Tájak Korok Múzeumok kiskönyvtára 505
A CÍMLAPON: A bejárati épület kocsányos tölgyek alatt A HÁTLAPON: Idős fehérnyár AUF DER TITELSEITE: Das unter den Sommereichen verborgene Eingangsgebäude AUF DER RÜCKSEITE: Alte Weispappel ON THE FRONTISPIECE: The entrance building under robur-oaks ON THEBACK: Old silver poplar ©Cartographia Kft. Budapest, 1994. 638766
SZARVAS Szarvasi Arborétum
Bevezetés Ön most egy páratlan szépségű, az évek múltával egyre értékesebb növényekből álló, ember alkotta természeti terület rövid ismertetőjét tartja a kezében. Szeretnénk, ha jól érezné itt magát, ezért kérjük, hogy vegye birtokba a parkot, sétáljon, pihenjen, napozzon! A „szabadságért” cserébe csak azt kérjük, hogy figyelmesen olvassa el és sétája során tartsa be a bejárati tájékoztató tábla képes útbaigazításait, mindenekelőtt azonban ne gyűjtsön semmit: se növényt, se növényi részeket, de termést és vadvirágot sem! Az arborétum országos jelentőségű természetvédelmi terület (TT), ezért az élő növény tiszteletét nem kell indokolni. A földre hullott levelek, a termések stb. gyűjtésének tilalmával a természetes látványt szeretnénk mindenki számára megőrizni, emellett a tudományos kutatás, valamint az intézmény génbanki kötelezettségei miatt is szükségünk van a szabadon kelt növényekre, a termésekre és a magvakra. Kérjük azt is, hogy kevésbé a gyepeken, inkább a faaprítékkal borított, illetve a gyepbe nyírott utakon sétáljanak. Ezzel kímélik az eső után taposásra érzékeny gyepfelületeket, de számos növényegyüttes látványa is csak a sétautakról élvezhető igazán. Végül köszönetet mondunk minden látogatónak, akik a tisztaság megőrzésével segítenek abban, hogy csak kevés helyen kell szemétgyűjtőket elhelyezni, hiszen ilyenek még a legesztétikusabb formában is zavarják a természet látványát.
Földrajzi és természeti viszonyok A Szarvasi Arborétum a Tiszántúlon, Békés megyében, a Körösök völgyében fekszik, részben Szarvas város, részben Békésszentandrás község közigazgatási határában. Nyugatról a mezőtúri út, keletről pedig a Holtág határolja (ennek hossza kereken 30 km, vízfelülete pedig 200 ha, így jelenleg az ország ötödik legnagyobb „állóvize”). A kert főbejárata (és az autóparkoló) a 44. sz. (Kecskemétet Békéscsabával összekötő) fő közlekedési út 73-74-es km-ek közötti leágazásától mintegy 1 km-re, a mezőtúri út mentén található. Az Arborétum ma öt fás gyűjteményt gondoz 82 ha területen. Ezek közül három látogatható: a legidősebb, a Bolza Pál alapította „Pepi-kert”, az 1951-ben idecsatolt ún. Mitrowssky-kert és a víztoronyhoz (hajókikötőhöz) vezető betonúttól délre fekvő, ún. „Konyhakerti” rész. A „Pepi-kert”-hez északon csatlakozik a terület másik felét kitevő, jelenleg nem látogatható többi gyűjtemény (a parkerdő, a törzsültetvény), valamint a faiskola. A múlt században a vízszabályozások előtt gyakori áradások és a sokszor tartós vízborítás hatására az arborétum túlnyomó részén igen kötött réti agyagtalaj képződött, helyenként szikes foltokkal. Az éghajlat e tájon, a Körösök völgyében kifejezetten kontinentális (ingadozó hőmérséklet, kevés csapadék, gyakori aszályos nyár), és különösen azon fajok számára kedvezőtlen, amelyek a világ más, kiegyenlítettebb éghajlatú tájairól származnak. Az évek múlásával ugyanakkor a kedvezőtlen külső viszonyok ellenére az arborétum belső klimatikus viszonyai a megtelepedett fák és cserjék számára egyre kedvezőbbé váltak. Az erdősáv és az annak védelmében felnőtt, csoportosan telepített faállományok ugyanis csökkentik a szél sebességét és szárító hatását, cserjékkel körülvéve zártak lettek, megőrzik a párát, ezért nappal hűvösebb is van a parkban, mint azon kívül. A fás növénygyűjteményben közel 1600 fa- és cserjefaj, illetve -fajta és fajtaváltozat (összefoglaló néven taxon) található. Ebből 1200 a lomblevelűek száma (1100 lombhullató, 100 örökzöld), 300 a fenyőféléké, zömmel örökzöldek, mindössze 7 a tűhullató fajok száma.
