Abonyi Sándor
Régi vagy új tömlő? Ez egy digitális könyvecske, ami bemutatja az Egyház ill. a gyülekezet minden lényeges elemét. Rávilágít a gyülekezetekben ma is fellelhető elemek ószövetségi jellemzőire (régi tömlő), és összehasonlítja azokat az újszövetségi gyülekezet jellemzőivel (új tömlő). Ez a kis könyvecske korábban a https://keskenyut.wordpress.com blogon külön is bemutatásra kerültek írások egybeszerkesztett változata. Mondanivalója tömör, de annál tartalmasabb, ezért odaszánást és az olvasottakon való elmélkedést igényel. Az egyes témák esetében részletesebb kapcsolódó írásokra is javaslatokat tesz, amit ha valakinek az ideje engedi, javaslok tanulmányozni. Tartalomjegyzék Bevezető Egyetemes Egyház és helyi gyülekezetek, A gyülekezet elhívása és működése, A gyülekezet és Isten (országa) királysága, Az Egyház és a helyi gyülekezetek vezetése, A gyülekezeti tagság, A papság, A templom, A gyülekezet gyülekezési formái, Gyülekezeti adakozás és pénzügyek.
2
Bevezető Ez egy óriási téma és zavarban vagyok, mert a Blogról írások és MP3-as tanítások sokaságát ajánlhatnám elolvasásra, ill. meghallgatásra. A téma fontossága és óriási terjedelme miatt nem lenne célszerű röviden átfutni rajta, hanem célszerűnek látszik inkább egy több részből álló sorozatként kezelni ezt a kérdését. Most csupán néhány bevezető gondolatra jut hely és idő, de a későbbiek során több fontos kérdést részletesebben áttekintünk egy-egy részletes háttéranyagot is ajánlva tanulmányozásra. Az egyes témák tárgyalása során úgy éreztem magam, ahogyan Gedeon érezhetett, aki otthagyva a pajtában való cséplést és Isten bátorítására elkezdte sorra ledöntögetni atyja „bálványait” és kivágni a „berkeket.” Hiszem, hogy Gedeon történetének prófétai üzenete van számunkra, mert addig, amíg az Isten tisztelete céljából, de végső soron a magunknak emelt „bálványokat” nem „döntjük le”, addig nem kezdődhet el az igazi szellemi harc a valódi ellenséggel szemben. A saját megnyomorodott, gúzsba-kötött állapotunk az, amitől meg kell szabadulni, ami akadályoz bennünket ebben a harcban. Rabláncokkal lábunkon és kezünkön nem célszerű harcba menni. Jézus valódi szabadságra hívott el bennünket. Ezt a szabadságot keressük most. A gedeoni példából látjuk azt is, hogy ez a harc nem a sokaság, hanem egy kipróbált kisebbség harca volt az ellenséggel. Nem alkalmasak a harcra a gyávák, és akiket a testi vágyaik kielégítése vezérel. A statisztikákból tudjuk, hogy a világon több ezer ’egyház’ van nyilvántartva, de ez önmagában véve egy ellentmondás, mert ha az ’egy’-ház, akkor nem lehet több. Emberi gondolkozás szerint lehet több ’egyház’, de az Úr gondolata, a Szentírás szerint valójában csak egy Egyház létezik, és az valóban az egyetlen igaz Egyház. Az Ő Egyházában Ő a tulajdonos és Ő a Fej – az egyetlen vezető. Az Ő Egyházában Ő van a középpontban, a Szent Szellem által vezetve minden az Ő akarata szerint történik, mindenben Jézust dicsőítve meg. Jézus Egyházának jellemzői: -
Jézus a Fej (vezető),
-
Jézus a Tulajdonos,
-
a Szent Szellem által vezérelve minden Jézus akarata szerint történik,
3
-
az Egyház tagjai azok az ’élő kövek’, akikben a Szent Szellem lakik,
-
akik hallják az Úr hangját,
-
akik engedelmeskednek az Úrnak mindenben,
-
és akik követik Őt.
Az Ő Egyháza minden szervezettől és minden emberi vezetéstől mentes. Jézus az Atyával és a Szent Szellemmel egységben és állandó együttműködésben munkálkodik. Ők Egyek, ugyanakkor három személy, akik egymástól elválaszthatatlanok. Jézus az Atyának engedelmeskedve cselekszik és a Szent Szellem mindig Jézusról tesz bizonyságot. Egy ilyen Egyház az, amin a pokol erői nem tudnak diadalmat venni! Jézus Krisztus Egyháza - Krisztus Teste - élő organizmus, ami az emberi testhez hasonlóan működik és működése nem szorítható merev szervezeti keretek közé. Az első évszázad dicsőséges Egyháza, egy Jézus Krisztus által létrehívott „új tömlő” volt, amibe bátran bele lehetett tölteni Pünkösd „új borát” és az mégsem szakadt szét. Az elmúlt évszázadok alatt ez a „tömlő” elvesztette rugalmasságát és megmerevedett. A különböző ébredések során kiáradt „új bor”, ezért mindig szakadásokat okozott és az „új bor” mindig elfolyt. Sokat próbálkoztak Isten emberei azzal, hogy a megmerevedett régi tömlőt, mint a régi ruhát új folttal megfoltozzák, de ahogyan Jézus ezt előre megmondta, a régi mindig elszakad. Mi akkor a megoldás? Félre kell tenni teljes egészében a „régi tömlőt” (régi „ruhát”) és nem próbálkozni annak állandó „foltozásával”, hanem elő kell venni a Jézus által adott jól bevált mintát, az új és rugalmas tömlőt, ami károsodás nélkül képes befogadni mindig az újbort: megmarad a tömlő és a bor sem folyik el. Ezt tette Jézus is a maga idejében, amikor elkezdte szolgálatát. Félretette a hagyományoktól és a betű óságától bemerevedett akkori felekezeteket (farizeusokat, írástudókat, szadduceusokat) és tőlük teljesen függetlenül elkezdett valami teljesen újat, a szellem újsága szerint. Ma is ez a megoldás! Hiszem, hogy Jézus építi az Ő Egyházát ma is. Olyan embereket keres, akikben az Ő Szelleme lakik, hallják az Ő hangját és mindenben engedelmeskednek Neki. Ez a merev, régi tömlő (egyházi szervezeti keretek és szokások) keretei között egyszerűen lehetetlen, ezért az Övéi meghallják a hívást, hogy „gyertek ki közülük”. Az Ő népe
4
közül sokan a „pusztában” vannak ma, ahol teljes szabadságban és teljesen az Úrra bízva magukat élik az életüket. Vannak az Úrnak juhai a hagyományos, merev szervezetekben is, akiket az Úr fel akar ébreszteni alvó állapotukból. Az Úr keresi és bátorítja őket, hogy vegyenek bátorságot és megalkuvás nélkül ragaszkodva az igazsághoz keressék a szabadulásukat, hogy része legyenek az Úr Egyházának. Egyetemes Egyház és a helyi gyülekezetek Tekintettel arra, hogy minden dologban a Biblia az egyetlen „zsinórmérték” számunkra így most is az ige alapján fogjuk megtárgyalni ezeket a kérdéseket. Sokan meg fognak majd lepődni azon, ahogy amit a mindennapi életünkből olyan természetes dolognak tartunk, és úgy gondoljuk, hogy az úgy helyes, azokról sok esetben ki fog derülni, hogy a kialakult gyakorlatunk sok esetben nem egyeznek az igével. Ezekre az eltérésekre szeretnék most utalni az ajánlott anyagokban, és ez feladatokat ad nekünk, ha az ige igazságában – az életünket az igéhez igazítva – akarunk járni. A gyülekezet (eklézsia) témájában néhány éve egy négy részes tanítás sorozatot tartottam, ami teljes terjedelemben, MP3-as formátumban megtalálható a Blogon. A tanítás sorozat első része az Egyetemes Egyház és a helyi gyülekezetek kérdésével foglakozik, ezért ennek meghallgatását javasolnám a kedves látogatóknak. A 4 részes tanítás sorozat elérhető itt: https://keskenyut.wordpress.com/2012/06/21/a-gyulekezet-eklezsia-tanitas-sorozat-abonyi-sandor/
Egy megjegyzés! Talán úgy gondolják sokan, hogy ezek nem fontos kérdések, egyébként is tudjuk mi már ezeket, minek erről állandóan beszélni? Azt kell mondanom, hogy ha az Egyház nem jut el a Jézus által elgondolt – Biblikus – állapotra, akkor minden emberi erőfeszítésünk hiábavaló, és nem várhatjuk el a sokak által áhított biblikus eredményeket.
