NEMVASFÉMEK, NEMES- ÉS RITKAFÉMEK HULLADÉKAI
3.3
A réz újrahasznosítása Tárgyszavak: réz; felhasználás; feldolgozás; reciklálás; kísérletek.
A réz története A réz egy ma alig ismert korszak, a kőkorszak után közvetlenül következő rézkorszak nevét adta. A rézből szerszámokat, fegyvereket készítettek. A bronzkor is közvetlen összefüggésben áll a rézzel: a bronz ugyanis nem más, mint réz és ón ötvözete. Másik ötvözete a réznek a sárgaréz, amely réz és cink vegyülete. Rézből, nikkelből és cinkből áll az újezüst (alpakka). A régi egyiptomiak voltak az elsők, akik a rezet más fémekkel keverték. Ebből az időből és régióból származik a világ legrégibb rézcsöve is, korát kb. 4700 évre becsülik. Tiszta réz fém elsősorban az USA-ban a Felső-tavaknál, az Uralban és Új-Mexikóban fordul elő. A legnagyobb rézbányák Észak-Amerika tóvidékén, az USA déli részén, Ausztráliában, Kínában, Zambiában és Afrika déli részén, Dél-Amerika nyugati partvidékén, főleg Chilében és Peruban, valamint Mexikóban, Kazahsztánban és Üzbegisztánban találhatók. Európában a réz előfordulása Lengyelországra korlátozódik. Németországban csak csekély mennyiségben található, a lelőhelyek kimerültek, vagy bányászatuk már nem gazdaságos.
A réz jelentősége A réz hasznosságának felfedezésével egyidőben újrafeldolgozása is megkezdődött. Az ércből újra és újra nehéz munkával történő „szennyezett” réz kinyerése helyett az emberek az egyszerűbb utat választották: a rézből készült szerszámokat vagy más tárgyakat újra megolvasztották, és új eszközökké, edényekké vagy ékszerekké dolgozták fel. Akkor is és most is a rezet formálhatósága, nyújthatósága, tartóssága és ellenállóképessége miatt becsülik. A vörösen csillogó anyagnak emellett a mai modern kor számára igen fontos tulajdonsága is van: a kétségtelenül jóval drágább ezüst után a legjobb hőés áramvezető. A napkollektorokban az abszorbeáló felületek 90%-ban 0,2
mm vastag rézlemezből állnak, amelyet legtöbbször krómmal vagy titánoxiddal vonnak be. A réz részaránya 100% lehet a fűtési rendszer kiegészítésére és vízmelegítésre szolgáló napelem csatlakozóvezetékeiben, szivattyúiban, vezérlőkábeleiben, záróberendezéseiben és hőcserélőiben. Termikus vezetőképessége alapján a réz a fűtőberendezésekben és klímatechnikában is jelentős alkotóelem.
A hightechnek szüksége van a rézre Réz nélkül az autóvezetőnek újra kerékpárra kellene ülnie. Egy középkategóriájú kocsi elektronikájához, illetve elektronikusan üzemelő berendezéseihez mintegy 1 km-nyi rézkábelt használnak fel. A nagy, közép- és kisfeszültségű hálózatokban, elektromos motorokban, generátorokban, transzformátorokban és számítógépekben a réz gondoskodik a gyors vezetésről. Minél kisebbek lesznek a mai készülékek, annál fontosabb a réz: a félvezető chip egyre vékonyabb és szűkebb huzaljában a réz biztosítja a gyors jelátvitelt. Így tehát a rádió, televízió is „rézfelvevők”. Mindezek alapján megállapítható: a réz figyelemreméltó karriert futott be, felhasználási palettája a szerszámkészítésre használt fémdarabtól a magas szintű technika alapanyagáig terjed. Az elektronikai ipar mellett a réz legfőbb felhasználója – kereken 40%-kal – az építőipar. A német építtetők több mint fele rézcsöveket és összekötőket épít be az ivóvíz-szerelvényekbe. Az építtetők több mint kétharmada a fűtésszerelékeknél is rezet használ fel. Az ok: a rézcsövek nem törékenyek, higiénikusak (mivel gátolják a baktériumok növekedését), tűz esetén nem fejlesztenek mérgező gázokat, önmaguk nem égnek. A réznél is érvényes az a mottó, hogy „minél öregebb, annál nagyszerűbb”. A rézen idővel védőréteg képződik: ez a zöldes bevonat a nedves levegőn képződő bázikus réz-karbonát – a templomtetőkről ismert ún. patina – amely megóvja a fémet a korróziós károktól.
