Vavian Fable Sárkánykönny Ismertető a hátoldalról: Kezdetnek felhívogat. Telefonüzenget. Követ. Leselkedik rád. Meglátogat álmodban. Távollétedben betör hozzád. Tükrődre firkál, ágyadba fekszik, bemocskolja intimebb holmijaidat. Eléggé félsz már? Jól van. Akkor rád kopogtat éjszaka. Ablakaidon, idegeiden xilofonozik. Levelet kapsz tőle. Azt akarja, szeresd Csak őt. Azután öltöztetésedbe fog: harisnyát, ruhát küld. Te vagy a menyasszonya! Egy napon majd el is jön érted. Nem az elsőszerelme vagy. A Yardon tudnak egy másik aráról, az a lány meghalt, mert nem kért a szörnyeteg szerelméből. A legkülönb zsaru vigyáz rád? Na és? Attól megnyugodtan halálfélhetsz. Vagy pedig derítsd ki hamar, kicsoda ő. Végtére is, pszichológus vagy. Légy trükkösebb, gyorsabb nála. Igyekezz! Az Idült már kitűzte bizarr kézfogótok dátumát! Vavian Fable Sárkánykönny Fabyen Kiadó, Budapest 1997 Molnár Éva, 1997 Minden jog fenntartva, beleértve az egész vagy részletek reprodukálásának jogát! A szeriő fotóját Díner Tamás készítette A borító Zsilvölgyi Csaba (Max) munkája Ennek a könyvnek az elkészítése érdekében egyetlen újabb fának sem kellett meghalnia... Fabyen Könyvkiadó Kiadta a Fabyen Könyvkiadó A kiadásért felel: Harangozó Margit ügyvezető igazgató Szerkesztő: a szerző szerkesztője Korrektúra: Kiss István Készült 36 ív (A/5) terjedelemben
Nyomta és kötötte a Kaposvári Nyomda Kft. Felelős vezető: Mike Ferenc A nyomdai megrendelés törzsszáma: 170358 Készült Kaposváron az 1997. évben ISBN 963 85359 8 9 Édes Őz, ó köszönet a para-segítségért, a horoszkópokért! Ölel: Uzi Gyanítottam, hogy Phílroy miatt teszik ezt velem. Jelét sem adtam neheztelésnek, még csak azt sem mutattam ki, hogy átlátok rajtuk. Szótlanul ültem közöttük a furgonban. A pasasok sem mukkantak, feltehetően tőlem tartván. Majdnem egyórányi zötyögés után a sofőr lekapcsolta a lámpákat. Még két-háromszáz métert gurultunk a fekete éjben, azután elnémult a motor, és a kocsi lendületből a csalitosba sodródott. Symour Yarn pattant ki elsőként a járgányból. Miután társai leugráltak, én is kifelé indultam. A parancsnok a kezét nyújtotta nekem. E gesztust inkább csúfondárosnak szánta, semmint udvariasnak. Midőn földet értem az árokparton, a kosarastermetű pasas lehajolt hozzám. - Mennyire óhajt részt venni az akcióban? -. kérdezte suttogóra fogott, kígyóbőr-hűvös hangon, éreztetve, hogy nem vesz túl komolyan. - Teljesen - feleltem, azon töprengve, mitévő legyek vele és embereivel. Ha nem változtatunk a fagyosan ironikus stíluson, várhatóan napirenden lesznek a szívatások. E mostani, éjszakai riasztást sem egyébnek tudtam bé. Ráadásul tökéletesen ártatlannak éreztem magam Philroy menesztésében. Épp ezért semmi sem ingerelt arra, hogy megpróbáljak a kegyeikbe férkőzni. Viszont ha kitartunk a barátságtalan hangvétel mellett, képtelenek leszünk az együttműködésre. Félretettem a kérdést azzal, hogy később majd foglalkozom vele. - Teljesen? - ismételte válaszomat Yarn, majd egykedvűen vállat vont. - Oké. Végtére is: felhatalmazása van rá. Visszalépett a furgonhoz, csatlakozván a csatacihelődéssel foglalatoskodó csoporthoz. Másodpercek alatt felöltőtték a golyóálló cuccot, teletűzdelték magukat fegyverekkel. Mikor végeztek, Yarn felém nyújtott egy mellényt. - Öltöztetőt parancsol? - kérdezte. Reflexből végigfuttattam hüvelykujjamat a körmeimen, ellenőrizvén, eléggé élesek-e. Ugyanis élénken kedvem támadt bekarmolni egyet a pasasnak. Azután elvettem a lőálló bekecset, és a tőlem telhető ru-
tinossággal magamra szereltem. - Fegyvert nem kap - közölte Yarn. - De talán hozhatná a jegyzeteit, hogy ne érezze magát védtelennek. Társai halkan kuncorásztak mögöttem. Úgy tettem, mintha impregnálva volnék a modorük ellen. A Philroy-eset, vagy inkább botrány után számoltam azzal, hogy a következő csapat nem fog lelkesedni értem, ezért voltaképpen nem is az ő viselkedésük ért váratlanul, hanem az, hogy gunyorosságuk a várakozásom ellenére is kellemetlenül érintett. Yarn előreindult a sűrűben, emberei nesztelenül követték. Szemernyit sem érdekelte őket, sikerül-e lépést tartanom velük. Semmit sem tudtak rólam azon kívül, hogy én vagyok az, aki Philroyt "kicsinálta", hogy ezt követően épp az ő nyakukba varrtak engem, és hogy a másik nemet képviselem. A jelek szerint ennyi elegendő is volt számukra. Személyiségem egyéb vonásaira egyáltalán nem voltak kíváncsiak. Bár lehet, hogy ezt elhamarkodottan állapítottam meg. Hiszen még csak néhány órája ismertük egymást. A délutáni bemutatás alkalmával legfeljebb tíz, óhatatlanul szükséges szót váltottunk Yarnnal. Azzal köszöntünk el, hogy reggel látok munkához mellettük. Ehhez képest - még azon éjjel - ugyancsak szaporáztam mögöttük a lépteimet, noha szerfelett vigyázatosan, nehogy zajt csapjak, nem vágyván újabb megszégyenítő megjegyzésre. Óhatatlanul eszembe jutottak valahai élményeim. Ama rusztikus korokban a fiúk társaságát és mulatságait kedvelvén, hozzájuk képest háromszoros erőnlétet és csalafintaságot voltam kénytelen tanúsítani. Na és miért kellett leányzó létemre jóval különbnek látszanom? Nos, mindössze azért, hogy amolyan félemberként befogadjanak. Mire idáig jutottam, megközelítettük a jegenyefa-tornyok alatt álló épületet. Az indulást követő percekben elhangzottakből tudtam, hogy régóta körözött fegyveres bűnözők lapítanak a sötétbe vesző házban. A nyomozók összekurkászták az ellenük szóló bizonyítékokat, kifigyelték rejtekhelyüket. A többi immár az akciózsaruk dolga. Ami azt illeti, Yarn félelmetesen tudta a dolgát. Bár még nem ismertem a pasast, borítékolni mertem volna: a bujkálók bilincsben ébrednek ma éji álmukból. Idejük sem lesz arra, hogy felfogják a támadást. Különös módon e tudat jólesett az igazságérzetemnek. A kommandósok körülvették a házat. Egyikük elkábította a csaholás gondolatát érlelő őrebet. - Maradjon mögöttem! - utasított Yarn.
10 11 A bejárati ajtó mellé állt, igazított fülesén, felhajtotta gallérját, hogy a mikrofon a szája ügyében legyen, marokra kapta militáris kellékeit, és kissé görnyedten várakozott társai jelentésére, miszerint valamennyien ostromkész állapotba hozták magukat. A falhoz simultam, mindösszes zajként saját hevesen verdeső szívdobbanásaimat hallottam, akárha vízesés dübörögne a fülemben. Tachikardiámat nem a félelem okozta, hanem a feszültség. Ám ahhoz, hogy szemernyit se hasson át holmi félsz, Yarn hátát kellett látnom magam előtt. Ezt is megjegyeztem, mint annyi mást a pasason észlelt apró jelekből, melyek néhány percnyi ismeretség után sejteni engedték: távol áll tőle Philroy lelkialkata. Symour Yarn jelentékeny férfi volt, életidejét tekintve túl a harmincon, testmagasságát nézvést százkilencvennél föntebb, fizikuma még éppen hogy nem lógott ki a számomra normálisnak tartott mértékrendből. Az a fajta természetes nyugalom áradt belőle, mely mindig elbűvöli a nőket, gyermekeket, mozgássérülteket és időseket, amennyibeh ilyen fickóra kell bízniuk magukat, teszem azt, egy süllyedő hajón vagy egy eltérített utasszállító gépen. Rám is zsibbasztólag hatott. Eszembe ötlött iménti élce, és valóban kedvem támadt jegyzetelni. De persze nem kezdtem el kalligrafálgatni, sejtvén: ez a benyomás nem fog kihullani a fejeniből: Yarn körül alighanem folyamatos e sugárzás. Á pasas megfordult, enyhe mosollyal rám nézett, két mozdulattal elmutogatván: készüljek a detonációra. Bólintottam. Közelebb simultam a falhoz, és betapasztottam a fülemet. Ettől még erősebben hallottam vérem pulzálását. Viszont hajszálnyit sem enyhült a berobbantott ajtó, a bezúzott ablakok, a házba zúduló hang- és fénygránátok irtózatos erejű, bénító hatású robaja. Mindez legfeljebb másodpercekig tarthatott. De még ezután is hosszan visszhangzott darabokra szaggatottnak érzett agyamban. Yarn beszökkent az ajtón, és eltűnt a szemem elől a gomolygó füsttel tetézett sötétben. Nem mentem utána. Leváltam a házfalról, lesöpörtem a vállamra tapadt mészfoltot, zsebre vágtam a kezemet. Odabenn bútorok borultak fel, indulatos hangok csattantak, majd szinte csend lett. Azután megjelent Yarn, maga előtt vezetve egy nála kétszer szélesebb, tántorgó fickót: Társai további gigászokat kísértek a szabadba. Nem az volt a dolgom, hogy viselkedésüket összevessem Philroy társulatáéval, ezt önkéntelenül mégis megtettem, oly szembeszökő volt különbözésük. Yarn és emberei nem pompáskodtak, nem sütött belőlük a taszító macsóság, melyről óhatatlanul az jutott volna eszembe, mint az omi-
nózus személy esetében: merő véletlen, hogy az úgynevezett jó oldalon állnak. Két talpig kormoránba öltözött kommandós felsorakoztatta a házfalnál a hátrabilincselt kezű, változatlanul kábának rémlő pasasokat. A többiek visszafordultak az épületbe. A foglyokat őrzők szenvedélymentesen tették a dolgukat. Nem játszották el Isten Öklét, azt sem, hogy ők volnának a megtorlás, igazságszolgáltatás angyalai. Elsétáltam a közelből. Egyikük utánam pisszegett, hogy jöjjek vissza. Meg se hallottam. Négy bitangért érkeztünk: odakünn szobrozott mind a négy. A házból sem szűrődött ki további csatazaj. Minden el volt sikálva. Bekanyarodtam az épület sarkánál. A garázsajtó félig nyitott szárnyai mögött böhöm terepjáró terpeszkedett. Az egyik kommandós ekkor végzett a helyiség átvizsgá12 13 lásával. Kilépett a garázsból, lekapcsolta kézi reflektorát. Rám pillantott. - Ne kódorogjon itt! - dörmögte. - Nem biztonságos. Békítő kézmozdulattal feleltem. Megálltam, várván, miként utasít, merre menjek, ám ő instrukció nélkül faképnél hagyott. Hátamat az ajtó élének vetve, azzal együtt ringatóztam. Finis. Lassan hajnalodik; meg kell várnunk a zsupmobilt, mielőtt hazadöcögnénk a furgonnal. Szemhunyásra már aligha lesz idő. E gondolattól végigcsorgott izmaimon a fáradtság. Végtagjaim elnehezültek, agyamban havazás kezdődött. Csupán sűrű pislogással bírtam rávenni a szememet, hogy nyitva maradjon, legalább résnyire. A ma éji kívánatlan program koronázta meg végkimerültségemet. Az elmúlt hetekben alig aludtam, tengernyi egyéb tennivalót fontosabbnak tartván holmi hencseren hempergésnél. Kivételesnek érzett kondimról hinni véltem: akár esztendőkig is talpon tart, ha úgy óhajtom. Zsongítóan zümmögött körülöttem a fakuló éjszaka. Langyos levegő cirógatott. Hátrahajtott fejjel néztem a kékülő égbolton kövérellő Holdat. Az ajtónak támaszkodva már-már álomba hintáztattam magam. Ekkor halk nyikordulást hallottam hátulról, a garázs mélyéből. Megpördültem. Jókor ahhoz, hogy megpillantsam a terepjáró mellől felém vetődő árnyalakot. Ahhoz későn, hogy kitérjek előle. A kísértet nyakon ragadott, és pisztolycsövet szorított a halántékomhoz. Dúltságában hörpölve szedte a levegőt. Támadóm fél fejjel magasodott olém, klasszisokkal ko-
molyabb súlycsoportba tartozott. Orrfacsaró töménységgel áradt belőle valamilyen tagló parfüm feromonja. A szexuálisan ingerlőnek szánt illatot megérezvén gyanúm megszilárdult: női lény zuhant a nyakamba. A fegyveres előrébb taszigált, és elfoglalta helyemet a félig nyitott ajtóban. Engem maga előtt tartva, a legrikácsosabb fiíriahangon elüvöltötte magát. - Hé, seggfejek! Eresszétek ide Rowant! Szépen elsöprünk! Vagy megölöm ezt a kurva kopót! A kommandósok nem engedték meg maguknak, hogy meglepődjenek. A hang felcsattanásának pillanatában reagáltak. Tisztes távolból körénk seregelkek, és levágták magukat a földre. Yarn előbukkant a ház mögül. Stukkerét a kezében tartotta, karja a combja mellett lógott. - Oké - szólott higgadtan. - Rowan odamegy. Továbbiak? - Elhúzunk a terepjáróval! - közölte a hátamra tapadt nő. Stukkerére koncentráltam, érzékelve, hogy a fegyveresek felbukkanása miatti idegességében hajlamos arra, hogy a csövet más irányba fordítsa. Változtattam testtartásomon. Ő nem vette észre, Yarnnak viszont nyomban feltűnt mozdulatom. Bal kezével felém intett, jelezwén: nyugi. - A hölggyel mi lesz? - kérdezte jellegzetes mély hangján, mely alighanem a közeli obszervatóriumok szeizmográfjait sem hagyta birizgálatlanul. - Velünk jöni - jelentette ki a némber. - Bármi trükk, és lepuffantom! 14 15 - Ennél talán konkrétabb megállapodást is köthetnénk indítványozta a parancsnok. - Rajtam kívül senki nincs alkuképes helyzetben! - ordított a fúria. - Az a probléma, hogy a túsz teljesen civil - tudatta Yarn. - Megfigyelőként van jelen. Sejtelme sincs, milyen viselkedést kíván tőle az adott helyzet. Ezért kérem: állapodjunk meg valaminő garanciában az épségét illetően. A nő légzése lehalkult. A nyugodt basszbariton férfihang hatott rá. A közlés is, miszerint legalább tőlem nem kell tartania. Elismertem: ügyes a pasas. Ezt is szívesen feljegyeztem volna, ha tehetem. A stukkercső valamelyest eltávolodott a halántékomtól. A nyakam köré indázott kar szorítása enyhült. A perszóna elgorniolkodott. Tőlem tán tízméternyire balra Yarn türelmesen várta a választ. Mögötte zord fegyveresek karéja toronylott. Szemközt négy kommandós hasalt a flóra fedezékében, csupán arra
várva, mikor léphetnének közbe. Jobb felől is sejtettem néhány lappangó feketeruhást.. Ha a nő óhajai teljesülnek, valószínűleg Rowan fog a terepjáró kormánya mögé ülni, mi ketten a hátsó ülésre mászunk be. És ha eljntunk odáig, szabadulásom esélyei nullára zuhanhatnak. Most kell tennem valamit az érdekemben. Elmémbe ragadt a szöveg, miszerint teljesen civil vagyok: Persze, errefelé semmit sem tudnak rovott múltamról. Bal lábamra helyeztem a testsúlyomat, jobb karomat ellazítottam. Yarn zizegfordult, és intett, hogy vezessék oda Rowant. 16 A homokzsák alkatú pasas diadalmas vigyorral állt meg mellette. Kissé elfordulva felemelte hátrabilincselt karját, mutatván: boldogast megválna láncaitól. Védence láttán a nő elkövette a várva várt hibát. Elengedte a nyakamat, és a vállamba markolt, majd pisztolyával hadonászva sürgette a karperecek eltávolítását. Felnyúltam. Elkaptam és rögzítettem fegyvert tartó csuklóját, ugyanakkor megpróbálkoztam a vidéki edzőteremben elsajátított dobálós módszerrel. És az - mégannyira poros kisvárosban tanultként is működött és bevált. A fúria átrepült a vállam fölött. Lezuttyant előttem a földre. Jobb karját továbbra is szorítva utánahajoltam, hogy megfosszam stukkerétől. Ezt a mozdulatot már az ott termő Yarn fejezte be helyettem. Ezenközben emberei elvették Rowan harciasodó kedvét. Yarn felegyenesedett a leplombált nő mellől, és rám se pillantva a garázsba sietett. Fegyvere csövével kinyitott egy amortizált állapotú szekrényt, és szemrevételezte mögötte a házba vezető - a túloldalon is szekrénnyel álcázott - keskeny átjárót. Magához szólította társát, aki az imént oly felületesen vizsgálta át a helyiséget. Kommentár nélkül megmutatta neki a furmányt. A hanyagságon kapott ifjú kommandós valósággal megomlott a látványtól. A kezében tartott lámpa fényében fehérlerii látszó nyakán jókora árnyék ugrándozott le s föl: az ádámcsutkának becézett pajzsporc járta ideges táncát. A fickó egy percnyi kushadást követően megrázta magát, és megjegyezte: - Kézenfekvő, hogy az egész bagázs mélyen aludt, csak a 17 tyúk nem. A csaj biztos frigid, mint az Antarktisz! Az ilyenek tisztára álmatlanok. Különben pedig figyelmeztettem
az a gyászt, hogy ne csellengjen, mert nem biztonságos. Yarn egyetlen szót sem szólt. Hosszan és meglehetőst mélyen nézett az ifjú bozótharcos szemébe. Arcvonásai valósággal fagyottnak tetszettek. A fickó pillantása odébbrebbent a zord szempárról, Ideges, szapora nyeldeklési kényszer úrhodott el rajta, mármár elpityeredni látszott. Azután körülnézett, mintha hűlt hamut keresne, amit vezeklésül a fejére szórhatna. A pasast figyeltem, aki mindezt kiváltotta belőle. Yarn enyhén félrehajtott fejjel, felvont szemöldökkel, laza vállal állt emberével szemközt. A zubbonya alatt viselt golyóhatlan mellénytől felsőteste jócskábbnak tetszett a -valóságosnál. Öltözetének fekete színe tovább nyurgította egyébként is magas alakját. Yarn hirtelen sarkon fordult. Három hosszú lépéssel termett mellettem. Karon fogott, a zavartalan társalgás kedvéért az udvar végében álló diófához vezetett, és lehajolt hozzám. Mikor a szemünk egy vonalba került, tekintetét az enyémbe fúrta. -Megkértem, hogy maradjon mögöttem. Reggelig eldöntöm, eltávolíttassam-e a csoport mellől a fegyelmezetlensége miatt. Ez itt nem a játéktéri homokozó. És még valamit: szükségtelen volt csillogtatnia bravúros küzdősportjártasságát. A túszmentéshez is értünk. - De azért nem bánja, ugye? - Magával együtt bánnám, ha belesült volna. Legközelebb, ha egyáltalán lesz ilyen, tartsa magát az utasításaimhoz! - Bocsánat - nyögtem, közel a behódoláshoz. Ezen feldühödve hozzáfűztem: - Én elnézést kértem. Most maga lép! Van kedve elismerni, hogy a bravúroskodásom nélkül 18 kénytelenek lettek volna fegyvert használni, és esetleg megölni a nőt? - Kedvem nincs. De elismerem. Mindazonáltal ne tartson igényt őbigesége hálájára, mert csalódni fog. - De jó, hogy végre szóba állt velem! Délután úgy nézett rám, mint egy különösen kellemetlen nyavalya kórokozójára. Mivel ezúttal olybá fest, mintha figyelne, hadd tudassam: nem azért vagyok maguk mellett, hogy bebizonyítsam alkalmatlanságukat. Philroy parancsnok kóros sze... - Nem vágyom arra, hogy Philroy lelkialkatáról csevegjünk! - törte le közlendőmet. - Ahhoz még nem kerültünk kellőleg bizalmas viszonyba. - Nem próbálná meg a barátságosabb hangnemet? Csupán az együttműködésünk kedvéért? - Egyelőre mi teszünk szívességet magának - mutatott rá. - Lekötelez, uram! Törni fogom a fejem, miként hálálhatnám meg. - Nem szükséges - közölte.
Sarkon fordulván elsöpörni készült. Megérintettem a karját. - Yarn! - Szólítson Symournak. - Ígérem, ezentúl fegyelmezett leszek. Magukkal maradhatok? - Reggel megmondom. - Most mondja meg! - Máris szegi az ígéretét. - Azt hittem, csupán akcióban várja el az engedelmességet. Szereti, ha apakomplexust vált ki a nőkből? - Apakomplexust váltottam ki magából? - Már-már. - Sajnálom. Nem volt szándékos. Szólíthatom Naviának? - Igen. 19 -Nos; Navia, engedjen eltűnődözni azon, hogy a továbbiakban vágyom-e a jelenlétét. - Észre sem fogja venni, hogy ott vagyok - biztosítottam. Bólintott. És elvonult. A visszaúton a furgon egyenesen a Yardra húzott, nem kanyarodott el a házam felé, holott semmire sem vágytam az ágyamnál hevesebben. Gyalogláb indultam a távoli hajlék iránt. Részint sajnálgattam magam, részint dühös voltam. Mire sikerült depresszióba süllyednem, smaragdmetál Carisma fékezett mellettem. - Hazaviszem - közölte Yarn a járgány mélyéről. Nem kérettem magam, berogytám mellé. A műszerfalon zöldesen feltűnősködő órára pillantva felnyögtem. Ilyenkor már alig érdemes lefeküdni. Mielőtt még a másik oldalamra fordulhatnék, reggelt rikkant a vekker. Elnyúltam a süppedékeny ülésen. - Nem bánja, ha máris a szárnyam alá dugom a fejemet? - kérdeztem. Vállat vonva rám pillantott: Azután egy halk kattanásra felfigyelve kazettát cserélt a magnóban. Úgy festett, Symour Yarri nem az a pasas, aki fenékig kiélvezi az oda-vissza játszó készülék előnyeit. Nem, ő akkor is csak egyszer hallgat végig egy szalagot, ha amúgy a magnója hajlamos álló nap ugyanazt körbe-körbetekercselni neki. Az efféle aberrált fickók hamar megőrülnének az én zenehallgatási szokásaimtól. Megsaccoltam az általam véghezvitt legutóbbi kazettaváltás idejét. Karácsonytájt lehetett. Kissé már untam a Yellót. Azóta Captain Hollywood uralja a kocsimat. Bár átfutott az agyamon, hogy talán beszélgetni illenék,
hamar letettem arról, hogy Captain Hollywoodot szóba hozzam. Sejtettem, és aligha tévedtem:.yarn nem karmolná a műfajt. A kazettacsere következtében felcsendülő zene másféle ízlésről árulkodott. - Sajnálom, hogy elszúrtam az éjszakáját - mondta Yarn, egyébként a legcsekélyebb sajnálkozó hangszín nélkül. - Koránfekvő? Bólintottam. - Így szoktam meg a szüleim mellett. Korán le kellett feküdnöm ahhoz, hogy az elvárt időre hazaérjek. - Ilyen szigorféléhez nem volt szerencsém. - Lapozgattam az aktáját - hagytam rá. - Nincs is miről beszélnünk. Máris mindent tud rólam. - Hogyne: pár életadatot, és semmi egyebet. Maga Rákjegyű. Nem közlékeny típus. Amikor majd végképp belátom ezt, kitudom az aszcendensét, és elkészítem a horoszkópját. - Furcsán hangzik egy pszichológus szájából. - Most túl kifacsart vagyok ahhoz, hogy előadjam a pszichológiáról alkotott véleményemet - sóhajtottam. - Eszerint nem különösebben lelkes. Akkor miért csinálja? És épp velünk? - A munkámat végzem. - Pocsék mondat volt. - Tudom. Hajnali fél négykor képtelen vagyok pihentebb mondatokra. Három hete költöztem a házamba. Azóta festek, csempézek, villanyt szerelek, valamint háztartási 20 21 gépeket, és naponta megváltoztatom a bútorok tartózkodási helyét. Amikor éjjel értem jöttek, a függönyráncosítást hagytam félbe a hálószobában. - Fárasztó mulatság a válás - hagyta rám. - Az elmúlt férje nem segít? -Az elmúlt férjem nem alacsonyodik le a szekrénytologatásig. A pasas, aki miatt elváltunk, szintén elmúlt. És nálam pöpecebben senki sem szereli át az idétlen helyen lévő konnektort sokkal megfelelőbb helyre. - Eseménydús élet - ismerte el. - Maga priusztalan, ugye? - kérdeztem. - Igen, ha a nőtlenségre céloz. Az ember pimaszul keresi a csodát. - Tudja, hogy a hangja a legjobb magában? - néztem rá. - Teljesen elvarázsolta vele Rowan fiíriáját. Ha egyszer kiöregszik a pankrációból, menjen el túsztárgyalónak. - Kösz a tanácsot - felelte. - Ahhoz évekig pszichológiatankönyvek tövében kéne seggelnem. - Ugyan már!? - legyintettem. - Ne higgye, hogy az ember könyvből tanulja a pszichológiát! Vagy bármi egyebet! Maga talán nyomtatásból merítette a kommandózást? Amúgy különös, hogy Rák létére itt kötött ki. A Rákok bé-
kések és tunyák. Muszáj kiszámítanom az aszcendensét! Hány órakor született? - Szerintem ez is benne van az aktámban. A börtönökben lí általában feljegyeznek minden jelentősebb eseményt. A születésem ilyesmi lehetett, bár aligha a személyem miatt. Anyám méla csöndben hozott felszínre, a kóterkonyhai munka közben, és épp azon hezitált, melyik gőzölgő leveseskondérba rejtsen, köldökmadzagostól, placentástól, mint nem kívántat, amikor gyanút fogván felsírtam, és ilyképpen összecsődítettem néhány anyaszívű smasszerasszonyt. Ők meggátolták korai és csúf végemet, tán még gőgicséltek is 22 nekem. Aztán elvittek a lelencbe. Háromévesen fogadtak örökbe a nevelőszüleim. Nem sok örömük telhet bennem. Mára teljesen megőszítettem őket. - Nem ismeri az apját? - Arra a fickóra gondol, aki egy magömléssel létrehozott. Tudom a nevét, egyszer majdnem találkoztam is vele, de amikor közeledni láttam, megpucoltam az élmény elől. Tizenegy éves voltam, piszkosul romantikus kölyök. Azt reméltem, az én sittviselt szüleim olyanok, mint Bonnie és Clyde. - És nem? - kérdeztem. Valósággal megtiszteltnek éreztem magam a bizalmától. Felnevetett. - Anyám akkoriban koldulásból tartotta fenn magát. Arra tippeltem, azért döntött e hivatás mellett, hogy reggelente ne kelljen sminkelnie. Harmincéves volt, kilencvennek látszott: piszkos, hajahullott, mazsolaarcú, legfeljebb három fogú, masszív iszákos. Apám alkalmi munkából élt, ez úgy értendő, hogy fűhöz-fához becsengetett, felajánlván szolgálatait. Ha léha módon beengedték valahová, addig fojtogatta a ház úrnőjét, mígnem az átadta neki a háztartáspénzt. A zsákmánnyal csak az első kocsmáig sietett. Mire tajtékosra itta magát, megjelentek érte a zsaruk. Öt percekre járt ki a sittről. Biztosan ő nemzett, felismertem magam az arcában, holott addigra az már legfeljebb csak arc-mauzóleum volt. Egy sötét lelkű vezéralkoholista vonásaival ténfergek a világban. - Gondolom, absztinens. - Nem teljes körűen. - Egészséges - bólintottam. Arcát szemlélve nem bírtam belelátni az illúziómentesen jellemzett szülőket. Dús, sötét haját rövidre vágottan viselte, tán annak hullámosodási hajlamát nem állhatván; csu23 - pán tarkótájt engedélyezett magának néhány hosszabb, dühödten csigásodó tincset. Esetleg azért választott spártai frizurát, hogy szabadon hagyja tetemes magasságú homlokát. Ujjnyi széles, enyhén boltíves szemöldöke, szűk résben
rejtőző, áfonyakék szeme, jócska, egyenes orra, széles, telt szája és szögletes álla volt. Valószínűleg naponta három ízben is fájlalta, hogy férfinak született: nagyjából ennyiszer kellett borotvát használnia a civilizált kinézet érdekében. Széles, rövid fogait ritkán villogtatta, többórás ismeretségünk alatt egy ízben kaptam mosolygáson. Iménti nevetése inkább epéből fakadt, nem kebelből. - És a maga szülei? - fordult felém. Gyanítottam, hogy kérdését főként a témaváltás vágya, semmint a kíváncsiság rriotiválta. -Dicsekvésre méltóak - feleltem. - Apám kajaholista, anyám ábrándoholista. Szerintem ezzel minden érdekességet ki is merítettem velük kapcsolatban. - Nem szereti őket? - Észben tartom, hogy ők a szüleim. - Fájt hallani. - Gyakran fáj, amit mondok. Skorpió vagyok. Szenvedélyes, vad, harapós. Ne tartson tőlem. Főként önmagamra nézvést jelentek veszélyt. Jézusom, Symour! Felfogta, mit csinálunk?! Beszélgetünk! Maga meg én. Hihetetlen! Mit szólna ahhoz, ha legott eltökélnénk, hogy mosttól ez mindig így lesz? Jól van, visszaveszek. A magafajtát elrettenti ez a vérmérséklet. Szeret apa lenni: lehajolni a nőhöz, akivel beszél, lehetőleg mélyen, hogy éreztesse: szép nagy apa. Elvárja az engedelmességet, rosszul tűri az ellenkezést. - Ilyen apja van? - Ilyenféle. -Azért hajoltam le magához, legalább két alkalommal, mert igénylem a szemkontaktust, ha beszélek valakihez. 24 - Valakihez vagy valakivel? - A fegyveres akciók természetüknél fogva nem demokratikusak. A felhánytorgatott esetekben nem magával, hanem magához beszéltem. Mellesleg majdnem harminc centi eltérést hidaltam át a lehajlással. - Ráadásul még hencegő is - nyögtem. - Harminc centit még magából sem nézek ki. Rajtacsíptém azon, hogy kétértelműségem megrezzenti a vállát. Vagy az elevenének százas körébe találtam, vagy pedig szemérmetes a pasas. Folytattam a szondázást. Neszítettem, hogy ő ezt inkább katéterezésnek nevezné. - Elnézést, elfelejtettem, hogy férfitársaságban nem helyénvaló a szexszervekre célozgatni. A használt férjem is piszkosul ki bírt borulni minden effélétől. Egyszer hajnali fél kettőkor telefonálta fel őt a hisztérikusan fogyókúrázó barátnőm, hogy azonnal és sürgősen mondja meg, ugyanis életbevágóan fontos: mennyi az ondó kalóriaértéke? Purgatóriumi méretű balhé kerekedett belőle. Nem sikerült zavarba kergetnem a pasast.
- Na és mennyi? - kérdezte. - Fogalmam sincs. Még sose fogyóztam. Akkor meg miért kéne tudnom?! Egyébként százhetvenhárom centi magas vagyok. A kettőnk közti eltérés nem lehet harminc centi. - Legközelebb megállok a lehajlás feleútján - ígérte. Vészesen közeledtünk a hajlékhoz. Yarn úgy vezetett, ahogy én sose fogok. Olybá festett, mintha oda se figyelne, mint aki zenét hallgat, a gondolataiba merül s közben velem társalog; mintha az az út ott sem volna a járgány alatt, azon egyetlen kifürkészhetetlen technikájú autós sem kacsázna, csökizne. A tízperces nem sétatempójú - kocsizás közben két alkalommal kanyarodtak elé a derült égből, legfeljebb hajszálnyira a lökhárí25 tójától, ám ő egyetlen eposzi jelzőt sem hallatott, nem ráncigálta a kormányt, és midőn fékezett; nem fejeltem le a szélvédőt, egy milliméternyit sem haraptam ki a nyelvemből - meg sem rezzentem ültömben. Valószínűleg az ilyen stílt nevezik biztonságosnak. Így aztán a kocsimba szóló meghívást is Captain Hollywood mellé tettem az indexre. Egyszerre csak megálltunk a személyes ingatlanomat szegélyező, combközépig érő kerítés előtt. A sejtelmesen lágy pitymallati fényviszonyok, a kert füvéről csipkefinoman felfelé lebegő párafoszlányok, a lazán szétszórt hatást keltően ültetett növények üde lombszíne és a fehérellő falú ház - exférjem szerint: házikó, házacska, vityilló, kulipintyó, viskó látványa szíven simogatott. Yarnról megfeledkezve bámultam életem első saját tulajdonát, visszanyert szabadságomat, a kecses küllemű, privát lakot, és tenyeremet a szívem fölé fektetve felsóhajtottam. - Megvárom, míg bemegy - mondta Symour, szó szerint úgy, miként az etikettkönyvek és a rendőrségi bűnmegelőző filmek tanítják. Megvárja, míg bemegyek. Nehogy kizsebeljen, leüssön, erőszakkal a magáévá tegyen valaki. Vigyáz rám. Ő a férfi. Én a nő. Hajnalodik. Nagyváros. Fertős kor. Kitapogattam az ajtónyitó fület. Bámészan néztem a házat, olyanféle szerelemittas tekintettel, aminővel a rusztikus időkben a szobám falára aggatott poszteren vigyorgó, dús mellszőrzetű hímbálványt, kevéssel később a hús-vér ifjonti daliát néztem, aki aztán a férjem lett. Kábán Yarn felé fordultam, majd visszacsavartam a fejem a boldogabbik látnivalóhoz. - Itt lakom - sóhajtottam áhítatosan, egyszersmind ostobán. Az ott a bejárati ajtó - folytattam volna, magától értető26 dően a bejárati ajtóra mutatván, ha egy jó barát ül mellettem - a tetőn piros cserepek: lábremegős leszek a piros csere-
pektől; az ott a nappali ablaka: az a kiöblösödő, hatalmas üvegtábla; az ott jobbra, kissé hátul, a hálószobáé, éppen azon ráncosítottam a függönyt... A függönyt, amely ledér pillangóként éppen a vörösréz párkányt verdesi. Holott becsuktam az ablakot! Ki járt a házacskámban?! - Bekísérne? - nyöszörögtem. Yarn megdöbbent az arckifejezésemtől Alighanem ordított rólam a rémület. Kocsonya térdekkel kászálódtam ki a kocsiból. Jéghokimeccs zajlott a hátamon. Symour elhagyta félfekvő helyzetű ülését, és csatlakozott hozzám. Talán még a könyökömet is megérintette a kapu felé igyekeztünkben, nyugtatólag. Nem akartam megemlíteni a telefonhívásokat. Gondolni sem akartam rájuk. Egyszerűen eldöntöttem: nem vagyok hajlandó félni. Összeszorított szájjal lépdeltem végig a kerti járdán. Képtelen voltam levenni a szememet a felhúzott ablaktábla mögül elő-előlebbenő függönyről. Harmincszor visszagondoltam távozásom körülményeire, és mindannyiszor arra jutottam, hogy egyetlen ablakot sem hagytam nyitva, sem szándékkal, sem véletlenül. A bejárati ajtót zárva leltem. Az előtérben senki nem tartózkodott. 27 Mielőtt a nappaliba merészkedtem volna, felkapcsoltam a lámpát. - A rohadt életbe! - csattant azonnal egy hang: az enyém - a helyiség túlsó végében. - A beó - magyaráztam Yarnnak. - Felébresztettük. Szia, Clochard! Járt itt valaki? Mondd meg gyorsan! Van itt valaki? A madár nem volt spionkodó kedvében. Hangosan ásított, szipogott néhányat, torkot köszörült, mindezt az én hangomon, sípolt hármat, mint a mikrosütő, majd kalapálni kezdett, és persze az ujjára ütött, mert felszisszent: - A rohadt életbe! Lecövekeltem a nappali közepén. Minden ott állt, ahol hagytam. Az étkezőben és a konyhában sem leltem kívülál- ló ott jártára utaló nyomokat. A dolgozószobába nyitottam. Asztalom érintetlennek látszott, a letakart számítógép-monitor úgyszintén. A falakat borító könyvespolcokon senki sem matatott; Nyolcadik avagy Nyakazó Henrik, a mogyorónyi keresztes pók háborítatlanul gubbasztott mesterien szőtt hálójában az ablaküveg előtt. Benéztem a kamrába, vécébe. Azután a hálószoba ajtajához érve előreengedtem Yarnt.
Ő ugyan kommandós módon nyitott be, ám úgy festett, közben a paranoiámon jár az esze. Az ébredező beó a memóriája felfrissítésén dolgozott: kávéfőző sistergett, porszívó berregett, biciklilánc csörrent. Navia, Navia, kiáltozta, te lafanc! Symour körülpillantott a szobán, és lovagkoriasan cikornyázott karmozdulattal betessékelt. Fellélegeztem. A pasas legfeljebb azt hiszi, hogy agyafúrtabb ötletem nem lévén, ígyként próbálom őt az ágyamba terel etni. g 28 Előbb a védelmező reflexét gerjesztem, később majd átnyergelek a libidójára. Visszavontam a fellélegzést: az az istenverte ablak zárva volt, amikor elmentem! A hatalmasan kényelmes, legalább ötszemélyes ágyra pillantottam, és menten kiújult hátamon a jégkorongmérkőzés. Midőn legutóbb kimásztam azon ágyból, a támlára rúgtam a mackómintás takarót, és ott is hagytam! Ebben nem tévedhettem; ez rögzött rigolyám volt! Bevetett, úgynevezett rendes alvófészket évek óta nem tűrtem magam körül. Ezúttal az irdatlan méretű paplan takarosan fedte az ágyat. Felemeltem a párnát, és megdermedtem. Hosszú ideig nem lélegeztem, a szívem sem dobbant. - A stukkerom! - nyögtem, némiképp visszaéledvén. Yarn mellém lépett. - Mi van vele? - kérdezte, a Richter-skála szerint leg-. alább négyes fokozatú hangján. Ez alkalommal nem hatott rám higgasztólag. Jégpatak folydogált gerincem medrében. - Eltűnt - leheltem. - Miért kell magának pisztollyal aludni?! - hörrentett. - Ki az? Ki az? - rikkantott Clochard a nappaliban. - Mert... Azért! Csak! - vetettem oda. - Van fegyverviselési engedélyem! A takaróra tévedt a tekintetem. A fűzöld alapon hemzsegő, masnis nyakú mackók bután maguk elé bámultak. A huzat közepén halvány testlenyomat látszott. - Ki feküdt az ágyamon?! - jajdultam. Akárki volt is az illető, a gruppen-hencser közepén vágta le magát, karjait, lábait szétdobva elfészkelődött, majd zavartalanul, jólesően elheverdezett. 29 Kicsoda?! Észleletemet elhebegtem Yarnnak. A pasas látta is, nem is a takaró horpadásait. Szavaimat hitte is, nem is. Azután kinyitotta a fürdőszobába vezető ajtót, és hirte-
len furcsa, sziszegő-füttyentő hangot hallatott. - Ki maga? - hördült, beszédkészségét visszanyervén. Elszakítottam magam a paplanon kirajzolódó testlenyomattól, és mellé léptem. A kitárt ajtóval szemközti tükröt rúzsfirkák borították. Óriási, kusza betűk vöröslöttek rám. Csak az enyém vagy! Csak az enyém!! Enyém!!! - Mi ez? - kérdezte Yarn, némileg hidegvérűbben. Megfogta a karomat. Lehajolt hozzám, mutatóujja szélét az állam alá simította. Nem fordultam felé. A tükröt bámultam, a gyomorszájütéssel felérő, meggyvörös kiáltványt. Reszkettem. Yarn átölelt, magához vont, a hátamat simogatta. Várta, hogy megnyugodjak. j r;. - Gyanakszik valakire? - érdeklődött néhány perccel később. Megmoccantam. Rögtön elengedett. Hátraléptem. - Nem tudom - sóhajtottam. - Aznap kezdődött, amikor beköltöztem. Többször felhívott. Férfi, valahogyan eltorzítja a hangját. Lehet, hogy ismerem. Ő ismer engem. Tud rólam ezt-azt. Eleinte, sőt: mostanáig, azt hittem, egyszerű telefon-aberrált. Nem ismétlem el miket mondott. 30 - Hívja ide a zsárukat. - Nem! Minek? - Maga a szakember. Tudnia kell, hová fajul mindez. Az illető bejött ide, az ágyába feküdt, elfirkálta a rúzsait, elvitte a stukkerét. Miatta aludt fegyvertel? - Nem csupán miatta. Még soha, sehol nem voltam egyedül. Szoknom kell még. - Gyanakszik valakire? - kérdezte újra. - Nem! - Dehogynem! - förmedt rám. Kereste a szemkontaktust. Hasztalan. - Az elmúlt férjre, netán a válóok pasasra gondol? Ezért nem akarja idecsődíteni a zsarukat? Magának magyarázzam, hogy ezek a jelek abnormális fickóra vallanak?! Akárkit próbál is védeni, inkább a botrányt, szégyent válassza, mint a kínhalált! Némán ingattam a fejem. Megragadta a vállamat, és megrázta. - Hívom a zsarukat! - Nem kell! - A volt férjére gyanakszik? Lehetett ő? Feleljen! - Nem tudom.
- És a másik? - Nem hiszem. - Akkor kicsoda? Azt reméli netán, hogy kiolvashatja a takaróból? Aztán majd jobb belátásra téríti az illetőt? - Gondolkoznom kell - nyöszörögtem. - Jézusom! - sóhajtott. Kisöpörte homlokából az ott sem lévő hajtincseket. Hátrált néhány lépésnyit, hogy jobban lásson. Zsebre vágta a kezét, mereven bámult rám. Azután sarkon fordult, majd visszapördült. - Mi a fenén akar gondolkozni? Hogy melyik, maga után dögledező pasas elméje zavarosodott meg? Leltárt készít? 31 Hosszú lesz?! Oké! Most bezárjuk az ablakot, azután kikísér, eltorlaszolja az ajtót, lefekszik, és kialussza magát. Takarja le a papagájt. - Nem papagáj. - Lényegtelen. Fedje le a zajforrást, pihenjen, azután majd visszatérünk a történtekre. Ha egy alvásnyival odébb sem akarja a zsarukat, legalább fotózza le az üzenetet, mielőtt letörli a tükörről! Megígéri? - Megígérem. De nincs fényképezőgépem. -Akkor ne csináljon semmit. Délben majd visszajövök, és elintézem. -Ne fáradjon miattam. - Nem fáradság. Ha a pasek újra telefonálna, fel tudja venni a szövegét? - Igen. - Tegye meg! - Köszönöm - hebegtem. - Ne hagyjon itt. Nem maradhatok egyedül. Magával megyek. Úgy terveztem, ma megcsináljuk a... - Fütyülök a tudálékos tesztjeire! Megvagyok hangyász nélkül! Magának kéne egy kolléga segítsége! A másik szobában láttam egy ágyat. Feküdjön le ott, és mindenekelőtt aludja ki magát. Egyáltalán: pihenten használhatóbb szokott lenni? - Igen. Többnyire. - Délre itt leszek. Kér egy stukkert? -Nem, majd Clochard-ral alszom, hogy ne féljek. - Nem hinném, hogy az a papagáj a legideálisabb hálópajtás. Hangosabb, mint a horkolás. - Nem papagáj: beó. Felsóhajtott. - Ismételje el, amit mondtam! - Bezárunk mindent, maga elmegy, én alszom, délben 32 visszajön, addig nem takarítok. Mellesleg én sem vagyok papagáj. - Csak egy kicsit beopálosodott a szerelmi élete. Valahol
mellényúlt a partnerválasztásban. Képes rá, hogy lajstromba vegye a pasijait? Mindet? - Mindet?! Nem felelt. Lerántotta a guillotine-ablakot, rátolta a reteszt, majd sóhajtva távozott. Azután csak álltam a nappali közepén, vállamon a vidor Clochard-ral. A beó nem izgatta magát a problémámtól. Csipeszszerű sárga csőrével lisztkukac után kutatott a külső hallójáratomban, holott azon helyt még soha egyetlen feltrancsírozható lárvát sem talált. - Ki járt itt? - faggatóztam. Elsoroltam néhány nevet. Csupán exférjem emlegetése keltette fel érdeklődését. Kihúzta csőrét a fülemből. - Navia, te lafanc! - szólott bársonyló hangon. Azután zümmögve megborotválkozott: A dolgozószobába támolyogtam. Elnyúltam a kényelmetlen dikón. - Sose alszom el! - dünnyögtem. Ezzel bekómáztam. Yarn kopogtatására riadtam fel. Lerebbentem a merev rugóit a gerincembe mártogató, biztosan inkvizítor által tervezett nyoszolyáról, egyik kezemmel lejjebb húzgáltam combtőig érő hálópólómat, a másikkal megfésülködtem. Ajtónyitás közben a pasas válla fölött izzó Napba néz33 tem, és ettől átmenetileg elvesztettem a - kábaságtól amúgy is gyöngécske - látásomat. - Jól van? - kérdezte olyan puha, empatikus hangszínnel, amelyet én is gyakorta alkalmazok terápia közben. Bólintottam, belöktem az ajtót, nekivetettem a hátamat és látni próbáltam. Színes karikákból létrejött ködök hömpölyögtek körülöttem. Előrenyújtott karokkal, tapogatózva indultam valamerre, még nem igazán tudva, mit szándékozom tenni. Beleütköztem a bámész pasasba. - Bocs - mondtam. - Ma valahogy Braille-ben ébredtem. - Próbálja látóra mosni a szemét, agyát - tanácsolta. De ne a fürdőszobában, mert ott szeretnék tenni-venni. Fönn is van egy mosakvóhely. Bár a padlásteret egyelőre nem használom. - Tőlem az esővizes hordóban is megmártózhat. Maga bodyzik? Térdig lecibáltam az alvótrikót. - Nem bodyzok. Csak mániákus mozgáskényszerem van. - De mit mozgat? Százötven kilós súlyzókat? - Mi van? Nem látott még sovány nőt? - Soványat most sem látok. A tetőtérbe vezető lépcsőhöz navigáltam magam. Szárnysurrogást hallottam. A bohóka madarat - miként
minden egyebet - vizuálisan alig észleltem. Megéreztem a landoló beó körmeit a vállamon. Clochard megingott, s hogy ne szédüljön le rólam, csőrével a hajamba kapaszkodott. Miután megvetette rajtam a lábait, elismételte az iménti kopogtatást, majd ki az? ki az? kérdezgette, míg felvonszoltam testünket a csigalépcsőn. - Symour. Így hívják a pasast. - feleltem. - Nem muszáj megjegyezned a nevét, csak kivételesen jött ide. - Fabio! - üvöltötte. - Fabio! Cyprus! 34 - Fogd már be! - morrantam. - Ezeket a neveket nyugodtan elfelejtheted. - Fabio - szólott halkabban. A fülembe kotort, hátha mégis, kivételesen, ezúttal lel benne valami bogarat. - Zuhanyozni fogok. Jobban teszed, ha leszállsz. rólam. Clochard nem mozdult. Érte nyúltam, hogy levegyem a vállamról. Azonnal átszökkent a mutatóujjamra, és szoro-. san köré fonta hosszú karmú lábujjait. Fekete tollai szivárványosan ragyogtak, a tarkóját ékítő rtapraforgósárga lebernyegféleség virított, akár egy lezserül hátravetett kapucni. Féloldalasan nézett rám tündöklő szemével, majd csőrét a számhoz csippentve csókokat cuppantott. - Keress magadnak elfoglaltságot - pöszítettem az aranyszín csőrcsipeszbe fogott alsóajkammal. - És tartsd szem előtt a higiéniát. Fogadjunk, hogy az előbb még kukacok közt turkáltál. Körülnéztem a csupasz falú fürdőszobában. Az egyik sarokban csempével teli kartondobozok tornyosultak, a másikban takarítócucc foglalta a helyet, á nevetségesen kicsiny ülőkádban befőttesüvegek sorakoztak, festékes ecsetek áztak bennük. A zuhanykabin körül az előző tulajtól örökölt, eleddig még el nem távolított delfinmintás műanyag függöny lógott. Mögötte a madárnak szánt lisztkukacok hízóztak tenyészedényükben. Hozzáférhetővé tettem á zuhanyfülkét, levettem a pólót, és nem volt hová letenni, mert mikrobiológiai szempontból egyetlen felület sem felelt meg e célnak. Ráébredtem, hogy se szappant, se törülközőt nem hoztam magammal. Fél percig flörtöltem az ülőkádban parkoló, festés előtti falmosásra használatos, ocsmány színű kenőszappannal. Végül mégis visszaöltöttem a hálócuccot, és letrappoltam a feledett kellékekért. Clochard nem tartott velem, mivel azon fáradozott, hogy berágja magát a kukacosdobozba. 35 Yarn a fürdőszobában fényképezgetett. Elsurrantam mögötte, kinyitottam az ággyal szembeni fal mögött rejtező gardrób ajtaját. A kamrányi helyiség újdonat életem legfőbb becsének számított. Eszmélődő korom óta vágytam saját, különbejáratú ruhaszobára. Hálótermem harmadát áldoztam fel
annak érdekében, hogy megvalósíttassam ezen álmot. Képlékenyen változó tervezési ötleteimmel tébolyulatba kergettem a polcok, akasztók, cipőtartó fiókok megalkotásán fáradozó idős asztalosmestert. Háromszor bicikliztem körbe a gigászi várost, mire megleltem a padló borítására f megfelelőnek érzett, tulipánrózsaszín szőnyeget, a falak bevonására méltónak tartott, érett barack színű, ám mégis pasztellesen finom árnyalatú tapétát: Midőn a csodamű elkészült, ünnepélyesen sört bontottam, és órákig rendezgettem kevésnyi holmimat, mire olyan érzés hatott át, hogy immár nem látszik szánalmasan " üresnek a sztároltabb primadonnák toalettjeinek befogadására méretezett helyiség. Külön fiókba helyeztem fehérneműimet, polcra hajtogattam bodyjaimat, vállfára akasztottam a tulajdonomat képező két farmeringet, két pulóvert és ugyanennyi mellényt. Molyokat megfutamító zsákban függesztettem rúdra az egyetlen flancos kosztümöt. Annak szüksége is volt erre, ugyanis megléte óta egyetlen ízben viseltem, azon nap, amikor a rettegett hírben álló főzsaru irodájának ajtaján libbentem be, a Yardnál betöltendő állás megszerzésének ügyében. Izgatottságomban alig álltam a lábamon, kapkodtam, hebegtem, kilöttyintettem a kávét, levertem a kiskanalat, és midőn mindketten lehajoltunk érte, összekoccantottuk a fejünket, azután a papirvágó kés lapjával lohasztottam a nyolc napon túl gyógyulónak ígérkező dudort a rendőrfőnök homlokán, megsemmisültség-tudattól áthatottan, efölötti idegességemben hibát hibára kupacolva, mígnem a zárkózott vonású arc felengedett valamelyest, már-már a mosolyig, és igaz elképedésemre elhangzott a vágyott mondat: munkálkodhatok a testület kebeléberí. Álmaim takarosan rendben tartott ruhaszobájában penetráns felfordulás fogadott. Az illetéktelen látogató széthajigálta három pár cipőmet, letörte egyetlen gálatopánom tűsarkát, felforgatta bugyijaimat, miszlikbe vagdosta a molyzsákot, összehasogatta a gyönyörűséges tapétát. - Megölöm! - hörrentem. Yarn mögöttem termett. Vállam fölött nézett a meggyalázott helyiségbe. - Hívjuk a zsarukat! - sóhajtotta. - Megölöm! - nyikkantam. - A tíz főbűn együttesen is csak botlás ehhez képest! Aki ezt művelte, az nem érdemli az életet, az Édest! A tapétám! A stafírungom! A Hamucipő-kém! Az álmaim! A rohadt életbe! - Navia - Symour megfogta a vállamat, szelíden maga felé fordított. Figyelme arra is kiterjedt, hogy ne hajoljon le hozzám, anélkül is eléggé bőszültnek látszottam. - Bízza a zsarukra! Idejönnek, ujjlenyomatot keresnek, kikérdezik a
szomszédokat, kielemeztetik a váladékot... - Müt? - A lepedőjén. - A lepedőmön? Mit képzel ez a szemét?! - Nem is sejti, ki lehet? - Ha sejteném, már leütöttem volna magát, hogy elszedjem a stukkerét, és szélsebesen felé tartanék, és nem is bringán, hanem autón száguldanék hozzá, hogy mihamarabb golyót eresszek a disznóba! -Nem beszél komolyan. Próbáljon lehiggadni, és... Félresodortam a vállamra helyezett kezét. 36 37 i - Egész életemben erre a házra vágytam, erre a függetlenségre! Ezért igáztam mostanáig! Mit ért maga ebből a gondtalanságával? A puccos kocsijával, köztisztelt személyének fontosságával, a háborítatlan függetlenségével? Itt a legtöbb cuccnak, szögnek, tapétacsiknak, tiszta felületnek az a becse, hogy a saját két kezemmel hoztam létre, vertem be, sikáltam, vakartam! Beszéltem hozzá, összenőttem vele! Ez az én intim terem! Itt rajtam kívül senkinek nincs keresnivalója, nem tűrök újabb terrort! - Pedig ez terror, a lehető legocsmányabb fajtából - tüzelt Yarn. Felsóhajtottam. Előhúztam egy tisztának remélt törülközőt, a vállamra dobtam, emlékeztettem magam a szappanra, azután megálltam a pasas előtt. - Jól van. Lehiggadtam. Most megfürdöm, azután kitakarítok, eltüntetem a nyomokat, és kitúrom a fejemből az egészet. Lezárom, elfelejtem. Ném ölöm meg a pasast. Maga is törölje az esetet. Nagyon köszönöm, hogy velem érzett. Holnap találkozunk. Megcsináljuk a tesztet, részt veszek az akcióikban, és még csak szóba sem hozzuk többé a történteket. Oké? - Maga is tudja, mennyire nem oké. - Oké! Oké! - rikkantotta a padlástérből érkező Clochard, fejmagasan megkerült bennünket, közben lehúzta a vécét, azután elsurrant az ülőfája iránt. - Elbűvölő varjú - nézett utána Yarn. - Hiába akarja elfelejteni a fickót, a jelek szerint ő túlzottan is észben tartja a maga létezését. Délelőtt rájöttem, miért éreztem magát ismerősnek. - Ismerősnek érzett? - Igen, pedig korábban sosem találkoztunk. A tévében láttam magát. - Engem? - hökkentem. - Én soha... Ó, ne! Steven Fuchsra gondol? A szobormászóra? 38 - Milliók láthatták a híradóban, amint maga lerimánkodta az ipsét a Sas emlékműről. Következésképpen millióan szóba jöhetnek, mint idülten aberrált titkos imádói,
nem beszélve magáról Fuchsról. - Fuchs kizárt. Nem ilyen jellegű a betegsége. - Az átkozott életbe! - csattant fel. - Egyedül akar rájönni, ki művelte ezt?! Mert olyan rohadt okos pszichológiából?! - Miért rágja magát emiatt? Huszonnégy órája sem ismerjük egymást. Köszönöm a védőszárnyait. Megcsörrent a telefon. Összerezzentem. Azután az ágy mellé léptem, felemeltem a kagylót a villáról Ügyeltem, nehogy a felhajtott takaró alól elővillanó, lucsokfoltos lepedőrészletre pillantsak. - Igen? - leheltem. A vonal túlsó végén csönd volt. Súlyos, rideg némaság, melyet csupán egy-egy percenés, röpke sistergés tört meg olykor. - Áh! - szóltam. - Üdvözlöm. Megkaptam a névjegyét. Valamennyit. Ne áltassa magát: szerzék másik pisztolyt. Ha még egyszer előveszik a lakásdúló hajlamai, élni fogok önvédelmi jogommal. A vonal érdesen, zihálósan kuncogött. Bekapcsoltam az W enetrögzítőt. - Majd nem fog kacarászni, ha tolószékbe juttatom! morrantam, a kelleténél hangosabban, hogy elnyomjam a gépi kattanást. - Megtérítem a károdat - felelte a pasas vontatottan, tompa, zöngés hangon, maréknyi zsebkendő vagy vattakupac mögül. - jegyezd meg: senkié nem lehetsz, mert az enyém vagy, csakis az enyém! Őrizd meg a szerelmemet, ne tudd meg, hogyan gyűlölök! - Nem beszélhetnénk erről személyesen? Sokkal könnyeb39 ben tisztázhatnánk a kérdést, ha látnánk egymást. Találkozhatnánk? Ismeri a ruhatáramat. Mit vegyek fel a randira? - Mindig szem előtt vagy. Bármit teszel, tudok róla. Viseld jól magad. Okos kislány. Ne lármázd össze a kopókat. Megharagítanál. Nem akarok férfit látni a közeledben! Értetted? Csak az enyém vagy! - Kié?! - kérdeztem. Izmaim megzselésedtek a heveny dühtől. Betapasztottam a kagylót, csupán néhány pillanatra, amíg egy hatalmasat sikítottam, azután a legbarátságosabb hangomon mesmeg érdeklődtem: - Kié? - Az enyém - felelte, bontva a vonalat. - Ez hülye! - nyögtem, lecsapva a kagylót. - Színtiszta, kommunikációképtelen hülye! A furcsa képet vágó Yarnra néztem, majd kihívóan ráförmedtem: - Azért néz így, mert semmi pszichológusszerűt nem talál bennem? Mert lehülyéztem ezt a hülyét? Én most, a szabadidőmben, itthon Navia Cameron vagyok, és nem hangyaleső!
- Meghallgathatnám a szalagot? - Miért pátyolgat? Tessék! Már megint egy pasas, aki engem akar pátyolgatni! Felébresztettem az apai érzéseit? Vagy a magában szunnyadó szimatzsarut? Hallgassa meg a szalagot! Használhatom a fürdőszobámat? Felfrissülhetnék végre? Azután kér egy kávét? És nem beszélünk többé egy szót sem a kreténről?! Yarn mély lélegzetet vett. Leintettem. - Szó sem lehet róla! Az én vonalamra nem száll rá a rendőrség! A hívásaim egy százalékát sem teszi ki az idült pasas! Barátnőim vannak, velük válogatatlan szókincset használok! Gyakran szóba kerül köztünk a szex is: alaposan, részletesen. A vízszerelő is telefonon fogja tudatni velem, mikor bírna időt szakítani a mosógép kifolyócsövének falba süllyesztésére, mert mégiscsak snassz, hogy a kádba ömlik a forró szennylé, pláne, ha én is ott ázdogálok. Az ablakzár-pöpecesítő tagot is ide kell csődítenem. Az lesz a vége, hogy elaknásíttatom a ház környékét! - A rohadt életbe! - rikkantotta Clochard az ajtó tetejére lebbenve. - Ne égess! Yarn zsebre vágta a kezét. Leplezetlenül mustrált. Elvigyorodott. - Menjen fürdeni. Kezdem élvezni magát. Még az is felötlött bennem, hogy megértsem az idültjét, akárki is az. Nem hiszem el, hogy nem súlyzózott. A biciklizéstől nem lehet ennyire izmos. - Szóval úgy festek, mint egy női súlyemelő? Majd szálkásítok, jó!? Azért nem árt, ha megtudja: nagyon mélyen a szívembe gázolt. Piszkosul dolgozom az énképemen. Na, most ezt rombolta halomba. - Az izmosság nem fér az énképébe? - Nem. Inkább az a megjegyzés illett volna bele, miszerint balett-táncos alakom van. - Tudomásom szerint a balerinák is izmosak. Különben nem bírnák a spiccet, miegymást. - Jól van, most már kenegetheti - legyintettem. Útnak indultam a pazarabbik fürdőszobám felé. Az ajtónál megtorpantam. - Lemoshatom a tükröt? Yarn vállat vont. Immár másképp vigyorgott. -Úgyis újraírja - dörmögte. - Hű, mennyire herótom van a pasasoktól! - borzadoztam. - Teljesen frigidek a lelki finomságokra! 40 41 Törölközés közben hallottam a fényképezőgép kattanásait. Azután a bejárati ajtó nyílt-csukódott. Vajon Yarn lépett olajra, vagy a madár szórakozik? Amikor üdén kiperdültem a fürdőszobából, pályaudvarnyi ágyam közepében térdelvén kaptam a pasast. Éppen a
bal kezében tartott bűnjelzacskóba kapirgálta a bézs alapon zöld mackómintával ékes lepedőn rondálló genyőcét. A kedvenc kávéskanalammal. - Kölcsönadja a stukkerét? - kérdeztem. - Mit akar vele? - firtatta, fel sem pillantva. Tovább vájkált a szennyesernben. - Szíven lőni magát. Azt a kanalat egy régiségboltban túrtam elő egy fenekeden ládából. Olyan régen ott hevert, hogy egészen megfeketedett. Itthon aztán egy óráig súroltam, sikáltam, mire visszanyerte ezüstszínét és előjöttek cizellái. A kanál nyelén folyondárkacsok között leskelő boszorkány látható, egyik vállán bagollyal, a másikon macskával, bikacsökszerű orrán bibirccsel. A kanál öblébe a banya portréját vésték. Megbecstelenített egy műkincset! Letette a zacskót, a hóna alá nyúlt, és az ágy szélére hajitotta fegyverét. Lezárta a staniclit, majd két ujja közé fogta a kanálnyelet, akárha egy cigarettaszálat, és lekecmergett a lágyan hintálló nyoszolyáról. Látván, hogy nem kaptam a stukkerért, felvont szemöldökkel rám pillantott. - Mégsem leszek szíven lőve? Felém nyújtotta a műkincset. - Hozza rendbe. Ne undorkodjon. Közelebbről nézvést úgy fest, hogy az idültje csak hígított kávétejszínt kent a lepedőjére. - Megkóstolta? - Majd a laboros. Úgy fest, a pasijának van annyi esze, hogy ne hagyja szét a DNS-eit, ám valamiképpen muszáj volt szimbolizálnia, milyen természetű a maga iránti vonzalma. - Ügy találja? - kérdeztem élesen. - Miután tegnap elvittük itthonról, az eladdig csupán kukkoló fickó könnyedén kinyitotta az ablakot. Legközelebb ne feledkezzék meg a reteszről. - Nem volt bereteszelve? - kétkedtem. - Nem. Semminő erőszakra valló nyom nincs. Mindössze fel kellett emelni a táblát. Ezek a nyaktiló ablakok rég kimentek a divatból. - Nem mentek ki. Szeretem őket. - Szeresse, de retesszel. A pasi bejött, körbejárta a szobát, benézett a fürdőbe, a gardróbba. Gondőlöm, teleszívta magát a női illatokkal, tevőleg elképzelgett azon, mit művelhetnének ketten az ágyban: ehhez valószínűleg gumit húzott, nehogy ellene fordítható bizonyítékot hagyjon itt. Azután a konyhából hozott kávétejszínt, és nagy műgonddal elhelyezte üzenetét a lepedőn. Rádobta a paplant, és elnyúlt a tetején. Egy ideig el volt telve a történtekkel, ejtőkézett, miként egy valódi szeretkezés után. Egyszerre csak feltisztult az agya, és rádöbbent: mindez csupán a képzelet játéka volt, a valóságban maga távol jár, és valami-
lyen okból egyébként is elérhetetlen az ő számára. Ekkor bedühödött, és dúlni kezdett. Yarn elhallgatott. Hosszan fürkészte az arcomat. Én az övét. - Ismer valakit, akiről ezt feltételezni képes? - kérdezte. - Maga ismer valakit ennyire mélyen, ösztönéletig? - Nekem nem is kell ennyire megismernem senkit: nekem nem ez a munkám! És ha még tűri a témát, hadd mondjam 42 43 el: szerintem épeszű szerelmes férfi nem művel ilyesmit. Akkor sem, ha megvész a nőért, ha őbigesége százszor is kirúgta, de akkor sem, ha egyáltalán szóba se állt vele. - Maga az az épeszű szerelmes férfi? - Úgy véli, hogy csakis a saját nevemben nyilatkozhatok. Akar velem kijönni az utcára, körkérdést intézni a járó-kelő polgárokhoz? Egyetlen pasas sem fogja állítani, hogy ő igenis ekként szokott cselekedni, ha vágyik egy nőre. Nincs olyan szenvedély, nincs az a nő, ami-aki ennyire megháboríthat egy egészséges elmét! - Volt már szerelmes? - Néhányszor. - És a szerelme sosem fortyant gyűlöletté? - Nem. Akkor sem, ha ronda sebet ejtettek a hiúságomon. - Gratulálok. - Szintén gratulálhatok? - kérdezte. A pasas penge elmeélt kapott a véralkoholista elektől. Éjjel még arra a feltevésre hajlottam, hogy a köztünk lévő hierarchia-viszony teszi fölényét. A hajlékomban egyenrangúnak számítottunk, ő mégis játszva felülkerekedett az általam támasztott nehézségeken. Egyszóval morzsányit sem volt hülye. Felfedezésem valamiért kissé elszomorított. Hallgatásom hosszúra nyúlt. Yarn vállat vont. - Akkor nem gratulálok - mondta. - Nem akar felöltözni? - Mibe? Van valamilyen hozzányúlatlan holmim? -Tőlem törülközőben is maradhat, ám ez esetben mindkét kezét leköti, hogy a leplét tartogassa. Képes arra, hogy a fogaival kezelje a kávéfőzőt? - Miért, maga nem tud bánni vele? -Az ágyában már otthonosan mozgok, a konyhájában még nem. - Ne terjessze! - Nem hiszem, hogy sokáig titkolhatjuk - mondta, meglebbentve a kezében tartott bűnjelzacskót. Amúgy még az összebűnjelezett kiskanalat is az ujjai közt tartogatta. A homlokomra csaptam. - Ha az idült nem járt a szárítóban, akkor szalonképessé válhatok! Komplett öltözetet leltem a háborítatlannak tetsző pin-
cehelyiségben ácsorgó X-lábú fregolin. Madzagbugyiba bújtam, felráncigáltam a mosástól két számmal megkisebbedett, keményre, ropogósra száradt farmernadrágot, kurta derekú pólót húztam. Mire végeztem - ámulat! - elkészült a kávé. Ezüstkanálkám fertőtlenítőlében úszkált, a lepedőmről származó lucskot tartalmazó tasak eltűnt szem elől. Clochard a konyhában foglalatoskodó pasas körül szökdécselt. Viselkedéséből arra következtettem, hogy hamarosan komolyabb offenzívát indít ismeretségük elmélyítése érdekében. - Ne kezdjen hadonászni, ha a beó a vállára szállna - figyelmeztettem Yarnt. Leöblítettem és kéttészeltem néhány narancsot, majd levüket ontottam a gyümölcsprésben. Poharakba töltöttem az édes illatú, sűrű nedvet, azután kicsészéztem a kávét, és ülőhellyel kínáltam a pult szélének támaszkodó pasast. Clochard úgy döntött, inkább az én vállamat részesíti előnyben. Karmait valósággal a kulcscsontomra hurkolva, fájdalmas szisszenéseimtől mit sem zavartatva, kíváncsian bámulta a pasast. - Fabio! Cyprus! - fuvolázta a fülembe. - Elkötöm a csőrödet! - intettem. - Navia, te lafanc! - felelte. 44 45 Előrenyújtózott, és a szám felé közelített kávéscsészébe öblítette, majd a nyakamba rázta a csőrét. Attól tartottam, e horror láttán Yarn undorkodni kezd, mint már annyian, az imént emlegetetteket is beleértve. - Meddő? - kérdezte a pasas. - Kicsoda? - Maga. A legtöbb nő gyereket tart. Vagy kutyát, macskát. - Nincs gyerekem. Előbb nekem is fel kéne nőnöm. - Mikorra tervezi? - Hogy nagykorúnak nyilvánítsam magam? Majd úgy negyventájt. Talán. Ezzel társalgásunk leülepedett. Feszely ereszkedett közénk. Esküdni mertem volna, hogy a pasas lélekben már a szerológialaborban jár. Abban a pillanatban tette le az üres csészét, és kezdett felszökkenni, melyben a madár úgy határozott, felcseréli a vállamat az övére. A hebrencs beónak nem jutott ideje a pályakorrekcióra. Yarn mellkasának ütközött, onnan az asztalra szédült, egyensúly-keresgélés közben felborította a kancsót, és a tejszín a felemelkedésében meggátolt pasas ölébe áradt. - Elnézést - sóhajtottam.
A tocsogó mosogatószivacsot felkapva a foltra vetettem magam. Yarn kigörbült az asztal mögül. Levesfőző szándékkal meredt a csészék között parádézó madárra, az pedig csalafintán szapora szárnysurrogást hallatott, hogy elhitesse velünk: ő már odébb is állt körünkből, már ott sincs. -A legvásottabb kölyökkel is könnyebb dolga lenne morrant a tejszínkárosult. Ádázul dörgöltem a farmerja frontális részén esett po46 csékságot, lázasan remélve: nem veszi észre, hogy a szivacsból előmerészkedett, negyedliternyi lütyő is tetézi pechjét. Reményeim menten elsorvadtak, amint észrevettem az arcvonásaira kiülő döbbenetet, midőn a hűlt lucsok a vásznat átitatva utat talált a bőréhez, ráadásul a legszenzitívebb szférájában. Nem bírtam látni elkeseredettségét. Az asztal felé fordulva korholó szavakat intéztem a kávéskanállal vacakoló madárhoz. Nem sokáig bírtam szigorral, önfeledt bohóckodása megnevettetett. Közben gépiesen csuszatoltam a foltot. Egyszerre csak arra lettem figyelmes, hogy a semmit dörgölöm. Visszafordultam. Yarn ugyanott állt, ahol eddig, immár azonban erősen homorított. Észlelvén, hogy figyelmem visszatért hozzá, elvette tőlem a szivacsot, a mosogatóhoz lépett, és önkezűleg folytatta a tisztálkodást. - Gyakoriak errefelé az ilyen balesetek? - kérdezte fojtott hangon. - Sajnálom. Nem mehet el vizes nadrágban. Hozom a hajszárítót. - Nem a hajam vizes. - Még nem szakosodtam: csak hajszárítóm van. - Hagyja a fenébe. Ha szembejönnék magával az utcán, ugye, ezt gondolná: na, ez a csóri pasas sem képes tartani a vizeletét!? - Igen, de a hajszárító... - Köszönöm, lemondok róla. - Akkor maradjon ebédre. Mire jóllákik, megszárad a nadrágja. Ledobta a szivacsot. Kihúzta magát. 47 - Mi nem fogunk együtt étkezni. Vegetáriánus vagyok közölte. Clochard-ra pillantott. - Szerencsédre. - Nem hiszem el! Egy vegetáriánus kommandós?! Lehetetlen! Ekkor újabb hideg nedvességhullám érhette Yarn bőrét, mert felakadt szemmel lassan visszahomorodott. Azután
két ujjal elcsippentette magától a nadrág elejét, és tüntetőleg megrázta az egyik lábát. - Viszlát - sóhajtott. - Ha most elmegy, tényleg azt fogja hinni az utcai nép, hogy hólyagbaleset érte. - Viszlát - felelte, s elporzott. Áthúztam az ágyneműt, lesúroltam a tükröt, rendet raktam a gardróbban, restauráltam a tapétát. Mindvégig fennhangon méltatlankodtam és dühöngtem, olykor rusztikusan ízes szavakkal, máskor bluesos hangvételű dalba fogalmaztam sértettségemet. Végül a mosógépbe hajigáltam beszennyezettnek érzett ruhaféléimet, kis töprengés után az ágyhuzatot is oda gyömöszöltem - és nem a szemétbe. Mivel mindezenközben szemernyit sem csillapultam, újfent átrendeztem a nappalit: A kanapétologatástól sajgó derékkal a garázsba rohantam, kivezettem a bringát, nyergébe pattantam, és világgá mentem egy órácskára. A visszaút vége tájt még mindig zümmögött bennem a harag. Annál is inkább, mert tudomásul kellett vennem, hogy a takarítással egyáltalán nem vetettem véget semminek. 48 Vad berzenkedésem ellenére be kellett látnom: a piszkos történet folytatódni fog. Ez csak a kezdet volt. Eszembe ötlött Yarn kérdése: Ismer valakit, akiről ezt feltételezni képes? Tudtam, előbb-utóbb édes intimen le kell ülnöm magammal, hogy elmeditáljak a válaszon. Viszont azzal is tisztában voltam, hogy addig tapodtat sem jutok előrébb, amíg az eseményeket zsigeri szinten fel nem dolgoztam. A Skorpió-jegyűek átka ült rajtam. Ha bárminemű atrocitás ért, legelőször az indulataim kerekedtek felül, s csak a dühroham csillapultával bírtam tiszta fejjel gondolkodni. Állhatatosan küzdöttem a zsigeriség ellen. Mostig elért eredményeim ígéretesek. Mai napság nem ütöm le azonnal a velem gizdáskodót, miként serdülő koromban tettem; az alpári hangnemet sem veszem át, ahogy hamvas hölgyként cselekedtem. Mostanában visszavonulok a bennem gerjesztett csúf haragokkal, és csupán akkor reagálok a sérelemre, ha már objektíven látom a történteket. Ebben a megvilágításban többnyire rájövök: egyáltalán nem érdemes foglalkozni a dologgal, annak piti-kategóriás volta miatt. Csakhogy a mosti gizda nem fér a piti-skatulyába. Jóllehet, mind ez idáig megpróbáltam félvállról venni az idültet, a legfrissebb jelek szerint változtatnom kell a hozzáállásomon. Ha élni óhajtok.
Elkarikáztam a hajlékom előtt, majd megkerültem a háztömböt. Néhányszor. Ugyanis óvatlanul újfent felheccöltem magam a meglehetőst banális kérdéssel: miért éppen velem kell ennek történnie?! 49 Miért az alantas fenyegetéssel kényszerülök bíbelni, és éppen most? Amikor valahára visszaszerzett szabadságomban pancsikolhatnék? És esetleg privát kutatásba is mélyedhetnék azt illetően, vajon valóban oly intenzív-e egy bizonyos pasasember szexuális vonzereje, miként azt érzékelni vélem? Miközben természetesen a Yardon vállalt munkámat is végezném, és az akciózsaruk agresszivitásának mértékével foglalkozó disszertáción is dolgozhatnék? Igen: Momentán a következőkön kéne töprengenem: - holnap milyenre alakítsam a lakófészek enteriőrjét? -nem túl korai-é máris újabb pasas szexuális vonzerejétől elcsábíttatni? - kit érdekel az akciózsaruk agresszivitásának mértéke?! Ehhez képest szöszölhetek az aberrálton. Ráadás gyanánt mindenekelőtt azt a lehetőséget kéne kicsuknom, hogy az illetőt esetleg ismerem, ne adja Isten: közelről. Anyám, borogass! A bringát a garázsba lökve a hajlékba száguldottam, az összes lehető módon bezártam az ajtót, vastagon befüggönyöztem az ablakokat, ellenőriztem, hogy a reteszek hermetikusan zárnak-e, és bár megbízhatónak mutatkoztak, önmagam megnyugtatása végett a kezem ügyébe készítettem a fejszét. Am mert újdonat háztulajdonosként ki sem látszottam a tennivalókból, és a tevés-vevés folytonos helyváltoztatást igényelt és eredményezett, a konyhaasztalra fektetett body guard eszközről egyre kevésbé hittem, hogy támadás esetén megoltalmazhatna. Időközben besötétedett, ettől az épület furcsa neszei megébredtek, és az idegeimet tupírozgatták. Kézbe kaptam a fejszét, arcom magasába emeltem, és beszédet intéztem hozzá. - Én, Navia Cameron, e várkastély úrnője, az emberi faj egyedeinek kiismerésére felkent tudomány egyik képviselője, a doktori cím várományosa, a madárbűvölés nagymestere, a kerékpározás koronázatlan királynője, ezennel személyi testőri rangra emellek téged, fejsze! Neved ezentúl legyen Bárd, mi több: Body Bárd. Ámen. A lovaggá ütöttet a nadrágom derekába tűztem, és valamelyest megkönnyült szívvel nekiálltam vacsorát készíteni. Megint eszembe jutott Yarn. Még hogy vegetáriánus! Láttam már néhány transzparens vegát; némelyük örökké könyvet írt a spenótevés szépségeiről, ám ha az ember
kopogtatás nélkül nyitotta rájuk az ajtót, majdnem megfúltak abbéli igyekezetükben, hogy egyetlen harapással eltüntessék a tányérjukról lelógó, közepesen véres, de maximálisan kompromittáló marhaszeletet. E mindenirányú túlfogyasztásba hajszoló korunkban oly divatos a vegasággal kérkedni, mint a balladai időkben a szüzességgel. Észleleteim szerint kétféle vegetáriánus létezik: a húsnemevő vegetáriánus és a húsevő vegetáriánus. Viszont, ha az ember nem terjeszt magáról effélét, egyszerűen csak nem eszik állatot, folyton úgy jár, mint a balkezesek. Látván, hogy egy illető bal kézzel ír, lépten-nyomon megkérdezik tőle: nahát, te tialkezes vagy? Holott szemmel láthatóan balkezes, hiszen bal kézzel ír. Ha környezetédnek szemet szúr, hogy étkezés címén mindig zöldféléket szedsz a tányérodra, számíthatsz érdeklődésükre: nini, te vega vagy? Ezt az óriási szellemi teljesítményt legfeljebb anyámé képes felülmúlni, aki szerettei hazaérkeztét látván feszt firtatja: megjöttél? E ponton rádöbbentem, hogy gondolatmenetemnek semmi köze a megoldandó problémához. Minthogy eltökéltem az aberrált leleplezését, elsőül az általam ismert pasasokon kéne tűnődöznöm, hogy kizárhassam őket a gyanúsként szóba jöhető személyek közül. 50 51 Hát éppen ez az. Tálcára tettem fejedelmi vacsorámat, és a nappaliba vonultam. Kényelembe helyezkedtem a kanapén. A paradicsomkarikákkal díszített fűszervajas pirítósba haraptam. Szóval az ismerős pasasok. Üldözhet-e valamelyikük? Hol is kezdjem? Talán a legelején. Ez a történet bizony hosszú lesz. Ekkor kopogtak az ablakon. Az ülőfáján szunyókáló Clochard ki se húzta csőrét a szárnya alól, csupán a szemhéja pattant fel. A háttollaiba motyogta: - Ki az? Ki az? Pontosan ezt kérdeztem én is. Mire a mondat végére értem, markomban tartottam a fejsze nyelét. Azután füleltem. Hosszan. Válasz nem érkezett. A vakra függönyözött ablakhoz lopakodtam, oldalvást megközelítve azt. Ez alkalommal a bejárati ajtón kopogtattak. - Francba! - dünnyögte Clochard, fejének felemelésével sem fáradva. Mindazon által kinyitotta az ajtót, mákomra csak han lag, Ibuz ón lecsuszatolta cipője talpát a lábtörlőn, kettőt cuppantott, és aludt tovább.
- Ki az? - rebegtem, immár az előszoba falára simultan, két kézre ragadva a baltát. 52 Nem méltattak feleletre. Briliáns ötletem támadt. - Hé, Néró! - kiáltottam. Clochard rellexből kettőt vakkantott álmában. Füttyentettem. A henye madár nem mukkant többet. Húzta a lóbőrt. Elismertem, hogy ez nem jött be. Azután a misztikus illető megkocogtatta a hálószoba ablakát. Odarohantam. Az éjjeliszekrényen állongó telefonra vetődtem. A zsarukat tárcsáztam. A vonal foglaltat jelzett. Ezzel mit sem törődve fennhangon lebonyolítottam a beszélgetést, és harsogva megköszöntem, hogy rögtön itt lesznek. És ekkor megzörrent, majd mind sűrűbben megcsörrent a fürdőszoba ablaka, mintha kavicsokkal hajigálnák az üveget. Újra tárcsáztam a Yardot. A vonalvégen megest más baját sztárolták. Immár a térdeim is kocsonyáztak. Felhívtam Yarnt. A pasas a harmadik csöngetésre jelentkezett. Hallgatta fogvacogásomat, próbálta kivenni dadogásom értelmét, végül sóhajtva közölte: máris indul. Lerogytam az ágy szélére, aztán keresztülmásztam rajta, és visszafordultam. Kergén köröztem a hatalmas takarón. Hallgattam a másik helyiség üvegtábláján koppanó kavicsok zaját. Nem mertem lámpát kapcsolni, nem mertem a lakás többi részéből beszüremlő derengésben maradni. Egyik pillanatban arra gondoltam, hogy nekifutok, félrerántom az elsötétítő függönyt, és fellármázom az utcát, azután ar53 ra, hogy mozdulatlanná dermedek, mintha máris me al tam volna. Egyszerre csak az ostromolt fürdőszobában termettem. Azt hittem, Jack Nicholson ront nekem a Ragyogásból, feje fölé lendített fejszével, torz arccal, öklömnyire tágult pupillával, kissé homályosan. En voltam az, a tükörből nézvést. Ijedtemben leálltak az életfunkcióim. Fulladozásomra tértem magamhoz. Mély lélegzetet vettem, és az ablakhoz surrantam. E helyütt nem tartottam pókot. Nem is pókháló ezüstszálazta a fejmagasságom fölött lévő üveget. Hanem hajszálrepedések.
E másodpercben szenvedélyesebben sóvárogtam a isztolyomért, mint férfi után valaha is, holott mostig azt hittem, a szexualitásnál mi sem erősebb. Ha nálam lett volna a stukker, habozás nélkül offenzívába megyek át. Defenzívában maradtam tehát. A baltát meresztgetve vártam, egyszersmind rettegtem a rianásszerű reccsenést melynek kíséretében az üveg betörik majd, és utat enged a befelé kívánkozó idültnek. És tudni véltem, hogy akkor miszlikbe aprítom az illetőt és csak azután hajolok fölé, hogy megnézzem, ki volt az, ha már egyik darabja sem moccan. Ekkor abbamaradt a kavicsdobálás. Idegszálaim meredeztek, akár csupasz kábelvégek. Velőszaggató, iszonyatos tudathasadás esett meg velem: én voltam a félhomályban rettegő nő, eltelve gyilkos szándékkal; és én voltam a ház falán kívül settenkedő alak is. Éreztem leheletének forróságát, verítékező testének sárkányalom bűzét, az ereiben lüktető dühöt, surranó tal ai alatt a fű puhaságát. 54 Tudtam, hogy visszaoson a hálószoba ablakához. Enyém volt a kar, amely felemelt egy követ, és azon ablak felé lendítette. És a fürdőszobában álló énem rémült félájultra, amikor az a kő az üveghez csapódott. Visszaevickéltem az eszméletemre. Ekkor elárasztott skorpióságom. Nem egyszerűen látni véltem: láttam! miként keveredik el meggyszín véremmel belélövellt zöldes mérgem, hogyan tágítja szélesre az aortármat, és azon az egyre szélesülő verőéralagúton én rohantam magammal szemközt, fejem fölé emelt fejszével; tányérnyi pupillával, fogcsattogtatva, a mögöttem áradó elfeketült vértől - az enyémtől - hajszoltan... Csend volt. Ezt futtomban fogtam föl, valamint azt is, hogy fél kézzel rángatom az ajtót, és valósággal kirobbanok a szabadba, és sújtásra lendített fegyverrel a hálószobaablak felé száguldok. Hirtelen megtorpantam. Ha most eltávolodom a bejárattól, a fickó a házba surranhat mögöttem, és... Visszafordultam. Az utcai lámpák fényében derengő kert megtelt rosszindulatú emberszörnyekkel, s bár tudtam, hogy nem azok, csupán növények, abban már nem lehettem biztos, nem lapul-e valamelyik mögött az alak, akit meg kell ölnöm, most!
Hogy nyugtom legyen végre. 55 Ekkor smaragdmetál járgány fékezett a kapu előtt. Yarn pattant ki belőle, és hozzám szaladt. Elvette kezemből a görcsösen szorongatott fejszét, bedobta mögöttem a lakásba, engem is utánapenderített, rám csukta az ajtót, és portyára indult odakinn. Vánszorogva teltek a percek. Bénultan ténferegtem a ketrecnyi előtérben. Pillanatonként elhatároztam, hogy kimegyek, majd maradtam, észbe vésvén: ez a parancs, ha kimondatlanul is. Yarn megtalálja, és galléron ragadja a zaklatót. Kihúzza a bokorból, a fü vagy a föld alól, és mindörökre beteges kedvét szegi. Yarn képes rá! Azután bejött, üres kézzel, még egy gazdátlan fejet sem hozott a hajánál fogva, és kezdte megint a hívjuk a zsarukatozást, és ráförmedtem: - Hol lakik maga? A Holdon? A fél életem elmúlt, mire ideérti Igenis hívtam a zsarukat, ám ők mással beszéltek kétszer is, és aztán maga azt ígérte, máris indul, de órákig tartott, míg megjött! Maradt hajam? - Maradt - mondta szelíden. - Tömérdek haja maradt. Meg se őszült. Feküdjön le. - Dehogy fekszem! Csak nemrég keltem fel. Miért akar folyton fektetni? Korábban aneszteziológus volt? Soha életemben nem voltam ennyire éber. Mindjárt kihabzik a testnyílásaimon az adrenalin. Jézusom! Be se pisiltem? - Még nem, de gyorsan ejtse szerét. Addig keresek valami innivalót. - Alkoholt netán? - nyögtem. -Arra gondoltam - ismerte el. - Nekem? - Magának. - Sörnél alkoholabbat sose iszom. - Szagolni se szeretné? - Mint a nettrotikus spinék a filmekben? - Nem pisilni indult? - És akkor nem kell konyakot innom? - Fűvel nem szolgálhatok. - Nem baj. Ha végeztem a... tudja mivel, előveszem az ópiumpipát. Clochard felpillantott a szárnya alól, elfütyült néhány strófát a Flashdance-ből, elrendezte szárnytollait, borzalmasat ásított egyszervolt férjem hangján, és prolongálta az alvást. A repedtes ablaküvegű fürdőszobában rájöttem, hogy nem szeretek egyedül maradni, egyetlen percre sem. Yarn zsebre vágott kézzel állt a nappali közepén. - Foglaljon helyet - javasoltam. - Tudom, hogy ideges lesz, ha... - Akkor hozzá se kezdjen! - csattantam közbe. - A zsa-
ruk órákig eltotojáznának velem, azután elhúznak, és az idült megint védtelenül talál majd, amikor kedve szottyan visszatérni. - Előbb-utóbb nekem is el kell húznom, és én sem tudom élővarázsolni a fickót. Hívja ide valamelyik pasasát néhány hétre, már ha akad köztük megbízható, csak vigyázzon, nehogy éppen azzal zárkózzon össze, aki ezt a horrort kezdeményezte... Megint a szavába fortyantam. - Épületesek az ötletei! - Akkor fogadjon testőrt! - vont vállat. - Jó. Tud valakit, aki természetbeni juttatásért vállalná az őrzésemet? Ugyanis az anyagi helyzetem enyhén szólva omladékos mostanában. - Elképzelhető, hogy akad valahol olyan fickó, aki lépes 56 57 méznek tekinti az ajánlatát. Még a tolongás sem kizárt. Bár én óvakodnék e megoldástól, mert így esetleg beszerezhet még egy aberrált kérőt. - Úgy körülbelül minek néz engem? Valami vírusnak látszom, aki szenvedélybetegséget terjeszt? Ráadásul önmaga ellen? - Maga szerint a kérője egyszerűen csak szenvedélybeteg? Szerintem hanyatt-homlok elmebeteg. Ha hiszi, ha nem, az lesz a dége, hogy kinyírja magát! - Látja, erre én is rájöttem! Úgy tengődöm itt, mint egy zárdaszűz, ő mégis szükségét érzi, hogy lépten-nyomon felhívogassa a figyelmemet a férfimentes életvitelre. Mi lesz, ha bepasizok? Yarn füttyentett. - Zárdaszűz? A kinézetével? A stílusával? - Mi van a stílusommal? - Semmi különös, legfeljebb annyi, hogy néhány óra leforgása alatt inkább számtalanszor, mint számosszor pirosította ki az arcomat ezzel-azzal. - Egyetlenegyszer - morogtam. - Mindössze egyszer. Amikor kétlettem a harminc centit. Mi van a kinézetemmel? - Inkább ne menjünk bele. - Már megint öldösi az énképemet. -Fogadjon mellé testőrt. - Mi baja velem, Symour? - Csak hogy megkérdezte. Elmondom: felelőtlennek tartom azért, mert nem hívta fel a zsarukat, amikor felfedezte a pisztolya eltüntét és a többi furcsaságot. És ha a végén a saját stukkerével lesz kinyírva?! Még most sem késő, hogy bejelentse, és szert tegyen egy másik fegyverre. Negyedórával ezelőtt még tomahawkot lengetett, mert valaki kocogtatta az ablakait. Hol a rendőrség? Itt nincs. - Hiszen maga is zsaru! - Pontosan tudja, hogy a problémája nem az én zsarusá-
gom műfajába tartozik. Mik a tervei? -Befejezném a vacsorálást. De teljesen elment az étvágyam. - Miért nem akkor ilyen hidegvérű, amikor az idült kagarássza az ablakát? - fortyant fel. - Így hat rám, Symour. A közelében úgy énem magam, mintha relaxálnék. Nyergeljen át a pszichiátriára. Néhány professzor nyugdíjba mehetne ott, ahol maga foglalkozik a betegekkel. -Nagyon kedves, köszönöm. Örülök, hogy segíthettem. Ha legközelebb újra eljön a kérője, hívjon nyugodtan: ez a műfajom. - Vállalná? - kérdeztem. - Mit? - hökkent. - A testőrködést. - Ennyi erővel Kevin Costnert is felkérhetné. Ő is sztárgázsit kérne. - Természetben is fizethetnék, hisz mondtam. A kocsim alig használt. Ha jól emlékszem, Opel Corsa. Oda-vissza játszó magnó, központi zár, ablakemelő, légkondi van benne. A magáé. Színesebben járok bringával. Yarn felsóhajtott. - Magának elment az esze! - Kér egy sört? Ma már úgyse vezet. Vacsorázott? Húsz percen belül meglephetném egy álomi fogással. Evett már avokádókrémes üvegtésztát? Nem hiszem, mert ezt a fogást én találtam fel. Ha húsevő vegetáriánus, tehetek bele néhány lisztkukacot; egyéb húsféle nincs a háznál. Használhatja a fürdőszobát, kap tiszta törülközőt, vetett ágyat. A kedvesét is elhívhatja. Csak akkor kell velem foglalkoznia, ha sikoltozni hall. - Kérek sört - felelte. 58 59 Hátradőlt a kanapén, előhúzta telefonját, és szeretetteljes hangon elfecserészett a hívottal, akit Teresának szólított. Közölte vele, hogy csak reggel megy haza, remek volt az általa készített vacsora, meg is köszönte azt, és szép álmokat kívánt. Kikapcsolt készülékét ledobta az asztalra, rám pillantott, majd az előtte álló pohárba töltött, tetőtől talpig rigor mortiszos habnak tetsző sörre, s nem támadt kedve beleinni, ám eszébe juthatott róla a szépségápolás, mert ujjai hátával tűnődőn megsercegtette borostásodó állát. - Amikor legutóbb magánál jártam, nem így festett a nappalija - mondta. - Délután kissé átforgattam. Nem először. - Most egészen rossz. Lerogytam a fotelba, és körülnéztem. A bambusznád ülőgarnitúra ezúttal nem a helyiség kert felé öblösödő, csupa ablak pontján, hanem a szembeni falat ékesítő kandalló
előtt állt, és valahogy zsúfolt látszatot keltett. Az ablak környéke szánalmasan üresnek tetszett, akkor is, ha Clochard igazán imponáló, mindenféle játszószerekkel, etetőtálakkal és alomtálcával felszerelt, szerfelett komfortos ülőfája a középpontban díszelgett, ezúttal kivételesen a mélyen alvó, de álmában is csinos küllemű madárral együtt. Felhúztam a bal vállamat. - Holnap kipróbálok egy újabb verziót. Úgy hallottam vacsorázott már. Miben tehetnék a kedvére? - Engedje meg, hogy legközelebb én töltsem ki a sört. Csak az ihatóság érdekében. Ma éjjel itt maradok. - Köszönöm. A dolgozószobámban lévő ágyon alhat, ha fakír. 60 - És ha nem? - Akkor felajánlom a saját ágyamat, és én megyek a durva fekhelyre. A hálószobai nyoszolya álomian kényelmes, majd megtapasztalja. Akkoriban készítettek efféléket, amikor az emberek tágasabb házakban éltek, és még nem divatozott a szerelmi motivációjú házasság: vagyon a vagyonnal kötötte frigyét. Az ilyen hitvesi ágyon a házaspár lealhatott egy életet anélkül, hogy érintkezniük kellett volna egymással. A négyméteres közös takaró alatt sem botlottak össze. A kiskanalas régiségkereskedő raktárában leltem fel ezt a csodát is. Nem volt könnyű ideszállíttatni, de a komolyabb nehézséget a házba juttatása jelentette. Viszont ha már úgyis kibontottam a falat, kicserélhettem az eredetileg meglévő fémkeretes ablakokat a maga szerint divatjamúlt, nyaktiló fazonúakra. - Úgy látom, amolyan jóféle, brit birodalmi ízlése van. - Engem elbűvöltté tett a szigetország. Pár hétig egy Doverhez közeli panzióban laktam, a szobám ablakából a tengerre láttam, és szörnyen rosszallottam, hogy az ottaniak azt csatornának nevezik. Éjjelenként az ágyban fekve gyönyörködtem a vízen ringatózó, kivilágított hajókban. Azt hiszem, azért lettem szerelmes a házamba, mert ama panzióra emlékeztet. A válóper nem tett jót az anyagi helyzetemnek. Fabio, az egyszervolt férjem arra játszott, hogy minél megkopaszítottabban kerüljek ki a kötelékből, és ez be is jött neki. A végére a bírónő összes könnyzacskója ki volt sajtolva, az én hibámból kimondott válást követően elnyertem méltó büntetésemet: a közös szerzemény elosztásakor. Az ilyenféle marakodástól felfordul a gyömrom, tehát Fabiónak nem is volt nehéz dolga, nem mentem ölre vele nippekért, stekszért, fazekakért. A kocsit, a bringát és a beót megtarthattam. Kaptam egy közepes összeget, mint a kettőnk által teremtett vagyon engem illető töredékét. Az 61 szűken elég volt ahhoz, hogy megvegyem az itt álló romépületet. Lakást béreltem, és munka után elmentem dol-
gozni egy kocsmába, hajnalban újságot kézbesítettem, satöbbi, és megtanultam relaxálni, hogy minimális alvás mellett is pihent legyek. Gyűlt a lé. Azután megtanultam falat bontani és építeni, vakolni, festeni, csempézni. Csak a legszükségesebbet bíztam szakmászokra, és akkor is együtt hajtottam velük. Három héttel ezelőtt birtokba vettem a házat. Falrengető bulit csaptam a barátnőimmel. Emlékszem, rengeteg sört ittunk, és a végén már bármin vihogni tudtunk, és egyikük, aki egyébként Afrikában belorvoskodik, kitalálta a vérszerződést, és mindnyájan szörnyen belelkesedtünk, és vérszerződtünk, azt kikötve, hogy ha majd kijózanodunk, azért némileg felülbírálhatjuk fogadalmainkat. - Miféléket? - Mindenki testreszabott fogadalmat tett. A bankárné lemondott a szőrméiről és eltökélte: szeretőt fog tartani, lehetőleg latint. A hatgyermekes lelkészné megesküdött: teljes titokban szedni kezdi a fogamzásgátlót, nehogy hitvese meghasonuljon miatta a vallásával. A hóemberré gömbölyödött szakácsnő brutális fogyókúráról döntött, és még azon is elmerengett, milyen tornaszert állítson a lakásába: szobabiciklit, erőpadot vagy lépcsőgépet? Végül elhatározta: szobataxizni fog. - És maga? - Nekem csak banális ötletem támadt, de két barátnőm rögtön csatlakozott: azt fogadván egyesítettük kiontott vérünket, hogy soha többé nem dugjuk járomba a fejünket, szerelemről hallani sem akarunk, pasast látni sem bírunk. Pár nap múlva körbehívogattuk egymást, és kiegyeztünk apróbb engedményekben. - Mint például? 62 - Én például az egyik napon áthatóan megbámultam egy férfit. Tudja, némely nőnek oly ritkán adatik még, hogy kiszúrhasson az embermasszából egy jelentékeny pasit, akit aztán precízen meg kelljen néznie, a cipője orrától a feje tetején lévő forgóig, és e szemlélődés végén azt érezhesse: tényleg lehet valami a legendában, miszerint igenis léteznek még e bolygón szívdobogtató pacákok, akik láttán feléled bennünk a nő. Ijesztően magas az érzéki ingerküszöböm. Egymillió pasas közül legfeljebb kettőt észlelek szexinek. Na, megkaptam a feloldozást: ezt a két példányt, már ha egyáltalán összefutok velük, megnézegethetem. Azóta Claire, aki ebben erősen hasonlít hozzám, újra körtelefonált, és megegyeztünk: közelebbről is szabad megbámulni az ilyen pasast, persze, csak a kuriózum volta miatt. Milliméterre kidolgoztuk a megengedhető közelséget. Nemrég teljesen eltöröltük a pasasfürkészési tilalmat, mint betarthatatlant. De az előző kettő továbbra is érvényben maradt: se szerelem, se iga. Nem mászom az agyára?
- Enyhébben. Akárhonnan nézzük, mégiscsak a lekezelt nemhez tartozom. A sok hab kevésnyi sörré lényegült. Kortyoltam belőle. Ölembe vontam az aberrált játszadozása miatt mellőzött vacsorát, egyelőre csupán barátkozási célzattal: Inkább Yarn arcát néztem. Ezúttal kisimultabbnak láttam vonásait, mint eleddig bármikor; a Clochard-malőr utánihoz képest pedig egyenesen felengedettnek érzékeltem. Ennek ellenére szabadkozni kezdtem. - Félreértett, szó sincs lekezelésről. A mi köreinkben a pasasok imádva vannak! Bár csak a számottevőek. - Millióból kettő - bólintott. Továbbra sem fanyalodott a sörre. - Bár ha minden millióból kikapják ama kettőt, holtukig eltarthat, mire a végére érnek. Ha már itt tartunk: gondolkodott azon, ki lehet a kérője? 63 -Ma este készültem nekiállni. De a kavicsdobálás teljesen kiverte a fejemből. - Most megteheti. Gondolkodhat hangosan is. Egyébként a labor szerint vízzel hígított, eredetileg tízszázalékos kávétejszín volt a lepedőjén. A fotókat megmutattam az ef félék elemzésére szakosodott agyásznak. Szerinte is be kéne vonni a rendőrséget. Feltéve, hogy meg akarja érni a karácsonyt. Talpra szökkentem. Kihúztam egy komódfiókot, elővettem a Corsa papírját és kulcsait. Visszafelé tartva Yarn combjára ejtettem a sztárgázsit. Összetekertem lábaimat a fotelban, és kézbe vettem a tányért. A paradicsomkarikák bágyadozónak tetszettek. - Meg fogom érni - szóltam. Symour a közöttünk álló asztalra dobta a fizetséget, lehajtotta az elerőtlenedett sört, és elfintorodott. - Jó pocsék volt - csettintett. - Nem kell a kocsija. Csak ma éjjel maradok, felebarátságból. - Amiatt aggódik, hogy Teresa nem örülne, ha további éjszakákat töltene nálam? Ha ő egy kicsit ismeri magát, tudnia kell: maga egy kőszikla, a szerelemben is. Lefogadom, hogy Bak az aszcendense. - Mikor dönti el, micsoda igazából? Pszichológus vagy horoszkópa? -A kettő nem zárja ki egymást. Sőt, elmondom, mert maga nem bigott: a csillagnyelv mellett igazából nem is volna szükség a lélektanra. Ez a tudomány nekünk, ebből élőknek létszükséges. Cukorfinomító üzem sem kéne az emberiségnek, ha a cukorfinomításból élők nem adták volna be nekünk, hogy csakis a finomított cukor élvezetes. Nem folytatom a vágóhidakkal, egyebekkel, nem akarván visszaélni azzal, hogy erős idegzetű pacáknak tartom. Ha átjön velem a dologszobába, és elárulja a születési óráját, a számítógép egy perc alatt megadja az aszcendensét. Ha
tényleg Bak, és olyanok a bolygóállásai, mint sejtem, a szeretett Teresa nyugodt lehet. Akkor maga rám se néz, mint férfi. - Gyakorta úgy nézek magára. - Hát persze, az én figyelmemet sem kerülte el, hogy Symour Yarn szemügyre veendő, delejes vonzerejű, érzéki pasas. Az ilyen jeleket azokról is levesszük, akik szerelmi téren nem érdekelnek bennünket. Ezt szeretjük érezni a másneművel kapcsolatban, akkor is, ha csupán felebaráti, vagy üzleti kapcsolatot tartunk. Lelki szerelemre kellő, igaz barátot is eszerint választunk. Szívesebben beszélgetek azzal az újságossal, asztalossal, üzleti gartnerrel, feljebbvalóval, beosztottal vagy egyenrangúval, akit emberi valamilyensége mellett férfinak is érzek: ha érződik az a szikrázás, aminek férfi és nő között létre kell jőnnie ahhoz, hogy örömet leljenek együttlétükben. Ha utánagondol, rá fog jönni, hogy ez magánál is ekként működik. És közben szerelemről, szexről szó sincs.. Ahhoz ugyanis még egy megatonna plusz vibráció kell. Többnyire azokkal kerülünk közömbös vagy esetleg ellenséges kapcsolatba, akiknek a társaságában egyetlen ízben sem tudatosult bennünk, hogy az illető másnemű, de még az se, hogy egyáltalán neme van. Látom, érzékelem a vonzerejét, Symour. Ezért bízom magában, ezért kedvelem máris, és jólesően veszem, hogy magánál is ugyanez működik. - Na jó, drága doktornő, de aztat meg tuggya-e mondani, mi a rossebbért szaggat kutyául a bal vállam? - kérdezte rusztikus akcentussal. Felnevettem. - Kösz! Máskor is szóljon rám nyugodtan, ha tovább visz a nyereg, holott a ló már rég lemaradt. 64 65 - Lenyűgözött, amit a vibrációkról hallottam. De azért azt hiszem, jobban élveztem annak a nőnek a társaságát, aki úgy men gyerekes lenni, hogy közben nem volt infantilis, mint az iménti professzorasszony stílt. - Lefordítsam az élvezett, nő nyelvére, amit mondtam? - Nem mintha túl zöld vagy lila lett volna. De fordítsa le. - Tudom, hogy férfi, és tudom, hogy tudja: nő vagyok. Ettől vagyunk együtt most is. De ettől még nem okvetlenül akarunk lefeküdni egymással. - Biztos benne? Csak akkor feleljen igennel, ha nem érzi hazugságnak. Végtére is, Teresáról van szó. Yarn eléggé vigyorgott. Megfordult a fejemben, hogy Teresa esetleg nem is a szívszerelme, hanem egy kicsattanó intelligenciájú kutya, vagy az alvómedvéje. Előrehajoltam, hogy sört töltsek. Acélos ujjak ragadták meg a csuklómat.
- Inkább csempézzen! Ez nem megy magának. A sör, az egy folyadék. A hab a tortára való. Míg ellesi a technikát, válaszolhat a kérdésre. - Nem. - Ez a válasz? - Ez a válasz: nem. - Jó - bólintott, felállván. Kezembe adta a poharamat. Keressük fel a számítógépet. - Bak - sóhajtottam néhány perccel később, a monitor előtt ülve. - Aha, hát azért lett férfias és kommandós, mert a Mars a horoszkópja első házában áll! Nos: érdekli, milyen Rák-Bak pasas? - Ha eléggé hízelgő - felelte, az íróasztal szélére ereszkedve. Megfontoltan áttekintettem a számítógép által rajzoltakat. 66 Azután bólintottam. - Méghozzá Baknak is mázlista, a fukarosító, morózusító jegyek nélkül. Azért persze meglehetőst blazírt, magánakvaló. Kényes ízlésű, akár egy nemesebb kőszáli kecske, aki csak azért is felszökdécsel a legmagasabb szirt tetejére, mert éppen ott leli azt a két szál füvet, amit olyan jó harapdálni. Vezetésre termett. Céltudatos. Kockázatvállaló, ám nem vakmerő. Precíz, de nem hajtépően, mint például egy Szűz-jegyű bíbelős. - Felnéztem. - Bírja még? - Ha előbb-utóbb magáról is beszélni fogunk, akkor egy darabig még elviselem. - Lépten-nyomon bejön a képbe a ráksága is. Szexi;-céltudatos, zizegős, intuitív, fantáziadús. A maga számára fontos a múlt, az otthon. Nehezen felejt. Óvatos, konlliktuskerülő. Aha! A Mars-befolyástól lehet ilyen a kinézete. Amúgy e csillagjegy fiúszülötteire nem jellemző a kemény külső, a zöm inkább feminin. Érzékeny, kiemelkedően erős érzelmű, és igényli az érzelmi biztonságot. Gondoskodó. Hát ezért szeret apáskodni! Sokat költözködik? - Nem jellemző. De a munkám gyakori helyváltoztatásra kényszerít. Hangszínéből kivettem, hogy nem igazán lebilincselt. Rápillantottam. - Ezt órákig elemezhetném. Eddig csupán néhány általánosságot említettem. Érzékeny a bőre, és nagyon kell vigyáznia az ivarszerveirei - Az ember nagyon vigyázna, aztán jön egy papagáj, és kész a baj. - Beó, nem papagáj. Ínycsiklandó pasas maga, Symour. - Ez most pszichológia, vagy horoszkópia? - Itt csupán két különféle iskoláról van szó; egyiknék sem kéne megvetnie a másikat. Mindkettőben csak a kontárok zavaróak.
67 - Beszéljünk magáról! Keressünk egy helyet, ahol mindketten kényelembe helyezkedhetünk, és lássunk hozzá. Van még sör? - Vérszerződéshez nem lesz elég. - Sebaj. A megtarthatatlan fogadalmakat megtenni se érdemes. Rövid keresgélés után a hálószobában kötöttünk ki. Az éjjeliszekrényre készítettem néhány doboz sört, egy tányér gyümölcsöt. Elvackoltunk a tornaterem méretű nyoszolyát fedő paplan tetején. Yarn az ágyvégi támlának vetette a hátát, én a fejrésznél jógaültem. Elolvastam a hanyag tartásban heverdező pasas zoknijának talpára és bokarészére nyomott feliratokat: NŐ PROBLEM, 100 % cotton; drámai márkanév, általános mosási tudnivalók. Észbe véstem, hogy ha beszélgetés közben nehézségeim támadnának, a NŐ PROBLEM-ből merszet meríthetek. E gondolat enyhén mulattatott. Vigyorgásom láttán az élénk figyelmű Symour kissé feljebb húzta a halványkék farmer szárát, nehogy elmulasszam a fuszekli fentebbi régióját ékítő, háttal ülő, egymás kezét fogó mackópár látványát, alattuk a padot, fölöttük a duzzatag Holdat. - Rengeteg effélém van - közölte. - Egyszer majd felcsalom a lakásomra, hogy megmutassam a zoknigyűjteményemet. - Nagyon meghatott vagyok - szipogtam, - Maga az első az életemben; aki márkás zoknit visel az ágyamon. Am azért továbbra is feszélyezett a rám váró. 68 Kicsit eltűnődtem: voltaképpen mikor is ígértem meg, hogy feltárom lelkem titkait? Semmikor. És mégis itt ülünk az antik nászágyon, meglehetőst bizalmas színhelyen, ha nem is intim közelségben. - Kicsit hülyén érzem magam - vallottam be. - Szinte csak percek óta ismerem, és máris sokadszor fordul meg hálótermemben, ráadásul arra készülök, hogy megosszam, magával a legszemélyesebb titkaimat. - A könnyebbség kedvéért kezdje a legelején, mondjuk a házibulival, amely után kilenc hónappal megszületett. - Kikérem a szüleimnek! Nem házibuli volt, hanem esküvői vigalomi Az én eleim máig megvetik a házasság előtti és a frigyen kívüli léháskodást! Nászéjükön fogantam. Teljesen legális gyerek vagyok. Aki nem látta a bányászvároskát, amelyben születtem, elképzelni sem tudná azt, hacsak nem kirívóan sivár fantáziájú illető. Gyűlöletes! Máig irtózom tőle. Sokáig azt hittem, minden hegy kopár, élettelen, szürke és elkedvetlenítő, mert a városunkat övezőek ilyenek. Apám a kőbányában dolgozott, miként az ott élő férfiak legtöbbje. Az épületek abból a mocsárszürke kőből ké-
szültek, annak a kőzetnek a pora lebegdezett mindenütt; az szürkítette el a levegőt, a kevésnyi növényzetet, az emberek bőrét, tüdejét, lelkét. A bányatársaság telepén laktunk. Azokat az olcsó, siralmasan egyforma háztömböket kívül kaviccsal tűzdelt betonpanelekből emelték. A miniatűr, kétszintes lakácok földszintjén volt a nappali, a konyha és a fürdőszoba; fenn a két hálószoba, egy a szülőknek, egy a szaporulatnak. Az előkertben elfért egy pad, vagy két virágcserép; a kriptányi hátsó kertben a négytagú család: még fekve is! Alszik már, Symour? - Színezze tovább; még nem látom magam előtt. - Azt a helyet színezni?! Lúdbőrzik a tarkóm az emlékezéstől. A főutcán ment keresztül az országút, tehát ott volt 69 a buszvégállomás, a nyilvános vécé; a pizzéria, a vendéglő, a benzinkút; néhány fényesebb üzlet: kirakatosak! És ott magasodott az egyetlen vakolt falú, fehérre festett, aranyozott cégérű, fejedelmi nevet viselő, katedrálisszerű épület: a szálloda. Anyám munkahelye: rézkilincseket dörgölt, porszívózott, kádat súrolt, ágyneműt cserélt álló nap. Imádattal beszélt arról a szállodáról, csodálta az ott megforduló, többnyire csupán egyetlen éjszakát eltöltő, másféle embereket. Szentül hitte, hogy ők egy elérhetetlenül távoli csillagról érkeztek, ahol mindenki tekintélyes, finom modorú és boldog. Egy másik faj. Így emlegette őket: a boldogok. Körülöttük forgott az élete. Beteges, megfázós, köhögős gyerek voltam, folyton ágyban feküdtem, tüzelt az arcom és kanalas orvosságot szedtem, és ha anyám ráért az ágyamra ülni, azokról az idegenekről, a boldogokról mesélt nekem. Akik gyöngyfehér damaszttal terített asztalnál ülnek, gyertyafényben költik el különleges fogásokból álló vacsorájukat, és mindegyik fogáshoz újabb evőeszközt vesznek kézbe, és sosem ugyanazon itallal öblítik le azokat, ezért terítenek nekik ötféle pohárral: a boldogoknak így dukál. Abban a szállodában akkora szobában alszanak, amelyben elférne a mi házunk, plusz a szomszédé, akkora ágyban, mint a buszpályaudvar, és minden porcikájukat friss, tiszta törülközővel szárogatják. És ha ez jár ki nekik amikor úton vannak, milyen pazar lehet az otthonuk?! Né ha engem is elvitt a szállójába, végigvezetett a palotányi házon, mindvégig fogta a kezemet, nehogy összemancsoljam a rézkilincset, a mahagóni falburkolatot, a lépcsőkorlát rézgomb díszeit, a pasztellszín tapétát; a kádak aranyozott csaptelepeit, a gyöngyfehér, steril törülközőket a teremnyi fürdőkben. Időnként megléptem tőle, és míg ő fejvesztve keresgélt, egyedül kalandoztam a lakótlan szobákban. Kipróbáltam a hodály ágyat; ráfeküdtem és hempergőztem és 70 ugrándoztam rajta; elnyúltam a titánokra méretezett kád-
ban. Az üres étterembe surrantam, felmásztam a darulábú, bárszékre, és a fiktív pincér meggyújtotta képzeletbeli cigarettámat, majd helyet foglaltam az egyik asztalnál, és kényeskedőn rendeltem a bőrkötéses, arany betűkkel nyomott, vaskos étlapból. Istenem! Az én kis termetü, kolibricsontú, korán megszürkült hajú anyám egyszer megpróbált pompát csenni az otthoni étkezésbe. Titokzatos arccal kizavart bennünket a konyhából, és miután elkészült az étkekkel, félóráig rendezgette az asztalneműt: terítékenként két marék villát, három vizespoharat és ugyanannyi tányért rakott ki, a papírszalvétából legyezőt hajtogatott, végezetűl meggyújtott egy mécsest. Midőn apám megjött a tekekocsmából, lerogyott a helyére, és nem észrevételezte a királyi terítéket. Azt sem, hogy öcsémmel együtt a vasárnapi ruhánkban ülünk körülötte, és olyképp ragyog a képünk, mint karácsonynap, arra várva, hogy fehér blúzt és sötét szoknyát öltött, csinosan feltűzött újságpapír bóbitát viselő anyánk behozza az előételt. Hanem a salátalevél fészken ülő, virágszirommá faragott retkek, ladikformára szelt főtt tojások, csillag alakúra vágott vöröshagyma láttán kiegyenesedett a székén, és erősen hunyorgott a rosszféle whiskytől vörössé eresedett szemével. És midőn beélesített tekintetével észlelte végre a kompozíció középpontjában ékeskedő, szív alakúra farigcsált szalonnadarabokat, felüvöltött méltatlankodásában: kevesellvén a húst. A kilátásba helyezett főfogás hallatán hajlandó volt valamelyest lecsillapodni. És eljött végre az ünnepélyes pillanat: anyám felszolgálta az aszpikos sertéskarajt párolt spenót- és kukoricakörettel. Ekkor apám kiborult, felfogván, hogy aznap este le kell mondania a hús mellé járó, megszokott sült krumplijáról és paradicsomos babjáról. A desszerne már nem kerülhetett sor, mert a sok-sok finomságot összeöntötte a mosogató71 ban, és verekedett is, és olyankor, ha a papa verekedett, el kellett telnie néhány évnek. Szerintem ennyi elég is lesz a Lump Fater Sztoriból. - Folytassa, Navia. - Nyolcévesen már tudtam: anyám egyszerű, apám primitív, városunk halott. Az öklendezésig elegem lett a fullasztó étkezésekből: reggelire sült kolbász és szalonna babbal, ebédre hagymás hús és sült krumpli, vacsorára elüvegesedett szalonna, lucskos bab és hullamerev krumpli. A köztes időben tepertőkrémes kenyeret kellett enni, a papának azért, mert ő nehéz testi munkát végez, nekünk azért, mert fejlődésben vagyunk; egyedül a mamának lehetett alig ennie, mert ő úgyis csak kisasszonykodik naphosszat, ugyanis a szállodatakarítás nem munka. Így hát eldöntöttem: kisasszony leszek. És e perctől nem ettem többet. Egy hét múlva kórházba kerültem, infúziót kaptam, és mindennap órákat töltött mellettem egy néni, azt állítván: kíváncsi
a pszichémre. Nem ködös álmokat mesélt nekem, egyszer sem kiabált rám, finom ruhákban járt, kontyot és szemüveget viselt, és elég szép aurája volt, olyan mézes színű, és érdekelte, mit gondolok a dolgokról. Psziché néni sokat kérdezgetett, és rengeteget beszélt engem érdeklő témákról. Nemsokára elengedtek a kórházból, de pecsétes papírt adtak velem arról, hogy különleges vagyok, legalábbis a papa ezt olvasta ki az írásböl. Ezután többnyire kisasszonykának csúfolt, de nem pofozott meg azért, mert keveset és ritkán ettem és egyáltalán nem kívántam a húst. A mama próbált külön főzni nekem, de majdnem meghaltam a barnára főtt borsótól, az enyves krumplipürétől, a csirizes rizstől, és továbbra is sárgult a szemem fehérje, fakult a bőröm, és percenként belázasodtam, hiába kivételezett velem. Elmentem a könyvtárba, megfogadva Psziché néni tanácsát, és kikerestem a könyvekből, mi bajom lehet. Amikor megfejtettem, elmondtam a mamának, mit és miként kellene ennem. Papa is hallotta, és oltári balhét rendezett: majd ő ad nekem olyan flancos diétát, hogy a fal adja a másikat! Behízelegtem magam a boltosnőnél, és iskola után mindennap kitakarítottam az üzletét. Fizetségül gyümölcsöt és salátát kaptam, vonzó küllemű, sosem kóstolt zöldségekkel kínált, amiket aztán otthon elkészítettem a könyvben leírtak szerint. Két hónap múlva egyet sem köhintettem; eltűnt szürke bőrszínem, hajam dúsulni és hullámosodni kezdett, és csaknem szétvetett az energia. Amikor a boltosnő nekem adta a régi biciklijét, jóformán le se szálltam a nyeregből. Valamivel később megengedték, hogy a szállodában is dolgozhassak pár órát, csak idegenek előtt úgy kellett tenni, mintha kedvtelésből segítenék a mamámnak, és nem fizetségért csinálnám. A papának is ezt mondtuk, és a mama eltette nekem azt a pénzt, hogy abból majd elmehessek onnan és többre vigyem, mint ő, és eljussak a boldogok közé. Nagyon vártam az idő múlását, ezért az szörnyű lassan múldosott. Nem huszonnégy, hanem száz órából álltak a napok. Suliba jártam, két helyen dolgoztam, vakulásig cajgáztam, és még mindig nem volt vége a posvány gyerekkornak. Hétvégeken jó messzire elkerekeztem, mert akkor nem kellett iskolában ülni, és felfedeztem, hogy az utálatos kőhegy némely részeit erika nőtte be, és amikor az virágzott, minden lilállott tőle, és a boltosnő néha megkínált a mézzel, amit a méhek ilyenkor gyűjtöttek; és az a sűrű, borostyánarany, zamatos édességü hangaméz valósággal megbolondított. Még távolabbra tudtam elbícajozni tőle, magam mögött hagyva a kopár, patkányszin hégyeket. Smaragdos legelőket láttam, megcsodáltam, milyen finynyásak a birkák: a rövidre harapdált fűből szinte famagasan 72 1 73 emelkedtek ki a mellőzött kákák, iringók, bogáncsok szárai. Egyszer olyan messzire elmentem, hogy a visszaúton
egészen rám éjjeledett, és még mindig nem voltam otthon. Lefeküdtem egy terebélyes lombú fa alá, és együtt aludtam a bársonykék éggel, a szépséges csillagokkal, és nem bántam meg, pedig utána egy hétig semmire sem tudtam ráülni, a bicajra sem, úgy elvert apám. De ő egyre több időt töltött a tekekocsmában, mind kevesebbet tekézve, és mind többet kocsmázva, így hát fogalma sem volt rólunk; még azt se vette észre, hogy falánk öcsém napról napra jobban hasonlít rá, kívül-belül. Jézusom, Symour! Hisz még alig kamaszodom. - Meséljen! - biztatott. Nem udvariaskodott, csakugyan hallgatott és hallott; igaz érdeklődést olvastam le az arcáról. Iménti; feszülten hadonászó mozdulatokkal kísért visszalényegülésem közben pupillái megnagyobbodtak, szűk résű szeme tágra nyílt, és valósággal irizált, mintha a részletekig élesen látni akarná az egész arcomat, és a mostin túl még a felelevenített kislányét is. Egyszóval odaadóan figyelt rám. - És az én puha testű, nehéz fejű, nem épp tiszta szívű öcsém rosszallóan nézte röpdösésemet, kivételezett étkezésemet, s hogy közös titkunk van a mamával. Befújt apám.nak. Akkor este a szüleim sokáig verekedtek a konyhában. Így verekedtek: a mama a szemével ütötte a papa öklét, meg néha a mellével is, és időnként térden rúgta őt a hasával. Mégis alulmaradt. A papa a titkos pénzt akarta, de a mama nem adta oda neki, mert azt kívánta: abból legyek boldog. A papa megfojtást helyezett kilátásba, és mert a fenyegetés nem segített a mama konokságán, nekiállt azt végrehajtani. Tizenkét éves voltam, éjszakánként és hajnalban mindig olvastam, így hát bizonyosra tudtam, hogy van másmilyen élet is. Lementem a konyhába, és apám tu74 domására hoztam felfedezésemet. Irodalmi stílusú beszédet intéztem hozzá. Szabatos nyelvezetem olyannyira meglepte, hogy élve hagyta a mamát, inkább etment hányni, és a vécén el is aludt. De többé nem mehettem dolgozni, nehogy további összegeket tüntessünk el. Öcsémet bizta meg a felügyeletemmel. Roger eleinte lelkesen porkolábkodott fölöttem, ám nem sokáig bírta fizikummal, hogy az orvosok által előírt egészségügyi sétáimon kísérgessen. Jobban járt, ha inkább élhitte nekem a levegőzést, így legalább heverhetett a tévé előtt a tepertőkrémes kenyereivel. Strázsálatlanul maradván tiltott fiútársasághoz szegődtem, és verekedni tanultam tőlük, hogy ezentúl megvédhessem a mamát. Amilyen nehezen fogadtak maguk közé, olyan gyorsan túlnőttem rajtuk. Amikor már egyiküket sem tekinthettem mesteremnek, további képzésem érdekében felkerestem a Muscle Salon nevű intézményt. Az erőgéphasználatért és a küzdősport edzésekért a tornaterem takarításával fizettem. Mivel oda főként a vá-
ros felnőtt férfi népessége járt, nem csekély fáradságomba került, hogy komolyan vétessem magam. Egy napon a tüd körbe néztem, és megijesztett a visszképem. Muszáj volt némileg visszacsipkésítenem az izomzatomat, mielőtt feltűnően emlékeztetni kezdtem volna a súlyemelés női világbajnokára. Viszont többé nem féltem apámtól. Megint munkába álltam a boltosnőnél és a hotelben, és a papa nem követelte a pénzt. Mázsaszám hordtam haza a könyvemeleti szoba ablakán, közben azt üvöltvén, hogy inkább a háztartástant lessem el anyámtól. És a mamával beszélve sem magasította meg a hangját, nehogy megint megálljak előtte, mint egy bizonyos sorsfordító alkalommal, de erről inkább nem beszélnék. - Szeretném, ha beszélne - mondta Symour. 75 - Szóval egy napon a papa fülébe jutott a Muscle Salon. A csehóbéli cimborái kissé túlköltötték az itt-ott hallott, rólam szóló híreket, és azzal heccelték őt, hogy két fia van, merthogy én is fiú vagyok, ha nem mindjárt férfi, elvégre testkultúrázom és jiu jitsuzom, és biztosan én viselem otthon a kalapot. Papa dúltan hazarontott, hogy ő majd megmutatja, kit illet a kalap. Felhívtam a figyelmét a betegségeire, kérvén, kímélje magát ebben az állapotban; ugyanis eléggé tragacs a mája, ami a viaszsárga bőrszínéből és a besárgult szeméből tisztán kivehető, valamint magas a vérnyomása, közepesen fejlett a köszvénye, előrehaladott érszűkülete van, és ez nem minden, eddig csak szemezgettem a nyavalyáiból. Inkább fogja magát diétára és elvonóra, és vegyen példát más teleplakókról, akik ugyanitt élvén, ugyanazon munkavégzés mellett kocsit tartanak, kirándulni járnak, a szabadságukat nem a krimóban, hanem különféle nyaralóhelyeken töltik, foglalkoznak a gyerekeikkel és tisztelik a feleségüket. Mire ő lepimasztaknyosozott, tudomásomra hozta, hogy ő tart el, és amíg az ő kenyerén élősködöm, kuss a nevem, és különben is, most azonnal betakar; ha már úgyis annyira igénylem a gyerekkel való foglalkozást. És kezdte volna a verekedést. Ekkor a mama közénk állt, szépen kihúzta magát, és megmondta neki, hogy ősztől magasabb iskolába fogok járni, elköltözöm tőlük, de még a városból is, és más leszek, mint ők, sőt, máris más vagyok, és kijelentette: halálosan büszke rám, és nem engedi, hogy egy iszákos kezet emeljen a lányára. Ezért aztán a papa talonba tette a megverésemet, és elsőül a mamára akart kezet emelni. Megfogtam a karját, és addig csavartam, mígnem térdre rogyott, majd lement békába. Akkor a lapockájára helyeztem a talpamat, mint egy rinóvadász, és ismertettem vele családfői kötelességeit és jogait. Ha megpróbált közbeszólni, tekertem egyet a csuklóján. Azóta se 76
tettem túl magam azon, hogy a papa miattam tört meg. Az esetet követően elment az orvoshoz, hallani akarván: igenis egészséges. A doktor azonban megerősítette a diagnózisomat, és még a kezdődő cukorbaját is felfedte, és óva intette a papát: ha ezentúl nem vigyáz magára, akkor semmire sem lesz jó, elveszítheti az állását, és még csak szervdonornak sem mehet, de biohumuszként se hasznosulhat, mert egyetlen reciklálható porcikája sem marad. Apám búskomorrá vált, aztán beadta a derekát a kacifántos diétának, amivel viszont kétségbe ejtette a mamát, aki attól tartott, hogy pletykálni fog rólunk a hentes, és lecsúszott hírünket költi, ha többé nem vesz tőle kolbászt, szalonnát: És a papa azóta is szenved, mert semmit sem csinálhat, ami szerinte élvezet, és utálja a só- zsír- és kalóriaszegény táplálkozást, a dohányzási és alkoholizálási tilalmat, a szabad levegőn sétálást. Utálja, akkor is, ha tudja, ennek köszönhetij hogy nem romlott tovább a szeme, nem fájnak-gacsosodnak az ízületei, nem fulladozik, mire felér az emeletre, és a feje se szaggat naphosszat, ráadásul az esti rosszullétei is ritkultak, ma már többször alszik az ágyában, mint a fürdőszoba kövére ájultan, a vécékagyló köré gömbölyödve. A papa most ötvenhét éves, a mama ötven. Lassúak és öregesek, kora este leülnek a tévé elé, megnézik az összes sorozatot, a papa bosszankodik és gyűlölködik a vakító küllemű, sikeres hősszereplők láttán, a mama ábrándos sóhajokat hallat, és azt mondogatja, az ő lánya is ilyen szépen öltözködik, és tágas házban él, és ha éjjel ki kell mennie, nem kénytelen elgörgetni az útból az urát, hogy a vécéhez férjen. Csendesen, élve mumifikálódnak. - Roger mivé lett? - Ő a papa felújított kiadása. A bányábán kapott munkát, a telepen él, ugyanolyan házban, mint a mamáéké, nőül vette a szomszédlányt, két gyerekük született, és ha 77 körbeülik a vetett asztalt, mindenekelőtt sugárban megsózzák az ételüket, ami főként elfeketült olajban sütött emlősállatokból, kokszos krumpliból és ragacsos babból áll. Roger terjedelmes, mint a garázsajtó, asszonya csupán kredencszéles, kicsinyeik legfeljebb hokedlihátúak. Öcsém munka után egyenesen a tekekrimóba megy, és záróráig felváltva gurítgatja a golyót és a söröket, és ha nője netán szemrehányással fogadja, akkor őt is elkapja valami mély, elemi ingerültség, amitől kililul a feje, és hadonásznia kell az öklével. Engem gyűlöl, mint a mama kedvencét; szerinte azért hordoz a tenyerén az élet, mert ügyesen rezegtetem a szempilláimat és a seggemet. Szóval nem sűrűn járok vissza Tériszony Citybe. A mamát hetente felhívom, és akkor ő arról kérdezget, milyen érzés nő létemre autót vezetni, gombnyomással nyitni-zárni az ablakát, és van-e olyan ingyom-bingyom a kandallómon, mint a Saman-
tháén a Dallasban, viselem-e még a könyékig érő, tojáshéjszín csipkekesztyűt, amit abból az alkalomból vett nekem, hogy eljöttem otthonról. A rendőrségi állásomról hallván hamarosan tudni akarta, elég csinosan járok-e munkába, mert egyik éjjel azt álmodta, hogy a zsarufőnök szeme megakadt rajtam, és ideje, hogy egy jól szituáit férfihoz kössem a sorsomat, a Fabio nevű melléfogás után. És ezekkel a szövegekkel mindannyiszor felfortyant, és a kozmoszig katapultálja a vércukromat, és ilyenkor rettenetesen kell koncentrálnom, hogy észben tarthassam, mennyire szeretem őt, kommunikációs nehézségeink ellenére is. Néha a papa elkéri a kagylót, és beszámol a belszervi állapotáról, elhenceg a legújabban szedett gyógyszereivel, milliomodszor is megkérdezi, mit szeretek a narancson, zelleren, gombán, lazacon, ha egyszer ő képtelen megkedvelni azokat, és búcsúzóul szellemességből mekeg egy sort, hogy elhiggyem: már nem olyan pukkadékony, mint ami78 kor még a padláson volt a vérnyomása. Nos: ezennel édes gyermekkorom végére értem. Látom az arcán, főként a szemén, hogy nem untatom. Csodálkozom is. Köszönöm a figyelmét. - Némelyik embertársunkat könyv alakban kéne tartani, hogy időnként átlapozhassuk bizonyos fejezeteit. Maga így, élőszó-elevenben is habzsolható. - Most behízeleg? - Merném manipulálni, amikor születésétől magabiztos és folyékonyan olvas a földlakó-pszichében?i - Én mint magabiztos?! Talán tudja: sokan azért választjuk a lélekfürkészi pályát, mert azt reméljük, választ kapunk i saját furcsa érzéseinkre. Mert arra gyanakszunk, hogy valami súlyos lelki betegség támadott meg bennünket, és csakis akkor titkolhatjuk el a szégyenletes bajt, ha személyesen kezeljük magunkat. Engem legalábbis ez motivált. Kezdetben. De ma éjjel már nem szeretnék erről beszélni. Yarn felvonta a szemöldökét. - Ez amolyan Seherezádé-trükk, nemde!? - Nagyon rugalmasnak kell lennie ahhoz, hogy az én, bárminemű szépségtől mentes történetemet összetévessze az Ezeregy éjszaka meséivel. Egyúttal bevallom: tudok és merek ravaszkodni, ha kell. Ellenben most arra gondoltam, hogy szívesen meghallgatnám a maga sráckorát. - Munka-diskurálni akar? - Maga ezt tette, Symour? - Nem. Egyszerűen érdekel, miből van. Valahányszor megszólal, élvezettel figyelem színes arcjátékát: mintha a homlokráncolásával, szemöldökrándulásaival, apró fintoraival, félmosolyaival lábjegyzetelné a meséjét. Ezekkel és változékony hangszínével még ezerannyit tesz a mondandójához.
