Gömöri György
SAMUEL PEPYS A MAGYARORSZÁGI TÖRÖK HÁBORÚKRÓL
Samuel Pepysnek szerencséje volt az angol restauráció idején, mert befolyásos pártfogóra tett szert Sir Edward Montagu, a későbbi Lord Sandwich személyében. Az ő segítségével kapott – nem sokkal a király visszatérése után – jól fizetett állást a Tengerészeti Hivatalban (Navy Board).1 Bár korábban is érdekelték a belföldi és külföldi hírek, Cambridge-ben fennmaradt könyvtárában 1659-től kezdve megtalálható a legtöbb Angliában nyomtatott newsletter, de naplójába először csak 1663. augusztus 31-án jegyezte be, hogy olvasta a Roger L’Estrange által kiadott The Intelligencer című hírlapot.2 A hatvanas évek elején Pepyst főleg a tengeri hírek érdekelték, a törökökről is főleg ebben a vonatkozásban ír Montagu, illetve Teddiman kapitány jelentéseivel kapcsolatban, amit azok Tangier-ből, vagy Algériából küldtek.3 A francia vagy holland hírekre 1663 őszéig kell várnunk, amíg a Habsburg-országokat érintő hadi eseményeket, az ott folyó török háborút észreveszi. Ami az angol újságokat illeti, az 1659 decembere óta Henry Muddiman és Giles Dury szerkesztésében rendszeresen megjelenő Mercurius Publicus (alcíme: comprising the sum of Forraign Intelligence) már 1660 tavaszán beszámol erdélyi török hadmozdulatokról. Az értesülések ezekről Bécsből jönnek, s a lap 16. száma (ami valószínűleg1660. április 12-én jelent meg) például ezt írja: „A török Hermstat körül gyülekezik és további tervei vannak Ragotskyval szemben; ezért Horvátország kormányzóját, Zrínyi grófot (Count Serini) felkérték, hogy gyorsan szedjen össze minden erőt ebben a tartományban…”4 Muddiman külföldi híreit részben helyi levelezőktől, részben a Whitehallba beérkezett más nyelvű lapokból, illetve a hivatalos helyről továbbított hírekből kapja. A lapok többsége német vagy holland nyelvű, például Abraham Casteleyn Oprechte Haarlemse Dingdaegse Courantja – amit Angliában „Haarlem Gazette” néven tartanak számon – állandó hírforrásként szolgál.5 És jóllehet 1660–1661-ben az újságok főként a 1 2
3 4 5
Claire TOMALIN, Samuel Pepys. The unequalled self, London, Viking, 2002, 110. The Diary of Samuel Pepys, with an introduction and notes by G. Gregory SMITH, London, 1920, 215. Uo. 109, 118, 128–129. Mercurius Publicus, 16 (1660), 259. Peter FRASER, The Intelligence of the Secretaries of State and their Monopoly of Licensed News, 1660–1688, Cambridge University Press, 1956, 44.
