szalmaboglyásan meredezett. Keskeny arca sápadtnak hatott, középkék szeme alatt egy karika és egy retikül (még csak kistáska) próbált átt nni az ala234

pozón. Halvány narancsos rúzsa igyekezett elvonni err l a figyelmet. Az asszony derékon kapta n vérét, a mozdulat folytatásaként megdöntötte a kávés pikszist. Két kézre fogta szilkéjét, asztalhoz ült, felhúzta lábait, és a g z fölé hajolt. – Soha ilyen pocsékul nem aludtam! – ásítozta. – Hallottam az ágyrugók nyiszorgását a lányom szobájából. Igaz, akkor még egyáltalán nem is aludtam. Az ágyvég ütemesen döngette a falat! Mind gyorsabban és hangosabban! Aztán idegen hangú hörgés következett, olyan állatiasféle. Szörny volt, és zavarbaejt ! Mit szólsz, Imogen? – Az én szobámból nem hallottál semmit? – puhatolta az özvegy. – T led? Mit kellett volna? Behívtad a Mikulást? – Van énnekem saját mikulásom! Geneva legyintett. – Az agyadra ment az özvegység! Nekem meg a lányom és az idegen pasek! Mindezt sztereóban hallgathattam volna, ha Olivo nem akad el tegnap félúton! Oké, oké, mikor kicsik voltak, k hallgatták az én szexuális aktivitásom neszeit. Tehát alig aludtam valamicskét, a szellemek is folyvást jöttek. Uly elücsörgött az ágyam szélén, arcán a sebbel, amit akkor szerzett, amikor elfelejtette behúzni a traktoron a kéziféket. A monstrum elindult a lejt n a ház felé, pedig elébe pattant, és rákiáltott: Coki! Megállj, ha jót akarsz! Emlékszel, Imogen? Az özvegy büszkén bólintott. – Nagy vagabund az én Ulym. – Volt, kérlek, volt! Megfigyeltem, gyakran beszélsz róla jelen id ben. Tehát Uly csíp re vágott kézzel h scincérkedett a traktor el tt, az pedig lebólingozta a gazdit, és átment fölötte. Akkor került a seb az arcára. Meg ezére-azára. Viszont a böhöm gép is megállt, nem döntötte romba a házat.

235

– Na ugye?! – Uly kimászott alóla, és mire észbe kaptunk, saját kez leg összevarrta sebeit az ajándékkötöz szalaggal. – Aranyszín vel! – bólogatott Imogen. – Nekem már csak a szétnyílt hátát kellett összeöltögetnem. – Ja – merengett Geneva, fogaival a kávés szilke peremét kocogtatva. – Úgy nézett ki hátulról, mintha aranyszalagos mídert viselne. Roppant hangulatosnak találtam. Lefotóztam, emlékszel!? – Az idei ajándékcsomagoló papírokhoz felhasználtam ezt a motívumot – mondta Imogen. – Most kicsit kevesebb arcmást festettem, több életképet. Továbbá elkészült egy újabb freskó az emeleti folyosón. – Ami engem illet, én se vagyok normális. Különben fontolóra vettem, amir l tegnap beszéltünk. Te nyilván azért nem észlelted az MP-det, mert vidéken kevésbé kiélezett az örök fiatalságért folyó harc. Meg hát nem is mostanában estél át rajta. Manapság alapkövetelmény: az életednek mindössze két szakasza lehet, gyermekkor és ifjúság. Utóbbi kábé hetven évig tartson! A középkorúság és az öregség nem játszhat a pályán. A fiataloknak nincs szükségük eleik tudására, élettapasztalatára, úgy hiszik, bárminek utánanézhetnek az interneten. Vahina toppant közéjük. Er teljes ásítozás közepette asztalhoz ült, lekönyökölt. – Végem van, utálok itt lenni! Két cukorral kérem a kávét, tej nélkül, enyhe kakaószórással, felg zölve, egy korty ír viszkivel. – Csináld meg magadnak – ajánlotta Geneva. – Jó lesz bárhogyan is, csak gyorsan megkapjam! – legyintett a n . Mutatóujja körmével felemelte a vajtartó fedelét, és alákukucskált. – Van ebben omega-három zsírsav? – kérdezte.

236

Imogen letette elé a forró pórkávét, és vállat vont: – Ha ád olyat a tehén... – A tehén nem ad! Hogy is juthat eszébe?! Az omega-három zsírsavakat tengeri halból lehet kinyerni! Geneva unottan megjegyezte: – Még sose láttam halvajat a boltban. – Úristen! Ezt se tudják? Hát persze, honnan tudnák, hiszen nem élnek vele! Az omega-három zsírsavak iszonyúan okosítanak! Ha valaki gyerekkorától rendszeresen fogyasztja, simán zseni lehet bel le! Menopauzás bólogatva a n vérére nézett: – Alighanem igaz. Nézd csak meg a halászokat! Mind Nobel-díjas elme! Vahina megköszönte a kávét, és jeget kért a fejpúpjára. Imogen el rántott egy hóhérpallosra emlékeztet kést a fiókból, és a vendég felé indult vele. – Tessék – nyújtotta a nyakazót. – Szorítsd a púpra a hideg pengét. – Ezt régen így csinálták? – Ezt így is lehet csinálni – felelte Geneva. Vahina a tarkójához nyomta a méretes késpengét, és az aszszonyra meredt. – Mi bajotok van velem? Én annyira igyekszem kedves lenni, pozitív benyomást kelteni! Ti mégis utáltok. – Nem utálunk. Eltúlzod a horder det. – Nem fogadtok be az elit famíliátokba! – Dehogyis elit. Pont olyan, mint a többi. És igen, alapból befogadtunk, amikor járni kezdtél Olivóval. Sajnos hamar felélted az el legbe kapott bizalmat. Ennyi. Nem tragédia, csak dramolett. Valdus lépett be az ajtón. Elvégzett néhány térdrugózást, vállkörzést, majd nyögve leroskadt egy székre.

237

– Hullafáradt vagyok. Imogen! Éjjel Uly járt nálam! – Velem volt egész éjszaka! – Hamis az alibi! Nálam járt, a fotelban szivarozott! Kikészült a tüd m, kiváltképp a hörg im. Miután elment, jött helyette egy er szakos n személy, és folyton bemászott az ágyamba! Többször kiutasítottam, hasztalan! – Cemende Kató lehetett. Így kereste a betev jét kétszázötven évvel ezel tt. Adtál neki valamit? – Nem, n vérkém, adott nekem valamit, méghozzá nem kívántat! Amikor többedszer közöltem vele, hogy nem t rök meg idegen n t az ágyamban, elvigyorodott. Hát, ha tényleg kétszázötven éves, átsiklom kriminális fogsora fölött. Na persze, tudnék rajta segíteni, bár rengeteg pénzébe kerülne. Nos, vissza a matracra! Az ágyamban fetreng némber az elutasítás hallatán hirtelen kiütéses lett! Pörkös, ótvaros, gennyedz s! Majdnem elhánytam magam, erre köddé vált. Belenéztem a tükörbe. Hát nem rám ragasztotta a lepráját?! – Nem vagy leprás, Agonius! – jelentette ki Geneva. Vahina hüledezve nézett egyikükr l a másikukra. Tenyerével az arca el tt legyezett. Imogen megkérdezte t le: – Eszerint maga zavartalanul aludt, kedvesem? – Nem, nem aludtam zavartalanul! A folyosón mászkálás folyt, a szalonban kornyikáltak, és amikor bementem, hogy kikérjem magamnak, egész egyszer en leütött valami! Nemrég tértem magamhoz. Addigra az a valami vagy valaki a cellám ajtajához vonszolt, és nekitámasztott! Ülve aludtam! A küszöbön! Errefelé ezt nevezik vendéglátásnak? Aetna megállt az ajtóban. Vígan kukorékolt egyet, s így rikkantott: – Nyugodalmas jó reggelt! Mindenki boldog és kipihent? Anyja fanyar fintort villantott rá:

238

– Úgy látom, a Szexbabás nem mer elém kerülni! Ne is merjen! – Mit vétett? – Még kérdezed? Az egész ház hallotta az ágynyiszorgatást, falkopogtatást, kéjhörgést! A te szobádból, egyértelm en! – Tévesen hallgatóztál, anya. Szexbabás a Casanova Budoárban aludt, Bostonnal. Tán még most is alszanak. – Alighogy minket belökdöstetek a szobánkba, nekiálltatok döngetni az ágyat! – Ja, arra gondolsz?! – nevetett a lány. – Mire? – nyögte Geneva. – Mire gondolok szerinted? – Azt az egyik ikerfilkó m velte. Elcsórta Rosco zárdasz zét, belógott vele a szobámba, és leteperte az ágyamon. Ki lehet dobni a meggyalázott apácát! – Aetna Imogenhez fordult: – Kés bb Uly bácsiék elbántak ám a két tolvajjal! – Nem haladhatnánk sorban? – mordult Valdus. – Az imént ott tartottam, hogy az a hírhedt Cemende Kató megfert zött valami leprával! Reggel a fogselymezés után rögtön felléptem az internetre, végrendelet-frissítés végett. Kés bb utánanéztem néhány tünetnek, és rájöttem, hogy lágymányom van! – Gyógyítható? – kérdezte Aetna. Agonius rámeredt: – Az én lágymányom? Soha! – Kire hagyod a fogorvosi székedet? Már firtattam, szexeltél-e benne. Nagyon alkalmasnak látszik rá. Örökölhetem? – Az a szék nem arra való! – Dehogynem. Dönthet , süllyeszthet ! Kis csobogó és fúró is van hozzá! Geneva szeme elkerekedett: – Mi ütött a lányomba? Ma még egy szót sem ejtettél Shakespeare-r l! – Térjünk vissza a lágymányomhoz – kérte Valdus. – Kapok

239

egy kávét, Imogen? – Hagyjuk a lágymányát! – legyintett Vahina. – Mellesleg nincs is lágymánya! Mindenki tudja, hogy hipochonder! – Na és? A hipochondriától még b ven lehet lágymányom! Rengeteg paranoiást ismertem, akiket tényleg üldöztek! – Kisztihand – szólt a belép kalóz. – Jól aludt? – udvariaskodott a ház úrn je. – Nemigen – felelte London. – Alighogy elbóbiskoltam, berontottak a szökevény ikrek, és falrenget zajjal összeestek. Pár perc múlva szellemlégió szállta meg a karácsonyfát, és éktelenül áriázva teleaggatták csontvázakkal, szemekkel. Nagy Puszi ordibálva rám rúgta az ajtót, ám nem okolta meg sajátos bejövetelét, hanem összecsuklott. Na, ezután alhattam végre pár órácskát! – Persze hogy összecsuklottam! Ugyanis leütött valaki! Maga volt az, London!? És én még férfinak néztem! – Az is vagyok, de nem a f nek-fának demonstrálós fajta. Káposztám sincs, ki ütötte le kegyedet. Talán a fáradtság. – Hol vannak most a latrok? – érdekl dött Aetna. – Az imént Roscóval megkötöztük ket a szalonban. Ehhez függönyzsinórra volt szükségünk, de persze csak kölcsönbe. Használtunk a Szambás Rém ragasztószalagjából is a szájukra, mert feszt balhéztak a jogaikért. – Hát a híres Rosco hol jár? – firtatta Geneva. – Itt vagyok, drága mama – hangzott az ajtóból. A várva várt jövevény jobbján Boston vigyorgott, balján Téltata dülöngélt. – Szép napot mindenkinek! Bocs a késésért, elintéztem néhány munkaköri telefonhívást. Továbbá tiszta fehérnem re volt szükségem. Ajándékhozó Bácsi puttonyában találtam megfelel t. A férfi leültette a kótyagos Jóságost. Az özvegyhez lépett, az arcára nyomott egy csókot. Ujjaival meghersegtette borostáit.

240

– Drága Imogen, a puttonyban nem találtam borotvát – panaszolta. – Gy lölöm, ha recseg a képem. London is feszeng. A fegyencek majommód kisz rösödtek Uly Bácsi szétpancsolt elixírjeit l, és kórusban követelik vissza babaarcukat. Ja, meg a babafülüket is, mivel ott is megbundásodtak. Tehát: kérhetnénk egy borotvát? Valami azt súgja, meg rizte Boldogult Ulyét. Az özvegy felderült. Végigsimított Rosco recseg nek titulált képén. – Hát persze, hogy meg riztem! Nem akármilyen eszköz az! t, inkább konstrukció! Talán mondanom sem kell, Egyetlen Drágám saját találmánya! A neve: Univerzális Férfiápoló. Csodálatos masina! Jöjjön, kölcsönadom!

Elvonultak. London is velük tartott. Bökken Vahinához fordult: – Miért szorítod a fejedhez a kést? Lenyakaznád magad? Kéred, hogy segítsek? Nagy Puszi rászegezte a pengét. – Meg ne moccanj, különben ledöflek! Mellesleg a púpomat lapítom vele. Uly Bácsi tegnap fejbe kúrt a bendzsóval, ha még emlékszel. Éjjel is fejbe kúrt valamivel, szerintem. – Nem mond igazat – szólt a visszatér Imogen. – Tegnap már tisztázódott, hogy a b nöz k verték fejbe. Vahina vállat vont, a Mikulásra nézett. – Hogy s mint, Kéjfater? Ma már nem ityeg a fityeg ? Rám se pillant? A szólított meglep dött: – Hohohozzám beszél, széphölgy? – Naná, ki máshoz!? Már nem akar bögyörészni? – Hohohohó! Magácska akarna? Sajnálatosan kimerült vagyok. Keressen pihentebb férfiút. 241

Vahina gúnykacajt hallatott. – Hát ez szép! Meg sem ismer! Mintha már megkapott volna! Hímek, pfuj! A Casanova Budoár fürd szobájában a gyanútlan Hudson nyomozó kipróbálta az Univerzális Férfiápolót. Behabosította magát, megnyomta az ON gombot, arcára nyomta a nagyobbacska méret , gömbölyded formájú készüléket. A gép barátságosan zümmögve nyírta borostáit. Amikor a járomcsontjához ért, a ketyere oldalából kilövellt egy nyúlvány, a fülébe görbült, s körbekotort benne. Bár ez idegenszer érzést okozott a szépítkez nek, mégsem esett pánikba, annál kíváncsibb lévén. A csáp néhányszor körülberregett fülkagylójában, ám mivel sz rt nem talált, békével viszszahúzódott a dobozába. A borotválkozás folytatódott, a férfi elégedetten szemlélte mind szalonképesebb tükörmását. Egyszercsak a szája fölötti területhez ért. A készülék oldala újfent kipattant. Karmos vég , miniat r öklöcske röppent ki bel le, az orrlyukába fúrta magát, és szaporán tépdesni kezdte sz rzetét. Rosco ezúttal már-már pánikba esett. Eltávolította szaglószervéb l a tevékeny öklöcskét. Orrát befogva tovább gyalulta arcát a konstrukcióval. A hoppon maradt nyúlvány izgatottan tekerg zött, bebújási alkalomra várt, ám folyvást kicselezte trükkjeit. A másik oldali járomcsontnál ismét fülvizit következett. Miután itt sem talált tépegetnivalót, a karmos karocska jókorán meghosszabbodva a szemöldökre vet dött, igazítási célzattal. Az ápolt jajgatva nevetgélt. A sorára várakozó London elborzadtan kijelentette: inkább szakállt növeszt, bokáig. Végül Hudson rábeszélésére mégis belevágott, bár el bb kozmetikai vattával tette hozzáférhetetlenné orrlyukát és fülét.

242

A FOOL gombbal beindított szerkezet gyönyör en lecsiszolta borostáit. A tekerg nyúlvány konfettit tépdesett a vattatömedékb l, körbevizslatta fülkagylóját, és gyors vízbelövelléssel átmosta hallójáratát. Bridge felordított rémületében. Üvöltése hallatán meglep dött: nini, mennyit javult egyébként is remek hallása! Élesen észlelte a konyhában reggeliz k neszezését, társalgását. Ugyanez történt arca másik oldalán is: a t zoltófecskend elvén m köd gyorsmosó kil tte füléb l a természetes dugaszt, holott az – a szakdokik szerint – fontos teend t lát el. Bár szaglószervére fokozottan ügyelt, a fürge karocska mégis lecsapott egy óvatlan pillanatban. Miszlikbe szaggatta a vattatömést, és villámgyorsan körbenyírta az orrjáratot. Hirtelen meghosszabbodva gondozottra szabta a szemöldököt, lecsípett a kalapszegélyr l néhány libeg strucctollat. Ugyane lendületb l öv alá csápolt, fazonigazítási céllal. A reggeliz k megrettentek a halálordítás hallatán. – Mi történik szegény srácokkal? – aggódott Boston. – Rázogatja ket az áramkör? – Jaj! – nyikkant Imogen. – Nem szóltam, hogy ne használják a FOOL üzemmódot! Drága Ulym még tökéletesítené. London hörgött, hüppögött, átkozta az univerzális sokkolót. A böhönyék vonakodva feltápászkodtak az illatozó süt közeléb l. Hosszan t dtek, megnézzék-e, ki van halálán. Az alfa behemót úgy döntött, bizony nem mozdul a kajaszag mell, utóvégre halál ellen nincs orvosság. Az ebek visszazuttyantak a padlóra. Az özvegy kiabált a borotválkozóknak: – A FOOL gombot mell zzék! Ajánlom helyette a COOL-t! – Neked már tökmindegy – mondta Rosco a padlón tekerg Londonnak. – Nézd meg, mit tud. – Nézd meg te! Kasztráljon téged!

243

Rosco támadhatatlanná igazította ékességeit. Sóhajtva megfogta a gömbölyded konstrukciót, megpöccintette a COOL gombot. Két karocska bújt el a dobozból. Visszahúzott karmokkal, lágyan masszírozgatták az arcát, kevésnyi illatos púdert fújtak rá. Arcszesszel permetezték b rét, finoman dögönyözték, cirógatták. Mihelyt a nyúlványok hosszabbodni kezdtek, Hudson óvatosságból kikapcsolta a készüléket. Lesminkelt, összeszedte az orvtámadás miatt nyafogó Londont. Reggelizni indultak, jóllehet kés re járt a délel tt. Imogen er s kávéval várta ket. Férfiasságot helyreállító éteksort rakott eléjük. – Jól aludt, Rosco? – érdekl dött. – Köszönöm, t rhet en. Boston álomba ringatóan horkol. – Tudja maga, hogy nem erre kíváncsiak! – szólt Vahina, púpján a hóhérpallosszer késsel. – Konkrétan mit akar hallani, Nagy Puszi? – kérdezte a férfi. Kék szeme sötétebbnek t nt a pulóverén lév koromfoltoknál. – Tudja azt maga! – Dehogy tudom. Hogy van a púpja? – Visszan tt, ugyanis éjjel megint lecsapott valaki. Ügyelhetnének a biztonságra! – Mikor szeg dtünk a test réül, Nagy Púpos? Jut eszembe! Hol jár a Kis Púpos? – Agyban van. A fejl szervezetnek sok alvásra van szüksége. Hudson Aetnára pillantott. Szemszíne hasonlatossá vált a pulóver zöldjéhez. – Hogy aludtál? – Sehogy. – B ntudat? – Marcangol.

244

– Tudod, miként szabadulhatsz t le. Aetna bólintott, témát cserélt: – Van kedved kipróbálni Uly Bácsi téli traktorát? Gyanítom, a vadak már az etet nél toporognak. – Én tudok traktort vezetni! – kurjantott Boston. – Én is tudok, bár még nem próbáltam – csatlakozott Bridge. Felöltöztek sarkkutatónak, és elpöfögtek erd iránt.

Mire a pulykamonstrum A és B oldala is átsült, viszszatértek kalandos útjukról. Imogen és Geneva a konyhában serénykedett. Zöldköretet, salátát készítettek. Valdus a lábuk alatt sertepertélt. Valamennyien megörültek a betoppanóknak. – Szerencsével jártatok? – kérdezte az özvegy. – Nem tévedtetek el? – De igen, néhányszor. Elt ntek az ösvények a jég alatt – felelte Aetna. – Feladat teljesítve! Az állatok falják a szénát, kukoricát. A sebes folyású részeken nem fagyott be a patak, inni is tudnak. – Az ígéretet is teljesíteni kéne! – csapott le Geneva. – Nemde azt ígérted a v legényednek, hogy visszahívod!? Ehhez képest megint kikapcsoltad a telefonodat. – Ugyanis missziót teljesítettem! Mindjárt visszakapcsolom. – Jól teszed. Troja barátod már kétszer hívta Imogent, engem viszont négyszer is! – Micsoda v lehetne! – révedezett Valdus. – Hogy imádja az anyósát! – Nem imádásból hívott négyszer! Hanem azért, mert a trükköz n vérkém süketnek és debilisnek tetteti magát! – közölte Geneva. – Talán nem vagyok süket és debilis? – csodálkozott Uly 245

Özvegye. – Nagy Pusziék hazamentek? – puhatolta London. Menopauzás sóhajtva jelentette: – Kis Púpos nemrég megjelent körünkben. Miután végigfitymálta az ételkínálatot, anyjával átvonult a szalonba pralinét legelni. Ez idézet volt. A karácsonyfadíszek láttán hangot adtak megbotránkozásuknak... Valdus fanyarul közbevetette: – Egész hangversenyt adtak neki... – Annak végeztén a szobájukba zárkóztak. Nagy Púpos felhívta Olivót, és számonkérésre kötelezte, erre Papucsállatka felcsörgött engem. Tetemrehívás helyett a történtek részleteit puhatolta, megsúgva: imádna itt lenni. Magáról azt mesélte, hogy pompásan gondját viselik. A kórházi személyzet képtelen hazamenni a jégkarantén miatt, t a tegnapi doktorn je istápolja, hajnalban hosszan elbeszélgettek. Imogen a kezét dörzsölgetve átvette a szót: – Nagyon izgatott lettem e hír hallatán! Megérdekl dtem, milyen az orvosn . Képzeld, okos, csinos, kedves! Még ma beszélek Drága Ulymmal! Megkérem, segítsen összehozni a fiatalokat! Geneva leintette n vérét: – Várj, várj! Olivo járt már néhány lánnyal. Miután megismertem ket, abban bizakodtam, hogy a következ biztosan jobb lesz. Summázzak? – A fiad magának választ barátn t, nem neked! – mutatott rá Valdus. – Te csak hallgass! – förmedt rá húga. – Hány gyerk cöt neveltél fel? Nos? Hát te, Imogen? Na ugye! A lurkóim tökéletlen párválasztók! Aetna kibe volt szerelmes az óvodában? Na, kibe? A legelvetemültebb kölyökbe! Ki is rúgták a srácot az oviból! Hangsúlyozom: kirúgták az oviból, mert folyton

246

megharapott mindenkit! – Jaj, anya! Hol van az már? – Na hol? Múlt hónapban láttam a fickót a rend rségi m sorban! Még mindig harapdál! – Jelenleg szünetelteti – legyintett a lány. – Hisz sitten üdül. – A smasszerokat is lehet harapdálni! – Lehet, de fogatlansághoz vezet – gyanította London. – Olivo óvodai szerelmér l is nemrég hallottam, ugyanott! – tromfolt Geneva. – A tyúk lefeküdt egy politikussal, aztán bevonult az ipse házába harminckét b rönddel. A feleség idegösszeroppanással reagált. Rároppant a betolakodóra, folyt a vér, csontok recsegtek, fejek kopaszodtak! A zsaruk se bírtak a vereked n kkel. Végül a t zoltók robbantották szét a kavargókat a nagynyomású fecskend vel! A lelketlen tyúk felrúgott egy boldog frigyet! – Boldog frigyeket nem lehet felrúgni – vélekedett Valdus. – Hányszor voltál n s, hogy ennyire tudod?! – morrant a húg. – Térjünk vissza a profhoz. – Troja megint nem talál valamit? – firtatta Aetna. – Ilyesmi nem került szóba. Az iránt érdekl dött, miként telt az éjszakánk. Elmentek-e a zsaruk a legénybúcsúba? Miért nem? Volt-e f tés, ki vágott t zifát, milyen a fels teste? Az ittragadt kíberek szalonképesen viselkednek-e? – Mit meséltél? – Ó, a zsaruk rendes fickók, mondtam. Például nem köpködnek a padlóra, tehát nem sodortak minket kulturhális válságba. Nem neveztem Szexbabásnak Roscót, ám enyhén utaltam erotomán hajlamaira. – Kösz, anya. Igazán kösz – nyögte Aetna sápadón. – Erotomán volnék? – álmélkodott Hudson. – Ja persze, Geneva! Az Elemi ösztön csúcsjelenete mozitörténeti semmiség kett nk megismerkedéséhez képest.

247

– Err l se beszéltem a v jelöltemnek. Úgy döntöttem, megbocsátok magának, Szexbabás. – Az els benyomásért? – A férfi mélyen meghajolt. – Hálásan köszönöm. – Úgy illett, hogy Londonról is beszéljek Trojának – folytatta az asszony. – Lefestettem sz keségét, szeme kékjét, érdekes formájú orrát. Nem hagytam ki, mily remekül áll neki a kalózöltözék, pláne a combig ér csizma. A kis tolvajok is szóba kerültek. Nos, eltitkoltam b nözésüket, nehogy felzaklassam a leend v t. Leírtam vörös fürtjeiket, zöld szemüket, angyalajkukat. – Angyalmicsodájukat?! – hördült Rosco. Geneva az ujjait is bevonva összecsücsörítette a száját: – Igenis, épp ilyen az angyalok ajka! – bizonygatta. – Troja mit szólt? – kérdezte vibráló hangon Aetna. – Egy darabig olyan csendben volt, hogy hallottam, amint a röm megereszkedik. Hudson újfent meghajolt. Hosszan cizellált csókot nyomott az asszony kézfejére. – Cselesen el készítette a talajt a lányának – szólt felegyenesedve. Aetnához fordult: – A prof már túljutott a stációkon. Mérlegelte lehet ségeit: toronyugrás, pszichoterápia, alvajárás satöbbi. Talán úgy döntött, halálra radírmorzsa-szippantózza magát, vagy letális orrsz rnyírást végez. Imogen összeütögette két tenyerét: – Elég legyen a kuzinom idegesítéséb l! Menjünk át az ebédl be! Megterítünk, és felfaljuk a töltött pulykát! Sötétedéskor megtartjuk a hagyományos ünnepi t zijátékot. Aztán jöhet az ajándékozás! Gyerünk, gyerünk!

248

Aetna az ablakpárkányra tette kikapcsolt mobilját, és indult teríteni. Mihelyt hátat fordított, Geneva aktiválta a készüléket. Mozdulatát többen látták, mégse köpték be, mit tett. A lány alig lépett át az ebédbe, telefonja máris megszólalt. megpördült, és tévedhetetlenül Genevára szegezte szúrósra fent tekintetét. – Kivel vagy, anyám? – kérdezte Globe színházi stílusban. A készülékhez sétált, oly óvatosan, mintha támadástól tartana. Látásélessége határáról sandított a kijelz re. A hívó láttán rémülete felengedett. Kisimult arccal felvette a kontaktust. – Minden rendben? – kérdezte Otthondoki izgatottan. – Egész este hívogattam! Már attól féltem, Boston csinált valamit magukkal. Hol tart a srác? Hányszor hasadt tegnap óta? – Boston jól van. Nem hasad. – Egyel re nem tudok érte küldetni. – Nem is szükséges. Örömmel vendégül látjuk t az ünnep végéig. – Maga nagyon bátor hölgy. Tulajdonképpen nem is tudom, mit gondoljak. Még az is lehet, hogy a srác nem is túl veszélyes. – Új fejleményre utalt az üzenetében – emlékeztette Aetna. Észlelte, hogy Dilinkó megdermedt az ebédl be igyekvés félútján. Lép lábát a leveg ben feledve, fels testét enyhén el redöntve fülelt. Otthondoki köhécselt, torkot smirglizett. – Hát, nos... Boston jó negyedszázada, csecsem ként került intézményünkbe. Akkoriban én úgyszólván még sehol se voltam. A szül k mindvégig precízen utalták a gondozás díját, és bár nem jártak be fiukhoz, adományokkal támogatták az otthon ködését. Azt kívánták, senki ne háborgassa a gyereket semmin gyógymóddal, hagyjuk vegetálni. El deim eleget tettek a kérésnek. Így vettem át a srácot néhány évvel ezel tt, és persze

249

nem rúgtam fel a hagyományt. – Vagyis mi a baja? – kérdezte Aetna. – Mongolizmus. A küls jegyek némelyike megvan ahhoz, hogy kétség nélkül elfogadjuk a szül k által hozott orvosi papírokat. Az értelmi fogyatékosság sem vitatható. – És ha én vitatnám? – Magácska pszichiáter? – Nem, de ett l még vitathatom. Folytassa, kérem. – Tegnap, miután önnel beszéltem, egyszerre csak újra csörgött a telefon. Megdöbbenésemre Boston édesanyja hívott. Er sen zokogva elmondta, hogy néhány napja temette el a férjét. És most szeretne megszabadulni egy szörny titoktól. Hajdan, negyvenöt évesen futó viszonyba keveredett egy mongol régésszel, és teherbe esett t le. Botlását persze nem merte bevallani, de az újszülött arcvonásai nagyon-nagyon jellegzetesek voltak, így hát férje gyanút fogott. Az anya kétségbeesésében lefizetett egy orvost, az pedig írásba adta, hogy a gyermek Down-szindrómás. A szül k nálunk helyezték el a kicsit, és az a hivatalos diagnózisnak megfelel en nevelkedett. – Az anya most hetven-hetvenhárom éves lehet? – Akörül. Annakidején a mater id s kora is a diagnózis helyessége mellett szólt. Harmincöt év fölötti n k gyakrabban szülnek Down-kóros babákat. Akkoriban a prevenciós sz rés még nem volt rutineljárás. Az Örök Szeretet nem gyógyító intézmény, hanem gondozóház. Boston nem találkozott szakemberekkel, akik felülbírálhatták volna kórisméjét. – Megteszi a feljelentést? – Ugyan már! Hova gondol, hölgyem?! Az a n már öreg! Megbánta egykori h tlenkedését. Férje halála után úgy vélte, megkönnyebbül, ha elmondja titkát a srác orvosának, habár én csak belész vagyok, annak is antiász. Ha talentum lennék, nem pedig toplúzer, már rég a saját klinikámon dirigálnék. Nos, az

250

özvegy nem akar tovább élni imádott férje nélkül. Gyermeke nincs, kivéve Bostont, de nem számít annak. – Ezek az anya szavai? – Igen, hölgyem. Tehát az iránt érdekl dött, mit gondolok: ha ráhagyna némi pénzt meg egy kis lakást, a fiú elboldogulnae az otthonon kívül? Azt feleltem, aligha. – Biztosra veszi, hogy önnek egyedül kell döntenie? Miért nem kérdezi meg Bostont? Idehívjam? – Az ég szerelmére, ne tegye! Iszonyú hasadásokat idézhetnénk el ! Mióta ismerem, folyton nyavalyog, hogy meg akarja ismerni a szüleit. Erre most félig elárvult! Nos, a magam részél nem vállalom a felel sséget azért, hogy a srác önálló lakásba költözzék. Egész nap csak hasadna! Jaj lenne a környezetében él knek! – Tehát? – Nem tudom. Magácska mit javasol? – Hallgassák meg t is. – De hát egy kisgyerek értelmi színvonalán rekedt! – Mert ott rekkentették t, uram. Egyébként félreismeri Bostont. Az anyja nem szeretne találkozni vele? – Semmi effélét nem közölt. – Oké. Más egyéb? – Amint az id járás engedi, érte küldetek. – Ne fáradjon. Majd mi jelentkezünk. – Nem teheti, hölgyem. Ez esetben emberrablást követne el. – Az elmúlt negyedszázad történetét minek nevezné? – Az édesanya szörny kényszerhelyzetben volt. Meg kell t értenünk. – Igyekezni fogok a megértéssel, de akkor is elkárhozik. Maradjunk forródrót-viszonyban. Aetna visszalökte a telefont a párkányra. Az ebédl felé nógatta a szoborrá vált Dilinkót.