- Kézenfekvő - bólintottam doktornősen. - A blazírt Bak mimika-irigységének tipikus esetével állunk szemközt. 79 Elvigyorodott. - Legfőképpen a szemjátékát élvezem, annak fényeit, szikráit, árnyékait. Filmvásznon lenne a helye ezzel a szavakon túli kifejezőkészséggel. - Na! Fékezzen! - nyögtem. - Nehogy Sharon Stonehoz hasonlítgasson! - Sandra Bullockhoz mit szólna? - Inkább, ha már... ! Legszívesebben önmagamra hasonlítok, saját valamilyenségemre. És közlöm magával, hogy a pasasok kilencvenhét százaléka szeret jönni ezzel a na, meLyik hollywoodi nipphez fogjam a bigét, hogy hamarabb puhul jon?! púderrel. - Nem szándékszom puhítani, Navia. Sandra Bullock nem nipp. És legalább olyan varázslatos az arcjátéka, mint a magáé. - Most kimegyek a fürdőszobába. És önmagamat akarom látni a tükörben! Talán már említettem: piszok sokat gályáztam azon, hogy olyannak fogadjam el magam, amilyen vagyok, ugyanis ez a mentális higiénia alapja. Ezen áll vagy dől dugába az életünk. Távollétemben választott egy körtét a tányérról. Azt ropogtatta éppen, amikor előjöttem a fürdőből. Kihúztam az éjjeliszekrény-fiókot. A mozdulat feleútján átnyilallt rajtam az ijedség: nehogy most derüljön ki, hogy az idült - úgy látszik, a pasasnak immár ez lesz a neve - itt is turkált. Érintetlenül találtam a fiók tartalmát. Kiemeltem egy lilás tónusú, kézzel festett árvácskákkal díszített, hosszúkás fémdobozt, és lepattintottam a fedelét. Azután áhítatos mozdulatokkal, oldalanként szétnyitottam a selyempapír védőburkot, kivettem belőle a finom fonalból készült, tojáshéjszín kesztyűt, és felhúztam. - Ő az. Anyám azért vette, mert valami hatvanas évekbeli tévéfilmben kapta meg őt ehhez hasonló. Nagyon drága volt, de mama nem bánta, azt kérte: viseljem, és meglátom, szerencsét hoz majd. Ő az én szabadulási ereklyém, meg egy kicsit a mamám is: gyakran beszélgetek vele, olyasmit is elmondhatok neki, amit a szüleimnek sosem. Akkor szörnyen haragudtam érte, hiszen bármi egyéb ruhadarabnak nagyobb hasznát vettem volna, elvégre világvárosba készültem, és már előre megfogadtam: azonnal beolvadok; engem ne csúfolgassanak a vidékiségemmel. Legelőször is divatos cuccba bújok, azután leszámolok az akcentusommal, ne is kérdezgessék: né, te melyik Isten háta mögül jöttéli? Még nem sejtettem, hogy ez a mimikri-csapá válási eltökéltség főként rajtam fog megbukni, de ez már a holnapi történet. Persze csak akkor, ha eljön, Symour. Maga következik. - Ne vegye le a kesztyűt - kérte. Szemöldökrezzenésem
láttán elvigyorodott. - Na, és ha fetisiszta vagyok?! Akár az Idült is lehetnék. Honnan tudja, hogy nem én kaparásztam az ablakain? A telefont kavicshajigálás közben is felvehettem. - Onnan, hogy otthon vacsorázott, amikor ez történt. A tányérja mellől füstöltem ki a segélykiáltásaimmal. Ideje sem volt megköszönni Teresának a főztjét. És tegnap sem járhatott nálam lakást dúlni, mivel együtt voltunk, amíg a fickó itt örömködött. Emlékszik arra az időszakra, amikor a lelencben élt? - Nem. Tényleg nem. És nem is akarok emlékezni, úgyhogy ne ajánlja fel a regresszív hipnózist. Az utolsó nap ragadt meg bennem, melyen a nevelőszüleim értem jöttek, hogy hazavigyenek. Saját ruhába öltöztettek, ez megkapott, 80 81 hiszen addig folyton cserélődő, klórszagú kincstári cuccban jártam, és a magas, karcsú nő megfogta az egyik kezemet, a hatalmas, erős férfi a másikat, és kivezettek a mesebelinek tetsző kocsijukhoz. Mielőtt beültem, visszanéztem a rácsos ablakú épületre, és arra gondoltam: szüleim születtek, végre! Nagyon vigyáztam rájuk, nehogy meggondolják magukat, és visszavigyenek az intézetbe. Az erőfeszítéstől persze begörcsöltem. Azt hiszem, értették, mi bajom lehet: azért nem játszom, nem beszélek, mert nem akarok bajt okozni, de nem is tágítottam mellőlük. Türelmesen megvárták, míg rettegésem feloldódik. Azt mondták, szólíthatom őket mamának és papának, de a keresztnevükön is, ahogy akarom. Még mindig nem hittem, hogy ez a saját szülő névre hallgató csoda állandósulhat, ezért a kereszmevüket választottam, hogy ne fájjon túlzottan, ha majd mégis megválnak tőlem. Ám kezdettől apámként és anyámként gondolok rájuk: édesszüleimmé fogadtam őket. Nem vittek vissza, soha még csak meg sem fenyegettek ezzel. Apám tűzoltó és parancsnok. Amikor először megláttam őt egyenruhában, elállt a lélegzetem. A térdéig értem, hátraszegett fejjel meredtem fel rá, és biztosan tudtam: ő egy Hős, és ettől szörnyen dobogott a szívem, fulladoztam megrendülésemben. Anyám a saját üzletét vezeti, a házunkhoz közel. Virág, ajándéktárgy, irkaszerek, zöldség, gyümölcs, illatosan friss pékáru és egy sereg másféle cikk kapható nála. Amikor a boltját kitalálta, elhatározta, hogy ragaszkodni fog az általa elképzelt hangulathoz, és meg is teremtette azt az enteriőrt, ami manapság már csak iégi díszdobozok oldalán látható. Hozzá belépni olyan, mintha az ember századnyit is visszamenne az időben, és valami békés korban kötne ki, kevéssel karácsony előtt. Nagyon szerettem az üzletében játszani, és roppant komoly férfinak éreztem magam, ha megengedte, hogy segítsek neki. Amikor a szomszéd utcában felépült a csarnok méretű szupermarket; sokáig rettegtem attól, hogy anyám boltja haszontalanná válik mel-
lette, de az emberek továbbra is ugyanúgy járnak hozzá, a békebeli hangulat miatt. A nagy, fényes áruházban megveszik a rekeszes kólát, a konyhakész húsféléket és a többi tucatholmit, azután benéznek hozzá a teljes értékű gabonából készült, kézzel gyúrt, igazi kemencében sütött pékáruért, válogatott gyümölcsökért, az általa kevert teafüvekért, illatosító olajokért, ezért-azért, majd hazafelé indulván csokrot köttetnek vele az ebédlőasztalukra, és mindvégig jóízűen beszélgetnek, nevetgélnek, és nem is tűnődnek azon, mi vonzza oda őket, csak jönnek, hogy lelkileg felfrissüljenek anyám közelében. Teresa boszorkányosan intuitív, mindig derűs, okosan eszes, kivételes humorérlékű, máig sudár, töretlen alakú, szeretetreméltó lény, egy ózonasszony. Szótlan, kemény tartású apám, Jeff is az ő bűvöletében él. Cifrátalanul, nagyon szépen szeretik egymást, ritka vitáik nevetésbe fulladnak, mert már a csörte közben rájönnek, miként festenek, ha dühösek. Teresa vonzódik az ezotériához, és elképesztő érzékkel választja külön a hamisat, a tupírözottat az igazitól. Elárulta, hogy annak idején, amikor elhatározták az őrökbefogadást, felkeresett egy csillagértő asszonyt, és tőle kért tanácsot: hogyan találják meg a gyereket; akire vágynak, aki olyan, mintha az ő vérükből való lenne? És az az asszony mindenféléket kérdezett tőle, majd egy héttet később tudatta vele a választ. Jeff szkeptikusan fogadta a dolgot, de a feleségére bízta magát, és amikor a csillagértő asszony adátai alapján rám bukkantak az intézetben, és meghallotta, mifélék a génjeim, három nap gondolkodási időt kért a döntéshez, de még aznap éjjei felsimogatta álmából Teresát, elmondván: tudja, hogy ő kivételes nő, aki a szívével lát, és még egyszer sem tévedett, erre ugyebár kitűnő példa a. férjválasztása; tehát jöjjék az a kölyök! Gyönyörű gyermekkort kaptam tőlük. Tizenegy éves voltam, amikor Jeff súlyosan megsérült egy 82 83 tűzesetnél. Napokig kómában feküdt, és Teresa hiába vigasztalt, nem hittem el neki, hogy apám életben marad. Morgan unokaöcsém kapott az alkalmon, és közölte: feltárja előttem születésem szörnyű titkát. Tőle tudtam meg, hogy börtönben jöttem világra, szüleim részegesek, drogosok, lopósak, rablósak, és előbb-utóbb belőlem is kiütköznek majd a törvénytelen hajlamok, és végül úgyis sitten fogok megrohadni. Ekkor kutattam fel vér szerinti eleimet, azt remélvén, hogy ha Jeffet elveszteném, ők segítenek túlélnem a fájdalmat, ám a humán-roncsok látványa teljesen megomlasztott. Időközben Jeff visszajött az eszméletlenségből, de az orvosok nem kecsegtették jelentős javulással. Teresa hetekig áttetszősápadt volt az aggodalomtól. Szörnyeteg kamasz lett belőlem. Anyám szelíden figyelt egy darabig, azután kicsalogatta belőlem, mivel rágatom magam. Morgant például véve az irigységről beszélt, meg az emberek különféleségéről, az életelixír szeretetről, és minden egyébről, ami titkosan foglalkoz-
tatott. Elmesélte a csillagértő asszonyt, olyan kifejezéseket használt, mint karma, kvadrát, trigon, ám ehhez úgy viszonyultam, mint Jeff: hittem is, nem is. Lesoványodott, csonttöréseitől béna apám ekkor már otthon feküdt. Csendesen eldöntötte: meghal, mert az orvosok szerint többé nemigen fog talpra állni. Ózonasszony anyám derűsen legyintett a diagnózisra. Gyógyolajokkal masszírozta, tornáztatta, boszorkateákkal és válogatott étkekkel táplálta apámat. Egyetlen pillanatra sem szűnt meg férfinak tekinteni őt; ilyképpen észrevétlenül visszaadta önbecsülését. Jeff szilárdsága feltámadt, és iszonyatos erőfeszítéseket tett azért, hogy megszabaduljon az ágytól. Közben hihetetlen dolgok történtek a környezetünkben: anyám hívei, barátok, ismerősök, kollégák, boldog-boldogtalan a gyógyulást támogatta. Teresa rengeteg segítséget kapott tőlük, hogy minél több időt tölthessen apámmal. Valósággal elképesztett az a jóságözön, a figyelmesség, önzetlenség sosem tapasztalt megnyilvánulásai. És amikor Jeff lábra állt, és kínjait félszeg vigyorral palástolva kimankózott a hálószobából, tucatnyi ember örvendezett a nappaliban, megtapsolták őt, és szégyenkezés nélkül elsírták magukat. Negyedórán belül stadionnyi ünneplő tömeg gyűlt össze nálunk, és az én zárkózott, kemény, hősies apám is zokogott. Teresa könnytelenül tündökölt köztük. Ez a kép nagyon mélyen belém égett. Azután Jeff egyre erősödött, hamarosan egy szál bottal tudott sétálni, majd azt is elhajította, és jött a biciklizés, a konditerem. Vele tartottam, hogy levezessem tömérdek feszültségemet. Nyápic, nyurga kölyök voltam, s ahogy múltak a hónapok, apám visszanyerte régi kinézetét, én pedig kezdtem hozzáizmosodni, és egy napon felfedeztük, mennyire hasonlítunk egymásra. Egyre többet beszélgettünk, és mindketten eléggé zárkózottak lévén, valami újat kaptunk ettől: azt az ajándékot, hogy megnyílhassunk valaki előtt; idővel vágyni is merhetetlen baráti közelségbe kerültünk. Aztán egy napon arcra ébredtem, hogy zsaru akarok lenni, méghozzá akciós, ami majdnem ugyanaz, mint a tűzoltósdi. Szüleimet ez egyáltalán nem töltötte el örömmel, de nem is próbáltak lebeszélni. Jeff már nyugdíjas, bár nem tétlen; anyám holtáig nem óhajt megválni a boltjától. A házukban, az emeleti, külön lakásban élek. Szoros a kapcsolatunk. Ez általában visszariasztja a nőket. Tudja, mit szoktak kérdezni, meghallván, hogy anyám főztjét eszem? Bólintottam. - Tudom. - Maga nem kérdez rá? - Nem. - Jól van. Most már ismeri az életrajzomat. - Jellegzetes Bak-ugrásokkal sietett végig rajta. Amíg hallgattam, egy pillanatra a vállamra lebbent az irigység. Sejtem, mit érezhetett Morgan. 84 85
- Morgan beleszaladt a saját pofonjába. Ahelyett, hogy szétrobbantotta volna, inkább elmélyítette az irigyelt idillt. Máig nem értem, mi késztet embereket arra, hogy ha fáj nekik a más öröme, tulajdona, inkább megpróbálják szétzúzni azt, semhogy hasonlót teremtsenek maguknak. A kistányérba ejtette a körtecsikket. Azután az órája számlapjára, majd rám pillantott. - Nem aludna? Gondolom, kevéssel a madár után kénytelen ébredni, úgy pitymallattájt, nem épp csengettyűző trillákra. - Clochard kiválóan utánozza az ébresztőóra hangját. Egyetlen baj van vele: csaknem fél napszaknyit siet. Ne lője le - intettem a válltokkal együtt az ágy szélére helyezett fegyvere felé. - Aligha melléfogás, ha azt feltételezem, hogy a madár is a válóokok között szerepelt. - Ami azt illeti, meglehetőst érzékenyen érint, ha valaki bántja őt. - Figyelmeztetésképpen mondja? - Olybá veheti. - Maga sem könnyű eset, Navia. - Nem könnyű?! Átkozottul komplikált lelkem van. Közel oly zegzugos, mint a magáé. Most konkrétan Philroyra célzok. Claude Philroy vastagon, mélyen agresszív alkat. Első- másod- és utolsósorban is agresszív. Valóságos gigamacsó. A privát életben és a munkájában is ez jellemzi. Különös élvezettel fitogtatja erőfölényét. Mellette voltam néhány rutinjellegű elfogásnál. Engem úgy kezelt, mint. egyik csodálóját, és mindent elkövetett azért, hogy bámultassa magát. A rajtaütés közben és után feleslegesen bántalmazta a gaztevőket. Az embereitől is elvárja a szükségtelen durvaságot. Ezért szorgalmaztam az eltávolítását. Csodálkoztam is, hogy ezután maga ellenségesen fogadott. Ugyanis láttam 86 a fickó személyi anyagában egy bizonyos Symour Yarntól származó, cseppet sem lelkendező minősítést. - Claude valóban nem zsarunak való. Jobban el tudom képzelni őt a maffia alkalmazásában, ahol kiélhetné kínvallató, péppé verő és pofán rúgogató késztetéseit. - Hát akkor?! - sóhajtottam értetlenül: - A szakvéleménye kevés volt ahhoz, hogy Philroyt szél- ai nek eresszék - emlékeztetett. - Jó, jó, mondták, de mégiscsak nagyon hatékony fickó, és nekünk kellenek az ilyenek. És ezzel rendesen berágattak. - Most is kipirosodik az arca, ha csak gondol rá, Navia. - Naná, hogy kipirosodik! - csattantam fel szenvedélyesen. - És az égig hágó vérnyomásomat, elfakadó epémet, toporzékoló igazságérzetemet nem is látja! Természetesen nem hagytam annyiban, és a rendőrfőnökig elmentem a véleményemmel. Egyszerre csak azt tapasztaltam, hogy fel-
bolydítottam és megosztottam a testületet. A Yard, a portásokat és a takarítókat is beleértve, ellenségekre és pártolókra szakadt. Holott nem botrányra éheztem, mindössze azt kívántam: köszönjenek el szépen egy nemkívánatos személytől. - Lehet, hogy a vallomásommal visszamenőleg porrá őrlöm kettőnk ígéretesen barátságosodó kapcsolatát. Abból a távolságból, ahonnan én figyelemmel kísérhettem az eseményeket, úgy festett, mintha egy okosságától megrészegült, neurotikus némber hisztériázna, iskolapadszagú fenékkel, frissen sterilizált aggyal. - Hát ez eszméletlenül hízelgően hangzott! - lelkendeztem. - Némi idő elteltével a botrány különvált Philroy személyétől, és teljesen a maga tündöklési törekvésének látszott. - Igazán? - És amikor a zsarufőnök személyesen közölte velem, 87 hogy Navia Cameron engem fog megtisztelni a vizsgálódásával, reflexből kipattintottam a tüskéimet, vagy hogy stílszerű legyek, mint Bak: kiköszörültem a szarvaimat. - És még mindig csattogtatja az ollóit, mint Rák - sóhajtottam higgadtabban. Yarn megváltozott arckifejezéssel nézett rám. Vonásain nyoma sem volt a korábbi ellazultságnak, odaadásnak. Tekintete szinte kihívónak tetszett. Szabályoztam a vérnyomásomat, visszavettem felindultságomból. - Megint alomnak nézte és telepiszkította az énképémet, Symour. - Úgy látom, nem erős oldala a kronológia. Gyengéd beismerésem a közelmúltra vonatkozott. Arról beszéltem, milyennek gondoltam magát, amikor még nem ismertem személyesen. - Tökmindegy, mikori keltezésű a véleménye. Hogyan fogom ezt lemosni magamról? - Már lemosta. Friss hús a köreinkben. Nem tudja, hogy némelyünk annyira sem tiszteli a zsarufőnököt, mint egy sliccgombot. Ergo, hozzá fordulni olyan, mint hátba árulni bennünket. Előrehajoltam ültömben. - Micsoda? - leheltem. - Miről beszél? Amikor egy évvel ezelőtt megírta lesújtó minősítését Philroyról, azért nem állt ki az eltávolítása mellett, mert nem tiszteli Tristanót?! Esküszöm, visszamegyek néhány szemeszterre a fenékszagosító iskolapadba! Hátha tanulhatok még valamit a férfilélekről! Mert mosti tudásszintemen nem értetni - Részint hosszú, részint bonyolult. Hagyjuk Tristanót, beszéljünk magáról. A botrányt érzékelvén arra számítottam, hogy egy lila tyúk szakad a nyakunkba, aki aztán foly-
ton az agresszivitásunk miatt fog affektálni. Ekként fogadtam. Képes megbocsátani a tévedésemet? Emlékezetébe idézné, hogy azóta rafinált akaratátvitellel megtett gárdistájának? - Szeretnék visszatérni Tristanóra. - Szeressen. De nélkülem. Közelebb húzódtam a megkonokoltnak tetsző Yarnhoz, és feltérdeltem előtte. - Hány emberrel tudott valaha is úgy beszélni, mint nemrég velem? - kérdeztem., - Kevéssel. Iménti kitárulkozásom közben azt hittem, birtokában van a pasaslélek-nyitogató aranykulcsocskának. Í - Nem szeretném elveszíteni az aranykulcsocskát l mondtam. A sarkamra ültem, Yarn arcát fürkésztem. Elnézett a vállam fölött. Megérintettem a combján nyugvó kezét. - Esdekeljek? - Ne tegye - felelte, a szemembe pillantva. - Szívesebben foglalkozom azokkal, akiket kedvelek. Távollévők lepI rázása nem az én műfajom. - Bámulom a lojalitását. - Nem bámultatásra tartom. - Oké, Symour. Mindazonáltal Tristanóra még vissza I kell térnünk. Elvégre őt is ki kellene zárni az Idűltként szóba jöhetőek köréből, hiszen személyes ismerősöm és férfi. Vagy őt eleve kizárná? Elvigyorodott. - Ravasz, Navia. Testületszerte azt szóbeszélik, hogy többször járt az irodájában, mint akár a legközelibb alattvalói, pályakezdésüktől a nyugdíjazásukig. - Mese, Symour. De tudnia kell: neki köszönheteem az állásomat. Pedig ama bemutatkozó fecsej közepette lefejeltem a pasast. 88 89 - Elsőre?! - hörrent, megszorítva nála feledett kezemet. Sokunk esztendőkön át ábrándozik erről! - Balesetből történt. Nyolc nappal később bekéredzkedtem hozzá, látni kívánván, meggyógyult-e. Ő sem könnyű férfieset. Már negyven is elmúlt, és még mindig nem tanult meg mosolyogni, képtelen megnyílni, felszabadulni. - Őt is korrepetálja? Sikerrel járt? - Észleltem rajta néhány mosoly- és közléskísérletet. Viszont Philroy menesztésének ügyében kemény ellenfélnek bizonyult. - De maga végül kifektette. Na és ha Claude az Idült? - Számításba jöhet.
- Melyőnk nem? - kérdezte, ujjaimat elengedve. - Például maga. Olyan rendíthetetlenül egészséges lelkületű, akár egy iskolapélda. - Na, ezt a hasonlatot nem vettem hízelgésnek. Persze, ha máris írásba adja, és aztán a tesztjeivel sem akar bíbeltetni; megegyezhetünk. Visszahúztam a kezemet. - Valószínűleg írásba adom: a végén. - Valószínűleg? Nem biztos benne? - De, a szívem felől nézvést szilárdan épnek tartom. - Mije felől nézvést van helye kétségnek? - Most én szeretnék lapozni. Máris eléggé bizarr a helyzetünk. - Ami azt illeti - hagyta rám. - Meg tudná magyarázni, miért kóstolgatjuk egymást? - Maga szerint miért? - Most nem volt ügyes. Magánál maradt a labda. Beültem a sarkaim közé. Azon tűnődtem, miként nevezik e combizomnyújtó ászanát. Bármin elmerengtem volna a konkrét kérdésre adandó, konkrét válasz helyett. 90 Yarn előrehajolt, és ujjai hegyével finoman megbökte a vállamat, rám bízva a döntést, iehanyatlom-e a kifacsart pózban a takaróra. Megtettem. Pihenő harcos, vagy efféle, jutott eszembe menten a gyakorlat neve. Leszorítottam vállamat és derekamat. Combizmaim kellemesen hosszabbodtak. Symour felállt az ágyról. - Jó éjt, kígyónő. Követem példáját a fakír-nyoszolyán. Hajnalban találkozunk a papagáj teteme fölött. Ülő helyzetbe pattantam. - Csak akkor nézzen ferdén a kedvencemre, ha végképp életunt! Mert megölöm, és arccal lefelé fogom elkaparni a hátsó kertben! Csipkekesztyűs ujjaimért nyúlt, és futó csókkal illette kézfejemet. - Nem tehetek róla: megveszek a nőies nőkért! - okolta tettét, majd kivonult a szobából. Clochard példásan viselkedett, ám ez nem rajta múlott, hanem a vastagon ráncolt - az Idült felbukkanásáig használaton kívül álló - elsötétítő függönyön, mely nem engedte át a hajnalhasadás első, pislább fényeit. Jócskán reggeledett, mire a madár felneszelt álmából. A terjengő világosság kezdetben suttogós; lusta fütyörgésre késztette, ám hamarosan eszébe jutott a kötelessége, és megszólaltatta az ébresztőórát. Miután lecsörgött, bizonytalanul a nevemen szólított. Távoli morranásomat bátorításként értékelte. Íziben megoldódott a nyelve. 91
- Navia, kurta a szoknyád! - rikkantott. - Reggelt! Hogy s mint, ronda csavargó? Puszikat dobált, fékezett a tejeskocsival, nyikorogva kinyitotta a kertkaput, és a küszöbre helyezte a tejesflaskát ezt még a korábbi időkből. Azután felidézte az itt tanultakat: az egyik szomszéd járgányának hajtépő fékcsikorgást imitáló kürtjét, a közelben lakó bobtail márkájú eb magas hangú, velőtrázó ugatását, az automata öntözőcsövekből áradó víz surrogását. Azután fogat mosott, gargalizált, megborotválkozott és kávét főzött. - Nincs egy tiszta zoknim! - panaszolta. - Gyűrött az ingem! Navia! Navia! Megint morrantottam, a fejemre húztam a takarót, és a másik oldalamra fordultam. Istenem, adj még ötpercnyi álmot! Ekkor a madár tiszteletét tette a hálószobában. Kedvenc dalát dúdolászva fel-alá járt a párna mögötti ágytámlán, majd a hajamra lebbent, és bogarakat keresgélvén átfésülte tincseimet. Előcsápoltam a paplan alól, hogy ellegyezgessem a fejemről. Kapott az alkalmon, végigtapogatta ujjaimat a csőrével. Nyöszörögni készültem, de megelőzött. Azután ásított, szipogott kettőt. - Hasadra süt a pap - motyogta, majd az én hangomon nyafogott tovább: - Hol a bugyim? Vettél zsilettet!? Ne Clochard előtt! Clochard, szép madár! Ki szeret engem? - Kuss! - nyögtem, lerúgva a takarót. A beó átlebbent a láb felőli támlára. Félrehajtott fejjel, vidáman pillantott rám. - Kuss! Csendet! - rikkantott: - Hol vagyok? Milyen nap van? - sóhajtoztam. - Bizsereg az agyam tőled! - Navia - fuvolázta. - Navia, te hülye picsa! 92 - Jézusom! - nyögtem, eszembe jutván Yarn ittléte. Ne égess! Még ma elmegyek egy lakatoshoz, és csináltatok neked egy csőrbilincset! Becsszóra megteszem! Clochard a levegőbe emelkedett, kétszer megkerülte a szobát, majd elpihent a nyitott ajtó tetején. Neszezést hallván a lakás túlsó végéből, tollászkodva elmélázott, azután halkan így szólt: - Symour. És rövid tűnődés után minden eddiginél baritonabb, mély Yarn-hangon megjegyezte: - Hívjuk a zsarukat! - Jaj nekem, csak a hülyeség ragad rád!? Elbúgott valami kivehetetlent, azon a jellegzetes, kissé recsegős, majdnem gépi hangon, mellyel az üjdonságokat szokta volt gyakorolni, csiszolgatni, melynek hallatán mindig késztetésem támadt, hogy elemet cseréljek benne.
- Jó reggelt - üdvözölt Symour, megállván a küszöbön. Úgy festett, ő már útra kész. Világoskék farmerját, halványított mintájú, kék alapon még kékebb Icockás ingét viselve, pokolian borostás arccal pillantott rám. - Symour - mondta Clochard a feje fölött: - Szia - felelt a szólított. - Szia! Helló! Hahó! Reggelt! - Remélem, magára hagyhatom, Navia. Hazamegyek piperézni. - Várja meg a kávét, de teát is tudok főzni - nyöszörögtem, vállam elé tartva a paplan csücskét. - Kösz, nem. Kilenckor találkozunk a gyakorlóbázison. Bólintottam. Yarn sarkon fordult, felnézett a madárra. - Csőrbilincs! - emlékeztette, és kilejtett a házból. Kipattantam az ágyból, és a fürdőbe indultam. Clochard zuhanórepülésben megelőzött. 93 Mire megálltam a tükör előtt, peckesen sétálgatott a mosdókagyló szélén. - Utoljára kérlek, tanulj meg szalonképesen viselkedni, különben fazékban végzed! - dohogtam. Közelebb hajoltam képmásomhoz. Felfedeztem egy szarkalábat a szemem sarkában. Hátrább léptem. Öt ujjal hátrafésültem a hajamat. Fintorogtam néhányat, hogy újabb ránccsírákat érjek tetten, egyelőre eredménytelenül. Felkaptam az elektromos fogkefét. A hosszas fog- és ínymasszázs közben térdeimet behajlítva rugóztam, hogy teljes körűen kihasználjam az alapos szájápolásnak szentelt időt. Miután combizmaim felforrósodtak, addig folytattam bemelegítésüket, mígnem megszűnt a fájdalom. Ekkor a guggolásig mélyítettem az ereszkedéseket, majd lábujjhegyen dzsoggoltam, vádlim felizzításáig, azután oldalsíkban hajolgattam, előbb a jobb, majd a bal bokámhoz. Kiköptem egy dózis fogkrémet, és a kefét továbbra is a számban bizsergetve, átmozgattam a vállízületeimet. A türelmetlennek tetsző Clochard együtt berregett a géppel, majd velem gargalizált. Azután kiöblítettem és bedugaszoltam a mosdókagylót, és megtöltöttem kétujjnyi langyos vízzel. A beó fejest ugrott a habokba, s kéjes nyögécseléssel dagonyázni kezdett. Követtem példáját a zuhany alatt. Mire tetőtől talpig végigdörzsöltem magam a tengeri uborka szivaccsal, a madár is végzett. Immár az ablakpárkányon parádézott. Szétterjesztett szárnyait és farkát rázogatta, a szertepriccelő vízzel bivalyosítva a fürdőszobát. Megest megmutattam neki, hol találja a felmosórongyot. Az információ ezúttal sem érdekelte. Szuverén lényként csakis azt sajátította el, amit ő arra érdemesnek tartott. Sajnálatosan a takarítás nem tartozott az érdeklődési körébe; miként azok a
szavak sem, amelyekre én óhajtottam megtanítani. 94 Végigkenekedtem a saját kezűleg kevert testolajjal. Megfésülködtem, és újfent szemügyre vettem arcomat, immár szépítési célzattal, eszembe idézvén a kozmetikusok kedvenc mondását: az a legfinomabb sminkelés, amely nem látszik. Ezért aztán nem sminkeltem. Vitaminos hidratálóakrém- H mel kínáltam bőrömet. És elnézdegéltem magam a tükörben. Kissé hosszabban, mint egyébkor, és még annál is kritikusabban. Ujjaimmal rendezgettem vállig érő, rendetlenül csigásodó, gesztenyehéj fényű hajamat. Kisöpörtem néhány tincset a homlokomból, hogy feltűnősítsem annak jelentékeny agyat sejtetően magas voltát, ám ez a megoldás nem nyerte el tetszésemet. Visszahúzgáltam a fürtöket a szemöldökömre. Ígyként kissé nagyobbnak tetszett a szemem, és hangsúlyosabbá vált a tekintetem. Bármennyire erőlködtem, nem sikerült felfedeznem rajta a Yarn által ecsetelt fényeket. Keskeny résű, gesztenyebarna szempárt láttam. Holott csillámos kékségű, öklömnyi Barbie-baba szemekre vágytam, lófarok hosszúságú pillákkal. Orrom is kisebb és fitosabb volt az ideálisnál. Egyszervolt férjem által nem kimonI dottan ceruzahegyező ajkákként jellemzett számat ciklámeni színű rúzzsal színeztem dúsabbá. Még egyszer ellenőriztem az összképet, és megállapítottam: arcberendezésem révén nem emelkedem ki a sokéves átlagból. Mint minden reggel, ezúttal is túléltem e felfedezést. Mi több, immár el se keserített, hogy nem hasonlítok Julia Robertsre, vagy például a Fabio által kultivált reklámbringára, aki pornográf ajkaival naponta harmincszor is ránk csücsörített a tévéből, egy borotvahabos óriástorta tetejéről. Ha nem, nem. Már azon sem tűnődtem, hogy szilikonnal dúsíttassam normális mértékben.széles és telt ajkaimat, a farokvámpír (copyright: Fabio) kinézet érdekében. És a házasságomból kiszabadító amnesztia óta egyre kevésbé bántott szembetűnő izmosságom, hiszen azóta sem hallottam a több puhát akarok! jellegű sóhajokat. Ha már eszembe jutott, eltökéltem, hogy erről azért inkább nem beszélek Symournak. Ha Clochard sem locsogja el, szóba sem hozom exférjem - intim szituációban hangoztatott - sirámait, miszerint: miért nem puhább a didkód? és miért nem kanapésabb a farod, asszony?! Lábujjhegyre állva körbefordultam a tükör előtt. Ha jól meggondoltam, magamnak tetszettem, továbbá számos pasas tekintete megakadt rajtam. Hogy Fabio épp a barokkos dámákat kultiválta?! Nagy cucc! Távoqtam a fürdőszobából. Felöltöttem az elöl-hátul
cipzáros, szolidan rövid farmerszoknyát, amely voltaképpen nadrág volt, ám ez csak a huszadik lépésem után vált láthatóvá, midőn a cipzár nyelve - csípőm hullámmozgásától kígyóbűvölten - felaraszolt a derekamra. Clochard a nappaliba szárnyalt, és alighanem a távkapcsolón landolt, mert megszólaltatta a tévémeteorológust, s az, kapva az alkalmon, flaszterforraló kánikulát helyezett kilátásba. A gardróbban toporogtam. Harminckét fokos hőséggel fenyegetve nem húzok harisnyát: lábam barnaságát kéretik harisnyának betudni! Fehér pólóba bújtam, bár szívesebben nyúltam volna egy lenge topért, és felvettem egy sikkes szabásvonalú, kék-fehér csíkos farmermellényt, hogy félig-meddig kosztümös benyomást keltsek. Na igen. Az elegancia sosem lesz erős oldalam. Sebaj. Mimikrizzen a kaméleon! Kávét főztem, gyors reggelit készítettem, s míg Clochard lecsipegette pirítósomról a sajtkrémet, elláttam őt intelmeimmel: távollétemben senkit ne eresszen a házba; ha csengetnek, ugasson, mint a ritka találékonyan Nérónak nevezett kutya a szomszédban, lehetőleg keveset disznólkodjon, és eszébe ne jusson összeguánózni a bútorokat, különben este megkopasztom, és omlósra főzöm. Hajamba törölte a csőrét, elrebbent a vállamról, és megállt a mosogató peremén. - jó legyél - ismételte. Vakkantott néhányat, érzelemdúsan szipogott, elfütyült egy reklámszignált, komikus esetlenül végigtrappolt a pulton, és megpróbálta lepattintani a sajtkrémes doboz fedelét, majd e számban felsülvén a nappaliba hussant, az etetőtálkájához. Búcsúzásul kapott egy csókot a szárított ízeltlábúakkal tömött csőrére; ezt teli szájú csicsergéssel viszonozta. Lenyelte a rovarokat, és mélyet sóhajtva, fabiósan utánam szólt. -Aztán ne krapekozzi - Ostoba papagáj! - csattantam, bevágva magam mögött az ajtót. Immár önnön mulattatására szánt, dallamos trilláit az utcán tovakerekezve is hallottam. A tetőtől talpig sárfoltmintás játszóruhába bújt Yarn megérdeklődte, részt vennék-e rendes napi gyakorlatukon. Miután igennel feleltem, felajánlotta, hogy kerít nekem terepgúnyát, hátha kedvem támad vélük együtt dolgozni. Nemet mondtam. Legalább húzzak bakancsot, ajánlotta, magas sarkú szandálomra mutatva. Kiléptem a topánból. - Mehetünk - feleltem. 96 97 Vállat vont.
Kisétáltutik a sistergő napsütésbe. Legényei menetkészen várakoztak az épület előtt. Szemlátomást jobb hangu-. latban voltak, mint ama éjszakán, a furgonban. A kezdődő hőségtől mit sem zavartatva, futásnak eredtek. Legott megsejtettem, mitől oly derűsek. Két mozdulattal rövidnadrággá alakítottam cipzáros szoknyámat, és szépen velük tartottam. Végigloholtunk egy kifutópálya küllemű betoncsíkon, beügettünk a juharfás, tölgyes, bükkös erdőbe. Három-négy-öt kilométert tettünk meg, mire elkezdtek rám sandítgatni, a kimerültség jeleit kutatva rajtam. Még egy bokaficammal sem jártam a kedvükben, sőt, tövisbe se léptem nekik a csupasz talpammal. Nyugodtan, egyenletesen futottam, közel normálisan lélegezve, jóllehet érzékeltem, hogy hegynek felfelé tartunk a szelíden emelkedő, keskeny ösvényen. A sokadik kilométer után Yarn is egyre sűrűbben pillantott rám. Mintha azt várta volna, hogy nekiálljak kegyelemért esdekelni. Várhatta. A hosszadalmas fogmosás közbeni tornával és a biciklizéssel kellőleg bemelegítettem izmaimat. Egy kis kocogás meg se kottyant. A pasasok össze-összesúgtak. Azután felfejlődtek Yarn köré, tőle tudakolván, miért nem estem még össze. - Doppingol - vélekedett Symour. Elvigyorodtam, és nyargaltam tovább. A titánium palik nem is neszítik, kivel húztak ujjat. Ami azt illeti, Yarnnak sem ecseteltem a Tériszony Cityt környező hegyekben tett mezítlábas sétáimat, dühödt futóedzéseimet, és egyéb, feszültséglevezető gyakorlataimat. Egyszerre csak gyérülni kezdtek körülöttünk a fák: Az emelkedő bealattomosodott, ráadásul egyre több kerülget98 ni való kőmonstrummal kedveskedett. Végül szórványossá vált a vegetáció, és a terep teljesen szirtvidékivé változott. Már-már attól tartottam, hogy rövidesen átlépjük a hóhatárt. Ez azért még nekem is némi gondot okozott volna. Virgoncságomból mit sem veszítve, könnyedén lépést tartottam a csapattal. Egyik-másik pasas lanyhult már, némelyikük aggasztó hangosan szedte a levegőt. Ezen nem is csodálkoztam. Valamennyien a kocsijukból másztak elő a parkolóban. Csak nemrég ették tele magukat; a rájuk váró fizikai megterhelésre való tekintettel bizonyára laktató, fehérjegazdag étkeket vettek magukhoz. Yarn csüccsszünetet kiáltott. Mintha megtorpanásukat nem észleltem volna, lelkesen elloholtam mellettük. Kisvártatva hallottam, hogy piszkosul trappolnak ám utánam, nehogy nyamvadt hírüket költsem. Már-már pi-
hentetőnek éreztem a mulatságot. Yarn utolért. - Mit reggelizett? - kérdezte. - Semmi toxikusat, a kávét leszámítva. Friss narancs levét, szelet sárgadinnyét, pirítóst. És maguk? - Vegyen vissza, Hegylakónő - kérte: - Majd a közelharcban behozzák - vigasztaltam. Megmásztunk még néhány szirtet, majd - ki mormotaki zergeügyességgel - leereszkedtünk a lapályra. Agyafúrt akadálypályán kötöttünk ki. Ekkorra már igencsak támolygott némelyikük. A többiek felszívták magukat, hogy eltereljék figyelmemet a romosabbakról. Ezt Philroyék is eljátszották velem. Igaz, csupán egyszer. Hogyhogy nem terjedt híre annak, hogy lefutottam őket?! 99 Yarn maga köré gyűjtötte legénységét, utasításokkal látván el őket. Félrehúzódtam tőlük, nehogy feszélyezve érezzék magukat. Fel se merülhessen bennük a nyomasztó gondolat, miszerint a továbbiakból is kivenném a részemet, esetleg megest az ő rovásukra. Hadd higgyék, hogy valaha atletizáltam, maratoni futottam, ezért bírtam az iramot - és ezennel kimerült az összes tudományom. A kommandósok felsorakoztak az első akadály előtt. Symour rám pillantott. - Velünk tart? - Nem. Érezzék jól magukat. Addig szedek pár szál pipitért, gólyahírt - feleltem. - Ugyan már! - lépett elém elém egy torzsahajú gigász, a mögötte izzó Nap által rózsaszínűvé röntgenezett elefántfülekkel, enyhén szederjes orcával. - Ha nem bír végigjönni a gályán, a hátamra veszem! Félrehajtott fejjel mérlegeltem ajánlatát. Hagytam, hadd észlelje, miként csillogósodik meg a tekintetem. - Szuperzsaru becsületszavára? - kérdeztem, észrevéve első bizonytalanabb szempillarezzenését. Mindazonáltal kemény fickó volt. Annak ellenére bólintott, hogy már előre kiült arcára a keserűség. Mellkasa egy számmal kisebb lett a gondolattól: talán már az akadálypálya fele útjától kénytelen lesz a vállán cipelni. - Hogyan szólíthatom? - érdeklődtem. - Rob vagyok. - Akkor is hallgat a nevére, ha nagyon elhalóan szólongatják? - forszíroztam. - Nehogy aztán ottmaradjak valami húszméteres palánk hegyében! Yarn megreszelte a torkát, majd félreintett. - Mit akar bizonyítani? - firtatta fojtott hangon. - Maga szerint? Talán nem figyelt eléggé: nem én vol-
100 tam a kihívó. Egy seregnyi, különlegesen edzett pacáknak miféle öröme telhet abban, ha megmutathatják, hogy különbek nálam hosszútávfutásban, falmászásban és egyéb cserkészmutatványokban? Nem én kívánom ettől férfibbnak érezni magam, hanem maguk! Másként látja? - Szedjen pipitért - ajánlotta. - Inkább letelepszem a lombcsipkés árnyékban - feleltem arcátlanul. Felsóhajtott. - Azért megnéztem volna, meddig jut el az alkalmassági vizsgán. - Csak egy szavába kerül, és megnézheti. - Képtelen vagyok eligazodni magán. - Szeretne? - Szeretnék - vallotta be hősleg. - Nos, akkor vezessük le a kis nézeteltérésünket. Azért futkároztunk, hogy kifeküdjek. Nem tettem meg ezt a szívességet. Most kúszni hívnak, ugyanezért. Ha netán eszméletvesztés nélkül végig bírnám a kínrepertoárt, mi történne? - Bevennénk a csapatba. - Utolsó, rávezető kérdés: azért vagyok itt, hogy bevegyenek a csapatba? Yarn a homlokára csapott. - Milyen igaza van! Keressen árnyékot, lombcsipkéset. És vigyázzon az óriáshangyákra! Ezzel visszatért az újfent erősen vigyorgó elitpacákokhoz, és elmagyarázta nekik okfejtésemet. Kifütyültek. Minek következtében velük tartottam. Végigkúsztam a kilométeres hosszúságú, szűk gumiabroncs-alagúton, egy szál kötélen átcsimpaszkodtam a jókora, sáros tanpocsolya fölött, nekifutásból felstartoltam utá101 nuk a marha magas palánkra, és levetődtem a túloldalán. Házfalon szaladgáltam, tetőről ereszkedtem alá, és beugrottam az emeleti ablakon, csigalépcsőn rohangáltam, ágról ágra lengedeztem, tarzanosan. A végére jól ismert jelenséget észleltem a pasasokon: az irántam érzett tisztelet jelei ütköztek rajtuk. Rob több ízben rám vigyorgott, talán megkönnyebbülésében, amiért nem hurcoltattam magam általa. A sajátos akadályok leküzdése közben a hegyet megkerülve visszafelé haladtunk. A kerülőút háromnegyed részét megtéve újabb hancúrhely került utunkba. A kisebb hangárra emlékeztető építmény előtt a kifulladt bozótharcosok felélénkülvén a fegyverzetük felé kapdostak. Yarn ekként szólt hozzám: - Kifújhatja magát, amíg mi odabenn leszünk.
- Micsoda?! Nem akarják látni, mennyit lövök százon? - Kell egy Uzi? - kérdezte nyeglén Rob. - Egy stukker is elég lesz - feleltem. Megnevettettem őket. Azután Mea Culpa - a Rowan-vadászat közben hanyagságon csípett ifjú - mellém lépett, és bemutatott egy pisztolynak. Megismertetett az elejével, a közepével és a végével, majd hozzáfogott, hogy mélyebbre vezessen a fegyverértésben. E célból mögém állt, kétfelől átölelt, és a stukkert előttem tartva elmagyarázta a csínokat és bínokat. Még titkon sem kacarásztam; homlokráncolva koncentráltam, nehogy már elmulasszak valamit is. Midőn a kiképzést befejezettnek tekintve felszólított: ismételjem el a tanultakat, először is Yarnra sandítottam. Symour szerfelett komoly képet vágott, csupán szájzugában láttam némi enyhébb vibrálást. Persze, ő nyilván rég kikövetkeztette, hogy nem hirtelen felindulásból aludtam együtt az Idült által eltulajdonított pisztollyal: együtthálásunkat bizonyára megelőzte néhány tapogatózó jellegű találka. És mert megemlítettem, hogy rendelkezem fegyvertartási bárcával, azt is tudnia kellett, hogy erre a kötelező lővizsga nélkül aligha tehettem szert. Ő már ennyi információ birtokában mosolyogtatónak találta a helyzetet. Nyíltan ránéztem. Édeskeveset tudsz rólam, goztdolván. Majd rémülten átvettem az előttem tartott stukkert, és kissé hátrább léptem Mea Culpa felé. Úgy ütközésig. A pasas felhörrent. Nem vettem tudomást a problémájáról, nekem is volt elég. Fogást keresgéltem a pisztolyon. Néha veszélyesen magamra tartottam, máskor meg a vállam fölött célba vettem tanítómesteremet. Rob sírdogált a röhögéstől. Yarn ráncolászta a homlokát, talán sokallván, amit művelek. A legtöbb pasas feszülten állt, készen arra, hogy a földre vessék magukat, ha netán zavaros durrogtatásba kezdenék. Egy percnyi összpontosítás után perfekt felemlékeztem, merről-merre működik a fegyver. Fennhangon elismételtem a tanultakat. A mögöttem feszengő Mea Culpa elengedett, elvette a stukkerét, és azt mondta: kész vagyok, mehetek. Rob beszédet intézett hozzám: amennyiben hallottam már a Mortal Combat nevű lézeres játszóházról, akkor nagyjából sejthetem, mi vár rám az épületben. Ne ijedjek meg, ha majd mindenfelől támadást észlelek, azok csak makettek: lövöldözhetek rájuk kedvemre; találataimat számítógép fogja regisztrálni. Ja, az előtérben öltsek magamra egy mellényt, így lesz a móka sportszerű: a mellényben lévő érzékelők figyelmeztetnek az engem érő halálos lövé-
sekre. Válasszak fegyvert, aggassak magamra tartalék tára102 103 kat, és közben szemernyit se izguljak, játék az egész, könnyed kis lézershow. Kérdésemre, miért nem tartanak velem, az elit pasasok egymás szavába vágva válaszolgattak, miszerint: rettegnek a sötétben; izzadékonyak; nem bírják az izgalmakat; a múltkor is infarktust kapott valamelyikük; nem élnék túl, ha véletlenül legyőzném őket. Yarnra néztem: -Maga sem jön? - Kösz, nem. Reggel elfelejtettem bevenni a nyugtatómat. - Oké - feleltem. - Nem bánják, ha előtte elvégzek egy rövid meditációs gyakorlatot? Biztosítottak: cseppet sem bánják. A földre telepedvén kifacsart pózba helyezkedtem. Közelről megcsodálhattam lemoshatatlanul mocskosnak rémlő talpaimat. Átszellemültté rendeztem vonásaimat, révültté a tekintetemet. Az járt a fejemben, miként maradhatott titokban, hogy Philroy csapatával volt szerencsém bebarangolni a kiképzőtelepet. Az előttem terebélyesedő objektumig csaknem ugyanúgy jutottam el, mint most. Amaz alkalommal nyíltabb lekezelés, hevesebb szócsaták és durvább röhögések késztettek arra, hogy megmutassam: vagyok olyan majomember, mint ők. A lézerpalotában is jártam, noha szigorúan csak megfigyelőként. Claude Philroyban fel sem ködlött, hogy mellénybe bújtasson, és játszani invitáljon. Tisztem az volt, hogy őt csodáljam. Felidéztem a labirintust. Csaknem teljes sötétségben, kongó vaslépcsőkön nyargaltunk az első szintre, és futásnak eredtünk a zegzúgos folyosón. Közben holt váratlanul zúdultak ránk az esemé104 nyek. Hol innen, hol onnan ugrott elő egy-egy támadó makett, több helyütt filmvászon-élményt nyújtó színvonalon; technikásabban működött a jujjuj, időnként oly meggyőzően, akár egy háromdimenziós moziban. Philroy és emberei pedig rohantak-lőttek, hemperegteklőttek, ugrándoztak-lőttek, és ilyképpen feljutottak a második, nehezített szintre. Itt már botlóaknákkal, hajigált kézigránátokkal és egyéb meglepetésekkel is számolniuk kellett. A csapat felét leírta a komputer, mire a megmaradtak ostrom alá vehették a legfelső szintet. Itt már kevés volt a hempergés-lövés, bokorugrás, miegymás; a váratlanságok között túszszabadítás, földönkívüli-invázió, tűzkarika-átugratás is szerepelt. Philroy a legvégén vérzett el, akkor is egyszerűen a mu-
níciója elfogyta miatt, de legalább acsarkodhatott velem, hogy miért nem cipeltem utána néhány tartalék tárat. A legkevésbé sem zavarta, hogy hatból három túszt személyesen lőtt agyon. Midőn erre emlékeztettem, közölte velem: igenis sikerült kiszabadítania őket. Ha halottak, hát halottak, de legalább szabadok, szólott. Majd az értékelés-leadási napon jobban ügyel rájuk, fűzte hozzá. Összekaptam a memóriámat. Sejtettem ugyan, hogy időnként megváltoztatják ajujjuj-pontokat, mégis precízen végigvezettem emlékezetemet a labirintuson. Ezután már csak azon tűnődtem, miért akarják Yarnék, hogy egyedül menjek be. Mert arra számítanak, hogy ijedős lévén, fél percen belül kimenekülök. Felálltam, és az épület felé indultam. Nyolc percig tartott. Csatakosra izzadtan, lezúzott térddel, vállal kerültem elő. Szaporán lélegeztem, arcom színeslett, ám mert 105 igencsak élveztem a játékot, akár jól is állhatott a harci pír. Ezt egyébként az ajtónál tolongó pasasok arcáról olvastam le. Yarn kezébe adtam a számítógép üzenetét tartalmazó slejfnit. Igaz gyönyörűséggel töltött el az értékelés felfogtát kísérő arcjátéka. - Ehhez tartoznia kell egy történetnek, Seherezádé - sóhajtott, szóhoz jutván. - Tartozik - hagytam rá. Válaszként fiktíve megsüvegelt, és átadta a cédulát Mea Culpának. Azután megkérdezte, volna-e kedvem még egy menetre, ezúttal velük. - Sztárgázsiért - feleltem. - Van egy átadó Corsám. - Nem ér, mert nem fogadta el, amikor felajánlottam. Felhúzta a vállát, és fenn marasztotta. - Nincs több lapom. - De van - emlékeztettem. - Nem hiszem, hogy testőrre szorulna. Az Úr legyen irgalmas az Idülthöz. - Túlbecsül. És azt se feledje: maga akarta. A körülöttünk szobrozó kommandósok különös szamovárhangokat hallattak. Azután bőszülten megostromolták a csatapalotát, és követ kövön nem hagytak. Magától értetődően kipróbáltak közelharcban is. E műfajban hamar elvéreztem. Az Isten háta mögötti
gyurmaszalonban szerzett - és azóta alig-alig fejlesztett küzdősport-jártasságom kevés volt a vérprofikhoz. Korábban kivívott tekintélyem ettől már nem csorbulhatott. A gyötretés végeztével lezuhanyoztam, és visszaölthettem elpiszkolódott ruháimat. Yarn ebédelni hívott. Azután belátta igazamat, miszerint ilyen állapotban nem mutatkozhatok nyilvános helyen, s hajlandó volt leülni velem egy tesztre. Másfél óra múltán tikkadtan eltámolygott salátázni. Biciklire pattantam. A nudizmus híveinek fenntartott tóhoz kerekeztem, és ruhástól a tengerkék vízbe vetettem magam. Midőn hosszas úszás-lebegés-ázdogálás után partra léptem, senki sem méltatlankodott túlöltözöttségem miatt. Lucskos holmimban parthosszat a legmeztelenebb voltam. Elnyúltam egy fűzfa lombjának félárnyékában. Álomba relaxáltam és szárazra aludtam magam. Kellett is az ekként szerzett üdeség, amikor hazaérvén kinyitottam a postaládát, és a szokásos hat kiló reklámanyagon kívül egy számítógéppel címzett levélre bukkantam. A borítékon nem láttam feladót, bélyeget, postastemplit. Szerzője személyesen fáradt vele a kertkapumig. Mindenekelőtt megszagoltam a küldeményt, miként szinte mindent, ami a kezembe került. Ez a szokásom feltűnően idegesítette környezetemet, például a ruhabolti eladóhölgyek finnyásságot sejdítettek abban, hogy a kiválasz106 107 tott holmit nem csupán megszemléltem, megérintettem és felpróbáltam, de meg is szimatoltam. Olykor említésbe hoztam, hogy némelyek - engem is beleértve - az átlagosnál érzékenyebb szaglószervvel rendelkeznek, s e képességük pluszinformációkhoz segíti őket; ám többnyire nem láttam be, miért kellene magyarázkodnom, és inkább nem vettem tudomást a szaglálódásom miatt fintorgókról. A boríték taszító szagú volt. Nem büdös vagy efféle: a kisugárzását éreztem bántónak, gonosznak. Minden benyomásunk egy sereg összetevőből, egyebek között illatélményekből táplálkozik, akkor is, ha ezt sokan nem tudatosítják magukban. Az ördög alakjához tömjénbűzt társítunk, a tavasz fogalmához orgonaillatot. A nevemre címzett papiros szimatolásakor dohos pince képlett meg előttem. Azonnal elment a bátorságom a hazatéréstől. És ha a levélhozó odabenn vár? Fenét vár odabenn, világos nappal csak nem merészel betörni!? Clochard jól hallható vígan trillázgatott a nappaliban, mint máskor is, érkezésemet megneszelvén. Ha rosszféle fi-
gura lapulna a házban, ő nálam is jobban tudná, hogy az illető veszélyes - akkor mélyen hallgatna. Bemehetsz, Navia, bátorítottam magam. Félelmemen sokat oldott a kihallatszó telefoncsörgés. Sebtében kikulcsoltam a zárakat, és a készülékre bukórepültem. - De örülök, hogy elcsíptem végre! - sóhajtott Symour. - Már azt hittem, baj van. - Most értem haza. Levelet kaptam az Idülttől. - Mit ír? - Nem tudom, még nem bontottam fel. - Honnan tudja, hogy ő küldte? - Érzem a szagát a borítékon. - Szia! Szia! Navia! - üvöltözte Clochard a vállamon egyensúlyozva, közvetlenül a fülembe. - Várjon meg a levélbontással! Öt perc múlva ott leszek. Vett csőrbilincset? - Nem. Nudistrandon voltam. - Akkor hét perc. Magamhoz veszek egy satut a garázsból. - Navia, te lafanc! - lelkendezett a beó. - Ki szeret engem? Letettem a kagylót. - Symour szeret - feleltem. - Na, mit hoztam? - firtatta a hangomon. - Kérsz kukacot? - Tévedsz, Clochard. Ma üres kézzel jöttem. Nehéz napom volt. Be kellett bizonyítanom, hogy tökös pasas vagyok, mint nő. Egyszer majd elmagyarázom neked e mondat értelmét. Járt itt valaki? - Kérsz kukacot? - szívózott. Kapituláltam. Felmentünk az emeleti fürdőszobába, és megvendégeltem néhány hájas féreggel. Míg lakmározott, körbejártam a házat, benéztem a kamrába, a gardróbba, a hűtőbe, az ágyak alá, mindenüvé. Végül megtekintettem a kőhajigálástól hajszáleresre repedezett fürdőszobaablakot. Eljátszottam a rács nevű ötlettel. Elképzeltem a körös-körül fegyintézetesített hajlékot, és e képtől sátánian bedühödtem. - Hé, Idült! - szólottam. - Kéred a Twixem felét? Ezzel magasra tartottam a középső ujjamat, remélve, hogy a megidézett egyén szelleme élesen látja. Az ablakrácsoztatást ilyképpen elvetve, a konyhai szemeteshez nyargaltam, emlékezvén, hogy a postaládámban lelt, futtában átpergetett reklámanyagok között egy biztonsági cég prospektusa is elém bukkant. 108 109 Eltűnődtem a figyelmembe ajánlott betörésbiztos ablakfólián, amelytől csupán árnyalatnyival lesz sötétebb a hajlék, viszont nagyságrendekkel nő a nyugalmam, és újfent felszívtam magam.
Nem vagyok hajlandó! Nem tűröm, hogy erre kényszerítsenek! Clochard megtömte a begyét bébihússal, és ismét szórakozás után nézett. Fejmagasan fel-alá röpdösött körülöttem. - Mi van? Mi van? - kérdezgette, zizegésemet érzékelve. -Az van, csavargó barátom, hogy feldúltak, terrorizálnak, megfélemlíteni próbálnak! Te érted az okát? Leereszkedett a vállamra, megkapaszkodott pólóm és bőrőm rétegeiben, és íziben fel is szisszent, engem megelőzve, majd gyengéd torokhangot hallatott, ezúttal teljesen madárul,, és kotorászni kezdett a hajamban, fülemben. Megálltam a kőpadlóra hajított levél fölött. - Essünk túl rajta - sóhajtottam. Azután mégsem hajoltam le hozzá. Hol a pokolban késik Symour? Hét percet mondott, de máris eltelt a fél életem. Átléptem a boríték fölött, a konyhába sétáltam, és a vállamba csimpaszkodó beó izgatott füttyögetései közepette megmostam egy duzzadó húsú őszibarackot. Tányérra szeltem belőle egy falatnyit, és a mosogatóba helyeztem, jól ismervén Clochard dagonya étkezési szokásait. A madár nyomban a gyümölcsre vetette magát. A barack maradékát majszolgattam, midőn Yarn befutott. - Hol a levél? - kérdezte. Lemutattam a padlóra. - Nem haragszik, hogy nem tettem az asztalra? - firtattam, szóváltásra készen. - Megértem - felelte. Műanyag kesztyűt húzott, majd fél térdre ereszkedett, és kézbe vette a borítékot. Rövid ideig elzsaruzott vele, mielőtt felbontotta volna. Hanyag tartásban elhelyezkedtem a kanapén, azt alákítván, hogy távol tartom magam a beteges illető legújabb dobásától. Symour szétnyitotta a négyrét hajtott levélpapírt, és ujjai közé csippentette a közepében lelt polaroid fotót. Felváltva szemlélgette az írást és a képet, majd rám pillantott. - Érdekli? - Nem szívből. - Ezzel nem segít magán. Ez áll a levélben: A szerelem inkább elviseli a távollétet vagy halált, mintsem a kétkedést és árulást. Ennyi. Nincs idézőjel. Számítógépen, kézírásos betűmintából választott betűtípussal szedték, a halált utóbb kiemelve. Úgy fest, mintha az ipse a vérbe mártott mutatóujját húzta volna át fölötte. Valószínűleg kesztyűt viselt, mert majdnem teljesen sima az ujjnyom. A magát ábrázoló fénykép nem épp acélos munka, de ez nem is csoda, éjjel ké-
szülhetett. Gondolom, fürdés után csípték el, testkenegetés, konkrétan: combápolás közben. - Engem?! - Igen. A fürdőszobája fényárban úszik. A pasas az ablakon keresztül fotózta le. - Nem létezik! Legalább két méter magasan van az ablaki - Felállt valamire. És nyilván jóval több felvétel készült. Yarn nejlonzacskóba csúsztatta a borítékot, írással kifelé mellé tette a levélpapírt. A csomagot ledobta a padlóra. A fotót továbbra is kézben tartva, kisietett a házból. 110 111 Feltápászkodtam, és utána iramlottam. Az épület keleti oldalán lévő fürdőszobaablakon még a nyurga Yarn sem bírt belesni. Lábujjhegyre emelkedve is csupán a párkányt vehette szemügyre. A házfaltól négyméternyire a jobb oldali szomszéd sövénysűrűn ültetett, jegenyemagas Leyland-ciprusai tornyosultak, az egymáshoz való átlátást tökéletesen kizárva. Kertemnek ezen a részén hortenziacserjék, rhododendronbokrok és mellig érő páfrányok tenyésztek a ciprusárnyékban. Egyik növény sem volt mászható méretű. Megkerültük az épületet. A nemrég rendbe tett hátsó kertre nyíló, alacsonyabban elhelyezett ablakok előtt zsebre vágtam néhány tanácsot arra nézvést, hogy lámpagyújtás után szíveskedjek redőnyt, rolót, reluxát vagy kátránypapírt használni leskelődők ellen. Esetleg vegyek kutyát, lehetőleg többet, mert egy egész falkát már nem lehet olyan kényelmesen lefújni, elkábítani, mint egyetlen példányt. Nem feleltem, csendben hizlaltam dühömet. Meggyőződtünk arról, hogy az északi szomszéd sem láthat be hozzám; ezt a telekhatáron sorakozó ezüstkék Arizona-ciprus oszlopok tették lehetetlenné. Mivel a házrenoválás nyomait felszámoltam, a nemrégiben még itt tárolt szerszámok, kellékek immár a kerti kamrában üdültek. Noha amaz ajtót sosem zártam, lehetetlennek tartottam, hogy az Idült onnan cipelt volna létrát az ablakhoz. Ha valaki megmozdítaná a hanyagul behányt holmik bármelyikét, pláne sötétben, biztosan ott pusztulna: a talicska, fűnyíró gép, ásó, kapa, kerti bútor, összeszereletlen hintaágy, nagylétra és fia, csempevágó, miegymás omladéka alatt. Yarn kinyitotta az ajtót. Megtekintette a marokkójátékszerű káoszt, felsóhajtott, és rám pillantott. - Nagyon alkalmas hely az öngyilkosságra - ismerte el. Tovább vizsgálódtunk a kertben, és nem leltünk semmi hordozhatót. - Nem valószínű, hogy a fickó stokit hozott volna otthonról - mélázott Symour. - Jeti se lehet. Feltűnt volna valakinek. Például azért is jó lenne bevonni a zsarukat, mert ők kikérdezhetnék a szomszédokat, láttak-e errefelé
gyanúsan ólálkodó alakot. Esetleg azt is kifürkészhetnék, nem valamelyik szomszédja üldözi-e beteges szerelmével. - Ez nem túl valószínű. Jobbról kétgyermekes házaspár él mellettem, hátulról két agghölgy, balról egy nyugdíjas patológus, szemközt a templom. Ha az aberrált nem fért sem a senior, sem a junior hágcsóhoz, nem hurcol magával stokit, és nem jeti, akkor ki tartott bakot neki? Ezt kimondván a homlokomra csaptam. Yarnt faképnél hagyva, a Leyland-sövény és a garázsépület közti keskeny réshez sprinteltem. Nyertem: ott árvállott az eldugott fűrészbak. Nem a lábain állt, miként egykor oda tettem, hanem az oldalára billenten, ahogy a voyeur használat után sebtében belökte. - Lám, lám - szólott Symour, megállva mögöttem. Vajon hány emlékfotó készült a feredőző Navia Cameronról? Feltűzött hajjal is egész mutatós. Heveny reagalásom láttán pazar reflexszel a feje fölé emelte a képet, így elvétettem a vetődést. - Látni akarom! - Bár eleddig nem volt rá kíváncsi, örömmel megmutatom, végtére is, főszerepel rajta. De ne nyúljon hozzá csupasz kézzel! - Tartsa elém - morogtam megadóan. Megtekintettem a fényképet. Dühöm tetőzött. - Eltéphetem? - kérdeztem, egyelőre visszatartva kitörésemet. 112 113 iv Yarn ózondúsabb régióba menekítette előlem a fotót. - Nem tépheti el. A zsaruknak szükségük lesz rá. - Ugye, nem gondolja komolyan, hogy kopókézre adom ezt a szemetet!? - Miért volna szemét? Szép formájú nőt látok rajta. - Azért neveztem szemétnek, mert az illető nő tudtán és akaratán kívül, alantas szándékkal hozták létre. Mert a lesifotós az egyik legintimebb élethelyzetben lesett ki, és mert csóré vagyok rajta. - Mikor lett szégyenlős? A délutánját a nudista strandon töltötte, és esténként nem kultiválja a redőnyt. - Ha megpróbálja azzal folytatni, hogy ezek után ne is csodálkozzak a történteken, széles skálán választhat a térden rúgástól a megfojtásig! A nudista strand személytelen és önkéntes. A fürdőszobám ablaka a saját kertemre, és nem a főtérre néz, szemmagasság fölött van, és sehonnan sem lehet oda belátni! - Csupán a fűrészbakról. -És akkori Ha fürdés előtt azon. szeretnék gondolkodni, hogy valami kóbor aberrált beleshet az ablakomon, tán épp a fűrészbakról, akkor paranoiás volnék!
- Miért is aludt stukkerrel? - Már mondtam: kissé bizonytalanná tett az egyedüllét és a telefonos zaklatások. Maga nyugodtan aludna, ha előtte teletömnék az agyát mocskos szövegekkel? - Jól van, Navia. Menjünk be. Hoztam magának valamit. - Remélem, gépkarabélyt. Clochard megörült nekünk. Elsorolta nevünket, valamint néhány - nem véletlenül - távol lévő személyét, egy tétova pillanatra Symour vállára lebbent, majd átnyergelt rám, és szétnézett a fülemben, hátha mégis leledz ott egy kis kukac. - Foglaljon helyet - szólt Yarn. Bezacskózta a fotót, levette a kesztyűt. Zsebre vágta a kezét. Nem túl jól kezdődött. Harckészülten leestem a kanapéra. Ekkor tűnt fel a duzzadt mappa, amit érkeztekor tett az asztal szélére. - Hívjuk a zsarukat! - üvöltötte Clochard. - Áruló! - rivalltam. - Okos madár - bólintott Symour. Velem szemközt, az asztal túloldalán állt, és nem úgy festett, mintha leülni készülne. Nem fölényt hangsúlyozott e testhelyzettel, inkább komorságát kívánta érzékeltetni. - Éjjelünk hányatottabbnak ígérkezik a tegnapinál: ma készenlétben vagyok. Ha riasztanak, velem kell jönnie. - Akárhová magával megyek - biztosítottam. - Más: módomban áll, hogy meggyőzzem a zsaruk bevonásának fontosságáról. - Hülye zsaruk! - közölte Clochard vakaródzva. - Negyvennel mentem! Negyvennel! - Ó, istenem! - nyögtem. - Nem.tudsz felejteni?! - Negyvennel! Tiszta hülyék! Hívjuk a zsarukat! - Beszerzek egy ilyen madarat, ha majd szenilis leszek merengett Symour. - Kemény a farod! - rikkantott Clochard. - Fogd be! Üljön le! Mi van a mappában? - Mindjárt rátérek. Előbb elmondanám, hogy már nem szükséges végigelemeznie valahavolt s jelenkori férfiismerőseit. Az Idült kilétének felfedése miatt nem. - Nem? Megvan a pasas? Symour, ha nem ül le, begörcsöl a nyakam! - Csüccs! Csüccsi - Kicsit őrjítő itt magánál - sóhajtott Yarn. A fotelba rogyott, kinyújtotta vége-hossza nincs lábait. Tekintete végigsvenkelt rajtam. 114 115 -Nem akar zuhanyozni, átöltözni, vacsorát készíteni? Kényelembe helyezkedni? A mappa ráér addig. Én is ráérek. Míg fürdőzik, elbeszélgetnék a madárral. - Clochard! Szép madár! Clochard, tubicám! Clochard,
kuss! Elemcsere! Felemelkedtem ültömből. - Igaza van. De mielőtt kinyitnám a vízcsapot, felszerelem az ablakra a bambuszrolót. Ha megtalálom. Ugyanis megvettem, haza is hoztam, de aztán kiment a fejemből, mert reggelente, amíg készülődöm, oly simogató szépen mosolyog a Nap amaz ablakban, hogy szinte feledteti mogorvózusságomat. - Sajnálom - mondta Symour őszintén. - Egyszer majd véget ér. Remélem, jó véget. Felloholtam a padlásra. Clochard nem tartott velem. Elbűvölt hallgatóságát szórakoztatta nyelvi emlékeivel. A majdani gyermekszobának szánt, egyelőre szerfelett romos helyiségben harmadik feltúrásra megleltem a bambuszrolót. Kicsomagoltam a japán hieroglifákkal telerajzolt keménypapír tokból, jelképesen lefújtam róla a port. Lefelé menet magamhoz vettem a kalapácsot, a villanyfúrót, néhány képhorgot és a szobalétrát. Symour nem nézte ki belőlem, hogy mindezekkel felszerelkezve épségben leérek. Elém sietett, megszabadított a lajtorjától, a fürdőszobába vitte azt, felállította a megfelelő helyen, és felhágott rá, jelezvén: itten férfimunka lesz végezve. Azután precízen kimérte a felső ablakkeret behorgosítandó pontjait, beütötte, majd becsavarta a kampókat, az iránt érdeklődve, hogy utóbbit én tényleg puszta kézzel szoktam-e csinálni. Végül felakasztotta és lebocsátotta a bambuszfüggönyt. Megcsodálta a ráfestett ábrázolatot: a smaragdszemű, merő izom, gyönyörszép sárkányt és a vele testcsatázó, erőst vesztésre álló, könnyű ágyékkötőben pompálló, lavinakövér harcost. Halkan hümmentett, majd felbejglizte a rolettát, és belőtte a csempén ama helyet, ahová a tekerőzsinórt rögzítő horgot szánta. Ceruzáért kiáltott. Kezébe segédlettem egy ajakcerkát. Parány pöttyöt rajzolt vele, majd alászállott a hágcsóról, fúrót ragadott, és pitty-putty kilyukasította a csempét. Elhelyezkedtem mögötte, összefontam két karomat, lazán a falhoz dőltem, és elszemléltem a dolgos pasast. A tarkójánál göndörödő tincseket, széles vállát; az irodalmi alkotásokban általában csípőként megnevezett testtájat: a fenekét, mégpedig feltűnően izmosnak, keménynek tetsző fenekét; hosszú, ugyancsak keménynek sejtett combjait. Megest hümmentettem. Ekkor megfordult, s halálkomolyan hatos tiplit és fogót kért. Közben elcsípte a tekintetemet, és némiképp megrökönyödött tőle.
Fél percig is álldogáltunk ott szótlanul, egymástól lenyűgözve. Ha már így alakult, elölnézetből is szemügyre vettem a pasast. - Hatos tiplit? - kérdeztem sokára, látván mélyülő zavarát. - Hatos tiplit - felelté. 116 117 - Máris hozom - bólintottam. Nehezemre esett elszakadni az áfonyakék szempártól. A lépcsőn felfelé szökdécselve hagytam magam rázatni a hideggel. Odafenn meg kellett állnom néhány alaposabb légvétel kedvéért. Körülbelül olyan érzés járt át meg át, mintha csak az imént kaptam volna autogramot - légy stílszerű, Navia! - Kevin Costnertől. Álomi érzés volt. Pár percre feledtette mindösszes bajomat. Mire visszamentem, tenyeremen rengeteg tiplivel, hogy gazdag választékkal szolgálhassak, ismét akadálytalanul lélegeztem. - És a fogó? - firtatta Symour. Megharagított. Ám ezt nem mutattam ki. Rámosolyogtam, és felkínáltam neki behajlított hüvelykés mutatóujjamat. Bólintott, beütötte a kedvére valónak talált tiplit, majd értem nyúlt, a falhoz vezetett, és két előkészített ujjam közé illesztette a horgot. Négy mozdulattal és egyetlen fintorral betekertem neki. Puszta kézzel. - Mi, férfiak általában azért használunk szerszámot, hogy kíméljük a bőrünket - mondta. Megnyaltam enyhébben lehorzsolódott mutatóujjamat. - Nekünk, nőknek általában magasabb a kényességküszöbünk - feleltem. Csaknem odébb léptem, midőn feltűnt, hogy a létra, a fal és a szerszámhasználó nem képviselője bekerített. Maradtam. Bal tenyeremen a kizsűrizett tiplikkel, jobb kezemen a cseppnyi bibivel. Tetszett a helyzet, prolongálta a röpke gondtalanságot. Symour is élvezni látszott a fecsegős hallgatást, alighanem azért, mert az nem nélkülözte az általa hangsúlyozottan igényelt szemkontaktust, és közben testbeszéltünk. Azután hátrább lépett, felkapta a létrát, és tovatűnt padlás iránt. Összeszedtem a szerszámokat. Belebotlottam a keresésemre érkező beóba. A madárral a vállamon az emeletre ballagtam. Néhány perccel később nekiálltunk vacsorát komponálni. Symour vállalta, hogy megalkotja a salátát. Megmutat-
tam neki, hol találja a nyersanyagokat, majd a keze ügyébe készítettem a répacsíkozót, paradicsomrózsásítót, uborkaspirálosítót. Míg a tésztafőző víz forrósodott, megmostam és kettészeltem két kövér avokádót, kockára vágtam és ciuomlébe fürösztöttem őket, azután összekevertem a krém alkotóelemeit. Tevés-vevés közben folyton azt vártam, hogy a pasas belém köt, megemlítvén: Teresa nem így, hanem egészen másként szokta létrehozni az avokádókrémet, az enyémnél különb módszerrel főzi az üvegtésztát, de semmi efféle nem történt. Symourt az átszellemültségig lekötötte a salátazöldségek felaprítása. Ördöngösen bánt a reszelőkkel, egyetlen ujjpercét sem szelte le, cseppnyi vért sem veszített, nem is szitkozódott, holott - szerintem - az említettek elválaszthatatlanul együtt járnak ezen elfoglaltsággal. A mappáról szót sem ejtett, úgy általában kerülte a társalgást; tán még a fürdőszobai zavar zizegett idegeiben. Esetleg azért hallgatott mesterfokon, mert a konyha sem volt éppen tágas kettőnk számára: hasztalan óvakodtunk a testi érintkezéstől, lépten-nyomon egymásba ütköztünk, összehorzsolódtunk. Ami engem illet, nem bántam. Az sem túlzottan foglal118 119 koztatott, hogy hevületemet később még keresztül-kasul megbánhatom. Egyszerűen csak örültem közelségének, a köztünk vibráló feszültségnek: az oly ritkán érzékelhető igazi férfi-nő varázsnak. Mindazonáltal feltűnt: ő még nem tudja, mitévő legyen e bűvzsongással. Voltaképpen megértettem kínjait. Nem olyan fickónak látszott, aki esztelen kalandokba vetné magát, különben is, az uborkaspirálosító kütyü szakszerű használata mély koncentrációt igényelt, s ha közben netán azzal foglalkozik, hogy az imént véletlenül mellkastól combig hozzásúrlódtam, másként nem érvén el a feje fölötti szekrényke tartalmát, akkor az az uborka aligha lett volna oly művészien kígyózóra szeldelve. Kivettem a vízből a rizsmetéltet, tálra terítettem, megcsepegtettem egy kanálnyi szezámolajjál, majd a mind feszélyezőbb csendet megtörvén, az iránt érdeklődtem, vegasága milyen mérvű, ugyanis szívesen elkevernék a tésztában egy kevésnyi finomra vágott, rózsás színű lazacot, fűszerezés gyanánt. Symour vállat vont. Az ígézően alakuló salátaszimfóniához komponálta az uborkaspirálokat, majd a paradicsomért nyúlt. Nem tágítottam. Mindent félrehagyva moccanatlanná váltam, és közvetlen közelről néztem az arcát, érzékeltetvén: élőszóra vágyom.
- Túlnyomórészt vegetáriánus vagyok - felelte, felpillantván a kezében tartott paradicsomról. - Nem meggyőződésből, nem is megszállottan, csupán ízlésből. A lazac belefér. - Ha mégsem, külön is elkészíthetem a saját részemet, csák időben tudassa velem - bátorítottam. - Nem szükséges. A személyi paksamétámban biztosan találkozott annak nyomaival, hogy étkezési szokásaim kérdésessé tették: egyáltalán alkalmas vagyok-e a kommandózásra. Persze, ezen már rég tú1 vagyok. -Ne csodálja. A közvélekedés szerint a lombevők felettébb ámborak. És mi haszna egy szelíd akciózsarunak. - Holott pedig nem vagyok jámbor. Pontosan akkora mérvű agresszivitás rejtezik bennem, amekkora az akciózáshoz szükségeltetik. Ez nem a saját véleményem: a rám ugrasztott elmevájár jutott e megállapításra, miután felfejtette zegzugos lelkem titkait. - Kicsit ironikusan szemléli a hangyászféléket - dünnyögtem, a szem- és ínycsiklandóra sikerített avokádókrémet rendezgetve az üvegtészta tetején. - Dehogy! - rezzent. - Semmi bajom velük. - És velem? - kérdeztem. Végzett a paradicsomrózsásítással. A színes salátástál is meglehetőst ingerlően hatott érzékszerveimre. Symour rám nézett. Hosszan, fürkészőn, komoran. - Hazudott nekem - mondta. A szívemhez kaptam. Őszinte ijedelemmel. - Szinte sosem hazudok! - szögeztem le. - Velem kivételt tett. - Amennyiben? - firtattam kihívóan, ádázul elszántan arra, hogy bebizonyítsam: legfeljebb füllentettem. - Szeretném, ha inkább vacsora után foglalkoznánk a kedvszegő dolgokkal. - És ha addig elkárhozom? - Lelke rajta - morogta vállat vonva. Úgy festett, mint a megtestesült megbántottság, aki narancssárga-kék kockás farmeringet, fekete nadrágot, márkás félcipőt és még annál is márkásabb zoknit visel. Ha az erogén zónáimra hallgatok, üstöllést a keblére borulok. Erőst vonzott a pasas, akár a hangaméz. Ezen már nem volt mit tagadnom önmagam előtt. Am neki még nem szúrt szemet. 120 121 Nem gondolkozni akartam érzületemen, hiszen az eszelés csak túlkomplikálja a dolgokat. Szerettem volna fejest ugrani az élménybe. Nem vetődtem mégsem, mert nem vettem biztosra, hogy vizet is lelek a medencében. Bár Symour - főként testnyelven - többször értésemre adta, hogy nem hagyom érzéketlenül, azt még semmilyen módon nem nyilvánította ki, mit óhajt kezdeni velem. Azon kívül persze, hogy test-
őrösen gondomat viselje. Terítés közben eltökéltem: amint alkalom adand, alaposabban megmerítkezem a horoszkópjában. Nem árt, ha felkészülök a pasasból. Félve gyanítottam: vele aligha lehet csak úgy mámorogni, ha erre szottyan kedvem. Nem, neki lelke van. Mégpedig zegzugos, mint az imént említette is. Így hát elfojtottam érzéki késztetéseimet, és megpróbáltam észben tartani sérelmét, miszerint hazudtam neki. Végül annyira megmerültem e problémakörben (vajh minő hazugságon csípett rajta? nagy volt? kicsiny? hazudtam-e egyáltalán? et cetera), hogy türelmetlenül vártam a lakoma végét. Symour a villájára szúrta a mérföldes hosszúságú rizstésztát, majd az alátett kanál segítségével felcsavarta, elnyisszantotta és bekapta; mindeme bravúrt mindösszesen három ujját használva érte el, elegánsabban, mint egy született spagettievő. Mivel én kevéssé kifinomult neveltetésben részesültem, nekem ez nem ment ilyen könnyedén, bár akkortájt már publikum előtt is mertem tésztát fogyasztani. Viszont kezdetben olybá festettem spagettievéskor, mint Szent György a sárkánnyal. Éppen azon tűnődtem, említésbe hozzam-e a témát, midőn a pasas salátát szedett a tányérjára: egy kézzel használva ehhez kanalat és villát, egyidejűleg meg is keverve a színpompás alkotóelemeket. E látvány végképp a kedvemet 122 szegte. Ezeket a mozdulatokat nem lehet elsajátítani; így étkezni csupán az képes, aki ilyetén kultúrkörnyezetben nőtt fel. - Miért emelgeti a szemöldökét? - kérdezte az éber Symour. - Bámulom a kézügyességét. Ahogy elbánik a csúszékony étkekkel. Megint eszembe jutott Tériszony City. Ott másféle stíl dívott. Máig nem megy nekem a tökéletes eszcájghasználat, pqdig általában könnyen tanulok. - Éppen így szeretné enni a tésztát? - firtatta. Bátortalanul bólintottam. Mellém csúszott a székével, ujjaim közé helyezte a villát és a kanalat, majd a kezemet fogva, szabályszerűen megetetett, noha közben olyféle illúzió melengetett, mintha önállóan volnék fenemód kézügyes. Az utolsó falatokat egyedül fogyasztottam el, észre sem véve, hogy már elengedett, hogy immár nélküle is tudom a kanál-villa bűvészetet. Szerettem volna a vállára hajtani a fejemet, és hálaszókat rebegni, ám ekkorra visszaszékezett a helyére. Mosolyogva figyelte újdonat tudományomat. Végül nem ezért dicsért meg, hanem az avokádókrém ízeit méltatta, mire is megérintett a gyanú: ő volna a nekem tökéletes pasas?! Ezt íziben kikértem magamnak. Olyan pasas nem létezik!
Szó sem lehet arról, hogy beleszeress! A vérszerződés is tiltja Ezt még csak el sem intézhetem azzal, hogy körtelefonálván a barátnőimnek, feloldoztatom magam a pasasbámulási és közelmenési tilalom álól. Symour sört töltött. Koccintottunk. Hozzáhajoltam; és megcsókoltam az arcát, már-már a szájszélét érintvén, sőt, nem is csak már-már, és úgy éreztem, ha most megtenné azt a mozdulatot, amelyet megtenni vágytam, kitörne belőlem az érzéki görögtűz. 123 Természetesen nem tette meg. - Szia - nyögtem gyerekhangon, visszadőlvén a helyemre. Az letepretés elmaradása következtében kis híján elpityeredtem. Symour figyelmes tekintete az arcomat fürkészte. Kortyolt a sörből, majd középmély lélegzetet vett, mintha közlendőre készülne, azután csak ennyit mondott: - Szia. A tekergő Clochard e végszóra érkezett. Letelepedett a vállamon, elkotorászott a hajamban, és közben szívszaggatóan sóhajtozott, akárha az én hangulatomat közvetítené. Azután közöseri eltakarítottuk a dáridó romjait, és átrendeztük a nappalit. Az ülőgarnitúra újfent a kertbe gömbölyödő ablak elé került. Symour a kanapéra ült, én feltekert lábakkal elhelyezkedtem a fotel öblében. - Mit hazudtam? - kérdeztem. - Hadd tudjam meg végre! Nem bírom tovább! - Hány ízben javallottam, hogy hívjuk a zsarukat? -Épp elégszer ahhoz, hogy Clochard megtanulja. - Igazából miért nem akarod beavatni a zsarukat? - Igazából? Hiszen mondtam, megannyiszor: ők csak felturkálnák a magánéletemet, ám amikor majd az Idült eljön, hogy átmetssze a torkomat, szálegyedül leszek. - Mesélnél az ellopott stukkerről? Azaz inkább beszélj róla, a mesét már leadtad. Veszélyesen előrehajoltam, csaknem kiestem a fotelból. - Ezt úgy érted, hogy... 124 - Így értem: a világon sehol nincs nyoma annak, hogy valaha is stukkert vettél volna a nevedre. A nyilvántartás felől nézvést neked se engedélyed, se fegyvered nincs. Eszerint zugfegyvertartó vagy. Ha emiatt akarod kihagyni a zsarukat, szemenszedett őrült vagy. - Szóval szerinted attól tartok, hogy sittre.vágnak, mert valaki elcsente tőlem az illegális stukkert. - Igen. Bólintottam. - Igazad van. Gyönyörű fegyver volt, ónixkővel díszített markolattal, bár az ónix többnyire nem hoz szerencsét. Ez
tényleg nem hozott. Az előző tulajdonos emlékére őriztem meg. - Aki? - Aki meghalt. - Te ölted meg? - Minek nézel engem?! - hörrentem. - A fegyver létezéséről senki sem tudott volna, ha akkor épp nem vagy mellettem, amikor felfedeztem az eltűnését. Roppant buja lény a hazugság: az első beindítja a szaporodási láncreakciót, és többé nincs megállás, sorra születnek az újabb és még újabb hazugságok. Ne haragudj, a drámai pillanatban még egyáltalán nem ismertelek, ezért állítottam, hogy a stukkerem legális volt. Nem akarok balhéba keveredni miatta, az állásom is drága nekem. - Drágább, mint az életed? - Mert szerinted a zsaruk jól megmentenék az életemet?! - fortyantam. - Akár hiszed, akár nem: ezért találták ki a zsaruság intézményét. Mindenesetre én hiszek ebben. - Másként mit keresnél a testületnél?! - A sztoridat megosztottam egy kopóval, Dirk Elannel. - Gondolom, neki köszönhetem, hogy hazugságon kaptál. 125 - Egyebeknek is utánanézett. - Nagyon kedves tőle. Azt hittem, beéri azzal, hogy a személyemben máris megtalálta a közellenséget, aki nem átall fattyú-stukkert rejtegetni a párnája alatt. - Az ilyesmit nem lehet tréfára venni. Ejnye-bejnyével sem elintézhető. Talpra szökkentem. - Máris csomagolok! Mit gondolsz, a kóterban kérhetek vegetáriánus kosztot? Clochard velem jöhet? Mennyit taksál a bűnöm? Öt év alatt levezekelhető? Leszbikus leszek, mire kijutok? Ez esetben óriási veszteség érné ám a populáció hím egyedeit! Odabenn majd agyba-főbe tetoválnak? - Ülj le szépen - kérte hűvösen Symour. - Egyelőre a fenekedre. Kezdetben azt gondoltam, valamelyik expasasodra ismertél az Idültben. De te csak a stukkerodat fedezted. Ha nincs több takargatnivalód, időszerű volna bevonni a zsarukat. Annál is inkább, mert nem te leszel az első, aki egy bizonyos Maurois-idézetet kapott, kevéssel a halála előtt. - He? - nyögtem értetlenül. Visszarogytam a karosszékbe. A szerelem inkább elviseli a távollétet vagy halált"... kezdetű üzenetre gondolok. Az Idültnek ez lehet a védjegye. Használta már. Haverom, a kopó, emlékezett effélére egy tíz évvel ezelőtti, azóta is felderítetlen ügyből. - A fenomén haverod tíz év alatt összesen annyit nyomozott ki, hogy a firka eredetije egy Maurois nevű ipsétől származik?! Hányadik leszek a kinyírt nők sorában?
- Dirk Elan mindeddig egyetlen áldozatról tud. Annak idején nem ő dolgozott az ügyön, és csupán azért volt róla tudomása, mert gyakornok korában rábíztak néhány porosodó aktát, hogy azokon fenegesse \a tejfogait. Az eset tanulmányozása közben támadt néhány szimatötlete, ám egyiket sem valósíthatta meg, mivel azok túl költségesek 126 voltak. Elhoztam az elődöd anyagát. Ha nagyon erős vagy, átnézheted. - Szívből köszönöm - dünnyögtem. - És mi lesz a stukkerbűnömmel? Symour vállat vont. Előrehajolt, és a kezembe adta a mappát. Felütöttem a fedelet. Nem kellett töprengenem, fotónézegetéssel vagy jegyzőkönyvolvasással kezdjem-e, legott a meggyilkolt nőről készült felvételek kerültek elém. Iona Ziller huszonkilenc éves, százhetven centi magas, vékony testalkatú, rézszőke hajú, vonzó nő volt, a halála előtti esztendőben amnesztia mentette fel sikerületlen frigyéből, és biztosan nem forgatott még a fejében pasasokkal összefüggő, komolyabb gondolatokat, midőn összebotlott az Idülttel. Iona az első horrorjelek láttán rendőrért sikított; a szimatok becsülettel le is fotózták a hálószobában álló szekrény tükörajtajára rúzsozott üzenetet, a ruhái közt véghezvitt dúlást, laborba küldték összemocskolt ágynemüjét; a zaklatások miatt lehallgatták telefonját, analizálták az aberrálttól kapott leveleit, s amikor a fickó az ablakait kaparászta, éktelen szirénázással a háza elé vonultak. És persze soha senkit nem kaptak el. Minél éberebbé váltak a zsaruk, annál óvatosabb és leleményesebb lett az elmés. Az állandó fenyegetettségtől kimerült Iona házat cserélt, hasztalan: üldözője ide is követte. Ziller egy napon eltűnt otthonról. Holttestét két hónappal később találták meg, a csónakázótó jegén. A boncolás megállapította, hogy a nő néhány órával korábban, pokoli kínok között halt meg. Gyilkosa fodor- és csipkedíszes menyasszonyi ruhába öltöztette a meggyötört testet, hajára fátylas koszorút illesztett, lábára hattyúszín topánt húzott. 127 A nyomozás során még csak gyanúba fogható személy sem került a zsaruk szeme elé. Felpillantottam. Symour az arcomat figyelte. - A gyilkosnak millió nyomot kellett hagynia - mondtam. - Állandóan a nő körül sertepertélt. Elképzelhetetlen, hogy senki sem látta a pasast! És hogyhogy csak a vércsoport-meghatározásig jutottak a spermafoltos ágyneművel? - Akkoriban még nem alkalmazták a DNS-vizsgálatot. - A pasas a tulajdon házából hurcolta el Zillert?
- Nem lehet tudni. Nem találtak dulakodásra utaló nyomokat, a bejárati ajtó kulcsra volt zárva, mintha a nő önként ment volna el otthonról. - Nem csalhatta el a fickó? - Ha ez történt, nem telefonon beszélte meg vele a találkát. - De ha az utcán ugrott neki, aligha tehette feltűnés nélkül! És hol a nyavalyában rejtegette két hónapig? És minek? És miután megölte Zillert, hogyan vihette el észrevétlenül a rejtekhelyről, és miként lehet egy holttestet keresztül-kasul hurcolni egy ekkora városon úgyként, hogy senkinek se szúrjon szemet, kivált szakadó hóban, a legnagyobb park kellős közepén?! És miért a befagyott tavon helyezte el a tetemet, miért éppen térdeplő pózban? A fenomén zsaruk egyetlen kérdésre sem leltek választ! Igazad van! Tényleg szólnom kellett volna nekik! Piszok jó kezekben volnék! Elan utánanézett már annak, hogy történtek-e hasonló esetek más helyeken? Vagy az ipse tíz évig nem érzett késztetést újabb ölésre? Miért? Mi történt vele? Gyógykezelték? Megnősült? Külföldön dolgozott? Előléptették? Hosszabb űrsétát tett? Sitten volt, másért? Miért pont tízéves periódusokban borul el áz agya? Jézusom, Symouri Semmi kedvem nincs meghalni! - Egyetértek veled. Dirk mostanáig figyelemmel kísérte az ügyedet, eddig az én közreműködésemmel. Szeretuém, ha rövidre zárnátok a kapcsolatot. - És te? Symour széttárta a karjait. - Nem tudom - sóhajtott. - A hazugságod nem aranyozta be kettőnk viszonyát. - Minő jelentőséggel bir az az átkozott stukker a kettőnk viszonyában? Semmi köze hozzánk, a magánnyomoztatásodhoz, semmihez! - A hazugságnak csak a hazugsághoz van köze. Rigolyás vagyok. Ragaszkodom a fair play-hez. - Becsaptalak? Ezzel vádolsz? Igaz, szeretek színezni, túlozni, de a stukkertartási engedélyen kívül semmiben nem hazudtam! Gyűlölök esküdözni. Kénytelen leszel eskü nélkül hinni nekem. - Ha nincs közöd ahhoz a stukkerhez, se egyéb gyilokfegyverekhez, mi volt az a nem mindennapi mutatvány a gyakorlóterepen? - Megígértem, hogy elmesélem. És hínned kell nekem, mert úgysem tudsz ellenőrizni. - Nem? - kérdezte, jobb szemöldökét magasra félvonva. - Tán csak nem néztél utána a priuszomnak? - leheltem, kiemelkedve a fotel mélyéből. - Nincs priuszod. - Köszönöm szépen! Szörnyen érezném magam a feleségedként: engem sorvaszt a bizalmatlanság.
- Akkor eltekintek a leánykéréstől. Tartozol egy történettel, Seherezádé. Visszaroskadtam, elkaptam a szőnyeg felé szánkázó mappát. - Ugye, nem gondolod komolyan, hogy mesélgetni kezdek, ilyen fotókkal az ölemben?! Teljesen feldúltál! E hangulatban hóltra untatnálak: csak Teherezádé lennék. 128 129 - Eddig mindannyiszor profi módon ellazultál. - De most nem bíroki - panaszoltam. - Mert,nem hiszel nekem, és lehazugoztál, pedig ha vársz egy kicsit, magamtól elmondtam volna, miként jutottam a stukkerhez. Ami a fair play-t illeti, tégyük kölcsönössé: nemigen élvezem, ha ellenőrizgetik az állításaimat. - Te azt közölted: ellopták a pisztolyt a párnád alól, és mellesleg engedéllyel háltál vele. Erre Dirk Elan úgy döntött, köröztetni kezdi a stukkert, hátha az véletlenül előkerül egy razziánál, és leleplezi a háborgátódat, vagy valamilyen módon elsegít hozzá. Nos, ekkor derült ki, hogy átvertél. - Ha a fegyver száma kell, öt percen belül megtalálom a cetlit, amire felírtam. Már azt sem bánom, ha karóba húznak érte, csak ne tarts hazugnak. - Tudom: az énképed. - Az semmi! A te képed: rólam! Nem bírnám elviselni, ha behomályosodna. Most azonnal láttasd velem, hogy enyhültél, különben vasúti kataszuófát okozok! Kisiklatok egy vonatot, ugyanis aláfekszem! - Jól van, kamukáze - hagyta rám. - Enyhültem. - Itt maradsz? Vigyázol rám? - Amíg nem érzem tehernek. És te sem. Lazább lettél? - Iona Zilleren jár az eszem. - Az összes vele kapcsolatos kérdést megvitathatod Elannel, már holnap. Dirk roppant eszes, piócaszívós és ráadásul jó pasas. - Hogy érted ezt? - A jó pasast? Úgy, hogy a nők körbedongják. - És? Férjhez akarsz adni? - Megjegyzésemet a pszichológus-énednek szántam. Sokkal könnyebb olyan emberrel együttműködni, aki... de hiszen ezt éppen te magyaráztad el! Dirk megnyerő fickó, bízni fogsz benne. - És mi lesz a stukkerügyemmel? - Lövésem sincs. Elmondod végre, mikár kaptál kommandósképzést? Mielőtt a kedvében járhattam volna a történettel, megszólalt övén a telefon. Három perccel később a kocsijában ültünk, és a gonosz lövöldözésként jellemzett esemény felé döngettünk. A Mitsubishi néhány perc alatt a villanegyedben termett. Továbbra sem fért a fejembe Symour higgadtan ra-
pid vezetési stílusa. A fékpedálmániás Fabiö mellett folyton karfioiosra zúztam a koponyámat járgánya elülső vagy oldalsó ablaküvegén. Egy ízben a mögöttünk közlekedő pasek beelégelt kifürkészhetetlen technikájától, és mellénk hajtva átüvöltött a hitvesnek: az index és a féklámpa két merőben különböző dolog, te barom! Fabio ekkor hirtelen rugdosódni akart a fickóval, én viszont kuncogtam kissé, mire ő rám förmedt: nekem aztán semmi okom a vidorkodásra, mert én meg úgy vezetek, mint aki levelezőn szerezte a jogsiját. Ez a megnyilvánulása is elősegítette végső szakításunkat. A golyóváltás helyszínén halántékig felfegyverkezett egyenruhás rendőrök hemzsegtek. Kocsijaik villogó tetőlámpái molypilleként vonzották az érdeklődőket. A szalagkordon közelében eldobtuk a Carismát. Symour odasziszegte szokásos maradj mögöttem! parancsát, és szinte nyomban eltűnt a látómezőmből. Remélve, hogy ezt a hátraküldést nem azért csinálja vélem, mert isz130 131 lám, logikai úton kikövetkeztettem, merre iramodhatott. A kordon középpontjában álló, kihaltnak és sötétnek tetsző ház felé indultam. Azután belapultam az egyik zsarumobil mögé, ott lelvén Yarnt egy főnökféleként viselkedő egyenruhás társaságában. Elcsíptem testőröm - nekem címzett - neheztelő pillantását, és enyhén felvontam a vállamat. A beszámolót tartó kiber ügyet sem vetett rám. - Nemrég értünk ide. Ekkor a fickó, egyébként a tulaj, felhagyott a dunogtatással. Kiordított, hogy húzzunk a francba, különben felrobbantja a házat, sajátmagával és a túszaival együtt. Közben két paskó piszkosul lövöldözve megpucolt a kertből. Hamar letettünk az üldözésükről, mivel közben két másik sötét alak mászott elő, és bár szemernyit sem örültek az ittlétünknek, annyira ki voltak bélelve ólommal, hogy nem futkározhattak. Őket már elvitte a mentő, noha ez ellen is berzenkedtek, annak dacára, hogy ezer sebből véreztek. Most tehát döntsd el, hívod-e az embereidet. - Milyenek a tieid? - kérdezte homlokráncolva Symour. - Családosak. - A cölibátus nálam nem alapfeltétel. Akad köztük három olyan, aki bejönne velem a kertbe, hogy körülnézzünk? Amennyiben valóban nem jutottatok többre, és nem is sejthető, hol tartózkodik a robbantással fenyegetőző pasas, hol vannak a túszok, akik feltehetően szintén fegyveresek, ténfereg-e a közelben néhány további sérült, ámde lövöldözős hajlamú egyén, satöbbi!? - Eddig sem a tökeinket vakarásztuk! - szögezte le sértetten a főegyenruhás. A bő harmincas, középmagas, gyé-
rülő hajú, kukoricaszőke fickó zubbonyának elejét kidolgozott sörizom domborította. - Hajkurásztuk a szökdösőket. Birokra keltünk a vérző zuhanyrózsákkal, és mentőt hív132 tunk nekik. Lőtávolon kívül tartjuk a civileket. És most szándékoztam kikérdeztetni a környékbelieket, mit tudnak a ketyós szomszédjukról. - Megvan már az ipse neve? - Még nincs. Nyugi - nyögte a kérdezett. - Értékelném, ha mielőbb utánanézetnél a tagnak; hátha szerepel a nyilvántartásban. Ez itt valami leszámolósdinak látszik. Na jó. Te már mindörökké ilyen maradsz, Cole. Választok három embert. A társnőmnek és nekem adj egyegy mellényt! - Riasszam a csoportodat? - sürgette Cole. - Továbbá adj egy marokrádiót is! Majd bentebb eldöntöm, mekkora felhajtás kell ide, és megüzenem neked. - Ki ez? - kérdezte a fickó, rám meredve. Ekkorra Symour már öt méterrel távolabb járt, a.másik kopómobilnál. Az eddig is a közelünkben toporgó zsáruk hívatlanul mellé szegődtek. Ellátták őt mindama felszereléssel; amelyre igényt tartott. Magára hagytam a kilétemet firtató Cole-t, és Yarnhoz siettem. Mellé befordultamban az egyik egyenruhás lőálló mellényt húzott rám. Egy perccel később kialudtak a járgányok reflektorai, csupán a tetővillogók diszkófényei villództak. A méla közvilágítás sűrű homállyá foszlatta az éj sötétjét. A szomszédos ház felől, hátulról közelítettük meg az ominózus villa kertjét. Terebély növények árnyékában surrantunk. Az utcai lámpák gyéres fénye nem ért el odáig. Kettőig se láttam. Symour sarkában lépdeltem, azon tűnődve, mit keresek itt. Cole tájékoztatójából a semennyinél alig többet fogtam fel. Legfeljebb szlengtáram bővült a paskó kifejezéssel, ám ennek momentán nem vehettem hasznát. 133 Azt persze már sokkal inkább értettem, amit Yarn hérdezett, így amikor a roskatag kerítésen átmászva, ama kertbe jutottunk, meglehetőst beidegesedtem az eshetőségtől, hogy rosszindulatú pasasok rejtőzhetnek körülöttünk a bozótban. Azután észbe idéztem előéletemet. Szervezetem tüstént áthangolt az új körülményekre. Látni kezdtem, közel olyképpen, mint a kígyó. Ritkán töprengtem azon, hogy e képességem velem egyidős-e, vagy később fejlődött ki. Sejtelmem sincs, Symour miként érzékelte a környezetét. Midőn vészt neszelvén figyelmeztetően felé nyúltam, épp ezt tette ő is. Ujjaink összeütköztek.
Yarn gyorsabb volt nálam. Lerántott a földre, és mellém hasalt. A mögöttünk nyomuló zsaruk követték példánkat. Mélységes sötétség vett körül bennünket. Lombárnyék sem mozdult a közelünkben. Teljes csend volt, a tücskök is visszatartották cirpelésüket. Yarnnal együtt tudtam: van ott valaki, nem messze tőlünk. Arra koncentráltam, hogy megérezzem az illető hollétét. A fickó a jobbunkon magasodó épület tövében sötétlő cserje mögött hevert. Nem vette észre közeledésünket. Nem moccant, nem nézett felénk. Hallottam szapora, ritmustalan szívdobbanásait. Megérintettem a mellettem lapuló Symour kezét, és a bokor felé mutattam. - Egyedül van - súgtam. - Eszméletlen. Yarn bólintott - bólintott! - és észrevétlenül eltűnt, felszívódott mellőlem. Átfutott az agyamon, hogy szuperlégió lehetnénk mi ketten, ha összetennénk fura képességeinket. Az egyik zsaru mellém kúszott. - Mi van? - kérdezte, alig érthető halkan. 134 Symour közénk teleportált. Intett, hogy továbbmehetünk. Talpra szökkentünk, folytattuk kis éji sétánkat. Az épület elejéhez értünk. Nem surranhattunk a fal közelében. A szétlőtt ablakok cserepei borították a régen vágott füvet. És ekkor valaki bravúrosan elkáromkodta magát a szellőssé lett nappali mélyén: Azután felszűkölt, majd odébb rúgott egy berendezési tárgyat. Nem tudott rólunk, ottlétünkről. Szavait nem nekünk címezte. Privát beszélgetést folytatott, önnönmagával. Hangjából kétségbeesés, elkeseredés: pánik áradt. Visszahátráltunk a ház sarkáig. Symour rövid töprengés után a szája elé emelte a rádiót. - Cole! - suttogta. - Szólítsd meg kintről. Beszéltesd! - Hívjam a csoportodat? - recsegte a készülék. - Nem kell! Beszéltesd! A falhoz simultunk. Vártunk. Hosszan. Közben olyan hangok szűrődték ki a nappaliból, mintha medvét táncoltatnának odabenn. A férfi bútort hasogatott, átkozódott, szűkölt, nyögdécselt és sírt. Cole végre összehozta a technikai feltételeket; a hangszóróba köszörülte a torkát, majd felüvöltött. - Jeoffrey Mash, a keservit magának! A rendőrség szólítja! Jöjjön ki a vackáról, és adja meg magát! A dühöngő nem késett a válasszal. - Pokolba a rendőrséggel! Tűnjenek el! Ha még öt perc
múlva is itt látom a kocsijaikat, felrobbantok egy gránátot! Nem blöffölök, itt van a kezemben! Valami koppant, majd tovagurult az üvegét vesztett teraszajtó előtti márványlapokon. A biztosítószeg. 135 - Jeoffrey Mash, maga nincs abban a helyzetben, hogy fenyegetőzzék! - rikkantotta Cole a távolból, mit sem sejtvén a fejleményről. - Dobja el a fegyverét, és felemelt kézzel másszon elő a házból! Ha nem teszi, kénytelen leszek bevetni a... - Nem érő, hogy vigye innen a halálosztagát?! - kiáltotta Mash. - Most gyűlnek ide, mint a keselyűk? Hol voltak, amikor bajba kerültem? A valagukon, otthon! Megérintettem Symour könyökét. - Hadd beszéljek vele! Kihozom, békével. - Nem vagy normális, Navia - lehelte. - Engedj be hozzá! - Visszatarthatnálak?! Menj csak. A pasas csupán félig őrült, felheccölt kézigránátot szorongat a markában, és az ég tudja, hányféle egyéb fegyvere van még. - Valamelyikünknek beszélnie kell vele. Hadd próbáljam meg én. Symour bólintott. Ellöktem magam az épület sarkától, és a terasz felé indultam. Öt percw múlva kiléptem a házból. Előrenyújtott kézzel tartottam a gránátot. Yarn mellettem termett az éjből, megszabadított az idegesítő játszószertől, szempillantás alatt kihúzta annak méregfogát, majd a kábán kifelé ténfergő Masht figyelve - a csőre töltött zsarukkal együtt - odébb húzódott. - Hol vannak a túszok? - kérdezte, miután elhaladtunk előtte. - A pincébe csaltam őket - sóhajtotta Jeoffrey. - Fegyver van náluk! Symour, nyomában a három egyenruhással, elsöpört pince iránt. Cole-t pusztán futólag ismervén, nem vágytam az utcáia sétálni Mashsel. Megtorpantam a teraszról levezető lépcsőfoknál. Cipőm talpával megtisztítottam kétfenéknyi területet az üvegcserepektől. Leültünk egymás mellé. A jól táplált, naszádhátú; félelemtől-feszültségtől verítékes pasas két kézzel átölelte a nyakamat, államhoz hajtotta fejét, és gyermekien elsírta magát. Viszonoztam ölelését, ntiha nem ezt tanultam a diplomámért. Takarítónő anyámtól lestem el a másik emberi lény vigasztalásának eme módját. Lassan ringatóztam a zo-
kogó férfival, simogatta;n a hátát. Tudtam, ha egy hét múlva összefutnánk valahol, aligha ismernénk egymásra, hiszen gyengén láttuk egymás arcvonásait, azt is fejben tartottam, hogy egy kanyarral távolabb, egy bokor alatt hever szitává lőtt, bár még élő áldozata. Mash, mielőtt a kezembe adta volna a robbanószert, elmondta: tetemes összeggel tartozott valakinek; és mert képtelen volt határidőre összeszedni a pénzt, amaz éjszakán arra rémült fel álmából, hogy idegen fickók nyomulnak a hálószobájába, és kirángatják az ágyából. Azután mindazt megtették vele és hajlékával, amitől sráckoruk óta tiltotta őket az anyjuk, a pedagógusok és a tisztelendő atya. Végül röhörészve, önelégülten elmentek. Mash két napig hevert a váladékaiban, mire talpra bírt állni. Előteremtette a pénzt, és kifizette adósságát. Azt remélte, ezentúl nyugodtan alhat. 136 137 Ám egy rémálomszerű éjjelen újra meglepték az ágyában, ezúttal a kamatokat - a teljes vagyonát, a rajta lévő pizsamával együtt - követelve. És puhára, nyáladzóra verték-alázták. A küzdelem során Mash letépte az egyik fegyveres maszkját, és közelről az arcába meredt. Ekkor minden eddiginél jobban megrémült, annak a pasasnak a tébolyult tekintetétől, mert azt olvasta ki belőle: a fickó fontolgatja, hogy végezzen vele. Meg is tette volna, társai térítették el a szándékától. Mash magára maradván képtelen volt szabadulni attól a szempártól, és a saját lelkében támadt gyűlölettől. Elhatározta, felkészül a következő látogatásra. Felfegyverkezett, és csapdává alakította a pincét, hogy foglyul ejtse kínzóit. Hogy végezzen velük. Az eszelősségig hergelte magát. És amikor a csürhe újra eljött, azt remélve, hogy ő már megadóvá puhult, és hajlandó lesz aláírni az önnönmagát kisemmiző szerződést, ő várt rájuk. Golyózáporral fogadta őket, többüket megfutamította, megsebezte. Á kitartóbbakat a nekik előkészített kelepcébe csalta, és rájuk zárta a golyóálló ajtót. Azután csak állt ott, markában a közéjük szánt kézigránáttal, és elhagyta az ereje. Kitisztult a feje, felfogta, mivé tették, a szirénavijjogás a további következményekre emlékeztette - és pánikba esett. Nem kérdeztem meg tőle, miért nem értesítette a zsaru-. kat. Nem kérdeztem tőle semmit. Midőn felé nyújtottam a kezemet, önként és óvatosan tette át ujjaim közé a lucskosra markolászott kézigránátot. Ültünk a lépcsőn, és ölelődztünk; a jócska termetű, valaha magabiztos pasas reszketett a karjaim közt. A ház mélyében csata dúlt. A pincébe zárt fegyveresek menekülni próbáltak. Síri visszhangot verő lövések dör-
dültek. 138 Mire vérem hüllőszerűvé dermedt volna; elnémultak a stukkerek. Tompa puffanások, majd közeledő léptek hallatszottak. Mash felemelte fejét a vállamról, és összesírt mellényemre meredt. - Könnyhatlan - szóltam. Szája széle futó fintorba rándult; egyszerre fordultunk a teraszajtó romjain átlépő zsaruk és az előttük botladozó, hátrabilincselt kezű fickók felé. Yarn felsértett halántékáról vér folydogált, az egyik ifjú egyenruhás zsebkendővel tamponálta törött orrát, másik két társuk szemtájékán monoklik színesedtek, ám ők így is virulónak látszottak a megfékezett verőlegényekhez képest.A kivágódó kertkapun kopósereg özönlött a kertbe, élen a fő rendcsinálóval. Cole végignézett a kölcsönvétel során némileg amorozálódott emberein. A patakzó orrú zsarut észlelvén, legott felszívta magát. Éppen közlendője előadására készült, amikor Symour benne akasztotta a szót. - Ne cakkozd magad. Ezek a kis sebek csodát tesznek majd a fiúk leült házasságával, fejfájós nőivel. A rájuk váró orgia eredményeképpen holnapra rájönnek, hogy a nászéjük csak ásítoztató körmenet volt. Fogadsz velem? A hazaúton Symour sokáig hallgatott. Időnként leitatta a halántéksebéből szivárgó vért. Papírkészkenőiből kifogyván rám pillantott, és végre megszólított. - Az ülésed alatt lapul a kötszeres doboz. Adnál egy flastromot? 139 - Be is kötözlek, ha elárulod, miért nézel plexinek. - Semmi bajom veled. Gondolkoztam. Előkotortam a segélyládikót, s tartalmát az ölembe borítván, kiválasztottam a rrtegfelelő méretűnek ítélt ragtapaszcsíkot. Yarn lefékezte a kocsit a járda mellett. Kezét nyújtotta a flastromért. - Majd én - hárítottam. - Remekül fog állni neked. Meg se ígérem, hogy nem gerjedek bé tőle. - Nyugodtabb lennék, ha megígérnéd - felelte. - Meséltem már Genáról? - Ő szintén az anyád? - A kedvesem. Hogy kell ezt múlt időben mondani? - Semmi különös, csupán ennyit tégy hozzá: volt. Symourhoz hajoltam. Leragasztottam a halántékát, majd megszemléltem művemet. Ő engem szemlélgetett. Azután, alighanem magamagát is meglepve, felemelte a kezét, ujjai hátával végigsimított az arcomon, hajamon, és elmosolyodott.
- Szuper voltál, Navia Cameron. - Mash epedt az emberi szóért. Nem volt félnivalóm. Tudom, hogy te is kidumáltad volna a markából a gránátot. - Lehet - hagyta rám. - De utána biztosan nem ülök le vele az üvegszilánkos lépcsőre, babusgatni őt. - De te sem hajoltál volna félre, ha a válladra borul, és könnyet potyogtat a gallérodba. - Talán nem. Mostig azon tűnődöztem, szóba merjem-e hozni az eset tanulságát. - Ha már erre a pályára állítottad a váltót, vegyük át a leckét, kedved szerint. Igen, Jeoffrey Mash története eléggé hasonlít az enyémre, elvégre ő sem fordult a zsarukhoz, miután rajtaütött a megalázóbrigád. - De ugye sejted, mire számíthat?! Nincs az a körmön140 font ügyvéd; aki jogos önvédelmet szóvarázsolhatna az önbíráskodásából. - Őt meg tudta volna védeni a rendőrség? - kérdeztem élesen. - Ott lettek volna mellette, amikor újfent megjelenik az ágyánál a verősereg? Tiz évvel ezelőtt, amikor még föntebb volt a közmorál; és a zsaruk tőbb időt szánhattak Iona Zillerre, hiába figyelték a telefonvonalát, hiába tudtak majdnem minden lépéséről, épp azt az egy moccanását mulasztották el, midőn eltűnt otthonról. És bár a nő még két hónapig sínylődött valahol, képtelenek voltak a nyomára bukkanni. Megértem Masht, ha nem is látom be az igazát. És ha meglepne az Idült, neki is az életéért kellene küzdenie, mert ádázul szembeszállnék vele! - Rád fogadnék. Az összes pénzemet fel merném tenni a győzelmedre, infraszemű lány. Azt a bokor alatt eszméletlenkedő fickót egyszerűen nem lehetett látni, hallani: Semminő általam ismert érzékszervvel nem lehetett észrevenni. Én is csak megneszeltem, hogy van ott valaki, valahol. Mondjuk, a hatodik érzékemmel. De te pontosan meghatároztad a helyét, állapotát. Még most sem hiszem el. Eddig sikerült távol tartanom a csoporttól a nőneműeket. Kísértésbe hoztál. Más bigék is tudják ezt? Felvontam a vállamat, és visszacsúsztam a helyemre. -Nekünk, bigéknek, azért megy könnyebben az ilyesmi, mert kevésbé röstelljük az érzelmi életünket. Nem átallunk odafigyelni azon hangokra, melyek nem a karátosra csiszolt agyunkból; hanem a vérünkből, a zsigereinkből, a lelkünk legmélyéből hallatszanak. A Vízöntőkorszak, amelybe a emberiség éppen befelé mendegél, pontosan erről fog szólni. Ismét előtérbe kerülnek elfojtott, elölt, úgynevezett természetfölötti vonásaink. Holott nem az a természetfölötti; amit ma megcsillogtattam előtted, hanem az életünkhöz való viszonyunk, az elemelke141 dettségünk mindattól, amiért hajdanság erre a bolygóra
teremtettek bennünket. Semmi keresnivalónk a természet fölött: benne; vele együtt kellene élnünk. - Szép beszéd volt, parahölgy - csettintett Symour. - Jutalmat érdemelsz, stílszerűt. Amint hazaérünk, kapsz egy paradicsomot. Amit persze ezodicsomnak vagy akár metadicsomnak is nevezhetsz. Midőn a házba léptünk, Clochard kimorgott valamit a szárnya alól. Nem kapcsoltam fel a lámpát, tudván, hogy a fény aktiválná a tollas pletykafészket. Sötétben surrantunk a konyhába. Magunkhoz vettünk néhány doboz sört, egy tányérnyi dinnyeszeletet. Symour felkapta a válltáskáját, és a hálószobába lopództunk. - A zuhany alá vetném magam - sóhajtott, lepakolván. Útbaigazítottam az ismerős fürdőszoba felé, emlékeztettem a rolóhasználatra, tiszta törülközőket is kapott. Majd, villogni látván az éjjeliszekrényen álló üzenetrögzítő ltijelzőjét, kérdőre vontam a gépet. - Megértetted a levelemet? - firtatta az Idült, a telefonos zaklatáshoz fenntartott, hátborsóztató, furcsa géphangján. - Küldd el azt a férfit, aki nálad van! Nem védhet meg! Emlékezz: nem bírom a kétséget és árulást! Az enyém vagy! A jegyesem! Ha boldoggá teszel, te is boldog leszel! Nemsokára érted megyek! Vigyázz, ne haragíts meg! Az a férfi máris halott! Hulla, érted!? Szabadulj meg tőle! Megjelent előttem a mappában látott fotók egyike. A jégbe fagyott tavat szegélyező korlát - mintha oltár - elé térdelteteft, halott Iona Ziller képe. Az előző menyaszszonyé. A szalag sercegve tovább forgott. Rövid hallgatás után ismét megszólalt az az irtóztató, nem- és embertelen hang. -Add jelét, hogy te is szeretsz! Szeretsz már, igaz?! Várj rám! Légy jó kislány! 142 A vonal megszakadt. A gép kikapcsolt. A fürdőszobaajtóba kövült Symour rám pillantott. - Tiszta hangyaboly a pasas. A hideg síel a hátamon tőle. Add oda a szalagot Elannek! - Azt mondta, megöl téged. - Persze. Amíg feredőzöm, mélyedj el Ziller anyagában: Fejtsd meg a fickót, és én elkapomi Miért nézel így? - Miattam kerültél veszélybe. - Téged legalább ismerlek valamennyire. Nap mint nap idegen emberek miatt kerülők veszélybe. Csak akkor aggódj értem, ha ez mulattat téged. Ha nem esik jól, hogy aggódhatsz, inkább hagyj fel vele. - Ne nagyképűzz, jó!? Ez a pasas úgy vitte el Ionát a házából, hogy ő a rá telefonügyelő zsaruknak sem szólt! Szépen bezárta maga mögött az ajtót; mint aki még hazakészül. Halál nyugodtan vele tartott! Ez a fickó képes úgy viselkedni, mint egy bizalomra méltó épeszű! Csak akkor is-
mered fel, amikor már semmit nem tehetsz ellene! Minek adja ki magát? Orvosnak? Rég nem látott jó barátnak? Zsarunak? Papnak? Újságírónak? Mágnsnak? Symour eltűnt a fürdőszobában. A nappaliba surrantam a mappáért, azután lehasaltam vele a szőnyegre, és figyelmesen végigolvastam a böncolási jegyzőkönyvet. Melyből kiderült, hogy Iona nem viszonozta a szörnyeteg szerelmet, holott az Idült minden általa eredményesnek hitt hódítási módszerrel megpróbálkozott: éheztette, kínozta, megerőszakolta, láncon tartotta jegyesét. Hosszan bámultam a boncasztalon fekvő, lemeztelenített nő összetört testéről készült felvételt. Sebeit, véraláfutásait, nyakán a fojtogatásnyomokat. Eszembe jutott egy s más a kórirodalomból. Add jelét, hogy szeretsz! Szeretsz már, igaz?! 143 Az Idűlt úgy él, úgy viselkedik, mint bárki más. Senki sem sejti, mi zúg, zsong a fejében, miféle tébolymalomban őrlődik. Egyszerre csak elhatalmasodik rajta a mániája, és már csak az foglalkoztatja, hogy megszerezze kiszemelt játékát. Az épelméjűek is átélik néhányszor ama mentális kínt, amikor az elmében megtelepedő sötét érzület elrákosodik. Különösen a gyűlölet karcinogén. E burjánzás következtében az ember már semmi egyébre nem képes gondolni, csupán a sérelmére, s éjjel-nappal annak megtorlásán eszel. Többek szerint ez a lelkiállapot váltja ki a későbbi szervi betegségeinket, ezekkel idézzük önnönmagunkra a nyavalyákat. A higiénikús lelkületűek hamar kilábalnak e mocsárból, sőt: koruk, értelmi-érzelmi fejlettségük előrehaladtával már bele se mennek. A bomlottak nem bírnak szabadulni, mind mélyebbre gázolnak gyűlölségeik feneketlen iszapjába. Borongva becsuktam és félretoltam a mappát. Addigaddig taszigáltam a szőnyegen azt a rossz érzést sugárzó csomagot, mígnem áttoltam a küszöbön. Becsuktam mögötte az ajtót. Még mindig fáztam. Benéztem a gardróbba, az ágy alá és a sötétítőfüggöny mögé. Tudtam, hogy segítene, ha kinyithatnám az ablakot, ám mert a rám kényszerített félelem miatt nem tehettem meg, dühöm fokozódott. Visszaültem a szőnyegre, s hátamat az éjjeliszekrényhez támasztva, szétnéztem a szobában, hátha lecsillapít válogatott-kedves tárgyaim közelsége. Egyenként megtekintettem a falszerte elhelyezett maszkgyűjteményt. A festett arcvonások, a szalagos, tollas, csillámos díszítések látványa többnyire másfelé siklatta hangulataimat. Ezúttal nem működött a varázs. Hosszan meredtem az ágy fölött lógó festményre, a part
144 felé göndörödő, néhol tajtékhabos, másutt zöldarany fénynyel átszőtt hullámfodorra, mely bár csupán egyetlen részletet mutatott a tengerből, mégis maga volt a végtelen. Exférjem szerint be kellett volna rámáztatnom a képet; mert "minden kép keretbe való". Te bekereteznéd a Végtelent?! - nyögtem. Így aztán a rút emlékezetű osztozkodásnál enyém lett a zsenántnak és ocsmányul csupasznak titulált de Bont-festmény, és még néhány további kretén mázol mány. A hajónyi ágy és a stílusban hozzáillő; rejtekfiókokkal teli éjjeliszekrények, az intaniás komód és a saját kezűleg restaurált - szuszóknak becézett - finom mintájú selyemmel bélelt, rézpántos utazóláda bámulgatása sem hozta meg a várt eredményt. Nem simultam ki. Ittam néhány korty sört. Symour fürdőszobai ténykedésének neszeit hallgattam. Eszembe jutott, hogy eme házban először fogok férfijelenlétre valló holmikat lelni az őblös mosdókagylót ölelő márványpulton. Nos, a pasas-ahajlékban-gondolat sem hibernált. De legalább másűvé szép irányba - terelte a figyelmemet. Azután Symour megjelent az ajtóban, nedves hajjal, üdére borotváltan, deréktól combközépig zöld frottírba öltözötten, az alatt fehér boxeralsóban, melyből egy sávnyi kivillant a törülköző végei között. Megtekintettem az idáig szemlélgetettekhez képest újdonat látnivalót. Légzésszámomat egészségesen megemelte a lebarnult bőrű, arányosan izmos, bozonttalan férfitest látványa. A pasas feszélyezettségétől sem zavartatva elmerültem a részletekben. Symour felkapott egy sörösdobozt, és átkerült a nyoszolya másik oldalára. - Ma nem vállalok aszkézist - közölte; végignyúlva a takaró tetején. - Tied a fakírágy. 145 - Kell a fenének - feleltem. - Itt akarsz maradni? - nyögte. - Ühüm. Most megfürdöm. Addig barátkozhatsz a gondolattal. Sokáig forgolódtam a dögönyöző-fokozatra állított zuhanyrózsa finoman brutális, szurkáló vízsugara alatt. Fogmosás közben elvégeztem hagyományos mélyizomébresztő gyakorlataimat. És persze észleltem a márványpulton sorakozó tégelyeim, üvegcséim társaságába került arcszeszes palackot, borotvahabos flakont, fogkefét, egyebeket. Végül felöltöttem a kizárólag rideg téli éjekre tartogatott, egyetlen hálóholmimat, a kurtácska, óceánkék kombinéféleséget; csupán a vendég mimózaságára való tekintettel. Valószínűleg jól gondoltam, hogy az alváshoz szokásosan viselt, mindössze fuvallatnyi, árvácskaillatú parfümöt
túlságosan áttetszőnek találná. Midőn előlebbentem a szentélyből, az ágyon hasaló Symour viszonozta az iménti mustrát. Tekintetét magamon érezvén azonnal elővett a rút kiskacsasági-meggyőződéssel terhes kora kölyökidők mindösszes emléke, és valósággal bemenekültem a takaró alá, hogy elrejtsem réges-régen tovatűnt, gacsos-göcsörtös formámat. Jóllehet sok év telt el az önócsárlásokkal teli korszak óta, és jobb időszakaimban saját szememnek is elhittem, hogy mostanra nővé - mi több: nőiessé - változtam, a valahai tükörfaggatások elkeserítő hangulata azért még rám-rámtört, akár a fantomfájdalom. Államig húztam a paplant, majd még följebb, csaknem a szememig. - Mi van? - kérdezte Symour. - Számát sem tudom, hányszor tetted magad közszemlére, mióta ismerlek. - Az más - feleltem. - De most eszembe jutott, milyen voltam kislányként, és attól tartok, te is látod. Ilyenkor mintha valóban visszaváltoznék. 146 - Milyen voltál? Girhes, kiálló csontú? A majdani mellnek se híre, se hamva? Vállad leginkább franciakulesra emlékeztetett? Lengőbordáid szó szerint lebegtek? Ha övet viseltél, a csat formába kiütközött a hátadon? Sétapálcaszerű combjaid között frizbízni lehetett volna? Mamuttérded volt? - Honnan tudod? - sóhajtottam elhűlten. - Szinte mindnyájan így kezdjük. Hajdan én is órákat mazóztam a tükör előtt, onnan emlékszem. - Egyáltalán nem volt derekam. Sehol sem találtam. - Mostanra meglett, és leheletnyi, te is tudod. - Többnyire tudom - láttam be óvatosan. Lejjebb bocsátottam a takarót. - Szép vagy, vékony és izmos. Épp elégszer meggyőződtem róla. - Épp elégszer? - A fügeérlelő évszakban a legtöbb ember fél-felöltözötten jár-kel. - De te nem: félcipő, zokni, hosszúnadrág, jócskán becipzározott ing. - Képzelj el engem szandálban, kockás vagy rózsamintás sortban, legyezőnyi pálmalevelekkel ékes selyemingben, csuklómon smukkokkal, fülémben karikával. - Nem megy. - Gyakorta elnézem a nyár jelmezeit, és folyton elképedek. A minap hosszan csodáltam egy meglett korú fickót az utcán. Az ipse rózsaábrázolattól színpompálló pamutbugyogóban sétált asszonya oldalán. Nem akartam elhinni, hogy személyesen választotta magának eme ruházati elemet. Aztán rájöttem, hogy alighanem a nejétől kapta a tragikus gatyót. És ekkor meghatottan arra gondoltam: ez az
ember nagyon-nagyon szereti a feleségét. - Te most hangyányit cikized a házasságot!? 147 - Hogy tehetnék ilyet?! E műfajban abszolút kívülálló vagyok. Veled ellentétben. - Mesélnél Genáról? Symour letette a kiürült sörösdobozt. Fölöttem áthajolva elvette az éjjeliszekrényről a dinnyeszeletes tányért, és közénk helyezte. Azután visszagördült saját ágyfelére, két és fél méternyire tőlem. - Gena magas, karcsú, veszélyesen érzéki, gyönyörű lány. Egy megelevenült szexbaba. Kezdetben fotómodellnek készült, mostanában inkább táncosnő akar lenni. Mindent tud a testéről, szinte semmit az agyáról. Bármely pasast beindít szexuálisan, ám aztán nem tudja megfékezni a láncreakciót. Nagyjából ebben a mókuskerékben zajlik az élete. Utóbbi hónapjaim Gena jegyében teltek. Úgyhogy mostanában kissé nőfáradt vagyok. És hogy miről jutott eszembe a volt kedvesem? - Megérintette a halántékát. - A sebtapaszról. - Ennyi - Nem ennyi, de ha jól belegondolok, a téma nem ide illő. És a végén még cinikusnak tartanál. - Zavarna? - Persze. Ritkán megy ki a fejemből a foglalkozásod. - Oké, akkor beszélj másról. Talán Gena és a sebtapasz összefüggéséről. Felsóhajtott, bekapott egy falat dinnyét, felém fordult, és felkönyökölt. - Szóval egy napon Gena szembejött velem az élet országútján, és én nem tértem ki előle. Dekoratív domborzata és gyermekded lénye mély hatást gyakorolt rám. E lány megszokta, hogy zsenge korában szülők, nagyszülők, nénikék és bácsikák lesték óhajait, utóbb pedig a pasasok igyekeztek a kedvében járni. Idővel már fel sem merült benne, hogy a problémáit önerőből is orvosolhatná. Kis148 vártatva azon kaptam magam, hogy huszonnégy órás készenlétben állok, mikor vihetném utána a fotóműterembe a harisnyáját, az éppen eldurrant helyett, mikor szedhetném fel őt a város legkülönbözőbb pontjain, a folyton lerobbanó kocsija mellől, és így tovább. Cserében erőst érezhettem: szükség van rám, és férfi vagyok. Együtt vettünk neki parfümöt, fehérrieműt, kalapot és cipőt, dönthettem a soron következő hajszíne felől, és minden alkalommal másutt vacsorázturik, sose nála vagy nálam, mert az ilyen lányokkal mutatkozni kell, ugyanis csak népes publikum előtt ragyognak. Nála vagy nálam pusztán a triviális tornagyakorlatra szorítkoztunk. Egyszer sem aludtunk együtt, mivel egyszer sem éreztem késztetést, hogy
vele ébredjek. A hetek múlásával a szép játékszer varázsa mindjobban megkopott. Szakítottunk. Azt hittem, vége is. Ám ekkor jött a sebtapasz-korszak. Egy hét múlva Gena felhívott az ország másik végéből, hogy ő ide bártáncosnőnek szegődött, nem prostituáltnak, márpedig nagyon úgy néz ki, mintha kéjnőnek tekintenék: az ajtót is rázárták. Természetesen odaszáguldottam, és kiszabadítottam a martalócok tömlöcéből a fogoly várkisasszonyt. Ezenközben az egyik martalóc ökölplasztikailag beavatkozott az arcomba. Gena leragasztotta az érte szerzett sebet, és mert mindezt állatira romantikusnak találta, lángra lobbant. Miután elizzottunk, búcsút vettünk egymástól. Átlagosan egy hétre. Mert merietrendszerűvé vált a műsor: segélyhívás-szabadítás-pofozkodás-sebtapasz-fellángolás-istenhozzád. Kisvártatva már úgy néztem a tükörbe, hogy látni akarom azt a hülyét, aki vagyok. Azzal mentegettem madzagbohócságomat, hogy felelősséggel tartozom Genáért. Ekkoriban már szinte hallgattam a barátaim által rám ragasztott csúfnevekre: a szétvert csehók, stricik emlékére Bárminátornak és aterloonak szólítottak. Végül rájöttem: kevés volt szóban véget vetni a viszonynak: Az igazi szakítást lelkileg is végre kell hajtani. És lőn. Midőn befutott a következő segélykérő hívás, immár képes voltam nemet mondani. - És? - kérdeztem. - Nincs és. - Mi lett vele? -Nem tudom. És még csak tompa lelkifurdalásom sincs. Nos, mi a véleményed? Elszopogattam egy harapásnyi szerelemédes dinnyét. Azután még egyet. Meg-megakadt a szemem Symour attraktív hasizmain. Hallgattam. - Oké - szólott nagyvártatva. - Aludj jól, infraszemű lány. - Nem ígérhetem. Ami a sebtapasz-effektust illeti, Genától függetlenül: valahogy a halandóságra figyelmeztet, ha egy kedvelt személyt sérülten látunk. Érzelmi-válságos életünkben, a padlásig emelt ingerküszöbünkkel ef féle intő jelek nélkül, spontán már nem is gondolunk arra, milyen fájdalmas lenne, ha elveszítenénk őt. Amikor bekötöztem a halántékodat, ráébredtem a fontosságodra. Ha nem szólsz be nekem, valószínűleg meg is említettem volna. Ami pedig a konkrét kérdésedet illeti: szerintem sincs okod lelkifurdalásra. Gena olyan lény lehet, akiben nincs elég erő, hogy feltörje a saját tojáshéját. De azért előbb-utóbb rákényszerül, ha késik a külső segítség. Kezdem érteni, miért álltál olyan nehezen kötélnek a testőrködéssel. Olyannyira értem, hogy ha el akarnál menni, találnék más megoldást. - Te találnál. Tudom. Téged vagy azonnal meg kell ölni,
vagy fel kell hagyni veled. Mert minél tovább bolygatnak, 150 annál hamarabb alkalmazkodsz a kihíváshoz, és szeinbeszállsz vele. Ha még kétszer rád ijesztenek, harmadszor már nem fogsz félni: Szeretnék mindvégig melletted lenni, amíg az Idült a nyomodban jár. Ott akarok lenni, amikor rád fázik. - Legyen igazad, és múljon el a rettegésem. Amíg nem láttam Iona fotóit, csekélyebbnek éreztem a veszélyt. De ez az ügy hetekig, hónapokig is eltarthat. Nem kívánom tőled, hogy rám áldozd minden idődet. - Remek! - lelkesedett Symour. Magára húzta a takarót, a hasára fordult, és lekapcsolta a térfelén álló olvasólámpát. - Egyre szabadabbnak érzem magam. És annál,szívesebben maradok. Eltettem a tányért az ágyról. Lekattintottam a lámpámat. Hevertem a hátamon a sűrű sötétségben. Arra gondolva, hogy néhány nappal ezelőtt még elfüggönyözetlen, nyitott ablakú szobában alhattam, és a tárt ablakról eszembe se ködlött, hogy azon bemászhatna hozzám valaki. Elalvófélben a csillagszikrás égboltot bámultam, élvezvén a beáramló levegő hűvösét, valahány ércékszervemre ható balzsamosságát. Hasra fordultam, majd a jobb oldalamra, azután a baka. Megest hanyatt feküdtem, beszívtam a hálópendely kesjöttem, hogy ezt a tiszta, finom illatot nem a de Bont leheli magából, ez az ágy ellenoldaláról szüremlik felém: Symour arcvize illatozik óceánt. 151 Hirtelen belém fájdult kora esti viselkedésem emléke. Valósággal elröstelltem magam a bambuszroló felszerelése közben kinyilvánított érzéki hevület miatt. Mintha azóta túlsággal szakrálissá változtak volna - akkor még magától értetődően egyszerűnek tetsző - érzelmeim. S nem csupán az fájt, hogy ama hangulatban kész lettem volna Symour karjaiba vetni magam, ennél rémületesebben hatott a felismerés: ott is akarok maradni. Ha az ő szándékait számításba se veszem, ha csupán a saját személyem felől ízlelgetem e felzaklató meglepetést, akkor is képtelen a helyzet: még egyáltalán nem készültem fel újabb érzelmi viharokra, melyek a szerelem sajnálatos együttjárói. Azt persze nem tudhattam, mikor leszek felkészült, abban sem voltam biztos, hogy ez szükségszerűen így működik: a leányember egy harmatos reggelen óriásit nyújtózkodik, kettőt sóhajt, majd ekként szól magához: Most! Ráadásként rajtam terpeszkedett az Idült csúf pókárnyéka. Lehunytam a szemem. Szürke homálytól ragacsos levegőjű kamrában találtam
magam, úgy ültem a sarokban, mint akit odaszorítottak: felhúzott térddel, előregörbített vállal, arcom elé emelt karral, védekező tartásban, és tágra nyílt szemmel meredtem a fölém hajoló vonástalan, valóságon túli arcba. A hozzám intézett szavak korbácssuhintásként érték bőrömet. - Éri szeretlek tégedi Én jót akarok neked! Neked is az a jó, ami nekem! Fogadj szót! Jó kislány! Ekkor váratlanul szemből láttam a sarokban kuporgó nőt, és az Iona Ziller volt, nem én. Szeméből rettenet sütött. Felfogta az atyaias szavak tartalmát, felismerte az álérzést, irtózott a szörnységtől; amit a szeretet képében szándékoztak rákényszeríteni. 152 Felültem az ágyon, a sötétségbe meresztettem a szemem, hogy szabaduljak a látomástól. Valami azt súgta; ez csak az első epizód volt a rám váró víziók sorából. Nem kaptam levegőt. Mindkét öklömet a szegycsontomra nyomtam, hogy oxigént préseljek a tüdőmbe. Symour megmoccant mellettem. - Segíthetek? - kérdezte. -Nem - hápogtam. - Mi lelt? - Semmi, csak jól jönne egy vastüdő - nyöszörögtem. Elszabadult bennem néhány lidérc. Jógalégzéssel próbálkoztam; s az használt. Lehanyatlottam a párnára, kissé elszámítva a zuhanás ívét. Fejem jót koppant az ágytámlán. Az ütődéstől, akár Hófehérke, midőn kiköhögte a torkán szorult almacsutkát, én is megkönnyebbültem. Visszakerültem a saját szobámba. És legalább otthon lüktetett a koponyám. Felkuncogtam kínomban. Aztán mesmeg bedühödtem. - Halálkomolyan mondom: kinyírom a fickót! Se joga, se köze hozzám! Hogy merészel az életembe tolakodni?! - Nyugi - hallszott messziről, olyan átkozottul messziről, mintha a nyoszolya másik oldala - nemhogy a városde - a világtérképen sem szerepelne. - Megfogjam a kezedet? Elnevettem magam. - Képtelen ötlet! Merre vagy? - Nem tudom biztosan - felelte, ugyancsak vidámodó hangszínnel. - Kicsit gödrös a terep, és feléd nyújtózkodván a hatszázadik takaróredőben akadok el. - Szerintem hagyd a fenébe. Reggelig se érsz ide. 153 - Talán ha te is tennél valamit a kézfogás érdekében... ! indítványozta. - És ha félúton találkoznánk? Balra tarts! Mindig balra! Ezen az ágyon csakis idős szülők gyerekei fo-
ganhattak meg, ha egyáltalán...! Az ifjak még a nászéjszakán útnak indultak egymás iránt, de évekbe tellett, mire találkoztak. Azután meg tisztára elvénültek, amíg kisütötték, hogy miért is akarták a testközelt. Jössz? - Jövök! - Én is. Na és ha elkerüljük egymást? Nehogy lemenj lábhoz, mert úgy elsöprünk egymás mellett, mint a szél! Nyújtod a kezedet - Nyújtom - kuncogtam. Symour is nevetett. A nyoszolyahajó hullámzott alattunk. Alig-alig haladtam. A vége-hossza nincs paplan alámfölém pliszésedett. Végül a fulladásszorosan körém zárult. Felhörrentem. - Azt hiszem, önhibámon kívül bebábozódtam. Változtassunk a stratégiánkon! Lebirkóztam magamról a takarót, és feltérdeltem. Helyzetemről tájékoztattam Symourt. - Mindjárt bemérlek - ígérte. - Csak előbb felvergődöm a paplan alól. - Ez az! - ujjongtam, érlékelve a félrelökött ágynemű keltette légáramot. - Sejtelek már! Symour érdekes paripahangokat hallatott. - Mintha hínárban veszkődnék! - panaszolta. - Na, I most figyelj! Térden állva jövök hozzád! Előretartottam mindkét kezemet. Ujjhegyeink találkoztak. Azután egymásra simult a tenyerünk. És ujjaink összekulcsolódtak, előbb szelíden, majd egyre szorosabban. 154 Már nem nevettünk. Összeérintettük a homlokunkat, orrhegyünket. Nem tudom, időben milyen hosszan térdeltünk ekként: egymás tükörképeiként. Gyengédségben éppen addig, míg szertefoszlottak a kísértetek, és tovatűnt az ijesztő hangulat: mígnem kettesben maradtunk a szobában. Amikor már semmi egyebet nem éreztem a Symour ujjainak érintésétől belém átsugárzó testmelegen, homlokának simaságán, lélegzetének gyümölcsillatán kívül, rövid időre lehiggadtam e különös, közös-vércsere-érzeten: magzatmód. Egyszerre csak, robbanásszerű hirtelenséggel felcseperedtem. Nagylánnyá, akinek minden sejtjében csodavárás lüktet, aki már oly éhes az ismeretlen szerele,tnre, mint amennyire retteg attól. Aki még nem szeretett-ölelt férfit, sejti csupán, hogy csakis ekként találkozhat a megfoghatatlan Szépséggel. És ez olyasmi volt, amit eleddig sohasem éreztem.
