S TUDIA C AROLIENSIA (X.) Studia Caroliensia Dr. Kulcsár-Szabó Ágnes tanszékvezető egyetemi docens

STUDIA CAROLIENSIA

2009. 2-3. (X.)

189–214.

CSUPICS MILICA A HAJNALI CSILLAG PEREMÉN ÉRTELMEZÉSI LEHETŐSÉGEI 1 „Az irodalmi szövegek olyan szövegek, amelyek hangzását az olvasáskor hallanunk kell, még ha talán csak belső hallással is, és amiket, ha szavalják őket, nem csak hallunk, hanem magunkban ki is mondunk.” 2

Az utóbbi néhány évben nem csupán a gyermekkönyvek számszerű növekedését tapasztalhatta meg az olvasó, a gyermekeknek szánt irodalom könyvművészeti, grafikai szempontból is jelentős fejlődésen ment keresztül. E két tendencia együttes hatása is eredményezhette, hogy a teljes szépirodalmi termés mind nagyobb szeletét kitevő „gyermekirodalom” nemcsak a kritikusok, hanem az alkotók érdeklődésének is fókuszába került. Mindennek látványos eredménye, hogy olyan, a „felnőtt” irodalomban már elismert alkotók jelentek meg a gyermekkönyv-írók, költők sorában, mint Oravecz Imre (Máshogy mindenki más), Tóth Krisztina (Állatságok), Varró Dániel (Túl a Maszat-hegyen), vagy Kukorelly Endre (Samunadrág). Az utóbbi éveknek ez a jelensége olyan rég(ebb)i teoretikus vitákat nyitott meg újra, mint például a „gyermekirodalom” körülhatárolhatóságának, „definiálhatóságának” problémája, amely azonban nem képezi a dolgozat szorosabban vett tárgyát. A gyermekirodalomra elsősorban (gyakran még ezt is hangsúlyozni kell!) irodalomként tekintünk, melynek tárgyalására – sajátos kommunikációs rendszeréből következően – leghatékonyabban interdiszciplináris 3 keretek között kerülhet sor. A befogadás-esztétikai nézőpontnak megfelelően a „gyermekirodalom” fogalmának megalkotása a gyerek elgondolt, „virtuális” horizontjából történik, amely azonban – a gyermekversek speciális „kettős kódolásának” köszönhetően – nemhogy kizárná, hanem éppenséggel gazdagíthatja az ún. „felnőtt” befogadást. Feltételezésünk szerint a szükségszerűen idealizált gyermekolvasatban az érzékek heterogenitásának köszönhetően olyan befogadásról beszélhetünk, melyben - a kognitív helyett-, inkább az érzelmi, érzéki réteg juttathat el a megértéshez. Ez hívta fel a figyelmet többek között a kép és szöveg viszonyának kiemelt fontosságára is. Az olvasatok különbségében megmutatkozó „másság”, „idegenség” tudatosítása lehetőséget kínálhat a felnőtt – nem kizárólag a gyermekversek 1

A szerző dolgozatával a 2009. évi Országos Tudományos Diákköri Konferencián 3. helyezést ért el. Témavezetője: Dr. Kulcsár-Szabó Ágnes tanszékvezető egyetemi docens. 2 Hans Georg GADAMER, Szöveg és interpretáció, szerk. BACSÓ Béla, Bp., Cserépfalvi, 1991, 33. 3 Vö. BALÁZS Imre József, Könyv a gyermekben zajló történetekről, Kiss Judit Bevezetés a gyermekirodalomba, Új forrás, 2004/2. http://www.epa.oszk.hu/00000/00016/00092/040219.htm

Studia Caroliensia 2009. 2-3.

189

CSUPICS MILICA

esetében létrejövő – olvasási folyamatainak önreflexiójára. 4 A befogadásmódok eltérése a felnőtt és gyermekversek eszközeiben meglévő esetleges különbségekre is rákérdezhet. Szükségesnek látszik azonban hangsúlyozni, hogy az irodalmi közvélekedéssel szemben – amely a felnőtt-gyermek hiearchia felállításával kerüli meg a „felnőtt” irodalomtudományban bekövetkezett változásoknak megfelelő, azokra reflektáló elemzéseket – annak az eldöntése, hogy a vers gyermekekhez és/vagy felnőttekhez „szól-e” elsősorban hermeneutikai kérdés. Kovács András Ferenc Hajnali csillag peremén című kötete jó példa lehet annak bizonyítására, hogy – a közhiedelemmel ellentétben – egy szövegen belül két (radikálisan) különböző(nek tekintett) olvasási horizont egymással párhuzamosan (sőt néhol egymást metsző módon) is eredményesen működtethető. A versgyűjtemény KAF kilencedik gyermekverskötete, válogatás 1977-től kezdve napjainkig (legnagyobb számban a 80-as, 90-es években írott költeményekből). A hét ciklusban bemutatott 177 vers által megteremtett „csodálatos bolygó” megkerüli a napot, a gyerekkötetekre jellemző szimbolikának megfelelően követve az évszakokat vízkereszttől vízkeresztig. 5 A természet ezen körforgása a játék létmódjához hasonlítható, melyet szintén az önmagából eredő, folyamatosan megújulni képes aktivitás jellemez, valamint közel áll a befogadásról alkotott elképzeléseinkhez is. 6 Kulcsár-Szabó Zoltán a „Hangok, jelek” című recenziójában rámutat, hogy Kovács András Ferenc lírájának „olvasása szükségessé tette a befogadó versértelmezési stratégiáinak revízióját, önkorrekcióját.” 7 Ennek alapján feltételezhető, hogy amennyiben KAF „felnőtt verseihez” hasonló versépítkezés érhető tetten a gyermekverseinél, úgy annak befogadására is kiterjedhet a fenti állítás, jelen munka egyik célja ennek áttekintése. A pedagógiai, pszichológiai gondolkodásban a gyermek megértésének igényét Rousseau munkásságára szokták visszavezetni. A felnőtt-gyermek viszonynak ez a fajta felfogása több módosuláson ment keresztül: a középkorban a gyereket, mint miniatűr felnőttet kezelték; majd ez a két fél közötti kapcsolat a bibliai hierarchia mintájára módosult; később, a 18-19. században a gyerek – mint szimbolikus figura – különböző jelentések hordozójává vált (például a tisztaságé, őszinteségé, gyámolta4

Az idegennel való szembesülés, a másikban való önmegértés, mint ahogyan maga a megértés is, kizárólag dialogikus szituációban képzelhető el. Vö. például GADAMER, i. m., 21-22; vagy GADAMER, Igazság és módszer, Egy filozófiai hermeneutika vázlata, Bp., Osiris, 2003, 410-420. 5 Ezt a metaforikus, virtuális teret a kötet borítója tényleges térbe rendezi, az elülső és hátsó fedélen egyaránt szöveg és illusztráció együttes jelenlétével. 6 Vö. VALASTYÁN Tamás, Egy posztmodern Aesopus, Séták KAF meseföldjén, Forrás, 2007. ápr., 32. Illetve Gadamernél „A természet amennyiben célok és szándékok nélkül való, erőfeszítés nélküli, önmagát szüntelenül megújító játék, egyenesen a művészet mintaképeként jelenhet meg.” Hans-Georg GADAMER, Igazság és módszer, Egy filozófiai hermeneutika vázlata, Bp., Osiris, 2003, 137. 7 KULCSÁR-SZABÓ Zoltán, „Hangok, jelek”, Kovács András Ferencről = KSzZ., Az olvasás lehetőségei, Bp., 1997, 134. Hasonló megállapítást tesz Kulcsár Szabó Ernő is: KULCSÁR SZABÓ Ernő, Poesis memoriae, A

lírai mnemotechnika és a kulturális emlékezet „újraírása” Kovács András Ferenc verseiben = Az új kritika dilemmái, Balassi, Bp., 1994, 167.

190


A HAJNALI CSILLAG PEREMÉN

ÉRTELMEZÉSI LEHETŐSÉGEI

lanságé). A századelőn Freud hatására a gyermekkor, a későbbi (felnőtt) élet determinálójaként kiemelkedő szerephez jutott; míg végül a pszichológia elérkezett oda, hogy a gyereket önálló személyiségként kezelje. 8 A hangsúlyok áthelyeződése természetesen az irodalomra is hatással volt; a tanító, moralizáló hang a szórakoztatás felé mozdult el, a „jó gyerekversnek” az esztétikum (nem kategorikusan megadható) kritériumainak kell megfelelnie, háttérbe szorítva a „tanulsággal szolgálni” kényszerét. 9 Ez az átalakulás azonban a magyar recepcióban csupán az utóbbi néhány évben látszik elkezdődni, 10 többek között Lovász Andrea 11 igyekszik felhívni rá a figyelmet, hogy a hazai 12 gyermekirodalmi-kutatás a mai napig adós tudományosan értékelhető munkákkal, sőt az elméleti diskurzus még a fordítások szintjén sincs jelen. A gyermekirodalmi művek kritikai visszhangja (valóban) elenyésző, a csekély számú ilyen jellegű munka pedig (a legtöbb esetben) figyelmen kívül hagyja a felnőtt-befogadás lehetőségét annak ellenére, hogy az alkotók közül néhányan már igen korán felismerték ezt a kettősséget. A legnyilvánvalóbb példa Weöres Sándor, aki saját megfogalmazása szerint nem „leereszkedik” a gyerekekhez, törekvése inkább arra irányul, hogy az egy kötetbe „összeválogatott” szövegeit „a legapróbb kölyök is átérezhesse, s [azok] egyúttal a lehető legmagasabb esztétikai igénynek is megfeleljenek.” 13 Amenynyiben ezt a fajta szerkesztést az első értelmezésnek tekintjük, elgondolkodtatóak lehetnek Dobszay Ambrus Weöresről írt szavai: „nem az alkotásban, hanem a szer-

8 KOMÁROMI Gabriella, A titkok feltárulnak, a tabuk összetörnek = „A játszótársam, mondd, akarsz-e lenni…”, szerk. F. HEGYI Marianna, G. PAPP Katalin, Győr, Apáczai Csere János Tanítóképző Főiskola Magyar nyelvi és irodalmi tanszék, 1999, 7-8. 9 Ez magával az irodalomfölfogással is összefügghet. Például a pozitivizmus idején az irodalmi értéket az adott mű nevelői, morális hatásának mértéke szabja meg, míg a 20. század második felétől induló folyamatban (többek között Sartre, Jauss, Barthes közvetítésével) a szórakoztatás legitim célként jelenhetett meg. 10 Ilyen jellegű nagyobb teoretikus munkák pl.: a Gyermekirodalom, szerk. KOMÁROMI Gabriella, Bp., Helikon, 1999., mely inkább a kézikönyv elképzelése szempontjából (ti. szükség lenne ilyen jellegű könyvre) figyelemreméltó, a célkitűzések azonban nem (teljesen) valósulnak meg (figyelmen kívül maradnak például az irodalomelméleti szempontok). Nem így Kiss Judit könyvében, mely képes az újabb – elsősorban angol nyelvterületű – szakmunkák eredményeit, problémafelvetéseit produktívan alkalmazni. KISS Judit, Bevezetés a gyermekirodalomba, Kolozsvár, Ábel Kiadó, 2008. 11 LOVÁSZ Andrea, A mai magyar gyermekirodalom időtlen kérdéseiről, elhangzott az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum, valamint a Magyar Írószövetség Gyermekirodalmi Szakosztálya által szervezett konferencián, Bp., 2003. április 7. http://www.opkm.hu/konyvesneveles/2003/2/19Lovasz.html 12 Lovász ellenpéldának, követendőnek a német recepciót tekinti, mely valóban átfogó, az irodalomelméleti diskurzusba beilleszkedő munkákat tud felmutatni, ilyen például.: Emer O’Sullivan: Kinderliteratische Komparatistik, és Hans-Heino Ewers: Literatur für kinder und Jugendliche című munkája, mely utóbbi a genetti paratextualitást, Iser és Jürgen Link olvasófelőli megközelítését, és Foucault szerző fogalmát felhasználva alapozza meg a gyermekirodalmi diskurzust. 13 WEÖRES Sándor, Levél Trencsényi-Waldapfel Imréhez 1944. február 11-én = W. S., Egybegyűjtött levelek, szerk. BATA Imre, NEMESKÉRI Erika, Bp., Pesti Szalon, 1998, II. kötet 417-8.