A rézhulladék keresett anyag Amilyen sok a réz felhasználási lehetősége, olyan sokféle a rézhulladék keletkezésének forrása. A hulladék a rézelőállítás értékes nyersanyaga. 2001ben Németországban rézkoncentrátumból mintegy 316 E t finomított rezet, fémhulladékból és más réztartalmú reciklált anyagból kb. 380 E t rezet állítottak elő. A rézhulladékot három csoportba osztják: az új fémhulladékhoz számítanak a nagyobb szennyezettség nélküli termelési hulladékok, pl. az érmék sajtolásánál, forgácsolásnál keletkező rézhulladékok. A régi hulladékok közé sorolják a nagy réztartalmú termékeket, pl. a kábelt, autóhűtőt, csöveket és lemezeket. A maradékokhoz és köztestermékekhez tartoznak pl. a réztartalmú fémforgácsok, reszelékek, filterporok és galvániszapok.
A félkészáru üzemekben és öntödékben közvetlenül beolvasztott új fémhulladékokkal ellentétben a régi hulladékokat, köztes termékeket és maradékokat az újrahasznosításhoz feldarabolással, aprítással, vagy a porszerű anyagokat összepréseléssel (pelletizálás, brikettálás) elő kell készíteni. A rézkábelt például először elválasztják a műanyag burkolattól. A kábeleket darabolókban aprítják, ezután a műanyagot és rezet mechanikusan választják el egymástól. A forgácsokat, filterporokat, hulladék fémeket, ötvözési hulladékokat vagy finom eloszlású szekunder anyagokat rézkohókban úgynevezett pirometallurgiai kohósítással rézanóddá dolgozzák fel. Az eltérő réztartalmú anyagok különböző technológiai folyamatokon mennek keresztül, a rezet elválasztják a kísérő fémektől (ón, ólom, cink, vas, nikkel). Ez történik az elektronikai hulladékok feldolgozásánál keletkező nemesfémek esetében is. A hagyományos recikláló kohó aknás kemencékből, konverterekből és anódkemencékből áll. Az anyag réztartalma határozza meg, hogy a feldolgozáskor hány technológiai folyamaton kell átmennie. Minél nagyobb a réztartalom, annál kevesebb lépésre van szükség.
Komplex feldolgozás A réztartalmú porokat és salakokat az aknás kemencében koksszal és vastartalmú anyagokkal együtt beolvasztják. A keletkező feketeréz 80% rezet tartalmaz. A cink, ón és ólom a folyamat alatt elpárolog, a szűrőberendezésben oxidformában marad vissza. A keletkezett cink-oxiddal vagy ón–cinktartalmú keverékoxiddal ónötvözetet nyernek. Az aknás kemence salakját építőanyagként pl. útépítésre használják. A feketerezet ezután az értékes ötvözethulladékkal együtt finomítják. A kísérőelemeket itt is oxidokká alakítják, és fémet, nyersanyagot nyernek belőle. A konverter salakot aknás kemencében használják fel. A konverterben kapott fém réztartalma 96%. Az anódkemencében ezt tovább tisztítják és koncentrálják. Ennek a lépésnek – és ezzel a nyerskohósításnak – a végén a keletkezett anódlemez réztartalma már 99%. A villamosipar termékei számára azonban ez a tisztaság még nem elég, emiatt még elektrolízisben hidrometallurgiai feldolgozásra is sor kerül. Az anódlemezeket olyan 20%-os kénsavoldatba függesztik, amelyben már függ egy nemesacél lemez. A réz ezután ehhez a lemezhez „vándorol”. Kb. egy hét múlva a réteg olyan vastag, hogy a nemesacéltól elválasztható. A végtermék így egy 50 kgos katódlemez 99,99% rézzel. A Londoni Fémbörzén (LME) csak ezt a minőséget regisztrálják, ezt lehet megfelelően eladni, kereskedni vele. 1 kg réz ára 2001-ben 1,578 USD volt, 1996–97-ben ez az ár még jóval magasabb, 2,300 USD volt.