Tisztességgel meg is döbbentem. Kimenekültem a drámai testhelyzetből. Gondolkodnom kellett, vagy legalább befelé figyelni. Elnyúltam az ágyon. - Jól vagy? - kérdezte Symour. - Igen, köszönöm. Mellém heveredett, a közelembe. Ránk lebbentette a takarót. - Eszembe jutott a vérszerződésed - mondta. - Lehet, hogy nem tréfából kötöttétek, miként előadtad, hanem komolyból? A beód többet mesélt rólad; mint te magadról. Néha azt hiszem, nem ismerek nálad nyíltabbat és közlékenyebbet, ám többnyire látom, hogy zártabb és körülszigeteltebb vagy, mint egy atomerőmű. Belefér az énképedbe? - Stimmel - sóhajtottam. 155 - Tűnődöztem azon, amit a ragtapasz-effektusról mondtál. Általánosságban igazad lehet. Számomra a szeretet-szerelem viszony etalonja Teresa és Jeff kapcsolata. Máig elvarázsoltak egymástól. Nem ritkultak bizalmas érintéseik. Némely reggeleken oly tündöklőek, mint a napsütés; mint akik az első ölelkezésükből ébredtek. Ha kevésbé szeretném őket, talán irigyelném összetartozásukat. Symour elhallgatott, és megfogta a kezemet. Megszorítottam az ujjait. - Merészeld folytatni - suttogtam. - Hallgatni is szép. - Erről még senkinek sem beszéltem. Te biztosan nem félre- hanem megérted. Szóval ez nem afféle transzparens szeretet, nem a külvilágnak szól, nem is szándékosan nyilvánítják ki. Egyszerűen süt, árad belőlük. Nem is olyatén húg-fivér gondoskodás, ami idővel a legtöbb veterán házaspár között kialakul. Amikor egymásra pillantanak, előbb csak megfényesedik, azután felragyog a szivárványhártyájuk. Végül kiolvashatsz a szemükből mindent, ami a szerelem: gyengédséget, csodálatot, vágyat, titkot, varázst. Az elbűvölően nőiés Teresa hangszíne még teltebbé válik, testtartása még vonzóbbá, Jeff is menten férfibb lesz. Amikor először feltűnt, milyen szép ez, még alig ért le a lábam a sámliról; immár magasabb vagyok apámnál, és változatlanul működik. - És emiatt kissé begörcsöltél, nemde? - Kissé begörcsöltem?! Lementem hídba, és ott ragadtam! Végre is fellőttem a lécet abba a régióba, ahol az övékét látom. Nekifutottam néhány bigével: ők tűsarkúban, napernyővel, én cilinderben, lándzsával, és úgy átmentünk alatta, hogy az a léc meg se látott minket. Mit szól ehhez a pszichológus? - Nem tudom, mit szólna egy elfogulatlan pszichológus. Az elfogult szerint te előbb-utóbb megugrod. 156
- Mert? - kérdezte. - Mert magad irányítod a saját életedet, és nem ez a vágyakozás rángat téged. Netán attól tartasz, hogy ez a lécdolog pszichózissá válik? Hogy nőkerülő, undok, pohos paskóvá tesz? Ne aggódj! Symour elengedte a kezemet, és a hátára gördült. - Kicsit elképesztő az egész! - nyögte. - Három napja ismerlek, melletted fekszem, és gátlástalanul gyónok neked. És még reggelig sorolhatnám a furcsaságokat. - Igyekezi. Rögvest itt a reggel. - Azt hiszem, nagyon kéne keresgélnem a szavakat. Ugyanis eléggé káoszosak a három nap alatt szerzett benyomásaim. - Ezen segít az úgynevezett helyzetgyakorlat. Képzeld azt, hogy egy barátodnak mesélsz a történtekről. - Komolyan mondod? - kérdezte felkönyökölve. Megpróbáltuk látni egymás arcát. Szuroksötét volt. És mégis: vonásról vonásra láttam őt. Enyhén felvont szemöldökét, kitágult pupilláját, íriszének mélységesen mély kékségét, vérbő, telt alsó ajkát, szögletes állát, a hasfalán áttűnő izomkockákat. Amit csak akartam. Felsóhajtott. - Szóval: meséljek róla a barátomnak? Megsmirglizte a torkát. Mély lélegzetet vett. Több ízben is. Azután felcsattant. - Ez így is bitang nehéz! - Látod őt magad előtt? - Őt kéne látnom? Téged nézlek, száz homályon át. Nem beszélhetnél inkább te a barátnőddel? - Azt akarod, hogy elsőül én vigyem el a balhét? - Végtére is, a te ötleted volt a szerepjáték! - Igaz, de midőn nemrég engem is meglepett egy s más, 157 talonba tettem a benyomásaimat azzal, hogy majd később gondolkodom rajtuk. - Egy s más? - hördült. - Te egy s mást emlegetsz, amikor én tetőtől talpig meglepett, sőt: totálrököny vagyok?! -Akkor pláne téged illet a szó. Számolj be a legjobb barátodnak. Hogy hívják az illetőt? - Jennek. - Oké, akkor én leszek Jeff. Felültem, elrendeztem á párnát a hátam mögött; lehunytam és kinyitottam a szememet. - Hogy vagy, Symour? Merre jársz mostanában? Felkavartnak látszol. Segíthetek valamiben - Kösz, nem kell segítség. Tényleg felkavarodtam, de azt hiszem, nem bánom. Rám szakadt valami, és nem is I Í tudom, milyen jelzőkkel illessem: furcsa, bizarr, érdekes,
különös? Ezzel elhallgatott. Töprengő arccal felkönyökölt. Két barázda mélyült el a homlokán. Ama kettő, melyeket már első találkozásunkkor felfedeztem, melyek - bármily udvariasan kimért volt is Symour elárulták: nem örül nekem. Eme hangulati barométerek azóta is segítettek abban, hogy eltájékozódjam pókerarcán. - Akarsz róla beszélgetni? - kérdeztem Jeffként. - Első ránézésre úgy festett az egész, mintha megint Bárminátorként akarnák hasznomat venni. De kezdem az elején, nehogy lemaradj. Ha emlékszel, említettem: egy hangyász bige eltanácsolta Philroyt a pályáról. Ebből I óriási balhé, már-már háború kerekedett. Látatlanba elkívántam a nőt a pokolba, holott Claude túlzott agresszivitását illetően igaza volt. Viszont nem tetszett az ügyben tanúsított szívóssága, konoksága, valamint az sem, hogy bejáratos Tristanóhoz. Egyszóval szerfelett kedvezőtlen képet alakítottam ki róla. Aztán kikaptam a csajt, hogy 158 mosttól az én csoportom agresszivitásának fokát vizsgálgassa, nem csupán munkakörileg: a doktoriját is belőlünk írja. A hír hallatán az embereim egy csecsempként sírdogáltak a nyakamban, kérve kérleltek: jó alaposan kedvetlenítsük el a bigét. Mit tudhat ez arról, milyen mérvű agresszivitás szükséges a mi munkánkhoz? Úgy egyáltalán: az életről? Pláne á halálról!? Félelemről, verítékről, férfi- és zsarudolgokról? Egy no", aki bársonnyal bélelt ékszerdobozkában nevelkedett, vért sose szagolt!? Beizzottunk rendesen. Egyszerre csak megjött ő maga; elevenben. Az emberevő Tristano irodájában zajlott a bemutatás. Ott ültem, eltökélten az utálkozásra és fanyalgásra, erre megjelent egy tökéletesen emberszabású női lény, és átmenetileg kiverte a fejemből a vele kapcsolatos előítéleteket, ugyanis meglepően sok bámészkodnivalót leltem rajta. Miután meglegeltettem a szememet á kecsein; visszataláltam a zordonaságba: Ez nem is ment nehezen, mivel feltűnt a rögzött mizantróp Tristano nézése. Tényleg akarod, hogy folytassam? Nem hagytam kizökkenteni magam a szerepemből. - Gondolom, neve is van a bigének. - Navia Cameronnak hívják. - És Tristano úgy kezelte őt, mint akit nőszámba vesz? - Úgy kezelte, hogy íziben elhittem a viszonyukról terjengő pletykákat. Amelyeket mindaddig csupán azért hallgattam erős fenntartással, mert a főnökömből semminemű emberi érzeményt nem néztem ki. Azt egy pillanatig sem kétlettem, hogy a csaj nekifutott. Tutira vettem, hogy megpróbálta felszedni Tristanót: pénz, paripa, fegyver. és előmenetel reményében.
- És akkor úgy láttad: fel is szedte. Nem lehet, hogy Navia megítélésében az motivált, hogy nem kedveled a főnöködet? Átruháztad rá az iránta táplált ellenérzéseidet. 159 - Nem csupán ennyi. Dühös voltam azért is, mert ő véghezvitte, amit eltökélt. Korábban én is alkalmatlannak minősítettem Philroyt, de nem fáradoztam az eltávolíttatáf; sán. És ez régtől tüske volt a talpamban. Voltaképpen magamra haragudtam. Ezt is Navia nyakába varnám. Most már legalább tudod: nem azért késik a szentté avatásom, mert zsúfolt a Vatikán ügyrendje. Szóval teljes szívemből ellenéreztem a csaj iránt. Következésképpen még aznap éjjel kirángattam az ágyából, és elcipeltem egy akcióba. Ő se aludjon, és csak szagoljon végre vért, verítéket, kapcát! Innen kezdve atomhasadás-szerűvé váltak az eseI mények. Momentán ott tartok, hogy a fejemet rázogatom,, mint akinek víz ment a fülébe, és nem egészen értem, mi történik velem. - Még egyszer megkérdem: hogy vagy, Symour? - Köszönöm kérdésedet: nagyon érdekesen. És most te jössz, Navia. Ennyi lelki meztelenkedéstől már-már cukrosbácsinak érzem magam. Hogy hívják a barátnődet? - Helló, Claire! - sóhajtottam. - Érvényteleníteni kellene a vérszerződésünket! - Jézusom! - hördült játéktársam. - Az egészet?! Navia, gázszagot érzek! Mesélj, mi van!? - Sok és hosszú lenne, ha az egészet elmondanám. Maradjunk a kókuszdióhéjnál. Lett egy nem vágyott esetem: rám hajtott egy elmebeteg, de nem ezért hívtalak. Ez nem neked, belorvosnak való, inkább az én praxisomba passzol. Hanem a ketyós vetülete! - Mi a vetület neve? - Syour Yarn. - Na ne, Navia, hiszen ez férfinév! Megegyeztünk, hogy pasikról szó sem lehet! Kimondottuk, hogy a pasik önzenek, macsók, tisztálatlanok és inkább az állatfajokhoz állanak közelebb, semmint hozzánk: emberekhez! 160 Ezúttal kizökkentem. Előkaptam a párnát a hátam mögül, és az élénken vigyorgó Symour arcára nyomtam. A megtámadott - levegő és további szólási lehetőség híján - kissé dobálgatta magát alattam, majd oxigéntartalékai fogytával felhagyott a defenzívával. Átment offenzívába, és újólag beláttatta velem: testharcban jóval képzettebb nálam, párnacsatában pedig egyenesen verhetetlen. Végül visszaszorított az ágytámlához. Legördült rólam, ám csuklómat továbbra is fogva tartotta.
És visszaváltozott Claire-ré. - Halló, mi történt ott nálad, Navia!? Mintha zihálnál. - Semmi baj, csak pokoli hőség van errefelé. - Azt hittem, a pasi nevének puszta kiejtésétől csuklott el a hangod. Na, milyen a fazon? Mivel foglalkozik? Hol találkoztatok? Megkért már? Kiszabadítottam kezemet a présből; és Symourra örmedtem. - Nem tudnál egy kicsit kevésbé nő lenni?i - Túl jól csinálom? - vigyorgott. Majd néhány oktávval föntebb folytatta: - Halló! Rémes, milyen rosszul hallak, Navia! Hol is akadtunk el? Ja, persze: éppen a figura kiléte felől tájékozódtam. Apropó: figura! Milyen az ágyban? - Elviselhetetlen? - Ó! Még sose hallott előjátékról Gontról? Ne csüggedj! Jóllehet, a delfinek tanulékonyabbak, mint a pasasok, de talán türelmes, gyakori ismételtetéssel vele is eredményt érhetsz el_. Ha mégsem, akkor nem marad más, csakis a delfinek. - Megengednéd, hogy én válaszoljak a kérdéseidre? fortyantam. - Persze, drágám. Tudod, milyen rosszat tesz nekem itt Afrikában a monszun! Lehet, hogy elkaptam egy kis Ebolát 161 is. Ne izgulj, már lábadozom! És milyen mézi cipőben! Hol is hagytuk abba? Hogy a fazon a zongorabillentyűkön keresgéli a Gpontot? - Mi van veled, Claire? Még sosem voltál ennyire üres. Azt hiszem, rossz számot tárcsáztam. Bocs, téves. Letettem a képzeletbeli kagylót, és Symourra néztem. - Nem is kérdezem, miféle nőkkel ostromoltad ama lécet. - Ühüm - bólintott elkomolyodva. - Azt hiszed: tudod. - Azt kell hinnem. - Nem kéne fitymállanod az elmúlt csajaimat. - Te fitymállottad őket az imént, a fülem hallatára. Velük ellentétben Claire értelmes, mély érzésű, intuitív nő. - Csörög a telefon. Vedd fel! - Igen? - Szia, Navia. Claire vagyok. Ne haragudj, az előbb nem voltam egyedül, azért fecsegtem össze annyi hülyeséget. Talán félreértettelek. Azt gondoltam, azért akarod felbontani a vérszerződést, mert nőül kért valami pasiszta. - Symour! Légy szíves, cserélj elemet magadnak, amíg a barátnőmmel beszélgetek! Bocs, Claire! Ez a pasas is csak olyan, mint Fabio: egész egyszerűen megőrül, ha egy pillanatig nem őt istenítem, hanem mással magánélek. - Jaj, ne is említsd Fabiót! Rettenetesen örülök, hogy megszabadultál attól a rémes alaktól! Szóval? Ki ez a tag? Remélem, tele van dohánnyal. A nagy vagyon, főleg a minél nagyobb, pompásan elsminkeli a jellemhibákat.
- Claire, az isten szerelmére! Igaz ugyan, hogy egy pasasról akartam mesélni neked, de akkor is minek jössz rögtön ággyal meg oltárral!? Amikor ez idő szerint még azt sem tudom, minek tekintsem a fickót!? Még egyáltalán szóba sem került, mihez kezdjünk egymással. Még azt sem tudom, az egész mire jó. Csak azt érzem, hogy jó nagyon. Yarn kommandós... 162 - Egy izomagyú benga!? Gondolow órákig ellelkiztek űrméretről, csőhosszról, elsütőbillentyűről, térdrúgásról... - Claire, majd visszahívlak! Most sürgősen kezelnem kell a pasas énképét. Szia! Symourhoz fordultam. - Jó apád voltam? Bólintott. - Derék, jó apám voltál. Én viszont rossz barátnőd voltam. Bocsáss meg nekem, ha tudsz. Soha életemben nem voltam ilyen abszurd helyzetben. Feleennyire sem tartottam még nőtől, és senki más nem tudott volna álló éjen át éberen tartani. - Úgy vagy velem, mint a hólyagtükrözéssel, igaz!? Pusztán azért; mert az a tévhited, hogy a pszichológus egyetlen szemhunyorítással a mélyedbe lát: Elárulok valamit, hogy te titkold tovább: a pszichológiatudomány tülnyomó része blöff,, tupír duma, és semmi több. Tömérdek tejszínhabot raktak a minyonra, és az ettől látszik tortának. Amit tudok rólad, azt nem a tanulmányaim révén szondáztam ki belőled. Nem látok beléd; át, vagy keresztül rajtad. Vszont érezlek. Ám ez az, amiről veled nem mernék beszélni. - Csak a barátnőddel tudnád bizalmasan megosztani az engem érintő érzéseidet? Neked ez nem furcsa? - Nem: El fogsz képedni: Claire és én odafigyelünk egymás közlendőjére, és mert piszkosul megnövelné a telefonszámlánkat, ha felszínesen locsognánk, jobbára a lényegre szorítkozunk. Jelen esetben az lett volna a közlendőm lényege, hogy én sem vagyok kevésbé felkavart tőled, mint te tőlem. Eddigi élettapasztalataim és kudarcaim birtokában ugyanúgy tartok minden újabb kapcsolattól; mint bárki más. E pillanatban azt sem tudhatjuk, miként alakultvolna az egymáshoz való viszonyunk, ha áz Idűlt miatt nem pőrgött volna fel a számláló. 163 - E gondolattal szívesebben eljátszanék, mint hogy azonosuljak egy bigével, akit csupán a sajátos vérszerződésedből ismerek. - És kivel akarsz gondolatjátszani? Velem, vagy apáddal? kérdeztem. Symour lejjebb csúszott a párnán. Félrehajtott fejjel pillantott rám. - Még sosem tévedtél el a szerepjátékaidban? Mindig
tudod, kicsoda vagy valójában? Hát persze, hogy tudod! Megvirradt. Már nem emlékezetből látlak. Mit szólnál, ha félrehúznám a függönyt, és kinyitnám az ablakot? Ha utána visszafeküdnék melléd, és jobb kézzel a te kezedet fognám, ballal a stukkeremét? - Ajándék lenne - sóhajtottam. A paplan sarkába burkolózva lepattant az ágyról, és az ablakhoz lépdelt. A takaróuszály oly bőven elért odáig; hogy még én se váltam fedetlenné a lepedőn. Midőn visszaérkezett, néhány percig holtversenyben légcseréltünk. Kiélvezvén a korlátlanul áradó friss levegőt, megjegyezte: - Ha nem így alakult volna, hanem normálisan, még mindig háborúban állnánk egymással. Ma reggel abban a tudatban kerekezhetnél igába, hogy el kell végeztetned egy ostoba tesztet egy kellemetlen fickóval. És én igyekeznék megfelelni az elvárásnak: - A Philroy-eset az én kétes hírnevemet alapozta meg. Te évek óta munkálkodsz a magadén a Yardnál. Van fogalmad arról, miket tartanak rólad? Látván Philroy aktájában a minősítésedet, meg akartalak keresni, hogy a támogatásodat kérjem. Ötletem hallatán többen a szívükhöz kaptak, és sürgősen eltanácsoltak a veled kötendő ismeretségtől, de azok sem biztattak, akik egyébként kedvelnek téged. Nagy hirtelenséggel a következőket tudtam meg Symour Yarn164 ról: olényes, barátságtalan, mogorva, zárkózott; -kelletnes, eredményes, megfontolt, a legjobb. A nőkollégák ígyként jellemeztek: homokos, impotens, bugyibarát, aszexuális, cuki pofa, megveszek érte, megvesznék tőle, rideg, kemény szívű, a Yard legjobb seggű zsaruja, öntelt májom, izomagy. Amit a rühellőid-kedvelőid egyként elismertek: a te csoportod a legszuperebb, veletek történik á legkevesebb vis maior, sérülés, haláleset, és többnyire élve fogjátok el a bűnözőket. Ezek után találkoztam veled személyesen. - Nagyon retteghettél tőlem. - Kíváncsi voltam rád. - Az órára pillantottam. - Húsz percünk van az ébresztésig. Tudsz relaxálni? - Erre is kiképeztek: Megtaníttatták velem a tűzharc előtti és a levezető relaxálást, a fogság és a kínvallatás közbenit. Egyikre sem különösebben figyeltem oda. Azt hiszem, ezek közül most a csatahangulatot levezető változat lenne a legpraktikusabb. - Nosza! Csak még egy pillanat! Egyik régebbi, immár archív kérdésedre válaszolva: szerintem téged már jó ideje. név szerint keresgél a csoda. - Ezt Jeff mondja nekem, vagy Návia? - Relaxálj! Dirk Elan vékony, nem feltűnően magas, Yarn-korú pasas volt. Egyenletes hosszúságú, vállig érő barna haját a fe-
jének gyakori, balról jobbra irányuló, széles ívű felrántásával távolította el az arcából. Tenyérnyi homlokát tucátnyi ránc csíkozta, egyenes vonalú, rövid szemöldöke alatt tűzzománc fényű szempár kéklett. Hosszú, hirtelen kihegyese165 dő orra mellől egy-egy fintorbarázda gömbölyödött széles, eleven mozgású, duzzadt szája sarkaihoz. Kerek állának középpontjában gödröcske mélylett. Elan vastag talpú sportcipőt, mályvakék zoknit és vasalatlan vászonnadrágot viselt, utóbbi a szürke szín legfáradtabb árnyalatából származott. Gépzsírsárga pólóingét gombolatlanul hagyta, alighanem azért, hogy láthatóvá tegye a nyakában függő, mintegy tíz sor ezüstláncot, melyek mindegyikén más-más medál csimpaszkodott, például denevér, emberfejű bika, vitorlás hajó, pók, szkarabeusz, stukker, bokszkesztyű. Keskeny kezének csontvékony ujjain súlyos motorosgyűrűk villogtak. Szitává lyuggatott bal fülcimpáját ezüst belevalók ékítették: seprű, szék, bringa, biztosítótű, kalapács, varrógép, pelikán. Ellenoldali orrcimpáját csupán egyetlen helyen fúratta át, egy brillként szikrázó kő kedvéért. Egyszóval Dirk Elan magá volt a hanyag elegancia és eredetiség. Mindkét lábát az asztalon tartva, székét billegtetve fogadott. Először is áthatóan megszemlélt. Miután kölcsönösen elbámészkodtunk egymáson, tekintetét a szemembe vájta. Ekkor állapítottam meg, hogy Symour tévedett: Elan egyáltalán nem fogja magát a szívembe csenni. Ugyanis fáklyanézése volt, mint Fabiónak. Az ilyen képességű pasas szemszínének nincs jelentősége, írisze úgyis nyomtalanul tűnik el a préda láttán hatalmasra táguló, valósággal elődomborodó, mélységesen fekete, metálzölden fluoreszkáló felszínű pupillában. Ez a nézés a legtöbb nőt hipnotizálja. A kiszemelt áldozat képtelen elfordítani, kiszabadítani a tekintetét, csakhamar úgy érzi, mintha az a feneketlenné tágult pupilla elevenen akarná elnyelni őt. Egyszersmind elúrhodik rajta a rögeszme, 166 hogy a világ középpontjában áll, ha e nézés fókuszába került. Vagyis ő a királynő. Hát erről még hosszan mesélhetnék. Elan rutinkérdésekkel kezdte. Mikor, miként kezdődött a zaklatás, megőriztem-e a telefonüzeneteket, miről szóltak az Idülttel folytatott dialógok, mi a véleményem, satőbbi. Ezenközben folyamatosan perzselgetett a tekintetével. Pillája úgyszólván nem is rebbent. Fáklyafényként áradt felém, szememen át nyílegyenesen áz agyamba fúródott a te1jes erőből figyelek rád, szép istenasszony tartalmú üzenet. Nem vigyorodtam el. Mindössze kissé lejjebb vittem sa-
ját pillantásom fókuszát, Elan alsó szemhéjára. Egy percig is eltartott, mire a pasas észrevette, hogy kicsúsztam a markából, nem bír fölöttem hatalommal. Zavartságában lekapta a lábát az asztalról. Azután változtatott korábbi elomlott testtartásán. Immár csakugyan figyelt rám, partnerekké váltunk. Megválaszoltam hát a kérdéseit. Időnként buzgó jegyzetelést imitálva próbált imponálni a bizalmamnak. Láttam, hogy főként romboidokat rajzolgat a f"uzetébe. Emiatt nem aggódtam, sejtvén, hogy szakmai memóriája végtelen, csupán azt felejti el, ami ezen a körön kívül esik, vagyis minden egyebet. Aligha merhetném rábízni az aranyhalaimat, ha hosszabb időre elutaznék. Nem mintha ő nem akarná rendszeresen inegetetni az aranyhalakat, Állatira akarná, csak sajnos, folyton közbejönne valami, leginkább egy kósza arányhaletetési-amnézia, és kedveltjeim nyomorultul megboldogulnának. Az Idültet viszont nyugodtan rábízhattam. A vele kapcsolatos információim mélyen az elméjébe vésődtek. Eltűnt stukkerem is szóba került. Amikor közöltem a fegyver számát, Elan újabb romboidot rajzolt a füzetlapra. A számjegyeket inkább az agyába gravírozta. Okosan tette, 167 magas tétben fogadtam volna arra, hogy naponta öt jegyzetfüzetet is elveszít. Végezetül ellátott néhány hasznavehetetlen tanáccsal. Míg beszélt hozzám, újra és újra megpróbálta elcsípni a pillantásomat, nem tudván, hogy hétpróbással kezdett. Öt perccel később kedvszegetten utamra engedett. Az izzasztópályára kerekeztem. Yarnék játszóruhában gyürmölték egymást a lángoló ég alatt. - Nos? - kérdezte Symour, az arcomat fürkészve. - Milyennek találtad a fickóf? Igazam volt? Mindkét lábamat letettem a földre, s hagytam, hogy a bringa eldőljön mellettem. Pihegve, kerekre nyílt szemmel felsóhajtottam: - Azt sem tudom, hogyan találtam ide a velem történtek után!? De még csak azt sem tudom, mi történt velem, miként történhetett!? Hiszen én nem olyan lány vagyok! Az a pasas felperzselt, elolvasztott! Jézusomi Ugye, nem a fonákjáról vettem vissza a blúzomat?! És eközben élvezettel figyeltem Symour elmélyülő homlokráncait, elhűlő tekintetét, megfeszülő ajkait. Pókerarc?! Azután a villanást a szemében, szájszegletén az apró rándulást. Fellélegzését. - Fő, hogy te jól mulass! - nyögte fejcsóválva. -Tényleg jól mulattam Fáklyanézésű Dirk Elanen. Többnyire sóban szoktam eltenni az ilyen fiúk gereznáját.
De nem ezért mentem el hozzá. -Az Idült ió kezekben van. Te viszont újabb történettel lógsz nekem, Seherezádé. Azután megtorolta sérelmét. Közőlvén, hogy nem ártana felfrissítenem önvédelmi tudásomat, pankrátor kinézetű társai közé lökött, s azok fogil...:. 168 csattogtató szadizmussal vetették rám magukat: Valahányszor reménytelenül megfojtott vagy nyakamat szegte vaiamelyikük, ha mégoly jelképesen is, kórusban vigasztattak_ pontosan ez az, amitől idővel -jó idővel, mormogta Rob megtanulom, miként hárítsám a támadást. Mérhetetlen hálát éreztem az Ismeretlen Telefonáló iránt, aki egyetlen hívással elvonta rólam Yarn morbid figyelmét, és az iroda felé lódította a nőpáholásban szenvedélyes csapatot. A szimatszakos zsaruk kifürkészték, hol dekkol a Roper nevű közgonosz, aki egy pénzszállító furgon kirámolásával, az őrök legyilkolásával küzdötte fel magát a céltáblájukra. Tudatták, hogy a fickó egyedül tartózkodik egy városszéli, rozzant házban, valamint a pontos cíw et. Az akciószakos zsaruk nekiálltak kifundálni, miként ejtsék foglyul Ropert. Symour úgy vélte, hat ember bőven elegendő lesz á rutinmunkához. Öten elhelyezkednek az épület körül; csupán biztosítékképpen, váratlanságok esetére. A hatodik valamilyen ürüggyel becsenget, elkapjá a kilépő Röpert; és... - Ha Roper kikandít a kukucskálón, rögtön tudni fogja, honnan füj a szél - vetettem közbe. - Lehet a becsöngetőnél akármilyen lírai virágcsokor, bármekkora pizzásdoboz, alkatilag üvölt rólatok a zsaruság. - Akkor majd te csöngetsz bei - döntött Symour. - Épp ajánlkozni akartam. - Amint a fickó kilép, hasmánt eltűnsz a színről, a legrovidebb útvonalon. Megértetted? Bármi történik; te nem 169 rögtönzöl, nem csinálsz semmit, csakis az eltűnést! Bújj mellénybe! - Arra meg húzzak fel dzsekit?! Máris harminc fok van. Roper engem sem hinne el. - Az illető mániákus lövöldöző. És ha ajtónyitás helyett keresztüllövi a deszkát? - Nem tesz ilyet, ha engem lát odakinn - feleltem nyugodtan. A tetthelyre vezető úton szótlanul ültem a fegyverbazárszagú furgonban. A gátlástalan nyártól olvadozó utcán nyüzsgő tömeget szemléltem. Arra gondolva, micsoda gyönyörűségemre szolgált, midőn Tériszony Cityből megszabadulva első íz-
ben találkoztam e hatalmas, eleven megapolisszal. És mert egy héttel, fél évvel, de még kilenc hónappal később is elragadtatott voltam tőle, saját használatra elneveztem őt Bűvös Városnak. A narancsléfényű, felforrósodott levegő ieszketett a kocsi körül, mégis borzongtam. A légkondicionáló fagylalthűvössé dermesztette a kintről beáramló hőséget. A körülöttem ülő pasasok nem fáztak. Hosszú szárú bakancsot, fekete nadrágot, varjúszín inget és ólomálló mellényt viseltek. Nem sokat beszéltek, olykor összevillant a tekintetük, és feszülten elvigyorodtak. Szájuk azért mozgott, mert rágógdmin kérődztek. Mentol- barack- és eukaliptuszillat keveredett a markáns fém- és fegyverolajszaggal. Yarnra pillantottam. Symour most nem az a pasas volt, akinek éjszaka látni engedte magát. Zárkózott, szinte hideg nyugalom áradt belőle, mindannyiunkra jótékonyan ható. Felidéztem a róla hallott jelzőket. Nem lepett meg, hogy azok a férfi kollégák, akik csupán távolról ismerték, összezavarodtak látszólagos megközelíthetetlensége, ke170 mény tartása láttán. A nők véleményén sem csodálkoztam. A fickó - aki munka közben kurta közlésekre szorítkozik, rövid mondatai pofonként csattannak - bizonyára felkeltette vadszelídítő kíváncsiságukat. Jellemzéseikből egyértelműen kitűnt: minden felismerni vélt tulajdonságából a szexualitására következtettek, ki-ki aszerint, milyen fogadtatásra talált nála. A furgon elgurult a hajdan kékre mázolt, rég megkopott deszkákból épült, kicsiny kockaház előtt, melyben a közgonosz rejtőzött. Elhagyta a szomszédos villát, és befordult a sarkon. Négy fegyveres eltűnt mellőlem a hátsó ajtón át. Symour frekvenciát váltott marokrádióján, megtudakolta a közelben lappangó szimatzsarutól, változott-e valami Roper körül. Midőn azt a választ kapta, hogy minden rendben, a fickó továbbra is a házban és szálegyedül van, átkapcsolt társai hullámhosszára. Ők közölték, hogy elfoglalták a helyüket. Ekkor Symour rám. nézett, hosszan, komolyan. Szeméből kiolvashattam a korábban hallott dörgedelmeket. Azután végigpillantott rajtam: Bal szemöldöke félárbocra szökkent, szájszélén feszült fintor villant át. Egy perccel később a bringa nyergében ültem. Feltettem a vászonsapkát, napszemüveget. Lustán tekertem, süttettem magam, melegedtem. A telefontársasági emblémával köznapivá álcázott, zöldesszürke furgon elgördült mellettem; már csak a sofőr ült benne. Előttem ért a házhoz, leparkolt a túloldalon. - A fásultkék deszkaépület előtti rendetlen, gazos kertet
nem szegélyezte kerítés. Egyenetlen sorban lerakott, gömbölyded kavicsok jelezték a telekhatárt. Töredezett betonjárda vezetett a lakhoz; ez elé képzeltem a kaput. Amelynél letámasztottam a biciklit. 171, Levettem egy dobozt a csomagtartón tornyosuló pizzahegy tetejéről, és a ház felé indultam. Ekkorra Symour már a viskó sarkánál lapult, és kézjelzésekkel adta értésemre, hogy ha Roper ajtót nyitott, a tőlem balra eső, dzsungellel körülkerített villa felé tűnjek el. Fogaim közé haraptam a pizzásdobozhoz fogott firkalapról felemelt cerkát, szemembe húztam sapkám sildjét, és lépdeltem tovább. A gyermekrajzra emlékeztető házikó ajtaja mellől egyegy fénytelenre koszolódott üvegű ablaknégyszög meredt rám. A jobb oldalin meglebbent a piros-fehér kockás függöny. E lebbenést érzékelvén belém hasított valami különös érzés. Nem félelem, se elgyávulás. Hanem izgalom. Egyszóval oly mértékben megnövekedett az adrenalinszintem, mintha benarkóztam volna. Roper észrevett, figyel. Látja a bringát, azon a dobozhegyet, kezemben a csomagot. Szemközt az üres furgont. Mögöttem két srác robogott el gördeszkán. Visongva vitatkoztak valami éktelen hülyeségen. Bokáig érő tarka kutya loholt a nyomukban. Béke van. Roper ugyanezt gondolja. Sildes lovaglósapkám, farmerblúzom, rövid sortom és magas szárú vászoncipőm láttán aligha asszociál veszélyre. Viszont halálpontosan tudja, hogy nem és nem rendelt pizzát. Féllépdeltem a bejárathoz vezető - elegánsnak szánt félköríves betonlépcső mindhárom fokán. Megkopogtattam az ajtódeszkát. Jobbról, a ház sarka felől szinte tapinthatóan éreztem Symour közelségét. 172 Roper nyomban ajtót nyitott. Csupán résnyire. Fejét kidugva; komoran rám bámult. A cerkával a fogaim közt beszéltem hozzá. Az iránt érdeklődtem, jó címen járok-e, mivel az utcában kissé rapszodikus a házszámozás: Egyetlen szavamat sem értette. Nagydarab, sikakefére borotvált fejű, huszonéves fickó volt, halvány pillájú szeme sárgának sejlett. Erősen hunyorgott, a Nap éppen szemből tűzött. Élénken szövegeltem tovább. Teljességgel érthetetlenül. Nem láttam ugyan, de tudtam, hogy a házfalra simult
Symour felénk tart. Roper elvigyorodott idétlenségemen. Kitárta az ajtót, és csaknem diszkréten mutogatta: cerkátlanítsam a számat: Elnémultam, hátrább toltam sapkám sildjét. Azután mosolyát viszonozva kikaptam a számból a ceruzát. És persze, leejtettem azt. Utánahajoltamban elhullattam a lovassapkát, a napszemüveget: A gyanútlanná szédített Roper átlépett a küszöbön, hogy segítsen felszedegetni ingóságaimat. Ekkor pillantottam meg a derékszíjába tűzött fegyver markolatát. Azt is megsejtettem, hogy nem pisztolyét: És a mögötte, a ház mélyén álló másik pasast, rám szegezett mordállyal a kezében. - Vgyázz! - üvöltöttem, felfeküdve a levegőre. A Roper felé pattanó Symour feldöntötte a mozdony méretű fickót. A lendület elsodorta őket az ajtó elől. Felhemperedtek a koszlott ablak előtti füvön. A benti pasas dübörgő sorozata nyomán haragos darázsraj söpört az utca felé. Az élősövény tövében hasalya láttam, amint az egyik 173 kommandós beszökken az oldalablakon. Bizonyára ugyanez történt a viskó másik felén is. Symour a hősiesen küzdő Roper fölé kerekedett. Kicsavarta kezéből a játékszer-kicsiny géppisztolyt, és odébb rúgta azt. Aligha szándékosan röptette a lábam elé. A fáradhatatlanul csatázó; képzett ökölharcosnak rémlő Roper lekötötte a figyelmét. Mindeközben a házban dühöngő fickó folyamatosan lövöldözve kifelé rohant. Felkaptam a fegyvert. Symour talpra rántotta és az épület sárka felé taszigálta a felé hadonászó Ropert, sejtvén a veszélyt. Nem tudom, miként történt. Csupán azt fogtam fel, hogy viharsebesen megtörtént. A váradan fegyveres kirobbant az ajtón. Négy irányból négy lövés dörrent, csaknem egyszerre. Az egyiket a jobbról felbukkanó Mea Culpa adta le, a másikat az utca túlfelén álló furgon mögé lápult zsaru, a harmadikat az ernyedt Ropert félrehajító Yarn. A negyedik lövész én voltam. A küszöbre érkezett pasas megtántorodott, két karját a levegőbe csapva elengedte impozáns géppisztolyát, és furcsa-lassan a földre dőlt. Vér fröccsent köré. Lenyaltam a szám fölött gyöngyöző verítéket, és talpra kecmeregtem. Symour hátrabilincselte Roper karjait. Fél percre meg-
állt a néhai lövöldöző mellett, megtekintette sebeit, bokától combig vastagon befáslizott bal lábát. Az utca túloldalán magasodó ház egyik ablakára, majd a furgon felől közeledő társára pillantott, azután hozzám lépett. A szíjánál fogva lógáztam az Uzit. Elvette tőlem, hátranyújtotta Robnak. 174 - Jól vagy? - kérdezte. Bólintottam. Megint lenyaltam a számról egy adag sós nedvességet. Ízlett. - Később megbeszéljük - mondta Symour. Odébb ment, és tenyerére vette a marokrádiót. Hazafelé biciklizve kísértést éreztem, hogy a tó felé kerüljek, mégsem tettem, mert a vízvezeték-szerelő halvány ígéretét bírtam arra nézvést, hogy késő délután meglátogatja és a falba süllyeszti a mosógépem kifolyócsövét. Mivel hosszabb ideje kecsegtetett e keggyel, jövetelét illető kétségeim nem voltak megalapozatlanok. Fájó sóhajjal mégis lemondtam az úszásról, tovább feredőztem tulajdon verítékemben. És inkább a Roper búvóhelyénél történtekre gondoltam, arra a furcsa, benarkózottságnak tetsző feldobottságra, mely mindösszes porcikáimat áthatotta. Nem azon csodálkoztam, miért nem féltem, de még csak nem is szorongtam, jóllehet az lett volna a lehető legnormálisabb reakció. Valahányszor eszembe jutott a különös; stimulált. állapot, arra vágytam, hogy újra átélhessem azt. Percekig nem kaptam levegőt, rádöbbenvén: élveztem ama, függönylebbenés keltette izgalom varázsát! A hajlékhoz közeledve a szemközti oldalon álló puritán templomhoz értem. A dárdadíszes vaskerítés mögött barnálló terméskö épület akkora volt, mint az utca többi háza. És bár nem magasodott környezete olé, nem döfte toronnyal az égboltot, ha esténként és hétvégekeri a gyülekezet megtöltötte a termet, még Isten is elfért közöttük. A 175 múló idő megsötétítette az imaház falát, a kövek illesztései kőzött apró páfrányok zöldelltek. Az éjjel-nappal nyitott templomkertben burjánzó, jobbára örökzöld növények alatt eldugottan álló, évente újrafestett padok háttámlájára csavarozott réztáblácskák hajdanvolt hívekre emlékeztettek. Időnként kiültem a fehér virágú kaméliacserjék közé bújtatott, Priscilla Halls asszony (1826-1899) és skót terrierje, Virgil emlékezetének felirattal büszkélkedő padra, hogy Clochard pergő nyelvétől és a saját csörgésébe szerelmes telefontól távol foglalkozhassak egy-egy sürgős munkával, vagy töprengenivalóval. A kapunál Dirk Elan lézengett. Az utcának háttal állt, golyóstollat csattogtatott a kezében. Azon mozdulatról ismertem fel, amellyel hátrahajította hosszú tincseit.
Lefékeztem mellette. A neszre felém fordult. Elrévedő pillantása hamar feltisztult, és szinte átmenet nélkül váltott fáklyázós nézésre. Behízelgően széles mosollyal kívánta éreztetni: piszkosul megtisztelt a találkozástól. Előrébb lépett, megragadta a biciklikormányt. - Elbeszélgettem a szomszédjaival. Zömmel barátságos emberek. Nem sokat tudtak segíteni. Azt mondják, amióta befejeződött magánál a háztatarozás, nemigen forgolódnak errefelé idegenek. Ugye, ott lakik szemközt? - kérdezte, teljesen feleslegesen. Válaszbólintást sem várva folytatta. - A templomkertből elég jól lehet látni az ablakait. És ugyan kinek tűnne fel, hogy valaki betér ide, majd a bozótba hasal, maga után leskelődni?! Az a kereklő ablak a nappalié? - Igen: - Esténként, amikor lámpát gyújt, használ valamilyen függönyt? - Néhány nap óta. Elan hümmentett. 176 - Általában melyik helyiségben tölti az idejét? - Nemrég költöztem be, sok még a tennivalóm. Tőbbnyire cirkulálok. Körbenyalta ajkait. Azután bekapta a tollat. Rövid időre elgondolkodott, tekintete az első kerék küllőit olvasztgatta: - És az a másik ablak? - mutatott előre a tollal, hirtelen kirántva azt a szájából, csaknem a szemfogával együtt. - A hálószobáé. - Ott se szokott függönyözni mostanáig? - Mostanáig nyitott ablak mellett aludtam. - Jézusom! - szisszent. - Mázlija volt, bitang mázlija! A telefonozgatás már régebben tart, nemde!? - Mióta beköltöztem. - Persze, persze, már említette. Megbocsát? Körülnéznék itt - bökött maga mögé. - És ha nem bánja, utána bezörgetek magához: - Zörgessen - hagytam rá kedvetlenűi. Hazagurultam. A postaládámat kitömő közömbös kűidemények között egy újabb felbélyegezetien, nagyméretű, kövérkés borítékot leltem. Megnyomkodtam a papírját. Nem lettem felvilágosultabb a buborékfóliával bélelt csomag tartalma felől. A többi levéllel együtt ezt is bevittem a házba, azon tépelődve, később átadjam-e Elannek. Ha nincsenek benne rólam készült aktfotók, átadom. Ám ahhoz, hogy erről meggyőződhessek, előbb fel kellett volna nyitnom a borítékot. Symour hét órára ígérkezett. Úgy döntöttem, megvárom a postabontással. Megszagoltam a küldeményt, és nyomban ledobtam a szőnyegre, majd cipőm orrával az asztal alá löktem.
Clochard a nevemet harsogva örömröptöt lejtett körűlöttem. Követett a konyhába, majd a vállamra telepedve figyelte, mit pakolok ki a bevásárláshoz használt hátizsákból. 177 - Kérsz dinnyét? - kérdezte. Kapott néhány falatnyi gyümölcsöt a mosogatóba tett tálkájába. Rögvest rávetette magát. Tőle tehát néhány percnyi nyugtot remélhettem. A hálószobába nyitván, mindenekelőtt felhúztam az ablakot, azután megigazítottam az ágyneműt, és leültem az üzenetrögzítő mellé. Végül hét újabb horoszkóprendelést számoltam össze: Felírtam a telefonálók címét, hívószámát, születési adatait. A cédulát a dolgozószobába vittem, és letettem a számítógép mellé. Ezen a hétvégén sem fogok unatkozni. Visszamentem a nappaliba, felbontottam a banki értesítőt. Örvendezve megállapítottam, hogy jobban állok, mint hittem. Elolvastam Claire rég várt, nyolcoldalas levelét. Éppenséggel nem bőgtem el magam tőle, ám azért az orromat ki kellett fújnom. Mivel Elan mindeddig nem zörgetett be, gondoltam, elbóklászgat még a templomkerti flórában. A fürdőszobába vonultam, és korbácsfokozaton hosszan zuhanyoztam, hajat mostam. Clochard ki az? ki az? kiáltozására ugrottam ki a langyos víz alól. Két pasas állt a küszöb előtt: Elan és a szakmász, aki a mosógépemhez jött. Utóbbi merő gömbölyűség, jócska negyvenes, derűs vonású fickó volt. Végigfuttatta tekintetét csapzott hajamon, combtőig érő fürdőköpenyemen, nedves lábszáramon, végül megtekintette a talpamnál tócsába gyűlt vizet. Kikapott egy fogvájót a füle mögül, a szája sarkába dugta, és közölte: - Száradjon! Ugyanis egyhamar nem törülközik, mert most enyém a fürdője! - Érezze otthon magát - leheltem. A pasas, ismerve a járást, elhömpölygött mosógép iránt. 178 Elant a nappaliba kormányoztam. - Öt percig zörgettünk - jegyezte meg, szemügyre véve a helyiséget. - Kérsz kukacot? - üvöltötte Clochard. - De helyes! Mi ez? - Beó. Foglaljon helyet. - Kérsz kukacot? - Miért kínál kukaccal? - rökönyödött Elan. - Így kéri a kajáját. - Kérsz kukacot? Enni adtam Clochard-nak. Jövet-menet belógtam a gardróbszobába, és valamelyest
felöltöztem. Onnan kifelé siettemben a mosógépész lecsapott rám - pontosan ettől tartottam - és megkísérelt bevonni a szerelési műveletbe. Ám mivel nem először tettvett nálam, immár meglehetőst óvatos voltam rá. Kisiklottam a markából. Visszatértem Elanhez, aki magárahagyottságaőan felfedezte az asztal alá rúgott borítékot, és takaros fickó lévén, felszedte azt. - Ez majdnem elkallódott - nyújtotta felém. Most másféle nézéssel fürkészett. Vállat vontam. - Ő küldte - böktem ki, tudvári, hogy éppen ezt gyanítja. - A mai postával jött? - Ma került a postaládámba. - Látom, nem szeretne hozzányúlni. Kibonthatom? - Látja, Elan, pontosan ezt imádom az egészben! Egy elmés százféle módon zaklat, minek következtében további tökidegen pasik kezdik vájkálni az életemet: Persze, nyugodtan bontsa ki a levelet! De nem kellene előbb beöltöznie űrhajósba? - Mindig tartok magamnál gumikesztyűt. 179 Félig felemelkedett ültében, és feltúrta a zsebeit. Az ott IIÍ lelt tárgyakat a kanapéra pakolta. Felszínre hozott néhány hajcsatot, biztosítótűt; egy romhalmaz cigarettásdobozt, egy csontig rágott cerkát. Három darab, különböző állapotú vászonzsebkendőt: egy alig használtat, egy közepesen teltet és egy fult. Egy horpadozott óvszercsomagot, akcióábrázolatos fedelűt. Néhány, reklámfotóval ékített, szállodai szobákhoz használatos ajtónyitó kártyát, egy órás lupét, fél marék amerikai mogyorót, ugyanennyi zsebszöszmőt. Spagócát, svájci bicskát, kilónyi aprópénzt, öngyújtót, kis zacskónyi haleledelt - na ugye?!- parafadugót, leheletillatosító cukorkát, rovarfogó csipeszt, csavarhúzót. Végül a kesztyű is meglett. Ezután felbontotta a borítékot, és belekotort a csipesszel. Kihúzott egy gyári csomagolású celofánzacskót, amely egy pár llamingórózsaszín, a combrészén több sor csipkével ékített harisnyát tartalmazott. e Továbbá egy kommersz jóskártyalapot: a szerelembe esést előrejelzőt. Elan rám nézett. - Először kap ilyet? - Igen. - Zillernél nem tudok hasonlóról. Maga szerint mit jelent? - Az, hogy effélét küldött? Attól tartok, azt jelenti, hogy sokat tud rólam. - Vagyis?
- Tudja, hogy vonzódom az ezoterikus dolgokhoz. - Valóban? Pszichológus létére? - Eretnek pszichológus vagyok. Szerintem az ezoterikus érdeklődés nem pótcselekvés, hanem igazi. A zsugára visszatérve: sosem foglalkoztam jövendőmondással. Azt hiszem, gúnyból választotta éppen a jóskártyát. Ebből némi merészséggel kikövetkeztethető: elutasítja, mi tőbb: megveti a műfajt. A konkrét kártyalap üzenete egyértelmű: szerinte kerülget a szerelem. - Na és a harisnya? - firtatta Elan, az orrom elé emelve a szóban forgó darabot. Vállat vontam. - A fickó szétfasírozta a gardróbszobámat, néhány cuccomat. Azután közölte, hogy kárpótolni fog a veszteségért. Elan visszatért a borítékhoz. A köztünk álló asztal lapjára csipeszelt egy színes fotót, engem ábrázolót. Adrenalinfröccs tódult át az aortámon, nem a narkotikus fajtából. A képen harántfekvésben hevertem az ágyamon, szemlátomást ájult álomban. Főként az enyhéd pirkadati fények takargattak, a mackómintás paplan alig. Az életlen háttérben a nyifott ablak sejlett. A lesifotós a gardróbajtóból készítette a felvételt. Az Idült benn járt a szobámban, miközben aludtam! - Mit gondol, mikor készülhetett? - kérdezte Elan. - Ezt az ágyhuzatot az általa véghezvitt dúlás után cseréltem le. Három nappal ezelőtt: Korábban surrant be valamikor. Elan előszedte a következő képet, majd még további hármat. Az egyiken hátulnézetből bicikliztem elfele, a másikon közeledtem a bringával, a harmadikon a hálószobaablakot fényesítettem kívülről, a senior létrán állva. A negyedik azt a pillanatot örökítette meg, midőn a kerti slaggal zuhanyoztam, nyári napnak alkonyulatánál. - A pasas remek leshelyet fedezett fel a templomkertben, a kerítés mögött álló szelídgesztenyefán - újságolta Elan. - Onnan fotózza, távcsővezi magát. - Óriási. 180 181 - Alighanem erős fizikumú, jó mozgású fickó. Kukkolás közben vitaminos cukorkát szopogat, találtam két üres zacskót a fa ághajlataiban. Fordítsa meg a képeket. Egyiken sem lát semmilyen jelzést. A nagyítások valószínűleg házi laborban készültek. Holnap lejárom a közelebbi férfiismerőseit, már megbeszéltem velük az időpontokat. Készítsen listát mindazokról, akik az elmúlt hónapokban a házfelújításon tevékenykedtek. - Minek? - Érte rablótámadás, vagy más atrocitás a közelmúlt-
ban? - Nem. - Azért érdekelnek a tatarozói, mert Iona Ziller is kevéssel a zaklatások kezdete előtt végeztetett átalakítást a házán. Hátha ezen a vonalon lelek valamit. Ugyanezen időszakban megtámadta őt egy férfi az utcán, és elrabolta a táskáját. Erről említés történik a későbbi anyagában, a támadás bejelentésének azonban nem maradt nyoma. Mivel a tettes nem került elő, az ügyet lezárták, a jegyzőkönyvvel befűtöttek. Megfordult a fejemben, hogy a táska eltulajdonítása a nő kulcsainak megszenésére is irányulhatott. - Egyéb? - sóhajtottam. Elan visszacsúsztatta a borítékba a képeket, a harisnyát. - Ezt elviszem. Noha nem hiszem, hogy bármi értékelhetőt találnának raita. - Akkor érdemes. - Tudja, nem vagyok biztos abban, hogy a fickó mindenáron ölni akar. - Értem, mire gondol - bólintottam. - Azon tűnődik, hogy Iona Ziller ma is élhetne, ha elfogadja a ketyós játékszabályait, beletörődik a fogságba és viszonozza az aberrált szerelmet. Azért halt meg, mert nem volt hajlandó együttműködni ezzel a Lepkegyűjtővel. És most ezt fogja tanácsolni: legyek jó kislány, ha a fickó elkapna, és bezáma valami odúba, szeressem őt odaadóan, akkor nem eshet túl komoly bántódásom?! - A tanácstól eltekintve effélére gondoltam. A pasas százszor megölhette volna, ha ez lenne a célja. Udvarol magának. - Mit csinál?! - nyikkantam. - Hát persze, a maga ronda módján teszi a szépet. Felhívogatja; telefonon, tükrön, levélben üzenget, fotókkal kedveskedik. Utóbbiak arról szólnak, mennyire tetszik neki. A mosógépész a nappaliba hömpölygött. - Kész vagyok - jelentette euforikusan, szája sarkában a porhanyósra szopogatott fogvájóval. - Hamarabb is végeztem volna, ha segít nekem, de megértem, hogy ez a szimpatikus fiatalember előbbrevaló. Huncut nő maga! Na, Isten áldja! Ugye, hogy máris száraz a haja!? Ezzel sapkája sildjét megbökve, kiáradt a házból. Az ajtóban hangosan, túlzott nyájasan köszöntött valakit, megjegyezve az illetőnek, hogy ném vagyok egyedül. - Symour! - rikkantott Clochard. Yarn beléptekor kissé elállt a lélegzetem. Először láttam a pasast talpig eleganciában. Sötét szövetből készült öltönyt, némiképp extravagáns szabásvonalú mellényt és kigombolt nyakú fehér inget viselt. Zsebre vágott kézzel megállt az ajtóban. Első pillantásra kiszúrta a borítékot. Elan szó nélkül csipeszre kapott, és az asztallapra paszi-
ánszozta a küldemény tartalmát. 182 183 Symour beljebb lépett, végigpillantott a tárlaton. A pelikánrózsaszín harisnya láttán kockásra ráncolta a homlokát. Clochárd sziázva, hellózva röpködött körülötte, ám mert nem bírta magára vonni a figyelmét, elszántan a vállára ereszkedett, és egyenesen a fülébe ordított. - Szia, Symour! - Szia - vetette oda az üdvözölt, és a tüchtig zakóján dekkoló madárra további ügyet sem vetve, Elan beszámolóját hallgatta. A beó csüggedetlenül jártatta a csőrét. - Hogy s mint? Hívjuk a zsarukat! Symour, Symour! - Kértek teát? - kérdeztem, azt tervezvén, hogy a zsarukonzílium háborítatlansága érdekében visszavonulok a konyhába a locsfecs szárnyassal. Clochard elé tartottam a kezemet, de kivételezett kedvencem nem ugrott át az ujjaimra. Mindazonáltal úgy tetszett, egyedül ő figyelt rám, mivel teafőzésre irányuló szándékomra nyeglén reagált: - Francba a teával! - csattant fabiósan. - Bumerángon tálald! Ekkor a pasasok mégiscsak felém fordították a fejüket. - Mit mondott? - nyögte Elan. Kaptam az alkalmon, hogy rám koncentrál. - Kér teát? - ismételtem. - Bumerángon tálald! - üvöltötte Clochard. -A madarad nem épp teáimádó - vélte Symour. - És Dirk sem. A beó egy csőrtörő szó megformálásán kínlódott, ám szokás szerint - nem boldogult vele. Sziszegő hangokat hallatott, akár egy egérrágott locsolócső. Pontosan tudtam, melyik az a - számára reménytelenül utánozhatatlan - szó, épp elégszer hallottuk Fabiótól. - Rrssssz... rssszsz... - nyögdécselt Clochárd. Lábujjhegyen a szeme vonalába emelkedtem, s nem csekély kárörömmel rámosolyogtam: - Részint beleroppan a nyelved, részint rég nem aktuális; tehát elfelejtheted végre! - Nem bánhatsz így vele! - figyelmeztetett Symour. Logopédust kéne hívnod hozzá! Még összeszed valami pszichoszomatikus kórt, ha benne szorul a közlendője. - Mi van? - vakkant Elan. - Hagyjuk - legyintettem. -Nem kérek teát. Viszont megnézném a fürdőt, a gardróbot és a hálószobát - szakmázott Dirk. - A tető felől nem lehet bejutni a házba? Eltűnődtem. - Létráról. A tetőablakokon vagy a lodzsán át.
Elan Symourra pillantott. - Ellenőrizd! Vegyétek elejét minden meglepetésnek. A fickó tudja már, hogy Navia éjszakánként nincs egyedül. Azt vajon tudja-e, hogy profi vagy? Remélem, megbocsátasz, de ha ez egyszer elszánja magát, hogy eljöjjön a választottjáért, lesz annyira trükkös, hogy elsőül téged fog ki-v iktatni. Legalábbis megpróbálja: És egyáltalán nem szívbajos! A hálószobába vonultam a nyomnkban. Eltűrtem, hogy a véridegen szimatzsaru a gardróbba nyisson; az ágyam körül vizslasson, majd az ablakból megmutassa Yarnnak a magasles gesztenyefát. Előttük léptem a fürdőszobába, hogy utat takarítlak nekik, emlékezvén a gömböcde.d mester korábbi ténykedései során felhalmozódott sitthegyekre. Ámulatomra pazar rend fogadott odabenn. A fickó ott jártáról csupán a mostanáig feltűnően fiús kinézetű mosógép irdatlan csövének diszkrétesítése vallott. 184 185 Elan megtekintette a repedezett üvegű ablakot. Azután rám nézett. - Az iménti hóember többször megfordult magánál, igaz? - Igen, ő végezte a vízcsövek szerelését. Pontosabban velem végeztette. Azóta roppant ügyesen hegesztek, forrasztok. Nem kevés tanulópénzt fizettem érte. - Milyennek ismerte meg a fickót? Ő kizárható? - Amikor először eljött, állatira keménykedett. Hogy ezt ide, azt oda, emezt meg inkább amoda kéne tetetnem, saját elképzeléseimmel ellenkezően, mert mivel nála is úgy van. Azután beadta a derekát, azzal a feltétellel, ha segítek neki. Fűtésszerelés közben szóba elegyedtünk, a horoszkópját is megcsináltam. Winters pipogyoid, szétszórt és ártalmatlan. Felejtse el őt. - Jó, de azért a többieket írja össze holnapra! Apropó, utánanéztem a Parabellumának. A stukker kilenc évvel ezelőttig egy Marvin Hamlisch,nevű, sötét keresztapa nevén volt bejegyezve. Épp addig, míg a riválisai a nyílt utcán ronggyá nem lőtték a dont. Az odanínózó kollégák kissé meglepődtek, látván, hogy a kétszáz sebből vérző ipse a járdán fekszik, s olyannyira él még, hogy a mellette térdelő, vágott csirkének kinéző, összevérzett fiatal nő kezét szorongatja. A mentőkocsiban lehelte ki gonosz lelkét. Emlékszik? - Ide tartozik? - kérdeztem. - Aligha Marvin Hamlisch vitte el tőlem a pisztolyát. - Erre nem is gondoltam - közölte Elan, ezúttal kerülve a tekintetemet. - Hanem akkor a zsaruk rögtön azt kérdezték magától, mit látott, mint szemtanú, és kiderült, hogy semmit sem látott, legkevésbé Hamlisch hírhedett ónix-
markolatú sttikkerét. Maga véletlenül járt arra, s a földön vonagló fickóba botolván, mellé ült, és az ölébe húzta a fe186 jét, felebarátilag. És amikor a közeli füstöscsehó pincére azt vallotta, hogy a lövöldözés előtti órában Hamlisch és maga ott vacsorázott, és a pasi feltűnően hencegett magának a fegyverével, kegyed kitartott a mellett, hogy korábban nem ismerték egymást. - Na és? Még egyszer kérdezem: köze van ennek az Idülthöz? - Nem valószínű. Legeslegfeljebb ahhoz lehet kőze, hogy miért éppen magára esett a választása. - Maga szerint? - Nem tudom, szokott-e nyilvánosan mesélni a múltjáról. Talán ezzel gerjesztette be a fickót. Kilenc évvel ezelőtt mindenki pontosan tudta, hogy maga Hamlisch favoritja. Ugye érti, mire célzok? Talán az elmebetegének is tudomására jutott, miket művelt hajdanában, és pontosan ez az, amitől annyira megkívánta magát. - Kilenc évvel ezelőtt, ezért a szövegért kivájtam volna a szemét, Elan - feleltem. - Szólíthat Dirknek. - Majd ha megkedvelem. - Megtudhatnám, miben volt gengszter a néhai Marvin Hamlisch? - firtatózott a rökönyéből ocsúdó Symour. Elan rám nézett. Annyira reagáltam erre, amennyire a falicsempe körös-körül. - Hamlisch főleg drogban, mellékfoglalkozásként prostitúcióban utazott - tudatta Dirk, belátván, hogy rám nem számíthat. - És volt egy egészen furcsa hobbija... Mielőtt még a részletekbe vájhatott volna, megakasztottam egy kérdéssel. - Maga szerint milyen alapon választottá ki Zillert? - Ha hiszi, ha nem, jó ideje töröm ezen a fejem. Gondolom, velem együtt észrevette a hasonlóságokat önmaga és Ziller között. Mindketten nyúlánk termetű, vékony testű, 187 életkorban is kifejlett nők: már nem nyeretlen kétévesek, és még bitang jól tartják magukat. Arcra is hasonló típusúak. Ziller épp egy évvel előbb vált el a férjétől, maga szintén nemrég szabadult. Függetlenné válásuk örömére mindketten házat vettek, az épületet rendbe hozatták. - Na és, Iona is olyasmiket művelt hajdanában, mint én? - Ami azt illeti: nem. - Akkor szerintem nincs több beszélnivalónk a múltamról, Hamlischről: nyugodjanak békében. Körőztesse a stukkert, és majd azt a fickót vallatgassa; akinél esetleg megtalálják! - ajánlottam. - Ugye, maga pálca nélkül lovagol?! - meredt rám megbántottan Elan.
- Sarkantyúra sincs szükségem. - Persze - bólintott. - Csak csettint egyet a nyelvével, és a ló már pitizik is. Azt hiszem, mára végeztünk. Búcsúzóul hadd mondjak még valamit: talán igaza van abban, hogy semmilyen zsaru nem képes - én sem tudom - megvédeni a bolondjától. Lehet. Ez egy olyan halálfutam, amelynek a szabályait csupán az ismeri, aki az egészet kezdeményezte. A pasas előnyt élvez. Én viszont el akarom kapni őt. Erre gondoljon, amikor célba vesz a fullánkjával. - Nem kis erőfeszítésembe kerül, de kezdettől fejben tartom. Maga viszont, bármennyire iparkodik is az érdekemben, siettében is tartsa tiszteletben az aurámat, más néven a személyi teremet, és hagyja azt lábnyommentesen, oké!? Elan az ajtókerethez támaszkodó Symourra pillantott. Yarn zsebre dugott kézzel állt, vállán a tarkótáji hajtincseit babráló Clochard-ral, és testnyelven sem nyilvánított véleményt. - Jézusom! - sóhajtott Dirk távozása után. - Azt hittem, estére őt tálalod, kecsöppel. A beó kapott a szón. - Kecsöp! Kecsöp! - rikkantotta. - Véresen és kecsőppel! Élve és kecsöppel! - Csak vacsorát rendelt, á la Fabio - magyarázkodtam. - Fennáll még a teameghívásod? - Ginzenget, zöldet vagy gyümölcsöset kérsz? - Zöldet, mesével. Hamlischről. - Sejtettem, hogy beléd bújik Fáklyanézésű Dirk Elan agyrágó bogara. Ha előrebocsátdm, hogy Hamlisch drogés kéjbulijához semmi közöm sem volt, előéletem nem csupán a törvénykönyv, hanem a saját lelkiismeretem felől nézvést is büntetlen, megvárod, amíg magamtól elmesélem? - Ezt egy kicsit nehéz elhinnem a tegnapi és á mai produkciód után. - Kétkedsz? - kérdeztem, immár a konyhában. Felkaptam egy szivacsot, és portalanítottam az egyik széket. - Ülj le, ha nem törékeny a gálád. Állva maradt. Clochard nem fágított a válláról. Féltékenység sajgatta a szívemet. - Roper haverját négy golyó találta el - mondta. A vízforraló kannával szöszmötöltem. Azután a csészékkel. - Boyd, akit te Mea Culpának nevezel - folytatta utóbb lerajzolta az esetet. Azt a szöget is, amelyből te tűzeltél. Az a skuló húsz centivel az arcom előtt; a halántékom vonalában zúgott az ipse felé, a felemelt karja alatt fúródott a hónaljába, keresztülsöpört a szervezetén, és a másik oldalán távozott 188 189 - Igen - bólintottam. - A fickó az ajtó előtti lépcsőn állt,
annyival magasabban a halántékodhoz képest, hogy őt hónaljon találta a lövedék. Magad miatt aggódsz? Ha mozdultál volna, inkább a ház felé lépsz, és nem előre; nem kellett attól tartanom, hogy téged talállak el. - Navia, a te kezedben egy géppisztoly volt! - hördült. - Tudom. Használat előtt kibiztosítottam, és átállítottam egyes lövésekre. - Így már egészen más! Teljesen megnyugodtam! Mindjárt abbahagyom a hajhullatást és verítékezést is! Komolyan! Állatira megnyugtató tudat, hogy az újdonsült védencem vagy micsodám, piszkosul ért a fegyverekhez! Még jó, hogy említetted, különben továbbra is azt kellene hinnem, hogy csupán a véletlenen múlott az életem. Már amiatt se rágom magam, hogy bár arra kértelek, az ajtónyitás pillanatában húzz el onnan a sövény félé, te inkább leálltál fecserészni Roperrel. Persze, tudom: máskülönben a fickó nem lépett volna elő a házból. Tényleg, így sokkal kényelmesebben rávethettem magam: hiszen előjött, és a leejtett ceruzád után hajladozott. -Miért rajtam torolod meg az informátorod hibáját? Őt is felfaltad elevenen, amiért mégsem szálegyedül lelted Ropert? - Őt már meg is emésztettem, csontjait visszaöklendeztem. A padlásomon száradozik, a többi bagolyköpet között. - Mi a baj? Mea Culpa és a másik zsaru is letális lövést adott le Roper haverjára. Előbbi szíven, utóbbi szemközt lőtte a fickót. - Ó! - nyekkent Symour. Leült a csírátlanított székre. Kitöltöttem a teát. - Te csak könyéken vagy vállon lőtted volna, hogy lefegyverezd - folytattam. - De a fickó sajnálatosan balkezes volt és rohadtul profi, ezért a veled ellenkező oldalon, mindössze egy kézzel tartotta a géppisztolyát; és így nem nyújtott oly kiváló célpontot, miként illő lett volna. Kétséges volt, hogy megbéníthatod-e egyetlen lövéssel. És mert éppen kissé balra fordulva kaszált a sorozattal, te mi mást tehettél: lapockán lőtted!? Sokkal hosszabban tárgyaljuk, mint ameddig tartott. - Ó! - ismételte. Továbbra sem tudtam, mit akart ezzel mondani. Elé tettem a csészét. Clochard érdeklődőn előrehajolt. - Vigyázz! - szóltam. - Forró: - Vigyázz! - hagyta rám. Visszabillent korábbi helyére. Symour megfogta a kezemet, és a karomra hajtotta a homlokát. -Nem hiszlek el. Téged, úgy ahogy vagy. Ettől f"uggetlenül vacsorázni hívlak. Ha eljössz velem.
- Ezért öltöttél gálát? - Ezért. Jössz? Nem ígérem, hogy végigkóstolhatjuk az étlapot, mert ma is készenlétben vagyok, de... - Ki volt az a pasas? - szúrtam közbe. Felemelte a fejét, és elengedett. - Egy eszement, narkós gengszter. Pár nappal ezelőtt kirabolt egy éjjel is nyitva tartó üzletet, és bár első szóra megkapta a kasszát, merő mulatságból lövöldözni kezdett. Megölte az alkalmazottat és két vásárlót. Azután tűzharcba keveredett az odatoppanó zsarukkal, majd golyóval a lábában, sikeresen lelécelt. Egy órával később már rendőrgyilkosként is körözték; mert az egyik, általa hasba lőtt járőr belehalt a sérülésébe. Érdekes a neve? - Nekem nem, Symour. Oldozz fel engem és a társaidat. De mindenekelőtt önmagadat oldozd fel. Te is tudod, hogy nem azért lőttük le a fickót, mert összetévesz190 191 tettük magunkat az igazságszolgáltatással. Egymást és magunkat védtük, tőle. És hogy még jobban borzadj tőlem: az imént Elan azt fejtegette, hogy az Idült talán nem is ölni akar, Ziller is csak azért halt meg, mert feldühítette őt az engedetlenségével. Ha engem bezárna valaki, ha megpróbálná rám erőszakolni az őrületét, ha óhajom ellenére akarna boldogítani, bármit megtennék, hogy szabaduljak tőle. Ha rákényszerítene, vívódás nélkül megölném, és utóbb sem éreznék lelkifurdalást. Mielőtt gyászolni kezdenéd Roper haverját, gondolj a hasba lőtt zsarura, a másik három áldozatra. Arra; hogy ha nem lövünk, most Mea Culpa hűlne egy tepsiben. Netán te, vagy én. És legközelebb figyelj jobban, ha lazítani tanítanak, ugyanis cseppet sem hülyeség a feszültséglevezető relaxálás: purgálja az agyat. Legalább oly kulcsfontos, mint szexben az utójáték. Elkortyoltuk a teánkat. Clochard a mosogatóban fellelt gyümölcsmaradékaiban dagonyázott. Symour arcát szemléltem a csésze pereme fölött. - Kivételes kegyben részesültél - sóhajtottam. - Ez a madár nem odaülős fajta. A tieden kívül eleddig egyetlen pasasvállon időzött hosszabban. Aztán egyszer összetűztek, és Clochard soha többé nem bocsátott meg. Az imént azt hittem, máris féltékeny vagyok, de rájöttem: akkor leszek igazán féltékeny, midőn Clochard először próbál majd kukacot gyömöszölni a torkodba. - Igen? - nyögte Symour. - Igen. Ha veled etetné fel a környék legkövérebb, legropogósabb lisztbogárbébijét, e gesztus azt jelentené: te vagy az, akit igazán szeret. - Te milyen sűrűn eszel kukacot? - Határtalan türelemmel és rengeteg csellel átprogra-
moztam a szerelemreflexét. Ma már ő keresgél lisztbogárpólyásokat a fülemben. - De addig mennyi kukacot ettél százon? - konokoskodott. Lesütöttem a szememet. - Hoztam áldozatokat - feleltem kitérően. - Mit vegyek fel a vacsorához? E kérdésem hosszan eltűnődöztette Symourt. Minél tovább tépelődött, annál felindultabbá vált. Végül talpra szökkent, és a csuklómat megragadva, a hálószobába vezetett. Kinyitotta a gardróbajtót. - Nézzük csak! Mit is adnék rád? Rózsaszínű harisnyát? De minek? Hová vinnélek benne? Mit jelent a rozsa szín? Kezdtem sejteni, mi ütött belé. - Ártatlanság. Szüzesség. Kislány. Ara - suttogtam. - Ez az! - kapott a homlokához. - Holnap elhozza a többi fehérneműt. Azután a cipőt, utoljára a ruhát. És ha együtt lesz a rózsaszínű menyasszonyi öltözéked, érted jön, és elvisz téged. Egyszerre tekint leánygyerekének és jegyesének. Miféle vérfertőző elmebaj ez?! - Jöhetnék a nagyképű szakzsargonnal. Összehordhatnék tücsköt-bogarat. De nem tudom. Még nem tudom. - A szívem állt le a fotó láttán, amit innen, ebből az ajtóból készített. Idebenn járt, és te aludtál, és bármit tehetett volna veled. Lehet, hogy keresztapák szoktak agonizálni az öledben, és te elkötöd a legendás pisztolyukat, és bánni is tudsz vele, és lehetek rád akármilyen dühös, amiért csakis a saját fejed után mész, és azt teszed, amit te jónak látsz: féltelek, és nem akarlak magadra hagyni! - Sebtapaszeffektus - rebegtem. Tudván, hogy most már képes volnék megosztani vele életem szégyenletesebb epizódjait is, melyekről eleddig 192 193 csupán Claire-nek, mindegyetlen igaz barátnőmnek mertem beszélni. Symour az öltözködőszoba megalázott tapétájához sodort, két tenyerét feltette mellettem a falra, és közel hajolt hozzám. - Sebtapaszeffektus?! - ismételte hűdötten. - Neked ez csak ennyit mond? Holott nem kevesebbet hoztam a tudtodra, mint azt, hogy feltétel nélkül melletted állok!? Átkaroltam a nyakát. Azután előrébb léptem, még közelebb hozzá. Spiccre emelkedtem, s a vállára hajtottam. a fejemet. Arcát a hajamhoz simítva derékon ölelt. Ringatott. Mármár lassút táncoltunk. Iménti dühe fokozatosan tompult, szelídült. Amikor felnéztem, nem láttam vonásait. Ránk éjjeledett az ablaktalan gardróbszobában.
- Öltözz át - mondta, elhátrálva tőlem. - Addig körülnézek a tetőtérben. - Nem hiszem, hogy ebben a ruhában kéne felmenned oda. - Akkor maradok - hagyta rám. Gépiessé, fojtottá változtatott Idült-hangon folytatta. - És mire megjövünk, ő itt fog rejtőzni valahol, a megfelelő pillanatra várva, hogy előosonhasson, és a tudtunk nélkül kifürkészhesse titkainkat. Egyelőre még nem tervez semmi életelleneset. Csupán arra kíváncsi, mi történik köztünk. Most már nem láthat ide a leshelyéről, és már be sem érné a látvánnyal. Egy pillanatra megképlett előttem tegnap éjünk, és fantáziám az ágy végébe állította az arctalan szörnyalakot. Bár tudtam, hogy nem mozoghatna körülöttem észrevétlenül - ha ébren lennék, megneszelném közelségét: légvételről, kisugárzásról, szagról, bármiről - mégis öszszeborzongtam. Symour künent a ruhaszobából, távoztában felkapcsolta a lámpát, hogy lássak. Hallottam, amint fellépdel a lépcsőkön, és felnyitja a tetőtérbe vezető ajtót: Az iménti fantáziaképtől kísértetten utánairamodtam. Nem akarván elárulni aggodalmamat, könnyedén fecserésztem: - Ez az ajtó nemsokára kap egy érzékelőt, hogy lássa, ha valaki közelít felé, és udvariasan-magától feltárulhasson. A e folyosóra hajópadlót tervezek. A fehérre festett falra képeket, rengeteg üdvlap-kicsiny, natúr, fehér és zöld fakeretbe zárt képet: üde-szép hangulatot sugárzó, pasztelles Haenratsreprodukciókat. Az egyik szoba a majdani gyerekemé lesz. A másik az apjáé, feltéve, hogy megtartom az illetőt, ha vele nem rémálom az élet. A harmadik szobában alhat Claire, amikor néha-néha visszavetődik Afrikából. Ma kaptam tőle pár oldalnyi barátságot. Nemsokára találkozunk. Ezenközben a tetőablakokat csukogató, bezárt voltukat ellenőrző Symour közelében szökdécséltem, különféle akadályokat hárítgatva az útjából. Azután a pasas megtorpant a folyosóvégi, megkülönböztetett szépségű, ódivatú rézkilinccsel ellátott ajtó előtt. i - Itt mi van? - kérdezte. - A nyárszoba. Lesz - súgtam szemérmetesen. - Micsoda? - Nevezhetném lodzsának is. Úgy néz ki, mint egy fedett lakóhelyiség. Csak az egyik fala hiányzik. Illetve nem hiányzik, hanem nincs, mert nem kell neki: vagyis nyitott. Ravaszul meghúzódik a tetőben, senki sem láthat be. Ha elkészül, ott fogok aludni tavasztól őszig, a szabad levegőn. Fából lesz a padló, a falburkolat és a korlát. Addigra felér ide a kertből a nemrég ültetett klemátisz és futórózsa. Az
ágyamig elnyújtózó hajtásaikról rám hullanak majd érett virágaik szirmai. 194 195 - Sajnálom - mondta Symour. Kulcsra zárta és eltorlaszolta az ajtót. - Ha ezen túl leszel, akkor sem ártana riasztót felszereltetni. - Clochard a riasztóm. - Néhány aligátor, húsevő növény és botlóakna praktikusabb lenne. A mosti időkben. Menj öltözködni, már nem kell frászolnod a porcelánságomért. - Te még nem jössz le? - firtatóztam. Tekintetem láttán elvigyorodott. - Szeretném meglepni a fickót, az esetre, ha mégis be akarna jönni. Pár perc alatt elkészülök. Majd légy óvatos, ha erre jársz! Lefelé indultomban felnyögtem. Utánam szólt. - A lenti ablakokról és a függönyökről ne feledkezz meg! - Hát nem hangulatos?! Így készül a paranoia! Cloehard általában nálam is hamarabb tudta, hogy rövidesen elmegyek otthonról. A távozás gondolata bennem még fel sem ötlött, midőn ő már elkedvetlenedett, és gubbasztó pózban a rúdjára ült. Esküdni mertem volna, hogy tüntető letargiája a lelkiismeretemet akarja rábírni: furdaljon szitává. Mire végeztem az öltözködéssel, a beó lógó orral, szárnyait feszesen hátrazárva kornyadozott a helyén. Ilyenkor úgy festett, mint egy különösen életunt aggastyán, aki a háta mögött összekulcsolt kézzel a templomból kitóduló násznép elé toppan, azután csak áll ott, tragikus nézéssel. És bár egyetlen szót sem ejt, még azon éjjel hat a komisz varázs: az ara, a vőfély és néhány korosabb hölgyvendég öngyilkossági kísérletre ragadtatja magát. Kezdésnek gyümölcsöt ettünk: dinnyét, szőlőt, szataócát, málnát. Rafinált fűszerezésű sajtsalátával folytattuk, majd királyi zöldségpaellával fejeztük be a vacsorát. Desszertről már hallani sem bírtam. Az asztal fedezékében loppal kioldottam az övemet. Symour persze észrevette rejtegetett mozdulatomat, és elvigyorodott. - Kérsz fagyit? - kérdezte. - Nem, mert utána képtelen lennék bekapcsolni az övet. Ha nagy kínnal mégiscsak sikerülne, akkor meg a nyelvemet nem tudnám visszahúzni a számba. Sangriát kortyolgattunk. A csekély alkoholtartalmú, megvesztegetően finom gyümölcsitalban jégkockákba fagyasztott szőlő- és meggyszemek, narancsfalatkák, citrom félholdak lebegtek, akárha ékkövek. A dombtetőre épült vendéglő teraszáról láthattuk az éj-
szakai várost. A csillámló közvilágítást, az utakon vonuló autók egymásba mosódó lámpafényeinek sárkánykígyószerű hullámzását. Haragvó-zöld lombok terültek iólénk, bókoló leveleiken meg-megcsillant az asztalokra állított, hajladozó lángú olajmécsesek tükörfénye. A terasz túlsó végében játszó zenekar valahai házibulik hangulatát bűvölte körénk. A Sangria olyan ízű volt, mint a nyár. Nap-hizlalta gyűmölcsök illatát lehelte; s amikor egy-egy kortyot nyeltem belőle, elkeveredett a véremmel, és gyümölccsé váltam magam is. Élveztem az érzést, mert arra a tökéletességre hasonlított, amelyet a szépségesen egyszerű életörömtől kicsattanó málnaszemek, a selymes bőrü, elixír levű meggygolyócskák jelentettek számomra, vagy a pirosló ajkakat formázó eprek, melyek úgyannyira csókos szájra emlékez196 197 tettek, hogy bizalmasan nagy pusziknak neveztem őket. E becenév persze az eprek és köztem maradt, mint meghitt titkunk. Symour hátradőlt a széken, és engem nézett. Ami azt illeti, gondoskodtam arról, hogy legyen mit szemlélnie rajtam. Kedvenc viseletemet öltöttem fel együttlétünkhöz, a rugalmas anyagból készült, bársony hatású fekete kezeslábast, mely a saját bőrömmel versengvén ölelt körül, felsőrésze jócskán szabadon hagyta a vállamat, könyöktől lefelé a karomat. E csalóka mezítlenség hatását térdig se érő, veszélyesen hullámzó, lebbenékeny kígyózöld szoknya csillapította. Bár e táncruhához tűsarkú cipő illett volna, be kellett érnem az ezüstszögecsekkel és bőrrojtokkal vidámított szárú, középmagas sarkú, fekete farmervászon csizmával, hiszen az Idült szétmarcangolta egyetlen gálatopánomat. Mindennemű praktikázásnak ellenálló hajamat féloldalasan feltűztem, így a tébolyult órarugókként viselkedő tincsek csupán az egyik vállamat csiklandozták. Sminkelés gyanánt a piros szín árnyalataitól tarkálló, kincsként óvott rúzzsal színesítettem meg a számat. Ajakfestés közben Fabióra gondolván, aki a végeredmény láttán ekként szokott volt megnyilatkozni: dögül nézel ki. - Táncolunk? - kérdezte Symour. Nem mertem hinni a fülemnek. Előrehajoltam ültömben. - Táncolni?! - nyögtem. - Mi ebben a döbbenetes? E pillanatban a tánc az egyetlen etikettes módja annak, hogy megérinthesselek, mint szeretném. - Te szeretsz táncolni?! - Hajdanvolt suhanckorom zenéire igen. Viszont a mostanság rajongott, bőszült légkalapácsolásra emlékeztető ritmusvilág nem hoz ki a sodromból. Nos? - Szívest parkettra lebbennék veled. De...
- Mi a baj. - Réges-régen táncoltam, legutóbb a házavató bulin, lányokkal. Tudod: a bankárfeleség, a szakácsasszony és a hatgyermekes lelkészné lánnyal. És persze Claire-rel. És közben folyton az emlékeinket kérdezgettük egymástól, és mert természetesen mindenre emlékeztünk, amit valaha együtt műveltünk, és mivel oly messzire távolodtunk elmúlt éveinktől, megállapítottuk, hogy megöregedtünk, elmatrónásodtunk, némelyikünk már harminc is elmúlt, úgyhogy egyszerre szomorogtunk és kacarásztunk. Papír zsebkendőből egy teljes családi dózist használtunk el, és a röhögéstől szétfeslettek a koponyavarrataink. Symour megvárta, míg bekapcsolom az ővemet, majd felállt, kézen fogott, és a szerelemittas hangulatú zene sűrűjébe vezetett. - Ne félj - súgta, átkarolva a derekamat. - A táncöt eredetileg férfi és nő örömére találták ki. Most, hogy már ezt is tudod, átengedhetnéd a vezetést. - Vezettelek? - Már el is múlt. A Sympathyt lekésvén, a Let it be! dallamaira csiszolhattuk össze parkettjártasságunkat. Bemelegítő kezdetnek csoszogósabb ritmusokat is el tudtam volna képzelni, afféle folyondárzenét. - Kivel táncoltál erre? - kérdezte Symour a dal végén, merevségemet érzékelvén. Lassúdad szám következett. Összesimultunk. - Naná, hogy Claire-rel is - feleltem hetykén. - Mielőtt még gyanút fognál: leszbikusságról szó sincs. Egyébként a legtöbb nő-nőhöz vonzalom nem is igazi leszbikusság, inkább csak amolyan na, most jól telefalom magam csokival! jellegű; múlékony válság. És nem árt, ha tudod; az egyete198 199 men tagja voltam a táncklubnak. Versenyeztem is. Eric volt a partnerem, egy langaléta szőke srác. Rajongta a kidobálós rock and rollt, ám olykor nem kapott el, máskor meg röptömben elengedett. Egy-egy próba után úgy vonszoltam haza magam, mint egy háborús veterán, aki három mellkasra való rokkantsági medált sebesült össze. Az utolsó évben, a búcsúbulin megnyertük a fődíjat: a marcipánból készült, jócska Elvis-figurát. Mire harmadik lettem a parkett-táncot követő görkori-baletten, ez különben csupán fél órába tellett, Eric és a haverjai felfalták Elvist, még egy gitárhúrt sem tettek félre nekem. - Hálátlan viselkedés - látta be Symour. - Most! Megszűnt a merevgörcsöd. Azt hiszem, az előző lépésed óta valóban táncolunk. Láttam a padláson a görkoridat. Már nem használod? - Mostanában nincs rá időm. Claire-től kaptam, amikor elköltöztem a frigyemből. Az előző, az erektye korcsolya vá-
lóokká hamvadt. - Mert? - Mert az exhitves a kandallóba vágta. Mindössze néhány fémdarab maradt belőle, és pokoli, bár illó bűz. - Ezért váltál el? - Nem csupán ezért. - Érzem a harapófogó-szindrómát - jegyezte meg. Közelebb léptem hozzá. Tenyere lejjebb csúszott a hátamon. Arcát az enyémhez simította. - Ne beszélj a néhairól, ha nem akarsz - mondta. - Momentán el sem férne közöttünk. Egyébként egy cigarettapapírt is nehéz lenne közénk ékelni. Felpillantottam. - Már épp kérdezni akartam, hajlandó volnál-e megválni a zakód gombjaitól, ugyanis törik a hátcsigolyáimat. A járógipszben is lejthetően lassú zenedarab véget ért. Lélegzetvételnyi szünet támadt, csupán arra, elegendő, hogy Symour kigombolkozzék. Végigpillantott spagetticsíkos selyemmellényén, annak mindösszesen kettő darab; aprócska gombján, próbaképpen szorosan magához vontés ekkor kitört a rock and roll. A nőfélék babonoid hitvilága szerint a pasas orrmérete azonos az instrumentumáéval (szemenszedett kamu!), szexuális stílusára viszont három dologból következtethetünk: 1./ ahogyan eszik (van benne valami); 2./ ahogyan fát hasogat; 3./ ahogyan táncol. Ez idáig azt hittem, láttam már Symourt táncolni: az önvédelmi edzéseken és Roperrel küzdve. Hihetetlen könnyedséggel, villámgyorsan és kiszámíthatatlanul mozgott. Ütései, rúgásai pontosak és bombasztikusak voltak. A kívülálló szemet gyönyörködtetőnek találhatta mozdulatait; ellenfele viszont aligha esztétizált. Igazi táncolása azonban nem küzdelem volt, hanem odaadás. Akárha eggyé vált volna a zenével. És velem. Nem olyanféle tárgyként használt, mint bűvész a cilinderét, amelyből a közönségét elképesztő ezt-azt rántja elő. Érzett engem, és rajtam kívül csakis a ritmust. Nem foglalkoztatta, miként bravúroskodnak körülöttünk a többiek, nem vágyta, hogy túltegyünk az akrobatikusabb párokon. Mesei partner volt, elvarázsolttá tett. Vele forgolódván megfeledkeztem tűsarkú topánom hiányáról. Arról, hogy évek óta nem táncoltam számottevő pasassal, életem múlásáról, az Idültről. Még akkor is alig kaptam levegőt, amikor a telefonhívás jeges zuhanyát követően fergeteges gyorsasággal kocsiba ültünk. - Kikérem magamnak! - méltatlankodtam. - Téged mindig akkor szakítanak félbe, amikor éppen a legjobb volna?! 200 j 201
Tovább dúdoltam az imént még táncolt dalt, majd a torkomra forrasztottam a muzikalitást, és az utat fürkésző Symour arcélére néztem. - Ez a táncolás olyan volt, mintha vérátömlesztést adtunk volna egymásnak. Olyan jó volt veled, amilyen eleddig még senki mással, csupán Ivorral. - Ezt a nevet először hallom. - E névre is vonatkozik a szent tilalom, miszerint hiába a szádra ne vedd. - És ő kicsoda? - Ő nekem a vasárnap, a határtalan szabadság. Szél, szilajság, szeretet és vágta. Imádom az illatát, a mozgását, sosem bírnék betelni a szépségével. - Igazán lenyűgöztek elragadtatott jelzőid. Eszembe is juttatták, hová szaladunk éppen. Egy pasas meglátogatta exfeleségét és két kiskorú gyermekét. Midőn a lakásban rajtuk kívül egy illetéktelent, ráadásul hímneműt lelt, elhomályosult az agya. Pillanatnyilag tűzoltók állnak a nyolcadik emeietí erkély alatt, a zuhanás felfogásához előkészített. ponyva körül. A fickó tárgyalásképtelen, felváltva lógatja át a gyerekeit a korláton, időnként lövöldözik, és nem lehet tudni, eltalált-e már valakit odabenn. - Nagy veszteség érne, ha átöltöznél - mondta, amikor megérkeztünk a keskeny toronyházak közötti, járőrkocsíkkal, zsarukkal és érdeklődőkkel zsúfolt, fantáziátlanul parkosított terecskére. - Ezúttal itt maradnál? Bólintottam. Kiléptem a kocsiból, és az alvó állat melegségű motor202 háztetőre könyökölve néztem utána, mígnem a tőmégen átvágva eltűnt a szemem elől: Ekkor a kopóblokád közelébe furakodtam. A hatalmasan magas épületek szinte fojtogató sűrűségben meredeztek fölöttem, kanyonjukban nyomasztóan kicsinynek és már-már elveszettnek éreztem magam. Ez a szorongás idővel minden itt élőben kialakulhat, legfeljebb tudat alatt marad; ám ott sem kevésbé ártalmas. Az efféle lakótelepek tervezőinek pszichológiát is kéne tanulnitik, hátha akkor ritkábban tévesztenék el a humán léptéket. A bámészkodók többsége az ágyböl vagy a tévé elől tódult az esemény közelébe. Valóságos pizsama- és klepetusparádé örvénylett körülöttem. Mintha egy bizarr jelmezbálba tévedtem volna, melynek vendégei számára kötelező a lehető legbohókásabb,éjszakai toalett viselése. Kislánykoromban flanel hálóingben aludtam, és anyámtól tudtam, hogy a szállodában meghálók minő ruhakompozíciókban bújnak ágyba. De a szívem mélyén mindig azt hittem, hogy az emberek többsége meztelenül, legfeljebb pólóban vagy valami kis jelképesben alszik az otthonában; hogy legalább éjjel természetesen élnek. Persze, olvastam
én a hölgylapokban, milyen zsenánt, ha valaki szál bugyiban, Van Damme trikóban, netán boxeralsóban hál, ám ritkán követtem a nőkódexek előírásait. A nyúzott fagyalcserjékkel és letargikus platánokkal beültetett terecskén aprócska virágmintákkal telehintett steppelt köntösök, díszszegett zsebű, rajzfilmfigurás otthonkák, csíkos, csíktalan és amőbafoltos pizsamák, csipkésített szegélyű, csaknem uszályos nejlon hálóingek és habselyem pendelycsodák hemzsegtek. Felvillant néhány tragikus pamutholmi, némelyik abból a bárminemű tartást nélkülöző pamutféleségből készült, amely már egyszeri viselés után mindörökre szakít gyári formájával, és természetes 203 hajlandósága szerint ülepben és ágyékban kitérdelt benyomást keltővé változik, térdnél kiöblösödik, oldalvarrásai pedig szerpentinként tekergőznek lábszárszerte. Néhány tucatnyi - kevésbé aluszékony - nézelődő lecsípett szárú nadrágban, izzadságfoltos atlétában, melles kötényben, macigatyóban, gyűrött sortban pompállott. Hevenyészett divatfelmérésemet a lábbelik megszemlélésével egészítettem ki. A tépőzáras fejrészű, neonszínekben tarkálló strandpapucsok voltak többségben, ezeket a befűzetlen, mezítlábra felrántott edzőcipők követték a topon, majd a különféle állatokat imitáló bumfordi szőrmamuszok következtek: kutyusok, nyuszik, cicák, mókusok és számos medveféle: elbűvölő barna- másnapos szemű panda- bájos koala- és betörőálarcos mosómackó. Az egyenruhás zsaruk alighanem irigyen verítékeztek sötét színű ingükben, nadrágjukban, zoknis cipőjükben, valamint a derék- és vállszíjukra aggatott ketyerék súlya alatt. Ráadásul egyfolytában mozogtak, sőt: hemzsegtek, hogy lőtávolon kívül tartsák a tömeget, a kordon mögé tereljék a sajtó munkatársa vagyok! bűvigével kísérletező, izgatott riportereket, és közben a nyolcadik emeleti hajlékban zajló sorstragédia fordulatait is figyelemmel kísérhessék. Az akciócsoport érkezése ugyan levett néhány terhet a vállukról, ám így is elég gondjuk maradt. Befutottak a volt hitvese által terrorizált asszony szülei és fivérei. Utóbbiak jól megtermett, harmincas korú fickók voltak. Merevre zselézett hajuk, kigömbölyödött arcuk, zsilett szájuk, vastag szemű aranyláncokkal ékített kilométerkő-nyakuk és Michelin-figura alkatuk markáns egyéniségekre vallott. A zsaruk megkülönböztetett figyelmet szenteltek nekik. Mindenekelőtt kicsavarták kezükből a stukkert, majd megpróbálták lecsendesíteni őket, ám a bőszült fivérek ragaszkodtak eredeti elképzelésükhöz, mely szerint az ő kutyakötelességük megfingatni azt a mocskot, aki nem átallja csesztetni a húgukat és ártatlan poronryait, és mindenki oszolhat, mert a család ügyei csakis rájuk tartoznak. A szigorúságükhoz ragaszkodó rendőrökkel vívott, fő-
ként lábközi kifejezésekkel színesített csörte során kifejtették, mit kéne tenni a véréhesen bámész tömeggel, a viszketeg sajtóval; verbálisan a Yardot is feloszlatták. Ezenközben a mélységesen galambősz, horgászbotvékony apa és nála is törékenyebbnek tetsző, dermedtre rémült felesége a rikító kordonszalagot markolászva, feszülten figyelte a reflektorokkal megvilágított erkélyt, az ominózust. Ahol semmi, de semmi nem történt. A militáns exférj a lakásban tartózkodott. Ott tartotta túszait is. Talán már józanodott, és az sem lehetetlen, hogy azon tűnődött, miként léphetne ki ép bőrrel a maga kuszálta szituációból, hogyan úszhatná meg a rá váró következményeket. Vagy éppenséggel még mélyebbre kergette magát a tébolyában. Végre is, fegyver volt nála, és láthatta, mekkora hatalomra tett szert általa. A helyszínre riasztott mentőkocsi személyzete feltűnően unatkozott. A ház tövében elhelyezett gigászi landolómatrac - amely az életmentő technikák fejlődésétől függetlenül megőrizte lánykori nevét, miszerint: ponyva - körül őrködő tűzoltók is lazítottak. Egyikük cigarettára gyújtott, vezetőjük marokrádiózott. Kosaras emelőkocsijuk félreállítva vesztegelt. A körülöttem zsongó polgárok éppen az ámokfutó exférjet tárgyalták, aki nemrég heves lövöldözéssel vette el a zsaruk kedvét attól, hogy igénybe vegyék a kosarat. Ezután érzékletesen ecsetelték az előzmények egyéb részleteit; ezekről tudtam már Symour tárgyilagosan kurta beszámolójából. 204 205 Néhány perccel odébb perfekt voltam a fenyegetett nőből és a teljes familiából, bár csak szomszéd-nézőpontból, mely cseppet sem megbízható forrás, ha valóságos vagy ahhoz közeli jellemrajzra vágyik az ember. Egy nyájas szomszédnál szűklátóbb lény aligha létezik; ő pontosan olyannak fogja észrevételezni lakótársát, amilyennek akarja, és ettől legkevésbé a tények tántoríthatják el. Mindazonáltal merő szakmai kíváncsiságból - kifüleltem az értékelést. Ezután annak latolgatása következett, hogy mégis, mi a franc lesz, meddig tökölnek a zsaruk, mikor lépnek végre. Az esemény-pauza dacára sem csökkenő drámai feszültség hatására a klepetusok mélyéből előkerültek rühellt kedvenceim: a rátüótelefonok. Ha nekem ilyesmivel kellene együtt élnem, kábé olyan komfortfokozaton érezném magam, mintha egyidejűleg lennék rühes, kanyarós, kólikás, és bónuszként lakásomszerte csótányok hemzsegnének. Ez csupán privát hiszti, azon egyéné, aki rosszul bírja, ha nyugalmát bolygatják. Aki evés közben enni, álmában aludni, munkakor dolgozni szeret; moziban, színházban műélvez, és ha úton jár, figyel-
mét az elsuhanó táj és a madarak kötik le. Fabiótól tudom: rég kimentem a divatból, elmaradott, ósdi, ásatag tyúk vagyok, ugyanis hótt mindegy, miként öltözködöm, tiszta-e a körmöm, mekkorászor mekkora a diplomám és az intellektusom, ez mind füttyöt sem ér, amíg nincs maroktelefonom. Az okfejtést követő karácsonyra tapírfont kaptam tőle, noha - jegyezte meg - biztosan jobban örülnék egy kőbaltának. Én pedig megvettem neki a csecsemő Clochard-t, és jó ideig elhitettem vele, hogy postagalambbébivel ajándékoztam meg, ugyanis a felcseperedett példányból lesz a rádiótelefon. Mire utánanézett az ornitológiában, a madár perfekt volt belőlünk és a ház körüli zajokból. Engem pedig már nem sikerült hazugságon csípni: szavahihetőségem eleven bizonyítékaként ott volt a pletykafon beó. A mellettem álló, brokátköntöst, gubancos bozontú lábszárat és nyúlmamuszt viselő, negyvenesforma pasas Presstelcsire kapott, és körbehívogatta a tömegben kallódó ismerőseit, majd egy másik szomszédot, aki az ominózus házban tartott ügyeletet, a lakása ajtaja mögött. Az imígyen szerzett információkat azután megosztotta a közelében leledzőkkel. Arról értesültünk, hogy a kommandósok felcsörtettek a tetőre, néhányan a lépcsőházban nyüzsögnek. Leállították a lifteket, senkit sem engednek a folyosóra lépni. Kondoleáló mezben vannak, vagyis felhúzták a fekete uniformist, tehát az emberhalál hamarra várható. Még a fülűkőn is mordályok lógnak, és egyébként is úgy csörögnek a rájuk aggatott bigyeréktől, mint az Óz Bádogembere. Miután tárgyalási kísérleteik meghiúsultak, csuklyát húztak a fejükre, ami - ugyebár - lélektanilag is rém praktikus, mert a maszkos pofák láttán az ellenfél lesárgítja a vádlijár, viszont ugyanő hiába akarna vendettázni később, büfije sem lesz, hogy kit keressen, mert igaz utálatát nem tudja majd archoz kötni. Ezzel a zizegősre izgult fickó visszahajtotta fejét a telefonra, és újabb részleteket fejt le vonalbarátaitól. Míg társalgott, memorizáltam az újonnan felszedett folklórt. Egy perccel később a pasas publikálta újabb értesüléseit. Az akciós karácsonyfákon lógó bigyerék valószínűleg hang- és fénygránátok, amikkel mindjárt megrendezik a tűzijátékot. Halványan javallotta, hogy talán a földre fekhetnénk. Miután tőbben lehurrogták, letett a hasalásról, és elárulta, hogy az egyik megfigyelője szerint a zsaruk alighanem több irányból fognak támadni. Részint betörik az elő206 207 szobaajtót, részint leereszkednek a tetőről, és ekként özönlik el a lakást. Kár, hogy ott már nemigen lelnek élő embert, ő ugyanis fogadni merne - nejem a tét!- hogy a pszi-
cho pacák rég kinyírta a kölykeit, a riválisát és azt a riherongy exnőjét, végül magával is végzett. Ezt is kétlették néhányan, mire hüvelykujját a köntös hajtókája alatt húzogatva, szembefordult a hitetlenkedőkkel, és elújságolta: embereinek egyike összeszámolta az eddigi lövéseket, és az abszolút hallású illető szerint a terrorista exférj pontosan kilenc ízben tüzelt - leszámítva persze a daruskosárral próbálkozó életunt kibereknek címzett skulóit - még többször is, mint amennyi ötük kiirtásához szükséges lett volna. Persze, ha valamelyikük nem halt meg azonnal, akkor nyilván kegyelemlövéssel jutalmazta a rászorulót, elvégre az ember nem hagyja szenvedni a saját családtagjait. Ez esetben leltárra stimmel a golyószám. Épp midőn a fickó arcára meredtem, megzörrent az identitásfonja. És a nyájas lélek ezúttal helyszíni közvetítéssel kedveskedett nekünk. - Óhohó! - üvöltötte, fülét a ketyerére tapasztva. - A közhasznú terminátorok valami védőálarc-féleséget húztak a fejükre, mint a permetezők! Figyelem! Mindjárt jön a BUMM! A pasas körülhordozta tekintetét a hallgatóságon, majd engem észrevéve, megbámulta táncruhámat, és azt nyögte: Joey Cash vagyok, kézcsókom. Azután a magasba meresztette a mutatóujját, mindkét szemével a vállához szorított pedigréfonra sandított, mintha ott vágyná látni mindazt, amiről épp tudósítják, és odasúgta nekünk, elbűvölt publikumának: - Pont a szemközti lakás a cimborámé! Mi van? Aha! Valami nyakigláb ipse vezeti az attakot. Jaj, de kalandos! A füléből egy olyan spirálos izé lóg ki, aminek a végén egy olyan gombféle basz van, abba beszél. Mindenki fekagad a falra! A nyakigláb kézjelzéseket ad! Na most! Figyelem! A háztetőt nézzék! Jönnek a pókemberek! Tényleg jöttek. Miként a levegőégbe éppen felkapaszkodó repülőn, a lepedőnyi téren is többszáznyi kebelben rekkent meg a lélegzet. Késéles csend lett. Egyetlen másodpercre. Azután tisztán hallatszott a detonáció. A kötélen aláereszkedő kommandósok két szempillantás alatt leértek, a második szempillantáskor már lendületet szereztek a mellettük futó házfaltól, a harmadikra bevágódtak a berúgott ablakokon, erkélyen: A kívülről megvilágított lakásban vakító fények villóztak, füst kavargott. Feszülten füleltünk. Elnyújtott fájdalomüvöltés hallatszott, nem testi, inkább lelki kiné. I.övés nem dörrent.
Azután a marokrádiójára tapadt főtűzoltó és vezénsaru kimozdult a szobormerevségéből. Egy emberként belengették feltartott hüvelykujjukat. A mentősofőr a ház bejárata elé gurult a furgonnal. A ponyvára felügyelő egyenruhások bontáshoz láttak. A publikum felbizseredett, miáltal a zsaruk is kénytelenek voltak megpezsdülni, hogy visszatartsák a blokádjuknak rontó emberhömpölyt. - Lincs! - rikoltotta az egyik Michelin-fivér, áttörve a kiberfalanxon. - A kitépett beleivel fogok hulahoppozni! - üvöltötte a másik biolavina, és nekifutott, hogy nehézsúlyú rohammal dózerolja el a rendcsőszöket. 208 209 Sajnálatosan elbotlott a lábamban, konkrétan a térdemben. Zuhantában vagy észlelte, vagy nem, hogy a szabadesést végző korpuszának útjában lévő polgárok pánikszerűen futnak szétfele. Végezetül akkorát zú ott mint e koc g gy sonyástál. Két zsaru íziben megülte, amúgy nyergeletlenül. Mire leszálltak róla, a pasas kedvszegettnek rémlett, főként a csuklóira feszegetett, a kívánatosnál kaliberekkel szűkebb bilincs miatt. E kavarodás folytán a másik fivér szárüottevő előnyhöz jutott. Elsőként két kommandós lépett ki a házból. Valóban katonai karácsonyfára emlékeztettek, miként Joey Cash felkonferálta őket. Ezerféle, megfélemlítésre alkalmas holmi himbálózott rajtuk, arcukat fekete maszk fedte, csupán a szemük villogott mögötte. És a fogaik, ugyanis megkönnyebbültükben szerfelett vigyorogtak. Ekként silbakoltak az üvegajtó két oldalán. És nem hiába poroszlóztak: a tajtékot nyáladzó, lincstettre kész Michelin-testvér fennakadt rajtuk. Majd ő is elszenvedte ugyanazt, amit ikerfivére: a tévékamerák, a csőre töltött fotóriporterek és az éber figyelmű tömeg szeme láttára meglovagolták, és csuklóit felszerszámozták. Ekkor - további kommandósok védőgyűrűjében - a két ijedt gyerek és zokogó anyjuk lépett ki a házból. A mentősök köréjük sereglettek. - Sértetlenek! - hördült mögöttem Joey Cash csalódottan. - Na, majd a két pacák! Azokat biztosan hét hordágyon, három mentővel viszik el! A pasas hanyatt-homlok elvesztette iménti fogadását: senki sem volt lemészárolva. Úgy rémlett, ugrik a neje, akit tétként ajánlott fel. A kiirtottnak hitt rivális ugyan nem a saját lábán, nem is csorbulatlan épségben, ám elevenen került elő az épület-
ből. Két akciózsaru cipelte a hordágyra fektetett testet. Midőn a sérültet a furgonba csúsztatták, a kordonnál vih askodó egyenruhásokat beszippantotta az emberáradat. Az egészségügyi részletekre kíváncsi tömeg a mentőkocsi köré hömpölygött. Magamra maradtam. Távolról szemléltem a húsdarálót. Egyszerre csak lecsillapult a termeszboly. Symour beült mellém. - Alszol? - kérdezte. Felpillantottam a szemhéjam mögűl. - Vége? - I,ezajlott - felelte. Végignéztem rajta, verítékcsatakos haján. Sebtében visszahúzott öltönye enerváltasabb kelkáposztalevélre emlékeztetett. - Panaszkodj! - biztattam. - Semmi okom rá. Míg én szétfőttem a harcosjelmezben, a furgonunkban letett göncöm ronggyá gyűrődött. Na jó, arra azért nem esküszöm meg, hogy élére hajtogattam a nadrágot. Te hogy vagy. i - Sokat tanultam. - Őrjöngéslélektanból? - Igen, meg folklórból, és megfigyeltem az aktuális hálócucc divatokat. Symour gázt adott, kisöpörtünk a szurdokból. 210 211 Beszámoltam élményeimről, megtudakoltam miről maradtam le a végkifejlet elmulasztásával. Semmi rendkívüliről, nyugtatott, minden úgy zajlott, mint egyébkor: a tömeg nyomult, az eladdig tomboló exférj elnémult félelmében, az exfeleség viszont a hisztériáig kiakadt. A résztvevők viselkedésében nyomokban sem lehetett volna kimutatni a szalonképességet, ám a helyzet sem volt jobb szalonba illő. Az a fő, hogy sikeresen közbeléptek, mielőtt az elmeborult pasas véghezvihette volna, amit kifundált. Midőn rádöbbent: képtelen szeretteit agyonlőni, inkább nekiállt, hogy gázzal árassza el a lakást. Úgy tervezte, hogy végül majd a saját fejére leadott lövéssel váltja ki a robbanást. - Az egész épület a mennybe szállt volna! - nyögtem. És ti gránátokat robbantgattatok a gázömlésben? - Még semmi sem ömlött. A pasas részeg volt és pillanatnyilag nem normális. Amikor rájött, hogy hiába nyitogatja a gázcsapokat, a biztonsági szelep nem jár a kedvében, nekiment a gázcsőnek. Az agyba-főbe gyilkolt házibarát nem nézte tétlenül a ténykedését. Nagyjából akkor rontottunk közéjük, amikor az expasas újfent leverte az utódját, és úgy érezte, ettől kellő lelkierő gyülemlett fel benne
ahhoz, hogy mégiscsak egyenként főbe lövögesse szeretteit. Egyre gyakoribbak az efféle ügyek. - Mintha mostanra az erőszak az interperszonális kommunikáció egyik formájává lépett volna elő. Ilyen művelt tudok lenni, kánikulai késő estén. Rám pillantott, enyhén elhúzta a száját. - Jut eszembe, doktornő, szereztem valamit az eklézsián, aminek segedelmével, ha Isten is úgy akarja, elcsíphetem az Idültet. - Egy darabban? - kérdeztem óvatosan. - Lehetőleg. A lakásba lépve szórakozottan felkapcsoltam a lámpát. Nyomban fel is csattant a Rohadt életbe!harígzású üdvözlet. Azután kezdetét vette a Szia! Helló! Hahó! Navia! Symour! kiáltozás. Clochard a vállamra lebbent, és a hajamat cibálta. Csókokat hajigált, ujjongva örült nekünk. Célját el is érte: mindketten mélyen meghatódtunk személyünk szeretettségétől. Symour ocsúdott elsőként. A hajlékot körbef"urkészve közölte: aberráltmentes a terep. Rendelt egy narancslevet, és kiment a házból, alighanem azért, hogy a csapdájával bíbelődjék. Meglepetéssel vártam. Mire visszajött; zene szólt a nappaliban, és két gémespohárnyi, gyümölcsszemekkel zsúfolt, hűvös Sangria állt az asztalon. Clochard érdeklődött volna, ám őt egy Vigyázz! sóhajtással eltérítettem italba fürdési szándékától. Symour kezébe adtam a gémlábú poharat. Koccintottunk. Azután Clochard is élethűen összecsendített két kelyhet, és amíg ittunk, pattintgatott a nyelvével. - Még nehogy átöltözz! - kérte Yarn. -Minél tovább hagyd magadon ezt a ruhát. - Nem lehet - mondtam lesütött szemmel. - Amit a szoknya alatt viselek, az egy spártai kezeslábas. Szörnyen komplikált le- és felölteni. Egyszóval nem pisilésbarát, ezért egész este nem rezonáltain a vesémre. - Akkor most menj el rezonálni; azután vedd vissza a ruhát. - Ha cserébe kapok még egy Sangriát. - Kapsz - ígérte, vállán a beóval. Később vele együtt táncoltunk a válogatottan nosztalgikus Elvis-dalokra; a vállunkon billegő Clochard hol a hajunkba, hol a fülünkbe kapaszkodott. Időnként elismételt 212 213 egy-egy dallamsort. Az I wani you, 1 need you; One night és Love me tender után visszavonult ülőfájára, nem bírván egyensúlyozással a Paralyzed tempóját. Kitikkadt a hízott sangriásflaska, és már Symour is gémespohárnak, utóbb gémeskútnak szólította a hosszú lá-
bú kelyhet. Nem nyithattunk ablakot, és a fogyó levegő forrósodott; ledobtuk cipőnket, hogy a kőpadló hűsítsen, hasztalan. Immár a talpunk is verítékezett, és gyümölcsillatúvá váltunk mindketten. Azután újra összefonódtunk a Crying in the Chapel dallamaira, és élveztük Elvis szívettépően rezgetett, gazdag hangját, legfőképpen egymást. És a játszékonyan rafinált ritmusú, gyújtogatóan érzéki Levert kétszer is eltáncoltuk, másodízben olyképp, mintha tangót járnánk, mozdulataink maguktól jöttek, és már születésük pillanatában közösek voltak, lépést nem vétettünk, s a végén kifulladtan, nevetve összeölelkeztünk. A CD-játszó kikapcsolt, Symour elengedte a derekamat, és annyira eltávolodott tőlem, amennyire egymásba kapaszkodó kezünk engedte, majd megforgatott maga előtt, megköszönte a táncot, és közölte: - Ma éjjel nem úszod meg a mesélést, Seherezádé. - Holnap... fenét! Máris szombat van: munkaszüneti nap, tehát millió tennivaló vár rám. Csaknem tucatnyi horoszkópot kell megírnom. Továbbá: válaszlevél Clairenek, körtelefon a lányokkal; mára várom az üvegest a fürdőszobaablakhoz, Psziché néni délután jön, megnézi a jegyzeteimet, és talán mond valami hasznavehetőt az Idültről is, továbbá muszáj bicikliznem, különben korrodálódom. Úszni majd vasárnap reggel megyek a tóhoz, utána lerakom a padlót az emeleti folyosón, és az egész délutánom Ivoré! - Ő egy ló? 214 - Ló?! Méghogy ló!? Paripa, sőt: táltos! Akkor most megfürdöm, és azután mesélek egy rövidet, hogy alvásra is maradjon időnk. - Szereztem neked egy stukkert. Az éjjeliszekrény felső fiókjában leled, a kesztyű mellett. Reggel versenyem lész; azután edzést tartok. Estig nem akarlak zavarni. Addig vigyázz magadra a pisztollyal. A stukker mégiscsak elegánsabb; mint ha fejszét lengetve nyitod az ajtót. Rámeredtem. - Te?! Hoztál nekem egy fattyú stukkert? - Nem fattyú. Dirk elintézte. - Köszönöm. - Neki köszönd. Meggyőztem, hogy testharcban nem vagy olyan jó, mint fegyveresen. - Majd beiratkozom az edzésedre. Milyen versenyed lesz? - Aikido. Tizenöt éve tanulom. - Te a kötelező gyakorlás mellett harcművészeti különórákat veszel? - rökönyödtem. - Hetente háromszor. - És azután edzést tartasz?
