SZŐLÉSZETI, BORÁSZATI ÉS MARKETING KONFERENCIA 2009. FEBRUÁR 9–12. LAKITELEK, NÉPFŐISKOLA
A rendezvény a közösségi bormarketing program és az AMC támogatásával került megrendezésre.
© 1137 Budapest, Pozsonyi út 12.
SZŐLÉSZETI, BORÁSZATI ÉS MARKETING KONFERENCIA 2009. FEBRUÁR 9–12. LAKITELEK, NÉPFŐISKOLA A konferencia célja:
a Duna Borrégió borászati szakembereinek tájékoztatása, szakmai továbbképzése.
A kommunikáció módja:
A rendezvény programjánál a legfontosabb szempont a komplexitás volt. Ennek szellemében sikerült ötvözni a szakmai tájékoztatás, innovatív képzés, az ágazati szereplők közti párbeszéd, a marketing célok és stratégiák kérdését megvitatásának marketingkommunikációs eszközeit. A szakmai tájékoztatás során a szőlészet, borászat napi problémáira, technológiai kérdésekre kaphattak a résztvevők friss válaszokat. Interaktív módon, a fórum eszközeit is felhasználva sikerült a szereplők közötti párbeszédet megvalósítani. Az ágazat vezetésének képviselői előadásukban, majd az azt követő vitában több ízben adtak naprakész tájékoztatást, illetve fejtették ki álláspontjukat a felmerülő problémákkal kapcsolatban. A színvonalas előadás sorozat programját a mellékelt programban mutatjuk be. A rendezvény különleges színfoltját adta az Év Borászával, Konyári Istvánnal tartott bemutatkozó, borkóstoló. A visszajelzések alapján megállapíthatjuk, hogy a tradíció ezúttal is sikeresen folytatódott, a résztvevők a közös célok megvalósítására létrejött összefogás jegyében, szakmai ismereteiket gazdagítva emlékeznek vissza a konferenciára.
A konferencia résztvevőinek száma: első nap: 52 fő második nap: 76 fő harmadik nap: 56 fő negyedik nap: 44 fő
Előadások száma: 29 Helyszín:
földrajzi fekvése kapcsán jó választás, mert jól megközelíthető, s közel van a résztvevők számára. Az előadások, az étkezések és a szálláshelyek egy helyszínen biztosíthatóak.
Közlemény
SZLÉSZETI, BORÁSZATI és MARKETING KONFERENCIA
2009. FEBRUÁR 9-12. LAKITELEK, NÉPFISKOLA
Így, a tél vége felé nem árt, ha az ember felfrissíti ismereteit, gyarapítja tudását és levonja a következtetéseket, értékeli az elmúlt évek tapasztalatait. Ennek érdekében kezdeményezte a Duna Borrégiói borvidékeinek vezetése egy szlészeti és borászati konferencia szervezését. Az elttünk álló év immár a ötödik év az EU-s csatlakozás után. Az uniós elírások ebben az évben már életbe léptek, és már vannak tapasztalataink a közösségi marketing területén is.
Meghívó
A február 9-12-ére meghirdetett szlészeti és borászati konferencia résztvevi áttekinthetik a szl-bor ágazati érdekképviseletének helyzetét, a szltermesztés, a növényápolás, a borászat és a bormarketing egyes kérdéseit. A Duna Borrégióban minden év elején megrendezésre kerül az újborok kóstolója. A hagyományokat megtartva, de a konferencia keretében, ez évben is megrendezzük az újborok kóstolóját, amikor a termelk bemutatják boraikat, és a mintákat nyílt borbírálat keretében értékeljük. A bírálatok vezetésére neves borszakértket kértünk fel. A konferencia alkalmával külön program keretében köszöntjük a 2008. év bortermeljévé választott Konyári Jánost. Hogy mi a kitörési pont a magyar bortermelés számára ?
Nyomtatvány
Ez a kérdés megválaszolásra vár. Reméljük, hogy ez a konferencia is segít e kérdés megválaszolásában.
Sajtó (Petôfi Népe 2009. február 11.)
Sajtó (Petôfi Népe 2009. február 23.)