191

CSUPICS MILICA

kesztésben válik tudatos gyermekvers-költővé.” 14 Természetesen továbbra is inkább érdekességként, nem pedig bizonyítékként állhat itt Nemes Nagy Ágnes egy nyilatkozata: „Híve vagyok annak, miszerint a jó gyerekvers is ugyanolyan verscsinálásból indul ki, mint a valódi vers. Csak a feldolgozási módja, az előadási módja más.” 15 (Jelen dolgozat keretein belül csupán utalhatunk arra, hogy a köztudatban Weöres és Nemes Nagy gyakran éppen gyermekversíróként szerepelnek.) Ez a kettősség a Kovács András Ferenccel készített interjúkban is megfigyelhető: „Lehetséges, hogy én nem is mindig gyerekverset írok, mert nem tudom igazán, hogy mi a gyerekvers.” 16 , a Könyvhétben pedig: „Csak egy picikét kell másként írni nekik, mint a felnőttben lakozó gyereknek.” 17 Talán nem lenne eredmény nélküli a gyermekversek vizsgálatánál ezt a fajta kettős-kódolási lehetőséget is figyelembe venni, és a (hazai) tudományos kutatásokat ez irányba szélesíteni. A német recepcióban például Hans-Heino Ewers használ hasonló fogalmakat a Literatur für Kinder und Jugendliche 18 című könyvében, melyben a gyermekirodalmat – mint egy speciális irodalmi kommunikácós rendszert – vizsgálva kettős címzettségről (Doppeladressiertheit) 19 beszél, megkülönböztetve ezzel a szöveg közvetítőinek (könyvkereskedők, kiadók, könyvtárosok, tanárok, szülők) és a tulajdonképpeni befogadóknak (ezen belül külön a gyerek/fiatal, és a felnőtt olvasóknak) küldött jeleket. A kommunikációs szisztémát Ewers Genette transztextualitáselméletét is felhasználva alakítja ki, ugyanis aszerint különbözteti meg a feladó által elindított kommunikációs folyamatokat, hogy az elsődlegesen a gyerek- és ifjúsági olvasóhoz vagy a felnőtt közvetítőhöz fordul-e. 20 Az ebből eredő feszültségek, melyek a szöveg és paratextusa közötti különbségekben mutatkoznak meg, akár a gyerek (kommunikációs folyamatból való) kizárásához is vezethetnek. 21 Munkájában Ewers leginkább a közvetítők felelősségére hívja fel a figyelmet, akik a szerző által küldött 14 DOBSZAY Ambrus, Gondolatok a gyermekversek megközelítéséről, Új Forrás, 2004, 2. sz., http://www.jamk.hu/ujforras/0402_13.htm 15 NEMES NAGY Ágnes, Látkép gesztenyefával= Látkép gesztenyefával: Esszék, Magvető, 1987, 122. 16 Az interjút Tamás Zsuzsa készítette 2007. december 6-án, az Írok Boltjában 17 MÁTRAHÁZI Zsuzsa, Versek kicsiknek és a felnőttekben lakozó gyereknek, Könyvhét, 2008. febr., 102. 18 Hans-Heino EWERS, Literatur für Kinder und Jugendliche: eine Erführung in grundlegende Aspekte des Handlungs- und Symbolsystems Kinder- und Jugendliteratur, mit einer Auswahlbibliographie kinder- und Jugendliteraturwisswnschaft, München, Wilhelm Fink Verlag, 2000. 19 „Unter der Doppeltadressiertheit von Kinder- und Jugendliteratur ist der Umstand zu verstehen, dass diese sich nicht nur an Kinder und Jugendliche, sondern gleichzeitig auch an die erwchsenen Vermittler richtet – hinsichtlich des zeitlichen ablaufs der Kommunikation gar an erster Stelle. Die erfolgreiche Kommunikation mit den Vermittlern eröffnet erst den Zugang zu den interdierten Lesern.” EWERS i. m., 103. 20 EWERS i. m., 106. 21 „Für die Verständigung mit dem erwachsenen Vermittler spielt wie gesehen der paratextuelle Signalbericht eine entscheidende Rolle; hier kann diese kinder- und jugendliteratische Teilkommunikation nicht nur offen, sondern teilweise auch unter Ausschluß der kindlichen und jugendlichen Leser geführt werden.” EWERS i. m., 117.

192




üzenetet megváltoztathatják, szelektálhatják. 22 Mindez a – még kevéssé interpretált – gyermekirodalmi kánont új összefüggésrendszerbe helyezheti, valamint befogadásesztétikai szempontból magát a „gyermek” jelzőt is megkérdőjelezheti. 23 A gyerekek versbefogadásáról kialakított sztereotípiákkal szemben a hazai szakirodalomban többek közt Németh László fogalmazza meg megfigyeléseit. Szerinte a gyerekek elsősorban nem a mondanivaló nélküli, tartalmatlan versekre nyitottak: „A gyerek sokkal többet bír el a költészetből, mint azt hiszik. Sokkal többet, mint az elszoktatott felnőtteink.” 24 Így talán előrebocsátható az a (későbbiekben részletesebb tárgyalásra kerülő) feltételezés, hogy a gyerekek természetesebb, „ősibb”, látóbb (hallóbb) átéléssel viseltethetnek a versek iránt. Befogadásuk megközelíthető a folklór (státusz) felől, valamint, közel áll a szorosabb értelemben vett irodalmi hermeneutikai, pontosabban talán Jauss befogadásesztétikai modelljéhez is. A gyerek ugyanis nem számol a szerzői funkcióval, számára csak a szöveg létezik; hiányzik a célra irányultság is, valóban játékként (annak gadameri 25 értelmében) fogja fel a verset. Ezzel hozhatók összefüggésbe a Kerekes Erzsébet által leírtak is, 26 aki (a „klasszikus” fogalmának a kapcsán) érvelésében Németh László nézeteit Heidegger és Gadamer megértés-felfogása felől közelíti meg. A gyerek legtöbbször „eltalálja” 27 a vers igazságát, de nem érti meg végérvényesen, „benne mozog a versben”, mint ahogy az ember érti magát a világban, de nem kerülhet ki belőle teljesen, soha nem lesz képes „objektív” „rálátással” rendelkezni. Az irodalmi interpretáció „együttszólás” a szöveggel, a gyerek pontosan ezt teszi, a nyelvében tartja, mondogatja, gyakran dúdolgatja (mintegy a hangját kölcsönzi neki), táncol rá, szubjektuma valóban feloldódik, 28 a játék (a műalkotás) maga lesz az, ami megmutatkozik.

22 Ewers meghatározásában a közvetítők egyfajta „gate-keeper” funkciót töltenek be: amellett, hogy szerepüknek megfelelően biztosítják az üzenet eljutását a feladótól a vevőig (gyermek befogadóig), szükségszerűen döntéseket is hoznak. Ez a tétel hangsúlyozottan jelen van a fejezet egészében, például a következő szöveghelyen: „der Kinder und Jugendliteraturvermittler geht keineswegs die Annahme einher, dass das kindliche und jugendliche Lesepublikum dem Willen der Vermittler restlos ausgeliefert ist.” EWERS i. m., 104. 23 Mindezek részletes tárgyalására jelen dolgozat keretein belül nincs mód. A probléma felvetését lásd. LOVÁSZ Andrea, Gyermek-irodalom, diskurzusváltozatok, Forrás, 2000. dec., 90-102. 24 NÉMETH László, Lányaim, Bp., Ciceró, 1996, 27. 25 Hans-Georg GADAMER, Igazság és módszer, Egy filozófiai hermeneutika vázlata, Bp., Osiris, 2003, 133164. Gadamer a játék fogalmának segítségével mutatja be a műalkotás létmódját. A játék szó használatánál „mindig valami ide-oda mozgásra gondolunk, mely nem kötődik semmilyen célhoz, melyet elérve befejeződne […] állandó ismétlődésben újul meg.” „A játék az, amit játszanak, vagy ami lejátszódik – nem őrződik meg valamiféle szubjektum, amely játszik. A játék a mozgás végbemenése, mint olyan.” UO. 135. 26 KEREKES Erzsébet, A klasszikus példája Németh László és Hans-Georg Gadamer felfogásában, Korunk, 2002.okt. 27 Vö. KEREKES i. m. 28 GADAMER i. m., 134. „a műalkotás igazi léte abban áll, hogy tapasztalattá válik, amely megváltoztatja a tapasztalót.” „A játék szubjektumai nem a játékosok, a játék a játszók révén csupán megmutatkozik."


193

CSUPICS MILICA

A sztereotípiák kérdéskörét érdemes lehet egészen más nézőpontból is megvizsgálni, Bódis Zoltán Gyermek, nyelv, költészet 29 című tanulmánya, a költészet beszédmódját a gyerekek nyelvhasználatával rokonítja. A tanulmány Sapir és Whorf téziséből kiindulva a nyelvnek a gondolkodást és világképet alapvetően meghatározó szerepét hangsúlyozza. A pszichológiában a nyelvnek ezen (fizikális szintig ható) befolyását Hámori József 30 japán audiológiai vizsgálatok alapján mutatja be. Ezek lényege, hogy a zörejek, „melódiák” használatában gazdag japán nyelvben az átlagos agyi területek elhelyezkedéséhez képest a muzikális kérgi központ a baloldalon, a beszédközponthoz kapcsolódva alakul ki. Már a születés előtt is hangzó térben vagyunk (a legalapvetőbbekre gondolva: szívdobogás, légzés), amely ritmikai rendszereket, ismétlődő szekvenciákat foglal magába. A gyermeklélektannal foglalkozó korábbi nézetekkel ellentétben ma már nem csupán az utánzáson alapuló beszédtanulási módot, hanem egyfajta magasabb rendű, belső, „hozott” tudás megjelenését látják. Bódis ennek alapján értelmezi át a nyelvi és beszéd-világot, eszerint „a gyermek, jelentések előtti ritmizált, hangzó, hangulat-központú nyelve nem egy fejletlen nyelvállapot,” 31 inkább annak egy sajátos létmódja, amelynek lényege nem az információszerzés, hanem a tudatformáló erő. A beszédfejlődés-vizsgálatok pedig kimutatták, hogy a gyermekek ún. ősfonémakészlettel rendelkeznek, tehát képesek bármely hang megkülönböztetésére, amely később az anyanyelv alakító hatására, az abban használatos fonémák megkülönböztetésére csökken. 32 Jurij Lotman a „jelentés nélküli” gyermekmondókákat az autokommunikáció tiszta megvalósulásának tartja, melynek lényege, hogy: „a belső kommunikáció folyamatában magának a személyiségnek az átalakítása történik meg.” 33 Egy (Bódis által szintén említett) másik típusú kommunikációs elmélet (neurolingvális programozás) szerint viszont minden magatartás az érzékelés folyamatából ered, amelynek strukturálására a nyelvet használjuk, és a gyerekkorban ezek az érzékelő tudatfunkciók dominálnak a kognitív-fogalmi rendszer helyett. Bódis megállapítja, hogy a hangsúlyozott akusztikus jegyek előtérbe, a jelentés háttérbe állítása „a nyelv aszemantikus sajátosságainak alapvető voltára utalnak.” 34 Mindezek alapján vonja le azt a következtetést, hogy a költészet lényegi azonosságokat mutathat a nyelvhasználatnak azzal a BÓDIS Zoltán, Gyermek, nyelv, költészet = Változatok a gyermeklírára, szerk. BÁLINT Péter, BÓDIS Zoltán, Debrecen, Didakt, 2006, 9-18. 30 HÁMORI József, Nem tudja a jobb kéz, mit csinál a bal…, Az emberi agy aszimmetriái, Bp., Kozmosz könyvek, 1985, 41. 31 BÓDIS, i. m., 13. 32 Rita L. ATKINSON, Richard C. ATKINSON, -, Edward E. SMITH -, Daryl J. BEM - NOLEN- HOEKSEMA, Pszichológia, Osiris, Bp., 2001, 269. 33 Jurij LOTMAN, A kommunikáció kétféle modellje a kultúra rendszerében = A modern irodalomtudomány kialakulása, Szerk. BÓKAY Antal, VILCSEK Béla, Bp., Osiris, 2001, 573. 34 BÓDIS, i. m.,17. 29