147
száműzetéséből visszatérő királlyal, II. Károllyal és a restauráció következményeivel vannak elfoglalva, 1663 elejétől megint nagyobb figyelem irányul a kontinensre, különös tekintettel a magyar területen dúló török háborúra. Nem mondanánk azonban igazat, ha Samuel Pepysről azt állítanánk, hogy igazán csak 1663 szeptemberében kezdték érdekelni a törökök. Naplója szerint már 1661 júliusában megnézte Sir William Davenant The Siege of Rhodes (Rodosz ostroma) című operáját és a következő években még kétszer megtekinti. 6 1662 januárjában Pepys Sir William Batten admirálisnál járt, ahol valaki beszélt a raguzai hercegség állapotáról, ahol a törökök miatt a katonaság állandó készenlétben van és szüntelen rettegnek az árulástól.7 De a magyarországi helyzetről az angol közönség részletesebben csak 1663 tavaszán kezd értesülni – ekkor már a Mercurius Publicusnak szinte minden számában szó esik „Zrínyi grófról”, néha még a keresztnevét is említik. Az újság 1663. évi 8. számában egy február 7-i bécsi jelentés alapján például megjelenik egy hír a török követeléseiről: kártérítést akarnak a Zrínyi Miklós gróf csapatai által okozott „károkért”, valamint „Zerinvár” lebontását kérik.8 (Ha bécsi a jelentés, akkor Zrínyit „Serini”-nek, ha velencei, akkor az angol újság „Isdrini”-nek nevezi.) Mivel ez nem történik meg, az 1663. májusi lapszámok már az Új-Zrínyivár elleni török hadmozdulatokról számolnak be. Henry Muddiman és Giles Dury a 24. számban (június 11–18.) közli Zrínyinek a császárhoz (?) írt levelét. A velencei jelentésen alapuló levelet Zrínyi „Chiacheturno”-ból írta, s abban elmondja, eltökélte, hogy hajlandó „életét feláldozni hitéért és hazájáért, inkább a harctéren, mint ágyban halni meg”.9 Ekkor már a Mercuriust az a Richard Hodgkinson nyomdász nyomja, aki pár hónappal később Thomas Mabb-bel együtt új kiadót alapít,10 és Mabb lesz 1664-ben az egyik magyar tárgyú kiadvány, A Brief Chronicle of the Turkish War kiadója. Világos tehát az összefüggés az angol newsletter-nyomdászok és kiadók, valamint az alkalmi röpiratok kiadói között. Samuel Pepys 1663. szeptember 22-i naplójegyzete szerint ekkor figyelt fel a magyarországi eseményekre. Meglepne, ha nem tette volna, hiszen az újságok tele vannak drámai hangulatú hírekkel, amelyeket most már a The Intelligencer– The Newes címmel megjelenő új hírlevél, illetve kis méretű újság szállít az angol olvasónak. A tizenhat oldalra kibővült lap 1663. szeptember 17-én megjelenő 3. száma hat vagy hét különböző helyről közöl híreket a török háború menetéről, különös tekintettel Érsekújvár ostromára. Egy szeptember 13-i frankfurti jelentés szerint az erőd már el is esett, ezt aztán a következő szám három nappal későbbi boroszlói jelentése cáfolja.11 Pepysnek házi gondjai is vannak, feleségével a roszszul szellőző kéményekről értekezik, és az asszonynak veendő bársonykabátról, 6 7 8 9 10 11
The Diary, i. m., 91, 107, 128. Uo. 113. Mercurius Publicus, 8 (1663), 110. Mercurius Publicus, 24 (1663), 382. Henry R. PLOMER, A Dictionary of the Booksellers and Printers, 1641–1667, London, 1907, 121. The Newes, Nr. 3, 23, illetve Nr. 4, 29.
148
de azért közben odaírja: „Minden nap újabb híreket hoz a török előrehaladásáról Németországba, ami felébreszti az összes ottani keresztény fejdelemet, és arról, hogy birtokba veszi Magyarországot” (Every day brings news of the Turkes advance into Germany, to the awaking of all the Christian princes thereabouts, and possessing himself of Hungary.)12 Bár ez arra mutat, az angol naplóíró vajmi kevés különbséget tett a német fejedelemségek és a Habsburg-császár és magyar király tartományai közt, ettől kezdve a „török-magyar ügy” napirenden maradt. Alig egy héttel később Pepys megint utalt rá: „Mindenki a török magyarországi előrehaladásáról beszél stb.”13 Ekkorra már a védők valóban feladták Érsekújvárt, 1663. szeptember 26-án kivonultak a várból.14 Az Angliában érvényes naptár szerint persze ez már szeptember 16-án megtörtént, de jó pár napba, legalább két hétbe telt, amíg a hír eljutott Londonba. A vár feladásának híre európai szenzáció volt: Konstantinápolyban