TOM BOBB: KIBUC – III. RÉSZ
- folytatásos regény -
ÖTÖDIK FEJEZET Az elkövetkező hónapok sebesen rohantak tova.
Gézát valami eszement őrületért (szó szerint: gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértésért) ítélték el, és három évre rácsok mögé zárták a külvilág elől. Szerettem volna beszélni vele, de anya nem engedte, hogy elmenjek velük a tárgyalásra. Azt se mondták meg, melyik börtönbe került.
Margit ősszel újra felköltözött Pestre, hogy kollégista legyen, ami már csak azért is jó volt, mert
így egyáltalán nem zavart bennünket Erzsivel. Azt nem mondom, hogy hetekkel első csókolózásunk, tapizásunk, meztelenkedésünk után ugyanolyan izgalmas lett volna a dolog, de azért hetente kétszer-háromszor összebújtunk az éjszakákban a takaró alatt.
Egyik hajnalban, mikor keltegetett, hogy menjek vissza a szobámba, megkérdezte:
- Ugye, tudod, hogy egyszer vége lesz? Csipásan bámultam rá.
- Mi?
- Testvérek vagyunk. Ha nem is édestestvérek, de akkor is… Vállat vontam: - Még nem keféltünk, ha jól tudom. Az pedig, hogy néha leszopsz, igazán
belefér.
Szerencsére azokban az időkben nem ő volt az egyetlen lány az életemben. Híre ment, hogyan törtem el a Csaba nevezetű faszkalap ujját, és egyik pillanatról a másikra ünnepelt sztár lettem a
suliban. A kis viháncolók úgy rajzottak körülöttem, mintha valami büdös disznó lennék, ők pedig a döglegyek. Szívesen vettem közeledésüket, és valamikor november vége felé aztán sikeresen ki is választottam közülük Rékát, a nagy mellű mákonyi csajt, akinek istenien húsos szája volt.
Levente valamiért elkezdett kerülni, egyáltalán nem szeretett volna revansot venni elszenvedett
vereségéért, és a szintén nyolcadikos Guszti pedig minden óhajomat leste, teljesítette, ahogy
később (talán az ő példájából kiindulva) a két Dani-gyerek is. Gézát felváltva hirtelen én lettem a főnök. Csak később tudtam meg, hogy Levivel a Rudi beszélgetett el, és megígérte neki, hogy ha valami bajom esik, leszedi a tökeit.
Rudival nem jó dolog ujjat húzni. Ugyan csak a falutól távol talált munkát, ezért napokig nem
lehetett látni, de minden második-harmadik hétvégén hazajött, és ilyenkor nem felejtett el bekopogni hozzánk, hogy érdeklődjön a dolgaim iránt.
Ő ajánlotta, hogy erősítsek, kissé növesszem meg izmaimat.
- Istentelenül erős srác vagy, Gazsi - mondta -, de egyszer össze fogsz kerülni egy igazi kétajtós szekrénnyel, baszod, és akkor nem lesz kegyelem. A csontodat is eltörik. Ezek nem lacafaszáznak…
Bólogattam. Bólogattam, és erősíteni kezdtem. De legjobban a kisokosra gyúrtam. A felfedezett szexualitás, Réka szabad elvei teljesen a
fellegekbe repítettek. Mindent lehetett, minden engedélyezve volt, és én nem is pihentem meg. Időnként még haza is tudtam vinni, mert anya bölcsödébe rakta Annácskát, és délutánonként takarítást vállalt a tanácsnál. Egyik alkalommal Erzsi átkopogott: - Hé! Lehetne kicsit halkabban?!
Elintéztem Rékát, aztán gatyát kaptam magamra, és átrobogtam hozzá. - Mit zörgetsz itt, baszd meg? - rontottam neki. Éppen tanult. Közelebb bandukoltam. - Neked is beverem, ha akarok, de ne károgjál már! Kussolj, különben bemártalak a faternál, hogy egy ötvenesért minden rohadt kis faszt leszopsz! Úgyhogy kussolj! Rendben?