194




módjával, amelyben a nyelv tudatformáló erőként mutatkozik meg. Ez lehet az oka, hogy a népi gyerekszövegek az áthagyományozási szokásrenden kívül is megőrizhették jelentőségüket, fennmaradhattak. A Hajnali csillag pereménben is találunk ebből a szempontból értelmezhető verseket, ilyenek például: az Állati kérdések, a Libuka meg a taliga, vagy a Mondóka… Illetve az említettek alapján talán nem nagy tévedés a halandzsaversekre, valamint a Kovács András Ferencnél fokozottan jelen lévő, a megfelelő hangzás érdekében gyakran előforduló értelmi torzításra is gondolni. Bár jelen dolgozat keretein belül erre nincs mód, érdemes lehet a – költő felnőtt verseire is jellemző – helynevek gyakori használatát, rímeltetését is funkciójuk szempontjából végiggondolni, a kötetből erre példa a Szatmári kalandozások, Árdéli szép tánc, Sárpataki tutajosdal. A gyermekbefogadást produktívnak tűnhet Thienemann Tivadar közvetítésre alapozott irodalomtörténeti modellje felől is megközelíteni: a legkisebb korban a verssel, az irodalommal való első találkozás a gyermek számára az anyai, óvónői száj médiumán keresztül történik, így a státusza leginkább a szóhagyományhoz lesz hasonló. 35 A szerző személytelen, hiszen a gyermek nem számol ezzel a funkcióval, „nem rendelkezik még azzal a kulturális előítélet-rendszerrel, amelyben egy név értelmezhető, ehhez megfelelő idő-fogalma sincs.” 36 Kappanyos András Kedvencek a kánon peremén című tanulmányában Mehmed példáját említi, amely versről nem jut eszünkbe annak írója, Móricz Zsigmond, de még az sem, hogy ezt a verset megtanultuk, nyelvünk magától értetődő, eleve adott elemeként tekintünk rá, így az nem a szerzőtől nyeri autoritását. A gyermek számára a szerző még differenciálatlan egységet alkot az előadóval, összeolvad fizikai megjelenésével, gesztusaival, hanghordozásával (így a vers a maga legjelenvalóbb voltában lép a közönség elé, az előadó produktív tényezőjévé válik a befogadásnak). Thienemann felosztása szerint továbbhaladva: a közönség jelenvaló, a mű csak annyiban létezik, amennyiben van hallgatósága, tehát létezik a műalkotás „itt és most-ja”, ebben a stádiumban a közönség sokkal aktívabb tényezője az irodalmi viszonynak. A szöveg (továbbra is a befogadó felől vizsgálva) alakuló, mert bár lejegyzett, a gyermek számára az előadás, majd a saját memóriájában való rögzítés által válik csak hozzáférhetővé. Ily módon természetesen szituációtól, emlékezőtől, előadótól függően változik, fluktuál (egy óvodai felolvasás általában szükségszerűen „performance”, mindig változó, kikerülhetetlenek a közbeszólások, a gyerekek közben általában valamilyen mozgást is végeznek 37 ). THIENEMANN Tivadar, Irodalomtörténeti alapfogalmak, Pécs, Danubia, 1931. KAPPANYOS András, Kedvencek a kánon peremén = Változatok a gyermeklírára, szerk. BÁLINT Péter, BÓDIS Zoltán, Debrecen, Didakt, 2006, 65. 37 A gyermekek befogadásában a mozgásnak kiemelkedő szerepe van: ahogy az őshangok esetében, amikor a gyermek egész testével beszél, az izomfeszültség változik, úgy a népi gyermekszövegek többségét is mindig valamilyen mozgás kíséri. Mérei Ferenc és V. Binét Ágnes szerint a mozgásosság vezető szerepet játszik a három év körüli gyerekeknél az átélésben, a mozgás utánzásával ért meg helyzeteket, annak analógiájára old meg feladatokat, melyben nagyon fontos szerepe van a ritmusnak. Ez, a hangulatát (cse35 36


195

CSUPICS MILICA

Amennyiben a felnőtt- és gyermekbefogadás illetve maguk a versek oppozícióját továbbra is szem előtt tartva haladunk tovább, érdemes lehet a – már részint említett – ismétlés funkcióját közelebbről is megvizsgálni. A mnemotechnikus szövegrögzítés technikája analógiát mutat a gyermekversek építkezésével: az állandó kapcsolódások, nyelvbeli formulák, alliterációk, akárcsak a ritmus és a melódia az ismétlődés erejével rögzítik a szöveget, melyet a rímes forma is emlékezetessé, kötöttebbé tesz. 38 Az ismétléseknek Mérei Ferenc és V. Binét Ágnes (a mesékkel kapcsolatban) új funkciót is tulajdonítanak, miszerint a folyamatosság a biztonságérzet kialakításában játszik szerepet: „Az epizódok visszatérése, a szóbeli fordulatokkal való újratalálkozás éppen úgy, mint a játékban, itt is örömforrás.” 39 Az így kialakuló várakozás – a rítus sajátjaként – állandó feszültséget teremt, amely azonban folyamatosan oldódik is, hiszen az elvártak teljesülnek, amennyiben azonban ez a kettős helyzet (nevezhetjük dialógusnak is) fenn tud maradni, létrejön az „egyidejű feszültségnek és kielégülésnek az állapota.” 40 Ugyanez jelenik meg a képeskönyvek, illusztrált verseskönyvek esetében is; a „Gutenberg galaxis” gyermeke már a könyvvel való első találkozásnál képes a már látott tárgyakra ráismerni – ezt öröm kíséri, amely az „éntudat” kialakulásával is összefügg, megerősíti az elhatárolódást a külvilágtól –, a gyermek négyéves korára megjegyzi, hogy melyik képhez melyik szöveg tartozik, lapozgatás közben tudja, mi fog következni, a kép előhívja a verssort, az anticipáció így a „nézegetés öröméhez hozzájárul.” 41 Hasonló belátásokra jutott Dobszay Ambrus is, aki a gyermekirodalom poétikai eszközeinek feltérképezésében abból a jakobsoni nézetből indult ki, hogy a költészet alapelve az ismétlés, amelyet tanulmányában (Weöres Bóbita című kötetén bemutatva) a legfontosabb versszervező-elvnek nyilvánít. Ennek jelentőségét Kovács András Ferenc gyermekversei kapcsán is végigkövethetjük. A Valastyán Tamás által „időélményverseknek” nevezett szövegek fő jellegzetessége az ismétlés, mely szinte

csemőkorban bármiféle „közölnivalóját”) kifejező mozgásnak, hangadásnak (rikoltozik, sír, döcög) a ritmusa önállósodik, a hangulat megfelelőjévé válik, így a „mozgásos feszültség ritmusfeszültséggé szelídül” tehát mikor hallja a verset, utánamondja a ritmust, felidézi a hangulatot is; miközben levezeti a mozgást. MÉREI Ferenc, V. BINÉT Ágnes, Gyermeklélektan, Bp., Gondolat, 1981, 236. Thienemann a germán hagyományozással (melyben a szerződést szóval és gesztussal kötötték) példázza a gesztusok és kifejező mozgások fontosságát, „írástalan ember számára a kifejező mozgás olyan állandó alkateleme lehetett a szóképzetnek, mint a modern embernél az íráskép” THIENEMANN Tivadar, Irodalomtörténeti alapfogalmak, Pécs, Danubia, 1931, 53. 38 A gyermekeknél (legkisebb korban) az akusztikus tudás nem párosul szemantikaival, ezért gyakori lehet a hallás után megtanult verseknél, énekeknél a szöveg „másképpen” való rögzülése. Az ilyen esetek hívják fel a figyelmet arra, hogy sokszor magának a szövegszemantikumnak nincs is jelentősége a versbefogadásban. 39 MÉREI Ferenc, V. BINÉT Ágnes, Gyermeklélektan, Bp., Gondolat, 1981,241. Ez a funkció figyelhető meg a „természeti népek” egész rituális életmódjában is, mely a közösség többletörömét hordozza. 40 Uo., 241. 41 Uo., 233.

196




minden formában megvalósul a kötetben, „Ez lehet motívum-, sor-, ritmus- vagy strófaismétlés, variáció, vagy visszautalás.” 42 Előfordulhat keretként, de akár az egész vers köré szerveződő rendezőelvként is. Ez utóbbira példa a Március, április, ó! 43 című költemény, amely a szabályos hétszótagú, daktilusos sorok sajátos ritmusával már megteremt egyfajta várhatóságot (de nem kiszámíthatóságot), amelyet a versszakok építkezése tovább fokoz, oly módon, hogy a vers huszonhét sorából mindöszsze tizenhat különböző, és az egymást követő versszakok első sora általában a megelőző strófa második sorát ismétli. A harmóniát az utolsó versszak némileg felbontja, a rigó betoldott énekével (amely már önmagában is utalhat Weöresre). A Tavaszi szélben 44 ez az ismétlődés egészen a szavak szintjéig megy vissza, hiszen amennyiben a nagyrészt kétszavas mondatokat értelmi egységekre bontjuk egy AB, BC, D, AC szabályos ismétlődést kapunk. A Szeptember 45 című szövegben egy filmszerű mozgásfolyam valósul meg, az első két versszak dinamikus erejű mozgása, a közeledő képekkel párhuzamosan lassul (mind a mozgás, mind a hangzás tekintetében) a harmadik strófa egészen közelről látott őszi életképéig, majd a negyedik, ötödik szakaszban az első két versszak visszafelé futó sorain haladunk ismét végig, a középponttól egyre távolodva. Hasonló motívum figyelhető meg az Erdélyi télben, 46 ahol azonban a „S az égi órák visszaforganak…” sorral, az átfordulás szövegszerűen is megvalósul. Az említett művekben (különösen az utóbbi kettőben) ez a technika a természet, a világmindenség körforgását teszi érzékelhetővé, az alkotások között így is meglévő apró különbségeket a központozás képes érzékeltetni. Míg a Szeptemberben a vers végén megismétlődő első sor, valamint a három pont a természetszerű körforgás hatását keltik, addig az Erdélyi tél közepén lévő pontok inkább a statikusságot, a megváltoztathatatlanságot erősítik, mert végül: „Mindent befújnak, fednek zord havak.”. Walter Benjamin Játékszer és játékok című tanulmányában a játékok egész világát uraló „nagy törvénynek” nevezi az ismétlést, melynek jelenvalóságát Freud valami olyan „örömelven túliságban” vélte felfedezni, amely regresszíven, kielégíthetetlenül a végtelenségig „valamely eredeti helyzet visszaállítására törekszik.” 47 Benjamin a „Minden jó végre jutna ekként:/ Ha mit teszünk, kétszer tehetnénk.” 48 – goethei gnómát látja a gyerekek cselekvésében is, azzal a különbséggel, hogy ők ezerszer akarnák ugyanazt megtenni. Az ismétléshez tehát két funkciót rendel hozzá, az ősélmények szörnyűségének tompítását, valamint a diadalérzet újbóli kiélvezését, melyeket a felnőtt az elmesélés, a gyermek pedig az újrateremtés aktusával élhet meg. VALASTYÁN, i. m., 36. KOVÁCS András Ferenc, Hajnali csillag peremén, Bp., Magvető, 2007, 13. 44 Uo., 12. 45 Uo., 81. 46 Uo., 135. 47 Walter BENJAMIN, Játékszer és játékok, Széljegyzetek egy monumentális műhöz = W. B. Angelus Novus, Értekezések, kísérletek, bírálatok, Bp., Magyar Helikon, 1980, 1022. 48 Uo., 573. 42 43


