Tájak, Korok, Múzeumok kiskönyvtára 382
A CÍMLAPON: Krisztus töviskoszorúval (Tanulmány az Ecce Homohoz) A HÁTLAPON: Pihenés az erdőben - Zongoralecke AN DER TITELSEITE: Der dornbekränzte Christus (eine Studie zum Ecce Homo) AN DER RÜCKSEITE: Ruhe im Wald - Klavierstunde © Kartográfiai Vállalat, Budapest, 1990. 638451
Békéscsaba, Munkácsy Emlékszoba
Munkácsy életének negyedszázada kötődik Békéscsabához. Akkor kezdődik, amikor 1852ben árván maradva Csabára kerül nagybátyjához, Reök Istvánhoz, és tart „Pista bácsi” 1876ban bekövetkezett haláláig. E 25 évből gyermekkorának 6 évét tölti egyfolytában Csabán ebből közel négy év a sokat emlegetett asztalosinasság, amelyből a véletlen szakította ki 1861-1862-ben. A festővé vált Munkácsy később is vissza-visszatér Csabára és a gerendási tanyára. Nagybátyja halála után már ritkulnak a látogatások, az itt megélt emlékek azonban festményei témaválasztásában örökítődnek meg. Amikor a csabai múzeum 1914-ben megépült, Munkácsyné ígéretet tett, hogy Munkácsy megmaradt relikviáit a múzeumnak adományozza. Ígérete beváltásában előbb a világháború, majd halála akadályozta meg. Jóval később sógornője, Cecil von Barnewitz váltotta valóra, Magyarországra juttatva a hagyatékot. Nagyszámú eredeti dokumentum, emléklap, személyes használati tárgy, temetésének emlékei és néhány festmény alkotják a múzeum Munkácsy-gyűjteményét. Ezt a Magyar Nemzeti Galéria kiegészítette s ma a Munkácsy-emlékszobával tisztelgünk a nagy művész emléke előtt, hirdetve a festő és a város kapcsolatát. Áll még néhány épület is a városban, amelyhez Munkácsy csabai élete fűződik, máshol már csak emléktábla őrzi emlékét. Az alábbiakban Munkácsy és Békéscsaba kapcsolatát, illetve a Munkácsy-emlékszobát kívánjuk bemutatni. * Amikor Miska Békéscsabára érkezett, nagybátyja az evangélikus kistemplomtól a harmadik házban lakott, amely ma is áll (Lenin u. 8. sz.), de alaposan átalakítva. Így aligha érthetjük meg Munkácsy visszaemlékezését első csabai benyomásáról: „Csak bámultam a kis házat ... talán mert azt reméltem, hogy csak pillanatnyilag állunk meg, s rögtön tovább megyünk egy szebb, nagyobb ház felé ... A parasztház egyszerűsége nyugtalanított”. Pedig hát Sztraka Károly tanító háza volt ez, ahol a Pestről elmenekült Röck bácsi meghúzódott a szabadságharc bukása után. Nagybátyja elfoglaltsága miatt nappaljait nagynénjénél töltötte. Sarolta néni Steiner Jakab uradalmi inspektor felesége volt. A jómódú, gyermektelen házaspár, akik Munkácsy kishúgát, Gizát vették magukhoz, néhány évvel korábban építette az akkori város szélén álló kúriáját (Gyulai út 5. sz.). Így a két testvér együtt, jómódban élhetett egy ideig. 