T
anulmányunkban elŒször bemutatjuk a Magyarország elsŒ világháború utáni gazdasági helyzetével, az 1920-as évek rekonstrukciós erŒfeszítéseivel foglalkozó szakirodalom jellemzŒ vonásait, majd amellett érvelünk, hogy indokolt új szempontok és megközelítések alkalmazása a témára vonatkozó gazdaságtörténeti kutatásokban. Ezek között kiemelt szerepet kaphat az adaptációs és innovációs mechanizmusok vizsgálata.
TOMKA BÉLA
Á
ttekintjük a rekonstrukció szakaszait, majd a legfontosabb növekedési tényezŒk alakulását vesszük számba. Ezt követŒen nemzetközi összehasonlításban vizsgáljuk a magyarországi gazdasági rekonstrukció eredményeit. Ezek egyaránt eredményesnek mutatják a rekonstrukciót, sŒt azt különösen sikeresnek tekinthetjük, ha figyelembe vesszük, hogy a hasonló gazdasági-társadalmi adottságokkal rendelkezŒ Ausztria milyen nehezen lett úrrá a háború és a békeszerzŒdések okozta nehézségeken.
V
égül kiemeljük azt is, hogy a vizsgált idŒszak gazdaság- és társadalompolitikája nemcsak rövid távú célokat szolgált, hanem segítette a hosszú távú gazdasági növekedést, mivel komoly erŒforrásokat szánt az anyagi és humán infrastruktúra fejlesztésére. 44
RUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN
74∞&£∞§™
Gépkocsik a csepeli Weiss Manfred Mıvek raktárában, 1930
74∞&£∞§™
Felszál ló ág ban
Gazdasági rekonstrukció Magyarországon az első világháború után RUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN
45
A
Bethlen-korszak gazdaságtörténeti szempontból nem jelentett önálló szakaszt. Gróf Bethlen István miniszterelnökségének kezdete nem esett egybe nagyobb gazdaságtörténeti fordulóponttal. A vége, 1931 már inkább tekinthető gazdasági korszakhatárnak – a pénzügyi válság kiéleződésének éve ez Magyarországon és Közép-Európában –, de ez is inkább belső választóvonal a nagy világgazdasági válság (1929–1934) időszakán belül. Bethlen István miniszterelnöki tevékenysége a következő fontosabb gazdasági szakaszokkal érintkezett: A háborús újjáépítés perió dusa (1918–1925). Ennek során megtörtént a háború közvetlen és közvetett negatív következményeinek elhárítása, s a bruttó hazai termék egy főre számított értéke ismét elérte az első világháború előtti szintet. A konjunktúra évei (1925–1929). Ezt a szakaszt gyors gazdasági növekedés jellemezte. A nagy válság időszaka (1929–1934). A világgazdasági válság első jeleinek kibontakozása után inkább csak stagnált a magyar gazdaság, de 1931ben már jelentős visszaesés következett be, míg a mélypontot a következő év hozta. A gazdaságtörténeti elemzés tehát nem igazodhat Bethlen István miniszterelnökségének kezdő- és végpontjához. Ugyanakkor az is nyilvánvaló, hogy az első világháború utáni időszak magyarországi gazdasági rekonstrukciójában a Bethlen-kormányoknak kitüntetett szerepük volt.
1 2 3
RÉGI ÉS ÚJ SZEMPONTOK Az első világháború utáni évek Ma gyarországának gazdasági viszonyait régóta azonos séma szerint tárgyalják a történeti munkák. Olyannyira, hogy ha a „mesternarratíva" kifejezés alkalmazható az újabb magyar történelem egyik vagy másik korszakáról kialakított történeti elbeszélésekre, akkor az első világháborút követő bő tíz év ilyen periódus. Jörn Rüsen, a jelenkori történelemelmélet fontos alakja jelentős szerepet tulajdonít a mesternarratíváknak a közösségek identitásának kialakulása szempontjá ból. S valóban: az első Olajlepárló torony világháború utáni maa Shell csepeli gyarországi gazdasági telepén, 1927 helyzet, illetve megváltozott gazdasá gi
74∞&£∞§™
74∞&£∞§™
46
RUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN
adottságok, az ezekre való reflexiók fontos alkotórészét adták a Trianont követő nemzeti önábrázolásnak és identitásnak. Melyek tehát a fő elemei az 1920-as évek gazdaságtörténeti leírásának Magyarországon? Kiindulópontként az országnak a trianoni békeszerződés következtében elszenvedett hatalmas területi és gazdasági veszteségei szerepelnek. Megjelenik a háború és a forradalmak eredményeként bekövetkezett erős gazdasá gi dezorganizáció, amelyet fokozott az Osztrák–Magyar Monarchia gazdasági egységének felbomlása. Az új valuta megteremtése a
történeti ábrázolások középpontjában áll: például az egyik népszerű egyetemi gazdaságtörténeti tankönyvben a gazdasági válságig terjedő időszak viszonyait tárgyaló részek kétharmada a stabil pénz bevezetésével foglalkozik. Az állampénzügyeken kívül a gazdasági nacionalizmusok ösztönözte im portpótló iparosítás kap na gyobb hangsúlyt a vonatkozó munkákban, a stabilizációt követően azonban szinte azonnal megérkezik a nagy gazdasági világválság. Ez az ábrázolás mintegy előrevetíti a kudarcot, s ezzel megalapozza a Horthy-rendszert elmarasztalni akarók vég-
következtetését: ennek az időszaknak – csakúgy, mint a két világháború közötti periódus egészének – gazdasági dinamizmusa messze elmaradt a dualizmus korának teljesítményétől. Mindez illeszkedik Magyarország „megcsonkításának" diskurzusához is, mivel a Trianon okozta, szinte leküzdhetetlen nehézségekre helyezi a hangsúlyt, s a magyarság az események puszta „elszenvedőjeként" jelenik meg benne. Az előbbiekben idézett jelenségek – a gazdasági dezorganizációtól az importpótló iparosításig – természetesen léteztek, sőt fontos körülmények voltak, melyeknek helyet kell kapniuk minden ábrázolásban. Ám vélemé nyünk szerint a háború utáni konszolidáció ilyen elbeszélése egyoldalú képet közvetít a korról. Volt jó néhány olyan folyamat is, mely nehezen egyeztethető össze ezzel az ábrázolással. Tanulmányunkban ezért amellett érvelünk, hogy az 1920-as évek gazdaságának bemutatásában fontos szerepet kell kapniuk további szempontoknak is: különösen az adaptációs és innovációs folyamatok és a növekedési faktorok elemzésének. Ha ezekre is figyelünk, akkor túlléphetünk a pénzügyi stabilizáció intézkedéseinek puszta leírásán, s jobban megfelelhetünk a gazdaságtörténet-írás szakmai szempontjainak. Utóbbiak között kitüntetett helyet foglal el a hosszú távú gazdasági növekedés előfeltételeinek alakulása, s az egyes kormányok-korszakok megítélésének is az a fő mércéje, hogy elősegítették-e ezek létrejöttét. Végül – de egyáltalán nem utolsósorban – azt is igyekszünk bizonyítani, hogy az időszak összességében gazdaságilag sikeresnek tekint-
