74∞&£∞§™
Aba-Novák Vilmos: Római önarckép, 1930 körül
74∞&£∞§™
72
RUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN
Aba-Novák Vilmos tragikusan hamar lezárult életműve a monumentális méretű falképek műfajában teljesedett ki. Már 1929-ben Rómából írt leveleiben fel-felbukkan a murális munkák iránti késztetés, a csillapíthatatlan vágy, hogy alkatának dionüszoszi féktelensége a festői felület növeléséhez és a kompozíció bő áradásához megfelelő terepet találjon. „Kimondom, ahogy gondolom: a jövő piktúrája a fal” – írta Vallomás című, 1931 tavaszán megjelent cikkében a Magyar Művészet hasábjain. Az itáliai ösztöndíjas évekről hazatérő festő „fal felé fordulása” mögött minden bizonnyal nem csupán stílusának organikus fejlődése, művészi és emberi karakterének áradó volta és legendásan könnyű keze állt, hanem egzisztenciális okok is a monumentális művek felé terelték. Döntést hozott, amelynek egyenes következményét is bizonyára sejtette: közületeknek, az államnak és a katolikus egyháznak fog dolgozni, s ez együtt jár a korabeli festőtársadalom – zömében rendszerkritikus és baloldali érzelmű – modernista elitjével való részleges szakítással.
MOLNOS PÉTER
Aba-Novák „politikus” képei EGY FESTŐ DIPLOMÁCIAI SZOLGÁLATBAN A BOTRÁNYOS INDULÁS: JÁSZSZENTANDRÁS 1933 őszétől, a jászszentandrási templom freskóinak átadásától kezdve AbaNovák többször is szembesülhetett a művei által kiváltott szélsőséges reakciókkal. A Szolnokhoz közeli falu apró katolikus templomának kifestésére egy esztendővel korábban, a gazdasági világválság szűkös viszonyainak közepén kapta a felkérést, miután a szegedi Dömötör-torony falképeivel már bizonyította a monumentális feladatokban való jártasságát, sőt az oda készített kompozíciós tervekkel elnyerte a padovai egyházmű vészeti kiállítás aranyérmét is. Az 1933-as év tavaszától szep tember 14-ig, a felszentelés napjáig tartó munka eredményeként Aba-Novák mozgalmas freskóciklust álmodott a korábban kopár falakra: a templom apszisába a szentektől körülvett, keresztet tartó Krisztus, a szentély két oldalára pedig a paradicsomi idill, az elhívatás, a keresztút, valamint a keresztről való levétel jelenetei kerültek. Az igazi botrányt azonban a munka második etapjaként elkészített, a szentély előtti nagy íven körbefutó jelenet, az Utolsó ítélet kompozíciója robbantotta ki. A lángok között vergődő kárhozottak eltorzult arcvonásaikkal, kiforduló szemeikkel egyenesen megrémítették a látogatókat. A mű és a nyomában elinduló sajtópolémia jó időre megalapozta a konzervatív közönség előtt AbaNovák öntörvényű, rebellis emberi és művészi karakterét, miközben olyan meglepetést keltett, hogy a Szolnok melletti kis falu nevét hirtelen megtanulta az egész ország.
Az egyházi vezetés felbolydult, dühös papokkal teli buszok érkeztek megszemlélni a szegény hívők nyakába zúdított „förtelmet”, s a katolikus klérus konzervatívabb része szinte istenkáromlással vádolta meg a római magyar akadémiáról éppen csak hazatért fiatal festőt. A sajtó reakciója megosztott volt, ki ünnepelt, ki átkozódott, és olyan is akadt, aki a brutális erejű képek láttára bekövetkező spontán vetélésekről ontotta a helyi folklór vadhajtásait felnagyító, szenzációhajhász riportjait. Miközben megindult az aláírásgyűjtés a freskók levakarása érdekében, a szolnoki ferences barátok pedig az újságok hasábjain „ölre mentek” a modernebb felfogású jezsuitákkal, Aba-Novák a szemtanúk szerint mosolyogva vette tudomásul a mű körül felcsapó hullámokat. „Nem az a lényeges, hogy mit írnak, hanem az, hogy egyáltalán írnak” – mondta az elvaduló polémia miatt feldúlt és azonnali válaszlépéseket szorgalmazó barátainak. A később oly sokszor a hatalom simulékony kiszolgálásával és művészi opportunizmussal vádolt festő szinte teljes csendben, csupán egyetlen szolnoki válaszcikk megjelentetésével tűrte a támadásokat, ugyanakkor alkotói önállóságát makacsul védve megtagadta az egyház legfelsőbb köreiből, az egri érseki hivataltól érkező utasításokat, és legfőbb mentorát, Gerevich Tibort is kikosarazva nemet mondott a freskók átdolgozására. A vihar néhány hónapon belül elült, hiszen a korábban kultúrbolsevizmust és blaszfémiát kiáltó ellenlábasok hangját hirtelen elnémította két, Itáliából érkező hír: a II. RUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN
73
74∞&£∞§™
Római Egyházm mű vészeti Kiállításon a jászszentandrási freskók vázlatát maga Mussolini vásárolta meg, s a szolnoki ferencesek által „elátkozott” képekrről a Vatikán hivatalos lapjában elismerrő kritika látott napvilágot.