1852 telén azonban betyárok támadták meg a családot, Sarolta néni az ütlegelésekbe belehalt, férje elköltözött Csabáról. A házat az Omaszta család vette meg, s lakta az államosításig, így ma is Omasztakúriának nevezik. Miskáék is másik házba költöztek 1853-ban. A főtér közepén álló gazdatiszti házba, helyén ma az OTP épülete áll. Szomszédjuk az Apponyi grófok gazdatisztje, Vidovszky János volt. A jólelkű Vidovszky néni lett Munkácsy harmadik „édesanyja”. Másfél év múlva nagybátyja a Csabától mintegy 20 km-re lévő gerendási bérletére költözött, Miskát pedig asztalosinasnak adta Lángi uram-hoz, a helybeli asztalos céh atyamesteréhez. (A mai Munkácsy utca végén emléktábla jelzi Láng György asztalosmester házának helyét, ahol Munkácsy inaskodott.) A miskolci sóhivatali lakásban és a Steiner-kúriában eltöltött gondtalan évek után az inasélet olyan mélységet jelentett az érzékeny lelkületű Miska életében, amely évtizedek múltán is
kitörölhetetlen nyomokat hagyott emlékezetében. Az itt eltöltött három és fél év szenvedéseit Munkácsy jó három évtized múltán írta meg önéletrajzában, de a kor divatos naturalizmusának hatására a társadalmi mélységet emelte ki, melyet Munkácsy életrajzírói ezalatt elsősorban a regényirodalmat értve - kritikátlanul át is vettek és ki is használtak élete bemutatásához. Az inasévek letelte után felszabadult, s a kor szokásainak megfelelően kötelező három év vándorlás következett, amelynek befejezése után kérhette volna mesterré avatását. 1858 őszén nem messzire, csupán a közeli Aradra „vándorolt” - immár vonaton. Egy év múlva azonban maláriában megbetegedett, s a makacs láz miatt legyengülve otthagyta Aradot. Hazatért nagybátyjához, aki abban az időben tisztviselőként a megyeszékhelyen, Gyulán lakott. Ott találkozott Szamossy Elekkel, a gyulai kastélyban dolgozó vándorfestővel, aki felismerve tehetségét lebeszélte az asztalosságról, magához vette, s elindította a „gyalupadtól a világhírig” vezető úton. Másfél évig tanulta Szamossy mellett a festészet alapvető titkait (első festménye is ebből az időből, 1862-ből maradt fenn). Amikor mestere úgy érezte, többet nem nyújthat már számára, ajánlólevéllel ellátva azt tanácsolta, Pesten folytassa tanulmányait. Mielőtt Pestre ment volna, 1862 őszén nagybátyja gerendási tanyájára érkezik, hogy erőt és pénzt gyűjtsön pesti tanulmányaihoz. Itt kezdődnek a festő Munkácsy gerendási élményei. Rajzol, vázlatokat készít s fél évvel később, 1863 májusában érkezett Pestre. Útját nagybátyjától írt ajánlólevelek egyengették.
A Steiner (Omaszta)-kúria Das Steiner (Omaszta)-Herrenhaus
Ezekből egy fennmaradt, amelyet rokonához, a tudós Hunfalvy Pál feleségéhez, Röck Karolinához írt: „...kéréssel fordulok hozzád szegény Czili árvája, Lieb Miska érdekében. Ő Pesten üti fel sátorfáját, magát a festészetben képezendő. A fiú szorgalmas és jó erkölcsű, talán válik belőle valami, de Pesten csak úgy lesz maradása, ha eleinte pártfogásra talál, mert nekem nincs módomban, hogy őt mindennel ellássam. Miből álljon rokoni pártfogásotok, meg nem határozhatom, segítsétek őt azzal, ami terhetekre nem esik.” Hasonló tartalmú levélről számol be Harsányi Pál, az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat titkára is. Pesten élve vette fel a Lieb helyett - szülőhelye után - a „Munkácsy” művésznevet, amelyet később hivatalosan is megkapott. 1864-ben Pécsett hosszabb időt tölt másik nagybátyja, Röck Lajos családjánál és portrékat
készít a családról. Ez a hét kép az első nagy kollekció Munkácsy munkásságában.
