TOM BOBB: KIBUC – IX. RÉSZ
- folytatásos regény -
TIZENHETEDIK FEJEZET Adva van egy bolond taxis, aki vérző arccal hever az aszfalton, mellette egy riadt tekintetű
barom, aki késsel hadonászik, és távolban a rendőrautók szirénája. Igazság szerint a bicskás faszit is leverhetném, de lassan hátrafelé szambázik. Akkora káosz van, hogy öröm benne részt venni. Már hat lezáráson verekedtem át magam, de
még mindig a kerületben vagyunk. Rita és az anyja mereven figyelnek a hátsó ülésről, arcukon egyszerre van jelen a kíváncsiság és a rettegés. Szörnyű.
- Mi a faszt képzelsz?! - üvöltötte egy ló méretű, dübörgő léptű faszkalap, miközben átverekedte
magát két Lada között. Jöttében feltűrte mindkét ingujját. Nem tudom, mi szükség volt erre, mert így csak jobban felhorzsolta a könyökét, mikor hanyatt zuhant. Beleremegett a föld.
A társai már eszesebbek voltak: hozták a fél konyhát. Volt náluk dugóhúzó, húskloffoló,
tésztagyúró. Ha rá tudtam volna őket venni, hogy kerítsenek tálakat és kedves köténykéket, rendezhettünk volna egy röpke szakácsbemutatót. Így azonban kénytelen voltam úgy állni, hogy a hátam védve legyen, Gyors mozdulattal felhúztam a bokszert.
Érdekes: az elmúlt fél évben nem gondoltam rá, de ebben a másodpercben ismét felötlött bennem a gyanú, hogy ez tényleg nem az én világom. Mit keresek itt, vad arccal figyelve a felém vágtató, rém buta mutatványokra készülő fickókat? Hogyan keveredhettem ilyen helyzetbe?
És ekkor egy másodpercre bepillantottam a Volvo hátsó ajtaján, ahol észrevettem Marianna, majd később Rita feszülten rám szegeződő tekintetét, és ekkor már kitaláltam, miért keveredtem
ilyen helyzetbe.
Azt követően kezdődött, hogy hazatértünk Ferihegyről. - Elnézést. Zavarok? - nyitott be a nő a szobámba, melyet Majoros bocsátott a rendelkezésemre.
Ugyanazon az emeleten állt, ahol Rita szobája, és olyan tágas volt, mint valami átkozott színházi táncparkett. A hasonlat illett rá: túlságosan fényesre volt suvickolva, és túlságosan síkos volt a padlóját burkoló olasz parketta. Csak csúszkálva juthattam el a tévétől a mini hűtőgépig.
Az ajtó nyitva, Marianna ott áll benne, mint egy félszeg szűzlány, én pedig szemrevételezem a testét. Könnyedén tehetem: a vékonyka hálóing, és a még vékonyabb hálóköntös jó sokat enged láttatni belőle. Azt hiszem, elmúlt már este tíz. Alszik a ház. - Nem. Nem zavar. Belépett, megfordult, és becsukta az ajtót.
- Volna egy probléma, amit meg kellene beszélnünk - mondta. - Igen? Mi az? - Kérlek - jött közelebb -, engem ne magázz! Hívj a nevemen!
- Rendben, Marianna. Még közelebb lépett hozzám. - Azt hiszem, még nem volt módunkban négyszemközt beszélni. Nem kínálsz hellyel?
Mindketten körbepillantottunk. Az egyetlen ülőalkalmatosság, egy jókora bőrfotel farkasszemet
nézett a televízióval, benne hevert nyitott bőröndöm, amit eddig még nem pakoltam ki, s bizony ezen felül csak az ágy jöhetett volna szóba. Gyorsan a bőrönd felé léptem, de a nő megragadott:
- Hagyd csak! Üljünk az ágyra! Hirtelen meleg lett.
Ez a nő magával cipel egy olyan bőséges (forró) aurát, ami ha egyszer elkap, sosem szabadulsz
belőle. Éreztem, hogy hevesebben dobog a szívem. Figyeltem, amint leül, és finoman keresztbe teszi a lábait. Maga mellé mutatott: - Gyere! Én is leültem.