A jászszentandrási templom falképei, 1933
74∞&£∞§™
EGY LOVAGIAS ÜGY Nem egész hét esztendővel később a karrierje csúcsán álló, egyházi és állami megrendelésekkel elhalmozott AbaNovák újra a támadások kereszttüzébe került. Ez alkalommal azonban már kevésbé volt elnéző az őt becsmérlőkkel szemben: 1940 áprilisában a párbajkódex szabályai szerint lovagi elégtételt kért a jeles műgyűjtőtől, Géber
74
RUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN
Antaltól, aki a Magyar Nemzet hasábjain a bolsevista propagandaművészet felélesztésével vádolta meg a festőt. A bocsánatkéréssel lezáruló, így valódi fegyverek helyett csupán érvekkel megvívott pengeváltás kiindulópontja a lap 1940. március 30-i számában megjelent interjú volt, melyben AbaNovák a „programművészet”, vagyis a közületeknek készített monumentális alkotások felsőbbrendűségét hirdette meg az általa „öncélúnak” titulált atelierpiktúrával szemben. Az ekkor már közel tíz esztendeje, a római ösztöndíjas hónapok óta a freskófestés primátusát hirdető mester nem mondott mást, mint amit már két évvel korábban is több cikkben, majd 1939-ben a Képzőművészeti Főiskolán megtartott székfoglaló beszédében is világosan kinyilvánított.
A gondolatait közlő lap nagy példányszáma és az időközben lezajlott politikai változások aggodalmat keltő iránya azonban felerősítette vitatható gondolatait. Markáns véleménye sze rint a jövő a közületek által megren delt, az építészettel szorosan együttműködő – alapvetően propagatív funkciót ellátó – alkalmazott művészeté, míg a polgári műgyűjtés igényeit kiszolgáló táblaképfestés jelentősége és szellemi hatóereje fokozatosan gyengül, szerepe pusztán a kísérletezés marad, melynek való di eredményeit a programművészet használhatja fel. Aba-Novák elveit már az interjút közlő lapszámban élesen megtámadta a később bocsánatkérésre kötelezett Géber Antal, aki a Tanácsköztársaság kollektivizmusát és vészterhes emlékeket keltő propagandaművészetét látta feltámadni a „politikai elvtársnak felcsapó” festő szavaiban. Április 3-án Bernáth Aurél egész oldalas cikkben reagált kollégája felvetéseire, melyben feleslegesnek titulálta a két művészi attitűd mesterséges szembeállítását. Bernáth felbukkanása a történet folytatása szempontjából különösen érdekes. A Gresham művészcsoport vezető alakjaként a harmincas évek közepén tulajdonképpen ő volt Aba-Novák azonos fajsúlyú „antitézise”, a polgári gyűjtők kedvence, akinek lírai hangvételű, időtlenséget sugalló alkotásai szöges ellentétben álltak a római iskola vezető mesterének epikus, történetmesélő s könnyen az ideológia szolgálatába állítható tablóival. A Gresham kávéház legendás asztalánál hetente összegyűlő művészek szemében a hatalommal való elvtelen lepaktálásnak tűnt AbaNovák bámulatos falképfestői aktivitása, mellyel szemben ők a gyarló világ hívságaitól alkotói magányba húzódó és a politika halotti csókjától mindennél jobban irtózó festő megingathatatlan ethoszát állították szembe. Ez a magatartás a jelenből szemlélve, az egyre vészesebben radikalizálódó korabeli politikára a tragikus történelmi tapasztalatok birtokában visszatekintve tagadhatatlanul szimpatikus alternatívának tűnik. A látszólag egyértelmű ítélet meghozatalát azonban – szokás szerint – a következő évtizedek eseményei alaposan megnehezítik. Az 1945 után kialakuló új rendben ugyanis Bernáth és barátai, a Gresham egykor oly finnyás tagjai hirtelen kiléptek az arisztokratikus rezignáltság elefántcsonttornyából. Nem csupán az új hatalom által kiírt gigantomán művé-
szeti pályázatokat nyerték meg sorozatban, de hamar a művészetpolitika aktív alakítóivá váltak: tanári állásokat kaptak és vállaltak a Képzőművészeti Főiskolán, miniszteri és szakszervezeti stallumok birtokában éveken át uralták a kulturális élet jelentős szeletét.