Az arborétum alapvető értékei, a fák és a cserjék mellett a területen sok lágyszárú növény is található. Az elmúlt években közel 250 fajt regisztráltak, többségük a kert nagy esztétikai értéket képviselő gyepfelületein él. További 52 telepített faj is gyarapítja a növényzet változatosságát, de gazdag és érdekes a gombavilág is. Öt év (1979-1983) részletes vizsgálatai során 211 féle kalapos gombát találtunk. Közel 100-ra tehető a madárfajok száma. Sokuk állandóan itt tartózkodik és fészkel, mások csak átvonulnak vagy időszakosan jelennek meg. A fészkelést számos odú kihelyezésével segítjük. Élnek itt emlősállatok is: az apróbb rágcsálók, a vakondokok, a sünök, nyulak, néhány őz, és időnként belátogat egy-két róka is. Elmondható tehát, hogy mára az arborétum a környezetétől eltérő, új élőhellyé vált, ezért még inkább igaz az a megállapítás, ami az Országos Természetvédelmi Tanácsnak az 1943. évi védetté nyilvánítást megerősítő határozatában olvasható: „Felbecsülhetetlen az az érték, amit ez az arborétum a klimatizálódott fafajaival természettudományi, erdő- és kertgazdasági szempontból jelent, s ezért fenntartása és továbbfejlesztése érdekében minden lehetőt el kell követni.” (1951)
Bolza Pál gróf csónakon az arborétum felé indulóban - Graf Pál Bolza im Boot, auf dem Wege nach dem Arboretum - Count Pál Bolza starting on a boat to the arboretum
A Szarvasi Arborétum története A „Pepi-ker” és sorsa természetszerűleg összefonódott alkotóik és ezek családjának történetével. A török háború korszerű hadtápszolgálatának megszervezésével kitűnt Harruckern János Györgynek, az új földbirtokosnak, Békés megye első főispánjának Stockhammer Antónia nevű unokáját vette feleségül Bolza Péter tábornok, és így 1798-ban szarvasi földbirtokossá lett. Ő építette azt a klasszicista stílusú, copf részletekkel jeleskedő műemlék kastélyt, és mellette az ún. belső parkot, ami ma az Öntözési Kutató Intézet épülete. Ezt a Kecskemét felől érkező utas a holtág túloldalán, a hídtól bal kézre látja meg. Itt élt azután fiuk, József, a királyi kamarás, aki feleségével, Batthyány Annával kezdte meg a mai Anna-liget fásítását. A leányágon továbböröklődött park és a később épült kastély ad ma helyet az 1994 nyarán alapított Körös-Maros Vidéki Természetvédelmi Igazgatóságnak. Legkisebb fiuk, Bolza Péter a tiszakürti Tige Máriát vette feleségül. Ők ott kúriát és parkot építettek, utóbbi ma Tiszakürti Arborétum néven ismert. (Leírását a TKM Kiskönyvtár 301. számú füzete tartalmazza.) Itt született ötödik gyermekük, Pál (1861-1947), aki a szarvasi
kastélyt és birtokot örökölte, valamint nagybátyjától, a családban Pepi bácsinak nevezett Bolza Józseftől a mai arborétum területén akkor állott „ligetet és fás legelőt”. Ez a több évig tartó Körös-szabályozás után 1898-ban szabadult meg végképp az áradások veszélyétől, és így a mélyebben fekvő területen is elindíthatta gróf Bolza Pál, az alkotó a nagyobb arányú telepítést. Az 1890-es években már kialakulóban voltak a kert körvonalai: a liget peremére telepített erdősáv és a belső területre ültetett kisebb-nagyobb facsoportok.
Bejárattól a vendégház felé - Blick vom Eingang gegen das Gästehaus On the way from the entrance to the guests' house
1912-ben meghalt Vigyázó Jozefa, a feleség és segítőtárs. Emiatt Bolza Pál csak 1920-ban fogott hozzá újra a telepítéshez. Kertjének jövőjét féltve, annak felügyeletét már a 40-es években az államnak ajánlotta fel. Az arborétumnak az államosítást követően számos gazdája volt. (Róluk a nagyobbik útikalauzban és a kertről készült állandó kiállításunkon emlékezünk meg.)
Páfrányfenyő - Gingkobaum - Maldenhair tree
A terület egyre bővült, új gyűjtemények születtek. Az intézmény felügyeletét 1978 óta a Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem (Budapest) látja el. Ennek keretében önálló intézményként az elmúlt 10 évben megújíthattuk a legfontosabb feladatok, az oktatás, kutatás, közművelődés, fás dísznövénytermesztés feltételeit szolgáló építményeket. Korszerű számítógép-hálózattal, a szükséges műszer-, eszköz- és gépállománnyal rendelkezünk. Megépült a kert alatti vízmozgást nem gátló, de az értékes part menti sávban álló fák bedőlését megállító partvédőmű. Az elmondottak is lehetővé tették aztán a fő feladat, a növényállomány megújítását. Az utóbbi 10 évben több mint 100 új növényfaj gyarapítja a gyűjteményeket, és felújultak a sétautak is.