Reök Irén arcmása Porträit von Irén Reök
A kiállításon látható kép, Reök Irén képmása (6) a legbájosabb a pécsi festmények között. A késő biedermeyeres hangulatú, lágy tónusú képen a részletek legaprólékosabb megfestése jellemzi Munkácsy korai festészetét. (A leány vállán lévő légy olyan „élethű”, hogy még árnyéka is van, s megtéveszti a látogatókat.) A Pesten töltött közel két év után 1865 elején végre kijut Bécsbe, s fél évet tanul Rahl festészeti akadémiáján. Bécsi tartózkodásának eredménye két képe, a Húsvéti locsolás és a kiállításon is látható Falusi felolvasás (13). Nyilvánvaló, hogy itthoni emlékeit viszi vászonra. Átélt s éppen ezért élethű alakok szerepelnek a képen. A témát két évvel korábban már megfestette a Levélolvasásban, ez azonban összehasonlíthatatlanul jobb munka, mint az előző. Kompozíciója összefogottabb minden eddigi munkájánál. A háromszögbe foglalt alakok figyelme az olvasni tudó főalakra irányul. Színvilága a bécsi iskola hatását mutatja. A búbos kemence körül ülő parasztok emléke meg-megjelenik majd későbbi műveiben is. Még abban az évben, 1865 júliusában azonban már itthon találjuk. Szeptembertől 1866 februárjáig ismét nagybátyja gerendási tanyáján tölt fél évet. Képeket fest - természet után -, hogy gyarapítsa jövedelmét, mert Berlinbe készül Knaushoz. Ez időben értesül, hogy megkapta a Képzőművészeti Társulat havi 20 Ft-os ösztöndíját, így idő kérdése, mikor indulhat. „Itt a pusztán nagybátyám házánál különben jól vagyok ... dolgozhatom, s amellett nem is vagyok minden szórakozás nélkül” - írja pártfogójának Ligeti Antalnak. December elején búcsúzni jött be Csabára, de hónapokra a városban maradt. Amint ő írja: „egypár úriember megcsípett, hogy általam magát lefestesse, én pedig kapván az alkalmon, felvállaltam, ugyanis van még hely az útravaló körében.” Megfesti a Vidovszky család három tagját. Dudits orvost és feleségét. Öt arckép, az Estebéd a pusztán, valamint a művészkörökben nagy feltűnést keltő Búsuló betyár volt a Gerendáson és Csabán eltöltött néhány hónap ismert terméke. Az 1866-os évet csaknem teljesen Pesten töltötte. Itt festett képei közül egyetlen érdemlegeset alkotott 1866-ban: Petőfi búcsúja a szülői háztól (1) Az előtérben álló, a teret betöltő fiatal költő magyaros öltözéke lendületes póza, ruhájának erőteljes esése a romantikus Petőfi-kultusz hatását mutatja. (A kép hamarosan sokszorosításban terjedt a nép között.) Van, aki szimbolikus mondanivalót lát a képben: a külföldre készülő Munkácsy búcsúzik itt.
Petőfi búcsúja a szülői háztól Petőfis Abschied von Elternhaus
Egyévi készülődés után ugyanis, 1866 októberében indult el - Berlin helyett - a müncheni festőakadémiára. Akadémiai tanára Wagner Sándor volt, de legnagyobb hatást Kaulbach művészete gyakorolt rá. 1867 nyarán - augusztustól októberig - ismét hazalátogat Gerendásra. Nagybátyja épp költözés előtt áll: felesége birtokot örökölt Békéscsabához közel a kismegyeri határrészen, így másfél évtized után felmondja gerendási bérletét. De Gerendás, Munkácsy ifjúkorának emléke, menedékhelye többször feltűnik Reök bácsi és Munkácsy levelezésében: „Orosházáról menet távolról láttam volt tanyánkat, hol Te és Iván (Reök István fia) annyit vitézkedtetek; ahol a levelet olvasó diák, meg a fonólány, a betyár, az esti kép születtek. (A képek hivatalos címei: Levélolvasás, Fonó lány, Búsuló betyár, Estebéd a pusztán). A tanyáknak már csak romjai vannak, azokból elköltöztek a gazdák. Így múlik, változik minden ...” Öt év múlva már az ő tanyája is omladozik: „Mily különbség van Miskám a gerendási és mostani állapot között ... s mégis az volt a mostaninak alapja, kiindulása. Sajnálom, hogy míg épen fennállott az a tanya, mint szándékoztam, le nem fényképeztettem. Ma pusztaság, rom az egész, az a kis ház, mely nekünk akkor oly jó hajlékot adott” - írja Reök Munkácsynak, mire Munkácsy így válaszolt: „hogy a gerendási residentia teljesen elpusztult, azt én is sajnálom … egy fénykép róla kellemes emlék lett volna.” Munkácsy 1867-ben az új magyar minisztérium első művészeti ösztöndíjával térhetett vissza Münchenbe. Ugyancsak itthon tartózkodása alkalmával kapott megbízást a Vasárnapi Újságtól, valamint a Magyarország és a Nagyvilágtól, hogy rendszeresen küldjön rajzokat a lapnak. A Honvédalbum számára három rajz elkészítését vállalta a szabadságharc időszakából. Ennek a szerződésnek a terméke az 1867-ben festett Isaszegi csatatér. (5) A színvázlatban maradt képen Munkácsy kevesebbet ábrázol, mint tervezte: elmaradt a győztes sereg felvonultatása, csupán a sejtelmes csatatér, az előtérben elesett és sebesült katonák, háttérben az égő falu érzékelteti „a szabadságharc szomorú poézisét”. Munkácsy első történelmi képe ez. Milyen messze van a kis kép a mester későbbi monumentális vállalkozásaitól, a Krisztusképektől! Az alakok alig felismerhetők. Később egy-egy alaktanulmánya jelentősebb munka lesz e sokalakos teljes képnél. Térábrázolásban azonban így is nagy fejlődést jelent Munkácsy
festészetében.