1. nap
Ágazati kérdések 1200 –1400 1300 –1400
Regisztráció Ebéd
1400 –1410
Megnyitó Oreskó Imre elnök, Kunsági Borvidék Hegyközségi Tanácsa
1410 –1500
A szőlő-bor ágazat helyzete Magyarországon Előadó: Sárecz László főosztályvezető, Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium Agrárrendtartási Főosztály
1500 –1515
Szünet
1515 –1700
Lehetőségek és kihívások. Fórum az ágazat érdekképviseleti szerveinek képviselői részvételével Moderátor: Horváth Csaba, Hegyközségek Nemzeti Tanácsa és Dr. Botos Ernő Péter BCE, SZBKI, Kecskemét Résztvevők: Gere Attila, Pannon Bormíves Céh Erdősi Mária, Bormarketing Bizottság Kovács László, Duna Borrégió Kunszeri Miklós, MGSZH Borminősítési Igazgatóság Müller István, Magyar Borgazdasági Szövetség Oreskó Imre, Szőlő és Bor Termelői Csoportok Országos Szövetsége Szőke Sándor, Duna Borrégió Szőlészek és Borászok Egyesülete Tornai Tamás, Magyar Borgazdasági Szövetség
1730 –1830
Vacsora
1900 –2200
A Duna Borrégió 2008. évi fehér újborainak kóstolója Vezeti: Dr. Kerényi Zoltán tudományos főmunkatárs, BCE SZBKI Kecskemét
1
2. nap
S zőlőtermesztés –
borászat – bormarketing Levezető elnök: Szőke Sándor elnök, Duna Borrégió Szőlészek és Borászok Egyesülete 800 –900
Regisztráció
900 –930
Mennyiség vagy minőség ? Magyarország szőlőtermesztése napjainkban Előadó: Dr. Kozma Pál igazgató, PTE, SZBKI, Pécs
930 –1000
Kivágás, telepítés, szerkezetátalakítás, ültetvénykorszerűsítés Előadó: Hajdú Zoltán igazgató, MVH, Budapest
1000 –1030
Tápanyag gazdálkodás lehetőségei Előadó: Dr. Csikászné Krizsics Anna tudományos munkatárs PTE, SZBKI, Pécs
1030 –1100
Szünet
1100 –1130
A szőlőfajták értékelése a versenyképes bortermelés függvényében Előadó: Dr. Hajdú Edit osztályvezető, BCE, SZBKI, Kecskemét
1130 –1200
Szőlőművelési technológiák technikai háttere Előadó: Víg Csaba, IKR
1200 –1230
Micron CDA-Tecnológiás elektromos gyomirtó gépek Előadó: Erdélyi György, területi képviselő
1230 –1400
Ebédszünet
1400 –1430
A membránszűrés jelentősége a borászati technológiában Előadó: Dr. Janky Ferenc, BCE, Borászati Tanszék
1430 –1510
Borok kezelése Előadó: Andrij Kurik szaktanácsadó, Begerow GmbH.
1510 –1530
Sűrített levegő a borászatban Előadó: Végh György Kaeser Kompressoren Kft.
1530 –1600
Szünet
1600 –1630
Borok a Vajdaságban Előadó: Maurer Oszkár borász, Hajdukovo, Vajdaság
1630 –1730
Évjárat hatása a borok minőségére, a 2008-as év értékelése Előadó: Dr. Kerényi Zoltán tudományos főmunkatárs, BCE, SZBKI Kecskemét Hozzászólások, kérdések, vélemények
1730 –1830
Vacsora
1900 –2200
A Duna Borrégió 2008. évi vörös újborainak kóstolója Vezeti: Pálfi György borász, DBSZBE Borászati Bizottság elnöke
2
3. nap
S zőlőtermesztés –
borászat – bormarketing Levezető elnök: Papp Ferenc titkár, Csongrádi borvidék 800 –900
Regisztráció
900 –930
Szőlőtermesztés a fenntartható fejlődés jegyében Előadó: Dr. Szőke Lajos ny. főiskolai tanár, Kecskeméti Főiskola KFK, Kecskemét
930 –945
Szőlőültetvények növényegészségügyi kérdései Előadó: Dr. Mikulás József ny. főmunkatárs, FVM SZBKI..
945 –1015
A biológiai növényvédelem lehetőségei és hazai eredményei Előadók: László Gyula ügyvezető és Kőrös Tamás területi képviselő,Biocont Magyarország Kft.
1000 –1030
Szünet
1030 –1100
Növény-egészségügyi előrejelzés lehetőségei Előadó: Bodorics Tamás, Boreas Kft.
1100 –1130
Üzemi szőlőtermesztés tapasztalatai Előadók: Somogyi László, Soltvadkert, Filus János, Kaskantyú
1130 –1200
Növényvédelmi praktikák Előadók: Mérai Imre, BASF.
1200 –1230
Hozzászólások, kérdések, vélemények
1230 –1400
Ebédszünet
1400 –1430
Borászati technológia fejlesztése Előadó: Kastner László
1430 –1500
Borászati technológia időszerű kérdései Előadó: Bőcs Éva Vulcascot-Budapest Kft.
1500 –1530
Szünet
1530 –1630
Borok elnevezése és címkézése az EU. borreform jegyében Előadó: Dr. Sidlovits Dianna szakreferens, HNT. Korreferátum: Müller István Magyar Borgazdasági Szövetség
1630 –1700
A Kunsági borvidék eredetvédelmi rendszere Előadó: Keresztes József, KBHT Hozzászólások, kérdések, vélemények
1730 –1830
Vacsora
1900 –2200
Az év bortermelőjének bemutatása Vezeti: Dr. Sümegi József, a Magyar Borakadémia elnöke.
3
4. nap
Bormarketing – ellenőrzés Levezető elnök: Takács László alelnök, Kunsági Borvidék Hegyközségi Tanácsa 800-900
Regisztráció
900-930
Bormarketing első évének értékelése Előadó: Erdősi Mária elnök, Bormarketing Bizottság,
930-1000
A közösségi bormarketing 2009. évi programja Előadó: Nemes Richárd ügyvezető, Magyar Bormarketing Kht.
1000-1015
A közössségi marketing a Kunsági borvidéken Előadó: Nagy Gyula Krea-Téka MM.
1015 -1030
Szünet
1030-1100
Tájékoztató a bortörvény módosításáról Előadó: Sztanev Bertalan főtanácsos, FVM
1100-1130
Hatósági borellenőrzés tapasztalatai Előadó: Kunszeri Miklós főfelügyelő, MGSZH. Borminősítési Igazgatósága
1130-1200
Melléktermékek elszámolása Előadó: Tarné Mágoni Rózsa vezérigazgató-helyettes, Aranykapu ZRt.
1200-1230
Hozzászólások, kérdések, vélemények
1230
A konferencia zárása
1230-1400
Ebéd
4