251

– Mit hallottál? – kérdezte t le. – Amiket mondtál. Nem sokat értettem bel le, csak azt érzem, hogy nem szereted az anyucimat. Mi van vele, meglátogatjuk? – Adj egy kis id t. Feldolgozom a híreket, utána megbeszéljük. – Az ebédl be lép lány Roscóra nézett: – Ugye, a zsaruk tanulnak jogot? – Mi a gond? – Ha nem visszük vissza Bostont az Örök Szeretetbe, emberrablást követünk el? – Tartok t le. – Az esetben is igaz ez, ha pénzen vett diagnózissal aszalják ott huszonhat éve? Akkor ki az emberrabló? Bridge is érdekl dést mutatott a téma iránt. – Pénzen vett diagnózissal? – ismételte. – Létezik ilyesmi manapság? – Jaj, zsaru létére ne legyen olyan naiv, mint egy répaárus! – nyögte a lány. – Igen, manapság is csalnak, hazudnak az emberek! – Nincs ujj a pap alatt! – jelentette ki Boston. – Ez egy igaz közmondás. Ismerek sokat! Hudson bólogatott: – Hiszen tudod, London: némelyik ember olyan sötét, hogy a Sixtus-kápolnában a plafonra pisálna. – Mire jó a hamis diagnózis? – értetlenkedett a kalóz. – Ebéd után elmesélem – halasztott Aetna. Körbeülték az asztalt. Imogen hasztalan rázogatta az étkezéshez szólító csengetyty t, Nagy és Kis Púpos nem mutatkozott. – Drágáim, bevallok valamit – szólt gyászos hangon. – Valamennyi vendéglátás el tt síkideg vagyok. Körmöt rágok, szorongok, fenébe kívánom az egészet, míg csak össze nem jö-

252

vünk. Ám attól fogva már az együttlét majd’ minden percét élvezem. Sajnos az élvezés egyáltalán nem vonatkozik a jelenlegi vendégkör egynémely tagjára! Az angyalszájú tolvajokat magam etettem meg, miközben ti vadakat tápláltatok a hidegben, és örömest cseréltem volna veletek, de még egy krokodilcs sszel is! Egyáltalán nem angyali szavak hagyták el ama szájakat! Majdnem rávettek, hogy oldozzam el ket! Szörnyen ármányos fickók! F leg a királylány. Ám ez mind hagyján ahhoz képest, hogy most személyesen kéne asztalhoz invitálnom Olivo meghívottait. Megsúgom nektek: boldogtalanul teszem! Hudson talpra szökkent: – Idehívom ket, ha jól meggondolta, s tényleg ezt óhajtja. De tálcán is beküldheti velem a porciójukat. Az özvegy felderült. Két kezét a keblére szorítva így szólt: – Maga tetszik nekem, Szexbabás. Ha lehunyom a szemem, látom magam el tt a jelenetet, habár abszolút valószín tlen, hogy megérem: jöv karácsonykor fékez a kocsival a ház el tt, és maga, Aetna meg a sok kicsi gyerk cük pattan ki bel le! – Imogen! – hördült Geneva. Valdus fanyar kacajt hallatott: – Ugye, hogy te alzheimeresebb vagy!? Nem t nt fel, hogy Aetna és ez a férfiember tegnap találkozott el ször? Mégis hogyan lehetne jöv karácsonyra töméntelen sok gyerk cük? – Hohohohó! – rikkantotta Jóságos. – Rám ne számítsanak! Én nem a gólya vagyok!

Nagy és Kis Púpos csinos ruhában ült az asztalhoz. Az anya teljes sminkkel készült az ünnepi ebédre, leánya csupán a körmeit lakkozta lilára. Imogen körbekínálta az étvágycsináló itókát. Megvárta, míg sorban csettintenek a nyelvükkel, majd kérdést intézett a férfi253

akhoz: melyikük szeletelné fel a húst? Boston és Bridge jelentkezett a feladatra. El bbi trancsérolt, utóbbi vezette a kezét, közben kulináris és atyai bölcselmek hagyták el a száját. Mindnyájan nagyokat nevettek. Vahináék is feloldódtak valamelyest. Aetna fotózott a telefonjával. Ily módon megkísértette a sorsot. Szerelmünk, mint egy rossz szokás, egyszercsak megszakadt, énekelte a készülék Leonard Cohen érett orgánumán. A lány a székbe roskadt. A kezében tartott salátaszed villával keresztet vetett, és kapcsolatba lépett a hív féllel. Az asztaltársaság tüstént úgy tett, mintha ott se volna. – Miben zavarlak? – kérdezte Troja. – Rendkívüli horderej elfoglaltság lehet, ha nem engedi, hogy visszahívj. – Ne haragudj. Tényleg roppant elfoglalt voltam. Feltöltöttük a vadetet t. Segítettem az ebédkészítésben. Mi újság? Veled minden rendben? – Nem mondhatnám. Talán emlékszel a mell zöttségemre: idén sem kaptam meg a Wilde-díjat. Még nem dolgoztam fel a csalódást. Ismersz nálam érdemesebbet a vacak díjukra? – Spurim sincs, milyen szempontok szerint mérlegelik, kinek adományozzák. Egyébként se tör dj vele. Mindig azt mondogattad, hogy fütyülsz az ordókra. – Mert fütyülök is! De miért nem én kaptam meg a Wildedíjat? – Sajnálom. – Ez a legkevesebb. Rajtam persze nem segít. Totális válságba kerültem. Tudod, nem jó az, ha alkotó embert sokkolnak. Egész éjjel dolgozni próbáltam, de csak ceruzahegyezés lett bele. Legalább egy tucatnyi cerkát elfaragtam kínomban. Írtam ugyan néhány mondatot, ám végül mindet kiradíroztam. Megjegyzem, e válsághoz te is hozzájárultál a holmijaim eldugdo-

254

sásával. – Nem volt szándékos. – A hajamat téptem, mikor nem találtam a gyertyakoppantót! Te is tudod, nem szeretem magukra hagyni az ég gyertyákat, hiszen a t z az ördög cimborája. Ha anyád nem segít rajtam, még a lakás is leéghetett volna, míg a fürd szobában tevékenykedtem. Na, de úgy hallom, neked nincsenek problémáid. Kit en szórakozol, népes férfitársaság keresi kedvedet. – Igazából a sors játszmázta így. Eredetileg lazítással, töprenkedéssel akartam tölteni az ünnepet. Fontos döntéseket kellett újragondolnom. – Mint például? – Úgy vélem, sejted. – Úgy értsem, rossz döntéseket hoztál? Amennyiben a Willl írandó tanulmányra gondolsz, egyetértek: b ven ráérsz vele. Mesteredként mondom: most még nincs kész a tanítvány. – Nos igen. A mester-kérdést máris újrafontoltam. Megesik, hogy nincs is tanítvány, csak tanító szándék van. A kiszemelt valójában más rendeltetést szán magának. Másfelé tartana, függetlenül a mester zsenialitásától. Churchillt idézem: mindig szívesen tanulok, csak éppen nem mindig szeretem, ha tanítanak. – Mir l is beszélsz? Kérlek, tedd világosabbá. – Egyenrangú kapcsolatról beszélek. Arra vágyom. Meguntam a Lángész és tanítványa cím szerepjátékot. Ma már látom: üresek a jelmezek. – Világéletemben szabadelv voltam. Sosem éltem vissza a tudásommal. – Oké, Troja. Nem visszaélésre, hanem rátelepedésre használtad. – Most már fáj, amit hallok! Figyelmeztetlek! Mikor telepedtem rád?

255

– Sajnálom, ha fáj. A magad képére akartál formálni, én pedig azt hittem, elfogadod, hogy ez nem sikerülhet. Mindketten tévedtünk. Játszma játszmát követett. Mígnem kih lt minden. Fej, szív, ágy. – Értem. Gyanítom, az minden b nöm, hogy elírom el led a kedvenc témádat. N i praktikával torolod meg Will mester elhappolását. Elérted célodat: sejtelmem sincs, képes leszek-e még valaha alkotó munkára. Kész, vége: Troja Dupont nem teremt többé! A teljesség felé igyekv lépteim megtörnek. Ez idáig komolyan hittem, ez az utolsó ittlétem, többé nem kell visszajönnöm a földi életbe, hiszen a test már szörnyen untat, szellemem jóval többet ér. Ezen életem végére letisztulttá válok, lelkem szabadon szárnyalhat a végtelenségben. Erre most zutty és potty! Aetna, van fogalmad, mit tettél velem!? Most aztán vége reményemnek! Miattad egy újabb életre le kell mondanom a személyes találkozásról Buddhával! – Nem oda Buddha. – A gy met természetesen visszakérem. A nyakláncomra akasztom, hogy mindig emlékeztessen a hiúságra, féltékenységre, háládatlanságra, úgy általában a n i természetre. Most már mindörökké agglegény maradok. Lehet, hogy ezért még lekötelezetted leszek. – Kedves t led, de nem igénylem. – Jól elintéztél! Gondolom, most elégedett vagy. Mellesleg sejthettem volna, mi vár rám! Voltak ráutaló jelek. Az utóbbi id ben véletlenül se fogadtad meg a tanácsaimat, gyakran ellentmondtál, lehurrogtál, megmosolyogtál. Oly feldúltan készültél a hóbortos nénikédhez, mintha esküv re vártak volna, nem pedig ostoba karácsonyozásra. Gyanút foghattam volna! Most mit fogjak? Pisztolyt a fejemhez? Még szerencse, hogy én nem vagyok stukkerbajnok, mint az „angyalajkú” fickók, akik elcsavarták a fejedet! Kárt is tehetnék magamban! Mondd

256

meg igaz lelkedre: mihez kezdjek? Teljesen elment a kedvem az alkotó-teremt munkától! – Talán sétálj egyet. – Tudod te, mi van odakinn? Alig lehet járni! Az el bb kinéztem az ablakon: az utcán biciklizni próbált egy ember. Akkorát esett, hogy még a bringaváznak is nyolcasa lett, és a gyertyakoppantó is ugrott egyet a kandallón. Jégeltakarító brigádok güriznek odalenn. Idegöl zajt csapnak. – Szállj be közéjük. – Úgy érted, az én intellektusommal? – Úgy értem, a fizikumoddal. Ám tégy, amit jónak látsz. Most mennem kell. – Változatlanul képtelen vagyok felfogni, amit velem m veltél! – Maradok tisztelettel. Vagyis megyek tisztelettel. Aetna kilépett a kapcsolatból.

Imogen rögvest mellette termett. Kezébe adta a teli kupicát. A lány bedobta az italt. Kapott még egy adagot. Nagy Puszi hátrad lt a széken, két karját széttárta: – Játszma játszmát követett. Mígnem kih lt minden. Fej, szív, ágy – citálta. – rület! Te nem mondhatsz ilyen jót! Shakespeare-t l nyúltad le? Amúgy te most dobtad a gy södet?! Megbuggyantál? Ki fog elvenni, ha nem? – Az élet csupa rizikó, reszkír, kockázat, hazárd – borongott Rosco. – Elnézést a fülelésért. Nekem tetszet a szakítási mód. Semmi rikoltozás, vudu átok, dobókézezés. – Kár, hogy csak az egyik felet hallottuk – sajnálkozott Valdus. Geneva is neheztelt. 257

– Jelzem, tegnap én kihangosítottam Troját! – mondta. – Hogy az ördögbe csináltad, Aetna? Véget vetettél az álompartinak, és Szexbabás még csak szóba sem került!? – Ugyan! Nincs is köze hozzá! – legyintett Imogen. Visszaült a helyére, kézbe fogta ev eszközeit. – Tegnap délután, amikor megjött a lányod a bús képével, tüstént tudtam: ez a jegyesség meg lesz szakítva! A filozófus, kimért v legény nem teszi boldoggá ezt a csupa életöröm gyereket. Fogadni akartam Drága Ulyval, de hát is jegybontást prognosztizált. – Ne idegesíts már a rég elhunyt Ulyval! – morrant a menopauzás. – Miért idegesít, hogy k elválaszthatatlanok? – kérdezte Aetna. – Nem értelek! Három perce dobtad a híres könyvíró, géniusz professzort, és máris a halhatatlan szerelemr l prédikálsz! – A kett összefügg – bólogatott Hudson. – Szerintem is – helyeselt Imogen. – Mikor meséled el, mit tudtál meg az anyukámról? – firtatta Dilinkó. Aetna sóhajtott: – Most. Tehát: már id s volt a szüléshez, amikor megfogant téged, ráadásul nem a férje volt a nemz , hanem egy idegen pasas. T le örökölted tatáros arcvonásaidat. Születésed után anyád tengersok pénzért orvosi papírt szerzett a nem létevagy legfeljebb nagyon enyhe betegségedr l, hogy neked az Örök Szeretet Gondozóházban kelljen letöltened az életet, mert nem akarta, hogy valaha is kitudódjék a megcsalás. Nemrég meghalt a férje, pedig b nbánatos lett. Pikáns titkát bevallotta az Otthondokinak, az pedig úgy hiszi, jobban tudja nálad, hogy te mit akarsz. Boston, ha ott érzed biztonságban magad, bizonyára maradhatsz. Ha más terveid vannak, az se gond. Beleszólhatsz a saját sorsodba.

258

– Nem értem pontosan, amit mondasz. Nem kell visszamennem az otthonba, ha nem akarok? Ez nagyon jó! Na, de akkor hova mehetek? – Úgy hírlik, b nbánó anyádtól kapsz lakást. Boston elkomorult. Két karjával átölelte magát, ringatózott ültében. – Jaj, én nagyon félnék egyedül! Jaj, nagyon félnék! – Nyugi, semmi se kötelez , senki se sürget. Szükség lesz ügyvédre, szaksegítségre. B ven jut majd id d arra, hogy barátkozz a gondolattal. Magasabb szint otthonba is kerülhetsz, ahol nem kényszerítenek pótcselekvésekre, nem nyugtatóznak, altatnak, hanem fejl dni hagynak, s t, támogatnak ebben. Engedik, hogy olvass, gondolkozz, és válaszolnak, ha kérdezel. Ottani társaid inspirálóbbak lesznek. Ha azt a helyet is kinövöd, mehetsz el rébb. Ez többlépcs s folyamat. Ki tudja, hol vannak a határaid? Szép lassan kiderül minden. Ne izgasd magad. Bökken ránézett, róla Hudsonra, majd Londonra és Imogenre. – Ti segíttek nekem? – kérdezte. Aetna bólintott. – Igyekszem. – Esküszöl? – Ígérem. Rosco is bólintott. Vahina felmordult: – Jó, hogy nem fogadjátok örökbe! Tegnap óta ismeritek! Már ha egyáltalán ismerni lehet az ilyet! Elfelejtettétek, mit velt velem ez a kretén, amíg ájult voltam? Geneva rámeredt: – A lányom melyik szavával kérte ki a véleményedet? – A családhoz tartozom! Jogom van a véleményemhez!

259

– Nekünk meg jogunk van ahhoz, hogy megtartsd magadnak, ha nem tudod kulturáltan kifejezni. – Az asszony tósztra emelte boros poharát. – Nos, máris rengeteg okunk van a tradicionális t zijátékra! Aetna megszabadította magát a lelkében növekv szorongástól. Bátor tett volt, én ugyane helyzetben, jócskán betojva férjhez mentem annakidején. Ett l persze még jól is alakulhattak volna a dolgok, csak hát csesztek jól alakulni. Bár ami azt illeti, Aetna apja nem egy Troja Dupont. Csak egy bitóról szalajtott szivar. – Ugyan, anya! – Szerintem apád igenis bitóravaló, és punktum! Csak vesd össze t a frissen dobott Zsenipapával! Na, mi jön ki? Rosco meglebegtette néhány ujját: – Zsenipápá. – Na persze, Szexbabást csak az izgatja, hogy szabad a gazda, vagyis a lány! Mindegy, hagyjuk az exemet. Illetve mindjárt újra el kerül néhány szóra, mert most térek át a t zijátékra. Valdus két ujját feltartva jelentkezett: – Én szeretném elmesélni! Én, én! Geneva fityiszt mutatott neki. – Tehát a hagyományos karácsonyi t zijáték – folytatta. – Ugyebár az év eme szakában már ebédkor sötétedik. Egykoron Uly kigondolta, hogyan dobhatná fel a komor délutánt. Saját kez leg készítette a vidámító t zijátékot, görögtüzet, petárdát. Utóvégre nem nagy durranás a bombagyártás. Sajnos mindig becsúszott valami gikszer. Egyszer lángra kapott a pajta, máskor kigyulladt egy autó, felrobbant ez-az. Ulyra olvadt a kabát, leégett a csókabajsza, estébé. Id vel a t zoltók már számítottak a hívásra. Végül megegyeztek Ulyval, hogy a t zijátékos napokon a teljes oltóegylet itt ebédel, hogy kéznél legyenek, ha netán szükséges. S t, már eleve telitöltött szerkocsival jönnek, elvégre tuti, ami ziher. Hát erre emlékezünk mindjárt a durran-

260

csokkal! – És hol kerül a képbe az exe? – kérdezte London, figyelmes hallgatóság lévén. – Lánykoromban megfogadtam, hogy életem els vérbeli orgazmusát t zijátékkal fogom megünnepelni. Ugyanis uraim, aligha tudják: az orgazmusnak is vannak fokozatai! Éspedig: zéró, gyenge, közepes, jó, jobb, t zijáték! Természetesen az utóbbinak akartam felhajtást rendezni, tudniillik nagy öröm, ha ilyen ér egy n t. Attól tartok, maguknak minden aktus egyforma. – Fél , hogy téved. A mi skálánk a csillagszórótól a t zhányóig terjed – pontosított London. – Erre még visszatérünk, most csak bejelentem szkepszisemet – legyintett a mesél . – Nos, teltek-múltak az évek, ismerkedtem a másik nemmel, hülye fejjel férjhez mentem egy fajankóhoz, gyerk cöket szültem, és a lánykori t zijáték-készlet még mindig érintetlen volt! Egy váratlan jobb min sítés együttlét után felkészültem a fejl désre. Megnéztem a dobozt, hát rég lejárt a szavatossága! Hamar kicseréltem frissre, de aztán csak nem volt rá szükség. A válóperem után még két évig kellett várnom, míg elhasználhattam az els durrancsokat! Hudson megköszörülte a torkát: – Ez a szokás anyáról leányra örökl dik a családban? – kérdezte. Vahina felcsattant: – Olivo sose mesélt err l! – Nem is t zijátékozott, mióta veled jár? – puhatolta Aetna. Kis Puszi megvet en elhúzta a száját: – Olivo reggelenként néha csillagszórót sercegtet. De hát az tök vacak! A szülinapi tortához men bb pukkantyú jár! – Na igen, a tortapukkantyú a második fokozat: a férfi kettes – szólt London.

261

Imogen tudásszomja felhorgadt: – És azután? Mi következik? – Elsorolom: csillagszóró, tortapukkantyú, petárda, rakéta, görögt z. A görögt z a non plus ultráért jár. Fene ritkán kerül használatba. – Az anyai szokás örökl dött a leányra? – firtatta újfent Hudson. Geneva bólintott: – Aetna is kapott t zijáték-szettet a nagykorúsági buliján. A férfi a lányhoz fordult: – Elhasználtad? Megvan még? Mindig magadnál tartod, kilövésre készen? A menopauzás füttyentett: – London osztályozása nem is marhaság! Beszerzek néhány csillagszórót, tortabombát. Hátha visszatér még a pasizós kedvem. Elvégre nem öregasszony vagyok, csak MP-s. – Na végre! – lelkesült Rosco. – Nem lehet örökké a Klimax Üldözöttje! – Ne merészeljen ilyen neveket adni nekem, Szexbabás! – Rendben, Diótör . Megfontolom, mit tehetek önért. A magába süppedt Bökken felnyögött: – Aetna, azt mondtad, meghalt az apukám? De hát még nem is találkoztunk! Hogy halhatott meg? Még el akartam mondani neki, hogy én akkor is szeretem, ha sose jött el hozzám. Biztos nagyon sok dolga volt, és nem ért rá, mert pénzt keresett az eltartásomra, a gondozóktól hallottam. – Nagyon sajnálom – sóhajtott a lány. – Ha kienged a jég, elmegyünk anyádhoz, ígérem. Tudnod kell, nem akar találkozni veled. Ha ismerne, akkor tudná, milyen vagy, és biztosan hiányolna. Azt hiszem, gyorsan megszeret, és örülni fog neked. Ha mégsem, akkor mindörökké bánhatja. – Pont ezen töprengek – mondta Vahina. – A Down-kórosok

262

túlzottan szeretetéhesek, ragaszkodók és cukik, akár a kiskutyák. Épp ezzel mennek a normálisok agyára. Boston tipikusan ilyen: ragadós, nyakbanlógós, nyálszirupos. Ez esetben mit számít, hogy hamis az orvosi papír? – Az aljas szándék nagyon is számít. – Viccelsz? A diliházba dugás teljesen normális reakció volt az anyja részér l! Ha családban marad, hamar kiderült volna, hogy zabikölyök. Én is eltávolítottam volna az utamból! Kinek hiányzik egy baromi botrány? A végén a szerencsétlen n ottmaradt volna utcára dobva, legatyásodva! Aetna mély lélegzetet vett. Halkan beszélt: – Figyelj egy kicsit, Nagy Puszi. Úgy vélem, Boston klaszszisokkal normálisabb nálad. Azonfelül jóval szeretetreméltóbb, különb, emberibb. Bökésem sincs, mily-féle mércével mérsz, már azt is kétlem, hogy egy bolygóról származunk. Vahina biccentett. – Úgyszintén ki nem állhatlak! Ebben kvittek vagyunk. Mellesleg rühellem a nyálas moralistákat. A valóság a penge rációsoknak kedvez! Különben t lem feljelenthetitek az anyját, nem izgat fel! Pedig igenis neki volt igaza! – Gondoltam az igazságszolgáltatásra. Azt hiszem, Bostont ez nem érdekelné. Nagy Púpos gúnykacajt hallatott: – Neked az számít, amit a mesüge nem akar! Azt viszont letojod, amit a juszt is bölcs anyja nem akar! nem akarja látni a fattyút, te viszont a nyakára vinnéd! Nem értelek! – Igen, rájöttem, hogy nem értesz. Nagy köd van benned, és zavar a látásban. Végtelenül sajnálom. – Én meg téged sajnállak! – szögezte le Vahina. Mina megszólalt: – Anyu, ha férjhez mész Olivóhoz, de nem t le szülsz kistestvért, akkor berakod t a lelencbe? És ha a férjed nem tud

263

engem megszeretni, akkor mit csinálsz velem, kiteszel az erd be? Boston anyja elég furcsa, amiért nem szereti a gyerekét. Te azt mondtad, az anyai ösztön csinálja a szeretetet, és mindennél er sebb. A lebugyisodásnál nem er sebb? Bökken egyikükr l a másikukra kapkodta tekintetét. Idegesen villázta arcába az ételt, gyakorta elvétve a száját. A gombás pulykatöltelékb l jutott a fülébe, gallérjába is. – A gyereki ösztön is nagyon-nagyon er s, ugye? – érdekl dött tele szájjal. – Er snek kell lennie, mert én nagyon szeretem az anyukámat. Miért baj a fattyúság? Láttam egyszer a tévében, hogy az apafattyú felborított egy csónakot, amivel közel eveztek a fiókáihoz. Irtó dühös lett, széttárta a szárnyait, és addig csapdosott, amíg vízbe nem fürösztötte a csónakázókat! Megyünk durrancsozni? Most nem kellenek a t zoltók, ugye!? A jég nem valami jól ég!

Biztonságos hamuszigeten álldogálva gyönyörködtek a t zijátékban, alig-alig csúszkáltak. A pukkantyúk visszafogottan durrogtak, ám annál látványosabban sziporkáztak, nosztalgikus könnycseppeket csalva Imogen szemébe. Boston és Mina ugrándozva élvezte a színes szikraszök kutakat, a tetszet sebbek láttán összeütötték a tenyerüket, s nevetve ölelkeztek, mint két gyerek. Senki sem szólt rájuk, Vahina a szalonban maradt a társasági lapjaival. Az Agg Jóságos visszavonult a fürd szobába. Rosco és Aetna kissé félrehúzódott a többiekt l. – szintén szólva nyomaszt ez engem – súgta a férfi. – A hallottak után mindig azon leszek, hogy t zijátékra bírjalak, sejtheted. Nem fogok ett l kikészülni? – Majd ne erre gondolj közben. 264

– Hanem mire? – Például az elektronkonfigurációra. A homo primigeniusra, a makroszortimentre, vagy a... Hudson közbevágott: – Siessünk a budoárodba! Már agyalnék is a makroszortimeren! – Mit m velsz velem? Alig ismerlek – nevetett a lány. – Ideje elmélyülni egymásban. Az utolsó durrancs is elsziporkázott. Valdus a ház felé fordult. – Na, menjünk, be kell kapnom az emésztésjavító labdacsaimat. – Mi az a labdacs, bácsika? – kérdezte Boston. – Tabletta, pasztilla, gyógyszer. Meg ne kérdezze, miért nem ezeket mondtam! – Nekem a labdacs név is nagyon tetszik. Tudok másmilyet is: pirula! Még egyet tudok: drazsé! A dilidrazsé meg az, amit azért kell lenyelni, hogy egész nap csendes jófiú legyek a fotelban. Kendermagos mintázatú, vörös sz , nagy fej egérfogó bújt el a fészerb l. Macskaáriázva lódult feléjük. A második szökellés után szétcsúsztak végtagjai. A kandúr lebékázott. Az eddigi haladási iránnyal ellentétesen tovasiklott a jégen, végül megfeneklett egy horpadásban. Dús farka fölmeredt, a hegye lekonyult. Kis Puszi felrikkantott: – Jé, pont olyan a cicus feje, mint a gumicsizmám! – Jaj, a kiscicám próbál hazajönni! – sikoltott az özvegy. – Két napja nem evett! Mentse meg valaki! – Ugyan már! – legyintett Agonius. – Majd felkel onnan, besétál a macskaajtón, és megtömi a gömböcét. – És ha csíp ficamos lett? Hiszen meg se próbál felállni!

265

Összetörte magát! Jézusom, hogy jön ide ilyenkor az állatorvos!? – Nyugi, Imogen! – szólt Geneva. – Gondolkozz: mit tenne most Uly? Egyvalami holtbiztos: jószágdokit nem hívna. – Összeszedné szegénykémet a jégr l, és helyrecuppantaná a csontjait – vélekedett Boldogultné. – Amikor el ször kificamodott a válla, mármint Drága Ulymé, megfigyelte, miként rakja helyre az orvos. Legközelebb maga tette vissza a szétkószált csontvéget a vápába. Nekifutásból az ajtófának rohant a kibicsaklott oldalával, és a huncut csont a helyére kattant. Édes Ulym felkötötte a karját a vállkend mmel, és napokon belül rendbe jöttek az ínszalagjai. Valdus átvette a szót: – Egy id ben a sógor válla s n kificamodott, szinte már ez volt az havibaja, de aztán kimúlt a bika. Addig viszont gyakorta járt-kelt felkend zött karral, így nyert újabb értelmezést a vállkend f név. Nahát, különös, most jut eszembe: vállficamom még nem is volt! Imogen menyecskésen kuncogott: – Hogy is lett volna?! Te hányszor bikagoltál? Drága Ulym ezerszer felkínálta, hogy felülhetsz G zvasútra. Az a bika az egyhúszas palánk fölött is lazán átsuhant vele! Istenem, még mindig ugrálnának, ha meg nem haltak volna! – Jaj, és hogy fedeztek! – sóhajtott Geneva. A szerencsétlenül járt egerész búsan terpeszelt a jégen. Nem hagyta abba a végóbégatást, bár némileg lehalkult. London és Boston ment expedícióvá alakult, egymást támogatva csúszkáltak az iromba teremtmény felé. A fogorvos folytatta: – A macskáról jut eszembe: egy réges-régi nyáron felejthetetlen napokat töltöttünk itt, ezt túlzás nélkül állíthatom. Pár napig szakadt az es , azután minden befülledt. Uly fogta a ga-

266

rabolyt, elment gombászni. Teleszedte a kosarat furcsábbnál furcsább kinézet kalaposokkal, és közölte, azokból rittyent vacsorát. Megesküdött, hogy az egész provinciában a legprofibb gombász, még sose fogott mellé, nem kell begazolni, isteni lesz a lakoma. Igaza lett, az ízlel bimbóink teljesen odavoltak, még a macska is jócskán kunyerált az étekb l. Az utolsó spóráig felfaltunk mindent. Utóbb, amikor már a lefekvés el tti italt hörpöltük a szalonban, egyszercsak berohant közénk a cicus! Kitaccsolt a sz nyegre, fel-alá rohangált, mint a bolond, és megint rókázott! Végül szörny görcsök közt, nyögve lerogyott. Egyb l tudtuk, nincs mese! Rohanni kell a kórházba, különben legyilkol a gombalakoma! Csakhogy akkor mi vonattal érkeztünk a vendégségbe! Uly furgonja és a nagytraktor is bakon állt a szerel nél! Így aztán a f nyíró masinával kellett elpöfögnünk a gyomormosásra, éjnek évadján! Fürtökben lógtunk a sz kös utánfutó összes oldalán, Uly, Geneva, Imogen, a két gyerek, az apjuk meg én! Menet közben hánytattuk magunkat, hogy addig is tisztuljunk, és kábé húsz kilométeres tempóban robogtunk át több városkán. A kórháziak azzal fogadtak minket, hogy ne pánikoljunk, nem mi vagyunk az els k, most van a gyomorpipere szezonja, reggel óta rohamozzák ket a gombatorosok. Gyorsan átlöbbölték a bend nket, aztán hazajöhettünk. A legjobbkor érkeztünk: a sorsára hagyott macska épp megszülte a hetedik kiscicáját! Rosco elb völten csettintett az ujjaival. – Gombatoros? Gyomorpipere? – ismételte Aetna-mód. Az el regörnyedten csúszkáló London megtorpant, e pózban fordult Imogen felé: – Hogy hívják a kandúrját? – Bársonytalpúm kiskorában folyton a karomban ült, és ha le akartam tenni, az összes körmével kapaszkodott belém. Hosszan vívódtam: Horgony vagy Tép zár legyen a neve? A

267

vörnyeges színe miatt Rozsda, netán Korrózió? Végül Horgony lett. – Hát ezért nem tágít onnan. Vasmacska. Boston ért els ként az óbégató egérfogóhoz, s lehajolt érte. Amint kézbe került, Horgony elnémult, és felkapaszkodott a jégnél kevésbé csúszós emberi vállra. Onnan átugrott a közelg Bridge-re. A kalóz olyannyira meglep dött, hogy fenékre huppant. A vörnyeges kandúr vígan pofozgatta a kalapszegélyén lebeg tollakat. Szemlátomást minden porcikája a helyén volt, a sokkot is feledte. London négykézláb csúszkált el a stabilabb talajú hamuszigetig, a szintén térden-tenyéren járó Boston hátulról segített neki, az ülepét tologatva. S kettejükön ide-oda ugrándozott a gumicsizma fej vasmacska.

A latorikrek ételt, italt követeltek, ürítkezni akartak. Szigorú smasszerfelügyelet mellett belapátolták az ételt, fürd szobázhattak. Az étkezés utáni szieszta eszükbe se jutott, inkább borotválkozásra tartottak igényt. Joggal, a pincebeli tartózkodás óta elképeszen megbozontosodtak, arcon, fülben, orrban egyaránt. Rosco el szedte az Univerzális Férfiápolót, és megbízta Bökken t a feladattal. Az újsütet borbély lelkesen munkához látott a megkötözött Afféron. A konstrukció hibátlanul m ködött, az ultrasz rös arc kezdte visszanyerni porcelánságát. Dilinkó babrált a gombokon, ezáltal a sokoldalú készülék kibontakozott. Pokoli zaj támadt: a királylány ordított, sikítozott, irgalomért esdekelt. 268

A buzgó figaró kidugott nyelvvel, átszellemülten borotvált. A dobozból kilövell nyúlványokra barátságosan ráköszönt, csevegett hozzájuk, kacagta csápolásukat. Miután Affér túljutott els ijedelmén, ráadásul jobban is hallott babmentesre fecskendezett fülével, halálfrásza lelohadt. Bökken tovább piszkálgatta a gombokat. Az arc- és fejmasszázzsal kápráztatott, púderrel-kölnivel ajnárolt királylány dorombolt, nyögdécselt gyönyör ségében. Az irigyked Mal r került sorra. A masina leberregte nem kívánt és rendellenes sz rzetét. Hallását denevéresre javította, orrbozontját kigyomlálta. A tépeget karok váratlanul irányt váltva leszaggatták sliccgombjait, ingét hasogatták, b rét csipkedték, majd a fejéhez visszapattanva iparkodtak a manduláihoz férk zni. Rosco közbelépett. A fennhéjázóra dögönyözött Affér szivarra, martinire, manik rre formált jogot, Mal r továbbá a csaját is követelte. Nem volt mit tenni. Átvitték ket a Studiolo nev munkaszobába, ahol nem zavartak senkit. London velük maradt néhány percig. Kómamély csend támadt.

