SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŐLÉSÉNEK MŐVELİDÉSI ÉS OKTATÁSI BIZOTTSÁGA Iktatószám: IV. 85-13/2009.
JEGYZİKÖNYV
amely készült Szekszárd Megyei Jogú Város Közgyőlése Mővelıdési és Oktatási Bizottságának 2009. június 24-én 13 óra 24 perckor a Polgármesteri Hivatal I. emeleti polgármesteri tárgyalójában megtartott ülésérıl. Jelen vannak:
Csillagné Szántó Polixéna elnök, Schoeck Károly Dr. Tóth Csaba Attila, Dr. Faludiné Uzsoki Valéria bizottsági tagok.
Ülés közben érkeztek:
Fajszi Lajos, Dr. Gaál Zsuzsanna bizottsági tagok.
Távolmaradt:
Dr. Hadházy Ákos bizottsági tag.
Tanácskozási joggal megjelent:
Dr. Haag Éva alpolgármester, Majnay Gábor osztályvezetı, Dr. Horváth Annamária oktatási referens, Kocsis-Kisantal Orsolya oktatási és pályázati referens, Asztalos Adrienn ifjúsági és sport referens, Pócs Margit közmővelıdési és civil kapcsolatok referense, Dr. Kubik Andrea bizottsági referens, jkv. vezetı.
Meghívott:
Fetzer Györgyi az 5. Számú Általános Iskola igazgatója.
Az elnök megállapítja, hogy a 7 tagú bizottságból 4 fı jelen van, a bizottság határozatképes. Az elnök az ülést 13 óra 24 perckor megnyitja. Csillagné Szántó Polixéna: Köszönti a megjelenteket. Javasolja, hogy az utólag kiküldött elıterjesztéseket, és a „Javaslat további jogviszony létesítésére” címő elıterjesztést vegye fel a bizottság a napirendi pontjai közé. Javaslatot tesz a napirendi pontok sorrendjére. További módosító javaslat nem hangzott el. Az elnök szavazásra teszi fel a napirendre vonatkozó javaslatot, melyet a bizottság 4 igen szavazattal egyhangúlag elfogadott, és a következı napirendet állapította meg:
H-7100 SZEKSZÁRD, BÉLA KIRÁLY TÉR 8. H-7101, PF. 83 74/504-143 74/510-251
NAPIREND ZÁRT ÜLÉS 1./ napirendi pont Javaslat magasabb vezetıi beosztásra kiírt pályázatok elbírálására (143. sz. közgyőlési elıterjesztés) Elıterjesztı: Dr. Horváth Annamária oktatási referens Meghívottak: pályázók 2./ napirendi pont Javaslat kitüntetı díjak adományozására (133. sz. közgyőlési elıterjesztés) Elıterjesztı: Csillagné Szántó Polixéna elnök
NYILVÁNOS ÜLÉS 3./ napirendi pont Javaslat további jogviszony létesítésének jóváhagyására (írásbeli elıterjesztés) Elıterjesztı: Kocsis-Kisantal Orsolya oktatási és pályázati referens 4./ napirendi pont Javaslat a nevelési-oktatási intézmények 2009/2010. tanévben indítandó osztályaira, csoportjaira (138. sz. közgyőlési elıterjesztés) Elıterjesztı: Majnay Gábor osztályvezetı 5./ napirendi pont Javaslat az 5. Számú Általános Iskola pedagógiai programjának jóváhagyására (írásbeli elıterjesztés) Elıterjesztı: Dr. Horváth Annamária oktatási referens 6./ napirendi pont Javaslat a Garay János Gimnázium pedagógiai programjának és az orosz nyelv tantervének jóváhagyására (írásbeli elıterjesztés) Elıterjesztı: Dr. Horváth Annamária oktatási referens 7./ napirendi pont Javaslat a Gyermeklánc Óvoda nevelési programjának jóváhagyására (írásbeli elıterjesztés) Elıterjesztı: Dr. Horváth Annamária oktatási referens
2
8./ napirendi pont Kiss Balázs támogatási kérelme (írásbeli elıterjesztés) Elıterjesztı: Asztalos Adrienn ifjúsági és sport referens 9./ napirendi pont Tájékoztató a Szent László Napi Vigadalom rendezvényérıl, javaslat a „király köszöntésén” történı részvételre (szóbeli elıterjesztés) Elıterjesztı: Csillagné Szántó Polixéna elnök Meghívott: Matókné Kapási Julianna, a Babits Mihály Mővelıdési Ház és Mővészetek 10./ napirendi pont Javaslat a Garay János Általános Iskola Alapfokú Mővészetoktatási Intézmény, Közoktatási Típusú Sportiskola, Óvoda és Padagógiai-Szakmai Szolgáltató Intézmény szakmai létszámának határozott idıre szóló emelésére (157. sz. közgyőlési elıterjesztés) Elıterjesztı: Bay Attila a Költségvetési Elszámoló Szervezet igazgatója 11./ napirendi pont Az I. Béla Gimnázium Szervezeti és Mőködési Szabályzatának, házirendjének, helyi tantárgyi tantervének és programjainak jóváhagyása (írásbeli elıterjesztés) Elıterjesztı: Dr. Horváth Annamária oktatási referens 12./ napirendi pont Javaslat a Kulturális Támogatás Keretének felosztására (írásbeli elıterjesztés) Elıterjesztı: Pócs Margit közmővelıdési és civil kapcsolatok referense 13./ napirendi pont Javaslat a Tudományos Ösztöndíj Támogatás és Mővészeti Ösztöndíj Támogatás támogatási keretének felosztására (írásbeli elıterjesztés) Elıterjesztı: Pócs Margit közmővelıdési és civil kapcsolatok referense
A bizottság a napirendi pontok elfogadását követıen zárt üléssel folytatja munkáját. A bizottság a nyilvános ülését 15 órakor kezdi meg. 3./ napirendi pont Javaslat további jogviszony létesítésének jóváhagyására (írásbeli elıterjesztés) Elıterjesztı: Kocsis-Kisantal Orsolya oktatási és pályázati referens 15 óra 5 perckor Fajszi Lajos megérkezik az ülésterembe. A bizottság 7 tagja közül 5 tag van jelen.
