Vavian Fable Ezüstegér

Vavian Fable Ezüstegér Ismertető a hátoldalról: AZ ÁLOMHAJSZA, A HALKIRÁLYNŐ, A JÉGTÁNC ÉS A SÁRKÁNYKÖNNY SZERZŐJÉNEK LEGÚJABB REGÉNYKÖNYVE! Nyájas, Nagyérdemű Olvasó! Mi hir a politikában? Röpködnek a lózungok? Rajcsúroznak a farizeusok? Több a zaj, mint a jel? Hiába pöckölgeted vérhólyagos ujjbeggyel távkapcsolód ezer gombját? Nem létezik ínyedre való műsor? Csupán önmutogatás és ricsaj van? Bármely műfajbéli élményre vágynál, úgy rémlik, mindenütt csak a ripők tehetségtelenség kultusza dívik? E világon már mindenki sztár és király? Ha így van, megér e rang egy sliccgombot? Szétbombázzák az agyadat? Effektíve is? Behócipőztél? "Itt emberek már nem születnek ?" Nos, ha így érzed magad, akkor igen súlyos állapotba jutottál. Na gyere! Szálljunk ki egy estére. Röpüljük fölül a kínokat! Higgadjon a marcangolt! Hajtsd ide buksi fejecskéd. Ügyesen hunyd be a szemed! Most bekapjuk a bömbirongyit. Csak a csücsköt, tudod. Begörbített ujjal kivesszük a maci szemét. Végzére alvómaci. Így ni. Máris mesélek neked. Valami fantáziásat. Történetemben lesznek jók is, rosszak is; bolondok, furfangosak és különfélék, vegyesen. Lesz szerelem, kaland, mosoly, kacaj! Mágia, varázslatok. Ármány, izgulás, tán még nívó is. Ígérem, mesém mesés lesz. Épp ezért: a fotel karfáját el ne engedd! Szorítsd erősen! Vavian Fable Ezüstegér Fabyen Kiadó, Budapest 2002 C Molnár Éva 2002 Minden jog fenntartva, beleértve az egész vagy részletek reprodukálásának és internetes terjesztésének/közlésének jogát! Figyelmeztetés: A könyv címe, valamint az egyes fejezetek tördelési

megoldásai szerzői jogvédelem alatt állnak. Engedély nélküli másolásuk,felhasználásuk és utánzásuk jogszabályba ütközik és büntetőjogi felelősséggel jár. Borító: Gyomlai Imre A szerző fotóját Lengyel Gábor készítette Ennek a könyvnek az elkészitése érdekében egyetlen újabb fának sem kellett meghalnia... Fabyen Körryukiadó A Fabyen Kiadó honlapja elérhető: www.fabyen.hu Kizárólagosan terjeszti a Tóthágas Plusz Kft. 1074 Budapest, Perényi Zsigmond u. 15. Telefon: 369-2670 Kiadta a Fabyen Könyvkiadó A kiadásért felel: Harangozó Margit ügyvezető igazgató Szerkesztő: a szerző szerkesztője Korrektúra: Kiss István Készült 28 ív (A/5) terjedelemben Nyomtatta és kötötte a Kaposvári Nyomda Kft. Felelős vezető: Pogány Zoltán igazgató A nyomdai megrendelés törzsszáma: 220988 Készült Kaposváron, a 2002. évben ISBN 963 9300 05 5 A lohadó vágtában lehunyta szemét. Kitárt karjain, Amellkasán érezte a balzsamos levegő áramlását, erejét. Szája, torka kiszáradt, nyeldekelnie kellett. A lassuló paripa fokozatosan veszített lendületéből. Amikor egy zökkenéssel megállt, Gratia nevetve, széttárt karokkal lefordult a nyeregből. Meghemperedett a margitvirágos, illatos fűben. Hirtelen térdelt fel, szemét tágra meresztve, midőn valaki köhintett mellette. - Úgy tűnik, most én ijesztettem meg - sóhajtott a fehér sziromágyon heverő férfi. Könyökére támaszkodva figyelte a heveny színváltozásokon átmenő lányt. I.etört egy virágot, néhány pillanatra legényesen a fogai közé harapta a szárát, majd folytatta: - Irigylem magát. Úgy saccolom, nyolc-tíz éwel vagyok idősebb. De én soha, ifjú koromban se voltam képes ilyetén odaadásra. Igaz, mindössze néhány hónapja, legfeljebb esztendeje pedzegetem, valójában miről szól az élet. Uramisten, nem zsibbasztom tovább a lelkemmel! Szép volt, Gratia! Remélem, megbocsátja, hogy kilestem örömódával felérő galoppozását. Ajándéknak ércem,

hogy láthattam a boldogságukat. És még én is kaptam belőle! Valamiképpen olyan ez, mintha, nem is tudom hányadikként, magam is részt vettem volna a ló, a virágok, a napsütés, a ravasz illatú levegő és a maga közös szeretkezésében. Nem jut eszembe másféle kifejezés. Ha tolakodónak találja, bátran vágjon gyomron. A térdelő Gratia a sarkára ereszkedett, és maflán lesütötte pilláit. A legelésző Lator néhány lépésnyire eltávolodott tőlük. - Jól van - szólt lágyan a férfi. Megérintette a lány kézfejét, majd visszahúzta az ujjait. - Megrémítettem. Ha bolondnak tart, sebaj. Látom, idegbénító hatást teszek magára. Visszafekszem. Tovább bámulom az eget, és alulról szagolom a margarétát. Nem kell törődnie velem. Gratia szentül hitte: most már holtbiztosan együgyűnek, lütyőnek, muszmáknak, gyürének nézik, mégsem bírt megszólalni. Kapása sem volt, mi értelmeset mondhatna. Minden akaraterejét összeszedve felhagyott a zavart térdkalácsbámulással, és Dzs felé fordította a fejét. Csak gyerek füllelhallhatóan röhögök, mint u hintaló. (Fodor Ákos) Hajtson a vonat elé, Jean. Öngyilkos akarok lenni. Köszönöm a mesét Tangónak, a parazsat abrakoló táltos paripának. Azon a fagyos tavaszi reggelen is fátyolfehér, finom ködgörgeteg indult a lány felé a hosszú folyosó padlóján, mikor a hideg levegőről az istállóba lépett. A jelenés gurulvást, hömpölyögve közelgett. Gratia ilyenkor rendszerint úgy gondolta, hogy biztosan egy vagy több dzsinn igyekszik hozzá. Nem félt tőlük. Mióta az eszét tudta, bizalmas viszonyban élt a képzeletvilággal, annak lényeivel. A legtöbb gyerekkel ellentétben ezt kamaszodófélben sem nőtte ki. Kinevel ni se tudták belőle, sem a tanárok, sem a szülők és más rokonok. Hasztalan tiltogatták, azt hajtogatva, hogy a szakadatlan mesélés-képzelgés butaság, babonaság, istentelenség, elmebajosság. Az ő életének létfontosságú részét alkották az istálló padlóján elébe gördülő, kövérkés, ködszerű dzsinnek. Akkor is, ha majdnem biztosra vehette, hogy a párás, meleg levegő hömpölyödőtt az ajtó irányába, midőn az istállóba nyitott.

Azt sem tagadta le önmaga előtt, hogy a köddzsinnes látomást az éhomra bekupicázott keserűlikőr is okozhatta volna. Tán-tán, esetleg. Ám az a gyűszűnyi epevédő gyógyital, amit minden reggel beszippantott, 11 mihelyst kinyitotta szemét, aligha árthatott meg ennyire. A dzsinnek - legalább hárman - feléje úsztak. Térdmagasan köré gomolyogtak, és finoman megtántorgatták, akárha - a maguk testetlenül bumfordi módján táncoltatnák őt. Gratia elmosolyodott, és kiterjesztett karokkal, mintha táncosait érintené, lassan körbefordult. Halkan köszöntötte a szellemeket. Azok szótlanul kilebegtek a szabadba. Válaszképpen a lovak hallatták vidám-izgatott üdvnyihogásukat. A lány nagyon szerette ezt a hangsort. Ekként fordította saját nyelvére: Na, puszi! Végre, hogy megjöttél! Gyorsan adj enni, sok finom zabot! Mielőtt a lovászszobába nyitott volna, hogy munkaruhát öltsön, végigsétált a bokszok előtt. Egyenként szemügyre vette, megsimogatta a mellmagasságú ajtó fölött kihajoló hátasokat. Alkalmazója, az istálló tulajdonosa néhányszor végignézte, s nem értette ezt a reggeli rituálét. A lány vállat vont, nem magyarázgatta, miért fontos már belépéskor tudnia, hogy lóbarátai jól vannak, derűs kedvűek, és türelmetlenül várják az abrakot, a napkezdést. Valamennyi istápoltjáért rajongott, ám Keltával, az utolsó fülkében lakó, hatalmas termetű, barokkos szépségű fekete lóval egészen különleges kapcsolatban állt. Átkarolta a hozzá hajoló fejet, igazított a tükörbársony orrig leérő, dús üstökszőrzeten, körbesimította az ábrándos-szomorkás, tiszta tekintetű szemeket. Végighúzta tenyerét a fényes, csokoládészínű paripa erőteljes ívű, acélizmú nyakán, marján, hátán, majd a hasán is. A ló hozzásimult, mozgékony felső ajkával az ő fülcimpáján, haján, gallérján matatott-motoszkált. A lány két kézzel fogta át a nyakát, és felnyögött: 12 - Ugye, egy napon visszaváltozol emberré?! Micsoda pasas leszel! Kelta sóhajtott. Kapott egy csókot az orrára. A lány ruhát váltott, etetéshez fogott. Amikor a fekete hátas közelébe ért a zabos talicskával, észrevette a bokszajtó szélénél leskelődő macskát. Az ezüstszőrű, smaragdzöld szemű lény épp vadul ragadozott. Gyors,

pontos fejmozdulattal csapott le a prédára. Fogai közé harapta az errefelé csak pociknak nevezett egérkét, és elinalt vele. Pár perc múlva összetalálkoztak a patamosónál. A macska nekilátott, hogy megfűszerezze zsákmányát. Ezt úgy érhette el, ha számtalanszor elengedte, majd elkapta, nyomorgatta, kínozta a boldogtalant, miáltal az fokozott mennyiségben termelte az adrenalint és más vérízesítőket. Gratia fejcsóválva szemlélte az egyoldalú játszadozást. A még épkézláb, apró, kecses egér fényes bundája a kuriózum színű macskáénál is szépségesebben ezüstös, már-már platina volt. Viszont íze a kívánatosnál kevésbé lehetett ínycsiklandó. A kandúr kétméternyire is hagyta eltávolodni magától, hogy amikor majd rávetődik, a préda vérét megédesítse a halálfélelem. A lány elkapta az ugráshoz készülődő, lekuporodottságában mulatságosan riszálgató macskát. Ekkor az a megszabadított ezüstegér egyenesen az ő szemébe nézett. Gratia egy hosszúnak érzett pillanatig látta, amint megnövekszik, formát változtat, pocikra, tündérre, fenséges lényre egyaránt hasonlít, arca, alakja körül áttetsző fátylak lengenek. A következő másodpercben a vízió szertefoszlott, a csöpp teremtmény egy láda alá menekült. 13 A szorosan fogva tartott, nyugtatólag simogatott macska kerregve tekergőzött. Mindenáron folytatni akarta a vadászatot. A lány nem eresztette a begőzölt kandúrt. Míg a láda alá bújt egeret hallgatta, az járt a fejében, hogy általában horgászokkal történik efféle. Olykor kifognak egy-egy kivételes aranyhalat, mire az esdekelni kezd az életéért, s szavaiból kiderül, hogy ő a csermely, a tó, a tenger királynője. Hatalinában áll, hogy szabadulásáért hálából teljesítsen három kívánságot. (Furcsa, a vadászok teljesen másmilyen lelkületűek, hiszen még egyiküket sem szólították meg a mordályuk elé került martalékok, őzek, vaddisznók, fácánok vagy elefántok királynői. Valószínűbb persze, hogy mindez velük is megtörtént, ám ők ezt valamely, sajnálatos oknál fogva nem érzékelték.) Azután még arra is gondolt, hogy mások talán lekicsinyellnék az egérkirálynőt. Egy ilyen kis féreg, az is valami!? Mindeközben erőteljesen rázogatnák az ő vállát,

és üvöltve magyaráznák neki: ilyen nincs, ez kitaláció, agyrém, elmebaj! Pedig hát az ezüst bundájú, ragyogó szemű egérfenség a következőket közölte vele, mégpedig fuvalomszép, selymes hangon: - Megmentetted az életemet, szakasztott úgy, mint a mesében! Köszönöm, amit tettél! Jóságodat sose feledem! Hálárlan se leszek, hisz milyen dolog volna, ha most csak úgy elsurrannék, egérlyuk iránt?! Ezentúl kívánságaid többnyire teljesülni fognak. Tehát szerfölött vigyázz óhajtásaiddal! Ezzel tovatűnt. Gratia letette a szorításában vergődő macskát. A kandúr leszegett orral, áramszedőként fölmeresztett farokkal, eszeveszetten rohangált a polc körül, a bokszokban és folyosószerte, ám a pocik nyomát többé nem lelte meg. A lányt pedig még aznap este drámai baleset érte: falnak rohant a kocsijával. Kómája néhány héten át tartott. Amikor végre magához tért, nem emlékezett az előzményekre, így tehát arra sem, hogy a baleset előtti pillanatban azt mondta a mellette ülő, s a kettőjük esküvőjét fontolgató férfinak: - Inkább a falnak menjek, mint hozzád! Voltaképpen a férfira sem túl jól emlékezett az eszméletnyerés mézgás óráiban, az életmoziját lepergető lázas álmodások kísértetjárása közepette. Üzletember apja értekezletről tárgyalásra, megbeszélésről munkavacsorára szaladgált, otthon ritkán mutatkozott. A háztartás vezetésére fölkent, nem kirívóan eszes, ám dekoratív küllemű, a kongófejűségtől halálosan unatkozó szülőanyja egyetlen leánygyermekében próbálta kiteljesíteni saját alig létező személyiségét. Mindenekelőtt szokatlan névre kereszteltette, majd szépen öltöztette, naphosszat csinosítgatta a kis Gratiát. Amint az nagyobbacska (értsd: hároméves) lett, műtermekbe, ügynökségekre cipelte, fotóztatta, mutogatta, fűnek-fának kínálgatta gyermekét. Nem haszontalanul: csakhamar Gratia lett minden babaszobát, játékszert és tucatgiccset kínálgató reklámfilm főkislánya. Tündérszőke pehelyhaját folyvást dúsították, csigásították, tekintetét ragyogósították; örökösen öltözött, 14 15 vetkőzött, pukedlizett, illatozott, édeskedett. Villanófényektől vakult.

Röpült a gyermekkora. Hamarosan megkapta élete első fogszabályozóját. Kisvártatva összebotlott az első pedofil bácsival is. E szörnyetegség folytán hosszabb időre kiállt a fejlődésből. Pszichiáter kezére került, s az fölfigyelt szerteburjánzó, regényes fantáziavilágára valamint arra is, hogy ő , u an nem hajlandó megkülönböztetni a valót a ké zel től, lépten-nyomon mesélget magának, szépet, rútat, fehéret, feketét és ezerszínűt is, vagyis öngyógyító természet. Következőleg nincs szüksége elmészre. Ez egyáltalán nem tetszett a gyér bajuszú lélekfürkész asszonynak. Szakszerűen meg is mondta az aggódó szülőknek, hogy sarjuk reménytelenül bomlott és jócskán retardált. Ráadásul időközben Gratia pihés szálú aranyhaja harmatméz színűvé sötétült, keze-lába megnyurgult, pálcikaszerűvé véznult, s ily módon kinőtt, kicsúnyult a cukorbaba-korszakból. A kamaszodás egyéb vésztünetei is kiütköztek rajta: gyakorta feleselt mindenkivel, csúfolta, görbe-tükrözte a felnőttek viselkedését, kivált a szüleiét, tanáraiét, de a szomszédok parodizálásától sem riadt vissza. Előadta az önmaga fontosságtudatától bódult atyát, amint az fellegeken lépdel vagy inkább úszik, a sokatmondóan magas homlokába hulló tincseit szigorú fejrándításokkal dobálja hátra, s mártír hangszínen arról retorikázik, mivé lennének szerettei az általa előteremtett, nélkülözhetetlen elitnívó hiányában. Felkopna az álluk, kilógna a fenekük, irigyelnék a templom egerét, alamizsnát koldulnának a kéregetőtől, cúgos utcasarkon strichelnének et cetera. Ő tehát, az atya, attól lett galambősz, tikkelő szemű, valamint infarktus- és em16 bóliajelölt, hogy előteremtse számukra az alapvető luxusjavakat, és nekik ne kelljen lehajtott fejjel osonkodniuk a fal mentén, miként a csóringer balfácáriok nyomorgó családtagjainak. Ezután Gratia eljátszotta anyja finomkodó mozdulatait, kényeskedő járását. Fennhéjázott, affektált. Szembehízelgett és tarkón mart. Mindennek tetejébe légvételnyi időre sem tágított leánya mellől, ily módon egyetlen alkalmat sem szalasztván el, hogy égesse gyermekét társai, a többi, felettébb kritikus szellemű kamasz előtt. Önkezűleg feliratozott, helyesírási hibákkal érdekesített, cikis szövegű lufikat bocsátott szabadon a tinizsúrokon, roskatag gyümölcstortákat és reform zab-

kását tálalt fel uzsonnára, régmúlt ifjúságának ósdi dalait nyekergette a lemezjátszón, ehhez lenge ruhás táncbemutatót mellékelt, végképp hidegleletve a fiatal szervezeteket. A kifigurázott szülők erőltetett nevetéssel reagáltak a leány produkciójára. Majd, mintegy jutalomképpen, beíratták őt egy szörnyen zárt, roppant szigorú, kényesen elit műintézménybe, dráma szakra, hogy végül majd filmsztár váljék belőle. Szerencsére a színészet mellett akrobatikát, vívást és lovaglást is okítottak a vénségesen patinás tanodában. Minek köszönhetően Gratia úgyszólván szaltóban, pengézve, lóháton cseperedett felnőtté. A filmsztárság mindvégig frigiden hagyta. Játszani nagyon szeretett. Ám a magamutogatók azon fura fajtájához tartozott, akik kulcsra zárt, lefiiggönyözött szobába vonulnak vissza, ha ki akarnak tárulkozni. Írt. Mesés, kalandos, varázsos történeteket, emberekről, lovakról, fákról, bogarakról, manókról és más nyűgöző lényekről. Mindenki elől elrejtette műveit. 17 A diákok szabad elhatározását, mozgását zordan korlátozó, kövecses szellemiségű tanintézmény foglyaként kéjes örömét lelte a gyakori kilógásokban. Moziba, színházba, túrára, bulizni szökdösött. Habzsoló megszállottsággal ismerkedett az élet dolgaival, és hamar el is telt velük. Olyanformán kutatta az úgynevezett külvilág, az ijesztően zsúfolt, belakott emberi környezet viszonyait, ízeit, hangulatait, mint aki az unalomig ismeri az egészet, épp csak még egyszer meg akar győződni arról, hogy tévedés kizárva: ezek őt valóban nem bírják mélyen érinteni, továbbá nem is érdeklik, nem motiválják, viszont fárasztják és bántják. Amikor pedig eltelt mindazzal, ami társait továbbra is krónikus izgalomban tartotta, úgymint nagyvárosi ingerek, karrierkovácsolás, fény- és sikerhajhászás, szerelmi délibábkergetés, valósággal megkönnyebbült. Nem volt szüksége ötven-hatvan évre ahhoz, hogy átlássa ezen célok üres és értelmetlen voltát. Nem érte be tucatörömökkel. Minden kamasz és ifjú felnőtt bizonyosra veszi, hogy teljesen eltér a többiektől, ugyanis megakaliberekkel kiválóbb és magasabb rendű társainál. Ám a zöm idővel mégis a homogén masszába olvad, ráadásul önként és trillázva. Gratia sosem érezte eme fölényes kivételezettséget, mivel ő csakugyan különbözött az átlagostól.

Hiányzott belőle a bármi áron végy el mindent! mottójú ragadozóösztön. Nem volt szüksége taposó versenyloholásra, idegen bordákba könyöklésre, mások nyakába lihegésre. Nem kellett versenyeznie: tévedhetetlenül tudta magáról, hogy kicsoda. Persze kívülről nézvést ez nem így festett. Inkább olybá tűnt, mintha - az agyász diagnózisának megfelelően - tökéletesen megbuggyant volna. Diplomát szerzett színészetből, ám nem állt színésznek. Sem pedig fotómodellnek, még aktnak sem, bár ezzel keserves csalódást okozott szüleinek. Még mindig beléphetett volna apja pénzgyártó cégéhez, hogy sikeres és gazdag üzletasszony legyen. Nem tette. Derűsen végighallgatta a soha nem viszed semmire; holtodig robotoló kis hangya leszel; rendes férfi még az ágyához sem fog vezetni, nemhogy az oltárhoz! és miből veszel például jacuzzi kádat? jellegű kifakadásokat. Végezetül összecsomagolt néhány, kukába szánt holmit, homlokon csókolta felmenőit, és behurcolkodott egy világvégi-faluszéli lóistálló közelében lévő cselédházba. Legalábbis hajmeredt elei úgy látták, hogy krémkirálynői sorsra predesztinált leánykájuk kalyibában tengődik, naphosszat trágyáz, trógerol. Vadóc állatokkal kínlódik, horribile dictu: beszélget, ölelődzik velük! Saját értékrendje felől szemlélvést azonban ez egyszerűen ilyen alakú volt: azt tehetem, amit csinálni szeretek, és minthogy ezáltal úgyszólván folyamatosan jó1 érzem magam, alighanem boldog vagyok! Azért persze, ha fütyült is a hátrahagyott hívságokra, valamit mégiscsak erősen hiányolt. Valamit, amit az isten háta mögé visszavonultan, egy gyér lélekszámú falucskában és annak ugyancsak ritkásan lakott környezetében éppoly nehéz meglelni, mint egy tizenötmilliós gigapolisz karneválias forgatagában. Igen, a nehezen nélkülözött valamicsoda nem egyéb volt, mint a szerelem. Fiatal nő volt, egész nap a balzsamos levegőn tettvett, vérpezsdítő fizikai munkát végzett, áthatóan jó illatú, hatalmas, férfias, színizom paripák hátán járta az igéző vidéket, éjjelente tücsökzenét hallgatott, és zsi18 19 gerdúlóan meghitt viszonyban élt az égitestekkel, különösen a teliholddal, így aztán szakadatlanul betöltötte lényét az érzéki szenvedély. Teste-lelke szüntelenül parázslott. Ez a folytonos izzás lehetett fogyhatatlan ener-

giáinak tápláló forrása. Ezt a felismerést is beleírta lüktető-szilajló érzelemvilágú, életörömtől elragadtatott, titkolt történeteibe. Mivel az igazán fontos és lényeges dolgokról jóval többet tudott a mostani életében elsajátítottaknál, biztosra vette, hogy tudata és emlékezete bejáratos az összes többi, régvolt megtestesülésébe. Persze senkinek nem beszélt ilyesmiről. Az uradalmát hétvégi, nyári pihenőhelynek használó tulajdonos, Brahms Mulin a családtagok, barátok vagy üzleti partnerek kíséretében szokott megjelenni a birtokon. Némelykor a kastélyt ellepő társaság lármás, éneklős, nevetgélős, szédült hangulatban töltötte az éjszakát. Másnap déltájt a sereglet félkómában a kocsikba kúszott, és visszatért a pörgésbe. Egyéb alkalmakkor halkabban, bensőségesebben múlatták az időt, a kertben étkeztek, a háttérben szalonzenekar muzsikált. Olykor előfordult, hogy néhányan éjszakai lovaglásra vagy kikocsizásra vágytak. Ekkor a házigazda udvariasan megkérdezte Gratiát, mit szól az ötlethez, befogná vagy felnyergelné-e a lovakat, és velük tart-e útikalauzként. Egy ízben a lány apja - üzleti partnerként - élvezte Mulin vendégszeretetét. Hitvesasszonya nem tartott vele, nem óhajtván szembesülni mélyre süllyedt sarja miatti szégyenérzetével. Az atya nem tagadta meg deklasszált gyermekét, ám búskomor szavakkal ecsetelte nevelési kudarcát. Bár Brahms vigaszképpen lelkes szavakkal dicsérte oly sokoldalú, hogy már-már mindenoldalú" lovászát, valahogy mégsem sikerült emelnie a hangulaton. Gondolta, akkor éjféli hintózásra csábítja kesergő vendégét, hadd lássa ő is, a tulajdon szemével, minő kinccsel ér fel "hajtóként is kiváló" leánya. Hanem ekkor a zordonás apa felszólította vendéglátóját, hogy szálljon magába: vajh ő mit szólna, ha pedigrés származású, ígéretes külcsínű, busás anyagi ráfordítással diplomához juttatott, egyetlen ivadéka elmenne - teszem azt - kocsisnak, kéjnőnek vagy ágytálhordozónak? Talán bizony ő nem találná legalább cinikusnak ezt a háládatlanságot?! A hintózás elmaradt. Aznap éjjel Gratia megtorpant a tükör előtt. Próbált visszaemlékezni a habos-fodros, szalagos ruhapoémákba bújtatott, egykori kislányra. A tükörben látott kép alapján ez nem sikerült. Hajdani szőkesége - egyik exkedvese hasonlatával - tejcsokoládé színűre sötétült.

Valamikor naphosszat csigásított fürtjei maguktól mindössze lágy hullámzásra voltak képesek, ám ő még ezt sem hagyta érvényre jutni. Többnyire hányaveti, féloldalas lófarokban viselte lapockáig érő, sűrű, dús tincseit. Ha nagy ritkán megjelent valahol, &izurát fésült: általában választék nélkül hátrapántozta, ritkábban kontyba komolyította kemény szálú, örvényes hajzatát, melyet - egy másik expasasa szerint - sokkal találóbban jellemezne a sörény nevezet. A tükör előtt illegő Gratia belátta, hogy egyéb lószerű is akad rajta, méghozzá az izomzata. Nem veszítette el gyermekkori gömbölydedségeit, melyek akkoriban oly kívánatosan babássá tették küllemét. Jóllehet édesanyja hajdan sűrűn említésbe hozta, hogy nővé serdülvén mindemé váll- és fenékkerekségeket le kell majd csiszolnia, ha divatban óhajt maradni - és hát hol az ör20 21 dögben akarhatna maradni, ha nem az ortodox trendben!? Az emlegetett kecsek és bájak valóban átalakultak, ám nem az anyai követelmény szerint. A tapogatásra ingerlően puha, megható babahájból gömbölyűen körvonalazott, masszív izmok lettek, vállban, felkarban, hason, csípőn, egyebütt. Gratia tudta, mert olvasott és hallott róla, hogy húszkalóriás diétával és célzott tornával lefinomíthatná, kicsipkésíthetné dúsan izm.olt idomait, ám mivel egy korábbi életkorszakában minden, e témában elérhető írást végigböngészett, és két egyforma módszerrel, véleménnyel még szórványosan se találkozott, képtelen volt hinni az egészben, ezért az összes érdeklődését elveszítette az anorexia iránt. Az egyéni DNS-láncon se fitnesz, se welnesz, se baronesz nem változtathat. Ha csontfogas géneket kaptál őseidtől, kőműveskanállal lapátolhatod befelé a nyalánkságokat, avagy jégkrémbe ölheted magad, akkor is vékony maradsz. Ha viszont teltséget eredményező örökítőanyaggal leptek meg, fél- vagy teljes őrültre éheztetheted magad, e sanyargatás árán is csak röpke időszakokra fogyhatsz ki a bőrödből. Az persze pompás, hogy a hízási/fogyási törekvés miatt mozgásra, mértékletességre, testi tudatosságra adod a fejed, de ha életed értelme áll vagy bukik azon, hogy még külsőre se önmagad légy, hanem teljesen másvalaki, hát az halálbiztos kudarc. Bálnából nem lesz balerina. Viszont a leglégiesebb táncosnő sem fog soha úgy úszni, mint a cet.

Minthogy azonban az emberiség ez idő szerint épp ennek reciprokában hitt, olykor Mulin vagy annak valamelyik okostojás vendége is előjött az agyficammal, miszerint diétáztassa a duzzadt izomállapotú, tehát 22 kövér" hátasokat, hogy azok angol telivér szikárságúvá szikkadjanak. Úgy rémlett, alapkövetelménynek tekintik, hogy a lovak bordáin xilofonozni lehessen, medencecsontjukra kalapot aggathassanak. Gratia nem vitatkozott velük. Egyik fülén beengedte bölcselmeiket, s azok önkritikusan, maguktól távoztak ! a másikon. Mulin kedvelhető tulajdonságai közé tartozott, hogy ritkán vetődött el vidéki birodalmába, és két látogatás között példásan elfeledte az előző alkalommal kieszelt lószikárítós terveket. Továbbá ígéretes ügyességgel hajtott fogatot, hintót, szánt, s ezt jobban élvezte, mint a lovaglást. Azt azonban megkívánta, hogy akár nyeregben, akár bakon kirándul, Gratia tartson vele, hogy mentőt, papot, nekrológust hívhasson, ha ő netán fejre esne sport közben. Befelé fordult, szórakozott ember lévén, számtalan furmányos elhalálozási esélyt adott magának. Arcvonásai gyakorta kimerevedtek, tekintete elködösült, s ilyenkor lerítt róla, hogy fogalma sincs, valójában hol jár, lélekben ugyanis épp minden idők legjövedelmezőbb üzleti tranzakcióját üti nyélbe. Csak hát ezenközben a lova pont árkot ugrott, örvényben úszkált, esetleg vasúti sínpárhoz vagy szakadék szegélyéhez közelgett, vágtatvást. Teljesen érthető, hogy az elvarázsolt pénzgyáros nem egy maroktelefont kívánt társaságul, hanem olyan valakit, aki még jókor elkapja a grabancát, nyakban vagy bokában. Aki egy távhívó szerkezetnél intelligensebben reagál az ő táltosának azon elhatározására, hogy fullvág2ában elhagyja a Föld nevű planétát. Aki viharsebesen utána röptet, és a kantárszárnál fogva megakasztja a lovat ezen törekvésében. 23 I,... Cserébe hallgatott a lány szavára.Teljhatalommal ruházta fel őt az istálló ügyeinek intézésében, s eltekintve a némelykori patás-fogyóztatási ötletrohamtól, leszámítva szándéktalan öngyilkossági kísérleteinek elapadhatatlan. sorát, valamint az ezzel járó bonyodalmakat, kedvelhető munkaadónak bizonyult.

Eljutván a kritikus, klimaxos életkorba, melyben az ő pozíciójában lévő férfiak kötelezően jóval ifjabbra cserélik hitvesüket, hogy aztán a friss nejek újfent atyává tegyék őket, s ezzel egyidejűleg első unokás nagyapaként is hihetetlenül boldognak illendő mutatkozniuk, a kilovaglási alkalmakat arra használta fel, hogy mindjobban begabalyodjék az újdonat barátnő által sződögélt hálóba. Azon nap kétméterenként fölhívta a mielőbbi válást sürgető, zsenge korú hölgyet, és pikáns bohóságokat sugdosott annak fülébe. Közben tökéletesen megfeledkezett az alatta lépkedő/nyargaló hátasról. Ilyképpen ismét ezernyi életmentési lehetőséghez juttatta Gratiát. Már hazafelé igyekeztek, és úgy festett, véget ért a mai malőrsorozat, midőn a száguldó ló váratlanul megbotlott. A távturbékoló Mulin - a maroktelefonnal együtt- kilőtt nyílvesszőként tovaszállt a paripa feje fölött. Buja sűrűségű vadszeder bozótosban landolt. A tövises hajtások a ruhájába kapaszkodtak, köréje fonódtak. A kontaktus megszakadt. Gratia a fejét ingatva állt meg fölötte. Ki se moccant a nyeregből. Közölte a férfival, hogy rá ne számítson, ő most hazaporoszkál. A tisztelt úr ezúttal szabadítsa ki magát egyedül, utána vadássza le a szétszéledt lovat, és j szíveskedjék azzal együtt visszafáradni az istállóhoz. Ami az ő füle hallatára bonyolított magánügyet illeti, hát arra szemernyit sem kíváncsi, tehát soha többé nem hajlandó végighallgatni a búgó hangszínű, bizalmas fecsegést. - Nevetséges vagyok? - firtatta Mulin, négykézláb vergődve a durván marasztaló tövisbozótban. A feje köré tekeredett inda vércsíkosra karcolta homlokbőrét. Bal fülén szikkadt fűcsomó fityegett, kócos hajában rőt levelek zörögtek, nyakán egy bátortalan csiga meresztgette szarvait. Lesírt róla, hogy tudja a választ. Gratia nem is felelt. Egy órával később a kenyéradó gazda besántikált a terepről. A szakadt szárnál fogva vonszolta maga mögött a rontott kedvű lovat. Megköszörite a lánynak, amit az tett érte. Patetikus esküvéssel megígérte, hogy felhagy a kapuzárási hisztériával, és az életben még egyszer nem táncol a bárpult tetején, csipkés harisnyatartóval a fején, idegen bugyival a fogai közt. Továbbá megköveti nejét, azt a nagyszerű, türelmes, drága, mártír asszonyt, aki özönsok éve kitart mellette. Mostantól kínosan kerülni fogja a kapzsi, vagyonvadász csibéket,

hisz halálpontosan tudja, hogy azok csakis a pénzét és nem a péniszét kívánják. Bocsánatot kért a nyílt beszédért, sírva fakadt, orra botlott, és még a ló is a sarkára taposott. Gratia sóhajtott. A lovászszobába támogatta, leültette, vigasztalta, leitatta a férfit. Miután az kijózanodott az epevédő gyógylikőr általi bódulatból, ép esze is visszatért. Azontúl képes volt arra, hogy akár két-három órán át is töretlenül megőrizze méltóságát. Végül is szépen telt az élet a Mulin-birtokon. Gratia különösen a nyarakat szerette. Forró estéken nem ment haza a kastély mögötti fülledt házba, inkább valamelyik paripa mellett töltötte az éjt, a bokszban 24 25 szétterített, ölelő, hűvös szalmán. Hálótársai sosem léptek rá. Éjjelente többször is leheveredtek, és kinyújtott végtagokkal, nyögdécselve húzták a lóbőrt a testközelében. Miután - misztikusan, talált kincsként - Kelta az istállóba toppant, azontúl a lány csak vele aludt. A titokzatos körülmények között odakerült hatalmas fekete ménnel első látásra mély barátságot kötöttek. Önmaguknál jobban bíztak a másikban. Összebújva aludtak, egyszerre forgolódtak, gyengéden vigyáztak egymásra. Azok szerint, akik szerettek ilyesmivel tréfálkozni, kapcsolatuk szerelem volt a javából. A faragatlanabbja nyersen fogalmazott, azt feltételezvén, hogy a kapcsolat nem plátói. Gratia jobbára elengedte a füle mellett az ízetlen megjegyzéseket. Amikor mégsem így tett, és ez főként a faluszéli fogadóban szokott előfordulni, ahová gyakran betért vacsorázni, sörözni, biliárdozni vagy dobónyilazni, a durvább élcelődések hatására megesett, hogy parlagi modorú, iszákos férfiak számára bemutatót rögtönzött dákóforgatásból. A virtuóz technikával nyakon, vállon, térden suhintott vagy hasba döfött fickók ezután vagy maguktól kértek bocsánatot, vagy pedig a hőzöngésüket helytelenítő társaik nyomására. Bár a lányt már kezdetkor, rövid ideig tartó ajakbigygyesztés, az is valami, amit a Mulinnél művel? jellegű fitymárolás után befogadták, emellé, tetézetképpen jókora tekintélyt is szerzett magának, jóllehet nem törekedett rá. Ugyanis nem kerülte el a falulakók (árgus) figyelmét, amit ő az uradalomban véghezvitt. Amikor a birtokra költözött; a ritkán odalátogató tu-

lajdonos kedvtelésére tartott lovakat komisz kedvükben találta. Elődje nem sokat foglalkozott velük. A hanyag lovászlegény a semmittevésből keletkezett tömérdek idejét főleg a falu egyetlen nyerőgépének társaságában, a kocsmapultra könyökölve vagy a saját okádékában töltötte. A termetes hátasoktól erősen félt, megnyilvánulásaikat félreértette, morcsányit sem konyítván hozzájuk. Így aztán agresszívan bánt velük. Alkalmatlanságát nem látta be, azon személyek népes táborába tartozván, akik rögeszmésen bizonyosra veszik; hogy genetikailag, születetten értenek a földhöz, az állatokhoz és az építőiparhoz; e műfajokban tanulás nélkül , eleve tudósok. És persze ugyanők éppen így viszonyulnak az ágybéli dolgokhoz is. Elhitetik magukkal, hogy nekik a szexhez sem kell kotta. A szélnek eresztett, pityókás lovász búcsúzásképpen megjósolta, hogy a lány még aznap kipurcan, lórúgás következtében. Ha mégsem, akkor már holnap megszakad a rá váró, legkevésbé sem nőcskéknek való, gyötrelmes és alulfizetett munkában. Ő most elmegy, és nem osztja meg vele felbecsülhetetlen értékű tudását. Sőt: meg sem keféli Gratiát, pedig hát látja, hogy szegény leány jócskán rászorulna. Ám most még az is hidegen hagyja, hogy ezáltal leírhatatlan kéjektől fosztja meg szerencsétlent. Sajnálja, de szörnyen haragszik, amiért pont egy buksza ütötte ki őt az állásából. Távozása után időbe tellett, míg a lovak ismét bízni kezdtek az emberi fajban. Gratia külön-külön foglalkozott velük, felmérte természetüket, a lelküket ért károkat. Átlovagolta, rendszeresen mozgatta őket, társuk lett, éjjel-nappal együtt voltak. Élvezte a magányos munka határtalan szabadságát. A tájék minden zegét-zugát végigböngészte a hátasokkal, elkirándult velük a tengerpartra, átkelt a környező hegyeken. Végeláthatatlan gabonatáblák szélében vág26 tázott, aratás előtt a sűrűjében is röpült egyet-egyet, a térdét kopogtató, dús fejű kalászok között, szilaj indiánrikoltásokkal, mámorodottan. Fogattal járt vásárolni. Esténként lóháton látogatott el a fogadóba. Míg ő megvacsorázott, patása füvet harapdált odakinn. Az iddogáló falubeliek kíváncsian kerülgették, valamennyien a titkát akarták kifürkészni. Szentül hitték, hogy nem ok nélkül száműzte magát vidékre. Ép elméjű ember önként nem hurcolkodik az Is-

ten háta mögé. A városokba kell iparkodni, mert ott aztán zajlik az élet, dől a lé! Talán elemésztette bűnben fogant magzatát, és most vezekel? Szektás volt, véráldozatban hívő, de megcsömörlött a gyilkolástól? Drogelvonás után, a visszaszokástól félve jött ide, azt remélvén, itt kevesebb a kísértés? Kém volt, titkosügynök, és kiégett? Annak kellett lennie, máskülönben honnan tudhatna így vívni, még dákóval, széklábbal is?! Esetleg bankot rabolt, ékszerboltot rámolt ki, és itt húzza meg magát, míg elül a rendőrségi felhajtás? Aztán majd úgy tér vissza a csupa fény, csupa izgalom városba, tenger sok pénzzel, mint egy királynő?Tényleg színészi diplomával pucolja a lócitromot? Itt akarja kivárni Élete Főszerepét? Az ugyan itt rá nem talál! Ilyféléket vélekedtek a helybéliek. Gratia sejtelmesen mosolygott, mert tetszett neki ez a romantikus ráció. A kórházi ágyon hevertében elcsodálkozott a memóriáján. Különös, minő lóugrásokkal galoppozott végig eddigi életén! Az eset több ocsmány részletébe beleveszően megemlékezett a gyűlöletes pedofil bácsiról, akit pedig régen örök feledésre ítélt. Még a borissza lovásznál is tovább időzött, mint amennyit az a teljes életművével kiérdemelt volna. Hosszan mélázott Brahms Mulin szétszórtságán, frigyválságán, noha ez sem volt számára igazán érdekes. Megfeledkezett viszont a jövendőbelijének készülő Adonis Asmanről. Holott a férfi továbbra sem tehetett a keresztnevéről, ráadásül kötelességtudóan látogatta őt. Virágot, narancsot, bonbont cipelt be hozzá, s bús fintorral vette tudomásul, hogy a kómából kilábalván sem lobbant iránta máglyatűz forróságú szerelemre. Valamint nem gondolt egy másik pasasra sem. És így is akart maradni, ezen állapotban. Rágondolás, szívsajgás, nehézlégzés, kézremegés ellen, valamint azért, hogy ágyékában megszűnjék végre a fájó-gyönyörű villámlás , amit még a rá-nem-gondolás is képes volt kiváltani, úgy döntött, elfoglalja magát valami teljesen mással. Kezdésnek felült. Megivott egy kancsó gyümölcslevet meg egy flaska ásványvizet. Kiszedette magából a szervezetéhez nem tartozó toldalékokat. Rimánkodott a köré sereglett doktoroknak, hogy engedjék haza. Máris. Azok nem lelkesültek az ötletért. Sokkot, kómát, agyütődést, megfigyelést, vizsgálódási terveket emlegettek. Kérték, tekintsen végig magán, vegye szemügy-

re véraláfutásos, ütött-kopott bőrét. Jobb, ha tudja: koponyája pont olyan, mint testének többi pontja, ugyan28 I 29 is a falnak rohanáskor a biztonsági öve nem volt bekapcsolva. Nem úgy, mint a mellette ülő Adonisé, kinek ilyenformán haja szála sem ferdült. A légzsákot is megemlítették. Azzal nyitván a gondolatmenetet, hogy ez igazán nem rájuk tartozik, de sajnálatosnak tartják, hogy nem gondolt a nélkülözhetetlen kellékre. Különösen ama, nem túl régen esett sajnálatosság után, amikor is a mentőlufinak köszönhette karcolatlanságát. A korábbi baleset után be kellett volna szereltetnie egy újabb túlélőzsákoti Odaadóan végighallgatta a javát akaró doktorokat. Megköszönte nekik, amit érte tettek. Azután felkelt, és a szédüléssel, fejzúgással, imbolygó járással, de még páternoszterező gyomrával sem törődve, hazaindult. A parkolóban körbesétálta járgányát. Nem hatódott meg a kocsi elején látott karcolásoktól. Na, szép! Amit a verda néhány esztétikai sérüléssel megúszott, attól ő napokig válságosan hevert az intenzíven! Az ülésre vetette magát, indított. Rutinosan, jól vezetett, bár meglehetőst unottan, mivel semminő élvezetet nem lelt abban, hogy egy személyiség nélküli, élettelen gépet bír helyváltoztatásra. Valahányszor ez szóba került, beszélgetőpartnerei fokozódó érdeklődéssel, mind furcsállóbb pillantással hallgatták szavait. Ha netán-tán pszichiáter volt az illető, hát az nyomban röntgentekintetre kapcsolt át, és megpróbált a pupilláján keresztül az ő agyába furakodni-fiirkészni. Gratia mégsem zavartatta magát, és kitartott amellett, hogy számára az autóvezetés gépies, személytelen, unalmas tevékenység. Epp ezért nemigen értette az utakon zajló dominanciacsatákat. Mivel e harcok a humán felek részéről nem igényeltek fizikai erőkifejtést, műveltséget, kimagasló intellektust, ezért nem is látott 30 kihívást azokban. A virtuskodók többnyire hidegen hagyták. Az erőszakos szarvasbikák nyomulásai fölött is elsiklott. Ám a gátlástalan szociopatáktól olykor még ő is kiakadt. Miként ezúttal is, a kórházból hazafelé tartván. A visszapillantó tükörben látta a mögötte csörömpölő monstrumkonvojt hisztérikusan, zegzugolva előzgető fekete batárt. Több kamion és teherautó torlódott fel egymás sarkában a keskeny úton, és a szembeni forga-

lom ritkán adott alkalmat az előzésre. Gratia nem stresszelt emiatt, robotpilótára váltott. Ha lehetett, előrébb sakkozta magát. Ha nem, akkor nyűtten csattogott a bűzokádók nyomában. Bepöccintett egy zenecsatornát, feltekerte a hangerőt. Unottan együtt rímelgetett a strandolás, napozás, denszelés, lötyögés nagyszerűségét méltató, fél oktávot átfogó hangú dalonccal. Dobolt a kormányon. A lassan fogyó kilométereket számlálta, azt várván, hogy kiérjen végre a civilizációból. Mielőbb simogatni akarta a lovakat. Ha átkarolhatja Kelta izmos-íves sárkánynyakát, ha megölelhet egy fát, menten meggyógyul. Agya helyrezöttyen, a szédülés megszűnik, gyomra felhagy a forgással. Hátul a körös-köri,il gallytörőrácsos, terepjáró batár annak ellenére kitört a sorból, hogy szemből egy furgon szörnyen száguldott felé. A saját sávját szabályosan használó autós a kürtre tenyerelt a felé közelgő útvész láttán. Amikor a hirtelen fékezéstől imbolygó furgon üvöltve elhaladt a lány mellett, az látta a kormány mögött ülő férfi meredt vonásait, előboltosodott szemgolyóit, kerekre tátott száját. Az ütközés elmaradt, mivel az ámokfutó gyorsan félrehúzódott. Bár ily módon a saját sávjában haladó ko31 csit és a szemből érkezőt is a padkára szorította, ez csekély mértékben sem bántotta szépérzékét. Gratia sejtette, mit érezhet. Hajdan sokat beszélgettek effélékről a tanodatársakkal. Az adrenalin kiszorítja a vért a fickó ereiből. Tüdejét, gyomrát már-már szétrepeszti a hormonszökőár. Ősszeszűkült légcsövén át, sípolva cseréli a levegőt. Fejében szivárványos petárdatűz szikrázik. Kettőjük közt az a különbség, hogy az ámokos gyomra nem fordul fel az ilyetén élménytől. Az agresszor kifejezetten élvezi ezt, átélvén a vele járó merevedést is. A fekete batár hanyagul a lány mögé siklott. Jócskán az út közepére kilógatott orral, feltapadt a hátsó lökhárítójára, mintha maga előtt akarná tolni őt. Közben kikivetődött balra, hogy ijesztgesse, próbára tegye a szemből jövőket. Szörnyen pezsgett a számára ellenséges forgalom. Ezúttal még egy gombostű sem előzhetett volna. Gratia látta a tükörben a nagyjából vele egyidős fickó feszült vigyorú arcát. Mielőtt vonásról vonásra szemügyre vehette volna az ábrázatát, meglepetten észlelte, hogy a cápaszerű te-

repjáró hirtelen kivágódik mögüle. A másik, a jobb oldalánál. Az ámokfutó járgány karosszéria-csikordító szorosan söpört el mellette. Őt a felezővonal közepére, s még beljebb tolta-taszigálta. Amint a batár elöl termett, behúzódott a padkáról. Felragadt az előtte guruló kamionra. Váratlanul, robbanásszerűen tört ki balra, hajhullást és nyavalyatörést hozva a szemből érkező gyanútlanra, s végre eltűnt szem elől. - Szívesen hívnék hozzád mentőt! - dünnyögte a lány, heves szívdobogástól félaléltan. Őszintén meglepődött, midőn két kilométerrel arrébb megpillantotta a terepjárót. A fémcápa a hátán feküdt, az úttól mintegy százötven méternyire, a lucskos szántásban. Némelyik ablaküvege ép volt, némelyik nem. Egyik-másik kereke forgott még. Az ámoksofőr fejjel lefelé lógott a helyén. A biztonsági öv tartotta meg ülő helyzetében; magától teljesen összelottyadt volna. Az immár leeresztett légzsák karfiolos-püffedten terpeszkedett körülötte. Vad tivornyával töltött éjszaka után visszamaradt, szerfölött telerakott, bizarr gumi óvszerre emlékeztette szemlélőjét. A korábban ilyen-olyan módon megelőzött kocsik lassítottak, majd továbbgurultak a kirepült járgány földi maradványai mellett. Gratia állta a szavát. Fékezett, mentőkért telefonált. Kis tűnődés után tűzoltókat is kért. Kissé fixrcsán érezte magát. Ugyanis a lelkében valaki kéjesen nyújtózkodott, bajuszt pödört, cigarettára gyújtott. Mivelhogy kielégült. Ez a valaki az igazságérzete volt. A szembeni irányból odatoppanó, vagyis a vis maiort elszenvedett flótás vezetési stíljét nem ismerő, tehát iránta elfogulatlan autósok közül többen megálltak az út szélén. Két segítőkész férfi átgázolt a mocsaras talajú szántáson. E hősök térdig besározottan, mázsássá vált cipőiket emelgetve, végül mezítláb jutottak el a baleseteshez. Nekifogtak, hogy kiszabadítsák őt tótágasából. Mindegyre hangosabb szirénák sikoltoztak a város felől. Közelg a boldog vég! Gratia hazahajtott. Mindenekelőtt bevett egy kupicányit a régen ízlelt keserűlikőrből. Azonnal megszűnt az összes neurózisa. 32 33

Agylötyögés, szédülés nélkül lódult az erősen hiányolt lovak felé. A szálláshelye és az istálló közötti, majdnem kilométernyi távon rohantában felidézte az útközben történteket. Milyen kár, sóhajtotta, hogy a sors csak ritkán végzi el mindjárt a helyszínen a - sokak által vágyott - torzulatigazítást, vagy fennköltebb szókkal: az isteni igazságszolgáltatást. Holott mindenkor úgy kéne cselekednie, miként az előbb, midőn a gátlástalan ámokos orrára koppintott, s hozzá olyan jól érthető módon, hogy még az agresszív véglény is megértse az intelmet. Hja, a sors általában ennél jóval árnyaltabban büntet, torol, figyelmeztet. Még valószínűbb, hogy jobbára oda se figyel a gondjaira bízott teremtményekre. A tágas, smaragdzöld mezőn legelésző lovak üdvözlő nyihogást hallattak közeledtére, de nem hagytak fel a fűharapdálással. Egyikük kivételével. Kelta, a hatalmas, gyönyörűen fenséges, csokoládéfekete mén rajongott fajtársának szóló, teli tüdejű nyerítésekkel, szoborszépen megformált farát, elejét feldobálgatva, dúltan szaladgált karámjában. Egyszercsak, hirtelen megelégelvén Gratia lassúságát, átlendült az oszlopsor fölött, és játékos, szökdécs, boldog vágtaugrásokkal sietett elébe. A közelében felhemperedett, néhányszor átfordult a hátán, majd talpra szökkent. Száját nyalogatva, zavartan lépdelt mellé, fejét a lány arcához simította. Mikor az szenvedélyesen átkarolta a nyakát, és egészen fura, mámoros, csakis ló által értelmezhető hangokat adott ki örömében, az óriási fekete paripa felsóhajtott. Állát Gratia vállára támasztva, érzelmesen szuszogott. Sokáig ölelkeztek így. 34 A balesetes lovászt helyettesítő legény az istálló ajtajából szemlélte a - számára bizonyosan hökkenetes jelenetet. Mutatóujjával hátrébb bökte kalapját, a markába köpött, megragadta a vasvillanyelet, és fejét ingatva visszatért a bokszokhoz, trágyázni. Gratia valósággal betakarózott Kelta hosszan leomló, dús, hullámos, fényes sörényével. - Borzasztóan hiányoztál, szerelmetes táltosom! suttogta a jó szagú mén nyakába. - Meglehet, színostoba vagyok, amiért folyton rettegek, ha más viseli gondotokat. Ugye, rendesen bántak veletek!? Jaj, Kelta, kár, hogy nem ismerted Glendont! Ő is szörnyen hiányzik. De már annyít meséltem róla neked!

És még hányszor mesélek, míg meg nem halok, pedig csak incifinci egérfarknyi románc volt, gondolta. Átkerült a ló másik oldalára, bal kézzel megragadta a sörenyét, és a hátára lendült. Keltával nyereg és kantár nélkül is elboldogult. Hajdan azt hallotta valakitől, hogy az állatok képekbén gondolkodnak. A bölcselmet kipróbálta néhányszor, és az többnyire bevált. Ezúttal azt a jelenetet gondolta lovának, amelyben magas lábemeléssel megkerülik a hatalmas rétet, a karámokat. A fantáziakép eljutott Keltához. A mén nekilendült, és látványos bokaszőrzetű lábait ritmikusan felkapkodva, körbeügetett a mezőn. Gratia élvezte mesebeli mozgását, az egyetlen más fajtánál sem létező, rendkívüli p, áratlan ruganyosságot; a megunhatatlan, varázsos hinraló feelinget. Egy ilyen biztos léptű, ringató járású csodaparipa hátán nagyobb biztonságban tudhatja magát az ember, mint anno a magzatvízben. A második kört vágtában tették meg. A jókora karámon belül a többi ló is velük tartott. Felcsapott farok35 kal, lelkesedésükben gyakran a farukat is feldobálgatva, az ő tempójukban nyargaltak mellettük. A lánynak ekkor, e gyönyörűséges pillanatokban tűnt fel, hogy amíg ő kórházazott, a tavasz betoppant és kiteljesedett. Jóllehet két hete még éjjel-nappal sokmínuszos hideg sanyargatott, a szakadatlanul pitypalattyozó, nyitnikékező madarak elűzték a telet. Gratia fűszeres, ízes, enyhe levegőt szívott a tüdejébe, s az menten szilaj, forgószeles életörömmé, szerelemmé vált benne. Széttárta karjait a száguldó mén hátán, hogy magához ölelje a boldogságos világot. Később a helyettesítő fiú elköszönt, kerékpárra pattant és elpedálozott. A lány nekilátott, hogy kitakarítson utána. Ugyanis az ő rövid távollétében a legény tévedhetetlenül kialakította a jellegzetes hímenteriőrt, mind az istállóban, mind a lovászszobában. Szellőztetés, súrolás, szemétgyűjtés, dezinficiálás következett. A pihent Gratia ezúttal nem bosszantotta fel magát, még a rendetlenség, piszkosság miatt megrótt ifjú búcsúszavain sem túl sokáig dohogott, miszerint: Mit zavar annyira egy kis kosz, plusz ez meg az? Vedd tudomásul, ez egy istálló! De nem Augiászé, farfejű! Márpedig itt az a szokás, hogy a szemetet a kukába rakjuk, és nem a keletkezés

helyén hullatjuk el! Magunk után ugyanúgy elmosogatunk, időnként még a vizespoharat is (bizony!), ahogy a lovak edényeit is gusztusos-tisztán tartjuk! A gennyes kötszert pláne kidobjuk! Gennyes kötszer?! Gratia kirohant a több hektáros nagykarámba, és szőrszálról szőrszálra végigvizsgálta gyámoltjait, ám egyikükön sem lelt sérülést. Úgy döntött, este majd ellovagol a fogadóba, és vallatóra fogja az istállófiút a zöld-sárga enyőkés gézcsomó tárgyában. A takarítás végeztén a porondnak becézett pályán gyakorolni kezdett a paripákkal. Alkonyattájt Kelta hátára pattant, és az erdőn át a kocsmába indult. A leghosszabb útvonalat, az úgyszólván szerpentinszerűen kanyargózó homokösvényt választotta, melyen autós csakis az esetben csörtethetett volna keresztül, kátyúsra túrván az eszményi állagú talajt, ha azután megadóan aláveti magát a gaztettért kijáró, rozsdás kés vagy miazmás harapófogó által foganatosítandó kappanozásnak, vagy azt önként végrehajtja magán, herekiri jeligére. A kellemesen süppedős, lólábat és lovasfeneket egyaránt kímélő, puha sétány még inkább vágtány - kiválasztása mellett szólt a zuhatag közelsége is. Tudván, hogy a mén ismeri a járást, és amúgy is látja az ő fejében lévő képet, elég volt rágondolni, mit fog kérni a lótól, és az már tette is. Gratia tehát ellazulhatott, tűnődhetett. Vajon az intenzív szobai kábult álmodásában miért foglalkozott annyi mással, nem túl jelentős személyekkel, eseményekkel? Ugyan miért nem merészelt Adonisra, pláne Glendonra emlékezni? Holott Adonist felidézni könnyű volna, hiszen ő soha nem váltott ki belőle gyötrő fájdalmat. Kapcsolatuk tehát nem és nem szerelem. Hát jó. Gratia a ló nyakára engedte a szárat. Kelta vágtába szökkent. Hosszasan ringatta a nyergében ülő lányt. 36 37 Doktor Adonis Asman a település népét gyógykezelte. Jelen volt a születéseknél, ha az anyák úgy kívánták, vagy netán elkéstek a klinikára indulással. Ő diagnosztizált minden vakbélgyulladást, gyomorfekélyt, tudathasadást, kankót, májzsugorodást, hipochondriát. Kórházba utalt, nyugdíjaztatott, haldoklókat vigasztalt. Egy ízben tehenet is elletett. Közkedvenc volt, a falulakók

szeme fénye. Az egész környék eladó sorú leányai, továbbá az elvált nők az általa látogatott zenés kocsmába jártak. Ugyanis Adonis, akárcsak boldogult édesapja, fölöttébb derék, becsületes, rendes, et cetera férfiú volt, ám apjával ellentétben, ráadásul még jóképű is, ez utóbbira keresztneve kötelezte. Finom megjelenésével, szőke hajával, mindig kissé álmatag, ám tiszta tekintetű, barna szemével még rosszabb napjain, enyhén kapatosan is a harmincas éveiben járó Robert Redfordra emlékeztetett. Arcberendezésüknek csupán a járomcsont alatti része különbözött, ugyanis Adonis nem olybá festett, mint aki színültig töltötte a pofazacskóit selyemcukorral és mogyoróval. Ám miként idősb hasonmásából, az ő lényéből is olyféle veleszületett elegancia sugárzott, aminőt felszedni, színlelni képtelenség. Ilyet még menedzserés újarisztokrata-képző kurzuson sem lehet beidegzetni. Ha ez a közel tökéletes férfiú másnaposan, négykézláb keringett a talajon, és esetleg csaholt is közben, nos, ő még ilyenkor is fenemód elegáns volt. És ezzel még nincs vége, mivel Adonis Asman a felsoroltakon kívül még jó néhány kiveszettnek hitt, más szóval: óhumán tulajdonsággal rendelkezett. Ezek egyike a figyelmesség, mely az értelmező szótár szerint előzékenységet jelent. Tovább taglalva például azt is, hogy meghallgatott másokat, és közben csukott szájjal sem ásítozott, ezenkívül nem lépett keresztül az útjában heverő élőlényeken, hanem segített rajtuk. Még az esetben is, ha a vízszintes testhelyzetű teremtmény történe= tesen rögzött kortyondi, beszipuzott padlakó vagy meglőtt lábú őzgida volt. Valamint a "figyelmes" alighanem még ama jelentéssel is bír, miszerint az ember megvárja, míg a karjaiban tartott női személy is eljut az orgazmusig. Nos, nincs mit csodállani azon, hogy Gratia nagyon szerette, a legközelibb barátjának tartotta Adonist. Ez a klóndonornak való csodapasas kezdetben egyáltalán nem volt tüneményes, női tenyérből etethető, cukorfalat plüssmackó. Hát igen, egy lóidomár türelmével kellett kézhez szoktatni a "spermarablóktól" rettegő falugyógyászt. Némely estéken mindketten a helyi kultúrközpontnak számító fogadóba jártak, a szójátékos nevű Halloweenbe. A kezdet kezdetekor, Gratia jöttének idején ismerkedtek meg, kapcsolatuk nem barátinak in-

dult. Ekkortájt a környező populáció még erőst vívódott, befogadja-e az idegent, a jöttmentet, avagy kivesse magából. Hol úgy határoztak, hogy elviselik életterükben, hisz nem sok vizet zavar, hol pedig egymás szavába vágva kiáltozták, hogy gyújtsuk rá a házat, meg pokolra vele. Utóbbi kifakadások azért történtek, mert a pökhendi némber nem fogadta valakinek a mormolt köszönését, vagy éppen visszautasította valamelyikük udvarlását , leszögezvén, hogy nézete szerint teljesen lánctalpas 39 modorra vall, ha valaki ekként teszi a szépet: Hé, muf fos! Téged éjjel-nappal kinyalnálak! Hagyod-e!? A negyedik fogadólátogatás alkalmával maga a fővadőr szólította meg a vacsoráját költő lányt, miszerint: - Figyelj már, te istállószolga! Ha kedves leszel hozzám, még komornát is csináltatok belőled a gazdáddal! Tutkóra a befolyásom alatt tartom a Mulin palit! Na? Gratia a királyian finomként jellemezhető, reszelt sajttal, morzsolt avokádóval és petrezselyemzölddel meghintett, egészben pirult, gömböc sült krumplikról a fordítva feltett sildes sapkát, gutaütésesen bíborpozsgálló arcbőrt, fekete, szürke, fehér és sárga szálú, kusza bajuszt, egyhetes borostát, fekete-szürke kockás inget és keki nadrágot viselő gavallérra tekintett. - Megverjelek biliárdban? - firtatta, válaszképpen. Bár ezen a vadvigyázó eléggé nevetett, azért ő mégiscsak adott neki biliárdban. Azután, helyesen gyanítva, hogy körös-körötte minden pasas macsó, dobónyilazásban is legyőzte a szívlovagot. Kétségkívül méltányolni kezdték, ám végül mégsem ilyen módon vívta ki maradéktalan tiszteletüket. A vénséges korú, túlnyomórészt fából készült fogadó centrumában patinás söntéspult terebélyesedett. A különféle folyékonykenyér-fajtákat kínáló, porcelános, ódon, ékes sörcsapok szegélyezte pultnál ücsörögtek a kiváltságosok. A legmacsóbbak, a nagyrangúak és a doktorok. Utóbbiakból három jutott a jelenlévő népességre, az embergyógyász, az állatorvos és a jegyző. A kedves, figyelmes, bűvös modorú Adonis Asman pozitív jellemvonásaival, továbbá veleszületett eleganciájával is simán összefért, hogy mind a jövevényeket, mind az alantas foglalkozásúakat lenézze kissé. Nem bánt velük lekezelően, levegőnek sem nézte őket. Am az ilyen személyek jelenlétében valahogy a szokottnál is

áthatóbban lengedezett körötte a jaj, de arisztokrata vagyok! hangulat. Az első pillanattól szemmel tartotta Brahms Mulin nőnemű istállószotgáját. Estéről estére magasabbra vont szemöldökkel figyelte őt, és mindjobban meghorgadt benne a gyanú, hogy még sok baja lesz vele, miatta. Többször megszemlélte a lány bevonulását, a lóháton történő megjelenéstől a megkapóan jóízű étkezésekig. Bár arrafelé a legtöbb nő remekül bírta a helyi specialitásnak számító sűrű, sötét, erős söröket és az üdítőitalként behörpölt, ravaszul lerészegítő hatású, zamatos almabort, a lány sosem szédült meg a benyaldosott nektároktól. Oly magafeledt, odaadó, gráciás élvezettel kortyolt és lakomázott, hogy körötte mindenki kedvet kapott az iszogatáshoz, a falatozáshoz, az élethez. Asman azt is megfigyelte, hogy a különös nőszemély időnként furcsán lefagy, vagyis mélységesen elábrándozik. Hamar rájött, hogy éppen ez az, amivel akaratlanul felkavarja a környezetében lévőket. Némelykor roppant hosszan meredt valakire, hirtelen, átmenet nélkül ekévült tekintetének fókuszában a magát mindinkább áldozatnak érző illetővel. Megfeszülő arcizmai némiképp haragvó jelleget kölcsönöztek vonásainak. Bizony, mindaddig szörnyen sokkolta az embereket, míg ezt a ragadozó-szokását ki nem ismerték. Ám még a tövisszúró tekintetnél is sokkolóbban hatott, hogy szinte közönyösen verte meg őket biliárdban, dartban, mint akit egyáltalán nem izgat fel a versengés. Csupán a játékot szerette, a küzdésláztól nem tüzelt. Asman, miként később elmesélte, pompásan szórakozott kianalizálásával. Magas pontszámmal honorálta értelmi képességeit, midőn visszautasított minden ver40 41 senyivászatra szóló kihívást, továbbá nem állt kötélnek, hogy kinek a lova gyorsabbat játsszon a nagymellényűekkel. Mindkét döntéséért tízest kapott a tízes skálán, mivel vedelésben hótt esélytelennek számított, az ugyancsak értelmetlen gyorsasági futamot pedig bölcsen hárította azzal, hogy nem szeretné a más lovával verni a csalánt, hiszen az istálló összes paripája Muliné. Egyszerre csak a fogadóba járók hanyagolni kezdték a lányt. Sokkal ritkábban kötöttek bele, gyérültek beszólásaik. Immár a kisiskolás korosztályt molesztáló ismeretlen foglalkoztatta az elméket. Folyton az erőszakos, elkaphatatlan pedofil bácsiról szóló rémeseteken szörnyülködtek, a bosszú módjain képzelegtek. Hogy az

a fantom milyen behízelgő! Addig édeskedik a kiszemelt gyereknek, mígnem az bárhová elmegy vele. Többnyire azt meséli be nekik, hogy az anyjuk vagy tanítójuk küldte őt értük. Azután az a mocsadék gyalázatos dolgokat művel. Ki kell herélni, fel kell kötni az ilyeneket! Gratia végig sem hallgatta a felzaklató részleteket. Mígnem egy napon, lovaglás közben összebotlott egy késsel megvagdosott, az elkínzottságtól félájult kiskorúval az erdőben. A hisztérikus állapotban lévő gyermek üvöltve sírt, fűtől-fától rettegett. A lovas közeledtére iszonyatos sikítozással reagált. Időbe tellett, míg Gratia annyira megnyugtatta a fiút, hogy elmondassa vele, mitől borult ki ennyire. Kevéssel később rávette, hogy mögé üljön, és orvoshoz menjenek. Utóbb a környék összes falvából érkeztek férfiak, vasvitlával, bozótvágó késsel, sörétes flintával. Keresztül-kasul átfésülték az erdőt, hogy elkapják az aberrást. A tetthelyen nyüzsgő rendőrök nem ujjongtak, mivel a lincselő kedvű tömeg széttaposta a nyomokat. Miután sem a helyi kopók, sem a vendettázók nem jutottak eredményre, a legközelibb városból különlegesen kiképzett zsarukommandó érkezett. Az Indiánok nevű csoport víg kedélyű tagjai terepszínű egyenruhájukbán fűszálanként végigböngészték a tölgyes, cserjés, fenyőfás vidéket. Végül ugyan nem kapták el az immár csak "Gyere a bácsihoz; "Megrontó" és "Kapsz egy cukorkát" gúnyneveken emlegetett pedofilt, ám azt kivették az általa hagyott jelekből, hogy bizonyára sokan ismerik őbetegességét. Olvasatuk szerint a tettes komoly sminkkelmaszkkal készült akciójára. Az áldozatok leírása alapján összerakott fantomkép ősz hajú, fehér szakállú, megnyerő nagyapót ábrázolt. Az Indiánok vélekedése szerint a fickó valójában szemernyit sem nagyatyás. Alighanem speciális szakboltban szerezte be az arcvonásait átváltoztató kellékeket, ideértve az álorr, a hamis állpárna, valamint a szőrLet felragasztásához és az egyenetlenségek eltüntetéséhez szükséges kencéket is. Biztosra vették, hogy a mindkét nembeli gyermekeket egyaránt kedvelő Gyere a bácsihoz kéllő helyismerettel rendelkezik, hisz pontosan tudta, melyik erdei úton szoktak biciklizni a vakációzó srácok. Ezen ösvény közelében, nagyjából húsz perc alatt készítette el átváltoztató maszkját, majd lecserkelte az arra pedálozó, neki tetsző fiatalkát. A koedukált aberrás biciklivel közelítette meg a hely-

színt, dolga végeztével két keréken távozott. Bármenynyire ügyelt is a részletekre, néhány apróságot mégiscsak széthagyott. Ezeknek köszönhetően kiderült, hogy szálát hullató parókája női hajból készült, de az se maradt titok, milyen alapozót, ragasztót és gumi óvszert használt. Utóbbit a tetthelytől jóval távolabb dobta el, és elővigyázatosan avart is kapart rá, mégis hiába fára42 1 43 ., dozott. Az Indiánok és ugyancsak különlegesen képzett kutyáik megtalálták a megdönthetetlen bizonyítékkal preparált magtartályt. Jackpot becenevű specialistájuk a Halloween söntéspultjánál "privátilag" kifejtette, mire jutott Kapsz egy cukorkát személyiségjegyeinek elemzésével. Úgy vélte, a negyvenes évei végén járó, egyetemet végzett fickó munkakörileg emberekkel foglalkozik. Nagyon zárkózott, komoly, méltóságteljes, szigorú férfiú. Megszállottja az erkölcsös viselkedésnek. - He? - nyikkant közbe a hallgatóság egyik tagja, jelezvén, hogy ellentmondást észlelt a szavaiban. - Úgy érti: bigott - magyarázta doktor Asman. - A mániákusan erkölcsös, mások bűneit vakbuzgón üldöző személyek némelyike ilyen módon kompenzálja-leplezi saját rejtenivalóit. - Más szóval egy nagypofájú, ájtatos szentfazék buzerálja a kölykeinket? - mordult a Kaszás gúnynevű, roppant vállú, kackiás bajuszú, paradicsompiros orcájú falulakó. - Úgy hiszem - bólintott Jackpot. - Szerintem Gyere a bácsihoz bármin boldogan felháborodik, és vitézül harcol a morált áthágók ellen. Ismernek ilyen személyt? - Sokat - felelt Adonis. - Ám azok túlnyomórészt nőneműek. Megjegyzése valamilyen oknál fogva zajos sikert aratott. A jelenlévők egymás szavába vágva, hangos hahotázással sorra vették a helyi közerkölcs védelmezőit. Említésbe került a nyugalmazott, agghajadon patikuskisasszony, aki a serdülő leányok arcfestése, ékszerviselése, hasamutogatása elleni küzdelemnek szentelte maradék napjait, továbbá még azt is rosszallotta, hogy a gyüttment Gratia nem féloldalas dámanyeregben, ha44 nem szemérmetlenül szétvetett lábakkal lovagol. A másik feddhetetlen matróna, ki a második világháború óta viselte özvegyi fátylát, a szexualitást és a dohányzást ül-

dözte, mint állatoknak való, bűnös dolgokat. A harmadik éltes, vakhitű hölgy a fitneszklubot akarta bezáratni, a következő verhetetlen indoklással: ahol félmeztelen izék izzadtan izélnek, az bizony bordélyház! Ekkortájt Gratia már a kocsmai népség közé ülhetett a pultnál, ha éppen ehhez támadt kedve. Sőt, mivel kitudódott - és meg is nyilvánult -, hogy nem iskolázatlan, olykor az agglegénységét tűzzel-vassal védelmező Adonis Asman is szóba elegyedett vele, rajta feledte tekintetét, tűnődőn rámosolygott. Midőn pedig az Indiánok fedőnevű szupercsapat legsudárabb, legizmosabb és leghullámzóbb hajzatú kommandósa inkább egy-, mint kétértelmű évődésbe kezdett a lánnyal, a doktor rádöbbent: hiszen ez neki is szíve vágya! A befogadás ezen előrehaladott szakában történt: Gratia késő délután kilovagolt Júdással, Mulin újonnan vásárolt hátasával, mivel főnöké azt kívánta, hétvégére próbálja meg leszoktatni az oktalan rémüldözésről a látatlanba vett zsákbalovat. A csillagos homlokú, sötétpej herélt attraktív megjelenésű, behízelgő modorú, hiperércékeny teremtmény volt. Nagyszerűségével mindaddig elandalította az embert, míg csak meg nem ijedt valamitől. E műfajban nem válogatott, bármitől halálos pánikba esett: lebbenő papírszeméttől, száraz kórótól, fűszál árnyékától vagy a sajátjától, valamint egy-egy fura hangtól a fejében. 45 Amint megrettent, legott megtébolyult. Jobbára két lábra ágaskodott, minek következtében borzalmasan hanyatt vágódott. Máskor minden irányba egyidejűleg ugrándozott, majd pedig szétvetett lábakkal, meredten megtorpant, ám patái tovább csúsztak, mind széjjelebb, akárha szappanos talajon ácsorogna. Mielőtt sajátos spárgába süppedt volna, felpúposított háttal szökdécselni, pattogni kezdett. Mazochistább hajlamú rodeólovasokat bizonyosan boldoggá tett volna. Gratia az erdőt járta Júdással. Végighajtotta a heréltet a homokos ösvényen, és nem engedte, hogy az bármerre is kitörjön, akármilyen ijesztő rémségeket látott is, amilyen például a bokron lebegő papírfecni, az úton heverő reklámszatyor, egy rég kimúlt fa fejtetőre fordult rönkje, egy-egy felröppenő fácán, kismadár. A baljós nevű patás minden lehető módon próbára tette a lány lovaglótudását. Azután bánkódhatott, mivel trükkjei nemigen jöttek be. Sem az, hogy kiemelje fejét a zabla hatása alól, sem a legváratlanabb pillanatokban

végrehajtott kacifántos bakugrások, sem az ágaskodás, ám még a gyakori elbotlások, az idegtépő, agyrázkódással kecsegtető bukdácsolások sem. Muszáj volt észlelnie, milyen fólöslegesen izzasztja magát. Idővel megfeledkezett félelmetes környezetéről. Rövidesen már csak a nyakát, hátát simogató kézre figyelt, élvezte lovasa nyugodt magabiztosságát. Kisvártatva elhitte a lánynak, hogy nincs mitől tartania. - Jól van, szépségem, a végén még igazi hátasló lesz belőled - dicsérgette Gratia. - Pedig már azt hittem, Mulin a csomagküldő szolgálatnál rendelt. Mellesleg jellemző rá, hogy üzleti tárgyalásra indul, és útközben rátukmálnak egy lovat. Fogadjunk, hogy vásárlás előtt nem is látott, fel sem próbált téged. Mondták neki: 46 Hé miszter, van itten egy táltos, egy bradpittes szépség, picinykét ijedős, az ára nem szívatós! Maga csak vegye meg, oszt vitesse haza a párát! Tényleg gyönyörű vagy. Viselkedésedből kivettem, hogy az előző helyeden sokat kaptál. Nos, a verést, megfélemlítést itt elfelejtheted. Brahms Mulin rendes pasas, nem püföl lovat. Na jó, pálcát mindig visz magával a túráira, de azt gyorsan el is veszíti. Utóbb többnyire én találom meg a kallódó ösztökét. Ja, túlnyomórészt persze velem lesz dolgod. Én foglak edzeni, kondiban, praxisban tartani. Ezennel leszokhatsz a sarkantyúzásról, a gyötrelmes segédszárakról, a pálcázásról. Továbbá alád rúgni sem fogok, akkor sem, ha dilizel. Viszont, ha Mulin ül rajtad, fokozottan figyelmesnek kell lenned: Állatira vigyáznod kell rá. Az ipse eltéved, leesik, nekimegy, bealszik, satöbbi. Figyelj oda, viseld gondját, ám ezt ne éreztesd vele! Hadd higgye, hogy ő a főnök! Akkor holtod napjáig itt maradhatsz. Ez egy lóédenkert. Nekem elhiheted. A végszavaknál Júdás iszonyatosan megijedt. Magasba, majd oldalvást pattanását még a résen lévő lány sem akadályozhatta meg. A rémült ló hátravetette a fejét, ilyként csaknem kiütve Gratia frontális fogait. Harmincnyolc lépésnyit két lábon szökdécselt, zötyögött különféle égtájak felé. Bár ezenközben szerfölött zörgette a cserjelombot, és az ágakat is recsegtette, mégis mindketten hallották rettegése kiváltóját: a közelben dúló csata fojtott neszeit. Valaki nyöszörgött, nyüszített. Másvalaki pufogott az öklével, és szitkozódott. Gratia rábírta Júdást, hogy ne az ellenkező irányba

vágtázzék, miként szíve diktálná, hanem száguldjon a tetthelyre. 47 Miután hatalmas zajjal átvágtak a csalitoson, a ló megtorpant. A lány megütközött. A bozótban egy meredt szeműre, reszketősre félemlített, beragtapaszozott szájú, tíz év körüli lányka vergődött a környékszerte kiaggatott fantomképekről ismerős, ősz hajzatú, fehér szakállú, gombócornz nagyapa markában. A lovas megjelenése arra ösztönözte a férfit, hogy elengedje a késsel riogatott, szederjesre öklözött arcú, tépázott öltözetű gyermeket. A megzavarás miatt dühödt Gyere a bácsihoz vaktában hátrálni kezdett. Az elfogástól érzett félelemtől eszelősen, a kezében szorongatott pengével fenyegette Gratiát. A lány úgy fordította a lovat, hogy ő elérje a férfit a lábával, ám az ne férhessen sikongató áldozatához. Lehajolt a másik oldalon, és a felé nyújtózkodó gyerek csuklóját megragadva, maga mögé segítette a lánykát. Amint az a derekát karolva, biztonságosan ült mögötte, Gratia a talpával halántékon kólintotta a fűrészes pengéjű haleffel hadonászó Kapsz egy cukorkát. Az aberrás megtántorodott, kábán pördült egyet a tengelye körül. A kör végén egy vastag fatörzsnek szédeledett, és kiütötte a kést saját kezéből. Immár nem kellett attól tartani, hogy kárt tehet Júdásban. Gratia ágaskodásra bírta a hátast. A paripa, megsejtvén, miféle virtust kívánnak tőle, egy kaszkadőrló lelkesedésével oldotta meg feladatát. g Mi több, a megfélemlítő hatás fokozása vé ett önállóan tovább árnyalta csatamén szerepét. Harcias sárkánnyá változását módfelett szórakoztatónak találván, immár abbahagyni sem akarta a támadozó ágaskodást, a vicsorgató odaharapásokat, a nyomasztó ráfordulásokat. A nyeregben hánykolt Gratiát elképesztette a táltos Bruce Willist is lemosó, díjözön-esélyes akciószínészi tehetsége. A pedofilt pedig meggyőzte, hogy ádázul az életére tör. A nagyapónak maszkolt gonosztevő futásnak eredt. Igaz bánatára nem arra loholt, amerre az esze vitte volna.

A kétlépésenként föléje ágaskodó, mellső lábaival sűrűn rárúgó, felé vágó, veszettül vicsorító, habzó pofájú lómonstrum akaratának engedelmeskedve, a falu irányába rohant. Próbált volna jobbra, balra, bármerre kirobbanni a kelepcéből, elinalni, felszívódni, ám az acsarkodó patás szabta meg, merre tartson. Ha rajta múlik, ő legalább fejjel a menetirány felé bámult volna, ám ezt a döntést sem hagyták meg neki. Mivel folyamatosan a vadul támadozó lovat bámulta, ezenközben - sűrűn farra vagy tarkóra bukva - hátrafelé rákolt. Ez még sima talajon sem balesetmentes produkció. Ő pedig a dús vegetáció kellős közepében művelte ezt, feje fölött az eszelőző lóval és az elszántnak rémlő lánnyal, aki ezt az állatot - horribile dictu! - a lábai között tartotta! Rettenetes megszégyenülésére így farolt ki az erdőből. Üleppel előre botorkált végig a főutca házsorai között. Az sem vigasztalta, hogy egyelőre még nem ismerték fel. Valódi, hullafehéret a bíborassal váltogató színű arcát jótékonyan elfedte a profi maszk és a rengeteg alapozó. Nem, Kapsz egy cukorkát semmi sem vigasztalta, immár. 48 I 49 Miután hatalmas zajjal átvágtak a csalitoson, a ló megtorpant. A lány megütközött. A bozótban egy meredt szeműre, reszketősre félemlített, beragtapaszozott szájú, tíz év körüli lányka vergődött a környékszerte kiaggatott fantomképekről ismerős, ősz hajzatú, fehér szakállú, gombócorrú nagyapa markában. A lovas megjelenése arra ösztönözte a férfit, hogy elengedje a késsel riogatott, szederjesre öklözött arcú, tépázott öltözetű gyermeket. A megzavarás miatt dühödt Gyere a bácsihoz vaktában hátrálni kezdett. Az elfogástól érzett félelemtől eszelősen, a kezében szorongatott pengével fenyegette Gratiát. A lány úgy fordította a lovat, hogy ő elérje a férfit a lábával, ám az ne férhessen sikongató áldozatához. Lehajolt a másik oldalon, és a felé nyújtózkodó gyerek csuklóját megrágadva, maga mögé segítette a lánykát. Amint az a derekát karolva, biztonságosan ült mögötte, Gratia a talpával halántékon kólintotta a fűrészes

pengéjű haleffel hadonászó Kapsz egy cukorkát. Az aberrás megtántorodott, kábán pördült egyet a tengelye körül. A kör végén egy vastag fatörzsnek szédeledett, és kiütötte a kést saját kezéből. Immár nem kellett attól tartani, hogy kárt tehet Júdásban. Gratia ágaskodásra bírta a hátast. A paripa, megsejtvén, miféle virtust kívánnak tőle, egy kaszkadőrló lelkesedésével oldotta meg feladatát. Mi több, a megfélemlítő hatás fokozása végett önállóan tovább árnyalta csatamén szerepét. Harcias sárkánnyá változását módfelett szórakoztatónak találván, immár abbahagyni sem akarta a támadozó ágaskodást, a mcsorgató odaharapásokat, a nyomasztó ráfordulásokat. A nyeregben hánykolt Gratiát elképesztette a táltos Bruce Willist is lemosó, díjözön-esélyes akciószínészi tehetsége. A pedofilt pedig meggyőzte, hogy ádázul az életére tör. A nagyapónak maszkolt gonosztevő futásnak eredt. Igaz bánatára nem arra loholt, amerre az esze vitte volna. A kétlépésenként föléje ágaskodó, mellső lábaival sűrűn rárúgó, felé vágó, veszettül vicsorító, habzó pofájú lómonstrum akaratának engedelmeskedve, a falu irányába rohant. Próbált volna jobbra, balra, bármerre kirobbanni a kelepcéből, elinalni, felszívódni, ám az acsarkodó patás szabta meg, merre tartson. Ha rajta múlik, ő legalább fejjel a menetirány felé bámult volna, ám ezt a döntést sem hagyták meg neki. Mivel folyamatosan a vadul támadozó lovat bámulta, ezenközben - sűrűn farra vagy tarkóra bukva - hátrafelé rákolt. Ez még sima talajon sem balesetmentes produkció. Ő pedig a dús vegetáció kellős közepében művelte ezt, feje fölött az eszelőző lóval és az elszántnak rémlő lánnyal, aki ezt az állatot - horribile dictu! - a lábai között tartotta! Rettenetes megszégyenülésére így farolt ki az erdőből. Üleppel előre botorkált végig a főutca házsorai között. Az sem vigasztalta, hogy egyelőre még nem ismerték fel. Valódi, hullafehéret a bíborassal váltogató színű arcát jótékonyan elfedte a profi maszk és a rengeteg alapozó. Nem, Kapsz egy cukorkát semmi sem vigasztalta, immár. 48 / 49

A Gratia derekába csimpaszkodó kislány sírva kiáltozott a nyeregben. Az utcán járó emberek feléjük szaladtak. Az autósok lefékeztek, köréjük gyűltek. És egyre csak jöttek a falulakók mindenfelől, és haragvó képpel, halálos némán kísérték őket, és az újonnan érkezetteknél már sarló, vasvilla, ásó, kapa is volt. A doktor házánál állt meg az űzött-hajtott, pokoli menet. A lány a ló nyaka fölött átvetett lábbal a földre szökkent. Lekapta a nyeregből a gyereket, és eltűnt vele Adonis Asman rendelőjében. Az álruhás fickó magára maradt a tömeggel. Gyere a bácsihoz, hívogatták, csúfolták, gúnyolták a késest-cukorkást. Letépték szakállát, parókáját, tömött nagypapabajuszát, lecsavarták az arcának jóindulatúságot kölcsönző gombócforma álorrot. Döbbenet hullámzott végig a gyülekezeten, amikor felismerték, kicsoda a pedofil. ,; .. Hitték is meg nem is, hogy éppen ő tett onoszság got gyermekeikkel. Hogy éppen ő lett volna az a szörnyeteg, aki - az aberráltszakértő Jackpot szerint - nemsokára meg is gyilkolja majd áldozatait. Ha időben meg nem állítják. A haragvó falunép meghajolt a bizonyítékok súlya alatt. - Még hogy te... ! - kiáltozással bosszuláshoz fogtak. Ásóval, kapával püfölték Kapsz egy cukorkát, és közIi,...,. ben kongott a félrevert nagyharan . i Hamarosan zsarukkal telezsúfolt furgon érkezett. Az elősereglő egyenruhások vetettek véget a lincselésnek. A tisztelendő atyát mentő vitte el. Gratia ekként tett szert a helységlakók csodálatára, valamint az áhítattal ejtett Patkányfogó becézetre. A rajongásra nem vágyott, nem lelkesült tőle, nem is foglalkozott vele. Megkérdezte Mulintől, megengedné-e, hogy lovagolni tanítsa a megroppant kislányt. A patás-terápia varázsosan gyógyíthat. - Biztos benne? - kérdezte Brahms. - Rajtam segített - felelte. Suza bámulatos gyorsasággal haladt. Hamarosan szőrén ülte meg Kabosont, az önfejű pónit, és egy napon megszűntek sikítoztató, gyötrelmes rémálmai. Vehemens imádatával, továbbá répa- és almahegyekkel

halmozta el az őt megmentő, vakmerő csatalovat, Júdást. A bebörtönzött pap is csak júdásként emlegette, ekként foglalta átkaiba a paripát (pompásan eltalálván annak valódi nevét). Ugyanis az atya szentül hitte, hogy a ló (és a lovas) okozta minden baját. Miattuk szégyenült meg a hívek előtt, és miattuk jutott tömlöcbe. Nélkülük holtáig hódolhatott volna megtévesztelek-megerőszakollak-megvagdoslak címszavakkal összefoglalható, mulattató szenvedélyének; elvégre muszáj valamivel megszínesíteni az unalmas vidéki köznapokat. Az egyház több évtizede létrehozott skandalumelháritó szervezete, mely a megtévedt lélekpásztorok és apácák által okozott presztízsvesztés kisebbítésén munkálkodott, ezúttal is éberen reagált, s legott akcióba lendült. Ennek köszönhetően a penetráns bűnügy aligalig kapott nyilvánosságot. SŐ 1 51 A papi szennyes megszellőztetése helyett a sajtó inkább az egyik kábeltévében csupaszkodásával kitűnt, szellemileg, esztétikailag, továbbá érzelmi intelligencia dolgában is nihilista közszereplővel, Géniával foglalkozott. A liba-kategóriás, kívül-belül randácska hölgyet módfelett elvakította az igyekezet, hogy komolyan vegye önnönmagát, ezért nem szívesen észrevételezte volna, mennyire röhögik megnyilvánulásait. S hogy minél szélesebb körben röhöghessék a már-ifjan-fonnyadt kebleit közszemlére lógató, más szervek és porcikák tekintetében sem ínycsiklandó női személyt, számos kereskedelmi adó keresgette kegyeit. Bizony, Bizarr Génia máris sztár lett. Ám a bukott szentember sem úszta meg kevéssel. Bár ügye a tasakmellű csatornacsillagtól ámult külvilágban hírverés, botrány nélkül halt el, azért a sitten raboskodók odafigyeltek a gyermekekkel fajtalankodókra. Végtére a mások bűne mindig zöldebb. Mire Csúfos Génia - főként az engedékenyebb igényű népesség körében - országos világhírre tett szert, kótertársai számosszor megkínozták, megalázták a tiszteletlen atyát, és ráadásul még a börtönpszichiáter is naponta rányomult, úgymond: a ferdültségből történő kigyógyítás szándékával. Ezenközben Gratia és Adonis ügye előrehaladott stádiumba jutott. Gyakorta beszélgettek, vitáztak és nevetgéltek, nem csupán a kultúrkocsmában, hanem közös séták és kilovaglások, egymás hajlékának megte-

kintése alkalmával is. A férfi felfedte bántó titkát a lány előtt, miszerint borzasztóan retteg a folyvást köréje gyülekező, őt ajnározó, hátsószándékúsággal terhelt nőktől, akik arra hajtanak, hogy szert tegyenek az ő spermájára, mely által megtermékenyülvén, az oltárhoz kényszeríthetnék a szörnyen kiszolgáltatott, rettentően védtelen magdonort. Gratia annyira nevetett ezen, hogy az már röhögésszámba ment. Vidultában hátravetette fejét, könnyezett és térdét csapdosta, következőleg még a lóról is leesett, szederbozótba gabalyodott és vadrózsába henteredett, mégsem múlt el kacagókedve. Adonis zokon vette nem várt reakcióját. Ilyet! Mikor ő baráti együttérzésre, buksivakargatásra, jajcsacsikámozásra számított, melynek jótét fedezékében a lány kebelén feledhetné magát, majd továbbhaladhatna, szinte észrevétlenül leigázva az összes végvárat. Gratia nem ellenezte a férfi szándékát. - Engem nem tartasz gaz spermarablónak? - kérdezte, miután megpecsételték több-mint-barátságukat a finom illatú szénapadláson. Az elégedettnek tetsző doktor képzelt szivarra gyújtott, lecsippentett a hajáról néhány sárgult fűszálat, és elárulta: nem, őt nem tartja gaz spermarablónak, mert igen régen figyeli, közben sajnos belé is szeretett, viszont vigaszképpen rájött, hogy neki nem egyedüli életcélja a férjhez menés. Sőt, ez egyáltalán nem szerepel a közeli tervei között, tehát biztos nem fog harmincszor teherbe esni százon. - Ha valamikor mégis meggondolnád magad - fűzte tovább gondolatmenetét -, akkorra meg már késő lesz. Ugyanis lázas kutatásokat folytatok. Olyféle, férfiak által szedhető, ugrókódos fogamzásgátlón dolgozom, amely minden aktus után megváltoztatja a DNS-láncot. Gratia tapssal honorálta a férfi agyalmányát. Bár, jegyezte meg, az ötletet fogadó víg hempergés végeztén, ez nem annyira fogamzás-, mint inkább felelősséggátlás. Kicsinységen nem vitatkoztak össze. 52 53 Azontúl nyíltan, nyilvánosan is együtt jártak. Asman titkolatlanul, repesőn, felhőjáró módon szerelmes volt. A lány fölöttébb kedvelte őt és ragaszkodott társaságához. Ezt észlelvén a doktorné titulusra vágyódó nők zöme leolvadt Adonisról. A néhány megmaradt önjelölt ara viszont hadüzenetnek tekintette az újdonat páros kéz a

kézben andalgását. Válaszképpen felfokozták hódító törekvéseiket, kimerték a trükktárukat. Következőleg a nagyszerű doktor nem győzte kezelni a potenciális orvosfeleségeket. A pályázók elannyiszor rosszul lettek vizsgálat közben, ám mindig csak derékig vetkőzés után, és azon alkalmat megragadón, midőn a férfi két karjába alélhattak. Ajándékokkal halmozták el áldozatukat, többek között vágyfokozóként ismert gyümölcsökből, fűszernövényekből főzött, kavart étkekkel, italokkal. Mázsányi süteményt készítettek számára, mindezek tésztáiba rejtvén vajákos asszonyoktól, boszorkánymesterektől, piaci kofáktól vásárolt szerelemgerjesztő csodaporaikat, némelykor intim fehérneműiket, egészben vagy lafanconként. Potenciarobbantó Viagra-sört is főztek, és felügyelték, hogy Adonis a szemük láttára meg is kóstolja azt. Azután értetlenül ácsorogtak a férfi által produkált közönyjelenség előtt. Ilyen nincs, hacsak a doki nem aszexuális, impotens, homokos, pedo- vagy kecskefil. Már régen erőszakot kellett volna alkalmaznia rajtuk, mégpedig nemit! Ehelyett csipetnyi gerjedelem nélküli, szimpla med. univ. érdeklődést mutatott irántuk. Passz. Holott a nyomorú doktor valójában nem közömbös, hanem halálosan kimerült volt, mivel az ajzószerek igenis hatottak. Minthogy Gratiával közösen csemegézték be az aspiránsok vágykeltőkkel megboszorkázott 54 ajándékait, egyi.itt vezették le az ilyként keletkezett feszültségeket. Ezen időszakban a lány elcsigázottan poroszkált az erdőben, pilledten sepert és almozott, hétvégeken többször is szem elől tévesztette a bősz cowboyként száguldozó Brahms Mulint. Jó barátokként őszintén kibeszélték kapcsolatukat. Gratia nem titkolta, továbbra is hisz az eget-poklot összezúdító, eszelős, veszekedett, elsöprő szerelemben, változatlanul várja az élet emez ajándékát, és egyszer majd biztosan meg is kapja. Remélhetőleg hamarosan. Adonis ne haragudjon, nem ő az igazi, mindazonáltal ő az eddig ismert férfiak közt a legszerethetőbb, legvonzóbb, legbarátibb - és már-már ultraszuper az ágyban. Egy napon a lány még azt is képes volt szavakba formálni, mit tett vele hajdan az aberrás bácsi. Ezt a kínját első ízben osztotta meg másvalakivel. Jól tette, végleg megkönnyebbült. A rémeset nem kísértette többé. Adonis bevallotta, hogy a maga ,részéről nem várakozik tovább az igazira. Ugyanis rátalált. Boldogan oltár-

hoz vezetné Gratiát, ám olyannyira szereti őt, hogy a kikosarazást is haldoklás nélkül elviseli, de legalábbis titkos helyen fog agonizálni, ahol ezzel senkit sem zavar. Mindenesetre, ha a Kívánatos Férfiú felbukkanása sokáig várat magára, ő időnként visszatér majd a kézkérésre. Reméli, ötven-hatvan éven belül átcipelheti a küszöbön imádottját. Pompásan szórakoztak egymással. Együttléteik után a doktor mind sűrűbben marasztalta a lányt az addig harcosan védelmezett agglegényhajlékban, melynek minden zugában - még a mások által jobbára meditálásra vagy olvasásra (is) használatos mellékhelyiségben is - tartózkodott egy-egy tévékészülék, az információfüggő Adonis kénye-kedvére. 55 Gratia azt felelte, dehogyis marad, mivel kibírhatatlannak tartja a férfi által kultivált távkapcsoló-klimpírozást, pláne némely tévéműsorokat. Ezt is alaposan átfecserészték. Adonis nem érezte időkidobásnak, életvesztegetésnek, ha órákon át meredt a monitorra, s az elviselhetőség határát alig horzsoló produkciókkal lúgoztatta fáradt elméjét. Állítása szerint ilyenkor prímán kikapcsolódott. Gratia ezen szerfölött csodálkozott, hiszen őt nem bűvölték el a látottak. Az idő tájt Génia már felröppent a csúcsra. Aligszoknyás alvázát, félig födetlen felsőtestét naponta villogtatta a nagyérdemű előtt. Minden egyéb csatornán is bő nyálra eresztett, óriási semmitmondás folyt, pusztán a környező díszlettől és a habveréstől függően hangosabb, halkabb sikert aratván. Televíziós foglalkozású homo sapiensek olyatén dzsókerrel zárták le totzsalkodásaikat, miszerint az alacsonyabb nézettségű egyed máris söpörhet a süllyesztőbe, leprába, sírba, mert hát hol ember az, akinek nem hatmilliós a bámultsága!? Immár az alulmúlhatatlanságért folyt a versengés, ugyanis az hozta a sokadalmat. A nézettség kedvéért egyáltalán nem kellett műsort öszszeeszkábálni, elég volt képernyőn lenni. Immár akárki a kamera elé állhatott. Az özönsok ruppótlan akárkicsoda maga volt a produkció. Ha pedig valaki legalább kétszer az objektív elé tévedt, íziben csatornacsillaggá píáros szóhasználattal: sztárrá - vált. Az illetőt kinevezték dívának; leggé, királlyá, királynővé ütötték. Használták, míg hozott a konyhára. Mihelyst megcsappantak az általa elérhető bevételek, szívzűr nélkül lehúzták

a kukában a kifacsart porhüvelyt. - Elborzasztó, hogy rangra jutott a nívótlanság - sóhajtott a lány egy sliccgombot sem érő, szörnyen flitteres, nullátközlő show végén. - Ez annyira snassz volt , hogy ettől még a grand piti is lemenne hídba. Az is meglehet, én nem vagyok eléggé fogékony a jóra, szépre. Ennek tudd be észrevételemet. - Ne csúfolkodj - óvta Adonis. - Embermilliók nézik, várják ezeket a műsorfolyamokat, repesnek tőlük, és ha valamelyik netán véget ér, az istenadta nézők panaszos vagy fenyegető leveleket intéznek a szerkesztőségekhez, visszakövetelvén betevő szellemi táplálékukat. - Ez csak képi chips, rágógumi vagy joint. Hizlal, butít, elszemélytelenít. Én inkább lovagolok, úszom, írok, olvasok, és ezek által szárnyalok. Esetleg felkötöm magam, mert ehhez képest még az önakasztás is felemelőbb. Képzeld el a srácokat, akiket ez a villanypásztor nevel föl! Épp midőn erről cseverésztek, Génia pördült a képernyőre. A nő aprócska pogácsaképe a rámázolt rengeteg festék hatására elveszítette jellegtelenségét, és íziben jelleget nyert, bár csak retardált nagycsoportos zsánerüt. Kurtára tépett, lenyalt stílű hajzata felfokozta a defektes benyomást. Keskeny, egyenes vonalú vállával egybetagosodott felsőtestén mindössze egy sóhajtásnyi aranylánc ékeskedett. Bámullani engedett, kicsiny, lagymadt keblei félig kiürített kakaószacskókra emlékeztettek. Dereka nem volt, aprócska szkáj miniszoknyácskáját jóval csípő alatt, a vénuszdombján viselte. Ez a módi sajnálatosan látni engedte lábait, melyekről a vagy jót, vagy semmit elv alapján az őt szemlélők inkább szót sem ejtettek. A teremtmény láttán Adonis a homlokához kapott. - Hallottam egy viccet. "Te! Mindjárt olyat mesélek neked, hogy attól megereszkednek a melleid! Te már hallot tad!?" 56 57 Génia leült egy divatosan vadállatmintás, rendkívül szőrbozontos, a szenzitívebb ízlést jócskán bántó fotelbe. Finoman bárgyú, öklömnyi arcocskáján boldogságot ígérő mosoly terült széjjel. Egyik lábát vontatott lassúsággal keresztbe helyezte a másikon. Bugyitlansága észleltén mégsem az Elemi ösztön nehézbombázójának anyaszült genitáliája jutott az eszekbe, hanem dilidokik, ápolók. Rögeszmezubbony, könnyek, röhögés. Adonis csatornát váltott. Vesztére.

Meggypiros ajkú, jaj, hát nem elfeküdtem a sérómat!? frizurájú hírolvasónő szólt hozzájuk, a rossz hírek számára beiskolázott, sóhajos, tragikus, szemfödél színű hangon. - Doktor Glendon McBridge sztárügyvédet egy héttel ezelőtt rabolták el ismeretlen fegyveresek. A most következő felvételt csakis erős idegzetű nézőink tekintsék meg! A túszejtők a délutáni órákban juttatták el a döbbenetes fotót a médiához. Mellékelt üzenetük szerint a szervezett bűnözés ellen példátlan pert indító jogászt még ma éjjel kivégzik. A húllát, mindnyájunk okulására, valamelyik igazságügyi intézménynél helyezik el. Mint ismeretes, Glendon McBridge a maffiatevékenységgel megvádolt, ám bizonyítékok hiányában felmentett bűnözők által megkárosított polgárok képviseletében adta be keresetét a bíróságra. Ilyen per még nem volt! Ezúttal nem az állítólagosan tehetetlen bűnüldöző szervek, hanem maguk az áldozatok, károsultak fordulnak az igazságszolgáltatáshoz! A fiatal sztárügyvéd azért határozta el, hogy egyszerre több száz megbízót fog képviselni, mert úgy vélte, seregnyi ügyfelet az alvilági erőszakszervezetek is képtelenek megfélemlíteni. Meglehet, nem számolt azzal, hogy ez esetben őt magát érik inzultusok. Elhurcolása előtt több ízben "fi58 gyelmeztették" McBridge-et. Felgyújtották autóját, majd az irodájába is betörtek, és tönkretették számítógépét. Egy alkalommal az utcán támadtak rá. A képernyőn mocskos, gyűrött, vérfoltos drapéria előterében összebilincselt kezű férfi omladozott egy ócska széken. A mellette álló fegyveres a hajába csimpaszkodva tartotta a fejét. A pribékből mindössze a fogoly hajába markoló bal keze, valamint stukkert szorongató jobbja látszott. A kékre-zöldre vert, puffadt arcú, leszakadt szemhéjú McBridge immár nem hasonlított önmagára, de emberi lényre sem. A döbbenetes erejű kép elfoszlott a képernyőről. Visszatért a hírolvasó, és lelkesítő hangon tudatta: a rendőrség természetesen mindent elkövet a sztárügyvéd kiszabadítása érdekében. Hallgatósága erősen cöcögött. Adonis elsötétítette a készüléket. A lánynak elment a kedve a közös éjszakától. Ne haragudj, sóhajtott. Hazasétált a meseien sejtelmes erdőn át. Nem állt meg a személyzeti szállásnál. Az istállóhoz érve végig-

lépdelt a bokszsoron. Júdást választotta hálótársul. Reggelig ájultan aludt a szalmára terített hálózsákban. Amint felébredt, bekapcsolta a rádiót. Néhány zeneszám után hirdetésáradat következett. A reklámszereplők kurjongatós, rikoltozós, hajhullasztó stílusban ripacskodtak. Gratia nem sokáig bírta az üzleti célzattal rázúdított verbális agressziót. Előremeresztett mutatóujjal indult a bakelitdoboz felé, hogy elnémítsa az idegtépés forrását. Hirtelen megtorpant, csőre töltött ujja a levegőben felejtődött. E másodpercben a mivel is illatosítgasd hónaljadat, intim zugaidat, mosott zoknidat, milyen mobillal vágj fel, mi 59 márkásat aggass magadra a juppik bálján és egyéb lélekemelő propagandákat felváltó tudósító elhadarta a soron következő hírek tartalomjegyzékét. A lány zsebre vágta kezét. Egyik lábáról a másikra feszengett. Hintázva, türelmetlenül hallgatta végig, mi újság a nagyvilágban, azon belül a háborús vagy katasztrófasújtott zónákban, melyik politikus merrefelé röppent, elősegítendő a világbékét, a gazdaság emelkedését, a vallások összeférését, bárakármit. Valami kisiklott, másvalami nekiütközött, emberéletben ezúttal nem esett kár. Hála istennek! Tovább! Végre elhangzott: a rendőrség különleges alakulata kiszabadította Glendon McBridge szcárügyvédet! A válságos állapotban lévő férfit titkos helyre szállították, és orvosi kezelésben részesítik. Ugyanez a kommandó még az éjszakai órákban elfogta a bűntett végrehajtásával alaposan gyanúsítható bűnözőket... és így tovább. Gratia lehunyta szemét, hogy felidézze a rettenetesen összetört férfiarcot. Tekintetével végigsimogatta azt, homloktól állig. Amerre pillantása elhaladt, a duzzanatok lelohadtak, a bevérzések felszívódtak, a zúzott csontok összeforrtak, a bőr behegedt. Végül, furcsa módon, mégsem látta maga előtt a gyógyult arcot. Az vonástalan maradt, akár egy színüres papírlap, amit majd máskor, majd később fognak teleírni. Fölnézett, magához tért. Elhallgattatta a rádiót. Úgy döntött, túl érzékeny ő a világ dolgaihoz. Inkább legyen körötte csend, béke, nyugalom. Felkapott egy nyerget, kiválasztotta a hozzá illő lovat, és elporoszkált, erdő iránt. Akkor is éppen tavaszodott. Gratia sóhajtva tért vissza az emlékezetéből.

