SEMMELWEIS EGYETEM DOKTORI ISKOLA

SEMMELWEIS EGYETEM DOKTORI ISKOLA

Ph.D. értekezés

Ökrös Csaba

A sporttudomány empirikus és teoretikus kérdései című program

Programvezető: Dr. Tihanyi József, DSc Témavezetők: Dr. Rigler Endre, CSc g Dr. Hamar Pál, Ph.D.

Egyéni és kollektív pszichomotoros teljesítmények a férfi kézilabdázásban Doktori értekezés

Ökrös Csaba Semmelweis Egyetem Nevelés- és Sporttudomány Doktori Iskola

Témavezető: Dr. Rigler Endre, CSc g Dr. Hamar Pál, Ph.D. Hivatalos bírálók: Dr. Szabó Béla, CSc Dr. Nagykáldi Csaba, CSc Szigorlati bizottság elnöke: Dr. Istvánfi Csaba, CSc Szigorlati bizottság tagjai: Dr. Bánhidi Miklós, Ph.D. Dr. Fodor Tamás, Ph.D.

Budapest 2007. 2

TARTALOMJEGYZÉK………………………………………………………….

3

1. BEVEZETÉS……………………………………………………………………

5

1.1 A sporttudomány és a sportjátékelmélet kapcsolata…………………….......

6

1.2 A kézilabdajáték fejlődéstörténete…………………………………………..

7

1.3 A kézilabdázás sportági profilja………………...…………………………..

9

1.4 A probléma értelmezése…………………………………………………….

11

2. IRODALMI ÁTTEKINTÉS………..…………………………………………

14

2.1 A kézilabdázás játékelméletének fő vonásai……………………………….

14

2.1.1 A kézilabda támadójáték elméleti alapjai……………………………….

14

2.1.2 A játékos, mint egyén meghatározó szerepe a csapatjátékban………….

16

2.1.3 A csapat játékteljesítményének értelmezése a kézilabdázásban………..

17

2.1.4 Interakciók és kooperálási lehetőségek a támadójátékban……………...

19

2.2 A teljesítménymérések lehetősége a kézilabdázásban……………………...

21

3. CÉLKITŰZÉSEK……………………………………………………………...

24

4. MÓDSZEREK………………………….……………………………………..

26

4.1 A mérkőzésmegfigyelés módszere…………………………………………

26

4.1.1 A mérkőzésmegfigyelés módszerének bemutatása…………………….

27

4.1.2 A megfigyelt vizsgálati minta bemutatása…………..………………….

29

4.1.3 A mérkőzésmegfigyelések adatrögzítésének körülményei……………..

29

4.1.4 A mérkőzésmegfigyelésnél alkalmazott statisztikai számítások………..

29

4.2 A pályamérések módszere……………………….…………………………

30

4.2.1 A pályamérések programjának ismertetése…………………………….

31

4.2.2 A pályamérésben résztvevő vizsgálati minta bemutatása………………

40

4.2.3 A pályamérések adatrögzítésének körülményei………………………...

42

4.2.4 A pályamérésnél alkalmazott statisztikai számítások…………………..

43

5. EREDMÉNYEK……….………………………………………………………

44

5.1 A mérkőzés megfigyelés eredményei …………...………………………….

44

5.1.1 A csapatok támadásbefejezésének szerkezete………………………….

44

5.2 A pályamérések eredményei ………………………….……………………

50

5.2.1 A modellhelyzetek értékelése …………………………………….…….

50

5.2.2 A pályamérések értékelése……………………………………………….

50

3

5.2.2.1 A generális teljesítmény alakulása a versenykor alapján.................

50

5.2.2.2 A generális teljesítmény alakulása a specializáció hatására a versenykor alapján……………………………………………….

52

5.2.2.3 A generális teljesítmény alakulása a modellhelyzetek bontásában………………………………………………………….

53

5.2.2.4 A generális teljesítmény alakulása a modellhelyzetek bontásában a versenykor alapján……………….…………………...

54

5.2.2.5 A generális teljesítmény alakulása a modellhelyzetek bontásában a specializáció alapján………………............................

56

6. MEGBESZÉLÉS……………………………………………………………….

58

6.1 A mérkőzésmegfigyelés tanulságai………………………………………….

58

6.2 A pályamérések tanulságai………………………………………………….

60

7. KÖVETKEZTETÉSEK………………………………………………………

67

7.1 Következtetések a mérkőzésmegfigyelések tapasztalataiból………………..

67

7.2 Következtetések a pályamérések tapasztalataiból……….………………….

68

8. MÓDSZERTANI JAVASLATOK…………………………………………...

70

8.1 A korszerű kézilabdajáték jellemző vonásai……………………………….

70

8.2 Javaslatok a kézilabdajáték oktatási programja számára…………..……...

75

9. ÖSSZEFOGLALÁS…………………………………………………………..

84

ÖSSZEFOGLALÓ………………………………………………………………

86

SUMMARY……………………………………………………………………..

87

IRODALOMJEGYZÉK……………………………………………………….

88

SAJÁT PUBLIKÁCIÓK JEGYZÉKE……………………………………….

94

KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS…………………………………………………

96

FÜGGELÉK…...…………………..……………………………………………

97

MELLÉKLETEK ………………………………..…………………………….

116

4

1. BEVEZETÉS

A kézilabda játék világméretű népszerűsége és állandó fejlődése a játék jobb megismerését,

mélyebb

tartalmi

összefüggéseinek

feltárását

igényelte

a

szakemberektől. Ennek a természetes folyamatnak és egyben törekvésnek az eredményessége

nagyrészt

a

csapatjátékokat

érintő

természet-

és

társadalomtudományok specialistáinak bevonásával sikerülhetett. Így jött létre az ismereteket integráló multidiszciplinális tudományos munkakapcsolat az edzők és a tudomány képviselői között. A kézilabda sportágban végzett megfigyelések középpontjában legtöbbször a játékos és a csapat áll. A játékos (mint egyén) személyisége, jellemvonásai különböző verbális és motoros megnyilvánulásai alapján jól kirajzolódnak. Önmegfigyeléssel utólagosan elemezve meghatározott reakcióinkat, kellő objektivitást feltételezve magunktól is, világossá válhatnak saját addigi rejtett tulajdonságaink. A környezet, a szociális miliő egy további új dimenziót jelent, mely ugyancsak hatással van ránk és teljesítményünkre. A hatás, talán helyesebb úgy fogalmazni, hogy hatás-együttes segítő is, gátló is lehet. Környezetünkből – lévén, hogy az ember szociális lény – embertársainkhoz fűzött viszonyunkat ítélhetjük a legmegfelelőbbnek. Az egyik legkézenfekvőbb modellhelyzet előállítható az által, ha mozgásunkat a társ vagy társak ugyancsak mozgásos reakcióinak figyelembevételével tesszük. Minél inkább igazodnunk kell egy csapatot alkotó társulás, jó esetben közösség irányába, annál izgalmasabb a szituáció: érzékelhetően módosul mozgásos viselkedésünk a várható interakciók nyomán. Nem nehéz felismerni a sportpedagógiai és egyben szociálpszichológiai aspektusokat: az egyén spontán módon mutatott mozgásos önkifejeződését, majd az őt körülvevő rendszer nyomán bekövetkező változás különbözőségét. A változások iránya és mértéke ugyanis jó indikátora lehet annak, hogy valójában milyen szerepet tölt be az egyén életében a közösség akkor, ha azt egy kollektív feladatmegoldásra szervezett rendszerként kezeljük. A közösen létrehozott teljesítményből, a rész-egész viszonya önmagában is számos megválaszolandó kérdést fogalmaz, hát még akkor, ha a viszonyt egy másik, hasonló rendszer hatására kell vizsgálnunk. Ez a hatás olyan gátló, ellentétes irányú 5

impulzusok érkezését és feldolgozását jelenti, mely szakadatlanul akadályozza a csapatteljesítmény megvalósulását. Belátható, hogy a játékos és a csapat viszonya ez által meglehetősen sajátságosan alakulhat. A probléma különösen élesen fogalmazódik meg akkor, ha az egész jelenség hátterében erős teljesítmény-késztetést tapasztalunk. A feladat ekkor ugyanis az egyén és a csapat téthelyzetben mutatott viselkedésének megfigyelése, illetőleg a mozgásos reakciók nyomán bekövetkező teljesítményalakulások megállapítása. A fentebb vázolt probléma megítélésem szerint jó színvonalon tárható föl, s válik tanulmányozhatóvá az élsport, pontosabban a labdajátékok területén. Több éves versenyzői

és

edzői

múltam

alapján

úgy

érzem,

hogy

a

kézilabdajáték

megszámlálhatatlan szituációja megfelelő modellhelyzetet teremt a címben felvállalt téma izolált, majd komplex módon vezetett tanulmányozására.

1.1 A sporttudomány és a sportjátékelmélet kapcsolata A játékosok fejlődésének és teljesítményének növelése érdekében végzett kutatásoknál gyakori témaként szerepel az edzettség színvonala, a technikai-taktikai tudás stabilitása, vagy akár a játék- és versenyzés készségének aktuális szintje. A vizsgálatok, mindig az említett szempontok alakításának lehetőségeire is választ kívánnak adni. Innen eredeztethető az, hogy a sporttudomány sajátos kutatási koncepciójával és módszereivel a játékosok perceptuomotoros-taktikai cselekvéseinek interdiszciplinális kutatását helyezte előtérbe. Napjainkban a kézilabdázásban alkalmazott kutatási metodikák jelentős hányadát, más terültekről (sportélettan, sportpszichológia, sportpedagógia, stb.) adaptált változatokkal végzik (Istvánfi 2000). A sportjátékelmélet is kialakította saját terminológiáját, mely erősen kötődik a sporttudomány fogalmi rendszeréhez. Főbb területei a játékosok kondicionális– koordinációs képességeinek és technikai–taktikai tulajdonságaiknak elválaszthatatlan egységét tartalmazza, de említhetnénk a taktikai jellegű nyílt mozgáskészségek kialakításának módszertani követelményeit is. A sportjátékelmélet tárgyilagos megfigyeléseivel, a jelenség-szinttől való elvonatkoztatással alkotta meg önálló rendszerét. Ennek a rendszerező tevékenységnek köszönhetjük a sportjátékokban 6

felfedezhető törvényszerűségek meghatározását, leírását. Ide sorolhatjuk a támadó-védő magatartás jellemző vonásait, vagy azt a feladatmegoldó rendszerelméletet, amelyben az egyén és a csapat közösen funkcionál. Ezekhez a területekhez szorosan kapcsolódik a dolgozat választott témája, hiszen célunk az, hogy feltárjuk a kézilabda játékos, illetve a kézilabda csapat felkészítésének rejtett oldalait.

1.2 A kézilabdajáték fejlődéstörténete

A kézilabdázás a sportjátékok egyik tradicionális képviselője egész Európában. Az élsportként űzött játék sokrétű, ám eredendő értelmezése mindinkább átalakult, és távolodni látszik azoktól a korábban született filozofikus elképzelésektől, melyek mibenlétét leírták (Detre és Szigeti 1980, Huizinga 1990, Calliess 1995, Horváth 1999, Rigler 2004). A mozgásos játékok világa egy sajátos területet képvisel, lehetőséget biztosítva az egyéni, páros, csoportos és csapatjátékok gyakorlására. A köznapi szóhasználatban a sportjáték fogalmat gyakran helyettesítjük a labdajáték kifejezéssel. Ezekben a játékokban a természetes emberi mozgások (járás, futás, ugrás, dobás) alkalmazása valósul meg sajátos ügyesség révén, mely a végtagok és az egész test összehangolt mozgását jellemzi. Ehhez társul a játékos mozgásában, mozdulataiban rejlő manipulációs készség, finomkoordinációs cselekvése és cseles magatartásának megnyilvánulásai. Ezen a játékosságon alapszik megoldásainak kiszámíthatatlansága, mely élvezetessé teszi a játékot. Valójában a váratlan fordulatok gazdagsága emocionális és esztétikai örömet okoz a játékosnak és az őt figyelőknek. A sportjátékokban a játékosok alapvetően a labda – mint eszköz – használatára építenek. A kézilabdajátékra jellemző párharcokban a labdát birtokló támadó csapat célja a labdát minél többször az ellenfél által védett objektumba juttatni. A támadó magatartási formákon az adott sportág támadó technikai és taktikai játékelemeinek alkalmazását értjük. Ezzel szemben a labda nélküli csapat a védő magatartás megjelenési formáit vezeti elő olyan módon, mely az ellenfél gólszerzését akadályozza. Ezt a támadás szervezésének és az akciók felépítésének zavarásával, legkedvezőbb esetben pedig a labda megszerzésével érheti el (Reigl és Andrási 1994, Reigl 1999). 7

A játékos, mint egyén a kooperációban többre képes, mint ha önmagában tevékenykedne (Csepeli 1997, Aronson 2002), vagyis teljesítménye megnő a csoportban (Mérei 2003). Ezzel együtt minden társulásnak óhatatlan velejárója, hogy el kell viselni a társak okozta kellemetlenségeket. Labdajátékokban különösen hat a társulási-izolálódási

törekvés,

viszont

az

egyéni

kezdeményezésre

épülő

játékfelfogással szemben, gyakran a játékhelyzetek színvonalasabb megoldásait várhatjuk a csoportos együttműködésre épülő taktikai cselekvésekben. A kézilabdacsapat egy vagy több közös feladatra szervezett egység, vagyis egy olyan rendszer, melynek minden tagja a kollektív cél elérésére törekszik. Az egyéni játékkal ellentétben, a csapatjátékban kollektív felelősségről beszélhetünk (Török 1997), hiszen a játék kimenetele a társakon is múlik, s a végeredményben való részesedésük jellemzi őket. A csapatban elért teljesítmény mindig a csapat közös produktuma még akkor is, ha a tagok feladatvállalása és tevékenységi köre egymástól eltér. Ez közös teherviselést jelent, amely megoszlik a csapattársak között. A hazai és a nemzetközi sportéletben a sportágak népszerűségének alakulása nagyfokú dinamizmust tükröz. A média mindenképpen a legnagyobb „divatdiktátor”. Manapság a labdás csapatsportágak a népszerűségi listák élén helyezkednek el, melynek feltétele, hogy az adott sportág látványsportágként funkcionáljon. Hallatlan popularitásuk valószínűsíti – és ez bizakodással tölthet el bennünket – ,hogy a jövő olimpiai programjaiban is jelentős szerepet kapnak, ami az „életben maradás” legfontosabb kritériuma. A teljesítményorientáltság alapmotívuma a személyiség kibontakozása, mely leginkább a versengésben, a másik legyőzésében, a minél magasabb színvonalú teljesítmény elérésében fejeződik ki. Napjainkban az üzleti élet ezt az intézményesült küzdelmet használja ki profitszerzés céljából, mely egyértelműen változtatást követel a kézilabda sportágtól. Szinte minden szakmai nyilatkozatban megfogalmazódik a törekvés, hogy a szurkolók igényeinek kielégítése a legfőbb cél. Ennek érdekében külső beavatkozásokat tapasztalhatunk. Például a szabályok módosításával a játék felgyorsult, vagy említhetnénk a mérkőzések számának drasztikus emelését is. Játékelméleti szempontból megállapíthatjuk, hogy a kézilabdajáték arculata megváltozott, ez azonban

8

nem jelenti azt, hogy nem kell továbbra is őriznie néhány olyan jellegzetességet, mely a produktív játékhoz szükséges. A csapatok játékszerkezete hasonlóvá vált a kosárlabdázás és a jégkorong sportágak stratégiai harcmodorához. A hagyományos értelemben vett csapattaktika átalakuláson megy keresztül, mert az egyén testi (elsősorban kondicionális-fizikai) képességei, valamint technikai tökéletessége lesz a döntő tényező, és veszi át a főszerepet a teljesítmény kialakításában. Ez mindenhol a világon megfigyelhető. Aki nem akar lemaradni az ezt az utat járja, de azért az igazán fajsúlyos csapatoknál gondosan ügyelnek az arányokra is.

1.3 A kézilabdázás sportági profilja A kézilabdázás profiljának meghatározása nem más, mint a sportág leglényegesebb jellemzőinek ismertetése, mely nélkülözhetetlen a dolgozat további részeinek pontosabb megértéséhez. A csapatok a határozott időtartamú, két félidőből álló játékidő alatt (2 x 30’), hét-hét, azonos nemű játékossal vesznek részt a játékban, mely játékosok bármikor és korlátlan alkalommal le- és visszacserélhetők. (A cserejátékosok ugyancsak heten lehetnek.) A szabályok betartását két azonos joggal rendelkező játékvezető érvényesíti. Ha a játékban aktívan résztvevők számát a pályaterület nagyságához viszonyítjuk (40 x 20 m) elmondható, hogy az egyes játékosokra eső mozgástér viszonylag tág. Leszámítva az elzárt térnek minősülő kapuelőtereket (ahol megkülönböztetett mezben a kapusok

tartózkodhatnak),

mindkét

fél

játékosai

tetszőlegesen

és

szabadon

bejátszhatják az egész pályát. A kapus feladata a kapufelület (2 x 3 m) közvetlen védelme. A lövések hárításának céljából a kapuelőtéren belül védésre használhatja az egész testét és minden végtagját. A csapat célja a saját gólhelyzetek kialakítása és a gólszerzés, valamint az ellenféltől induló hasonló akciók megakadályozása (Török 1996). Ennek révén a szabályok adta kereten belül, a test-test elleni játék megengedett. Az akciók szervezése (a támadás) döntően kétféleképpen valósulhat meg. Támadás indítható, amikor az ellenfél még nem foglalta el a számára biztonságot ígérő, saját kapuelőtér közeli védőzónákat (rendezetlen védelem elleni támadás), vagy pedig abban 9

az esetben, amikor a védekező csapat játékosai, valamilyen előzetesen megbeszélt elrendezésben már kialakították védelmi vonalukat (rendezett védelem elleni támadás). A támadó csapat részére kedvezőbbnek tűnik az előbb említett szituáció, míg a védők számára az utóbbi játékhelyzet jelent nagyobb biztonságot. Az akciók a játékosok közötti átadások alapján alakulnak ki és a csapat struktúrájában, elsősorban a játékosok elhelyezkedése miatt, hamar szembetűnik az eltérő szerepek jelenléte. A rendezett védelem elleni játékban hagyományosan három támadóposztot különböztetünk meg, melyek hat játékost igényelnek. A szélsők mindkét oldalon egy-egy játékossal, az oldalvonalak és az alapvonal által határolt területen játszanak, befejezéseiket a közeli zónákból hajtják végre. Az átlövők a pálya középső területén támadnak, mozgásterük kissé távolabb esik a kaputól mint a szélsőké, azonban számukra a lövés szöge sokkal kedvezőbb, különösen a közép-átlövőnek (korábbi elnevezése: irányító játékos). Az itt játszó három játékosnak egyaránt lehetséges távolról (átlövéssel) és közelről (betöréssel) is a gólszerzés. A beálló játékos a védőfalon belül tartózkodik a kapuelőtérvonal közelében, így amikor bejátsszák neki a labdát, ő is a kedvezőbb középső területről, de a közeli zónából kísérelhet meg gólt szerezni. Funkció szerint, akad olyan játékos, aki inkább a támadások előkészítésében vesz részt, de látunk példát olyanokra is, akik inkább a befejezést vállalják szívesebben magukra. Az oldalasság nagyon lényeges szerepet játszik a kézilabdázásban. A csapatok a lövőkézzel ellentétes oldali játékosok szerepeltetését helyezik előtérbe, elsősorban a lövőhelyzetek kialakítása és a lövések kedvezőbb szöge miatt. Az ellenfél az alkalmazható védekezési rendszerek közül leggyakrabban a területvédekezést választja, melynek nyitottabb, illetve zártabb formái lehetségesek. A két kapu közötti mezőny átjátszása és annak védelme jelentős fizikai megterhelést jelent mindkét fél számára (Rogulj és mtsai 2004), akár a gyorsindítások vezetése, akár a visszarendeződés tekintetében. A kézilabdázás eredményességét gólokban mérik, így az a csapat győz, amelyik mérkőzés végére az általa vezetett

támadások befejezési-kísérleteiből több gólt szerzett.

Gólazonosságnál a mérkőzés döntetlennel zárul, kivéve azokat a „kupa-rendszerben” játszott mérkőzéseket, ahol továbbjutást, vagy végső helyezést dönt el a végeredmény (Hattig 1979, Madarász 2005).

10

A kézilabdajáték számos pszichikai, kondicionális és koordinációs képességet feltételező tevékenységben, illetve ezek alkalmazásában megjelenő mozgásos cselekvésekben fejeződik ki. Az egymással szemben álló két csapat tagjainak szerepvállalásos

tevékenységében,

majd

a

versengés

alkalmainak

jelképes

összetevőiben nyer értelmet. A két csapat küzdelméből az kerül ki győztesen, aki akaratát a másik félre ráerőlteti. A szándék maradéktalan érvényre juttatása, az alkalmazott játékelemek révén, mind a támadó-, mind a védőjátékban felismerhető. A szándékérvényesítés lehetséges útja a sportág küzdőjellegéből fakadóan, a külső szemlélőben időnként a durvaság érzetét keltheti. Ezen lényegi ismérvek kiemelését azért tartottuk különösen fontosnak, mert ezek alakulására leszünk tekintettel a mérkőzésmegfigyelések alkalmával, és ezek határozták meg a pályamérések gyakorlatainak összeállítását is. Mindazonáltal a dolgozat terjedelme nem engedi meg, hogy egyenlő mértékben foglalkozzunk a játék minden szegmensével, még ha tudjuk is, hogy a részek külön-külön vagy önmagukban is vizsgálhatók, de csak a játékba visszahelyezve nyernek igazi értelmet. Az értekezésben döntően a támadójátékra helyeztük a hangsúlyt, mivel úgy éreztük, hogy a labdát birtokló csapat tevékenysége határozza meg leginkább a játék további alakulását, így ebből a szempontból elsőbbséget élvez. Választásunkat az a tény is motiválta, hogy a játék lényegének a gólszerzést találtuk, mivel ez alakítja legszembetűnőbben az eredményt. A támadás révén a gólt komoly építő jellegű folyamat előzi meg, szemben a védekezéssel, mely inkább romboló jellegű és ezáltal relatíve könnyebbnek ítélt. A támadás mechanizmusának beható vizsgálata jó alkalmat teremt a kézilabdázás ezen részében rejlő törvényszerűségek megismeréséhez. 1.4 A probléma értelmezése A kézilabdajáték alapkoncepcióval, pozitív és negatív hagyományokkal, jellegzetességekkel és távlati tendenciákkal rendelkezik. A kézilabdázás testnevelési és sportértékei kiemelkedők, melynek látványos fejlődését és nagy népszerűségét köszönheti. A tudományosan megalapozott és gondosan megtervezett felkészítés, valamint az eredményes versenyzés érdekében folyamatosan vizsgálni kell a játék 11

edzéselméleti törvényszerűségeit. Az elméleti ismeretek helyességéről, a kézilabda pályákon folyó gyakorlati munka mond végső soron ítéletet, így az elmélet és gyakorlat kölcsönhatásában rejlő igazságok vizsgálatának hiányában nem várható a játék további fejlődése. A szakemberek arra törekednek, hogy a játékosok az edzésen tanított támadó programokat (átadásokat, kapuralövéseket, cselezéseket, stb.) a játék során minél sikeresebben alkalmazzák. A végső cél azonban az, hogy az említett játékelemek ne csak edzéskörülmények között, hanem a mérkőzés forró légkörében is célszerű és észszerű (taktikus) döntések eredményeként valósuljanak meg. A megtanult mozgásprogramok a védőkkel szembeni alkalmazás színvonalában, illetve annak eredményességében mérhetők le. Ezek alapján azt fogalmazhatjuk meg, hogy az edzői munka egyik áttételes célja, a teljesítmény fokozás érdekében olyan játékosok kinevelése, akik taktikai karakterű játékügyességgel rendelkeznek (Istvánfi 2006). A kézilabda játékos teljesítmény növelésének problémáját két irányból fogalmazhatjuk meg. Egyrészt a csapat vonatkozásában, másrészt az egyén képzettségén, felkészítésén keresztül. A kézilabdázás támadójátéka a különböző poszton szereplő játékosok játéktudására és a különböző játékszituációk megoldásaira épül. A játékosok szerepe a mérkőzésen nyújtott csapatteljesítmény kialakításában meghatározó jelentőségű, de nem egyenlő mértékben osztoznak rajta. A támadásbefejezések szerkezete pontos képet fest a csapatok játékfelfogásáról, támadó stratégiájuk vezérfonaláról. Ahhoz, hogy a csapat teljesítményét minél magasabb szintre emeljük, konkrétan szükséges megállapítanunk az egyes szerepkörök részesedését a csapat összteljesítményéből. Ekkor kaphatunk választ arra, hogy melyek azok a területek (támadópozíciók), amelyek fejlesztésével a kézilabdázásban elérhető teljesítményszintet leginkább növelhetjük. A folyamatosan fejlődő kézilabda sportág megköveteli tőlünk, hogy olyan típusú játékosokat keressünk és neveljünk, akiknek képességeik és készségeik a játékra alkalmas magas színvonalú, komplex egységben jelennek meg. Megítélésünk szerint ez teheti

alkalmassá

őket

nemzetközi

mércével

mért

teljesítmény

elérésére,

prognosztizálva a játékossá-válás és a felnőtt versenykor időszakát is. A játékos képzettségét, vagyis játéktudásának mértékét, az általa nyújtott teljesítmény alapján 12

határozhatjuk meg. Arra a játékosra mondhatjuk, hogy képzett, aki az aktuális ingerek (játékhelyzet) és tárolt cselekvési programok kompatibilitását döntései révén nagy eredményességi együtthatással oldja meg (Istvánfi 2006). Szakmai körökben sokszor felvetődik az a dilemma, hogy a képzés irányát tekintve: olyan, úgynevezett. „all round” játékosokat neveljünk, akik technikai és taktikai szempontból több fronton is bevethetők, vagy inkább az egyes szerepkörök specialistáinak képzésére helyezzük a hangsúlyt. A felvázolt problémákat

sarkalatos játékelméleti

és edzésmódszertani

kérdésként kezeljük. Felvetésük, illetve az arra adható válaszok alapján munkánk két fő fejezetből fog építkezni, így törekvéseink ezekben az irányokban keresik a válaszokat. Az egyikre, a professzionális – nemzetközi trendet képviselő – csapatok valós játékhelyzeteinek (mérkőzéseinek) célirányos megfigyeléseiből szerzett információkra építettünk. A másikban, a játékra jellemző modellhelyzetekben nyújtott egyéni és páros, (döntésorientált) cselekvési programok megoldásának vizsgálata szolgál alapul. Ezek olyan edzéskörülmények között végzett pályamérések, melyek tájékoztatást nyújtanak a feladatkörökben mutatott taktikai karakterű játékügyességre is, és bemutatják a minta felkészültségét a játék különböző összetevőiben. Mindkét terület lényegében a tevékenységek (cselekvések) megfigyelésével-leírásával kapcsolatos szempontrendszer kimunkálását is megköveteli.