A család és vendégeik körbeállták a halvajárók díszítette angyalfát. Téltata rasztásra font szakállal, panyókára vetett palástban, barettesen viselt sapkában, napszemüvegesen álldogált közöttük. Lazán lógatott kezében himbálta degeszre telt puttonyát. Úgy rémlett, újabb kokszhatás tört ki rajta. Geneva bolti ajándékzacskóban nyújtotta át ajándékait; Valdus szalaggal átkötött, tüchtig díszcsomagolásban. 269

Aetna saját készítés papírt használt, régi fóliánsoldalak fotómásolataiba burkolta meglepetéseit. A papírszéleket meggypiros viaszpecsétek fogták össze. Az özvegy Uly Bácsi portréit festette a díszcsomagolókra. Készített néhány zacskót is, ezek oldalai különféle életképeket ábrázoltak: Drága Uly aranyszalaggal összevarrt hátát, távolban böhöm traktorral; a kaszáló Ulyt, kalászos füvekkel köröskörül; a f nyíró kistraktort vezet Ulyt, az utánfutóra zsúfolt, zöld arcú családtagokkal. Boston, Bridge és Rosco a furcsán viselked Téltatától kapott egy-egy csomagot. Amint bontogatáshoz, papírtépkedéshez láttak, gyantás, finom feny illat töltötte be a szobát, a szkeletonok végtagjai mozgásba lendültek. A csúcsangyal morbid szöveg karácsonyi dalocskát énekelt, a koponyák vokáloztak, a szemek villództak és pilláikat rezgették. sz Apó eldobta a hosszú palástot, és táncra perdült. Sarkait az ülepéhez csapdosva, karjaival körözve keringett a sz nyegen. Néhányszor körbeszélmalmozta a szalont. Szuszogva elcirkulált a távolabbi pamlagig, végigvágódott rajta. Csizmás lábait felhajította a karfára, szivart harapott a fogai közé. Feltépte piros kabátkája szárnyait, tíz ujjal vakargatta mellkasát. Valdus kedvére való ajándékot lelt az egyik csomagban. Gyermekmód megörült a b ségesen illusztrált, Különleges betegségek cím kötetnek. Genevának alakformáló és ránctalanító szereket ajándékoztak testvérei; leánya fitoösztrogénes készítményekkel gondolt rá. Imogen ecsetet, festéket, f znivaló gyöngyöt, hímz rámát talált a csomagokban. Az araságát csak az imént leépít Aetna boldog tulajdonosa lett néhány bestiális fehérnem nek, magától takarító tollsepr nek, és az Éttermek az év minden napjára cím kalauznak.

270

Mina játék babát kapott, ruhatárral, sminkkészlettel. Vahinát a reneszánsz korról szóló, meseszép kötettel lepték meg. Szeretet Bácsi ruhaféléket adományozott a rászoruló zsaruknak. Távirányítós helikopterrel örvendeztette meg Bostont. A méretes légjáró fedélzeti golyószóróval rendelkezett, robotpilótával is m ködött, cirkálórakéta és nyomkövet üzemmódban is tev képes volt. A szalonban tartózkodó összes hímnem egyed és a kiskorú leány is a szuperhelcsivel akart játszani. A szalonszerte szálldosó helikopter kelepelése vietnamias retro-hangulatot generált. A zajra el kerültek a böhönyék a konyhából, ahol múlt éjjel óta várták a mai vacsorát, és igyekeztek levadászni az ellenséges berreg t. Aetna a szellemujjak által a feny re aggatott bugyrokat bontogatta. A burkoló papirosokban lappangó bogarak zölden, sárgásan fluoreszkáltak. A szemek pislogtak, pilláik verdestek. A csontok, fogak, kígyók, békák nem nyüzsögtek. Egyel re. Kisvártatva el került az egyik négyrét hajtott cédula. A lány neve lüktetett rajta. tovább keresgélt, míg csak mindegyik neki címzett papírlapot meg nem találta. Az öt darabkát az asztalhoz vitte, s igyekezett összeillesztem azokat. Kézzel rajzolt térképet kapott jutalmul. Átlátszó ragasztószalaggal egymás mellé rögzítette a cédulákat. Zseblámpát ragadva kifelé indult a szalonból. – Hová, hová? – lihegte a mellé toppanó Rosco. Éppen volt a nyomkövet módban röpköd harci gép célpontja. Bármerre ment, bármilyen tempóban, a repül ventilátor állhatatosan kelepelt fölötte. – A pincébe tartok – felelte Aetna. Hudson lejelelte társainak, hogy kiszáll a játékból. Dilinkóék visszahívták a hajborzoló helikoptert.

271

Kettesben indultak a pincébe. – Mi is történik most? – firtatta a férfi. – Talán emlékszel: megkértem néhai bácsikámat, vezessen el az Arany Koponyához. Tegnap éjjel a fadíszít k cédulákat rejtettek a kis tarsolyok némelyikébe. Uly Bácsi küldte el a térképet. – Világos – bólintott Rosco. Titokban combon és fenéken csípte magát. Úgy érezte, ébren van. Fellélegzett. Aetna mesélt: – Sok száz évvel ezel tt egy lovagvár tornyosult a közelben, romjai máig fennmaradtak. A vár ura, bizonyos Hubert lovag nem örvendett nagy szeretettségnek, de kicsinek sem. Zsoldosai rendszeresen fosztogatták az erd ségben utazókat, f leg a kalmárokat és sarcszed ket, gyakorta kirabolták a környékbeli falvakat. A hatótávolságukon belül él birtokosok, nemesurak sem alhattak nyugodtan miattuk. Hubert lovag készíttette a félelmetes halálfejet az összerabolt aranyból, ama hitben, hogy azt rajta kívül senki más nem merészeli majd érinteni. Egy napon két kalandor mászott át a várfalon, betörtek kincstárába, és ellopták az értékes koponyát. Távozásukkor az rség felrezzent, a katonák be vették a tolvajokat. Hajsza közben rájuk esteledett, a nyomok elvesztek a s erd ben. Az üldöz k úgy gondolták, uruk meglopói a magánosan álló rendházban bújtak el. Betörtek ide, felforgattak mindent, ám végül üres kézzel poroszkáltak el. Néhány héttel kés bb, több kilométerrel lejjebb a folyó partra vetette a két kalandort. A bomló tetemek nyakán lév kötéldarabok megfojtásról árulkodtak. Az arany halálfej nem volt a hulláknál. – Nem lepett meg a fordulat – szólt a zsaru. A lány folytatta: – Az épület alatt lév természetes csatornában vagy barlang-

272

rendszerben búvópatak folydogál. Egykoron az itt él k onnan nyerték a vizet, az vitte el a szemetüket, mint például a két meggyilkolt tolvajt. Gyanítható, hogy a szerzetesek nem önzetlenül rejtették el a menekül ket a katonák el l. Uly bácsi tudott a víz vájta járatokról. Szenvedélyesen foglalkoztatta t a rejtély, éveken át kopogtatta a falakat, ásott, túrt és bontott, a búvóhelyet keresve. Én is látni akarom az Arany Koponyát. Régóta sejtem, hogy nem csupán legenda, valóban létezik. – És ha megtalálod? Pénzzé teszed? Abból politikusi címet, médiabirodalmat, drogültetvényt, olajkutat veszel? Holtig vízipipázgatsz a hintaszékben, míg a vagyon gályázik helyetted? Aetna nevetett. – Semmi olyasmiért nem rajongok, amiért mások ölni szoktak. A szerelmet kivéve. Viszont az emberi történetek sózzákborsozzák az életemet. Gidakorom óta izgalomban tart az arany halálfej meséje. Meglehet, inkább azt örökítem meg, Willr l már úgyis rengeteg tanulmány íródott. Ha annyiféle ember lett volna, ahányképpen lefestették jellemét, énjei városokat népesítenének be. Trojának igaza volt, bár ett l még nem húzom vissza a gy jét: nem Will tehetségének titkait kéne bogozgatnom. Na persze, nem mondok le róla végképp. Holtig incselegni fog velem a tudat, hogy Shakespeare idejében nem tekintették irodalomnak a színm veket. Ez jócskán hehe, nem igaz?! Minden kornak más a ponyvája, ám mindig a középszeek az ördög k. Will idejében tömérdek színház m ködött, valamennyinek megvoltak a saját szerz i, s ezek a darabjaikban, továbbá széltében-hosszában ócsárolták riválisnak hitt írótársaikat; utódaik némelyike ugyanezt teszi. És persze akkoriban is s n kalózkodtak a sikerm vekkel, s nem mellesleg: f fa szonettet írt. – Mesélj még, Aetna, szeretlek hallgatni. Tegnap óta figyellek, bámullak. Ráadásul itt van Nagy Puszi kontrasztnak, s t,

273

kitesz egy kontrollcsoportot. Az riasztó egoizmusa mellett ragyog a te reneszánsz lényed. A világnak manapság ismét a felvilágosult, humánus lelkek túlsúlyára volna szüksége. – Rosco hátratántorodott saját szavai hallatán. – Eldobom az agyam! Én nem szoktam ilyeneket mondani! Te vagy az oka! Vigyázhatnál, mert még kihozod bel lem az embert! Most már semeddig sem állhatsz ellen férfias, vad ostromlásomnak! Megtorpantak néhány percre a pincelépcs aljában. Engedtek türelmetlen kíváncsiságuknak, ismerni akarták a másik befolyásának erejét érzékeikre, beitták csókját, ízét, illatát. – Ha egy csöpp eszem volna, elhúznám a csíkot – nyögte Hudson egymás gyengéd befalásának szünetében. – Ezeregyéjszakás kalandnak ígérkezel. Ha az is kevés lesz, hosszabbítunk. – Milyen kár, hogy én nem tudok ilyeneket mondani – suttogta Aetna, azzal elfoglaltan, hogy a férfi arcán, nyakán sétáló ujjbegyeivel érzékelje a másik b rét, e tapintás erószi hatóerejét. – Te aztán viharsebesen megváltoztattad az életemet! – Els impresszióra te voltál a táskás kez lány a jégen, kemény és kekec jelenés. Csak bámultam magamba, befelé. Nahát, mi az ördög lelt? Már akkor a mátkagy d csípte a szememet. Utáltam az esélytelenséget. Ez persze nem volt így végiggondolva, csupán rezgésszinten éltem át. Mihelyt el ször egymásra zuhantunk, és én levettem a formáidat, belélegeztem a feromonodat, tüstént megneszeltem: számomra itt a vég! Vagy inkább a kezdet? – Mindig is szerettem idejönni, de most szinte tépetten vártam az indulást. Totálisan szétszórt voltam... – Ó, már ne is tör dj az orrsz rnyíróval! – legyintett Rosco. Hátrébb húzódott. – Most elengedlek, te pedig kapcsold ki az erotomágnest. Ha még egy percig besugárzol vele, megragadom a fortélyosan formált fenekedet. Márpedig észben akarom tartani, hogy igen úriemberként írtál le anyádnak.

274

– Máris közölhetném vele, hogy igen férfi vagy. Na persze, ne bizakodj el, ez kizárólag a rám gyakorolt hatásodat fejezi ki. – Elég az nekem, te igen n – vigyorgott Hudson. – Haladunk, épül kapcsolatunk. F leg ahhoz képest, hogy nemrég csónaklábú, szül képes ipseként jellemeztél. A lány a pince belseje felé indult. – Nem így volt – tiltakozott nevetve. – Azt mondtam, a csíd éppenséggel nem kisfiús. Tehát például nem kell tartanod a pederaszták lázas rohamától. Régebbi korokban a n k titkolták, ma már nem tabu: mi is megszemléljük a pasasok idomait, kiváltképp egy bizonyos régiót, elöl- és hátulnézetb l. A tied nagyon rendben van. Nem ájulsz el? – Kösz, nem. Úgy is fogalmazhattál volna, hogy jó seggem van, na de az már lenyargalt szöveg. – Egykor valamelyik szóbeli vizsgámon a morc tann olyan részleteket firtatott az anyagból, amelyek tán még feltárva sincsenek. Miközben habogtam, az oldalsó ablak el tti állványzaton munkások döngtek. A tann leostobázott, és a t lem számon kért, f részporszer adatok sorolásába fogott. El adása lepergett rólam: az állványzaton felbukkant egy meztelen fels test pasas. Nem is pasas volt, hanem félisten vagy egész. Az a fels test maga volt a manifesztálódott libidó. A zordonás tann darálta az igét, a komplett isten a saját mellizmát csodálta az üvegben. Egyszercsak a n odafordult. Amint a jelenség kezdett áthatolni az egóburkán, hangja lelassult, arca kipirult, keble viharzott. Hirtelen kifakadt: – Kit érdekel ez a száraz szarság?! Magát se érdekelje! Ki innen! Leveg t! Ablakot! Rosco biccentett. – Hajdanvolt csikó korunkban Londonnal bezárkóztunk egy bulin a n i púderozó egyik fülkéjébe. Füleltünk, hogy sokat tanuljunk. Sikerült. A pincében lélek se járt rajtuk kívül.

275

Rosco genetikailag jobban eligazodott a térképen, mint a lány, ám a férfias kalauzolás végén rücskös felület , vastag k falhoz érkeztek. Az arany halálfej emögött várta megtalálóját. Aetna végigtapogatta a torlaszt. Tolni, húzni próbálta, rést, fogást, nyitót keresett rajta. Hiába. – Te vagy járatos a rejtekajtós korokban – biztatta Hudson. – Találd ki a bejutás módját. – Bontsuk ki a falat. A férfi szeme kerekre nyílt. – Háromezer évig tartana! – hördült. – Nem hiszem, hogy Uly bácsikád ezért küldte a precíz útmutatót. – Nem teljesen precíz. A falon átjutás módját nem tartalmazza. Sem a varázsigét. Mit tenne a helyünkben Indiana Jones? – töprengett a lány. – Az egy másik történet. – Abban is a régi korok ismeretét hasznosították. – Fel lem maradhatunk Indynél – vont vállat Rosco. – Az egyik jelenetben a h s és a h sn duhaj csókolózása közben árulta el magát a rejtekajtó a hátuk mögött. Ezáltal k beperdülhettek valami baljós vészbe. Aetna másképp emlékezett: – Nem is csókolóztak, hanem veszekedtek éppen! – Nem számít, megpróbálkozhatunk mindkét módszerrel. Kezdjük a csókkal. Elmerültek a kísérletben. Egymást ízlelve, ölelve a k falhoz d ltek, jobbról balra, majd ellenkez leg forgolódtak-haladtak el tte, hol a lány háta érintette a rideg követ, hol a férfié. Nem állíthatták volna, hogy ennek ellenére mi sem történt, mert bizony történt: önuralmuk azon töprengett, hogy tüstént alaposan cserbenhagyja ket. Ezzel arányban meredeken csökkent az Arany Koponya iránti ér-

276

dekl désük. Ugyanakkor n tt légszomjuk, pulzusszámuk. Öszszes vérük a vágyaik középpontjába áramlott. Bokában és térdben rohamosan gyengültek. Az önkívület eme kezdeti stádiumában máris hibátlan leírást adhattak volna a másik testér l, bár még csak Braille-ben ismerkedtek vele. Leonard Cohen beleénekelt csókjukba: ...a hiány öltött bohócruhát, és szabadságnak festi magát... Szétrebbentek. – Nem hittem volna, hogy van itt térer – nyögte a lány. El vette a telefont. A kijelz re nézve meglep dött. Hudson is elolvasta a nevet. Torkot köszörült, végigsimított csikóhaján, s megjegyezte: – Fagyos Szellemvár nem adja Hátországot. Nagyon megértem t. A lány arrébb lépdelt, a készülékre hajtotta fejét. – Mit nem találsz? – kérdezte. – Téged. – Addig kellett volna keresgélni, míg ott voltam. – Ne gondold, hogy vissza akarlak pitizni. Nos, nem ezért hívtalak. Tisztán kell látnom! Jogom van hozzá. Mi történt a híres-nevezetes Tudor Házban? Mit m veltek veled az idegen fickók? Sose mondtad, hogy untat az intellektusom! Azt meg pláne titkoltad, hogy el nyben részesíted a macsóságot. – Most sem bizonygatok effélét. Mi álltunk kett nk közé. Kiszerettünk egymásból. Eleinte észrevenni nem mertük, kébb szóba hozni féltünk. A magam részér l f leg a te sért s reakcióidtól tartottam. – Nana! Csak az igazat mondd, nehogy rád szakadjon a csillár! Néhány perce beszéltem a nagynénéddel. Tudom, amit tudok. Karácsony, pocsék id járás, kényszer összezártság, hetyegés. Észrevetted, milyen egyszer a sztoriképlet? – Értem a közlend det – bólintott a lány. – A Lear királyt is

277

leegyszer síthetjük generációk harcára és/vagy örökségvadászatra. Miként bármit, azt is lehet kockaaggyal nézni, de nem a kockaagyaknak szól. – Az a nyomozó fickó mit tud jobban nálam? – Velem bánni. Továbbá megnevettet, méghozzá különleges módon: nem rajta mulatok. A humora szórakoztat, nem a becsökései. – Becsökés? Az milyen nyelven micsoda? – Anyám nyelvén megrögzöttség, rigolya. – Tehát neki nincsenek becsökései. Majd lesznek. t is megunod egyszer! – Na de addig...! – Aetna! Szerelmem, enyelgém! Mámorodottan szerettelek! – Ámítod magad, Troja. Nálam is jobban tudod: te nem szereted, hanem használod az embereket. – Ugyan mire? – Arra, hogy hódoljanak el tted, egyengessék karrieredet, szolgálják kényelmedet. És persze inspiráljanak. – Tehát itt van az eb kriptája! Mégiscsak az a bajod, hogy csaknem elírtam el led Willt! Nos, újfent a tied, elálltam szándékomtól! Nem firkálgatok róla, kiütötted kezemb l a pennát, alighanem végleg. Ha soha többé nem kalligrafálgatok, te leszel az oka. Vállalod ennek ódiumát? – Ugye, nem kell kérdeznem, tudod-e, mit jelent az aranyhidat épít szólás?! Javaslom, szakítsunk aranyhíddal. Troja felszisszent: – Szakítsunk aranyhíddal? Ezt ajánlod, miután csontig aláztál? – Ezt. Béke veled. – Akarod tudni, hogyan iszonyulok hozzád? Inkább hagyjuk! Ne hívj többé! Neked én soha nem veszem fel a telefont! A nálam lév holmidat futárral vitetem a lakásodra! Felhatal-

278

mazom a küldöncöt, hogy ha nem talál otthon, borítsa az el kertbe! A kandallóba hajítom a fényképeidet, keretestül! – Üdvözülj, kedves. Aetna elnémította a készüléket. Visszatért az ominózus k falhoz, nekivetette hátát, odatámasztotta fejét. Sóhajtozott, higgadt. – Mit jelent az aranyhídépítés? – kérdezte Rosco. – Réges-régen, amikor az angyalok még rövidnadrágban jártak, létezett néhány nemes lelk , nagy hadvezér. k a csata végén lehet vé tették a legy zött ellenfélnek, hogy az emelt f vel vonulhasson vissza. Allegorikus aranyhidat építettek számára. – Az infantilis lelkem szomjas a szavaidra. Ám most veszekedjünk! Tudod, falnyitás céljából. A lány fásultan ingatta a fejét, haja súrlódott a falon. – Mi legyen a téma? – kérdezte kedvetlenül. – Hát például a megalkuvás. Miért nem dobtad a profot jóval hamarabb? – Tudtam, hogy m sor lesz bel le. – Minden szakítás m soros. Durvább vagy moderáltabb cirkusz kíséri a véget. Velem majd legyél szintébb. Ha besokallsz valamiért, csak szólj. Én is közölni fogom, ha nem tetszik a kotta. – Oké, épp így szeretem. – Veszekedjünk már! Aetna felnevetett, sarkával megrúgta a falat. – Honnan veszed, hogy attól kinyílik? Leonard Cohen ismét közbeénekelt: ...a lépcs mögött újabb csúszda várt... A lány a kijelz re sandított. Megpöccintette a csörgésnémító gombot. – Az Indiana Jones filmben kinyílt – er sködött Hudson. – Akarod, hogy a következ hívásnál én vegyem fel a kontak-

279

tust? – Nem te okoztad a szakítást. Két dolgot köszönhetek neked: meger södött a merszem, és könnyebbé tetted, hogy túllépjek rajta. – Nagyon szívesen csevegnék a proffal, mint férfi a férfival. Netán túl er s a hasonlat, szerinted? – Mit mondanál neki? – Nem is tudom, hiszen te már elárultad neki, hogy a spontán vidámság forrása. Biztosan elindítana felém néhány szellemi röppenty t, én meg reagálnék valamiképpen. – Nem élvezném, ha megvívnátok, mint két szarvasbika. – És ha mi erre vágyunk? Ha tudná a számomat, rég felhívott volna. – De még én se tudom. Összenevettek. – És máris túlestünk az els csókokon?! – borzadt Rosco. – Hol találnálak meg, ha hirtelen elveszítenénk egymást? – Rövid utcában lakom. London tudja, melyikben. – Priuszod nincs? – Csak Trojánál. Leonard Cohen újfent rájuk énekelt: ...azt hiszik, hogy az élet csak csillogó szemét... – Na, most már add ide! – mordult a férfi. Kikapta a daloló ketyerét a közelr l ismert nadrág zsebéb l. Olyan magasra nyújtotta, hogy az érte küzd tulajdonos fel ne érhesse. Szabad kezével betapasztotta a lány száját. Térdével rögzítette t a falnál, és barátságosan rákacsintott. – Itt Rosco Hudson – mondta, egy pöccintéssel kihangosítva a jócskán felemelt készüléket. – Jól sejtem, hogy a makacs hívogatás valójában nekem szól? – Amennyiben maga az a rend r, aki elcsavarta arám fejét. Figyelmeztetni óhajtom: ne élje bele magát a kapcsolatba!

280

Amint odaérnek a hókotrók vagy jégtör k, a maguk kis liezonja nyomban véget ér. Mit is mondott, mi a rangja? Segéd rmester? Altizedes? F közlegény? – Noha rend rtiszt vagyok, nem a rangomról fecsegünk. Mondja el a közlend t, aztán mi folytatjuk Aetnával, amiben megzavart. – S mi volna az? – A közlend ? Ezt kérdezem. – H ha, maga már sok kihallgatást levezetett, ugyebár? A professzorai alaposan megtanították a célirányos kommunikációra. Nekik köszönhet en tud bánni a b nöz kkel. Arámmal is boldogul. Próbálkozzék meg velem! – Kösz, de nem én estem az egóm fogságába. Mi tehát a közlend ? Aetna szabadulni próbált, a férfi nem engedte. Ezt mindketten izgatónak találták. A fal nyújtott támaszt a néma küzdelemhez. – Igazság szerint csak hallani akartam, milyen ember az, aki nem tiszteli mások érzelmi kapcsolatát. Tudja maga, mit jelent a jegyesség? – firtatta Troja. – Kinek mit. Mi a közlend ? – Remélem, látja, milyféle családba csöppent. – Látom. – A família minden tagja eszel s! Kivétel nélkül! A Tudor Klán! Így nevezem ket a f háborodott Ulysses nyomán. Az agyament Tudor Klán! – Pofás kis nevezet – dünnyögte Hudson. – Mindig tartottam attól, hogy el bb-utóbb Aetnán is kitör a családi elmebaj. – Gondolja, hogy Uly Bácsitól örökölte? Vérrokonság híján eléggé furcsállnám. Egyéb üzenet, eszmei mondandó? – Árulja el, hogyan csinálta! Végül is csodálom, amit arám-

281

nál elért. Egyetlen nap alatt! – Ó, annyi sem kellett hozzá! – szerénykedett Rosco. Kapott egy térdrúgást a hasfalába. Halk nyekkenéssel folytatta: – Nos, a hódításhoz feltétlenül szükséges egy szexbaba. Legalábbis Aetnánál királyul bejött. Lássuk csak: mi volt még? Tud jégtangózni, jégszambázni? Tanuljon meg néhány kürt, roppant hatásos! A lány néma szavakat formált a tenyere mögött. Hudson elvette a kezét, és közelebb hajolt, hogy böngésszen ajkáról. – Húsvillás abroszhajtány és kutyatámadás is kell hozzá – tolmácsolta. – Na ja, és maga visszaverte a vérengz kutyákat a húsvillával! Színtiszta macsóság! – Igazság szerint nem is vérengz ztek, hanem nyálzottak, és emiatt a nyelvüknél fogva a jégre tapadtak, de Aetna nem is a macsóságra hajt. Értékeli például, ha rá is figyelnek. Tudja ön, miképpen kell ezt csinálni? Elárulom: az ember olykor csendkúráztatja magában a folyvást lepcsel énjeit, és az így beállt csendben meghall másokat. – Az odafigyelés a rend ri munkájához szükséges! Így tudja hazugságon kapni a b nöz ket! Maga ezt is a professzorától tanulta egy iskolapadban! – Úgy t nik, az ön kedvenc témája a professzorizmus. Semmi baj, a profok felfedeznek, tanítanak, orvosolnak, és így tovább. Többségük kerülni igyekszik a mindentudás, pláne mindentjobbantudás kelepcéjét, vagyis a Tudás Átkát, és közülük csak kevesen hiszik, hogy kötelez en savanyú-keser viszonyban kéne lenniük a környez világgal. Most mennem kell. Aetna már pokolian türelmetlen. – Mit csinál vele? – Ön perverznek tartaná elfoglaltságunkat. A pincében szabadid zünk. Teljes er l a falhoz lapítom szegény lányt.

282

pedig hiába küzd a szabadulásért, ugyanis harcm vészetb l doktoráltam. – Még hogy nem macsó! Mondja, és miért m velik ezt? Aetna izgatottan felkiáltott: – Megmozdult! Éreztem! Jaj, de jó! Nyomd er sebben! Nem ott! Feljebb! – Most milyen? – Ah, jól csinálod, Szexbabás! Sikerült! A k falnak egy szelete forgóajtóképpen elfordult velük, és k átkerültek a túloldalra. Bizonytalanul összeölelkezve beljebb léptek a tágas terembe. – Halló, halló! – kiabált Troja. – Most mit m velnek? – Jaj, mutatkozz, Uram! – fohászkodott Aetna. Ugrándozni vágyott, mint egy kisgyerek, srégi vágya teljesült. – Halló, halló! Figyeljen rám valaki! – Itt a lelki segélyszolgálat – jelentkezett Rosco. – Kérem, boldoguljon egyedül! Mi sokkal sokkosabbak vagyunk. Kikapcsolta, zsebre vágta a telefont. A lábuk el tt ásító szakadékban zúgott a víz, púpos hátú fahíd ívelt át fölötte. A nem távoli szemközti oldal olybá festett, mint egy barlangterem. A durván faragott, boltozatos falak között szerzetesek hevertek keskeny priccseken, az óriási k keresztes oltárnál térdepeltek, vagy az írópultok el tt állva körmöltek. A körülöttük elhelyezett fáklyák és mécsesek ködös fényt bocsátottak ki magukból. A csuhás alakok körvonalai fluoreszkálni látszottak. Rosco megszorította a lány kezét. Átóvakodtak az ingatag fahídon.

283

– Kitehetnénk egy emléktáblát az ajtóra – dünnyögte Hudson. – Haláluktól itt élnek és dolgoznak a rendházi barátok. Váratlan fuvallat söpört végig a termen. A szerzetesek elfoszlottak. Két szakállas, ny tt arcú férfi járkált az ágyak és írópultok között. Szakadozott, mocskos ruházatot, terebélyes palástot, hosszú szárú, rongyos csizmát viseltek. Lófarokba kötött hajukról lerítt, hogy testileg is kerülik a vizet. Baljukkal pocakos korsó fülét markolták, gyakorta kiadósat kortyoltak az italból. Szabad kezük a kardmarkolaton pihent. A magasabbik fickó vállán tömött tarisznya lógott. Kisvártatva lépteik lelassultak, tartásuk imbolygóvá bizonytalanodott. Kábán lehuppantak egy-egy priccsre, végignyúltak rajta, a sudárabb kalandor félt n ölelte zsákját. Még nem voltak eléggé bódultak az érzéketlenséghez, ám védekezni már nem bírtak, mid n nesztelen lépt barátok támadtak rájuk. Többen a karjukat fogták le, mások a lábukra nehezedtek. A két pribékül kijelölt fráter a derekáról leoldott kordával fojtotta meg ket. Amikor a kalandorok már nem rúgtak-rángtak, a szerzetesek félrehúzódtak. Horgadt fejjel, összeillesztett tenyérrel imádkoztak, b ségesen hintették magukra a keresztet. Az ájtatosság végeztén átkutatták a hullákat, elvettek t lük minden használható holmit. A szakadékhoz vonszolták és a nyakukon hagyott kötélhurokkal együtt a vízbe hempergették a holttesteket. A sodrás a tetemeknek rontott. Lassan, centir l centire taszigálta el rébb ket. A barátok kiemelték az Arany Koponyát a tarisznyából, és óvatosan az oltárhoz vitték. A rendf nök megáldotta, felszentelte a véraranyból készült

284

halálfejet. A Szent Koponya a titkos teremben lév oltár éke-kincse lett. Az egyik szerzetes a pulthoz állva felkapta az írótollat. Gyors körmölésbe fogott, a szaruhegy csikorogva karistolta a papirost. Álomsebesen telerótta a jókora, vaskos kötetet. Rácsukta a fed lapot. Egyszerre csak elt nt. Vele együtt párolgott el a többi darócos. Aetna a pulthoz lépett. Félve nyúlt az írólapon és az alatta lév rekeszben hever könyvekhez. A fóliánsok nem kapták be a kezét, szét se porladtak. Mindegyikbe beleböngészett. Egyikt l a másikig csapongott, majd Hudsonra meredt: – Jaj, Uly Bácsi! Alig hiszem el! Ezekben írták meg az épület történetét, az els épít elhelyezését l a Tudor Házzá válásig! Itt van minden, a rendházi, ispotályos, tébolydás, fogadós, kúriás múlt! A foglyul ejtett id ! Sok száz év és ember históriája! Imádlak, Uly Bácsi! Köszönöm, Uly Bácsi! – Rosco vagyok – szólt lágyan a férfi. – Tudod, a Szexbabás. Aetna a koponyához lépdelt. Mélyen a szemgödrébe nézett, végighúzta mutatóujját a hiánytalan fogsoron, saját orrhegyét az arany orrcsonthoz dörgölte. Néhány fali fáklya ellobbant. A mécslángok reszkettek. Hudson visszahúzta a lányt. – Pakoljunk össze, és menjünk innen, miel tt jégcsapok n nek a hátamon, és nem a hidegt l – javallotta. Aetna az aranyfénnyel tündökl halálfej felé nyújtotta kezét. Mozdulata félúton elakadt. – Nem! Semmit se viszünk ki innen! – közölte. – Bölcs belátás – bólintott a férfi. – Magunkat vigyük ki, de

285

fene gyorsan! – Begyulladtál, Szexbabás? – Ó, igen! Bevallom, szégyentelenül. Nem vágyom kalandorul járni. Az se hiányzik, hogy valami kóbor lélek belém költözzék. – Ne aggódj, nem esik bántódásunk – szólt a lány magabiztosan. – Márpedig én aggódom. Négy napja sincs, hogy házaséletfelkészít t tartottunk Wilson barátunknak: álló éjjel horrorfilmeket néztünk vele, hogy hangulati ízelít t kapjon leend sorsáról. Teljesen átitatódtam iszonyattal. A fejem még mindig reszketeg. Húzzunk innen! Máris kés volt. A csuhások aláfolytak-lecseppentek a tet boltozatból. Kéz a kézben közrefogták ket, eszel s táncolásba kezdtek köröttük. S ahogy forogtak, ugrándoztak, leöregedett róluk a darócruha, elvásott sarujuk, hajuk meg szült-kihullott, szájuk fogatlanná horpadt, szemük a gödrébe süppedt, b rük, húsuk elcafatosodott. Végül csontvázzá koptak. A szökdécsel s cs rdöngöl új elemmel b vült, olykor egyszerre feléjük lódultak, s csontfejüket el renyújtva az arcukba üvöltötték: hulla hoppá, hulla hoppá! Észlelvén az ijesztés sikerét, vigyorogva visszahátráltak. Folytatták a víg haláltáncot, majd újra s újra hullahoppáztak. Egyszerre csak megnyílt alattuk a padló, és k csontkarjaikat lengetve, vihogva-jajongva a mélybe hullottak. A terem hirtelen benépesült, mindenfel l fantomok áradtak: kicsik, nagyok, férfiak, n k; f köt ben, kend ben, kalapban, fityulában; alsószoknyában, abroncsos b ruhában, térdnadrágban, hosszú ingben, b szárú gatyában; csizmásan, bocskorosan, mezítláb; kontyos, copfos, loboncos, tonzúrás fejjel, paró-

286

kában. Jött a kovács b rkötényben, a hóhér csuklyában, az uraság zsabós, fodros, pazar ruházatban. Az úrn egyenesen az öltöz szobából érkezett, merészen dekoltált f ben, térdig ér bugyogóban, lakatos erényövben. A fekete ruhát, nyakfodrot, kéménykalapot visel , szikár inkvizítor válogatás nélkül támadott, nekiment bárkinek. A ködlények kitértek útjából, úgyszintén a hajdanélt szellemvadász el l is félretáncoltak, hiszen az is halálos komolyan vette önnön személyét, és állhatatos szigorral kezelte másokét. Palástja szárnyait lengetve rohamozta a kísérteteket, kardmarkolatára tekert rózsafüzérrel, nyakában kereszttel, szájában fokhagymafejekkel, amelyek kidudorították orcáit. Párbajozók közelegtek. Egyik karjukat kecsesen magasra tartva oldalaztak, hátráltak, szökelltek az érett búzamez ben. Kardjukkal szúrtak, döftek, blokkoltak, hárítottak, ám nem tettek kárt egymásban, de még a másik b ujjasában sem. Jobbára a tömött fej kalászokat kaszabolták, mintha elegáns bajvívás közepette aratnák a gabonát. Cselédlány lebegett át a termen, meztelen talpa nem érintette a padlót, földig omló fehér inget, ráncolt szegély f köt t viselt, jókora gyertyát cipelt, két kézzel tartva, nehogy elejtse. A lángoló kanócú gyertya az arckifejezésének fényében szörny séges másegyébre emlékeztetett, végzetes gyorsasággal folyósodott faggyútócsává. A lány az ujjait széttárva letoccsantotta az olvadékot. A párbajozók levágták a búzát. Tündérhaj finomságú köd szitált köréjük, lassan elnyelve szökellget alakjukat. Az inkvizítor máglyát rakatott, a magasra lobogó lángok boszorkányokat emésztettek. A lángoló boszorkák átkozták gyilkosukat, szitkuk megfogant. A mindhiába verg inkvizítort hernyószer férgek faldosták elevenen, végezetül fehérre nyal-

287

ták csontvázát. Rosco jeges ujjak simogatását érezte homlokán, tarkóján és pulóvere alatt. Karnyújtásnyira állt el tte a jégcsapujjú, festett arcú, zilált hajú n , s kezét csuklóból táncoltatva, távolról m velte ezt vele. Hátán dobolt, koponyáján hárfázott, minden porcikáját megérintette, hidegen és rosszules en. Hudson a lány kezét rángatva hátrált a híd felé. Aetna vonakodva engedett, apró lépésekkel haladt. Hirtelen sziszegés, zúgás harsant fel mögöttük. Megpördültek. Ég ház tornyosult föléjük. A lángoló ablakokban emberek hadonásztak, mások fél kézzel kapaszkodva lógtak-verg dtek a párkányokon. Aztán elt ntek. Az újfent sértetlennek tetsz épület tövéb l borostyánhajtások kúsztak fölfelé, szívveréssebesen szétterjedve bezöldítették a komor termésk falakat. Átóvakodtak a hidacskán. A mélyben a patak vize lökdöstetaszigálta a megfojtott kalandorokat a távoli folyó felé. A félig nyitott rejtekajtó el tt páncélos lovag állt, lebocsátott rostélyú sisakján koronával, kivont kardját rájuk szegezve. Aetna meghajtotta a fejét, kényelmes lassúsággal fél térdre ereszkedett, és úgy maradt. A koronás sisakdísz lovag rostélyát hátratolva arctalanul Hudsonra meredt, s az cikornyás kalaplenget gesztus kíséretében fintorogva földig hajolt, végül a lány mellé térdelt. – Szíves örömest hülyét csinálok magamból! – dörmögte. A kardlap könnyedén megérintette jobb s bal vállát, azután Aetnáét is. Mire felpillantottak, minden alak elenyészett a teremb l. A szurdokból patakzúgás, a falakból óraketyegés hallatszott. – Tényleg itthagyod a Szent Halálfejet? – suttogta a férfi. – Igen, legalábbis egyel re. Kés bb majd lejövök néhányszor, és elolvasom a könyveket. Azokból bizonyára kiderül,

288

milyen sorsot szántak neki. – Kicsodák? – kérdezte hökkenten Rosco. A lány vállat vont. – Az istenek? A Végzet? A Párkák? Fortuna? A Lovagkirály? A férfi torkot köszörült. – Van fogalmad, mennyit érhet?! Újabb vállrándítás következett. – Pénzben kifejezve? Jóval kevesebbet, mint amilyen értékes valójában. Spirituálisan és eszmeileg például. Egy fa sem pusztán annyit ér, amennyit az asztalosüzemben fizetnének érte, jóval magasabb élet-értéket képvisel: a hozzá tartozó flóráét, faunáét. Menjünk. – És miként jössz vissza? – kérdezte Hudson odakint. Az ajtó zajtalanul bezárult mögöttük, nyoma sem maradt a falban. A lány nevetett: – Még nem tudom. Talán nélküled is m ködik. Ha mégsem, és nem leszel velem, hogy veszekedjünk, felhívlak telefonon. – Ha jól figyeltem, a Lovagkirály befogadott minket a céhbe. Úgy sejtem, ezáltal valamiféle kulcsot adott nekünk, amelylyel ki-be járhatunk. Meglehet, külön-külön is használhatjuk. Valószín bb, hogy csakis egyszerre. Miket beszélek?! Meghabolgyásodtam! Anyám, foganj meg újfent, és hamar vetélj el! Néha majd írok a diliscenterb l, mami! Kifelé indultak a pincelabirintusból. Lehajtott fejjel mormoló, kámzsás szerzetesek vonulgattak köröttük. Et ne nos inducas in tentationem... Et ne nos inducas in tentationem... Et ne nos inducas in tentationem... Eltorzult arcú kamasz rohant feléjük, mindkét kezében jókora kést lengetve. B szen csapkodott a pengékkel, sötéten villogó szemét rájuk szegezve.