- Csak hétvégén, főleg kamaszoknak. A zuhany alá vonultam. A Levert dúdolgatva végigdörzsöltem magam a durva szivaccsal, azután bekenekedtem az olívaalapú olajjal. Mire felöltöttem a meséléshez választott disztingvált pólóruhát, feltűnt, hogy megfeledkeztem a bambuszrolóról. Sebtében letekertem a függönyt, és átengedtem a helyiséget Symournak. 215 - Ott hagytad abba, tán fél éve már, hogy megérkeztél Tériszony Cityből - emlékeztetett, elhelyezkedve a focipályányi nászágy bal oldalán. Meglehetőst homálylott körülöttünk a szoba, csupán a nyitott fürdőszobaajtó mellett kiszüremlő lámpafény keltett némi derengést. - Mire készülsz? - kérdeztem. - Hallottam, hogy felbejglizted a rolót. A lámpát égve hagytad. - Hogy ide vonzza a molyokat. -A molyok kedvéért öltötted fel e sajátos pizsamát? firtattam, éjfekete pólóból és lábszárközépig érő fehér edzőnadrágból álló, zárkózott viseletére célozva. - Ha netán hirtelen ki kéne futnom a házból, nem szeretném alsóneműben ijesztgetni a szomszédokat. - Nem rémülékenyek. - Hanem? Milyenek? - Most bizonyára meglepettek, kevéssel Elan látogatása után. Tényleg érdekelnek a szomszédaim? - Tényleg. - Na jó. A jobb oldali család felnőttjei: Sven és Birgitta. Negyvenesek, a pasas férfi-női fehérneművel foglalkozik, a belvárosban vannak boltjai. Amikor az ágy becipelése végett szétvertük a házfalat, átjött megérdeklődni, mi ez a zaj, azután beszállt segíteni, végül talpig porosan felajánlotta, hogy végigkalandozhatom a butikjait, és önköltségi áron megkapom, amit választok. Még nem foglalkoztam az ötletével. Sven oly fenemód elegáns, hogy szinte már hercig. Kellemes modorú, tapintatos, finom fickó. Birgitta szellemes és szeretetreméltó könyveket ír és rajzol gyerekekről, témáit leginkább a saját srácaiból meríti. Sikerét máig kép216 telen elhinni, retteg a körülötte őgyelgő újságíróktól és a közönségtalálkozóktól. Kissé unalmasnak tartja a férjét; időnként rátör a Bovaryné-effektus, olyankor heteken át nyugtalanul moziba, színházba, kiállításokra, társaságba; szomszédok közé jár. Mostanság az életkora és a túlsúlya aggasztja, néha átszalad hozzám egy-egy fej brokkolival, lánai keliel, lerogy a küszöbön, és vértanúi hangszínnel kérdezgeti: hogy lehet ezt megenni?! Lánya, Risa tizenkét éves. Rumlis lélek, ő még nem állt szóba velem, de azért szemmel tart, és érleli rólam a véleményét. A fiú, Jay tizennégy éves, máris megkapóan mutál, és olyan elbűvölő a neveté-
se, mint a kisrigók első füttyleckéi. Ő most, szülői kényszerítésre, indiántáborban építi szellemét és fizikumát, amúgy sűrűri meglátogat, ufó-jártasságát, rovarismeretét villogtatja, együtt neveztük el a dolgozószobában lakó keresztespókot Nyökadik avagy Nyakazó Henriknek, éspedig azért, mert pókéknál a fickó többnyire ráfázik a szexre, és mi ilyképpen szolgáltattunk némi elégtételt közös takácsunknak. Jay ragaszkodik ahhoz, hogy ő nyírhassa nálam a f"uvet, bár ezzel ellentétet szít Birgitta és köztem, ugyanis otthon nem hajlandó kubikolni. Időnként döbbeneteseket kérdez, én pedig hősiesen válaszolok neki. Azt hiszem, szuper pasas lesz belőle. A bal felőli nyugalmazott patológus kizárólag a Topkins úr megszólításra nem nagyothalló, régebben megboldogult neje is ekként tisztelte őt, asszonyéletén át: Topkins úr igen idős, aszú férfiú, szertartásmesteri modorral. Életkorban ott tart, hogy egykori gyermekvonásai újra kiütköztek az arcán, így hát ránézésre kiváltja az emberből a kedveskedő-gyámolító reflexet. Ez persze mélyen bántja Topkins urat, mert ő férfi, sőt, gavallér. A templomkertben szoktunk összefutni pár szóra, ott tölti a délutánjait a kedvenc padján, hortenziabokrok lila labdái között, és tőbbnyire Marcus Aurelius Elmélkedései fölött bóbiskol. Ha a 217 kerítés előtt elmentében a kertben lát, odaköszön, de nem áll meg beszélgetni, mert pocsékká tenné a lelkiismeretét, ha zavarna, tudatja minden alkalommal. Őt meg én tartom szemmel, miként Risa engem, noha máris sejtem: aligha csalódnék benne, ha egyszer megfékezném elmentében. Topkins úrtól hallhatnék néhány érdekes újságot az élet dolgairól. A mögöttem lakó agghölgyek sógornők: Jaspis és Ametyst. A férjek elhunytával összeköltöztek, és afféle szeretetteljes házassági közösségben élnek, csak éppen aszexuálisak egymásra. Napról napra jobban hasonlít egyikük a másikukhoz, főként természetre és arcvonásokban. Kedves, különös, mulattatóan bogaras hölgyek. Nem szoktam visszautasítani a teameghívásukat. Kijelentették, hogy ők majd akkor jönnek át hozzám vizitbe, ha teljesen elkészül a ház. Íme, a közeli szomszédságom. Előttük nem akarsz alsóneműben mutatkozni. - Szerencsésnek tarthatod magad, kevesen kedvelik a szomszédaikat. Ámde tartsuk a kronológiát. Onnan folytasd, hogy eljöttél otthonról. - Majd most hallasz olyanokról, akiket nem kedvelte n. Kezdetben különféle bérlakásokban éltem, mindig másodmagammal, hogy kevesebbet kelljen fizetni a szállásért. Első lakótársnőm méla undorral fogadott, örökké az akcentusomat, vidékiségemet, alacsony származásomat cikizte, leginkább hé, bányacsaj! nak szólított. Áttörhetetlen bige volt. Hasztalan próbáltam rávezetni, hogy szívesen tanulnék tőle, bármit. Például szép beszédet, városi kiejtést,
jó-házból-való-úrilány-modort, arisztokratikus stílust. Képtelen volt túllépni azon, hogy ő hozzám képest felsőbbrendű, elvégre a családja pénzeli, jobbnál jobb cuccokban jár, naponta mással randizik, miközben én minden alkalommal postafordultával visszaküldöm a menetrendszerűen érkező anyanázst, esténként egy étteremben mosogatok, csupán néhány szál ruhadarab lézeng a szekrényemben, és nem strigulára hapsizom. Kisvártatva elkezdett parancsolgatni, és úgy társalgott velem; mint egy kisegítőiskolással. Egy este kitört belőlem a skorpióságom, és ráförmedtem. Ekkor állatira felpofozott. Szép darab leányzó volt, mint egy északi ló: széles váll, terebély csípő, oszlop combok. Ettől függetlenül piszkosul eltángáltam, majd összecsomagoltam, és odébbálltam. A következő lakótársnőm hajlandó volt szóba állni velem. Ha éppen ráért, a tükör elé ültünk, és megmutatta, miként fésüljem a hajamat, hogyan ejtsem a szavakat, sminkelni és táncolni tanított. Ám egy napon azzal jött haza, hogy délután férjhez ment, fütyül a tudományra, és legott beleül a Böhöm Jóba. Felém fújt egy csókot, és elhussant. Újfent jött valaki; na ezt a nőt nem lehetett kibírni. Bölcsészetet tanult, és rajtam gyakorolt. Semmilyen témát nem bírt két órán belül kifejteni. És bővében volt a témáknak. Egy mindössze három megállónyi utazásról négy órára való mondanivalója gyűlt össze. A félórás vásárlását álló éjjel részletezte, magasabb nézőpontból. Iszonyatosan sötétlila, üres bige volt, szentül meggyőződvén ennek ellenkezőjéről. Eszméletlen, miket evett. Az egész lakás kecsöpben, mustárban, tabaszkó szószban és barna mártásban úszott. És mintha a szünet nélkül falt, letális szendvicseiről rendszeresen lehullajtott húsdara-caf rangok folyton körülöttem rothadoztak volna. Ezer érvet bírt felhozni az én táplálkozási szokásaim ellen, és minden egyes érvét három órán át boncolgatta. Leléptem. A következő lány olyan volt, mint egy évszázadokkal ezelőtt brutálisan legyilkolt szűz homályos kísértete. Az áttetsző bőrű, törékeny alkatú, seszínű hajú és szemű teremtmény hétszámra szótlanul járt-kelt, vagy inkább bolygott köröttem, oly nesztelenül, hogy lépten-nyomon frászt kaptam tőle. Nagyon világos, légies ruhákat hordott, és ez még inkább 218 219 fokozta szellemszerűségét. Amikor pedig egy napon lufivá tupírozott, lensárgára festett hajjal, bepúderezve, feketével körülhúzott szemmel, lila szájjal állított haza, döbbenten bámultam rá: a smink alatt nem volt senki! A változás még valószerűtlenebbé, nagyságrendekkel misztikusabbá tette kinézetét. Vettem a sapkámat. Máig biztosra veszem, hogy csakugyan asztrállény volt. A kudarcokat átgondolva más stratégiát gondoltam ki. Szereztem néhány újabb munkahelyet, részint anyagi okokból, másrészint azért, hogy minél több emberrel találkozzam. Hajnalonta koszorúkat
szállítottam egy virágüzletből a temetőbe, azután újságot kézbesítettem. Délutánonként kutyát sétáltattam, vagy kisdedekre vigyáztam, este az étteremben mosogattam. Éjszakánként képtelen voltam aludni a rengeteg feldolgozni való élménytől. Ekkor fedeztem fel a Bagdadi Tolvaj nevű helyet, egy akkora épületcsodát, amekkora Tériszony City a vágyva várt gazdasági fellendülés csúcsán sem lesz. Lenyűgözött, hogy ide hajnalban is bemehetek, a bejárati ajtó kitárul előttem, és tisztára mosott, ragyogóra világított folyosón lépdelek, köröttem elegáns üzletek, a kirakatokban ámulatos holmik, mozgólépcső visz az emeletekre, ahol aztán újra meg újra megismétlődik a pompázat: butikok, vendéglők, kocsmák, játéktermek mellett vonulhatok el, az éjjel-nappal nyitva tartó lemezboltban zenét hallgathatok, a moziban tizenkét film közül választhatok. Sokáig bámultam minden egyes plakátot, annak alapján elképzeltem a filmet, az első kockától a Vége feliratig. Néha valóságosan is megnéztem egyik-másik mozidarabot, ám azok sosem arról szóltak, amit én kigondoltam, a színeik ugyan virítóbbak voltak, de a történet, a szereplők, a beszélgetések valahogy szürkéllettek: elmaradt az élmény és nagyon hiányzott. Inkább a Lézerharcos nevű játszóhely körül ténferegtem. A mozicsalódás miatt sokáig nem merészkedtem beljebb, a bent elhelyezett videokamerák képeit bámultam a monitorokon. Figyeltem, miként játszanak a nálam merészebbek, láttam, mennyire élvezik az imitált harcot, ntilyén átszellemülten jönnek ki a végén, azután a büfében vesznek egy italt, és mire elkortyolják, kihuny bennük a ragyogás, mintha már nem is léteznének, mert akkor éltek igazán, amikor odabenn lehettek. Ismered a helyet? - Igen - felelte fanyarul. - Folytasd. - Egy napon végre elszántam magam, és bementem. Akkorra már ismertem a szabályokat és a felszerelést a képernyőkről, és rettenetesen vágytam a játékra. Teljesen átengedtem magam. Akárha valamelyik elmaradt gyerekkori mese talált volna rám, és ahogy évekkel korábban azt.a mesét tátott szájjal, tágra nyílt lélekkel, a hőssel azonosulva hallgattam volna, most úgy élhettem át, mintha valóban én lennék az események főszereplője, és azok az események igazán megtörténnének velem. És mert az életemért harcoltam, legyőztem az egyszemű óriást, a szörnyeteget, a gonosz harcost, a varázslót, a boszorkát, a fúvócső fogú törpét. Mindenkit legyőztem, és a végére feljutottam a trónterembe, és lábujjhegyen a trónushoz óvakodtam, és leültem arra az aranyszegélyes, bíbor bársönnyal borított székre: én, az uralkodónő. Eszembe se jutott, hogy mindezt milyen technikai trükkök tették lehetővé, egyáltalán, olyan kiábrándító kifejezések, mint technika, trükk, makett, lézer, infra, számítógép, fel se ötlöttek bennem. Ezután minden este játszottam, és hamarosan csaknem min-
den pénzemet eljátszottam. És már nem kellett keresgélnem a szavakat, és alig maradt akcentusom, és senki sem látott vidékinek, mert kismillió ismerősöm lett hirtelen, és ragadt rám a városi stíl. Ez idő tájt pont erről tanukunk pszichológiából. Plusz gyönyörforrást jelentett a tudat, hogy lám, milyen okos tudományt választottam, ez a tan 220 221 tisztában van a lelkületemmel. Azzal, hogy mi miért történik velém, tetteimet mi motiválja. Igen, ott kárpótoltam magam Tériszony Cityért, a gyerekkoromért, mindazért, amit elvettek tőlem, amit meg se kaptam, amit eladdig elképzelni se bírtam, nem lévén mivel. És a leveleimben sokat meséltem mamának a Bagdadi Totvajról, hogy ő is kapjon valamit. Egy éjjel zárva találtam a Lézerharcost. Majdnem sírva fakadtam. A büfé működött, kértem egy sört, kis tűnődés után vettem egy csomag staubot is, és meggyújtottam életem első cigijét. És menten el is sírtam magam. Mintha ló rúgott volna szemközt és gyomorszájon, olyan volt az a cigifüst. Ekkor mellém lépett egy csákó, és rám vigyorgott. Nem vagy te túlkoros ahhoz, hogy egy ilyen lepra helyet elsirass? kérdezte. Tricepszből elhajtottam az ótvarba. Ez elkomolyította, úgyhogy bemutatkozott. Majd, belátván, hogy a neve frigiden hagy, arról kezdett szövegelni, mennyivel különb az ő privát játszóhelye, ott minden sokkal valóságosabb és izgalmasabb, és nem holmi kretén mesefigurákkal kell harcolni, az ellenfelek életszerűbbek, és csoportosan is lehet küzdeni. Azután felajánlotta, hogy nézzek el oda. Naná, hogy elnéztem. Marvin Hamlisch akkori játszóterme korszerűbb és profibb volt, mint a ti mosti szimulátorcsodáitok. A fickó beleölt egy csomó pénzt, mindössze azért, mert épp egy olyan hancúrhely létrehozása volt a hobbija. Azután visszanyerte a lét, hamarosan. Nála a játék verseny volt, akár az ökölvívó-mérkőzés. Fogadást lehetett kötni a versenyzőkre, a csapatokra. A közönség légkondicionált moziteremben ült. Szivaroztak, ettek, ittak, és a filmvászonra vetített küzdelmet nézték. És Hamlisch nekem is fizetett, nem keveset: azért, hogy játszhassak. Nála az erdő erdő volt, ott futni, mászni, ugrani kellett, és nem lehetett leesni az ágról vagy a függőhídról, mert a mély valódi mélység volt, a tóban igazi aligátorok 222 úszkáltak, az ellenfelek igaziból ütötték rúgták egymást. A fegyverek csalókásan élethűek voltak, hangot adtak, villogott a torkolatuk. A fejhallgatóm összekapcsolt a számítógéppel, és egy hangmodulátor folyamatosan tudatta, mennyit ér az én találatom, mennyit az ellenfélé. Játéknapokon egy rakás ember gyűlt össze Hamlischnél. Ő eleinte odavolt attól, hogy győzni akarok, azután az képesztette el, hogy győzök is. Bár sűrün változtak a támadáspontok, a feladat, és válogatott versenytársak ellen küzdöttem, meg-
szállott voltam, és mindegyre csak nyertem és győztem. Napközben aztán kómában ténferegtem a fáradtságtól. Már nem dolgoztam sehol másutt. Időnként komolyabb sérüléseket is szereztem, jóllehet igyekeztem elkerülni a testcsatát. Úgy is mondhatnám, profi orgyilkos lettem. Nálam észrevétlenebbül surranni, rejtőzni, támadni, fegyverrel bánni senki nem tudott. Néhány hónappal később, amikor már kezdtem túl gépiesnek érezni a dolgot, midőn már fel-felötlött bennem, hogy egyre kevésbé élvezem az egészet, Hamlisch félrevot, és arra kért: ma este veszítsek. Megpróbáltam. Akartam veszíteni, de nem bírtam. Felkészülten vártam a dühkitörését, arra számítottam, nem fog i kifizetni, vagy rám hajtja a gorilláit. Ehelyett vacsorázni hívott. Sokat kérdezett, és szemlátomást érdekelték a válaszaim. Feltűnt, hogy úgy viselkedik, mint férfi a nővel, de az is: nem igazán tudja, mit kezdhetne velem. Hamlisch a negyvenes évei végén járt, magas, puha testű, felfortyanós természetű pasas volt, nem épp IQ-titán. Hullámzó ritmusú: hol hadarós, hol vontatott, nehezen érthető beszédstílusa hallatán az ember azt hihette, részeg. Eldicsekedett a veszélyességével, ellenségeivel, gazdagságával, megmutatta ónixmarkolatú stukkerét. Szétkapta, kitárazta, betárazta, villogott vele, és egyszerre csak rájöttem: fenyeget. Csakugyan, az a pisztoly mindvégig nem tűnt el az asztalról. 223 Amíg evett, a damasztszalvétába rejtette. Kérdezte, nem akarnék-e komoly munkát vállalni mellette, mert úgy látja, ez az ugribugrizás nem nekem való, túlnőttem már ezen. Itt az ideje, hogy érettségemnek megfelelő feladatot kapják. Azután hanyagul megnevezte a rivális keresztapát, közölvén: őt kellene kinyírnom. Ügyesen, tisztán, nyom nélkül. Pikáns gázsit ígért. Midőn nemet mondtam, újra előugrott a stukker, játszogatott vele, rám szegezte, összehunyorított szemmel meg-megcélzott, ám mert nem rezzentem, panaszkodni kezdett, gondolván, az segít. Hogy a rivális don is bérgyilkost fogadott ellene, és ő most szemernyit sem lenne nyugodt, ha a legjobb testőrei nem silbakolnának az utcán, merő veszély az élete, őt nem önmagáért, csakis a pénzéért szeretik, már aki szereti, és a szerelem is széles ívben elkerüli. És mindvégig mereven a szemembe nézett, csattogtatta a szánt, majd úgy tett, mintha véletlenül a csőben felejtett volna egy golyót, és jaj, micsoda mázli, hogy még időben észrevette. Midőn az ásítozásig ráuntam, felálltam az asztaltól, és kifelé indultam. Utánam csörtetett. A hátamba nyomta a fegyvercsövet, kérlelt, hogy menjek haza vele, gazdaggá és boldoggá tesz, senkit sem kell kivégeznem. Kiütöttem a kezéből a stukkert, és átnígtam a küszöbön, és az a pisztoly keresztülsöpört a járdán, és becsúszott egy ott álló kocsi alá. És abban a pilla-
natban, amikor az utcára léptünk, megláttuk a silbakjait. A falnál ültek, szép libasorban, torkukban nyílvesszővel, mind egy szálig holtan, még bugyogott a vérük. És ugyanekkor mellettünk termett egy stukkeres férfi, és engem félrelökve, közvetlen közelről Hamlischbe injekciózta a tárát, azután hosszú léptekkel elfutott, és a kabátja szárnyai lágyan lebegtek körülötte. Marvin a földön feküdt, hörgött, nyöszörgött, vért öklendezett. A többit tudod. - Miért maradtál ott mellette? 224 - Haldoklott. Nem hagyhattam magára. És mert furdált a lelkiismeret. Ha nem rúgom el a stukkerét, vmarvin Hamlisch pisztollyal a kezében halhatott volna meg. Mint egy férfi, nem igaz!? Biztosan mindig erről álmodozott. - Azután mihez kezdtél? - kérdezte. Átnyújtózkodott a térfelemre, végigsimított a kezemen, majd hasra fordult, és közelebb csúszott. A fürdőszobából kiszűrődő derengésben néztük egymást. - A stukkert eldugtam emlékbe, hogy észben tarthassam a fenyegetését. Soha, senkinek nem mutattam meg, szóba sem hoztam létezését. Még a cuccaim közt sűrűn kutatgató Fabio sem tudott róla. Ugyanaz a tár lőszer volt benize, négy nappal ezelőttig, amit még Hamlisch tett bele. Időnként elmentem a korszerűvé átalakított, Mortal Combatra átkeresztelt, egykori Lézerharcosba, és bár jólesett a játék, már nem ejtett rabul. Esténként egy kínai étteremben mosogattam, zárás után kitakarítottam a termet, és mindekőzben beleszerettem az étkeikbe. A szakács megtanított a bármit gyufaszállá aprítás technikájára, azután megismertetett az alapanyagokkal, a dobva-rázva sütés titkaival, és így tovább. Megkóstoltatta velem a ginzengsört, azóta alig iszom másfélét. Új szobatársam született, ő is jó házból vaÍ ló úrilány volt, magas, karcsú, szőke és elegáns. Elegáns sminktelenül, ócska papucsban, rosszkedvűen, kialvadanul is: a lényétől elegáns. Megérezte, ha nem kívántam a társaI ságát, és azt is, ha igen. Sosem javított ki, ha megfeledkeztem magamról, és anyanyelvemen, a Tériszony Cityben tanult kiejtéssel szólaltam meg, ha olyan kifejezéseket használtam, amiket csak a szülővárosomban élők érthettek, és olyannyira nem tüntetett a menő famíliájával, hogy az már valósággal ellentüntetés-számba ment. - Claire - sóhajtotta Symour. 225 - Igen. Orvosira járt, néha kihallatszott a szobájából, ahogy hangosan olvassa a jegyzeteit, ám pár értelmes mondat után elfanyarodott a hangja, blabla-blabla, hadarta, majd rövid időre ismét érthetővé vált a szöveg. Tévedhetetlenül tudta szelektálni az anyagot. Úgy tartotta, hogy ha az emberek tisztában lennének a saját szervezetük működésé-
vel, és aszerint élnének, az orvosok álló nap golfozhatnának, már amikor épp nem a munkaközvetítőnél állnak sorban. Mesélt az apja belgyógyászati rendelőjében tolongó betegekről: legtöbbjüket teljesen meggyógyította volna az épeszű táplálkozás, némi testmozgás és kevésnyi önismeret, ám ők inkább a gyógyszereket választották, majd újabb betegségeket, további pirulaszedéssel. Ha erről beszélt, megértő és szelíd volt, azóta sem vált fanatikussá, egészségfasisztává. Rengeteget tanultunk egymástól, sokat beszélgettünk, és még többet, felszabadultan nevettünk. Higgadt lány volt, hozzám képest hidegvérű. Nem intett le, ha a hajamat téptem valamiért, vagy a gázsütőbe dugtam a fejem, hanem elmondta a saját véleményét, és mire értelmes, világos mondatai végére ért, már kifelé leskeltem a sütőből, és dehogyis akartam gázzal inhalálni. Pazar kajákat komponáltunk, húsz perc alatt elkészültünk egy kétfogásos vacsorával, azután egy óráig ettük, élveztük ízeit. Iszonyatosan fiatalok voltunk! Én csupa lelki káosz: fogalmam sem volt, ki vagyok. Claire viszont már elkészült: ismerte, tudta önmagát. Sejtésem sincs, miként csinálta. Eltökéltem, hogy ellesem tőle a magabízás titkát. Számát sem tudom, hány éjszakát beszéltünk át, nemritkán egymás mellett aludtunk el, mint a tejtestvérek. És idővel már nem féltünk megsimogatni egymás arcát, haját, és jólesett kimondani: szeretlek, és ez a színtisztán baráti szeretet viharosan gazdagított. Figyelni kezdtem magamra. Mindazt, amit eladdig beittam, a saját hasznomra tudtam fordítani. Ez az, amit úgy 226 nevezek: dolgozom az énképemen. Amit időnként némelyek pozdorjává zúznak. Bekaptam egy aranyszemű mazsolát az éjjeliszekrényre készített tányérról, majd megkínáltam Symourt is: - A kínai étterem Lulaja egy napon közölte: sok vagyok én a mosogatáshoz. És kiküldött a vendégek közé felszolgálni. Nagyon élveztem. Ekkoriban történt, hogy az egyetemen összefutottam a gyerekkori jótevőmként angyal-rangon becsben tartott Psziché nénivel. Ő persze nem ismert rám, mert egy beesett arcú, szürke bőrű, vézna, görcsös kölyökre emlékezett. Elámult a változástól, én meg tőle, hiszen ő éppen úgy festett, mint hajdan. Ezt el is mondtam neki, és amikor megemlítettem a mézes színű légkörét, megkérdezte, mit tartok az ezotériáról. Lükén néztem rá, aztán tovább beszélgettünk, szóba került a kínai étterem, korábbi munkáim, csupán Hamlischről hallgattam. Ő elárulta, hogy már jó ideje a Bűvös Városban lakik, magánrendelőt nyitott, és hamarosan tanítani kezd az egyetemen. Végül meghívott a lakására. Három napom volt a találkozásig, addigra sebtében felkészültem a gyanús tanokból: ezotériából, parapszichológiából. Új ismereteim egészen elvarázsoltak. Rettegve léptem be hozzá; fogalmam sem
volt, mit kezdhet velem, a tudatlan, félszeg leányzóval ez a totemoszlopként bálványozott, remek asszony. Ott álltam a nappalijában remegő térddel, zavaromban a neki vitt rózsák tüskéit, szárát, szirmait tépdesve, ő meg kivette a kezemből a csokrétát, lenyomott a fotelba, és azt mondta: Navia, te nagyon tehetséges vagy, és ami még gyönyörűbb: azt is tudod - bár nem ú sejtem, honnan, de tudod! mire kaptad a tehetségedet; ugyanis a legtöbben azon véreznek el, hogy képtelenek szépre-jóra fordítani áldott képességeiket. Tátott szájjal bámultam, és egyetlen szavát sem értettem. Órákig beszélgettünk, és teljesen összekuszáltan jöttem el tőle. És jó da227 rabig ugyanezt éreztem, valahányszor csak találkoztunk. Lassan, szörnyű lassan cseperedtem fel hozzá. Az első alkalommal adott egy névjegyet, mondván, hogy a kártya tulajdonosa eladót keres a boltjába, ott is tölthetném a délutánjaimat, és közben még tanulhatnék is. A címen egy gyógyfüves drogériát találtam. Megkaptam a munkát. Sült hülye voltam hozzá. Amikor bejöttek a vásárlók, és szivárványszínesen előadták különféle szervi bántalmaikat, és csodaszert óhajtottak bajaikra, én csak meredeztem a pult mögött, mint egy agykasztrált patikus, és az járt a fejemben, hogy rögtön itt lesznek a zsaruk a zsupmobillal, és tömlöcbe hurcolnak, mint vajákost. Úgyhogy elkezdtem tanulmányozni, mit is árulok. Lett is rögtön ezer képzelt betegségem, mint a medikáknak, de mindjárt kipróbálhattam ellenük a teafüveket, olajokat. Könyveket bújtam, százával. Három oldal elolvasása után felismertem a szemetet, azt frizbiként félredobtam, nyúltam a következő kötetért. Csakis azt bírom megjegyezni, ami érdekel, azt billáznom sem kell, egyszeri olvasásra mélyen belém ragadnak a tudnivalók. Néhány hét múlva otthon éreztem magam a boltban. Tényleg jutott idő a tankönyveimre is. Ekkor már Claire szemével láttam a tudományt, és jegyzetbúvás közben én is sűrűn ismételgettem: blabla-blabla. Szóval kezdett szép lenni az életem. Jó éjszakát, Symour. - Nem furcsa? - sóhajtott. - Az Ezeregy éjszaka meséiből a legtöbben csupán Seherezádé nevére emlékszünk. Ígyennyire hótt mindegy, ki volt az ipse, akinek a mesék szóltak. - Sahriár király volt az ipse, amolyan perzsa Nyakazó Henrik. Feleségét hűtlenségen kapván, megölette őt, majd minden éjjel egy újabb lányt, így óhajtván méltó bosszút állani a léha asszonyi nemen. Mígnem a "szépszavú mesélő", Sehrezád kifogott a királyon. Ha ragaszkodni vágy228 nánk a történeti hűséghez, persze korszerűsítve azt, -akkor az Idültet kellene meséléssel feltartanom az ölésben. - Jusson eszedbe a gondolat, ha valamiképpen kezére kerülnél.
- Kösz, te klassz vagy! Én viszont nem vagyok Sehreeád. - Mesélj tovább, még szomjas vagyok. - A természetgyógyászati szereken kívül apróbb ajándéktárgyak és aktuális marhaságok is voltak a boltban. Például karácsony közeledtével a gyerekevő banya megjelenésű, viszont szerfelett kedvelhető tulajdonosasszony a pultra tett egy kosárnyi jelvényt, Mit nem kérek ajándékba? műfajúakat. Özönlöttek rájuk a vevők. Legkelendőbbek a Köszönöm, nem kérek: - harminckét kertésznaptárt; - hógolyózós kesztyűt; - angyalkás nyakkendőt; - bundabugyit; - jégvirágmintás kötön pulóven feliratúak voltak. Egy ilyen téliesen havazós estén betoppantak Claire szülei. Apja valami olyasmire akarta rávenni Claire-t, amit ő nem vágyott; anyja pedig asszisztált élete párjának. Karrierre, nélkülem sose viszed semmire, benőhetne végre a fejed lágyára, mit szólnak majd az emberekre hivatkoztak. Ezzel felsűlvén zsarolási kísérlet következett. Claire-apuka kijelentette:-amennyiben leánya nem jelenik meg a partin, amelyet ők kifejezetten azzal a célkitűzéssel szerveztek, hogy összehozzák a hajadont valami uipla doktor pasassal, akkor nincs több apanázs. Claire elnyűtt arckifejezéssel kipillantott a hóesésbe, majd rám nézett, és szó nélkül öltözködni kezdtünk. Mire a faképnél hagyott szülőpár kiásta a Cadillacet az időközben behavazott parkolóból, mi már a körút sarkán hómunkáztunk. Ott gurultak el mellettünk, és lapátoló lányuk láttán úgy kidudorodott a szemük, mintha hirtelen Basedowkórt kaptak volna. Claire-anyuka kipattant a járgányból, és zsigertépő szoprán hangon protestált az ellen, hogy befektetésként világra hozott gyermeke trógerek, lumpenek: a 229 plebs! közé süllyedjen. Mi rezzenetlenül igáztuk a havat, nélkülünk is akadtak néhányan, akik mindjárt magukra 1 vették a bántó titulust. A tettlegességhez közelítő osztál harcnak a szirénázva érkező zsaruk vetettek véget, ám doktor apuka kérését, miszerint távolítsák el a megalázó eszközt leánya kezéből, vidárri nevetéssel fogadták, és boldog karácsonyt kívánva leléptek. Mi pedig tovább hómunkáztunk, egyébként télhosszat, megállapítva: nincs üdítőbb a friss levegőn végzett testmozgásnál. Ekkoriban történt, hogy egyik éjjel elmentünk a Bagdadi Tolvajba, és megnéztünk egy filmet, azután leültünk egy padra a folyosóutcán, és Claire megmutatta a táskájában lapító könnygázas flakont, mondván: felkészült a szülei következő látogatására. Ahogy ott fecserésztünk, egyszerre csak négy ordenáré fickó kezdett kerülgetni bennünket. Egyikük fotójával sem plakátoztuk volna ki a szobánkat. A paskók felbőszültek azon, hogy celofánnak néztük őket, és bedurvultak. Még az is lehet, hogy ők udvarlósnak vélték saját stílusukat Nekünk nem tetszett meg. A közelben őgyelgő biztonsági
őrök nagy merészen úgy tettek, mintha tök világtalanok volnának. Olaj jeligére felpattantunk a padról, és söpörtünk kifelé. A kromanyoni lovagsereg a nyomunkban csörtetett. Nyúlkáltak, lökdösődtek, gorombákat szóltak. Látván, hogy Claire fél, azt ajánlottam, rohanjon előre a kocsijához, bízza rám a hapsikat, majd én elegerészek velük a hodályban. Mire a mondat végére jutottam, Claire előkapta a flakont, megpördült és fújt. Izgatottságában rosszul tartotta a szórófejet, és a permettel a saját arcát kapta telibe. Hamar korrigált ugyan, de már erősen könynyedzett. Az elvakított bengák szörnyen gerjedtek a siratógáztól. Óriásit rohantunk a parkolóig, jórészt egymásba. kapaszkodva, mivel Claire csak ködöket és gomolyokat látott. Alighogy a kocsiba zuhantunk, és pánikszerűen magunkra 230 zártuk az ajtókat, a karosszériához csapódtak a bengák is. Tépték, rázták, feszegették az ajtókat, öklőzték az ablakokat. Komolyan kellett venni a szándékaikat. El kéne innen, indítványoztam. Ülj a kormányhoz! kiáltott rám Claire. ÜL a fene, nincs jogsim! rebegtem, azt észlelvén; hogy a tapírok egyike a tőlünk két járgánnyal odébb álló, bazi Dodge terepjáró felé lódul. Aztán beleütt, és felbőgette a gigász motort. Kit érdekel a jogsid? Én meg nem látok! páttogott Claire. Nagyon örülj neki! feleltem irigyen, azt figyelvén, hogy a Dodge kiugrat az útra, és felénk tart: Indíts! üvöltöttem. Vezess te! zokogtá Claire. Nem tudok! sikoltottam. A böhöm járgány megállt néhány pillanatra; amíg a teljes legénység felkapaszkodott rá. Nincs mit tudni az autóvezetésen! Ez egy automata váltós járgány, gyerekjáték a kezelése! Összesen két érdekesebb pedál van az egész tragacsban, főleg a jobb oldalit kell taposni! idegeskedett Claire, tisztára megfeledkezve a halvérűségéről. És ömlette a könnyeit, és zsebkendőért kotorászott maga körül, és kezdett az idegeimre menni az egész. Indíts! parancsoltam. Majd én látok helyetted! És ekkor elárultam neki, mi készül mögöttünk. Meggyőző lehettem, mert gázt adott, és söpörtünk. Eléggé jeges, havas, buckás volt az utca, szakadt a hó, ám ez sajnos egy csomó embert nem bírt otthon marasztani, és azok ott cikáztak körülöttünk az úton. Az összes üveg tökre bepárásodott, úgyhogy letekertem az ablakomat, hogy oszlassam a nyirkot, ettől meg az ölembe zuhogott a hó. Claire taposta a gázt, reflexből a szélvédőre meredt, de odáig se látott el. Jobbra! Egy sávnyit! dirigáltam. Jó! Majd ha szóLok, balra válts sávot! Most! Ilyenkor kell kutyát sétáltatni? Menj vissza, mindjárt kétsávnyit jobbra! Jéztuom! Nem bánod, ha átmegyünk a tiloson? Nyomás! Nem érted? Adj gázt! A Dodge nyomul! Claire szipogva, hüppögve taposta a pedált, a piros lámpáról hallván lezárta és görcsösen össze231 szorította a szemhéját. De nagyon iparkodott. Gyorsan
megtöröltem az orrát, közben megint elénk mászott egy tragacs, azt elég ügyesen kikerültük, a saroknál balra kanyarodtunk, és eltévedtünk! Fogalmam sem volt, hol járunk. A mocsadék Dodge ernyedetlenül tapadt ránk, Claire lehunyt szemmel képtelen volt egyenesben tartani a kocsit, úgyhogy fél fenékkel átültem hozzá, és segítettem a kormányozásban. És persze egy pillanatra sem lazíthattam, mert folyton történt valami, hol egy gyalogos evickélt elénk, hol egy blazírt macska bambult ránk az út közepéről, aztán meg jött szemből egy hókotró, másfél sáv széles, és fel kellett ugratnunk előle a járdára, ott viszont egy csomó ember toporgott a buszmegállóban, de ők a saját érdeküket jól felfogván, egytől egyig félreszökkentek. Időnként az iránt érdeklődtem Claire-től, lát-e már. Sajnos, hosszan ható siratógázt használt. Megest megtöröltem a szemét, kifújattam vele az orrát, ezalatt apróra kiolvastam egy viharosan közelgő táblát, ez állt rajta: STOP. Észleletemet nem hoztam szóba, anélkül is épp eléggé hangyabolyosak voltunk mindketten. Áttűztünk a kereszteződésen, piszkosul kidudáltak bennünket az arra járók, ám sikerült átsiklanunk egy troli, egy kamion és egy vijjogó tűzoltókocsi előtt-között. Hanem a Dodge pilótájának ez már sok volt: fékezett, és ettől megcsúszott az időjárási trutymón, és megpördült, nem egyszer, nem kétszer: ott balettezett a forgalom kellős közepén a ménkű tütüben! Téptünk tovább, közösen elhárítottunk egy-két bajt. Például két eszement ürge pont ott és akkor bandukolt keresztül az úton, ahol mi döngettünk. Egyébként hajszálra átfértünk közöttük, de sajna, a hülye tükörtáblájuk, amit cipeltek, hát az totál taccsra ment. Mi meg már majdnem megálltunk, hogy együtt sírjunk velük, amikor nem mertem hinni a szememnek: a Dodge megint közelgett, Legalább ezerrel! Meg is mondtam Claire-nek: 232 Nincs Isten, tehát adj gázt! és cserben hagytuk a tükrös palikat. A saroknál jobbra kanyarodtunk, az meg egyirányú utca volt, mindenki szemből özönlött, és jellemző a népekre, hogy minket nagyon megdudáltak, a böhöm Dodge jöttét látván viszont alázatosan a járdaszéli buckákba menekültek. Na, innen is tovakecmeregtünk, felhajtottunk a hídra, és ekkor már örvendeztem: tudom, hol járunk! Claire tovább sírdogált, de azért hősiesen taposta a gázt, féket, pontosan aszerint, ahogy szépen kértem. Egy sávváltásnál kissé meglankadt a figyelmem, miáltal egy furgon elsodorta a jobb hátsó indexburát, sajnos a lökhárítóval és több karosszériaelemmel együtt. - Jegyezd meg a rendszámát! parancsolta Claire, érzékelve a becsapódást. Ha majd visszatér a látásom, az ipse szemébe akarok nézni: mondja uram, maga a halaskofától vette a jogsiját!? A kedvéért az agyamba véstem a rendszámot, aztán a járdára dirigáltam a kocsit, mivel a szemközti sávban épp megcsúszott egy
ámokfutó, és állatira sikamlott felénk. A járdán viszont a kandeláberek jöttek, a hídkorlát és köztük csak behúzott vállal fértünk át. Claire meg, hallván a csörömpölést, azon kezdett jajgatni, hogy most hová lesz ő a külső visszapillantói nélkül, mire ráförmedtem, hogy ne pityeregjen, azok a tükrök úgyis hótt haszontalanok voltak, és ha ilyen háklis, legközelebb a fülét is fújja le, törészaj-érzékelés ellen, különben rám ne számítson. Aztán lehussantunk a járdáról. Úgy tetszett, semmilyen autó nem jön mögöttünk, és az nem is jött, hanem repült, és a vezetője végül észlelt is minket, ám mire félrekapta a kormányt, búcsút vehettünk a járgány bal hátuljától. A paskó viszont a hirtelen kormánymozdulattal elgáncsolta a saját kocsiját, és az két keréken, picivel később a bal felén iramlott tovább a jeges úton. Amikor már-már lelassult volna, a nyomuló Dodge újabb lendülethez segítette. Tájékoztattam Claire-t a történtek233 ről, mire ő megjegyezte: Elképesztő, micsoda alakok vannak! Hovatovább nem merek autóbá ülni! Na, söpörtünk tovább, a Dodge egyre erőszakosabban hágogatta a járgányunkat, pedig piszkosul nyomattam azt a gázpedált Claire-rel. Megint bújócskáznunk kellett a forgalomban, hogy lerázzuk a szatírmobilt, és ezen igyekezetünkben nem szereztünk újabb barátokat. Végre legördültünk az irdatlan hídról, sztrádaszéles úton szaladtunk. És ekkor lemeszelt minket egy zsaru! A többi meg ott őgyelgett a villogó lámpájú járőrmobiljuk körül. Állj meg, rebegtem, gyorsan! A vészfékezéstől majdnem átrepültünk a szélvédőn. A Dodge a közegek láttán továbbhajtott. Mi van? kérdezte Claire. Zsaruk - súgtam a szám sarkából. Mi?! Zsaruk?! Ezért minimum életfogytiglanit kapok! Előrántottam egy zsebkendőt és megtöröltem a szemét, orrát. Légy megnyerő! tanácsoltam. Megfogtam a kezét, és rátettein az ablaktekerő karra. A kiber lehajolt hozzá, elkérte a papírjait. Azokat is a kezébe adtam, és ő kinyújtotta az ablak fölött. Kicsit balrább, tíz centivel lejjebb, most jó! sugdostam mellette. Sikerült: eltalálta a pasas kezét! Az pedig az utolsó vízjelig áttanulmányozta az okmányait. Igencsak bűzlött neki valami, csak nem tudta, mi lehet az. Miután visszaadta a passzusokat, közölte: nagyon sajnálja, de szeretné megszondáztatni Claire-t. Állok rendelkezésére, uram! felelte kedvenc barátnőm a legtündöklőbb mosolyával. Szerencsére a sötét kocsiban alig látszottak a könnyei. A szondázás negatív eredménye szörnyen elkeserítette a kopót. Hölgyem, árulja el, mit titko1 előttem! rimánkodott. Ha elárulja, elengedem, mintha mi sem történt volna. Még sosem csalt meg az ösztönöm! Magával I; nem stimmel valami. Claire a térdére sütötte pillantását. Jól is tette, hogy lefelé bámult; mert jócskán vérvöröslött a szeme. Hát Megtetszettem magának, felelte, más nem lehet. A zsaru elalélt
attól, hogy őt férfinak nézték, és útunkra bocsátott bennünket. Alig fél perccel később nekem köszönhette az életét, mert pont irányba állt előttünk, ám még időben szltam Claire-nek: Sokkal balrább, de gyorsan! Symourra pillantottam. És ő szemernyit sem bóbiskolt, teljesen figyelt rám. - Itt a vége? - kérdezte. - Mára. Azután mindketten súlyos sóhajtást hallattunk; Symour telefonjának felcirpegése következtében. - Ne vedd fel! - nyögtem. - Ha mégis felkapnád, szólj bele, hogy fatálisan téves. Add ki magad valaki másnak. Kevin Costnernek, például. Yarn átgurult a saját ágyfelére, felemelte az éjjeliszekrényről a készüléket, majd a hátára fordult vele; és a hozzá beszélőt hallgatva, olykor-olykor belekarmolt a hajába. A maga részéről szórványos igenekkel és hümmögésekkel járult a társalgáshoz. Lazítottam. Úgy rémlett, nem kell csatába szaladni, egyszerű információáramóltatás forog fenn, há mégoly szokatlan órában is. A fecsej végeztével Symour a mellkasára ejtette a ketyerét, mind a tíz ujját kurta sérójába süllyesztette, és sokáig hallgatott. Nem háborgattam a kapott hírek emésztésében. Végre megköszörülte a torkát, visszatette a telefont a szekrényre, és közelebb gördült hozzám. - Navia, attól tartok, erősen rád is tartozik, amit az imént tudattak velem. Philroyról van szó. 234 j 235 - Remek! - nyögtem. - Mi a hír? A pártján álló rendőrségi titkárnők demonstrációt szerveznek a kapum elé? Nem tetszett neki az új beosztása? Mégsem akar járőrözni és bűnmegelőzést tanítani kisiskolásoknak? Helyes! Szívem szerint ettől is eltanácsoltatnám! Symour megfogta a kezemet. - Jeogrey Mash, az egyik kihallgatására kísértetvén, valakinek az asztalán meglátta Philroy gyászszalagos fotóját, amivel a kolléga Claude meghurcoltatása ellen tüntetett. Mash a képre meredt, majd elé kövült. Úgy viselkedett, mint aki nem hisz a szemének, majd feldúltan megkérdezte: ez tényleg hulla, hála istennek?! Korábban már átlapozta egy rakás priuszos fényképét, és nem lelte köztük azt a killert, aki az összes közül a leginkább kihozta őt a sodrából, azt a fickót, aki meg akarta ölni, miután lerántotta a maszkját. - Nem! - tiltakoztam. - Ne folytasd! Tudom, hogy alszom, és baromságokat álmodom! - Fenét alszol, Navia! Mash kijelentette, hogy Philroy volt az életét felforgató verőlegények egyike!
- Ezt azért bizonyítani is kell, nemde!? - Megmutatták a fényképet a Mashnél begyűjtött fickóknak, és ők felismerték a társukat. A szimatok főnöke felhívta Claude-ot, arra kérve, hogy tegye nála tiszteletét. A meghívás okáról nem beszélt. Valamelyik híve figyelmeztethette Philroyt, mert ő nem jelent meg a találkán. Időközben Mash a hisztériáig felhúzta magát, orvost kellett hívni hozzá. Azon akadt ki, hogy éppen egy zsaru kínozta meg őt, hogy nem hisznek neki, és jelenleg is üvöltözve követeli: azonnal engedjék szabadon. Fél a Yardon. A szimatcsoport főnöke egyenruhásokat küldött Philroyért. Azok a közelébe sem jutottak; mert Claude elsáncolta magát, és veszett lövöldözéssel válaszolt minden meg236 mozdulásukra. Erre odarendeltek egy akciós osztagot: Ők megrohamozták a házat. Lövésem sincs, mire számítottak. Arra aligha, hogy mire bezúdulnak; Claude eltűnik a színről, egyébként mostig rejtély, miképpen kámforiott el a körülzárt épületből. Búcsúzóul azonban hátrahagyott néhány bombasztikus meglepetést. Három kommandós megsérült, egyikük életveszélyes állapotban van. Mindez akkortájt történhetett, midőn mi az otellózó exférjjel szórakoztunk. Hallgattam. Hideg veríték hernyózott a hátamon. - Quitaro telefonált, a közvetlen főnököm. Azt mondta, az egész Yard parázslik. Truman Tristano is félrehagyta péntek estéli magánelfoglaltságát, és az irodájába hajtatott, hogy tájékozódjék a történtekről. Ízekre szaggatott mindenkit, akit csak hibáztathatónak talált az elszúrt akció miatt. - Te talán vastapssal jutalmaznád őket? Tisztában lehettek vele, hogy exkollégájuk mire képes. Hogy őt nem lehet rutinból elfogni. Philroy fanatikusan bosszúálló alkat, lételeme a gyűlölködés. Tudjátok garantálni Mash biztonságát? Symour felsóhajtott. - Nem csupán Mash biztonságáról van szó. - Már vártam, hogy ezzel jöjj. Mielőtt megkérdeznéd: nem, nem óhajtok hosszabb utazást tenni, sém Grönlandon, sem a maorik földjén. Itthon maradok. Mellesleg te sem vagy Philroy kedvence, és nem csak azért, mert szerinted sem való zsarunak. Persze, ez sincs neked elfelejtve, de ösztönösen is utál téged. Talán még az előző életetekben bántottad meg valamivel. Esetleg legyőzted egy harcban, megtérítetted, vagy megetted. Talán lehágtad róla a nőjét, vagy királyi fivérek voltatok, és haldokló apátok, őt mellőzve, neked adta a koronát. - Milyen érzés látni azt, hogy állatira igazad volt? - Nem diadal, még csak mámorgás se. 237 - Még mindig nem hiszem el! - zúgolódott. - Miért csiijj
nálta? Pénzért? Létezik akkora összeg, amekkora feledteti heti az emberrel, hogy hová tartozik? - Ismertem egy lányt. A csibe majdnem egy hétig a szobatársam volt, és minden egyes mondatát így kezdte: ha magamból indulok ki. Komplett elmemalom volt, álló nap őrölte az agyamat. Te ne magadból indulj ki. Ha Philroy érdekel, vele azonosulj, hogy megérthesd a ketyóját. Ő nem a rendőri munkát szereti, hanem az akciózást. Mindegy, I, melyik oldalon. És mert igazából önmagával nem fér össze, muszáj másokat gyűlölnie. Mindazonáltal piszkosul meglepett vagyok. Csupán azt sejdítettem, hogy képes a maffiáÍ; zásra. Fel sem ötlött bennem, hogy már régen teszi is. Nem, kizárólag a pénzszerzés motiválja, bár biztosan jobban keres a lator-oldalon, mint zsaruként. Azt akarja, hogy mások is őt tartsák a legjobb mesterlövésznek, a legrapidabb herelerúgónak. A Yardon nem kapta meg ezt az elismerést. Köztörvényes főnöke bizonyára sűrűbben dicsérgeti vérszomjáért. És most ennek is, annak is vége. Hibázott: nem végzett Mashsel, amikor a fickó meglátta az arcát. Mit tesz most Claude Philroy? Vagy igyekszik eltűnni, hogy mentse a gereznáját, vagy pedig látványos bosszút áll. - Szerinted? - Utóbbi verzió jobban illik az alkatához. - Örömhír - fanyalgott Symour. - Állatira vigyáznotok kéne Mashre. - Nem fér hozzá. - Ne éld bele magad. A velem vívott harcban Philroy számos hívet szerzett magának, némelyek szemében romantikus, hősi figurává szépült. Nem egy, nem két zsaru, kiváltképp a hölgyneműek, boldogast segíteni fognak neki, ha Mashhez akarna férkőzni. Ezt tudván, simán kelepcébe lehetne csalni. - És ha veled kezdi a vendettáját? - Engem egyszerűbben kinyírhatna, mint Masht. Így nem elég izgalmas. Sokkal szenzációkeltőbb, ha elsőül egy védőőrizetben lévő egyént kap el, exkollégái orra előtt. Azután majd velem is foglalkozhat. Meglehet, tévedek. - És ha ő az Idült? - mélázoft Symour. - Gondolj bele; minden stimmel: zsaru, akivel Iona Ziller gyanakvás nélkül elmegy bárhová. Zsaru, aki tudja, hogy mai napság már nem tanácsos emléknyomokat hagyni, mert a labor egy nyálcseppből képes azonosítani a tettest. Kellőleg gyűlöl téged, és a gyűlölet a szerelem perverz ikeröccse. Kiképezték arra, hogy észrevétlenül járkálhasson körülötted, szemmel tartson, kövessen. Felsóhajtottam. Nagy-nagy szeretettel megérintettem Symour kézfejét, azután ottfeledtem ujjaimat. - Bárha igazad lenne. Akkor a helyzet változatlan: egy
pasasra kell résen lennem, nem kettőre. - Nem vagyok megingathatatlan. Ugyanis még valaki motoszkál a fejemben: a fehérneműboltos szomszédod, Sven. - A harisnya miatt? - kérdeztem. - Az Idült nem családos ember. Magányos pasas. Valami feldolgozatlan zsengekori kapcsolatválságától szenved, jó ideje. Sven nem tehetné meg, hogy hónapokig fogva tartson egy nőt. - Miért? Nincsenek raktárai? Akárhol bérelhetett egy odút, hogy elrejtegethesse Zillert. - Nem, Symour, rossz hírem van: az Idült egyedül él, nőtlen, legfeljebb anyafüggő. - Tehát rám gyanakszól? - nyögte. Szemlátomást mulattatta a gondolat. - Nem, mert a fickó kiegyensúlyozatlan, és anyafüggése sem harmonikus, inkább zsarnoki kapcsolatból ered. Hoppá! Iona mivel is foglalkozott? 238 239 - Tanított. Hümmentettem. - Tanár, pszichológus. És ha ez a közös bennünk? - Nem értelek. - Elmésünk tíz évvel ezelőtt még abban bízhatott, hogy egy pedagógus is segíthet az agybaján. Ha jól tudjuk, azóta nem bántott senkit. - Ha jól tudjuk. És ha időközben azért maradt nyugton; mert gyógyíttatta magát? - Lehet. De nem túl valószínű. Talán az a gyilkosság tíz évre elegendő bűntudathoz juttatta. És most, midőn újra elhatalmasodott rajta a késztetés, hogy kreáljon magának egy nőt, akit szeret és akivel bármi áron viszontszerettetheti magát, sejtvén a kapcsolat gyászos kimenetelét, olyan nőre esett a választása, akitől a bajára is segítséget remélhet!? Symour felpattant fektéből, és törökülésbe helyezkedett velem szemben. - Netán azt akarod sugallani, hogy az Idült a legangyalibb szándékkal közelít hozzád? Rajta, már itt sem vagyok! Tarts vele, próbáld kilelkizni belőle a tartós gyermekbánatát! - Nem vagy te ilyen hevülékeny!? - csodálkoztam. - Fogalmad sincs, milyennyire hevülékeny vagyok, ha túlfeszítenek! - Emlékszel az üzenetére? "Add jelét, hogy te is szeretsz! Szeretsz már, ugye?!" Rájöttem, milyen jelre vár! - Na? - kérdezte, játszott-flegmán. Hangjából világosan kihallszott, hogy pszichiátriai esetnek tart. - Milyen jelre? Újsághirdetést adsz fel, Lagzi jeligére, melyben tudatod vele, hogy ő életed leglovagiasabb, legromantikusabb pasasa, és alig várod már a kézfogót? - Megmutatom magam az ajándék harisnyában.
- Tiszta Hollywood! Páholyt bérelek a gesztenyefán, és filmezni fogom, amint a kivilágított lakásban parázol, mindössze egy pár rózsaszínű, csipkeszegélyes combharisnyában! Tudod mit, Navia?! Ne tartsunk alvásszünetet; az éjünknek már úgyis befellegzett. Inkább mesélj arról; miféle pasasokra buksz! Nem véletlenül a sokat emlegetett exférjed bújócskázik a templomkertben? Vagy valaki más, még előbbről? Az illető honnan tudja, hogy horoszkopizálsz? - Nem titok, te is hamar megtudtad. Rajtad kívül legfeljebb a fél város tud róla, ugyanis esztendők óta a horoszkópkészítés az egyik pénzkereseti forrásom. És mi van akkor, ha az övét is megcsináltam? Várj, gondolkodnom kell! - Isten őrizzen a gondolkodástól, ha az ennyire árt neked! Nyugtass meg, hogy az imént félreértettem valamit; és dehogyis akarsz belemenni az abszurd játékba! - Nem fogom felhúzni a harisnyáját, ha erre célzol. - A világért nem szeretném azt a látszatot kelteni, mintha korlátozni próbálnálak a cselekedeteidben. De iménti érzékletem azt súgta, hogy kezded felcserélni a szerepeket: a kiszemelt áldozatét a praktizáló elmevájáréval. Óvakodj attól, hogy játéknak tekintsd, ami veled történik! - Nem játék ez, ahhoz kicsit se szép. Játszma a javából. Délután beszélek erről Psziché nénivel. El ne borladj, de egy aberrált Pygmalion-változat jutott eszembe. Ez a pasi képtelen normális kapcsolatot teremteni a másneműekkel. Elképzel magának egy nőt, majd kiválaszt egy létező elevent, aki hasonlít az álombélihez. Azután mindent elkövet, hogy a kettőt összecsiszolja. Csakhogy az élő lényben folyton csalódik. Valahányszor ezt érzi, megtorolja fájdalmát, mígnerü a lány belehal. - Szép elmélet, az újságírók harapni fogják; és te posztumusz elhíresülsz A Pygmalion gyilkosságok névadójaként. - Egy, egyetlen halálesetről tudunk! - mordultam. - Én még élek, nagyon is. 240 241 Ellöktem magam a párnától, a törökülő Symourral szemközt a sarkamra telepedtem, térdem a lábfejéhez ért. - És nem áll szándékomban e parázsosan eleven állapoton változtatni - folytattam. - Bár egyre görcsösebben félnem illenék, most inkább kíváncsiságot érzek a fickó iránt. De ez pusztán halovány szakmai érdeklődés, nem elfojthatatlan. Még az is megfordult a fejemben, hogy neki is jobb lenne, nekem és más, ezután kiszemelendő nőknek sem ártana, ha tőrbe csalnánk, hogy azután kigyógyíttassék a bajából. Ami ennél mélységesebben érdekel, és messze nem praxisból, az te vagy. - Nem bírtad kivárni, amíg én kezdeményezek? - kérdezte megátalkodott vigyorral. - Már számos ízben megtetted. - Hát mégis észrevetted?
- Te talán nem észlelted rajtam az irántad táplált, nem egyszerűen felebaráti kíváncsiság jeleit? Symour köhintett. Testhelyzetet váltott, ő is a sarkára ült. Ölünkbe ejtett kézzel, egymással szemközt térdeltünk. -Nos. Beszéljünk arról, hogy minek nevezzük? - Lássuk csak - merengtem. - Legyen a neve Holle, az esetben, ha lány lesz, ugyanis imádom a hóesést. Ám neveztessék Sachelnek, ha fiúnak születik. Persze, ha te is egyetértesz. - Bele ne kapkodj! - óvott nevetve. - Gyengéd kézzel fogjuk meg a kényes holmit. Mi ez az egymás borzongatása? ELmondom melegen és bárdolatlanul: becsed nőttön-nő. Vártam egy percet. Végül szemöldököm a homlokomra szökkent. - Biztos vagy abban, hogy kimerítően összefoglaltad a benyomásaidat? - Volna mit cikornyázni rajtuk, de a cizella mit sem változtatna a lényegen. - Ühüm - bólintottam. - És akkor most megcsókolsz, vagy inkább én tegyem meg. e kalandor lépést? Egyelőre semmi többre nem gondoltam. Na jó, ez átlátszó; mint nem igaz. Helyesbítek: egyelőre beérem egy csókkal: - Ezt ismerem - affektált csitrilányosan. - Előbb csak egy kis ajakpuszi, azután kiharapod a számat, és mire észbe kapok, a környéken parkoló összes kocsin az én ruhácskáimat lóbálja a szél, az intimebbjét is beleértve!? - Szerinted hagyjuk a fenébe a csókot? - firtatöztam. Vállamat enyhén rázogatta a nevetés. - Igazad van, fenébe a képmutatással! Kezdjük rögtön azzal, amire kimegy az egész. Még jobb ötletem támadt! Annak sincs túl sok értelme; hogy körös-körül mindent összegyűrjünk, -verítékezzünk. Inkább játsszuk el a végpontot. - Állatira nem szeretnék rutinpúderrel jönni - mondta elkomolyodva. - Azzal, hogy te nem olyan bige vagy, hanem másmilyen; hogy te nálam jobbat, különbet érdemelsz. Mindinkább meggyőződésem, hogy te pontosan engem érdemelsz. Ezt abból következtettem ki, hogy most már talán én is megérdemelnék egy magadfajta lányt, egy játékos-kedves-tiszta-jót. - Nekem is elkelne végre egy jóságos, bölcsséges, nagypofájúság-mentes és életszerető pasas - bólogattam. - Veled kéne szerelmezni. - Ez nagyon kedvemre való lelki érintés volt - felelte. Meg se kérdezed, hányszor kívántalak meg, amióta e fura együttlétünk tart? - Még mindig fura? - Egyre furább. - Hányszor kívántál meg? - Egyszer. - Egyszer?! És ezt netán hencegésnek szántad?
- Voltaképpen panaszkodtam. 242 243 - Jézusom, Symour Kétségek közé taszítottál. Fussunk neki még egyszer. Készíts újabb számvetést. Hátha kecsegtetőbb eredmény jön össze. Nos, hányszor kívántál meg? - Hányszor?! Egyszer. Amikor ismeretségünk második napján, délkor eljöttem hozzád, hogy felébresszelek. - Ühüm, és én abban a ledér pólóban nyitottam ajtót, és. te leltárba vetted az izmaimat, és azután porig égettem magam, amikor rád dőlt a kávétejszín... - Kérlek, ezt az epizódot ne is hozd szóba! Térjünk vissza az ajtóba, amit te kinyitottál, ilyképpen én bejutottam. Borzas, szétszórt és morc voltál, és mert egy pillanattal előbb a Napba meredtél, bizonytalan időre elvakultál. Veled ellentétben én lézerélesen láttam, volt is mit. Emlékszem, amikor felfogtam a bőröd alatt valósággal vibráló finom izmokat, első hasonlatként ezt gondoltam: e test szebb, mint egy telivéré. - Lóhoz hasonlítottál? Netán kancához? - Nagyon elröstelltem magam, sejtheted - Symour megfogta és a térdére vonta a két kezemet. - De jobban belegondolva sem változott a helyzet. Tartottam attól, hogy megbántódnál, ha szóba hoznám. - Nem bántódtam volna meg. - Most már tudom. - Ez életem eddélig legszebb bókja - sóhajtottam. - Még felülmúlhatom, ha adsz rá időt. Úgy értem, ha sokáig élsz. - Tehát akkor kívántál meg. - Tehát azóta kívánlak, egyfolytában. Ezért panasz e vallomás. Hovatovább eszméletem vesztem. - Meg se kérdezed, hogy én hányszor...? - Nos? -Tényleg utánaszámoljak? Valamikor akkortájt eshetett 244 meg velem is. Talán kicsit később, a tejszínmalőrkor? Vagy sokkal előbb; még Tristanónál? Esetleg annál is korábban, mikor még csak hallottam rólad? Megesett. Keresztül-kasul kívánlak. - Amikor meséltél, a hangszínedet, arcjátékodat figyelxe rájöttem, hogy gyönyörködöm benned. Tegnap még felkavart voltam. Ma már tudom, mi történik velem. - Velünk. - Velünk. És miért választom mégis az eszméletvesztést? - Azt választod? - Áradó-szép hangulatú együttlétünket siralomházi kedély lohasztja. - Értem, mire gondolsz - bólintottam. - Rám éppen ellenkezőleg hat a fenyegetettség. Ha esetleg tényleg időnap
előtt kellene meghalnom, nem szeretném, ha végvonaglásomban még az a tudat is nyomasztana, hogy elmulasztottam valami fontosat. - Én pedig azt nem szeretném, ha összetévesztenénk egymást a siralomházi utolsó vacsorával, a bitó alatt elszívott spanglival, korty borral. - Hát az tényleg kiábrándító lenne - láttam be. - Szóval normális körülmények között jelenleg hol tartanánk? - Szinte sehol, legalábbis akcióban. Nem vacsoráztunk volna együtt, hétvégi légyottról szó sem lenne. De már egyre sűrűbben tűnődöznék rajtad, és természetesen berzenkednék ez ellen. - És mi a nem mindennapi körülményektől függetlenül tartsuk magunkat a banális verzióhoz? - érdeklődtem. Hosszú jegyességet tervezel? Kézfogó négy-öt év múlva, ha már jól kiismertük egymást, szex legkorábban csak a nászéjszakán? - Úgy érzem, mintha nem értenél egyet velem. - Kirobbanhatok? 245 - Hát persze - vont vállat. - Nevess nyugodtan. - Felszólításra nem megy. Bogaras különc vagy, Symour. I Jut eszembe, említettem már, hogy tetszik a neved!? Olyan, mint egy zenei sóhajtás, ráadásul roppant erotikus. - A te neved muzikálisabb. Észrevetted, milyen szívesen ismételgetem? Jólesik kiejteni, úgy hat rám, mintha tarkótájt könnyű szél borzolgatná a hajamat. Összekulcsoltam ujjaimat, és a fejem fölé nyújtóztattam karjaimat. - Mi most tényleg átmegyünk múlt századiba? Vagy még ódonabba? - Romantikus idők voltak, lásd be. Epekedés... - Vagy inkább sorvadozás... - Szívettépő episztolákat küldöztek egymásnak a szerelmes felek... - Csupa könny levélpapíron... - Loppal találkoztak a dűlőúton, metsző szélben... folytatta, szemérmetlen nyújtózásomat szemlélvén. - Két percre csupán, nehogy kompromittálják egymást. A hangodat is kedvelem, Symour. Olyan, mint egy nyugalmas, meleg, mélytengeri áramlat. - A tied pedig olyan színes, mint a négy évszak, és egy mondaton belül képes e változékonyságra. És mindig olyan illatod van, mint egy virágos rétnek, júliusban, delelőkor: - A testápoló olaj teszi. Dezodor helyett is azt használom. Néhány csepp olíva, szezám, virágolaj-kivonatok. - Plusz a katalizátor, ami te vagy. -A tied is felettébb hatásos. Csapzottra izzadtan is gyü-
mölcsillatúnak érezlek. Biztosan tudod, hogy a partnerválasztásban, többnyire tudat alatt, komoly szerepet játszik a másik fél feromonja. Azon illata, amely szexuális ingereket vált ki a... - Nyájas doktornő, nehogy a húsevők és húshanyagolók illatozásának különbözőségével folytassa, mert. szepukut követek el! - Pedig bizony az sem hablaty: És ha most átölelném a nyakadat? - kérdeztem, félbehagyva a nyújtózást. - Elugranál? - Nem, de nagyon megrémülnék. - És azután? - Nem folytathatnánk az iménti szellemben? - De. Világéletemben ilyen szép előjátékot kívántam magamnak - vallottam be. Átöleltem a nyakát. Láttam mosolyát, de mutatóujjammal is megérintettem a száját, hogy teljesebbé tegyem az érzékletet. Végigsimítottam szemöldökén, homlokán. - Te nem vagy rám elővigyázatos - figyelmeztetett, derekamat átkarolva. - Szívesen kockáztatok - feleltem. - Akarod hallani, micsoda hangzavar van a mellkasomban? - Hajtsam a fejemet a kebledre? Nem korai ez még? - Csak hajtsd oda bátran, és ha ott lévén is elkapkodottnak érzed a dolgot, mást találunk ki. - Például? Nevettemben a nyakába borultam. - Olyan ez, mint valami különös telefonszex. Hogy. is fejezted ki magad? Borzangatjuk egymást. Szavakkal. Érzelmekkel. Asztrálsimogatásokkal. Egyszóval hamarosan fizikai kontaktus nélkül is eljutok a csúcspontra. Ezt vedd figyelmeztetésnek. - Első alkalom lenne? - A legelső. - Nekem is. Azt sem sejtettem, hogy ez lehetséges. - Én sem. Még a tankönyveim sem említenek effélét. - Na és a barátnőid? 246 247 - Döbbentek lesznek! Már nem sok választja el őket attól, hogy tudomást szerezzenek róla. Nemsokára körbeszélek velük. - Ez kissé kedvszegő volt, rám nézvést - közölte, arcát az enyémhez simítva. Előtolakodó borostái még nem nyerték el szúrósságukat, enyhén érdes érintésük remegtetően hatott. Bőre óceI ánt illatozott, eszembe juttatva a bálnákat, amelyeket egy hajóúton láttam, az üvegfenéken át. Azok a bálnák ott úsztak, karnyújtásnyira előttem, a kavargó sószemcséktől opalizáló, napfénytől csillámló víz-
ben, látszólag tudomást sem véve az őket bámulókról, szorosan egymáshoz simulva lebegtek, táncoltak, olyanféle kötelékben, mint a légiparádézó repülők, elevenül és összetartozón, a szépség és életöröm megrázó egyszerűségét példázván. Az ablakhoz tapadt tenyérrel, már-már rémült áhítattal csodáltam őket, lélegzetemtől elhomályosult az üveg. A töI kéletes alakzat meg-megbomlott, amíg valamelyikük a felszín fölé szökkent, légcserélni. A különös látási viszonyok, a játszi fényektől üdéllő kék és gyöngyház színek akvarellessé tették a képet, eltűnt előlem az üvegfal: összeolvadtam velük és ők velem. Miután felpörgött a hajómotor, és körös-körül felkavarodott a víz, és a játékosan méltóságteljes bálnák rég tovatűntek, még mindig ott ültem, a gyönyörűségtől kifulladtan, a hűvös ablakra izzadó tenyérrel, szótlanul köszöngetve, hogy nekem ez az élmény megadatott. Azon áhítat és Symour közelségének varázsa lelkemnek ugyanazon örömpontjait simogatta meg. Felemelkedtem a sarkamról, közelebb térdeltem hozzá, életem pasasához. Homlokomat a homlokához érintettem, lehunyt szemmel is láttam őt. Megtaláltam a száját, és amikor megcsókoltam, hallottam artériáim vad dobolását a fejemben. Akárha szédület mélységbe merültem volna hirtelen, benne és önmagamban: kettőnk tengerében. Symour viszontcsókolt, összetapádó mellkasunkat döngette szívünk. Azután robbant valami. Még fél-észvesztetten is biztosra tudtam: nem orgazmus művelte a detonációt. - A rohadt életbe! - mordult Clochard a távoli ülőrúdján. Symour szó nélkül szökkent talpra, kapott stukkerre. És kiszáguldott a házból. Kóválygósan értem földet. Néhány pillanatig csupán annyit tudtam: a hálószobában vagyok, ám ennél közelebbi helymeghatározásra nem futotta energiámból. Feszült töprengéssel végre betájoltam magam, és az ajtó felé botorkáltam. Félútról visszafordultam az éjjeliszekrényhez, vakon kézbe vettem a vadonat stukkert, azon elhatározással, hogy akárki rebbentett is szét bennünket, az illető keserülleni fog, és addig él is. Perccel se tovább. A kertbe léptemkor némileg megenyhültem a pirkadati friss illattól, majd valósággal lerészegített a rengeteg levegő: a hajnal, a fű, a fák és a virágok légvételei. Valami parázslott a garázs sarkánál, sziszegett és sercegett, ám oly erőtlenül, irünt a fáradó szódavíz; akár egy apatikus szilveszteri petárda. A Symour által említett meglepetésre gyanakodván, gondolatban az időzítést is meg-
gratuláltam. 248 249 Azután rádöbbentem: teremtett lelket sem látok sehol. Mindarról, amit emberi alaknak hittem, kiderült: fa, fa és újra csak fa, ifjonti hamis- és valódi ciprusok: kertem népessége, passzív llóraelemek. A mellig se érő kerítés közelében álló, gyertyaláng-karcsú görög ciprus teljes hosszában hajladozott. Csak az imént bolygathatták meg blazírtságában. Mellé lépvén, végigsimítottam rajta. Mögötte sötét folt csillant a palánkon, s csillogtában lassan lefelé araszolt. Vér, tudtam azonnal, brillesen. Kis híján aláájultam, Symourért aggódván. Vészesen hanyatló vérnyomásomat hirtelen az egekig szökkentette az utcasarok környékén felbögő motor szarvasbika hangja. Átlebbentem a kerítés fölött. Az-orv kampó, amely előttem valaki másnak a vissz- vagy veróerét szaggatta fel, a pólóruhámba csimpaszkodott, és tenyérnyi darabot kitulajdonított belőle. Járdát értemben még az is átfutott az agyamon, hogy megcsonkázott öltözetem nem épp utcaképes. Bár elöl-hátul színesen hímzett márkanév és fekete-fehér lópár pompállott rajta, alatta semmi civilizált holmit nem viseltem. A gerjesztett autómotor hörgött és nyögdécselt. Fék visított, gumi sivalgott. A járgány előrobbant az utcasarok mögül, már-már felém kanyarodott, midőn vezetője, meggondolván magát, foghullasztó váltórecsegtetéssel hátramenetbe kapcsolt, és dühödten kígyózó S-alakban tovatolatott. Symour a rozzant kocsi tetején hasalt. Megpillantásakor éppen a szélvédőre ereszkedni készült. Alighanem be akart nyúlni a kormány mögött ülő fickóért, ennek előkészítése érdekében berúgta az üveget. Közben feltehetően tapadókorongokkal kapaszkodott a hánykolódó járgánytetőn. Azután nem ment onnan sehová, mivel ellenfele gyilkos lövöldözésbe kezdett. A szélvédő hűlő helyén kidugott pisztollyal vaktázgatott felfelé. Symour visszahúzódását látván, belülről lyuggatta a karosszériát. Yarn akrobatikus gördüléseket végzett a magasban. Áthatott a gyanú: nincs fegyvere. A kétségbeejtő tempóban távolodó kocsi mögött - annak menetirányában - bóklászó zsarumobil bukkant elő egy messzi sarok mögül. Szirénája legott felvijjogott, és kigyúltak diszkófényei. A Symourtól szabadulni vágyó pasas fékezett, és átkapcsolt: A kocsi éktelen hörrenéssel megugrott, és felém vágtatott. Terpeszbe álltam az út közepén.
Első abroncsaira céloztam.A zsaruk meg rám. Nem akartam hinni az észleleteimnek. Golyók süvítettek el mellettem. Tetőhangszóró bömbölt. Ebben a sorrendben. - Hé maga, ott az úton! Dobja el a fegyvert! A másik meg másszon le a kocsiról! Ezúttal a figyelmeztetés elhangzása után lőttek. Immár Symourra. Ilyen körülmények között nehezemre esett a gondos célzás. A második találatom leterítette a felém rohanó idültmobil jobb első gumiját. A kerék pillanatok alatt vetkőzött felnire. Ugyane pillanatban ugranom kellett, mert a megbillent, ám nem lassuló járgány vezetőjének nem állott szándékában, hogy kikerüljön. A járda felé vetődtemben a menekülésemet siettetni szándékozó Symour pattant a nyakamba. 250 f- 251 Összekapaszkodva gurultunk a szegélyig. Amelybe aztán én vertem bele a fejemet. És a szélvédőjét, gumiját vesztett dilimobil zavartalanul elsüvített a fenébe. A zsaruk még akkor is tőlünk voltak fenemód zizegősek, midőn mellettünk lefékezve, a nyitott ajtó fedezéke mögül ordibálták vezényszavaikat, miszerint hová dobjam a stukkert, és mijével előre, fejjel merre hasaljak, miként vessem szét a lábaimat, és hogyan végezzek mindkét karommal tarkókulcsolást. Utóbbi mutatványokat a fegyvertelen Symour is kénytelen volt végrehajtani, ha mégoly fogcsikorgatva is. Nem halkan és szemernyit sem higgadtan interpretált közlendőjére süketen, a merészebbik kiber akkurátusan bilincsbe vert bennünket. Ezután az őt biztosító társa is előkecmergett a lőállónak képzelt kocsiajtó mellől, szétvetett lábbal megállt előttünk, és pisztolyát lóbálva, az iránt érdeklődött, mi a fenével szórakoztatjuk magunkat a rendesebb polgárok pihenőidejében. Válaszként Symour bemutatkozott, alkalmasint hatodszor. Felállhattunk. Mindkét zsaru egyformán köpcös, bajuszos és kényszeres gyanakvó volt, mintha egyazon varánusztojásból kallódtak volna elő, úgy harminchat év előtt. - Mivel tudja bizonyítani, hogy maga Symour Yarn? kérdezték kórusban, majd hozzám fordultak. - És maga? Tudattam velük a nevemet. Minek hallatán összerezzentek. Egymásra néztek, hüllőmód kidugták nyelvüket a szájuk jobb sarkánál, bevillázták vele a bajuszuk szárát, és rágcsálni kezdték azt.
Idegesítettek a kopóbőrbe bújt Kessler nővérek. Hangot adtam ezen észrevételemnek. Mire ők zavarodott magyarázkodásba kezdtek arról, hogy főnöki utasításra direkte az én biztonságom érdekében jártak erre; ma éjjel egyébként negyedik alkalommal ellenőrizendő, minden rendben van-e a házam tájékán. Határozott fellépésük is az értem érzett aggodalmuknak tudható be. És mesélőkedvüket az sem horgasztotta le, hogy Symom hangja egyedül képes volt felülmúlni kettőjükét, azt szorgalmazván, hogy iparkodjanak elkapni a tovatűnt Sierrát, főként a vezetőjét. Időközben a lövöldözésre felriadt szomszédok is előmerészkedtek a kertkapuk mögül. Birgitta nyájasan felém intett, jól vagy? kérdezvén, s én bólintottam, mert tényleg, csakugyan, soha prímábban nem éreztem magam. Birgitta búcsúzóul megbillegette az ujjait, és Risát magával rántva, visszasietett a házukba. A zsaruikrek tovább színezték közlendőjüket, s nekem úgy rémlett, a hátralakatolt kezű Symour rögtön fejjel megy nekik. Zsigertépő sikolyt hallattam. Íziben csend lett. Átadtam a szót a jobbomon álló férfiúnak. És a fickók végre felfogták, hogy Symour mitől oly izgatott. Menten a kocsijukba pattantak, és elsüvítettek ezerrel. Mi maradtunk. Hátrabilincselt kézzel, szélütéstől környékezve. 252 y 253 A nem egy sebből vérző, használtas küllemű Symour lehemperedett a járdaszélre. Rettegtem, hogy nyavalyatörés kerülgeti. A következő pillanatban talpra szökkent, ám ekkor már elöl viselte a kincstári smukkot. - Kihoznád a telefont, amíg megkeresem a fegyveremet? kérte. - Jól vagy? - firtattam, azon fáradozva, hogy a példáját követve komfortosabbá tegyem a rabláncot. - Kösz - felelte, kurta-fura nevetéssel. - A perverzed akkor lőtte ki az utolsó golyót, amikor a kreténpár nekilátott, hogy lefüstöljön a kocsitetőről. Elkaptam volna! Ne is. kérdezd: nem, nem láttam az arcát! Fekete kezeslábast, kesztyűt és annál is feketébb bankrablósapkát viselt. Magas, nem nyápic, sőt, inkább kisportolt, fehér bőrű fickó. Megsérülhetett, amikor a fűrészbakért menvést felbolygatta a ketyerémet. Mire kijutottam az ezer kulcsra zárt ajtón, a saroknál járt, láttam, hogy húzza a bal lábát. Mire utolértem volna, bekanyarodott, és a Sierrába vágódott. Valamikor ez idő tájt ejthettem el a stukkert, a Fordra len-
dülvén. - Akkor nem a te véred folyókázik a kerítésen - sóhajtottam. - Van vér? - lelkesült, majd a nem éppen reménykeltő zsaruk által űzött, egyre távolodó Idülthöz intézte szavait: - Rád varrjuk az apaságot! Utánanéztem, midőn a pisztolyáért indult. Ami azt illeti, itt-ott aktívan vérzett. Főleg a bal lába patakzott, pontosan ugyanaz, amelyre enyhén sántított. Néhány perccel később visszaérkeztem az utcára. I. 54 Symour a sarok felől közelgett, immár fegyverésen: Elvette kezemből a telefonját. - Hol a vérnyom? Kapcsold be a kérti világítást és hozz egy zseblámpát is! - rendelkezett, majd a fűle és vátla közé szorított készülékkel fel-le járt a hajnali szürkületben: Úgy tetszett, az üldözést dirigálja, hangsúlyozva, hogy a járőrök ne csupán a Sierrára koncentráljanak, mert a pasas azt már régen eldobhatta. Figyeljenek a fekete kezeslábast viselő, bal lábukat húzó gyalogosokra is. Öt perceri belülre követelte a választ azon kérdésre, miszerint kinek a nevén van a Ford. És hajszálpontosan megadta a rendszámot, bár fel nem foghattam, mikor volt alkalma annak memorizálására. Kisvártatva megérkeztek a technikusok. Kaparékot vettek az időközben megalvadt vérfoltból, körbecsipeszelték a kerítésből kiálló kampót; cipőtalp-lenyomatokat keresgéltek a garázs és a ház körül. Azután egyikük váratlan diadalordítást hallatott. - Ezt nézzétek! - mutogatott éjjeli. termem ablakára. Tisztán kivehető: itt a gumigyűrű nyoma! A szemét! Fonendoszkóppal hallgatózott! Symour! Láttál nála effélét? - A nyakában biztosan nem. Talán zsebre vágta. - Vagy elejtette valahol! És hátha korábbról rajta feledett néhány ujjnyomot!? Keressétek! Kerestük, mindannyian. Hiába. Már egészen jól mozogtam összebilincselt kézzel. Szükségem is volt erre, mivel a. kurkászó szimatolásba feledkezett zsarufélék egy emberként a ministránsuknak tekintettek, akárcsak a nem túl távoli, házfelújító időkben a mesterek. Hol ezért, hol azért szalajtottak. Kávét, teát, selyempapírt, még egy szem cukrot, csipetnyi kakaóport kérték. Míg a konyhában ténykedtem, Symour megszabadult csuklóbizsuitól. 255 Erősebb fényű zseblámpára vonatkozó óhajuk hallatán említésbe hoztam, hogy az a nagyon fényes valamicsoda, ott a keleti égbolt szegletén, maga a Nap. A fonendoszkóp-furmányt felfedező paskó erre vállat
vont, és közölte: ő a garázs és a sövény közti sötét résbe vágyik, hozzam csak azt a lámpást. Megjegyeztem, hogy a háztartásomban fellelhető, kényelmesen hordozható fényforrások legerősebbike igazából nem is az enyém, hanem a biciklimé. Jó, felelte, akkor tologassa körülöttem azt á bringát, hogy lássak! Ezenközben a fonendoszkópot hajkurászó Symour a kezembe nyomta a telefonját. Amikor az első ízben eldörrent a markomban, legott izgágán viszkető, piros kiütések ütköztek ki rajtam, és összedrótozott kézzel még a vakarózás sem esett jól. Clochard kilógott a nyitva felejtett ajtón, és lármás röpgyakorlatokat végzett körülöttünk. Suhantában az összes létező madárnyelven egyszerre ármánykodott, fecsegett. Titoktartási kötelezettséget, becsületet is sértett. Hamarosan visszaszorult a vállamra a megbolydult, éles hangokkal, szárnycsapkodással megtelő légtérből. Ekkor úgy tett, mint akinek semmi köze nincs a rikács madárnépséghez. Emberi locsogással álcázta magát. Alpáribb szókincsével jött, valamiért az lévén a rögeszméje, hogy férfitársaságban így ildomos. Nem szóltam rá, oda se figyeltem, az az ablaküvegre nyomott hallgató járt a fejemben: A Kessler ikrek miatt elszalasztott Idült: Keserűen megbántam, hogy a gumiabroncsra céloztam, és nem a fickó feketéllő arcának kellős közepébe. Valaki újfent a kezembe nyomott egy pedigréfont, másvalaki a következőt, a tagló guminyom felfedezője elküldött egy pohár vízért. A tükör előtt elmentemben felfogtam ruhám hátulján a szakadást, és azt is, hogy olló nélkül aligha öltözhetek át, amíg így vagyok. Kellő hangulatba pöccenvén, az ülőfájára hessentettem Clochard-t, és a kanapéra borítottam a telefonokat, misztikus csodálkozásomra immár öt példányt. Azután kaptam a stukkert, és félrevonultam vele a ház mögé. A dörrenésre persze az összes pasas körém sereglett, és miután kisopánkodták magukat - Hát miért nem szólt, hogy zavarja, van hozzá kulcsunk?! És ha a golyó gellert kapott volna?! - azon versengtek, melyikük szabadítson meg a nyűtt kösöntyű cafrangjaitól. A következő percben Dirk Elan csörtetett be az utcáról, messziről érdeklődve, hol a doki, mert ő meglelte afoniját. Ráüvöltöttek, hogy azonnal dobja el, hozzá ne nyúljon szabad kézzel, és még le is tapírozták, mielőtt megköszönték volna merőben véletlenszerű szolgálatát. Elan, felfogván, mivel tette oly izgatottá a kollégákat, végigmustrálta a rajtam lógó toprongyot, beizzította fáklyanézését, és azt mondta:
- Egész jól állunk, nemde!? - Szinte a markunkban van! - morrantam. És még folytattam volna, egyre bőszebben, ám ekkor megszólaltak odabenn a kanapéra hajigált istennyilák, mire öt pasas nézett rám a legbársonylóbb pillantásával, szólván: - Legyen szíves! A házba suhantamban felkaptam az ajtó mellett ácsorgó esernyőtartó kast. Belehajigáltam a különféle hangokon nyávogó, cirpegő, karácsonyi dallamot fuvolázó ketyeréket, majd a kert közepére teremtettem a garabolyt. - Ezennel megszűntem az urak telefonhordozója lenni! közöltem. - Átöltözöm! 256 257 Nem érdekeltem őket. A közibük celebrált turkálóra vetették magukat, és hamarosan zengett a környék a hallózásuktól. Miután szalonképesebb öltözetben visszatértem közéjük, megütköztem Symour csüggedt, fáradt arca láttán. - Meglépett - sóhajtotta. - A Sierrát megtalálták, a rajta lévő rendszám egy két évvel ezelőtt eldobott Nissané volt. A motorszám alapján viszont az derült ki, hogy a Fordot két hónapja lopták el édes gazdájától. Mennem kell, Navia. - Igen, a verseny - rebbentem. Bólintott. - Ma versenyt vesztek. Midőn veszíteni indultában túlcsorduló szívvel utánanéztem, menten kihagyott a lélegzetem, mivel éppen egy pasas viharzott befelé a kapun. Siettében csupán az a körülmény akadályozta némiképp, hogy erőst fájhatott a lába, és épp a bal, ugyanis az le-lemaradozott mögötte. Symour megtorpant. Úgy rémlett, legott a fegyveréért kap. Odasiettem. - Mi az Isten, Navia!? - meredt rám a jövevény. - Mi ez a tömeg itt? Gruppen-bulit tartasz? Én is beszállhatok? Velem karitatíve foglalkozz, elvégre kedves ismerősöd volnék! Remélem, azért a többiektől húzós díjat szedtél be. Ez a manus speciel fizetett? Vagy csak úgy le akar lépni? - Mi történt a lábaddal? - suttogtam. I:.. I - Volt egy kis afférom idejövet, és egy mandró rávágta a kocsiajtót. Ne aggódj, ez már nem a te verésed nyoma, azt rég kihevertem. Nem mutatsz be az úrnak? - Fabio? - kérdezte Symour. A pasasok futtában végigmérték egymást. Szikrányit sem restelltem magam azért, hogy szégyellem a volt férjemet. Szinte szabadkozó pillantást vetettem Symourra, midőn
összeismertettem őket. Ő még egyszer megtekintette Fabiót, alighanem méretet vett róla, hogy azonos lehet-e az általa kergetett, bankrablókosztümös egyénnel, ám mert se pro, se kontra nem bírt dönteni, felvont szemöldökkel, szintén a bal lábára sántikálva távozott. - Mi van itt? - firtatta a néhai. - Azért jöttem, mert tegnap felhívott egy hadnagy a zsaruktól, hogy beszélni akar velem, ugyanis a drágalátos exnejem bajba került. - Ott a hadnagyod - mutattam Elan felé. - Délelőtt tízre jön hozzám. Most téged kérdezlek. - Igen? És miért látod szükségét, hogy előtte velem beszélj? - Te nem szoktál felkészülni a találkozásaidra? Felsóhajtottam. Elan nem jött közelebb hozzánk, ám leplezetlenül szemmel tartotta a jövevényt. A vállam fölött elnézvén, Fabio viszonozta a firtató pillantásokat. Másodpercek alatt kibökték egymáson, hogy mindketten a fáklyanézésűek kasztjába tartoznak. Ettől azonban nem rokon- hanem mélységes ellenszenv lobbant fel bennük, szakasztott úgy, miként a Brehmből ismert nagyobb testű fajok hímjei között hagyományosan szokásos. Fabio hamarost felmérte, hogy kettőjük közül ő a megnyerőbb külsejű egyed. Kihúzta magát, fájlalt lábát előretolta, hüvelykujját a derékszíjába akasztotta, miáltal egyéb 258 259 ujjai azon testrésze felé mutattak, amelynek hangsúlyossá tétele volt e gesztus célja. Elan hátravetette háréját, igazított ingnyakán, hogy láthatóvá tegye medáljait, továbbá mellkasának tetemes hányadát, zsebre dugta bal kezét, csupán a hüvelykujja maI radt kívül, ugyancsak célra tartva. A jobbjában szorongatott golyóstollal játszott, akárha pisztollyal. Míg testnyelveltek egymással, Fabio zavartalanul folytatta a velem megkezdett társalgást. Mégpedig azon stílusban, amelynek alkalmazását némely férfiak más azonos neműek jelenlétében kötelezőnek érzik, nővel kommunikálván. - Bocs, azt reméltem, felzavarlak, hisz még szinte hajnal van! Sajna, nem volt szerencsém. Tehát: mi folyik itt? Ez itt mind zsaru? Az is, aki elbicegett? Halljam, ki merészelt veled kezdeni? Tutkó, hogy az ipse nem normális. - Látványos mozdulattal végigsimított az állán. - Remélem, bemutattad a tagot a bal horgosodnak! Várj, felidézem a repertoárodat! Megcsavartad a heréit? Kétszer háromszázhatvan fokban? Térden rúgtad? - Amire emlékeztetni próbálsz, azt főként neked kéne pocsékul szégyellened - jegyeztem meg. - Látom, még nem sikerült feldolgoznod. Ha egyedül nem boldogulsz ve-
le, fordulj szakgyógyászhoz. Zaklat egy fickó. Az imént majdnem sikerült elkapni, ezért van itt a zsarusereg. - És nekem ehhez mi közöm?! - nyögécselte, mindkét kezét elkapva a derékszíjról, hogy drámaibban önmagára mutathasson. - Rám gyanakszol? Azért készül hozzám a hadnagy úr, hogy velem cipeltesse el a balhét? - Minden ismerősömmel beszélgetni szándékozik. - A sármos Cyprussal is, netán? Vagy őt kihagyod a körből? - Szerintem kimerítettük a témát. - Be se hívsz? Hé, itt ácsorogtatsz a kertben a félig amputált lábammal!? Az a tulok úgy rácseszte a kocsiajtót a csánkomra, hogy majdnem bevizeltem. Nem akarod megnézni a bibimet? - Nem. - Szerintem kötelességed. Valamikor esküt tettél arra, hogy jóban, rosszban, az élet viharaiban, zátonyain, rögös országútján... - Nem tettem esküt! Egy sor hülyeségről kérdeztek, és ama szituációban úgy illett, hogy igennel válaszoljak. A bibid a mi kapcsolatunkban már nem aktuális. - Én azért bemegyek - közölte. - Körülnéznék, hogyan boldogulsz nélkülem. - Kösz, jól. Menj el, Fabio. Nem hiányzol. - Meddig akarsz duzzogni amiatt, hogy a bírónő nekem kedvezett? - Erre a társalgásra most sincs időm. - Mi van veled, Navia? Jegeled magad? Hogyhogy még nem kaptad fel a vizet? Tudod, mi hiányzik nekem, amióta leléptél? Azok a jóleső, parázs viták! Azok a pezsgő veszekedések! Olyankor adtad elő a legjobb gondolataidat! Mennyit tanultam tőled! - Nem eleget. Szia, Fabio. Sarkon fordultam, és faképnél hagytam. Tudtam, hogy fölényesen vigyorog mögöttem. Körülpillant a jelenlévőkön, hogy azok látják-e diadalmát. És ha úgy találja, hogy férfiúi büszkesége csorbulatlan, megböki képzeletbeli sapkája sildjét, és távozik. Így történt. Elan a házba ügetett a nyomomban. Hellyel kínált a kanapén, elém tett egy papirost, és hikomattá nyúzott tollát nyújtotta. -Alul írja alá - mondta. - Ki volt ez? - Hajdanvolt férjem. És ezt nem írom alá! - A saját érdekében! Enélkül sose kapjuk el a fickót! 260 261 Nézze át figyelmesen! Ez egy hétpecsétes, hivatalos engedély! Ha a bíró szerint törvényes, mit vitat rajta!? - Nem engedem, hogy lehallgassák a vonalamat! Az Idült profibb, mint maga, nyilván nem otthonról hívogat, másodpercre tudja, mennyi ideig beszélhet anélkül, hogy
rajtaüthetnének. Felejtse el. - Nem tudom megvédeni, ha nem hajlandó az együttműködésre! - És ha ezt aláírnám, menten meg volnék védelmezve?! Ziller maximálisan együttműködött magukkal. - De nem velem! Akkoriban én még az iskolapadot nyűttem. - Ám most itt van, és szuperhekus. - Mit tagadjam? - felelte szívszaggató vigyorral. Fanyarul viszonoztam mosolyát. - Aranyos, Elan. - Ez minden? - Ez. - Aranyosnak nevezett? Ez mit jelent magánál? - Azt, hogy aranyos. Se több, se sokabb. Ezt jelenti. - Arra áldását adja, hogy listát kérjünk a telefonközponttól azokról a számokról, melyekről önt keresik? Csak a hívók számairól? - Igen. - Köszönöm - fogcsikorgott. - Elmeséli, mi történt itt hajnalban? Tudom, hogy tudja, hogy Symour már elmondta. Esetleg lehetne a helyszínen? - Hogyne. Érezze otthon magát a hálótermemben. - Ez csak a maga hozzáhelyezkedésén múlik - vágta rá, fáklyanézését gyújtogatva. A kezében nyaggatott írószerszám belefáradt a praxisba, és megvált aranyozott kallantyújától. Dirk hagyta leesni a kis bigyót, a pillantása engem nyeldesett. - Kacér, Elan - dünnyögtem. - Kacér? Ez mit jelent? - Mivel kezdjük? A helyszínnel, vagy az értelmező szótárral? Ha elkapja az Idültet, megajándékozom magát egy hátizsákkal. Benne lesz az ötkilós szófejtő könyv. Mindenüvé magával cipelheti. Felszökkentem, a hálószoba felé indultam. Elan mögöttem lépdelt, éreztem a hátamon a negyedfokú égési sérülés tüneteit. Megálltam az ágy végében. - Nos. Symour a jobb oldalon ült, mellette a telefonja és a pisztolya. Én a bal oldalon, a stukker a szekrényfiókban. Köszönöm. - Micsodát? - kérdezte, kirezzenve merev nézéséből. - A stukkerengedélyt. Méter széles vigyorral, hanyagul legyintett. - Semmiség! Folytassa. - Érdekes, hogy mazsolát nassoltunk? - Mazsolát?! - Igen. A mazsola: aszalt szőlőszem. - És ébren voltak? - Teljes mértékben. Álmomban sosem eszem. Félrenyel-
nék. - Mi egyebet csináltak a mazsolázáson kívül? - Ezt Symourtól is kérdezte? - Rutinkérdés. - Beszélgettünk. - Hajnali négykor? - Álló éjjel. - Vele?! Eddig azt hittem, pénzbedobós a pasas: csak akkor szól, ha koppan az érme. - Ő is gyanúsított? - Természetesen nem. Miről beszélgettek? 262 263 - Ez is rutinkérdés? - Ne feledje, az embere az ablaknál hallgatózott. Jelentőséggel bírhat, hogy mit csípett el a társalgásukból. Tehát. Idebenn sötét volt? - A fürdőszobában égett a lámpa, az ajtó nyitva volt. - Nem vakultak el a tengersok fénytől. És arra vártak, hogy a pasas rábukjon a világos ablakra? - Symour megemlítette, hogy meglepetéssel várja a fickót. - Az pedig az ablaknál fülelt. Egyszer csak úgy döntött, előkapja a fűrészbakot a garázs mellől, és a fürdőszobába pillant. Miért? Miből gondolta, hogy ott történni fog valami? Vállat vontam. - Nem tudom, mert nem is történt semmi. - Nem került szóba beszélgetés közben, hogy maga fürdeni készül, például? - Nem készültem. Tiszta voltam. Elan a toll maradványával megvakarta a halántékát, fülét, fejét. - Nem értem - mondta, ezzel végezvén. - Mi a francot akart a fűrészbakkal? - Ráállani akarhatott. - Minek? Ha azt kagylózta ki a beszélgetésükből, hogy nem terveznek fürdőszobai kirándulást?! - És ha nem hallott bennünket? Részint ott volt az ablak előtt a vastag függöny, másrészint nem ordibáltunk. - És ha azt hallotta, hogy szexelnek, és azért akart a bakra mászni, hogy utána lássa magukat a zuhany alatt?! - Ez esetben azt hallotta, amit ő akart, és ebben a tényektől sem hagyta magát zavartatni. - És maga szerint miért akarhatta ezt hallani? - Mert a tulajdonának tekint. Ő ugyanazt gondolja Symour ittlétéről, mint maga és a technikus kollégáik. Azon különbséggel, hogy ettől ő nem mindentudó vigyorral jár-kel körülöttem, hanem marcanggal a lelkében; és a megtorláson eszel. - Mindentudó vigyorral járok-kelek? - kérdezte, a szóban forgónak megfelelő arckifejezéssel.
- Saját szókincsből maga ezt hamiskásnak vagy pajzánnak nevezné. Ha ezt a momentumot eleget dédelgettük, lépjünk tovább. A pasek elment a fűrészbakért, a kelepce ketyere feljelentést tett ott jártáról. Symour felkapta a stukkert, és kirohant a házból, nem egykönnyen, mert korábban oly gonddal zártuk be az ajtót, hogy épp csak aknákat nem telepítettünk köré. Mire magamhoz tértem, és kikecmeregtem, eltűntek szem elől. - Miből kellett magához térnie? - Csupán annyit tudtam, hogy meglepi készült a fickónak, annak mibenlétéről sejtelmem sem volt. A Symour által használt eszközöknek az a dolguk, hogy pszichés sokkot okozzanak. Bevallom kislányosan: be is sokkoltam. - A fickó viszont elszaladt, mint a kenguru. Lehet, hogy azért, mert megszokta az effélét, akár vadászkutya a fegyverdörgést? - Lehet - hagytam rá. - Claude Philroy tíz évvel ezelőtt tejfölösszájú utcai zsaru volt. Találkozhatott Zillerrel. - Mindnyájan tejfölösszájúan kezdjük. - Már akkor egyedül élt, a saját házában, amit egy évvel korábban elhunyt anyjától örökölt. - És? - Lehet ő a maga embere? - Ő nem olyan körültekintő, mint az Idült. - De a gránátpukkanástól nem ijed meg! Márpedig a mai látogató nem rezelt be tőle. Szépen felfogta, hogy ezúttal elhagyta a szerencséje, és meneküléshez látott. 264 265 - Claude Philroy exkommandós a gyanúsítottja? - érdeklődtem. - Miért ne? Persze, ha ő sompolyog odakint, leszedhette volna az ajtón kilépő Symourt, majd a tetemen átlépve, magával is végezhetett volna. Csakhogy a robbanást a távolabbi házakban is hallhatták, sejthető volt, hogy hamarosan ideérnek a riasztott rendőrök. Emberünk inkább megsöpört, abban bízva, hogy jönnek még jobb idők. Nem tetszik a gondolatmenetem? Felvontam a vállamat. - Philroy tegnap este óta mindenkinek, mindenben gyanús, amolyan készenléti bűnbakká vált. Nem lennék meglepve, ha az elmúlt éjszaka valamennyi gaztettéért őt fognák gyanúba. Szerintem nem a maga bűnbakja járt az én fűrészbakomnál. Dirk két ujja között kettéroppantotta a tollat. - Hanem?i - kiáltott rám. - Elan - súgtam megnyugtató halkan - én az áldozatjelölt vagyok. Maga a zsaru. -Na, és melyikünk a pszichológus!? - Összetéveszt egy detektorral. Én nem kezdek kattogni,
ha pszichotikus egyénnel találkozom. - Nagyon is kattogott, amikor Philroyjal találkozott! Felsóhajtottam. - Fáradt vagyok ehhez. Még nem is reggeliztem. Kér egy croissant-t? - Kösz, nem. Mennem kell. Majd hívom, ha megtudok valamit. Legyen óvatos. Meghagyom a járőröknek, hogy figyeljék a környéken parkoló kocsikat, a templomkertet, még a szélkakasokat is. Ellenőrzöm a számításba vehető személyek alibijét. Most átugrom a szomszédba. A lövöldözés után látta Sven Parlant a kinéző szomszédók között? - Nem. Birgitta és Risa jött ki. Sven hétátmú. - Nehéz eset maga, Navia Cameron. - Nem az a dolgom, hogy könnyű eset legyek. - Jó. Azután meglátogatom a volt férjét. Ő biztosan közlékenyebb lesz magával kapcsolatban. - Legyen szerencséje. Elan elhúzott. A technikusok rég leléptek. Clochard aludt az ülőrúdján. A nap folytatása áldott szépnek ígérkezett. Kifacsartam néhány narancs levét, ropogósra melegítettem egy croissant-t, tálcára hajítottam a reggelit, és a dolgozószobába vonultam. Bekapcsoltam a számítógépet, azután csak néztem a monitort, kéjesen kortyolgattam a narancslevet, és a történteken tűnődtem. Főként azon, miről is beszélgettünk Symourral. Például ez is szóba került: mi van, ha valamikor elkészítettem az Idült horoszkópját? Az esetek többségében soha nem találkoztam az ügyfelekkel, adataikat üzenetrögzítőn vagy levélben közölték. Ha foglalkoztam is a fickóval, biztosan nem sikítottam fel az anyaga fölött, hogy: hé, ez az ember enyhén szólva nőgyilkos! Hanem? Hanem ügyes tapintattal megfogalmaztam, hogy hajlama lehet erre-arra, épp ezért ide-oda figyeljen, ettől őrizkedjék, azt kerülje. Képernyőre hívtam az utóbbi hetek munkáit. Az öt-hét oldalas elemzések főként nők számára készültek. Találtam egy klassz természetű Mérleg-Oroszlán pasast, vele nem is 266 / 26? törődtem. A csökönyös, különcködő kedvű Vízöntő-Vízöntő jellemzésén átfutva továbblapoztam. Mígnem egy furcsa fájlra bukkantam. Amint a szöveg megjelent előttem, a betűk elfolyósodtak. Fetrengő kukacok pattogtak elő közülük, elfedvén a málladozó képet. Másodpercek múltával már csak egy hómező látszott a monitoron. Nem misztikumra gyanakodtam. Legott diszket löktem a gépbe,. és ráparancsoltam, hogy
másoljon. A spéci vírust ez ellen is kiképezték. Nem kellett neki semmi egyéb, csupán az a hét oldal: szemvillanásnyi idő alatt felzabálta az egészet, ábrástól, magyarázatostól; a lemez is üresen maradt. Nekem csak egy dőlt kézírásos üzenetet hagyott, az utolsó oldal hűlt helyén. Ne csacsiságokkal foglalkozz kicsim! Te csak mindig rám gondolj! Nem is hinnéd, milyen boldogok leszünk! De csak akkor, ha jól viselkedsz! Tehetetlen dühömben hátravágtam magam a széken. Megpróbálkoztam a lehetetlennel: emlékezetből felidézni a szöveget. - Úgyis eszembe fog jutni! - fenyegetőztem. - Micsoda szókincset használsz? Csacsiság, te csak mindig, nem is hinnéd, de csak akkor!? Mi a fene bajod van? Nem volt apád? Íi! Vagy alkalmatlan volt? Netán anyád tett tönkre? Mitől kettyentél meg, kis bogaram? Annyian vagyunk, akik ép ésszel átvészeltük kölyökkorunk csúfságait! Nem állítom, hogy játszi vígan, de túléltük. Neked miért nem sikerült? Ó, te szegény, pont velem kell kompenzálnod!? A számítógép nem felelt. Kiittam az utolsó korty narancslevet. Felötlött bennem, hogy nem kellene összemancsolnom a billentyűket. Ugyan! A fickó itt sem hagyott ujjnyomot, és fogadni mertem volna, hogy a fonendoszkópon is csupán Elanéit fogják meglelni. Szóvá tettem a dolgot. - Szenya húzásaid egyik legszenyábbika volt a ma hajnali. Mindazonáltal okos fiú vagy: mindenre gondolsz. Mintha nem csak engem ismernél valamelyest, hanem azt is tudnád, kivel őriztetem magam. Honnan tudod? Követted őt tegnap reggel? Mindent kitudtál róla? Szereztél egy olyan rendszámot, ami a kutyának sem gyanús, mert rég nem létezik a hozzá tartozó kocsi, majd loptál mellé egy járgányt, azt szépen leraktad a sarkon túl, hogy nyomtalanul elmenekülhess, ha kukkoláson kapnak. Ügyes. Ám mégiscsak az idióta hekusikreknek köszönheted, hogy elfuthattál. Most mit lépsz? Haragszom! Nagyon! Rám Lőttél! Hallottam, dacos gyerekhangon. Körülnéztem. Magától értetődik, hogy egyedül voltam a szobában. Haraptam egyet a rongyosküliből. A tasztatúra fölé hajoltam. Az előző horoszkóphoz lapoztam, majd a megsemmisült utánihoz. Ezeket két héttel ezelőtt írtam meg, nyilván a közbülsővel együtt. A számítógéppel elkészíttettem az ábrákat, kihasaltam velük a kertbe, kézügyre készítettem a füzetemet, és...
- Mindenre emlékszem! - sóhajtottam diadallal. - Rühelled az ilyesmit, szemfényvesztésnek tartod. Neked arról gőzöd sincs, hogy a születési adataid alapján úgy bomlottál ki előttem az állatövi jegyeket és az égboltot ábrázoló rajzon, miként egy regényalak. Te egy mindenféle módon megtáma268 269 dott, elfuserált Bak-Kos vagy. Igen, piszkosul a hátamra tűzött a Nap, miközben a horoszkópodat böngésztem, ám olyannyira elmerültem benned, hogy semmi másra nem figyeltem, és amikor Winters, a vízvezetékes ember kijött, és egy törülközőt dobott a hátamra, nehogy odaégjek, állatira megijesztett. Arra is emlékszem, hogy még aznap éjjel a számítógépbe írtam az elemzéseket, a tiedet is. A nyitott ablak előtt ültem, mesei tiszta éjszaka volt, millió csillaggal, Clochard a vállamon aludt, és álmában egyensúlyozott a szárnyaival. Gépelés közben a finom tollsuhogást hallgattam, meggyet falatoztam. Sok különös embert ismertem meg ekként, a horoszkópjuk alapján, legtöbbjüket sosem láttam. Tudod, lehetnél szerencsés égboltozat alatt született Bak-Kos is, de azon óra ama percében, midőn a világra jöttél,. éppen rossz kedvükben voltak a csillagok, és átkozottul betartottak neked. Ettől persze még nem kell beketyózni, a születésünkkor aktuális bolygóállás nem szentírja a sorsunkat, akkor csak egy skicc készül rólunk. Regényünket mi magunk írjuk, és főszerepeljük végig. Viszonylag kevesen készíttetnek horoszkópot pusztán azért, hogy bizonyítva lássák: ez egy hülyeség. Neked ezért kellett. És úgy véled, igazad lett. Nem írtam meg neked, hogy hangyabolyos és gyilkos vagy. A bolygóállásaid nem is ezt szögezték le nekem, azokból azt lehetett kivenni, hogy errefelé is veheted az irányt. Ez csakis a te döntéseden múlik-múlott. Sokat töprengtem, miként fogalmazzam meg, amit a csillagábrán láttam. És tűnődés közben a füzet margójára rajzolgattam. Eleinte csak kockákat, lépcsős elrendezésben. Azután egy sárkányt. Kislánykorom óta kedvenceim a sárkányok. Van egy régi könyvem, olyan világról mesél, ahol csak sárkányok élnek; hajdan órákon át nézegettem a gyönyörű, színes rajzokat. Még nem tudtam olvasni, ezért kitaláltam a mesét. Abban a könyvben élnek kövér, sovány, acélos izmú, lusta, ripők, álnok, bájos, csúnya és szép sárkányok. Van benne Papa sárkány, Roger sárkány, Navia sárkány, meg persze a mamát is felismertem egyikükben. És van egy nem túl vonzó, morcos nézésű sárkány, szemében könnycseppel, őt így neveztem el, négyesztendősen: A Sárkány, Akit Senki Sem Szeret. Sokat beszéltem hozzá, vigasztalni próbáltam, neki panaszoltam el a sérelmeimet, de az örömeimet is. Ám az a zord sárkány se csúfra, se szépre nem rezonált. Megharagudtam rá. Te csak magaddal törődsz, senki mással! Üvegbura alá zárkóztál, mint egy hülye sajt! Be fogsz pállani, rossz szagod lesz és megcsúnyulsz! Hát az a sárkány nem hallgatott rám, pedig a többiekkel olyan jól össze-
barátkoztam! A Lustával esténként repülni mentünk. Felültem a hátára, ő nekifutott, ám három lépés után lelassult, és azon nyafogott, hogy alig kap levegőt, fáj a lába, ernyedtek a szárnyai, és még ezer kifogással jött. Leszálltain róla, mögé kerültem, és megtoltam azt a nagy, lottyadt hátulját, és biztatóan berregtem is neki, és amikor végre kezdett a levegőbe emelkedni, a tarajaiba kapaszkodva visszamásztam a hátára. Repültünk, minden áldott este, és az idő múlásával egyre könnyebben és könnyebben lendült a magasba, mígnem egy napon helyből szállt fel! Bizony, és ekkorra szépen lekarcsult a feneke és olyan izmossá vált, hogy az üveggolyó is visszapattant róla! És végigszárnyaltunk a város fölött, néztük a magas betonházak között hazafelé ténfergő, fűszálakat keresgélő birkákat, a lámpafényt körbedongó pillékre vadászó macskákat, belestünk a kivilágított ablakokon, és örültünk, ha derűs embereket is láttunk odabenn. A Ripők sárkánnyal sem volt könnyű dolgom, mert nem tudtam, mit jelent a ripők, tehát fogalmam sem volt, miként bánjak vele. Valahol felszedtem e szót, olyan vagányul csengett, vagy inkább durrant, mikor kimondtam: ripők. Nehezen kezelhető sárkány volt, folyton vitatkozott, és mindig azt kellett csinálnunk, amihez neki kedve volt, de szerencsére szeretett játszani, és 270 t 271 ha belefeledkezett, kiment a fejéből az undokság. És még nevetni is tudott! Az a sárkány, akit a horoszkópodon mélázva a füzetembe rajzoltam, nem a régi barátok egyike volt, hanem a megközelíthetetlen, magába zárt, szenvedő, szánandó Akit Senki Sem Szeret. Fel se fogtam, hogy kalligrafálgatok, hisz másutt járt az eszem, de aztán nagyon meglepett, amikor a rajzra meredtem. Annyira, hogy azt gondoltam: vajon mit szólnál, ha a szöveges elemzés helyett ezt küldeném el neked!? Nem sírtál a képen, a könnycsepp még nem buggyant ki a szemedből, de már ott hízott, és megnagyobbította íriszedet, függőleges vágásnak rémlő pupilládat. Az a könnycsepp az alsó szemhéjad felé tartott, elért néhány szempillát, és megvastagította azokat. Ne sírj, Sárkány, Akit Senki Sem Szeret! mondtam, ráismerve a majdnem negyedszázada szelídíteni próbált figurára. Ne sírj befelé, mert azok a könnyeid méreggé válnak! Ne sajnálgasd, ne gyűlöld magad! Ne pocsékold nagy erődet, azt másra kéne fordítanod! Megint körülnéztem a szobában. Nyakazó Henrik éppen egy legyet oltott be ugrálás ellen, majd veszett tempóban gúzsba kötözte a lanyhuló prédát. Velem nem törődött, egyébként máskor se, ha szálmagamban beszélni hallott. Törtem a kifliből, elropogtattam a falatot, kihúztam az íróasztalfiókot, és elővettem a matuzsálem mesekönyvet. E könyv minden egyes lapja keménypapírból készült, ám azok a lapok hajlékonnyá váltak mostanra. A papír középütt megráncosodott, a széleken szarkalábassá vénült, de még mindig olyan jó szagú volt, mint valaha.
-Tudod, a szebb gyerekálmok sosem indulnak oszlásnak, nem bűzhödnek, mint egy holttest. Te miről álmodtál gyerekként? Nem voltak sárkány barátaid. Neked félned kellett tőlük, ugye!? Azzal drilleztek, hogy ha rossz kisfiú leszel, a szörnyű, rossz, gonosz, kénköves leheletű sárkány érted jön, leokád tüzével, élve elperzsel, miszlikbe tép, felfal, meg ilyedek. Te álmaidban, képzeletedben sem voltál szabad. Ha oda Bújtál is, a kinti kliséket vitted magaddal, azokból mesét. Kinek a hangján szóltak benned a kitalált történetek? Anyádén! Emlékszem arra a torzító bolygóállásra a nyolcadik és Tizedik Házban. Apád elment, meghalt, vagy mi lett vele? Van egy testvéred, nálad fiatalabb, lány. Ő-sem veletek élt, te mindig kettesben tenyésztél anyáddal. Jól nevelt gyerek voltál, és persze, most is kulturált modorú, tiszteletreméltó férfiú vagy. Te aztán megtanultad, miként kell viselfi kedni, mások kedvére. Uram, ön képmutatásból osztályelső! Ha emlékszel, ezt igen tapintatosan fogalmaztam meg az elemzésben, így valahogy: szereti, ha a környezete elégedett önnel, és mindent elkövet annak érdekében, hogy senki né emelhessen kifogást a modora ellen. Tudod, nyersebben ez azt jelenti, hogy piszkosul adsz a látszatokra. Van egy kirakat-éned, és vagy te, elbújva a csiszoltas figixra mögött. Ne izgulj, ez még nem skizó! A képmutatás élsajátíttatása az úgynevezett normális nevelésnek is célja és nemritkán eredménye, sajnos. De ne kalandozzunk el. Ha valakinek Bak a napjegye és Kos az aszcendense, az nyugodtan remek emberré lehet. De nálad az Ötödik Házban is akkora kupi van, . hogy a siratófal adja a másikat. Ez a szex, szerelem, kreativitás háza. Láttam már másoknál is hajmeresztőségeket e helyütt. Egy illető konkrétan azért is fordult hozzám,, hogy tisztába jöhessen zavarba ejtő késztetéseivel. Hű, mi volt ott! De a tiedhez képest az is csak matiné! Te még nem jutottál túl azon, hogy apádnak nem te kellettél, hanem a húgod. Kezdetben anyád piszkolta be a képüket, aztán már önerőbőt is ment neked. Innen a stílusod? A gyűlölséggé rákosított vágyódásból burjánzott elő az a morbid stíl, amit Symour vérfertőző elmebajként aposztrofált? Te az általad kreált nőnek apja, anyja, fivére, ura és parancsolója egyszerre lennél. Te nem társra vágysz, nem is barátra. Hallani sem akarsz effé272 273 léről, hiszen nem ismered az egészséges szeretetet. Ezt sem ilyen szőrösszívűen hoztam a tudomásodra. Mintha azt írtam volna: szerelmi kapcsolatai sikertelenek, ennek a téves modellválasztás lehet az oka, blabla-blabla. Tíz évvel ezelőtt súlyos műtéten estél át. Ki akartad vágni azt a förtelmes daganatot a lelkedből! Emlékszel? A műtét sem sikerült, Ziller is belehalt. Na persze, nem ezt láttam az ábrán, hanem valami rémületes katyvaszt. A horoszkópból kiderül, ha valaki-
nek sötét titkai vannak, de például Hitleréből sem azt lehet kiolvasni, hogy Auschwitz, hanem egy nagy penetrát. Na jó, térjünk a tárgyra, más dolgom is van mára. Hét horoszkópot kell elkészítenem. Nagyon élvezem különben. Amikor egy csillagábra fölé hajolok, olyan érzés fog el, mintha egy izgalmas regénybe vetném magamat. A tied is így hatott rám. Innen nézvést mindenki sokkal érdekesebb, színesebb és ígérétesebb, mint arcból arcba, viselkedős szituációban. Már csak azt mondanám el, hogy kár volt kitörölnöd a gépből az elemzésedet. Nem segítene abban, hogy megnevezzelek, rád találjak. Piszok jólwrejtőzködsz. Egyik becsvágyad épp e mimikrizés. A másik a karriered. Szépen haladsz a te szemedben szörnyen értékesnek tetsző ranglétrán, ha nem is szélsebesen. Mert ne feledjük, ha mégoly pöpec modorművész vagy is, zárkózott és barátságtalan alaptermészeted gyakorta átüt a szalonstílen. Az emberek respektálnak, elismerik szervezői képességeidet, csak éppen nem szeretnek. Te nem engeded őket közel magadhoz. Olyan közel, hogy megérinthessenek, észrevegyék a szemed színét, szomorúságodat. Olyan közel, hogy ott maradni sóvároghassanak. Gyűlölöm, megvetem azt, amit velem műveltél, de téged nem gyűlöllek. A személyed nem vált ki belőlem érzelmeket. Még nem. Tudom, mi lesz a következő lépésed. Meg ne próbáld! Ha a börtön célja a büntetés, akkor te már leülted Zillert, önmagadba vasaltan. Adj magadnak amnesztiát, és kezdj el élni. Ha a börtön célja a társadalom igazságérzetének kielégítése, és te hajlamos vagy effélékben hinni,akkor viszont tiglant kaptál a benned dühöngő apa-anya-uraság bíráktól. Vagy egyenesen halálra ítéltek, és te már arra hajtasz, hogy hozzájuss a neked rendelt végnemhe? Próbáldmeg: kérj-kegyelmet! Felejts el engem, úgy általában a széptevésnek eme morbid módját, bizarr hobbidat cseréld kertészkedésre, vagy gyűjts telefonkártyát, söralátétet, spiccvasat. Én ugyan nem foglak hajkurászni! Inkább megbocsátok, ekkora bosszút én nem állok! És még valami: a piszkozatos, sárkányrajzos füzetem eltüntetéséről megfeledkeztél. Ha mégsem, akkor meg nem találtad. Nem is csoda, ugyanis elveszett. Legalábbis azt hittem; hogy a templomkertben felejtettem, esetleg a tónál. De Psziché néni vitte el, legutóbbi ittjártakor, véletlenül összefogva a saját paksamétájával. Délután visszakapom. Az ölemben heverő, szétnyitott mesekönyvre pillantottam. Nagyon fáj, mondta a befelé síró sárkány sárgászöld szeme. Bólintottam. Becsaptam a könyvet, a fiókba vágtam, ráferdítottam a kulcsot, és nekiültem a munkának. Szürkült már, mire biciklire kaphattam. A hosszadalmas, színejátszó alkonyórák miatt is lett kivételezett kedveltem a nyár. Ilyenkor körös-körül minden elhalkult és lelassult, már-már ódon hangulatúvá lett. Mi-
dőn a város már gyújtogatta művi fényeit, a nappal még épp hogy múladozott, és önmaga gyönyörködtetésére varázsolt pompát a nyugati égboltra. 274 f 275 Tekerés közben sűrűn a felhőtlen égre csodálkoztam, és a szokásosnál gyakrabban néztem a visszapillantó tükörbe. Az sem ment ki a fejemből, hogy stukker lappang a hasamhoz simuló övtáskában. Nem csupán engem vonzott e napszak. A mellettem elsuhanó kerítések mögött kerti asztalnál üldögélő, hintaágyban ringatózó, metszőollózó, locsolótömlővel szumóbirkózó földlakókat láttam. Kocogókat hagytam el, más bringások engem. Seregnyi gyerek lepte el az utcákat. Kisebb csoportokban, összedugott fejjel nevetgéltek, némelyük ugrókötelezett, jégkrémet harapdált, görkorizott vagy a járdaszélen ücsörgött. Már-már áhítatos halkság volt mindenfelé, még a madárdal is hallszott. Psziché néni látogatásán tűnődtem. Amikor gyerekként Shalane alakjához illesztettem a Psziché nevet, sejtelmem sem volt az értelméről. Tőle hallottam először e zenei-szép, titokzatos szót, s úgy éreztem, illik hozzá. Később, megtudván, hogy életenergiát és lelket is jelent, Ámor kedvesét is ekként hívták, szerfelett elégedett voltam a névválasztással. Ő kevésbé lelkesedett érte, különösen a nénizésért, ám idővel beletörődött. Psziché néni délután visszaadta a füzetemet, majd kérésemre újra kézbe vette, és megnézte az ominózus horoszkópot, azután végighallgatta az Idült-históriát, a vele kapcsolatos elgondolásaimmal együtt, végül azt mondta: hamarosan én tanulok tőled. A beszámoló közben hol morbid pasasként, hol per morbzként emlegettem a zaklatót, mígnem Shalane rám förmedt: ne becézd! Így lett az Idültből Morbert. Shalane óvott attól, hogy szánalomból vagy kíváncsiságból kockáztassak. Csaknem szóról szóra ugyanúgy, miként nemrég Symour, hozzáfűzve még: - Hadd sírjon a sárkány! Ha azt akarná; hogy a Dnát törölgessék, régen pszichiáterhez fordult volna, hogy életben maradhass! Azután megbeszéltük a szakdolgozathoz készített fü-. zeteimet. Ezúttal elmaradt a dicséret. Psziché néni úgy ta- . lálta, hogy kissé elhanyagoltam a tennivalóimat. Rögtön fel is hozott számomra néhány mentséget. Végül a testőröm iránt érdeklődött. Szó nélkül a kezébe adtam Symour horoszkóp-ábráját. Rápillantott, majd belemélyedt, s amikor negyedóra múltával előbukkant belőle, neki sem volt verbális hozzáf"uznivalója. Hanem hosszan, érzelemdúsan füttyentett egyet. Búcsúzott, és elment.
A barátnői körtelefonálás sem töltött el felhőtlen örömmel. Sharon, a bankárné migrénre panaszkodott, és megérdeklődte, hogy haladok a doktorival, ugyanis alig várja a rendelőavató napját. Egyebet nem közölt, nem lévén zavartalanul, de ennyi is elég volt ahhoz, hogy hozzászomorodjak. Zafyr, a lelkészné suttogóra fogott hangon bevallotta, hogy hetedszer is terhes, de ez lesz az utolsó, a legeslegutolsó gyerek, és ezt a férjével is közölte, és emiatt most viszonylag ritkán váltanak szót egymással. Hitvese megfenyegette, hogy őt fogja pellengérre állítani a vasárnapi prédikáción, és az istenféléssel jött neki. Erre Zafyr megjegyezté, hogy ő az Istent szereti, nem pedig féli. És tőbb gyereket nem akar, sőt, már ezt sem akarta, immár a férjét sem akarja, mert ez a dogmatébolyodott rég nem azonos a fiúval, akibe az eszméletlenségig szerelmes lett az egyetemen, hogy akkor verte volna meg őt az Isten, de effektíve, sőt: bátran bele is rúghatott volna! Sheila, a szakácsnő közölte, hogy felhagyott a fogyókúrával, ugyanis összejött a szobataxisával, és a pasek pont a ba276 277 rokkos vonalakra bukik. Ráadásul a tag olyan alkat, hogy faxon is simán utazgathatna, ergo: áttértek a roboráló kosztra. Egészségükre kívántam, és elköszöntem. Claire-t váratlanul beteghez hívták, vele nem beszélhettem. Egyszóval összezavarodott hangulatban bicajoztam a kedvemre szépleni igyekvő alkonyatban. Eltökéltem, hogy éjjel legépelem a piszkozataimat, feltupírozom a jegyzeteimet. Gondolkodom a Sharonnak és Zafyrnek mondandó vigaszszavakon, melyeknek - bárminő puhán fogalmazok is előadásukkor - ez lesz az értelmük: hagyd ott a francba! Egyszerre csak besötétedett. Téptem hazafelé, nehogy megvárakoztassam Symourt. Symourt, akitől az amúgy sikkes modorú Psziché néninek az az aszfaltzsiványos, elismerő fütty jött a nyelvére. Hirtelen a homlokomhoz kaptam. Egek! Nem említettem meg a lányoknak, hogy állatira szerelmes vagyok! Pedig hogy feljajdultak volna igaz rémületükbeni Elkéstem. Mire az utcába kanyarodtam, a kapu előtt állt a smaragdzöld Carisma. Symour a templomkertből lépett elő, midőn elhajítottam a bringát a kocsija mellett. - Tehát megvagy - sóhajtott láttomra. Arckifejezése, hangja arról árulkodott, hogy néhányszor átjárta miattam az aggodalom. Átszaladtam az úton, kézen fogtam, és visszavonszoltam a buja flórába. Amikor úgy véltem, hogy a sűrű nö-
vényzet eléggé eltakar bennünket a kandi pillantások elől; szembefordultam vele. - Megnyerted a versenyt? - Egy napon belül újabb blamázst nem bírtam volna elviselni. - Gratulálok. És nem a te hibád, hogy az Idült lelépett. - Akkor is kudarc: Rég túl lehetnénk rajta. Hogy telt a napod? Aludtál? Válaszul lábüjjhegyre magasodtam, két tenyerem közé fogtam az arcát, és szájon csókoltam. Visszacsókolt, férfilag. Szorosan átölelte a derekamat, és elemelt a földtől. Vagy magamtól emelkedtem el. - Szerinted megfelelő ez a hely? - kérdezte, soknyi kimaradt légvétellel később, nem színlelt feszélyezetten. - Itt esküvőt is szoktak tartani. - Nászéjszakástóh - Hazamehetünk - hagytam rá, továbbra is hozzásimultan. - És otthon majd leteszed ezt a kitömött táskát a hasádról? Nem tudok vele konkurálni. Hátrasöpörtem a hajamat az arcomból. - Azt hittem, téged érezlek. Kezdtelek nagyra becsülni. - Holott a stukkeredet tisztelted. - Meg a kulcscsomót. Ja, a rusztikus garázskulcs lehetett olyannyira megtévesztő! A régiesebb korokban az efféle példány cipeléséhez külön alkalmazottat fogadtak - fel: Hogy hívták a kulcshordozó személyt? - Kulcsár - felelte, s vállamat átkarolva a kijárat felé vezetett. - Továbbá egy villáskulcsot is mindig magamnál tartok. Máris mondom a méretét, mert a szerszámműveltség az . 278 279 ájulásig imponál a pasasoknak: tizennégyes. Talán. Kerékkiesés és kéjlator ellen is dzsal. - Ez minden? - nyögte. - Nem, a szatírgátló llakont még csak most vallom be. Borsolajat és görénymirigy-kivonatot tartalmaz. Tagló hatású. - Tehát már kipróbáltad. - Muszáj volt: Maradi lány va ok, biztosan a vidékiségtől. Ragaszkodom ahhoz, hogy ha egy fickó hisztérikusan akar engem, várja meg, amíg leszállok a bicajról, vagy legalább hadd lassítsak! - Jézusom! - sóhajtotta. - Sokkolód nincs? - Fabio kényszeresen rettegett értem az örökös biciklizés miatt. Vett egy zsebráját, de nagyon idegenkedtem tőle. Próbált győzködni, hogy milyen tuti, meg biztonságos. Demonstráció közben négy ízben ártalmatlanította magát. Egyébként elég rosszul tűrte az elektrosokkot, a negyedik
malőr után fél órával még mindig nem tudott válaszolni aggódó kérdéseimre, arra például, hogy él-e. Végül a lábainál fogva vonszoltam a hideg zuhany alá. Azóta sem vált meg a sokkerétől. - Ma végre bővebben mesélsz róla? - Te aludtál? Symour talpra segítette a Mitsubishi mellett eldobott biciklit. A garázs felé sétáltunk. -Nem értem rá. Napom jelentős része a testedzés jegyében zajlott. Mire hazaértem, Teresa kitakarított nálam, és kimosta a cuccaimat. Megint elbeszélgettem vele arról, hogy ezt nyugodtam rám bízhatja, ne fáradjon miattam, mert súlyos lelki problémáim lesznek a bűntudattól, és a végén még sorozatgyilkossá is válhatok, számos példát láttam effélére. Erre ő újfent legyintett, miként szokta, és kifejtette, hogy csak kivételesen sietett a segítségemre, látván, milyen elfoglalt vagyok mostanában. Azután szóba került, merre járok. iü A míves zárba illesztettem a remekbe kovácsolt kulcsot, és kitártam a garázsajtót. Szertartásosan a hátuljához állítottam a bringát. Symour megfogta a csuklómat. - Te azért tartasz kocsit, hogy nekitámaszd a bringádat? - Anélkül piszkosul eldőlne! - Télen se használod a járgányt? Hóban, jégen? - Antarktiszi klímában igen. Szinte csak olyankor érzem, hogy uralom a kocsit. Elvégre zimankós körülmények között tanultam meg járművezetni. Claire-től, ha még emlékszel. Időnként akkor is előszedem a kacatmobilt, ha nagyobb hátizsákra van szükségem. Amúgy, sajnálom, cajgafil vagyok. Visszazártam az ajtót. A házhoz indultunk. Symour megreszelgette a torkát. Vártam á közlendőjét. - Teresa megkért, hogy tudakoljam meg. tőled: mikor, hol, hány óra hány perckor születtél. - Szintén horoszkópa? - Két éve úgy döntött, nem bírja tovább, hogy csak ösztönből boszorka. Beiratkozott egy tanfolyamra. Heti négy órában tágíttatja a fejét. Eleinte rajtunk gyakorolt. Miután a rokonság kimerült, sorra vette á szomszédokat. Most a te csillagállásaidra kíváncsi. - E műfajban akad mesélnivalóm: megvan az Idült horoszkópja! Clochard szenvedélyes csókzáporral fogadott minket. Csókjai apadtával a vállamra hussant, és névsorolvasást tartott. Azután az összes általa ismert módon köszöngetett, majd jöttek a behízelgő kedveskedések. A produkció végén szóba hozta a gázsit: - Mit hoztál? Kérsz kukacot? Dinnye van? Megkapott mindent, amire vágyott. Míg a madarat tápláltam, Symour körbejárta a hajlékot.
Mindent rendben talált, őszinte ámulatára napközben a 280 . 281 A trombózisos kinézetű fürdőszobaablak is meggyógyult. Behúzgálta a sötétítőfüggönyöket, a fotelba rogyott, és elvette a felé nyújtott füzetet. - Borzalmas a kézírásom, bocs - szabadkoztam. - Szólj, ha elakadsz valahol. - Most - felelte. - Ez itt milyen betű? Áthajoltam a válla fölött, türelmesen elmutogattam neki, melyik ákombáköm milyen betűnek felel meg az én alkalmazásomban. Éles eszű pasas volt, gyorsan elsajátította privát ábécémet. Végigolvasta a hét oldalt, majd a combjára engedte a használtas állapotú spirálfüzetet. - Te rajzoltad a sárkányt? - kérdezte. - Igen. Mit szólsz a szöveghez? Vállat vont. Tűnődőn végigsimított az állán. Bal szemöldöke félárbocra kúszott. - Ez bármelyik utcai fickó jellemzése lehetne. Honnan tudod, hogy az övé? Elmeséltem a számítógép kivailatásakor történteket, az üzenetet; a Sárkányt, Akit Senki Sem Szeret. Szótlanul végighallgatott, majd visszatért az ölében tartott firkához. - Ebből a leírásból egy átlagos törtető menedzser képe ugrik elém, nem egy gyakorló elmebetegé. - Ha szóról szóra azt írnám le az ügyfeleknek, amit a horoszkópjukból kiböngészek, sokan a kardjukba hanyatlanának. Ha némelyik ábrán látok is egy seregnyi kéjgyilok fényszöget, ha a diszharmonikus Plutó a Hetedik Házban kushad is... Bocsánat, visszaveszek. - Elegendő, ha csak az érthetőségig - hagyta rám nagyvonalúan. - Szóval kell egy bizonyos távolságtartás. Lehet, hogy ilyképpen felfedezek egy totál bezsongott pasast. Egyáltalán nem biztos, hogy az illető praktizáló elmebeteg. Meglehet, csupán lelki szinten éli meg az egészet; -békés adóvégrehajtó, és csak álmában forrong és gyűlöl. Amit a csillagképében látok, azt, becsomagolva kell tovább adnom neki, hiszen segítségért fordult hozzám, és nem csak hogy növeljem rossz érzéseit. Aki pszichológushoz; höroszkópushoz, kártyavetőhöz; netán cigányasszonyhoz megy, megerősítésre vágyik, vagy abban; hogy jó irányba tart; vagy éppen ellenkezőleg: kezd elveszni az erdő sűrűjében. Ha ez utóbbi eset áll fenn, rontanék a helyzetén, ha ezt a szemére lobbantanám, inkább megpróbálom egyéb képességeinek kibontakoztatása, kiélése felé terelgetni. Má már akárki csinálhat horoszkópot, ha megveszi a megfelelő számítógépes programot. Csakhogy a szakszerűtlenül összecsapott, felelőtlen elemzések nem válnak a kliens hasznára.
Holott ő azért fizetett, mert pontosan tudja, hogy a szekere bekátyúzott, és segítséget kíván. Ezért nem foglalkozom napi-heti horoszkópok és egyéb előrejelzések tákolásával. Ez már nem az én hatásköröm, hanem nálam különbé, és hogy jövök én ahhoz, hogy feszegessem: jó, jó, na de az Istent ki teremtene?! Ha az ember hozzáfog valamihez; mindenekelőtt azt kérdezze meg magától: mire jó ez? És ha ezt a választ hallja belülről: sok pénzt látok benne, hagyja a fenébe az egészet, mert rohadt rengeteget árthat másoknak. - Szóval amolyan pedagógiai horoszkópmagyarázatot írtál az Idültnek. - Gyógypedagógiait, igen. - Nem vált hasznára - jegyezte meg rezignáltan. - Az imént olvashattad, hogy nem intuitív, nem is empatiküs alkat, következésképpen nem is hisz az ilyesmiben. Diszharmonikus, nyakas fickó, mindent saját magából indít, képtelen azonosulni másokkal. Őt az érdekelte; feltűnik-e nekem a dilibaja. És mert nem írtam le, lángoló betűkkel, hogy őrült, dinka, ketyós, lökött, pszichotikus, most nyugodtan alszik, I 282 283 elvégre nem megmondta, hogy ez az egész egy hülyeség, kamu!? Képzelj el egy szép, új világot, amelyben minden megszülető ember adatait beírják egy bazi számítógépbe, és az elkészíti az illető horoszkópját, életének minden egyes napjára. A zsaruk egy lépést se talpalnának az utcán, csak könyökölnének a monitorok előtt, és látnák ám szépen, hogy XY ma reggel felkel, fogat mos, pucérra ölti fel a lódent, és elcsattog kéjgyilkolni. Na, Tegott elküldenék az elit egységet XY hajlékába; azok meg kiszednék a palit az ágybó!, és demokratice legumibotoznák, mielőtt még a nyomorú fazon elnyeheghetné, hogy nem készül ő sehová, a kéjgyilkot az imént álmodta, és de frankón érezte magát, míg fel nem verték! -Az én álmaimra próbáljon rájönni valaki! Napok óta nem alszom. Nos, hadd tegyek fel egy szemérmetlen kérdést. Ha semmire nem jó az Idült horoszkópja, akkor miért örvendezel annyira, hogy megmaradt a piszkozat? - Sokkal többet tudok róla, mint korábban. - Neve? Címe? - Passz. - Akkor minek örvendezel? Annak, hogy szerinted képes vagy eligazodni rajta, és ennek még óriási hasznát veheted? Mit szeretnél? Meggyógyítani őt? Erre következtetek a rajzodból. Szánod a palit. - Értem az indítékait. . - Persze, indítékai aztán vannak, vagonszám! Idegtépően szerette őt az anyja, tuti, hogy maszturbálni se hagyta rendesen, amikor meg felnőtt, a lányok vették rossz néven, hogy pofonokkal udvarolgat nekik! Egy csőd az élete, kompenzálásképpen muszáj néha rámásznia valakire. Indítékai
Roper flintavirtuóz haverjának is voltak, lehet, hogy betűre ilyenek. Meg is gyógyítottad őt, radikálisan. Navia, attól félek, még egyszer hangsúlyozom: félek, hogy ő mánipulál téged, és ha ne adja Isten, létrejönne áhított találkozásotok, védtelen és kiszolgáltatott lennél vele szemben: csinálj úgy, mint az elején: szitkozódj, hülyézd le, fogadkozz, hogy kinyírod, forgáccsá aprítod! Ne akarj a gyógynoka lenni, amikor a kinézett áldozata vagy! - Psziché néni azt mondta: hadd sírjon a sárkány! - Okos asszony. Jobb ma egy pityergő sárkány, mint holnap egy halott hangyász. - Vacsoráztál? - kérdeztem. Mélységeset lélegzett, áthajította a fűzetet az asztal fölött, a kezemért nyúlt, és a combjára ültetett. . - Az égbe tuningoltad az idegeimet. Most nem bírok vacsorára gondolni. - Mire tudsz? - Fészkelődj kényelembe, hajtsd a fejed a vállamra, lehetőleg a balra, mert a jobb vállam állapota kritikus,és sokáig maradj csendben. Pontról pontra követtem utasításait. Miután elhelyezkedtem, a hajamra simította az arcát, és átölelte a derekamat. Különös érzés volt. Odabújtam a pasashoz, aki vákuumosan hatott rám, akinek a közelében úgy éreztem, mintha aszpikból volnának a végtagjaim, akire a karácsonynál is jobban vágytam, akit immár szenvedélyesen levetkőztettem volna, hogy csókoljam, simogassam, végigkóstoljam, hogy derekát a combjaim közé szorítsam. Odabújtam hozzá, éreztem illatát, ingén át bőre melegét, mellemen a szívdobbanásait; légvételei néhány hajszálat borzolgattak a nyakamnál. Először az idegenek tűntek el belőlem. Tökéletes kettesben maradtunk. Azután lehiggadt fergeteges vágyam. Nem múlt el. Bizonyossággá szelídült. 284 j 285 Nem csupán szerelmes vagyok. Annál is gazdagabb. Szerelmesen szeretek. A következő felfedezést alig hallható halkan súgtam magamnak: szeretnek. Varázslatos kommunikáció volt. Nyitottam a számat, úgy érezvén, máris sokáig csendben maradtam. - Várj még - kérte. - Egy percig. Hatvan szívdobbanással később megmoccantam. Felemeltem a fejemet, az arcára néztem, láttam magam a szemében, hamvaskék íriszén. Lesimította a hajat az arcomból.