hető: a rossz adottságok ellenére a magyar gazdaság relatív – más, hasonló adottságokkal rendelkező nemzetgazdaságokhoz viszonyított – teljesítménye nem maradt el a dualizmus időszakának eredményétől. A kontextus megteremtése céljából azonban először a kiinduló helyzetet mutatjuk be, majd a gazdasá gi re konstrukció menetét, szakaszait ábrázoljuk – később szó lesz arról, hogy miért tartjuk célszerűbbnek e kifejezés használatát a konszolidáció helyett. Ezt követően a növekedéselmélet vizsgálati szempontjait alkalmazva jellemezzük a gazdasági rekonstrukció legfontosabb tényezőit, mint a szektorális változások, a tőkeintenzitás alakulása, a technológiai fejlődés és a humán tőke fejlesztése. Kiemeljük az időszak gazdaságpolitikájának hosszú távú hatásait. Végül értékeljük a rekonstrukció eredményeit.
A HÁBORÚ GAZDASÁGI KÖVETKEZMÉNYEI Az első világháború alatt és különösen után lényegesen megváltoztak a magyar gazdaság működési körülményei. A háborús események jelentős közvetlen pusztítást ugyan nem okoztak, mivel hadműveletek az országnak csak kis részén folytak, melyek a mai – általunk vizsgált – országterületen kívül estek, de számottevő volt a humán tőkében – emberéletben és egészségben – bekövetkezett kár. Az ország gazdaságát a háborús erőfeszítések más tekintetben is kimerítették. 1917-re és különösen 1918-ra súlyos fűtő-, nyersanyag-
74∞&£∞§™
és élel elmiszerhiány alakult ki, a közlekedésben, az ipari terA Láng Gépgyár melésben, a közellátásban távlati képe, okozva zavarokat. Jellemző ő húszas évek a gazdasági dezorganizációra, hogy a világháború utolsó időszakában már nemcsak némelyik fogyasztási cikket előál állító termelési ág kibocsátása zuhant 60-70%-kal, hanem a kimondottan hadi szükségleteket kielégítő szektorok termelése is csökkent. Az utolsó békeévhez képest 1917ben a széntermelés 15%-kal, a vas- és acéltermelés pedig 1918-ra a felére esett vissza. A háború fiskális vonatkozásban és a valuta tekintetében is súlyos következményekkel járt. A hadi kiadások a háború utolsó éveiben a nemzeti termék nagy hányadát – mintegy felét – tették ki. Nem lehetett kétséges, hogy a költségvetés képtelen lesz ezeket a hagyományos bevételi forrásokból fedezni. A kormányok nem is törekedtek a fokozott adóztatásra, inkább hiteleket vettek fel, s a kiadások egyre nagyobb részét papírpénz kibocsátása révén állták. Az infláció már a háború megindulásával kezdetét vette, majd a korona belső és külső értékvesztési folyamata – lendületében néha megtorpanva, de összességében inkább gyorsulva – egy évtizeden át folytatódott, s ezzel új kereteket adott a ma gyar gazdaság fejlődésének. 1918 végén a magyar állam háborús adósságai 33-34 milliárd koronát tettek ki. A háború újszerű finanszírozásáért azonban később súlyos árat kellett fizetni. A gazdasági dezorganizációt súlyosbították a háborút követő 1918–1919es forradalmak és a szomszédos orszá-
74∞&£∞§™
RUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN
47
74∞&£∞§™
gokkal kialakult konfliktusok. Ezek – különösen 1919ben az ország román megszállása – már a termelőeszközökben is jelentős veszteségeket okoztak. A gazdasági nehézségeket tovább fokozta az ország területének mintegy egyharmadára, népességének felére csökkenése, amelyet a trianoni békeszerződés 1920-ban már csupán szentesített, és egyebek között hátrányos pénzügyi-gazdasági intézkedésekkel – jóvátételek, gazdasági korlátozások – egészített ki. Az antant a háború után még jó ideig fenntartotta a gazdasági blokádot. Magyarország ezzel kivált a Monarchia gazdasági integrációjából, s a hagyományos beszállítói és kereskedelmi kapcsolatok megszakadtak. A nyersanyagforrásokat és a feldolgozóüzemeket elvágták egymástól az új, nehezen átjárható határok, vagyis a korábban belkereskedelemnek minősülő tranzakciók körülményesebben és drágábban lebonyolítható külkereskedelmi ügyletekké alakultak. A határváltozások emellett bizonyos iparágakban, illetve ágazatokban nagy kihasználatlan kapacitásokhoz vezettek, a mezőgazdaság számára értékesítési problémákkal jártak, s a kor -
TextilszövŒgyár az 1930-as években (balra fent) LámpabélyegzŒ az Egyesült Izzóban, 1930 (középen fent)
74∞&£∞§™
48
RUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN
mányzati bürokrácia túlméretezettségét eredményezték. Az első világháború a nemzetközi gazdasági környezetben is nagy változásokat hozott. A nemzetközi aranystandard rendszerének megszű nése nehezítette az áru- és tőkemozgásokat. A korábbi fő hitelpiacok (Ausztria, Németország, Franciaország) – eltérő okokból – már nem álltak rendelkezésre, s a tőkeimport egykor jól működő más formái sem funkcionáltak. Csak az angolszász orszá gok pótolhatták a kiesett tőkeforrásokat, de ebben az irányban a kapcsolatok kiépítése lassan haladt. A háború után mindenekelőtt az a feladat állt az ország előtt, hogy elhárítsa a gazdasági növekedés útjában álló tényezőket, s visszataláljon a korábbi növekedési pályára. Ez véleményünk szerint a Jánossy-féle rekonstrukció fogalmával írható le a legmeggyőzőbben, ezért ezt részesítjük előnyben a folyamat egészének megjelölésére, míg a konszolidáció vagy a korban gyakran használt szanálás kifejezéseket a folyamat egyes elemeire alkalmazhatjuk. A háború utáni helyreállítás ugyanis nem akkor ér véget, amikor a termelés ismét eléri a háború előtti színvonalat, hanem amikor a gazdasági kibocsátás
szintje ismét megfelel a gazdasági fejlődés hosszú távú trendvonalából következő színvonalnak, amelytől a háború következtében távolo dott el – maradt le – a nemzetgazdaság. Vagyis az egész Bethlen-korszak részét képezte ennek az időszaknak.