3
Kocsis-Kisantal Orsolya: Tájékoztatja a bizottságot, hogy 4 intézmény is nyert a TÁMOP pályázaton. További munkajogviszony létesítésére a projektmenedzsment létrehozása miatt van szükség. Ez a Polgármesteri Hivatal létszámát nem érinti, csak arról van szó, hogy az intézményeknél közalkalmazottként dolgozó pedagógusok a pályázat miatt egy további munka jogviszonyt létesítenek az önkormányzattal. További kérdés, hozzászólás nem hangzott el. Az elnök szavazásra teszi fel a megfogalmazott határozati javaslatot, melyet a bizottság 5 igen szavazattal, egyhangúan elfogadott, és a következı határozatot hozta: 93/2009. (VI. 24.) MOB határozat További jogviszony létesítésének jóváhagyása 1. Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlésének Mővelıdési és Oktatási Bizottsága jóváhagyja a TÁMOP 3.1.4. pályázati konstrukcióban nyertes közoktatási intézmények által megvalósítandó pályázati program projektmenedzsereinek további jogviszonyban (munkajogviszony keretében) való foglalkoztatását. 2. A bizottság felkéri az érintett intézmények vezetıit, hogy a létszámnövekedéssel kapcsolatos munkáltatói intézkedéseket tegyék meg. Határidı: 1. pont tekintetében: 2009. június 24. 2. pont tekintetében: 2009. július 1. Felelıs: 1. pont tekintetében: Csillagné Szántó Polixéna MOB elnök 2. pont tekintetében: Radváné Jegyernik Zsuzsanna óvodavezetı Farkas Pálné igazgató Fetzer Györgyi igazgató Hajós Éva intézményvezetı
4./ napirendi pont Javaslat a nevelési-oktatási intézmények 2009/2010. tanévben indítandó osztályaira, csoportjaira (138. sz. közgyőlési elıterjesztés) Elıterjesztı: Majnay Gábor osztályvezetı Majnay Gábor: Minden évben a beiskolázást követıen meghatározzák az osztály létszámokat és a pedagógus álláshelyeket. Ismerteti a tavalyi évhez képest a módosításokat. Tájékoztatja a bizottságot, hogy a jogszabály szerint a sajátos nevelési igényő gyerekek oktatásához fejlesztı pedagógusra lenne szükség. Kettı intézményben már van fejlesztı
4
pedagógus, és most a Babits Mihály Általános Iskolába, valamint az 5. Számú Általános Iskolába szeretnének 1-1 fejlesztı pedagógust foglalkoztatni. Összességében az álláshelyek száma a tavalyihoz képest majdnem ugyanaz, csak egy fı álláshely bıvítésre van szükség. Csillagné Szántó Polixéna: Fetzer Györgyit az 5. Számú Általános Iskola igazgatóját azért hívták meg az ülésre, hogy megmagyarázza a bizottsági tagoknak, hogy milyen is az elıterjesztésben röviden ismertetett kéttanítós modell. Átadja a szót Fetzer Györgyinek. Fetzer Györgyi: Tájékoztatja a bizottságot, hogy az 5. Számú Általános Iskolában sajnos nagyon sok a sajátos nevelési igényő gyermek. Ha ezek a gyerekek az alsó tagozatban megkapják azt a fejlesztést, amelyet a törvény elıír, akkor 3. osztályos korukra esélyük van a felzárkózásra. A kéttanítós modell lényege, hogy minden egyes gyerek önmagához képest fejlıdni tudjon. Ebben tudna segíteni az órán részt vevı második felkészült tanító néni, aki az óraszámának 60 %-ban részt vesz az órákon, segít a másik tanító néninek és a gyereknek. Az óraszáma 40 %-ában pedig kiviszi a gyereket az óráról, és egyénileg foglalkozik a tehetséges és a részkép zavaros gyerekekkel. Ez a kéttanítós modell csak