289

Rosco el rébb pattant. A rájuk rontó szellem útjába lökte az egyik lábát. A késel elterült a padlón. Hason fekve is tovább döfölt a halefokkal. A férfi fejcsóválva nézett le rá. – Túl sokat gépeztél, fiam! Lám, hogy megártott!

A latorikrek által megbolygatott állványzathoz értek. Aetna sóhajtva megtorpant a törmelékkupacnál: – Uly Bácsi drogjai sokakon segítettek. Na persze, nem mindenkin, mert kissé szélfútta fej lévén, id nként felcserélt dolgokat, máskor a vev k kutyulták össze a t le vett szereket. A rájuk gyakorolt hatástól függ en némelyek orvosságos embernek, mások sarlatánnak tartották t. Dühít ez a pusztítás. A receptúrás könyvnek szerencsére nem esett baja. – Remélem, Imogen megengedi, hogy búvárkodjunk benne Londonnal. – Hát persze, simán. Viszont Uly Bácsi féltve rizte titkait. Imádott pénzt keresni, habár költeni nem szerette. A legtöbb ötlete jól fiadzott. Egyszer felkereste t egy füvesember, és hosszan panaszkodott: felkopik az álla, nincsenek vev i, a tutibiztos szerek az klienseinél nem válnak be. Faggatta bácsikámat: miként szerezte, hogyan tartja fenn óriási vev körét? Uly Bácsi átgondolta, mit l is szeretne miel bb megszabadítani portáját, s elárulta a kollégának: tudása bagót sem érne, ha három kabalája nem támogatná t a sikerességben. Örök titoktartást fogadtatott a füvessel, majd felsorolta a gazdasági udvarban hever három legsúlyosabb ócskaságot, mint szerencsehozó talizmánokat, hozzátéve: minél nagyobb egy kabala, annál tutibb. A következ napokban a távolibb földtábláiban szántott, vetett, boronált. Harmadnapra ellopták szent kabaláit, a több290

mázsás lomokat, amelyeket amúgy csak sok pénz ellenében tudott volna elhordatni a háztól. – Veszélyes dolog a rivalizálás – bólogatott Hudson. – Ismerek egy mesét. A király udvari színdarabíróját körbehízelegte, leitatta egy irigye, hogy kiszedje bel le sikeressége titkát. Az író átlátott a turpis szitáján. Nem beszélt neki tehetségr l, papír fölötti görnyedésr l, hiszen az nem effélét akart hallani. Megsúgta titkát: háromféle kabalacselekedet biztosítja eredményességét. Felkeléskor bekap néhány szem zsenipirulát, utána besiet a királyné budoárjába, megcsókolja a felséges hölgy keblén a mellt t, majd beront a reggeliz királyhoz, és nadrágját letolva arcba szellemi uralkodóját. Ezen a felség mindig olyan jót kacag! Még este is felettébb vidám e mókától, és állva tapsol a színházban az darabjának! Aetna borzongva nevetett. – Eszembe jutott a túlzott méltóságosság – mondta. – Az is lehet rizikós. Nemrég Troja az egyetemi épület tövében társalgott valakivel. Fölöttük ipari alpinista mosta az üveget. Egyszercsak az egyik kötél elvásott, a lift megbillent. Az ablakmosó hulltában elkapta a tartószerkezetr l lógó kötéldarabot. Az ijedtségt l némán csüggeszkedett a leveg ben, épp Troja feje fölött, mint Damoklész falmászója. A szemtanúk kánonban üvöltöztek: Troja, vigyázz! Troja, fuss el! Troja, ugorj! sértetten, fejcsóválva bámult rájuk. Végre a cseveg társ felfogta a légiveszélyt, és félrerántotta Troját. Az alpinista lezuhant, és csak a saját kezét-lábát törte össze. Troja sebzett lélekkel, sokáig háborgott: vele ne rikácsoljanak! t ne tegezzék! Még kevésbé rángassák! Szóba sem áll megment ivel. – Nem fogsz te unatkozni mellettem? – aggodalmaskodott Rosco. A lány felszisszent: – Jaj, most megint belegondoltam, mi lett az udvari iriggyel!

291

Nem nehéz elképzelni. Hosszan foglalkoztam hóhérkultúrával. Hudson bólintva közölte: – Zsarumunkám során különféle si népszokásokat figyelhetek meg, úgymint: asszonyverés-kultúra, vérfert zés-kultúra, gyerekszex-kultúra, prostitúció-kultúra, kínzáskultúra, kivégzéskultúra. Az imént látott megfojtás alapján úgy vélem, a mai bitóravalók gondosan ápolják a tradíciókat. Na, mindjárt meghatódom. – De a mai gyilkosok már nem mernék az áldozat nyakán hagyni az árulkodó kordát. Gyorsan sittre kerülnének. Felértek a folyosóra. A forgószárny-robajlás irányába haladtak. A Shakespeare Szalonban Bridge, Boston, Kis Puszi és a Vén Jóságos helikopterezett. Utóbbi homlokra tolta sötét lencséj , tükröz s napszemüvegét, ledobta kabátkáját, és meztelen fels testtel szaladgált, ugyanis volt a nyomkövet üzemmód kiszemelt áldozata. A repül ventilátor b szen üldözte a kacagó Mikulást, az pedig lélekszakadva inalt el le buggyos, piros nadrágjában, gyakran gurulva is, mivel a haladás e gyors válfaját lehet vé tette gömbölydedsége. Mindenhová elbújt, ahová befért. Az egyik komódfiókba is bemenekült, ám az nem volt elég széles, valamint mély a huzamos rejt zködéshez. Onnan kiugorva a súlyos bársonyfüggöny mögé lapult. A helikopter nem tágított t le, a közelében szitált, csupán arra ügyelve, hogy forgószárnya ne akadjon a firhangba. Mina ugrándozva biztatta Télmukit. Boston a harci gépnek is drukkolt. London a hasfalát tapogatta, mert a vigadástól izomgörcsöt kapott. Téltata tigrisbukfenccel tört ki a függöny mögül. A pamlagon keresztülbucskázva a támla mögé bújt, e fedezékb l mászott az óriási sz nyeg alá, s annak leple alatt négykézláb ro-

292

bogott tovább. A drukkolótábor harsány buzdítása közepette igyekezett a szalon átellenes vége felé. A helikopter a gyorsan mozgó sz nyegduzzanat fölött lebegett. A fedélzeti golyószóró megsorozta a szélsebes dudoklit. – Meghaltál, meghaltál! – kiabálta Mina. – Véged, lel ttek! Add fel, én jövök! – A Mikulás sebezhetetlen, ha nem tudnád! – bömbölte fojtottan a sz nyegpúp. – Nem ér sebezhetetlennek lenni, mikor ennyien játszunk! – protestált Boston. Kikapcsolta a hajtóm vet. A gép lehuppant a Télapó-dombra. – Most Kis Puszi következik! Így igazságos! Aetna a nagynénje feneketlen zseb kötényére gondolt, azon belül az ott tárolt sherrys palackra. – Rám fér egy kortyolat – sóhajtott. – Többet is kibírnék – mondta Hudson. – Merre jártatok? – kérdezte Bridge a rotorzaj-szünetben. – Tényleg tudni akarod? Lementünk a pinyóba, szellemjárást néztünk. Egész elviselhet volt, a kett s gyilkosságot és a Jégcsap Ujjú Simogatót leszámítva. Az a spiné borzalmas, ne találkozz vele! – Rosco elgondolkozva a lányra nézett: – Az ég ház valóság volt valamikor? – Igen. Leégett az épület, tébolyda korában. Átsétáltak a Jane Austen Szalonba.

Érkezésük láttán Imogen tüstént a feneketlen kötényzsebekbe nyúlt, egyik kezével a pohárkákat, a másikkal a flaskát húzta el . Töltés közben félhangosan pisszegett. A család és Vahina Olivóval csevegett a kihangosított telefonon. Aetna tüstént csatlakozott a társalgáshoz: 293

– Szia, bátyó! Hogy vagy? – Beszarásul, már ha illik ilyet mondani – nyögte a kérdezett. – Pokolian fáj a lábam. Ha csak megmozdulok, úgy lüktet, mintha leszakadni készülne. – A doktorn nem oldja kínodat? – Sajnos hazament. Pontosabban vitték. A tankokon kívül szöges gumis kvadosok, jégmotorosok képesek járni az utcákon. k hozták be a pihent er ket a kórházba, s hazavitték a közelben lakó fáradtakat. Andra nem messze lakik. – Milyen szép név! – ujjongott Geneva. Lányára nézve jelezte a szemével, hogy is lelkesedjék. – Ah! – lelkesült Aetna. – Mit csinálsz egész nap? Vahina felhorkant: – Miféle hely az, ahol keresztnéven szólítják az orvosn t? Nem valami piroslámpás házba vittek téged, barikám? – Nem, barikám, ez biztosan kórház, térdig begipszeltek, folyton szurkálnak. Unalmamban kerekesszékkel száguldozom a folyosón. Betegtársaim történetét pólyás korukig visszameen ismerem. Andra nemrég telefonált, megígérte, hogy este bejön valahogy, és hoz nekem könyvet. – Ugyan már! Nem lesz szükség semmilyen könyvre, ha visszamegy! – vélte Geneva. – Majd szépen elcsevegtek. – Olivo imád olvasni! – szögezte le Nagy Puszi. – egy nagy, cuki bet kukac! Igaz, barikám? Olvasni fogsz! Remélem, szakmai témájú könyvet kértél a dokin cit l! – Az a könyv éppenséggel nem géptan, hanem regény. Andra múlt éjjel mesélt róla, és kíváncsivá tett, barikám. – Mire vagy kíváncsi? Majd én válaszolok neked, bariságom! Geneva úgy érezte, ideje témát cserélni. – Kisfiam, jut eszembe! Képzeld, a húgod szakított a v legényével!

294

– Halleluja! – rikkantott Olivo. – Ugye, ez most végre komoly!? – Véresen – felelte Aetna. – Gratulálok! Táncolnék örömömben, ha tudnék. Végre megjött az eszed, és lekoptattad Fennhéjázó Professzort. Úgy hiányoztok! Nagyon szeretnék veletek lenni! Meséltem rólatok a doktorn nek. Andra szívesen elkísérne hozzátok. – De nem fog! – mordult Vahina. – Ugyanis te nem vagy szabad, bariságom! – Dehogynem szabad! – hörrent Geneva. – Hiszen nincs börtönben! – És a szerelem börtöne? – galádkodott Bridge. – A börtönb l szökni kell – jegyezte meg Hudson. – Üdvözlet! – szólt Olivo. – Úgy sejtem, ti vagytok a befogadott zsaruk. Ugyanis smasszerek ilyet nem mondanak. Vahina idegesen legyezgette az arcát egy társasági lappal. – Bariságom, ne is figyelj rájuk! Engem tegnap óta b szítenek! F leg a szöktet s dumás. már csak tudja! A fickó igazi Lányos Apák Réme! Vastagon benne van a keze az eljegyzésbontásban! Tudd meg, barikám, én sose bontanám fel a jegyességünket! – De hát mi nem is vagyunk jegyesek, barikám! – Helyes a bégetés – dörmögte Rosco a borostabajsza alatt. – De még lehetünk, bariságom! Mikor akarod bevallani, hogy szeretnéd megkérni a kezem? Olivo felnyögött: – Huh, hogy belém nyilallt! Juj de fáj a szegény lábam! Jaj nekem! Borzalmas kínjaim vannak! Vajon túlélem? Muszáj búcsúznom. Mindenki áldassék! – Nagy puszi, barikám! – csikorogta Vahina. Papucsállatka kimenekült a körmére égett konfliktusból. Geneva a lányára pillantva csettintett a nyelvével.

295

– Na. Az egyik szülöttem visszanyerte a szabadságát. A másik még jócskán gyáva. Aetna rácsodálkozott: – Eddig azt hittem, odavagy Trojáért, és örülsz a mátkaságomnak. Rád is tekintettel voltam a gyávázásommal. Anyja legyintett. – Ugyan már! Addig voltam oda érte, míg te örültél a kapcsolatnak, és igen, nekem is imponált a szuperv legény! Egyébként ez a nunások sorsa, figyeld meg! Amint a leány kamaszodni kezd, arról faggatják, van-e már fiúja. Kés bb az a téma, sz z-e még. Ezután csesztetni kezdik a megtaláltad-e már az Igazit, a Nagy t, Álmaid Hercegét A Fehér Lovon? frázisokkal. Majd következik a mikor mész férjhez, milyen álomesküv t rendeztek? kérdéskör. Nász után: mikor jön végre a baba? Ha megszületik az oákoló, azt firtatják, van-e elég tejed, sújt-e már a gyermekágyi depresszió. Ha ezekb l kilábalsz, egyb l rád szállnak: egy gyerek nem gyerek. Mikor szülsz megint? Ha több éve tart frigyed, azt puhatolják: meguntad-e már a házassági taposómalmot, férjed megcsal-e, netán te szarvazod fel t? Ezek a fix sztereotípiák. Lapozd át Vahina magazinját, és meglátod: err l szólnak a társasági hírek. Miért is mondtam el mindezt? Nagy Puszi meglengette a lapot: – A te szenilitásodról is írnak benne. Ötven fölött teljesen szokványos. Egykori sztárok bolyonganak az utcákon egy szál fütykösben, és a nevük se jut eszükbe! Aetna t n végigsimított az állán. – Fura megközelítés. Másoktól is hallottam már az id södés lebecsülését. Talán korai öngyilkosságot tervezel, Nagy Puszi? Netán szólt a doki, hogy megtámadott a nyúltagyböbörce, két hónapod sincs hátra? Máris eldöntött tény, hogy te nem leszel ötvenes, hatvanas vagy korosabb?

296

Vahina felütötte a magazint, és felolvasott egy mondatot: – A szép színészn manapság f leg arról híres, hogy nem fog rajta az id . Tessék, ez az én mottóm! – Aha! – bólintott a lány. – Szóval rajtad nem fog az id . Értem. És még mi nem fog rajtad? – A golyó például? – találgatott London. – Megnézzük? – Nem fogja a fog? – tippelt Imogen. – Már megint olyan fölösleges dolgokon vitáztok! – jajdult Valdus. – Ki öregszik meg manapság? Senki! Mindenki fiatalon kimúlik! Itt vagyok például én! Geneva rámordult: – De te hatvanéves vagy! És még élsz! – Na de hányszor meghalhattam volna?! Emlékeztek az agyvel gyulladásomra? Itt szereztem, Imogennél! Kisétáltam egy kicsit a rétre, és egyb l megmart egy kullancs! – Hogyne emlékeznénk! – felelte húga. – Itt nyaralt az egész család. Megcsípett a kullancs, erre te azonnal a szádba kaptad a mér t, és két hétig ki se vetted, csak evéskor. Folyton a testh det lested, még éjszaka is. – Persze, mert a h emelkedés az agyvel gyulladás egyik jelz tünete! És igenis napról napra emelkedett a testh m, ahogy a tankönyvben leírták! A fejem is megfájdult. Ez is jeltünet! Benáthásodtam! Orrom, szemem könnyezett. Ez volt a harmadik biztos jel! A lefolyás pontos ismeretében tudtam: már csak kilenc napom van hátra! Nem gy ztem újra-, és újraírni a végrendeletemet! Igyekeztem mindenkit l elbúcsúzni, nehogy valakit kihagyjak, és sért dés legyen bel le. Aetna kuncogott: – Csodásan élveztem az agóniádat! Így társalogtál akkoriban: miután négy nap múlva meghalok, a jöv hónapban elviszlek a lovasbemutatóra. És: ha holnapután kivégzett az agyvel gyulladás, két hét múlva elmegyünk a tengerhez, a sós

297

klíma végett. És még: bár elvileg tegnapel tt csúnyán kimúltam, most megennék egy tányér málnát. Kézenfekv , hogy hanyagoltuk az avítt krisztusi id számítást, és átvettük a tiedet: a Valdus halála utáni hétre csináltunk veled programot; Valdus halála után 1-ben klassz könyveket kaptam t led karácsonyra. Arról beszéltünk, hogy mire sszel újrakezd dik az iskola, te már hat hete halott leszel, és fotózol az évnyitón. Imogen így sóhajtozott: szegény Valdus jöv kedden meghal, de szerdán boldog lesz, mert túrógombócot f zök, a kedvencét. Végül persze totálisan életben maradtál. – Ugyanis a negyedik jelz tünet nem érkezett meg! – méltatlankodott a túlél . – Vártam, vártam. Letelt az életem utolsó napja is, de aztán a mínusz els n se jelentkezett a tarkókötöttség! A mínusz másodikon se. Persze, miel tt azt remélhettem volna, hogy talán megúszom az agyvel gyulladásos véget, reumás lázat kaptam! Még szép, hogy megfeledkeztem a másik nyavalyámról! Elvégre ülni se tudtam! Feküdni sem! Állni meg végképp nem! És senkinek nem volt ötlete, hogy akkor mégis miként helyezzem magam kényelembe!?

Mereng s hallgatásba mélyültek. A korosabb generációk az életfilmjüket pergették maguknak. Valdusnak több is akadt. Vahina fintorogva a magazinjába temetkezett. London és Rosco Uly Papa Füveskönyvét lapozta. Aetna a szellemek által újradíszített karácsonyfát fényképezte. Id nként letette a fotómasinát, és egy noteszba firkálgatott. – Jaj, de cuki! – kiáltotta hirtelen Nagy Puszi. Felolvasott a lapból: – „Sokat beszélgetek a magzattal, az els pillanattól. t, úgy érzem, már akkor kapcsolatban voltam vele, miel tt megfogant”. Milyen aranyos mottó az anyaságról! Pedig ti biz298

tos kicikiznétek a csajt, mivel nyerte a tavalyi Popó Világbajnokságot. Aetna felfigyelt. Leengedte az emlékkészít gépet, átfuttatta elméjén az idézetet. – Miel tt megfogant? Honnan tudta, melyik ivarsejtet szólítsa meg a több milliónyiból? És mit mondott neki? – töprengett fennhangon. Az ifjabb férfiak is felpillantottak a lábszag tinktúra öszszetev inek leírásából. – Milyen egy popóvilágbajnok? – merengett Rosco. – Egyáltalán, mit pontoznak a versenyen? Minél nagyobb a far, annál esélyesebb? A világbajnok voltaképp egy oltári méret segg? Bridge együttérzett a gy ztessel: – Atyaég! Hogyan szagtalanít akkorát? – Ugye megmondtam, hogy ki lesz cikizve!? – mordult Vahina. Aetna legyintett. – Dehogyis cikizzük! S t! Fenemód tetszik a foganás el tti csevegés a magzattal. Olyan valdusos. Hudson elvigyorodott: – Akarsz csevegni a leend gyerekünkkel? – kérdezte. Geneva félbehagyta a bels mozizást, és ráförmedt: – Nem kéne máris családot alapítani! – Mire várjunk, mama? – érdekl dött Rosco. – Mi már a megismerkedésünk el tt beszélgettünk egymással. Valdus halála el tt húsz óta csináljuk. Nagy Puszi fintorgott. – Világéletemben rühelltem a magafajta pasikat, Szexbabás. – Mi a baj a magamfajtával? – A letörölhetetlen vigyor a képükön! Az örökös élcel désre való folytonos készenlét! A hernyótalpas „udvarlás”. Tegnap reggel még dunsztja se volt arról, hogy Aetna a világon van!

299

Mostanra szétdúlta az álompartiját, és még gyereket is csinálna neki! – Most még nem csinálnék, de a magzattal máris cseveghetne. Netán ehhez popóvilágbajnoknak kell lenni? – Mi van?! – értetlenkedett a n . A férfi vállat vont. – Nincs semmi, Nagy Egó. Kérem, olvassa hangosan a társasági lapot. Mesésen szórakoztat. – A névadó mániáját is rühellem, Szexbabás! Rendben, olvasok. Tessék: vajon hogyan lett ebb l a vidéki családanyából ideál, akiért bomlanak a férfiak? Vagy itt egy másik bébicsinálós, ugyebár ez felel meg a gusztusának?! Az els perct l tudtuk, hogy a menyem gyermeket vár. Geneva felnevetett: – A kis kémlel s örömszül k! Az els perct l! Hát ez bravó! Tegnap éjjel én is hallottam félreérthetetlen hörgéseketzajokat a lányom szobájából, de utóbb kiderült, hogy a szexbabát ejtették teherbe, nem Aetnát, hála az égnek! Nagy Puszi a torkát szorongatva öklendezett. – Pfuj, de undorító! Milyen ocsmány! – Ne rám nézzen, ott se voltam! – tiltakozott Hudson. – Megcsalt a Szent Anya! London torkot köszörült, majd így szólt: – Nagy Puszi, kegyed rettent en le bírja lombozni a férfiembert. Egyszer a természet lágy ölén id ztem egy lánnyal. Pilledten led ltünk a f re, s a természet öle után egymáséba feledkeztünk. A lágy jelz t ezúttal szándékosan hagytam el. A legszebb pillanatban egy csapat BMX-es fékezett mellettünk. A cajgások vidám cseng csilingelés közepette tudakolták t lünk: merre van a t zegláp? Hát én egyb l lágy öl lettem! Maga is úgy hat rám, mint a t zegláp, kisztihand. Most a n kérdezte:

300

– Mi a baj velem? – Ez majdnem olyan talány, mint az, hogy hova t nnek el a kiskanalak – sóhajtott Imogen. – A kiskanalakat a médiummal kerestesd meg! – tanácsolta Valdus. – Szerintem ezoterikusan t nnek el. – Drága Ulym egyáltalán nem így látja! A rendszeres kiskanál-eltünedezés miatt mindig megmotozza a távozó vendégeket. Azok pedig nem is értik, mi történik velük! Jaj, engem ez roppant módon mulattat, sokat kuncogok! S mint tudod, Egyetlenem gyakorta meg is találja, amit keres. Nagy Puszi hüledezett: – Hogy a ménk be csinálják? Többször szóltam már, hogy Uly Bácsi francos régen meghalt! Miféle alzheimeres népség ez?! Aetna megszólalt: – Idézek Shakespeare-t l: Minden szó szinte nevemre vall. – Te meg mi a fenét akarsz ezzel mondani? – Nagyjából azt, hogy a stílusunk jellemez minket. Will eredetileg a t le koppintóknak címezte megjegyzését, de átvitt értelemben... – Na, most vagy tanárn ! – rikkantott közbe Vahina. – Itt hagyd abba! – Miért hagyná abba? – csodálkozott Geneva. – Engem például érdekel az átvitt értelem. – Hova viszik át az értelmet? – firtatta a belép Boston. Arca izzadt, haja csapzott volt, két kézzel ölelte helikopterét. – Hohohohó! – kurjongta a nyomában lépdel Mikulás. – Hogy ityeg a fityisz? Mindenki rityeráré? Sunnyog-é a kófitty? A pozsgás orcájú Téltata továbbra is félmeztelenkedett. Némi változás történt: a jobb mellbimbójában ezüstkarika hintázott. Büszkén morzsolgatta újdonat ékességét, a rámered tekintetekben sütkérezve.

301

– Hohohohó! Minácska csinálta ezt nekem! Kis Puszi el merészkedett a jókora férfiak mögül. Rasztafonású haja, harci arcfestése láttán anyja felsikoltott: – Megrontották a kislányomat! – Hogyan kell megrontani? – informálódott Boston. – Különben nincs is megrontva, mert nem büdös. Mi csak jót játszottunk, háborúsat, szépít set, szóviccel st! Mina felpattant a pamlagra. – Mondjatok békés szavakat, de békásan, vagy pont fordítva! – kiáltotta lelkesen. – Az a szabály, hogy nem szabad elrontani a játékot okoskodással! Aki belejavít, az kiesik! Na? – Békahadtest, békecomb – kezdte valaki. – Békagalamb. – Békaharcos, békajobb. – Békebrekegés. – Békenász. Békakötés. – Békapipa. Békakövet. – Békaszerz dés. Békenyál. Békelencse. – Békacsók. Békagy lés. – Békenyúzó. Békeember. – Békebuzogány. – Olyan nincs is! – rivallt közbe Vahina. – Már hogy lenne buzogánya egy szaros békának?! – De van, az egy növény! Kiestél, anyu! – kiabált Mina. – Játékrontó vagy! – Hát ez a válasz az el bbi kérdésére. Nagy Puszi! – szólt Hudson. – S mi volt a kérdésem, Szexbabás? – Ez: „mi a baj velem?” – Béke-egér harc – hangzott el Valdustól. Vahina újfent lecsapott: – Olyan sincs!

302

– De van – közölte Aetna tanárn . – Egy régi eposzban békák és egerek harcolnak egymás ellen. Ez átvitt értelemben... – Hogyan viszik át az értelmet, csukák?! – morrant Boston. – Miért nem tudtok válaszolni végre? – Úgy viszik át, hogy sokkal többet mondanak néhány szóval, mint amennyit elvileg lehetne... – kezdte a lány. Mina közbekiáltott: – Na, játsszunk már! Most a réggel! Jégiségkeresked ! Jégmúlt. Jéges-jégen... – Ez baromság! – förmedt rá anyja. – Nincs semmi értelme! London a n által félrehajított társasági lapot forgatva felrikkantott: – Figyelem! Ez sokkal tökösebb. Vagy inkább csiklósabb: Jó érzés terhesnek lenni, és nem akartam ezt a kilenc hónapot egy hosszú vajúdással elrontani, ezért döntöttem a császármetszés mellett. Hát én mindjárt megskalpolom magam! – Várandósmagazint olvas? – érdekl dött Valdus. Bridge behajtotta a hírességekkel telizsúfolt újságot, a címlapra meredt. – Még csak nem is Sztárandós Magazin – felelte. – Na, ebb l elég! Gúnyt znek az anyaságból! – háborgott Nagy Puszi. – Akárcsak a házasságból! Egészen elbizonytalanították szegény Olivót! – Mit illet en? – kérdezte Aetna. – Az esküv nket illet en! Barikám titokban arra készült, hogy megkérje a kezemet. Itt, a szeret családja körében, a meghitt karácsonyi ünnepen! – Ki el tt titkolta? Te például tudtál róla? Vagy inkább tudni vélted? – Hogy lehetett volna meglepetés, ha el re beavat, he?! S mi történt? Olivo egy lotyó orvosn vel könyvezget! Én pedig egy csontvázas, okádék karácsonyfát bámulok, züllött zsaruk,

303

nagyokos tyúkok, b nöz k, mesügék, szenilisek körében! Hol van itt meghittség?! – Nekem tökre tetszik a karifa, anyu! – ugrándozott Kis Puszi. – Tisztára rock-gótikás! – Ez is pöpec mondat! – nyikkant közbe London. – Idézem: A férfi az éjszaka leple alatt hagyta el az épületet, majd kih lt. A kalóz lapozott. Kisvártatva újra felhorkant: – Ilyet!? Ez itt aszongya: Boldog házasságban él ötéves kisfiával. Égbekiáltó! Na, elég! Nem bírom én ezt a sok sztármányt és kisztárulkozást! – Békeporonty – szólt jelent s fáziskéséssel Valdus. Vahina a foteljához lépett, behajlított térddel a fogorvos szemmagasságába ereszkedett, kitátotta száját, beledugta mutatóujját, így habogott valami teljesen érthetetlent. – Fáj a foga? – érdekl dött a doktor. A páciens a szemét er teljesen forgatva bólogatott. – Nos, akkor vegyen be fájdalomcsillapítót, kedvesem – javallotta Valdus. – Ha a népi gyógyászat híve, harapjon szegf szegre, de pálinkát is ihat. Ifjú koromban sokáig vacilláltam, fogorvos vagy n gyógyász legyek-e. Úgy t nik, szerencsésen választottam.