Falu hőse Der Held des Dorfes
1869-ben elhagyja Münchent, és Düsseldorfba költözik. A düsseldorfi iskola légkörében felszabadul az akadémizmus kötöttségei alól, s a francia realizmus hatására magára talál. A művészi kifejlődés ideje ez. Fiatalkori élményei alapján megfesti az Ásító inast, amely „jó renomée”-t szerez az ismeretlen művésznek, s még ugyanabban az évben elkészül a Siralomház is, amellyel a következő évben a párizsi Salon kiállításán aranyérmet nyer. A képet egy „anglius” vásárolta meg 10 000 frankért - anyagi gondjai megszűntek. Munkácsy 1871 végén a művészet fellegvárába, Párizsba költözött. Még Düsseldorfban ismerkedett meg de Marches báró családjával, s a báró halála után, a gyászév leteltével, 1874 augusztusában házasságot kötött a bárónővel, Cecil Papier-vel. Az esküvőt európai nászút követte, amelynek végén, 1874 októberében, közel egy hónapot töltöttek Reök bácsi Kismegyeren felépült tanyáján, ahol 1873-ban - Munkácsy kérésére - egy műtermet épített Reök István. Akkor az országos járvány miatt nem mert hazajönni, most a nászút végén viszont ismét ecsetet ragad a kezébe. Munkácsyné elragadtatással ír a kismegyeri birtokról: „műterme bájos, a kert közepén fekszik. Nagy kedve van dolgozni ... A tájék és a parasztok valóban páratlanok a maga nemében, megértem, hogy ide kellett jönnie és elmerülni témái világában ... Majdnem befejezett két képet ... Utána azzal törődött, hogy legközelebbi nagy festményéhez tanulmányokat fessen.”
Újoncozás Rekrutierung
A két említett tájkép a Kukoricás és az utóbbi időkben több Munkácsy-album címlapján is szereplő Poros út. A Csabán festett tanulmányok alapján pedig már Párizsban készül el utolsó magyar tárgyú képeinek egyike, a Falu hőse. A hagyomány szerint a tanulmányokhoz Reök bácsi béresei voltak modelljei: a beöltözött és beállított béreseket lefotografáltatta, s ezek alapján készítette el műtermi tanulmányait. (A fotókat a Munkácsy Mihály Múzeum őrzi.) A Falu hősének a kiállításon látható színvázlata (9) már Párizsban készült. Művészi körökben sikeresebbnek tartják, mint a kész képet. Az előtérben háttal álló, hivalkodó idegen viadalra hívja a falu hősét, körülöttük a falu apraja-nagyja. Az alakok figyelme a két küzdésre kész alakra irányul. Az 1875-ben festett kép közönségsikerét bizonyítja, hogy Munkácsy három példányt is készített belőle. Ugyancsak a kiállításon látható a másik kései magyar tárgyú, de már kész képe, az Újoncozás (3) 1877-ből. Kompozíció szempontjából nem igazán sikerült kép. A besorozott újoncok a kocsma közepén a képsíkkal párhuzamos asztal körül ülnek, ez fogja össze a képet, amelynek nincs igazán főalakja. Az alakok külön-külön élnek, akik közül azonban néhány valóban az életből ellesett, realista figura. Baloldalt az egyik keresztbe tett lábakkal, rózsás arccal mereng, a kép jobb szélén egymás kezét fogó fiatal pár arckifejezésén érezhető az elválás szomorúsága. „A zöldes alaptónusú képen a fehérek szép ritmusú lebontása a kompozíciós rend legfőbb ereje” - írja róla monográfusa. Az 1874-es nászút Munkácsy utolsó hosszabb időtöltése volt Békéscsabán. Két év múlva nagybátyja meghal, családja Pestre költözik, Munkácsynak nincs miért Csabára jönnie. Házassága is Párizshoz köti, így ritkulnak magyarországi élményei. A bárónő feleség oldalán a párizsi nagypolgári élet új élményeket s igényeket teremt, megváltozik tehát témavilága. A „történelmi képek”, tájképek, szalonképek időszaka következik festészetében. A Milton című képe sikerének hatására és műkereskedőjének tanácsára 1880 körül olyan képet akar festeni, amely a világtörténelemből ismert személyt ábrázol. Így esett a választás Krisztusra, a világtörténelem legnagyobb, legismertebb személyére. A problémát csupán az jelentette, hogyan lehet a sokszor megfestett bibliai témából nem vallásos képet alkotni.
