ÚTMUTATÓ AZ EMIR KITÖLTŐ PROGRAM (PROJEKT ADATLAP) KITÖLTÉSÉHEZ a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében meghirdetett Pedagógusképzések (a pedagógiai kultúra korszerűsítése, pedagógusok új szerepben) című pályázati felhívásához Kódszám: TÁMOP-3.1.5-09/A
A projektek az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósulnak meg.
Kitöltési útmutató adatlaphoz)
az
EMIR
kitöltő
programhoz
(pályázati
A jelen kitöltési útmutató célja, hogy segítséget nyújtson a Pályázók számára a kitöltő programban feltüntetett kérdések értelmezéséhez, és kitöltéséhez.
1. Formai követelmények ·
A pályázat magyar nyelven, kizárólag az EMIR kitöltő program adatlapján nyújtható be. Kézzel írott pályázatok feldolgozására nincs lehetőség.
·
A pályázati adatlap kitöltése kizárólag a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség által rendszeresített kitöltő program alkalmazásával történhet. A kitöltő program letölthető a www.nfu.hu honlapról. A program lehetővé teszi a pályázati adatlap elektronikus kitöltését, nyomtatását és adathordozóra mentését.
·
Kérjük, hogy a kitöltő program kitöltése folyamán mindvégig törekedjen a világos, könnyen érthető, tömör és pontos megfogalmazásra. A kitöltő adatlapot hiánytalanul, minden kérdésre választ adva, minden rubrikát kitöltve és az előírt dokumentumok csatolásával kell benyújtani. Ha valamely kérdés nem vonatkozik a Pályázóra, kérjük, szerepeltesse a nem releváns kifejezést, vagy egy vonallal húzza ki az adott mezőt!
·
Felhívjuk a Pályázó figyelmét, hogy a projekt adatlapot a Pályázó nevében aláírásra jogosult képviselőjének, az aláírási címpéldányban rögzített módon kell aláírnia. A projekt adatlapot két helyen szükséges aláírni: 1. Az adatlap 10. oldalán, a Nyilatkozatok után. 2. Az adatlap 12. oldalán, Adatlap- a támogatói döntésről végén.
·
Az adatlapokban, ahol a karakterszám korlátozásra kerül, minden esetben a szóköz és az írásjel is karakternek számít. Figyeljen arra, hogy a maximális karakterszám elérését követően nem lehet további karaktert beilleszteni.
·
A CD/DVD-n csak XDat fájl szerepelhet
A pályázatban megadott információk · a támogatásban részesülő projektek esetében a Támogatói Okirat mellékletét képezik az adatlap mellékleteivel együtt · alapul szolgálnak a projekt megvalósításának nyomon követése és ellenőrzése során.
Az EMIR kitöltő program egyes pontjainak kitöltése
1. A projekt kapcsolódása a pályázati felhíváshoz 1.1. A pályázati felhívás száma Legördülő menüből választhatja ki a megfelelőt. TÁMOP-3.1.5-09/A/1 – Közép- magyarországi régió TÁMOP-3.1.5-09/A/2 – Konvergencia régiók (Dél-alföldi régió, Dél-Dunántúli régió, Észak-alföldi régió, Észak-magyarországi régió, Közép-dunántúli régió, Nyugat-dunántúli régió)
2. A projekt összegző adatai 2.1. A projekt címe A projekt címe legyen rövid, tömör, és legyen összhangban a projekt céljával, és tartalmával! (maximum 250 karakter) 2.2. A projekt megvalósulásának helyszínei Adja meg a pályázatban érintett összes feladatellátási hely adatait. Több megvalósítási helyszín esetén ez, a fejléc alatt található több megvalósítási helyszín fülre kattintással oldható meg. 2.3. A projekt megvalósításnak kezdete Adja meg azt a dátumot, amikor a projekt megvalósítását várhatóan el fogja kezdeni! A Pályázó a projektet a támogatói döntés napjától kezdheti meg. A pályázat előkészítése nem számít a projekt megkezdettségének. 2.4. A projekt megvalósításának befejezése Adja meg azt a tervezett dátumot, amikor a projekt megvalósítását várhatóan be fogja fejezni! A projekt megvalósítására a Pályázónak maximum 30 hónap áll a rendelkezésére, de a projekt megvalósításának a befejezése nem lehet későbbi, mint 2012. október 1. 2.5. A projekt elszámolható költségei összesen Az adatlap 6.1.2 pontjának kitöltése automatikusan generálja az elszámolható költséget. 2.6. Az igényelt támogatás összege Az adatlap 6.1.3 pontjának kitöltése automatikusan generálja az igényelt támogatás összegét. 2.7 A támogatás mértéke (%) A támogatás mértéke a projekt elszámolható összes költségének 100 %-a.