A GAZDASÁGI FEJLŐDÉS SZAKASZAI
1
A háborús újjáépítés (1918–1925) Az új adottságok természetesen a gazdaság teljesítményében és szerkezetében is jelentős módosulásokat okoztak. 1920-ban az egy főre jutó GDP az 1913-as szintnek csak 81,5%-át tette ki (6. táblázat). Ugyanakkor figyelembe kell vennünk, hogy ez az adat Ausztriában 69,9% volt. A háborús adósságok, a megszállás okozta károk, a rekonstrukciós és jóvátételi kiadások fedezésére, valamint a haditermelésről a béketermelésre való átállás támogatására és a közellátás javítására továbbra is gyakorlatilag egyetlen eszköz maradt: a pénzkibocsátás, hiszen az állam kiadásai messze meghaladták bevételeit. Így az Osztrák–Magyar Bank folytatta a háború során
kialakult hitelezési gyakorlatát, amelynek következménye a korona további folyamatos árfolyamcsökkenése lett. Az infláció ellen elsőként 1920 végén és 1921-ben, Hegedüs Loránt pénzügyminisztersége alatt próbáltak következetes koncepcióval fellépni. Az ezt szolgáló intézkedések – vagyonváltság, új adók bevezetése és a meglévők emelése – csak átmenetileg szilárdították meg a koronát, s végül a stabilizációs kísérlet összeomlott. Mivel a termelés még meg sem közelítette a háború előtti színvonalat, a gazdaságpolitika játéktere eleve igen szűk volt ekkoriban. A háborús károk és veszteségek pótlása éppen csak megkezdődött, s a hazai tőkeképződés is alig haladt még előre, jelentősebb külföldi kölcsönök felvételére pedig nem volt lehetőség. Az 1920 második felétől kialakuló gazdasági élénkülés szoros kapcsolatban állt az inflációval, hiszen a valorizálatlanul s így szinte ajándékként adott hitelek – amelyek fő forrása természetesen a bankjegykibocsátás volt –, a csökkenő reálbérek következtében a külső versenyképesség fokozódása, valamint a rossz korona biztosította spontán piacvédelem mind-mind a konjunktúrát, az új tőke képződését erősítő folyamat része volt. Figyelem-
be kell vennünk azt is, hogy bár a pénz romlásának voltak negatív hatásai az államháztartásra is, az infláció a jövedelmek központi elvonásának és újraelosztásának eszközévé vált. A világháború idején felhalmozódott óriási valorizálatlan adósságoktól, a hatalmas hadikölcsönök visszafizetésének kötelezettségétől az infláció automatikusan megszabadította az államot, amely így annak – bizonyos mértékig – maga is haszonélvezőjévé vált. Az inflációs finanszírozás tehát egy ideig előnyökkel is járt, de 1923-tól már egyre nyilvánvalóbbak lettek a hátrányai, s ez mind erősebben vetette fel a pénzügyi szanálás igényét. Egy jelentős, ún. népszövetségi kölcsön felvétele mellett a költségvetési egyensúly elérését segítette még az adók emelése, valamint az állami alkalmazottak számának jelentős csökkentése. A költségvetési hiány fokozatosan megszűnt, megszülettek a stabilizációs törvények, és a kormánynak alárendelt Magyar Királyi Állami Jegyintézet helyett megalakult az autonómiával rendelkező Ma gyar Nemzeti Bank is. Utóbbi létrejöttével megállt a korona értékcsökkenése. Az immár stabil korona mellett – főként gyakorlati szempontok miatt – 1925 novemberében
74∞&£∞§™
bevezették a pengőértéket, majd 1927. január 1-jén A Weiss Manfrédmegtörtént a teljes áttérés gyár Csepelen az új pénznemre. Az újjáépítési időszakot eredetileg 1926. június 30-ig terjedően dő d ően határozták meg a pénzügyi szakértők, s a Népszövetség is 1926 júniusában nyilvánította végérvényesen stabilnak az ország pénzügyi helyzetét. Azonban a stabilizáció a gyakorlatban ennél előbb következett be: 1924 októberére helyreállt az államháztartás egyensúlya, az 1924–1925-ös költségvetés már jelentős többlettel zárt, a Magyar Nemzeti Bank ércfedezete pedig 1924 végére az első öt évre előírt 20% helyett 54%-ot ért el. A stabilizáció sikeréhez nagyban hozzájárult az is, hogy a gazdasági kibocsátás (economic output) 1924-ben már megközelítette, 1925-ben pedig lényegesen meghaladta az utolsó békeév szintjét.