Krisztus Pilátus előtt Christus vor Pilatus
Így született meg a Krisztus Pilátus előtt című képe, amelynek színvázlatát (11) láthatjuk a kiállításon. Mintegy 30 tanulmányt és öt kompozíciós vázlatot készített a festményhez. A kép azt az eseményt ábrázolja, amikor a zsidók Pilátus elé kísérik Krisztust, követelve elítélését. A kép középpontjában a fehér ruhás Krisztus alakja áll, emberi méltósággal, az igazság képviselőjeként. Pilátus gondterhelt, fáradt arca, puha testtartása ellentéte Krisztus határozottságának. A két főalakot ruhájuk fehérjével emeli ki, s Krisztus alakja két csoportra bontja a szereplőket: előtte, Pilátus felé a farizeusok döbbenetes arckifejezésű csoportja, mögötte az elítélést követelő tömeg. A végső kép még 1881-ben elkészült, és monumentalitásával (414x636 cm) kiemelkedik Munkácsy eddigi képei közül. Ezek a 25-30 m2-es képek, mint Munkácsy „szuperprodukciói” kerültek be a művészettörténetbe. A korabeli kritika elragadtatásából egyetlen mondatot emelünk ki: „Az alakok valósággal kilépnek a keretből, élnek, lélegeznek és cselekszenek.” A kép sikere után Munkácsy már Krisztus életének következő eseményére, a Kálváriára, azaz Krisztus megfeszítésére gondol, s ebből születik a Golgota című képe. Amíg az előbbi kép szinte spontán alkotás volt, itt gondosan tervez. A keresztre feszített Krisztust a dombtetőre helyezi, így egyértelmű a főhős kiemelése, a keresztre feszítést más-más érzelmekkel fogadó tömeg pedig a domb oldalán helyezkedik el. A képhez készült tanulmányok közül 16 ismeretes, a kiállításon bemutatott kép a főalakot ábrázolja. A kép, Krisztus a keresztfán (12) mérete mutatja, milyen hatalmas munkát végzett Munkácsy a tanulmányok megfestésekor is. Munkácsy a kellékek sokaságát szerezte be a történelmi alakok ábrázolásához. Tudjuk, hogy a kép megfestéséhez kitömött lovat készíttetett és a műtermében helyezte el. Összeácsoltatta a keresztet is, de nem talált vállalkozót, aki a „keresztre feszítést” vállalta volna, így magát köttette fel a keresztre a test esésének tanulmányozásához. (Az erről készült „tanulmányfotó” a kiállítás vitrinjében látható.) A 32 nm-es kép 1884-re készült el, s az előbbivel együtt egy amerikai milliomos gyűjteményébe került.
Krisztus a keresztfán (tanulmány a Golgotához) Christus am Kreuz (eine Studie zum Golgotha)
A történelmi képek következő darabja, a Mozart halála (1885). A maga nemében ez is monumentális mű (260x300 cm). Ennek színvázlata (14) látható a kiállításon. Témájában a Milton folytatása - világhírű művészt választ most is főhősének - és a zeneszerző életének ismert legendabeli történetét dolgozza fel: amely szerint a zeneszerző a Requiem próbája közben halálba szenderül. A kép előterében a zongora előtt ül Mozart. Ruházata és a párna fehérsége, valamint az alakok figyelme állítja a kép középpontjába. Bal szélen a zongorista mögött a Requiemet próbálja három énekes.
