TÁJAK-KOROK-MÚZEUMOK KISKÖNYVTÁRA 590 A Dunazug-hegység Budapesttől észak-északnyugati irányban festői kanyarokkal ölelve zárja le a Dunazughegység vonulatát a nagy folyó. Hozzá közelebb, Visegrád és Szentendre között jellegzetes vulkáni hegyvidéket találunk. A fiatal harmadkori rétegvulkán tevékenységének nyomát a sötét andezit és a valamikori kráterekből kirobbant, majd szabálytalan alakúra szilárdult vulkáni törmelékkúpok sora őrzi. Az andezites területeket ma beárkolódó patakvölgyektől itt-ott szabdalt, erdősült fennsíkok, platók formájában láthatók, míg a víztől, széltől is alakított breccsakúpok (Thirring-sziklák, Vadállókövek) kopárságukkal is hozzájárulnak a tájkép gazdagításához. E vulkáni területet a PilisszentlélekPilisszentkereszt-Pomáz vonalában húzódó völgyületek választják el a Pilistől. Ennek tömegét felső triász-kori dachsteini mészkő alkotja, de geológiai változatosságot jelent egyebek mellett a Feketehegyben kibukkanó bitumenes mészkő, s a Vörösvár-Csaba tércégében bányászott dolomit. A felszín mai alakulásában jelentős szerepe volt a tömb felemelkedése közbeni töréseknek, vetődéseknek és a víz, a szél formáló munkája is látszik a sasbércektől, hegyrögöktől, termékeny völgyektől változatos szép vidéken. A hegységalkotó kőzet tulajdonságai kedveztek a barlangosodási folyamatoknak is, a területen számos kisebb-nagyobb barlangot tártak fel. A hegység forrásainak zöme csapadékfüggő, így sok közöttük az időszakos. Jelentősebb vízfolyást sem találunk, bár néhányuk (Dera, Aranyhegyi patak) nagy eső, hirtelen olvadás után barátságtalanná is válhat. Ugyanez igaz a nagyobb árkok, szurdokok amúgy csendesen csörgedező vizeire is. Változatos felszíne noha meghatározó erdőállománya cser, tölgy, bükk, gyertyán gazdag középhegységi növénytakarót nevel, amiben jó életfeltételeket találnak az állatország apróbb-nagyobb képviselői. A fényt áteresztő lombozatuk folytán a cseresek, tölgyesek gyep- és cserjeszintje a tejgazdagabb, a bükkösökben inkább kora tavasszal virítanak tömegesen a lágyszárú növények. Jártunkban-keltünkben színes pillangók, kisebb-nagyobb madarak, egy-egy sütkérező lábatlangyík, olykor nagyvad is szemünk elé kerülhet. Á hegység több pontján bioszféra-rezervátumot, fokozottan védett területet jelöltek ki, egy része pedig az 1998-óan létrehozott Duna-Ipoly Nemzeti Parkot alkotja. Dobogókő Budapest közepétől 45 km-re van. Elérhetjük gépkocsival, Pomázon és Pilisszentkereszten át, a jól kiépített, dombok között tekergő műúton; vagy az Árpád híd pesti hídfőjétől induló autóbusszal, de mehetünk Pomázig HÉV-vel, s onnan (a hétvégi napokon óránként közlekedő) buszjárattal. A kétoldalt összeérő lombok zöld folyosójában kanyargó autóírt a hegy tetején hatalmas, betonozott parkolóban ér véget. Megérkeztünk. Túlnan, a szépen gondozott turista emlékpark szélén a báró Eötvös Lorándról elnevezett
menedékház, mellette pedig a természetjáró múzeum áll, észak felé a kilátót találjuk, de a viharlépte öreg fák között is akad látnivaló. Először mindjárt egy másfél méter magasságú, kúp alakín szikla. Az erdőt járó ember igényeinek is, és az üzemtervek eredményességének is megfelelő, ahogy ma mondják, a jóléti erdőgazdálkodás alapjait megteremtő Mészöly Géza (1922 -1991) emlékét hirdeti. Cseperedő tiszafák övezik a következő jeles követ. A rávésett szöveg dr. Cholnokv Jenő világhíres geográfusra emlékeztet, ki a Magyar Turista Egyesület elnökeként is tevékenyen szolgálta a turistaság ügyét, de emlékeztet a talán azóta sem felülmúlt turistaeseményre is: a Szent István vándorlásra. A Magyar Turista Szövetség elnöke, dr. Zsitvay Tibor eszméje volt az ország szépséges tájait összekötő út. Személyes kapcsolatai, egyénisége, páratlan munkabírása hozta létre (egykoron a Tolvajheggyel) összekötő, ma országos kék túraként ismert útvonalat. A nagy király emlékét idéző túra 1938. március l9-én indult az Írottkőről és a