A munkaképes férfiak fát hasogattak, majd tüzet raktak a kandallókban. A n i háznép vacsorakészítéssel foglalatoskodott. Aetna félve aktiválta telefonját, de Troja nem jelentkezett. A kikapcsolás miatt feltorlódott üzenettenger beáradt, s csaknem eldugította készülékét. Ismer sök, barátok küldtek tréfás, könnyfakasztó, lírai hangütés karácsonyi versikéket, üdvözleteket. A közelibb barátn k távirati stílusban tudatták, miként telik ünnepük, s puhatolták, vajon jól van-e. Fotókat is eljuttattak 304

hozzá kutyák/kiskorúak által felborított feny fákról, szénné sütött pulykákról, tévé el tt hortyogó, leittasult férjekr l/rómeókról. Néhány bizalmas kép az ajándékba kapott intim játszószereket, ruhaféléket mutatta be. A lány irult-pirult, nevetett. Salátakeverés közben, fél kézzel pötyögte a válaszokat. Vahina vállalta, hogy kisüti a palacsintatésztába forgatott gombát, cukkínit, padlizsánt. Felhevítette az olajat, beledobott egy adag bundás zöldséget, sarkon fordult, és elvonult. Imogen reménykedve várt rá. Az étel kezdett odakokszolni, Nagy Puszi sehol se volt. Az özvegy fejcsóválva beállt a helyére. – Két új falvéd n gondolkozom – elmélkedett fennhangon. – Az egyikre ezt hímezném: Üres kalász fenn hordja a fejét. A másikra meg ezt: Ahogy élsz, annyit érsz. Aetna legyintett: – Ne fáradj vele. Mire elkészülnének, már el is feledjük az ihlet t. – Bízom benne – sóhajtott Geneva. – Csapdában vagyok. Ha megmondanám a fiacskámnak, milyennek látom a barátn jét, reflexb l a védelmébe venné, tán még n ül is. Ha meg hallgatok, azt hiheti, kedvelem. E dilemmához képest még az MP is majális, lufiröptetéssel. – Finoman tudtára adhatod a véleményedet, biztosan eljut az agyához – vélekedett Imogen. – Id vel majd beérik a fejében. Olivo nem hülyegyerek, el bb-utóbb is észreveszi, hogy a királyn meztelen. Aetna kuncogott: – Átvitt értelemben megáll a hasonlat. Ám szó szerint nézve Papucsállatkát éppenséggel a libidójánál fogva vezetgetik. Vagyis aligha zavarja t a pucérság. – Te vagy a húga, nemcsak átvitt értelemben! Tudathatnád

305

vele, hogy minden n nek van hogyismondjamja! Kinyögjem, mije? – Ki ne mondja, Klimax Üldözöttje! – jajdult Hudson az ajtóban. – Na, már csak maga hiányzott, Szexbabás! Bef tött mindenütt? Mellesleg árulja el, mit gondol a témáról! – A legtöbb fiatal fickónak id be telik, mire felfedezi az ön által említett igazságot, miszerint minden n nek van vahinája, s addig valóban könny prédák. Ezért tartanak még manapság is oly sok esküv t. – Tehát maga frigyellenes? – Örülne, ha az volnék? – Ne térjen ki, Szexbabás. – Ön tért el a témától. Ott tartottak, hogy Aetna tartson szexuális továbbképzést Olivónak. A fiától hallottak alapján és pasasként úgy vélem, a doktorn hamarosan rávezeti t az anatómiai felfedezésre. – A lányom szakításában oly lelkesen közrem ködött! Olivónak is segíthetne. – Igazából nem én segítettem Aetnának, hanem Troja. – Igaza van, anya – biccentett a lány. – Olivónak majd Vahina segít szakítani. Er sen dolgozik rajta. Ne avatkozzunk bele. Imogen megkocogtatta a süt edény szélét a húsvillával. – A harmadik falvéd re majd ezt hímzem: Aki szeret, kétszer él – mondta. – A szerelem csodálatosan gazdagítja az embert, akár több életre elegend gyönyör séget is nyújthat. Geneva elhúzta a száját: – Na persze, a szerelem! Ráfaragtam néhányszor! – Hát hogyne, mert extra igényeid vannak! – sóhajtott n vére. – A te zsánered hibátlan alakú, tökélyszép, kutyah séges, szellemdús, szórakoztató, gazdag. Egyidej leg gavalléroskodik

306

veled gyertyafény mellett, és keresi a pénzt a bankjában vagy a zsdéjén! – Miért olyan nagyigény ség ez? – meredt rá Menopauzás. Imogen legyintett, tálra szedte az átsült zöldséget, és a hevült olajba rakta a következ adagot. – Drága Ulym egyáltalán nem n ideál. Például hol van a nyalkától!? Nem kockahasú, hanem macipocis, mégis halálosan szeretem t. Viszont a szelleme! Hát az úgy pezseg, mint a must! Jaj, milyen sokat nevetünk, mennyi bohóságon! Mi tényleg kétszer éltünk. Most élünk harmadszor! – Hát ezt nem hiszem el! – bosszankodott a belép Vahina. – Leírjam egy táblára, hogy Uly Bácsi régen halott? Meghótt! A végrendeletében kikötötte, hogy Olivo legyen az örököse. – Mit mond, kedves? – nyikkant az özvegy. – Attól tartok, meszes a hallójáratom. – Olivo az egyedüli örökös! Övé lesz a ház, a birtok, de még a téli traktor is! volt Uly Bácsi kedvence! Mindig a térdén lovagolt. Imogen lágyan az ifjabb n re mosolygott: – Honnan veszi értesüléseit? – Képzelje, kikövetkeztettem Olivo családi történeteib l! Valdusnak is a mindene. Valamennyien ráhagyják a vagyont, amit összekuporgattak. Kérdés csupán az, hogy mikor. Úgy nézem, kés bb, mint mi szeretnénk, de hamarabb, mint maguk. Az özvegy bontatlan üveg sherryt hozott a kamrából. Két pohárkával töltött. A másikat Boldogult Urának szánta. Az gyorsan be is dobta az italt. Jóllehet t magát nem látták, csupán az emelked , megd kupicát, és annak kizubogó, majd a semmiben elt tartalmát. – B vésztrükk – legyintett Nagy Puszi lekezel en. Mihelyt Imogen bekapta a szívbénulás elleni szert, körbekínálta a flaskát, aztán visszatért a serceg süt edényhez.

307

– Tehát Olivo úgy véli, övé lesz itt minden? – kérdezte a válla fölött hátraszólva. Aetna kettévágott egy paradicsomot. Magasról lecsapó pengével még kett be hasította, s tovább cikkezte. Félelmetesebben négyelt-sokallt, mint VIII. Henrik kínzómestere. – Amennyire a bátyámat ismerem, a maga túláradóan rajongó módján mesélt rólatok Örökségvadásznak – mondta. – Az pedig igyekezett a saját vágyai szerint értelmezni a hallottakat. – Te mindig is jóhiszem voltál! – nyögte az anyja. – Ne hidd, hogy mások is a te erkölcsi törvényeid szerint élnek! Még azt is el tudom képzelni, hogy az én becsületes, rendes fiam a halálunkra spekulál! Na de sose tenne ilyet magától! Valaki belevitte! – Anya, ne hajszold magad paranoiába! – Örökségvadász hajszol bele! Nálunk nem szokott téma lenni, ki mit örököl majdan, ha valamelyikünk meghal! Holott épp eleget beszélünk a meghalásról! Nagy Puszi leroskadt egy székre, végigtanulmányozta körmeit, s unottan megjegyezte: – Majd meglátjuk. Mellesleg, amikor kijöttem a zárkámból, furcsa hangokat hallottam az öregúr hálószobája fel l. Lehetséges, hogy a maguk hipochondere ezúttal tényleg kipurcan. Eléggé infarktusosan nyögdécselt, és közben neveket sorolt. – Elhaló hangra váltva folytatta: – Imogen! Geneva! Aetna! Valaki! Segítség! Végem van! Mintha rajtpisztolyt sütött volna el. A szólítottak kirobogtak a konyhából. – Miért nem nézett be hozzá, Nagy Egó? – firtatta Rosco. A kérdezett vállat vont. – Nem engem hívott!

308

Az aggódó n k berobbantak Valdushoz. A fogorvos élt, bár nem épp vígan. Sajátos pózban leledzett, amelyet jógázásból kifolyólag vett fel, ugyanis egyetlen napja se múlhatott el testedzés nélkül. Sarokülésb l hátrafeküdt a két lábszára közé, s e gumitest tartásban rögzült. – Na végre! – nyögte, meglátva ket alulnézetb l. – Szabadítsatok ki! Már annyit kiabáltam! Begörcsölt a hátam! Talpra támogatták az éltornászt. Geneva a derekát tapogató, nyögdel fivére szemébe nézett. – Valdus! – szólt szigorúan. – Mit frissítgetsz te naponta a végrendeleteden? Még sose kérdeztem, de most már érdekel! – Hogyhogy mit? Az összegeket! Hiszen óránként változnak! Te is tudod: a pénz robotol a bankban! Figyelemmel kísérem a mozgását, és átvezetem a testamentumomba. Kés bb, vacsorázás közben ünnepélyesen magasra emelte borospoharát, körbehordozta tekintetét a gyanútlanul táplálkozó asztaltársaságon, és így szólt: – Hát... nos... khm... jöv évt l, vagyis rövidesen nyugalomba vonulok. Nyugdíjas leszek! Feltéve persze, hogy megérem. Aetna megtapsolta a bejelentést. – De jó, Agonius! Akkor nekem adhatod a fogorvosi széket! Geneva a mellkasára szorította tenyerét. – Kibírod te azt? – kérdezte. – Kicsit sem fogsz dolgozni? – Ezt mégis hogyan képzeljem el? – firtatta Valdus a vállára döntött fejjel. – Félig húzzam ki a fogat? Ne koronát tegyek rá, csak töviskoszorút? Kicsit öljem el az ideget? – Részmunkaid re gondoltam! – Nem, teljesen lezárom a dolgos korszakot. Tudom, szerinted rengeteg szabadid m lesz, és azt majd arra fordítom, hogy a szervezetemben zajló folyamatokat figyeljem. Így van? Ezt

309

gondolod? Nos, úgy vélem, megérdemlem, hogy végre magammal is foglalkozzam! Végiggürcöltem az életemet, családalapításra se jutott id m. Éjjel-nappal a rendel mben kuliztam. – De ez nem is igaz, Valdus! – háborgott Imogen. – Sose voltál aberráltan munkamániás! Igenis odafigyeltél az id beosztásodra! Pont ezért nem volt káosz a rendeléseiden. Miért panaszkodsz kulizásra? – Mert így könnyebb szívvel megyek nyugdíjba. – És azután? – kérdezte Aetna. A fogorvos vállat vont. – Kivizsgáltatom magam. Teljes sz rést végeztetek. Ha még marad hátralév id m, elutazom Kínába, Indiába, Peruba... Vahina közbeszólt: – Közelebbi célpontokat válasszon, és lehet leg turistaosztályon, jó!? Nem kell mindent felélni! Gondolni kell az utódokra is! – Bemutatom Örökségvadászt – mondta Geneva. Valdus békamód pislogott egyikükr l a másikukra. – Mi van? Voltaképpen ki ez a n személy? – Pontosan tudja: Olivo jövend belije vagyok! Mint ilyennek, vigyáznom kell magukra! Tegnap óta felmértem, milyen pocsékolósan élnek. Túl nagy ház ez egyetlen embernek! Imogen nyilvánvalóan a birtok gondozását se gy zi! Például a vadetet höz is másokat küldött. Mellesleg, ha nem vadászik rájuk, minek traktálja ket? – Amikor nincs vendég, csak ott f tök, ahol tartózkodom – tudatta az özvegy. – A saját erd mb l hordom a száraz fát a f téshez. A vadakat is magam etetem. Mozgásképes vagyok! Aetna közbeszólt: – Nem kell magyarázkodnod! – Együtt is jöhettek volna, mégis mindenki külön kocsival érkezett. Ez is mértéktelen pazarlás! – szögezte le Vahina. – Mi

310

marad így Olivónak? – Ugyanis nem egy helyr l jöttünk, és nem is egy id ben fogunk távozni – közölte Geneva. Aetna felemelte a hangját: – Nem kell magyarázkodnunk! Vahina folytatta az értékelést: – Tele van a ház mindenféle szeméttel, ócskasággal! Ezek akadályozzák az energiaáramlást. Minden kacatot ki kell dobni! A múltat le kell zárni, az Uly bácsis cuccoknak a kukában a helyük! A maradékot át kell rendezni a feng shui törvények szerint! A sötét falak a szalonokban! Undormány! Világosságot, fényt ide! Letépkedni a sok zöldséget a küls falakról! Egértanyák, pókfészkek! Nem kell ennyi kutya! Büdösek és zabálnak! – Anyu, nem emlékszel, mire kért Olivo? – aggódott Mina. – Ráadásul szépen kérte: ne szarozd a családját. Most már dereng? – Ez nem szarozás, hanem az igazság! Én csak elmondtam a véleményemet! Már az is baj, ha valaki nem képmutató, beszari? Tessék elviselni az szinteséget! – A véleményközlési virtusod nem garantálja automatikusan, hogy igazad is van – mondta Aetna. – Téged viszont leleplez. Valdus bólogatott: – Tartsatok konzervatívnak, de én korlátoznám ezt a szabadságjogot. Bunkóktól, hülyékt l tán meg is vonnám. Esetleg kulturális tolmácsot rendelnék melléjük. Geneva Nagy Puszihoz fordult: – Nálunk nem szokás így viselkedni. Szívem szerint kirúgnálak a házból. – Miért? Mert szinte voltam? – jajdult Vahina. Piheg sen vette a leveg t, elmorzsolt néhány láthatatlan könnycseppet. –

311

Hát én senkivel se lehetek szinte? Nekem miért nincsenek barátaim? Mindenki a válási árvákat bántja! Hogy énnekem milyen nehéz élet jutott! – Hagyd el az álságos árvalány-fílinget, Nagy Egó – tanácsolta Aetna. – Te csak ne okoskodj itt nekem! Mintha te nem hajtanál a fogorvosi székre! Te sem vagy különb nálam! Egyébként az akarás nem is szégyen! Viszont máris leállhatsz, mert az a szék mindenképp az enyém lesz! Rosco fintorogva hátrad lt a nem fogorvosi széken: – Egótúltengése, papagáj-effektusa van. Vitaképtelen. London bólintott: – Mi erre azt mondjuk: nem lát a pályán. Boston csatlakozott: – Mi meg azt mondjuk az ilyenre az otthonban, hogy úgy ért mindenhez, mint színvak a szivárványhoz. Tanultam egy költeményt a Télmukitól! Hallgassátok meg! – Torkot köszörült, öt ujjal rendbe szedte hajzatát, végigsimított az arcán. Még egyszer beskálázott, és rázendített: Adjon az isten minden jót, diófából koporsót! El rehajolva várták a folytatást. Bökken várakozásteljesen mosolygott. Hudson kapcsolt: – Csak ilyen rövid rigmus volt? – Ez egy kicsike költemény – szerénykedett a versel . – De nagyon szép! El adta még egyszer. – Hohohohó! – ujjongott a Vén Jóságos. A vacsorához felöltötte piros kabátkáját, ezért nem látszott a mellbimbóján átf zött karika. Id nként bekukkantott a mikulászakó alá, s büszkén megszemlélte smukkját. – Remek az étel! Ki f zte? – F leg Imogen – felelte Aetna.

312

– Nem igaz, a zöldséget én sütöttem! – morrant Vahina. Mina elpityeredett a tányérja fölött. Boston felnyögött: – Ki bántott? Jaj, ne szomorkodj! Megsimogassalak? – Simogatja ám! A szögesdrótot! Kushadjon! – röffent Nagy Egó. Kis Puszi kitört: – Mindig ezt csinálod, anyu! Megígéred, hogy szerzel nekem igazi apukát, aki mellett majd gazdagságban élünk, de amikor már majdnem megvan, te mindenkit felidegesítesz magad körül! Tavaly is tök szépen kariztunk volna a leend papáméknál, a leend tesóimmal, erre te arénázni kezdtél velük, és az lett a vége, hogy a síkideg nagymami hozzád vagdosta a tortát meg a fincsi sütiket, és totál csokikrémesen kellett megpucolnunk onnan, mert aztán meg baltával kergetett a kocsihoz, és a többiek egyáltalán nem szóltak rá, hogy ne akarjon hamburgeresíteni téged! – Ne dumáld ki az intim ügyeinket! Hányszor megtiltottam?! Az a nagyi súlyos szociopata és kretén volt! Szóltam is a zsaruknak, hogy közveszélyes! – Mivel adta kezébe a fejszét? – érdekl dött Hudson. – Nyilván helyeskedett neki, Nagy Egó módra: nagyika, maga most már hamarjában húzzon a kriptába, ne pusztítsa itten a tortát, sütiket! Vahina sértetten kirúgta maga alól a széket. Fogta a tányérját, két ujjal szedett rá mindenfélét a tálakból, s fejét magasra tartva kivonult az ebédl l. Elpotyogtatott salátalevelek lebegtek döng léptei nyomában. Geneva törte meg a dermedt hallgatást: – Ha én ezt elmesélem az MP-körben! – nyögte. – Kifekszenek a csajok! – Jársz még az MP-körbe? – csodálkozott Imogen. – Nem

313

túl lehangoló? Ott folyton a menopauzátokkal traktáljátok egymást? Sokan lesznek öngyilkosok? – Ugyan már, n vérkém! Ez egy sz kebb MP-kör, válogatott tagsággal, és önsegítésr l, nem pedig öngyilkosságról szól. Mindent átbeszélünk, csontritkulást, papírpelust, síkosítást, bajusznövést, foglazulást, urnaválasztékot. És persze a gyerekeinket, az unokáinkat, a férjünket, az exünket vagy a számításba jöhet pasikat, és mindig meggratuláljuk azt, akinek véletlenül összejön egy becsületes orgazmus. Mint tudjátok, nekem még nincs unokám, és most szólok: nem is sürgetem! Sose leszek süt s-f s-gügyög s, fanatizált rabszolga, amilyennek a nagyikat ábrázolni szokás. Majd kiderül, milyen leszek, ha eljön az ideje, s persze, ha megérem, mert az is feltétel. Mit tudom én, bármikor stroke-ot kaphatok, felrobbanhat az aortám, eltörhet a combnyakam... – Jaj, anya, ne kínozz ezzel! – Te kínlódsz? Akkor mit szóljak én? Ugyanis engem sújt ez a kellemetlenség! Nahát! Milyen fura, a szül k kábé húsz évig okosítják a gyereküket. De milyen hamar fordul a kocka, és aztán a gyerek prédikál az söknek, emberölt kön át! Megfigyelte már valaki? – Az emberek mostanában nem találják a helyüket egymás között. Bizonyos életkor fölött ez kórosan felfokozódik – mondta Valdus. – Hohohohó! – kurjantott Szeretet Apó. – Ez így igazi Tömérdek önismereti könyvet cipelek a karácsonyfák alá! De nem és nem észlelem, hogy bárkin is segítenének. Milliószámra hordom szét a szexuális segédeszközöket, az emberek mégse boldogabbak. – Együnk egy kis tortát, az majd felvidít – ajánlotta Imogen. El hozta az éléstárból a koszorú alakú édességeket.

314

Vacsora után Télmuki, Mina és Boston kicsúszkált a pajtába rénszarvasokat táplálni. A zsaruk átnyergeltek smasszernak, megetették, biliztették a rabokat. A vámpírruhás, enyhén futóbabos Mal r kihasználta a fürd szobázási alkalmat, és kimászott az ablakon át az estébe. Odakinn nyomban elvágódott. Hasonfekvésb l körbenézett. Az összefügg , vastag jégfelület valósággal világított, visszatükrözve a holdfényt. Látta a terebélyesen széles kapunyiladékot. Azon bizony kimehetnének Afférral! Aztán irány az édes otthon! Ácsi, el bb meg kell szerezni a pénzes puttonyt! Na ja, csakhogy ez már legutóbb se sikerült. Majd most! Megpróbált visszaverg dni az ablakba, ám nem érte el a párkányt. Ha ugrabugrált, elvágódott. Ilyen hülye házat! Arrébb csúszkált, bezuhant a konyhaajtón át. – Hát maga? – kérdezte az edényeket pakolászó Imogen. – Sütiért jött? Aetna is felpillantott a háztartásozásból. – Kimászott a fürd szobából? – informálódott. – Azt ugyanis nem hinném, hogy kiesett az ablakon. – Márpedig pontosan ez történt! – kapott az alkalmon a vámpír. Különféle ötletek rajzottak a fejében. – Kihajoltam, hogy friss leveg t szívjak, és placcs! Kizúgtam. Uly Özvegye felsóhajtott: – Roppant bosszantó, hogy befagyott a kapu, és nem lehet becsukni. Nyugodtabb lennék, ha zárva volna. – Az ipse nem bejött a kapun, hanem kimenne – magyarázta kuzinja. – Szerinted miért gondolta meg magát? – Ezért! – rikkantott Mal r, felkapva az asztalon hever halefet. A pengével hadonászva Aetna mögé került. Nyakát átkarolva a torkához szorította a kést.

315

– Mamuska! – förmedt Imogenre. – Hozza ide a tesómat és a pénzes szüty t! – És aztán? – krákogta a fojtogatott lány. – Mi a terv? – Elmegyünk. Ja, nyanya! A csajomat is akarom! Boldogultné megrökönyödött: – Milyen csaját? Mal r a szabad kezével dugattyúzva illusztrálta, hogy milyet. Az özvegy kihúzta magát. – Csak nem képzeli, hogy megfogom azt a gusztustalan perszónát?! – Akkor ledöföm ezt a csajszit! Nyomás, hozza, amit mondtam! Szexbombázó, szüty , tesó! Értve? Imogen kivonult a konyhából. Aetna mondani próbált valamit, a vámpír nem hagyta. Ezt a penge er teljesebb nyakhoz szorításával adta értésre. A fenyegetett vállat vont. csupán arra hívta volna fel a lángelmés figyelmét, hogy a testvére még mindig zsarukézben van. Ez rövidesen a lator el tt is világossá vált. Miután Mal r huzamosabb ideig nem bújt el a bilizésb l, London rányitott. Észrevételezte a fürd szoba ürességét, a kitárt ablakot. Mire felfogta a helyzetet, a csereholmikért küldött özvegy elsuttogta Roscónak a fejleményt. Hudson – markában az er teljesen vonagló Afférral – viszszakérte az érkezésükkor elkobzott csúzlikat. Pillanatokon belül megkapta a két stukkert és a pillangókést. A két zsaru felfegyverkezett. A konyha felé indultak a vonakodó királylánnyal – Na mi lesz már? – hangzott sürget leg a Hasi Örömök Terméb l. – Átvágjam a csajszi torkát?

316

– Öregasszony nem ciklon! – kiabált vissza Imogen. – Jövök már, jövök! Egyébként hol a szüty je? – Honnét a büdös francból tudjam?! – tombolt Mal r. – Én dugtam el?! Ne szórakozzon velem, mert nem viccelek! Aztán látnia kellett, amint lefátyolozott ikerfivérét a konyhába taszigálja az egyik zsaru, a robbanó szexbabás, és ráadásul pisztolycsövet nyom a fejéhez. – Engedd el a lányt – kérte szépen Hudson. – Ereszd el a bukszát, Mal r! – pattogott kezében a királykisasszony. – Hogy lehetsz ennyire idióta? – Most miért? Mi a baj, Affér? Dicséretet vártam! Hát nem zseniális a tervem? Imogen visszatért a mosogatóhoz, a vámpír közelébe. Rosco kibiztosította a stukkert, a nyelvével is csettintett. – Úgyse meri lel ni a tesómat! – kiabált Mal r. – Egyb l átvágom a buksza torkát! – Na, ebb l elég! – morrant az özvegy. Kikapta a kötényzsebb l a csaknem üres flaskát, és tarkón csapta a helytelenked t. Ugyane pillanatban Aetna is beelegelt. Sarkát a túszszed rüsztjébe vájta. Jobb kézzel hátranyúlva a citromprés nevezet fogást alkalmazta a heréken. Bal öklével a fickó arcába pörölyözött. A vámpír sikítva szétvetett végtagokkal leomlott. A miszlikel kés felrepült a mennyezetre. Belefúródott egy gerendába, s ott hosszasan rezgett. Rosco fátyolos hangon megszólalt: – Ez igen, Kis Diótör ! Betoppantak a rénszarvasetet k a konyhaajtón át. Egy emberként meredtek a padlón hever , vérz orrú kómásra, a nyakát simogató Aetnára, s a furcsa hangok hallatán a plafonban rezg halefre.

317

Imogen a kezében tartott sherrys palackot bámulta. – Nini, el se tört! Nemes holmi ez! A palackot a szájára vonva kortyolt a párlatból. Megtörölte bajuszát, kihúzta az egyik fiókot. Átadott egy maréknyi m anyag bilincset Londonnak. Kibontott egy gyógyszeres fiolát, kivette bel le a tablettaleszorító vattát, és kettétépte. A darabkákat az ájult túszejt vérz orrlyukaiba dugdosta. – Tegyen jeget a tesóm szétfacsart tökeire! – üvöltötte Affér. – Követelem! – Nem fáj neki, komázik – nyugtatta a facsaró. – De majd felébred! Tegyenek rá jeget! Aetna vállat vont. – Ha esze van, sokáig nem ébred fel. – Csakhogy Mal rnek nincs esze! Tök hülye! Ismerem! – bömbölte a királykisasszony. Visszavitték a foglyokat a Studiolóba. Hudson vezette a jégkövetel t. Boston a vállán cipelte az aléltat, akár egy sz nyegtekercset. Bridge mögöttük lépdelt, váratlan fordulat esetére biztosítva ket. Végül benn maradt kicsit a két fickóval. Az eszméleten lév rab sikítozva esdekelt irgalomért. A kalóz gonoszdi vigyorral lekapta csizmáját. Zsibbadt csend támadt.

– Valdus! – szólt kés bb Imogen a Shakespeare Szalonban. – Mi a terved a nyugdíjas éveidre? – Évek?! Az arcüregem borzalmas állapotban van! Napjaim lehetnek hátra! Láttam egy dokufilmet a tévében. Egy pasas elhanyagolta a fogában lév tályogot, aztán az kifakadt, de befelé. A s genny a mellüregébe csurgott, és csakhamar feltöltötte azt. A fickónak már teljesen zöld 318

volt a nyaka a rothadástól, de még mindig nem ment orvoshoz, végül persze bekrepált. Ha az én arcüregem kifakad, akkor a mikrobák egyenest az agyamba ömlenek... Geneva leintette fivérét: – Jaj, bátyus, ne légy undorító! Te hol hanyagolod el a betegségeidet?! Egymagad ellátod munkával az összes kollégádat, valamennyi szakon! Mellesleg miért a tévében nézel ilyen eseteket? Te nem praktizálsz? – Hozzám nem végállapotban jönnek a páciensek, hanem kevéssel hamarabb. Ilyet látni nem állna módomban, csak a patológián. Oda pedig nem járok. Úgy tervezem, csak egyszer megyek majd, a végs diagnózisra. – Tehát mi a terved? – kérdezte az özvegy. Valdus vállat vont. – El ször is, eladom a lakásomat, és kiköltözöm a városból. Elegem van a szmogból, zajból, b nözésb l. – Na ez az, öcskös! Nincs kedved hozzám költözni? – Vegyem ezt meghívásnak? – Vedd annak. Itt is élhetnél. – Azért csak nevezzük inkább haldoklásnak! – Oké, Agonius, a hátralév tíz-húsz évben elhaldokolhatnál a Tudor Házban. Mit felelsz? – Ez óriási! – ujjongott Aetna. – Ha nem adod nekem a fogorvosi székedet, akkor idehozhatod! – Hova tennéd, ha neked adnám? – A nappalimba. Távol tartaná a betör ket. rülten dominás. – Nem hittem volna, hogy az a szék oly kapós, mint az aracsokor. Na jó, megfontolom – bólintott Valdus. Húgára nézett: – Geneva, te meddig gy röd még az ipart? – Már én se sokáig lapátolok a gályahajón, de engem nem csaltok ki a városból! Nyugdíjasként is maradok, szívvellélekkel városi n lévén. Id nként eljövök hozzátok, napokra,

319

hetekre. Talán, ha majd nekem is kin a bajszom, mint Imogennek, én is ideteszem a f hadiszállásomat. Itt minden éjjel mászkálnak a kísértetek? – Á, dehogy! k is tartanak szünnapot – legyintett az özvegy. – Ünnepek idején nagyobb a forgalom. Meg szeánszolás után. – Azt mondtad, arcátlanul drága a médium. Csak nem nélküle szeánszolsz?! Hogyan? – Ez maradjon az én titkom. Valdus elborzadt. – Na de hát ez felel tlenség! Szakszer kalauz nélkül nem csinálhatod! A végén még ideszabadítasz egy seregnyi túlvilági szörnyet! – Honnan tudjátok mindezt? Ki képezte ki a médiumot? – firtatta Aetna. – Hol tanítják a kísértetidomárokat? Melyek a szellemidézés szabályai? – Holtbiztosan vannak! – Ki rendszerezte azokat? – Nem hiszel benne? – csodálkozott Imogen. – A szabályokban nem. – Aggódtam, hogy a szellemekben kételkedsz. – Úgy látom, a szabályok sok esetben csak arra valók, hogy általuk kisajátítsanak valamit. – A nyelvtani szabályokról is ezt tartod? – kérdezte Valdus most megfogtalak arckifejezéssel. – A szabályokba csökötten kapaszkodókról gondolok eztazt. Ám hiába minden, a nyelv él lény, nem t ri a béklyózást. A szellemek végképp nem. – Remélem, az én haldoklásomat nem fogják zavarni – sóhajtott a fogorvos. – Emlékeztek a b rrákomra? Kész csoda, hogy élek! – Emlékszünk, Agonius – mondta Aetna. – Levettek két

320

szemölcsöt a hasadról, kábé tízperces ambuláns m téttel. Utána eljöttél ide lábadozni. Két hétig hordágyaztattad magadat. A szövettani eredményre vártál, és mindennap felfedeztél egy újabb áttétet valamelyik létfontosságú szerveden. – Szerencsére negatív lett a citológia. Rettent en megkönynyebbültem! – Hát még mi, Valdus! – szólt Imogen. – Szörnyen nehéz volt a tolóágyaddal kanyarodni! Geneva hátrad lt a fotelben, keresztbe dobta lábait. Bridgere nézett. – Maga nagyon fess kalóz, London! Bánkódik a barátn je, amiért ittragadt? A férfi gondterhelt sóhajt hallatott: – Nem is tudja, hol vagyok. A telefonom elázott, kipurcant. Az összes rokon, barát, ismer s hívószáma benne volt, fejb l csak néhányat tudok. Ilmáéra sem emlékszem. – Már az én mobilom is éhen halt – panaszolta Rosco. – Megszakadt a kapcsolatunk a külvilággal. Jószerivel csupán a jardi ügyeletes tudja, hol vagyunk. Ha t véletlenül agyonnyomja a karácsonyfa, vagy elüti egy harckocsi, feledésbe merülünk. Amikor tavasszal befutnak a ment csapatok, már csak a csontvázunkat lelik meg. – Azt se tudjuk, hogyan zajlott Wilson legénybúcsúja – búsult Bridge. – Jó lett volna betoppanni a kalózszerkóban! Megkedveltem ezt az öltözéket. Ha rajtam múlna, többé le se venném. – Fejét a vállához hajtva megszimatolta magát. – Sajnos, holnap már kénytelen leszek tiszta ruhát ölteni Téltata puttonyából. Aetna a férfira mosolygott: – Ha akarja, kimosom a ruháját, amíg alszik! Reggelre meg is szárítom. Illetve a mosógép. Rosco szexbabáját is beledobtam használat után.

321

– Mosógépbe raktad Szent Anyát? – hördült Hudson. – Ugye, nem a f programba? Mit tettél?! – Nyugi, nem esett baja. Na jó, kicsit kifakultak a stoplámpái. Valdus összeütögette a két tenyerét. – Aha! Szóval így kell tisztán tartani a cicababát! Sokat töprengtem ezen. Most már világos. A férfiember óvszert használ hozzá vagy mosógépet. Alapvet en megértem az ilyen n el nyeit. Nem költséges, nem veteti el magát, nem esik teherbe, nem rikácsol. De azért maradtak fenntartásaim. Mondja, Szexbabás: nem túl egyhangú? – Nem volt afférom a hölggyel – felelte a férfi. – Egyébként neki sem afférja volt, hanem Mal rje. Ezért kellett kimosni. – Aetnára meredt, tágra nyílt, zöldeskék szemmel. – Tényleg begyömöszölted a mosógépbe? – Naná, tele volt biológiai örökít -micsodákkal! Ó, de sajnálom! A Popókirályn még eldumálgathatott volna velük! London megvillantotta informáltságát: – Állítólag Japánban nyitottak gumibabás bordélyt. Gátlásos pasasok számára. – Készülök Japánba – bólogatott Valdus. – Na persze nem ezért! – Te már csak bels utazásokat tegyél! – szólt rá a lány. – Ne herdáld Nagy Puszi örökségét.