Kelta a zuhataghoz érkezve megállt a pezsgő vízzel teli, jókora sziklakatlan szegélyénél. A lány hosszan bámulta a magas kőpárkányról lezúduló, kékezüst színű sellőt, az általa táplált kicsiny tavat vagy inkább medencét, a sziklaperemen átbukva újfent aláhulló vizet. A múlt nyárra gondolt, és tetőtől talpig beleremegett. Folytatta a sóhajtozást. Túl fájdalmas lett volna, ha még tovább marad ott, és felidézi az elvesztett kedvessel közös fiirdőzéseket, kivált a másozásokat. Erről egyébként az új tisztelendő atya is megemlékezett egyszer a szokásos vasárnapi összejövetelen, a falunép előtt, említésbe hozván: úgy hallotta, hogy egyesek istentelenségeket mívelnek a vízesésnél, valamint lóháton. Nem hagyott kétséget afelől, kiket illet haragja. Ám közlésétől csupán néhány vakbuzgóbb, kilencven év körüli híve botránkozott meg, mivel a szenilitás feledtette velük a szexualitást. Viszont ugyanezen korosztály részéről több férfiú és hölgy is kifejezetten csillogtatta tekintetét, némelyük összekacsintott másokkal. Kaszás, a középkorú, roppant vállú, nyalka bajuszú földműves amúgy is haragos kedvében leledzett, amiért hitvese zsarolással késztette őt miselátogatásra, ígyen szólván: ha az ember nem megy a templomba, akkor az asszony délben nem ad pitét, de este sem! A drákói stílus szörnyen bántotta a pitebarát farmert, ezért az atya dörgedelmét hallván kifakadt, és három faluval arrébb is tisztán érthető hangon leszögezte: szerinte abszolút istennek tetsző dolgot művelnek az 61 "egyesek", és igenis, hadd tegyék, váljék egészségükre, boldogságukra! Továbbá, fűzte hozzá, ezen a helyen már saját irhán, keserűn megtapasztalták, miféle ferdeségekhez vezethet a képmutatás, bigottság, elfojtás. Tehát még egyszer: éljen az istenadta szerelem! Pláne éljen a pitézés! Az esetről hetekig beszélt a Halloween törzsközönsége. Esténként rendszeresen korsót emeltek a kiprédikált szerelmespár boldogságára. Még a bánkódó Adonis Asman is csatlakozott az áldomást kortyolgatókhoz. Az ármányos gonoszság mégis közbelépett, és véget vetett a szerelmi mámornak. Holott az új tisztelendő atya már megérkezésének másnapján felállíttatta a STOP GONOSZ feliratú, behatolást tiltó táblákat a faluba vezető utak mentén, valamennyi égtáj felől. Azonban az elődje által okozott csalódás miatt

ő már hiába számított feltétlen tiszteletre. Tekintélyéért személyesen meg kellett dolgoznia, az nem járt neki előjogon, Isten nevében. Jóllehet erősen hitt eme jussában, be kellett látnia: bárányai másként gondolják. Tévelygő bárányai másként vélekedtek a kitáblázott tiltás dolgában is. A STOP felirat körül további tilalmak jelentek meg, melyek a ROBOT, a DEPRESSIIÓ, a JÓzANsÁG, az UNALOM, avagy az ÁJTAT szigorú távoltartására irányultak. Némelyek áthúzták az előttük filctollazók javaslatait, mások konkrét nevekkel helyettesítették be a Gonöszt, úgymint: McEwans, Rudy, Eugen, Amalie vagy Jusuf. Valakik kitiltották a szexet, a szeszt, a kebeltetkót és Madonnát. Olyanok is akadtak, akik magát Istent tartották persona non gratának. A firkafelület gyorsan megtelt. Végül a polgármester eltávolíttatta a rondálló táblákat. Így aztán semmi sem tartóztatta fel az Ármányt. 62 Gratia még egyet sóhajtott, mélyebbet és szívszakadtabbat a korábbiaknál. Előrehajolt, megölelte Kelta íves, izmos nyakát, és könnyet is pottyantott a paripa sörényébe. Azután azt súgta: gyia, és a fogadóig meg sem álltak. Vajjal kenegetett, sajttal, petrezselyemmel meghintett, héjában sült krumplit vacsorázott. Sárgarépás, uborkás, paradicsomos, zöld leveles salátát csemegézett hozzá. Megivott egy jókora pohár sört, s közben kifaggatta az asztalához csált, a székre fél fenékkel ereszkedő Claviót, a helyettesítőjét, hogy miféle zöld-sárga enyőkés testrészt kötszerezett az istállóban. Módfelett megnyugtatta lelkét a hír, miszerint nem paripa sérült meg, csupán a lovászfiú, midőn elcsavarta egy leány fejét. Ám pont az akció legkellősebb közepén a tetthely kazalhoz toppant a zordonás apaszemély, markában vasvillával, és előbb számosszor szúrt, majd később sem kérdezett. Egyszer sem hangzott el a Mit tettél a leányommal, e szűzzel, te disznó!? kezdetű, bevett ordítás. Ugyanis a nyilvánvaló tett a rajtacsípéskor még folyamatban volt, és mibenlétének megfejtéséhez nem kellett a, b és c válaszok között találgatni. Az ifjú szerető csupasz farpofáin döfött sebeket utóbb elöntötte a genny. Amikor a fertály már rég nem volt ülésre használható, valamint nem csak lüktetve fájt és zölden evesedett, hanem üszkösödött is, Clavio jobbnak vélte, ha visszavonul a világi életből, tehát felhagy a kocsmázással, és gondozásba veszi magát. Hosz-

szabb időre kamillás fürdőbe ülepedett. Utána rengeteg paradicsomot és káposztalevelet kötözött dupla méretűre gyulladt, kísérteties színekben tarkálló farára, mivel hallotta valahol, hogy ezek kiszivattyúzzák a sebekből a genyőkét. 63 Pár napig e sajátos flórapelenkázatban járt-kelt, vánszorgott. Kínjában az istálló környékét sem hagyta el. Érdekes viseletének mégis híre szaladt. Tömérdek látogatója érkeiett. Bár leplezni próbálták, a jövevények feltűnően sokat mosolyogtak, mind a járásán, mind a dunsztkötésén. Közben milliónyi tanáccsal látták el oszladozó, kukacos ülepével kapcsolatosan. Néhányan pókhálót, griffhamut, békaszőrt, szűztincset, denevérfarkat, lámaköpetet, sárkánykarmot is hoztak, azt javallván, hogy ezeket tömeszelje a sebeibe, s hamarost lábra kap. Végre egy napon a kóreset híre Asman fülébe is eljutott. A doktor tüstént kiruccant Clavióhoz. A körötte terjengő pokoli odőr miatt orrmaszkot öltött. Több réteg gumikesztyűbe bújt. Méteres csipeszt ragadott a kezébe, hogy ne kelljen túl közel mennie az önálló horroréletre kelt fertályhoz. Hasra parancsolta az istállófiút. Lecsipeszelte a bűzhödten komposztálódó káposztaleveleket a felismerhetetlenné dögvészesedett hátsóról. Eltávolította a sebekről a furgonnyi bomladt paradicsomot. A tömérdek pókhálót, fél mázsa hamut és a többi gyógyajándékot. Egyenként szedegette ki a kétfenéknyi fekélyből a molesztálás ellen fetrengéssel tiltakozó, kövérded nyüveket. Ezzel végezvén némi túlélőszünetet kért, amelyet a penetraforrástól távol vett igénybe. Félórás szapora légcserélés után felújultan visszatért, és folytatta a gennytelenítést. Szikével lefarigcsálta az elhalt bőrlafancokat. Mivel a területen alig észlelt élő szövetet, joggal tartott a szövődményektől. Aggódott, hogy Clavio soha többé nem fog ülni a hátulján, de még úszógumin és légpárnán sem. A kelevény súlyossága miatt mellőzte a humán medicinát, és a helyi patikaszekrényben lelt, lógyógyításhoz használatos fertőtlenítőket, porokat, permeteket, tablettákat alkalmazta. Még az adagolást is patáshoz méretezte. Végezetül pedig - mintegy kikapcsolódásképpen kitrágyázta, végigfertőtlenítette az istállót, ugyanis a sebláztól tespedt Clavio legalább három napja nem

nyúlt vasvillához. Márpedig Adonis, ismervén Gratiát, gyanította, mekkora katasztrófa várható, ha a kómában fekvő lány neszét veszi, hogy bűnös módon elhanyagolják rajongottjait. Ez így ment mindaddig, míg az atyai szigor áldozata a gyógyulás útjára nem kecmergett. Egy estén Clavio elváncogott a kocsmába. Boldogan újságolta, hogy a lónak való lázcsökkentők, rothadásgátlók megtették a magukét. Maholnapután esetleg le is ülhet, és tán nem csak féloldalasan, mint egy kényesebb kisasszony. Sajnos, egykor gyönyörszép popsifertályát momentán borcalmas hegek rútítják, azon már hús- és bőrátültetés sem csinosíthat. Ezt a siralmas forradástengert bárkinek szívesen megmutatja. A láthatás ára csupán egy krigli sör vagy egy nagy pohár almabor. Garantálja, hogy egy röpke farbámulás negyedórányi szellemvasutazással fog felérni. Tehát e szolgáltatás folytán ő egy kis létszámú vándorcirkusznak tekinthető. A jelenlévő falulakók sorba álltak, és türelmesen kivárták, míg egy félreeső helyiségben egyenként megejthették a tomporvizitet. A nézedelemtől többen elpityeredtek, mások váratlanul felkérődzték az ebédjüket. Egy idősb hölgy eszméletét vesztette, egy lányka pedig a szüzességét, ám ez utóbbi taglalását tiltja a diszkréció. 64 65 A balladát meghallgatván Gratia az iránt firtatózott, Clavio miért nem mesélt minderről, mikor délelőtt találkoztak. Megtudta, hogy Asman doktor kérésére történt így. - Miért kellett titkolni? - hörrent a lány. Megdöbbenésében félrenyelt egy falás burgonyát. Kis híján megfulladt, ám amikor már nyomasztóan agonizált, a korcsmai közönség a megmentésére sietett. A törzsvendégek hathatós közbelépése folytán megszabadult a légcsövébe kallódott idegen testtől. Az ütögetés, püfölés hatására kis híján a tüdejétől is megvált, de már-már Hófehérke almacsutkáját is felköhögte. Végül akár látleletet is gyártathatott volna a hátáról: kékre-zöldre csépelt bordáiról, lapockájáról. Mi több, mivel egy hetvenes karizmú fickó sajnálatosan úgy tudta, hogy fuldoklás esetén a hevenykedő személy torkát kell szorítgatni, ráadásként a lány nyakbőre is kinyúlt, felpüffedt és elszíneződött. E szörnyűségek csúcspontján toppant be Adonis.

Miután agnoszkálta Gratiát, eltűrte annak meglepő szenvedélykitörését. Habár nemigen értette, miért hullik karjaiba a nő, miért csókolja forrón az ő jobb és bal orcáját, ez ellen még erőtlenül sem berzenkedett. Miután a szeretetroham végét észlelte, hozatott magának egy sört. - Miért nem meséltél Clavio fenéknagy bajáról? kérdezte a lány, lehiggadván. A férfi vállat vont, kortyolt az italból, asztaltársnőjét szemlélte. - Emlékszel, mi történt, amikor legutóbb kézkéréssel zaklattalak? - sóhajtott. - Azt felelted, inkább a falnak menj, mint hozzám. És lőn. Ebből rájöttem, hogy tényleg komolyan kikosaraztál. Így aztán nem beszél66 tem Clavióról és az istállótakarításról, mert nem akartam azt a gyanút kelteni benned, mintha ezzel a kegyeidért bicikliznék. - De te lótrágyát pucoltál! Adonis mesmeg vállat rántott. - Na és? Igazad volt hajdan: valóban nem megalázó felelte. - Épp elégszer láttam, miként csinálod. Nem akarom érdemeidet kisebbíteni, de hát roppant könynyen megtanultam a mikéntjét. Minden egyes almozás alkalmával hat liter verítéket ontottam, közben elmeileg kissé kisimultam, és még a hajhullásom is leállt. Máskülönben a hajhullás miattad jött rám, mert aggasztott a tartós kómád. Nos, nem bántam meg, amit tettem, pedig rettenetes izomlázam volt a vasvillától, kivált felkarban és vállban. Többet ne beszéljünk erről. Láttad Clavio fenekét? - Kötelező megnézni? - A legközelebb megjelerrő bédekkerben Clavio heges ülepe is fel lesz sorolva a helyi klastromdüledék és a Nimfa-zuhatag ismertetése között. Kihagynád? - Nem. Mindjárt félrehívom a fiút - ígérte Gratia. A boldogtalan most már mindörökké ferdésen fog ücsörögni? - Félő, hogy így marad - bólintott a doktor. - A barátai fontolgatják, hogy a születésnapjára meglepik őt egy univerzális dámanyereggel, amit lovon, földön, levegőben és vízen egyaránt használhat. Én meg az ugrókódos fogamzásgátló mellé kénytelen leszek feltalálni valamiféle vasvillatűrő kevlárboritást vagy teflonbevonatot a bugyibarát vidéki ifjak hátsó felére. Gratia került sorra vállvonásban.

- Aligha Clavio volt az első, szénakazalban pásztorórázó fickó. Biztos van már vagy kétezer éve is annak, 67 hogy feltalálták az üleppáncélt. Csak utána kéne járni a múzeumban. Az a részetek olyankor tényleg szörnyen védtelen és kiszolgáltatott, talán azért is, mert állatira fluoreszkál. Észrevetted már, hogy világít, sőt fehérizzik a hátsótok? Adonis a lány kézfejére simította tenyerét. Álmatag, melengető tekintete az arcát simogatta. - Jól vagy? - kérdezte. - Semmi furcsaság? - Mit szeretnél? Bejelentsem, hogy amnéziás lettem? - Nem szükséges bárkit is elfeledned. Akár rám, akár őrá célzol. - Tényleg amnéziás lettem - sóhajtott a lány. - Kiment a fejemből, hogy tökéletes vagy. Ne hidd, hogy gizdulok. Nem, nem! Szívből beszélek, nem epéből. Átgondoltam a kapcsolatunkat.Te vagy a legeslegjobb barátom. Kért egy sört, majd fogta a korsót, és félrehívta az egyszemélyes vándorcirkuszt, Claviót. Ez időre a falunép már ezernyi szinonimát talált a tomporvizitre. A füvészkönyvek böngészői tudják, mily sokféle néwel illetik az emberek az őket körülvevő növényeket, egyik becézet rusztikusabb a másiknál. A játékos, fantáziás természetűek ugyanezt teszik lakóhelyük tájaival, továbbá egymással is. Egyszóval lezajlott a seggheg-mustra. A háromnegyed részben gyógyult, itt-ott sipolyos, keresztül-kasul forradásos, néhol nedvedző, szederjes színű spektákulum láttán Gratia csaknem különvált a gyomrától. - Lemegyek a skalpomról - nyögte. - Ez rettentően ronda! - Láttad volna egy hete! - büszkélkedett Clavio. A vasvillakárosult megkapta a fizetség sörét. Miután a keze felszabadult, a lány olyféle hadonászó mozdulatot tett, aminőt a tündérek szoktak a varázspálcával. - Most pedig elhagy a kín, és te ülni fogsz! - szólott vidáman. Az istállófiú nevette szavát. Mígnem hirtelen eltompult a tekintete. Csigaszerű szürke szeme igencsak dülledt kifelé. Arcára dermedt a vigyor. Roggyantan állt, vészesen előreejtett vállal, alfelét mindjobban hátratolva. Mutatványát többen is aggódón szemlélték. Valaki

gyorsan egy széket lökött alá, mielőtt kibillent volna az egyensúlyából. Clavio leült. Leült, tompora teljes terjedelmében, mindkét farpofájára. Némi rököny után még fészkelődött, riszált is egy keveset. Pihés szálú, félhosszú haja valósággal kinyúlt és kissé felmeredt, akárha szél fújná. Szeme tovább csigásodott. Álla mélyre zuhant. Szájzugában kevésnyi nyál pezsgett. - Na? Na? - informálódtak a köréje gyülemlett érdeklődök. - Na? Most mi van? Az alig húszesztendős legény felszökkent a székről. Öt ujjal megmarkolta nadrágja elejét, és szakrális gesztussal odébb helyezte koronaékszereit. Remegő ujjakkal gombolkozni próbált. A kudarc ráébresztette, hogy melegítőt visel. A bokájára tolta a gumis derekú, tágas sportgöncöt. Felkapott egy tálcát az asztalról, és tükör gyanánt a háta mögé tartotta, ülepmagasan. A körötte bámészkodók egyetlen pillantással felmérték, hogy a hátsóján mi sem változott. A farkonzílium hamar közölte vele a lesújtó hírt. 68 69 - Látszatra! - rikkantotta Clavio. - Csak látszatra nincs változás! Ugyanis, hipp-hopp, eltűnt a fájdalom! Egyáltalán nem fáj a seggem! Szemernyit sem! Adonis felsóhajtott. - Ettől féltem. Ez már a végstádium. Elhaltak az érzőidegek. - És most? Le fog válni a farod? Lemállik, mint egy leprásnak? Segítsek? - firtatta egy leszbikusként tisztelt hölgy, aki még arról is híres volt, hogy menten érte küldtek, ha nem találták az állatorvost, mivel az elbujdosott, valahányszor ronda, gennyel telt tályog kipukkasztásához hívták. A babavonású, törékeny nő legalább csuklóig merült meg a rábízott sebekben, maradéktalanul kitisztította, rendbe hozta azokat. Imádta a szaftolással járó érzéseket. Gratia felvont szemöldökkel szemlélte Clavio nevezetességét. - Fura - mondta. - Olyan ez a fenék, mintha lefedték volna celofánnal. Nem gyógyult be, de valamilyen filmszerű védőréteg képződött rajta. Nem úgy néz ki, mint ami elhalt. Mert az elhalt hús pocsék lesz, elsötétül, miegyebezik, nemde!? A doktor térdre ereszkedett a szóban forgó tájéknál.

Vizsgálgatta szemmel, manuálisan és hitetlenkedőn. Később kért egy tiszta villát, azzal is körbeszurkálta tárgyát. Clavio vígan közölte: nem a kínok kínját állja ki, csupán annyit érzékel, mintha muriból megbökdösték volna egy hegyes holmival. - Hümm - hangzott a szakszerű diagnózis. - Hümm és hümm. Nem halt el, nincs extra fájdalom, normálisan érez. És tényleg filmszerű bevonat látható rajta. - Tessék, máris megvalósult a teflonfenék! - ujjongott Gratia. - Pedig csak az imént találtad fel! Íme, Csiribácsi, a varázsló! Egy fenomén, sőt: fenocsődör varázsló! - Hozzám jössz feleségül? - kérdezte Asman, felemelkedvén a térdeplésből. Gratia nem tudta mire vélni a történteket, ám szertelen kedve támadt a misztikumtól. Átölelte a férfi nyakát, és a fülébe suttogta: - Feleségnek még mindig nem megyek, de másról azért tárgyalhatunk! Csiribácsi, varázsolj nekem sorozatorgazmust! Úgy kipróbálnám! Milyen lehet? Asman visszasúgott: - Egy sorozatot óhajtasz? Elég lesz? , Mi az hogy elég volt! . - Még ilyet! Nahát! Nem élem túl! - nyögdécselt a lány a tizenkettedik orgazmus közepette. Mivel a vele történtektől szaporán pihegett, az így kieső oxigént bőrlégzéssel pótolta. Zuhatagosan verítékezett, szívizma vibrált és félrekalapált, fejében menyegzőre szólító harangok csilingeltek. Teste a világűrben lebegett, ágyékában gömbvillámok gurultak-cikáztak. Még a lelke se maradt érintetlen. A Csiribácsitól kapott sorozatgyönyör hatására meg-. fordult elméjében, hogy talán mégiscsak nőül mehetne hozzá. Sokan, sőt rengetegen irigyelnék őt ezért. Részint a férfi jóképűsége, a tökéletessel határos jelleme, másrészint doktori rangja miatt. Hát igen, mindez sokat nyomna a latban, ha nála épp ez a szempont számítana. 70 71 De miért is kívánja konokul a halálos szenvedélyt?! Hiszen már megkapta. Röpke ideig élvezhette a végzetes szerelmet, aminőből harminc újraszületésenként is csupán egyet ád az élet, ha ád egyáltalán. Neki ez megvolt. Lezajlott. A szenvedelem halálosságához nem fér kétség, hi-

i.. szen a másik fél kihalt a kapcsolatból. Ő pedig mentálisan belegémberedett, kihűlt, talán meg is fagyott. És most, valamelyest túljutván a szeretett pasas elvesztésének semmihez sem fogható gyötrelmén, továbbá megízlelvén az első kéjfolyamot, egy olyan kiváló barát részvételével, mint Adonis, valóban megfontolhamá kettőjük frigyét. Jó, tehát megfontolja. Elfészkelődött a doktor karjaiban, arcát annak vállához simította. Bőre, teste még mindig sokkos tüneteket produkált, ám ő már arra gondolt, hogy a másik férfi által nyújtott egy-két orgazmus is ugyanide juttatta, bár csak fizikailag. Ugyanis érzelmileg egyenesen aVilág tetején lépdelt, lebegett, siklott, szárnyalt. Ekkor észbe idézte: nem kell összemérnie, versenyeztetnie őket. Nézőpontot kell váltan.ia. Igen. Nos. A közhittel ellentétben, sok szerelmi kapcsolatot nem fojt meg a házasság, inkább átformálja, megérleli, megnemesíti azokat. Az égig lobogó lángok parázslássá finomodnak, élethossziglan melengetik a feleket. Efféle meghitten bensőséges, éltetően baráti, s tetézetként még delikát szeretkezésekkel is fűszerezett, .. holtig tartó kapcsolatban bízhat Asman oldalán. Hiszen bármit képesek őszintén, kendőzetlenül megbeszélni, ragyogóan mulatnak együtt, a férft szenvedélye táplálja az ő vonzalmát. Ez önáltatás. Mivel nem egyenrangúak, tehát nem azonos téttel szeretnek, szüntelenül azon kéne fáradozniuk, hogy életben tartsák a frigyet. Na és? Nem alapvető ez a lobogó szerelmek esetében is? Ha nem tesznek a tűzre, a láng kialszik. Ez evidencia. Gratia felkelt az ágyról. A komódhoz sétált, megragadta a keserűlikőrös flaskát, töltött a gyűszűnyi pohárkába. Szakasztott úgy, miként egy zsugori tenné, cseppenként nyalogatta el az italt, annak minden egyes , atomját megízlelve, kiélvezve. Sóhajtás hallatszott az ágy irányából, nem a gyógyitalnak szólt, hanem az ő távozásának. Adonis nem kedvelte a patikaszerét. Doktor lévén nem bírta elhitetni magával, hogy a gyomorkeserű megvédheti szervezetét a nyaranta hordaszerűen elszaporodó legyek okozta nyavalyáktól. Ugyanis a lány rendszerint erre hivatkozott, midőn nektárját benyalogatta, parányonként, akár

a kolibri. Persze Gratia sem áltatta magát. Pontosan tudta, a keserűnarancsból készült likőr főként egyetlen dologtól oltalmazza meg őt: az undortól. A légyseregek látványa által kiváltott undortól, továbbá bizonyos emberi fondorlatok és tettek, valamint a nyár végén történtek miattiwndortól. A gyógynedű könnyít a spleenen, íze finom, fogyasztása megszokássá rögzült. Vagyis pontosan olyan, mint Adonis Asman. Hozzámegy. Nem megy hozzá. Mégis. Mégsem. Francba. . A lány eltökélte, hazaballag. Nem tehette, mivel otthon volt. Nem akarta kizavarni a doktort az ágyból. Visszahanyatlott mellé. Sírva fakadt. 72 73 Később arra lett figyelmes, hogy hason fekszik, gombóccá gyűrt párnát szorongat, szétbőgött szemét, torkát könnyek marják. Adonis a hátát simogatja, és mély, lágy vigaszhangon beszél hozzá, valami jajcsacsikámosat. Megfordult, hevesen átkarolta a doktor nyakát, és a fülébe sírta: - Szeretlek. - Én is szeretlek - felelt Asman. Lecsókolt egy könnycseppet a szempillájáról. - Nem csekély különbséggel. Úgy, miként a szerelmesét szereti egy férfi. És nem úgy, mint a barátját, gondolta tovább a lány. Elvackolt a jóságos karokban, és elaludt. Az ébrenlét legutolsó töredékpillanatában azt kívánta, bárha róla álmodna. Úgy lett. Az emlékező álomban tavasz volt, mesei. Azon ritka szépségű, lassan kibontakozó tavaszok egyike, melyek legfeljebb harmincévenként teszik boldoggá az erre fogékony iöldlakókat. Nem heteken át tartó égszakadással, nem is nyári forrósággal érkezett, néhány nap alatt elperzselvén az alig kivirágzott magnóliát, orgonát. Időt hagyott az életnek. Segített madárfiókát nevelni. Engedte kibontakozni a növényeket, a rügytől a széttárt szirmokig. Korán megzöldítette a tetszhalott füveket, és nem lehelt rájuk gyilkos fagyokat, égető hőséget. Az esőt tapintatosan, éjjel küldte, s ha nappalra is juttatott belőle, gyorsan, kiadós mennyiséget zúdított alá, és a zivatar közben szivárványhíd tündökölt az égen.

Gratia addig úgy tudta, ilyféle tavaszok csupán az idősb személyek nosztalgiáiban léteznek. S talán épp ez a kuriózum szépségű, szédelítően madárdalos, fokozottan szerelmesítő, tébolygatóra fűszerezett ízű-illatú tavasz készítette föl a szívét a rövidesen bekövetkező érzelmek viharzására. Csodaváró hangulatát a McBridge-ügy alig háborította. Okult a felkavaró történetből. Azontúl széles ívben kerülte az információs közforrásokat. Beérte a Hallowenben felszedegethető hírekkel. Ha izgalomra vágyott, könyvet olvasott. Ha már majdnem szétvetette lelkét a feszültség, a lovak közé telepedett a smaragdzöld fűbe, és mesét írt. Hol csak úgy fejben firkált, hol pedig egy nagyobbacska fiizetbe jegyezte le a képzeletében pergő film képeit. Nem vágyott nyüzsgésre, forgatagra. Társaságként megelégedett Suzával. A kislánnyal barangolt, nyargalászott a réteken, erdőkben. Minden fűszálat, virágot, újszülött állatot észleltek, számon tartottak. Figyelemmel kísérték, miként követik a vajszínű keltikét és sárgálló kankalint a liláskék íriszek, bíboras kökörcsinek. Lovaikkal a tölgyfák tövében hirtelen előbújt, tulipánlevelű, pikáns illatú medvehagyma-szőnyegen lépdeltek. Pillangókat bámultak, szitakötőkben, békákban, vízimadarakban gyönyörködtek. Hétvégeken Mulin is csatlakozott hozzájuk, ám ő kevésbé volt érzékeny a természetre. Ha felhívták figyelmét egy-egy szép virágra, különleges formájú felhöre, tovaröppenő madárra, akkor föllelkesült, megszemlélte a mutatottat, majd legközelebb sem vette észre magától, ha az élet elé toppantott valami lenyűgözőt. Viszont mindjobban kötődött Suzához. Egy napon kirobbant belőle, milyen pocsék apa volt annak idején, 74 . 75 gyermekei jószerivel nélküle nőttek föl, ő csupán elvétve nézett rájuk, holott - most látja! - nagyszerű élmény megvitatni a világ dolgait egy serdülővel. Egyszer, négyszemközt megkérte Gratiát, biztosítsa őt arról, hogy azért, mert szeret beszélgetni a lánykával, még nem látens pedofil. Ezen nagyot nevettek, és vágtáztak rá egy jóízűt. Rajtuk kívül még Adonis férhetett a lányhoz. Olykor színházi előadásra, koncertre, moziba mentek. Néhanap elszakadtak a Halloweentől, és a közeli városban vacsoráztak. Hol a doktor hajlékában, hol pedig a cselédházban koronázták meg az estét. Ekkorra rég túlju-

tottak az "osztálykülönbözésük" okozta, kezdetben főként a doktort zavaró, feszélyező ingerültségen. Ritkán aludtak együtt. Gratia nem szívesen osztozott mással a fekhelyén. A rögzött agglegény Asman hosszú ideig nem is sejtette, milyen babonázó lehet az összegömbölyödés, a másik testmelegében ébredés. Talán a harmadik alkalommal ragadta meg az érzés. Addig egy ízben sem közös elhatározásból töltötték egymás mellett az éjszakát, egyszerűen csak elaléltak a szeretkezés végén. Miután a doktor rákapott a közös alvás mámorára, mind sűrűbben szorgalmazta a kézfogót. A tavasz észrevétlenül pördült át a nyárba. Az egyik környékbeli mező menyegzős fehérségbe borult, midőn kivirultak a nagy fejű, daliás szárú margaréták. Gratia mindennap körbelovagolta a behavazottság illúzióját keltő, hatalmas rétet. A széleken legelni engedte hátasát. Emlékezetébe fényképezte a boldog paripa szájában lógó bokrétányi, ragyogó fehér virágot. Úgy tetszett, mintha az a ló látogatóba készülne egy szerettéhez a fogai közé ragadott margarétacsokorral. A lány fájlalta, hogy hamarosan eltűnik, elvirágzik a szebb mesébe illő, kora nyári hómező, s egy teljes esztendőt kell várni a következő találkozásig. Egy napon a porondnak becézett pályán dolgozott Mulin egyik hátasával. Az ezer ágra tündöklő Nap tékozlón folyatta aranyló fényeit. Az idegen kocsi a szent és tabu lovaglóösvény felől érkezett. Lassan, hajószerű siklással bukkant elő a fák közül. Az igazgyöngyszínű luxusjárgány a pálya mellé gördült, és megállt. Sötét üvegű ablakain megtört a napsugarak áthatolási igyekezete. Gratiából előfakadt a birtokvédő ösztön, még akkor is, ha Brahms Mulin tulajdonát kellett védelineznie. Megsarkantyúzta a lovat, a tabusértő kocsihoz száguldott, homokot kavarva fékezett mellette. Mélyre szívta a levegőt, hogy ezutáni szavai majd jól érthetőek legyenek. A vezetőülés melletti ablak lesikamlott. Azután Gratia némán benn tartotta a levegőt. . . . dzs vagyok - tudatta az ablakba könyökölő, harmincas korú férfi. Felfogván, hogy az utastérből ömlő zene rivalizál a hangjával, elnémította a CD-lejátszót. Hosszan, lustán, leplezetlenül, amúgy pasasmód mustrálta a hallgataggá dermedt lányt. Nem mutatta ki, mire jutott a szemlével, mimikájával takarékosan bánt.

Dzs-nek hosszúkás, ováldad arckoponyája volt. Nemrég fodrászolt, sötétbarna haja nem oroszlánsörény sűrűségével tűnt fel. Éppenséggel nem is ritkultgyérült, már eleve nem lehetett túlsággal dús, loboncos. Szédítő magasságú homloka festői öblöket képezett kétfelől a hajtövében. Enyhén felvontnak tűnő szemöldöke alatt a teremtője által figyelmesen megformált, gótikus rajzolatú résben komoly, kissé lekezelő 76 77 pillantású szem barnállott, annak környékén tévedésből sem függeszkedtek táskák, karikák. Csaknem töretlenül egyenes, finom vonalú orra nem keltett feltűnést. Széles, telt ajkai sokat lágyítottak megfontolt, árnyalatnyit lenéző-gunyoros arckifejezésén. Könnyeden ívelő, mégis erőteljes álla alatt jóléti párnácska lapult, amely később még tokává hízhat, ha kevéssé figyel rá, s nem fordul tornáztatóhoz vagy plasztikai sebészhez. Nyakát elrejtette, egyszersmind meg is ráncolta valamelyest a szorosan begombolt inggallér, a szigorúan megcsomózott nyakkendő. A légkondicionált luxusbatárból kikönyöklő pasas drágának látszó, elegáns zakót viselt. Várható volt, hogy ha megint megszólal, lehelete gomolyogni fog a hűvösre temperált utastérben. Gratia őrült szívesen beszólt volna valami vérforralót, csakhogy nem jutott eszébe semmi frappáns. Nézte a bizonyosan maharadzsa besorolású, tenyérbemászóan elegáns, arcpirítóan márkás, mindezek ellenére mégis babonázóan karizmatikus férfit, és megbocsáthatatlan hibákat kutatott rajta. Negatívumkeresés közben azt érezte, hogy iszonyúan izzad a tenyere, szívverése mindegyre gyorsul és gyorsul, lassan már levegőt sem kap. A jövevény sem csépelte a szavakat. A lány után a környezetet is szemügyre vette. Kidugta ujjait a szabadba, érlékelte a kinti levegő természetes melegét. Arcvonásainak feszültsége fokozatosan felengedett, ellazult. Kipattintotta az ajtót. Fürgén előszökkent a művi télből. Élvezettel megnyújtózott, s amikor karját leengedte, latin táncos mozdulatokkal lerázogatta válláról a zakót, és hagyta azt a földre hullani. Kibontotta nyakkendőjét, majd hátra sem pillantva, bedobta maga mögött a kocsiablakon. Kigombolta ingnyakát, és még két gombnyit könnyített magán. - Mit akar? - hebegte Gratia, pontosan tudván, milyen ostobán nyögdécsel.

- Martha nem tett említést a jöttömről? - Martha? Ki a fene maga? - Ekkor már eszébe jutott neveltetése. Mélyet lélegzett, felsóhajtott. A még mindig porzani rémlő ösvény felé mutatott. - Azon az úton nem járhatnak autók. Az a pimasz, aki mégis végighajt rajta, herélőkés alá jut. Ez itt magánterület. Lövésem sincs, kicsoda Martha, kicsoda ön. Volna szíves eltávozni a bivalybőr üléses csodajárgányán? - Maga Gratia. Ezt annak ellenére biztosra veszem, hogy Martha kedves és barátságos lányként jellemezte önt. Nem hiszem, hogy tőlem hallja először a Martha Mulin nevet. - Aha - bólintott Gratia. - Ön tehát a kastély vendége. Megkérem, ha majd hazafelé tart, használja a köves utat. Most menjen előre, azután balra. Hamarosan megleli a házat, a személyzet majd kiszolgálja. Viszlát. - Mivel bosszantom? - kérdezte a férfi. Félrebillentett fejjel nézett föl a lovon ülő lányra, az erős napsütés miatt szeme résnyire szűkült. Most nem tekintélyparancsoló, viselkedős, agyajátszós, márkamán farfejűnek látszott, hanem fáradt, szomorú, sőt, mármár megtört embernek. Gratia megborcongott, attól tartván, tüstént felpofozza magát e libaság miatt. Mégsem bírt úrrá lenni furcsa felkavarodottságán, nem is tudta hová tenni azt. Megfordította hátasát. - Nem bosszant - vetette hátra a válla fölött. A hazugság miatti dühében a ló oldalába vájta sarkait. Vágtában távolodott a különös problémától. 78 79 A probléma nem tágított. Napszemüveget helyezett az orrára, lazán a kocsiajtónak támaszkodott, karjait egymásra simította. A pályán köröző lány észrevételezte, milyen keskeny, finom, izgalmasan szép a kézfeje, s hogy hosszú ujjainak egyikén sem visel gyűrűt. Keringtében, még a lázas nyargalás közben is észlelte a nehézség pasas magas, karcsú termetét. Lassacskán megváltozó arckifejezését, feloldódását, ironikus mosolyát. A következő körben megállt a férfi közelében. - Szépen lovagol - hallotta tüstént. - Megengedi, hogy nézzem? Azt hiszem, egy darabig a ház vendége maradok. Időnként szívesen rontanám a levegőt errefelé. Persze csak az esetben, ha nem zavarom. - Állok szolgálatára. - Rendben, köszönöm. Szólítson a keresztnevemen.

Nemsokára találkozunk. Ezzel a fickó visszaült a kocsiba, és elporLott a kastély felé. - Szólítson a keresztnevemen - ismételte az utána meredő Gratia szokatlanul zaklatottan. - Ki a fene vagy? Hívnak valahogy egyáltalán?! Két napig színét-visszáját sem látta a jövevénynek. Holott az ő gondolatai, miként a közelgő vihart neszelő hangyák, naphosszat körülötte rajzottak, nyüzsögtek. Újra meg újra lepergette maga előtt a szent ösvény felől érkező, felizgató égcsapást, annak minden vonását, gesztusát, az általa gerjesztett iszonyatos ambivalenciát, a megvessem őt, vagy inkább valljam be, hogy őrülten érdeII kel a nyavalyás? dilemmát. Várta, hogy "...dzs vagyok" ígéretéhez híven felbukkanjon a lovaknál. Reménykedett, hátha Mulin telefonon mesél róla valamit. Ha igazán őszinte akart lenni magához, abban bizakodott, hogy Brahms felhívja, s köntörfalazás nélkül megkéri őt, lovagoltassa a barátját, lehetőleg reggeltől estig, legyen kedves hozzá, persze csak saját belátása szerint, és... - Hülye vagy?! - csodálkozott el magán a lány. Két végtelen hosszúságúnak éxzett napig nem mozdult a környékről, nehogy elkerüljék egymást. Persze, a vendég nem mutatkozott, és Brahms sem telefonált. Így aztán harmadnap Gratiának dolga akadt a kastély körül. Arra lovagolván megpillantotta a jövevényt az úszómedence mellett. Mióta nem találkoztak, a fickó levedlette merev öltönyét, sutba vágta nyakkendőjét. Pólót, farmert, sportcipőt öltött, hosszú ujjai közt regénykönyvet tartott. A félig fekvő helyzetbe állított karosszékben hevert, arcát a Nap felé fordítva, és kisimultan, derűsen aludt. A lány észrevételezte, hogy az orrán feledett napszemüveg perceken belül a pirosas-barnára sütögetett arcra olvad. Vagy ha mégsem, akkor viszont nyolc napon túl komikus külsőt fog kölcsönözni viselőjének, mihelyst feltárul alatta a betörőálarc-szerű, sápadtan maradt bőrfelület. Ugy kell neked, gondolta, mégis azon kapta magát, hogy a számára szörnyű malőrt jelentő férfi felé léptet. Úgy érezte, borzalmas bűnt követne el, ha nem figyelmeztetné a gyanútlant. Az egyik patkó megcsikordított egy kavicsot a fűben. Ekkor a szunyókáló pasas nem egyszerűen fölébredt,

hanem felrémült, felrettent álmából. Első reakcióként menekülní készült. Amint észlelte a békességet, visszaroggyant a székbe. Lekapta napszemüvegét. Tenyerét a mellkasára simítva, félrehajtott fejjel pillantott a lányra. 80 81 - Ha nem tudnám a nevét, mostantól Infarktusnak hívnám - szólt. - Ne haragudjon, nem akartam megijeszteni. Dzs legyintett, s ezzel a maga részéről lezárta az incidenst. Gratia megszégyenülten elporoszkált, azon töprengvén, ha majd az erdőbe jut, milyen fához kólintgassa a fejét: kemény tölgyhöz vagy puhább fenyőhöz? Hulló makk vagy inkább toboz csapja tarkón? Hirtelen megfeledkezett ennek latolgatásáról, mivel rajtakapta magát, amint buggyant tinédzserlányként, lelkesen hajtogatja: Infarktusnak nevezett! Infarktusnak nevezett! Már csak ez hiányzott volna a teljes idiótasághoz: Szeret! Vágtába sarkantyúzta a lovat, és hazaszáguldott. Csordultig töltötte a gyűszűnyi kupicát, és nyalogatás, ízlelgetés nélkül a torkába dobta a gyógynedűt. Újra töltött, azt is behajította, majd megint betárazott. Észbe idézte a szomorú vasárnap délutánt, melyen Brahms Mulint itatta le keserűnaranccsal. Utóbb a férfi hónapokig borcadva emlegette az alapos máj- és epetisztítással felérő kázust. Ismét leküldött a torkán egy nyeletet. A tükörhöz hajolt, igazított féloldalas lófarokba fogott, kissé kuszált sörényén. Megtekintette szedetlen, íves, sűrű szemöldökét, zöldeskék íriszét. Néhányszor beharapta, megrágcsálta ajkait, s az ily módon elért meggyszínnel megelégedetten sarkon pördült, és kisétált a szobából. Jól van. Ennek véget kell vetni, ismételgette. Zaklatottan ellovagolt a vízeséshez, onnan a Halloweenhez, majd Asman házához. Átgázolt a zsúfolt várószobán. A rendelőbe rontva a megrökönyödött doktor mellkasán landolt, és pihegve szólt: - Akarsz szeretkezni? Most azonnal? - Másfél perc múlva kezdődik a rendelés - hárított Adonis, figyelmesen fiirkészve a lány arcát. - Háborodottnak látsz? Űzöttnek? Hibbantnak? Igen? Teljesen megveszekedtem. - Segítene, ha végigdőlnénk a gumikesztyűk közt, az

íróasztalon? - Csak ha közben ránk is nyitnának. Oké. Jól van. A lány sóhajtva hátralépett. Végigsimított a nyakán, bordáin. Köhintett, majd nagyra nyitotta a száját, és közel hajolt a dokihoz, hogy az megnézhesse a torkát, manduláit. Összefintorogtak. Gratia az ajtó felé indult. - Bocs, hogy háborgattalak. Este látogass meg. Szükségem van rád. - Attól tartok, találkoztál vele - sóhajtott Adonis. - hele? Dzs-vel? Incidenssel? Vagy inkább Malőrrel? - Féltem, hogy majd ez történik veled, ama másodperctől fogva, mikor ide belépett. - Járt nálad? Beteg? Komoly? Végzetes? - Higgadj le. Nem ismerek rád. - Ugye?! - nyögte a lány. -Totálisan kifordultam magamból. - Nos, ő meg nemrég befordult. Rendbe fog jönni. Ezért jött ide, a rusztikába. Ahogy elnézlek, nemcsak meggyógyul hamarosan, de még a Paradicsomba is eljut, pedig csöppet se hisz benne. Menj haza, vagy valahova. Vigyázz magadra. Gratia magában tartotta hárommilliónyi kérdését, 82 83 pedig már szabatosan megfogalmazta valamennyit. Kiszédelgett a rendelőből, udvarias mosollyal üdvözölte a halványzöldre festett falak mentén sorakozó kanapékon üldögélő pácienseket, és a megnyugvást szolgáló, megfontoltan lebegdező halakat az akváriumban. Kivonult az utcára. Nyeregbe lendült, Lator nyakára engedte a szárat, és így szólt: tégy, amit akarsz. A daliás, sárga herélt kényelmes ügetésben útnak indult. A hátán ringatózó lány sóhajtozott, töprengett, a felcsípett információn rágódott. Szóval befordult a pasas. Klassz. Ketyósra még úgysem hajtott. Holott vigyázhatna, hiszen látott már ilyen figurákat a moziban. Olvasott tetteikről a gyászrovatban. Pöpec öltöny, drága batár. Luxus a köbön, termeszek a fejben. Ám ha nem sorozatgyilkos, csupán egy szimpla pszicho pasas, még összejöhet egy Nyok és fél hétbe illő, bizarr kaland. Hát igen. Az a helyzet, hogy Dzs brutális erővel hat rá, főleg a libidójára. Ez van.

Lator lekanyarodott az aszfaltról. A homokos talajú erdei ösvényen megnyújtotta lépteit. Mivel a kantárszár továbbra is a nyakán hevert, és utasa passzívan ringott a nyeregben, a herélt vágtába szökkent, s kedvenc rétjéig meg sem állt. A szűziesen fehérellő, menyegzős, margarétás mező szélénél a lányt is elkapta az elragadtatottság. A küllőszirmos, szépséges virágfejek óceánja láttán feledte a dekadens fickót. Átengedte magát az érett tavasz, a nyárelő igézetének. Óriásit kortyolt a levegőben pezsgő, virágtól, madártól, pillangótól; mindenféle eleven lénytől származó feromonelegyből, és a létezés örömétől részegülten megnógatta a lovat. Latort nemigen kellett biztatni, őt is egyazon delej babonázta. A paripa elnyúlt testtel keresztülszárnyalt a behavazottnak tetsző réten. Az előttük hajladozó vastag szárak, csipkés szélű levelek zöldje, a sárga közepű, kövérkés virágfejek fehérsége, az égbolt ártatlan kékje mámorítóan hatott rájuk. Száguldás közben Gratia széttárta karjait, és magához vonta a gyönyörédes világot. Lator körbe-körbe nyargalt, majd átlósan is átszelte a margarétavirágos mezőt. Már nem csak a lankadó ló szuszogott, hanem a hintázástól kifulladt lány is. Úgy képzelte, mindketten táltosok. Szögletesre tágult orrlyukkal, ízenként kortyolják el a csodaszép életet. Hol higgadtan, hol kitörőbben örülnek a fénynek, a levegőnek, az esőnek, az ízes füveknek, a társaknak. Ez a visszaeső módon ló- és életmániás, romantikus nőszemély már jobban hasonlít rám, vélte Gratia. Megnyugodott. A lohadó vágtában lehunyta szemét. Kitárt karjain, mellkasán érezte a balzsamos levegő áramlását, erejét. Szája, torka kiszáradt, nyeldekelnie kellett. A lassuló paripa fokozatosan veszített lendületéből. Amikor egy zökkenéssel megállt, Gratia nevetve, széttárt karokkal lefordult a nyeregből. Meghemperedett a margitvirágos, illatos fűben. Hirtelen térdelt fel, szemét tágra meresztve, midőn valaki köhintett mellette. - Ugy tűnik, most én ijesztettem meg - sóhajtott a 84 85 fehér sziromágyon heverő férfi. Könyökére támaszkodva figyelte a heveny színváltozásokon átmenő lányt. Letört egy virágot, néhány pillanatra legényesen a fogai közé harapta a szárát, majd folytatta: - Irigylem magát.

Úgy saccolom, nyolc-tíz éwel vagyok idősebb. De én soha, ifjú koromban se voltam képes ilyetén odaadásra. Igaz, mindössze néhány hónapja, legfeljebb esztendeje pedzegetem, valójában miről szól az élet. Uramisten, nem zsibbasztom tovább a lelkemmel! Szép volt, Gratia! Remélem, megbocsátja, hogy kilestem örömódával felérő galoppozását. Ajándéknak ércem, hogy láthattam a boldogságukat. És még én is kaptam belőle! Valamiképpen olyan ez, mintha, nem is tudom hányadikként, magam is részt vettem volna a ló, a virágok, a napsütés, a ravasz illatú levegő és a maga közös szeretkezésében. Nem jut eszembe másféle kifejezés. Ha tolakodónak találja, bátran vágjon gyomron. A térdelő Gratia a sarkára ereszkedett, és maflán lesütötte pilláit. A legelésző Lator néhány lépésnyire eltávolodott tőlük. - Jól van - szólt lágyan a férfi. Megérintette a lány kézfejét, majd visszahúzta az ujjait. - Megrémítettem. Ha bolondnak tart, sebaj. Látom, idegbénító hatást teszek magára. Visszafekszem. Tovább bámulom az eget, és alulról szagolom a margarétát. Nem kell törődnie velem. Gratia szentül hitte: most már holtbiztosan együgyűnek, lütyőnek, muszmáknak, gyürének nézik, mégsem bírt megszólalni. Kapása sem volt, mi értelmeset mondhatna. Minden akaraterejét összeszedve felhagyott a zavart térdkalácsbámulással, és Dzs felé fordította a fejét. Ezúttal nem a bivalybőr ülésbe süppedt, ultramagabiztos, bármit letaroló maharadzsát látta, hanem egy sötétbarnán, meleg tekintettel rászegeződő szempárt, egy félszeg mosolyt. Bizonytalanságot, szorongást érzékelt. Hanyatt vetette magát a fűben. Ő is alulról szagolta a margitvirágot, s közben birkafelhőt bámult. Neki is jólesett. - Látom, milyen lírai itt minden - sóhajtott Dzs. Talán gyakrabban kéne idelátogatnom. Martha a nővérem. Ja: Martha pedig Brahms Mulin felesége, gyermekeinek szülőanyja. - Jól van - dünnyögte a lány. - A nővére sosem lovagol, nem is néz az istálló felé. Ritkán találkozom vele, nincs számomra mondanivalója. Brahms nem a keresztnevén, hanem A Nejemként emlegeti, ha szóba kerül. A maga nevét pedig nem értettem, mert üvöltött a kocsiban a Jethro Tull. Ha gondolja, hogy összefutunk még valahol, talán ismét bemutatkozhatna, Dzs.

- Oké, de most figyeljünk a formára. Nyújtsa ide a kezét, és tudassa velem a nevét. Utána tisztán érthetően közlöm a magamét. A lány a férfi felé fordította az arcát a fűben, ujjhegyeivel megérintette az övéit, elmosolyodott, és így szólt: - Gratia vagyok. Azt hiszem, a vezetéknevem valami Lazan, ha ez érdekes egyáltalán. - Glendon vagyok. A vezetéknevem, akárcsak a nővéremé, valami McBridge. - Glendon McBridge?! Az nem lehet! A lány feltérdelt, Dzs arcára meredt. A tévében látott kép nem illeszkedett a margarétakeretbe foglalt archoz. A képzeletében összerakosgatott vonások sem passzoltak. Eszébe ötlött a színüres papírlap hasonlat. Hitetlenül rázogatta a fejét. Megint a sarkára ült. 86 ... . 87 - Mielőtt legutóbb megszakítottam kapcsolatomat a tömegtájékoztatással, egy Glendon McBridge nevű jogász sorsával forralták a véremet. Hosszan mutogatták egy borzalmasan összevert, megkínzott, stukkerrel fenyegetett férfi fotóját. Ha valóban maga az az ember a képről, biztosan furcsának fogja találni, hogy a saját érzéseimről fecsegek, holott biztosan megvoltak a jóval markánsabb beriyomásai. Rettentően feldúlt, amit magával műveltek. Az is, hogy ezt így a torkomra, az ábrázatomba lehet tolni. Ha később látta azt a fotót, nem támadt kedve pert nyerni azokért, akiket ilyen állapotukban, netán holtukban tesznek tömegbámultatás tárgyává? - Megfordult a törött fejemben. Ám az eset óta nem vagyok a régi vitéz. - Még mindig nem hiszem el - sóhajtott Gratia. Megengedi? Mutatóujja hegyét végigfuttatta a férfi homlokán, szemöldökén, orrnyergén, járomcsontján, állán. Azokon a pontokon, amelyeket annakidején, a szabadulás hírét hallva, képzeletben végigsimított, behegesztett, meggyógyított. Ezúttal nem tűntek el az arcvonások. Az sem következett be, amitől tartott: érintése nem hívta elő a hajdani, zúzott, összetört arcot. Mindössze annyi történt, hogy Glendon elcsípte tapogató ujját, jelképes csókot lehelt rá, majd félretolta azt. - Eltelt egy kis idő az után, mire képes voltam először megborotválkozni. Mire sikerült rávennem magam,

hogy megérintsem azt a tőlem elidegenített, gyötrően fájdalmas fejet. Azután persze, győzött a hiúság. Megtanultam sminkelni. Elpúdereztem a monoklikat. Így már nem sikoltottam fel a látványtól, ha elmentem egy tükör vagv üvegajtó előtt. Az alapozóra már nincs szükségem, halleluja. A csontok összeforrtak. Immár a kríziselmészhez sem járok. Nem mintha ő bocsátott volna el, gyógyultként. Meguntam az agymosást. - Sajnálom. Nem sejtettem, hogy felkavarja az érintés. Glendon keserű nevetést hallatott. - Hogy felkavar-e?! Régebben nyugodt, halvérű, szinte szenvtelen voltam. Olyan voltam, amilyennek első látásra talált. Utált, ugye?! Pfuj, egy érzéketlen, véres cápa a külvilágból, ezt olvastam le az arcáról. Így van? Gratia nem tagadott. A férfi folytatta. - Ideám sincs, mikor támadt az első rés a gondosan megépített hajómon. Egyszer csak kezdett befelé ömleni a víz. Akkor még segített egy újabb személyiségfejlesztő tanfolyam. Ismét elköttettem a gátlásaimat, felvarrattam a morálértékemet. Kisvártatva megest léket kaptam. Tudtam, most már menthetetlenül megváltozom. És lőn, végül elsüllyedtem, mint a Titanic. És most az összevissza keveredett, toldott-foldott maradványaimat látja, hölgyem. Momentán legalább harminckét személyiségem van. Hozzám képest Hannibal I.ecter is csak kispályás skizofrén. Ráadásul nem tudom, mikor volt rosszabb sorom. Nos, hát ezért méltányolom, irigylem az ártatlan életörömét. - Tényleg nem hisz a Paradicsomban. - Aha, a kegyed pasasa, a szöszi doki köpött! Altatót kértem tőle. Közben váltottunk pár szót, szőrmentén eszmét cseréltünk. Szerinte jó helyre jöttem, mert itt van a földi édenkert. Nem hinném, hogy bejuthatnék. - Altatót szed?! - Ezt olyan hangsúllyal kérdezte, mintha beismertem volna, hogy lovakat mészároltam halomba. Egyébként gyanítottam, hogy magának nincsenek alvásproblémái. 88 89 - Személyiségzavaraim sincsenek. - Holott összetett lény, megfigyeltem. Lézerlátásom van, előttem nincs titok. Most megint észlelem az orrnyergénél azt az alig észrevehető ráncolást. Nem tetszem magának. Fintorog. Megszakad a szívem. - Nem irigylem a fogvatartóit, Glendon - jegyezte meg Gratia. A férfi hasizomból felült, és rámeredt.

- Ismételje el még egyszer! - könyörgött. - Egyáltalán, semelyik ellenfelét sem irigylem, gyilkos cápa úr. Ezzel sajnálatosan nem azt közöltem, hogy jó ügyvédnek tartom, hanem épp az ellenkezőjét, és alighanem pontosan ettől lehetett megasztár. - Bizony, az voltam! És tudja, mennyit verbálkardoztam, hörcsögkerekeztem a sztár nevezetért?! Nem tagadom meg hajdanvolt önmagamat. Végtére imádtam, bálványoztam a fickót. Ezen mit sem változtat, hogy ma már a maga ráncolt orrával nézek vissza a srácra. Bírja még, vagy inkább pánikszerűen elnyargal? - A lézerszeme szerint? - Alig merészelek hinni neki. Úgy tűnik, kíváncsi rám. Nem tagadom le, hogy ez némiképp zavarba hoz. Biztosan nem is sejti, hogy Faarcú Brahms mennyire kedveli magát. A karácsonyi, húsvéti, születésnapi zsúrokon mindig szóba hozza a Gratia nevet. A nővérem valóban forgatja a szemét, fel-felszögezi tekintetét a plafonra, ha a lovaglás vagy a lovász a téma. Egyszer megemlítette, hogy szerinte maguknak rövid ideig viszonyuk volt egymással. Gyanítom, inkább arról lehetett szó, hogy Brahms lovaglás ürügyén vagy közben nőcskézett kicsit. Ne feleljen, nem kérdésnek szántam. - Csak az jutott eszembe, hogy némelykor milyen agyafúrtan megbonyolítjuk az életünket, amikor az gubancmentesen is elég érdekfeszítő lehetne. - Tehát Brahms rengeteget áradozott a Természetjárás Ióháton, lóvontán című témáról. Ingyom-bingyom virágocskákról, szaladozó bárányfelhőkről ömlengett, hallgatni is totál émely volt. Most pedig itt fekszem a margarétában, és az a perverz, hogy élvezem! Még az is átsuhant a lágyuló agyamon, hogy halálom után itt kéne szétszóratnom a hamvaimat. Harminc évig semmilyen helyzet nem volt eléggé remek és megfelelő számomra ahhoz, hogy jól érezzem magam. Most pedig teljesen magától jön rám: na, most jól vagyok! Ez is riasztó! - Ugye, milyen pocsék!? Harmadik napja van itt, rengeteget alszik, kerüli a tévét, újságot sem olvas, és egyszercsak, hopp: légióstól jönnek a saját gondolatok, érzések, vágyak. A végén még összeformálódik az a Glendon McBridge, akit már jó régen szeretne megismerni. - Köszönöm, doktornő. Pazar a díványa. Azt hiszem, most visszasétálok a palotába. Bármit mond is, látom a szemén, kétségbeesetten arra gondol: micsoda csóka, hát nem folyton magáról szövegel? És ezt Glendonnak

nevezik, holott Narcissusnak kéne szólítani? - Tud lovagolni? - Teniszezni bravúrosan tudok. Kiáll ellenem? Tíz éven át valamilyen eklektikus küzdősportban is megmélyedtem, ez különféle hadzsimák keverékéből állt. Voltaképpen azért csináItam, mert hallottam, hogy az ugrálástól kemény marad a fenék. Ez különben igaz. Azt viszont nem gyanítottam, hogy valaha is meg kéne védenem magamat. Amikor nemrég öt gengszter lenyomott, esélyem se volt ellenük. Hát, nem vagyok egy Steven Seagal. Bár azért még megmutathatom a köríves rúgásomat. Kíváncsi rá? 90 91 - A lovaglás számomra azért jóval izgalmasabb az autóvezetésnél, mert előbbinél két intelligencia működik együtt. Szerintem ez a helyváltoztatás aktív módja. Mit akarok ezzel mondani? Glendon hasra fordult, arcát a fűbe temette. - Nem! - nyögte tompán. - Nem vesz rá! Meglehet, azt akarta levezetni az imént, hogy az autóvezetéshez állatira kevés egyetlen intelligencia, mint például a magáé... Ez itt a vicc helye volt! Mindegy most már, úgyis vérfürdő vár rám, elvégre a minap végigevickéltem a szakrális lovaglóösvényén. Kocsival! Pedig ha tudná, milyen kellemetlenül hányt-vetett a mély homok! Szörnyen utáltam. Ráadásul halál poros lett a gyöngymetál batár. Egyébként a járgányt az exmátkámnak szántam anno, azért választottam a babaszép színt. A buksza lepattant az első nehézség észleltén. A kocsi maradt. Ló tenne ilyet? Biztos van a tarsolyában néhány Lóhűség című történet. Apropó: becsülöm a sógorom feleség- és lóválasztási szokását. Brahms nem a trendeket figyeli, nem az érdekli, mit szólnak majd a nőhöz, paripához az üzleti partnerek, az irigyek, a cimborák. Hanem olyan fura szempont vezérli a választását, miszerint: a feleségnek, lónak való tetszik-e neki, tudnák-e szeretni egymást? Tisztára aberrált, nem igaz!? A lány felállt, a legelészés közben eltávolodott Lator után indult. A férfi a nyomába eredt. - Jézusom, mit művelek magával!? - szörnyülködött. - Hannibal Lecter tényleg kispályás mellettem. Mielőbb vetessen fel látleletet a szöszi dokival. Na mindegy hölgyem, most már tovább trancsérolom. Ahogy elnézegetem a külcsínét, magáért sem ölnék le egymást a modellügynökök. - Ne mondja még egyszer a szöszi dokit! - bonadt

Gratia. - Mennyivel jobb az Adonis? - Hála az égnek, a maga keresztanyja nem tévedett. - Ne terelje a témát holtvágányra! A külleméről értekeztem. Miszerint szegény kis Gratia, mellesleg Lazan; nem kéne a fejvadászoknak, mivel neki sajátmagától, festetlenül is vannak vonásai, van arca, személyisége. Mit érzett, amikor a napokban megint trendbe jött a vékonyka szemöldök? I.efogadom, ha ilyesmi egyáltalán érdekelné, megkönnyebbült volna, miszerint very well, továbbra sem lesz divatban. Nem fog elveszni, elhalványulni a többi tökegyforma között. Ne higgye, hogy mindig így gondoltam. Pár éve még ősasszonynak tekintettem volna magát a cincálatlan szemöldökével, a negyven kilót meghaladó alakjával. Még akkor is, ha sutyiban Tina Turner, Monroe és például Lollobrigida telt, nőies formáitól pezsdül a vérem. Na jó, ezt sokáig titkoltam. Minek jöttem ide? Hogy efféléket gondoljak? Nem, már régóta efféléket gondolok. Hogy egyenesen kimondjam, amit gondolok? Hogy meggyónjam az isten háta mögött, egy ismeretlen lánynak a kisded aberráimat? Hogy a régi zenéket szeretem, ráadásul: a jókat? Hogy szívesen nézek régi filmeket? Még fekete-fehéreket és némákat is! Gratia fellendült Lator hátára. Lábfejét a kengyelbe csúsztatva lepillantott a margaréták közt toporgó Glendonra. - Ég önnel. Kívánom, találja meg magát. A férfi intett vagy legyintett, egyszerre lemondóan és elbocsátólag. A lány elporzott. 92 93 Gratia felébredt az emlékálomból. Lesurrant az ágyról, az alvó Asman mellől. Zajtalanul a komódhoz lépett, töltött a keserűnarancsból. Nevetségesen kicsinek találta a kupicát. Kupori módra, cseppenként vette be az italt. A középső ujjára húzta a kiürült pohárkát, és úgy döntött, ezentúl valóban gyűszűnek fogja használni azt. Saját szájára illesztette az üveg ajkát. Falánk nyeldekléssel kiszivattyúzta a méregzöld flaska tartalmát. Jól van, most már alkoholista lesz. Megfigyelte, hogy a faluban, továbbá némelyik környező településen a legtöbb, vízzel kapcsolatos szakmájú polgár részeges, méghozzá a burleszkek túlzásaival ábrázolt módon zákányos. A vizsgált egyedekre egységesen jellemzőek a

szétázott arcvonások, a csapongó mozgás, az iszonyatos egyensúlyzavarok és a komplett elbarmulás. Szóval ha ez teljesen normális a vízszakmájúak körében, akkor ő is alkoholista lesz. Már többször próbálta utánozni a kapatosok metronómszerű kilengéseit, spárgába le- és fölsiklását, látványos hátra- és előredőlését. Ám hiába tanult akrobatikát, ő bizony hanyatt vagy hasra esett, és a spárgából sem tudott oly lazán feljönni, mint ahogy lement. Ezentúl mindeme mutatványokat simán végrehajthatja, ha naponta benyom a májába pár üveg ezt meg azt. Oké, de mi köze neki a vizes szakmához? Na és, ez valami kiváltság? Nemesi előjog? Csak a vízóra-leolvasó lehet iszákos? Hogy a tűzoltóknak kelljen felcsörlőzniük az aknából, ahol bekómál a lecipelt tintától, és fuldoklálni kezd valami vízömlenyben? Kizárólag a vízszerelőnek szabad a megrendelő házához érkezve másfél órán át körözni a robogóval a kertben, mire ráeszmél, minek jött ide?! Már ha egyáltalán ráeszmél, mert van úgy, hogy a benzin fogy el!? Szabad a tintahal szakinak elgázolni a védtelen ügyfelet, pláne miután az már sikítozva a nappaliba menekült a megbokrosodott motor elől? Visszatapasztotta az üveg száját a sajátjára, hogy bónusz cseppeket cumizzon belőle. A mohó cuppogás dacára sem járt sikerrel. Csiribácsi, varázsolj nekem egy olyan üvegcsét, amelyből sosem fogy ki a jóféle májmarcang, sóhajtotta. Már-már a háta mögé hajította a flaskát, ám végül visszafogta hanyag mozdulatát, nem akarván felébreszteni az alvó Adonist. Aztán meg azért sem akart hajigálózni az üveggel, mert megérezte annak súlyváltozását. Micsoda?! Meglötyögtette a teli butéliát, majd az orrához emelte, s beleszagolt. Keserűnarancs illatát érezte. Hű, nyögte intelligensen, hű! Az ágy felé pillantott, növekvő tisztelettel. Doktor Csiribácsi száz méter mélyen aludt, vagy úgy tett, mintha. Gratia megkóstolta az italt. Az a szokásos, gyógyerejű epevésznek bizonyult. A varázslattól néhány árnyalattal még finomabbá vált. Ő pedig kortyolta, nyelte a keserűlikőrt. Végül feladta. Elvette szájától a flaskát. Téveszméje sem volt, mennyit ihatott, ugyanis az üveg

nyakáig érő nedű szintje fél milliméternyit sem apadt. Immár akkorára dagadt keblében a Csiribácsi iránt táplált tisztelet, hogy el sem fért benne. Sajnálatosan 94 95 ehhez némi félelem is társult. Behúzta nyakát, kissé a fenekét is, mint aki hirtelen támadástól tart, és egérhalkan kisurrant a házból. A formatervezett, lapos flaskát továbbra is szorongatva, az istálló felé lódult a hűvös tavaszi éjszakában. Mezítláb, fel-felszisszenve loholt át az erdőn. A palacktól semmi kincsért meg nem vált volna, hisz annak tartalmától remélte bátorsága visszatértét, fenntartását. Belátta, túl sokat ivott. A tiszta, pláne bölcs gondolatokról egy időre lemondhat. Majd reggel visszatér a problémára. Meglehet, akkorra kiderül, hogy álmodta az egészet. Ám ha Adonis mégiscsak igazi Csiribácsi, megkéri a férfit, varázsolja el az ő szívét, bűvölje-szerelmesítse őt magába! Ne fájjon már tovább Glendon hiánya! Mire a hálóingül használt, combközépig érő pamutpólóban dideregve az istállóhoz ért, már folytak a könynyei. Remek. A tragédia óta önmagától is roppant sírdogálós lett, ám ha bánatára még rá is ivott, kiszáradt tavakat bírt volna telebühülni. Nem akarta megijeszteni a lovakat, ezért suttogva köszönt, amikor az épületbe nyitott. A válaszhorkantások között kivette Kelta halk örömnyerítését. Az ablakokon át becsordogáló, ezüstös holdfényben lépdelt végig a folyosón. Minden bokszba belesett. Némelyik patás lustán álldogálva szénát harapdált, vagy az alá terített szalmában kotorászott. Mások heverésztek, a pilledtebbek elnyúltan, horkolva. Kelta csikó módra maga alá hajlított lábakkal feküdt a helyén. Meg sem rezzent, amikor a lány besétált hozzá, s mellé térdelt. Összehajtották a fejüket. Gratia a hosszan leomló, dús sörénybe fúrta az ujjait. Míg a fekete ló nyakát ölelte, megindult közöttük a higgasztó hatású, igézetszerű szeretetáramlás. A benne tomboló lélekvihar által toronymagasra korbácsolt hullámok lassan ellaposodtak, kisimultak, mígnem már csak a szívdobbanások tengermoraját hallotta. Bebújt az oldalára dőlő mén mellső lábai közé, egész testével annak hasához, mellkasához simult. Gyanította, hogy néhány lómániást leszámítva, bárki a szívéhez kapna, rajtacsípvén őt ebben a helyzetben.

Hiszen ha Kelta valamilyen nesztől rémülten felpattanna, ő aligha maradna épségben a többmázsás lény patái alatt - ekként aggodalinaskodna a zöm. Mások szexuális képzetekről számolnának be láttukra. Hanem az igazán lószívű személyek pontosan tudnák, mennyire nem kerülhet bajba, veszélybe, ha ez a mén vigyáz rá. Miután Kelta az istállóba toppant, és a lány megismerte kivételes természetét, végigkérdezett mindenkit, aki valaha is kapcsolatba került a fajtával, jogosak-e a rendkívüli jellemvonások. A többség átszellemülten dicsérte a hosszú bokaszőrű, sárkánynyakú, csokoládészínű, lenyűgözően szép paripákat. Szeretetreméltó, érzelmes, elragadóan kedves, egygazdás, hűséges természetűek, állították a faggatottak. Gratia szegényesnek, sivárnak találta a jellemzést. Ércelmileg elképesztő közelségbe került a csillagszemű ménnel. Ilyen szoros kötődés emberek között is ritka csodának számít. Miután ezt felfedezte, nem bánta, ha Suza vagy Adonis hallotta, amint összebújás közben szerelmetesen megvallja a lónak, mennyire bomlik érte, s hogy a kedvéért akár még kancává is átváltozna. Bár az lenne a legcsodásabb, ha inkább Kelta varázsolódna át emberpasassá. 96 A kislány értőn mosolygott, nem lelt furcsát a szavai-ban. Asman doktor viszont már félrebillentette a fejét, felvont szemöldökkel hümmögött, és közben diagnosztizáló pillantással méregette Gratiát. Majd pszichologice megállapította: a kapcsolódás nyilvánvalóan azért alakult ki, mert a kóbor mén Glendon halála után, vagyis bizonyos értelemben jókor jött, ezáltal segített a veszteség feldolgozásában. Bár a magyarázat roppant tudományosan hangzott, a lány tapintatlanul hülyeségnek titulálta azt. Egy napon a Júdást nyergelő Brahms Mulin is elcsípett egy hasonló szenvedélykitörést a ló és a lovász között. Nos, ő megmeredt, álla lezuhant, szeme kidülledt, a lovaglópálca kihullott kezéből. Amint magához tért, fejcsóválva megjegyezte: úgy gondolja, ideje volna, ha a lány felkeresné Pityke atyát, lelki támasz igénybevétele végett. Pityke atya Kapsz egy cukorkát utóda volt, ő tilalomtábláztatta körbe a falut a Gonosz behatolása ellen. Hivatalosan Michal atyának illett volna szólítani őt, és

még a Prédikátor nevezet is elfogadható lett volna számára. Hanem a falunép már munkálkodása elején felfigyelt Michal atya azon különös szokására, mely szerint ő legszívesebben csak gyóntatott és gyóntatott volna. Az intim fi.ilke homályában, a mestermű ablakrácsozaton átsettenkedő fény által a kerekded, pirospozsgás arcára rajzolt arabeszkmintázattal, gyakorta kérdezgette bűneik tengerét megvalló bárányaitól, hogy: aztán pitykéztél-e, fiamllányom? Igenlő válasz esetén igencsak szeretett a részletek mélyébe puhatolni. Vasár- és ünnepnapokon remekmívű, gyönyörű prédikációkat tartott. A gyóntatás mellett még egy publikus szenvedélye volt: rajongott a focizásért, de a falés röplabdázást is örömmel űzte. Titkos hobbija a házvezetőnőkhöz kötődött. Többnyire középkorú asszonyszemélyt választott a bizalmi posztra, jobbára kontyosat, melleset, nagy farút, kacagóst. Amíg kapcsolatuk zökkenőmentesen működött, Pityke atya harmonikus férfiú volt. Ám amint a fehérnép szitkolni kezdte a cölibátust, és emellett még porceláncsörömpölés neszei is kiszűrődtek a parókiáról, az atya elkomorult, majd pedig begorombult. Miáltal a faros hölgy dacosan elhömpölygött a faluból. A házban egy darabig nem hallszott galambbúgás, nem gyöngyözött kacagás. Mígnem egy napon végre újabb hajkoszorús, kebles, tomporos, hahotás asszonyság érkezett. Hanem a köztes időszak!? Hát, az szörnyen megviselte a községlakókat. Az igehirdetőnek ezen periódusokban jutott eszébe a bűnösök megszégyenítésének - általa rekonstruált, korszerűsítétt és kibővített - intézménye: a pellengér, s folyton azt fürkészte, kit állíthatna rá. Mivel hirtelenében roppant szigorú ember vált belőle, semmit sem talált kellőleg istennek tetszőnek, képtelenség volt a kedvében járni, kismillió Miatyánk sem elégítette ki, de még a focizás is hidegen hagyta szegényt. Igy hát a lakosság zöme többnyire a piactéren felállitott ligetnyi szégyenoszlop köré láncolva szorongott, vagy a tucatnyi kalodában gubbasztva röstellgette vétkeit. Bizony, ezen életszakaszaiban Michal pap már-már csüggedésbe, őrületbe, sírba kergette a helyi populációt. Mivel a szomszéd falvakban is akadtak bárányok, akik direkt őt szerették hallgatni, és a prédikációin lucs98 99

kosra áztatták zsebkendőjüket, több százra rúgott azon személyek száma, akik az atya javát akarták. Így aztán idővel létrejött a Kontykommandó. Ez a csoport a 007-es ügynök jogosítványával ruházta fel magát, tehát nem kellett mérlegelnie a módszerek és az eszköztár megválasztásában, midőn az újabb házvezetőnő rapid beszerzését végezte. Noha Gratia nem volt templomjáró alkat, ez alkalommal hallgatott Brahmsra. Felkereste Pityke atya gyóntatószékét, és a térdeplőpárnára ereszkedve beszámolt a csokoládé színű-szagú-finomságú lóval kialakult, mélyrehatóan szoros kapcsolatáról. Szerencsésnek tarthatta magát, hiszen Michal pap részint meghatódott, amiért ő az imaházba helyezte a lábát, részint épp nem szenvedett hiányt faros aszszonyságban. Ezért eltekintett a pellengértől, csupán a szokásos, pitykézést illető kérdést tette fel a lóhistóriával kapcsolatban. A nemleges válasz után még enyhén érdeklődött az iránt, vajon Gratia nem akart-e például kocává, jerkévé vagy üszővé változni. A tagadó felelet hallatán kirótta a penitenciát. A lány már távozni készült, midőn a pásztorban felötlöttek múlt nyári emlékei. Visszaszólította bárányát. - Emlékszem, keményen ítéltem meg, hogy boldogult barátoddal lépten-nyomon vétkeztetek - kezdte. Ma már sajnálom kicsit a kiprédikálást. Sokan fel is háborodtak. Rám! És rettenetes zúgolódás is lett. Pedig én egyetlenszer se láttam semmit, hanem mások beszélték! Folyvást csak rólatok hallottam a gyóntatószékben. Folyton-folyvást! - De mi nyilvánosan sohase... - nyikkant Gratia. - Ne vágj a szavamba, gyermekem! Te inkább szégyellgesd magad. Mégiscsak pitykézés bűnén értek! Márpedig az Úr arra szólít fel, hogy te csak ne paráználkodj! Tényleg nem nyilvánosan vétkeztél, és mégsem maradt titokban. Ugyanis mindenki rátok volt kíváncsi, utánatok kajtatott. Még az orwadászok is hanyagolták a szarvasokat, vaddisznókat! Itt egy csókot, amott egy ölelést lestek meg. Ha meghallottak tőletek pár mondatot, később egymásnak mesélték, színezték szavaitokat. Tudod, hogy ilyen helyen nincs titok, itt az életedet nem rejtheted el mások elől. Különben sehol sem. Korábban Gregorék liezonja volt a téma, mostanában másokról hallok. Ha én azt mind megsúgnám...! Szóval mit is akartam mondani neked? Nem jársz el hozzám, így hát nem vigasztalhattalak gyászodban. Re-

mélem, segít fájdalmadon, ha azt hallod tőlem: szívből megáldottam volna frigyeteket. Megrendítően egymáshoz illő pár voltatok. - Az atya köhintett. - Ha hiszel benne, ha nem, Isten létezik, gondol rád. Most éppen azt gondolja, hogy Asman doktor mellett is boldog lehetnél. De legalább jól érezhetnéd magad. Mindenesetre jobban, mint magányosan. Menj nőül hozzá. Nem sirathatod örökké a másikat. - Megfontolom - felelte akkor a lány. Most, midőn mindez eszébe jutott a nyugodtan lélegző mén testmelegében, a nász már nem is tűnt elképzelhetetlennek. Felült, kitapogatta a fal tövébe helyezett flaskát, lecsavarta kupakját, kortyolt néhányat. Visszadőlt, elnyámmogott a nyelvén maradt utóízen. Átmászott a moccanatlan ló másik oldalára, fejét annak nyakára támasztotta, és így suttogott a fülébe: - Biztosan érLed a leheletemet. Be ne csípj! Különben láttam már egy benyomott pónit. A tintaló oldalazva támolygott, kettőt balra, ötöt jobbra, majd fenékre 100 y 101 tottyant, azután kezdte elölről, és közben rázkódott a csuklástól. Később, bár sosem tanulta, spontán előadta a spanyol iskola lépéseit, szökelléseit. Igaz, eléggé parodisztikusan csinálta. Különben riem a leheletemtől lett mákonyos, hanem hullott gyümölcstől. Szóval, amiről beszélni akarok, az ilyen alakú: sosem riadtam vissza, ha köddzsinnek jöttek szembe, még az is bizonyos, hogy léteznek májmanók meg agysejt-porkolábok, és most például veszekedetten melóznak a szervezetemben, és próbálják hárítani a károkat, amiket a beivott marcanggal okoztam. De azért ez a Csiribácsi dolog még nekem is sok egy picit! Elmesélem: Adonis feltalálta a teflonbevonatot, ülepre. A páncélszerű kéreg vasvilla ellen dzsal. Meglehet, söréttől is véd, ez még nincs kipróbálva, ám ahogy a falu népét ismerem... ! Nos, alighogy kigondolta, az a védőréteg már el is lepte Clavio hátsóját, és elfújta fájdalmát! Azért ez már több, mint piskóta, nem gondolod!? Ekkor, hogy próbára tegyem a doki varázstudását, ezt találtam óhajtani: legyen hát nekem sorozatorgazmusom! Ugyanis olvastam egy női lapban, hogy ez létező valami. Most már szerintem nehezen fogsz hinni nekem, pedig tényleg igaz: lett! Köztünk maradóra súgom: nem fogom naponta visszakívánni. Ugyanis túlsággal szervi volt. Nem tudom, értesz-e?! Na jó, lefordítom: ez az élmény

is csak azzal a pasassal igazi kéjhömpöly, akivel már egyetlen gyönyörbe is majdnem belehalsz! Nincs rébusz, nem titok: azért, mert vele mesejó! De ez még nem minden, mivel utána azt óhajtottam, hogy terülj, terülj itókám - és erre terült, íziben! Hát ezért vagyok muslicás állapotban: megkíséreltem künni az üveget, de nem és nem sikerült! És mindezt a doki műveli! Adonis! Eddig úgy vélekedtem, ő a legjobb barátom, és ez kölcsönös. Ha tényleg így van, nem kellett volna tudnom erről? Hogy ő Pikk-Pakk, a varázsló? Szerinted? Még az is lehet, hogy az egészet álmodtam. Különben akkor sem tagadnám le, mert érdekes és instruktív volt. Am mi van akkor, ha mégsem álmodás? Ha tényleg varázsol? Akkor megkérhetném...? Nem, nem merném. Adonis szeret engem, komolyan és mélyről. Nem akarom megint megbántani őt. Nem emlékezhetsz Glendonra, mert még nem voltál itt, amikor vele... Jaj, mit hebegek? Nos, halálosan szerelmes lettem, és ez szörnyen fájt a dokinak, ugyanakkor együtt öri.ilt velem. Szóval ő egy nagyon különleges, becses kincs, olyasféle, mint például egy öklömnyi zöld gyémánt, mert abból nincs kettő az egész planétán. Sokat tűnődtem azon, miként viselkedtem volna fordított esetben, és neked elárulom: nem hősként kerültem ki a szerepjátékból! Miután Glendon elveszett, ugyanis nem mondhatom, hogy meghalt, mivel senki se látta a holttestét, Adonis végig mellettem állt, és tényleg csak ritkán szólt olyasmit, amivel feldühíthetett, és nem is tolakodott, és pontosan megérezte a pillanatot, amikor újraélesztéssel ért fel a csókja, ölelése. Miért meséltem erröl? Mert érzékeltetni akartam a pasas rendkívüliségét. A doki egy megtestesült szuperlatívusz. És mégsem állhatok elé azzal, hogy csinálja vissza a múlt nyarat! Pedig belegondolni is gyönyörűség: nagy erőkkel tavaszhodik, centrifugázom a pályán, vagyis megyek körbe-körbe Prímással, és ekkor a szentséges lovaglóösvényről előbukkan a gyöngymetál batár... ! Kelta, csípj belém, hogy felébredjek! Hát ezt tényleg nem kívánhatom Adonistól! Mivel tegyem próbára a varázstudását? Valami kicsivel? Ha most itt lenne, ökölbe zárnám a kezemet, ráfújnék, és így szólnék: szabadon engedlek benneteket. És akkor 102 103 a doki televarázsolná a bokszodat, a folyosót, az egész istállót színjátszó lámpásbogarakkal! Gyerekmód, szájtátva bámulnánk azt a szépet! Na? Neked is tetszene a rajzásuk?Vagy pedig elébe állnék, és megkérném: mély-

ségesen, lázasan bolondítson magába. Mert őt nagyon lehetne szeretni, nem csak barátilag, ez tuti biztos! Jól van, nem fecsegek tovább. Aludjunk, Csokiló. Gratia elvackolt a szalmában a mén nyaka mellett, betakarózott annak sörényével. Azt kívánta, bárha átélhetné még egyszer Glendont, legalább álmában. Megkapta. A margarétás mezőről az istállóhoz sietett. Beengedte a lovakat a legelőről, szétosztotta közöttük az abrakot. Nézte, ahogyan esznek, majd a felszerelésekkel babratolt, szöszmötölt. Tempósan ereszkedett alá az est. A szürkület úgy terjedt, mint az ár, csakhamar beterítette a folyosót, a bokszokat. Nem gyújtott lámpát. Szerette ezt az alkonyszakot: odakinn még élesen elkülönültek egymástól a dimenziók, az épületberi már összemosódtak, félvalóságossá, álmodásszerűvé téve a környezetet. Ilyenkor ő is lelassultan tett-vett, miként körötte a békésen harapdáló, nyugodt, derűs lovak. Hallgatta a szuszogást, motoszkálást, fejében történetek kavarogtak, a saját mozija, mindenféle műfajú filmekkel. Ezúttal szerelmes témájú mozizást folytatott, önmagával a női főszerepben. Mi az hogy szerelmest?! Kívülállók - érzékenységüktől függően - érzékinek, erotikusnak, netán pornográfnak találták volna a lelkében pergő epizódokat. A jelenetek egyikében habfehér ágyon hevert, kibontott hajjal, lágy szellő borzolgatta szűzies lepelben, gyöngyházfényű falak között. Hirtelen Dzs robbant a képbe, megragadta és leszakította az ő viseletét, a hajába markolt és annál fogva rántotta magához, a szájához... És falánk, eszelős csókban forrtak össze, menten száz kezük lett, és sóhajtozva, nyögdécselve simogatták egymást, és a rájuk szakadó-szabaduló, soha eddig nem ismert szenvedélyes érzésektől meg kellett őrülniük! Ráadásul ez a lázas, vad csók nem cuppogott, csicsegett, mint a tévéfilmbéliek, tehát kis mértékben sem volt illúziófoszlató. Egy másik képsorban egy pasztelles falú, elmosódott színű tárgyakkal bútorozott szobában szaladgált liliomos fátylaiban. A padlóból páragomoly szállongott, ő pedig menekült, keresztül-kasul gázolt az útjában heverő tárgyakon. Az énéktébolyodott Dzs üldözte, és egyszercsak utolérte végre, s a falnak taszította őt. Vállával préselte oda, még a mellkasát és az ágyékát is ke-

ményen hozzászorította, és a világuk körös-körül bevörösödött és felforrt, és ők eszüket vesztetten harapták egymás ajkát, és koponyájukban veszett erővel dugatytyúzott az őrjöngő vér, akár egy tengeri vihar hullámverése. Gratia kétségbeesetten felkapcsolta a folyosóvilágítást. A fürdőszobába sietett, hideg vízben mosdatta arcát, tarkóját. Mikor később a tükörbe pillantva felidézte az iménti őrületes érzékkavargást, elpirult, elsápadt, elszégyellte magát. Fontolóra vette, hogy a piactéren, az egyik kalodában tölthetné az éjszakát. Immár felvidultan a folyosó104 105 ra lépett, és legott elpróbálta a röstellőládában kívánatos pózt. Térdeit behajlítva félguggolásba ereszkedett, két kezét, fejét előredugta. E testtartásban rezzent fel arra, hogy nincs egyedül. Ily módon megsüppedten egész pontosan arra lett figyelmes, hogy az iménti bujalázas képzelgésből ismert férfiszervezet áll előtte, meglehetős közelségben. A farmernadrág ágyéki része éppen egy vonalba került a szemével. A vásznon keresztül meglepő plasztikussággal kirajzolódott a fantáziajelenetben aktív szerephez juttatott gyönyörjogar, némi méretkülönbséggel: a valóságos alighanem nyugalmi helyzetben leledzett, ám így is számottevőnek tetszett. Gratia érLéklete szerint ezertizenöt percig tartott, míg kibámészkodta magát, és felocsúdott valahára. A férfi a segítségére sietett: - Ööö, khmmm... ööö... nos hát... - szólván. - Látom, maga is az Infarktusküldő Szolgálatnál dolgozik - jegyezte meg a lány, magához térvén. - Nem, én a Szélütésküldőtől jöttem. Hölgyem, lépten-nyomon zavarba hoz. - Ó, maga még újra meg újra visszakerül? Én már ki se jövök belőle. Hát, leleplezett. Épp azt próbáltam el, milyen pózt kéne felvennem a kalodában. Járt a piactéren? Dzs összecsapta két tenyerét. Szemét kissé kimeresztve játszotta, hogy ő egy mámorodott turista. - Csak nem? Kaloda a piactéren? Szégyenketrec? Juj! - E ponton visszazökkent saját, ironikus modorába. - Bitó? Karóba húzás? Felnyársalás? Milyen pikáns! Mindjárt kihabzik a fülemen a gerincvelő! Hallottam az imádkoztató atyájukról. Legutóbb a karácsonyi kö-

telezőn, Brahmstól. Holnap felkeresem Pityke papot, és megkérem, újítsa föl a tiltótáblákat. STOP MAFFIA, STOPVENDETTA, STOPKÁOSZ, efiéle feliratokra gondoltam. Van valamilyen javaslata? Gratia elgondolkodva lehajtotta fejét, s egyáltalán nem bánta, hogy kibomlott haja fékevesztetten az arcába ömlik, eltakarva vonásait. - Volna néhány. Szívesen távoltartanék ezt-azt. Például fura, felkavaró, bolondító érzéseket. - Értve - bólintott McBridge. - Küratom: STOP TAUASZ. Vagy inkább: STOP SZERELEM!? Abszolút egyetértek. Az előbb például tetőtől talpig leizzadtam. Tudja, mikor a kalodára próbált. Akkor azt hittem, mértéket vesz rólam, konkrétan á... hogyisnevezzemről. Azóta is szorongok, hátha csalódott. Khm. Joggal kérdezhetné, mit keresek itt. Hiszen csak nemrég váltunk el. Kérdezze meg! - Mit keres itt? - Hát csak úgy sétálgattam hazafelé a már-már gicscsesen virágszőnyeges mezőről, és arra gondoltam, milyen nyomasztó lesz egy újabb magányos este a cicomás házban. Járt odabenn? Annak idején Martha lakberendezőre bízta az enteriőr kimunkálását. Vagy inkább Tizennegyedik Lajosra? Már nem emlékszem. Kisfiú voltam, tán kilencéves, mikor a nővérem férjhez ment. Még sejtelmem se volt, mi az onánia, viszont a becsvágyat már akkor ismertem. Elnök akartam lenni, az országé. Tudtam, ha ezt elérem, kikiáltom a királyságot. Vessen meg! Dzs elindult a folyosón. Meg-megállt a bokszok előtt. A szénát harapdáló hátasok felpillantottak, és nyugodtan falatoztak tovább. A férfi elolvasta az ajtókra függesztett névtáblákat. 106 107 Ha netán egy-egy érdeklődő bársonyorrba ütközött, azt finoman megsimogatta. - Különben paripáztam valamikor - vallotta meg a mögötte lépdelő lánynak. - Remek élmény volt, emlékszem. Lóháton rablóvezérnek, kapitánynak, gladiátornak is képzeltem magam. Néhányszor lovaggá ütöttek. Kivont karddal nyargalásztam a küzdőtéren. Minden csatát megnyertem. Hercegnőt raboltam. Begyakoroltam egy ragyogó Errol Flynn-mosolyt. Egy napon a lovasedző azt tanácsolta a szüleimnek, ne hagyjanak kallódni, neveljenek belőlem versenyzőt. Ezzel odaveszett a játék öröme, szabadsága. Abbahagytam. És

mégis versenyzőt neveltek belőlem, más porondon. STOP AGYBAj. Tehát mit keresek itt? A társaságát, Gratia. Még alig ismerem, ám máris rákaptam a szokatlan érzésekre, amiket kivált belőlem. Maga mellett érdekes folyamatok zajlanak bennem. Elevennek, élőnek érzem magam. Nagyon furcsa. - Ugye? - hallszott. Ezt nem a lány kérdezte, hanem a befelé tartó Asman. Rajtakapottan megpördültek. A doktor észlelte az in flagranti hangulat feszelyét. Fürkészőn szemlélte őket, egyik arcról a másikra fordítva komputertomográfiával felérő tekintetét. Mire végzett ezzel, valószínűleg a diagnózissal is elkészült. Fintorszerű mosolyt villantott rájuk. Gratia hajába borcolt. Ujjait a tejcsokoládé színű sörényben feledte. - Meghívtál ma estére. Sajnos, nem maradhatok. Beteghez várnak. Mindkét kezét zsebre vágva Glendonra tekintett. - Önre bízom a barátnőmet. Mulassanak tovább. Homlokon csókolta a lányt, és távozott. Dzs elismerően füttyentett. - Király a pasas. Korona és palást nélkül is. Világéletemben ilyen akartam lenni. Ő zsigerből úr. Nálam ez felvett póz, manír. Mivel a barátját egy szegény haldokló mellé szólította a kötelesség, felajánlhatom szolgálataimat ma estére? Jól csinálom? - Egészen pocsékul. - Milyen programot terveztek? Bármiben örömmel helyettesítek. - Azért hívtam Adonist, hogy beszélgessünk. A férfi sóhajtott. - Csalódottságot tükröznek arcvonásaim? Majd elleplezem. Na, és milyen teríték mellett szoktak beszélgetni? Legalább megvacsorázhatnánk közben valahol? Ismer olyan helyet errefelé, ahol nincs hajszál a levesben? - Lazítson, Glendon. - Nem lesz könnyű. Vegye észre, épp egy überolhatatlan pasas nőjét fűzögetem. - Csak a könnyűben lát kihívást? - Hűha! Ettől se lettem óriás a saját szememben. Nem untatom tovább a komplexusaimmal. Induljunk lakomázni, különben magát falom fel. Vagy a kedvenc lovát. Zídás, Lator, Kaboson, Maffiás, Gróf, Hagrid, Csi1 lám, Kanada, Hollywood, Prímás. Melyik a kedvence?

- Mindegyik. - Akkor igazából egyik sem az. Na jó, ez ostoba közhely volt. Most kilábalok a zavarból, és felteszem a kérdést: Gratia, eljön velem vacsorázni? A fűzögetést poénnak szántam. Nem szeretném elriasztani. Nem is azt állítom, hogy extra jól érzem magam a társaságában. Viszont kevésbé vagyok rosszul, mint bárki mással, vagy egyedül. Fázott már nagyon? Olyasfélét érzek most, 108 109 mint amikor egy fagyott végtagban újra megindul a nedvkeringés. - Glendon a hajába tépett. - Kész halál! Most bemutatkoztam, mint üszkös csülök. Mint két balláb, vagy fagyos pata. Sőt, inkább pszichopata. Nemde, ezt gondolja!? - Egy feltétellel időzöm magával. Egy: a Halloweenben eszünk. Kettő: előbb megfürdöm, mert lószagú vagyok. Három: lóháton megyünk. Nos? Lefiirödte lószagát, majd nyeregbe szállt, hogy ismét lószagra tegyen szert. Mindeközben nem törődött Dzs erre vonatkozó élceivel. A férfit a kedves, szelíd, szépséges Csillámra ültette. A négy láb kesely, vagyis fehér harisnyákat viselő, sárga kanca hosszú, táncos léptekkel járt, parázsszínű sörénye örvénylett a mágikusan ezüstös holdfényben. Ha Mulin paripázásban járatlan vendéget hozott, az újoncot csakis Csillámra bízták. Nemritkán maga a gazda is hozzá ragaszkodott, szólván: ma valahogy nem tudok lovagolni. Ilyenkor nem tréfált, valóban nem boldogult, még annyira se, mint máskor. Azon nap alapjaiban felejtette el tudományát. Fordítva tette föl a nyerget, rosszul szíjazta össze a kantárt, martingált. Alig bírt felmászni hátasára, majd pedig fokozott koncentrációt kívánt tőle a túlélés, fennmaradás. Bármely más paripa szanaszét hajigálta volna lovasát, vagy legalább ötvenszer felbosszantja százon, ha észleli, hogy az elbambult, magabizonytalan és zötyög a tetején. Csillám sosem próbálkozott a kedvelt hátasállattrükkökkel, miszerint: na, mit csinálsz rajtam, ha például: a) felágaskodom; b) ezerrel kitörök és tépek a világból kifele; c) égnek dobálgatom a hátsó felemet; d) közben még oldalra is pattogok; e) kétlépésenként pofára bukva, nyakamból csúszdát képezek stb. A kacola mindannyiszor méltóságteljesen cipelte a nyergében zötyögő, lovaglástudatlan emberzsákot. Ha netán az ledőlni készült róla, készségesen alámozdult,

és visszaigazította ültébe a tanoncot. Inkább meghalt volna, semhogy ijedezzék a zajosan felröppenő fácánoktól, vadkacsáktól. Glendon ötpercnyi lovaglás után megállapította, hogy Csillám fullautomata. Szükségtelen őt irányítani, nógatni, lassítani. A kanca azt teszi, amit a mellette lépdelő, hollófekete, szilajnak tetsző Hollywood. A férfi ezennel fel is hagyott szorongásaival. Nem aggódott amiatt, hogy vajon miként mutat a lovon, eléggé daliásan ül-e, képes lesz-e elindítani, megállítani azt, s vajon melyikük fogja megszabni a helyváltoztatás tempóját. Amint nem feszengett, felfigyelt rá, hogy teste pontosan emlékszik a gyerekként elsajátított mozdulatokra. Ujjai szakasztott úgy játszanak a szárral, mint régen, csípője előrebillen, combjai segítik az egyensúlyozást; gyakorlottan, sejtszinten mindent ugyanúgy csinál, mint hajdan, amiként kell. Más feledett érzések is előkeveredtek a régmúltból. Annak mámora, hogy Csillám nem sportszer, se nem gép, hanem vele együttműködő, eleven lény. Stimmelt, amit a lány mondott az összekapcsolódó intelligenciákról. Glendon ezúttal nem hárította el magától az örömérzést a különféle - immár dehumanizálónak gúnyolt személyiségfejlesztő kurcusokon beidegzett önvédelmi 110 111 mint amikor egy fagyott végtagban újra megindul a nedvkeringés. - Glendon a hajába tépett. - Kész halál! Most bemutatkoztam, mint üszkös csülök. Mint két balláb, vagy fagyos pata. Sőt, inkább pszichopata. Nemde, ezt gondolja!? - Egy feltétellel időzöm magával. Egy: a Halloweenben eszünk. Kettő: előbb megfürdöm, mert lószagú vagyok. Három: lóháton megyi.ink. Nos? Lefürödte lószagát, majd nyeregbe szállt, hogy ismét lószagra tegyen szert. Mindeközben nem törődött Dzs erre vonatkozó élceivel. A férfit a kedves, szelíd, szépséges Csillámra ültette. A négy láb kesely, vagyis fehér harisnyákat viselő, sárga kanca hosszú, táncos léptekkel járt, parázsszínű sörénye örvénylett a mágikusan ezüstös holdfényben. Ha Mulin paripázásban járatlan vendéget hozott, az újoncot csakis Csillámra bízták. Nemritkán maga a gazda is hozzá ragaszkodott, szólván: ma valahogy nem tudok lovagolni. Ilyenkor nem tréfált, valóban nem boldogult, még annyira se, mint máskor. Azon nap

alapjaiban felejtette el tudományát. Fordítva tette föl a nyerget, rosszul szíjazta össze a kantárt, martingált. Alig bírt felmászni hátasára, majd pedig fokozott koncentrációt kívánt tőle a túlélés, fennmaradás. Bármely más paripa szanaszét hajigálta volna lovasát, vagy legalább ötvenszer felbosszantja százon, ha észleli, hogy az elbambult, magabizonytalan és zötyög a tetején. Csillám sosem próbálkozott a kedvelt hátasállattrük110 kökkel, miszerint: na, mit csinálsz rajtam, ha például: a) felágaskodom; b) ezerrel kitörök és tépek a világból kifele; c) égnek dobálgatom a hátsó felemet; d) közben még oldalra is pattogok; e) kétlépésenként pofára bukva, nyakamból csúszdát képezek stb. A kacola mindannyiszor méltóságteljesen cipelte a nyergében zötyögő, lovaglástudatlan embezzsákot. Ha netán az ledőlni készült róla, készségesen alámozdult, és visszaigazította ültébe a tanoncot. Inkább meghalt volna, semhogy ijedezzék a zajosan feköppenő fácánoktól, vadkacsáktól. Glendon ötpercnyi lovaglás után megállapította, hogy Csillám fullautomata. Szükségtelen őt irányitani, nógatni, lassítani. A kanca azt teszi, amit a mellette lépdelő, hollófekete, szilajnak tetsző Hollywood. A férfi ezennel fel is hagyott szorongásaival. Nem aggódott amiatt, hogy vajon miként mutat a lovon, eléggé daliásan ül-e, képes lesz-e elindítani, megállítani azt, s vajon melyikük fogja megszabni a helyváltoztatás tempóját. Amint nem feszengett, felfigyelt rá, hogy teste pontosan emlékszik a gyerekként elsajátított mozdulatokra. Ujjai szakasztott úgy játszanak a szárral, mint régen, csípője előrebillen, combjai segítik az egyensúlyozást; gyakorlottan, sejtszinten mindent ugyanúgy csinál, mint hajdan, amiként kell. Más feledett érzések is előkeveredtek a régmúltból. Annak mámora, hogy Csillám nem sportszer, se nem gép, hanem vele együttműködő, eleven lény. Stimmelt, amit a lány mondott az összekapcsolódó intelligenciákról. Glendon ezúttal nem hárította el magátót az örömérzést a különféle - immár dehumanizálónak gúnyolt személyiségfejlesztő kurzusokon beidegzett önvédelini 111 reflexszel, miszerint: ez így nem racionális, tehát nincs értelme. Hanem azt gondolta, nem először, ám mind

meggyőződésesebben: ez emocionális, tehát nagyon is értelmes. Jókora kerülővel tartottak a Halloweenbe. Gratia kihasználta a gazdagon áradó holdfényt, és elkalauzolta a férfit a zuhataghoz. A hegyre vezető emelkedőn vágtában haladtak, míg a lovak bírták erőnléttel. A lány gyakorta hátrafordult, szemmel tartotta útitársát. - Jól van - szólt néhányszor. - Ezt nekem szánja, vagy a négylábúnak? - firtatózott McBridge a többedik jó1 van hallatán. - Oké, felezzenek. Egyre lazább, Glendon. - Mint a bringalánc. Most már értem, miért tervezgeti Brahms, hogy ráveszi magát a terápiás lovagoltatásra. - Engem? Mire? - hörrent Gratia. - Mivel meglepetésnek szánja, elárulom: a sógorom kitalálta, hogy nem élhet így holtáig, az ő istállójában. Ehhez maga túl sok, sőt: tömérdek. Megkísérli rávenni magát, hogy saját lovardát nyisson, ahol testi és lelki sérültekkel foglalkozhat, és ehhez ő minden segítséget megad. Azután valószínűleg szeppukut követ el, mivel maga nélkül elképzelni sem tudja lovai jövendőjét. A lány nevetett. - Tényleg ilyen a sógora. Mint egy buzgó tyúkapó, ezernyi tikmonyt pottyantgat szerteszét, ám végül alig néhányat költ ki, viszont azok aranytojások. Nem hinném, hogy terápiás gyiáltatással akarok foglalkozni. Ha netán mégis ezt választanám, magamtól fogok dönteni, és meg is valósítom tervemet. - Szerintem mást tervez az életével - vélte McBridge. - Arra se mernék mérget nyakalni, hogy nem élvezi, így, ahogy van. - Valóban nagyon élvezem, így, ahogy van. Szabad vagyok, Glendon. Tudom, mi következik. A kérdéskörön számosszor végigmentem apámékkal, Adonisszal, Brahmsszal, fűvel-fával, és biztosíthatom, most már állatira unom. Tehát: személyzeti héderben, más szóval cselédházban lakom, vagyis nincs saját otthonom. Ha esetleg zongorát vagy csembalót vennék, hová tenném ezeket? Hát a bölcsőt? Hová ültetném a paradicsomtöveket, hiszen a iöld sem az enyém? Ki vesz el így, ilyenként? Nőül mennék holmi napszámoshoz? A nyavalyás, részeges, nőcsábász gazfickó rögtön harminckét purdét csinálna nekem, holott nem ezért taníttattak a szüleim. Őseim nagy rakás pénzt öltek belém, míg kikupáltat-

tak, én meg háládatlanul lementem kuliba, féleszű remetébe. Előbb-utóbb úgyis kivénülök a praxisból, mészlerakatként mégsem lovagolgathatok a Mulin-birtokon. Arról nem beszélve, mi történik, ha Brahms túlad a paripáin, mert megvilágosodik, és inkább golfozni akar. Ímhol, ez volt az idézetgyűjtemény. Ja, és még valami: bár némelyek szerint megalázó az istállómunka, engem nem aláz meg. Emiatt volt néhány meccsem a doktorral. Remélem, ezennel kibeszélkedtük a témát magával is. Persze, ha feltétlenül kérdezni akar valamit, csak tessék. A férfi legyintve kiemelkedett a tágult orrlyukkal, fiíjtatva fölfelé baktató ló hátából, hogy könnyítsen annak erőfeszítésein, és a kengyelbe támaszkodva utazott tovább. Észlelte a lány elismerő szemöldökrándulását. - Nincs skrupulus, egy szál se - szögezte le. - A dokinak sem kéne magyarázgatnia bárkinek is, hogy leendő neje a lovászkodástól még vígan megaklasszis. Bő112 113 ven elegendő volna, ha bemutatná magát a kétkedőknek. Ha már itt tartunk, alig véletlenül, informálna a kapcsolatukról? - Pontosan miről informáljam? A férfi köhintett. - Jelzem, elpirultam. A tapintat tiltja, hogy megszövegezzem az engem foglalkoztató kérdést. - Ja, magát is az érdekli, ami Pityke atyát? Válaszom: igen, rendszeresen paráználkodunk Adonisszal, de legalábbis gyakorta, és fene finom vele a szex. Módfelett szeretem őt, igazi testi-lelki jó barátként. Nem vagyok a menyasszonya, következőleg a neje sem leszek. Nem titkolom előtte, hogy jóval lángolóbb kapcsolatra vágyom. - Aha - nyikkant hátul Glendon. - Gondolom, a doki sem rejti véka alá, hogy ő is imádja magát, de a vére időnként dominákhoz hajtja. - Kicsodákhoz? - érdeklődött a lány. - Kiment a fejéből, hogy vidéki vagyok? Mindegy, úgyis csak példabeszédnek szánta, hogy figyelmeztessen az önzésemre. Igen? - Igen. Felértek a vízesés katlanához. Langyos permet szitált rájuk. A holdvilágos tavaszi est illatozott, szépségeskedett, úgy tűnt, bármit elkövetne, hogy behálózhassa őket. Glendon mély lélegzetet vett. A zuhatag felé mutatott.