ÁLLAMI MEGRENDELÉSEK Az Aba-Novákkal szembeni egykori bizalmatlanság, az életmű ellentmondásos értékelése szorosan összefüggött azzal a szereppel, amelyet a festő a harmincas évek közepétől egészen 1941-es haláláig a politikai igényre készített monumentális műveivel akarva-akaratlanul magára vállalt. Ekkorra ugyanis már a katolikus klérus mellett a hivatalos Magyarország többi szereplője is elérkezettnek látta az időt arra, hogy grandiózus megrendelésekkel forduljon AbaNovákhoz. 1936-ban Szeged városa a Hősök kapujának dekorálásával bízta meg, melyen „hármas szimbólumot kellett szintetizálnia: a háborús hősök emlékét, a haza feltámadásának reményét és a nemzeti hadsereg talpraugrását”. A fennkölt festői program ellenére Mandula Aladár a freskók fogadtatásával kapcsolatban még 1941-ben is a tiltakozó tömegek felháborodását emelte ki. „Sokan kifogásolják a freskók főalakját, Krisztust és az angyalokat. Elefantázisz és basedowkórról beszélnek. […] Valami lengyelesen romantikus képet vártunk, tele háborús poézissel, és kaptunk helyette egy lidércnyomásos dantei zordon látomást.” Ismerve AbaNovák visszaemlékezését az első világháború éveire, tudva, hogy besorozott katonaként szerzett tapasztalatait úgy élte meg, mint „merényletet mindaz ellen, ami benne érték”, nem csodálkozhatunk azon, hogy minden pátosztól mentesen, pokoli borzalomként ábrázolta a világégést, sírhalmok felett lebegő, arctalan szellemhadsereget vizionálva a lesütött szemű angyalok kara alá. A korabeli bírálók között a kortársi emlékezet magát Horthyt, illetve az átadási ünnepségen megjelenő feleségét is feljegyezte, akik azon túl, hogy sérelmezték a Hősök kapujának tragikus hangvételű festői programját, igen nehezen békéltek meg a kormányzó lovon feltűnő képmásával, a jellegzetes arcélen éktelenkedő, szinte karikatúraszerűen felnagyított orral. Mindezek ellenére Aba-Novák 1936 végén újabb állami megrendelést ka pott. A párizsi világkiállítás nemzeti pa-
vilonjának dísztermét kellett dekorálnia, mintegy 220 négyzetméteren felelevenítve a magyar és francia történelem ezeréves múltra visszatekintő kapcsolatait. A két, egyaránt hét-hét függőleges falmezőre osztott kompozíció vázlatát a Centrál kávéházban, műtörténész barátainak segítségével készítette el, a megdöbbent szemtanúk elmondása szerint kevesebb mint egy óra alatt. A közel nyolcszor 14 méteres pannók kivitelezése – tanítványainak, elsősorban Duray Tibornak és Marosán Gyulának a közreműködésével – 1937 februárjától kezdve mintegy két és fél hónapot vettek igénybe, de a kartonrajzok elkészítéséhez már az előző esztendő végén hozzákezdtek. A párizsi magyar pavilonban felállított mű elnyerte a vi-
lágkiállítás nagydíját, sőt – ha hinni lehet a falképek felhelyezésénél jelen lévő szemtanúknak – magát Picassót is hangos elismerésre késztette.
MŰVÉSZET ÉS DIPLOMÁCIA: KORONÁZÁS, BEVONULÁS
ÉS ÖRÖK BARÁTSÁG
A párizsi pannók a monumentális munkák sorában unikális kivételnek számítanak: viszontagságos sorsuk ellenére mai állapotukban is hűen en tükrözik Aba-Novák Vilmos alkotójuk zseniális festőii tu- és munkatársai dását. A murális művek Székesfehérvárott, döntő többségénél azon- 1938 ban a jól és kevésbé sikere-
74∞&£∞§™
74∞&£∞§™
RUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN
75
74∞&£∞§™
Az elssŒŒ bécsi döntés nyomán 1938 novemberében lezajlott felvidéki bevonuláson Aba-Novák tagja volt a katonai csapatokat követŒ, a honvédelmi minisztérium által szervezett és vitéz técsŒi Móricz Kálmán huszárszázados által vezetett propagandacsoportnak, melyben újságírók mellett festŒk és szobrászok is helyet kaptak. Az Est beszámolója szerint Bodrogszerdahelyen az autókkal utazó társaság súlyos kövekbŒl emelt barikáddal találta szembe magát. Ezt látva „a mıvészek, élükön Aba-Novák Vilmossal, leugráltak a kocsikról […] és hajigálni kezdték a súlyos barikádköveket. Ebben is elöljárt Aba-Novák Vilmos, aki nem csak nagy mıvész, de fizikailag is szép, hatalmas ember, úgy, hogy a 20-30 kilós nyers termésköveket úgy hajigálta, mint gyerekek a labdát.” A bemutatott fénykép éppen a felvidéki bevonulás idején készült, háttérben a Kassától 34 kilométerre lévvŒŒ Torna várával.