5
A gyülekezet elhívása és működése 1. A gyülekezet elhívása, küldetése A gyülekezet (eklézsia) Isten világból kihívott népe. Ebből adódóan két fő küldetése van - Krisztus Testeként minden helyen kiábrázolni és bemutatni Krisztust. Hegyen épített város, só és világosság lenni a világ számára Krisztus szeretetének bemutatásával. - Hatni a világra, hogy Isten minden embert meg tudjon érinteni az Ő szeretete által és megmenteni őket az örök kárhozattól. Az első célt szolgálja a Nagy Parancsolat megélése, ami lényegében összefoglalja az egész Ószövetséget és az azt tömörebben kifejező Tíz Parancsolatot: megélni az Atyával és egymással egy szeretetkapcsolatot. Erről szól a szeretet nagy parancsolata: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből”. És szeresd felebarátodat, mint magadat. Máté 22.36-40 Ennek birtokában lehet képes a gyülekezet végrehajtani küldetését, azaz a Missziós Parancsot, ami a Máté 28.18-20. szerint szintén két részből áll: - Elmenvén azért, tegyetek tanítványokká minden népeket, - Tanítván őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek. 2. A Gyülekezet működése A mai gyülekezetek alapvetően úgy működnek, mint bármely intézmény vagy vállalat, mert van -
hitvallása tevékenységi köre a fő tevékenységi körök (szolgálatok) megjelölésével rögzített hierarchikus (szervezeti) felépítés – függelmi viszonyok rögzítése megbízott (beállított) vezetőség meghatározott hatáskörrel tagság rögzített feltételek mellett pénzügyi – és gazdálkodási szabályzata, rendje
Alapvetően ez jellemző ma minden világi intézményre. A mai gyülekezetekben nem sok váratlan dolog történik. Kialakulnak a különböző felekezetre jellemző sajátos szokások, hagyományok, amik generációkon keresztül öröklődnek. Megszokott tevékenységek, előre megtervezett programok , szokásos liturgia minimális eltéréssel hétről-hétre. Vannak nagyobb időszakonként (havonta, negyedévente, évente) ismétlődő események. Ez ismétlődik kis eltéréssel évről évre. Ez emberileg előre szépen megtervezett és elrendezett.
6
Ez egy világi intézménynél sem ilyen bemerevedett módon működik, hanem alkalmazkodnak a változó körülményekhez. Merev, előre megtervezett tevékenységek, programok mellet nem sok helye marad a Szent Szellemnek és az Úrnak, akik jelen akarnak lenni a Gyülekezet életében. Ők nemcsak jelen akarnak lenni, hanem ők akarnak eldönteni és irányítani mindent a szellem szabadságában. Krisztus a Fej, Ő a Főnök. Ő dönt a dolgok felől és a Szent Szellem pedig úgy fúj, ahogyan akar? Be kell látnunk, hogy a mai gyülekezetek alapvetően emberek által működtetett intézmények, amibe próbálnak belevinni valami szellemi tartalmat. A probléma csak az, hogy nekünk figyelni kellene és engedelmeskedni a Főnek, figyelni a Szent Szellem mozdulásaira és a Szellem szabadságában, ahogyan ő éppen fújni akar, a szerint cselekedni! Ma megengedjük a Szent Szellemnek és Jézusnak, hogy az általunk elgondolt, előre meghatározott keretetek között szolgálhatnak csak felénk. Elfelejtjük, hogy Jézus Úr és mi valójában szolgák vagyunk. Ahol az Úr Szelleme ott van, ott valódi szabadság van, ami nem anarchia, hanem ékes rend a Szent Szellem által vezetve az 1 Korintus 14 szerint. A Gyülekezet Krisztus Teste, ami azt is jelenti, hogy Ő nem egy szervezet, hanem egy élő, organizmus: egy élő személy. Nem organizáció (szervezés), hanem organizmus (“önszervező”)! Belső élettel rendelkező, önmagát szervező és működtető élőlény, ahol a test minden tagja – az ajándékai szerint – aktívan részt vesz a test működésében. Mit jelent Krisztus Testeként organikusan működni? Azt, hogy a gyülekezet minden döntése és tevékenysége Krisztus Fősége alatt, a Szent Szellem vezetése által kell, hogy történjen. Az események menetében meg kell hagyni a Szent Szellem szabadságát. Kerülni kell az előre meghatározott, eltervezett programokat és liturgiákat, hagyni kell, hogy a Szent Szellem szabadon vezesse az összejöveteleket: -
a teljes (városi) egybegyülekezéskor az 1 Kor. 14 szerinti meghatározott néhány irányelv betartására kell csupán figyelni,
-
a házankénti összejöveteleken pedig teljes szabadságot kell hagyni arra, hogy a Szent Szellem vezetése szerint mindenki szolgáljon a kapott személyes ajándéka szerint.
Ezt jelenti alapvetően az organikus – az élő test elve szerint – működő közösség. Tudni kell azonban, hogy ehhez újjászületett és a Szellem vezetése alatt álló és Neki engedelmeskedő emberek szükségesek, mert ilyen emberek alkotják Krisztus Testét. Ennek megértése céljából, hogy miről is van tulajdonképpen szó, javaslom elolvasni a Jézus építi az Ő Egyházát című írást, ami itt érhető el: https://keskenyut.wordpress.com/2014/08/25/jezus-epiti-az-o-egyhazat-abonyi-sandor/
7
Gyülekezet és Isten Királysága “A gyülekezet és Isten Királysága közötti kapcsolatot gyakran félreértik a keresztyének. Gyakran úgy beszélnek Isten Királyságáról, mintha az a gyülekezettel lenne azonos. Valójában ez a kettő eléggé eltér egymástól, és Isten Királysága sokkal fontosabb. A fő dolog, amiért Jézus eljött, hogy megalapítsa Isten Királyságát. Ez világos abból az alapüzenetből, amit hirdetett: „Az idő elközelgetett. Isten Királysága közel jött hozzátok. Bánjátok meg bűneiteket és higgyetek az evangéliumban.” (Márk 1:15) Az evangéliumok beszámolnak róla, hogy Jézus állandóan Isten Királyságáról (országáról) tanított. Az evangélium, amit hirdetett Isten Királyságának kihirdetése volt. A tizenkét tanítványt is azért küldte ki, hogy ugyanezt az üzenetet hirdesse. (Lukács 9:1,2). Ezzel ellentétben az egyházat csak kétszer említik az evangéliumok. Isten Királysága sokkal tágabb fogalom, mint az egyház. A Királyság magában foglalja az élet minden területét, ami Isten uralma és irányítása alatt áll. Ha Isten irányít egy otthont, akkor az része Isten Királyságának. Ahol egy üzlet bibliai alapelvek szerint működik, az szintén része Isten Királyságának. Isten Királysága magában foglal minden emberi tevékenységet, ami az Ő akarata szerint kerül megvalósításra. Isten az Ő királyságát az élet minden területére ki akarja terjeszteni. . . . . “ Az idézett résszel kezdődik Ron McKenzie “A Gyülekezet és Isten Királysága” című írása, amit ezúttal elolvasásra javaslok. Itt érhető el: https://keskenyut.wordpress.com/2012/11/28/a-gyulekezet-es-isten-kiralysaga-ron-mckenzie/
Egyház és a helyi gyülekezetek vezetése Mint tudjuk sok felekezet van ma a világon az egyetlen egyetemes Egyház helyett, mindegyik a maga piramis rendszerben működtetett szervezetével és vezetőségével, amiknek a csúcsán különböző titulussal ellátott egyszemélyi vezetők (Pápa, Pópa, püspök vagy pásztor) állnak. Az igében azonban ilyen gyakorlatot sehol sem találunk. Az ige nem beszél szervezetekről, főleg hierarchiákról nem. Amikor piramis szervezetre utal azt a pogány népek szokásaként jelöli meg, amikor királyok és fejedelmek uralkodnak felettük. (Máté 20.25-26) Az egyetemes egyház vezetése az ige szerint indokolt esetben, eseti jelleggel összeülő tanácskozásokon keresztül valósul meg, amire jó példa a Jeruzsálemben való összegyülekezés abban a sarkalatos kérdésben, hogy a pogányokból lett hívőknek kell-