A felső pihenő („Kilátó”), előtérben pálmaliliomok és téli kaktuszok - Der obere Rastplatz („Warte”), im Vordergrund Palmlilien und Winterkakteen -The upper resting place (the so called „Look-out”, with palm lilies and winter cactuses in the foreground
Séta a „Pepikert”ben A Bődi János szarvasi építész 1984-ben tervezte és kivitelezte bejárati épületnél kezdjük több mint egyórás sétánkat. Kérjük, hogy mindenekelőtt olvassák el a tájékoztató táblán található hasznos és időszerű tudnivalókat 1*. Az épülettel szemben jobb kézről egy csüngő ágú kőris (Fraxinus excelsior ’Pendula’)csoportot láthatunk 4, mellettük aranyvesszőkkel (Forsythia intermedia) körbeültetett japánakácok (Sophora japonica) láthatók. Baloldalt, szinte velük szemben áll a kert legidősebb tiszafája (Taxus baccata). A piros magköpeny kivételével az egész növény mérgező! Észak-Amerika keleti, nedves területeiről származik a tiszafa fölé magasodó simafenyő (Pinus strobus) 5, amelynek még sok festőién szép példányával találkozunk a kertben. Az aszfaltutak elágazásában a világon lévő 30 orgonafaj közül néggyel találkozhatunk. A közönséges orgona (Syringa vulgaris) mellett május végén-júniusban feltűnőek a magyar orgona (Syringa josikaea) rózsaszín fürtjei, májusban lilába öltöznek a hibridorgona (Syringa x chinensis) virágai, végül júniusban hatalmas fürtjeivel a bodzavirágzást idézi az észak-kínai származású pekingi orgona (Syringa pekinensis).
*
A számok a borító 3. oldalán található térképre utalnak.
Kaukázusi jegenyefenyő előtt pampafű őszi bugája díszlik - Die Herbstrispen des Pampasgrases vor einer Nordmannstanne - The autumn panicle of the pampas-grass blooms in front of a Nordmann firtree
Az igazgatóság 8, épületével szemben az aszfaltúttal övezett szigeten áll a kert legszebb csüngő ágú, más néven szomorú japánakác fája (Sophora japonica ’Pendula’) 7, tőlük jobbra pedig két idős feketefenyő (Pinus nigra) 6. Az út jobb oldalát a díszkertekben igen elterjedt örökzöld ráncoslevelű bangita (Viburnum rhytidophyllum) hosszan elnyúló csoportja övezi. Ezt követve elérünk az egykori pálmaház (ma vendégház) 10, emeletes épületéhez, amelynek tanácskozótermében Bolza Mariette olajés akvarellképeinek állandó kiállítása található. Itt évente egy-két alkalommal egyéb időszaki kiállítások is láthatók, de hangversenyek is élvezhetők. A vendégház és a kutatási-termesztési célokat szolgáló (ezért nem látogatható) üvegházak között 10, az aprólevelű szegélypuszpánggal (Buxus sempervirens ’Suffruticosa’) és a négy sarkában magasabbra növő közönséges puszpánggal (Buxus sempervirens) beültetett, gyakori nyírással formázott „francia kert” stílusú „kastélyelő” látható. Ez nemcsak örökzöld színével szembetűnő egész évben, de tanulmány is végezhető, összehasonlítva azt a park többi részének tájképi kert („angolkert” stílusával. A vendégházzal szemben áll a távol-keleti templomok udvarán szinte elmaradhatatlan páfrányfenyő (Gingko biloba) 12, egy hímivarú példánya. E fafaj levele a növényvilágban sok millió évvel ezelőtt elterjedt érrendszert rejt magában. Lombszíne ősszel aranysárga, majd lehullik, de a nőivarú egyedeken a termés még januárig is díszlik. A gyöngykavicsos úton továbbhaladva érjük el a felső pihenőt, a gyakorta „Kilátónak” nevezett lugast 14, előtte
pálmaliliomok (Yucca filamentosa) és télálló kaktuszok csoportjával.
Hegyi mamutfenyő - Mammutbaum (Metasequoia) - Big Tree
A Kilátót körülvevő örökzöld csoport pompás látványa legjobban a tisztásról tanulmányozható, ezért előbb oda menjünk ki. A fenyőligetbe nyúló öblöcske jobb oldalán az alacsony növésű kínai boróka (Juniperus chinensis 'Pfitzeriana') fiatal példánya, egy egész éven át aranysárga nyugati tuja (Thuja occidentalis 'Semperaurea') és a puszpángnak egy sárga változata látható. Mögöttük jobbra két szerbluc (Picea omorika) magasodik, középütt a kolorádó fenyő (Abies concolor 'Violacea') kék színű példánya, balról pedig egy jegenyefenyő (Abies alba) 15, és egy nagyra nőtt közönséges boróka (Juniperus communis) díszlik. A felső pihenő feljáróján visszatekintve szemlélhető igazán teljes pompájában a tisztást szegélyező két szép vérbükk (Fagus silvatica 'Atropunicea') 13. A körpadon megpihenve végigtekinthetünk a kert legnagyobb és leghosszabb tisztásán. A harmonikus képet mintegy 50 különféle fa- és cserjefaj együttes megjelenése biztosítja. Jól látható az is, hogy a fenyőfélékből kialakított ligeteket mindenütt babérmeggy (Laurocerasus officinalis), puszpáng és tiszafa övezi, zártan védve bennük a nedvességet és a párát. A fenyőcsoporton keresztülvezető úton leérünk a kerítéssel körbevett hegyi mamutfenyőhöz (Sequoiadendron giganteum) 16, a növényvilág e sokszor 3500 évet is megélő óriásainak egyik, még „fiatal”, 100 évnél nem sokkal idősebb példányához. A faaprítékkal terített úton néhány lépés után kitekinthetünk a jobb kézre álló vöröstölgy