- Gyönyörű - közölte. Visszafordult, Gratiára meresztette az ujját, és a vízesés dübörgése miatt emelt hangon folytatta. - Lényegtelen, hogy példámban a doki a szado-mazo szexet kívánja, vagy inkább a gerontofiliát. Amit mondani akarok, az ilyen szabású: emlékszem, gátlástalan koromban éppen úgy gondolkodtam az engem szeretőkről, mint maga: aki imád, fogadjon el szabadnak, függetlennek, kilengéseimnek örvendezzen. Ott kefélek, ahol akarok, az a fő, hogy nekem jó legyen! Csakis és kizárólag ez lebegjen a megtisztelt buksza belvilága előtt. Akkor még nem tudtam, hogy egy kapcsolatot ketten tartanak életben, és egyik fél sem kerülhet eltiport helyzetbe, hacsak nem szado-mazo viszonyban állapodtak meg. - Nem ugyanarról beszélünk. - De azért majdnem. Dokikám, te most megvagy nekem, míg rám nem jön a ménkű lángolás. Akkor viszont csomagolj. Ennél többet néztem ki magából. - Az emberek számos kapcsolatot próbálnak ki életük során, és többnyire viszonylag korai stádiumban, kristálytisztán felismerik, melyik ígérkezik kellemesnek, és melyik lehet eget-földet fölcserélő, világszép, karmikus szerelem. Ha véletlenül érti, miről beszélek, lássa be: potyára dühödött fel. - Véletlenül értem - ismerte el Glendon. Azután a Halloweenig nem vesztegettek több szót az ismerkedésre. Gratia kedvelte a régmúltból megőrzött, boltíves zegzugokkal épült, hatalmas terem légkörét. A mennyezet, a bolthajtások feketére vénült tartógerendái, a mitikus alakokkal díszített függőleges oszlopok, a több évszázada taposott, kijárt, nyikorgó padló, az aggastyán asztalok, lócák és székek balladai hangulatot leheltek. Azt beszélték, hogy a fogadónak puritán a berendezése. Vendégszobáiban egy hajdan meggyilkolt fehérszemély 114 115 komisz kedvű szelleme kísért. A gonoszkodó némber gyakorta végigjárta a települést is. Ilyenkor hol csupán csak furcsa, hol meghökkentő, némelykor egyenesen szörnyű dolgok történtek. Idővel reflexből Szőke Fanny számlájára írták, ha bármi kínosság érte valamelyik helybélit vagy magát a falut. Midőn egy esőzéses időszakban a települést átszelő, évhosszat bájos vízérként csordogáló patakocska folyónyira duzzadt, és zúgva, hömpölyögve végiglátogatta a környék hajlékait, teljesen nyilvánvaló volt min-

denki számára, hogy Szőke Fanny felel az elmosott kertekért, a szétázlalt bútorokért, a padlásra menekített idős rokonokért, háziállatokért és más kártételekért. Akkor még Gyere a bácsihoz pásztorolta a lelkeket. Az atya rámutatott a vasárnapi prédikációban, hogy kísértetek márpedig nincsenek, bárányainak bűnös életvitele aktiválta az Úr haragját, most pedig mindenki szálljon magába és rettentően imádkozzék. Végezetül majd körbeviszik a perselyt a padsorok között. Az ily módon a szokásosnál vastagabban korrumpált égiek másnapra szétoszlatták a zivatarfelhőket, a tébolygó patak megszelídült és visszavékonyult. A Halloween - terjedelmességében pályaudvarnyi, ám annál jóval barátságosabb - társasági termében rengeteg asztal fért el, és még maradt hely a táncolók, biliárdozók, csocsózók és dobónyilazók számára is. A söntéspult melletti, tágas sarokban, a dohányzásra kijelölt részlegben kényelmes kanapékból és fotelokból alakították ki az úgynevezett klubot. Itt, ám csakis itt, mindenki bőszen pöfékelhette szivarját, pipáját vagy cigarettáját. Ezáltal - magától értetődően - az egész helyiség telefiistölődött. A feltűnő ponton, pompásan észlelhető kottaállványon elhelyezett, szmogosítást engedélyező tábla sarkában szerényebb méretű felirat ékeskedett, miszerint: "egy helyiséget dohányzó és nem dohányzó részekre tagolni ugyanannyi, mintha egy úszómedencét belevizelős és nem belevizelős szegmensekre osztanánk ". A klubsarok mellett állt a bútorápoló szerrel vakítóra csillogósított zongora, valamint az ugyancsak gondozott küllemű hárfa. Mindkét hangszert rendszeresen használták, mégpedig muzsikálás céljára, a gyakori versmondó estek, balladás műsorok, színi előadások és a még annál is sűrűbben megrendezett bálok, mulatságok alkalmával. A kanapék fölötti falat a harcos ősök páncéljai, kardjai, kopjái, pajzsai, láncos buzogányai hangulatosították. E fegyvereknek olykor a nem kevésbé vérmes leszármazottak is hasznát vették, például olyan esetekben, amikor semmi más módon nem bírták eldönteni, melyik félnek adjanak igazat egy bőszült vitában. A verbális meggyőzés befuccsoltával az ökölérvek következtek, majd előkerültek a szúró-, döfő-, zsigerelőkészségek. Ha a helyi rendfenntartó erő jóval előbb nem lépett közbe, és már-már a végsőkig fajultak az események, az úri közönség automatikusan elismerte a túlélő

fél igazát. Ha a rend őre időben érkezett, ő döntött a vitás kérdésben. A község egyetlen zsaruját Seriffnek és Rendőrfőnöknek is szólították. A harmincas éveiben járó, gömböcded alkatú férfiú hattyúfehér bőrét skarlátpiros szeplők milliárdjai tették eseményessé. Hullámos, selymes szálú, csaknem derékig érő, lángvörös hajzata többnyire varkocsba fonva himbálódzott a hátán. Éjjelnappal és egyenruhához is viselte tarka fonással készült homlokszalagját. Civilben rojtokkal ékített farmernad116 117 rágot és zakót, kockás inget, vadnyugati csizmát hordott. Öltözékét ahhoz perfekt módon nem illő, köcsög formájú kalappal egyénítette. Szolgálati helyét Városnak nevezte, s elvárta, hogy mindenki más is így tegyen. A titulussal sikeresen megfertőzte a lakosságot, idővel már az ő jelenléte sem kellett a fennhéjázó Város nevezet használatához. Seriff erőteljes macsóságot sugárcott maga köré, miáltal lépten-nyomon meggyűlt a baja másokkal. Nem épp emiatt, gyakorta halottakkal is bajba került. Éppen azért maradt agglegény, mert... Gratia idáig jutott a Halloween szűkebb s tágabb környezetének bemutatásával. Az egyszerű konyhában készült sült zöldségeket, rántott sajtféleségeket és salátát falatozták, eszményi finomságú barna sört kortyolgattak mellé. Egyszercsak Glendon felhagyott a törzsvendégek, valamint a mesélő szemlélésével, letette evőeszközeit, és megragadta a lány kezét. - Az összes körmömet lerágom az izgalomtól! nyögte. - Mégis hadd akasszam meg néhány percre! Csontvelőig átérzem a hely hangulatát. Mintha időutazáson vennék részt. Elkerültem egy csendesebb, lassabb, higgadtabb, halkabb korba. Élvezem a flanctalan étlapot, a remek lakomát, lebilincselőek az arcok körös-körül, pompásan szórakozom. Mindeközben eszméletlen ércék- és érzéshullámzásokat élek át magával kapcsolatban. De ebben inkább nem veszejtem el magam. Bátorításképpen a lány érdeklődést mutató arccal fürkészte a férfit. Valójában nem is annyira Dzs közlendőjére koncentrált, inkább a hangjából próbált kivenni különféle információkat. Kianalizálta annak színét, mélységét, vibrációját, még az ízét is. Remélte, hogy ha megfejti a felsoroltakat, arra is rájön, mivel hat rá ez az árnyalatos,

játszékony, érzékítő hang. Miben rejlik nyűgöző erejű vonzhatalma? Más szóval: miért válik tőle remegőssé térdben, bokában? És nem csupán a pórusaiba, sejtjeibe, zsigereibe hatoló, hajlékony basszbariton hallatán dobolt a vér a fejében, más egyebek is megkétszerezték szíweréseit. Ércékleteitől megszeppenten, fokozottan figyelt. - Valamikor az itteni tényezők mélységesen az ingerküszöböm alatt maradtak volna - folytatta Glendon.Nem is tudom, miként foglaljam össze. Bár meditálni, megújulni, elmélkedni jöttem ide, mindazonáltal enyhén tartottam attól, hogy két napon belül kicserepesedik az agyam az unalomtól. Ehelyett utolérhetetlen tempóban kívánkoznak fel a gondolataim. Olyan szédítő gyorsan követik egymást, hogy emiatt csaknem hadarok, dadogok. Nyugodtan szóljon rám, ha érthetetlenül hebegnék. Szóval: hajdan csőlátásosra célorientált fickó voltam. Tudattam magammal, mit akarok, és azt mindenkor elértem. Halomba nyertem az ügyeket. Annyira odavoltam a nagy eszemtől, hogy már-már szentélyt emeltettem magamnak. Ebből következően mindenki mást biggyesztve senkinek néztem, megvetettem, az enyémtől eltérő felfogást, életvitelt, stílust is ideértve. Ha most az a Glendon McBridge ülne ebben az isten háta megetti, vidéki kocsmában, őt nem érdekelné, hogy a körötte mocorgó, beszélgető, iddogáló alakok emberi lények. Elintézné egy legyintéssel: ezek suttyók, piszkos körmű tahók! Őt hidegen hagyná a Város története. Őt zavarná, sőt, férfiasságában bántaná, hogy a maga arcán nincs fél méter vastag smink. Ő alapjáraton dózeres, támadó taktikát választana a cse118 119 vegéshez, ugyanis korábban mindenkor ez volt a válaszreakciója, ha érzelmi beállítottságú személybe ütközött. - Biztosan utáltuk volna egymást. - Első látásra - bólintott a férfi. - Azt vallottam: az ész mindenekfölött. Legyél penge, teperd a világot a lábaidhoz! Azután egyszercsak megszólított egy hang. Egy szelíd hang a fejemből. Légy ember! Ember, egy humánus lény valamennyi lélekvonásával, végtelen sok színárnyalatával, érzelmi, érzéki, szellemi gazdagságával á1dott! Ne csupán jókra és rosszakra kettészakított világot láss, fekete fehérben!Tudja, ez ijesztő volt, mert a csőlátású személynek menten tériszonya támad, mihelyt kidugja az orrát a mesterségesen maga köré szűkített kis

mikrokozmoszából, melyről azt képzeli, hogy az a Világmindenség. De hősiesen kimentem, járkáltam, bámészkodtam az utcákon, tereken. Emberek között forgolódtam, és állatira figyeltem, akár egy éhes leopárd. Még ekkor is a ragadozóösztönöm vezérelt. Behabzsoltam, befogadtam a környezetemet. Kisvártatva kezdtem érteni és megérteni másokat. Ez nagyon veszélyes a magamfajtára nézve! Lementem beszélgetősbe. Meghallgattam az emberek véleményét, mi több, mérlegeltem és olykor el is fogadtam azt. Ez már a vég kezdete! Változni kezdtem. Immár lázadtam mindama dolgok ellen, amelyek addig biztonságosan eligazítottak, hol a helyem a rangsorban. Addig a magam köré gyűjtött tárgyak segítettek tájékozódni, hiszen azok birtoklása által automatikusan tudtam, ki vagyok. Mindenem menő, márkás, nagyágyús, decens és a legfrissebb trend szerinti volt. Ezek a jelszavak irányítottak, vezéreltek az életben, ezek alapján szereztem meg, vállaltam el vagy utasítottam vissza munkákat, és ezek kívánalmai szerint párosodtam. E jelszavakba kapaszkodva éreztem magam biztonságban. És egy napon mindezt eltoltam magamtól, mint egy üveg pezsgőt, amelybe fulladt patkányt palackoztak. Ott maradtam a semmiben, úgy érezvén magam, mint kötéltáncos a madzagja nélkül. Nem fordulhattam agyászhoz. Többé már nem bíztam bennük. Végtére seregnyi lélekformázó szakember kurzusain fordultam meg, rengeteg agymosató, személyiségbeszűkítő, hernyósító, gátlástalanító, ragadozóvá szívtelenítő tanfolyamot végeztem el a vezetésükkel, azon cél érdekében, hogy szert tegyek a McBridge, a sztárügyvéd karakterre. A pasit, aki voltam, míg az szerencsésen meg nem halt, ma már így nevezném: i McBridge, a luxusélősködő. Miért fecsegek erről? Ol i képpen ércem magam, mint egy hosszú házasság után i elvált pasas: mindenről a múlt, az exnejem, ez esetben a valahai énem jut eszembe. Különösen ilyen éles I , élénk színű kontraszt előtt, amilyen ez a Város, a Halloween. Amilyen a bőszítően talpig férfi és humánus. Adonis doktor, akinek a létezéséről pillanatokra is képtelen vagyok megfeledkezni. Vagy amilyen nyugtalanító, felizgató, elektromágnes lány maga, Gratia. A nevezett felrezzent kissé az érzékeiből. Hallotta ő a férfi minden egyes szavát, mi több, azok értelmét is

brillesen felfogta. Mégsem bírta teljes egészében átadni magát a verbális élménynek, ugyanis a testiek jóval erősebben foglalkoztatták. Miután annak kielemzésével végzett, hogy miért hat rá bolondítóan Dzs hangja, hiszen az nagyjából épp olyan, mint bármely más hímnemű egyedé, vagyis magától értetődően mély, meglelte a bokaremegés tudományos magyarázatát, miszerint: a fene tudja, mi módon műveli ezt velem. Továbblépett. Miért, mivel, miként bűvösködik vele 120 121 a fickó illata? Ez egyszerűbben megfejthető feladványnak ígérkezett. E témáról átböngészett már néhány értekezést. Azok szerint az egymással találkozó férfi és nő szagmintát vesz a másikról. Ha azok beillenek az agyukban tárolt klisébe, máris felrázhatják a párnákat, vethetik az ágyat, mivel ez halál biztosan azt jelenti: pont ezen odőrre vártak, ennek alapján ismerik fel egymást, és legott megvilágosodnak: hiszen ők csodás csemetéket tudnának nemzeni egymással! Gratiában fel sem ötlött nemzés, foganás. Ez a tézis tehát tévedés lehet. Ő simán, egyszerűen, bárminemű hátsó szándék nélkül, egész egyszerűen csak pitykézésre, paráznaságra gondolt. De arra szüntelenül, az első megpillantás és jogos felháborodás óta. Fel nem merült benne a babázgatás óhaja. Következőleg az illathatás titka is felfejtetlen maradt. Akkor talán a kisugárzás? Arra csak van ésszerű magyarázat!? Éppen nekiveselkedett volna, hogy alaposan kianalizálja Glendon karizmáját, mikor a férfi megfogta a kezét, közel hajolt hozzá, s az iránt informálódott, vajon ő figyel-e rá. Gratia őszinte lélek volt, nem szépítgette a választ. - Figyelek is, meg nem is - felelte. - Folyton az a megtiport, meggyalázott lovaglóösvény jár az eszemben. Glendon felhorkant. - Eltévedtem! Magával még sosem fordult elő? Reggelre leborotválom a fejemet! Rongyokra vetkezetten, térden csúszkálva fogok cirkulálni, jobb kézzel ostorozom a csupasz hátamat, a ballal sós hamut hintek a sebekbe. Rendben? Elfogadja bocsánatkérésként? Még mindig azt hiszi, jószántamból merültem szügyig homokba a dög batárral? A lány merengőn szemlélte a férfi arcát, azon keresvén feleletet a nyugtalanító kérdésre. Mivel izgat fel?

Csaknem ránctalan, magas, tiszta homlokával? A hajtövében félkereklő öblökkel? Forró csokoládé színű hajzatával? Annak vágásmódjával, a füle fölött borotvált egyenes vonallal? Az ő fogai közé kívánkozó, finoman csúcsos fülkagylójával? Ívesen formált, dús szemöldökével? Izgalmasan metszett szemrésével? Sötét szempilláival? A ruházaton, bőrön, jelképes pajzson keresztüllátó, egyszerre szomorkás, simogató, ironikus tekintetével? Melengetően barna színű íriszével? Csókolni, ízlelni, harapni vágyott, széles, duzzatag, vértelt ajkaival? Fogai formájával, fehérével? Lágyan félköríves, határozottságot és nem faltörő kos keménységet sugalló állával? Állj, ne tovább! Ivott egy kétperces kortyot a sörből. Glendon még a szabadkozásnál tartott, az untatás miatt kéregette az elnézést. Egy ponton elakadt, hökkenten felnevetett. - Ez már tényleg teljesen az elvált férfi esete! Hajdan eszembe se jutott volna, hogy untamám. Micsoda?! Ez egyszerűen képtelenség! Mindenki érezze magát megtiszteltnek, akihez szót intézek! Szeretném, ha tovább mesélne Seriffről. Határozottan furdalja az oldalamat a meghiúsult nősülés. Egy igazi férfi, amilyen talptól körömhegyig vagyok, mindig szívesen hall arról, miként lehet megúszni a kalitkát. - Maga megúszta? - Mindeddig igen. Úgyszólván simán. - Tekintsünk el a spermarablóktól - kérte a lány. - Ha jól értem, mire gondol, őket is megúsztam. szonyaim elején kötelezően tisztáztam, hogy engem 122 I 123 még nem sikerült véletlenül becsúszott terhességgel megzsarolni, és erre nincs mód ezután sem. Vagy önként nősülök, vagy sehogy. Most már; jóval harminc fölött a sehogy tűnik valószínűbbnek. Maga hogyan verte vissza a kezéért esengő férfihadakat? - Többségük nem a kezemért esengett. Kevésségüknek pedig nem adtam a pártámat. Meglehet, a csitri koromban férjemül megálmodott férfiú, a furfangos jellempróbákat is kiálló legkisebb királyfi nem is létezik, sohanapján sem fog megszületni. Mindörökkön hajadon maradok. - Ha iszunk még egy sört, visszatalálnak velünk a lovak? - kérdezte Glendon. A vállvonást igenlő válasznak tekintette. Személyesen fáradt az italokért az ódon söntéspult-

hoz. Pászta tekintetek között járta végig az oda-vissza utat. Dicséretére zengjen: kiállta a komisz próbákat. Nem viszonzott sem merev, sem kihívó, sem pimasz bámulást. Nem vett tudomást a cipőorra mellett landoló köpetről, rágógumiról. Elengedte a iüle mellett a városi ficsúr, fürt agyú prókátor megjegyzéseket. Nem látszott észlelni az aligha véletlenül az oldalába döfő, szúródó könyököket. Teljesen gondtalannak mutatkozott. Visszafelé jövet megtorpant a járkálása óta elhanyagolt zenegép mellett, tekintetét végigfuttatta a dallistán. Pénzérmét dobott a készülékbe, majd higgadt léptekkel az asztalukhoz vonult, és letette a korsókat. Eric Burdon gazdag hangja hallatán Gratia megint felkavarodott. Az iménti beszélgetés közben a salátát is elcsipegette, tányérján már egy pucér, csábos csigát sem talált. Ujjait a hasas korsó köré övezve, lehunyt szemmel, kéjesen nyeldekelte az italt. - Kegyed tudja, miért csinálják ezt velem? - firtatta Glendon. - Mármint a publikum? Azért, mert idegen vagyok? Netán az csípi a látószerveket, hogy magával ülök itt? Esetleg a doki miatti szolidaritásból merednek rám herélő nézéssel? Szóljak nekik, hogy hagyják abba? Gratia fel sem pillantott. Két centire eltávolitotta szájától a poharat, nyelvheggyel körbenyalta felső ajkát, élvezettel csettintett, s így szólt: - Maga most gyüctment. Vizsgálgatják, szondázzák, katéterezik. Tűréspróbát végeznek. Ha érdemes rá, kedvelni fogják. Ha nem, akkor itt aligha lesz boldog. Ittlétem óta mindössze egyetlen fickót utáltak ki a faluból, Hiéna Johnt. Persze, nem számítva azokat, akiket a karhatalommal vitettek el. - Majd szeretném, ha a kiutálás történetét elmesélné - szólt McBridge. Kezét a lány arcára forrt korsó felé mozdította. Gesztusa félbemaradt. Hátradőlt, szemét lezárva hallgatta A Felkelő Nap házát. -Talán a világon sem voltam, mikor Burdon már énekelte ezt a dalt az Animalsszel. Nem is kéne szeretnem. Nem az én korosztályom zenéje. Vígan gondolhatnám, hogy közöm sincs hozzá. Mégis, valahányszor meghallom, vércserében részesülök. Ez a dal azon kevés dolgok egyike, melyek által érzem, hogy élek, hogy még lelkileg is eleven vagyok. Mi a titka? Megfejthetetlen, mint a tehetség. Mint a szerelem. - Én is szeretem - gyónta Gratia. Letette a kriglit az asztalra. - Menji.ink.

- Jaj, ne! - nyögte a férfi. - Elhúz a fejem, mintha tőkesúlyt transzplantáltak volna a homlokomba. Más szóval kissé pityókás vagyok. Mit fog szólni a ló? - Elég, ha keresztbe fekszik a marján. Csillám hazacipeli. 124 125 - Elhiszem, hogy hazacipel, de mit fog szólni?! Nem sokkal Csillám után Martha komornyikja is fatális véleményt fog kialakítani rólam, midőn hatalmas felcsuklások közepette keresztülimbolygok a hallon. Az itt jelenlévőkről nem is beszélve. Ezek a népek máris lesajnálnak: nocsak, a városi ficsúr, a fürt agyú prókátor két bögre sörtől már lehátaz viaduktnak? - Miért nem whiskyt ivott? Gondolom, azt szokta meg a mája. - Konyakot, drágám! Az én köreimben a konyak dívik. Na persze, főként a legalább kétszázhúsz csillagos fajták. Hát ezért ártott meg a sok sűrű, remek, barna ser. Viszont Brahms mesélt a maga itókájáról. Konkrétan azt, hogy egyszer lelki válság és lóról esés kúrálása végett valamilyen gyógylikőrrel kezelte őt. Sógorom dúltságában beitta az egész üveg patikaszert. Utóbb nagyon-nagyon megtisztult a szervezete, kompletten. - Legközelebb magát is megkínálom. - Nekem elég, ha csupán terápiás lovagoltatásban részeltet. A teremből kifelé haladtukban többen a közelükbe sodródtak, és kifejezetten Adonis hogy- és holléte felől érdeklődtek. A lányt bízták meg neki szóló üdvözletük és jókívánságaik, valamint azon üzenetük átadásával, miszerint kímélje magát a munkától, nem kell ám orrvérzésig, felszarvazásig dolgozni! Sűrűbben táncoljon, mulasson, és szorgosan gyűjtögesse a meggyónnivalót Pityke atya számára. Glendon második nekirugaszkodásra feljutott a lóra. Gratia elsőre nyeregbe lendült. Eric Burdon örökható dalát dúdolva elindította paripáját a csillagpöttyös, félhomályos, rafináltan balzsamos éjszakában. A számtalan útvonal rövidebbikén poroszkáltak visszafelé. Választását a lány hamar meg is bánta. Azt kívánta, bárha élethosszig tartana a hazaút. Ám e vágyának nem örült. Hollywood hátán ringatózva érzékképzelgett. A szerepjátékos jelenetben Glendon tartott felé, az első találkozásukkor viselt tüchtig, kravátlis öltözékben. Szorosan előtte megállt. Tág résű szemével bámulta, tekintetével csupaszította őt. Miközben ruhái, pusztán e nézéstől, le-

sikamlottak a válláról, a lány előrenyúlt, két ujjal meglazította a nyakkendő csomóját. Hüvelykujját a bogba akasztva, hasig rántotta azt. A kettéválasztott torokmadzag szárainál fogva magához vonta a férfit, felspiccelt annak cipőire, és így már kényelinesen elérte a száját. A láriyé íziben kiszáradt, a valóságban. Hangosan nyeldekelve előrenógatta a lovat, és bár nem látta tisztán az utat, régről ismervén annak terepviszonyait, galoppba ugratott. Háta mögül az hallszott, hogy ajjaj. Kevéssel később ez megismétlődött néhányszor. Gratia meg sem fordult, nyargalt tovább. Dzs magabiztosan, pompás ritmuséizékkel lovagol. Vágtázási stílusa megkapóan attraktív Laza, könnyed, elegáns csípőmozgása seregnyi oda nem illő, sőt, illetlen ötletet, gondolatot gerjeszt. Szóval a fickót nem érheti baj. Különben is, Csillámról nem lehet leesni. Nyekk, puff, dönd, hallotta ekkor. 126 I 127 Teljesen meghasonlott. Hátrafordult, megállította Hollywoodot. A sárga kanca ekkor tápászkodott föl a földről. McBridge nem mozdult odalenn. A lány elrugaszkodott a nyeregből. Letérdelt a hason heverő férfi mellett, két ujjal kitapintotta a nyaki artériát. Szapora püfölést érzett. Hüvelykujját végighúzta a csigolyák mentén. Megkönynyebbülten a sarkára ereszkedett, a hátára gördítette a moccanatlan testet. Combjára vonta Dzs fejét. Ekkor Glendon megszorította mindkét kezét. Nem engedte őt kifordulni helyzetéből. Fölnézett a lányra, immár a tekintetével is belekapaszkodott. - Némi botladozás után a bamba ló pofára bukott. Holott én pityókáztam - újságolta. - Nem esett bajom. - Hát akkor? A férfi felnevetett. - Már nem csúfitom a renomét, ha bevallom: nincs kedvem fölkelni. Erőm sincs. Rám talált az izomrenyheség. A fejem is kába. - Talpra, vagy itt hagyom! - Nem baj - dünnyögte a pasas, ásítozást nyeldekelve. - Hagyjon. Glenduska bealszik. Hol a macim, bömbirongyom? - Fogadni mernék, hogy legalább harmincan utánunk surrantak a kocsmából, és most a bokrokban la-

pulva figyelnek. Glendon nyafogó-kisfiú stílusban, nagy szemeket meresztőn elcsodálkozott. - Komolyan? Tényleg kilesnek? Szájára vesz a nép? Széltében-hosszában mesélik majd az út porában részegen fetrengő, fúrt agyú prókátort? Piros tollal jegyeztem fel a dátumot, amely naptól dermesztően hidegen hagy, ki mit gondol, terjeszt rólam, mert végeztem a kivagyisággal! Amely naptól nem érdekel, fel sem izgat, mi a menő, márkás, nagyágyús, decens és a legfrissebb trend szerinti. Tehát ezzel nem ugrasztott fel sem a porból, sem a női ölből. Akad egyéb, a felkelés mellett szóló érv? - Először csak feltérdelünk - szólt türelmesen Gratia. Segítségével mindketten talpra kászálódtak. Végül pihegve összetámaszkodtak, kifújták magukat egymás kebelén. Már nem játszottak. A szoros testközelség túlsággal megrémítette őket. A férfi két tenyere a lány hátára, majd derekára simult. Ujjhegyei a fenekét érintették, felforrósítva, perzselgetve bőrét a lovaglónadrágon keresztül. Vele kevés lesz egy-két együttlét, döbbent rá Gratia. Vele semennyi ölelés sem sok vagy elegendő. Ez halálos vonzerő. A pasas nyaral egy jót, és elmegy. Utóbb küld még egy-két képeslapot a távolból. Gondolok rád. Kézjegy. Ő meg beledöglik. Biztosan így lesz. Hiszen még soha, egyetlen férfi sem kavarta föl ennyire, pedig volt már néhány randevúja. Elhúzódott McBridge-től. Az vonakodás nélkül engedte őt eltávolodni. Megfogták a lovakat. Nyeregbe kúsztak, lépésben baktattak tovább egymás mellett. - Egy percre se megy ki a fejemből a doki - sóhajtott Glendon. - Ettől én tikkelős, &igid és impotens leszek. Meglehet, végül még pszichopata is. - Mitől? - Attól, hogy folyton rá gondolok. 128 129 - Holnaptól vele kéne találkozgatnia. Dzs elkapta a karját, a kantárszárat. A hátasok megálltak. - Veled akarok találkozgatni, Gratia! Tudnom kell, te is akarod-e. Azután a lehető legkíméletesebben szólni kéne a dokinak. Ha nincs hozzá erőd vagy bátorságod,

magamra vállalom a beszélgetést. - Mit mondanál neki? - Jézusom, nehéz lesz! Azért persze nyugodtan bízd rám, megfogalmaztam már kényesebb témákat is. Ugye, roppant nagyképűen csengett? Na jól van, nyilván nem a teljes, részletes igazságot fogom elébe tárni. Minél kisebb fájdalmat szeretnék okozni. De hát ezt aligha lehet anélkül megúszni. - Kerültél valaha ilyféle helyzetbe? - A dokiéba? Nem. És te? - Igen. Velem szakítottak már néhányszor. Egyszer az is előfordult, hogy a duettembe pottyant harmadik játékos tette ki a szűrömet. Elindították a paripákat. Az erdei ösvény elkeskenyült. Kengyeleik olykor összekoppantak. Nem bánták, továbbra is egymás mellett haladtak. - Engem is lapátra tettek már - merengett Glendon. - Kapcsolataim zöme kirúgatással végződött, ám ez nem túl mélyen vésődött belém. Azok a szakítások főként a hiúságomnak fájtak, ha egyáltalán, nem a szívemnek. Nos, épp eleget sötétítettem a figurámat, mármár úgy érzem magam, mint a fekete ló. Mi van akkor, ha ezentúl inkább imponálni akarok? - Így is imponálsz, túlságosan is. Még nem tudom, merjem-e belevetni magam. Nem volna problémám, ha a minap, a szentséges lovaglóösvény után rögtön engem is kiadósan meggyalázol, és elmész mindörökre. - Most mi a problémád? - vigyorgott Glendon. Egyébként akkor bennem is felötlött, hogy ezt kéne tennem, de meglehetőst ellene szólt, hogy még a legkevésbé sem voltunk bemutatva egymásnak. Férfias aktivitásra serkentő volt, ahogy odaporzottál a karám széléhez, és kipirosodottan, szikrázó szemmel vártad, hogy feddő szavakat intézhess hozzám, mint birtokháborítóhoz. Sajnáltam, hogy ettől nyomban eltekintettél, amint legördült az ablakom, és elmormoltam a nevemet. Térjünk vissza. Mi a problémád? - Most már biztosan nem lehet belőled egyéjszakás kaland. - Nem baj. Tovább is ráérek. Az istállóhoz érkezve lepattantak a lovakról. Lenyergeltek, elrakták a felszerelést. Gratia felkapcsolta az éjszakai világítást, és végigsétált a folyosón, a bokszok előtt. A talpon lévő, lustán szálazgató patások álmos pillantású, bosszús szemmel hunyorogtak rá az ajtók fölött.

A heverő paripák nyugodtan tovább aludtak, hortyogtak, nyögdécseltek, fel sem rezzentek fektükből. A ténfergő Glendon suttogva érdeklődött: - Nemde, ez a zavartalanság a bizalom jele? - kérdezte, lehagyva a lányt. Az utolsó, lakatlan boksznál megtorpant, és a félhomályos helyiségbe fürkészett. A nyitott ajtó mögött néhány szalmabála sorakozott. Az egyik aranysárga köteg tetején a szokásosnál valamivel nagyobb, csinos küllemű egér mosakodott. Csillogó, sötét szemét a férfira függesztve, a viszontbámulással látszólag mit sem törődve, gondtalanul dörzsölgette bajuszát, füleit. Bundája, valamint hosszú, szőrtelen farkincája ezüstösen fénylett. 130 131 - De csábos kisasszonyszíned vari! Már-már ezüstmetál - sóhajtott McBridge széptevősen. Észrevette a laposkúszásban feléjük lopakodó macskát. Válla fölött hátrapillantott az egy rekesszel odébb, Maffiásnál lemaradt lányra. - A legsikkesebb rágcsálópéldány is nyavalyás kártevő, vírusterjesztő bestia, igaz-e? Nem várt választ. A következő másodpercben, hajszállal megelőzve a levegőbe lendült cicust, szédelítő gyorsan elcsípte a mégiscsak éber, rohanvást menekülni próbáló egérkisasszony farkát, és magasra emelte zsákmányát. Az éhkoppon maradt pocikvadász lendületét vesztve a földre pottyant a bálarakás előtt. Glendon a cipője orrára emelte, és azon a folyosóra billentette a kerregve méltatlankodó macskát. Behúzta mögötte az ajtót. Kettesben maradt az egérrel a bokszban. Fejjel lefelé lógatta, a farkánál fogva hintáztatta prédáját. A fogoly szétmeresztett lábakkal, kiszolgáltatottan csüngött az ujjai között. Nem vergődött. Méltóságteljesen a férfira függesztette hatalmas, sötét, sokkarátos szemét. Glendon alácsúsztatta bal kézfejét. Azon az állatka nyomban futásnak eredt, ám nem haladt, nem szökhetett, mert továbbra is rabul tartották. Az ember csitító hangokat hallatott. A pocik felhagyott a helyben szaladgálással. Leült, és a figyelmét kérő férfi arcába nézett. McBridge elengedte a farkát. Mutatóujját az ezüstegér hosszúkás orrához közelítette. Tiltakozást, undort nem észlelt. Végigsimogatott a bársonyos érintésű, ki-

csiny fejen, az áttetsző fülkagylókon, majd félretartotta kezét, jelezvén, engedélyezi a szabad elvonulást. - Tűnj el, te nagyon szép! - súgta. - És ne csinálj se kárt, se bajt. Tudom, mit éreztél az imént, nemrég magam is átéltem hasonlót. Ne haragudj rám. Az egér egyetlen villanással végigszaladt a karján, vállán, onnan a szomszédos, bálakupacra vetődött; és nesztelenül eltűnt a szalmában. , Gratia az ajtó tetején könyökölve szemlélte a jelenet végét. - Nem vagyok egy sintér alkat, de szívélyes vendéglátó sem, ha rágcsálókról van szó - jegyezte meg. - Ha legközelebb levadászol valamit a macska elől, légy szíves, fogyaszd el. Úgy fair. - Oké - hagyta rá Glendon, kissé szórakozottan. Úgy tetszett, mintha félrehajtott fejjel fülelne valamire. Kisvártatva legyintett, és így szólt: - Szívesen beköltöznék ide, elhálnék a szalmán. Akkor is feltalálnám magam, ha velem tartanál. De ilyesmi még csak meg sem fordul a fejemben, míg a dokival nem beszéltem. - Mennyi időre akarsz elkérni tőle? - kérdezte később a lány. Az istállót elhagyva szálláshelyeik irányába lépdeltek az árnyas sétaúton. A közeli kastélyt karéjozó lámpák fénye nem ért el az ösvény azon szakaszáig. - Az ilyesmi végleges. Vagy netán rosszul tudom!? Nem kölcsönbe kívánlak. Te mást gondoltál? Jövő héten visszamennél? - Én még azt se tudom, mi történt velem ma. - Lehengereltük egymást - hangzott a tájékoztatás. Te vagy a lovasterapeutám. Közelséged, társaságod, mindaz, amit kiváltasz belőlem, maga a gyógyulás. Sejtem persze, hogy nagy ára lesz. Hamarost olyan leszek, mint bárki más, aki nem cinikus, kiégett, érzéketlen, szívtelen. Most már biztosan feltámadok haló poraim132 133 ból, hiszen nem félek az érzelmeimtől, nem ásom magam lövészárokba a szerelem elől. - Szerelem? - Olvastam róla - bólintott a férfi. - Ilyenek a tünetei. Légszomj, vészharangként félreverő szív. Kényszeres gondolatok. Szexuális fantáziálás. Már-már állandósult agyi oxigénhiány. Ezt egyébként a szüntelen ágyéki vérbőség okozza. Nem tudom, lányoknál miként jelentkezik, de kívánom magamnak, hogy ehhez hasonlót ismerj

te is. Amikor délelőtt felriasztottál a félöntudatlanságból, épp azon töprengtem, hogy mégis, milyen ürüggyel látogassak el hozzád. Ugyanis naponta többször nekündultam, el is jutottam valameddig. Láttalak is, amint éppen ezezel, vagy pont azozol, ám nem szívesen mutatkoztam volna, mert túl azon, hogy kedves és barátságos lányként jellemeztek, Brahms meséléseiből mást is tudtam vehemenciádról, tehát kissé tartottam tőled. Na jó. A réten már erősen vágytam beléd botlani. Akartam a hangodat. Látványodat. Illatodat. Most már sokkal többet akarok. Miért szeretnél kalodába guggolni? - Ahogy elhallgattalak, te is jöhetsz, ugyanazért. Súgok egy titkot: bármily fura, szexuális fantáziáikban a lányneműek előnyben részesítik az olyan jeleneteket, amelyekben lerohanják, leigázzák, leteperik őket. A valóságban nem egészen így kívánják. - Szerintem képes leszek a kedvedben járni. Miután meglátogattam doktor Asmant, és visszavittem neki az altatót. - Álmodom rá egyet, de azt hiszem, reggel is úgy fogom látni, hogy Adonis rám tartozik. - A lány McBridge-re mosolygott. - Még mindig nem hiszem el. Megálltak a személyzeti szállás előtt. A sötétbe burkolódzott épület lakói alighanem aludtak már. Előrenyújtották kezüket. Ujjhegyeik találkoztak, és továbbcsúsztak egymáson, majd fel a karokon. - A férfiak miről képzelegnek? - kérdezte Gratia. - Huhh! - nyögte Glendon, dézsányi jelképes vizet lerázva homlokáról. - Részt vesznek az általad vizionált lerohanó, leteperő, hajba, húsba markoló, vad birkózásban. Ezzel átkarolta a lányt. Szájával, orrával simította félre a hajat az arcából. Addig-addig terelgette a minduntalan visszabukó tincseket, mígnem eljutott céljáig. Szelíd-gyengéden csókolta meg Gratiát. Tánciskolában felszedett stílusban, tisztes távolságot tartottak a másiktól. Gyere ide-menj innen szorítással ölelték egymást, egyazon mozdulatban éreztetve a közeledést, elhúzódást, a vágyat és az attól érzett félelmet. Azután, szintén az illemleckékből tanult módon, a férfi megvárta, míg a hazakísért leány biztonságban benyitott a kapun, és eltűnt szem elől. Másnap délelőtt Gratia, mihelyt végzett az almozással és egyéb teendőivel, kiválasztotta a legelőről a leggyorsabb lovat. Felkantározta az ébenfekete szőrű, ezüstszín söré-

nyű, farkú, módfelett gyönyörű Kanadát. Nyerget nem tett rá. Felpattant a hátasra, s előbb szapora lépésre, majd ügetésre bírta a paripát. Amint megérezte annak mozgásán, hogy izmai átmelegedtek, azt súgta, gyia, s a jól idomított ló a levegőbe szárnyalt, és a Város kultúrközpontjáig meg sem állt. Gratia a könyvtárban nyílegyenesen a számítógép134 I 135 terminálhoz startolt, és bezongorálta óhajtásait. Míg a gép keresgélt, az ő szájszéle pityergősre biggyedt, eszébe jutván: eme tudását Asmannek köszönheti. Ígéretesedő barátságuk hajnalán Adonis kézen fogta őt, és bevezette a komputerértés titkaiba. Újdonat tudományának persze a doktor is hasznát vette múlt nyáron, midőn asszisztensnőjét nyaralni küldte, és a lányt kérte meg a helyettesítésre. Alig leplezetten az járt a fejében, hogy ezentúl így is maradhatnának. Hiszen a pácienseknek is tetszett volna a munkatársTházaspár kapcsolat. Többen csakis azért látogattak el a rendelésre, s színleltek sokféle nyavalyát, hogy eme szituációban láthassák a - képzeteik szerinti - leendő doktornét. A számítógép lázasan dolgozott, , gyűjtötte a kívánt anyagot. A lány pedig sóhajtozott, azon tűnődvén, ha nem jön közbe Glendon, egy napon talán mégiscsak beadta volna a derekát Adonis gyengéd kézkérő ostromának. És akkor? Hogyan élt volna? Nagy tisztességben, derűs szeretetben, ám szenvedélytelenül, álmai megvalósulását sóvárogva. Kész szappanoperett lett volna. A számítógép végzett a kutatómunkával, és időrendben zúdította a meglepett Gratiára a Glendon McBridge nevű sztárügyvéddel kapcsolatos tömérdek anyagot: magazinoldalakat, újságcikkeket, vitafórumok rá vonatkozó részleteit, innen-onnan összegereblyézett hivatkozásokat. A lány lapozgatott az interjúk, társasági hírek között. Rögtön az elején meglehintette a kiábrándultság. Doktor Glendon McBridge az úri társaság csillogóvillogó zsúrjainak állandó résztvevője volt. Ha nem főszerepelt valamelyik felvételen, akkor legalább statisztált, ott mosolygott a kép sarkában, vagy az éppen fotózott kiválóság közelében, annak jobb vagy bal vállánál. Rendszerint hiperelegáns öltönyt, szmokingot, némelykor frakkot viselt. Kifogástalan színű, szabású, anyagú ingekben járt. Változatos, ám mindenkor ízléses nyakrétái a Tökéletes Szépérzék Múzeumába kívánkoztak. Karcsú ujjai között fenemód sikkesen tartotta a

konyakospoharat. Valamennyi fotón olybá festett, mint aki egyenesen az arculatszabásztól, a fodrásztól, kozmetikustól, körmöstől hajtatott a partira. Hajszesze és parfümje illata átnyomult a virtuális téren, átszüremlett a monitoron, és belengte a falusi könyvtárszobát. Szálldosóan finomra, puhára, pihésre mosdatott, enyhén szőkésre halványított haját, mérnöki rajzasztalnál komponált frizuráját bizonyára sűrűn lekoppintották a nyomuló ügyvédbojtárok, valamint a társasági hírmondókat forgató, mások kopírozására hajlamos, közrangú személyek. Gratia felől szemlélvést ez a puhára gőzölt arcú, sebészi pontossággal simára borotvált, szögletes körműre manikűrözött doktor Glendon McBridge minden szemszögből holtidegen volt. Sőt, egyik-másik fotó láttán a lány kifejezetten viszolygáshangokat hallatott. Az ügyvéd úr azon nézése, melyet kizárólag a folyamatban lévő ügyeiben történő megnyilatkozások alkalmára tartott fenn, körülbelül ezt üzente az ellenfélnek: sehol nem vagy hozzám képest, még a kispálya is tú1 magas osztály neked; a bokámig sem érsz, kora reggel, éhomra bekaplak müzlinek, tehát máris esináld össze magad, és mihamarabb fogadj fel bérgyilkost, aki majd gyorsan végez veled, ugyanis a te életed értelmét vesztette, midőn velem ringbe szálltál. Mindezt azáltal érte el, hogy szemöldökét kissé felvonva, fejét enyhén előrebiccentve, sötét színű tekintetét kimerevítve, lentről fólfelé metsző pillantással sugározta 136 137 a dermesztő lesajnálást, elrettentést. Egy másik, az előbbitől néhány árnyalattal eltérő speciális nézés valami ef félét hivatott jelenteni: ha nem keresel hajszállal többet, mint én, ha nem olyan dögös bukszával kettyintesz, repizel, mint én, ha nem vagy bejáratos a kormánytagokhoz, hozzám se szólj, inkább tömött sorokban menetelj a pokolba. A spéci tekintetek tárából olykor előkerült a nyugodtan rám bízhatod jogaid védelmét, azért élek, hogy te biztonságban légy, valamint a ki most rám pillantasz, tudd. facér a bohócom, játszhatsz vele, ha alul felül kiborotvált, dekoratív küllemű, agyilag se túl amőba buksza vagy című verzió - és sok másféle. Gratia gyorsan átrágta magát a férfi hajdanvolt társadalmi életén. Elidőzött az általa A tékozló fiú megtér munkacímmel megajándékozott, laikus számára legfeljebb sokadik olvasatra felfogható jogolásokkal blikkfangosított történetnél. Ez az ügy az első lehetett doktor

Glendon McBridge ragadozói praxisában, mely nem barifelhős happy enddel fejeződött be. Ám ezt a harcot már egy másik férfi vívta meg. A szervezett bűnözés áldozatainak fizetendő kártérítési ügyön dolgozó McBridge alig emlékeztetett ifjabb énjére. Ezen időszakban készült fotóin már nem a megfeszülő izmú, kieresztett karmú, kérlelhetetlen jogi terminátor meredt a kamerába. Az érett Glendon arcán a szarkasztikus tekintet ironikussá enyhült, a kimutatom a fogam fehérét vigyor mosollyá szelídült. Arcvonásain kétkedés, csodálkozás, figyelem látszott, s az is feltűnt, hogy ezúttal őszinte az ügy iránti buzgalma. Befejeződött egy hosszas evolúciós folyamat. A sztárpörész emberi lénnyé vált. Hogy mindösszes változását, szellemi, érLelmi kibontakozását mielőbb, alaposan meg is bánhassa, a következő oldalakon bemutatott újságcikkek és fotók immár az elhurcolásáról, fogvatartásáról, megkínzásáról szóltak. Az elrablók által közreadott, horrorisztikus felvételen ábrázolt férfit a szülei sem ismerték volna fel. A kiszabadítása után készült képen a köré sereglett riportereknek kiszolgáltatott helyzetben, félholtan, lötyős masszává pépesített, véres arccal, öklömnyire duzzadt szemmel, sebeit döfködő borostásan hevert egy hordágyon, és sírt. Az internetes vitafórumokon, miként olyannyi mással, a vele történtekkel is foglalkozgattak. A véleményezők zöme szánta, becsülte, hősként tisztelte a megmentett jogdoktort. Valaki garasra kiszámította, mennyibe került az adófizetők pénzén szponzorált rendőri nyomozás és a kommandós akció. Az összeget többen is sokallották, némelyek szerint ebből például a sitten sínylődő rabok sorsát kellett volna jobbítani. Mások úgy vélekedtek, hogy minden fiskális hazug, széltoló, valamint gazember. Továbbá: "McBridge csak azt kapta, amit érdemelt. Aki szembeszáll a szervezett bűnözéssel, az vak és elmebeteg, mivel a maffia már mindent behálózott" "A huncut csávó szétpörölyöztette az ábrázatát, de nem szabad neki bedőlni, ugyanis az ingyen reklámért csináltatta, ez nyil ván felpezsdíti majd zugirodája hanyatló ügymenetét." "Ha a fickónak morzsányi üzleti érzéke volna, legott jelentkezne valami horrorba, a főhulla vagy főtrutymó szerepére. Minthogy nem szorul maszkra, nagy rakás pénzt megspórolna a produkciónak." "Rohadjon meg a hülye bu-

zi, vegyük el a vagyonát!" És így tovább. Gratia lapozott. Az esettel foglalkozó utolsó felvétel a futóedzést vég138 139 ző, gyógyultnak tetsző McBridge-ről készült. A melegítőt viselő férfi szélborzolta hajjal, nyaka köré tekert, orrnyeregig felhúzott törülközővel szaladt a tényképész felé. A tudósító állítása szerint oda is ért, és tüstént kérte a filmet. A lesifotós nem adta, következőleg arra kényszerült, hogy szilaj vágtában háromszor megkerülje a parkot, sarkában a rozoga, de határozott célkitűzésű jogásszal. Mielőtt felzihálta volna a tüdejét, elcsípett egy arra tévedő taxit, és lelécelt a megátalkodott fotóalany elől. A lány kikapcsolta a pletykagépet, és elköszönt a könyvtárosnőtől. Kanadával a doktor házához poroszkált. Adonis az üres rendelőben, az íróasztal mögött ücsörgött. Úgy rémlett, aznap reggel elmulasztotta a borotválkozást, a kávét. A doktor hosszasan hallgatta a zaklatottnak rémlő, sápadt Gratia torokreszelgetését, köhécselését, végül eljutott a következtetésig. - Megfáztál? Súlyosabb? Tüdőbaj? - aggodalmaskodott. - Nem, hamem... Kutya bajom, csak... Szóval... Tehát én... Hogy is kezdjem... A gyógyász széket tolt alá, ülő helyzetbe segítette zavart kliensét. - Máris mindent elmondtál - szólt. - Rendben, értelek. Azért azt ne kívánd, hogy hallelujázzak. Torkon szúrt állapotban lévén, hamisan csengene dalom. Menj, élvezd az elsöprő szexualitást! Légy boldog. - Részemről úgyszólván semmi sem változik... - Mindössze annyi, hogy ezentúl nem szeretkezünk? Így folytatnád? Kár volna még többet rontanod az életkedvemen. Tudom, igaz barátod vagyok, akivel le is fekszel néha. Ám erről eddig ritkán beszéltünk. Igen, számomra volt így kíméletesebb. Ami azt illeti, meglehetősen beleéltem magam. Már abban reménykedtem, hogy végleg együtt maradunk. Unalmas kispolgári álmokat dédelgettem: nász, gyerekek, majdan unokák. Na jó.Talán nem kötöm fel magam. Megígérem, úriember leszek, ha találkozom a ficsúrral. Legfeljebb beszólogatok hébe-hóba. Halkan, finoman. És ha majd a városi jurista lelép, nemsokára, mert itt biztosan nem marad, számíthatsz a válltömésemre, jöhetsz hozzám sírdogálni.

Még az is lehet, hogy utána köitözöl? Itthagyod a lovakat, a zuhatagot, erdőt-mezőt, a Halloweent? Az Angyalöblöt? Egy ilyen karrierhajhász fazonért? Jézusom, mennyire előreszaladtam! Hiszen csak most jött a szívtipró. Még ki sem hűlt a motorháztető! Mivel nyűgözött le? Téged, Gratia?! Nem ismerek rád! Mindeközben Adonis az asztal szélére ült, majd felpattant, járkálni kezdett. Felkapott egy mércés poharat, teletöltötte spiritusszal. Mielőtt belekortyolt volna, látványosan észlelte, hogy tévedett. A borszeszt a lefolyóba csorgatta. Másik üvegért nyúlt, kinyiszorgatta dugóját. #, A széken gubbasztó Gratia végignézte a doktor önnön kétségbeesettségét parodizáló produkcióját. Asman benzint, vizeletet, hipermangánt kutymolt a mérőpohárba, majd úgy tett, mintha künni készülne azt. Szikét szedett elő, a pengét a nyakához próbálta. Látván, hogy a lány nem rajta nevetni jött, visszaroskadt az asztal szélére. - Bárkitől jobban féltettelek volna, mint egy effélétől. Meg nem fordult a fejemben! Amikor a fickó idetoppant pöpec öltönyben, hanyag csomóra kötött nyakkendőben, kiégett tekintettel, és valami pusztítóan erős altatót kért, úgy vélekedtem, míg ez az alak itt marad, bőségesen lesz mulattató téma a Halloweenben. Ez 140 141 itt reggeltől estig vonulgatni fog a főutcán a bálna kocsijával, és sorban elkapdossa a büntetendő korból kiserdült lányokat, elbolondítja a férjezetteket. De hogy rögtön veled kezdi...?! Pont veled? A legnagyobb igényű lánnyal, akivel valaha is találkozhat az élet országútján!? Mondd, hogy nem igaz! - Nem tudom, honnan veszed előítéleteidet - sóhajtott Gratia. - De úgy sejtem, mindjárt beavatsz. - Miután tegnap este átható feromonparádén csíptelek benneteket, szörföztem egyet a neten. - Feromonparádén? - Édesem, teljesen nyilvánvaló volt! Rodin-szobrokat faraghattam volna a kiáradt libidótokból! Mellesleg, amióta megfordultatok a fogadóban, két tucat telefonhívás jött rám, ugyanez ügyben. Mit telefonhívás?! Részvétnyilvánítás! A fél falu kondoleált a fiistbe ment életem miatt! Tehát szörföztem egyet az interneten. Ennek a mi Glendon McBridge-ünknek igencsak vaskos az aktája! Egyébként nekem nincs bajom a dendikkel. Végtére azok is emberek valahol. De te dinnyényi piros

kiütéseket szoktál kapni az ilyen figuráktól. Ez egyszer kivételt teszel? Ezt is kipróbálod? - Adonis, ne haragudj. Mindig őszinte voltam hozzád... - Nem kellett volna! Azt mondják, az őszinteség a szadizmus egyik formája. - Nem akarok fájdalmat, keserűséget okozni. Nem mesélek arról, mi történt velem... - Kösz, tegnap óta másra sem gondolok! Tudom, mi történt veled! Megkívántál egy fickót. Próbáld fel! Nem lehet nagy szám. Essünk túl rajta. Mihamarabb. Gratia felállt a székről. Arcon csókolta az asztal szélén feszengő doktort, és távozott. 142 Glendonnak naphosszat híre-hamva se volt. Alkonyatra az őrülés ötlete egerészett a lánnyal. A legszigorúbb elfojtás dacára is egymás után özönlöttek elő a megháborodását siettető érzékképzetek. Ezek legtöbbje a könyvtárban megszemlélt fotók egyikéhez kötődött. A felvételen a férfi magas hátú bőrfotelben ült. A fejtámasz kiszámítottan illeszkedett tarkóhajlatához, alázatosan követte koponyája vonalát. A pörész a na mi van, bekapjalak müzlinek? nézéssel tekintett a lencsébe. Szorosan begombolt inget, szigorú bogra kötött kravátlit, hajszál- és korpamentes gallérú zakót viselt. A lány harminckétszer kianalizálta az emlékezetébe maratott képet. McBridge pompakedvelő természetére vall a fejformájához tervezett támasz. A pasas tökéletesen otthonos a de luxe komfortfokozatú székben, oly fenségesen feszít azon, akárha trónuson ülne. Töprengés közben kissé hátradől, lustán ringatja, forgatja, hintálja a fotelt, s ezenközben kényelmesen kiötli a lehengerlő stratégiát a soron lévő kázushoz. Gótikusan íves szemrésben sötétlő íriszéről, felvontnak tetsző szemöldökéről könnyed pimaszság, finom irónia sugárLik. Borostaárnyékkal övezett szája enyhén vibrál. A pasas szeretne nyíltan vigyorogni. Mégsem teszi, mert számára a játék éppen így élvezetes. Vajon ki ült vele szemközt a fénykép készültekor, és minő hülyeségeket hordott össze? 143 A penge eszű jognok arckifejezése ezúttal nem a széles nyilvánosságnak, hanem a riporternek szólt.

Gratia képzeletben kiparancsolta a szobából az idegeneket. Kulcsra zárta az ajtót. Ezután Glendonhoz lépdelt. Lovaglóülésben a férfi combjára ereszkedett. A fotel vészesen megbillent velük. Dzs hátravetette a fejét, ameddig a támla engedte. Így pillantott a lányra. Arcvonásait mintha kicserélték volna. Szemöldöke lejjebb ereszkedett. Szemrése, pupillája kitágult, tekintete felengedett. Ajkai már nem feszültek. Gratia kissé megemelkedett a combján. Kioldotta derékszíját, kibontott egy gombot, majd lesiklatta a cipzárt. Most még jobban átváltoztatlak, súgta. Kezét a nadrágba csúsztatta. E ponton visszariadt a folytatástól. Na nem! Rettenetes sikamlósságra készül! Ez benne a csáberő. Ha most végigmegy a félbehagyott jeleneten, mégpedig lassan, részletről részletre, magáról és a férfiról is tömérdek újdonatságot megtud. Fürkészd az arcát, miközben ujjaid végigsiklanak a hasfalán, kitapintják feszes, fiatalos bőrét, mögötte az izmokat. Lám, még jobban hátrahajtja a fejét, szemrése öszszeszűkül, pupillája lüktetni tetszik. Halk torokhangon felsóhajt. Ajkai leheletnyire szétnyílnak, vérrel telítődnek, fokozatosan elvesztik eredeti formájukat, megnagyobbodnak. A száj kontúrjai elmosódnak. Nahát, milyen izgató egy hevülő férfi! Ekkorra Dzs kinőtte a nadrágját. Körbecirógatott, ám mindeddig meg nem érintett, legnemesb szerve kiemelkedett a lehúzott cipzár réséből. Gratia kígyóbűvölő tekintettel vette szemügyre a kíváncsiskodót. Nem túl kicsi? Az ékesség menten jóval daliásabbá nőtt. Hm, talán inkább túl hatalmas. A férfibüszkeség legott csappanásnak indult. Az előbb sokkal jobb volt. Ujabb méretgyarapodás állott be. Még, még, még, biztatta érzékkáprázatát a lány. Na még egy szemernyit! Most pompás! Bajnok! E ponton, mielőtt ő maga elképzelte volna az epizód folytatását, a fantáziabéli Glendon magától továbblépett. Újabb torokhangok kíséretében, öt ujjal a nyakkendője csomójához kapott. Valósággal letépte magáról

a fojtogató nyakrétát. Felszakította a torkánál szorosra gombolt inget. Hiába remélte, hogy ily módon levegőhöz jut. Visszaomlott a támlára. Felületesen, szaporán lélegzett. Gratia testhelyzetet változtatott. A megállapodott méretű férfiúi kincs fölé hajolt. Ezennel elérkezett a pillanat, midőn a saját arcvonásaira is felettébb kíváncsi lett volna. Azután ez expressz sebesen kiment a fejéből. Csókolta, kóstolta, ízlelte, két táncolós mutatóujjával kétfelől cirógatta a bajnokot. Végigfuttatta nyelve hegyét az ékesség kupoláján. Megsétáltatta az oldalán, egy délceg ér mentén. Úgy hallszott, a férfi mindjárt meghal. A lány visszatért a fotelba. Dzs ölére ereszkedtében immár egy teljesen megváltozott, átszellemült, megszépült arcot látott. 144 145 Az övé is egyazon élményt tükrözte. Ám ezen a ponton megszakadt figyelme. Mindenét magába rántotta a csoda; s ő is elvesztette tudata fonalát. Ráalkonyodott. Arra tért vissza a földi valóságba, i. hogy az istálló ajtajában áll, a tokfához feszített háttal , szálegyenes, merev, mintegy odaszögezett tartásban, és mindkét tenyerét a nyakára szorítja, akárha a torkán I akadt volna egy almacsutka. Sóhajtozva elmozdult az ajtótól. Beengedte a vacsorázáshoz gyülekező lovakat, enni ádott nekik. Tett-vett körülöttük. Mindegyre bőszült. Midőn valamennyi tennivalóból kifogyott, eszébe ötlött, hogy aznap kihagyott néhány étkezést. A szobájába vonult, a hűtőgépbe nyitott. Megszemlélte a kastély konyhájáról küldött, higiénikus dobozba zárt ebédet. A csomagot félrelökte, majd vajat, sajtot, zöldpaprikát dobott az asztalra. Rádöbbent, mennyire szomjas. A csapra hajolva, tenyérből kortyolt. i Kéztörlés közben észlelte, hogy bőre megint kiszálkásodott. Habkővel végigsikálta ujjait, tenyerét. Elővette a kenőcsöstégelyt, lecsavarta a kupakot, és mindezt az asztalra lökte, mikor megnyikkant a telefon. Ám mire odarepesett, a készülék el is némult, és ezután komor

hallgatásba süppedt. Gratia leült egy székre. Most látlak először pillantással körbenézett a nem különösebben izgalmas berendezésű szobában. Kőpadló, viszonylag tiszta. Asztalka, telefonnal. Asztal, étkezéshez. Két támlás szék, egy lóca. Szekrény, patika- és kötszerekkel. Szekrény, lovászruháknak. Heverő, heverészni. Hűtőszekrény, hűteni. Banya vénségű, mackóbarna cserépkályha. Szekreter, tucatnyi aprócska fiókkal, kihúzható írólappal, firkáláshoz. Utóbbi kettő kétségkívül tetszetős darab. Gratia sóhajtozott. Tenyerére vett egy karéj kenyeret, a tégelybe merítette a kenőkést. Latolgatta, hol a fenében lehet McBridge. Lássuk csak. Pesszimistán: ébredés után megundorodott, és farokfelvágva hazahajtott, mert istállópiszkot lelt a körme alatt, valamint a cipőtalpán. Szappanoperettesen: rádöbbent, hogy nem vállalhatja a rá leskelő, őt elpexzselő, lázas szenvedelmet, és az első géppel elhúzott délnyugatnak, szerzetesrend alapítása végett. Tragikusan: hálótermében leomlott a baldachin, feldőltek a köré rakott kandeláberek, meggyúlt az ágyselyem. McBridge porait most urnázzák. Még tragikusabban: a pörész berontott Adonishoz; a két bősz hím összecsapott, jelenleg betört fejjel kómáznak a padlaton. Nagyot harapott a kenyérből. Észlelte a vaj parfümös illatát, penetráns ízét. Mit?! Mire magához tért, lenyelte az első falatot. Az asztal közepén álló kézkenőcsös tégelyre, a benne hagyott késre meredt. E jelből biztosan tudta: meghibbant. Vállat vont, csuklott néhányat. Mindegy már, a kamillás, körömvirágos bőrápolóval bevont harapás rég lecsúszott. Megest vállat rántott, mutatóujját a vajba merítette, azzal bekente a kezét. Hátradőlt a széken, lehunyt szemmel tovább elmélkedett. Mindennél tragikusabb verzió: ő, Gratia Lazan söpör el innen, mégpedig apácának, esetleg mélytengeri búvárnak, tán-tán asztronautának, mivel ezt nem lehet kibírni! Sóhajtva ismét harapott a tenyerére vett karéjból. Megérezvén a falás bukéját, felnyögött. Ímhol a vég, szerelmi roncs lett! 146 147 A szemeteshez rohant, beleköpte a kézkenőcsös rágást. A gyógynövényes, parfiimös krém penetráns utóízét

bő vízzel mosta ki á szájából. A víz utóízét keserűlikőrrel távolította el. Az ital révén elhatározásra jutott. Most azonnal indul, hogy megbizonyosodjék a tényekről. Felrántotta az ajtót, és padlógázzal kirohant. A küszöbön frontálisan ütközött a kopogtatni készülő, begörbített mutatóujjú Glendonnal. A következő tizedmásodpercben megtörtént, amire megszállottan vágyódtak. Viharosan lefeküdtek egymással. Nagyot hempergőztek meglepettségükben. Homlokot, orrot fájlaltak, majd megpróbálták talpra segíteni a másikat. E küzdelem során többször visszadőltek a kiinduló helyzetbe. Odébb gurultak, összegabalyodtak. Kétfejű, kilenctagú polippá váltak. Előbb halkan nevettek, azután ez hangosabbá vált. Utóbb már affektálás lett volna nevetésnek nevezni vad hahotázásukat. Kicsordult könnyeik közt sem hagytak fel a szedjük fel egymást a porból birkózással. Mígnem egyszercsak mégis elkomolyodtak. A lány hevert alul, a férfi fölötte. Összebámultak. Glendon felsóhajtott. - Fura tudathasadás fogott el: tisztára tengeralattjárónak érzem magam. Szívesen kibocsátanám a periszkópomat. Riadtan talpra kecmeregtek. Észlelték maguk körül az istállófolyosót, annak félhomályát. Megigazgatták egymás öltözékét, iecsippentettek róla egy-egy szalmaszálat, porcicát, szöszmöszt. - Hát szia... - szólt újfent McBridge. - Megjöttem. 148 A tegnapi lovaglástól akkora izomlázat kaptam, mint ide a Nap. Délig felkelni se tudtam. A lábremegéstől roppant érdekes járásom alakult ki. Mégsem ültem kocsiba, mert feltűnt, hogy a járgányom valamiért boszszantja a tősgyökereseket. Gyalog sasszéztam el a Citybe, Asman doktorhoz. - Jaj, ne! - nyögte Gratia. A férfi megragadta a kezét, kisétáltak a szabadba. Megálltak a bársonyfekete égbolt lüktető tűpettyei alatt. - De, de! - bizonykodott McBridge. - Muszáj volt elmennem hozzá, mivel úgy éreztem, addig nem érinthetlek, míg ő is a pakliban játszik. Amikor a rendelőbe léptem, azonnal recepttömböt rántott, és felírt egy csomó altatót, két halálra elegendő dózist. Mondtam, nem ezért jöttem, sőt, a minapit is felajánlom egy nálam rá-

szorultabbnak. Ekkor a mentális hogylétem felől érdeklődött, felmagasztalt egy ismerős pszichiáteit, szólván, eljárhatnék hozzá, bőven rám férne. Kifejtette, mennyire megérti tragacs állapotomat az engem ért sokk után, hisz majdnem kinyírtak a latrok. Csakis a kommandósoknak köszönhetem az életemet. Ha netán késztetést éreznék, nyugodtan anyámnak szólíthatom őket. Akármint is, ő, Asman doktor a teljes megújulásomat látja szükségesnek, ezért azt tanácsolja, szálegyedül zárkózzam a szobámba, és ki ne jöjjek, másodpercekre se! A következő hónapokban, években minden tekintetben legyek absztinens, éjjel-nappal buzgón imádkozzak. Ha ezt betartom, még lehet belőlem valami. Ezután jogi tanácsot kért arra vonatkozólag, hány évet kapna, s a lecsukást sitten vagy elmegyógydában foganatosítanák-e, ha késztetésének engedve elrabolna egy lányt és bezárná egy toronyba. Ő maga sárkánnyá változna, legalább tizenhárom fejű lángokádóvá, és senkit sem eresztene 149 rabnője közelébe. Arra kértem, próbáljon nem haragudni rám. Hiszén ha rólad van szó, ugyanolyan tehetetlen és kiszolgáltatott vagyok, mint ő. S mindaz, ami néhány nap leforgása alatt velem történt, majdnem anynyira hihetetlen, mint az, hogy egy ezüstegér vagy aranyhal beszéljen hozzám. Ekkor ő kihúzott egy fiókot. Ebben tartja a celofánba csomagolt cukorkát a fiatalabb nőbetegeknek, valamint a miniüvegcsés alkoholokat a vizsgálatot hősiesen kiállott férfiak számára. Ittunk egyegy ampulla rumot. Konyakot, whiskyt, martinit, mindenfélét. Bevettük az egész kollekciót. Utóbb egymás vállát karolva ringatóztunk az asztal szegélyén a közösen énekelt tengerésznóták dallamára. Majd a doktor kitért rá, hogy mégiscsak régebben ismer téged, ő tehát jóval megalapozottabban tehetetlen és érzelemfüggő veled kapcsolatban. Állatira kavargott a gyomrom a cef réktől, ráadásul a képem is már-már leszakadt. Zsebkendőt ajándékoztunk egymásnak. Orrot fújtunk, vigyorogtunk, kezet ráztunk. A dokid egy kihalt karakter legutolsó reprezentánsa. Az ő helyében iszonyúan gyomron vágtam volna magam. Részemről ez lett volna a mirümum-eljárás. Maximum ez után jöhetne holmi jog és diplomácia. Később visszarecegőztem a birtokra , hogy kialudjam mámoromat, vagy elpusztuljak szégyenemben. Míg halódtam, felmerült: talán még megfutamodhatnék. Meglehet, túl sok lesz, ami rám vár, álta-

lad. Addig is, míg ez kiderül, menjünk el vacsorázni. A Kelta bokszában alvó Gratia gyengéd rázogatásra, simogatásra ébredt. A mén felpattant mellőle, és leszegett fejjel a falhoz húzódott, olyan tartásban, hogy fordulás nélkül rúghasson, ha szükséges. A lány felült a szalmán. Haja az arcába áradt, de amúgy sem sokat látott volna. Alig hajnalodott. - Mi baj, doki? - nyöszörgött a fejét fogva. Rettenetesen fázott. Térdét az állához húzta, ráhajolt, próbált betakarózni a hajával. Adonis lekuporodott mellé, levetett kabátját a vállára terítette. - Jól vagy? - kérdezte. - Mindenütt kerestelek. Miért szaladgálsz egy szál pólóban éjnek évadján? - Tavasz van - fogvacogta Gratia. - Öt foknál nincs melegebb. Gyere, hazafutunk. Mindjárt átmelegszel. - Jól van, ne atyáskodj! Különben is, a legszebb álmomból vertél föl! - A lány két kézzel szalmát húzott maga köré. Előbb lábszárig púpozta fel, majd még magasabbra tornyozta. A mellette térdelő férfit is betakargatta, megsimogatta, hozzábújt. - Mielőtt elaludtam, arra gondoltam, hogy ha itt lennél, ökölbe zárnám a kezemet, és arra kérnélek, csinálj varázslatot, Csiribácsi! Na, figyelj! Adonis magához vonta, homlokon csókolta Gratiát, és felsóhajtott. - Te nagy kölyök! Dehogy veszlek feleségül! Örökbe fogadlak! - Jól van, így már nekem is jobban tetszik. Mostantól nyugodtan szólíts Demenciának. Mágiázzál, Csiri150 151 bácsi! - A lány összeszorította az ujjait. Öklére fújt, és így szólt: - Szabadon engedlek benneteket! Na doki, te most varázsold tele a bokszot, a folyosót, az egész istállót színjátszó lámpásbogarakkal! Azután, miként nemrég Gratia eltervezte, gyerekmód, szájtátva bámulták azt a szépet. Apró, színes, lüktetőn ragyogó fénypontok kavarogtak körülöttük. Kinyújtott kezükre, hajukra, vállukra ereszkedtek, felékszerezték Kelta sörényét, szétrajzottak mindenfelé. Kékes, ezüstös, zöldes, pirosas tündöklettel szálldostak, úsztak, táncoltak körös-köröttük, majd lassú repüléssel tovatűntek. - Ezek most elvittek belőlem egy darabot, mégse let-

tem híjas - sóhajtott utánuk Gratia. - Ez mesei volt, Csiribácsi! Lehetek mohó? Asman doktor köhécselt, fejet, fi.ilet vakart, töprengett. - Lefogadom, találunk rá magyarázatot - szólt. Most van a rajzás ideje. Hűvös az éjszaka, tehát a bogárkák behúzódtak az istálló viszonylagos melegébe, hogy kedvük legyen párzani. - Ne szédíts, te csináltad! Jól van, nem nyaggatlak újabb bizonyságért. Ha a csoda megszokottá válik, veszíthet varázsából. Megengeded, hogy megírjam a lámpásbogár-varázst? Erről az egészről egy mese jutott eszembe, egy olyan igazi, korosztályfüggetlen mese, aminek élvezetéhez nem kell más, csak hatalmasra tárult, szabad lélek. Amilyen nekem már régen nincs is. Tehát mégsem írok egyetlen sort sem. - Dehogy nincs neked szabad lelked! Na gyere! - A doktor talpra segítette, átkarolta a lányt. Az ajtóig egymás mellett lépdeltek. Odakinn körül152 néztek, ugyanarra gondolván. A lámpásbogarakat nem látták. A didetgő Gratia csettegett a nyelvével, akárha lónak tenné. A nógatás hallatán fürgén vágtába lendült, és azután nem is lassított. Adonis csupán néhány lépéssel maradt el mögötte. Mindvégig fújtatva sopánkodott, amiért az előtte nyargaló szöcske perszóna helyett nem inkább egy renyheségre, otthonülésre, konyházásra, láncszülésre hajlamos nőért rajong. - Mi az a láncszülés? - szólt hátra a lány. - Olyasmi, mint a láncdohányzás? - Nem érdekes - zihált a doktor. - Dehogynem. Te családot akarsz, nem kis létszámút. Az egész környék a jelmezes utcabálra készülődik, tehát már csak néhány hetet kell kibírnod. A maszkabulin tömérdek férjhez kívánkozó leányzóval találkozhatsz. Reménykedjünk, hogy megleled köztük az ideálodat. Ama renyhe, sütis, ultratermékeny nőt, aki nem én vagyok. - Legalább egy kicsit lihegj futás közben! - mordult Adonis. - Zihálj picit, görnyedj össze, hemperedj föl! Ennyivel tartozol haló poraimnak! Mi leszel a bálon? - A tavalyi élmény egyszervolt, felülmúlhatatlan. Nem hiszem, hogy jelmezt öltök. Hát te? - A lomszobában találtam egy nyomasztóan hatalmas, nagy galléros ballonkabátot. Szerinted meglin-

cselne a falunép, ha kabáttárogató embernek öltöznék? Gratia kuncogva maga elé vizionálta a jelenetet. Továbbra sem pihegett. - Hisz ez remek ötlet, Mutasd Mid van Doki! Nekem mit javasolsz? - Arra gondoltam, talán hercegnő, királylány, Kleopátra lehetnél. 153 - Ez totál banális! Legyél te, úgy rögvest más. Emlékszel a tavalyi bálra? - Bár amnéziás lehetnék. A múlt évet kompletten kihagynám. - Igen - sóhajtott a lány. - Én is. Életem legszebb éve volt. - Oké, megvan a jelmezünk! Amnéziásoknak öltözünk. Este külön-külön mentek a Halloweenbe. Mire Gratia megérkezett, a figyelmes doktor kitalálta, mit enne. Amint a lány helyet foglalt, elé tették a ráolvadt sajttól aranyló, kukoricával, zöldborsóval és apróra vágott sonkával töltött burgonyagömböcöket, a háromszínű, ropogós salátát és az elmaradhatatlan mélybarna sört. A dohányzószeglet kanapéin hahotázva adomázó, izgatott tömeg szorongott. Noha az elszívó teljes erőbedobással zörgött, zakatolt, mégis sűrű füst lengte be a jókora termet. - Mi történt? - firtatta Gratia, látván, hogy a klubban mindenki egyszerre mondja a magáét. Bár percenként újabb érdeklődők toppantak közéjük, a szóvivők megannyiszor örömmel újrakezdték a mesélést. A lakosságot tűzbe hozó esemény főhőse Seriff volt. Az eladó korú lányok férjjelölti toplistáján előkelő helyezést nyert faluzsaru imádta népszerűségét. Nem vett tudomást a tényről, mely szerint a hajadonok elsősorban hivatalát, másodsorban jövedelmét tekintették szexepilesnek. Ezután több pont üresen maradt a vonzó vonásait taglaló listán, majd úgy a lapvég tájékán folytatódott a felsorolás. Ebből kiderült, hogy a nászra vágyó pártások legfeljebb utolsósorban buknak pufók orcájára, hasfali söröshordójára, kísértetfehér bőrére, skarlátszín szeplőire, köcsögkalapjára. A leányálom trófeának számító férfi kezdetben módfelett élvezte a prédaságot, kilóra falta a férjvadászokat. Vidékszerte híresztelték, hogy tetoválópisztolyt tart az éjjeliszekrényén, azzal strigulázza sikereit a báj-

vesszején. Mivel túl könnyen jutott szexuális objektumhoz, egy idő után flegmatikussá vált, és mind nehezebben gerjedt a tolongó hajadonoktól. Végül megcsömörlött és kiégett, bár a rossz nyelvek úgy tartották, azért állt le a nemiséggel, mert a kéjdorongja megtelt rovátkákkal. A boldogtalan Seriff immár legfeljebb csak szexuális extrákra bizseredett. A csoportos pitykézés tán-tán felizgatta volna. Ám ettől a lányok zárkóztak el, mivel a brigádszexet nem tartották alkalmasnak arra, hogy utóbb oltárhoz cipelhessék a prédát. Így aztán Seriff marékszámra falta a Viagrát, összes szabadidejében klinikákra járt, és különféle péniszfeltámasztó praktikáknak vetette alá magát. Nyújtó, pumpáló, vastagító, vákuumozó készülékek tucatjait vásárolta meg, melyektől spleenes szervének gyógyulását remélte. Soha ki nem hagyta volna a TV Shop csodákkal kecsegtető ajánlatait. Egy alkalommal, midőn kipróbálta az egyik újonnan vett falloszsudárító szerkezetet, a szívó-nyelő-pumpáló készség láttán vihogás, majd csuklás ragadta el alig tizenkilenc éves partnernőjét. A leány képtelen volt szabadulni a ritka élmény kiváltotta rohamból. Állapota viharosan súlyosbodott, 154 155 mígnem hisztériává fajult. Egyszercsak nekiállt a falba veregetni a fejét. Végkifejletként élettelenül esett össze. A falurendőr ez alkalommal feladta hullák iránti, közismerten beteges irtózását, és a következményektől félve nekiállt, hogy titkos végtisztességet adjon az elhunytnak, tetemét örök nyugalomra helyezze a kertvégi szamócaágyásban. Csaknem könnyűsúlyúra izzadta, verítékezte magát, mire megásta a sírgödröt. Pokoli erőfeszítéssel a mélybe eresztette, elgyömickölte a néhait. Ekkor az váratlanul feleszmélt tetszhalott állapotából, viszont a saját temetését észlelvén, legott visszaesett a rohamozós hisztériába. Az eset, kivált annak szövődményei, végképp eltiporták Seriff maradék libidóját. Legalábbis így látszott. Néhány nappal ezelőttig, mikor is újabb versenyző jelentkezett a nyerjük el a jegygyűrűjét mottójú megmérettetésre. Az ifjú férjnimród kieszelte, mi az a plusz, ami visszaadná az elveszettnek hitt férfierőt. Játsszunk, ajánlotta. Játsszuk azt, hogy te akarod, én meg nem, erre te piszkosul megerőszakolsz! Dobj ám

be apait, anyait, mert én tíz körömmel, sikongással fogom védelmezni szűzi erényemet! Eljátszották. Sikerrel, Seriff örömtagja feléledt holtából. Igy aztán másnap is játszottak. Akkor azt, hogy ezúttal a faluzsandár nem akarja, de olyannyira nem ám, hogy a meggyalázására törekvő vérmes perszóna elől a pincébe, padlásra, garázsba, sufiziba menekül. Persze hiába. Harmadnap újabb serkentő célzatú hancúrozást eszeltek ki. Azt szimulálták, hogy a hajadon a postakocsi, és Seriff a szilajul rátámadó indiáncsapat. Mindösszes viseletként egyetlen, csípőre csatolt töltényövben száguldoztak a pártás szüleinek lakóingatlanában, és közben rettenetesen lövöldöztek. Fel-alá dübörögtek a nappaliban, a lépcsősoron. Körberohantak az emeleti szintet övező teraszon. Ha a szüntelen golyóváltásban netán kiürült a fegyverük, sebtében újratáraztak. Csatározásuk során csak azért nem mészárolták halomra egymást, mert - bölcsen - vaktöltényt használtak. Ám mivel a vaksi ugyanúgy durrogott, mint az éleslátó, az ölészaj felcsigázta a környezet érdeklődését. Kisvártatva a messzebbi régiókból is befutott néhány kíváncsi. A tömeg lőtávolon kívül állta körbe a házat, azt fürkészvén, minő vérontás folyhat odabenn. A nézelődők jajveszékeltek, ájuldoztak, és lélekszakadva csörgették a községrendőr telefonját, nem lévén eléggé kifinomultak ahhoz, hogy észleljék a tényt, miszerint itt egy gonosz indiáncsapat postakocsit üldöz, tehát az egész csak fikció. Ők úgy látták, hogy egy letépett ruhájú liliomszál menekül az életére törő bősz kéjgyilkos elől, ki nemcsak magából, de gönceiből is kivetkezett, és nem kétséges, minő alantas, ocsmány szándékkal! Ám a szűz hősiesen kitart, dörgő fegyverrel oltalmazza elei hajlékát, önnön testi épségét. A pánik tetőzött, midőn kiderült, hasztalan a hívogatás, Seriff nem veszi fel a telefonját. Ki fog itt erényt, életet menteni? Az űzött szeplőtelen lemészárlására törekvő fegyveres hol az egyik ablakban tűnt fól néhány másodpercre, hol a lapostetőn hajkurászta áldozatát éktelen lőzaj156 157 jal. A felek hol az emeleti balkont kerülgették íntépő,

vad gyalogvágtában, hol a fapadlós padláson csaptak messze hallszó, rettentő ribilliót. Egyszercsak nem dördült több lövés. A közönség megdermedt. Majd közelebb szivárgott. Lélegzet-visszafojtva fiilelt. A hajlékban a postakocsi-játék elérte célját, Seriff férfias állapotba került. Legott letette kézifegyverét. A hajadon is eldobta a stukkert. Izgatott önkívületben egymásnak estek, ám nem horgonyoztak le az ágyon. A leány ifjú volt és hiperaktív, csupán másodpercekig bírt egy helyben megmaradni. Két-három ütemenként kitépte magát az ölelődzésből. Átszaladt a szobán, és legközelebb a lépcsősor közepén, a padlásfeljáróban, vagy a gáztűzhely tetején kapitulált. Az alkatilag kissé mozgáskorlátozott, már nem is tizenéves Seriff egy darabig bírta ezt kondival. Talán még tovább is bírta volna, ha a telefonja nem rikácsol szünet nélkül. Sajnos, hiába egyesítették erőiket a férjre vágyó lánnyal, nem sikerült túlnyögdécselniük a zavaró csengőhangot. Midőn a nyolcvanadik kilométer lefutásába kezdtek, a pártás még mindig frissen szaladgált, ám az éltető levegő a férfinak már nem jött, és a rikács mobil csak nem némult. A faluzsandár feladta a szexet. Felragadta készülékét, és fennhangon megérdeklődte, mi olyan átkozottul fontos, amitől az ember fiának már magánélete sem lehet. Amint értesült a folyamatban lévő rémtettről, öltözködésre sem vesztegette az időt. Fürgén csőre töltött, ezúttal éles lőszerrel, és azon homlokszalagosan, töltényövesen, lagymadt hímtaggal, markában telefonnal, intézkedni lódult. Épp csak a köcsögkalapot nyomta fejébe a küszöbön. Mihelyst kirontott a házból, az ott hömpölygő tömegre meredt. Mind ő, mind az ingatlan köré gyűlt szájtátó népség faragvánnyá rökönyödött meglepetésében. Hát ez a történet járt szájról szájra a Halloweenben. Az úri közönség sajnálatára a mesélők nem sokáig forgalmazhatták színes híreiket. Hamarosan betoppant a morcnak rémlő Seriff, és kimutatta, hogy cenzúrázási szándékkal érkezett, és megtorlást is foganatosítana, ha rajtakapna valakit, amint az esetről fecseg. Ezért csupán a háta mögött merészeltek fel-felrö-

högni. E hangokat is tüstént elfojtották, amint megpördült, hogy lássa, ki merészel ilyet tenni. Ám ha nem figyelt eléggé, valaki nyomban felnyögött vagy kéjhörgött egyet a sokadalomban. Némelyek lövészajt szimuláltak, mások szűzleány sikolyát utánozták. A pikánsabb részletekbe is beavatott bosszantók postakocsi-módra lódobogtak. További cinikusok nyerítettek, másvalaki uffogott, mint indián. Valamelyik elvetemült kocsmatöltelék ajzott csődörhangokat produkált. Nem és nem sikerült rajtacsípni a tetteseket. Seriff megelégelte a pukkasztást. A figyelem elterelése céljából bekapcsoltatta a söntéspult fölött függő televíziót. A törzsközönség nyomban a csupa fény és tündöklet nagyvilággal telített, hatalmas képernyőre meredt, azon belül Génia bágyadt kebleire. A pogácsaarcú csatornacsillag tetemes mennyiségű, merőben haszontalanul felkent sminket, halálfej medálos nyakláncot, gombot formázó mellbimbóékszert, szögesdrót mintás köldök158 159 tetkót, falevélnyi miniszoknyát viselt. Kapufa alakú lábain hurkásan meggyűrt, keresztcsíkos aerobikharisnya pompázott, és hogy a nagyujjára húzott, többsoros kígyógyűrű látványától meg ne fosszon már valakit, nem öltött cipőt. Iskolázatlan módon, majdnem érthetetlenül beszélt, ám ez csak azon keveseknek tűnt fel, akik mondandója iránt is érdeklődést tápláltak. Ezúttal a Halloween teljes népessége éber figyelmet tanúsított a kanálistündér iránt, nem akarván, hogy a zaklatottnak rémlő Seriff még jobban bemogorvuljon. A jóakaratú többség egészen előredőlt, így kimutatva odaadását. Egyedül a doktor fordított hátat a monitornak, folytatván a táplálkozást. Génia édes kis imádókáimnak titulálta nézőit. Arról faggatta a mellette ülő, biztosítótűvel átdöfött orrú és más helyeken is gazdagon felcicomázott rockzenészt , hogy az mekkora fájdalmat érzett, amikor például átfűzette állán a méteres slóziláncot, mivel ő bizony kínvinnyogott, midőn a haskóját tetovázták. Ám mindez nagyon is megérte, hiszen ezáltal ő a kispolgárokat, álszenteket és prűdeket szembesíti kispolgári, álszenti és prűdi mivoltukkal. Ez pedig hullára elit dolog, ezért már totálisan érdemes élni. A láncos rocker azt nyögécselte: öööööö, és egyéb közléskísérleteket is tett, konkrétan szóhoz azonban

egy ízben sem jutott, ugyanis Génia elveszett annak fejtegetésében, miszerint idén tutira ő nyeri el az Év Riporrere díjat, hiszen hozzá mérhető szuperegyéniség e világon nincsen. Gratia erősen felvont szemöldökkel szemlélte a csatornabombázót. Azon töprengett, tényleg prudériáról tenne tanúbizonyságot, ha e jelenség láttán rögvest kútba ugrana? - Ha csak egy hangyányit kevésbé lógnának a melleid. . . ! - nyögte gyötrötten. - És mit szólnál például egy kis combizomhoz? Igazán feltornázhatnál némi szemnek tetsző formát a virgácsaidra! Amint ezen szavakat kiejtette, Génia lehangolt jobb keble kissé kitelt és jelentősen megmagasodott. Ugyanez történt ellenoldali emlőjével is. Az előnyös átalakulás következtében a bimbóékszerek lepattintódtak kebleiről. Az egyik rézgomb a csigaszeműre döbbent rockdalonc elnyílott szájába röppent, és a zenetitán fuldoklásos, felhemperedős rosszullétét idézte elő. A másik rézpöcök a hasonképpen meredt tévénézők milliói felé suhant, viharosan nőttön-nőtt, mígnem a kamerának ütközött. Onnan lepottyanva eltűnt szem elől. Génia leborította melleit a tenyerével. Hitetlenül méregette, tapogatta, simogatta átváltozott tejszervét. Egyszercsak visszadermedt rökönyébe, s lemeredt a combjára. Ájuldozva bámulta annak látványos kitelését, megformásodását. A Halloween törzsközönsége felhördült. Gratia félrenyelte a szájába vett falatot. Asman megfordult, kíváncsi lévén, mi zajlik a háta mögött. A tévédobozból hallatszó örömsikongás és hálarebegés megszállott imádkozássá fajult. A megrendült Génia térdre borult, arcát is letette a padlóra, és mindeközben maga költötte spirituálét is énekelt. - Te csináltad, Csiribácsi? - nyekegte Gratia. Adonis előtt még nem tisztultak fel a történtek. Percekbe tellett, mire felfogta, mi akasztotta ki a környezetét. A némileg megcsinosodott kábelcsillag megtalálta Istent. A szerkesztők megszakították az adást, és ha160 161 marjában egy Tom és Jerry rajzfilmmel kárpótolták a nagyérdeműt. A bizalmatlan alaptermészetű falulakók csalást, digitális trükköt emlegettek. A fogadósné csodáról rebe-

gett, arcát kipirosította a szent hevület. - Figyeljétek meg, a CNN mindjárt átveszi a közvetítést! - rikkantotta Kaszás. - Ha csalás, ha csoda, a tévécsatornák rögvest lecsapnak rá! Félredobják műsorukat, és rászállnak Génia melleire! Uram, teremtőm! A helybéli orwadász, a kevéssé népszerű, ezért a háta mögött csupán Zöld Taccsként emlegetett Smyth a kijárat felé rohant. Azt üvöltözte, máris hívja cimboráit, mert azok biztos nem láttak még effélét, és szörnyen kíváncsi a véleményükre. A lány utánanézett, és arra gondolt, a rapsicon kipróbálhatná. Ugyanis a kérdés a következő: alaptalanul gyanakszik, vagy nem? - Hogy vernéd az orrod az ajtóba! - szólt, Zöld Taccs hátát fixírozva. Éppen ekkor nagy elánnal tódult befelé az iménti kebelcsoda hírével feltelefonált populáció egy csoportja. A hirtelen feltáruló, vasalt szegélyű tölgyfa ajtó éle a vadorzó homlokzati részén dörrent, és heveny arculatigazítást vitt véghez. A pajtahátú fickó felüvöltött kínjában. Előbb hátraívelt viaduktba, majd sündisznósan a tulajdon orra köré gömbölyödött, és olyatén szívettépő hangokat hallatott, aminőket a - némelykor elevenen zsigerelt - prédái szoktak volt. Ennek ellenére Gratia hitte is, meg nem is. Észbe idézte a múlt őszi esetet, midőn jóval misztikusabb dolog történt a rapsiccal. Zöld Taccsot ugyan vidékszerte megvetették az orwadászatért, ám az általa lemészárolt vadakat sutyiban tömérdek falulakó vásárolta, falta. Egy napon Smyth le akart teríteni egy vadkant, ám csak megsebeznie sikerült. Ebben semmi különös nem volt, mivel hírhedetten pocsékul célzott. A fájdalomtól kótyagos állat nem menekült. Zöld Taccs ledobta flintáját, hogy ne fogyjon a lőszer. Kést rántott, a sörtevad hátára vetődött, karját szúráshoz lendítette. Ekkor a sérült disznó feleszmélt bódultságából. Levetette magáról a lesipuskást. Jócskán meg is nyomorgatta azt, majd megpróbált felkecmeregni. E küzdelem során egyik körme a mellette heverő fegyver kakasába, majd az elsütőbillentyűbe akadt. Miáltal teljesen véletlenül, ám abszolút megérdemelten, leterítette az orwadászt. A közelben lovagoló Gratia a lövészajt követő jajve-

székelést hallván jókor érkezett ahhoz, hogy még búcsút inthessen a sántikálva távolodó, patás-agyaras mesterlövésznek. A fölöttébb kényes ponton megsörétezett Zöld Taccs utóbb azt terjesztette környezetében - és ritkaságszámba menően igazat beszélt -, hogy a lány nem nyúlt automatikusan a maroktelefon segélyhívó gombjához, észlelvén az ő fetrengését. Előbb különféle fogadalmakat csikart ki belőle, mint például: nem állít több gusztustalan csapdát, nem sebez meg élőlényeket, véget vet az öldöklésnek, a vadászatot a vadászokra hagyja. Sőt: egyáltalán, soha többé nem is lép erdőbe, mezőre. Miután ő mindezt megígérte (tudván, hogy úgysem fogja betartani), a gyüttment végre mentőt hívott hozzá. Később a bajkeverő némber ellocsogta az esetet a Halloween közönségének, minek következtében ő térd162 163 csapkodós röhögség tárgya lett. Ráadásul az ócska cemende Seriffnek is beszámolt a heresérelmekkel végződött orwadászatról. Ily módon még nagy összegű kártérítést is fizettettek vele, és majdnem tömlöcbe is csukták. Tetézetként az ő rettenetes, nagy bajáról az összes híradóban - méghozzá elítélő stílusban! - megemlékeztek. Mindeme gyalázatosságok megkoronázásául az állatvédők felkutatták az erdőben a sebesült vadkant, és kórházba cipelték, pátyolgatták. Gyógyulását filmre vették, később százötven csatornán sugározták. Holott gázkamrába kellett volna küldeni az embervadász disznót! Nem pedigTom Cruise-t csinálni belőle! Hát ilyenformán élte meg Zöld Taccs a korábbi eseményeket. És most az évszázados padlaton tekergőzött, fájlalván az arcát, kiváltképp a szaglószervét. Gratia arra gondolt, még ez is lehet véletlen. Hiszen a herelövész vadkant sem ő kívánta neki. Tehát egyáltalán nem biztos, hogy az orrba vágással az ő óhaja teljesült. Rajta kívül még rengetegen megvetik a gonoszdi rapsicot. Na és a minapi fekete terepjárós ámokfutó?! "Szívesen mentőt hívnék hozzád." Szó szerint ezt gondolta! Sőt, alighanem ki is mondta. És mi történt? Bekövetkezett! Jaj, ne! A rémült lány sietve hazaindult. Útközben eltökélte, hogy mostantól véget vet a kívángatásnak. Kisvártatva ágyba bújt, állig betakarózott. A csillagezüstös égboltra meredt az ablaküvegen át.