8
e először zsidóvá lenniük, hogy hívőkké válhassanak. Ebben a nagy horderejű kérdésben tanácskoztak az apostolok (Péter és Jakab valamint Pál és Barnabás) és a jeruzsálemi vének az egész gyülekezet jelenlétében. A döntő fórum: az apostolok és vének voltak, együtt. Közös megegyezés alapján a Szent Szellem békességében született meg a döntés (Ap.csel 15.1-31). A helyi gyülekezetek az igében városonként jelennek meg (minden városban csak egy), ami a házankénti gyülekezések városonkénti egybegyülekezését jelenti valamilyen gyakorisággal. Az ilyen helyi gyülekezetek vezetőségét első alkalommal mindig a gyülekezeteket plántáló apostolok állították be és az ige szerint az mindig többtagú vezetőség volt (vének, presbiterek). A felvigyázó – episzkoposz v, püspök - ugyanezen vezetők csak más megnevezései. „Miután pedig választottak nékik gyülekezetenként véneket (preszbüterosz), imádkozván böjtölésekkel egybe, ajánlják őket az Úrnak, kiben hittek.” (Ap.csel 14:23) Ezek a vének (többen) „pásztorolták” a gyülekezetet. Pál apostol így hívja magához az Efézusi gyülekezet véneit: „Milétusból azonban (Pál) küldvén Efézusba, magához hívatá a gyülekezet véneit…….Viseljetek gondot azért magatokra és az egész nyájra, melyben a Szent Lélek titeket vigyázókká tett, az Isten egyházának legeltetésére, melyet tulajdon vérével szerzett.” (Ap.csel. 20:17., 28.) Az Egyházban és a helyi gyülekezetekben az ige szerint nincs semmiféle (hierarchia) piramis szervezet. Ez több igéből is látszik. Jézus így beszél erről: “Jézus pedig előszólítván őket, monda: Tudjátok, hogy a pogányok fejedelmei uralkodnak azokon, és a nagyok hatalmaskodnak rajtok. De ne így legyen közöttetek; hanem aki közöttetek nagy akar lenni, legyen a ti szolgátok; És aki közöttetek első akar lenni, legyen a ti szolgátok.” (Máté 20:25-27) Péter apostol ugyanezt mondja: „A köztetek lévő presbitereket kérem én (Péter az apostol), a presbiter-társ, ….Legeltessétek (pásztoroljátok) az Istennek köztetek lévő nyáját, gondot viselvén arra ….. nem kényszerítésből, … Sem nem úgy, hogy uralkodjatok (ne legyen alá-fölé rendeltség) a gyülekezeteken, hanem mint példányképei a nyájnak. És mikor megjelenik a főpásztor (Jézus), elnyeritek a dicsőségnek hervadatlan koronáját.” (1 Péter 5:1-4). Látjuk tehát, hogy az apostol társa és nem főnöke a presbitereknek. Az apostol a presbiterekkel együtt a gyülekezet között (velük egy szinten és nem felettük) van és mindnyájan a Főpásztornak Jézusnak tartoznak elszámolással.
9
Két anyagot javaslok tanulmányozásra. Ezek az anyagok részletes indoklással és magyarázattal szolgálnak a vezetés biblikus mintájára, és az attól való eltérés veszélyeire. Alexander Strauch: A gyülekezet biblikus vezetése Itt érhető el: https://keskenyut.wordpress.com/2012/06/13/biblikus-gyulekezet-vezetes-venek-altalalexander-strauch/ Ron McKenzie: Az egyszemélyes vezetés veszélyei Itt érhető el: https://keskenyut.wordpress.com/2012/11/27/az-egyszemelyes-vezetes-veszelyei-ron-mckenzie/
Gyülekezeti tagság
A korábbi vizsgálódás során láttuk, hogy a jelenlegi gyakorlat sok esetben egyáltalán nem egyezik meg az igében leírtakkal. Úgy gondoljuk talán ez másként lesz egy olyan egyszerű kérdésben, mint a gyülekezeti tagság. Akárhol is vannak gyülekeztek a világon és akárhány gyülekezet is van egy-egy városban többnyire minden gyülekezetnek nevezett szervezet – más polgári szervezetekhez hasonlóan – szereti ismerni a tagjait és ez valahol természetes is. Az ige is beszél Krisztus Testének tagjairól – főként Pál leveleiben – tehát ebben az esetben minden rendben van – gondolhatnánk. A „tagságnak” azonban teljesen mások a sajátosságai a gyülekezet, mint szervezet esetében és más Krisztus (organikus) Testeként! Van azonban egy másik probléma is, mert a biblikus értelmezés szerint egy településen csak egyetlen gyülekezet létezik, akkor tehát annak a tagjának kell lenni és minden rendben van. Fontos azonban megemlíteni, hogy Krisztus szellemi valóság. Ebből adódóan az Ő Teste tagjának lenni, csak azok képesek, akik újjászületett hívők (szellemi értelemben vallásos, templomba - , gyülekezetbe járó megtéretlen emberek nem!). Ez lehet, hogy sokakat meglep, de az ige erről beszél. Szellem (újjászületés) által születünk bele Krisztus Testébe. A gyülekezet ugyanis egy szellemi valóság a mennyben, jóllehet Krisztus Testének van látható megnyilvánulása is az adott településen. Ha azonban a gyülekezet nem a szellemi valóság és egység alapján áll, akkor a testiességből adódóan vannak szakadások a testben és ez jelenik meg a felekezetek
10
létében minden településen. Ez egy olyan probléma, amiről mindenképpen beszélnünk kell. A mai felekezeti megosztottságból adódik, hogy ha bármelyik gyülekezeti szervezet egy adott helyen a szervezete tagjának tekint valakit, azzal automatikusan kizárja az adott településen lévő más néven nevezett keresztyén közösségből, mert két gyülekezeti szervezetnek nem lehet valaki egyidejűleg tagja. (A tagság a mai gyakorlat szerint mindig egy szervezettel kapcsolatban jön létre vagy szűnik meg.) Valaki kiléphet egy gyülekezeti szervezetből és azt követően beléphet tagként egy más néven nevezett gyülekezeti szervezetbe ugyanazon a településen. Ez ma mindenhol elfogadott, a Biblia azonban nem erről beszél. A Biblia szerint vagy tagja valaki egy adott helyen lévő egyetlen gyülekezetnek vagy ellenkező esetben a világhoz tartozik. Ilyen egyszerű. Gyülekezeti szervezetek azzal együtt, hogy a tagoktól szervezetük felé való elkötelezett tagságot várnak el, ezzel együtt el is választják tagjaikat más gyülekezetek tagjaitól az adott településen. Ez pedig nem Krisztus Testének egységéről szól, hanem pontosan a szakadás állapotáról, és ez semmiképpen sem helyes. Organikus értelemben ez szakadás, de felekezeti értelemben ez elfogadott. Több felekezet ill. gyülekezet jelenléte egy településen a szakadás állapota! Kérdés továbbá, hogy ilyen szervezeti elv alapján, ha valaki hívő létére Krisztus Testének tagja egy adott szervezetben, akkor a másik szervezet szemszögéből már nem tag? Érdekes nem? Vagy mi van azokkal az újjászületett hívőkkel, akik egyre nagyobb számban jönnek ki a testiessé vált, elvilágiasodott gyülekezetekből és nem kívánnak egyik testies gyülekezeti szervezetnek sem regisztrált tagjai lenni? Ragaszkodnak viszont Krisztushoz és más újjászületett hívőkkel való szeretetközösség megéléséhez, mert egynek tekintik magukat velük. A Biblia ugyanis erről beszél. Az adott helyen lévő gyülekezeti szervezetek szempontjából akkor ők nem Krisztus Testének a tagjai? Bizonyos vagyok benne, hogy az ige alapján igen! Akkor miről szól egyáltalán egy regisztrált gyülekezeti tagság? Szükség van akkor arra egyáltalán? Ennek a kérdésnek a megválaszolására vállalkozott Alan Knox rövid írásában, melynek címe: A gyülekezeti tagság a Szentírás értelmezése szerint Itt érhető el: https://keskenyut.wordpress.com/2013/06/14/a-szentiras-szohasznalata-a-tagsagrolalan-knox/ Javaslom még elolvasni a következő írást: https://keskenyut.wordpress.com/2015/01/03/el-nem-hagyvan-a-magunk-gyulekezetet/