A Pályázó adatai 3.1. A Pályázó teljes neve A Pályázó pontos neve az Alapító Okirat alapján. 3.2. A Pályázó rövidített neve Csak abban az esetben kell kitölteni, amennyiben releváns.
3.3. Gazdálkodási formakód A megfelelő formakódot listából tudja kiválasztani. A gazdálkodási forma kód azonos a statisztikai számjelen belül a 13-15. számjeggyel. A gazdálkodási forma kód a KSH elnökének a 9027/1993. (SK.13.) KSH közleménye alapján határozandó meg. Amennyiben a Pályázó nem rendelkezik ilyen kóddal, a fenntartóra vonatkoztatva kell kitölteni. 3.4. Önkormányzati törzsszám Nem releváns. 3.5. Adószám A szervezet adószáma az előírásos formátumban. Amennyiben a Pályázó nem rendelkezik adószámmal, a fenntartóra vonatkoztatva kell kitölteni. Ha ez a kategória nem kerül kitöltésre, a beadott pályázat nem minősül pályázatnak. 3.6. Bankszámlaszám A következő formátumban adja meg: xxxxxxxx-xxxxxxxx-xxxxxxxx Amennyiben a Pályázó nem rendelkezik bankszámlaszámmal, a fenntartóra vonatkoztatva kell kitölteni. A Támogatói Okirathoz szükséges csatolni a támogatás fogadására szolgáló elkülönített bankszámláról szóló igazolást. Az ott szereplő bankszámlaszámnak egyeznie kell a jelen pontban megadottal. 3.7. Statisztikai szám A pályázatot benyújtó szervezet 17 számjegyű statisztikai számát kell beírni. Az adószám rögzítésekor a statisztikai számjel első 8 számjegyét a rendszer automatikusan (de felülírhatóan) kitölti. A statisztikai szám rögzítése egységesen, a Cégnyilvántartásnak megfelelő formátumban történik. Amennyiben a Pályázó nem rendelkezik statisztikai számmal, a fenntartóra vonatkoztatva kell kitölteni. 3.8. OM azonosító A Pályázó OM azonosítója az előírásos formátumban. 3.9. Cégbírósági bejegyzés/bírósági nyilvántartásba vétel A pályázatot benyújtó gazdálkodó szervezet cégbírósági cégnyilvántartási vagy társadalmi szervezet bírósági nyilvántartásba vételi száma. Amennyiben a Pályázó nem rendelkezik cégbírósági bejegyzéssel/bírósági nyilvántartásba vétellel, a fenntartóra vonatkoztatva kell kitölteni. 3.10. Alapítás időpontja Az alapítás időpontja Alapító Okirat alapján. 3.11. Minősítési kód Legördülő menüből választhatja ki a megfelelőt. Amennyiben a Pályázó nem tudja magára vonatkozóan kitölteni, a fenntartóra vonatkoztatva kell kitölteni. 3.12. Főtevékenység megnevezése és TEÁOR száma A TEÁOR kódot (számot) a cégkivonatban feltüntetett főtevékenység alapján kell kitölteni. A fejlesztendő tevékenység TEÁOR besorolását a TEÁOR’03 c. KSH kiadványban
szereplő kódszámokkal és megnevezésekkel kell megadni. Kitöltő program használata esetén a megfelelő TEÁOR szám kiválasztása keresővel oldható meg. 3.13. Fejlesztendő tevékenység megnevezése és TEÁOR száma A TEÁOR kódot (számot) a mellékelt cégkivonatban feltüntetett tevékenység alapján kell kitölteni. A fejlesztendő tevékenység TEÁOR besorolását a TEÁOR’03 c. KSH kiadványban szereplő kódszámokkal és megnevezésekkel kell megadni. Kitöltő program használata esetén a megfelelő TEÁOR szám kiválasztása keresővel oldható meg. Fontos, hogy a fejlesztendő tevékenység illeszkedjen a Pályázati Útmutató alapján meghatározott célokhoz, és a támogatható tevékenységekhez. 