alól: a távolban feltűnik négy malonyai tuja (Thuja occidentalis 'Malonyana') 36, sötét oszlopa. Ezt a fajtát a múlt században gr. Ambrózy-Migazzi István malonyai kertjében szelektálták. Az út egy szép, idős kocsányos tölgy (Quercus robur) mellett visz tovább. Jobb oldalt feltűnik két örökzöld csoport. Az elsőben a Kaukázusból származó, hazájában 50 m magasságot is elérő apró tűjű keleti lucra (Picea orientalis) hívjuk fel a figyelmet, de szép látványt nyújt a mögötte álló oregoni hamisciprus fajta is (Chamae-cyparis lawsoniana 'Erecta Viridis') sötétzöld, sűrű, kúp alakú koronájával. A másik csoportból kimagasodik a spanyol jegenyefenyő (Abies pinsapo). Ennek rövid hajtásain körkörösen állnak a vaskos tűlevelek. Ezek igen takarékosan gazdálkodnak a vízzel, az évmilliók során hozzászokva Andalúzia hegyeinek száraz klímájához. Néhány lépés után forduljunk jobbra, kerüljük meg hazánk két őshonos fenyőfajtáját, a közismert közönséges lucot (Picea abies) és a bokor méretű közönséges borókát (Juniperus communis). Ez a faj főleg az északi dombvidék és a homoki tájak fája, de mindenhol, így a „Pepi-kert”-ben is jól érzi magát.
A vöröslő perzsiai varázsfa, mellette az ámbrafa őszi sárga lombja látszik egy simafenyő mellettRötliche Parrotia Persica, daneben das gelbe Laub des Amberbaumes und eine Weymouths-Kiefer Ruddy Persian enchanter's tree with the yellow autumn foliage of the American sweetgum and a white pine tree beside
Nézzük meg aztán a baloldalt magasba nyúló, hazánkban őshonos erdeifenyőt (Pinus sylvestris). Ennek a Franciaországtól Kelet-Szibériáig terjedő, hatalmas területen található fának fiatalon merev, égbe törő koronája idős korban meglágyul és a magasban kissé elterebélyesedik. A fák közül kiérve, a gyepes út az észak-déli kereszttisztáson át halad tovább. Megállva tekintsünk északra, ahol a távolban feltűnnek a mocsárciprusok (Taxodiutn distichum) 19. Ezeket a fákat sétánk során nemsokára még újra láthatjuk. Innen nem messze, délre van a park egyik központi tere, amelyik két fő tengely, a „hosszú tisztás” és az említett „kereszttisztás” találkozásában fekszik. Ennek bal oldali szélén néhány magányos fa áll, köztük az ősszel gyönyörű naranccsal, kárminpirossal vagy lilásvörössel színesedő észak-amerikai ámbrafa (Liquidambar styraciflua) 18, meg néhány simafenyő. Velük szemben egy perzsiai varázsfa (Parrotia persica) 17, tűnik elő. Ez a faj Európában inkább csak többtörzsű, terebélyes cserje vagy
bokorfa. Lombja ősszel pompás látvány nyújt: fényes skarlátvöröses aranysárgára színeződik.
Az Arborétum a levegőből - Das Arboretum, Luftaufnahme The arboretum seen from high
A tisztáson átérve egy japánbirs (Chaenomeles japonica) fogad. Ez a szép cserje, a vesszein csoportosan álló virágaival leginkább március-áprilisban feltűnő. Az elágazásban válasszuk az északra tartó utat. Jobb kézről mindjárt egy idős, viharvert zöldjuhar (Acer negundo) hajlik az útra, mellette pedig egy nyugati ostorfa (Celtis occidentalis) áll. Emögött az előbbihez hasonlóan Észak-Amerikából származó fafaj, a településeken sorfának, majd bútorfának is kiválóan alkalmas feketedió (Juglans nigra) található. Továbbmenve és az útról balra kitekintve újra, most már közelről is láthatók a mocsárciprusok. Ez a faj Észak-Amerikából származik, mocsaras, nedves helyeken szép légzőgyökereket fejleszt. A fák kihajtástól lombhullásig gyönyörű színekben pompáznak, tavasszal élénkzöld lombjuk novemberre sárgás rozsdabarnára vált. Az út az erdősáv előtt jobbra, majd mellette elhaladva balra fordul, s rövidesen az arborétum egyik legszebb rétjére ér. Nyúlványai, mint a polip karjai fonják körbe a különféle lombhullató és örökzöld facsoportokat. A rét közepén megállva és jobbról balra forogva először egy duglászfenyő (Pseudotsuga menziesii), aztán egy európai vörösfenyő (Larix decidua), egy kékes hamisciprus (Chamaecyparis lawsoniana 'Glauca'), majd egy óriás tuja (Thuja plicata) után a park legidősebb kocsányos tölgyei 20, tűnnek a szemünkbe. Ezek a fák már az árvizek idején is állottak. Életerejüket a tér egyharmadát betöltő, 30 m átmérőjű koronáik is bizonyítják. A tájnak ezek az egykori állományalkotó fafajai ma már egyre kevesebb helyen találják meg életfeltételeiket. A közelükben álló feketefenyők tövében a júniusban virágzó, apró levelű nyáriorgonák (Buddleya alternifolia) láthatók. A vadgesztenye (Aesculus hyppocastanum) ligethez 22, közel néhány hatalmasra nőtt fehérnyár (Populus álba) áll. Mögöttük terül el és a part menti útról közelíthető meg a múltból ittmaradt másik értékes erdőtípus, a kőrisszil-ligeterdő. Az út mellé telepített japán juharok (Acer palmatum) október végére, november elejére
kárminpirosra színeződnek. A másik oldalt babérmeggyek és Kínából származó örökzöld botnádak (Phyllostachys viridi-glaucescens) 23, övezik.