11
A papság
Hiszem, hogy Isten egy helyreállást végez ma – minden téren. Megrázza az egyéni életeket, de a közösségek életét is. Ez önvizsgálatra, általában a dolgok megvizsgálására és személyes döntések meghozatalára késztet mindenkit. Változnunk kell! Ez az, amit nem nagyon szeretünk, de ami Istentől van az meg fog valósulni. Létrejönnek elválasztódások hívők között, akik korábban jól megvoltak egymással és most nem értik egymást és nem értik, hogy mi történik. Ez azonban az Úrtól van! Az Úr akarja építeni az Ő Egyházát azokból, akik valóban az Övéi, akik hallják, hogy “mit mond a Lélek a gyülekezetnek” és engedelmeskednek Neki – mindenben! Ők alkotják a “győztesek” csapatát, akik jogosan igényt tarthatnak a hívőknek szóló ígéretek beteljesedésére. Ezzel van összefüggésben, hogy Isten helyre akarja állítani minden hívő papi szolgálatát is. Isten akarata szerint a hívő életünk első része főként a felkészülésről, az azt követő időszak pedig a szolgálatról szól. A “hívők” nagy többsége élete végéig szívesen megmarad a “fogyasztó” állapotában és ez nem jó. Az Újszövetség nem erről szól! Jézus halálakor a ”kárpit átszakadt” és “szabad bejárása van minden hívőnek a Szentek Szentjébe”. Jézus halála előtt ez évente egyszer csak a “főpap” kiváltsága volt, de azt követően minden újjászületett (Jézussal meghalt és feltámadt) hívő Istentől rendelt szolgálata. Az Úr mindenkit szolgálatra hívott el! Addig is, amíg nem találjuk meg személyes elhívásunkat és nem lépünk be személyes szolgálatunkba, és azt követően is, minden hívőnek van egy papi szolgálata. Az Ószövetség idején elkülönített “papi” réteg volt. Sajnos az Újszövetség időszakában is kialakult egy “klérus” (nikolaiták), ami nem kedves Istennek. Isten akarata az, hogy minden újjászületett hívő papi szolgálatot lásson el. Ezek után felmerülhet a kérdés, hogy - kik az újjászületett hívők és - mit jelent papnak lenni? Ebben szeretnék most segíteni néhány írás ajánlásával és bátorítani mindenkit, hogy vállalja fel Istentől rendelt papi szolgálatát. “Ti pedig választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, megtartásra való nép vagytok, hogy hirdessétek Annak hatalmas dolgait, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket;” (1 Pét 2:9) Ne ijedjen meg senki, nem azt jelenti a papi szolgálat, amit ma a pásztorok végeznek. Az Úrral járva és a Szent Szellem erejével mindenki be tudja tölteni a papi szolgálatát!
12
Az ajánlott írások az alábbi címekre kattintva érhetők el: Mit jelent papnak lenni? https://keskenyut.wordpress.com/2012/10/08/mit-jelent-papnak-lenni-reszlet-a-visszaaz-alapokhoz-cimu-konyvbol/ Miért kell újjászületni? https://keskenyut.wordpress.com/2012/10/20/miert-kell-ujjaszuletnunk-john-piper/ Mi történik az újjászületéskor? https://keskenyut.wordpress.com/2012/10/26/mi-tortenik-az-ujjaszuleteskor-johnpiper/
A templom Az első Templom: Az első állandó házat – Templomot – a pusztai vándorlások mozgékony Sátra után Dávid királynak az Úrtól kapott terve alapján Salamon király építette fel Jeruzsálemben. (Mint építmény is a világ csodái közé tartozott és a zsidó nép nagyon büszke volt rá.) Ezt a Templomot rombolta le a Júda ellen felvonuló Nabukodonozor Babiloni király (2 Kir 24:1-2) a káldeusok, a szíriabeliek, a moábiták és Ammon seregei által, az Úr akarata szerint, amint azt Jeremiás próféta előre kijelentette. Ezt a Templomot építette újjá később Aggeus próféta korában a babiloni fogságból visszatérő csapat Zorobábel vezetésével, majd Nehémiás Jeruzsálem kőfalait és a kapukat állította helyre, Ezsdrás pedig az Istentiszteletet. A második Templom: Ez a második Templom (az első hasonmása) azoknak az embereknek az emlékezete szerint épült újjá, akik még látták az első Templomot. Építészetileg csak halvány mása volt az eredetinek, mégis erről mondja Aggeus próféta, hogy „nagyobb lesz e második ház dicsősége az elsőnél.” (Agg 2:9). Ez az újjáépített Templom volt az, amiben Jézus többször is megfordult. Az Ő személye és jelenléte adta ennek a második Templomnak a nagyobb dicsőséget, az elsőhöz képest. Aggeus próféciája hiszem, hogy a dicsőségre vonatkozóan előremutató: annak a második háznak („Templomnak”) lesz nagyobb a dicsősége, amiben Jézus élete nyilvánvalóvá válik. Jézus ennek a kőből épült Templomnak a lerombolásáról és egy új, élő Templom felépítéséről prófétált, amikor ezt mondta:
13
„…Én lerontom ezt a kézzel csinált templomot, és három nap alatt mást építek, amely nem kézzel csináltatott.” (Márk 14:58) „Ő pedig az ő testének templomáról szólt.” (János 2:21) Az Ő Egyháza, az Ő Temploma, az Ő Teste, ami nem kézzel csinált, halott kövekből épült Templom, hanem – Isten szelleme által - élő kövekből épült Templom! Az Újszövetség időszakában ilyen Templom illik Jézushoz. Jézus Testének, mint Templomnak az építő kövei élő kövek, az újjászületett hívők: mi magunk! „Ti magatok is mint élő kövek épüljetek fel szellemi házzá, szent papsággá, hogy szellemi áldozatokkal áldozzatok, ….” (1Péter 2:5) „Nem tudjátok, hogy ti Isten temploma vagytok, és az Isten Szelleme lakozik bennetek?” (1Kor 3:16) Sok felekezet, gyülekezet még ma is halott kövekből, emberi kezek által építi fel magának „Isten Házát”, saját templomát és várja, hogy Isten dicsősége jelen legyen benne, mint egy megszentelt, megkülönböztetett helyen. Ezek sok évszázados történetéről szólnak a ma már többnyire muzeális értéket képviselő katedrálisok, székesegyházak, dómok és templomok sokasága az egész világon, amiknek semmi kiemelt jelentősége nincs Jézus jelenlétét illetően. Már Ézsaiás is prófétált róla, hogy nem ez a megoldás: „Így szól az Úr: Az egek nékem ülőszékem, és a föld lábaimnak zsámolya: minő ház az, amelyet nékem építeni akartok,….? (Ézsaiás 66:1) Ma sok gyülekezet gondban van, amikor állandó Gyülekezeti Házat – „Templomot” – akar építeni magának. Első kérdés ilyenkor, hogy mekkora legyen a templom? Hiszem, hogy Isten nem ad erre választ, mert más Isten akarata! Emberek ugyanis nem tudnak neki megfelelő házat építeni! Jézus is egyértelműen megmondta, hogy Ő maga fogja felépíteni az Ő Egyházát (csak egyet) és nem halott, hanem élő kövekből. Jézus Egyháza bármely helyen ott van, ahol legalább ketten-hárman, mint élő kövek összejönnek az Ő nevében, az Ő vezetése által. Ennek a Jézus által épített Egyháznak, Templomnak vagyunk mi a része, mint élő kövek. Még mindig magunknak akarunk halott kövekből Templomot építeni? Milyen Templomot építhetnénk neki? Jeruzsálemben, amikor létrejött a gyülekezet, és Isten Pünkösd után ébredést támasztott, a 120 főnyi tanítványból rövid időn belül több mint 10 ezer fős gyülekezet lett. Ők voltak az élő Templom. Nem volt probléma akkor sem, amikor nyolc év múlva elkezdődött az üldözés és Jeruzsálemből sokan szétszéledtek a föld minden részére. Az élő Templom „átköltözött” Antiókhiába és más városokba (Efézusba, Korintusba stb). Nyilvános helyeken, házaknál és folyóparton jöttek össze. A hely nem volt lényeges, mert ők voltak az élő és - ha kellett – egy mozgó Templom.