13

2. IRODALMI ÁTTEKINTÉS 2.1 A kézilabdázás játékelméletének fő vonásai 2.1.1 A kézilabda támadójáték elméleti alapjai

Bár a dolgozat elsősorban a kézilabdázás támadójátékának feltárását célozta meg, elméleti kifejtését a támadó- és a védőtaktika összefüggésében kívánjuk megközelíteni, mivel a játék két alapvető tevékenysége szoros, egymással függő viszonyban áll. A

téma

értelmezésében

kiindulópontnak

tekinthetjük

Knapp,

a

mozgáskészségek zárt és nyílt jellegének megkülönböztető korábbi elméletét (Knapp 1972). A nyílt jellegű mozgáskészségek alkalmazásakor a már korábban elsajátított mozgások aktuálisan legcélszerűbb módját használja fel a játékos. Látszólagosan hasonló játékszituációkat nem lehet azonos módon megoldani, ugyanis a helyzetek egészen csekély módosítása, az alkalmazott készség (játékelem) idő, tér és dinamikai összetevőinek megváltoztatását kívánja (Istvánfi 1991). Ahogyan azt Zimmer tanulmányában olvashatjuk (Zimmer 1989), a kézilabdajáték technikája (a mozgások végrehajtásmódja) gyakorlás közben mozgásprogramok és mozgásminták formájában rögzül. Játék közben ezek végrehajtásmódját az adott játékhelyzet tényezői határozzák meg. A sikeres játékhelyzet-megoldás elsődleges feltétele a helyzet észlelése (percepciója), a felfogott jelek értelmezése és összevetése a memóriában tárolt mintákkal, lehetséges válasz-cselekvésekkel. Istvánfi szerint a következő legfontosabb momentum a döntés meghozatala, mely elindítja az adekvát motoros adaptáció lehetőségét (Istvánfi 1971). A kézilabdajáték lényegi tartalmát a játékhelyzetek észlelése és az ezeknek megfelelő, célszerű motoros válaszcselekvések képezik, ezért a játékban alkalmazott mozgáskészségek a perceptuomotoros jelzőt kapják (Istvánfi 1991). A kézilabdajáték támadótaktikájának oktatása és képzésének központi célja – más fontos képesség és készség feltételek mellett – a döntési képesség fejlesztése, mely a célszerű magatartás szabályozás kialakulását segíti elő (Janssen, Wegner és 14

Hoffmeyer 1990). Következésképpen, a kézilabdajátékban a teljesítményt meghatározó taktikai tevékenységen a két csapat közötti küzdelemben alkalmazott cselekvésformák összességét értjük. A taktikai cselekvés a döntések, a játékosok magatartására és a folyamatosan változó játékhelyzetek optimális kapcsolatának kialakítására, célszerű és eredményes megoldására irányul. A játékhelyzet megoldása minden esetben taktikai feladatot jelent a játékos számára. A taktikai feladatok megoldása a taktikai cselekvésben realizálódik, vagyis a játékos az előtte álló alternatívák közül választ. A taktikai cselekvés eredményessége az egyéni döntés helyességétől függ, végeredményben meghatározza a csapatjáték hatékonyságát is. Ennek fejlesztése (edzése) kiemelt jelentőségű (Fobe 1987, Sichelschmidt, Eyseer és Späte 1988, Hess 1989, Istvánfi 1992, Rigler 1996). A taktikai cselekvések a játékhelyzetek megoldásában résztvevő támadóvédőjátékosok idegrendszerének különböző szintjéről vezéreltek. Ezt egy sokszintű, hierarchikusan felépülő vezérlő- és korrekciós apparátus biztosítja. Az idegélettan magyarázata szerint a kialakult mozgáskészségek (automatizálódott technikai elemek) és koordinációs korrekciók fokozatosan kerülnek az alacsonyabban fekvő, alárendelt koordinációs szintekre és a megfelelő szenzoros szintézisek vezérlőberendezéseibe, s eközben ezek a korrigálások kiesnek a tudatmezőből (Bernstein 1965). A játék közben azonban gyakran előfordul, hogy ezeknek a raktározott koordinációs korrekcióknak az előhívása sürgősségi esetben fokozottan igényelt, elősegítve a helyes döntést, vagyis a játékos gyors taktikai cselekvésének megvalósulását. A kézilabda játékosok felkészítése a gyors játék kialakításának irányába törekszik, ezért módszereink megválasztásában nem tekinthetünk el az említett „bersteini” idegélettani működések jelentőségétől sem. A teljesítményfokozás további lehetősége a játékosok valószínűségi alapon hozott döntései és cselekvései (receptor és perceptuális jellegű anticipáció), valamint a játékos taktikai gondolkodásának fejlesztése. Ez többnyire magába foglalja a mérkőzésen előforduló választásos szituációk gyors analízisét és szintézisét (Istvánfi 1974, Pilvein 1992). A taktikus gondolkodás fejlesztésével elérhetjük, hogy a gyakorlás során olyan tapasztalatot szerez a játékos, amelynek birtokában be nem gyakorolt helyzetekben is sikeres megoldásokat produkál, vagyis alkalmazkodik. Ezekre a

15

játékosokra az a jellemző, hogy jó a helyzetfelismerésük és eredeti-váratlan megoldásra képesek (Schlicht és Wilhelm 1987). 2.1.2 A játékos, mint egyén meghatározó szerepe a csapatjátékban A támadó játékos taktikai cselekvését rendszerelméleti megközelítésből is jellemezhetjük. Kibernetikai szempontból Mahlo (Mahlo 1965) a taktikai cselekvést végző játékost egy célkereső rendszerhez hasonlítja, amely nemcsak keresi a lehetséges megoldások közül a legmegfelelőbbet, hanem a feladatmegoldás közben (a visszacsatolások révén) maga is fejlődik. A modellelmélet lényegében arra törekszik, hogy érzékeltesse a játékos tökéletesedésének alapját adó visszajelentő folyamatot. Ugyanakkor kétségtelen, hogy taktikai szempontból kiválónak minősített kézilabda játékosokat ugyanúgy jellemzi a gyors felfogóképesség és a magas játékintelligencia, mint a személyiségvonásaiban megtalálható a kísérletező hajlam, vagy a szabad gondolkodás (Istvánfi 1991). A gyors felfogóképesség és a játékhelyzet nyújtotta információáramlás bonyolultságát esetünkben az adja, hogy a játékos figyelmét minden pillanatban leköti a labda, a saját játékostárs és az ellenfél mozgása. Ezenkívül folyamatosan hat rá a saját és az ellenfél játékfelfogása, valamint az aktuális, pillanatnyi pszichikai környezet (téthelyzet, győzelmi kényszer, funkcionális fixáció, egyéb konfliktus helyzetek). A kézilabdázásban a játékosok adottságaitól és a képzés módszereitől függően Istvánfi (Istvánfi 1991) a játékelemek alkalmazását a különböző minőségi szinteken különbözteti meg. Első szint: a megtanult játékelemek játékszituációnak megfelelő alkalmazása. Második szint: a megtanult játékelemek új kombinációban való alkalmazása, mely a kombinatív készséget jelenti. Harmadik szint: a megtanult játékelemek új kombinációban történő alkalmazása közben olyan eredeti megoldások létrehozása, amelyek az ellenfél mellett a csapattársakat, s még magát a versenyzőt is meglepik. A legkiválóbb támadójátékosok játék közben több és új megoldást képesek létrehozni, mint amennyit előzőleg tanultak, tehát a tanult cselekvési megoldási készletüket, az aktuális játékhelyzetnek megfelelően, kreatív módon egészítik ki. Jellemző rájuk, hogy átlag feletti teljesítményeket várhatunk el tőlük a differenciált téri, 16

időbeli és dinamikai észlelésben, valamint magas fokú döntési és anticipációs készséggel rendelkeznek. Tárolt plasztikus és specifikus programokat használnak fel, és probléma helyzetekben időkényszer melletti finom mozgáskoordinációra képesek. Kifinomult tempó és időzítő érzékük szintén az eredményességet segíti. Bommas szerint (Bommas 1993) az ilyen típusú játékos megoldásainak eredetisége legalább annyira a játékelem végrehajtásának új szerkezetében, mint a kivitelezés szokatlan ritmusában rejlik. Akárcsak a pszichológiában, a sportban is az intelligencia kérdése és annak mérése sokszor ad és adott vitára okot. Ha csak a szó köznapi jelentését értelmezzük, (változó-új helyzethez való alkalmazkodás) könnyen észrevehetjük a párhuzamot a sport vonatkozásában, hiszen a cselekvésekben hasonlóan fejeződnek ki ezek a tulajdonságok. Különösen a kézilabdázásban, ahol a folyamatosan változó körülmények valósággal igénylik ezt a fajta képességet. A sportpályán, játék közben történő megnyilvánulásokban mi magunk is azokat a játékosokat látjuk el az intelligens jelzővel, akik az átlagosnál sikeresebben oldják meg a mindenkori játékhelyzetekből adódó feladatokat, probléma-szituációkat (Nagy 1967, Nagy 1971). Ebben a részben arra láttunk példát, amint az egyént és a társakat pszichés és mentális tulajdonságok mentén minősítik. A célirányos működés azonban mindig valamilyen gyakorlati tevékenységhez kötődő megoldáson keresztül realizálódik, vagyis e kérdéskörrel szükséges mérkőzés-, és edzéskörülmények között is foglalkozni. 2.1.3 A csapat játékteljesítményének értelmezése a kézilabdázásban A versenyszerű kézilabdázás teljesítményorientált volta az eredményességben (a győzelemben), mint egyedüli értékrendben realizálódik. Ellentmondásnak, de ugyanakkor valóságosnak tűnik, hogy a mérkőzésteljesítmény látszólag a legfőbb minősítő mutató, mégis az igazi küzdelemre csak áttételesen utal. Általánosan elfogadott edzéselméleti definíció az, mely szerint a teljesítmény, a teljesítő képesség és a teljesítő készség összetevőkből áll (Nádori 1991). Az edzés célja, hogy a csapat lehetőleg összecsiszolt képet mutasson, melyet a játékosok összteljesítménye, azaz a 17

csapatteljesítmény maximális értéke garantál. A két összetevő közül a teljesítő készségről általában kevesebbet beszélünk, mint a képességfejlesztésről vagy a technika- taktika tanításáról, holott ez a teljesítmény pszichés oldalát adja, ami nagyon is meghatározó lehet az eredmény végleges formálásában. Istvánfi (Istvánfi 1992) a teljesítő készséget, egy olyan tulajdonság-együttesnek nevezi, mely átfogja a játékos teljes személyiségét, kifejeződik motiváltságában, saját és társai tevékenységéhez fűződő viszonyában és a mérkőzéshez történő hozzáállásában. Ennek a készségnek a kialakításában döntő szerepe van az edzőnek és a közösségnek. A csapat játéktudásának megállapítása, illetve fejlesztése legalapvetőbb problémája

az

edzésteljesítmény

és

a

mérkőzésteljesítmény

összhangjának

megteremtése. Jóllehet mindkettő megkívánja az egyén és a csapat eredményességét, minőségileg azonban más-más feladatot fogalmaz meg. Hogy miben különbözik a mérkőzés az edzéstől, azt Nagy (Nagy 1973) megállapításai mentén a következőkben összegezhetjük. A mérkőzésen sokkal nagyobb az idegi terhelés, a mérkőzés terhelése – az érzelmek hatására – versenyhelyzetben fokozza leghatásosabban a játékosok edzettségét, ezáltal alakul leginkább a játékformájuk. Megfigyelhető, hogy a mérkőzésen aktívan és rendszeresen résztvevő játékosok fejlődése egyenletesebb és határozottabb, mint azoké, akik ritkábban szerepelnek. A mérkőzés feltételeihez közeli pszichikai légkörben végzett edzések, és a taktikai feladatok megoldását célzó eljárások elősegítik az energiák mozgósítását és a taktikai gondolkodás fejlesztését. Ahhoz, hogy az edzés a mérkőzéskörülmények tükörképévé váljon, arra kell törekedni, hogy a játékosok megtanulják kezelni a mérkőzés helyzetekben jelentkező kedvezőtlen pszichikai hatásokat. Célszerű tehát a játékteljesítményt kognitív megnyilvánulásként is értelmezni, hiszen döntésorientáltságú (Dubecz 2002). Fontos, hogy a játékos a sportághoz szükséges kondicionális és koordinációs képesség magas szintjére kerüljön a felkészülés során. Az így megszerzett képességeket nyílt típusú technikai-taktikai programokba kell rendezni, amely a mérkőzés alatt, a környezethez (társ, ellenfél) igazítva, szabályozott magatartás viszonyok között válik alkalmazhatóvá. A korábban említett gyorsjáték kialakításához szükségszerű továbbá a mozgásokat, vagyis a társak technikai-, taktikai tevékenységét és az ezeket szabályozó mentális összetevőket a 18

sebesség szempontjából összehangolni, mert a különböző teljesítményt meghatározó részgyorsaságoknak a jellege, valójában átmegy az egyéni gyorsaságokon keresztül egy kollektív gyorsaságba. Ez legtöbbször fontosabb, mint a játékosok egyénenkénti kvalitása, mert ez egy olyan speciális gyorsaság, amit csapatszintű taktikai cselekvésgyorsaságnak is nevezhetünk (Dubecz 2002). A pszichológiai terhelhetőségről (mivel ez az egyén személyi feltételeihez tartozik), és annak fokozott fejlesztéséről sem szabad lemondani az edzés során (Landau 1974, Rókusfalvy 1992). A fogékonyságának és tanulékonyságának köszönhetően, felismeri és megérti a játékos azokat a hatásokat, melyek az edzés és mérkőzés körülmények között érik. Kialakított autonóm értékrendszerének segítségével ezek után képes alkalmazkodni a mérkőzésen előforduló nehéz pillanatokhoz. A játékos igazán csak játéktevékenységben ismerhető meg, és terhelhetősége is csak a játéktevékenységben fejleszthető a magasabb szintű játékteljesítmény érdekében (Rókusfalvy 1977, Rókusfalvy 1981). Az edző szerepe, hogy mérkőzésről mérkőzésre alakítsa a csapatjátékot, de eközben a csapatot alkotó játékosok formálják minden értelemben teherbíró egyénisséggé és együttműködő csapattárssá saját társaikat. Általában a játékosok az edzésen nyugodt körülmények között készülnek fel a mérkőzésre. Egy ilyen edzés inkább egy másik hasonló edzésre készít fel és nem a mérkőzésre, tehát a korszerű edzésmunka tervezésekor figyelembe kell venni ezeket a szempontokat is (Jenter, Kloth és Weitz 1987). Ebben a részben elsősorban a teljesítmény pszichikai oldalára fektettünk hangsúlyt, annál is inkább, mert a dolgozat következő fejezeteiben többször esik szó majd a teljesítőképességet alkotó összetevőkről. Igazából mindenfajta szétválasztás csak didaktikus lehet, hiszen a teljesítmény és összetevői egymással szoros kapcsolatban állnak, s ötvözötten fordulnak elő. 2.1.4 Interakciók és kooperálási lehetőségek a támadójátékban Az egyén játékban elfoglalt szerepét elsősorban tevékenységeivel és szándékaival jellemezhetjük. Támadásban, mint védekezésben meghatározott feladatot 19

lát el. Ez olyan módon jut kifejezésre, hogy saját megoldásai közül lehetőleg mindig az optimálisat választja ki. A választás egyrészt a rendelkezésre álló (már betanult) technikai repertoárból történő szelektálást jelenti, másrészről pedig a kiválasztott elem technikailag és taktikailag helyes alkalmazását igényli (Kolleger 1994). A játékos a játék folyamán, szinte minden pillanatban kénytelen szándékát leplezni, elterelő manőverezéssel előkészíteni a számára kedvező szituációt. Az elhatározott, megtervezett akciójának érvényesítése pedig az ellenérdekkel való ütközésben, jó esetben legyőzésében valósul meg. A küzdelem kibontakozásában a „tapogatózás” fázisát követően tudatosul benne az ellenállás mértéke. A csapatjátékok közösség formáló szerepe vitathatatlan. A személyiségben történő változás teszi leginkább alkalmassá az egyént, hogy vállalja a csapatban az önalávetettséget. Individualizmusát felváltja a csapattársak kiszolgálását is felvállaló, a közösség számára is hasznos karakter (Rigler 1997, Nagykáldi 1998, Rigler 1998). A csapat játéka a játékosok között létrejövő kölcsönösségi viszonyokra épül, melyben utat mutat a munkamegosztás elve, ami valójában a megbeszélt taktika része. A feladatkörök, más néven posztok specialistái úgy segítik egymást, hogy esetenként kompenzálják a társ hiányosságait. A labda célra továbbítása (kapuralövésként) közvetlen módon alakíthatja az eredményt, illetve az egymás közötti átadásokkal közvetve, az akciók felépítésén keresztül lesz hasznos egyéni játékmegoldás a csapat számára. A támadásban egymás mellett szereplő játékosok nem csak saját maguknak, hanem társaiknak is helyzetet alakíthatnak ki. Erre leggyakrabban az egymás mellett játszók képesek. A kézilabdázás stratégiai jellegű sportág, ezáltal a csapatok előre meghatározott elv szerint harcolnak a győzelemért. A csapat taktikája egyaránt megfigyelhető a játékot alkotó két nagy területen: csakúgy védekezésben, mint támadásban. Mindkét szintérre igaz, hogy az előre megbeszélt és begyakorolt játékelemeket a csapat tagjai egymáshoz igazítják, összerendezik. Minél szorosabb az összhang (begyakoroltság) az egyes elemek (játékosok) között, a rendszer (csapat) annál sikeresebben működik. Ez leginkább a játékosok elhelyezkedésében, mozgásában, a labdajáratás irányában és sebességében valósul meg. A rendezett védelem elleni támadójátékban e szerint, beszélhetünk helytartásos játékról, helycserés játékról és vegyes játékról. A helycserés, 20

vagy más néven pozíciós játékban a játékosok döntően szerepkörüknél fogva egy tág, de

ugyanakkor

képletesen

behatárolt,

konkrét

területen

fejtik

ki

támadó

tevékenységüket. A pozícióváltásnál elhagyják saját szerepkörüket és egy másik poszton folytatják a támadást, leggyakrabban helycsere következtében. A vegyes játéknál az előbb említett két alap játékmódszer ötvözete valósul meg (Kolozs 1971, Madarász 1986, Marczinka 1993). . 2.2 A teljesítménymérések lehetősége a kézilabdázásban

A korábbi fejezetekben taglalt gondolatok alapján megállapíthatjuk, hogy a játékteljesítmény mérésének módszerei meglehetősen nehézkesnek bizonyulnak, de nemcsak a megfigyelés tárgyának bonyolultsága miatt. Az elemzők leggyakrabban a teljes csapat mérkőzésen produkált teljesítményét, vagy az egyes játékosok edzésen mérhető teljesítményét vizsgálják. Az elmúlt évtizedekben jelentős mennyiségű külföldi és hazai szakcikk készült, mely a kézilabda sportág versenyelemzését tartalmazza. A mérkőzések megfigyelésén alapuló vizsgálatok, a kapott eredmények alapján olyan megállapításokat tesznek, melyek a sportág edzés-, és játékelméletének bővítését célozzák. Kiemelt fontosságot tulajdonítunk azoknak a témáknak, melyek a kézilabdázásban fellelhető technikai jellegű, egyéni játékelemek előfordulását, eredményességét tárgyalják. Dolgozatunk mindemellett a játék taktikájának csapatrész és csapat vonatkozású ismereteit is igényelte. A világversenyeken mutatott játékuk alapján megfigyelt támadó szerepkörök, gyakori szempontként szolgálnak a vizsgálatokhoz. Az átlövők és a beállók tevékenységét részletesen tárgyalja Späte (Späte 1986), mely tanulmány az említett posztok egyéni taktikáját elemzi a játékban elfoglalt szerepük alapján. Külön az átlövőkkel foglalkozik Barna (Barna 1987), az alkalmazott technikai elemek előfordulásának és a kapuralövési kísérletek kihasználásának összefüggésében. Emellett azt is vizsgálta, hogy milyen lehetőségek adódtak az összjátékra más játékosokkal. Hein (Hein 1994) női csapatok világbajnoki szereplését elemezte abból a szempontból, hogy a konkrét támadó pozíciókban megnyilvánuló egyéni-technika alkalmazása, hogyan 21

idomul a közvetlenül mellette szereplő társ játékához. A kézilabdajáték taktikájának vizsgálatát tartalmazzák azok a munkák, amelyek a mérkőzésen zajló totál küzdelmet vizsgálják a csapat egy részét, vagy akár a csapat egészét figyelemmel kísérve. A támadó csapat egyes részegységeit tanulmányozta Fobe (Fobe 1987) és Kreisel (Kreisel 1990), az egységek között fellelhető kooperációkban rejlő döntések alapján. A játékosok kreativitásáról és ennek megjelenési formáiról tájékozódhattunk Engler és Feldmann (Engler és Feldmann 1993) tanulmányából. Quaas azt is vizsgálta hogy ezt miként alkalmazzák a legjobbak a pozíciós játékmódszer keretein belül (Quaas 1993). Rogulj és munkatársai (Rogulj, V. Srhoj és L. Srohj 2004) a legjellemzőbb kollektív támadó taktikák alkalmazásának előfordulását vizsgálták a győztes és vesztes csapatok összehasonlításában. Erbani és munkatársa (Erbani és Fourquet 1985) iskolai testnevelésben végzett kutatása, a motoros tesztek megismételhetőségének problémáját boncolgatja. A teszt anyaga szűk szakmai ismereteken alapult, mivel a gyerekek alapfokú kézilabdás képzettséggel rendelkeztek. Mocsai (Mocsai 1985) már a verseny kézilabda világából merít, összetett támadó-védő párharcok jelennek meg felmérési anyagában. Ő azonban, a sorozat-végrehajtásból, vagyis a terhelésből adódó hibalehetőségeket vizsgálta, tehát a hangsúlyt elsősorban a szükséges kondicionális képességek meglétére, illetve hiányára helyezte. Az edzéskörülmények között végzett egyéni teljesítményekre vonatkozó mérések célozhatják például az egyes játékelemek kinematikai modelljének pontosabb megismerését (Zvoranek és Hraski 1996, Pori és mtsai 2005), de alkalmat nyújt a kondicionális és koordinációs képességek szintjének felmérésére is (Rogulj és mtsai 2005). Ez utóbb említett tanulmányban a szerzők a motoros és a pszichikai állapotok felmérésével olyan antopológiai kategóriákat alkottak, melyek segítségével a játékosok posztra történő kiválasztása új szempontokkal gazdagodott. Átmenetet jelent Šbila és társai (Šbila, Vuleta és Pori 2004) mérkőzéshez hasonló modellezett játékhelyzetekben végzett vizsgálata. Vizsgálatukkal a más-más poszton játszó játékosok futómennyisége és intenzitása közötti különbségeket bizonyították. Minden sportágban, így a kézilabdázásban is végeztek alkati és élettani teljesítményvizsgálatokat, melyek a játékosokban rejlő lehetőségeket mérték. A cél,

22

hogy képet kapjunk az eredményes játékosoktól kívánatos szomatikus és fiziológiai háttérről (Luck 1987). Dolgozatunk ez utóbbi területtel nem kíván foglalkozni.

23

3. CÉLKITŰZÉSEK Kutatásunk leíró jellegű, mely két irányból közelíti meg a kézilabdázásban jelentkező teljesítmények mérhetőségét, miközben választ keres a teljesítménynövelés lehetőségeire is. Elsődleges célunk ennek a kérdéskörnek a megválaszolása úgy, hogy tudományos vizsgálatokkal igazolt, gyakorlati jelentőségű szakanyagot adjunk a kézilabdaedzőknek és testnevelőknek. Célunk továbbá az is, hogy munkánkkal támogassuk azokat az oktatásban jelentkező egységesítési törekvéseket, melyek hazánk kézilabda kultúráját a következő évtizedekben meghatározzák. A

kézilabda

támadójáték,

a

játékosok

saját

pozíciójukban

kifejtett

tevékenységéből tevődik össze. A játékosok szerepkörükben nyújtott teljesítményükkel befolyásolhatják

a

csapat

összteljesítményét.

A

támadásbefejezés

utolsó

momentumainak elemzése az előfordulások és kihasználások viszonyában alkalmat teremt a támadójáték szerkezeti felépítésének bemutatására. E gondolatkör alapján, a mérkőzésmegfigyelések kapcsán, az alábbi konkrét hipotéziseket fogalmaztuk meg: 1. Feltételezzük, hogy a különböző játékos szerepkörök eltérő mértékben részesednek a csapat összteljesítmény kialakításában. 2. Feltételezzük, hogy a csapat támadásban nyújtott összteljesítményét az átlövő szerepkör dominanciája határozza meg. Az utánpótlás korosztálytól a felnőtt élsportolók irányába haladva, a „mindenkimindenhol elv”, fokozatosan alakul a „speciális helyek-speciális képzettséget kívánnak” elv felé. Ezzel összhangban a pályamérések kapcsán az alábbi konkrét hipotéziseket fogalmaztuk meg: 3.

Feltételezzük, hogy a versenykor növekedésével a modellhelyzetek feladatainak teljesítése fokozatosan javul.

4.

Feltételezzük, hogy az átlövő játékosok teljesítménye meghaladja a másik két poszton játszókét akár a versenykor, akár az egyes modellhelyzetekben nyújtott jártasság tekintetében.

24

5.

Feltételezzük, hogy a modellhelyzetekben nyújtott generális teljesítmények között eltérést találunk azoknak a feladatoknak a javára, amelyeknél a játékosok kapuralövéseiket a közeli zónákból adják le, illetve társ bevonásával végezik.

25

4. MÓDSZEREK 4.1 A mérkőzésmegfigyelés módszere Nem állítjuk, hogy akár a mérkőzés elemzésekből kiragadott megoldásokkal, akár az ezekre épülő pályán végzett modellszituációkkal kellő mélységben és alapossággal feltárjuk a teljes, tudatos támadásalakítás mechanizmusát. Az ellenfél reakciói, valamint a szituációkban megbúvó véletlen (például a kipattanó labda iránya, a játékosok napi diszpozíciója, a játékvezetői felfogás stb.) ugyanis közvetve hatással lehet a végeredmény végleges alakításában (1. ábra). Mindemellett úgy éreztük, hogy az említett külső tényezők nem kapcsolódnak szervesen az értekezés címében vállalt témához, így az erre vonatkozó felméréseink és következtetéseink a dolgozatban nem kaptak helyet.

1. ábra: A mérkőzés-megfigyelés sematikus ábrája 26

A támadásbefejezések szerkezetének vizsgálatát teljes mintán, a versenyek 52 mérkőzése alapján végeztük (lásd függelék 1. táblázat, és 1. melléklet). A támadásbefejezéseknél

azokat

a

játékszituációkat

jegyeztük

fel,

amelynél

a

támadócsapat labdabirtoklása megszakadt. Ez történhetett kapuralövéssel, gyorsindítás (GYI) közben, vagy miután a védelem rendeződött, átlövéssel (ÁTL). Emellett beálló (BEÁ) pozícióból történő, betörés (BET) közben végrehajtott, szélről (SZÉL) történő lövéssel, és büntetődobásból (BD). Amikor valamilyen hibát vétett a csapat labdaelvesztéssel (LAEV) zárta akcióját. Minden szempontnál feljegyeztük az akciószám (kísérletek száma) és az ebből szerzett gólok számát. Ebből számoltuk ki a helyzetek

kihasználását,

valamint

az

egyes

játékhelyek

részesedését

az

össztámadásokokból, illetve a gólok játékhelyzet szerinti eloszlását. 4.1.1 A mérkőzésmegfigyelés módszerének bemutatása Az általunk vizsgált kézilabda mérkőzéseket, a világ élvonalába tartozó felnőttés utánpótlás válogatottak mérkőzéseiből választottuk. Véleményünk szerint ezek a minősített csapatok jelentik a garanciát arra, hogy a sportág jelenlegi klasszisait tanulmányozzuk. Meglátásunk szerint a legjobbak játékát kell ahhoz megfigyelni, hogy a fejlődés főbb irányvonalait megállapíthassuk, és ezt a hazai gyakorlatban is kamatoztassuk. Ezek között a csapatok között gyakran találunk magyar csapatot is, mely elégedettséggel tölthet el bennünket, mivel jelzi, hogy legjobbjaink időnként szerepet kapnak a sportág elitjében. Az elemzések kiindulási bázisaként a Semmelweis Egyetem, Testnevelési és Sporttudományi Kar (TF), Sportjáték Tanszék, Kézilabda Szakcsoportjának videófilm gyűjteményére

és

a

Magyar

Kézilabda

Szövetség

videófilm

archívumára

támaszkodtunk. A mérkőzésmegfigyelési technikák kimunkálása más, rokon sportágakban már komoly múltra tekint vissza (Rigler és Kovács 1979, Reigl 1983, Rigler 1988, Rigler és mtsai 1991). A mérkőzés mindig valamiféle felmérési pontot jelent a csapatok és a játékosok életében. A mérkőzés információt ad a játékosok aktuális formájáról, az ott 27

nyújtott teljesítmény minősítő értékű. A mérkőzésmegfigyeléssel (és eseményeinek regisztrálásával) a mérkőzésről egy információ halmazt állíthatunk össze, melynek feldolgozása alapján tényszerű adatok birtokába jutunk. A megfigyelést végezhetjük közvetlenül és közvetett módon, attól függően, hogy jelen vagyunk-e a mérkőzésen vagy sem. A pörgő ritmusú labdajátékok esetében inkább az archivált anyagok (felvételek) utólagos feldolgozása tűnik kedvezőbbnek, mivel az események egymás után következő gyors váltakozása, és ezeknek a mérkőzéssel egy időben történő adminisztrálása, komoly hibaforrást jelentett. A mágnesszalag gyakori leállításával viszont, a jegyzetelő mindig szinkronban tud maradni az eseményekkel (Splitt 1989). Szakmai körökben a leggyakrabban alkalmazott feldolgozási módszer, a mérkőzésről

készített

videofelvétel

statisztikai-lőlapra

történő

lejegyzetelése,

összegzése, majd azt követően a matematika statisztikai számításaival végzett elemzése. Ennek előnye, hogy a megfigyelési szempontok rendszerét tetszőlegesen választhatja meg a vizsgálatot végző személy. Bevett gyakorlat, hogy azokon a mérkőzéseken, ahol minősített

csapatok

küzdelmét

közvetíti

a

televízió,

a

stáb

automatikusan

eredményességi statisztikát készít a játékeseményekről. Ezt az összeállítást az Interneten azonnal közzé is teszik. A gyorsasága mellett viszont legnagyobb hátránya, hogy a megfigyelési pontok általánosak, azaz az eredmény alakulása, a játékosok lőtt góljainak száma, a kiállítások száma. Ezen kívül gyakori problémát jelent az is, hogy a számítógépbe történő gyors adatbevitel miatt, a jegyzetelő elsősorban a gép kezelésében jártas, így a rögzített események hitelessége megkérdőjelezhető. Éppen ezért a pontos adatvétel szempontjából érdemes saját megfigyelési szempontrendszert kimunkálni, majd a megfigyelést saját magunk elvégezni. Vizsgálatunk során az elemzések különböző megfigyelési szempontok figyelembevételével történtek. Lényegében a vizuális eseménysorokat és történéseket alakítottuk számszerűsíthető adathalmazzá, majd azokat rendszerezve következtettünk vissza a mérkőzés folyamatára. Mivel ezek utólagos feldolgozások, az eredmények magyarázatot adnak a teljesítményre, de folyamatában tekintve lehetőség nyílik a csapatjáték változásában várható tendenciák megállapítására is.