- Vacsorázhatunk - mondta. - Hibernáltam magam. Symour válogatta össze, mosta még üdébbre a salátánakvalót. Fél perc alatt szelte a sárgarépát fogpiszkáló-karcsúra; a molett paradicsomból cakkos szegélyű karikákat vagdosott, a haragoszöld brokkolirózsákat kicsiny, háromfejű sárkányokká bűvölte, csipkésítette a fejes saláta leveleit, az uborkát kígyózó spagettiszálakká hasogatta. Végül citrom félholdakkal, finomra vágott bazsalikommal díszítette, és zúzott színes borssal, szezámolajjal ízesítette művét. - Mire ezzel végzett, én még mindig a gombakalapokat irdaltam. - Kivehetem a kezedből? - kérdezte. Szó nélkül átnyújtottam a kést, és legott elmerültem a mártáskészítésben. Azután beleförgattam a gombaszeleteket a tejszínes, zöldborsos, sűrű szószba, egy perccel később tálra borítottam az étket, és asztalhoz ültünk. - Ki tanított konyházni? - érdeklődtem. - Teresa és Jeff. Többnyire együtt főznek. A lakoma akkor veszi kezdetét, midőn megvitatják, mit ennének. Előbb az égtájban állapodnak meg, mondjuk keletben, ezt tovább szűkítik, tegyük fel: Thaiföldre, azután Jeff előszedi az ide illő fűszereket, Teresa az alapanyagokat, és hamarosan el is készülnek az étellel. Jeff balesete után teljesen eltűntek konyhánkból a húsfélék. A doktorai nem győzték, egyikük azt jósolta: nemsokára vészesen vérszegények leszünk, és vitaminéhünkben éjjelente vérbankokban fogunk randalírozni. A végső stádiumban majd vámpírcsapdákkal pakoljuk tele a padlást, hogy aztán a gyümölcscentrifugán daráljuk át az elcsípett szipolyokat, és a levűkkel koccintsunk. Ehhez képest Jeff elpöccintette a mankóit, Teresa még energikusabbá vált, és valahogy megállt fölöttük az idő: alig-alig öregszenek. Pálcikalábú, zsebóraszemű kölykük is felhagyott addigi csenevészségével, nyurgulni és erősödni kezdett. A fogorvos, akinél időnként megjelenek ellenőrzésre, igen ég a vágytól, hogy kihúzhassa végre né.hány agyaramat, de még semmi rendellenest nem lelt a számban. Tömérdek cikizést szenvedtem el étkezési irányultságom miatt. Ma már fel sem veszem, ha spenótevőnek csúfolnak. - Hajdanában Sheila, a szakács barátnőnk sűrűn beállí- . tott hozzánk, élelmiszer-segélycsomagokat cipelve. Asztalhoz parancsolt minket Claire-rel, és húshegyeket rámolt elénk, hogy végre valami rendes kaja is legyen a gyomrunkban. Hiába győzködtük, egyszerűen nem bírta elhinni, hogy azért nem eszünk effélét, mert nem szeretjük. Fabio családja egyenesen a megtérítésemre törekedett. Szülei csak a különc menyükként emlegettek. - Még sok történettel tartozol - emlékeztetett Symour. - Le kell gépelnem a mai horoszkópokat - sóhajtottam. - Holnap délelőttig nem ér rá?
- Holnap délelőtt padlózni szándékoztam. - Tudom. De gépelni nem tudok. - Lenyűgöző ajánlat - leheltem. - Már ha jól olvastam a soraid között. 286 287 - Nem lenyűgözni vágylak az átvállalt padlózással. Csak önzök: szabaddá akarlak tenni ma éjszakára, magamnak. Mesélsz, és alszunk. Remélhetőleg zavartalanul. Láss hozzá. Meseidőd szerint jelenleg nappal tanulsz, délután és este jól érzed magad a füvészboltban és a kínai étteremben, mint eladó és felszolgáló. - És Claire a barátnőm és lelki testvérem. Minimális alvással is beérjük, rengeteget járkálunk mindenfelé, tanuljuk a világot. Claire természetes szőke. Frissen mosott haja olyan színű, mint a selyemfűméz. Néhány nappal később a tövénél sörszínűvé sötétül. Magas, keskeny vállú, keskeny csípőjű, szép mellű lány, vonzza a paskókat. Ám mert túl higgadt, túl értelmes, mert óceánkék szemével mindig oly fürkészően néz, és akkoriban még szívesen nevet mások rovására, mert a hurnora sebészi jellegű, és oly éles, akár a lézerkés, nincs körülötte igazán komoly dongás. Ezenközben kézen fogtunk néhány Ilaska ginzengsört és egy tányér szőlőt. A hálószoba felé mendegéltünk. A jóllakott Clochard álmosan utánunk pislantott az ülőrúdjáról. Symour lekapcsolta a lámpát. - És te? - kérdezte. - Milyen voltál? - Öklelődző Kos napjeggyel és Skorpió aszcendenssel, if jontin? Szörnyű! Kiforratlan, harcias, lobbanékony, a szellemességeimmel borotválkozni lehetett volna, gyilkos öniróniámmal a saját torkomat metszettem át meg át. Nem bírtam elviselni a hajam göndörségét, csutkára nyírt fejjel jártam, és legszívesebben letakartam volna az összes tükröt, hogy ne is lássam az alakomat. Nem voltam eléggé magas, az aktuális, puhán formás nőideálhoz képest atléta-izmosnak találtam magam, kicsinyellettem a melleimet, szélesellettem a vállamat, egyszóval ezer bajom volt a kinézetemmel is. Pedig jöttek a fiúk. Például Yale és Harvard, a sajátos keresztnevű, sznoboid testvérpár. Holtversenyben bicikliztek a kegyeimért, végül mindketten elnyerték jutalmukat; én pedig gazdagabb lettem néhány élet- és szextapasztalattal. a strandon kínszenvedtünk Claire-rel, ugyanis kitáboroztunk a fűre napozni, ám húsz perc múlva már úgy éreztük, mar minket a tétlenség, és a körülöttünk döngicsélő izomagyúakból is hamar elegünk lett. Claire-nek feltűnt, hogy folyton forgolódom, és ennek okát kérdezte. Pirulva bevallottam: abban bízom, hogy ha búgócsigázom, kevésbé látszanak alakhibáim. Alakhibáid vannak, bólintott ő, azzal a hasisebész-tekintettel. Felült; engem is felültetett, és rám parancsolt: nézzek szét. Itt aztán az összes korosztály megjelent, ahány nő, annyiféle formával. És mégse ezt figyeljem meg,
hanem azt, hogy a tizenéves lányok a magasan álló fenekükről, márványsima combjukról, horpasznak is becézhető hasukról ismerszenek meg. A huszonkorúak arról, hogy a hátsójuk megindult lefelé, mintha már nem bírna nem engedelmeskedni a gravitációnak, combjuk, hasuk, felkarjuk ugyancsak omlani készül. És az ennél idősebbek zöme, testsúlyfüggetlenül, úgyannyira elfodrosodott; akárha testdauerra járnának. Ez az alakhiba, mondta Claire, nem pedig az, hogy széles vagy keskeny; nagy vagy kicsi, vastag vagy vékony, kar csú vagy sem. Cefetül viselkedik az izomzat. Ha nem használ ják, hamar elfelejti, hogy ő feszes és erős tudotr lenni. Az izmok hűlt helyét foglalják el a bevitt és kiürítetlen mérgek, szépen betokozódnak, tőlük lesz karfiolos a bőr, és nincs az az éneklés, ami távozásra bírhatná őket. Ha ezt kivéded, nem kell sírdogál nod az alakod miatt. Nézd meg Shalane-t. De tőlem Tina Turnert is megnézheted. Negyven elmúlt, egy eleven máglya, és nem a részleteit figyeli az ember, ugyanis az egész lénye süt. Már mindent tud önmagáról, a letkekről, felismeri a dolgok lényegét. Ez a Legizgatóbb életkor. Csak addig kéne elkeccsölni valahogy. Symour fénybe borította a fürdőszobát. Az ajándék félhomályban elnyúltunk a focipálya ágyon. 288 289 - Szóval egy napon ott álltam egy kidolgozott, megrepeszthetetlennek hitt énképpel, elfogadva és szeretve önmagamat, másokat is elfogadni és szeretni készen. Baráti körünk kiegészült Sharonnal, Zafyrrel és Sheilával, a füvészbolt kibővült és felvette a fellengzős Mágusfészek nevet. Psziché néni terelgetésével elmerültem az ezoterikus irodalomban. Elbűvölt az asztrológia. Elkészítettem az első horoszkópokat, eleinte két hétig is hasalgattam egy-egy elemzés fölött. Ekkor már klinikai gyakorlatra is jártam. Az egyik osztályon feltűnt egy fiatal férfibeteg. Shown depressziós rohamában kivetette magát az ablakon. Életben, sőt viszonylag épen is maradt, ő azonban azt vette a fejébe, hogy gerinctörött nyomorékká vált, és semmi áron nem rezzent ki ebből. Megkapott a belőle áradó keserűség. Kíváncsi lettem rá. Órákig ültem az ágya mellé húzott széken. Egyoldalúan kommunikáltunk, sokáig-nem vett rólam tudomást. Nem győzködtem, hogy de bizony épkézláb, csak beszéltem hozzá. Nyaranta egy lovardában dolgoztam, túralovaglást vezettem. A lovakról meséltem Shownnak, a közeli hegyekben tett kirándulásokról, biciklizésről, táncról, úszásról. A szomszédos ágyon feküdt a homlokig begipszelt szobormászó, Steven Fuchs, aki legutóbbi attrakciója közben sérült meg, midőn leállították miatta a környék forgalmát, és egy halaszthatatlan tárgyalásra igyekvő autós lábon lőtte, hogy lefelé siettesse a magasból. Zuhantában a sérült lába még el is tört néhány helyen. Fuchs hallgatta a szövegelésemet, és leszűrte a lényeget. Amikor nem voltam ott, ő áradozott Shownnak a híd- emlékmű- és obeliszkmászás szépségeiről. Azt hiszem, megtörtük a pasit.
Egyszercsak Shown megszólalt, és hosszas, zavaros fejtegetésbe bonyolódott az élet értelmetlenségéről, önnön szellemének magasrendűségéről, valamint arról, hogy szűknek érzi e piszkos emberi világot. Mivel ez foglalkoztatta őt, e témát is meghánytuk-vetettük, és közben tornáztattam, masszíroztam a "béna" végtagjait. Ahogy múlott az idő, úgy változott Shown, kibeszélte magából az innen-onnan hallott hülyeségeket, elkezdett saját fejével gondolkodni; és bizakodóbbá vált. Aznap, amikor az ottani gyakorlat lejártával elbúcsúztam tőle, és az ajtó felé indultam, a hátam mögött lelökte a takaróját, és kezét-lábát a magasba lökve, furcsa bogártáncba kezdett. A neszeket hallván megfordultam. Shown azonnal visszabénult. Olyan felemás, tanácstalan kifejezést láttam az arcán, mint egy gyerekén, aki nem tudja eldönteni, megverik vagy megdicsérik-e azért, mert sikerült valahogy feljutnia a csillárra. Legközelebb egy évvel később hallottam róla, midőn Fuchs felmászott az olimpiai emlékmű tetejére, és a felé tartó daruskosár láttán azzal fenyegetőzött, hogy ha még egy centit közelednek, menten leugrik; majd leszögezte: csak akkor jön le, ha én odamegyek és beszélek vele. Derült égből jöttek értem a zsaruk, beállítottak a kasba, és a fellegekbe emeltek, Egy órán keresztül győzködtem a pasast, mire hajlandó volt beszállni mellém a kosárba. Lefelé menet említette meg, hogy Shown talpra állt, és eljegyezkedett a gyógytornászával. Az eset után Fuchs néhány évig elvolt a terápiájával, aztán megint becsődölt az élete, megszűnt egy csomó kapcsolata, újra pánikba esett, és megest a segélysikoltás nem tipikus, ám tőle megszokott módját választotta. A Sas-emlékmű tetejéről vezényelte a megmentésére irányuló hadműveletet, miáltal kisvártatva szirénázó zsarukocsi fékezett hajlékunk előtt, egyébként szörnyű alkalmatlankor, mivel épp frigyünk betrutymódzásáról parlamenteztünk Fabióval. Ezt a mentő akciót láthattad a tévében. - Válságpszichológiával kéne foglalkoznod. - Egy szép napon megszületett a diplomám. Még mindig együtt laktunk Claire-rel. Ő megismerkedett egy reprezentatív küllemű, jócskán sztárolt sebésszel, aki utóbb a volt férje 290 291 lett, én viszont a számítógéppel ismerkedtem első pszichológusi állásomban. A dög gép ki nem állhatott engem, folyton lefagyott, sztrájkba lépett. Kirendeltek mellém egy szakembert. A pasas bársonyos hangon oktatni kezdett. Olyan volt, mint Dirk Elan, csak fekete hajú és sötét szemű. Úgy tudott nézni, hogy a faliszekrényben kiolvadtak a biztosítékok, a vázában meglankadtak a virágok, és lehullottak a legyek a légtérből. A tasztatúra fölé hajolván észre sem vette, hogy a lefegő nyakkendőjére csukta a fiókot, és amikor hirtelen felegyenesedett, kis híján odafulladt, és még az asztal is hanyatt vágódott. A további oktatás során egy ízben nagy elánnal fel-
ült az íróasztal sarkára, ám figyelmem kívül hagyta az ott leledző nyitott ragasztós tubust. A ragasztólövedék eltalált egy titkárnőt és engem, a maradéka Fabio Addams alól csepegett lefelé az irodabútor oldalán. Többnyire fölém görbedve okított, ám ha elfáradván le akart ülni a mellettem álló székére, azt mindig abban a pillanatban lökte odébb, vagy vitte el valaki, és ő bravúrosan lepadlózott. Végül Fabio megelégelte a munkahelyi baleseteket, és romantikus sétára hívott. Tél volt, kikocsiztunk a természetbe. Andalogtunk a vadregényben, majd Fabio bőrtalpú cipőben, mily gyönyörű! kiáltással előreszaladt, megpillantván a zúgó patak fölött átívelő fahidat. A tükörjéggel lepetett hídra lépvén előbb lement spárgába, majd nem tudom, mibe, mert nem vagyok kűrbíró, és a parádésan nagyívű valamicsoda végrehajtása közben valahogy átbújtatta a vállát a korlát alatt. Testének többi része nehézség nélkül követte. Kétméteres zuhanás után landolt a patakköveken, feltörte az ott képződött jeget, azután nekiállt megfúlni a bokáig érő vízben. Ennyire tetszettem neki! Néhány hónap leforgása alatt kiderült, hogy tigris alkatú pasas, akinek húscafat jellegű partner kéne, és akkor kölcsönösen boldoggá tennék egymást, élvezne a szadó és a mazó fél is. Világossá vált továbbá, hogy a humorérzéke önmagára nem terjed ki, hogy szelleme nem éppen áradó, viszont vannak korlátai. Könnyen ígérget, ám őrült nem esik ígéreteit beváltani, és aligha véletlenül nem őt kérték, hogy álljon modellt a megbízhatóság szobrához: Ekkor már tomboló nyár volt, szerelmünk elérte csúcspontját, és még odafenn stagnált. Fabio eszméletlen módját választotta a lánykérésnek. Én még egyszer nem leszek úgy megkérve! A húga, Gigette esküvőjén történt. Ott tolorigott ezer ember, lépdeltünk kifelé a templomból, minden hajadonszempár mohón az ara kezében tartott csokorra szegeződött, csupán én figyeltem Fabio kibomlott cipőfűzőjét, eséstől tartván. Gigette a lépcső alján megtorpant, és mellőzve a hagyományos, átdobom a vállam fölött megoldást, hátrafordult, és felém nyújtogatta a bokrétát. Mással voltam elfoglalva, ezért rám füttyentett, hogy magára vonja a figyelmemet. Ekkor már nem bírtam tovább a szörnyű idegfeszültséget, és szóltam Fabiónak: a fűződ. Mi van vele? kérdezte, folytatván menetelését a lecövekelt nászpár iránt. Az van vele, kezdtem, aztán legyintettem, mert a pasek már zuhant is. A vőlegény megpróbálta őt feltartóztatni, minek következtében arcot archoz szorítva, összefonódva vágódtak el, és fekete szmokingban, csokornyakkendősen, homoerotikusan fetrengtek egymáson. A kettőjük közé szorult aprócska, ám szerfelett visongó koszorúslányka némi pedofil stichet adott jelenetűknek. Gigette nem rezonált a szexshow-ra, ő szabadulni vágyott a csokrától. Próbálta a kezembe adni. Kösz, nem! sóhajtottam. Kihúztam a nyolcesztendős báránykát a pasikupacból, azután Fabiót is talpra rángattam. Fogd már meg!
nyafogott Gigette. Visszahátráltam néhány lépcsőfoknyit. Remélve, hogy a többi pártás lecsap a Sors Csokrára. Így is történt. Rebbentek mohón. Gigette a feje fölé emelte a bokrétát, és az illetéktelenek elől menekülve, a nevemet sikongatta. Bízd a véletlenre! kiáltozta a publikum. Nekem add, 292 I 293 Gigette, nekem kell! sivított egy páni hang. Sürgős! állatira terhes vagyok! Fabio felfogta, mi történik, és eltökélten felém indult, majd rám vetette magát, és lefogott. Gigette hozzám futakodván, lecsapott ökölbe szorult kezemre, hogy az ujjaim közé feszegesse a bokrétát. Kiszabadítottam magam, és elinaltam. Csaknem minden hölgyvendég hosszú ruhát viselt. Ez az öltözet jócskán nehezítette a versenysportolást. Én startoltam elöl, kissé botladozva. Mögöttem Gigette, szoknyájának zavaró feleslegét hátracsapva; lobogó koszorúban. Őt a csokoréhes hajadonok űzték. Engem viszont az egész Addams família. Fabio, apja, anyja, a wőfély, nagynénik, nagybácsik, unokatesók, de még a sógorok is. Az egyik kis alattom unokaöcs szemből támadott. Sose felejtem el azt a zsemlényi szeplőkkel borított, komisz vigyorú arcot! A hapó aljasul elkaszálta a lábamat. Kis darabig hason futottam tovább, de Gigette utolért, a hátamra ült, kicsavarta a karomat, és kezdte a kezembe nyomkodni a tüll- és borókaágdíszes liliomokat. Mákomra ott termett az áldott állapotú, bekötetlen fejű lány, és elorozta a bokrétát. Őt viszont a vőlegény és Fabio gyűrte le. Visszaszerezték tőle a rekvizitumot, és újra támadtak. Időközben a meghívottak kényelmesebbjei szurkolótábort hoztak létre, a csokorvadászatban még nem aktuális leánykorosztály tagjai majorettcsapattá alakultak. Az eskető atya kifejezetten ellenem ordibált, úgyhogy legott kiábrándultam a templomosokból. Eltökélten talpra kecmeregtem, és futottam tovább a szabadságomért. Fabio, a célkitűzéstől ösztönözve, belehúzott. Az újdonsült férj, azért, hogy más is az ő sorsára jusson, szintén erősen küzdött. Az ő fivérei eleve sportolók voltak, egyikük kifejezetten atletizált. Elkaptak, és a földre gyűrtek. Kapálóztam, rúgtam, karmoltam. Csupán harapni nem tudtam a nevetéstől. Még mindig bíztam a felszentelt boldogságra áhítozó hajadonokban, és ők nem is késtek sokáig, közibénk vágódtak. Gondolom, úgy festhettünk, mint egy feszültebb epizód a Baseball bikák című mozidarabban. Végül a férfitúrs győzött. A pártás lányokat visszaverték, a csokrot az ujjaim közé erőltették, oda is kötözték néhány nyakkendővel. - Majdnem megszakadt a szívem, amíg hallgattalak - vigyorgott Symour. - Ugye? Még aznap, az esküvői vacsorán kijelentettem Fabiónak, hogy nem megyek férjhez, hozzá különösen nem, ugyanis még ezer dolgom van e bolygón, nem adhatom fel a függetlenségemet, még sokáig odázgatnám a házassághoz címzett köteléket, a gyermekáldást, a háztartástant. Senkinek
nem leszek a zoknimosója, szakácsasszonya; bébiszittere. Konkrétan: én gyümölcsevő vagyok, ő ragadozó, én mozgékony, ő lustácska, én nyílt, ő hazndós, et cetera. Kettőnk közül úgyis csak én venném komolyan az egészet, mert ha megesketnek valamire, akkor kötelezve érzem magam. Tök marhaság a kézfogósdi, vegyük olybá, hogy marha jót vigadtunk a templomnál, és felejtsük el, miről szólt a hancúr. Két hónap múlva egybekéltünk. Eleinte a szülői házban éltünk. Apósom pszichiáter, anyósom pedig az ő egyik ifjúkori betege, akit nem bírt., kigyógyítani a dilibajából, ezért inkább nőül vette, hogy majd otthon fusizzon rajta. Esténként körbeültük a süketelő tévét, apósom enyhe lekezeléssel kolleginának szólított, és megpróbált elkápráztatni a billa szakzsargonjával, anyósom a migrénjéről adott kimerítő tájékoztatást, miszerint a mai fejhasogatás mitől lehet, és vajh, mivel kezelhetné baját. Aztán kimentünk a konyhába, családilag, és apósom kúpot kevert a hitvesi főfájásra. Ők ketten aprólékosan megvitatták, hogy ezúttal melyik összetevőt hagyják el, és azt mi egyébbel helyettesítsék; ugyanis ez a különleges és drasztikus migrén másként támad a női ciklus kezdetén, félidejében és végén. Ha tehát elvétik, és most: ciklusvégkor netán koffeint is hozzákevernek, abból akár még hányás is lehet. Ha már szóba ke294 295 rült, hamar megtudhattam, hogy anyósom hányásai más és formában jelentkeznek, ugyanis a kiváltó okok nagyban befolyásolják lezajlásukat. Azután nem éppen laboratóriumi körülmények között létrehozták a kúpot, és elvonultak vele, alkalmazni azt. Néhány hét múltával úgy éreztem, torkig vagyok a kúpokkal és hányásmintákkal. Saját megfigyelésből arra jutottam, hogy a kúpkészítési aktusok a hálószoba ajtaja mögött duó kokószippantással végződnek, és azokon a napoktin, midőn anyósom már délelőtt hozzájut a porhoz, esetleg egy-egy émelyítő illatú staubhoz, netán legelt valahol egy kis vadkendert, elmarad a migrénroham. Elköltöztünk. Kiélveztük a saját hajlék minden örömét. Kábé egy hét alatt. Fabio karrierje beindult, a kezdetben kikapcsolódásképpen írt játékprogramjai egyre kelendőbbek lettek. Hovatovább már csak lefeküdni kelt fel a gép elől. Én még keresgéltem a helyemet a pszichológuspályán, főként elméleti vonalon, kutató elmék gyakornok-asszisztenseként, ám egyre inkább titkárnőnek és szendvicsfutárnak érezve magamat. Claire férjhez ment a nyalka kenyai sebészhez, anyakontinensét felcserélte Afrikával. Psziché néni mindkettőnk esküvőjén megjelent, és amikor már egy kicsit sokat ivott, mindkettőnknek ugyanazt mondta: Úgy látszik, nem volt eléggé eleged az apádból: most hozzámentél. Hát ezt egyikünk se találta túl jó ómennek. Tellett-múlott az idő, a zenitjén túljutott szerelem süllyedésnek indult. Eleinte Fabio még ügyelt a kompromisszumainkra, fifti-fifti alapon kivette a részét a háztartási tennivalókból, és esténként evett a főztömből, vagy külön vacsorát alkotott magának,
esetleg hozatott valamit a gyorsbüféből. Mígnem egy napon így szólt: mától akár itthon is maradhatnál, én igazán nem áldozhatom értékes energiáimat női gályázásra, hozzám képest olyan kevés lét hozoi a házhoz, hogy nyugodtan családfenntartónak tekinthetem magam, és mint e házassági képződmény feje, felszólítalak: adj vacsorát; asszony! Kapott egy szelet koksszá égetett pirítóst, és másnap megnyitottam a szabadultí bánkszámlámát. Biztos, hogy érdekel a folytatás? - . - Ha kíváncsiságom nem szaggatja fel borzalmas lelki sebeidet - felelte. -Ne légy ilyen csúfondárosan patetikus! Fogalmad sincs; milyen a házasság! A patetikus hangszín maradhat, de az íróniát hagyd el mellőle! - Elfelejted, hogy nem akármilyen házassági. modellt szemlélgetek majdnem harminc éve. - Milyet? Kihalót! Azért nem nősültél meg mostanáig, mert szakasztott olyan frigyre vágysz, mint a szüleidé, és ez pontosan ugyanaz, mintha pöttyös zebrát akarnál tenyészteni! - pattogtam. Symour nyugtatólag megfogta a kezemet. - Navia, ne légy rabiátus! Mesélj tovább. - Miért én? Mesélj te! Biztosra veszem, hogy te is megismertél közelről néhány másneműt. - Éppen ezért maradtam pártában. Engem semmiféle burleszk-kézkéréssel nem lehetne oltár elé taszigálni - közölte. - Másféle trükkök sem jöttek be. - Na jó, engem is csak egyszer lehetett - hagytam rá. - A következő pasasnak nagyon meg kell válogatnia a lánykérő igéket, ha nem akar kosarat kapni. - Így csak visszariasztod a jelentkezőket. - Nem baj. Hadd riadozzanak, én se tréfálok! Vérszerződtem arra, hogy soha többé nem megyek férjhez. Kit érdekel a holtomiglan? Kötheted ájult szerelemből, mint Claire, szerelemféléből, mint én, anyagi biztonságért, mint Sharon, tisztelő felnézésből, mint Zafyr, a vége mindig ugyanaz: nem létezik erszényes elefánt, csak az ábrándjaidban! - Ha az erszényes elefántot a pöttyös zebra szinonimájának szántad, akkor is lapozzunk tovább. Ott tartunk, hogy Fabiót megtalálta a családfői öntudat. 296 I 297 - Nem adtam be a derekamat. Fabio mereszthette a szemét, ahogy csak bírta, nem estem le a lábamról. Jó darabig. Azután egy napon arra lettem figyelmes, hogy összeszedegetem utána a széthagyott poharakat, tányérokat, fuszeklikat, nyakkendőket és cipellőket, hogy óraszám mosogatok a konyhában, azután porszívót tologatok, és a bútorpolírozást csak addig hagyom félbe, míg kiteregetem a ruhákat a fregolira. És amikor arra ocsúdtam, hogy én, Navia Cameron, ráncosodásra már eleve hajlamos, hülye férfiingeket vasalgatok esthosszat, és közben egy teleregényt bámulok szipogva,
mindent elhajítottam, akár a csörgőkígyót. Kirángattam az Interneten csüggő, infomániás-kompufil Fabiót a szobájából, kivettem a kezéből az egeret, a rádiótelefont, a zsebkalkulátort, és felszólítottam, hogy figyeljen rám, mert itt most mondva lesz valami! És amikor a hitvesi szempár rám szegeződött, azt mondtam: elmegyek! El a kötelékből, tova a gúzsból. Fabio persze térdre roskadt, megígérte, hogy minden úgy lesz, ahogy anno megállapodtunk, de színházba például már nem jött el velem, a tengernyi munkájára hivatkozva. És semmi sem lett úgy, mert remekül tudta, hogy legfeljebb rövid távon tudom elviselni, ha disznóólasak a körülményeim, és általában én nem bírtam tovább a háztáji kupoldát. Időközben gyérültek intimes együttléteink, bár szerinte nem kellett volna gyérülniük, csak én voltam pocsék feleség. Ugyanis amikor éjjelente a legédesebb és nem is első álmomból arra riadtam, hogy a lefeküdni igyekvő Fabio rajtam akar lefeküdni, verbálisan és tettleg egyaránt felháborodtam. Rámutattam szexuális életünk sivárságára. Ő ellenben úgy vélte, hogy életünk már nem is lehetne szexuálisabb. Én kétképpen osztályoztam nemi produkcióit: a gyorsétkezéssel felérőt McDonaldsnek, a még rapidabbat McDrivenak tituláltam. Másmilyen egyre ritkábban jött össze. Kínai például, olyan, amikor tíz-húsz forró tálat ráknak eléd, és kedvedre ehetsz bármelyikből, órák hosszán át. Időközben házat vettünk, és belaktuk. Megállapodtunk, hogy fele-fele arányban fizetjük a költségeinket, és az otthon dolgozó slendrián Fabio beszerzett egy házvezetőnőt. Ettől perszey nem oldódtak meg a gondjaink. Illetve csak egyetlen gondunk volt: mi ketten véletlenül sem illettünk össze, mivel tévedhetetlenül melléfrigyeltünk. Ha kivételesen nem veszekedtünk valamin, csakis azért, mert engem is lekötöttek saját tennivalóim. És ininél inkább lekötöttek, ő annál sűnibbén állt fel a monitor elől, és feltűnően rossz szemmel nézte a dolgaimat. Azt, hogy nem szakítottam meg régi kapcsolataimat, rendszeresen eljárok a barátnőimhez és a lovardába, örökmozgok, horoszkópokat írok, saját törvényeim szerint élek. Megrémült attól, hogy végül valóban elveszít, holott nem is volt rám szüksége, de tényleg: mogyorónyit sem. Ekkor kezdte a gyilkolásomat. Ízekre szedte az önbizalmamat, hanyatt-homlok kritizálta a tetteimet, életmódomat, kinézetemet. Mintha ez lett volna a krédója: "kivárom és túlélem végelgyengülésedet".* Jó ideig nem szúrt szemet, hogy mindezt taktikából műveli, azt remélve, ha megsemmisített, akkor majd a maradványaimból összerak egy neki tetsző feleséget: egy húscafatot, aki a tigris odaadó, korán elhülyülő híve lesz. Egy darabig működött a dolog, azután kezdett kilógni a lóláb. Gigette második gyermeke keresztelőjének ürügyén szokásosan összejött a család, hogy meghallgassuk az anyósfélék migrenizálási és hányási sajátosságait. Fabio egész délután és este kedves mosollyal és fáklyanézéssel vett körül a lakoma-
asztalnál, ám eközben arról sugdosott a fülembe, hogy nézzem meg a többi nőt, mennyivel puhábbak, teltebbek, fögdoshatóbbak nálam, nézzem csak, két pofazacskóra falják a húst, vedelik az alkoholt, még az arcszesz sem érezheti biz* Fodor Ákos 298 Í 299 tonságban magát mellettük, bagót rágnak, és mégis dögösek, szépek és egészségesek, ráadásul a lóról csupán annyit tudnak, hogy óriási az instrumentuma, és ezt tudván, eszükbe sem jutna, hogy rá is üljenek. És most rögtön térjek igaz útra: kapjak be egy kis sült szalonnát, báránycombot, húsos pitét, konyakot, és többé a lócitromos istállók környékére se menjek, és felejtsem el a butus barátnőimet, az idióta horoszkópokat, a kalandor biciklizést, az összes hülyeségemet. Az Addams família többi tagja el-élcsípett néhány szót az agitációból, és lecsaptak rám. Gigette férje és a sógorok ekkor már nem csatlakoztak, az évek során kiismerték kissé a családot. Az atletizáló sógor, aki annak idején erőfölényesen maga alá gyűrt, hogy enyém lehessen az a szörnyeteg csokor, egyenesen bűntudattól marcangoltnak rémlett. Amikor otthagytam a társaságot, utánam jött. Megléptünk, és reggelig szeretkeztünk egy hotelben, mialatt Fabio szétrúgta a pasas lakásának ajtaját és a berendezést. Üde viszonyt kezdtünk Cyprussal, és ezt egyetlen percig se titkoltuk. Fabio először nála próbálkozott a megtorlással, ám mert ezt követően nyolc napon túl gyógyult, taktikát változtatott. Átment csúszó-mászó hízelgőbe. Időért könyörgött, megbocsátásért esdekelt, tündéri kisbabáért rídogált. Immár azon fáradoztam, hogy mielőbb elhúzhassak mellőle, lakást keresgéltem. Azon nap, amikor összecsomagoltam, meglóbált egy köteg bankjegyet, mondván: pénz számolva, asszony verve jó. És nekem ugrott. Komolyan eltökélte magát a verekedésre. Az utolsó csepp véremig akart küzdeni. Tudom, nem fog imponálóan hangzani, és lump elem az életrajzomban, de nem bánom: felvettem a kesztyűt: Végül kiszámoltam a férjemet. Harmincig eljutottam, és a lehidalt pasek még mindig K. Ó. volt. Azt persze nem állítom, hogy kócolatlanul jöttem el a hadszíntérről. Cyprussal remekül elvoltunk a válóper végéig, és még azután is viszonyoztunk néhány hónapig. Midőn úgy éreztem, hogy ezt a pasast sem szeretem eléggé, barátságosan búcsút vettvink egymástól. Ha jól megnézem, ez itt a hepi end. - Hepi end á la Cameron - sóhajtott Symour. - Most összetörtem a szívedet? - firtatóztam. - Ne félj tőlem. Te aikidózol. Verhetetlen vagy: Téged legfeljebb lepuffantalak, ha kezet emelsz rám. - Máris könnyebb a.nehézlégzésem - biztosított. Elfogyott a sör. Magunk közé vettük a tányért, és szőlőszemeket majszoltunk. A felemlékezett házassági história kissé elrontotta a kedvemet.
Sokkot sokkal! Folytattam. - Claire is az idő tájt szédült ki frigyéből. Férje klinikáján dolgozott, mindinkább érezve, hogy kebelbéli kedvese a szakmai riválisát látja benne. Harback nem engedte meg magának, hogy büszke legyen a felesége képességeire, megpróbálta elnyomni, földbe döngölni Claire-t, nem csupán a munkahelyükön, hanem privátban is. Ez a rejtett és stilizált macsóság: egy légtérben egy okos ember elég. Mindkettőnknél bejött Psziché néni előrejelzése a zsarnoki apamodellről. Sharon, aki nőül ment a bankáthoz, rájött, milyen igaz a közhely, miszerint a pénz nem boldogít, s firtatni kezdte: ha az nem, akkor micsoda? Máig nem lelt válaszra, ül a vagyonban, és egy monstre migrén az élete. Zafyr egymás után ontotta méhéből a gyerekeket, mert hitvese köreiben Isten ellen való vétek a születésszabályozás, még szex-szemafort sem használhat. - Mit? 300 . 301 - Ez egy speciális rendőrlámpa-féleség nőknek. Ha a hőmérőzéskor veszélytelennek ígérkezik a szerelem, szabad jelzést ad, fogékony napokon tilosat. A tilosság nem teljes körű tiltást jelent, csupán arra figyelmeztet, hogy ajánlatos valami fogamzásgátló eszköz után nézni, vagy legalább száj- és körömfájásra hivatkozni. Zafyr hetedszer is terhes, holott nem leli örömét a nagy családban, és a kezdeti bámulatból ocsúdva ma már inkább Lefelé néz a férjére. Fabio, Harback, a bankár és a lelkész nem hajlandó tudomást venni a szerelmet megóvó, varázskulcs-mondatról: ne azért legyen itt, mert nem mehetett el, hanem azén, mert kedve volt visszajönni. - Cyprus miért nem vált be? - Ő a sors cimboráltja. Az utazást szerfelett kedvelő szülők a szívüknek kedves szigetekről nevezték el fiaikat. Gigette férje Canaria, a többiek: Cyprus, Malta és Galapagos. Mivel fivéreihez képest Cyprus szinte férfias nevet kapott, pompásan alakul az élete. Sötét hajú, kreol bőrű, atletikus felépítésű fickó. Afféle mediterrán lélek. Olyan, mint Julio Iglesias vagy Demis Roussos hangja, tán érted, mire gondolok. - Hadd ne értsem. - Szádba rágom. Érzelmileg egy kötéltáncos és egy dalos torkú gondolás vegyüléke. Szellemileg nem eléggé barázdált. - Most se igazán értem. - Az érzelmi élete túl Lucskos, túl sok volt nekem. Az intellektusa kissé kevés. Akár az imént említettek dalai. Valamit megborzol benned, főleg a felszínen. A mély érintetlen marad. Ragozzam még? - Nem szívesen beszélsz róla. - Nincs mit mondanom róla. Egy pasas, aki sosem késik
el, folyton csokrétát cipel, olvadt nézéssel csügg rajtad, agyba-főbe féltékeny rád, hiú a hímségére, sármos; kedves, ennivaló, már-már mézi. Nem maratoni kapcsolatra való. Feledjük. Symour vállat vont. - És te maratoni kapcsolatra vágysz? - kérdezté. - A pasasok úgy képzelik, hogy a nők nem tudnak meglenni nélkülük. Ezt annyiszor hangoztatják, hogy már a nők is így tudják. Olvasol nőlapokat? - Ne haragudj... -Nembaj, ne mentegesd magad. A nőlapokat pszichológusok találták fel, szerkesztik és írják, ezért a kapósságuk. A nívósabb nőmagazinok a köznapi élet megannyi problémáját újra- és újratárgyalják, rengeteg nőt megkímélve attól, hogy lélekgyógyászok díványán kelljen arról vallaniuk, vajon kislánykorukban látták-é az apjukat alsógátyában, és miről szólnak maszturbációs fantáziáik. Egy magára valamit is adó nőlapban gyakorta visszatérő téma a női függetlenség. Ami ugye totálisan ellenkezik a társadalmi modellel. Neveltetésünk során megtudjuk, hogy legnemesb szervünk a szülőcsatornánk, egész életünket e köré kell rendeznünk. A fiúkat ellenben csak e szerv cicomás kapujának ostromlására képezik ki. Aztán egy csomó nőnek kisiklik valahol a drillezése, és onnan kezdve azt merészelik hinni, hogy legnemesb szervük, egyben legerogénebb zónájuk az agyuk. Az ilyenek aztán felhúzott szemöldökkel nézik a pasast, aki a kedvesük, a férjük vagy pusztán csak a falloszhordozójuk, hogy vajon mit akarhat az ipse azzal a drámainak szánt kérdéssel, miszerint: mi lesz veled nélkülem?! És ha a válasz: köszönöm, jól, menten iehátaznak. Fabio egy pillanatig sem hitte el, hogy le fogok lépni mellőle. Otthon, iskolában, fiúvécében, haveri körben egyre csak azt hallottá, hogy a nő férfi nélkül olyan, mint a troli áramszedő nélkül; de a sportlapok is erről cikkeztek neki. Ha az elválási téma pedzve 302 i 303 volt, fölényesen elvigyorodott, és az ő kivételes szellemességével megjegyezte: jó, akkor majd kapsz egy spéci vibrátort, olyat, amit szivargyújtóról és dinamóról is működtethetsz. Holott a pedzett témában ennél jóval több volt. Marha könynyen ellehet az ember pasas nélkül. Nincsenek fülledt álmaid és izzadt ébredéseid, legföljebb reggel érhet egy kis boszszúság, a csöpögő csap láttán, de azt is hamar megbőrözöd, amíg száradozik a kőrömlakkod. Nem fojtogat egy kedves, vagy egy férj hiánya, azt a tétova kis űrénetet remekül megszünteti a kertész, a szerelő, a házmester. Most már konkrétabban válaszolok a kérdésedre: köszi, prímán énem magam egyedül, mert nem vagyok magányos. Nem szenvedek hiányt semmiben. Nem tűztem ki célul, hogy legközelebb kipróbálom a maratoni kapcsolatot. Fülledt álma-
imat és verítékes ébredéseimét nem nélkülözés, hanem valóságos személy váltja ki. Eleven, igazi pasek közelsége kell hozzájuk, minden más csak mese. Mese rólunk, nektek. Csak a saját szemeteknek higgyetek. Ez egyébként ránk, nőkre is vonatkozik. Nagyon elvittelek vidékre? - Igazán lebilincseltek a hallottak - biztosított. - Talán már említettem, mindig örömmel hallgatlak, nézlek, bármiről beszélsz is. Alighanem azért, mert furcsa módon egzotikusnak érezlek. Olyannak, aki nem úgy hat rám, mint a mindennapos útvonal a kommandósgyártól hazáig és fordítva, de úgy sem, mint a legtöbb eleddigi lány. Szokatlan vagy, de közel sem bizarr. Viszont tényleg elvittél vidékre. -Az volt a kérdés, maratoni kapcsolatra vágyom-e. A válasz: rád vágyom. Távmeghatározás nélkül. Tán nem ide illő példa jutott eszembe. - Nem baj, elmondhatod. Immár nehezen tudnám elképzelni az életemet a te kékes zizegésed nélkül, ami olyan, mint egy szitakötő szárnyainak surrogása, csak sokkal nagyobb, szebb és muzikálisabb. - E mondattal teljesen elszürkítetted a példátnat: Na mindegy. Egyszer arról beszélgettünk lánytársaságban nőileg, hogy vajon mi űz minket férfikarokba. Az egyik hozzászólás ekként csengett: Jártam egy sráccal. Már az ejső randin látszott, hogy nem sokáig tud engem lenyűgözni ez a flótás. Ergo: hamar felmentem hozzá, hogy ez a hét se múljon el orgazmus nélkül. Midőn az esemény lezajlott, a fickó mélységes mélyen felháborodott, és e szellemben vont felelősségre: hogy a pokolba lehetett orgazmusod, amikor nekem incifinci a szerszámom!? Máskülönben a pasi túlzott. Nem volt az szer j szám, már ha e kifejezésről fejsze, kalapács, kerékemelő jut az ember eszébe. A srác ama pontja a születésekor megállt a fejiődésben, a felnőtt szervezet e köré nőtt, még inkább feltűnősítve a Lemaradást. Őszintén feleltem: tényleg orgazmusom volt, ugyanis közben arra gondoltam, hogy a lakásod viszont nagyon megfelelne számomra. - Na és mire példa é történet? - firtatta Symour. - Arra, hogy mi minden motiválhatja két ember kapcsolatát, frigyét. Nem tudom, mit akarok tőled, azt se, hogy meddig. Ha nem jöttél volna, még huzamosan ellennék egyedül, ám mert elém bukkantál, állatira fenem magam rád. Ne i hidd, hogy könnyű szerelem lesz. Félek, kinőttem abból a I korból, amikor még csupán arról szólt az élet, hogy ragyogtassam a bibéimet, mert minél élénkebben ragyognak, annál biztosabban kiváltják valami jobb fickó béponóreffexét. ! - Hazamegyek a mamámhoz - nyöszörögte matrózruÍ hás-kisfiúsan. Mindazonáltal közelebb férkőzött hozzám. Elég szoro-
san ültünk egymás mellett, az ágytámlának vetett háttal. Vállára hajtottam a fejemet. - Én is megtörölhetem az orrodat, és igazíthatok a lécsúszott nadrágtartó pántodon. A mama kebelét viszont nem pótolhatom. Ha oda kell bújnod, inkább siess haza. 304 i 305 - Nem légből szedted a beporzóreflexet - sóhajtott, immár felnőttesen karcolgató hangján. - Talán meglett korba értem. Hagyogat elfele az áldott férfivakság, ami egy jó kis seggen meglibbenő szoknyától el bírt kapni. ! - Tőled úgysem fogok néhai szívkliensekről szóló sztorikat hallani. Kiegyezhetünk a szinopszisokban? -Akad néhány szinopszisom a számodra - btílintott. Íme: Egy kicsit hazudik az arca; Szörnyen szétszaladós; Reprezentatív üdvöske; Nagyokat nevet, nem elég csengőn; Nem kifinomult, -nem játékos; Lelki bárdolatlanság a csiszolt modor mögött; Hideg hisztérika; Vérmes női szerepben mutatkozik, mert rá kell játszania arra, hogy lélekben nem elég nőies; Rossz házból való úrilány; Ráncosnő. Hörrentettem. - Rólam mit mondanál? - Még dolgozom rajta. Valószínűleg könnyebb regényt írni, mint szinopszist. Jobb volna, ha inkább te beszélnél, mert én tartalomjegyzékre emlékeztetem magam. - Összefoglaljalak? Ez például jó lesz? Semmi baj nincs vele: nem pszichopata. - Ebben nincs köszönet. - Hát ez? Nem látni a kék szakállát. Válaszként csak morrantott. Testhelyzetet változtattam, hogy szemlélhessem az arcát. Hasra fordulva lejjebb csúsztam, és felkönyököltem a combja mellett. Sokáig gyönyörködtem a mosolyában. Azután összeszedtem magam, és valami egészen témaidegen megjegyzésen tépelődtem, hogy lelécelhessek a kínosodó szituációból. Mielőtt még kiépíthettem volna az egérutat, megszólalt ő. - Régen lehetett, tavaly tavasztájt. Még alig enyhült a hidegség, de a levegőt már telítették azok az érzékborzongató illatok, amiktől a madaraknak tojásrakó kedvük támad. Egyszóval nem volt éppen szobormászó idő. A híradót néztem. Mivel magyarázod, hogy máig emlékszem rád, holott naponta ezerhétszáz arcot lát meg és felejt el az ember? Amikor emelkedett veled a kosár az impozánsnál is túlzóbb bronzmadár nyakánál imbolygó fickó felé, kitárrad a karjaidát. Farmerkabátod ujja visszahajtott mandzsettával is olyan hosszú volt, hogy csupán az ujjaidat hagyta szabadon. Hajadat az arcodba sodorta a szél, te nem bántad, nevettél, és úgy festettél, mintha még ez is örömmel töltene el. Ekkor kezdtem figyelni, addig az egész csak egy szokványos hírjelenet volt, félnótás öngyilkosjelölttel, ácsorgó for-
galommal. Az eszem már rég nem is ácsorgott az ilyesmitől. Aztán csak bámultam a bigét, azt az önfeledt mozdulatot, aminővel egy. nő reggel az ablakhoz lép, és kéjesen nyújtózkodik a napfényben. Csakhogy ez a nő egy darü kosarában feszítette meg a derekát, és tárta szét a karjait, látható élvezettel, metsző szélben, ég és föld között lebegve, útban egy fickó felé, aki tőle tette függővé, leugrik-e a magasból. És amikor a kas egy vonalba került a mandróval, a nő egészen szokatlan dolgot művelt. Még egyet hajtott a kézelőjén, a füle mögé söpörte rengeteg haját, vígan átmászott a bronzsas vállára, és lovaglóülésbe helyezkedett a szárnyon. Hellyel kínálta a fickót is, akinek szemlátomást még mindig extraszisztoléi voltak attól, hogy ez a nő otthagyta a tuti kosarat, és mellé lépett, és akár le is zuhanhatott volna. Azután beszélgetni kezdtek, lovaglóülve közelebb csusszantak, és megfogták egymás kezét. A pasasra kevésbé emlékszem, de arra igen, hogy feszülten hallgatta a nőt, és egyre kevésbé látszott görcsösnek, és egyszercsak együtt nevettek, sőt, szinte hátrahanyatlottak attól a nevetéstől. Szerettem volna ott lenni, hallani őket; közelről nézni azt az eleven vonású, szívfájdítóan emóeri arcot, azt a nagyon figyelmes tekintetű, szép, sötét szempárt. Szóval a 306 307 hangyász és a hangyabolyos tűrhetetlen viselkedést tanúsított, a kommentátor mondta is! Ők fütyülve a szobor hidegére, a beretva szélre, az alant csoportosuló tömegre, az egész világra, talán nem is tudva mindezekről, élénken szövegeltek, hatalmasakat nevettek, azután mindenkit végképp elképesztve vagy megbotránkoztatva, nekiálltak énekelni. Mit énekeltetek? Legyintettem. Folytatta: - Midőn lentről már iszonyatosan üvöltöztek nekik a fecsegráffal, felrezzentek önfeledtségükből. És ekkor az a fickó óvatosan átmászott a kosárba, és úgy segítette be a nőt, oly gondosan, mintha ő érkezett volna annak megmentésére; mint aki megtisztelt attól, hogy gyámolíthatja, vigyázhat rá. Beégtél nekem, Navia. Pár napig játszottam a gondolattal, hogy semeddig sem tartana megtalálni téged. Ha másként nem sikerülne, felkúszhatnék az egyik híd legmagasabb pillérére, és senkinek nem hagynám, hogy lementsen onnan, csak neked. - Miért nem kerestél meg? - Mert nem a tied volt az a sok számmal nagyobb farmerkabát, hanem egy férfié. Otthon azt kaptad magadra siettedben, amikor megérkeztek érted a rendőrök. - Szóval téged a kabát érdekelt ellenállhatatlanul? Az tényleg egy pasasé volt, egy zsaru húzta rám a daru tövében, hogy meg ne fázzak felfelé menet. Otthon nem farmerzakó, hanem a hitvesem lógott a fogason, immár.
- Másnap kéreieztem Teresától, látta-e a híradót. Rögtön visszakérdezett: a lányra gondolsz? Erre válasz nélkül próbáltam elhúzni a csíkot, de utolért a nevetése, az a torokhangú, szelíd galambbúgás. Visszafordultam, és ránéztem. Biztosan okkal tetszett meg annyira, mondta. Ő aztán tudja az ilyesmit. Jeff nem alaptalanul nevezi olykor fehér boszorkának. Megint kezdtem olajra lépni. Teresa lazán utánam szólt: Rövidesen találkoztok. Inaltam elfele igaz pánikban, ugyanis időnként átkozottul feszélyez az anyám: Olyankor például, ha előbb tudja nálam, mi az, amiről beszélni szeretnék vele, de nem fogok, mert már túl nagy fiú vagyok ahhoz, hogy nyavalyogjak. Ma délután, amikor kőzelebbről szóba került, hol töltöm az éjszakáimat, a kivethez érve még csak a második, egyébként .jócskán visszafogott jelzőnél tartottam, amikor Teresa megjegyezte: Hát máris találkoztatok? Kicsit rámeredtem, nem igazán értvén, miről beszél. Aztán meg a márison. Mi az, hogy máris?! Másfél évig keccsöltem az első pásztoróráig! - Gondolom, azt mondta: nincsenek véletlenek. - Szentül hiszi, hogy nincsenek. Mit énekeltétek Fuchsszal? > - Fuchs érzelmileg kisfiú, nagyon kicsi és védtelen. Gyönyörű bútorfaragásokat készít, a képzeletéből teremnek elő azok a minták, amiket aztán a fába-vés-domborgat. Egyebekhez nemigen ért, ő ebben fejlődött óriássá. Ha van hol domborgatnia, az sem zavarja, hogy kihasználják. Ha nincs, és a magánéletében is folyton csak becsapják, elveszti az élethez való kedvét. Amikor felmászik valami hajmeresztőre, részint segélykiáltani megy fel oda, részint még egyáltalán nem biztos, hogy beéri ennyivel, és végül nem ugrik le. Szeret beszélgetni, nevetni és énekelni, jóindulatúan fogékony másokra. Felültem mellé, és elmeséltem, mit műveltem épp, midőn értem küldetett, és ott fenn a sasszárnyon ülve tényleg mulattatóan eltörpült mindaz, amin fél órával előbb dühöngtem, és az is, amiért Fuchs oda felkapaszkodott. És mindaz, amiért fürtökben lóghattak volna ott velünk együtt mások is. Azután szóba hoztam a sirámfalat, és ott helyben tartottunk egy sirámfal-szeánszot, és amikor kinevettük magunkból, ami annyira fájt, 308 309 közmegegyezésre elénekeltük a Hair asztaltáncoltató dalát, mert épp ahhoz volt kedvünk, azután lejöttünk. Nem volt ez olyan nagy kaland. Engem viszont kirúgtak az állásomból a hivatásomhoz méltatlan viselkedés miatt, mert állítólag ország-világ szeme láttára kockára tettem Steven Fuchs életét. Teljesen felszabadultam, ugyanis éppen elegem lett a kutató elmék körüli slapajkodásból. - Mi az a sirámfal? - Az a hely, ahol az ember kipityeregheti magát, ha meg-
telik a kalucsnija. Fabio találmánya, még friss volt, aznapi, úgyszólván kiforratlan. Mi dolgoztuk ki a végleges formáját Stevennel, a sason. Szóval, mint már említettem, éppen frigyünk betrutymódzásáról cseréltünk eszmét Fabióval azon délután, és ő piszkosul elvitt a lápra, midőn váratlanul a homlokához kapva felkiáltott. Megvan, segíteni fog rajtunk a sirámfal! Ott majd levezetjük a feszültségeket, azzal fogunk veszekedni, nem kell többé egymást irtogatni! Hol legyen? Az ötlet kreatívvá tett, és ha már rám bízta a választást, a hálószobában jelöltem ki a helyét. Ekkor Fabio visszaszellemült az iménti féleszelőssé, és ekként rivallt: Most ide leülsz, és ezentúl neki mondjad! Szevasz! Ja, és amikor már fájlaltuk a hasunkat a röhögéstől, levezetésképpen Steven feltett egy találós kérdést. Mi a különbség a pedagógus és a pedofil között? A pedofil szereti a gyerekeket! Úgyhogy énekeltünk egyet. És tényleg érzékborzongató volt a levegő illata, a szél átfújt rajtam, és kisöpört belőlem minden lelki szmogot, hogy tökéletesen érezhessem a tavasz finom alkoholszagát. Nincsenek véletlenek, jól tudja Teresa. Rengeteg keresnivalóm volt a Sas-emlékművön. Azért az bánt, hogy könnyedén letettél rólam. - Nem tettem le rólad. Fontolóra vettem, hogy egy tökismeretlen nő kavart fel. A szavakat sem találtam, amikkel rád törhetnék. Csalódáshoz sem fűlött a fogam. Ha úgy I van, ahogy érzem, és miként Teresa sejteti, nem lehet, hogy ne találkozzunk. És lőn. Még most sem vagyok biztos abban, hogy épp nem egy hullott hajszálra halálugróm. Nem derít farsangi jókedvre, ha az Idült vagy Phikoy eszembe jut. - Nélkülük nem éreznéd halálugrásnak a találkozásunkat? - Már nem. De amikor először hevertünk a gyóntatóágyadon, sűrűn kedvem támadt inegkapaszkodni ebbenabban. - Az érzelmes ember görcsösen fél attól, hogy elveszíti az arányérzékét, ha az érzelmeire gondol, vagy azokról beszél. Fél, hogy összetévesztik az érzelgőssel, aki pedig épp arról ismerszik meg, hogy gátlástalanul érzelemnyilvánít. Nagyon szeretem, ahogy bontogatjuk magunkat és egymást. És mégis szörnyű nehéz. Nyugodtan nevezhetjük halálugrásnak. Most megfürdöm. - Van füstölőd? Visszafordultam a fürdőszobaajtóból. - Van. Minek? - Ha majd visszajössz, kifüstöljük a csúnyábbacska emlékeket. - Ki akarod nyitni az ablakot?! - hördültem. - Kell hozzá az ablaknyitás. Az éjjeliszekrény elé térdelve felforgattam kissé annak tartalmát, mire megleltem az illatos pálcákat. Kutatás köz-
ben erőst köszörülgettem a torkomat. Sikerült elcsuklás nélkül artikulálnom: - Ne menj az ablakhoz! Symour kihasalt az ágy szélére, közel az arcomhoz. - Kikövetkeztettem, mit fog lépni a sárkányod. Tüske vagyok a talpában. Megpróbál kihúzni onnan. Számítok rá. - Ne mondd, hogy ne aggódjak érted! - Nem mondom. 310 ! 311 Még soha nem zuhanyoztam ilyen tempóban, és először fordult elő, hogy a stukker is kézközelben volt. Egyszer majdnem összekevertem az uborkaszivaccsal. Aztán utcaképes öltözetbe bújva, helyet cseréltem Symourral az őrhelyen, és amíg ő fürdött, a sziszegő pálcikából kígyózó, szentélyillatú füsttel bűvöltettem magam, mélyeket lélegeztem az ablakon behömpölygő friss levegőből, mígnem sikerült kizárnom a tudatomból azt a szembeni templomkertben tornyosuló szelídgesztenyefát. A nyitva hagyott fürdőszobaajtón kiáramló neszeket hallgattam. Törökülésbe helyezkedtem az ablak mélletti falnál ácsorgó, domború tetejű szuszék púpján, térdemnél a stukkerrel. Szőlőt majszoltam, és hagytam, hogy a füst mindent felkavarjon a fejemben. Midőn Symour végzett, és visszajött a hálóba, leült az ablak másik oldalán a csupasz padlóra. Teresa csakugyan klassz anyja lehetett: aligha tiltogatta attól, hogy fürdés után a tiszta ágy helyett dzsunga helyeket látogasson. Symour a sarkán ült, kezét a combjára simítva. Árnyéktalanra borotvált arcáról óceánillat szállongott felém. Fekete atlétát és sötét nadrágot viselt, készen a hirtelen felszökkenésre, valahogy mégis laza tartásban. Stukkerét a fal mellé fektette. Megsmirgliztem a torkomat. - Úgy érzem magam, mintha egy különös szertartáson vennék részt. Némelyik szertartás valódi szép is tud lenni. - Talán azért, mert nem vagyunk a kelleténél többen. Tudod, mit? Ne füstöljünk ki minden emléket, csak úgy szelektíve. - Persze - felelte. - Azokból legyen szélnek eresztett papírsárkány, amelyek amúgy is menni vágynának.- A bizsergős telefont megtartom. A nagyon figyel- . mes Cyprus tudta, hogy a zsebcsörgés úgy hat rám, akár a fejlövés. Ám mert meggyőződése volt, hogy valamirevaló pasek nem létezhet pedigréfon nélkül, olyan modellt vett, amelyik nem csap lármát, ha kapás van, hanem diszkréten bizsereg a zsebben, mint egy vibrátor. Egyetlen apróság ment ki a fejéből a vásárláskor: a mármár hisztérikus csiklandóssága. Szörnyen élveztem azokat a jeleneteket! Cyprus europoid módon ült az étte-
remben, bandukolt az utcán, vagy éppen autót vezetett, és egyszerre csak hirtelen rátört a csiklandósság. Ennek megnyilvánulási formája leginkább heveny epilepsziás rohamra emlékeztetett. Annyira vonaglott, rángatóázott, sírt és nevetett, hogy képtelen volt kivenni a zsebéből a megfickósodott vibrofont. Másak is szerették ám nézni ilyenkor! És még az a haszna is megvolt a dolognak, hogy midőn óriási fetrengés közepette hozzájutott a készülékhez, nem bírt megszólalni, csupán vinnyogni és szűkölni tudott, tehát elmaradt a vad hallózás, a senkit sem kímélő, üvöltöző társalgás, amiért én állatira irtózom ettől a tolakodó és agresszív ketyerétől. Egy csomó mindent megtartanék. Még Tériszony Cityt is. Na jó, a másik csúfnevét elviheti a szél. Időnként olyan átkozottul vasra vertnek éreztem magam, de legalábbis nem szabadnak, hogy Rabadság Citynek neveztem a siralmas helyet. És te? - Kifüstöltem a Szinopszisokat. Csupán néhány hangulatot tartok meg belőlük. Szívesen szélnek ereszteném az Idültet és Philroyt is; de ragadnak. Tőlük drasztikusabb módon kell megszabadulnunk. Úgy érzem, sokkal több emléket tartok meg, mint hittem. 312 i . 313 - Ugye? - sóhajtottam. - Egy sor dolog a fájdalmassága, látszólagos fölöslegessége ellenére sem haszontalan. Meg kellett történniük velünk ahhoz, hogy általuk kedvesebbnek, értékesnek lássunk valami mást, esetleg ugyanazt, jobb szögből. Az óvatos érzelmi életnél nincs rosszabb. - Bár sajnálom a nélküled eltelt éveket, mégiscsak örülök annak, hogy nem előbb találkoztunk. Kevésbé érett korunkban lassabban, gyötrelmesebben fogtuk volna fel egymás becsét. Elkamaszolhattuk volna a kapcsolatot: - Szöges bakancsban trappoltunk volna végig a dáliaágyáson - bólintottam. - Volt egy korszakom, amikor folyton azon dolgoztam, hogy jaj, nehogy lánynak nézzenek! A szégyenletes kimenetelű házassághoz is két személy kell, egyedül sokkal nehezebb szétfuserálni egy duettet. A füstölő megkurtult, szürke hamudarabkák hevertek körülötte a tányéron. A gyönyörű nyárillat töretlenül áramlott befelé. Az agghölgyek bobtailje percek óta nem vett levegőt. Nem a más kutyáknak szóló öblös zengéssel ugatott, nem is a kószáló macskák elijesztésére fenntartott ádáz kaffogást hallatta. Magas fejhangon, idegölő frekvencián csaholt, feljelentő módban; miként csak olyankor, ha egyik gazdája ment el otthonról, és ő ezt szökésként értékelvén, haladéktalanul értesíteni kívánta e tényről a másik felet. Mint az esetben, midőn egy sünt fedezett fel tágas edényében, vacsorája maradékán dagonyázva, és a rajtakapott tolvaj íziben fújó, fenyegetőző tüskegömbbé változott. Bizarr szop-
ránjával hamar kicsalogatta a házból a két idős női személyt, hogy ők oldják meg a bökős problémát. Mint eleinte, mikoron engem árult be gazdáinak e nehezen elviselhető hanggal, meghallván, hogy a hátsó kertben motoszkálok. Később, velem már összeismerkedvén, a ház körül ténykedő munkásokat jelentette fel ekként, oly gyakorisággál, hogy idővel megsüketültem csaholására, inkább meg se hallottam, semhogy szenvedjek tőle Vajon hány ízben figyelmeztethetett a kertemben óláikodó illetéktelenre? A bobtail egy szörnyű, fogtépő strófa kellős közepén, közel a legmagasabb C-hez, váratlan nyekkenéssel elhallgatott. Aligha önszántából. Lerebbentem a szuszékról. Ekkor már Symour is talpon állt. - A rohadt életbe! - nyögtem. - Zárd be utánam az ablakot, és maradj idebenn! - jött a parancs. Ezzel kisuhant az ég alá. Gépiesen engedelmeskedtem. Nem láttam, merre tart. Gondolatban követtem útvonalát. Hátra kerül, a bobtailos szomszédság felé. A sövény épp annyira nem jelent számára akadályt, mint annak, aki felborzolta a kutya idegeit. Lövés dördült. Úgy rémlett, mintha a fülem mellett sütötték volna el a flintát. Mert nem pisztoly hangját hallottam. Macsóbb fegyver bődült az éjszaka csendjébe. A flinta még kétszer felugatott. Futásnak eredtem. Förtelmes félelem üstdobolt bennem. Symour fegyvere nem válaszolt a lövésekre! Kivetődtem a hátsó kertre néző konyhaablakon. A fűben landoltam. Többszólamú jajveszékelés, sikoltozás hallszott Jaspis és Ametyst háza felől. Az alig vékonyuló sötétségben pillanatok alatt meglel314 315 tem amaz átjárót, amelynek ottlétéről mostig még csak sejtelmem sem volt. A hajamba gabalyodott molylepke verdesésével sem törődve, előreszaladtam a keskeny kerti úton. Egyenesen a flinta csöve elé. - Navia vagyok - leheltem. Kivehetetlen válasz érkezett a kísértetlepelre emlékeztető hálóinget viselő Ametyst fogatlan ajkai közül. - Nem lát jól - műfordított a szintén vászonleples, ám mindössze egy szál, forgótáras Smith Wessonnal felfegyverkezett Jaspis. - Nem volt ideje betenni a kontakt-
lencséjét. Ezzel visszaroskadt az elnyúlt testtel heverő, szórványosan léhgző kutya mellé. Ametyst elfordította rólam a mamutlövő puska csövét, sarkon fordult, és a házba tipegett, jellegzetes apró léptű, ám hatékonyan sebes járásával. Symour tetemét sehol sem láttam. - Mi történt? - kérdeztem, a viseltes bobtail mellett térdeplő Jaspis mellé guggolva. - Kinéztünk, hogy miért nyafog Néró. Egy fekete alak éppen ekkor vágta földhöz a szegény kutyát. Előszedtük a fegyvereket, de mire célzóképes helyzetbe hoztuk magunkat, a sötét ruhás fickó eltűnt. Sajnos, Ametyst majdnem eltalálta a maga futva közeledő ismerősét, pedig ő messziről szólt, hogy zsaru, én tisztán hallottam. De hát Ametyst a hallókészüléke nélkül nem épp denevér, meg a lövésrobaj is megsüketítette. - Mit fecsegsz te itt össze rólam? - dörrent a szóban forgó hölgy hangja az ajtóból. Ametyst időközben magára öltötte káprázatosan steppelt köntösét, kivette a naftalinos pohárból a fogsorát, kontaktlencséjét és hallókészülékét. Ereje teljében toppant közénk. - Menj, tedd magad szalonképessé! - szólt Jaspisnek. A bobtail a talpra állást próbálgatta. Úgy tetszett; nem tört csontja. Amint Ametyst lehajolt hozzá, és sopánkodva végigtapogatta nyáriasan lenyírt szőrét, az eb állapota visszaesett: elterült a földön, és felmeresztette a talpait. Symourra gondoltam, azt tervezve, hogy a keresésére indulok. Mihelyst ezt eltökéltem; megjelent a kertkapu felől. Épen, egészséges dühvel átitatva. Egyetlen szemvillanással felmérte a helyzetet, látta, hogy nem kell a földre vetődnie. Engem ledöfött egy neheztelő pillantással, azután megállt mellettünk. - Hátizsákos figura volt, fejtetőig fekete jelmezben mondta. - Kábé kétezer méteres előnyhöz jutott, amíg itt hasalgattam a golyózáporban... - Nem volt az zápor! - tiltakozott Ametyst. Symour finoman meghajtotta a felsőtestét. - Elnézést, asszonyöm. A háborgatásért. Symour Yarn vagyok. Kérem, jól jegyezzen meg magának, elképzelhető, hogy találkozunk még, hasonló szituációban. Az apró termetű Ametyst kecsesen pukedlizett: - Ígérem, legközelebb nem lövök magára. - Köszönöm. Jaspis előlépett a házból. Királykék bársonyköntösben, kontyba tűzött hajjal, fejedelmi tartásban állt meg előttünk. A figyelem középpontjából kikerült bobtail lábra kec-
mergett. Nem enyhén, nem is akárhogyan imbolygott. Mindannyiszor túldőlt azon a szögön, amelyen átbillenve okvetlenül el kellett volna zuhannia, ám szakasztott úgy, miként a gyakoilottabb részegek; visszanyerte az egyensúlyát, de csakis azért, hogy azután az ellenkező irányba lengjen ki. 316 317 - Elan hadnagytól tudjuk, mi folyik maga körül, Navia szólott Jaspis: Tegnap hajnalban is felriadtam a lármára... - Én is felriadtam! - szögezte le Ametyst. - Nem vagyok süket!, - Gondoltuk, nem árt, ha elővesszük á pincéből és az ágyuhk mellé készítjük megboldogult férjeink fegyvereit. Lám, jól gondoltuk. -.Óriási szükség volt rá - bólogatott Symour. Hangja élét csupán én érzékeltem. - Megbocsájtanak, ha az iménti, illegális útvonalon távozunk? - Csak tessék - hagyta rá Ametyst szerfelett előkelően. Vegyék igénybe máskor is, ha muszáj. Meghívhatjuk önöket egy teára holnap, vagyis ma délután? De kivételesen a bejárat felől jöjjenek! Ötkor jó lesz? - Sajnos... - kezdtem. A bobtail kilengett balra. Jaspis a szőrmeszegélyes papucsba bújtatott lábával kitámasztotta a metronóm ebállatot. -Nem baj, akkor majd legközelebb - mondta derűsen Ametyst. - Remélem, hamarosan elkapják a fickót! Mindenesetre mi addig nem visszük le a pincébe a fegyvereket. Ha még egyszer meglátom azt a sintér alakot, a Bibliára esküszöm, hogy pozdorjává lyuggatom! Symour mély lélegzetet vett, azután benn tartotta, a közlendőjével együtt. A hajamba gabalyodott, vergődéstől régebben elzsibbadt, általam immár el is feledett, egér nagyságú lepkeféle felélénkült, és éktelen berregéssel újfent távozni próbálgatott. - Szabad? - kérdezte a mokkáskanálnyi Ametyst. Behajlítottam a térdeimet, és mindaddig süllyedtem, mígnem fejem egy vonalba került a hölgy szemével: Ekkor ő gyengéden kibontotta fogságából a jókora pillét. - Szegény szender - sóhajtotta, yisszaadván neki a szabadságát. - Hadd éljen! A gigamoly elhúzott a ház falán világoló lámpa iránt, ám mielőtt még odaért volna, lakott pókhálóval ütközött. Ceremóniásan elbúcsúztunk, és hazatértünk a sövényen, konyhaablakon át. . - Azért, mert hallottam a puskalövéseket, és te egyet se viszonoztál - feleltem, jóllehet Symour késett a zordonás kérdés feltevésével. - A rám irányuló mordálynak köszönhetően a fickó lelé-
pett. Elszáguldott egy böhöm dzsippel. A pöttöm matróna néhai férje netán medvevadász volt? Bezárta és elfüggönyözte az ablakot. Kéz a kézben a hálószoba felé indultunk a sötétben. - Masztodonirhát láttam a kandallójuk előtt a legatóbbi teadélutánon - mondtam. - És ha nem tévedek, mamutagyar függ a falon. A pasasból áradó feszültséget érezvén további részletek felidézésén törtem a fejem, hogy eltereljem figyelmét az újabb kudarcról. Ám sajnos semmi egyéb nem jutott eszembe az idős hölgyek szalonjában tapasztaltakról. Súlyosbításként - az imént történtek hatására - reszketni kezdtek inaim. Megálltam az ágy végénél. Ledobtam magamról az összesövényezett pólót, kurta farmert, és a paplan alá siklottam. Symour is megvált a ruháitól. Elfoglalta helyét a nyoszolya másik felén, elég hosszasan elbíbelődve azzal, hogy 318 r 319 i gondosan betakarózzon. Miután elhelyezkedett, két karját a tarkója alá hajtogatta, és hallgatott. Hasra fordulva közelebb csusszantam hozzá. A paplan hömpölyögve járt előttem, mind frissebb és vastagabb gyűrődéseket képezve kettőnk közé. Gyanítottam, hogy sosem érek túrám végcéljához. Fel is adtam. Elnyúltam a megtett út háromnegyedénél, a lepedőre simítottam arcomat, és vártam az ínreszketés elmúltát. - Aludni akartál ma éjjel - suttogtam, attól félve, hogy a hangom is vibrál. - Biztosan nem jön vissza egy darabig. Alhatsz. -Tegnap nem hallottam a kutyát - jegyezte meg. - Tegnap én az oroszlánüvöltést sem hallottam volna, benned lévén elmerülve. Az ablak is csukva volt. - Tegnap a ház eleje érdekelte. A hálószobaablak. - Min -töprengsz? - kérdeztem. Apró rángások cibálták végtagjaimat, olyanfélék, aminőket eleddig kizárólag szemtájt érzékeltem. Ezúttal testszerte tickeltem. - Mit keresett a ház mögött? - Nem tudom - fogvacogtam. - Jól vagy? -Kösz, nem. Teljesen zselé vagyok. Most jön ki rajtam a megijedés. Pedig a bekövetkeztétől számított egy percen belül kiderült, hogy nem vagy lelőve, kiterítve. Megpróbált közelebb kerülni hozzám. Neki sem sikerült. Paplandomb növekedett közénk. - Nyújtsd ide a kezed - sóhajtotta. - Kevés. Most találtam ki a vigaszfalat. A mellkasod le-
hetne az. Ha odasimulhatnék, hamarosan megszűnne az idétlen tickelés. - Hol a kezed? - sürgetett. Kérte, hát megkapta. Amint ujjaink összekulcsolódtak, visszatért a ház mögé. - Mit keresett ott? - ismételte. - Nem rá vall. Ő már meglehetőst otthonos errefelé. Tud a kutyáról. Ha hátul akarna kószálni, előbb gondoskodna arról, hogy a bobtail meg se nyikkanhasson. - Bejutási lehetőséget keresett - nyögte. - A hátizsákban voltak az ehhez szükséges cuccai. Szorosan a fegyverei mellett. - És közben beidegelt a csaholástól. Ahelyett, hogy lelépett volna, nekiállt földhöz teremtgetni a kutyát. Ez a bőszűlet nem az Idült temperamentuma. Te hogyan keresnél fel valakit kísértet-észrevétlenül? Hogy akkor üdvözölhesd, amikor már szorosan a feje mellett állsz? Kiképeztek erre? - Igen. - Remek. Talán ínégis elköltőzöm. Reggel keresek valami hetedik emeleti lakást. - Az emelet sem akadály. Nem emlékszel? A tetőről leereszkedést is lehet csendben csinálni, különösen, ha nem számítanak rád. - Az illető, akiről beszélünk, nem híres arról, hogy foglyok maradnának utána a hadszíntéren - mondtam. Már nem reszkettem. Felültem, hátamat az ágyvéghez támasztottam. A takaró gyűrődéseit kezdtem áthajtogatni a másik oldalra. - Az előbb megöltnek hittelek. Most már tudom: bármikor megöltté válhatunk. Talán nyertünk néhány órát. Foglalkozzunk fontos dolgainkkal. Szeretlek, Symour. - Ne légy tragikus, Navia. - Mi tragikusat találsz abban, amit mondtam? - Abban semmit - felelte. Megfogva a kezemet. - Engedj el, a paplanon dolgozom. - Ne dolgozz, erről már beszéltünk. - A siralomházra célzol? Utolsó vacsora, spangli, korty 320 321 bor? Tegnap került szóba? Már akkor sem értettem egyet veled. Azóta fényévekkel idősbödött a kapcsolatunk. Azóta rájöhettél, hogy nagyon lovagias, sőt, lovagkorias e titkos fogadalmad, vagy micsodád, csak éppen felesleges és betarthatatlan, pontosan annyira, mint az én sörmámórban kötött vérszerződésem, amit már számosszor cikiztél. Szabad kezemmel tovább fáradoztam a paplandomb elbontásán. Azután a jobb kezem-is elveszítette szabadságát. - Okés Symour - sóhajtottam. - Próbálj meggyőzni. Hasra fordult, és felkönyökölt mellettem. Gondosan szorította a két kezemet. - Szeretném, ha megvárnánk, amíg megszabadulunk
tőlük. - Miért? - Mert addig nem merlek ennél jobban szeretni. - Merés kérdése? Na jó. Miért? - Mert ha valamelyikünk elveszítené a másikat, pokolibban fájna. - Ha jól értelek, azt mondod: ha felszámolnám közülünk ezt a hülye takarókupacot, téged nagyobb veszteség érne az én meggyilkolás általi elvesztésemmel, mint ha békén hagynám ezt az idióta kupacot. És viszont. - Ezt mondom. - És elhiszed? - Ha egyikünkkel történne valami irreverzibilis, a másikunknak idővel túl kell tennie magát a veszteségen. Ezért nem kéne mélyebben a paplanba bonyolódni. - Szóval a szerelem még csak ezután kezdődne, a paplantól?! Az kötné gúzsba az érzelmeket? A hülye paplan tehetne arról, ha a túlélő végül mégsem élné túl a másik elvesztését? Ha lelki kómába zuhanna? Ha engem megölnének, a tenyeredet dörzsölve fel-alá járnál a szobádban, olykor-olykor megveregetve a saját válladat, hogy hej, de eszes voltam, ügyeltem a paplanra, és tessék, most, úgyszólván veszteség nélkül vagyok!? - Téged hallgatva tényleg egyre ostobább kinézetet nyer az egész - felelte, már-már derűs mosollyal. - Ez valami olvasmányragadvány? Vagy az influenzavírusok terjesztik? Némely fivérek is tők hisztisek ettől, a nyomorú gavallérnak villámgyorsan el kell vennie a húgukat, amint kiderűi, hogy elhárult a paplan. Atyák is gyakran jönnek eme fordulattal, ha leányukkal kapcsolatban szextörténésről értesülnek. -Imakönyvekben rejtegetett levélkékben, valamint a rózsaszín fedelű románckönyvekben ezt így nevezik: szerelmünk beteljesült. Mintha ez a szexaktus elkövetésekor következne be. Holott azt az illó pillanatot még soha, senki sem csípte el, amikor egy érlés megszentült. Még az is könnyen lehet, hogy a szerelem jóval a paplanozás után fog beteljesűlni, esetleg a szakításkor. Vagy sose! Vagy még a paplan előtt! - Nem gondolod, hogy ezt a témát nekem kellene kézben tartanom? - firtatta. Nagyon nevettem, de csak rövid ideig. Midőn elkomolyodtam, merőn a szemébe néztem. - A kezdeményezés kézben tartására céloztál? - Igen. - Nem akarod? - Téged? - Engem. - Tudnék mesélni. -Visszatérünk rá. Mi bajod a kezdeményezéssel? Nem volt ildomos; hogy leány létemre én hoztam szóba a paplan-
elhárítást? Agresszív lépés volt? Túllépte a nőiség határát? Leplezetlenül vigyorgott. - Szerfelett tetsző, ám zavarba ejtő lépés volt - gyónta. 322 323 - Az időzítés nem megfelelő? Ha nem volna a titkos fogadalom, baj lenne az időzítéssél? - Halálpontos az időzítés. -Akkor mesélj! A kezemet elengedve szabaddá tett. - Szeretlek - mondta. Megengedően bólintottam. Letöröltem homlokomról a verítéket. - Nem hárítasz? - kérdezte. -A paplant? Kösz, nem. Rémesen elfáradtam. - Egészen elfelejtetted, mit is akartál? Megkopogtattam a halántékomat, majd lemondóan legyintettem. - Totális amnézia. Már csak arra emlékszem, hogy aludni készültem. Lejjébb csúsztam a lepedőn, és elvackoltam. A hanyagolt paplan megbántódtában elhárult magától. Azután óceáni mélyekig merültem egy olyan csókban, amely gyönyörűségesen különbözött az eddigiektől, mert zavartalannak és végtelennek ígérkezett, és meglepett azzal, hogy csókabb volt annál, amit eleddig e néven ismertem, kettőnkből kelt önálló élétre, megelevenült; illata, íze, zamata, forrósága, de még teste is volt: párádzó, izmos, feszes és táncolékony. És képtelenség lett volna megkülönböztetni, ki kit simogat, cirógat, ölel; saját bőrömet éppúgy éreztem, mint az övét, és összedöngtek szívizmaink: Bárhol érintettem, oly csodálandóan ismerős volt a teste, mintha őt kívánó vágyaimban valóban csókoltam, kóstoltam, derekát a combjaim közé szorítottam volna. Akárha ő volna az a régóta szeretett férfi, akivel ébredésközeli álmaimban annyiszor ölelkeztem már, és oly bűvöletben, miként létezővel sohasem, és ő ezúttal nem foszlott édes ízű, titokzatos mosollyal nyújtózkodós reggellé: valóvá lett, és velem maradt. Tágra nyílt szemmel néztem rá, látván arcán azon érzés tükörképét, amely bennem áradt. Felpillantott, és írisze megfényésédett. Homlokát az enyémre simítva, két tenyere közé zárta arcomat, megcsókolt, és a fülembe sóhajtotta: - Ne menj vissza az álmaimba. - Itt még annál is szebb. A sűrű szövésű függönyön túl felkelt a Nap. Oldalunkra fordultunk, összetámasztottuk homlokunkat, egymásba fontuk végtagjainkat. Végigcirógattam a csípőjét,. eszembe idéztem a Yardon
hallott jellemzést a tenyerem alá simuló testrészről, és kiegészítettem azt, még néhány legjobbal. Egyre lustábban pillantottam fel, nem mervén elhinni, hogy reggel is és Symour is van. És halkan elismertem magamban: neki volt igaza a fogadalmával. Észrevétlenül lepett meg álmom. i j - Halihó! Hogy s mint? Szia! Ki szeret engem? Több ízben elhangzott a nevem és Symouré. A nyitott ajtón beszabadult madár az ágytámlán szőkdécselt, majd a szőlős tányért felfedezve, leszerzett magának egy szemet a fiimől, a fejemen landolt vele, a hajamra pottyantotta, egyik lábával rálépett, és marcangolni kezdte a csőrével. Aki nem látott még táplálkozó beót, az hiába látta az összes Aliens filmet, egyszerűen nem tudhatja; mi a horror: 324 325 A szőlőszemnek legfeljebb egyetlen molekulája hasznosult a madárbögyben, a többi a párnára, szemembe, arcomra fröccsent, a fülembe, nyakamba folyt. Elcsentem a nyúzott gyümölcsöt Clochard-tól, és bekaptam. - Na, fürdünk? - kérdezte, a hagyományos napirendre emlékeztetve. - Hát persze, ha még békén hagysz egy percig - nyöszörögtem. Homlokomnál billegett, félrehajtott fejjel böngészve, hol lelhetne rajtam egy kis szőlőmaradványt. - Helló! - rikkantotta, Symour mocorgását észlelve, majd felkapott az arcomról egy kis zöld cafrangot, és csőrét megrázva, felkente azt a falra. Lemásztam az ágyról. Braille-ben a fürdőbe tapogatóztam, és a vízcsap fölé hajolva rendbe hoztam magam. Clochard izgatottan ugrándozott körülöttem. Többször célzatosan a mosdókagylóba bűvészkedte a súlyos fémdugót. Megadtam magam. Elkészítettem a szépítkezővizét, és amíg ő bivalygott. benne, visszalógtam a nyoszolyához. Lovaglóülésben Symour fölé ereszkedtem. Szemének, arcának, mosolyának szemlélésébe feledkeztem, de pillantásom átfogta a többi látnivalót is. Remekül észleltem nyakát, vállát, mellkasát, a hasfalán kirajzolódó izmokat, s egyre lejjebb csúsztam ágyékán, combjain; hogy még többet lássak belőle. Symour felült, ezenközben a melleimmel ütközött, és bensőségesen üdvözölte őket. Majd derekamat átfogva leemelt a combjáról, és valamivel odébb letett az ágyra. - Ne a gyerek előtt - sóhajtotta. A következő pillanatban felkapta a párnát, és esernyőként maga elé rántotta, a visszatérő Clochard tollaiból pergő zápor elleni védekezésül.
A beó kissé hepehupásan repkedett a vizességtől. Szemlátomást leszállóhelyet keresett, hogy rendbe hozhassa ázott tollzsakettjét. Kiszemelte Symour vállát. Az érintett megpróbált ügyesen a fürdőszobába surranni előle, ám a madár sem aznap kalapálta fel a tojáshéjat. Így aztán összezárkóztak odabenn. Egyszercsak ezt hallottam, kétségkívül Symour hangján: - Jézusom! Felkeltem, félrehúztam a sötétítőfüggönyt, az ekrűszínű horgoltat a helyén hagytam, bekukkantás ellen. Kinyitottam az ablakot, köszöntem a nyárnak, magamra kaptam köntösnek felszentelt, hosszú farmeririgemet. Végigjártam a házat, és mindenüvé beinvitáltam a nappalt, a derűs fényeket. Feltettem egy CD-t, megmostam néhány narancsot, és kiengedtem a levüket. Bekapcsoltam a vízforraló edényt. Kézbe kaptam a locsolókannát, és a fának készülgető szobanövények öntözgetése közben playbackeztem Tinának, az ő jellegzetes táncolását utánozva. El is határoztam, hogy azonnal megnézem az egyik legszebb klipjét, amint lesz öt henye percem. - Kérsz kávét? - kérdeztem az előkerülő Symourt. - Nem bírnám elviselni a keserűjét. Kérhetek forró vizet, sok ginzenggel? - Nem túl egészséges a ginzeng? - Egye féne. Muszáj felserkennem valamitől. Aludtunk két órát? - Annyit nem - feleltem, és visszatértem Tmához, vele táncoltam és dúdoltam a re&ént, miszerint Nincs szükségünk újabb hősökre. Symour félárbocos szemöldökkel figyelté lábmozgásomat. - Mit nézel? - firtattam, egyszerre táncolva és növényápolva. - Ez a lókapálás. Iszonyatosan kifejező és nagyon 326 ! . 327 szép. Tma tökélyre vitte, már-már lóul csinálja. A harcművészet is az állatvilágból ellesett mozgáselemeken alapul, nemde!? - Hé, Gyalogkakukk! Te minden reggel utolérhetetlen vagy? - Utol akarsz érni? Csak szólj, és lassítok! Te minden ! reggel kába vagy? - Előfordul, hogy teknőcösen ébredek. Visszapenderültem a konyhába, elkészítettem a teákat, a belépő Symour kezébe adtam a narancsleves poharat, lehörpintettem a nektáromat, és megkérdeztem, mire mondta, hogy Jézusom. Szemérmetesen elnézett másfelé, megakadt a szeme az ablakon, annak láttán támadt néhány gondolata, és elmerült köztük. Felszólítottam, hogy ha éhesen térne magához,
bátran búvároljon a frigóban, és a fürdőszobába vonultam. A hideg zuhany után langyossal kényeztettem magam, fogmosás közben feltuningoltam az izmaimat, és újra eszembe jutottak az Aliens filmek, ezúttal nem Clochardról, hanem a belső szerveimet harapdáló, jeges, kemény valamiről, ami fokozatosan terjedt el bennem. A jógalégzés sem segített. A pokoli medúza betöltötte bensőmet. Nem egyszerű szorongás volt, aminőt például a Tristano színe elé merészkedés előtt éreztem anno, hogy jaj, csak el ne szúrjam a.bemutatkozást, nyugalom, Navia, meg kell szerezned az állást, Légy észen! Azután a perfekt diplomatává relaxált Navia kávét lötyögtetett, kiskanalat hajigált és görbített, nem para- hanem zavarfenoménként, végül lefejelte a zsarufőnököt, mert ilyen pazarul bírt ellazulni! Nem is vizsga előtti szívgörcs, amikor a nevem sem jutott eszembe, azt se tudtam, hol vagyok, ijedtemben át is mentem tök katatónba, minek folytán mindig úgy érkeztem a terembe, mint egy féltégla, ugyanis a nevem hallatán Zaiyr teljes erőből belökött azon ajtón, viszont e megrázkódtatás csodát művelt holtnak hitt agyammal. Ez rettegés volt. Rosszféle, bénító, agypépesítő rettegés. Elhagytam a fürdőszobát. Leültem a teásbögre fölé, két kézre öleltem azt. Symourt néztem, szemét, mosolyát, hallgattam nyugodt, mély hangját. Amúgy egyedül voltam a konyhában, és házszerte Tma Turner énekelt. Azután szólítottak. A dolgozószobában leltem meg a pasast. A hátsó kertre néző, felhúzott ablaknál állt, fél vállal a falhoz támaszkodva, zsebre vágott kézzel, feszült arccal. A gránitlap párkányon és az ablakfán friss karcolásnyomok látszottak. - Mondjad - szóltam, látván keményedő vonásait. A medúza tovább nőtt. - Hisz látod! - vetette oda, ellökve magát a faltól. Kezébe adtam egy kerámiaszobrot a közelben ácsorgó komódról. -Vágd,a földhöz. Vagy pedig fordulj félre, és sikíts egyet. Megkönnyülsz. . - Ne haragudj - mondta. Visszatette a szobrot a helyére. Minden vasárnap elmész úszni és lovagolni? - Igen. - Hát ma ne tedd. - A lóról leteszek, de Ivor vár. - Ugye, tudod, hogy ha valaki el akar kapni, elsőül a szokásaidat fürkészi ki? - Ivor vár. - Igazán megfélemlíthetetlen vagy? - Rettegek, Symour. A tea sem fér át a torkomon, De
nem bújhatok el, mert beleőrülnék. Elmegyek Ivorhoz. 328 j 329 Muszáj! Mellette megnyugszom, és egy darabig megint lesz erőm a hidegvérhez. - Biciklivel jársz oda? - Igen. - Kérlek, legalább ma kocsival menj! Dirk Elan nemsokára itt lesz a technikusokkal. Nem fognak sokáig feltartani. Szerintem az ablak környékén hemzsegnek Philroy ujjnyomai. Claude nincs hozzászokva a kesztyűhöz. Miután nem boldogult az ablak felfeszegetésével, dühében letépte és elhajította a gumikesztyűjét: a jobb kezes fennakadt az egyik bokron. - Piti betörő - morrantam. - Ne becsüld le. Készült. Gondolta, egyszerűen is elbá- nik az ósdi nyaktiló ablakkal, de biztos, hogy volt nála profi üvegvágó is, és ha a kutyahiszti nem megy az idegeire, bejutott volna. Látta a fürdőszobából kiszűrődő lámpafényt, tudta, hogy ott vagyunk. Azért jött át erre az oldalra, nehogy meghalljuk a motoszkálását. - A piti betörő grand pszichopata. És ha néhány perccel előbb nyitsz ablakot a füstöléshez? Amikor még arrafelé szaglászott? - Életemben először szellőztettem stukkerrel a kezemben. Ha Philroy akkor próbálkozott volna, ő jobban meglepődik, mint mi. Mostig bíztam abban, hogy Claude azonos az Idülttel. Nem támad kedvem táncolni, énekelni a tudattól, hogy neked volt igazad: ketten vannak. - A paplannal viszont neked volt igazad. Ettől se perdülsz táncra? -Nem, inkább megfojtalak. Mindjárt kevesebb gond nyomasztana. - Philroy ismeri a kocsidat? - Igen, és nyilván nagyon boldog attól, hogy együtt vagyunk, így legalább nem kell szétapróznia magát. - Azt hiszem, én ma nem gépelek - sóhajtottam. - Kimegyek a kertbe, és magamra nyitom a vízcsapot. Barátkozgassak a gondolattal, hogy ezentúl golyóálló overallban kell aludnom? - Normális pizsamára úgyse buktál. - Te meg nehogy padlózni kezdj! Azok a deszkák még f jól jöhetnek a koporsókhoz. - Nem akartál kimenni?! Kimentem. Becsuktam magam mögött az ajtót, és á garázs felé vettem az irányt. Ekkor fejmagasan elsurrant mellettem valami, és döngvepengve az ajtóba állt. Izmaim emlékeztek Hamlisch játszóházára. A földre ve-
tettem magam, és fedezékbe hemperedtem. A ciprus tövéből néztem vissza a deszkában rezgő, tolldíszes nyílvesszőre. Felemelkedtem, leporoltam zöldre füvezett térdeimet. - Jay! - mordultam. Az utca felől felhangzott az a félédes, mutáló csikónevetés. Azután Jay belökte a kertkaput. Himbált felsőtesttel tartott felém, farmersortban, nyurga gémlábakon. Íja a vállán himbálódzott. - Új kocsit vettél? - kérdezte. - Hát az biztos, hogy a Carisma menőbb a. krumplibogár fazonú Corsádnád, de egy Eclipse még dögösebb lett volna!. - Nem az enyém. Jay, állatira indián vagy, remekül cél330 331 ! zol, tők profi a cuccod, de lennél szíves néhány hétig másutt nyilazgatni!? Mostanában kész hisztérika vagyok. -Áh, bitang jól csináltad! Még sosem hívtak cirkuszba, hogy iépj fel a mozgáskészségeddel? Kié a verda? - Övé - mutattam a házból kilénő, az aitóba meredt nyílvesszőt csodáló Symour felé. - Ki az ürge? b vigyáz rád? Hallottam ám, hogy mi van. Azért is jöttem, hogy szóljak: egy percig se majrézz, amíg engem látsz! Kész szerencse, hogy véget ért a dögunalom táborozás. Majd rajtad tartom a szemem. - E végszónál begörbített ujjakkal a szeméhez nyúlt, jelképesen kitépte és a vállamra mázolta azt. Symour felénk tartott. A tenyerére fektetett nyílvesszőt átnyújtotta Jaynek, végignézett rajtam, és újra a fiúra pillantott. Bemutatást celebráltam. Jay hatszor-hétszer megfente tenyerét a pólója oldalán, mielőtt ujjheggyel, félszegen megérintette volna Symour kezét. - Tényleg zsaru vagy? - kérdezte áhítattal, de nyomban visszavett belőle. - És legalább jó zsaru vagy? Hány medált pakoltál eddig a vitrinedbe? Rendesen eljársz a céllövészetre? Megtanítsalak nyilazni? Fogadjunk, hogy nem találnád el a bejárati ajtót a kapuból! Na, megpróbáljuk!? - Gondolom, Navia megbeszélte veled a nyilazást. Remélhetőleg pár nap múlva visszatérhetünk a lőleckékre. Addig inkább csak telefonálj. - Jó fej, mi!? - fordult hozzám a fiú, szemlátomást mélyen megbántódva. - Ez sose ideges? Megmondtad neki, hogy barátok vagyunk?! - Igen. Meséltem rólad. - És azt vette ki belőle, hogy egy kis takony vagyok? TeLefonáljak?! A közelbe se jöhetek, nehogy valami baja essék a kis takonynak? A kis fikának! I
I. - Jay, te most frusztrálod magad - jegyeztem meg. Elvigyorodott, egyik lábát hanyagul előrébb lökte. Ama gémláb feleútján gacsos, lehorzsolt térd virított. Oldalvást sandítva végigmérte Symourt, majd biggyesztett szájjal behajlította a karját, és megfeszítette izmait. - Holnapra felgyúrom magam a pasi szintjére! Ha akarom! Különben egy csomó tagot ismerek, akik sokkal dudorosabbak! Navia, hasig ér a füved. Azt is telefonon nyírjam? - Jay, azt mégsem kívánhatod Symourtól, hogy nyomja a markodba a stukkerét, és álljon odébb. Ő már eszméletlenül belekeveredett, tudja, mitől félt téged. És ha ráérsz holnap délelőtt, légy szíves, berregd le a füvet. - Itthon leszel? - Tudod, hogy nem. - És mikor leszel beszédképes helyzetben? - Hívhatlak, ha bekövetkezik? - Naná - vigyorgott. Lekapta válláról az íjat. Esetlennek tetsző, pókláb ujjaival ügyesen és gyorsan betárazott. - Eltaláljam az ajtót? Innen? Ferdéből? - Nem lesz könnyű - mondtam. - Kinn felejtetted az adventi koszorút. Pedig akkor még itt se laktál. . - Az házszentelői koszorú. - Nem! - rikkantott. - Az a céltábla! Irány a közepe! És majdnem beletalált. Nyílvesszője a mohakerék belső szélébe fiíródott. - Na? - kérdezte megdicsőülten. - Nem akármi volt ám Kanyarból lőttem! - Pöpec. Ezt nekem is meg kell tanulnom. Amint nyugisabb lesz az életem. - Oké, hát akkor csá! - Rám csillantotta mosolyát; majd oldalvást fordulva, lekezelően felnézett Symourra. Elmegy a kis takony. Sétafika! 332 333 - Szia, Jay. Ugye, látlak még? - biccentett a megszólított. - Mit akarsz ezzel mondani? - rökönyödött a fiú. a, - Emlékszem egy pálcikalábú, mozsártérdű kölyökre, aki voltam. Ha én egyszer a fejembe vettem, hogy valaki goromba lesz hozzám, akkor annak is hallottam az illetőt. - Szerinted kommunikációs nehézségekkel küzdök? - Én sem vagyok egy modorvirtuóz. - Apámnak van egy zsaru ismerőse. Azzal első látásra vajazottan társalogtam, mert egyből megmutatta a stukkerét, babrálni is engedte, még azért se pipultam be rá, hogy egyfolytában kishaverozott, és közben lapogatta a testemet. Kíváncsi lettem volna, miként mászik ki ebből Symour, ám ekkor újabb látogatók érkeztek: Dirk Elan, két technikus és három síró-rívó rádiótelefon.
Jay úgy tett, mintha lelépett volna. A kerítés külső oldalán őgyelgett, és rajtunk tartotta a fülét. Elan rám nézett, a szokottnál lanyhábban gyújtotta be rutin-fáklyanézését, majd egy pillantást vetett Symourra, s hozzám visszafordulva eloltotta szemében a fekete lángot. - Semmi,. semmi, semmi! - hadarta, toppantgatva. Új golyóstolla volt, de legalábbis másik; ez is rohamosan amorozálódott a kezében. - Már ami a zaklatóját illeti. Az exférjéért nem merném tűzbe tenni a kezem. Maga szerint a pasas nem pszichopata? Ez a Sven Parlan is fura alak. De ne feledjük, nekem a Ziller-gyilkosságot is a fickóra kell bizonyítanom, ugyanis azért, amit magával művel, legfeljebb felfüggesztett nono, fiam! őt kapna a bírótól. Philroy viszont olyan nyomokat hagy maga után, hogy öröm nézni! A terepjárót, amivel itt is látogatást tett, a saját nevén bérelte. Köröztetjük a kocsit. Végigjárjuk a barátnőit, ismerőseit, hamarosan elkapjuk! Addig azért vigyázhama magára! - Mármint én? - kérdeztem. Elannel nekem voltak kommunikációs nehézségeim. - Maga, maga! Jeoffrey Masht ravaszul eltüntettük előle, alighanem azért fanyalodott elsőül magára. Még nem tudjuk, ki informálja a pasit a Yardról, de rövidesen elcsípjük az illetőt. - Philroy azért pöccent be ennyire, mert kitudódott, hogy Masht pofozgatta? - érdeklődtem. - Nem akartam, hogy megtudja, nehogy megijedjen, de ha már kérdezi!? Claude nem csak béipofozkodott. Megszorongattunk néhány alvilági tököt, így jóval felvilágosultabbak lettünk. Bérőlögetés is előfordult, nem egy esetben. Máskülönben nem értem Philroyt. Miért nem lép le, ha egyszer megbukott? Ne válaszoljon, Navia! Siettemben megfeledkeztem a fullánkálló mellényről. Említettem, hogy Sven Parlant kicsit záposnak érzem? - Hátramehetnénk Claude Phikoy gumikesztyűihez? kérdeztem. Karon fogtam a tollával szkanderező Elant, és futólépésben eltávolítottam a közelben álldosó Jay Parlan hallószervének közeléből. Symour velünk tartott. - Mindössze ennyit tudsz mondani, Dirk? Noha lenyűgözöl a halleluja-hangulattal, nekünk mégis kezd elegünk lenni abból, hogy egy pszichopata-átjáróházban telnek éjeink. - Ugyan, Symour! Tegnap éjjel ötször is elmentek erre a járőrök! - Látták Philroyt? Hallották a puskalövéseket? Egyáltalán, felzavartak valakit a környéken a puskalövések? - Ez egy szuszék környék - morrantam. 334 335 Elan magunkra hagyott bennünket, hogy közelről megszemlélje a behatolási kísérlet nyomait, a műanyag zacskóba
süllyesztett kesztyűket, lebonyolítson néhány távbeszélgetést, és eközben kettéroppantsa a golyóstollát. Miután az alkalmatlanná vált írószerszámot a háta mögé hajította, visszaloholt hozzánk, és mutatóujjával vadul döfködni kezdte Symour szegycsontját. - Ne mondd, hogy lazsálunk, hogy nem csinálunk semmit! - Nem ezt mondtam. Mindössze felhívtam a figyelmedet ama tényre... - Én talpalok, te meg csak nyaralgatsz! Akarsz cserélni velem?! Én célkitűztem magamnak, hogy megfogom Ziller gyilkosát! Nagyon szívesen befekszem a helyedre, és ha lesfekvés közben netán azt tapasztalom, hogy az ipse a kertben bóklászkodik, nem is fogom őt elszalasztani, erre mérget vehetsz! - Dirk, né engedj meg magadnak tőbb efféle megjegyzést. - Én nem haragszom rád, Symour! De tele van a hócipőm, már a sliccemnél bugyog fel a hólé! Mindenki engem cseszeget, hogy miért nincs még elkapva Philroy! A nagytiszteletű Tristano úr is félbehagyta egy pillanatra a hétvégi vitorlázását, hogy személyesen vonjon kérdőre a testület becsületén foltot ejtő személy mihamarabbi elfogása tárgyában! A torkomon akadt a lágy tojás, amikor meghallottam a hangját a telefonban! Éppen reggeliztem, és a csajról ábrándoztam, akivel azután randim lett volna, pontosabban a dudáiról, ám most itt vagyok, numera meg sehol! És ezt az egész Philroy-balhét azért én kaptam a nyakamba, mert összefügg e kedves hölggyel! Lassacskán a város valamennyi életveszélyes elmebajosa itt fog cserkelni! És majd kézről kézre adják egymásnak a címet: ez a mi utcánk! Úgyhogy te csak szállj le rólam, Symour! Lehet, hogy némileg 336 bárányfelhős a homlokod, de attól még elég jól látszik rajtad a virulás! - Szükségtelen kitörésekkel vonod el magad a feszült szellemi koncentrációtól - mondta Symour, megfogva azt a szegycsontját kopácsoló, dühödt mutatóujjat. - Téged azért övez szédületes megbecsülés a Yardon, mert szalunailag ritka nagy koponya vagy. Vond az őledbe a szép nagy fejedet, simogasd meg, és találd ki vele, hol van Philroy. Ha ezzel megvagy, vedd a telefont, és küldj oda engem, mert nekem meg az a dolgom, hogy bekalitkázzam a madarat. - Rossz hírem van, cimbora - mondta Elan, kiszabadítva az ujját. Előretolta a jobb lábát, zsebre áugta a kezét, és meghintáztatta magát. - Quitaro és Tristano is kifejezetten azt akarja, hogy ne a te csoportod menjen Philroyért, ha meglesz az ipse búvóhelye. - Béna a csoportom? - Egyikük sem bánná, ha Claude sajnálatosan elhalálozna elfogás közben, különben a média évekig szopogamá a
botránycsontot, amíg csak a tárgyalás elhúzódik. Márpedig a te csoportod alacsony mortalitással dolgozik. - Ezt így odamondták neked a lágy tojásod mellé? - Naná, hogy nem. Quitaro az érintettségedre hivatkozott, hogy ez személyes ügy Claude meg közted, elvégre téged is meg akar ölni, meg mindig is eléggé nyíltan utáltátok egymást, és jobb volna, ha kimatadnál a végső megoldásból. - Eszerint inkább attól tart, hogy Philroy kiszenved a karjaim közt. - Ha nagyon érdekel, téged jobban félt, mint Claude-ot! Tristano viszont a sajtóbotrányon kívül arra sem szívesen gondol, hogy magára haragíthátta Philroyt, amikor e kedves hölgy szorgalmazására eltávolította őt az akciócsoporttól: Nagyobb biztonságban érezné magát, ha Claude egyáltalán nem élné túl a letartóztatását. 337 - Elan, ma egy kicsit zűrzagyva - sóhajtottam. - Én? - Talán még nem késő: hozza össze a találkáját, addig ne is foglalkozzon szellemiekkel. Azután majd tiszta fejjel továbbléphet. - Köszönöm, a legjobb gyógymódot ajánlja a hisztisségemre. Kicsit túlgondolkoztam magam. Lazítanom kéne. Este visszajövök, és lepihenek maga mellett egy stukkerrel. A közelünkben telefonok gőgicséltek, majd pasashangok ordibáltak. Hátráltam néhány lépésnyit, diszkréten félrefordultam, sikoltottam egyet, azután visszamentem Elanhez. - Ma este foglalt vagyok, kedves. Kénytelen lesz az elsősegélyhelyre sietni. Azután nagyon szívesen látom a kertben, feltűzött szuronnyal, az ablakaim alatt. Ja, és ne feledje magával hozni a Ziller-aktát, mert a múltkor szinte csak a képeket néztem meg, a szövegen átszaladtam. Abban lesz a megoldás, csupán oda kell figyelni. - Hálásan köszönöm a tanácsait - fortyant Elan, és a pedigréfonjukra tapadt technikusok nyomában távozott a színről. -A bájfecsej közben kétszer is majdnem Fabiónak szólítottam - nyögtem, utánanézve. - Ma még rendel, doktornő? - kérdezte Symour. - Lovagolni megyek - hárítottam. - Azt azért elárulhatnád, mi legyen a szomszéd fiúval. Nem vagyok mutogatós ember. - Igazából nem is a pisztolyodra kíváncsi. - Hanem? - Azt mondtad, emlékszel a pálcikalábú, mozsártérdű srácra, aki voltál. Fel akartál bámulni a felnőttekre. - Bámultassam magam?! - Az légy, aki vagy, bárkivel beszélsz. Ennyi. Elan is
bámul téged. - Nem tűnt fel. - Neki bizony feltűnt. Bosszús is lett tőle. Búcsút intettem, és rohantam átöltözni. Néhány gyümölcsből uzsonnacsomagot készítettem magamnak és Ivornak. Futtomban megittam a régebben kihűlt ginzengteát. Clochard körülöttem zizegett. - Ivor! Ivor! - kiáltozta éles baritonhangon. - Az a büdös ló! - Szállj le rólam, szemem fénye! - sóhajtottam, egy körtét nyomva az arcomba. - Mit tud az a ló, amit én nem?! - firtatta. Morrantottam. Kifelé szaladtamban az ajtónál vigyorgó Symourba ütköztem. Kivette számból a körtét, ám előbb figyelmesen megvárta, míg egy falatot kiharapok belőle. - Elnézek Philroy után - mondta. - Mikorra jöjjek? Vállat vontam, artikulálni képtelenül. - Fel tudsz hívni, ha kilovaztad magad? Bólintottam. - Ivor! Az az állat ló! - háborgott Clochard. - Ez minden vasárnap így megy köztetek? - kérdezte Symour. Megismételtem a bólintást. - Vigyázz magadra. Megütögettem a mellkasát, jelezvén, hogy ő is. - Megvannak a militáris kellékeid? - érdeklődött. Fejemhez kaptam, és elloholtam ővtáskát keresgélni. Kutatás közben szorgosan rágtam, rágtam a körtefalatot, ám az alig fogyott, hatalmas lévén. Aztán felcsatoltam a tatyót, és indultam az ajtónak. 338 Í 339 - Biztos nem is ló! - rikkantott Clochard. - Csak a farka légycsapó! Megfordultam, Symour kezét megragadva: - Légy szíves, sikolts egyet helyettem! - hebegtem. - Tele van a szám. Ezután még a szeme láttára kitolattam a garázsból, és bár az sem volt egy körmenet, folytatásként a Corsa hátsó lökhárítója megpöccintette a Mitsubishi elsőjét, vagy valami efféle történt ott mögöttem. Utóbbi járt jobban, elnyerte a rendszámtáblámat. Nem sírtam érte, már úgyis régen lógott. Symour a nála maradt körtémmel takarta el a szemét, amíg tovaponottam. Összecsókoltam-simogattam az arcát. Puha ajkaival a fülemet babrálta, arcomat csipdeste. Gyengéden szuszogott, és tinásan kapálgatott egyik mellső lábával.
Azután kijött velem az istállóból. Egy darabig futottunk egymás mellett, ő igazította hozzám a lépteit. Elhagytuk a lovardát, átlendültünk egy hasig érő palánkon, és kiértünk a mezőre. Magas fűben szaladtunk tovább, kikerültünk egy nyírfacsoportot, átugrottunk a patakon. Hátamat püfőlgette a gyümölcsös táska. Félrehajítottam a tarisznyát, és elvetődtem a földön. A fölém hajoló füveken, leveleken hangyák futkároztak, szöcskék feszengtek, sáska imádkozott. Napfény áradt az égről. Ivor mellém lépett, árnyékot vetett az arcomra. Felültem, magamhoz húztam a csomagot, és testvériesen megosztoztunk a lakomán. Közben halkan beszélgettünk, miként étkezéskor ez szokásos. Azután én ültem fel az ő hátára, mivel én voltam az idősebb. Lehet, hogy Ivor nem volt oly bűvöletesen szép, amilyennek láttam. Meglehet, szőre nem aranyszínű volt, sőrénye nem színarany: ez ügyben rég nem mert velem vitába szállni senki sem. Midőn megszületett, a szemem láttára, és anyja szárazra nyaldosta a tántorgó lábú, kicsi lovat, a felkelő Nap bekandított az istállóba, és nekem úgy tetszett, a csikó platina. De legalább elefántcsont-sárgás. Szabad volt elneveznem őt, s a lóded ekként lett Ivor. Az idő múltával sokat sötétült a szőre, mígnem mézarannyá vált. Selymes sörénye olyan színűvé érett, aminő a lenyugvó Nap fénye a víztükrön. . Ivor lassan poroszkált velem, lustálkodva ringatóztam nyergeletlen hátán. Kemény fényű, vakító délután feszült körénk: a legforróbb napszak. Üvegesnek éreztem a levegőt; kissé valószerűtlennek, mégsem idegennek a környező világot. El-elbámészkodtunk, jóllehet nem sok látnivaló kínálkozott körös-körül, a madarak a moccanatlan lombok között hűsöltek, szellő se járt, más lovasok se mutatkoztak. Közeledtünk az erdőhöz, Ivor léptei nyomán por kavargott mögöttünk. Előrehajoltam, átöleltem a nyakát, és végignyúltam rajta, és csak heverésztem, rábízva magam. Beszívtam megnyugtató, jó szagát. Sörénye az arcomat simogatta, tenyerem,, testem alatt vibráltak izmai. Midőn a fák között kanyargózó ösvényre értünk, felegyenesedtem, és ő futásnak eredt. Óriási kortyokban nyeltem az avarillatú, hűvös levegőt, a bőrömet fedő veríték hamar rám hűlt és jólesően bonongatott. Elmosódtak mellettünk a zöld leveles ágak. A lombokon átszűrődő fé340 341 nyek meglágyultak, már-már elfolyósodtak, alácsurranni látszottak. Tovasuhantukban, szemem sarkából észleltem vibrálásukat, színeváltozásaikat. Úgy hatott rám a vágta, akár a vérátömlesztés. Amikor először merészkedtem eleven ló testközelébe,
hevesebben kívánkoztam felmászni a hátára, semhogy azt latolgassam, milyen mérvű bizalmatlansággal tölt el az előttem ficánkoló, szépséges teremtmény ismeretlen volta. Azután csak döcögtem a hatalmas, merő izom állaton, a nyergen át érezni véltem csigolyáinak döféseit, és a futószár másik végén álló fickó erőst vigyorgott, látván a monstrum léptei nyomán fel-le dobálgatott melleim önállósulása miatti feszélyemet. És nem csupán az ejtett mélységes zavarba, hogy porcikáim hánykoltatnak, az alattam galoppozó titáni, élő izomzat teljes hosszában folyton történt valami: az a ló megfejthetetlen hangokat hallatott, forgatta a füleit és a fejét kapkodta, és én - testnyelvének egyetlen szavát sem értvén - süketnémának éreztem magam. Egyszercsak felgyorsult a forgás, a paripa vágtába csapott, és száguldott körbe-körbe, körhintánál is sebesebben, és elmosódott a külvilág. Megtaláltam és felvettem a ritmust, és átjárt az élvezet, akárha én is szaladnék, velem is futnának, mintha mi ketten, a ló és én eggyé: kentaurrá váltunk volna. Az a vágta olyan volt, mint a megtalált szabadság. Később, leszállván a nyeregből, úgy éreztem: két lábam karika - és el is gurultam. Néhány leckével odébb sejteni kezdtem: a lovaglás több, mint-felpattanni, majd együtt mozogva. odafenn maradni, szédületben száguldani és utóbb leszökkenni. Pontosan egy lóval és egy emberrel tőbb ennyinél; kettőjük kapcsolatától lesz az élmény gazdagabb. Mindegyre gazdagabb. 342 A lovardában ragadtam. Lepard, a tulajdonos, perzsa macskára és sarpej kutyára is emlékeztető, strandlabda alkatú férfiú volt. Vaníliakrém színű, vékony szálú, selymes haja szélfútta sörénynek tetszett. Kabátgomb kerekségű, mindig párás, nefelejcskék szemmel bámészolt a világba. Kicsiny, süppedt orra jószerével csak két légzőnyílásból állt, vékonyka, meredt bajusza alatt vonásnyinak látszott a szája. Akkoriban járt harmincas évei végén, és máris oly ráncos volt, amilyen ráncos egyetlen emberpéldány egyszerűen nem lehet, még az esetben sem, ha végtelenül sokáig él; olyan ráncos volt, mintha eleddig azzal töltötte volna összes idejét, hogy vásárról vásáxra járva, a legeldugottabb helyeket is felkeresve, folyton csak ráncokat és ráncokat vásárolt volna magának. Mindenféle ráncai voltak: pókhálófinomak, barázdamélyek, sarlóformák, T alakúak, szarkaláb- zúzmara- folyódelta- és gleccserszerűek, puhák, merevek. És e gyűjteményesen ráncos férfiú megindítóan gyermeklelkű volt, de szemernyire sem naiv. Lovak iránti szűnhetetlen vonzalmunk szemérmetes barátságot szőtt közénk. Nyaranta munkát kaptam tőle, elébb turistákat
városnézettem kordéféle, lóvonta kocsival, később rövidebb-hosszabb túrákat vezettem a környéken. Bármikor megjelenhettem istállóinál, és egy napon azt is megengedte, hogy a szülni készülő Impala mellett éjszakázzak a szalmán, bár ezerszer is a lelkemre kötötte, hogy meg ne moccanjak, ottlétemnek jelét se adjam, hacsak nincs baj a kancával. Impala a vadon élt eleitől örökölt körültekintéssel készült világra hozni fiát, teljes egyedüllétben. Megpróbált túljárni az eszemen, addig odázta volna a csikózást, amíg el nem nyom álmom. És amikor elhitettem vele, hogy buzgón alszom, nekilátott. Én pedig kilestem a csodát. 343 Azután odaálltam Lepard elé, szólván: megvenném tőle Ivort. Felnevetett, és nevettében olyannyira hömpölyögtek ráncai, hogy eltüntették, elnyelték arcvonásait. Miután jobban lett, és könnyeit is leitatta, azt mondta: Ivor a tied, I: Navia! És a kislányáról beszélt, aki szerinte azért tanulta meg ellátni magát és a körülötte élő lovakat, mert nem hesü sentettem el a társaságomat kereső gyereket, miként pedig a tulajdon anyja is tette, és Rhandi azért oly derűs azon szűkre zárt világban, amelybe szigetelten élni kénytelen, mert vele foglalkozván én fedeztem fel, hogy mélyen érez, és ezt kifejezni is képes, és hogy Rhandi igenis, folyékonyan, gyönyörűen beszél: rajzolással. Rhandi ötévesen is pelenkában töltötte napjait. Anyja, Rhea úgy kezelte őt, miként egy szégyenfoltot: csakis az eltüntetésén fáradozott. A batyura figyeltem fel, amelyet megérkezésemkor felkapott és odébb vitt, és ha az valahogy előkerült a ház mögül, Rhea megint hátracipelte. Egyszer megnéztem közelebbről a jókora csomagot: tompa tekintetű, nyáladzó gyermek volt. Anyja úgy beszélt vele, mint egy külföldivel: ha nem értette, amit mondott neki, emelt hangon elismételte a közleményt, és ha ekkor sem rezzent rá, lehülyézte. Egy napon leültem Rhandivel szemközt a fűre, és sokáig néztük egymást, egészen addig, mígnem megláttam vonásaiban hajdani önmagamat, a Tériszony Cityben fuldokló kislányt. Rhandi négykézláb hozzám mászott, és amíg cipőfűzőmmel babrált, megpróbálván a szájába hajtogatni azt, megéreztem a ruhájából áradó szörnyű szagot. Másnap Lepard némi könyörgés nyomán elengedte velem kordézni a lányát. A háztól távolodván, az első fordulón túl megálltunk. Levettem Rhandi pelenkáját, gyógyfüves krémmel bekentem 344 kisebesedett bőrét, bugyit húztam rá. Estére sokat tanultunk egymástól. Én beszéltem, és a kislány egyre figyelmesebben nézett rám. Azután válaszolt: kedves clown-münikával adta
értésemre közlendőjét, arról például, hogy miért prüszköl, fúj vagy kapál a ló, hiszen a bokájuk magasában élve volt alkalma megfejteni beszédűket. Később feltartotta a mutatóujját, miként ló a farkát, ha pisilnie kellett, és megvárta, míg vécéhez jutottunk. Hagytam őt a saját tempójában mozogni, nem kaptam fel, türelmemet vesztve, hogy cipeljem. Amikor hazavittem, vele együtt megígértem Lepardnak, hogy nem lesz szükség a pelenkára. Együtt voltunk egész nyáron. Augusztusra Rhandi mozgékonyabbá vált, tekintete felélénkült; és ritkán feledkezett annyira önmagába, hogy nyála elcsorduljon. Térdemen ülve hajtotta a lovat, és ha mondandója támadt, kéz- és arcjátékkal előadta azt. A hónap végén ilyképpen kérdezte meg tőlem, hová lett Rhea, és soha tőbbé nem kereste az anyját. Egymásra léltek Leparddal; a gyerek és a gyerekebb álló nap a rajongott lovak körül tett-vett. Hétvégéken találkoztunk. Rhandi megtanult biciklizni, és olykor névetni is próbált, a csikóktól ellesett módon. Közelgett a tél, és Lepard aggódott, hogy a szobába száműző hónapok során a kislány visszatompul. Legközelebb néhány rajzfüzetet és színes mesekönyveket vittem Rhandinek, és amíg az erdőben száguldoztam, ő rajzleckét adott magának. Amikor visszaértem, és nekiálltam lecsutakolni a lovat, Rhandi mellém toppant; és a maga másként beszédes, koboldos módján előadta, mit álmodott éjjel. Azután átnyújtotta a füzetet. Lerajzolt álma láttán leestem a szalmára. Ha egész addigi életét zseniképzőben tölti, miként nem egy kortársa, akkor sem tudhatott volna úgy rajzolni, és ha azon este tölti be a századik évét, ama száz esztendőből kilencvenkilencet festőtanodában töltve, akkor se. 345 Í. l Rhandi végigrajzolta a telet, és eközben tovább fejlődött. Rengeteg portrét készített Lepardról, a lovászokról és a lovakról. Rólam. Egy napon mutatott egy tétova önarcképkísérletet. Úgy rémlett, csúnyának látja önmagát. Rhea arcvonásait örökölte, kreol bőrű, ovális arcú, nagy szemű, finom orrú, keskeny ajkú kislány volt. Arról beszéltem neki, hogy az a kép az arcmásunk, amely bennünk él önmagunkról. Legközelebb egy kicsit szebb Rhandit rajzolt. Azután látszólag feledésbe merültek az önportrék. Megszületett Ivor. Minden szabad időmet a lovardában . töltöttem, kölyökké váltam magam is, a lógyerekkort átélve elhalványultak saját csikóéveim emlékeinek keserűbbjei. Impala és Ivor kapcsolatát figyelve megtanultam paripául, anyául és fiául: szeretetül. A kicsi táltos napról napra izmosodott. Megszokta, majd megkedvelte jelenlétemet, és midőn több év múltával a hátára ültem, némileg meglepő-
dött, egy keveset fitogtatta túlerejét, azután folytatódott l barátságunk. Rhandi meglepett egy önmagáról készült rajzzal, egy büszke-szép lány képével, és amint e mű elkészült, roha. mosan hasonlítani is kezdett hozzá. Megtanult ugyan írniolvasni, ám mert mindez nem sokat jelentett számára, apja nem erőltette az iskolát, és jó ércékkel rajztanár kezére sem adta őt. Rhandi szelleme olyan volt, mint egy kagyló, amelyben körös-körül morajlik a csönd, ám középütt igazgyöngy kövérül. És a kislány színesceruzált és festett, és rejtély maradt, miként ismerheti a varázsló képzelet minden szegletét, és hogyan tudja visszaadni annak tájait és hangulatait. Csodagyerek, súgta meg nekem Lepard, majd pisszegve arra kért, tartsam ezt titokban. Értettem, mitől félti Rhandit. Kiértünk az erdő sűrűjéből. Mozdítottam a kantáron, és Ivor lelassulva a közeli tó felé vette útját. Fecskék szúnyogoztak, szitakötők lebegdeztek körülöttünk; vadkacsa húzott el fölöttünk, oly alacsonyan, hogy már-már horzsolta fejünket. Mindama nesz, zörej és tücsökzene, ami körülvett bennünket, maga volt a csend. Symour jutott eszembe: neki talán tetszene az életnek emez oldala. Róla pedig az elmúlt napok és éjszakák, a kalendáriummal mérhetetlen történet; s bár nem akartam fejbe idézni, azért ott termett a fenyegető idegen, alti .nélkül még banális férfi-nő összecsapásokkal múlatnánk az időt, viselkedősen érintkeznénk, és azzal.töltenénk a drága életet, hogy foggal-körömmel védjük magunkat az ajándék szerelemtől. Ivor fülállásáról Leolvastam, hogy nem vagyunk egyedül. A tavon csónak lebegett, egy férfi aludt benne, szemébe húzott szalmakalapjával védelmezve arcát a napsugaraktól. A nyüzsgő madarak tudomást se vettek róla, lármás vadkacsák landoltak és keltek szárnyra a közelében; hattyúk úsztak el mellette. Könnyű vágtában megkerültük a jókora tavat; majd az ösvényről letérve; a réten át folytattuk utunkat: A tiló hőség vesztett erejéből, az alkonyulat feloldotta a fények üvegszerű keménységét, narancsos, aranyló és hullámfodor-kék lett a levegő. Midőn az erdőbe vezető ösvényhez közeledtünk, Ivor fiilmozgása ismét embert jelzett, halk nyihogása ismerős ló közeledtét. Nem vágytam társaságra, ezért irányt változtattunk, hogy másfelől térjünk vissza a sűrűbe. Azután a vállam fölött visszanézve megpillantottam a fák közül élőbukkanó lovast. A fickó fekete nadrágot és állig érő garbót viselt, a Nappal szemben fordult felénk, sapkaellenzője árnyékot vetett az arcára, vonásait a távolság miatt egyébként sem vehettem volna ki. A jóindulatú, liánidegzetű Elf nyergében ült. E kanca
346 347 többnyire a tapasztalatlanabb kliensekkel poroszkálgatott a terepen. Soha, senkit nem ejtett le a hátáról, és akkor is hazatalált, ha a rajta ülő egyén már rég meg volt győződve arról, hogy a kezében gyűrögetett térkép hamis, ő végzetesen eltévedt, és immár a mamája után sírdogált. A lovat felismervén nyomban tudtam, hogy zsokéjával még aligha találkoztam errefelé. Átfutott az agyamon, hogy figyelmeztethetném a sötétség közeledtére, ám ekkor a pasas megfordította Elfet, és visszabaktattak az erdőbe. A hosszabb útvonalon a lovarda felé indultunk mi is. A fák sűrűjében előrehaladottabb volt az alkonyat, nyúlósodtak az árnyékok. Ivor jelzéseit figyelve egyetlen mókust, madarat sem mulasztottam el, nélküle aligha vettem volna észre a körülöttünk motoszkáló teremtményeket. Azok ügyet sem vetettek ránk. Egy nappali kómájából eszmélkedő bagoly egyenesen az arcunkba ásított a fejünk fölé nyúló, levéltelen ágról. Borostyánsárga szemét félig lehunyva, közönyösen bámult le ránk. Talán épp.az a bagoly, akit az elmúlt télen az Ivort járató Rhandi talált az erdőben, kába állapotban. Hazáig a pulóverében melengette a félholt madarat. Apja hívatta a bubódoktort, és a Dracónak elnevezett beteg hamarosan felépült, nem is sejtvén, hogy táplálása mekkora gondot okoz gyámolítóinak. Ugyanis se Rhandi, se Lepard nem bírta nézni az elébe tett egerek, csibék pusztulását. Egy napon a szokásos módon felszolgálták eleven táplálékát, és kimenekültek a mészárlás látványa elől. Kicsivel később visszamerészkedvén, nem mertek hinni a fülüknek: a padlásablak párkányán mélázó bagoly folyamatosan csipogotr. Lepard azt gondolta: ez csak a csibe-túladagolás tünete lehet. Már épp hívni akarta a doktort, midőn Rhandi a berzenkedő madár tollszoknyája alá nézett, és egy gőgicsélő naposcsibét ielt alatta. A csöppnyi ded maradni akart, any348 jának tekintvén a baglyot. És a fajtalan ragaszkodással meglepett Draco később sem ette jól a baromfisarjat. Maugli azóta macsó kakassá serdült, és többnyire a ház mögött kapirgált. A gyógyult Draca tavasszal visszanyerte szabadságát. Megállítottam Ivort, hogy elcsodálgassam két kócos farkú mókus légi bemutatóját. A rőt bundás virgoncok villámfürgén mozogtak az ágakon, halálugrásaik szárnyalásnak tetszettek. Nem sikerült rájönnöm, melyikük kergeti a másikat, mindketten vidám üldözöttnek látszottak, és szemlátomást élvezték a hancúrt. Azután tovább poroszkáltunk. Hanyatlottak a látási viszonyok. A Nap aludni tért, viszont a Hold nem cserélt elemet a vekkerében, és így alva maradt. Az erdőszélen vezető kocsiúton átvágva, a nyírfaliget fe-
lé fordultunk. Felhőket hurcoló szél csapott le ránk. Az eső előtti fülledtségtől párás levegő enyhe gumicsizmaszagot árasztott. Ivor tudatta velem, hogy vihar készül. Azután lótársát üdvözlő hangot hallatott. Valahol előttünk, a messzi távolban Elf bandukölt. Fehér foltos barna hátulját ringatva visszaköszönt, és mendegélt jászol iránt. Meresztgettem a szememet, kissé fel is emelkedtem, mégsem csillapult hiányérzetem. Nem láttam Eif lovasát: Ha egy vagy több sétaló üres nyereggel tér haza este tájt, az rendszerint azt jelenti, hogy Lepard és lovászai csatárláncban, kiáltozva tölthetik az éjszakát, és rőgről Levélre tűvé tehetik az erdőt, az elkallódott zsoké(k) után kutatván. Felsóhajtottam. - Ivor, keressük meg a tévelygőt! A szólított meg se hallott. Másűvé figyelt. Maga elé, kissé jobbra, bozót iránt. 349 Néhány horkantással nemtetszést nyilvánított, hátsó lábaival kitáncolt balra, majd hirtelen felágaskodott. - E váratlan mozdulat a fölöttünk magasodó nyírfa egyik ágához ütötte a hátamat, és rögtön ezután a fejem találkozott ugyanazon ággal. Nem kaptam levegőt. Összekoccantak a fogaim. Koponyámban vulkánkitörés zajlott. Félájultan markoltam a kantárt. Lilálló szikrázást észleltem a szemem sarkából, azon mélységben, ahol az imént még a lábam volt, akárha a föld villámlott volna. Ivor a hátsó lábaival rugdalózva sebesen körbefordult, azután vad vágtába fogott. Lehajtott fejjel surrant át egy faág alatt. Az utolsó pillanatban, és csupán reflexből rántottam magam elé a karomat. Így aztán nem a fejem szakadt le: én szálltam el a mező fölött. Röptömben hallottam a távolodó patadobogást. Nem tudatosan csináltam - ahhoz túlsággal szédültem izmaim tették a dolgukat: mielőtt földet fogtam volna, összegömbölyödtem, és átfordultam a vállamon. Elmaradt a becsapódás, legalábbis nem az olajrejtő rétegekig fúródtam a talajba. Így is gyötrelmesen összezötyögtettem magam gurultamban. Futó léptek közeledtek. A derekam felé kaptam. A mozdulat fele útján felrémlett, hogy hiába. Az övtáskát a kocsiban hagytam. És kábultan, zúgó fejjel is kristálytisztán tudtam már, hogy az iménti lilálló szikrázás nem érzékcsalódás, nem az ág ütését követő fájdalom tűzijátéka volt.
Hanem az Ivor jóvoltából célját tévesztett sokkolóé. Talpra szökkentem, és látni próbáltam. Látni akartam! A felém rohanó sötét figura belehúzott. Azt is érzékeltem, hogy a bal lábával rövidebbet lép. De még így sem kelhettem volna versenyre vele. Hozzám képest klasszisokkal jobb állapotban volt. Futtában előrenyújtotta a jobb karját. Láttam, hogy mindjárt elér a sokkerrel. Sarkon fordultam, és futásnak eredtem. Ha futásnak nevezhető, ahogy odébb vonszoltam magam. Émelyegtem, verítékeztem, fuldokoltam, fájtam. Patadobogás hallatszott. Ivor vágtatott közénk. Az izomkolosszus csődör hátat fordított a szörnyeteg fickónak, és rémületes rúgásokkal távol tartotta őt, magától és tőlem. Igyekeztem minél messzebb jutni, vissza a lovardába, épeszű emberek közé, ám addig még ott volt a patak, a palánk, és aligha alaptalanul féltem, hogy saját lábamon sosem érek az istállókhoz. Ivor dühödt, bősz, fenyegető hangokat hallatott. A sokkerrel hadonászó fickó némán hátrált lábai útjából. A mén hirtelen sarkon fordult, és hozzám száguldott. Mellém érve lelassított, de nem torpant meg. Elkaptam a szárat, abba fogódzva szaladtam mellette, mígnem sikerült a hátára lendülnöm. Egyetlen pillanatig foglalkoztam a gondolattal, hogy magas lóról talán lennének esélyeim: legázolhatnám, elfaposhatnám a fickót. A következő másodpercben letettem a hősiességről. Fogva tartott a pánik. Fájtam, reszkettem, sírni vágytam. 350 351 Elsőül Rhandit pillantottam meg az egyik karám mellett. A kislány Elf kantárját markolászva álldogált, közel a könnyezéshez. Megállítottam Ivort, lecsúsztam róla, és a nyakát ölelve talpon is maradtam. - Ne aggódj a vendégért, semmi baja - mondtam, meglepődve csaknem nyugodt hangomtól. - Rhandi, láttad a pasast!? Bólintott, és a maga módján előadta: ő nyergelte fel neki Elfet. - Hogy nézett ki? Emlékszel az arcára? Néhány mozdulattal elém teremtett egy magas alakot, lyukacsos kézhátú kesztyűben, garbónyakú pulóverben, sállal, napszemüvegben, lovassapkával. - Sálat húzott az arca elé?! - nyögtem. Rhandi megint bólintott, két kézzel megmarkolta nyakában a sál szárait, az orráig felhúzta, majd leengedte azokat,
és azután az arcára rajzolt az ujjaival. - Mi volt az arcával? Hegeket láttál rajta? Kaszabolásnyomokat? . Megrázta a fejét, elölről kezdte a magyarázatot. Annyira figyeltem, hogy a remegésről is megfeledkeztem. - Ne haragudj - sóhajtottam az ábrázolás végeztével. Ha jól értem, a fickó úgy festett, mint aki most szökött meg egy szupertitkos génsebészeti laborból. Hólyagos volt az arca? Keléses? Leprás? Rhandi még egyszer nekifutott. Végül megnyugodhattam: nem egy génsebészeti kreatúra eredt a nyomomba. Csak egy fickó, aki - tegyük fel - nemrég leforrázta az arcát, és emiatt nem borotválkozhar. Serkenő szőrszálai növekedtükben maguk előtt tolják az elhalt hámréteget. A pasas tudja, hogy nem épp mutatós, ezért sálazta el az arcát, ám egy pillanatra félrelebbent a csador. Kicsit sajnálom őt, közölte végül a kislány, megsimogatva, kétfelől megölelve és ringatva azt a felidézett arcot. - Ne sajnáld. A fickó hetek óta zaklat engem. Bánt téged? - Igen. Láttad a szemét? Napszemüveget viselt. - Hány éves lehet? Öreg. - Na jó, ezt húzzuk szorosabbra. Neked én is öreg vagyok, te tizenegy éves! Nevetett, majd hosszan bizonygatta, milyen szépségesen fiatal vagyok, leszámítva, hogy momentán szakadt benyomást keltek. Szóhoz jutván megkérdeztem: - Öregebb nálam? - Jóval. - Harmincöt-negyven éves? Mint Gianno? Több. - Annyi idős, mint a bagolydoktor? Dehogyis! Annyira nem öreg! - Láttad itt máskor is? Múlt vasárnap, késő délután elment Elffel két órára. - Amikor én is kinn voltam? Akkor. - Ugye, utánam jött vissza? Igen. - Szerinted milyen ember? Idegen. 352 i 353 - Persze, hogy idegen! Mindössze kétszer láttad, néhány percig. Nem úgy idegen. Embernek idegen.