- Te cigány származású vagy? - tért a lényegre. - Ez miért fontos? - Nem fontos. Egyáltalán nem. Csak kérdeztem.
Mélyen a szemébe néztem. Igazság szerint a fejébe szerettem volna látni, a gondolataiba.
- Azt mondják, apám cigány volt. Nem tudom, ez igaz-e, bár a bőröm színe azt mondja,
lehetséges. Talán kifogásod van ellene?
Hirtelen a karomra tette a kezét. - Dehogy… Édes illata volt.
- Ha esetleg az aggasztana, hogy… - kezdtem, de közbevágott. - Tévedsz. Semmi sem aggaszt. Beszélgettem Ritával, és elmondta, mi történt az iskolában. A férjem is beszélt róla… Azt hiszem, mindkettejük szemében hős vagy.
- Felkacagott. - Két
szerencsétlent is eltartunk, akik úgy jöttek ide, hogy ők a jelenlegi legerősebb betontuskók, erre te belépsz az életükbe, és elveszed az illúzióikat!
A két testőrről beszélt. Egyikőjük állandóan Majoros mellett tartózkodott, míg a másik a váltást
adta. Nem fűztem hozzá semmit. - Honnan származol? - Zalából.
- Hm… Van barátnőd? Lenéztem a kezére. Kisujjával játszadozni kezdett a karomon. Felhívtak keringőre. Mielőtt elgondolkoztam volna, hogy mit vállalok, és miféle következményekkel járhat a dolog, már ki is csúszott a számon: - Nincsen.
Közelebb hajolt, és megcsókolt.
- Hé! - toltam el magamtól.
- Ne aggódj! Rita már alszik, a férjem pedig gyűlést tart a haverjaival. Nincs itthon. Fogta a kezemet, és a mellére húzta. Megmarkoltam.
- Vágd be! - suttogta. - Kérlek… erősen… vágd be!
Elöntött a vágy. Beleolvadtam a tekintetébe. Finom volt. Nőies volt. Kívánatos volt. Hirtelen a hasára fordítottam, és közben lefejtettem róla a köntöst. Halkan felszisszent, de máris négykézlábra emelkedett az ágyon, feljebb húzta a hálóinget. Fantasztikus feneke volt. Kigomboltam a nadrágomat, majd közelebb rántottam. - Gyerünk! - lihegte. - Siess! Siess!
Halkan nyöszörgött, miközben össze-összerobbant a testünk. Kemény voltam és határozott. A
csípője ütemesen járt, alig tudtam megtartani. Őrült csata ez. Ha így később belegondolok, életem legnagyobb „csatáit” vele vívtam végig. Szerette, ha hátulról hatolok bele. Szerette, ha keményen bánok vele.
- Te kefélsz az anyámmal? - kérdezte egyik délután Rita. Már reggel észrevettem, hogy valami nem stimmel. Mogorván nézett rám, mikor a kocsiba ült, és egész úton egy szót sem szólt hozzám. Éjjel Marianna egyszer hangosan felsikkantott, miközben kéjesen lovagolt rajtam, és valahol legbelül már akkor éreztem, hogy baj lesz. - Miféle kérdés ez? - kérdeztem vissza. - Hallottam. - Kitől?
Fintort vágott: - Ne tedd az ártatlant, hé! A saját fülemmel hallottam! Hallottam a hangját, méghozzá a te szobádból, az éjszaka kellős közepén, mikor az egész ház alszik! - Dühös hangon
mondta: - Mit gondolsz magadról?! Azt hiszed, csak úgy játszadozhatsz az emberekkel?!
Nem tudtam mit mondani. A járdaszegélyhez kormányoztam a kocsit, és leállítottam a motort. - Miért álltál meg?
- Gondolom, beszélgetnünk kéne… - Nem! - csattant. - Nem kell beszélgetnünk! Hátrafordultam.
- Azért meg fogsz hallgatni. Ha ez a dolog kiderül, apád iszonyúan dühös lesz… - Az tuti - morogta.