Simafenyőcsoport - Gruppe von Weymouths-Kiefern - A group of white pine-trees
A kereszteződésben balra fordulva az „Olasz út" rövid szakaszán a part menti sétányra jutunk. A kijárat bal oldalán egy szép, háromtörzsű amerikai tulipánfa (Liriodendron tulipifera) 24, áll. A sétányon áthaladva egy idős mocsárciprus és egy barkócaberkenye (Sorbus torminalis) között érünk a holtág partjához. Az 1986-ban elkészült partvédőműből nyári vízállásnál csak a keskeny, tájba jól beillő fejgerenda és a kilátást nem zavaró alacsony fakerítés látható. E munka eredményeként a park visszakapta a „folyótól” a korábban elrabolt területeit, és a part menti fák immáron a talajba szilárdulva nem dőlnek többé a vízbe, mint előtte számos társuk. A túlparton álló, szélmalmot utánzó kis épület az egykori történelmi Magyarország mértani közepére emlékeztet (Történelmi emlékhely 25). A kitérő után a séta visszatér az „Olasz út”-ra. Már ennek bejáratánál és végig az egész úton a mediterrán ciprusokat idéző és azokat itt helyettesítő fiatal malonyai tujákat ültettünk el 1968-ban a régebben kipusztult öreg fasor helyére. Amint visszafelé elérünk ahhoz az útkereszteződéshez, amelynél a part felé indultunk, egy kobuszi liliomfával (Magnolia kobus) és két örökzölddel, a közönséges magyallal (Ilex aquifolium) és vele átellenben a kínai magyallal (Ilex perny) találkozunk. A derékszögben balra forduló úton elénk magasodik a kert egyik legnagyobb duglászfenyője, amelyik Észak-Amerika csendes-óceáni részén honos. Sok más szép növény is látható itt, az aranyos tiszafa (Taxus baccata 'Aurea'), a sokszor még szeptemberben is apró sárga virágokat hozó teltvirágú boglárkacserje (Kerria japonica Tleniflora'), a rövid tűjű tiszafa (Taxus baccata 'Adpressa'), alatta pedig a perzsa csodabogyó (Danae racemosa) és az örökzöld orbáncfű (Hypericum calycinum). A lassan a régiek nagyságára felnövő malonyai tuják körül mindenütt felújított babérmeggyek és tiszafák „ülnek”. Utóbbiak zömmel idős növények voltak, lombtalanná vált ágakkal. Az ifjítás hatására alacsonyra visszavágott vastag törzseiken sok-sok fiatal hajtás növekszik. A tavaszi virágpompában szemet gyönyörködtet itt a feltűnő virágú havasszépe (Rhododendron), a babérhanga (Pieris), a boroszlán stb. Sok a talajtakaró növény is: a télizöld (Vinca major 'Maculata'), az örökzöld orbáncfű. Ezeknek a növényeknek szép keretet biztosít a borostyán élő zöld szőnyege. Egy derékszögű kanyarban érdemes apró kitérőt tenni a jobb kéz felőli kis kerti házhoz (alsó pihenő 26). Ez a felső pihenőből, a Kilátóból induló tengely, a „hosszú tisztás” lezárópontja. Visszatérve az eredeti útvonalra, néhány kaukázusi jegenyefenyő (Abies nordmanniana) és egy csonthéjas áltiszafa (Cephalotaxus harringtonia) mellett haladunk el. Az „Olasz út” egy kereszteződésben ér véget. A kijárathoz közel egy virágos sombokor
(Cornus florida) bújik meg a fák alatt. Ez a közönséges somnál jóval nagyobb leveleket és virágokat hoz. A sarkot egy ezüstös színű vasfa (Gymnocladus dioicus) jelzi. Levelei 40-60 cm nagyok, gyökérsarjai a fától nagy távolságban is előbukkannak. Az újabb úton bal felé egy idős, közel 150 éves fehérnyár (lásd a hátsó borítón 28) mellett megint a parthoz juthatunk. A fának közel 30 éve szakadhatott le egy hatalmas, napjainkra egész kicsire korhadt földközeli ága. A magasba törő faóriás egyébként egészséges képet mutat. Rendszeres és gondos faápolással szeretnénk elérni, hogy minél tovább az maradjon. E szép fa megszemlélése után nem a part, hanem a park felé folytatva a sétát, a többtörzsűvé, „csokorfává” fejlődött évszázados vöröstölgy (Quercus rubra) 29, magasodik elénk. Ettől néhány lépésnyire nyílik a gyertyános-bükkös bejárata 30. Többek között éppen ennek a megléte igazolja az arborétumnak a környezethez képest megváltozott klímáját, hiszen a bükk a párás középhegységek fája. A facsoport közepén levő elágazásból a balra tartó út a bükkös déli bejáratához vezet. Ennek mindkét oldalát egy-egy lepényfa (Gleditsia triacanthos) 31, őrzi. Ez az Észak-Amerikában honos faj igénytelenségének és finom lombozatának köszönhetően a mai napig kedvelt a közparkokban és a gyűjteményekben is. Magyar nevét fénylő sötétbarna, lapos, 30-40 cm hosszú hüvelyterméséről kapta, melyek tavaszig rendszerint a fán maradnak. Élősövénynek nagy tövisei és jó vízszerző képessége miatt különösen az Alföldön igen megfelelő.