14
Nem kellene elgondolkoznunk azon, hogy a dicsőséges első generáció és az első három évszázad egyháza miért nem épített magának templomokat? Az Egyház mégis dinamikusan fejlődött és reagált Isten szellemének mozdulásaira, mint annak idején a mozgó Sátor továbbvitelére Isten vezetése (felhő – és tűzoszlop) által a pusztában. Ma az Újszövetség időszakában élünk és nem egy élő Templomban kellene gondolkodnunk? Milyen Templomot építhetnénk Neki? Vagy még mindig „nem tudjuk, hogy mi vagyunk az Élő Isten Temploma, akikben Isten szelleme lakozik” és Ő belőlünk, mint élő kövekből akarja felépíteni az Ő Egyházát, a Templomot, ami az Ő látható Teste a világban? Jó lenne, ha Isten szeretete arra indítana bennünket, hogy ebben a kérdésben is az Ő akaratának engedelmeskedjünk. A világ is tud halott kövekből építészeti csodákat építeni, és nekünk nem kell óriási kőtemplomokat építve versenyre kelni a világgal. Ami igazán meg tudja dicsőíteni Jézust ebben a világban, az Krisztus Testének, mint élő Templomnak egy olyan látható megnyilvánulása, mire valóban rácsodálkozhat a világ. Ezért imádkozik most Jézus az Atya jobbján, hogy azt a dicsőséget, amit az Atyától kapott egy ilyen, a Szent Szellem jelenléte által működtetett Egyháznak adhassa át.
Az összegyülekezés helye és formái
Azért kell erről beszélni, mert itt nem az előző részben tárgyalt hierarchikusan felépülő gyülekezeti szervezetek ma ismert összegyülekezési módjairól lesz szó, hanem az igében szereplő, Krisztus Testének, mint „organizmusnak” és „családnak” az összegyülekezéséről. A szervezet és organizmus közötti különbség megmutatkozik az összegyülekezési formákban is. Mint a korábbi részeknél is láttuk, itt is megfigyelhető, hogy a kialakult gyakorlat itt is eltér az igei mintától. Nem felekezetek különböző csoportjainak különböző templomaiban és saját vagy bérelt gyülekezeti házaiban való összegyülekezéseiről beszélünk tehát, hanem az ige szerinti mintáról. A korinthusi levélben Pál apostol a Test szakadásának nevezi azt az állapotot, amikor az egy városban élő hívők különböző vezetők mögött csoportosulnak. Ma ez a szétszakadt állapot van az egyházban, nekünk azonban az a célunk, hogy ne a szétdobáló munkáját folytassuk, hanem a Krisztus Testének egységét építsük az igaz hívők szent közösségében minden településen. A gyülekezet egyrészt Krisztus Teste, másrészt Isten családja. A biblikus gyülekezetet nem „merev szervezeti formák”, heti 2-3 órás előadások és különböző szervezett programok jellemzik, hanem az sokkal inkább egy közvetlen, mély, emberi, családias, testvéri közösség. A közösséget a szoros, személyes kapcsolatok („kapcsok”) tarják egybe és nem egy szervezet a maga Hitvallásával és Működési Rendjével, ahogyan az
15
a világnál szokás. A gyülekezeti tagoknak – Jézus szavaival élve – úgy kell egymásra tekinteniük, mint apáknak a fiakra, anyáknak a lányokra, húgnak a nővérre és fordítva. Az igében egy városon belül alapvetően 3 gyülekezési formát figyelhetünk meg: -
nyilvános – teljes egybegyülekezés, házankénti összegyülekezés, és amikor ketten-hárman összejönnek az Úr nevében.
Egy város minden hívőjének (ez a gyülekezet) egybehívása a mindenkori lehetőségeken és a szükségen múlik. Az igében ennek rendszerint konkrét okai voltak. Mindenképpen szükséges volt, ha apostolok érkeztek a városba és beszámoltak a missziós munkájukról, vagy az egység megtartása érdekében különböző intézkedéseket kellett megtenni. Alapvetően ilyen összejövetel volt az is, amit „Jeruzsálemi zsinatnak” szoktak nevezni, amikor egybehívták a Jeruzsálemi Gyülekezetet, ahol Pál és Barnabás beszámoltak a pogányok között végzett munkájukról és tisztázni kellett a zavart okozó jeruzsálemi júdaisták jelenlétében, hogy mi legyen a pogányokból lett hívőkkel való egységes eljárásmód. Ilyen alkalom volt továbbá, amikor Pál és csoportja visszaérkezett Antiókhiába s beszámolt a missziós útjáról: „Mikor pedig megérkeztek és a gyülekezetet egybehívták, elbeszélték, mily nagy dolgokat cselekedett az Isten ő velük, és hogy a pogányoknak kaput nyitott a hitre.” (Ap.csel. 14:27) Néhány ige az összegyülekezésekről: „És mindennap a templomban és házanként nem szűnnek meg tanítani és hirdetni Jézust, a Krisztust.” (Ap.csel. 5:42) (A „templom” ebben az esetben a Jeruzsálemi Templomnak Salamonról elnevezett tornáca volt, ami tulajdonképpen egy nyitott, de fedett oszlopcsarnok volt) „Hogy semmitől sem vonogattam magamat, ami hasznos, hogy hirdessem néktek, és tanítsalak titeket nyilvánosan és házanként” (Ap.csel. 20:20) „Mert ahol ketten vagy hárman egybegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.” (Máté 18:20) Ezen kívül látunk példát egy városi gyülekezet elöljáróinak összejövetelére is apostollal együtt vagy a nélkül:
16
-
-
Pál és Barnabás kiküldését megelőzően öt vezető férfit látunk együtt böjtölni és imádkozni Antiókhiában (Ap.csel. 13.1-2), Pál magához hívatja az efézusi gyülekezet véneit (Apcs. 20.17)
Az igében azt látjuk, hogy az összegyülekezések – a dolog természetes jellegéből adódóan – a hívők házaiban voltak, ahol teljes értékű összejöveteleket tartottak: úrvacsora, tanítás, mindnyájan szolgáltak a saját kegyelmi ajándékaikkal egymás felé. Ez nem „előadóról” és „hallgatókról”, klérusról (papokról) és laikusokról szólt, hanem egy aktív közösség volt, ahol minden hívőnek papi szolgálata volt. „… mindeniteknek van zsoltára, tanítása, nyelve, kijelentése, magyarázata. Mindenek épülésre legyenek.” (1 Kor 14:26) Ez volt a rendszeres és gyakori összegyülekezés (Jeruzsálemben naponta) és ez felel meg a család-elvnek. Ehhez semmilyen különleges épületre (bérelt vagy saját ingatlan) nincs szükség. A korai gyülekezetek nem „mentek a templomba”, és nem „mentek a gyülekezetbe” (gyülekezeti házba), hanem összejöttek „Jézus körül” házanként. Ők maguk voltak a gyülekezet, a templom és Jézus volt a középpont – az épületeknek nem volt kitüntetett szerepe. A korai hívők nagyon gyakorlatiasak, családiasak és egyszerűek voltak. A hívő családok élete és a gyülekezeti élet nem volt elkülönítve a mindennapi élettől: a világ számára látható és természetes volt. Nem volt a világ szeme elől „négy fal közé” bezárva (elrejtve zsugolyában), mint egy „speciális szubkultúra”, ahogy az többnyire manapság szokás. Az apostoli korban, amikor a legdinamikusabb volt az egyház élete, azt speciális – kizárólag a hívő élet céljára használt – épületek nélkül élte meg. A III. századig nem volt szokás templomokat vagy gyülekezeti házakat használni vagy építeni. Az igében sem látjuk ennek semmi nyomát és nincs egyetlen parancsolat sem, ami erre utalna. Arról viszont sokszor olvashatunk, hogy a hívők házait használták összegyülekezésre és ezzel összhangban beszél az ige arról is, hogy az elöljáró felesége legyen vendégszerető. Pontosan azért, hogy szívesen lássák a házuknál összejövő gyülekezetet. (pld. Priscilla, Akvila, Gájus stb). Jézus Krisztus gyülekezete egy dinamikus közösség: nagy ébredések, kiküldések, gyülekezet plántálások, aktív élet házanként, üldözések miatt más városba, esetleg országba menekülés. Nem véletlenül mondja az ige: „ … ama Magasságos nem kézzel csinált templomokban lakik, mint a próféta mondja: A menny nékem ülőszékem, a föld pedig az én lábaimnak zsámolya; micsoda házat építhettek nékem? – azt mondja az Úr,” (Ap.csel 7.48-49). Úgy tűnik, hogy a gyülekezeti élet megélése szempontjából az apostoli időkben fontos szerep hárult a hívő házakra és ezek voltak a gyülekezeti élet „bázisai”. Így, ha üldözés támadt, akkor könnyebben túl tudta azt élni a gyülekezet. A ma gyülekezetei a vasárnapi 2-3 órába próbálják belesűríteni és egy speciálisan erre a célra kialakított épületben megélni a „gyülekezeti életet”, és sok gyülekezetnél ezen túlmenően nincs is
17
házankénti összegyülekezés. Az ilyen jellegű és tartalmú gyülekezeti élet nagyon felszínes és kiszolgáltatott minden támadással, üldözéssel szemben: csak a gyülekezeti házat (templomot) kell bezárni és megszűnik a „gyülekezeti élet”. Látjuk már Isten bölcsességét a házankénti összegyülekezéssel? Ez a gyülekezet túlélésének záloga a veszély idején. Nem beszélve arról, hogy ez az a hely, ahol -
minden hívő gyakorolni tudja papi hivatását és kapott ajándékai használatát, fel tudnak készülni a szolgálatukra, mert mindenki kap lehetőséget a szolgálatra, mély testvéri közösséget tudnak megélni egymás felé szolgálva.