az elsı két osztályban két évig lenne, utána már rendes módszerrel tanulna tovább a gyerek. Reményeik szerint ezek a gyerekek önmagukhoz képest fel tudnak zárkózni egy olyan szintre, hogy zökkenımentesen tudnak majd tanulni a késıbbiek során. A tanítóikat szakmailag felkészítették. Egy 30 órás belsı képzésen vettek részt, ahol a meixner féle olvasás tanítási programot tanulták meg a szakértı bizottság szakembereitıl. Ezen kívül két kolleganı egy olyan plusz 30 órás képzésen vett részt, amelyen mozgásfejlesztéssel foglalkoztak. Összesen 8 pedagógus vett részt a képzéseken. További kérdés, hozzászólás nem hangzott el. Az elnök szavazásra teszi fel a megfogalmazott határozati javaslatot, melyet a bizottság 5 igen szavazattal, egyhangúan elfogadott, és a következı határozatot hozta: 94/2009. (VI. 24.) MOB határozat Javaslat a közoktatási intézmények 2009/2010. tanévi osztályaira, csoportjaira (138. sz. elıterjesztés) Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlésének Mővelıdési és Oktatási Bizottsága a közgyőlésnek elfogadásra javasolja a „Javaslat a közoktatási intézmények 2009/2010. tanévi osztályaira, csoportjaira” címő elıterjesztés határozati javaslatát. Határidı: 2009. június 25. Felelıs: Csillagné Szántó Polixéna MOB elnök
5./ napirendi pont Javaslat az 5. Számú Általános Iskola pedagógiai programjának jóváhagyására (írásbeli elıterjesztés) Elıterjesztı: Dr. Horváth Annamária oktatási referens
5
Dr. Horváth Annamária: Nem kívánja az elıterjesztést kiegészíteni. További kérdés, hozzászólás nem hangzott el. Az elnök szavazásra teszi fel a megfogalmazott határozati javaslatot, melyet a bizottság 5 igen szavazattal, egyhangúan elfogadott, és a következı határozatot hozta: 95/2009. (VI. 24.) MOB határozat Az 5. számú Általános Iskola pedagógiai programjának jóváhagyására Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlésének Mővelıdési és Oktatási Bizottsága a Szervezeti és Mőködési Szabályzatról szóló 10/2000. (IV.17.) Kgy. rendelet 1. számú melléklet 3. a) pontjával kapott felhatalmazás alapján az 5. Számú Általános Iskola 2008. december 3-án elfogadott pedagógiai programját jóváhagyja. Határidı: 2009. június 24. Felelıs: Csillagné Szántó Polixéna MOB elnöke
6./ napirendi pont Javaslat a Garay János Gimnázium pedagógiai programjának és az orosz nyelv tantervének jóváhagyására (írásbeli elıterjesztés) Elıterjesztı: Dr. Horváth Annamária oktatási referens Dr. Horváth Annamária: Nem kívánja az elıterjesztést kiegészíteni. További kérdés, hozzászólás nem hangzott el. Az elnök szavazásra teszi fel a megfogalmazott határozati javaslatot, melyet a bizottság 5 igen szavazattal, egyhangúan elfogadott, és a következı határozatot hozta:
96/2009. (VI. 24.) MOB határozat A Garay János Gimnázium pedagógiai programjának és az orosz nyelv tantervének jóváhagyására Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlésének Mővelıdési és Oktatási Bizottsága a Szervezeti és Mőködési Szabályzatról szóló 10/2000. (IV.17.) Kgy. rendelet 1. számú melléklet 3. a) pontjával kapott felhatalmazás alapján a Garay János Gimnázium 2009. április 7-én elfogadott pedagógiai programját és az orosz nyelv oktatásának helyi tantervét jóváhagyja.