Tolvajhegyről, hogy az összesen 48 szakaszra osztott hosszú út után a résztvevők fényes ünnepség mellett találkozzanak júniusban Dobogókőn. Ekkor határoztak úgy, hogy a túrát minden ötödik évben megismétlik, ám a háború, s az azt követő idők miatt ez csak ötven év múltán sikerült. Időzzünk még el kicsit a parkban! Szinte vonzza a tekintetet a távolabbi szegletet uraló, sziklákból épített gúla, tetején fehérlő korona az apostoli kereszttel. Hősök tiszteletére emeltetett, azon hősök tiszteletére, akik túrabakancsban megismert és megszeretett hazájukért az első nagy háborúban életüket áldozták. Sokáig emlékezetes ünnep lett az a nagyon esős május 10-e 1931-ben, amikor - a korabeli leírás szerint - az ázott erdő ontotta a turistákat. Az MTE népes tagsága fogadta az Országos Testnevelési Tanács, a Magyar Turista Szövetség, a minisztériumok, a megyei és helyi elöljáróságok potentátjait. Cserkészfiúk kürtjele adta előre hírül, hogy Téry Ferenc gondnok kalauzolásával Szentkeresztről, lóháton érkezik a díszvendég: ő királyi fensége, József főherceg tábornagy. 13 órakor Mátrai Ferenc szentkereszti plébános celebrálta a misét, majd Cholnoky felkérte a főherceget az emlékmű leleplezésére. József főherceg tábornagyi egyenruhában, babérkoszorúval a kezében, megindult hangon mondott beszédet, majd a lepel eltávolítása után a történelmi egyházak képviselői megáldották a koszorúktól, virágoktól borított emlékművet. Szomorú fejezete a krónikának az ötvenes évek eleje. Országunk akkori mindenható ura (időnként Dobogókőn pihenve) személyes parancsot adott a korona és a kereszt ledöntésére. Előbbi nyilván darabokra törött, utóbbi azonban még most is látható mohásodottan a földbe süllyedve az emlékmű mögött. 1989-ben aztán az ismét megalakult MTE egyik első és fontos dolga volt az emlékmű méltó helyreállítása, kiegészítve a második világégésben elpusztult áldozatok emléktáblájával. Sétáljunk északi irányba, később nézve meg a hosszabb időzést érdemlő kisebb s nagyobb házat. Messzire nem mehetünk, bár ebben nem csak a korlát akadályoz meg bennünket, de az előtáruló panoráma is megálljt parancsol: Magyarország egyik legszebb kilátóhelye ez a természet alkotta dobogó. Igen, a hely neve e szóból származik, mert fellép rá a látogató, mint egy magaslatra, mint egy dobogóra. (Amúgy térképeinken több
Dobogókő lelhető, csak ezek kevésbé nevesek.) Nem dobog tehát e kő sem lépteink alatt, sem pedig mert, mint sokan tartják, itt lenne a Föld szíve. De kínál ez a szakadt oldalú, 700 m magas kőtömb olyan látványt, ami a látogató szívét dobbanthatja meg. Az alatta elterülő, szelíden hullámzó völgykatlan a Duna kitárulkozó szorosába hajlik. A katlan közepének nagy kúpja az Árpádvár, mellette a közismert szakadék, majd a névadó Rámhegy a Ferenczy-sziklával. Nagy kanyarral fut a Szőkeforrás völgye Dömös szélső házai felé, kiemelve a Keserűs tömbjét. Kicsit odább, a Malompatak fölött a Vadállókövek szétkoptatta, rendetlen gerince mutatja az utat a hajdani vulkán, a Prédikálószék felé. Ha nyugat felé nézünk, felsejlenek a lombtakarta Szerkövek, látszik a Szakóhegy, s ennek gerincén túl a Maród-hegyek és az esztergomi Vaskapu. Szemben, északnak, imponáló a Dunát nagy kanyarra kényszerítő Szent Mihály hegye, a parthoz simuló Zebegény fölött a Börzsöny kúpjai: Nagygalla, Ság-hegy, Nagykopasz, majd Nagymóc, szemközt a Nagyhideg-hegy, Csóványos, a Kámor (tövében Diósjenővel); keletnek, Visegrád hegyei mögött még látszik az elfogyó Naszály, a Cserhát s fölsejlik a Mátra kéklő tömbje. Kivételesen tiszta - többnyire téli - időben Szakóhegy csúcsa mellett a nyitrai Zoborhegy, Csóványos gerince fölött Selmecbánya Szittnyája, a Naszály irányában a MagasTátra vonulatának csúcsai sejlenek a szerencsés kirándulók elé. Ha kigyönyörködtük magunkat, s a korlátnak támaszkodó jelző segítségével megnéztük az itt mindig mozgolódó szél irányát, erejét, indulhatunk visszafelé. Néhány