Ebben volt valami igazság. Egy időben elég sok zsebpénzt szedett össze, és drága ruhákat vett magának. Otthon persze azt hazudta, hogy gyenge tanulókat korrepetál, és ebből van a pénz, de
abban az időben már köztudott volt, hogy szívesen letérdel az ember lábai elé. Vörösre dagadt arccal hallgatott.
- Miért hiszik azt, hogy kurva vagyok? - kérdezte egyszer, mikor kinn ültünk a verandán, és élveztük a kora nyári kellemes napsütést. - Mert az vagy - feleltem.
- De én nem fekszem le senkivel! - Hát… Ez a te bajod. Megfogta a kezemet.
- Az… az van… Én félek, Gazsi. - Mitől? - Attól.
Sose beszélgess nővel!
- Mi az az „attól”? - Nem akarok teherbe esni, és… és gusztustalan is… Nem tudom. Ezen röhögnöm kellett.
- Őszintén - néztem rá -, mennyi volt már a szádban? Ötven? Hetven? Többet a szádba vettél, mint ahány rohadt gombócot egész életedben, és itt nyavalyogsz, hogy félsz tőle? Hiszen jobban ismered, baszki, mint néhány kölyök!
Lehajtotta a fejét. - Nem akarok teherbe esni.
Rá két hónapra esett teherbe, méghozzá tőlem, és akkor kivittem az erdőbe, és úgy elvertem, mint a lovat. Rettenetes félelem ült ki az arcára, de nem törődtem vele: ütöttem és ütöttem, és ütöttem. Aztán félrevonultam, és leültem a földre. Keservesen nyöszörgött a hátam mögött. Eltelt egy perc is, mire megszólalt:
- És most jobb? Jobban érzed magad…? Fintort vágtam. Nem éreztem jobban magam.
- Baszódj meg, tudod?! - Nagyokat sóhajtott. Felült, hátát nekidöntötte egy fának. - Egy utolsó, bunkó állat vagy! Hallod?! Egy senkiházi!… Mondtam, hogy nem akarom megszülni… Hallod?! Nem akarok tőled semmit! Főként nem egy szaros kölyköt… Tizennégy éves vagyok! Felálltam.
- Szedd rendbe magad! - morogtam. A szemembe nézett. Könnyek törtek elő belőle: - Állat vagy… Kegyetlen állat…
Rá két napra Réka elém állt.
- Te valóban lefekszel a húgoddal?! - Ki a fasz beszél ilyeneket? Ez baromság! Melyik mondja?! - Ne kertelj! - lökött meg. - Lefekszel Erzsivel? Igaz, hogy lefekszel vele? Lefogtam a kezét.
- Baromság - mondtam. Fater Három és anya némán vártak, mikor hazaértem a suliból. Nagyon mély, nagyon súlyos,
nyomasztó csend telepedett az ebédlőre. Felkapták a fejüket, mikor beléptem. Fater Három letette az újságot. - Hogy ment? - kérdezte. - Micsoda?
- Az iskola, fiam. Vállat vontam. - Jól.
- Feleltél? - Nem.
- Milyen jegyet hoztál haza?
Figyeltem, amint anya kiballag a főzőfülkéből. Egy halk riasztó megszólalt a fülemben.
- Semmilyet.
Fater Három felemelte a kezét, hogy megállásra intsen: - És azt tudod-e, tőlem milyen jegyet
kapnál? Megálltam. Ránéztem.
- Talán nem is jegyet adnék, mert erre, amit műveltél, kevés lenne az egyes - felelt önnön kérdésére. - Inkább beírnék az ellenőrződbe. Írnék annak a fafej apádnak, és annak a szeretettől vak anyádnak, méghozzá nem is röviden. Beírnék, fiam, és ebben azt tanácsolnám nekik, hogy minél előbb szabaduljanak meg tőled, mert olyan vagy, mint valami gyógyíthatatlan betegség!