322

Télmuki, Boston és Mina a Jane Austen Szalonban helikopterezett. Amikor ráuntak, új játék után néztek a mindig újratel puttonyban. Bábszínházas m sorral folytatták a karácsonyozást. Kiabálásuktól, nevetésükt l harsogott a ház. Vahina a konyhában keresgélt. Semmi konkrét célja nem volt, kutakodását szimpla kíváncsiság vezérelte. Kihúzgálta a fiókokat, finom harapásokkal ellen rizte az ev eszközök szilárdsági fokát. Úgy tudta, az ezüst puha. Miután végigharapdálta az eszcájgot, szekrényajtókat tárt ki, mutatóujját az edényekbe forgatta, azt vizsgálva, mennyire porosak, zsiradékosak. Közben mind türelmetlenebbül hívogatta Olivót, ám a lábtörött férjjelölt kikapcsolta készülékét, és a hívások közt eltelt egy-két percben sem változtatott ezen. Az is lehet, hogy lemerült a mobilja. Vahina ezt a verziót ajánlotta neki, ha még jót akart az élett l. Odaérkezett a legterjedelmesebb szekrényhez. Hiába cibálta a fogantyút, valami fogva tartotta belülr l a jókora ajtószárnyat. Az minden húzásra el rébb moccant pár centit, majd visszazárult. A n elunta a huzavonát. Dühében teljes er l megrántotta a kallantyút. A szárny felpattant, a lendület hátrafelé szalajtotta Nagy Egót. A túlnani szekrény fogta meg a rákolást. A döccenés megbillentette a bútor tetején tárolt fedeles csuprokat. Azok némelyike felborult, és kifolyatta tartalmát. A konyhakutató fejére rizsszemek peregtek, több gyermekáldásra elégséges dózisban. Amikor megpördülve felpillantott, épp a lencseömlés alá került. A meglév kön felül hirtelen öthat új szemlencséje lett. Odébb ugrott, kipöckölte szeméb l a magvakat, ám ekkor

323

beindult a szárazbabok áradása, fejét, arcát ütlegelve. – Büdös francba! – ropogta köpködve. Rendet kéne raknia, miel tt a pofátlan háziak újabb sért megjegyzéseket tennének rá. Márpedig az irtóra fájna érzékeny lelkének. Felmérte a feladat nagyságát, és mindkét öklével beintett: – Rossebbet! Mi vagyok én, Hamupip ke? Majd azt mondom, hogy Uly Bácsi csinálta! Gúnyos kuncogással visszalépdelt a jókora kasznihoz. Mihelyt odaért, az ajtó csattanva bezárult el tte. Szemét a két ajtószárny közötti réshez nyomta, belesett. Látni akarta, miféle rugó szórakozik vele. A szekrényajtó durranva kitárult. A derekasan felpofozott Nagy Puszi hátralök dött. Ezúttal a konyha közepén álló asztalnak csapódott. Farméreténél fogva óriási energiát adott át a bútordarabnak. Az asztal lapján álló habkever tál a magasba ugrott, a leveben átfordult, röpútja végén a n fején landolt, világháborús harci sisakra hajazón. E pillanatban dalra fakadt az ablakpárkányon hever mobiltelefon. Szerelmünk, mint egy rossz szokás, egyszercsak megszakadt, énekelte Cohen bárd. Vahina lábujjhegyen odasprintelt, megnézte a kijelz t. Troja, olvasta. Szeme megvillant. Felkapta a készüléket, s továbbra is félspiccen, a konyhaajtóhoz tipegett. Kidugott nyelvvel, nesztelenül behúzta azt, el vigyázat és hangszigetelés céljából. A fején lév sisakról megfeledkezve, a legerogénesebb hangján búgott a telefonba: – Nagy puszi! Helló! Ön az, igazán? A nagy Troja Dupont? Imádom a remek könyveit! Mindet olvastam! Micsoda megtiszteltetés, hogy szót válthatok önnel, a nagy tudóssal, iroda-

324

lomkutatóval! Mindjárt elakad a hangom! Jaj nekem! Elnézést, Vahina Fuscus vagyok. Aetna nincs itt, de megkért, vegyem át a hívásait. Üzen neki valamit? A professzor viszonozta a bugást: – Vahina? Csodás keresztnév! Roppant n ies! Remélhetem, hogy ön is az? – Hát bizony, sokan mondják ezt nekem! Nagyon sajnálom, boldogan adnám Aetnát, de hát mostanában valahogy...! Elég nyugtalanítóan viselkedik. Bezárkózott a szobájába. Nem nyit ajtót, nem érdekli az evés, ivás. Naphosszat csak a falat döngeti. – Jaj! A fejével? – nyögte Troja. – B ntudat gyötri? Meg ne zavarja! – Dehogyis a fejével! Az ággyal! Alighogy abbahagyja, perceken belül újrakezdi. Ez így megy reggel óta! Oppardon, még nem is mondtam: nem egyedül zárkózott be, hanem egy cinikus zsaruval. Ja, meg a gumin vel. Egy olyan izél babával, tudja! Hármasban buliznak. Milyen üzenetet adjak át neki? – Semmilyet. Hagyjuk. Beszéljünk magunkról. Tehát ön a rajongóm? – Az nem kifejezés! – Miért nem tesszük kölcsönössé a rajongást, szép Vahina?

A Shakespeare Szalonban id Aetna keveset érzékelt a körötte csörgedez beszélgetésb l. A kreolos rszín , színejátszó-kék szem férfit nézte, s annak szivárványhártyáján saját tükörképét láthatta. Tévedhetetlenül tudta, mi történik vele. Szálldosóan szerelmes. Amennyiben ez a gy jt neve az érzékeit t zbe borító, testét-lelkét borzongató, képzeletét dúló-kápráztató, istenekt l ered , mesejó elvarázsoltságnak. 325

Azt is bizonyosan tudta, hogy ez csak a kezdet. Most még csupán szerelmes, az érzékeivel. Hamarosan mindenest l beleszeret a pasasba, tulajdonságról tulajdonságra. Ez a megismerés lesz a vérbeli nagy kaland. Érezte, megtalál benne minden kedvére valót, amit régóta keresett-hiányolt kapcsolataiban. Légiónyi jel vallott arra, hogy ez a példány az másik fele, lényének férfias kiegészít je, általa lesz teljesen n , s az élete gömböly . Mellette sokat nevethet, lehet komoly, játékos, szabad, és megbízhat benne; ez a férfi figyel rá, sosem próbálná t megmásítani, társalgásuk valódi párbeszéd. Úgy tetszett, e rendkívüliség-érzet csodaszer en kölcsönös. Halleluja! Imogen rájuk pillantott. A két fiatal összeakadt tekintete olyan hatást keltett, mintha nem is a szobában, hanem az univerzum kell s közepén merülnének egymásba. Kritikus állapotban voltak. Az özvegy köhintett. Aetna felrezzent. Nagynénje a nyakánál fogva himbálta a sherrys palackot. – Hoznátok egy teli üveget a kamrából? – kérdezte. k tüstént talpra szökkentek, és a folyosóra viharzottak. Néhány lépés után defektet kaptak. Ölelkezve a falhoz tántorodtak. – Végre kettesben! – suttogta a férfi. – Már nem vagyunk szalonképesek. Ehhez érintenünk sem kell egymást. Nem merném megkérdezi Imogent, hogyan néztelek. – Ahogy én téged. Úgy érzem, futó kalandnál többnek ígérkezel. Ezt nem ijesztésképpen mondtam. – Ett l függetlenül megijedtem. Megijedtem, de nem félek. – Ugyanígy vagyok veled. Lavinaszer en jött ez az egész. Ébren és behunyt szemmel is egyet álmodom: csókoljuk, öleljük egymást, s bár nem szoktam ilyen kifejezéseket használni, mégis azt követelem: tégy a magadévá!

326

– Teszlek én, teszlek – súgta Rosco. – Mi mást mondanál helyette? – Öööööö... – töprengett a lány. – Nem is tudom, értenéd-e, ha inkább ezt kiabálnám: gáncsolj el, teperj le, szaggasd szét ruhámat! A férfi bólintott. – Tudnám teljesítem. Tovább sétáltak a konyha felé. Pár lépés után mesmeg elbotlottak egymásban. Hudson a háta mögött keresztezte csuklóit, megbilincseltséget jelképezve. Ekként folytattak hosszas, sz zies csókviadalt. Annak végén így szólt a lány: – Engem elöl bilincseltek meg. X-et formált karjaival a hasánál, és el rébb lépett. A férfi hátrah költ. – Ne közelíts, Kis Diótör ! Aetna nevetett: – Nem olyan ez a játék, mint a telefonszex? – kérdezte. Hudson a fejét ingatta: – Nem igazán. Légihíd-szex esetén a felek lejátsszák magukon, amir l traccsolnak. A parti végén kimosnád a telefont. Egyébként komoly fejtörést okoztál e szokásoddal. A fogorvosi szék befér a mosógépbe? – Egyedi eset volt, nem szokás. Mégiscsak kipróbálták az elöl bilincses csókpankrációt. Néhány perc múlva Rosco kifulladtan a lány vállára ejtette fejét, s a fülébe súgta: – Szeretném kibírni, míg valamelyikünknél végre igazi kettesben lehetünk. Nem fog sikerülni. Megyek, fürdöm egyet a kinti árokban. Ha befagyott, akkor is. – Oké, kezeket hátra! Siessünk a sherryért! Aetna magas lábemeléssel el remasírozott.

327

A folyosókanyarulatban álló vadászruhás Uly Bácsi integetett a mordálycs vel. A lány megtorpant, egyik lába a leveg ben maradt. A szobor megvárta, míg mindketten felfigyelnek rá. Szellemmása kivált bel le. Mutatóujját a bajuszára illesztve csendet kért, és megindult el ttük. Bevették a kanyart, lépdeltek tovább. Az útjukba kerül konyhaajtó elhalványult, semmivé foszlott. Úgy t nt, ezt a jelenséget csupán k érzékelik. Az ajtó túloldalán lév Vahina tovább édeskedett a telefonba. Amikor meglátta az el tte term Aetnát és Roscót, felvinynyogott: – Jaj, lemerülök...! Kétszer megpördült maga körül, a b vösnek hitt fordulat végén visszarakta a párkányra a mobilt. Megállt el tte, takarásképpen. Összefonta karjait a mellkasán; a szellemmást továbbra sem észlelte. Rosszalló arccal meredt rájuk: – Úgy surrantok, mint a tolvajok! Mi ez a lopakodás? Nincs bennetek szégyenérzet? – Úgy érted, a tiedé? Keresd tovább. Aetna félretolta Nagy Puszit. Felkapta a mobilját, megnézte, ki volt az utolsó hívó, meddig tartott a csevej. Szemöldöke magasra szaladt, eltöprengett. – Áldásom rátok – mondta végül. – Belegondoltam, összeilletek. Egy tanács, Örökségvadász: tényleg olvasd el Ex Cathedra könyveit, ne csak vaktában áradozz róluk. Hamar lebuknál, szigorú vizsgáztató. Ja, s m vel dj ezerrel, ha nem csíped a lenézést. A n , felt zött hajában rizzsel, lencsével, babszemekkel, ráförmedt: – Ezt a pofátlanságot! Na, szép kis nevelést kaptál az anyád-

328

tól! Megáll az eszem! Megsértetted a telefontitkot! Kihallgattál! Beszarás! – Emberismeret, kispajtás. Emberismeret! – lazázott a lány. Zsebre vágta mobilját. Kihozott egy üveg sherryt az éléskamrából, áttalpalt a csikorgó hüvelyeseken. Az ajtóban megállva visszaszólt a válla fölött: – Takaríts ki a nyomozati cselekményed után! Ugye, így nevezik a házkutatást, Szexbabás? A férfi a nyitott ajtóba tornyosult, nem engedte, hogy kilépjen a konyhából. Elvette kezéb l a flaskát. – Ne hagyd ennyiben, Aetna. Lefagyott az agyam a csajtól. Ha pasas volna, kihívnám a kövesútra, és átbeszélgetnénk. Na de mégse rúghatok meg egy n t! A lány vállat vont. – Akkor l dd le. Hol a csúzlid? Hudson végigütögette a zsebeit, hónalját, lábszára bels , küls oldalát. A haja alá is betapogatott. – Nem tudom. Nincs nálam. Leraktam a szobádban – jelentette a motozás végeztén. – Csináld késsel! Van itt b ven. Uly Bácsi elemelkedett a padlótól, s a plafonra lebegve átnt azon. A gerendában pihen halef rezegni kezdett. Nagy Puszi nem tudott a miszlikel l, nem látta a nagybácsit, amúgy se hitt volna a szemének. Mindkét kezével az asztalra tenyerelve feléjük hajolt: – Nem ijedek meg t letek! Engem ti ne fenyegessetek! Inkább szégyelljétek magatokat! – Én téged szégyellek – mondta Aetna. – Te csak egy nyálas moralista vagy! Jó, ha tudod, Nagy Egó: a moralista nem szitokszó. Habár ezt te nem értheted. – Kit érdekelsz? A halef engedett a gravitációnak. Süvítve zuhant lefelé, félúton átfordult. A penge hegye Nagy Egó egymás mellé illesz-

329

tett hüvelyk- és mutatóujjainak háromszögében fúródott az asztallapba, majd villámlásszer en bedöfködött a lemerevedett n összes ujja közé, egyet sem hagyott ki. Végezetül leszelte a homlokában gy tincsek egyikét. A bemutató után ellebegett az ajtóhoz. Az ott álló emberpárt kikerülve eltávolodott a folyosón. Vahina grimaszolva felcsippentette az asztalra hullott hajfürtöt. – Olivo nem mesélt a b vésztrükkjeidr l, tancin ! Tehát nyilván a Szexbabás csinálja. Vigyázhatna, mert beperelem. Na, adjatok egy pohár italt! Aetna el rébb lépett. Felkapta a habver tálat, és a n fejére borította. Halkan beszélt: – Ide hallgass, Nagy Egó! Öt percet kapsz, nem italt. Ha csak egy szem rizst is széthagysz magad után, és Imogennek vagy bárki másnak miattad kell lehajolnia, a hajadnál fogva kipenderítelek a jeges rittyóba, és lefütyülöm, hol fagysz meg! Öt perc! Fogtad? Ja, ne vedd le a vaskalapot! Védi a legkritikusabb pontodat. – Én most máris felhívom Olivót, és elmondom neki, hogy... – Fogd be! Takaríts! A végén szám szerint tudni akarom, hány szem rizs, lencse, bab ropogott a padlón!

Aetna hívta fel Olivót a folyosóról. – Én is épp hívni akartalak – sustorogta fivére. – Miért suttogsz? M tenek? – Nem akarom, hogy más is hallja. Egyedül vagy? – Roscóval és Uly Bácsival. – Jól van, ha nincs ott a... tudod, ki! Adj tanácsot, most azonnal! Mondd meg, mit tegyek! – hadarta izgatottan Olivo. 330

– Hé, hé! Én vagyok a te húgod! Nem fordítva kéne csinálni? – Úgy hallottam, te már nem vagy tanácstalan. Na szóval: nbe estem. Belehabarodtam Andrába, pedig ilyesmi nem is létezik! Tudom, a szerelem els látásra nem egyéb, mint szemenszedett mese! Vagy mégse? Nem bírok másra gondolni, csakis rá. És képzeld, nem csak a szexen jár az agyam, vele beszélgetni is akarok, meg sokféle programba járni. Mindent vele akarok csinálni! Lehetséges, hogy egyszerre két n t szeressen valaki? – A másikat is szereted? – Nem tudom. Egy ideje eléggé terhemre van, hogy folyton irányít. Bánt, zavar, s t: idegesít, hogy behízelg azokkal, akikt l akar valamit, és lekezel en bánik a szerinte alsóbbrenekkel. – Tipikus egysejt attit d – bólintott Aetna. – De szédít en megy neki a sztriptíztánc! Táncrudat szereltetett fel a hálószobában! Jézusom, ha látnád, mit m vel akörül! – Édes Olivo, ezt a legtöbb n tudja csinálni, ha van kinek! Kérdezd csak meg Andrától! – Na, épp ezért hívtalak. Andra nemrég jött vissza értem, méghozzá tankkal! Azt mondja, megszöktet, ha akarom, a harckocsi az utcán vár minket. Otthon vacsorát f z nekem, és átbeszélgetjük az éjszakát. – Percig se habozz. Tankra fel! – És mi legyen a...? Tudod, kivel. Megmondanád neki, hogy ami köztünk volt, téves és tárgytalan? – Miért nem te közlöd vele? – Mert azt mondta, ha elhagyom, felmetéli az ereit, megmérgezi magát, kútba ugrik és vonat alá fekszik. Ebben a sorrendiségben.

331

– Szerinted megtenné? – Á, nem hiszem, félti a ruháját. De akkor is cirkuszolna. – így kommunikál. Na menj, szökj! – Komolyan nem vetsz meg? Nem tartasz linknek, csélcsapnak, ha dobom a... tudod, kit? – Ez nem olyan eset, bátyó. Életment operációnak nevezném. – Jó, akkor elmegyek Andrával. Alig várom, hogy kettesben legyünk. Na persze, nem akarom egyb l lerohanni t, úgy értem, férfilag, pláne gipszcsizmában! Úgy érzem magam a közelében... na, hogyan is árnyaljam? Szóval mintha egyszerre szörfölnék és búvárkodnék. Élvezetes a felszín és élmény a mélye is. De még milyen! Aetna nevetett: – Ó igen, a szerelem tengerének izgalmas áramlatai! Ha megtalálnak végre, bátran hagyatkozz rájuk. – Emlékszel Uly Bácsi köszöntésére? Isten hordozzon a tenyerén! – Téged is. Jó éjt, Olivo. A lány örömében a leveg be hajította a telefonját, utánapattant, elkapta a magasban, átpasszolta a gyors reflex Roscónak, cigánykereket vetett, és dobott egy hátraszaltót is. Mire talpra szökkent, Uly Bácsi szellemmása visszaolvadt a mordályos szoborba. – Köszönöm, Uram! – rikkantotta Aetna imára kulcsolt kézzel. – Ez az igazi karácsony! Olivót megszökteti a dokin a kórházból, tankkal! Még mindig utálod ezt az ünnepet, Szexbabás? – Az ideit nem annyira – felelte Hudson. – Megleptél a szaltózással. – Nem elég tanárn s? Gördeszkázni is tudok. Kalandos környéken n ttem föl. Hát te?

332

– Forró kamaszkorom volt. Mázlimra id ben vet dött fel a kérdés, hogy melyik oldalra akarok állni. – Azt hiszed, jól döntöttél? – Jól döntöttem. Tudom. Mina, Boston és Télapó közelgett a Jane Austen Szalon fel, indiánszökdelésben. – Hohohohó! Soha életemben nem játszottam ilyen jókat! – pihegte Vén Jóságos. – Mindig csak hordtam, hurcoltam a csomagokat, mint egy rabszolga, folyvást loholtak velem a rénszarvasok. Arra se volt id m, hogy elandalodjam az ajándékokkal vacakoló kölykök láttán, holott a kifest könyvek így mutatják. Idén gyanús volt, hogy minden másképp lesz. Amikor befogtam volna a rénjeimet, a huncutok a ragyának sem akarták a jármot. Folyton elszökdöstek, nem gy ztem levadászni ket, már alig kaptam leveg t a szüntelen rohangálástól. Amikor meg mindet összetereltem, a kópék nekem támadtak. Felborítottak a havon, a vezérszarvas pedig fogta magát, és rám ült, a pejslimre! Az a nagyfenek bikaállat! Na, gondoltam, az én vega pajtikáim mell znék az idei karácsonyt. És mégis elindultam! – Megbántad, Télmuki? – kérdezte Mina. – Hohohohó! Fenét bántam meg! De a hogyan tovább-on még meditálnom kell. Horkolok rá egyet. Beléptek a Shakespeare Szalonba. Valdus és Geneva kánonban ásítozott. – Hát én ágyba bújok – szólt a fogorvos nyújtózkodva. – Meglehet, a holnapi lesz az utolsó napom. – Minden este ezt mondod – legyintett húga. – Most hallom nyolcezredszer. – Na és? Netán sajnálnád t lem, ha lenne még húszezer utolsó napom? Imogen minden nagykorúnak töltött egy pohár sherryt a fris-

333

sen bontott üvegb l. – Igaza van Valdusnak – vélekedett. – Mások gyufacímkét, spiccvasat, érmét, vágott körmöt, antikvitást gy jtenek, meg Utolsó Napokat. Szerintem különleges. Igyunk az ünnepre, és persze Drága Ulymra. A középkorban bolhapohárnak nevezték a lefekvés el tti kortyolást. Nem mintha távol tartotta volna a vérszívogatók hadát, de legalább álomba bunkózta a vakaródzókat. – Ah, a régi korok! – sóhajtott Geneva. – Simán el tudnám képzelni magam rokokó konttyal és ruhában, térdeimnél szonettet szavaló gavallérokkal, bukszus-labirintussal a kertben, amely a velünk folyton kicifráló, útveszt s életünk allegóriája... Akkoriban aligha foglalkoztatta a n ket az MP, illetve örültek neki. Többé nem kellett kilenchavonta kipottyantaniuk egy porontyot. Csúfolkodás céltáblái se voltak, komoly tisztességnek és szerencsének számított megérni az érett kort. – Én is repesve visszakirándulnék a hajdanvolt id kbe – csatlakozott Aetna. – Miel tt megégetnének, m soros vásárokba járnék, f leg a misztériumdrámák kedvéért. Úgy megnéznék néhány korabeli el adást! – Miért égetnének meg? – csodálkozott az özvegy. – Mert például imádnék lovagolni, méghozzá szétvetett lábbal, nem dámanyeregben. Férfiruhát öltenék, hogy szabad lehessek, pedig az is tiltott. Egyik színházi el adásról a másikra csaponganék, és még kocsmáznék is. – A misztériumdrámák nem túl közönségesek? – kérdezte anyja. – Vájtigény ek számára bizonnyal. Persze, tanárn s választ is adhatnék. – Szívesen tanulunk, bár csak úgy, mint Churchill – mondta Valdus. – A misztériumjátékok az egyszer embereknek szóltak. A

334

történetekbe mindent belesz ttek, aminek köze lehet hozzánk, gyarlókhoz: legendát, szerelmet, szenvedélyt, ármányt, árulást, kapzsiságot; vaskos, obszcén, pikáns humort, fenséget, iszonyatot, harsányságot, pátoszt. A jelképeket és példázatokat bárki könnyen felismerhette, így váltak érthet vé a legmélyebb emberi érzések. E drámákban pompásan összefért a tragédia és a komédia. A földi lét megnyilvánulásai a legmagasztosabb pillanatokban is jelen lehettek. Még ma is megtörténik néhol, hogy a jó öreg m veket m vészieskedés, mesterkéltség, finomkodás nélkül adják el . Ha csak tehetem, beülök ilyen helyekre. – Mi is színházasat játszottunk – újságolta Boston. – De nem minisztériumjátékosat, hanem csak olyat, amelyikben széthordtuk a Télmuki ajándékcsomagjait, és mi kaptuk meg ket. Olyat, amelyikben Kis Puszi jó apukát talált, aki nem húzta el a csíkot néhány hónap után... – Ennek a Donor Átka címet adtuk! – szúrta közbe Mina. – Különben az én vagyok, de csak addig, amíg anyu meg nem ismeri a jó aput, mert azután kicsit szófogadósabb leszek. – Anyád darabbeli neve nyilván Válási Átka – tippelt Rosco. – Bocs, nyelvbotlottam. Válási Árvára gondoltam. Bökken visszavette a szót: – Utána meg azt játszottuk, hogy elmentem anyukámhoz, és sokat beszélgettünk mindenféle dolgainkról. Megtudtam t le, miért olyan fene messzir l szerettek, mert azért szerettek, hiszen tör dtek velem, rendesen fizették a gondozásomat. Azt is elmesélte, miért mondta nekem az Otthondoki, hogy elváltak, amikor nem is, és sok marhaság is eszünkbe jutott Kis Puszival és Télmukival. Nagyokat nevettünk, meg nagyokat sírtunk is. Most lefekszek aludni, mert irtómód elfáradtam. Mindjárt szétcsúsznak a tagjaim, mint Horgony cicának a jégen. És ha esetleg megtámadnak a vérivó bákászok, lecsapom ket a

335

defiblirráló csukámmal! – Roscóra nézett: – Szunyálhatna velünk a Télmuki? Azt mondta, a szalonban nem tudott jól aludni, mert egész éjjel bazseváltak a hazajárók. A kérdezett széttárta karjait. – Elfér a három méteren. – Hohohohó! Én keresztben alszok! Hudson legyintett: – Majd meghúzom magam valahol. – Na, akkor én füldugóval fekszem le! – morogta Geneva. – Ó, ön még pasasokkal is vígan lefekhetne, anyuka! Amúgy nem túl parányi önhöz a füldugó? Úgy vélem, erre mondják: mák ez, nem makk! – Holnap, pihenten folytatjuk a szóbirkózást, Szexbabás! Tudja mit? Nem bánom, ha a lányommal marad. Legalább lesz valaki, akin élezhetem a nyelvemet. Utálnám, ha berozsdásodna. Rosco földig hajolt. – Állok szolgálatára, Klimax Üldözöttje. A többség ásítozva kifelé támolygott a szalonból. Üvöltözés harsant a Studiolóban. A latorikrek a jogaikat követelték. Sokfélét felsoroltak, orálist, urológiást, nemit, helyváltoztatásit. London meglátogatta ket. Csukott ajtó mellett, hatszemközt közölte velük: – Jogotokban áll hallgatni. Koppant a kalózcsizma, és k tényleg elhallgattak. Hudson a folyosón várta társát. – Megn sülhetsz, cimbora. Nálatok tutira nem lesz éjszakai gyereksírás. Sejtelmük se volt a közeled sarkkutatókról.

336

Valójában azok nem is sarkot akartak kutatni, csak sokréteg en öltöztek, irgalmatlan hideg lévén. A szöges gumikkal felszerelt, utánfutós kvadokon fagyoskodó, zord kedély fickók f szálas, vastag ruházatot, sísapkát viseltek. Komoly dühükre a ruhaf tés nem volt kielégít . Szempillájuk, bajszuk bezúzmarásodott, kivéve azt, akinek nem volt, viszont kivétel nélkül mindnyájan utálták a kabriós utazást. Lassú tempóban, kevés csúszkálással haladtak a néptelen út jegén. A vezet k nehezen tudták tartani az irányt: nem látszott a felez vonal, az útszél is csupán sejlett a sötétben. Az éjszakai égitest bujkált a fellegzet mögött, mint a mesében: hold volt, hold nem volt. Ha el nt, hátborzongató világosság támadt, ha elfelh zte magát, halálos homály borult a tájra. A sarkkutatók igazából nem tudományos foglalkozást ztek, hanem kriminálist. Lényegében a túlnépesedés mérséklése volt a szakmájuk. Névjegyükre írathatták volna: X. Y. túlszaporodás-gátló, népességgyérít , vagy ilyesmit. A zsebükb l gyakorta el húzgált laposüveg tartalmával szították hivatástudatukat, melengették szervezetüket. Dupla keszty be bújtatott ujjaikkal dühösen doboltak fegyvereiken. Ha a f nök nem sürgeti az expedíciót, k inkább otthon maradtak volna f tött héderükben, pia, kaja, koksz és bringák társaságában. Horner azonban pokolian hisztizett, így aztán csomagolniuk kellett. Alig várták az út végét. Ott majd fájin meleg lesz, és lel hetnek mindenkit. Ez volt a parancs: ne ejtsenek foglyokat, ne hagyjanak tanúkat, de miel tt elhasználnák a tartalék tárakat is, szerezzék vissza a f nök táskáját. Azonfelül a kurva drága full extrás kocsiját, a kurva drága GPS-t is beleértve. Zsaruk miatt nem kellett izgulniuk, madár se járt, nemhogy jár r. Övék volt az országút. Jó hosszú darab országút.

337

Mindjárt megérkeznek. Az élen pöfög kvados el re bemagolta a járást. A f nök tasijának fellelhet ségi helyét kiderít fakabát navigálta a vezet t, utóvégre neki árulták el a tolvajok, mellesleg a kollégái, hogy hol is dekkolnak. Nemsokára kezd dik a tánc. Haláltánc.

A Shakespeare Szalonban elszállásolt Londonnak még nem volt alhatnékja. Akciódús filmet talált az egyik tévécsatornán. Beült a drót nélküli fejhallgató alá, hogy a robbanások ne zavarják a többieket. A többi szobában zajlottak a nyugovóra térési ceremóniák. Imogen beterelte lusta böhönyéit a kutyaajtós szobába. Átment a sajátjába, leült a fésülköd asztalhoz, lebontotta koszorúba font kontyát, levette nyakáról az Uly medálos gyászszalagot. A tükörbe nézve felsóhajtott: – Igazán nem tudom, meddig tarthat a vendégség. Az id jósok azt mondták, fagy lesz vagy olvadás. Te mit mondasz, Drága Ulym? A szólított megjelent a tükörben. Nem özvegye mögül mutatkozott, szemb l nézett rá. Röviden válaszolt a hozzá intézett kérdésre. Életében sose garasoskodott a szavakkal, ám jelen állapotában csupán a legszükségesebbek közlésére szorítkozott, azt is telepatikusan adta értésre. Neje bólintott: – Örülnék, ha így lenne. Nagy Egónak miel bb távoznia kell! Rettent en idegesít, drágám. Gyanítottam, hogy téged is. Hát akkor miért nem viszonzod neki az idegesítést? Igen, tudom, tegnap még arra kértelek, mérsékeld a szellemjárást, de múlt éjjel például hol volt az mérsékelve? Most viszont egye338

nesen felhatalmazlak: tanítsd meg keszty be dudálni Nagy Egót! Tessék, máris átvettem a gúnynevét Szexbabástól! Végtére is illik rá. Máskülönben kit en érezném magam, csak az a n és a vörös hajú tolvajok bosszantanak. Kisdedként kell istápolni ket: bili, papi, büfi. Öreg vagyok már dadusnak! Kedves t led, hogy egyetértesz, Drága Ulym. Csukd be a szemed, megyek zuhanyozni!

– Elcsövezhetnék nálad? – kérdezte Rosco a Rómeó és Júlia Hálószoba ajtaja el tt. – Hallottad, mit feltételez anyám. A férfi vállat vont. – Joggal feltételezi. Nem vagy te fababa! Én se vagyok Pinokkió. – Minden neszre fel fog rezzenni. – Képzelheted, mennyit neszeznénk Bostonnal és Télfatussal! Mindhárman úgy forgolódunk álmunkban, mint a nyársonsült. Ledöngetnénk a vakolatot az ágyvéggel. Arról nem beszélve, mekkora lenne a kísértés! Gondolj bele! Ott szuszogna mellettem Jóság Bácsi, kacér cickópirszingben. Szerinted ellenállhatnék? Reggelre öklömnyi tokák n nének virrasztó anyád szeme alá! Ezt szeretnéd? Aetna kuncogott. – Gyere be. El rébb húzzuk az ágyat a faltól, és éjhosszat forgolódhatsz. – Ki mondta neked, hogy forgolódni akarok? – puhatolta Hudson, offenzívában. Sarkával becsukta az ajtót, mind a kilenc kezével ölelte, simogatta a lányt. Legalábbis annak ilyféle érzete támadt, és még elbírt volna néhány tagot. Eltáncoltak az állólámpához. 339

– Nem forgolódni akarsz az ágyban, Szexbabás? – suttogta Aetna. – Hanem? – Nem is tudom, sokfélére gondoltam. Például néznélek. Órákig, akár fest vész a modelljét. – Na persze, így kezd dik. El bb csak hadd nézzelek, aztán jönne a hadd vegyem el az ecsetet... – Zseniális az ecsetkezelésem! – A hosszas nézés után mi következne? – Megérintenélek, ízr l ízre, mint egy szobrász. – Rosco elnevette magát: – Ó, ne gyere most a vés vel! Visszatáncoltak az ajtóhoz. Lekapcsolták a gyertyacsillárt. Az állólámpától távol, a terebélyes nyoszolya szélén a múlt éjszakai töpörödött apáca ült. Lába nem ért le a földig, koponyákból, szemekb l f zött imafüzérét pergette. A férfi meghajolt el tte: – Csókolom, nénike. Át kéne menni Nagy Puszihoz. biztosan hálás lenne. Szinte hallom. A fityulás nem rezonált, morbid olvasóját cirkuláltatta. Rosco Aetnára nézett. – Most mi van? az Erénycs sz Kommandó tagja? – Nem tudom. Megyek fürdeni. – Nélkülem? A lány bólintott. – Ha te is jönnél, hárman zuhanyoznánk. – A nénike is velünk tartana? Nem, annál szégyell sebb! Gyere, tegyük próbára. Az apáca nem követte ket a fürd szobába. Odabenn a Jégcsap Ujjú Simogató várt rájuk. Döbbenetes ujjaival kilazította az ég t a lámpában. Mécsest tett az ablakpárkányra, maga is felizzott némileg. Mutatóujját begörbítve a férfira szegezte, s lassan mozgatta. Hudson – két kezét megadóan felemelve – az ajtóhoz hát-

340

rált. – Már ki is mentem innen! – darálta. – Csak vicceltem. Valójában aszexuális vagyok, és mint ilyen, tök impotens. Vagy fordítva. A Jégcsap Ujjú Simogató tovább terelgette t a szobában. Kikerültette vele az ágyvéget, a dédifotelt, az állólámpát. A kínos pontokon jegelt férfi az öltöz asztalnak ütközött. – Valamit tudatni akar – vélte Aetna. – Sminkeljem magam foltosra, mint ? Parfümözzek hónaljban? A lány öt ujjal hátraszántotta haját a homlokából. A fésülködés végére kapcsolt. – Az asztalfiókba tetted a két csúzlit, miután kijöttetek Marékt l – mondta. – Igen. És? – A férfi zaklatottan vitustáncolt a távolról bevitt, kínos jégcsap-érintések nyomán. Úgyszólván képtelen volt gondolkodni. A pisztolyok a fiókban hevertek. A böhönyék veszett ugatásban törtek ki a kutyaszobában. Többszörös motorb gés hallatszott a külvilágból. A Jégcsap Ujjú Simogató nem macerálta tovább Szexbabást. Felhagyott szenzitív részeinek didergetésével, mivel az már magától kapdosta el a stukkereket az asztalfiából. Az egyiket elöl, a másikat vesetájt t zte a nadrágja derekába. A szellemalak elt nt. Hudson továbbra is borzongott. Az eddigieknél finomabb izomrángások közepette a pisztolyokra igazította pulóverét, és az ajtóhoz sietett. – Megnézem, kinek van mumpsza – mondta.