kitörő örömmel, a keresztény országokban pedig növekvő aggodalommal fogadták. Októberben aztán „beindult” Angliában is a török háborús könyvkiadás, ami másfél éven át folyt és csak az 1665-ös londoni dögvész fellángolásával ért véget. A New Survey of the Turkish Empire című, 108 lapos Henry Marsh-féle kiadvány 1663. október 20-án kapott nyomtatási engedélyt, és olyan érdeklődéssel fogadták, hogy második kiadását már ugyanez év novemberében kinyomtatták!15 Érsekújvár feladása után a külföldi sajtó elkezdte vizsgálni, hogy miért nem harcolnak a magyarok megfelelő lelkesedéssel a török ellen, illetve miért csak most kezdenek el igazán harcolni. A magyarázat erre részben az, hogy a Habsburg-uralkodó mindeddig nem tisztelte eléggé a magyar törvényeket és megcsorbította a magyarok vallásszabadságát. Alighanem erre utal az a Párizsból kapott jelentés, amely szerint „A magyarok mostanáig semleges állapotban maradtak, igazán csak most nyúlnak a fegyverekhez a török ellen, Zrínyi gróf vezényletével.”16 Ezután Samuel Pepys legközelebb október 19-i bejegyzésében reflektál a török háború híreire. Először a St. James palotából, ahol York hercegével lehet szót váltani, Batten (Sir William) admirálissal együtt elmegy a Cornhillre, a Royal Exchange közelében lévő egyik kávéházba, ahol sok kereskedő megfordul. Itt mindenki a törökökről beszél, és hamarosan szóba kerül a kétértelmű francia politika is. A herceg korábban azt mondta Pepyséknek, hogy „több keresztény (francia) parancsnok átállt a török-
12 13 14 15
16
The Diary, i. m., 217. Uo. 219. G. ETÉNYI Nóra, Hadszíntér és nyilvánosság, Budapest, Balassi Kiadó, 2003, 96. GÖMÖRI György, A bujdosó Balassitól a meggyászolt Zrínyi Miklósig, Budapest, Argumentum, 214. „The Hungarians hithert reserv’d themselves in a State of Neutrality. begin now to betake themselves to the Armes and to engage frankly against the Turk, under the command of the Count Serini”, The News, No. 5, October 1, 1663, 36. Hasonló módon ír jelentésében Sir John Finch Firenzéből, lásd Calendar of Domestic Policy, Charles II. 1663–1664, London, 1862, 302.
149
höz, hogy nekik szolgáljon, és miután erről érdeklődtem, megtudtam, hogy a francia király ezt azért teszi, mert meg akarja szerezni a Császárságot”.17 A francia álláspont azonban hamarosan megváltozik, mert nem telik bele egy hét, James Pierce doktor, York hercegének orvosa már azt meséli Pepysnek, hogy a török előrenyomulása miatt újabb fejlemények vannak: James Touchet, Castlehaven Earlje tízezer főnyi angol önkéntes csapatot szervez a török ellen, sőt: a francia király is ajánlatot tett I. Lipótnak, hogy küld segédcsapatokat azzal a feltétellel, ha ő lesz a keresztény seregek fő hadvezére és ha (a császár halála után, bár Pepys ezt nem írja) a Dauphint választják meg német-római császárnak!18 A franciák bekapcsolódása a török háborúba, mint fogjuk látni, olyan következményekkel jár, amelyek kissé megzavarják a Pepys család nyugalmát. Ugyanezen a napon, tehát az angol naptár szerint 1663. október 24-én este Pepys betér egy Globe nevű kocsmába a Fleet Streeten, ahol érdekes vitának lesz szem- és fültanúja: „A császárról beszélve az asztalnál, egy jóvágású fiatal úr, aki úgy tűnik, a Parlament pártján van, azt mondta, hogy az egy tökfilkó, mert egyáltalán nem törődik a kormányzással, hanem csak a jezsuiták irányítják. Az asztalnál többen vitába szálltak vele” (…talking of the Emperor at table, one young gentleman, a pretty man, and it seems a Parliament-man, did say that he was a sot; for he minded nothing of the government, but was led by the Jesuits. Several at the table took him up).19 Ebben az a figyelemreméltó, hogy a korabeli angolok egy része mennyire tájékozott volt a magyarországi ügyeket illetően, különösen, ha a vallásszabadság sérelmeiről volt szó. Mert bár a királypárti angolok többsége mindig a király által éppen követett politikai vonalhoz igazodott, tehát ha Habsburgszövetségre volt szükség, azt követte, ha franciabarátságra, azt, szép számmal akadtak olyan „Parlament-párti” angolok, akik nem egyszerűen katonai szempontból nézték, illetve magyarázták a törökök 