Nem lehet megállítani. Nem lehet meggátolni, hogy behálózz mindent és mindenkit… Mi ez a história?
- Miféle… história? - Mióta élsz nemi életet? Ne tedd itt az ártatlant! - Hirtelen kikelt magából: - Mióta molesztálod
a húgodat?!
- Karcsi… - próbálta csitítani anya. Fater Három talpra szökkent. - Mikor kezdődött?! Miért tetted?! Hogy lehettél ennyire… ennyire… - Eltorzult az arca. - Ennyire
aljas?! Hiszen minden szart megadtunk neked! Mindent megkaptál! Hogy tehettél ilyet?! Hogy voltál képes megtenni?! - Nem értem, miről beszélsz. Közelebb ugrott, és pofon ütött. Aztán megragadta a grabancomat. - Még van pofád letagadni?! Még van képed tagadni?! Az emberek ujjal mutogatnak ránk, mert a fiam fogta magát, és megerőszakolta a húgát, és az a szerencsétlen lány teherbe esett, te pedig beleröhögsz az arcomba?! Az isten verjen meg! A kurva istenit neki! Miközben ordított, folyamatosan járt a keze. Hol jobbról, hol balról kaptam az ütéseket, és közben csak az villogott a fejemben, hogy vajon hogyan tudta meg a falu, mi történt. Fater Három még sosem ütött meg, de most teljesen kikelt magából, és csak pofozott, pofozott, míg azt nem vette észre, hogy véres arccal repülök a komód felé. A táskámat is elvesztettem: magányosan zuhant a nappaliba, és véletlenül kinyílt a csatja, és a tankönyvek, füzetek, tollak pergő ritmusban szóródtak ki belőle. Beütöttem az oldalamat. Fater Három rögtön ott termett fölöttem, felrángatott, és miközben válogatott szitkokat vágott a fejemhez (előtte sosem hallottam így káromkodni), tovább ütlegelt.
Kifordult magából a világ. Megszökött a valóság; más lett a légkör. Láttam, amint anya sebtében felénk rohan, hogy lefogja a karját, és láttam, amint egy hatalmas, húsos tenyér többször is az arcom
felé
robban.
Beleszédültem
meglepetésszerűen következtek be.
az
eseményekbe.
Túlságosan
gyorsan,
túlságosan
Aztán vége lett. Hosszú percek vesztek el, mert csak arra emlékszem, hogy a fürdőszobában ülök a kád szélén, folynak a könnyeim, és anya egy vizes ruhával törölgeti a vért az arcomról. Meg-megrázkódtam, miközben szipogtam. Időnként felnyúltam, és óvatosan megtöröltem kissé feldagadt szememet. Egy darabig egyikünk sem szólt. Aztán anya halkan megjegyezte:
- El fogsz tőlünk költözni. Még ma este.
Meglepődtem. Elköltözni? De hová? Azonban rögtön érkezett a folytatás: - Apádnak van egy testvére Pesten. Hozzá költözöl. Nála fogsz lakni. - De én… - kezdtem, azonban leintett.
- Jobb lesz így. Mindenkinek - mondta, és láttam, hogy ő is küszködik a sírással. Aztán erőt vett magán, és megkérdezte: - Miért tetted?
- Ha azt mondom, hogy nem igaz, hogy megerőszakoltam, úgysem hiszed el. - Mi történt?
- Nem vigyáztunk. - Mióta… tart? - Mióta Géza börtönben van.
Bólogatott. Az ölébe ejtette a vizes ruhát.
- Ha nem vigyázol, te is oda kerülsz. Ezt akarod? - Várt kicsit. - Apád elintézi, hogy ne legyen hivatalos feljelentés. Mindketten kiskorúak vagytok. Akár nevelőintézetbe is küldhetnének ezért… Istenem! Fiam… Miért tetted?