28

4.1.2 A megfigyelt vizsgálati minta bemutatása A legjobb férfi csapatok játékának megfigyeléséhez, a kontinens viadalok, világversenyek kínálták a legjobb lehetőséget. A megfigyelt és feldolgozott mérkőzéseket a 1. táblázatban rendezve figyelhetjük meg. 1. táblázat: A vizsgált világversenyek alapadatai Verseny

Helyszín

Időpont (év)

Korosztály

EB VB EB EB O VB

Svédország Portugália Szlovákia Szlovénia Athén Tunézia

2002 2003 2003 2004 2004 2005

Felnőtt Felnőtt Ifjúsági Felnőtt Felnőtt Felnőtt

Vizsgált mérkőzések száma (db) 5 8 6 10 8 15

Vizsgált csapatok száma (db) 6 8 7 8 8 11

Jelölés: VB: világbajnokság, EB: Európa-bajnokság, O: olimpia 4.1.3 A mérkőzésmegfigyelések adatrögzítésének körülményei A mérkőzéseket mágnesszalagos képrögzítés alkalmazásával végeztük, videólejátszó segítségével. A felvételeket a televízió csatornáin vetített adásokról vagy pedig kézi videokamerával készített filmből gyűjtöttük. Minden mérkőzésen egy előzetesen megszerkesztett (standard) lőlapot alkalmaztunk. Ezen gyűjtöttük össze a csapatok támadó jellegű játékeseményeit. Az összes mérkőzés adataiból készítettünk három összesítő táblázatot. Az összesítő táblázatokban a játékhelyzetek bontásában mutatjuk be az 52 mérkőzés támadásbefejezés alkalmainak számát (lásd függelék 2. táblázat), az ebből szerzett gólok számát (függelék 3. táblázat) és a helyzetek kihasználását (függelék 4. táblázat). Ezek adták meg a mérkőzések statisztikai alapadatait. 4.1.4 A mérkőzésmegfigyelésnél alkalmazott statisztikai számítások Az

etalonnak

tekintett,

élvonalat

képviselő

válogatottak

kontinentális

viadalokon nyújtott teljesítményeinek statisztikai feldolgozását az adatvételezés körülményeihez igazítottuk. A gyakoriságokat kontingencia-táblázatba rendeztük. Az adatok feldolgozása Statistic 7.1 programmal történt. Az alapstatisztikai számítások 29

(átlag és szórás) mellett, az összehasonlításhoz Student-t tesztet, a változók közötti kapcsolat felderítésére korrelációt alkalmaztunk (statisztikailag jelentős eltérést p < 0,05 szinten fogadtunk el). Az eredmények képi ábrázolásához oszlopdiagramot választottunk, a változók közötti markáns korrelációkat a lineáris regressziós görbék grafikusan jelenítik meg (Falus 1993). 4.2 A pályamérések módszere A

pályamérések

programját

a

mérkőzésmegfigyelési

tapasztalatokra

támaszkodva alakítottuk ki. A pozícióhoz kötött akcióbefejezések helye és oldala mélységi és szélességi irányú eltérést jelöl. A gyakorlatok végrehajtását megelőzte a célfelület kijelölése. Az életszerűséget fokoztuk a kapus és a védőtevékenység bekapcsolásával is. A pozíciók szerepe és jelentősége mennyiségi és minőségi mutatók alapján alakul véglegessé. A kézilabdázásban kiemelt jelentőségű posztok az átlövők által elfoglalt pozíciók, mivel a játékban ezen a poszton hárman is szerepelnek egyszerre, így nagy valószínűséggel ezeken a posztokon valósul meg a támadásbefejezés. Az itt játszók hivatalosan is a csapat elsőszámú befejezői lesznek, a többi poszt várhatóan mennyiségi akciószám csökkenést mutat. Ezzel együtt eltérő minőségi mutatók is jelentkezhetnek. Egy mennyiségi vizsgálatot mutatunk be, melynek részleteiben megfigyelhetjük, hogy az egyes posztok domináns játékosai, hogyan teljesítenek a hivatalosan megnevezett (névlegesen) saját posztjukon és más idegen posztokon. A pályamérések az alábbi négy modellhelyzetet tartalmazzák: •

I. modellhelyzet (1, 2, 3 gyakorlat) A különböző szerepkörökben (posztokon) mutatott jártasság mérése a csapat

összes támadóját tekintve, különös figyelemmel a befejezésre, vagyis a kapuralövés eredményességére: három kijelölt posztról (szélső, beálló, átlövő) sorozatlövések végrehajtása a posztra jellemző lövésmódok alkalmazásával.

30

•

II. modellhelyzet (4. gyakorlat) Döntési képesség mérése, mely a célfelület, illetve az alkalmazott technika vagy

játékelem kiválasztásában jelenik meg. •

III. modellhelyzet (5. gyakorlat) Konkrét játékszituációban végzett felmérő gyakorlat, melynek megoldása a

döntési képességet és az alapvető együttműködés egységét méri. •

IV. modellhelyzet (6. gyakorlat) Az időkényszer alatt végrehajtott támadásokban (gyorsindításokban) jelentkező

időzítő és pontossági mutatók mérése. 4.2.1 A pályamérések programjának ismertetése A modellhelyzetek feladatait a csapat minden mezőnyjátékosa elvégezte, szélsők, beállók és átlövők. A vizsgálat lehetővé tette, hogy összehasonlításokat végezzünk posztonként, versenykor és modellhelyzet szerinti bontásban (Harsányi 2004). A pályamérések gyakorlatainak bemutatása betekintést enged a vizsgálat részleteibe. A felmérésben résztvevők a gyakorlatokat egyénenkénti indításban hajtották végre, hat jellegzetes támadó játékhelyzetben. A feladatok sikeres teljesítésére gyakorlatonként tíz lehetőséget biztosítottunk mindenki számára. Minden kísérletet egytől ötig terjedő skálán értékeltünk, majd gyakorlatonként összegeztük. Minden vizsgált személy gyakorlatonkénti maximuma 50 pont volt, így tehát a hat gyakorlatban összesen 300 pontot gyűjthetett. A teljesítmény-adatlapon minden játékost külön értékeltünk, majd azok alapján az összpontszámát is jelöltük. A kiértékelést a versenykor (a játékos kézilabdázásban eltöltött éveinek száma) és pozíció szerinti bontásban végeztük el. A kellő statisztikai esetszám érdekében a csapatok alkotta kereteket feloldottuk, és az egyének adatait a versenykor és a pozíció szerinti összesítésben szerepeltettük.

31

Abban az esetben, amikor az egyéni teljesítmény az akció felépítések egyik állomása, és nem csak a befejező egyéntől függ a teljes támadásszövés, hanem a társtól is, ez bizonyos hibaforrást jelenthetett, hiszen eltérő ívű, irányú és erősségű lehet az érkező labda. A gyakorlat azt mutatta, hogy a társ elsősorban segítő és nem akadályozó szerepet képviselt. Egy adogató gép ugyan kiiktatná az érkező labdák esetleges variabilitását, azonban teljességgel eltüntetné a gyakorlat játékból vett, spontán jellegét. Pusztán a találat elérése (gól) önmagában még nem garantálta a maximális pontértéket, ugyanis az csak előzetesen meghozott, sikeres döntést követő, eredményes lövésnek járt. Ez azt jelentette, hogy a játékosnak a kapus által kevésbé takart kapufelületbe kellett gólt lőni. Emellett még a távoli zónából érkező átlövéseknél, a sarkokba helyezett keretek jelentettek plusz célt. A gyakorlatok ilyen összetett és kettős megítélésére azért volt szükség, hogy a játékból kiragadott életszerűséget ne hagyjuk el, mert az túl mechanikussá tette volna a modellezett játékszituációt. Ahhoz, hogy a játék sokszínűségét és az akciók építkezésének struktúráját valamiképpen kifejezzük gyakorlatainkban, meglehetősen szigorú logikai elvek mentén, nem kis egyszerűsítésekkel kellett összeállítanunk azokat. (Megfigyelhető, hogy az egymásra épülő modellhelyzetek a mozgásfeladatok nehezedését is tükrözik.) A pályamérések anyagát, a mozgásos feladatokban képviselt modellhelyzetek alapján az alábbiakban ismertetjük. (Az ábrákhoz tartozó jelmagyarázat, a 2. mellékletben található.) •

I. modellhelyzet: Egyéni akció befejezés passzív védő ellenében, a kapus mozgásához igazított késleltetett döntéssel. A támadó egy passzív védő ellenében hajtja végre akcióját oly módon, hogy az

őt akadályozó védőt átjátszva kapura tör. Lövésének paramétereit (típusát, idejét, helyét, erejét) csupán a kapus védőmozgásait érzékelve az utolsó pillanatban alakítja ki. 1. gyakorlat: Szélről végrehajtott lövések (2. és 3. ábra) A játékos szélső pozícióból a dobókezével ellentétes oldali sarokból (2. ábra) illetve a mezőnyből (3. ábra) indulva beugrásos vagy bevetődéses lövést hajt végre az átlövőtől kapott labdával. A kapus védési tevékenységét, az alkalmazott technikák 32

szempontjából, háromféle módra korlátoztuk, amelyek közül szabadon választhatott minden alkalommal. A mezőnyjátékos feladata az volt, hogy a lövés előkészítő fázisában (az elrugaszkodást követően) érzékelje a kapus jellegzetes technikáját, és az annak megfelelő lövés móddal próbáljon gólt szerezni a szabad kapufelületbe. Ebben a gyakorlatban a sarkok pontos eltalálása nem jelentett külön kritériumot.

2. ábra: Kapuralövés szélső pozícióból (a sarokból indulva)

3. ábra: Kapuralövés szélső pozícióból (a mezőnyből indulva)

Kapustechnika Védés kiugrással Védés a közelebbi kapufánál Védés a távolabbi kapufánál

A szélső játékos lövésfajtái Ívelés, pörgetés, húzott lövés Kanyarított lövés Beugrásos lövés visszahajlással

Az 1. gyakorlat értékelési pont- és szempontrendszere: 1 pont: technikai hibát vét, vagy nem megfelelő lövésmóddal és nem a megfelelő helyre nem szerez gólt 2 pont: nem megfelelő lövésmóddal, de a megfelelő helyre lő és nem szerez gólt 3 pont: megfelelő lövésmóddal és a megfelelő helyre lő, de nem szerez gólt 4 pont: nem megfelelő lövésmóddal, de megfelelő helyre szerez gólt 5 pont: megfelelő lövésmóddal és megfelelő helyre szerez gólt

33

2. gyakorlat: Beállóból végrehajtott lövések. (4. ábra) A játékos a kapuelőtér vonal közelében a pálya hossztengelyében háttal a kapunak helyezkedik el. A támadó mellé egy védőt állítottunk, aki fél-aktívan akadályozza a beállót. Szemben vele, két méter távolságról egy támadó társtól kapja a labdát. A beálló játékos többféle módon fejezheti be az akciót: egyrészt a kapu felé fordulhat a lövőkezével ellentétes irányba, vagy a lövőkézzel azonos oldalra. A kapuralövési technikáját tekintve pedig beugrásos vagy bevetődéses lövést hajthat végre. A védő, váltogatva az oldalakat, mindig a beálló egyik oldalára helyezkedve csak a labdaátvételt gátolja, a lövést nem. A beálló kötelezően egy kézzel veheti át a labdát. A védő helyezkedésével véletlenszerűen késztettük a beállót arra, hogy melyik irányba fejezze be akcióját. A célkereteket ennél a gyakorlatnál sem vettük figyelembe, mivel akárcsak szélső pozícióból, ebből a közeli zónából végrehajtott lövésnél sem a sarkok lesznek az elsődleges célpontok. A beálló posztról történő lövések, a kapus dereka melletti, fej környéki és láb közötti területeket támadhatják a legsikeresebben.

4. ábra: Kapuralövés beálló pozícióból

A 2. gyakorlat értékelési pont- és szempontrendszere: 1 pont: labdakezelési hibát vét 2 pont: nem megfelelő helyre lő és nem szerez gólt

34

3 pont: megfelelő helyre lő, de nem szerez gólt 4 pont: nem megfelelő helyre lő, de gólt szerez 5 pont: megfelelő helyre lő és gólt szerez 3. gyakorlat: Átlövések (5. ábra) A közép-átlövő poszton elhelyezkedő játékos a lövő kezével azonos oldalról kapott labdával néhány lépés lendületszerzés után a kaputól kilenc méter távolságról hajt végre kapuralövéseket talajról, csípőmagas alsólövéssel és elhajlásos-lövéssel. A támadóval szemben, sáncoláshoz magastartásban tartott kezekkel passzív védőt állítottunk, aki mellett történt a kapuralövés. A gyakorlatot végző játékosokkal közöltük, hogy a kapu sarkaiba helyezett keretekbe lőtt gólok magasabb pontszámot érnek (0,4 x 0,4 m-es négyzetek jelentették ezeket a kiemelt területeket). A kapus most is aktívan védte a kapunak az egyik oldalát, ügyelve arra hogy ne mutasson lehetőséget idejekorán a támadónak. A tíz lövési kísérletet megosztottuk, a lövések fele alsó technikával történt, a másik része elhajlásos módon, előre meghatározott – viszont a játékos számára véletlenszerű – sorrendben. A kapus általi célfelület meghatározás sorrendje is véletlenszerű volt, de a sorrend összeállításában ügyeltünk arra, hogy minden játékosnak legyen kísérlete mindkét lövésfajtával, a kapu bármely felületére.

5. ábra: Talajról történő átlövés

35

A 3. gyakorlat értékelési pont- és szempontrendszere: 1 pont: technikai hibát vét, vagy nem megfelelő oldalra lő, és nem szerez gólt 2 pont: megfelelő oldalra lő, de nem szerez gólt 3 pont: nem megfelelő oldalra lő, de gólt szerez 4 pont: megfelelő oldalra lő és gólt szerez 5 pont: megfelelő oldali sarokban szerez gólt •

II. modellhelyzet: Előrehozott mérlegelés, a védő alternatív mozgásához igazodó egyéni akció felépítés, a kapus mozgásához igazított késleltetett döntéssel. A támadó, akciójának befejezését, az őt alternatívák elé állító védőjátékos

ellenében hozza. Sikeres megoldása eredményezi a kedvezőbb lövőhelyzet elérését, ahonnan viszont a siker nem automatikusan, hanem az ugyancsak aktív kapus mozgásból, az utolsó pillanatban leszűrt információk alapján születik. 4. gyakorlat: Az átlövés és a betörés játékhelyzete (6. és 7. ábra) A közép-átlövő pozícióban elhelyezkedő támadóval szemben egy fél-aktív védőt állítottunk a kaputól hat méterre. Az előző gyakorlathoz hasonlóan az adogatótól visszakapott labdával a támadó kapura tör, s reagál a védő tevékenységére: átlövést hajt végre felugrásból, ha a védő a szabaddobási vonalon belül marad (6. ábra). Amikor viszont a védő kitámad rá, betörést kezdeményez cselezéssel (7. ábra). A védő véletlenszerű sorrendben lép ki, vagy marad a kapuelőtérvonal közelében, ügyelve arra, hogy egyenlő számú előfordulással történjen a kétféle válaszreakció.

36

6. ábra: Felugrásos átlövés

7. ábra: Betörés

A 4. gyakorlat értékelési pont- és szempontrendszere: o Ha bent marad a védő a szabaddobási vonalon belül: 1 pont: technikai hibát vét, vagy betörésből nem szerez gólt 2 pont: betörésből gólt szerez, vagy átlövéssel nem megfelelő oldalra lő, és nem szerez gólt 3 pont: átlövéssel a nem megfelelő oldalra lő, de gólt szerez, vagy átlövéssel a megfelelő oldalra lő, de nem szerez gólt 4 pont: átlövéssel a megfelelő oldalra lő és gólt szerez 5 pont: átlövéssel a megfelelő oldali sarokban szerez gólt o Ha kilép a védő a szabaddobási vonalon kívül: 1 pont: technikai hibát vét, vagy átlövéssel nem szerez gólt 2 pont: átlövéssel gólt szerez, vagy betörésből a nem megfelelő oldalra nem szerez gólt 3 pont: betörésből a nem megfelelő oldalra szerez gólt, vagy betörésből a megfelelő oldalra nem szerez gólt 4 pont: betörésből a megfelelő oldalra szerez gólt 5 pont: betörésből a megfelelő helyre szerez gólt

37

•

III. modellhelyzet: Előrehozott páros akció felépítés, a védő alternatív mozgásához igazított átlövéssel illetve átadással, mégpedig a kapus mozgásához igazított késleltetett döntéssel. A gyakorlat ugyancsak az eredményes lövőhelyzet megszerzéséért vívott

alternatívák megoldására épít oly módon, hogy a befejezést, a védő mozgását kalkulálva a támadást indító játékos, vagy ha kedvezőbb helyzet adódik társának, úgy a társ végzi. A védő mozgásához igazított legjobb megoldást (akár lövés, akár bejátszás) egyaránt értékeltük. Amennyiben a lövés megvalósult, úgy a korábbi értékelési szempontokat érvényesítettük. 5. Gyakorlat: Az átlövés és a bejátszás játékhelyzete (8. és 9. ábra) A közép-átlövő pozícióban felálló támadóval szemben egy fél-aktív védő helyezkedik el a kaputól nyolc méterre, mögé pedig egy beálló játékos áll. Az előző gyakorlatokhoz hasonlóan az adogatótól visszakapott labdával a támadó kapura tör, s reagál a védő tevékenységére: átlövést hajt végre felugrásból, ha a védő bent marad a szabaddobási vonalon belül a beállóval (8. ábra). Abban az esetben viszont, ha a védő kitámad rá, bejátssza a labdát a beállónak (9. ábra). A védő most is „véletlenszerű” sorrendben, de egyenlő számban lép ki, vagy védi a beállót, eltérő válasz-reakciókra késztetve a támadót.

8. ábra: Felugrásos átlövés

9. ábra: Bejátszás 38

Az 5. gyakorlat értékelési pont- és szempontrendszere: o Ha bent marad a védő a szabaddobási vonalon belül: 1 pont: technikai hibát vét vagy a bejátszás pontatlan 2 pont: pontos a bejátszás vagy tétovázik az átlövéssel, esetleg átlövéssel a nem megfelelő oldalra lő és nem szerez gólt 3 pont: átlövéssel a nem megfelelő oldalra lő, de gólt szerez 4 pont: átlövéssel a megfelelő oldalra lő és gólt szerez 5 pont: átlövéssel a megfelelő oldali sarokban szerez gólt o Ha kilép a védő a szabaddobási vonalon kívül: 1 pont: technikai hibát vét, vagy átlövéssel nem szerez gólt 2 pont: átlövéssel gólt szerez vagy tétovázik a bejátszással 3 pont: pontatlan a bejátszás 4 pont: kissé pontatlan a bejátszás 5 pont: pontos bejátszás •

IV.

modellhelyzet:

Gyorsindításos

akció-befejezés,

mint

megoldási

jellegzetesség az időkényszer alatti támadás befejezésre. A gyakorlat a gyors helyváltoztató mozgást végző játékostárshoz, és az átadás vonalában álló passzív védőhöz való alkalmazkodást méri. 6. Gyakorlat: A közvetett gyorsindítás játékhelyzete. (10. ábra) Ebben a gyakorlatban az egyik legnehezebb átadási kapcsolatot találjuk, mivel az indító játékos a dobás megkezdésekor elővételezi az induló játékos mozgásából azt a konkrét helyet, ahova a társ érkezve, futó sebességének csökkentése nélkül átveszi az érkező labdát. Az indító-átadással, a pálya méretéhez képest viszonylag nagy távolság (körülbelül 30 m) leküzdését végzi az indító játékos a fent említett pontossági tényezők figyelembe vételével. A mérés fő szempontja az indító játékos dobásának pontossága. A kísérletek felét ívelve (félpályán felállított védő fölött), a másik felét pedig lőtt átadással (védő nélkül) kell a társhoz játszani az ellenfél térfelére. Az indítások sorrendjét előre meghatároztuk, és csak közvetlenül az akciók előtt közöltük az indító játékossal. 39

10. ábra: Közvetett gyorsindítás A 6. gyakorlat értékelési pont- és szempontrendszere: 1 pont: az induló játékos hozzá sem tud érni a labdához 2 pont: az induló játékos hozzáér, de nem veszi birtokba a labdát 3 pont: az induló játékos jelentős sebességvesztéssel vagy korrigálással szerzi meg a labdát 4 pont: az induló játékos csekély sebességvesztéssel vagy korrigálással szerzi meg a labdát 5 pont: az induló játékos sebességvesztés nélkül szerzi meg a labdát 4.2.2 A pályamérésben résztvevő vizsgálati minta bemutatása

A rétegzett mintavételben objektív és szubjektív szempontok domináltak. Az elmúlt tíz évben végzett edzői munkám során bizonyos korosztályok eleve rendelkezésre álltak a vizsgálat szempontjából. A csapatok tudatos kiválasztását az erősítette meg, hogy a versenykor szempontjából különböző minősítésű és tapasztalatú mintára volt szükség a játékossá válás tendenciáinak elemzéséhez. A vizsgálatban csak a csapatok mezőnyjátékosait regisztráltuk, mert bár a kapusokra osztott szerep (a védés aktivitása és az időzítés, hogy mikor válasszon oldalt) jelentős volt, az ő hatékonyságuk 40

(eredményességük) nem került rögzítésre. A 2. táblázatban a pályamérésekben résztvevő csapatokat mutatjuk be a vizsgálat időpontja szerinti sorrendben.

2. táblázat: A pályamérésekben résztvevő csapatok alapadatai Csapat

Időpont

Minősítés

Magyar Válogatott Magyar Válogatott RÉV TSC Dunaferr SE Dunaferr SE Magyar Válogatott E.D. Orosháza Magyar Válogatott PLER Magyar Válogatott PLER Magyar Válogatott PLER TFSE

2000. 12. 18. 2000. 05. 19. 2001. 04. 12. 2001. 10. 16. 2001. 10. 17. 2002. 04. 08. 2002. 11. 18. 2003. 07. 16. 2003. 10. 27. 2004. 02. 08. 2004. 05. 06. 2004. 10. 24. 2004. 11. 25. 2004. 12. 01.

Főiskolás Serdülő Serdülő A NB I ifi NB I felnőtt Főiskolás NB I felnőtt Ifjúsági NBI/B felnőtt Ifjúsági Serdülő A Ifjúsági Serdülő B NB II felnőtt

Létszám (fő) 12 21 12 14 11 10 12 16 16 16 15 12 19 14

Helyszín

Életkor (év)

Budapest Dunaújváros Gyöngyös Dunaújváros Dunaújváros Dunaújváros Orosháza Tata Budapest Komárom Budapest Tata Budapest Budapest

23,5 ± 4,7 15,2 ± 0,6 16,1 ± 1,7 17,4 ± 0,7 28,3 ± 5,9 22,7 ± 5,6 26.7 ± 9,5 18.5 ± 0,5 22.5 ± 5.5 17,6 ± 0,4 16,2 ± 1,1 17,5 ± 0,6 13,2 ± 1,4 23,1 ± 4,4

Mivel serdülő, ifjúsági és felnőtt versenyzőket is vizsgáltunk, szükséges volt egy

verseny-életkori

kategóriarendszer

felállítása.

A

megfigyelt

mintát

a

kézilabdázásban eltöltött idő alapján öt kategóriába soroltuk. A játékban elfoglalt poszt, vagyis a specializáció, további differenciálásra adott alkalmat, melyet a 3. táblázatban szemléltetünk. 3. táblázat: A pályamérésekben résztvevő játékosok eloszlása a pozíció és a versenykor alapján Versenykor Szélsők Beállók Átlövők Összes (év) (n) (n) (n) (n) 1 – 4. 9 3 9 21 5 – 6. 10 8 13 31 7 – 8. 18 9 39 66 9 – 11. 12 7 24 43 12 < 11 6 22 39 Összes 60 33 107 200

41

A 3. táblázat alapján rögtön szembetűnnek az eltérő pozíciókból fakadó létszám különbözőségek. Ez az eloszlás egyébiránt hűen tükrözi (minősítés és korosztály figyelembevétel nélkül), a kézilabda csapatok játékosállományának összetételét. Magyarázatként szolgálhat az a tény, hogy a megoszlás kiválóan jellemzi a mérkőzésen egyszerre pályán tartózkodók arányát is, hiszen a korábban említett támadóposztok létszámigényét tükrözi. Általában a beálló poszton egy játékos szerepel, az eltérő szélek két játékost igényelnek, míg a belső három poszton nemcsak játéktudásban kívánunk többet, hanem a létszám tekintetében is. 4.2.3 A pályamérések adatrögzítésének körülményei A pályamérések adatainak felvételét a hazai kézilabdaélet különböző minősítettségi szintjén végeztük el. A vizsgálatban válogatott, első-, másod- és harmadosztályú, férfi felnőtt, ifjúsági és serdülő csapatok vettek részt. A felmérésben szereplő gyakorlatok a mérkőzésen nagy számban előforduló típushelyzeteket modellezik, melyeknél a hangsúlyt egyrészt az egyes támadó posztokra jellemző lövésfajták pontosságára és a játékosok célalkalmazkodására fektettük. A felmérő program másik részében összetett feladatokat találunk. A kialakított játékhelyzetekben egyrészt a legmegfelelőbbnek tűnő taktikai játékelem kiválasztását és alkalmazását vizsgáltuk, másrészt a döntési egységek (Istvánfi 1991) kooperálásban és szituáció megoldásban mutatott fejlettségi szintjét mértük. Végül a támadó párok kapcsolatát az időzítő átadás és a labdabiztonság szempontjából figyeltük meg. Videó-kamerával felvételeket készítettünk a játékosok modellhelyzetekben végrehajtott kísérleteiről. Ezeket utólagosan számszerű adatokká alakítottuk az értékelési és szempontrendszer alapján. Természetesen

a

modellhelyzetekben

végzett

vizsgálatok

alkalmával,

képtelenség volt ugyanazt a pszichikai terhelést előidézni, amelyet a mérkőzésen a játékos átél. Viszonylagos izgalmi állapotot azzal hoztunk létre, hogy közöltük velük, az edzésgyakorlatok eredményei rögzítésre kerülnek, s egy későbbi értékeléssel a teljesítményüket minősítjük, tehát lesz következménye „produkciójuknak”. Minden csapatnál abban is bízhattunk, hogy a játékosok között egy természetes versengés alakul 42

ki.

(Megjegyzendő, hogy azoknak, akik kiemelkedően teljesítenek, jutalmazást

helyeztünk kilátásba.) A gyakorlatokban alkalmazott technikák végrehajtási sorrendje, illetve a védő tevékenysége véletlenszerű volt. Ezzel azt próbáltuk kiküszöbölni, hogy a játékos ne szokjon hozzá a megoldandó feladathoz, hanem kísérletenként újra alkalmazkodjon. Ha egyszerre kellett feladatot közölni a védőnek, támadónak és a kapusnak is, akkor segítőt vettünk igénybe. Felhívtuk a vizsgálatban szereplő játékosok figyelmét, hogy az aktuális kísérletekben törekedjenek a minél sikeresebb végrehajtásra. A gólszerzés mellett a változó tényezőkre (kapus, védő, társ) is tekintettel kellett lenniük, mert az arra történő reagálás vizsgálatunk egyik lényeges értékelési szempontja volt. 4.2.4 A pályaméréseknél alkalmazott statisztikai számítások A modell helyzetekkel kapcsolatos adatok feldolgozásához a Statistica for Windows 6.0 és az SPSS 6 szoftvert használtuk. Az alapstatisztikai számítások (átlag, szórás, pontossági index) mellett, az összehasonlításhoz Student-t tesztet alkalmaztunk (statisztikailag jelentős eltérést p < 0,05 szinten fogadtunk el). Az eredmények képi ábrázolásához, a grafikus megoldások közül az oszlopdiagramokat választottuk (Nádori és mtsai 1989, Falus 1993).

43

5. EREDMÉNYEK 5.1 A mérkőzésmegfigyelés eredményei 5.1.1 A csapatok támadásbefejezésének szerkezete A vizsgált minta mérkőzéseit alapul véve, jól látható módon rajzolódik ki a támadásbefejezések megoszlása (11. ábra). A mérkőzéseken átlagosan 117,8 támadásbefejezés történt, melyből a legnagyobb részt az átlövések vállalták magukra (átlagosan 39,5-szer), mely 33,6%-os előfordulást jelent. A következő terület a labdaelvesztéses szituációk voltak, mérkőzésenként átlagosan 24,1-szer fordult elő, mely a támadások 20,5%-át teszi ki. A kapuralövéssel történő támadásbefejezések gyakoriságában a gyorsindításos szituációk száma 14,9 (12,6%), ezt követi a szélső pozícióból történő befejezések száma 13-szor (11%), a beállóból lövési helyzet 10-szer fordult elő (8,5%), büntetődobásból átlagosan 9,8-szer történt kapuralövés (8,3%), és a betörés fordult elő legritkábban, mérkőzésenként 6,5-szer (5,5%). Statisztikailag összehasonlítva az előfordulások gyakoriságát, a beálló és a büntetődobás szituációk kivételével (p = 0,37), mindenhol szignifikáns különbséget találtunk a támadásbefejezési módok között (lásd függelék 6. táblázat).

44

50 45 40

Előfordulások átlaga

35 30 25 20 15 10 5 0 GYI

ÁTL

BEÁ

BET

SZÉL

BD

LAEV

Támadásbefejezés

11. ábra: A vizsgált mérkőzéseken előforduló támadásbefejezések előfordulásának eloszlása Jelölés: GYI = gyorsindítás, ÁTL = átlövés, BEÁ = beálló, BET = betörés, SZÉL = szélső, BD = büntetődobás, LAEV = labdaelvesztés

Az említett átlagos támadásbefejezési számból, mérkőzésenként átlagosan 55,7 gól született. A különböző játékhelyzetekben szerzett gólok eloszlása (12. ábra), a támadásbefejezéseknél tapasztalt hullámzást követi. Itt is az átlövés vezet, hiszen a mérkőzésenkénti átlagos 16,2 találat, az összgólok 29%-át adja. A gyorsindításból lőtt gólok száma 10, mely 17,9%-os részesedést jelent, melyet a szélről szerzett 9,3 gól követ (16,8%). A sorban a büntetődobások következnek 8 találattal (14,3%), majd a beállóból szerzett 7,5 gól (13,4%), és végül a betörések 4,8 gólja 8,6%-os részesedést mutat. Csak a büntetődobásokból és a beálló helyzetekből szerzett gólok száma között

45

nem találtunk statisztikailag szignifikáns különbséget (p = 0,18), (lásd függelék 7. táblázat).

25

Gólok átlaga

20

15

10

5

0 GYI

ÁTL

BEÁ

BET

SZÉL

BD

Támadásbefejezések

12. ábra: A vizsgált mérkőzéseken szerzett gólok eloszlása a támadásbefejezések szerint Jelölés: GYI = gyorsindítás, ÁTL = átlövés, BEÁ = beálló, BET = betörés, SZÉL = szélső, BD = büntetődobás

A különböző támadásbefejezési módok kihasználásánál (13. ábra), a büntetődobások

81,5%-os

kihasználása

volt

a

legeredményesebb

befejezés.

Eredményesnek mondhatjuk továbbá a beálló pozíció (74,8%), a betörés játékhelyzet (73,7%) és a szélső (71,8%) pozíciókból történő lövéseket. Ezek között a befejezési 46

helyzetek között nem találtunk statisztikailag különbségeket (függelék 8. táblázat). A gyorsindítások effektivitása (eredményessége) 67%-os, az átlövési helyzeteket 40,9%ban használták ki a csapatok. Az össztámadások száma és az abból szerzett gólok száma alapján elmondhatjuk, hogy a csapatok támadásaikat átlagosan 47,3%-ban használták ki (függelék 9. táblázat).