1664 utáni sikereit. Ennek a hónapnak a végén Pepys sok mindenről ír a naplójában, de a törökökről csak egy mondatot jegyez fel: „A török erősen halad a Császár tartományaiban és a fejedelmek nem tudnak megegyezni egymást közt arról, hogyan szálljanak vele szembe.”20 Ezt a lakonikus kijelentést azonban még 1663. november 9-én egy újabb információ követi, amelyik mintegy megerősíti a Globe-taverna fiatalemberének a magyar protestánsokra vonatkozó érveit. Pepys forrása ezúttal Robert Blackburne, az Admiralitás titkára, olyan ember, akinek véleményére ad naplóírónk. Pepys sok mindenről beszélget Blackburnnel, először arról, milyen szükséges a vallási tolerancia Angliában, ami után szinte logikusan következik, hogy Blackburne „Magyarország elvesztését (!)” vagyis török kézre kerülését annak tulajdonítja, hogy „a Császár megtagadja nekik [a magyaroknak] a szabad vallásgyakorlást” („…imputes the loss of Hungary to the Turk from the 17 18 19 20
The Diary, 221. I. m., 222. Uo. I. m., 224.
150
Emperor’s denying them this liberty of their religion”).21 Más szóval, az államvallás erőltetése nem tesz jót egyetlen államnak sem. Angliában az 1662. évi Act of Uniformity volt ebből a szempontból a mérföldkő, mivel leválasztotta az anglikán egyház radikálisabb, „kálvinistább” részét a konformista s a király szempontjából megbízhatóbb egyházról, és földönfutóvá tett számos anglikán lelkészt. Az 1663. évet Pepys családi helyzetének és karrierjének felmérésével zárja, de azért tesz egy-két külpolitikai megjegyzést is. Dicséri például XIV. Lajost, aki „nagy királynak” tűnik, és „minden európai uralkodó reá szegezi a szemét”. Ezután megint családjáról számol be, hogy aztán a december 31-i bejegyzés végére még odaírja: „A török nagyon mélyen behatolt Németországba (!) és a világnak az a része teljesen el van veszve, nem tudja, mit várjon ezektől a fejleményektől.”22 Ez úgy hangzik, mintha a török már (vagy még mindig) német felségterületen nyomulna előre. Persze erről nincs szó, sőt Zrínyi téli hadjárata kicsit megzavarja a törökök következő évi előkészületeit. Persze Pepys nem tudhatta, hogy a törökök télen (Szent Márton-nap után) általában nem háborúztak. Az új év riasztó hírrel kezdődik. Mivel már eldőlt, hogy angol és francia segédcsapatok indulnak a magyarországi török frontra, Pepys apósa, a francia születésű Alexandre St. Michel közli a családdal, hogy ő is be akar állni ebbe az új kereszteshadjáratba. Ezt a naplóíró saját nejétől tudta meg, aki „nagyon szomorú, ha az apjára gondol, aki Németországba indul a török ellen” (My wife is mighty sad to think of her father, who is going into Germany against the Turks). Ez kissé problematikus, mert St. Michel ugyan az állította, hogy tíz évvel korábban még harcolt Cromwell seregében Írországban, de 1664-ben már elmúlt ötvenéves és nem biztos, hogy egészsége kibírná a magyarországi expedíciót, amely esetben Pepyséknek kellene gondoskodniuk Baltyról, Pepys ifjú sógoráról, aki megbízhatatlan, munkakerülő és állandó gondokat okoz az egész családnak. Szerencsére valamivel később az após lelkesedése alábbhagy, letesz utazási szándékról, és helyette Balty utazik el – Hollandiába, „szerencsét próbálni” valamilyen minőségben, esetleg katonáskodással. Körülbelül ugyanakkor, amikor St. Michel bejelenti katonáskodási terveit, egy emlékiratíró magyar jár Londonban, akivel lehet, hogy Samuel Pepys véletlenül találkozott. Ez az ismeretség (amelyik a legjobb esetben egy bemutatkozásra és néhány francia nyelvű közhely kicserélésre szorítkozhatott) 1664 januárjában jöhetett létre Bethlen Miklós és Pepys között, ugyanis tudjuk, hogy Bethlen – miután 1663 decemberében Angliába érkezett és ott több hétig időzött – bemutatkozott I. Károlynak, megismerkedett York hercegével, Rupert herceggel és más angol kiválóságokkal. Audienciája a királynál 1664 januárjában történt a Whitehall palotában, és bár Bethlen nem ad meg pontos dátumot, körülbelül meg tudjuk mondani, mikor volt, mert Élete leírásában Bethlen Miklós ezt mondja: „Mivel a király, Carolus II-dus ekkor gyászlott, fekete köntösre nagy haszontalan költséget 21 22