197

CSUPICS MILICA

Nem céltalan visszatérni az ismétlésnek a képekkel rendelkező könyv esetében betöltött szerepére, már csak abból a nem elhanyagolható szempontból sem, hogy a 21. század vizuális kultúrájában egyre fontosabbá válik a szöveg és az illusztráció között mutatkozó összefüggés. Fokozottan érvényesül ez a gyermekkönyveknél, ahol a gyermek egyaránt megismeri a képek nézegetésének módjait, és felismeri az olvasás lehetőségét is. Bálint Péter a mesekönyvek szövegei és illusztrációi kapcsolatáról írott tanulmányában 49 utal arra, hogy jelenünk nyomdatechnikai fejlettsége gyakran fordított arányban áll (mese)irodalmunk esztétikai és irodalmi értékével. Éppen ezért figyelemre méltó, amikor olyan könyvvel találkozunk, mint a Takács Mari által gazdagon illusztrált Hajnali csillag peremén című kötet, ahol a kétfajta értékes esztétikai kód összekapcsolódik, így bővítve az értelmezési lehetőségeket. A képekkel illusztrált könyv segítségével a gyermek folyamatosan sajátítja el a „látás” képességét. Kezdetben a ráismerés öröme domináns, majd észreveszi az addig ismeretlen entitásokat, melyeknek megtanulja a nevét, míg eljut az anticipáció öröméhez, amikor a szöveget és képet együtt „olvassa”, és az, hogy „a világ várakozásának megfelelően alakul” 50 biztonsággal tölti el, nem kelt benne félelmet. Tehát az illusztráció („mint képi jelek és színek művészileg komponált szerves egysége” 51 ) és a szöveg ugyanabban a „mitikus térben” realizálódik, amelybe a gyermek, Benjamin kifejezésével „maga hatol be,” 52 együtt és egyszerre olvassa őket. Ha az illusztrációkat a kötet egészében nézzük, felfoghatóak egy olyan külön elbeszélésként, mely hatékony dialógusba képes lépni a szöveggel. Hasonló ez a múzeumi élményhez, amelynek erejét Michael Butor az egységben látja, „minden vászon feltételezi a többit, minden csoport az előzőeket,” 53 ez a folyamat játszódhat le akkor is, ha a kötetet, mint kompozíciós egységet vizsgáljuk, ahogy haladunk előre, úgy gazdagítjuk az értelmezés terét mindig újabb és újabb mozzanatokkal. A kép és a szöveg befogadásának hasonló aspektusai ismerhetőek fel, ha az illusztráció – mint ebben a kötetben – beteljesítve feladatát, elveszíti tárgyiasságát, Bálint Péter is Foucault-ra támaszkodik, aki úgy érvel, hogy (ti. az illusztráció) „immár nem valaminek a képe, amely valamiféle hiány pótlására hivatott; magába száll és egy jelenlét teljességeként jelentkezik; nem jelöl valamit, hanem odafordul valakihez.” 54 Bálint amellett érvel, hogy a szöveg és a képi világ kontextusa létrehoz egy kifejezési formát a történetmondás terében, amely saját világunk értelmezésére késztet, BÁLINT Péter, „Léttisztaság”, Reflexiók a szöveg és illusztráció kontextusáról a mesekönyvekben, Tiszatáj, 2002. dec., 99-106. 50 MÉREI, V. BINÉT, i. m., 234. 51 BÁLINT i. m., 102. 52 Walter BENJAMIN, Kitekintés a gyerekkönyvbe = W. B., i. m., 531. 53 Michael BUTOR, Összefüggés a képekben= Irodalom, fül és szem, Válogatott tanulmányok, Európa, Bp., 1971, 229. 54 Michael FOUCAULT, Bevezetés Binswanger Álom és egzisztencia című művéhez = Nyelv a végtelenhez, Debrecen, Latin Betűk, 1999, 59. 49

198




majd az interpretációk összevetésére, tehát éppen a kettős természetű megjelenítés – az, hogy egy nyelvi aktus manifesztálódik, és egy vizuális rendszer ölt formát tipográfiailag, valamint a színes képi világban – készteti a befogadót (akár felnőtt, akár gyerek) aktív részvételre. 55 Ennek különösen jó példája lehet a borító, melyen a „Takács Mari illusztrációival” felirat a kép szerves részeként egy tök szárát rajzolja ki, ezzel akár előreutalva a kötetben a betű és kép elválaszthatatlan egységére. Benjamin a gyermekeknél ezt a befogadói részvételt a rézmetszetekkel kapcsolatban így fogalmazza meg: „ahogy a gyerek ezeket a képeket szavakkal leírja, csakúgy teleírja őket. Szó szerint rájuk firkál.” 56 Mivel saját képzeletvilágából dolgozik, igazat adhatunk Bálint Péter összegzésének: „Az illusztrátorról elmondhatjuk tehát, amellett, hogy útitárs, egyfajta „közvetítő” is; olykor láthatatlanul segíti a gyermeket saját képi univerzumának megteremtésében…” 57 A borító különlegessége, hogy nem csupán a vizuális, hanem a felület sajátos tapintásának köszönhetően a taktilis érzékekre is hat, mely nem pusztán azért jelentős, mert nemigen találkozunk már ilyen tulajdonságú könyvekkel, hanem elsősorban azért, mert Moholy-Nagy László szavait idézve: „a látás és az érzés az emberiség ősi tapasztalatai közé tartozik. A még tanulatlan gyermeknél az egész világképet az optikai benyomás és az érzékelt, tapogatott tárgyhoz való viszony határozza meg.” 58 Roland Barthes a fajátékok háttérbe szorulásának kapcsán leírja, hogy a műanyag, mely „egyszerre durva és higiénikus, megöli a tapintás örömét, az élvezetet, az emberi gyöngédséget,” 59 ez lehet az oka, hogy az érdes felületű kötet könnyebben léphet dialógusba a befogadóval. McLuhan az írástalan társadalmak kapcsán szintén kiemeli a tapintás fontosságát. 60 A bennszülöttek, írástudatlanságuk révén nem tudnak három dimenzióban, vagy perspektívában látni, így a filmet (ahol ők töltik be a kamera helyét) csak lassabban képesek magukévá tenni, 61 mint a tévét (ahol ők a vetítővászon), 55

W. J. T. Mitchell is hasonló megállapításokat tesz – Blake illuminált könyvei kapcsán–, mely szerint azok egyik funkciója retorikai vagy hermeneutikai, „amennyiben a vers és a képek közötti ellentét arra készteti az olvasót, hogy pótolja a hiányzó kapcsolatokat. Ennek fényében, a szöveg és minta egymáshoz való viszonyulásának problematikája nem más, mint egy [Mitchell Blake-et idézi] „szellemi erőknek címzett allegória”, amely „leghasznosabb a tanításra, mert cselekvésre serkenti a képességeket.” W. J. T. MITCHELL, A képek politikája, W.J.T. Mitchell válogatott írásai, szerk. SZŐNYI György Endre, SZAUTER Dóra, Jatepress, Szeged, 2008, 75. 56 Walter BENJAMIN, Kitekintés a gyerekkönyvbe = W. B., i. m., 532. 57 BÁLINT i. m., 103. (Hans-Heino Ewers idézett munkájában szintén közvetítőnek tekinti az illusztrátorokat.) 58 MOHOLY-NAGY László, A festéktől a fényig, Bukarest, Kriterion-Téka, 1979, 127. 59 Roland BARTHES, Gyermekjátékok = Mitológiák, Bp., Európa, 1983, 67. 60 Marshall MCLUHAN, A Gutenberg-galaxis, A tipográfiai ember létrejötte, Bp., Trezor, 2001, 53. Míg az írástudók egy könyv vagy film esetében elfogadják a passzív befogadó szerepét, „az afrikai közönségnek nincs gyakorlata a narratív folyamat individuális és néma követésében”, ezt a lelkes részvétet töri meg (és törli el később a gyerekeknél) a fonetikus ábécé, „amikor kiemeli a vizuális alkotórészt az érzékek összességéből” Uo., 53. 61 Mert „az írástudatlan ember nem tudja a szemét kamerakánt használni” Uo., 53.


199

CSUPICS MILICA

éppen azért, mert ez utóbbi „kétdimenziós és szoborszerűen tapintható a körvonalaiban.” 62 A gyermekeknek éppen azért is tetszik sokkal inkább a rajzfilm, mert az inkább hallási-tapintási médium, kevésbé vizuális. 63 Ahogyan McLuhan a rajzfilmeket a barlangrajzokhoz hasonlítja, a Hajnali csillag peremén festményeinek ecsetkezelése, a vászon érdességének érzékelhető volta a képeken szintén egy olyan teret hoznak létre, amelyben az érintés, tapintás dominál. Ez a borítón ténylegesen érzékelhető, azonban a kötet belső képeinek (az illusztrációknak) „faktúrahatása, tapintási értékei kizárólag optikai úton állnak elő, azaz az általuk előhívott tapintásérzet csakis mediális lehet,” 64 mint ahogyan azt Kékesi Zoltán a lefényképezett felszín ingadozó anyagiságáról megfogalmazta. Jelen munkában nincs mód mindezek részletes tárgyalására, fontosnak látszik azonban a gyermekek kapcsán már korábban is említett mozzanatra, az érzékek természetesebb használatára kitérni. 65 McLuhan többek között Carl Orffot említi, aki zeneiskolájába csak az írni-olvasni nem tudó diákokat vette fel, mert ezen (írásolvasás) képességének az elsajátítása olyan erőteljes vizuális látásmódot alakít ki, mely gátolja a zenéhez (is) szükséges hallási-tapintási készségeket. Ez magyarázatot adhat a gyermekeknél (fentebb már tárgyalt) a versek befogadásánál tapasztalható „ősmegértés” miértjére, a beleélés természetességére, valamint magában az alkotásban a varázslásszerű erős ritmika, hangzás kiemelt (de természetesen nem kizárólagos) szerepére. Mindezek a jellegzetességek azért bírnak kitüntetett jelentőséggel, mert a költő „felnőtt verseiben” is meghatározó szerephez jutnak. Összefüggésbe hozhatók ezzel a Poesis memoriae-ban 66 leírtak is, Kulcsár Szabó Ernő a KAF-líra akkori gyenge fogadtatásának magyarázatát az „érzelmi-ideológiakritikai” kudarcban látja, amely annak poétikai összetettségével nem tud mit kezdeni, éppen azért, mert KAF költészete „valóban a vershez tér vissza. A vers, mint szöveg és forma, mint ritmus és hangzás Kovács András Ferencnél elsősorban a költészettörténeti folyamatban való benneállás hogyanjáról beszél.” 67 Tehát ha a költészet önreflexiójában az anyanyelv helyébe a versnyelv lép, mint ahogy arra Kulcsár-Szabó Zoltán rámutat, 68 az együtt jár azzal, hogy „a „»közvetítés« általában nem valamifajta szövegismétlésként vagy »értelemközvetítésként” valósul meg, hanem a »versszerűség« tipikus formáinak is-