Ha valaki mélyebb betekintést szeretne ebbe az újszövetségi típusú gyülekezeti életbe, akkor a köbvetkező írásokat javaslom elolvasni: Ron McKenzie: Másfajta gyülekezet Itt érhető el: https://keskenyut.wordpress.com/2012/09/08/masfajta-gyulekezet-ron-mckenzie/ Abonyi Sándor: Természetes gyülekezet Itt érhető el: https://keskenyut.wordpress.com/2012/06/19/termeszetes-gyulekezeti-elet-abonyisandor/ Gordon Coulson: Házi gyülekezet kézikönyve Itt érhető el: https://keskenyut.wordpress.com/2012/10/08/hazi-gyulekezetek-kezikonyve-gordoncoulson-2/
Gyülekezeti adakozás és pénzügyek A pénzügyek nem kezelhetők az egyház, gyülekezet életétől és annak működési módjától függetlenül, ezért javaslom a korábbi részek elolvasását. Ha valakinek nincs erre ideje, a legfontosabb szempontokat megismétlem ebben az írásban, hogy önállóan is megérthető legyen. Erről a sokakat érintő, izgató és érzékeny a témáról néhány kulcsponti gondolatot szeretnék megosztani a teljesség igénye nélkül, amire az Úr eddig elvezetett engem. Tiszteletben tartom más véleményét, ha valaki nem így látja a helyzetet az ige alapján, de ez azt is jelenti, hogy akkor tovább kell keresnünk az Úr akaratát ebben a
18
kérdésben. Ezt az írást nem vitaindítónak szántam, hanem egyszerűen közzétettem a személyes igei látásomat azok számára, akik érdeklődnek ez iránt. Már korábban is említettem, hogy időnként úgy érzem magam, mint Gedeon, akinek az atyái bálványait kellett ledöntenie, hogy utána sikeres harcba indulhasson az ellenség ellen. A korábban közzétett sorozatban nyilvánvalóvá vált, hogy a jelenlegi gyülekezeti gyakorlat jelentősen eltér attól, amiről az ige beszél és ez így van az ezekhez kapcsolódó adakozás, pénzügyek területén is. Az adakozásnak több formája van, de sokakat érintő módon ez az un. „tized” adakozás kérdésében csúcsosodik ki. Intézményes evangéliumi gyülekezetként, mint mások úgy mi is, sok éven keresztül gyakoroltuk a „tized” adakozást. Ismertük az ezzel kapcsolatos tanításokat és magam is többször tanítottam róla. Az erről szóló tanítások két kulcsponti igére épülnek -
az egyik a Malakiás 3.10, a másik a Zsidó 5.5-10 és 7.2-9,
amelyek alapvetően az ószövetségi időszakra vonatkoznak, ill. utalnak. Az Újszövetségi írásokban már nem látunk utalást és parancsolatot arra vonatkozóan, hogy az újszövetségi első gyülekezetek gyakorolták volna a tized adását. Derek Prince úgy beszél a tizedről, hogy az Újszövetség nem egészen erről beszél, de alapként egy jól bevált gyakorlatnak tekinthető. Így gondoltuk mi is éveken keresztül, amíg intézményes gyülekezetként működtünk, hogy ez alapvetően rendben van így. Látszott azonban az is, hogy a szükségben élő hívők sokszor még hitet gyakorolva sem voltak képesek a tized rendszeres befizetésére, mert több esetben a gyülekezet és a hívők személyes segítségére szorultak. A bőségben élő hívők viszont élvezték a bőség áldásait és különösebb nehézség nélkül be tudták fizetni a tizedet, és lehetőség szerint igyekeztek segíteni a szükségben levőkön is. A szükségben levőket a tized beadása többnyire „frusztrálta”, mert csak a szegénységükből – valóban hitbeli cselekedetként tudtak volna tizedet adakozni, mint ahogyan az „özvegyasszony az utolsó két fillérét is bedobta a perselybe” (Márk 12.41-44) Miután kijöttünk az intézményes gyülekezetből és házaknál kezdtünk összejönni és nem kellett egy intézményes gyülekezet teljes működési költségét finanszírozni, folyamatosan rájöttünk, hogy a tized begyűjtése „értelmetlen”, mert megszűntek azok a feltételek, amelyek a „tized” befizetését szükségessé tették. Ezért úgy láttuk jónak, hogy mivel a házankénti gyülekezésből eredően állandó fix kiadásaink nincsenek, ezért ne szedjünk tizedet, hanem akinek van feleslege (bősége), abból segítse a szükségben lévőket, ugyanis „aki tudna jót cselekedni, és nem cselekszik, bűne az annak.” (Jakab 4:17) Rájöttünk, hogy a házankénti gyülekezések esetében a szabaddá vált tizedünk nagy bőséget jelentett mások segítésében, mert nem kellett egy „intézményes gyülekezetet
19
működtetni” a velejáró állandó, magas költségekkel együtt. Az intézményes gyülekezet folyamatos működtetésénél (épületbérlet, szolgálók fizetése, drága programok, drága hangtechnika - és multimédia alkalmazások) szükség van állandó, rendszeres bevételre, amire a „tized” gyakorlata kiválóan alkalmas. Érthető módon ezért alkalmazza ezt sok gyülekezet ma is! Bőséges tanítás áll rendelkezésre az Ószövetségben a tizedről, de ebbe most ne menjünk bele, hanem inkább a lényegre szeretnék koncentrálni. A tized az ószövetségi rendtartás szerint alapvetően a saját tulajdonnal és jövedelemmel nem rendelkező Lévita papság (egy törzs a 12 közül) anyagi javadalmazását volt hivatott biztosítani. Látnunk kell, amit mi is megláttunk az intézményes gyülekezetből való kijövetelünk után, hogy az Ószövetség idején a fizetett (Lévita) papság, a templom, és a tized egy összetartozó, egymásra épülő rendszert alkottak! Ez szükségszerű volt, mert Isten így gondoskodott a papi szolgálatot ellátó Lévi törzséről. Ez azonban egy Ószövetség szerinti működési minta, az Újszövetség időszakában ez alapvetően megváltozott. A legtöbb intézményesen működő mai gyülekezet ezeket az ószövetségi elemeket áthozta az Újszövetség időszakába és egy ószövetségi rendszer szerint működik ma is: van egy vagy több fizetett szolgáló (papság), van „templom” (vagy gyülekezeti ház) és ebből adódóan szükség hogy legyen tized adakozás is mindezek finanszírozására. Ez így szükségszerű, mert ez a rendszer csak így képes működni. Az Egyház témájában végigvitt sorozatunkban azt igyekeztünk megláttatni, hogy az Újszövetség idején - megváltozott a papság, mert nincs elkülönített papi rend, ugyanis minden újjászületett hívő pap (1 Péter 2.9), „élő kő” az emberekből álló „élő templomban”, ahol mindenkinek papi szolgálata van, - megváltozott a templom (1 Péter 2.4-6) a templom ugyanis mi vagyunk emberek), - megváltozott az adakozás módja is, mert nem szükséges egy elkülönített papi osztály megélhetéséről gondoskodni és drága, kihasználatlan ingatlanokat fenntartani és működtetni. Az első gyülekezetek életéből ezt látjuk az Újszövetségben. Természetesen, ha a gyülekezetek az ószövetségi rendszert (az Ószövetség összetartozó elemeit) áthozzák az újszövetségi időbe, akkor szükség van a tized begyűjtésére is, hogy az intézményesült rendszert működtetni lehessen.