- Micsoda?! Kézábrázolt egy repülő csészealjat, vállat vorít, és borzongva nevetett. - Már a múltkor is ilyen gyulladt volt a feje? Ugyanilyen. - Kocsival jött? Nem tudom. Egyszercsak itt állt. Nem jó szagú ember. Ivor a fülembe szuszogott, ajkaival a hajamban matatott. Összecsókoltam az arcát, azután átadtam a szárat Rhandinek. - Rendbe hoznád őt? Muszáj elrohannom. Ha kedved támadna, rajzold le nekem azt a pasast. Oké? Bár láttam összeszűkülő szemén, hogy szívesebben tiltakozna a rossz levegőjű személy papírra idézgetése ellen, bólintott. Megsimogattam vállig érő, kemény szálú, sötét haját. Heves mozdulattal átkarolta a nyakamat, és a melleim közé fúrta az arcát. Lehajoltam hozzá, átöleltem a derekát. - Nem fog visszajönni. Itt nem próbálkozik többé, ne félj. Vigyázok magamra. Sokat segítene, ha csinálnál egy portrét a pasasról, hátha valaki felismerné, és megmondaná a zsaruknak, kicsoda ő. Telefonálni szeretnék. Apád a házban van? Bólintott. Elengedtük egymást. Rhandi hátrébb lépett, és Ivor vállához támaszkodott. Sarkát a lábszárán fenegetve, hatalmas, csokoládészínű szemével hosszan nézett. Pillantása fel-le járt rajtam, akár egy korongecset. E nézéstől mindig kissé misztikus hangulatba kerültem. Búcsúzásul jelképesen megérintette a szívét, majd az ajkát. - Én is szeretlek, Rhandi. Mikor jöhetek a rajzért? Holnap. - Különben Ivor védett meg a pasastól. A mi lovunk! Sziasztok. Lepard literes kupából kortyolta sörét, amikor a házba léptem. - Nem hiszem el a külsődet! - nyögte a láttomra. - Ivor nem tesz ilyet! - Nem ő tette, hanem egy fickó. Az illető agyilag hikomat. Rhandi látta őt, le fogja rajzolni. Telefonálhatok? - Nem, amíg nem ittál egy pohár sört! Kitöltőm, mire megmosod magad. Tudod, hol a fürdőszoba! Arc- és kézsúrolás közben összeszámoltam érzékeny zónáimat, a karomtól a vállamig, hátamtól a fenekemig, térdemtől a bokámig. Félve néztem a tükörbe. Skorpió-tekintet viszonozta pillantásomat. Azután legurítottam a sört, és megkaptam a telefonké-
szüléket. Symour száma foglaltat jelzett. Visszatettem a kagylót. Tűkön álltam. - Ha rohannod kell, felhívom én az illetőt, csak azt mondd meg, mi az üzenet - ajánlkozott Lepard. Hozzám lépett, teletöltötte a kezemben szorongatott poharat, azután csak állt előttem, mellmagasan, nefelejcskék gombszemével aggódón fürkészgetve az arcomat. Újabb híváskísérletet tettem, a korábbi eredménnyel. Köszöntem az italt, elhadartam, hogy hazafelé majd újra próbálkozom a telefonálással, és kinyargaltam a házból. Lepard bekapcsolta a kinti világítást, és elkísért a kocsihoz. Egyik kezében, szerfelett harciasan egy - amúgy jóin354 355 dulatúnak tetsző - sámlit markolgatott, a másikban méteres zseblámpát lengetett. Nem ülhettem a kormány mögé, amíg minden zugot át nem világított. Még a csomagtartót is felnyittatta velem, akár egy hivatásbolond vámtiszt. - Vigyázz magadra! - parancsolta. Ekkor már öklömnyi esőcseppek pörölyözték a fejünket. Beültem, gyújtást adtam. A magnó azonnal megszólalt. Captain Hollywood fekete hangja betöltötte az utasteret, pulzálva lüktetett körülöttem a zene. Felcsatoltam az övtáskát. Padlógázzal indultam. Ütközésig feltekertem a hangerőt. Annyira, hogy fájjon. Egyelőre gondolkodni akartam a legkevésbé. A kocsi gurult velem a gömbölyű koronájú, idős fák szegélyezte, keskeny magánúton. Az ablaktörlő hiába maszatolta előttem a mind dühödtebb záporesőt, a két lapáton túl alig láttam valamit. A helyzet csupán árnyalatnyit javult attól, hogy észbe kapva felkattintottam a lámpákat. Átnedvesedett levelek zuhantak az üvegre, hullott gallyak mállottak a motorházfedélre, az abroncsok a tetőig túrták fel a vizet. Ijesztő villámfények harapdálták az égboltot, lilálló cikázásukkal arra a pokoli zsebrájára emlékeztetve. A vakulatot követő mennydörgéstől mindannyiszor olyan érzésem támadt, mintha rozsdás kést forgatnának a gerincemben. Üvöltött a magnó. A lendületes lüktetés - stílusát tekintve - technozene lehetett. Ennek meghatározásában nem voltam professzor. Nem műfajokat, hanem előadókat kedveltem, stílt, énekhangot; ritmust, nívót. Ez esetben Captain Hollywood teljességgel el tudott bűvölni, Symouréra emlékeztető mély, telt, karcos, hajlékony, higgadt hangjával, az azt ellenpontozó, püfölő hatású, pulzusszámnövelő tempójú zenével. Nem gondolkoztam, legfeljebb indulatszavakban.
Tapostam a gázt, és dagasztottam dühömet. A magánútról lekanyarodva magam mögött hagytam a fákat. A kocsi alatt szaladó, kétsávos aszfaltkígyó mentén tenyésző embermagas bozót lehasalni látszott az esőcseppek korbácssuhintásai alatt, az áztatott levelek fel-felcsillantak lámpáim és a villámlások fényeitől. Az úton folyó, gyülemlő, habzó víz az ablaküvegekre verődött, az abroncsokat taszigálta, a járgányt himbálta. Rohamosan növekedett az utastér páratartalma, homály hízott a széivédőn, a szellőzőrendszer nem bírt el vele, ablakot nem nyithattam, zéróig se láttam. Na és?! A repülőgép-pilóták épp ilyen helyzetekben érzik leginkább otthon magukat, egyenesen unatkoznak, ha nem ködben, kriptai sötétségben, szurkálödó hegycsúcsok közt furikázzák utasaikat. Ámbár kissé műszerezettebb a fedélzetük, és miként az Airplane filmből tudtam, gázosodó körülmények esetén előveszik a felfújható gumi robotpilótát, és reá hagyatkoznak. Visszavettem a sebességet, résnyire leengedtem az ellenoldali hátsó ablakot, és lehajoltam, hogy előhúzzak valamit az ülés alól, lehetőleg egy rongyot, amellyel letörölhétem végre a gyöngyöző páraréteget a szélvédőről. Egyik visszapillantó tükörnek sem vettem semmi hasznát, a kintieket víz függönyözte, a bentiben kitűnően észleltem a hátsó ablakon opalizáló ködgomolyt, azon túl semmi egyebet. 356 357 Az ülés alatt tapogatózva találtam egy régebben oda gurult valamicsodát, alighanem hajdani gyümölcsöt, immár múmiát. A lelet héja merevre ráncosodott, ám mint kiderült, h:.. nem annyira, hogy ujjaim nyomásának tartósan ellenálljon. Úgyhogy csuklóig megmártakoztam az időtlenül öreg körtében, esetleg almában. Most már tényleg nagyon kellett volna egy rongydarab, legalább lafancnyi, mivel a kesztyűvel felérő dzsemesség is nyomasztólag hatott kedélyállapotomra. Tovább túrtam, biztosra tudva, hogy valamelyik évben, kevés számú autózásaim egyikén egy kiszolgált frottírtörülközőt taszajtottam az ülés alá, kifejezetten páraelhárításra szánván a molyette darabvt. Feltárás közben fél szemmel az utat figyeltem, észre is vettem egy hevesen integető, fokozhatatlanul ázott férfiút. Széles ívben kikerültem az illetőt, áldva az eszemet, hogy ilyen gyanakvó vagyok, és nem veszem fel stopposnak a kiapadhatatlan cseltárú, furmányos Idültet. Azután egy biciklista kedvéért mentem át a túloldalra, nem akarván lefröcskölni, eláztatni az elszántan tekerőt. Húsz méteren belül egy nyuszi ült az úton, megdermedve a reflektorfénytől. Megest átkormányoztam a járgányt a bal oldalra, és ott is maradtam, úgy találván, az a térfél nyugalmasabb.
Jól tettem, így legalább nem ütköztem a jobb sávban parkoló, kivilágítatlan autónak. Dzsemes ujjal bekapcsoltam a hátsó ablakfűtést, és ugyanazon pillanatban a tükörbe sandítottam, hogy látható-e már az eredmény. Éppen akkor, midőn az a bújócskasötét kocsi felvillantotta lámpáit, és az útra lódult. A lecsúsztatott ablakon igencsak jött befelé az eső, agyamat püfölte az Over and Over. Még egyszer az ülés alá kotortam, és meglett a rongy. Énekelni kezdtem Hollywoöd Kapitánnyal és a vele daloló, kedves hangú hölggyel, megpöccintettem az indexkapcsolót, és visszatértem a jobb oidalra; azon szándékkal, hogy megálljak, és civilizáljam látási körülményeimet. Egyre áthatóbb érett birsalmaillat terjengett a légteremben, kandalló előtt töltött őszi esték. barátságos hangulatát idéző, jóllehet még sosem birsalmáztam őszi esten kandallónál. A rongyba töröltem ragacsos kezemet, miáltal á frottírdarab azonnal eldobhatóvá vált. Azután kezdtem a szélre kormányozni a kocsit, úgy gondolván, hogy a mögöttem igyekvő járgány vezetője ekkorra mái érzékelte kiállási szándékomat, és megelőzhet végre, miként az szándékában áll. Behúztam a kéziféket, bekapcsoltam az elakadásjelzőt, marokra kaptam a törülközőt, és a szélvédőhöz hajoltam vele. A kellemetlen állapotú rongy másodpercek alatt átláthatatlanná birsalmásította az üveget, és bár kétségbeesetten reménykedtem, mégis majdnem biztosra vettem, hogy a Corsát nem szerelték fel belső ablakmosóval és törlőlapátokkal, következésképpen manuálisan kell lekvártalanítanom a szélvédőt. Ezenközben a sötét színű járgány elgurult mellettem, majd közvetlenül előttem kikanyarodott a szegélyre, és megállt. Hátsó ablakát sűrű páraréteg tette átláthatatlanná. Hát igen, ilyen időben nincs mit tenni, meg kell várni, míg a viharfront tovavonul. Azon méláztam, hogy talán kérhetnék a sorstárstól egy jégkaparót, és talán kapnék is, feltéve, ha nem árulnám el, mit szándékszom kaparni vele. Mérsékeltem a decibelszámot, mert biztosra vettem, hogy a Kapitány hangja húsz kilométeres körzetben hallható, és nem szerettem volna rossz benyomást tenni azon sze358 359 mélyre, akitől éppen szívességet kérni készültem. A padlóra vágtam a dzsemes rongyot, és nyúltam, hogy nyissam az ajtót, és kilépjek az ömlő ég alá, midőn az előttem veszteglő, rozzantasabb évjáratú Toyota ajtaja kitárult. A kocsiból előpattanó, felém siető fickó bokáig érő sötétszürke esőkabátot viselt, orrig behúzott kámzsával. Bal
tenyerét az arca elé ernyőzte, jelezvén, hogy bántja szemét a lámpáim fénye. Kevés híján lekapcsoltam a világítást. Ám az a férfi enyhén sántított, éspedig a bal lábára. A hosszú kabát alól kivillant tükrösre tisztított lovaglócsizmája. A lámpafény ellen reluxaként használt ujjainak rései között megpillantottam háromnapos borostával borított, vöröslő bőrű arcának alsó részét. Jobb kezét a zsebében tartotta. Visszarántottam ujjamat a kapcsolótól. Eközben könyökömmel véletlenül megütöttem az ajtózáró gombot, mire körülöttem mind a négy pöcök a helyére kattant. Padlógázzal indultam. Egyetlen pillanatig sem töprengve azon, hogy vajon felebaráti tettre készülök-e. EL akartam taposni a fickót, és ehhez számos lóerő állt rendelkezésemre. Csupán a behúzott kézifékkel nem számoltam. A járgány meglódult, majd lefulladt a motor. Hisztérikusan indítóztam. A pasas rendületlenül közelgett. Arcát továbbra is eltakarta a karjával, ám jobb kezét előhúzta a zsebéből. Azután úgy fordult, hogy baljával hirtelen felránthassa mellettem az ajtót, és ugyane pillanatban elérjen és megbénítson a markában szorongatott sokkerrel. A motor felmorrant. Az abroncsok valósággal elemelkedtek a talajtól a kilövés pillanatában. A megugró kocsi által odébb taszított férfi hanyatt vágódott az úton. Ha nem bénít meg az irtózat, ha képes lettem volna összeszedni az agyamat, áttolathattam volna rajta. Tűztem elfele. A homályos visszapillantó tükörben csupán pillanatokíg láttam a földön fetrengő fickót. Azért fohászkodtam, hogy mielőtt még talpra állna, döngessen át rajta egy úthenger, egy tank, vagy legalább egy kamion. Siettemben kiderült, hogy a birslekváros, párás, átláthatatlan ablaküvegek mégsem akadályoznak az autóvezetésben. Mentem, ha többé-kevésbé vakon is, egyenesen előre, mert mennem kellett. Visszacsavartam a hangerőt maximumra, gondolkodás ellen. Mivel éppen azon kezdtem volna tűnődözni: hogyan is élhetek rádiótelefon nélkül? Bármit megadtam volna azért, ha felhívhatom Symourt, és ha ő még mindig foglalt, akkor a zsarukat. Megpillantottam a tükörben a Toyotát. Immár, az elővárost elhagyva, forgalmasabb részen jár-
tam, az eső is alábbhagyott, meglehetőst közeledtem a hajlékhoz. Az a járgány nyomult utánam. Oly szorosan, nehogy másik autó ékelődhessen közénk, és váratlanul megugorva el ne lóghassak előle. 360 361 A rám ragadt pasas felvette a .tempómat, pontosan akkor kezdett lassítani, és akkor adott gázt, amikor én is, egyetlen tizedmásodperccel se később. Lehalkítottam a magnót. Mit akar ez tőlem? Tudja, hogy nincs telefonom, nem hívhatok segítséget. Ha megállok, elkaphat. Mégsem kocsikázhatok az idők végezetéig. Irányt változtattam. A hazaútról letérve elhajtottam a külváros felé. Egyre bőszültebben gondoltam fenyegetésére. Mígnem eszembe jutott a stukker. Tudja-e, hogy van fegyverem? Vagy abban a hitben ringatja magát mögöttem, hogy a néhai Marvin Hamlisch pisztolyát eltulajdonítva, örök időkre megfosztott a védekezés lehetőségétől? Mit tervez? Azt tervezi, hogy egyszer csak elhagy a türelmem, kipattanok a kocsiból, és futásnak eredek. Végre egyedül leszek. Otthon már nem férhet hozzám. Navia, vedd elő a stukkert, és puffantsd le a fickót! Lőfegyvertelent?! Ásd el az ásatag lovagi kódexedet! Ő talán sportszerű?! Gázt adtam, visszavettem; gázt adtam, visszavettem. Harmadszorra fogalma sem volt, mit akarok, miért szökdécselek az úton. Már nem követte a példámat. Padlógázzal előreugrattam, és szinte helyben megfordítottam a kocsit. Elsöpörtem a Toyota mellett. A két karosszéria összecsikordult, a tükrök egymásnak feszültek és leroppantak. Átkanyarodtam a menetirány szerinti oldalra, és lendületből a távolodó Toyota után fordultam. A fickót váratlanul érte, meglepte támadásom. Megijesztette, vagy kijózanította. Húzott elfele. Menekült, előlem! Nyomultam mögötte. Elővettem, és az ölembe fektettem a stukkert. Iszonyatosan pulzált az a zene, szívdobbanásaim felvették őrült ritmusát, én is énekeltem: Fotlow me! Gázt adtam, és a Corsa az idültmobil hátuljának dőccent. Balra tekertem a kormányt, és tapadósan felzárkóztam a Toyota mellé.
A jobb oldali tükröm is ugrott. Leengedtem az Idült felőli ablakot. Kísérteties látványban volt részem, ám dühöm nem engedett megijedni ne. A sötét, párás üvegű kocsiban ülő pasas úgy festett abban a hatalmas, csuklyás esőkabátban, akár egy hatalmas, csuklyás esőkabát, amelyben nincs élőlény, nincs senki, csak a fekete üresség. Mintha egy kísértetet űztem volna. A kormányt markoló kézfejet - ha volt - elfedte a kabátujj. Vállára céloztam, a helyre, ahol annak kellett volna lennie a kiadós, szögletes válltömés alatt. A Toyota ablaka jégvirágossá robbant, a szilánkok kiperegtek. Eltűnt előlem a látásomat zavaró homály. A pasas lejjebb húzódott az ülésen, balra kormányzott, félretaszítva engem, és előrevágtatott. Sértetlenül! A lövés dörrenésétől félsüketen, zúgó fejjel vágtattam utána. Nem bírtam elhinni, hogy nem találtam el. Lehetetlen! Az a galyó oldalról a vállába fúródott! Akkor hogy tudott elzúgni?! . Ezenközben észleltem a külvilágot is, a túlnyomórészt 362 E . 363 ipari üzemekkel zsúfolt, színes kirakatokban szegény, nem túlzottan forgalmas, több sáv szélességű utcát, amelyen az Idült nyomában hajtottam. Az üvöltő, lüktető, serkentő zenét. Újra felzárkóztam mellé. Ekkor felém fordította a fejét. A csuklya alatt fekete sál fedte az arcát, ha volt arca. Pisztolyt emelt rám. Az a stukker erőst hasonlított a tőlem ellopottra. Reflexből fékeztem. Lemaradtam. Az út végénél jelzőlámpa állta utunkat, sűrű kocsisor haladt keresztben. Megállítottam a járgányt a veszteglő Toyota mögött. Néhány autó érkezett mellénk, mögénk. Jobbról zsarumobil parkolt a szegély mellett. Tök üresen. A francba! Ekkor megpillantottam az úttesten át közelgő egyenruhásokat. Egyikük félliteres műanyag pohárból szürcsölte a kólát, társa hamburgert harapdált. Megszólaltattam a kürtöt, és hevesen integettem nekik. A fiatalabbik kihúzta szájából a szívószálat, és felém vette útját. Még mindig tizenöt méternyire és kétkocsinyira volt tőlem. A keresztúton gyérült az áradat. Kiszámítható volt, hogy amint lehet, az Idült megugrik. Lámpaváltásra aligha vár. Kikapcsoltam a magnót, hogy halljam a hangomat. A
körülöttem pöfögő járgányok óriási zajt csaptak. A zsaru gyorsított. Amikor közelebb ért, rákiáltottam: - Hívják fel Symour Yarnt! i - Ki az, és mit mondjak neki? - üvöltött vissza, hirtelen hányavetivé váltan, ép eszemben kétkedőn. A Toyota megugrott előttem. A gázra lépve a kormányhoz kaptam. Nem bántam,. hogy az ifjú rendcsősz látja a jobb kezemben tartott stukkert. Elhúztamban magam elé sziszegtem: - Találj ki valami kedveset! A tükörből ellenőriztem a faképnél hagyott zsaru reakcióját. Nem volt egy elmebajnok. Csípőre tette a kezét, és utánam meredt. A meginduló autósok zokszó nélkül kerülgették az úttestre fagyott figurát. Azután megmoccant hirtelen, átdobta a poharat a válla fölött, és a hekusmobilhoz rohant. Távolabb majszolgató társa átvette idegességét. Elveszítettem őket szem elől. Dühömben sikoltottam egyet. Azután megszólaltattam a Kapitányt. Csak a Toyotát láttam magam előtt. Pokolian felhecceltem magam. Most már nem fegyvertelen, nyugodtan célba veheted! Leeresztettem magam mellett az ablakot. Átvettem a pisztolyt a bal kezembe, a peremre támasztottam a könyökömet. A huzattól kavargó hajamat hátrasöpörve, a Toyota homályló üvege mögött látható, rombuszforma alakzatra: a hatalmas csuklyára céloztam. Gyors pillantást vetettem- a műszerfalra. Kilencvennel téptünk a városban. Visszatértem a kámzsához. Minden egyébben a reflexeimre bíztam magam. Az Idült gyorsított. Talpam a pedáka nehezült. Száztíz, sóhajtott a mutató. 364 i 365 A Toyota felzárkózott az előtte repesztő sportkocsi mögé. A nyomában cikcakkolt, a szembeni forgalom miatt képtelen lévén kikerülni a döngető verdát. Amikor a harmadik előzési kísérlete hiúsult meg, és visszahúzódott a Porsche mögé, tudtam, hogy többé nem teheti meg ezt. Ugyanis amikor legközelebb kijön balra, keresztüllövöm a fejét! A hátsó ablak szét fog robbanni, nagyon-nagyon kevéssel az ő koponyája előtt.
A Kapitánytól nem hallottam a mögöttem jajgató szirénát. A villogó tetőfényeket csupán a szemem sarkából érzékeltem az írmagnak megmaradt belső tükörben. A Toyota újra balra rándult. Most, Navia! Bal mutatóujjam utolsó perce az elsütőbillentyűre tapadt. A csuklyát néztem, semmi mást nem láttam többé. A stukker eldördült. Ugyanazon pillanatban a Corsa megbillent alattam, és kormányozhatatlanul rángva és vonagolva keresztülrohant az úton. Fékeztem. Körhintázott velem a külvilág, forgott az utca, a villanyfények fölöttem. És azok á kékezüst, meredt szemre emlékeztető, vakító lámpák robbanásszerűen növekedtek, mind nagyobbra, óriásira, és amikor teljesen betöltötték az elmémet, hirtelen kialudtak, és mélységesen sötét lett. Éreztem, hogy testem a levegőbe emelkedik. Azonnal visszasiklottam oda, ahonnan eszmélni kezdtem, mert ott nem fájtam ennyire. Úszkáltam a fekete közegben, levegőben vagy vízben: valamiben, ami kívül volt a kínon. Azután megfakult a lebegtető sötétség, egyre világosodott, és ekkor rájöttem: porcikáim kevésbé fájnak; mint a tudat, hogy kudarcot vallottam. Egyszercsak olyan világos lett, akár egy napsütötte tejesüvegben. Felnéztem. Egy férfi hajolt fölém: rövid hajú, magas homlokú, indiános szemrésű. Aprólékosan megszemlélt és felismert vonásainak látványa melengetett néhány hőfoknyit hűlő véremen. - Mit műveltél? - kérdezte. A földön térdelve, combján a fejemmel. Fölötte utcalámpák árasztották jegeces fényüket. Felültem. Vizes járda volt alattam, tőlem néhány lépésnyire állt egykori autóm, a két zsaru körülötte motoszkált. - Béke poraidra - suttogtam a svájfolt oldalú, zúzott elejű karosszéria láttán. - Mi a fene történt? - Engem kérdezel?! - nyögte Symour. - Jól van, elmesélem. Felhívott a lovardásod, tán egy órával ezelőtt, mondván, hogy hazaindultál, miután valaki megtámadott, és hiába telefonáltál nekem. - A számodat se tudja - ellenkeztem, ötéveskori gyermekhangomon. - Akkor az újrahívó gombbal csinálta: Elindultam hozzád, és egyfolytában a támadáson túrázott az agyam. Üldögéltem a ház előtt a kocsiban, vártalak. Amikor meguntam, 366 367
úgy döntöttem, eléd megyek. Egyszerre csak a rádióban hallottam, amint egy zsazu jelenti: űzőbe vettek egy stikkes csajt, aki a kocsijából rájuk parancsolt, hogy hívják fel Symour Yarnt, majd stukkert rántva egy Toyota után száguldott. Ezen a ponton útirányt változtattar.i, és próbáltam a beszélgetésbe kapcsolódni. Ők azonban téged hajszoltak, és amikor látták, hogy használni készülsz a fegyvert, kilőtték alólad a gumikat. Állatira mákod volt, Navia. A kocsi pörgött veled, és végül magától állt meg, senki nem rohant beléd. - Elengedték a Toyotát?! - hördültem. Talpra ugrottam. Mindenem fájt, tehát olybá vettem: egészséges vagyok. A járgányom körül tébláboló zsaruk közé rontottam. - Elnézést... - kezdte arckifejezésem láttán a fiatalabbik. - Maguk tényleg rám lőttek? - firtattam emelt hangon. Hülye kérdés volt: láthattam a Corsa villogóra köszörült hátsó felnijeit. - Szirénáztunk, és többször felszólítottuk, hogy álljon meg... - Mit gondoltak, miért száguldok ezerrel az úton, stukkerrel a kezemben? - Mi azt gondoltuk, amit ilyen esetben szoktunk, és azt tettük, amit ilyenkor kell - tudatta higgadtan a másik zsaru. Kerestetjük a Toyotát. Mindjárt itt Lesznek a mentősök. - Megsérült valaki? - Megtudom, ha válaszol: jól érzi magát, hölgyem? - Mentős szempontból igen. Symour átölelte a vállamat, és félrevont. 1 - Ülj a kocsimba. Rögtön jövök. Még mindig olyfélén éreztem magam, mintha egy tejesüvegben lebegnék. Alvajáróként a Carismához lépdeltem, és bedőltem a hátsó ülésre. - Tényleg jól vagy? - hallottam néhány perc múlva. - Hazamehetünk? - Ha akarod. Symour a kormányhoz ült, és menetközben beszélt hozzám. Arról, hogy a zsaruk mennyire sajnálják, de nem sejthették; hogy rögtön elviszi a Corsát az autómentő, és még nem tudom, miről, mert a fejemben egy maréknyi kavics rázkódott, csörrent egymáshoz, és az autó jólesően ringatta elgyötört testemet, és el-elszökdösött a tudatom, mint egy héliummal töltött léggömb. Később hagytam magam levetkőztetni, megcürdetni és puha fürdőlepedőbe csomagoltan az ágyra tenni, csecsemőként. - Érdekel, hogy nézel ki? - kérdezte a felgyűrt ingujjal, vizes farmerban fölöttem tornyosuló Symour. Morogtam egy strófányit.
- Merő véraláfutás mindened - újságolta. - Ne vedd faggatásnak, de már epedve várom a történetet. Kérsz valamit? - Előbb hadd agnoszkáljam magam én is: Bólintott, és kiment a szobából. Távolról hallottam a hangját, és Clochard-ét, békés konyhai neszeket, halk telefoncsörgést, majd elszakadt a film. Amikor legközelebb felpillantottam, Symour mellettem hevert, és engem nézett, és bizonyosra vettem, hogy a tekintete hívott fel a keszonból. Míg aludtam, ájultam vagy kómáztam, vizes holmiját száraz pólóra és nadrágra cserélte. - Hogy vagy? - sóhajtotta. - Rozogok, fájok, béke poraimra. Sose bocsájtom meg magamnak, hogy nem öltem meg, hogy mindig elvívódtam a lelövését! - Van eleje a történetnek? 368 . 369 Kaptam egy óriási pohár narancslevet. Egy bögre testmeleg teát. Dinnyét, falatonként. Azután - némi öncenzúrával - elmeséltem megrázkódtatásaimat. Belekérdezés nélkül végighallgatott. Majd eltűnődött a hallottakon. Felkeltem az ágyról. A fürdőszobai tükör előtt végignéztem színpompálló bőrömön, és elővettem egy kenőcsöstégelyt. Visszakuporodtam a fürdőlepedő tetejére, és nekiláttam tetőtől talpig bekenni magam. - Előrébb vagyunk? - kérdezte Symour, testápolásomat szemlélve. - Annyival, hogy megint megúsztam a morbid menyegzőt. És egy gyenge személyleírásnyival. Holnap elmegyek a rajzért. - Gondolod, hogy hasznát vesszük a kislány rajzának? -A portré tökéletes lesz. Egyszer majd mesélek a kislányról. Tudsz lovagolni? - Nem tudom, sose próbáltam. Szóval az Idült a . múlt héten kifigyelte vasárnapi menetrendedet, és úgy találta, a lovardába visszatérőben elkaphat. - És vigyázott becses életemre, a stukkerét csak akkor szedte elő, amikor rálőttem. - Tényleg biztos vagy abban, hogy eltaláltad? - kérdezte. Felpillantottam a lábszárkrémezésből. E pillantásnál többet nem is válaszoltam. - Láttad kilyukadni? Vérzett? - forszírozta, metsző tekintetemről tudomást sem véve. - Megütötte a golyó, elbillent tőle. Amúgy sötét volt. A pasi sötétszürke, majdnem fekete esőkabátot viselt, valami réges-régi modellt, kemény műanyagból készültet, combvastagságú válltöméssel, sátornyi kámzsával. Nem láttam
kilyukadni, vér se fröccsent. - És ha nem billent, hanem elhajolt? A golyó elől? . - Holott akár a szemfogával is elkaphatta volna...!? Közben mozdult el, nem előtte. Ez biztos. - Jó, holnap elpróbáljuk a játszótéren. Ez idő szerint egy negyven körüli, de inkább negyvenes, összeégett areú, borostás fickót keresünk, aki sántít a bal lábára... - A bal vállára is sántít! - szögeztem le. - Hacsak nem volt rajxa páncéling. Ám még ha volt is, akkora ütést kapott a golyótól, hogy egyhamar nem fog súlyzózni. Ha a.zsaruk nem lövik ki alólam a kocsit... - Akkor most a sitten ülnél! És a világon nem találnál ügyvédet, aki meggyőzhetné a bírót, hogy jogos önvédelemből kergettél valakit kiló hússzal, és ugyanezen okból pürésítetted az agyát! - Nem? - Nem! - A második lövésem teljesen célt tévesztett? Szívesen megtekintettem volna az eredményt, de mint tudod, éppen piruetteztem, a zsaruk jóvoltából. - Szétment a Toyota hátsó ablaka és szélvédője. Célpontod pedig elszáguldott a cúgos kocsival. - Nem állt meg? Nem tett feljelentést? - csodálkoztam. - Nem kért rendőri védelmet? Symour felsóhajtott. - Akkor kellett volna lelőnőd, amikor az erdőszélen rád támadt a sokkerrel. - Véletlenül nem volt nálam fegyver. Értelek, és fontolóra is veszem a dolgot. Ha legközelebb megint előnt a vérszomj, majd igyekszem olyan helyzetet teremteni az öléshez, amelyben a legkákázósabb bíró sem lelhet kivetnivalót. Kösz, hogy szóltál. Utóiratként hadd jegyezzem meg, hogy szerintem még sitten ülni is jobb, mint a hetekig tartó kínzatásba belehalni az Idült rejtekodújában, de inkább 370 E . 371 vedd olybá, hogy ezt nem is mondtam. Mit affektálok? Nem iszom, nem dohányzom, rühellem a húsételt, tuti, hogy nem rákban fogom végezni. Mivel örökké így sem élhetek, a lehető legkívánatosabb halálnem, amit ő szán nekem, nemde!? - Úgy látom, fi-usztráltalak - vigyorgott. Kivette kezemből a tégelyt, a hasamra fordított, és krémet simogatott a vállamra, hátamra. Nyöszörögtem. Részint kínból, részint kéjesen. - Igyekszem nagyon finoman hozzád nyúlni - sóhajtotta. - Nagyon finom, ahogy hozzám nyúlsz - nyugtattam. - Szólj, ha fáj. Nem fér a fejembe az a ló. -Az lesz a következő, hogy mi az, amit ő jobban tud nálad?
- Ha nem bánod, másra gondoltam. Arra, hogy az a ló fogta magát, és megvédett téged. - Egyszer majd Ivorról is mesélek, ha akkor még életben leszünk. Sőt, ha ez a sok rátermett zsaru, mint például Elan, vagy akár a Kessler nővérek, a ma esti fenoménekről nem is beszélve, véletlenül elfogja valahogy az Idültet, na meg Philroyt, és mi még akkor is élünk, elhívlak a lovardába, hátha ott rájössz, mitől szép a lovagolás-emberegelés. - Szívesen veled tartok, az esetben, ha a pszichopaták elhárultával is szükséged lesz rám. - Ne legyen? - érdeklődtem, hátrapillantva a vállam fölött. E mozdulat nem esett jól, miként a többi sem, el is tökéltem, hogy a gyógykenekedés végeztével kijógázom szervezetemből a fájdalmat. - Megjárta a fejemet egy gondolat. Van esély arra, hogy nyugalmassá váló körülmények között sokat veszítek az érdekességemből. - Mármint az én szememben? - firtattam. Amúgy épp a fenekemet simogatta a krémmel és érzéssel. Léha ötlet kerülgetett, egyre léhulóbb. A jógázási tervet elvetvén, inkább kámaszútrázni vágytam. Alig győztem előteremteni a társalgáshoz kívánatos szellemi koncentrációt. - A tiedben - felelte. - Lábjegyzetként veteiri közbe, felfedeztem néhány újabb erogén zónámat: a tenyeremet és az ujjaimat. - Az imént arra utaltál, hogy esetleg unalmasnak találhatlak, ha majd stukker nélkül fekszel mellém? Kikapcsolt telefonnal? Márkás zokni és pszichopata-elhárító öltözet nélkül? Netán csupaszon? Hogy nem lesz miről beszélgetnünk, ha többé nem kell róluk cseverészni? Nélkülük annyira fogunk unatkozni, hogy szétrepedezik az állkapcsunk az ásítozástól? Kedvetlenül fogunk táncolni, ezezniazozni? - Akkor esetleg rádöbbenhetsz, mennyire idegesít a munkám, a gyakori készenlétek, a rigolyáim, bogaraim, flúgjaim. És nem vagyok egy Chaplin - mondta, a bal combomat krémezgetve. - Te is meg fogsz tébolyulni tőlem, a horoszkopizálástól, a jövés-menésemtől, a folytonos szájjártatásomtól, a meséléseimtől, attól, hogy csak elvétve nézek tévét, valamint a barátnőimtől. Tisztára kiborultál a fakírágyamtól. Én vígan elalszom kagylón, avokádómagon, féltéglán, te viszont majd csak hánykolódhatsz, ha netán éjjelente elhullajtok pár hajszálat, mert azok téged törni; nyomni fognak. - Te meg a szűkszavúságomtól, mogorvózusságomtól fogsz a falra kúszni. Ahogy így elfigyelgetem magam, azt hiszem, ráadásul még erotomán is vagyok. - Érdekes. Bárhol érintesz, mindenütt van erogén zónám. Ez esetben én egy erogéna vagyok.
- A te állapotodban ne is gondolj ilyesmire! - hörrent, térdhajlatomat simogatva. 372 373 - Nem lehet állapotom. Tegnap szabad jelzést adott a paplan-szemafor. - Pompás, hogy szóba került. Amilyen lány te vagy, veled előbb-utóbb gyerekezni szeretnék. - Még nem végeztem jellemnegatívumaim felsorolásával. A biciklizés, jógázás, futkározás is az agyadra fog menni. Fabio időnként ígyként becézett: a Fitt Nessi Szörny. Ja, és a főztöm, vagy inkább a nyerstem! Nem véletlen, hogy Clochard eltanulta a Bumerángon tálald! szlegent. A Frizbín tálald! változatot viszont szerencsére képtelen artikulálni. Szörnyűségesen önző vagyok. Részletezem: társas viszonyban is igénylem a privát zugolyt; és azt foggal-körömmel megvédelmezem a behatolóktól. Vészhelyzeten kívül nem fogadok el parancsot, utasítást, mindent önszántamból teszek meg, vagy sehogy. Azt gondolom a szerelemről, hogy az a felek egyenrangú viszonya. - Jóval több ennyinél. Végtére is, majdnem minden a szerelemről szól. - Még az sem számít, miről szól a szerelem, ami a legfőbb fontos: hogyan szól róla!? A hogyanon múlik, milyenféle lesz a kapcsolat. - Fogadd megilletődöttségemet - szólott Symour, a bokámat gyógykrémezve. Mit ád az ég!? Ott is lelt erogén zónát. Hirtelen megköszörülte a torkát, és megjegyezte: - Nem csodálom, hogy nem hallottad a sarkadban száguldó zsaruk vijjogását, felszólításait, lövéseit. Még akkor is egymillió decibellel üvöltött a magnód, amikor kiszedtelek az ülésről. - A kazettám! - kaptam a homlokomhoz. - Olyan benyomást tettél a kollégákra, mint egy dizsiben betablettázott, hétvégi ámokfutó. Ismered a típust? - Ühüm. Mindig elöl akar lenni a sávban a fater járgányával, vágtat és agresszív, szereti lehülyekurvázni, esetleg lepisztolyozni felebarátait, hullámvasút-szerűen vezet, előzéskor köp a záróvonalra, márpedig ez a gátlástalanság legalja, és többnyire igen fiatalon hal meg, vagy válik nyomorékká; netán mások, miatta. Súlyos kár ért! Hogyan leszek meg a kazettám nélkül? - Bárki más a kocsiját siratná á helyedben, de sebaj. Ha megígéred, hogy a társaságomban inkább csak walkmanen hallgatod azt a zenét, vagy legalább elég halkan, akkor megkapod a kazettádat, ugyanis zsebre vágtam, midőn rád találtam. Még mindig van egy homályos pont a történetben. Mi történt a Corsa szélvédőjével? - A szélvédőt láttad homályos pontnak? - firtatóztam. Határozottan emlékezve, hogy az almamúmiát kicenzú-
ráztam beszámolómból. Ez az ára annak, hogy zsarut eresztettem az ágyamba. Symour a talpamnál tartott. Ki-kihagyott a lélegzetem. Gyóntam, hogy mielőbb túlessek rajta. - Csak birsdzsemes rongy volt kéznél. Ez is olyasmi, ami egy idő után idegesíteni fog téged. Tök béna vagyok a műszaki dolgokhoz. - Az ablaktörlés nem kíván mérnöki zsenialitást. . - Ugye? Hát te is így látod!? Idővel tutira lemászol az agyadról tőlem! Szoktál te behúzott kézifékkel kocsikázni? Egyszer szerelőhöz vittem a Corsát, mondván, hogy mindjárt beadja a kulcsot a lélkem: máris elhagyta őt minden húzóereje. A mester csak kiengedte a kéziféket, törölte a kezét, és menten mehettem. Pocsékul vezetek: - Ha egy váratlan pillanatban felfedezed majd az autóvezetés gyönyörűségét, attól kezdve e műfajban is remek leszel. Húsz normális év alatt feleennyit sem tudtam volna meg rólad, mint ezen abszurd napokban, nem egészen egy hét során. 374 375 - Van gyönyörűség a kocsizásban?! Biztosra mondod? Te már ráleltél? - Igen. - Jól van, neked elhiszem. Ha a lóval is úgy fogsz bánni, mint az autóddal, akkor földöntúli élvezetet leltek egymásban. Symour a tégelyre csavarta a kupakot. Maradtam hason, hogy a krém beivódjék a bőrömbe, és mielőbb kiradírozhassa véraláfutásaimat. -A felsoroltakkal nem állítottál teljesíthetetlen feladatok elé - kérkedett. - Nem riadtál vissza tőlem? - Nem. Hát te? - Őszintén szólva megbolygattad a férfinemről kialakított képemet. Mostig hittem abban, hogy a pasasok erogén zónái a következők: a szemük, a számítógépük, a kocsijuk és a pedigréfonjuk. - Ami azt illeti, a férfilélek sem az a tengerszem tisztaságú, átlátszó közeg. De a te fajtád sem panaszkodhat arra, hogy könnyedén áttekinthető és kiszámítható volna. Eddélig úgy tudtam, a ti erogén zónáitok a harisnyátok, a sminktáskátok és a hitelkártyátok. - Nyugodtan elsüllyedhetsz! - mordultam. - Különben ti teljesen odavagytok a mesterséges intelligenciákért, és emiatt sorvadni hagyjátok saját természetes intelligenciátokat, valamint megpróbáljátok letörni a miénket is! - Nem lesz könnyű veled - sóhajtott. - Feltéve persze, hogy túléljük ezt a pszichopata vircsaftot. Viszont nehéz se lesz. Hanem másmilyen. Szép, izgalmas, pezsgető és borzongató. Valami letörhetetlen jóságot érzek benned. Lélek-
vagy angyalnyelven beszélsz, gondolkodol. Édes, lüke, csiklandozó báj süt belőled. Ráadásul a kinézetedben is a legjobb szaunáztató képességek működnek. Eddigi kapcso376 lataimban minden úgy volt, ahogy nem jó. Azokban a szerelmekben rendszerint úgy éreztem magam, mint akinek egy kicsit ég a kabátujja. Épp ideje volt, hogy megtaláljalak. Első ízben tartok ott, hogy földbe gyökerezett a lábam valakitől. Máris helyreráztad a gyülemlő meszet az agyamban. Vedd fontolóra, hogy társnémul kívánlak. Tudnod kell rólam, hogy a kikerülhető akadályokat nem szeretem megmászni. Rossz napjaimon, amikor még az árnyékokba is beleütközöm, rühellem magam, amiért ingerlékeny és igazságtalan vagyok, ezért inkább bevonulok egy zárható sarokba, és ott háborítatlanságot kívánok. - A csöndhöz nagyon sok tartalom kell. - Ezt-azt látott vén fejemmel ott tartok, hogy elharapnám a nyelvemet, ha nem azt mondanám, ami a mély meggyőződésem. - Ez bizony IQ-kérdés - bólintottam. - Folytasd az elrettentést, mert továbbra is magnetizáltan vonzódom hozzád. Vagy inkább máris, talán kissé bátortalanul, de feltolom a fejem fölé a fehér lobogót. - Nekem? - Neked, Symour Yarn. Azt a pasast szeretem, aki vagy. - Pár nap alatt szédületesen elvarázsoltál. Olyan dolgokat is előcsalogattál belőlem, amelyekről nem is gyanítottam, hogy bennem vannak. Remélem, reggel nem azzal fogsz felkelni e golfpályányi díványról, hogy köszönöd szépen, mindez a munkádhoz kellett, ezzel meg is volnánk, jőhet a következő kliens. - Ezt meg se hallottam. - Muszáj volt kimondanom. Most már könnyebben érzem magam. - Része a terápiának. - Mesélj Philroyról. - Muszájosnak tartod? - kérdeztem. 377 - Nem az érdekel, amit kipszichéztél belőle, hanem a többi. -A gyakorlatias oldal? Előrébb visz ez minket abban, hogy megvédhessük magunkat tőle? - Minden lehetséges. - Megfordulok. - Nehogy! Az imént figyelmeztettelek: erotománná tettél. Ha megfordulnál, neked is szemet szúrna. - Már megint a paplanfóbia?! Úgy tudom, egyikünk sincs eltiltva a magán- és közügyek gyakorlásától. Attól tartasz netán, hogy Philroy éppen a legkényesebbkor találna rajtunk ütni, mint szóló kivégzőosztag?
- Erre ma éjjel nincs komoly esélye. Néhány barátom felfigyelt a szemem alatt hömpölygő karikákra, majd a veled történtekről hallván felajánlották: lehetővé teszik nekünk, hogy ezen egy éjszakán nyugodtan alhassunk. Egyszóval őrség áll a ház körül. - Akkor megfordulok. - De ők azt hiszik, hogy alszunk! - Arra gondolsz, hogy visszaélnél a jóságukkal, ha alvás helyett szerelmeznél velem? - Így valahogy. - Ismersz valakit e Bűvös Városban, leszámítva a csecsemő- és szeniliskorúakat, valamint a kórosan naivakat, akik még elhinnék, hogy mi ketten holmi szentimentálisan plátói egymás mellett fekvést tanúsítunk? - Senkinek nem állítottam az ellenkezőjét. -Az más. Akkor a barátaid most biztos páratelt látószervel silbakolnak az őrhelyükön, olyannyira meghatottak heroikus aszkézisünktől. Ha nem jelentetted be nekik, hogy mi történik köztünk, akkor tutira sejtelmük sincs róla! Például Elan sem él a gyanúpörrel, csupán merő tapintatlanságból tett bornírt megjegyzéseket. Az itt forgolódó technikusok sem azért fürkésztek minket olyan tekintettel, mintha csiklandanák őket, mert közben az járt az eszükben; mit művelhetünk mi itt kéttestközt, hanem mindössze azért furcsult el a nézésük, mert véletlenül épp egy bolhacirkusz zsezsegett a nadrágjukban. Jay sem neszít szerelmet, nem ezért zavarodott össze és dühödött fel rád, csupán kamaszodik, és ez okból némiképp kiegyensúlyozatlan. Gondolod, hogy nem látszik rajtunk a szerelmes más-állapot? A minap te meséltél reggelekről, melyeken Teresa és Jeff oly tündöklő; az egymásra feledkezéseikről, vágypillantásaikról. Ez a ragyogás és vibráció állatira szembeszökő, sokkal inkább, mint a nyilvános ölelkezés, smárolás. Utóbbi kit érdekel?! Hanem az a kicsivel a föld felett lebegés, az a már-már tapintható vonzalom: hát ez sokkal érdekesebb, mivel azt sejteti, ami leginkább nyűgözi az emberi lényeket: titkot, varázslatot, delejt. Ha egy nő épp jól érzi magát egy reggelen, például azért, mert éjjel néhány szerelmetes orgazmus érte őt, akkor bármerre megy is azon nap, szándéktalanul felizgat mindenkit maga körül, mivel egész lénye sugárzik. Ugyanez a férfiakról is leárad. Szóval a barátaidtól bátran megfordulhatok, ők rég levették rólad a jeleket. Nem fognak bekopogni, hogy hé, csak alvásról volt szó! Netán egyéb problémád van? - Ami azt illeti, erekciógondom olyan jellegű, .aminővel kevesen küzdenek. A legtöbben azért sietnek doktorhoz, mert aluszékony a llótásuk. Én meg épp lazításra akarom bírni a magamét, amióta krémezni kezdtelek. Ennek érdekében már próbáltam mindenfélére gondolni, ami csúnya, unalmas, ízetlen, szagtalan. Akár még fűrészport is számolnék.
- Lencse nem jó? Hozhatok a kamrából. - Nem! A fűrészpor jóval .güzüsebb. Megfordultam. - Óriási bajban vagy - sóhajtottam. 378 I 379 Vigasztalásképpen megcsókoltam néhány testhelyén, mire elhalóan a hogylétem felől érdeklődött. Kénytelen volt hinni a szavamnak, miszerint ő az a flastrom, amelyet sebeimre kívánok. Azután oly gyengéden és szelíden ölelt, egyenként szeretve porcikáimat, oly féltőn simogatott és csókolt, mint a szellő, akár egy szitakötő, miként a Hold és a Nap: a teljes világ. És később sem aludtunk el, érzelmeinkkel betelni képtelenül. Néztük egymást, és Symour elmeséltette velem Ivort és Rhandit, majd felkelt mellőlem. Újabb dinnyefalatokat hozott, ölembe tette a tányért, titokzatos mosollyal felültetett, és a nyakláncomra akasztott egy csigamedált. A narancsarany, korallpiros és akvamarinkék tűzzománccal szépített, szerpentines hátú csigakastély láttán kissé elakadt a lélegzetem. - Ez már régen a tied - mondta. - A szobormászás után fedeztem fel őt egy kirakatban. Hazavittem, és eltettem neked. Nem akarom túllírásítani a dolgot, de akkoriban néhány hétig eléggé elkallódott voltam, nem a földön 1. éltem, hanem a felhőkben, pedig eleinte nem is szerelmes voltam beléd. Úgy tetszettél nekem, azon a ritka módon, miként egy olyan emberi lény tetszik, akinek láttán legszívesebben párnát tennél ki az ablakodba, hogy azon könyökölve minél tovább szemlélhesd, csodáld a másságát, annak szépségét. A csodálgatás hamar átcsordult szerelembe, ám ez meg fantomfájdalmat okozott, és mivel az 380 egész túlment minden józan ésszel mércézhető határon, inkább elérhető lány után néztem: volt hozzá egy telefonszám, és ő jött is azonnal, a fizikai valójában. Beszélj Philroyról. - Ő ránézésre pontosan olyan, amilyennek az öcskább mozidarabok alapján az akciózsarut elképzeli az ember. Alighajú, fotelhátú, ökölagyú pasas, aki imád abban a szerepben virítani, hogy ő az Atyaúristen jobb és bal kéze, egy vérmacsó, és különben is: ő süti a Napot. Mivel sok nőnek imponál, azt hiszi: mindegyiknek. Ha abból a nézőpontból vettem. szemügyre, hogy beszállnék-e vele kettesben egyazon liftbe, elbizonytalanodtam: Az ilyen paskó a második emeletnél már a szoknyád szegélyénél tart, és mire a huszadikra értek, két dolog történhetett: vagy az akkor előbb szabadulsz elvén hagytad magad, vagy pedig letépted a tőkeit, és a fülére akasztottad bizsunak. Utóbbi esetben nem árt,
ha fürge sprinter vagy, mert a tagnak fixa ideája, hogy a nem szócska elhangzása őt a becsületében gyalázza meg, és az ilyesmi az ő köreiben vért kíván. Philroy minden szempontból harsány, bántó, rikító. Fájt a fülemnek, agyamnak. Iszonyatosan taszított. - Persze, rajtad ez nem látszott. - Nem az volt a dolgom, hogy szeressem, vagy rühelljem Claude Philroyt. Próbáltam a tárgynál maradni. Amikor a felkészülésüket figyeltem, eltűnt a lezsersége. Akcióban a durvasága. Egyszer elszúrta a címet, és a rohambrigádjával egyetemben, éjnek évadján becsörtetett egy vétlen-gyanútlan családhoz. Miután kazalba hányatta, és leordította a szülőket, a két gyereket és a nagymamát, tisztázódott a tévedés. És akkor nem azt rebegte, pardon, hanem megtelt az ő szíve gyűlölettel, és addig fenyegette az amúgy is félholtra ijedt famíliát, mígnem azok esküt tettek arra, hogy őt soha nem is látták. Ezzel hanyagul átvonult 381 a pontos címre, immár potyára, mert akkorra a latrok elszeleltek. Ez az ügy titokban nem maradhatott, mivel felmerültek bizonyos költségek a szétpozdorjázott ablakok és ajtók okán, ám ha Philroyon és Quitarón múlott volna, ők végül a szőnyeg alá seprik. Könnyen ment volna, .a család nem kívánt panaszt tenni ellene. Ültem az autójában is, fél órát. Ez idő alatt minden létező szabályt áthágott, minek folytán útszerte egy sereg polgár síkideg lett. Úgy vélekedett, megengedheti magának a közlekedési alantasságot, ez a neki járó pótlék, amiért az életét kockáztatja a sok hülye pancserért, akik az ő védelmezésére szorulnak, mert nem jártak le eleget a testkultusz-szalonba, neki kellett gyúrnia helyettük is. De a szoptatós nadrágjával mindenre feltette a koronát. Symour kérdő szemöldökfelvonásán elcsodálkoztam., - Neked ez kimaradt?! - hörrentem. - Hamar nyilvánvalóvá lett, hogy mi ketten nem férünk meg egy hajóban, ezért ő saját csapatot kapott - felelte. Állatira gyűlöl engem, ezt kezdetben mutatványosan nyilvánította kr. Próbáltam plexinek nézni, de ő nem ért ilyesmiből. Úgyhogy egy rondább jelenete után félrevontam. Tudtára adtam, hogy nem azért utálom, mert a Rolex óráját irigyelem, hanem mert rongy fickó. Megállapodtunk: ha mindenáron konfrontálni akar, akkor konfrontáljunk, ám ez az aktus egyszer és mindenkorra zárja le viszonyunkat. Ettől kezdve csendesen izzott a közelemben, de többé nem kötött belém. - Miként konfrontáltatok? - Az ő ízlésvilága szerint: első kómáig. Az edzőteremben. Ezután nem dicsekedett el nekem a nadrágjával. - A szóban forgó darab egy fekete bőrnadrág, amelyet kétoldalt szíj fűz össze, és elöl sem a klasszikus nyitó-záró
megoldást alkalmazták. Tenyérnyi széles, felcipzározható és lehajtható leffentyűvel működtethető az a nadrág, e felvonóhidat tépőzárak fogják az övrészhez. Philroy érkezéskor, távozáskor, tesztírás közben az irodában, bárhol, bármikor képes volt lerántani azt a leffentyűt, kőzszemlére téve humoros ábrázolatokkal teli alsógatyáját, mondván, hogy e mozdulat megkönnyíti a gyors szoptatást. Ez még szellemességnek is elmegy, persze; az ő szellemében. Egyszer. Századszorra már valósággal fájt. - Nem mondom el még egyszer, miként hatott rám az elpucolásáért folytatott harcod. Ha ismertelek volna, tndom, hogy színtisztán arról szól az egész, aminek nevezed, és nincs mögötte pompáskodási szándék. Szívesen megnéztem volna magamnak a karrieréhes bigét, akinek hittelek, de valahogy mindig elkerültük egymást. Egyszer valaki mutatott egy távolodó biciklifoltot az utca végében: ott megy az a kurva! felkiáltással. Tristanóról is mesélnél? - Amikor elkészültem Phitroy kórrajzával, előbb Quitaróhoz fordultam vele. Őt kedveled? - Nem istenítem, de kijövök vele. És némileg feszélyez az irántam tanúsított vonzalma. Főként azért, mert nagyrabecsülését nem viszonozhatom. Quitaro aktív korában jó akciózsaru volt, főnökként menekül a konfliktushelyzetek elől. - Ezért ajánlotta, hogy az óriási horderejű problémámmal forduljak személyesen Tristanóhoz. Trumannel korábban kétszer találkoztam, mint tudod: amikor Lefejeltem, és egy héttel később, midőn udvariassági látogatást tettem nála, gyógyulása felől érdeklődvén. - Trumannep. - kérdezte. - A koki után össze-keresztneveződtünk. Az ilyesmi közelebb viszi egymáshoz az embereket. Tristano intelligens, megfontolt, szigorú, zárkózott pasas. Sajnálatosan 382 383 túl szűk látókörű, nem könnyen hagyta meggyőzni magát Philroy ügyében. Nem igazán igaz, amit híreltek rólunk, az ügyem érdekében nem vetettem be női csáberőmet, még azután sem, hogy a mama megtelefonálta: rólunk álmodott, és el ne szalasszam e partit. Nem szorultam taktikázásra, ugyanis piszkosul igazam volt. Ő sem tévesztette össze beszélgetéseinket a llörtöléssel. Egyszer szóba kerültek a szállongó pletykák. Truman vetette fel, mennyire sajnálja, amit el kell szenvednem Philroy miatt. Megnyugtattam, hogy nem érek rá szenvedni, és ekkor feltett néhány udvarias kérdést a magánéletemmel kapcsolatban: exférj, gyerek, kutya; macska, lakáshelyzet. Viszonzásul bevallotta a vitorlázós hobbiját. - Mit fog szólni a mamád? - Túléli valahogy.
- Tristano még a bokádra sem vetett egy pillantást? Legalább loppal? - Mire vagy kíváncsi, Symour? Truman nem hírhedett nőfaló. Nem alkoholista, és valószínűleg kokózni sem szokott. Az első találkozásunkkor eléggé megnézett, de nem olyféle nézéssel, amitől egy nő kihúzza magát és igazít a haján, hanem úgyként, mint egy iskolaigazgató. Azt hiszem, ezért nem kedvelitek oly sokan. Attól a mustrától rögtön a helyére kerül az ember a hierarchiában. Nekem is legott bevillant a neveltetési beidegződésem, miszerint a felnőttnek mindig igaza van, a felnőtt tévedhetetlen, tisztelni őt ebkötelességem. Truman mellett úgy érzem magam, mint egy nyolcéves nyeretlen, lecsúszott térdzokniban, horzsolt térddel, a zsebéből kilógó csúzlival rajtakapottan a törött ablak előtt. - Nekem effélét sosem állítottak a szüleim. Koráért, rangjáért senkire nem. kellett felmerednem. Rosszul is tűröm Tristano nézését és modorát. - Az én apám viszont megkövetelte a fentieket, és időbe tellett, amíg ez ügyben is felleltem saját gondolataimat, véleményemet. Úgy látszik, mégsem hajigáltam ki minden koloncot a léghajómból: Tristano változatlanul iskolaigazgatóként hat rám. Ez ugyan zavar, de nem bőszít, mert velem szemben nem korbácsos a modora. - Ez nagyszerű, ugyanis délelőtt tíz órára vár téged az irodájába. - Es a te tiszted átadni a meghívást? - Ma bevonta néhányszor a vitorláját Claude miatt. Elan után Quitarót telefonálta fel, és megkérte őt, tolmácsolja neked a meghívást. Quitaro rám testálta e megtiszteltetést. Egyébként délutánhosszat jöttem-mentem, kérdezősködtem Philroy után. A labor megerősítette, hogy ő járt itt tegnap éjjel. Egy súgonc látta őt az egyik barátnőjénél. Mire odaértem, elsöpört onnan. Dirkék is csak a hűlt helyét lelték mindenütt. Ha végül paranoiássá válunk, meglesz rá minden okunk. - Van kedved aludni? - Különös, veled bármihez van kedvem. Elnyúltunk az ágyon, szembefordultunk egymással, összefontuk végtagjainkat. Felittam őt a szememmel, magas, sima homlokát, sűrű szemöldökét, tágra nyitott áfonyakék szemét, finom vonalú orrát, telt száját bámulván. - Végy egy Ezt-vagy Azt, emeld föl a szívedig s vigyázva tedd 1e. * Sóhajtotta, s megcsókolt. * Fodor Ákos 384 j 385 Telefoncirpegésre, Symour hangjára ébredtem.
Lustán nyújtózkodtam, testét keresgéltem. Bár kihúzódott az ágy szélére a készülékkel, és elfordult, hogy ne zavarjon, hamar rátaláltam. Hátához simultam, hozzágömbölyödtem, feszes bőrű hasát cirógattam, izomról izomra, élvezvén az érintésemet kísérő borzongásait is. Alább is kalandoztam volna, ám közben befejezte a fecsejt, félredobta a ketyerét, és letartóztatta ujjaimat. - Jó reggelt kívántak a távozó silbakok - közölte, kalandor kezemet a szájához emelve. Ötletszerűen kiválasztotta és megcsókolta néhány ujjamat, majd felült mellettem. Kevésnyi fény jutott át a függönyön és meglehetőst sápadtan. Symour végignézett rajtam. - Közkinccsé tehetnéd a gyógykrémreceptedet. Elhalványította ütött-kopottságodat. Ráncosság ellen is dzsal? - Elképzelhető, hiszen Jézussal egy időben születtem, és azóta használom az elixírt. Ráncos vagy valahol? - Még nem, de ahogy az idő szárnyal, rövidesen teknősbékává tehet. - Halló! Ki szeret engem? Jó reggelt! Áh, ez sem jobb, mint a többi! - hallszott a nappali felől. - Ezrével voltak rosszabbak - felelte Symour. Clochard szamárbőgés-szerűen ásított. Immár felénk közeledtében üvöltötte: - Kávét, Navia! Vénás kávét! Sült szalonnát! Azután landolt az ágytámlán. Fel-le járkálva, félrehajtott fejjel mustrált bennünket, tarkósála kankalinsárgán virított. Nem túl jól állt a szeme. Symour magára rántotta a paplant, annak leple alatt felöltötte legelemibb ruhadarabját, áthemperedett rajtam, és az ágynak azon feléről már egyetlen ugrással elérte a fürdőszobát. Az ajtót gondosan magára kulcsolta. - Mit tettél vele tegnap? - kérdeztem Clochard-t. - Szia - mondta. - Hogy s mint? Clochard szép madár! Pipimica! - Szóval titkolóztok?! - sóhajtottam. - Hívjuk a zsarukat! Ki az Idült? Morbi! Ne becézd! Morbert! - fecsegett, mondatról mondatra változtatva hangszínén, alig érzékelhető gépzörejjel. Ezután rám sandított, várván, mit szólok újdonat szókincséhez. El voltam hűlve. - Fabio? - nyikkantam halkan. - Felejtsd el! - vágta rá. - Symour! Ezután bemutatót rögtönzött a szomszédos bobtail csaholásmintáiból, majd nyávogott néhányat, és kacéran vakarózni kezdett. - Na, fürdünk? - firtatta közben. - Megvárjuk, amíg Symour végez.
Ekkor sebtében megborotválkozott, felzümmögtette elektromos fogkefémet, és tornászósan hajladozott hozzá, csaknem a tőlem eltanult módon. - Hasadra süt a pap! - rikkantott a bemelegítés-végeztével. Leszökkent a lábamhoz, és eltűnt a takaró alatt. Hamarosan a combom mellett járt, fél perc múlva a karomat horzsolták langyos szárnytollai: Egyszerre csak előbukkant a vállamnál, a nyakamhoz szökkent, ott hanyatt vágta magát, és a szemét lehunyva kedveskedő morranásokat hallatott, már-már dorombolt. Fölé hajoltam, arcommal simogattam a hasát, és a tollai386 387 ba morogtam, mintha bekapással fenyegetném őt, és Clochard prüszkölős-édesen, gyöngyözően nevetett, szakasztott úgyként, ahogy azt egy délutánon Zafyr dögönyözött csecsemőjétől élleste. Azután megfordult, talpra állt, megrázta farktollait, igazított a szárnyain, és Na, mi Lesz már? Fürdünk? kiáltozással a levegőbe emelkedett, és szédület köröket írt le a szobában. Lekecmeregtem az ágyról, farmeringbe bújtam, félrehúztam a függönyt, és kinyitottam az ablakot. Az éjszakai záportól felfrissült levegő ezerízű illata valósággal mellbe vágott. Felültem a párkányra, és mélyeket lélegeztem. A beó a vállamra ereszkedett, hogy utánozza szuszogásomat. Vérbeli parodistához méltón hozzátette ama pluszt, amitől az efféle produkció mulattatóvá válik. Kéjesen jógalélegeztünk az ablakban. Minden bántó gondolat eltávolodott tőlem a harsányan zöldellő növények és meleg fények láttán. A reggel frissességét kortyolgatván, csaknem olvadozva ringatóztam az elmúlt éj emlékein, kivált a szerelmetesebbjein, élvezvén, hogy részévé fogadott a teljes világ; odasimultam ezen érzülethez, miként az énhozzám, mígnem arra eszméltem, hogy a fürdőszobából kilépő Symour - dagonyázni invitálván - elfüttyenti vállamról a madarat. Clochard elsuhant bivalyogni. Utánaindultam, nem légvonalban. Félúton az üdéllő Symourba botlottam, és néhány percre feltartóztattuk egymást. Lábujjhegyre álltam lábfején. Arcomat az övéhez simítva, beszívtam óceánillatát. Bár három perccel korábban borotválkozott, ez máris kezdett feledésbe merülni. Eszembe ötlöttek a porcikáimat végigkóstolgató, borzongató finomságú, borostaszúrós csókjai. Combom belső oldalán, titokpontokon, bárhol. Az eszméletvesztést megközelítő mélységgel átélt gondolat alkalmatlankor lepett meg, erre a bekapcsoló rádió figyelmeztetett. Legyőztük a csábítást. Hátrébb léptem.
- Egy hét alatt mennyit nőne a szakállad? - kérdeztem. Tenyere élét elhúzta a térde előtt, majd eltűnt konyha iránt. A fürdőszobába fordultam. Azután a zuhany alatt és izomforrósítás közben lustán azon tűnődtem, miért is érdekes eme kérdés. Egyszerre csak megleltem a választ. A fésűt elhajítva a konyhába robogtam. Észleltem ugyan az asztalon álló narancsleves poharakat, a gőzölgő ginzengteát és a kenyérpirítón frissülő rongyoskifliket, mégis így szóltam: - A rohadt életbe! Symour nem vette magára kitörésemet. Figyelmesen nézett rám, a folytatásra várván. - Rhandi azt mondta, hogy az Idült feje a múlt héten ugyanilyen volt! Ha valaki megégeti az arcát, akkor lelassul a szakállnövekedése? - Szakálla válogatja. Mármint a növési tempót. Amikor annak idején Jeff alatt leszakadt a tető, zuhantában arcul csapta őt egy lángnyelv. Iszonyatosan nézett ki, de az orvos csak legyintett, azt állítván, hogy a sérülés felületes, nyom nélkül fog elmúlni, ő inkább a Iörések miatt aggódik. Három hétbe, tán egy hónapba is beletellett, amíg Jeff arcáról apránként levált az a bíborszínű, hólyagosra pezzselt felhámréteg, és mert az érzékenység miatt nem lehetett őt borotválni, komoly szakálla nőtt addigra, s a szőrszálak hegyén úgy meredeztek az elhalt szövetfoszlányok, akár a mesekönyvbéli sűn hátán az almák. Horrorisztikus látvány volt. Jeff szakálla is brutálisan nővékeny, de a legtoho388 389 nyább szőriet is sokat nyúlik egy hét alatt. Arra gondolsz netán, hogy az Idült valamiféle maszkot viselt? - Hol lehet beszerezni ilyesmit? Symour tanácstalanul vállat vont. - Talán diliboltban. Aztán akad még néhány szaküzlet a városban, ahol filmeskellékeket árulnak. Majd megemlítem Dirknek, hogy járjon utána. -Nappal mégsem mehet emberek közé símaszkban! És mert oda kényszerült, olyan álcát választott, ami bár felejthetetlen, mégis teljesen megtévesztő. - Doktor Kaméleon! - csettintett Symour. - Ezért kellett a lovassapka, a szemüveg, a garbó és a sál! Másképp napsütésben nehéz lett volna elrejtenie a maszk széleit. Lehet, hogy fantáziálok? - Egyre kevésbé valószínű. Az égési sérülés eléggé elkedvetlenítő: fájdalmas, nedvedzik. Halál érzékeny például arra, ha sísapkát húznak fölé, miként péntek éji ittjártakor tette. A sapka a sebbe ragadt, bőrt nyúzott volna. Különben is, összeégett fejjel még egy elmei eset sem szívesen mászik elő a nyirkos köve alól.
- Jó étvágyat! - sóhajtottam, a croissant-ba harapva. Szóval megint átvert minket a palánkon. Ha legalább a napszemüvegét levette volna! Rhandi lerajzolná a szemét! És ha csak egyszer is beszéltem vele valahol, felismerném a fickót a tekintetéről. Az is nagy kár, hogy nem maradt meg a horoszkópábrája, csak az elemzés szövege. - Reménykedjünk abban, hogy nem viselt golyóálló cuccot, amikor vállon találtad. Sérülése orvoshoz viszi, vagy csendben elüszkösödik a búvóhelyén. - Ma okvetlenül szakítok arra időt, hogy kuráréba mártogassam a tárban lévő golyókat - közöltem vérszomjasan. - Velem jössz? - kérdezte. - Szívesebben bringáznék. - Ugye, tudod, hogy immár nappal sem vagy biztonságban!? - Óriási! Elkortyoltam a teát, betapasztottam az ablakokat, tiszta vízzel és élelemmel láttam el Clochard-t, a lelkére kötvén, hogy senkit ne engedjen a házba. - Csocsi! - rikoltotta, megkapván búcsúpusziját. - Vigyázz magadra! Symour a Carismában ülve megvárta, amíg előhozom a biciklit a garázsból, visszazárom az ajtót, és a monstrum kulcsot az övtáskába préselem. Azután tovább is várakozhatott, mivel a szomszéd házból előlépő Sven Parlan egyenesen felém tartott, szemlátomást azon szándékkal, hogy megszólítson. Jay apja éppoly elegáns volt, mint bármely más reggelen. Kifogástalan öltönyt, tökélyre kötött nyakkendőt és fehér inget viselt. Markáns állú, szögletes arca frissen gyalultnak tetszett, hullámos barna haján még száradozott a lakkozás. - Jó reggelt, Navia - sóhajtotta. - Van egy perce a számomra? - Kitalálhatom, mi bántja? - kérdeztem. - Az a nyomozó olyan benyomást tett rám és a családomra, mintha engem gyanúsítana a zaklatással. Felmerült bennem, hogy ügyvédet kéne fogadnom. - Azt reméltem, hogy Dirk Elan igénybe vette a maga hozzáértését, és arról kérdezte, hol vásárolhatták a flamingószínű harisnyát. 390 391 - Erről is beszéltünk. Elmondtam neki, hogy az a harisnya luxusholmi, szupermarketekben aligha kapható, de még a szerényebb butikokban sem. Mindazonáltal ez sem szűkítette le a kört. Ha a nyomozó úr megtalálná is az üzletet, a személyzet biztosan nem emlékezne a vevőre. Ha nem haragszik, szerintem időpocsékolás ezen a szálon végigmenni. Ettől függetlenül ma kikérdezem az alkalmazottaimat. Hátha...!? - Köszönöm, Sven.
Rám függesztette a tekintetét. Olívaszín íriszét parány, sötét foltok pettyezték. - Navia, maga is feltételezi rólam, hogy...? - Eszembe se jutott, és biztosra veszem, hogy Elan szándéktalanul bántotta meg magát. - Furcsa fickó - bólintott. - Majd jól kibeszéljük az ipsét, ha véget ér ez a rémálom - ígértem. Sven elmosolyodott. -A gyűrűiről is szót ejtünk? A medáljairól? Magára is úgy szokott nézni, ahogy a feleségemet bámulta? Mintha a tekintetével akarná megerőszakolni? - Mindenéről fecseghetünk majd. - Rendben, nem is tartom fel tovább. Remélem, nem haragszik, amiért....? - Együtt érzek magával - biztosítottam. - Megvigasztalja, ha viszonzásul ezt mondom: én is? Hatalmasat sóhajtottam, amekkorát csak tüdőgyógyásznál szokásos. - Máris könnyebb, köszönöm. Elbúcsúztunk, és Sven beült hattyúszín Mazdájába. Felpattantam a bringára. Lélekben kissé ráztam az öklömet Elanre. Ha rám haragítja a szomszédságot, és eközben még az Idültet sem siet elkapni, felkoncolom a pasast. A tükörben láttam a mögöttem guruló Mitsubishit. Belehúztam. Hamarosan elhagytuk a csendesebb mellékutcákat, és elvesztünk a forgalomban. A Isicikliúton lassabban tekertem, nehogy szem elől veszítsük egymást a dugótól dugóig araszoló Symourral. Amikor megszabadultunk az idegtépő sűrűből, újfent felgyorsítottunk. Igyekeztünk tempót tartani egymással. Szívet simogató érzés volt a tükörbe pillantva őt látni magam mögött, napszemüveges, komoly vonású arcát, szájszegletén a nekem szóló félmosolyt. Mintha kéz a kézben utaztunk volna. Azután az irodába sétáltunk: Symour játszóruhába öltözött, és futni invitált. Nem fogadtam el meghívását, mondván, hogy hamarosan át kell csattognom a másik épületbe, Tristano színe elé, és nem szeretnék az imént szaunáztam benyomást kelteni. Míg ő futkározik és akadályokat küzd le, a jegyzeteimmel foglalkoznék. Magamra maradtam. Rövid tűnődés után felhívtam Lepardot. Megnyugtattam, hogy élek és épségben vagyok. Lánya hollétét firtató kérdésemre azt felelte: Rhandi Ivorral száguldozik valahol. Valószínűleg úszni sietett a csődörrel, a tegnap este történtektől zaklatottan.
- Lepard, ha visszajön, kérlek, mondd meg neki, hogy próbáljon meg visszaemlékezni a pasasra! Írd fel az űzenetemet, hogy szóról szóra átadhasd: gyógyíua meg a fickót, és szedje le a szemüvegét, sapkáját! - Hümm - hangzott a válasz. - A szóban forgó gyerekcse mégiscsak tizenegy éves! - Rhandi meg tudja csinálni! Nem úgy lát, mint te vagy én. - Oké. Ha netán elkészül a rajz, feltelefonállak. 392 . 393 - Köszönöm nektek. Később csak ültem a széken, firkálgattam a füzetembe, és az órát nézegettem. Pontban tízkor megálltam Tristano titkárnője előtt. A tiszteletreméltó hölgy úgy öltözködött, sminkelt és frizurázkodott, akár egy hiperkonzervatív leánynevelde főnökasszonya. Mogyoróbarna haját szorosan hátrafésülve, tarkótájt ökölforma kontyba kényszerítve viselte. Sápadtra púderozott orcája fehérbőrűségét hangsúlyozta. Keskeny, feszes ajkait tán még sosem alázta rúzs. Észleletem szerint házipor- és macskaalom-illatú parf"umöt használt; vérfagyasztó egyszerűséggel cipőzködött. - Sajnálom, hogy feleslegesen fáradt ide - közölte, borotvával kiegyenesítettnek ható szemöldöke alól rám pillantva. Bár a barna a legmelegebb színek egyike, az ő szemének komor barnáját metszően fagyosnak éreztem. Nem kerültem, de nem is kerestem tekintetét. A hölgység körül zizegett a levegő, mint a sztaniolpapír; és nem csupán ez zavart közelében. Ha hosszabban néztem a szemébe, utána oly fáradtnak és kifacsartnak éreztem magam, mintha az utolsó cseppig magába szívta volna energiáimat. Egyébként életerőszeneményének nem vette hasznát, nem elevenedett fel tőle. Vékonyka, elmosódott, unalmasan színtelen aurája volt. - Felhívhatott volna, hogy ne fáradjak ide - mondtam, alsó szemhéját fixírozva. - A Főnök csak néhány perccel ezelőtt telefonált, hogy késni fog. Tudja, ő a hétvégeket vitorlázással tölti, hétfőnként a nyaralójából jön munkába. - És hol vitorlázik éppen? A Föld körül? - Letörött a tőkesúlya. - Aha - bólintottam. - A hajóé vagy az övé? - Az ilyen vicceket Tristano úr szörnyen nem szereti felelte zordonan. - Nem vicc volt. Mi az a tőkesúly? Legyintett. - Jönni fog, amint partra juttatta a hajóját. Hívhatom, ha megérkezett és fogadóképes állapotba került? - Yarnékkal leszek, az ő számán megtalál. Sarkon fordultam, hogy távozzak. Károgva köhintett mögöttem. Visszanéztem a vállam fölött.
- Parancsol? - leheltem. - Az öltözékén később sem óhajt változtatni? - kérdezte. Végignéztem magamon. Fekete térdnadrágot, széles övvel átfogott smaragdzöld selyemblúzt viseltem, kapucsínóbarnára süttetett lábamon térdig érő, rongyostojtos gladiátorsaru pompállott. Őhölgységére meredtem. Jobb szemöldököm magasra kúszott. - Hát mert a Főnök a klasszikus angol divat híve. Nyilván maga is észrevette, milyen elegáns - magyarázkodott, mármár zavarban. - Biztosan hallotta a róla szóló legendákat. Ugyanolyan rendőrként kezdte a pályát, mint mások, nyomozótisztből lett főkapitány. Máig emlegeti a régi időket. Puritán ember maradt, nem veszi igénybe a neki járó testőrt, sofőrt: tud ő vigyázni magára, ráadásul kiválóan vezet, ezért kereken visszautasítja az adófizetők pénzén vett luxust. Sokunknak ő a példaképe. Kitűnő ízléssel ruházkodik. Munkatársaitól elvárja, hogy tehetségük szerint kövessék példáját. - Magával igen elégedett lehet - bólintottam, átlátszatlan harisnyáját szemlélve. Alison Berk megrendülten elmosolyodott. Tekintete fátyolossá vált, ajakszélei megremegtek. Nem mímeskedett, valóban tetőtől talpig átélte főnöke iránti szenvedélyes érzelmeit. - Igyekszem, amennyire tudok - rebegte. 394 395 Megfordultam, közelebb léptem hozzá. Negyvenéves lehetett, abban az éretten bestiális korban járt tehát, amelyre Claire annyira vágyakozott. Őtitkárnőségén színét sem láttam a kiteljesült nőiség tündöklésénex. Láttam viszont a fonákját. Szakmai kíváncsiságom fellobbant. - A Főnök nagyon haragszik, amikor ide rendel valakit, és az illető zakó nélkül, ne adja Isten, farmernadrágban érkezik - folytatta, felbátorodva érdeklődésemtől. - A farmer közönséges viselet. Prolis: De próbáltak bejutni hozzá izzadt pólóban, tornacipőben, rágógumival. - Rágógumival?! - hörrentem. Tragikusan bólintott. - Bizony: rágógumival, tevemód kérődzve. - Elképesztő! - nyögtem. - Maga persze nem hagyta!? - De nem ám! - felelte, büszkén kihúzva magát. Midere megroppant az igénybevételtől. Természetesen meg se hallottam. - Kiköpettem a gumiját a nyomozó úrral! - És ő kiköpte? - Ellenvetés nélkül! - Nem mondta, hogy reggeltől estig lót-fut, enni sincs ideje, és azért rágózik, nehogy elájuljon éhen? Nem kérdezte, hogy erre miért nem emlékszik a Főnök úr a legendás
múltból? - Maga most kivel van? - meredt rám Berk. - Próbálok empatikus lenni. - De kivel?! -Empátia: azt a képességet jelenti, amikor az ember bárki mással azonosulni tud. Például önnel, Tristanóval és a rágózós zsaruval. Egyszerre. - Beteg dolog lehet - közölte. - Én úgy tanultam, hogy egészséges. - Sok haszontalanságot magába sulykolhattak az egyetemen, Cameron. Ha érdekli a véleményem, az is luxus, amit maga itt minálunk művel. - Ez a saját véleménye, vagy a főnökéé? - A sajátom. Ha nem bolygatott volna fel mindent, a Főnök ma is nyugodt lehetne, nem kellene attól tartania, hogy Claude Philroy merényletet kísérel meg ellene is. - Nagyon tart ettől? - Nem hozta szóba, de foglalkoztatja őt az eshetőség. Épp ezért személyesen vezényli a Philroy utáni kutatást. - Tisztában van azzal, hogy Philroy szégyent hozott a testületre - próbálkoztam a következő sztereotípia-gomb lenyomásával. Működött. - Szégyent?! - sikoltott Alison Berk. - Lejáratott bennünket! Sárba taszította és megtiporta a rendőrség becsűletét! Elárulta mindazt, amire felesküdött! Példás büntetést érdemel! Szívem szerint lefejezném, és kivágnám a szívét! - Van fegyvere? - Nekem!? - hökkent: - Legalább egy kard kéne ahhoz, hogy valóra váltsa álmát. - Engem nem fenyeget veszély - jutott eszébe a vigaszgondolat. - De maga jól tenné, ha sűrűn hátranézne, bármerre is jár. Házszerte beszélik, hogy Philroy régóta feni magára a fogát. Ha maga nincs, neki semmi baja nem lenne, ugyanúgy dolgozhatna; mint eddig. Van fegyvere, Cameron? - Növesztem a körmeimet. Ön férjezetlen, ugye!? - Természetesen - felelte, megest kihúzva magát. Fűzője újfent reccsent egyet. Ezúttal meghallottam. - Ebédidőben kiugrom a városba gálatopánt venni. Nem tart velem? Talán segíthemék megfelelőbb mídert választani. 396 397 Bár azt vártam, hogy felháborodik, hiszen olyannyira szeretett felháborodni, Berk lesütötte a szemét. Körmével az asztal lapját karcolgatta. - Mostanában kicsit túl sokat eszem. Az utóbbi hónapban felszedtem nyolc-tíz kilót. Majd leadom. Ritkán vásárolok ruhaneműt. A cicomázkodás árt a jellemnek. - Hogyan tervezi leadni?
Rám nézett, és ravaszul elmosolyodott. - Vettem egy lakatot a hűtőszekrényre, egyet a spájzajtóra. Drákói leszek önmagamhoz. - Önsanyargatással sokkal nehezebb - jegyeztem meg. - Maga most rajtam dolgozik? - kérdezte. - Csak cseverészek. Szed hashajtót? Gyakran meghánytatja magát? - Honnan tudja?! - nyögte. - Eddig nem volt semmilyen problémám a súlyommal. Aztán elkapott ez a furcsa falánkság. Védekezem ellene, higgye el. Tényleg hajtatom, hánytatom magam, de az utóbbi napokban már erőltetnem sem kell, a fölös étel magától kijön belőlem. - Ha segítségre lenne szüksége, szóljon. Ismerek egy remek pszichológust. - Egyedül is boldogulok. - Kívánom önnek. Ha megenged még egy mondatnyit: a falánkság nem jellemhiba, hanem lelki kórkép. Vészjelzés. - Nekem nincs semmilyen lelki kórképem! - förmedt rám. - Csak mostanában valahogy... Na jó! Azt azért kívánom magának, hogy soha ne kelljen attól hallania, akit a legtöbbre becsül, hogy az utóbbi időben kissé elterebélyesedett, drágám, na de ez a korral jár, nemde!? - Olyan nincs, hogy életkor. Az öregedéshez a naptárnak nem sok köze van. Nem muszáj kriplivé korosodni. Berk felkapott egy ceruzát, felhúzta felső ajkát, a ceruza végével megkopogtatta a szemfogát, majd az asztalon folytatta a harkályolást. Közben szabad kezét a szája elé téve, hosszan, sikkesen köhécselt. Vártam, hogy közlendőjére bátorodjon. - Az az illető, a pszichológus, elég diszkrét? - kérdezte végül, kerülve a tekintetemet. - Tökéletesen. - Gondolkodnom kell. Elképzelhető, hogy elkérem a címét, amikor majd visszajön a Főnökhöz. De biztos, hogy az az illető nem fog olyan botrányt csapni velem, mint maga Philroyjal? - Két különböző dologról beszél. - Rendben - mondta. Ledobta a cerkát, és királynői kézmozdulattal elbocsátott. Úgy döntöttem, megérdemlek némi kikapcsolódást. Levettem a sarut, és futva tértem vissza a kommandósgyárba. Átrohantam az erdőn, megmásztam a szirteket. Végigloholtam az akadálypálya mentén. Nyitott dzsipek száguldoztak körülöttem, mindenütt gyakorlóruhába bújt férfiak izzadoztak; Yarnékat nem találtam. A hőségtől fortyogó levegőben katonás odőr lebegett. Ezúttal elmaradt a megjelenésemet szokásosan kísérő füttyögés, sziszegés. A pasasok biccentettek, rám vigyorogtak, némelyikük még köszönt is. Sejtelmem sem volt, mivel vívtam ki e megüszteltetést.
A játszóháznál értem utol Symourékat. Mindjárt meg is hívtak egy hancúrra. Félredobtam a sarut és a testi törődöttségemet leplező selyemblúzt. Topban és térdnadrágban követtem őket. 398 Í 399 Emberveszteség nélkül győztük le a megszámlálhatatlanul rengeteg - szimulált - ellenfelet, azután a légkondicionált edzőterembe ügettünk. - Rob, Boyd! - csattant Symour hangja. - Foglalkozzatok a hölggyel! Rob elém lépve a kezemért nyúlt, és lehajolt; hogy csókkal illesse azt. Mivel ezt a jelenetet már elgyakoroltuk néhányszor, tudtam, miként védekezzek az álcázott támadás ellen. Ekkor Rob egy újabb fogással ismertetett össze. Amikor Mea Culpára került a sor, a pasas felmarkolt a földről némi fiktív hamut, és miközben a fejére szórta, dervismód üvöltötte: - Mea vulva, mea maxima vulva! - Oké - szóltam. - Ezentúl Boydnak szólítom. - Megörvendeztet - hajlongott. Az edzés végére eldobhattam a lucskosra izzadt topot. A hideg zuhany alatt frissre áztattam magam, talpaim tisztára súrolása mindössze negyedórát vett igénybe. Azután Symour ebédelni hívott. - Cipőt kell vennem - mondtam a kocsiban. - Az az érzésem, hogy hamarosan megint táncolni hívnak, és nem szeretnék vászoncsizmában topogni a parketten. - Milyen is volt a néhai? - tűnődött homlokráncolva. - Tűorrú, tűsarkú és fekete. - Menne a táncolós ruhádhoz - bólintott. - Még inkább illene hozzá, pontosabban a kígyózöld szoknyájához, egy zöld színű modell. - Pompás ötlet, egyetlen szépséghibával: a zöld topánt nem vehetném fel máshoz. Felsóhajtott. - Nincs mit tenni, két pár topánt veszünk. Ne hivatkozz az anyagi helyzetedre. Jut eszembe, tíz nap múlva elkészül a Corsád. Húzós lesz a javítási költség. Időben vedd le a lábáról a biztosítód zord emberét. A zöld topánt tőlem kapod. A táncszoknyán kívül menne a blúzodhoz és a kocsimhoz is. Hevesen ingattam a fejemet. A járda mellé kormányozta a járgányt, és amint felszabadult a keze, gyengéden a torkomra fonta ujjait. - Mondj igent! - kérlelt. - Nem! - Jól van - sóhajtott, eleresztvén a nyakamat. - Ha te csak az Idülttől fogadsz el ajándékot!? Írj neki levelet, mint a Mikulásnak, és tőle kérj új cipőt. -
- Lehet, hogy már otthon is van - feleltem. - Lehet - hagyta rám. Elengedte végre az arcizmait csiklandó mosolyt. - Szerintem a színétől nem leszel elragadtatva. - Tényleg nem rajongok a llamingós színvilágért. - Megegyezhetünk végre? Merő piszkos önzésből szeretnélek megajándékozni. Hogy azután gyönyörködhessek benned. Ha csak attól a pasastól fogadsz el bármit is, akivel jegyben jársz, ezennel nőmül kérlek. Ezennel mondj igent, ugyanis pontosan egy cipőbolt előtt állunk. Nézd el nekem, hogy összekevertem a sorrendet, majd este okvetlenül bemutatlak a szüleimnek. Addig talán a barátnőid engedélyét is megkapod a fi-igyhez. - Mi bajod van? - érdeklődtem. Hátradőlt az ülésen. - Ugye, nem dohányzom? - kérdezte. - Nem tudom, olyan rövid ideje ismerlek, hogy még nem állt módomban megfigyelni. - Igennel vagy nemmel felelj, ha kérhetem. - Nem dohányzol - mondtam, feszült arcvonásait fürkészve. 400 Í 401 - Akkor nem gyújtok rá. Nem tudom, mi bajom van. Mindjárt kiderül rólam, hogy ideggyenge pasas vagyok. Fura nap ez a mai. Időnként a fejem fölé vagy a hátam mögé pillantok, mert olyan érzésem van, mintha keselyűk kerülgetnének. Teresa nemrég felhívott, és a hogylétemet firtatta, tőle teljesen szokatlanul, és meglehetőst dúlt hangszínnel. Tizenötször a lelkemre kötötte, hogy nagyon vigyázzak magamra, pedig általában ezt sem szokta. Legutóbb az unokaöcsémért aggódott ekként, néhány héttel ezelőtt. Morgan még aznap fejre állt a vadiúj kocsijával. Aztán az intenzíven elárulta, hogy direkt óvatosan vezetett, még az övet is becsatolta, szem előtt tartván Teresa intelmét, nem is érti, mit keres itt. Arra gondoltam, miért ne szólíthatnálak meg a már-már posztumusz kézkéréssel? Figyeltem az előbb, fel is tűnt, midőn felhívtad a figyelmemet kapcsolatunk kurta múltjára. Állatira nem számít, hány napja ismerjük egymást, egyedül az érdekes: mennyire. Szeretnék venni neked egy zöld cipőt. Csak akkor mondj nemet, ha kórosan utálod a zöld cipőket. Megfogtam a kezét. - Én is szorongok, Symour. - Ezt így hívják? Szerinted férfias érzés a szorongás? - Biztosan nem először fordul elő veled. - Először vallom be valakinek. - Ettől mit sem csorbult szerfeletti férfiasságod. Na jó, nem vagy egy macsó. - Hála az égnek. Jó, ha az ember léleklátót tart a háznál.
Megvesszük végre azt a zöld cipőt?! Megvettük. A zöldet és a feketét is. Azután Symour javasolta, hogy tegyünk le az ebédről, és inkább ugorjunk el egy széfshopba, hogy legyen mibe elzárnunk a topánokat az Idült elől. Úgy rémlett, a pasas besokallt. Lebeszéltem a topántrezorról. Inkább salátát és zöldséges lassagnét rendeltünk egy olasz étteremben. A besamelmártásban és olvasztott sajtban fürösztött tésztából üdén ropogó hóborsóhéjak, kínaikel-levelek, sárgárépacsíkok bukkantak elő. Lehunytam a szemem az élvezettől. Az asztal alatt Symour a bokái közé fogta méregzöld cipőbe bújtatott lábamat. - Ne haragudj az iméntiért. Egy csomó idétlen közhely kívánkozik a nyelvemre. Féltelek, szeretlek, arra vágyom, hogy lazíthassunk végre. Dirk is hívott, közölte értesülését, miszerint Claude bérfegyvereseket gyűjtöget maga mellé. Úgy véli, elrejtőzhetnénk a Yard valamelyik tanúvédő kéglijében, amíg elkapják Philroyt. Ami engem illet, nem szeretnék elbújni, azt azonban nem bánnám, ha téged teljes biztonságban tudnálak. Nem mintha úgy festenél, mint aki rohamosan öregszik a kiállott félelemtől... Eszembe jutván valami, a szavába vágtam. - Ugye, te is hallottad, amikor tegnap megkértem Elant, hogy hozza vissza a Ziller-aktát!? - "Mert abban Lesz a megoldás, csak oda kell figyelni", mondván. Dirk nagyon is felfogta közlendődet, egész éjjel a dossziét forgatta. Délelőtt már kötőhártyahurutra psnaszkodott. De fikarcnyival sem lett okosabb. - Miről jött ez elő? - tűnődtem. - A tanúvédő kégliről fecsegtem éppen. - Köszönöm. Ha visszamegyünk, felhívom Elant. - Most is felhívhatod. Körülnéztem. Áhítatos csend ölelt körül bennünket, olykor evőeszközök, poharak csörrentek, a pincér néma lúdtalpakon járt. A szomszédos asztaloknál jámbor város402 1 403 lakók étkeztek, a kézügyükben heverő identitásfonok tapintatosan hallgattak. - Ennyire nem lehet sürgős - sóhajtottam. - Egy életen át elbámulnálak! - csettintett Symour. - A legtöbben arra használják a pompafont, hogy nagyszerűsködjenek vele. Neked még arra se kell, amire való. Percenként szóba hozom, mennyire emlékeztetsz az első feleségemre. Te meg se hallod. - Próbáld előhozni a témát, ha majd túl leszünk a vircsafton. Lehet, hogy nem úszod meg. - Végtére is, tényleg nem olyan sürgős. Ráér még egy-
két napig. Ez a téma netán a te paplaneffektusod? - Ma kissé tragikus a hangulatod. Olyasmit mondat veled, amit nem volt alkalmad átgondolni. - Átgondolni valóban nem volt időm. Elég is, ha csupán átérzem. Ám hallgattassék meg a másik fél is. - Ne kívánj az özvegyemmé lenni, Symour. Hadd emlékeztesselek saját szavaidra: siralomház, utolsó vacsora, spangli, korty bor. Ha mégis túléljük, mindjárt nem lesz olyan sürgős a szentesítés... - Nem a fenét! Már rég lecsörgött a biológiai órám! jajdult drámaian, bal lábammal.a bokái között. - A legtöbb velem egyidős pasek akár ötször is elvált, mialatt én egyszer se nősültem. Egyébként úgy tervezem, legfeljebb egyszer figyelek, de akkor nagyon. Tudom, hogy pillanatnyilag más is ostromolja a kezedet, és téged ez fölöttébb zavar, engem úgyszintén. Ha akarod, elnapolhatjuk ezt a beszélgetést. De szerettem volna a tudomásodra hozni, hogy te vagy számomra az életreszóló nő. Nem fulladtam meg a félrenyelt paradicsomlétől, mert ilyen színű ital élvezete közben az ember kínosan ügyel a környezetére. Diszkréten köhécseltem. Kaptam egy papír zsebkendőt. - Jól van - vigyorgott Symour a pohara fölött. - Nem hiába bicikliztem. Olybá veszem, hogy késleltetett igent mondtál. j - Vedd olybá - bólintottam, beszédképes állapotba ! jutván. A kocsiba ültünk, és vagy egy utcányit haladtunk is, midőn megszólalt a telefonja. Néhány kurta szóval Lebonyolította a távfecsejt, majd rám pillantott. - Truman Tristano tíz perc múlva a rendelkezésedre áll - közölte. - Pompás. Remélem, a titkárnőjének tetszeni fog a zöld topán. - A rabszolgaszandálodat kifogásolta? - Enyhén szólva. i - Hát ezért nem tűrt halasztást a cipővétel!? Pedig te holmi táncolásra hivatkoztál. . - Még egy megjegyzés, és visszahúzom a sarut! - Isten őrizz! - nyögte. - Remélem, nem rágózol, tíz perce borotválkoztál, nem tartasz fogvájót se a szád sarkában; se a füled mögött, inged ropogósan friss, cipőd ragyog. Ha e feltételeket teljesítvén bejutsz, eszedbe ne jusson rágyújtani, lábaidat keresztbe tenni egymáson, hangosan, netán a fogaidat villogtatva nevetni. Egyébként szerintem ném is lesz min. Beszéljünk távolabbi terveinkről. Ha itt végeztem, elugrom a mesterem térdeihez, mert ha legalább egy órán át nem ücsöröghetek a sarkaimon, vele szemközt, tényleg nem tudom, hová fajul mai agybajom. Azután
magamhoz veszek néhány ezt-azt, és sőprök hozzád. Otthon talállak? - Igen. Muszáj legépelnem a horoszkópokat. Kell a lé a Corsára. - Biztosra veszed, hogy képes leszel egyedül, épségben hazajutni? - Mikor lesz már vége ennek, Symour?! 404 Í 405 - Mindig félteni foglak, de fenemód várom azon időket, amikor már nem kell erről beszélnünk. Ne feledd felhívni Elant. - Oké. Szia. Kiszökkentem a fékező kocsiból, és Tristano színe elé siettem. A zsarufőnök a karosszékében ült. Az íróasztalára merőlegesen álló pulton villódzott a számítógép-monitor, érzékeltetvén: itt miattam munka lett félbehagyva. Szobaszerte átható parfümillat érződött, valaminő férfiak számára gyártott, bizonyosan borsos árú kevercsé: dohánylevél, fenyőgyanta és szalmakazal illatú. Tristano láttán megint elővett a csetlő-botló feszely. Eltaláltam a takaros asztallal szembeni székig, helyet foglaltam, lesimítottam térdnadrágomat, keresztbe vetettem lábaimat, és várakozásteljesen a főnöki szempárra emeltem pillantásomat. Végtére is, nem én forszíroztam a találkát. Alison Berk még a résnyire nyitott ajtón bedugott fejjel állongott, parancsra várván. - Főzethetek egy kávét, Navia? - kérdezte a Mindenható, méregzöld topánomat szemlélvén. - Köszönöm, jólesne egy kapucsínó. - Miért nem mindjárt egy Bloody Mary?! - förmedt az ajtórés. - Alison, kérem! Készítene egy remek kapucsínót mindkettőnknek? - Igen, uram. Az ajtó becsukódott. I Tristano úgyszólván mozdulatlanul ült trónusszerű székében, bal karját az asztalon nyugtatva, tenyerén kínai golyókat forgatva. A szédületes tempóban pörgetett jadegömbök valósággal muzsikáltak minden összekoccanásnál. - Ismeri? - érdeklődött Tristano, tekintetem láttán. - Hogyne, nekem is van néhány készletnyi terápiás golyóm - feleltem. Nem tudom, mit szólnál, ha elújságolnám; hogy egy karácsonyi ajándékozási ötlet folytán másfélék is akadnak a háztartásomban, bár azoknak a gésalabdáknak férfiember legfel jebb közvetve látja hasznát, gondoltam. És e gondolat hatására legott megszabadultam a zavaró feszelytől.
Tristano arcára emeltem pillantásomat. A Bűvös Város zsaruinak főnöke negyven-negyvenkét éves, fiatalos küllemű pasas volt. Rövidre vágott sötét hajá ban ezüst szálak csillámlottak, pajésza a f"ulkagyló felső kanyarulatához igazítva, szembeszökően szabályos, vízszintes vonalként ért véget, és mindez feltehetően állandó borbélyfelügyelet alatt állt, nehogy egy óvatlzn pillanatban elvaduljon. Középmagas homloka alatt sűrű szemöldök ívelt, hosszú pillájú szemhéja kissé enerváltnak hatott, elkeskenyítette kerek szemrését. Tejcsoki-barna írisze a balján világoló ablakon át néha különös szögben kapta a fényt: ilyenkor a tekintete mintha átizzott, rőzsevörösen felparázslott volna. Fejedelmi méretű orra középütt kissé meghajlott, arisztokratikus külsővel ajándékozva meg viselőjét. Két kisujjpercnél nem szélesebb, ám annál dúsabb, fodros felső ajkú, színhús szája nyűgözte a szemet. Sarkos álla frissen zsilettezve is árnyékosnak tetszett erős növekedési hajlamú szőrzete miatt. Ezen napbarnított arc gyakorlatilag ránctalan volt, ugyanis a kezdeti ráncok mostanra barázdává érlelődtek, 406 407 bevésődtek. Két függőleges vonal meredezett orrnyerge fölött. Belső szemzuga mellől sötét árok kanyarodott járomcsontja felé. Orra mellől eredt és csaknem az álláig ívelt a mély keserv-meder, amely gyakran látható a nem csupán szexuálisan frigid nők és az örökös feszültségben élő, lazítani képtelen egyének arcán. Nem mehettem tovább az elemzésben. Tristano köhintett. - Remélem, Alison elnézést kért a nevemben a késés miatt. Sajnálatos baleset érte a hajómat, kevés híján engem is. Majdnem haleledellé váltam. Pedig itt kellett volna lennem. Claude Philroy szabadlábon van, és a maga életét fenyegeti. Tudok a szombat éjszakai próbálkozásáról. Higgye el, szörnyen sajnálom. Képzelem, milyen lelkiállapotban van! Azon sem csodálkoznék, ha összeroppanna. Fontosnak tartom a biztonságát, hiszen olyasmiért akarják büntetni, amiben nem vétkes. Szeretném, ha elfogadná a védőőrizetet, biztos helyen, távol Philroytól. - Létezik Philroytól biztos hely? Megtalálták már az itteni informátorát? - Percek kérdése, és megbukik az illető. Alison kopogtatott, majd benyitott, és az íróasztal szélére egyensúlyozta a tálcát. Úgy fordította, hogy a csésze ujjnyújtásnyira legyen a főnökétől. Azután kihátrált a szobából. - Parancsoljon - intett felém Tristano, egyetlen pillanatra sem szüneteltetve a balkezes golyóforgatást. Azt várta, hogy felálljak, odalépjek és újfent elügyetlenkedjem a dolgot, miként első ízben. Nyilván minden alattvalója részesült e ceremónia gyönyörűségeiből.
- Köszönöm, megvárom, amíg kihűl - feleltem. Bólintott, megkeverte a púposra tejszínhabosított, csipetnyi kakaóval megszórt tetejű italt, majd két ujja közé csippentette a porceláncsészét, és a szájához emelte. Nem bírtam máshová nézni, muszáj volt azt a temérdek hullámfodros, húsos felső ajkat bámulnom, amint a csésze peremére csücsörít. Összeborsództam a gondolattól, mennyire tarthat attól az áttetszően törékeny kis szilke, hogy az a meggylészín száj bekapja és lenyeli őt. Mama, olyan ez a száj, mint egy rovaremésztő növény! Csókolni vajon tud-e? Tristano kortyintott egyet, és letette a csészét. Rám pillantott, dúsnál is dúsabb ajkai nedvesen csillogtak. - Remélem, nem a habot sokallja. Maga is folyton fogyókúrázik? - Egyszer kúráztam életemben, akkor is ellenkező előjellel. Majdnem éhen haltam, mire kiderült, hogy nem csak hús és bab nevű táplálék létezik, ehetnék mást is. Bólintott. - Hallottam, hogy más-evő. Azt gondoltam, az alakját féltve él növényeken. Ha nem veszi tolakodásnak, sokkal egészségesebb a külseje, mint aminőt egy vegetáriánusból kinézne az ember. És úgy látom, jók az idegei. - Olyannyira, hogy köszönöm ajánlatát, inkább otthon maradok. - Nem fél Philroytól? - Dehogynem. - Úgy tudom, Symour Yarn vállalta, hogy vigyáz magára. Ez nagyon lovagias hozzáállás. Értesüléseim szerint ő is az elsők között szerepel Philroy halállistáján. Yarn kiváló akciós, de ezt már nyilván maga is megfigyelte. Ők megbirkózhatnának egymással, akár úgy is, hogy Yarn a maga házában marad, és kivárja a következő kezdeményezést. Addig maga teljes biztonságban lehetne egy titkos lakásban. - Köszönöm, ha ez minden, amit a rendőrség tenni képes, inkább otthon maradok. 408 j 409 - Rendben van. Ön dönt, Navia. Remélem, Yarn képes lesz arra, hogy vállalt feladatát teljesítse: elkapja Philroyt, és eközben a védence épségére is ügyeljen. - Kinézem belőle. Felemelkedtem, botladozás nélkül átszeltem a hatalmas szőnyeget. Tenyeremre vettem a finom tányérkán ülő csészét, és csörrenetlenül a székemhez vonultam vele, bár kissé szédültem az átható parfümillattól. Tristano kortyolt a kávéjából. Az oldalvást beeső fények parázslóvá izzították barna íriszét. Hihetetlen szája vöröslött. Hajszálcsíkos, börtönszürke öltönye úgy állt rajta, mint-
ha a szabójá ülve is próbált volna a klienseivel. Felhőszürke ingének gallérja gyermekökölnyi ádámcsutkája alatt gombolódott. Egyszínű, ólmos-eső-szürke nyakkendője rezzenetlenül függött a nyakában. Erős, ápolt kezén nem viselt gyűrűt. Mama, nem is rosszképű ez a pasas, de azért nyugodtan kiverheted őt a fejedből. Nem kívánhatod tőlem, hogy élethossziglan gyönyörködjek a szürke szín különböző árnyalataiban, akkor sem, ha ezek ezerfélék, és vezércikk-szövegeket hallgassak egy pornográf ajakról. Álmodj valaki másról, mama! Küldök róla fényképet, hogy megihlessen. - Felelősnek énem magam a kialakult helyzetért mondta Tristano. Nesztelenül megkevertem a kávét, és kiittam a felét. - Ugyan miért? - kérdeztem. - Mert nem igazán hittem a pszichológiában. Végső soron azt egyszer sem állította, hogy Philroy ilyesmire vetemedhet. - Tudattam önnel, hogy közel áll ehhez, egyreaközelebb. Igaz, nem önmagamért aggódtam, hanem a rendőri akciók során elé kerülő személyekért: bűnözőkért és vétlenekért. - Valóban nem fogadja el az ajánlatomat? - Köszönöm, Truman. Nem bújok el. - Ennyire megbízik Yarn képességeiben? - Az övéihez képest nyugodtan lebecsülhetem Philroyéit. - Akkor azt már nem is kérdezem, vajon nem támadt-e olyan ötlete, hogy Yarn sem alkalmas a pályára!? Majd vele is beszélek, mindjárt felhívatom őt Alisonnal. Megígérem neki, hogy a fejét veszem, ha magának bántódása esik. Remélem, már nem tart sokáig, és hamarosan lezárhatjuk ezt a szégyenletes ügyet. Lenyeltem a kávé maradékát, a csészét visszafuvaroztam a tálcára, és nem ültem a helyemre. Az elsötétült monitoron lebegő pingponglabdákat néztem. - Köszönöm aggodalmát - sóhajtottam. - Segítek, amiben csak tudok. Eddig sikerült megakadái . lyoznom, hogy a sajtó tudomást szerezzen a Phikoy nevű piszokfoltról. Mostanában inkább politikus vagyok, semmint trendőr, de azért megteszek mindene tőlem telhetőt a biztonságáért. - Úgy hallottam, maga is előkelő helyezést ért el Philroy halállistáján. Tristano fáradhatatlanul pörgette a jade-gömböket. Végignézett rajtam, énésem szerint kissé lefitymáióan, és I elvigyorodott. Először láttam mosolyfélét az arcán. És az úgy hatott rám, mintha egy jégkockából alig .kiI csordult vízcsepp gördülne alá a hátamon, gerincem árkában. Szinte megszántam Claude Philroyt.
Búcsúztam, távoztam. Alison Berk feltartóztatott az előszobában. Elém tolta noteszét, átnyújtott egy tollat. - Megadná nekem az illető adatait? Lefirkantottam Psziché néni nevét és telefonszámát, pukedliztem és leléptem. 410 411 Hazafelé tekertemben ötlőtt eszembe, hogy megfeledkeztem Elanről. Sűrűn a tükörbe pillantottam. Semmi gyanúsat nem érzékeltem. Ettől függetlenül - talán Symour hatására - baljós hangulat úrhodott el rajtam. Megálltam a zöldségesnél. Paradicsomot, avokádót, narancsot és fakadásig érett fügét válogattam a bringa kosarába. A karamellszín bőrű tulajdonos elpanaszolta, hogy tizenöt éves lánya teljesen felhagyott az evéssel, mert olyan vékony akar lenni, mint a gidább topmodellek. Lassan egy hónapja éhezik, máris átfér a levélbedobó résen, és se kérlelés, se szigor nem fog rajta. Neki is megadtam Psziché néni koordinátáit, és visszaültem a bringára. A kertben édes-meleg fűillat fogadott. És egy méretes csomag a lábtörlőn. Clochard a nevemet kiáltozta odabenn. Vidám hangja hallatán habozás nélkül a házba merészkedtem. Mindenekelőtt felhívtam Jayt, az iránt érdeklődve, mit tud a csomagról. A serdülő szervezet készséggel tájékoztatott, miszerint a doboz akkor érkezhetett, midőn ő a ház mögött nyűtte a füvet. A kézbesítő laza hanyagul a kertkapu belső oldalára tette a cuccot, és távozott. Rátalálván, ő helyezte át a küszöbre, nehogy valaki kámforizálja. Megköszöntem Jay összes szolgálatait. Azután felragadtam a legnagyobb konyhakést, utálkozva a kert közepére rugdaltam a dobozt, és felhasogattam csomagolását. Hozzáérés nélkül, felületesen megtekintettem a küldeményt, és felhívtam Elant. A szuperzsaru hamarra beígért érkezéséig fintorogva kicseréltem Clochard ülőrúdja alatt az erőst amortizálódott almot, majd egyéb helyekről is eltüntettem néhány penetráns foltot, fertőtlenítés közben arról értekezve a beónak, mennyivel jobban jártam volna kakaduval vagy arapapagájjal, ugyanis a húsnemevő madarak ürüléke szemernyit se szagos. Ő nem vette zokon hárpiaságomat, inkább azonnal kérte a kukacait. Továbbá közölte, hogy szeret, kurta a szoknyám, hülyék a zsaruk, gyorshajtó a jó anyjuk, elénekelt néhány strófát a Kelly Family egyik dalából, és Symourt is
gyakorta emlegette. Ígyként korrumpáltan kiszolgáltam őt a dagadt kukacaival. Meghallgattam az üzenetrögzítőt. Mama rémülten újságolta, hogy apám utazni akar vele, és mindjárt a tengerpartra kívánkozik, most mi Lesz, hiszen soha életükben nem mozdultak ki Tériszony Cityből!? Este okvetlenül hívjam vissza, mert muszáj elmondania, mi szörnyűt álmodott. Claire sajnálkozott a szombaton elszalasztott beszélgetés miatt, de majd személyesen bepótoljuk, nemsokára. Reméli, rengeteg mesélnivalóm gyűlik össze addigra, olyan nagyon sok, hogy egymás szavába vághassunk. Ő akár regényt is írhatna a vele történtekből. Románcot, súgta halkan, némi öniróniával, ám főként izgatottságtól elfiíló hangon. Négy horoszkóprendelés érkezett. Utolsó üzenetként rettenetes, hörgésre emlékeztető röhögéssel kísért géppisztolysorozat foglalta a helyet a szalagon. Átvettem e sajátos névjegyet. 412 413 Elan késett. Leültem a számítógép elé, és gépelésbe feledkeztem. Mire kiprinteltem, borítékba tettem és tökéletesen postakész állapotba hoztam az elemzéseket, felharsantak Clochard ujjongó üdvrikoltásai, symourozása. A nappaliba sétálva kinéztem az ablakon. És színét sem láttam az emlegetettnek. A madárra förmedtem. - Gaz szélhámos! A következő pillanatban smaragdmetál Carisma gördült a kapu elé. - Oké, bocsánatot kérek - szóltam békülékenyen. - Talán azt is előjelezhetnéd, hogy ma estére milyen idő várható!? A beó meg se hallott. Átlebbent a vállamra, s a hallójáratom közvetlen közelében folytatta az ovációzást. Az ajtóhoz vonultunk. Symour befelé tartott, hatalmas sporttáskát cipelt a vállán. A megkéselt csomag láttán megtorpant, szemöldökét magasba szökkentette, majd tovább lépdelt. - Ne ess kétségbe, nem a kelengyémet hozom - nyugtatott. - Mi ez a tépázott akármicsoda? Újabb fuszeklik az aberrált szeretetszolgálattól? - A rossz poénjaiddal együtt szeretlek - feleltem. Symour megállt előttünk, gyors pillantással felmérte, melyikünk türelmetlenebb, majd csőrön csókolta Clochard-t, azután engem. Elan in flagranti érkezett. Bevágta a kocsiajtót, belökte a kertkaput. Orbitális tem-
póban viharzott felénk. Feleúton vészfékezett a küldemény mellett. Megtekintette dühödt mészárlásom nyomait, és rám nézett. - Na, én is szakasztott ilyen hangulatban vagyok! - újságolta, és máris Symourhoz fordult. - Nem akartok elmenni nászútra? Addig kinyújtóztathatnám a tökeimet! Ingerülten átdobta a válla fölött a kocsikulcsot, kifordította a zsebeit, egyiket a másik után. Letérdelt az ilyképpen létrehozott szemétkupac olé; kiemelt belőle egy gyűröttes zacskót, abból egy pár gumikesztyűt, és beöltözött az ajándékátvételhez. Symour behajította terhét a hajlékba, majd felsorakoztunk a fűben kuporgó hiperzsaru mellett. Elan elsőül egy fehér borítékot emelt ki a selyempapírral bélelt papírdobozból, amely aranyfestékkel dombomyomott, biankó esküvői meghívót rejtett. A kézfogózni szándékozó felek neve és az esemény időpontja nem került említésre. A kartonlap alján egymásba fonódó rózsaszálak és gyűrűk lebegtek. - Ezt bármelyik trafikban megvehette - morogta Dirk, kiejtve ujjai közül a papirost. A következő boríték felmosórongyszíne célzott á tartalomra: biankó gyásztávirat lappangott benne. - Ezzel rám gondolhatott - szólott Symour. A harmadik borítékból néhány fotó bukkant elő. Az egyik kép kulináris tevékenység közben ábrázolt: hátrahajtott fejjel álltam a konyhaablak előtt, úgy festvén, mintha éppen egy szőlőfürtöt készülnék leengedni a torkomon. A másik felvételen a számítógép előtt ültem; félig elomlott, tűnődő tartásban, cerkavéget rágcsálva. A harmadikon a kanapét tologattam a nappaliban, éji órán, hátulnézetből. - Kinyírom a rohadékot! - rezdűltem nőileg, a lesifotók láttán. Ezután Elan kicsomagolt egy flamingószínű melltartót; a hozzá illő, tragikomikus selyembugyogóval. - Pontos a méret? - kérdezte, rám sandítva. 414 415 - Nem tudom, sose volt melltartóm. Ilyen szabású és terjedelmű, sarkköri gatyót pedig gyerekkorom legzordabb telén viseltem utoljára, szülői kényszerítésre. - Nem érdekli a te ízlésed - mutatott rá Symour. - Van sajátja. Elan előbontogatott fél pár bazsarózsaszín lakkcipőt. - Most ez egy perverz Hamupipőke-történet, vagy az ipse félreszámolta Navia lábait?! - dünnyögte. A következő selyempapír bugyolában meglelte a cipő párját. Tenyerére állította a félmagas sarkú, förtelmes modellt, és hamletesen elmerengett fölötte. - Még egyik csajomnak sem akartam csukát venni, de ha
valami véletlen folytán megtenném, hát az biztos, hogy nem ilyen ósdi fazont választanék. Divatban volt ez valaha? Vállat vontam. - Valami azt súgja, hogy azért tette tönkre a gardróbban lelt topánomat, mert a tűsaroktól felettébb beidegesedik. - Tovább ások - mondta Elan. - Lefogadom, hogy erényövet is találok. Nem nyert. Fél köbméternyi, bélelésre szolgáló papírgombócot hozott felszínre. A doboz fenekén újabb felmosórongyszürke borítékot talált, további fotókkal. Az egyiken Symour lépdelt egy babérsövényes kerítés felé. A másikon sudár asszony nyújtózott, az ablakpárkányról alápatakzó kéklila petúniákat öntözve. A következőn ugyanazon, kortalannak tetsző asszony ült a kerti asztalnál, hibátlan alakúan, petúnialila bikiniben, és önfeledten nevetett. Magas, karcsú férfi állt mellette, a tenyerén egyensúlyozó, felborzolt szőrű, tériszonyodó kölyökmacskát becézgetve. Aztán egy újabb fotón ezen impozáns megjelenésű, őszes hajú férfi sietett a babérsövényben eldugott kapuhoz. i - A szüleid? - kérdezte Dirk. 416 Symour némán bólintott. Arcizmai csaknem görcsbe feszültek. Zsebre vágta ökölbe szoruló kezét, és elfordult tőlünk, hogy ne lássuk dühét. Leültem a fűre Elan mellé. - Elhozta az aktát? - Nem, még nem végeztem vele. Pedig már betéve tudom. - Ha jól emlékszem, egy-két héttel a zaklatások kezdete előtt utcai rablótámadás érte Ionát. Ekkor ő feljelentést tett a rendőrségen. Ezt azért találom érdekesnek, mert amikor eltűnt otthonról, előtte senkivel sem beszélt meg találkát, legalábbis telefonon, távozásáról nem értesítette a lépéseit figyelemmel kísérő zsarukat. Kinek nyitott ajtót? Kivel ment el gyanútlanul? - Ez bennem is felmerült. Két zsaru foglalkozott Ziller rablási feljelentésével. Egyikük három évvel ezelőtt utcai tűzharcban halt meg, a másik már régen nyugalmazott és kripli. Melléfogott, Navia. Még egy rendőrt nem tud megbuktatni. - Rajongok a zsarukért, Dirk. Megkereste a kriplit? Beszélt vele? - Arról például, hogy tegnap estére igazoljon alibit? - Henye élceit tartogassa a letartóztatás utánra, oké!? Arról tépem a számat, hogy azon az éjszakán, midőn Iona a rendőrségre toppant az őt ért atrocitáson felháborodva, kiválthatta ott valakinek az érdeklődését. Valakiét, aki ott volt, akár portásként, takarítóként, halottkémként, tudom is én! A fickó megpillantotta, megvágyta és
utóbb zaklatni kezdte őt. Csakis bennfentes tudhatott a telefonlehallgatásról, Iona rendszeres bejelentkezéseiről az ügyével foglalkozó szimatoknál. Ő férhetett egyenruhához, vagy jelvényhez, hogy azután elcsalhassa otthonról a nőt. 417 - Zsaru létemre mondom, nem hangzik ostobán, amit Navia forszíroz - közölte Symour. Törökülésbe ereszkedett mellettünk a frissen vágott, illatos füvön. - Jól van, holnap elmegyek a kriplihez, és megkérem, próbáljon visszaemlékezni a köszvényes, hipertóniás szervezetével egy tíz év előtti, számára tök szimpla ridikülrablási ügyben tett feljelentésre - morogta Dirk. - Az idős korú, nyugalmazott emberek nagyon szívesen emlékezgetnek a régvolt időkre - sóhajtottam. - Mielőtt megkérdezné, hogy na és az én esetemben miként jön ide a bennfentes, hadd hívjam fel a figyelmét valamire: az Idült kilátásba helyezte Symour megölését, ám ez ügyben a fotózáson kívül eleddig egyetlen lépést sem tett. Mintha tudna Philroyról, és tőle remélné a hathatós megoldást. Nem hívott telefonon, mióta maga meglengette előttem a vonalfürkészési engedélyt. Velem tegnap, idő előtt próbálkozott, amikor még nem voltak birtokomban a jegyajándék ezen újabb elemei. Hajlandó lett volna letenni a csomagküldési játékáról, ha elkapott volna, mert arról is tud, milyen veszélyes mostanában errefelé csellengeni. Gyanúm szerint azért, mert tudja, ismétlem: tudja, hogy Symour ellenében nincsenek esélyei. Merészen kijelentem: ismeri Symour képességeit. Az én háborgatásom az után vette kezdetét, hogy betettem a lábamat a Yardra. Már első alkalommal kábé száz emberrel találkoztam, ez a szám azóta jócskán növekedett. - Én mondom, Philroy műveli ezt magával! - rikoltott Elan. - Ő az Idült! De ezt már említettem! Csak akkor leintett. - Claude Philroy azon agyféltekéjének helyén, amellyel ilyesmit kieszelhetne, egy pár használt zokni és néhány üres töltényhüvely van - szögeztem le. - Úgy is mondhatnám: ő egy pszichopatóid tahó. Az Idült klasszisokkal intelligensebb nála! - A végén még beleszeret?! - meredt rám Dirk. - Jól teszi, a palinak pontosan ez a célja! - Nem bánnám, ha esetleg kizárhatnánk a csevegésből az én érzelmi életemet, és a tárgyhoz tapadnánk. - Tapadjunk - bólintott. - A pasas a péntek éjjeli kergetőzésből ismeri Symour képességeit. Ha előbb sejtette volna, kicsoda ő, nem kezdett volna a kertben sompolyogni. - Péntek éjjel semmi mást nem akart, csupán kukkolni és hallgatózni. Nem számított a fűrészbaknál lévő csapdára. Elan a fejét ingatta.
- Nem győzött meg. De azért holnap beszélek a kriplivel, nehogy felületességgel vádoljon. Gyanakodhatna egyébként a szomszédjára, Sven Parlanre is. Ő is nyugodtan találkozhatott Iona Zillerrel tíz évvel ezelőtt. - Nem tudom ránézésre megítélni, ki az Idült. De azt többé-kevésbé magabiztosan kijelenthetem, ki nem az. Svennek ehhez semmi kőze. Szerintem a kerítésen talált vérminta alapján máris kizárhatja őt. - Nos, nem zárhatom ki. A labdr még nem végezte el a teljes körű vizsgálatot. Per pillanat mindössze annyit tudunk, hogy a fickó vércsoportja A Rhpozitív. És legyen nyugodt, utánanéztem a számításbá jöhető személyeknek a doktoruknál. Fabio Addams és Sven Parlan vércsoportja A Rh pozitív. - Ez a leggyakrabban előforduló vércsoport-kombináció. - DNS-vizsgálatra csupán akkor keríthetek sort, ha konkrét gyanúsítottal tudok előállni. - Önként jelentkezem - közölte Symour. - Az említett vércsoporthoz tartozom. - Te menj a fenébe! - morrant Dirk. - Se Addamsnek, se Parlannek nincs betonbiztos alibije péntek éjszakára. Előző azt állítja, hogy egész éjjel a számítógépe előtt ült a 418 419 tójásain, mint egy tyúkapó, ám erre nézvést tanúja nincs. Utóbbi aznap este összetűzött a feleségével, és elkeseredésében bárról bárra szólózott, legalábbis ezt állítja. Na? - És tegnap estére van alibijük? - Még nem értem rá ezzel foglalkozni, mivel Philroyt is keresgélnem kell. Minden fejleményről köteles vagyok tájékoztatni a levegőben lógó botránytól vacogó Tristanót. Az összes tököm tele van az egésszel. Se éjjelem, se nappalom maga miatt, Navia. Elvihetem a csomagot, vagy megtartja? Kényszeredett kacajt hallattam. -Erről eszembe jutott valami. - Philroy meglepett egy precízen fogalmazott üzenettel. Meghallgathatja, Dirk. - Jó - bólintott. - Épp. ideje, hogy feloszlassuk ezt a bizarr pikniket az ajándékdoboza körül. És egy teát is elfogadnék, bármennyire utálom. Ja, még meg se köszöntem a kegyét! Arra célzok, hogy végre a keresztnevemen szólít, miközben a fullánkját forgatja bennem. Ne is legyen kedvesebb hozzám, nem szolgáltam rá! A nap huszonnégy órájából mindössze harmincat töltök el ügyeinek bogozgatásával. Éjjel-nappal telefonkészültségben vagyok, hogy minden információ azonnal megtaláljon. A technikusok és a szerológusok körében közutálatnak örvendek, mert rögvestre kérem a vizsgálatokat. Hovatovább a labormunkát is személyesen fogom végezni... -.Maga egy multizsaru, Dirk - leheltem.