74∞&£∞§™
2
A fellendülés évei Az inflációt lezáró 1924–1925-ös stabilizációval a húszas évek első felének fő célja, a háború közvetlen következményeinek elhárítása teljesült. A gazdaság inflációs finanszírozásának szinte egyik napról a másikra történő felszámolása, a korona stabilizálása, az RUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN
49
74∞&£∞§™ Kisipari üzem 74∞&£∞§™
államháztartás egyensúlyának helyreállítása, a kötött devizagazdálkodás megszüntetése és az 1925 elején bevezetett új vámrendszer lehettővé tette a világgazdasági konjunktúra kihasználását. Az új magyar vámrendszer az ipari termékek széles körét magas vámokkal védte, melyek így lényegesen meghaladták a Monarchia idején alkalmazott mértéket. Számos, a mezőgazdaságban használt ipari termékre is kiterjedt az emelés, így gyakorlatilag az agrárágazattal fizettették meg a nem versenyképes ipari termelés költségeit. Az új vámpolitika kiemelt célja volt a korábban alulfejlett textilipar támogatása. A fellendülést kissé hátráltatta, hogy a stabilizációt követően – 1926 közepéig – sajátos válság bontakozott ki. Az ún. szanálási krízis fő oka az volt, hogy működésének megkezdése után a Magyar Nemzeti Bank szigorú deflációs pénzpolitikát folytatott. Hamarosan azonban a szanálás és a külföldi tőke nagyarányú beáramlása következtében a gazdaság regenerálódott. Így 1926ban az egy főre jutó GDP visszaesett (–5,1%), de a következő évben lényegé-
50
RUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN
ben helyreállt, 1928-ban pedig már dinamikusan, 8%-kal nőtt. Az 1920-as évek második felének fellendülése nem lebecsülendő eredménnyel járt Magyarországon, mivel 1929-re az egy főre jutó bruttó hazai termék mintegy 18%-kal haladta meg az utolsó békeév színvonalát. Ez igen kedvező arány például Ausztria teljesítményével összevetve, ahol a növekedés mindössze 6,8%-os volt.
3
A nagy válság Az évtized második felében a világgazdasági helyzet kedvezően alakult. Az 1928–1929-ig tartó világgazdasági fellendülés azonban jelentős mértékben az Egyesült Államok és Nagy-Britannia hitelein nyugodott. Amikor a tőkebőség megszűnt, s nőttek a pénzpiaci feszültségek, a stabilizáció is összeomlott. A háború gazdasági következményei súlyosabbak voltak annál, hogy néhány év alatt teljesen fel lehetett volna számolni őket. A magyar gazdasági életben az 1924 utáni gyors fejlődést követően, 1928ban jelentkeztek az első komolyabb nehézségek. A New York-i tőzsde 1928–
1929-es hausse-periódusa nem csupán az amerikai tőkét tartotta otthon, hanem még az európait is a tengerentúlra vonzotta. A tőkebehozatal lehetőségei ezáltal Magyarországon is romlottak, jelentős feszültségeket idézve elő a hazai pénzpiacon. A nemzetközi összetevők mellett azonban kimondottan hazai okok is közrejátszottak a pénzügyi problémák kialakulásában, nevezetesen a külkereskedelmi mérleg rossz alakulása. A jegybank érckészlete folyamatosan – az 1927. végi 317,5 millió pengőről 1928. szeptember végére 252,1 millió pengőre – csökkent. Bár a világgazdasági válság kitörését az 1929. őszi New York-i tőzsdekrachhoz szokás kapcsolni, maga a válság Ma gyarorszá gon is fokozatosan mélyült el a következő években. 1929ben még 2,5%-kal nőtt az egy főre jutó GDP, majd 1930-ban körülbelül ugyanennyivel csökkent. A magyar gazdaságot igen súlyosan érintette már ebben a – még inkább csak depressziós – időszakban a mezőgazdasági termékek folyamatos áresése, amely az exportbevételeket jelentősen csökkentette. Az igazi pénzügyi problémákat
azonban 1931 hozta, amikor az év első felében – különösen a nagy múltú bécsi óriásbank, a Creditanstalt csődje után – a régió többi országához hasonlóan Magyarországon is nagyarányúvá váltak a külföldi hitelfelmondások. A külföldi és hazai devizavásárlások jelentősen csökkentették a jegybank valuta- és érckészletét, s ez a kormány beavatkozását váltotta ki. A néhány hét után teljesen feloldott betétkivételi korlátozásoknál tartó sabbnak bizonyultak azok az intézkedések, amelyek a kötött devizagazdálkodás kiépítésének kezdetét jelezték. Emellett a kormány transzfermoratóriumot is elrendelt, ami – a népszövetségi kölcsön kivételével – megtiltotta minden külföldi adósság törlesztését. Magyarországon is súlyos volt a pénzügyi válság, de a ma gyar pénzügyi rendszer nemzetközi összehasonlításban mégis viszonylag kis áldozatokkal jutott túl a válságon. Németországban a három legnagyobb bankot gyakorlatilag államosítani kényszerültek a megmentésük érdekében, az öt legnagyobb bankból pedig egy további csődbe ment. Belgiumban két nagybank felda-
rabolására s az univerzális bankrendszer felszámolására került sor. Az osztrák Creditanstalt krízise tulajdonképpen az 1931-es nemzetközi pénzügyi válság kiindulópontja volt, bankok szűntek meg, s több nagybank csak a gyors és jelentős állami támogatásnak köszönhette fennmaradását. Magyarországon ellenben minden nehézség ellenére sem szűnt meg nagybank, s nem került sor kényszerű bankállamosításokra sem, elég volt szabályozóeszközök alkalmazása, valamint a Pénzintézeti Központ és a Magyar Nemzeti Bank segítségnyújtása. Így az állam – például Ausztriától vagy Németországtól eltérően – nem kényszerült mélyen a zsebébe nyúlni, a törvényhozói intézkedések elegendőnek bizonyultak a hitelválság kezelésére. Lényegesen nagyobb veszteségeket kellett elszenvednie a magyar gazdaság többi ágazatának. Az ipari kibocsátás 1932/33-ban az 1929-es csúcsponthoz képest 19,8%-kal esett vissza. Különösen súlyos volt a mezőgazdasági termelés értékének hanyatlása, mely – a mezőgazdaság a legnagyobb ágazat lévén – alapvetően meghatározta a vál-
74∞&£∞§™ 74∞&£∞§™
ság mértékét is. A mező ő-ő Kisipari varroda gazdasági termelés önmagában nem csökkent, sőt őt ő emelkedett, ellenben a kedvezőtlen belső és külső értékesítési viszonyok miatt a termelés értéke zu hant, mégpedig nominális értékben az 1928/1929-es 2,23 milliárd pengőről az 1933/1934-es mélyponton 0,98 mil liárd pengőre. Az egy főre jutó bruttó hazai terméket nem érintette ilyen mértékben a válság: 1932-es mélypontján a négy évvel korábbihoz képest a zsugorodás 11,5%-os volt.