20
Újszövetségi alapelvek az adakozással kapcsolatban Nézzük meg most, hogy akkor mit is mond az Újszövetség az adakozásról és a pénzügyekről. Az adakozásra vonatkozó szellemi törvényt a következő ige fejezi ki: "Adjatok, néktek is adatik; jó mértéket, megnyomottat és megrázottat, színig teltet adnak a ti öletekbe. Mert azzal a mértékkel mérnek néktek, amellyel ti mértek." (Lukács 6:38) Az Újszövetség egyetlen parancsolata sem teszi kötelezővé senki számára a tized fizetését. Akit ilyen nyomás és kényszer alá helyeztek a tizedről szóló tanítással, az fel kell, hogy szabaduljon ez alól. Ha a gyülekezet úgy dönt, joga van minden gyülekezetnek úgy rendezni a pénzügyeit, ahogyan jónak gondolják; Isten szabad akaratot adott nekünk. Istennek az Újszövetség időszakára azonban már jobb elgondolása van, mint az Ószövetség idejére! Azt is látnunk kell azonban, hogy az adakozás kérdését nem lehet más működési elemektől függetlenül kezelni, mert a gyülekezet működési módja meghatározza az adakozási módját is! Pál apostol sok dologban ad útmutatást, parancsolatokat a gyülekezeteknek (úrvacsora, szolgálatok az összejöveteleken, személyes életmód, család, házasság, öltözködés, presbiterekkel szemben támasztott követelmények, stb.), de egyetlen esetben sem intézkedik a tized fizetéséről, viszont a szegények szükségeinek betöltéséről többször is szó van. „Mert szűkölködő sem volt közöttük senki; mert valakik földek vagy házak birtokosai voltak, eladván, elhozták az eladottak árát, és letették az apostolok lábainál: aztán elosztatott az egyesek közt, amint kinek-kinek szüksége volt. József is, ki az apostoloktól Barnabásnak neveztetett el Lévita, származása szerint ciprusi. Mivelhogy néki mezeje volt, eladván, a pénzt elhozta, és az apostolok lábainál letette." (Ap.csel. 4:34-37.) Az első újszövetségi (jeruzsálemi) gyülekezet működése esetében látszik az adakozás újszövetségi módja. Itt már nem tizedről van szó, hanem akiknek szükségeiken felül lévő vagyontárgyaik (ingatlanaik, földek stb.) voltak azokat eladták és azt az apostolok bölcsessége alapján a szegények szükségeinek betöltésére fordították. Evangéliumi körökben sok hamis tanítás hangzott el az elmúlt években a bővölködésről és az áldásról, de ezek csupán a hívők adakozásra való bátorítására és egyes hívők, főleg szolgálók meggazdagodására és annak igazolására szolgáltak. Ennek a következő igeszakasz volt az alapja: „Azt mondom pedig: Aki szűken vet, szűken is arat, és aki bőven vet, bőven is arat. Ki-ki amint eltökélte szívében, nem szomorúságból, vagy kénytelenségből; mert a jókedvű adakozót szereti az Isten. Az Isten pedig hatalmas arra, hogy rátok árassza minden kegyelmét” (2 Kor. 9.6-8a) Ezen kiragadott igeszakasz üzenetének a végkicsengése az volt, hogy Isten meg akarja áldani a hívőket és a hitük igaz voltának bizonyítéka az, ha valaki bőségben él és
21
jogosult az Istentől kapott áldást élvezni. Ennek torz végeredménye az lett, hogy egyes „nagy szolgálók” megengedték maguknak, hogy „luxus” körülmények között éljenek, sőt saját repülőgépeik legyenek stb. Az ige azonban ezt egyáltalán nem támasztja alá és nem ezt a mentalitást látjuk az első apostolok Péter, János és Pál életéből sem. Pál saját kezűleg még „sátorkészítéssel is foglalkozott, hogy a saját és a vele valók szükségeiről gondoskodjon”. Nézzük meg azonban a fent idézett igeszakasz folytatását! „…..hogy mindenben, mindenkor teljes elégségetek legyen, minden jótéteményre bőségben legyetek, Amint meg van írva: Szórt, adott a szegényeknek; az ő igazsága örökké megmarad. ….Hogy mindenben meggazdagodjatok a teljes jószívűségre, amely általunk hálaadást szerez az Istennek.” (2 Kor 9.8b-11.) Az előbb kiragadott ige folytatásából már világossá válik (tizedről sehol sincs említés), hogy azzal „szerzünk hálaadást Istennek”, hogy akiket Isten bőséggel megáld, azok azt ne a saját jólétükre és élvezetükre fordítsák, hanem „bőségben legyenek a jótéteményre”, vagyis mások szükségeinek betöltésére. Isten tehát azért áld meg többeket bőségesen, hogy a szükségükön felül lévő bőségükből tudjanak bőségesen adni mások szükségeinek betöltésre, hogy „ilyen módon mindenkinek elégsége legyen” (a szüksége be legyen töltve). A jeruzsálemi gyülekezet esetében írja az ige, hogy nem volt közöttük egyetlen szűkölködő sem! Ez valódi bizonyság egy olyan világban, ahol sok szükségben lévő ember van. (Lukács 12.15-34) A fenti újszövetségi gyülekezeti gyakorlattal kapcsolatos igékből (Ap.csel. 4.34-37) a következők látszanak: - mindenük köz(ös) volt (senki nem mondott semmit magáénak: saját tulajdon házukat megnyitották mások előtt), - akiknek (a lakóházukon felül) felesleges ingatlanaik voltak, azokat eladták és az árát szétosztották a szükségben lévők között. - adakoztak a szegények szükségeire, ezért nem volt közöttük szűkölködő. A bőségben élők tehát nem meggazdagodtak, és az áldást élvezték, hanem bőségesen - teljes feleslegükből (!) - adakoztak a szükségben lévő hívők szükségeinek betöltésére! Ezzel szemben ma azt látjuk az „intézményesített gyülekezetekben”, hogy a tized alapvető célja az intézmények fenntartása és működtetése, a fizetett szolgálókról való gondoskodás, drága technikák vásárlása és drága programok finanszírozása. A szegényekről való gondoskodás, amit az ige olyan fontosnak tart, háttérbe szorul, legfeljebb eseti „segélyek” osztására kerül sor, ill. lehet személyesen segíteni másokon, akik erre képesek, a tizeden felüli adakozásukkal. Sajnos a mai, vasárnap összegyülekező intézményes gyülekezeteknél a hívők nem igazán tudnak róla, hogy valójában kik is vannak szükségben, így a szükségek betöltése ebben a „rendszerben” nem biztosítható.