6
Határidı: 2009. június 24. Felelıs: Csillagné Szántó Polixéna MOB elnöke
7./ napirendi pont Javaslat a Gyermeklánc Óvoda nevelési programjának jóváhagyására (írásbeli elıterjesztés) Elıterjesztı: Dr. Horváth Annamária oktatási referens Dr. Horváth Annamária: Nem kívánja az elıterjesztést kiegészíteni. További kérdés, hozzászólás nem hangzott el. Az elnök szavazásra teszi fel a megfogalmazott határozati javaslatot, melyet a bizottság 5 igen szavazattal, egyhangúan elfogadott, és a következı határozatot hozta: 97/2009. (VI. 24.) MOB határozat A Gyermeklánc Óvoda nevelési programjának jóváhagyására Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlésének Mővelıdési és Oktatási Bizottsága a Szervezeti és Mőködési Szabályzatról szóló 10/2000. (IV.17.) Kgy. rendelet 1. számú melléklet 3. a) pontjával kapott felhatalmazás alapján a Gyermeklánc Óvoda 2009. június 5-én elfogadott nevelési programját jóváhagyja. Határidı: 2009. június 24. Felelıs: Csillagné Szántó Polixéna MOB elnöke
8./ napirendi pont Kiss Balázs támogatási kérelme (írásbeli elıterjesztés) Elıterjesztı: Asztalos Adrienn ifjúsági és sport referens Asztalos Adrienn: Ismerteti az elıterjesztést. Csillagné Szántó Polixéna: Javasolja, hogy a bizottság Kiss Balázs kérelmét 80.000,- Ft-tal támogassa. További kérdés, hozzászólás nem hangzott el. Az elnök szavazásra teszi fel a megfogalmazott határozati javaslatot, melyet a bizottság 5 igen szavazattal, egyhangúan elfogadott, és a következı határozatot hozta:
7
98/2009. (VI. 24.) MOB határozat Kiss Balázs támogatási kérelme 1. Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlésének Mővelıdési és Oktatási Bizottsága Kiss Balázs a Garay János Gimnázium 9. osztályos tanulójának Mexikóvárosban a National Geographic Society által rendezett nemzetközi földrajz olimpián való részvételét a Tartalék Keret – Egyebek terhére 80.000,- Ft összeggel támogatja. 2. A Mővelıdési és Oktatási Bizottság felkéri a Polgármesteri Hivatalt a megállapodás elkészítésére és a támogatás átutalására. Határidı: 1. pont tekintetében: 2009. június 24. 2. pont tekintetében: 2009. július 10., illetve 2009. augusztus 15. Felelıs: Csillagné Szántó Polixéna MOB elnöke Pál József igazgatóság vezetı
9./ napirendi pont Tájékoztató a Szent László Napi Vigadalom rendezvényérıl, javaslat a „király köszöntésén” történı részvételre (szóbeli elıterjesztés) Elıterjesztı: Csillagné Szántó Polixéna elnök Meghívott: Matókné Kapási Julianna, a Babits Mihály Mővelıdési Ház és Mővészetek Dr. Haag Éva: Tájékoztatja a bizottságot, hogy Matókné Kapási Julianna jelezte, hogy nem tud az ülésen részt venni, viszont kéri, hogy a „király köszöntésén” a bizottságot két képviselı képviselje. Csillagné Szántó Polixéna: Javasolja, hogy rajta kívül Dr. Hadházy Ákos képviselje a bizottságot a „király köszöntésén”. További kérdés, hozzászólás nem hangzott el. A bizottság határozat hozatal nélkül elfogadta a tájékoztatót.
10./ napirendi pont Javaslat a Garay János Általános Iskola Alapfokú Mővészetoktatási Intézmény, Közoktatási Típusú Sportiskola, Óvoda és Padagógiai-Szakmai Szolgáltató Intézmény szakmai létszámának határozott idıre szóló emelésére (157. sz. közgyőlési elıterjesztés) Elıterjesztı: Bay Attila a Költségvetési Elszámoló Szervezet igazgatója
8
Csillagné Szántó Polixéna: Tekintettel arra, hogy Bay Attila az ülésen nem tud részt venni, tájékoztatja a bizottságot arról, amit az elıterjesztésrıl tud. Az elıterjesztés hasonlít a „Javaslat további jogviszony létesítésére” címő elıterjesztéshez, csak itt a Garay János Általános Iskola pályázata miatt szükséges a létszámot határozott idıre emelni, de ez itt sem pedagógus álláshelyet jelent. Javasolja, hogy a bizottság elfogadásra javasolja a közgyőlésnek az elıterjesztés határozati javaslatát. További kérdés, hozzászólás nem hangzott el. Az elnök szavazásra teszi fel a megfogalmazott határozati javaslatot, melyet a bizottság 5 igen szavazattal, egyhangúan elfogadott, és a következı határozatot hozta:
99/2009. (VI. 24.) MOB határozat Javaslat a Garay János Általános Iskola Alapfokú Mővészetoktatási Intézmény, Közoktatás Típusú Sportiskola, Óvoda és Pedagógiai – Szakmai Szolgáltató Intézmény szakmai létszámának határozott idıre szóló emelésére (157. sz elıterjesztés) Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlésének Mővelıdési és Oktatási Bizottsága a közgyőlésnek elfogadásra javasolja a „Javaslat a Garay János Általános Iskola Alapfokú Mővészetoktatási Intézmény, Közoktatás Típusú Sportiskola, Óvoda és Pedagógiai – Szakmai Szolgáltató Intézmény szakmai létszámának határozott idıre szóló emelésére” címő elıterjesztés határozati javaslatát. Határidı: 2009. június 25. Felelıs: Csillagné Szántó Polixéna MOB elnök
11./ napirendi pont Az I. Béla Gimnázium Szervezeti és Mőködési Szabályzatának, házirendjének, helyi tantárgyi tantervének és programjainak jóváhagyása (írásbeli elıterjesztés) Elıterjesztı: Dr. Horváth Annamária oktatási referens Dr. Horváth Annamária: Nem kívánja az elıterjesztést kiegészíteni. További kérdés, hozzászólás nem hangzott el. Az elnök szavazásra teszi fel a megfogalmazott határozati javaslatot, melyet a bizottság 5 igen szavazattal, egyhangúan elfogadott, és a következı határozatot hozta:
9
100/2009. (VI. 24.) MOB határozat Az I. Béla Gimnázium Szervezeti és Mőködési Szabályzatának, házirendjének, helyi tantárgyi tantervének és programjának jóváhagyása Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlésének Mővelıdési és Oktatási Bizottsága a Szekszárd Megyei Jogú Város Közgyőlésének a Szervezeti és Mőködési Szabályzatról szóló 10/2000. (IV.17.) rendelete 1. sz. melléklet 3. a) pontjában kapott felhatalmazás alapján az I. Béla Gimnázium 2009. június 15-én elfogadott a. b. c. d.