Néztem vékony, megtört alakját. Sajnáltam. Egy percig mozdulatlanul ült előttem, majd felegyenesedett, és lassan elindult kifelé. Ekkor megszólaltam: - Nem én kezdtem. Talán sosem fogtok megbocsátani, de tudnod kell. Nem hazudok neked. Sosem tenném. Megállt, de nem fordult felém. Hallgatott. - Igazságtalannak vélem a döntéseteket - folytattam. - Csak ezt akartam. Hogy tudd. Mikor távozott, csendesen sírni kezdtem. Életemben utoljára.
HATODIK FEJEZET Falusi gyerek egy nagy bőrönddel és egy mérges ábrázatú kutyával. Úgy nézhettem ki, mint egy
klasszikus mese hőse. Ha Fater Három bátyja kinyitotta volna a batyumat, talán még némi hamuba sült pogácsát is találhatott volna benne. Úgy hívják, hogy Pali bácsi. Szúrós szemekkel nézett végig rajtam.
- Szóval te vagy az.
Fater Három szótlanul lerakta a bőröndömet, aztán szemközt nézett velem: - Viselkedj rendesen! Ez az utolsó esélyed. Ha továbbra is bajt okozol, intézetbe kerülsz, onnan börtönbe, és senki sem lesz, aki lépéseket tegyen az érdekedben! - Hozzátette: - Nem akarom azzal vesztegetni az életemet, hogy téged és a bátyádat pátyolgassam. Megértettük egymást? - Igen - mondtam. - Helyes.
Távozása után Pali bácsi gondosan bezárta az ajtót. Megfordult. - Na - nyögte ki -, ezzel is megvolnánk. Hallom, nem férsz a bőrödbe.
Szó nélkül hallgattam. Álltam a konyha közepén, Ördög illedelmesen ült a lábam mellett.
- Hogy hívják a kutyát? - kérdezte Pali bácsi. - Ördög. - Na, fiam, ha Ördög elkezd önállósodni, lelövöm a francba. Aztán kidobom az ablakon, és ha
sokat pofázol, te is repülsz utána. Tudod, melyik emeleten vagyunk? Megráztam a fejemet.
- Az ötödiken. Körülbelül tizennyolc métert fogsz zuhanni, mielőtt bevered a fejedet a betonba,
és szétloccsan az agyad. Ezt csak a miheztartás végett mondom. Nálam szabályok vannak. Közelebb ballagott, az egyik székre bökött. - Üljünk le! Elmondom őket. Leültünk. Figyeltem az arcát. Nem úgy nézett ki, mint aki viccet csinálna az ilyen
beszélgetésekből.
- Az én munkám nem állandó - szólt. - Jön a telefon, akkor elmegyek, és lehet, hogy napokig nem jövök haza. Ha itthon vagyok, főzök, de ha nem, hagyok némi pénzt, amiből tudsz vásárolni. Ha megtudom, hogy a pénzt nem kajára költöd, megjövök, és szétverem a fejedet. Első szabály:
ez az én birtokom. Ha ezt nem tartod tiszteletben, szétverem a fejedet. Második szabály: haverokat, nőket nem hordunk fel. Ha megtudom, hogy a hátam mögött bulikat szervezel,
miközben melózok, hazajövök, és szétverem a fejedet. Harmadik szabály: nem kutakodsz. Ha észreveszem, hogy kutattál a holmim között, megjövök, és szétverem a fejedet. Elhallgatott. Fülelt. Aztán lenézett az asztal alá.
- Ejha. Ördög behugyozott. A kövezetemre. Most sikálni fogsz, kisöreg. Miközben négykézlábra borulva sikáltam a kövezetet, kitaláltam egy új szabályt: szökj! Szökj
meg, különben saját magadat fogod szétverni! A saját kibaszott fejedet fogod beleverni a betonba! Este leültünk vacsorázni. Pali bácsi megszólalt:
- Most szeretném hallani, mi a tényállás! Felnéztem a tányérból.