- … és több, mint valószínű, hogy engem rögtön elbocsát. Ez lesz az én büntetésem, ámde elgondolkodtál azon, hogy mi lesz anyád büntetése? Én eltűnök az életedből, de anyád végig ott marad veled! Hogy fogsz a szemébe nézni? Mit gondolsz: nem fog rájönni, hogy ki fecsegett? - Te most zsarolni akarsz?!
- Eszemben sincs. Leszarom, ha apád elbocsát. Magaddal törődj. Az életeddel. Ezt felelte: - Megint csúnyán beszélsz!
Vállat vontam. Figyeltem, ahogy előveszi a pénztárcáját, kihúz belőle egy köteg ötszázast, és felmutatja: - Tudod, ez mi? Fintort vágtam.
- Most keresünk egy motelt. Kiveszünk egy szobát - mondta -, aztán mi is kefélni fogunk. - Nem. - De! Nem érdekel, mit locsogsz itt össze-vissza! Mindenki azt kapja, amit megérdemel! Ha azt mondom, fogalmam sincs, ezt mire érti, hazudok.
Talán hiba volt az a délután, bár határozottan kellemesen éreztem magam. Csak azt követően árulta el, hogy fáradtan, ernyedten hevertünk az ágyon: - Ez volt a harmadik. Jól csináltam? Nem adtam alá lovat.
- Talán.
- Mi az, hogy talán? - csípett oldalba. Már attól az égnek meredtem, hogy hozzám ért. Az oldalamra fordultam, és ujjaim közé fogtam a mellbimbóját. Mélyen a szemébe néztem: - Velem ne játssz, te lány! - Éreztem, amint puha
tenyere lassan végigcsúszik az oldalamon, megsimogatja a combomat, majd rámarkol a farkamra. Felvetettem: - Ki vette el a szüzességedet? - Mit érdekel… - pihegte. Lehunyta a szemeit. - Mesélj! - Nem… - Nem? Hm… És mindenhol szűz vagy?
Ettől felpattantak a szemei. Riadt lett az ábrázata.
- Csak azt hiszed, hogy nagykorú vagy - oktattam ki vigyorogva. - Te most incselkedsz. - Azt hiszed?
- Akarod? Bólintottam: - Fordulj a hasadra, baszki! Ezek ketten nem is nők. Ezek boszorkányok, vagy még inkább vámpírok, akik az életemre
törnek, akik a véremet szívják, és én mindössze addig engedem ezt, míg egyik éjjel azt nem
látom, hogy miközben Marianna kéjesen vonaglik rajtam, kinyílik a szobaajtó, és Rita áll benne, méghozzá anyaszült meztelenül, egyik kezével a lábai között matatva, másikkal a melleit simogatva. Akkor betelt a pohár.
Néhány telefon, néhány ismerős, majd rövid beszélgetés Majorossal. - Rendben van - mondta, miután meghallgatott. - Nem fogom visszatartani. Elégedett vagyok a
munkájával, ráadásul a feleségemtől és a lányomtól is csak jót hallottam magáról, de tisztában
vagyok vele, hogy ha esetleg magasabb bért ajánlanék, azzal megsérteném. Nem tartom vissza, mindössze annyit kérek, hogy hónap végéig maradjon! Találnom kell másik embert.
Eszembe jutott Toncsi. Mostanában kevesebb időt szakítottunk egymásra, de azért hébe-hóba
tartottuk a kapcsolatot. Úgy hallottam, jelenleg egy biztonságtechnikai cégnél dolgozik, és igencsak döcög alatta a padló.
- Talán én tudnék valakit ajánlani - mondtam. - Ismerőse? - Igen.
- Megbízhatom benne? Remek kérdés. De nem vállalok másért felelősséget. Mindenki tapossa csak a maga sárga útját,
senki se várja el, hogy én tereljem félre az akadályokat! Válasz nélkül ballagtam ki a házból, és beültem a Volvóba. Toncsit a klubban találtam meg. A haverjaival biliárdozott.
- Miért hagyod ott? - kérdezte, miután beszámoltam neki a melóról. - Tovább kell lépnem - hazudtam. Átnézett fölöttem. Az egyik nagy mellű felszolgálólányt figyelte.