Uo., 54. Hiszen a tévé nem narratív médium, a rajzfilm pedig egy „olyan világ, melyben a vizuális alkotóelem oly kicsi, hogy a nézőknek nincs több tennivalójuk, mint a keresztrejtvényfejtőknek” Uo., 54. 64 KÉKESI Zoltán, Az írás és a médiumok „anyagtalan anyagisága”. Fotográfia és grafémaszerűség MoholyNagy Lászlónál=Szerep és közeg, Medialitás a magyar kultúratudományok 20. századi történetében, szerk. OLÁH Szabolcs, SIMON Attila, SZIRÁK Péter, Bp., Ráció, 2006, 387. 65 A verseknél ugyanis ez rendkívül sokszínű, és eltérő olvasatokat eredményezhet. 66 KULCSÁR SZABÓ Ernő, Poesis memoriae, A lírai mnemotechnika és a kulturális emlékezet „újraírása” Kovács András Ferenc verseiben = Az új kritika dilemmái, Balassi, Bp., 1994. 67 KULCSÁR SZABÓ Ernő, i. m., 166. 68 KULCSÁR-SZABÓ Zoltán i. m., 140. 62 63

200




métlődésével: architextuális utalásokkal, ritmikai-metrikai »idézetekkel«, azaz a hangzás ismétlésével.” 69 Ezek a megállapítások (amint arra már utaltunk) alkalmazhatóak a Hajnali csillag peremén kötetre is, melynek szövegalkotási modellje (KAF más kötetihez hasonlóan) a (genette-i értelemben vett) transztextualitás jelenségében ragadható meg, amely a hagyománnyal folytatott párbeszédet az egymásutániságban, a formák történetiségén keresztül valósítja meg „– és a csak általuk megtörténő, általuk lehetséges – költészeti memória kultúrateremtő funkcióját hangsúlyozzák.” 70 Mindez megfigyelhető az egyes versekben, például ahogyan azt majd a Dugong dugongban látni fogjuk, illetve a kötet szintjén is, amely számos műfajt és versformát tartalmaz. A „népiesek” közül például: 71 naptári versek, csíziók, tájversek, gyermekdalok, tavaszhívogatók, farsangi rigmusok, csujogatók, valamint angol gyermekdalok nyoma is fellelhető (Maros hídja leszakad); a szépirodalmi hagyományból néhányat említve: számos Weörest idéző versforma (Regélő, Árdéli szép tánc…), leoninusok, valamint nagyon gyakoriak a limerik formában írott szövegek is. A leglátványosabb azonban valószínűleg az, amikor a kötet mint kompozíciós egység lép párbeszédbe Weöres Sándor Ha a világ rigó lenne 72 című kötetével, oly módon, hogy a könyvek két egymást követő verse kínálja fel az együttolvasás lehetőségét. A Hajnal csillag pereménben található Karneváli dal 73 közbülső három versszaka mind formájában (kétsoros, páros rímű), mind szövegszerűen megidézi Weöres Szüret után 74 című szövegét. Bár a két alkotás verselése nem egyezik meg teljes mértékben, belátható, hogy az intertextus felismerését ismét a hangzóréteg (illetve a versszakok vizualitása) vezérli. Ugyanis a Karneváli dal pretextusához hasonlóan bacchiusokból és spondeusokból épül fel, valamint a dallamhatást a szimultán ütemhangsúlyos lüktetés is fokozza. 75 A műveket elválasztó időbeli távolság összetett, egyrészről a két alkotás megírását elválasztó tényleges idő, másrészről pedig (ha az egész irodalmat egy folytonosan íródó alkotásnak tekintjük), mintha a szeptembertől februárig eltelt hónapok nyoma is megjelenne bennük: a Szüret után jelenéhez képest: „Minden leánynak szép rózsa, szekfű,/ minden legénynek hátára seprű.”, a Karneváli dal befejezett cselekvést ír le: „A lányoknak hozott szekfűt,/ A fiúknak foszlott seprűt.”. Weöres alkotásában a legények és lányok a szerepek feltűntetésével, dialogikus formában szólalnak meg, amely beszédmód a „karneválra” átalakul. Ezt egyrészt értelmezhetjük a szerepjáték-funkció eltűnésével, egy külső nézőpontból Uo., 140. KULCSÁR SZABÓ Ernő i. m., 169. 71 Vö. Végh Balázs Béla felsorolásával, VÉGH Balázs Béla, (Gyermek)„Versreneszánsz közeleg” = Változatok a gyermeklírára, szerk. BÁLINT Péter, BÓDIS Zoltán, Debrecen, Didakt, 2006, 162. 72 WEÖRES Sándor, Ha a világ rigó lenne, szerk. Lengyel Balázs, Bp., Móra Ferenc Könyvkiadó, 1973. 73 KOVÁCS i. m., 11. 74 Uo., 20. 75 Weöres Szüret után című művének verselését vö.: SZERDAHELYI István, Verstan mindenkinek, Bp., Nemzeti Tankönyvkiadó, 1994, 142. 69 70


201

CSUPICS MILICA

történő leírásnak, vagy olvashatjuk a Szüret utánhoz hasonlóan a lányok és fiúk (immár jelöletlen) megszólalásaként, amely így sugallhatja a kapcsolatoknak „ezen szakaszában” – ugyan más formában, „rejtetten”, de – előforduló álcázás, és maszkok szerepét is. A kötetek soron következő versét ismét együttolvasva, helytálló lehet egy olyan értelmezés, miszerint a Hajnal csillag peremén Kanásznótájának 76 beszélője Weöres „Vásárába” 77 készül. „Hej cugu-cugu, csika te, / gyere ki a sárból:/ hozok néked cipellőt /a heti vásárból!” olvashatjuk, a Vásár negyedik strófájában pedig ez áll: „Van-e csizma eladó,/ hóba-sárba mindig jó?”. A Karneváli dal egyébiránt Szilágyi Domonkos Télifa című művének átirata, amelyre Kovács András Ferencet a Koinónia Kiadó kérte fel, a Szilágyi Domokos és Vermesy Péter által 1976-ban megjelentetett Pimpimpáré 2002-es újrakiadása kedvéért, ugyanis a kötet első kiadása csak „delfinesítve” 78 jelenhetett meg. Nyolc ilyen jellegű, ma már esztétikai értéket nem (nagyon) hordozó vers került átdolgozásra, 79 melyből a fent elemzetten kívül a Hajnali csillag pereménben megtalálható további öt: a Felhő, az Őszelő, a Nyári varázslat, az Éji égbolt, valamint a Kacsamars, 80 mely utóbbi Szilágyi Néphadseregének poétikai eszközeit megőrizve bravúrosan alakul át katonaindulóból „kacsaindulóvá”. Figyelemre méltó, hogy az illusztráció is képes a menet katonás fegyelmét és az iróniát egyszerre megjeleníteni (ráadásul oly módon, hogy a könyv ezen oldalain található másik két verset is megragadja egy-egy mozzanatában). Végh Balázs Béla Szabó Lőrinc Hangverseny című versének áthallásaira is felhívja a figyelmet („Háp! Háp! Háp! / Jönnek a Kacsák! / Hej, de szomjas, hej, de éhes / ez a társaság!”), valamint az intertextusok a gyereklírában való felismerésének lehetőségét is a KAF-szövegeknek tulajdonítja, mely jelen esetben a „formai és a tartalmi elemek mellett a hangulati azonosságra is kiterjed”, hiszen „mindkét vers kiapadhatatlannak tűnő forrása a játékosság.” 81 Természetesen még számos Weöres-intertextust említhetnénk, a teljesség igénye nélkül álljon itt még néhány példa: A tündér 82 háromütemű nyolcasainak mintáKOVÁCS i. m., 11. WEÖRES i. m., 20. 78 Végh Balázs Béla fogalmazza meg, Szörényi László nyomán, hogy a delfinesítés az irodalmi szövegek erkölcsi, politikai, világnézeti, pedagógiai stb. szempontú átírása; manipulációja. A módszer klasszikus változata Fénelon abbé, jezsuita pap nevéhez fűződik, aki a nevelésére bízott francia trónörökös számára dolgoztatja át a – XVII. századi erkölcsi és pedagógiai elveket követve – görög és latin nyelvű klasszikus irodalmi szövegek egy részét. A modern korban az intézményesült cenzúra „delfinesít”, aktuális erkölcsi, ideológiai, politikai szempontokat érvényesítve. VÉGH Balázs Béla, Kis magyar delfinológia, Bp., Látó, 2004. július. 79 A versek együttolvasása kibővíti az értelmezői keretet: az átdolgozások gyakran ironikus parafrázissá válnak. Ez alapján felmerülhet a kérdés, hogy nem ezt látjuk-e a költő „felnőtt versei” esetében is? A szövegek együttolvasását lásd. : VÉGH Balázs Béla, i. m. 80 KOVÁCS i. m., 46. 81 VÉGH Balázs Béla, i. m. 82 WEÖRES, i. m. , 68. 76 77

202




ját őrzi a Télutó 83 (mely azonban rímelésében, témájában teljesen eltér attól), vagy a Mormota 84 . A Száncsengőt 85 meghatározó dallamossággal szemben a Csillagszélben 86 a képiség kerül előtérbe, miközben a verselés csaknem megegyezik. 87 A rendkívüli hanghatás KAF versében is megmarad, de átalakul, a weöresi zöngétlen alliterációk mindenütt zöngéssé, gyakran lágyabbá válnak, a visszhangszerű ismétlések átíródnak, megváltoztatva így a kiváltott hatást. A „csing-ling-ling” első afrikátáját az utána következő réshangok ellágyítják; a „bing-bang-bong” alliteráló sor azonban a csengő hangja helyett – a „sötétebb” színezetű (felpattanó) zárhangokkal – inkább a harangzúgást idézi fel (disszonanciába kerülve így a tündér lényéhez kapcsolódó légiességgel); a „nyolc patkó kop-kop-kop” monotóniája helyett a „repdes, libben lent és fönt” dallamában is a változékonyságot jeleníti meg. A két szöveg címében is fellelhető az egymásra utalás lehetősége, az összetett szavak kezdőbetűi egymás variációi (CS-sz, Sz-cs). Kovács András Ferenc verse ismét több értelmezői eljárásnak is alávethető, (az imént említett) hangzás tekintetében és képileg egyaránt (a tündér könnyen elképzelhető látványával) lehetővé válik egy ún.„gyermekolvasat”, melyet az egész oldalas illusztráció is (az első versszak literális értelemben való megjelenítésével – a lányalak szempilláján álló tündérrel) anticipálhat. A metaforák kibontásával azonban újabb értelmezési lehetőségek nyílhatnak meg, jelen esetben azzal, hogy a sírást, a könnyeket megjelenítő „tündér” motívumának képi lehetőségeit felfejtjük. 88 Ezek közül az egyik legerőteljesebb, a nedves párnán visszatükröződő holdfény képe: „repdes, libben lent és fönt,/ párnáinkra holdfényt önt”. (A tündér rebbenése egyébiránt előhívhatja Bóbita táncának képzetét is.) Ezeken kívül megemlíthető még a Karácsonyi énekek harmadik darabja, amely a népi regélőket/szövegeket, illetve Weöres Regélőjét 89 idézi a „róka, rege, róka” helyett „regő, reme, róma” alliteráló sorbefejezővel, amelyet a sorokról leválasztva, itt is újabb rímcsoportot kapunk. 90 (Ugyanez figyelhető meg József Attila Regös éneke kapcsán is, ahol az ismétlődő sor a „rege, róka, rejtem” 91 .) A „róma” sorvégben egyébiránt felismerhető a már-már KAF-védjeggyé lett

KOVÁCS i. m., 9. Uo., 134. 85 WEÖRES, i. m., 75. 86 KOVÁCS i. m., 19. 87 A Száncsengő nyugalmat árasztó molosszusaitól a Csillagszél verselése csupán egy hosszú verslábbal tér el. 88 Figyelemre méltó, hogy az illusztráció szintén – a lány szemébe csöppenő eső- vagy könnycseppel, illetve a „csillagszél” jelentésköréhez hozzájárulható eső „irányának” megjelenítésével – lehetőséget nyújt egy differenciáltabb olvasat számára. 89 WEÖRES, i. m., 34. 90 A Regélő rímelését lásd.: Weöres Sándor: Változatok a gyermeklírára, szerk. BÁLINT Péter, BÓDIS Zoltán, Debrecen, Didakt, 2006, 21. 91 JÓZSEF Attila Válogatott versei, szerk. KORMOS István, válogatta BÉRES Attila, Bp., Kozmosz Könyvek, 1975, 181. 83 84