74∞&£∞§™
sen elvégzett restaurálások után szomorúan állapíthatjuk meg, hogy bár a kompozíció, a szimbólumrendszer és az ikonográfia tekintetében pontos képet adnak alkotójuk és a megrendelők egykori szándékairól, e művek mai állapotukban valójában nem tekinthetők Aba-Novák autentikus alkotásainak. Éppen ezért rendkívüli módon felértékelődnek azok a vázlatok, pályázati tervek és kiviteli kartonok, melyek átvészelték az elmúlt több mint hatvan évet, benne a kommunizmus évtizedeivel, amikor e művek – a rajtuk megjelenő szereplők és események okán – sokszor még vétlen tulajdonosaikra is veszélyt jelenthettek. Két kompozíciós terv és egy csodával határos módon tö-
76
RUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN
kéletes épségben fennmaradt, monumentális pannóegyüttes kitüntetett figyelmet érdemel, hiszen e képek – önértékükön túl – jól illusztrálják azt a különleges szerepet, amelyet AbaNovák a harmincas évek végén a magyar külpolitika színpadán betöltött. A művész hagyatékában fennmaradt egy rendkívül izgalmas, befejezetlen falképterv, melynek témája valóságos kuriózum: Aba-Novák A király beszéde című, Oscar-díjas film sikere révén ismét reflektorfénybe került uralkodó, VI. György brit király 1937. május 12-én Londonban megtartott koronázási ünnepségét komponálta rengeteg szereplőt „mozgató”, vízszintes sávokba rendezett tablóvá. Feleségének küldött
egyik leveléb ből ől és a festtőtárs, Zsögödi Nagy Imre visszaemlékezéséből tudjuk, hogy Aba-Novák részt vett a világraszóló eseményen, a tulajdonos meghívására egy londoni Rothschild-ház tetőteraszáról nézte végig a pompás menetet. A kép megrendelőjének személye ma még homályba vész, de joggal feltételezhetjük, hogy a végül sosem kivitelezett mű elkészítésével alkotója eredetileg diplomáciai feladatot is ellátott volna, annak az évtizedes folyamatnak egy apró – és végül hamvába holt – epizódjaként, ahogy a Trianon után elszigetelődő Magyarország éppen kultúrája s ezen belül leginkább képzőművészete révén próbált közeledni az európai hatalmakhoz, miközben ezzel az eszközzel is igyekezett demonstrálni a revíziós politika megalapozásaként hirdetett, Kárpát-medencei kultúrfölény eszméjét. E sajátos külpolitikának fontos részei voltak a Budapesten rendezett nemzetközi tárlatok, a külföldi fővárosokba utaztatott, reprezentatív magyar kiállítások, a velencei biennálékon való hangsúlyos részvétel vagy éppen a világkiállítások magyar pavilonjainak jól felépített üzenetei. A koronázási ünnepséget ábrázoló terv legközelebbi párhuzama is ez utóbbira nyújt kiváló példát: a párizsi világkiállítás magyar pavilonjában felállított gigantikus pannókon AbaNovák – nem titkolva a tiszta művészi szempontokon túl a nagyon is aktuális propagatív célokat sem – a magyar és a
A Szent Korona története A párizsi Grand Prix elnyerése után Székesfehérvár vezetése megbízta a Szent István halálának 900. évfordulója alkalmából épített mauzóleum freskóinak elkészítésével. A megrendelŒ által megszabott téma, a Szent Korona és a Szent Jobb története bonyolult felépítésı, nehezen tagolható, a kis térben zsúfoltnak ható kompozícióban öltött testet. Aba-Novák freskónyelvében újítást hozott a rendkívül dekoratívnak ható, hidegen csillogó ezüstös háttér alkalmazása, amely egyrészt visszanyúlást jelentett az Itáliában látott archaikus emlékekhez, másrészt hangsúlyozta a hely és a tematika szakrális jellegét. Az itt bemutatott alkotás a Szent István-mauzóleum keleti falára szánt falkép terve. A Sztehlo Lili által készített üvegablak stilizált kompozíciójának két oldalán a Szent Korona történetének egyes epizódjai bontakoznak ki. Az egymástól mondatszalagokkal elkülönített, összesen hat jelenet értelmezését a verses feliratok segítik, de Aba-Novák kivételes tömörítŒ és történetmesélŒ tehetsége