lépés után szépen formázott trachyt-kőgúla, benne bronz relief: dr. Téry Ödön emlékműve előtt állunk. Azé a Téry Ödöné előtt, aki nélkül a magyar természetjárás története lenne szegényebb, hiányosabb a turisztikai irodalom, rövidebb a turistaalkotások sora, s bizonyára kopárabb a mostaninál ez a hely is. Ő fogalmazta meg, hogy a szervezett természetjárás lényege nem a csoportos séta az erdőben, hanem az, hogy az embert kiszolgáló, tájba illő alkotásokat hozzunk közösen létre. Téry 1856-ban a felvidéki Óbébán született. Orvosi pályáját Selmecbányán kezdte. A Tátra szerelmese lett, első mászásai, ú íjelölései többhelyütt őrizték nevét. 1879-től Budapesten tisztiorvos, de minden szabadidejét, energiáját a turistáskodás ügyének szentelte. 1891-ben egyik alapítója, s haláláig vezetője a Magyar Turista Egyesületnek, de már két évvel korábban elindítja s 2l éven át szerkeszti a Turisták Lapját. Tevőleges részese a dobogókői menedékházak építésének, a tátrai Öttó katlanában lévő menház máig őrzi a nevét. 1917-ben bekövetkezett halálakor az egyesület elhatározta egy méltó emlékmű állítását, ami 1926. június 13-án történt meg. A dobogókői ház szűknek bizonyult, a tömegesen érkező turisták a környező községekben leltek csak szállást. A tábori misét Szabó Pius püspöki helynök celebrálta, az ünnepi beszédek, méltatások sorát pedig dr. Cholnoky Jenő nyitotta meg. A hazai sport- és turistaélet egésze képviselte magát. A család nevében Déry Jőzsef, az MTE alelnöke köszönte meg az ünneplést s háláját fejezte ki Christián Sándor szobrászművésznek, az emlékmű alkotójának. Lelépve immár a dobogóról, bal kéz felé, az árnyat adó öreg fák alatt gondozott út hívogat. Néhány lépés csak, s „Isten hozott!" felirat fogad. A siketek Mária-kegyhelyén vagyunk, alig néhány méternyire a zajos parktól, kilátótól - ám aki akar, itt egyedül maradhat gondolataival. A kegyhelyet a Lourdes-i kápolna mintájára az MTE Siketek
Osztályának tagjai alakították ki, Kentner Antal vezetésével, lefaragva a sziklából s bevésve abba a szobor helyét. „Látni kellett volna azokat az embereket, amint egy-egy saját rnaguk készítette tárgyat - legyen az bármily nehéz, szombat esténként mily nagy örömmel hozták hátukon, meggörnyedve. A sors beszélő és halló képességüket elvette ugyan, de megáldotta őket összetartással, egymás iránti szeretettel, mely szeretet minden nehézséget le tud küzdeni" - olvashatjuk a korabeli krónikát. A kegyhelyet 1927. május l5én szentelte fel Saly Arnulf bencés tanár a környékbeli lakosság és a turisták sokasága előtt. Az egyesület nevében Zsembery Gyula alelnök vette át jelképesen alkotóiktól. A háború után pusztulásnak indult, kevéske berendezését széthordták, Mária szobrát pedig jótékony kezek rejtették el. 1991-ben aztán újra megjelentek, mert megjelenhettek a siketek, s most a fiú, Kentner Kálmán vezetésével láttak munkához. Nem csak kitisztították s eredeti állapotára hozták, de megnagyobbították, körülkerítették, kicsinosították, hozzá kényelmes utat építettek. Új szobor került a fülkébe és a Lourdesból hozott vízzel Pilisszentkereszt plébánosa, Ackermann Kálmán, a teret betöltő turisták gyűrűjében a kegyhelyet újra felszentelte. Visszasétálva a parkba, egy, az eleink kezétől ültetett, vihartörte diófa vaslábon álló, rácsos oldalú szekrénykét árnyékol. Üvegén át hőmérőt s más műszereket látunk: kis meteorológiai észlelőhely ez, s arra emlékeztet, hogy az elődjét, az első magashegyi megfigyelőállomást száz éve, 1898-ban létesítette dr. Réthly Antal. S nem csak elhelyezte, évtizedeken át lelkiismeretesen feljegyezte a szerkentyűk mérte adatokat, sőt közre is adta azokat. Innen tudható meg, hogy a Dobogókő hőmérséklete általában 4 fokkal alatta van a fővárosinak, 100 mm-rel több a csapadék, majd kétszer annyi a havas nap, többet fúj a szél és többet süt a nap. A kis állomás sok évtizedes szünet utáni 1991-től figyelheti ismét az időjárást.