Japán juhar - Japanischer Ahorn -Japanese maple
Az út innen a park legnagyobb, többtörzsű ezüsthársa (Tilia tomentosa) 32, mellett halad el. Bódító illatú virágait július elején hozza. A hársak közül a legtöbb virágot adja. A városok poros, száraz levegőjét is kitűnően bírja, még a levélatkák sem támadják meg. Hatalmas méreteit és csodálatos fénylő koronáját csak az úton továbbhaladva, majd visszanézve érzékelhetjük igazán. Az út jobb oldalán a „Pepi-kert” egyik legszebb törökmogyorója (Corylus colurna) 33, balról a legnagyobb és legidősebb simafenyője látható, amellett pedig egy nagy levelű hárs (Tilia platyphyllos). Korai, június közepi virága szárítva kiváló gyógytea. Az útvonal az újabb kereszteződés után a kétoldalt fekvő, japán juharokból kialakított erdőfolt között visz tovább. Lombjuk nyáron csak gyengén szűrt zöld fényt enged át, ősszel aztán a levelek kárminpirosra színeződnek. Néhány méterrel tovább kis kitérővel szemlélhető a „Pepi-kert” egyik különleges tölgye, a fehértölgy (Quercus alba) 34. Hazája az atlantikus Észak-Amerika, a Nagy-Tavaktól a Mexikói-öbölig. Észak-Amerika erdőségeinek ez az egyik
leggyakoribb állományalkotó fafaja. Európában viszonylag ritkán ültetik, jóllehet télálló és igen dekoratív. Hazánkban is csak néhány nagyobb gyűjteményben található. Ezt a példányt az egyik legszebbként tartják nyilván a szakemberek. Kérge világosszürke, lemezesen leváló. Levelei ősszel a narancssárgától a lilásvörösig sokféle árnyalatra színeződnek. Makkja gyakran már a fán csírázni kezd. Visszatérve a japán juharok 35, között vezető útra, annak mentén származását és ökológiai igényeit tekintve sokféle, itt mégis szépen díszlő fa található. A lombja színét változtató mocsárciprus, a vöröslevelű vérbükk, a júniusban rózsaszín virágbugával díszítő cserszömörce, a kora tavasszal piros virágú, ősszel pedig vöröses narancssárgára színesedő vörös juhar szépségét csak fokozza az egész éven át méregzöld levelű tiszafa látványa. Az örökzöldekkel szegélyezett keskeny úton áthaladva szoliter fenyőfélék tűnnek fel: jobbra egy keleti luc (Picea orientalis), mögötte japán ciprus (Cryptomeria japonica), hátrébb a közönséges luc egy szép, csüngő ágú példánya. Közvetlenül az út mentén törpe fekvésű fenyőféléket 37, telepítettek. A törpe jegenye fenyő (Picea abies 'Merkii') idős kora ellenére is csak 1,5 m magas. E mögött áll egy fiatal, nemrég ültetett szomorú jegenyefenyő (Abies alba 'Pendula') 38. Az egykor itt állott idős, egyedülállóan magasra nőtt fa 1983-ban kipusztult, ma már csak régi kiadványokban és levelezőlapokon található. A két cukorsüvegfenyő (Picea glauca 'Conica') magyar neve találó, mert a hóesést követően valóban hatalmas, vakító fehér süvegcukorhoz hasonlítanak. A „törpéket” elhagyva, tovább folytatva utunkat, az út jobb oldalán halványzöld lombszínben pompázik a kínai mamutfenyő (Metasequoia glyptostroboides) 39. Ezt a Kínából származó, de a jégkorszakban Európában is élt, elveszettnek hitt lombhullató fenyőfajt 1941-ben találta meg Kínában kis területen egy botanikus csoport. Az út itt elágazik: jobbra indulva újra a mamutfenyőhöz érnénk, a dombon felfelé pedig visszajuthatunk a vendégházhoz. A sétát balra folytatva egy élénkkékes színű tűivel, szabályos kúpos koronájával feltűnő ezüstfenyővel (Picea pungens 'Glauca Koster') találkozunk. A vérmogyorókkal szemben látható a kert legnagyobb, még virágtalan állapotban is igen szép, több mint 50 éves hibrid liliomfája (Magnólia x suolangiana) 40. Áprilisi virágpompájában ez a „bokor-fa” az arborétum egyik legszebb dísze. A felálló, széles, harang alakú, többszirmú, nagy virágok belül világos, kívül lila színűek. Az út bal oldalán még más liliomfajták is találhatók. Két ritka cserje is áll ebben a sorban: a júniusban virágzó hópehelycserje (Chinoanthus virginicus) és a szeptemberi virágzású végzetfa (Clerodendron trichotonum). A sétány jobb oldalán egy szép pikkelylevelű nutka hamisciprus (Chamaecyparis nootkatensis) található, mellette pedig az alföldi viszonyok között is üde zöld, kúpos kínai boróka (Juniperus chinensis 'Ketelerii').