révén a téma minden verbális magyarázat nélkül is felfejthetŒ. A bal oldali lemez felsŒ harmada Szilveszter pápa álmára utal: az egyház feje által küldött koronát angyalok hozzák el a keresztény hitre tért magyar népnek. Az alsó harmadban, a baldachin alatt papok és katonák által hordozott „szent jelvény” jelenik meg, míg jobb oldalon a korona megérkezése és végül – a hely szelleméhez méltó csúcspontként – a székesfehérvári bazilikát alapító és a várost királyi székhellyé tevŒ István koronázása tınik fel. Aba-Novák jellegzetes, a táblaképeirŒl is jól ismert tüzes színei, az égŒ kadmiumvörös, a friss citromsárga, a szerzetesi csuhákon feltınŒ szépia és a fel-felvillanó mély ultramarin foltjai a középkori mıvészet alkotásainak transzcendens auráját idézŒ módon fémes, ezüstalapból emelkednek ki. A kompozíció elsŒ olvasatban természetesen egy konkrét történet didaktikus elmesélése, de valójában sokkal több annál: a történelmi reprezentáció mellett elsŒsorban alkotója kivételes manuális tehetségérŒl, utánozhatatlan technikai bravúrjairól szól. A virtuóz formaképzés, a gyorsan felvitt rajzos részletek olyan festŒi tudásról árulkodnak, mely egészen kivételes helyet biztosít Aba-Novák számára a 20. századi magyar képzŒmıvészet történetében
RUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN
77
„A MÚLTAT VÉGKÉPP ELTÖRÖLNI…” A hatalmi pozíciók újraosztásával párhuzamosan az 1945 után megkezdŒdött a múlt radikális átértékelése is. Az ekkor már fél évtizede halott Aba-Novák nem tudta megvédeni magát, így a murális munkáin kora politikai elitjét is ábrázoló festŒ megítélése alig néhány év alatt végletes változáson ment át. Az ötvenes évek elejére kiizzadott kánon Aba-Novákra vonatkozó ítéletét a szolnoki mıvészetrŒl írt könyvében Végvári Lajos öntötte dorong keménységı szentenciába: „Egész egyéniségét a Horthy-rendszer fasisztabarát kultúrpolitikája határozta meg, ennek hatása alatt vált mıvészete brutálisan nyerssé és emberellenessé.” Freskóinak zömét egy vonatkozó belügyminisztériumi körrendeletet követve lemeszelték vagy vastag
78
vakolat alá rejtették, mıveit jó másfél évtizedre számızték a kiállításokról. Bár egykori ösztöndíjas társai, a Gerevich-istálló római iskolás tagjai szinte botlás nélkül illeszkedtek az új rendszer új tematikai és esztétikai elveihez, Œ a hatvanas évek elejéig a HorthyMagyarország szimbóluma, nehezen megbocsátható bınök megtestesítŒje maradt. A vele szembeni ellenérzések egyik jellemzŒ megnyilvánulása az egykori festŒtárs, a szovjet mintára felépített és a megszálló csapatok által életben tartott diktatúrához maximálisan idomulni képes Kmetty János levele Köpeczi Bélához, a késŒbbi miniszterhez, aki ebben az idŒben a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának kulturális osztályát vezette:
RUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN
Kedves Köpeczi Elvtárs!
Budapest 1965. júl. 3. XIII. Pannónia u. 12.
Soraimmal egy mıvészeti ügyben fordulok Önhöz, amely üggyel kap csolatban aggályaim vannak. A „Népszabadság” 1965. ápr. 10-i számában olvastam Illés Endre naplójegyzetét Herczeg Ferenc viss zaszentesítésének káros mozgal má ról. Hasonló veszély fenn áll a képzŒ mıvészet területén is, mert a szé kesfehérvári romkert kápolnájá ban az Aba Novák-féle freskót a városi v. b. nek ügyvezetŒi 300 000 frt. költséggel újra akarják festetni. Felszabadulásunk idején a népha rag a freskót lemeszelte, azon Hor thy, Hóman stb. alakjai szerepel tek, és a freskó annak idején az Œ politikájuk dicsŒítésére készült. A fres kó mıvészi értéke sem volt jelen tŒs, a mıvészt a demagóg Gerevich Tibor kurzus esztéta szorgalmaz ta. Annak az idŒnek a nagy magya r festŒje Derkovits Gyula volt esz tétikailag és politikailag egyarán t. Annak az idŒnek baloldali mı vészei, SzŒnyi, Egry, Dési