3.14. A Pályázó gazdálkodása Legördülő menüből választhatja ki a megfelelőt. 3.15. A Pályázó székhelye Ide a Pályázó hivatalos székhelyének címét kell beírni. A település adatokat keresőből tudja kiválasztani. A megye a település alapján automatikusan megjelenik. Amennyiben először az irányító számot írja be a kiválasztás folyamata gyorsabb, mert a program az irányítószám alapján már szűkítve ajánlja fel a lehetséges variációkat. 3.16. Postai cím Ide azt a címet kérjük beírni, ahova a hivatalos értesítéseket kéri küldeni! Értelemszerűen csak akkor kell kitölteni, ha eltér az előző pontban (Pályázati adatlap 3.15.) megjelölt címtől. A székhely rögzítésekor a postacímet a rendszer automatikusan (de felülírhatóan) kitölti. A település adatokat keresőből tudja kiválasztani. A megye a település alapján automatikusan megjelenik. Amennyiben először az irányító számot írja be a kiválasztás folyamata gyorsabb, mert a program az irányítószám alapján már szűkítve ajánlja fel a lehetséges variációkat. 3.17. A Pályázó hivatalos képviselőjének alapadatai Kérjük, itt adja meg a szervezet hivatalos képviselőjének adatait. 3.18. Kapcsolattartó személy (projekt menedzser) adatai Kérjük, figyeljen arra, hogy a hivatalos képviselő rögzítésekor a kapcsolattartó adatait a rendszer automatikusan (de felülírhatóan) kitölti. Kérjük, hogy azt a kollégát jelölje meg, aki a projekt megvalósításáért közvetlenül felelős lesz, ehhez a projekt vonatkozásában megfelelő szakmai felkészültséggel rendelkezik, és a projekt megvalósítás folyamatában kellő mértékben részt tud venni! A projekt menedzser esetében is olyan e-mail címet adjon meg, amely lehetőség szerint elérhető, és folyamatosan használja. Az elektronikus úton megkapott üzenetek beérkezését követően minden esetben igazolja vissza a beérkezést az igen gomb megnyomásával. 3.19. Pályázatkészítő adatai Csak abban az esetben kérjük kitölteni, ha a pályázatot nem a Pályázó készítette!
4. Sorolja fel az elmúlt öt évben állami és közösségi támogatásból megvalósított projekteket. Ha háromnál kevesebb állami támogatásból megvalósult projektje volt, akkor soroljon fel összesen három, a szervezet életében jelentős projektet az elmúlt öt évből!
·
Ezt a pontot az Állami támogatások fülön tudja kitölteni
·
Mutassa be, hogy a Pályázó az elmúlt öt évben milyen projekteket valósított meg, illetve milyenek megvalósításában vett részt! Ezek lehetnek pályázati rendszerben nyert források segítségével vagy saját forrásokból megvalósított projektek. Jelölje meg egyenként a projektek értékét is! Kérjük, hogy összesen legalább három projektet mutasson be abban az esetben is, ha az állami és közösségi támogatásból megvalósított projektek száma nem éri el a hármat! Térjen ki a A projekt megnevezésére A megvalósítás idejére, időtartamára A projekt összköltségére (E Ft) A projekt milyen támogatásból valósult meg (ha támogatott volt) – pl. korábbi Európai Uniós programok A támogatott projekt esetén pályázati azonosító szám
· ·
A pályázat benyújtásától visszafelé haladjon idősorrendben.