100%

A kihasználás százalékos megoszlása

90%

80%

70%

60%

50%

40%

30%

20%

10%

0% GYI

ÁTL

BEÁ

BET

SZÉL

BD

LAEV

Σ

Támadásbefejezések

13. ábra: A vizsgált mérkőzéseken előforduló támadásbefejezések százalékos megoszlása Jelölés: GYI = gyorsindítás, ÁTL = átlövés, BEÁ = beálló, BET = betörés, SZÉL = szélső,BD = büntetődobás, LAEV = labdaelvesztés, Σ = összesítve

Szakmai megfontolásból, a korrelációs számítás által igazolt erős szignifikáns kapcsolatok közül (lásd függelék 5. táblázat), az alábbi változók összefüggéseit találtuk fontosnak. A gyorsindítások száma és a labdaelvesztések aránya között negatív lineáris 47

korrelációt találtunk (14. ábra). A büntetődobásokból szerzett gólok száma pozitív lineáris kapcsolatot mutat a betörési kísérletek számával (függelék 1. ábra). y = 0,2567-0,0035*x; 0,95 Conf.Int. 0,34 0,32 0,30 0,28 0,26

LAEV (arány)

0,24 0,22 0,20 0,18 0,16 0,14 0,12 0,10 0,08 0,06

6

8

10

Var2:Var20: r = -0,3101; p = 0,0253

12

14

16

18

20

22

24

GYI (száma)

14. ábra: A gyorsindítások számának és a labdaelvesztések arányának összefüggése Jelölés: GYI = gyorsindítás, LAEV = labdaelvesztés (szignifikancia szint: p < 0,05)

Az átlövések száma negatív kapcsolatban van a szélső pozícióban végrehajtott kísérletek számával (függelék 2. ábra). A labdaelvesztések aránya és az átlövési kísérletek száma között negatív korrelációt találtunk (függelék 3. ábra).

48

Az átlövések és a szélről történő szituációk változói között – akár a kísérletek száma, akár a szerzett gólok számának tekintetében (függelék 4. ábra) – negatív a kapcsolat. Így e két terület hatékonysági együtthatója is negatív (15. ábra). Negatív korrelációt találtunk az átlövők hatékonysága és a büntetődobásokból szerzett gólok száma között is (függelék 5. ábra).

y = 1,0725-0,7987*x; 0,95 Conf.Int. 1,1 1,0 0,9

SZÉL (hatékonyság)

0,8 0,7 0,6 0,5 0,4 0,3 0,2 0,1 0,2

0,3

0,4

Var6:Var15: r = -0,3827; p = 0,0051

0,5

0,6

0,7

0,8

ÁT L (hatékonyság)

15. ábra: Az átlövések hatékonysága és a szélről történő lövések hatékonyságának összefüggése Jelölés: ÁTL = átlövés, SZÉL = szélső (szignifikancia szint: p < 0,05)

49

5.2 A pályamérések eredményei 5.2.1 A modellhelyzetek értékelése Az alábbi megállapításainkat a függelék 10. és 11. táblázatai alapján követhetjük nyomon. A szélről történő lövések három fajtáját alkalmazták a játékosok, a kapus jellemző védési technikáinak ellenében. Ebben a próbában elért eredmények között szignifikáns különbséget statisztikailag nem mutattunk ki. A beálló pozícióban a kapura fordulás irányát tekintve a két lövésmódozat között szintén nem találtunk szignifikáns különbséget. Az átlövések végrehajtásánál feltűnő a teljesítménycsökkenés. A két eltérő lövésfajta között statisztikai különbséget találtunk (p = 0,008) az alsó lövés javára. A második modellhelyzetben végrehajtott akciók mindkét alternatívája gólszerzésre irányult, közöttük igen erős szignifikáns különbséget találtunk a betöréssel befejezett akciók javára. A harmadik modellhelyzetben igen erős szignifikáns eltérést tapasztaltunk az átlövéssel és a bejátszással befejezett játékhelyzetek között, az utóbbi javára. A negyedik modellhelyzetben statisztikailag erős szignifikáns különbséget találtunk a két indítási-forma között (p = 0,000008). Az ívelt átadás sikeresebb volt mint a lőtt átadással végrehajtott gyakorlat. 5.2.2 A pályamérések értékelése 5.2.2.1 A generális teljesítmény alakulása a versenykor alapján 16. ábra a versenykor szerinti bontásban mutatja meg a kapuralövés pontértékben számított eredményességét. Az átlagteljesítmények versenykoronként növekednek (32,08; 34,78; 34,81; 35,78; 36,25). Statisztikailag az 1-4. versenykorúak teljesítménye szignifikánsan eltér az összes idősebb korosztálytól. Az 16. ábra tanulsága szerint az alacsony versenykorúak mintájában nem csak a találati pontosság 50

alacsony, hanem igen jelentős az egyéni teljesítmények variálása is. Méréseink értelmében a nagyobb versenymúlttal rendelkezők 35-36 pontos sikerátlaga 72-73%-os csúcs eredményességnek bizonyult. A 12 évnél régebben játszó kézilabdázók megőrzik a jó teljesítményt, azonban megoldásaik egyenetlensége, kiszámíthatósága elkezd csökkenni. Az 5-11. versenykor között a teljesítmény javulása elsősorban a feladat teljesítésének egyenetlenségében nyilvánul meg. Az idősebb versenykorúaknál az 5-6. és a 12 évnél régebb óta játszók között (p = 0,005), a 7-8. és a 9-11. között (p = 0,03), a 7-8. és a 12 évnél régebben játszó csoportok között (p = 0,002) statisztikai különbözőséget találtunk (lásd függelék 12. táblázat).

Pont 47 46 45 44 43 42 41 40 39 38 37 36 35 34 33 32 31 30 29 28 27 26 25 24 23 22 21 20 19 18 17 16 15 14

Vmax Átlag Vmin

)

1 – 4.

5 – 6.

7 – 8.

9 – 11.

12 <

Versenykor (év)

16. ábra: A generális teljesítmény alakulása a versenykor alapján

A pontossági index alakulását a versenykor viszonylatában a 17. ábrán követhetjük nyomon. Láthatjuk, hogy az összefüggést a feladat teljesítésének eredményessége (pontosabban a megoldás minősége) és a kézilabdázásban eltöltött évek száma között.

51

Pont 12,000 11,381 11,000

10,865

10,000 9,397

9,343

9,000 Pontossági index

8,000 7,576 7,000 6,000 5,000 1 – 4.

5 – 6.

7 – 8.

9 – 11.

12 <

Versenykor (év)

17. ábra: A generális teljesítmény alakulása a versenykor szerint, a pontossági index alapján

5.2.2.2 A generális teljesítmény alakulása a specializáció hatására a versenykor alapján A 18. ábra alapján megállapíthatjuk, hogy mindhárom szerepkör képviselőinek javul a teljesítménye a versenykor

emelkedésével. Igaz, az átlövők fejlődését

figyelhetjük meg legkevésbé, de mellettük szól, hogy már a kezdeti években is meglehetősen magas értéken kezdtek, s ezt az előnyt az idősebb korosztálynál is nyomon követhetjük. Statisztikailag igazolt különbséget (lásd függelék 13. táblázat), az 1-4. versenykorban találtunk az átlövők és a szélsők (p = 0,001), valamint az átlövők és a beállók között (p = 0,03). A 12 évnél régebb óta játszók csoportjában, szintén a beálló és az átlövő posztoknál találtunk szignifikáns különbséget (p = 0,02). A legnagyobb mérvű növekedés a szélsők posztján ismerhető fel. A 18. ábra tanulsága szerint, a támadóposztok közül már a kezdőknél (1-4. versenykorban) is az átlövő poszton játszók 52

nyújtanak jó teljesítményt. Megfigyelhető, hogy a szélsők és a beállók eredményessége a versenykor emelkedésével azonos tendencia mentén halad.

37,5 37 36,5 36 35,5 35 34,5 34 33,5 33 32,5 32 31,5 31 30,5 30 29,5 29 28,5 28 27,5

Pont

Szélsők Beállók Átlövők

Versenykor (év)

1 – 4.

5 – 6.

7 – 8.

9 – 11.

12 <

18. ábra: A generális teljesítmény alakulása a specializáció hatására a versenykor alapján

5.2.2.3 A generális teljesítmény alakulása a modellhelyzetek bontásában A 19. számú ábra a négy modellhelyzet alapján mutatja be a játékosok pályamérésekben nyújtott teljesítményeit, függetlenül attól hogy ki melyik poszton játszik. Statisztikailag csak a beálló feladat és az átlövés-bejátszás feladat (p = 0,11), a gyorsindítás és a beálló feladat (p = 0,45), valamint az átlövés-bejátszás és a szélső pozícióból történő lövések (p = 0,26) között nem találtunk szignifikáns különbséget (függelék 14. táblázat).

53

Pont 50 45 40 35 Vmax Átlag Vmin

30 25 20 15 10 Szélső pozíció

Beálló pozíció Első modellhelyzet

Átlövés

Átlövés betörés

Átlövés bejátszás

Gyorsindítás

Gyakorlatok

Második modell- Harmadik modell- Negyedik modellhelyzet helyzet helyzet

19. ábra: A generális teljesítmény alakulása a modellhelyzetek bontásában

5.2.2.4 A generális teljesítmény alakulása a modellhelyzetek bontásában a versenykor alapján A pályamérések próbáinak teljesítményeit a 20. ábra a versenykornak megfelelő finomabb bontásban szemlélteti. A tendencia teljes mértékben követi a 19. ábrán jelzett viszonyokat.

A

legfiatalabb

korosztály,

statisztikailag

is

igazoltan

minden

próbafeladatban gyengébben teljesített a rutinosabb társaikhoz képest, kivéve az átlövés és a átlövés-betörés helyzeteket, ahol az 1-4. versenykorúak és az 5-6., illetve 1-4. és 78. közötti különbség p = 0,2; p = 0,3 (lásd függelék 15. táblázat). A 9-11. és a 12 évnél idősebb versenykorúak között egyik modellhelyzetben sem találtunk eltérést. A 20. ábra tanulságait, a pontossági index alakulásait tükröző 21. ábra is megerősíti.

54

Pont 40 39 38 37 36 35 34 33 32 31 30 29 28 27 26 25 24

1-4 5-6 7-8 9 - 11 12 <

Gyakorlatok Szélső pozíció

Beálló pozíció

Átlövés

Átlövés - betörés Második modellhelyzet

Első modellhelyzet

Átlövés bejátszás

Gyorsindítás -

Harmadik modellhelyzet

Negyedik modellhelyzet

20. ábra: A generális teljesítmény alakulása a modellhelyzetek bontásában, a versenykor alapján

Pont 15 14 13 12

1-4 5-6 7-8 9 - 11 12 <

11 10 9 8 7 6 5

Gyakorlatok

4 Szélső pozíció

Beálló pozíció

Első modellhelyzet

Átlövés

Átlövés - betörés

Átlövés - bejátszás

Második modellhelyzet

Harmadik modellhelyzet

Gyors -indítás Negyedik modellhelyzet h

21. ábra: A generális teljesítmény alakulása a modellhelyzetek bontásában, a versenykor szerint és a pontossági index alapján 55

5.2.2.5 A generális teljesítmény alakulása a modellhelyzetek bontásában a specializáció alapján Abban az esetben, amikor a pályaméréseket a játékosok speciális szerepköre és a modellhelyzetek viszonyában vizsgáltuk (22. ábra), az átlövő poszton játszók szinte valamennyi próbafeladatban legjobban teljesítettek. Statisztikailag összehasonlítva (lásd függelék 16. táblázat), az átlövés szituációban a beállók és az átlövők között (p = 0,0001) valamint az átlövők és a szélsők között (p = 0,0003) találtunk erős szignifikáns különbséget. Az átlövés–betörés szituációban az átlövők és a szélsők között figyelhető meg statisztikailag különbség (p = 0,002), míg az átlövés–bejátszás szituációban az átlövők és a beállók között tapasztaltunk szignifikáns különbséget (p = 0,03). A pontossági index jó eredményében a beálló poszton nyújtott homogén teljesítmény is tükröződik (lásd 23. számú ábra).

Pont 39 38 37, 36 35 34 33 32 31 30 29 28 27 26 25 24

Szélsők Beálló Átlövő

Gyakorlatok Szélső pozíció

Beálló pozíció Első modellhelyzet

Átlövés

Átlövés - betörés Átlövés - bejátszás Második modellhelyzet

Harmadik modellhelyzet

Gyorsindítás Negyedik modellhelyzet t

22. ábra: A generális teljesítmények a modellhelyzetek bontásában a specializáció alapján

56

Pont 18 17 16 15 14 13

Szélsők

Beálló Átlövő

12 11 10 9 8 7 6 5 Szélső pozíció

Beálló pozíció Első modellhelyzet

Átlövés

Átlövés - betörés Átlövés - bejátszás Második modellhelyzet t

Harmadik modellhelyzet t

Gyorsindítás

Gyakorlatok

Negyedik modellhelyzet t

23. ábra: A generális teljesítmények a modellhelyzetek bontásában, a specializáció és a pontossági index alapján

57

6. MEGBESZÉLÉS 6.1 A mérkőzésmegfigyelés tanulságai A vizsgálati eredményeink alapján elmondható, hogy az átlövőjáték, és azon belül is az átlövéssel befejezett akciók dominanciája határozza meg a támadójáték szerkezetét. Részesedése az össztámadásokban is jelentős, de a rendezett védelem elleni játékban ez még hatványozottabban érvényesül. Az átlövő a támadásvezetés középső zónájában a védőkre erőteljes nyomást gyakorol, mely a játékszituáció megoldása szempontjából hármas veszélyeztetést jelent a védőkre nézve. Az átlövő elsősorban gólveszélyes távoli átlövéssel kísérli meg növelni csapata góljainak számát, melyre a kedvező lövési szög és a lövést megelőző lendületszerzés nyújt alkalmat. Sikeres próbálkozásai révén a védelmet mélységben fellazítja, hiszen a védőnek előbbre kell helyezkednie a kapujától, hogy feltartóztassa őt, mielőtt kapura lövi a labdát. Reagálva a védők szándékára, az átlövő helyzetbe hozza a védők mögött elhelyezkedő beállót, vagy a védők közé más pozícióból befutó átlövő társat, esetleg az így szabadabban manőverező szélsőt. Erre utal a szélről történő lövések hatékonysága és az átlövések hatékonysága között talált negatív lineáris kapcsolat, vagyis amikor a szélről eredményesen szerepelt a csapat, akkor az átlövők teljesítménye mérsékelt volt. Magyarázatként

szolgál,

hogy

amennyiben

az

átlövők

távoli

átlövéseinek

megakadályozására nagyobb gondot fordítottak a védők, akaratlanul is nagyobb teret engedtek a szélsőknek. Az átlövő összetett cselekvésének harmadik dimenziója úgy fejeződik ki, hogy lábmunkájával, helyezkedésével, indulócseleivel a védőjátékosok közötti területeket támadja meg. Ez a betörési kísérlet egyrészt önmagának teremt közvetlenül gólszerzési lehetőséget, másrészt – amennyiben a védők összezárnak előtte – két-három védőt lekötve, pillanatnyi létszámfölényes helyzetet alakít ki a társai javára, és gólpasszt ad, általában a szélső játékosnak. A betörési kísérletek és a büntetőből szerzett gólok között kimutatott pozitív korreláció is ezt támasztja alá. A büntetődobások

száma

egyébként

a

többi

tiszta

gólhelyzetben

mutatott

visszafogottságot kompenzálta, hiszen elsősorban a beálló ellen elkövetett, illetve a betörés közben történő szabálytalanságoknál ítél a játékvezető büntetőt. Ugyancsak 58

nem okozott meglepetést a büntetődobások magas szintű kihasználása, mivel a kapus ebben a helyzetben tűnik a legkiszolgáltatottabbnak. Mint azt a korábbi fejezetben említettük (1.3) támadásban az átlövő szerepkörben hagyományos felállásban három játékos is szerepel egyszerre, az itt vezetett akciók száma ebből a szempontból is indokoltan magas. A magas színvonal ismeretében meglepő a labdaelvesztések jelentős előfordulása. Ennek gyakorisága elsősorban a mérkőzések iramának, a magas támadásszámnak és a mérkőzésen jelentkező idegi és fizikai fáradtságnak tudható be. A labdaelvesztés érdekes módon többnyire nem gyorsindítás közben történt, mivel közöttük negatív korrelációt fedeztünk fel. Ez azt jelenti, hogy a gyorsindítással befejezett akciók számának növekedésével csökken a labdaelvesztések száma, vagyis a játékosok elsősorban nem rendezetlen védelem ellen veszítették el a labdát, hanem felállt fal elleni támadáskor. Az átlövési kísérletek száma és a labdaelvesztések aránya között talált negatív lineáris kapcsolat viszont arra utal, hogy a csapatok minél kevesebbszer próbálkoznak távoli zónából történő kapuralövéssel, annál többször veszítik el a labdát, vagyis hibáznak az átadásokban, vagy vétenek a szabályok ellen. A támadásbefejezések kihasználási mutatói alapján arra hívjuk fel a figyelmet, hogy a világszínvonalú férfi kézilabda a látványosságra és attraktivitásra törekvés közben sem mondhat le a játék minőségének állandó javításáról. A csapatok által vezetett támadások kevesebb, mint felét fejezik be góllal, mely leginkább a labdaelvesztések miatt és csak másodsorban az átlövések gyenge kihasználásából következett. Az akciók kihasználását összehasonlítva a beállóból, betörésből és a szélső pozícióból történő támadásbefejezési helyzetekkel, nem találtunk statisztikailag kimutatható különbségeket. A magas kihasználási százalékok mindhárom esetben a kapuralövést végző játékos kaputól való kis távolságával magyarázható. A gyorsindítás közben történő kapuralövések és az abból szerzett gólok relatív magas száma a játék gyorsításának szándékát tükrözi, melynek alapja a hatékony védekezés és a jó kapus teljesítmény, azonban érdekes módon a közeli zónákból leadott lövések közül ezt a játékhelyzetet találtuk a leggyengébb hatásfokúnak. Az itt tapasztalt viszonylag mérsékelt teljesítmény értelmezésében valószínűsíthető, hogy a kapus közbeavatkozását nem befolyásolják (gátolják) a társak által jelentkező védő magatartások, mely 59

módosításra készteti a támadót, és így új helyzetet teremt a kapus számára is. Gyorsindítás közben a kapus tisztán koncentrálhat a támadó mozgására, mely segíti őt abban, hogy elhelyezkedjen a sikeres védéshez szükséges pozícióban, hiszen több ideje van előkészülni, követni az érkező játékos mozdulatait, mint a felállt védőfal mellett történő befejezéseknél. Ebben a helyzetben a kapus elvileg a „legsebezhetőbb”, tehát nincs igazán veszteni valója, így a tét talán pszichikai oldalról inkább a kapuralövő játékost terheli jobban. A másik oldalról vizsgálva a kérdést megjegyezhetjük, hogy a lövést végrehajtó játékos ebben a játékhelyzetben tesz szert a legnagyobb sebességre a lövést megelőzően, vagyis a gyors futásból történő dinamikus felugrás, a labda eldobásakor gátolhatja a lövés pontosságát, ütemét és a lövőmozdulat finom koordinációját. A távoli átlövések kihasználását találtuk a leggyengébbnek, hiszen a lövést végrehajtó játékos és a kapu közötti nagy távolság, valamint a védők akadályozása miatt ebben a helyzetben a legnehezebb a gólszerzés. A távolság leküzdése többnyire a kondicionális képességek függvénye, de ezzel dolgozatunkban nem foglakoztunk. A kapu megközelítse a védők által akadályoztatott, arról nem is beszélve, hogy sáncoló tevékenységükkel nagymértékben növelik kapusaik hatásfokát. 6.2 A pályamérések tanulságai Előre kell bocsátanunk, hogy a vizsgálati mintát lehetetlenség lett volna azonos elemszámmal és ugyanazokkal a játékosokkal végig kísérni a kézilabdázásban várhatóan eltöltendő idejük alatt. Ezért keresztmetszeti vizsgálatunkban gyakran utalunk a játékossá válás folyamatára, mert várhatóan a minta fiatalabb versenykorú tagjai is azt az utat járják majd be, mint a jelen munkánkban bemutatott tapasztaltabb (idősebb) korosztály. Természetesen ettől az átlagos szinttől lesznek eltérések a kimagasló teljesítmények irányába, de várhatóan legalább ilyen mértékű lesz az alacsonyabb szintre süllyedés is. A korábban kialakult közös képzési hagyomány, az edzői gárda tradicionális felkészítő munkája ezt a fejlődési tendenciát vetíti előre. A modellhelyzetekben kialakított szituációknál az értékelési szempontrendszer jutalmazta az eredményességet (gól), a helyes döntést (a kapus által szabadon hagyott 60

terület támadását), illetve a találat pontosságát is, így a teljesítmény meghatározását több szempontú megfigyelés tette lehetővé. Persze ez további teoretikus kérdéseket vetett fel, miszerint szükséges-e külön választanunk a gyakorlatok értékelésében a helyesen megválasztott kaputerületbe történő sikertelen lövést, vagy a nem megfelelő felületbe szerzett sikeres találatot. (Egyszerűbben megfogalmazva: a teljesítmény szempontjából vajon mindegy, hogy hova lövi a játékos a labdát, csak jusson túl a kapuson, be a kapuba? Egy másik megvilágításba helyezve: a teljesítmény szempontjából semmit nem ér, ha a játékos a kapu üresen hagyott felületét támadja, de kapufára vagy mellé lövi a labdát.) Úgy találtuk, hogy a gólszerzés esélye, a taktikailag helyesen megválasztott és megcélzott felület esetén biztosabbnak tűnik, ezért ezt külön jutalmazzuk, de elfogadjuk, hogy a lövőerő és a lövő-ügyesség gyakran önmagában is elég az eredményességhez. Az első modellhelyzet három különböző poszt jellegzetes kapuralövési akcióit tartalmazta. A szélről és a beállóból történő lövés végrehajtásánál (figyelve a kapus mozdulatait), a kapu közelsége kompenzálta az esetleges technikai képzetlenségből, vagy a gyengébb lövő-erőből fakadó hátrányokat. Mivel ezeknek a lövéseknek az egyik legjellegzetesebb fázisa a kapuelőtér fölé történő beugrás, az ugró-erő és az ugróügyesség biztosította azt a szükséges időt, ami alatt a játékos döntött a célzandó felület kiválasztását illetően. Volt ideje felugrás közben arra, hogy a csukló finom, váratlan mozdulatával módosítsa a labda útját, ezáltal gólt szerezzen, mielőtt leérkezne a talajra. A két poszt közötti árnyalatnyi különbséget a szélről történő kísérleteknél jelentkező kisebb lövési szög okozta, de beállóból, a lövést megelőző (test)fordulat és a lendületvétel jelent nehézséget. Nem meglepő az átlövés szituációban nyújtott teljesítmények alacsony szintje, mely leginkább a nagy távolságnak, a védő takarásának és a különleges lövő-mozdulatoknak tudható be. Mivel ezek a lövésfajták talajról történtek, ellentétben a felugrással végrehajtott módokkal, a játékos itt nem tud kivárni, nem tudja késleltetni a labda eldobását. Vagyis, megfelelő lövőerő, pontosság vagy váratlanság hiányában a kapusnak elegendő idő áll rendelkezésére a védéshez. Az alsó lövéseket sikeresebbnek találtuk, mint az elhajlásos lövéseket, mely a speciális végrehajtások közötti különbségnek tudható be. Az alsó lövésnél az erőkifejtés és a csukló szerepe is jobban érvényesül a dobómozdulat különböző fázisaiban. 61

A második modellhelyzetben a támadó mindkét alternatív tevékenysége gólszerzésre irányul, ezért különösképpen nehéz. Az átlövő szerepkörben tevékenykedő játékos a védő mozgásához kétféle képpen alkalmazkodhatott, melyek között statisztikailag is jelentős különbséget találtunk. Ez alapján eredményesebbnek fogadhatjuk el azokat az akciókat, amelyeknél a védő kilépett az érkező átlövőre, aki ezt követően kapuralövését betörés közben (ziccer-lövéssel) hajtotta végre, szemben a felugrásos átlövést igénylő befejezésekkel. Vagyis, a közeli zónából végrehajtott lövéseket sikeresebbnek, ezáltal könnyebbeknek vehetjük a távoli lövésekhez képest. A harmadik modellhelyzetben a sikeres végrehajtások egyik részét a könnyebbnek vélt bejátszással szerezhették meg az átlövő pozícióban támadó játékosok. Nem meglepő, hogy jelentős eltérés tükröződik a kétféle befejezés között, vagyis az átlövés nehézségi foka a bejátszással szemben nyilvánvalóvá vált. A modellhelyzetek közül összességében a negyedik szituáció szerezte a legtöbb pontot, de ez a feladat a többi játékhelyzettől eltérően, nem tartalmazott kapuralövést. A vizsgálatban résztvevő játékosok dobó erejük és tapasztalatuk nyomán viszonylag jó színvonalon voltak képesek leküzdeni indító átadásukkal a relatíve nagy távolságot. A csapattárs korrigáló tevékenysége jelentős segítségnek tudható be, így az ívelt átadás kedvezőbb pontszáma, az említett induló társ alkalmazkodásának eredménye is. A másik átadási forma alkalmazásában a nehézségét az adta, hogy a lőtt átadás végrehajtásában előforduló pontatlanság és a labda nagy sebessége, az induló játékos segítő funkcióját nem érvényesítette. A

generális

teljesítmény

versenykor

szerinti

bontása

megmutatja

a

kapuralövések, összetett értékelése alapján a pontértékben számított eredményességet. Az átlagértékek folyamatos emelkedése tükrözi a csoportok kézilabdázásban eltöltött idejét, amivel a rutin egyenletes fejlődését igazoljuk. Az egymást követő versenykorúak teljesítményében az egyenletességet, az 5-6. és 7-8., valamint a 9-11. és a 12 évnél idősebb versenykorú csoportok között látjuk statisztikailag megtörni. Ebből arra következtetünk, hogy az 5-8 és a 9-12 éve kézilabdázó játékosok fejlődésében (természetesen,

a

versenykorcsoportok

egymástól

minimálisan

eltérő

teljesítményszintjén), ezekben a versenykor-tartományokban egy kisebb fokú stagnálást tapasztalunk. Ennek okát a kevésbé tapasztalt játékosoknál abban látjuk, hogy 62

nagyjából erre az időtartományra tesszük, amikor már megismerkedtek ugyan a kézilabdajáték

posztjainak

különleges

játékelemeivel,

de

ezek

készségszintű

alkalmazását, majd csak a további képzés és versenyzés biztosítja. A nagyobb versenykorúaknál viszont inkább arról lehet szó, hogy – legalábbis – a pályamérések vonatkozásában teljesítő képességük határához értek. Az alacsony versenykorúak mintájában nem csak a találati pontosság alacsony, hanem igen jelentős az egyéni teljesítmények variálása, amely a kezdők speciális játékszituációban jelentkező tapasztalatlansága miatt történt. A rutin fokozódásával javulnak a találati mutatók, és egyben javul az egyenletesség. Méréseink értelmében figyelemre méltó a 9-11. és a 12 évnél nagyobb versenymúlttal rendelkezők átlaga, mely 72% fölötti eredményességnek bizonyult. Ez, ennél a mintánál a begyakoroltság és az alkalmazás magas szintjének felel meg. Érdekes, hogy 12 évnél régebben játszó kézilabdázók ugyan megőrzik a jó eredményességet, viszont teljesítményük egyenetlenségei, elkezd növekedni. Az 5-11. versenykor között a teljesítmény javulása elsősorban a feladat teljesítésének egyenletességében nyilvánul meg. A pontossági index alakulása a versenykor viszonylatában egyértelműen mutatja az összefüggést, a feladat teljesítésének eredményessége (pontosabban a megoldás minősége) és a kézilabdázásban eltöltött évek száma között. A rutin tehát, akár nehezedő feltételek mellett is (például egyéni kapuralövési akciótól a döntésorientált kollektív játékszituáció megoldásig) is garantálja a sikeres akcióbefejezés gyakoriságának növekedését. Szakmailag igen fontos kérdés, hogy az eleinte pusztán formálódó, majd a későbbi évek során egyre inkább testre szabott specializáció, hogyan tükröződik a versenykor alapján meghatározott kézilabdázó-jártasságban. A generális teljesítmény alapján megállapíthatjuk, hogy az átlövő poszton játszók teljesítmény-növekedése tűnik a legkiegyensúlyozottabbnak az egyes versenykorcsoportok bontásában. A szélső játékosok teljesítmény növekedését tapasztaltuk mely jelzi, hogy a szélső poszt különösen kivételes tulajdonságokat kíván. A beállós pozíció a gyors növekedés után visszaesik a versenykor tekintetében középen helyezkedők teljesítményében, mely értelmezésünkben azt jelenti, hogy ez a támadó szerepkör nem kínál igazából fejlődési teljesítményben mért kiugrási lehetőséget. A vizsgálat ezen része, tényszámok alapján erősíti meg azon gyakorlati felismerést, hogy kézilabdázásban azok a játékosok 63

mondhatók viszonylag eredményesnek már a kezdők közül is, akik átlövő poszton gyakorolnak és játszanak csapatukban. Ezt azzal magyarázzuk, hogy a kezdők játékában kizárólagosan a támadózónák középső része preferált, így a szélső és a beálló poszton szereplők játékba avatkozására kevés az esély, „támadójátékuk” esetleges, és minimálisra szorítkozik. Ebben a korosztályban jelentkező technikai felkészültség, még az átlövőknél sem elégséges szintű a védők által jobban takart (védett) társak megjátszásához. A versenykor emelkedésével, elsősorban a játékosok alkati növekedésével, a védőfal középen történő megerősödése is bekövetkezik. Ekkor a támadók befejezései szélre szorulnak, és az eredményesség érdekében bizony meg kell ismerkedniük az akkor még nehezebbnek tűnő, különleges feladatokat kívánó szélső játékkal. Amennyiben a védők támadóikat a pálya oldalvonalainak irányába kényszerítik, vagy a középre helyezkedő átlövőkre mélységben kilépnek, úgy a kapuelőtérvonal közelében elhelyezkedő beállók posztjáról is több lehetőség nyílik a gólszerzésre. Így a szélső és a beálló pozíciókban történő eredményes játék, a nagyobb versenykorban is azonos tendencia mentén, de az átlövők teljesítményétől elmaradva javul. A korai specializáció egyik hátránya, hogy a kezdők korosztályában az átlövő poszton olyan ügyesebb, mozgékonyabb játékosok játszanak, akik a játék folyamatos szervezése tekintetében alkalmasak a poszt betöltésére, ezzel szemben alkati tulajdonságaik miatt, nem megfelelőek a későbbiek során. Gyakran látunk arra példát, hogy fiatal versenykorú csapatoknál, a magasabb termetű, nagyobb testű, de mindenképpen ügyetlenebb játékosokat „elrejtik” az edzők szélen vagy beálló pozícióban. Később, többnyire ezekből a játékosokból válik átlövő, és az ügyesebb, viszont alacsonyabb gyerekek, ezután szélen vagy beálló poszton (a pálya kevésbé frekventált területein) kamatoztathatják megszerzett tudásukat. A vizsgálati minta generális teljesítménye azt sugallja, hogy az 5-11. versenykorúak képzésük és megszerzett tapasztalataik révén, közel azonos teljesítményre képesek névlegesített posztjuktól függetlenül. A játékelemzések szakmai tanulsága alapján összeállított pályamérő program – ha vázlatos formában is – de kellőképpen kifejezi, és szimbolizálja azokat az egyéni kezdeményezéseket és kollektív akciókat, amelyek hol rendszertelen, hol nagyon is szisztematikus halmazából a csapat-, majd a mérkőzésteljesítmény születik. A négy 64