Az elektrolízis során az anódrézben lévő kísérőelemek: arany, ezüst, platina feldúsulnak, nemesfémnyerés céljára nyersanyagot szolgáltatnak. A nikkel az elektrolitban oldatba megy, nikkel-szulfát keletkezik. A Deutsche Kupferinstitut felmérte, hogy valamennyi, valamikor kitermelt réz jó 80%-a – az újrahasznosításnak köszönhetően – ma még használatban van.
Mindenki táskájában van réz Ehhez a 80%-hoz tartozhat saját pénztárcánk tartalma – az euró – is. A réz mindig is alkotóeleme volt a pénzérméknek, volt a DEM-ben is, pl. az 50 pfenniges és az 1 márkás pénzérme is 75%-ban rézből állt. A következő két évben mintegy 30 Mrd érmét – össztömegben 100 E tonnát – újrahasznosítanak, összességében az euró használati területén több mint 100 Mrd érmét újrafeldolgoznak. A régi pfennig és márka érméket tiszta rézzé dolgozzák fel, így nyersanyagot nyernek az euró előállításához. A 10, 20 és 50 centes darabok majdnem 90% rezet tartalmaznak. A 17 Mrd érme beolvasztására és „átalakítására” Hamburgban a Norddeutsche Affinerie (NA) kapott megbízást.
Innovatív reciklálási eljárás Az NA leányvállalata, a Kayser AG kohászati üzem Lünenben az elmúlt év februárja óta a réz újrahasznosításának még inkább környezetkímélő, energiatakarékosabb és gazdaságosabb eljárását jelentő új rendszert próbál ki, ez a Kayser Recycling System (KRS). A rendszer összefogja az aknás kemencében végbemenő folyamatot és a gépegységben történő átalakítást. Felülről egy 15 m hosszú merülőlándzsát vezetnek a kemencébe, amely energiát szállít, a levegőt és oxigént vezeti be. Itt oxidálják az ónt és ólmot, a kapcsolódó ónkeverék kemencében ón–ólom ötvözetté dolgozzák fel. A KRS folyamat után 95%-os nyers réz keletkezik, amelyet anódkemencében tisztítanak tovább.
Réz és cink kinyerése oldataikból A fémek újrahasznosításánál szerepet kap a fémeknek, így pl. a réznek és cinknek oldataikból való kinyerése. A réz- és cinktartalmú anyagok kilúgozásakor keletkező nagy cinktartalmú oldatokból csak korlátozott lehetőség van a réz elektrolitikus leválasztására. A réztelenítő elektrolízishez kapcsolódó cinknyerő elektrolízisnél a maradék réz eltávolítása az anódnál képződő kénsav miatt addig nem végezhető el, míg az oldatot a megfelelő pH-értékre nem semlegesítik. A jelenlegi technikai színvonal két lehetőséget kínál: az egyik szerint a savat mészkővel semle-
gesítik, a másik megoldás a bepárlás. Az irodalomból és üzemeltetési tapasztalatokból ismertek mindkét eljárás hátrányai. A következőkben olyan technológiai lehetőség kerül bemutatásra, amely költségkímélő, gyors, kevésbé energiaigényes és hulladék nélküli eljárás. Az eljárás elvi alapja, hogy amennyiben egy só két egymással keveredő oldószerben különbözőképpen oldódik, a megfelelő sókristályok kiválását az oldhatóságot csökkentő