Túrák, turistautak Dobogókőre nem csak az eddig elsoroltak csalogatják a látogatókat. Itt találkoznak, s innen indulnak a legfontosabb turistautak minden irányba, sétára hívogatva a kényelmesebb városi látogatókat csakúgy, mint a nagyobb megpróbáltatásokat is vállaló bakancsosokat. Előbbieknek sárga kör jelzéssel kínálja magát az alig két km hosszúságú Thirring-körút. A Mária-kegyhelytől induló, vulkáni dugók között vezető utat néhány éve az MTE fiataljai építették erdélyi s kárpátaljai barátaik segítségével. A piros körön jó órás séta közben a Zsivány-szikla és a Hideglyuk kínál látnivalót. Nyugat felé ugyancsak kényelmesen járható (a vörös sáv mentén) a Szakónyeregbe, az Ilona pihenőhöz vezető írt. A kiépített sétány a Rezső vagy Gyula néven ismert kilátóig visz, ahonnan látni a kanyarodó Dunát őrző visegrádi fellegvárat. Az alig 3 km-nyi út során megpihenhetünk még a Hegedűs-obeliszknél, végül pedig a Tost sziklájánál lévő padokon, ha már megnéztük a turisták védelmezőjének, Hegyi Szent Bernátnak emléktábláját. (A vörös jelzésen, már nehezebb terepen haladva, Dömösre juthatunk tovább a Téry nevét viselő út északi szárnyán.) Hosszabb gyaloglásra három égtájat is választhatunk. Nyugati irányban együtt indul a Hunfalvy-út zöld keresztsora a Klastrom szirtek alatt megbúvó menedékházhoz s az egykori pálos kolostor maradványaihoz, a kies Rám-szakadék sárga jelzésével. (Nehéz út!) Dél felé az országos kék jelzés a Hideglyukat és a Zsivány-sziklát megmutatva Szentkereszt s Buda felé tart. A vörös jelzés, a Téry út déli szakasza, Szentkereszt és Pilisszántó érintésével a Kopár csárdáig visz. De erre indul a sárga is, hogy aztán a
Fagyos katonánál keletnek fordulva, a Tölgyikreken át Lajosforráshoz érjen. Ezek kényelmes, szép útvonalak. Keletnek tart az országos kék jelzés, Visegrádig vezető szakasza 1998-tól ismét Zsitvay nevét viseli. Pilisszentlászló alatt északi kanyart vesz, s az Urak Asztala mentén megy a Nagyvillámon álló Zsitvay kilátóhoz, onnan pedig le, a visegrádi révhez. Piros háromszög mutatja a hosszú, nehéz utat Királykút érintésével a Prédikálószékre, majd a Vadállókövek közt le Dömösre. A kék kereszt mentén, átgázolva a Bükkös patakon és leereszkedve a Kopaszhegy meredekén, a Pilisszentkereszt melletti, szépen gondozott Szentkútnál pihenhetünk, s ha már forrásvizétől felüdültünk, haladhatunk tovább a Szurdok alsó bejáratához.