Mozart halála Mozarts Tod
Munkácsy tájképfestészetét úgy szoktuk emlegetni, mint amelyet pihenő idejében művelt, s általa nem sokra értékelt festmények. Valójában a nagy számban festett tájképek a XIX. századi tájképfestészet legnagyobbjai közé emelik. A kiállításon található két képe Munkácsy tájképfestészetének két ellentétes darabját reprezentálják. A Mély út (10) című műve Munkácsynak abból a korszakából való, amikor vonzódott a szürkületi táj festéséhez. Az előtérből távolodó út Munkácsy több tájképén is megjelenik. Az alkonyodó szürkületben az alakok elmosódnak - a hazatérő tehenek mellett a pásztorlány piros kendője és szoknyája villan fel - az alkony szürkeségével ellentétes a kép jobb sarkán a lebukó nap visszatűző fénye. Más hangulatú kép a Pihenés az erdőben (4). A képen átívelő faág többször felhasznált motívum Munkácsy tájképein. A fűben heverő két előkelő nőalak Munkácsy szalonképeiből „lépett ki” a tájképbe. Az egész képből üdeség árad s frissítőleg hat a kiállítás képei között. Műkereskedőjével való szakítása után Munkácsy felszabadul annak hatása alól, s új témát keres. így tér vissza - utoljára - a népies elemhez, s 1888-ban megfesti a Parasztszoba belseje (7) című képet. Ismét gyermekkora világát jeleníti meg. Népi csendélet ez, a falusi felolvasásból megismert búbos kemence, a szobát betöltő karakteres népi figurák ifjúkorának emlékeit idézik. A falusi téma azonban már nem jellemző Munkácsy korabeli festészetére. Élményanyaga messze távolodott ettől. Ebben az időben nagy számban készíti az úgynevezett szalonképeket, amelyeken főúri szobabelsőben előkelő alakok szerepelnek. A képek általában megrendelésre készültek. Közülük való a Zongoralecke (15). Az előkelő környezetet itt a gazdag növényzet sejteti. A zongoránál ülő kislány és az őt hallgató nőalak a kép két szereplője. Jólét árad a képből, amelynek színvilága üdítőleg hat Munkácsy sötét tónusú képei között. Tíz év telt el, mire Munkácsy visszatér a Krisztus-témához, s elhatározza: egy harmadik kép megfestésével trilógiává alakítja a Krisztus-képeket. A Honfoglalás megfestése után, 18931896 között készítette a tanulmányokat az Ecce homohoz. A korábbi két kép Krisztus szenvedéseinek első és utolsó eseményét ábrázolja. Az Ecce homoban a két esemény közötti történetet eleveníti meg: a nép által elítélt Messiást a megvesszőzés után „királyi” ruhába öltöztetik: fejére töviskoronát húznak, testére bíborpalástot adnak. így jelenik meg ismét, de most Pilátus mellett az erkélyen. A képhez készült tanulmányfej, a Krisztus töviskoszorúval (8). Az első Krisztus-képpel
ellentétben az Ecce homo Krisztusa nem vádló. Égre meredő tekintete, félig nyitott szája, sápadt arca átszellemültséget sugároz, az igazságtalanul elítélt ember szuggesztív ábrázolása. „A szenvedő, halálos beteg művész arcképe ez önmagáról” - írja róla monográfusa. Az 1896-ra elkészült Ecce homo Munkácsy utolsó alkotása. A megfeszített munka után többé nem nyúlt ecsethez.
Munkácsy ezüstkoszorúja (ajándék szülővárosától, 1882) Munkácsys Silberkreuz (ein Geschenk von seiner Geburtsstadt, 1882)
A teremben kiállított Munkácsy-szobor (gipsz) Farkas Miklós (18), Munkácsy Mihályné szobra (carrarai márvány) T. Noel alkotása. (19) A kiállításon a festményeken kívül a múzeum Munkácsy-relikviáiból válogatott tárgyak, dokumentumok láthatók: faragott, festett szék Munkácsy műterméből (15), Munkácsy festőállványa (17), a vitrinekben Munkácsyval kapcsolatos eredeti iratok, fényképek (20/a), tanulmányfotók (20/b) és személyes használati tárgyak (20/c). Dr. Czeglédi Imre
Munkácsy Amerikában, 1186 (archív fotó) Munkácsy in Amerika, 1186 (eine Archivfotographie)