oldószer hozzáadásával elősegítik. Például használt pácléből aceton hozzáadására a vas-szulfát 95%-a kikristályosodik. Sok szervetlen só különböző alkoholokban való oldhatatlanságát több kutató vizsgálta. Ginnings és Chen vizsgálták a KCl és (NH4)2SO4 vizes izopropanol-oldatokból történő kikristályosodását. A CuCl2 etanol–víz keverékben való oldódását Seidell vizsgálta. Thompson és Mostad az NH4NO3 és KNO3 propanololdatokból való kristályosodásáról közölt eredményeket. Egy közlemény szerint fonodai kádakból metanol-hozzáadással vízmentes glaubersót választottak ki. A cink-szulfát semleges és kénsavas cinkoldatból etanol hozzáadásával előidézett kristályosodását behatóan először Yazawa és Eguchi vizsgálta. Eguchi, Okada és Yazawa munkája tartalmazta először azt a javaslatot, hogy a hidrometallurgiai cinkelőállításhoz energiatakarékos eljárásként a kisózásnak ezt a módját alkalmazzák. Az alkoholok hatása a kristályosodás mértékére metanol – etanol – propanol sorrendben nő. A felhasználandó alkohol fajtáját meghatározó legfontosabb kritériumok azonban a forráspont és az oxidálhatóság. Az alkoholok forráspontja a fent említett sorrendben nő (CH3OH: 64,5 ºC, C2H5OH: 78,39 ºC, C3H7OH: 97,0 ºC), ugyanilyen sorrendben nő a desztillációnál az energetikai és a berendezéssel kapcsolatos ráfordítás. Ha a kezelendő oldatok – akár kis mennyiségben is – kénsavat tartalmaznak, a csökkenő molekulatömeggel növekvő oxidálhatóság miatt a metanol felhasználása nem jön szóba. Az etanol kénsav–víz oldattal való érintkezésénél viszont nem jön létre kémiai reakció, amíg a vizes fázis kénsavkoncentrációja nem lépi túl a 343 g H2SO4/l koncentrációt. Telített oldatok esetén a fém-szulfátok etanol hozzáadásával kiváltott kristályosodásának reakciómechanizmusáról az erre vonatkozó irodalomban nincsenek információk. Általánosságban azonban elfogadható, hogy az ionok szolvátburkát vízzel elegyedő szerves oldószerek fellazítják, illetve leszakítják. Az ezen a területen meglévő teoretikus ismerethiány miatt az oldhatósági egyensúlyról adatszerzés szinte kizárólag az érintett anyagrendszerekre vonatkozó kísérleti vizsgálatokkal történik. Az együtt kicsapódott szulfátkristályokból a réz és cink szelektív kinyerésére a vizsgálatot végzők újszerű eljárást javasolnak. A fontosabb részfolyamatokat a szulfátsók termikus bomlása, a keletkezett oxidkeverék szelektív redukciója és a részben redukált anyag szelektív kioldása jelentik. Már régóta számos kinetikai és termodinamikai adat áll rendelkezésre a szulfátok stabili-
tási határairól, a különböző oxidok redukciójáról, a réz- és cink-oxid kilúgozási tulajdonságairól. A hulladékmentes réz- és cinkkinyerési technológia egyes részfolyamatainak sorrend szerinti összeállítása azonban csak e munka kereteiben történt meg.