A Magyar Turista Egyesület A megerősödő hazai polgárság körében látván a német és olasz példát, a múlt század második felében kezd éledezni a turistaság anyagi hasznot is ígérő eszméje. Csak természetes, hogy az akkor legismertebb hegyünk, a Magas-Tátra vált bölcsőjévé első egyletünknek, az 1873-ban Késmárkon megalakult Magyarországi Kárpát Egyesületnek. A hamarosan országossá terebélyesedő egylet vidéki osztályaiban fejtette ki tevékenységét. A gondolat, hogy az MKE a fővárosban is tudhasson magának osztályt, 1888. szeptember 24-én született, a Pilisszentkereszt melletti Klastromkútnál. A jelenlévők (dr. Téry Ödön tisztiorvos, dr. Thirring Gusztáv statisztikus, Mattyók Bence főszolgabíró és felesége, Posner János, Budaváry János helyi plébános, Prokop Géza közalapítványi erdész és felesége, dr. Baltagi Aladár akadémiai tag) ideáját serény szervezőmunka követte. December 28-án 273 taggal a Budapesti Osztály megtartotta alakuló ülését, elnökké választva kora leghíresebb turistáját: báró Eötvös Lorándot. A választmány gyorsan és eréllyel fogott Turisták Lapjának első száma, „Folyóirat a turistaság és honismeret terjesztésére", az addig szórványos hazai turistairodalom fejlődésének óriási lökést adva. A nagy érdeklődéssel fogadott lap igen olcsón jutott el az MKE minden osztályához, minden tagjához. Megindult Budapest környékének turisztikai feltárása. Az osztály összes útjelzéseit (már az első évben 125 km-en) az eredeti színben feltüntető olcsó, népszerű térképet dr. Lóczy Lajos szerkesztette s a később nagyhírű Kogutowicz Manó rajzolta, a hozzá tartozó Kirándulók kalauza a Szentendrei vasút mentén című füzet a kezdő kirándulóknak jelentett segítséget. Eötvös javaslatára minden vasár- és ünnepnap kirándulásokat szerveztek a környék érdekesebb pontjaira, s ezek, gyorsan népszerűvé válván, sok hívet és tagot szereztek. A hamarosan megalakuló kirándulási bizottság aztán már távolabbi tájakra is elkalandozott az érdeklődőkkel. A terebélyesedő Kárpát Egylet Főként a Tátrára figyelő, olykor provinciális vezetését mind terhesebbnek találva, dr. Marinovich Imre javaslatára az immár közel 1400 tagot számláló osztály önállósodott és 1891. szeptember 21-én megalapította a Magyar Turista Egyesületet. Az új egyesület nemcsak Dobogókő, hanem az egész magyar természetjárás történetének is meghatározó alakítója és cselekvő részese lett. Működésének alapelveiben, szervezetének fiaépítésében a Deutscher und Österreichischer Alpenverein kipróbált és bevált mintái szolgáltak, a polgári eszmeiség rokonságát a havasi gyopár jelvényként való átvételével is hangsúlyozták. Az egyesületben minden gyakorlati munka az önálló osztályokban folyt, a központot csak a néhány tagból álló választmány jelentette. Ennek feladata a Turisták Lapjának kiadásával egyfajta szellemi vezetést, egységes elveket adni, s legfőképpen a közös érdekeket
képviselni. Az egyesület elnöke közakarattal báró Eötvös Loránd lett, választmányában a kor számos kiválósága kapott helyet. Az idő és a történések hamarosan igazolták, hogy az alapítók jó elveket választottak. A Budapesti után maguk között tudhatták (többüket az MKE-ből kiválván) a Mátra, a Szittnya, a Tanítói, a Végvölgyi, a Tátra, a Kőszegi, az Egyetemiek Osztályait, de a Borsodi Bükk Egylet, az Esztergomi, a Szentendrei, az Egri, a Váci Osztály, a Piaristák, a Fecskék, a Hollós Mátyás cserkészcsapat, a Sasok, a Szögesek, a Kálmán Asztal, a Péntekiek, a Medikusok s a többiek is hamarosan csatlakoztak. A Turisták Dalköre a társas összejövetelek, rendezvények állandó és kedvelt résztvevője volt. A tagság gyarapodásával, a választmány tagjainak tudatos és hozzáértő munkájával folyamatosan nő az MTE elismertsége. Tagjai utazási kedvezményeket, bányaterületeken, erdőgazdaságoknál szálláslehetőséget, elzárt birtokterületeken áthaladást engedélyeket kapnak, forgalmassá vált turistautakat vasúti megálló létesítésével tesznek