5. A tevékenységei/beszerzésre kerülő eszközök Mutassa be a tevékenységeket/beszerzéseket a projektmegvalósítás tervezett kezdetétől számítva! Az előkészítési tevékenységeket, kérjük, ne tüntesse fel a táblázatban! · Kérjük az ütemezéskor vegyék tekintetbe a projekt jellegének megfelelő szakmai/beszerzési sajátosságokat (pl. iskolai tanév, közbeszerzési kötelezettség) · Fontos, hogy a tevékenységek/beszerzések ütemezésekor reális (pl. korábbi tapasztalatokra alapozott) időtartamokat kalkuláljanak · A tevékenységeket a költségvetési táblában szereplő tevékenységekkel és azok ütemezésével összhangban szükséges kitölteni.
6. A projekt költségvetése 6.1. Elszámolható költségek 6.1.1. Elszámolható költségek és tevékenységek Kérjük adja meg táblázatos formában, hogy a projekt megvalósítása során milyen elszámolható költségek merülnek fel. (Összesített pályázói költségvetést kell az EMIRkitöltőbe felvinni a részletes költségvetési sablon – Pályázati Útmutató IV. melléklet alapján) Kizárólag az adatmezőhöz legördülő mező elemeiből lehet választani. Ezt a pontot a Költség fülön tudja kitölteni. 6.1.2 A támogatható tevékenységek ütemezése A költségvetés ütemezését kérjük féléves felosztással megadni. Kérjük, hogy a projekt szempontjából releváns időszakokra tervezzenek tevékenységeket. 6.1.3 Források
Az igényelt támogatást az elszámolható költségeknek (6.1.1) megfelelően töltse ki! Kérjük a Pályázati Útmutató D3 pontja alapján töltse ki ezt a pontot!
Felhívjuk a figyelmét, hogy az adatlap 6.1.1., 6.1.2 és 6.1.3 pontjában megadott végösszegeknek egyezniük kell egymással, valamint a részletes költségvetésben és annak szöveges indoklásában megadott végösszeggel. 7. A projekt számszerűsíthető eredményei A projektcélnak megfelelően, tüntesse fel, hogy a projekt megvalósítása során milyen eredmények tervezhetők. A monitoring mutatók minimális célértékeinek meg kell felelniük a pályázati útmutató E1. pontjában szereplő elvárásoknak.
8. Célcsoport 8.1 Kérjük, itt adja meg a nevelőtestület létszámát, illetve a pályázat támogatandó pedagógusok számát a Pályázati Útmutató A2 pontja alapján!
keretében
8.2. Ezt a pontot a Célcsoport funkcióban tudja kitölteni. Itt szükséges megadni a pályázat keretében támogatandó pedagógus nevét, a pedagógus munkakör ellátására feljogosító első szakképzettség megszerzésének idejét (legördülő menü segítségével), az intézményben teljes munkaidőben betöltött munkakörét, valamint a választott képzésre vonatkozó adatokat (legördülő menü segítségével). A I.-el jelölt legördülő menüben tudja megjelölni, hogy Ön az alábbiak közül milyen képzést választott: - Szakirányú továbbképzés - Mesterképzés - Mesterképzés+részismereti képzés (előtanulmány) – ezt Ön akkor választja, ha a mesterképzéshez szükséges előtanulmányokat végeznie és ezeket a pályázat keretében kívánja elvégezni. - Részismereti képzés A II.-el jelölt legördülő menüben tudja megjelölni, az Ön által választott képzés szakmai területét illetve típusát az IX. számú szakmai melléklet szerint: Szakirányú továbbképzés esetén: · Közoktatási vezetőképzések ·
Pedagógusok elméleti, szakmai, módszertani felkészültségét fejlesztő képzések
·
Az intézmény mindennapi szakmai munkáját segítő, támogató és kiegészítő tevékenységgel kapcsolatos képzések · Az eltérő oktatási igényű és a sajátos nevelési igényű tanulók nevelésével és oktatásával kapcsolatos képzések (ld. IX. számú szakmai melléklet: Szakirányú továbbképzések listája) Mesterképzés esetén: - Előképzettséggel felvehető tanári szakképzettség - Bármely tanári szakképzettség birtokában, előképzettség nélkül felvehető tanári szakképzettség (ld. IX. számú szakmai melléklet: Mester képzés keretében felvehető szakképzettségek listája A) pont és B) pont) Mesterképzés+részismereti képzés (előtanulmány) esetén:
- Előképzettséggel felvehető tanári szakképzettség (ld. IX. számú szakmai melléklet: Mester képzés keretében felvehető szakképzettségek listája A) pont) Részismereti képzés estén: Részismereti képzés (Itt nincsenek megadva szakmai területek, ezt az egy legördülő sort kell megjelölni.)