A HÁBORÚ UTÁNI NÖVEKEDÉS TÉNYEZŐI
Az eddigiekben is szó esett az első világháború utáni magyarországi gazdasági fejlődést alakító fontos körülményekről, de azok leginkább rövid távon ható tényezők voltak. Célszerű részletesebben és rendszerezetten, a növekedés hosszú távú meghatározóira is figyelve áttekinteni a gazdaság teljesítményét befolyásoló faktorokat, melyek betekintést engednek abba, hogy RUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN
51
miként történt a megváltozott viszonyokhoz való alkalmazkodás a húszas években. Öt ilyen tényezőt veszünk szemügyre az alábbiakban.
1
Strukturális változások Az egyes gazdasági tevékenységek, illetve gazdasá gi szektorok termelé kenységi színvonala eltérő. Ebből következően a szektorok között végbemenő változások kihatnak a gazdasági kibocsátás szintjére. Az alacsonyabb termelékenységű tevékenységek visszaszorulása a na gyobb termelékenységűek javára önmagában is hozzájárul a gazdasági növekedéshez, sőt, a növekedés jelentős részben az ágazati eltolódásokon keresztül realizálódott a 20. században Magyarországon és szerte Európában. Az egy alkalmazottra jutó termelési értékek eltérései világosan megjelentek Magyarországon is a század első évtizedeiben (1. táblázat). Az átstrukturálódás folyamatát is jól látjuk az 1920-as évek Magyarországán, ahol a gazdasági fejllődés hajtóereje a legkisebb Telefonközpont termelékenységű g ágazat, a Budapesten az mezőgazdaság visszaszo1930-as években rulása és úgyszólván az összes többi ágazat növe-
74∞&£∞§™ 74∞&£∞§™
1. TÁBLÁZAT. AZ EGY MUNKAVÁLLALÓRA JUTÓ TERMELÉSI ÉRTÉK MAGYARORSZÁGON, 1900–1930 (1938/39-ES VÁSÁRLÓEREJÙ PENGÃBEN ) 1900 MezŒgazdaság
1911–13
1920/21
1930
774
1012
507
785
Bányászat és kohászat
2633
1815
1642
2245
Nagyipar
1186
2707
2738
3188
923
1046
1616
1770
1778
1398
1738
3489
3497
na
3487
1352
1577
-
1714
973
1164
902
1301
Kisipar Kereskedelem Szállítás Szolgáltatások Összesen
Megjegyzés: A szolgáltatások egyaránt tartalmazzák a személyi, kormányzati, üzleti, oktatási és más szolgáltatásokat; 1900-13: a trianoni határokon belül.
kedése volt (2. táblázat). A növekedés meglehető sen egyenletesen oszlott meg utóbbiak között. Ha mégis ki kell emelnünk valamit, akkor egyrészt a kisipart említhetjük, mely vegyes kategóriának számított a statisztikában, mivel magában foglalta a kisebb építőipari vállalkozások tevékenységét éppúgy, mint a kisebb, szolgáltatással foglalkozó cégek termelését. Szintén a szektorális változások s így a növekedés hordozói voltak a lakásépítés és -bérbeadás, valamint a klasszikus szol-
gáltatások (pénzügy, oktatás, egészségügy, kormányzati tevékenység). Bár a nagyipar is növekedett, ez csak mérsékelt ütemű volt. Magyarország – ezúttal is a trianoni területet alapul véve – nagyobb ipari kapacitással került ki a háborúból, mint amekkorával belépett. 1913-ban például a nagyipar mintegy 400 ezer LE teljesítményű gépparkkal rendelkezett, míg 1921-ben már 600 ezer LE-vel. A világháborút követően azonban a fémfeldolgozás, a gépipar és az élelmiszeripar lényegesen
2. TÁBLÁZAT. A NETTÓ NEMZETI TERMÉK ÖSSZETEVÃINEK ALAKULÁSA MAGYARORSZÁGON, 1911–1931 (%) MezŒgazdaság
Bányászat
Gyáripar
Kis- és építŒipar
Kereskedelem Szállítás
LakásSzolgáltatások szolgáltatás
1911-13
49,8
1,2
13,8
8,2
4,0
5,1
6,1
11,8
1924-25
46,3
2,0
16,7
10,7
4,9
3,8
5,8
9,9
1929-30
36,6
1,2
16,8
11,3
7,5
6,5
7,2
13,3
1931-32
29,9
1,3
15,3
12,6
8,6
6,7
9,3
16,2
Megjegyzés: Folyóáron, a nettó nemzeti termék százalékában. 1911–1913: a trianoni határokon belül.