Bár eltökélte, hogy alaposan átgondolja az esetet, Génia kitelt melleitől az ajtóval orrba vágatott vadorzóig, csupán odáig jutott, hogy mindenki jobban járt volna, ha inkább intellektussal és méltóságérzettel ruházza fel az ezerféle komplexustól kínzott-zavart csatornacicát. Az emberi lényként még félresikerültebbnek érzett Zöld Taccson már el sem tűnődött. Ugyanis a platina Holdról, a pisla csillagokból, az orgazmus-kék égboltról és az ő testhevétől felforrósodott lepedőből egyaránt áradó érzéki szenvedély másfelé terelte gondolatait. Immár nem akart észen lenni, racionális magyarázatot keresni bármire is. Emóciókat akart. Azt, hogy a gyönyörűséges, fájdalmas érzés, az elsodró szerelem sejtről sejtre áthassa lényét, hogy e lázas szédület hullámverése ringassa, hintáztassa, kápráztassa, és ezen erőteljes képzeletvarázs révén újra Glendonnal lehessen. Azon nap estéjén, amelyen tudatták a doktorral, hogy képtelenek ellenállni egymás iránti vágyakozásuknak, és ily módon félregördítették az egyetlennek hitt akadályt: a bűntudatukat, különleges örömöt leltek az önmegtartóztatásban. Abban, hogy nem tüstént és hanyatt-homlok váltják valóra észveszett szexuális fantáziáikat, hanem váratják magukat, és e várakoztatás felemás, lassú kínhalálhoz fogható édességében mártakodnak. Tehát egyelőre hozzányúlatlanul hagyták egymást. Felnyergeltek két lovat, és elporoszkáltak a Halloweenbe. Ételt, italt rendeltek, viszonozták az úri közönség részéről leplezetlenül megnyilvánuló bámész pillantásokat. Idővel megfeledkeztek fürkész környezetükről. 164 165 Gratia már csakis a vele szemközt ülő, mindegyre vonzóbbnak tetsző férfit nézte, s annak cirógató-dédelgető, leruhátlanító tekintete láttán valamennyi pórusa, hajlata, zegzuga, sejtje felparázslott. Ezen újszerű érzékleteinek ősereje, hevessége mélységesen meglepte. Mostanáig kétkedett azon beszámolók, regények, filmek szenvedelemábrázolásának valószerűségében, amelyek azt állították, hogy nem fikció, nem is fantasztikum az ilyféle taglózó hatású, teljességgel leküzdhetetlen, emésztő-gyönyörködtető, halálos vonzalom. Azt eddig sem vitatta, hogy a szerelemnek nevezett, behálózó, illékony érLés biztosan létezik. Találkozott hasonlóval, ám amit Glendon McBridge váltott ki be-

lőle, az aggasztóan felülmúlta még azon lázas álmait is , melyekből jobbára csatakosra izzadtan, levegő után kapkodva, felkavarodottan szokott ébredni, pontosabban felijedni, attól rémülten, hogy az általuk szított , zsigerig ható szenvedélyek a rabszolgájukká alázzák. Immár nem csupán gyanította, hanem biztosan tudta, hogy nyomasztóan védtelen eme férfi mágikus hatásával szemben. Ez még csak a néhányadik együttlétük, és máris nagy halomnyi olyatén dolgot tud róla, melyek inkább ellene szólnak, semmint mellette. Ilyen például a komplett múltja. Na de - eszméletveszejtő vonzerejét leszámítva - mi érvel mellette!? Vállat vont, elmosolyodott. Talán azért bolondul érte, mert első találkozásukkor Glendon, bár látva látta, hogy ő lovon ül, mégpedig hímnemű példányon, eltekintett a pasasok többsége szerint ilyenkor kötelezően elsütendő , ekként hangzó poéntól: Bébi, én valami sokkal jobbat tud nék a lábaid közé! Pedig ha erre ő unottan effélét felelhetett volna: Ugyan már, azzal a kacattal a selejtezőig se jutnál! - aligha lepi meg őket az érzékigézet. Elbódultan szerette a szemközt ülő férfi finom szálú, barna haját, annak vágásmódját, de még a választékát is, továbbá szerénytelen méretű, tengeröblös homlokát, íves szemöldökét, mesterien metszett, gótikus szemrését, felbolygató, vetkőztető, lézerező tekintetét. Csókolni, harapdálni vágyta széles, telt ajkait, a cakkos közepű fölsőt és a ravaszul megrajzolt, dús alsót egyaránt, és még izmos nyelvével, karakteres állával, fiilkagylójával is kannibálkodni akart. Ízlelni kívánta az ádámcsutka becézetű pajzsporcocskát, amely mostig csupán a nyakkendőbog szorítását ismerhette. Ő ezt az ugrabugra kis csontot úgy csípné a fogai közé, miként anyamacska a kölykét. Végigszemlélte Glendon látható porcikáit, kezét, körmeit, a kigombolt nyakú ing hasítékából elősejlő mellkasát, és sóhajtva belátta, hogy a bűverejű fickónak minden egyes részecskéjét, tagocskáját szívesen összecsókolná, a szájába venné, végigkóstolná. Pillantása hosszan időzött az éjkék lovaglónadrág gombolásán, ráncain, redőin. Miközben elismerte, hogy a pasas konzervatív öltözködési stílusához valóban az általa viselt, combrészén bő szabású, térd alatt szűk szárú, militáris hangulatú fazon illik, ugyanakkor

kissé sajnálkozott emiatt. A jóval elterjedtebb, inkább csupaszító, semmint leplezgető hatású, testre tapadó nadrágmodellek semmit sem hagytak rejtve, és bár sok fickó alakja meglehetőst bohókásan mutatott a feszes ruhadarabban, egy biztos: zsákbamacskát nem bújtathattak benne. Gratia beérte a hátbotzongató, villanyozó sejtelemmel. Képzeletben egyébként is tömérdekszer levetkőztette már a férfit, látta őt ezernyi pózban, az összes létező szögből. 166 167 Ekkor Glendon felszisszent. - Ne tedd ezt velem! - kérte. - Ez a nézésed roppant kényelmetlenné teszi a nadrágomat, az ülésemet. Kortyoltak az italukból, a pohár pereme fölött öszszeakadt pillantással. Egymástól lenyűgözötten nem vették észre, mekkora izgatottságot lobbantottak környezetükben. Bizony, a belőlük szikrázó, tűzijátékos feszültség felpezsdített másokat is. Társukat kissé már unalmasnak tartó párok bizseredtek fel -tőle, némely szerencsések elhaltnak hitt libidójuk újbóli mocorgását észlelték. A kocsmai közönség felgyúlt, a társalgások felélénkültek, a tekintetek megfényesedtek, a kuncogások, nevetések hangosabbá, teltebbé, átéltebbé váltak. Több ital fogyott, és a nővendégek azokat az étekféléket rendelték előszeretettel, amelyeket játékos-erotikusan lehetett csipegetni, szopogatni, harapdálni. Egyszercsak Glendon felhagyott a lány sóvár bámulásával, hátradőlt ültében, jobb karját felfüggesztette a széktámlára, és elvigyorodott. - Tartozom egy vallomással. Akassz meg, ha nem érdekel, vagy nem bírod hallgatni. Ugyanis a valahai szexuális életemről lesz szó. Némely nőket fárasztóan könnyű megkapni. Nem kell hozzájuk szellemi erőkifejtés, érzelmi nyekergés. Számukra elegendő a pozíciód, egy márkajelzés a zakód zsebén, a slusszkulcsod, az aranyórád vagy a minél parányibb, ám annál drágább mobilketyeréd látványa. Doktor sztárjogászként egy felhőkarcolóban béreltem irodát, tehát egy kisvárosnyi ember társaságában töltöttem a dologidőt. Naponta átlagosan tíz felkínálkozással szembesültem, ügyfelek, kollégák, titkárnők és más alkalmazottak részéről. E felkínálkozások burkoltan, nyíltan vagy agresszíven nyilvánultak meg. Ezen odaadások némelyikével éltem vagy visszaéltem. Választásaimat jobbára az motiválta, hogy épp mi-

lyen képet óhajtottam kialakítani tulajdon személyemről a magam és környezetem számára. Mivel az efféle művi, tákolt énkép nem azonos a valódival, egy idő után a valóságos is piszkosul bezavarosodik. Visszatérek a főmenübe. Az említett módokon létrejött, nem kapcsolatok2 nem is viszonyok, még csak nem is érintések, hanem inkább érintkezések roppant gyorsasággal vezettek csömörhöz, undorhoz. Végezetül beütött a krach. Jó darabig egész egyszerűen nem is jöttem rá, mi bajom van. Mígnem rádöbbentem, hogy nem az utolsóelőtti tigrist kell leöletnem egy orwadász hordával, mertmivel nem a porrá őrölt tigrispénisz avagy bármely más, legyilkolt lényből kutymolt vajákszer a totális farokcsődöt gyógyító arkánum, pontosabban farkánum. Hanem, mivel a testi képtelenség csupán egy válságos lelkiállapot tünete, a kiváltó okot kell kezelni, azt pedig csakis az őszínte és igazi emberi étzelinek gyógyítják. Úgy mint szerelem, szeretet, barátság. E szellemben pillantottam végig a környezetemen, és arra lettem figyelmes, hogy a zöm bizalmatlan, csalódott, kiégett; hogy lelki-érzelmi tetszhalottak, zombik hada vesz körül, és persze bolhányit sem lógtam ki közülük. Ijesztő volt. Ekkor határoztam el magam: feladok mindent, ha kell, ha másként nem bírok ismét emberi lénnyé válni. A többit tudod, megírták az újságok. És még az is lehet, hogy csakugyan rendbe jövök, mivel kamaszkorom óta nem éreztem ilyféléket, mint a közeledben. Sőt, a távolodban is őrületeseket érzek. - Pedig hát én is csak a veled történő lefekvést fontolgatom, akár a többi nő. - Feltűnt - bólintott Glendon. - Csakhogy neked más az indítékod. 168 169 - Igen? - Igen. Rettentően felizgatsz. Ugyanis a te indítékod az, hogy férfinak tekintesz. Ez kuriózum. Nem olyasvalakinek tartasz, akivel megéri összejönni, akit, miként a "többi disznót", a nemi szervén keresztül lehet megcsípni, megfejni, kiszipolyozni, bohóctáncoltatni. - Sajnálom, ha ez az élettapasztalatod. - Az egyik maffiás fickó, akit a szervezett bűnözés elleni próbaperben elkaptam, az ismeretségi körömbe tartozott. Egyazon dzsemborikon léhultunk, az ő kezét is politikai falkavezérek szorongatták. Amúgy a politikusok némelyike ugyancsak szerfölött ócska gengszter! Ha mélységes sötétségre vágysz, húzódj be egy ilyen fazonba! Nos, a maffiás fickó százféle cége ezernyi kártékony

tevékenységet űzött. Például az egyik kalózhajó vállalkozása készülőfélben lévő lakásokat értékesített korrupt ügyvédi segítséggel. Egy épülő ingatlant tucatnyi személynek is eladtak, a mit sem sejtő tulajdonosok terhére jelzálogot is fölvettek. Degeszre keresték magukat. Persze a gazul szerzett lét kilopták a cégből. Minthogy a cinkostárs jogász, politikus és médiás cimborák elannyiszor kifürdették emberünket a bajból, végül ő már halál gátlástalanul lakásszédelgett, fosztogatott. Időközben kivakaródzott a régi kotorékából, palotákat vásárolt, luxusbatár-flottát gyűjtött, minden ingatag macát megkettyintett. Ám az idő szaladt, a haja hullani, teste petyhüdni kezdett. Ezért huzamosabb időre behurcolkodott egy szépészeti klinikára, ahol is visszasűrítették a séróját, felvarrták a fizimiskáját, szilikonnal tömték ki a farát és a vádliját. Gengszterünk újjászületve tért vissza bűnözni. Ekkor értesült arról, hogy név szerint be van perelve, ráadásul az átcsellózottaktól kicsalt pénzeket vissza kell fizetnie. Tetézetként a régi haverok elhagyták, vagy maguk is perben állnak a kárvallottakkal. Ez a fickó volt az egyetlen, aki nem fenyegetett meg kínhalállal, megvenni sem próbált, mint a többiek. Ő végiggondolta a széthazudott, elfuserált, szív- és örömtelen, üres luxuséletét, majd egy kicsit sajnálgatta, milyen potyára feküdt a szépítőkés alá. Végül kapta a stukkert, és szétlőtte a frissen tatarozott fejét. Azon ügyben ő volt a tizenharmadik önként elhalálozott személy. A korábbi tizenkét öngyilkosságot az általa kisemmizett, földönfutóvá tett áldozatok követték el. Ám a polgári próbaperekkel csupán némi zavart meghökkenést, kínos meglepetést okoztam maf fiakörökben. Az úri kalózok helyzete nem vált lehetetlenné. Szép huszonegyedik századunkra a bűnüldözés gyakorlatilag bedöglött, az igazságszolgáltatás úgyszólván működésképtelen. A köz biztonsága jószerivel biztosíthatatlan. Így aztán az általam perbe fogott manusok kiadósan megaláztak, többé-kevésbé agyonverettek. Azóta rengeteget töprengtem, mitévő legyek az életemmel. Eldobjam? Ne dobjam? Mi hasznát vehetném?Teljesen váratlanul derült ki, hogy akár még örülhetnék is neki. Megtölthetném tartalommal, értelemmel, ércelemmel. Sokan vagyunk, akik a csömörös, unott, undoros időszakainkban azon eszelünk, mit vegyünk be: kék vagy piros színű drazsét, kokót vagy heroint használjunk-e pocsék kedvünk ellen? Holott nem szenvedélybetegségre, hanem magára a szenvedélyre vágyunk. Ha ez a tűz kialszik, elhagy bennünket, a lelkünket tápláló

energiát veszítjük el. Ezúttal Gratia bólintott. - Igazad van. Vegyük például a tiedhez nagyon hasonlító cipőben járó helyi zsarut. Őt is impotenciába üldözték a nők. Balladai hangulatú történetre készülj! Seriff idehelyezésekor szörnyű mulasztás történt. Nem hívták 170 171 fel a falunép figyelmét a körülményre, miszerint a rend őre feketemacska- és hullafóbiás. E mulasztás miatt vette kezdetét a tragédiája. Seriff a menyasszonyával egyi.itt érkezett ide. Hetedhét falura szóló kézfogót terveztek. Meghívták a barátaikat, rokonaikat, és mert így még kevesen voltak, a helybéli populációt is az esküvői menetbe szólították. Az ifjú pár nyitott hintón hajtatott a templomba. Az út fele táján átrohant előttük egy fekete macska. Seriff nyomban kiborult, vissza akart fordulni. Ám a vőfély, az ara és az örömszülők rávették, hogy adjon még egy esélyt a frigynek. S bár ő adott, a tragikum mégis bekövetkezett. Midőn a lovak épp a főtérhez értek a sallangos fogattal, teljesen váratlanul, hiszen ilyesmi errefelé nem szokásos, egy vadul száguldó pénzszállító furgon vágódott eléjük. A páncélkocsi kanyarodtában megbillent és kisodródott. A robbanásszerűen felpattanó hátsó ajtó mögül egy meglehetősen halott egyén, mint utóbb kiderült: egy ex-gengszter röppent elő, és a tetem pokoli sebesen haladt a mátkapár felé. A fergetegszerűen közelgő hulla a nászi cséza kellős közepébe csapódott, és a faluzsaru nyombani besokkolását eredményezte, idegi alapon. Ráadásképpen a lovak is megbokrosodtak, és a templom helyett a temetőbe hurcolták a frigyhintót. Nos, ezután hiábavaló volt minden sírásrívás, könyörgés, hisztéria, brutalitás. Még a boszorkánypraktikák sem segítettek. Seriff nem és nem állt az oltárhoz, mi több, mindörökre feladta a nősülést. Hanem a környékbeli hajadonok kétlették szavát. Léptennyomon felajánlkoztak neki, űzték, hajszolták, tepergették őt lefele. A faluzsaru pedig, hogy férfiúi hírneve csorbát ne szenvedjen, nemét s fajtáját szégyen ne érje, kötelességtudóan hágott, kefélt és fehérnépezett. Egészen addig, mígnem betegesen belefáradt. Most pedig vajákosokhoz jár, marékszám szedi a farkalópirulát, és, veled ellentétben, még csak nem is gyanúzza, hogy itt már csak egyetlen orvosszer segíthet: a szerelem. - Lám és lám! - sóhajtott Glendon. - Rengetegen vagyunk, akik irtóztatóan dzsungeles, dögletes, gyötrelmes tév- és kerülőutakon bolyongunk, hogy aztán vé-

gül ugyanoda érkezzünk, már ha célba támolygunk egyáltalán, ahová mások nyílegyenesen, tánclépésben, némelyek diadalmenetben jutnak el. Neked volt igazad, amikor kivonultál a fals, álságos és tudathasadásos civilizációból. Izgalmas, izgató, megtestesült anakronizmus vagy: egy nagyszerű, tiszta léleknyi tizennyolcadik század. A lány felnevetett. - Szükségtelen a furfangos széptevés! Kegyeimet rég elnyerted. Egyébként nem vonultam ki sehonnan. Én itt a saját századomban élek, és még csak azt sem bizonygatom, hogy ez egy nemszeretem korszak. Bár a legutóbbi évezredek azt tanúsítják, hogy hosszabb ideje az ördögi erők állnak nyerésre. - Az isteni erők nyerésre álltak valaha is? Netán a keresztes háborúk idején voltak fólényben? Esetleg az autodafék korában? Ó, én városi cinikus! Úgy látom, fajtársaink mindenkor Isten nevében vitték véghez a legördögibb gazságokat, ontottak vért és beleket, máglyáztak, bitóztak, sortüzeztek, s mindeközben zászlót, keresztet lengetve-lóbálva üvöltözték, hogy hit, haza, szeretet, összefogás. Fajtánk hiperfejlett hazudozó. Intelligenciakapacitásunk zömét újabb és még újabb gurítások, átejtések, vakítások, maszlagolásök kiagyalására fordítjuk. Tudod, eredetileg az ügyvédi hivatás sem arról szólt, hogy mosdassuk makulátlanra a bűnösöket. Hanem az volt célkitűzése, hogy a megvádolt ártatlan172 173 ról bebizonyítsuk: nem bűnös. Sajnos elenyészően kevés az ártatlanul megvádolt egyed, viszont tengersok a fiskális. Számunkra az a kifizetődő, ha magát a Sátánt is vakítóra glancoljuk. Így hát ez lett ars poeticánk. Na persze, léteznek jellemóriás, tehát korrekt jogászok is , de ők viszonylag hamar éhen halnak. Nos. Sokáig voltam felhőtlenül gátlástalan. Ha furfangosan forgatod a szót, ha képes vagy érLelmi húrokon játszani, akkor szinte bárkit bármiről meggyőzhetsz. Tanulmányozd a politikusokat, többségük pontosan ugyanezt teszi. Gratia bólintott. - Körülbelül ez az, amiért például nem bámulok tévét, nem rádiózom. Ugyanis azt észleltem, hogy a hozzám szólók legtöbbje olyan, mint a készületlen, ámde ügyesen szövegelő vizsgázó. Az illető konkrétan nem tud semmit, viszont csípőből képes kommunikálni. Tehát keresztülhalandzsázza magát a firtatott tételeken,

átsüketeli magát a szigorlatokon. Emberünk nem tehetséges, nem művelt, nem érzékeny, nem etikus. Pusztán csak "kommunikativ". Jobbára ilyen alakok adják el nekünk a fülzúgatót, a hátszőrsöndörítőt és a politikát. Ezek dobják össze számunkra a műsorokat, az újságokat, könyveket, zenéket, tehát sajnálatosan a kulturális életünket is ők diktálják. Minden területen átlátszóan ócska reklámpszichológiai fogásokkal manipulálnak bennünket. Túl azon, hogy ri.ihellem, ha hülyének néznek, borzalmasan untat az egész szemfényvesztés. - A manipulátorok, szemfényvesztők közül jövök. A tűzijátékos, fergeteges, káprázatos kommunikációmat adtam el, és pazarul megéltem belőle. Abból, hogy leépítettem mind a velem született, mind a belém nevelt gátlásokat, továbbá hanyagoltam számtalan erkölcsi alaptételt, és aktívan retardáltnak néztem embertársai174 mat. Tudod mit? Fényesen bejött! Mindeme gerrryóságok jutalmául köztiszteletnek örvendtem, sztárnak neveztek. Most szólok, hogy ez a képességem azóta elromlott! Ugyanis szétpiszkáltam, miszlikbe analizáltam, mikor meg akartam vizsgálni, miként is fest mindez belülről. Ezért lehetséges, hogy miközben szeretnélek magamba bolondítani, arról ömlengek neked, milyen gerinctelen, hitvány, utolsó féreg vagyok. - Ha a hajdani Glendonként toppansz ide, szörnyen utálnálak. - Elképzeljük? - Adonis már elképzelte, amint fel-alá furikázol a főutcán az elit járgányoddal, hogy elcsavargasd az ábrándos lányfejeket, és felbizsergesd némely háziasszonyok tévésorozatokon zsibbasztott fantáziáját. Ha ekként kalandoznál mifelénk, zsákszámra szállítanád a röhögnivalót a Halloween és a többi kocsma népének. - Szörnyen sajnálom, hogy másként kalandozom sóhajtott Glendon. -Te vagy az oka. De talán lelnek röhögnivalót egyéb viselt dolgaimon. Meglehet, nem überolhatom a falurendőrt, mivel nem rettegek á sötét színű macskától és a kóbor tetemektől. Amúgy a hullafóbia nem összeférhetetlen a kopó hivatással? - De igen, épp ezért helyezték ide, az isten háta mögé Seriffet, azt feltételezvén, hogy itt maximum bringalopás és kocsmai pofozkodás fordulhat elő. Itt, e világ zajától-tébolyától fékeeső helyen hullák nem keletkeznek. Pedig hát...! Seriff a meghiúsult menyegző után néhány nappal személyesen trélerezett el egy szabálytalan par-

koláson csípett furgont a helyi bank elől. E tettből óriási botrány kerekedett. A furgontulajdonos, vagyis a szederjes arcú, hirtelen haragú mészáros vad felindulásában letépte a postást a motorjáról, és a vontató nyomá175 ba eredt a rekvirált pöfögőn, s közben ilyféléket ordibált a hivatali kötelességét tevő zsandár után: cinikus, kegyelettelen, hullagyalázó, nekrofil! Ugyanis az elvonszolt járgányban a vérmes hentes elhalálozott édesatyja várt a végtisztességre. Seriff ezt egyáltalán nem hitte el, feltételezvén, hogy a furmányos fickó csak a büntetés kifizetését akarja megúszni. Természetesen ellenőrizte a képtelen állítást. Így aztán piszok nagyot koppant a feje a betonon, midőn bekómázott a rakodótér látványától. Ugyanis a furgon hátuljában a különféle színezetű testváladékokban leledző, hullameredt marhák, birkák, sertések tetemei között valóban ott tartózkodott az idősb böllér, akkurátusan behajtogatva egy eléggé szaftos húsládába. E bizarr szimbiózist észlelvén nemcsak Seriff, hanem más, kényesebb ízlésű falulakók is huzamosabb időre felfüggesztették az állatok felfalásának ősi szokását. Nem hatódtak meg az ifjabb mészáros érvelésétől, miszerint a papa rakodás közben kapott végzetes gutaütést, ezért ő elhelyezte a porhüvelyt a kocsiban, így lévén praktikus, mivel hazafelé menvést a temetkezési vállalkozó hivatala pont útba esett. Volna, ha odaér. Nos, a községkopó rohamos fogyásnak indult a húsevés mellőzése folytán. Ám ettől fi.iggetlenül szorgalmasan tette a dolgát. Például rendőrlámpát szereltetett föl a falu legfőbb utcájában, mert milyen helység az, amelynek egyetlen darab közlekedési pilácsa sincs!? Egy napon épp e perverz módon fölösleges, viszont pirosló lámpánál vesztegelt, mikor felfigyelt az előtte várakozó pék teherautójának hátulját ékesítő kiflik, zsemlék és veknik ábrázolatai alól átsejlő" régebbi festésre: PARADICSOM Kegyeleti Társaság. Micsoda?! A pék járgánya korábban hullaszállítóként szolgált? Seriff szörnyen beverte a fejét a kormányba, midőn különvált az eszméletétől. Ezután a kenyérfélék fogyasztásáról is letett. Vízen és füvön tengődött, csontig lesoványodott. Már alig élt, amikor egyszer felcsaltam őt a lovas fogatra. Elhajtottunk az eldugott erdőszéli házban lakó, mézeskalács boszorkányra fajzott Kaiser asszonyhoz. Ugyanis kevéssel azelőtt, arra lovagoltamban fura hangokat hallottam kiszűrődni a banya viskójából. Érdeklődésemre, miszerint vajh ki nyöszörög, jajong hajlékában, a csúcsos állú, bibircses arcú,

ravasz nézésű némber foghíjas vigyorral azt felelte, hogy csak a huzat jön-megy a kéményben, továbbá az idő vasfoga csócsálja a vénségesen szuvas gerendákat. Mivel nem hittem el minden egyes szavát, odakocsiztattam az éhhalállal kacérkodó Seriffet. Glendon bólintott. - Ismerem a rémtörténetet, habár Brahms cseppnyi derű nélkül interpretálta azt. Sőt, kimondottan stephenkingesen adta elő. Mégpedig egy kötelező családi szeánszon, a vacsora utáni kávézás-szivarozás közben. Száraz stílusúnak és unalmasnak ismert sógorom hátborsóztató átéléssel jelenítette elénk a setéten középkorias helyszínt. Bemutatta a sziklafalból fakadó meleg vizű forrás köré épített, barlangszerű helyiséget, ahol a kevésbé komfortos századokban a szennyesüket mosták a helybéliek. Aprólékosan leírta a mohos, salétromos, szappanhab-lerakódásos, penészes falakat, a kőből rakott löbbölő-, sikáló-, dögönyöző-, öblítővályúkat. A padlóból nyíló, rémisztően széles torkú, sötét mélyű, miazmásan bűzhödt lehű kutat, amelyen át elfolyt a mocskos lé. A düledező építményt és annak moszatos, páfrányos, gombatermő környezetét belengő áporodott, pállott nyirkosságot, a gyógyvíz sajátos, orrfintorgató szagát. A mosóházhoz ragasztott, valamikor csinos lakóépület feketére vénült gerendáit, a cikornyás 176 177 homlokzat szörnyalakos faragványait, az ablakok lándzsaerdős rácsozatát. A hallgatóságot a hideg leldeste. Engem viszont a szkepszis talált meg, mivel úgy véltem, sógorom füllentget. Főleg, amikor Brahms átszellemülten azt is ecsetelni kezdte, hogy egy hajdanvolt uraság nem tűrt temetőt a birtokán, és elrendelte, hogy azontúl a falunép a mosóház alatti zegzugos üregrendszerben helyezze el halottait. Az elhunytakat álló helyzetben rögzítették a katakombaszerű természeti képződmény girbegurba falához. A többit, vagyis az enyészet teendőit a forrón szivárgó vízerek és ezek gázaigőzei végezték el. Kulturáltabb idők jöttével a temetkezőhelyet lezárták. A Porhüvelytámak, Csontpincének és Lélekháznak is nevezett járatrendszerbe mostanában csak kutatók merészkedhetnek le. S persze a környék srácai is leszökdösnek néha, ha sikeri.il kijátszaniuk a fűvel-fával rikácsoló Kaiser banya éberségét. És, naná, Gratia, a sógorkedvenc is lejutott... - A rút boszorka letűnt már, nincs mitől tartanod. Téged is leviszlek, ha csakugyan érdekelnek régvolt ko-

rok históriái - ígérte a lány. - És még rengeteg érdekes, izgalmas, ijesztő, gyönyörködtető, mágikus helyet mutathatok ezen a vidéken. - Eszerint Brahms igazat beszélt? - kérdezte Glendon, félretéve a korábbi, kissé távolságtartó, enyhén gunyoros hangszínt. - Ha ugyanarra a férfiúra gondolunk, akkor igen bólintott Gratia. - Az általam ismert Brahms Mulin nem száraz, nem is unalmas. Igaz, tényleg nem piknikus alkat. Szórakozott, elvarázsolt, gondolatban folyton szanaszét kalandozó, mindamellett érzékeny és kifinomult lélek. Rád nem hasonlít. - Valóban. Hozzám képest Brahms nem egy barrakuda. Holott foglalkozását tekintve szintén pénzcsináló, mégpedig nagypályás, bankár lévén. Mulint jobban kedvelem a nővéremnél. Martha tökéletesen megvalósította nagyravágyó szüleink álmait. Könnyű neki, mivel ő töprengés, kétség és gond nélkül azonosul az elit életmóddal. Én azonban egyszerre voltam kinn is, benn is, és mert kívülről is láttam magam, és ráadásul még fenemód kritikus szellem is vagyok, megbuggyantam e sajátos kettőslátástól. Az egyik legkínzóbb érzékletem szerint egy karón ültem, mint varjú, s a másik önmagamat figyeltem, aki épp egy tárgyalóteremben retorikázott arról, hogy a mellette vigyorgó penetráns gengszter, azaz a védence, nem egyszerűen ártatlan, akár egy újszülött bürge, hanem élenjáró polgár, igaz hazafi, szerető férj, gondos apa, de még szentimentális ember is, mivel plüss kiskacsákat gyűjt, és este képtelen elaludni, míg nem olvasott pár oldalt a Micimackóból, a Bibliából és a Hon Történetéből. Szóval kívülről szemléltem a kravátlis, parfümös, frissen borbélyolt-manikűrözött sztárprókátort, és lézerélesen láttam, milyen hazug, álnok, számító, szánalmas! Hogy mekkora hányás. Ha már ilyen valaki, legalább a jótékony öntudatlanság adassék meg neki! Olyféléket kívántam, bárha lehetnék önvak, vagy legalább elhihetném, halál komolyan vehetném magam, miként oly sokan mások teszik! Uramisten, iszonyúan sajnáltam szegény elátkozott önmagamat! Veszettül irigyeltem mindazokat, akik a pokoli kettőslátás terhe nélkül élhetnek. Miután tovább vizsgálgattam őket, az irigység szertefoszlott. Ezeket az összeszorított seggű, potenciazavarral, különféle aberrákkal küszködő, verseny-, teljesítmény-, alkohol- és kokszfüggő figurákat irigyeljem? Akik még csak nem is látnak rá önnön lényükre, nem is érzékelik, milyen ocsmányak, tragikomikusak,

178 179 nyomorultak?! Ugyebár, ezek nem feltűnően egészséges gondolatok? Hová fordulhattam volna veli.ik? Azokhoz a személyiségfejlesztőkhöz, akik ezen állapotom kialakulásához segítettek? Klinikai pszichiáterekhez? Állatira segítségre szorultam. Ha bármi más bajom lett volna, ha az a titkom, hogy végzetesen rábuktam a kokainra, vagy vérbajt-trippert kaptam, netán felsőbbrendűségembenunalmamban embert öltem, akkor játszva megtaláltam volna azt, aki segíthet. Ám azt szálegyedül kellett feldolgoznom, hogy kiábrándultam önmagamból, az engem környező világból, a könyörtelen elszántsággal megépített életemből. Persze halogattam, hogy hozzáfogjak. A rutinban bízva továbbra is a kialakított módon folytattam napjaimat, vittem ügyeimet. Hanem szerfelett idegesített, hogy az a velem összeköltözött McBridge-varjú valamennyi tevékenységem közben, tehát a tárgyalóteremben, az irodában, a cseszettül unalmas partikon, a sportosan végrehajtott szexaktusok kellős közepén, bárhol, bármikor azt károgta: mit keresel itt, mit keresel itt, mit keresel itt?! Azt kell mondanom, megérdemeltem mindazt, ami később velem történt. Rám fért az alapos gyötretés, megalázás, halálfélelem. És mégsem brutális tettektől remélem a valódi megtisztulást, hanem valamilyen egyszerű szépségtől. Szóval most teljesen megnyíltam mindenfélére. Vigyél el az imént említett helyekre, még a Csontpincemhez is! Nincsenek véletlen találkozások, események. Minden okkal történik. Rájössz, ha van szemed ennek érzékeléséhez. Engem a McBridge-varjú is segít a tisztánlátásban. Tetszel neki. Amíg veled vagyok, nem károg: tollát tisztogatja, lábujját, körmét rágcsálja, dúdolgat. Amint visszatérek a nővéremék palotájába, ővarjúsága felhagy a piperézkedéssel, és függönyzsabókat, plafoncsicsákat, csillár-csingilingiket, humán csúszómászókat emleget, és megint előjön a tébolyító mitkereselittezéssel. Gratia felsóhajtott. - Erre mondták a békeidők doktorai: önnek levegőváltozásra van szüksége. Lépj ki a megszokott ritmusból, hagyd magad mögött a monotóniát. Néhány napra, hétre. Azután meglátod, örömmel fogsz visszatérni. Ha engem írt fel számodra az orvos, vegyél be. Úgy tűnik, nekem is jólesne némi változás. Végül majd visszatérsz oda, ahonnan jöttél. Egy darabig megint lesz erőd ahhoz, hogy elviseld élősködő-ragadozó életmódodat. - Nem, ittlétem már nem erről szól. A barrakuda

McBridge-nek vége. Az ipse halott, hála istennek. Egyáltalán, az a kérdés, hogy mégis, minek jöttem ide, mi a fenét reméltem a rusztikától, ittlétem másnapjától nem aktuális. Kedvelem ezt a levegőt, a napkeltéket, napfektéket. Teljesen elzsongít az itteni tempó. Élvezem, hogy tánclépésben.élhetek, nem kell folyton lélekszakadtan loholni. Hirtelen és meglepetésszerűen jutott eszembe: holnap körülnézek a környéken, és ha megtetszik a közeli város, házat veszek, irodát nyitok. Soha többé nem megyek vissza, még búcsúzni sem, a régi életembe. - Azért erre még aludj néhányat - javallotta a lány. Amit most csinálsz, azt így hívják: nyaralás. Ennek szerf ölött kellemetes két-három hete, hava után az ember alig várja, hogy energikusan visszarobbanjon megszokott gigapoliszának mindennapjaiba. - Nem rázol le ilyen könnyen. - Majd meglátod pár hét múlva. Addig ne vásárolj nagyobb holmit. - Nem hiszek neked. Igenis, házat veszek. És ebet, macskát, lovat! 180 181 - Feleséget, gyereket? A férfi rámeredt. - Miért vagy kellemetlen? - Jó érzés tudni, hogy bármit megvehetsz? Nem lesz nehéz dolgod a nejszerzéssel sem. Ha híre megy, hogy letelepedsz, százával jönnek majd a kérőid. - A férjvadász bigéket rutinból tudom kezelni, de erről már meséltem az imént - vont vállat Glendon. Ami a metsző stílű kérdést illeti: van úgy, hogy jó étzés bármit megvehetni, van úgy, hogy nem az. Az utóbbi időben rengeteg holminak, kacatnak és kincsnek örültem teljes szívből, éspedig azért, mert nem vettem meg azokat. Rájöttem, hogy a szerzés nem nyújt tartós gyönyört. És tudod mit? A megkívánás, a sóvárgás a közelmúltig türelmetlenné, elvevővé, agresszíwá tett. Ám mostanában élvezem a vágyakozást! Például rád vágyom, minden idegszálammal, sejtemmel. Ezenközben szörnyen félek attól, hogy nem fog sokáig tartani, hogy elhagysz vagy elhagylak, mivel te túl tiszta, rettentően éles szemű, óriásigényű lány vagy. Aggaszt, amit rút mesémből kihagytam, kifeledtem, és ezáltal elhallgattam előled, mert úgyis rájössz, mivel átlátsz az embereken és szitáikon. Meglehet, egyszercsak észreveszed, hogy annál is pocsékabb a jellemem, mint amilyennek bemutat-

tam. A magam részéről pedig attól tartok, neked lesz igazad, és egy nyaralásnyi idő múlva visszarohanok a nyüzsgő, gépies, megszokott világomba, s ott néhány hónapig még elbűvészkedem ezzel a "megváltoztam , rendes fiú vagyok" romantikával, azután hamm, befalom az első gyanútlant, elvégre barrakudából nem lesz szalonna. Ugyanakkor tudom: mindez abszolút haszontalan, értelmetlen, ostoba szorongás, egyesegyedül az örömkedvem megkeserítésére való. Komisz, önkínzó csillagzat alatt születtem. Számomra a félig teli pohár félig üres, már bimbófesléskor a termés-sündisznócskákat látom a vadgesztenyefán, és jajgatok, hogy rögvest itt az ősz, a nyirok, a latyak. Az elmúlás. - Úgy beszélgetünk, olyképpen tapogatjuk egymást ízről ízre, mintha nem volna elég, ha simán csak ágyba bújnánk... - kezdte a lány elgondolkozva. Glendon átnyúlt az asztal fölött, és megszorította a kezét. - Mert nem is elég! Te csupán néhány napja ismersz engem. Engem viszont Brahms több éve táplál veled. Nem furcsállom a nővérem irántad érzett féltékenységét, ugyanis a férje képtelen a lovairól beszélni anélkül, hogy téged szóba ne hozna. Talán sokszor gondoltál ef félét: a fickó hétszámra nem téved erre, ha itt van, akkor sem szálldos repesve boksztól bokszig, nem érdeklik őt a táltosai, azokat csakis azért tartja, mert ezt várja el tőle valamilyen protokoll vagy etikett. Ne dőlj be ennek az impressziónak. - Nem hiszek neki. Brahms nem üres hólyag, és főleg azért jár ide, hogy kipihenje kirakatéletét. Egyszer nagyon felhúztam magam egy fura dobása miatt. Szóvá tettem, hogy látatlanba lovat venni majdnem ugyanaz, mintha a csomagküldő szolgálatnál rendelné hátasát. Ez egyszer mákja volt, mert Júdás pompás példány, de többször aligha jön be. Brahms zavartan szabadkozott, akárha az én pénzemet fektette volna zsákbalóba, majd szemérmesen elhebegte, milyen borzalmak estek meg a csillagos homlokú pejjel korábbi, vastagon elmebeteg gazdája.mellett. Állatvédők vitették menhelyre a félholtra gyötört lovat a zizi fazon karmai közül. Brahms már egy egészséges, felhizlalt teremtményt vett meg, tényleg ránézés nélkül, karitatíve. Lelküsmereti okból akkor is 182 183 megvette volna Júdást, ha az féllábú, vak, süket, narkós vagy szodómiás. Végtére vagyonokat fordít jótékony cél-

ra, közklinikák, szeretetházak, idősotthonok támogatására, s jobbára ezt is látatlanba teszi. Vagyis nem várja el a hálálkodást. Júdásra viszont még rá is ült. Glendon hosszan, élvezettel kortyolt a sűrű, mármár fekete sörből. Ezután szalvétába törölte a száját, miként sörharapás végeztén senki más a környezetében, minek következtében további bámész tekintetek meredtek rá. Mindezt látszólag észre sem véve, válaszolt a lánynak. - Igaz, Brahms nem üres hólyag, és akár tőle is megtanulhattam volna, mekkora élvezetet nyújthat a vágyakozás. Hiszen ő héthosszat, vagy még tovább kívánkozik ide, a birtokára, a fogat bakjára, hátaslovai nyergébe. És a te közeledbe, Gratia. Többször is pirulva gyónt erről, legutóbb akkor, midőn azt tanácsolta, hogy itt próbáljak talpra kászálódni traumáimból. Bevallotta , milyen üdítő hatást teszel rá, hogy senkiben nem képes annyira megbízni, mint benned, akár a lovairól van szó , akár a veled megosztott titkairól. - Milyen titkairól? - nyikkant a lány. - Mi nem baráti kapcsolatban vagyunk. - Neked fel sem tűnik, mert nyílt és egyenes vagy, ha olyan megrögzött szótlanok, elfojtók, elhallgatók és hiperbizalmatlanok, mint Brahms vagy én, kiloccsantják előtted a szívüket! Hiszen számodra az a természetes, ha két ember őszintén beszélget egymással. - Ne folytasd! - nyögte Gratia. - A végén tisztára neurotikussá teszel. Na jó, ez nem komoly. Te csak vígan csapongj tovább, és kormozd, pocsékítsd magad! Előbb-utóbb megszabadulsz fájdalmaidtól. A férfi elfintorodott. - Attól tartok, az idő múlásával úgy járok majd, mint egy világháborús vitéz. Szerencsés túlélőként addigaddig mesélgetek a csaták borzalmairól, mígnem hőssé csiszolódom, aki az összes bajtársát számtalanszor megmentette, az ellenséget tízezerszer megaláztalegyőzte. Végül kedélyes cserkésztáborozássá színezem a pokoli vérfürdőt. - Ha úgy érzed, mára eleget önkínoztál, várj néhány percet. Szerzek két fáklyát, és mehetünk. McBridge feljajdult. - Hová?! A mosóházhoz lovagoltak. Jókor, mivel éppen éjfélt ütött egy fának koppanó

szender, midőn a kísértettanyaként rettegett épületekhez érkeztek. Az éji fényviszonyoknak betudhatóan vajmi keveset láttak, s ez a körülmény kedvezett a fantáziálásnak. Márpedig a fantáziálás olyasvalami, magyarázta a lány, amire a rátermettebb pszichológusok kimondottan lelkesítik pácienseiket, ugyanis a képzelet szabad röptetése elősegítheti a lelki problémák feldolgozását. - Miért nem nappal jöttünk ide? - firtatta Glendon. - Teljesen mindegy, ha úgyis lemegyünk a pincébe, nem!? Odalenn szakadatlanul éjszaka van. A hely pontosan olyan, amilyennek Brahms lefestette. - Talán egy hajtinccsel nyomasztóbb - vélekedett a férfi. Ezenközben az alatta hőkölgető, ágaskodó lóval küzdött. Nem lehetett pontosan meghatározni, ki ragasztot184 I 185 ta át félszét a másikra. Mindegy is volt, immár. A holdezüst sörényű, ébenfekete Kanada rémeket látott-hallott, és mindenáron elvágyott a Csontpince környékéről. Távozási szándékán nem is volt mit csodállani. A törpefenyőkkel borított sziklafal tövében kuporgó mosóházat, valamint a mellette roskadozó, aggasztóan árnyékos gerendaépületet a rendőrségi helyszínelők virító sárga kordonja szegélyezte. A széles műanyag szalagsorok csattogva lobogtak az erdőszerte kizárólag e helyt észlelhető széllökésekben. A tákoltnak rémlő terméskő építmény ablakszerű nyiladékaiból zöldesszürke gőzpamacsok gomolyogtak elő. Körös-körül sátáni jelenlétre valló kénkőszag érLődött. - Tudod, én férfi vagyok - szólt McBridge a jól ismert, ironikus hangszínen, miután épségben, élve lejutott a hánykolódó lóról. Még beszélt volna, ám elakadt. Némultan nézte , amint a lány átveszi tőle a szárat, és végigsimít az idegesen fújtató, horkantgató Kanada nyakán. A ló, akárha varázsérintésre, nyomban lehiggadt, ellazult, s a már-már hüllőszerűen nyugodt Lator mellé szegődött legelészni. A sokat látott férfi vállat vont, folytatta: - Hajdan macsóként sűrűn megfordultam az éjszakában. Percig sem féltem kilépni az utcára, holott minden híradóban az ott történt bűntetteket, tragédiákat tunkolták. Ám ilyen helyet csak filmekben láthattam volna, viszont ilyen filmekre ritkán se voltam kíváncsi. Fokozottan borsódzik a hátam, mivel Brahmstól tu-

dom, miért került ide a zsaruszalag. - Akkor meséld el - kérte Gratia. Meggyújtott egy fáklyát. A narancsszín láng vonaglott, táncolt a szélben. - Téged miért nem leldes a hideg? Mitől vagy ilyen fenemód szenvtelen? - Elfelejted, hogy régóta itt élek, fák, fiivek, négylá= búak között. Nincs mitől tartani. Lator jelzett volna, ha fenyegetést érez. - Na és Kanada idegsokkossága? Az nem támadásra készülő szörnyhadakra figyelrneztet? - Nem - felelt a lány. Közelebb lépett, a fáklyalánggal játékosan megvilágította Glendont, majd végigszimatolta annak testét. A férfi tágra nyíló szemébe mosolygott. - Forr benned az adrenalin. Ez kavarta fól Kanadát. Te biztosan kedveled, amikor ilyen állapotba jutsz. - Egykor kerestem a hasonló alkalmakat. Valósággal fejtem az adrenalinomat, akár a kígyómérget. Ma már nem ettől érzem magam férfibbnak. Velem ellentétben te biztosan nem játszottál autós Becsapódást, azaz tizedmilliméterre kiszámított előzést, melynek végén épp csak hajszál híján maradsz épségben. Ugyanilyen hatást értem el a pengére élezett tárgyalótermi helyzetekben: látszólag győzni hagytam az ellenfelet, és csak az utolsó pillanatban roppantottam össze érvelését. Millióféle veszélyhelyzetet provokáltam avégett, hogy adrenalin-buzgárok zubogjanak szervezetemben. Mámorítóan jó volt, drogélményhez fogható, mikor a túléléshormon felhabosodott, és mindent bepirosított bennem. Elmém, testem megfeszült, mindenre ciklonsebesen reagáltam. Míg ez a hatás tartott, szupermennek éreztem magam. Elhurcolásomkor is beindult az adrenalingyár, és le sem állt, míg fogságban, félelemben tartottak. Ám ez már ócska érzés volt. Amit túladagolnak, az megmérgez. Förtelmes állapotba kerültem. A rosszullét addig ismeretlen, nyomorúságos formáit ismertem meg. Nem cizellálom. Ha nem vigyázok, úgyis menten kiújul. - McBridge mély lélegzetet vett. 186 ; 187 Tenyerét a mellkasára simította. Homlokán verítékcseppek gyülekeztek. A lány nyomában átbújt a sárga szalag alatt. - Mivel rettegek a katakombáktól, ezentúl mindegyikbe lemegyek. Tehát a történet. Jóllehet, tudtad, hogy Seriff használhatatlanná válik, ha fekete macskát vagy tetemet észlel, mégis őt hoztad ide... - Ki mást hoztam volna? Végtére ő az illetékes zsaru.

Mivel vonakodtam elhinni a Szörnyű csúfnéwel illetett banyának, hogy az idő vasfoga nyögdécsel és jajgat rendőrért a kunyhójában, persze hogy Seriffért szaladtam. Te sem kétkedtél volna Szörnyű bűnös hajlamában, ha látod őt. A Kaiser némber teljesen úgy nézett ki, mint aki egy rémmesekönyvből süvített elő a seprűstukán. Magas szárú, nyikorgó boszorkacipőben, denevérbőrszerű, fekete ruhában, sötét kötényben járt. Zsírfényű haját a tarkóján kontyozta-tekercsezte össze, csúcsos, bibircsókos álla, zongorabillentyűzetet idéző fogazata volt. Hatalmas, több ponton megtört, vasból kalapáltnak rémlő, szederjes színű szaglószerve mély benyomást tett bámulójára. A fél falunép az ő orrával lidércálmodott. Ónixkő szemének szúrós, merev pillantását senki sem állta sokáig. A lány elnémult, amikor megtorpantak a gerendaház alacsony ajtajánál. A homlokzat festett-faragott, karmot meresztő védőszörnyetegei lekuporodni, megfeszülni látszottak a feketén kékellő holdvilágban. A jó szellemek és a behatolni vágyók elijesztésére szolgáló, tátott szájú, pengefogú rémalakok már évszázadok óta várták a támadási alkalmat. Szurokszínűre vénülten, szúrágottan is áradt belőlük a fenyegetés, miszerint hirtelen valóságossá testesülhetnek. Márpedig akkor itt hóhérság és nemulass lesz! Glendon megszorította Gratia kezét, és visszavette a szót. - Brahms meséjében Szörnyű nem örvendett a látogatásnak. Próbált lerázni, elküldeni benneteket. Mivel ez nem sikerült, ravaszul úgy intézte, hogy a Csontpincében kössetek ki. Amint a domborműveknek vagy inkább szoborcsoportnak tűnő tetemek közé léptetek, Seriff átdobta a válla fölött a rúdlámpát, májd maga is lehátazott. Kaiser asszanynak már csak tőled kellett megszabadulnia. Úgy vélte, rövidesen ezzel a problémával is megbirkózik, azután csomagol és lepattan, mert sokáig már úgysem leplezheti titkos szenvedélyét. Te viszont nem is rezzentél a különös temetkezési helyen. Mi több, kíváncsian szemlélted a szokatlan módon konzerválódott, rettentően megnyúlt és összeráncolódott bőrű, penészzöld, kénsárga és rézkék színű holttesteket. Eszméletvesztés helyett arról faggattad a banyát, mit tud a boldogultakról. Ő semmit nem akart tudni róluk, mondván, túl fiatal a régen elhaltakhoz képest. Bár a zsaruk lakatra zárták és lepecsételték a démon-

faragványok által is őrzött bejáratot, azóta valaki önhatalmúlag felszámolta a blokádot. Gratia benyitott a nyikorgó, megereszkedett ajtón. Néhány lépést tett előre, maga után húzva a vonakodó Glendont. Az egyetlen helyiségből álló hajlék közepén hosszú asztal terpeszkedett, mindössze két szék tartozott hozzá. A szembeni falnál alacsonyabb-magasabb szekrények düledeztek. A polcokon zavaros összevisszaságban heverő edények, tányérok illusztrálták; hogy gazdájuk nem rend- és csírátlanság-mániás. A muzeális tűzhelyen méretesebb férfiszemély egészben történő megfőzésére is alkalmas, szutyakos oldalú fazék tornyosult. 188 189 A kondér megpillantása undorhangot váltott ki a kényes ízlésű városi pasasból. A sarokban lógó nejlonfiiggöny mögül csobogás hallatszott. A házba vezetett forrásér egy töredezett csővégen át, fejmagasan bukkant ki a falból, gőzölgő vízpermetet fröcskölve a földre ömlött, majd eltűnt egy padlórésben. Egy másik, karvastagságú vascső ugyane réshez vezetett. Ez egy megbicsaklottan álló, térképmintásra repedezett, málnafagylalt színű vécécsészéből kígyózott elő. Az egzotikus fürdőszoba láttán McBridge újabb undorgó torokhangokat hallatott. Továbbra is viszolyogva folytatta megfigyeléseit. A kunyhó hajdani lakója, a tiltott szeszfőzéssel, valamint rontásrátétellel foglalkozó Szörnyű téglalábakra állított, epesárga baldachinfélével ékesített, birkanyúzat derékaljjal takart nyoszolyán hált. Fejét zörgősre száradt növényekkel tömött párnán pihentette. Szittyadt testét sötét színű kecskebakok gereznái melengették. A takarítás nemigen tartozott a zugszeszgyáros kedvenc elfoglaltságai közé. Ő bizony remekül megfért mind a porral-sárral, mind a szerves és szervetlen szeméttel. Seregestől tartott, különleges szobapókjai fi.iggöny méretű, drótháló vastagságú, pocsolyaszürke hálókat szőttek. Ezen alkotásaikkal tették gyönyörűvé a mennyezetet, a berendezési tárgyakat, a zegeket és zugokat. A háziasszony mániásan gyűjtötte a csontokat. A nyoszolyán, a szekrények polcain, az asztalon és a padlón is apróbb-nagyobb csontok, állkapcsok, koponyák szürkéllettek. Remélhetőleg állati eredetűek; a rendőrök alighanem rég elvitték a humán származásúakat, már ha voltak ilyenek.

- Kaiser asszony, vagyis Szörnyű a kisebb csontocskákból olvasta ki a jövendőt. Persze nem ingyen, és közel sem elfogulatlanul - mesélte Gratia. - Miként a magafajták, rendszerint ő is pontosan tudta, mit akarnak hallani tőle. Ha kedvelte a vele szemközt szorongó illetőt, vagy legalább annak pénzét, arról beszélt, amire az vágyott. Ha viszont nem?! Akkor jött az irgum-burgum. Egyszer, midőn erre jártam a fogattal, megkért, vigyem be a faluba, viszonzásul jósol nekem. Ajánlatát elhárítottam, mondván, jövendölés nélkül is felülhet a kocsira. Ekkor azt firtatta: tán nem hiszek a misztikus dolgokban? De, feleltem, hiszek bennük. Akkor tehát a varázstehetségében kétkedem!? Márpedig arra roppant hisztérikus volt, hogy a boszorkatudásában vakon higygyenek. Megragadta a kezemet, és boizalmakat olvasott ki a tenyeremből. Vigyorogva hallgattam aggasztó szavait. Immár tudom, kár volt kétkednem banyaerejében, pusztán azért, mert a sötét oldalt, a gonosz mágiát képviselte. Bosszúból vagy csupán mulatságból rám tett valami béklyót, nyűgöt, bárakármit. Azután minden jóval nehezebbé vált számomra. Nem baj, lassanként leküzdöm végre. Glendon a lányra meredt. - Komolyan mondod? - nyögte. - Mégiscsak hiszel a babonaságban?! - Továbbra is rettentően racionális vagy. Egyébként nyugodtan lehetsz halál hitetlen, attól-még a misztikus világ vígan létezik. Az élet legörömtelibb, legszebb, legfur csább dolgai nem anyagszerűek, nem ragadhatod meg őket a kezeddel. Nem a tapogatható, összerabolható fizikai valóság világába tartoznak. Ők érintenek meg téged, ha meg érdemled, vagy ha rászolgáltál. Te csupán a lelkeddel illetheted őker. Vagyis a Szörnyű által rám tett béklyónak is 190 , 191 volt valamiféle komor szépsége. Alighanem általa világosodtam meg afelől, hogy a dolgok nem feketék és fehérek, jók vagy rosszak, hanem egyszerre mindenfélék és ezerszínűek. Az eset után rengeteget estem-buktam a lóról, sűrűn törtem-zúztam magam. Korábban félvállról vett dolgok váltak véresen komollyá, nagy jelentőségűvé, életfontossá. Tömérdeket tanultam a kudarcokból, nehézségekből. Felnőttem. - Nem hinném, hogy a banya művelte veled. Ez a korral jár. Gratia vállat vont. - Jól van, erről később még beszélhetünk. Most gyere.

Lábával félresodort egy pókszőttest a padlón. Felemelt egy foghullasztóan nyikorgó csapóajtót, s a fáklyával együtt a mélybe ereszkedett a sóhajtásszerű, rozoga grádicson. A férfi bizonytalanul kapaszkodott utána. A Csontpincében fojtó, súlyos, terhes légkör települt a mellkasukra. A girbegurbán kanyargózó falak mentén egykorvolt emberi lények porhüvelyei sorakoztak. A tetemek felfüggesztési módja nem látszott, azok olyan benyomást keltettek, mintha szorosan a sziklafal előtt állnának , mintegy oldásra, feltámadásra, csodára várakozón. A forrásvíz gőzei-gázai rézrozsda-zöldre, kénpor-sárgára, rézgálic-kékre változtatták színüket. Többé-kevésbé épségben maradt bőrük különös módon megnyúlt, kivált függőleges irányban, miáltal arcuk erőteljesen barázdáltnak rémlett. Ez az elváltozás némelyek vonásait túlzón, csúfolódásszerűen megkövérítette. Másoknál olyként hatott, mintha arcizmaik kötegessé dúsultak volna. A lehunyt vagy tágra meredt szemű, csillogástalan vagy éppenséggel fénynyelő tekintetű, poros pillájú néhaiak vakon, megvastagodott ajkakkal vigyorogtak vagy biggyesztettek, kikandikáló fogazatukon rézpatina zöldellt. Legdíszesebb, legdrágább ruháikban helyezték őket e sajátos végső nyugalomra. Öltözékük eredeti színeit a tovahömpölygő századok alig-alig koptatták meg, azok teljes pompájukban mégsem érvényesülhettek. A királ y kék, toroklob-piros, vérbíbor, folyondánöld köntösök, palástok, ingek, vállkendők, kalpagok nem fakultak, *r csupán belepte őket a többképpen szürkéllő por és pókfonadék. A ruhaujjakból előbukkanó kézfejekkel ugyanaz történt, mint az arcokkal, azok is megnyalábosodtak, megvastagodtak. A körmök a halál beállta után hosszasan növekedtek, gyöngyházfényük idővel odalett, hullazölddé vált. A csizmák, cipők, finom női tipegők talpa, orra viszont - újabb talány - alaposan elkopott, akárha rendszeresen járkáltak volna e lábbelikben. A bőrből készültek penészfoltossá hályogosodtak, a bársony és selyem topánok anyaga foszladozóvá vénült. Időközben sokan, sokféle szándékkal keresték fel a boldogultakat. Egyesek titkon surrantak a mélybe, kincskeresés, hullarablás vagy közönséges boxzongani vágyás céljából, mások hivatalosan, a múlt kivallatásá-

nak szándékával. Az öltözékeket átkutatták, a holttesteket tartó, rejtett vázszerkezeteket megbolygatták. Ám az őrdémonok jól szolgáltak, és azt az átváltoztató-balzsamozó hatású levegőt sem lehetett huzamosan beszívni. Így hát az élők nem időztek sokáig odalenn. Következőleg egyik tetemben sem keletkezett helyrehozhatatlan kár. Kaiser asszony elei is éberek voltak, az lévén a szerényen díjazott dolguk, hogy őrizzék az elhunytak álmát. Megélhetésük másik forrásánál, a mosóházban is féltőn 192 193 óvták a rendet. Ha olykor-olykor néhány asszony mégis hajba kapott holmi csélcsap fickón, elcsent szappanon, kósza pletykán, és aztán visítozva csépelték egymást a korbáccsá sodort vizes ruhával, a gondnokék akár még seprűnyéllel is közbeléptek, csak hogy véget vessenek a tyúkudvarba való perpatvarnak. A holttestek szemügyre vétele közben McBridge újfent halk torokhangon nyöszörgött. Jó ideig úgy rémlett, nem élvezi a passzív társaságot, de idegenkedését csakhamar legyőzte a kíváncsiság. A boldogultak bokája magasságában rögzített táblák elárulták a néhai nevét, születésének, halálának időpontját. Némelyik fémlap az illető foglalkozásáról, rá jellemző tulajdonságáról, netáni nemes vagy hősi cselekedeteiről is megemlékezett. Így Glendonnak nem esett nehezére, hogy teljes képzelőerejével a bámészkodásba feledkezzék. Jóllehet számosszor hallott a pincelég titokzatos konzerváló hatásáról, mégis alig hitte a szemének, hogy a háromszáz éve holt, csipkeszegélyes főkötőt, mélyen kivágott ruhát viselő, csípőre tett kézzel ácsorgó kocsmárosné ma is ugyanolyan melles, faros, gömbölyű hasú, mint mozgékony korában. Mi több, a szépasszony a fecsegő lábtábla tanúsága szerinti kacérságával ezen állapotában sem hagyott fól. Hanem hiába volt a kihívó test- és fejtartás, eleven férfit már aligha bírt volna felizgatni. Megkövült szeméről eltűnt a hajdani ragyogás, az enyészet zöldje-szürkéje sminkelte megnyúlt bőrű orcáját. Ám a Halál biztosan eljárogatott hozzá, hogy évődjenek, ingerkedjenek egymással. Valahai papok is nyugodtak bárányaik között. Egyikük szerfölött pazar öltözéke, malomkerék méretű sallangos kalapja korának gazdagságát, dicsőségét ma194 gasztalta. A közelében álldogáló másik atya sajnálatos

időszakban élt, számára bíbor és bársony helyett durva daróc jutott. E látvány, s még elannyi más, megtűnődöztette Glendont. A férfi immár nem viszolygott a halottaktól. Azok megelevenültek előtte, meséltek neki, titkaikról sugdolóztak. Nevettek, sírtak, alakoskodtak, táncoltak. Többségük visszavágyódott az örömteli létbe, az élő emberi testbe, s csupán néhányan állították, hogy nem kezdenék újra, még királyi palástban sem. Gratia látta McBridge átszellemülését. Ismerte az érzést. Annak idején ő is kapcsolatba került a néhaiakkal. Tőlük nem is tartott. Aznap sem, amikor Szörnyű lecsalta őket a pincerendszerbe, s a hullák észleltén a slank Seriff legott eldobta az eszméletét, továbbá az ütőfegyvernek is remekül alkalmas rúdlámpát. Ráadásul teljes kiterjedésében elnyúlt az utóbbin, valamint a csípőjén lógó pisztolyon is. Mindezt összevetve, siralmasan védtelenné vált. A banya összeszűkült szemmel figyelte a holttestek előtt sétálgató, a régmúlt iránt kíváncsiskodó lányt, és biztosan tudta, ha nem veszejti el, akkor az csak bajt hoz rá. Mire ezt kiötlötte, egy masszív, keményfából készült sütőlapát is a kezébe kallódott valahonnan. Ezt szorongatva arról kérdezősködött, vajon Gratia észrevette-e a nyűgözést. Ezenközben egyfolytában azon sündörgött, hogy lemaradozzék, és az áldozatjelölt mögé kerüljön. 195 - Semmiféle nyűgözést nem vettem észre - hazudta a lány. A következő pillanatban - mintha véletlenül lépne arrébb - kitért egy letálisnak szánt lapátütés elől. Igy hát Szörnyű kénytelen volt eljátszani, hogy csupán egy patkányt akart fejbe kólintani, mielőtt még a sok rohadék összerágná a sirpince védtelen tetemeit. Azután nem bírt tovább színlelni, és felüvöltött: - Igenis, megnyűgöztelek! Már nem tudsz szállni , röpülni, a valóságon fölülemelkedni! Igazam van? Kénytelen vagy két lábon járni, akár a többi földhözragadt! Semmit nem kapsz meg könnyedén, miként eddig! Minden eredményért, a legkisebb sikerért is nagyon meg kell dolgoznod! Amit eddig játszva elértél , azért mostanában küzdeni kényszerülsz! Ne mondd

, hogy nem tudsz róla! Hányszor estél le a lóról? Hányszor ért szerelmi kudarc? Nagyon is feltűnhetett, hogy képtelen vagy bárkibe is beleszeretni! Smafu neked a leányálom doktori Az a férfitökély! Elárulom, miért! Letöröltem a szemedről a rózsaszínű hályogot! Leradíroztam lelkedről a hímport! Többé nem vagy ártatlan! Ha akarom, megmérgezem a szívedet! Akkor pedig kiégsz, cinikussá válsz, depresszióba buksz! Hiszel-e már a varázserőmben? - És ha igen? Az esetben leveszi rólam a nyűgét? És ha nem? Akkor fekete karikás szemmel, felhúzott térddel fogok gubbasztani a talajon, míg meg nem halok? kérdezte Gratia. - Ném lesz eléggé rossz, rohadt?! Mivel tetézzem? A banya még mindig nem játszott tiszta lapokkal. Az újabb csapást is hátulról mérte a lányra a súlyos péklapáttal. Ezúttal is elvétette. Gratia éppen a lesújtás pillanatában lépett odébb, hogy közelebbről megcsodálja egy virágzóbb korszakban élt, ifjan elhalálozott úrnő ruháját, valamint a hölgy kezében tartott rámába hímzett lovag porlepetten is déiceg alakját. - Ha képes volna efféle boszorkapraktikára, miért nem teszi meg? - csattant föl, furcsa dühtől áthatottan, gyanítván, hogy az ő lovagja még falvédőbe varrtan sem létezik. - Miért akar közönségesen megölni, mint egy átlagos gyilkos? - Mert úgy sokkal jobban jársz, te kis hülye! - kacagott szörnyűt a némber. Immár szemből lendítette magasra gyilokszerszámát. Gratia szélsebesen kölcsönvett egy pajzsot a közelében nyugvó, nagy bajszú vitéztől. A teknőspáncél védőeszköz bántó döndüléssel megrepedt a rámért ütéstől. A lány villámgyorsan elkölcsönözte a hajdani harcos kardját is. A kanyargós pincefolyosó közepén izzadó faoszlopnak vetette a hátát. Előreszegezte a rozsdától megvastagodott, merő csorbulat, ócskavas pengét. Az újabb támadáshoz feszülő, villogó szemű, reszkető bibircsű boszorkára tekintett. - Vedd le rólam a nyűgöt! - parancsolta, átvéve a közvetlen stílust. Bár a vakond is láthatta, hogy a rozsdától málladozó kard csupán blöffölésre való, mégis azt remélte, ha elég vérmesen lép fel a lomvassal, meggyő-

ző lehet mint terminátor. Tovább tetézte a furfangozást. - Jól teszed, ha engedelmeskedsz, mivel én meg a fehér mágiához konyítok! Legalább annyira, mint te a szutyokszínűhöz! Képzeld el, mi történnék, ha jóvá, kedvessé varázsolnálak! Nem őrülnél bele, ha azon kapnád magad, hogy dúdolgatva virágot szedsz? Hogy 196 ; 197 szálldosó pillangóban gyönyörködsz, vagy átvezetsz egy vak asszonyt az úton? Hogy gyereket ringatsz a karodban, és nem eszed meg, nem is harapsz belőle?! Nem tébolyodnál bele, ha szabadon engednéd a férfit, aki napok óta jajgat valahol a házad alatt? - Semmi közöd hozzá! Nem jajgat! Mondtam már, hogy a szú rág a fában! Ha annyira konyítasz a fehér mágiához, miért nem vetted le magadról a gúzst? Talán csak az ellentmondás kedvéért, talán kínjában, az emlegetett férfi torkaszakadtából jajveszékelni kezdett valahol a közelben. Szörnyű rettentően feldi.ihödött a meghazudtoltatás miatt. Teljes erőből előrepattanva a lány felé sújtott a sütőlapáttal. Gratia a kardvassal fogta fel a halálosnak szánt ütést. Az atomi csapástól nem csupán kibillent egyensúlyából, hanem meg is ingott, ám hősiesen tovább tartotta a vívófegyvert. A banyát figyelte összeszűkült szemmel, védekezésre, szúrásra készen, midőn észlelte a kard átváltozását. Úgy vélvén, a boszorka praktikázik vele, kedvetlenül felsóhajtott: na, ebből most gyönge gallyacska lesz, szál kolbász avagy bagett. Szörnyű rögvest agyonvágja őt a péklapáttal, azután vihogva befalja ehetővé bűbájolt lomvasát. E rosszhiszemű feltevéshez képest alig bírt hinni a szemének, midőn az a patinás penge viharsebesen villogóvá vált, és élessé vékonyult. A markolat lüktetően átmelegedett, már-már felforrósodott. A kékesen tündöklő keresztvasba vésett, barbár nőalak megnyúlt, kitelt, elődomborodott. Megszépültében a válla fölé lendítette a kezében tartott pallost. Hajába, ruhájába szél kapott. És bár teste ezután megdermedni látszott, egy-egy hajtincse, ruhaszegélye továbbra is meg-meglebbent, s a kardot sújtásra emelő mozdulata is befejezéssel fenyegető maradt. Mindezeket érzékelvén Szörnyű felhördült. Heveny izgatottságában felsorolta néhány boszorkánymestere nevét.

Némi tájfunszerű zúgás támadt, mintha a megidézettek mind a segítségére lódultak volna. Majd váratlan csend lett. Ekkor a banya és Gratia is látta - de vajon egyként hitték-e? -, hogy a markolatot ékesítő nőfigura felnyitja topázkő szemét, hidegen végigméri Szörnyűt, és megmoccan, mozdulatát bevégzendő. Csakhogy nem a tündéralak csapott le a karddal. Hanem a lány, a valóságos. Elképesztő erővel, vadul sújtott a viharosan felé lendített sütőlapát nyelére, s könnyedén kettéhasította azt. Mi több - még mindig Gratia! - csúfondáros nevetéssel, mandinerből kihegyezte a fanyél - Szörnyű felőli maradékát. Ezután - a lány megesküdött volna, hogy nem saját akarata mozgatja a karját - álomsebesen összekaszabolta a némber mellkasát. Nem is akármilyen krikszkrakszot, hanem bonyolult ábrát karcolt a bőrébe. Miután végzett létrehozásával, felismerte a varázserejű pentagrammát. A gonoszűző módon megrajzolt szimbólum észleltén a boszorka megroggyant rémületében. Kétségbeesetten megfordította a markában tartott lapátnyelet, és annak kihegyezett végével próbálta átrajzolni, felülfirkálni magán a vésetet. Néhány lépésnyivel mögötte mozgolódás támadt. Seriff kábán felült. Fejét rázogatva letörölt a szájáról egy 198 199 kevésnyi buborékos nyálhabot. Megdörgölte a szemét. E művelet közben bugyborgás, nyögdécselés, vijjogás hangjai ütötték meg fülét. Öklét néhány pillanatra a látószervén feledte, majd kíváncsian kinézett mögüle. Vele szemközt, tőle biztonságos távolban, Brahms Mulin jobbára normális viselkedésű női lovásza állt egy oszlopnál, kibomlott, szétáradt sörényhajzattal. Ba1 kezében pajzzsal, jobbjában kivont karddal, tágra meredt szemmel, meglehetőst szoborszerűen. A lány az előtte térdeplő, éppen bonyodalmas öngyilkosságot végrehajtó, a tulajdon mellkasát hegyes karóval döfködő rémasszonyt bámulta elképedten. A szörnyű némber fúriasikolyain túl egy férfi mind hisztérikusabb segélykiáltásai hallatszottak valamerről. A bűzös, levegőtlen, furcsán nyirkos folyosó falán panoptikumbéli viaszfigurák sorakoztak. Nők, férfiak , néhány kisgyerek.

Nem! Holttestek! Hisz ez a rejtélyes pincesírbolt! Seriff hanyatt hajította magát, úgy döntvén, inkább tovább eszméletlenkedik. Utóbb a kopók találtak két temetőidegen tetemet a halottas sor végén. Ezen leírhatatlan kinézetűvé lett férfiak kétségkívül Szörnyű keze által haláloztak el. A harmadik hullajelölt puffadt, felhólyagzott, rothadozó állapotban került elő egy sekély gödörből, melyben naphosszat zubogott a hőforrás vize. Az áldozat csupán többhetes testi-lelki gyógykezelés után bírt összefi.iggően beszélni. Fantasztikumszámba menő történetétől a zsaruk igyekeztek távol tartani a sajtót. Gratiát is arra biztatták, hogy ne ossza meg a heroldokkal kényszerzubbony-esélyes meséjét. Elővigyázatból kirendeltek mellé egy kommunikátort. A teremtés ezen, magas képzettségű koronája végighallgatta a kardos, pajzsos, pentagrammás agylobot, majd azt halálos józansággal lefordította hétköznapi történésre. Ezután Gratia azt a verziót adta elő, ha kérdezték. Így hát az ügy hamarost unalomba fulladt. A meleg vizes gödörből kimentett, negyvenkét éves férfit idős szüléje egy szép napon hazavitte a kórházból. Nem firtatta, fiacskája miért állt össze a Kaiser banyával, hiszen tudta. A grátisz zugszesz és Szörnyű bizarr szexepilje vonzotta korosodó magzatát. Mikor pedig a notórius agglegény megunta bibircses, káráló babáját, az nem engedte el magától, miként elődeit sem, hanem ezer módon kinyilvánította szerelmét, és sokképpen próbálta visszahódítani élete pasasát: hol gyötréssel, hol pedig kínzással. A rémeset után anya és fia kettecskén görgette tovább régről megszokott mindennapjait. Hét közben főleg alkoholt fogyasztottak, többnyire folyékony kenyérrel. Ha az édesanya nyugdíja elolvadt, a felnőtt gyermek elment napszámba, fát vágott, trógerolt. Hálából a gondos szüle hétvégeken kötelességszerűen kitett magáért. Minden áldott vasárnap húslevest alkotott, kettő szál répával, öklömnyi hagymával. A lében főtt marhaszegyet tormával csemegézték be. Vasárnapról vasárnapra, negyvenkét év óta. Végezetül ittak, bort, sört, pálinkát, otkolont, spirituszt. A rozsdás, csorba, hitvány kard visszakerült a holt vitéz oldalán lógó hüvelybe. Gratia időnként lesurrant a katakombába, kézbe fogta a fegyvert, és átélte annak újbóli átváltozását. Ha ujjai átölelték a markolatot, a

penge villogóvá élesedett, a keresztvasra vésett tündéralak kinyújtózott, és a válla fölé lendítette pallosát. Szegény Szörnyű sorsát a falugyűlésen rendezték el. 200 201 Bár már régen nem temetkeztek a pincesírboltba, az önnönmagát lemészárolt boszorkával - buzgó gondnok-elei iránti tiszteletből - kivételt tettek. Sminkspecialistát hívtak hozzá. A klienseire erőst hasonlító halottszépítő hajadon két nap, két éjjel dolgozott rajta, kivált az arcán - hasztalan - és a patológus által összestoppolt mellkasán. Utóbbira tömérdek púdert felkent, rápamacsoit. A hegyes lapátnyéllel döfótt sebek láthatatlanná váltak. A gonoszűző pentagramma is elhalványodott, ám néhány perc múltával ismét előtűnt, újra meg újra. Kenőcsei fogytával a mind zaklatottabb sminkes feladta a sziszifuszizást. Denevérruhába, éjfelleg-köténybe, magas szárú, bélfűzős cipőbe öltöztette a holtat; csomagolt és távozott. Kaiser asszony azóta álldogált a régiek társaságában. Testét a forrásvíz gázai-gőzei balzsamozták. Arcbőre nyúlósodott, zöldült-kékült; ruhája kénkőszagot árasztott, s immár az ő topánja talpán is a kopás jelei mutatkoztak. - Eljössz a jelmezbálba? - kérdezte Gratia. A pislákoló, halódó fáklyával fel-le járkáló Glendon meglepetten rámeredt. - Míről jutott eszedbe? - nyögte. A lány vállat vont, végigpillantott a halottak során, és visszafordult a férfihoz. - Nem tudom. Ez itt réges-régi hagyomány. A falunép utcai vigassággal és maszkabállal köszönti az érkező nyarat. Brahms minden évben részt vesz a mulatságban, tavaly a neje is megjelent. Mulin Mikulásnak öltözött, paripájából rénszarvast csinált. Különben nem volt nehéz dolga. Végtére elég a ló fiilére húzni az ötujjas kesztyűt, és nagyjából kész is a rénszarvas. Persze, azért Brahms többet gyúrt az ügyért. Martha királynőjelmezt öltött, hatlovas hintón hajtatott a színre, fogatát a nagyszerű Clavio hajtotta. A helybéliek szokásosan napszámosnak, marokszedő lánynak, madárijesztőnek, tehenésznek, kalóznak, katonának öltöztek. Brahms szeretné, ha idén az eddigieknél találékonyabbak lennénk. Clavióval és Suzával kitaláltuk, mit vegyünk fel, mit csináljunk. Rendszeresen elgyakoroljuk a jelenetünket. Velünk tartasz? Akarsz próbálni? Persze, a

vigalom még nem most lesz, és az sem biztos, hogy akkor egyáltalán itt leszel. Pedig megérné, ha megnéznél bennünket. Akciódús, maszkos szereplés lesz! - A lány a kacér kocsmárosnéra mutatott. - Tavaly ő is ott volt, rongyossá táncolta a cipőjét. Eljött továbbá a hatalmas bajszú páncélos vitéz, a csupa cifiraság Bendő atya, de még a Kaiser banya is pördült-fordult néhányat a csűrdöngölőző népség között. - És te? - informálódott Glendon. Arcáról a következőt lehetett leolvasni a halványuló fáklyafényben: figyelemreméltón fantáziál a kicsike, ámde sebaj, ha az ágyban is hasonlóan leleményes. Ezután az alábbi gondolat jelent meg a vonásain: megérdeklndjem, honnan szerzi be a kokaint? - Sejtem, mi jár a fejedben - sóhajtott Gratia. Mulin azon a szivaros-kávézós, stephenkingezős befejezésű vacsorán a rendőrségi verziót mondta el hallgatóságának, többek közt McBridge-nek, mivelhogy azt a változatot ismerte. A férfi a boldogult vitézhez fordult. Figyelmesen megpödörte annak állig lógó, dús tincsű, rézgálic-kék 202 203 bajuszát. Majd pardon, szólván, előhúzta az ominózus kardot a hüvelyből. A penge éktelen nyikorgással szakadt ki a tokból. Nem volt rajta semmi látnivaló. Hacsak nem a többféle színben pompázó, kékes, zöldes, sárgás árnyalatú rozsda- és penészfoltok, esetleg a penge csorbulatai, netán a nőalakot ábrázoló, egyszerű véset a keresztvason. - Szóval ez a varázskard - lehelte a férfi. - Szép. - Gyere, tűnjünk el innen - sóhajtott Gratia. - Mindjárt kialszik a láng, és mi is megfulladunk. McBridge megfordította a kardot, akárha véknyon szúrná magát. A lány felé nyújtotta a markolatot. - Fogd meg. Kérlek. Összeakadt a tekintetük. Oxigén híján nehezen lélegeztek. Laposodott a tüdejük. Mindketten tudták, mekkora a tét. Ezúttal nem játszottak, ez most játszma volt. A férfi részéről erőpróba, józanész-fitogtatás, ilyetén gondolatokkal: meglátjuk, meddig bírlak kí a színezős hajlamaiddal, valamint: ímhol a lány az archaikus tájba illő tündérmesékkel. Gratia semmit sem akart bizonyítani. Ám azért nem bánta volna, ha nem elmebaji tanesetként végzi egy gumifalú klinikán. Két kézzel megragadta a kardot. Küzdőállásban a fe-

je iölé lendítette, majd maga elé tartotta a fegyvert, néhány félfordulatot tett vele, harciasan suhintott párat. Orömmel látta: sikerült elkápráztatnia Glendont. A fáklyaláng haldokolt. Azon pillanatban lobbant el, levegőtlen, halálos sötétséget terítve a pincére, midőn Gratia visszaadta volna a fegyvert McBridge-nek. A lány immár nem törődött a bizonyítással. Lehajította a kardot, megragadta a férfi kezét. A legközelibb kijárathoz siettek. Az utolsó métereket fizldokolva, nehézkesen botorkálva tették meg. Szűk alagútba bújtak. Négykézláb, hasmánt, vakon tapogatóztak előre a sötétségben. Nyálkás, síkos kőfalak borultak köréjük. Köhécselve, hörögve fiírták magukat kifelé a szorongató járatból. Egyszercsak kitágult köröttük a tér. Szabályosan lerakott, domború hátú macskakövet éreztek a tenyerük, térdük alatt. S ami a legfőbb jó: lélegeztek! Bár csupán záptojás, rothadt hús, marólúg, ecetsav és erjedt macskahúgy szagú levegő áramlott a tüdejükbe, már az áramlásnak is módfelett örültek. A megkönnyebbült Glendon átölelte a lányt. Talpra tápászkodtak, és csúszkálva, fintorogva, egymás kezét szorítgatva a külvilágra támolyogtak. A szabadban percekig lekötötte őket a vehemens légcserélés. Hörögtében a férfi hirdetésszöveget fogalmazott: - Poshadt, rüttyedt levegőmet színtiszta oxigénre cserélném, felárral is! Kevéssel később, jóval higgadtabban, körbenézett. Fenyőerdő karéjában álldogált, éjszakai égbolt gömbölyödött fólé. Szemügyre vette az üreget, amelyből az imént előmásztak. Próbálta megjegyezni a föld alá búvó forrásmedernek tűnő járat hollétét, hátha egyszer még, puszta kíváncsiságból, visszatér a mélybe. Igen, a Csontpince felcsigázta az érdeklődését. A különös módon nyugalomra helyezett holtak egyáltalán nem a halálra emlékeztették, inkább az életről meséltek neki. Más kérdés is foglalkoztatta elméjét: hová lesz a levegő a pincéből? Honnan, miként kerül vissza megint? 204 205 Gratiára nézett. Két tenyere közé fogta a lány arcát, eljátszadozott a tincseivel. - Ha fetisiszta volnék, ellopnám a hajadat, és egész

nap babrálnám, turkálnék benne, beletemetgetném az arcomat - sóhajtott. - Őrjítő. Ez a sűrű, vastag szálú, gazdag, hullámos örvénylet lónyakon csupáncsak egy sörény volna. De a te fejeden?! Pöccintésre gerjedek tőle. - Nem haragszol, amiért levittelek? - Nem, bár kezdettől szörfözni lehetett volna a hátamon. Túszul fogásom következtében sok új fóbiám keletkezett, egyik nyomasztóbb a másiknál. Például pincébe, padlásra, zárt helyre utálkozva megyek. A dilibajász szerint idővel ez elmúlik. Vagy megenyhül. A meséléseiddel sincs baj. Az átváltozó kardok, a boszorkányszöggel leküzdött banyák hitelesek, életszerűek, elvégre abszolút mindennaposak, tényleg! Meglehet, első hallásra néhány percig azt gondoltam: hopp, most agyafúrtan leleplezlek, azután majd jól kiábrándulok belőled! Ám közben észbe idéztem az egeret az istállóból. Az az ezüst- vagy platinaszínű lény beszélt hozzám! És én, ha nem is hittem a fülemnek, de legalább nem is botránkoztam meg feltűnőbben. Ilyesmi másokkal is előfordult már, jóllehet, főként italos állapotban. Na persze, a közeledben én sem vagyok színjózan. - Mit mondott? - kérdezte Gratia. - Az ezüstegér? - Igen, ő. Mivel az aranyhal nem járt arra. Glendon torkot csiszolgatott, ugyanis ezúttal ő észlelt némi kétkedést. Szemlátomást mulatott is kínos zavarán, meg nem is. Miután beskálázott, összefoglalta válaszát. - Miként az aranyhal is tette volna, ha véletlenül épp arra téved, fátyolos hangon megköszönte, hogy megmentettem az életét. Azt is mondta, megérdemlem, hogy boldog lehessek. Csak szóljak neki, ha úgy vélem, hozzásegíthet valamiként. Hát igen. Tényleg ezt mondta. Vagy ilyesmit. Komolyan. Bizonyára van rá ésszerű explikáció. Majd megleljük. Gratia azt gondolta: vajon arra van-e ésszerű magyarázat, vagy egy megvilágosító képlet, hogy miért szereti ezt a pasast? Ugyanis szereti. Ez már több, mint feromonvarázs. Ám erről nem beszélt. Visszasétáltak hátasaikhoz. Gondolataikba mélyedten, némán lovagoltak az istállóig. Később hosszadalmas, nem éppen szűzies csókkal búcsúztak a személyzeti épület kapujában. Kifulladtan engedték el egymást. Ám eltávolodni

képtelenek lévén, újabb szenvedélyes ajakközösítésbe bocsátkoztak, s a másik szájába, fülébe, hajába, ingébeblúzába suttogták azon impressziójukat, miszerint ezt nem lehet ép ésszel kibírni, a vágy végez velük, megfojtja, szétszaggatja őket! Most azonnal legyenek egymáséi! Vagy legalább végezzenek közös önkielégítést! Nem, mégsem! Majd holnap, majd az érzéseikhez méltó gyönyörűen... Megbeszélték a helyszínt, az időpontot, kikötöttek néhány létfontos feltételt; ekkor már gáttalanul ironizáltak önmagukon, és nevettükben a másik haját, bőrét használták hangfogóul, nehogy felverjék álmukból a szolgaszállónak csúfolt épület kevés számú lakóját. 206 I 207 Az a köztes nappal szörnyeteg lassúsággal vánszorgott tova. Gratia álmatagon dolgozott, vontatott tevékenységét is ötpercenként félrehagyta, hogy megvizsgálja magát a tükörben, miszerint kellőleg fiatal, csábos, vonzó, gyönyörű-e. Egész alakos, pucér ellenőrzést is végzett, majd végrehajtotta a ránc- és narancsbőr-tesztet, szigorúan összecsippentgette a felhámot az arcán, karján, fenekén és combján. Próbálta megragadni a hasbőrét is, biztosra véve, hogy az majd mindkét markát betölti. Amikor ez mégsem sikerült, viszont fájdalmat okozott és a vére is kiserkent, ráébredt, hogy most aztán meghibbant, és pontosan úgy viselkedik, ahogyan amúgy nem szokott, és fölösleges mivoltuk miatt megvetett, lenézett szorongásoknak adja át magát. A későbbi munkavégzés során elképzelte, amint Glendon is hasonféléket művel lefiiggönyözött, kulcsra zárt lakosztályában. Például nagy elánnal gyomlálja a mellkasát. Ugyanis ez idő tájt a szőrtelenített férfikebelben rejlik a vonzerő. Hajdan a gyapjas mellű-hátú, loncsos ülepű pasasok tiporták a női szíveket, csakhogy ez már nem trendi. Glendon tehát szemöldökcsipesszel tépdesi a mellszőrét, vagy ha az még annál is dúsabb, akkor gyantával, villanyborotvával, damilos fűkaszával ront neki. Ezzel végezvén tán-tán görbélleni kezdi a lábát. Vagy egyszerűen csak kevésnek, gyérnek találja a lábikráját, ezért álló nap vádlira fog gyúrni. Jaj ne! Akkor aztán az irtózatos izomégés miatt majd moccanni se bír a légyotton! Ugrik az ajak- és testközösítés, vagyis a szex! Na, és mi lesz akkor, ha a pasas - félretéve önszemélye iránti jogos elfogultságát - tárgyilagos kívülállóként

szemléli meg legnemesb ékességét? És, habár ez teljességgel kizárt, mégiscsak gondoljunk bele: mi történik, ha mégsem lesz büszkén elégedett királyi jogarával? Ha nem az jut eszébe róla, hogy ezzel ki kell állni a világ elé, ezt láttatni kell, hogy a lakosság legszélesebb rétegei is örvendjenek a férfiasság e páratlan remekművének!? Na, mi lesz akkor? E ponton a lány lelki szemei előtt megjelentek az ilyképpen feliratozható képek: Glendon a centivel; Glendon a vízmértékkel; Glendon a tolómérővel; Glendon nehéz követ köt rá; Glendon a satuval; Glendon nem nyújtja tovább, mert most már vastagítja. Gratia görcsös röhögtében földrengetően leesett a lóról. Négykézláb tűnődött egy keveset, majd a rököny hátast hátrahagyva a lovászszobába rohant. Lerántotta a pokrócot az alig tíz perce (mindörökre! felkiáltással) letakart tükörről, és felhajtotta pólóját, azonnal látni akarván: mi a helyzet az ő mellkasával? Először is: szőrszálak tekintetében. Azután: jó a kebelmérete? Megfelelő az emlők külalakja? Körte, alma, dinnye vagy sütőtök formátumúak? Nem volna prímább emeltebb, süllyedtebb, szétállóbb, összetartóbb idompár? Mi ez itt?! Hisz ez egy majdnem három centiméteres (hangsúly és nyomaték nem a centin, hanem a méteren! De, sötét színű szőrszál a bal mellbimbójánál!!! És oda van nőve!!! Hát ez halál! Már-már a gázsütőbe dugta a fejét, amikor eszébe jutott, hogy akár álcázhatná is azt a szál loboncot. Mi vol208 209 na, ha kiszőkítené? Vagy a fanszőrcetéhez fésülné, mivel odavegyítve talán kevésbé feltűnő. De hát nem ér el odáig! Gratia sóhajtott, és sírdogálva kitépte a sorsrontó, csúf borzalmat, majd rituálisan leköpte, eldobta és meg is taposta. S ha már felmerült a fanbunda, azt is alapos, összehúzott szemes vizsgálat tárgyává tette. A tükör kicsiny volt és magasan fiiggött, ezért a lány székre mászott, és letolta nadrágját. Az elé táruló képtől majdnem felsikított. A trendmagazinok és a pasasoknak szánt lapok által egyre-másra nyomatott, pőrén csupasz babapuncika helyett gyűrűs, dzsungeles, sötét prém-háromszöget, sőt: útvesztőt látott. És az mindent eltakart, titokban ha-

gyott, aminek mainapság virítania kell. Az ő vénuszdombja nem a kopasztott kagylóhéjak közül sápadt-rémülten kibámuló, vacogó csiklóban folytatódott. És mivel a szóban forgót nem gyantázták ki a kabátjából, következésképp annak a komfortérzete is rendben volt. Na de mégis!? Most milyféle megoldás jöjjék? Ha valamely eset klinikaivá válik, mint akkor éppen az övé, a tények többé nem játszanak szerepet a gondolkodásban. A szívét marokra ragadó jeges rettenet érzetét egyáltalán nem befolyásolták tapasztalatai, úgymint Adonis doktor poétikus rajongása az ominózus bunda és környezete iránt. Fejveszetten töprengett, mitévő legyen. Viharos gyorsasággal jutott el a legkézenfekvőbb megoldásig: haladéktalanul végez magával! Radikális kötél? Víz, gáz, vonat, szikla? Szike? Lópata? Vagy inkább kaszálja le a nyavalyás vénuszdombját? Mily mértékben? Pedofil-kedvence kopaszra nyírja? Bőrfejűre borostásítsa? Hagyjon benne egy kis csíkocskát? Amolyan borzosat? Fogkefe formájút? Hitler-bajuszkaszerűt? Vertikális vagy horizontális irányút? Nem mindegy! Hagyja netán a fenébe? Nem! Mégsem vihet randira egy sündisznót! Sőt! Tarajos sült! Sikakefét! Na jó, de ott van például az az őskedvenc izémicsoda, az a nyakba lógatós kézmelegítő henger! Nos, annak kimondottan szőrmésnek kell lennie ahhoz, hogy megfeleljen a kritériumnak, miszerint muff... Eme, határozottan engedékenynek tetsző, legalább kétértelmű gondolatmenet kellős közepén valaki kopogott az ajtón. Gratia helyből a mennyezetig. katapultált a székről, melyen pipiskedett. A betonkoszorús plafon iszonyatos ütést mért a fejére. A légi katasztrófa következtében zuhanórepülésbe kezdett. Hulltában sikoltotta, bokái körül a herfliző lovaglónadrággal: - Nem szabad bejönni! Tilos! Járványvész van! A szíves invitálás hallatán Clavio széles, térölelő mozdulattal benyitott. És mert a maszkabáli részleteket kívánta volt megbeszélni a lánnyal, néhány vállalkozó kedvű társát is magával hozta. Az ifjú béresek a szobába áradván szoborcsoporttá merevedtek, és Gratiát bámulták. Volt is mit csodállani rajta, minthogy állig felhajtott pólóban, sarkig letolt

nadrágban fetrengett a padlón. A toleráns férfiak utóbb úgy tettek, mintha elfogadták volna magyarázatát, miszerint egy szúrós törekszálat próbált eltávolítani ruházatából. Ugyanis a törekre roppant módon allergiás lévén, fokozott viszketésre, hólyagos kiütésekre, és még gégeödémára is számított. 210 211 Míg ezt elmagyarázta, homlokig felöltözködött, a zárdába vonulás ötletével is eljátszott, s ezalatt ravaszul, helyzete súlyosságát illusztrálandó, heves vakarózásba fogott, és mindvégig kaparta magát, míg meghányták-vetették a majdani vigasságon előadandó, csöppet sem szokványos produkciójuk tervét. Végül titoktartást fogadtak, s a látogatók távoztak. Gratia a jól bevált patikaszerért nyúlt, összegubancozott idegeinek csillapítása céljából. Flaskából szívta magába a gyógynedűt. A kúra végeztén úgy döntött, nem cakkozza tovább magát. Legfeljebb a légyotton majd nem kapcsolják fel a lámpát, a Holdat. Micsoda?!Telihold van! Ilyenkor a réten sétálgató fekete macska bajsza is tisztán kivehető! Hát még a... ! Nem kezded elölről! Mély lélegzetet vett az orrán keresztül, hasig leszívta, hosszan benn tartotta, majd a száján át kifújta. Noha tudta, hogy előírásszerűen csinálja, végül mégis majdnem elájult a légszomjtól. Kióvakodott a szobából, befejezte aznapi munkáját, az istállóba vezette a lovakat, és sokáig csüngedezett mindegyikük nyakában, arról hüppögve a selymes sörények mélyébe, mennyire fél és retteg, és már alig várja! Azután megfürdött, a kellő helyeken beillatosította magát, majd lemosta a kölnizőszereket. Néhány ismétlés után végképp felhagyott a kenekedéssel. Inkább szabadon eresztette, kifésülte a haját. Felöltözött, a cipőt mellőzte, felkantározta Hollywoodot, a hátára pattant, és szorongató félelemtől félájultan elvágtázott szerelem iránt. Amit átéltek, az csupán halovány részleteiben hasonlított az előre megtervezetthez. A végtelennek tetsző, vakítóan fehérellő, margarétavirágos mezőt pazarlóan fényezte-aranyozta a lenyugvó Nap. A hanyatló tűzgömb lüktető vérnarancs gyűrűk közepében lángolt. Körülötte áttetsző topázkék, izzó sárgásvörös és üvegzöld sávok, csíkok, satírozások tündököltek. A színpompa művészvásznául szolgáló türkiz égbolton vattacukor, kísértet, angyal, hajó, púderpamacs,

sárkány és persze bárány formájú felhők úszkáltak. A hangulatos nyárelői képeslapba lovas nyargalt be balról. Jobbról gyöngymetál csodakocsi gördült az idilli tájba. McBridge szerepelt ugyan a közösen kitalált, Világok légyottja című jelenetben - az alkonyulat jóval festőibbre sikerült, mintha ők maguk komponálták volna -, ám kívülről is látta a képet. Nem tagadta el, hogy érez rajta némi reklámfilmes stichet. Egyelőre. Az ébenfekete, táncozó mozgású paripa kevélyen magasra tartott farka, hullámos sörénye együtt zászlózott-lobogott a hátán ringatózó lány kibontott hajával. A lendületesen guruló luxusbatár gyöngyházszinű karosszériáján a napszállat tűzijátékos fényei ragyogtak. Egymáshoz közelítve lelassultak. A járgány, sebességéből veszítve, feladta lendületét. Amit a gép nem tudott megtartani, azt a táltos megőrizte: vágtaugrásait rövidítve szinte helyben nyargalt. Az ütközéstől karnyújtásnyira megálltak. 212 I 213 A férfi és a lány e ponton még teljes kiterjedésében érzékelte a külvilágot. Kedvüket lelték képeslapjukban. Tetszett nekik a mesebeli környezet, a teátrálisan kivérző Nap, a retinaperzselően fehérlő, margitvirágos rét, a gangos paripa, valamint a tökéletes idomú, bestiális autó. McBridge gyanította, hogy rövidesen beszűkülnek érzékletei. Semmire sem vágyott türelmetlenebbül, ám amikor lefékezte a kocsit, azon szándékkal dőlt hátra az ülésen, hogy kiélvezze tűnő józansága maradékát. Fejét a támlára hajtva felhangosította a CD-játszót, és a Queen dalát hallgatva, összevissza doboló szívizmára ügyet sem vetve, megpróbálta higgadtan összefogni, befogadni a látvány egészét, és annak áthatóan érLéki alkotóelemeit is. Legfőként a lovat szőrén megülő, légszomjig izgatott, feszülten mosolygó, sörényhajú lányt. Emlékezetébe maratta az anzikszot, hogy öt, tíz, negyven év múlva is rákattinthasson az agyában, és előhívhassa onnan, és még a jövendő életeiben is élénken, színről színre, ízenként, illatonként átitatódhassék annak más-világian szép hangulatával. Gratia viszontszemlélte a férfi tágra nyitott szemét, gyönyörködő arcvonásait, és roppant erejű szexuális jelképnek beillő, elegáns, faIlikus, dölyfös járgányát.

Az ajtó kitárult. A szenvedélyes zenei hangok előrobbantak. McBridge kilépett a szabadba. A hűvösre hőszabályozott utastérből kibukkanva nyomban levette zakóját, és bedobta az ülésre. Így is lélegzetakasztóan fess maradt. Hajszálcsíkos, sötétszürke nadrágot, selyem nyakkendőt viselt. Mind nyakrétája, mind pedig inge egyegy nem létező szín legkifinomultabb árnyalatát képviselte, mely tónusok megnevezése csakis divatdiktálók zsargonszótárában lelhető fel. Lábán rátartian finom, aranyértékű cipő ékeskedett. Ezen mestermű megalkotásához legalább harminc tervező hetvenhét áttöprengett éjszakája szükségeltetett. (Megérte.) McBridge észlelte az őt mustrálgató lány vidám mimikáját, szemvillanásait. Elvigyorodott, felemelte jobb lábát. Kihívóan megbillegette lábfejét, majd a bal nadrágszárához fenegette a margaréta aranyló virágporától bepöttyölődött remekművet. Mutatóujjával meglazította a mérnöki igényességgel kötött csomót anonim színű, tompa fényű, nagyon selyem nyakkendőjén. Kigombolta ingnyakát. Amint enyhült gégéjén a szorítás, mély lélegzetet vett. Azután azt szándéktalanul hosszan, bámulásba feledkezetten benn tartotta, mert Gratia átvetette jobb lábát a ló nyaka fólött, és a földre szökkent. Ereszkedtében föllebbent és a feje fölé borult élénken tarkálló, pipacs- és mákvirágmintás, végig gombos, bő szoknyás, hosszú ruhája, fölfedvén izmos lábait, hördülésnyi bugyiját, ékszerszerű, mély köldökét, nőies hasát. A mezítlábas lány levette Hollywood fejéről a kantárt, és szabadon bocsátotta a lovat. A fékehajoló margitvirágok között a férfihoz sétált, fellépett a cipője orrára, megragadta nyakkendőjét, spiccre magasodott, és szájon csókolta a fuldoklót. McBridge továbbra sem jutott friss oxigénhez. Ezen körülménnyel a kritikus határig nem is foglalkozott, olyannyira elveszett a csók ízében, a lány hajának, bőrének illataiban, érintéseiben, a közöttük tomboló tébolyult érzékviharban. Minthogy e mámor létezésében régóta kétkedett, az átéltektől megdöbbent. Az időtlen ideje fájón kívánt magafeledtség révén megszabadult 214 j 215 végre a kívülről figyelő, hidegfejű, pökhendi, metsző beszólásokkal okvetetlenkedő másik énjétől. Ezzel a nővel végre valóságos, skizótlan, édesül igazi kettesben lehetett, s ígéretesen közel kerültek ahhoz,

hogy mindenestől eggyé-, még inkább összeváljanak. Amikor e felismerés öröme megkörnyékezte őt, Glendon levegőt cserélt a tüdejében. Két tenyerét Gratia derekára, majd a csípőjére simította, arcát a hajába, nyakába, mellei közé fúrta, s mert szerette volna mindezen gondolatait egyetlen mondatban összefoglalni, a levetett teherből ilyképpen egy csomagot csinálni, és azt elhagyni a fenében, tagolatlan hebegésbe, nyögdelésbe kezdett. A lány szorosan hozzátapadt. Saját testén érezte a férfi vad szívdobbanásait, hasfalát emelgető légvételeit, ágaskodó vágyát. Közléskényszerét is észlelte, ám úgy vélekedett, ezúttal test és szív dolgai sürgetőbbek, mint a szelleméi. Előbb legyen meg az orgazmus, utána majd jöhet a filozófia. Lesiklott Glendon lábfejéről, csuklójára tekerte a selyemkravátlit, és a hóvaksággal fenyegetően fehérizzó sziromóceán mélyébe indultak. Néhány lépésenként megtorpantak a térdig érő virághullámokban, mert hol a nyakrétát markoló lány húzta le szájához a férfi fejét, hol pedig emennek támadt erős késztetése, hogy tenyerébe vegye kedvese jobb vagy bal keblét, végigsimítsa-megmarkolja őszibarackhoz hasonlított fenekét, vagy két kézzel átfogja derekát, és amikor messzire távolodtak a nyitva hagyott kocsitól, és már nem szűrődött utánuk a Princes of the Universe himnikus, lázas zenéje, meghallották az aranymálinkó bírógyalázó trilláit, a feketerigó részegült öröménekét, a zengedező tücsköket. A legelésző Hollywood mögöttük maradt, szintúgy McBridge gombolatlanul levetett inge, kifűzetlenül eldobott cipői. Egyszercsak lemaradtak a korrekt márkajelzéssel ellátott zoknik is. Midőn ez bekövetkezett, s a férfi lába direkt módon érintkezésbe került a pőre talajjal, a füvekkel és virágokkal, és még a lány meztelen lábujjaival is, ez olyféle érzést váltott ki belőle, mintha elveszítette volna szüzességét. Az aktusban nem áldozatnak, hanem megkönnyebbültnek, mi több, megajándékozottnak érezte magát. Gondolt rá, hogy ezt elmondhatná, ám nyomban kiment a fejéből, hiszen Gratia továbbra is a nyakkendőjénél fogva vonzotta maga után, és egyébként is lekötötték figyelmét a pipacsos ruha gombjai, legalább százezernyi. Ugy rémlett, ha sietségtől reszketeg kézzel kibontott végre egy mikroszkopikus méretű csontgombocskát, menten három másik zárult vissza helyette, s ráadásul

kuncogást vélt hallani a vetkőztetett felől, hideglelető közelségből. Jelét adta, hogy szívesen letépné azt a felettébb tetszetős, könnyed, lenge, tarka színfoltos kelmét. Ám a lány elhátrált tőle. Nem távolabb, csupán ameddig a kezében tartott kravátli-póráz engedte. Mikor már csak a mutató és középső ujjának körömhegyei közé csippentve tudta tartani a nyaklót, szabad kezével összefogta ruhája szegélyét, és egy mozdulattal a fejére rántotta az egész pipacsözönt. Ilyképpen tüstént kiváltotta a férfi ragadozóreflexét. McBridge hevesen támadott, a lány menekült, de a nyakkendőselymet nem és nem eresztette. Addig kergetőztek, távolodtak és közeledtek e kurta tengely körül, egymás lábában, vállában és ágyékában is botladozva, mígnem felbuktak a másik feszült nevetésében, vágyódó nyögésében, és elnyúltak végre a margarétás fekhelyen. 216 217 A férfi került fölülre. Felemelte mellkasát, amennyire póráza tűrte, s ezen diadalmas magasságból nézett le a lányra. - Eljött az igazság pillanata - szólt mélyről jövő, vészjós hangon. - De jó! - lehelte Gratia. A Nap elvénett nyugaton, az est mélyülő szürkületet szitált a világra. Felkelt és kigyúlt a vacsoracsillag. Az ébenfekete ló a farkát suhogtatva, békésen legelészett a réten. Gratia feltérdelt, kibújt ruhájából. A férfi arcára pillantva felidézte elinúlt napját, s annak ironikus-komoly szorongásait, és könnyedén elengedte azokat, akár egy köteg léggömböt. Már köze sem volt félelmeihez, mivel azt látta a gótikus szempárban, a hatalmasra tágult pupillákon és a fellazult kontúrú, vösösborszínűre csókolt szájon, hogy porcikáról porcikára, mindenestől tetszik Glendonnak, de még hogy! Fél kézzel megszabadította a férfit a hosszabb és rövidebb nadrágjától is. Amikor már csak a selyempóráz maradt a nyakában, azt is kiengedte az ujjai közül, felcserélte másra. Összefonódtak, egymásba találtak. Testük, emlékezetük, de még vágyképzeletük sem ismerte az énést, amely ezután keresztül-kasul vihanott rajtuk és tombolt bennük, s ezen őrület röpke szüneteiben boldogítóan szárnyalt, lebegett és táncolt velük, egészen az eszméletvesztésig. Utóbb ugyancsak minden korábbi anziksztervezést

felülmúló szépséggel jött fel a Hold. Kezdésként elmosódottnak tetsző tűzfény ragyogósította meg a sötétülő égbolt előterében feketéllő hegy gerincét. Kisvártatva körívessé tömörült a lángolás, majd magakérető, méltóságteli lassúsággal előbukkant a parázsfényes, narancsosan izzó holdgömb. Egymáshoz simulva, lélegzetakadtan bámulták. - Eddig úgy tudtam, hogy a kelő Hold az egy fénytelen, tejszínű, kerekded mázolmány az égen - jegyezte meg Glendon. - Ma a komplett világmindenség minket akar elkápráztatni. Különben csöppet sem bánom. - Utána kéne nézni a lunológiában, miért oly sajnálatosan ritka az ehhez fogható holdkelte. McBridge elvigyorodott: - Momentán a himnológiát szeretném tűvé tenni, hátha létezik egy ideillően magasztos dal. Kinyögöm: ódára vágyom. Te nem vagy éhes? - De igen. Mindig megéhezem, ha kielégítetlenül maradok. McBridge a lány fölé hajolt. - Úgy maradtál? - kérdezte inkvizítor hangszínen. És azok a kéj- és gyönyörsikolyok? A mámortrillák? A milliónyi istenem és jézusom és mindjárt meghalok? A sok-sok jajglendon, ah-ah és jajmcbridge? Még arra a szavadra is emlékszem, bár sűrű ködön át hallottam, miszerint szeretlek. - Azt nem te mondtad? - Én mondtam volna? Végül is, attól őszintén mondhatnám, amit irántad ének. Csakhogy én nem szoktam ilyet mondani. Gratia feltérdelt, magára öltötte ruháját. Megragadta a nyakrétát, annál fogva magához húzta a férfit, és keményen szájon csókolta. - Nem számít, mondtad-e - szólt utóbb. - Nem fontos. Menjünk vacsorázni. McBridge segített megtalálni a lány bugyiját. Cserében Gratia megkereste a férfi bokszeralsóját, majd a 218 i 219 hajszálcsíkos hosszúnadrág felvételében is közreműködött, miáltal egy szárba két lábat bújtattak, és az egyik végtag határozottan nem Glendon tulajdona volt. Kibontakozás közben fogadkoztak, hogy nem kezdik elölről. Felfiiggesztik a bujálkodást, a kéjsóvár kicsapongást, de még az élvhajhászást is, és igenis lakomázni igyekeznek. Néhány csókkal, felhemperedéssel és összefonódással

később megest észbe kaptak, és keserves kínok közt különváltak. Megkerült az ing, egy szál zokni és a pár cipő. Végül meglett a legeléstől kigömbölyödött hátasállat és a fallikusan férfias, előkelő verda is. Az utastérben épp a fenséges Placido Domingo zengte a Be My Love-ot. - Díjazom a zenei ízlésedet - jegyezte meg a lány Hollywood hátáról. McBridge behúzta a kocsiajtót, és feltekerte a hangerőt. - És még a himnológiai kívánságom is teljesült - sóhajtott a vágtában távolodó Gratia után. A gázra lépett, és kiló hússzal elporoszkált. Lendületből, lóról pattantan nyitottak a sűrű dohányfiisttől kéklő, ködös terembe. Szilaj tempójú zeneszó, zajos vígság, lábdobogás fogadta őket. Úgy tetszett, a Halloweenben kéthetente megrendezett szving-táncest kellős közepében landoltak. A lány mindenestől felcsillant. Lelkesültsége láttán a férfi felnyögött, és lehajolt a füléhez. - Nem tu-dok szvin=gel-ni! - tagolta. 220 - Miért? A szvingelés nem proliság. Hajdan az úri közönség aerobikja volt. Mulatókban, lokálokban ropták. A nővérednek sem zsenánt, megfordult már itt Brahmsszal. Táncoltak, és még élvezték is! - Ha volna is benne proliság, nem azzal van a baj közölte Glendon, immár egy parkett melletti asztalnál, söröspohárral a kezében. - Kifejezetten közel áll hozzám ez az ódon, békebeli, jócskán gengszter-világias hangulat. Nézd meg, a szving csupa derű, életöröm, szökdelés, akció, pattogás! - És? - Ezért nem tanultam meg. Ugyanis ez a tánc nem fér össze azzal a szereppel, hogy te egy komoly, fontos, tekintélyes személyiség, egy Marha Nagy Valaki vagy. Az ilyen személyiségek nem ugrabugrálnak nyilvánosan! Gratia bólintott. - Értem én, ha jól elmagyarázzák - felelte. - Ha úgy véled, hogy ebből kigyógyultál, szívesen megtanítalak a főbb lépésekre. McBridge kitérően a szájára tapasztotta a korsót. Annak pereme fölött szemlélte a kocsma népességét. Belépésük óta valamelyest alábbhagyott az önfeledt vidámság. Kíváncsi tekintetek fordultak feléjük. Nyíltan

mustrálták, tetőtől talpig letapogatták őket, azt fürkészvén, görögtűz rövidségűnek hitt-remélt mámoruk lanyhul-e már. Kivált Glendon arcán keresték ennek jeleit. Miután tekintetének, vonásainak kifejezett sugárzását észlelték, a reményükben csalódott férfiak tüntető metakommunikációval adták tudtára, hogy nem esnek hasra egy kastélylakótól. Mi több, neheztelnek rá, valamint értetlenül állnak az áldozatául esett lány megtévelyedése, hűtlen árulása előtt is. 221 Mivel a szerfölött népszerű falugyógyász, Adonis is a teremben tartózkodott, a marcona erkölcsfelvigyázók egytől egyig kinyilvánították iránta táplált együttérzésüket. Azt is félreérthetetlenül kimutatták: ha ő túl disztingvált és gentleman ahhoz, hogy elégtételt vegyen, bármelyikük boldogan falhoz vágja, padlóba nyomja a galád csábítót. A félreeső asztalnál sörözgető, étvágytalannak, kedvszegettnek rémlő doktor észlelte a vele szolidáris hangulatot. Megpróbálta élét venni a bősz bikásodásnak. Ezért barátságos biccentéssel üdvözölte a tündöklő Gratiát és az irigyelt pörészt. Utóbbiról leragyogott, hogy máris megjárta az édent, amelyben a minap még váltig nem hitt. Kevéssel később Adonis a poharát is rájuk emelte, majd a következőt és azutánit is. Ám félrevezetőnek, de legalábbis higgasztónak szánt viselkedése nem győzte meg fogadatlan híveinek egy részét: a kötekedőbb hajlamúját, az ittasabbját. A vérben forgó szemű, termetes falubikák tévedetlenül látták, hogy belbajaik, köszvényeik és egyéb nyavalyáik gyógyítója, gyakran keletkező sebeik összefércelője gyötrődik lelkileg, ráadásul nem étkezik, ellenben kórosan felfokozta az alkoholfogyasztást. Holott mostanig folyton érettük aggódott, állítván: az ivászat szörnyen zápítja a májat. Elszomorító eseteket mesélt a közeli kórház praxisából, ahol halomban haldokolnak a cseremájra várók, ám a balesetben elhunytak nagy része sajnálatosan nem válik be donornak. Ugyanis ezen illetők rettentően lelakott májjal boldogulnak meg, tehát ha nem éri őket tragikum, hamarosan maguk is transzplantációra szorultak volna. Gratia mozzarellás, bazsalikomos paradicsomsalátát 222 falatozott, lábával dobolta a ritmust, és szégyenérzet

nélkül kimutatta, milyen szívesen forgolódna a parketten. Ráérőbb kézujjait az asztalon táncoltatta, azokkal makettezvén Glendonnak a szving alaplépéseit. A férfi kísérletezett az odafigyeléssel. Érzékeny idegvégződései azonban nem tűrték, hogy csupán a táncleckére koncentráljon. Kénytelen volt észlelni környezetében az önmagát gerjesztő lincskedély kritikussá hízását. A mellette elballagó, hegyszéles flótások meg-megtaszították a székét vagy a vállát. A közelében szökdécselő masztodonok gyakorta nekitántorodtak, vagy partnernőjüket pörgették bántó közelségbe. További véletlenségként fekete sört loccsantottak cipőjébe, nadrágjára, majd kajánul sajnálkoztak. McBridge kezdett ráunni, hogy percenként elnézéséről biztosítsa a gizda gazdákat, és megbocsátó vigyorokat pocsékoljon az intim terében csörtetőkre. Úgy vélte, a krisztusi türelem csupán a példabeszédekben semlegesíti az alantas szándékot, a kicsellózott való életben olaj a tűzre. Gondolta, biztos ami biztos, felgyúrja magát, ezért képzeletben fekvőtámaszokat végzett. Éppen a nyolcvanadiknál tartott, amikor Gratia súgva javallotta: sürgősen lépjenek le, mert az agressziószint baljós növekedését tapasztalja. Az események tovafajulását szemlélő Asman doktor belátta: némelyek szellemi nívójára való tekintettel jóval szájbarágósabban kell deklarálnia, mit tart az őt sújtott sérelemről, és azon személyekről, akik fájdalmát okozták. Sóhajtva talpra állt. Megdörzsölte az orrát, egyszersmind mosolyt csiszolt ábrázatára, s fenn is hagyta, bárminő fanyarra sikeredett is az. A bekortyolt sörök223 től kissé merev járással a krízisasztalhoz lépdelt, amelyet lassan közrefogtak a vállasabb, komorabb, lutykosabb böhömbikák. Enyhén meghajolt Gratia előtt, a hajába borzolt, elcsent egy paradicsomszeletet a tányérjáról. És táncra kérte Glendont. McBridge meghökkent kissé. Hiszen eredetileg kocsmai elfoglaltsághoz választott szettet, annak tudatában, miszerint lóháton közelíti meg a műintézményt. Szvingelésről szó nem esett. Épp ezért sportcipőt, farmernadrágot, avarzöld inget öltött, ez utóbbit szellősen gombolta össze, miáltal elővillant mélyen dekoltált, terepzöld pamutatlétája, és melliz-

mának néhány részlete is, de még a felsőtestét ékesítő, közepesen dús szőrzet sem maradt titkolt. Szvingeléshez azonban elegáns öltözék, pezsgő, szivar - és tán még a Titanic bálterme is - dukál. Glendon felhívta Adonis figyelmét a hátráltató körülményre, majd azt is hozzávallotta, hogy nyomokban felismerhetően sem tud szvingelni. A falugyógyász vállat vont. Végigmutatott saját gyűrött vászonnadrágján, lesörözött ingén, rozzant állapotán. Öt ujjal hátrasöpörte szemébe kócolódött haját, és a parkettra vezette a szívtipró bitangot. A zenészek rutinosan észrevételezték az éleződő helyzeteket. Általában élénkebb muzsikálással szokták volt elejét venni a kibontakozóban lévő pofonorgiáknak. Ezúttal sem kerülte el figyelmüket a doktor melletti szimpátiatüntetés súlyosbodása. Tehát sebtében a vonók, fiívók, ütők közé csaptak. A maffiózókalapot viselő énekes és karcsú társnője fűzögetősen-feleselősen évődő, érzéki, tüzes duettbe kezdett. Adonis intenzíven tanítgatta Glendont. Kéz a kézben, egymás mellett lépdeltek. A tanítvány erősen figyelt. És mert díjazta a helyzetet, és még ritmusérzéke is volt, híven letükrözte mestere kecses ugrásait, férfias bokarázásait, csosszanásait. A muzsikusok figyelmesen alájuk játszottak. A duettezők fokozták a vidámodó hangulatot. Repertoárjuk végtelennek ígérkezett. Körös-körül kipirosodtak az arcok. A dallamok elsodorták a dühöt, lazult a feszültség. A lincselni készülődő pityókások közül többen is kedvet kaptak a lábrázós, szökdécselős táncoláshoz, és egymásba kapaszkodva a parkettre pattantak ugrándozni. Három titánium flótás - a vontatottabb felfogású kemény mag - értetlenül ácsorgott Gratia asztala mellett, képtelenek lévén követni, mi lett a pipec kis verésszituációval. Hová lettek a többiek, hol marad a belezés?! Egyszerre csak, a nemértést megunván a pulthoz támolyogtak, és további söröket csapoltattak maguknak. Őrületes tempójú, hancúrozós lábrezgetésre serkentő dalok következtek, egyik a másik után. A férfi-férfi táncospár a klasszikus szembefordulással is megpróbálkozott. Ekkor sem eresztették egymás kezét, de már a másik vállát, derekát is megfogták. Szemlátomást mind jobban élvezték a szvingelés ürügyén művelt testmozgást. Vigyoruk szélesedett, már-már fülig ért.