22
Az újszövetségi gyülekezeti gyakorlat lényege: - nem szükségesek drága, kihasználatlan létesítmények (ingatlanok), amik jelentős állandó fenntartási költséget igényelnek, - nem szükséges sok esetben fizetett szolgálóról sem gondoskodni, ha az ige alapján több presbiter pásztorolná a gyülekezeteket fizetett szolgáló(k), pásztoro(k) helyett, - a bőségben élőknek az adakozásuk alapját nem a „tized”, hanem a saját szükségükön felüli teljes felesleg kellene, hogy képezze. Így a saját szükségükön felüli adakozásuk betöltené a szükségben lévő hívők szükségeit, hogy „mindenkinek elégsége legyen”. (Szükségben lévő emberektől kegyetlenség elvárni, hogy tizedet fizessenek!) Az újszövetségi igei alapelvek szerint az adakozás alapja tehát nem a tized, hanem a szükségen felüli teljes többlet (bővölködés) és a célja pedig alapvetően nem intézményes gyülekezetek működtetése, hanem a szegények szükségeinek betöltése, és a szolgálók szükség szerinti támogatása. A gyülekezetekben nem lehet egyetlen szükségben lévő hívő sem! Isten nem azért ad bőséget egyes hívőknek, hogy meggazdagodjanak és öncélúan élvezzék annak minden előnyét, hanem hogy bőségesen tudjanak adakozni a szükségben lévők szükségeinek betöltésére! Alapvető céltévesztés (bűn) van ma az adakozás terén! Ha a gyülekezetekben betöltetlen szükséggel lévő hívők vannak, akkor a gyülekezet Szodomára hasonlít: „Ímé, ez volt a vétke Sodomának …… : kevélység, eledel bősége és gondtalan békesség volt nála és leányainál, de a szűkölködőnek és szegénynek kezét nem fogta meg.” (Ezékiel 16:49) Újszövetségi alapelvek szerinti gyülekezeti gyakorlatot a következők jellemzik: - újjászületett hívőkből („élő kövekből”) épül fel, - minden hívő pap és a kapott ajándékaival szolgál, - a hívők elsősorban házaknál gyülekeznek össze (saját ingatlanaikat a köz szolgálatába állítva) és csak esetenként bérelnek ingatlant nagy (városi) egybegyülekezések megtartására, - a szegényekről való gondoskodás megvalósul. A tized adakozás alkalmazása egy igazságtalan, torz gyakorlatot eredményez: - kedvez a bőségben élőknek, mert a tized fizetése után is bőségben élnek, - a szegényeket pedig, akik egyébként is szükségben vannak „stresszeli” a tized befizetésével szembeni elvárás, mert képtelenek tizedet fizetni, a szükségeiket pedig a bőségben élők nem töltik be .
23
A tized fizetése alapvetően nem alkalmas az Újszövetség szerint működő gyülekezetek szükségeinek betöltése! Az intézményesen működő gyülekezetek – működésük jellegéből adódóan – rákényszerülnek a tized begyűjtésére, hogy az állandó, magas kiadásaikat finanszírozni tudják, de azon alapvető cél, hogy a bőségben élők a teljes bőségükből (feleslegükből) a szegények szükségeinek betöltésére adakozzanak, nem valósul meg. Néhány gondolat az egyház függetlenségéről A gyülekezet a „világból kihívott” hívők szent közössége, akiknek „el kell szakadniuk a világtól”, és ez pénzügyi téren is kell, hogy kifejezésre jusson! Az egyház nem szorulhat a világ (az állam) pénzére, mert akkor annak „szolgájává válik”, akitől anyagi függésbe kerül. Természetesen Isten nem akarja a hívőket kivenni a világból, csak megőrizni őket a gonosztól. Ott akarja tartani őket a világban, mint „bárányokat a farkasok között”, mint „sót” és „világosságot”, hogy megízesüljön a világ általuk és visszatartsa a bűn elhatalmasodását a földön. Azonfelül szükséges, hogy a hívők becsületesen munkálkodva a maguk kenyerét egyék, és a megszerzett jövedelmükből a gyülekezetben lévő szegények szükségeire adakozzanak. Másra nincs is szükség, mert a mi Urunk rendkívül gazdag: „övé az arany és az ezüst” és neki adatott minden hatalom mennyen és földön. Az Úr jó tulajdonoshoz, gazdához illően megígérte, hogy betölti azok szükségeit, akik az Övéi és neki szolgálnak: „Ne aggodalmaskodjatok tehát, és ne mondjátok: Mit együnk? Mit igyunk? Mivel ruházkodjunk? Mert mind ezeket a pogányok kérdezik. Mert jól tudja a ti mennyei Atyátok, hogy mind ezekre szükségetek van. Hanem keressétek először Istennek országát, és az ő igazságát; és ezek mind megadatnak néktek. (Máté 6:31-33) Ismerjük az egyháztörténelemből, hogy Konstantin császár már a IV. században államvallássá tette a keresztyénséget és ezzel elkezdődött „az egyház és a világ házassága”, ami a mai napig fennáll. Ez az állapot a gyülekezetek számára kétség nélkül egy kiszolgáltatott állapotot eredményez, mert az intézményeik és a fizetett szolgálóik finanszírozhatósága miatt kénytelenek megalkudni küldetésükkel és üzenetükkel. Ilyen helyzetben a gyülekezetek valójában nem tudnak „hegyen épített város” és a „világ világossága” (lelkiismerete) lenni, arról most nem beszélve, hogy a gyülekezeteknek mai erkölcsi állapota alig különbözik a világétól. (Máté 7.1-5) Jézus szembeállítja egymással a jó pásztor és a béres fogalmát. Nem jó megoldás tehát a rendszeres havi fizetés (bér) a szolgálók szükségeinek betöltésére, mert ők nem lehetnek „béresek” (havi fizetésből, azaz bérből élők). „Én vagyok a jó pásztor: a jó pásztor életét adja a juhokért. A béres pedig és aki nem pásztor, akinek a juhok nem tulajdonai, látja a farkast jőni, és elhagyja a juhokat, és elfut: és a farkas elragadozza azokat, és elszéleszti a juhokat. A béres pedig azért fut el, mert béres, és nincs gondja a juhokra.” (János 10:11-13)
24
Az Ige beszél azonban arról is, hogy indokolt esetben azok a szolgálók, akik az evangélium szolgái az evangéliumból éljenek, és akik tanítanak, azok anyagai támogatásban is (kettős tisztességben) részesüljenek: „Nincs-e arra jogunk, hogy keresztyén feleségünket magunkkal hordozzuk, mint a többi apostolok is és az Úrnak atyjafiai és Kéfás? Avagy csak nekem és Barnabásnak nincs-e jogunk, hogy ne dolgozzunk? Kicsoda katonáskodik valaha a maga zsoldján? Kicsoda plántál szőlőt, és nem eszik annak gyümölcséből? Vagy kicsoda legeltet nyájat, és nem eszik a nyájnak tejéből? …. Ne kösd fel a nyomtató ökörnek száját. Avagy az ökrökre van-e az Istennek gondja? …. Nem tudjátok, hogy akik a szent dolgokban munkálkodnak, a szent helyből élnek, és akik az oltár körül forgolódnak, az oltárral együtt veszik el részüket? Ekképpen rendelte az Úr is, hogy akik az evangéliumot hirdetik, az evangéliumból éljenek.” (1Kor 9:5-9, 13-14) A fentiek alapján látjuk, hogy van mulasztása és feladata a gyülekezeteknek az adakozás, a pénzügyek területén is, ha vissza akarnak térni az újszövetségi normához és nem az ószövetség szintjén, sőt esetenként az alatti szinten akarják kezelni pénzügyeiket. Amikor Jézus eljött egy „új tömlőt” hozott és félretette a régit. Sok gyülekezet még mindig a régit foltozgatja, pedig tudjuk az igéből, hogy az nem vezet sehova. Elővenni az új tömlőt és félretenni teljesen a régit ez valóban bátorságot és kihívást igényel, de Jézus ezt már megtette és utat mutatott nekünk ebben. Ez radikális változtatásokat igényel, de Jézus is a radikális változások embere volt, és tőlünk is ezt várja el. Az Úr vár azokra a bátor szolgálókra, akik egyedül tőle függnek, mert bíznak benne, hogy mindazt megteheti, amit Ő megígért. Ne az legyen tehát az első gondolatunk, hogy a világhoz forduljunk segítségért, Isten ugyanis hatalmas arra, hogy ránk árassza minden kegyelmét, DE ehhez „keresni kell először Istennek országát, és az ő igazságát, és ezek mind megadatnak néktek.” – ígéri az Ő igéjében. (Máté 6:33) Ebben a témában sajnos jó szívvel nem tudok mértékadó anyagot javasolni elolvasásra, ezért igyekeztem ezt kicsit részletesebben feldolgozni, hogy önmagában is irányadó legyen.
Minden dicsőség legyen az Úré. Ámen.