szervezeti és mőködési szabályzatát házirendjét latin nyelv tantárgyi programját és az Arany János Kollégiumi Program elıkészítı tanévéhez szükséges helyi tantárgyi tanterveket és programokat jóváhagyja.
Határidı: 2009. június 24. Felelıs: Csillagné Szántó Polixéna MOB elnöke
12./ napirendi pont Javaslat a Kulturális Támogatás Keretének felosztására (írásbeli elıterjesztés) Elıterjesztı: Pócs Margit közmővelıdési és civil kapcsolatok referense Pócs Margit: Tájékoztatja a bizottságot, hogy a Civil Kerekasztal a Kulturális Támogatás Keretre, valamint a Tudományos Ösztöndíj Támogatás és a Mővészeti Ösztöndíj Támogatás Keretre vonatkozó elıterjesztést is véleményezte. Az erre szánt pénzösszeg véleményük szerint alacsony, de összességében az elıterjesztésben javasolt támogatási összegeket támogatják. Tájékoztatja továbbá a bizottságot, hogy a Kulturális Támogatás Kertre 24 pályázat érkezett be. Ismerteti az elıterjesztésben tett támogatási összegekre vonatkozó javaslatokat. Csillagné Szántó Polixéna: Javasolja, hogy a bizottság a Tartalék – Egyebek keretébıl csoportosítson át 100 ezer Ft-ot. Javaslatot tesz a támogatási összegekre vonatkozóan. Javasolja, hogy a bizottság a Tartalék – Egyebek kerete terhére 30 ezer Ft-tal támogassa Rezi Dávidot. Javasolja, hogy az ART’999 Tolna Megyei Egyesület pályázatát irányítsák át a Non profit szervezetek számára kiírt keretre. További kérdés, hozzászólás nem hangzott el. Az elnök szavazásra teszi fel a megfogalmazott határozati javaslatot, melyet a bizottság 4 igen szavazattal, 1 tartózkodással elfogadott, és a következı határozatot hozta
10
101/2009. (VI. 24.) MOB határozat Kulturális Támogatás Keretének felosztása 1. Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlésének Mővelıdési és Oktatási Bizottsága a Tartalék – Egyebek keretébıl 100.000,- Ft-ot átcsoportosít a Kulturális Támogatás Keretre, és az így kiegészített összesen 1.400.000,- Ft-os Kulturális Támogatás Keretébıl a határozat mellékletében meghatározottak szerint nyújt támogatást. 2. A bizottság az ART’999 Tolna Megyei Egyesület pályázatát átirányítja a Nonprofit szervezetek számára kiírt pályázati keretre. 3. A bizottság forráshiány miatt a Kulturális Támogatás Keretébıl Rezi Dávid László pályázatát nem részesíti támogatásban. A bizottság Rezi Dávid László pályázatában megjelölt kiállítás megrendezését 30.000,- Ft-tal támogatja a bizottság Tartalék keret – Egyebek terhére. 4. A bizottság felkéri a Közoktatási, Mővelıdési és Sport Osztályt a támogatási szerzıdések elkészítésére, utólagos programtámogatás esetén 2009. szeptember 30-i elszámolási határidı megjelölésével, egyéb esetben 2010. január 31-i elszámolási határidıvel. 5. A bizottság felkéri a Gazdasági, Közoktatási és Informatikai Igazgatóságot a támogatások átutalására. A támogatott pályázatok listája a határozat mellékletét képezi. Határidı: 1.-3. pont tekintetében: 2009. június 24. 4. pont tekintetében: 2009. július 15. 5. pont tekintetében: 2009. augusztus 15. Felelıs: 1-3. pont tekintetében: Csillagné Szántó Polixéna MOB elnöke 4. pont tekintetében: Majnay Gábor osztályvezetı 5. pont tekintetében: Pál József igazgatóságvezetı
11