kisebb és egészen eltérő szerkezetű piaci igényekkel találkozott. Az ezekhez való alkalmazkodás éveket vett igénybe, s csupán részleges lehetett, így teljes kapacitásuknak csak egy részét használhatták ki a vállalatok az 1920-as években. Az évtized második felének ipari fellendülése főként a textilipar és az építőipar – különösen a lakásépítés – dinamikáján alapult. A mezőgazdaság gyakorlatilag stagnált. Ennek okát a világgazdasági trendekben, a birtokszerkezetben és a gazdaságpolitikában egyaránt kereshetjük. A gabona árszínvonala kedvezőtlenül alakult a világgazdasá gi túlkínálat miatt, márpedig a domináns nagybirtokok gabonatermelésre voltak berendezkedve. Ez gyakorlatilag tőkét szivattyúzott át az iparba, amit elősegített a magyar kormányok vámpolitikája is, mely az ipari vámokat – a nemzetközi trendeknek megfelelően – magasan tartotta. A mezőgazdaság térvesztése és a magasabb termelékenységű szektorok fejlődése olyan szerkezeti változás, amelyet szinte mindig a tőkeállomány növekedése, a szakképzettség színvonalának javulása, a nemzetközi kereskedelem bővülése kísér. Ezek ugyancsak fontos növekedési tényezők, bár elhatárolásuk a szerkezeti változások hatásától nem egyszerű feladat.
2
A tőkeintenzitás A 19. század végének és a 20. század elejének gyors technológiai fejlődése, az új találmányok és eljárások az egyre nagyobb hatékonyságú termelés
lehetőségét kínálták, s emellett mind költségesebb gépekben és berendezésekben öltöttek testet, vagy drága infrastruktúra kiépítését igényelték. Vagyis a gazdaságtörténeti tapasztalatok alapján azt mondhatjuk, hogy a magas szintű tőkefelhalmozás, az egy foglalkoztatottra jutó tőkeállomány emelkedése előfeltétele a termelékenység növekedésének is. Ugyanilyen egyértelmű azonban az is, hogy a tőkeállomány nagysága csak kis – egyes számítások szerint egynegyed – arányban magyarázza a nemzetgazdaságok fejlettsége közötti eltéréseket, s a fennmaradó nagyobb részt az erőforrások hatékonyabb hasznosítása eredményezi. A tőkefelhalmozás szintje mellett annak szerkezete is befolyásolja a hosszú távú növekedést. Utóbbit az szolgálja, ha a nagyobb hatékonyságú ágazatok és az infrastruktúra kiemelkedően részesednek a befektetésekből. A ma gyarországi tőkefelhalmozás mélyebb elemzésére itt nincs lehetőség, így csak három fontos tendenciát emelünk ki. Egyrészt a tőkefelhalmozás – lényegében a beruházások – átlagos szintje a bruttó hazai termék 11,2%-át tette ki az 1920-as évek második felében. Ez nagyjából megfelelt a nyugat-európai átlagnak, illetve az ország gazdasági fejlettségének. Mivel a belső felhalmozás alacsony volt, mindez nemzetközi források – hitelek, tőkebefektetések – fokozott felhasználásával volt lehetséges. Ezenkívül fontos jellemző az is, hogy a nagyobb hozzáadott értéket előállító ágazatok aránya jelentős ingadozásokkal ugyan, de nőtt, míg a mezőgazda-
3. TÁBLÁZAT. A TÃKEFELHALMOZÁS ÁGAZATOK SZERINTI ÖSSZETÉTELÉNEK ALAKULÁSA MAGYARORSZÁGON, 1911–1931 (%) MezŒgazd.
Bányászat
Gyáripar
Kereskedelem, szállítás
Lakásépítés
Kor mányzat
1924–25
22,2
0,5
37,6
12,8
23,5
4,5
1929–30
15,7
0,9
23,1
11,0
42,6
6,6
1931–32
11,3
1,7
26,0
16,9
38,6
5,4
Megjegyzés: nettó nemzeti termék folyóáron.
ságé csökkent. Végül ki kell emelnünk az infrastruktúra, különösen a lakásépítés nagy súlyát a beruházásokon belül. 1929–30-ban ezek aránya elérte a felhalmozás több mint 40%-át (3. táblázat). A na gyobb értékű lakások a nagyvárosokban s főként Budapesten épültek, de a falvakban is élénk házépítés folyt, nem utolsósorban a földreform következtében, mely 390 ezer új parcellát és házhelyet eredményezett. Összességében tehát – figyelembe véve a beruházások szintjét és a növekedés ütemét – a beruházások hatékonysága jónak volt mondható, s azok nem szorították ki a fogyasztást sem. Ami azonban ennél is fontosabb, a magas arányú infrastrukturális beruházások támogatták a hosszú távú növekedést.