- Látom, kurvára nem érted, miről van szó - morogta. Letette a kanalát. - Akkor elmondom. Én
nem tudom, mit követtél el, ami miatt az öcsém és anyád kidobott otthonról, de nem is érdekel. Arra vagyok kíváncsi, hogyan gondolod a jövődet. Mit akarsz csinálni? Mihez van kedved? - Semmit sem meséltek? - Semmit, kölyök.
Ha már úgyis megszökök, gondoltam, ma este még belefér egy kis pimaszság. - A nevem Gáspár - mondtam. - Nem kölyök. Pali bácsi elmosolyodott.
- Mi a fene. Rendben van. Ha ilyen szerencsétlen névvel akarsz élni, hát legyen. Mi is a becézése?
Gazsi? Szeretnéd, ha Gazsinak hívnálak? - Nem. Nem szeretném. Farkasszemet néztünk.
- Rendben - bólintott. - Szóval? Mi a tényállás? - Csak hogy tudja - kezdtem, de közbevágott: - Engem ne magázz, fiú! Összerezzentem.
- Akkor hogy… ? - Pali. Így szólj hozzám. Pali.
Addig még egyik felnőtt sem engedte meg, hogy tegezzem. Hirtelen enyhülni láttam az addig
nyomasztó, fagyos légkört. Néztem a férfi vastag nyakát, széles, izmos vállait. Hatalmas darab ember, rettenetes erővel bíró fickó, és én, a magam taknyos tizennégy évével nyugodtan tegezhetem! Hihetetlen!
- Azért küldtek el otthonról, mert… - Ez a része nem érdekel. Apádnak is mondtam. Szögezzünk le valamit! Azért, hogy itt lehess velem, pénzt kapok tőle, méghozzá nem is keveset. Minden hónapban bemegyek a bankba, és megnézem, jött-e újabb pénz a számlámra. Ha jött, tovább maradhatsz. Ha nem jön meg, kiteszlek a francba, és leszarom, mi lesz veled. Világos beszéd volt.
- Fogok… izé… Fogok iskolába járni? - Igen. És ha nem tanulsz rendesen, szétverem a fejedet. - Már csak egyre lennék kíváncsi - mondtam. Bátran néztem rá. - Melyik az az eset, amikor nem
vered szét a fejemet?
- Marha egyszerű a válasz - felelte. - Abban az esetben, fiam, ha betartod a szabályokat, és rendesen teszed a dolgodat, és minden hónapban megjön a tartásdíjad, rendesen megleszünk. Én
nem kertelek. A pokolba kívántalak volna, de a Karcsi mesélte, hogy odalenn te voltál a helyi vagány. Látom, nem vagy elveszett gyerek. Egy ilyen kis vagánnyal talán könnyebb szót értenem. - Elgondolkozott, majd kibökte: - Hogy világosabb legyek: én vagyok a falkavezér, és te azt teszed, amit mondok! Stimm? Bólogattam.
- Na. Akkor halljuk a tényállást! - Nem tudok semmiféle tényállást mondani. Ha jól értem - feleltem a szemébe nézve -, a jövőben tanulnom kell, rendesen viselkednem, hátratett kezekkel közlekednem, és levegőt is csak akkor vehetek, ha engedélyt kapok rá. - Így látod? - kérdezte. - Így.
Megdörgölte az arcát.
- Még nem ismersz. Én sem ismerlek. Egyezzünk meg valamiben! Ha az elkövetkező hetekben nem megy a dolog, vagyis kurvára nem tudunk egymás mellett élni, felraklak a vonatra, és vissza mégy abba a kis geci falutokba. Rendben?
Átnyújtotta a karját az asztal fölött. Belecsaptam. Kezet ráztunk. - Most pedig együnk - szólt.
Ettünk. Ördög végig ott ült mellettem, és bambám nézett fel rám.