- Hová? - vetette fel.
- Még nem tudom. Találok valami mást. Megdörgölte az arcát, aztán fogta a poharát, és kiitta belőle az italt. Eltelt fél perc.
- Azt mondom, linkelsz - közölte aztán. Letette a poharat, és vigyorogva megveregette a vállamat. - De jól csinálod!… Úgy vélem, ha nagy gebasz lenne, eszedbe sem jutott volna megkeresni. Tudod, mit? Gondolkozom rajta. Mikor akarsz lelépni? - A lehető leghamarabb.
- Valamitől begyulladták - szögezte le. Ennyiben maradunk.
Magam mögött hagytam a klubbot, a kerületet, a várost. A kocsi úgy falta a kilométereket,
mintha már ezer éve nem kapott volna enni. Miközben kitértem az autópályára, áfutott rajtam, hogy akár anyát és Fater Hármat is meglátogathatnám, de rövid töprengés után inkább tartottam magam az eredeti tervemhez.
Miután beértem Kapuvárra, kerestem egy telefonfülkét. Beütöttem a számot. - Igen? - vette fel Majoros.
- Késni fogok - mondtam. - Lehet, hogy csak reggel érek oda. Rövid csönd. Aztán: - Rendben. Köszönöm. - Letette. Megkerestem a zsebembe gyűrt papírcetlit. Tárcsáztam a ráírt számot. Mély hang szólt bele:
- Igen?
- Shmulikot keresem. - Kivel beszélek?
- Gáspár vagyok. Régi ismerőse.
- Aha. Ezzel a dumával, haver, inkább a zöldségesnél koldulj! Meghökkentem. Elfutott volna mellettem a civilizáció? Lemaradtam az eseményekről? Nem hagytam válasz nélkül a mondatot: - Rendben. Odamegyek, és beleverlek a betonba, gyíkarcú! Leraktam a kagylót.
A mulatóval szemben parkoltam le a Volvót. Ahogy bezártam a kocsit, már láttam a három vastag nyakú lovagot, akik az ajtó előtt várakoztak. Akkora darabok voltak, hogy árnyékuk kilógott a járdára, és örök sötétségre kárhoztatott pár pihenő hangyát.
Miközben átballagtam az úton, figyeltem őket. Unottan, gyilkos szemekkel méregettek. - Szevasztok. Azt a tagot keresem, akivel telefonon beszélgettem. Nem szóltak.
- Én vagyok Gáspár. - Aha. És?
- Bemennék. Shmulik vár. Ekkor egyikük benyitott. Szólt valamit. Aztán megvárta, míg bentről válaszolnak, és ismételten rám pillantva intett: - Bemehetsz.
Miután beléptem, és szemem hozzászokott a teremben uralkodó félhomályhoz, észrevettem az
ajtóhoz legközelebbi asztalnál ülő férfit. Mereven figyelt. Valahonnan ismerősnek tűnt.
Farmernadrág és kék ing feszült rajta. Az ing ujja hanyagul feltűrve. Néztem, amint lassan rágyújt, kiereszti a füstöt. - Na? - vetette fel. - Nem vered bele a gyíkarcút a betonba?
A hangja! Ezer éve nem hallottam ezt a nyugodt, mély hangot.
- Rudi, baszd meg, te vagy az? - Ki más merne baszakodni veled, kisgyerek? - állt fel. Mosolygott.
Megöleltük egymást. Remek érzés volt egy ilyen réges-régi ismerőst köszönteni.
- Hát te meg mit keresel itt? - faggattam. - Ezt én is kérdezhetném. És te mit keresel itt? - Eltolt magától, megcsapkodta a vállamat és a
bicepszemet. - Öregem, mikor a főnök mondta, kit vár, mikor közölte a nevedet, azt hittem, menten kiröhögöm! Már négy órája itt zsibbasztom a seggemet, csak hogy lássalak… Tudod, a srácok miért állnak odakinn? - Gondolom, ez a dolguk.