Glendon szemérmetes-kacéran vetette alá magát vezetett női szerepének. Csakhamar az akrobatikus kifordulásokat, pörgetéseket is kipróbálta mesterével. Lassan elhalt a zsigerelős hangulat. Gratia fiktív hősi medált tűzött Adonis mellkasára, térdére a becsületrend szalagját kötözte, de a képzelt 224 j 225 lovaggá ütéstől és a glóriázástól sem riadt vissza. Csupán néhány pillanatig tűnődött: vajon miért nem a kék szemű Redford-hasonmásba szerelmes, ám hamar válaszra lelt. Hát azért nem, mert Glendon McBridge-ért vész meg, és kész! Lenyelte az utolsó paradicsomkarikát. Talpra szökkent, és a homogén párig meg sem állt. Nyomban befogadták. Háromszögben forgolódtak, lépegettek. Olykor összekapaszkodtak egy-egy komplikáltabb lépéskombinációhoz, meg-megérintették, váltogatva forgatták egymást. Glendon kimelegedett, levette ingét, és annak matadoros, csalogató, bőszítő, játékos lebegtetését is a produkcióba improvizálta. A megváltozott légkörű fieszta további táncolni vágyókat vonzott melléjük. Maguk közé vették az ötvenes korú, léggömb alkatú, bús fekete kontyot viselő, ábrándos tekintetű virágkötő hölgyet. A szenvedélyes szökdelés, lábrázás, pörgölődés közepette Amelie sűrűn megostromolta a bikabőszítő kendőként rázogatott inget, és még arról sem feledkezett meg, hogy felfedje életdrámáját Glendon előtt. Azért pont előtte, mert a pörész, jövevény lévén, az ő szent titkát még nem ismerhette. - Sok-sok esztendővel ezelőtt történt - mesélte Amelie, szvingeltében picit már lihegve -, hogy eljutottam egy Rolling Stones-koncertre. Jaj, fiatalember, ha tudná, milyen szépséges ifjú lány voltam! Nem ám olyan most módis kákabélű, fúrt köldökű, fiúcskás! Hanem cserfes, fitos, csöcsös, faros, nádszálderekú! Tudja meg, bomlottak értem a férfiak, még a falurendőr is! Na persze, akkor még nem a kelekótya Seriff látta el a hivatalt! De akárhány kérőm is volt, mert jelzem, 226 lépten-nyomon megkérték a kezemet, én csakis Mick Jaggerért bomlottam! Az a hang! Hátborrrrzongtam tőle! Az a ruhaletépő szempár! Akkor még nem volt vizenyős! Még sehol nem volt Mickie-n egy ránc vagy barázda, de még egy szarkaláb sem! Milyen karizmatikus,

gyönyörű férfi volt! Az a nemiszerv-szerű, csodás orra! Azok a szégyentelen, bugyinedvesítő, vastag ajkak! Nem mondom, akkoriban nagyon nem illett ilyen szavakat használni! Nemhogy a számra venni! Bezzeg manapság...! Jaj, a koncert előtt órákig fésülködtem, festettem az arcomat, felvettem a legszebb abroncsszoknyámat! Megérte! Az első sorban aléltam, sikítoztam. És Mick, az édes Mickie észrevett! Engem! Onnan kezdve csak nekem énekelt! Nem is nézett másra! Hjaj! Aztán egyszercsak odatáncolt azokon a szöcske lábain! Térdre rogyott a színpad szélén, és lehajolt hozzám! Hozzám, drága fiatalember! És megcsókolt! Szájon! Hosszan! Ígéretesen, mámorítóan hosszan csókolt, tudja meg, drágám! Még a nyelvét is átdugta a számba, és mozgatta is! Összekeveredett a nyálunk, és ez szerződésszerűen megpecsételte jövendő sorsunkat! Ő lett életem férfija! Azóta sem kellett más! Nem, nem, senki nem ér fel őhozzá! Orvosilag szűz vagyok, és hajadon. De igazából...?! Huh, ha azt elinesélnémi? Inkább megőrzöm az én szent titkomat! Amelie, régvolt élményét átélvén, megingott kissé. Lehunyta szemét, éterien lassú táncolásba kezdett. Szorosan összeölelkezett képzelt partnerével. Simogatták, csókolták egymást, sugdolóztak is. McBridge kutatón szétnézett. Látta környezetén, hogy nem aggódnak a hölgyért, megszokták tudatváltásait. - Akarja, hogy bepereljük Jaggert? - kérdezte szakmailag. - Hiszen tönkretette az életét. 227 Amelie fél szemmel felpislantott. Még szorosabban ölelte tulajdon vállát. Mindentudó mosoly csillant szájzugában. - Tönkretette?! - kuncogott. -Az egész falu teljes aszszonyállománya együttesen nem élt olyan boldogságos házaséletet, mint én a tüzes Mickie-vel! Mit tudnak azok a hites feleségek az igazi szexelésről!? Az orgazmusról, a G-pontról?! Na persze, mostanában, harminc év után már előfordul néha, hogy összevitatkozunk az én édes, csődör párommal! Nagyon haragszom rá az örökös nőzésért, a zabikölykökért! Mickie meg folyton azért nyaggat, hogy fogyjak le! A főztömet bezzeg imádja! Adonis kifulladtan megtorpant. Két kezét a mellkasára szorítva, eltúlzott gesztusokkal nyilvánította ki légszomjas, szédelgős, fejzúgós állapotát. McBridge a saját vállát átengedve támogatta meg a doktort.

- Hazavigyelek? - kérdezte Gratia. Néhány perccel később lóhátra segítette a szeszkárosult Asmant. Mögé pattant, a férfi derekát ölelve megfogta a szárat, és útnak indultak. Glendon mellettük léptetett. - Ma este kicsit többet ittam a kelleténél - mélázott a falugyógyász. - Márpedig a kellete maximum egy pofa sör lett volna. - Kissé hátradőlt, elvackolt a lány karjai között. Hatalmasat ásított, annak véghangján elnyámmogott egy keveset, majd felsóhajtott: - Ha túl leszel a pasidon, akkor örömömben még egyszer leiszom magam a csikkes padlóig. Remélem, nemsokára vége lesz. Rettentően hiányzol. - Nem lesz vége - szólt a lány. - Dehogynem! Hiszen tudod: csak a változás állandó. Habár ezt ilyen fiatalon még úgysem érted. 228 - Nem kell hiányolnod. Szeretlek, itt vagyok, bármikor találkozhatunk. - Remek! Tehát továbbra is együtt alhatunk? - Miért idétlenkedsz, Adonis? Nincs egy órája, hogy lélekben kidekoráltalak a becsületrenddel, és még glóriát is gyújtottam a fejed fölé! - Nem kellett volna. Nem érdemlem meg. Én csak a túlhabzó morális pátosz bántó megnyilvánulásaitól akartam megkímélni a barátodat. - Köszönöm - biccentett Glendon. - Valóban, bizonyos alkoholtitánok veszettül tobzódtak a nemes felháborodásban. - Kár, hogy nem vagy olyan ocsmány alak, amilyennek látni szeretnélek - sóhajtott Asman. - Ezt már megvitattuk, emlékszel!? Amikor felittuk a jutalom-ampulláidat. Jaj, de beteg voltam utána! - Én tán nem?! Mióta betetted ide a lábadat, romlasztom a májam! Mikor lesz már vége?! - Te vagy a lányos anyák álma! Minden ujjadra száz nő akad, csak válogatnod kell közöttük - mondta Gratia. -Tudod, mit? Eleinte ne is válogass, csak élvezd! - Már van választottam. Ne ragozzuk tovább. Megvárom, míg kiábrándultok egymásból. - Mennyire vagy türelmes? - kérdezte McBridge. - Mit prognosztizálsz? - Nem vagyok egy vátesz, de szerintem hosszas lesz. - Mennyi nálad a hosszas? Két éjszaka? Három? Hát nálad, Gratia? - Gizda vagy, Adonis - felelt a szólított. - Ha akarod,

most beszéljük meg még egyszer, immár utoljára. Azután többé ne térjünk vissza a témára. Barátomnak tartalak, elérzékenyülten szeretlek. Glendon McBridge-be szerelmes vagyok. 229 - Ez vadonatúj fejlemény, mivel kezdetben még csak szexről volt szó - borongott a doktor. Seriff kocsija mögéjük dübörgött, majd szirénáját rájuk rikkantva, szoros közelségben elsüvített mellettük. Bár feltehetően kedvességből művelte mindezt, Gratia lova, a túlsúly cipelésétől amúgy is zaklatott Maffiás a nyomában robogó veszély észleltén a zsarujárgányra fordult, és magasra lendítette a hátulját. A lány még jókor odébb ugratta a rugdalódzó paripát. Kiülte a ló hátában keletkezett huppanót, és viszszarántotta röptéből a bukórepülésbe kezdett Adonist is. Végül keresetlen indulatszavakat eresztett a kék lámpáit villogtatva távolodó községrendőr után. A beszélgetés ezennel lezárult. Adonis doktor csakhamar hazaérkezett. Utóbb Gratia és McBridge az istálló és a kastély között félúton, a személyzeti szállás bejáratánál próbálgatott elválni. Nem hetekre, hónapokra, mindössze reggelig. Ennek érdekében többször elköszöntek egymástól, családias jóéjt-puszikat és vérbő búcsúcsókokat váltottak. Eltolták maguktól a másikat, majd újra öszszesimultak. Glendon kezdeményezte, hogy adják fel a hercehurcát, és aludjanak együtt. Meghívta a lányt a lakosztályába. Kosarat kapott. Fél óra múltán még mindig a búcsúfázisban jártak. Ekkor Gratia tett ajánlatot. Ám most a férfi felelt nemet, vonakodván belopódzni a cselédházi garzonlakásba. - Tényleg hosszasnak ígérkezik - sóhajtotta. - Nem tudlak elengedni. Profánul szólván: fültől farkig beléd estem. Nyugtalanítóan kevés számú nappal az első, világrengető találkozás után, halálos komolysággal érzem, hogy ha nem vigyázok, rövidesen igaz szerelmet vallok neked, és megkérem a kezedet. De hát még alig kóstoltunk egymásba! Ráadásul a dokinak igaza van, kapcsolatunk tényleg csupán érzékviharnak indult. Még annak is megrázó lett volna. Most viszont elsöprő erejű érzelmek próbálnak a hatalmukba keríteni. Megbomlok végképp? - Nem tudom, mi keresnivalónk van egymás mellett,

mi lehet a közös karmánk. Szeretném élvezni, míg mindkettőnknek kellemes. Még hogy kellemes?! Nem titkolom: tűzben, lázban, feszültségben, izgalomban tart! Nem ők voltak az egyedüli izgatottak. Seriff kocsija közelgett a kastély irányából. Bőszen szirénázva, motorbőgetve, reflektorozva, tetőfényeit villogtatva száguldott feléjük. Gratia megadóan felsóhajtott. Máskor ís előfordult, még éji órán is, hogy a falurendőr vijjogózva rohant hozzá, mint olyan valakihez, aki a környék legrejtettebb zegzugait is jól ismeri, naponta végigbarangolja. Kinek figyelmét - sokak bánatára - sem falopók, sem orwadászok, sem piromániások nem kerülhetik el. Aki mindent meglát, észrevesz, a legtitkoltabb részleteket pedig egész egyszerűen kitalálja, s ebben vagy a hatodik-hetedik érzéke, vagy pedig fantáziás mivolta segíti. Mindezek következtében megakadályozott számos erdőtüzet, megtalált több, a fák között elrejtett lenyúlt kocsit, meglelt jó néhány elkóborolt kisgyermeket és haszonállatot. Viszont - sajnálatos szövődményként magára haragította Zöld Taccsot és más orvlövészeket, tolvajokat, gyufabolondokat és Kapsz egy cukorkát. Emiatt közülük többen is megátkozták, rontást küldtek rá. Vagy legalábbis ezzel fenyegetőztek. 230 231 Seriff kirúgta maga mellett a járgányajtót. Szolgálatban lévén, seszürke, sedivatú uniformist viselt. Egyhangú öltözékén sokat dobott a köcsögkalap, melyet nyilvánvaló izgalmi állapotában lökött a fejére a hivatali főfedő helyett. Feketére izzadt homlokszalagja, a közízlést súlyosan sértegető kalpagja alól lengedező, csatakos, vörös lófarka azt a benyomást erősítette, miszerint szerfölött zaklatott. Korábbi, futó jellegű karcsúságának rég nyoma sem volt, súlyos testével kifelé kecmeregtében csaknem orra bukott a sietségtől. A kecstelen kiszállási kűr vége táján meglelte egyensúlyát. Amint megközelítette a függőlegest, a hökkent Glendont félresodorva a lányra vetette magát. - Muszáj segítened, Gratia! Te mindenütt ott vagy! Biztos láttad Kate-et, a Deedék lányát! Ugye láttad!? zihálta. - Napok óta nem. Mi történt? - Kate Deed, mint mindnyájan tudjuk, esténként futni jár az erdőbe, szinte rendszeresen, mivelhogy fotómodellnek készül. Általában hatkor pattan biciklire,

elteker a Nyúl-tisztásig, ott lerakja a gépet, futva megkerüli a rétet és a tavat, majd hazakavar. Ma este kilenckor szólt az apja, hogy nagy baj lehet, mert a lánya még nem került elő. Rimánkodva kérlek, segíts megtalálni szegény gyereket! Már órák óta hiába keresem! Az a kislány még húszéves sincs! Glendon sóhajtva sok szerencsét kívánt a kutatáshoz, és a kastély felé indult. Gratia a terepjáróba huppant. Reggelig keresték az eltűntet, vagy legalább annak nyomát, hiába. Később a lány lóháton is körülnézett az erdőben, ám semmit nem talált. Az összetört szülők, Seriff és a falunép abban re232 ménykedett, hogy Kate hamarosan előkerül, méghozzá épségben. Tippjeik szerint egyszerűen csak elcsavargott valami rómeóval, de ezt hamarosan feladja, vagy - rázósabb verzió - elrabolták, és váltságdíj ellenében jut haza, esetleg - a mosti időkben ez sem megy sci-fi számba - elhurcolták szexrabnőnek, de ő majd csalafintán megszökik a latroktól. A keresés-kutatás nem hozott eredményt. Harmadnapra megjelent az erre specializálódott zsarucsapat. Az Indiánok, Jackpot vezetésével mindenkit kikérdeztek az ominózus estén végzett tevékenységéről, majd tégláról fűszálra átfésülték a Várost, a réteket, az erdőket, a tavat és a vízesés környékét, ám ők sem lelték meg Kate nyomait. A lezáratlan, nyomasztó talány lassacskán elhalványult a maszkabáli tervezgetés, felkészülés egyre fokozódó lázában. Nem lehet tudni, melyikük találta ki, hogy az évenként hagyományosan megtartott, épp ezért idővel ünneptelenné vált nyárköszöntő jelmezbál ezúttal ne fulladjon a szokásos felhúzzuk a tavalyi maskarát, eszünk, iszunk, lerészegszünk jellegű, ásítoztató unalomba, bepityókázott böhömbikák obligát tömegverekedésébe. Talán Asman doktor volt a kezdeményező, midőn valamely, a szívfájdalmát csillapító elfoglaltság után nézett. Az is meglehet, hogy a délelőttjeit test- és elmepihentetéssel töltő McBridge fantáziája moccant meg, de az sem kizárt, hogy Brahms Mulintől származott a Hajdanvolt Szép Napok elnevezésű rendezvény invenciója. 233 Ám ők csupán azt fejlesztették tovább, amit Gratia és Clavio az előző évi bálra kitalált.

Akkor a mulatságnak titulált utcabál éppen kezdett unalomba fúlni, midőn sallangos hintóján begördült a romantikusan fehér csipkékbe burkolt, hattyúszín arcfátylas várúrnő. A kocsiját kísérő, tollas kalapot, lobogó palástot, combig érő csizmát, fényes szablyát viselő testőrök látványa végképp felpezsgette a kedélyeket. A főként dívát, kalózt, királyt, királylányt, háremhölgyet, rocksztárt és alkoholistát alakító bálozókat elbűvölte a középkori fogat megjelenése. A hangulatváltozás észleltén a hintót hajtó Clavio és a testőrök rövid lovasbemutatót improvizáltak a felélénkült közönség vigasságára. A következő bálra kiválasztották regényes történetű lakóhelyük, Atmos egyik régmúltbéli, legendává nemesült, szívettépő eseményét, és sűrűn elgyakorolták annak előadását. Mindezt felhajtásos, hangos titkolódzással kísérték; ebben kiváltképpen Clavio és férfitársai jeleskedtek. Rejtegetésüknek meg is lett az eredménye: a fél falunép az ő készülődési.iket akarta meglesni, kifi.irkészni. Emiatt alig győztek konspirálni, a próbáikkal elbujdosni. Hanem midőn Adonisék felröppentették a Hajdanvolt Szép Napok ötletét, az izgaloméhes lakosság fiatalja-vénje egyként eltökélte, hogy lepipálja a Gratia-féle jelmezbáli kört. Ezért aztán óriási elszántsággal megmélyedtek környezetük történelmében, legendáriumában. Ezt követően kisebb-nagyobb csoportok alakultak a választott események korhű felidézésére. E társaságok szabadidejükben a jelenetüket gyakorolták és jelmezeket készítettek. Legfőbb foglalatosságként ők is titokzatoskodtak, mégpedig a médiából ellesett módon: azt 234 zajongták, semmi sem szivároghat ki, majd megszellőztettek ezt-azt, továbbá tévhírt, pletykát terjesztettek, botrányt köpültek. A marketingfogás pompásan működött. Immár a környező települések lakóit is vadul vonzotta a maszkabál. A helyi kulturális központokban, a piacon; az üzletekben, a kocsmákban és a fogadóban csakis e témáról beszélt a népség, azt latolgatván: vajh a múlt minő fejezetei kerülnek terítékre a nyárünnepen? A sajátos szemléletű visszaemlékezések mely családok féltve óvott, patinás jó hírét érintik? Beválnak-e a szereplők? Uagy inkább rettentő ripacskodást művelnek? A hevenyében épített, sokoldalúnak szánt színpad kibírja a megpróbáltatást? Netán leszakad a botcsinálta színját-

szókkal együtt? A várva várt nap előestéjén zsúfolásig megtelt a Halloween. A zaklatott emberek amiatt aggódtak, hogy képtelenek lesznek aludni a Nagy Színrelépés előtt, holnap tehát kábán fognak kóvályogni, és felsülnek szerepükben. Ekkorra már - az elcsordogáltatott információk alapján - sejteni lehetett, melyik csoport milyen eseményt, mesét, balladát dolgozott fel. A kocsmabéli csoportosulások azt taglalták, hogy ezen történések színpadra vihetők-e. Némely okostojások úgy vélték, halálra unják majd magukat, és mégiscsak jobb lenne inkább éjhosszat kolbászt falni, szeszt nyakalni, hejehujázni, egymást pozdorjázni. Mindenkit, aki belépőt váltott vagy meghívót kapott a mulatságra, felkértek, hogy "korhű jellegű" öltözékben jelenjen meg. A ruhadarabokat a Mulin család biztosította a közönség számára, ezeket a Halloween nagytermében lehetett átvenni. A hitetlenkedőket, szkeptikusokat is lekötötte másnap esti toalettjük összeválogatása. 235 A rendelkezésre bocsátott viseletek némileg megosztották a falulakókat, hiszen a ruházat meghatározza a hovatartozást, a társadalmi rangot. Ez idő tájt boldogboldogtalan arra hajtott, hogy királynak láttassa magát, ám e bomladt ítélőképességű szubjektumok nyilvánvalóan nem álltak a realitás talaján. Ugyanis a realitás termőrétegén állván bizonyosan belátták volna, miszerint nem lehet mindenki király. Sőt, olykor még az egyetlen koronás személy is szánalmasan meztelen, más szóval: királytalan. Eme ranghoz ugyanis nagyon-nagyon fel kell nőni, ráadásul nem talmi külsőségekkel, hanem belsőleg, azaz emberileg kell fenségessé válni, tehát ez roppant nehézkes, gürcös dolog. E tény méltányos elismerése helyett előkerültek a kőbaltás időkben szerzett őssérelmek, valamint a középkor egy bizonyos, nem alap nélkül setétnek tartott korszakában ejtett sebek is fölszakadtak, és még jóval későbbről is találtak egymás szemére hányni valót mindazok, akik erre törekedtek. A piszkos jellemű dédapád nélkül a családom jóval többre vitte volna, és a miért pont neked jutott a pitykés lajbi jellegű szócsaták hajtépéssé is fajultak volna, ha valaki föl nem röppenti, hogy a mélabús Adonis doktor is szerepelni fog a jelmezbálon. Ez egyszerre volt megrázó és elképesztő, pláne a társpletyka, melyből az is kitudódott, hogy a gyógyász

nem kisebb figurát fog alakítani, mint Felnyársaló Putnamet! A hír azon nyomban egyesítette a széthúzó lelkeket. A tekintetek áhítattal telítődtek. A tenyerek a söröskorsókra izzadtak. Ez ám a Valaki! A doki! Mint Felnyársaló Putnam! Aki egy mindenkori példakép, bár nem akárkik használatára! Felnyársaló Putnam bálványként 236 történő imádása csakis Igazi Férfiak, FőFő Macsók számára engedélyezett! Jaj, de hogyan fogja előadni Asman a szerepét? Hogy az hihető legyen? Mert ahhoz nagyon férfinak, szörnyen szilajnak kell ám lenni! Ráadásul az sem árt, ha az ember úgy lovagol, mint egy szuperlatívusz! Mert amit anno a Putnam művelt, a Felnyársaló...!? Az emberek hátborzongtak. Aztán annak is híre terjedt, hogy egyáltalán nem csak a szép napok kerülnek bemutatásra. Az élet seregnyi arca, színárnyalata meg lesz mutatva a süllyesztős, akasztófás, bármely célra átalakítható színpadon. Jól van, na de hogy a doki a Felnyársaló Putnam!? Egyszercsak Avir Pownall rontott a terembe. A harminc körüli, páncélszekrény alkatú férfi felettébb dúltnak látszott, homokszín, loboncos haja az arcába lógott, szájszéle, keze remegett. - Láttam őt! - kiabálta. - Láttam őt! Benn ült a kocsimban! Kate! Kate Deed! Többen felörvendtek. - Nagyszerű, hát megkerült?! Pownall nem higgadt. Önmagából kifordultnak látszott. - Jöttem hazafelé. Ott állt Kate az út szélén! Integetett, hogy vegyem fel. Megálltam, beült mellém. Az én rozoga verdámba! A Beképzelt Kate! De valahogy olyan fura volt! Olyan áttetsző. Sápadt. Fakó. Kócos. Olyan, mint aki megbánta hiúságát, bűneit. Mint aki megtért végre. Mintha apácának készülne. - Kate-nek nincsenek bűnei! - szögezte le Seriff, kiválva a sörcsapos pult körül ácsorgók gyűrűjéből. - Ahhoz még fiatal. Hazavitted? Avir Pownall mereven bámult a zsaru szemébe. 237 - A csecsemők is bűnösek! - közölte. - Aki megszületik, máris bűnös! Kopó létedre nem hallottál a kiskorú gengszterekről? Ki a bűntelen? Csak egyet mutass! Máskülönben nem vittem haza Kate-et! Nem vittem,

mert kukán ült mellettem! Hiába próbáltam beszélgetni vele, nem szólt, nem reagált! Meg is haragudtam rá! Megállítottam a kocsit, és odafordultam hozzá. Miért vagy ilyen rátarti? Na miért hordod fenn az orrodat? Mire vitted? Tán grófné lettél? Hiába kérdezgettem, nem felelt! Megfogtam a vállát. Nem akartam én bántani! De azért csak odanyúltam, hogy megrázogassam a csontjait! Tudjátok mit...?! - Pownall szünetet tartott. Döglött hal színű, eszelősnek rémlő tekintetét körbehordozta a döbbent arcokon. - Adjatok inni! Valami bitang erőset! Nem volt mit megfognom! Most már biztos, hogy Kate Deed halott! Nem ő ült mellettem! Hanem a szelleme! A szelleme! Ahogy átcsúszott rajta a kezem, Kate köddé foszlott, és kiserkedezett az alig letekert ablakon! Pownall kapott egy tripla whiskyt. Gratia elgondolkodva nézte a mohón kortyoló, mindenestől nyirkosnak látszó férfit. Avir zavaros belvilágú, zárkózott fickó volt. Kemény fizikai munkát végzett, keveset szólt, sokat ivott. Kereste az egyedüllétet. Múlt nyáron éjszakai elfoglaltságot vállalt a nappali gályázás mellé. Amikor a közeli halastó gazdája úgy vélte, hogy fosztogatják vagyonát, őrbódét állított a tó fölött magasodó domb tetejére. A kopoltyúscsősznek felfogadott Pownall egész éjjel ott strázsált csőre töltött mobiltelefonnal, hogy segítséget hívhasson, ha felbukkanna a halrabló banda. Nem hivatalosan puskát is tartott a keze ügyében. Ám mert álló nap mázsás zsákokat rakodott egy másik gazdánál, csakhamar lecsukódott a szeme. A bekómázófélben lévő halőr kidőlt a fakabát becézetű fülkéből. Részlegesen kötelességtudó fickó lévén, úgy vélte, pofátlanság volna fekve végighálni a munkaidőt, ezért törökülésbe helyezkedett a tervbe vett mélyalváshoz. Kisvártatva arra járt Schiller, a vadőr. Ennek viszont - egyebek közt - az volt a feladata, hogy szigorúan távol tartsa a kártékony négylábúakat a tavat övező, dúsan termő gabonatábláktól. Ő bizony éberen tette a dolgát, ezért nem csupán a vetésben csörtető vaddisznókat észlelte, hanem a fabódé mellett szunnyadó Avirt is. Ismervén a fickó különc természetét, nehéz öklét, valamint humánumból is, nem akart lelketlenül durrogtatni. Így gondolkodott: szegény Pownall még felrémül, enyhén bomlott elméje tovább hasad, netán az ijedelem miatt örök időkre elveszti szobatisztaságát.

Schiller tehát lábujjhegyen, már-már spiccen lopakodott az alvó halcsősz felé. Midőn zajtalanul a háta mögé ért, vagyis tapintatos küldetését teljesítettnek tekintette, iszonyúan elsütötte a flintáját, három ízben is, a búzában bóklászó dúvadak elriasztása végett. Egyébként sikerrel, a disznók észvesztve menekültek. Avir töksüketen, félálomban rettent talpra, azon hitben, hogy lebombázták az agyát. Valamilyen óságos nyelven sokáig szitkozódott. Idegen ajkú káromlásaiból egyetlen hangot sem értvén, dühödten magához tért. Felmérte a helyzetet, majd nyakon ragadta s fojtogatni kezdte a vadőrt. Schiller még mindig lábujjhegyen állt, épp ezért teljesen meg volt győződve a torokszorongatás jogtalan voltáról, végtére kivételes körültekintéssel járt el, és semminő okot nem adott a gorombaságra. 238 239 Mielőtt még a nyomorú vadőr végleg megfúlt volna, Pownall észbe kapott, s eleresztette a gégéjét. Végül ugyan túlélték a megrázkódtatást, ám a kázus örök nyomot hagyott mindkettőjük lelkületén. A Halloween törzsközönsége erre az epizódra emlékezett, miközben figyelmesen fürkészte a szellemstoppos Kate Deedről beszámoló Avir halpikkely-kékes íriszét, gyöngyöző arcát, vibráló ujjait. Az atmosi emberek még ezen felvilágosult korszakban sem kétkedtek a megfoghatatlan, éteri dolgok létében. Miért is kétkedtek volna? Őseik seregnyi istenhez fohászkodtak és természethitűek voltak, mielőtt vérrelvassal megtérítették őket a keresztény egyházak. Miután a szeretet vallásának igéi, pengéi megvilágosították elméjüket, nem feledték hajdani hitüket sem, csupáncsak nem beszéltek róla nyilvánosság előtt, bölcsen. Világképükbe tehát bőven belefért a szellemstopos lány. - Eszerint Kate meghalt - sóhajtották többen. - Nem mondta, hogyan? - kérdezte a pék. Pownall vállat vont. - Mire kapcsoltam, már ott se volt. Ha előbb leesik az érme, kifaggattam volna. Különben szerintem megölték. Tudjátok, miért gondolom? Mert olyan kihívó nőszemély volt! Emlékeztek? Már tizenkét évesen fedetlen hassal mászkált! Már akkor mindig a tükör előtt pipiskedett! Az rítt le az arcáról, hogy ő a legszebb, a legkülönb, a legkevésbé közénk illő! Így van? - Szép lány volt, meg kell hagyni - látta be a zsemlyés. - Nahát! - szólt Avir. Lassan felhagyott a reszketés-

sel, izzadással. Már-már büszkének látszott, amiért ő hozta a halálhírt, s nem másvalaki. - Kár érte, mert a kevély magatartásért néhány pofon is elég lett volna neki! Egy fickó mégiscsak felbosszankodott a fennhéjázásán, és mérgében jól eltörte a nyakát. Fotómodell?! Marhaság! - Miért ne lehetett volna modell? - csodálkozott Asman doktor. A felvetés keményen meggondolkodtatta Pownallt. - Azért, mert az lotyó szakma! - közölte nagyvártatva. - Egy rendes lány ne mutogassa magát! Ne a testéből akarjon megélni! Különben ma már bárkiből lehet híres szépség az újságban vagy a filmen! Ez csakis a sminken múlik, nem a bulán! A rondábbját tovább mázolják, a szebbeket hamarabb kikenik, és még számítógéppel is csinosítanak rajtuk! Ha meg szembejön valamelyik az utcán, sikítófrászt kapsz a rút macától, mert azt hiszed, a Szörnyellával találkoztál! - Honnan veszed, hogy Kate-nek nyakát törték? firtatta Gratia. Avir a lányra meredt. Félmagas, előreugró homloka, lombos szemöldöke alól bámulta a kérdezőt. - Te is megéred a pénzed! - sziszegte. - Jól van, te nem mázolod magad, nem lógatod ki a hasad, és mégsem vagy másmilyen! - Talán a nőiségével bőszíti magát? - érdeklődött McBridge. A halőr, fizikai munkás és különc tekintete a jogászra villant. - Nem azzal bőszít! Hanem a fenenagy értelmével! Azt hiszi, hogy ő szülte a spanyolviaszt! Tudja, minek tartom a csajt? Nos, nem mondom meg, nehogy fájjori! Csak azt ne higgye, hogy sokáig húzza mifelénk a grínpíszes nagypofájúsággal! Egyszer még piszkosul hátba lövődik az erdőben, ha folyton a zöld dumával jön! Pláne, ha azt feszegeti, ki vadászgat a tilosban! Amúgy azért hiszem, hogy Kate Deed nyakát eltörték, mert 240 241 olyan furán, csonttalanul billegett a feje, ahogy ott ült mellettem a verdában. Hát ez van! Seriff, ne mondj köszönetet! Habár megoldottam neked az ügyet! Te csak szúrd fel az érte járó plecsnit a hajtókádra! - Ha téged hallgatlak, miért van mindig olyan érzésem, mintha ordítanál? - kérdezte Gratia. - Azért, mert ordítok! - üvöltött Avir. - Utálom az emberiséget! Betéve! Az egész fajt!

- Jól van, akkor nem vagy rasszista. Szóval megszorongattad Kate Deedet? - informálódott a lány. - Mert szótlanul ült melletted? Pedig te csevegést kezdeményeztél? Erre ő szertefoszlott. Jelent ez másvalamit, túl azon, hogy Kate valószínűleg mélyen halott? - Jelent - szólt halkan Amelie. - Azt jelenti, hogy a teteme a közelbe került. - He? Mi van? - hitetlenkedett a nagyvárosi származású Seriff. - Itt mindenki hibbant? - Ugyan, dehogy! - legyintett a virágkötő hölgy, Mick Jagger titkos hitvese. - Mindnyájan normálisak vagyunk. Ha a gonosz, vajákos, férfigyilkos Szörnyű nem végzett volna magával, mellesleg ördög nyugosztalja szegény banyát, ő most megsugallná, hol keressük Kate holttestét. A faluzsaru nem vállalkozott nyílt vitára, inkább hümmögve odébbállt. Nem tehetett róla, nála nem jött be a szellemesdi, valahogy nem volt rá médium. A közelben álló asztalnál jóval érdekesebb témára bukkant. Ott ugyanis róla beszéltek, víg kuncogások közepette. Menten letelepedett a társalgók közé. - Mi van? - érdeklődött vészjós ábrázattal. Hátratolta köcsögkalapját. Mutatóujját macsósan a homlokszalag alá dugta, megcsavarintotta, miáltal a pánt kiadott magából néhány csöpp sötétszürke verítéket. - Az van - felelt készségesen a kérdezett, a helyi buszjárat gömböc arcú, kerekded sofőrje -, hogy mink is fel akartunk ám lépni a bálon az asszonnyal, és azt a történetet választottuk, amikor te Micimackóul jártál a Mellyes Rosie-nál! Emlékszel-e? Azóta Fekete Özvegynek hívod a nyomorult nőt, pedig csak hozzád akart menni, rendőrfeleségnek készült, oszt azért etetett meg tégedet... - Ne merészeld megpróbálni! - sziszegte Seriff halk, ám annál parancsolóbb hangon. - Mert akkor léptennyomon tilos parkoláson foglak kapni, és még pedofilián, nekrofilián és szodómián is rajtacsíplek! A buszsofőr megvonta a vállát. - Az elég bajos lesz barátom, már ha értem, amiket beszélsz, mert ugyanis egy cipőben járunk. Megsúgom, nálam sem áll már a zászló. Habár én nem kezeltetem vajákosokkal a törött rudat, mint te. Különben az impotelenciádat is bemutathatnánk a bálon az asszonynyal. Összefeküdnénk, aztán semmit se csinálnánk, az nekünk rettentően megy ám, és nem két nap óta! Na, de hát mi szemérmes népek vagyunk, sajna! Amúgy al-

katra pont megegyezünk mi ketten, a Micimackós esetet is a közös testi adottságok miatt választottam. Megnyugodhatsz, nem játszhatjuk el, mivel "nem korabeli". Azt mondták a szervezők, hogy ha naponta jelmezbáloznánk, akkor is csak ezer év alatt fogynánk ki a Hajdanvolt Szép Napok moccanataiból. A mostaniakat meg majd előadják a jövő generációk, ötszáz év múlva, ha egyáltalán lesz még akkoriban emberi népesség. Nézetem szerint azt már csak a drótférgek élik meg, jelzem, én is borzasztó szereket használok a földemen, de hát ha egyszer attól hull a férgese, nem pedig a hiszekegytül!? 242 ( 243 - Kopj le rólam - súgta Seriff. - Nem értem, miért vagy hiperérzékeny! Ha egy túlsúlyos szervezet, aki hivatalos közeg, fazékkalapban és tehénhajcsár cugehőrben jár, és minden hullától bQájul, az ne kényeskedjen, mikor röhörészésen ér másokat! Annak rogyásig legyen vicc- és röhejérzéke! Seriff előrehajolt, jelentékeny ujjaival megmarkolta a szederjes arcú, víg mosolyú buszvezető vállát, és így suttogott: - Rajta vagyok. Fejlesztem a viccérzékemet. Sokat gyakorolok, hogy kacagni tudjak a tréfáitokon! Azután mégsem röhörészett, pedig alkalmat kapott rá. A megbántott helyváltoztatási alkalmazott népes közönséget gyűjtött maga köré, s velük közösen felidézte a faluzsaru tragikus ügyeit. McBridge is meghallgatta a Mellyes Rosie-val esett kalandot, nem ismervén a szívfacsaró történetet. Gratia vele tartott, bár ő számosszor hallotta, de még nem elégszer. Mellyes Rosie, a fekete hajú, dús keblű, kígyósovány özvegyasszony kivetette hálóját a községkopóra, mivel úgy gondolta, a vele kötendő házasság révébe jutván felhagyhatna utált hivatásával, melyet valamikor ő maga választott, ám ahogy múlottak az idők, mind kevésbé élvezte, hogy beteggondozó legyen, aki munkakörileg beleérző, cukorfalat és humanista. Egy estén vacsorára hívta Seriffet, és miközben elé tálalta a három napon, három éjen át sütött-főzött harminchat fogást, az életéről mesélt neki, pontosabban arról, mennyire rühelli embertársait, milyen kínzásokat alkalmazna velük szemben, milyen módokon rámolná el őket láb alól, és hová rejtené a széttrancséroltak dögeit.

A faluzsandár megértően bólogatva pakolta befele a finomnál finomabb falatokat, lerágogatta a csontokat, még azok porcogóit is. Aggodalmában, nehogy a húsok, pecsenyék megfeküdjék a gyomrát, bőven falt melléjük rizst, krumplit, kását, dinsztelt káposztát. Végezetül megevett egy marcipános tortát, becsipegetett egy tepsi süteményt, bekanalazta a csokis, vaníliás, rumos meggyes pudingot. A szerény étkezés befejezéseképpen, csupáncsak a vércukorszintje fermtartása végett, elszopogatott néhány kanál mézet. Kisvártatva kivonult a félreeső és meditációs helyiségbe. Míg ott elmélkedett, aggasztó zajok hallatszottak kintről, az utca felől. Seriff nem akart felfigyelni a lármára, részint azért, mert nem volt szolgálatban, másrészt azért, mert élvezni akarta, hogy emésztési célzattal az összes vér a hasába zubog a fejéből, miáltal a koponyájában jóleső, tompa, pihentető üresség keletkezik. Épp elmosolyodott efölötti gyönyörűségében, midőn valaki a legcsekélyebb akcentus nélkül, tisztán érthetően, háromszor egymás után így sikoltott: - Segítség! Segítség! Segítség! Ezután olyan hangok hallatszottak, mintha valaki a magasan elhelyezett vécéablak alatti házfalhoz ütögetné a saját fejét, vagy - ez a verzió jóval valószerűbbnek tetszett - a másét. A szakmatudó falukopó felpattant trónusáról. Bokája körül harmonikázó nadrágjára ügyet sem vetve, felszökkent az ülőkére, kihajolt a szűk ablakon, és az éji sötétségen áthatoló pillantással felmérte a tényálladé244 245 kot, miszerint egy férfi lakos folyamatba helyezte egy nőnemű állampolgár durva molesztálását. Az inzultatív eljárás során előbbi személy a falba veregette az utóbbi fejét, ezenközben még a haját is tépdeste, továbbá a ledér jelző legbántóbb szinonimájával illette a hölgyet. A sértett az őt ért atrocitásra segélykiáltásokkal, valamint magas térdemelésekkel reagált. A tettlegezést foganatosító szubjektum azonban még jobban begorombult a heréit irdaló rúgások hatására. Teli tüdőből kiordított: - Rendőrség! Hagyják abba, vagy dzsalnak a sittre! Még a vécét is lehúzta, hogy a zubogás-bugyborékolás zaja nyomatékosítsa szigorát, ám a hadakozók minderről nem vettek tudomást, szenvedélyesen civódtak tovább.

Épp ezért a községzsandár lemászott a billegő porcelánobjektumról. Felkapta a borzas fejű, hosszú nyelű vécékefét, visszakúszott az ülőkére, megest kibújtatta felsőtestét, s az amúgy békés célú tisztogatóeszközzel több csapást mért a szemlátomást ittas férfipolgár szervezetére, mindegyre azt kiabálván, hogy ő a rendőrség. Ezenközben elmélyítette a kihajolást. Másik kezével a nőnemű lakos figyelmét próbálta magára vonni, hadonászás, falpüfölés útján. Egy pillanatig önmagáért is aggódott, midőn felötlött benne, hogy kizuhanhat az ablakon. A következő másodpercben már meg is nyugodott, hiszen a keskeny nyiladék teljesen rásimult, akár a születő magzatra a méhszáj. Ráadásul örvendezhetett, ugyanis kitartó fáradozása sikerre vezetett. A küzdő felek észlelték ottlétét, izgatottságát. Következőleg nyomban összefogtak, és mérges duettben küldték el őt melegebb, izzasztóbb, varangyosabb éghajlatra. Ezt követően kicsavarták kezéből a kócos szórzetű kefét, és a dúvad férfialany kettéroppantotta annak nyelét a combján. Bár Seriff tiszta artikulációval felemlítette, hogy ez hivatalos közeg bántalmazásának minősül, kétfelől karon ragadták, hogy lerántsák a majdnem háromméteres mélységbe, s rajta folytassák érzelemdús dühöngésüket. Miután azonban hiába húzták, cibálták légmentesen beékelődött testét, felhagytak szándékukkal, és a zsarucéhet szitkolva tovadülöngéltek a részegítő éjszakában. Egyáltalán nem rezonáltak a beszorult zsandár azon, üvöltően hangos okfejtésére, mely szerint immár a roppant szigorúan szankcionálható cserbenhagyás tényálladéka forog fenn. A faluzsaru ott maradt, teljes kiterjedésében az ablakba szorultan. Utca felőli torcóját lófarkas, homlokszalagos, céklaszín feje, hánykolódó válla, falat öklöző keze alapján lehetett felismerni. A félreeső és meditációs szobácskában ragadt testfelét főleg a meresztett állapot, a kopár nadrágtalanság és a kétségbeesett rúgkapálózás jellemezte. Seriff a háziasszony nevét kiáltozta. Sejtette ugyan, hogy Mellyes Rosie kiábrándulhat belőle, ha hívó szavát meghallva rányit végre, s szembesül a probléma méretével, de legalább kisegíti őt nyomorult helyzetéből. A szívtipró tévedett. A háromnapos konyházástól pilledt özvegy a vőlegényjelölt hosszas távollétében feladta a reményt, hogy itt valakinek ma még orgazmusa

lesz, miáltal holnapra ő menyasszonnyá lehet. Lecsüggedt állal, fűrészelősen horkolt a kanapén, a segélykiáltásokra nem rezzent. Seriff hiába nyafogta, sírdogálta végig az éjszakát, senki sem sietett a megmentésére. A szoros ablaktok 246 I 247 aggasztóan elszorította a keringését. Pitymallatra kezdett elhalni a korpusza. Immár nem sokáig kellett várakoznia. Mellyes rövidesen rátalált. Igazából nem őt kereste, hanem dolga lett volna a helyiségben. Az eltömődött ablak láttán kimeredt szemmel kapcsolta fel a lámpát. Amint esetleges leendőbelijére ismert a tömedékben - bár eme szögből őt még sosem látta -, kegyelettelen röhögésben tört ki. Ezután átszaladt a szemközti szomszédjához, majd a jobb és bal felőli házlakókat is összecsődítette, s megmutogatta nekik a szabadságát követelő Seriffet, úgy is mint tekintélyességet. A meghívottak derekasan kiszórakozták magukat a mind hisztérikusabb faluvizsla nyomorán. Rengeteg fotót készítettek az ekkor már - művelten - Micimackónak gúnyolt férfiúról, homlokzati és hátsó nézetből is. Amidőn már nem találtak több gyönyörűséget a látványában, megpróbálták kihúzni testét az ablakból. Majd megkísérelték kirángatni, kitépni, kifaragni, elővésni onnan. Körbekenték vajjal, belocsolták olajjal, hogy csússzon. Hiába. Mellyes Rosie lakatosért és asztalosért telefonált. A mesterek, valamint alig felserdült segédjeik rettenetesen röhörésztek a probléma mibenlétén, miszerint: "hát ez a Község Esze Zsaru igencsak szaros közelségbe került a klotyóablakkal"...!Amint kitörölték szemükből a vígság könnyeit, hazaugrottak fényképezőgépért, egyikük videokamerát is hozott. Ezután végre munkához láttak, ám Seriffet a rabságból kimenekíteni nem bírták. Az immár Fekete Özvegynek nevezett vendéglátó asszony orvosért kiáltott. Asman doktor, rendes, empatikus ember lévén, nem pukkadozott hangosan az elborult elmeállapotú páciens láttán. Nyugtatóinjekciót adott a fogolynak. Az evést egyértelműen megtiltotta. Viszont azt javallotta, hogy tömérdek folyadékot vegyen magához, és igyekezzen tengernyit pisilni, mert ha kiürülne szöveteiből a fölös víz, talán kiseggíthetnék őt a keretből.

Délutánra a fél falu a Mellyes Rosie vécéablaka alatt tolongott. Többen erősködtek, hogy a tűzoltókat kell hívni, mert azok pikk pakk előszedik a túszt a lángvágóval. A túsz bőszült oroszlánordítással reagált. Egyébként nem lehetett oka panaszra, mivel gondját viselték, habár enni tényleg nem kapott. A helyi ácsok némi deszkalomból, néhány pallóból állványzatot eszkábáltak az ablak elé, melyről önkéntes hajadonok Seriffhez férhettek. Ezek szemből teáztatták a póruljártat. A másik irányban a Fekete Özvegy állt készenlétben a vizellető vödörrel, s eléggé el nem ítélhető módon szidalmazta a közkedvenc falugyógyászt, mivel az a kevéssé gusztusos húgyhajtás helyett izzasztást is előírhatott volna kliensének. Két nap, két éjjel szorongott Seriff az elvetemült ablakban. A második, halálosan hosszú nap végére annyira összeaszott a koplalástól és a több köbméternyinek érzett folyadékvesztéstől, hogy tíz markos férfi segédletével képes volt kinyomorgatni magát a keretből. Szeretett volna mielőbb elsöpörni onnan, elbújni egy igazán félreeső helyen, ahol fürkész tekintetektől távol lelki sebeit nyaldoshatta volna, ám Mellyes Rosie feltartóztatta őt az ajtóban, és emelt hangon megpedzette a kézfogót. Arra hivatkozott, hogy az elmúlt napokban vissza248 I 249 esőként és nyilvánosan kompromittálta magát a községzsandár azon szervének gyakori kézbevételével, melynek illetését fehér ruhás, ceremóniás esküvő szokta volt követni, habár ő a mirtuszkoszorúhoz végül is nem ragaszkodik, tekintve, hogy egy férjet már elsikált. Ekkor az amúgy udvarias és nősimulékony Seriff azt találta mondani, hogy ha a beteggondozó hivatású Fekete Özvegy mindenkihez nőül ment volna, akit eddélig vizelni segített, rég a sitten kuksolna, mint poligámiás. Ezzel farokfelcsapva elrobogott az örök emlékezetű vendégség helyszínéről. Két hétig színét se látták a faluban. Mire visszatért a remeteségből, a helység valamennyi boltocskájában, még a legapróbb trafikban is a pénztárgép melletti polcról árusították a magas példányszámban kinyomtatott, Cikimackó című képeslapot. A kettéosztott anziksz jobb felén az ablakot kihízott, homlokszalagos túsz frontálisan vicsorgott, míg a bal oldali, a

kínosabbik nézet a faluzsaru pőrén meresztett tatját ábrázolta. A falunép aznap már hajnalban kiserkent az ágyból. Az emberek heves izgatottságukban nem bírtak tovább heverészni. A férfiak - ujjaik remegését csillapítandó már nyitáskor megszállták a kocsmákat, pedig azok délelőtti forgalma jobbára pangó jellegű volt. Az asszonyok az utolsó simításokat végezték saját maskaráikon és szeretteikén, valamint hajviseletük korabelivé igazításán is munkálkodtak. Közben pogácsát, pitét, buktát sütöttek, és félpercenként faggatták a faliórát: mondd meg nékem, ki a legszebb a világon, és mikor Iesz már este, végre! Clavio, Adonis, Brahms még egyszer, utoljára szerette volna elgyakorolni a jelenetét, de legalább annak blikkfangosabb pontjait, a portyavágtát, az asszonyrablást, a leesést, felbukást, miegymást. Gratia rájuk hagyta, hadd tegyék, addig is telik-múlik az idő, habár teljesen értelmetlen ismét elpróbálni azt, ami a tömérdek újrajátszás során rég az izmaikba ivódott. Ő más programra vágyott. McBridge, a másik szexmegszállott egyetértett vele. Lóra szökkentek. Néhány bemelegítő kör után búcsút intettek az esti produkciójuk által fanatizált társaknak, és elnyargaltak a szakrális homokösvény felé. A lány megígérte Glendonnak, hogy nyár végéig megmutatja neki a szűkebb és tágabb vidék legtöbb szépségét, csodáját. E napra az Angyal-öblöt választották. Az Angyal-öböl képeslapgyártók és turisták kedvelt fotótémája volt, fotója nem hiányozhatott a családi mosolyalbumokból. A vakítóan fehérellő, csúcsos-hegyes sziklaalakzatok között foglyul esett tengervíz éjkék, türkizzöld és jégfehér tündökletekkel kápráztatta a szemet. A fölötte kanyargózó autóút irányából a megmászhatatlan szirtek miatt nem lehetett lejutni a jókora belső tóhoz. A tenger felől is zártnak tetsző öblöt csupán a körülötte tornyosuló kőfalban rejtőző, keskeny víz alatti alagutak valamelyikén át, kúszva-úszva közelíthették meg a merészebbek. A környező vidék hímnemű lakosságának körében a férfivá avatási szertartás része volt a próbatétel. Az a vakmerő ifjú, aki búvárfelszerelés nélkül, egyetlen légvétellel beúszott a nyílt tengerről a sziklák közé zárt tó250 251 ba, körbetempózta azt, és utána élve visszajutott csónakban várakozó társaihoz, máris járhatott a lányok

után, és kocsmázáskor sem firtatták többé az életkorát. Némelyik utazási iroda felvette programjai közé az Uszás az Angyal-öbölben című programot. Szép számmal akadtak jelentkezők a megméretésre. Ám mivel a tenger a legvadabb nyarakon sem melegedett fel oly kellemesen, mint a görög partoknál, a hírverés dacára sem tolongtak a vízben a feredőzni vágyók. Amikor Gratia és Glendon a különleges szépségű természeti látványosság fölött kialakított, korláttal szegélyezett parkolóba lovagolt, a kavicsos talajú, félkört formázó területen mindössze egyetlen kocsi vesztegelt. A bálna formájú, színaranynak tetsző, roppant értékes járgány tulajdonosa, a harminc év körüli, nyúlánk termetű, márványsimára borotvált arcú férfi szürke öltönyt, királykék nyakkendőt viselt. Aranyórája is volt, ezt széles karmozdulattal rázta elő zakója ujja alól, miközben morzsányi identitásmobiljába pattogta főnöki vezényszavait. Felvont szemöldökkel mérte végig a látószögébe léptető, nézete szerint anakronisztikus lovasokat. - Sóhajtásnyi fingom sincs, hol vagyok jelenleg folytatta a megkezdett fecsejt, jóval emeltebb hangon -, de tizennégy harmincra mindenképp ott leszek! És tárgyalok! Előtte még ebédelni is fogok, ugyanis üres béllel nem bírok nyomulni! Márpedig akkor ki szerzi meg a szépen tejelő, nagysuskás boltot?! Na, ki ha nem én, az Üzletkirály? Most pá veled, épp befutott két bőrharisnya! Megkérdezem tőlük, feltéve, hogy értenek fehér emberül, hol tévedtem el a térben és az időben. - Hová tart? - érdeklődött Glendon, mielőtt a fickó megszólíthatta volna. A fehér ember összepattintotta falatnyi telefonját. 252 Megbillegette a tenyerén, majd laza csuklómozdulattal a zakója belső zsebébe csúsztatta. Karját felemelve könyékig hátrarázta kabátujját, hosszas pillantást vetett kincset érő órájára, majd ajkához vitte a kézfejét, és kényesen rálehelt a kisujján virító, nagyképernyős pecsétgyűrűre. Ezzel végezvén pördített a csuklóján, begörbítette ujjait, összevonta szemöldökét, s kutató tekintettel megvizsgálta gondosan ápolt körmeit. Azután kiköpte egy közeli kisváros nevét. Nyomban megkapta a felvilágosítást, miszerint a legjobb úton jár, tíz perc múlva már ebédelhet is a célhelyszín legelőkelőbb, Lord Dead Kriptája nevezetű fogadójában. Ezen felvilágosítás Gratia ajkáról származott, el-

hangzását alighanem a szerencseflótás őket fiirkésző, fitymálgató tekintete motiválta. - Mit mondott? - kacagott a férfi. - Minek néz engem?! Mit gondol, ráérek ebéd után gyomormosásra menni? A lány vállat vont. - Ha nem tetszik a Lord Dead Kriptája, onnan kétsaroknyira találja az Etető A Galandféreghez nevű kajáldát. Ajánlom még a Száz Kis Ripőkhöz címzett kocsmát is. Ne aggódjon, nem fogunk összefutni! A bőrharisnyák a Sorsutálóba járnak. Gratia odébb léptette a lovat. Az enyhéden lejtős, tarajosnak, göröngyösnek tetsző, i egyenetlen felszínű szirtfal a korláttól néhány méternyire megtört, és meredeken a mélybe ívelt. A fehér kőmonstrumok börtönébe zárt, a sziklás fenékig átlátszó víz valószerűtlenül kéklett, türkizzöldellt és ezerképpen szikráztatta a fényeket, árnyakat. Glendon hümmögött. 253 - Édenien szép. Értem, miért Angyal-öböl - mondta. Gratia rámosolygott: - A balladáriumot felforgatva természetesen megtaláljuk az elnevezés igaz történetét. Hajdan, amikor a férfiak sűrűn elhajóztak a végtelenbe, itt imahely állt, egy kicsiny, egyszerű sziklafülke. Éjjel-nappal, télennyáron gyertyák, mécsesek égtek a kőoltáron. A férjüket, fiukat, fivérüket, apjukat visszavárók ételt, italt, apró ajándékokat, amuletteket helyeztek az oltár köré. Az egyik értelmetlen, véres, hosszú háborúba nem csak a férfiak színe-javát hajtották el. Időst, fiatalt, sántát, félvakot, kardforgatót és fakezűt egyként benyeltek a csatahajók. Irgalmatlanul hosszú ideig nem érkezett hír a hadba hurcoltakról. Jöttek-mentek az évszakok, és a várakozó családtagok már nem tudtak mit idehozni, mert nem volt étel, ital, már nem emlékeztek, mit jelent a szó: ajándék. Már a varázslatban, a csodákban is alig hittek, ezért amulettet sem készítettek. Egyszerre csak egy nyári hajnalon felbukkant egy hajó a teljesen zárt tavon, éppen a fohászhely alatt. A fellármázott emberek összeszaladtak, és nem akartak hinni a szemüknek, de a másénak sem. Odalent, a kőfalak közt táncoló vízen, a vakító fénytől elmosódottan lebegett a hatalmas, elhagyott, néma szélhajó. Vitorlái nem vászonból készültek, azok haloványfehér, áttetsző angyalszárnyak voltak, s szakasztott úgy szitáltak, lebegdeztek, miként

a fűszál hegyén pihenő pillangó szárnyai. A látomás lassan körözött a tavon. Az ámuló környéklakók hiába fiirkészték a hajótestet, nevet nem leltek rajta. Sosem látott, senki által nem ismert, óriási méretű, élénk színekkel festett címer ékeskedett a vitorlás oldalán. A pajzs alakú keretet betöltő, dúsan ágas, lombos életfa előterében hatalmas, erős, színizom harci mén vágtázott. Az emberek megesküdtek, hogy a ragyogóan fényes, fekete táltos hosszú sörénye, farka, bokaszőre hullámzik, bőre alatt vibrálnak izmai, hiszen látják! Glendon összeboxzongott a mesélő lány hangja hallatán. - Szeretnék ilyen ló lenni - sóhajtott. Az aranykarosszériás titán jó idéje mellettük állt, nem nézegette az óráját, nem telefonált. Felbámult rájuk, és megjegyezte: - A ló szexuális szimbólum. - Valamint a szabadság, az élet-halál és a mágia nagy hatalmú szimbóluma - bólintott Gratia. - Az életfa is rengeteg-értelmű, varázserővel bíró jelkép. A bűvös címerábrák láttán az imahelyen összesereglett emberek nyomban tudták, hogy már nem sokáig lcell várakozniuk. Estére eltűnt az Angyalvitorlás. Elfoszlott volna? Netán az áttetsző angyalszárnyak röpítették ki a sziklafalak közül? Reggelre a vágyva várt férfiak közül sokan hazatértek, többé-kevésbé épségben. Azóta tömérdeken, számos ízben látták itt a szélhajót, oldalán a fakulatlanul színes varázscímerrel. Látták a sudár, termékeny életfát, a lenyűgözően szép, vágtázó mént. És valahányszor az Angyalhajót megpillantották, hamarosan megvalósult valamelyikük esedezve vágyott álma. - Fata morgana lehetett - vélte a fiilelő idegen. - Akarja látni? - kérdezte McBridge. Gratia csettintett az ujjaival. - Lássuk! - rikkantotta játékos gyermekörömmel, mint aki még elhiszi, hogy a bűvész varázsló, a bohóc vidám és a szerelem örök. Talán a levegő magas páratartalma okozta, esetleg a fátyolos fényviszonyok művelték, netán a hit tette: meglátták. 254 r 255 Az Angyalhajó a mélyben siklott, az üvegszerűen átlátszó, már-már láthatatlan vízen. Úgy tetszett, mintha a vitorlaszárnyaktól röpítve, a levegőben lebegne. Méltóságteljesen körbesuhant a szirtfal-kerengőben, látni engedte az oldalfalára festett, megelevenedettnek tet-

sző címert. Azután párafoszlányokká olvadt, és eltűnt. Épp azon pillanatban, mikor az aranyórás férfi a pajzs formájú keretbe foglalt, duzzadt izomzatú csataménre mutatott. - Hé, hé! Nem ilyen ló szerepelt a Sólyomasszonyban? - De igen. Egyszer majd lesz egy ilyen lovam! - lehelte Gratia. - Iriggyé teszel - sóhajtott Glendon. Fájt szeménekszívének az illúzió semmivé foszlása. Leszállt a nyeregből, hátat fordított a víznek, a korlátra támaszkodott. Hová lett az imahely? - Az itt talált kövekből emelték a fülkét az oltár köré szélfogónak, hogy a gyertyák zavartalanul éghessenek. Az erre járók mindig elvittek egy-egy darabot a falból. Sokan megfordultak itt. Elfogyott a fohászhely. - Furcsa - tűnődött a fehér ember. - Egy ismerősöm mesélte, hogy a temetés után kiment az apjához a temetőbe, és zsidó szokás szerint vitt egy követ a sírra. Nagyon szerette az öregét, épp ezért aggódni kezdett: ha mostantól olyan sűrűn kilátogat hozzá, miként tervezi, és mindig letesz egy követ, ha csak egy kavicsot is, idővel piramist épít az apja iöléi Nem lesz az túl monumentális? Elfér ott egyáltalán? Netán eltorlaszolja a temetőt? Biztosan útban lesz a többi sírhely tulajdonosának! Úgy döntött, amikor legközelebb odamegy, mérnöki nézőpontból is megvizsgálja a kérdést. Am erre nem került sor. Ugyanis eltűnt a korábban vitt kő! És azóta is, mindig nyoma vész az előző alkalommal letett 256 kőnek. A többi síron ugyanez a helyzet. Hová lesznek az emlékszem-rád-kövek?! Hová tűnt az Angyalhajó? Miért nem áll itt templom? Katedrális? Bazilika? Miért nem készült képregény a sztoriból? Mozifilm? Animációs játék? Tévésorozat? Miért nem gyártanak amulet= tet az Angyalhajó címerével? Miért nem árulnak itt szuvenírt? Hű, kezdek beindulni! Már megint milyen kreatív vagyok! Érzik a szelét? Gratia lepillantott Hollywood hátáról. - Akarja tudni, miért nincs itt semmi? Mert most találtam ki az egészet. - A tulajdon szememmel láttam a hajót! Glendon legyintett a kezében babrált kantárszárral: - Fata morgana volt. A lány nézte a szerencseflótást. Kihallotta fejéből a kasszagép csengettyűzését, a trezorajtó döndülését. Gondolta, kegyelemdöfésben részesíti a kreatívot.

- Recipe ferrum. * Tényleg most jár itt először? Akkor elárulom, miről híres valójában az Angyal-öböl. A férfivá avatási szertartásról! On már férfi? Addig aligha, míg nem úszta körbe a belső tavat! - Hogy úszhatnám körbe? Helikopterről ereszkedjek le? - A tenger felől, egy alagúton át bejuthat. Az igazi próbatétel hőse búvárcucc nélkül, saját tüdőből úszik végig a szoros, nyálkás, homályos járaton. - Hány perc? - kérdezte a fickó, a brillköves számlapra meredve. - Kábé öt. - Levegő nélkül? - Valamennyit vihet a tüdejében. * "Fogadd be a vasat!" (Nincs kegyelem!) 257 - Mi vagyok én, gyöngyhalász?! Na jó, rendben! Meglesz! Megcsinálom! De csak úgy, lart pour lart, nem halálúszkálok! Hírverés, kamerák nélkül meg se moccanok! Mi haszna volna? Máris megteszem az előkészületeket! Szólok a titkárnőmnek. A: szerezzen csónakot! B: értesítse az üzletfeleimet, továbbá a barátnőimet, hadd lássák, mekkora császár vagyok! C: a jobb magazinok, tévék társasági riportereit is csődítse ide! D: mentőbúvárokat is akarok! - Esetleg az édesanyját... - szúrta közbe Gratia. - Igen, ő is jöhet - hagyta jóvá az Üzletkirály. - Minek is nevezte a mesetárát? Ugye, ha megcsinálom, bekerülök a balladáriumba?! - Meglehet, még a kalandáriumba is beküzdi magát - bólintott a lány. - Búcsúajándékként fogadjon el egy gondolatot. Vésesse a címerpajzsára. Egyszer még hasznát veheti, és ön él-hal a haszonért: "Legyen erőd lent hagyni, amit nincs erőd följebb emelni "* A pecsétgyűrűs elszáguldott. Glendon hosszan meredt utána. - Ismerem a fickót. Rengeteg ugyanilyet ismerek. Ezeket csak az ujjlenyomatuk alapján lehet szétválogatni egymástól. Tragikomikus, de mind a kismilliárdan azért lesznek ilyenek, mert különbözni akarnak a tömegektől. Szörnyen megrémültem anno, mikor felfogtam, hogy egy vagyok közülük. Szólj rám, ha marhaságot kérdezek: te már úsztál odalenn? Hát persze! Vedd olybá, hogy nem is kérdeztelek. - Ne őrölj engem, Glendon McBridge! Nem úsztam az öbölben. De volna hozzá kedvem.

- Mikor ejtsük szerét? * Fodor Ákos 258 A lány vállat vont. - Bármikor. Továbblovagoltak. Kisvártatva elkopott mellőlük a szakadékos, meredek szirtfal. A lejtős út melletti sétaösvény a tengerpartra kanyarodott. Finom szemcsés kőzet simult a lovak patái alá. Könnyű volt elképzelni, hogy az itt honos óriások, kiket a halhatatlanság halálosan kimerített, a vége-hossza nincs unatkozástól elkínzottan, süppedős, színes, csillámos szőnyeggé reszelgették a körös-körül tornyosuló, hatalmas sziklákat. Mire elkoptatták a szembántó szirteket, és ily módon lapályossá tették a partszakaszt, meg is csömörlöttek az egésztől. A morzsalékot hanyagul szétterítették, bőven szórtak belőle a tengerbe is. Ezzel végezvén kedvük szottyant a botanikához. A talajba dugdostak pár tucat szúrós lombú örökzöldet és még ezt-azt, majd odébbálltak. A fenyőcskék törzse az uralkodó széljárás irányába görbült, a téli viharok leborotválták csúcságaikat, ám ők csapott koronával is smaragdzölden virultak. Körülöttük kisebb, tüskés cserjék és parányi, húsos levélzetű, rózsaszínes küllővirágzatú sziklanövények hasaltak a napsütéstől átmelegedett kőmorzsalékon. A lovasok átléptettek a virágok fölött. Tüdejükbe szívták a sós pára bolondító illatát. Később a sziklareszelgető óriásokat méltatva fel-alá ügettek, vágtáztak a part menti sekélyesben. Sziszegve, nevetve fogadták a magasra csapó vízpermet hűvösségét. Egyszerre csak lepattantak hátasaikról, és lecsatolták a nyergeket. Kibújtak a cipőből, lábszárvédőből, némi tűnődés után lehajították a nadrágot, pólót is. Visszalendültek a lovakra, és a barátságtalan hőfokú vízbe nyargaltak. Amikor a paripák már úsztak, ők mellettük tempóztak tovább. Gratia elengedte a szárat, és 259 lemerült a mélybe. Alulnézetből is szemügyre vette a karcsú lábakat, a nyomukban szálldosó, gyöngyöknek tetsző buborékokat, a mozgolódásra kíváncsi halakat, a kéjes lustasággal lebegdező Glendont. Rövidesen kihasaltak a fövenyre, és egymás kezét szorítva-tördelve vacogtak a tűző napon. Próbáltak csókot váltani, hátha ettől felmelegednének, ám anynyira reszkettek, hogy nem találták el a másik száját. Míg az ajakcsókban egyesülés sikertelen kísérletein

mulattak, elnyargalt mellettük egy vörös bundás retriever, majd megjelent az eb által sétáltatott, ötvenes korú asszony is. A szőkésbarna hajú, lágy arcvonású nő kockás rakott szoknyát, halványpiros blúzt és kötött kardigánt viselt. Alig észlelhető fejbólintással üdvözölte őket. A lovakat ívesen kikerülte. Glendon felsóhajtott. - Őt is irigylem. Naponta idejárhat a kutyájával. Láthatja, átélheti ezt a borzongatóan szép helyet a legkülönfélébb év- és napszaki, időjárási és fényviszonyok között. Téged is irigyellek, mert olyan dolgoknak tudsz örülni, aminőknek érdemes. Viszont azokat nem irigylem többé, akik azért hajtják neurotikusra magukat, hogy minden ponton gépesíthessék az életüket, majd az így felszabaduló idejüket is eszelős stresszeléssel csapják agyon. - Mi volna, ha az irigységgel, mint olyannal, végképp szakítanál? Persze, tudom, az irigység abszolút emberi vonás. Az előbbi flótás is szörnyen emberi volt. - "Recipe ferrum" - idézte McBridge. - Megölöd a fickót. - Nem hiszem, hogy visszajön és megfullad az alagútban. Hideg a víz. Rengetegen hajhásszák a feltűnést, közülük azonban elenyészően kevesen hőléggömbözík , körül a Földet, mert azért az már munkás, macerás, kockázatos dolog. Fehér emberünk majd kitűnik másban, például csinnadrattás médiafelhajtástól kísérten lefutja a négyszáz méteres maratonit egy gáttal, vagy benevez a Ki kettyint meg több titkárnőt száz háton? versenyre. Nem aggódom érte. A retriever vad csaholással rohangált a kikötött lovak körül. Időbe tellett, míg legyőzte félelmét. Ekkor elhallgatott, óvatosan közelebb merészkedett a hatalmas valamicsodákhoz. Megnyúlt orral, távolról megszaglászta Hollywood leghátsóbb lábát. Ezt túlélvén felbátorodott, alaposan körbeszimatolta a kutyákhoz szokott, nyugodtan szöszmötölő lovakat, majd váratlanul elveszítette irántuk táplált érdeklődését. A tengerbe rontott, levadászott egy hullámtajtékot. Űzőbe vette saját farkát. Amikor már minden szőre szála átnedvesedett, a rakott szoknyás asszony után loholt, és boldogan rárázta a bundáját. A nő nevetve bosszankodott. Az út felől őszes hajú, körszakállas, középkorú férfi

közelgett. Amint leért a partra, ledobta a vállára vetett törülközőt, valamint nadrágját és pólóját is. Nekifutásból a tengerbe szaladt, messze hangzó csobbanással fölfeküdt a hullámokra, s erőteljes karcsapásokkal úszott, mind beljebb és mélyebbre, mintha egyenesen a legtávolibb kontinens felé tempózna. Az ebállat, az asszony, a férfi, a rituálék és az érzékítő nyár szemlátomást összetartoztak; otthonosították, széppé tették az életet, önmaguknak és egymásnak. - Szétnézek a környéken - közölte Glendon. - Letelepszem. Sietve visszaindultak, nehogy elkéssenek a bálból. 260 261 Hanem a margarétás mező feltartóztatta őket. Azóta a hószín szirmok elszáradtak, és a xnagvaikat érlelő növények közül felnyurgult fűszálak magasodtak elő, ám ez a változás mit sem vont le a szerelemhely bűverejéből. Elég volt megpillantaniuk az izgató emlékezetű rétet, és máris vetkőztetni kezdték egymást, előbb szemmel, majd kézzel és foggal is. Utóbb, midőn az erdővel szegélyezett homokösvényen nyargaltak, egy cserjecsoporthoz közeledvén az élen vágtázó Hollywood lelassult, meghőkölt és oldalazni kezdett, a fejét rázogatva prüszkölt s horkantgatott. Gratia megállította a lovat, felidézvén, hogy az reggel is ugyanott nyugtalankodott. Akkor ő még arra tippelt, vad jár a közelben, annak mozgolódása aggasztja az ijedezős paripát. Ezúttal rávette a hátast, hogy sétálja körbe a gyanús bozótot, ám az nem szívesen kerülte meg a félelmetes helyet. Inkább kitört, elrohant, hazamenekült volna. A bodzás, fagyalos, kecskerágós cserjeszövevény túloldalán friss túrás nyoma látszott az összetaposott homoktalajon. Úgy rémlett, mintha azon a helyen elástak volna valamit. Vagy valakit. A lány leszállt a berzenkedő lóról, Glendonra bízta a szárat. Egy faággal megpiszkálgatta a homokhantot. - Jaj, ne! - nyögte. Bár tragikus felfedezéstől tartott, igaz megkönnyebbülésére mégsem az következett be. Nem az eltűnt Kate holttestét lelte meg, hanem a biciklijét. Később Seriff és a területet felásó, átgereblyéző kutatócsapat sem talált egyebet a homokba temetett kerékpáron kívül. Mindnyájuk fellélegzésére Kate nem hevert a kétkerekűje mellett. Változatlanul remélhették, hogy eleven.

A hajdan élt Abigail Cory a széles környék dúsgazdag nemesurának egyetlen leányaként nevelkedett. Nemzője az ő születési hibájául rótta fel, hogy nőnek sikeredett. Az atya, Arago Cory asszonyfaló, rabiátus férfiú volt, jóllehet a görcsösen akart "fiúgyermek, vagyis ember" létrehozására nem futotta képességéből. Ámbár az is igaz, hogy a testi gyönyöröket főként a hitvesi hálótermen kívül hajszolta, ilyképpen viszont törvényes fiúörökösre bajosan lehet szert tenni. A nyakas természetű - és nyakazós hajlamú - vidéki főrend ifjonti esztendőinek múltával még inkább kérlelhetetlenné, kiszámíthatatlanul pukkadékonnyá vált, megkeseredvén attól, hogy életálma nem és nem teljesült. Vagyis minden alázatos szolgálata, erőfeszítése, ármánykódása hasztalannak bizonyult, de még bonyolult praktikák-intrikák árán sem tudta magát beküzdeni, behajbókolni a királyi udvarba, jóllehet ott fontos személyiségek tartották nyilván őt közéjük valóként, tehát úgy, mint ravasz tőrés cselvetőt, fondorlatos pénzszerzőt, valamint vallási tévelygők lángpallosát. E fontosságok még azért is méltányolták, mert a gátláshíjas Cory "nem csinált nagy gondot a kis dolgokból; azaz sosem keverte össze a szívét az eszével. Sokak szerint nem is volt szíve, ám ha mégis, akkor azt ártatlanul zsenge korában elcserélte egy hüllőével, mivel a csúszómászó már utált volna tovább együtt élni saját szörnyetegségével. Abigail Cory - atyai szándék szerint - abban a téveszmés tudatvilágban növekedett, melynek bizarr értékrendje természetesnek és követendőnek tekinti, 262 263 hogy a saját célok elérése érdekében bármi megengedett, akárki más eltaposható. A gyermeket arra okosították, hogy nézze le az alacsonyabb rangút, a rangtalant pedig még csizmarongyba se vegye. A nála magasabb származásúakat irigyelje-gyűlölje, ám sóvár utálatát gondosan rejtse el, mi több, ezen érzet ellenkezőjét igyekezzék irántuk kimutatni. Mindezen bölcsességek átadását az udvari jövőteremtéssel elfoglalt atya egy írmagvába holt nemesi család utolsó sarjára, a sajnálatos küllemű, ám kitűnő ajánlásokkal bíró nevelőre, bizonyos Lenthalra bízta. A korán félárván maradt Abigail azonban kétkedett mind a nemzője, mind a nevelője által okított tanok szentigaz voltában. Végtére születésétől csizmarongyot sem érő cselédek nevelték a leányt. A dajka, a szakácsnő

s a többi szolgáló mesélt neki vitéz lovagokról, szitakötőruhás tündérekről, fondorlatos varázslókról, nemes lelkű hősökről, bajba került kisdedekről, rút banyákról, mogorva sárkányokról. Ők lovagoltatták a hátukon, birkóztak és hemperegtek vele, s ugyanők tanították a nevetés élvezetére. Az udvarba kerülés kiküzdésével lebilincselt Corytól mindinkább elfajzó gyermek a kocsistól leste el a hintóhajtás mikéntjét, a főlovásztól sajátította el annak fortélyait, hogyan ülje meg a lovat, akár dámanyeregben, akár férfimód; bár ez utóbbit csupán titokban művelhette. Mivel ideje nagy részét a cselédek társaságában töltötte, hát őket figyelte, beszédfordulatokat vett át tőlük és általuk gyarapította szóbőségét. Kifürkészte, miképpen élik meg bajaikat, örömeiket, a kudarcot és a szerelmet. Mígnem egy napon vele is megtörtént. Hosszú, mézszőke haját tartózkodó kontyba fésülték, arcát lefátyolozták. Hosszan adogatták rá a rengeteg előkelő, kényelmetlen ruhadarabot, majd vele együtt a hintóba tömködték tömérdek alsó, felső, közbülső szoknyáját. A négy felsallangozott, fekete ló a vásárba röpítette a fogatot. Abigail olyannyira kedvelte a piaci forgatagot, hogy mihelyt a sokadalomba olvadhatott, tüstént megfeledkezett a valamennyi lábujját nyomorgató, bokaszegően magas sarkú cipőről, súlyosnak és terebélyesnek érLett ruhájáról, valamint a belésulykolt modorról. Finom hölgytől idegen felajzottságban, kipirosodott arccal cikázott árustól árusig. Fűvel-fával szóba elegyedett, a legrongyosabb alja népséggel is kedvesen beszélt, folyton mosolygott, nevetett. A terebélyes asztalokra kirakott portékák mindegyikét érzékelni kívánta. Gyönyörűségtől reszkető orrcimpákkal szívta be a frissen sült cipók pompás illatát, megízlelte a túróféléket és sajtokat, zöldségek, gyümölcsök közt válogatott. Végigszemlélte a kalitkába zárt, rémült madarakat, a rab mókust, az összekötözött lábú tyúkokat és a többi bús állatot. Általában sikerrel bírta vásárlásra a fényes úri kíséretként mellé rendelt nevelőjét, a legalább negyvenöt éves, tehát aggastyán, szellemileg jócskán leépült, kirívóan férfiatlan Lenthalt. Utóbb az eleven vásárfia véletlenül valahogy mindig kiszabadult a kalitkából, ketrecből. Az étkezési célra hazavitt élőlények rendszeresen kegyelmet kaptak. Nagymértékű harciassággal találta szemközt magát az

a merész, aki vitatni próbálta a leány kegyelemgyakorláshoz való jogát. A felserdült gyermek viselkedésétől megbotránkozott atya végül rádöbbent: elpocsékolta magvát. Sőt, a hajadon furcsa megnyilvánulásai láttán mind rögesz264 265 mésebben gyanította, hogy a lágy szívű, sőt jóságos, émelyítően érLelmes, szüntelenül vidám, nevetgető hajlamú, fikarcnyit sem terhelt vagy bomlott elméjű, ostobán önzetlen, vagyis abszolút élhetetlen ivadék nem tőle származik. Fattyú! Egykorvolt hitvese, ki néhány esztendei fárasztó frigy után (önmagára nézvést szerencsétlenül) kizuhant a vártoronyból, bizonyára hűtlenkedett, s csupán az ördög tudhatja, miféle alja zsellérnek adta oda magát. Így állt Abigail kapcsolata a környezetével, midőn a sorsfordító napon a vásárba érkezett. Amint leszökkent a hintó lépcsőjéről, máris azon fondorkodott, hogy elveszítse a lépten-nyomon akadékoskodó, lomha mozgású Lenthalt. Tanítómestere szerette ezzel a fordulattal kezdeni közlendőjét: na de mit fog szólni az édesatyja, ha...? Ezután hosszán taglalta, miként viselkednek a finom úri hölgyek, persze főleg azok, akik büszkék magas származásukra. Az általa ecsetelt magatartásminta véletlenségből sem hasonlított azon életstílushoz, melyet Abigail neki tetszőnek és követendőnek talált. Ezért az idő múlásával a gömböc alkatú, kacsajárású tanító lassan elkedvetlenedett, legalábbis tanítványát illetően, ám a továbbiakban is a szájhasználat útján megszerezhető sikerek, élmények éltették, és mert az oktatással kudarcot vallott, úgy döntött, ezentúl inkább az evésnek, ivásnak szenteli magát. E törekvése folytán az első pillanattól örömökhöz jutott, részint azért, mert a behabzsolt étkeket ízletesnek találta, másrészint pedig az által, hogy a falánkság meg is mutatkozott az alakján, tehát bárki láthatta, mily pompásan megy a sora. A kis termetű, gömböcszerű férfiú kerek csípejét mulatságosan hátragömbölyítve, riszálósan, csoszogva lépdelt. Nem csupán járása emlékeztetett gácsérra: Sárgás, pihés hajzata, apró gombszeme, széles, laposan elterülő orra is a kacsajelleget erősítette, ráadásul madármódra félrebillentett fejjel pillantott fel másokra. Rendkívül ideális nevelőnek számított, mivel leány nemű tanítványaiban sem szeszélyből, sem tévedésből nem ötlött fel, hogy tőle kívánják elsajátítani annak tu-

dományát, mit cselekszik egymással nő és férfi. Abigail lerázta Lenthalt, s a szakácsnő oldalán nekivágott bevett útvonalának. Érzékeit gyönyörködtették az elé pakolt cipóhalmok, sajtgúlák, túródombok, gyümölcshegyek, a körülötte futkározó kutyák és kisgyerekek, a kedves szavú emberek, a víg hangulat. Egyszercsak, midőn a ruhákat, kelméket kínáló portékasorra fordult volna, megakadt a szeme valakin. A fiatal férfi a közeli fogadó előtt álló hosszú asztalnál ült, kupából sört kortyolt. Az ivóedény pereme fölött észrevette a lányt, és a látványtól valósággal megbénult. Abigail is furcsán érezte magát. Vontatott mozdulattal simította hátra a szél által amúgy is lebegtetett fátyolát. Zöldeskék színű tekintete egybeolvadt a férfi szikrázó kékségű pillantásával. Velük és csakis kettejükkel szélsebesen megfordult a világ, újra meg újra, és addig pörgött, mígnem beleszédültek. Ekkor a récetotyogású Lenthal utolérte a villámsújtott lányt. A tanítvány megigézettségét nem vette észre, bénult állapotát a tőle megszokott álmodozásnak tulajdonította. Ébredést és továbbhaladást javasolt. Utálta a piacozást, mivel előre tudta, mi lesz a vége: falkányi állattal mennek majd haza, melyek bűzét még akkor is érzi, ha azok nem a hintón utaznak velük, és a végén nem is falhat belőlük, nemhogy mindből, de egyikből 266 267 sem, mert a "könyörületes" kisasszony úgyis szélnek ereszti a jobbnál jobb falatokat! Pedig nincs élvezetesebb a puhára párolt, boszorkányosan fűszerezett husikáknál! Hopp, bűbájoskodó még gondolatban se jöjjék elő! A gazda nemrég szólt, hogy vonzó színben tüntetné fel őt az udvarnál, ha egy-két zaftosabb boszorkánypert bonyolítana le uradalmában, bizonyítandó: ő aztán istenfélő, egyháztisztelő alattvaló, egy vallá.serkölcsi lángpallos, Isten Kardja! Tehát L,enthal figyeljen jól, és szűrje ki a környezetében megbúvó, magukat kitűnően álcázó, gonosz banyákat, a többi már a hüvelykszorító, valamint a máglya dolga. A nevelő töprengett is, kit keverjen ördöggel cimboráló, fekete mágiát űző némber hírébe, de épp nem haragudott egyetlen ismerős fehérszemélyre sem, nem is volt miért, az ágyék örömeit jó ideje nem tartotta fontosnak. Ráadásul már régebben gyanította: Istennek a vallásháborúkhoz, boszorkányüldözéshez jottányi köze

nincs, végtére az Úr végtelen hatalmának semennyi ördögben vagy akármi másban hívő lélek sem árthat! Ezért hát abban bizakodott, hogy ha csendben marad, Cory megfeledkezik a boszorkánypörről, és kohol valami más ügyet, mellyel magára vonhatja az udvar méltóságos figyelmét. Lenthal reménye valóra vált! A főrend (merőben véletlenül) megtalálta a módját, miként férkőzhetne a királyi palotába. Orömapaként! Após szerepben! Ugyanis nagyszerű csoda történt! Amikor legutóbb az udvarnál járt, egyéb értékes festmények mellett magával vitte a leányáról készült portrét is, hogy pénzzé tegye azt, mivel egykori dúsgazdagsága már hosszabb ideje olvadozott. Ám midőn megmutatta az eladó piktúrát, a király kancellárjának megtetszett a leány! Egy udvari kancellárnak! Egek! Éppen Abigail! Amint egy virágzó bokor előterében féloldalasan, tőle szokatlan eleganciával ül egy rendkívül szőrös, hatalmas, fehér lovon, és cipőbe szorított bokája elővillan a szoknyaszegély alól, meg egy kevésnyi még a kebeléből is látható. (Ezt a domborulatot a művész fehérre festette, elrugaszkodván a kínos valótól, mely szerint a leány nyaka és nőiségének két buckája bizony /horribile dictu!/ barnára sült a gyakori kószálások, lovaglások során, akár az alja népekéi!) Abigail arcát ugyan fátyol óvja a pimasz tekintetektől, ám a szűziesen fehér csipkelepel virágot, folyondárt, csillagot és holdat ábrázoló mintázatán izgalmasan átsejlenek vonásai: apró, telt, pirosló ajkai, zöldesen tündöklő szeme, igéző homloka, valamint finomságokra (frissen sült kenyér héjára, napsütötte mézre, aranyló sörre) emlékeztető szőkesége, fonatokba szelídített, hosszú hajtincsei. Meg kell hagyni, a tanítvány külleme nem visszataszító. Elvégre a leány jó formájú, csinos orcájú, üde húsú, fiatal - de mégsem jó! Nem jó, mert utál pukedlizni, szépen felöltözni; régesrég sutba dobta a parókát. Nem gyakorolja a finom beszédet, az előkelő tartást, s bármennyire próbálja is titkolni, mindenki tudja - hála istennek, atyját kivéve! -, hogy gyakorta férfiruhát ölt, és szétvetett lábakkal!!! száguldozik erdőn-mezőn a robusztus, bozontos fehér lóval! Pfuj, rágondolni is elborzasztó! Na de! A leány nevelésének gondja hamarosan lekerül a gyötrött mester válláról. Ugyanis a kancellár Abigail portréja láttán nyomban úgy döntött, nőül veszi őt. Ergo: a tanítvány a messzi-messzi udvarba költözik. Édesatyja persze vele tart, végtére nem hagyhatja ma-

gára egyetlen, drága gyermekét! Azután az újdonsült 268 269 asszony rövidesen szülni kezd! Következőleg a kisdedek helyes útra vezetésének gondját reá, a felülmúlhatatlan Lenthalra bízzák. A kicsikkel kevés baja lesz, azok nem fognak álruhában elszökdösni, cselédekkel hancúrozni, hangosan nevetgélni. Meglehet, Abigail kissé nehezen fog beleszeretni főméltóságú férjébe, mivel az köpcös, púpos, kecskelábú. Feje félkörösen kopasz, csipásodó szeme aljas pillantású, orra kampó, szája roppant húsos-vaskos, hegyes álla lógatag. Viszont sokat csinosít rajta, hogy az udvar megbecsült tagja, a király kegyence, életek-halálokvagyonok ura, fő-fő-főrend! Abigail idővel majd szépen beletörődik a sorsába, amint sorra szüli a gyerekeket, lehetőleg fiúkat, esztendőnként egyet, végtére jövendőbelije egy kan cellár, hihihi! Lenthal kéjesen felkuncogott, de nyomban el is komorult. Cory ugyanis arra kérte (már amennyiben a rabiátus uraság egyáltalán kérni tudott), hogy készítse fel a hajadont a házasságra, avassa bé őt a hitvesi éjszakák titkaiba, persze csakis szóban, különben ugrik a feje a nyakáról! Beszéljen neki a várandósságról. A szülést taglalván fokozottan hangsúlyozza ki, hogy több fehérszemély éli túl a véres gyötrelmet, mint amennyi nem! Szegény kismenyasszony ne rettegjen fölöslegesen! A várható frigy híre persze titkolandó, azzal maga az atya fog kedveskedni, mihelyt Lenthal végzett Abigail előkészítésével. A nevelőnek feltűnt, mekkorát nőtt a leány becse az atya szemében. Ettől megkönnyebbült, hisz titkon mindig azért imádkozott, nehogy tragédiához vezessen Cory nyers, brutális gúnnyal kinyilvánított megvetése a fattyúnak vélt származék iránt. A mester odébbmoccanásra késztette a megbűvölt leányt. Igy hát Abigail kábán előrelépdelt a bazári forgatagban, ám fejét továbbra is a villogóan kék szempár felé fordította. Távolodtában felfogta a bénultságát okozó férfi vállig érő, sűrű, sötétszőke haját, tenyérnyi homlokát, íves szemöldökét, jókora orrát, széles, telt száját, mindenestől vonzó küllemét, nemesi származásra utaló öltözékét. Amikor már nem facsarhatott többet a nyakán, kénytelen volt előrenézni, ám az ott látottakból semmi sem érdekelte. Furfangosan úgy intézte, hogy még egy kört tegyenek a vásárban. Lenthal lemaradt Rosie néne asztalánál, akinél az

ember minden nyavalyára talált kenőcsöt, gyógyfüvet, patikaszert, írt. Továbbá ezerféle amulettet, talizmánt és kabalatárgyat, s még a jövendőjét is megmondathatta. A tanítómester vett egy medálként nyakba akasztható, aprócska üvegfiolát, mely csak látszólag tűnt üresnek, valójában a Jó Szerencsét tartalmazta. A rucaléptű férfiúnak erre most nagy szüksége is volt, tekintve, hogy egész élete változás előtt állott. Épp ezért felszólította a fekete leplekbe burkolt, vénecske Rosie nénét, vessen egy pillantást az ő tenyerébe. Némi vizsgálódás után a sárkányfiives asszony komoran öszszeráncolta az orrát, bár az enélkül is erősen hasonlított egy méretes szederre, nem csupán színében, hanem formájában és mintázatában is, s fakó hangon azt susogta: rosszat lát, rengeteg rosszaságot...! A részleteket firtató nevelő mindössze annyit tudhatott meg, hogy Rosie néne őt magát látta, csak éppen alig ismert rá, mivel Lenthal sovány volt, szörnyen sovány, még a medencecsontja is kiállt, sőt, a térdkalácsa már-már átszúrta a bőrét, és azért lehetett őt ilyen aprólékosan megfigyelni mezítlen valójában, mert ruhátlanul, megfeszített latorként függött a kereszten! Az el270 271 haló kérdésre, miszerint mit jelent ez, a füvésznő azt felelte: vigyázzon az elkövetkező időszakban, nagyon vigyázzon, mit tesz, mit mond! Arra törekedjen, hogy senkinek ne ártson! Akkor tán elkerülheti balvégzetét. Ezenközben Abigail ismét a fogadó elé érkezett. Ekkorra a pengekék szemű férfi lantot ragadott, és a körülötte ülő társaság mulattatására víg kocsmadalt énekelt. Hajlékony, játékos, mélyről jövő hangja körbeszőtte a leány szívét, megremegtette lábait, kivált a térdét, és villámlással szurkálta, égette testének felfedeztetésre vágyó, titkos pontjait. A szakácsnő súgva mesélte, hogy a vidám szerelmes dalt éneklő, pompás megjelenésű ifjú nem más, mint Arnod Hilard. A nemesi származású férfi rangja ugyan nem sokat ér, ám hajóépítő, kereskedő családja annál vagyonosabb. Gyermekkorát távoli, idegen országokban töltötte, híres itáliai egyetemen tanult. Kitűnő lovas és remek táncos. Derűs kedélyével, bolondító énekhangjával és nagylelkűségével rengeteg hívet szerzett, afféle népkedvenccé vált. Tartományszerte rengetegen örülnének, ha Cory helyett inkább ő lenne az uraságuk. Hiszen még az is mellette szól, hogy mesés gazdagságára cseppet sem kevély, mindenkivel barátságos. Ámbár,

ha megbántják, megmutatja, mire okították a külhoni kard- és ökölvívó tanodákban, valamint a kikötői kocsmákban. Abigail és Arnod babonázottan bámulta egymást. A férfi ajkán elnémult a dal. Lenthal épp jókor ért oda, hogy véget vessen a botrányos, egyszersmind nevetséges mozzanatnak. Még hogy bámulás! Pláne nyíltan! Megszidta a tanítványt, s utasította, hogy azonnal takarja el az arcát! Azután a szemérmetlen viselkedésű leány forduljon el a pimaszul bávászkodó, csekély rangú személytől, szálljon fel a hintóra és addig is szégyenkezzék, míg ő, Lenthal a nyomába ér, és felkászálódik mellé. Utóbb pedig majd hálaimát rebeghet, ha ő mindezt nem tárja fel az atya előtt, márpedig valószínűleg feltárja, mivel ilyen felháborító ledérségen még sosem kapta rajta az ostoba tanítványt! Ehhez képest az ákuházatba öltözés, sőt, talán még a lábai közé szorított ló is semmiség! Abigail még aznap délután találkozott Arnod-val. Véletlenül mindketten ugyanarra lovagoltak, és valahogy összebotlottak. Bár a leány kényelmes apródruhát viselt, a férfi csalhatatlanul felismerte őt zöldeskék tekintetéről. Bemutatkoztak a másiknak, majd egymás mellett léptetve beszélgettek etikettes témákról, és ugyan ezek nem mindegyike volt magasröptű, szellemes avagy emelkedett, ám feltétlenül előrébb görgette a társalgást. Méltatták az időjárást, a fű zöldjét, a Nap melegét, a lovak fürge lábait, Abigail a férfi dalolását, Arnod a leány szemének színváltozásait a zöldes ragyogásútól a tengerkékig. A véletlen összetalálkozgatás így ment nap nap után, édes, izgató, fiilledt titkolózás közepette. Legalábbis a néputálatnak örvendő Arago Cory nem értesült róla, mert sem sokat látó szolgálói, sem alázatoskodó hívei nem méltatták arra őuraságát, hogy beavassák a szakrális titokba. Az ifjú szerelmesek hamar túljutottak a romantikus ismerkedési szakon, és tovább sodródtak az összetartozás mélységeibe. Már nem csupán felszínes kérdéseket vitattak meg, az élet Nagy és Fontos Dolgairól is eszmét cseréltek. Ezenközben felfedezték egymás érintését, majd a másik testét, porcikáról, porcikára; törvénytelenül, boldogan. A fényűzőnek szánt főúri menyegző előkészületeivel 272 273 elfoglalt Arago Cory egy napon mégiscsak tudomást szerzett leánya förtelmes bűnéről.