3
Technológiai fejlődés A technológiai változások hagyományosan a gazdasági növekedés legfontosabb forrásaiként – vagy legalábbis hordozóiként – jelennek meg a közgazdasági és gazdaságtörténeti irodalomban. Találmányok sokaságát lehetne példaként hozni annak bizonyítására, hogy a 19. század végétől miként gyorsult fel a műszaki fejlődés, lehetőséget teremtve a mind termelékenyebb munkavégzés számára. A fejlődésnek különböző szakaszai voltak, melyekben mindig más és más területek voltak az élenjárók, de a 20. század elején mindenképpen ezek közé tartozott a robbanómotor és az elektromosság alkalmazása, különösen a közlekedés és a kommunikáció terén. Európában a gépkocsi és a telefon éppen az 1920-as években kezdett nagyobb számban megjelenni. Úgy tűnik, hogy a robbanómotor hazai terjedése megfelelt a kelet-közép-európai régióban szokásosnak. 1930-ban ezer lakosra egy személygépkocsi jutott Magyarországon éppúgy, mint Csehszlovákiában és Lengyelországban. Ugyanakkor a rádió és a telefon tekintetében Magyarország nemcsak a régióban járt élen, hanem nyugat-európai országokat is megelőzött: szintén 1930-ban ezer laRUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN
53
74∞&£∞§™
kosra 35 rádiókészülék jutott Magyarországon, Wolfram-labor az míg Franciaországban Egyesült Izzóban, 1930 33, Svájcban 26, Norvégiában 30, Olaszországban öt. 1930-ban a Magyarországon ezer lakosra jutó 12 telefonkészülék a régióban a legtöbbnek szá mí tott, de megelőz te az olasz szintet is. A villamosenergia-fo gyasztás már jócskán elmaradt a korban Ausztria vagy Csehszlovákia felhasználása mögött, de azokénál jobban bővült, vagyis a tetemes hátrányt sikerült csökkenteni. A villamosiparban nemzetközileg is számottevő cégek működtek Ma gyarországon. Az Egyesült Izzó exportteljesítménye volt a legjelentő sebb, amit termékfejlesztései (rádiócsövek, nagy kristályos wolframszálas izzólámpa stb.) hosszabb távon is garantáltak. Itt a modern K+F (kutatás és fejlesztés) kialakításának is voltak jelei. A Ganz-gyár is rendelkezett világszínvonalú termékekkel, de exportja nem bővült olyan mértékben. A villamosság terén több jelentős méretű külföldi cég is működött Magyarországon, melyek jótékony kompetitív gazdasági környezetet teremtettek. A Ma gyar Philips Művek, a Standard Villamossá gi Rt., a Magyar Siemens–Schuckert Művek mi együttéléshez szükséges értékeket stb. tőkebefektetései hozzájárultak a és normákat is terjeszti. A magyar lakosság években kifejevilágban élenjáró technológiák meghozett átla gos iskolázottsá ga 1920 és nosításához. 1930 között 0,82 évvel emelkedett, ami az egyik legjobb eredmény a század soA humán tőke Valószínűleg nem szükséges hang- rán – az 1990-es és az 1940-es évtized súlyozni, hogy az élenjáró technológiák- után –, s meghaladja a dualizmus bárismeretek adaptációjának képessége melyik évtizedének fejlődését (4. tábdöntően függ a humán tőke színvonalá- lázat). Ennél is látványosabb volt a hatól. A „humán tőke" koncepciója sze- landóság javulása a vizsgált időszakrint a tudás ugyanolyan fontos terme- ban. A férfiak születéskor várható átlési tényező, mint a gépekben megtes- lagos élettartama 7,7, míg a nőké 8,7 tesülő tőke, sőt ahhoz hasonlóan felhal- évvel emelkedett. Ez nemcsak az életmozható, növelhető, részben még át is tartam leggyorsabb növekedése Maörökíthető. A humán tőkének a tudás gyarország egész története során, mellett más összetevői is vannak, hanem meghaladja bármely nyugatmelyek közül kiemelkedik a lakosság európai ország megfelelő mutatójának egészségi állapota. A következőkben ezt változását ebben az évtizedben (5. táblázat). E látványos szociális eredmé a két tényezőt vesszük szemügyre. A humán tőke mérése nem egysze- nyek hátterében számos tényező áll, rű, de egyrészt az iskolai oktatás terje- amelyek közül ki kell emelni az anyadése jó indikátora lehet, másrészt a és csecsemőgondozás intézményeinek mortalitás alakulása az egészségi álla- kiépítését (Stefánia Szövetség, Zöldkepot változásairól nyújthat átfogó infor- reszt Mozgalom), a járványügy fejleszmációt. Nem csupán a szűken értelme- tését, a társadalombiztosítás kiterjeszzett ismeretek átadása fontos a gazda- tését és persze az iskolázottság növesági növekedés szempontjából. Az is- kedését is. Az iskolázottság és a lakosság egészkola az ismeretek átadása mellett olyan szocializációs intézményként is ségi állapotának javulása nem rövid, működik, amely a hatékony társadal- hanem hosszú távon hat a gazdasági
74∞&£∞§™
4
54
RUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN
növekedésre, tehát ezeknek a muta tóknak a javulása nem elsősorban a húszas évek fejlődését befolyásolta, hanem hosszú távon javította az ország gazdasági lehetőségeit. Vannak olyan periódusok a 20. századi magyar történelemben, melyek a rövid távú célok érdekében felélték a jövőbeli gazdasági fejlődés forrásait. A fenti jelek arra mutatnak, hogy a húszas években inkább gyarapodtak ezek a források.
5
Világgazdasági integrálódás Az egyes nemzetgazdaságok közötti kereskedelmi és tőkekapcsolatok elősegítik a hatékonyság növekedését, mivel ösztönzik az új technológiák terjedését, s legalább részben ellensúlyozzák a természeti erőforrások hiányát is. Másrészt lehetővé teszik az egyes nemzetgazdaságok számára, hogy azokra a termékeknek vagy szol gáltatásokra specializálódjanak, melyeket a leghatékonyabban tudnak előállítani. Az áruk és a tőke mozgása mellett ki kell emelni a gondolatok, a tudás – és így az emberek – szabad áramlásának jelentőségét is. Ennek megléte könnyíti, hiánya pedig gátolja a gazdaság és a társadalom hatékony működéséhez szükséges
ismeretek megszerzését. Általános szabályként az is megállapítható, hogy minél kisebb egy nemzetgazdaság, annál inkább rá van utalva a külkereskede lemre. A vizsgált növekedési tényezők között ez az, amely a legkevésbé segítette a magyar gazdasági rekonstrukciót az 1920-as évek során. Az Európán belüli vámhatárok hosszának a világháború utáni növekedését, a vámtételek emelkedését és hasonló kereskedelmi akadályok létét nem szükséges itt részleteznünk. A nemzetközi trendekhez való adaptáció tehát ebben az esetben a „beggar-my-neighbour" (a szomszéd kárára való stabilizáció) politika követése volt, mely alól a magyar kormány sem tudta kivonni magát. A külkereskedelmi forgalom még a húszas évek második felének fellendülése idején is kisebb volt a háború előttinél szerte Európában. Ez kétségkívül rontotta a világgazdaság növekedési esélyeit, s jelentősen mérsékelte a meglévő kedvező tényezők hatását Magyarországon is.