modellhelyzet alapján, tekintet nélkül a posztokra, a játékosok pályamérésekben nyújtott teljesítményében meglehetősen széles terjedelem tűnik fel. Ez abból fakad, hogy a generális teljesítmények megállapításánál nem voltunk tekintettel a csapatban betöltött pozícióra és a kézilabdázásban eltöltött versenykorra. Ennek ellenére szembeötlő, hogy milyen nagyfokú teljesítményvariáció ismerhető fel az akciót lényegében egyénileg, azon belül pedig átlövéssel vállalt megoldások között. A szélső és beálló szerepköröket tartalmazó próbák teljesítményei látszatra nem különböztek az egyébként összetettebb megoldást jelentő páros (csoportos) feladatokban nyújtott teljesítményektől, statisztikailag viszont mégis különbséget találtunk közöttük. Magyarázatként az szolgál, hogy az összetettebb csapatrész gyakorlatokban a labdamenet során, hiba esetén jelen van a társ (társak) korrigáló, s így segítő szerepének lehetősége. Az kétségtelenül tény, hogy ezekben a feladatokban a sikeres teljesítés nagyobb hányada származott az eredményes döntésből, mintsem a kapuralövések alapján elért gólokból. Statisztikailag csak a beálló pozíció és az átlövés-bejátszás feladat, a gyorsindítás és a beálló pozíció, valamint az átlövés-bejátszás és a szélső pozíció között nem találtunk szignifikáns különbséget. A pályamérésekben elért teljesítmények versenykoronkénti finomabb bontása természetesen egybevág az előbb leírt viszonyokkal. A várakozásnak megfelelően a legfiatalabb korosztály, statisztikailag is igazoltan az összes próbafeladatban gyengébben teljesített a rutinosabb társaikhoz képest. Az 5-8. versenykor közé eső játékosok teljesítménye – a gyorsindításban mutatott jelentős különbséget leszámítva – azonos átlag értékek mentén haladt. Ebben a feladatban amúgy csak a két legfiatalabb csoport teljesítménye távolodott el a többiekétől, melyben a gyakorlatlanságot a gyorsan mozgó célhoz rendelt dobáspontosság alacsony szintjében látjuk. Az átlövésszituációban (I. modellhelyzet 3. feladat) minden versenykorú csoport gyengén szerepelt. Közülük is a két legfiatalabb csoport érte el a legkevesebb pontot, mert amíg a felugrásos lövés végrehajtása és alkalmazása már elég fiatal korban elsajátítható (Pori és mtsai 2005), a két talajról történő lövés alkalmazni képes tudásának megszerzése hosszabb időt vesz igénybe. Megfigyelhető, hogy a 9 évnél nagyobb versenykorúak esetében, az évek száma mindenhol jobb eredményt garantált a modellhelyzetek megoldásában. A háttérben minden bizonnyal az áll, hogy amennyi előny származik a 65

rutinból, annyira az évek múlása is csökkenti a képességek színvonalát, így a végeredmény kvázi azonos marad. A pontossági index alakulása is ezt tükrözi. Amikor a pályaméréseket a játékosok speciális szerepköre függvényében vizsgáltuk, szinte valamennyi próbafeladatban az átlövő poszton játszók teljesítettek a legjobban Minden olyan feladatban, ahol a befejezés átlövéssel történt, szignifikáns különbséget találtunk az átlövők és a másik két poszton játszók között. A talajról történő átlövéseknél a szélsők és a beállók teljesítménye is jelentősen elmaradt az átlövőkhöz képest, ami nem csoda, hiszen ezt a lövésfajtát játékközben (mérkőzésen) csakis az átlövő alkalmazza, a másik két poszt gyakorlatilag csak az edzések alkalmával kap alapképzést belőlük. Az átlövés–betörés szituációban az átlövők és a szélsők közötti eltérést azzal magyarázhatjuk, hogy szélsők játékában, pozíciójuknál fogva, nem szerepel az átlövés mint választható alternatíva, amennyiben a védő nem támad ki rá. Az átlövés–bejátszás szituációban az átlövők és a beállók teljesítménye között talált statisztikai különbséget, úgy értelmezzük, hogy a beálló játékos az akciók jelentősebb részében – és különösen ebben a szituációban – inkább a labdát megkapó játékos feladatát látja el, tehát képzettsége ebben realizálódik, és nem a passzolásban. Ez abban az estben is hátrányt jelent számára, amikor a védőtevékenységre (nem lép ki rá a védő) átlövéssel kell válaszolni. Más megfogalmazásban, abban az esetben, ha az eredményességet az akció felépítések kapcsán sikeres helyzetértékelésre és a társ helyzetbe hozására is kiterjesztjük, úgy az átlövő szerepkör kívánta kreativitás nyer egyértelmű elismerést.

66

7. KÖVETKEZTETÉSEK Az elmúlt évtized tapasztalatai alapján jogosnak véljük azt a megállapítást, amely szerint a sportjátékokban, s így a kézilabdázásban végzett teljesítmény vizsgálatok nehéz feladatnak bizonyulnak. A vizsgálatok többsége a győzelem tudományát kutatja, és ilyenkor előtérbe kerül minden olyan aspektus, mely lehetséges alternatívát kínál e cél eléréséhez. Dolgozatunkban a teljesítmény fokozásának oldaláról közelítettünk a probléma felé, és ennek vizsgálatára munkánkban két megoldási utat kínáltunk. Ezek két oldalról támasztják alá következtetéseinket. 7.1 Következtetések a mérkőzésmegfigyelések tapasztalataiból Az 52 mérkőzés megfigyelésével, feltérképeztük a világ élmezőnyét képviselő nemzetközi

és

magyar

férfi

kézilabda

válogatottak

támadásbefejezéseit.

A

támadásbefejezés a csapat támadó taktikájának utolsó momentuma, amivel pozitívan alakíthatja az eredményt. Egyértelmű megállapítást nyert, hogy a csapatok támadásbefejezései egymástól eltérő mértékben jelentkeznek és ezzel 1. számú hipotézisünket

igazolva

látjuk.

Ezen

belül

világosan

elkülönül

azoknak

a

játékhelyzeteknek a köre, amelyek leginkább meghatározóak az összteljesítmény kialakításában. Ebből a körből kiemelkedik az átlövő játékosok által alkalmazott kapuralövési módok előfordulásának dominanciája, igazolva szerepük fontosságát a csapat teljesítményében, s ezzel igazolva a 2. számú hipotézisünk helyességét. Meglátásunk szerint, a csapatok eredményességének egyik kézenfekvő útja az lehet, ha az egyes szerepkörök játéktudását növeljük technikai és taktikai szempontból egyaránt. Ezen belül is különös figyelmet kell fordítani a fent említett átlövők hatékonyságának növelésére, elsősorban a távoli átlövések szempontjából. A védelem feszültség alatt tartása az ő központi feladatuk, melyet az átlövéseken kívül a betörésekkel és a beálló helyzetbe hozásával képes kifejteni. Ez egy hármas fenyegetés, melyre a támadás taktikája épül az egyéni kezdeményezésekben és a csapat szintű megvalósításban. Az átlövésekkel befejezett, minél sikeresebb akciók nyitják meg az utat a többi szerepkör számára a támadásba avatkozáshoz, mely feltétlenül szükséges a győzelem eléréséhez, 67

mivel ezekben a játékhelyzetekben a befejezés sokkal sikeresebb, mint az átlövés. Az elkövetett technikai hibák okozta labdaelvesztések számának csökkentése szintén nagy jelentőségű, hiszen az abban történő előrelépés a kapuralövési kísérletek számának emelkedését hozza magával. A gyorsindításra törekvés továbbra is kiemelt fontosságú az élcsapatok számára, még akkor is, ha eredményeink azt bizonyították, hogy lövéseik kihasználása ebben a játékhelyzetben is fejlődhetne még. Ennek ellenére megítélésünk szerint a gyorsindítás viszonylag könnyű gólszerzési lehetőségnek számít, amely azonban nem csak technikai-taktikai képzettséget igényel, hanem a koncentráló képesség és a fizikai képességek magas szintjét is. Végezetül megjegyezzük, hogy az általunk vizsgált terület csak egy kiragadott szegmense a kézilabdajáték egészének. A bemutatásra került anyag segít ugyan a csapatok mérkőzésen nyújtott teljesítményének megértéséhez, de más területek (védőjáték, kapus teljesítmény, emberelőnyös helyzetek kihasználása, stb.) elemzésének bevonásával még pontosabb képet kaphatunk a végeredmény kialakulásának, úgy a győzelem okairól is. 7.2 Következtetések a pályamérések tapasztalataiból Vizsgálatunk

során

modellhelyzetekben

végrehajtott

pályaméréseket

is

végeztünk. A játék, bár összetett, több komponensű csapatjáték, meglehetősen jól kifejezhető a játékból kiragadott szituációk segítségével. A modellezett helyzetek hűen tükrözik az akciómenetek tipikus lefolyását és befejezését. A modellhelyzetek alaptípusai különbözőek, mely különbség a kizárólagosan egyéni és csapatrész kooperációban, valamint az ellenfél akadályozó szerepét is számításba vevő megoldásokban jelenik meg. A modellhelyzet végső eleme egyrészt alkalmazkodhat az ellenfél kapusához kapuralövés közben, másrészt helyzetbe hozó átadásként biztosít együttműködést a társsal. A modellhelyzetekben a hazai bajnokság csapatainak játékosait vizsgáltuk, mely a versenykor és a minősítettség tekintetében széles réteget ölelt fel. A pályamérésekben résztvevők száma 200 fő volt. A keresztmetszeti vizsgálatban valójában az általánosan és szerepkörökre képezett játékosok egyéni

68

teljesítményeit hasonlítottuk össze, versenykor szerinti bontása pedig a fejlődési tendenciákat érzékeltette. A pályamérések gyakorlataiban elért eredmények hasonló módon alakultak a mérkőzés teljesítményekhez képest. Itt is a közeli zónából sokkal eredményesebbek voltak a játékosok, mint az átlövéseknél. A versenykorok aktuális teljesítményszintje a rutin fokozódásával egyenletesen nőtt. Megállapíthatjuk, hogy a versenykor alapján megszerzett

szakmai

rutin

elősegíti

a

hatékony,

úgymond

generális,

nem

szerepkörökhöz kötött teljesítmény alakítását. A versenytapasztalat és a sikeres megoldások között pozitív összefüggés áll fönn. Ez a 3. számú hipotézisünk helyességét igazolja. A jó általános teljesítményt legkorábban az átlövőknél figyeltünk meg, viszont ebben a szerepkörben, a későbbiekben csak mérsékelt javulást garantált. Amennyiben a különböző poszton játszó játékosok teljesítményét összehasonlítjuk, az átlövőket találtuk a legképzettebbnek, különösen azokban a gyakorlatokban amiben átlövés is szerepelt. Ez a 4. számú hipotézisünk helyességét igazolja. A szélsők és a beállók teljesítményei egymáshoz képest hasonlóan alakultak, azonban e két poszt olyan speciális kívánalmakat fogalmaz meg, melyek ellátására egy általános képzés önmagában még nem jelent elégséges garanciát. Azokat a próbafeladatokat amelyek csapatrész tevékenységet öleltek fel, eredményesebbnek láttuk, mint az egyéni megoldásokét. Ugyanezt tapasztaltuk, ahol az értékelés egyik alternatívája nem kapuralövéssel történt, hanem átadással. Ezzel 5. számú hipotézisünk is beigazolódott.

A legsikertelenebb (legnehezebb) feladat a

talajról történő átlövés volt, a legsikeresebb (legkönnyebb) a gyorsindításos. Nehezítette a játékosok dolgát az is, hogy a gólszerzés önmagában még nem biztosított maximális pontszámot, mivel értékelésünkben honorálni akartuk a taktikailag helyesen meghozott döntéseket is. Leszögezhetjük, hogy a modellek, illetve panelek alkalmazhatók a jellegzetes szituációk iskolázására, azonban alapkövetelmény, hogy az egyéni kezdeményezést az előírt sémák ne gátolják. Ezt az értékelési rendszer megállapításakor figyelembe kell venni.

69

8. MÓDSZERTANI JAVASLATOK 8.1 A korszerű kézilabdajáték jellemző vonásai A dolgozat ezen részében egy sajátos, vázlatos összegzést készítettünk, mely azokat a markáns szakmai vonásokat emeli ki, amelyek a világ legjobbjainak játékteljesítményében

felfedezhetők.

A

vizsgálatban

megjelölt

időszak

világversenyeinek mérkőzéseit figyelve és elemezve gyűjtöttük össze tapasztalatainkat, a korszerű oktatás jegyében. Az alábbiakban bemutatásra kerülő technikai és a taktikai játékelemek többsége nem új keletű, hiszen az eltérő kézilabda iskolák hagyomány őrzésének bizonyítékai, azonban az egyes részek váratlan és szokatlan összekapcsolása vagy sorrendje napjaink legjellemzőbb játékstílusait adja. Ebben a részben szakítunk az eddig megszokottal, és a védekezés sajátosságait is ismertetjük. Döntésünket az motiválta, hogy meglátásunk szerint mindkét taktikai terület felelős az eredményes, korszerű kézilabda játék kialakításáért, még ha a disszertáció alapját képező munkánkban leginkább a rendezett védelem elleni támadójátékra összpontosítottunk. Kimondott célunk, hogy a későbbiek során terítékre kerülő képzési anyag alapmotívumát, a támadás-védekezés párharcát, mint jelenséget előkészítsük, s komplex módon kezeljük. A támadójáték sajátosságai vizsgálati eredményeink tükrében •

Színes, változatos játékszituációnak megfelelő labdás technika uralta a mezőnyt, mely a labdakezelésben, átadásokban, kapuralövésekben és az egykezes labdabirtoklásban nyilvánult meg. A ritmusváltás és a cselezés sokrétű alkalmazása szinte valamennyi csapat sajátossága volt, s ez a védő elővételező képességére építve eredményezett kedvező helyzetet a támadó számára.

•

A labda megszerzését követően a pálya középső harmadának gyors átjátszására törekvés jellemezte a csapatokat. Ez a szándék nemcsak az első hullámú közvetlen

gyorsindításokban

mutatkozott

meg,

hanem

az

ellenfél

kapuelőteréhez késleltetve érkező támadótársak játékba avatkozásánál is. Ha 70

direkt módon nem sikerült a tiszta gólhelyzet kialakítása, a támadóhullámok bevárásával a kezdeményező csapat nyomást gyakorolt a rendeződő, vagy ideiglenesen elrendezett védelemre, kihasználva ezzel az ellenfél taktikai cseréinek (szinte minden csapatnál megfigyelhető a támadó-védő specialisták cseréje a támadásbefejezést követően) hiányosságát, vagy azt a lehetőséget, hogy a támadóval visszafutó védő gyakran nem a saját pozíciójába volt kénytelen rendeződni (Skaliczki 2004). A gyorsindítás végrehajtásának folyamatában a játékosok többnyire előre meghatározott módon építették támadásukat (viszonylag kötött pályán mozogtak), és ha a védelem ellenállása jelentős volt és megakadályozta a közvetlen gólszerzést, úgy átmeneti támadást kezdeményeztek, mely alapvetően a felállt védelem ellen alkalmazott játékelemeket tartalmazta. •

Leggyakrabban a támadás rendezett védelem ellen valósult meg: ötletgazdag, vegyes játékmódszer dominanciájú támadásokra épült, időleges és részleges kötöttségek melletti komplex cselekvési modellekre (kombinációkra) volt szükség. Széles-vonalú támadásszervezéssel (mely a szélső játékosok sarokba helyezkedésével és a jobb-, illetve balátlövők oldalvonal mellé húzódásával valósult meg) hatásos akciók szervezése vált lehetségessé, ahol első lépésként az alapjátékok

megindítása

történt,

valamilyen

helytartásos

játékelemmel:

dugattyú-mozgás, emberfölényt kialakító húzás és kontra-húzás, térnyeréses húzás (sodródás), szabadra-játszás, kontra átadások. Az akció az 1:1, 2:2 vagy 3:3 elleni játékhelyzetekben, létszámfölény kialakítását követő helycserés kombinációkkal folytatódott (labdás és labda nélküli súlypontképzések és súlypontváltások, párhuzamok, labda mögötti és előtti kerülések, nyolcasok), majd ezt követően újabb helytartásos játékelemek bekapcsolásával a védelem helyezkedéséhez igazítva teremtődtek a gólhelyzetek. A már korábban említett vezérlő elvnek tekinthetjük (7.1 fejezet), a csapatrész és csapattaktika megközelítéséből a védelem állandó nyomás alá helyezését, és a „hármas veszélyeztetés” elvének (Ránky 1999) megteremtését (az átlövés, áttörés és bejátszás – társ helyzetbe hozása – lehetőségének egyidejű fenntartása), mint az egyéni taktika alapvető követelményét. 71

•

A játékhelyzet körülményeinek figyelembevételével lehetőleg meglepő, emellett célszerű

és

dinamikus

megoldási

módokkal

kihasználták

az

adódó

gólhelyzeteket. Ennek elérésében a legfontosabb szempont volt a támadás befejezésére vállalkozó játékos viszonyrendszere a védőhöz, a kapuhoz és a kapushoz képest. A védőjáték sajátosságai vizsgálati eredményeink tükrében •

A korszerű támadójáték megvalósítását akadályozó felelős és fegyelmezett védő magatartásra nevelt játékosokat láthattunk. A védőjátékos az ellenfél támadójátékának minden fázisában erőszakos és határozott fellépésű volt. Aktivitását mélységben és szélességben is úgy végezte, hogy az anticipációs képességére épülő védőelemeket célszerűen, összehangoltan alkalmazta. Ezt az elvet valamennyi védekezési rendszer és alapfelállás esetén követte.

•

Szabályozott agresszivitás és asszertivitás jellemezte védőmagatartását, melynek keretében a játékszabályok adta lehetőségen belül sportszerűen, de határozottan, esetenként keményen hiúsította meg a támadó szándékát. Eközben kihasználta testtömegét, védekező kar- és lábmunkája egyértelműen a labda hárítására, illetőleg megszerzésére irányult. A jó védő „olvasta” a támadó mozgását, az előtte zajló eseménysort érzékelte, az emlékezetében raktározott eredményes megoldási módokkal összevetette, ezzel növelve aktuális akciójának sikerét.

•

A védelem sajátos esete a kapus munkája, amely magas szintű érzékelést és reagálási képességet igényelt. A sikeres védekezés egyik nélkülözhetetlen eleme a kapus átlagon felüli teljesítménye volt. Ez a védőkkel való kooperálást feltételezte, mely nemcsak a sáncoló munkában fejeződött ki (sáncoló falon a védők tudatosan úgynevezett „átlövési folyosót” nyitottak), hanem ütközéssel, a gólveszélyes távolságról vagy szögből kiszorított támadók feltartásával. Természetesen a kapus egyéni bravúrvédései (tiszta gólhelyzetek, ziccerek és büntetők hárítása) jelentős mértékben hozzájárultak jó teljesítményéhez.

72

A fejlődést meghatározó tanulságok A nagy világversenyek megfigyelése után különböző szakmai összesítések készülnek. A résztvevő elemzők, mind a közreműködök, mind a felkészítő edzők arra törekednek, hogy megfogalmazzák azokat az eredményes újításokat, célravezető és tesztelt megoldásokat, melyek a jövő felkészítő munkáját meghatározhatják. Prognózisunk értelmében a jövő kézilabdázására a játék gyorsítására törekvés, a tökéletes immár briliáns technikai szint, és a minél több egyszerű taktikai variáció begyakorlása és (téthelyzetben történő) készségszintű alkalmazása lesz a jellemző. Mindhárom területen a játékkészség fejlesztése, a felkészítés és szüntelen csapatkialakítás folyamata szükséges. A gyorsaság a játékosok legfontosabb tulajdonsága, amely sokszínű technikai elemek tanításával és alkalmazásra képes tudásával párosul, kiegészülve a játékos kezdeményező képességével is. Ezt a gyorsaságot csak a védők ellen alkalmazott támadó játékelem hatékonyságában értékelhetjük és mérhetjük, azonban ennek konkrét kidolgozása még várat magára. A játék-gyorsaság fejlesztésének módszerében is a támadó-védő viszony a legfontosabb alapelv. A három átlövő központi szerepére épülő játékstruktúra változatlanul a legfontosabb képzési probléma, melyet a játék fejlesztése érdekében szükséges megoldani. Nézzünk ennek oktatására néhány lehetséges irányelvet: •

Színes, változatos, egyéni képességeknek megfelelő játékelemek tanítása.

•

Átértékelődik és minőségileg javul a lövések, lövés-kombinációk hatékonysága, a lövőerőben,

a

pontosságban

és

a

váratlanságban

meglévő

lehetőségek

felhasználásával. A hatékonyság fejlesztésében kerülni kell az említett tényezők képzési túlsúlyát. •

Tökéletes lábmunka kialakítása, ütem és ritmusváltások, lépéskombinációk alkalmazása az irányváltoztatásban, cselezésben.

•

A védők közötti szabad területek és a légtér kihasználása.

•

A potenciális labdaátvételt olyan előzetes helyezkedés előzze meg, amelyből több, új folytatás-megoldás, variáció indítható.

73

•

A lábmunkával történő kezdeményezés, mint kiindulási elv döntőnek bizonyul. A végrehajtáshoz nagy gyorsaság (teljes sebesség) szükséges, megelőzve a védők beavatkozását és a támadó faultok elkerülését. A labda nélküli cseles lábmunkához időzítetten

alkalmazkodó

passzolás-

és

lövésformák

megtanítása

további

kiaknázható lehetőségeket biztosít a játék fejlődése érdekében. •

A labda nélküli helyezkedés alapjaiban gyorsítja fel a gólhelyzet-teremtés lehetőségeit. (Erre példa a szabadra-játszás, üres be-, átfutások és helycserék alkalmazása, valamint a cselekkel egy időben jól időzített elzárások, és az azt követő leválásokban rejlő lehetőségek. Itt említhetjük még a távolabbi területről történő, vagy késleltetett bejátszásokat is, amikor a beállót hozzuk helyzetbe egy külső pozícióból.)

•

A játékosok együttműködési képességének fejlesztésében ugyancsak lehetőségeket látunk, melyeket a mozgás – cselekvés – gondolkodás (döntés) gyorsaság összhangjának megteremtésével lehet sikeresen megoldani. Ma már nem csak a labdás játékelemeket kell az egyénnek tökéletesen adaptálnia az aktuális játékhelyzethez, hanem a labda nélküli játékban is kiválónak kell lennie, hiszen ez a bármelyik pillanatban történő játékba avatkozás igazi feltétele.

•

A fejlődés további iránya az is lehet, hogy minőségileg más és új elemkapcsolatokat kell létrehozni és elsajátítani a jövő évtizedek klasszisainak.

•

A támadójáték logikájának megértésében és elsajátításában, az akció és a reá várható

reakció

együttese

és

következményének

ismerete

szükséges

a

kezdeményező fél részéről. Célja, hogy tökéletes kontrollt alakítson ki a védő felett, vagyis a védők lehetőségeinek pontos felmérését is alaposan meg kell tanítani (a védőtávolság becslése, a védők kooperálásának várható elemei, védő-kapus összhangjának alapelvei stb.). Az elővételezésre épülő, hatékonyan kreatív támadó játék kialakítása érdekében fontos lehetőség, hogy a támadótevékenységet minden pillanatban a hitelesség jellemezze, hiszen a valós szándék leplezésének ez az alapja. •

Az egyéni játékelem tanításával a különbséget kell hangsúlyozni (az egyedit, a megismételhetetlent,

az

utánozhatatlant).

A

támadójáték

felépítésének

variálhatóságát növelhetjük így, hiszen ugyanabban a játékhelyzetben alkalmazott 74

megoldás (például cselezés) más-más játékos végrehajtásában eltérést fog mutatni. A csapatjáték keretein belül nagy jelentőséget kap a klasszis játékos egyéni megoldása, improvizációja. •

A domináns oldal eddigi szerepe mellett a kétoldalasság fokozott fejlesztése kerül előtérbe. A sikeres helyzetteremtés sokszínűségének érdekében az irányváltoztatást, az áttörést labdával a védőfalon, az átlövéseket a védő mindkét oldalán illetve felett, a bármelyik kézzel történő biztonságos egykezes labdabirtoklást és passzolást, valamint a bármelyik lábról történő felugrási képességet kiemelt módon szükséges oktatni. Ezzel megnő a befejezési variációk száma, s így a másik fél számára nehezebbé, kiismerhetetlenebbé válik az adott szituáció.

•

A játékostársakkal való együttműködés építésének nélkülözhetetlen eleme a közös gondolkodás, azonban a kiismerhetetlenséget, a meglepő és váratlan megoldások alkalmazását is sulykolnunk kell a csapat tagjaiban. Ez a látványosság az eladhatóság szempontjából sem elhanyagolható. 8.2 Javaslatok a kézilabdajáték oktatási programja számára A korszerű edzésmunkában a támadó- és védő elemek tanítása csak elméletileg

választhatók el egymástól. Ezért az eredményes védőmagatartás kialakítása csak a támadó játékelemek együtt tanításával valósítható meg. A világ legjobb csapatainak felkészülési munkájában a védekezés gyakorlása a támadással azonos hangsúlyú jelentőséget kap. A dolgozatnak egy olyan irodalmi részére hívjuk fel a figyelmet, mely az oktatás számára is megfogalmaz néhány követendő célt (Arday és mtsai 1965, Páder 1981). A sportjátékok oktatásában mindig is jelen volt az a kettősség, miszerint prioritást élvez-e az alaptechnikák elsajátításának sulykolása, vagy inkább a játékszituációba helyezett feladatmegoldásra kell helyezni a hangsúlyt (Halmos 1969, Zalka 1969, Halmos 1994). Mindkét álláspontban találunk igazságot, hiszen többnyire a tökéletes kivitelezésű, helyes technika nyújt eszközt a játékhelyzetek sikeres megoldásához. Ezekben a sportágakban azonban, valójában a játékelemek alkalmazni képes tudása jelenti az igazi értéket. Gyakran látunk arra is példát, hogy éppen a 75

váratlan, a megszokottól eltérő kivitelezés lepi meg az ellenfelet. A most rendszerezésre kerülő oktatási anyag is azt a szemléletet tükrözni, hogy már a képzés elején érdemes valamilyen nehézséget vagy hátráltató tényezőt állítani a játékos elé, a feladat végrehajtása közben. Ez alapján a kézilabdázás mozgásanyagát felölelő (technikai- és taktikai-) játékelemekből támadó és védő elem-párokat alkotunk, melynek keretében oktatásukat párhuzamosan valósítjuk meg. Egységben és egyszerre tanulja meg a támadó és a vele szemben álló védő, például a gól elérését, illetve annak megakadályozását. Mindkét szerep sajátosságával egyforma mértékben érdemes foglalkozni. Amennyiben úgy ítéljük meg, hogy egy játékos fejlődésében az egyik oldal előrébb tart, érdemes a másikra nagyobb gondot fordítani. A játékosokban a folyamatos szerepcserével alakítunk ki egy teljes képet a kézilabdajátékról, óvakodva a támadó vagy védő szerep specializációjának korai kialakulásától. Az edzésen érdemes minél hamarabb feladatot (és nem mechanikusan végrehajtandó gyakorlatot) adni a tanítványnak, legyen az technikai, vagy akár taktikai jellegű játékelem. A támadó-védő egységben történő tanítás erre kitűnő lehetőséget biztosít. Az oktatási tervünk három nagy részre bontja a játék ismeretanyagát. Képzési szintekről beszélünk, melyek inkább képzettség szerinti differenciálást jelent, mint életkorit. A program sematikus felépítése a 3. mellékletben tekinthető meg. A képzési alapszint A képzés alapszintű programjában, az egyéni vonatkozású (elsősorban technikai) részeket láthatjuk. A képzési rendszerben, mint említettük, mindig törekszünk a két oldal (támadás, védekezés) egyensúlyára, s arra, hogy a körben bővülő ismereteket rögtön alkalmazásban is kipróbálhassa a játékos. A labdával történő bánásmód (fogás, falhoz dobás, elkapás, labdavezetés stb.) elemi szintje már így, egyedül is gyakorolható, és egyben örömet okoz. A védő aktivitása a labda megszerzésében fejeződhet ki, vagy például annak a területnek a védelmében, ahova az ellenfél el (vagy be) akarja juttatni a labdát. A célra lövés akár talajon, akár felugrásból új szint visz a játékba, a versengés, a másik legyőzése 76

fokozottan motiválja a gyerekeket. Ennek akadályozása akár testtel, akár kézzel a támadót új válaszlépésre sarkallja, megjelenik a cselezés. A kapuralövés és a gólszerzés talán mindennél felemelőbb öröme egy leírhatatlan érzés kialakulását eredményezi, de a kapus megjelenésével a védők esélye megnő. A kaputól és a védőtől való távolság mértékétől függően választhat a támadó a lövésmódok közül, mely a kapus által alkalmazott védési technika függvénye lesz. A gyorsindítás legegyszerűbb formájával megismerik és elsajátítják a játék természetének egyik alapelvét, miszerint minden labdavesztéskor a támadó és védő szerepek felcserélődnek, s ilyenkor a két kapu közötti területet a leghatásosabb módon, a gyors ellentámadással tudják átjátszani. Ezt a védőknek természetesen akadályozniuk kell, hiszen a gyorsan, vagyis könnyen kapott gólnak mindig demoralizáló hatása is van. A képzési középszint Az oktatási folyamat következő részében, már konkrétan az egyes támadó posztokra jellemző játékelemek sajátosságait és eltéréseit oktatjuk, mely döntően az alapszinten tanultakra támaszkodik. Lehetőség szerint ekkor még mindenki kapjon gyakorlási és versenyzési alkalmat minden pozícióban, bár tapasztalatunk szerint viszonylag hamar kiderül szinte mindenkiről, hogy mely az a poszt, amelynek betöltésére később leginkább alkalmas lesz. Itt elsősorban azokat az adottságokat, képességeket és tulajdonságokat kell figyelembe vennünk és mérlegelnünk (például testmagasság, mozgékonyság, ügyesség, testi erő, robbanékonyság, kreativitás), melyek megléte leginkább szükséges az adott poszt sikeres ellátásához. Egy hasonlóan fontos, de finomabb értékelésben további szűrést és szelektálást kell végeznünk, nevezetesen: kinek van érzéke (vagy tehetsége) az akciók szervezéséhez, más szóval az előkészítéshez, illetve a befejezéshez. Játék oktatásunk elsődleges célja az, hogy ez utóbb említett beállítódásban ne legyen különbség a csapat tagjai között. Az egyes posztok együttműködéséből alakítjuk ki a csapatrész taktikát, mely több játékos kapcsolatát és közös gondolkodását, feladatmegoldását jelenti. Valójában ezekre a kis egységekre támaszkodva épül fel (később) a csapatjáték. A 77

támadóegységek

ellen

a

védőjátékosok

kooperálása

is

megjelenik,

így

tevékenységükben megfigyelhető a különböző védekezési rendszerek és alapfelállások kezdő motívumainak eltérő működési mechanizmusa. A társas kapcsolatokat, elsősorban a játékosok területi elhelyezkedése alapján alakítjuk ki. Első lépésként a közvetlenül egymás mellett (és azonos oldalon) játszók kollektivitását (például támadásban a balszélső-balátlövő, balátlövő-irányító, stb. kapcsolatát, vagy például védekezésben a két hármas védő együttműködését) kell fejlesztenünk. Következő lépésben több játékost játszatunk össze, de az egymás közötti távolság még mindig közelinek mondható. A támadás vonalának szélesítése következik utána, vagyis a teljes kapuelőteret foglalkoztatjuk, a létszám azonban itt még nem haladja meg a négy főt. A küzdő felek egymástól eltérő létszámával nehezített-könnyített helyzetet tudunk szimulálni a védők és a támadók részére attól függően, hogy a játék tanításának, mely szintjét érték el a játékosok, természetesen a létszámhátrányban játszóktól nagyobb aktivitást követelve. Az eltérő létszámban történő gyakorlás ezen kívül megalapozza az emberelőnyös és az emberhátrányos játékok mérkőzéskörülmények közötti elsajátítását. A gyakorlatban résztvevők növekvő száma lehetővé teszi, hogy a gyorsindítás közvetett, kibővített változatait is alkalmazzuk, mely az átadások számában és a résztvevők mozgásirányában (helyezkedésében) eltérhet egymástól. A játékosok időzített összhangja a támadó hullámok kapu elé történő érkezésében nyilvánul meg. Ekkor a védők szervezettségét is igényeljük már a visszarendeződés során, kialakul a feladatok felosztása egymás között, hiszen lesz olyan játékos, aki gyorsan visszafut az induló ellenféllel a saját kapuja elé, másoknak viszont a támadás késleltetése lesz a feladata, melynek egyik lehetősége a taktikai fault, illetve az ez által kiharcolt szabaddobás. A két csapat eltérő célja ebben a játékkapcsolatban is jól megfigyelhető, mivel a támadók a labda gyorsítására és a kapuelőtérvonal minél hamarabbi megközelítésére törekednek, míg a védők ennek akadályozásával próbálnak időt nyerni, és a biztonságot nyújtó rendezett védelmüket felállítani. A védők, a támadás első fázisban többnyire csak ideiglenesen képesek elrendeződni, a tényleges, taktikailag is indokolt védőpozíciók elfoglalására csak akkor nyílik lehetőség, amikor a támadók leállítják a gyors befejezési kísérletet.