341

A sarkkutató expedícióra hajazó gyilokbrigád akadálytalanul behajtott a nyitott kapun. A ház közelébe gurultak. Kvadjaikat felsorakoztatták a bejárat el tt. Odabenn senki se mozdult. Az épület vége fel l kutyaugatás hallatszott. Lehajítottak magukról néhány fölöslegessé vált ruhadarabot, keszty t, takarót. Többen levették az arcukat elfed sísapkát is, végtére a házban aligha fagy le az orruk, és úgyse hagynak tanúkat a fantomképkészít nek. A társait feldobó zsaru nem vált meg álcasapkájától. Meglehet, utálta a rögvest kinyírásra kerünyomozópárost, voltaképp nem is tudta, mi váltotta ki gy löletét. Hacsak az nem, hogy azok sose mondtak volna ilyet: kinyírásra kerül, s t, folyvást csúfolták a hivatali nyelvezetet. Netán szakmai hathatósságuk, közkedveltségük hatott indulatkelt en? Hudson lazasága, elmés sziporkái csípték jobban a szemét? Esetleg az általa ráaggatott Foganásgátló és Antibébi gúnynevek? Amelyeket azért kapott, mert egy ízben, mid n elfogást eszközölt, és keményen rárúgta az ajtót a gyanúsítottra, az épp eszeveszetten kefélte a n jét. – Ne tegyenek semmi olyat, amiért l nöm kellene! – bömbölte , stukkert szegezve a b nöz pucér seggére. A kefél csóka ráhörgött: – Elélvezhetek? Nos, ezt az esetet örökítette meg Hudson a cikis bök-névvel. Holott az neve nem Foganásgátló vagy Antibébi, hanem James! Netán Bridge haton rá irritálóbban, aki a hivatali macák körében úgy viselkedett, mint egy szerzetes? Romantikus tartózkodása folytán a n dolgozók többsége arról fantáziált, hogy leszaggatják róla a cip t, ruhát, és megnyargalják az ürgét. Holott a vakond is láthatta, hogy a csávó meleg! Mi másért nem közösülte körbe az irodaházat az adottságaival?

342

Antibébi vállat vont. Mindegy is, mi okból utálja a két csávót, ha a negás érzület szépen hoz a konyhára. Mihelyt Horner megkapja a vagyontárgyait elhappoló duó skalpját, leperkálja neki a vérdíjat. És most humánumból a fején hagyja a sísapkát, így legalább a két díszkopó nem azon agyal majd élete utolsó percében, hogy miért is tette ezt velük. Miért, miért? Egy zsák kifliért! Mókából! Az öl csapatot vezet élkvados, bizonyos Radír elrikkantotta magát: – Megvan mindenki? – Jelen! – kurjongták kórusban. Tizenhárman voltak, mint az Utolsó Vacsorán. Radír lepattant a nyeregb l, s a bejárati ajtóhoz indult, társaival a nyomában. Cip talpa nem volt szöges, mint a kvad abroncsai. Irtózatosan hanyatt vágódott a jégen, lekuglizta a mögötte lépdel t, az lehátaztatta a sarkában járó kollégát, és így tovább. Ez lehetett a Dominó Terv, ám nem ennek megvalósítása végett jöttek. A vezér feltápászkodott. Észlelvén a bejárathoz vezet hamucsíkot, azon folytatta útját. Stabilan odaért. Kiválasztotta, melyik lábával rúgja be az ajtót, kétballábas lévén. A jobb ballábát fellendítve megdöngette a deszkázatot. Az még csak be se horpadt. S t, a másik ballábának is ellenállt. Radír nem csüggedt, az fajtáját nem szomorúf zb l faragták. Kezdte elölr l a lábváltásos rugdosást. Példát akart mutatni az embereinek. Azok pedig figyeltek. Nem illették kritikával módszerét. Radír a f nök unokafivére volt, és a Horner család er sen összetartott, a mesés génjeit rájuk örökít Horner nagytatát például havonta látogatták az Elmeroggyantak Otthonában, már vagy negyven éve. Foganásgátló félretolta a deszkatalpazástól elbágyadt Radírt. A zárra illesztette a spéci golyóval betöltött stukkert. Jött, l tt

343

és gy zött: az ajtó feltárult. A megdics ült kíber udvariasan el reengedte öl társait. Azok bízvást lehettek bátrak: még sose látták Hudson és Bridge l lapjait. Antibébi viszont tudta, miként bánnak a stukkerrel, és azt is, hogy fegyvert zsákmányoltak az egyenruhás zsaruktól a plázánál, tehát nem védtelenek. Bizony, azok a fajankó jár rök is áldani fogják a nevét a két csótány halálhírére, hiszen elmarad a bosszantó kérdez sködés: miért ránk lövöldöztetek a menekül b nöz k helyett? Egyáltalán miért is l ttetek fegyvertelenre? A tizenhárom melegített ruhás fickót immár csak az extrém jóhiszem ek nézték volna sarkkutatóknak. A zöm arra fogadott volna a bukiknál, hogy kivégz csávók, s ez a hipotézis telibe találna. A stukkert, flintát, géppisztolyt szorongató hóhérosztag a házba nyomult.

Mina a felkorbácsolt habbal játszadozva elszundikált a fürd kádban. Anyja el relátóan csak annyi vizet engedett kifolyatni, amennyiben fulladásveszély nélkül elheverhetett. Tehát biztonságban volt, habár a víz mérséklete rohamosan csökkent. Ám Nagy Puszi bajba került. Alighogy az asztalhoz telepedett hasisdrága laptopjával, és bezongorálta Troja Dupont nevét a keres be, valaki jégkockát ejtett a nyakába. A hideg, nedves borzalom csigolyáról csigolyára mászott lefelé a rémülett l megdermedt n hátán. Olyasféle érzést keltett, mintha a hentes kóstolgatná a hideg pengével, hol is kezdje a filézést. Vahinát kilelte a hideg, az ideg és a frász a köbön. A jégkocka nem állt meg a farkcsontjánál, besiklott farpofái közé, s még kényesb helyekre, de jutott a fülébe, hasára, talpá344

ra, mindenüvé. A monitoron megjelent Troja Dupont fényképes bibliográfiája, de jelen helyzetben nem is volt érdekes. A m vészfrizurás, fiatalos férfiarcra rávetült egy másik ábrázat, kissé ködösebb, szörnyen ijeszt . A szobai világítás elhalványult. Vahina vonaglott, rángatózott. Felugrott ültéb l, mindkét kezével a jégkockákat söprögette magáról. Nem voltak jégkockák. A képerny n fluoreszkáló, lebernyegruhás n mögötte állt, feketére-vörösre mázolt arccal, eszel sen kimeredt szemmel, tollsepr szer hajzattal. Feléje csápolt csontkezével, furcsa ritmusban mozgatva jégcsap ujjait. A horgas, sárga körmeir l leváló olvadék nem csepegett, mint a víz, hanem gumiszer en nyúlt-szakadozott. Nagy Puszi elhátrált a Jégcsap Ujjú Simogató el l, ám ez mit sem változtatott testi érzetein. A borzongató érintgetés folytatódott. Izmai görcsösen rángatóztak. A csúf jelenés nem is a padlón állt. A sz nyeg fölött lebegett. Vahina az öltöz asztal tükrében látta magát. Szeme öklömnyire guvadt, szája annál is nagyobbra tárult, nyelve úgy kunkorgott, mint a papírsíp. És igen, a legbántóbb szoprán regiszteren sikítozott, még a saját fülének is fájt. A jégcsapos taperoló átsiklott a szobán, és elterült az ágyon. Uly Bácsi úszott a helyébe, s tömött, fekete bajszát pödörgetve bokázott körötte. Mellé lebbent egy töpörödött apáca, ráncos kezében imafüzér fojtóhurokkal, t daróccsuhás szerzetesek kísérték. A tonzúrás fej , golyvás szem barátok kaján vigyorral, kánkánozva emelgették szoknyájukat, mindújra felfedve csontváz voltukat.

345

A kürt kalapos, szikár inkvizítor inkább Vahina szoknyáját emelgette, vagy a nyakán keresgélt hosszú pengéj kardja hegyével. A retteg n továbbra is látta saját szemguvadását, papírsípként ki-be tekered nyelvét a tátott szájában. Akkor is látta, ha nem nézett a tükörbe, és még befogott füllel is hallotta önnön sikolyát. A mennyezeti gy hintán függeszked , mellszobor termet artista tüllfodros tütüt viselt, szív formára festett száját vicsorgatta. Vadul hajtotta hintáját, oda-vissza, át meg át, Vahinán keresztül. Nagy Puszi magas térdemeléssel ugrált egy helyben, és sikított és sikított. Kiborultságában hol a fülét tapasztotta be, hol a körmeivel húzta lefelé az alsó szemhéját. Laptopja felemelkedett, körbe-körbe szörfözött a szobában, és a monitoron váltakozó képek láttán is muszáj volt sikoltozni. Az arcába zúduló, tátott szájú halálfejek, denevérek, rágcsálók, kukacok és skorpiók is pezsdítették a sikítozást. Mina tet l talpig habosan megállt a fürd ajtóban. csak azt látta, hogy a szuperlaptop cirkálórakétaként kering a leveben, anyja pedig Halloweenre gyakorol az üres szobában.

Az öl brigád vezére megtorpant a sikoltozás hallatán. – Megel ztek!? – nyögte. – Ki el zött volna meg? – mordult rá Antibébi. Idióta, gondolta. Radír mellett géniusznak érezte magát. Eddig pontosan ezt hiányolta az életéb l. Zajt hallott jobbról. Tüstént a konyhaajtónál termett. Röptében stukkert cserélt, ez már nemcsak zárat bontott, hanem embert is. A tágas helyiségb l kifelé száguldó fickó böhöm termetén 346

micimackós pizsama feszült, kezében jókora bögre kövérlett, szája fölött tejbajusz ívelt. A teremtmény rend rségi vijjogóként szirénázva tépett a sikolyforrás felé. Megbotlott Antibébi lábában. Elhasalt a padlón, bögréje szilánkokra tört. Mire feltápászkodott, fegyveresek tornyosultak köréje. A mezítlábas behemót a talpát féltve ugrabugrált a cserepek között, és tovább szirénázott. – Kuss legyen! – mordult rá Radír. Nem lett kuss, így hát odadöfött a fegyveraggyal. A rekeszizmon vágott Boston elnémult, ám hangja fogytán is nínózást imitált. A felkészülés során Antibébi élt rend ri lehet ségeivel, és lehívta a nett l a Tudor Ház alaprajzát. Ennek köszönhet en teljesen otthon érezte magát az épületben, habár a részletes ingatlan-nyilvántartásban nem esett említés falfülkékr l, megnevesített helyiségekr l és az söreg hajlékban tanyázó több száz éves népességr l. Ezekr l tehát nem tudott. Hihette, hogy akkor nem is léteznek. Az élboly bekanyarodott a szobákhoz vezet folyosóra. Radír beleütközött a vadászó Uly Bácsiba. Eldördült az els géppisztolysorozat. Szitokáradat következett, röhögés kísérte. A lelassult pizsamással hátramaradt Foganásgátló fellélegzett. Oké, semmi baj. A megtermett tejivó nemcsak a hangjától fosztódott meg, járása is imbolygott a hasbadöfést l. Ám így sem adta fel a hivatását. Egyik öklét a fejére téve, meredt mutatóujjal körözött, forgófényt szimbolizálva. A vijjogást ajakmozgatással makettezte. Mihelyt némileg jobban lett, közölte: – Én egy keményköpés zsaru vagyok! Te vagy a

347

genkszter? Antibébi géniuszság-érzete immár csillagászati magasságokban járt.

A bendzsózó Uly Bácsinak szentelt falfülkében lapuló Rosco látta a folyosóra kanyarodó fegyvereseket. Sejteni vélte, kik lehetnek. A géppisztolysorozat hallatán kibiztosított stukkerét. Mihelyt elült a lövéseket követ átkozódás, röhögés, el ugrott rejtekéb l. Célba vette az élen lépdel brávót. Amikor a kil tt skuló elhagyta a stukkercsövet, az átellenes ajtómélyedésbe hemperedett. A karon talált Radír elhajította a géppisztolyt. Fájdalmában sírva fakadt, de nem hallotta zokogását a mellette lév szobából hallatszó sikoltozástól. Dühösen intett a falhoz tapadt, célpontot kutató embereinek, hogy hallgattassák el a vijjogót. Ketten berontottak, és kirángatták Vahinát. A takaró alá bújt Minát nem vették észre. Nagy Egó magánkívül tovább áriázott. Az egyik öl csávó a szájába gyömöszölte a sapkáját. Nem lett csend, ám a sikítozás pufogássá halkult. – Gyere el , gerilla! – csikorogta Radír a túsza mögül, ép kezében fegyverrel. Hátranyújtott karján többen is matattak, hogy bekötözzék sebét, vérzéscsillapítás céljából. – Lepuffantjuk a csajt, ha nem teszed! – Fel lem meg is ehetitek, borsmártással! – válaszolt Hudson az ajtómélyedésb l. Antibébi bevette a kanyart Bostonnal. Megállt a vadászó Uly Bácsi közelében, megbökte a fickó oldalát. – Ki beszélt ott? – kérdezte. 348

– Szexbabás, Szexbabás! – kiabált a tejes szájú fickó. – Vigyázz nagyon! Itt vannak a rosszfiúk! Ne félj semmit, elintézem ket! Ezzel szirénázásra váltott. Rutinosan a rekeszizmába döftek egy fegyvermarkolatot. Bökken hörgésre cserélte a nínózást. Foganásgátló a plafonba l tt. – Gyere el , kispajtás! – kurjantotta. – Ha nem, lelövöm a balgádat! – Ej, ne tégy ilyet! – kérte Rosco. El hemperedett rejtekéb l, és az újabb találatát kísér pribékordítással tett felkiáltójelet mondata végére. Mire viszonozták tüzelését, már egy arrébbi mélyedésben állt. Valdus kinyitotta mögötte az ajtót. – Kérem, mi folyik itt? – háborgott. – Ekkora zajban nem tudok pihenni! Rosco hátralépett, beljebb tolta a fogorvost. Rövidre fogta a válaszolást. – Ágy alá, és csendet! Visszaugrott a helyére. Az el renyomuló hóhércsapat a Shakespeare Szalonhoz érkezett.

London megrökönyödött, amikor a képerny l kissé jobbra ugyanazt látta, amit a filmben, csak ezt 3Dben érzékelte. B sz ábrázatú, fegyveres fickók rohantak felé. Reflexei gyorsabbak voltak a tudatánál. Teste felrepült a pamlagról, elsütötte az öklét és a lábát. Mire az esze is odaért, a képébe vágtak egy géppisztolyt. Az acélcs feltépte szemöldökét. Öml vére bíbor tüllfüggönynyel határolta el t le a külvilágot. A drót nélküli fejhallgató 349

nem mozdult el helyér l, továbbra is az akciógazdag film hangjai ordítottak fülébe. Most megdöglesz, Sanchez! Elcsórtad az én gyémántomat? Kúrogattad az én csajomat!? Tudod, hogy mit csináltak a középkorban? Élve belezték ki a csávókat! Most megkapod! Sanchez géppisztolysorozattal reagált a sokkolásra, és egy maréknyi gránátot is eldurrantott. London feje szétrobbanni készült. Nem téphette le magáról a jármot, többen rázúdultak. Hasát öklözték, kirúgták alóla a lábát, hátracsavarták karját. Bridge a padlóba taposva zsolozsmázott: szégyenszemre, szégyenszemre, szégyenszemre elkaptak. – Hozzátok ide! – parancsolta Radír a folyosóról. Elébe vonszolták-rugdalták a véres fej fickót. A vezérbakó a vérmáz és a kalózgúnya ellenére ráismert Antibébi jellemzése alapján. Sz ke, kék szem , fura orrú, összességében jókép , jókora szennyláda: London Bridge. az. Akkor a másik kopó, Hudson az orvlövész. Flintacsövet nyomott a zsaru koponyájához. Fogcsikorgatva küzdött magával, nehogy meghúzza a ravaszt, még ne. Másodikként megl tt társa rosszabb állapotban volt nála. Hudson épp szüneteltette aljas tevékenységét. – Hé, gerilla! – ordította Radír. – Szétlövöm a haverod agyát! Túler ben vagyunk, vedd már észre! Máris három túszunk van! Gyere el ! – Mit akartok? – kérdezte az ajtómélyedésben rejt lövész. – Betlehemezni jöttünk! Békés, boldog karácsonyt kívánunk! Mindjárt megáldunk! Add el Horner cuccait! A táskáját, hiánytalanul! – Azért a tatyóért háromszáz évet adna a bíró. – Na, figyelj, haverom! Ha visszaadod, elfelejtjük az ügyet,

350

és nem nyírunk ki senkit. Elvégre egyszer van karácsony! Radír kézjelekkel utasította társait. Néhányan elsiklottak a fal mentén, hogy szétnézzenek a közeli szobákban. Egyikük megtámadta a falfülkében lapuló gumicsizmás parasztot. Öklével pörölyözte annak hasát, fejét. A szántóvet passzívan t rt, ám ide-oda csapkodó kaszája megszabdalta a fegyverest. A több sebb l vérz fickó dühében agyonl tte a szobrot. Id közben kollégái behatoltak az útjukba es szobákba. Kivonszolták a bent lelt n ket. A mezítlábas Geneva finom hálóinget, füldugót, alvómaszkot viselt. Azt hitte, rosszat álmodik, vak és süket testét tengeri vihar hánykolja. Nemigen küzdött ellene, végtére is aludt. Aetna feljajdult kétfel l ráncigált-támogatott anyja láttán. t is er sen taszigálták. – Oké, oké. Visszakaptok mindent! – ígérte Hudson a rejtekéb l. – El bb biztonságban akarom tudni a túszokat! Vigyétek ket a szalonba! Utána folytathatjuk a tárgyalást! – Te akarsz irányítani? – gúnyolódott Radír. – Hülye vagy te? Egyenként leöldösöm a túszaimat! – És aztán? Mit adsz cserébe a gazdád cuccáért? – Úgyse lóghatsz meg! Elkapunk, és addig szadizunk, míg el nem adod a csomagot! London a padlón verg dött, hátrafeszített karral, veséjén egy bakancsos talppal. Tudni akarta, mi folyik körülötte, ám a fülhallgató a fejére kövült. A szuper hangeffektes filmben Sanchez harcolt, mint a veszett rosseb. Gránátdurrogás, fegyverugatás, golyófütty, halálsikolyok tépázták a dobhártyát. Hirtelen snittváltás után a gy ztes Sanchez ünnepelt, n je köldökéb l próbálta kienni a lopott gyémántot. Mindezt a kádban játszották, cuppogás, csámcsogás, nyögdelés közepette.

351

Hab pezsgett, víz csobogott, pezsg pukkant. A kéjes neszeken már-már áthatoltak a külvilág durva zajai, ám ekkor újabb támadók zúdultak Sanchezra. Bridge dührohamot kapott az agya közelében zajló durrogástól. – Tudni akarom, mi van! – üvöltötte, hátracsavart karját rángatva. Radírnak felt nt, mi lehet a baja. Röhögve felkiáltott: – Hé, gerilla! A haverod most is m élvez! Nem számíthatsz rá! Olyan egyedül vagy, mint egérszar a jégmez n! Bújj el , nem akarok reggelig tökölni! – Mondtam már: tárgyalunk, amint a túszok a szalonban lesznek! – hangzott a higgadt válasz. Antibébi az el rébb taszigált Boston háta mögül kiabált: – Na persze, majd bed lünk neked, nagy zsugás! Mihelyt elnnek utadból a túszok, leszedsz bennünket! – Te kóros önbizalomhiányban szenvedsz! – felelte Hudson. – Egyedül vagyok tizenhárom brávó ellen! Na jó, az egyik már elég harcképtelen. – Fene a rohadt anyádat! – morogta Radír. – Na, gyerünk! Most lassan számolni kezdek. Háromnál lelövöm az egyik spinkót! – L dd le hetvenháromnál! – ajánlotta Bökken . Ismét rendesen kapott leveg t. – Segítsek számolni? Úgy számolok, mint a mese! Akarod hallani? Eeeeeeeeeeeeeeeeeeeegy... Kivágódott egy távolabbi ajtó. – Hohohohó! – rikkantott a kilép Télapó. – Csend legyen! Felháborodásán kívül térdig ér , krampuszmintás alsót viselt. Hunyorogva szemlélte a folyosói tumultust. – Hohohohó! Hiszen itt folyik valami! Micsoda? – kurjantott, csíp re vágott kézzel. – Azok igazi flinták? Antibébi célba vette a kérdez t.

352

Boston meglökte a karját. – Hé, te csuka! Nem l hetsz, a Mikulás! – Én meg a Dalai Láma vagyok! – röhögött a sísapkás kíber. Az öl brigádosok vele kacagtak. Kett jüket is el vette a bizonyítási láz. Sorozatot l ttek Téltatára. A testének csapódó golyók megpörgették, falhoz vágták Szeretet Apót. Kivágódott egy még odébb lév ajtó. Uly Özvegye termett a folyosón, hosszú hálóingben, vadászflintával. Kibontott sz haja a válla körül lobogott. Vijjogva kett t pördült a félhomályban. Két lövés hallatszott. A Mikulásirtók lezuhantak. – Vissza, Imogen! – ordította Hudson. – Hé, tökfejek! Ne jetek! Megadom magam! Feltartott kézzel el lépett rejtekéb l. A killerek és Uly Özvegye között megállt. – Ne l jetek! – bömbölte Radír. – Élve kell a csóka! Na, gyere közelebb! Néhainé a szobájába sietett. Betette a fogsorát, mert akart nevetni a végén. Az éjjeliszekrény fiókját kirántva újratárazott. Felkapta a kötényt a hálóingére, teleszórta zsebeit l szerrel. Azok összecsörömpöltek a stampedlikkel. – Drága Ulym, most már te is csinálhatnál valamit! – füstölgött. – Különben ezek a suttyók csúnyán szétlövik a házat!

353

Vahina fuldoklott a szájába tömött sapkától. Megengedték neki, hogy kivegye, ha utána nem sikítozik. A n köhécselt, sapkabolyhokat köpködött. A feltartott kézzel közelg Roscót nézte. Akárcsak Dilinkó és Aetna. – Dobd el a csúzlit! – parancsolta Radír. Hudson engedelmeskedett. – Állj meg ott, és rúgd idébb! – csattant az újabb utasítás. Két gyilokcsávó indult, hogy felszedje a fegyvert. – Motozzátok meg a csókát! – rikkantott utánuk a f nök. – Nos, Rosco Hudson! Akkor most dalold el szépen, hol találjuk a pénzt! Horner sok-sok pénzét! – Pénz? – nyikkant Nagy Puszi. – Tudod, hol van? – fordult felé Radír. A n megnyalta a szája szélét. – Mennyi pénz? – kérdezte áhítattal. – Cirka pár milla. Hová dugtátok? – Nem cirka! – szólt közbe az egyik brávó. – Pontosan három milla. – Három milla! – hörrent Vahina. – Adja el , Szexbabás! – Nyugi, csak sorban – felelte a szólított. Két flintás közeledett felé. Töprengett, mit tegyen. Az rémlett leglogikusabbnak, ha búcsúzkodni kezd. Aetnára nézett. Ketten is lógtak a lányon, nyakához stukkert fogtak. Neszt hallott a háta mögül. Odafordult egy pillantásra. Imogen surrant ki a szobájából. T-Rex-öl flintáját készenlétben tartva a falhoz simult, el resuhant egy ajtónyit. Szabad kezével vállon ragadta a leroskadt Mikulást, és becibálta a Casanova Budoárba. Hudson felkészült arra, hogy kikapja a másik stukkert a nadrág derekából. A pribékek megfeszültek.

354

– Ne l jetek! Ne l jetek! – üvöltözött Radír. Antibébi ráordított: – Az öreglányt is el kell kapni! Kicseszhet velünk! – Oké, négy gádzsó utánamegy! Most! – parancsolta a f nök. – Ne sajnáljátok! Élt már eleget! A gyéres éjszakai világítás néhány árnyalatnyit halványult.

Surrogással telt meg a folyosó. Szélroham süvített, körkörösen és faltól falig ver dve, átfújt a hökkent maffiások fején-agyán, fülb l orrba, szájból szembe kanyargózott, megtámolygatta testüket. A pribékek tüzet akartak nyitni rémületükben. Bármire. Fegyvereikb l kiperegtek a töltények. Kicsúsztak a tárak, tartalmuk szétgurult. A flintacsövek lekonyultak, hegyük kibomlott, miként bimbóból a virág. A Jégcsap Ujjú Simogató táncoltatta ket. Mivel nem kastélyban voltak, nem is palotást, hanem kúriást járatott velük. Széles mosollyal lebegett el ttük. Ahogy mozgatta az ujjait, úgy ugráltak azok, vacogtatott testrészeikhez kapdosva. S avégett, hogy ne fázzanak annyira, a fekete-vörös arcú n szellem maximumra csavarta ruhaf tésüket. A szabályozógombokat messzire pöccintette, többé nem lévén szükség rájuk, ám hogy mégse legyen túlsággal melegük, jégcsap ujjaival a testük mélyébe nyúlva h tögette szerveiket, s ett l azok sokkal akrobatikusabban járták a kúriást. A földön hever London érezte a huzatot, szempilláin vér alvadozott. Az agyába közvetített filmhangok szerint Sanchez motoron menekült a nyomába szeg dött helikopter el l. pedig a süketség és a téboly határmezsgyéjén járt. Hirtelen lekerült hátáról a nehéz bakancs, elengedték karját, és felülhetett végre. Letépte fejér l az ultrazajos Sanchezt, kör355

benézett, elh lt. A maffiások ugráltak körötte, némelyikük a padlón csúszva szedegette a szétszórt töltényeket, csakhogy azok folyvást odébb gurultak el lük, higanynál fürgébben. Mindenütt szellemek hemzsegtek, a padlóból és a leveg l is támadtak. Rémiszt pofákat vágva, fogsorcsattogtatva, körmeiket görbítgetve ijesztgették a lefegyverzett támadókat. Rosco Aetnát ölelgette, majd Aetna az anyját. Imogen közeledett a szárasgatyás, sebtelen, sápadt Mikulással. A kin tt pizsamás Boston szirénázva keringett a zavarodott maffiások között. A magas térdemeléssel pattogó Nagy Puszi a haját tépve sikítozott. Nyelve úgy kunkorgott, mint a szilveszteri fütyül . Hudson a társához érkezett. – Jól vagy? – kérdezte. – Megvagyok – felelte London. – Te érted, mi folyik itt? Rosco bólintva továbblépdelt. Megszólította a szirénázva kering Bostont. – Hé, Dilinkó! Zárd be a kijáratokat! Egy lélek se mehet ki! – Miután a szólított szalutálva elvijjogott, visszafordult a kalózhoz. – Kapjuk el ket! E pillanatban a maffiások ráébredtek, mi a teend . – A kvadokhoz! – bömbölte Radír. Fejveszett rohangálásba fogtak. Bármennyire is arrafelé igyekeztek volna, amerr l jöttek, szándékuk meghiúsult. A szerzetesek és apácák, az inkvizítor, a szellemvadász, a fehér leples n , a kalóz, a bakó, a megfojtott kalandorok, a párbajozók, az egykori ápoltak, lakók, cselédek, vendégek, fogadósok valamennyien ott hemzsegtek, a folyosó minden szintjét betöltötték, mindenünnen jöttek, kezükben gyertyával, mécsessel, karddal, pallossal, éjjeli serblivel, furkósbottal, elöltölt s

356

pisztollyal, apró koponyákból f zött fojtófüzérrel. Tolták, terelték a félholtra rettent maffiásokat. A melegít ruhás fickók g zölögve futásnak eredtek az emeletre vezet lépcs kön, mert odafenn nem láttak kísérteteket. Mihelyt félútig jutottak, a lépcs sor kisimult és felegyenesedett, k pedig visszabukfenceztek. A Jégcsap Ujjú Simogató nem tágított mell lük, stimulálta a félelemt l ájuldozókat és a csügged ket. Cemende Kató is igyekezett hatni rájuk, félezer éves mellét kibuggyantva riszált el ttük, sokszünetes vigyorával a Shakespeare Szalon felé hátráltatta az öl brigádosokat, s ha azok netán vonakodtak, viharsebesen leprásodásnak indult. A szalonba jutókat Rosco és London vette kezelésbe. Imogen és Mikulás konyhai eszközökkel harcolt a folyosón, egyikük serpeny vel, másikuk nyújtófával csapdosta a szédelket. Amikor a toporzékolva sikítozó Vahina ultra/moderál/ránja már túlsággal az idegeikre dzsalt, t is lenyugtatózták. Boston eltorlaszolta a szellemek által is rzött bejárati ajtót néhány kabátfogassal és a gardróbból kiszórt b röndökkel. Beleugrott egy méretes gumicsizmába, s dzsinnesen összefont karokkal, szirénázva strázsált a konyhaajtónál. Az id nként arra téved , szellem zött maffiások kétlépésenként elbotlottak valami láthatatlan akadályban. Amikor a hasalásból tápászkodtak, a fejük fölötti szekrény- vagy asztalfiók buggyant ki helyér l, leterítve ket, majd a fiók tartalma szétlövellt, és a szekrényajtók is kivágódtak. Méretes fazekak, kések, mer kanalak, húsbök k, potyolóbárdok, mákdaráló, habver , míves sörkulcsok, bornyitók, tömérdek kanál, villa záporozott rájuk. Mihelyt zúzott korpusszal feltápászkodtak, a köröttük nyüzsg szellemek ragacsos-nyúlós eny két okádtak útjukba, mely a szeszélyükt l függ en ragadt vagy csúszott, fékezve

357

vagy siettetve haladásukat. Az iszkolásban feltartott gyiloklegények már-már haldokoltak iszonyatukban. Zaklatott állapotukban még elájulni is csupán percekre bírtak.