- Az a dolguk, hogy este bejöjjenek és vigyázzák a rendet. Ez egy diszkó, baszod; nappal csak egyetlen faszi kell az őrzésére. - Elindult velem kifelé. - Ezek mind miattad jöttek ide. Mert
elkövettem azt a hibát, hogy meséltem nekik rólad, és meg akartak ismerni. - Miért, ki vagyok én?
- Az nagy baj - közölte -, ha még magad sem tudod. Elindultunk kifelé, de egy hang megállított minket. A terem végéből szólt: - Szóval mégis eljöttél, barátom? Nem gondoltam volna, hogy megteszed.
Arrafelé fordultam. Shmulik a hosszú bárpult végében állt, és karbafont kezekkel engem nézett.
TIZENNYOLCADIK FEJEZET Érdekes. Eddig nem éreztem át a változások ízét. Csak azt követően jöttem rá, hogy valóban sok dolog megváltozott az országban, miután Rudi mesélt pár történetet. Az emeleti pizzériában falatoztunk, élveztük a ránk verődő büszke napfényt.
- A biznisz még mindig biznisz - mondta vigyorogva -, csak a pénz összege és az eladható
cuccok tömege változott meg. Ezek a seggfej ruszkik mindent eladnak az átkozott laktanyáikból,
ami mozdítható és pénzt ér. A múltkor szereztem egy dzsipet. Akkora haszonra tettem szert, hogy ha akarnám, most rögtön kifizetném a kurva államadósságunkat. Nem szóltam. Csak hallgattam.
- Ez a rohadt új rendszer még azt is megengedi neked, baszod, hogy vegyél egy atombombát, és kimenj vele Jugóba a feketepiacra. A rohadt amcsik sírnak, mikor arra gondolnak, hogy eddig ők voltak a demokrácia fellegvára! Elmaradnak tőlünk, méghozzá kurvára behozhatatlan hátránnyal!
Komolyan beszélek. A demokrácia évek óta itt vert tanyát! A zsaruk könyörögnek neked, öregem,
hogy hadd segítsenek lopni, csalni, hazudozni, mert így nekik is leesik valami kis haszon… A honvédségtől fegyvereket és lőszert vehetsz fillérekért. A papok arra buzdítanak, hogy kúrd meg az összes szűz lánykát, hadd gyarapodjunk kedvünkre! Ez az a világ, amire mindig vártam. - Mikor megismertem Shmulikot - szúrtam közbe -, még csak egy taknyos kölyök volt. - Azóta ő lett a góré, hidd el! A környéken neki van a legnagyobb hatalma. - Miből?
Sandán vigyorgott: - A ruszkikból, baszd meg. És a korrupt balfaszokból. Régen volt már, mikor verekedtem miatta az Astoriánál. Körülbelül két éve. Az idő kegyetlen
gyorsasággal rohan, gyorsabban, mint egy leopárd, és hiába is kapkodom a fejem, csak azt látom, amint mindenki felfelé gyarapszik. Miért érzem azt, hogy én egy helyben toporgok?
Lassan, komótosan tömtem magamba a tésztát, időnként ittam rá egy-egy korty ásványvizet.
Rudi kitartóan ecsetelte a változásokat; nevetve mesélte történeteit a nőkről, pénzről, hatalomról, s közben egyre inkább úgy éreztem, valamit eltitkol. Valamit határozottan kerülget. Ködösít, ha úgy jobban tetszik. Mikor felvettem a kapcsolatot Shmulikkal, ő nem festette le ilyen puhának,
könnyűnek a jelent. A jelen egészen más. Vannak benne szörnyen nevetséges, és vannak benne szörnyen siralmas
dolgok is. Ez az épület, aminek a felügyeletében talán részt fogok venni, nevetségesen olcsó volt,
de csak azért, mert Shmulik megneszelte, hogy az előző tulajdonos anyagi problémákkal küzd. Rudit küldte le tárgyalni, és meghagyta neki, hogy a kész papírokkal utazzon vissza Pestre.