Hosszas vívódás után maga - az állását, udvari jövőjét féltő, ráadásul pletykabarát - Lenthal rebegte a fülébe, mit művel a főméltóságú kancellár hitveséül szánt Abigail. A súgás hallatán az atya kiköpte az éppen ízlelt bort, és elbődült. Osszeszorított ujjaival szétmorzsolta a rézserleget. Ezután ripityává tördelte a lovagterem bútorzatát, s a szétszilánkozott asztal és a székek forgácsait kihajigálta az ablakon. Lekapott egy kardot a fakól, és a gyanútlan nevelő kézfejébe döfte, őt vádolván amiatt, hogy ez a borzalmas gaztett megtörténhetett. Hogy a Hajadonok Virágát, a Szüzek Szüzét egy senkifia megbecstelenítette! Cory vért akart. Fejeket, beleket. Agyvelőt a falra! Heréket a kutyák elé! A tisztátalan, elvetemült leányt világvégi kolostorba! Apácának, holtáig! Míg mindezt elordítozta, vadul döfködte a szűkölő, sikoltozó Lenthal végtagjait a karddal. A szurkálás következtében a nevelő korpuszán keresztre feszítés nélkül is megjelentek a jellegzetes sebek, a Rosie néne által jósoltak. Úgyhogy a kacsaorrú tanítómester, mielőtt a homloka is átlyukadt volna, beárulta gazdájánál a füvesasszonyt, mint a Sátán lotyóját. Sajnálatosan így sem kerülte el a koponyalékelést. Még inkább máglyára a dögvészes banyával! Arago Cory, uradalma népének bírája és igazságszolgáltatója, jóízűen kidühöngte magát, majd - szék híján - az ablakpárkányra telepedett, és eltűnődött. Hosszas töprengés végén a következő megállapításra jutott: Arnod Hilard nem veheti nőül a leányát, mert ő, Cory a csekély rangú vő révén az udvarba nem juthat be. Ám a szűzgyalázó csábító mesés vagyonát most könnyedén megszerezheti,. s ily módon rendezheti mind nyomasztóbb adósságait! Továbbá: nem kell szétkürtölni a leány megbecstelenített mivoltát! Amilyen erkölcstelen idők járnak, talán már nem is léteznek szűz kisasszonyok. Tehát a számos előnnyel, nagy haszonnal kecsegtető frigy megköttetik a király kancellárjával, s ő az atya jogán végre valóra váltja becsvágyálmait! Ha már az uralkodó közvetlen környezetébe jut, gyermekjáték lesz megszereznie a koronát! Mindezt elősegítendő, szert tesz még egy érdemre, a meglévők mellé! Agyafúrt tervéből következően katonái még azon éjjel tömlöcbe hurcolták a hasztalan tiltakozó, sőt, az elátkozáshoz is hiába folyamodó füvesasszonyt. Kisvár-

tatva mellé vetették a szúrt sebekből vérLő, semmit sem értőn sápogó, megcsapolt agyvelejű Lenthalt, és még a szerencsehozó talizmánját is letépték a nyakából! Pitymallatra a porcikáról porcikára összevert Arnod Hilard-t is behajították a pincecellába. Az ifjú férfi aligalig élt, ám az is igaz, hogy a csörömpölő fegyverzettel érte vonult katonák közül sokan nem tértek vissza a várba, hanem inkább a teremtőjüket keresték föl. A tragikus éj végezetéül a túlerő legyűrte Abigailt is, holott a legszerelmesebb álinából felijesztett leány vad harcosként küzdött ellene. A szabadulásért elszántan viaskodó hajadont gúzsba kötözték, s szigorú, szikár, dühödt, férfitestet sosem érzett nők őrizetére bízták. Ezen fúriák kíséretében érkezett meg az elhurcolt leány a számára kijelölt kolostorba, ahol is a tisztelendő anyák megkezdték a főméltóságú kancellárral esedékes kézfogójára történő felkészítését, mégpedig hosszas tér274 I 275 depeltetéssel, szüntelen imádkoztatással és látástól vakulásig tartó klastromfelsikáltatással. Időközben Arago Cory birodalmában összeült a boszorkánysági ügyekben illetékes egyházi bíróság. Minthogy a hóhér és segédei bármilyen témájú vallomástételre képesek voltak rábírni a kiválóan felszerelt kínzóműhelyükbe került gonosztevőket, mind Rosie asszony, mind pedig az agylékeléstől végképp elbárgyult Lenthal beismerte, hogy a Pokol ördögeivel cimboráltak, rontást tettek mindenkire, aki ferdén merészelt rájuk nézni, lopott csecsemőket faltak fel, leölt szüzek vérében testfürdőztek, és éjjelente magával a Sátánnal fajtalankodtak. Arnod Hilard a kínvallatók ügybuzgó fáradozása ellenére sem tett vallomást, ehelyett inkább lázba, eszméletvesztésbe esett, és lassú haldoklásba fogott, ám ezt is terhelő ténynek tudták be. Akár beismerte bűnösségét, akár nem, bármelyik eset az ő gyalázatosságát, boszorkánymesteri mivoltát igazolta. Bizony, így megy ez olyan helyeken, ahol vesződségesen ügyelnek az igazságosságra! Végül a képzett és gyakorlott purifikátorokból álló ítélőszék judíciumot hirdetett: HALÁL! Rosie asszony máglyán égettessék meg. Lenthal és Arnod Hilard (ha megéri a nyavalyás) köttessék föl! Utóbbinak minden földi java s vagyona a gonosztetteit feltáró, szilárd erkölcsű, istenfélő főne-

mes, Arago Cory birtokába kerüljön át! A kivégzés előtti éjszakán a ravaszságára fölöttébb büszke főrend és (vérmes reményei szerint) leendő király, sőt: KIRÁLY, a kezét dörzsölgetve járkált fel-alá vára lovagtermében, meg-megállva azon kiszögellő toronyablaknál, amelyből hitvese hajdan oly végzetesen kizuhant. Valahányszor felidézte a szomorú esetet, emlékeztető fájás nyilallott a hátába, miként annak idején, amikor jócskán megemelte magát a sónehéz asszonnyal. Ám sem a hát- és deréksajgás nem ronthatta el mámorérzetét, sem pedig a palota tövéből felhangzó, vérlázító, pimasz kántálás: Éljen Arago Cory! Patkányon és saját húgyán! Eljen Arago Cory! Tömlöcben, rothadt szalmán! Végül mégiscsak kiüvöltött a testőrkapitánynak, hogy némíttassa el a söpredéket. Ezt az ódonszép történetet jelenítették meg a játszók a templom előtti piactéren emelt pódiumon. A Halloweenből ismert blues- és balladaénekesek adták elő az ármány és szerelem mindörök összecsapásának szomorédes meséjét, s a színművészetnek elkötelezett falubéliek alakították Abigailt, Arnod-t, a kacsacsámpás Lenthalt, a gyűlöletes Arago Coryt, Rosie boszorkányasszonyt és a statisztériát. Együttesen alkalmazták az emelkedettséget, a távolságtartó iróniát és még némi varázst. E fűszerkeverésnek és a felszolgált söröknek köszönhetően bemutatójuk viharos sikert aratott. Az arénalelátó-szerűen készült, ovális nézőtér széksoraiban ülő vendégek pecsenyére tapsolták a tenyerüket, véreresre sírták a szemüket. Az események fordulatainál bekiabálták tömör véleményüket. Kifütyülték a rosszakat, pisszegtek, ha jött az ármány, és hangosan figyelmeztették, óvták a balsorsnak kipécézett hősöket. A nézőtéren kívül rekedt érdeklődőkről Brahms Mulin szervezésében gondoskodtak, ők a tér szélein, valamint a közeli utcákban felszerelt kivetítők segítsé276 j 277 gével követhették a műsort. A színpadot övező, homokkal felszórt "akcióporondot" és más jelentős pontokat távirányított kamerák pásztázták. A publikum a száját tátotta a meglepetés-technika láttán. Ilyet még nem látott néhány ezer lelkes falujuk! Na szép, Hollywood is hasonképpen kezdte! Amikor a csuklyás hóhér a színpadon felállított bitófához lépett, s ellenőrizte, rendben működik-e a sülylyesztő, megfelelően erős-e a kötelet rögzítő kampó,

kellőleg csúszik-e a hurok, majd a sárkányfüves boszor_ ka boldogítására váró máglyarakáson is gondos utóigazításokat végzett, a hangszórók jóvoltából mindenki hallhatta a halálraítéltekkel közelgő kordé kerékzörgését, eresztékeinek rettentő nyikorgását, és a kivégzésre összesereglett émberek mind hangosabb követelését, miszerint adják vissza a kolostorba hurcolt, kényszerházassággal fenyegetett Abigail és aljas számításból akasztásra szánt kedvese, Arnod Hilard szabadságát! A merészebbek egyenesen azt kiáltozták, hogy Vesszen Cory! Le a zsarnokkal! Az utódok közössége a lelátóról csatlakozott a skandálókhoz. Az akcióporond egyik szélénél begördült a nyitott oldalfalú szekér. A szalmán heverő, több mint félholt, mocskos darócba bugyolált áldozatok ide-oda gurultak a kocsi rázkódásától. Páncélruhás, könyörtelenséget sugárzó katonák szállták meg a teret. A di.ihösödő emberek és a kordén hánykolt foglyok között álltak vészjós sorfalat. Egyszerre csak fenyegetően erősödő patadobogás ütötte meg a füleket. Harci rikkantások! Kardcsörgés! Lónyerítés! Végre! Igaz hát a szóbeszéd, miszerint a faluból eltünedezett ifjak Hilard kiszabadítására készülődnek! Azt is rebesgették, hogy Abigail megszökött a kolostorból. Bárha! Minden irányból kardot lengető, bősz lovasok zúdultak a vesztőhelyhez vezető útra. A pártfogó tömegben széles ösvény nyílt a szabadcsapat előtt. Hangos éljenzés, buzdítás lelkesítette a megmentő sereget. A villámcsapásként mozgó harcosok fellökték, elsodorták a kardjukkal hadonászó, meglepett katonákat. Ütötték őket pengével és markolattal, de taglózó hatású rúgásokat is alkalmaztak. Viharos tempóban gyérítették, halomba kaszabolták Cory fegyverszolgáit. A mentőcsapat élén száguldozó, fórgetegszerűen hullámzó palástot, páncélsisakot viselő, ördögien gyors és hatékony alak férkőzött elsőként a szekér közelébe. Már éppen lehajolt volna, hogy levágja Arnod kötelékeit, és lovára emelje a félhalottá kínvallatott férfit, amikor iszonyú szörnyetegüvöltéssel maga Arago Cory rontott elő az előkelőségeknek fenntartott páholyból. A tajtékzó főrend sebzett sárkányként ordított, jobbára azt, hogy megdöglesz, megöllek, veszett kutya!

A harcos megfordította lovát. A közelgő veszedelemre pillantott, majd különös szépségű táncnak tetsző, lassúdad, fenyegető vágtában a nemes úr felé indult. Oda se nézve hárította az útjába rohanó katonák, testőrök pengéit. Rezzenéstelenül, könnyedén döfte keresztül az eléje pattanó ellenfeleket. Némelyük sisakját csizmatalppal döndítette meg, és ezután a rúgástól leroskadt zsoldosok hasztalan feszítgették a fejükre szorult vaskalapot, attól soha többé nem válhattak meg. Az összemadzagozott kezű sárkányfüves asszony feltérdelt a kordén, és átkokat sikoltozott, és valahányszor 278 I 279 rámutatott valamelyik katonára, azt azon nyomban utolérte végzete, mégpedig a boszorkaság miatt igaztalanul megégetésre ítélt Rosie néne által óhajtott formában. Arago Cory és a páncélsisakos harcos találkozott. Tüstént összecsaptak. A főrend erejét felfokozta őrjöngése. Vadul vagdalkozott a tekintélyes méretű, súlyos pallossal. Ám az éjkék palástot viselő lovas játszva félreütötte pengéjét, és hátrálásra bírta a testes férfit, és amikor az elbotlott egyik zsoldosa hullájában, és felhemperedett, a páncélsisakos alak leszökkent hátasáról, és megállt fölötte. Megvárta, míg a szitkozódó főnemes talpra kecmereg, két kézzel megragadja kardját, és ekkor, ezen pillanatban baljával hátralökte arcából a rostélyt, s felfedte arcát, míg a jobbjában tartott vassal átszúrta az őt felismervén még bőszültebbé tébolyuló szörnyeteget. Ezután visszalendült lovára, és már senki se mert az útjába állni, midőn azzal a különös, vontatott vágtával visszatért a szekérhez, átmetszette Arnod kötelékeit, maga elé segítette az erőtlen férfit, és mindörökre elporzott vele, nem apácának. A diadalmas csapatból többen követték a nyargalvást távolodó szerelmeseket. Az eltávozottakat többé senki sem látta azon a vidéken, ám az a hír járta róluk, hogy örömben, szeretetben éltek, míg meg nem boldogultak. Az otthon maradók levették harci viseletüket, sisakjukat, és néhány napos vígság után visszatértek szokott elfoglaltságaikhoz. A bárd elhallgatott, ez a dal véget ért. 280 A közönség hosszan, lelkesen tapsolta a viadalos-paripás produkciót.

A harcos Abigail Coryt játszó Gratia a színfalak mögé vágtatott. Az előtte konyulgató Arnod-Glendon felhagyott a félhalott mivolttal, és sietve kihámozta magát a rongyjelmezből. Nem csupán ők ketten kapkodtak, lovas társaik is igyekeztek a karámba vinni hátasaikat, hogy azután rohanvást visszatérhessenek, immár nézőként, mert semmiért el nem mulasztották volna a Camilla Garran gonosz tettét és bűnhődését felelevenítő bemutatót, annál is inkább, mert az a hír járta, hogy a hóhért alakító Seriffen remekül fognak szórakozni. McBridge megszabadult a csupán pincebörtönben trendi viselettől, és átöltözött harcosnak. Ezzel ugyan ráért volna, mivel a Felnyársaló Putnam, a vitéz nőrabló című jelenet, melyben legközelebb hőst - bár csak alhéroszt - domboríthatott, befejező műsorszámként szerepelt a színlapon, ő mégis komfortosabban érezte magát kardforgatóként, mint a piszkos, durva darócban. Kéz a kézben futottak a nézőtéren foglalt helyükig. Bár későre járt, a nyár ezen időszakában a sötétség még jócskán váratott magára. Lassan, ráérősen kibontakoztí, változékony alkonyulat kápráztatta a napszállat esztétikumára fogékony publikumot. A karmazsinpiros, vérnarancs, levélzöld, kékizzó égboltról áradó fények feltündököltették a szemközti kőtemplom intarziaüveg ablakaira festett színes alakokat. A több évszázados imaház bejáratát az építésekor ültetett, körbástya formájú és méretű tiszafa strázsálta. Az épület mögötti 281 sírkert keresztjeire, kőtábláira egyetlen ősöreg, terebélyesen szétágazó koronájú, lélegzetakasztóan szép és méltóságteljes cédrus borított balladai árnyékot. A pompásan korhű öltözetében színpadra penderülő mesélő férfiú belevágott a következő történetbe. A jelenet kosztümös figurái felsorakoztak körülötte. Ők az elbeszélés előrehaladtával keltek életre, komor hangulatú zenei kíséret mellett. Camilla Garran mosónőként tengette napjait egykor halász, immár iszákos, semmirekellő férje mellett, aki dölyfösen hajósnak, sőt tengerésznek titulálta magát, ám amióta harmadik gyermeke is a világra bújt, még újabb nélkülözőnek, ő leginkább csak a kocsmáig vitorlázott el, vízparton asszonyemlékezet óta nem járt. Valahányszor hitvese felrótta neki henye életmódi,,.., ját, Pasha Garran nyomban készen állt a válasszal:

mindenért Camilla okolható! Minek állapotosodik meg folyton? És ha már megesett, miért nem megy jókor a kaparóanyóhoz?! Hát most hogyan legyen egy igaz férfiembernek hangulatja a munkához ilyen oktondi perszóna mellett, aki ontja magából a kenyérpusztítókat?! A következő terhességnél az asszony majdnem az ani gyalcsináló bába halpikkelyes, vérmocskos konyhaasztalán maradt. Megnyomorodva, hosszan lábadozott, és nem fogant meg többé, jóllehet hitvese rendszeresen gyakorolta férji jogait, többnyire erőszakkal. Camilla Garran idővel egészen megutálta az urát. Az általa érzett gyilkos gyűlöletben felismerte valahavolt szerelmi szenvedélye feneketlenül sötét túloldalát. Csakhamar éjét-nappalát kitöltötte a részeges, bűzös, hányós, becsinálós, agresszív, élősködő Pasha iránti gyűlölködés. Mígnem a dühtől zsigerig áthatottan úgy érezte: meg kell ölnie az undorító férget. Mikor ennek eljött az ideje, sivár életű, jövőtlen, írástudatlan, horpadt arcú, szürke bőrű, gyakorta megalázott, tolvajlásra kényszerült lányai - tizenkét és tizenhárom évesek - segítettek anyjuknak. A legkisebb gyerek, a tizenegy esztendős fiú végignézte apja kivégzését. A részegen hazabotorkáló szeszhalász azon éjjel is hagyományosan nekirontott asszonyának. Még nem tudta előre, beéri-e néhány ökölcsapással, két-három hasba rúgással, vagy - ha már belejön a mókába -, netán hangulatja szottyan még egy kis rámászáshoz is. Nem mintha a rámászás önmagáért volna jó számára, inkább az benne az élvezet, hogy az utálat perszóna majdnem belegebed, annyira kínlódik, míg ő férfiasan betetőzi a nőstényverést. Nem jutott el a megvalósításig. A második ökölcsapás után fúriává változott paszuly némber úgy mellkason vágta őt a kiköszörült piszkavassal, hogy elakadt a lélegzete. A meglepett Pasha felismerte: száz oka is van a halálfélelemre. Meg kell kaparintania a tűzszítót! Elörelódult, hogy megszerezze azt. Röpültében átfutott az agyán: ez a csapás előre ki volt tervelve! Hiszen élete párja fegyvert élezett a szerszámból! A gondolattól elfogta a rettegés. Lelassult. Fulladozott. Hápogva kapkodott levegőért. A jeges fájdalom félelmesen terjedt a mellkasában.

Lábai meginogtak. Az eszelős perszóna könnyedén félreugrott előle, mielőtt még ő kicsavarhatta volna kezéből a gyilkos kaparóvasat, és egy borzalinas erejű ütésre is volt ideje. 282 I 283 A férfi meggörnyedt a hasát, ágyékát ért kíntól. Térdre rogytában mocorgást érzékelt a szeme sarkából. Hirtelen rádöbbent: a két kóró lánya is ellene fordult. Hátulról támadtak rá. A fiatalabb poronty egy lócát vert szét a koponyáján, a nagyobbik bestia egy üvegpalackot tört össze a tarkóján. A vérző fejű, féleszméletlen Pasha Garran nem akart meghalni. Ide-oda verdeső pillantással kutatott valamely védekezésre alkalmas tárgy után. Ám azon házban nem ő volt otthon, hirtelenjében nem is jött rá, melyik tárggyal lehet ölni. Hanem női tudták, mindhárman. Belédöftek ollóval, késsel, széklábbal. Hátba szúrták a pecsenyevillával, mely az ő konyhájukban oly ritkán hatolt húsba, inkább főtt gumóba, gyökérbe, káposztába volt bejáratos. Behorpasztották fején a bádogvödröt, a mosogatódézsát, szétforgácsolták testén a seprűnyelet. Azután már csak rugdalták a bordáit. Dögölj meg! Nesze neked! Rohadék! Ugy utállak, hogy belepusztulok! - rikácsolták, zokogták. Holtodiglan! - üvöltötte Camilla. Pasha mind távolabbról és tompábban észlelte, mi történik a testével. Elhomályosuló szemével a fiát nézte, amint a bárgyú kölyök szokás szerint az ujját szopva, közömbös pillantással szemléli, miként hagyja el apját az élet. Hálátlan idióta, sóhajtott távoztában az atya. 284 A törvényszék kéz-, láb- és főlevágás általi halálra ítélte a vérengző nőket. Az apja meggyilkolását tétlenül szemlélő tizenegy éves, együgyű fiúgyermeket büntetés gyanánt arra kötelezték, hogy segédkezzék a hóhérnak anyja és riővérei feldarabolásában. A nyeszetelés végrehajtásának hajnalán Sanson, a bakó fejfájósan, émelyegve kászálódott ki az ágyból. Nem volt ínyére, hogy a három némber felaprítását követően még fel kell kötnie egy sokszorosan visszaeső tolvajt is. Siettében állva vette magához szerény reggeli bete-

vőjét: bekortyolt egy flaska pálinkát, majd két harapással eltüntetett egy fej vöröshagymát. Azután a kínzóterem irányába indult, hogy gyakoroljon egy keveset a rákényszerített, éretlen segéddel, mielőtt kezdetét veszi a halálos ceremónia. Különféle előjelek alapján megsejtette, hogy pocsék napja lesz. Az esemény helyszínéül szolgáló téren hangos kopácsolással dolgoztak az ácsok a vérpad és a bitófa felállításán. Egyikük értetlenségét fejezte ki, miért kell minden alkalommal szétszedni, majd újra összetákolni mindezen alkalmatosságokat, amikor nyugodtan lábon hagyhatnák az egészet. A vészbírák úgyis folyton akasztást, nyakazást, négyeltetést írnak elő a bűnösök számára. A hűvös időjásás, a szemerkélő eső ellenére a publikum is gyülekezett. Némelyek köhécseléssel, torokreszelgetéssel hangolták magukat, hogy amikor majd elővezetik a delikvenseket, rekedtség nélkül kinyilvánít285 hassák irántuk természetes emberi megbotránkozásukat és felháborodásukat. Sanson jól ismerte már a törLsközönséget. Tudta, ki milyen helyet fog kikönyökölni magának, hogy a lehető legjobb szögből kísérhesse figyelemmel az érdekfeszítő eseményeket. Azt is tudta, melyikük mit fog kiabálni, miként rázza az öklét a bitangokra, ki az, aki követ vagy égő fáklyát szeret hajigálni rájuk. Ő szívesen találkozott volna ezekkel a harcosan moráltisztelő személyekkel a Vesztőhely téren kívül máshol is, csakhogy. . . ! A bakó, miként a farkába harapó kígyó, visszajutott élete legfőbb bánatforrásához. Ugye, ő törvénytisztelő ember, vagyis nem lop, nem erőszakoskodik. Tud olvasni - már majdnem végigböngészte a Szentírást -, és ellenzi a halálbüntetést. A templomot sem kerüli el, habár a papokról inkább semmit, mint jót. Példamutató családi életet folytat, kettő gyermeket nevel. A nyilvános megszégyenítések, kínzások és kivégzések rendszeres látogatói mégsem állnak szóba vele. Kiközösítették őt. Azért, mert ő az ítélet-végrehajtó. Kárpótlásul viszont övé a lakályos hóhérlak, legalább amíg praktizál. Tisztes fizetést kap, szerettei nem éheznek. Más hóhércsaládokkal összejárhat, közösen ünneplik a karácsonyt, és majd az ő fiaikhoz adja nőül a lányait, ha elérkezik az ideje. Hiába voltak e vigaszgondolatok, sebe mégsem

gyógyult. Lelkét mardosta a régi fájdalom. Amint a kínzóterembe toppant, lakatra zárt ládájához sietett, és elhörpölt még egy kevésnyi maga főzte, jóféle pálinkát. Ettől már alábbhagyott a kézremegése, viszont előjött a kettőslátása. Nahát, Sanson, dorgálta magát, teneked semmi se jó? Elővezették a halálraítélteket. A két kifejezéstelen arcú, fakó bőrű gyereklány mellett a barázdált arcú, szürkére őszült hajú Camilla a nagyanyjuknak látszott. A sokaság pfujolt, gyilkosozott, kövekkel, rothadozó zöldséggel dobálta őket, fejüket követelte. (Gratia azon tűnődött, milyen különös, hogy az emberi tulajdonságok az idők múlásával mit sem változnak. A történelem ezért ismétli önmagát. Mindazonáltal hajdanában számottevően alacsonyabb volt az egy főre jutó gyilkosok száma. Vagy nem működött kifogástalanul a BulvárPress hírszolgálat. A kivégzés közönsége őrjöngve kiteljesedett az erkölcsi felháborodásban. Glendon megszorította a lány kezét.) Egy cicomásan felöltözött elöljáró felolvasta az ítéletet, majd saját szavaival dagályosan, hosszan, émelyegtetően összefoglalta, miként vélekedik Camilla Garran aljas tettéről. (A jómódú, gömbölyűre táplált, kisfiúsan gombócarcú, kék szemű, őszes hajú, karikás tincsű férfi láttán Gratia nem azt gondolta, hogy nicsak, ez Hengist, a képesített könyvelő a focipálya melletti utcából! Hanem ezt: igen, ez az átszellemülten hülyeségeket beszélő, tetőtől talpig farizeus fickó a mindenkori erkölcsi felháborodó, az örök inkvizítor. Ez a típus öldököl a vallásért, a lobogóért, a vörös csillagért, a horogkeresztért, ez bárminő elwel, eszmével fanatizálható. A politikusok kedvelik e fajtát, mert ez haszonállatukként értük liheg, üldöz, likvidál. Sajnálatosan képtelen arra, hogy mások szemével lássa magát. Ugyanis ha látná önnön 286 I 287 mivoltát, akkor nagyon röhögne, szörnyen sírna szánalmasságán. - Ennek az ördög az atyafija! - dünnyögte egy rekedtes férfihang két széksorral a lány mögött.) A cicomaruhás elöljáró leereszkedően megkérdezte a férjgyilkos asszonyt, megbánta-e förtelmes bűnét, kíván-e mondani valamit, mielőtt elnyeri jól megérdemelt halálbüntetését. - Holromiglan - szólott Camilla büszke fejtartással.

A vérpad közönsége köpködött, pfujolt, hajigálódzott. Sanson, a szorongó hóhér, a nap folyamán számolatlanul gurította be a pálinkakortyokat, de sört, bort és valami zöldes színű löttyöt is beivott. Miáltal meglehetőst ködös tudatállapotban imbolygott a pódiumon. Fogta a csuklyát, hogy a kivégzendő asszonyszemély fejére húzza. De melyikre?Tán sárkány a bűnös némber? Nahát, ő csakis akkor csap le három fejet, ha megfizetik! Ezért pótpénz jár! Alkarral megdörzsölte szemét a hóhérsipkán keresztül. Látása némileg feltisztult. Sóhajtva letett a pótpénzről. Becélozta az érzéketlennek tűnő férjgyilkos fejét, és próbálta rádobni a zsákot. Nem találta el, viszont lendületből állon vágta a halálraítéltet. Camilla megtántorodott. A bakó bocsánatkérés-félét mormogott. Emlékeztette magát, hogy ő egv jeles hóhérdinasztia leszármazottja, apja, nagyapja, szépapja is fejvevő volt, nyugodjanak békében. Valószínűleg a veje is nyakkötő lesz. Tán még a leányai is ezt a szép hivatást választják, és nagy örömüket lelik a munkájukban, ki tudja!? Tehát nem illik szégyent hozni a fel- és lemenőkre. Egyáltalán, senki ne menjen sehová, semmi mocorgás! Biztosan azért nem találta el a célfejet, mert a gyilkos némber icergett-ficergett. Sanson újra nekiveselkedett. Ezúttal egész jót dobott, talán csak egy hajszállal hosszabbat a szükségesnél. A csuklya egy pillanatra megállt Camilla fejtetőjén, majd hátracsúszott, és a tarkójára szánkázott. A vesztőmester felsóhajtott. A pityókásokra jellemző önhitegetéssel meggyőzte magát, miszerint ködös, zavarodott állapota még véletlenül sem tűnt fel másoknak, csakis ő tudhatja, hogy picikével többet öblögetett be a kelleténél. Mindjárt mindenki becsületesen ki lesz végezve. Könyökével megbökte a mellette törpéllő, hüvelykujját szopó segéd, a Garran fiú vállát. A kis termetű gyerek felrezzent révedezéséből, és érdeklődés nélkül nézett fel a hatalmas emberre. - Gyerünk, csináld, amit gyakoroltunk! - súgta Sanson. A szabályosan felöltöztetett, hóhérsipkát, palástot, széles, csatos csípőszíjat viselő fiú felemelte a kezében gyűrögetett csuklyát, hogy az előtte roskadozó, összekötözött kezű, ifjabb nővére hajára húzza. Ehhez lábujjhegyre kellett magasodnia, ám mert ez még kevés volt, ráhágott testvére lábfejére is.

A lány ugyan szűkölt, és tágra meredt szemmel rázta a fejét, mégis eltűrte, hogy öccse rátegye a zsákot. Azután követte őt a kéz-, láb- és fejvevő padig. Felfeküdt, elviselte a leszíjazást, ám a sötét csuklya alatt váratlanul ismét elővette a rettegés, és ordítva vonaglani, rángatózni kezdett. Időközben Camilla megelégelte Sanson téves dobásait. Felemelte összekötözött kezét, és a tulajdon fejére rántotta a zsákot. Vakon a kivégzőasztal felé indult, felmászott rá, elhelyezkedett. A bakó nem győzte utolérni az elszánt asszonyt. Kü288 289 lönválasztotta egymáshoz zsinegelt csuklóit, a bal kart a fém tartóbilincsbe fektette. Azaz fektette volna, csakhogy képtelen volt célba találni. A korábbi szemdörzsölés hatása elmúlt, megint számtalan végtagot, bilincset, szíjat, és még jelenést is látott, s a delikvensnek ismét rengeteg feje nőtt. Tehát Camilla Garran felült a vérpadon. Felgyűrte arcán a csuklyát, hogy lásson. Egyik, majd a másik lábát is elhelyezte a tartókban, és a jobb karját is a kellő helyre illesztette. Azután leengedte a zsákot, visszadőlt, s emlékezetből a bilincsbe fektette balját. Sanson köszönte segítségét. Nekiveselkedett, hogy rögzítse a munkadarabokat. Tudta, bármilyen együttműködő is most az elítélt, ez hamarosan elmúlik. Később majd mindenáron le akar jönni a fekvőhelyről, verőereiből fröcskölni fog a vér. Nehéz, piszkos munka ez, hiába. A Garran fiú nem bírt idősebb nővérével. Az nem akarta a zsákot, nem kívánt meghalni. Egyre azt kiáltozta, hogy ártatlan. Kegyelemért rimánkodott. Őt üldözni kellett, körbe-körbe a pódiumon. A szaladgáló lány nem ugorhatott le az emelvényről, mert a lenti tömeg széttépéssel fenyegette. A deszkatalapzat sarkain szoborként meredező alabárdos őrök hol a fegyverük nyelével, hol pedig a vállukkal taszították vissza a köröző elítéltet az utána bandukoló öccse felé, de más módon - egyelőre - nem léptek közbe. A fiú nem futkosott, egykedvűen követte szélmadár nővérét, kezében a csuklyával. A szokott helyén munkálkodó kivégzésfestő művész olykor kilegyezett vászna mögül, mintegy lassításra kérvén a kergült leányt. Időnként a fiile mögé döfte ecsetjét, és idegesen megpödörte a bajuszát. Mind erősebben gyanította, hogy nem kellett volna belevágnia.

Hármas aprítás, pláne nőszemélyekkel?! Mire meghúz egy vonalat, rengeteg esemény megy végbe odafönn. Képtelenség! Ezt ő nem tudja megörökíteni. Kész, vége! Sutba a palettával! Elmegy libapásztornak. Beáll szerzetesnek. Eret vág magán! Az idősebb Garran leány a fogaival tépdeste a zsineget a csuklóin, ám eközben is folyamatosan körbekörbe nyargalászott. Gyakorta lehagyta az ő nyomát követő, lassan lépegető, nem a lángelméjéről nevezetes öccsét. Végre megszabadult a köteléktől. Ezt látván Sanson félbehagyta az asszony leszíjazására irányuló vaklászást, és a leányszemély nyomába eredt. Ravaszabb lévén a fiúnál, időnként megpróbált a tébolyodott teremtés elé vágni, tempóból, átlósan vagy pedig megtévesztően cikcakkozva. Hanem a kerge fehérnép ifjabb és gyorsabb volt nála. A kifulladt, támolygó bakó hirtelen rádöbbent, mit kell tennie. Jelentős előnyhöz engedte a lányt, majd váratlanul visszafordult, és szemből rohant felé. Ez ugyan zseniális csel volt, de a nőszemély meg sem torpant, kitérni sem próbált! Sőt, megközelítette pribékjét, majd a magasba lendült, és a jókora, hasas, bizonytalan tartású Sanson vállára vetette magát! Átfonta annak nyakát a lábaival, és megszorította. Két kézzel gyűrögette, tépdeste, püfölte fején a háromlikú hóhérsipkát. Már-már megfojtotta a hökkent kivégzőt. A megtámadott nem is bírt talpon maradni a fullasztóan kínos helyzetben. Imbolyogva botorkált pár lépésnyit, majd halálraítéltestől hanyatt vágódott. A lány leugrott az elterült fejvevőről, és megostromolta az egyik alabárdost. Nekifutásból a strázsa mellkasára pattant, tettével a férfi jelentős megingását váltva ki. 290 291 A publikum felhevülten kiabált, Sanson nevét gyalázta. Néhányan elindultak, hogy ők majd odamennek, és levezetik azt a kivégzést! Ám a karikás hajfürtű morális elöljáró résen volt. Azonnali intézkedése nyomán fegyveresek csörtettek az emelvényre. A kegyelemért esdeklő leány az újonnan érkezett katonák némelyikére is fel-felugrált, hanem a túlerő hamar legyűrte vézna gyerektestét. Sanson felkapta pallosát, és munkához látott, tudván: mindaz, ami eddig történt, csupán a bevezető volt. A lényeg most következik. Lehetőleg egyetlen csapással ildomos leszelni a végtagokat, fejeket. Máskülönben a fejet művelten caputnak mondják. Nos, ugyanoda

többször lesújtani, ráadásul mindig más pontot eltalálni, pláne nyiszatolni, szakszerűtlenségre valló, szégyenletes balfogás! Tehát lecsapott egy kezet. Egyetlen lendítésből! Elégedetten fújtatott néhányszor, szorongása mégsem enyhült. Már nem is tudta az idejét, milyen régen szorong, de talán születésekor még nem tette. I.eszelt még egy végtagot. Ő már szinte meg sem hallotta a sújtást követő sikolyokat, reccsenést, bugyborékolást, olyannyira megszokta a halálzajokat. Amint ezzel megvolt, felemelte a munkadarabot, és körbemutatta, hadd lássa mindenki: a mámorodott bámészkodók, a fejveszett kapkodással mázoló piktor, valamint az erkölcsösségre fölötte kényes elöljáró is. (A Sansont alakító Seriff kellékboltban beszerzett, élethű végtagokat húzott elő a kivégzőpadra kötözött elítéltek csuhaujjából. Az élénk színű kencékkel, szörpökkel, kecsöppel preparált plasztiktárgyak csöpögtek, fröcsögtek kellőleg.) Az áldozatok vonaglottak, kínlódtak. A hangszórókból idegtépő halálordítás hallatszott. Midőn a lábak kerültek sorra, Sanson elbizonytalanodott. Honnan messe? Bokából, térdből avagy tőből? Illesztgette pallosát. Méregetett, vacillált. A csuklyán keresztül állát, fejbúbját vakargatta. Közönsége fiityült, tanácsokat kiabált. Végre a bakó lecsapott. Mellé. Pardon. Nekifutott még egyszer. Ezúttal ugyan célba talált, ám a láb csak nem vált külön a testtől. Lesújtott megest. Megvan! Büszkén magasba tartotta a kékesszürke végtagot. Mivel bámulói és kritikusai sorából számosan meresztgették a kezüket, a publikum közé hajította a véres lábat, ereklyének. Utóbb majd felporciózza a kivégzettek fejéről lehúzott csuklyát, és cafrangonként eladja a kocsmában, miként szokta volt. A népek nagyon veszik a csuklóról levágott köteleket is. Továbbá a véres rongyot, amelybe a munka végeztén a pallosát törli. Mindenért fizetnek, aminek kivégzés közben köze volt a halálraítélthez, mintha az elhunyt a relikviákon hagyta volna léte, lelke egy-egy darabkáját. Lesuhintotta a másik lábat, végezetül leszelte a bűnös caputját is. (A vérpad rejtekfiókjában várakozott a hullazöld színű, csatakos hajzatú emberfej, melyet Seriff pribék a

nézősereg közé dobhatott. Ezt meg is tette. A suhanó caputot többen is próbálták lenyúlni a magasból, majd hajbakaptak rajta. Bár a nyesedékhajigálás nem volt éppen valósághű, mivel az ő környékükön anno kosárba pottyantották a vágadékot.) 292 293 A kedvetlen Garran gyerek érdeklődését ugyan felcsigázta a végtagszabászat, ám mégsem segíthetett a bakónak, egyszerű ok miatt: nem bírta el a pallost. Sanson végre-valahára végzett az apa- és férjgyilkos családdal. A tetemeltakarítás végeztével egy szolgáló forgácsot hintett a padlózatra. Azután jött a magamagát és a teljes világrendet folyton purgáló, szemrevaló öltözékű elöljáró. Felolvasta a soron következő elítélt összes bűnét, a kenyérlopástól a tyúktolvajlásig. Elmondta, hogy az elvetemült alak néhány hónappal ezelőtt már a bitó alatt állt, ám mert akkor nem szenvedett ki az előírt időn belül, kegyelmet kapott. A továbbra is a tisztesség látszatát kelteni igyekvő purgátor ezennel felszólította a bitóemelvény mögé rejtőzött, titkos dugihelyről bátorság-utánpótlást hörpölgető bakót, hogy ezúttal ne hibázzon, mert jaj lesz neki, valamint a szegény világnak, ha egy ilyen megátalkodött martalóc életben marad. A boldogtalan Sanson félrenyelt, mert azt hitte, lebukott, a gyűrűs tincsű erkölcsi elöljáró rájött, hogy ő suttyomban vedelget. Fuldokolni kezdett, kis időre meg is fúlt, ám a hozzá közelebb álló strázsa teljes erőből hátba vágta alabárdjával, mire a fejvevő újraéledt. Fölkelt a padlatról, a bitóhoz lépdelt. Pallosa marokvasára támaszkodva várta, hogy meghozzák az elítéltet. Ismerte a latrot, egyszer már akasztotta őt, s bizony keményen kellett vele küzdenie. Nem rajta múlott, hogy a bitang a kötelező ideig tartó himbálózás után élve került le a szégyenfáról, tehát balogot beszél a purifikátor. Sanson csuklott néhányat, és ettől ugyan többen öszszerezzentek körötte, mindazonáltal ő biztosra vette, 294 hogy senki sem hallotta e hangokat, vagy ha mégis, ebből nem következtetnek bepityókázott állapotára. Elé vezették a tyúktolvajt. A kékes arcszínű, ösztövér lator megfélemlített benyomást keltett. Reszketve roskadozott a kampó alatt, amelyre majd ő, Sanson mindjárt... mit is?

Csuklya! Fogta a zsákot, hogy a kivégzendő személy fejére rántsa, hiszen emberség és kímélet is van a világon. Mellérakta. Másodszor már majdnem fejen találta az elítéltet, csupán kevésen múlt. Biztosra vette, hogy a fickó mesterkedik, az mocorog félre. Sanson a piktorra pillantott. A művész megszállottan dolgozott, sebesen lengetett karja elmosódni látszott a kapkodó sietségben. Vagy ezt a látomást is a pálinka csinálta? A bakó loppal körbenézett, figyelik-e. Úgy vélte, nem figyelik. Loppal lecsúsztatta a csuklyát a lába mellé. Majd később visszatér a kényes művelethez. Hurok. Nyúlt, hogy megragadja a lecsüngő kötelet, és ellenőrizze, jól siklik-e a csomó. Furcsa, nem és nem találta el az arca előtt himbálódzó kenderfonatot. Tucatszor is értecsápolt, mire kézbe kaparintotta azt. Megrángatta a hurkot, s az remekül működött, mindjárt be is fogta az ő jobb csuklóját. Fogcsikorgatva kiszabadította magát, holtbiztosan afelől, hogy ezt a malőrt sem észlelte az a néhány száz ember, akik egyébként árgus szemmel lesték mozdulásait. Nem is azért fütyültek, pisszegtek, nyögdécseltek, mert ő hibát hibára halmozott, hanem mert melegük volt, vagy fáztak, vagy szerették volna mielőbb halva látni a veszedelmes tolvajt, hogy végre biztonságban érezhessék magukat. 295 Miután a kötelet rendben találta, megvizsgálta a süllyesztőt. A kipróbáláshoz elfelejtett odébb lépni, ráadásul az elítéltnek sem szólt. A csapóajtó rendben működött. Irtózatosat zuhantak. Sansonnek nem fájt túlsággal a tarkóra, fenékre érkezés, mivel az alkohol nem csupán a tudatot, hanem a kínércetet is csillapítja. Könnyeddé tesz, görcsöket old. A bakó feltápászkodott, karon ragadta a jajgató delikvenst, és a felszínre vezette. Azután jól felakasztotta a nyavalyást. Ámbár a csuklyát lefelejtette a gazfickó fejéről. Így aztán az épp mélyen a szemébe meredt, amikor kinyitotta alatta az ajtót. A bitang zuhanni kezdett. Ám csak egy szempillantásig tette ezt. Váratlanul beakasztotta lábait a nyílás peremébe. Bár megbillent, és hanyatlani kezdett, eltökélten visszaküzdötte magát a napvilágra, s nem süly-

lyedt tovább. Kötéllel a nyakán azt kiáltozta, kegyelmet kér, mert megint nem sikerült őt meghalasztani. Sanson, bízván abban, hogy ezt sem látják, kétségbeesetten rugdalta a delikvens bokáit, egyiket is, másikat is, még a lábfejét is megtaposta. Mindhiába! A lator billegett, imbolygott, de nem zuhant a mélybe! Mintha az összes lábujjával és a talpával is a leejtőnyílás szegélyéhez tapadt volna! Ekkor a bakó megragadta a kötelet a feje fölött, s rázta-cibálta, hogy kimozdítsa helyéből a gazfickót. Végre sikerült kirántania egyensúlyából a gonosztevőt. Ekkor azonban az elvetemült tyúktolvaj átvetette összekötözött kezét a hóhér fején, és ilyképpen annak nyakába tapadt. Lábait a hordóderék köré kulcsolta. Sanson úgy vélte, meglehet, most már feltűnik a publikumnak, hogy neki itt nehézségei támadtak. Tűnődött, mitévő legyen. Leszaladjon az aknába, és alulról rántsa le a latrot? Mindenekelőtt azonban le kell fejtenie magáról a szerelmes asszonynál szorosabban tapadó halálraítéli I tet. Próbálta lepattintgatni a nyakáról annak ujjait, ki, fordítani, kiriszálgatni csípőjét a köré font combok öleléséből. Addig-addig vonaglott, vergődött, mígnem az elöljáró megelégelte szerencsétlenkedését. A cicomaruhás férfiú nekilódult. Személyesen akarta őket a mélybe taszítani. Úgy számított, hogy a fejvevő testének roppant súlya kitöri végre a kenyértolvaj nyakát. Végül viharos lendülete őt magát is elsodorta. Viszont a kötél nem bírta a tetemes túlterhelést, ezért recsegve-ropogva leszakadt. Miáltal lator, purgátor és nyakkötő egymással öszszefonódva az akna mélyébe zuhant. A botrányos eset csakugyan megtörtént néhány száz esztendővel ezelőtt. i A halálraítélt a meghiúsult akasztási kísérlet folytán , újfent kegyelmet kapott. A vele együtt aknába szállt személyek is életben és nemzőképességük birtokában maradtak, génállományukat továbbörökítették. Miáltal

az ő utódaik népesítették be a vidéket...! Így a mesélő. 296 297 Felfokozott tetszésnyilvánítás, majd szünet következett. Az emberek ünnepelték a hóhérként is önmagát adó, tökély Seriffet, és mindenki meghívta őt egy sörre. A községlakók büszkélkedtek remek rendőrükkel, bálványként mutogatták őt a más településekről érkezett, az eddig látott produkcióktól teljesen lenyűgözött, elhűlt és irigykedni látszó népeknek. Hasonképpen járt a cicomás purgátort megelevenítő képesített könyvelő is. Nem győzte fogadni a gratulációkat. Akkor kábult el végképp a színjátékát méltató dicséretektől, amikor a nyugalmazott könyvtáros így fogalmazott: ezen a különleges és sajátos kivégzés-kulturá1is bemutatón Hengist zseniálisan jelenített meg egy sajnálatos módon gyakori archetípust. Ez a mondat megváltoztatta a képesített könyvelő további életét. A nagyobbik Garran lányt alakító Suza, miként azt korábban megígérte, az előadás után megkereste Gratiát, és beszámolt arról, hogy a szerep nem okozott törést a lelkivilágában. Nem rekedt meg a fejlődésben sem, viszont jót nevetett-sírt, a játékot élvezte. Mellesleg szerinte a középkor óta a világon csak a díszlet változott számtalanszor, az emberek semmit sem tanultak saját marhaságaikból. Alig várja, hogy a Putnam jelenetében elrabolják, mint nőt, közölte, s ezennel tovanyargalt más csitrikkel, és szemlátomást túljutott azon, amit hajdan a Megrontó atya művelt vele. A hangszórókból a Szőke Fannyról szóló, sűrűn hallható, szomorú-mély férfihangra, kytharára s lantra hangszerelt ballada áradt. Fanny egy pék leánya volt, s úgy tetszett, a szomszéd falu pékjének fia veszi majd nőül, midőn eladósorba kerül. A családok már a menyegzőre készülődtek, midőn a többre vágyó hajadon fejét elcsavarta egy helybéli előkelőség. Titokban találkozgattak az egyik fogadóban, gyönyörédes órákat töltvén egy zugszobában. A szerelmes Fanny azt kérte, vállalja őt a férfi. Mivel az ezután következő légyottokon is erőltette ezt a dolgot, egy napon a csábító kinyilvánította ellenkezését: megfojtotta a nagyra törő leányt. Testét otthagyta az ágyon, meztelenül, halottsápadtan. A báró rendű gazfickó nem jutott messzire. Fanny megkomiszodott holtában. A nemes férfiú hamarost gyanúba került. Jóllehet, az ügyében vizsgá-

lódó hivatalosságok görcsösen igyekeztek úgy kutakodni, nehogy bűnösként kerüljön ki a gyilkossági esetből, tömérdek cáfolhatatlan bizonyíték szólt ellene. Fanny hozzá írott szerelmes levelei hullottak az égből, holott ezek meglétéről a báró nem is tudott. Azután az ő - igencsak terhelő tartalmú - válaszlevelei is megérkeztek, ugyanezen úton, pedig változatlanul esküdözött, hogy soha egyetlen sort sem intéztek egymáshoz. Az összezavarodott gróf házon kívüli útjain mások szeme láttára potyogtak ki zsebeiből a leány kendői, hajcsatjai, szalagjai. Rengeteg tanú jelentkezett, azt állítván, éjjeli álmukban megjelent Szent Péter, s így szólt: gyehennára juttatja őket, ha nem mondják el az igazat a törvényszéken. Így hát elmondanák a valót: látták, amint a báró fojtogatás, nyaktörés útján végzett szegény hajadonnal. Végül muszáj volt lefejezni a nemes urat. Ugyanis jobb származású gyilkosoknak ez a halálnem dukál, mivel hajdan valaki eldöntötte, hogy fővétel előkelőbb az akasztásnál. 298 299 Ám a megölt hajadon nem érte be a báró fejével. Azóta is módszeresen borsot darál a falulakók orra alá, kataklizmákat idéz elő, rémisztgeti a gyanútlanokat. Szűzies lepelben, derékig érő szőke hajjal, fakón kísért a környéken, noha sokan úgy vélik, részéről ez egyáltalán nem szellemes. Gratia és Glendon a középkori vásári hangulatot idéző, pompás étkeket kínáló asztaloknál sétálgatott, midőn elhangzott a dal. Avir Pownall tollas föveget, fodros gallért, bíbor palástot és csizmaorrig érő kardot viselt, kolbászt evett mellettük, a szaft az állán csordogált. A balladában elhangzó nyakazás hallatán megbökte könyökével a lányt, és rávigyorgott. Mivel ez tőle szokatlan megnyilvánulásnak számított, Gratia egészen elképedt. - Jól nézel ki ma este! - nyájaskodott Avir. - Azt ismered, hogy megyeget a parasztember a szekérrel, amikor egyszer csak egy fej nélküli motoros húz el mellette!? Hümm, morran az öreg, s rázkódik tovább. Alig halad néhány keréknyikordulásnyit, megint egy fej nélküli motoros söpör el mellette. Hijnye, dünnyögi, s zötyörög tovább. Kisvártatva ismét egy fej nélküli motoros dönget el a szekér mellett. No, hummogja, mégiscsak beljebb húzom mán a kaszát! - Hallottad, hogy előkerült Kate bicaja? - kérdezte a

lány. A halőr, fizikai munkás, különc és jelmezbálozó nagy szemeket kerekített rá. - Csak nem? - De. És tudod, az a furcsa, hogy azon a helyen és erdőszerte szinte mindenütt, tömérdekszer szétnézett a kutatócsapat, Seriff és én is, és az a cajga akkor még nem volt ott. - Azt akarod mondani, hogy valaki hipp-hopp odavitte? Minek? - Nem tudom - vont vállat Gratia. - És ezt miért épp nekem mesélted? - Eszembe jutott, hogy találkoztál Kate-tel. Vagy az ektoplazmájával. Emlékszel? Felvetted a verdádba. Véletlenségből sem hozta szóba, mik a további tervei? Miért hetekkel az eltűnése után jön elő a bicikli? Ráadásul olyan helyen, ahol képtelenség nem megtalálni?! - He? - nyögte Pownall. - Jól van, csak eszembe jutott. Csemegézz nyugodtan. Te is jól nézel ki. Avir félrenyelt, Gratia odébbsétált. - Mi bajod a fickóval? - kérdezte Glendon. - Szerintem jóval többet tud Kate sorsáról, mint amennyit elárult. - Úgy gondolod, ő tüntette el a lányt? - Ha nem ő kámforosította Kate-et, akkor viszont jöttében-mentében látott, hallott vagy megneszelt valamit, ezt érzem rajta. Avir folyton a falu környékén tekereg. Több farmon észrevették már, hogy a háziakat kukkolja. Felzaklató, sötét, beteges lélek. - Akkor inkább kerüld őt, ne fenyegesd. - Fenyegettem volna? - csodálkozott Gratia. Glendon elvigyorodott. - Bizony, penge éllel mondtad neki, hogy "te is jó1 nézel ki". Nagyjából olyan hangsúllyal, miként Columbo szokta volt, ha már tuti nyomon jár. Tojással, sajttal, zöldséggel töltött cipócskákat vettek, falatozva visszafelé indultak, mivel az aréna felől hallatszó ütemes tapsból arra következtettek, hogy a publikum türelmetlenül követeli a műsor folytatását. - Ami azt illeti, az előző jelenet eléggé felkavart. Ép300 301 penséggel nem volt benne túlfeszített romantikus szál jegyezte meg a férfi. - Figyelgetem a körülöttünk sétáló jelmezes figurákat, és azt látom: élvezik az estét. A nézőtéren és a színpadon ugyanez észlelhető. Valóság-

gal hihetetlen, mit műveltél. Kipattant a fejedből, hogy egy évente kötelezően megrendezett, poros, unalmas jelmezbál akár érdekes is lehet. Belelkesítetted Claviót és másokat, ők megint újabbakat, és máris elkészült Abigail Cory legendájának forgatókönyve. Ripacskodásmentes, színvonalas előadást hoztatok létre, színpadi és akciójelenetekkel, remekmívű zenével, narrátorral. Midőn próbáitoknak híre ment, mások is ingerelve érezték magukat, és nekifogtak, hogy valami hasonlót alkossanak, és eddig úgy látom, ez magas nívón sikeri.ilt, méghozzá elsöprő hatással. Holott manapság a csillagos égboltig ér az ingerküszöbünk. Hovatovább csak perverziókkal bírnak lekötni minket a tévécsatornák. A mozikban vacak, de tízmilliárdos nagyságrendű ingerekkel próbálják a kasszához késztetni a nagyérdeműt. Egyszóval ennek a mai estének nem sok esélye volt ekkora sikerre! Lássuk be. - A gagyitévés fura urak és hölgyek tényleg nagyipari méretekben építik le az emberiség szürkeállományát. A nézettségi adatokkal pedig azt bizonygatják, hogy nekik van igazuk, hiszen a legelemibb intellektuális értékek mellőzésével tömték degeszre a bugyellárisukat. Pedig a nívótlanság toronyverdeső nézőszáma csupán a tehenész Elmo bácsi bölcseletét igazolja, miszerint: szaron tolong a miriád légy. Valójában mindennemű szellemi érték mélységes lesajnálása folyik. Ám most még szabad a választás. Míg nem teszik kötelezővé, nem kell néznünk a produktumaikat. Sok olyan embert ismerek, aki nem esik kétségbe, ha csend van körülötte, és meghallja a fejében kószáló gondolatokat, odakünn a szelet, a madarakat. Ismerek olyanokat is, akik légüres térben érzik magukat, ha nem szól mellettük a rádió, ha nem meredhetnek a tévére, ha nem egy tiritarka magazinból nyerhetik ki az információt azt illetően, mit vegyenek fel az írodába, miként legyenek csábosak a pásztorórán, mennyit hánytassák magukat az ideális babkaró alak elérése végett. - Sajnos, az utóbbiak vannak többen - állapította meg Glendon. - Roppant egyszerűen működik a tömegpszichózis. Íme a klisé: győzzük meg őket, hogy valósítsák meg önmagukat, vagyis legyeriek valakik, és akkor menten kiragyognak a tömegből, mint az égő csipkebokor. Ez eddig igaz, egyébként. Na de miként fogjon az egyed az önmegvalósításhoz, mielőtt még beolvasztaná őt a Nagy Massza? Nos, erre nézvést tuti, holtbiztos, csalhatatlan tippek milliárdjait ontják a

mindenféle médiák. Ha megtekintesz néhány reklámfilmet, azt kell hinned, hogy az emberi élet legfőbb örömforrása, ha nincs korpád és nem folydogál a menzeszed a bokádon. Falkavezér, csődör, bika, legfőbb ürü lehetsz, ha ilyen-olyan kocsival száguldozol. Smirglibasszus macsóhangok mondják meg, minő külsőségek révén válhatsz Férfivá, Nővé, Trendivé, Császárrá. Kalauzaink igazából tömegvezetők, sőt: megvezetők, és közönséges Fogyasztóképzést folytatnak, midőn aranyfénybe vonják a szart. Vásárolj, költekezz! Habzsolj, tékozolj, fald fel a Földet, a jövőt! Átlátszó manipulátorainkról egy aforizma jut eszembe: minél magasabbra mászik a pávián, annál többet látsz a seggéből. Gratia bólintott. - Bizony, nagy erőkkel retardálják a népeket. Úgy kell annak, aki hagyja. 302 303 - Így gondolod? - Aha, és a képmutatást meghagyom a szentfazekaknak meg a purgátoroknak. Ha az egyed tényleg Valaki akar lenni, akkor a saját útját kell járnia, hagyják őt békén a tippadók és tanácsosztók. Az ilyen eltökéltségű egyed befelé koncentráljon teljes erőből... - És ha az egyed fél a Hangoktól? - szúrta közbe McBridge. - Hangja válogatja. Van aki csak szörnyüvöltést hall, ha befelé kémlel. A zöm azonban szép melódiákhoz juthatna, ha venné a merszet, és önmagába mélyedne. Ez lenne ám a kalandtúra! - Úgy véled, a legtöbben olyan gazdagok belül, mint te? - Igen, a legtöbb ember belül gazdag, ám valamiért éppen ettől fél - bólintott a lány. - Ami az én lelkületemet illeti: egyszerűen utálom a kényszerítést, az ízlésterrort. Hisztissé tesz, ha manipulálni próbálnak. Az ércelmi zsarolást fonákból hárítom. Amúgy roppant aranyos vagyok. Letelepedtek a helyükre. Gratia áthajolt. Glendonhoz, és óriásit harapott annak cipójából. A férfi elvigyorodott. - Az aranyosságodról csak annyit, hogy a Halloweenben szállóigévé vált az egyik mondásod... - Ne merd idézni! Vészhelyzetben hangzott el. Amikor idejöttem, némely pasasok megpróbáltak ellepni. Zaklattak, gizdáskodtak. Muszáj volt a sarokba zavarni őket.

- Tehát az a mondás... - kezdte McBridge. - Cenzúra! - rikkantott a lány, jókora falatot tömve a férfi szájába. 304 Ekkor a Glendon mellett ülő bádogosmester, a piros boroktól pozsgás arcú Kerry feléjük fordult, és így szólt: - Ne szégyellje, Gratia, igaza volt! Azt is tudni kell külöriben, hogy a kisasszony a Dorset fickóhoz beszélt, akinek van egy súlyos születési hibája, mégpedig az élve születés. Az a fickó odalép magához, és védelmi pénzt követel. Mire maga megkérdi: aztán miért? Mire az: hát hogy meg ne verjeiek, fogad ki ne üssem! Ezen ő jót röhög, és a dohányt persze megkapja, mert különben leég a maga csűrje, akolja vagy udvarháza. Hát ez az alak pimaszkodott a vacsorázó kisasszonnyal a Halloweenben. Dorset megállt mellette, hogy "a most megmutatja neki, miről lehet felismerni az igazi férfit, és röhögve letolta a nadrágját. Szerintem ez durvaság! De nyomban kapott is egy kancsó forró teát a mutogatott szervére! Fetrengett is, mint a pörzsőlt kukac! Azután Gratia kihúzta magát a széken, és megmondta neki! "Úgy miszlikbe metélem a gyíkodat, hogy még a sebészek is csak pöcsvörknek tudják majd összerakni!" Glendon felszisszent. - Sejtem, hogy ezzel a gondolattal kivívta az illető gentleman tiszteletét. - Nem azonnal - ismerte el Kerry. - Előbb még a biliárddákó is szerephez jutott. A történetmondó lépett a színpadra. Az emlékezetes tömeghisztéria esete című jelenet következett. 305 Voltak idők, midőn az embereket arra ösztönözték, hogy alázatosan tengessék életüket. Sanyarogjanak, nélkülözzenek, igázzanak gazdájuknak, fóldesuruknak, egyházuknak, királyuknak, rendnek-rangnak. Igyák be papjuk minden szavát, és féljék istenüket. Akkor aztán a túlvilágon haláli boldogok lesznek. Ugyanis eme életvitel jutalmául holtuk után tárt kapukkal várja őket a Kánaán, ott hús- és gyümölcshegyek között tejben-vajban dagonyázhatnak. Gumót, gyökeret, káposztát mutatóba sem látnak többé! Feledhetik a kínkamrát, tömlöcöt, vérpadot, éhhalált, koldulást, pestist. Égországban még a szíjat sem az ő hátukból hasítják! Milyen különös, ezen maszlagokkal is a nagy töme-

geket mozgatták, pontosabban bénították. Nehogy azok kérdezgetni kezdjék, miért nem jut nekik a gabonából, amit ők vetettek, arattak, és így tovább. Nehogy fellázadjanak nyomoruk ellen, kiegyenésítsék a kaszát, lefejezzék a szipoly uraságot, királyt. A kérdezgető egyed roppant veszélyes. Mielőtt még eljutna a firtatózásig, választ kell kapnia. Az adott korban ez a válasz a földi szenvedés túlvilági jutalmának délibábja volt. Mivel a modern sokaságok ezt a maszlagot felvilágosultan eltolnák maguktól, őket a gagyikultusszal lehet csordásítani. Az emberek folyton azt hallották anno, hogy Istentől félni kell, az rajtuk tartja a szemét, és akkor is látja őket, ha elbújnak csúnyaságokat művelni, vétkezni, bűnözni. A szüntelen figyelés tudata bizony nyomasztotta a népességet. Szerencsére az Úr földi helytartóinál meg lehetett gyónni a disznóságokat, mint például azt, ha va306 laki megkívánta más szalonnáját, tehénkéjét, sűrű haját, lajbigombját. Habár azt nem mindenki értette, miért kell folyton gyónogatni, ha egyszer az Úristen úgyis mindent tisztán lát, akár nappal, akár éjjel követik el a gazságot? Hát azért, mert az ő földi követe feloldozást adhat a nevében, s kirója a penitenciát. Világos? Némelyek sokkal jobban értették ezt a dolgot, mint mások, ezért ők természetesen roppant büszkék voltak a sokkal jobban értésükre, majd közülük is kiváltak azok, akik emiatt már eleve lenézték, megvetették az ostobákat és tudatlanokat. Ez az öntudatos mag aztán tömérdeket imádkozott, és örökösen azt fiirkészte, mások is ekként tesznek-e. Mert ha nem, akkor aztán! Az Ur haragja így meg úgy! Olykor annyira magukra vették a földlakók erkölcsi hanyatlásának gondját, baját, hogy egészen megzavarosodtak tőle. Látomásaik támadtak, megjelent nekik a Szűzanya, szentek, apostolok, és azt parancsolták, vessék el maguktól az emberiség bűneit. Ekkor az öntudatos maghoz tartozó, furtonfurt vallásozó személyek vak révületbe estek, a fohászkodást abba sem tudták hagyni, a szörnyű indulatok már-már szétvetették testüket. Mindez úgy materializálódott, hogy a nevezettek nyilvánosan zsolozsmáztak, rikácsoltak, önostoroztak és fetrengtek, végül pedig elfogadták az adományokat. Ezen elfoglaltsághoz többnyire templom- vagy piactereket választottak, mivel e helyeken sok bűnös lélek

megfordult, és az ő odaadó istenimádásukat látván tüstént magukba is szállhattak. Minek eredményeként számos tévelygő csatlakozott hozzájuk. Akik pedig nem, azok szájtátva bámulták a zümmögve, jajgatva kerengő, hajladozó, térden csúszó, saját hátukat csíkosra 307 korbácsoló öntudatosokat, s alighanem irigyelték őket erős hitükért, és búsan belátták, hogy ők bizony mehetnek majd a gyehennára, pirulni. Mikor aztán járványok, árvizek, aszályok csappantották a lakosság lélekszámát, az öntudatosok nyomban tudták: ímhol, lesújtott az Úr haragja! Már semmi sem állíthatja meg a Világvégét, habár esetleg, talán ők még kikönyöröghetnének egy kis türelmet a Mindenhatótól, addig is, míg a rengeteg bűnös megtér. Egérszínű kenderzsákba, csuklyába burkolódzott csoportok járták a falvakat és városokat. Amerre megfordultak, elkövették a legtöbb lehetőt, hogy észhez térítsék, felrázzák a parancsolatokra fittyet hányó, folyton-folyvást bűnbe eső nyomorultakat. Őrjöngve kavarogtak a tereken, agyba-főbe korbácsolták magukat, saját példájukon mutatván, mi az egyedül üdvözítő és követendő út. Egy napon Atmos piacterén is megjelent egy szerzetes vezetésével a világvége elodázásán fáradozó truppok egyike. A barát lábai kocsikerékként íveltek, előreálló, hegyes hasa csaknem átbökte a bő csuhát. Sárgás, petyhüdt arcbőre, dús állpárnája erősen lógott. Csücsörödött szája, karvalycsőrt formázó orra tovább finomította a kialakult benyomást. Mindössze hasítéknyi szemrése alatt a földkerekség legistentisztelőbb - szenteltvíztartó formájú! - vizenyőtasakjai öblösödtek. A szerzetes hosszan, drámai hanghordozással ecsetelte a vészterhes jövendőt, felsorolta a várható büntetéseket, pestist, tífuszt, leprát, kolerát, özönvizet, a folyómedrek elsivatagosodását. Pusztító tűzvészt, földrengést helyezett kilátásba, miközben hívei felakadt szemmel fetrengtek, rángatóztak, vonaglottak, verdestek körötte. Végezetül a csuklyás bemutatott közönségének egy törpe emberkét, majd lerántotta a lábánál kuporgó, mozdulatlan alak leplét, hogy mindenki láthassa az előtárt matróna orcáján a dús, göndör körszakállt. A hördülések hallatán kijelentette: íme, kezdetét vette a bűnhődés, ezentúl már minden családban ilyen korcs utódok születnek!

A barát észlelte, hogy az igéit kortyoló seregnyi falulakó jócskán megrettent, s ha így folytatja, pánik törhet ki soraikban. Enyhültebb hangon kitért annak részletezésére, miként lehetne elkerülni az Úr méltó haragját. Ezért aztán az emberek, hogy förtelmes, rettentő bűneikért kiengeszteljék istenüket, csatlakoztak a csuklyásokhoz, és a szerzetes valamennyiükhöz egyenként odalépett, megáldotta, feloldozta őket, igazított a földön felvett testtartásukon, szorgosabb hempergésre vagy éppenséggel arra buzdítván a bűnbocsánatért esdeklőt, hogy több homokot szórjon a fejére, némelyiküknek megmutatta, hová, mekkorát üssön a sokágú korbáccsal. A hitbuzgó barát minden bámészkodót e sajátos körtáncba invitált. Még azokat is meghempergette a szutyokban, akik különvéleményt alkottak a tébolyodott népségről. Senki se merte kivonni magát a hisztérikus ceremóniából, nem óhajtván magának szóbeszédet, kiutálást, boszorkapört, vasszűzet. A hentergő sokaság porfelhőbe burkolta Atmos piacterét. Egyszercsak a szerzetes leintette rángatódzó csapatát. Arcába húzta a kámzsát, kézfejét a degesz csuha tágas ujjába bújtatva az élre lépett, és végromlást szemléltető törpéjével, szakállas öregasszonyával, truppjával együtt továbbmenetelt. Nem sokkal azután, hogy a tisztuló elméjű falulakók 308 309 felkeltek a talajról, és ruhájukat porolgatták, egyiküknek és másikuknak is feltűnt: hoppá, odalett a bugyellárisuk! A hír hallatán mindazok, akiket az áldásosztó barát megtapogatott, hasztalan kutatták végig ruházatukat. Az összes buksza elúszott! Meglehet, megérte az áldozat. Hiszen a megmentett világ azóta is áll! Azon időkben, amikor a környéklakók szörnyen magukra dühítették a balsorsot, a kalamitások, csapások kart karba öltve támadtak. Mintha nem lett volna elég a pestis és az inkvizíció, még egy rablólovag is harmadolta a lélekszámot. A korábban háborúba hurcolt mozgásképes férfiak nem is sejtették, mire térnek haza. Üres kunyhók, néma házak, kihalt templomok fogadták őket, a holt utcákon girhes, behúzott farkú ebek kószáltak. Néhány öregasszony, aggastyán és kisgyerek lézengett a faluban. A túlélők elmondták, mennyi mindent

megtettek a boszorkánybírák, hogy megállítsák a mirigyvészt, ám hiába égettek meg evégett oly sokakat, végül még őket is elkaszálta a döghalál. A lakosok közül mintegy tucatnyi egészséges, fiatal asszony és leány maradt meg, mivel jókor elrejtőztek, ha végigfutott a házak közt a vészjelentés, hogy jönnek az égetők. E szerencsésektől később elpártolt Fortuna, mert Santuola, a rablólovag fogságába estek. Ha még élnek, a fellegvárban sínylődnek, ám valószínűbb, hogy védtelen testüket rég kifacsarták és lehajították a bástyáról. A felbőszült férfiak oda sem hallgattak a bölcs idősek intelmeire, miszerint meg se próbálkozzanak a rablóvár lerohanásával, mivel egyáltalán nincs esélyük. A vizesárokban gyilkos csúszómászók leselkednek rájuk, a lovag katonái roppant erejű, kegyetlen harcosok. Maga Santuola pedig démonikus hatalommal bír, tehát legyőzhetetlen. Egwin Putnam, az atlétatermetű, fiatal fegyverkovács már a csatatéren is számosszor bizonyította hadi rátermettségét, meg is kapta a Felnyársaló előnevet. Ezúttal is ő volt az, aki nyomban beszédet intézett társaihoz, és hamar meggyőzte őket: nekik most az a legfontosabb dolguk, hogy mielőbb benépesítsék a kipusztított falut. Egyébként sem hagyhatják rabságbari sínylődni az elhurcolt asszonyokat. Fegyvert készítettek, lovakat szereztek, utóbbiakat befogás, valamint elkötés módszerével. Naphosszat gyakorolták a kardforgatást, testcsatázást. Észrevétlenül felderítették a hegytetőn álló fellegvárat, megfigyelték a gyűlöletes Santuola szokásait. A készülődés közepette arra is időt szakítottak, hogy végigjárják a környező településeket, hátha találnak maguknak feleségnek való leányt vagy özvegyet. Hanem az ismert okból mindenütt nagy becsben tartották, széltől is óvták a fogamzóképes fehérnépeket. A szülők, idősb testvérek igencsak meggondolták, ki fiához adják őket. A kihalásos helyzet ugyanis megváltoztatta a tradíciót, és ekkoriban a vőlegénytől követeltek hozományt. Mindebből következően még rejtegetni sem kellett a kapóssá lett fehérnépeket, önérLetesen megvédték ők magukat. Kényesen szemügyre vették a kérő hajzatát, azt fürkészvén, annak sűrűsége kitart-e évtizedekig, 310 311 vagy jóval hamarabb gyérülni kezd. Megvizsgálták arc-

berendezését, fogazatát, termetét. Szakasztott úgy viselkedtek, miként korábban a férfiak. Ha a kezükért jelentkező személy nem volt eléggé dús hajú, villogó mosolyú, kockaállú, munkabírónak tetsző és daliás, már mehetett is csuhásnak. A hajadonok olyannyira válogattak, hogy még a szőke hajú, kék szemű, atlétatestű Putnam láttára is csak fitymálva vonogatták a vállukat. Többször is lehúzták a férfi alsó ajkát, körmük hegyével megkocogtatták fogazatát, marokra kapták, próbaképpen megtépdesték fürtjeit, arra kíváncsian, mekkora hajmennyiség marad a markukban, vagyis kopaszodó típus-e. Hát nem is tudom, affektáltak, fanyalogtak az eladó leányok és özvegyek a többszörösen csatagyőztes fegyverkovács acélos felkarját, herkulesi mellkasát tapogatva. Felnyársaló Putnam feldühödött. Már nem a mosolya villogott, hanem sötétkék szeme. Az egyik településen különösen sok tetszetős, ígéretesen jó gyerekkihordó felépítésű nőszeméllyel találkoztak. Ezek a leányok gyöngyözően, felizgató hangon nevetgéltek, szinte szakadatlanul. A férfiak erőst gyanították, s nem is alaptalanul, hogy rajtuk kacarásznak. A víg hajadonok a nyelvüket is mélyen felvágatták, épp ezért különös élvezetet leltek a jegykendőjükért kuncsorgó ifjak kifigurázásában, megszégyenítésében. Így aztán Felnyársaló Putnam megfogadta: méltó elégtételt vesz a sérelmekért! Igenis megszerzi kiszemeltjét, azt a szépséges alkatú, édesül bögyös-fenekes, cseresznyeszájú, sörényhajzatú barnát! És majd megtanítja az ő füttyszavára táncolni, kesztyűbe dudálni, porontyot szülni a dölyfös, kevély, hiú, kívánatos fehérszemélyt! Nőrablás! Társai nyomban csatlakoztak, miszerint ők is dudáltatni akarnak! Először is: le Santuolával! - adta ki a jelszót a vezér. Téged meg elveszlek!- vetette oda távoztában a leánynak. Másnap éjjel elfoglalták leshelyüket az erdő sűrűjében, az út mellett, közel a fellegvárhoz. Az ösvényen a martalóclovag katonái szoktak végigszáguldani a vásárnapok hajnalain a közeli falvak felé, arra kíváncsian, találnak-e még kereskedőt, aki elég merész, hogy arra járjon portékájával, netán meglephetnek-e más, piacra tartó, kifosztható ostobát. Unatkozó, kedvetlen időszakaiban a lovag is elkísérte zsoldosait, mivel a vérontás kellemesen felpezsdítette

kedélyét. Továbbá gyanította, hogy katonái eltitkolják előle a zsákmány jelentős részét. Ugyanis nem hitte el nekik, hogy már mindenkit leöltek, kiraboltak, akitől akár csak egy bocskorszíjat el lehetett ragadni. Kétlette, hogy a környéken nincs több prédállanivaló, tehát okosabb, ha elporoszkálnak népesebb, gazdagabb tájak felé. Santuola ez alkalommal is felöltötte súlyos páncélzatát, halálfejes sisakját. Négy markos emberével fekakatta magát a hátasára, s útnak indult a portyára. Lovaglás közben azon mélázott, hogy voltaképpen kedveli ezt a szabados korszakot. A fontoskodó regulaszolgák kivesztek a pestisben, ám előbb a törvény nevében kürtották a környéken élőket. Ez az állapot nagyon megfelelt volna a lovagnak, mert unta már a harcolást. Hiába, korosodott. Hanem a békességnek volt egy szépséghibája: tényleg, kitől raboljanak, ha mindenki holt, s aki még eleven, a templom egerétől kunyerál kenyeret!? Santuola sóhajtozott. Nem aggódott, hogy katonái meghallják, mivel páncéljának nyikorgása elnyomta a 312 313 finomabb hangokat. A durvábbakat is elfojtotta, épp ezért, amikor a fák lombjából, a bozótból és még a föld alól is támadás érte a menetet, teljesen megrökönyödött. Mi ez? Ki merészel?! Megtudta, hamarost. A könnyű vérteket viselő, fürge mozgású, lelkesült fiatal férfiak véres csatákban, ellenszegülő feleken tanulták a verekedést. Szenvedélyes, lerohanó, vad harcmodoruk meglepte a zsiványlovag kalmárok, utazók lekaszabolásában elkényelmesült katonáit. A zsoldosok amúgy is nehézkesen mozogtak súlyos páncélzatukban. Miután tucatnyi embert veszítettek az összecsapásban, kapitányuk visszavonulást parancsolt. Maradni! Harcolni az utolsó csepp vérig! - ordított Santuola, miközben megfordította lovát. A fellegvár felé sarkantyúzta nyergesét. Remélte, hogy a hátrahagyott katonák feltartják a támadókat. Végtére eleddig még senki sem próbálta követni őt a védőfalak közé. Pompásan bevált a széltében-hosszában terjesztett ravasz híresztelés, miszerint a vár körüli árokban emberevő szörnyek úszkálnak, az épület csupa rejtekajtó és titokzatosság, ő pedig démonikus hatalmánál fogva legyőzhetetlen. Santuola idősödött, immár fel nem foghatta, milyen elemi erő hajszolja nyomába a fiatal harcosokat. Azok pedig semmitől sem tartva űzték a rablólovagot, tud-

ván: tizenkét gyönyörű, ifjú nő raboskodik palotájában, és mind egy szálig nemzőre vágynak! A zsoldoskapitány elengedte a füle mellett gazdája utasítását. Még hogy utolsó csepp vérig?! Irány a vár! Mielőbb alaposan be kell zárkózni! Irgalmatlan hajsza tört ki. A páncélosokat cipelő paripák nem bírták az emel314 kedőt, lelassultan botorkáltak. A sarkantyúzásra, verésre fejrázással, faremeléssel, ugrálással reagáltak. Hullottak a zsoldosok! Ám azok sem bízhattak a békés, derűs öregkorban, akiket nem a lovuk hajított le. A könynyű vérteket viselő üldözők játszva beérték őket, és halálos ügyességgel forgatták a kardot. Felnyársaló Putnamék a csatatéren sem harcoltak ily bravúrosan. Ott ugyanis fel nem foghatták, miről szól a háború, hogy kicsoda miért, mikor, kivel közölt hadüzenettel felérő sértést, amire a király lovas és talpas hadosztályokkal, íjászseregekkel válaszolt?! Ők a csatamezőn főként az életben maradásért küzdöttek. Hanem most! Nemzés a célkitűzésük! Mire Santuola a hamarjában lebocsátott felvonóhídhoz érkezett, háta mögül elfogytak a zsoldosok. Felnyársaló Putnam és társai nyargaltak a nyomában. A várat őxző maroknyi katona nem is értette, miért tért vissza oly sebbel-lobbal az imént távozott csapat. Mire megérthették volna, mi történt valójában, a fegyverkovács harcosai átszáguldottak a hídon, és lecsaptak rájuk. A várkapu belső oldalán Felnyársaló kikényszerítette, hogy Santuola szembenézzen vele. A korosodó rablólovag és a sugánóan ifjú férfi egymásra meredt. Utóbbi nem viselt halálfejes sisakot. Kevéssel később, midőn előreugratták lovukat, és fellendítették a kardot, mégsem az ő feje vált külön a nyakától, hanem Santuoláé. Felnyársaló magasra emelte a véres pengét, és diadalittasan így kiáltott a köré sereglő harcosoknak: - Lett egy hely. Lehet nemzeni. 315 A várban talált rabnők elgyötört állapota láttán kissé megcsappant fogantatókedvük. Úgy rémlett, a láncaikról eloldozott foglyok jó ideig kerülni fogják a férfitársaságot. Miután hazavitték a faluba és az öregek gondjaira bízták a megmentett nőket, a harcosok megmosdottak,

végigsimítottak a hajukon, hogy jól nézzenek ki, bekaptak valami kását, és lendületből indultak asszonyt rabolni. Hangos rikoltozással, portyavágtában száguldottak a kiszemelt hajadonok lakóhelye felé. Közeledésüket a rejtett pontokon lapuló megfigyelők időben észlelték. Jelzéseikre késedelem nélkül megkondultak a vészharangok. A leányok és fiatal özvegyek visítozva futásnak eredtek, hogy erényüket mentsék a támadó hordától. Az atyák, fivérek kapát, kocsirudat, furkósbotot ragadtak a gazfickók feltartóztatásának szándékával. Hanem Felnyársaló és társai elnyargaltak mellettük. Ha valaki eltökélten az útjukba állt, átugrattak az illető fölött. Gyűrűbe vonták, többször megkerülték a települést. Lenyűgözően vágtáztak, és kerülték az összetűzést a mind kevésbé harcias atyákkal. Azt fi.ilelték, merről hallszik a sikoltozás. A hajadoncsapat a faluszéli kaszálón rejtőzött el. A leányok a szénaboglyák mélyébe bújtak, nehogy az elvetemült nőrablók a nyomukra leljenek, ám halkanhangosan sikongattak is, szerfelett kíváncsiak lévén a következményekre. Igy aztán a férfiak rájuk találtak. Az erényüket féltő hajadonok szétspricceltek a mezőn. Rettentően szaladtak, ám a gyors lábú lovakkal szemben nem sok esélyük volt. Az üldözők utolérték és a nyeregbe ragadták őket. Megesett, hogy valamelyik leány mégsem nyerte el a tetszést. Ekkor elrablója, mintegy véletlenszerűen, elveszítette zsákmányát, és tüstént másikért nyúlt. Némely hajadonok kiszemeltek maguknak egy-egy Iovast, és úgy intézték, hogy éppen az kapja el őket, mi több, a nyeregbe emelést könnyed elrugaszkodással segítették is. Felnyársaló Putnam, akin a minap még keresztülnéztek, most hirtelen kapós lett. A fegyverkovács lobogó szőke hajtincsekkel, villogó szeműen, lóháton száguldozott a futkározó szüzek között, azon meseszép hírrel a nyomában, miszerint ez a remekmívű férfi és társai nemrég legyűrték a rettegett Santuolát és összes zsoldosát. Következőleg a legtöbb leány neki óhajtott áldozatul esni. Az elszánt hajadonok a fejveszett menekülés közben valósággal felhajították magukat a hátasára. Végül már alig győzte lesöpörni őket. Putnam azt a szépséges alkatú, édesül bögyös-fene-

kes, cseresznyeszájú, sörényhajzatú barnát kereste, kutatta. Akit majd, miként elhatározta, megtanít az ő füttyszavára táncolni, kesztyűbe dudálni, porontyot szülni! Hamarosan meg is találta a dölyfös, kevély nőszemélyt. Hanem az más lovas, Cerullo nyergében ült. Mindazonáltal úgy tetszett, teljes odaadással küzd ez ellen. Vágtában! Addig harapta, csípte, s döfködte könyékkel az őt karoló, mind csüggedtebb férfit, mígnem kibillentette az egyensúlyából. Cerullo zuhantában bőszen csimpaszkodott a leányba, ám az a ló söré316 317 nyébe kapaszkodott, és fenn maradt. Könyökével félreütötte a rajta csüngő férfi karjait. Koloncától szabadulván szélsebesen távolodott a közeli erdő felé. Felnyársaló megsarkantyúzta hátasát. Kiemelkedett a nyeregből, előredőlt a ló nyakára, s lelkesítően csettegett az állat fülébe. A hajszolt hajadon gyakorta hátranézett. Észlelvén az üldözést, valamint az üldöző személyét, valamelyest visszafogta siettét. Putnam úgy érezte, remélhet. A sörényhajú csikó az övé lesz. És lőn. Amikor utolérte zabolátlan csikóját, az már szinte be volt törve, úgyszólván magát rabolta el, áthuppanván a fegyverkovács nyergébe. A diadalmas portya végén a harcosok a falujukba nyargaltak a hajadonokkal. Voltak, akik utóbb vísszaszöktek. Jóval többen voltak, akik nem. Senki nem értette, miként csinálta a nyugodt, megfontolt, előkelő fellépésű Adonis. Egyszerűen elhitette mindenkivel: ő Putnam, a Felnyársaló, kinek ereiben vegytiszta tesztoszteron folyik. De mit folyik?! Zubog! Holott ő volt az a higgadt férfiú, kiről némelyeknek ez az aforizma jutott eszébe: "Ez a fickó halott!?Azt hittem, angol". Ezúttal a gyógyász áthatóan, sugárzóan, szívdobogtatóan, szilajul férfias, sőt macsós alakítást nyújtott. Gratia is megrökönyödött átlényegülésén, miközben az előle menekülő, majd a rabságába eső hajadont játszotta. Jókedvükben a jelenet vége táján néhány látványos lovas mutatványt is improvizáltak a lelkesen tapsoló publikumnak. Végezetül a nőrablók még a közönség soraiból is pré-

dálgattak, méghozzá korhatár nélkül, ezért idősebb hölgyek sem érezhették magukat bizonytalanságban. Sőt, víg hangulatukban még egy aggastyánt is magukkal ragadtak. Glendon elzsákmányolta tulajdon nővérét, pedig ez nem volt egyszerű, mivel Martha hintón ült, és egyáltalán nem akart foglyul esni, féltvén tökéletes ruháját, sminkjét. Ám a doktornak senki sem érhetett a nyomába, ő ugyanis a különszám végén négy hajadonnal távolodott a roskadozó lovon. A virtuskodást óriási szaladgálás, sivalgás, nevetés kísérte. Igen, az az Asman bravúroskodott így, aki tegnap még azon kesergett, milyen gyenge lovarművész, menynyire le fog égni a bemutatón, és holt halál, hogy otthagyja az összes fogát. - Hogyan csináltad? - kérdezte később Gratia, midőn Glendonnal hármasban sétálgattak a középkori vásárban, immár lámpafénynél. Balzsamos, meleg éjszaka borult köréjük, sziporkázó csillagokkal, részegült tücskökkel. Utóbbiak csupán a hangszeres muzsikálás rövid szüneteiben váltak hallhatóvá. - Mit hogyan csináltam? - firtatta a doktor, azt mímelvén, nem érti a kérdést. - Olyan voltál, mint a tűz. Mi a titok? Adonis lesütötte szempilláit. Úgy rémlett, kerüli az egyenes választ. 318 319 - Bekaptál valamit? - érdeklődött McBridge. - Azért nyaggattok, mert amúgy nem vagyok egy forróvérű latin? Mert nem kívül hordom a szívemet? Mert nem szoktam bicskázni? - Nem, nem - bizonykodott Gratia. - Csak éppen az a gyanúnk, hogy doppingoltál. - Bevettél valami viagrát? - kérdezte Glendon. Adonis fölcsattant. - Utálom az ügyvédeket! Téged kiváltképpen! Te nagyon átlátsz a szitán. Egyébként igen, bevettem valamit. Igen, macsósító szereket. Kéket is, pirosat is. Ha már orvos létemre felírom másoknak, illik kipróbálni, működik-e, nemde!? Mielőtt kérdeznétek: működött. Huh, ha tudnátok, mit éltem át! Annak zöme el lett titkolva a külvilág előtt! Amit ti láttatok, az csak a Titanic csúcsa volt! És még mindig volna kedvem szüzeket rabolni! Ekkor egy szerencsetárgyakat kínáló asszony a pult-

ján keresztülhajolva megragadta a doktor karját. - Szép szőke fiatalember, van portékám a maga számára! Nézzen körül az asztalomon! Mit szeretne a következő napokra? Jó szelet? Akar jó szelet a vitorlájába? Adok egy fiolányit! Tegye a nyakába, kap hozzá ajándék bőrszíjat! Netán rossz szelet akarna másvalakinek? Vihart, tájfunt, ciklont az ellenségének? Az is van! Ezt az üvegcsét is nyakba kell akasztani. Óhajt golyómedált? - Az miként működik? - kérdezte Asman. - Ha valaki inzultál, csak ráfogom a golyót, és az illető gyáván eliszkol? - Magának olyan jó értelmiségi feje van, lelkem! Vegyen kultúrát! A következőket ajánlom: harázskönyv, Tündérüldözők Kézikönyve, Boszorkányüldözők hezérkönyve. Adhatok önnek Lovagi Kódexet is, bár ahogy elnézem, azt betéve tudja. Vegyen már valamit! 320 - SzólíthatomUaják anyónak? - kérdezte Glendon az élemedett korú hölgyet. - Agrippának hívnak - közölte a szolidan öltözött asszony. Sosem létezett, furcsa tollazatú halálmadár letépett szárnyára emlékeztető kendőféleség borult a vállára. Szikár felsőtestén szigorúan zárt, erkölcsös ruházatot viselt. Bő szoknyáinak száma meghaladta a tucatot, a legfelső bagolyszürke volt, apró, halványszürke pontozással. Lábán magas szárú, hegyes orrú, fűzős cipő feketéllett. Őszülni szándékozó, fénytelenül fekete haja szoros, komor kis kontyként ékeskedett a fején. Pillátlan szemhéja, apró, kavicsszürke szeme, papagájcsőr orra, szív formájú szája, álla volt. Egyik fülében akasztott macskát mintázó lógattyút viselt, a másikban csaknem életnagyságú, sűrű tollú kuvik himbálódzott. Agrippa figyelmesen szemügyre vette Glendont. - Nem akar varázsvesszőt? - kérdezte. - Az is van. Fémet, csapdát, hullát, aranyat, olajforrást keres? Az én varázsvesszőmmel bármit megtalál! - Van neki varázsvesszője - szögezte le Gratia enyhe arcpírral. A talizmános asszony nem csüggedt. - Akarnak jósgömböt?Vagy inkább jóspoharat? Csak vizet tesznek bele, és máris kiolvashatják a jövendőt! Adhatok vértartó kelyhet, szintén jövőbelátáshoz!? - Van hozzá vérkészlet, vagy saját vénából kell kimerni? - érdeklődött Adonis. - Vegyenek egy zacskónyi jóscsontocskát! Csak meg-

rázogatják, szétterítik, és máris láthatják, mit hoz a holnap! Vagy inkább falinaptárt akarnak? Az egyik naptáram minden lapján stigmatikus apácákat láthatnak! Tudják, akiken megjelentek Krisztus urunk sebei, vagy 321 i .r különféle bibliai jegyek! Aztán még olyan apácás naptáram is van, amelyik inkább huncut fiúknak való! A kiszemelt vevők csak a fejüket rázták. Agrippa lankadatlanul folytatta, immár egyenesen Glendonhoz intézte szavait, az ő gótikus metszésű, sötét szemét fürkészte. - Vagy itt van ez az ezüst figuramedál. Meghitt szel lem a neve. Ez egy bűbájos, kedves, okos, játékos kis szellem, ez nem tágít maga mellől! Megóvja önt minden rossztól, és hihetetlenül jó tanácsokat oszt! Ajándékba adok hozzá fonott bőrszíjat, olyat, amelyiken hét csomót talál! Hetet! Ugye tudja, hogy ez a legbűvösebb szám, pláne csomóban, mert erősíti a varázskötést?! McBridge megvette a meghitt szellemet, és a varázskötéses, fonott bőrszíjjal a nyakába akasztotta. Még mindig nem léphettek odább, mert az asszony újabb szerencseholmival nyűgözte őket. Tépősapkás konzervdobozt kínált feléjük. - Ezt itt ne hagyják! Elárulom, mit tartalmaz! Asztrálfény van benne! - Felkapott egy újabb tárgyat. Emez pedig a maga utolsó leheletét tartalmazza! Akkor engedi szabadon, amikor akarja! Nos? Nem akar halhatatlan lenni? - Hát ez hantasztikus! Nem kell! - legyintett Adonis. - Nekroszkópot adjon! Holtakkal akarok érintkezni! - Nekroszkóp? Azt nem ismerem - lehelte Agrippa. - Na ugye? Hát az Ördögtrilla szonátát ismeri-e? Éppen most halljuk egy részletét. A zenémű úgy keletkezett, hogy szerzője, Tartini álmában megjelent az ördög, és a lelkéért cserébe eljátszott neki egy csodaszép hegedűdarabot. Tartini szerint az általa utóbb lejegyzett szonáta csupán halovány mása az álomban hallott remekműnek. Részemről azt gondolom, csak szerénykedett. 322 - Tudtam, hogy maga kulturális ember! - csapta öszsze két kezét a talizmános. - Akar balszerencsejelző iránytűt? - Köszönöm, elkésett az ajánlat - hárított Adonis. Agrippa Glendonra meredt. - Magának nem ártana, ugyanis még előtte van!

- Elkerülhetem a bajt, ha a balfordulat-jelző jókor kileng? - firtatta McBridge, majd felborzolódva az aszszonyra meredt. - Micsoda?! A meghitt szellem kevés a balsors kivédéséhez? Hát én gőzhenger elé vetem magam! Elköszöntek, továbblépdeltek. Az asszony utánuk kiáltott: - Igazmondó tükröt még nem is vettek!Nem feleltek, a körülöttük járkáló bálozókat csodálták, a középkor különböző korszakaiból kiválasztott öltözékekben pompálló férfiakat és nőket. Suza időnként elügetett a közelükben a lelkes Kabosonnal. A póni szaporán, aprókat lépdelt. A kislány nyereg nélkül, kissé hátradőlve döcögött a hátán, hajtincsei mulatságosan le-föl röpködtek. Váratlanul teljesen koridegen gépi bőgés tépett az érzőidegekbe. A dobhártyaszaggató üvöltés gyorsan erősödött, elnyomva tücsköket és Ördögtrilla szonátát. Két eszelősen hahotázó motoros száguldott végig a sétányon. Gigászi pezsgősflaskákkal hadonásztak a rémülten félreugráló emberek felé. - A mókamesterek - sóhajtott Asman. - Dorset és Bower, a két gyökér. Nagy rakás baktérium a köpetükben, ennyi az összes kultúrájuk. A motorosok letértek a járdáról. Közrefogták a sétaút menti téren ügetgető Kabosont, és fokozták a gázadást. 323 A póni halálfélelmében két lábra ágaskodott. Pánikszerűen kereste a kiutat. Suza nem ijedt meg. Villámgyorsan összeszedte Kabosont a szárral, helyből vágtába ugratta, s elszáguldottak. A mámoros Dorseték vérfagyasztó indiánüvöltözéssel zúdultak a nyomába. Gratia sem számított arra, ami ezután történt. A nyargaló Suza lassítás nélkül, hirtelen jobbra kanyarította a lovat, és kis körön visszafordította az egymás mellett robogó fickók felé. Mielőtt azok még csak tépelődni kezdhettek volna szándékán, oldalvást melléjük galoppozott, és kecsesen átugratott fölöttük. Az elrugaszkodó paták vagy horzsolták a sziklafejeket, vagy nem. A motorok megbillentek, tántorogva gurultak tovább. Első kerekeik egymásba akadtak, a két gép felborult. A közel kétmillió decibeles barombőgés elnémult.

Dorset a döngetője alá került, ám őalá is jutott valami: az összetört pezsgőspalack furakodó kedvű szilánkjai. Bower is nászéjszakás szorosságban heverészett a pörkölőjével. A gép erotikusan maga alá gyűrte embere testét, és forróbb részeit annak szakállas arcához szorította. Glendon a járgányaikkal ölelkező-fetrengő figurákat szemlélve megjegyezte: - Perverzióhalmozó tuskók. - De kár, hogy nem láttam jobban! - sóhajtott Gratia. - Majdnem olyan sötét van itt, mint a gépesített spórák fejében. - Szeretném, ha lehordanád a vakmerő tanítványodat - indítványozta a doktor. - Baja eshetett volna. - Meg fogom dicsérni Suzát, mert méltó módon válaszolt a felelőtlen ripőkségre! - közölte a lány, útban a motorszerencsétlenül járt faluvagányok felé. Rajtuk kívül mások is közeledtek a fiúkhoz, hangulatukból ítélve nem a segítés szándékával. Néhány férfi, köztük Suza apja, nekigyürkőzött, hogy leemelje a súlyos gépeket a vinnyogó alakokról. Sajnálatos módon együttesen sem voltak eléggé erősek, vagy csupán pocsék napjuk volt, a motorok valahogy folyton visszadőltek a mind nyűttebb balesetesekre. Ráadásul a romeltakarítók roppant igyekezetükben sűrűn rátapostak a motorok alól kilógó végtagokra, hol egy karra, hol egy lábra, olykor egyszerre kettőre. Sőt, az atya véletlenül egy fejre is rálépett, azután hosszasan töprengett, az vajon végtagnak számít-e, ám akkor ez már oly mindegy volt. Minderre Suza tette fel a koronát, midőn az immár lehiggadt Kabosonnal bemutatott egy barokkos figurát: méltóságteljes, hetyke, peckes, elegáns helyben vágtázással űzött csúfot az átkozódó fickókból. Végül lekerültek a repesztők a kemény fiúkról. Dorset és Bower feltápászkodott. A szesztől, a megrázkódtatástól és genetikailag is hülyén, erősen hunyorogtak, dülöngéltek. Ezenközben minden jelenlévőt és azok szellemképeit megfenyegettek azzal, hogy iszonyúan megpirózzák őket. A körülöttük álló harcias fivérek, családapák és fiatalos nagyapák viszont széttépéses lincselést helyeztek kilátásba számukra. Ekkor azonban odatoppant Seriff, talpig bakóban, és közölte: márpedig ő most szolgálatba helyezi magát. - Mint hóhér? - reménykedett a falunép.

- Mint zsaru. Befogdázom őket, míg eszméletre nem térnek. 324 325 - Eszméletre? Ezek? - kacagott valaki. - Téged nagyon betakarlak, ha legközelebb felismerlek! - tajtékzott Bower. Magas, páncélszekrény hátú, elhízott fickó volt. Hajat vágatni, mosatni nem kedvelt, a borbélyt úgy általában kihagyta. A szappanról úgy tudta, az arra való, hogy egyen belőle, ha lázbetegségre vágyik. A jól habzó módszerrel kerülte korábban az iskolát, majdan a munkát. Miután idővel ezt a munka viszonozni kezdte, ő cimborájával a védelmipénz-bevételre szakosodott. Dorset akár a hasonmása is lehetett volna, ha nem tetováltatja az arcára kultivált focicsapatának pazar színekben pompálló zászlaját. Ugyane zászló lengett roskadt háza ormán, valamint az előkertben toronyló rúdon. A garázsajtóban viszont az ősellenfél mezét viselő, kötélhurokba húzott fejű szalmabábú lóbálódzott, amelynek - halmazati büntetésként - minden ki- és beállás közben kéjesen nekigázolt a kocsijával, á la fair play. Seriff felszólította a hőzöngőket, hogy rohamléptekkel induljanak el az irodája felé, majd ő is utánuk ballag, és becellázza őket, ha odaér. Nem fogja nyakát szegni a sietségtől, ugyanis kimagaslóan jól érzi magát az esten, és szörnyen haragszik, amiért a két renitens tuskó elszúrta a programját. A fickók a motorjukat akarták. A községzsaru ittasság miatt azon helyt eltiltotta őket a motor-, kocsi-, űrsikló- és rollervezetéstől. Dorset azt felelte, nem baj, akkor majd rekvirál egy lovat. Seriff javallotta, hogy ne tegye. Jól van, hagyta rá a fickó, ha nem rekvirálhatom, akkor majd felgyújtom. Minek hallatán Gratia - előzékeny lévén, a Dorset által értelmezhető nyelvjárásban - megszólította a fickót: - Hé, te egyszikű! - szólván. A férfi rámeredt, közben kissé nyálzott, és egyéb opálos, alvadékos, törmelékes - dolgok is folydogáltak a szájából. - Mondjad, tubicám! Csupa fül vagyok, a farkamat is beleértve! - Hát akkor mondom, te idegbántó idióta: látni sem

akarlak! Se motoron, se gyufával ne kószálj a közelemben! Suzát hétmérföldes sugarú körben kerüld el, különben mindörökre megsüketítelek az összes fiileidre! - Ijesztgetni akarsz minket? - förmedt rá Bower. Igen? Úgy jársz, mint a megunt kutyáim! Szétcsapom a fejed a tízkilós kalapáccsal! - És utána megnyúzol, a húsomat meg felaprítod, és beteszed a jégre, ahogy szoktad? A csontok és a zsigerek pedig mehetnek a következő kutya elé, tradicionálisan? - Ezt honnan veszed? - csuklotta Bower félrebillentett fejjel. - Te mesélted a szép nevű Becsületveszejto"ben. - A pia kipofázta belőlem! És szétterjedt? - Szét, te haraszt. Mindenki tudja, hogy ebhússal tömöd magad! Nem lepne meg, ha macskát és patkányt is kajálnál. Bár utóbbit ne tedd, az már kannibalizmus lenne. A fogvacogó tisztelet hangján szólok hozzátok: sietve költözzetek el innen, mint Hiéna John! Őt se szerette senki, pedig John nem ölt kutyát, és meg sem ette! McBridge máris szolgálatba állította meghitt szellemét. Megragadta a medált, és vészjósló varázslóhangon így szólt a fickóhoz: 326 327 - Kívánom önnek, hogy lepjék el a lemészárolt lények szellemei! Ne hagyják nyugton egy pillanatig se! - He? Mi van, fiírt agyú maskarás? Agyadra ment a jelmezbál? - kacagott Bower, majd egy hatalmasat böfögött. Teljesítményétől büszkén a lányra nézett, és elvigyorodott: -Téged meg úgyis elkaplak egyszer! - Klassz paskó vagy, csakugyan - látta be Gratia. Születésedkor az orvos felujjongott, amikor meglátta melletted a placentát: IKREK! Később, miután a dajkák sorra megszökdöstek, elvállalt egy madárijesztő, de az is sírva ringatott. A másik fickó a szaporán pislogó Bowerre bámult. - Miért nem respektál minket ez a tyúk? Miért mondta, hogy költözzünk el? Mi itt születtünk! Ahogy apáink, szépapáink! Tősgyökeresek vagyunk! Na, és te? - Ő hősgyökeres - felelt Adonis a lány helyett. - Nektek viszont egyszerűen nem lehetett szépapátok, moszatok! Kérjetek bocsánatot, de mindenkitől ám, mert ahol ti szájat nyittok, ott senki nem marad megbántatlan. - Micsoda? - hőbörgött Bower. - Inkább a nagypofájú tyúk kérjen bocsánatot! Tőlünk! Mondjuk így: szépfiúk, legyetek oly drágák, és kúrjatok meg jól!