Kísérletek A kitűzött célok és mérési módszerek szerint az alábbi kristályosodási kísérleteket végezték: – cink-szulfát és réz-szulfát etanoltartalmú oldatokban való oldhatósági határainak meghatározása, – kénsavas és kénsavmentes oldatokból történő fém-szulfát-kivonás meghatározása. Előzetesen három különböző koncentrációjú (0–2,0 M) kénsavoldattal cinkés réz-szulfát oldatokat (Mercktől, legtisztább, deionizált víz) készítettek elő, és ezekhez meghatározott arányban 99%-os etanolt adtak. A kristályosítási hőmérsékletet állandóan 10 °C-on, 15 °C-on, illetve 20 °C-on tartották. A kristályosodás elindulásának elősegítésére minden esetben kénsavoldatot adtak az etanolhoz. A nagy alkoholfölösleg miatt kezdetben képződő finomkristályok – ha az adott körülmények között a telítettségi határt nem érték el – a hozzáadás befejezése után ismét feloldódtak. A keverék előállítása után a reakcióedényeket kézzel összerázták, és a termodinamikai egyensúly beállásához 72 órát állandó hőmérsékleten tartották. A kapott oldhatósági értékek az eredeti szulfátoldatoknak azt a fémkoncentrációját mutatták, amelynél etanol hozzáadása után még éppen megfigyelhető volt a kristályosodás vagy a maradandó zavarosság. A megfelelő értékek meghatározásához egyre kisebb koncentrációkülönbségű oldatokat készítettek. A 0,5 g Zn/ l és a 0,25 g Zn/ l oldatok közti kristályosodási különbségek így pl. optikailag jól érzékelhetők voltak. A szulfátoldat kiindulási koncentrációja és a sókihozatal közti összefüggés vizsgálata érdekében egy másik módszerrel mérték a 60–100 g Zn/ l és a 0,2-40 g Cu/ l koncentrációjú oldatok kristályosodási jellemzőit. A kristályosodás egy duplafalú 2 literes üvegreaktorban ment végbe. Ezt a módszert alkalmazták a sárgarézhulladék kilúgozásánál és a szintetikus oldatoknál is. Az üvegreaktort termosztáttal (Haake D 8) temperálták. A szűrés speciális készítésű, vákuumcsatlakozású berendezésben történt. A szilárd anyag képződés és a meghatározhatatlan térfogatcsökkenés miatt a kiindulási anyagok és a sótalanított oldatok koncentrációja között nem állt fenn megfogható kapcsolat. Ezért a finomítvánnyal nem végeztek további analitikai méréseket. A rátapadó nedvesség miatt a kikristályosodott anyag bemérése is megbízhatatlannak bizonyult. Csak a kristályok feloldásával és a kapott oldatok atomabszorpciós spektrométerrel történő elemzésével (ill. EDTA-val való titrálással) sikerült (3% eltéréssel) reprodukálható értékeket kapni.
A kapott szulfátkristályokat tokoskemencében gázelszívással 900 ºC-ra felmelegítették, és a szennyezett gázt két sorba kapcsolt gázmosó edényben jód-, ill. kálium-hidroxid-oldattal elnyelették. A kicsapódott szulfátok termikus tulajdonságainak meghatározására egy DTA/TGA-készülék szolgált (Rigaku Thermoflex, Typ HT). A redukciót csőkemencében (Heracus, ROF 50) CO, H2, ill. C3H8 (minden esetben 2,7 l gáz/h) hozzávezetése mellett 4 cm átmérőjű csőben végezték. A kioldási kísérleteket 1 l űrtartalmú duplafalú üvegszűrővel, N2 gázáramban végezték. A kísérleteket sematikusan az 1. ábra mutatja. A rézport és a cink-szulfát oldatot AAS készülékkel elemezték.
termosztát keverő
termosztát keverő
üvegfritt
termikus bontás, és szelektív redukálás
N2
duplafalú üvegreaktor
duplafalú üvegreaktor
1. ábra A kísérlet sematikus ábrázolása
Kísérletek eredménye Cink- és réz-szulfát oldhatósági határai etanoltartalmú oldatokban Az etanoltartalmú oldatokban a cink-szulfát oldhatósága 12–20-szor nagyobb, mint a réz-szulfáté. A kénsavnak a réz-szulfát kristályosodására gyakorolt gátló hatása sokkal kifejezettebb, mint a cink-szulfát kristályosodása esetében. Kis mennyiségű etanol hozzáadásánál megfigyelték, hogy a cink-szulfát hosszú, egymástól távol álló, pálca alakú, átlátszó kristályokat képez. Ezzel szemben a réz-szulfát-oldatból rövid, prizma alakú, éles szegélyű kék kristályok váltak ki. Feleslegben lévő etanol esetében mindkét oldatból nagyon finom, szálszerű kristályokból álló pelyhes anyag képződött.