Rudi nem elveszett ember. Négy törött fogba került, hogy a régi tulajdonos gondolkodás nélkül
eladja a birtokot Shmuliknak, méghozzá csekély fájdalomdíj ellenében. Azt követően, hogy felvonult az építőbrigád, és rendbe hozták a házat, rögtön a környék legfelkapottabb
szórakozóhelye lett. Immáron három hónapja működik, és a nevét már odafönn a fővárosban is kezdik megismerni. Ez nagy szó. - Semmi közöm hozzá - mondta Majoros a távozásom napján -, de úgy érzem, valamiképpen
közeli ismerősök lettünk. Érdekelne, hogy mit fog tenni? Hová megy innen? Figyelmesen néztem az arcát.
- Tovább folytatom.
- Mármint testőr marad? - Ha használhatjuk ezt a szót. Bólogatott.
- Sok sikert kívánok, Gáspár! - A kezét nyújtotta. - Remélem, nem értette félre az ajándékomat. - Nem, uram.
Az ajándék fél évi fizetésem volt. Úgy gyűrte a zsebembe, mintha csak kenyérre adna némi
aprót. Hazaérve egy napig csak bámultam a pénzt, majd tettem még hozzá a bankból, és vásároltam egy éjfekete BMW-t. Miután elhagytam Budapestet, hogy a Shmulik által bérelt lakásba költözzek, elhatároztam, hogy kitérőt teszek, és meglátogatom Erzsit Szegeden.
Érdekes város. Fater Három telefonon adta meg a címet, és rá vallott, hogy nem kérdezett semmit, csak enyhén kíváncsi hanggal, de fegyelmezetten válaszolt. Közöltem vele, hogy terveim szerint másnap benézek hozzájuk, és leraktam a kagylót.
A csöngetésre egy bajuszos, vékonydongájú férfi nyitott ajtót. Végignézett rajtam. - Igen? - A nevem Gáspár. Erzsi bátyja vagyok.
Felderült az arca: - Te vagy Erzsike bátyja? - Hirtelen a kezét nyújtotta. - A mindenit! Én Zsolt
vagyok. Szia!… Ó… Gyere! Gyere beljebb! Mindjárt itthon lesz, csak kifutott a boltba… - Ijedten rám nézett: - Csak halkan, ha kérhetlek! A kicsi alszik.
A baba nagyon hasonlított a húgomra. Csendesen, békésen szuszogott, kis kezén az aprócska
ujjak időnként ökölbe szorultak, majd kiegyenesedtek. Abban a pillanatban, hogy kifordultunk a szobából, és Zsolt kicsit behajtotta az ajtót, átfordult a kulcs a zárban. Erzsi belépett, kezében szatyor, és első pillantása rám esett.
Megzökkent az idő. Egy másodpercre talán le is állt. - Gazsi…
Farkasszemet néztünk. Kutattuk egymás tekintetét.
- Szia - mondtam. - Hát te? - Közelebb lépett, becsukta az ajtót. Puszit adott. - Téged is látni?
Furcsa dolog ennyi év távlatából találkozni egy olyan emberrel, aki annak idején nagyon közel
állt hozzád. Egy darabig talán még beszélgetni sem tudtok. Csak ültök az asztalnál, előttetek
illatozó ételek, és lassan, nehezen rágjátok a húst, és lassan, nehezen oldódtok fel. Zsolt volt a
„kapocs” kettőnk között. Kérdezgetett, én hol lelkesen, hol csak fél szavakkal válaszoltam, míg Erzsi halkan figyelt.
Megváltozott. Bizonyára én is más lettem a szemében. Kissé testesebb, teltebb lett, a mellei
erőteljesen megnőttek, az arca sima, kissé már ráncos volt. A haját megnövesztette, ami szerintem nem állt jól neki. Csak a szemei voltak a régiek, és a kis gödröcskék az arcán, mikor mosolygott.
Gondolkoztam rajta, mikor látott utoljára. Én az ő szemében talán még nagyobb változásokat képviseltem. Egy vékony, de erős fiúra emlékezhetett, és most itt ül vele szemben egy rövid hajú,
vastag nyakú, széles vállú, hatalmas darab ember. Azon vettem észre magam, hogy mikor megmosakodom a fürdőben, titokban végignézek a tükörképemen. Más vagyok. Csak emlékeim vannak arról, milyen voltam, mikor Fater Három és anya felküldött Pestre Palihoz, de azok a halovány emlékképek korántsem hasonlítanak erre az emberre, akivel farkasszemet nézek.