ZUSAMMENFASSUNG Biographische Angaben Mihály (Lieb) Munkácsy (1844, Munkács- 1900, Edenich) Künstlerische Studien: 1863-65, Budapest; 1866-68, München; 1869-70, Düsseldorf. Im Jahre 1871 zog der Künstler nach Paris. 1874 schloss er eine Ehe mit der Baronin Cecilie Papier. Seine berühmteste Serie ist die Christustrilogie: 1881, Christus vor Pilatus; 1884. Golgotha: 1896, Ecce homo. Ein Vierteljahrhundert des Lebens von Mihály Munkácsy ist mit der Stadt Békéscsaba verbunden. Diese Periode begann im Jahre 1852, als er verwaist zu seinem Onkel, István Reök, nach Békéscsaba gelangte, und dauerte bis zum im Jahre 1876 eingetroffenen Tode seines Onkels an. Aus diesen 25 Jahren verlebte er 6 Jahre seiner Kindheit in einer Folge in Békéscsaba. In dieser Zeitperiode verbrachte er beinahe vier Jahre mit der öfters erwähnten
Tischlerlehrzeit, woraus er nur durch einen Zufall in 1861-62 entrafft wurde. Der bereits zu einem Maler gewordene Munkácsy kehrt auch später abermals nach Békéscsaba und ins nahe Gehöft in Gerendás zurück. Seine Besuche wurden nach dem Tode seines Onkels seltener, aber seine hier erlebten Erinnerungen sind in der Themenwahl seiner Gemälde verewigt. Als das Museum von Békéscsaba im Jahre 1914 erbaut wurde, hat Frau Munkácsy versprochen, die gebliebenen Reliquien seines Mannes dem Museum zu schenken. Am Erfüllen ihres Versprechens wurde sie zuerst vom Weltkrieg, dann von ihrem Tode verhindert. Das wurde nur viel später von ihrer Schwägerin, Cecilie von Barnewitz verwirklicht, die den Nachlass nach Ungarn beförderte. Die Munkácsy-Sammlung des Museums besteht aus zahlreichen Originaldokumenten, Gedenkblättern, persönlichen Gebrauchsgegenständen, aus Gedenken der Bestattung des Künstlers und aus einigen Gemälden. Diese Sammlung wurde durch die Ungarische Nationalgalerie ergänzt und heute leisten wir die Ehrenbezeigung vor der Erinnerung des grossen Künstlers mit einem Munkácsy-Gedenkraum, der die Verbindung des Künstlers mit der Stadt verkündet. Es befinden sich noch einige Gebäude in der Stadt, woran sich Munkácsys Leben in Békéscsaba knüpft, anderswo ist seine Erinnerung nur durch Gedenktafeln bewahrt. In diesem Heft möchten wir Munkácsys Beziehung zur Stadt Békéscsaba, bzw. den Munkácsy-Gedenkraum vorführen. Imre Czeglédi
IRODALOM
Végvári Lajos: Munkácsy Mihály élete és művei, Bp., 1958. Perneczky Géza: Munkácsy Mihály, Bp., 1970. Sz. Kürti Katalin: Munkácsy Mihály Krisztus-trilógiája, Bp., 1989. Czeglédi Imre: Munkácsy Békéscsabán, Békéscsaba, 1975. Czeglédi Imre: Levelek Munkácsyhoz - Munkácsytól, Békéscsaba, 1976.
Tájak-Korok-Múzeumok Kiskönyvtára 382. szám Kiadja a TKM Egyesület a Békés Megyei Múzeumok Igazgatósága megbízásából a Hungária Biztosító Rt. Békéscsaba és a Tégla- és Cserépipari Vállalat Békéscsaba támogatásával 1990-ben, 10 000 példányban Felelős szerkesztő és kiadó: Éri István A belívet tervezte: Kulcsár Ágnes Fényképek: Nagy Imre Rajz: dr. Czeglédi Imre Fedél: Kartográfiai Vállalat, Budapest Belív: 90/750 Pannon Nyomda, Veszprém Felelős vezető: Fekete István igazgató ISBN: 963 555 712 4 ISSN: 0139-245X
A TEREM ALAPRAJZA
1 2
Petőfi búcsúja a szülői háztól Női arckép
8 9
Krisztus töviskoszorúval Falu hőse
15 16
Zongoralecke Faragott, festett szék Munkácsy műterméből Munkácsy festőállványa Munkácsy mellszobra Munkácsy Mihályné szobra Vitrinek
3 4 5 6
Újoncozás Pihenés az erdőben Isaszegi csatatér Reök Irén képmása
10 11 12 13
Mélyút Krisztus Pilátus előtt Krisztus a keresztfán Falusi felolvasás
17 18 19 20 a-c
7
Parasztszoba belseje 14 Mozart halála Az 1-3, 5-7, 10-14 számú kép a Magyar Nemzeti Galéria letétje
Pihenés az erdőben - Zongoralecke