78

A képzési felsőszint Ez az oktatás legnehezebb része, több szempontból is. Egyrészről a továbblépéshez nélkülözhetetlen az előzőekben tárgyalt anyagrészek alkalmazni képes tudása, változó körülmények között. Az első két képzési szint anyagát itt már stabilan, automatizálva kell visszaadni, hiszen ez fogja biztosítani a folyamatos játékhoz és az együttműködéshez szükséges gyorsaságot, amit nagyon sokan (tévesen) csakis a kondicionális képességeknek tulajdonítanak. Másrészről, itt már csapatszintű ütközet zajlik egymás ellen, vagyis az ellenfél gátló hatása itt a legerőteljesebb, elsősorban szervezettségénél fogva. Mint arról korábban írtunk (lásd 1.2 és 2.1.4 alfejezetek), a csapaton belül, a játékosok között és az egyénben is konfliktust okozhat az a körülmény, hogy a csapat többnyire segíti az egyént a játékban, azonban van amikor éppen ellenkezőleg, gátolja önálló kezdeményezéseit. A taktika, mely az egész csapatra érvényes, hivatott arra, hogy ebben a kérdésben rendet teremtsen. Megvalósítása különböző színvonalon mutatkozik meg, elsősorban a képzettség függvényében. Ebben a kérdésben nagyon jelentős a képzés nevelési oldala, hiszen a taktikai-fegyelem kialakítása a személyiségen keresztül történik (Lányiné 1995, Makszin 2002). A képzés során abba az irányba kell törekednünk, hogy a csapatjáték megkomponálásakor figyelembe vegyük a csapat lehetőségeit és az egyének játéktudását. Itt már a játékosok erősen poszthoz kötött feladatot kapnak. Meglátásunk szerint egy képzett játékosnak minimálisan két szerepkörben is hatékonyan kell tudnia játszani. (Ez természetesen a versenyeztetési szinttől is függ.) Ehhez választunk támadási játékmódokat és védekezési módszereket, igazodva a korszerűséghez. Célszerű széles alapot biztosítani a tanuláshoz, melyet a támadó játékban és a védekezésben rejlő taktikai formák minél gazdagabb ismeretanyagának átadásával érhetünk el. Akárcsak az egyéni technika kialakításánál, itt is eltérő mértékben lesznek fogékonyak a játékosok a kapott impulzusokra, mivel azonban most több ember közös tevékenységéről van szó, kulcskérdés a homogén csapat-elképzelés (egységes harcmodor) kialakítása. Nagyon légyeges szempont a közvetlenül játékkapcsolatban állók együttműködési színvonala. Ha nagy eltérés tapasztalható akár mozgás vagy gondolkodás gyorsaságban, az mindenképpen konfliktushoz vezet. A gyorsabbat zavarja a másik lassúsága, hiszen az 79

visszafogja őt, a lassút frusztrálja az a tudat, hogy magas a hibázási lehetősége, mert időben nem tudja követni társát (Dubecz 2002). Edzői feladat az átmenet megteremtése, mely nyílván a magasabb szinthez kell hogy közelítsen. Az, hogy ez például támadásban pozíciós vagy pozícióváltásos játékot jelent-e, csupán részletkérdés. A játék oktatásának elvei A kézilabdajáték színvonalas űzéséhez nélkülözhetetlen az egyén stabil, sokszínű alapképzettsége, mely a technikai elemek végrehajtásának színvonalában és a taktikai elemek alkalmazásában fejeződik ki. Az alkalmazás hasznossága az elsődleges, mivel a technika végrehajtásában az eredmény számít, és nem a külalak. Mint minden labdajátékot, a kézilabdázást is a folyamatosan változó körülményekhez való alkalmazkodás jellemzi. Egy látványos csel önmagában nem ér semmit, ha azzal nem nyertünk területet vagy időt. A technika és a taktika kapcsolatát leginkább úgy jellemezhetnénk, hogy azokat a sajátos mozgásmódokat, melyeket a játék eredményessége érdekében alkalmazunk, technikának nevezzük, és a taktikán, ezeknek a technikáknak a játék közbeni célszerű alkalmazását értjük. A taktikai képzés minden esetben feltételezi a technikai tudást. A játékelem fogalom használata stílusosabb, mivel érzékelteti a végrehajtás taktikai töltetét. A kézilabdát felölelő technikai jellegű játékelemek kapcsán határozottan állíthatjuk, hogy minden mozgás szerkezetében találhatunk egy pontos, harmonikus összhangot, mely az adott mozgássor etalonnak tekintett végrehajtását jelenti (Pori és mtsai 2005). Ez a minden szempontból optimális végrehajtás biztosítja az eredményességet. Az ettől való eltérés általában gátló tényezőként jelentkezik, és nem tévesztendő össze az egyéni stílussal. Főként utánpótlás vagy kezdő játékosoknál szükséges a helyesen kivitelezett technika megkövetelése, mert a berögzült hibás végrehajtást a későbbiekben egyre nehezebb lesz feltörni és korrigálni. Oktató-nevelő munkánk során gyakran találkozunk azzal a helyzettel, hogy eltérő pszicho-motoros képességgel és képzettséggel rendelkező tanítványokkal foglalkozunk egyszerre, az osztály vagy a csapat keretein belül (Báthori 1994). Van, aki könnyedén sajátítja el az új elemeket és olyan is, aki ugyanezt lassabban vagy 80

pontatlanabbul teszi. Sokan a képzési anyag egymásra épülő, folyamatosan bővülő ismereteivel képtelenek lépést tartani, megrekednek egy bizonyos (alacsony) szinten. Feladatunk, hogy más és más módszerrel oktatva, egy egységes csapatot neveljünk belőlük Az egyszerűbb labdafogási és továbbítási elemeket a játékosok viszonylag hamar megtanulják, így már az első pillanattól kezdve lehetőséget kell biztosítani nekik, hogy azt játékkörülmények között (ellenféllel szemben) is alkalmazzák. Téves az a felfogás, mely szerint csak a hibátlan technikai és taktikai alapismeretekkel rendelkezőket szerepeltethetjük mérkőzéskörülmények között. A végső cél a játék megtanítása, tehát alkalmat kell adni a tanítványoknak arra, hogy a megszerzett ismereteiket a játék gyakorlása közben készségekké alakíthassák. A gyakorlás játékba való beépítés nélkül keveset ér, arról nem is beszélve, hogy a gyerekek motivációját befolyásoló tényezők közül a mérkőzésszerű játék az elsődleges. A folyamat utánpótlás-nevelési szakaszában a fiatal, akcelerált játékosok felkészítése és versenyeztetése számtalan csapdát hordoz magában (Varga 2003). A tervszerű felkészítő munka ebben az esetben úgy jut érvényre, ha ezeknek a játékosoknak a képzési-tanítási

folyamatában

nem

a

legfontosabb

elemként

szerepel

a

mérkőzéseredmény. A képzetlen (kezdő) kézilabdázó látványra is ügyetlenül vagy darabosan mozog, mely azzal magyarázható, hogy a mozgástanulás folyamatában még nem alakult ki a működő izmok közötti inter-, és intramuszkuláris koordináció (Harsányi 2000) és a mozgástanulást alapvetően befolyásoló reafferentáció (Nádori 1991). Ez úgy jelentkezik, hogy túl sok és felesleges izomcsoportot kapcsol be a mozgásba. Ennek a jelenségnek oka, hogy a látott vagy az elképzelt mozgásba, a mozgást irányító központok diffúz ingerlése következtében a mozgás végrehajtásához nem szükséges izomcsoportok is bekapcsolódnak, összehúzódnak, azaz munkát fejtenek ki. Nem kell azonban megijednünk, hiszen a rendszeres gyakorlás hatására kialakul azoknak az idegés mozgató pályáknak a koncentrációja, melynek következtében már csak azon izomcsoportok működnek, amelyekre valóban szükség van a mozgás végrehajtásánál (Arday és mtsai 1965).

81

A

korszerű

játékoktatáshoz

két

dolog

feltétlenül

szükséges:

az

edzésfeladatokban érvényesüljön egyrészt a támadó-védő párharcok kialakítása, másrészt, hogy ezek a játékhelyzetek mindig a mérkőzésen előforduló szituációkhoz hasonlítsanak (Bucher 2001). Ezeknek a kiragadott játékszituációknak a minél többszöri sikeres megoldásával szerzi meg tanítványunk azt a kellő jártasságot, amit sokszor egyszerűen csak rutinnak vagy tapasztalatnak hívunk. A technikai elem alkalmazás-szintű végrehajtása, az egyéni taktika kulcsmomentuma lesz. Szétválasztani nem szabad, hiszen taktikai cselekvéstartalmat hordoz, mivel a játékelemmel egy adott problémát old meg a gyermek. A kialakult készségszintű technika lehetővé teszi, hogy sokféle információ közül a lényeget megragadva helyes döntéseket hozzon a játékos. A három képzési szint között – mint említettem – nem húztunk éles határt, azonban az akcióban szereplők száma és a támadható terület nagysága meghatározza a képzés nehézségi fokát és súlypontját (Hatting 1979, Fekete és Kovács 1998, Marczinka 1993, Pásztor és Rákos 1995). A mai modern kézilabdajátékot vizsgálva bátran kijelenthetjük, hogy a színvonalas játék elérése érdekében az átlövő játékosok képzése kiemelt fontosságú. A rendezett védelem elleni támadás taktikájának legmeghatározóbb eleme a csapat átlövőjátékának minősége. Az átlövő játékosok képzésébe belekezdhetünk már 10-12 éves korban, még ha ezt a célirányosságot nem is tudatosítjuk tanítványainkban, a korábban tárgyalt túlzott specializáció miatt. Az oktatás hangsúlya itt is az alapszituációk megoldásán, és a technikailag minél változatosabb és pontosabb végrehajtáson lesz (Zsiga 1993). A fejlődéshez mérten, a támadásban résztvevők számának emelésével szélesítjük a választási (folytatási) alternatívák lehetőségeit. Az „élő” játékot modellező gyakorlatok sokoldalúan és speciálisan fejlesztik a gyerekek kézilabdás tudását és játékintelligenciáját (Kolozs 1971, Varga 2003, Szabó 2004). Az átlövő játékos képzése így felkészítésének minden szakaszában komplex feladatok megoldását jelenti. Nem kell attól tartanunk, hogy a gyerekeket az átlövő posztra képzésben elsajátított ismeretek gátolják majd a más poszton történő aktivitásukban. Cél, a játékelemek alkalmazni képes tudásának elérése, mely megteremti a lehetőséget számukra, hogy játékuk ne legyen sablonos (kiismerhető), mivel az adott körülmények között többféle lehetőség közül választhatnak. A labdát birtokló játékos szinte minden 82

pillanatban döntési helyzetben van, egyrészről a játék menetének további alakítása miatt (átlőhet, betörhet, cselezhet, passzolhat), másrészről a választott folytatáshoz rendel valamilyen megoldási-kivitelezési módot (lövési forma, cselezési forma, átadási forma). A mérkőzésen és a gyakorlások alatt is a döntést és a kivitelezést elsősorban az ellenfél akadályozza, a játékos azonban (mint azt már említettük) ebben a viszonylag nehéz „egységben dolgozva” tanulja meg, érez rá azoknak a szituációknak a megoldására, melyek ismételten visszaköszönnek a játékban. Az oktatás tehát ebből kifolyólag döntően támadó-védő párharcok sorára épül, lehetőleg folyamatos impulzust biztosítva az egyéni kezdeményezéshez, de nem csorbítva a hajlandóságot a társakkal történő elemi kapcsolatok kialakítására. Végezetül felhívjuk a figyelmet arra is, hogy a képzés iránya kétpólusú, összetett, egymást feltételező és gerjesztő tényezőkből áll. Egyrészt az átlövési, cselezési, betörési módok széles skáláját kell elsajátítani és tudatosan a támadó számára kedvező, a védő számára kedvezőtlen játékhelyzetet kialakítani. Másrészt, ezt a kialakított szituációt a társakkal való együttműködésbe kell ágyazni, akár előkészítő fázisként, akár befejező momentumként jelenik meg a támadásban.

83

9. ÖSSZEFOGLALÁS Fő célunk elsősorban az volt, hogy vizsgálati eredményeinkkel segítsük az edző és tanár kollégák munkáját. A gyakorlati tapasztalatokon alapuló megállapításainkat a kézilabda sportág játékelméletének bővítésére szántuk. A gyakorlati munkához adnak instrukciót, és oda visszaültetve nyernek értelmet, vagyis az elmélet és gyakorlat egységét szorgalmazza. A folyamatosan fejlődő kézilabda játék megismerése jó alapot teremt arra, hogy ne csak az élvonalba tartozó felnőtt játékosok fejlesztését, hanem az utánpótláskorúak képzésének főbb elveit is lefektessük. A feladatkörök összhangját tapasztaltuk a mérkőzésmegfigyelések és a pályamérések eredményeiben is. Mindkét vizsgálati területen domináns szerepet tölt be az átlövő szerepkör. A mérkőzések taktikai elemzése az átlövő pozíciót a teljesítmény kialakításában vállalt szerepe miatt találta a legfajsúlyosabbnak. A modellhelyzetekben végrehajtott gyakorlatokban az átlövő játékosok szerepeltek a legjobban, igazolva azt, hogy képzési rendszerünkben hangsúlyt fektetünk e kiemelt poszt minőségi kritériumaira. A kapott eredmények alapján megállapítjuk, hogy az átlövő feladatkörben szereplő játékos felkészítése nagy körültekintést igényel. A pályamérések tanulsága szerint játéktudásuk nehezen és főként lassan fejleszthető. Azokban a gyakorlatokban, amelyekben az átlövés is befejezési alternatívaként szerepelt, a másik két pozícióban játszóktól nem tért el az átlövők teljesítménye olyan mértékben, mint azt vártuk. Ez figyelem keltő, mert a képzési struktúrába ezek szerint még hatékonyabban kell beépíteni azokat a típushelyzeteket, amelyekben a játékosok távolról is veszélyt jelentenek a kapura. Tevékenységük összetettsége miatt, többféle dimenzionált támadó magatartás megvalósítása szükséges tőlük játék közben. Dolgozatunkban módszertani ajánlásokat is teszünk ez irányba, melynek vezérlő elve a „hármas fenyegetés” (átlövés, betörés, bejátszás) egyidejű kialakítása és az aktív ellenféllel szemben történő játékszituációmegoldások sulykolása. Munkánk eredményes volt, de ezen a területen szeretnénk kutatásainkat tovább folytatni, s ezekből újabb vizsgálati eredményekhez, következtetésekhez jutni. Így utatásaimat nem tekintem befejezettnek, a jövőben tanítványaim bevonásával keresem 84

annak lehetőségét, hogy a játékteljesítmény fejlesztésében felmerülő újabb kérdések köréből minél többre választ adhassunk. Nem könnyű egy ilyen munka után záró gondolatot megfogalmazni. Az biztos, hogy minden olyan szakember és sportkutató, aki a játék – értsd labdajátékok – színes világával kerül kapcsolatba, nagyon sok olyan apró momentumra, már-már törvényszerűségre bukkanhat, melyek mind részei a játék egészének. Mégis, ne álltassuk magunkat azzal, hogy mértani pontossággal valaha is képesek leszünk feltárni a játékküzdelem tényleges valóságát. A játék ugyanis – és azért szép – mindig is megmarad a maga élvezetes és sejtelmes valóságában.

85

ÖSSZEFOGLALÓ Egyéni és kollektív pszichomotoros teljesítmények a férfi kézilabdázásban Vizsgálatunk célja az volt, hogy kutatási eredményeinkkel segítsük az edző és tanár kollégák gyakorlati munkáját az edzés, oktatás és az ellenőrzés területén. Munkánkat egy olyan kezdeményezésnek tartjuk, amely tapogatózó lépéseket tesz a sportjátékok taktikájának elemzése felé. A disszertációban ehhez két megoldási utat kínáltunk. Két-szempontú empirikus kutatásunk fontosabb tapasztalatai a következők: 1. A mérkőzésmegfigyelések alapján, a korszerű kézilabdajáték támadásának szerkezeti felépítését vizsgáltuk, a támadásbefejezések tükrében. A támadásbefejezések különböző módon valósulhatnak meg, és előfordulásuk gyakorisága, az abból szerzett gólok száma, valamint hatékonyságuk alapján elemezhetőek. A kézilabdázás rendezett védelem ellen szervezett támadó taktikájában az átlövők dominanciáit figyeltük meg. Az átlövéssel befejezett játékszituációk előfordulása a leggyakoribb, amelynek sikerében negatív és pozitív összefüggéseket találtunk a többi játékhelyzet változóival. A más poszton játszók (szélsők, beállók) kevesebb lehetőségből gazdálkodhatnak, éppen ezért tőlük a csapatteljesítmény jobb helyzetkihasználást követel. 2. A tipikus támadásbefejezések alakulása alapján egy pályamérési módszert dolgoztunk ki, mely edzés körülmények között modellezi az élő játék markáns vonásait. A 200 magyar játékosokon elvégzett mérés azt bizonyította, hogy a versenykor előre haladtával a generális teljesítményben egyenletes fejlődés tapasztalható. Az átlövők dominanciáját a pályamérésekben is igazoltnak látjuk, hiszen teljesítményük végig a legmagasabb maradt a versenykorok bontásában. A szélsők és a beállók teljesítmény fejlődését az 5-6. versenykor elérése után figyelhetjük meg. A modellhelyzetek közül az átlövéseket találtuk a legeredménytelenebbnek, még a specialisták (átlövők) tekintetében is. Ez a mérsékelt teljesítmény a lövést végrehajtó játékos és a kapu közötti nagy távolságának, valamint a lövő mozdulat különleges ügyességet kívánó, nehéz kivitelezésének tudható be. Ebből kifolyólag a közeli zónából érkező lövések jó színvonala, illetve a társas-kapcsolatban befejezett szituációk eredményessége tárult elénk.

86

SUMMARY Individual and collective psychomotor performances in male handball The aim of our present study was to assist the practical job of trainers and teachers within the area of education and check utilizing the results of our research. We consider our study as an initiative research that makes a great step towards the analysis of the sport game tactics. There are two ways applied in the Ph.D. thesis. The main outcomes of our double aspect empirical research were the following: 1. On the grounds of match observations, the conformation of attacks in the modern handball was investigated considering the completion of the attacks. The attack completions can realize in several different ways, and they could be analysed according to the frequency of occurrence, the scored goals or their efficiency. Dominance of the center backs can be observed during the organized attack against a set-up defense. Long range shots are the most frequent attack completion of game situations that comes after negative and positive connection between the variables of the other game situations. Other players such as wingers or pivot players have fewer number of scoring situations, thus the performance of the team claims better situation utilization from them. 2. A measuring method has been elaborated based on typical completions of the attacks. It models the most important features of live situations. The survey carried out with 200 Hungarian players has proved that the more time the player spends in playing handball, the greater development can be observed in his general performance. The dominance of center backs are justified by the on-site measures, as their performance was always on the highest level in all age-categories. Performance development of the wingers and pivots can be observed after 5-6 age categories. In the model situations the long range shots proved to be the most unsuccessful, even in case of specialists (center backs), as well. This moderate performance can be explained by the distance from the goal, and the difficult implementation of the shot requiring special skills. Thus the close-range zone had high standard, and those situations proved to be successful, in which the team mates cooperated.

87

IRODALOMJEGYZÉK

1.

Arday, A., Bolla, R., Madarász, I., Nagy, Gy., Varga, J. (1965): Kézilabdázás technikája és taktikája. TF. Budapest. 203 p.

2.

Aronson, E. (2002): A társas lény. KJK-Kerszöv Kiadó. Budapest. 528 p.

3.

Barna, I. (1987): Az átlövők kapuralövéseinek fajtái, ennek kihasználtsága és legeredményesebb módjai az 1982. évi női kézilabda világbajnokság mérkőzései alapján. Kézilabdázás, 31(7): 20-24. p.

4.

Báthori, B. (szerk. 1994): A testnevelés elmélete és módszertana. Tankönyvkiadó. Budapest. 290 p.

5.

Bernstein, N.A. (1965): A fejlődés új vonalai a fiziológiában, és ezek kapcsolatai a kibernetikával. In: Józsa, P. (szerk.): Filozófiai problémák a magasabbrendű idegműködés

fiziológiájában

és a pszichológiában.

Akadémia Kiadó. Budapest. 368-382. p. 6.

Bommas, V. (1993): Über Einsatz und Effektivität von angriffskonzeptionen. Handballtraining, 15(9): 11-13. p.

7.

Bucher, W. (2001): 704 kézilabda játék és gyakorlat. Dialóg Campus Kiadó. Budapest 320 p.

8.

Calliess, E. (1995): Tanulás a játékban I-II. In: Stöckert Kné. (szerk): Játékpszichológia. Eötvös Kiadó. Budapest. 215-220. p.

9.

Csepeli, Gy. (1997): Szociálpszichológia. Osiris. Budapest. 517 p.

10.

Czeizel, E. (2003): Sport és Genetika. Sporttudományi Szemle, 1: 15-21. p.

11.

Detre, P., Szigeti, L. (1980): Játék I. Tankönyvkiadó. Budapest. 302 p.

12.

Dubecz, J. (2002): A terhelés, az edzés optimalizálása. Magyar Edző, 1: 1737. p.

13.

Engler,

Th.,

Feldmann,

K.

(1993):

Spielerische

Kreativität

als

Zwangsprodukt. Handballtraining, 16(12): 11-13. p. 14.

Erbani, E., Fourquet, J-P. (1985): Pour un traitement didactique de la motricité de relation. Education physique et sport, 193: 31-35. p.

88

15.

Falus, I. (1993): Bevezetés a pedagógiai kutatás módszereibe. Keraban Kiadó. Budapest. 540 p.

16.

Fekete, B., Kovács, L. (1998): Kézilabdázás. Tankönyvkiadó. Budapest. 153 p.

17.

Fobe,

K.

(1987):

Die

kooperative

Entscheidungsfähigkeit

von

Handballspielern bei der Lösung von Angriffsituationen. Theorie und Praxis Leistungsspor,. 25(3): 85-94. p. 18.

Halmos, I. (1969): A technika szerepe a sportteljesítmény fokozásában. TF Tudományos Közleményei, 3: 49-51. p.

19.

Halmos, I. (1994): Sportjátékelmélet. Tankönyvkiadó. Budapest. 153 p.

20.

Harsányi, L. (2000): Edzéstudomány I. Dialog Kampus Kiadó. Budapest – Pécs. 342 p.

21.

Harsányi, L. (2004): Követelményprofil, értékelés, kiválasztás. Magyar Edző, 3: 26-30. p.

22.

Hattig, F. (1979): Handball. IHF. Langen 130 p.

23.

Hein,

Th.

(1994):

Gruppentaktische

Massnahmen

dominieren

das

Angriffspiel. Handballtraining, 16(6): 7-12. p. 24.

Hess, M. (1989): Einführung des Entscheidungstraining. Handballtraining, 11(10): 21-24. p.

25.

Horváth, Z. (1999): Játék és szabadidősport. Berzsenyi Dániel Főiskola. Szombathely. 267 p.

26.

Huizinga, J. (1990): Homo Ludens: Kísérlet a kultúra játékelemeinek meghatározására. Universum Kiadó. Szeged. 224 p.

27.

Istvánfi, Cs. (1971): Sportjátékok taktikájának edzéselméleti megközelítése. Testnevelési Főiskola Közleménye, 3: 43-63. p.

28.

Istvánfi, Cs. (1974): A taktikai cselekvés oktatásának néhány elméleti és módszertani kérdése. Testnevelési Főiskola Közleményei, 2: 119-132. p.

29.

Istvánfi, Cs. (1991): Stratégia és taktika. In: Nádori L. (szerk.): Az edzés elmélete és módszertana. Sport Kiadó. Budapest. 183-227. p.

30.

Istvánfi, Cs. (szerk. 1992): Sportjátékosok edzése. Tankönyvkiadó. Budapest. 254 p. 89

31.

Istvánfi, Cs. (2000): Gondolatok a sporttudományról. Kalokagathia, 1-2: 718. p.

32.

Istvánfi, Cs. (2006): Mozgástanulás, mozgáskészség, mozgásügyesség. Plantin-Print Kiadó. Budapest. 116. p.

33.

Janssen,

J-P.,

Wegner,

M.,

Hoffmeyer,

M.

(1990):

Individuelles

Entscheidungsverhalten in komplexen Spielsituationen im Hallenhandball. Leistungssport, 20(4): 61-64. p. 34.

Jenter, W., Kloth, U., Weitz, R. (1987): Aktuelle Forschungrichtungen und trainingwissenschaftliche Erkenntnisse im internationalen Handball. ZfW. Leipzig. 67 p.

35.

Knapp, B. (1972): Skill in sport. Routledge and Kegan Paul. London. 204. p.

36.

Kreisel, W. (1990): Handballsport – Beiräge zur Trainings – und Wettkampfentwicklung. Müller. Mandelbachtal. 52 p.

37.

Kollegger, M. (1994): Handball. Der Weg zu einem guten Zusammenspiel. Sportpraxis, 35(2): 7-9. p.

38.

Kolozs, F.(1971): Kézilabdázás. Tankönyvkiadó. Budapest. 455 p.

39.

Landau, E. (1974): A kreativitás pszichológiája. Tankönyvkiadó. Budapest. 154 p.

40.

Lányiné,

Engelmayer

Á.

(1995):

Gyermeklélektan.

Tankönyvkiadó.

Budapest. 176 p. 41.

Luck, P. (1987): Anthropometrische Kennzeichnung der weltbesten Handballspieler. Theorie und Praxis Leistungssport, 25(1): 68-80. p.

42.

Madarász, I. (1986): Korszerű kézilabdázás. Sport Kiadó. Budapest. 368 p.

43.

Madarász, I. (2005): A kézilabdázás játékszabályai és a játékvezetés. MKSZ. Budapest. 280 p.

44.

Mahlo, F. (1965): Theoretische Probleme der taktischen Ausbildung in Sportspielen. Theorie und Praxis der Körperkultur, 9: 809-816. p.

45.

Makszin, I. (2002): A testnevelés elmélete és módszertana. Dialóg Campus Kiadó. Budapest - Pécs. 282 p.

46.