Érdekes délután volt. A kicsi felsírt, Erzsi bement hozzá, és megszoptatta. Zsolt kávét főzött, és csak ültünk, némán meredtünk magunk elé a csöppnyi konyhában. Lassan pergett az idő. Aztán
Zsolt, kissé fészkelődve a székén, megkérdezte: - Mivel is foglalkozol? - Amivel megbíznak. Most váltok munkát.
- Hú, ez érdekesen hangzott! De, mégis… Mi a szakmád? A szemébe néztem. - Nincs szakmám - feleltem. - Főiskolára járok.
Éjjel, miközben a falu felé haladtam, elgondolkoztam ezen. Hová vezethet ez az út, amin járok?
Lám, a húgom már elkezdte rendezni az életét, talált egy megfelelő társat magának, szült egy gyermeket, elkezdte építeni a jövőjét. A nővérem, Margit is egyenesben van, hiszen ő is
párkapcsolatban, kissé szürkén, de legalább nyugodtan (szabadon) él, és velük együtt Géza is megtalálta a maga útját, amin ballaghat. Miért érzem úgy, hogy lemaradtam?
Hajnal volt, mikor megálltam a falu határában. Lekapcsoltam a motort és a lámpákat, kényelmesen lejjebb csúsztam az ülésben. A rádió halkan szólt. Különös érzés lett úrrá rajtam. Mi ez? Nosztalgia? Bűnbánat? Felejtés? Miféle furcsa érzések kavarognak bennem? Mire várok? Miért jöttem ide, mit keresek itt?
Hirtelen elhatározással újra beindítottam a motort, és elhajtottam a régi házunkhoz. Beálltam a nagykapu elé, majd kikászálódtam az ülésből, felballagtam az enyhén lejtő domboldalon, betoltam a kiskaput. Nyikorogva engedett. Az udvar friss, hideg levegőt köpött felém.
Minden megváltozik. Ha nem figyelsz, az idő elrohan melletted, és már hiába is kapkodnál
utána, mert nem foglalkozik veled, csak monotonon rohan, rohan a távoli jövő felé. Az én időm valamiért elkanyarodott a többiekétől. De vajon helyes irányba-e?
Látni véltem magamat, ahogy állok az udvari hatalmas gesztenyefa alatt, és Géza dühösen
odajön hozzám, majd gondolkodás nélkül orrba ver. Ezt kiabálja: - Tudod, miért kaptad, te kis szaros?! Beárultál, hogy én loptam a cseresznyét! Miért tetted?! Miért tetted?! Vérezni kezdett az orrom.
- Pontosan olyan vagy, mint az apád, te kis hülye! - ordítja. - Te pedig olyan, mint a te apád! - ordítom vissza.
Ekkor közelebb hajol, és elkapja a hajamat, hogy végig a szemébe nézzek: - Az én apám igazi
férfi, nem olyan kis gennyzsák, amilyen a tied, köcsög! Léptem egyet, szerettem volna közelebb menni a jelenséghez, de ekkor ismételten pirkadó
hajnal vett körbe, és a gesztenyefa alól mindketten eltűntünk Gézával. Üresség. Bánat. Nosztalgia. Kérdések.
Hirtelen döntéssel visszaültem a kocsiba, és gondolkodás nélkül elindultam Kapuvár felé. A
múlttal csak úgy lehet elbánni, ha a jövőnek élünk. Nyolckor már friss péksüteménnyel, kellemesen forró kávéval a gyomromban állítottam be Shmulikhoz. Kikapcsolta a televíziót. Megigazította magán a köntösét.