Izodimorf réz–cink-szulfátok kristályosodása Bár az etanoltartalmú oldatban lévő réz-szulfát sokkal rosszabbul oldódik, mint a cink-szulfát, lehetségesnek tűnik, hogy ha nem cél a cink-szulfát nagyarányú kikristályosítása – vagyis 45% (max.) alatti alkoholmennyiség hozzáadása esetén –, megállítják az egyidejű réz-szulfát-kristályosodást. A sótalanítandó cink-szulfát-oldatok 200 ppm–40 g Cu/l-t tartalmaztak. Kénsavmentes oldatokból alig van lehetőség a réz-szulfát és cink-szulfát szelektív kristályosodásának elérésére. 100 g cink/l-es oldatban a réz maradéktalanul kristályos állapotba megy át. Alacsony rézkoncentrációnál kénsav jelenléte mellett sem akadályozható meg a réz-szulfát 100%-os együttkristályosodása. Feltűnő azonban, hogy növekvő kénsavkoncentrációnál a görbe nem minimum ponton, hanem minimum zónán halad át. A kristályosodási minimumzóna 49 g H2SO4/l-es oldatnál 5 g Cu/l-ig terjed, 98 g H2SO4/l-es oldatnál 7 g Cu/ l-ig. 7 g Cu/l-től emelkedik a görbe, és 15 g Cu/l-től az oldat egész réz-szulfát-tartalma a cink-szulfáttal együtt 100%-ban kikristályosodik.
Eredmények értékelése A cink-szulfát és réz-szulfát etanol hozzáadása mellett kiváltott kristályosításnál – ha a kiindulási oldat nem tartalmaz kénsavat – nem mutat szelektivitást. Az oldat megfelelő Cu2+–Zn2+ arányainak beállásánál már Retgers három kristálytanilag különböző Cu–Zn keverékkristályt figyelt meg. A kristály réztartalma a görbe leszálló ágán (a minimumtól balra) állandó marad, ami egyúttal azt jelenti, hogy a sótalanított oldatban a rézkoncentráció állandó marad. A kristályokban az állandó réztartalom, illetve Cu/Zn arány arra mutat rá, hogy 0 és 2,5% Cu-tartalom (kénsav nélkül), 0 és 1,5% Cu (49 g H2SO4/l oldat), illetve 0 és 1,2% Cu-tartalom között (98 g H2SO4/l oldat) a réz-szulfát izodimorf együttkristályosodása történik. A görbe másik ága (a minimumtól jobbra) megfelel az oldhatósági határ túllépésével adott feltételek között előidézett réz-szulfát kristályosodásnak. Az eredményeket tekintve a magas cinkkoncentrációjú kénsavtartalmú kiindulási oldatok alkalmasabbnak bizonyulnak az etanollal kiváltott kristályosodásra. 70–73% cink-szulfát-képződéssel szemben itt minimális (1,2–1,5%) réz-szulfát együttkristályosodás van, míg a kiindulási oldatban a réztartalom 4,0–6,5 g Cu/l-t érhet el. 100 g Zn/l, 30 g Cu/l és <10 g H2SO4/l oldatokban 35% etanol hozzáadása mellett a kristályosodás mértéke cink-szulfátra 95%, réz-szulfátra 100%. Így célszerűnek tűnik arra figyelni, hogy a sárgaréz reszelék kilúgozásánál lehetőleg semleges végoldatok keletkezzenek. A kicsapódott fém-szulfátok szűrése után olyan oldat marad vissza, amely tartalmazza a maradék fémionokat, etanolban és kénsavban feldúsul. A