Jobb oldalt kínai mamutfenyő, mellette szürkefenyő - Rechts ein Metasequoia glyptostroboides, daneben eine Weissfichte - Chinese mammoth tree on the rightside with a silver spruce beside
Az örökzöldekkel szegélyezett szűk folyosón keresztül számos szép növény mellett érhető el a „Pepi-kert” déli határát is alkotó betonút, amely „lefelé” a hajókikötőhöz 41, „felfelé” a büféhez, a könyvespavilonhoz 2, és a főbejárathoz 1, vezet. Menet közben tekintsenek rá az út bal oldalán az egykori konyhakertben díszlő, közel 30 éves szép gyűjteményre, amelyet az arborétum 1983-ban elhunyt egykori vezetője, Bauecker Alajos kertészmérnök telepített. Mielőtt a séta végén elhagynák a parkot, vessenek még búcsúzóul egy pillantást az alkotót, gróf Bolza Pált ábrázoló, fából faragott domborműre, amelyet 1985-ben helyeztünk el a bejárati épület falába. Végül keressék fel az épület mellett elhelyezett árudát. Itt gyönyörködhetnek a fás dísznövények választékában, és emlékül, kertjük díszéül vásárolhatnak is belőlük. Hazaérve és e kis könyvecskét újra kézbe véve, talán terveznek ide egy újabb kirándulást, hiszen az arborétum az év összes szakában tartogat látnivalót, mert minden hónapban más és más növény pompázik. Az újabb sétához is segítséget nyújthatnak a négynyelvű növénytáblák és a következő kis „naptár”: Januárban és februárban: a lombos fák egymástól különböző, sokszínű, levéltelen ágrendszere, mellettük a tűlevelűek fakó zöldjei, a varázsmogyoró virágai, a hóvirág, a hunyor a legfeltűnőbbek. Márciusban és áprilisban: az ibolya, a nárcisz, az aranyvessző, a babérhanga, a korai díszcseresznyék, a havasszépék, a liliomfélék, a lonc és egyes orgonafajták virága jelzi a tavasz jöttét. Május a tavaszi virágzás fő ideje: orgonák, díszalmák, somok, a vadgesztenye, bazsarózsa pompáznak. Augusztusban és szeptemberben: a trombitavirág, a csörgőfa, a barátcserje és a végzetfa virágzik. Az októberé a lombszíneződés: kitűnnek a tupelófa, az ámbrafa, a varázsfa, a juharok és a tölgyek.
Novemberben és decemberben: egy korai havazás után a hó mintha fehér ceruzával hangsúlyozná ki a lombtalan ágszerkezet változatos kontúrjának és a hósapkával borított tűés lomblevelű örökzöldeknek a szépségét. Ez a kép aztán megmaradhat vagy akár többször megismétlődhet az év első két hónapjában is, majd újra jön a tavasz, folytatódik a természet önmagát megújító körforgása. Dr. Sipos András
Telt virágú liliomfa - Magnolie mit gefüllter Blüte - Double flower magnolia
ZUSAMMENFASSUNG Das von Graf Pál Bolza gegründete Arboretum liegt im Süden der grossen ungarischen Tiefebene neben der Stadt Szarvas, am Ufer des toten Körösarmes. Das Klima der Gegend ist kontinental. Auf einem Gebiet von 82 ha sind hier 5 Sammlungen untergebracht. Die älteste, „Pepi-Garten” genannte, mehr als 100 jährige Sammlung ist ein im sog. Arboretumstil angelegter englischer Garten auf einer Fläche von 42 ha. 22 ha stehen im Dienst der Veredelung und der Zucht, 18 ha nimmt die 30 Jahre alte dendrologische Sammlung ein. Das Arboretum ist Naturschutzgebiet und eine „lebendige” Genbank zugleich. Im Körös-Tal gibt es das ganze Jahr über wenig Niederschlag, Frühlings- und Winterfroste wie trocknende Winde kommen häufig vor, die Luftfeuchtigkeit ist sehr niedrig. Den sehr bindigen Boden, dessen Wasserhaushalt schlecht ist, unterbrechen hie und da Natronflecke. Von den mehr als 1600 verschiedenen Baum- und Strauchsorten stammen etwa 300 Spezies der Koniferen und Immergrünen zwar aus anderen klimatischen Verhältnissen, haben sich aber an die hiesigen Umweltbedingungen anpassen können und gedeihen prächtig. Der Garten hat nämlich mittlerweile schon ein eigenes, von seiner Umgebung abweichendes Mikroklima.