- Szóval tetszik az ajánlatom. Megáztam a fejemet. - Nem igazán. Eszemben sincsen mindenféle balfasz tinédzsereket dobálni
kifelé egy zenétől hangos, füstös, életveszélyes teremből. Másrészt be kell fejeznem a főiskolát. Nem fogom abbahagyni, még a te kedvedért sem. - Azt meg hogy érted, hogy „életveszélyes”? Mivel közben egy fotelra bökött, leültem.
- Minél nagyobb egy terem, annál nagyobb a valószínűsége, hogy több oldalról, észrevétlenül érkezhet támadás. Nem vállalom. Nem vagyok akkora faszi, hogy szemeket növesszek a hátamra. Ha ismersz ilyet, alkalmazd őt, de engem ebből a buliból hagyj ki!
Elgondolkozott. Aztán: - Ne bassz már, Gazsi! Felhívtál, beszéltünk, és én elmondtam, hogy mi a pálya. Erre igent mondtál. Most pedig idejössz és össze-vissza prédikálsz nekem mindenféle
építési dolgokról, hogy ilyen a terem, meg olyan a terem, és valahogy az a gyanúm, hogy csak kurvára ködösítesz, mert nem akarsz melózni. Mi a picsa ez?! - Nem dolgozom lehetetlen helyeken.
- Akkor - közölte metsző hangon - semmi közünk egymáshoz. Nézd, én segíteni akartam, mert nem felejtek, de ha te így gondolod…
- Hé! Talán másban együtt tudnánk működni. - Mire gondolsz? - Ha azt mondod, hogy csak ebből a szerencsétlen lebujból élsz, kiröhöglek. Figyelmesen nézett, majd felnevetett.
- Gazsi, baszd meg, ne akarj diktálni nekem! Vicces egy csávó vagy te… - Hirtelen komolyabb, mélyebb (valamelyest fenyegetőbb) lett a hangja: - De ne turkálj a dolgaim körül, mert megjárod!
Hallod?! Tudok melót adni, de ha nem kell, tűnj el innét! Nem érdekelsz! És eszedbe se jusson, hogy engem pattogtassál! Fogtad?! Felálltam.
- Rendben van, Shmulik. Azért nincs harag.
Idegesen meredt rám. - Hé, ha most elhúzod a csíkot, baszod, én többet nem segítek! Mi a faszért gondolod, hogy idejössz és elkezdhetsz diktálni?
- Ne húzd fel magad - feleltem. - Csak beszélgettünk. - Baszódj meg! - kiáltotta utánam. Nem mondtam semmit. Kimentem az ajtón, mogorván beültem a kocsiba, és elhajtottam Rudi
lakásához. Becsöngettem.
- Na, végre! - nyögte ki, mikor beengedett. Gyűrött póló és alsónadrág volt rajta, kezében egy szál parázsló cigaretta. - Már azt hittem, sosem kerülsz elő! Leparkolsz nálam, vagy átkísérjelek a saját kéglidbe?
- Nem jön össze - vallottam be. - Nem vállalom a munkát. - Mit beszélsz?!
- Ez nem az én világom, öreg. - Leültünk a konyhában. - Keresek mást. Egy darabig meglepődve bámulta az arcomat. Kővé meredve nézett. - Ezt nem értem. Figyelj, ennél könnyebb melót nemigen fogsz találni! Hajnalig stírölöd a
csajokat, néha hazahozol egyet-egyet, megdugod, hogy csak úgy csattog, és időnként kibaszod az utcára a nagyarcú taknyosokat. Reggel pedig már piálhatsz is, ha akarsz. Ingyen. Shmulik akkor már lelép.
Némán figyeltem. Nem szóltam közbe. - Avass be! Kaptál más ajánlatot?
- Nem. Be szeretném fejezni a főiskolát. - Minek? Mit fogsz ott kapni? Diplomát? Mit kezdesz vele? Itt havonta legalább száz rongyot kereshetsz, míg a diplomások szaros hatvanért is kidolgozzák a belüket… Ismerek párat, tudom, miről beszélek. Ez itt leányálom a munkahelyi robothoz képest. - Eldöntöttem, Rudi. Keresett egy hamutartót, és elnyomta a cigarettát.
- Azt hittem - jelentette ki -, hogy közénk tartozol. Szó nélkül hagytam ott.