Huber, Uitz, Beré ny, Pór, Goldman mind felette áll nak Aba Novák festészetének. Az 1962-ben a Nemzeti Galériá ban rendezett, nagy reklámú kiál lí tás sem tudott Aba Novák milyen ségi és minŒségi jellegén változ tatni. A mıvészettörténeti tényeken nem változtathat sem a kiállítás rendezŒ, sem Pogány Ö. Gábor írásai, amelyekben többször is megkísér lik Aba-Novák festészetét és a Hó man–Gerevich-kurzus mıvészet politikáját felmagasztalni. (L. katalógus t és a „Mıvészet” 1962 okt. számát .) Mindezeket azért teregetem ki, mert az Aba Novák esete és fŒleg a freskó újrafestésének szándéka, hasonló a herczeg ferenci mozga lomhoz. Sem az említett esetek egy ike, sem másika nem jó támaszai a szocialista kultúránk fejlesztésének . Soraimmal arra kérem, hogy tekint se ezt az ügyet közügynek és te gye magáévá. Ãszinte tisztelŒje Kmetty János
74∞&£∞§™
Aba-Novák Vilmos freskóterve VI. György angol király 1937. május 12-én tartott koronázási ünnepélyérrŒl
74∞&£∞§™
francia történelem közös pontjait ffűzte grandiózus vizuális láncolatba. Míg a londoni témát feldolgozó festmény megrendelője és tervezett funkciója ma még talány, az 1938. november 11-én lezajlott kassai bevonulásnak emléket állító kompozíció „eredettörténete” pontosan rekonstruálható. Az Est című lap egyik cikkéből kiderül, hogy a honvédelmi miniszter a Magyar Képzőművészek Országos Szövetsége útján a katonai csapatokat követő propa gandacsoportba tizenöt festőt és szobrászt is meghívott, köztük AbaNovák Vilmost, Glatz Oszkárt, Rudnay Gyulát és Kisfaludy-Stróbl Zsigmondot,
Köpeczi Béla válaszában leszögezte, hogy mind a szakintézmények, mind a városi és megyei szervek a freskók helyreállítása mellett döntöttek, azzal a változtatással, hogy „Horthy figuráját – melynek helyére a 40-es évek végén PetŒfi alakja került – nem restaurálják”. Az utóbb említett beavatkozással kapcsolatban érdemes felidézni Dercsényi DezsŒ emlékezését a Székesfehérvári Romkert kálváriájára: „Kaptunk egy levelet a várostól, amelyben felszólítottak, tüntessük el a falképeken látható háborús bınösöket. Egyike Hóman Bálint volt, akit a mıvész mint Anonymust ábrázolt az északi fal (tehát a szentkorona történetének) jobb felsŒ sarkában, hátravetett barátcsuklyával, pirospozsgás, kövér arccal. A másik Horthy Miklós, aki negyedik kormányzóként állt a déli falon, esküre emelt kézzel. Kákay Szabó Györgyöt, a Szépmıvészeti Múzeum fŒrestaurátorát kértem, utazzon Fehérvárra, s nézze meg, mit lehet tenni. Pár nap múlva visszaérkezett és jelentette, átfestette az inkriminált alakokat. – Tudod, Horthy esküre emelt kézzel állt, belŒle PetŒfit készítettem, hiszen ez a póz tipikusan az Œ attribútuma.
minden bizonnyal azzal a céllal, hogy az első világháborús Sajtóhadiszállás művésztagjaihoz hasonlóan festményeken és szobrokon örökítsék meg a jeles eseményeket. Aba-Novák egy táblaképen, valamint a kassai Vitézi Szék dísztermébe szánt, ám a festő halála és a háború kitörése miatt sosem kivitelezett falkép kompozíciós tervén dol gozta fel Horthy Miklós kassai bevonulásának sokakat megihlető s a teljes magyar politikai paletta által egyöntetűen ünnepelt aktusát, melyet Babits Mihály Áldás a magyarra című versében, a sajtóküldöttség tagjaként a csapatokat követő Máray Sándor pedig hazaküldött cikkek sorában dicsőített. Aba-Novák tekintélyes méretű falképterve, mely az 1940es velencei biennálé fődíját is elnyerte, utoljára a művész hagyatéki kiállításán, 1942 márciusában került a közönség
– És Hómanból mit csináltál? – Szekfı Gyulát! Ezzel nem elégedtek meg, néhány év múlva a városi tanács lemeszeltette az egész freskóciklust.” A Köpeczi-levélben említett feltárásra – melyet még 1962-ben a Székesfehérvári Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága nevében Tilinger István elnök kezdeménye zett – végül nem került sor. Így nem pusztán Horthy Miklós és Shvoy Lajos megyés püspök arcképe maradt akkor rejtve, de Gere-