13./ napirendi pont Javaslat a Tudományos Ösztöndíj Támogatás és Mővészeti Ösztöndíj Támogatás támogatási keretének felosztására (írásbeli elıterjesztés) Elıterjesztı: Pócs Margit közmővelıdési és civil kapcsolatok referense Pócs Margit: Tájékoztatja a bizottságot, hogy a két pályázati kiírásra összesen 19 pályázat érkezett. Ismerteti az elıterjesztésben tett támogatási összegekre vonatkozó javaslatot. 15 óra 55 perckor Fajszi Lajos elhagyja az üléstermet. A bizottság 7 tagjából 4 tag van jelen, a bizottság továbbra is határozatképes. Csillagné Szántó Polixéna: Javaslatot tesz a támogatási összegekre vonatkozóan. További kérdés, hozzászólás nem hangzott el. Az elnök szavazásra teszi fel a megfogalmazott határozati javaslatot, melyet a bizottság 4 igen szavazattal, egyhangúan elfogadott, és a következı határozatot hozta
102/2009. (VI. 24.) MOB határozat Tudományos Ösztöndíj és Mővészeti Ösztöndíj Támogatás keretének felosztása 1. Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlésének Mővelıdési és Oktatási Bizottsága a Tudományos Ösztöndíj Támogatási Keretébıl és a Mővészeti Ösztöndíj Támogatási Keretébıl a határozat mellékletében meghatározottak szerint nyújt támogatást. 2. A bizottság forráshiány miatt az alábbi pályázatokat nem részesíti támogatásban: - Szavári Attila - Biszák László - Vágóné dr. Iván Katalin - Karácsonyiné Müller Beáta - Gwizdala Dariusz - Dr. Leposa Dezsı - Gyır Melinda - Rezi Dávid László 3. A bizottság felkéri a Közoktatási, Mővelıdési és Sport Osztályt a támogatási szerzıdések elkészítésére 2010. január 31-i elszámolási határidı megjelölésével.
12
4. A bizottság felkéri a Gazdasági, Közoktatási és Informatikai Igazgatóságot a támogatások átutalására. A támogatott pályázatok listája a határozat mellékletét képezi. Határidı: 1-2. pont tekintetében: 2009. június 24. 3. pont tekintetében: 2009. július 15. 4. pont tekintetében: 2009. augusztus 15. Felelıs: 1-2. pont tekintetében: Csillagné Szántó Polixéna MOB elnöke 3. pont tekintetében: Majnay Gábor osztályvezetı 4. pont tekintetében: Pál József igazgatóságvezetı
További napirendi pont nem lévén az elnök a bizottság ülését 16 óra 10 perckor berekeszti.
Kmf.
Csillagné Szántó Polixéna elnök A jegyzıkönyvet készítette: Dr. Kubik Andrea bizottsági referens Ellenjegyezte: Amreinné dr. Gál Klaudia aljegyzı
13
A Mővelıdési és Oktatási Bizottság 101/2009. (VI.24.) MOB határozatának melléklete: Tárgy: A Kulturális Támogatás Keretének felosztása Sorszám
Iktatószám
Pályázó neve
Pályázat címe, a támogatandó tevékenység
Megítélt támogatás összege Ft
1.
VI. 484/2009.
Szekszárdi Mozgásmővészeti Stúdió Közhasznú Egyesület
50.000,-
2.
VI. 502/2009.
ART’999 Tolna Megyei Egyesület
3.
VI. 548/2009.
Nimród Unokái Kulturális Egyesület
4.
VI. 549/2009.
Szekszárdi Magyar Izraeli Baráti Társaság
5.
VI. 555/2009.
Liszt Ferenc Pedagógus Kórus
6.
VI. 556/2009.
PAD Irodalmi, Mővészeti és Kulturális Egyesület
7.
VI. 558/2009.
Simon Erika
„A szekszárdi színpadra lépés napja” „D”ANCE DAY Baráti Városok Közötti Modern Tánc Verseny (Szüreti Fesztivál ideje alatt tervezve) Kulturális támogatás Iroda mőködtetése, kiállítások rendezése, kapcsolatok építése, alkotótáborokban történı részvétel Parázsló Szabadegyetem megrendezése a Szekszárdi Szent László Napokon 2009. évi pályázat, rendezvények és rendezvénysorozatok lebonyolításához Fotókiállítás, Holokaust Emlékünnepség, Izraeli Est megszervezése Pedagógus Kórusok Országos Találkozóján való részvétel (Jászberény 2009. június 6-7.) Szekszárdi Ünnepi Könyvhét rendezvényeinek támogatása (2009. június 6.) Miért hiszek? Elıadássorozat (2009. június 9. – december) a Római Katolikus Plébánia közösségi termében
8.