elérhetőbbé. Továbbra is népszerűek a szervezett kirándulások, egyre több a szépen gondozott, jelzéssel ellátott út az erdőkben. A tagok által tartott előadásokon, ún. „felolvasásokon" megtelnek a termek, ahol a fényírás (fotográfia), a barlangkutatás, a meteorológia új eredményeivel vagy egy egzotikusnak számító úticél meghódításával ismerkedik a t. publikum. Téry Ödön a „nagyobb szabású turistaépítkezések" ügyét szorgalmazta: menházak létesítését a Dobogókőn, a Magas-Tátrában, kilátót a János-hegyre. A lakók osztatlan örömére megszervezik és évtizedeken át rendszeresen megtartják a szegény hegyi falvakban a fenyőfa-ünnepeket. A Turisták Lapján túl gyarapodott az egyesület kiadványainak sora. Petrik Lajos felvételei alapján készültek el a Tengerszem, a Lomnici- és a Kriván-csúcsról látható panorámák, „amik olcsóságuk mellett széles körökben elterjedtek. " Az ezredéves kiállításra Déry József nagy olajképen festette meg a Tengerszem-csúcsról nyíló tájat. 1900 tavaszán került forgalomba a később Magyarország Részletes Útikalauza néven ismert, számos adata révén forrásértékűvé vált sorozat nyitó kötete Thirring Gusztávtól a Budapest kórnyéke. Magas színvonalú turisztikai irodalom születik, sokezres példányszámban forognak körkézen az egyesület kalauzai, tájismertetői, térképei, képeslapjai, és népszerűsítik a „rokonsportokat": lábszánkázást (síelést), kerékpározást, vizitórázást is. De hírt adnak egy új felismerés fontosságáról: a természet védelméről is. A központi mellett az osztályok, asztaltársaságok alkalmi vagy rendszeres kiadványai is érdekesek. S megvalósulnak Téry álmai is: 1896-ban Dobogókőn épült fel az első ház, alig hét év múltán a második, róluk utóbb lesz még szó. 1899-ben a Magas-Tátra Öttó menti platóján avatnak menházat. A Téry Ödönről elnevezett ház fűtése, fenntartása az egyesülettől komoly anyagi áldozatokat kívánt, ám ezt a Tátra további feltárása és az akkor megszülető hegyimentő-szolgálat érdekében vállalta. A mind népszerűbb, mind nagyobb tömegeket vonzó természetjárás eredményeképpen sorra születtek a kisebb-nagyobb egyesületek. A munkásfiatalokat összefogó Természetbarátok Turista Egyesülete 1910-ben alakult, létszáma gyorsan gyarapodott. A közös érdekek hatékony képviselete érdekében 1913-ban 45 szervezet küldöttei megalakítják a Magyar Turista Szövetséget. A szövetség négy évtizedes működése során a tagegyesületek teljes autonómiájának érintetlenül hagyása mellett szellemi vezetője, anyagi támogatója lett azoknak, erős érdekképviselete közismert volt, az általa létrehozott alkotások jó néhánya ma is szolgálja a turistákat. A vesztes háborút és Trianont néhány év után lendületes munkával feledte az MTE. Negyven osztályának sokezres tagsága emlékműveket állított az elesetteknek, rendszeres
kirándulásaik mellett tettekkel szolgálták a természetjárás eszméjét. Források tucatjait foglalják, emléktáblákat helyeznek el, kilátókat emelnek, szépen karbantartott pihenők között jelzett utak hálózzák be az országot. Harmincnál több korszerű menedékház legtöbbjében gondnok is várja a betérőket. Ám a központ továbbra is a Pilis: az Esztergom feletti Vaskapun a Brilli Gyula-ház, a klastrompusztai, a feketehegyi, a Szentendre melletti Kőhegyen a Czibulka Jánosmenédékházak hirdetik az egyesület alkotó erejét. Barlangmúzeum, turistamúzeum létesül, megszületik az országot átszelő kék túra gondolata és megvalósul az útvonala. Ám a második háború, s az azt követő időszak megtöri a lendületet. Az MTE kényszerűen megszűnik létezni, s csak 1989-ben kelhet új fent életre. Azóta törekszik gyökeret verni, hogy újraélessze tradícióit a magyar polgárság körében. A Központi, a Szentendrei, a Siketek, a Belvárosiak, a Hunfalvy, a Magyar Hegymászó Oktatók Egyesületének Osztálya, a Meteorológusok, a Fenyők Asztala újra él, és újra régi hivatását tölti be a dobogókői menedékház is: hirdeti a polgári természetjárás eszméit.