Marczinka, Z. (1993): Kézilabdázás: Egy átfogó tanulmány a játékról. Trio Kiadó. Budapest. 398 p. 90

47.

Mérei, F. (2003): Közösségek rejtett hálózata. Osiris Kiadó. Budapest. 346 p.

48.

Mocsai, L. (1985): Kísérlet a kézilabdázók tesztelési rendszerének kidolgozására. Kézilabdázás, 29(4): 1-5. p.

49.

Nagy,

Gy.

(1967):

Játékinteligencia

a

Kézilabdázásban.

Testneveléstudomány, 2: 34-37. p. 50.

Nagy,

Gy.

(1971):

A

csapatjátékok

pszichológiai

problémái.

Testneveléstudomány, 1: 27-36. p. 51.

Nagy, Gy. (1973): Sport és pszichológia. Sport Kiadó. Budapest. 163 p.

52.

Nagykáldi, Cs. (1998): A sport és a testnevelés pszichológiai alapjai. Computer Arts Kiadó. Budapest. 209 p.

53.

Nádori, L. (1991): Az edzés elmélete és módszertana. Sport Kiadó. Budapest. 296 p.

54.

Nádori, L., Derzsy, B., Fábián, Gy., Ozsváth, K., Rigler, E., Zsidegh, M. (1989): Sportképességek mérése. Sport Kiadó. Budapest. 397 p.

55.

Páder J. (1981): Kosárlabdázás. Sport Kiadó. Budapest. 423 p.

56.

Pásztor, A., Rákos, J. (1995): Sportjátékok I. Tankönyvkiadó. Budapest. 220 p.

57.

Pilvein,

M.

meghatározása.

(1992): In:

Sportjátékosok Istvánfi,

Cs.

pszichomotoros

(szerk.):

kondíciójának

Sportjátékosok

edzése.

Tankönyvkiadó. Budapest. 126-140. p. 58.

Pori, P., Bon, M., Šbila, M. (2005): Jump shot performance in team handball – a kinematic model evaulated on the basis expert modelling. Kinesiology, 37(1): 40-49. p.

59.

Quaas, M. (1993): Kreatives Positionsspiel als langfristige Zielperspektive. Handballtraining, 15(12): 3-7. p.

60.

Ránky, M. (1999): Játék a kosárlabda – a kosárlabda játék. Pauz– Westermann Kiadó. Celldömölk. 783 p.

61.

Reigl, M. (1983): Kosárlabdázók tesztvételének eredményei. Testnevelési Főiskola Közleményei, 1: 648-661. p.

62.

Reigl, M., Andrási, B. (1994): Játéktól a sportjátékokig. Kalokagathia, 2: 137-144. p. 91

63.

Reigl, M. (1999): Homo ludens a XX-i században – gondolatok a játék szerepéről a jövő század testnevelésében. Tanulmánykötet I. III. Országos Sporttudományi Kongresszus. 158-161. p.

64.

Rigler,

E.,

Kovács,

Á.

(1979):

Módszer

a

röplabdázók

taktikai

tevékenységének megfigyelésére. A sport és testnevelés időszerű kérdései, 20: 83-103. p. 65.

Rigler, E. (1988): A játék megfigyelése és elemzése a röplabdázásban. In: Nádori, L. (szerk.): A sportedzés, versenyzés új útjai. Sport. Budapest. 185216. p.

66.

Rigler, E., Orosz, P., Reigl, M., Németh, L. (1991): A labdajátékok kutatási eredményeiből (1986-1990). Testnevelés- és Sporttudomány, 3: 3-15. p.

67.

Rigler, E. (1996): Az általános edzéselmélet és módszertan alapjai II. rész. Országos Testnevelési és Sporthivatal. Budapest. 83 p.

68.

Rigler,

E.

(1997):

Közösségformálás,

csapatépítés

a

labdajátékok

eredményes feladatmegoldásaihoz. Kispad, 4: 18-21. p. 69.

Rigler, E. (1998): A labdajátékok alapjairól. Mesteredző, 2: 4-5. p.

70.

Rigler, E. (2004): Sportjátékelmélet I. Plantin Print Bt. Budapest. 93 p.

71.

Rogulj, N., Srhoj, V., Srhoj, L. (2004): The contribution of collective attack tactics

in

differentiating

handball

score

efficiency.

Collegium

Antropologicum, 28(2): 739-746. p. 72.

Rogulj, N., Srhoj, V., Nazor, M., Srhoj, L., Čavala, M. (2005): Some anthropological characteristics of elite female handball players at different playing positions. Collegium Antropologicum, 29(2): 705-709. p.

73.

Rókusfalvy, P. (1977): Pszichológia testnevelőknek és edzőknek. Sport Kiadó. Budapest. 255 p.

74.

Rókusfalvy, P. (1981): Sportpszichológia. Sport Kiadó. Budapest. 240 p.

75.

Rókusfalvy,

P.

(1992):

Sportjátékosok

edzettségének,

edzés-

és

versenyterhelésének pszichológiai jellemzői. In: Istvánfi, Cs. (szerk.): Sportjátékosok edzése. Tankönyvkiadó. Budapest. 141-153. p.

92

76.

Schlicht, W., Wilhelm, A. (1987): Der Effekt handlungsbegleitender Kognitionen auf die Leistung im Hallenhandballspiel. Sportwissenschaft, 17(4): 439-448. p.

77.

Sichelschmidt, P., Eyseer, W., Späte, D. (1988): Entscheidungstraining für Angreifer. Philippka. Münster. 128 p.

78.

Skaliczki, L. (2004): a Magyar Kézilabda Szövetség jelentése az athéni olimpiai szereplésről. Sporttudományi Szemle, 4: 20-23. p.

79.

Späte, D. (1986): Analyse der Angriffstaktik. Handballtraining, 8(4-5): 1747. p.

80.

Splitt,

S.

(1989):

Vervollkommnung

der

Wettkampfanalytik

im

Handballsport unter Beachtung spielsituativer Aspekte. Theorie und Praxis Leistungssport, 27(6): 54-61. p. 81.

Šbila, M., Vuleta, D., Pori, P. (2004): Position-releatad differences in volume and intensity of large-scale cyclic movements of male players in handball. Kinesiology, 36(1): 58-68. p.

82.

Szabó, J. (2004): Kézilabdázás. JGYF. Kiadó. Szeged. 266 p.

83.

Török, B. (1996): Megelőzés a támadójátékban. Mester-edző, 5: 20. p.

84.

Török, B. (1997): Játékosok, csapat, csapatjáték. Mester-edző, 4-5: 2. p.

85.

Varga, M. (2003): Sportág-specifikus szempontok az utánpótláskorú játékosok felkészítésében. Magyar Edző, 3: 27-28. p.

86.

Zalka, A. (1969): A technika szerepe a sportjátékokban a teljesítmény fokozásánál. TF Tudományos Közlemények, 3: 348-367. p.

87.

Zimmer, W. (1989): Zum problem des Spielsituationstraining im Handballsport. Theorie und Praxis Leitungssport, 27(6): 47-53. p.

88.

Zvoranek, N., Hraski, Ž. (1996): Kinematic basis of the jump shot. Handball, 3: 17-21. p.

89.

Zsiga, Gy. (1993): Kézikönyv a kézilabdázás oktatásához. Duna Print Kiadó. Budapest. 182 p.

93

SAJÁT PUBLIKÁCIÓK JEGYZÉKE A disszertációhoz kapcsolódó közlemények 1.

Ökrös, Cs. (2000): A gyorsindítás (lerohanás) és az ellene való védekezés oktatása kézilabdázásban. : I. rész, A gyors ellentámadás oktatása. Módszertani lapok, 7(1): 2-8. p.

2.

Ökrös, Cs. (2001): A támadó posztokra jellemző lövésfajták oktatása. Módszertani lapok, 8(1): 30-32. p.

3.

Ökrös, Cs. (2001): Az átlövő játékosok kapuralövési módjai. Módszertani lapok, 8(2): 20-23. p.

4.

Ökrös, Cs. (2001): A beálló játékosok kapuralövési módjai. Módszertani lapok, 8(4): 1-9. p.

5.

Ökrös, Cs. (2003): Hagyományok és változások a portugáliai férfi kézilabda világbajnokságon. Kalokagathia, 1: 156-161. p.

6.

Ökrös, Cs. (2003): Különféle irányzatok a férfi kézilabdázásban. Sporttudományi Szemle, 2: 51-54. p.

7.

Ökrös, Cs. (2004): A magyar férfi kézilabda válogatott útközben Athén felé. Kalokagathia, 1-2: 214-220. p.

8.

Ökrös, Cs. (2004): A horvát kézilabdázás ismét bizonyított. Sporttudományi Szemle, 4: 27-31. p.

9.

Ökrös, Cs. (2004): Irányzatok a kézilabdajáték iskolai oktatásában. Katedra, 12(2): 22-23. p.

10.

Ökrös, Cs. (2005): Támadó–védő egységben. Katedra, 12(9): 20-21. p.

11.

Ökrös Cs. (2005): A korszerű kézilabda játék. Magyar Edző, 1: 28-29. p.

12.

Ökrös, Cs. (2006): Egy lépés a korszerű kézilabda játék felé: az átlövő játékosok képzése. Iskolai testnevelés és sport, 30: 18-27. p.

13.

Ökrös, Cs. (2006): Importance de la récupération des balles remises en jeu. Approchess du Handball, 92: 27-35. p.

14.

Ökrös, Cs. (2006): Performance of male handball players in typical attack situations. Physical Education and Sport, 50(1): 53-57. p. 94

15.

Ökrös, Cs. (2006): Different ways of male Handball. Handball Navigator, 28(8): 72-73. p.

16.

Ökrös, Cs., Rácz, L., Hamar, P., Szegnerné Dancs, H. (2007): Attack-Tactic Analysis of Men’s National Handball Teams. Kinesiology, (in press)

A disszertációtól független közlemények 1.

Ökrös, Cs. (1999): A védekezés, mint magatartásminta kialakítása kezdő kézilabdázóknál: I. rész, Ütközéshez előkészítő játékok. Módszertani lapok, 6(2): 17-20. p

2.

Ökrös, Cs. (2000): A védekezés, mint magatartásminta kialakítása kezdő kézilabdázóknál : II. rész, A védőjátékosok elővételező helyezkedése a támadó feltartására, és tiszta gólhelyzetbe kerülésének kiküszöbölésére. Módszertani lapok, 6(3): 11-14. p.

3.

Ökrös, Cs. (2000): A védekezés, mint magatartásminta kialakítása kezdő kézilabdázóknál: III. rész. A védőjátékos(ok) és a kapus védőtevékenységének összehangolása. Módszertani lapok, 6(4): 1-9. p.

4.

Ökrös, Cs. (2000): A gyorsindítás (lerohanás) és az ellen való védekezés oktatása kézilabdázásban: II. rész, A gyorsindítás megakadályozásának oktatása kézilabdázásban. Módszertani lapok, 7(2): 1-5. p.

5.

Ökrös Cs. (2003): A labdaszerzés oktatása a kézilabdázásban. Módszertani lapok, 10(4): 8-14. p.

6.

Ökrös

Cs.

(2003):

Talajra

érkezések

és

talajfogások

oktatása

a

kézilabdázásban. Módszertani lapok, 10(4): 14-17. oldal. 7.

Ökrös, Cs. (2005): A létszámfölényes támadójáték elemzése, a 2005-ös Férfi Kézilabda

Világbajnokságon.

Sporttudományi

Szemle,

2:

29-31.

p

játékhelyzetekben (VB. Tunézia, 2005.) Magyar Edző, 2: 9-12. p. 8.

Ökrös, Cs. (2005): Az iskolai testnevelés szerepe a személyiség fejlesztésében. Katedra, 12(8): 24-26. p.

95

KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS A dolgozat elkészítésében a legjelentősebb szakmai támogatást Édesapámtól, Ökrös Istvántól kaptam. Az Ő kézilabdázásban eltöltött több évtizedes edzői rutinja és az edzőképzésben szerzett tapasztalatai felbecsülhetetlen segítséget jelentettek számomra. Külön köszönettel tartozom feleségemnek és családom többi tagjának is, hogy az évek során nyugalmas hátteret biztosítottak munkámhoz. Ugyancsak sokat köszönhetek témavezetőmnek, Prof. Dr. Rigler Endrének, aki időt és energiát nem kímélve segítette munkámat. Nem csak kutatói szemléletem kialakítását, hanem tanári hitvallásom fejlődését is neki köszönhetem. Ő már sajnos nem lehet közöttünk, emlékének ezúton is szeretnék őszinte tisztelettel és szeretettel adózni. Köszönöm Dr. Hamar Pálnak, hogy kérésemre témavezetésemet tovább vitte, és segítségével a Dolgozat végső formáját és tartalmát kialakítottuk. Köszönetemet fejezem ki a Doktori Iskola óraadó, vizsgáztató professzorainak, akik támogatásukról biztosítottak doktori tanulmányaim során és irányításukkal kutatói tevékenységem fejlődését segítették. Köszönetemet fejezem ki Varga Istvánné, Icukának aki tanulmányaim és kutatásaim

éveiben

lelkiismeretesen

segítette

előrehaladásomat.

A

dolgozat

szerkesztésében barátomra, Matuz Istvánra számíthattam. Az adatok statisztikai feldolgozásában jelentős segítséget kaptam Bognár József, Kovács Katalin és Rácz Levente kollegáktól. Köszönöm Csuka Mária, Csermely Józsefné és Krasovecz Ferenc kollégáknak a Dolgozat formai kivitelezésében nyújtott segítségüket. Köszönettel tartozom a külföldi publikációim megjelentetésében nyújtott segítségért Nemes Rolandnak, Lukasz Trzaskomának és Maleczki Péternek.

96

FÜGGELÉK 1. Táblázatok 1. táblázat: A vizsgált mérkőzések A mérkőzés sorszáma 1. mérkőzés 2. mérkőzés 3. mérkőzés 4. mérkőzés 5. mérkőzés 6. mérkőzés 7. mérkőzés 8. mérkőzés 9. mérkőzés 10. mérkőzés 11. mérkőzés 12. mérkőzés 13. mérkőzés 14. mérkőzés 15. mérkőzés 16. mérkőzés 17. mérkőzés 18. mérkőzés 19. mérkőzés 20. mérkőzés 21. mérkőzés 22. mérkőzés 23. mérkőzés 24. mérkőzés 25. mérkőzés 26. mérkőzés

Csapatok FRA SWE DEN DEN SWE HUN HUN FRA FRA HUN HUN HUN HUN HUN HUN CRO SWE HUN RUS HUN HUN HUN HUN CRO GER HUN

ICL RUS SWE GER GER SCG RUS HUN GER POR SLV ICL SLO RUS GER HUN HUN SLO HUN CZE ICL SLO FRA SLO SLO GER

Végeredmény 26 30 27 23 33 34 30 29 22 33 34 25 27 26 28 30 33 28 30 30 32 29 21 27 30 23

A mérkőzés sorszáma

26 26 26 28 31 33 31 24 23 34 24 27 30 23 35 29 32 25 25 25 29 29 29 25 25 28

27. mérkőzés 28. mérkőzés 29. mérkőzés 30. mérkőzés 31. mérkőzés 32. mérkőzés 33. mérkőzés 34. mérkőzés 35. mérkőzés 36. mérkőzés 37. mérkőzés 38. mérkőzés 39. mérkőzés 40. mérkőzés 41. mérkőzés 42. mérkőzés 43. mérkőzés 44. mérkőzés 45. mérkőzés 46. mérkőzés 47. mérkőzés 48. mérkőzés 49. mérkőzés 50. mérkőzés 51. mérkőzés 52. mérkőzés

97

Csapatok GER GER SLO HUN FRA HUN CRO CRO RUS RUS KOR FRA GER CRO ESP SWE FRA SCG CRO ESP ESP SLO FRA ESP CRO RUS

DEN FRA FRA EGY HUN GER GER HUN SLO HUN HUN TUN CRO SCG GER SCG RUS ESP FRA TUN CRO ICL GRE SWE ESP ICL

Végeredmény 22 29 27 33 26 30 26 33 28 28 25 26 26 24 32 26 25 28 35 33 40 34 19 33 33 29

20 29 22 28 23 29 24 31 25 26 30 26 29 23 28 26 22 28 32 30 34 33 20 26 31 29

2. táblázat: A mérkőzések támadásbefejezéseinek előfordulása és eloszlása A mérkőzések 1. mérkőzés 2. mérkőzés 3. mérkőzés 4. mérkőzés 5. mérkőzés 6. mérkőzés 7. mérkőzés 8. mérkőzés 9. mérkőzés 10. mérkőzés 11. mérkőzés 12. mérkőzés 13. mérkőzés 14. mérkőzés 15. mérkőzés 16. mérkőzés 17. mérkőzés 18. mérkőzés 19. mérkőzés 20. mérkőzés 21. mérkőzés 22. mérkőzés 23. mérkőzés 24. mérkőzés 25. mérkőzés 26. mérkőzés 27. mérkőzés 28. mérkőzés 29. mérkőzés 30. mérkőzés 31. mérkőzés 32. mérkőzés 33. mérkőzés 34. mérkőzés 35. mérkőzés 36. mérkőzés 37. mérkőzés 38. mérkőzés 39. mérkőzés 40. mérkőzés 41. mérkőzés 42. mérkőzés 43. mérkőzés 44. mérkőzés 45. mérkőzés 46. mérkőzés 47. mérkőzés 48. mérkőzés 49. mérkőzés 50. mérkőzés 51. mérkőzés 52. mérkőzés átlag SD

GYI 16 17 11 9 17 18 22 13 13 12 15 10 13 17 21 18 23 16 12 14 15 13 14 12 10 11 11 13 7 14 17 18 17 23 13 16 13 11 9 11 21 12 15 13 16 22 15 19 12 18 22 15 14,90 3,84

ÁTL 35 38 31 33 46 41 45 37 40 47 40 38 42 46 41 40 40 40 32 35 39 43 46 27 46 41 37 41 37 35 29 25 39 47 39 42 28 41 48 39 40 36 45 38 47 38 39 47 40 43 49 38 39,54 5,46

BEÁ 14 11 14 15 15 12 9 10 12 9 9 7 16 5 14 5 15 5 10 6 9 13 4 9 12 11 6 3 12 14 9 5 6 5 5 10 17 7 12 5 15 8 8 9 13 15 15 14 4 12 8 11 9,98 3,77

BET 4 5 11 5 3 6 5 4 7 13 7 8 7 9 5 10 5 5 5 3 9 4 5 9 4 4 4 8 7 6 8 6 0 4 10 3 9 6 7 6 3 7 3 11 10 7 10 7 7 8 10 9 6,50 2,61

SZÉL 15 13 9 13 10 11 8 17 9 10 13 14 8 10 14 13 13 9 10 20 17 17 13 17 6 14 19 12 10 18 18 18 17 12 15 9 15 11 15 17 13 11 12 14 15 7 17 11 14 9 9 16 13,02 3,40

BD 11 10 14 11 7 9 13 10 4 15 11 9 11 12 4 6 13 13 8 8 12 12 9 7 8 10 9 15 13 13 6 11 8 7 7 7 5 14 8 12 7 12 7 10 8 9 10 11 10 11 11 10 9,77 2,68

Jelölések: GYI = gyorsindítás, ÁTL = átlövés, BEÁ = beálló, BET = betörés, SZÉL = szélső, BD = büntetődobás, LAEV = labdaelvesztés

98

LAEV 27 25 21 32 10 31 18 25 18 20 25 24 15 23 26 27 17 31 36 24 27 25 31 20 30 24 40 25 22 20 22 26 19 20 23 30 15 15 24 25 28 28 20 29 23 27 29 28 26 21 15 23 24,13 5,56

3. táblázat: A gólok megoszlása a támadásbefejezési módok szerint A mérkőzések 1. mérkőzes 2. mérkőzés 3. mérkőzés 4. mérkőzés 5. mérkőzés 6. mérkőzés 7. mérkőzés 8. mérkőzés 9. mérkőzés 10. mérkőzés 11. mérkőzés 12. mérkőzés 13. mérkőzés 14. mérkőzés 15. mérkőzés 16. mérkőzés 17. mérkőzés 18. mérkőzés 19. mérkőzés 20. mérkőzés 21. mérkőzés 22. mérkőzés 23. mérkőzés 24. mérkőzés 25. mérkőzés 26. mérkőzés 27. mérkőzés 28. mérkőzés 29. mérkőzés 30. mérkőzés 31. mérkőzés 32. mérkőzés 33. mérkőzés 34. mérkőzés 35. mérkőzés 36. mérkőzés 37. mérkőzés 38. mérkőzés 39. mérkőzés 40. mérkőzés 41. mérkőzés 42. mérkőzés 43. mérkőzés 44. mérkőzés 45. mérkőzés 46. mérkőzés 47. mérkőzés 48. mérkőzés 49. mérkőzés 50. mérkőzés 51. mérkőzés 52. mérkőzés Átlag SD

GYI 10 10 9 9 14 6 14 9 7 7 8 7 8 9 10 13 14 13 7 10 11 11 8 8 9 3 5 10 3 6 13 13 13 17 7 12 11 7 7 9 14 6 10 11 15 17 13 14 5 13 15 9 9,98 3,34

ÁTL 17 17 15 14 17 12 20 13 15 16 12 12 18 12 22 20 12 13 19 12 13 13 17 13 24 17 12 18 12 16 13 19 15 24 16 24 13 14 22 17 18 18 13 17 22 15 22 16 10 15 19 15 16,15 3,58

BEÁ 8 8 6 12 14 11 7 4 10 8 9 6 10 3 11 4 12 4 8 5 5 7 4 8 9 10 5 3 8 12 6 5 5 5 5 5 12 5 9 5 10 3 7 3 10 12 12 13 4 8 5 8 7,46 3,03

BET 4 3 7 3 3 5 1 3 3 12 7 6 6 4 5 7 4 3 5 3 5 1 5 6 4 2 4 7 6 5 6 5 0 4 9 2 7 5 5 5 2 5 3 6 6 4 8 5 5 4 7 7 4,79 2,11

SZÉL 4 9 6 6 10 9 7 15 6 10 12 12 7 10 11 10 12 9 8 17 15 15 11 10 4 12 10 10 9 10 6 12 12 8 11 6 8 10 5 3 11 10 10 9 7 6 10 11 7 8 9 11 9,35 2,88

BD 9 9 10 7 6 4 12 9 4 14 10 9 8 11 4 5 11 11 8 8 12 11 5 7 5 7 6 10 11 12 5 5 5 6 5 5 4 11 7 8 5 10 4 10 7 9 9 8 8 11 9 8 7,96 2,60

Jelölések: GYI = gyorsindítás, ÁTL = átlövés, BEÁ = beálló, BET = betörés, SZÉL = szélső, BD = büntetődobás 99

4. táblázat: A mérkőzések támadásbefejezéseinek kihasználása A mérkőzések 1. mérkőzés 2. mérkőzés 3. mérkőzés 4. mérkőzés 5. mérkőzés 6. mérkőzés 7. mérkőzés 8. mérkőzés 9. mérkőzés 10. mérkőzés 11. mérkőzés 12. mérkőzés 13. mérkőzés 14. mérkőzés 15. mérkőzés 16. mérkőzés 17. mérkőzés 18. mérkőzés 19. mérkőzés 20. mérkőzés 21. mérkőzés 22. mérkőzés 23. mérkőzés 24. mérkőzés 25. mérkőzés 26. mérkőzés 27. mérkőzés 28. mérkőzés 29. mérkőzés 30. mérkőzés 31. mérkőzés 32. mérkőzés 33. mérkőzés 34. mérkőzés 35. mérkőzés 36. mérkőzés 37. mérkőzés 38. mérkőzés 39. mérkőzés 40. mérkőzés 41. mérkőzés 42. mérkőzés 43. mérkőzés 44. mérkőzés 45. mérkőzés 46. mérkőzés 47. mérkőzés 48. mérkőzés 49. mérkőzés 50. mérkőzés 51. mérkőzés 52. mérkőzés átlag SD

GYI 0,63 0,59 0,82 1,00 0,82 0,33 0,64 0,69 0,54 0,58 0,53 0,70 0,62 0,53 0,48 0,72 0,61 0,81 0,58 0,71 0,73 0,85 0,57 0,67 0,90 0,27 0,45 0,77 0,43 0,43 0,76 0,72 0,76 0,74 0,54 0,75 0,85 0,64 0,78 0,82 0,67 0,50 0,67 0,85 0,94 0,77 0,87 0,74 0,42 0,72 0,68 0,60 0,67 0,15

ÁTL 0,49 0,45 0,48 0,42 0,37 0,29 0,44 0,35 0,38 0,34 0,30 0,32 0,43 0,26 0,54 0,50 0,30 0,33 0,59 0,34 0,33 0,30 0,37 0,48 0,52 0,41 0,32 0,44 0,32 0,46 0,45 0,76 0,38 0,51 0,41 0,57 0,46 0,34 0,46 0,44 0,45 0,50 0,29 0,45 0,47 0,39 0,56 0,34 0,25 0,35 0,39 0,39 0,41 0,10

BEÁ 0,57 0,73 0,43 0,80 0,93 0,92 0,78 0,40 0,83 0,89 1,00 0,86 0,63 0,60 0,79 0,80 0,80 0,80 0,80 0,83 0,56 0,54 1,00 0,89 0,75 0,91 0,83 1,00 0,67 0,86 0,67 1,00 0,83 1,00 1,00 0,50 0,71 0,71 0,75 1,00 0,67 0,38 0,88 0,33 0,77 0,80 0,80 0,93 1,00 0,67 0,63 0,73 0,77 0,17

BET 1,00 0,60 0,64 0,60 1,00 0,83 0,20 0,75 0,43 0,92 1,00 0,75 0,86 0,44 1,00 0,70 0,80 0,60 1,00 1,00 0,56 0,25 1,00 0,67 1,00 0,50 1,00 0,88 0,86 0,83 0,75 0,83 0,00 1,00 0,90 0,67 0,78 0,83 0,71 0,83 0,67 0,71 1,00 0,55 0,60 0,57 0,80 0,71 0,71 0,50 0,70 0,78 0,74 0,22

SZÉL 0,27 0,69 0,67 0,46 1,00 0,82 0,88 0,88 0,67 1,00 0,92 0,86 0,88 1,00 0,79 0,77 0,92 1,00 0,80 0,85 0,88 0,88 0,85 0,59 0,67 0,86 0,53 0,83 0,90 0,56 0,33 0,67 0,71 0,67 0,73 0,67 0,53 0,91 0,33 0,18 0,85 0,91 0,83 0,64 0,47 0,86 0,59 1,00 0,50 0,89 1,00 0,69 0,74 0,20

BD 0,82 0,90 0,71 0,64 0,86 0,44 0,92 0,90 1,00 0,93 0,91 1,00 0,73 0,92 1,00 0,83 0,85 0,85 1,00 1,00 1,00 0,92 0,56 1,00 0,63 0,70 0,67 0,67 0,85 0,92 0,83 0,45 0,63 0,86 0,71 0,71 0,80 0,79 0,88 0,67 0,71 0,83 0,57 1,00 0,88 1,00 0,90 0,73 0,80 1,00 0,82 0,80 0,82 0,14

LAEV 0,22 0,21 0,19 0,27 0,09 0,24 0,15 0,22 0,17 0,16 0,21 0,22 0,13 0,19 0,21 0,23 0,13 0,26 0,32 0,22 0,21 0,20 0,25 0,20 0,26 0,21 0,32 0,21 0,20 0,17 0,20 0,24 0,18 0,17 0,21 0,26 0,15 0,14 0,20 0,22 0,22 0,25 0,18 0,23 0,17 0,22 0,21 0,20 0,23 0,17 0,12 0,19 0,20 0,04

∑ 0,43 0,47 0,48 0,43 0,59 0,37 0,51 0,46 0,44 0,53 0,48 0,47 0,51 0,40 0,50 0,50 0,52 0,45 0,49 0,50 0,48 0,46 0,41 0,51 0,47 0,44 0,33 0,50 0,45 0,51 0,45 0,54 0,47 0,54 0,47 0,46 0,54 0,50 0,45 0,41 0,47 0,46 0,43 0,45 0,51 0,50 0,55 0,49 0,35 0,48 0,52 0,48 0,47 0,05

Jelölések: GYI = gyorsindítás, ÁTL = átlövés, BEÁ = beálló, BET = betörés, SZÉL = szélső, BD = büntetődobás, LAEV = labdaelvesztés, ÖSSZ = összesítés 100

101

6. táblázat: A támadásbefejezések eloszlása X SD GYI ÁTL BEÁ BET SZÉL BD LAEV

GYI 14,90 3,84 8,1E-45 1,3E-09 1,7E-22 5,0E-03 4,4E-12 4,5E-16

ÁTL 39,54 5,46 2,9E-51 5,9E-51 8,9E-47 3,9E-48 5,2E-26

BEÁ 9,98 3,77 0,000 0,000 0,372* 0,000

BET 6,50 2,61 0,000 0,000 0,000

SZÉL 13,02 3,40 0,000 0,000

BD 9,77 2,68 0,000

LAEV 24,13 5,56 -

Jelölés: GYI = gyorsindítás, ÁTL = átlövés, BEÁ = beálló, BET = betörés, SZÉL = szélső, BD = büntetődobás, LAEV = labdaelvesztés * = nem szignifikáns (p < 0,05)

7. táblázat: A gólok megoszlása a támadásbefejezési módok szerint X SD GYI ÁTL BEÁ BET SZÉL BD

GYI 9,98 3,34 6,9E-15 6,3E-05 4,0E-15 1,5E-01 4,8E-04

ÁTL 16,15 3,58 5,9E-24 5,4E-33 3,6E-18 2,2E-23

BEÁ 7,46 3,03 0,000 0,001 0,187*

BET 4,79 2,11 0,000 0,000

SZÉL 9,35 2,88 0,006

BD 7,96 2,60 -

Jelölés: GYI = gyorsindítás, ÁTL = átlövés, BEÁ = beálló, BET = betörés, SZÉL = szélső, BD = büntetődobás * = nem szignifikáns (p < 0,05)

102

8. táblázat: A támadásbefejezések kihasználása GYI X 0,67 SD 0,15 GYI 1,6E-16 ÁTL BEÁ 1,4E-03 BET 3,8E-02 SZÉL 2,0E-02 BD 1,1E-06 LAEV 3,1E-29 Σ 1,3E-12

ÁTL 0,41 0,10 1,8E-21 9,3E-15 1,0E-16 2,6E-29 9,4E-23 9,2E-05

BEÁ 0,77 0,17 0,210* 0,247* 0,060 0,000 0,000

BET 0,74 0,22 0,441* 0,015 0,000 0,000

SZÉL 0,74 0,20 0,017 0,000 0,000

BD 0,82 0,14 0,000 0,000

LAEV 0,20 0,04 0,000

Σ 0,47 0,05 -

Jelölés: GYI = gyorsindítás, ÁTL = átlövés, BEÁ = beálló, BET = betörés, SZÉL = szélső, BD = büntetődobás, LAEV = labdaelvesztés, Σ = összesítés * = nem szignifikáns (p < 0,05)

9. táblázat: Összesítő táblázat a támadásbefejezések és gólok mérkőzésenkénti átlagáról, részesedéséről és kihasználásáról GYI ÁTL BEÁ BET SZÉL BD LAEV Σ

TB (DB) 14,9 39,5 10,0 6,5 13,0 9,8 24,1 117,8

TBEO (%) 12,6 33,6 8,5 5,5 11,0 8,3 20,5 100,0

GL (DB) 10,0 16,2 7,5 4,8 9,3 8,0 55,7

GLEO (%) 17,9 29,0 13,4 8,6 16,8 14,3 100,0

TBKH (%) 67,0 40,9 74,8 73,7 71,8 81,5 47,3

Jelölés: GYI = gyorsindítás, ÁTL = átlövés, BEÁ = beálló, BET = betörés, SZÉL = szélső, BD = büntető dobás, LAEV = labdaelvesztés, TB = a támadásbefejezések száma, TBEO = a támadásbefejezések eloszlása, GL = a gólok száma, GLEO = a gólok eloszlás, TBKH = a támadásbefejezések kihasználása, Σ = összesítés

103

10. táblázat: A modellhelyzetekben alkalmazott játékelemek eredményei MODELL HELYZETEK

PRÓBÁK

Szélső szerepkör

ÖSSZPONTSZÁM

2 231

11,16

2,048

Távolabbi

2 270

11,35

2,088

Kiugrás

2 192

10,96

1,970

738

3,69

1,175

7 431

37,16

3,543

Lövőkézzel azonos

3 763

18,77

2,634

Lövőkézzel ellentétes

3 823

19,16

2,433

7 586

37,93

3,776

Alsó lövés

2 818

14,10

2,897

Elhajlásos löves

2 653

13,33

3,030

5 471

27,43

4,380

Felugrásos átlövés

2 916

14,58

2,661

Betörés

3 470

17,35

2,406

6 386

31,93

3,556

Felugrásos átlövés

2 287

16,43

2,292

Bejátszás

4 201

21,01

2,135

6 488

37,44

3,384

Lőtt átadás

3 692

18,46

2,997

Ívelt átadás

3 947

19,74

2,667

7 639

38,20

4,092

Szélről lővesek összesen Beálló szerepkör

Beállóból összesen Átlövés talajról

Átlövések talajről összesen Átlövő szerepkör II. Átlövő1 szerepkör összesen Átlövő szerepkör III. Átlövő2 szerepkör összesen Gyorsindítás IV.