VI. 566/2009.
Társadalmi Egyesülések Tolna megyei Szövetsége, Nık Szekszárdért Közhasznú Egyesület
Tisztelgés verssel, prózával Babits Mihály emléke elıtt (2009. november 26.) a Wosinsky Mór Megyei Múzeum Könyvtárában
Átirányítás nonprofit keretre
50.000,-
50.000,-
120.000,-
30.000,-
50.000,-
30.000,-
14
9.
VI. 567/2009.
Garay János Gimnázium Színjátszó Csoportja és Versmondó Mőhelye
10.
VI. 569/2009.
Vakok és Gyengénlátók Tolna Megyei Egyesülete
11.
VI. 626/2009.
Mentálhigiénés Mőhely
12.
VI. 627/2009.
I. Béla Gimnázium, Informatikai Szakközépiskola, Kollégium, Általános Iskola és Óvoda
13.
VI. 628/2009.
Babits Mihály Mővelıdési Ház és Mővészetek Háza
14.
VI. 629/2009.
Sani Luludyi Közhasznú Érdekvédelmi Egyesület
2009. évi szekszárdi kulturális rendezvények, rendezvénysorozatok lebonyolításához, valamint a városon kívüli kulturális, mővészeti eseményeken törtnı részvételhez, szerepléshez támogatás elnyerése (felkészítı tábor és tréning a 2009/2010. tanév mővészeti eseményeire, III. „Az én Pannoniám” Nemzetközi Vers és Prózamondó Találkozás szervezése, részvétel az Országos Diákszínjátszó Találkozón, a Keszthelyi Helikoni Ünnepségeken) Mőveltségi vetélkedı dr. Hollós László születésének 150. és Dienes Valéria születésének 130. évfordulója alkalmából (2009. október 15. a Fehér Bot Nemzetközi Napján Szekszárdon) A Pszichológia Kultúra Hete (2009. október 05-09. A siker pszichológiája témában naponta 16.00-19.00 óráig) Pályázat a Neumann János nemzetközi tehetségkutató programtermék verseny megszervezésének támogatására (2009. szeptember 1. – 2010. március 20.)
„A szerencse fiai” Benedek Elek Mesemondó Verseny (Elıdöntı: 2009. szeptember 19., döntı: 2009. szeptember 30., a Magyar Népmese Napja) Zenével az elıítéletek ellen (Szekszárd és a megye különbözı pontjain a roma tradíciók megismertetésére alkalmas kulturális programok 2009. augusztustól – decemberig)
75.000,-
100.000,-
40.000,-
75.000,-
50.000,-
40.000,-
15
15.
VI. 630/2009.
16.
VI. 631/2009.
17.
VI. 632/2009.
18.
VI. 633/2009.
19.
VI. 634/2009.
20.
VI. 635/2009.
Szekszárdi Madrigálkórus Egyesület
Hangfolyam a Dráva mentén (Ausztriában a spittali Nemzetközi Kórusversenyen való részvétel 2009. július 9-12ig) Wunderland Kindergarten Pályázati program kulturális a Német Kisebbségi rendezvényen való szereplés Önkormányzat Óvodája támogatására (a kisebbségi identitástudat megalapozása, hagyományırzés, nemzetiségi tárgyi kultúra megismertetése, több korcsoport városi és városkörnyéki kulturális rendezvényeken népviseleti ruhában való megjelenése) Wosinsky Mór Megyei Olvasótábor középiskolás Múzeum diákok részvételével a Babits Mihály Emlékházban (2009. 06. 27. – 07. 03. szekszárdi és budapesti irodalomszeretı diákok ismerkedése a költı szülıföldjéhez kötıdı mőveivel, olvasás az irodalom szeretetére nevelés) ZUG Ifjúsági Mővelıdési ZUG Kulturális Programok és Mővészeti Egyesület (Zenés irodalmi estek neves elıadókkal, Filmklub heti 3-4 alkalommal, Jazz Klub hetente 2009. június 1- december 31-ig) 5. Számú Általános Márton-nap 2009. Iskola (2009. november 23-án a hagyományos Márton-nap 9. alkalommal kerül megrendezésre, amely a diákok, szülık és hozzátartozóik közös kulturális rendezvénye és a kisebbségi népcsoporthoz tartozást erısíti) Pécsi Tudományegyetem Szent László és kora Illyés Gyula Fıiskolai tudományos konferencia Kar (2009. június 25-én a Szent László Napok keretében a helyi Szent László kultusz tudományos megalapozása, a konferenciával indul a rendszeres tudományos program 2015-ig)
150.000,-
40.000,-
30.000,-
150.000,-
40.000,-
70.000,-
16
21.