elé: több mint hetven esztendeje nem tudunk róla semmit. Míg a kassai kép sorsa tipikusnak tekinthető, hiszen a magyar történelem drámai fordulatokban gazdag, nemegyszer szélsőségek között csapongó menete finoman szólva nem kedvezett a hasonló műalkotások fennmaradásának, az 1939 májusa után most először bemutatott, a lengyel–magyar barátság eszméjét hirdető pannóegyüttes fel bukkanása csodaszámba megy. Az öt, egyenként több mint kétszer két méteres, tökéletes állapotban fennmaradt vászon minden bizonnyal feltekerve vészelte át az elmúlt hét évtizedet, s a tulajdonosán kívül mindmáig szinte senki sem láthatta. A mű megszületésének apropója a korábban említett két festményéhez hasonlóan szorosan kötődik a magyar kultúr- és külpolitika akcióihoz: a pan-
vich Tibor portréja is, melyet AbaNovák itt is, mint számos monumentális munkáján, beillesztett a kompozícióba. Szinte sorsszerınek, szimbolikusnak tınik a falkép máig ívelŒ története. A külvilág felé árkádokkal kapcsolódó térben az idŒrŒl idŒre lecsapódó nedvesség szinte elporlasztotta a festéket a falakon, így a mı, elkészülte után alig néhány évvel, már 1943-ban átfestésre szorult. 1949-ben az Országos Mıvészeti Tanács helyszíni
szemlét végzŒ munkatársai már csak a seccók közeli pusztulását tudták prognosztizálni. Az ötvenes évek elején végrehajtott többszöri le me sze lés vég leg el tün tet te a felület maradék eredeti részét is. A Szent Korona és a Szent Jobb legendáját feldolgozó kompozíció elenyészett, ahogyan az alkotója által megálmodott és nagy hatalmú mentora, Gerevich Tibor segítségével idŒleges gyŒzelemre vitt monumentális mıvészet ideája, a keresztény Magyarország freskóra transzponált eszmei koncepciója is. A hosszan húzható párhuzamot a rendszerváltozás aktusa sem szakította meg: a nemzeti buzgalom, támogatva Aba-Novák híveinek jogos igényeit, 1990-et követŒen megpróbálta szinte szó szerint a semmibŒl, nyomokban megtalált, színüket veszett pigmentmaradványokból és elsárgult fényképek alapján újraalkotni a teljesen elpusztult falképeket. A rekonstrukció kudarcba fulladt.
4∞&£∞§™
A székesfehérvári Szent Istvánmauzóleum eredeti freskódíszének részlete, jobb oldalon a késŒbb PetŒfivé alakított, majd lemeszelt Horthy Miklós alakjával.
RUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN
79
74∞&£∞§™
Aba-Novák Vilmos 1938 végén festett alkotása a kassai bevonulásnak állít emléket. A közel két méter hosszú festmény a helyi Vitézi Szék díszterme számára megrendelt, de végül sosem kivitelezett freskódísz kompozíciós terveként készült el. A hét évtizede elveszett és csak korabeli reprodukciókról ismert mı a csapatai körében lóháton haladó, kardját elŒreszegezŒ Horthy Miklóst ábrázolja az ünneplŒ, zászlóit meghajtó tömeg közepén, míg a kompozíció felsŒ sávjában szimbolikus jelenetsor bontakozik ki. A kassai dóm homlokzata elŒtt az országalmát tartó kéz, a kardot hozó angyal és a mondatszalagon olvasható, Berczeli A. Károly által írt vers Szent Istvánt és az általa teremtett történelmi Magyarországot emeli be a mı értelmezési tartományába. A kép alsó szélén húzódó szalagon a Felvidék visszafoglalásának állomásai olvashatók, szinte leltárszerıen felsorolva az elfoglalt helységeket, az egyes bevonulások dátumait és a megszálló csapatok parancsnokait. Az Aba-Novákkal több monumentális megbízásánál, többek között a székesfehérvári Romkert díszítésénél is együtt dolgozó Berczeli versének szövege így hangzik: „E nép kicsiny, de nem kevés S hogy éljen Œsi küldetés. Itt vívja harcát, s Œr legyen a szent istváni végeken.
74∞&£∞§™
A harc folyik, a harc örök, Hiába dúlt tatár, török. Szent István népe Œsi nép, Miénk vagy újra Felvidék!”