Gratia előrelépett. - Ezt mondjam a virágszájacskámmal a te hamvas fülecskédnek? - kérdezte. - Irtózatosan félek a lármáktól - sóhajtott Adonis, és öklével gólt lőtt a fickó arcába. Bower finom altesti pördüléssel elemelkedett a talajtól. Ugyanakkor felsőteste enyhén balra csavarodott. Feje viszont az ellenkező oldalra bicsaklott. Fél pillanatig emlékeztetett egy frissiben leütött dugóhúzóra. Azután bús robajjal eldőlt. Nyomban hortyogni kezdett, és otthonosan maga alá vizelt. McBridge csodálattal vonta fel a szemöldökét. Kék meg piros drazsék?! Felnyársaló Putnam? A doktor most már így marad?! Dorset épp kapóra jött, amint nagy elánnal lódult elégtételt venni cimborájáért. Glendon materializálta érzelmeit. Bemutatta a fickón a sokat gyakorolt félköríves rúgást, melynek ismeretével korábban elbüszkélkedett a lánynak. A fickó meggörbült a szegycsontját ért atomi csapástól. Légszomjtól gyötörten egy darabig különböző baromfifélék stílusában képezte a hangokat. A liba, kacsa, gyöngytyúk interpretációja például felismerhető volt. Egyszerre csak egy hörrenéssel térdre rogyott. E pózban elimbolygott valameddig, ám ekkorra tudata már elkövette a testelhagyást. Végül a korpusz elterült a cimboráján, átlósan. A közelben állók elengedték a mindeddig támogatott motorokat. A kétkerekű paripák rituálisan a gazdáikra omlottak. A zenészek könnyedebb műfajra váltottak. McBridge-ék elsiettek táncolni. Mégsem tűrhették, hogy a két haraszt pocsékká csúfitsa szép estéjüket. Még hetekig beszéltek a bálról. Vidékszerte ez volt a legfőbb téma, s amikor Brahms Mulin közzétette, hogy a Halloween nagytermében levetíti a filmre vett műsort, jóval többen érkeztek a bemutatóra, mint ahányan a helyiségbe fértek. Utóbb az emberek nem győztek csodálkozni, hogy nahát, mennyi mindent észre sem vettek a hatalmas 328 329 forgatagban! Nicsak, a zöldséges Pyrke is ott volt, és milyen mókás rokokó jelmezt viselt! A sírásót is felismerték, pedig az agyafúrt fickó a bálra is sírásónak öltözött! És micsoda színjátszós, légies tündérruhában csi-

noskodott Ki halt meg ma, a temetőkerttel szomszédos élelmiszerbolt galambalkatú tulajdonosnője, akire azért ragadt a különleges becenév, mert vevői mindennap eme kérdéssel nyitottak be hozzá, hiszen ő aztán pontosan tudta a választ, és még a pikánsabb részletekben is járatos volt. Valamint: az áldóját, milyen elegáns volt Martha Mulin! Pedig lehet, hogy őrületes nagy bajt vonzott a fejére, ugyanis a kastély pincéjébe - nem véletlenül! leköltöztetett portrék közül választott modellt, és éppen a márványszobor szépségű Grace grófnőről festett kép tetszett meg neki! Sminkje, hajviselete, előkelő, drága ruhája remekbe sikerült, a hasonlóság kísérteties volt, és épp ez az! Kész csoda, hogy Grace grófnő rejtelmes életét senki nem vitte színpadra! Végtére ő ugyanúgy visszajár, mint Szőke Fanny, fakó szelleme hajdani lakóhelyén bolyong: a kastély folyosóin és szobáiban, a vadregényes parkban és a lóistálló mögötti tónál, amelyben halálát lelte egy különös hangulatú, ködös, párás, fojtogató nyári hajnalon. Sokak szerint nem is halt meg, hanem hattyúvá változott. Valóban, az eset után egy magányos fekete hattyú úszkált sokáig azon a vízen, míg csak az özvegy gróf meg nem tébolyodott. Akkor a madár szárnyat bontott, fenségesen a levegőégbe emelkedett, és többé nem tért vissza. Szóval a titokzatos Grace grófnő megjelenítésével nem ártott volna vigyázni, suttogták az emberek, a képernyőt figyelvén, amint a szoborszép, szomorú hölgy körbehajtat hintóján a pódiumot övező akcióporondon, majd a sétányon és a piactérnek bedíszletezett ligetes területen. Kevéssel később Brahms Mulint is felfedezték, méghozzá Felnyársaló Putnam nemzőseregében! Még ilyet! Nem hitték volna, hogy a csibészesen villogó szemű, kendő álarcos, tűrhetően lovagoló-kardozó, egészen férfias fickó nem más, mint a középkorú Mulin! Bár az is igaz, hogy aznap este nem Putnam harcosait, hanem magát Felnyársalót figyelték valamennyien, tágult szemmel, izzadt tenyérrel, lenyűgözötten. Viharos tempóban terjedt a hír: a hangsúlyosan virilis falugyógyászt akkor kiszemelte magának egy környékbeli doktornő, s azóta már négyszer is randevúztak! A reneszánsz öltözéket viselő, különleges hangszereken muzsikáló zenészek láttán egy zsugorodott apó homlokráncolva, hosszasan hümmögött, majd székszomszédját megbökve, fisztulás aggastyánhangon, na-

gyothallósan kiabálva firtatta: - De hát miféle ukuleléken játszanak ezek? A kérdezett vállat vont, és azt felelte: - Nem basszgitáron, az biztos. Valami kütyüleléken. Az öregember a füléhez ernyőzte tenyerét. - Kutyaürüléken?! - sipította megbotránkozottan. Egyszercsak valaki szóba hozta: a gyökér Dorsetéket szerencsére nem örökítették meg a filmen, hadd legyen az a bál szép emlékezetű. Mégis jó tudni: mindazok, akik ott találkoztak Bowerrel, elkérkedhetnek azzal, hogy ők látták őt utoljára, ha nem is épelméjűen, hiszen az sohasem volt, de legalábbis kevésbé háborodottan. A fickó másnap estére tért magához a szeszmákonyból, felfedezte zúzódásait, és szervezetében az üvegszilánkokat. Legott a rendelőbe támolygott. A 330 331 doktor annyi törmeléket csipeszelt ki pácienséből, hogy a végén restaurálhatta volna a pezsgős palackot. Míg Adonis üvegtelenítette a kliens ülepét, az mind . furcsábban viselkedett. Láthatatlan ellenféllel küzdött, azt legyezte, hessegette el magától. Takarodj, kushadj, hozom a kalapácsot, sziszegte, nyögdécselte. Hirtelen félrerántotta lábát, karját. Váratlanul a doktor zakója alá bújtatta fejét. Delírium tremens? - töprengett Asman, majd a különféle állathangok, morgások, hörgések, sikoltások hallatán hirtelen megvilágosodott. A neki kívánt kísértetcsapat lepte el Bowert. , Ezt hallván Glendon a szeme elé emelte a nyakában függő medált, és hosszas, tűnődő tekintetet vetett rá. - Megmagyarázható - legyintett Asman. - Elitta a máját, meg azt a pattanásnál alig fejlettebb valamit a fejében. Agylágyulás. Várható volt, hogy előbb-utóbb ütődött állapotba kerül. Mindazonáltal érdekes, hogy , tünetei az általad kívántakra rímelnek. Ám ez minden: érdekes. Nincs okozati összefüggés. - Nem a meghitt szellem művelte? - kérdezte McBridge. Arcvonásairól lerítt, hogy szívesen elvigyorodna, mivel maga sem vakhitű babonás. - Jól van, már majdnem bűntudatom támadt. - Fölösleges érzelempocsékolás volna - jegyezte meg Gratia. - Azt kívántad neki, amire rászolgált. Örvendj, hogy fogott az átok. - Átok?! - Átok, maledikció. Így hívják - bólintott a lány. Ne aggódj, ezek nem fekete mágiás dolgok, csak amo-

lyan pepiták. Már meg sem égetnek érte. Egyébként én meg a vérengzéseiről, aljasságairól hallván, azt kívántam Bowernek, hogy őt vágja már fejbe végre valaki egy tízkilós kalapáccsal. A haraszt szerencsésnek mondhatja magát, hogy a te kívánságod teljesült, nem az enyém. A doktor felvonta szemöldökét. - Ha az szerencsés állapot, hogy nem a koponyája lett széttrancsérolva, hanem az agya, silány szeszek által - jegyezte meg. - Él ugyan, de ez nem örömteli állapot. Maholnap teljesen elveszíti kapcsolatát a külvilággal. - Az kapcsolat volt, amit eddig a külvilággal fenntartott? - firtatta bőszen a lány. - Habár az is egyfajta életmű, ha azzal elbüszkélkedhet, hogy kizárólag utálókat szerzett magának. És milyen strapásan! Mennyit gyalázott, alázott, rugdosott másokat, és gyújtogatta a másét e célból! - Ha neki megérte?! - vont vállat Glendon. - Ez volt a karmája. Gratia tűnődő ábrázatot öltött. - Aha, szoktam gondolkozni a karma-dolgon. Például sokáig figyelgettem értetlenül a fogpiszkáló fazonú bigéket, majd pedig elolvastam róluk, miként hozzák létre ezt a kinézetet. Így megtudtam a szent titkot: nem esznek. Vagy ha mégis, csak zöldségféléket, hártyavékony húsokat, forrásvizet, oxigént. Naponta három-négy órát törik a követ a konditeremben, azután fertályórát hevernek egy kád jeges vízben, mert az is jót tesz valamijüknek. Fárasztó napjuk végén, ha már nem bírnak tovább gyönyörködni a tökéletes, csontváz alakjukban, akkor a konyhájuk falára szögelt táblák szövegét betűzgetik búsan: NŐ GYÜMÖLCS; NŐ SÜTI; NŐ KENYÉR! - NŐ MÓCSING - egészítette ki Adonis. - A girhencjelenségen én is töprenkedtem. Nagyon egyszerű, miért muszáj ilyennek lenniük a "magukra valamit is adó" női lényeknek: a divattervezők többsége meleg. Az ő ideáljuk a keskeny csípőjű, deréktalan, vézna fiútest. 332 333 Ilyeneket szeretnének öltöztetni, de hát ugye... !? Kényszerűségből lányokból kreálnak fiúkat. - Érdekes - szólt a lány. - Leírásod hallatán inkább pedofil ízlésre gyanúznék, ha mernék, s persze ha az ízlés. Az én verzióm a következő: a koplalómániás nők hajdani életeik valamelyikében apácaként sínylődtek az isten háta mögötti kolostorokban, kenyéren és vízen. Ezt a bűnös dőzsölést sűrűn szakították félbe komplett böjtökkel. Minden nagjuk, egész életük annak gondjá-

val telt, miként sanyargassák, kínozzák, gyötörjék magukat. Persze az érte járó jutalom a Paradicsom képében ki volt tűzve rendesen. Szerintem a csörömpölő csontú lányok ezen apácák nosztalgiázó reinkarnációi. Glendon vigyorogva lemarházta őket. Az istálló mögötti tó partján hevertek, szitakötők vadászrepültek körülöttük álmosító berregéssel. - Térjünk vissza a karmához - indítványozta a doktor. - Térjünk - hagyta rá a lány. - Az apácák titokban megszegegették a böjtöt, amikor már őrülten megkívántak egy-egy harapás papsajtot, pár szem kökényt, csipkebogyót a mezőn. Ezt a vétket kell most levezekelniük a girhenc életmóddal. Itt a karma. - Neked könnyű elkerülni, hogy áldozatul ess a korszellemnek! Te olyan velőtrázóan szabad és saját fejű vagy, amilyet tán még nem is láttam - mondta Glendon. - Ám azokat a lányokat is meg kell értened. Szépek akarnak lenni. - Meg vannak értve - biccentett Gratia. Felült a törülközőjén, ivott egy korty sört, azután tágra nyílt szemmel a víztükörre meredt. A két férfi követte pillantását. Karcsú nyakú, büszke fejtartású, társtalan fekete hattyú úszott a tavon. Tellett-múlott a nyár. Már nem is várták, hogy egy napon arra ébrednek, vége, a szerelem kihűlt, elillant, lejárt. Nem is játszmáztak, harcoltak egymással, nem kellett eldönteniük a rangsorvitát. Egyenlőek voltak. Egyikük sem akarta birtokolni, kisajátítani, bezömíteni a másikat. Holott sokak szerint nincs forróbb élvezet, mint a férfi-nő csaták. A bevágott ajtók, átsírt éjszakák, a felhívjam, ne hívjam dilemma, a csimpaszkodás a másik hajába, a karmolások és pofonok, a dögölj meg hangzású sikolyok. Ha ez nem izgalinas és szenvedélyes, akkor micsoda? Na, talán még a gumiköteles toronyugrás. Nekik nem volt szükségük arra, hogy újra meg újra felkorbácsolják a szenvedélyt, az ugyanis nem lankadt. Valahányszor egymásra pillantottak, ha csupán képzeletben is, érzékeiket nyomban elvakította a vágy. Engedték, hogy a másik érezze a megkívánást, a szeretetet és bizalmat. Összetartozásuk napról napra szorosabbá vált. A dombon emelt istálló hátulja a mélyebben fekvő területen tengerkéklő tóra nyílt. Az ajtó mögött feltáruló tornác terjeszkedésének meredek köfal vetett véget,

két méterrel mélyebben ringott a víztükör. Hajdan itt küllőlapátos forgókerék dolgozott, azzal emelték a vizet az épületbe. A kereket rég leszerelték, az alul-felül külön nyitható ajtót meghagyták tartalék vészkijáratnak, a meglévő mellé. Ha valamilyen ok miatt a lovakat menekíteni kellene, azok a tornácon át a mindig illatos, nádas, sásos, kövér fiivet ringató, elevenzöld mezőre nyargalhatnának. 334 335 Gratia szeretett itt aludni. Szénakaszálás után friss bálákból U alakban korlátot készített a tornác tó felőli végétől az oldalak feléig. Ez a vállig érő fal felfogta a belátást, a szelet és valamelyest a hajnali harmatot. Éjszakáikat többnyire itt töltötték a gyapjú derékaljjal takart, hatalmas matracon, egymásba gabalyodott végtagokkal, összefonódottan. Glendon mind sűrűbben szóba hozta az idő múlását, a nyár rövidségét. Eltervezte, hogy kicseréli a kocsiját egy kevésbé feltűnő modellre, házat vásárol a közelben, és lánykérésen kapja magát. Kikérte az érdekelt női személy véleményét. - Nehéz volna innen elszakadnom - felelte Gratia. Ha nem lehetek eléggé közel a lovakhoz, végtaghiányosnak érzem magam. Ám ugyanez a helyzet veled is. - Sokasodnak a kérdőjelek - sóhajtott McBridge, hasán Gratia fejével, feje fölött a csillagokkal. - Semmit nem akarok elhamarkodni, de ha téged az első látáskor a magamévá teszlek és oltár elé hurcollak, az sem lett volna felelőtlenül elhamarkodott. A régóta vágyott társnőm vagy, akinek a létezésében cinikusként még hinni se mertem. Próbálj megbarátkozni a gondolattal, hogy Brahms talál valakit, aki éjjel-nappal itt lesz, és odafigyel a paripákra, míg te egy komfortos ház csupa-csupa nyoszolya hálószobájában alszol vagy bármizel velem, innen húsz-harminc kilométernél nem távolabb. Nos? A lány hümmögött. Glendon nevetett. - Nem mondom, átérzem annak elbűvölően romantikus voltát, ha még novemberben is itt heverészünk, míg csak a hulló lomb maga alá nem temet, és ránk nem fagy. Biztos, hogy akkor is lépten-nyomon megkívánsz, és ennek félreérthetetlen jelét adod, miként anynyiszor és elannyi helyen, ha a taknyosságtól tülökméretű, viszont céklaszínű lesz az orrom? Ha majd nem a vágy, hanem a láz reszkettet? - A színitanodában mesélte egy srác, hogy január-

ban nem volt hová mennie az epedett lánnyal, hát kínjukban felkeresték a szülők fűthetetlen nyaralóját, egy hodály méretű fakunyhót. Mindent összeszedtek, amiből hőt nyerhettek. Forró vizes palackokat, zseb- és infralámpát, gyertyát, porszívót, kenyérpirítót, elektromos teafőzőt cipeltek a takaró alá, ahol a héder más pontjaival ellentétben nem mínusz tíz, hanem csupán mínusz nyolc fok volt. Miután eloltották a kisebb paplantüzeket, holott azok aztán befűtöttek volna, még mindig nem tettek le arról, hogy egymáséi legyenek. Mínusz hatnál jártak, mikor a kiömlött forró -vizektől másodfokú égési sérüléseket szenvedtek, vágyuk mégsem csappant jelentősen. Ám mínusz négynél még nem bújt elő a lány mellbimbója, háromnál még jégvirágos volt a feneke, plusz mindkét lába, kettő és félnél annyira vacogott, hogy egyetlen franciacsókkal ezer ponton harapta át a fiú legdrágább kincsét. Itt adták föl a szexet, de még az ismeretséget is. A srác a kudarcos kalandtól végzetesen frusztráltan fityiszt formázó öklöt és tucatnyi más, komor ékszert rakatott szitává lyuggatott bájszervébe. Többé nem bírt víg kedvre derülni. Folyton a világirodalom tragikus hőseit akarta játszani. Olyan darabot el sem vállalt, amelynek a végén nem köthette fel magát vagy a partnerét. - Ugye!? Sejtettem, hogy a zimankó nem teszi harmonikussá az embert - bólintott Glendon. - Gondolkodsz az ajánlatomon? - Mit is ajánlottál? Egy csupa-csupa nyoszolya hálószobát egy komfortos hajlékban? 336 337 - Igen, ha összefoglalom, amit irántad érzek, pillanatnyilag az ágy áll a középpontban. Ez később esetleg felcserélődhet az étkezőasztallal, a tévével vagy a sörösrekesszel. Szeretnéd? Gratia a párnának a férfiarcba történő szorításával juttatta kifejezésre véleményét. McBridge megküzdött az éltető levegőért. - Írok egy forgatókönyvet, míg te a lovakkal dolgozol - lihegte később, túlélvén a párnacsatát -, azután filmre viszem, és a producer is én leszek. A történet egy férfiról és egy nőről fog szólni, kizárólag az ágyban fog játszódni, mégsem pornó lesz. - Nahát!? - suttogta Gratia visszatartott kuncogással. - Nem tudod elképzelni, hogy ez két órán át lebéklyózhatná a nagyérdeműt? A szenvelgésmentes szerelemábrázolás? Egy mesterkéletlen film, amely nem a

gyűlölet, szenvedély, bosszú, vérfürdő kulcsszavak alapján lesz összegányolva s meghirdetve? Kihagynál egy filmet, amely nem csupán az alantasabb ösztönökre, hanem az emberi érzelmekre, értelemre is hat? - Téged lebéklyózott volna tavaly ilyenkor? - Ha a köreimben divatos elfoglaltságok közé beilleszthettem volna egy érzelmezős mozit, akkor igen. Viszont, ha belegondolok, aligha illeszthettem volna be, mivel az említett kör tagjai az érzéketlenségre gyúrnak. Következőleg az ilyen filmek megtekintése snassz dolognak minősül részükről. Komoly pénzeket fizetünk a kurzusokért, melyeken minden emberi értéket elutasító, rideg, számító, jeges fejű nyomulóssá drilleznek. Először is felheccölik a versenyszellemet, majd annak mértékét átbillentik kórosba. Azt sulykolják beléd, hogy te légy a falkavezér, a kondafőnök. Ezt otthon a tükör előtt is hajtogathatod, de még jobb, ha kocsiba ülsz, és az utakon próbálgatod kivagyiságodat. Kisvártatva a tárgyalóteremben is elmélyítheted a tanultakat. Ez és a többi ehhez fogható személyiségfejlesztő kurzus, melyeken részt vettem, olyasfajta agymosás, amely gyorsan és már-már visszafordíthatatlanul eltávolít önmagadtól és az értelmes értékrendű világtól. Azoknak könnyebb elvégezniük, akik amúgy is hajlamosak az eltávolodásra. Más szóval nem mindenkit kell megcsinál ni, mint például engem. Szép számmal hemzsegnek közöttünk olyanok is, akiket csupán megerősíteni kell jellemtörpeségükben. Ők nehézség nélkül levetkezik a neveltetésük során a környezetükből csak-csak rájuk ragadt kevéske morált, csekély gátlást, pici emberséget, borsszemnyi értéktiszteletet és egyéb koloncokat. Helyette vagyonulási viszonyt alakítanak ki az élethez. Az eredmény, tehát a bevétel, a haszon szinte azonnal jelentkezik. Ám előbb-utóbb a káros mellékhatások is előtörnek, és kínosan kellemetlen tüneteket produkálnak, mint esetemben. Idővel a legtöbben kénytelenek rádöbbenni, hogy amit a személyiségükkel műveltek, az inkább leépítés, rongálás, elpocsékítás volt. Lám, még mindig a váló-férfi-effektus: megint újrarágom a múltat. Nem lett volna helyed az életemben, anno. Micsoda?! A sógorom lószolgája meg én, a nagyreményű sztárjogász, a protokollkedvenc?! És mégis, ha jobban átgondolom, arra jutok, ha csak egyetlenszer is idejöttem volna akkoriban, ha együtt töltünk néhány órát, még ócska mivoltomban is megfogtál, megtűnődöztettél, elvarázsoltál volna.

- Orülök, hogy nincs közöm a változásaidhoz. Ha akkoriban találkozunk, az harcoláshoz vezetett volna. Meglehet, az összecsapások, küzdelmek, csaták ugyanígy végződnek, talán akkor is itt hevernénk egymás he338 339 gyén-hátán, félbolond szerelemben. Ám nem volnánk sértetlenek, és nem éreznénk szilárd bizalmat egymás iránt. Glendon testhelyzetet változtatott. Fokozta a testközelséget. Hosszan, játékosan csókolták, cirógatták, dédelgették egymást. Miként kezdettől tették, bárhol, bármikor, ha úgy tudták, nincs ott rajtuk kívül senki más. Szerelmeztek a réteken, hol a menyasszonyos margaréták, hol a vidám pipacsok között, hol a mámorítóan illatos, lilálló zsályamezőn, valamint a zuhatagnál, a jókora vízgyűjtő katlan érzékborcongatóan hűvös hullámaiban, vagy kissé odébb, az aranyszemcsés csillámlású, napmeleg, lapos kövek valamelyikén. Egy napon az oxigénhiánytól káprázó szemmel beúsztak az Angyal-öböl átlátszóan kristályos vizű tavába a szülőcsatorna-szerűen szűk, végtelenül hosszúnak érzett, sötétlő alagúton át. Örömükben sokáig bálnatáncoltak a tengerben. Mígnem felfedeztek egy rejtett zugot a sziklafalon, ahol már-már leheverhettek, de legalábbis megvethették a lábukat, és ekkor ott is kedveseztek egymással. Tervbe vették, hogy lóháton is megpróbálják, mindhárom jármódban. Igy is tettek. Éjjel, teliholdkor, át az erdőn, a felszentelt homokösvényen, fel a dombra, végül már szédítő vágtában. Felejthetetlen gyönyörűség volt, olyan élmény, amiről idős korukban, ha a titokhajlam meg nem tiltaná, szívesen mesélnének első légyottra készülődő unokájuknak, megpillantván annak szemében a sajnálatot, miszerint: ugyan mit tudhatnak a vén csontok a randizásról!? Ok még csak a nemzésért csinálták, elsötétített szobában, a hálóing szegélyét épp csak felbejglizve! Fogaton is ölelkeztek. Ama hitben feledkeztek egymás élvezetébe a kocsi hátuljában, hogy a paripákat csodálatosan leköti az előttük tengerlő fű. Le is kötötte őket, egészen a kritikus pillanatig. Amikor a ruhájukat félredobált szerelmeseket elsodorta félbeszakíthatatlan örömélményük, tökéletesen megfeledkeztek a külvilágról. Ugyanekkor egy népesebb lovascsapat haladt keresztül a mezőn a messzi távolban. A hámosok

felhagytak a legeléssel, mert elfogta őket a természetes késztetés, hogy üstöllést csatlakozzanak fajtársaikhoz. Így tehát a paripák vad vágtába lendültek. A kocsi hátuljában szerelmi sóhajtozást-haldoklást folytató felek erőteljes rázkódást, hánykolást észleltek. Kezdetben azt hitték, ez is orgazmusuk része. Azután kénytelenek voltak nagyon hirtelen észhez térni, és kapkodásba fogni. A hajtószár, sajnos, lecsúszott a bakról. A fóldön kígyózott a lovak mögött. Sem a lányon, sem a férfin nem volt civilizált viselet, viszont szélvészként közeledtek a viharos jöttüket éxzékelvén várakozásteljesen megtorpanó idegen lovasok sokaságához. Gratia olyan kifejezéseket hallatott, aminőket kocsisok szoktak, hasonló szituációban. Szélsebesen hanyatt vetődött hátul, és felrántotta a bugyiját. A pólót siettében a szájába kapta, hogy annak leomló részei takargassák a kebleit. Bár ily módon jelentős akcentusra tett szert, így is kiválóan bírt szitkokat eregetni. Glendon még a kocsin ide-oda csapódó, pillangóként le-föl szálldosó bokszeralsóját próbálta levadászni, midőn Gratia előremászott, és a hajtószár visszaszerzésébe fogott. Midőn a lovasokhoz érkeztek, és ott tragikus hirtelenséggel megálltak, a lány éppen merülést hajtott vég340 341 re a lovak hátsó patái mögött, és már-már meg is kaparintotta, amit keresett. Törekvése azonban nem volt egyértelmű a szemtanúk számára, hiszen ők azt látták, hallották, amint egy tangabugyi szalagcsíkjával ékeskedő, formás női hátsó mered a magasba a közelgő fogat lábtartójáról, míg a mélyből feszült nevetgélés, valamint közepesen nyomdafestéktűrő szitkozódás hallatszik. Mindeközben a kocsi utazós felében tartózkodó férfi bíbor arccal csomagolja magát elfele egy lópokrócba. Ekkor jött a satufékezés. A tangás fenék jócskán megbillent, az alant leledző személy nagy döndüléssel lefejelte a kocsirudat, majd egy lóhátsót. Ez felfokozta szitkozódókedvét. Egyidejűleg a múmiaszerűen takaróba tekercselt pasas magatehetetlenül kiemelkedett a fogatból, majd visszazuhant ugyanoda. A lovakat felzaklatták a hátuk mögött zajló furcsaságok, zöttyenések, ezért hirtelen elköszöntek a fajtársaktól. Óriási horkantgatással, prüszköléssel a hámba fe-

szültek, és továbbragadták a fogatot, immár hazafelé, hiszen lakóhellyel rendelkező kocsivonók részéről ez mindennél természetesebb késztetés. Kezdődött elölről. A kurtán faképnél hagyott lovasok még mindíg hunyorogtak, s meglehet, azóta is ott állnak meredten. A fogat versenytempóban távolodott az ellenkező irányba. Mire a távolinak vélt Atmosba értek - ez négy percbe tellett a megszilajodott paripáknak -, a rengeteg megpróbáltatásnak kitett hajtószár miszlikbe szakadozott. Gratia lemondott róla, hogy azzal állítsa meg az egymással összejátszó Grófot és Prímást. Kapkodva felöl342 tötte pólóját, és semmi mást, mert a nadrágját időközben lenyúlta egy útonálló eperfa. Glendon szerencsésebb volt, meglelte farmerját, bele is bújt, bár zaklatottságában jócskán félregombolkozott. Őt a pólója hagyta el hűtlenül. Összebeszéltek, és a bakról átlendültek-kúsztak a lovak hátára. Épp a felegyenesedésnél tartottak, mikor száguldvást Atmos centrumába érkeztek a dudáló járművek és félreszökdécselő gyalogosok között. Ekkorra már elborította őket valaminő kétségbeesett jókedv. Hangosan, enyhén hisztérikus felhanggal nevetgéltek, combjukkal szorították a nekik jutott állatot, és továbbra is próbálták elkapni a szakadt szár megkurtult végeit, hogy lassításra bírják a megveszekedett lovakat. A falunép elbűvölten bámult utánuk. Öltözetük nem hagyott kétséget a velük történtek felől. A férfiemberek kipödörték a bajuszt, az asszonyok orcája finom bársonypírt kapott. Egy segítőkész halász utánuk lőtt a jelzőpisztollyal, hátha a sziszegés, durranás, fénysziporkázás jobb belátásra téríti a bokros lovakat. Természetesen tévedett. A fogat az istálló ajtajában hagyott fel az ámokfutással. Kisvártatva befutott Asman doktor az orvosi táskájával, sok-sok gézzel, ragtapasszal, plezúrporral. Seriffet is a segítő szándék űzte utánuk. Azon este ürömünnepet tartottak a Halloweenben. Ezt az eseményt követte Pityke atya emlékezetes vasárnapi beszéde. 343 Ili, , -

Az előkelő viselkedésű fekete hattyú nem sokáig maradt társtalan. Egy hajnalon, napkeltekor betoppant Suza. Gyalog jött a faluból, hatalmas, jelentősen kidudorodó hátizsákot cipelt. A dudorok sűrűn változtatták a helyüket, és éktelenül sziszegtek. - Kígyófészket fosztogattál? - kérdezte az ágyról felserkent Gratia, észlelvén a jövevényt. Suza mérgesen sóhajtott. Az elmúlt hónapokban hirtelen nyurgára nyúlt, elvékonyodott alakján főleg a csontok és bőrök domináltak, bár alaposabb vizsgálódás után felfedezhetővé vált, hogy felkarban, fenékben és combban, tehát a lovaglásnak kitett helyeken izmok is növekedtek rajta. Vékony szálú, szőkéből éppen barnára sötétülő, fényes haja a válla körül szálldosott. Abban a korban járt, amelyben az ember még jóval többet lát a mitikus világból, mint később, korosodván; ez tükröződött nyílt tekintetű, hatalmas barna szemében, koboldmosolyában. - Ezek nem kígyók, hanem a hápogóim - sóhajtott Suza. - Megszöktettem őket. Emlékszel, milyen ara? nyos, helyes, pinduri, sárga kiskacsák voltak húsvétkor Naphosszat úszkáltak a lavórjukban, és folyton megbámulta őket mindenki, és miután a rajongók kigügyögték magukat, mindjárt rátértek a tepsire, kacsasültre, meg más morbid témákra. - Emlékszem - bólintott a lány. A matracon hasaló, álmából felvert Glendon a tenyerébe támasztott állal figyelt, és igyekezett morc oroszlánhoz hasonlítani. 344 .... Suza rámosolygott, megpaskolta a szüntelenül vándorló dudorokat a sziszegő, sápogó zsákon, és folytatta: - Hát én megfűztem anyuékat, hogy ne kelljen megenni őket, mármint a hápogókat, mert az összes szomszéd felfalta a saját kicsikéit, mihelyt azok elhagyták a pihés életkort. Apu úgyis tart egy csomó mindenféle gyűjteményes tyúkot, és azokat sem szabad megkajálni, de még csak mohó jellegű pillantást sem vethetünk rájuk, hát miért ne lehetne nekünk két édes díszkacsánk is, nem igaz!? Belementek! A hápogók kegyelmet kaptak, és sok örömet szereztek, míg növekedtek, mert nem tudtam betelni a totyogó járásukkal, a bogárkergető botorkálásukkal, a fürdési mániájukkal. Egyszer

akkora eső jött ránk, különben ez Szőke Fanny műve volt, hogy a pincékből uszodát csinált. Ebben az égszakadásban a kacsázók kiálltak a kert közepére, égnek emelték a fejüket, magasra szegezték a csőrüket, és imádták a vizet, és ettől teljesen úgy néztek ki, mint valami totemoszlopok. Aztán persze felkajálták anyu kedvenc növényeit, és folyton belógtak a veteményesbe is, fosztogatták a kukoricát, napraforgót. Idővel rákaptak a tyúkkergetésre. S ez így megy hetek óta: apu díszcsirkéi naphosszat rikácsolva loholnak széltében, hosszában és átlósan is a kerten keresztül, az óriásira nőtt, jampec kacsák szárnylengetve csattognak a nyomukban, és közben az angyali mosolyra álló, helyes csőrükből tépett tyúktollak meredeznek! Hát ez színültig horror, éppúgy, mint a szaftos kacsatrotty! Na, ez is boszszantja apuékat! Egyik éjszaka bejött hozzánk egy óvatlan, éhes róka. Másnap összetört csontokkal, holtan találtuk meg szegényt a baromfiház közelében. Apuék állatira dicsérték a kutyákat, amiért megvédték a területet. Különben én már akkor a kacsákra gyanakodtam! 345 Ők művelték! Ugyanis az a rókuci pehelysúlyú volt a dömper hápogókhoz képest! Buta, buta róka koma! Nem nézte meg, kivel kezd! Kacsával?! Kész halál! Nemsokára a csámpás gengszterek nyugodni, tojni, kotlani sem hagyták apu pipikéit, és még éjjel is felverték őket a csipkedéssel, úgyhogy állandóan rikácsolás, kárálás hallatszott ki tőlünk, és a tyúkok teljesen megkopaszodtak. Az idősebb szomszédok váltig állítják, hogy ilyet ők még nem láttak, ugyanis egy ideje rendszeresen átjárnak hozzánk, még a távolibb utcákban lakók is, kacsák általi tyúklincselést bámulni. Tegnap aztán, sajnos rengeteg szemtanú előtt, az egyik kacsa megragadta a társa nyakát a csőrével, és tiszta erőből a lavórba nyomta, és keményen fogva tartotta, még tunkolgatta is, hogy az a másik ne jöhessen föl levegőért, és közben állati gonoszul villódzott a szeme! Mindezt azért csinálta, mert már csak egyenként férnek el a fürdetőtáljukban, és a társa vitatta az ő elsőbbségét. Na, ekkor apuék azt mondták, az egymást vízbe fojtogató kacsáknak veszniük kell, mielőtt behódoltatnak minket is a rémuralmuknak, és ők sütik meg a májunkat. Éjszaka kilopóztam, megfogtam a dömpereket, és most itt vagyunk. Ha nem bánjátok, elengedem őket a tavon. Itt biztos nagyon boldogok lesznek. Kieszik a vízből a szúnyoglárvákat, tehát ti is nyugodtan, vakarózás-

mentesen alhattok. Jó bolt, nem? - És ha megtámadják a lovakat? - kérdezte Gratia. Ha naphosszat üldözni fogják őket, lelövetem az agresszív rucáidat Zöld Taccsal! Suza a fi.iléhez húzta szájzugát. - Pont Zöld Taccsal? - vigyorgott. - Akit úgy rühellsz, mint csótányt a lekváros kenyéren? - Mit tudom én! Valamelyik sötét alakot majd csak ráveszem a kilövésre!? - Például Avirt? Láttam őt idejövet. Eléggé berezeltem tőle, mert nem szoktam ám hajnalban az erdőt járni. Ráadásul nem is maradhattam észrevétlen egy zajozó puttonnyal a hátamon. Avir mégsem figyelt fel rám. Csak jött az ösvényen, leszegett fejjel, magába fordultan. Már majdnem összeütköztünk, amikor felriadt. Még ugrott is egy piruetteset, annyira bambult volt! Akkor aztán felvette azt a hülye Halloween-tök vigyorát, és zöldesen és pirosan villogtatta rám a szemét. Összefogta a középső meg a mutatóujját, mint egy pisztolycsövet, és előbb rám szegezte, majd a szájára tette őket. Utána továbbment. Féltem, hogy kergetni fog, mert sík flúgos a pasi, úgyhogy rohantam egy maratonit. Biztos hülyére sékeltem szegény hápogókat a zsákban. - Akkor hát - sóhajtott Gratia -, add vissza a szabadságukat. Ám ha zaklatják a kuriózum hattyút, innen is menniük kell! Suza levonult a partra, és kibontotta puttonyát. A sziszegő hangok azon nyomban ujjongóvá lelkesültek. A biodömperek szétterjesztett szárnnyal, eszeveszett totyogással söpörtek a tóba. Azután részegülten úszkáltak, bogarásztak, merültek, fröcsköltek. Játékosan röpködtek, ereszkedéskor szaladtak és korcsolyáztak a víztükrön. Az arisztokratikus hattyú hűvösen keresztülnézett a plebejus kacsákon, s azok távolról csodálták, csúfolták őfenségességét. Időközben Glendon frissre zuhanyozta magát, és felöltözött. - Legközelebb telefonálj, ha éjjel erre akad dolgod. Érted megy valamelyikünk - mondta Suzának. 346 347 A reggeli létrehozásával elfoglalt Gratia felkapta a fejét. - Tényleg! - nyögte. - Miért járkált Avir a Mulinbirtokon? Ekkor eszébe jutottak a fickó kukkolós hajlamairól

regélő pletykák. Hajtövétől a pólója kivágásáig elfehéredett, majd hirtelen padlizsánszínre váltott. Zöldeskék szemében vésztüzek gyúltak. - Elkapom a dilinyóst! - fogadkozott. - Elkapom, és azt is kiszedem belőle, mit művelt Kate-tel. Ha nem viszik sittre a kopók, akkor én csinálok belőle komposztot, humuszt. - Az egyik sulibeli srác mesélte, hogy olvasott egy csomó könyvet a pszichopatákról, és Avir is benne van az egyikben, és nem érti, miért nem másztak rá a zsaruk, hiszen holt világos, hogy ő tette el Kate Deedet. - Ugyanígy látom - bólintott Gratia. - Csak egyetlenszer csípjem őt kukkoláson, és Avir máris alulról szagolja a vakondot! - Miként vinnéd véghez? - érdeklődött Glendon tárgyilagosan, jóllehet lerítt az arcáról, hogy őt sem hagyta közömbösen az illetéktelen mászkáló. - Szétmállasztod a fejét egy böhöm kalapáccsal? Vízbe öleted a kacsákkal? Feltéped a torkát a fogaiddal? Te, aki minden élőlények jóságosa vagy? - Vele kivételt teszek. Pownall szörnyen rossz levegőjű, sötét aurájú, beteges alak. - Igen, találkoztam néhány hasonlóval a tárgyalóteremben. Némelyikük alig várja, hogy elkapják, és az ösztönsajtó figyelmében napozhasson. - Basco is ezt mondta, az osztálytársam! - rikkantotta Suza. - Megírták Avirról a pszichézős könyvek, hogy direkt erre hajt! A hírnévre, ismertségre! Ezért híresz348 telte, hogy Kate szelleme lestoppolta a kocsiját! Később azért került elő váratlanul a cajga is, mert már nem foglalkoztak eleget az üggyel. - Basco nem borítékolta, hogy rövidesen a holttest is megkerül? - kérdezte McBridge. - Szerintem ezt is megírták a bölcs könyvei. Ha megtalálják az áldozatot, akkor a tettes még élvezetesebben bújócskázhat. Ha profin csinálja, s nem marják el, megint ölni fog, és a körforgás újrakezdődik. - Apuék viszont azt mondogatják, hogy ez egy rendes hely, itt nem élnek gyilkosok. Kate biztos elment kifeküdni a karrierjét, azért titokban, mert ilyesmivel rendes lány nem dicsekszik. Atmosnak Bower és Dorset a rákfenéje. Illetve már csak Dorset, mert a másik motorvirtuózt zubbonyba varrták, és elszirénáztak vele az elmejavítóba. - Rajta már nem segít az agyszerviz - legyintett Gra-

tia. - Észrevettétek, hogy minden bajt az ilyenek csinálnak? - Említhetnék másokat is - sóhajtott McBridge. Az a privát sejtésem, hogy az idők múlásával mindegyre sokasodnak a bajcsinálók. Megyek hajlékot venni. Suza, hazavihetlek? - Kösz, ha te elmész, akkor én itt maradok segíteni, mint segédlovász. Így biztos nem zavarok be a libidótoknak. És sütünk pogácsát is, sajtost, túrósat. Glendon szájon csókolta Gratiát, és elsietett. A kacsák széles vigyorral taposták a vizet evezőlapát lábaikkal. A fekete hattyú a tornác alá siklott, és félrehajtott fejjel várta, hogy megkapja reggeli falatjait. 349 Kate Deed maradványai néhány nap múlva kerültek elő. A szemetesek találták meg a fekete zsákokba csomagolt, előrehaladottan oszladozó testdarabokat a szupermarket kukáiban, a hulladékrakások tetején. A pokoli szagok éreztén azt gondolták, valaki feketén lőtt vad zsigereit hajította ki. Egyikük a keze ügyére eső plasztikzsákba kukucskált, és nyomban hét életre megbánta kíváncsiságát. A területet megszállták a kopók és technikusaik. Atmos megbolydult, háborgott, felindult. A teljes népesség szaglászott, tippeket kreált, kombinált és következtetett. Az ügy megoldásán fáradozó Navarra nyomozó magas, felizmolt, kopaszra borotvált fejű, hegyes fülkagylójú, harmincas férfi volt. Világos szemöldöke, petyhüdt szemhéjredői, kizárólag szentábrázolatokon észlelhető révületet sugáxzó tekintete, halványbarna szeme, gacsos orrhegye, mosolytalan, biggyesztett szája, kocka alakú álla határtalan elhivatottságot sugallt. Félmagas nyakú, mellkasra tapadó, ujjatlan fekete pólót, értékes karórát, széles derékszíjat, testre feszülő, fekete sztrecsnadrágot, papucscipőt és bokszkesztyűmintás zoknit viselt. Hűvös modora, roppant magabiztossága azt a benyomást erősítette, miszerint ahol ő megjelenik, ott az ügy rögvest megoldást nyer, és a tettest tüstént a sittre masíroztatják. Mindenekelőtt kikérdezte Seriffet, mit tett ő az eltűnt lány megtalálása érdekében. A meghallgatás során éreztette megvetését a pitiáner községzsaruval. Miért nem ellenőrizte aznap a teljes népesség alibijét? Nos,

akkor majd most! Máris indulhat, vallasson ki mindenkit! Munkatársait is szétküldte a faluban, s azok rágógumit majszolva, száraz hangon, unottságtól részlegesen felakadt szemmel informálódtak. Nemhiába járták szét a cipőtalpukat, tömérdek feltevéssel, mondával és tévhírrel lettek gazdagabbak, s ezenközben teleírtak ötven noteszt. Ezen feljegyzések közül Navarro kiválasztotta, kiket tiszteljen meg azzal, hogy személyesen felkeresi vagy a városi irodájába idézteti őket, és elbeszélget velük. Gyanúsítottat is kiszemelt magának, és rögtön ekendelte a letartóztatást, mielőtt még az illető kürtaná a környék teljes nőlakosságát. Ez a személy a valódi köztiszteletnek örvendő, folyton az irodájában mütyürkéző, boldog-boldogtalan ügyét-baját orvosolni igyekvő, kitűnő lekváros palacsintájáról és saját készítésű boráról ismert LaChapelle volt, akit faluszerte egyszerűen csak Mindenki Polgármesterének becéztek. Navarra nyomozó őt fogta gyanúba, ugyanis, miként mindennap, LaChapelle az eltűnéskor is ugyanott és ugyanakkor sétáltatta kutyáját. Tehát ha ott lehetett, akkor el is követhette a gyilkosságot. Tiszta képlet: az öregedő, nyájas modorú pasas a kapuzárási pánik kellős közepében megpillantja a lengén öltözött, formás, fiatal lányt, durva szexuális ajánlatot tesz neki, mire az kineveti, és máris kész az emberölés! A polgármester letartóztatásának estéjén küldöttség indult a Halloweenben gyanútlanul vacsorázó McBridge asztalához. Glendon végighallgatta a megbotránkozott embereket. 350 351 Gratia figyelte arcán az átváltozást. Alla megkeményedett, szája erősen kontúros lett, szeme tágra nyílt, tekintete megszúrósodott, szemöldöke a régebbi képeiről ismert módon boltívessé hajlott, miáltal létrejött a vesékbe lézerező nézés, az ironikus összkép. Végezetül laza tartása is feszesre cserélődött. A férfi negyedóra leforgása alatt visszaváltozott prókátorrá. Azután két órán belül kihozta LaChapelle-t az áristomból. Szétbombázta Navarra hivatkozásait, melyekkel az a lesittelés jogosságát bizonygatta. Javallotta, hogy a nyomozó úr ismerkedjék meg alaposabban a törvényekkel, ha már azok nevében rendelkezget mások sorsa fölött.

A polgármester ugyan szabadlábra került, ám Glendont elcsigázta a vaskalap nyomozó korlátoltsága. A csökönyös kíber még a liftbe is utánarontott, és ökölharcot helyezett kilátásba az esetre, ha ő tényleg elviszi a védencét, mert LaChapelle a gyilkos és punktum! Inkvizítoros megszállottságával, meggyőzhetetlenségével, minden érvnek ellenálló konokságával sikeresen felbőszítette a praxisból némileg kitért, jócskán fellágyult jogászt. Utóbb McBridge bevallotta kedvesének, hogy hirtelen pulykamérgében majdnem Irakba térítette a felvonót. Navarra változatlanul gyanúsítottként kezelte a polgármestert. Lázasan kerestette az ellene szóló bizonyítékokat, ám ilyet sem a technikusok, sem a beosztott nyomozók nem találtak. Így aztán az ügy hamarosan befulladt. A szaglárok ugyan továbbra is látszat-aktázgattak körülötte, ám valójában elveszítették iránta mindösszes érdeklődésüket. Navarra éreztette megbántottságát a nyomozás kimenetelét figyelemmel kísérő, elkeseredett szülőkkel. Ha nem csukathatja le LaChapelle-t, akkor őt az egész históriával tessék szépen békén hagyni! Őt, aki a tehetségétől már régen fővárosi sztárdetektív lehetne, ha a hülye tanúk és a mocsatos ügyvédek nem tartanának be neki lépten-nyomon. Na de majd legközelebb! A következő gyilkosságot úgy megoldja, mint egy Gordiusz, közölte a polgármester védőjének hivatalosan is felkért Glendonnal. McBridge válaszul Nagy Sándort ajánlotta Navarra szíves figyelmébe, s bús sóhajjal távozott a hivatalból. Aznap délután megkérte Claviót, ugorjon be Gratia helyett. Titokzatos arccal kocsiba ültette a lányt, és háznézőbe hajtott vele. Útközben meggyónta, mennyire nehezére esik visszatérni a munkába, hiszen az elmúlt hónapokban üdítően elszokott a tágabb világ játszmamodorától. Hajdan élvezte a versengést, harcolást, most valósággal fáj neki, ha maszkot kell öltenie, márpedig az ő szakmája pókerjátékos hajlamokat kíván. - Mihez kezdenél, ha Navarra valamilyen véletlen folytán elkapná az igazi gyilkost, például Avirt, és neked kéne védened őt? - Nem vállalnám - ingatta fejét a férfi. - Eléggé szabad vagy ahhoz, hogy ne vállald el olyan személy védelmét, akitől irtózol? - Te majd segítesz ennyire szabaddá válnom.

- Sokat fogunk vitatkozni? - Folyton tele leszünk véraláfutásokkal - vigyorgott Glendon. - És még a helyi társasági életbe sem akarok bejutni. Mostanában arról ábrándozom, hogy talán úgy is helytállhatok a hivatásomban, ha nem keresem mások ismeretségét, pláne kegyeit, ha nem reklámoztatom magam minden lehetséges fórumon, ha nem járok 352 I 353 össze a Krémmel a döglesztően unalmas, viselkedős, kiöltözős-kinyalós partikon. Mottót cseréltem. Íme: Hazug? Színlelt? Erdek? Ocska? Nem kell! - Adonis is negligálja az ilyetén meghívásokat. Azt mondja, ő nem egy öltözködős, modorkodós figura, tehát nélküle estélyezzenek a mesternyalnokok. - Ebben is egyezik az ízlésünk. Éppúgy, mint a szerethető Nőben. Adonis sokkal szőkébb, kékszeműbb, jóképűbb, mint én. Ráadásul mennyivel tisztább, becsületesebb az előélete! Miért velem vagy mégis? - Komolyan kérdezed? - csodálkozott a lány. MegleI petten figyelte, merre kormányozza Glendon a gyöngymétál járgányt. A hangszórókból Joe Cocker ráspolyhangja áradt. - Azért veled vagyok, mert te dühíted fel az érzékeimet. Te tartod csúcson a libidómat, szívemet, II,., . lelkemet. Veled tudok olyféléket művelni, amiket nélküled sosem akartam volna megtenni. Például szemernyi szégyenérzet, pirosság nincs bennem a fogatos epizód miatt. - Pedig az atya kimisézett minket. - Melletted érzem azt, hogy valóban élek. - Én pedig melletted váltam valóra, igazra. Most már bizonyosra veszem, hogy meseien érdekes az élet. A Mulin-birtoktól tízpercnyire jártak, az út mellett ,...,. sajátosan felszabdalt tengerrészek széplettek. A valahai óriások játékosan, nyakékszerűen alakították ki a partszakaszt. Zöld lombsapkával borított, fehérellő oldalú szirtekkel regényes öblök gyöngyfüzérét választották le , a végtelen kékségű vízből. A Glendon által kiszemelt ház az egyik elszigetelt, csendes beszögellés partján rejtőzött az évszázados kerti növények között. Vastag szárú bambuszok ligetei, lilás-bíboras csengettyűkkel virágzó fuksziasövények, örökzöld rododendronok, fenyők és cédrusok karéjozták az épületet. A tengerre néző nappali teraszáról kes-

keny sétaút vezetett a vízhez, a boltíves terméskő kapu mögött csónakok ringatóztak. Az öböl egyik sarka a villa mögé kanyarodott. A sekély vizű nyúlvány fölött finoman megmunkált hidacska ívelt keresztül. A híd alatt egy algával, moszattal benőtt, hajdan fehér csónak hasalt a fenéken, apró halak cikáztak körötte. A házhoz lépdeltek. Máris úgy érezhették magukat, mintha itt laknának, mivel az ingatlanközvetítő nem tartott velük. Átadta a kulcsokat McBridge-nek, és közölte: nézelődjenek nyugodtan. Ezt tették. Többször körbejárták az épületet, szemügyre vették a tágas nappalit, a vele közös konyhát, az ebédlőt, az elegáns méretű fiirdőszobákat, az emeleti helyiségeket. Az egyik tengerre nyíló szoba zárt oldalú, fedett erkélyét azonnal kinevezték nyári hálóteremnek. Lenéztek az alagsorba, megszemlélték a garázst, a jó állapotban lévő falakat, burkolatokat. - Szerelem első benyomásra - sóhajtott a lány. - Rábeszéllek. Ez a ház kedvel téged. Glendon torkot köszörült, kézen fogta Gratiát, kivonszolta a romantikus hídra, szembefordult vele, majd szótlanul tovább skálázott. - Szeretnél kérdezni tőlem valamit? - érdeklődött a lány. - Kitalálhatom? - Ne találd ki! - tiltakozott a férfi. - Neked meg kell lepődni! - Nem akarsz előbb kedvesezni ezen a hídon, valamelyik csónakban, vagy a loggián? Hátha utána bátrabb leszel. - Ismered a szomszédos lovardát? Tízbokszos istálló, lovaglókarám, legelők több hektáron, természetes 354 355 élősövény kerítés körös-körül. Az egyik bokszban egy trapéznadrágos, bozontos, hatalmas, fekete ló lakik, épp olyan fajta, amilyet kinéztél magadnak a Sólyomasszonyban. - Ezek amolyan mesék ködébe vesző dolgok - suttogta Gratia. - Az egész szomszédság eladó. Nekem a két ingatlan együtt pompásan megfelel. - Mert utálsz nagyzolni. - Ne kekeckedj, lovarasszony! - Miként csinálod, hogy neked az ilyen dolgok pikkpakk összejönnek? Ez a földgolyóbis egyik legtökéletesebb élőhelye, szerintem. Erre eladó. Van rá pénzed? - Tán még marad is.

- Mindjárt a kiégés jeleit mutatom! Tudod, mit érzek? Borzalmas ám: irigységet! A ló miatt. i - A paripa máris a tied. Ötéves, a gazdája szerint hol robbanékony, hol pedig sárlusta. Akciós mozgású, behízelgően szelíd, herélt. Ne ijedj meg a nevétől! - Ismerem őt bokarojtostól. Jártam már ott bámészkodni. Egyszer fölengedtek rá. Gyönyörűségemben elI sírtam magam Tajgetosz tetején. - Hát szóval igen, Tajgetosz. Így hívják. - Nem baj. Nem muszáj leesni róla. i - Leszel a feleségem? - Mivel a férjed nem lehetek. - Meggondoltátok? - kérdezte Adonis, midőn a Halloweenben megosztották vele az újságot. Glendonra mutatott, a lányhoz intézte szavait. - Fölötte is elzúgnak az évek. Nem adok neki tizenöt esztendőt az ő szakmájával, és nem csak a szeme lesz olyan, mint egy pandáé, hanem a szexuális érdeklődése is. Vagyis nemsokára kihaltok. - Szem nem maradt kisíratlan - felelte Gratia. - Most nem a lebeszélés szándékával szólok, de tényleg szálljatok magatokba! Azért, mert felállítottátok a száguldó társzekéren szeretkezés világrekordját; nem kell rögtön a paphoz rohangálni! Jönnek a kisbabák? Hármas ikrek lesznek? Egy fiú, egy lány, egy vegyes? Megszakad a szívem, már ha ez érdekel valakit. Ne szóljatok rám, hogy ne legyek kretén! Azt a jogomat, hogy hülye legyek, még a Magna Charta biztosítja számomra. Mellesleg többünknek vannak ilyen előjogaink. Hát ez pompás, nagyszerű hír volt! Máris készíttetek magamról egy alkalomhoz illő portrét! Hé! Hol császkál a kivégzésfestő?! - Mi van a doktornővel? - szúrta közbe McBridge. - Akivel randizgattam? Elárulom. A hölgy pszichiáter, a lábujjam körmétől a halántéklebenyemig kianalizált. Minden neurózisomért az anyámat hibáztatja. Negyedik randink az utolsó volt, mivel végig arról csevegett, milyen eljegyzési gyűrűt szeretne, és tervrajzot hozott a leendő esküvői ruhájáról. Amíg nem vagyok túl az előző kudarcomon, senki ne követelje a kezemet, mert úgysem adom! Na jól van. Mikor lesz a menyegző? Én leszek az esküvőtökön a könny-, veríték- és vér356 357

tanú. Most elmegyek a dohányzóba. Ami egyben whiskyző is. Ma éjjel megint nektek kell hazavinnetek, vagy annak, aki majd az árokban rám bukkan. Máskülönben gratulálok. Komolyan örülök, hogy úszkáltok a boldogságban. Orülök, és belehalok. Kövess engem, McBridge, szívj el velem egy szivart, mint férfi a férfival! Az említett helyszínen éppen bekapcsolták a tévét. Hímnemű megasztár műsorvezető hevert egy rózsafagylalt színű kanapén, mesterkélten borostás arccal, kigyúrt és rogyásig televarrt felsőtesttel, kurta szárú úszónadrágban. Miközben sugárban áradt róla a macsóság, a bal lábfejére tett jobb lábát szemlélte, pontosabban az ide-oda billegtetett nagyujját, és a vele szemközt fi.irdőruhában mosolygó Lakótelep Szépét kérdezgette arról, hogy ugye, milyen rögös a csinos emberek útja, mert senki nem kérdezi tőlük az IQjukat. Mire a lány azt felelte, hogy az övét megnézették, amikor munkára jelentkezett a masszázsszalonba, de hála istennek csak kétkeresztes lett. Vagy ilyesmi. Michelangelo, vagyis a titán, továbbra is a nagyujjában gyönyörködvén, elpanaszolta, milyen nehéz felvergődni a megasztárságig, és a csúcson se jobb, mert ugyan megvette élete első Porschéját, de gusztustalanul ragadnak rá a csajok, és nem fogják fel, hogy neki nem lehet kedve mindegyikükhöz, ezért azt terjesztik róla, hogy homokos, impotens, meg ilyenek. Lakótelep Szépe összecsapta kezét, és kifejtette, mily undorítóak a férfiak, az összes korosztály, amiért őt folyton megbámulják, és olyanokat szólnak be neki, pedig hát egyszerűen nem tehet róla, hogy feltűnően szép és okos lánynak született, és a múltkor egy állat csávó kitépte a köldökékszerét, egy színarany péniszt, és ekohant vele a legközelebbi zaciba, ő meg mehetett a foltozósebészhez! A közönség csatornát váltott. Emitt egy bugyogókban kotorászó férfihang női borotvát hirdetett. A reklám hősnője a bódító orgánumtól kábultan még a fejét is leberetválta, hogy poénosabb legyen a filmetűd. Ezen többen is nagyokat kacagtak, majd újabb kapcsolás következett. A szivargyújtás elmaradt. Lehajtott fejű, a padló mintáit pöckölgető figura óvakodott az asztalukhoz. - Ráér, doktor? - kérdezte zavartan.

A bólintás láttán letelepedett a szék szélére, keresett egy morzsát a terítőn, és vacakolni kezdett vele. Gyors pillantást szánt Glendonra és Gratiára, majd újra lefelé fordította szürke színű tekintetét. Apró ember volt, a termeténél nagyobb ruhákban járt, kerek fején félrecsapott barettsapka hetykézett. - Elmernek hívnak. Máskülönben én ismerem magukat, de hát én csak egy kis pont vagyok a kozmoszban. Honnan tudhatnák a nevemet? Azért fordulok magához, doktor, mert... - Megint beteg a tehén? - kérdezett közbe Adonis, sokallván a bevezető köröket. - A tehénnek kutya baja. - Akkor a ló kólikás? - Nem kólikás az! - Te állatorvosként is praktizálsz? - csodálkozott Glendon. - Nem, csak néha átbeszéljük Elmerrel a farmergondokat. - Ne szerénykedjen, doktor! Amit maga tavaly a te358 359 henemmel csinált, arra még egyetlen bika sem volt képes! Ikerborjak születtek magától! Ikerborjak! - Elmer úgy érti, hogy elkísértem hozzá az inszeminátort - magyarázkodott bíbor arccal a gyógyász. Nem volt az olyan óriási hőstett. - Dehogynem! Már majdnem levágattam azt a tehenet, mert sehogy sem akart borjat foganni! Nagy dolog volt, ha én mondom! Hanem most az a kérdés, emberi tényezőkkel is akkora tudós-e!? Rólam van szó, ugyanis. - Elmer, ha beteg, a rendelőmben kéne megbeszélnünk. . . - Még nem biztos, hogy beteg vagyok, csak olyan furcsán érzem magam az eset óta. Az történt ugyanis, hogy... De tényleg nem zavarok? - Csak ha mi sem - felelte Gratia. - Tehát, szóval a minapában egyik este kicsit többet nyomtam a torkomba, mint amennyit még elbírok. Éreztem én, hogy jócskán megkótyagosodtam, de azért ugyanúgy a temetőn át indultam hazafelé, mint máskor, mert arra rövidebb. Borús éjszaka volt, kövér, túrós felhőkkel az égen, az orromig se láttam. Hát nem eltévesztettem a járást?! Egyszerre csak borzasztó nyekkenéssel egy frissen ásott gödörbe zuhantam! Sem élve, se holtan ne tudják meg, milyen érzés sírban landolni! Össze-

vertem minden csigolyámat, bordámat, koponyámat! Ráadásul még az is feljött, amit megittam! Máskülönben nem vagyok egy félős, misztikás alak, bármikor simán keresztülsétálok a temetőn, de gyanútlanul sírgödörbe esni, hát az más világ! Bocsánat a hölgytől, majdnem bekakáltam félelmemben. Illetve hát..., na mindegy. Rettegtem, hogy rám omlik a föld, vagy ott terem Szőke Fanny, és rajtam vesz elégtételt, vagy odabolyong 360 valami néhai, és cserélni akar velem. Egy idő után valamelyest összeszedtem magam, és nekiálltam kimászni. Csakhogy simára volt ám gyalulva a földfal! Mintha a sírásó abban teljesedne ki, hogy ilyen művészi vermeket ás! Arra a falra már glettelés nélkül rakni lehetett volna a csempét, márványt! Beletört az összes körmöm, elkopott a cipőm orra. Ha eljutottam valameddig, és már látni véltem a gödör peremét, holtbiztosan visszacsúsztam. A végén már salát dühkönnyem, nyálam síkosította a sírteknőt! Ráadásul, úgy hallottam a neszekből, eljöttek a Fakó Barátok. A doktor hallott róluk, de maguk nem tősgyökeresek: a Fakó Barátok heten vannak, hét szellemszerzetes, pokrócszürke darócban, mezítláb járják a vidéket, arcukat kámzsa takarja, kezüket a csuhaujjban tartják, pucér lábuk csupa seb és fekély. Évszázadok óta mennek, csak mennek leszegett fejjel, átvonulnak a falakon, házakon, esküvői meneten, kórházi folyosón, bárakármin. Amerre ők elhaladnak; ott hamarosan rossz dolog történik, de minimum meghal valaki. Azt beszélik, csak hallomásból érdemes ismerni őket, mert annak, aki találkozik velük, már lehet is hímezni a szemfedelet. Na csesszus, mondom, ezek itt biztos nem miattam menetelnek díszlépésben, hiszen itt holnap temetve lesz egy boldogult! Azt a porhüvelyt keresték fel, neki meg már nem árthatnak! Ez a gondolat viszonylag meg is nyugtatott. Most mit kaparjak? Úgyis sokat tintáztam, összevertem magam, és piszok sokat kéne kutyagolnom hazáig. Hát akkor csicsika. Reggel majd csak megtalál valaki! Leteszem a buksit, épp kezdek elbóbiskolni, mikor hirtelen azt hallom, hogy nyikk, rryekk, bumm! Hát nem lehullott mellém valami idióta?! Aki képtelen a lába elé figyelni!? A hülyéje! Miért nem néz ki a fejéből, ha egyszer a temetőben jár? Itt szüntelenül 361 bolygatják a talajt. Itt egy gödör, ott egy verem! Nem láttam én az illetőből semmit máskülönben, meg ő se belőlem, észre se vett, mert olyan sötét volt, mint egy

földigilisztában. A jövevény sikongatott, hápogott, szűkölt, sírdogált. Ücsörgött a sarokban, maga alá csurrantott, rottyantott. Minden vacak kis nesztől megrettent. Egyszercsak felpattant, és nekiállt kaparni, fölfelé kúszni, ugrándozni. Szótlanul ültem az átellenes sarokban, figyeltem, mit művel. Amikor már nem bírtam tovább szó nélkül, megjegyeztem: én is éppen így csináltam. A szivar sikoltott egy iszonytatót! Alighanem megijedhetett. Azután úgy pattant ki a gödörből, mint egy rugó! Olyan pattanást emberi szem még nem látott! Kiugrott! Egyből! És elszaladt! Nem ám, hogy visszajött volna, kihúzni engem! Elrohant a piszok! Nahát, én őt nagyon elátkoztam! Csak tudnám, kicsodát. De hát mit keres emberfia éjjel kettőkor a temetőben? Elég gyanús, nemde?! Én csak másnap szabadultam. Mikor megjött a gyászmenet, kéredzkedtem ám kifele erősen, nehogy rám rakják a ládát! Kicsit botrányos volt máskülönben, egy-két éltesebb nőszemély el is ájult, egy némber a napernyővel püfölt hátba, de az a fő, hogy kinn vagyok. Viszont azóta teljesen felborult a háztartásom. Mármint a belső. Hogy is fogalmazzam szalonképesen? Már egészen legyengültem, annyira fosok, taccsolok, doktorom! - Ezt a rendelőben is elmondhatta volna, Elmer. - Hogyisne! Ott minden szavamat beírja a nyilvántartásba! Azt akarom, hogy az egész ügy maradjon köztünk. Különben marha jó kis csapda: orvosi titoktartás meg kartonok! Haha! Még a takarítónő is rajtam vihogna! - De hiszen a történetét már hallottam, midőn a sírásó nagy közönség előtt regélte. Ki halt meg ma is beszámolt róla, zsömlevásárláskor. Az özvegy és az elájult hölgyek is interpretálták, amikor szíverősítő szerért látogattak el hozzám. És persze mesélte még valaki: a cserbenhagyó halandó, az egyik rendelésen. A súlyos kórállapotban lévő illető egy rekesz sörbe fogadott a cimboráival, miszerint eléggé Férfi ahhoz, hogy éjjel kettőkor végigsétáljon a sírkerten. Ment, mendegélt, s amikor már fokozhatatlanul bátornak érezte magát, meglepetésszerűen egy sírgödörbe hullott. Abban a veremben várt rá az Ördög. Amikor a Gonosz megszólalt, és a lelkét követelte, hős emberünk annyira megijedt, hogy azon nyomban megtért. Megérte, mert legott szárnyakat kapott az Úrtól! Kiröppent a sírból, és úgy otthagyta a lélekkufárt, mint a cúg. A baj csupán az, panaszolta, hogy ijedelmének komoly szövődményei lettek: azóta elvetélt, és csepeg a teje. Nos, Elmer. Kísérjen a táskámhoz.

Adok magának néhány hatásos pirulát. Alighogy Adonis és a farmer emelkedni kezdett, asztaluk mellé toppant Dorset, holott ő nem számított szívesen látottnak, pláne vendégnek a helység kulturális központjaként funkcionáló Halloweenben. A gyógyász és Elmer visszaereszkedett a helyére. Az ázott szervezetű vagány Glendonhoz igyekezett. Imbolyogva megállt előtte, majd az arcába hajolt. - Mit is mondtál a cimborámnak? - recsegte. Zavaros szemei könnyben és másféle váladékban forogtak. Loncsos hajtincsei előrezúdultak, s polipkarokként vonaglottak szőrbozontos ábrázata körül. - Mi vagy te? Mágusnak képzeled magad? Azt akartad, hogy kísértsék a kutyái, ugye!? Meg amiket még legyilkolt!? Így volt? - Effélét mondtam - bólintott a kérdezett. Kinyújtott karral eltávolította intim teréből a közvetlen közelről minden pokoli rútat felülmúló fickót, és annak pe362 Í 363 netráns szagvilágát. A szeszvérűségtől jócskán merev korpuszt egy viszonylag tisztelettudó pózban rögzítette, majd így szólt: - Utálom, hogy az aurámon taposol. Utálom, hogy lépten-nyomon megzavarsz. Annak sem örülök, amit hallok rólad. Pocsék híred van. Azt beszélik, zsarolsz, gyújtogatsz. Agresszív vagy, mint egy kacsa! - Van róla fotó? Még sosem sikerült rám verni a balhét! - vigyorgott Dorset. Kezdett lassan összebicsaklani. Feje előresüllyedt, ülepe hátrafelé nyomakodott. Benn jártam Bowernél. A diliházban. Neki vége. A te műved, rohadék pórákofotor! Vond vissza, amit kívántál! Vond vissza, hogy azok a birkák, kutyák, macskák, disznók kísértsék, pusztítsák őt! Szabadítsd meg az üvöltő öregasszonytól! Rühelli azt a haláljajgatást! - Hoppá! - nyekkent Adonis. Glendon hátrább tolta a székét, mivel a koordinálatlan mozgású fickó immár gémeskútszerűen derékszögbe hajolt, és koponyájával ismét az intim zónája felé közelgett. - Dúlt fejű, zavaros egyén! Menj haza, feküdj ágyba szólt. - Még jobb, ha visszamászol a kollektív tudat rémkamrájába. Cimborádat nem én bántom, hanem az életműve. - Te ne beszélj velem ilyen lekicsinylően! Tudd meg, az én házamban még padlófűtés is van! Gratia felujjongott. - A padlófűtés remek és roppant előnyös! Elég, ha

részegen a forró padlóra okádsz, és már kész is a hánytotta! Hasonló módon készül a húgytotta, de még sorolhatnám az állapotodban előállítható, csábos étkeket. Menj haza, Dorset. Zombi vagy. Az a baj, hogy tehetsz róla. Így aztán semmivel se vigasztalhatlak. - Ez az én szülőhelyem! Ti mentek haza! Különben... ! McBridge hátradőlt, fejét is hátravetette, enyhén félrebillentette. Félig leeresztett szemhéja alól, szuggesztíven tekintett a gémeskút figura nedvedző szemébe. - Ne fenyegess, tősgyökér! Neked is kívánjak valami jól megérdemeltet? Mit szeretnél? Milyen lényeket égettél meg visszataszító pályafutásod során? Akarsz birkabőgést? Vagy attól hamarabb beőrülsz, ha a számodra ellenséges focicsapat naphosszat gólokat rugdal a hálódba? Válassz! Milyen víziókat küldjek rád? Natsis, a fogadós lépett Dorsethez. A zömök, gömbölyű vállú, fehér bajuszos férfi megragadta a persona non grata fickó gallérját, és az ajtó felé indult a szervezettel. Az ázott vagány alig ellenkezett. Hanem, midőn elhaladtak a kijárat közelében álló, díszes faragású, aranyozott keretbe foglalt, hatalmas tükör mellett, felfigyelt a tulajdon képmására. Félretaszította Natsis karját, és az imént megpillantott, loboncos hajzatú, gondozatlan szakállú, zsíros ruházatú fickóhoz támolygott. - Mit bámulsz, te segg!? Leverjelek, mint a cölöpöt? - üvöltötte. - Leírjam neked, hogy nézel ki? Mint a hányás! Mint egy ellendrukker, egy hazaáruló! Olyan vagy! Ha még egyszer idetolakszol, szétmázolom a mocsatos pofádat! Miután ezt így jól megmondta, Dorset büszkén kihúzta magát, már amennyire ezt omladt csontozata hagyta, s többszöri célbavétel után kivonult az ajtón. - Nem véletlenül a tükör az igazság szimbóluma jegyezte meg Glendon. Adonis bólintott. 364 365 - Megint fényesen igazolódott a tézis, miszerint: a békéhez két fél kell, míg a háborúhoz egy is elég. - Mit akart ez? - nyögte Elmer. - Nem tudjuk - felelte hosszas tűnődés után Gratia. A gyógyász a homlokára csapott. - Dehogynem! Gratulálni akart nektek! E mélypontos nap végén idevonzotta az öröme, mint szendert a

gyertyaláng, megtudván, hogy Glendon lóval jegyzett el, nem pedig gyűrűvel. - Akarsz gyűrűt? - kérdezte McBridge. Gratia végignézett csupasz ujjain, majd vállat vont. - Hát persze, ha tarthatom a bögrében. - Ugyanis a hölgy bögréből díszletezi magát - magyarázta Adonis a hökkent Elmernek. - Ha színházi vagy vacsora programba hívják, ő a vele egykorú, törött fülű, csorba szegélyű, őzikemintás szilkéből húzza elő a kösöntyűit. - Az első bögrém! Csak nem dobom ki?! - Jaj, dehogyis! Az válságos lenne. Miből itatnád a leendő pulyákat? Tényleg! Az előbb nem válaszoltatok. Jön a gyerek? Mi másért kéne így elkapkodni az egybekelést? - Nincs elkapkodva - sóhajtott Glendon. - Ádázul szerelmesek vagyunk. - Minek ahhoz esküvő? A szerelem elmúlik, a frigy megmarad. Rágondolni is borzadály! - Gyógyítsd meg Elmert - javallotta Gratia. Adonis fintorogva megcsóválta a fejét, majd vállon ölelte a farmert. A pulthoz vonultak, whiskyzgetni, végtére az a legjobb patikaszer rázósabb stresszek után. Hajnalkor a sírkerten át vitorláztak haza. Azon nap nem is vágytak felkelni. Összefonódva hevertek a matracágyon, egymás körmét, ujjhegyét, kézizületeit csókolták, harapdálták. A lány meglovagolta a férfit, azután cseréltek, majd finoman, puhán ízlelték a másik száját, mígnem vadabb harapásokra ragadtatták magukat. Közben pasztelles, aranysárgás, párás, madárénekes ceremóniával fólébredt a Nap, és ritka strasszként feltűzte magát az útjába kerülő smaragd hegy ormára. A kacsák kerülgették a fenséges fekete hattyút, bántalmazni mégsem merészelték. Valahányszor a közelében jártak, véletlenül mindig lefröcskölték, mellette suhantukban nekihorzsolódtak, hiába. A kékvérű madár úgy keresztülnézett rajtuk, mintha nem is léteznének, és ez volt, ami szerfölötti módon bőszítette a pórias rucákat. Glendon és Gratia a félálmos, lustázós, kifinomult, hol gyengéd, hol megszilajodó összetapadásban suttogva latolgatta, mikor unhatják meg mindazt, amit a másiktól kapnak. Ezt például megunod e valaha? - kérdezte a férfi, s olyan mozdulatot tett, amelytől a lány elhomályosuló szemmel felsóhajtott, ezt nem, ezt soha, nyögte, s nem késett viszonozni az élményt. Halk neve-

téssel, sóhajtozva, birkózva, ölelkezve, játékosan vetélkedtek, ki képes mélyebb gyönyörűséggel elragadtatni a társát, egyik meglepetést a másik után szerezték egymásnak, végül már kegyelemért, irgalomért könyörögtek. Szeretlek, suttogták, veled akarok ébredni, élni, öregedni, meghalni. A Nap már nem is számolta, fennállása óta hányszor látott, hallott mámoruktól megáradt szerelmeseket. 366 367 Mézfénybe burkolta, forrósággal szurkálta testüket. Es ők ütődötten viselkedtek később is, külön-külön ténykedve, naphosszat. Estefelé, mikor az erdőbe lovagoltak, megálltak a tisztásszéli málnásnál. Mohón falták a friss, duzzadt, édesded, bütykös gömböket, a csipkéket. Kilopták a másik fogai közül, nyelvük hegyével csípték el csurranó levét, szájból szájba etették egymást. Puha, ízes, bő levű málnaszemekkel vesztegették meg a paripákat is, ezért azok megint elnézték nekik, amit csipkézés ürügyén műveltek. Azután felnyargaltak az ősrégi lovagvár romjaihoz. A szomszédban lakó gondnok előbújt hajléka kertjéből, szó nélkül átnyújtotta nekik a körbekerített erődítmény rusztikusan díszes kapukulcsát, és visszatért a karalábéihoz. Ők bezárták maguk mögött a folyondárindás, sárkányos, griffes mintázattal ékesített vaskaput, és keresztülléptettek az ódon hangulatú parkon. Az aggastyán életfák, cédrusok és tiszafabástyák között megkerülték az itt-ott leomlott falú építményt, melynek fennmaradt részei oly igyekvőn nyúltak fel a magasba, mintha visszavágynának a régvolt korokba, mikoron falaik még az ellenséget visszariasztó büszkén, egyszersmind kihívóan meredeztek az égboltra, s nyüzsgő élet zajlott közöttük. A lovagvár maradványainak fontosabb pontjain annak történetét, birtokosainak tetteit ismertető táblák segítették a tájékozódást. Gratia ezeket első ittjártakor végigböngészte, majd többé ügyet sem vetett rájuk. Képzelete mankók nélkül játszadozott el a hajdan élt várlakókkal: uraságokkal és szolgálóikkal egyaránt. Minden látogatáskor másvalakit szemelt ki főhőséül, hol a lovagot, hol a zsoldoskapitányt, máskor egy szolgalányt, szakácsnőt, vagy gyerekkorú apródot, és kitalálta történetüket. Kezdetben, amikor egyedül járt fel ide, önmagát szórakoztatta el a regényezéssel. Kiült az omladt védőfal szélére, s a jólesően hűvös kövek rései-

ből kibújt, törpe páfránycsomókat, apró vadvirágokat ujjbeggyel cirógatva, lábát a mélybe lógázva, félhangosan mesézett a régvolt életekről. Közben kavicsokat hajigált a lenti völgyben szaladó folyóba, s bámulta a távoli mezőn legelésző lovakat. Idefönn nem érezte, hogy az idő hömpölyögne. EIlenkezőleg, az kellemesen lelassult, észrevétlenné vált, megmutatván, milyen lehet a halhatatlanság. Utóbb Glendon - a kőfalon elheverve, fejével a lány ölében - követelte tőle történeteit. Megesett, hogy a férfi bukkant valakire a vár köré rakódott, már-már tapinthatónak érzett múltrétegekben, és akkor ő idézte fel a talált életet. Klasszisokkal különb volt ez bárminő pszichoterápiánál. McBridge megszabadult a fogva tartása során belémaródott félszektől, rettegésektől. Elmaradtak lidércálmai, s azzal is felhagyott idővel, hogy hirtelen mozdulatok láttán félrekapja a fejét, vagy elhajoljon egy érintés elől. E napon eltervezte, hogy hamarosan lóhátról raboltatja el Pityke atyát, s alighanem Felnyársaló Putnamet bízza meg a feladattal. A várba hurcoltatott papot kard általi kényszerrel ráveszi, hogy eskesse össze őt a jegyesével, azután hetedhét falura szóló lakomát, zenélést, táncolást csapnak az egykori erődítményhez felruccant vendégsereggel. Gratia áldását adta tervére. Visszafelé indultak, koccintani vágyván a Glendon zsebében lapuló, szentesített birtokvételi papírokra. 368 ,369 Ugyane napon, késő délután, három betépett fickó nyitott az .Atmoshoz közeli város Száz Kis Ripőkhöz címzett csehójába. A bedrazsézott drogdílerek nem akartak hinni a szemüknek: idegen társaság foglalta el a szokott helyüket! Micsoda!? Az egyik fickó zsíros karimájú, padlószürke kalapot, földig érő, hátul mélyen felhasított, erőst elmocskosult sátorkabátot viselt, aminőben a régvolt idők férfiúi lovagoltak a prériken, mert neki volt stílusa. Lábán csámpásra taposott sarkú westerncsizma pompállott. A kabát alatt kék farmer, keki atléta, két mobiltelefon és egy zsebgéppisztoly egészítette ki ruhatárát. A jelenség középmagas és edzőtermezett volt, haja szőke, zöld melírozással, szeme sötét, alattomos tekintetű, orra olyan, mint Pinocchióé hazudáskor, szája hú-

sos. Fogszabályozót hordott, mert eltökélte, bejut az úri osztályokba. A szemöldökébe, orrcimpájába és ajkába lövetett balta, marihuánalevél, halálfej és csontváz bizsukkal viszont azért büszkélkedett, mivel azok kifejezték, mennyire megveti a kispolgárizmust. Nemrég töltötte be huszadik évét, és már négy hónapja rengeteget keresett különféle drogüzelmekkel. Ráadásul úgy vélte, azt a pirulát is megtalálta, mely mindörökre biztosítja számára, hogy keményen léphessen fel bármely problémával szemben. Igaz, a gátlásoldó és vagányító szernek volt némi mellékhatása: ha égen-földön nem akadt semmi probléma, akkor az hamar kerestetett vele néhányat. A másik húszéves lumen, a motoros szerelések nagy barátja lévén, bőrnadrágban, bőrdzsekiben, sildes bőrsapkában járt, miáltal naphosszat szakadt a víz a hátáról, ezért jellegzetes odőrfelleg lebegett körötte. Szintén szőke volt, ám frizurása fekete festékbe tunkolta hajtövét és hajvégét. Borostyánszínű, merev tekintetű szemmel meredt a külvilágra, gumót formázó, nemrég betört orra ferdén forrt össze, száját széles forradás osztotta ketté, nem a középvonalban. Ez a személy is élvezte sorsa jobbra fordulását. Szívesen dicsekedett a dzsekije alatt tartott fullautomata stukkerrel. A fogszabályozót ő csupán azért hordta, mert az éppen menő viseletnek számított, az arcába nem rakatott ékszert. Óriási, súlyos, figurás gyűrűket viselt a tíz ujján, s azzal kérkedett, hogy kilóra vette ezeket. Az intim szervébe szúrt smukkra volt a legeslegbüszkébb, ennek bemutatásával esténként szerette meglepni és megsikítoztatni az utcán járó nőket, leányokat. Ugyanazzal a tablettával tömte magát, mint a cimborája, így aztán nem lidércálmodott attól, ha meggyilkolt valakit. Ezért az őket irányító főnök mostanában mindig rájuk bízta az Igazi Férfit igénylő fegyveres akciókat. Piszok jól ment a szekerük. Mondogatták is egymásnak: inkább a maffiában csinálj karriert, mint egy irodában! A harmadik versenyző a maga huszonöt esztendejével korosnak érezte magát mellettük. Nem foglalkozott a flanccal, mint éretlen társai, fütyült a fuxokra, hajfestésre. Simára borotvált fejjel járt, szemöldökét is rendszeresen eltávolította. Arcát teljesen szőrtisztán tartotta, hanem az állcsúcsán és nyakán fekete pamacsokat növesztett. Szeme halványsárga volt, orra pedig lapos. Vonástalan, sima, rezzenetlen ábrázata senki máséra

nem hasonlított. Az emberek rajta feledték a szemüket, 370 371 nem bírván betelni a hegyes végével szőrmefészekbe állított tojásra emlékeztető fizimiskával. A figura fekete farmerban, fekete selyemingben, sirályfehér selyemmellényben járt, mindehhez bíborszínű csokornyakkendőt kötött, egyenesen a csupasz nyakára, a gallérba húzást mellőzte. Magnum-mániás lévén hatalmas stukkert cipelt, ezt a folyton gizdáskodó zsaruk miatt a mellény rejtekében a veséje fölé tűzte. Begyakorolt, elegáns mozdulattal tudott hátranyúlni a fegyverért, s gyorsabban rántotta elő azt, mint Clint Eastwood. Tablettákkal nem élt, erre nem volt szüksége. Nem ismerte a szorongást, a gátlásoktól feldühödött. Rég elmúltak azon idők, amikor az anyja még Eszebutának becézhette őt. Ennek semmi értelme; neki ma már Magnum a becsületes csúfneve, meg is követelte a tisztelettudó megszólítást. Biztosra vette, hogy fogszabályozás nélkül is bejut a Krémbe. Nem hízelgős bringázással, amellyel pojácának tekintett társai próbálkoztak. Ő fölverekszi magát a megkívánt helyre, s a fölverekedés szó szerint értendő. Addigra a két ostoba pojáca már rég alulról szagolja a lőporfüstöt. Ők hárman, a sátorkabátos Sydhi, a motoros holmiban parádézó Lima s a keresztapának készülő Brosse, megütközötten álltak a Száz Kis Ripőkhöz címzett lebuj kellős közepén, nem értvén, kik merészelnek az ő helyükön ülni, kivált ebben az órában!? Mi a ftanc?! Új csapos van? Senki sem szólt a jöttmenteknek, hogy ilyenkor már foglalt az asztal?! Naná, hogy odatelepültek, hiszen az egész kócerájban nincs még egy olyan méretes, erős, ökölálló asztal! Sydhi a héttagú társasághoz csörtetett. - Hé, faszikáim! Húzzatok innen, míg szépen vagytok! - Egyetlen röffenést se halljunk! - csatlakozott Lima. - Ha máris nem söpörtök odébb, hullazsákban fogtok távozni innen! - Mit dumáltok nekik? - mordult Brosse. - Kenjük szét a szájukat! A söntéspultnál tébláboló, valóban új csapos az előtte heverő telefon fölé helyezte mutatóujját. Nemrég részesült munkavédelmi oktatásban. Első s legfontosabb megjegyeznivalója az volt, melyik gombot kell megnyomni ahhoz, hogy a készülék automatikusan zsarukat hívjon. Egyetlen szavába sem kerül az egész, az au-

tomatika közli helyette a címet is. Ő csak nyomjon. A munkaerő készenlétbe helyezte az ujjbegyét. Az asztalbitorlók nagyjából egyidősek voltak Sydhiékkel. Nem pirulától, hanem a koruknál fogva lobogott bennük tűz, szenvedély és önérzet. Egyikük azt felelte, nem söpörnek sehova, még elücsörögnek itt valameddig. Azt is hozzátette továbbá, hogy bocs. Ez volt az utolsó szava. Sydhi géppisztolyt rántott, és körbekaszabolta az asztaltársaságot. Lima ráordított, mit csinálsz, te állatot üvöltve. Ám ekkor meglátott egy kettényílt fejet. A szétdurrant koponyából szökőkútszerűen spriccelt a pezsgő, élénkpiros vér. Erre a lumen előkapta a stukkerét, és lövöldözni kezdett, mert ilyet ő is játszani akart. Brosse elvigyorodott. Mire szájzuga megközelítette a fülét, kezében tartotta a Magnumot. Kavarodásra számított, ám a meglepett asztalbitorlókat lebénította az ő gyorsaságuk. Egyikük, éppen a jobbjánál, szobormereven felemelkedett a székről. Épp kézre esett. 372 I 373 Brosse halántékon lőtte a fiút. A csapos megnyomta a gombot, és a pult alá vágódott. Ez sem segített rajta. Sydhi bal kézzel tapsolt a géppisztolyon. Röhögve hátrált, figyelte, mozgolódik-e valaki. Az egész csehó vendégköre az asztalok alatt vagy a padlón hevert, kezük takarosan összefonva a tarkójukon. Sokaknak már nem jött össze a mozdulat. - Tűnjünk innen - nyögte Lima. Szökdécselve hátrált, stukkerrel a kezében forgolódott, azt kereste, viszszatüzel-e valaki. Rajtuk kívül senkinél nem látott fegyvert. Szabad tenyerét a nadrágszárába törölgetve, feszülten, fulladozós hangon nevetgélt. Csapongó tekintete az üvegablakon át az utcát pásztázta. -Tűnjünk innen, csesszétek meg! Ezért ezer évet kapunk! - Ezért?! - kacagott Brosse, végignézve a megüresedett törcsasztalon. - Ezért agyonlőnek minket a zsaruk! Hosszú lábú, elegáns lépteivel a pulthoz oldalazott. Mosolyogva behajolt mögé, kukucska! szólván. Úgyszólván célzás nélkül lőtt. Így sem vétette el. Az új csapos első munkanapja végére ért. Az utcán felüvöltöttek a szirénák. - Micsoda?! Máris?! - sikoltott Sydhi.

Keresztülrohantak a lebujon. A hátsó kijárat mellett találtak egy furgont. Brosse kötötte el a kocsit, ehhez neki volt előélete. - Meghalunk? - nyafogta Lima, mikor a zsarumobilok üldözőbe vették őket. - Addig nem, míg fegyverünk van! - felelte a kormánynál ülő Brosse. Száguldottak. 374 A termeszbolyszerűen izgatott Seriff akkor érkezett az istállóhoz, midőn Gratiáék végeztek a lenyergeléssel. A szirénát elnémította, a tetőfényt nem kapcsolta ki. Fújtatva előpréselte magát a kaszniból, és a lányhoz hömpölygött. - Szörnyen kéne a segítsége, Gratia - szuszogta. Siettében induláskor nem sikerült tökéletesen uniformizálódnia. Zsaruzubbonyt és farmert viselt, kalapját elhagyta valahol. Homlokpántja fékecsúszott, és ekként ferde jelleget kölcsönzött fejének. Szüntelen fogyókúráinak köszönhetően minden korábbinál túlsúlyosabb volt, így aztán megint kerülhette a szűkebb ablakok tájékát. - Szükség van a terepismeretére. Ne féljen, jönnek mások is, zsaruk, vadászok, erdészek! - Egészen pontosan mi baja van? - firtatta a lány. - Nekem semmi. Leszámítva, hogy nem kapok levegőt és csikar a belem, de ezt a düh okozza. Néhány órája Menthysben három drogcsávó vérfiirdőt rendezett egy csehóban. Nyolcan meghaltak, rengeteg a sérült. A tettesek meglógtak, az üldözők errefelé veszítették el a nyomukat. A söpredékek eldobták a lopott kocsit, és az erdőbe csörtettek. Azért jöttem, hogy szóljak: legyenek óvatosak. A fegyveres fickók a menekülésük érdekében bármire képesek. Persze, nehogy azt higgyék, hogy az effektív üldözésbe akarom bevonni magát. A vadászházba rohannánk, megbeszélni a stratégiát. Biztosan volna néhány jó tippje... A lány a szavába vágott. - Épp ünnepelni készültünk. Oké, pezsgőzés lefújva. Magával megyek. 375 !I - Később találkozunk? - kérdezte Glendon. - Ha végeztél, beugrunk a Halloweenbe. Legalább egy sörre. - Érted megyek - bólintott a lány. Futó csókkal búcsúztak. McBridge a kastély felé indult.

Gratia kért öt percet a türelmetlenül le-föl járó Serifftől, és sebtében átöltözött a tervbe vett fogadózáshoz. Pipacsmintás ruhában huppant a kocsiba. Elhelyezkedett az izgatottságtól zizegő községkopó mellett, és megérdeklődte, mi váltotta ki a vérfürdőt. - Semmi, úgy tudom. A drogcsávók állítólag nem is ismerték az áldozatokat. Hét fiatal srác, húsz év körüliek, ahhoz az asztalhoz ültek, amelyiknél ők szoktak könyökölni esténként. Ezért tört ki a lövöldözés. - Némelyeknek ez már konfliktus? Ha ez így megy tovább, a madár is jól teszi, ha lőhatlan cuccban jár mifelénk. Ki vezeti az üldözést? Remélem, nem Navarra nyomozó!? - Az üldözési stádium az akciósok ügye. Navarra pihenhet. - Ne pihenjen! - méltatlankodott Gratia. - Szaglászszon, nyomozzon! Kate feldarabolója szabadon sétálgat. Foglalkozott Avir furcsa szokásaival? Seriff bólintott. - Foglalkozgattam vele. Többen, többfelé látták a fickót, állítólag nem csinált semmi gyanúsat. Avir megy, amerre a feje viszi, és tényleg nem az a tenyérbe simulós fajta, de hát melyikünk az?! - Szóval maga szerint nincs abban semmi gyanús, ha a flúgos figura be-besompolyog mások birtokára bámészkodni, leskelődni? - Mit mondjak? Tényleg beteges szokásnak tűnik. Seriff roppant macsósan vezetett. Egyáltalán, az élet minden területén igyekezett kemény zsaruként viselkedni. Törekvéséért mindenki tisztelte őt, pluszban még azért is, mert úgyszólván emelt fővel viselte a férfias megnyilvánulásai végén mindannyiszor bekövetkező, magas hőfokú leégést, kudarcot. Egy órával később visszafelé tartottak a megbeszélésről. Az akciócsoportosok határozott fellépése meggyőzte a lányt. A veszekedett ámokfutók rögvest el lesznek kapva, de legkésőbb reggelig. Az egyik zsaru megjegyezte: ölve vagy holtan. Társai színlelt rosszallással lepisszegték. Ezután szétosztották a környék ismerőinek segítségével készült búvóhely-térképeket, és folytatódott a latorvadászat. Mire a személyzeti szálláshoz értek, Seriff több ízben kapott tájékoztatást a rádión. A gengszterek a Gratia által feltételezett útvonalon menekültek, ottjártuk nyomát három valószínűsített rejtőzködési pontnál megtalálták. Jó nyomra futottak!

És mert ők a terepjárókkal gyorsabbak, mint a gyalogszerrel menekülő, kifulladt drogcsávók, hamarost lőtávolba kerülnek. A lány hangosan tűnődött. - Ha nem tudnak elbújni, hogy kifújják magukat, még inkább megvadulnak. Megpróbálnak kocsit szerezni. Útvonalukból ítélve előbb-utóbb a faluba érnek. Vagy hozzánk. Elegendő zsaru hemzseg ezeken a pontokon? - Ugyan, ezek városi kölykök. Nincs helyismeretük. Sötét van. Lankadnak - szólt Seriff. - Szerintem rég eltévedtek, azt se tudják, hol járnak. Perceken belül az akciósok karjaiba tébolyognak. - Úgy legyen. Gratia a lakásánál átült a kocsijába, hogy mielőbb Glendonhoz érjen. 376 377 A községkopó saját támaszpontja, a falu felé gurult. Mivel nem használt szirénát, és a rádióadás éppen szünetelt, meghallotta a nem is távoli lövéseket. A lány jóval közelebbről hallotta a dörrenéseket. A kastély felől. Amikor lélekszakadva odahajtott, a feltáruló garázsajtóval szembesült. McBridge régen kicserélésre ítélt gyöngymetál járgánya robbant a felhajtóra, majd a kijárat felé döngetett tovább. Az épületből áradó fények néhány pillanatra megvilágították a kocsi belsejét. A kormány mögött kopasz fickó ült. Mellette, vállhoz fektetett géppisztollyal Stetson-kalapos figura terpeszkedett. A hátsó ülésen térdelt a harmadik maffiás. Ez az ördög a megmarkolt hajánál fogva tartotta Gleridont. Fegyvercsövet szorított a férfi halántékához. Olyan volt, mint egy rémálom. Ébresszen fel valaki! - fohászkodott Gratia. A másik kocsiból nyomban jelezték, hogy észrevették ottlétét. Kapott egy sorozatot a szélvédőjébe. Előbb apró lyukak jelentek meg az üvegen, majd az egész megtört, bepókhálósodott. Gratia vakon vezetett. Le sem pillantva kitapogatta az ülése mellett tartott babonapatkót. Kiütötte vele a roskadt ablaktáblát. Az miszlikbe mállottan, mégis egy darabban omlott a motorháztetőre, végül lesodródott onnan. Ez már a birtok kapuján kívül történt. A lány látása visszatért.