203

CSUPICS MILICA

tulajdon- illetve helynevek rímeltetése is, mely ismét a gyermek és felnőtt versek, illetve olvasásmódjaik között húzódó határvonal átjárhatóságáról tudósít. Hasonló következtetésekre juthatunk a Tótükör 92 című vers esetében is, melyben a lágy hangszimbolika, a képek segítik elő a jelentésalkotást a befogadás minden „szintjén”. A mű dallamával, történeti – szerelmi – szálával, az összes érzéket bevonó jellegével (a szilvavirág jellegzetes illata kapcsán még a szaglás is szerephez juthat) minden kétséget kizáróan képes megszólítani a gyereket. A szöveg a „szilvavirág” és a „hold” félénk szerelmi „találkozását” jeleníti meg, melynek egyik különlegessége, hogy bár a versben nincs helyzetváltoztatás, a mozgás – sokoldalú kifejezésével – mégis lényeges szerephez jut. Ez megmutatkozik a verselés dallamában, az igék időaspektusában, a szél – gyakran csak érzékelt – jelenlétéből adódó leírásban (a tó fodros), a fénnyel való megjelenítésben: „égre villant”, valamint a hanghatásból adódóan: „tótükörből kelt neszekben”. A hangok lágysága, a négyszótagos ütemhangsúlyos ritmus megad egy sajátosan „hullámzó” keretet, amelybe a szellő motívuma belesimul (a „szél” minden versszakban megjelenik valamilyen formában). Ez a lágy folytonosságot keltő mozgás a „néz” ige pislogássá, félrepillantássá válásával kissé felgyorsul (ezzel egyszerre az időt is érzékeltetve). Ezt erősíti az „összerezzent” és „égre villant” kifejezés is, melyek további érzékszerveket vonnak be, az előbbi hang (és a mozgás), utóbbi pedig a szín aspektusával; míg a mozgás és ritmuskeret ilyetén feszültsége a „néz” ige újbóli megjelenésével kiegyenlítődik. A vers hatásából legerősebben – valószínűleg – a sajátos ritmus, és a lágy hangok harmóniája érzékelhető, amelyek a gyerekek számára – ahogyan látni fogjuk – különösen jelentős (és jelentéses) lehet. A hangszimbolikai kutatások szerint az „l”-hez a hangképzés lágysága, a szabadon kiáramló levegő akadálytalansága miatt tartozik a simogató érintés, a lebegés, a folyás képzete. 93 Ehhez és az „m” hanghoz azért kapcsolódhat az édesség, az öröm érzése, mert – abban a korban, amikor a hangokat még nem köti nyelvi konvenció az egyes képzetekhez – a csecsemő szopásához tartozó ajakmozgása az, melyből később ezek a hangok keletkeznek. 94 Elképzelhető, hogy a hang és érzet közötti ilyetén kapcsolatok a gyerekekben még elevenebben élnek. A versre József Attila: Tedd a kezed 95 című versé(nek trocheusai)t ráolvasva, újabb lehetőségek nyílnak meg a befogadás számára. Az „előd” versében a „te”-„én” relációk kiegyenlítetten, felváltva vannak jelen, ezzel megegyezik a KAF vers első két strófájának felépítése is. Azután a szimmetriát megtartva (melyre akár már a „tótükör” is KOVÁCS i. m., 12. FÓNAGY, A költői nyelv hangtanából, Akadémiai Kiadó, Bp., 1989, 55. 94 FÓNAGY i. m., 61-62. „A szopás és a nyelv keletkezése közötti korszakot a beszédszervekkel való hangos játék tölti be. Különösen gyakran hallani az ajkak s a nyálkahártya erogenitása, de a mozdulathoz fűződő kellemes képzetek (szopás, jóllakás) folytán is élvezetessé váló ma, amma, (ba, abba)-t, la-la vagy ehhez hasonló hangcsoportokat.” 95 JÓZSEF Attila Válogatott versei, szerk. KORMOS István, válogatta BÉRES Attila, Bp., Kozmosz Könyvek, 1975, 126. 92 93

204




előreutalhat) a személyes névmások hatóköre egy-egy versszakra terjed ki, míg végül a Tedd a kezeddel ellentétben itt (az utolsó versszakban) megvalósul az „ők”, az együtt harmóniája. Legalábbis látszólag, illetve befogadástól függően, hiszen ezen a ponton szintén szétválhat gyerek és felnőtt olvasat. Az előbbinél ugyanis a pozitív érzéseket legfeljebb az „összerezzen” pergő mozgású „r”-je, és a beszédhangok közül a „zizzenő zörejhez” 96 legközelebb álló „z”-i törhetnék meg, ám azok inkább csak a szél zúgásának érzetét vonják be a „játékba”. Míg egy lehetséges felnőtt olvasat számára újabb (némileg más) értelmezési lehetőségek nyílhatnak meg. A „tótükör” kifejezés „tükör” szava, már önmagában is megkérdőjelezheti a bizonyosságot, a „tó” (maga a „víz”) szó pedig gyakran ennek szinonimájaként használatos (így akár már az összetett szó összetételének két tagja között is szimmetriát feltételezhetünk). 97 Az összetett szóban megegyező mimetikus funkció a vers szerkezetére visszaolvasva is megállja a helyét, valamint a „szilvavirág” és a „hold” „cselekvései” is egymással összhangban – utóbbi az előbbit követve (utánozva) – valósulnak meg. A tükörbeli megismerések mindig félreismerések is, az ön-, illetve bármely identifikáció lehetetlenségéről vallanak, így a „nézik egymást” kifejezés magában hordozhatja az „együtt” tragédiáját is (hiszen a másiknak pusztán tükörképét látják). melyet a víz fodrozódása tovább fokoz. (Másik nézőpontból viszont a „te” és „én” váltakozása az utolsó versszakra egy olyan „mi”-vé olvadhat össze, ahol nem is fontos az identitások különbsége.) A József Attila-párhuzam inkább a kiszolgáltatottság érzését erősíti, főként, ha az első strófa hangjai által is sugallt jelentésárnyalatot (ti. a „mintha szirma / szellő volna” sort simogatásként érzékeljük) 98 azzal a karteziánus felfogással egészítjük ki, mely szerint a látás modellje a tapintás, úgy a versszak nem áll ellent egy esetleges – pretextusra való – „ráolvasásnak”. Ezen értelmezői eljárásnak megfelelően továbbhaladva a „gyilkolna” és az „összerezzen” szavak szintén dialógusba léphetnek, melyet egyrészt a hangok szintjén, az erőszakot kifejező „r”-rel kapcsolatban 99 láthatunk, másrészt a feltevés szemantikailag is megállhatja a helyét (a legegyszerűbbre gondolva: már a gyilkolás gondolata is kiválthatja a riadalmat). József Attila versében az utolsó strófa „mint ha” kifejezésének – elfedésre, tettetésre, látszata vonatkozó – szemantikai terét („úgy szeress, mint / ha jó volna”) a zavaros tükörkép problematikája képes megjeleníteni. A mindkét versben szereplő „mintha” szavak – nem teljes hasonlításról, valamint feltételes módú igealakok használatáról lévén szó –, már önmagukban is a bizonytalanságot erősítik. 96 97

Uo., 46. Figyelemre méltó lehet, hogy egy perzsa metafora szerint a hold az idő tükre. Jorge Luis BORGES, A

költészet, http://www.literatura.hu/szemle/a_kolteszet.htm 98

Ezt az itt csupán a simogatás benyomásaként jelentkező érzetre a hangszimbolika némileg magyarázatot adhat, lásd fentebb. 99 FÓNAGY i. m., 53. „ A nyelvizom megfeszülése, a szokatlanul erős inervációja, a légárammal szembefeszülő nyelvhegy erőfeszítést, küzdelmet mímel.” („A kinesztikai élmény magyarázza azt is, hogy az r […] harag, gyűlölet kifejezése lehet.”)


205

CSUPICS MILICA

Mint ahogyan az elemzésből is láttuk, a két olvasási horizont nem zárja ki egymást, így talán nem lenne eredmény nélküli a KAF gyerek- és felnőtt versek esetleges hasonlóságát más nézőpontból is megvizsgálni. A Hajnali csillag pereménben – a költő más köteteihez hasonlóan, vagy talán éppen a „gyerekkötet” funkciójából adódóan –, a „hangok” által megalkotott arcok meglehetősen sokszínűek, a műfajból eredően a „lírai én” számos állat hangján megszólal, a karneváli, cirkuszi toposzok, valamint maga a bohóclét is ezt a maszk-motívumkört bővíti. Tehát beláthatóan erre a kötetre is igaznak bizonyul Kulcsár-Szabó Zoltán megállapítása, miszerint a KAF kötetekben éppen úgy, mint az egyes versekben, „a »lírai énnek« nincs »hangja«, nem »rakható össze« az »alakja« sem, itt is a »katalógus« alakzata ismétlődik: beszélők illetve a »hangok« (a »szerző« nélküli beszéd) katalógusaként.” 100 A Bogyó Bandi-versek mintha éppen erre játszanának rá, a szándékos nyelvtani hibák alkalmazása egyrészt utalhat a gyermek nyelvalkotói magatartására, a hiperkorrekcióra, jelen esetben az egyes számú alakokra is kitett többesjellel; másrészt lehet a „hangnak” a maszkok alkalmazására vonatkozó önreflexiója, illetve az ezen olvasási stratégián való finom élcelődés, amelyek például a következő sorokban jelennek meg: „Ámuldozok világ mint áll: / árnyékom csak engem himbál”, valamint a „Bohóc vagytok.” 101 Ezen olvasat szerint Bogyó Bandi „balladái,” mint Kovács András Ferenc költői énjének – a Jack Cole dalokhoz (vagy akár a Lázáry René Sándor versekhez) hasonlóan – újabb megnyilvánulási formái, tovább bővítik a beszédpozíciók és regiszterek skáláját. A Bogyó Bandi boldogsága 102 című versben szereplő Bogyó Berci ténylegesen az előbbi „csemetéje”, hiszen „ő” hozta létre; de valójában egy vele: „Bandi s Berci – én csak lógok”, vagyis a prozopopeia retorikai alakzatára ismerhetünk rá. Az olvasó ugyanis megalkotja a szöveg „én” alakját, jelen esetben Bandiét, (az András keresztnév becézési formáját), így „diszfigurálva a (valós) szerzői szubjektumot,” 103 noha látunk önéletrajzi utalásokat, sőt megvalósulni látszik, amit KulcsárSzabó Zoltán ír a költő „felnőtt” verseiről: „Kovács András Ferenc költészete folyton kijátssza a »maszkkészítőket«, a versben beszélők maguk is arcokat, maszkokat cserélnek.” 104

KULCSÁR-SZABÓ Zoltán 3. jegyzetben i. m., 141. KOVÁCS i. m., 60. 102 KOVÁCS i. m., 68. 103 KULCSÁR-SZABÓ Zoltán i. m., 142. 104 Uo., 142. A Bogyó Bandi- versekre, figuráira, de akár (Weöreséhez hasonlóan) KAF egy lehetséges ars poeticájára is utalhat Weöres Sándor Az érték halhatatlansága címmel megjelent versének pretextusa, különösen annak két utolsó versszaka: „A kincset az idő nem őrzi - nem: / szétrágja, mint a kócjankót a gyermek./ A kincsek másképp élnek, jeltelen: / a lélek benső templomán szögellnek,/ mint ezer pillér, kosszarv és perem./ A halhatatlan mű időtelen.” A vers fellelhető a Vers születése című munka végén (cím nélkül): WEÖRES Sándor, Egybegyűjtött írások = A vers születése, Meditáció és vallomás, Magvető, Bp., 1975, 259-260. 100 101