I. m., 226. I. m., 237.
151
tevénk; meglőn ugyan a király köszöntése… rettenetes sok úr jelenlétében egy palotában.”23 Pepys azt írja naplójában, hogy ő is ott volt Whitehallban 1664. január 18-án, amikor „az egész udvar Savoy hercegnőjét gyászolta”.24 Ez a hölgy a Franciaországban elhunyt Catherina de Bourbon volt, akit a király nem nagyon kedvelt, ezért csak fél szívvel és mindössze pár napig gyászolt. Kár, hogy a király meglátogatásának időzítése éppen erre a néhány napra eset, emiatt verte magát Bethlen és kísérete jelentős gyászruha-kiadásokba. A The Conduct and Character of the Count Nicholas Serini…című, O. C. előszavával ellátott Zrínyi-életrajz, az angliai Zrínyi-kultusz legfontosabb kiadványa 1664. március elején jelent meg Londonban. Ezt Samuel Speed 1664. március 12-én jegyezteti be a könyvkiadók nagykönyvébe,25 és bár alighanem népszerű olvasmány (Zrínyi Miklósnak a napilapok már hónapokkal korábban nevet csináltak, 1664 júniusában már az arcképét is meg lehetett venni londoni könyvárusoknál!), Pepys naplójában Zrínyi neve mégsem szerepel, őt más ügyek jobban foglalkoztatják. Például az, hogy készül a hollandok elleni háború – erről mint bizonyosan bekövetkező eseményről 1664 áprilisában hall William Coventrytól, aki York hercegének a titkára és fontos ember az Admiralitáson.26 Közbejött még a londoni dögvész (ami Amszterdamból terjedt át Angliába) és más események, Pepysnek nincs ideje, hogy a török háborúra figyeljen. Egészen augusztus elsejéig, amikor bemegy a kávéházba, ahol óriási hangzavar fogadja: megverték a törököt Magyarországon! Ez Louis Ratuit Souches tábornoknak köszönhetően július 9–19én történt, és valószínű, hogy a kávéház közönsége is abból a Thomas Mabb által egy-két nappal korábban piacra dobott, 11 lapos friss röpiratból értesült az eseményről, amelynek címe A true and perfect relation of the battail and victory… lately obtained near Lewentz. Pepys ezt jegyzi fel augusztus 1-jén: „A kávéházba megyek, ami tele van Souches tábornok törökön vett győzelmével, ez egy francia zsoldoskatona, a német sereg egy részének parancsnoka; 4000 embert ölt meg és rendkívül sok zsákmányt ejtett” (To the Coffee-house, and there all the house full of the victory [of] General Soushe, who is a Frenchman, a soldier of fortune commanding part of the German army, hath had against the Turk; killing 4000 men, and taking most extraordinary spoil).27 De még ezt a szenzációt is elhomályosítja a szentgotthárdi csatáról nyolc nappal később Londonba érkező hír. Bár az Intelligencer ezt csak augusztus 13-i számában közli, győri, pozsonyi, bécsi és körmendi (!) levelek alapján, amelyek Hollandián át érkeztek, Pepys már augusztus 9-én bejegyzi naplójába, hogy „a Császár megverte a törököt, megölte a nagyvezért és sok basát, valamint nyolcvanezer embert”, bár a keresztények is sok embert vesztettek, három tábornokot és igen sok franciát, ami pedig – teszi hozzá maliciózusan Pepys – szinte akkora szolgálat a Császárnak, mint az, hogy meg23 24 25 26 27
Kemény János és Bethlen Miklós művei, Budapest, Szépirodalmi, 1980, 586. Az új naptár szerint január 28-án. The Diary, 239. A transcript of the Worshipful Company of Stationers II. 1655–1675, London, 1913, 339. The Diary…, 257. I. m., 274.