- Dirk, Dirk - fuvolázta a vállamon ülő beó. - Hülye zsaruk! Lépésben mentem, nem százzal! Sőt! Toltam a kocsit, amikor levettek gyorshajtásért! - Mondja meg a szaros bestiájának, hogy semmi közöm a közlekedési bírságaihoz! - förmedt rám Elan, térdepléséből felemelkedőfélben. Félúton megdermedt, és úgy maradt, kecses fittnesz-pózban. - Micsoda?! Ez az állat összefüggően beszél?! - Nagyon intelligens elme, pedig a távollétemben álló nap rádiót hallgat. Sajnos, tévézni is szokott, ért a távkapcsolóhoz. Amikor a zsarukról fecseg, exférjem nézeteit visszhangozza. - Jay! - rikkantott Clochard. - Miért nem jössz be? Körülnéztünk. A rajtakapott serdülő a kerítés külső oldalán ácsorgott, az olasz ciprus és a mellette viruló táskavirágcserje fedezékében. - Marha jó! - nyögte Elan, immár egyenesen állva. - Beszélő őrkutya! Veszek egy ilyet. Jay szó nélkül elsurrant. . Észbe véstem, hogy még ma beszélnem kell vele, mivel a jelek szerint meglehetőst problémás időszakot él át. A házba siettünk. Symour és Elan felkereste az üzenetrögzítőt. A konyhába léptem, és megtöltöttem a vízforraló kannát. A vízcsobogás mellett is tisztán hallottam a géppisztolysorozattal aláfestett hisztérikus röhögést. Azután kipréseltem néhány narancs nedvét. A társaságomba toppanó Elan visszautasította a nektárkínálást. - Kóla nincs? Maga tényleg kolibriétrenden tengődik? Honnan a fenéből veszi az erőt, hogy egyáltalán fel tudjon ülni a biciklijére? - Az étrendemről akar fecserészni? Dirk elvetette magát az egyik széken, szétnyitotta mellkasán az avarbarna inget, megcsörgette medáljait, mutató ujja körmével végigpöcögtette fülbevalóit, azután a szeme elé emelte a kezét, és a gyűrűire gyönyörödött. - Miért ne? - sóhajtott ékszerleltározás közben. - Teát főz, nemde!? Addig talán lazíthatnánk. Már Symourt is 420 I 421 számosszor faggattam arról, miként bírja el a fegyvert, ha nem visz húst a szervezetébe!? Fehérjebevitel nélkül nem lehet energiához jutnü - Most valahogy nehezen tudnék ráhangolódni a dietetikai témára - mondtam. - Kismillió fehérjeforrás létezik a húsokon kívül. Ugye, maga ismeri a tavaszi fáradtság fogalmát!? -Hajjaj! Egész évben érzem is! - bólintott. Felkapta az asztalon álló kerámia szalvétatartót, és megpróbálta azt alakváltoztatásra bírni. Szenvedett, ha nem
gyűrmölhetett valamit. - Én viszont nem ismerem - szólott Symour, félbehagyva a narancslé kortyolását. - Egy rakás testi-lelki nyomorúságtól megkímél a kolibrimenü. . Elan elé állítottam a jade-gömbös díszdobozt, és elvettem tőle a tűrőképessége végső határához jutott szalvétatartót. Rám pillantott, tenyerébe zárta az egyik golyót, és megpróbálta összeroppantani azt. - Nagyon érdekes, amit mondtok - nézett Symourra. Ettől függetlenül utálom a zöldségeket. Gyümölcsöt legfeljebb egy kiadós lakoma végén nyomok magamba. Nem tudok biciklizni, nem is vágyom rá, hogy megtanuljak. Gondoltam sportolásra, de azt sem bírnám összeegyeztetni kényelemkedvelő hajlamaimmal. Haloványan sem pedzem, mire jó az egész. Kibögréztem a teavizet. A felszálló gőzpárát érzékelvén Clochard vigyázz, forrót kiáltva ellebbent a vállamról, és átnyergelt Symourra. - Nem akarom meggyőzni. Magától kell elhatározásra jutnia - feleltem. - Ha egy napon netán úgy döntene, hogy szeretné jobban megismerni a saját szervezetét... - Pertuban vagyunk - vigyorgott, ágyékába markolva. -A szervezete akkor is jóval több, mint egy árva farok, 422 ha maga nem óhajt tudomást venni róla. Ráérő idejében ismerkedjen meg vele: csodálani fogja. És ha ezt követően néhány szokásán változtatna, csakhamar meglepődne a felfedezéstől, miszerint egyre jobban érzi magát. Esetleg arra is gondolhat, hogy nem csupán akkor gondoskodik az öregkoráról, midőn pontosan fizeti a nyugdíjbiztosítását, hanem miiidén egyes étkezés, bárminemü sportolás kdzepette. Ma már eínlítettem valakinek: nem kell kriplivé korosodni. Mindenki a saját köszvényének, hiperxóniájának, húgyvérűségének kovácsa. Elan az asztalra dobta a roppantgatásnak derűsen ellenálló jade-golyót. Felkapta a vendégeknek fenntartott cukorszórót, és meglengette az elé állított bögre fölött, ám mert a cukor nem elég bőségesen ömlött, előbb megkopogtatta, majd meglazította a tetőt: A következő lendítésnél a kupak magától értetődően a teájába zuhant. Két ujjal kihalászta azt a szilkéből, leszopogatta, és visszacsavarta a tartóra. Ezután két korttyal lenyelte a lávaforró szirupot, majd kidugott nyelvvel pihegett egy keveset. Közben szánakozón meredt rám tűzzománckék szemével. Ekkor eszméltem: ma egyszer sem lobbantotta be fáklyanézését, és mindjárt azt is tudtam, hogy soha többé nem fogja megtenni; hála Symournak. - Halálosan nehezemre esne félnyers borsószemeket Lenyomkodni a torkomon, még a felhőtlen öregkoromra
gondolgatván is. Bár, ha megesküdne, hogy a reforméletmód holtig tartó, bombasztikus potenciával kecsegtet, mégiscsak fontolóra venném a dolgot. - Nem szándékszom megtéríteni, Dirk. Nem vagyok fittnesz-hívő, se tápreform-missziós. Úgy élek, ahogy nekem jó, önkéntes választásból. Mindenki azt tesz a saját életével, amit nem átall. Válaszoltam a kérdéseire. Emiatt 423 i semminő kötelezettsége nem keletkezett, megnyugodhat. Ami pedig a sokat csillogtatott, bombasztikus potenciáját illeti: nos, arra már ma sem mernék fogadást kötni. - Nem?! - nyögte, hirtelen felegyenesedve a széken, csattanósan összezárva combjait. Megint kézbe ragadta a jade-golyót. - Aztán honnan veszi, hogy valami bajom van? Symour megreszelgette a torkát. - Magatokra hagylak benneteket a potenciabántalmaitokkal. Kicsomagolom a bazáremat. Távozási szándékát érzékelve, Clochard áttette székhelyét a vállamra. Úgy vélekedett, hogy velem maradván több alkalma nyílhat a tanulásra, mint ha bazárt pakolászna a tapintatos Symourral. Elan mereven nézett. Vállat vontam. - Nem akartam megbántani, Dirk. - Márpedig bántóan az elevenembe talált. Van egy-két nyomasztó gondom, kétségtelen. Eléggé riasztó, hogy ezt észre is vette, holott azon fáradozom, hogy életválságom másoknak ne szúrjon szemet. Sőt: lehetőleg nekem se. Most kábé olyan pőrének érzem magam, mint a röntgenen. Én is tanultam pszichológiát, ha nem is azon a szinten, mint maga, de efféle következtetések levonására nem lettem tőle alkalmas. - Következtetéseimnek semmi közük a tanulmányaimhoz. Női intuíció. - Csessze meg a női intuícióját! Most mi legyen? Kibillentett a figurámból, mely szerint itt a szupetzsaru és -férfi, bátran rábízhatja magát, a hepi end eleve garantált. . - Biztosan van valaki e szerep mögött, és nagyon szeretne már előjönni a takarásból, hogy megmutassa valódi önmagát. -Nagyszerű hülyeséget mondott! Álljak elő azzal, hogy a korábbi benyomások felejthetőek: nincs fölényesen ma424 gabiztos, sármos, holt eredeti Dirk Elan!? Helyette tessék szíves azt a szánalmas, görcsös, félig-meddig magatehetetlen fickócskát szeretni, aki igazából vagyok!? Rohadt jó napom van ma! Reggel nekem jött egy pofa, vagy én mentem neki, a franc tudja! Ugrott a kocsim eleje! Mostanig nem bírtam prezentálni Philroyt és a másikat, ha egyáltalán van másik! Ettől csüggedten legalább a férfiúi bájosságommal
próbálom tartani magában a belém vetett hitet, erre bicepszből leleplez, mint hencegőt! Óriási! Van itt padlás? Adja ide a kulcsát, meg egy tekercs ruhaszárító kötelet! Muszáj felkötnöm magamat! Majd ha hülye leszek! Inkább megkérem Symourt a gyengéd baráti szívességre: ugyan, loccsintsa már szét az agyamat a stukkeréveli - Engem is megkérhet, tűrhetően bánok a fegyverrel. - Köszi, ez is a terápia része!? De kedves, tényleg, miért halogatnánk tovább!? Mit gondol,. hová lövessek? Szív? Nyúltagy? Homloklebeny? Vagy bízzam magára a. választást? Mimen kívánna meglőni? - Adjon magának pár nap gondolkodási időt, Dirk. Tűnődjön el azon, milyen is szeretne lenni valójában, és döntse el, kellőleg erős-e ahhoz, hogy olyanná is váljék. Persze, sokkal nehezebb megengedni saját lényünknek, hogy kibonthassa valamilyenségét, mint az arcunk elé tartani egy karneváli maszkot, és azzal bohóckodni. Ha nem boldogul, újra megbeszélhetjük. - Jézusom! - nyögte, egymás után háromszor hátrahajítva a homlokába törekvő tincseket, majd öt ujjal is besegítve. - Hát ez pazar! Kéri a mobilomat? Felhívhatná a főnökömet, hogy vegye el tőlem az ügyet, és adja át nálam rátermettebbnek, mert többé nem képes bízni bennem. Még jobb, ha mindjárt Tristanóhoz fordul! Mi több, akkor volt a legeszesebb, amikor az elején kijelentette, hogy nincs szüksége zsarusegítségre! 425 -Már nem akarja valóra váltani azon ifjú nyomozó álmát, aki eltökélte, hogy megfejti a Ziller-ügyet? - De, nagyon is akarom! Talán túlsággal is. - Hát akkor? Simítsa le a farktollait, és ha felhagy a parádézással, mindjárt több energiája marad a lényeges dolgokra. Ami az autós koccanását illeti, fogja fel intelemként. Ilyesmi általában akkor következik be az ember életében, ha elhanyagolja az időnkénti elmélyülést. Vegye olybá, hogy figyelmeztetést kapott. - A horoszkópomat nem akarná megnézni?! - meredt rám. . - Miért ne? Ha kigondolkozta magát, és még mindig bizonytalan valamiben, szívesen kiböngészem, mitől óvnák és merrefelé kísérnék a csillagai. - Oké, lehet, hogy szaván fogom. Kösz a teát. A cukor remek volt. Holnap beszélek a nyugállományú zsaruval. Hívjuk egymást! Kikísértem Elant, sejtvén, hogy hamarosan problémája támad az indulással. Miután tűvé tette és kiforgatta a zsebeit, szilajul oldalba rúgta a lábánál álló ajándékdobozt. - A kocsikulcsát keresi? - érdeklődtem. - Azt, de ha a padláskulcs és a kötélcsomó kéznél van,
mégis inkább azt választom! - dühöngött. - Ledobta a fűre, amikor megérkezett. - Én? A fűre? A slusszkulcsomat? Bólintgattam. Három perccel később Dirk Elan pázsitzöld nadrágtérdekkel, hóna alatt az Idült küldeményével, saját csotrogányán távozott. - Titokzatos tevékenységen kaptam Symourt. Az ágy tetején üldögélt, legalább tucatnyi, rádiótelefon méretű szerkezet társaságában, azokkal vacakolva. Az ajtófához támaszkodtam, egy percig is várakoztam szótlanul, hátha beavat. Ám mert nem tette, s mindössze egy futó félmosolyt villantott felém, nem firtattam, mit művel: - Áthívom Jayt néhány percre - mondtam. - Elant már kikezelted? - Te most ironizálsz? - Bevallom, szoktam. Ám most nem ezt tettem. Tátott szájjal csodálom, amit másokkal teszel, magamat is beleértve. Nem hiszem, hogy tőlem hallod először: fenemód értesz ahhoz, hogy megszólítsd áz embereket, és helyferázd a meszet az agyukban. Meg merem kockáztatni: nem is tudatosan csinálod. Te egyszerűen képtelen vagy odafigyelés nélkül kommunikálni másokkal, és még arról sincs fogalmad, mekkora jót teszel velük-velem ilyenkor. - Köszönöm, ez meglepő kedvesen hangzott - leheltem. - Részemről a megajándékozottság. - Titok, amit csinálsz? - Hamarosan bevonlak. Jay után nekem is szentelhetnél néhány percet. - A szüleidről készült fotók miatt? Vigyázz, ne veszítsd el a fejed, mert az Idült pontosan ezt akarja. Jeff tud a fiekóról? - Igen, említettem neki, miként kerültem a térdeidhéz. Azon tűnődözöm, ráijesztenék-e, ha arra kérném, hogy néhány napig ne mozgolódjanak a kertben!? - Még egész alakos fotóról sem tudok horoszkópot olvasni, de apádból így is kinézem, hogy van olyan kemény, 426 .v: 427 akár a Rolling Stones és a Kínai Fal egyvelege. Nem hii szem, hogy térdremegőssé tennéd a figyelmeztetéssel. Teresa sem úgy fest, mint aki után kapkodni akarnának azon filmrendezők, akik sikítozós, rémülékeny, krétasápadt nőket keresnek tervbe vett rémmozijukhoz. f. Symour felnézett a kezében tartott fénytelen műanyag dobozról. - Tudod, jó pár éve akciózom, seregnyi gaztevő bekalitkázásában vettem részt. Többen megfenyegettek, de először fordul elő, hogy a fenyegetés a hozzám tartozókat is érinti. A képek láttán olyan tagló, sötét, elementáris
dühöt éreztem, mint még soha. Azt hiszem, pillanatig se moráloznék, bibliáznék, ha az Idült vagy Philroy a kezembe kerülne. - Utóbb, ha lesz utóbb, tán még az is felötlik bennünk, hogy halkan megköszönjük nekik, amit az ő közreműködésükkel megtudtunk önmagunkról. - Ez azért elég abszurd hepi end lenne - felelte. - Hagylak dobozolni - búcsúztam. Öt perccel később Jay bemerészkedett az ajtón, fél fenékkel a fotelba ült, és félrehajtott fejjel, oldalvást sandított rám. - Már csak az hiányzik, hogy a két karod közé rejtsd a fejed, és összegömbölyödj a szőnyegen, mint az olyan srácok, akiket rendszeresen brutalizálnak a felnőttek - mondtam. - Itt nincs is szőnyeg - morogta. Mindazonáltal lazított kissé. Kényelembe helyezkedett, nyíltan nézett az arcomra, közlendőmre várván. - Vészhelyzet van, Jay. Megértem szerfeletti érdeklődésedet. Ha viszont békés körülmények között is kagylózáson kaplak, állatira csalódni fogok benned. - Nem fogsz - dünnyögte. - A csomagot az a pasas hozta, aki hetek óta üldöz a beteges ötleteivel. Ha őt sikerült volna észrevétlenül kifürkészned, máris többet tudnárik róla. - Nem az apámra gyanakszol? - Te gyanakodnál rá bármiben is? - Igen. A csokikat például tutira ő falja fel az anyu rejtekfiókjából! Ugyanis Risa meg én hivatalosan nem is tudhatunk a nasifiókról, apunak viszont direkt meg lett mutatva! Különben apu tegnap szüntelenül. velünk volt, mért még mindig tartott a másnapossága a péntek éjszakai csehózástól, ezért pecázni se ment el, hanem a tévét bámulta, meg néha az anyut is, és sűrün kérte a bocsánatokat a veszekedés miatt. Anyu meg kifejezetten jól járt az egésszel, máris megírta és megrajzolta az esetet, csak sokkal viccesebben, miként az igaziból történt, és persze úgy, hogy mindenki egy másik család balhéjára gondoljon. De persze, hiába híreszteli, meg nyilatkozza fűnek-fának, hogy az ő történetei csupán fikciók, az iskolában az összes gyerek tudja, hogy Risából és belőlem merítkezik. A múltkor például, amikor az új könyve megjelent, a mikrosütős jelenet aratta a legnagyobb sikert, és mégsem hajlandó szerzői jogdíjról tárgyalni velem, pedig nélkűlem eszébe se jutott volna az a fikció. - Jay! - rikkantott Clochard. - Már megint az ablaknál labdázol?! - Ugye?! - sóhajtott a zöldeskék szemű szólított. - Tényleg tökre ilyen az anyu. Amióta állítólagosan kamaszodom, rém nehéz vele! Majdnem kezelhetetlen! Hiába tanúsítok iránta végtelen csigavérűséget, örökké kikezdi az idegeimet.
Folyton a lánytestvéremmel jön, akivel szerinte másképp kéne bánnom, és nem hajlandó megérteni, hogy ilyenkor nem is Risát védelniezi; hanem a női kényességet, amitől kiütéses leszek. Miért kell egy bigének szüntelenül nyivákolnia? Kűlönben a mikrosütős eset is ilyen volt. Úgy kezdődött, hogy 428 429 anya nyíltan megkérdezte tőlem, akarok-e segíteni neki, mire én őszintén azt feleltem: nem. Erre kifakadt, hogy ő is dolgozik, csak neki itthon van az irodája, nem úgy, mint az aranyos apukámnak, aki reggel mindent hátrahagyva távozik; és azután álló nap gondtalanul ül az íróasztalánál, neki, az anyunak meg a saját dolga mellett a háztartással, gyerekneveléssel is güriznie kell, és miért olyan piszok nagy kaland az, ha kivételesen megszólít engem, és arra kérne, hogy segítsek meghámozni a főtt krumplit, és ne hivatkozzak Risára, mert ő éppen dzseszzbaletten van... Na, ekkor közbeszóltam, hogy ne pattogjon, inkább mondja azt, hogy pucoljak krumplit, ne arról faggasson, akarok-e segíteni, mert akar a fene, de a hülye krumplit azért megnyúzbm, ha kéri. Neki is fogtam, ám ő csak nem bírta leállítani magát, fújta, fújta, hogy majd egyszer én is jól megnősülök, és ő nem pasául szán engem egy rendes lány mellé, meg ha netán nem is nősülnék, előbb-utóbb akkor is meg kell tanulnom a saját lábamon állni, ellátni magam. Közbevetettem, hogy ezt már ezerszer hallottam, az utolsó szóig meg is jegyeztem, nem kell többé felújítani, de ez nem volt jó taktika, ugyanis ettől elölről kezdte az egészet, onnan, hogy az aranyos apnkám... Megint csitítani próbáltam, és ettől még inkább bezsongott, úgyhogy végső elcsigázottságomban feltéptem a mikrosütő ajtaját, és mélyen beledugtam a fejemet. Hát nem volt igazam, Navia?! És akkor még azt se bírja, ha leül tévét nézni, ölében egy tál pattogatott kukoricával, és én átnyúlok a hóna alatt, és kimarkolok egy kevés kukoricát a lavórjából, pedig nyugodtan hagyhatná, hogy akár az egészet elegyem előle, mert egyik régebbi szoknyáját sem tudja már begombolni, és apuval is ezen balhéztak össze pénteken, mivel apu úgy vélekedett, anyu is beiratkozhatna dzseszzbalettre. Hátha visszanyerné a lánykori fenekét, ami olyan izmosan feszes volt, hogy meg se rezzent, amikor lépdelt, csak a csípője ringott 430 szépen, mint a hajóhinta, és attól az apu szájában úgy összefutott a nyál! Ekkor az anyu kilátásba helyezte a szakítást; mert konlliktushelyzetben mindig válni akar, és felhánytorgatta, hogy legénykorában az apunak sem volt pocakja, most meg igenis van, ha mégoly pirinyó is. A pocakja hallatán az apu is elveszítette a higgadtságát, ami pedig szerinte a családfő ismérve, és a plafonig emelte a hangját, azután úgy elment otthonról, mint a futótűz, és reggelre eléggé leitta magát, holott sosem szokta. Na, az anyu meg lerogyott a tévé elé a vödör kukoricájával, és az arra kószáló mancsom láttán
felvisított, hogy már megint a te kezed, Jay! Erre kivettem a fiókból a bárdot, a pultra fektettem a karomat, és nekikészültem, hogy lecsapjam a förtelmes, gyűlölt mancsaimax. És az anyu mellém lépett, és hosszan nézte, ahogy a bárdot lóbálom; és elkezdett piszkosul nevetni! És amikor kikacarászta magát, azt mondta: milyen szerencsés gyerek vagyok, hogy az anyámra mindig számíthatok, mert gondoljak bele, ki fog rajtam segíteni, ha már levágtam az egyik kezemet, és rádöbbenek, önerőből immár képtelen vagyok a másikon is véghezvinni az amputációt. Nos; Navia?! Erre lépd azt, hogy anya csak egy van! Na, aztán a nyakamba omlott, pedig tudja, mennyire rühellem a testi kapcsolatot, és arról beszélt, legyek hozzájuk türelmes, mert úgy látszik, elővette őket a kapuzárási pánik, ami nem tudom, micsoda, viszont lehet rá hivatkozni, ha elfogja őket a hisztérikusság. Symour hol van? - Kütyüzik a hálóban. - Nagyon nyegle voltam vele tegnap? - Kicsit megrémítetted. - Mondtad neki, hogy idővel még feloldódhatok? Vállat vontam. - Majd rájöttök egymásra nélkülem is. - Olyan sokáig itt marad? Végtelen időkig fog tartani kőrülötted ez a szellemjárás? A bomlott szellemé? 431 - Tudsz titkot tartani? - Szóval örökbe veszed a zsarut!? Sejtettem. Különben nincs ellene kifogásom, amíg rendesen bánik veled: nem üvöltözik, egyedül is eltalál a frigóig, és a cuccait sém hagyja szanaszéjjel. Tegnap éjjel kilógtam egy kicsit. Mivel nem tudtam elaludni, mert... mert nem. Vittem az íjamat is, az erőfölény végett. Gondolhatod, milyen ideges lettem, amikor az utcán csellengtemben kiszúrtam, hogy a templomkertben egy fickó lapít a lomb között. Már majdnem leszedtem onnan, amikor valaki lekapott a lábamról, hasra vágott, és a hátamra ült, és arról faggatott, mit művelek itt. Maga mit művel itt? kérdeztem. Ugyanis én a barátaimra vigyázok, és ha nem kecmereg le rólam, de azonnal, rojtosra nyilazom a szúrós seggét! Akkor elengedett, mutatta a zsarujelvényét, és megkért, hogy menjek haza, mert ők is rátok vigyáznak, tehát nyugodtan alhatok. Tényleg egész jól aludtam, de aztán reggel anyu eléggé durván pedzegette, hogy mitől redvás a pizsamám, én meg mégsem árulhattam el neki, hogy az éjjel egy hekus feltörölte velem a flasztert, I ! speciel a pizsimben. Máskülönben sokat tanultam az esetből, azt például, hogy sötétben roppant feltűnő a fehér alapon fehér szerkó, és ha lopódzkodni akarok, olyan fekete !" cuccot kell húznom,:amilyen a zsarukon volt, és nem árt, I. ha az arcomat is négeresítem. - Hallottam a híredet - szólott a hálószoba felől közelgő
Symour. - Nem is említettem Naviának, mert enélkül is elég frusztrában volt része tegnap. - Ne mondd, hogy nem hallgatóztál! - rivallt Jay. - Jöttem kifelé a szobából, így csíptem el a sztorid végét, ám az igazat megvallva, azelőtt is elég jól értettem a szavaidat. Vagy a hangszigetelés pocsék, vagy te mutálsz túlzottan. Megható a múlt éji aggódásod, és haláli mázlid volt, hogy épp a zsaruk kaptak el. . 432 Ezenközben Symour elhelyezett egy-egy antennás kűtyüt a gömbölyödő ablak két oldalán, nagyjából térdmagasan. Két további szerkezettel a dolgozószobába vonult. Utánabámultunk. - Ne kérdezd, mit csinál; mert nem tudom - suttogtam. - Nehogy már ne tudd! Ezek érzékelők. A sötétben is látják, ha valaki belóg az ablakon. Azért van, antennájuk, hogy rádiójelet adhassanak a központi egységnek, ami aztán majd hang- vagy fényjelzéssel riaszt benneteket. A következő kérdésedre ez a válaszom: a filkó úgy tud észrevetlenül belógni az ablakon, hogy az üvegre tapaszt egy szippancsot, azt zajtalanul körbevágja, és a szippancs nem hagyja leesni a kimetszett lapot. A mandró benyúl a lyukon, kiriglizi az ablakot, és a szobába hernyózik, de pechjére kiszúrja őt az infra. Vagy lézer. Ezt még megtudakolom a zsarudtól. - Kösz, Jay - rebegtem. Lezserül legyintett, felpattanófélben. A következő pillanatban segítek! jeligére eltűnt Symour nyomdokában. Levettem a vállamról a percek óta óriásiakat ásítozó Clochard-t, és áttelepítettem az ülőfájára. - Puha álmokat - motyogta őbeósága, csőrét a szárnya alá dugva, és lehunyta ragyogó szemét. Nem sokáig maradtam tétlenül. Miután a fontosságuk tudatába került pasasok a hajlék összes ostromolható helyiségében - a hálószobát kivéve elhelyezték ketyeréiket, meghívtak a nyilvános főpróbára. Engem ért a megtiszteltetés, hogy behúzgáljam a függönyöket, és az ellenőrzött zónában mocorogjak. Symour a központi egységet tartotta a kezében, azt memorizáfva, melyik lámpa felvillanása milyen irányból közelgő vészt jelez. Időnként igazíttatott Jayjel a kütyük elhelyezésén. 433 Minél többet igáztunk körülötte, annál kevésbé látszott elégedettnek. Midőn kinyilvánítottam, hogy szórakoztam már mámorítóbban is, komoran pillantott rám. - Ugye, te is hallottad, hogy Philroy bandát szervez a meglátogatásunkhoz!? Valószínűleg több ponton készülnek
támadni. Mire felocsúdunk, tele lesz velük a ház, és éles lőszert fognak használni! Az utca felőli oldal éjjel sem teljesen sötét a kinti lámpák miatt. A túloldal viszont holt homály. Próbáld úgy belőni a függönyöket, hogy bejusson egy kevésnyi világosság! . -Alig alkonyodik. Nem lesz éjjelhű - jeleztem. - Csináld emlékezetből! - Parancs! - tisztelegtem. Ezzel végezvén kiküldött, hogy hatoljak be a konyhaablakon, oly módon, miként azt épp eleget láthattam tőlük a játszótéren. Hátraballagtam, és gombócugrással betörtem tulajdon hajlékomba. Symour ismét igazíttatott az egyik kütyüjén Jayjel. Ezután támadhatatlanná próbáltuk-rendeztük a dolgozószobát, a nappalit, és mert egyre idegesebbé tett a harcias készülődés, relaxációképpen említésbe hoztam Clochard mitikus képességét, amellyel a Mitsubishi érkezéséről tájékoztatott, midőn a kocsi még jócskányira volt a háztól. Symourt eltűnődtette az információ. - Kiegészítjük vele érzékelőinket és saját érzékszerveinket - közölte végül. - Clochard ezentúl a hálószobában alszik, amíg a Philroy-ügy le nem zárul. Annál is inkább, mert Claude alighanem a túlsó irányból próbál majd bejutni, miáltal az ütközet fő helyszíne minden bizonnyal a nappali lesz. Arckifejezésem láttán vigasztalóan a hajamba borzolt. 434 - Ha Jaynek még van kedve segíteni, lementjük a pincébe a féltettebb cuccaidat, neked csak meg kell nevezned azokat. Bólintottam, elővettem a két kezemet, és készénlétbe helyeztem ujjaimat. - Egy: a félgömbös nappaliablak. Kettő: a kandalló. Három: a párkányán sorakozó bigyóim: az ásványgyűjteményem, a fantasy-játékfigurák, a gigászi küllemük dacára is pillekönnyű lávakavicsaim, a mesei szép Trák-tengerből felbúvárolt kagylóim, köveim... - Navia! - szisszent Jay. - A falam, a padlóm! Nézzétek meg jól a padlót! Én álmodtam, rajzoltam meg a mozaikmintát, és mert a burkolók besokalltak a kirakásakor, személyesen rendeztem el a kőlapokat! Én csiszoltam hajszálpontosra a topáz- turmalinkvarc- kalcedon- és egyéb zárványokat, hogy a mintába illeszkedjenek! Felfogtátok már egyáltalán, hogy min járkáltok?! Philroy csürhéje egész egyszerűen nem jöhet be ide! Mert ha bejutnak, itt lövöldözve lesz! Symour felsóhajtott. Letette a dobozát, kézen fogott, leült a fotelba, és a combjára vont. - Nem biztos, hogy itt támadnak ránk. Vedd olybá, hogy
a teljes biztonság kedvéért erre az eshetőségre is felkészülünk. Ptóbálok lemenni Claude nívójára, az ő fejével gondolkodni. Mostól egy lépést sem tehetünk fegyvertelenül. Éjszaka nem alhatok, hogy észrevegyem, ha a riasztó jelez. Philroy valószínűleg teljes körű meglepetést készít elő, nem kizárt, hogy füstöset, tűzijátékosat. Légy kész arra, hogy ez esetben ne dermedj meg, hanem azonnal reagálj. Ha kitör a balhé, söpörj le a pincébe. Felpattantam ültömből, és Symoiir fölé tornyosultam. - Mit csináljak?! - Suhanj a pincébe! - förmedt rám Jay. - Ehhez a szer435 vezeted mindössze 3-4 joule energiát fogyaszt, egyszóval nem fogsz belefogyni! Nem hagytam magam kizökkenteni Yarnnak szánt közlendőmből. - Na, ide figyelj, Hannibál! Hányadmagával várható a kis angyal? - firtattam Skorpió-mód, csípőre vágott kézzel, villámló tekintettel. - Öt, tíz, tucatnyi pali fog beáradni ide, talpig fegyverben, és én hussanjak a légóba?! Verd ki a fejedből! -Navia, azért te valahol mégiscsak egy lány vagy - jegyezte meg Jay. - A te dolgod a tűzhely melegen tartása... - Ovulálás, gyerekszülés! - fejeztem be helyette. - Eltájoltságodról később még beszélünk, ha lesz rá alkalom! Most nem vitatkozom, mindössze kijelentem: a pincébe menésről hallani sem akarok! Minek néztek engem?! Becsörtet ide egy népesebb csürhe, és amíg ronggyá lövik a házamat és a kedvesemet, én meditatíve ovulálgassak odalenn!? És ha már szóba került, ki hová legyen a bálkor, osszuk ki Jay szerepét is! - Vele már beszéltem, és ő nem tanúsított konokságot - közölte Symour. - Az éjszakáit az ágyában tölti, lehetőleg alva. Ha valamelyik éjjelen arra riad, hogy mifelénk alacsonyan szállnak a golyók, fekve marad, fogja a telefont, és felhívja a nála hagyott számokon a zsarukat, Elant és a mentőket. - Jay, a hullaszállítók hívószámából is legyél perfekt! - rivalltam. - Mert ha tényleg megtámadnak, állatira visszalövök! - Feltett szándékod? - sóhajtott Yarn. - Eltökélt szándékom! - szögeztem le. - Remek. Philroyék valószínűleg golyóálló mellényben lesznek. -Annál jobban megszívják: a fejükre fogok célozni! Remélem, nem csak bakelitdobozkákat hoztál, hanem némi fegyvert és lőszert is. - Itt maradhatok egyáltalán?! - kérdezte gonosz hangsúllyal. - Te parancsnokolsz, én csak a közleány vagyok. - Akkor öltözz át, a következőkbe: fekete kezeslábas, zöld szoknya, zöld topán, decens smink. Vacsorázni me-
gyünk. Ma készenlétben vagyok, ami azt jelenti: egyáltalán nem biztos, hogy végigpróbálhatjuk az étlapot. Meglehet, Claude nélkül sem lesz zavartalan az éjszakánk. Ha alkalmas a mosti időpont, tehát nincs túl korán, se túl későn, és teaidőn is kívül vagyunk, hívd fel a mamutvadász özvegyeket, és kérd meg őket: néhány napon át osszák meg ágyukat a kutyájukkal. Valami azt súgja, Philroy a kertek alól fog előbukkanni, és elsőül a bobtailre feni a kését. Azt is sugallhatnád a hölgyeknek, főként az apióbbikjának, hogy csatazajt hallván próbálja megtartóztatni magát a harciasságba eséstől, és ne csörtessen fel-alá a flintájával. Mire nem gondoltunk? - Arra, hogy Philroy vacsora közben is meglephet bennünket. - Ezt majd útközben megbeszéljük. Claude tudja rólad, hogy komplikáltabb vagy, mint amilyennek festesz? Voltál vele a szimulátorteremben? - Voltam, de passzívan. Nem nézi ki belőlem, hogy tudok bánni a fegyverrel. - Ebben speciel megértem őt. Amíg csendben vagy, tökéletesen ártalmatlannak látszol. - Jól van, én lelépek - sóhajtott Jay. - Legyetek nyugodtak, számíthattok rám! Még az is lehet, hogy az az Elan nevű zsaru azóta már el is kapta a pasikat; csak még nem volt ideje közölni veletek az örömhírt. Sajnálkozóan felnyögtem. - Milyen kár, hogy rühelled a testi kontaktust! Ezért a mondatért nagyon szívesen orrhegyen csókolnálak! 436 r 437 - Na jó - legyintett, elém lépve. - Megteheted, ha nem árulod el anyunak, hogy neked hagytam. Ünnepélyesen elbúcsúztunk. A rettegésmedúza újfent terebélyesedett a gyomromban. Távoztunkkor égve hagytuk a lámpákat a házban, hogy a Clochard nevű bioérzékelő ne merüljön teljes kómába, miként sötétben szökott volt, és hazaérkezésünket megneszelvén tudathassa vélünk, orgyilkosmentes-e a levegő odabenn. A kocsiban további terrorellenes kiképzésben részesültem. Bár nem illett öltözékemhez, a derekamra kapcsoltam a stukkerrel és tartalék tárakkal kitömött övtáskát. Symour nem hódolt az aktuális úri divatnak. Fekete farmernadrágot, a szemével azonos színű vászoninget és éjsötét farmerdzsekit viselt. Utóbbival alapos felfegyverkezettségét leplezte. Kiképzésem a thai konyhájáról híres, Kwai Folyóhoz címzett étteremben folytatódott. Olyan helyet választottunk, ahonnan minden ajtót szemmel tarthattunk, és támadás esetén könnyűszerrel megpattanhattunk volna, ekltént remélvén megelőzni a vendégsereg
soraiban végzendő pusztítást, esetleges túszejtést. Mindezek után szerfelett meglepett, midőn kiderült: enni is fogunk. Bevallottam: nem vagyok túl éhes. Azután a vágykeltő fotókkal gazdagon illusztrált étlap forgatása közben rájöttem: a gasztrofilia átmenetileg enyhíthetné szorongásomat. Belakmároztuk a fűszeres mártásokkal kísért, egzotikus zöldségeket, a jázminillatú, ezerízű sült rizst. Ginzengsőrt kortyolgattunk, néztük egymást, és egyre mélyebben elszomorodtunk. - Kicsit halotti toros a hangulat - sóhajtottam. - Ha mégis eljutok odáig, hogy ifjúságom emlékeivel traktálhassam az unokámat, az elmúlt hétről szólván órákig mesélek majd neki az evészeteinkről. Rengeteg finomságot ettem veled, Symour. - Ó, jaj! - kapott a fejéhez. - Teresa küldött néhány süteményt reggelire. Ha megint a kocsiban felejteném, virradatkor majd szalvétával a nyakunkban körbeüljük a csomagtartót. - Erről is beszámolok majd a térdemen ülő unokának. De ha akarod, te is elmondhatod neki. - Különös, ma anyám a saját, leendő unokájáról beszélt. Hogy mit fog neki mesélni rólam. . Ezúttal én kaptam a fejemhez. - Elfelejtettem visszahívni a mamát! Nagyon csalódott lesz, hogy nem oszthatta meg velem a tegnapi álmát. - Így aztán csak holnap tudod meg tőle, milyen szépséges arának látott a daliás zsarufőnök oldalán. Lehet, hogy a szüleid kitagadnak, ha értesülnek rólam? - Nem hinném. - Ha már úgyis szóba jött a potentát: ma délután súlyos szavakat intézett hozzám az esetre, ha nem eléggé vigyáznék rád. Úgy rémlett, a maga tristanós módján szenvedélyes irántad. Aggaszt is a karrierem! Mi lesz, ha publikáljuk kapcsolatunkat?! - Éjjeliőrré deklasszáltan is kedvelni foglak - biztosítottam. Symour elkomolyodott. - Olyan valószínűtlenül szép, ami köztünk zajlik, hogy 438 439 mindig megcsodálom. Határtalanul peckes vagyok rád. Robbanókeverék lány vagy, delejesen érzéki az életre, valami elképesztő pszichés energia árad belőled. Tudod, mit mondott rólad Boyd? Nos, ennyit: a bestia ragyog! Lehet, hogy nem fogod elhinni, de egyetlen szóval sem jártam közben az érdekedben, Rob, Boyd és a többiek önmagadért becsülnek, nem is kevésre. - Ma délelőtt feltűnt, hogy Philroy buktája Yard-szerte sokat csinosított a hírnevemen. Mielőtt kérdeznéd: nem ér-
zek megdicsőülést. Akkor se voltam kétségbeesett, amikor némelyek még pfujoltak, kifütyültek. Van pajzsom, amitől ezek lepattognak rólam. A fenébe! Minden gondolatunk visszakanyarodik Philroyhoz, olykor a változatosság kedvéért az Idülthöz, vagy csak úgy általánosságban a tragikumhoz. Frászt! Ezeknek én nem leszek depressziós! Miről beszéljünk inkább? Pszichológiai esetekről? Ha meglesz a doktorim, a Yard összes zsaruja jöhet hozzám a munkaköréből adódó lelki problémáival. És ha Psziché néni mégnyitja a klinikáját, nála is lesz állásom. Ma már nem olyan vérciki az asztrológia, ezötéria és a többi, nem túl régen még felettébb irtózott "tudománytalanság". Shalane gyógydájában mindezek helyet kapnának az úgynevezett klasszikus pszichológia mellett. Még nem tudom, szeretnék-e olyan esetekkel foglalkozni, aminő Philroyé, egyébként is, ő inkább pszichiáterre tartozik. Az Idülttel viszont leülnék beszélgetni. Persze csak egyenrangot garantáló, biztonságos körülmények között. Azért a köznapibb esetek fordulnának elő sűrűbben. Például az asszony, akinek immár a harmadik gyereke is kinőtt a szopós sorból. A kis fickó elmúlt hároméves, ám az anyatej még mindig bőven fakad. A nő hiába kínálgatja kebelét, a srác köszöni, rágni akar, a férj pedig leszögezte: nem óhajt több gyereket. Az anya tehetetlen, egyre-furcsábban érzi magát, szabadulnia kell a mellét feszítő érzéstől. Egy nap azon kapja magát, hogy áruházak közelében cselleng, őrizetlenül hagyott csecsemők után kutat, hogy észrevétlenül megszoptathassa őket, esetleg elcsenjen egyet és hazavigye. Még időben összeszedi magát, és dedlopás helyett hangyászhoz fordul. Mostanában egyre gyakoribb a kóros falánkság, és nem csupán az étkezési bulimia gyötri a földlakókat, más természetű zabálhatnékokat is gazdagon kínál siváruló, embertelenedő életformánk, azok habzsolásával is együtt jár a szorongás, csömör, a hányásban megnyilvánuló önundor. A girhes nőüleál forszírozása is sok áldozatot szed, főként a fiatal lányok soraiból, ők egyszerűen felhagynak az evéssel, és kezeletlenül éhen is halnak. Azután szeretnék többet segíteni Steven Fuchsnak. És Rhandinek, mert ő egy olyan csodalény, akinek nem szabad elvesznie abban, hogy a többséghez mérve másmilyen, hozzájuk képest fogyatékos, legfeljebb kisegítő iskolába való. Ugyanis éppen a másmilyenségében tündököl a csoda: Szóval ő nem kallódhat el. Ha végre elkészül a házam, több időt tölthetek vele és Ivorral. - És velem. - És veled - bólintottam. - Arról ábrándozom, hogy ha véget ér körülöttünk a vircsaft, összecsomagolunk, és elutazunk nyaralni. Ami azt jelentené, ha te is akarod, hogy magunkra zárjuk az ajtót; az ablakot nem!, és két hétig le se szállunk a focipálya ágyról. - Amelyen máris eltöltöttünk egy hetet. Voltaképpen ott
zajlott minden. Olyan az az ágy, mint egy varázsszőnyeg, beutaztuk rajta a_ világot. - A regények folyton akkor érnek véget, amikor csúcspontjára hág a szenvedelem. Mintha az író nem vágyna tovább időzni hősei és gyávái sorsával. Minden könyv végén elkelne egy függelék, Húsz év múlva címmel. Ez olyan jó gonosz dolog lenne. 440 441 - Már ha arra célzol, hogy a szenvedelmes felek húsz évvel később töretlenül agyon fáradoznának, miként komoríthatnák tovább a másik kedélyét, hogyan juttathatnák őt újabb és még újabb betegségekhez, a meglévő gyomorfekély, epekő, neurózis, tic és egyéb nyalánkságok mellé. Nem törvényszerű, hogy ekként alakuljon az életük. - Tényleg nem - láttam be. - Neked könnyebb hinni ebben, Teresát és Jeffet látván. - Azért ők sem panoptikumba illő, ritka-egzotikus figurák. Rajtuk kívül még rengeteg embernek sikerült. - Ámen. E pillanatban elsült Symour telefonja. Negyvenöt perccel később egyedül ültem egy kankalinsárga Pumában, és a hideg leldesett a sportkocsi szökdécs temperamentumától. Mellettem, a jobb oldali ülésen degesz diplomatatáska hevert. A tatyót pénz, tömérdek pénz degesztette. A Strasser utcai üzletközpont parkolójában lévő telefonfülkéhez igyekeztem, mégpedig megszabott időre. Nem a Pumán múlott, hogy kis híján elkéstem. Inkább azon, hogy tovább váratott magára a Symour által megjövendölt pillanat, amelyben majd megérint az autóvezetésben rejlő varázs, és attól kezdve táltos leszek a volánnál. Egyelőre - az ilyfajta mámorgástól - érintetlenül kocsikáztam. Amúgy váltságdíjat kézbesítettem. A pénzkövetelők úgy kívánták, hogy a táskát a csereügyletben érdekelt hölgy leánya vagy titkárnője fuvarozza a telefonfülkénél majdan megjelölendő - célhoz. Ám mert a pikáns összeg tulajdonosasszonya hirtelen felindulásában bevonta a Yardot, a sebtében riasztott Symoür . taktikusabbnak vélte, ha a pénzpostás szerepére a Nellie nevű zsarut kéri fel. Mihelyt az ötlet a megvalósítás felé vette az irányt, legott kiderült: Nellie mostanában nemigen fog akciókban segédkezni, ugyanis öt perccel korábban zsaruságához méltatlan tragédia érte: csuklóit bilincsbe foglalták. Nem is akármiért: őhölgysége Philroyt traktálta a uleseivel. E hír vétele után Symour kérdőn rám pillantott. És én bólintottam. Így kerültem Giorgia Lennox főúri házába, onnan a Puma kormánya mögé a vagyonnyi lével.
Ez idő szerint maximálisan fegyvertelen voltam,- és bár Yarn megnyugtatott, hogy nem téveszt szem elől, nyomomban járó, rám vigyázó kommandósnak égen-földön híre-hamva se volt. Jay biztosan csípőből megmagyarázta volna a helyzetet: a pénzkövetelők sem gyíkagyúak, számítanak a zsaruk felbukkanására, és ha megneszelik a kíséretemet, ugrik a csereüzlet. Symourék alighanem jeladót szereltek a Pumára vagy a diplomatatáskába, melynek segítségével észrevétlenül követhetnek a célig, ahol is majd rögig verik a közgonoszokat, kiszabadítják a túszt, és a zseton is visszakerül jogos gazdájához. A silányul megvilágított parkolóba kanyarodtam. Hely volt bőven, mindössze három járgány ácsorgott a placcon. A fülkében éktelenül csörgött a telefon. Az ajtóig hajtottam, kirúgtam magam alól a vehemens kocsit, és. a kagylóra vetődtem. - Na végre! - mordult egy mély ráspolyhang. - Már csaknem azt hittem, hogy nem kell a tata! Figyelj, kicsim! 442 443 Fordulj az ajtó felé, de teljes mellszélességgel ám, hadd lássalak! Te ne keress engem: én ködből vagyok! Engedelmeskedtem. A rozsdás orgánum a fülembe nevetett. - Dög a ruhád, babám! Lebbentsd csak fel a szoknyádat! - Komolyan szeretné? - firtattam. - Igen, szívem, felettébb érdekel, mit kötöztek rád a kiberek! Tedd, amit mondtam, különben nem üzletelünk. Ez az óhaja is teljesült. - Jól van, tündérem! A következőt fogod csinálni: ha véi gighallgattál, leteszed a kagylót, odamész az orrod előtt ál!" ló Scorpióhoz, a jobb első ülésről kiveszed a táskát, abba átpakolod szépen a lózsit, és az eredeti bőröndöt eldobod a francba. Azután a Ford kormányához ülsz, és elindulsz a Helmonton jobbra. A kesztyűtartóban találsz egy mobilt. A készülék egyirányú: te nem hívhatsz vele senkit. Tartsd a kezed ügyében, majd én hívogatlak szépen, és közlöm veled, merre bandukolj. Értettél? - Igen. - Akkor nyomás! Végrehajtottam a nem különösebben komplikált, ám annál kedvszegőbb utasítást. Sorsára hagytam a tavaszi erdőalj színű Pumát. Söpörtem a Wilmonton a sportsámlinál alig kevésbé szilaj Scorpióval, és átkoztam magam, amiért a pénzes postás szerepkörre vállalkoztam. Szevasz Symour, most Légy ügyes, ha tudsz! Ha a sponkocsiba vagy a diplomatatáskáóa rejtetted a jeladót - másűvé pedig nem bújtatltattad akkor vesztettél. Te csupán a játszmát; Giorgia
Lennox a pénzét, ám ő majd pótolja a bőre alól. . Az a kérdés, mi lesz most velem. Ha a ráspolyos orgánum birtokosa korrekt üzletfél, átveszi a tatyót, cserébe megkapöm a túszt, és a hazajutásról majd kitalálok valamit. Na de ha nem korrekt...!? A szomszédos ülésre készített ketyere megzörrent. Beleigeneztem. Azután egy órán át cirkuláltam a Bűvös Városban, keresztül-kasul és körkörösen. Ez idő alatt a ráspolyos hangú fickó és segítői - mindannyian láthatatlanul - meggyőződtek arról, hogy valóban nem vagyok normális: csakugyan szálegyedül vágtam a heroikus küldetésbe. Ezt követően célirányosabbá váltak a menetutasítások. Lassan lemaradozott mögöttem a civilizáció. Egyre sokadrendűbb utakon jártam, csakhamar olyan gyatra állapotú flasztercsíkon döcögtem kátyútól gödörig, amely a Pumának a biztos véget jelentette volna. A duhaj Ford zokszó nélkül birkózott a hernyótalpasoknak való tereppel. Lelkileg sem emelt fel a váltságdíj-túra. Miután tíz percig zötyögtem mellette, végre magam, mögött hagytam egy dimbes-dombos, leverő állapotú szemétbányát. Mind mélyebben furakodtam az erdőbe. Az aszfalt kikopott alólam. Tócsás, felázott földút pattogtatta a gumikat. Áthajtottam egy felduzzadt vizű patakon. Letört ágakon, hepéken és hupákon. Mögöttem, tőlem kissé lemaradva, feltűnt egy hanyagul kivilágított járgány, alighanero valamelyik - az általam hurcolt lére áhítozó - köztörvényesé. Megest megállapítottam, hogy nem jellemző rám az épeszűség. Mit keresek itt?! És miért pont nekem kell ilyen morbid históriákba keverednem!? Ugyanis nem akármit szándékoztam visszavásárolni a tömérdek pénzzel. Nem egy értékesebb, a gazdája részéről nélkülözhetetlennek tekintett kocsi volt a túsz, nem is élő személy. 444 445 Hanem Giorgia Lennox férje. Az elhunyt férje. A rozsdás hangú fickó társasága ezen bűn-műfajban utazott. Ez idáig három sikeres akciót bonyolítottak le. Vagyonos megboldogultakat loptak el a ravatalozóból, hogy azután busás fejpénz ellenében szolgáltassák vissza a porhüvelyeket. A gyászoló család minden esetben fizetett, a rendőri akciók sorra meghiúsultak. A közfelháborodásnál csupán az érintettek haragja volt egekig csapóbb, méltán. Úgy rémlett, ezúttal is a kegyeletsértők nyerik a serleget. Még egyszer megcsörrent mellettem a telefon.
- Az ösvény végénél állj meg! - jött a parancs. - Fogd a szatyrot, szállj ki vele, és maradj a kocsi mellett! Ne feledd, továbbra is számítunk a szófogadásodra! - Oké - sóhajtottam, arra gondolva, milyen rühelletes ez a légy jó kislány, fogadj szót stílus, ez a férfifölény-fitogtató, gyatra szókincs. És végre odaértem az ösvény végéhez. Szerfelett rosszallottam fegyvertelenségemet. Bánatteli kebellel Symourra gondoltam, tenyerembe simítottam a nyakamban függő ajándékát, és babonás csókot leheltem a tűzzománcos csigakastélyra. Ezután kézbe fogtam az áthatóan mosatlanzokni-szagú, ócska sporttáskát - e pénz jócskán odőrös Lesz! - és kiléptem vele a szabadba. A körülöttem magasodó fák fekete árnyékot terítettek rám. A járgány lámpáinak sápatag fénykörében megpillantottam egy szürke furgont, a mellett egy Nissan terepjárót. Mögöttük deszkaépület sötétlett. A rozzant menedékház kontúrjai valamiért a rémmesebeli banya hajlékára emlékeztettek. 446 Magas termetű, felépítését tekintve zongora alkatú fickó lépett mellém a bozótból, bár ennek csak két lába volt. Fluoreszkálóra fehérített, lakkozottnak tetsző vigyora kellős közepén bűzös szivar meredezett, jobbjában stukker. Megragadta a vállamat, megforgatott maga előtt, azután durván végigtapogatott. Az a hetvénhét fogú, sterilizált vigyor nem bírt lemállani az arcáról; a penetráns füstöt a szemembe pöfékelte. Miután manuálisan meggyőződött arról, hogy dróttalan, fegyvertelen, egyszersmind nőnemű vagyok, elvette a táskát, és a háta mögé hajította. Lehetett ott még valaki a bokorban, aki elkapta azt, mert a pénzes tatyó nem ért földet. Ekkor a paskó csuklón markolt, és a ház felé penderített. - Mozgás, tündérem! - förmedt rám. Nem a rozsdás hangú fickó volt; emez orgánum fátyolosnak hatott. A jó öreg Lennox bomlik utánad! Tréfáján károgósat nevetett. Kétméteres léptekkel vonszolt előre. - Elmondom, mi lesz. Bezárunk Lennox mellé. Amíg te ellenőrzöd, hogy stimmel-e a hulla, mi-- megvizsgáljuk, rendben van-e a lé. Ha mindkét fél elégedettnek bizonyul, te itt maradsz a néhaival, mi pedig elhúzunk, pénzt költeni. - Miként jutok vissza a városba? - kérdeztem. . - Kit érdekel?! Oldd meg a problémádat! De igyekezz, ha nem akarod, hogy az öreg Lennox lekésse a saját temetését! Ez a poén is mulatságosnak találtatott. A hátborsóztató
hiénavihogást hallató fickó kitárta előttem az ajtót, és az épületbe penderített. Nem tartott velem. Rám lakatolta a deszkaajtót, és hahotázva tovavonult. A viskó egyetlen helyiségében mindössze egy lóca és egy 447 asztal állt. .Utóbbin nyugodott a lezárt koporsó, annak tetején karvastagságú gyertya lángolt, szanaszét folyatva lágy nedveit. Felmarkoltam a fényforrást, és áttelepítettem a rozoga padra. Felnyitottam a fedelet. Ingmar Lennox fehér hajúan, ernyedt arcizmokkal, finom öltönyben, szép ingben, nyakkendősen hevert a nyughelyen, imára kulcsolt kezében rózsafüzérszemek csillantak. - Aludj jól - suttogtam. - Ne félj tőlem. Nemsokára hazamegyünk. Visszacsuktam a koporsót, felmarkoltam a földön heverő, összetaposott újságlapot, téptem belőle egy szalvétányit, és megfogtam vele a gyertyát. Körbesétáltam a szobát. Az üvegét vesztett, beszögelt spalettájú ablaknál megálltam fülelni, eltervezni a közeli jövőt. Amint a közbűnösök elsöpörnek, kiperdülök a szabadba. A fatábla csupán az első rúgásig állhat ellen szabadulási szándékomnak. Lekapom a zöld topánt, észbe idézem az ide vezető útvonalat, és eliramlok,: mint a Gyalogkakukk. Útközben előbb-utóbb összetalálkozom néhány fehér emberrel, példányonként legalább egy pedigréfonnal, és máris következhet az end, ha nem is túl hepi. Valaki megzörgette a spalettát. - Aztán nehogy összecsináld magad, bébi! - rikkantott odakinn a transzparens mosolyú pasek. - Hidd el, őszintén sajnállak! Patkányok, denevérek, emberevő medvék, vérivó holtak szelleme legyen veled! Ég áldjon! - Gyere már, humorzsák! - röffent egy fekete hang. Várnak a mohák! - Én ezzel is el tudnék szórakozni! - Tégy le róla. Pucoljunk rxiár innen! Léptek dobbantak, kocsiajtók csapódtak. A padlóra állítottam a gyertyát. Lehúztam a topánjaimat. Ablaknyitó pózba fordultam. Lendületet vettem a rúgáshoz. Felmordult a furgon motorja, majd a terepjáróé. A Scorpio és az utánam érkezett csotrogány is feldorombolt. Elsütöttem a talpamat. Először azt hittem, rúgásom okozta a pokoli robajt. A korhadt fatábla kettényílt előttem. Odakünn ugyan még bőven tartott az éjszaka, mégis napkeltés fények kápráztattak. Fegyverek dörögtek.
Hat lövés hallatszott, azután kriptai csend lett, csupán a lilálló és fehérizzó csóvákat lövellő tűzijáték-gránátok sziszegtek, sisteregtek. Az indulásban meggátolt járgányok körül szigorú fekete figurák tornyosultak, fegyverhasználó szándékuk komolyságához nem fért kétség. A szétdurrantott abroncsú kocsikban ülő, meglepett fickók elvetették az ellenállás ötletét, és kezdtek kikecmeregni az ég alá. Szabadulásom fölötti örömömben szélsebesen követtem példájukat, az ablakon át. A legnyurgább kommandós felé iramodtam, figyelmeztető kézjelére ügyet sem vetve. A szivarozós mókamester a furgon hátuljából mászott elő, csövével lefelé fordított stukkerét a hüvelykujjával tartotta a tenyerén. Megbukottan sem hagyott fel a fölényes pöfékeléssel. 448 449 Megtorpantam mellette, háttal a vele szemközt álló, lefátyolozott arcú, mord zsarunak. - Én is sajnálom - szóltam, korábbi búcsúszavaira rezonálva - ha nem is őszintén. - Te nyertél - látta be, változatlanul ragyogtatva lakkozott vigyorát. - Majd a kényszerpihenés után felkereslek, hogy elmondassam veled, miként csináltad. Fájdalmas konzílium lesz. De csak neked fog fájni! Vállat vonva elfordultam, hogy továbblépjek. Továbbra is takartam előle a zordonás akcióst, akinek csadora mögött Boydot sejdítettem. A tündöklő fogsorú paskó villámgyorsan reagált a kínálkozó lehetőségre. Stukkere a markába fordult. Bal kezével utánam kapott. Félrelebbentem előle, ügyelve arra, hogy ezenközben Boyd hozzáférjen. Két gyors csattanás hallszott. Az egyik pörölyütés következtében a közbűntényes elejtette a markolatra kapott fegyvert. A második - könyékkel bevitt - csapás hatására az örökégőnek rémlő szivar tűnt el a vakító porcelánfogak közül. A földre biztosan nem esett, tehát erdőtűz nem fenyegetett. A fickó köhécselve, öklendezve elnyúlt az avaron. Úgy láttam, idült mosolya mégsem volt kiplasztikázva az arcára, ugyanis lecsüggedt onnan. - Legközelebb lopj inkább biciklit - ajánlottam. - A holtak szellemei nem hoztak neked szerencsét. A következő pillanatban Symour ragadott vállon. Félrevont a tömegtől, lekapta fejéről az univenális, bankrablókommandós álcát, és szorítását öleléssé enyhítve kérdezte: - Nagyon megőszültél? - Ne aggódj, majd lilára festetem a hajamat. Hogy ke-
rültök ide? - Jöttünk utánad. Ahogy megbeszéltük. - Engem is megleptetek - vallottam be. - Titkos a módszer? - Nem titkos, és nem publikus - felelte. - Mivel dühített fel a szivaros ördög? - Nézz a házba, és te is feldühödsz. Remélem, nem jön divatba a halottgyalázás. Nem vall szépénékre. Egyébként az élőgyalázás se. Mehetünk haza? Egy órával később, leadván a latrokat, visszaszolgáltatván a néhai Lennoxot és a pénzt, továbbá érdemeink elismerését is bezsebelvén, megest a Carismában ültünk. A harciasból lesminkelt Symour vezetett, talpig farmerholmiban. Kényelembe vackolódtam az ülésen, és felsóhajtottam. - Fogadjunk, hogy többen is irigyeltetek a Pumáért. - Mi tagadás. Szenvedtél tőle? - Inkább egy vad musztángot adjanak alám, semmint kocsit! Hogy a fenébe tudtatok rajtam maradni? Hol volt a jeladó? Vagy a rádiótelefont követtétek? - Az körülbelül olyan nyomokat hagy, mint a csiganyál, ám ezúttal nem ennek vettük hasznát. - Netán a cipőm sarkába szereltettél valamit? Symour elvigyorodott. - Nem rossz ötlet. Lehet, hogy szabadalmaztatom. - Ugye, nem vagy féltékeny típus? - kérdeztem. - Jobban tudod nálam. Nos? - Hát, egy pillanatra belegondoltam, miként festenék, ha minden lépésemről tudni akarván, parabolaantennát kötöznél a homlokomra. - Féltékeny vagyok? - Csupán egészséges mértékben, legalábbis a horoszkópod szerint. Ami azt jelenti, hogy nem esik nehezedre elrendezni magadban, ha effélét érzel. Vigyázz velem, mert a 450 451 csillagaimnak köszönhetően állatira szenvedélyes vagyok, és ha nem tudom máshol lekötni dúvad energiáimat, hajlamos lehetek féltékenységbe lovallni magamat. És minden titkos jelbe azonnal beleütközöm. - De te nem fecsérled a drága életedet fölösleges dolgokra. Azért a parabolaantennát ne feledjük, később még hasznát vehetjük a gyereknél. Ha leendő vérünk túlsággal felfedezős-elveszős természetűnek bizonyulna, elővigyázatosságból csakis lavórral a fején engedjük ki a kertbe. Legalább nem a polgárőrséggel kell majd kerestetnünk. Symour lejjebb csúszott ültében. Igazított a visszapillantó tükrön, szétnyitotta dzsekijét. - Látnod kéne, hogyan vezet Fabio - sóhajtottam. - Ütközésig hátratolja az ülését, csaknem lefekteti a támlát, és ekként heverdez a pedálok fölött. Ha nagyon rájön a virtus,
két ujjal, vagy a térdével forgatja a kormányt. Ettől elhiszi magának, hogy hólt laza, mégis folyton a féket nyomdossa. Ez eléggé idegesíti a körülötte haladókat, és mert azok tudatják is vele gerjedelmüket, ő kompenzálásképpen mindenbe, mindenkibe beleköt. Miáltal sokat rombolt amúgy sem túl brilles autóvezetési képességeimen. Symour gyorsított. Egyirányú, többsávos utcában haladtunk, melyet jobb felől a folyó, balról merészen emelkedő hegy határolt, a városlakók kultivált kirándulóhelye. A kövekből emelt támfal folyamatosságát. több helyütt szerpentinező lépcsőfeljárók szakították meg. - Vedd le a szoknyádat, cipődet, hogy ne viríts - szólt Symour, csaknem higgadtan. - Készülj, gáz van! Áttért a legbelső sávba, már-már felhajtott a hegy lábához terülő keskeny járdára. Vetkezés közben nem fordultam hátra. A külső visszapillantó tükörbe lestem. 452 Egy járgány szorosan mögöttünk nyomult, egy másik jobbról készült elénk vágni. Kinyitottam az övtáskát. Symour a következő lépcsősor előtt hirtelen lefékezte a Mitsubishit. Épp akkor, midőn az előzésünket befejezett Peugeot a sávunkba húzódott, és felvillant a féklámpája. - Ki a kocsiból! - parancsolta Symour. Kilökte az ajtót, keresztülrántott az ülésen, a lépcső felé lendített, és rohant utánam. Sikítozó fékcsikorgást hallottam, azután lövéseket. Golyózápor eredt a nyomunkba. Ekkor már a mellvéd mögött kuporogtunk. A fegyverropogások közti kurta szünetekben görnyedten felfelé igyekeztünk. Egyszerre csak csend támadt. A kétkocsinyi killer között nem lehetett teljes az összhang. - Barmok! Miért hagytátok őket kiszállni? Tűnés innen! üvöltött Philroy a Peugeot felől. Két lövés hallatszott. Symour mellé húzódva kilestem a kőkorlát mögül. Láttam is, amint az átlyuggatott abroncsú Carisma az első felnijeire kushad. Philroy tartózkodási helyét a járda fölé omló lombrengeteg rejtette előlünk. A másik járgány - vakra üvegezett Audi - vagy négy méterrel alattunk állt, és remek célpontot kínáit. Fegyveresei lelapultak a jobb oldal fedezékében. Symour intett, hogy a Peugeot - továbbra sem látható legénységére figyeljek. Felkapott egy követ, és az Audihoz vágta.
A szedett-vedett kivégzőosztag beidegesedett a robaj hallatán. 453 Összefüggéstelen lövöldözésbe kezdtek, úgyként kiemelkedve a kocsi mögül, majd visszabukva, miként bizarr célfigurák a vurstliban. Symour öt lövéssel- leszedte őket. Árnyék kúszott a járdára balról, az általam szemmel tartott irányból. A settenkedő óvakodott kimozdulni a dús lomb fedezékéből. Letérdelt, és célba vette az Audi első kerekét. Lejjebb surrantam néhány lépcsőfoknyit, és megpillantottam az árnyalak hús-vér térdét. Habozás nélkül lőttem. Vele egy időben. A sötét ablakú járgány az oldalára billent. A lövész felüvöltött. Azon pillanatban, midőn a fickó fájdalomtól ordítva a látóterembe zuhant, felbődült egy motor, és a Peugeot sivalgó gumikkal eltépett. Symour a mellvéd fölött átlendülve, a térdsérült pasas előtt landolt a járdán. Rálépett fegyvert szorongató kezére, ám nem törődött vele tovább. A Philroyjal távolodó járgány után eresztette a tárban lévő golyókat. Lerebbentem a Ilaszterra. A stukkert két kézre fogva megkerültem az Audit. Lábammal odébb pöccintettem a földön heverő fegyvereket, azt figyelvén, mocorognak-e a leszedett fickók. A Peugeot visszasöpört az illegalitásba. Nem tűzhettünk utána, használható jármű híján. - A rohadt életbe! - nyögte Symour, a Clochard-tól tanult módon, előkapva telefonját. - Mikor vetted észre őket? - Nem sokkal indulás után. Jelentkezett a hívott fél. Symour röviden beszámolt a történtekről, közben végigpillantott a járdára húzgált testeken, mentőt és hullaszállítót kért, majd újabb számokat pötyögött be, és hamarra óhajtott Carisma-kűrgumit a segélyszolgálattól. Hazafelé süvítvén, a leengedett ablak peremére hajtottam a fejemet. Olykor a műszerfalon sárgálló órára siklott a pillantásom. Bármily hihetetlennek tetszett, ezen éj vége még odébb volt. A járdán heverő hóhérlegények fölé hajoló mentőápoló szavai visszhangoztak a fejemben. - Ebből se csinálunk már embert! - legyintett, egyiküket
vizsgálván. Elfordult tőle, és a reménytelibb esetek ellátásához fogott társaival. A vérző, ájult, félholt testek, a sárgára sápadt, ismeretlen arcok láttán fel nem foghattam, mitől működik a bérgyilkos szféra. Symour a térdemre simította a tenyerét. - Ne edd magad, Navia. - Ne mondd, hogy majd megszokom. - Kívánom, hogy ne kelljen megszoknod. Felsóhajtottam. - Ha nem vagy észnél, rég nem élnénk. Ezek bekerítettek és szilánkokká lőttek volna minket az út közepén, mire hármat számolok! Ezután meddig lesz nyugtunk Philroytól? 454 455 -Nem tudom. Attól függ, az öngólkirály mikorra tudja feltölteni a csapatát. Egyáltalán, talál-e jelentkezőt a mosti kudarc után. - Miért nem repülőjegyre, vagy embercsempészre költi a gengszterséggel keresett pénzét, hogy minél távolabbra pucoljon innen?! Miért nem falazza el magát egy barlangban? Miért, mién?! Mert makacssággal pótolja az IQ-t. És mert a gyáva embernél nincs bosszúállóbb. Persze, az aberráját se hagyjuk ki! Oké, összeszedem magam! - Ez esetben mindjárt kapsz egy sört. - Köszönöm, rám fér. Tán még vitriolt is innék. Megálltunk az édes otthon előtt. ü. A kert közepénél jártunk, midőn a fényárban úszó hajlékban felcsendült a lelkes helló, hahó, szia, ki szeret engem, hogy s mint kiáltozás, majd a fuvolázó névsorolvasás. Bemehettünk. Clochard azonnal ránk vetette magát. Bevasalta a neki járó csőrcsókokat, simogatásokat, azután fügét követelt. Együtt falatoztuk be a fakadásig érett, sűrű nedvű, édes gyümölcsöket a konyhában, mi tányér fölött, őbeósága a mosogatóvályúban. Feltörtünk egy-egy flaska sört, és mohón, üvegből kortyoltuk el. A következő dózist már poharakba töltöttük. Megállapodtunk a fürdési sorrendben. Én győztem, birtokba vehettem a zuhanyfülkét. Mire végeztem, Symour a hálószobába költöztette Clochard ülőfáját, újraellenőrizte érzékelőit, igazított a függönyökön, és éppen a szoba közepére pakolt arzenálja fölé hajolt, midőn kiléptem a fürdőszobából. Rám pillantott, fejét csóválta. - Öltözz fel - kérte. Végigmeredtem magamon, és az a benyomásom támadt, hogy határozottan fel vagyok öltözve. Tetőtől talpig frottírlepedőt viseltem, gyöngyszínűt.
- Mit vegyek fel? - kérdeztem. - Pólót, nadrágot, zoknit. Sötétet. - Kondoleálni megyünk? - Látogatókat várunk. Remélem, fölöttük majd kondoleálhatunk. - Biztos, hogy jönnek? -Nem bocsátkozom futurológiai jóslatokba. A padlón heverő, változatos fegyverkollekcióra meredvén elborzadtam. - Mi ez a nindzsacucc? - Nevezd annak. Ezek a cuccok nem csapnak olyan zajt, mint a stukker, árulkodó torkolattüzűk sincs. - Jézusom, Symour! - szisszentem. - Ezentúl szörnyen elővigyázatos leszek, nehogy megtámadjalak! Válasz nélkül felkapott egy maréknyi hajítókést, talpra szökkent, és kiment a szobából. Mire felöltöztem, eltüntette szem elől az arzenálját. A neszekből ítélve a hajlék különböző pontjain helyezte el kellékeit, hogy szükség esetén kéznél legyenek. Mirelit borsók és olvadó jégkockák korcsolyáztak a hátamon. Clochard a félreeső falszögletbe állított rúdjára ült. Zavartan falatozott a tálkájából, vizet szürcsölt, meresztgette a szemét, nem értvén, mi történt. Ideköltözésünk óta vágyott arra, hogy éjjelente megosszam vele a hálószobát, és eleddig szilárdan ellenálltam törekvésének. Mihelyst beletörődött mostoha sorsába, feladtam elvemet!? - Mi folyik itt? Mondd, hogy szeretsz - lehelte. -Aludj jól, ha hagynak. Bármi történik, maradj csendben, és főként: ne ijedezz. - Hívjuk a zsarukat! - követelte Symour hangján. - Jó, 456 457 hogy nem villamosszék jár egy kis kihágásért! - folytatta, más orgánummal. - Reggelt! - Azt még meg kell érni. Takarózz be a szárnyaddal, és álmodj szépet. - Aranycsőr! Kikericsboa! - hízelgett magának. - Gonosz varjú, kár, kár! Ki a legszebb a világon? Clochard! Szép madár! Pipi papa! Beómica! Lepisszegtem. Erre elnémult, néhány percig egyenesen ült, szemhéja le-lekúszott. Hirtelen mozdulattal hátratekerte a fejét, és a két szárnya közé hajtotta a csőrét. Még nyitott szemmel horkolni kezdett, azután csaholt párat, fél percig tücsökcirpegett, majd a saját hangján zümmögött egy verset, és végül elszenderült. Symour megállt előttem. - Amíg fürdőszobázom, tartsd szemmel a riasztót. - Oké - sóhajtottam rezignáltan. Sarkon fordult, s a nadrágját gombolva elsietett.
Félúton megtorpant, és enyhén meggörbülve így szólt: - A fenébe! Úgy tetszett, cipzárbaleset érte. . - Segíthetek? - firtattam. . - Isten őrizz! - Nagyon fáj? Elnevette magát. i,.: . - Ne aggódj, csak a bugyimat csípte be. Felszökkentem ültömből, és megvizsgáltam, mit tehetnék. - A fogak közé szorult - jelentettem féltérden, bal kezemmel a hasítékban, a másikban a merénylő cipzár nyelvével. - Ne feszegesd a kocsit, mert kiszakad a bugyid! A plafonra pillantott, majd rám, rólam a riasztóra, azután a madárra. - Takard le a beót. - Ő alszik - szögeztem le, tovább fáradozván. Megfogta segítő bal kezemet. Feszengett kissé. - Kösz, majd kiszabadulok valahogy. - Kisebb és nagyobb nadrágod összesziámizott. Itt már csak egy szétültető sebész tehetne valamit. Nocsak! Csodabiga, gyere ki! Symour mindkét kezemet letartóztatta, és a fejem fölé emelte. - Ne vond el a figyelmemeti - nyögte. - Ilyesmi történik, amikor martalócok betoppanása várható!? Mindez csupán azért, hogy össze ne tévesszem az életet egy nagyon rózsaszínű marcipánmalaccali Felrántotta a cipzárt, begombolkozott, és leült az ágyra. - Felejtsük el a vetkezést, fürdést - legyintett. - Luxusproblémáimat majd reggel megoldom. Az órára pillantottam. Hajnalra járt az idő. Symour lekapcsolta a lámpát. Teljesen ránk vakult a szoba. - Szereztem mellényt, kölcsönbe. Gyakorolgasd a felkapását - javallotta. - Te hányszor tudod magadra rántani százon? Nem hagyott mellébeszélni, tréningeznem kellett. Nem csupán a golyóhatlanná válást próbáltatta el velem, hanem a stukkerrántást és tárcserét is, majd megmutatta fegyverrejtő helyeit a sötétben. Végül elmondta, mire számít. Mire végzett, leizzadtam, azon rosszféle verítékkel, amely fázlal és tapad. Azután visszatértünk a hálóba. Azt javallotta, próbáljak aludni. - És te mikor alszol? - kérdeztem. - Majd az intenzíven, vagy a jégen kipihenem magam felelte. 458 459
Meggyújtottam egy lótuszillatú füstölőt, és az éjjeliszekrényre állítottam. Feltérdeltünk egymással szemközt az ágyon. Symour úgy helyezkedett, hogy lássa a riasztótáblát. - Relaxálj - mondtam: - Ha ehhez nincs kedved, akkor se foglalkozz negatív gondolatokkal. - Ez elég nehezemre esik, amikor bőven vannak kesztyűk az orcámban, és eszem a kefét hűvös halomba. - Ami azt illeti, mostanság embertelenül infarktusgyanús helyzetek alakulnak körülöttünk. Ha ez valahogy véget ér, legalább egy hétre átmegyek leszbibe: mindennap a tyúkokkal fogok feküdni. - Gyerekmennyiséget alszom majd, és még így is ovisbánat lesz felkelni belőle - licitált, a sarkára ülve. - Szereted a karácsonyt? - A körülötte kialakult költekezési és falászati hisztériát nem. De amikor karácsonynap korán sötétülő délutánján elcsendesedik a világ, puhán hull a hó odakinn, és a fán ragyognak a színes izzók, akkor elvarázsolódom. És te? - Teresa végigtitokzatoskodja a decembert. Mézeskalácsot süt, kitalálja a karácsonyi menüt, álomi csomagokat készít, és még mindig higgadt, mire eljő az ünnep kezdete, ami nálunk huszonegyedike, a téli napforduló ideje, hiszen ettől kezdve hosszabbodnak a nappalok, és ez már nyomós ok az örömre. Van egy dézsalakó narancsfánk, ezt ilyenkor bevisszük a fedett teraszról. Nem kell őt külön díszíteni, ekkorra már öklömnyi gyümölcsök függenek rajta, csupán az égőhizért tesszük rá. Teresa különféle illatos olajokat cseppent a mécsolajhoz, és lekapcsolja a csillárokat. Csupán a narancsonyfa, a mécses és néhány díszgyertya világít meleg lángolással, finom zene szól, és varázsos illatok szálldosnak a házban. - Különös, én sem áldozok fenyőfát. Annyit nem ér az egész, hogy eleven fák haljanak meg érte. A karácsonyi hangulat nem azon múlik, mire aggatom a díszeket, színes izzókat. Nálam a legdaliásabb szobanövény öltözik ünneplőbe. - Úgy tetszik, egy lelki alomból származunk. - Erre már eddig is mutatott néhány jel. Claire-rel gyönyörűeket karácsonyoztunk. Tavaly hazajött az űnnepre, és három napig nálam lakott, a leánylakásomban. Mézviasz gyertyákat, füstölőt égettünk, kínai ételeket főztünk, és nagy kibeszélkedést tartottunk. Megnézte a házat, ami akkor még teljesen romos volt, és búcsúzóul meglepett egy labdakövér kölyöknyúllal, hogy legyen, aki ápolja a kertet, amíg nem veszek fűnyírógépet. Amikor elhoztam Popsifülest háztűznézőbe, az átlátogató Jay első látásra beleszeretett, és felajánlotta, hogy gondját viseli a költözésig. A nyuszi természetesen Parlanéknél ragadt, a nevét is megtartották. Popsifüles rengeteg témát ad
Birgittának, mivel szobatiszta, szelíd, játékos, ebtermészetű, él-hal a diétás sonkáért, és nem átall macskákat hajkurászni a kertben. Néhány éve, a karácsony előtti időszakban, midőn a lelki segély-vonalak felforrósodnak, közmunkázom az egyik vonalvégen. Ilyentájt sűrűn előfordul, hogy embert öl a metró. A vonat vagy a gáz. Ezt nevezik karácsonyi öngyilkosságnak. Mostanra olyanná stilizálták az ünnepet, hogy szégyelli magát, aki ilyenkor egyedül van. Ezen időszakban rengetegen keresik a telefonos lelki vigaszt. Legutóbb Stevent is rávettem, hogy tartson velem. Fuchs éppen jó passzban volt, tetszett neki az elfoglaltság. Nem tudom, hogyan csinálta: három percen belül megnevettette a legcsüggedtebb embereket is. Szupertitkos, csak nekem elárult krédója így hangzik: az öngyilkos olyan tömeggyilkos, aki önmagában ö1i meg a többieket. És ő már csak tudja. 460 461 Kortyoltam a sörből, a sarkamra ereszkedtem. Térdem Symouréhoz simult, combunkon nyugvó ujjaink hegye összeért. - Te miben térsz nyugovóra, ha nem tervezed, hogy ál I!... modat megszakítva az utcán kergetőzz? Békeidőben? - kérdeztem. II . - Saját bőrömbe kötve, számozott példányban alszom. Ha még jól emlékszem. Te is? . - Igen. Kivéve, ha odakint ordasríkató tél van, mert ez esetben a fűtött szobában, de még a szaunában is didergek kicsit, alighanem pszichoszomatice. Ilyenkor pendelyben bújok ágyba. Ha már úgyis szóba került, tudnod kell, hogy télkor hidegláb-világbajnok vagyok! - El akarsz riasztani? - Titkolnom kellett volna a jégtappancsokat? I - Majd az enyémekhez dugod őket. Ez kedvenc elalvási szokásunkká is válhat. Meglehet, idővel egyenesen szakrális cselekménnyé lesz. A hideg láb csak az esetben válóok, ha egyéb hidegségekben folytatódik. - Olyan sincs ám kettő, amit mi kaptunk egymással - sóhajtottam. - Lélegzetállító közlést teszek: egemen a Nap te vagy. Saját lélegzetem akadt el e felfedezéstől. Borzongatóan magas rezgésszámon élsz: lényed a tarkómat borzongatja, s nem a hátamat. Ráadásul nagy hülyeségeket még félálmodban sem tudsz mondani. Bátran bemutatlak anyáméknak. Köztetek nem lesznek vipera-meccsek. És köztünk sem. Ahogy telik-múlik az élet, egyre kevesebb dolgot nézünk, de azt egyre élesebben látjuk. A léghajóból is ki kell dobálni a felesleges cuccot, hogy magasabbra szálljon. Akinek nincs szíve kidobálni: az nem repül. Mindazonáltal figyel-
meztetlek: általában déli tizenkettőkor már harangoznak a szemeim az éhségtől. Az ebéd időben az asztalon legyen ám! Ha te nem érsz rá, én is elkészíthetem. De aztán nehogy gasztronómiai bírálat érjen! - Hümm - szóltam. - Keresztül-kasul szeretlek. Te lehetsz az erős érzelmi biztonságkeresésem, amiről a horoszkópomban olvastam. Azt hiszem, neked egyszer sem kell majd ilyet mondanom: ha zavarsz, nyugodtan menjél ki. A kínok kínja: nem szeretni valakit. - A szerelem nem egy ócska tornaóra. Oda csak lábujjhegyen járó lélekkel lehet menni. Sok évembe tellett, míg ezt megfogalmaztam. Az járt a fejemben, és kínvallatásra sem hoztam volna szóba: olyként beszélgetünk, mintha búcsúzkodnánk; úgy sietünk szavakba foglalni érzelmeinket, akár a végrendelkezők. A rettegésmedúza megint növekedni kezdett, azon céllal, hogy megbénítson. Eszembe jutott a Roper elfogása érdekében alkalmazott pizzafutár-trükk, a közben érzett nem is kellemetlen - izgatottság. Az emlékezés mit sem változtatott kínomon. Ezúttal elmaradt a benarkózottságszerű mámor. Színtisztán ocsmány, dermesztő félelem terjeszkedett bennem, elzselésítve izmaimat, blokkolva agyamat. Vigaszgondolatba kapaszkodtam: Philroy aligha várható ma éjjel, toborzott bérgyilkosait elveszítvén még nem rendezhette sorait, szólóban pedig aligha merészkedik ide még egyszer. Egyébként is ráér: tudja, hogy Symour nem fut világgá előle. Holnap, holnapután, jövőre is megtalál minket. Egyszerre vágytam, hogy nélküle érjen véget az éj, és azt is: legyünk már túl rajta! E halogató-sürgető óhajtól begörcsöltem; rekeszizmom megmerevedett, már-már hápogva légszomjaztam, inaimat vibrálás reszkettette. Symour megérezte az övéhez érő térdem rándulásait. 462 463 Combomra simította tenyerét, majd derékon ölelt, és magához vont. - A legnagyobb szívesség, amit neki tehetünk, ha félni kezdünk - mondta. - Dühödj fel, Navia! Dühödj fel az elszántságig, egészen addig, mígnem haragod áthűt, lejegesít. Soha nem voltam ilyen helyzetben, ekkora tétje még egyetlen ügyemnek sem volt. Irgalmatlanul nehéz hűvösen tartanom a fejemet. De semmi más nem segít. - Igyekszem - bólintottam. - Utána rosszul lehetsz. Rosszul is leszel, miként a szombat éjjeli próbálkozását követően. Hála az égnek, higiénikus lélek lévén, hamar túllépsz ezen is. Ez a megrázkódtatás téged nem fog összetörni, holtodig kísérteni. - Nem leszek tőle alkoholista, se drogos? - fogvacogtam.
- Se neurotikus idióta? Nem kapok rá az ópiumpipára? - Nem bánod, ha beleszántok a dűlődbe, agymasszőz? - Csak szántogass, nem fáj. Te mit csinálsz egy-egy meredekebb akció után? Midőn nem az elképzeléseid szerint alakultak a dolgok, egyik izzasztó kín a másikat kergette, ha netán még embert is veszítettél? - Lerogyok otthon a sarkaimra, meggyújtok néhány füstölőt, és átgondolom a történteket. Ha egyedül nem boldogulok, átülök a mesterem térdeihez. Vagy mint Roper haverjának lelövése után: kétségeimet megbeszélem veled. Nem komfortos érzés együtt élni a tudattal, hogy bizonyos helyzetekben élet-halál fölött dirigálok. Azt hiszem, emiatt még Isten is örökös konfliktusban van önmagával. - Philroy nem ismeri ezt az érzést. Még lanyha Lelkifurdalása se lehetett soha. - Most sincs. Elégtételt, kéjmámort érezne, ha végezhetne velünk. Stoplis cipőben ugróiskolázna a tetemünkön, trágár nótákat énekelve. Nem született meg vele a gátlás, amely megállíthatná a gyűlölet, bosszúvágy felé robogó indulatait. - Jól csinálod az átszántást - feleltem. - Már jegesedem. Clochard mocorgott álmában, meg-megránduló szárnytollai finoman surrogtak. Halk, huhogásszerű hangot hallatott. A félig behúzott függöny mögött foszladozott a sötétség. Az utcai lámpák sárgás fénye az éjjel együtt halványult. Macskalátásra kényszerült szemem ködösnek, valószínűtlennek látta a kinti környezetet. Mintha az imént emlegetett játékos Isten azzal töltötte volna az elmúlt perceket, hogy párát lehelő, sejtelmes lápvilágot varázsoljon a ház köré, merő időtöltésből. Még soha ennyire nem kívántam a reggel érkeztét. Clochard felemelte fejét a hátáról. - Vigyázz! - súgta. - Forró! Átfutott agyamon, hogy szombaton is szólhatott, két helyiséggel odébb, meghallatlanul. A riasztótábla nem jelzett. Mégis talpra szökkentünk. - Körülnézek - mondta Symour. Másodpercek alatt láthatatlanná öltöztünk, felkapva a mellényt és a sötét maszkot. Farzsebeimbe csúsztattam a tárakat, kibiztosítottam a stukkert. Az ajtó felé indultunk. Mielőtt kifordultunk volna az előtérbe, még egyszer a táblára pillantottunk. 464 465 Az egyik kontroll-lámpa bíboran hunyorgott. - A dologszoba - suttogta Symour.
Elsurrant mellőlem, átvágott a folyosón. Megtorpant a nappaliajtóban. Jelzett, hogy balra, az ablak felé figyeljek, és már ott sem volt. Átóvakodtam az előszobán, érzékeimet a tetőtérbe vezető lépcsőre hegyezve. Odafent bádoghangon megzörrent valami, mintha elgurult volna egy festékesdoboz. Továbbsiettem. Az ajtófélfa mellől a nappaliba lestem. A felnyitott ablakon át emberi alak hemperedett a kanapé mögé. És máris a következő fickó tűrte magát befelé. A dolgozószobából nesz sem hallszott. Erővel nem gondoltam arra, mi lehet a tovatűnt Symourral. A keskeny guillotine-ablakot betöltő figurát figyeltem. Kivártam, amíg csípőig a keretbe nyomul. Ekkor lőttem. Majd felfeküdtem a levegőre, és a fotel mögé lebbentem. A kanapé mögött heverő fickó feltérdelt, és villámgyors géppisztolysorozatot küldött azon irányba, ahonnan az imént leterítettem a társát. Oldalvást állt nekem, ottlétemet nem érzékelve. Kihúztam a fotel alá rejtett kést, és elhajítottam. A géppisztoly elnémult. Megszólalt a következő. Ezúttal kívülről, és leomlasztotta a félkörös, hatalmas üvegfalat, az ablakrésben rekedt ílótás tetemével és a sötétítőfüggönnyel együtt. A padlóra hasalva vártam a sorozat és az üvegrepesz-zápor végét. A konyha felől osonkodó alak is a földre kényszerült a golyóesőben. Nem látott meg engem. Talán a lövésemet hallotta, de az már nem számított neki. A kinti géppisztoly tovább kelepelt, fejmagasan okádva a lövedékeket, mintha a ledöntött üvegfal helyén befelé kúszó killereket fedezné. Kihátráltam a tűzvonalból. Váratlanul Symour termett mellettem. Leszedte a konyha felől érkező újabb versenyzőt, azután odébb lebbent, a fal mellé, hogy lássa az ablaktábla helyén besereglett vérenceket. Nesztelenül, pontosan dolgozott a hajigált késekkel. Mire a megbolygatott fickók bemérték, merről támad, rég másutt járt. A konyhát ellepett fegyveresek az ajtó mellől lövöldöztek, főként vaktában. Igyekeztem ritkítani soraikat, de jobban nyomasztott a tetőtérből hallott zaj. Aki Symour csapdáját felborította, azóta lesurranhatott a lépcsőn.
Az illető valóban lejutott. Ellebbent a nappali ajtaja előtt, hogy ajtót nyisson kinn rekedt társainak. Symour elhasználta az üvegfalnál befelé igyekvő csürhét. Megfordult, hogy visszafoglalja a konyhát. Úgy számoltam, a zsaruknak hamarosan ide kell érniük, ha a telefonügyeletes Jay az első lövés hallatán felriadt. Symour áthajított valamit a nappalin, és az a konyha kövén koppant. A robbanás elmaradt, ám a trükk hatása nem: az ott bujkáló fickók üvöltve, vaktában lövöldözve menekültek kifelé. Nem jutottak messzire. Közösen terítettük le őket. Azután Symout a folyosóra lépett. 46ó . 467 Láttam, amint a mellényét érő lövés megtántorítja a testét. Válaszolt a találatra. A bejárati ajtónál álló bérenc felüvöltött, és elzuhant, testével eltorlaszolva az utat befelé törekvő társai előtt. A következő golyó másik irányból érkezett, a lépcső felől. Symour kifröccsenő vére fekete foltot mázolt a derengő falra. Lerántottam fejemről a sapkát, az már úgysem tett láthatatlanná: a lemállott függöny helyén szürkület tódult a szobába, és sikoltásom sem szolgálta az álcázást. Symour visszahúzódott a nappaliba, és célba vette a tetőtéri feljárót. Jobbról, a bejárat felől géppisztolysorozat szaggatta az ajtót. Átvetődtem a felborított kanapé fölött, és a kertbe lendültem. Fogalmam sem volt, miként sikerült közben tárat is cserélnem. Üvegszilánkok hasogatták a talpamat. Midőn a fűbe vágtam magam az egyik holttest mögött, a hasamba is fűródott néhány. Nem törődtem a fájdalommal. Kilőttem a tárat az ajtó körül görnyedező alakokra, láttam elzuhanni őket. Egyikük felém fordult estében. A géppisztoly tovább ugatott a kezében. Ütést éreztem a karomon. A fickó térdre rogyva közelgett felém. Megemeltem és felé gördítettem az előttem heverő tetemet. A golyók ütéseitől rángatódzó holttest alatt megpillantottam kgy géppisztolyt. Felkaptam, és lőttem. 468 Csend lett.
Eldobtam az idegen fegyvert. Újratáraztam a sajátomat. Az üvegcserepeken át tértem vissza a nappaliba. Langyosság csiklandozta a hasamat. Reméltem, csupán a vérem folyik, s nem a zsigereim. De hiszen mellényt viselek! Nem bírtam a gondolat végére járni. Szemközt találtam magam egy fegyvercsővel. Mielőtt bármelyikünk lőhetett volna, Symour kést vágott a killer torkába. Körös-körül senki sem mozdult többet. Úgy rémlett, véget ért. Symour imbolyogva felém indult. Arca sápadtfehéren Iluoreszkált a félhomályban. És ekkor észrevette a kerten át futó alakot. A kanapé fölött átvetődve űzőbe vette a fickót. Felkapcsoltam a lámpát, és szinte nyomban lehunytam a szememet. A folyosóra hátráltam. Mozdulatlan testek hevertek ott is: a lépcső aljában és az ajtónál. A nemrég galambfehér falat vérfolt-amőbák mocskolták. Nadrágom derekába tűztem a stukkert, és a hálóba rohantam. Clochard nem ült a rúdján. Sehol nem láttam őt. Elfüttyentettem hívójelét. Halkan válaszolt: Továbbsiettem a fürdőszobáig. A beó a mosdókagyló peremén toporgott, s olyannyira reszketett, hogy tollai hallhatóan surrogtak. - Ne félj - nyögtem. - Ne félj. Megbizonyosodván arról, hogy eleven, sarkon fordultam. 469 Félrevonszoltam a bejárati ajtóba ékelődött tetemet, és a kertbe szaladtam. Rémálmodás-szerűen érzékeltem a karomat, talpamat hasogató fájdalmat, a hasamon hernyózó langyos, gyorsan hülő nedvességet. És a zöld füvön és a kapuhoz vezető kőlapokon vöröslő pettyeket, foltokat. Az eleven, meleg, mozgó emberi lényből elfolyt vért. Elfeledtem testi kínjaimat. - Navia! Navia! - jajdult Jay hangja az utcáról. - Symour meghalt! Úgy vágott mellbe a kép, mintha már láttam volna valahol, valamikor, esetleg egy másik életemben. Akárha ez a látvány régtől belém égett és tudat alatt mindig is velem lett volna. A kelő Nap derülő fényeiben áztatott utca pokolszürke aszfaltján - eldobált fegyverek társaságában - két test hevert.
Claude Philroy sértetlennek tetszett. Golyóálló mellény és sisak volt rajta, ruháját nem csúfitotta harci mocsok, a nyakát pirosító vérmáz nem az ő szervezetéből származott. Mégis mélységesen halott volt. Holtában is gyűlölségtől torzult arccal, meredt tekintettel bámult az égre, az ébredő Napba, és az enyhe szél port sodort kölcsönfénytől ragyogó, holt szemgolyójára. Symour félig rajta feküdt, fejével Philroy moccanatlan mellkasán. Megsápadt arcbőrén átütöttek a kékesszürke erek, lezárt szemhéja nem rezzent. Átvérzett ingujja a karjára ragadt. Átlyukadt mellénye alól friss, élénkvörös vér szivárgott. Mellé rogytam. Távolról, iszonyatosan messziről hallottam Jay zsigerszaggató pániküvöltését. Ölembe húztam Symour fejét, kitapintottam nyakán az ütőeret. Azután letépdestem róla a mellényt, felhajtottam ingét. A roncsolt sebre, az eleven húsba nyomtam ujjaimat, hogy ne vérezzen tovább, ne folyjon el utolsó csepp élete. Fölé görnyedtem, hogy melegen tartsam. Kényszerítettem, hogy velem lélegezzen, az enyémmel .. együtt dobbanjon szíve. A mentősök vették ki a karjaimból. Egy perc - vagy órák - múlva. Amikor a rohamkocsi elsüvített vele, még volt benne leheletnyi élet. Ott maradtam az úttesten, a csigamedált markolászva. Kába fejemben a kórház neve dongott, és az imént hallott, még mindig fel nem fogott szakkiáltozás a hordágyra emelt Symour körül. Tömérdek vért vesztett! Totál sokkos! Tovább zuhan a vérnyomása! Fibrillál! És az immár refrénszámba menő, halk sóhaj: ebből sem csinálunk már embert. Lecibáltam a mellényemet. Magamon kívül, félálomféle transzban dugdostam ujjaimat a szakadásokba. A veszettül érkező Elan csaknem eltiport. Reflexből sem gördültem félre az útjából. Amikor a kocsiból kiugorva hozzám sietett, hogy felsegítsen, kihúztam karomat a markából. 470 471 Dirk a kezemben tartott mellényre meredt, a vérrel szegett hasadásokból előmeredő ujjhegyeimre, és felnyögött. - Gyerünk, szedd össze magad! Kelj fel, Navia! - ordított rám. Nem mozdultam.
Elan felkapott, a járdaszegélyre emelt, hátamat egy fatörzsnek támasztotta. - Figyelj rá! - parancsolta a percek óta sírnéma Jaynek, és a házba rohant. A serdülő leült mellém, átölelte a vállamat, fejét az enyémhez hajtotta, és ringatózni kezdett velem, anyamód, belém sugározva teste melegét, halkan zsolozsmázva: ne félj, kicsi, az orvosok meggyógyítják, rendbe fog jönni, nem lesz semmi baj. Valami különösen remegő, gomolygó ködön keresztül észleltem a körénk gyűlő embereket, Birgittát, Svent, Risát, Topkins urat és - a csupán látásból ismert - másokat. Az utcát eltorlaszoló zsarumobilokat, a vöröskeresztes jelzésű orvosi kocsit, az újabb mentőautót, a halottszállító furgont. i;: Azután úgy rémlett, Tristanót látom kikászálódni Roü. verjéből, oly sebbel-lobbal, hogy a saját lábára vágja az ajtót. Jay felhagyott a ringatásommal, ám továbbra is ölelt, amíg a mellém térdelő doktor kézbe vette, megnyomkodta és átkötötte a nem hozzám tartozónak érzett karomat, injekciót szúrt a másikba, majd a hasamhoz tapadt pólót felhajtva, megvizsgálta vágott sérüléseimet. - Be kéne vinnünk a házba - mondta Jaynek. - Így nem tudom ellátni. Elhárítottam szelíd érintésüket, és felálltam. - Te maradj kinn - kértem a fiút, eszembe jutván, milyen kép fogadná őt a hajlékban. Nem is felelt, ujjaimra kulcsolta ujjait, és a kapu felé indult. Vele tartottam. Máris legyintettem aggályomra. Felülrnúlhatatlan, amit Jay mostig látott, átérlett. Midőn elnyúltam a hálószobai ágyon, a doktor fölém hajolt, hümmögött párat, majd így szólt: - Kórházba vitetem. Üvegdarabokat kéne kivenni a hasfalából, és néhány őltés sem ártana. - Vegye ki, varrja össze, nem fáj. Nem ez fáj. Tíz perccel később hasra fordultam, és feljebb csúsz tam a takarón, hogy hozzáférjen a talpaimhoz. Érzéketlenül viseltem el a csipesz matatását, a fertőtlenítőszeres géz érintését, a bőrömre fújt sebfedő film csípős hidegségét. - Kér nyugtatóinjekciót? - kérdezte végül. - Nyugodt vagyok - kongtam. - Túl nyugodt. Idehívhatnék egy pszichiátert. - Nem kell. Köszönöm. A doktor távozott. Felültem, közömbösen felmértem a takaró összevérzettségét.
A rúdján kuporgó, szótlan madárra pillantottam; majd az ablaknál álló, néma Jayre néztem. - Bemegyek hozzá. Gondját viselnéd Clochard-nak? Te jól vagy? Bólintott. Arcvonásai mélyhűtöttnek tetszettek. - Menj csak. Itt leszek, beó- és telefonközelben. Hívj fel, ha láttad őt. Megígéred? - Meg. Ne haragudj, Jay. - Nem tehetsz semmiről, Navia! Mosakodj meg, mielőtt elindulsz. - Kösz - feleltem, magasba ívelő hangon. A fürdőszobába zárkóztam a könnyeimmel. 472 473 A gyöngyszín törülközőt megnedvesítve letörölgettem magamról a vért. Az elmocskolt rongyot a padlóra ejtettem. Farmernadrágba és Symour éjjel viselt, jeanskék ingébe bújtam, mindkét karommal átöleltem magam, és beszívtam az ing illatát. Felcsatoltam a sarokban heverő sarut, derekamra kapcsoltam a könnyűnek tetsző övtáskát, levetett ruháim közül kiástam a véres markolatú stukkert, és eltettem. Még egyszer megtöröltem az arcomat, nagyon ügyelve, nehogy véletlenül a tükörbe pillantsak közben. Feszülten átvágtam a szobán, intettem Jaynek, majd hatalmas lélegzetet véve kiléptem a folyosóra. Technikussereg nyüzsgött a házban, vaku villogott. Mindenki lázasan tett-vett, a zöm ezen sürgölődés közepette is használni bírta marokfonját. Tristano azon a helyen állt, ahol a haslövés érte Symourt, ügyelve, hogy zakója ne érintkezzék a vérzománcos ajtófával, cipőtalpával egy kikerülhetetlen alvadéktócsában, bal kezét zsebre dugva, jobbjában identitásfonnal. Parfümillat lengett körülötte, elnyomva a lakást átható borzalmas szagokat. Végignézett rajtam, öröm csillant a szemében. - Sajnálom, Navia - mondta. - Már intézkedtem: amint kiviszik innen a holttesteket, jönnek a tatarozók, üvegezők, és mindent elsimítanak. Estére nyoma sem marad a történteknek. - Nem?! - Mire kialussza magát, már el is felejti. Készül valahová? - A kórházba. Talán tud róla, Symourt oda szállították. - Hallottam a mellényeikről. Kivizsgáltatom, hogyan kerülhettek hozzá a leselejtezett példányok. - Remélem, nem hisz a véletlenekben. - Úgy látom, ez egyszer elveszítette a fejét, Navia. Dirk lépett mellém, átkarolta a vállamat, és a mellkasára vont. Nem toltam el magamtól, tompán tűrtem érzelemnyil-
vánítását. . - Beszéltem Symour szüleivel - súgta a fülembe. - A kórházzal is. Symour a műtőben van. Nem akarja a nemlétet. Kétszer jött vissza a klinikai halálból. Az emberei és más kollégák is ott tolonganak, hogy vért adjanak neki, és nem hajlandóak odébbállni, hiába esküszik a személyzet; hogy elegendő a kórházi vérkészlet. - Van valamilyen közös titkuk? - csattant Tristano. Elan elrezzent tőlem. - Nincs, uram. Nyugtatom Naviát. - Symour sokat tud adni másoknak, ha ennyién szeretik - mondtam, a színhús ajkú zsarufőnökre nézve. Dirk bólintott. - Többen kedvelik, mint nem. - Van fogalma arról, hány bérgyilkos tőrt magukra, Navia? - kérdezte Tristano. - Örüljön, hogy legalább maga megúszta élve! Vegyen be két szem altatót, és feküdjön ágyba! - Erről se most, se később nem kívánok beszélni, uram! - Ilyen állapotban nem ülhet kocsiba. Elvigyem a kór házba? Itt már végeztem. - Köszönöm, ne fáradjon. Kirobogtam az ég alá. Az utcán hemzsegő tömegre, a vijjogva rám csapó riporterekre, az őket félretoló egyenruhás zsarukra ügyet sem vetve előtoltam a biciklit a garázsból, és nyeregbe pattantam. Suhantamban a szemem sarkából észleltem az embersűrűbe araszoló, festés, mázolás, lakásfelújítás, költöztetés 474 475 érje be a legjobbal: hívja Garsont! feliratú zöld furgont, majd a nyomomba szegődő stábkocsikat. Kísérőimet három utcával odébb szerencsésen elveszítettem a reggel élénkülő forgalmában. A várószobába toppanva megpillantottam Boydot, Robot, Dicket és a többieket: mindannyian ott ültek, szorongó-feszülten. Teresa és Jeff az ablak előtt állt. Hátulról érte és körülölelte őket a napfény, akár az aura. A mézszín ragyogástól nem láttam arcvonásaikat. Tartásukról ismertem rájuk. Melléjük léptem. Elsápogtam a nevemet, azután nem tudtam mit hebegni. Szembefordultam az ablakkal, az égre meresztettem a szememet, zsebre süllyesztettem remegés ellen ökölbe szorított kezemet. - Néhány perccel ezelőtt itt volt az egyik orvos - mondta Teresa. - Hamarosan befejezik Symour műtétjét, utána átviszik őt az intenzívre. Ha a vérveszteség miatti sokkot leküzdi, életben marad. - Kérem, ne haragudjanak... - nyögtem, az ablaküveget
bámulva, amelyre valaki - ehhez hasonló, dermesztő várakozás közben - nyirkos ujjheggvel, felszólító módban ennyit írt: Isten! Jeff megmoccant, hogy hozzám érjen, mozdulata félúton elakadt. Köhintett, levegőben maradt kezét a szája elé kapva, majd zavartan széttárta és leejtette karjait. Vonásait fürkészvén idősebb Symour-alteregónak láttam őt. - Navia - dörmögte mögöttem Boyd. - Beszélhetnénk? Felé fordultam. Odébb mentünk néhány lépésnyit. - Szinte semmit sem tudunk. Elan hívott fel, hogy Symour útban van idefelé. Képes arra, hogy elmondja, mi történt? - Összefüggően még nem. Mindenütt tódultak befelé a fegyveresek. Egyikük hasba lőtte őt. Még nem tudtam, hogy tüllből van a mellény. Sejtelmem sincs, hogy ő akkor rádöbbent-e. Elakadtam, mélyet lélegeztem, Boyd borostás állát néztem, nem bírván eldönteni, valóban reszkemi látom-e. - Rettenthetetlen Claude Philroy be se jött a házba. Amikor elfogytak a bérencei, menekülni próbált. Symour űzőbe vette. - Claude-nak vége, ugye!? Bólintottam. Felsóhajtott. - Tegnap délután Symour megkért, hogy vigyek ki két mellényt a kocsijába. Útközben Quitaro megállított, és a szobájába hívott. Az arra járó Nellie kezébe adtam a cuccot, hogy tegye a csomagtartóba. Valószínűleg megfojtom azt a csajt! Quitaro nemrég hívott. Kinyittatta Nellie öltözőszekrényét. Találtak benne egy rakás utánzat-mellényt, kinézetre, súlyra, színre, szagra ugyanolyat, mint a valódiak! A különbség csak csupán annyi, hogy ezek áteresztik a golyót! És meglelték azt a két hibátlant, amit rábíztam. Jelenleg is faggatják a nőt. Sejtem, mit fog énekelni, és a hátamon futkos a hideg tőle. Nekünk is ott kellett volna lennünk a házánál, mint vasárnap éjjel! Sosem bocsátjuk meg magunknak, hogy... - Boyd, ez nem jó semmire - szóltam közbe. ...hagytuk lebeszélni magunkat az őrködésről! Hányan voltak? 476 477 - Egy egész csürhe, ezren, vagy tucatnyian, nem tudom. Kitárult a műtő felőli ajtó. Fiatal orvosnő lépett közénk. Nem mosolygott. Néhányszor megköszörülte a torkát. - Elnézést - mondta az idegtépő skálázás végeztével. Berozsdálltam. A beteget az osztályra szállíttattuk. A következő huszonnégy órában fog eldőlni, miként dönt a szervezete. Reméljék, hogy az életet választja. Ami a sérülését illeti, kedvezőek az esélyei: a golyó nem ért létfontos-
ságú szervet. A másik, a felkaron áthatolt lövedék nem sértett csontot. A fő gondot az okozza, hogy a beteg kritikusan kivérzett állapotban került hozzánk. Javaslatom a következő: a legközelebbi hozzátartozók kivételével menjenek haza. Holnap reggel érdeklődhetnek. - Él? - kérdezte iszonyú rekedten Rob, a torzsahajú, elefántfülű titán. Az orvosasszony rámeredt. Látszott a szemén, azon töpreng, megismételje-e az imént elhangzottakat, ezúttal süketnéma jelbeszéddel. Úgy rémlett, nem érti az egyszerű kérdést, amely az előtte felsorakozott, lélegzet-visszafojtott, nyomorultul szorongó publikum számára azon pillanatban a földkerekség leghorderősebb kérdése volt. Végigpillantott rajtunk, tekintete elakadt az enyémben. - Él - bólintott. - És ha még holnap reggel is élni fog, akkor megmarad. Biccentett, és távozott. - Ez sem egy Teréz Anya! - jegyezte meg Boyd. - Kirúgattunk! Mi nem vagyunk közeli hozzátartozók, csak éppen szerfelett esszük a keféket a tudós hölgy páciense miatt. Jeff megmoccant. - Amint változás történik Symour állapotában, felhívlak. Rendben? 478 - És ha nem? - nyikkant Rob. - Délután mindenképpen jelentkezem Boydnál. - Hány órakor? - Háromkor megfelel? - kérdezte Jeff. Azután a kórterem elé gyűltünk, és némán néztük az ágynemű fehérségénél alig élénkebb színű arcbt a párnán. És amikor Teresa megállt az aludni látszó Symóur mellett, és iólé hajolva homlokon, állon, jobb és bal szemhéjon csókolta őt, mintha csak keresztet vetne, s felsóhajtott: gyere vissza, kisfiam, Boydék hatalmas léptekkel elviharzottak. Odébb húzódtam, fel-alá ténferegtem a folyosón. Néhány perc múlva Teresa megjelent az ajtóban, és rám nézett. Megálltam előtte. - Navia, biztosan te is szeretnél kettesben maradni vele mondta. - Menj be hozzá. Midőn a szobába léptem, Jeff elengedte a fia kezét, és kisietett. Hosszan fürkésztem Symour arcát, csaknem felittam őt a szememmel. Azután megérintettem szinte hideg ujjait, végigsimítottam a karját, és ráejtettem egy könnycseppet. Leültem a székre, tenyerembe zártam a csigakastélyt, hátrahajtott fejjel visszanyeldestem a düh és tehetetlenség
hizlalta hisztériát. A ritmikus gépneszeket hallgattam, mígnem sikerült végre nyugodtan, mélyen lélegeznem. 479 Átmelegítettem magam, s amikor kezem felforrósodott, ismét megérintettem Symourt. Haját, homlokát, lehunyt szemét, ajkait, állát. Két tenyerem közé zártam arcát, éreztem, amint bőre langyosodik. Rá gondoltam, vércsere-beszélgetéseinkre, felidéztem hangját, más és más jelentésű mosolyait, szemöldökrezzenéseit. Mozdulatait, ölelését, egész lényét, s hittem abban, hogy velem együtt ő is hallja, átéli mesei szépnek érzett emlékeinket. Nyakára, mellkasára csúsztattam tenyeremet: a transzfiízió-érintés működött, kezem alatt átmelegedett a teste. És ahogy hőmérséklete emelkedett, úgy tért vissza bőrére az elevenség színe, légvételei kissé lelassultak és elmélyültek, szíve egyenletesebben vert. Meg-megrezzenő szemhéján láttam: álmodik. Általam sugallt álmára ügyelve kiszorítottam lelkemből mindama képeket, amelyek megzavarhatták volna visszatérésében. Nevén szólítottam, hívtam, akartam őt. Összefonódva elnyúltunk a varázsszőnyeg ágyon, és berepültük az eddig megismert tájakat. Képzeletem átváltoztatott kettőnket, bálnatáncoltunk az óceánban, és ugyanakkor néztük is magunkat az üvegfenekű hajóból, felültünk Ivor hátára, és száguldottunk a finom illatú, zöldarany fényekkel játszó erdőben, úsztunk a tengerkék tóban és a köztünk vibráló varázsos, közös lelki áramlásban. A vénájába csepegő folyadékot is besugároztam e láthatatlan érzelemenergiával, és gondolatban a füle hallatára elmondtam Claire-nek, amit annyira tudni vágyott valamelyik éjszakán, azt, hogy milyen ő: gyönyörű nagy-korú ember; csendes, szelíd, komoly, semmi füstköd és petárda; nem hangerővel akar győzni: halk beszédű és értelmes; úgy szeret, ahogy nekem jó, és én úgy vágyom őt szeretni, ahogy neki jó; találkozásunk két életre megrázott: már első látásra talptól kisagyig kifeszült a damil. Felemelkedtem, szájon csókoltam Symourt, s megint kedvem támadt elsírni magam. Úgy döntöttem, kimegyek néhány percre; a parkolóban sikítok egyet, és feltelefonálom Jayt, miként megígértem: Elléptem az ágytól, visszanéztem rá, s úgy tetszett, mintha finom szemcséjű mágnespor szállongana körülötte, olyan színű, mint egy tékozlóan napfényes kora délután az erdő lombsűrűjében, és ettől kissé felengedett a rekeszizmomat fojtó szorítás, és még az is eszembe jutott, hogy ha a szellem elkószál a testből, egy vékony fonállal rögzíti magát, hogy később visszataláljon: hazatérhessen. E fonál már nem feszült, saját szakítószilárdságát próbál-
gatva. Kimehettem. - Hogy van? - kérdezte Jay, második csörrenésre felkapva a kagylót. - Alszik - feleltem, kissé rekedtesen az imént hallatott sikolytól. - Él? - Él. Az orvosok szerint a mai nap kritikus... - Mi az, hogy kritikus?! Ezért a dumáért güriztek évekig az egyetemen?! - csattant a serdülő. - Te nem láttad, amit én! Patakzott a vére, és támolyogva futott, és mégis elkapta a benga fickót, és ahogy az sorra szedte elő a stukkert, halefet, Symour úgy ütötte ki a kezéből, végül a saját pisztolyát is félredobta. A bengának nem maradt választása, verekednie kellett és verekedett is, és piszkosul tetszett neki, amikor harmadszorra is leverte Symourt! De amikor ő megint felállt, és a földre vitte a csúnya röhögésű tagot, azt sem bánva, hogy minden mozdulattól szerteszét fröccsen a vér a sebeiből, akkor már a benga nem 480 481 kárörömködött, hanem meghalt, és Symour nem bírt fel... állni róla, és én megijedtem, hogy neki is vége van. Ez a kritikus! Láttam, mi volt idebenn! Az is rohadtul kritikus! Ne nagyon siess haza, Navia, most még nem szép látvány a házad, pedig egy csomóan takarítanak, festenek, asztalosoznak, üvegeznek. Szerencsére, mert Clochard-nak szörnyen tetszik a nyüzsgés, már nem olyan depressziós, mint amikor elmentél, de azért ötpercenként rátok kérdez, a nevetekre. A romelhárító pasekok a te öcsédnek hisznek engem, kölyöknek meg kisöregnek szólítanak, de különben elég kedvesek, már cigivel is kínáltak, hogy csillapítsák az idegeimet, habár a cigit eléggé utálom. - Birgitta nem bánja, hogy nálam vagy? ül:;; - Azt mondta, reméli, hogy nem állok meg a fejlődésben a látott borzalmaktól, mert mentál-izémicsodásan eléggé egészséges vagyok, de ha mégis, akkor elvárja tőled, hogy legalább helyre tégyed a lelkületemet. Mellesleg nem is az én anyám a lényeges, hanem a tied, mert ő meg telefonált, hogy mi van veled, én meg nem akartam izgatni a horrorral, úgyhogy azt feleltem, özönvíz jellegű csőtörés volt nálad, kiöntötte a patkányokat, és még a parketta is feljött, és te elköltöztél, amíg itt szerelnek. Erre elsírta magát, hogy biztosan meghaltál, mivel az előbb látta a tévében a házadat, megismerte, mert nemrég küldtél róla képet, és különben is, elhangzott a neved, és az atyarendőr is nyilatkozott, de abból csak az derült ki, hogy le van mosva a mundérról a szégyenfolt, őt, az anyádat viszont az érdekli, te jól vagy-e. Szóval hívd fel őt hamar, én hiába esküdöztem, hogy abszolúte élsz, különben nem biciklivel mentél volna el itthonról. De az-
tán siess vissza Symourhoz, mert az nagyon lényeges, hogy a kómázó egyént körülvegye az, akivel szeretik egymást, ez erősíti az élethez való kötődését. Ha majd felébred, mondd meg neki, hogy mindent úgy csináltam, miként megbeszéltük; és felőlem továbbra is barátok maradhatunk, és tényleg nem ártana, ha megtanulna íjászni, mert az sokkal énergiatakarékosabb, mint személyesen utánarohanni a bengáknak, és még azt is üzenem, hogy... Tudod mit? Möndj a nevemben valami magasan kedveset, de nem kell ám lecukrosítani! És felhívsz, ha felébred? - Igen. Köszönet, Jay. Szia. Aztán csak álltam, fejemet a készülékhez támasztva, és hangtalanul kisírtam magam. Miután megtöröltem az arcomat, sort kerítettem a mamára, bár az első csöngetést hallván még mindig nem tudtam, miként lehet azt megfogalmazni, ami velem történt. - Tényleg te vagy az, Navia? - kérdezte. - Igen, és megvagyok, ne izgulj értem. - Miért akartak téged megölni? Hiszen nem vagy gazdag!? Nem is bűnözöl! Hallottam, hogy egy egész horda tört rád. Még jó, hogy a rendőrök rendesen odaértek! A múlt szerda éjjel betörők jártak a plébánián, és a zsaruk csak csütörtök délután ténferegtek a helyszínre a forró nyomokért! Apád az előbb ment el az orvoshoz, mert a híradótól rettenetesen kililult a feje. Egészen megrémültünk, hogy szélütést kap, amikor még azt se tudjuk, veled mi van!? Nem esett bajod? - Nekem nem. De volt velem valaki, és ő majdnem az utolsó csepp véréig vigyázott rám, és érte nagyon imádkozhatnál, mama. - Meglesz - felelte. - Nem hívtál vissza tegnap. Most, hogy láttam a tévében a főrendőrt, nem is tudom, mit mondjak neked, anyailag. Nem az esetem a pasas, na. Túl kemény az arca, túl húsos a szája, és mintha mindkét lábára sántított volna, egyszóval a sármja a nullával egyenlő, 482 . 483 viszont elragadóan öltözködik! Azt álmodtam, hogy megesküdtök. Gyönyörű ruhában voltál, a vőlegényed világos zakóban, széles karimájú kalapban, szivarral a szájában... - Mama, ez a Jockey a Dallasból. - Ne szólj közbe, most is látom magam előtt azt az álmot: uszályos ruhák, finom kesztyűk és kalapok, rajtad koszorús fátyol! Virágözön, búgó orgonamuzsika, fotósok, a templom előtt drága limuzinok, áhítat! A vőlegényed elvette a megáldott gyűrűt a kistányérról, és hogy tündökölt, ragyogott az a gyűrű, telis-teli gyémánttal! És erre te elhúztad a kezedet, és azt mondtad: NEM, és ezt vagy tízszer elismételted! Mindenki mosolygott körös-körül, szólt a zene, és a pap így szólt: mostantól férj és feleség vagytok, ásó,
ü kapa, nagyharang. - Óriási. Verd ki a fejedből a főzsarut, nem illünk egymáshoz. Tényleg imádkozz Symourért! Ő is zsaru. - Rendes fiatalember? - Jaj, mama, most vissza kell mennem hozzá az intenzívre! Majd később megbeszéljük a rendes fiatalembereket. Üdv a papának. - Vigyázz magadra. Biztos nagyon drága lesz megcsináltatni azt a gyönyörű ablakot a házadon! Aztán legközelebb ne a híradóból halljak felőled! Letettem a kagylót. Symour aludt, álmodott. Teresa mellette ült, és halkan beszélt hozzá. Beléptemkor elhallgatott, szomorú félmosollyal rám pillantott. Amaz mosolyban a fiáéra ismertem, és ettől erőst szíven szúrtnak éreztem magam, eszembe jutván: ha hosszabban együtt élhettünk volna, idővel mi is észrevétlenül átvesszük egymás gesztusait, és hasonlítani kezdünk a hasonlíthatatlan másikhoz. Átkerültem az ágy másik oldalára, magam alá hívtam egy széket, megfogtam Symour kezét, és a tenyerébe hajtottam arcomat. Teresa engem nézett mandulavágású szemével, amely olyan kék volt, mint a kora nyáron nyíló íriszek. - Ne félj, élni fog - mondta. Mély, mosolygós, nőies hangja volt. Bólintottam. Symour meleg, száraz ujjai olykor megmoccantak az arcomon, mintha éledeznének apróbb izmai. Jeff nyitott a szobába. A kezében tartott zacskóból kivett egy gömbforma olajmécsest, az asztaka tette, és meggyújtotta a kanócot. Azután Teresa kezébe adott egy pocakos tégelyt, leült az ágy végénél, és a fiát nézte. Arcvonásai már-már a merevségig feszültnek látszottak. A lustán ringatózó láng fűszeres illatot terített körénk. Narancsillatáról eszembe jutott a szomjúság, többi alkotóeleméről a mediterrán nyáréjszakák, az idegenül ismerős csillagkép a bársonykék égbolton, a kopottasan szép Hold, a szívritmusban morajló tenger ízei és érintése, a kabócák rendíthetetlen fűrészelése; fakadásig érett gyümölcsökre, joghurtfagylaltra, sudár ciprusokra és patyolatkérgű eukaliptuszfákra emlékeztem, és reméltem, Symour is ezt teszi. Teresa lecsavarta a tégely kupakját - e mozdulat is a szívembe hasított - az aranyszínű olajba mártotta ujjai hegyét, majd lassan, finoman összedörzsölgette két kezét, azután végigmasszírozta fia karját.
- Megengeded? - kérdeztem. Szó nélkül Symour mellkasára állította az orgonalila üvegcsét, hogy hozzáférjek. Odahúztam a keskeny lapú ágyasztalkát, rátettem a té484 485 gelyt, majd fölé hajoltam, és beszívtam erős zamatú illatát. Ujjaimra vettem néhány cseppjét, és Symour bal karjába simogattam. - Szép ötlet volt, hogy az ő ingét vetted fel - mondta Teresa, felhúzott vállával hátrasimítva arcába törekvő mogyorószín tincseit. - Magán kicsit lelences - jegyezte meg rekedten Jeff. De végső soron jól áll. A gyorsan felszívódó olaj percek alatt kívül-belül felforrósított. Symour bőrének visszaadta napsütötte barnaságát. Hamarosan engem is zavart arcomba bukó hajam, homlokomat veríték nedvesítette. Két ujjal kicipzároztam az övtáskát, megpróbálván kicsippenteni belőle egy papír zsebkendőt. A kirántott stukker a padlóra esett. Jeff felpattant, lehajolt érte, úgy vette fel, hogy a csöve lefelé irányuljon, és a markolatát adta a kezembe. Szégyenkezve megköszöntem, és visszadugtam a pisztolyt a helyére. Megtöröltem a kezemet, homlokomat, félrehajítottam a súlyos övtáskát, és csomóra kötöttem derekamon az inget. Lehúztam a takarót Symour derekáig, és beolajoztam a vállát, mellkasát. A feje fölé erősített monitorra pillantottam, a folyamatosan rajzolt szívösszehúzódás-görbék mellett kürt számokra. Teresa hosszan simogatta a felkarseb körüli területet, mielőtt áttért volna a jobb vállra. - Ma éjjel Symour lakásában alhatna - szólt Jeff. - Mi nem fogjuk zavarni, és remélhetőleg más sem. Nem kell róla beszélgetnie velünk. Ne menjen haza. Ha jól tudom, még mindig nincs teljes biztonságban. - Nagyon kedves, köszönöm. Azt hiszem, bekéredzkedem az egyik barátnőmhöz. Mivel ez a gondolat először ötlött fel bennem, eltűnődtem, ki jöhetne számításba. A fogyókúra-sampion Sheilára esett a választásom. Eltökéltem, hogy nemsokára felhívom. Ő kell nekem, ha otthon lesz és rám ér, az ő derüs gömbőlyűsége, gyöngyöző nevetése, és az ágy a kisszobában, amelyen végre hibernálhatom magam. Leértem Symour hasához. Elém ugrott a pirkadati kép, és nem mertem hinni a szememnek, hogy az a mozivászonnyinak látott, roncsolt, vénő seb, amelyre emlékeztem, miként tud elférni az alig gyufásdoboznyi kötés alatt. Megint elpottyantottam egy könnycseppet. Gyorsan el-
tüntettem a tenyerem alatt. Hosszan cirógattam Symour köldökének környékét, hogy az ott lévő csakrát is átjárja az olaj jótékony tűzereje. A monitorra lestem. - Kimegyünk néhány percre - sóhajtott Teresa. - Hozhatunk innivalót? - Egy narancslé jólesne. Symour is szomjas lesz, amikor felébred. Kettesben maradtunk. Az ágy végéhez hajtottam a takarót, és folytattam az olajozást. - Most már felnézhetnél egy percre - suttogtam. Mindössze egyetlen percre, azután alhatsz tovább, megérdemled. Csupán azt vágyom, hogy tégy szándéknyilatkozatot: hol jobb neked? Ha netán azt kéred, engedjelek el, nem fogok veled vitatkozni: elmehetsz. De ne hidd, hogy messzire jutsz: veled tartok. Bár többnyire szerfelett kedves az élet, nélküled csak közepes lenne, vagyis nem jó. Ha befolyásolhatnám a döntésedet, azért könyörögnék, maradj itt. Meglehet, azt képzelem, a világon legjobban én szeretlek téged, de ez nem is olyan biztos. Közkedvenc vagy, 486 487 Symour. Inkább ne is méricskéljük, ki mennyire és hogyan szeret, ez nem olimpiai műfaj. Különben is, percről percre változnak érzelmeim. Megsokszorozódik a szeretet, miként tükörben a tükrök. Egy csomó ember egész jól eltengődik a te mosti légzés- és pulzusszámoddal. Némelyük még az utcára is kimerészkedik ilyen lapos vérnyomással. Légy szíves, nyilatkozz! Közben ne haragudj, a kígyó-csakrádra került sor. Ez szerfeletti fontosságú csakra, ezért került védett helyre. Érzed már? Fogalmam sincs, miből készült ez az olaj, de engem felbizsergetett. Lépjünk tovább, a szenzitív zónába. Ha elmennél, őt is magaddal vinnéd, és ne hidd, hogy a katétert sajnálom. Azt viszont igen, hogy nem használtuk ki alaposabban az elmúlt időt. Hanyatt-homlok szerelmeznünk kellett volna, a zuhany alatt, a templomkertben, a biciklin, a kocsiban, a parabolaantennán, tánc közben, úton-útfélen. Emeld fel a lábadat, hogy hátul is megmasszírozhassam a combodat. Oké, akkor felemelem én. Van itt izomtónus! Hát te hol jársz? Most már visszatekerhetnéd azt a léggömbmadzagot, amelyen elszálltál. Ilyen kirándulásokat egészségesen is tehetsz, csak kívánnod kell, és lelked oda röppen, ahová csak akarod. Persze; ezt remekül tudod nélkülem is. Jöhet a másik lábad. Nem jön? Jó, én megyek hozzá. Szedd össze magad, hogy megfordulhass; mert hamarosan végzek az elejeddel. Beszéltem a mamával. Már nem akarja az álomnászt, mert látta a vőlegényjelöltjét a tévében, és besokallt a manírjaitól, bár ő nem egészen így fejezte ki magát. Szóval, nem leszünk kitagadva Cameronéknál. A mama imádkozni fog érted az
esti misén, talán még privátban is elsuttog néhány fohászt az életüdvödért. Ő nem olyan, mint Teresa, de az anyák sem összehasonlítgatásra valók, szeretem őt, és kész. Még nem tudhatni, milyen anya leszek például én. Egy biztos, ha aktuálissá teszed a dolgot, a junior Yarn bentlakásos idejében néha majd kölcsönkérem tőled az ingeidet. Ezt különösen kedvelem, mert olyan jeanskék, mint a szemed. Visszahúztam a takarót Symour derekáig. Megcsókoltam a száját, majd a vállát ölelve oldalra gördítettem a testét, hogy a hátbőrébe cirógassam az olajat. - Ez a csók kissé szemérmetes volt, tudsz te ennél érzékibbet is. Az a személy, aki azt állította, hogy te vagy a Yard legjobb seggű zsaruja, nos, az a személy speciel alig ismer téged. Mert nemcsak fenékben vagy a legjobb, és nem csupán Yard-szinten, hanem például szájban, még kőzelebbről: csókban is, és felsorolhatnám az összes porcikádat, de ez megint nem versenytéma. Én bizony a jóból nem válogatok. Már régen látom a különbséget a csoda és a gagyi között. Számomra te egy remekmű vagy, és mint tudjuk, a remekművek működése tökéletesen modellezhetetlen, tehát képtelen volnék megmagyarázni, mivel vonzol ennyire. Talán azért nem vagy hajlandó felébredni, mert máris beelegeltél a folytonos szövegelésemtől? Tényleg nagyon szeretek beszélni, írni, olvasni. A nyelv csnpa jelkép és ösztönélet, egyszóval gyönyörű. Netán attól félsz, hogy idővel megöregszel? Ne aggódj, mindenki pontosan olyanná öregszik, amilyen fiatalnak is volt. Az életkor is olyan, mint az alkohol: semmit nem visz be, csak felerősíti a meglévőt. Klassz matuzsálem leszel, ugyanis gyógyíthatatlan fiatalság van benned. Na, ettől is visszajöhetsz. Ez esetben mánk színarannyal bevont nappá válik, a hajnalban történtek elhalványulnak. Nem kapkodod el, ez is rád vall. Téged körülbelül olyan könnyű felidegesíteni, mint egy macskakövet. De megszelídíteni se egyszerű. Te aztán nem zsigerből vagy roppant kedves, ezért nálad jól meg kell dolgozni. Első rád nézésre hajlottam azt hinni, hogy olyan morózus vagy, mint a vedlő kígyó. Viszont azóta sem gondoltam rólad terráriumlakókat. Készen vagyunk. 488 489 - Még elhallgatnálak - felelte rekedtes-halkan. Visszafordult a hátára. Egymásra bámultunk. Hatalmasakat nyeltem; könnyeket, gombócokat. Összekulcsoltuk ujjainkat. Lehajoltam, megcsókoltam száraz száját. Azután leültem a székre. Néztem az arcát. Fáradt és borostás kinézete volt, szemhéja pilledezett. Meglepett egy futó félmosollyal. Egyszerre vágytam sírni és nevetni a megkönnyebbü-
léstől. - Hogy vagy? - kérdeztem egérhangon. Hallottam, hogy nyílik az ajtó. - Terhes vagyok, hányingerem van, visszeres a lábam dünnyögte Symour. - Derék - szólt Jefś - Már azt hittem, nagyobb a baj. Teresa szótlanul a fiához lépett. Összesimították arcukat, és megölelték egymást. Kimentem a folyosóra orrot fújni. Kisvártatva megérkezett az ifjú doktorasszony. A levegőbe szagolt, és elfintorodott. Az olajmécsesre pillantva megjegyezte: - Ez kissé korai. Amint látom, a beteg nagyon is él még. Hogy érzi magát, uram? - Kerülöm a súlyosabb helyváltoztatásokat - felelte Symour. A műszőke lófarkú, szúrós tekintetű tudós nő gyanakodva körülpillantott a szobában, egyenként szemügyre vett bennünket, majd biccentett, és kivonult. Tűnődőn utánanéztem. Úgy rémlett, unja az életét, a másét is. Elkelt volna mellé egy mosoly-korrepetitor. Symour megfogta a kezemet. - Most egy pillanatig ne praktizálj. Úgy érzem, pillanatokon belül húsz méter mélyen elalszom. Idehívnád Dirket? - Ma kényszer-munkaszüneti napot tartasz. - A mellény... - kezdte. - Quitaro talált még néhány szita-modellt. Boydék kiakadtak. Mostanában öt másodpercre sem cserélnék a Nellie nevű zsaruval, akinek a szekrényében a leletre bukkantak. - A tied is...? - kérdezte. - Igen, de én csak üvegtörmelékben hasoncsúszkáltam. - Megsérültél?! Később megitta a narancslevet. Nem fogadott el segítséget, egyedül akarta fogni a poharat. Vele együtt tudtuk, hogy a nedű felét a nyakába fogja folyatni, kérésére ezt is hagytuk neki. Azután bejött egy kurta köpenyes, sportlábú, szoláriumnéger ápolónő, hogy kicserélje a gyógyoldatos tasakot. A poharazgató Symour láttán azt mondta: Oh! És elfutott orvosért. - Oda a horpaszom. - Félek, ma éjjel meg kell vonnom tőled a szolgálataimat. Aludj nálam. - Erről már beszéltünk apáddal. Sheilához megyek. - Állatira kényelmes a lakásom. A hűtőben találnál Sangriát. Szanaszét heverő női cuccokkal sem ütköznél. - Ötleteddel legközelebb akkor jelentkezz, ha olyan daliás állapotban leszel, hogy átcipelhess a küszöbön.