A III.-al jelölt legördölő menüben jelöli meg az Ön által választott képzés tovább pontosított szakmai területét a IX. számú szakmai melléklet alapján: Szakirányú továbbképzés - Közoktatási vezetőképzések esetén: o
Vezetés, tanügyigazgatás, management
Szakirányú továbbképzés - Pedagógusok elméleti, szakmai, módszertani felkészültségét fejlesztő képzések esetén: o
Pedagógus szakvizsga
o
Idegen nyelv (kiemelten: angol, német, nemzetiségi)
o
Kompetenciaalapú oktatás
o
Gyakorlatvezető mentor
o
Nem szakrendszerű oktatás
o
E-learning, informatika
o
Természettudomány
o
Minőségbiztosítás, minőségfejlesztés, mérés-értékelés
o
Környezeti nevelés
o
Egészségfejlesztés, mentálhigiéné, sport
o
Drámapedagógia, tánc, mozgás, zene hagyományőrzés, kézművesség, vizuális kultúra
o
Zene, előadó-művészet
Szakirány továbbképzés - Az intézmény mindennapi szakmai munkáját segítő, támogató és kiegészítő tevékenységgel kapcsolatos képzések esetén: o Családpedagógia, gyermek és ifjúságvédelem, diáktanácsadás, mentor o
Múzeumpedagógia
o
Mediáció
Szakirányú továbbképzés - Az eltérő oktatási igényű és a sajátos nevelési igényű tanulók nevelésével és oktatásával kapcsolatos képzések esetén: o Esélyegyenlőség, társadalmi integráció, romológia o
Sajátos nevelési igényű gyermekek inklúzió; fejlesztő pedagógia; terápia
nevelése-oktatása;
Integráció;
o
Tehetségfejlesztés
(ld IX. számú szakmai melléklet: Szakirányú továbbképzések listája) Mesterképzés - Előképzettséggel felvehető tanári szakképzettség esetén: megjelöli az Ön által választott mesterképzés műveltségi terület szerinti kategóriáját (ld. IX. számú szakmai melléklet: Mester képzés keretében felvehető szakképzettségek listája A) pont táblázatának 1. oszlopa) -
Magyar nyelv és irodalom Idegen nyelv Matematika Ember és társadalom Ember a természetben Földünk és környezetünk Művészetek Informatika Testnevelés és sport Nem közismereti, de a pályázat keretében választható tanári szakképzettség
Mesterképzés - Bármely tanári szakképzettség birtokában, előképzettség nélkül felvehető tanári szakképzettség esetén: - játék- és szabadidő-szervező tanár - multikulturális nevelés tanára - inkluzív nevelés tanára - család- és gyermekvédő tanár - tanulási- és pályatanácsadási-tanár - tehetségfejlesztő tanár - kollégiumi nevelőtanár - pedagógiai értékelés és mérés tanára - tantervfejlesztő tanár - könyvtárpedagógia-tanár - minőségfejlesztés-tanár (ld. IX. számú szakmai melléklet: Mester képzés keretében felvehető szakképzettségek listája B) pont táblázatának 1. oszlopa) Mesterképzés+részismereti képzés (előtanulmány) - Előképzettséggel felvehető tanári szakképzettség esetén: megjelöli az Ön által választott mesterképzés műveltségi terület szerinti kategóriáját (ld. IX. számú szakmai melléklet: Mester képzés keretében felvehető szakképzettségek listája A) pont táblázatának 1. oszlopa) -