Hudson elszántan keresett valakit a g zölg ruhás gonosztev k között. Favoritja iparkodott elhúzni a csíkot. Eszehagyottan átrohant a szellemek védelmi gy jén. A konyhába robogott. A külvilágra nyíló ajtó láttán azt kiáltotta Bostonnak, hogy Rosco sürg sen hívatja, s amint az elmozdult rhelyér l, kirontott az édesanya-természetbe. Menten akkorát zúgott a jégen, hogy az ingaóra soron kívül megkondult a szalonban. Négykézlábra tápászkodva a legközelebbi kvadhoz csúszkált, nyomában megolvadt a jég. Nyeregbe mászott, nyúlt az indítókulcs felé... Az indítókulcs a leveg be emelkedett, és az ajtóban felbukkanó Rosco kezéhez repült. A kémény gyanánt füstölg fickó átmászott a másik kvadra. Mire az ülésbe huppant, az a kulcs is elhussant a másik után. Hudson a küszöbön álldogálva babrált a pisztolyán. Kivette a teli tárat, megmutatta, visszalökte, cs re töltött. A füstölg -g zölg hóhér hevült kutyafalkaként zihált a sísapka alatt. A majdnem-átvert Boston is felbukkant az ajtóban. – Keményköpés zsaru vagy? – kérdezte t le Szexbabás. – Tartóztasd le a g zkazánt. Még megfázik a hidegben. Dilinkó szirénázva kirobogott a jégre. Szokása szerint szélségesen imbolyogva haladt. A gumicsizmában klaffogva bemutatott néhány szabadon választott jégbalett-elemet. Bukás 358

nélkül kivitelezte a kürt. Végül tarkón ragadta a kvad nyergében füstölg figurát. – Letartóztatlak, nagy rosszcsont! – rikkantotta. – Jogodban áll hallgatni, jogod van ügyvédhez, függvényhez, szégyell zéshez. Na, gyerünk, ne kelljen kényszerzubbonyt alkalmaznom! – Fogadj szót neki, Antibébi! – javallotta Hudson. A csúfnevén szólított kíber letépte, földhöz vágta álcasapkáját. Arca elt nt a ruhájából öml g zben. – Honnan tudod? Honnan a francból tudod? – üvöltötte. – Most már tényleg meg kell öljelek! – Ne kérdezz hülyeséget, Júdás! Te voltál ügyeletben, neked mondtam el, hol vagyunk, milyen kocsit találtunk. És eszerint te vagy olyan becstelen, hogy patkányokkal lepaktálj. Miért tetted? – Mert kurvára utállak benneteket, azért! – Aggódom érted, James. Félek, visszaveszik a kitüntetésedet. Emlékszel? Nemrég kaptál „jó zsaru” plecsnit. Hát ez gond! James gond. – Na, ezért utállak, Hudson! Cinikus, rohadt állat vagy! – Gyere be szépen, Jard Júdása. – Gyere értem, ha el akarsz kapni! Hudson a tarkófogást alkalmazó Bostonra nézett. Az nem rá figyelt, er teljesen g zölt kezét fújogatta. – Dilinkó, hozd be a foglyot! Foganásgátló gyors mozdulattal benyúlt az ülés alá, s az el kapott pisztollyal képen csapta Bökken t. Sejthette volna, hogy a méltán rühellt Rosco gyorsabb lesz nála. Miel tt még lel hette volna az átkozottat, kirepült kezél a stukker. Ruhaujján pörkölt szél lyuk füstölgött. Azon át is d lt a g z. Na meg a vér, a saját vére. A képen vágott Boston lecsapta Antibébit. Lerántotta a négykerek l, és tarkófogást alkalmazva a házba vonszolta.

359

Odabenn eldobta a testet, elbattyogott a legközelibb fiókig, kikapta azt a helyér l, megállt vele az esküszeg fölött, és magasról ráejtette az acélholmikkal zsúfolt skatulyát. anyag kötöz t hozott a lel helyr l. A fogoly összes végtagját megbéklyózta, egyiket a másikhoz, alsókat a fels khöz fixálva. Néhány kancsó vizet folyatott a füstölg ruházat belsejébe: a mostig párolt alany tüstént f ni kezdett. Felmarkolt egy adag ektoplazmát a padlóról, és vastagon bemázolta vele az áruló homárosodó arcát. A melegít ruha alá is juttatott. – Oké – mondta Rosco. – Elég lesz. – Most már le van tartóztatva? – Ráfoghatjuk. – Ez a rabosítás? Hudson felnevetett. – Ahhoz például még ujjlenyomatot is kéne venned. Bökken nekilátott. A paradicsomszószos flakont használta festékpárnaként, Vahina kallódó magazinján rögzítette a lenyomatokat. Tortaken ecsettel vett DNS-mintát, méghozzá szájból, amiként a tévében látta. Az orrból és fülb l történ mintavételt már magánszorgalomból csinálta. Az asztalon lelt filctollal sokjegy számot tetovált az alany izzadó homlokára. A beszámozás után a fizimiskájáról is vett lenyomatot, szemb l és profilból is, süpapír és csiliszósz segítségével. Szexbabás úgy vélte, a hitszeg jó kezekben van. Magukra hagyta ket a konyhában.

360

Két pribék a ravatalszobába menekült. Nem olvasták el az ajtótáblát, sokkosságukat amúgy is nehéz lett volna fokozni. Már-már rezignáltan viselték a katafalkon hever holttest látványát, bár ez nem is meglep , hiszen pályafutásuk során maguk is épp elég hullát gyártottak, szakmaszer en. A tömjénb z viszont gyalázatosan ártott az egészségüknek. Miel bb szabadulni akartak g zölg kezeslábasuktól. Verítékes testük minden mozdulatra cuppogott. Gerincükön, farpofáik között lávafolyam csordogált. Életbe léptették a B tervet. Aszerint ledobják az iszonyúan forrósodó holmit, kimásznak az ablakon, felülnek egy kvadra, és elsöpörnek innen. Csakhogy! A f ruha elején végigfutó cipzár mindörökre beragadt. A helyiségnek nem volt ablaka. Mindezek tetejébe a bajuszos tetem megmozdult, és lehúzta szemfedelét. Halványabb kiadásban kivált önmagából. A szellemmás felült, láblógázva körbenézett. Ez már sokk volt. Ráadásul belépett a latrokat követ Aetna a falfülkés Ulyssest l kölcsönzött bendzsóval. t több példány Uly Bácsiasztráltest kísérte, a vadászmordályos, a hegeszt pisztolyos, a szamurájkardos, a kaszás. Utóbbin golyóütötte lyukak csúnyállottak. Mindnyájan fenyeget en viselkedtek. C terv nem lévén, a maffiások helyb l bekattantak. Állapotuk hasonlóképp tüneteit, mint Nagy Puszié. A lány lecsapdosta a tébolygókat a bendzsóval. Cipekednie nem kellett, az önkívületbe hangszerelt testek a folyosóra levitáltak. Lassan a Shakespeare Szalon mellett kijelölt gy jt helyre lebegtek, s a többi kiterített között landoltak. Imogen és Jóságos Atyó vigyázott arra, hogy a gy jtés darabjai ne keljfeljancsizzanak.

361

Rengeteg dolguk akadt, mivel csupán az özvegy által leszedett két mikulásgyilkos és Hudson trófeája nem volt szök s hangulatban. Radír és London a szalonban mérk zött. Meglehet, a falkavezér az eszével sosem szerzett volna rajongótábort, testcsatában kétségkívül fenomén volt. Bridge viszont úgy gondolta, kizárólag egyképpen moshatja le magáról szégyenét: igyekezett aprófát hasítani ellenfeléb l. Számtalan rúgáskombinációt, ütésváltást kipróbáltak egymáson. A pamlagok és székek fölött ugrándoztak, a szemeket villództató karácsonyfa körül kerget ztek. A háttérben Sanchez a film finisében küzdött. Szuperszonikus sárkányrepül vel hajszolta a n jét-gyémántját elhurcoló helikoptert. London szívb l sajnálta kalóznadrágját, amely évszázadokon át h siesen állta a sarat, vért, vizet – és amit még állania kellett ama korokban, ám az ugrásbravúrjai er sen próbára tették szakadásállóságát, Radír bombasztikus combrúgásai úgyszintén. Az entitások a falhoz szorítva pihentettek néhány harcképes pribéket. Azok reszketve ácsorogtak, tet l talpig szellemragadékkal borítva. Az angyalfáról elszabadult férgek, bogarak, kígyók, békák másztak-repdestek köröttük. Amikor Rosco újfent betoppant a szalonba, a halvajárók visszahúzódtak. A tapétáról lerobbanó magánkatonák a rettegést l félketyósan kifelé támolyogtak. Szexbabás az útjukba pattant. Bridge észlelte barátja felbukkanását. Kapóra jött a bajtársi jelenlét, Radír a t zpiszkáló vassal csapdosva közelgett felé. Rosco épp a kandallónál járt. Lekapta a tartóról a hamuzólapátot, és odahajította Londonnak.

362

Az legott vívni kezdett ellenfelével. – Mi a franc folyik itt? – informálódott a szikrázósan heves párbajozás közepette. – Antibébi beköpött Hornernek – válaszolta Hudson, két g zölg maffiással pofozkodva. – is eljött a táskáért. Bridge rökönyében szegycsonton döfte Radírt a lapát élével. – Antibébi ki akart nyírni minket? – nyögte. – De hát mi baja velünk? – Utál minket – Rosco könyökütéssel viszonozta az imént kapott térdrúgást. – Ez motiválta döntését. Na, meg a vérdíj. – Szemét alak! – London a falkavezér nyakához szorította a vívólapátot. – Elkaptad legalább? – Dilinkóra bíztam. Most rabosítja az árulót, a f ruha pedig abálja. Szexbabás a jobb talpával ágyékon és állon rúgta a legvitézked sebb legényt. Az szétcsapott végtagokkal kifeküdt a padlón, ám két másik lator szökkent a helyébe, noha nem is verekedni akartak, hanem az ajtóhoz igyekeztek. Csakhogy ennek küzd s ára volt. Bridge elképzelte az abálódó Antibébit, és felnevetett. Cserébe kapott egyet a piszkavassal a vállára. E varázsütés nyomán kalózból Quasimodóvá változott. A tévében sárkányrepül Sanchez megközelítette a helikoptert. Izgalmas man verezéssel átmászott a másik gépre, közben a forgószárnyak felszecskázták masináját. N je sikoltozva verg dött az egyik gonosz er markában. Sanchez torokütéssel likvidálta a csecsesét markolászó kéjencet, majd leszórta a fedélzetr l a gaztev ket. Vérmes lendülete hevében véletlenül a pilótát is kivágta a helikopterb l. Hármasban maradt a vel és a gyémánttal, mégsem tudtak ennek igazán örülni. A gép zuhanásba kezdett. Uly Bácsi egyik asztrálteste bendzsózott a szalonajtóban.

363

Harciasabb entitása átnyújtotta Roscónak a szamurájkardot. Az alvómaszktól, füldugótól megszabadult, lenge hálóselymet-csipkét visel Geneva kikapta a serpeny t Imogen kezéb l. Berontott a társalgóba, s fegyverét magasra emelve felkiáltott: – Mindenki azonnal adja meg magát! Akárcsak a mammográfián (a szemészeten, a fodrásznál stb.), itt sem szerzett tekintélyt. Rá se szivaroztak. Igazat adhatott saját megállapításának: negyvenöt év fölött az ember láthatatlanná válik. Még akkor is, ha bitang jó lábakon áll. Hudson úgy vélte, nem volna sportszer , ha szamurájkarddal harcolna. Mire ezt végiggondolta, bankautomata méret ellenfele letépte a falon függ pajzsot és alabárdot, holott azok nem harcászati, hanem díszítési célból id ztek a szögön. Így rögvest másforma helyzet jött lére. Szexbabás eljátszogatott az alabárdossal, sokféle csínnal megismertetvén azt, és is tanult néhány új fogást. Ám valójában a közelben észlelt Aetnának szánta az attraktív kardozást, úgy vélvén: a gumin s, jégbalettes, vitustáncos be égések után ideje megmutatni, hogy egyebet is tud. Számítása bevált, a lány észrevette heroikus oldalát. Sanchez rádöbbent, hogy született helikopterpilóta. A VÉGE felirat alatt kivezette a gépet a képb l, az ajkán csügg vel és a gyémánttal. Geneva lecsapdosta a serpeny vel a maffiás szúnyogokat. A púposra vert London kifektette végre a testharc-fenomén Radírt. Hudson a folyosóra kardozta az alabárdtalanná tett maffiakatonát. Szeretet Apó lebunkózta a fickót a sodrófával. Boston besétált a puhára abált, ragacsos kép júdással. A vonszolt testet eldobta az odatoppanó London el tt, hogy teljes átéléssel a Mikulásra meredjen, és tapsolva, ugrándozva örvendezhessen:

364

– De hiszen te nem is haltál meg, Télmuki! Figyelem, mindenki! Télmuki nem halt meg! Még csak ki se lukadt! Télmuki golyóálló! Télmuki tényleg sebezhetetlen! Szertelen boldogságában felugrott a Vén Jóságosra, két lábával átkulcsolva annak derekát, és csókolta, ahol érte.

Amikor a padlón szaunázó maffiások csúnyán megszagosodtak, a fekete-vörös arcú n szellem elrontotta ruhaf tésüket. A g zölgés lassan alábbhagyott. Az od r nem. Imogen a kötény zsebébe nyúlt a kupicákért. Minden jelen lév szerettének töltött a sherryb l, Vahinát kivéve, de hát t nem is szerette. Nagy Puszi a szobája el tt ült felakadt szemmel, talált b rkeszty t tartott ajkain. Gömböcös arccal leveg t trombitált bele, újra meg újra, ám hangszerén nem szólalt meg a zene, csupán bántó, fals zajok fakadtak bel le. A Mináért aggódó Téltata és Boston átlépett a n fölött. Dúltan keresték a szobában a gyereket, de sem a fürd ben, sem az ágy alatt nem lelték. Miel tt kétségbeestek volna, a takaró megmozdult, leleplezve az alatta alvó Kis Puszit. A két férfi megkönnyebbült. Lábujjhegyen visszalopakodtak a folyosóra. – Hogy van? – kérdezte t lük Aetna. – Ijedtében elaludt szegényke – felelte Dilinkó. Szerzetesek, apácák vigyáztak a felkupacolt gengszterekre. Könyörtelenül megszorongatták a veszélyesked k torkát a kezükben tartott fojtófüzérrel. Geneva átadta a harci serpeny t Szeretet Bácsinak. – Fogja, kérem. Megyek, felkapom a köntösömet. Rosco a homlokára csapott: 365

– Kérem, szóljon Valdusnak, hogy kijöhet az ágy alól! – Mi van, Szexbabás? Én vagyok a kengyelfutója? – Ilyen lábakkal ne futna kengyelt?! Egyt l egyig remekm ! Remélem, kurta a köntöse, mama! Menopauzás el renyújtotta, hajlítgatva szemlélte jobb alsó végtagját, majd megcserélte. – Jól sejtem, hogy magának köszönhetjük ezt a felfordulást? Az életveszélyt? – firtatta lábmustra közben. – Közvetve igen. Millió bocsánatot kérek érte. – Én is – csatlakozott London, a pirospecsenyére abált, csiliszószos kép Foganásgátlót oldozgatva. Térdre rántotta a nyekerg fickót. – Legf képpen kér bocsánatot! Kér, de nem kap! Árulónak nincs bocsánat! – Statáriumra gondolsz? – puhatolta Hudson. – Kötél vagy inkább golyó által tudnánk kiengesztel dni? – Nem nyírhattok ki! – üvöltötte a hitszeg . – Csak te minket? – És a törvények?! Rátok is éppúgy vonatkoznak! – Mint terád? – Most szórakoztok, ugye!? Ezt utálom bennetek! Aetna megszólalt: – Mint tudjuk, az elbeszélés három szerkezeti egységb l áll: bevezetés, tárgyalás, befejezés. Az árulóról szóló történet struktúrája így módosul: bevezetés, tárgyalás, lefejezés. A Jard Júdása el akart iszkolni. Bridge visszanyomta térdét a padlóra. – Küzdj meg velem, mint férfi a férfival! – követelte. Geneva nevetett. – Ej, London, én csak egy férfit látok ott, nem kett t! Inkább tegyen jeget a púpjára meg az arcára, vagy inkább mindenére. Máris lilul. A tévéadón híradóval töltötték ki a Sanchez távozása nyo-

366

mán támadt rt. Az apokalipszis-tudósítások végén az id jós közölte: viharos széllel mediterrán ciklon érkezett a hon fölé. Rövidesen melegedés, olvadás várható. Hudson elvonult telefonálni. A hálóinges-kötényes Imogen a csörömpöl Koszfaló nyergébe pattant. Tempósan kerülgette a felkupacolt maffiásokat, azok gúlába rakott mobiljait-kütyüit, a küszöbön ül keszty dudást és másokat. G zölg vizet folyatva, akkurátusan kefélte-pucolta a padlóról a koszt, vért, verítéket, ektoplazmát. A motoros szerkezet uszályának tekinthet terebélyes nedvszívó szivacs felhörpölte a változatos nedveket. A Shakespeare Szalon sz nyegét is speciális géppel takarította ki. Azt halkabb motor gördítette, sikálókefék, porolókarok, g zokádó fejek végezték a munkát. A konstrukció körkörösen is mozgott saját tengelye körül, a rojtok glédába fésülését sem tekintette kihívásnak, és kevésbé füstölt, mint a Koszfaló. Visszafelé pöfögve az özvegy bosszúsan lefékezte masináját az idegbántó hangon keszty Vahina mellett, és felcsattant: – Rémes! Ez nem is kakofónia, hanem kakafónia, és még finom voltam! Drága Ulym, ez neked zenetanítás?! Erre kértelek? Mi az, hogy nem bírtad hallgatni? Ej, hiszen te sose szoktál megfutamodni! Megtanítod t dudálni, vagy sem? Hát persze, hogy nem te vagy a mindenható! Na, ebb l elég! A nyeregb l kihajolva letépte a keszty t a n ajkáról. – Menjen aludni, Nagy Puszi! Jóccakát!

A jócskán felizgatott élvejárók nem voltak alvós lelkiállapotban, mégis visszavonultak a szobáikba. A foglyok rzésére virradatig nem volt gondjuk, ket a Tudor Ház kísértetei mulattatták förgeteges haláltáncukkal. Aki nem alélt be jókor, azt további figuracifrá367

zatokkal sokkolták. A halvajáró-társulat túlvilági élvezettel adta el m sorát. Asztrállény-emlékezet óta nem adódott ilyen remek karácsonyuk. Rosco és Aetna az ágyon hevert a Rómeó és Júlia Hálószobában. Veterán házaspárként viselkedtek, nem tépték-forralták a leped t, ám e passzivitást nem a vérmérsékletük indokolta. Imafüzér-készít foglalkozás zajlott köröttük. Apácák lepték el az ágy két szélét, közéjük is bekuporodott néhány fityulás vér. Buzgón f zték az olvasókat az ölükben tartott fadobozban lév kis koponyákból, szemekb l, csontocskákból, s n nyálazgatva a szálat, s közben mormolóan zsolozsmáztak. – Ez a jelenség a te velejáród, vagy helyi sajátosság? – puhatolta Rosco. Egyik mutatóujja óvatosan közelgett a lány cakkos fels ajka felé, hogy lágyan végigsimítson rajta. A kettejük között kézimunkázó apácák tüstént odasuhintottak az imádságos füzérekkel. – Te is elmész reggel a zsaruhelikopterrel? – kérdezte Aetna. A férfi bólintott. – Elkísérjük a rabszállítmányt Londonnal. Látni akarjuk, amint a bukott angyal is a rács mögé vonul a cimboráival. Azután levadásszuk Hornert. Téltata bekokszoltatóját is elkapjuk, ha a kollégák még nem gy jtötték be. Kell-e mondanom, mennyire fogsz hiányozni? – Kell, ha igaz. Ünnep után találkozunk. – Nálad vagy nálam. Remélem, az Erénybakterek itt maradnak. És mire legközelebb idejövünk, nem látják értelmét a cs szködésnek. – Én már most se látom – sóhajtott a lány. – Ugye?! A mi találkozásunkat nevezik eleve elrendelésnek.

368

Azért kellett mostanáig tanulmány- és tévutakat tennünk más kapcsolatokban, hogy legyen összehasonlítási alapunk. Veled érzem magam a legérdekesebben. Szólj, ha túl lehengerl nek találsz. – Abba ne hagyd, míg nem szólok! A férfi elmosolyodott. – Legszívesebben visszajönnék, mihelyt kiraktuk a latrokat. Jó volt itt, veled és velük. Ez utóbbiba többeket beleértek, Imogent l anyádig. Talán még az erénysintérek is beszoríthatók. Örömest elsajátítanám a Jégcsap Ujjú Bige lefegyverz stílusát, és használnám a b nöz k ellen. Ismered az sztoriját? – Ma bemegyek a pinceterembe. A könyvekb l kifürkészem a Tudor Ház halvajáróinak történetét. – Remélem, néhány nap múlva találkozhatunk. Addig marad a távkapcsolat, sok telefonszexszel. – Ma este küldj egy fotót magadról, egészalakost – kérte Aetna. – Holnap szintén, de pár ruhadarabbal kevesebbet viselj. És így tovább. – Remélem, a röntgenképig nem jutunk el. Viszonzod a fotóimat? Küldhetnél magadról eleve kevés ruhásakat. – Három-négy napnál tovább nem hiányollak! Ha nem olvad el a jég, Uly Bácsi traktorával megyek hozzád! – Ha marad a karantén, helikopterrel vagy vadászgéppel jövök érted. Ha szerinted a tank romantikusabb, azzal érkezem. Tudod, miért is jó még a szerelem? Na persze azonfelül, hogy alapból mesejó?! Az összes egónk részt vesz benne. Ritkábban látjuk-nézzük magunkat kívülr l. Szünetel a tudathasadás. A lány nevetve bólintott: – Kikapcsolódásnak is megteszi. Némelyek úgy tartják, a szerelem csak kémia, és három évig tart csupán. – Bármilyen agyasságnak felülsz? – Jaj, dehogy! Szerintem az esküv szervez k terjesztik, ál-

369

lásféltésb l. Életem eddigi részében máris túl sok biztos tudással és azok tuti cáfolatával akadtam össze. Ezentúl is inkább saját fejjel fontolgatok, saját lélekkel-szívvel érzek. – Az eszedért is rajongok. Azt hiszem, mindenednek rajongója vagyok. Tán még a hibáidat is kedvelem. – Én is elfogadlak önmagadnak, Rosco Hudson. Nem próbállak megváltoztatni. Úgyis változunk majd magunktól, törvényszer en. – Jócskán el refutottunk az id ben – mondta a férfi. – És bármeddig elnézek, téged látlak benne. Ett l kicsit megijedtem, de sokkal jobban vágyom azt, hogy így legyen. – Ámen – mormolták az apácák kórusban. Hasadt a hajnal.

Itt a vége, huss el véle Reggelre elült a szél. Két zsaruhelikopter érkezett. Leszálltak az utcavégi jégmez n. A foglyok furcsa idegállapotban leledzettek, többségük tikkelt, fejrángott, láthatatlan pókhálót tépdesett az arcáról, nem létez bogarakkal küzdött, vakaródzott. A l tt seb maffiások fizikailag is ramatyul voltak, ródlin jutottak el a gépekhez. Az Anibal ikrek majdnem a Studiolóban felejt dtek. Ha nem kiabálnak emberi jogaikról, a föléledt ámokfutóbab, valamint a gerjedt növés orr- és fülsz rzet újfent alaposan besz tte volna ket, s ki tudja, Imogen rájuk nyit-e valaha. Lármázásuknak köszönhet en megszabadultak a fojtó indáktól, és elindulhattak a törvényes szabadságvesztés felé. A ház elhagyásakor mindannyian túlestek a kiskanál-

370

motozáson, bár nem értették meglep érzületeiket. A gyalogosok emiatt is élénken vonaglottak. Sajátos táncfigurákat mutattak be a sikamlós talajon, halálforgás közben jó párszor a nyúltagyukra estek. E jégtekés téli sporthoz golyó se kellett, anélkül is iszamodtak, csúsztak, d ltek, borultak a helikopterekhez vezet úton. A berakodás után könnyes-bús búcsúzás, ölelkezés következett a kapunál, majd a két zsaru is elszánkázott helikopter iránt, egyikük Szent Anyán, másikuk Donate Horner sokat ér táskáján evickélt. A latorikrek pénzzel tömött hátizsákját is magukkal cipelték. Mikulás is távozni készült. Hohohosszan ölelkezett Bostonnal és Minával, összepityeregték egymás gallérját. Ígértékfogadták, hogy jöv re megint találkoznak, lehet leg ugyanitt, ha a ház asszonya meghívja ket, és eltöltenek együtt néhány gondtalan, játékos napot. A napszemüveges, rasztaszakállas, teleputtonyos Téltata megölelgette Imogent, Genevát, Valdust és Aetnát, újra Bostont, megint Minát. is elszenvedte a kiskanál-motozást, s végül a szán felsuhant vele a magasba. Jó darabig egy vonalban haladt a két helikopter és a rénszarvasfogat. Vén Jóságos kurjongatva integetett a hátrahagyottaknak. Rosco a gépajtóban állt, baljában a szexfityulást lengetve, másik kezével csókot hajigált, s t lapátolt lefelé, habolgyásan a szerelemt l, és semmivel se kapaszkodott. Alant Aetna hasonlókat érzett a férfi romantikus gesztusai láttán, ugyanakkor nagyon félt a korai megözvegyülést l. Végre London, a jó barát beljebb rántotta Hudsont, és az infarktus hátraarcot csinált. A zárdasz z kivet dött a helikopterb l. Egy légáramlatra felhasalva a távolodók után repült.

371

Így haladtak az égbolton: elöl a kelepel gépek, mögöttük a rénszarvasszán, nyomukban szállt a szexbaba.

Most már tényleg vége Nagy Puszi és leánya átköltözött a helyi szállodába. Imogen búcsúnyalánkságot csomagolt nekik, pogácsakoszorút, szerencsesüti-koszorút sok praktikus intelemmel, valamint Uly Bácsi portrés sztaniolba burkolt pralinét. Aetna maga fuvarozta el ket Uly Bácsi traktorával. Boston bánkódott az elválás miatt, ám elfoglalta magát távirányítós játék helcsijével, kísérgette a ház lakóit, ismereteket gy jtött, mohón olvasott, és sok millió kérdést feltett. Olyanynyit, hogy Valdusnak fél perce se maradt a betegség-beképzelésre. Aetna egyedül is bejutott a pinceterembe, felmérte az írott anyagot. Amit eddig csak sejtett, bizonyossá vált: többéves kutatómunka vár rá. Cseppet se bánta. A bolydult szellemek lehiggadtak valamelyest. Hosszú füzért alkottak a támadóktól elvett töltényekb l, felékesítették vele az angyalfát. A muzikálisabbak éjhosszat játszottak a Jane Austen Szalonban lév csellón, hárfán, zongorán, óraingán, pajzson, csengetty n. A többiek vége-hossziglan ropták a haláltáncot. Napközben nem mutatkoztak, ám azért hallattak magukról: gyakorta megszólaltatták a hangszereket, egy-egy dallamfutam erejéig, megcsilingeltettek néhány poharat, összekoccantották a tartón függ kandallóvasakat.

372

El epilógus Aetna lepattant az ágyról. Maga köré csavarta a lepet, estélyi öltözéket igazgatott bel le. Haját is hátrasöpörte, hogy oly kifogástalan legyen, mint az Oscargálások. Úgy is viselkedett, akár egy frissen díjazott. Arckrémtubus-mikrofont tartott a szája elé, s mámoros hajladozás közepette, lelkesültségt l fátyolos hangon belesóhajtozott: – Köszönet az orgazmusért! Köszönet érte a szüleimnek! Örök hála illeti ket! Köszönet az óvón knek, akik gyermeklépteimet egyengették! Köszönet psziché bácsinak, aki az elmémet pátyolgatta, mikor bez rösödtem, kamaszként! Köszönet az els szerelmemnek, aki érzékenyített, kifinomított a férfikéz érintésére! Köszönet a borásznak, akinél a ma esti italremekm érlel dött. Hála és köszönet a vendégl snek a mennyei vacsoráért. Köszönet a zenészeknek a vérpezsget muzsikáért! Külön ováció a varázsos tangóért! Végezetül köszönet nekem az ittlétért! Igazán szerencsés döntés volt, hogy eljöttem. És persze kiemelt köszönet neked, mert ezt tetted velem! Hudson az ágyon ülve hallgatta a süvegel beszédet. Fels ajka hullámzását elsimította széles vigyora. – Te aztán tényleg T zhányó-díjas lány vagy! – lehelte. – Tied a t zijátékom, Szexbabás.

373

Igazi epilógus A kalandos úton-módon levadászott Szambás Rém és Donate Horner a kaptárban senyvedett. Utóbbi öl brigádja, Antibébit is ideértve, ugyancsak tömlöcben tengette napjait. Affér és Mal r szabadlábon védekezett, mivel szép összeget nyertek a lottón a rablás során vett szelvénnyel, és a zsugából kipengették az óvadékot. Az Uly Papa Füveskönyvében lelt recept alapján London elkészítette a sajátos ideggáz elleni keneget t. A szer bevált, frissen kezelt lábából édenkerti szénaillat áradt – néhány órán át, azután visszatért a kínos állapot. Bridge hamar megtanulta kezelni kivételes adottságát. Szórófejes palackban tartotta a Férfi Titkának keresztelt panáceát. Bármikor használatba vehette, például ha együtt volt Ilmával. Munkába viszont nem alkalmazta. Kómakelt csodafegyvere mindig bevetésre készen állt, ha kellett, így aztán az irodaházi sereg is tovább epekedett az enigmásnak érzett pasasért. Valdus a nyugdíjba vonulása alkalmából Aetnának ajándékozta a fogorvosi széket, jóllehet félbajuszú oroszlánnak érezte magát nélküle. Hátralév napjaira beköltözött a Tudor Házba, és betegségeinek szentelte magát. Genevára vérpezsdít en hatottak a karácsonyi események. Kisvártatva bepasasozott, és emiatt jócskán elhanyagolta a MPezést. Olivo és Andra néhány hét múltán összeköltözött. Vahina nem váltotta be a szakítás esetére beígért öngyilkossági fenyegetést. Összejött a neves-rangos professzorral. Kapcsolatuk álomszer en m ködött mindaddig, míg a géniusz minden bölcs szava hallatán szellemi orgazmust mímelt. Mihelyt úgy vélte, prédája immár a lába el tt hever, szabadjára 374

engedte valódi énjét. Hetekre bebörtönzött egója valósággal kirobbant. A két vasakarat és köbre emelt hiúság megmérk zött egymással. Végül kiütötték a másikat. Nagy Puszi máris új terveket kovácsolt. Magánhekust fogadott, aki inkább a pénzt imádta, mint a törvényt. A fickó szorgosan kutakodott a mit sem sejt spermadonor után. Ha aztán az ipse megfelel nek találtatik, megtörténhet a boldogító családegyesítés. Boston színvonalas otthonba költözött, ahol segítették fejl dését, nem rabként tartották, és új barátokat is talált. Hosszas lelki felkészülés után találkozott az anyjával. Az otromba félkegyelm re számító matróna szintén meglep dött, amikor megismerte nagyfiát. Biztosan megszerette volna der s jóindulatot sugárzó szülöttét, csakhogy ezt a b ntudata nem tartotta lehetségesnek. Sebaj, gondolta, jó fizikumú fia az anya-gyermek-szeretet frázisa nélkül is támasza lehetne öreg napjaiban. Nyilván megállná a helyét kerekesszéktolásban, házimunkában, és még fizetséget se kérne, mint a mostani dédiszitter. Tervezgetés közben ingatag vérnyomása alábukott, a matróna bealélt. Boston nem esett pánikba. Gyorsan lekapta defiblirráló csukáját, és megbikázta a mamát. Az újraélesztés pompásan sikerült, az anya letett az együttélési szándékról. Dilinkó szabadon járt-kelt, gyakran találkozott Aetnával és a többi barátjával. Nagyokat csevegtek, játszottak, moziztak, kirándultak. Folyvást tanult, mindent tudni akart. Legutóbb ezt firtatta: – A jégcsapból jégnek kéne folynia? Semmi se jön bel le! De akkor miért csap? Pláne jégé? Miért nem jön be a köd a házba? Még akkor se, ha nyitva az ablak? Miért a borsót kell a falra hányni, amikor a sóska jóvalta pocsékabb? És ha én para-

375

dicsomos káposztát hánynék a falra, mivel azt utálom legjobban? A makaróni beléb l lesz a spagetti? Mib l vájják ki a cérnatésztát? Nekem adják az aranyat, amit a gy k közepéb l vesznek ki? Jaj, nehogy kidobják! Mellesleg még mindig nem tudom, hogyan viszik át az értelmet! És hová? Egyáltalán miért kell hozni-vinni az értelmet? Válaszoljatok, csukák!

Utóepilógus Az eldugott városrészben lév színház m vészei a Tudás Átkától fert zetlenül választottak el adandó veket. Ezúttal vérbeli bohózatot keltettek életre. A közönség gondfeledt szórakozás közepette bukkant magában újabb érzésekre, ízekre. Az élményt l feldobott pár nem fogott taxit, sétálni támadt kedvük. Sokemeletes épületek között lépdeltek a férfi lakása felé. – A szomszédok szóvá tették a gyakori t zijátékot – újságolta Rosco. – Igazuk van – sóhajtott a lány. – Keressünk csendesebb örömkifejezési formát. – Lehetséges, hogy megoldottam a problémát. A környék legpletykásabb n személye panaszkodott a durrogás miatt. Elárultam neki, mi okból csináljuk. – A legpletykásabbnak? Ezentúl az egész lakónegyed tudni fog az orgazmusainkról? – A fokozatokat is alaposan elmagyaráztam neki. Mostanra biztosan továbbkürtölte. Aetna felnevetett: – Dicsekedni akartál?

376

A terebélyes házkomplexum közelében elakadtak lépteik. A kés éji szerelemórán sok-sok ablak mögött és az erkélyeken csillagszórók, tortapukkantyúk, petárdák, rakéták röpködtek, ropogtak. Több helyütt görögt z is sziporkázott. – H ha! Te aztán fene fortélyos vagy, Szexbabás! – ámult el a lány.

Végepilógus Imogen húsvétra várta szeretteit. A korábbi vendégnévsor kib vült Szexbabással, Bökken vel, Londonnal, Andrával. Mindörök Uly és a többi hazajáró izgatottan készült a nyuszis napokra.

377