ÉRTÉKELÉS A dualizmus és a két világháború közötti időszak – s benne az 1920-as évek – gazdasági teljesítményét általában merőben ellentétes módon ítéli meg a szakmai és a tágabb közönség. Az előbbi rendszerint nem egyszerűen boldog békeidőként jelenik meg, hanem olyan periódusként, mely rendkívül dinamikus gazdasági fejlődést hozott: ennek során Magyarország jelentősen felzárkózott a fejlett Nyugathoz. Különösen igaz ez a Horthy-rendszer gazdasági fejlődésével összevetve, amely az infláció, a nagy válság, végül pedig a német érdekszférába kerülés időszakaként jelenik meg. A rendszeres összehasonlítások fényében azonban ez a kép módosításra szorul. A magyarországi fejlődést először egy 13 országból álló nyugat-európai minta pályájához hasonlítjuk. Ezt a mintát nem befolyásolják egyetlen ország fejlődésének esetlegességei; másrészt Nyugat-Európa az a régió, ahonnan a korban a legfontosabb növekedési impulzusok származtak a magyar gazdaság számára, jórészt ez közvetítette az amerikai technológiákat is. Kiindulópontunk az lehet, hogy a 19. század végén az egy főre jutó GDP Magyarországon – a trianoni területet alapul véve – a nyugat-európai átlagos szint valamivel több mint a felét tette ki, a mintánk-
4. TÁBLÁZAT. A MAGYARORSZÁGI LAKOSSÁG ÁTLAGOS ISKOLÁZOTTSÁGA ÉVEKBEN KIFEJEZVE, 1920–1950
Iskolázottság hossza (év)
1890
1900
1910
1920
1930
1940
1950
4,03
4,63
4,94
4,45
5,27
5,72
6,71
Megjegyzések: 1890–1913: a trianoni határokon belül.
5. TÁBLÁZAT. A MAGYARORSZÁGI LAKOSSÁG ÁTLAGOS ISKOLÁZOTTSÁGA ÉVEKBEN KIFEJEZVE, 1920–1950 1900
1910
1920
1930
1940
1950
Férfiak, Magyarország
36,6
39,1
41,0
48,7
55,0
59,9
Férfiak, Nyugat-Európa (átlag)
45,6
49,8
53,1
57,7
61,9
65,2
NŒk, Magyarország
38,2
40,5
43,1
51,8
58,2
64,2
NŒk, Nyugat-Európa (átlag)
48,2
52,3
56,5
60,8
64,1
69,3
Megjegyzések: Nyugat-Európa: Egyesült Királyság, Franciaország, Hollandia, Belgium, Írország, Németország, Ausztria, Svájc, Svédország, Dánia, Norvégia, Finnország, Olaszország; Magyarország 1900-1910: a trianoni határokon belül.
6. TÁBLÁZAT. AZ EGY FÃRE JUTÓ BRUTTÓ HAZAI TERMÉK ALAKULÁSA MAGYARORSZÁGON ÉS NYUGAT-EURÓPÁBAN, 1890–1939 (1990-es Geary–Khamis nemzetközi dollár) 1890
1913
1920
1929
1938
Magyarország
1473
2098
1709
2476
2655
Nyugat-Európa átlaga
2535
3474
3247
4336
4667
Magyarország a nyugat-európai átlag %-ában
58,1
60,4
52,6
57,1
56,9
Magyarország Ausztria %-ában
60,3
60,5
70,9
66,9
74,6
Megjegyzések: Nyugat-Európa: Egyesült Királyság, Franciaország, Hollandia, Belgium, Írország, Németország, Ausztria, Svájc, Svédország, Dánia, Norvégia, Finnország, Olaszország; Magyarország 1890–1913: a trianoni határokon belül.
ban szereplő nyugat-európai országok mindegyike mögött elmaradva. A 20. század elején Magyarország kismértékben konvergált Nyugat-Európához, s ez a folyamat az első világháború előtti években tetőzött, amikor a magyar szint a nyugat-európai országok átlagának 60,4%-át tette ki (6. táblázat). Az első világháború és különösen az azt követő évek súlyosabb gazdasági következményekkel jártak Magyarországon, mint a legtöbb nyugat-európai országban, s ez megmutatkozott a gazdasági kibocsátás arányainak alakulásában is. Ugyanakkor a fellendülés meglehetősen hamar és erőteljesen megindult Magyarországon, s így az egy főre jutó GDP a nagy gazdasági világválság előestéjén (1929) már elérte a nyugateurópai átlag 57,1%-át, s ezzel nagyon megközelítette az első világháború előtti relatív gazdasági fejlettséget. Szintén tanulsá gos lehet, ha Ma gyarországot Ausztriához viszonyítjuk. Az összehasonlítást indokolhatja, hogy e két ország – változó formában és mértékben – hosszú időszakon keresztül gazdasági egységet alkotott. Más-
részt amikor ez a szoros összefonódás megszűnt, az első világháború után nagyon hasonló politikai és gazdasá gi örökséggel és adottságokkal rendelkeztek, ráadásul ezt a két államot földrajzi helyzetük és nagyságuk is rokonítja. Nos, a 19. század végén a magyarországi gazdasági kibocsátás – a trianoni határokon belül – enyhén közeledett az osztrákhoz, és 1890-re egy főre vetítve elérte annak 60,3%-át. Ezt követően nagyjából ezen a relatív szinten maradt az első világháborúig. A két szomszédos ország közötti különbség azonban jelentősen tovább csökkent a világháború után, aminek eredményeként 1929-ben Magyarország egy főre jutó gazdasági kibocsátása az osztrák szint 66,9%-ára emelkedett, vagyis csökkent a nyugati szomszéddal szembeni lemaradás az első világháború előttihez képest. Ez az egyik legjobb ma gyar adat a 20. században. Ma gyarország ennek tanulsága szerint hatékonyabban alkalmazkodott az első világháború után mindkét korábbi birodalomfél számára alapvetően megváltozott körülményekhez. RUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN
55