152
verte a törököt (which is thought as good a service to the Emperor as beating Turk almost).28 A törökök veszteségének fantasztikusan eltúlzott számát egyébként már maga Pepys is kétségbe vonja a későbbi hírek alapján. Amikor 1664. augusztus 19-én Sir William Pennél jár, a szentgotthárdi csatáról beszélgetve erre a következtetésre jut: „Vannak, akik kétségbe vonják a Császár győzelmét a törökön, de a legtöbben azt vallják, az [emberveszteség] nagyon kevés (bár elég sok) ahhoz képest, amit akkor mondtak, hogy nyolcvanezer ember esett el, illetve esett fogságba.”29 A csata részletes leírása egyébként egy párizsi jelentés alapján csak a londoni Intelligencer augusztus 24-i számában olvasható, az újság 545–562. oldalán, tehát Pepys már megint hamarabb értesült, mint az átlag angol olvasó. Érdekes módon Pepys sem Montecuccoli, sem a csatában a francia lovasságot vezető Coligny nevét nem említi, ami pedig a császárt illeti, az szövegében inkább gyűjtőnévként szolgál sikeres tábornokai helyett. Mint mondtuk, Zrínyi alakja sem érdekli különösebben. Bár a korabeli lapok 1664 decemberében hírül adták a törökverő magyar halálhírét, Pepyst jobban izgatják a holland háború hírei, bár azért ebben az évben egy ijesztő égi jelet még följegyez: az üstököst, ami az év utolsó hónapjában megjelent Anglia fölött: „Sokan beszélnek az üstökösről, amit éjjelente látni és a király meg a királynő tegnap éjjel fenn voltak, hogy lássák és úgy tűnik, látták is.”30 Talán kezébe került az a kiadvány is 1665-ben, amelyben egy tudós angol beszámol az üstökösről. A kis füzet címe: The Blazing Star: or a Discourse of Comets, their Natures and Effects…, amiben például szó esik arról, hogy mielőtt a török elfoglalta volna Budát 1541-ben, pár évvel korábban szintén láttak egy üstököst, ami ennek az eseménynek lett volna előjele.31 A török háborúnak vége a vasvári békével, de Samuel Pepys érdeklődése a szultán birodalma után ezzel nem szűnik meg: 1667 áprilisában megvásárolja Sir Paul Rycaut török történetét azzal a megjegyzéssel, hogy most sokkal többe került, mint a nagy londoni tűz előtt.32 Mindenestere naplójának 1663–1664-es bejegyzései – amiket az angol szerkesztők a „válogatott” Pepysből rendszerint kihagynak – arra vallanak, hogy a sokoldalú és széles érdeklődésű naplóírót sokkal jobban érdekelték a magyarországi török háború hírei, mint azt eddig gondoltuk.
28
29 30 31 32
Uo. 275. Az 1920-as Pepys-kiadás lábjegyzetben már helyesbít: „igazából az történt, hogy a törökök megverték a németeket és a franciák megnyerték nekik a csatát”. A törökök veszteségét az első hírek erősen eltúlozták: mindössze 10 és 16 ezer közöttre tehető. Uo. 277. The Diary…, 292. Példánya a wolfenbütteli könyvtárban. The Diary…, 483.
153