Magyar nyelv és irodalom Idegen nyelv Matematika Ember és társadalom Ember a természetben Földünk és környezetünk Művészetek Informatika Testnevelés és sport Nem közismereti, de a pályázat keretében választható tanári szakképzettség
Részismereti képzés estén:
Részismereti képzés (Itt nincsenek megadva szakmai területek, ezt az egy legördülő sort kell megjelölni.) Az Adatlap 8.2-es pontjában a választómenü segítségével tudja megjelölni a választott képzések fent részletezett kategóriáit. Fontos, hogy a Célcsoport funkció kitöltése a Pályázati Útmutató A2 pontja, valamint a Pályázati Útmutató IX. Szakmai melléklete alapján történjen meg! Az ebben a pontban megadott pedagógusok számának egyeznie kell az adatlap 8.1-es pontjában megadott, a pályázat keretében támogatandó pedagógusok számával. Ezen a felületen egyszerre egy támogatott pedagógus vonatkozó adatait lehet kitölteni, egyenként kell megnyitni, kitölteni a vonatkozó adatokkal és elmenteni, annyiszor, amennyi a megadott pedagógusok száma. Fontos továbbá, hogy mindhárom (I., II., III.) cella kitöltésre kerüljön.
9. Esélyegyenlőség érvényesülése Ennek a pontnak a kitöltése kötelező. Az adatközlés jogosultsági feltétel. Kérjük, hogy kitöltés előtt olvassa át a Pályázati Útmutató XII. mellékletét (Esélyegyenlőségi útmutató)!
10. Környezeti fenntarthatóság Ennek a pontnak a kitöltése kötelező. Az adatközlés jogosultsági feltétel. Kérjük, hogy kitöltés előtt olvassa át a Pályázati Útmutató XI. mellékletét (Útmutató a fenntartható fejlődés érvényesítéséhez)!
11. Tájékoztatási követelmények
Ismertesse, hogy a támogatás elnyerése esetén milyen tevékenységeket terveznek a nyilvánosság és a tájékoztatás biztosítása érdekében, és hogyan fogják biztosítani, hogy a projekt eredményei szélesebb körben is ismertté váljanak Ahhoz, hogy a támogatás elérhetőségével, hatásával, hatékonyságával minél szélesebb kör megismerkedhessen, továbbá, hogy a társadalmi transzparencia érvényesülni tudjon, a támogatás tényéről, hatásáról, eredményéről tájékoztatást kell nyújtania. A tájékoztatási kötelezettségeknek vannak jogszabályban meghatározott elemei, ezeket a Támogatói Okirat minta 13. Tájékoztatás és nyilvánosság fejezete tartalmazza. A kitöltés során vegye figyelembe a Pályázati Útmutató C1.1. pontját! ·
Töltse ki a táblázatot, úgy, hogy az alkalmazni tervezett tájékoztatási formánál jelölje meg az Igen kategóriát. Kérjük, hogy a nemleges válaszokat is jelölje! Igen esetén szükséges megadni a darabszámot is.
Nyilatkozatok Felhívjuk figyelmét, hogy a kitöltő program végén található nyilatkozat kitöltése minden egyes pont esetében kötelező! (Választási lehetőség külön jelezve van). A nyilatkozat teljes kitöltése, vagy az abban foglalt kötelezettségek teljesítése hiányában a Pályázó részére támogatás nem nyújtható!