A báró Eötvös Loránd menedékházak Az MTE Budapesti Osztályának alapítói kezdettől tisztában voltak azzal, hogy ha a főváros környékén turistaforgalmat akarnak teremteni, kell egy olyan telep, mely e forgalom központja lesz. Erre a célra keresve sem találhattak volna Dobogókőnél alkalmasabbat. A Filatori-gátföl akkoriban indított gőzüzemű helyiérdekű gyorsan vitte a kirándulókat Pomázig, ám onnan, kiépített út híján, a Pilis tetejét megjárni egész napos fáradtságot jelentett. Egy, a Dobogókőn szállást, kosztot vagy pihenést kínáló ház mindenképp alkalmas hát a további túrák induló pontjának. Az anyagiak előteremtése már 1889-ben megkezdődött, ám különböző akadályok miatt a végleges döntést csak 1897 hozta meg. Prokop Géza közalapítványi erdész a plató tetején lévő telkét az egyesületnek ajándékozta, így a háznak ideális helyet találtak. A terveket Pfinn József készítette el. Alapnak a helyben lelt trachytkő szolgált, erre ácsoltattak a Vallás és Közoktatási Minisztériumtól ingyen kapott tölgyfából a falak és a zsindellyel borított tető. A boronafalú épület nyitott verandájáról az urak nagyobb termébe lépünk. Szemben hálóhelyek, végüknél kecskelábú asztal paddal, a válaszfal mentén duruzsol a főzőkályha, mellette a konyhai szerek helye. A mennyezet csapóajtaja a padlásra vezet, hol szükségből akár húszan is megalhatnak. A hölgyek szobája valamivel kisebb ugyan, de teljesen kényelmes és lakályos, itt van a házi patika is. Az egyébként bitumennel szigetelt, faborította padlózat csapóajtaja élelmiszernek, italfélének sziklába vájt, hűvös pincét rejt. A berendezett ház közforgalomnak való ünnepélyes átadását 1898. június 5. napjára tűrték ki. Turistaöltözetet viselő festői tömeg gyülekezett a főváros nyugati indóházában, ahonnan is vonattal szállíttatott a Dömössel szemközti hajlásig. A révész öt járműve hármat is fordult, mire az egész társaság elérte Falk bácsi kocsmáját, ahol is kellő erőt gyűjthettek a reájuk váró úthoz. A hosszan elnyúló menet élére maga Eötvös állott. Bizony, elharangozták a delet, mire a Dobogókőre felrándult sváb zenekar víg muzsikája köszönthette a majd' félezres tömeget. Ünnepélyes csend lett, midőn Kontra Kálmán pomázi főszolgabíró a publikumot meleg hangon üdvözölte. Az építők nevében Ellinger Ede adta át a kulcsot dr. Téry Ödönnek, ki a házat az egyesület nagyra becsült elnökéről nevezte el. A feliratot takaró lepel lehullása után az éljenzés csak Eötvös beszédekor csillapult. Mint mondotta, rendkívül hálás a megemlékezésért, egyrészt, mert a nevét viselő házat vele egygondolkodású, igaz barátai emelték, másrészt, mert e hajlék szerény faalkotmány, egyszerű rajta az írás is, ami idő múltán lekopik, a házikó is elkorhad, s csak az emlék emléke marad. A nagy szerénységről tanúskodó beszéd után Téry kinyitotta a házat, hogy annak belseje is szemügyre és használatba vétethessék. A notabilis
vendégeknek Prokopné őnagysága tálaltatott ebédet, de a többiek sem „az éhkoppot nyelék". A délutánt vidám zeneszóval múlatták, míg az idő elérkezvén, a Thirring-sziklák mentén Dömösre nem vonultak az ünneplők. A télen is lakható, barátságos menház gondnoka meleg étellel, friss tejjel szolgált a vendégeknek. A turistaforgalom nem várt méreteket öltött, a kilátón olykor már balesettől kellett tartani, így annak pereme a pomázi elöljáróság által korláttal láttatott el. A házban eladott látogatójegyek száma 1900-ban meghaladta az ezret, noha az egykorú krónika panaszkodik, hogy „ sokan szűkkeblűségből vagy kicsinyes akadékoskodásból jegyet nem váltanak". Egyre parancsolóbban vetődik fel a bővítés szükséges volta, hogy aztán a látogatottság állandó emelkedése új eszmét szüljön: nem a meglévőt kell bővíteni, hanem egy nagyobbat építeni. 