nósorozat az 1939. április 22-én megnyitott varsói magyar képzőművészeti kiállítás részeként a tárlatot befogadó helyi Műcsarnok központi termében kapott helyet. A lengyel köztársasági elnök, Ignacy Mościcki és a ma gyar kormányzó, Horthy Miklós által védnökölt tárlat grandiózus megnyitóján a
lengyel politikai elit a legma gasabb szinten képviseltette magát: az ünnepélyes eseményen az elnökön kívül a kultuszminiszter, a külügyi államtitkár, a volt budapesti nagykövet, valamint tábornokok és a lengyel arisztokrácia színe-java is megjelentek. Magyar részről többek között Ugron Gábor, az iro-
dalmi és művészeti tanács elnöke, Jalsovitzky Károly államtitkár, Say Géza osztálytanácsos, Gerevich Tibor, a kiállítás kormánybiztosa és ma ga AbaNovák Vilmos vett részt a vernisszázson. A tárlat a 19. századtól egészen a kortárs irányzatokig felvonultatta a magyar képzőművészet kiemelkedő értékeit, sőt a nép- és iparművészet válogatott alkotásaiból és egy berendezett kápolna segítségével a modern egyházművészet aktuális eredményeiből is ízelítőt kaphattak a látogatók. A koncertekkel, felolvasásokkal és egyebek mellett Gerevich Tibor rádióelőadásával kísért kiállítás központi üzenetét Aba-Novák pannói öntötték könnyen értelmezhető formába: a lengyel–magyar történelmi sorsközösség hangsúlyos demonstrálása azok ban a napokban sokkal többet jelentett a két nép között fennálló baráti viszony puszta rögzítésénél. A magyar külpolitika a német fenyegetés árnyékában álló Lengyelorszá got ezzel a gesztussal is biztosította szimpátiájáról, ezen a módon is kinyilvánítva azt, amit alig néhány hónap múlva kénytelen volt súlyos tettekkel is bizonyítani: még Hitler csábító ajánlatára, a szlovákiai területek visszaadásáért cserébe sem hajlandó részt vállalni a németek Lengyelország elleni akcióiban. Aba-Novák kompozíciójának centrumában a közös kardot markoló magyar és lengyel katona esküre emelt kézzel mintha megálljt parancsolna egy még csak sejtett, de küszöbönálló agressziónak. A pannókon, a szuperközeliben mutatott katonafejek jobb és bal oldalán a magyar és a lengyel történelem kiemelkedő alakjai sorakoznak: az egyetlen élő szereplő, Horthy Miklós mellett Jozef Piłsudski, Báthory István, Bem tábornok, I. Ulászló, Károly Ró-
bert, Sobieski János és a szentté avatott lengyel királynő, Hedvig az örök barátság ígéretét hitelesítő tanúkként jelennek meg. Valamennyien a két ország jelenig ívelő sorsának egy-egy közös pontját emelik a pannó értelmezési tartományába, nemegyszer olyan momentumokat felvillantva, amikor a fenyegető német befolyás alól a két nép szövetsége jelentett kiutat. Nem kétséges, hogy a kiállítás megnyitóján felvonuló diplomáciai kar tagjai, köztük a német ügyvivő és a helyi katonai attasé könnyen dekódolhatta a művészet nyelvén közölt intelmet. Alig fél esztendő múlva kiderült, hogy a magyar politikai vezetés komolyan gondolta a festményeken kinyilvánított ígéretet. Hitler határozott kérésére és kecsegtető revíziós ajánlatai ellenére sem engedte meg, hogy a lengyel határ felé vonuló német hadsereg használhassa az észak-magyarorszá gi vasútvonalakat, sőt a támadás szeptember 1-jei megindulása után Teleki Pál titokban magyar légiót szervezett a megtámadott lengyelek fegyveres támogatására. Ezzel párhuzamosan Magyarország megnyitotta határát a menekültek több mint százezres áradata előtt, melynek egy része továbbvonulva csatlakozott a németek ellen harcoló brit–francia erőkhöz, másik része pedig a ’44-es német megszállásig háborítatlanul élvezhette Ma gyarország vendégszeretetét. A lengyel–magyar sorsközösséget és a két nép közti barátságot megjelenítő, hét évtizedes lappangás után most előkerült pannóegyüttes tehát nem csupán a fénylő ezüstös háttérből kibontakozó történelmi alakoknak, az ezeréves közös tapasztalat dicső momentumainak, de e nemes politikai gesztusnak is emléket állít – reméljük, most már örökre.
74∞&£∞§™
ABA-NOVÁK VILMOS: LENGYEL GYEL–MAGYAR BARÁTSÁG Pannósorozat a varsói magyar kiállítás el elŒcsarnokához, 1939 Fél évvel Lengyelország megtámadása elŒtt, a német–lengyel kapcsolatok mélypontján és Hitler könnyen megsejthetŒ szándékainak ismeretében az 1939 tavaszán megrendezett varsói magyar képzŒmıvészeti kiállítás kétségtelenül túlmutatott önmagán: az eseménnyel a magyar politikai vezetés deklarálni akarta megingathatatlan baráti viszonyát a fenyegetett országgal. Aba-Novák ezt az egyértelmı diplomáciai üzenetet fordította le a festészet nyelvére: a tárlatot befogadó varsói múzeum elŒcsarnokában elhelyezett pannósorozatán közös kardot markoló és kezüket esküre emelŒ, a fenyegetŒ ellenséget együttes erŒvel távol tartó katonákat ábrázolt, akiknek megingathatatlan összetartozását a kompozíció mellékalakjaiként felsorakoztatott, a két nép sorsának közös pontjait felidézŒ történelmi alakok emelik ki. Az öt képbŒl álló, méretében is grandiózus alkotás több mint hetvenéves rejtŒzködés után bukkant fel a közelmúltban, csodával határos módon tökéletes épségben átvészelve a diktatúra évtizedeit is.
74∞&£∞§™