206




Az „én” (ilyen) szándékos elhallgattatása számos helyen szövegszerűen is megjelenik, például a Kutykuruttyban: 105 (ahol az illusztráció különösen jól értelmezi a verset) 106 „Hoppla – inkább azzá lettem, / ami volnék, aki vagyok:”, vagy a Bolondos ének: „Minden lehettem volna hát, / de én lettem” 107 sorai után nem következik az előkészített megnevezés. Ez utóbbi mű egyébiránt megidézi a költő Tűzföld hava című kötetének záró versét, a Kuplé Tűzföld haváról címűt, amely Szigeti Csaba szerint mintha az addig követett programmal való szakítást jelentené: 108 „Még azt a szájhős portugál hajóst is/ elfeledtem… Ki én lehettem volna–/ én vagyok,” 109 valamint visszautalhat Tengerész Henrik „alakjára” is. A vers címe a szöveggel összhangban már magában hordozza az arcok játékának felismerési lehetőségét, ha a tartalomra előreutalásként olvassuk: a bolondos énekről lesz szó. Az előbbiekben felvázolt egységes én hiánya gyakran erősíti a kötetben az „állatos versekben” egyébként is kiemelt helyen, refrénként vagy keretként szereplő létkérdések keltette szorongó érzést. Ennek különös darabja a Malakiás 110 című szöveg, melyben a befogadást (ismét) a hangzó réteg vezérli, azonban a vers jellegzetessége mégis az identitás megkérdőjeleződésében ragadható meg. Hiszen a „szófacsarórímpörgető hangzójáték[on]” 111 keresztül eljutunk a „Jó kertész vagy, Malakiás!”-tól annak teljes felszámolásáig, a „Kertész sem vagy, Malakiás!” állításig, mely az éjben a fülünkbe suttogó hang képzetével, annak baljóslatú ismétlésével a félelmetességét erősíti. 112 Hasonló szorongások jelennek meg Nekeresdország királyának panaszában is: „Legvégül senki, Nevenincs leszek.” 113

KOVÁCS i. m., 63. A versben megszólaló „hang” (akihez a fürdőző vízilószerű állat teste tartozik) felvett „maszkja” a béka lét, amely a képen külön identitással rendelkezik (tehát a „lírai én” szövegbeli megkettőződése itt képileg is létrejön), kívülről nézi a „referenciális” (a feltehetőleg a hanghoz tartozó) ént. Aki viszont már magán hordozza a „maszk” attribútumait, a békára utaló (zöld!) búvárkellékeket. A kád szélén lévő tévéújságon szereplő filmcímek is – Legdrágább (az életed), Az elhagyott (bolygó/szoba), A Fan-(tasztikus négyes és) az Ezüst Utazó –, kép és szöveg együttes jelenlétével, tovább árnyalhatják a vers jelentéstartalmát. Sőt éppen a szavak töredékessége indíthatja be a címek megfejtésére irányuló játékot. 107 KOVÁCS i. m., 70. 108 Vö. SZIGETI Csaba, A hímfarkas bőre, Kovács András Ferenc verseiről, Jelenkor, 90/5, 473. 109 KOVÁCS András Ferenc, Tűzföld hava, Bukarest, Kriterion Könyvkiadó, 1988, 56. 110 KOVÁCS András Ferenc, Hajnali csillag peremén, Bp., Magvető, 2007, 89. 111 PÁLYI András, Kovács András Ferenc: Vásárhelyi vásár, És, 48. évf. 14. sz. 112 Nem pedig a játékosságot, ezen olvasat tehát nem ért egyet Balázs Imre József azon kijelentésével, miszerint a vers az „egzisztencialista szorongás egyfajta abszurd paródiája” lenne, különösen, ha figyelembe vesszük a gyerekbefogadást. Vö. BALÁZS Imre József, Kosár, köcsög, lábpor, Élet és Irodalom, 47. évf. 24.sz.http://209.85.135.104/search?q=cache:BoAjHZI81QJ:www.es.hu/pd/display.asp%3Fchannel%3DKRITIKA0324%26article%3D2003-0616-101617IBVA+bal%C3%A1zs+imre+j%C3%B3zsef+malaki%C3%A1s&hl=hu&ct=clnk&cd=1&gl=hu&lr=lang_hu 113 KOVÁCS András Ferenc, Nekeresdország királya vagyok = Hajnali csillag peremén, Magvető, Bp., 2007, 140. 105 106


207

CSUPICS MILICA

A dolgozat érvelésével összhangban állnak a H. Nagy Péter Az olvasási stratégiák (újra)olvasása 114 című tanulmányában leírtak. H. Nagy egy olyan „ciklus” kibontakozását vázolja fel KAF költészetében, amely többek között József Attila, Szabó Lőrinc, Weöres Sándor, vagy Oravecz Imre egyes „periódusaira” visszautalva, egy „alternatív olvasás” felé is horizontot nyithat, és melyek végső soron „ún. gyerekversekként, illetve az esztétikai tapasztalat diszkurzív potenciáljait alakító művekként is értelmezhetők.” 115 A H. Nagy által elemzett, Hajnali csillag pereménben is helyet kapó Friss tinta, tinta, tinta! című versen kívül ide sorolható még például a Dugong dugong; a Papír-tapír; vagy a Babirussza. A Dugong dugong 116 című szöveget közelebbről is szemügyre véve megállapítható, hogy egyrészről erőteljesen a hangzásra épít, szemantikailag pedig további olvasási lehetőségeket rejt. A cím rájátszik a versben megjelenő „lírai én”, azaz a tengeri tehén (Sirenia) rendjének Dugong dugon latin elnevezésére, mely a tökéletes hangzásbeli egyezés (beleértve a hibátlan jambikus lejtést is) kedvéért az első szót változatlan formában ismétli meg, ezzel mintegy előreutalva az ismétlés, illetve az „ng” hangkapcsolat által kibontakozó lehetőségre is. A vers tehát értelmezhető egy bálnaszerű lény keserű énekeként, valamint motivikája kiépít egy, a költészetre való referencializálhatóságot. Ez utóbbi szempontból érdemes lehet a vers és cím kapcsolatát közelebbről is megvizsgálni. Azzal, hogy a versszöveg önmaga címét, mint szinekdochét ismétli meg, a változatlan formájú belső idézet 117 egy fajtájával találkozunk (amely így „magát mondja.”) 118 De ugyanez a rész-egész kapcsolat figyelhető meg az „ng” hangkapcsolat és a cím (a fenti érvelés szerint tehát akár az egész vers) között is. A szöveg számos intertextuson keresztül alkotja meg formai- és hangzásvilágát; formája Lewis Caroll magyarul Weöres Sándor fordításában Szajkóhukky (illetve Tótfalusi István tolmácsolásában A Gruffacsór) címen ismert versét követve, keresztrímeket tartalmazó hét versszakból áll, melyben a jambikus lejtés a meghatározó. A vers hangzásának rendkívüli ereje szinte megkívánja a hangos kimondást, valamint akár Verlaine Tóth Árpád fordításában ismert Őszi chanson című művét is felidézheti, melyben hasonló hangok keltik életre a verszenét. Mindkettőben a rímek monotonitása, az „ng” hangkapcsolat, a mély magánhangzók sokasága, a ritmus lüktetése, nem pedig maguk a „szavak” hordozzák a jelentést (ezzel tökéletes teret biztosítva a 114 H. NAGY Péter, Az olvasási stratégiák (újra)olvasása: Friss tinta, tinta, tinta! = H. N. P., Kánonok interakciója, Bp., Fiatal Írók Szövetsége, 1999. 115 Uo., 71. 116 KOVÁCS i. m., 71. 117 Vö. SZEGEDY-MASZÁK Mihály, Az ismétlődés mint a művészi anyag formává szerveződésének elve = Világkép és stílus. Történeti-poétikai tanulmányok, Bp., Magverő 1980, 409-414. 118 Bókai Antal a későmodern poézisről való megállapítása: „nem a vers szól a selfről, hanem a vers maga a self, amint mondja magát,” jelen szövegnél is megállhatja a helyét. Vö. BÓKAY Antal, A líra öndekonstrukciója = Keresztez(őd)ések, Dekonstrukció, retorika és megértés a mai irodalomelméletben, szerk. BÓKAY Antal, M. SÁNDORFI Edina, Bp., Janus/Gondolat 2003, 69.

208




gyermekbefogadásnak). Ezt erősíti, hogy a „szirén”, a „tehén” és „dugong” szóalakok közötti különbség nem a referenciában, hanem az akusztikában ragadható meg, hiszen a differenciát a „szebb” hangzás adja, „Dugong dugong csak egy dugong,/ de dong”, jelenik meg már a felütésben, ezért lesz az „már kész költemény!”. Ez a megállapítás akár olyan ars poétikának is tekinthető, mely összhangban állhat a gyerekversekkel kapcsolatban elmondottakkal. Megfigyelhető mindez a hangok szintjén is, a dugong csupa zöngés hangból áll szemben a „tehén” vagy „szirén” szavakkal, melyek zöngétlenségük révén csupán zörej komponenssel rendelkeznek, zeneivel nem. Az „ng” hangkapcsolat is ezt az értelmezési utat erősíti, hiszen az „n” fonémának egyik allofónja a veláris n (η), melyek között szintén nincsen jelentésmegkülönböztető szerep, a két allofónt ugyanaz a fonéma jelöli, a hangkörnyezettől függően használjuk a variációk közül a megfelelőt, (hátul képzett mássalhangzó előtt (k, g) kizárólag ezt ejthetjük). A vers lehetséges jelentésrétegei tehát a nyelv legkisebb egységeiben is megmutatkozhatnak, ezt támasztja alá az utolsó strófa is, hiszen a nazálisok által uralt versben az „orr eldugulásával” nem valósítható meg a „tökéletes” hangoztatás, így lehetetlenné válik a dalolás (az alkotás) is „S ha béreked, vagy orra eldugong -/ Hát nem nagyon dalong.” A „szirén” szó szemantikai tere előhívhatja a szóval teremtés jelentéskörét, így ismét felismerhető az összefüggés a gyermekszövegekkel, illetve a varázsénekekkel, melyeknél hasonló módon maga a használati nyelv tölt be teremtő funkciót (a hangoztatás, a kimondás, a felhasználás által). A „süket” jelző pedig egyrészt azokra (az alkotókra) utalhat, akiknek „nincs fülük” a hangzásra, a ritmusra, amely mint láttuk, KAF-nál a vers fő konstrukciós erejévé lép elő. Ez a vers is megerősíteni látszik H. Nagy Péter azon feltevését, hogy Kovács András Ferenc bizonyos szövegeiben „a dolgok elsősorban a vokalitás alapján kerülnek relációba… e vokális retorika alakulása ugyanakkor a grammatikailag különböző elemek összjátékát erősíti.” 119 Így a „dugong” hangsor különböző szófaji helyzetben jelenik meg, például igeként is, mely értelmezhető az ugyanazzal a hangsorral való alkotásként, teremtésként is, visszautalva a szirénekre. A „süket” szó másrészt a beszéd kudarcáról is tudósíthat, Heideggert követve: „a beszéd nem egyúttal, hanem mindenekelőtt hallás,” 120 a „megmutatást mint utalást megelőzi egyfajta megmutatkozni-hagyás,” 121 aki képtelen eszerint cselekedni kudarcra van ítélve az irodalomban is. A jelzős szerkezet („süket szirén”) továbbá – illetve akár mindezekkel párhuzamosan – a mitológiai jelentéskört is bevonva, az énekük kudarca miatt sziklává lett szirének képzetét is evokálhatja.

119 H. NAGY Péter, Friss tinta, tinta, tinta! = H. N. P., Kánonok interakciója, Bp., Fiatal Írók Szövetsége, 1999, 72. 120 Martin HEIDEGGER, Út a nyelvhez = „…Költőien lakozik az ember…”, Válogatott írások, szerk. PONGRÁCZ Tibor, Budapest, 1994, 238. 121 Uo., 237.