SZÓRÁS

Közelebbi

Egyéb

I.

ÁTLAG

Gyorsindítás összesen

104

11. táblázat: A modellhelyzetekben alkalmazott játékelemek összehasonlítása Mean

Szélső modellhelyzet távol közel távol ki ki közel Beálló modellhelyzet azonos ellentétes Átlővés modellhelyzet alsó elhajlás Átlővés - betőrés modellhelyzet kint bent Átlővés - bejátszás modellhelyzet bent kint Gyorsindítás modellhelyzet lőtt ívelt

Std.Dv.

N

t

df

p

0,95

0,94

199

0,347873

0,13

1,02

1,82

199

0,070342

-0,07 Diff.

0,98 Std.Dv. Diff.

-0,99 t

199 df

0,324511 p

3,76 0,53 3,82 0,49 200 Mean Std.Dv. N

-0,06 Diff.

0,68 Std.Dv. Diff.

-1,25 t

199 df

0,211525 p

2,82 0,58 2,67 0,60 200 Mean Std.Dv. N

0,15 Diff.

0,80 Std.Dv. Diff.

2,68 t

199 df

0,008002 p

3,47 0,48 2,92 0,53 200 Mean Std.Dv. N

0,55 Diff.

0,72 Std.Dv. Diff.

10,83 t

199 df

0,000000 p

3,29 0,46 4,20 0,43 200 Mean Std.Dv. N

-0,91 Diff.

0,57 Std.Dv. Diff.

-22,62 t

199 df

0,000000 p

-0,21

0,65

-4,59

199

0,000008

3,78 0,70 3,72 0,68 200 3,78 0,70 3,65 0,66 200 3,65 0,66 3,72 0,68 200 Mean Std.Dv. N

3,69 3,90

0,60 0,46 200

Diff.

Std.Dv. Diff.

0,06

(szignifikancia szint: p < 0,05)

12. táblázat: A generális teljesítmények összehasonlítása a versenykor alapján Sport-age

1-4 vs. 5-6 1-4 vs. 7-8 1-4 vs. 9-11 1-4 vs. 12 < 5-6 vs. 7-8 5-6 vs. 9-11 5-6 vs. 12 < 7-8 vs. 9-11 7-8 vs. 12 < 9-11 vs. 12 <

Mean Group 1

Mean Group 2

tvalue

df

32,08 32,08 32,08 32,08 34,78 34,78 34,78 34,81 34,81 35,78

34,78 34,81 35,78 36,25 34,81 35,78 36,25 35,78 36,25 36,25

-4,25 -4,70 -6,58 -7,34 -0,05 -1,95 -2,83 -2,20 -3,19 -1,05

310 520 382 358 580 442 418 652 628 490

p

Valid N Group 1

Valid N Group 2

21 21 21 21 31 31 31 66 66 43

31 66 43 39 66 43 39 43 39 39

0,000028 0,000003 0,000000 0,000000 0,963658 0,051987 0,004837 0,028090 0,001502 0,293718

(szignifikancia szint: p < 0,05)

105

Std.Dev. Std.Dev. F- ratio Group Group Varianc. 1 2

5,40 5,40 5,40 5,40 5,59 5,59 5,59 5,76 5,76 5,05

5,59 5,76 5,05 5,00 5,76 5,05 5,00 5,05 5,00 5,00

1,07 1,14 1,15 1,17 1,06 1,23 1,25 1,30 1,33 1,02

p Varianc.

0,68 0,39 0,37 0,31 0,65 0,13 0,11 0,02 0,02 0,89

13. táblázat: A generális teljesítmény összehasonlítása a specializáció és a versenykor alapján

Sport-age 1-4

szélsők vs. beálló szélsők vs. átlövő beálló vs. átlövő Sport-age 5-6

Mean Mean tGroup Group value 1 2

df

3,07

3,09

-0,19

70

3,07

3,40

p

Valid N Group 1

Valid N Group 2

9

3

0,55

0,47

9

0,55

0,848

Std.Dev. Std.Dev. Group Group 1 2

F-ratio Varianc.

1,33

p Varianc.

0,53

-3,27

106

0,001

9

0,51

1,17

0,56

3,09 3,40 -2,24 Mean Mean tGroup Group value 1 2

70 df

0,028 p

3 Valid N Group 1

9 0,47 0,51 Valid N Std.Dev. Std.Dev. Group Group Group 2 1 2

1,13 F-ratio Varianc.

0,81

szélsők vs. beálló szélsők vs. átlövő átlövő vs. beálló Sport-age 7-8

3,43 3,51 -0,78 3,43 3,50 -0,74 3,50 3,51 -0,15 Mean Mean tGroup Group value 1 2

106 136 124 df

0,437 0,459 0,884 p

10 10 13 Valid N Group 1

8 0,56 0,58 13 0,56 0,55 8 0,55 0,58 Valid N Std.Dev. Std.Dev. Group Group Group 2 1 2

1,08 1,02 1,10 F-ratio Varianc.

szélsők vs. átlövő szélső vs. beálló beálló vs. átlövő Sport-age 9-11

3,48 3,49 -0,14 3,48 3,42 0,56 3,42 3,49 -0,82 Mean Mean tGroup Group value 1 2

340 160 286 df

0,888 0,573 0,411 p

18 18 9 Valid N Group 1

39 0,64 0,54 9 0,64 0,61 39 0,61 0,54 Valid N Std.Dev. Std.Dev. Group Group Group 2 1 2

1,41 1,09 1,29 F-ratio Varianc.

szélsők vs. átlövő szélső vs. beálló beálló vs. átlövő Sport-age 12 <

3,53 3,62 -1,29 3,53 3,49 0,39 3,49 3,62 -1,50 Mean Mean tGroup Group value 1 2

214 112 184 df

0,198 0,700 0,136 p

12 12 7 Valid N Group 1

24 0,51 0,47 7 0,51 0,58 24 0,58 0,47 Valid N Std.Dev. Std.Dev. Group Group Group 2 1 2

1,17 1,27 1,49 F-ratio Varianc.

196 100 166

0,708 0,105 0,028

11 11 6

szélsők vs. átlövő szélső vs. beálló beálló vs. átlövő

3,64 3,64 3,46

3,66 3,46 3,66

-0,38 1,64 -2,22

(szignifikancia szint: p < 0,05)

106

22 6 22

0,52 0,52 0,51

0,48 0,51 0,48

1,17 1,06 1,10

p Varianc.

0,78 0,92 0,70 p Varianc.

0,03 0,74 0,21 p Varianc.

0,42 0,37 0,09 p Varianc.

0,44 0,86 0,68

14. táblázat: A generális teljesítmény összehasonlítása a modellhelyzetek alapján Modellhelyzetek szélső pozíció átlövés szélső pozíció átlövés-betörés beálló pozíció szélső pozíció beálló pozíció átlövés beálló pozíció átlövés-betörés beálló pozíció átlövés-bejátszás gyorsindítás szélső pozíció gyorsindítás beálló pozíció gyorsindítás átlövés gyorsindítás átlövés-betörés gyorsindítás átlövés-bejátszás átlövés-betörés átlövés átlövés-bejátszás szélső pozíció

Mean Std.Dv. 3,72 2,74 3,72 3,19 3,79 3,72 3,79 2,74 3,79 3,19 3,79 3,74 3,82 3,72 3,82 3,79 3,82 2,74 3,82 3,19 3,82 3,74 3,19 2,74 3,74 3,72

0,35 0,44 0,35 0,36 0,38 0,35 0,38 0,44 0,38 0,36 0,38 0,34 0,41 0,35 0,41 0,38 0,41 0,44 0,41 0,36 0,41 0,34 0,36 0,44 0,34 0,35

N

Diff.

Std.Dv. Diff.

200

0,97

0,45

30,74 199 0,000

200

0,52

0,41

17,81 199 0,000

200

0,08

0,41

2,70 199 0,008

200

1,05

0,50

29,57 199 0,000

200

0,60

0,46

18,61 199 0,000

200

0,05

0,43

1,62 199 0,106

200

0,10

0,46

3,16 199 0,002

200

0,03

0,50

0,75 199 0,452

200

1,08

0,53

28,52 199 0,000

200

0,63

0,45

19,87 199 0,000

200

0,08

0,45

2,38 199 0,018

200

0,45

0,47

13,63 199 0,000

200

0,03

0,36

1,12 199 0,264

(szignifikancia szint: p < 0,05)

107

t

df

p

15. táblázat: A generális teljesítmény a modellhelyzetek és a versenykor alapján Szélső modellhelyzet Sport-age Mean Mean tGroup Group value 1 2

1-4 vs. 5-6 1-4 vs. 7-8 1-4 vs. 9-11 1-4 vs. 12 < 5-6 vs. 7-8 5-6 vs. 9-11 5-6 vs. 12 < 7-8 vs. 9-11 7-8 vs. 12 < 9-11 vs. 12 <

3,41 3,41 3,41 3,41 3,74 3,74 3,74 3,70 3,70 3,77

3,74 3,70 3,77 3,83 3,70 3,77 3,83 3,77 3,83 3,83

-3,03 50,00 -3,34 85,00 -3,77 62,00 -3,95 58,00 0,61 95,00 -0,41 72,00 -1,08 68,00 -1,21 107,00 -2,02 103,00 -0,81 80,00

Beálló modellhelyzet Sport-age Mean Mean tGroup Group value 1 2

1-4 vs. 5-6 1-4 vs. 7-8 1-4 vs. 9-11 1-4 vs. 12 < 5-6 vs. 7-8 5-6 vs. 9-11 5-6 vs. 12 < 7-8 vs. 9-11 7-8 vs. 12 < 9-11 vs. 12 <

3,45 3,45 3,45 3,45 3,82 3,82 3,82 3,76 3,76 3,90

3,82 3,76 3,90 3,89 3,76 3,90 3,89 3,90 3,89 3,89

2,53 2,53 2,53 2,53 2,67 2,67 2,67 2,65 2,65 2,84

2,67 2,65 2,84 2,96 2,65 2,84 2,96 2,84 2,96 2,96

df

-3,41 50,00 -3,27 85,00 -4,65 62,00 -4,59 58,00 0,69 95,00 -0,93 72,00 -0,88 68,00 -1,88 107,00 -1,79 103,00 0,04 80,00

Átlövés modellhelyzet Sport-age Mean Mean tGroup Group value 1 2

1-4 vs. 5-6 1-4 vs. 7-8 1-4 vs. 9-11 1-4 vs. 12 < 5-6 vs. 7-8 5-6 vs. 9-11 5-6 vs. 12 < 7-8 vs. 9-11 7-8 vs. 12 < 9-11 vs 12<

df

df

-1,39 50,00 -1,05 85,00 -3,06 62,00 -4,04 58,00 0,18 95,00 -2,00 72,00 -3,24 68,00 -2,18 107,00 -3,40 103,00 -1,39 80,00

p

0,0038 0,0012 0,0004 0,0002 0,5453 0,6858 0,2857 0,2295 0,0464 0,4192

p

0,0013 0,0016 0,0000 0,0000 0,4915 0,3568 0,3809 0,0634 0,0765 0,9669

p

0,1705 0,2948 0,0033 0,0002 0,8543 0,0488 0,0018 0,0311 0,0010 0,1694

Valid N Group 1

21,00 21,00 21,00 21,00 31,00 31,00 31,00 66,00 66,00 43,00

Valid N Group 1

21,00 21,00 21,00 21,00 31,00 31,00 31,00 66,00 66,00 43,00

Valid N Group 1

21,00 21,00 21,00 21,00 31,00 31,00 31,00 66,00 66,00 43,00

108

Valid N Group 2 31,00 66,00 43,00 39,00 66,00 43,00 39,00 43,00 39,00 39,00

Valid N Group 2 31,00 66,00 43,00 39,00 66,00 43,00 39,00 43,00 39,00 39,00

Valid N Group 2 31,00 66,00 43,00 39,00 66,00 43,00 39,00 43,00 39,00 39,00

Std.Dev. Std.Dev. F-ratio p Group Group Varianc. Varianc. 1 2

0,43 0,43 0,43 0,43 0,34 0,34 0,34 0,30 0,30 0,31

0,34 0,30 0,31 0,37 0,30 0,31 0,37 0,31 0,37 0,37

1,59 2,00 1,88 1,37 1,25 1,18 1,16 1,06 1,46 1,38

0,243267 0,038516 0,083888 0,398143 0,441212 0,606891 0,672826 0,818845 0,177380 0,312030

Std.Dev. Std.Dev. F-ratio p Group Group Varianc. Varianc. 1 2

0,40 0,40 0,40 0,40 0,37 0,37 0,37 0,37 0,37 0,33

0,37 0,37 0,33 0,33 0,37 0,33 0,33 0,33 0,33 0,33

1,22 1,17 1,45 1,53 1,04 1,19 1,26 1,24 1,31 1,06

0,612511 0,615901 0,303103 0,251411 0,931187 0,587501 0,495594 0,456985 0,370382 0,869434

Std.Dev. Std.Dev. F-ratio p Group Group Varianc. Varianc. 1 2

0,38 0,38 0,38 0,38 0,34 0,34 0,34 0,48 0,48 0,39

0,34 0,48 0,39 0,41 0,48 0,39 0,41 0,39 0,41 0,41

1,23 1,65 1,07 1,19 2,03 1,31 1,46 1,54 1,39 1,11

0,597061 0,211251 0,897440 0,695426 0,035475 0,437123 0,289069 0,135848 0,275274 0,739875

Átlövés-betörés modellhelyzet Sport-age Mean Mean Group Group 1 2

1-4 vs. 5-6 1-4 vs. 7-8 1-4 vs. 9-11 1-4 vs. 12 < 5-6 vs. 7-8 5-6 vs. 9-11 5-6 vs. 12 < 7-8 vs. 9-11 7-8 vs. 12 < 9-11 vs. 12 <

3,04 3,04 3,04 3,04 3,18 3,18 3,18 3,16 3,16 3,26

3,18 3,16 3,26 3,27 3,16 3,26 3,27 3,26 3,27 3,27

Álövés-bejátszás modellhelyzet Sport-age Mean Mean Group Group 1 2

1-4 vs. 5-6 1-4 vs. 7-8 1-4 vs. 9-11 1-4 vs. 12 < 5-6 vs. 7-8 5-6 vs. 9-11 5-6 vs. 12 < 7-8 vs. 9-11 7-8 vs. 12 < 9-11 vs. 12 <

3,52 3,52 3,52 3,52 3,78 3,78 3,78 3,72 3,72 3,77

3,78 3,72 3,77 3,85 3,72 3,77 3,85 3,77 3,85 3,85

Gyorsindítás modellhelyzet Sport-age Mean Mean Group Group 1 2

1-4 vs. 5-6 1-4 vs. 7-8 1-4 vs. 9-11 1-4 vs. 12 < 5-6 vs. 7-8 5-6 vs. 9-11 5-6 vs. 12 < 7-8 vs. 9-11 7-8 vs. 12 < 9-11 vs. 12 <

3,32 3,32 3,32 3,32 3,68 3,68 3,68 3,90 3,90 3,92

3,68 3,90 3,92 3,95 3,90 3,92 3,95 3,92 3,95 3,95

tvalue

df

p

-1,21 50,00 0,2316 -1,23 85,00 0,2227 -2,45 62,00 0,0172 -2,34 58,00 0,0226 0,32 95,00 0,7491 -1,00 72,00 0,3190 -0,99 68,00 0,3249 -1,62 107,00 0,1083 -1,59 103,00 0,1155 -0,06 80,00 0,9511

tvalue

df

p

-2,53 50,00 0,0145 -2,02 85,00 0,0461 -2,64 62,00 0,0104 -3,26 58,00 0,0019 0,97 95,00 0,3328 0,18 72,00 0,8584 -0,93 68,00 0,3569 -0,90 107,00 0,3693 -2,00 103,00 0,0479 -1,18 80,00 0,2403

tvalue

df

p

-2,79 50,00 0,0075 -6,21 85,00 0,0000 -6,78 62,00 0,0000 -6,79 58,00 0,0000 -2,55 95,00 0,0124 -2,73 72,00 0,0081 -2,88 68,00 0,0053 -0,33 107,00 0,7422 -0,69 103,00 0,4945 -0,39 80,00 0,6984

Valid N Group 1

Valid N Group 2

21,00 21,00 21,00 21,00 31,00 31,00 31,00 66,00 66,00 43,00

31,00 66,00 43,00 39,00 66,00 43,00 39,00 43,00 39,00 39,00

Valid N Group 1

Valid N Group 2

21,00 21,00 21,00 21,00 31,00 31,00 31,00 66,00 66,00 43,00

31,00 66,00 43,00 39,00 66,00 43,00 39,00 43,00 39,00 39,00

Valid N Group 1

Valid N Group 2

21,00 21,00 21,00 21,00 31,00 31,00 31,00 66,00 66,00 43,00

31,00 66,00 43,00 39,00 66,00 43,00 39,00 43,00 39,00 39,00

(szignifikancia szint: p < 0,05)

109

Std.Dev. Std.Dev. F-ratio p Group Group Varianc. Varianc. 1 2

0,46 0,46 0,46 0,46 0,40 0,40 0,40 0,36 0,36 0,27

0,40 0,36 0,27 0,30 0,36 0,27 0,30 0,27 0,30 0,30

1,30 1,59 2,80 2,40 1,22 2,15 1,85 1,76 1,51 1,16

0,505540 0,165075 0,004946 0,019558 0,489005 0,021833 0,073287 0,052969 0,171135 0,630763

Std.Dev. Std.Dev. F-ratio p Group Group Varianc. Varianc. 1 2

0,47 0,47 0,47 0,47 0,27 0,27 0,27 0,35 0,35 0,28

0,27 0,35 0,28 0,30 0,35 0,28 0,30 0,28 0,30 0,30

2,92 1,83 2,72 2,37 1,59 1,07 1,23 1,49 1,29 1,15

0,007944 0,071219 0,006285 0,021795 0,161151 0,852031 0,560509 0,172168 0,393502 0,660302

Std.Dev. Std.Dev. F-ratio p Group Group Varianc. Varianc. 1 2

0,41 0,41 0,41 0,41 0,48 0,48 0,48 0,36 0,36 0,29

0,48 0,36 0,29 0,30 0,36 0,29 0,30 0,29 0,30 0,30

1,38 1,28 1,98 1,86 1,77 2,73 2,57 1,54 1,45 1,06

0,458364 0,442820 0,062119 0,096908 0,055587 0,002789 0,006394 0,136691 0,217623 0,845539

16. táblázat: A generális teljesítmények összehasonlítása a modellhelyzetek és a specializáció alapján Szélső modellhelyzet

Mean Group 1

Mean Group 2

Valid N Group 1

Valid N Group 2

szélső vs. beálló szélső vs. átlövő beálló vs. átlövő Beálló modellhelyzet

3,72 3,72 3,62 Mean Group 1

3,62 1,27 3,74 -0,34 3,74 -1,76 Mean tGroup value 2

91 0,208722 165 0,735223 138 0,080237 df p

60 60 33 Valid N Group 1

33 0,38 0,34 107 0,38 0,34 107 0,34 0,34 Valid Std.Dev. Std.Dev. N Group Group Group 1 2 2

1,25 0,50 1,23 0,35 1,01 1,00 F-ratio p Varianc. Varianc.

szélső vs. beálló szélső vs. átlövő beálló vs. átlövő Átlövő modellhelyzet

3,76 3,76 3,90 Mean Group 1

3,90 -1,72 3,78 -0,40 3,78 1,55 Mean tGroup value 2

91 0,088413 165 0,686808 138 0,123355 df p

60 60 33 Valid N Group 1

33 0,38 0,37 107 0,38 0,38 107 0,37 0,38 Valid Std.Dev. Std.Dev. N Group Group Group 1 2 2

1,08 0,84 1,02 0,92 1,06 0,89 F-ratio p Varianc. Varianc.

beálló vs. átlövő szélső vs. beálló szélső vs. átlövő Átlövés-betörés modellhelyzet

2,54 2,62 2,62 Mean Group 1

2,87 -4,02 2,54 0,97 2,87 -3,63 Mean tGroup value 2

138 0,000097 91 0,336565 165 0,000383 df p

33 60 60 Valid N Group 1

107 0,37 0,43 33 0,42 0,37 107 0,42 0,43 Valid Std.Dev. Std.Dev. N Group Group Group 1 2 2

1,36 0,32 1,29 0,44 1,06 0,83 F-ratio p Varianc. Varianc.

szélső vs. beálló szélső vs. átlövő beálló vs. átlövő Átlövésbejátszás modellhelyzet

3,09 3,09 3,14 Mean Group 1

3,14 -0,71 3,27 -3,17 3,27 -1,93 Mean tGroup value 2

91 0,481664 165 0,001789 138 0,055876 df p

60 60 33 Valid N Group 1

33 0,34 0,28 107 0,34 0,37 107 0,28 0,37 Valid Std.Dev. Std.Dev. N Group Group Group 1 2 2

1,48 0,23 1,12 0,63 1,66 0,10 F-ratio p Varianc. Varianc.

szélső vs. beálló szélső vs. átlövő beálló vs. átlövő Gyorsindítás modellhelyzet

3,70 3,70 3,66 Mean Group 1

3,66 0,48 3,80 -1,82 3,80 -2,14 Mean tGroup value 2

91 0,635750 165 0,069998 138 0,034042 df p

60 60 33 Valid N Group 1

33 0,37 0,26 107 0,37 0,34 107 0,26 0,34 Valid Std.Dev. Std.Dev. N Group Group Group 1 2 2

1,96 0,04 1,19 0,43 1,64 0,11 F-ratio p Varianc. Varianc.

szélső vs. beálló szélső vs. átlövő beálló vs. átlövő

3,81 3,81 3,77

91 0,621215 165 0,699417 138 0,348800

60 60 33

3,77 3,84 3,84

tvalue

0,50 -0,39 -0,94

df

p

(szignifikancia szint: p < 0,05)

110

33 107 107

Std.Dev. Std.Dev. Group Group 1 2

0,46 0,46 0,38

0,38 0,39 0,39

F-ratio Varianc.

1,43 1,39 1,03

p Varianc.

0,27 0,14 0,97

2. Ábrák

y = 3,8984+0,3268*x; 0,95 Conf.Int. 14 12

BET (kisérletek száma)

10 8 6 4 2 0 -2

2

4

6

Var16:Var11: r = 0,3263; p = 0,0182

8

10

12

14

BD (gólok száma)

1. ábra: A büntetődobásból szerzett gólok és a betörési kísérletek számának kapcsolata Jelölés: BD = büntetődobás, BET = betörés (szignifikancia szint: p < 0,05)

111

16

y = 23,7657-0,2718*x; 0,95 Conf.Int. 22 20 18

SZÉL (száma)

16 14 12 10 8 6 4 24

26

28

30

32

Var5:Var14: r = -0,4366; p = 0,0012

34

36

38

40

42

44

46

48

ÁT L (száma)

2. ábra: Az átlövési kísérletek és a szélső támadásbefejezések számának kapcsolata Jelölés: ÁTL = átlövés, SZÉL = szélső (szignifikancia szint: p < 0,05)

112

50

y = 47,517-39,0421*x; 0,95 Conf.Int. 50 48 46 44 42 ÁTL (száma)

40 38 36 34 32 30 28 26 24 0,06

0,08

0,10

0,12

0,14

Var20:Var5: r = -0,3111; p = 0,0248

0,16

0,18

0,20

0,22

0,24

0,26

0,28

0,30

0,32

0,34

LAEV (arány)

3. ábra: A labdaelvesztések arányának és az átlövések számának kapcsolata Jelölés: LAEV = labdaelvesztés, ÁTL = átlövés (szignifikancia szint: p < 0,05)

113

y = 14,0648-0,2921*x; 0,95 Conf.Int. 18 16 14

SZÉL (gól)

12 10

8 6 4 2 8

10

12

14

Var4:Var13: r = -0,3630; p = 0,0082

16

18

20

22

ÁT L (gól)

4. ábra: Az átlövésből és a szélről szerzett gólok kapcsolata Jelölés: ÁTL = átlövés, SZÉL = szélső (szignifikancia szint: p < 0,05)

114

24

26

y = 11,4508-8,4368*x; 0,95 Conf.Int. 16

14

BD (gól)

12

10

8

6

4

2 0,2

0,3

0,4

Var6:Var16: r = -0,3108; p = 0,0249

0,5

0,6

0,7

ÁT L (hatékonyság)

5. ábra: Az átlövések hatékonyságának és a büntetődobásból elért gólok számának a kapcsolata Jelölés: ÁTL = átlövés, BD = büntetődobás (szignifikancia szint: p < 0,05)

115

0,8

MELLÉKLETEK

1. melléklet: A vizsgálatban szereplő válogatottak rövidítései

ALG = Algéria ANG = Angola ARG = Argentína AUS = Ausztrália AUT = Ausztria BRA = Brazília CAN = Kanada CRO = Horvátország CZE = Csehország DEN = Dánia EGY = Egyiptom ESP = Spanyolország FRA = Franciaország GER = Németország GRE = Görögország GRL = Grönland HUN = Magyarország ICL = Izland IZR = Izrael

JAP = Japán KOR = Dél-Korea KUW= Kuvait MAR= Marokkó NOR = Norvégia POL = Lengyelország QAT = Katar ROM = Románia RUS = Oroszország SAU = Szaud-Arábia SCG = Szerbia-Montenegro SLO = Szlovénia SUI = Svájc SVK = Szlovákia SWE= Svédország TUN = Tunézia UKR = Ukrajna YUG = Jugoszlávia

116

2. melléklet: A pályamérések ábráihoz tartozó jelmagyarázat

117

3. melléklet: A kézilabda játék oktatásának didaktikus terve

ALAPSZINT (TECHNIKA+TAKTIKA) TÁMADÁS

VÉDEKEZÉS /1:1, 1:1, 1:1+1, 2:1+1 szituációban/ A labda birtoklása Védő alaphelyzet, védő lábmunka Átadások, a labda elkapása Halászás Átlövések talajról, felugrásból Kapus: átlövések védés, sáncolás Cselezés, esési technikák Ütközés, testtel való játék Labdavezetés A labda elütése Beugrásos és bevetődéses lövés Kapus: ziccerlövések védése Egyéni gyorsindítás Visszafutás KÖZÉPSZINT (TECHNIKA+TAKTIKA) TÁMADÁS VÉDEKEZÉS /2:2+1, 3:2+1, 3:3+1, 4:3+1, 4:4+1 szituációban/ Posztonkénti egyéni támadójáték Védő ellentevékenység, kapusvédés • Átlövő játék (előkészítés, befejezés) • Beálló játék (előkészítés, befejezés) • Szélső játék (előkészítés, befejezés) Páros, hármas, négyes kapcsolatok Kapusvédés, védőegységek Csapatrész gyorsindítás Csapatrész visszarendeződés FELSŐSZINT (TECHNIKA+TAKTIKA) TÁMADÁS VÉDEKEZÉS /5:4+1, 5:5+1, 6:5+1, 6:6+1, 5:6+1 szituációban/ Pozíciós játék Területvédekezés (6:0, 5:1, 4:2, 3:2:1) Pozícióváltásos játék Vegyes védekezés (5+1, 4+2) Vegyes játék Emberfogásos védekezés Emberelőnyös, emberhátrányos játék Lerohanás Csapat visszarendeződés

118