A Holt-Körös - Der tote Körösarm - The Back-Körös
Das Arboretum ist ein selbständiges Institut der Universität für Gartenbau und Lebensmittelindustrie (Budapest) und dient Forschungs-(Ökologie, Veredelung, Zucht) und Bildungszwecken (Übungen und Vorlesungen, Führungen für Gruppen, Ausstellungen). Überdies werden hier für öffentliche Parks und für Privatgärten Zierpflanzen gezüchtet. Das Arboretum empfängt jährlich 80 000-100 000 Besucher, mehr als die Hälfte aus der jungen Generation. Dr. András Sipos
SUMMARY The Arboreum of the town Szarvas is situated in the southern part of the Great Hungarian Plain which is a region of continental climate, along the river Körös. There are 5 different collections on its 82 hectares (202 acres) territory keeping a great variety of shrubs and trees. The oldest of these collections, which occupies 42 hectares (104 acres) was planted more then
a hundred years ago by count Pál Bolza in the so called arboretum style of English gardens. A territory of 22 hectares (54 acres) serves the purpose of breeding and propagation, and another 18 hectares (44 acres) one is a 30 year old dendrological collection. The Arboretum is a protected national conservation area and a gene bank. The collection consists of approx. 1600 tree and bush species with some 300 pine and evergreen varieties among them. The latter originate from such different regions of the world where the climate is of lesser extremes. Here, the living conditions are rather harsh for them: the yearly amount of precipitation is low (only 300 mm between March and September), there are drying winds, the humidity content of the air is likewise low; furthermore, the upper layer of the heavy alluvial soil with sodic spots has a poor drainage. Yet these evergreen trees look nice here, for they became acclimatized to the local conditions, contributing themselves to the creation of a more favourable microclimate. The arboretum is an independent unit forming the Research Institute of the University of Horticulture and Food Industry doing research work (ecology, breeding, growingtechnology), dealing with education and training, presenting the garden to visitors in the form of guided tours and lectures and also growing trees and ornamental shrubbery for public parks and priváte gardens. The number of visitors per annum is 80-100 000. Half of them being younger than 18 years old, the Institute has an important role in the education of environmetal protection, too. Dr. András Sipos
Téli parkrészlet - Detail der Parkanlage im Winter - Detail of the park in winter
IRODALOM Bauecker Alajos: A Szarvasi Arborétum. Mezőgazdasági Kiadó, 1982. Fekete István: Pepi-kert (Második, módosított kiadás) Fekete István Irodalmi társaság. Ajka, 1989. Rakonczay Zoltán szerk.: Kiskunságtól a Sárrétig. Mezőgazdasági Kiadó, 1987. 257-260 p. Réthy Zsigmond: Békés megyei természetvédelmi zsebkönyv. Magánkiadás. Békéscsaba, 1990. 56-59. p. Sipos András dr.: A Szarvasi Arborétum - Nagy ismertető és sétakalauz. Kézirat. Szarvas, 1989.
IDEGENFORGALMI TUDNIVALÓK Megközelítés vasúton: a Mezőtúrról, illetve Orosházáról induló személyvonattal. Közúton: gépkocsival Kecskemét, illetve Békéscsaba felől a 44. sz. fő közlekedési útvonalon, Mezőtúr felől a nyári félévben kompon át, illetve egész évben Gyomaendrődön keresztül. Autóbusszal Budapestről Orosházára és Békéscsabára, illetve viszontközlekedő járatokkal. Nyitva tartás: naponta 8-18 óráig (november 16.-március 14. között 8-15 óráig). Utolsó jegykiadás a zárás előtt 1 órával. December 15. és január 5. között zárva. Egyéb szolgáltatások Fás dísznövények árjegyzék alapján írásban megrendelhetők, illetve az árudában megvásárolhatók (hétfő kivételével 9-17 óra között). Könyvárusítás és büfé a nyitvatartási idő szerint. Az egyéb szolgáltatások november 16. és március 14. között, illetve hétfőnként szünetelnek. Általános ügyintézés az Igazgatóságon november 1-március 31. között 8-15 óráig, április 1október 31. között 7-16 óráig. Postacím: KÉE Szarvasi Arborétuma, 5540 Szarvas. Telefon: 36(66)312-344, Fax: 36(66)311-103
Tájak-Korok-Múzeumok Kiskönvvtára 505. szám Kiadja a TKM Egyesület a KÉE Szarvasi Arborétum Igazgatósága megbízásából, 1994-ben 6000 példányban Felelős szerkesztő és kiadó: Éri István Címlapterv, tipográfia: Szakál Erika Fényképek: Benkő László, dr. Sipos András, Szijártó Péter, Szenzor GMK Rajz: dr. Sipos András Fordítás: Szentes Róbert, Wellmann Nóra Fedél: Cartographia Kft., Budapest Belív: VESZPRÉMI NYOMDA RT. Felelős vezető: Fekete István igazgató ISBN 963 554 008 6 ISSN 0139-245X