A tengerhez vezető úton száguldottak. A gengszterek nem tüzeltek ismét. Valószínűleg McBridge tudatta velük: kár volna követőjükre pocsékolni a lőszert. Az illető fegyvertelen. A nagyobbik bajnak az számított, hogy az illető egyszersmind telefontalan is volt. Kisvártatva Gratia észrevette a nyomába eredt Serif fet. Remélte, hogy a községkopó nem fog zajongani a szirénával. Inkább összecsődít egymillió akciózsarut a székózsa minden irányából, és kiszabadítják a túszul fogott Glendont. A vijjogó dolgában melléfogott, az bizony hajtépő hangon üvöltött. Komor, világtalan éjszaka borult a tájra. A tenger pokolsötétnek rémlett. Azután a sziklás hegyi út emelkedni kezdett, a part elmaradt alatta. Közeledtek az Angyal-öbölhöz. Az akciózsaruk viszont semerről sem jöttek. Gratia sem akkor, sem utóbb fel nem foghatta, miként bírt a robbanékony járgánycsoda nyomában maradni csotrogányával. Taposta a gázpedált, és szívósan tartotta a távot, akárha elektromágnes tapasztaná a jóval sportosabb kocsi mögé. Rohantában, miként az élen száguldó batár, ő is gondolkodás nélkül előzgetett, szembejövő forgalomról tudni sem akart. Reflektorával az űzött kocsi belsejébe célzott, Glendont figyelte, csakis őt látta, az összes többi mozdulatot, reakciót a rutin tudta le helyette. A kopasz fickó moccanatlan felsőtesttel vezetett, a tükrökben mindent látott. A Stetson-kalapos ördög kicsavart vállal ült, és ezer378 j 379 felé figyelt. A törpe gyilokszerszámot a leeresztett oldalablak peremén tartotta. A harmadik gaztevő nem távolította el a stukker csövét McBridge halántékától. Egyszercsak a lány mozgolódást észlelt a hátsó ülésen. A következő pillanatban kitört a téboly. Glendon megtámadta a hajába ragadt figurát. Könyékkel arcon döfte, kicsavarta kezéből a pisztolyt. A Stetson-kalapos fickó hadonászva hátrakapdosott. Kapott a karjára, az arcába a stukkeraggyal. Azután a kopasz figura következett. A járgány ekkor már nem csupán horzsolta az

útmenti korlátot, hanem ahhoz tapadva robogott. Rémületes szikraesőt szórt maga köré. Ne, ne, ne, ne! - nyögdécselt Gratia. A gyöngymetál kocsi áttörte a korlátot. Az út szélén magasodó sziklához csapódott. A kőfalról az aszfaltra visszapattanva tótágast állt, így siklott tovább. Iszonyatos sebességgel a parkolóba szánkázott. Ekkor már narancsszín és bíbor lángok faldosták a karosszériát. Megnyomorodott üvegtáblák röpködtek körös-körül. Az egyik kiszakadt ablak a csotrogányhoz vágódott. Az ütközés robaja elnyelte az újabb sziklafalnak zúduló sportkocsi roppanását. Az égő jármű felemelkedett. Elhagyta az utat, és a tűz halálos szépségű fényét hátrahagyva eltűnt az Angyal-öbölben. Gratia elvette lábait a pedálokról. Elengedte a kormányt. Azt akarta, hogy járgánya guruljon tovább, hogy mögötte maradjon az imént látott kép, mert ha az lemarad, akkor az egész szörnyűség nem történt meg! Nem történt meg! A következő másodpercben kocsija a korláthoz ütődött a parkolóhely másik végénél. A légzsák és az eszméletlenség egy időre jótékonyan bebugyolálta fájdalmát. Tetőfények villódzására ocsúdott fel. Kék és piros forgattyúk játszottak a sötétséggel. Egyenruhás férfiak mozgolódtak körötte. Némelyek vakító kézi reflektorokkal futkostak. Izgatott kiáltozás hallatszott. Helikopter döngött a magasban. Félhangosan megérdeklődte, hol van. - A dzsipemben - felelte Seriff kívülről. - Már telefonáltam a doktornak. Mindjárt ideér. - Ki beteg? - kérdezte Gratia. A következő másodpercben rugóként pattant fel hevertéből, és lefejelte a kocsitetőt. Bukdácsolva, kábán kirohant a kaszniból. A partra szaladt. Két zsaru megragadta a karját, mielőtt a sziklafal peremére ért volna. Mivel iszonyú erővel nyomult tovább, engedték, hogy előrébb lépjen. Ám a karját nem eresztették, nehogy levesse magát. Az öböl fölött lebegő helikopter keresőreflektorának

fényében, és a kézi lámpák által is megvilágítva, foncsorként tündökölt a mélyben a tenger. Az ezüsttálca-ragyogást csupán néhány, a vízben ázó 380 j 381 szikla törte meg, valamint egy minden részletében kivehető, feketén foltos, gyöngyszínű sportkocsi. A horpadozott autó a kerekein állt. Utasterében két férfi lebegett furcsa, az ülésből félig kiszabadult helyzetben. Az áramlás lágyan ringatta testüket, mintha vigasztalná őket, amiért meghaltak. A kopasz fickó és a motoros lator ennek ellenére dezolált maradt. A megpörkölődött járgány közelében, szétvetett végtagokkal, hason fekve, még egy tetem imbolygott a vízen. Sátorkabátja szétterült körülötte, Stetson-kalapja távolabb tutajozott egy hullámfodron. - Glendon McBridge! - sikoltott Gratia. - Hol vagy? - Keresik a hulláját - felelte készségesen a karján jobb felől csimpaszkodó zsaru. Keresték, de nem találták. Másnap búvárok merültek az öböl vizébe. Minden sziklakiszögellést átnéztek, az alagúton is végigúsztak. A nyílt tengeren is kutattak Glendon után. McBridge nem került elő. Egyetlen hajszálát, testvagy ruhafoszlányát, cipőjét, de még az amulettjét sem lelték meg. A szakértők azt mondták, előbb-utóbb kiadja őt a tenger. Meglehet, jóval távolabb a becsapódási helytől. Majd odafigyelnek: a néhai biztosan előbukkan valahol, Gratia legyen nyugodt. Esetleg, talán az esetben veszítik el a tetemet, ha azt a halak felfalják. Még az sem kizárt, habár legfeljebb egy a millióhoz, hogy McBridge túlélte a zuhanást. Kiúszott vagy kikapaszkodott a vízből. Most talán összetörten hever valahol. Vagy fölszedte s kórházba vitte őt egy ismeretlen jótevő. Igen! Mindjárt végigtelefonálják a környékbeli klinikákat. Ha az eltűnt él és megvan, akkor alighanem kómába esett vagy amnéziás lett, ezért- nem fedte föl kilétét. Meglesz. Nem lett meg. Gratia napokon át ült, guggolt, avagy szoborként álldogált az Angyal-öböl fölött. Köveket szedett, összehordta azokat egy rakásra, majd alacsony, kerekded falat épített belőlük. Egy kü-

lönlegesen erőteljes kisugánásúnak énett szikladarabot középre állított oltárnak. Mécsest gyújtott, és várt. McBridge nem jött. A gyógyász nem tágított a lány mellől. Vizet, narancslevet, gyümölcsöt diktált belé. A zsaruk minden rezzenését figyelemmel kísérte, s azonnal beszámolt a legkisebb részeredményekről is. Ezek pedig arról szóltak, hogy egyetlen kórházba sem vettek fel ismeretlen személyazonosságú férfibeteget, sem amnéziás, sem pedig kómás állapotban. Végezetül holttá nyilvánították McBridge-et. Ekkorra Gratia rengeteg időt töltött el az öbölnél. Akkor jelent meg előtte az Angyal-vitorlás, amikor csak kívánta. Néhányszor Adonis is látta az életfa címeres szélhajót. Varázslatos érzékkel ezúttal egyetlenszer sem mondta, hogy biztosan találunk racionálü magyarázatot a jelenségre. Egy őszi napon a lány hazament, és sokáig nem tért vissza az Angyal-öbölhöz. 382 383 Lassan visszatalált korábbi elfoglaltságaihoz, majd mind szenvedélyesebben merült el azokban. Naphoszszat lovagolt, az ismerős környéken kószált. Időnként megjelent a Halloweenben, zenét hallgatott, figyelte a táncolókat, végigült egy-egy szving- vagy balladaestet, vándorkomédiások előadását. Éjjelenként kihasalt a tó fölé nyúló teraszra, hálózsákba burkolta magát, és a sötétbe vesző vizet bámulta. Ha már nagyon fázott, viszszasétált a szobába, kihúzta a szekreter írólapját, és megpróbálta kikörmölni magából a fájdalmat. Mesék bújtak ki belőle, s ezeknek - látszatra - közük sem volt a vele történtekhez. Egyik éjjel, kevéssel karácsony előtt, a teraszon didergett a vattazsákban, amikor váratlanul ütemes patadobogásra lett figyelmes. Az istállóba sietett, ám valamennyi lovat a helyén találta. Kiszaladt az épület elé, s megkövült. Tajgetosz látogatott el hozzá. A jegyajándék ló. A holttá nyilvánított McBridge tulajdona. Ki az örökös? Martha Mulin. Igen, az asszony nemrég említette: az eszével elfogadja a hivatalos döntést, miszerint az öccse "halott, és a körülmények figyelembevételével minden egvéb lehetőség

kizárt". A szívével azonban elutasítja ezt, mint gyötrelmes képtelenséget. Ezért jövő nyár végéig, Glendon eltűnésének évfordulójáig vár az általa vásárolt ingatlanok és a ló eladásával. Megkérdezte, mit szólna Gratia, ha idehozná Tajgetoszt. A választ leolvasta a lány arcáról. Többé nem hozta szóba a heréltet. Tajgetosz eljött magától. Megállt az istálló bejáratánál. Prüszkölve, horkantva rázta a fejét. Hosszan leomló üstökszőrzete kékesen csillogott a lámpafényben. Oldalt ülő, figyelmes tekintetű, értelmes szemével Gratiát nézte. Orrát a lányéhoz érintette. Összeszuszogtak, miként az lókörökben udvariasan szokásös, és a fekete paripa lehelete édesül gyümölcsillatú volt. Gratia megölelte a vastag, íves sárkánynyakat. A hullámos, erős szálú sörény alá rejtette arcát. Azután végigsimított a forró csokoládé színű háton, a gömbölyded, izmos faron. Tudván, melyek legérLékenyebb testtájai, megdörzsölte Tajgetosz szügyét; hasát, és a többi, a ló számára hozzáférhetetlen pontot, a faroktövet, a fart és a belső combokat. Nemrég Glendon is nagy élvezettel csuszatolta a gumivakaróval ezeket a helyeket. Nevetve figyelte, miként nyúlik meg a boldoggá tett hátas felső ajka. Nézd, büszkélkedett, tapírt csináltam belőle! Ha fokozta a vakarászást, az orr tovább hegyesedett, mígnem a férfi elkérkedhetett, hogy elefántot varázsolt a paripából. Gratia vakargatás közben eldöntötte, mit tegyen. Éjszakára elhelyezi Tajgetoszt az üres bókszban. Reggel majd szól Martha Mulinnek, hogy gondoskodjon róla. Tajgetosz?! Ujjai elakadtak valamiben a belső combnál. Gratia hatalmasat szökkent. Ez egy csődör! Akkor nem lehet Tajgetosz. Az épületbe szaladt, vezetőszárért. 384 385 Nem volt rá szükség, a fekete mén követte őt. Megállt a patamosóban, és rezdületlenül tűrte, hogy a lány figyelmesen alánézzen, annak megállapítása végett, miszerint őlósága vizuálisan is csődör. Ezután átvizsgálta a szőrzetét, ám sem a sörény alatt, sem nyereghelyen nem talált rajta sütést. Fülében és az ajkakon nem lelt tetoválást. Másnap az állatorvos megállapította, hogy azonosító

mikrocsipet sem ültettek a patás bőre alá. Brahms Mulin látta, hogy a jövevény végzetesen fontos lett Gratia számára. Azt ígérte, utánajár, kideríti, hiányzik-e valahonnan. Utóbb elárulta: ha netán megtalálta volna a tulajdonost, bizonyosan elkönyörgi, megveszi tőle a lovat a lánynak. Ám mintha az a mén nem is létezett volna, semmilyen nyilvántartásban nem szerepelt, egyetlen istállóból sem hiányzott. Nem volt gazdája. McBridge küldte maga helyett, beszélték a falulakók. Így tért vissza a szelleme, hatalmas fekete ló képében. Elvégre csuda nagy szerelem volt! Gratia tudta, varázslat történt. Épp ezért Keltának nevezte el az Angyal-vitorlás megtestesült címerállatát. Mindennap hosszan foglalkozott vele. Szőrét kikefélte, érzékeny részeit átdörzsölte a gumivakaróval. Kibontotta, végigfésülte páratlanul dús, hullámos, fénylőn kékesfekete üstökét, sörényét, boka- és farokszőrzetét. Fürdette, sétáltatta, kényeztette Keltát. Ha rövid távollét után találkoztak, összeérintették az orrukat, és rituálisan lélegzetet cseréltek egymással. Reggelente a félajtó fölött kinyúló felső ajak végigtapogatta a lány arcát, elmotoszkált a szájával, s ő nevetett, mert ez a lócsók igencsak borostás és szúrós volt. Megszülettek a beceszók: Csokiló, Csodaló. Egy napon Gratia felült Kelta hátára. Előre felkészült arra, hogy most meghal, ezért nem is tett rá nyerget, kantárt. Minek? Csak fellendült, elhelyezkedett, és megragadta a mén sörényét. Nem történt semmi. Mikor megbillentette a derekát, és lábszárral megnyomta a ló oldalát, az elindult. Magas léptű, látványos mozgással körbejárta a karámot. Óhajtás szerint sétált, ügetett, vágtázott. Más fajtájú paripákhoz képest a lány ennek nem a hátán, hanem mélyen a hátában ült, egybeolvadt vele. Mesei kentaur-éxzés volt. Úgy érezte, mintha hajóhinta vagy hintaló ringatná. Újabb becézet keletkezett: Haj ó-hinta-ló. Már-már szerelemhez fogható egymáshoz ragaszkodásuk segített neki az újraéledésben. Egy napon Navarra nyomozó üzent érte. Fáradjon be a proszektúrára, ugyanis megkerült a barátja. A fémasztalon oszladozó, minden emberi mivolttól eltávolított, félfolyékony állapotú, végtaghiányos, puf

fadt, elszíneződött tetemen nyomokban még látszottak a hajdani hajzat és öltözék maradványai. Testmagasságán a halál sem változtatott. A tengerből kifogott boldogult vörös hajú, közepes termetű személy volt. Elhunytakor kockás inget, erős szövésű vászonnadrágot, bakancsot viselt. A holttesten tevékenykedő patológus szerint nem túl régen lehetett a vízben, mert a halak, rákok még alig-alig ettek belőle. 386 ; 387 A magas, barna hajú Glendon McBridge sötétszürke selyemöltönyre cserélte lovaglóruháját azon az estén, amikor a drogdúvadok a kastélyba rontottak, és éktelen lövöldözés közepette túszt raboltak további menekülésükhöz. Gratia benyitott Navarra nyomozóhoz. - Nos? - kérdezte a férfi, állát összekulcsolt ujjainak gúláján nyugtatva, szentektől kölcsönzött tekintetét a lányra fi.iggesztve. Matt púderrel zsírtalanított, tar fején egyetlen, az iroda jókora ablakán beözönlő, játékos kedvű napsugár sem csúszkált. Tenyérnyi, csúcsos fülkagylója folyamatosan hegyesedett együttlétük ideje alatt, legalábbis Gratía benyomása szerint. - Nem tudom azonosítani a tetemet - közölte a lány. - Tisztában vagyok azzal, hogy az ügy a holttá nyilvánítási aktussal lezárult - szónokolt Navarra az ujjgúla mögül. Ajkát beszéd közben is bírta biggyeszteni. Hegyes végű fogai fehéren villogtak. Közepesen mély, kásarágó hangja volt. - Mégis úgy gondoltam, megkönnyítené a gyászt, ha eltemethetné a barátját. Talán tekintse meg még egyszer, hátha mégis ráismer! Gratia nézte a detektív háta mögé függesztett táblára felszurkált fotókat. A képek halott személyekről készültek, felpüffedt, merev, megkínzott, amorf, eltorzult végállapotukban. Egy hátán fekvő, meztelen férfi felsőtestét himlőfoltokként pettyezték a késszúrások. Egy másik emberi lény szétvert feje kifordított, szederjes belű dinnyére emlékeztetett. Volt ott fürdőkádnyi vérbe-vízbe fúlt tetem. És még elannyi látnivaló, színesnél színesebb felvételeken. Ezek előterében ült a szelíd arcú, apostoli tekintetű, lefittyedt szájú, hajóbak nyakú, hiperizmos, fiatal zsaru. A lány akaratlanul is elképzelte a fickó szexuális életét, és beleborzongott. - Az a bonctermi ember valaki másnak a barátja volt - szólt. - Ezt ön is jól tudja. Mindazonáltal megtisztelő,

hogy úgy érezte, tartozik nekem és Glendon McBridgenek e morbid meghívással. Nem fogom önt kétes örömhöz juttatni azzal, hogy összeomlok a szörnyű tetem láttán. Valamiképpen mégis szeretném kárpótolni, hisz éppen tönkreteszem a kieszelt mulatságát. Mit tegyek? Hajtépve zokogjak? Karmoljam össze magam? Vetődjek ki az ablakon? Döfjek a szívembe egy széklábat? Navarra keservesen elmosolyodott. - Kegyed ugyanolyan szenvedélyes, mint néhai barátja. Ő azt vette a fejébe, hogy LaChapelle ártatlan! Semmiféle érv és bizonyíték előtt nem hajolt meg, így aztán most az a gyilkos, pardon, alaposan gyanúsítható személy, vígan kóricál, és már biztosan kifigyelte a következő biciklistát, akit megerőszakolás után halálra kínozhat, fölapríthat és bezsákozhat, mint a Mikulás. Ön pedig rosszakaratúságot tételez fel rólam. Mintha nem azért hívtam volna ide, hogy megtalálja s hazavihesse halott szerelmét. Még hogy az a szándékom, hogy magácskát összeomolni lássam! Ugyan! Ez már megszállottság! Egyébként a barátja csakis a saját rossz természetének köszönheti a vesztét. Három elszánt, betépett, fegyveres predátorral ült egy kocsiban, nem pedig húsvéti barikkal! Miért ugrott nekik? Nincs semmi meglepő a történtekben. Ha nem ő az a trutymóhalmaz a boncasztalon, akkor őrülten sajnálom, de azt kell mondanom: a doktor urat régesrég fölzabálták a halak! - Mennyivel szebb volna a világ a magafajták nélkül - sóhajtott Gratia. 388 / 389 Sorra vette, mit vár tőle a kis tehetségű nyomozó. Tragikus jelenetet, hisztérikus támadást, grátisz cirkuszt remél. Akkor megest cikkezne róla a Száz Kis Ripőkhöz címzett krimóban véghezvitt vérengzés történetét változatlanul mártogató tömegsajtó. Lefotóznák őt kedvenc ájtatosmanó-pózában, háttérben a holtuk után még egyszer meggyalázott áldozatok tablójával. Hátrarázta sörényhaját, felcsillantotta zöldeskék szemét, és a férfira mosolygott. - Ég önnel, Szívatós Navarra! Üzenjen értem máskor is, ha megint eszébe jut sosem gyógyuló sérelme az ártatlan LaChapelle-lel. Akit egyébként azért nem sikerült a sitten eltemetnie, mert egyetlen bizonyítékot sem bírt koholni ellene. A predátorok nyolc embert mészároltak le, s mint azóta kiderült, korábban is élvezettel hódoltak a gyilkolásnak. Köszönet McBridge-

nek, amiért megszabadította tőlük a világot. Majdnem azt kívántam önnek búcsúzóul, hogy legyen jó. De hát ez manapság olyan közhelyes! Az ön esetében pedig még felesleges is, mint kamikázénak az ejtőernyő. Kérjen elnézést a néhai úrtól a. boncteremben. Csúnyán megalázta őt! Lefogadom, hogy ezt sem érti. Kisétált az irodából, az ajtót lágyan csukta be maga mögött. Kocsiba ült, Adonis házához száguldott, és a nappaliba rontott. A doktor felnézett a kezében tartott újságból. - Milyen az a "félvegetáriánus"? - kérdezte. - Olyan lehet, mint a félig terhes, vagy a kicsit művész - vágta rá Gratia. Azután hangosan felzokogott. Akkor Asman felkelt a fotelból, hozzá lépett, és hagyta, hogy ő hevesen átölelje a nyakát. És csak ringatta a lányt a karjaiban, míg az kisírta magát. Ez számosszor így történt az eset óta. Adonis többnyire ott volt, hogy átengedje vállát Gratiának, és bölcs érzékkel hallgatott ilyenkor. Ott volt, ő pedig belékapaszkodhatott. A férfi csak tartotta, hintálta őt, és a lány elképzelni sem bírt volna emberibb, barátibb gesztust összeölelkezésüknél. Mígnem egy estén, tél derekán, az ölelés gyengéd simogatásban, tétova csókban folytatódott, és az ágyban végződött, szelíden. E naptól Gratia sűrűbben kupicázott a keserűlikőrből, miáltal elképzelhetőnek tartotta, hogy végigélhetné így a hátralévő időt. Azután bekövetkezett az ostoba kocsibaleset, amikor mégis visszautasította a házasságról beszélő Asmant. Emlékezetében felkavarodott a múlt. Mintha puha röptű, széles denevérszárnyak lesodorták volna a friss kérget a hegedtnek vélt sebről. Olyan intenzíven árasztották el az emlékek, akárha valóságosak volnának, mintha csakugyan újraélné együttlétét Glendonnal. Érezte a felfakadó képek ízét, színét, hőfokát, illatát. A varázslatáramlás nem csillapult, inkább forgószélszerűvé vált. Bekövetkeztek a különösségek, a fejre állított ámokfutó a lucskos szántásban, a ZöldTaccsot orrba vágó tölgyfaajtó, a tenyeréből szétrajzó lámpásbogarak, a kiüríthetetlen gyógylikőrös flaska, a megszépülő Génia. Valamit kezdeni kéne ezzel.

390 391 Lehetséges, hogy mindeme különösségek megfejtésének kulcsa az Ezüstegér?! Felidézte az esetet, melyet az istállóban gomolygó dzsinnekkel, az Angyal-öbölben immár bármikor megjelenő szélhajóval, a fejében zümmögő mesékkel közös világból származónak tekintett. Az ezüst bundájú, ragyogó szemű egérfenség a következőket közölte vele, mégpedig fuvalomszép, selymes hangon: - Megmentetted az életemet, szakasztott úgy, mint a mesében! Köszönöm, amit tettél! Jóságodat sose feledem! Hálátlan se leszek, hisz milyen dolog volna, ha most csak úgy elsurrannék, egérlyuk iránt?! Ezentúl kívánságaid többnyire teljesülni fognak. Tehát szerfölött vigyázz óhajtásaiddal! Glendon is találkozott vele. Amikor első alkalommal járt az istállóban, az üres bokszban elcsípte a macska elől azt a ritka színű pocikot. Hogy is volt? Az egyik aranysárga köteg tetején a szokásosnál valamivel nagyobb, csinos küllemű egér mosakodott. Csillogó, sötét szemét a férfira függesztve, a viszontbámulással látszólag mit sem törődve, gondtalanul dörzsölgette bajuszát, füleit. Bundája, valamint hosszú, szőrtelen farkincája ezüstösen fénylett. - De csábos kisasszonyszíned van! Már-már ezüstmetál - sóhajtott McBridge széptevősen. Eszrevette a laposkúszásban feléjük lopakodó macskát. Válla fölött hátrapillantott az egy rekesszel odébb, Maffiásnál lemaradt lányra. -A legsikkesebb rágcsálópéldány. is nyavalyás kártevő, vírusterjesztő bestia, igaz-e? Nem várt választ. A következő másodpercben, hajszállal megelőzve a Ievegőbe lendült cicust, szédelítő gyorsan e1 csípte a mégiscsak éber, rohanvást menekülni próbáló egérkisasszony farkát, és magasra emelte zsákmányát. Az éhkoppon maradt pocikvadász lendületét vesztve a földre pottyant a bálarakás előtt. Glendon a cipője orrára emelte, és azon a folyosóra bil lentette a kerregve méltatlankodó macskát. Behúzta mögötte az ajtót. Kettesben maradt az egérrel a bokszban. Fejjel lefelé lógatta, a farkánál fogva hintáztatta prédáját. A fogoly szétmeresztett lábakkal, kiszolgáltatottan csüngött az ujjai között. Nem vergődött. Méltóságteljesen a fér fira függesztette hatalmas, sötét, sokkarátos szemét. Glendon alácsúsztatta bal kézfejét. Azon az állatka

nyomban futásnak eredt, ám nem haladt, nem szökheten, mert továbbra is rabul tartották. Az ember csitító hangokat hallatott. A pocik felhagyott a helyben szaladgálással. Leült, és a figyelmét kérő férfi arcába nézett. McBridge elengedte a farkát. Mutatóujját az ezüstegér hosszúkás orrához közelítette. Tiltakozást, undort nem észlelt. Végigsimogatott a bársonyos érintésű, kicsiny fejen, az áttetsző fülkagylókon, majd félretartotta kezét, jelezvén, engedélyezi a szabad elvonulást. - Tűnj el, te nagyon szép! - súgta. - És ne csinálj se kárt, se bajt. Tudom, mit éreztél az imént, nemrég magam is átéltem hasonlót. Ne haragudj rám. Az egér egyetlen villanással végigszaladt a karján, vál lán, onnan a szomszédos bálakupacra vetődött, és nesztelenül eltűnt a szalmában. Gratia az ajtó tetején könyökölve szemlélte a jelenet végét. - Nem vagyok egy sintér alkat, de szívélyes vendéglátó sem, ha rágcsálókról van szó - jegyezte meg. - Ha legköze392 393 Iebb levadászol valamit a macska elől, légy szíves, fogyaszd el. Ugy fair. - Oké - hagyta rá Glendon, kissé szórakozottan. Ugy tetszett, mintha félrehajtott fejjel fülelne valamire. Igen, igen! Erről is beszélt később. ... mindaz, ami néhány nap leforgása alatt velem történt, majdnem annyira hihetetlen, mint az, hogy egy ezüstegér vagy aranyhal beszéljen hozzám. Ezután még egyszer szóba hozta a különös egeret, ám ő akkor sem kapta fel rá a fejét. - Túszul fogásom következtében sok új fóbiám keletkezett, egyik nyomasztóbb a másiknál. Például pincébe, padlásra, zárt helyre utálkozva megyek. A dilibajász szerint idővel ez elmúlik. Vagy enyhül. A meséléseiddel sincs baj. Az átváltozó kardok, a boszorkányszöggel leküzdött banyák hitelesek, életszerűek, elvégre abszolút mindennaposak, tényleg! Meglehet, első hallásra néhány percig azt gondoltam: hopp, most agyafzírtan leleplezlek, azután majd jól kiábrándulok belőled! Am közben észbe idéztem az egeret az istállóból. Az az ezüst vagy platina színű lény beszélt hozzám! És én, ha nem hittem is a fülemnek, de legalább nem is botránkoztam meg feltűnőbben. Ilyesmi másokkal is előfordult már, jóllehet, főként italos állapotban. Na persze, a közeledben én sem vagyok színjózan. - Mit mondott? - kérdezte Gratia. - Az ezüstegér?

- Igen, ő. Mivel az aranyhal nem járt arra. Glendon torkot csiszolgatott, ugyanis ezúttal ő észlelt némi kétkedést. Szemlátomást mulatott is kínos zavarán, meg nem is. Miután beskálázott, összefoglalta válaszát. - Miként az aranyhal is tette volna, ha véletlenül épp arra téved, fátyolos hangon megköszönte, hogy megmentettem az életét. Azt is mondta, megérdemlem, hogy boldog lehessek. Csak szóljak neki, ha úgy vélem, hozzásegíthet valamiként. Hát igen. Tényleg ezt mondta. hagy ilyesmit. Komolyan. Bizonyára van rá ésszerű explikáció. Majd megleljük. Gratia azt gondolta: vajon arra van-e ésszerű magyarázat, vagy egy megvilágosító képlet, hogy miért szereti ezt a pasast? Ugyanis szereti. Ez már több, mint feromonvarázs. A szerelmi történet felidézésének végére ért. Talán a legvégére. Úgy érezte magát, mintha kivetették volna az űrbe. Kiüresedett, sötét, súlytalan semmiben lebegett. Ki akart jönni a kínállapotból. Rákattant az egér-dologra. Bármi mást megbeszélhetett volna a doktorral, ám ilyesmiben Adonis aligha lett volna bölcs tanácsadó. Egyébként is, ez az ő ügye, neki kell megoldania. De mit?! Hát, nem tudja. Mi következhet ezután? Egeres tárgyakat fog gyűjteni? Egér formájú sajtburát, teáskannát, vécékefetartót? Nyakába egérmedált lógat, és ezentúl egérmintás ágyneműben alszik? Kicsit hasonlított az őrületre, amit érzett. Felszerszámozta Keltát, és ráhagyta, merre menjenek. Ilyenkor rendszerint felnyargaltak a Nimfa-zuhataghoz, vagy köröztek egy mámorítót a margarétás mezőn, amelynek mindörökkön ez lesz a neve, holott az év eme szakában a margitvirágok még nem nyíltak, bimbóikat hizlalva szerényen megbújtak a nyurguló szárú fűben. 394 395 Egyébként is, azon a helyen Gratia még sosem látott olyan tékozló virágzást, akkora szirompompát, mint tavaly. Szerette volna, ha a hatalmas terület ez évben is vakítóan fehérellő hómezővé változik, egyszersmind tartott is attól, hogy feltámadó emlékeibe jócskán belehal. Ugyan már, az a rét csak egy kaszáló! Margarétavirágzás után a füvek bokrossá kövéredtek, megkalászosodtak. Ekkor a szerelemszőnyeget le-

aratták, bálákba porciózták. S az ő szíve télhosszat haldoklott, hiszen a lovak a múlt nyári virágokból és fi.ivekből szárított szénát harapdálták. Leheletük, az egész istálló és a tárolók ettől illatoztak, minek éreztén ő akkor is . hallotta a Princes of the Universe lázas, lüktető, himnikus zenéjét, a tücsköket, a sárgarigót és a Be My Love-ot, ha süketté akart válni rá. Nem csupán hallotta, de érezte is Glendont, és a férfi hiányának kínja némelykor annyira feldühitette, hogy egy idő után képes volt egyetlen lendületes hajítással a keményfa ajtóba állítani a vasvillát. Olykor megtorpant Kelta bokszánál, és a félajtóra könyökölve figyelte, amint a fekete mén jóízűen szálazza a füvet, amelyen ő nemrég Glendonnal nyargalászott, hevert, kedvesezett. Így tehát, bármerre jártak is a lóval, a környék legkülönfélébb pontjain emlékek tengere várta, hogy szúrós, fájós, sebfeltépő gyötrelmeket okozhasson neki. Kelta ezúttal nem érte be a vízeséssel és a margarétás mezővel. Az erdőn át a gyöngyfüzérszerű partszakasz irányába indult. A lány továbbra is engedte, hogy tegye a dolgát, hogy próbálja meg átadni a neki szánt üzenetet, vagy bármi egyebet, amit hozott, amikor eljött azon a karácsony környéki napon. Megnyitotta érzékeit, abban bizakodván, megérti majd a jelet, s nem először fájlalta a fajtája által elveszített ezoterikus tudást. A fekete mén a bambuszligetes kertben álló ház felé tartott. Néhány pillanatig elidőzött a karvastagságú bambusztövekből épített kapunál, majd továbblépdelt. A kerítéssor végénél talált keskeny sétaúton a tengeröböl szegélyére ügetett. A zöld lombsapkás sziklatömbökkel tórendszerré tagolt tenger lustán paskolgatta a kőmorzsaléktól fehérlő, elhagyott partot. A napfényt felhők szűrték opálosan sejtelmes fényfátyollá. A kert végét oltalmazó terméskő fal és a benti növényzet takarásában álló házból csupán egy-egy tenyérnyi fehér folt, az öbölnyúlvány fölé emelt hidacskából egyetlen korlátrészlet látszott. A hosszú ideje nem nyírt, haragosan zöldellő fűszálak végei áttetszőnek tűntek a különös fényfátyolban, s úgy hajladoztak, táncoltak a frissítő szélfiívásban, akárha a tengerhullámzást utánoznák. Rövid szemlélődés után Kelta visszafordult, és hazaindult. Később Gratia madárijesztő-kiállításra látogatott Adonis doktorral.

Ugyanis a szomszéd faluban néháhy esztendeje kitört a bejáratiajtó-kultusz. A népesség abban vetélkedett egymással, ki tud szebb, egyedibb, színesebb vagy éppenséggel vadabb, netán meghökkentőbb ajtót állítani házának frontjára. Válaszképpen a közeli helység lakosai hosszas fejvakarás után úgy határoztak, ők a postaládáikat egyénítik meg 396 397 a versengésben. Így aztán a jujjujzöld; a merő fényes buborékból lévő, valamint a katedrálishoz illő bejáratok után megszülettek a gólya formájú levelesládák, melyek a csőrükbe vették a küldeményt, meg a kutya fazonúak, ezek a farkukat is tudták csóválni. Továbbá született még levélhajó, levélszekér, levélkomód és hírlapzongora. Atmos népe lázas fejtörés végén elvetette, hogy tarkábbnál tarkább kerti üveggömbök versenyeztetésével kapcsolódjék be a nemes hadviselésbe. Nem! Pipáljuk le, vágjuk zsebre, sikáljuk el a szomszédos populációt madárijesztőben! Úgy is lett. A Hajdanvolt Szép Napok izgalmait alig kipihent községlakók tervrajzokat gyártottak, szétnéztek a. pincében, padláson, csűrben, idősb rokonok suf nijaiban. Konzíliumot tartottak kovácsokkal, asztalosokkal, majd hónapokon át rejtélyeskedtek, fiírtak, kopácsoltak, faragtak. Az elkészült műveket - kihelyezés előtt - a piactéren állították közszemlére. Első ránézésre látni lehetett, hogy a gyümölcstolvaj- és madárijesztők kenterbe verték az ajtókat, postaládákat. Készült például hatalmas kondorkeselyű. Tátott szájú, villogó fogú, böhöm macska. Zordonás tanerő pálcával. Pityke atya mása, levegőbe szúrt mutatóujjal. Óriási méretű, fogcsattogtató barack. Ragadozó szőlőfürt. Vadász puskával, ez időnként felemelte és elpukkantotta flintáját. Rókavonta télapószán. Cserkelő Drakula. Seriff községrendőr, ablakba szorultan; a humánus alkotás célja nyilván az volt, hogy a seregélyek röhögtükben kiejtsék a csőrükből, amit elcsentek. Készült továbbá klasszikus szalmabábu, ám rockeröltözékben, és még egyszer ugyanez, de végtelenített szalagon techno-légkalapácsozó magnóval. Részt vett a megméretésben madárijesztő léghajó; embermagas, támadó mókus; szárnyait lengető vadászbombázó; kardját lóbáló keresztes vitéz. A fődíjat a Tolvajhökkentő nevezetű alkotás nyerte. Ez a fából és szalmából létrehozott figura bitangosan

arcba húzott sapkát viselt, szájzugában csikk parázslott. Az elrettentő hatást terebélyes lódenkabátja szárnyainak ütemes nyitogatásával érte el. Adonis hangosan eltűnődött: legközelebb a Seriff által helységszerte előszeretettel alkalinazott, dermesztően egyhangú, továbbá unalmas kinézetű fekvőrendőröket kellene képzeletdúsabbá varázsolni, mert esztétikailag csöppet se mindegy, milyen úttestdudoron harapja el a nyelvét az ember. A polgármester menten ki is hirdette: nyár végén fekvőrendőr-kiállítás lesz! A populáció nyomban töprengésbe mélyedt, s hamarosan megindult a vad licitálás. Fekvőtehén, fekvőbirka és fekvőszamár okvetlenül készüljön, erretájt az igen életszerű, s még a fekvőpásztor is hiteles lenne. Néhányan az ellenségeik, rosszakaróik felbuckásításán törték a fejükét. Elsöprően sokan javallották a fekvőpownall és a fekvődorset alkalmazását. Gratia Navarra nyomozóra gondolt, ámde hallgatott. Némelyek fekvőnőben képzelegtek, úgy vélvén, nem ártana erotikus stichet csempészni a szürke aszfaltra. Ugyancsak sokan tartották szükségesnek fekvősör és fekvősültkrumpli kihelyezését. Seriff fekvőgumibotot, fekvőbilincset és fekvőbírságcédulát ajánlott. Ha már itt tartottak, a közelgő jelmezbál is szóba került. A lány és Adonis zúgó fejjel menekült az ötletözönből. 398 399 Beültek egy sörre a Halloweenbe. Aznap country-est volt soron, így aztán vacsorára is maradtak. A gyógyász felvetette, hogy együtt tölthetnék az éjszakát, ezúttal nála, az ő házában. - Ne haragudj - szólt a lány. - Nem lehet. Soha többé nem lehet. Nem vagyok szerelmes beléd. Így egyikünknek sem jó. - Másképp sem válságtalan - felelt a férfi. - Mi van a rengeteg hódolóddal? Múltkor rád hajtott egy száztízes mellizmú orvosnő. Ő sem jött be? Mi a baj vele? - Persona non Gratia. Ez a baj vele, valamint másokkal. Hozzád visz a lábam, a fejem, és a köztes részek is. Mélyérzésű, nem szenvedélyes ember vagyok. Legalábbis érzelmeimet nem tudom olyan virtuóz módon kimutatni, mint szeretnéd. Mint Ő. Rendben, nem próbállak rábeszélni magamra. Most eléggé szíven szúrt ál-

lapotba kerültem. Erre a helyzetre mondják, hogy a pillanatok öregítenek, nem az évek. Az utolsó szó jogán megkérdezem: mi váltotta ki a döntésedet? - Amikor Glendonnal egymásba gabalyodtunk, ő meg sem érintett, amíg nem beszéltünk veled. Most megint azt kérte, hogy tisztázzam veled a helyzetet. Asman szemöldöke magasra szaladt. A világoskék szempár még haloványabbá vált. - Ezt üzente?! Kivel? - Keltával. - Tehát Keltával. - A doktor átnyúlt az asztal fölött, megérintette Gratia karját, pontosabban a csuklóját, azon belül a pulzust tapintotta ki. - Es a ló milyen módon közvetítette az üzenetet? - Szépen kérlek, hőmérőt ne dugj a számba! - A fenekedre gondoltam. - Nem őrültem meg; Adonis! - Hát pedig... ! Úgy észlelem, túlzásba vitted a meseírást, lovacskázást. Mit szólnál, ha elutaznánk valahová pihenni? Na persze, külön szobában aludnánk, épp csak ott lennék melletted, mint egy báty. Vagy pedig menj egyedül. Szedj fel egy pasast, aki nem sorozatgyilkos, nem biszexuális, se nem aberrált. Na, és persze jobban felizgat, mint én. Túl kell jutnod Glendonon! Gratia két kézre ölelte a söröskorsót. Ivott egy hoszszúdad kortyot. A bársonyos, drapp habbajuszt nyelve hegyével kanyarította le a szája széléről. Csettintett, és így szólt: - Olvastam az újságban, hogy egy tavaly történt légi baleset után háromnegyed éwel megkerült a lezuhant gép egyik utasa. Az illető teljes amnéziában kószált a világban. Csövezett, híd alatt hált. Rendőrök szedték öszsze egy utcai balhéban. Ujjlenyomatot vettek tőle, mire a számítógép kimutatta a személyazonosságát, ugyanis egykori katonaként szerepelt a nyilvántartásban. És azt is kidobta a program, hogy ez az ember halott, odaveszett a katasztrófában. A lesoványodott férfit hazavitték a családjához. Jelenleg orvoshadak dolgoznak azon, hogy visszatérítsék az emlékezetét. - Szemenszedett hírlapi kacsa, mint az ikertestvéreit az anyaméhben felfaló, kifejlett magzat és a többi marhaság. Sírva kérlek, ne fanatizáld magad ilyesmikkel. Ha így folytatod, tisztára golyó leszel! Reggelig mesélhetnék becsavarodásos eseteket. - Amelie talán golyós Mick Jaggerrel? - Hát, úgy fogalmaznék, hogy alaposan felülemelke-

dett a valóságon. - Az újságnak eszébe jutott másik eset is, régebbről: egy földrengés után másfél éwel bukkant elő egy holt400 401 nak hitt férfi. Ő is amnéziás lett a háztörmelék alatt, azután elkóborolt a kavarodásban, és rengeteg időbe tellett, mire visszanyerte az emlékezetét. Ekkor szépen fogta magát, és hazasétált. Vagyis megkereste a családját. - Gratia, te is tudod, hogy az Angyal-öbölből csakis úszva lehet kijutni. Kizárólag az esetben, ha a kiúszó ép, erős és egészséges. Ó pedig minden lehetett a zuhanás után, csupán ép, erős és egészséges nem. - Glendon a varázsereje teljében volt. Adonis felszűkölt. Többnyire álmatag tekintete ezúttal éberen fürkészte a lány arcvonásait. - Kétségbe ejtesz! Ilyeneket az első megrendüléskor sem beszéltél! Kérlek, emlékezz vissza! Abban a kocsiban három gátlástalan, fegyveres martalóc ült! A jármű többször sziklának, korlátnak ütközött, kigyulladt, mélybe zuhant, vízbe merült! Nem szívesen hívom fel a figyelmedet a tényekre, de nagyon valószínű: Ő vagy golyót kapott, vagy a nyaka tört, vagy pedig megfulladt. - Működtek a légzsákok, hátul is! Nemrég vezettelek a falnak, tudhatnád: légzsákkal az arcodban piszok nehéz pontosan célozni! Még hozzávetőlegesen se könynyű! - Jó, rendben van, zárjuk ki a lelövést - sóhajtott a gyógyász. Az arra járó Natsistől kért egy dupla whiskyt. Felforgatottságában elfelejtette megérdeklődni a társaságában lévő hölgytől, ő vajon inna-e valami bitang erőset. - Tegyük fel, hogy a további események sem amortizálták Ót... - Glendon a neve. Glendon McBridge. - Tehát Glendon teljes épségben, varázsereje teljében, a halálsötét éjszakában, a hulla fokos vízben átúszott az alagúton, és kijutott a nyílt tengerre. Azután hová lett? Gratia hátradőlt a széken. Nyugodtan elhörpölte a sörét, letette a korsdt, és megpaskolta a doktor asztalon feledett kezét. - A víz nem lehetett hulla fokos, elvégre még csak nyár vége volt. Nagyot fogsz nézni, amikor McBridge hazajön! - Borítékolhatod. Mikorra prognosztizálod az eseményt? - Nem tudom. Jó, hogy összefoglaltad az elveszést.

Rávezettél valamire. Kigyulladt a kocsi. Lezuhant. Elmerült. Tehát! Tűz! Levegő! Víz! Így fog visszajönni is. - Igen, amikor majd legközelebb varázserőt fejt ki bólintott fásultan a gyógyász. - Kihagytad a földet az elemek közül. Pedig most az kéne, sok. A fejedbe, mielőtt elrepülsz. - Tudtad, hogy az ötödik elem a szerelem? Nem is te vagy Csiribácsi! Hanem Glendon. Én meg Csirinéni vagyok! Ugyanis alapfokon én is tudok varázsolni. - Aztán majd jönnek sorban a Csiribabák - sóhajtott a doktor. - Én meg csak az otthon langyosát tudom kínálni neked. Na jól van, beszéljünk másról.Tegnap rangadót játszott két focicsapat, négy-null lett a végeredmény. Ma reggel az egyik tévécsatorna betelefonálós szavazásán a következőt kellett eldönteni: mit gondol a néző, a vesztes csapat kikapott? Ha így vélekszik, ezt és ezt a számot hívja. Ha azonban szerinte a győztes csapat nyert, akkor amazt a számot kell bezongorálni. Nos? - Tudom, ez most dörzsölt kérdés volt. Azt akarod megvizsgálni, hogy az élet minden területén leépültem-e nagy hirtelen, vagy csak csőlátásszerűen hibbantam meg. Ha a szavazás tényleg így lett meghirdetve, akkor kiötlője fantasztikusan kreatív. Nagyon esélyes a Lumen-díjra. Fel kell őt terjeszteni rá! 402 403 Megérkezett a dupla whisky. Adonis egyetlen fejdöntéssel lenyelte az italt. Utána hosszan, disztingváltan köhécselt, halálhörgött. Szeme könnyekkel telítődött, elpattant benne néhány erecske. A country-zenekar első félidős repertoárja végére ért. A rekedtes hangú énekes szünetet jelentett be. Amint a színpad megüresedett, a pulton heverő nyilvános távkapcsoló - alighanem már magától - bepöccintette a tévét. Gratia felnyögött. A csatornafüggő doktor oda se nézett, még nem volt magánál. Szemét törölgette, fejét csóválgatta. - Hát az iménti dialóg olyan taglós volt, mintha egy asztronautának azt mondanák: holnap indulsz az űrbe, de rollerrel - panaszolta. - Iszonyúan vágyom segíteni rajtad. Kérlek, engedd meg. A képernyőn két levelibéka-zöld köpenyes, jóságos arckifejezésű személy a nézők életvitelét vezette, arról értekezvén, miként nyírjunk körmöt anélkül, hogy egy rossz mozdulattal trombózist okoznánk magunknak. Nem feledkeztek meg a gombafertőzés réméről sem. A témát kimerítvén hajmosási tanácsokat adtak, hangsú-

lyozván, mennyi veszély leselkedik a gyanútlan hajmosókra, majd... - Maholnap a nászéjszakát is orvos és nővér vezényli - sóhajtott a lány. - Hazamegyek. A gyógyász megfogta a kezét. - Délben a teraszon ebédeltem, utána kávéztam, újságot olvastam, és bevallom, egy szivart is elpöfékeltem annak örömére, hogy ismét velem vagy. Váratlanul egy madárka vágódott a teraszajtó üvegéhez. A koppanást követően lezuhant a kőre, a lábaimhoz. Hanyatt esett, kábultan tekergőzött, verdesett, rúgkapált. Úgy láttam, neki már vége, mégis gyorsan körbenéztem, nem jár-e arra a macska, nehogy elkapja őt ilyen kiszolgáltatott, védtelen, sebzett helyzetben. Egyszerre csak a kicsi madár talpra fordult, bágyadtan fel-felszökkent a levegőbe, repült egy méternyit, majd szárnyra kapott és elsuhant. Átkozottul megrázott az élmény, akkor még nem értettem, miért. Sűrűn visszatértem ama néhány pillanathoz, amikor azt tehettem volna vele, amit akarok. Mindannyiunk életében akadnak ilyen időszakok. Most értettem meg a szimbolikus üzenetet: téged láttalak a terasz kövén. Szégyenkezem. Amikor a legkiszolgáltatottabb, legsebzettebb voltál, kaptam az alkalmon. Egyáltalán nem mentség, hogy nagyon szeretlek. - Nem akarom, hogy emiatt szégyenkezz, nincs okod rá, és én is nagyon szeretlek. Te vagy a legkülönb ember, aki valaha ismertem - hadarta egy lélegzetre Gratia. Natsis épp jókor érkezett az újabb italokkal. Asman maradt a whiskynél, a lány sört kapott. Koccintottak, az asztal fölött áthajolva megcsókolták egymást. A tévében folytatódott az életviteli tanácsadás. A fül! mosás fortélyai kerültek terítékre, azután az orrfúvás mikéntjének ezer apró kis titkáról ejtettek néhány millió szót. - Említetted az orvos-nővér vézényelte nászéjszakát ! - sóhajtott Adonis. - Nem lep meg, hogy felbőszítenek az élet minden területén megnyilvánuló, durva külső beavatkozások. Ti olyan tisztán és természetesen szerettétek egymást, amilyen természetes a lebbenés, amellyel egy megfáradt levél leereszkedik az ágról. És ahhoz sem kell erdészt hívni. Te otthonosan mozogsz a csoda territóriumán belül eső dolgok között. Én meg ideragadtam, de nem is röpködhetek. Orvos vagyok, nem élhetek mese- és ábrándvilágban. - Miért nem? Túlsággal leegyszerűsíted, sőt, leala-

404 405 csonyítod a mese- és ábrándvilágot. Az általad kultívált szellemi, intellektuális értékekhez nyugodtan számold hozzá a varázsos képzeletet, az ezoterikus érzékenységet, a felsőbb mágiára való képességet, ugyanis ezekkel együtt teljes a világunk. Nélkülük csonkák, sérülékenyek vagyunk, s legott lecsapnak ránk a gyengeségeinkből élők, a mindent sokkal jobban tudók. Ám ők inkább a zsebünkben szeretnek vájkálni, semmint a nyavalyáinkban, a jószándékúsági rizsa csak köret. Valójában az egész arról szól, hogy visszabutítsák a népességet, de sajnos, nem gyerekbe, hanem egysejtűbe. Miközben tagadod a létét, te magad is a csoda territóriumában jársz-kelsz, hiszen orvosként gyakorlod is a pszichomágiát. Nem a tablettáid gyógyítanak, hanem a személyiséged, az empátiád. Most, hogy ezt megtudtad, azért fel ne kösd magad! - Azóta akarlak nőül venni, mióta ráébredtem, hogy az évek nem elvisznek belőled, hanem hozzád adnak. Mióta felfigyeltem rá, mennyire nem iskolakerülőként töltöd az életet. - Ha majd korosb-szenilisb hölgy leszek, gyakorta felidézem a kedvességedet. - Meggyőztél, te kellemesen flúgos személy. Most még nem hívom ki hozzád a kényszenubbony-kommandót. Natsis öles léptekkel indult feléjük a távoli pulttól, kinyújtott kezében a telefonkagylóval. Ahogy közelgett, a spirálzsinór úgy nyúlott, egyenesedett, mígnem kivesztek belőle a további lehetőségek. Ekkor a fölöttébb dúlt fogadós lehajította a kagylót, s az bolondozó hüllőként rángott, vonaglott a padlón, majd a levegőbe lendült, s egy óvatlan vendéget állon és fültövön vágva visszakoppant a pultra. Natsis az asztalukhoz érkezett. - Asman doktor, rohanjon! Nagyon nagy baj van! Amelie háza kigyulladt, és... Már eloltották a szomszédok, de... Szaladjon! Miután Adonis repülőstarttal távozott, Natsis a lányhoz beszélt tovább. - Azt fecsegik, Dorset ma délután szétdúlta Amelie virágüzletét, persze ez csak pletyka. Ne szólj szám, nem fáj fejem. Azt is hallottam, mikor maga Amelie jelentette ki, hogy ő aztán egy huncut vasat sem tejel Dorsetnek, inkább ivartalanítja a fickót a tűsarkújával! - Erre most kigyulladt a háza? - sóhajtott Gratia. -

És persze senki sem látta arra settenkedni a Dorset nevű harasztot a benzineskannával. Ha netán látta is valaki, a szemtanú négyszáz méter mélyen hallgat, ne szólj szám, nem fáj fejem jeligére. - Felemelte poharát, mintha áldomásra készülne. Szeme haragoszölden felvillant. - Amelie rendbe jön. Ám úgy vélem, a gonosz flótás rászolgált, hogy a saját bőrén ízlelje meg, milyen is a tűz. Na, ez már pepita mágia. Suzával lovagoltak az erdőben. A gyereklány a pónin ült. Az ösvényen kissé lemaradó Gratia mosolyogva szemlélte a megnyurgult lány hosszú lábait, melyeket maholnap vígan átkulcsolhat Kaboson hasa alatt. - Ha legközelebb találkozol Brahmsszal, kérdezd meg tőle, lovagolhatnád-e Maffiást - mondta. - Az tök szuper lenne! - sikkantott Suza. - Imádom Maffiásban, hogy teljesen laza! Olyan himbált járású! És mekkorákat ugrik! Biztos nagyon élvezném őt! Ugye? 406 j 407 - Pompás, hintaszék mozgású paripa. - Légy szíves, te fűzd meg Brahms urat! - Ugyan már! Rég az ujjaid köré csavartad őt. Őurasága már-már a leányaként emleget téged, és ha kevésbé volna elvarázsolt, észrevette volna, hogy lassan leér a lábad Kabosonról, és maga ajánlott volna magasabb lovat. - Komoly? - Igen - bólintott Gratia. - Brahms kedvel téged, csitri! Élvezi a szövegeidet. - Jó, akkor majd megkörnyékezem őt, ha bátrabb leszek. Csak mindig úgy félek, hogy egyszer majd összevonja a szemöldökét, és rám ripakodik: na fiam, nem lovagoltál még eleget az én pónimon? - Soha nem fog ilyet szólni, mert diplomázott a Lovagi Kódexből. Brahms befogadott téged, és akit ő befogad, az nyugodtan hátradőlhet. - Nem is pedofil? Mostanában mindenki pedofil. Mondta a nagynéném. Gratia vállat vont. - Éles szemű megfigyelés. Mindenki pedofil, más mindenki nimród. Jelenleg ez a divatsport: vadászd le a védtelent! Nem egyet, hanem mindet, vagy amennyit csak bírsz!Azután dobd őket a kukába. Remélem, rövidesen elmúlik. Bár félő, .jön helyette más alja trend. Ne aggódj Brahms miatt, ő nem fog bántani. - Ugye?! Gondoltam! Mondtam is a néninek, hogy hülyeséget beszél, mert Mulin úr tök rendes, de annyira ám, hogy az már sirály! Tényleg lovagolhatnék Maf

fiáson? - Amennyire tudsz bánni a lóval, bármelyiket megülhetnéd. - Szerinted jól csinálom?! - Nem örülnék, ha még egyszer át kéne élnem a motoros epizódot. Mégis, nem véletlenül dicsértelek meg érte. Eddig is világos volt, hogy ügyes és laza vagy, szívből szereted a paripákat. Szerencsére még egy roppant fontos kelléket birtokolsz: a lélekjelenlétet. Ezt bizonyítottad a motor-átugratással. - Jaj, de jó! Te Gratia, én úgy csípek beszélgetni veled! Nehogy félreérts, nem azért, mert dicsérgettél! Máskülönben kibírnék még dupla ennyit! Képzeld, tegnap összejöttünk a fagyizóban a haver srácokkal, és mindenki kitalálta magát a jelmezbálra. A lány felnyögött, de nem akasztotta meg a beszámolót. Suza folytatta. - Szörnyen sajnáljuk, hogy idén nem lesz olyan színházas buli, mint tavaly, de persze megértjük. LaChapelle bácsi szerint jövőre megint rendezhetünk nagyszabású esztrádot. - Idén miért marad el? - A gyászév miatt. Tudod, meghalt az a sok fiatal Menthysben, és még Glendon is. - Mi leszel az álarcosbálon? - Elárulom, de ígérd meg, hogy nem tartasz litániát! - Szoktam tartani? - Nem, te még hegyibeszédet sem, de a biztonság kedvéért szóltam, nehogy most kezdd el! Na jól van, előbb elsorolom a többieket. Páran fekvőrendőrnek, madárrémnek, tolvajijesztőnek készülnek, mert ezek most divattémák mifelénk. Henie szecsuáni kacsa lesz, Pippie villanypásztor. Juan robotpilótának, a kisöccse pedig varázscilindernek fog öltözni! Persze, lesz egy csomó Britney Spears, Jennifer Lopez és Robbie Williams, de szerintem ezek tök uncsik. - Igen. És te? Mi leszel? 408 409 - Hát, én öngyilkos merénylőnek öltözöm. - Úgy érted, robbanóanyaggal preparált cuccba bújsz?! - Nem lesz igazi a dinamit! - Úgy véled, megértik majd a többiek, miért ezt a maskarát választottad? - Biztosra vettem, hogy te megérted.

- Suza, ne belőlem indulj ki. Sokan fogják azt mondani, hogy ez egyáltalán nem vicces. - Persze. Épp ezért öltözöm Élő Halálnak. Mert nem vicces. A lisztes arcú bohóc talán az? Tavaly egyik este Glendon vitt haza gyakorlás után, és arról beszélgettünk, hogy meg is bukhat a műsorunk, mert mostanában egyáltalán nem ilyesmire tódulnak az emberek, hanem a silány, vacak, ócska hülyítésekre, s azt kérdeztem tőle, szerinte miért van ez, miért készül az a sok hulladék? Azt felelte, valószínűleg azért, mert a fekália mindig kéznél van, a gyémántért viszont verítékesen ásni kell. Azért persze ne féljek, hogy elsodor a linkségáradat, mert ízléssel és szépérzékkel lehet ám védekezni ellene. Hát, most magam se tudom, megfogadtam-e, amit mondott. De azért kamikázénak öltözöm. - Ki fog derülni, jól választottál-e. - Tudod, addig is borzalmasnak találtam az élőhalálkodást, amíg csak az áldozatokat láttam. Nemrég viszont az újságban bemutattak egy fotót egy hároméves palesztin kiskrapekről, akit tetőtől talpig robbanószerbe gúnyáztak aranyos szülei a szülinapi bulijára, s akkor rádöbbentem, hogy ő máris áldozat. Nem akkor válik azzá, mikor majd tizenöt év múlva felrobbantja magát, és persze másokat, hanem máris az. Hallottad, mi történt Amelie nénivel, aki harminc éve suttogja, hogy neki Míck Jagger a titkos férje? Majdnem mindenki csípte őt, és ezért nem is szóltak neki, hogy szerintük ez a Jagger-frigy csak kitaláció. Amelie néni összeégett a háztűzben. Ugye, tudsz róla? - Igen. - Lejött az arcbőre. Megolvadt a ruhája. Keze, lába felhólyagzott. Az arcát majd a fenekéről vett bőrrel fogják plasztikázni. A többi része viszont heges, rózsás színű marad. - Kárhozzék el, aki csinálta! - Dorsetre gondolsz? Az egész faluban azt beszélik, ő volt a főgyújtogató, Avir pedig a segédje. Mindenki tudja róluk, hogy kicsi koruk óta imádnak tüzezni. Bower volt a harmadik gyufabuzeráns, de ő már totállcáros, szerencsére. Állítólag olyan hosszú a bűnlistájuk, hogy a tengerig elérne. Zsandár Cikimackó hiába kérdezgette, ki mit tud az esetről, az emberek neki is csak súgva mondták el, mi történhetett, és nem írtak alá semmilyen vallomásfüzetet. Kérdezősködött ő Aviréknál is, azok meg egymásnak adták alibit, mondván, aznap éjjel együtt rókáztak valamelyiküknél egy nagy piászat után.

A lovak lefelé baktattak a Nimfa-zuhatagtól. Az ereszkedő tövében nem az istálló irányába kanyarodtak. A másik ösvényen a Nyúl-tisztás felé fordultak, hogy odaérvén majd körbevágtázzák azt, valamint a közelében lévő tavat. Ez Suza kedvenc útvonala volt, mivel ezután még felszaladtak a merő homok Bolond-dombra, s őrült beduinvágtában leporzottak annak túloldalán, végül odadobták a szárat a fújtató lovaknak, és hazasétáltak. Ügetésben haladtak az egyenetlen talajú ösvényen. - Biztos nem hallottad, mi történt tegnap, mert elbújva élsz - mesélt tovább Suza. - A doki új asszisztensnője, aki a most nyugdíjba vonult, borostás állú Nanty né-, ninek az unokahúga, tegnap költözött be a nénikéjéhez a 410 I 411 messzi faluból, ahol eddig lakott. Különben a neve Virginia, apu szerint a doki majd jól belé fog zúgni, de megkért, hogy ezt el ne mondjam neked. Nos hát, Virginia bement Ki halt meg ma boltjába, vett sört, kenyeret, kolbászt, közben beszélgetni kezdtek, azután kimentek az üzlet elé, hogy cigire gyújtva folytassák a trécselést. Dorset egész idő alatt ott motoszkált a cefrés polcok körül, és szörnyen legeltette a szemét az új nőcin, úgyhogy amikor kisétáltak rágyújtani, utánuk eredt, és tűzzel kínálta őket. Virginia végignézett rajta, fogta a spangliját, kettétörte, s így szólt: mostantól inkább nem cigizem. Dorset szörnyen feldühödött, üvöltözni kezdett, hogy mi van, nem kell az én tüzem, az én tüzem tán büdös neked, meg ilyen elmésségeket, mivel ekkora lángelme. Szempillantás alatt úgy felhúzta magát a visszautasítástól, hogy majdnem beleőrült. Hirtelen kitalálta, miként tehetné a szépet sokkal meggyőzőbben az új nőcinek, így hát viszszarohant a boltba, kihozott két nagy üveg szeszt, letekerte a kupakokat, és az egyik üveg tartalmát a ruhájára, a másikét a szájába locsolta. Közben arról habogott, milyen férfias fickó, micsoda príma parti ő. Míg ezt művelte, Ki halt meg ma mindvégig emelt hangon tiltakozott, és a szeszek ellenértékét követelte. Egyszerre csak Dorset gyufát rántott, és meggyújtotta magán az alkoholt! Azután odanyomult a nőcihez, és biztatta, gyújtson rá őróla, ezt már tán csak elfogadja!? Egyszerre csak meggyulladt a ruhája, azután a szakálla és a lehelete is. Ekkor már szörnyen hadonászott és hempergett, és teljesen kiment a fejéből az udvarlás. Virginia oltani próbálta a gavallérját. Ki halt meg ma gyorsan hívta Asman dokit. Nemsokára elvitte a mentő a pirót. Az emberek meg odagyülekeztek, és alig akarták elhinni, hogy Dorset

flambírozta magát, néhányan a Darwin-díjat emlegették. Különben az egész csak azért jutott eszembe, mert az kívántad, kárhozzék el. Dorset az intenzíven fekszik, ahol Amelie is. Az emberek meg akarták tenni a dokit bukmékernek, hogy nála kössenek fogadást a flambírozott esélyeire, de ő nem vállalta a megtiszteltetést. Mit szólsz? - Vágtázzunk. A Nyúl-tisztáshoz értek. A lovak már tudták, mire készülnek, előre táncolgattak, feszültek. Ők pedig lazítottak a száron, kiemelkedtek a nyeregből, és átengedték arcukat a szélnek. Nyargaltában Suza lelkesen sikongatott, kiabált, míg csak be nem rekedt. Akkor köszörülgetni kezdte a torkát, és visszaült a nyeregbe. Lassítottak kissé. Körbegaloppozták a békakuruttyolástól hangos tavat, és a Bolond-domb felé fordultak. Az oda vezető kövecses úton még sétáltatták a lovakat. Gratia hallgatott. Képzeletében egy ismerős, ruhátlan figura kiült az ágy szélére, kinyújtóztatta lábait, megbillegette lábujjait, bajuszt pödört, hatalmasat ásított, és cigarettára gyújtott. Mivel megest kielégült. Igen, ő volt: az igazságérzete. A fickó szívott néhány slukkot, hátrahajtott fejjel bámulta a plafon felé karikázott fiistöt. Homloka mind gondterheltebb ráncokba gyűrődött. Váratlanul Gratia őt fürkésző szemébe meredt, és a cigicsutkát összecsippentő ujjait rászegezve így szólt: Nem erre kaptad! A lány bólintott, sóhajtott, elröstellte magát. Mindazonáltal nem vitte túlzásba a szégyenkezést. Úgy döntött, most már végre kitalálja, mire kapta az ezoterikus erőt. És amint hasznát vette, visszaadja. Ha képes lesz rá. Mert ha jól meggondolja, s ebben az ágy szélén 412 413 spanglizó fickó is egyetértett vele, szédítő érzés a hatalom. Meglehet, Glendon, aki épp eleget küzdött-játszadozott vele, azt mondaná: a hatalom birtokában szörnyen nehéz megőrizni az arányérzéket, a mértékletességet, na és persze az emberi méltóságot. Ugyanis a hatalom akkor sem a tied, ha úgy véled, megszerezted, mert mindig is ő tart a markában téged. Na, ebből elég. A Bolond-domb alá értek. Egymásra pillantottak Suzával. A nyurga lányka szemében ezüst lángocska villant. Előrelátóan, egyszerre s

immár rituálisan, kihúzták lábukat a kengyelből, hogy elrugaszkodhassanak hátasuktól, ha azok netán gurulni kezdenének. A lovak rakétaként kilőttek. Valósággal felröpültek a magaslatra, s közben homokhullámokat fröcsköltek maguk köré. A tetőről még szilajabb vágtában száguldottak lefelé a folyékonynak érzett, puha talajon. Időnként meg-megcsúsztak, az ülepükre huppantak, ám nyomban talpra szökkentek, és tovább iramlottak. Suza kedvenc beduinvágtája során még sosem buktak fel. A lányka többnyire mindvégig rikoltozni, sikongatni szokott, és még azt is kiáltozta, hogy segítség, ám most lefelé suhantában döbbenten hallgatott. Ugyanis a segélykiáltozást másvalaki megtette helyette, ha nem is a közvetlen közelben. Amint leértek a domb tövébe, Gratia előrevágott Keltával a sikítozó hang irányába. Suza habozás nélkül követte őket Kabosonnal. Letértek az útról, berontottak az erdő mélyébe. Igencsak szlalomozniuk kellett a sűrűn álló fák, cserjék között, hogy le ne sodródjanak a lovakról. A jajveszékelés a Halál-szurdok felől hallatszott. Az egymásra hányt fekete sziklákból álló, szakadékos terület egy postakocsit nyelt el hajdan, gyászos nevét akkor nyerte. A szurdokba ebből az irányból képtelenség volt lóval lejutni. Itt semmilyen út nem vezetett lefelé, csupán a törpe növények csomóiba kapaszkodva, gyalogszerrel, hátsón csúszva lehetett volna leereszkedni. A hasadék peremén futó vadregényes, keskeny ösvényt kerékpárútnak használták. Mire keresztülküzdötték magukat a lombrengetegen, az ott sikoltozó, tizenéves biciklista lány elhalkult valamelyest. Ekkor már összegörnyedten forgott saját tengelye körül. Hisztérikusan sírt, olykor elbotlott a lábánál heverő, végtelenjellé görbültnek rémlő bringájában, és ilyenkor önvédelemből bele is rúgott. Gratia lepattant a lóról, elkapta a zavarodott lány vállát, s megkérdezte, mi történt. A könnyes, nyáladzós, zaklatott, kevéssé érthető beszámoló hallatán visszalendült a lóra, s ráparancsolt Suzára, hogy maradjon. Végigszáguldott a szurdokmenti úton. Lejárót, nyomot, ragadozóárnyékot keresett, hasztalan. Már visszafelé tartott, midőn észrevett egy kifordult gyökerű bokrot, valamivel lejjebb egy tövises cserjét, s annak egyik ágán néhány vércseppet.

Lecsúszott Keltáról, a pettyekhez ereszkedett. Egy merev fűszállal megmocorgatta a sünzanót vérfoltos leveleit. A csöppek frissnek látszottak, még folydogáltak, alig bőrösödtek. Körülnézett, memóriájába véste a helyet, hogy biztosan visszataláljon. Lecsípett egy áruló levélkét. Hátranyúlt, egy másik törpecserjéről szakított egy jóval nagyobb levelet, majd ebbe, s még egy papír zsebkendőbe is, elcsomagolta a bűnjelet. 414 415 Visszalovagolt a megmentett lányhoz, és legott megbánta, hogy kettesben hagyta őt Suzával. Mindketten zokogtak, s egyikük sem alaptalanul. Rávette őket, hogy nyeregbe szálljanak, és a roncs biciklit hátrahagyva a faluba siettek. A lány szerint a támadó a szurdok felől vágódott a nyakába a cserjésből. Letépte őt a bicikliről, és menten ütlegelni kezdte, majd a még tehetetlenebb bringán folytatta az őrjöngést. Amint észlelte, hogy ájultra vert áldozata ocsúdozik, visszatért az ő tépázásához. Iszonytató, vontatott, idegenszerű hangon még biztatta is prédáját: sikongass, üvölts, úgyse hallja senki! En meg rohadtul élvezem! Később, amikor felneszelt a lódobogásra, futásnak eredt, és eltűnt szem elől. A sokkos lány a bankrablósapkától nem látta a férfi arcát. Arra emlékezett, hogy a brutális fickó a maszksapkán kívül sötét öltözetet és fekete gumikesztyűt viselt, a kerti munkához gyártott, erős, vastag fajtát. A fickó menekülés közben valószínűleg lehúzta kézvédőjét, ám a környéken nem dobta el, mivel utóbb Seriff és Gratia nem bukkant rá. Mi több, a gonosztevőnek arra is gondja volt, hogy észbe idézze a talpig tövises sünzanóttal történt afférját. Azt követően, hogy Gratia meglelte a bokrocskán a vérnyomokat, a férfi visszamászott a goromba törpecserjéhez, és eltávolította róla az árulkodó részeket. Ezt felfedezvén a lány nem volt vigasztalhatatlan: a levélbe, zsebkendőbe préselt bűnjel nála volt, s még az a gondolat sem lelette ki őt a hideggel, hogy a mintavételkor a fickó a közelben lehetett. Hiszen, ha látja őt, akkor nyilván megakadályozta volna a DNS-gyűjtésben. Alighanem később jutott eszébe a csöpp baki, és kénytelen volt visszakúszni a sziklafalon a széthagyott vércseppekért.

A helybéli fiatalkorúak által Zsandár Cikimackóként tisztelt Seriff nem vállalkozott arra, hogy leereszkedjék a szakadékba, további nyomokat kutatni. Majd Navarra nyomozó. Ez az információ teljességgel megbotránkoztatta Gratiát. - Miért nem az Indiánok? - firtatta. - Mert nincs eltűnés - dünnyögte Seriff. - És a tettes? Aki alighanem Kate Deed gyilkosa is? Az hol van? Megmondam: eltűnésben! Lapításban! Ultimátumot ajánlok, Rendőrfőnök: vagy maga hívja ide az Indiánokat, vagy én. Ha rám hagyja a meghívást, én az írott, az íratlan, a képi és a képtelen sajtót is idecsődítem! A vérpöttyös levél pedig máris mehet a laborba! - Ha élne a barátja, megkérdezhetné tőle: ugyan, mit bizonyíthat a levélkéjével? - Ha a barátom itt lenne, ő rábizonyítaná a tettesre a gyilkolást! - Mert mostanra már ügyész lett belőle? Posztumusz? - riposztozott Zsandár Cikimackó, majd a szívéhez kapott. - Ne haragudjon, Gratia. - Jól van, Seriff, már épp eleget túráztam magával, mindeddig halál fölöslegesen. Ha reggelre nem lesz az egész környék a zsaruk által behintőporozva, ha nem lesz kiöntve minden lábnyom, ha az Indiánok helyett az Ájtatos Manót látom itt csámborogni, amint azon töri 416 417 a fejét, hogyan cellázza be LaChapelle-t, ideriadóztatom az összes médiát! - Ilyenkor szereti a médiát? - Mindig, ha az a dolgát teszi! S ha nem tudná, valójában ez a dolga. A nyilvánosság biztosítása, a tájékoztatás. A lány lóra pattant, és elporzott. Az istállóhoz érve nyomban bekupicázott némi szíverősítőt. Élvezte, hogy akárhányszor tölthet a flaskából, abban az ital szintje nem apad. Eszébe jutott az igazságérzete. Nem erre kaptad! Tényleg nem? Hát akkor mire? Egyáltalán nem volt kikötve, mire adták! Valószínűleg neki kell eldöntenie, mire használja fel, saját ízlése, arányérzéke szerint. Egyébként pedig miért bajuszos az igazságérzete? Miért nem kombinés? Miért férfiból van az ő veritaskaraktere?

Nem belemenni! Bonyolult. Ivott még néhány kortyot. Alkonyodott, nyárias, előjátékszerű, lassúdad finomsággal. Gratia rádöbbent, hogy a mozgalmas események közepette kimelegedett, testszerte folydogál rajta a víz. Csettintett Keltának, letörölgette a mén oldalát, hátát. - Meghajszoltalak ma, ne haragudj. Mit szólnál, ha úsznánk egyet a tóban? Persze, csak az esetben, ha a vérmes kacsák megengedik. Ne aggódj, csupán az első pillanatokban fogjuk hidegnek érezni a vizet, esetleg valamivel még tovább. Várj, sétáljunk egy kicsit, szikkadjunk, mielőtt bemegyünk. A lány bikinire vetkőzött, átölelte saját vállát, s lehajtott fejjel, töprengve lépdelt az épület oldalánál. A ló mellette baktatott, időnként meg-megállt, harapott a hízó fűből. Elsétáltak az istálló végében lévő tornácig. Táncolós futólépésben leereszkedtek a domboldalon a tópartra. A vízbe gázoltak. Gratia felszisszerit, a mén nem. Nem hagyták magukat elriasztani, határozottan törtettek előre. Amikor a víz a hasáig ért, a lány felfeküdt rá, s tempózni kezdett. Némi pillangózás után kedve támadt, hogy utánozza a sápogva odébblapátoló kacsák halászstílusát, majd a fekete hattyú fenséges fejtartásával siklott néhány karcsapásnyit. Kelta a közelében szelte a habokat. A Nap, miként elannyiszor, megint pazarló lenyugvási ceremóniát rendezett magának. Aligha jutott eszébe, hogy valaha is kifogyhatna mindenesti színpompaötleteiből. Ezúttal ismét a legkedvesebb színekkel, mézarannyal, vérnaranccsal, üvegzölddel és haloványkékkel varázsolta ünnepélyessé a nyugati égboltot. Gratia hanyatt feküdt a vízen, és a tékozló szépségű napszálltát szemlélte. Összehunyorított, szivárványkarikákat káprázó szemmel lebegett. A ló a közelében úszkált, jókedvűen szuszogott, olykor horkantott, prüszkölt egyet-egyet. Nos hát, nézzük csak, mire kaptam azt a valamit!? töprengett a lány. Hasra fordult, elfordította fejét, s várt, amíg visszanyerte éleslátását. Nyomban meg is örült neki, mivel az első, amit szemkáprázás nélkül megfigyelhetett, egy jókora szitakötő volt. A hangos zúgással tovaröppenő rovar áttetsző szárnyai varázslatos harlekin-opál színekben pompáztak.

Rovar?! Nem inkább tündér?! 418 419 A következő pillanatban megszemlélhette, amint a szitakötő megragad egy nála kisebb repülő objektumot, leereszkedik vele egy lustázó nádszálra, és nem éppen tündérbájjal, elevenen befalja zsákmányát. Elfordult a rovartól. A ménhez tempózott, felhasalt a hátára, majd kitárt karral felemelkedett kissé, s felkiáltott, nem tudván pontosan; kinek is címezi óhaját: - Add vissza Glendont! - Add vissza őt, Ezüstegér! - nyögte ismét, jóvál halkabban. Arcát Kelta nyakára fektette, s átadta magát a lebegésnek, a lágyan borzolódó víz s a lótest könnyed ringatásának. Egyszerre csak a mén megfeszült alatta, majd fújtatva, horkantgatva, robbanékonyra rémülten, akárha magát az ördögöt látná, kiszáguldott a tóból. A hökkent Gratia nem zuhant le az eszehagyottan rohanó Kelta hátáról. Még jókor elkapta sörényét, s átvette mozgása ritmusát. Valamelyest felemelkedett a ló nyakáról, s körbenézett. Semmi halálossal fenyegetőt nem észlelt. A többi patás békésen legelészett a tó túloldalán lévő karámban. Emitt a kacsák bekrallóztak egy nádcsomó tövébe. A fekete hattyú pedig hátravetett fejjel énekelt! Hangja nem volt elbűvölő, de hát a kecsdús sirály sem muzikális, ráadásul az étkezési szokásai is viszolyogtatóak. Régebben a népesség úgy hitte, a hattyú élethosszat néma, s csupán a halála előtt fakad dalra. Utóbb tudósok bebizonyították, hogy ez nem igaz, a madár inkább önkritikus, ezért csak hébe-hóba dalolgat. Épp ezért Gratia megtiltotta a hidegnek, hogy az ő hátán bobszánozzon. A rendkívül ritka fekete hattyú a csupán elvétve hallható énekét hallatja. Ez volna az első különösség ezen a környéken? Ugye, nem? Akkor tehát a jelenség normálisnak tekinthető! Felült Kelta hátán, s megfeszítette derekát. A mén lelassult, ügetésré váltott, majd elporoszkált az istálló felé. A fújtatást, horkantgatást azonban nem hagyta abba, s a lány érezte, hogy minden izma feszül. A paripa újabb robbanásra, menekülésre kész.

- Mi ütött beléd? - kérdezte halkan. - Csokiló, mi baj van? Válaszképpen a mén oldalazni kezdett. A tornácon magasodó bálarakás felé közeledtek. A szalmahegy láttán a lányban felötlött, hogy délutánra tervezte a szokásos nyári szabadban háláshoz a szél- és tekintetfogó korlát kialakítását a kötegekből. Ehelyett bűnözővadászattal töltötte az időt. Majd holnap. Éppen elfordítani készült a tekintetét, amikor a ló bőre vibrálón megrándult. Kelta ismét horkantott, ám ezúttal nem riadtan. Kihúzta magát, lépteit megmagasította, farkát felszegte. 420 421 Látványos, imponáló csődörtartást vett fel, mintha küzdelemhez készülne. Kutya, farkas, medve, sárkány támadására számít? Gratia rég megszokta, hogy a lovak jelzéseit akkor sem szabad figyelmen kívül hagynia, ha az ő jóval tompább érzékszervei semmit nem jeleznek. Egyszercsak észrevett egy villanást a báladomb oldalánál. Egy elmocskosult, sötétszürke edzőcipő orra siklott hátrább, tűnt el a takarásban. Gratia lehajolt a lóról, felkapta az istálló falához támasztott vasvillát. - Bújj ki onnan! Vesztettél, láttalak! - kiáltotta. Míg arra bátorította a rejtőzködőt, hogy jöjjön elő, érezte, amint a zsigerei összerándulnak, teste hűvösen megnyirkosodik. Adrenalinszintje máris szájig ért. És csak kúszott tovább, mígnem bevörösítette látását. A cipőorr-tulajdonos nem felelt. A neszekből ítélve a bálarakás megkerülésén fáradozott. Ennek sok értelme nem volt, előbb-utóbb elő kellett állnia. Onnan legfeljebb a tóba ugorhatott volna, ám az sem számított verhetetlen menekülési útvonalnak. Ezt Gratia fennhangon is közölte. Hátborsóztatóan ronda nevetés hallatszott a szalmahegy mögül. De legalább bemérhetővé vált a fickó pontos tartózkodási helye. A lány megmozdította a feszülten várakozó lovat. Kenterben a bálák mögé kerültek. Ugyanazzal a mozdulattal hajította a vasvillát a saroktájt épp eltűnni igyekvő termetes férfi után, mellyel a tölgyfa ajtóba szokta volt vágni a négyhegyű szerszámot. A humán találatjelző felordított. Vinnyogott, sziszegett, átkozódott.

422 Gratia nem várt tovább. Odalovagolt, kirántotta a vasvillát a fickó farából, s lándzsaként maga elé tartotta azt. Ráeresztette a mént az elbotorkálni szándékozó flótásra. A paripa a szügyévél mozdonyként tolta maga előtt az üvöltő, átokszóró férfit. Amikor a páncélszekrény alkatú leskelődőt kinyomta a terasz széléig, a lány gyors mozdulattal megfordította Keltát. A csodaló rátermetten tette a dolgát. Két lábbal a vízbe rúgta a kandi alakot. Avir jajgatva, fuldokolva kapálódzott a tóban. - Nem akarlak itt látni még egyszer! - szólt utána a lány. - Legközelebb a szívedbe hajítom a vasvillát! Én nem félek tőled, mint mások, akikkel elhitetted, hogy jujjuj vagy! Nem is tűröm el, amit művelsz! Pownall kievickélt a vízből. Farfájdalmai annyira lekötötték, hogy hangja, szava elakadt. Midőn partra mászott, és térdeplésből emelkedni kezdett, félúton megtorpant egy hosszú pillanatra, s a lány szemébe meredt. Tincsesre ázott, loboncos; sárszőke haja, szögletes arckoponyája, döglött hal kékségű szeme, hajlott orra, minden vonása és testatomja határtalan, fekete dühöt sugárzott. Végül mégiscsak megszólalt, ördögi vigyorral: - Te kerülsz sorra! Ezzel a túlfejlett csontozatú, nagyalakú fickó felkecmergétt, és mindkét lábát húzva elsántikált a mélyülő alkonyatban. 423 Ez szövődményes lesz, figyelmeztette magát a lány, miközben beengedte a lovakat a helyükre, szétosztotta az abrakot, és tett-vett az istállóban. Épp ezért úgy döntött, már el sem megy innen reggelig. Kelta bokszában hevert le, a legcsekélyebb zörrenésre is felneszelt. Úgy döntött, másnap a sarkára áll, és akkor is beszerez néhány szelindeket, ha ezt az ebszőr-allergiás Martha Mulin továbbra is keményen ellenzi. Végtére az asszony csak ritkán jön erre, a kutyaszőr meg úgysem látogat el a kastélyba. Őreb híján egyelőre azzal nyugtatta magát, hogy a halcsősz, kétkezi munkás, voyeur és aberrás Pownall egy darabig kukkolásképtelen lesz a sebei miatt.

Keltához bújt, a mén testmelegébe simult. Mégis fázott, mindegyre erősebben, s gyanította, hogy a fokozódó feszültség miatt. Átgondolta Kate eltűnését, majd szellemstopposként történő felbukkanását. A kísértethistóriát előadó Pownallt átható reszketést, felizgatottságot. Ízekre boncolta a mai bűnesetet. A közeli helységben lakó, rendszeresen a környéken bicikliző, tizenéves lány ideális prédának kínálkozott a leskelődő hajlamú pszichopata számára. Olési szándékához kétség sem férhet, hiszen gyilkos vehemenciával csapott le. A zsebkendőbe rejtett sünzanót-levélkén lévő vércsepp szinte bizonyosan a szurdok mélye felé menekülő, a bokorba kapaszkodó aberrálttól származik, és segít nevet adni neki, s az ekként hangzik majd: Avir Pownall. Ijesztő, hogy valóban a döglötthal-szemű fickó a Kate-et feldaraboló gyilkos. Az sem hallelujás, hogy ő már oly régen sejdíti bűnösségét. Pownall dühében jött ide, amiért ő megzavarta lányhentesező, fólöttébb kultivált elfoglaltságában. Te kerülsz sorra! Ám ha idesompolygott, miért nem rontott neki? Nos. A szurdokba ereszkedtében alighanem jobb kézzel marta el a növényvilág legdurvább szülöttét, az állig feltüskézett sürizanót bokrocskát. És ha jól megragadta, s közben még csúszott is lefelé, akkor tizenkétmilliárd vastag tű döfte át, marcangolta szét az okosabbik kezét. S még az is meglehet, hogy zuhantában két kézzel kapott a bokorért! Ez idő tájt tehát szörnyű fájdalmat érez, nem tud fogni. Viszont roppant dühös, továbbá ölésvágya kielégületlenül maradt. Idesomfordál alkonyulatkor. Árad belőle a negatívum, megőrjíti vele az ilyféle áramlásra fogékony lovat. Viszont akkor sem támad, amikor lelepleződik. Használta a jobb kezét? Milyen öltözékben volt? Drapp, zöld és barna amőbáktól tarkálló, régen mosott zubbonyt, nadrágot viselt, lábán mocskos edzőcipő szürkéllett. A kabát ujja, a karjánál hosszabb lévén, a kézfejére lógott: Igen, igen! Gratia erősen lehunyta szemét. Előhívta a forgatagos tempóban lezajlott események filmjét, s a kellő ponton kimerevítette a képet. Avir mindkét keze fáradtszürke vászonzsebkendővel volt átkötve! Ezt a hanyagul lelógó kabátujj majdnem

tökéletesen takarta. Tehát ezért nem rontott neki. Akkor viszont miért jött? Miért? Terepszemlézett netán? Milyen szándékkal? 424 425 Felkelt a mén mellől, a folyosóra surrant. Nem kapcsolta fel a világítást. Emlékezetből az ajtóhoz sietett. Mire odaért, már látott, szeme alkalmazkodott a kihíváshoz. Kinyitotta a bejárat melletti faliszekrényt. Körbetapogatta, szemügyre vette a végtelenül hosszúnak érzett, vastag tűzoltótömlőt, s megkönnyebbült sóhajjal visszacsukta az ajtót. Ez megvan és sértetlen. A folyosón elhelyezett oltópalackokat is végigjárta, azokat is rendben találta. Hallotta, hogy az egyik ló használja az önitatót. Eszerint a víz is oké. Valami mégsem oké. Alap nélkül aligha bobszánozik a hátán a hideg, pedig csak néhány órája tiltotta el onnan. Nyugi, Gratia. Reggel idehívod Claviót, és még vagy öt nagy vállú, pörölyöklű ifjat. Feltelefonálod az Indián-főnök Jackpotot. Neki - s csakis neki! - odaadod a papír zsebkendőben őrzött bűnjelet, elmeséled minden gyanúdat, és ha kell, segítesz megtalálni Avirt, akkor is, ha az a Marsra bujdosott! Még egyszer nyugi. Pownall most nem harcképes. Farizmaiban vasvilla forgolódott, ez a járásban gátolja. A sünzanót-markolgatás pedig a fogást, fojtogatást nehezíti meg számára. Nem tőle kell rettegni. Most ő barátkozgat a félelemmel. Mindazonáltal a lánnyal jól járt a paranoia, mert ő bizony hallgatott a fülébe sugdosott rémszavakra.Teljes sötétségben a lovászszobába ment, keresett egy csavarhúzót. A hátsó ajtón át a tornácra lopódzott, és meglazította az alsó és felső félajtók külső tolózárainak csillagcsavarjait. A szúrásra is alkalmas szerszámtól már meg sem vált, besüllyesztette azt nadrágja oldalzsebébe. Nem feküdt vissza. Ivott néhány korty epekeserűt, majd még néhányat. Az ablakhoz ült, a külvilágot fürkészte, enyhén vizionált. Efölötti felháborodásában már-már megragadta a saját vállát, hogy megrázogassa azt, s közben a tulajdon arcába üvöltse: hülye vagy?A fazon kripli!A sebeit nyal dossa a kunyhójában! Nem győzte meg magát. Próbált Glendonra gondolni. Mi van akkor, ha

mindez azért történik, hogy mihamarabb találkozhassanak? Ha Pownallnak ezért kell végeznie vele? Pownall végezzen magával! Őt kerülje messzire! Glendon itt van valahol, ezen a planétán, és egyszercsak előkerül. Próbált szerelmes, libidós, érLelmes gondolatokba merülni, sikertelenül. Hajnallatkor megetette, majd a karámba engedte a lovakat. Miközben ki-be járt velük, átfutott az agyán, hogy ha valaki netán szeretne észrevétlenül az épületbe surranni, most megtehetné a háta mögött. Elhessentette a gondolatot. Miután a paripák szétszéledtek a legelőn, visszatért az istállóba. Szénát tett a bokszában hagyott Kelta elé. A ragyogó szemű ló fiiléhez hajolva suttogta, hogy elintéz néhány telefonhívást, bekap pár korty májzsugorítót, és amint Clavio ideér, már indulnak is. Ugyanis egyszerűen nem bír egy helyben maradni. Szólni akar Seriffnek, LaChapelle-nek; Asman szavára is vágyik, és Suzát is látni akarja, mivel a leányzó tegnap igencsak kikattant az erőszak láttán. Ha Suza visszaesik a Meg426 427 rontóval történt találkozás utáni állapotába, Pownall is megismerkedik a pepita mágiával, arra féregirtót vehet! Beült a félhomályos lovászszobába, megragadta a telefont. Fejét ólomsúlyúnak érezte a fáradtságtól. Amikor feltette lábát a heverőre, attól tartott, rögtön elterül, és mély kómába zuhan. Jackpot repedtes, mély hangja hallatán azonban megéberedett. Elmondta a férfinak, miért pont őt keresi, s mandinerből visszaverte az erőtlen érvet, miszerint Navarra nyomozó az ügyben illetékes szakember. Egyetlen részletet sem hallgatott el a zsaru elől, ezért az felcsigázottan kilátásba helyezte, hogy egy órán belül megérkezik csapatával. Gratia megkönnyebbült fohászt hallatott. Felcsörgette Claviót, s bár az arról motyogott, hogy éjszaka van, a Nap még csak nem is eszmélkedik, ő ráförmedt, hogy üstöllést gyűjtsön maga köré néhány fickós legényt, és rohanvást jöjjenek. A fickós jelző varázsigeként hatott. Clavio magához tért, s azt ígérte, tüstént megszervezi a kommandót, és negyven perc múlva ott lesznek. A lány ravaszul kilátásba helyezte, hogy kapnak reggelit. A menetidő harminc percre rövidült. Ezután a fürdőszobába ment. Magára zárta az ajtót,

mert valamikor látta a Psychót. Zuhanyozás közben megfeledkezett félszeiről. Rövidesen férfihadak érkeznek. Ő tehát máris viszszaváltozhat kemény macsóból törékeny nővé, már amennyire a törékenységet megengedi idomzatos alkata. A nővé lényegülés nem esett nehezére. Ehhez csupán fel kellett idéznie a reggeleket, melyeken Glendonnal állt a tusrózsa alatt, a hajukra, testükre csorduló víz langyosát, egymást csókoló, harapó, faldosó szájuk forróságát, a csempéhez támasztott hátán végigsistergő villámszikrákat; az édesezést. A közös reggelizéseket, Glendon hangját, illatát... Illat?! Gratia elzárta a vizet, kilökte a kabinajtót. Szimatolt, fülelt. Nyirkos testére rángatta föl a ruhát. Marokra fogta az oldalzsebbe süllyesztett csavarhúzót. Elfordította a kulcsot, és feltépte a fiirdőszobaajtót, hogy lássa, miért dobog Kelta a bokszában. És honnan jön a füstszag?! Amint a folyosóra lépett, jobb felől árnyék vált el a faltól, és nekirontott. Mivel számított hasonlóra, s egy hirtelen adrenalinlövet amúgy is megtáltosította, kifordult a vastagon bepólyált kezek szorításából. Fonákból nyakon szúrta Avirt a csavarhúzóval. Oly mélyre döfótt, hogy a szerszámot visszahúzni sem tudta, így az a fickó torkában maradt. Pownall fólnyögött, felékapdosott. Majd inkább a torkába döfótt csavarhúzóra fonta volna az ujjait. Csakhogy ormótlanná bepólyált kézzel csupán durva mozdulatokra volt képes - végtére evégett érkezett -, ezért nem bírta megragadni a nyakába vágott kínokozót. Bugyborékoló, állati üvöltéssel a lányra vetődött. Gratia futásnak eredt. Mindössze négy lépés előnyt szerzett. Ez elég is volt ahhoz, hogy megragadjon egy vasvillát. Szembefordult üldözőjével. Pownall rohantában, levegőbe lendített lábbal dermedt szoborrá. Hörgött, nehézlégzett, arca szederjesedett. Mégis úgy rémlett, túléli a nyakszúrást. 428 I 429 Páncélszekrény méretű teste nem takarta ki a folyosó eleji bokszokban az alomszalmát zabáló tűz fényét. A gyorsan tovaterjedő, szürke füstködöt.

Avir szörcsögő hangokat adott ki. Arca csúf fintorba torcult. Hirtelen sarkon fordult. Furcsa, merev mozgással az ajtóhoz nyargalt. Gratia megvárta, míg odaér. Amikor a férfi alakját már-már befödte a füst, elröpítette a vasvillát. Az épület elejét záró tolóajtó hangos döndüléssel nekilódult a síneken. Mielőtt azonban teljesen elsötétítette volna a homályos folyosót, a villa célba robbant. Pownall éktelen üvöltést hallatott. A helyére zúduló ajtó kiütötte melléből a trágyázót. A bejárat bezárult. A vasvilla a folyosópadlóra zuhant. Gratia körbenézett. Úgy rémlett, Avir a tolóajtó bezárásával bevégezte művét. Immár az összes ajtó csukva volt. Fullasztó, vastag, gyilkos füst gomolygott az épületben. A lány lekapta a falról az oltókészüléket, egyiket a másik után. Habba fojtotta a bokszokban viháncoló lángokat. Mire végzett, fuldokolva köhécselt. Kelta nyerítve, dübörögve forgolódott a rekeszében. - Kimegyünk - ígérte neki Gratia. A tolóajtó mögül füst szivárgott befelé. Az oldalajtónál és hátul is ugyanez volt a helyzet. Pownall mindenütt bálákkal torlaszolta el a menekülési útvonalakat. A száraz füvek, gabonaszárak víg lángolással égtek. A folyosót belepő fiist sűrűsödött. Gratia kivezette Keltát a helyéről. Ellépdelt vele az első ajtóig. Ott felült rá szőrén, kantár nélkül. A mén nyakára hajolt, végigsimított rajta. - Figyelj, Csodaló. Nekifutásból rohanunk a tornácra nyíló felső ajtónak. Éjjel meglazítottam a tolóreteszt, így az engedni fog! Ne aggódj, a félajtó teteje feltárul! Kijutunk, nyugodt lehetsz. Hosszan ugorj! Át kell lendülnünk a kint lángoló bálatorlasz fölött. Amint fóldet érsz, máris fordulj jobbra! Eltépünk az erdő felé! Ne félj, nem eshet bajunk. Az istállódzsinnek vigyáznak ránk, tudod! Felemelkedett, végigsimított a hörögve, prüszkölve lélegző Kelta hátán. Nekilódultak. Mire végignyargaltak a hosszú folyosón, a mén felszállósebességre gyorsult. Midőn eltávolodott a földtől,

s célba vette a rájuk zárt, sötétlő ajtót, Gratia a nyakára simult. Hatalmas reccsenés hallatszott. Az ajtótáblák kivágódtak előttük. Arcukba fény zúdult. Forró tűzfal magasodott eléjük. Kelta átlendült fólötte. Suhantában ledöntött néhány lobogó bálát. Sörénye, farka lángra kapott. Gratia nadrágja meggyulladt. Földet éréskor a ló nem kanyarodott jobbra. Ismét a levegőbe lendült. Nyújtott testtel rugaszkodott el a tornác padlójától. Az egykori vízikerék gyámja fölött a mélyben kéklő tó fólé lendült. A paripa nyakán hasaló lány elsuhantában látta a vérző mellkassal támolygó Avirt. 430 431 A férfi nyakából kiálló csavarhúzót, az arcát eltorzító döbbenetet. A hirtelen fejfordulatot, amellyel rájuk bámult. Tovaszáguldtában még azt is észlelte, hogy a pszicho fickó vicsorítva utánuk kap pingpongütővé pólyázott kezével. Mintha azt képzelné, feltartóztathatja őket. Amikor ereszkedni kezdtek, Gratia lecsúszott a mén mellé. Külön-külön csapódtak a víztükörbe. A testüket zabáló lángok felszisszentek, és ellobbantak. Kelta elmerült. A fekete mén ellenállás, küzdelem nélkül süllyedt a vízben. Fénylő szeme a vele együtt süppedő lányra nézett. Pörzsölt sörénye, üstökszőnete szétterülten lebegett a feje körül. Gratia átölelte s magához szorította a mozdulatlan ló fejét. Bár tüdejében volt még levegőtartalék, úgy érezte, menten megfullad. Kelta körül gyöngyözött a víz. Kicsiny, gömbölyded, igazgyöngyszínű buborékok szálldostak és kavarogtak, mindegyre sűrűbben, hogy eltakarják, elnyeljék izmos, fekete alakját. A lány a két tenyere között tartotta a mén arcorri részét. Bámulta a sűrűn egymásra simuló, keserű csokoládé színű szőrszálak közül előbukkanó levegőgömböket, és

ekkor már fulladozott. Szeme sarkából észlelte, hogy kevéssel mögötte az utánuk vetődött - netán az istállódzsinnek, vagy másféle mágia közreműködésével belökött - Avir merül alá. Úgy tetszett, Pownall eddélig nem tanult meg úszni. Most meg már késő volt. Vágódeszka formájú kezével hadonászva, kapálózva süllyedt a fenék felé. Arckifejezése őszinte döbbenetet tükrözött. A nyakából kimeredő csavarhúzó mellől vér- és légbuborékok gyöngyöztek felfelé. Ekkor megváltozott valami a lány tenyere, ujjai alatt. Sima, meztelen bőrt érintett. Nem látott keresztül az élénken pezsgő, habzó,léggömbtengeren. Végigsimította az állcsontot, a fülkagylókat. Ujjbegyével kitapintotta az ajkakat, az orrot, a szemöldök vonalát. Két kéz ragadta meg a derekát. Sokkal sebesebben, mint ahogy elsüllyedtek,.emelkedni kezdtek. A buborékok lemaradoztak a mélyben. Gratia tágra nyílt szemmel bámulta a vele szemközt körvonalazódó férfiarcot. Glendont. Tűz, levegő, víz! Ugye hogy! Felsőfok. Mesterfok. Varázsfok! McBridge kigombolt nyakú, világos inget, sötétszürke selyemöltönyt viselt. Arca, alakja körül szálldosott még néhány kitartó, igazgyöngyszínű légbuborék. Kirobbantak a vízből. Továbbra is szorították, nem eresztették egymást, míg levegőért kapkodtak. S amikor tüdejük lecsillapult, még mindig fulladoztak, mert szívük veszettül fékekalapált. Azután összeölelkeztek, örömhangokat hallattak, a 432 433 lány sírva fakadt, s a férfi lecsókolta szempillájáról a könnycseppeket. Partra úsztak. Nem fújhatták ki magukat. A kérdésözönt is visszatartották. Az épületre meredtek. Az ajtók, ablakkeretek lángoltak, a lobogó bálákból szanaszét hurcolta a szikrákat a szél. Gratia az istállóba rohant, feltépte a faliszekrény ajtaját, és leakasztotta az oltócsőtekercset. Amint a csővég a földön koppant, Glendon felkapta azt, a kinti tűzcsaphoz vonszolta, s gyakorlott mozdu-

lattal a helyére csavarta. Egyszerre csak rengetegen érkeztek köréjük. Valaki elvette tőlük az óriáskígyóvá kövérült, vizet okádó csövet, és a tűznek rontott vele. Másvalaki mámorodottan megölelgette őket, nem törődvén a hajukról, ruhájukból ömlő vízzel, és megint mások kiragadták őket a korábbi karokból, és tovább folytatták az ölelgetést, hátsimogatást, ujjongást. Midőn Gratia tisztuló fejjel felnézett, éppen Jackpot volt soron az örvendezésben. A tornácon álltak. A zsaru megkérdezte: - Pownall hová lett? A lány lefordított hüvelykujjal a vízre mutatott, és akkor mindketten - és a köréjük gyűlt többiek is - észrevették a nádasból előtutajozó tetemet. Avir hanyatt fekve, szétvetett karokkal siklott a hullámfodros vízen. Torkából csavarhúzó meredt ki, mellkasát szúrt sebek pöttyözték. Pingpongütővé balzsamozott kezein összeégett, bekormozott gézpólya feketéllett. Tágra nyílt, homályos szeméből, dermedt arcvonásairól mélységes csodálkozás áradt. Jackpot összeborzongott. Tisztelettudóan kezet csókolt a lánynak. Éppen valami odaillő mondaton törte a fejét, amikor felfigyelt Glendonra, kit csak az imént vont magához, miként mindenki más. - Hát maga? Ön? Rosszul emlékszem? - hebegte. Segélykérőn körülnézett. Vállvonogató, tanácstalan, félszegen mosolygó emberek meredtek vissza rá. - Hoi járt? - habogott tovább. - Úgy tudom... Ön nincs eltűnve? - Halott sem vagyok - szólt McBridge. Akkor és később is, ha arról faggatták, mi történt vele, hol volt, merre járt, őszintén meggyónta az igazat: - Nem emlékszem - mondta. Memóriája ott torpant meg, midőn a többszörösen sziklafalnak ütközött, felborult kocsi az Angyal-öböl fólé emelkedett. Ő az összelöttyedő légzsák lebenyei között azért fohászkodott, hogy eleven maradjon valahogy, hiszen az oly ostobán ügyefogyott volna, ha életvesztéses módon próbálná megúszni a kézfogót a lánynyal; a lánnyal, akit mindhalálig szeret. Ezen óhaját filmszakadás követte. A tudatát kitöltő sűrű ködből, áthatolhatatlan havazásból az istálló mögötti tóban lebegve tért magához, azt az öltönyét áztatván,

amelyben az elhurcolást elszenvedte. Míg nem tudatták vele, nem is sejtette, mennyi idő telt el ezenközben. Utóbb az ügyét szenzációként kezelő zsurnaliszták keresztkérdéseire sem bírt feltáróbban, bölcsebben felelni. Amikor az egyik herold közölte, hogy szívós felderítő munkával ki fogja deríteni, miként jutott ki az öbölből, ki segítette, gondozta őt az amnézia hosszú hónapjai során, McBridge nyomban áldását adta a kutatásra, mondván, ő is szerfölött kíváncsi a történetre. 434 435 Gratia verziójáról mélyen hallgatott. Csupán egymás között találgatták, miféle csodát tett velük az Ezüstegér és szerelmük ereje. A férfi bevallotta, nem szívesen dobolná ki a piactéren, és nyomtatásban sem szeretné viszontlátni, ámde szerfölött tetszik neki az a verzió, hogy esetleg, netántán a lány által olyannyira rajongott fríz mén képében töltötte az átmeneti időt, amíg a Hold és a csillagok állása, valamint a Szerelemisten hangulata is kedvezett a visszahozó mágiázásnak. Gratia a rendbe tett, frissen kifestett és tiszta alomszalmától illatozó istállóban nevén szólította a varázslással gyanúba fogott, királyi fenségként tisztelt pocikot. Az Ezüstegér nem állt elő. Végtére egálban vagyunk, sóhajtotta, s vállat vont. Egyáltalán nem értette az embereket. Miért értetlenkednek nyilvánvaló dolgokon? Egy pillanatra megmutatta magát, majd platinahangú kuncogással tovazizegett a szalmában. Kevéssel később, egy tündökletes nyári napon Felnyársaló Putnam elragadta a parókiáról a gömbölyded Pityke atyát, és a lovagvárhoz nyargalt vele, habár hősi tette a túlterhelt hátast a legkevésbé sem örvendeztette meg. A paprabló bevágtázott a folyondárindás, sárkányos, griffes mintázattal ékesített vaskapun, és átadta túszát a megbízónak. Kisvártatva az eskető atya - némi látszatvonakodással - áldását adta az Abigail Cory és Arnod Hilard öltözékében lóháton fészkelődő, izgatott jegyespár frigyére. Az Angyalhajó címerállatára megszólalásig hasonlító, hatalmasan izmos testű, hosszú sörényű, dús bokaszőrű, forró csokoládé színű nyergesek - a Mulin házaspár nászajándékai - meg sem moccantak a szertartás alatt. A módfelett hangos és még meg is könnyezett igenek elkiáltása után a meghívottak milliónyi rózsaszirmot

szórtak a részegültnek tetsző ifjú párra, azt kívánván, annyi utóduk szülessen, ahány szirom a fejükre hullott, majd körbeülték az ősöreg tiszafabástyák, cédrusok és életfák alatt felállított, vége-hossza nincs asztalsort. A hetedhét országra szóló vigasságon jelen volt a lovagvár gondnoka, a Halloween teljes törzsközönsége, valamint az ismét vidám és sokattudó Suza, ki nászajándékul szélhajót hozott. Ott volt Brahms Mulin és neje, Clavio és a többi béres a birtokról. Továbbá velük mulatott LaChapelle, Zsandár Cikimackó, Elmer, Ki halt meg ma és sokan mások. A Felnyársaló jelinezében feszítő Adonis a hitelesebb szerepjátszás érdekében újfent a maszkabáli praktikához folyamodott, és a kék s piros drazsékban ezúttal sem csalódott. Következőleg roppant férfias benyomást tett a partneréül hívott hölgyre. Virginia ekagadtatottan bámulta a doktort, és az sem látszott közömbösnek iránta. Így aztán éjfélre úgy festett, Suza apjának igaza lesz a jövendöléssel. Ha valaki nem hiszi, járjon utána. 436 VAVYAN FABLE EDDIG MEGJELENT REGÉNYEI 1 . A pokol is elnyeli 16. Mogorva nyár 2. A halál zsoldjában 17. Vis Major 3. A Halkirálynő 18. Jégtánc és a kommandó 19. Kyra Eleison 4. Mesemaraton 5. A Halkirálynő 0. Szennyből az Angyal és a dzsinnek 1. Tűzvarázs 6. Kriplikommandó . Könnyű álom 7. Ki feküdt az ágyamban? 3. Sárkánykönny 8. Halálnak halálával 4. A Hold forró jegén 9. Démontangó 5. Varázscsók 10. Ébredj velem! 11. Fattyúdal 6. Vakvágta 12. My Fair Lord 7. Vészbejárat 13. Édes, mint a bűn 8. Tündértánc 14. Álomhajsza 9. Ezüstegér 15. A pepita macska Sajnálattal tudatjuk, hogy az eddig megjelent

kötetekből egyetlen példány sem á11 rendelkezésünkre, így ezekből küldeni nem tudunk. Azonban évente jelentkezűnk egy-egy második (harmadik) kiadással. Előkészületben VAVYAN FABLE & Maggie Bell A PEPITA MACSKA Az isten szerelmére, meg ne vegye ezt a kőnyvet! - Ha ki nem állhatja a Fable-regényeket, - ha férfi - és hiú, - ha nő - és a férfiakat istennek látja, - ha nem szeret nevetni, - hasműtét után - varratszedés előtt. Azonban azonnal vigye haza ezt a kőnyvet, - ha érdekli minden idők legelégikusabb love storyja, mely arról szól, miként szeretett egymásba Chantal és Sultan, - ha kíváncsi rá, hogyan mérgesítette el szerelmüket pl. a csirkelábakkal gazdagon feldíszített karácsonyfa, - ha tudni kívánja, mi történik, miután Sultan egy szép napon hazatér Afrikából, hogy felkutasson egy orvost, akinek vírus tapad a kezéhez, ám a doktort halva találja, - ha sejti már, hogy Sultant űzőbe veszi a titkosszolgálat, s bár Chantal könnygázzal védi magát, neki is menekülnie kell, árkon-bokron, emlékeken, Afrikán át, - pláne, ha... Tudja mit?! Ha kíváncsi a történetre, olvassa el VAVYAN FABLE & Maggie Bell könyvét! Ez egy szerelmi tőrténet, s mint otyan: kész akcióregény. Utolsó - fontos figyelmeztetés: számoljon a féktelen nevetés következményeivel, és feltétlenül csatornáztassa székét, fekhelyét, mielőtt a könyv olvasásához fogna! MÁSODIK KIADÁS (Melynek létrehozásához sem antikváriumban, sem égenföldön nem leltünk föl egyetlen első kiadású modellt sem. Ezért Fable önmagának dedikált, sárkányokkal őriztetett példányát kunyeráltuk el a reprodukáláshoz.) Előkészületben VAVYAN FABLE HUSZONHARMADIK KIADÁS (lányregény) Kedves Naplóm! Baromság. Mitől volna kedves egy napló? Pláne, ha én irkálok bele? Edes Naplóm! Kis Cuncusom! Most egy óriási, hatalmas, messze csengő halálsikolyt intézek Hozzád! Ugyanis a gazdi -

vagyis én - maximálisan be van gyulladva, de úgy, miként csak hajósüllyedéskor, ufótámadáskor vagy - igen, igen, holt horror! - esküvőkor ildomos. Nos, valamilyen formát kell adnom közlendőmnek, pontosabban furcsán vegyes összetételű gondolatmenetemnek. Mivel manapság ultramenő a naplóműfaj, hát jöjjék a felkapott, Drága Diáriumom formula (ez művelten ugyanazt jelenti, mint fent). Ám ha a naplózás oly piszkosul divatodzó, hogy minden boldogtalan effélét firkál, épp ezért ne írjak inkább levelet, vagy intelligensebben: episztolát? Mondjuk a múlt században élt nénikémnek- Hőn SzeretettTántim!-, esetleg egy kitalált barátnőmnek, netán a legédesebb anyámnak? Jaj, de begazoltam! Mivelhogy ez a mai éj az én drágaszép életem egyik fenemód meghatározó éje! Ugyanis holnap egy férfi oltár elé vezet. Engem! Egy férfi! Oltár elé! Hát nem hátborzongató?! Hopp, megtaláltam a formátumot! Tehát! Tisztelt Nagyérdemű! Kedves Hallgatóságom! Szegénykéim! Ma éjjel arról mesélek önöknek, mi történik a nászmulatság, a mézeshetek után! Önöket rútságosan megtévesztik mind a mesék, mind a filmek! A történet egyáltalán nem ér véget az esküvőkor! Nem, nem! Az "...és boldogan éltek, mig meg nem haltak" formula csupán elmismásolása mindama tragikumnak, ami az ünnepélyes, csinnadrattás kézfogóra következik! Várható megjelenés: 2003. április Megjelenik: rövidesen!!! Megjelent FODOR ÁKOS: BUDDHA WEIMARBAN Mit keres BUDDHA WEIMARBAN? Semmit. Bármit. Mindent. Mint bárki, bárhol, bármikor. Találkozást, kiegészülést, feszültségek oldódását. A fojtogatóan szűkös "érdekvágyak" vigyorgásán és vicsorgásán túl a határtalanul tágas béke derűjét, a minden látszólag eltérőben az igazán közöset. Az érzelgésmentes szeretetet, a győzelemmentes játékot: a harmóniát. A Mindenséget mozgásban tartó Mozdulatlan Pontot. PÉLDA ahogy a tenger ír a fövenyre: írja-iörli írja-törli mindig ugyanazt - sosem ugyanúgy ESTE visszasugánom, amit kaptam, mint a kő

a Nap melegét SZENzáció Nézd: testet ad a szélnek a hó! HALTUNG hammage á Goeche . Én igyekszem (bárha másként is lehet) késsel-villával enni az életet. 3 NEGATIÍV SZÓ nincs semmi baj EGY BASHO-TANTIVÁNY BESZÁMOLÓJA Vidám, gömbölyded, zöld kis szagok ugrálnak: borsóleves fö! BUDDHA WEIMARBAN Hatalmasnak, Szerelmesnek folyton-folyvást SORSA VAN; mosolyt csak közöny terem - a szenvedély humortalan. KOLIBRIRÖPÜLÉS test-trilla TÁRGYIIAGOS ÜZENET Keress, vagy kerülj. A költő tizedik verseskötete Mindinkább tény vagyok, mint Ára: 1600 Ft + 450 Ft postaköltség lény. - Íz. Hang. Égtáj. A kötet megrendelhető a Fabyen Kiadónál levélben: 1539 Budapest, Pf. 567 címen, vagy a 214-6340-es telefonszámon