1905 áprilisában bízta meg az egyesület Gabrinyi Sámuel piliscsabai vállalkozót a munkával, aki nagy kedvvel és hozzáértéssel fogott az építéshez. S szeptember 24-én ismét turisták szálltak le a vonatról, hogy átkelve a Dunán, felzarándokoljanak Dobogókőre. Állt a ház, csak a zárókő ünnepélyes elhelyezése volt hátra, melynek üregébe a következő írást zárták: ,Álljon e kis ház .soká! Dacoljon viharral, förgeteggel, szolgálja sikerrel a czélt, melyért alkottatott, legyen iránymutató delejtűje, vonzó mágnese a .szép hegynek, melyben lábai gyökereznek, legyen e vidék áldása, a turisták gyönyörűsége, az öröm és béke hajléka!" Elkészülvén a belső berendezés is, 1906. június 3-án 300 turista részvételével nagy ünnepélyességgel avatta fel az egyesület a Dobogókő második menházát. A teljesen kőből épített ház földszintjén őrszoba, konyha, kamra, 40 személyes étterem nyert elhelyezést. Az emeleten két tízágyas, négy négyágyas és egy hatágyas szoba várta a szállóvendégeket. Mosdáshoz, főzéshez a ház melletti (ma is meglévő) ciszternában tárolt, szűrt esővíz szolgált. Az igényes belső berendezés a tagok áldozatkészségét bizonyította. Nekiláttak a környék csinosításának is, több száz csemetét ültetve el, melyekből néhány tölgy, dió, Fenyő ma is meghatározza a park képét. A helyben készült egyszerű, de ízletes ételek, a szíves vendéglátás, a szép környezet az alkalmi kirándulókat is vonzotta. 1910. október 12-én bevezették a telefont, ami ugyancsak jelentősen hozzájárult a forgalom emelkedéséhez. Egy-egy hétvégén vagy ünnepnap előtti éjszakán mind gyakrabban bizonyult kevésnek a rendelkezésre álló 42 ágy - sokszor a folyosón és az étteremben is aludtak. Sürgősen cselekedni kellett a bővítés ügyében. 1912 nyarán ismét Gabrinyit bízták meg a munkával, aki a tőle megszokott eréllyel látott feladatához. A ház keleti oldalán kialakított 80 négyzetméteres üvegezett verandát már szeptember 15-én ünnepélyesen adhatta át az egyesületnek. Felújíttatott a régi ház teteje is, ekkor kapott a ház korszerű gázvilágítást, a konyhai nyersanyagok s italnemű tárolására pedig a meredély ölén (még ma is meglévő) rönkkunyhó létesült.
Az első világháború és az azt követő zavaros idők csak átmeneti visszaesést okoztak, hogy aztán annál nagyobb tömegben keressék fel a turisták Dobogókőt. Csak kis idő telhetett el, s megint szűknek bizonyultak a falak. A további bővítés lehetősége adott volt: elkészült a nyugati szárny üveges verandája is. Nagyobbodott a konyha, az étterem, s az új hálótermekkel együtt már 96 ágy várta a szállóvendégeket. Az emelkedő forgalom új gondokat jelentett. Elodázhatatlanná vált a teljes korszerűsítés, sarkalatos kérdéssé lett a víz, mert a régi ciszterna már nem tudta kiszolgálni a házat. Vezetékes víz még nem lévén, a megoldást a 180 méterrel lejjebb fakadó Déry forrás jelentette, miután az Esztergomi Főkáptalan azt az egyesületnek átengedte. A korábban épített (ma már nem létező) melléképületet tették alkalmassá az áramfejlesztő befogadására. A forrásvizet villanymotor emelte fel a menház padlásán elhelyezett tartályokba. (Most is bőven bugyog a forrás vize az akkori betonfoglalatban.) A Diesel-motor hulladékhőjét hasznosítva az újonnan létesített fürdőszobák (s persze a konyha) meleg vizet kaptak. A szennyvíz befogadására korszerű derítőt építettek. A jelenlévők ovációja kísérte 1932. december 4-én a ház villanyvilágításának bekapcsolását. Ekkor helyezték el az épület tetején a legendássá lett csúcslámpát, amely aztán hosszú időn át számtalan éjszakai turistának adott megnyugtató útbaigazítást. Ugyancsak
Itt látható az MTE régi zászlaja, melyet az óbudai „Jó pásztorról nevezett zárda nővérei hímezték, szentelése díszes ünnepség keretében 1921. szeptember 11-én volt. Akárcsak a Siketek Kegyhelyének eredeti Mária-szobrát, ezt is féltő kezek őrizték meg, s juttatták vissza az újjáalakult egyesületnek, hogy ma a múzeumot gazdagíthassák. Az egykor legendás Sasok vezetőjének, Martis Lászlónak jelvényei, a neves orvosalpinista Benedek István személyes tárgyai, a Pilis útjelzéseit regisztráló kéziratos könyv épp úgy megérdemlik figyelmünket. mint a régi igazolványok, oklevelek, fényképek. De tisztelettel gondolhatunk a majd háromméteres síléc valamikori használójára, vagy a nyűtt bakancsok volt gazdájára. Távozáskor pedig kondítsuk meg a széphangú alumíniumharangot, s olvassuk el feliratát, amely Szent István király Imre herceghez írott intelmeiből idéz: „Légy becsületes, hogy szándékosan soha senkit gyanúval ne illess”