VI. 636/2009.
Babits Mihály Mővelıdési Ház és Mővészetek Háza
22.
VI. 642/2009.
Szekszárdi Gitár Egyesület
23.
VI. 643/2009.
Art Contact Kortárs Mővészeti Egyesület
24.
VI. 649/2009.
Rezi Dávid László
Összesen:
VI. Országos Színesnyomat Grafikai Kiállítás, Szekszárd „Digitális Nyomatok” (2009. szeptember 16. – október 31-ig a Mővészetek Házában a Magyar Grafikusmővészek Szövetsége, a Magyar Grafikáért Alapítvány, a Magyar Elektrografikai Társaság és a Mővészetek Háza közös kiállítása) „II. Borok és Húrok” fesztivál (2009. június 20-án a Múzeumok Éjszakája keretében lezajlott rendezvény, mellyel az együttes a Pécs 2010. EKF programra is készül) „Nyárnyitó Buli – Tolna megyei fiatalok napja” (2009. május 23-án a Prometheus parkban a Polip Ifjúsági Irodával és a Polip Ifjúsági Egyesülettel közösen megrendezett rendezvény) „Megmutatom városom” (Szekszárdon, Magyarországon, valamint külföldön tervezett kiállítás rendezése)
80.000,-
50.000,-
30.000 ,-
Átirányítva Tartalék keretre
1.400.000,-
17
A Mővelıdési és Oktatási Bizottság 102/2009. (VI.24.) MOB határozatának melléklete Tárgy: A Tudományos Ösztöndíj Támogatás és a Mővészeti Ösztöndíj Támogatás keretének felosztása Tudományos Ösztöndíj Támogatás Sorszám
Iktatószám
Pályázó neve
1. VI. 578/2009.
dr. Horváthné Papp Ibolya
VI. 579/2009.
Dr. Várady Zoltán
VI. 580/2009.
Lovas Csilla
VI. 581/2009.
Heilmann József
VI. 644/2009.
Varga Márta
1.
VI. 547/2009.
Bucsányi Endre
2.
VI. 554/2009.
Kovács Tibor
3.
VI. 557/2009.
Dicsı Zsolt
4.
VI. 568/2009.
Juhos László
2.
3.
4.
6.
Pályázat címe, a támogatandó tevékenység „Integrált Természet- és Környezetvédelem” címő könyv elkészítése és megjelentetése A könyv oktatási segédanyagként különbözı korosztályok környezeti attitődjének fejlesztését célozza meg. „Középkori epigráfiai kutatás” A fıváros közgyőjteményeiben kutatómunka. Középkori latin feliratos kıemlékanyag összegyőjtése, dokumentálása. „Szekszárd képzımővészeti élete a 20. század elsı felében. Különös tekintettel Szabó Dezsı Miklósi M. Ödön és más helyi munkásságának festıi pályájának tükrében.” Levéltári kutatómunka publikációk készítéséhez. „Regény kalauz” Regénykalauz a magyar-német együttélés világba, újabb tanulmánykötet összeállítása és megjelentetése. „Evészavarok és a kényszeresség kapcsolata kutatáshoz kapcsolódó konferencia részvétel” PhD fokozat megszerzéséhez kutatások kivitelezése, konferenciákon (London) való részvétel „Mővészet 09” Új alkotások létrejöttéhez szükséges anyagok festékek megvételének finanszírozása. Regionális, ill. országos kiállításokon való bemutatás céljából „Pályázat kiállítás megvalósítására és mőalkotások létrehozására.” Szekszárdi Mővészetek Házában 2009. júliusában kiállítás, augusztusban (Szentendrei Nyár programsorozat részeként) Szentendrén. „Dönci szerint a világ nincs kész.” Gyermekeket célzó könyv megjelentetése. „Bronzöntı mőhely berendezéseinek felépítése.” Formaégetı kemence, bronzolvasztó kemence építéséhez szükséges anyagok megvásárlásának támogatása
Megítélt támogatás összege Ft 45.000,-
40.000,-
40.000,-
30.000,-
20.000,-
30.000,-
40.000,-
30.000,-
80.000,-
18
5.
VI. 583/2009.
Lozsányi Tamás
18.
VI. 638/2009.
Árki Tibor
„Mesterkurzuson való részvétel, hangverseny tiszteletjegyek.” 2009. június 9-én Lozsányi Tamás és Lozsányi Soma hangversenyére tiszteletjegyek biztosítása. Siófokon 2009. augusztusban a Mővészeti Iskola Nemzetközi Billentyős Mesterkurzusán való részvétel támogatása. „Anyagköltség támogatása új mővek létrehozásához” Meglévı installációs projekthez fotók nagyítása, új mővek (festmények kis plasztikák) létrehozásához szükséges festék, szilikon, hordozók… beszerzése. Járulékos költségek térítése. Összesen:
25.000,-
20.000,-
400.000,-
19