490 491 Jeff megköszörülte a torkát. - Ha Navia így szeretné, szívesen elkísérem a barátnőjéhez. Megvárom, amíg bemegy. - Köszönöm - mondta Symour. - Én is köszönöm a kíséretet, de igazán nincs rá szükségem - jelentkeztem. - Otthon restaurátorok hemzsegnek, vár Jay és Clochard. Egy percig sem maradok egyedül. Csak felkapom a cuccaimat, és tekerek Sheilához. Elboldogulok. - Legalább menj a kocsimmal! - Nem aludni akartál?! - Teljesen felébredtem tőled! - közölte Symour. És felült. - Jól van - nyögtem békítőleg. - Feküdj vissza, dugd a fejed a szárnyad alá. Jeff hazakísér, azután Sheilához kísér, és megvárja, míg bemegyek. Rendben? Ülve maradt. - Lábadozom - újságolta. - Átcipellek azon a francos küszöbön, ezen ne múljék a nyugodt álmom. Majd lábadozom a saját ágyamban. Az ugyan nem akkora, mint a tied, de majd elszardíniázunk rajta valahogy. - Hadd emlékeztesselek, hogy hasba vagy lőve. - Érzem. Te meg hasba vagy üvegezve. Egál. Annyi hely van a városban, ahol feküdni lehet, miért pont itt heverésszek!? Navia, minden izmom megfeszül, ha arra gondolok, hogy a fele vész még odébb van. - Két gyémánt csiszolja egymást - jegyezte meg Teresa. Symour, tényleg nem ártana, ha lazítanál. Amúgy ezt az olajkeveréket holnaptól árulni fogom a boltban. - A szívedre ne vedd, de a titkos recepthez az is hozzátartozik, amit Navia adott mellé - felelte a nyurga gyermek. Remélem, a jelenlévők egyike sem ellenzi: hosszú távú terveim vannak e lánnyal. - Ha nem ellenezzük, akkor lefekszel végre? - kérdezte jeff. - Legszívesebben állva tenném meg a bejelentést. - Nekem így is tökéletes - mondta Teresa. - Áldásom rátok. Benne vagytok egymás horoszkópjában. Mostól mindörökké. Ezek után ledőlnél pár napra? - Nem kötelez felugrálásra, hogy kihallgattad a legbensőbb érzéseimet - szögeztem le. - Azt hittem; álmodom, és rám fért az álmodás. - Az más - sóhajtottam. Symour lefeküdt. - Még beszélünk - ígérte, és elaludt. Jay első zörrenésre felkapta a kagylót. - Felébredt - leheltem celofánhangon. - Élve maradt. Megreszelgettem a torkomat. - Mit mondott?! - rikkantotta a fejlődő szervezet, leple-
zetlen örömmel. - Az ilyen első szavak soppant fontosak! Majdnem annyira, mint a végsők. - Nagyon odaillőt. Azt, hogy terhes, hányingere van és visszeresek a lábai. - Szuper! Anyu minden poénért egy dinnyeízű rágóval fizet nekem. Elteszek egyet Symournak! Különben valamelyik régebbi töri dogámért két rágót is adott, nem úgy, mint a tanerő, mert az karóval honorálta a munkámat. Ez volt a cím: Csata. Ezt írtam: A csata az, amikor kimegy a mezőre egy csomó lökött pasi, és ott agyba föbe ütik egymást. Tudod mit mond a taxisofőr, ha meglát egy kínait? Na, ezen a sárgán még átmegyek! Itt amúgy mindenféle fejle492 493 mények vannak. Áll és ragyog az üvegfal, bár a farészeken még eléggé büdös a festék. Fenn van a karnis, függöny lóg rajta. Bestoppolódtak az ablakok. A szakik keresztet vetettek a tépázott szobaspenótjaidra, és kihordták őket az utcára, a sittes konténer mellé. Jött egy furgon, és hopp, hozott helyettük húsz másikat. Mire beerdősítették velük a nappalit, megjelent Ametyst és Jaspis néni, hűvösen maguk elé kérették a munkavezetőt, és megkérdezték tőle, nem szégyelli-e nagyon magát. Tök jól csinálták az akaratátvitelt, amit az erősebb szokott tenni a gyengébbel, tudod, amiről egyszer beszéltél nekem. Ugyanis a főmelós kikullogott a cserepes bokraidhoz, művészien megmetszőollózta a menthető gyomokat, és személyesen cipelte vissza őket. Lehet, hogy most meg túlteng nálad a vegetáció, de majd elrendezed. Kijavították a kandalló horpadásait is. Telefonált a pasi, akihez lovagolni jársz, az a Lepard, hogy elmehetnél valami rajzért. Azt válaszoltam: marha rendesnek tetszik lenni, de momentán semmi egyéb nem aktuális Naviának, csakis a zsaruja élet-halál állapota, ám ha magának olyan sürgős, hozza el a festményt, én átveszem, addigra tán a fal is megszárad, Ii . fel lehet rá kalapálni a művet, ami remélhetőleg csendélet, mert errefelé most ilyesmire volna igény. Ekkor a pasek megkérdezte, kicsoda vagyok. Jay Parlan, barátilag a szomszédból, feleltem. Na, egy óra múlva megállt a ház előtt egy lovas kocsi! Ilyet se látott a környék vagy százötven éve! Idebenn mindjárt leállt a tatarozás, a szakik egymást faggatták, ki rendelt szikvizet. És erre behömpölygött ide egy mulatságos kinézetű, pihe hajú, aszalt alma arcú ember, és név szerint engem óhajtott! Közölte, hogy ő Lepard, és átadott nekem egy óriási, leragasztott I:.,. borítékot, állítván, hogy abban meg a te sorsod, életedhalálod van, és mielőbb tegyem át a kezedbe. Aztán azt firtatta, mi történt itt, és beszámolás közben kikísértem a lovaskocsijához, és megláttam egy lányt a bakon, egy
olyan jó bőrt, mint a mese, és köszöntem neki, de ő csak bólintott, és szóba se állt velem. Erre átmentem nyeglébe, hogy a szavát provokáljam, és körülbelül ezerkétszáz módon égettem magam. Mikor elhajtottak, eszembe jutottak a meséléseid, és rájöttem, miért nem szólt hozzám a lány, és szépen kérlek téged, hogy legközelebb vigyél magaddal a lovaglásra, mert muszáj lenne valami normálisat mondanom neki! Clochard alszik, szörnyen kimerült az evészettől, pedig a megrázkódtatására való tekintettel minden kajaféléjét lereszeltem neki, még a lisztkukacait is, ahogy az anyu szokta bébipürésíteni nekem az almát meg a kekszet, amikor testi vagy lelki beteg vagyok. Arra gondolok, hogy a durmoló beótól most úgyis épp ráérek egy kicsit, és mit szólnál, ha cajgára pattannék, és a kórházban odaadnám neked a borítékot!? És egy percen át a zsarura sandítanék!? Nem baj, ha alszik! Meg se mukkanok! - Jay, sejtelmem sincs, miként köszönhetném meg a szolgálataidat... - Ezzel ne foglalkozz! Ha nem tűnt volna fel: vakáció van, teljesen szabadidős vagyok. Szóval szemernyit sem kell köszöngetned, csak majd vigyél el a lovardába. Anyu úgyis azt hajtogatja, hogy ideje lenne, ha én is csinálnék valamit, mint a tökély húgom, és rém átlátszóan pedzi, hogy fiúk is járnak a dzseszzbalettre, én meg azzal hárítok, hogy neki vannak lágyizmai, vagyis lötyijei, menjen ő szökellészni, ráférne, hogy szálkásítsa az ellanyhult pocakzatát. Most tisztára eszembe jutott a lósport, és vonz is engem, főleg, mert annak űzéséhez nem kell fényes nejlongatyába bújni, olyan feszesbe, amin minden pattanásom átdudorodik! Meg is mondom az anyunak, hogy 494 x 495 addig poénszünetelek, amíg nem rebeg igent a tervemre, és azt is: vége a rágógumi-gázsinak, ezentúl praktikusabban fizessen, például lovassapkával. Ostor nem kell, ugye!? - Nem lesz rá szükséged, ha szeretni fogod a lovadat, és ő is megkedvel téged, mint emberét. Ha akarod, beszélek Birgittávál, hogy eljöhess velem. És szeretném, ha elfogadnál tőlem egy lovassapkát, hátha anyád zavarba jönne óhajodtól, nem tudván, milyen szempontok szerint kell kiválasztani az ilyen holmit. - Akkor indulhatok hozzátok? - Most még el kell intéznem egy telefonhívást. Ha Sheila barátnőm ráér, ma éjjel nála alszom. Ez esetben haza se mennék. Feltéve, hogy visszahívhatlak, és te elhozod a váltás cuccaimat. Remélem, Clochard megérti, hogy csak holnap találkozunk. - Bízd rám, majd dumálok vele. Haza is vihetem őt éjjelre, hátha tanul valami tök jót Popsifülestől. Anyu is na-
gyon hegyezné a ceruzáját, ha meghallaná a madaradat. Gyűlnének a rágók! - Mindjárt hívlak, Jay. Letettem a kagylót. A folyosó falán függő órára pillantottam. Hinni se mertem, hogy máris múlófélben van a nap. Azután azon is meglepődtem kissé, midőn megpillantottam az aulába lépő, némileg zaklatottnak tetsző Boydot. Ő is észrevett, felém intett, hogy megvárja, míg végzek, és megállt a távolomban. - Mi van veled, életem értelme? - sikkantott Sheila a hangom hallatán. - Eszedbe jutott a jó öreg szakácsnő? Figyelmeztetlek, nem vagyunk kétfülközt, Lance kagylózik a másik készüléknél, még az is lehet, hogy közbe fog dumálni! Ugyanis szeretne részt venni az életemben, megismerni 496 a barátaimat. De a szombati körtelefonokból ki fogom zárni, ne izgulj! - Helló, Lance - szóltam. - Gondolom, ő a szobataxis, aki faxon is utazik. Sheila, támadt egy kis zűröm. Bővebbet majd testközelben. Ma éjjel alhatnék nálad? - Helló, életem értelme - mondta Lance. - Navia - súgta Sheila. - Helló, Navia - helyesbített a pasek. - Hogy vagy? - Hallottad, hogy zűrje van, nem!? - rivallt gyengéden Sheila. - Édesem, szépségem, máris indulhatsz, itt téged mindig vetett ágy vár. Mire ideérsz, sütök neked egy szelet husikát, mivel tudom, mennyire nem szereted. Azért ne ess kétségbe, másfélével is tudok szolgálni. Remélem, nagyon éhes vagy, mert tele a frigóm salátalevéllel, csak kilöbbölöm közülük a ruhátlan csigabigákat, és már ehetsz is. Söröm is van, ládányi. Ne merd azt mondani, hogy ettél már! Ez esetben még a küszöbön meghánytatlak! Lance most szépen hazamegy, köszönjetek el egymástól! - De én boldogan megismerkednék a barátnőddel! - tiltakozott a nevezett. - Sokat hallottam rólad, Navia. Vénusz mesélte, így hívom Sheilát, hogy együtt gályáztatok egy étteremben, ő főzött, te mosogattál, a szegény vendégek pedig ettek, és közben ti összemelegedtetek: Ennek sok-sok éve, és ti azóta is barátkoztok, nem gőzöltél be a diplomádtól, és nem zavartatod magad attól, hogy Sheila nem egy IQ-ász. - Sheila a megtestesült életöröm, pazarul értelmes és érzelmes - feleltem. - És a süteményei...!? - kéjhörrentett Lance. - Vénusz úgy süt, mint a Nap! - Lekoptatom a fickót, mert nekünk négyszemközt kell maradnunk - mondta Sheila. - Tarzan, mert én meg így hívom őt, hogy motiváljam, ugyanis olyan girnyó a pasi, 497
hogy ha véletlenül ráül egy érmére, kapásból megmondja: fej vagy írás, szóval ő imád engem és az összes főztömetsüttömet, csak egyet nem bír... - Hagymami! - nyögte a faxutazó. - Úgy van! A hagymát ki nem állhatja. Jó, ha megjegyzed, életem holdsugara, Navia: a fok- és vöröshagyma segít a nehéz napokon, amikor például nem hivatkozhatsz fejfájásra, mert már tegnap ellőtted ezt a patront, és a pasek ma is nyomulna, hamar egyél ellene pár fej hagymust, és tutira nyugtot lelsz! E fifika egyébként a legjobb bio-szatírfék: ha éji órán netán egyedül muszájna kószálnod az utcán, vacsorázz előtte változatos hagymaféléket! - Nem viccel! - erősítette Lance. - Már nem egy ízben evett ellenem fok- vörös- gyöngy- mogyoró- és tulipánhagymát is, egyszerre. Attól én másfél napra impotens leszek! És ez az egész kerületre szól! Aznap, amikor Vénusz hagymamivá változik, én városrész-szerte nem vagyok férfi! - Tehát ma este bűnös módon behagymázom, Tarzankám! Húzd a cipődet! - Sheila, nem szeretném, ha miattam... - nyehegtem. - Ne jártasd a szádat, bogaracskám, miattad-ról szó sincs! Előállt egy alternatíva, és én inkább téged választalak estére. Tarzan nem fog megsértődni, mi ezt előre megszövegeztük! Nem házasodunk, nem megyünk egymás agyára, tiszteletben tartjuk a másik rigolyáit. Az örök szerelem titka. Legalábbis nagy vonalakban. Szóval most csomagolok neki egy tepsi kaját, és szépen hazafurikázom őt, mivel Lance egy vonatszerencsétlen. - Motorszerencsétlen! - szúrta közbe a nevezett. - Vonat- és motorszerencsétlen - korrigált Sheila. - Ő ugyanis tényleg taxisofőr, bár nem szobai, csak olyan mezei az utcáról, viszont a magánidejében inkább motorozni szeretett. Nemrég azt hitte egy helyen, hogy tévedésből engedték le a sorompót, és kikerülte azt. Midőn kiderült, hogy ő tévedett, már piszkosul közel volt a vonat, erre meg azt hitte: átér előtte. Ő még tényleg átért, ám a motor hátsó kereke elkésett. Az ütés lendületétől Tarzan gellert kapott, és felmázolódott a mozdony oldalára, onnan meg átrepült a másik sínpárra, és ott is jött-a vonat. Szerencsére hosszában feküdt a sínek közt, úgyhogy a szerelvény döccenés nélkül átment fölötte. Ezután néhány hétig kórházban volt, onnari már úgy jött ki, mint aki nem szereti a motorozást, én már ekként ismertem meg őt. A kocsizást meg hiába szeretné, a kőkeblű zsaruk egy időre bevonták a jogsiját. Szóval hazaviszem a pasit, azután terített asztallal, ággyal várlak. Ejtenél pár szót a zűröd természetéről? - Majd személyesen. - Pasi? - Afféle. Egy ideg-elmei eset, és az életemre fáj a foga. A
többit nálad. Szia. Hívtam Jayt, elhadartam, mit hozzon. Őt már nem hagytam kibontakozni. Egy perccel később Boydhoz léptem. - Jefftől tudom, hogy Symour felébredt - mondta. Reggel óta megborotválkozott, valamelyest kisimult, ám továbbra sem keltett derűs benyomást. Ádámcsutkája idegesen páternoszterezett. - Nellie elénekelte, hogy valamikor együtt járt Philroyjal. Néhány hónappal ezelőtt Symour megelégelte Claude beszólásait, és behívta őt az edzőterembe, hogy rendezzék ügyüket. Ezután Philroy napokig lábadozott, és egyfolytában a bosszún töprengett. Gyűlölte és rettegte Symourt, nem mert volna még egyszer nyíltan szembeszállni vele. Nemrég megkereste Nellie-t. Felújította a régi kapcsolatot a csajjal, és a legforróbb pillanatban közölte: a segítségére 498 499 van szüksége, ugyanis csináltatott egy dózis utánzat-mellényt, és Nellie az egyetlen, aki feltűnés nélkül kicserélhetné ezekre a csoportunk cuccait. A csaj nem lelkesedett az ötletért, tegnapig húzta-halogatta a csereberét. Én hoztam őt helyzetbe! Találó nevet adott nekem. Mea culpa! - Remélem, nem gondolja komolyan, hogy maga tehet a történtekről!? Ám ha tényleg nem képes ettől szabaduini, . beszélhetünk róla. Boyd legyintett, öt ujjal áttúrta sötét haját. - Claude tudta, hogy ő csak egy nagyobb létszámú fegyveres csapat élén valaki. Szombaton azért ment egyedül a maga házához, mert nem számított Symour ottlétére, és úgy gondolta, egy nővel szólóban is elbír. Szerintem, amilyen hülye volt, még a Mitsubishit se vette észre az utcán, csak később csodálkozott el azon, hogy ki kergeti. Vasárnap találkozott Nellie-vel, de ekkor már nem játszotta a trubadúrt. Kegyetlenül megtépte a csajt, amiért nem figyelmeztette őt a kettejük kapcsolatára, és megfenyegette, hogy végez vele, ha nem kap tőle füleseket Symour lépéseiről. Aztán felfogadott egy rakás bérfegyverest. Mielőtt Nellie-t lekapcsolták, ő még elmondhatta, hogy maguk most indulnak Lennoxékhoz. Így kerülhetett sor az utcai támadásra. A kudarc után Claude egy órán belül újabb zsoldosokat verbuvált. Segítenünk kellett volna maguknak! Válaszként csupán a mennyezetre pillantottam. Boyd elvigyorodott. - Bocsánat. Akkor ezt ezennel befejezem - ígérte. - Láthamám Symourt? -Persze. De ne fárassza a lelkifurdájával. Elindultunk a folyosón. - Nellie-n kívül még egy zsaru informálta Claude-ot, az utána folyó nyomozás részleteiről, most már ő is hűsöl. Így aztán Philroy Dirk Elan nevét is felvéste a puskatusra.
- Remélem, Nellie-t nem részeltették vesszőfuttatásban. - Nem. Csak jelentkeztünk néhányan, hogy láthassuk őt a kihallgatószobában. Úgy hatvanan, hetvenen lehettünk, esetleg többen is, mivel útközben még további kollégák is csatlakoztak hozzánk. - Mit csináltak?! - nyögtem. - Semmit. Bementünk a szobába, egyenként elléptünk előtte, majd őt megkerülve kisétáltunk. Volt, aki a széke mellé köpött, volt aki nem. Azért az előbbiek lehettek többségben, mert azóta felmondott a takarítónő. Maga nem haragszik Nellie-re? Úgyse hiszem el, ha nemmel válaszol. - Nem tudom, mit érzek iránta. Ezen még nem gondolkodtam. Megálltunk a két ájulata között éppen narancslevező Symour ágya mellett. - Boyd, miért nem szóltál, hogy jönni fogsz? - kérdezte. Kisminkeltem volna magam. - Ne haragudj, mindennek én vagyok az oka... - kezdte az ifjú bozótharcos. - Szedd össze magad, vagy cseréljünk helyet - ajánlotta Symour. - Csak lámi akartam, hogy megvagy. Már megyek is. Ja, és hoztam egy üzenetet a fiúktól. Erősen a lelkemre kőtötték, hogy kórusban adjam át. Tehát most kórussá alakulok, de előrebocsátom: jól jegyezd meg, amit a tudtodra adok, mert szörnyű kínosan érintene, ha meg ketlene ismételnem. Kiszöktem a szobából. Teresáék is velem tartottak. Amint Jeff becsukta maga mögött az ajtót, falrengető kiáltás hallatszott bentről. - Szeretünk, Symour! Az érintett alighanem félrenyelte a narancslevet, mert hosszan köhécselt. 500 501 Symour még össze sem szedhette magát a megrázkódtatásból, midőn betoppant Jay. A serdülő kezet rázott vele, végigmérte a takaró alatt kirajzolódó alakját, és megjegyezte: - Szép zöld vagy, zsaru. Csak nehogy azt hidd, hogy nem volt rajtam a beszarás miattad. i. - Úgy látom, fel kéne kelnem, mert itt heverészve pityergető közléseket váltok ki más pasasokból - dünnyögte Symour. - Nyugodtan maradhatsz, egy darabig szívesen elhelyettesítelek. Egész nap álltam a vártán. Mielőtt eljöttem, figyelmeztettem a takarítókat, hogy az ágyhúzásról se feledkezzenek meg. Navia tisztára összevérezte a paplant. Jut eszembe! Jay lekanyarította válláról a táskát, és felém lódította. - Itt van az összes kacat, amit kértél, plusz a... Kézen fogtam, és kiragadtam őt a szobából.
- Cenzúrázd magad egy kicsit, az ipse még alig lézeng! kértem. - Máris folyton a felkelést emlegeti. - Bocs - mondta. - Már itt sem vagyok. Holnap találkozunk? - Igen, és még egyszer köszönet mindenért. - Halál unalmas tudsz lenni a kényszerneurotikus hálálkodásoddal - közölte. A fiúra néztem. Még nem lehetett biztosan tudni, milyen színű lesz a haja. Jelenleg a szőkéből barnává sötétülésnél tartott. Zöldeskék íriszét hosszú szempillák árnyékolták. Járomcsontjának környékéről még nem olvadtak le a kölyökpárnák. E jellegzetes pocokzacskók - melyek látványa bizonyos felnőttekből gőgicsélő, magas hangokat szokott kiváltani - rendületlenül őrizték gyermekiségét, dacára annak, hogy telt felső ajka fölött máris ott sötétlettek a majdani bajusz előpihéi. Az volt a benyomásom, mintha Jay félfejnyit nőtt volna legutóbbi találkozásunk óta. Úgy rémlett, szóról szóra ugyanezt hallottam nemrég az anyjától. Amikor búcsúzóul arcon csókolt, már-már ő hajolt le hozzám. - Viszlát - szólt a kórterembe. - Sok spenótot egyél, Symour! Az kell a vérképzéshez. Azután az ágyhoz járultam. - Jó éjt, zsaru. Reggel megnézlek. - Hol a telefonom? - Otthon, az éjjeliszekrényen. Félkarú óriásnak éned . magad nélküle, ugye!? Itt úgyse használhatnád. Symour az apjára tekintett. - Nagyon vigyázz Naviára! Jeff bólintott. Távoztunk az épületből. Odakinn alkonyodott. Fellendültem a bringára. Ekkor döbbentem rá, aznap először, hogy fáj a talpam és még néhány porcikám. Sötétkék Nissan szegődött kísérőmül. Jeff és Teresa ült benne. A tükörben figyeltem őket. Arcukról eltűnt a reggeli feszültség. Élénken beszélgettek, a csaknem egész napos dermedtségből felszabadulva, megkönnyebbülten. Tetszettek nekem. Amikor a hajdan mustársárga bérház elé értünk, amelyben Nellie lakott, leszökkentem a bicikliről, és a Teresa felőli ablakhoz lépve elköszöntem tőlük. Megvárták, amíg becsukom magam mögött a hatalmas kaput. 502 503 i,i.; . Időztem egy percet a kukákkal zsúfolt folyosón.
Ekkor a Nissan motorja felmorrant. Vállamra emeltem a cajgát, és nekivágtam a lépcsőháznak. Azután hasztalan kopogtattam az első emeleti lakás ajtaján. Sheila még nem volt otthon. A falhoz támasztottam a gépet, levettem hátamról a táskát, kihúztam belőle a borítékot, és feltéptem a ragasztást. Mielőtt kiemeltem volna a vastag papírlapot, a borítékba szagoltam. És azonnal éreztem, hogy sikerült. Rhandi lerajzolta az Idültet! Na gyere, mutasd magad! Vajon kölcsönös-e az ismeretségünk? Ha igen, elvesztél! Mélyet lélegeztem, az ajtónak dőltem, és kivettem a képet. Rhandi teljesítette kérésemet. Meggyógyította az égett arcot: lefejtette róla a maszkot. A napszemüveg és a sapka alá látott. Egy percig nem kaptam levegőt. Mama, az istenit! Ez nem lehet! Képek, hangok tolongtak az emlékezetemben. De igen, Lehet. Megfordultam, ököllel megdöngettem az ajtót. - Sheila, a fenébe! Azonnal telefonálnom kelli Beláttam, hogy ennek nincs sok értelme. Eszembe ötlött a kapu közelében lévő nyilvános készülék. A táskába löktem a rajzot, a kormányra akasztottam a cuccot, kézbe kaptam a telefonkártyát, és lerohantam a lépcsőkön. Attól rettegtem, hogy nem fog eszembe jutni Elan száma. Kiléptem a néptelennek tetsző utcára. Azon a helyen, ahol az imént a Nissan állt, sápadtsárga furgon vesztegelt. A saroknál feltűnt Sheila eltéveszthetetlen járgánya. A kocsikkal zsúfolt utca láttán felnyögtem. Tarzan Vénusza fél óra alatt sem fog parkolóhelyet találni: A telefonra vetettem magam. Valósággal toponékoltam. Dirk a hatodik csörgésre kegyeskedett a membránba krákogni. - Na végre! - sóhajtottam örömömben. Sheila elgurult mellettem antikos Kacsájával. Intettünk egymásnak. - Maga az? - kérdezte Elan, félbeszakítva a köhögést. De jó, hogy hívott! Először is, hadd dicsérjem meg a zsaruszimatát! Másodszor viszont van egy kis gond az illetővel, aki a maga ötlete nyomán reflektorfénybe került. Hol van most, Navia? - Tudom, ki az Idűlt! A Kárpit utca kilencvenben vagyok, a barátnőmnél. Sheila Le Campnél, az első emeleten. Siessen, Dirk, teljesen megomlottam! - Indulok. Nem adna valami közelebbi koordinátát?
Hátraléptem, amennyire a zsinór engedte, azon ráncolva az agyamat, miként navigálhatnám ide Elant. Ezenközben Sheila csörömpölő kasznija becsusszant egy kihajtó kocsi helyére az átellenes oldalon, csupán két házzal odébb. Ekkor fekete düh és sárkányalom szaga csapta meg az orromat. Az övtáska felé kaptam. Villám csapott belém. Felszikrázott, tűzre lobbant az egész világ. Azután feneketlenül sötét lett. Fekete kútban zuhantam, olyan sebesen, hogy testem és tudatom elveszítette egymást. 504 505 Hasogató fejfájásra eszméltem. Úgy éreztem magam; mint a kiengedett kocsonya, erőm elolvadt, szétfolyt. Mozdulni próbáltam. Nem sikerült. Hátrakötözött karokkal, szorosan egymáshoz rögzített lábakkal feküdtem valami sötét, büdös, szűk helyen, s az ringatózott velem. Kocsi. Csomagtartó. Az átkozott nem érte be á sokkerrel, még le is ütött, mielőtt a járgányába hajított. Kapkodnia kellett. Sheila látta az egészet, és ahogy őt ismerem, nem is nézte tétlenül, ami velem történt. Felnyögtem. Édes istenem, ha Sheilának bántódása esett, kétszer ölöm meg ezt a szemetet! Mert meg fogom ölni. A hátamon feküdtem, némileg összegyűrt állapotban. Kemény fémtárgy nyomta a derekamat gúzsba kötött csuklóim alatt. Nem bilincs. Mocorgással kísérleteztem. Ha a karomat rángattam, a lábamat rögzítő kötelék feszült meg - és fordítva. Anyagtakarékos megoldás: egyetlen gurtnival fékezte meg összes végtagomat. Hajósok, hegymászók tudnak ilyen bogokat létrehozni. Valamint harcképzett személyek. Felszerelésük is van hozzá. Valami karabinerféle lehet az, ami a derekamat tördeli. Nyugalom, Navia. Ha hozzáférek - márpedig azon leszek - porrá égetem őt a rohadék zsebrájával. Sejtszinten sajogtak porcikáim az elektrosokktól. Ha megtapogathattam volna a koponyámat, biztosan hatalmas dudort találok rajta. Pajszer? Villáskulcs? Stukkeragy?
Lehet, hogy puszta kézzel csinálta. Ököllel? Tenyéréllel? Könyökkel? Miért ne? Tanulta a tagló és mortális fogásokat. Hisz zsaru! Sorban, Navia. Sheila mindent látott. És éppen Dirkkel beszéltél. Csupán idő kérdése, hogy megtalálják a biciklire akasztott hátizsákban lévő rajzot. Elan tudni fogja, kit lát a képen. És vajon azt is tuáni fogja, miért látja ott? Vagy netán azt fogja gondolni, hogy szerelemből portréztattam le az illetőt? Nyugi. Az a kép nem gyerekrajz. Nem is egy átlagos felnőtt kézvonásai. Egy Henri Rousseau-hoz fogható csodalény műve. Hiába viseltél napszemüveget, átkozott! Egy pillanatra úgy fordultál, hogy a Nap hátulról vagy oldalról érjen, és a szemed felizzott. Rhandi oly híven adta vissza már-már összenőtt, bokros szemöldöködet, enyhén lógatag szemhéjadat, zsarátnokizzású, középbarna íriszedet, mintha egy héten át modellt álltál volna neki. És azt is hozzátette, amit meglátott benned. Te azt hitted, egy szellemi fogyatékos, néma kislány bámul rád. 506 507 Ő pedig keresztülnézett a foncsorozott üvegen, parázsló szemeden. Az agyadig. És belerajzolta a tekintetedbe azt, amit.a mélyedben észrevett. Hiába viselted a filmvékony, profi maszkot, Rhandi azt is leolvasztotta rólad. Megborotvált, ápoltra, kínosan ápoltra, olyanra, aki napi háromszori szőrtelenítésnél nem adja alább, és mégis árnyékos az arcbőre a tolongva növekvő borostától. És ha az ajkaid jellegzetes vonalát akartad elleplezni, az sem sikerült. Rhandi nem szeret téged. Vérpiros kannibálszájat rajzolt neked. Előbb is rájöhettem volna, ki vagy. Hiszen pontosan rád illenek a horoszkópábrából kiolvasottak. Csak ezt kellett volna kérdeznem magamtól: nos, Navia, a tágasabb környezetedben lévő személyek közül kire illik e jellemzés? Nem tettem fel a kérdést. Különben azonnal eszembe jutottál volna. És azt mondtam volna: nem lehet. Nem igaz. Fenomén vagy. Ha időben felfedez egy filmes, talán el se tévedsz a pokol-labirintusban, ami a lényed. Ném lettél
volna sokoldalú színész, de egy bizonyos karaktert bárhányszor intenzíven eljátszhattál volna. Azt a szikla tartású figurát, aki olyan merev, akár egy ólomkatona, olyan elegáns, mint az úri divatszalon kirakatbábuja, és annyira szenved önmagától, miként egy sötétzárkába csukott rab. Megsérültél, amikor a kerítésen át menekültél. Az a kampó kihasított egy darabot a lábszáradból. Nem hinném, hogy orvoshoz fordultál. A seb még mindig tátong, minden lépésnél fájdalmat okoz. Sántítasz. Ülve, állva beszéltél velem azóta. Meglőttem a válladat. Még ha lovagvértet viseltél, akkor is napokig tartó fájdalmat szereztem neked, az a golyó iszonyú nagyot ütött rajtad. Másnap még nem esett jól, ha mozdítanod kellett a bal karodat. Amikor találkoztunk, nem is mozdítottad. Hevenetted az asztalon. Jó trükkhöz folyamodtál: játszani láthattam ujjaidat. Még ez is rohadtul fájhatott neked. Mimikátlan arcod nem tükrözte a kínt. Vadul forgattad a jade-gömböket, pusztán azért, hogy el ne áruld végtagod fogyatékosságát. Vajon tudod-e, hogy azok a gömbök csakugyan meggyógyíthatnának? Nem, te nem hiszel ilyesmiben: Te csupán a poklot ismered. A teljes világra nincs rálátásod. Sajnállak. Feltűnhetett volna a sántításod, ám éppen azon helyzetben nem igazán figyeltem rád. Pedig te akkor is kínosan vigyáztál, nehogy szemet szúrj nekem. Szándékosan vágtad a kocsiajtót a másik lábadra, kiszállás közben. Hogy az is fájjon. Ha figyeltem volna a mamára, időben rájövők. De máshol járt az eszem: Symouron. Akit eleddig azért nem öltél meg, mert biztosra vetted, hogy Philroy majd megteszi. És azt is tudtad, hogy nem eshet bántódásom, amíg vele vagyok. Ezért jópontot kapsz. Értékeled a férfit; akit szeretek. Ő soha nem kedvelt téged, mindig is kígyóságot sejtett benned. Erre is fel kellett volna figyelnem! Régi vágya, hogy lefejelhessen téged. Remélem, megteszi. Látni akarom! Bocsáss meg, mama! Te szóltál: 508 509 Nem az esetem a pasas, na. Túl kemény az arca, túl húsos a szája, és mintha mindkét lábára sántított volna, egyszóval a sármja a nullával egyenlő, viszont elragadóan öltözködik! Bizony, nem eszméltem rá, hogy mindkét lábadra sántítasz. Hogy ez kivételesen nem a manírjaid egyike.
Pedig a mama még arra is figyelmeztetett, ami éppen most történik velem. A vőlegényed elvette a megáldott gyűrűt a kistányérról, és hogy tündökölt, ragyogott az a gyűrű, telis-teli gyémánttal! És erre te elhúztad a kezedet, és azt mondtad: NEM, és ezt vagy tízszer elismételted! Mindenki mosolygott körös-körül, szólt a zene, és a pap így szólt: mostantól férj és feleség vagytok, ásó, kapa, nagyharang! Drága mama, bocsáss meg! Ezennel álmodás-fenomén rangra emellek a szívemben. Te átkozott, honnan tudtad, hogy rád ismernék a szagodról? Mindenevő vagy, és ha még a szörnyetegség is elborít, valósággal hömpölyög körülötted a dühtől elfeketült vér és a sárkányalom bűze. És te remekül érzed ezt. Te ne éreznéd, aki amúgy oly pedánsan tiszta és makulátlan? Művelt vagy. Olvastál arról is, hogy a vegetáriánusok verítékének odőrje jóval kevésbé érzékelhető, mint a húsevőké. Ennélfogva ők érzékenyebbek mások testszagára. Kivált, ha nem dohányoznak, és kokószippantással sem tették tönkre orrnyálkahártyájukat. Tudtad, hogy kiszagolnálak. Amikor például a szemérmetlenül szép zöld cipőmet nézted. Biztosan elöntött a düh és a vele járó stich. Gyűlölöd a feltűnő holmikat. Azt persze nem sejtetted előre, mivel foglak felingerelni, de készültél rá. Vastagon beparfümözted a szobát. Ügyes. Reggel is parfümillat áradt rólad. Felajánlottad, hogy bevúzel a kórházba Symourhoz. Vagyis már akkor örömmel eltüntettél volna. Persze, nem erőltetted a dolgot, hiszen ott volt Elan, és ő előbbutóbb rájött volna, kivel látott utoljára. Ez esetben őt is meg kellett volna ölnőd. Pedig te nem lelsz élvezetet az ölésben. Nem gyilkos-alkat vagy. Hogy Iona mégis meghalt? Még a legdrágább játékszer is tönkremehet. Bizony, te ott lehettél, amikor Ziller beesett a Yardra, elpanaszolni, hogy elrabolták a táskáját. Mi voltál akkoriban? Fődetektív? Mindegy, ott voltál, megláttad Ionát, és nem bírtál ellenállni a lelkedben szunnyadó szörnyetegségnek. Hajszálpontosan kiterveltél mindent. Mert a dolognak ezt a részét élvezed. Amikor a sárkány-éned lehasad rólad, és külön életet kezd, talán még meg is könnyebbülsz. Végre pontosan tudod, melyik melyik. A rendes fiú, aki egy egész város polgárainak biztonságáért felelős, és a szörnyeteg, aki meg akarja szerezni prédáját. Ha egyszer elkapnak, ha Elan megfejti végre a titkaidat, és sittre kerülsz, neves pszichiáterek fognak tolongani a cellád előtt, hogy vizsgálgathassanak. Nagyképű doktor-
szlengtől hemzsegő szakdolgozatokat írnak belőled. Sztár leszel. Ezrével kapod majd a leveleket, nem csupán hasonszőrűektől, hanem nőktől is. Meglehet; ily módon találod meg azt a lányt, aki születetten olyan, mint a kreatúrád. Ki tudja? Végül még meg is gyógyulhatsz. Továbbra is zötyögött alattam a járgány. . Úgy éreztem, órák óta tart az utazás. Ezt is kisütötted. Az irodádban lévő számítógépen hozzáférhetsz minden rendőrségi adathoz. Ki hinné, hogy ilyesmire használod a hatalmadat? 510 511 Már jó ideje furcsán érzed magad, valami arra késztetett, hogy kezdj készülődni. Kocsit loptál. Nem egyet: számosat. Gyanú feletti rendszámokat szereltél rájuk. Ha jövet-menet ki is bökött volna egy élénk szimatú zsaru, és beszól a központba, miszerint itt van egy furcsa tag, valami nem stimmel nála, nézzétek már meg, nem lopott verdával kóricál-e, azt a választ kapja, hogy a rendszám nem áll körözés alatt. Ugyanolyan rendőrként kezdte a pályát, mint mások, nyomozótisztből Lett főkapitány. Máig emlegeti a régi időket. Puritán ember maradt, nem veszi igénybe a neki járó testőrt, sofőrt: tud ő vigyázni magára, ráadásul kiválóan vezet, ezért kereken visszautasítja az adófizetők pénzén vett luxust. Sokunknak ő a példaképe. Ekként áradt meg rólad a titkárnőd, Alison Berk. Ő se véletlenül zavarodott össze, lett falánkká, kérte el Psziché néni címét. Alison megérzett rajtad valamit. A hasadozást. Az átváltozást. És nem tud vele mit kezdeni, nem értvén, miről szól az egész. Csak félt téged. Aggódik. Ugyanis szerelmes beléd. Ott a nő az előszobádban, akinél akkora a becsed, hogy a kedvedért önként kreatúrád lenne. Nem adna okot arra, hogy megöljed haragodban. Nem sikítozna, ellenkezne, ha érinteni vágynád. Ami a puritánságodat illeti: ha testőrt és sofőrt tartanál, szörnyen szem előtt lennél, és nem osonkodhatnál kedvedre a csalitosban. Mindössze ezért takarékoskodsz a polgárpénzzel puritánkám, nemde!? Talán még házvezetőnőd sincs. Úgysem tudna olyan rendet tartani, aminőt te megkívánsz. Nem a házadba viszel, ez már biztos. Rég lejöttünk a várostérképről. Bocs, ez hülye gondolat volt Alisonnal. Tévedtem. 512 A te szemed nem akadt meg rajta, mert ő már olyan vagy afféle, amilyenné Ionát tenni vágytad. Neked rossz lány kell, iskolaigazgató uram. Személyesen akarod megjavítani őt, a te fogalmaid szerinti jóvá.
Belátom, nem túl ragyogóak a kilátásaim. Katedrálist építettél a tekintélyedből. Pozíciód folytán gyanú felett állsz. Engem is lényűgöztél a szigoroddal, szeppent kölyöknek éreztem magam a közeledben. Elan ugyanígy lehet veled. Mit is mondott? Először is, hadd dicsérjem meg a zsaruszimatát! Másodszor viszont van egy kis gond az illetővel, aki a maga öttete nyomán reflektorfénybe került. Dirk kiszagolt téged! Eszerint beszélt a nyugalmazott zsaruval, és annak eszébe ötlött, hogy te is ott voltál azon a rablótámadós éjen. Csakhogy Elannek van egy kis gondja veled! Tart tőled. Az imént említett katedrális-tekintély okán. Nem fog felkeresni, arra kérni, hogy a mosti nyomozás érdekében emlékezgess vissza egy tíz év előtti éjre. A te tudtod nélkül szimatol tovább. És bizonyíték nélkül mukkanni sem mer. Ezalatt te rájössz, hogy belőlem se lesz kreatúra. És erre én halkan rámegyek. Mivel momentán nyár van, nem a tó jegén fognak rám találni. Természetesen ezúttal is valami szezonális helyre viszed a holttestet, ez ízben speciel az enyémet. Mit szólnál például a nyári színház pódiumához? Elhelyezhetnél a Lohengrin díszletében. Na? Kedveled a melodramatikus megoldásokat. Remélem, Dirkben felötlik, hogy én lehetek a bizonyíték, és még éltemben megtalál a rejtekhelyeden. Nem talál meg. 513 A világ végén járunk. Jó ideje csupán az engem zötyögtető kocsi hangját hallom. Errefelé nincs forgalom. Nem is a vitorlázóhelyi nyaralóba megyünk! Leizzadtam. Fáztam, a csomagtartó kárpitbűze ingerelte az orrnyálkahártyámat. Tőled félve Elan oly óvatos lesz, hogy három év alatt sé ér a nyomomba. Őt nyugodtan elvethetem, mint mentőangyalt. Csupán egyvalaki bukkanhatna rám. Mégpedig azért, mert ő nem méricskélné, meddig mehet el. Ő nem ismeri el a tekintélyedet, nem reszket a térde - mint akár az enyémha a színed előtt áll. Sliccgombba se vesz téged. És élve akar rám lelni. De viszont ki a legelső személy, akinek Elan nem mer szólni az eltűnésemről? Symour. Tutira mész, átkozott! Ha Sheila összekiáltozta is a környék zsaruit, ha megjegyezte is fals rendszámodat, ha a rajz láttán Dirk fejében végképp összeállt is a kép, te akkor is nyugodt lehetsz. Symour reggelig biztosan nem hall felőlem.
Az más kérdés, hogy mit kezd a hírrel, ha megkapja, hisz csupán lézeng benne az élet. Arra meg egyáltalán gondolni sem merészelek, miként találhatna meg, ha még én sem tudom, hol vagyok. Ezen a ponton úgy döntöttem; inkább visszaájulok. Nem sikerült, túlsággal felbolygattam magam. A kocsi megállt. A szívem is, kevés híján. Nyugi, Navia. Tégy úgy, mintha nem tudnád, ki ő. Ne ingereld. Egyelőre ennyi taktika tellett tőlem. Ájultnak színleltem magam. Igazított a karabineren, kiemelt a csomagtartóból, és a vállára dobott, akár egy szőnyeget. Imbolyogva elindult velem. Kinyitottam a szememet. A hátán lógva nem láthattam, merre tart. Jobb felől tó vize sötétlett, tört holdfényt ringató. Balról fenyveserdő sejlett. Nem a sápadtsárga furgon maradt mögöttünk, amely Sheilától kilépve feltűnt a kapu előtt. Pedig biztosan abból termett elő a sokkerével, hogy elzsibbasszon. Azt a kocsit félúton eldobta, másikra cserélte, ezenközben gúzsba kötözött, nehogy megkeserítsem az életét, ha netán magamhoz térnék a hosszú úton. Nehézkesen lépdelt. Azt kívántam, bárha még súlyosabb lennék. Dohos szagot lehelő, hűvös épületféleségbe jutottunk. Becsukta az ajtót, lámpát kapcsolt, körülbelül huszonötös fénygyengeségűt. Ehhez forgolódnia kellett, és cseppet sem bánta, hogy közben a fejem, lábam néhányszor a falhoz, ajtóhoz ütközik. Átvágott a garázsnak vagy műhelynek rémlő hodály helyiségen. Különféle autók álltak körülöttünk, a falnál szerszámokkal zsúfolt, nyitott szekrények sorakoztak, az egyik sarokban feltekert vásznú vitorlarúd álldogált. Azután megtorpant, és felemelte a jobb kezét. Ajtóra számítottam. Nem hallottam kulcscsörgést, kilincshangot. Halk motor zúgott a falban. Az ajtó surrogva kitárult. Megismételte a kézmozdulatot. 514 515 . Ekkor mintha vasrács gördült volna odébb. Átlépett a küszöbön. Lehajított a földre, és kiment. A rácsajtó bezárult mögötte, a másik nyitva maradt. Még zuhantamban megéreztem, hogy megpattan nyakamban egy láncszem, és a csigakastély súlya lefelé húzza az egész láncot.
Miután magamra maradtam, nesztelenül vergődni próbáltam, hogy változtassak bal vállamra billent testhelyzetemen. A bőrömön csúszó nyakék kígyóselymességgel araszolt a vállam - és a padló - iránt. A meglazított karabiner most több mozgást engedett. Valaminő görcsös szambastílusban addig-addig vonagloti. tam, mígnem a hátamra fordultam, és visszarázogattam a medált a mellkasomra. Ekkor felemelkedtem kissé, bár a gúzs ezt nemigen engedte, és az ing belsejébe lötyögtettem a láncról immár leszabadult csigakastélyt, tudván, hogy el kell rejtenem szem elől, ha meg akarom tartani. Villanyfény lobbant a helyiségre. Az égő fényereje ugyan nem lehetett több negyvenesnél, mégis elvakított a hosszan tartó sötétség után. Lehunytam a szememet. Az Átkozott visszajött. Mi van, Navia? Még mindig iskolaigazgatóként tiszteled? i Nevezd meg! Ne te szégyenkezz! Van neve, rangja! Ne te röstelld, hogy piszkosul méltatlan az utóbbira! Megragadta a vállamat, végigvonszolt a szobán, és átemelt valamilyen peremen. Azután jeges víz zubogott rám. Amikor prüszkölni, vergődni kezdtem, elzárta a csapot, ülő helyzetbe rántott, és a falnak döntötte hátamat. A szempilláimon rezgő vízcseppektől úgy rémlett, mintha könnyeken keresztül látnám magas, erős alakját. Sötét bőrcipőt, fekete szerelőoverallt viselt. Szigorú vonásúra stilizált kabuki-maszkfélével takarta arcát. Tragikomikusan festett. - Most megfürdesz! Van mit lemosni rólad - dörögte visszhangosan. Nem a saját hangján beszélt. Fojtott orgánuma az üzenetrögzítőn hallott hanghoz hasonlított. Csupa mocsok és szenny vagy! Hányszor figyelmeztettelek, hogy vigyázz a tisztaságodra!? Mégsem maradtál xhakulátlan! Jaj, mama! Ezt a panit kívántad nekem anno?! Tisztára hangyaboly az ipse. Megint azzal a stíllel jön, amitől sikítoznom kell! - Örömmel megfürdöm, ha kioldoz, és magamra hagy - feleltem higgadtan. Nehogy hangosan kimondd a nevét, Navia! Ő maga se akar tudni arról, hogy elborult az elméje. Nem csak előled takarja magát a kabuki-álarccal. - Az a szerencséd, hogy máris eléggé megbűnhődtél! Ezért most nem fenyítelek meg. Kioldalak, de ne merj közben megmoccanni! Azután nem hagylak magadra. Látni akarom a sebeidet! Elégtételt akarok érezni. Hányszor okoztál nekem fájdalmat? Na, vajon tudod-el? Nem hiszem, hogy számoltad. Te nem törődsz velem! Ezen ha-
marosan változtatok! Megállt előttem, előrerántott, és a térdéhez támasztott. Azután áthajolt fölöttem, és nekiállt kibogozni csuklómon a kötelet. Ő, aki emberélettel, járművel nem takarékoskodott, képtelen volt arra, hogy elvágja, s ígyként tönkretegye a nyavalyás madzagját. Miután a kezemet kiszabadította, zsebre vágta a karabinert, átrántotta alattam a kötélszálat, felsőtestemet visszatámasztotta a falhoz, és recsegő térdekkel lekuporodott a lábamhoz. 516 517 Amikor végzett, hüvelyk- és mutatóujja közé fogta a gurtnija végét, és kényelmes, okleveles-iparos mozdulatokkal, a könyöke és az ujjai közé akasztgatva, feltekerte a vastag hajóspárgát. Csempézett falú, fenekű zuhanyfülkében ültem. Fölöttem sín ívelt körbe, a jobb oldali sarokban lógott a félrehúzott, szalaggal átkötött műanyag függöny, a pedantéria mintapéldája. A zuhanytálcán kívül eső szobarészben rögzített ágy és betonasztal állt. Szék sehol. A behúzott függönnyel takart falszegletben lehetett a vécé. A mennyezetbe süllyesztett skót égőt opálos színű bura védte. Villanykapcsolót nem bírtam felfedezni. Ablakot nem is kerestem. - Készen vagy - mondta felemelkedőfélben. Az ajtóhoz ment, leguggolt, és átdugta a rácson a lasszóköteget. Azután leült az ágyra. Bal lábát a jobb térdére fektette és kinyújtotta. Lassan feltűrte a nadrágszárát. - Látod? - kérdezte. - Látod? Bólintottam, mert csakugyan láttam. Körülbelül öt centi vastagságú, bíbor-sárgás-zöldes színű fásliréteg fedte a lábszárát. - Akarod látni a vállamat is? Ez már jobban érdekelt, mint gennyedző lába. Ismét bólintottam. Nagyon-nagyon csúnyán felnevetett. Szinte pufogott a hangja a haragvó álarc mögött. - Meglőttél! Szeretnél egy pillantást vetni a szörnyű sebre a felkaromon, a vállamnál? Ne szeress, nincs seb! Vállvédős mellényt viseltem! Viszont rondán megkékült a bőröm! Azóta is fáj a karom! - Azt kéne mondanom, hogy sajnálom? - kérdeztem. - Majd megtanulod! Megtanulsz mindent. Rajtad múlik, mennyire keservesen. Na, láss hozzá! A levetett ruháidat dobd ide, a lábamhoz! Mindet elégetem. A legnagyobb örömmel az inget fogom tűzre vetni. Kié az ing? Meséld el szépen! Vallj be mindent!
Megrázogattam a kézfejeimet. Csuklóim alig mozdulták. Alsó végtagjaimmal sem volt jobb a helyzet. Behajlítottam az egyik lábamat, majd a másikat. Féltérdeltem. Éreztem, hogy a tűzzománcos medál lefelé száguld a hasamon. Mielőtt kieshetett volna az ing alól, visszarogytam, és összegörnyedtem. - Ne gondold, hogy nem fáj látnom a kínjaidat mondta. - Fáj. Nekem fáj. Fogalmad sincs, milyen fontos vagy nekem, kicsim. Mégis gyönyörűséggel tölt el a szenvedésed. Mert megérdemled. Rossz voltál hozzám. - Kérem, magamra hagyna néhány percre!? - nyöszőrögtem. - Hány percre van szükséged? - Ötre. Muszáj összeszednem magamat. - Rendben van. Kapsz öt percet, azután visszajövök. Ez tetszett meg benned, első látásra: van benned méltóság. Azonban az alázat teljes egészében hiányzik belőled. Majd beléd oltom. Felemelkedett, és kivonult a szobából. Tényleg úgy festett, mintha mindkét lábára bicegne. Kinyúlt a rácson, hogy működésbe hozza a nyitószerkezetet. Amint eltűnt a szobából, előszedtem a medált az ing álól, és a korábban kinézett helyre, az ágy felém eső, belső lábához rejtettem. Azután előrébb másztam a padlón, levettem saruimat, ülve lehántottam magamról a nadrágot. 518 519 Az öt percből hármat az ing kigombolásával, összehajtogatásával, szemlélgetésével, simogatásával töltöttem el, közben erőst gondoltam a tulajdonosára. A szakadt nyakláncot az egyik zsebbe folyattam. Eltökéltem, hogy ha az Átkozott visszajön, alaposan szemügyre veszem, tart-e fegyvert magánál. Ha igen, megszerzem stukkerét. Az ajtónyitó szerkezettel majd csak elboldogulok valahogy. Ha tenyér- vagy ujjnyomleolvasó technikával működik, a holttesttel is kinyittathatom. Jay szólalt meg a fejemben. ... az atyarendőr is nyilatkozott, de abból csak az derült ki, hogy le van mosva a mundérról a szégyenfolt... Bizony, az ilyesmit ki kell pucolni a mundérból. Adjunk nevet a minden eddiginél méretesebb szégyenfoltnak, melytől sértődött a mundér becsülete! Nincs több Idült, Morbert és Átkozott! amíg nem tudod őt nevén nevezni, addig szilárdan áll a katedrálisa, iskolaigazgatói tekintélye! Addig félsz tőle! Mire visszajött, a hideg vizet folyattam magamra. Félrerántotta a zuhanyfüggönyt. - Erre nincs szükség! Itt van szappan, kefe! Látni aka-
rom, hogy tisztára súrolod magad! Ha nem tetszik valami, csak szólj! Állítok a hőfokon. Fölfelé. Nagyon fölfelé! Ha kézizuhany lett volna nálam, habozás nélkül leütöm vele. Ő is gondolt effélére, a rózsát két méter magasan rögzítette, midőn kialakította ezen lakosztályt. Nemigen akaródzott arra gondolnom, hányadik vendég vagyok e szobában. Elvettem a rút kinézetű szappant és a padlósikáló kefét, és hátat fordítottam neki. - Vedd le a bugyit! - üvöltötte. - Ki látott ilyet? Ruhástul fürödni?! Miért nem eddig voltál szemérmes? Eddig miért nem voltál? Sejtelmed sincs, hányszor láttalak törülközni, nyújtózkodni, hányszor néztem végig, hogyan krémezed magad! Imádod a testedet, ugye? - Együtt élünk - feleltem, lábujjammal kipiszkálva a lecsúsztatott bugyit a zuhanytálcából. - Ha ennyi elegendő neked, akkor engem is imádni fogsz. Erősebben dörzsöld magad! Nem túl hideg a víz? Bárhányszor meglesett is, ez idáig nem jött rá, hogy magas a fizikai fájdalomküszöböm. Ennek azért megadtam az árát, amennyiben a lelki viszont igencsak alacsonyra került. Nem estem kétségbe- a hideg víztől, a durva kefétől, jóllehet otthoni masszázs-szivacsaim némileg gyengédebbek voltak. Sebeim feleannyira sem fájtak, mint ő feltételezte. Vagy ha mégis, egyszerűen nem gondoltam rájuk. Miután tetőtől talpig rákvörösre tisztítottam magam, elzártam a vizet. Odahajított egy törülközőt. Közelebb lépett. Hallottam, ahogy a műanyag álarc belsején súrlódnak a szempillái, légvételei is szuszogássá erősödtek. Nem a csupaszságom érdekelte. A karomat akarta látni. A golyóhorzsolás helyét megtekintve a hasamra fordította figyelmét. Azután rám rivallt, hogy mutassam összevagdosott talpamat. Végül megengedte, hogy szárazra töröljem magam. Amikor kiléptem a tálcából, felemelt egy ruhacsomagot az ágyról, és visszaejtette. - Vedd fel. Ha elkészültél, kapsz enni. Egész nap nem ettél, igaz? Finomságokat hoztam neked. Tudom, mit szeretsz. Éppen ezért könnyedén tndlak jutalmazni és büntetni. Nem értem, miért menekültél előlem!? Meglá520 521 tod, jó lesz neked velem. Nem akarlak bántani, és ha példásan viselkedsz, nem is fog megtörténni. Megleptél, hallod-el? Rámeredtem. Az álarcba vágott nyíláson át sötéten fénylett a szeme.
- Igen? - kérdeztem. Észnél légy, Navia! Ha meg akarod támadni, kerüld a tekintetét! Azt figyeld, van-e nála fegyver! - Te nem sikoltozol, még csak nem is zihálsz. Nem rettegsz tőlem, szembeszállni se próbálsz. Nem hisztizel. Nem bírom a hisztériázást. Nem feleltem. Felöltöttem a nekem szánt holmit. Fehér bokazoknit, terebély fehér bugyogót, szürkéllő fényű, fehér.habselyem melltartót, sötétkék rakott szoknyát, kékkel szegett gallérú matrózblúzt, fűzős félcipőt. Viszont nem találtam katicabogaras szalagot a hajamba. - Nyugodt vagy - mondta. - Igen. Nem ingerelsz. Tudatosan csinálod? Mesterkedsz velem? Allatira nyugodt vagyok, mint egy termeszvár. Azért egy pillanatra hátat fordíthatnál, hadd lássam, a farzsebedben tartasz-e stukkert, mert itt elöl tök lapos vagy, igaz bánatomra. - Miért ne lennék nyugodt? - kérdeztem. - Kipróbálta már a sokkert sajátmagán? Nagyon jó hatással van az idegekre. Pláne, ha még fejbe is vágják az embert. Az is erősen szedál. - Te most viccelsz velem? - Kóstolgatom a humorérzékét. i? - Miért - Mert ha ennek csak egy szikráját is felfedezem magában, mindketten meg vagyunk mentve. - Hogy érted ezt? - Készen vagyok az öltözéssel - emlékeztettem. - Fordulj ! Pörgölődtem néhány környit. Közben megkerültem Tristanót, és sajnálattal megállapítottam, hogy a farzsebei is laposak. Elgondolkodón megvakarta a fejét a füle mögött. - A hajad még nem tökéletes! - vágta ki. - Copfra gondol? Lehetetlen. Ezt a kóctömeget nem fogja fésű. - Majd én kibontom! - Nem élném túl. Mit szólna kontyhoz vagy lófarokhoz? . - A lófarok túl hogy is mondjam... túl kacér. - Legyen konty? - Mi kell hozzá? Csatot nem kapsz. Ha ebben sántikálsz, verd ki a fejedből. - Egy szélesebb gumiszalag kéne. A homlokához kapott, megfeledkezve a maszkról. Körmei hangosat koppantak a merev műanyagon. Nem törődött vele, lehajolt levetett madzagbugyimért, a tálca fölött kinyomkodta belőle a vizet, majd olyan mozdulattal nyújtotta át nekem, mintha rózsaszálat adna.
Létrehoztam a kontyot. - Tetszik? - érdeklődtem. - Nem rossz, de nem az igazi. Várj, kicsim, mindjárt visszajövök. Az ajtóhoz lépett, kinyúlt oldalra. Észrevette, hogy figyelem. Visszhangosan nevetett. - Ne fáraszd magad, nélkülem nem lehet innen kimenni - közölte. - És magával? - Majd meglátjuk. Rajtad múlik. Senki máson, csakis rajtad. 522 523 Navia, használd ki a hullámvölgyét, beszélj vele, addig fogd meg, amíg újra vissza nem bőszül, és ügyelj, nehogy tőled bőszüljön fel. Tudod, mit akar tőled. Add meg neki. Cserébe ő is adni Lesz kénytelen. Senkire nem számíthatsz, innen csakis te szabadíthatod meg magad. Vagy a halál. Fél percen belül újra nyílt az ajtó. Úgy tetszett, a szeánsz kellékei a közelben vártak a sorukra. Behajított két műanyag lábú, vászonülőkés széket. - Állítsd fel! - utasított. Belépett, behúzta maga mögött a rácsot. Könnyű bambusztálat tartott a tenyerén. Letette az asztalra. Igazított a székeken. Megmutatta, hová üljek. Azután ő is letelepedett a betonasztal végében. Ekkor tűnt fel, hogy maszkot cserélt. Az az arc nem volt haragvó, nem is mosolygott. Nem mutatott érzelmet. Rámosolyogtam. - Jól áll. Remélem, van jobb is. - Egyél. Jókora szőlőfürt, néhány szem nektarin és egy előre körülvágott avokádókörte feküdt a tálban, mellette papírszalvéta és kiskanál. Kivettem az avokádót, félbetörtem. Tenyerembe fogtam hatalmas, sikamlós magját, súlyát mérlegeltem, és már majdnem az asztalra tettem, amikor megszólalt belső vészcsengőm. Leterítettem a szalvétát, és arra csúsztattam a magot. Azután fogtam az egyik körtefelet, a kiskanállal szeltem belőle, és megízleltem. - Finom - sóhajtottam őszintén. Ismét szeltem a fűszeres vaj ízű gyümölcshúsból, és odakínáltam Tristanónak. - Még sose kóstoltam - mondta. - Fokhagymás pirítóssal a legremekebb, de így is nagy? szerű. Nem vágyik kipróbálni
- Nem, azt hiszem, nem. Bekaptam a falatot. Bőrig kikanalaztam az aligátorkörtét, és felkaptam a másik felét. Azt is bemohóztam, hiszen egész nap narancsleven tengődtem, alapos okkal étvágytalan lévén. Az utolsó falatot felkínáltam az evészetemet szemlélő, elégedettnek sejtett házigazdának. Átvette tőlem a kiskanalat, félrefordult, felcsúsztatta a kabuki-álarcot, és alá rejtette a gyümölcshúst. Csippentettem a szőlőből. - Ízlett? - kérdeztem kisvártatva. - Nem - nyögte. - Valamilyen tömény íze van. - Mint a vajnak. Tényleg jobb lett volna pirítóssal vagy salátával. Esetleg rózsaszín mártásban fürdőző apró rákocskákkal. Szeret enni? - Ilyesmit nem. Ezentúl sem. - Hanem? - Egyszerűbb ételeket. Sütött vagy főtt húst, burgonyát, rizst. Párolt káposztát, uborkasalátát. - Süteményt? - Pitéket. - Vacsorázott ma? - A kocsiban ettem egy bolti szendvicset. - Borzasztó lehetett - sajnálkoztam. - Nem volt finom. Közelebb toltam hozzá a tálat, fölé emeltem a szőlőfürtöt, és meghintáztattam kissé. - Ezt biztosan szereti. - Igen. - Csipegessen. 524 525 - Holnap majd együtt vacsorázunk. Ünnepélyesen. Terítő lesz az asztalon. - És mit eszünk? - Esküvőt tartunk. Tortát is hozok. Szoktasd magad a gondolathoz, hogy hús lesz a főétel. Idejövet telefonon megrendeltem a menüt Rembrandtéknál. - Rembrandték étterme nagyon híres - bólogattam. Még sosem jártam ott. - Gondolom. Konzervatív ételeket főznek. A zöldségféléik puhák, omlósak. - Az áraik pedig borsosak. - Egy szót sem szóltál az esküvővel kapcsolatban. - Nem ott kell igent mondani? Esetleg nemet? - Tehát nincs kifogásod ellene? - kongta félrehajtott fejjel. Ne kérdezz vissza, miszerint: és ha igen? Észen Légy. Laza a paskó, már amennyire tőle telik. Használd ki! - Nem hiszem, hogy törvénytelen lenne - feleltem. Elvált vagyok. Remélem, maga is független. Ez esetben
nem esünk a bigámia bűnébe. Ami azt illeti, nem biztos, hogy a frigy igazán érvényes lesz. Vagy papot is hoz? - Nem hozok. De nem érzem kizártnak, hogy idővel szentesíthetnénk is a helyzetet. - Jó ötlet - hagytam rá. Szemezgettem a szőlőt. Időt akartam nyerni; hogy összeszedjem magam a támadáshoz. Tudván tudva: nem merem megpróbálni. Fegyvertelenül nincs esélyem ellene. Feldühíteném, és odaveszne mindaz, amit eddig elértem. Türelemre intettem magam. Később, Navia. Teremts alkalmasabb helyzetet. Felállt, felkapta a székét, és a hóna alá hajtogatta. - Feküdj le, kicsim, hogy szép legyél holnapra. Fotózni is fogok. Sokat kell mosolyognod! Add ide nekem a levetett ruháidat. Te add a kezembe! Ügyeltem a mimikámra, amikor átnyújtottam neki a holmimat. A szekrénybe tevősre hajtogatott ing láttán mégis felbőszült. - Őt szereted?! Engem meg csak csavargatsz az ujjaid körül?! - Látott nálam rendetlenséget? - kérdeztem gyorsan. - Igen! Sosem veted be az ágyadat! Amikor reggel felkelsz, szellőztess, és utána ágyazz be! Az ágy az egy szent hely, annak mindig rendben kell lennie! Oda csak tisztán fekhetsz, és napközben meg kell védened a portól, piszoktól! Meg tudod jegyezni? - Igen. - Akkor vetkőzz le, és bújj ágyba. Mindjárt kapsz egy takarót. Holnap este találkozunk. - Olyan sokára? - Előbb nem lehet, tudod, dolgoznom is kell. Kettőnkért. És most elégetem a rongyaidat. Sajnálom, hogy nem láthatod. A táskádat is a tűzre dobom. Tudom, hogy abban tartod az irataidat. Nem lesz rájuk szükséged. A pisztolyt megtartom. Bár nem érdemled meg, rendbe teszem helyetted. A fegyver is olyan, mint az asszony. Gondoskodást igényel. Tilos eltenni megolajozatlanul, véres markolattal. Amit meghagytál, azt eszed holnap estig. És most jó éjt. Én nem töltöm veled az éjszakát, amíg nem tartottunk esküvőt. Nekem nem csak arra kellesz, mint az eddigi stricijeidnek. Holnap meggyőzlek tisztességes szándékomról. - További szándékok? - kérdeztem könnyednek szánt hangon. - Ismertetni fogom veled, ha eljön az ideje. Sarkon fordult, és kiment. 526 527 Ígéretéhez híven beadott egy takarót. Azután lekapcsolta a lámpát.
És még mindig nem csukta be a külső ajtót. - Még valamit - szólott a sűrű, rossz szagú sötétben. A barátod elvégezte a kötelességét. Megmentett téged: nekem. Már nincs rá szükség. Holnap meglátogatom őt a halálos ágyánál, és véletlenül el fogok ejteni a szobában egy kibiztosított kézigránátot. Estére szabad leszel! Az öklömbe haraptam. Majd rutin-higgadtan megjegyeztem: - Legyen vele nagyon óvatos. Veszélyes ember. Az elmúlt éjjel tucatnyi bérgyilkossal bánt el. - Tizenhattal. De azok nem voltak igazi profik. - Remélem, maga az. Karcosan nevetett. - Elhiszem, hogy nekem drukkolsz. Ha ugyanis nem jönnék vissza, itt soha, senki nem találna rád. Szörnyű véged lenne. Álmodj gyönyörűt! Rám vágta az ajtót. Úgy gondoltam, hangszigetelt a kócerája. Iszonyatosat sikítottam. Elvágódtam az ágyon, de mindjárt hídba merevedtem a feszültségtől. Lemásztam a kabaláért. Megcsókoltam, a markomba zártam, s kezemet a durván szúrós takaró alá dugtam, a szívem fölé. És elaludtam a kimerültségtől. Sötétben ébredtem, időérzékem azt súgta, reggelre jár. Ez persze egyáltalán nem jelentette azt, hogy valóban el is találtam a napszakot. Először pánikba estem a fullasztóan szűk, vakhomály szobában. Azután letérdeltem a rideg padlóra, és meditatív légzőgyakorlatba mélyedtem. Midőn rendesen jött a levegő, és a szívem sem hanyatt-homlok kalapált, kiürítettem az agyamat. Ráálltam a Symourral közös hullámhosszra, miként tegnap az ágya mellett, és biztosra vettem, hogy ezen érzelemhullámok terjedését nem befolyásolják a szigetelt falak, se a távolság. A vételt megérezvén elmondtam, mi történt velem; arra kértem, tartsa hűvösen a fejét, miként nekem ajánlotta nemrég, figyelmeztettem az őt kerülgető veszélyre, óvd az életed, szeretlek. Itt kézben tartom a dolgokat, füllentettem, és bontottam a para-vonalat. Ekkor fellobbant fölöttem a skót égő. Fukar fénye csaknem elperzselte retinámat. Feltápászkodtam a padlóról, az ajtóhoz húzódtam, vártam, hogy Tristano belépjen. Hosszú percekig nem történt semmi, nesz sem hallszott. Végül rájöttem, hogy a villanykapcsolás automatikus. Fogvatartóm nincs a közelben, a fényajándékot irántam való figyelmességének köszönhetem.
Gyanítván, hogy ez nem lesz így álló nap, és mert nem tudhattam, meddig szoláriumozhatok a negyven wattban, a tűnékenynek sejtett alkalmat kihasználva gyümölcsöt ettem. Vizet kortyoltam a zuhanyrózsából. Azon tűnődve, mivel fegyverkezhetnék fel. 528 529 Megvizsgáltam a mozdíthatatlan asztalt, elpróbáltam néhány gonosz mozdulatot a csaknem súlytalan műanyag lábú székkel. Tűvé tettem a szétbonthatatlan, lebetonozott lábakon álló ágyat, hátha valahogy mégis elemeire szedhetném. Összesodortam a takarót, gyilkos fojtásokat gyakoroltam vele. Tudván, hogy mindezzel csak pocsékolom édes életemet. Hatékonyabb fegyverre volna szükségem. Félrelöktem a vécékagylót szemérmező függönyt, és lekuporodtam a porcelántárgy tövébe, hogy meglazítsam a csavarokat. Laposra reszelt, festetlen - Fabio által csúfondárosan csak fittnesz-körmökként aposztrofált - bio-szerszámaim az utolsó szálig letöredeztek a szilárdan kitartó anyákon, mire leszámoltam az ötlettel. Pedig akkorra már összebarátkoztam a gondolattal, miszerint estére profi leszek a groteszk harcmodorból. Számosszor elképzeltem magam, amint a nehézsúlyú vécékagylót a fejem fölé lendítve, fúriamód kirontok a függöny mögül, és a betonpadlóba köpülöm vele kényszerjövendőbelimet. Majd tetemét az ajtóhoz rángatva, kinyitom az ajtót. És hazamegyek. Mert haza kell mennem. Újabb jógagyakorlatokra volt szükségem, hogy visszanyerjem nyugalmamat. Meditáció közben megakadt a szemem a zuhanyrózsán. Felszökkentem, és közelebbről is szemügyre vettem az amúgy békés célú használati tárgyat. Ha a csap fölötti részen a csőre fektetném a talpamat, hogy ellentartsak, két kézzel és foggal-körömmel letörhetném a brutális pörölyben végződő acélrudat. A belépő Tristano azonnal észrevenné a rózsa hiányát. És ha lefeszegetés után elkalapálnám a tört végeket, hogy ilyképpen összecsúsztathassam a két csőrészt, miáltal felületes odapillantásra a zuhanyrózsa állása rendben lévőnek látszana? És csak akkor kapnám le onnan, midőn a frappáns helyzet felkínálkozik? Ez már alkalmas fegyver. Ennek birtokában nem kell túl közel mennem az alanyhoz. És akit ezzel tarkón kólintanak, az kis időre megfekszik. Még közelebb léptem, feltámasztottam lábámat, megragadtam a csövet, és nekifeszültem.
Úgy tetszett, a mindenre-gondoló ezt a lehetőséget sem hagyta ki a számításból. Valószínűleg titániumból készíttette a vízcsövet. Újfent nekifutottam. Reménytelenül. Azután kihátráltam a zuhanytálcából, bugyira vetkőztem, és nekiálltam tornázni, hogy felkeményedjek. A bemelegítés felénél tartottam, amikor kihunyt a lámpa. Nem zavartattam magam. Csak a számolásra koncentráltam. Elvégeztem kétszáz felülést, ugyanannyi guggolást, támadóállásba szökkenős gyakorlatot, férfi és női stílusú fekvőtámaszt. Ömlött rólam a víz. Ügyeltem a kíméletes légzéstechnikára, attól sem zavartatva, milyen minőségű a beszívott levegő. Azután elölről kezdtem a felüléseket, .guggolásokat. Kézhátra, csuklóra és ujjhegyre nehezedve is lezavartam kétszáz-kétszáz fekvőtámaszt. Nem tudtam, mennyi idő telhetett el. Midőn újfent bekövetkezett a szolárium-time, végignéztem verítékben fürdő testemen. 530 531 Felkarom külső oldalán felszakadt az alig hámosodó seb. Belenyugodtam, hogy emiatt később - lesz később! rondább heg fog ott éktelenkedni, mint egy elfusizott oltás nyoma. Hasamon vérrel keveredett izzadságfolyam zubogott, és olybá rémlett, az orvosilag előírt három nap múltával nem kell varratszedésre fáradnom: az esemény máris bekövetkezett. A patyolat zokni tökéletesen amortizálódott; a tisztának tetsző padlóról felszedett mocsoktól szürkéllett, vértől és verítéktől ragadt. Vállat vontam. Majd megfürdöm, ha végeztem. És csak ezután kapom szét a vízcsövet. Folytattam. Felelevenítettem mindazt, amit a testmozgásról, valamint a küzdősportokról valaha is tanultam. Ugráltam, pattogtam, gyúrtam magam. Néha meg-megálltam falatozni. Miután elfogyott a gyümölcs, vizet ittam. Már nem csupán a sebeim fájtak, mindenestől fáj-állapotba kerültem. Nem érzékeltem a villanyfényes és sötét szakaszok váltakozásait. Csak a légzésemre figyeltem. Zihálás, nyögés, szuszogás nélkül elölről kezdtem a gályázást. Színőrült voltam. A végső kimerültségre agyam tompulása figyelmeztetett. Folytattam a munkát. Gépiesen számoltam, felfrissítve a rég bevált technikát:
szellemileg áttelepültem egy másik síkba. Testi kínjaimat hátrahagyva, azon tűnődöztem, miért csinálom mindezt. Dühömre, vad indulataimra nem gondoltam, hiszen gyűlölet gyűlölettől nem gyógyul. Magamhoz hívtam mindazt, ami simogatóan szép, amiért e bolygóra leszülettem, Isten tudja, hányadszor, de aligha feleslegesen. Örömöket idéztem fel, színeket, ízeket, testi és lelki érintéseket, zenélő hangokat, mámorhangulatokat, végiglátogattam kedveltjeimet. Beszélgettem Psziché nénivel, és ő Pszichillának szólított, miként azon időben, amikor elfogadta tőlem kapott nevét, és viszonzásul engem: Mivel még kicsi vagy, de sebesen naggyá nősz! hivatkozással ekként becézett. Angliába látogattam, Dover slágeresen fehér sziklái fölé, úsztam a barátságtalan hidegségű óceán mégis oly selymes és ölelékeny vizében. Lóháton bejártam Wales varázslatos, halk szépségű tájait, majd elugrottam délebbre, a számomra oly kedves, évhosszat sugárzó alapjáratú-életöröm honaiba, megmerültem a tengerekben, táncoltam bálnákkal, és voltam delfin és kacsalábú, rikoltozó sirály, és vendégeskedtem Tériszony Cityben is, nyárelői hangavirágzáskor, lilálló kőhegyek között. Majd havat lapátoltam Claire-rel, és ő azt fejtegette éppen, hogy apjának zsarolás-jellegű forszírozása ellenére sem megy el valamely szakmai mítingre, mert az efféle összeverődések mindig olyként hatnak rá, mint egy buzibár. Ha emiatt nem kap több apanázst, akkor is befejezi az egyetemet, úgyis örömét leli a kétkezi munkában, szülőanyja legmélyebb megbotránkozására. Oklömnyi, puha pelyhekben szálldosott a hó, a levegő részegítően friss, hideg illatú volt, és amikor hajnalban hazaértünk, hosszan masszíroztuk egymás jegesre gémberedett lábát, a másik jajnyögécseléséről komisz élceket költve. Jártam Sharonnál, Sheilánál, Zafyrnél; íjazni tanultam Jaytől, ültem Fuchs mellett, az általa gyermekmesét álmodóvá faragott ülőkéjű zsámolyon, és mert a domborgatás törte a fenekemet, Steven kispárnát tett alám, azzal vigasztalván: a minta attól még ott van, hogy most éppen nem látszik. 532 533 Lovagoltam Rhandivel, és a kislány élénken beszélt hozzám mindkét kezével, kifejező tekintetével és valahány arcizmával, combjaival szorítva az alatta ringatózó csődört, és miután kifürödtük magunkat a jelenlétünktől mit sem zavartatott madaraktól hemzsegő tóban, napszemüvegben aludtam el a parton, a mélán sziszegő melegben, és ő úgy lopta le orromról a szemüveget, mielőtt az rám gyulladhatott volna, hogy fel ne rezzentsen, és mire felocsúdtam, számosszor lerajzolt: olyannak, amilyen szerinte gyerekként, majd nagyobbacska koromban lehet-
tem, és olyannak, amilyenné majd tíz, harminc és még több év múlva válok, és hazafelé paripát cseréltünk, s ő nyargalt Ivorral. És tovább izmoltam, immár szenvedés nélkül, elszántan arra, hogy szabad életembe visszatérjek, s persze Symour is élénken eszembe jutott. Szíven is szúrt a féltés, s az ő érdekében félretettem gyengéd emlékeimet. Gondolataimmal megkerestem Tristanót, és gonoszul vuduzni kezdtem vele. Dühöngésig felzaklattam, hogy hibázzon. Elrontottam a liftet két emelet között, midőn irodájából a parkolóba induit. Pirosra állítottam az útjába kerülő rendőrlámpákat. Elkaszáltam léptét. Meglazítottam trükkös álcáinak ragasztását. Lemállattam a kannibálszáját takaró műbajuszt. Félrecibáltam parókáját, műtőssapkáját. Lepergettem a gombokat álorvosi köpenyéről. Elvásattam a köpeny zsebét, hogy elszórja fegyverét. Megköhögtettem, rohamszerűen. Gyógyszerszag-allergiát szabadítottam rá. Kapkodásra ingereltem. Benépesítettem az első emeleti kórházi folyosót, két lassan dolgozó takarítónőt küldtem Symour szobájába, komótos gyógytornászt és sleppes nagyvizitet. 534 Odaparancsoltam Dirk Elant, hiába nem akaródzott mennie: Indulj és ne késs el! Ne gyávulj tovább, Symour már úgyis tudja, rég behidalt, beszéltem vele. Ekkor újfent szolárium-time következett. Lezuhanyoztam, szárazra törölköztem, kimostam és kicsavartam hodály bugyogómat és elsőáldozó-zoknimat. Végigsimítottam magamon. Bitangul keménynek éreztem izmaimat. A pisztolygolyó is gellert kapott volna rajtam. Talpammal kitámasztottam a csövet. Két kézzel belecsimpaszkodtam és meghajlítottam. Az első roppanás hallatán visszaegyenesítettem és finom mozdulatokkal addig-addig csavargattam, mígnem engedett. Fogtam a majdnem méteres hosszúságú, faltörő kosban végződő acélcsövet, és tört végét behorpasztgattam a betonasztal lapjának alsó oldalához ütögetve. Azután visszaillesztettem a helyére. Navia, most már meg kell tenned! Mielőtt Tristano felfedezné, mit műveltél. Ha megelőz, meghalsz. Te nem vagy csínyen csípett csúzlista, és ő már nem lehet iskolaigazgatód. Nyugalmaztad, mint olyat. Gondolj csak a félelmetes szigorú, titkos alkoholista egykori énektanárra, D. J. Trolie-ra! A szertárából lesütött szemmel, zavartan kiszédelgő fiúkra, a későbbi botrányra! De Trolie szökni próbált a városból, de Tériszony City amúgy oly álmatag zsarui még jókor leplombálták, hogy ne kelljen restellniük
magukat a felzúdult polgárnép előtt. Tristano is beteg, veszélyesen beteg. Nem a te dolgod, hogy analízisbe bocsátkozz vele. Akkor sem, ha hosszan tartó figyelem, törődés, szeretet tán meggyógyíthatná. Te nem szereted őt, és ha még sokszor mímelésre kényszerít, önmagadat sem fogod szeretni többé. Ez az ő groteszk játszmája, ebben te sosem leszel partnere. 535 Hazugságra, színlelésre, aljasságra épült tekintélye porrá omlott. Érdemei elismerése mellett foszd meg őt rangjától, mint arra alávalóan méltatlant. És ha lefokoztad, azzá, aki valójában, mi tarthat vissza attól, hogy megüsd!? Meg kell ütnöd őt, magabiztosan és erősen, hogy hazamehess. Emez esetben tedd félre szent meggyőződésedet, miszerint az emberi lények közötti kommunikáció alapvető megnyilvánulási formája a vox humana. Ez nem mindig válik be. Emlékezz csak a Bagdadi Tolvaj-béli kekec palikra, a hóbuckáról jégbordára utánatok nyomuló szatír Dodge-ra, Claire gázfakasztotta és szívbéli könnyeire; emlékezz kudarcba és legvégül ocsmány pankrációba fulladt házasságodra a Fabio névre hallgató alkalmatlan idegennel, vagy akár tulajdon apád hőzöngő életkorszakára. Üsd meg, amint alkalom adand. Immunreakció-szinten reagálj rá! És ha véletlenül utóbb nem tudnád feldolgozni, amit tettél, bár ezt kétlem, nagy baj nem történhet: vezeklésül legfeljebb megbuddhistulsz. A lámpa elaludt. Nem tudtam, hány óra lehet. Magam elé képzeltem a kinti fényviszonyokat, és megállapítottam, szürkül már. Felöltöttem a Tristano adta göncöket. Kísértést éreztem, hogy kivegyem a hajamba tekert magzagbugyit, és arra cseréljem az idegesítően testidegen hodály gatyát. Ne tedd! Tristano ezt ellenszegülésként fogná fel, és megtorolná. Hagyd magadon kecsesen, hadd higgye, hogy jó lányka, szófogadó kis menyasszony vagy. Vedd olybá, ez az ő ajándéka. Az elkötelezési kendőhöz momentán túl meleg van, ezért adott helyette jegybugyogót. Vigyázz, ne gyűrd meg a rakottas szoknya kardlap hajtásait, ne piszkold be a matrózblúz takaros mandzsettáját. Ülj le szépen, a szoknya a térded alá érjen, és várd haza a deli vőlegényt. 536 Épp eleget tanulmányoztad mostanában, hogy milyen tragikomikus a lelki torzság. Legyen elég belőle! Üss, a kellő pillanatban! Azután térj haza, Lépj vissza a kaleidoszkóp életbe,, békélj meg magaddal, és azzal, hogy megtörtént: ilyetén színű üvegdarabka is jutott a játszékony, mozgalmas világú csőbe. Sarkaimra ültem az ágy tetején. Tenyeremre vettem a csigakastélyt. Fülemhez emeltem,
hogy hallgassam tengerzúgását. A szerpentinkanyarulatoktól kacskaringós házacska süket-néma volt. Belefúrtam az ujjamat. Előbb a mutatót, majd a legkisebbet, arra kíváncsian, mi dugaszolja el a járatot, miért nem zúg a tenger. Nem jutottam mélyre az egyre keskenyülő nyílásban. Megrázogattam a medált, hátha kipottyan az a valamicsoda, ami nem engedi, hogy halljam a csendmorajt. Semmi sem mozdult odabenn. A kabala halott volt. Lassan megdermedt ereimben a vér. Symourra gondoltam. És Tristanóra. Még valamit - szólott a sűrű, rossz szagú sötétben. - A barátod elvégezte a kötelességét. Megmentett téged: nekem. Már nincs rá szükség. Holnap meglátogatom őt a halálos ágyánál, és véletlenül el fogok ejteni a szobában egy kibiztosított kézigránátot. Estére szabad Leszei! Nem akartam elhinni, hogy sikerült neki. Azt azonban jéghidegen tudtam, hogy most már képes vagyok rá, megteszem: állatira letaglózom a zuhanycsővel. A kalodaszerű, bökős kapcsokkal felszerelt melltartó bal kosarába dugtam a csigát, hogy érezze szívdobbanásaimat. Azután tovább ültem, és hazavártam a papát. 537 És ő nemsokára megérkezett. Szerelőoverallban és a haragvó álarcban lépett a cellába. Anélkül is tudtam volna, hogy ingerült, éreztem dühszagát. Körülnézett, ám mert mindent rendben talált, nem bírt belém kötni. Leült az ágyra, maga mellé intett, és a mellkasára húzta a fejemet. Ellazítottam izmaimat, nehogy megneszelje viszolygásomat. Szórakozottan simogatta a hajamat. - Valami baj van? - kérdeztem. - Látom, jó kislány voltál, vigyáztál a ruhádra, megettél mindent, szépen beágyaztál. Mindjárt lecsillapszom, és ünnepelhetünk. Ma nem volt jó napom. Pedig nincs is péntek és tizenharmadika. A babonaság egyébként is hülyeség. Erről majd sokat beszélünk még, mert neked aztán voltak ilyen viselt dolgaid! Majd leszoksz róluk. Felsóhajtott, fejemmel a mellén hátradőlt a falhoz, és kinyújtóztatta lábait. Nem tőle félve nem mertem feltenni az engem izgató kérdést. - Na jól van! - fújt nagyot, tenyerét gépiesen húzogatva a hajamon. - Máris jobb. Egész nap zaklattak! Az os-
toba sajtóreferens, hogy mit adjon be a médiáknak. Ráadásul a tyúkanyó titkárnőm szüntelenül kotkodált. Majdnem széthasadt a fejem tőle! Később bedöglött a lift, bedugult a városi forgalom, minden kiesett a kezemből, leesett rólam, rám tört a szénanátha, egy pillanatra sem maradtam egyedül! 538 Varázslat, Navia! Működött! A hajamba markolt, és felemelte a fejemet, hogy lássa az arcomat. -Azért ne ijedj meg, nem pártolt el tőlem a szerencse! Ezt nyilván kitaláltad már abból, hogy itt vagyok. A kézigránát rendesen elsült. A tűzoltók talán még most is oltják a kórházat. Azonnal intézkedtem, hogy Elannel vizsgáltassák ki az ügyet: Szegény fickó nagyon ostoba! Szempillám sem rebbent. Holott azon pillanatban én is intenzíven tudathasadtam: lényem sötét fele kivált belőlem, elrohant a zuhanyrózsáért, és kecsöppé pürésítette vele Tristano fejét. - A kórházi merénylet rendőr áldozatát a testület természetesen saját halottjának tekinti - folytatta, immár derűsen. - Hivatalos temetést rendeztetek Yarnnak, posztumusz előléptetéssel. Lényem jobbik fele félrelökte a másikat. És ő folytatta a tombolást a zuhanyrózsával, és miközben panírozható lapossá klopfolta Tristanót, ezt rikácsolta neki: mosttól posztumusz zsaruminiszter vagy! - Ném kellett volna - sóhajtottam. Még egyszer a hajamba borzolt, eltolt magától, felállt, és az ajtóhoz lépett. - Na, mit hoztam neked? - gőgicsélte. - Ilyen szépet még a moziban se láttál! Mindjárt jövök! Gyere a rácshoz, beadogatom neked az apraját. Nem álltam fel, amíg el nem tűnt a látómezőmből. Később sem mozdultam: nem bírtam. Kelj fel, tedd, amit parancsolt. Addig tarts ki Lábon, mígnem eljő a biztos alkalom arra, hogy legyűrhesd! Végezz vele! És azután? Belőled se lesz már ember. De talán egy rátermettebb kollégád még kezdhet veled valamit. 539 Lekecmeregtem a priccsről, az ajtóhoz vonszoltam magam. Átvettem a terítőt, a papírtányérokat és műanyag evőeszközöket. Talán még mosolyogtam is. Azon, hogy az étkészlettől tart. Nyugodt lehetsz, nem tányérral foglak agyonverni, villával szitává szurkálni, Truman Tristano, ex-zsarufőnök! - Teríts meg! - utasított. - Bekészítem az ételt a mikrosütőbe. Fürödtél már?
- Igen, hiszen vártalak. - Okos kislány. Ha végeztél, megkapod a meglepetést! Ellépett a rácstól. Oldalvást motoszkált, nem láttam, mit csinál. Hosszú pillantást vetettem a szembeni, szörnyen távolinak rémlő, félig nyitott garázsajtó mögött sötétlő estébe. Illatos levegő szökött a tüdőmbe. Megterítettem az asztalt. Közben sűrűn, és egyre sűrűbben tekingettem a zuhanyfülke felé. - Na, már itt is vágyok, kicsim! - ujjongott kisvártatva. Óriási csomaggal lépett a szobába. Letette az ágyra, és bontogatni kezdte a szalagot. - Tudtam én, hogy pocsékba megy, amit küldök neked! De ne félj, készültem! Láttam az esküvői képeidet! Nem lep meg, hogy otthagytad azt az illetőt, aki abban a hervadt ruhában vezetett az oltár elé! Ez az egyetlen alkalom az életben, amikor helye van a tékozlásnak! Rengeteg selyem, csipke és tüll kell ide! Elvégre asszony lesz a lányból! Hadd legyen tele vele az egész világ, mekkora ez a szerelem! Mindenből a legdrágábbat választottam, néztek is a szalonos nők! Egyikük azt mondta: biztosan nagyon szép a menyasszonya, ha ilyen ruhát érdemel! A legszebb, feleltem, bár most még elcsúfítja magát! Azért persze azt ne hidd, hogy olyan fontos az életben a cicoma! Az esküvő, az más, az ünnepi alkalom! De holnaptól megint szolidan kell öltözni! Nincs többé tangabugyi! Feldühít, ha ilyet látok valakin. Mintha az illető nem viselne fehérneműt. Undorító! Felejtsd el a tapadós nadrágokat, kivált a farmerokat, nem kell mindenkinek látnia testformáidat. Az emlőknek is szoros melltartóban a helyük, mert azok nem mutogatásra, hanem utódnevelésre valók! Széthajtogatta a selyempapír csomagolást. A szalagot feltekerte, és zsebre vágta. Azután intett, hogy folytassam. Sugárzó mosollyal kézbe vettem az eddig küldött flamingós színvilágú cuccok hasonmásait: csillámlós combfix harisnyát, tehénalsót, mellkalodát, lakkos csukát. A gyöngyös vállpántú, kilencvenméternyi csipkefodorral ellátott, gyöngyből fűzött virágokkal körbelőtt dekoltázsú ruha olyan súlyos volt, hogy alig bírtam felemelni. - Gyönyörű! - leheltem. - Még ilyen szépet...!? - Felveszed? - kérdezte a haragvó kabuki-maszk mögött. - Meg se akadályozhatnád! Hát persze hogy felveszem! Hiszen ezért a pillanatért alantaskodtál mostanáig! Ezért törtél be hozzám, túrtad fel az életemet, vettél el tőlem mindent, ami öröm volt számomra! Felveszem. Ebben verlek agyon! Véred remekül fog mutatni a ru-
hán! Maga felé fordított, és ujjai hátával feltámasztotta az államat. Közelebb lépett hozzám, pedofil közelségbe. - Látod? Semmit sem tagadok meg tőled. A lábaidhoz rakom az egész világot. Van ott még valami! Keresgélj csak tovább! 540 541 Vigyázatos mozdulattal az ágyra terítettem a ruhát, és a csomagolás alján heverő, bíbor bársonnyal bevont dobozért nyúltam. Felpattintottam a fedelet. Egy rakás csill-vill sziporkázott az arcomba. - Nahát! - suttogtam. - Igazán nem kellett volna! - A tied! Itt maradhat veled, ha jó kislány leszel. Minek zárnám széfbe? Mindig felveheted, ha meglátogatlak. - Meglátogatsz? - ráncoltam a homlokomat. - Nem maradsz velem? - Legszívesebben el sem mozdulnék mellőled. De egyikünknek dolgoznia is kell, és tudod, hogy én nélkülözhetetlen vagyok a posztomon! Bólintottam. Azután rámosolyogtam. - És most kimennél? Egyedül kell felöltöznöm. Tudod: a vőlegény nem láthatja öltözködés közben a menyasszonyt. Különben balul üthet ki a házasságuk. - Még mindig hiszel az ilyen ostobaságokban?! - mordult. - Te megkockáztatnád? - kérdeztem elkomolyodva, majd megérintettem szerelőoverallja mandzsettáját. Ugye, te is elegánsba öltözöl? - Legyen kedved szerint - szólott. Közel nyomult hozzám, átkarolta a derekamat. - Szeretsz? - nyögte A Sárkány, Akit Senki Sem Szeret. - Matrózblúzban illik ilyesmiről beszélni? - kérdeztem megrovólag. Kezdett felfordulni a gyomrom a penetráns pszichopata giccstől. Épp ideje volt, hogy véget vessek neki. Tristano elhúzta tőlem a karjait, és elfordult. Mielőtt kiengedte volna magát a vasrácson, visszaintett. - Szólj, ha elkészültél. Amint kiment, az ajtó elé vonszolt valamit. - Gyere csak ide, kicsim! - szólított. Odaléptem. Gémlábakon álló kamera meredt az arcomba. - Mosolyogj! - kiáltotta izgatottan, a keresőbe bámulva. - Állj lábujjhegyre, hogy megnézhessem, én is beférek-e majd a képbe!? Magasabbra! Nem szeretném lefejezni magam! Még magasabbra! Mennyi lehet köztünk? Egy fejnyi? Na, most jó lesz. Eközben vaktáhan odakapdosva állítgatott a statívon. - Most menj le, a te szintedre, hadd nézzem, nem maradsz-e le a képről - dirigált. - A ruhádnak is látszania kell.
Hátrább húzta az állványt, majd a felvevőgép elején matatott. Azután felegyenesedett. - Jól van, príma lesz. Szeretnék mondani valamit, kicsim! Ha feltétel nélkül jól viseled magad, néha kijöhetsz velem a tópartra, amikor szépen süt a Nap. Ha megszületik a gyerekünk, akit mindketten nagyon fogunk szeretni, időnként őt is kivisszük sütkérezni. És ha nem ábrándítasz ki magadból, egyszer majd csinálok neked új személyazonosságot, és nyilvánosan is feleségül veszlek. Azután akár még egyedül is elmehetsz olykor otthonról. Biztosra veszem, hogy nem fogsz butaságokat beszélni és elszökni se, hiszen a kicsid hazavár! Ez az ígéret a nászajándékom. De teljesítésének az a feltétele, hogy nagyonnagyon boldoggá tégy engem! Most visszamehetsz! Megkönnyebbültem, hogy végre nekiláthatok hóliércsuklyám felöltésének. A zuhanytálcába szórtam az elsőáldozó-jelmezt, és felöltöttem a rózsálló színű cuccokat. A csigakastélyt áttelepítettem az újdonat melltartóba. A földre dobott ruhacsoda belsejébe lépve magamra húztam azt. Súlyát hatvan kilóra saccoltam. Biztosra vettem, hogy nem sokáig fogom magamon vonszolni, de akkor is egy percen belül sérvet kapok. 542 543 Fülemre, csuklómra, nyakamba aggattam a smukkokat. Vállamra engedtem a hajamat, és tíz ujjal átfésültem. Leemeltem az acélcsövet, berántottam a függönyt. Két kézre fogtam a hátam mögött a bakópallost, és az ajtóhoz léptem. - Készen vagyok - jelentettem. - Én is, csak még egy pillanat - hangzott kívülről. Beállítom a mikrosütőt, hogy a kellő időre felmelegítse az ételt. - Már itt is vagyok! - rikkantotta, olyan hirtelen felbukkanva előttem, hogy kis híján jelét adtam rémületemnek. Nem léptem hátrább, amikor beengedte magát. Fekete szmokingot, fehér inget viselt, flamingó liliom illatozott a gomblyukában, arcát mosolygós kabuki-maszk fedte. - Én nem kapok virágot? - kérdeztem. Tristano a homlokára csapott. Megfordult, kinyúlt a rácson. A vasajtó a falba csúszott. Ütöttem. Nem egyszer sújtottam le, és nem csak a fejére mértem őrjöngő csapásaimat. Az ajtónyílásban rogyott le. Búcsúpillantást vetettem földi maradványaira. A Sárkány, Akinek Már Nem Fáj.
Átugrottam fölötte. Visszakézből bezúztam a monogám nyitószerkezet üveglapját. A következő golf mozdulattal levertem lábáról a kamerát, elhajítottam a fémcsövet, és futásnak eredtem. Kitört rajtam az elmebaj. Zokogva bukdácsoltam a félig nyitott gárázsajtó felé. A ruha aljába gabalyodott lábú statív sikítozós csikorgással utánam vonszolódott. Lerúgtam a cipőt.. A kösöntyűket és csipkefodrokat szaggattam magamról, önkívületben. Kinn, a gyászos éjszakában piros autó ácsorgott. Megtorpantam. Téptem, hasogattam az átkozott hóhérgúnyát. A kameraállvány végre levált rólam. Rohantam tovább. Azután feltéptem a kocsiajtót, az ülésre vetettem magam, gépiesen az ölembe hajtogattam ötven méter rongyfodrot, és az indítókulcsért nyúltam. Nem volt indítókulcs. Körültapogatóztam. Se a másik ülésen, se a műszerfal fölött, se á kesztyűtartóban nem leltem meg a kulcsot. Istenem, segíts! Nem megyek vissza a házba! Inkább elkötöm a rohadék járgányt! Fordultam, hogy lehajoljak a kormány alá, a kábelekhez. A szemem sarkából vettem észre a mozgolódást. Felegyenesedtem. Tristano imbolygott felém! Nyaka, ingmelle, mindkét kézfeje vérben fürdött. Úgy nézett ki, mint egy zombi. Zombi, pisztollyal. Repedezett, vérfoltos maszkja lankadatlanul vigyorgott. Átvetődtem a jobb oldali ülésre. Kitaszítottam az ajtót, és fejjel előre kizuhantam a kocsiból. 544 545 Féltérden felmértem: messze az erdő. Addig nyílt terepen kéne futnom, hatvan kiló túlsúlyt cipelve. A ruha elejét felkapva felszökkentem, és cikázva a tóhoz lódultam. Álló nap tuningolt izmaim repítettek. Lövések dörrentek, nálam sebesebb golyók szálldostak a közelemben. Sértetlenül lejutottam a partra. A vízbe vetettem magam. A Hold teljes erőből árasztotta fényét. Eszeveszetten rohantam befelé. A fodorkolonc egyre nehezült. Körülöttem csónakok ringatóztak, néhány méternyire
stég lábai sejlettek. Felfeküdtem a vízre. Ólomtömbként süllyedtem. Kétségbeesetten próbáltam szabadulni a ruhától. Tristano leért a partra. Szétvetett lábakkal, támolyogva megállt. Tekintete engem keresett a vakító ezüstfényt tükröző vízen. - Vége! - üvöltötte. - Rohadt, mocskos, hazug ribanc! Miért hazudtál nekem?! Nem akártalak megölni, esküszöm! De most végzek veled! Letéptem a vállpántokat, két kézzel szétszaggattam a dekoltázst. Rúgkapáló lábaimon hínárként kavargott, csimpaszkodott a selyemruha. - Gyere vissza, hallod!? Mindenütt nádas van! Csak itt tudsz kijönni! Gyere vissza, vagy vízbe fulladsz! Már így is félig-meddig vízbefúlt voltam. Végre áthasadt a rongykollekció derékrésze. És a kolonc lemállott rólam, és alámerült. Tristano azon pillanatban vett észre, amikor a felszín fölé rúgtam magam levegőért. Egyetlen másodperccel késett le. A golyó elsüvített fölöttem. Immár a víz alatt felfogtam, hogy alaposabban meg kell őt ölnöm, különben sosem lesz vége! A legtávolabbi csónakhoz tempóztam. Bordáim csaknem szétroppantak az oxigénhiánytól, mire odaértem. A deszkaperembe kapaszkodva a part felé néztem. Tristano rogyadozva botorkált a sekély vízben. - Úgyis megtalállak! - üvöltötte. - Nem menekülsz! Megkeserülöd! Miért tetted ezt velem?! Megdöglesz! Felhúzódzkodtam a csónak szélénél. Az ülés alatt megpillantottam, amire vágytam. Marokra kaptam a vízkiemelő lapátot, súlyát méricskéltem. Könnyű volt, visszadobtam. Evezőt nem találtam. A csónakot rögzítő vasláncot lakat fogta a cölöphöz. Úgy rémlett, végem van. Nesztelenül előrébb tempóztam, a másik ladikhoz. Vészesen közeledtem a térdre roskadt, széttárt karokkal ordítozó, groteszkül, borzasztóan, rettenetesen félelmetes Tristanóhoz. Már nem is hallgattam, mit üvölt. E helyütt sem jártam szerencsével. A parthoz legközelebbi csónakra pillantottam. Úgy döntöttem, megpróbálom. Leért a lábam. Óvatosan surrantam előre, ügyelve, hogy
árnyékban maradjak. Tristano hirtelen elnémult. Talpra imbolygott, meredten figyelte a vizet. . 546 547 Megneszelt. Á csónak mögé húzódtam, amikor dühödt lövöldözésbe kezdett. Ötméternyire voltam tőle. A golyók körülöttem fröcskölték a vizet. A láncba kapaszkodva elmerültem. Eltapogatóztam a cölöpig. A lövöldözés szünetelt. A korhadozó oszlophoz feszítettem a talpamat, és teljes erőmből megrántottam a lakattal rögzített láncot. A cölöp környékén nem történt semmi különös. Tristano óriás léptekkel felém indult. Valósággal túrta a vizet maga körül. Még egyszer próbálkoztam, ezúttal a teljesnél klasszisokkal több erővel. És a láncvég a kezemben maradt. Messzire nem juthattam vele, ugyanis a másik végen a ladik hintázott. Hátráltam néhány lépésnyit, hogy növeljem a lánc hosszát, majd meglóbáltam azt a fejem fölött, és lecsaptam vele az elém toppanó Tristanóra.. Lerogyott fájdalmában. Szörnyüvöltést hallatott. Újra megpörgettem a láncot, és lesújtottam a vízben fetrengő testre. Nem figyeltem a lábára. Irtózatos rúgás ért a hasamon. Mire megfeszíthettem volna hasizmaimat, már repültem. Elveszítettem a láncfegyvert. Légszomjjal küzdve a vízbe hanyatlottam, és nye tem belőle néhány poshadt kortyot. Fuldokolva feltérdeltem. Az elpusztíthatatlan Tristano ismét talpon állt, és felém dülöngélt. - Most véged! - hörögte, rám emelve a pisztolyt. Az a bizarr, irtóztató maszk még mindig az arca előtt volt. Onibaba, gondoltam. . Attól tartván, ez az utolsó gondolatom. - Nem számoltál - mondta valaki a bugyborékolva röhögő, régóta nem emberi lény háta mögött. Tristano megpördült és lőtt. A kakas üresen csattant. Kiemelkedtem a vízből. Symour eltette a stukkerét. Megragadta a szmoking hajtókáját. . Magához rántotta és lefejelte exparancsolóját. Azután az ájult testet eldobva hozzám gázolt.
Összeölelkeztünk, vagy inkább támogattuk egymást. Nem merterp hinni, hogy eleven. Nőileg sírva fakadtam. - Gyere - mondta. - Lehetőleg a saját lábadon, mert nem vagyok nagy formában. De ha hordárra van szükséged, csak szólj, és találunk valakit. Boyd és Rob csörtetett mellénk. Vállon markolták a süllyedező, prüszkölve éledő Tristanót, és a partra vontatták. Mi is kibotorkáltunk a vízből. Az épület mellett ismerős furgon állt. Előttünk további kommandósok, valamint Dirk Elan. Rob éppen végzett a szitkozódó Tristano karjainak hátrabilincselésével. Felemelkedett a hátáról, és ülő helyzetbe rántotta korpuszát. 548 549 Elan odalépett, hogy letépje álarcát. - Ne merészeljen hozzám nyúlni, maga barom! - üvöltötte a Bűvös Város zsaruinak főnöke. Dirk megdermedt. Kinyújtott keze megállt félúton. - Segítsek? - kérdezte tőle Symour félelmetes hangon. Elan felrezzent tétovázásából. Leszakította a maszkot. Tristano hasra vetette magát, és a homokba fúrta az arcát, hogy ne lássák, ne ismerjék fel őt. Feljebb lépdeltem a parton, a fűben leültem, lefejtettem magamról a förtelem harisnyát. Valaki a hátamra terített egy pokrócot. Összekuporodtam alatta, fog- és testvacogtam. Patakzottak könnyeim. Tristano bugyborgott, szűkölt, zokogott és átkozódott. Robék talpra emelték, és az épületbe vitték. Symour leereszkedett mellém. Láthatóan nem volt daliás állapotban. Átölelte a vállamat. Hebegősen kértem néhány papír zsebkendőt. Kifújtam az orromat, a következő példánnyal megtöröltem az arcomat, szememet. A Hold ugyanúgy izzott az égen, mint az imént, de most már ráismertem, és körös-körül az eleven világra. - Mesélj - mondtam Symournak. - Onnan folytatom, ahol neked elszakadt. A barátnőd látta, amint egy fekete ruhás, égett arcú pasas lebénít a sokkolóval, estedben elkap és könyökével a fejedre sújt. Mire odaért, Tristano belökött téged a furgonba, szembefordult Sheilával, és ököllel az arcába csapott. Azután elszáguldott a kocsival. Sheila a himbálódzó telefonkagylóhoz mászott, és tudatta a veszettül hallózó Elannel, mi történt. Dirk odament, kikérdezte a nőt, majd megtalálta a rajzot a táskádban, és rendesen összecsinálta magát, mert most már hinnie kellett a gyanújának, amit eladdig még önmagával is alig mert megosztani. Úgy döntött, nem rohan haza az útleveléért, hogy világgá fussön ijedtében, hanem megpróbál rád
bukkanni. Egész éjjel Tristano háza körül őgyelgett. Tőle féltében nem bátorkodott beljebb; noha megállapította, hogy a házigazda nincs otthon. Tristano hajnaltájt érkezett haza, egyedül. Dirk kisütötte, hogy egész nap követni fogja a palit, és így majd csak megtalál téged. Reggel felhívta anyámékat, leadta nekik a mesét arról, hogy te mélyen alszol a barátnődnél, kérte, nyugtassanak meg:: később jössz be hozzám. Hangját hallván Jeff nemigen hitt a szavának, de azért átadta az üzenetet. Én se hittem el. Lekúsztam az ágyról, felhívtam Jayt, ő megemlítette Lepardot és a borítékját. Megkerestettem vele Sheila számát a telefonkönyvedben, aztán nem találtam otthon a nőt. Hívtam Elant; ő elmagyarázta, milyen kimerült voltál, és biztosan kikapcsoltátok a telefont, hogy zavartalanul alhass. A hangjából ki-. tetszett, hogy síkideg. Visszamentem a szobába, hazaküldtem anyámékat, és elhessentettem az ott szöszőlő takarítónőket, hogy gondolkodni tudjak. Amint ők kiléptek, berontott a gyógytornász. Mindenekelőtt rám tukmált egy haskőtőt, így ntóbb mondom: áldott legyen érte. Akkor borzoltam magam, de mostanra megértettem, miért imádják a fűzőviseletet a bágyadtabb hasfalú nők. Míg a pasas masszírozott, nagyjából kisütöttem, mi történhetett. Valami furcsa módon éreztem, hogy nem esett végzetes bántódásod, hogy élsz. Úgy döntöttem, észnél maradok, és amint a fickó leszáll rólam, hátrahagyom az ágyat, odarendelem Dirket a ruháimmal, és együtt megkeresünk. Közben volt egy vizit is, az orvosok csodállották, hogy élek, azután a gyógytornász még mindig nem mutatott távozási szándékot. Kitárta az ablakot, sétálgattatott a szobában. Amint ott sétafikáltam, egyszer csak nyílt és csukódott az ajtó. A kőztes időben az ágy alá gurult valami ismerősen fémes hangú tosz. Nagy hirtelen kézen fogtam a tornászt, és kiugrottunk 550 551 az ablakon. Állatira örültem, hogy az első emeletről startol! tunk, elvégre akár a hatodikon is lehettünk volha. Baromi bumm kísért minket a földig. Talajt éréskor már rettentő hálát éreztem a haskötőért. Viszonylag épen talpra álltunk. A kába, bokaficamos tornászra parancsoltam, hogy a kedvemért tartsa titokban halálugrásunkat. Ekkor ért oda Dirk. A kocsijába ültem, ráüvöltöttem, hogy söpörjön. Amint nyugalmasabb helyre értünk, szóltam neki, álljon meg. A könyökhajlatomba öleltem a nyakát, és megkértem szépen, Í áriázza el, mi folyik itt voltaképpen. Na, ekkor sírva fakadt, és elhüppögte, hogy tegnap óta sejti Tristanót, és alighanem te is sejtetted, mi egyébért hurcoltad volna magaddal a képét, és különben el vagy rabolva. Oké, mondtam, semmi vész, megtöröltem az orrát, és az iránt firtatóztam, mit lépett eddig. Elárulta a ház körül leskelést, és azt, hogy megszerezte Tristano nyaralójának címét az ingatlan-nyilván-
tartóból. Felhívtam Boydot, megkérdeztem tőle, kedves-e neki az állása, mert ha igen, ne is hallgasson tovább. Azt felelte, folytassam. Ezután körkérdést intézett a csoporthoz, végül elkötötték a kommandósgyárból a spéci furgont, és még ruhát is hoztak nekem a találkahelyre, hogy ne pizsamagatyában és miderben pompálljak álló nap. Körb,ekocsiztuk Tristano házát, a várost. Elvágtattunk a nyaralóhoz, és bár messziről sejtettük, hogy nem lelünk ott téged, lazán betörtünk, és megállapítottuk: nem tévedtünk. Az ingatlannyilvántartóban nem tudtak további Tristano-birtokáról. Ekkorra már eléggé megcsappant korábbi hidegvérem. - Mit jelent az, hogy messziről sejtettétek? - szúrram közbe. - Azért vagyok ilyen aprólékosan részletezett, hogy ne kelljen belekérdezned - felelte. - Folytatnám. Érdeklődtünk Tristano kedves édesanyja, valamint az ő nevén bejegyzett ingatlanok felől. Azt a választ kaptuk, hogy a drága hölgy nemrég megboldogult, és a fia túladott az örökségen. Ettől függetlenül tudni óhajtottuk a birtokcímeket. Közben a rádióból értesültünk arról, hogy a kórházi robbanásnál sajnálatosan elhaláloztam. Mégsem estem pánikba, hallván: a Yard a saját halottjának tekint, ezt egyébként, Tristano személyesen nyilatkozta a sajtónak telefonice, és nem is volt mit vitatni rajta, tényleg az ő halottja voltam. Dirk elprüntyögte, hogy mielőtt a kórházba jött volna, követte Tristanót, amikor az elhagyta az irodáját, de csak egy parkolóházig jutott a nyomábam, ott a pasi, Roverjét hátrahagyva, felszívódott. Nyilván átült egy másik kocsiba, felhúzta álcáját, és kikézbesítette nekem a kézigránátját. E lerázás miatti elszontyolodásnak köszönhető, hogy a kámforrá vált célszemély keresgélésében megfáradt Dirknek beteglátogató kedve támadt, és ott lehetett a szaltó mortálénál. Szóval erről a telefonos sajtónyilatkozatról jutott eszembe, hogy beszélni kéne a rádiótelefonos központtal, de nem túl hivatalosan, nehogy Tristano fülébe jusson valami, mivel ez esetben nekiállhatna nyomeltakarítani, és ez nem hiányzott volna, hiszen te voltál a legfőbb nyom. Kiderült, hogy Rob régebbi barátnője véletlenül azon központban dolgozik. Elvittük fagyizni a lányt, és ő utóbb leült a számítógéphez, hogy kigyűjtse, merre járt, mely könetekből maroktelefonálgatott a mi méltán rühellt főnökünk az elmúlt három hétben. Ez sem kevés időbe tellett. Közben két társunk hazakísérte Tristanót. A ház közelében lappangva várták, hogy ráállhassanak, ha távozna otthonról. A malmozást elunván már csak azt sikerült megállapítaniuk, hogy a pasi eltűnt a hajlékból, nem a Roveren. Esteledett immár. Végre a lány elfaxolta az adatokat. Ezek láttán szemet szúrt, hogy Tristano sűrűn megfordult mostanában errefelé, például tegnap éjjel is e könetből hívott fel egy éttermet. Ez a hely egykor az anyja nevén volt, és a jelek szerint csupán papíron adott túl rajta. Rizikós volt eljönni ide,
552 553 az Isten háta mögé, blindre. Közeledtünkben kábé ötvenhétszer elbizonytalanodtunk, mert csak nem fogtuk a jelet. - Milyen jelet? - kérdeztem. Symour megreszelgette a torkát. Hasára szorított tenyérrel köhintett párat. Azután rám nézett. - A legutolsó szóig színigaz, amit a csigamedálról mondtam. De amikor eszembe jutott, hogy átadhatnám neked, más ötletem is támadt. Nem akartam, hogy egy óvatlan pillanatban mindhalálig eltűnj, mint Iona. - Ezért tudtatok a nyomomban maradni, amikor Nellie-t helyettesítettem - bólintottam. - Szóval a csigavár mégsem néma, nem is süket. Vigyáztam rá. Kivettem a medált a melltartóból, és megmutattam neki. -Az a hely, ahol téged tartott, leárnyékolta a jeleket. Már elég közel jártunk, mire fogni kezdtük, azután.hirtelen iszonyatosan felerősödött a vétel. Úgy hatott rám, mintha a rémült szívdobbanásaidat hallanám. Alighanem ekkor szabadultál ki a szigetelt falak közül. Azután meghallottuk a lövéseket. Kényszeresen számoltam a dörrénéseket. Azt hittem, sosem érünk ide. Mit művelt veled? Mielőtt felelhettem volna, Dirk kiáltott értünk az épületből. Vonakodtam visszatérni a garázsba. Symour átkarolta a vállamat, és rozogásan besétáltunk. Mintha visszafelé vetítve éltem volna át menekülésemet. Láttam a lerúgott cipőket, letépett smukkokat, az elhajított zuhanycsövet, a felborított kameraállványt. A nyomombam támolygó Tristano vérnyomait, a vasrácsos ajtó környékén szétfröccsent vérét. A cella küszöbét nem léptem át. Symour bement, körülnézett és kihátrált. Elan a másik szobába hívott bennünket. Ez jóval nagyobb és komfortosabb volt a cellánál. Testgyúró gépek, szekrények, asztal, fotelok álltak benne. Lakója kényelmét számítógép, tévékészülék, videomagnó, felszerelt konyha, zuhanyf"ulke biztosította. Tristano a földön feküdt, arcát a padlóra szorítva, szorosan lehunyt szemmel, némán. Elan házkutatott. Mire odaértünk, változatos álöltözet-kollekciót, különféle maszkokat, rendszámtábla-hegyeket szedett elő a szekrényekből. - Hogy van? - kérdezte beléptemkor. Vállat vontam. A takaróba burkolódzva, ázott hajjal úgy festhettem, mint egy vízözönkárosult. - Csüccs. Mutatok valamit - mondta Dirk; félbehagyva az ásatást. Felkapta a távkapcsolót, és elindította a képmagnóba
dugott szalagot. A következő pillanatban megtekinthettem magam, amint elsőáldozó-komplécskában a kamera előtt ágasködom, miközben Tristano dirigál: Állj lábujjhegyre, hogy megnézhessem, én is beférek-e majd a képbe!? Magasabbra! Nem szeretném lefejezni magam! Még magasabbra! Mennyi lehet köztünk? Egy fejnyi? Na, most jó lesz. Symour leereszkedett a tévével szemközt tornyosuló fotel karfájára, és hátát a támlának vetve, kifürkészhetetlen arccal szemlélte a filmet. És ott álltam, továbbra is, zsinórbugyival átkötött haj554 555 jal, matrózblúzosan, fejemben gyilkosabbnál gyilkosabb gondolatokkal, dermedt mosollyal, Tristanót hallgatva. Jól van, príma lesz. Szeretnék mondani valamit, kicsim! Ha feltétet nélkül jól viseled magad, néha kijöhetsz velem a tópartra, amikor szépen süt a Nap. Ha majd megszületik a gyermekünk, akit mindketten nagyon fogunk szeretni, időnként őt is kivisszük sütkérezni. És ha nem ábrándítasz ki magadból, egyszer majd csinálok neked új személyazonosságot, és nyilvánosan is feleségül veszlek. Azután akár még egyedül is elmehetsz olykor otthonról. Biztosra veszem, hogy nem fogsz butaságokat beszélni és elszökni se, hiszen a kicsid hazavár! Ez az ígéret a nászajándékom. De teljesítésének az a feltétele, hogy nagyon-nagyon boldoggá tégy engem! Most visszamehetsz! Ekkor eltűntem a képből. Hosszú percekig az ajtóval szembeni falrészlet látszott, azon a vasrács árnyéka. Szó nem, csupán háttérneszek hallatszottak. - Ezt nem szeretném tovább nézni - sóhajtottam, félvén attól, ami következik. És mégis ott ragadtam. Bámultam a hátratett kézzel a kamera elé lépő felcicomázott menyasszonyt, ijesztő tekintetű, fagyott vonású, sápadt arcát, meredező medúzatincseit. - Készen vagyok - jelentettem. - Én is, csak még egy pillanat - hangzott kívülről. - beállítom a mikrosütőt, hogy a kellő időre felmelegítse az ételt. - Már itt is vagyok! - rikkantotta, olyan hirtelen felbukkanva előttem, hogy kis híján jelét adtam rémületemnek. Nem Léptem hátrább, amikor beengedte magát. Fekete szmokingot, fehér inget viselt, flamingó Üliom illatozott a gomblyukában, arcát mosolygós kabuki-maszk fedte. - Én nem kapok virágot? - kérdeztem. Tristano a homlokára csapott. Megfordult, kinyúlt a rácson. A vasajtó a falba csúszott. Ütöttem. Nem egyszer sújtottam le, és nem csak a fejére mértem őrjöngő csapásaimat.
Az ajtónyílásban rogyott le. Búcsúpillantást vetettem földi maradványaira. A Sárkány, Akinek Már Nem Fáj. Átugrottam fölötte. Közben vér fröccsent az objektívre, majd felborult a statív, ám a kamera tovább dolgozott. A selyemruhába gabalyodva zötyögött utánam, megörökítve az életlenül hullámzó rózsaszínséget. Azután egy döccenéssel lemaradt a padlón. Futva távolodtam tőle. A szabadban álló piros kocsiba ugrottam,- és kapkodni kezdtem. Egyszerre csak elsötétült a kép. Lassan eltűnt a takarás, és felbukkant a kifelé támolygó Tristano alakja. Felnyögtem, éppoly döbbent-rémülten, mint amikor a kormánynál ülve valóságosan is megpillantottam őt. Elan megállította a szalagot. A magnóhoz lépett, és kazettát cserélt. Amikor kibetűztem a film főcímét: IONA, bocsánatkérést hebegve kimenekültem a szobából. Lerogytam egy fa tövében az épület mellett, hátamat a törzsnek vetettem, és lehunytam a szemem. Hallottam a közelgő hekusmobilok, a mentőkocsi szirénázását. Azután az újonnan érkezettek nészezését, hangjait. Nem néztem fel. Tristanót két egyenruhás zsaru kíséretében elvitte a mentő. Később Symour ült le mellém. Megfogta a kezemet, sokáig hallgatott. 556 557 - Szólj, ha tehetek érted valamit - mondta percek múltával. - Nem baj, hogy kijöttél. Bár fene tudja. Ha te is láttad volna Iona halálát, talán feloldoznád magad az alól, amit Tristanóval tenni kényszerültél. - Soha nem hittem, hogy képes vagyok a hazugságra, színlelésre, fúriaságra. Részletesen elmeséltem mindazt, ami velem történt. Semmit sem cenzúráztam, szépítettem. Mire a menyasszonyba öltözéshez értem, újfent vacogtam. - A többit láttad - zártam le a történetet. - Mindvégig csodálatosan működött az önvédelmi rellexed. A kaméleon sem restelli a mimikrijét, miért is szégyellené: kizárólag önvédelemre használja. Önkéntes társas kapcsolataiban nem alkalmazza, miként te sem. Iona az első pillanattól kimutatta viszolygását, undorát, utálatát. Tristano heteken át kínozta, hogy megtörje őt. Azután szörnyen elsiratta, amikor meghalt a kezei között. Mindezt nagy gyönyörűséggel filmre vette, és ki tudja, hányszor végignézte azóta. Dirk talált egy fotóalbumot, amelyben a következőként számításba jöhető nők képei gyűltek. Még azt is vállalom, hogy
soha többé nem állsz szóba velem, de muszáj kimondanom: mindnyájuk szerencséje, hogy végül éppen téged választott. Te ugyanis legyőzted őt. Menjünk haza. Ha lehet, hozzád, mert még nem vagyok küszöbön-átcipelős formában. Délig akarok aludni, úgy karácsonynap deléig. Mielőtt elájulnék, hallani kívánom, mennyire haragszol a jeladó miatt. Azért titkoltam, nehogy túlféltésnek tartsd. Ha ragaszkodsz hozzá, megesküszöm: akkor sem szerelnék rád ilyesmit, ha egy napon feltűnne, hogy furcsa útjaid vannak. - Köszönöm, hogy minden lehető módon vigyáztál rám - sóhajtottam. - Minden Lehető módon te vigyáztál rám. Hadd emlékeztesselek a varázsigéidre, melyekkel tegnap felébresztettél a lenni vagy nem lenni vacillából, a mai para-üzenetedre és a vuduzásra. Kicsit tartok is tőled, ez utóbbi miatt. De azért nem vagyok túl nyugtalan. A fatörzshöz hajtottam a fejem. . - Beszélj, Symour. Tristano után olyan érzés hallgatni téged, mintha a döngölő lánctalpazás után végre átmasszíroznák az agyamat. - Nem vagyok egy nyafogós alkat, de hadd hozzam említésbe, hogy egész nap lábon hordtam a haslövésemet, a hirtelen vérszegénységemről nem is beszélve. Nagyon hamar ágyat akarok magam alá. Ha ezt megkapom, boldogan beszélek hozzád, pár motyogó szót, mielőtt elveszteném az eszméletemet. Elanék előkerültek a házból. Miután mindent a furgonba pakoltak, mi is beültünk. A kanyargós földúton zötyögve Boyd megjegyezte: - Ha ugrik is az állásom amiatt, amit ma műveltünk, én mondom, megérte. Nem mintha Symour és Navia kicsattanna a boldogságtól, de legalább sittre juttattuk az oda valót. - Miért ugrana az állásod? - rökönyödött Dirk. - Hát mert szó nélkül faképnél hagytuk Gitarót, elloptuk a kincstári furgont, feltörtük Tristano nyaralóját, engedély nélkül szereztünk adatokat a telefonhasználatáról. Egyszóval nyakra-főre sértegettük a törvényt. - Ne terjesszétek, de némelyik törvény szegve, jó - szőgezte le Elan. - Kivált, ha a legfőbb törvényőr állatságainak leleplezéséért kívánatos a ffiegszegésük. Ha balhé lesz, én elviszem! Én hívtalak benneteket akcióba. Tristano felfogadhatja a legfurmányosabb ügyvédeket is, kismillió bizonyíték ordít ellene. Mire felvirrad a tárgyalás napja, a kezemben lesznek a tanúvallomások arról, hogy hetek óta nem járt a vitorlázós helyén, hanem ezen á félreeső kéjtanyán készülődött a sajátos családalapításra... 558 559 - Dirk! - nyögtem. -Ne jajgasson, Navia, nem viccelek! Megvan szalagon, micsoda pazar nászajándékot helyezett kilátásba! A maga
helyében addig ütöttem volna az acélcsővel, amíg teljesen el nem laposodik, mint egy szőnyeg! Hogy folytassam: itt szépen felgyúrta magát, szorgalmasan gyűjtögette a lopott kocsikat, hamis rendszámtáblákat, álruhákat, trükkmaszkokat, gerjesztette magát az ocsmány filmjével, fotóalbumaival. Ilyet én még nem láttam! Odabenn meg a lábujjait nyaldostatta, és folyton a bűnözés elleni harcra buzdított bennünket! - Ott sem tett egyebet, mint emitt - dünnyögte Symour. - Elősítgette a nagyon alaptalan mindenhatóság-tudatát. - Kérdezhetek valamit, Navia? - Igen, Dirk? - Hogyan bánt magával? Nincs szüksége orvosi látleletre? - De. Lelki látleletet felvétetnék. Jól bánt velem. Az ő fogalmai szerinti jól. Miután letett a cellában, egyszer sem ütött meg, mert késznek látszottam elfogadni a helyzetet. - Egyéb erőszak? - Fogadni mernék, hogy szexuális jellegű a kérdése. Válaszom: szexerőszak nem történt. De számos más erőszakfajtát alkalmazott, gondoljon csak utána. Épp ezért pontosan úgy érzem magam, mint bárki más, akit megerőszakoltak. A pszichés agresszió sem balettcipő, Dirk. Elan Symourhoz fordult. - Miért nem ölted meg a rohadékot?! - Sokkal jobban megöltem azzal, hogy életben hagytam, mint ha lelőttem vagy wyakát törtem volna. Megbukott, és e tudattól máris haldoklik. - Holott haldokolhatna attól is, amit Naviától kapott vélekedett a szuperzsaru. - Nekem a fele is bőven sok lett volna ahhoz, hogy égnek meresszem a talpamat. - Éhes vagyok - sóhajtottam csodálkozva. - Van nálam rágógumi - ajánlotta Rob. - Mentolhigiénés. Köszönettel elfogadtam. Megcsörrent egy telefon. A többiekkel együtt még én is a derekamhoz kaptam. Dirk nyert. A készülékbe szólt, majd hümmögve hallgatta a .hozzá beszélőt. Közben végigpillantott rajtunk. Tekintete megállapodott rajtam. Eltette a ketyerét. Veríték gyöngyözött a hátamon. - A mentőkocsiban leszedték a bilincset a kómázni látszó Tristanóról, hogy el tudják látni a sebeit - tudatta. - A haldokló elemelkedett a hordágytól. Leverte a doktort és az egyik zsarut. Megszerezte tőle a fegyverét. - Nem! - nyögtem. - Azután a szájába vette a pisztolycsövet, és szétdurrantotta saját fejét. Megfürdettük egymást, és ágyba bújtunk. A nyitott ablak előtt lágyan lebegdezett a függöny. Clochard halkan motoszkált az elsötétült hálószoba
szegletébe tolt ülőrúdján. Félpereenként névsorolvasást tartott, mielőtt megnyugodva elaludt volna. Félig ülő helyzetben hevertem a párnán, Symour fejével a melleim között. Nem és nem jött álom a szememre. Ginzengsört ittam és narancslevet, váltogatva. Az utcáról belopódzó lámpafények a falra vetítették a horgolt függöny mintáit, és árnyjátszottak velük. 560 561 Fülemüle szólózott valahol a közelben. Ezerszép hangon trillázott, füttyögött és csattogott, hívogatására mégsem kapott választ. Symour hajába simítottam ujjaimat, élveztem teste melegét, a beáramló levegő jó ízét, a múladozó éj zenéjét. Úgy ígérkezett, mosttól újfent kedvemre élhetek, a történtekre egy darabig még a párna alatt lapuló stukkerek emlékeztetnek, azután idővel azok is kikopnak az ágyból; és az ablak is nyitva maradhat. Eldöntöttem: veszek egy kutyát, sőt, hogy az eb a távollétemben se legyen egyedül, mindjárt kettőt, és ha Symour is egyetért ötletemmel, még Clochard véleményét is kikérjük, milyen márkájú porkolábokat válasszunk. A velünk történteken előbb-utóbb túlsegítjük magunkat. Megrázkódtatásainkat kisebbíti, hogy közben mi is megtörténtünk egymással. Habár mostanra azok nélkül is megneszeltük volna, hogy megtaláljuk a másikban mindazt, ami a szerelem. Talán éppen ma estére beszélnénk meg az első találkát Symourral. Izgatottan készülődnék, ő nemkülönben. És miután felöltötte sötét szövetből készült öltönyét, az extravagáns szabásvonalú selyemmellénnyel, Teresát kérdezné, miként fest a gálában, elém kerülhet-e ígyként. Felvenném a sajátbőr-feszes fekete kezeslábast, az egyenetlen aljú, lebbenékeny zöld szoknyát. A megalázatlan tűsarkú topánt, érintetlen gardróbomból. A tükörhöz hajolva megszínesíteném számat a piros szín árnyalataitól tarkálló varázsrúzzsal, és a külsőmet méregetvén azon tűnődöznék, vajon eléggé tetszem-e majd neki. Tűnődözöm. E kifejezést talán már átvettem volna Symourtól, egymást ízlelgető, tapogatózó beszélgetéseink valamelyikén. Szóval az esetben fordított sorrendben, hagyományos módon sétálnánk a szerelembe: előbb kívülről ismerkednénk, s csak idővel merészkednénk a másik mélyeibe; hogy ott is felléljük a nekünk tetsző szépet. Nem baj, hogy rendhagyóan történt meg. Gyönyörű, hogy máris esztendőnyit éltünk egymással, hogy Symour teste az enyémhez simul, és érezhetém, amint légvételei emelgetik hasfalát, mellkasát. A sokkot pedig, bármennyire kötődne is hozzám, elengedem magamtól.
Szegény Sárkány, meghalál. Tűrhetetlenül rettenetes voltál, elmehetsz. Miattad többé nem lesznek napszakfüggetlen lidércálmaim. Véged van, eloldalak. Immár túléllek. Ilyként megkönnyebbülten elaludtam. Eszméletvesztésem fogyta táján öleltem a férfit; akivel ébredésközeli álmaimban annyiszor szerelmeztem már, eleddig oly bűvöletben, miként létezővel sohasem. Elhatároztam, elmondom Symournak, hogy ezen álmaimból régtől ismertem őt, tudtam róla. - Psszt! Hagyd aludni Naviát! - szólott Clochard. Csak még öt percet! - Rajtad kívül senki sem háborgat - morogtam; kisandítva szemhéjam alól. A Nap az ablaküvegben bámulgatta magát. Felültem. Úgy tetszett, késő délelőttre jár. Symour hason feküdt mellettem, ő is ébredezett. - Kérsz kukacot? Na, fürdünk? - firtatta Clochard. Átlebbent az ágyvégi támlára, hatalmasat ásított, megborotválkozott, gargalizált, kiköpte a vizet. - Az ember képtelen kialudni magát! Miért nem aranyhalat hoztál a házhoz, Navia?! - Miért is nem? - kérdezte Symóur. - Mellettem az is hamar megtanult volna beszélni, és a beó mégiscsak szebb - feleltem. - Hogy vagy? 562 563 - El se hinnéd, mennyire elevenül. Jó reggelt. - Dél van - jelentettem, az órára pillantva. - Kit érdekel? Nem bánnád meg, ha visszadőlnél. - Szerintem ez még orvosilag tiltva van. - Majd nem valljuk be nekik. Kössünk kompromisszumot: döntsön a szemafor. - Oké - hagytam rá. Csakhamar tudattam: - Visszaalhatsz, Symour. - Ellenőrizd még egyszer - kérte. - Szükségtelen. Tüszőrepedek. Esetleg van nálad olyan izémicsoda? - Az a filmvékony vacak? Az utolsót is kidobtam, amikor még nem is ismertelek, mert állatira lejárt a szavatossága. Te nem tartasz itthon? - Nem, pedig minden nőlap tanácsolja, hogy ott legyen a körömolló mellett. Tudod, az alternatíva kedvéért. Symour a hátára fordult, feje alá tette karjait. Azt leszámítva, hogy szelíden mosolygott; felettébb szemérmetlen kinézete völt. - Ha nekifognánk, egy hét alatt elkészülnénk az emelettel - mondta. - És ha máris megrendelnénk a munkát, Fuchs időre szállíthatná a gyerekágyat. - Ez jó ötlet, Steven tényleg bebútorozhatná azt a szo-
bát. Akkor most felkelek, és megírok néhány horoszkópot, hogy gyűljön a lé. - Most még nem kéne felkelned. Különben sem kell kapkodni, rövidesen én is dologképes leszek. - Barátkozni szeretnék a gondolattal. - Momentán barátságtalan? - Nem, Symour. De azért... Felült, magára húzta a takarót. Viszonozta a vállára lebbenő beó csókját, csak halkabban. Azután rám nézett. - Ha erre a műfajra gondolsz, zöld és barna kenőcsfoltokat látsz a falon, toronyló vasalnivalót házszerte, konyha- és pelenkaszagot érzel? Fodrosra hízottnak látod magad, harmonikázó harisnyában, Mikiegér-mintás pongyolában, spenótsminkkel a szemed alatt, amit egy ördögi ded köpött oda? Akit szemlélvén azon merengőzöl: minek kellett nekem még egy példány az idegtépő, tunya, gyíkagyú paskóból, akihez nőül mentem?! Attól félsz, álmatlan rabszolgává válsz, aki csak megy éjjel és megőrül? Felnevettem. - Nem, de sürgetőnek sem érzem. Eddig még egy percig sem voltunk igazán szabadok. - Értelek. Immár szabadon szerelmezhetünk, hogy e kedvemre való szavadat idézzem, és az elkövetkező hónapokban is nyakra-főre tehetjük, leszámítva azt a néhány órát, amíg a bába sürög körötted, és utána pár hetet. Na, erre inkább nem is gondolok, mert ez bitang hosszú lesz. Netán valami kínosat tart a pszichológia arról a pasasról, aki izzó vággyal közelít terhes asszonyához? Jézusom! Meg tudsz gyógyítani? Teresa és Jég annyira vágyott erre; és bár a teljesülésnek biológiai akadálya volt, mégis lett gyerekük. Tőlük tudom, hogy az egészben nem a zöld és barna foltos fal a fő lényeg. Ők nem genetikailag, hanem szeretetben adták át azt, amiről a szülő-sarj viszony szól. Navia, ha majd úgy érzed, kész vagy rá, nehogy ne figyelmeztess! Akkor majd a szokásosnál is ünnepélyesebben szerethetnénk egymást. Mindenkinek szüksége. van emberi kapcsolatokra, csak én be is vallom. A bevallás bátorságát neked köszönhetem. Kapuk nyíltak, zsilipek húzódtak fel bennem. Legszívesebben belélegezném azokat, akiket szeretek. Miként te. Valami nagyon szépséges zene hangszere vagy. Te nem éhezel? Rendeljünk ágyba valami 564 565 nagyszerűt. Kínai étekhez mit szólnál? Legyen sokféle, hogy átehessünk egymás tányérjába. - Ez már ötletszinten is kész orgazmus. - Isten adjon ezerannyit. Symour a telefonjáért nyúlt, s intézkedett az ebéd ügyében. Megszólalt mellettem a másik készülék.
Dirk érdeklődött hogylétünk felől, elújságolván, hogy a tegnap történtek nem csekély bénulatot okoztak a Yardon és országosan is. Ízes utálattal ejtette ki Tristano nevét. Átfutott az agyamon, milyen kár Elanért, hogy ennyire tud gyűlölni. Emlékeztetett ígéretemre, miszerint elkészítem majd a keresztes- vágy horoszpókját, hangsúlyozván: főként az előmenetele érdekli, nem csak szakmailag, hanem privátilag is, egészen konkrétan az foglalkoztatja, miként szabadulhatna elunt gátlásgubancaitól. Tudatta, hogy Boydék nem váltak állástalanná, majdan a gyógyult Symourt is visszavárják, és ő még mellplecsnire is számíthat, amitől persze nem fog ájulatba esni, mert születetten deviáns. És egy darabig nyugodtan ne törődjünk semmivel, csakis egymással, közölte még, ő már mindenkit jótékonyan hibernált, aki értünk aggódhatott, és eleven hírünket költötte. Megérdeklődte, segíthetne-e valamiben, és egy pillanatig tűnődtem, elsősegély-jellegű futárszolgálatra is vállalkozna-e, majd mégsem hoztam szóba azt a filmvékony vacakot, amivel esetleg ideugorhatna. Azután jó éjszakát kívánt, napsugaras délutánkor. Feltelefonáltam Lepardot, ezernyi köszönetet üzenve Rhandinek. Kértem, érdeklődje meg a lányától, megörvendeztetné-e őt egy kilónyi színpompás zsírkréta, majd bejelentkeztem vasárnapra, harmadmagammal. - Rhandi hall téged a másik készüléken - mondta Lepard. - Azt üzeni, zsírkréta nélkül is jöhetsz. További közléseit most nem adom át neked, mert mégiscsak egy férfi vagyok, és röstellem, ha megríkatnak. Szóval az egymás iránti érzelmeiteket majd személyesen tisztázzátok! Na. Örülünk, hogy élsz. Elköszöntem. Symour befejezte a lakomarendelést. Szomorúan rám pillantott. - Annyifélét kértem és oly messziről, hogy legalább két órába telik, amíg ideér. - Nem baj - feleltem - Mert azóta eleget gondolkoztam az emeleti helyzeten, s ebédig szívésen melléd dőlnék. Félárbocosra vonta szemöldökét. - Ünnepélyesen? - kérdezte. Ekkor apró kavics zörrent az ablakon. Mielőtt reflexből stukkert ránthattunk volna, meghallottuk Jay csikóhangját az utca felől. - Hé, ti odabenn! Megengeditek, hogy beljebb lépjek egy szóra? Vagy innen üvöltözzek, az iránt tudakozódva, miként szolgál az egészségetek? - Gyere beljebb - sóhajtott Symour, legfeljebb félhangosan. Jay mégis meghallotta. Másodpercek múltával az ablaknál termett. Háttal a párkánynak dőlt, tapintatot érzékeitetvén.
- Megfordulhatsz - szóltam. - Így is el tudlak képztlni benneteket. Anyu nagyon csillapított, hogy ne jöjjek át hozzátok, mert aligha vagytok matinésak. Ami alatt azt értette, hogy biztosan nem gyereknek való látvány a kripiiségetek. Úgyhogy csak annyit kérdeznék, meddig akartok még reinkarnálódni? Szóval: mikorra születtek újjá? . -És addig te fel-alá jársz az utcán szivarral, mint a szülőszoba előtt? - firtatta Symour. 566 567 - Ha azt mondjátok, hogy már visszavarrattátok a fejeteket és egyéb létfontos tagjaitokat, és iksz időre járóképesek lesztek, felhagyok a nyugtalan fel-alá járkálással. - Holnap ilyenkor? - ajánlotta Symour. - Jó lesz. Tényleg rendben vagytok? Ne hozzak valamit? - Köszönjük, megvan mindenünk - mondtam. - Azért azt a dinnyés gumit elhoztam Symournak, amit ígértem. Leteszem ide. Remélem, a rágószervének nem esett bántódása. Különben anyu szörnyen firtatta, mi van velem mostanában, és felhívta rá a figyelmemet, hogy igazán őt is szerethetném, mint amikor még kisebb voltam és angyalka. Ezen megint rendesen beindult, és a végén a hangját is magasra emelte, azt kiabálva: követelve kéri, hogy neki is adjak melegséget. Mekkora melegségre vágysz? kérdeztem, szolgálatkészen felkapva az öngyújtóját, ujjammal a lángszabályozón. Épp mielőtt megpofozott volna, váratlanul jobb belátásra tért, és megállapította: okosabb lesz, ha elfogadja az idő múlását, és elengedi a kezemet, mivel az jóra nem vezet, ha azért harcol, hogy maradjak kisgyerek. Egyébként apu is megemlítette valamelyik nap, meglátván, hogy majdnem akkora vagyok, mint ő: nemsokára elvihet a kupoldába, akárcsak őt a saját faterja, amikor egyforma lett a cipőméretük. Na jól van, most nem mesélem el, mit szólt erre anyu! Ti csak reinkarnálódjatok! A serdülő távozott. egymáshoz fordultunk.