sótalanított oldatból az etanol egyszerű desztillációval eltávolítható, sőt a kénsav jelenléte csaknem abszolút alkohol desztillációját teszi lehetővé. A szulfátoldatok alkohollal történő sótalanítása alternatívájának a vízbepárlással történő kristályosításhoz képest több előnye van: – pl. 1 l 100 g Zn/l koncentrációjú ZnSO4 oldat 20 ºC-on 80% fémhozammal kristályosítható, ha 587 g (37%) etanolt adnak hozzá. Mivel a cink-szulfát oldhatósága vízben 20 ºC-on megfelel 223 g Zn/ l koncentrációnak, kb. 910 g vizet kell elpárologtatni ahhoz, hogy ugyanolyan oldatból azonos mennyiségű kristályosodott anyagot nyerjenek. A bepárláshoz etanol esetében 6,2 kJ/g Zn, víz esetén 25,7 kJ/g Zn szükséges. – Cink-szulfát- és kénsavtartalmú oldatokból a víz leválasztásához 180 ºC körüli hőmérsékletre van szükség (980 g H2SO4/l-nek 150 ºC-nál a gőznyomása csak 0,01 Pa). Etanol desztillációjánál ez 82–102 ºC között van. Mivel a savmentes szulfátoldatok sokkal kisebb alkoholmennyiség hozzáadásával kristályosíthatók, az energiaráfordítás is sokkal kisebb. Az egyetlen, bizonyos nehézséggel járó technológiai lépés a szulfátsók termikus bontása. 150–250 °C között a szulfátok saját maradék kristályvizükben megolvadnak, és egy olyan pépes massza keletkezik, amely magasabb hőmérsékleten extrém kemény darabokká alakul át. A termikus bontási kísérleteket 10 cm átmérőjű, 11 cm hosszú forgócsöves kemencében végezték.
Az újrahasznosítás jelentősége A fentiekben leírt fémkinyerési kísérletek arra irányultak, hogy az értékes fémet – itt pl. a rezet – különböző fémtartalmú anyagokból minél nagyobb arányban, ugyanakkor minél kisebb ráfordítással, hulladék keletkezése nélkül nyerjék ki. Jelenleg világszerte évente 15 M t rezet használnak fel, egyedül Németországban 1,7 M t-t. Itt 2000-ben 770 E t finomított rezet és rézöntési ötvözetet állítottak elő. A félkész termék és fémöntvény 2 M t körül volt. A gyártás és a réz első feldolgozásának forgalma 7,5 Mrd EUR-t tett ki, az ezen a területen foglalkoztatottak száma 20 E fő volt. A recikláló kohók üzemeltetőinek egyre több rézhulladékra van szükségük. 2010-ig a Kayser művek az autó- és elektronikai szektorban 25%, az energia területén 35%, a telekommunikációban 200%-os növekedéssel számol. Összességében Európában a rézszükséglet a 2002. évi 4 M t-ról 2012ben 5,4 M t-ra emelkedhet, ami 35% növekedést jelent. A rézhulladék mennyisége azonban visszaesést mutat: Oroszországból 200 E t rézhulladékot szállítottak Németországba. Időközben azonban az ország a rézre vonatkozóan magas védővámot állapított meg, ezzel védi saját
piacát. A stagnáló konjunktúra is kihat a rézpiacra: az emberek kevesebb autót, számítógépet vásárolnak, megtartják a régi készülékeket. Az építőipar csaknem teljesen padlón van – a régi épületek lebontása normál esetben fontos faktor a rézhulladék mennyisége szempontjából. Jó gazdasági helyzetben az építkezések és ezzel együtt a rézfeldolgozás is jobban mennek. A recikláló kohók jelenleg mind érzékelik ezeket a tényezőket, hatásuk megmutatkozik mind a rézhulladék beszerzésénél, mind az újrahasznosított réz mennyiségének csökkenésénél. A rézszükséglet – ebben valamennyi szakértő egyetért – hosszú távon tovább emelkedik, és ezzel a réz újrahasznosítása egyre nagyobb szerephez jut. Talán a zsebünkben is olyan pénzdarab csörög, amelyet szekunder rézből állítottak elő. Már százszor beolvaszthatták, és talán eredetileg egy kőkorszaki szerszám volt. (Dr. Csokonay Józsefné) Gürmen, S.; Timur, S.; Duman, I.: Gewinnung von Kupfer und Zink aus Fällprodukten. = Metall, 57. k. 1–2. sz. 2003. p. 40–44. Abgekupfert. = Recycling Magazin, 58. k. 3. sz. 2003. p. 8–11.