209

CSUPICS MILICA

A vers két különböző (tengeri) világa – a mesei és az irodalmi (a „trópusok tengere”) – lehetővé teszi, a (Friss tinta, tinta, tinta! című szöveghez hasonlóan) két konzisztens szemantikai-fikciós tér párhuzamos kiépítését, így az egymástól teljesen eltérő befogadási eljárások egyaránt, egymás mellett is megállhatják a helyüket. A költeményhez készült illusztrációnál (az oldal másik versét ismét egyazon képen belül megjelenítve) szintén megfigyelhető ez a „kettős kódolás”. Miközben segíti a gyereket a vers képi világának megteremtésében, a bárpultot támasztó kalózruhás Dugong alakjának kicsit sem rejtetten ironikus ábrázolása a felnőtt olvasónak is képes esztétikai élményt nyújtani. A „lírai én” mindkét térben értelmezhető: egyrészről tengeri tehén képében meg is szólal, hangot kap; másrészt a „hangot” a vers önreflexiójának tekintve, magára a hangzásra értve, sőt, harmadik lehetőségként említhetjük, hogy az „én” a hangkapcsolat szintjén tizenháromszor szerepel a versben (például: „tehén”, „szirén”). Megjegyezhető, hogy a „te” hangkapcsolat is gyakori alkotóeleme a szövegnek, 122 és a kettő a legtöbb esetben „te”-„én” sorrendben követi egymást, amely ennyiben a költői „hangok” referenciájának eldöntetlenségét, feleslegességét is megsejtetheti, akárcsak a „Nem tudni úr; vagy hölgyemény?” verssor. Ezen értelmezés szerint tehát nem az a fontos ki beszél, hanem (ismét) a megszólaltatás maga. Hasonló eredményhez vezet az „én” problematikájának egy másik nézőpontú vizsgálata is, ha az utolsó strófa („Dugong, ha bong, csak egy dugong,/ De éneket naponta ont!”) „én”-jét a különböző „maszkok” jelentésben használjuk, és ezt az értelmezési eljárást visszaolvassuk az előző versszakra („Semmit sem értek én”), továbbá elfogadjuk annak a lehetőségét, hogy ebben az esetben is a kötetben másutt többször 123 előforduló szándékos grammatikai torzításnak, szám-személy egyeztetés felborításának példáját látjuk, egy olyan olvasatot kaphatunk, mely az ének (maszkok) „értéktelenségéről” vall. 124 A versbéli hangzás fontossága mellett a vizualitás is fontos szerepet kap; a „lény”, „hölgyemény” és „költemény” (egyébként mindig rímhelyzetben, sorvégen szereplő) szavakban az „én” csak szkriptuálisan értelmezhető. Az egyes szám első személyű hang megszólalásánál a vers szintén az önreflexió tárgyává válik, a sorok az „intertextualizáció” mikéntjéről szólnak, az utókor ugyanerre a ritmusra (dalra) alkot majd újat, sugallja a szöveg, miközben ugyanezt az eljárást alkalmazza maga is. Az „ng” hangkapcsolat – mint nazális hang – hosszas utórezgéseivel, lassú lecsengését követő rezonanciájával 125 szintén utalhat erre a (valamennyire) változó, ugyanakkor továbbadódó „formára”. Kulcsár Szabó Ernő 126 éppen az egymást történetileg újrafeltételező, és a köztük lévő viszonyokat újraértelmező alkotások dialógusa

122

A „te” alak nyolcszor, tükörképe az „et” további négyszer jelenik meg a versben. Például, ahogyan a Bogyó Bandi versekben már utaltunk rá. „Bogyó Bandi falon lógok, / vannak nekem nagyok orrok” (Bogyó Bandi balladája) 124 „semmit sem értek” (többes szám, érték jelentésben), „én”(ek) 125 Vö. FÓNAGY i. m., 48. 126 KULCSÁR SZABÓ Ernő, 60. jegyzet i. m., 190-191. 123

210




által látja biztosítva az irodalom jelentésteremtő folyamatának lezáratlanságát, mely jelen estben utalhat Lewis Carrollon át Weöresre; Verlaine-en keresztül Tóth Árpádra. A „szirén-játszi rém” rímpár előhívhatja Komjáthy Jenő Az élet kéje című versét, mely Kölcsey Vanitatum vanitasának formájában íródott, de ide sorolhatjuk Parti Nagy Lajos Három bárzong című szövegét is, mellyel akár szemantikai párhuzam is vonható. 127 Valószínűleg még számos lehetséges pretextust említhetnénk, azonban a szöveg ezeket (mint Kovács András Ferenc költészetében még sokhelyütt), „visszakereshetetlenné” 128 oldja. Annak a belátása, hogy a gyermekversek esetében a befogadásban a kognitív helyett inkább az érzelmi, érzéki réteg dominanciájával számolhatunk, nem csupán a gyermekirodalom kanonizációja szempontjából látszik fontosnak. A kötet elemzései kapcsán ugyanis megfigyelhető, hogy mint ahogyan a felnőttek esetében is a hangzó réteg indítja el a versek befogadását, úgy a kép és szöveg egymást kiegészítő, dialogikus viszonyának vizsgálata, a verbális médium akusztikus és szkriptuális aspektusainak összevetése sem csupán a „gyermekolvasatban” bizonyulhat produktívnak. Az effajta kódokra figyelő, azokat tudatosító „felnőtt” akár egy „differenciáltabb” olvasathoz juthat, valamint a lehetséges gyerekbefogadás „idegenségével” való találkozás saját olvasási folyamatainak önreflexióját is lehetővé teszi. Mindez azért kitüntetett jelentőségű, mert – mint ahogyan azt láttuk – a kötet versei poétikailag nem mutattak számottevő különbséget a költő egyéb szövegeihez képest, ennek alapján feltehető, hogy Kovács András Ferenc költészetében talán éppen a gyerekvers „eszközei” (a ritmus, ismétlés, humor, maszkok…) azok, amelyek a felnőtt verseket különlegessé teszik. Ez akár egy olyan posztmodern költészetfelfogásként értelmezhető, amelyben a szenzoriális, az érzelmi rétegek kiemelt szerephez jutnak, sőt a legtöbb esetben ezek vezetnek el a szemantikai, kognitív megértéshez. Feltételezésünk szerint tehát KAF gyermekversei nem csupán saját, hanem – ennek hatására – akár a „felnőtt versek” befogadásának olvasási stratégiáit is önkorrekcióra késztethetik.

Melléklet Március, április, ó! Március, április, ó, futnak a renyhe fagyok! Még pirinyó a Nyikó, Gagy vize pengve gagyog.

Szürcsöli már a Gagyot Március, április, ó, Rikkan utána nagyot: Árad a szőke Nyikó!

Futnak a renyhe fagyok, szökken a fürge csikó,

Március, április, ó, Futnak a régi napok!

127

„taknyába fúl itt minden dalszöveg, /egymásra csúsznak máslik és fáslik, / s ez így lesz már, míg meg nem halsz, öreg” 128 KULCSÁR-SZABÓ Zoltán i. m., 140.


211

CSUPICS MILICA

Gagy vize pengve gagyog, füttyen a réti rigó.

Árad a szőke Nyikó, Gagy vize visszaragyog.

Szökken a fürge csikó: szürcsöli már a Gagyot! Füttyen a réti rigó: rikkan utána nagyot!

Március, április, ó, Füttyen a fürge csikó, szökken a szőke Nyikó, árad a réti rigó: „Még pirinyó a Nyikó, még a Nyikó pirinyó, még pirinyó, pirinyikó!”

Tavaszi szél Száguldozom szélszekéren, szélszekéren köd után, eszterhéj a fuvolám, száguldozom köd után.

Kóborolok holdtutajon, holdtutajon magamba, csillag akad hajamba, holdtutajon magamba.

Kóricálok árkon-bokron, árkon-bokron, tűhegyen, hol csak táltosló megyen, kóricálok tűhegyen. Szeptember Lódul a dombon a pára: messza vonul valahára, napsugarak tüze lobban gyéren a szőke falombban.

Harmata hajdani nyárnak: térdel a fűben a harmat, futnak a felleges árnyak, szél szava rétre hamargat.

Szél szava rétre hamargat, futnak a felleges árnyak, térdel a fűben a harmat: harmata hajdani nyárnak.

Gyéren a szőke falombban napsugarak tüze lobban, messze vonul valahára: lódul a lombon a pára…

Csörtet a reggeli csorda, csöndbe közelget a pásztor, botja lyukat nyom a porba: légbe suhint vele párszor.

212




Erdélyi tél Mindent befújnak, fednek zord havak. Jégcsap-szakáll csünk bölcs kunyhó-ereszrül: Karmos szelek zimankót hordanak Aggult időben Erdélyen keresztül. Vén fák az erdőn fölcsikorganak, Húnyt csillagképek régi fénye rezdül, S az égi órák visszaforganak…

Aggult időben Erdélyen keresztül Karmos szelek zimankót hordanak, Jégcsap-szakáll csüng bölcs kunyhóereszrül: Mindent befújnak, fednek zord havak.

Karneváli dal Itt a farsang, fény suhan, Tavasz jön a télre! Jégen táncol, kacarász A Karnevál végre!

A lányoknak hozott szekfűt, A fiúknak foszlott seprűt.

A lányoknak kérőt szerzett, A fiúknak lúdbőrt cserzett.

Ma táncra hív a Karnevál: Szökik, vigyorog, povedál! Száz álcát hord, Maszkát – S hoz egy nagy zsák macskát!

A lányoknak nyüstöt küldött, A fiúknak füstölt csülköt. Weöres Sándor: Szüret után

Legények:

Legények:

Kürtős pogácsa, füstölt szalonna Itt van rakásra, díszlik halomba.

Minden leánynak füstös kemence, Minden legénynek tág-öblü pince.

Lányok:

Lányok:

Minden kopasznak jut hajnövesztő, Minden ravasznak egy nyírfavessző.

Minden leánynak szép rózsa, szekfű, Minden legénynek hátára seprű.

Csillagszél Csillagszélben, bing-bang-bong, tündér rebben, fátylat bont, szájunk szélén szállingál, szempillánkon állingál.

Hűs hajnalban elhessen, hogy még visszatérhessen… Csillagszélben fátylat bont, tündér rebben, bing-bang-bong.


213

CSUPICS MILICA

Kis markában lépvessző, sóhajtásból képet sző, repdes, libben lent és fönt, párnáinkra holdfényt önt. Tótükör Szilvavirág néz a holdra – mintha szirma szellő volna.

Szőke hold is félrepillant – tóból fodrot égre villant.

Szőke hold néz szilvaágra – mintha nézne tisztaságra.

Nézik egymást egyre szebben tótükörből kelt neszekben.

Szilvavirág összerezzen – tóba pislog önfeledten. Dugong dugong Dugong dugong csak egy dugong, De dong, eseng e szép tehén... Dohong, s borongva elbusong Keserves életén!

Dugongok, áldott, rossz dugong, De lelkem tömpe porcelán, S a hangom lágy, bús, hosszú gong, Ha döng az óceán!

Tengernyi gondban teng e lény: Túlzeng süket sziréneket Vad trópusoknak tengerén, Ha ő sír éneket!

Habon csapongva száll dalom Dühöngve itt e féltekén... De mért zsibongat fájdalom? Semmit sem értek én."

Dugong dugong nagyon dugong. Nem tudni: úr vagy hölgyemény? De ő a Bongó Torkú Gond Ő már kész költemény!

Dugong, ha bong, csak egy dugong, De éneket naponta ont! S ha béreked, vagy orra eldugong Hát nem nagyon dalong.

"Utókor, hallga, énekem! Zokong dalomra más szirén, S legelgek algaréteken Én lomha, játszi rém...

214


S TUDIA C AROLIENSIA (X.) Studia Caroliensia Dr. Kulcsár-Szabó Ágnes tanszékvezető egyetemi docens

Recommend Documents