Punta Braccetto, 2008. május 27, kedd, 36. nap Szicíliába úgy néz ki, megjött a nyár. Éjjel 22 fok volt és mi ennek megfelelően a frottír, illetve flanel lepedőkkel takarództunk. Nyolc óra körül kezdtünk készülődni és tíz körül hagytuk el a kempinget. Kisebb bosszúság volt, hogy nem működött a kártyatermináljuk, és ez már a sokadik eset. Az első kilométereken szépen gondozott mezőgazdasági vidéken vezetett utunk. Mivel nem tudtuk, hol fogunk aludni, az első MD diszkontba betértünk és megvásároltuk a legfontosabbakat. Sajnos zöldség-gyümölcs árujuk nem volt. Tovább menve a vidék egyre érdektelenebb lett, sok ipartelep és elhanyagolt terület mellett haladt utunk. Az első kinézett kempinget a főútról pár száz méteres letérővel találtuk meg. Bár ez volt a több csillagos, elég lehangoló képet mutatott. Az állandók hatalmas és különösen zsúfolt területe mellett néhány elég sivár parcella várta a túrázókat. Ezek nagy része már foglalt volt. Nem kellett sokat vívódjunk, azonnal a tovább menés mellett döntöttünk. Útközben Gela-ban, egy koszos iparvárosban, út menti zöldségeseknél beszerezkedtünk. Ez a vidék sárgadinnyét termelő terület, eddig is láttunk több dinnyét szállító teherautót. Most egy ilyenről akartunk 2-3 darabot venni. Azt nem lehetett, csak 7-8 darabos ládákban árulták 5 €-ért. Vettünk egy ilyet, legfeljebb a közeli napokban dinnyét eszünk dinnyével. Tovább menve Vittoria-ban betértünk a Lidl-be. Bár a dolgok nagy részét már megvettük korábban, azért még néhány dolgot beszereztünk, többek között gyurmát és színes ceruzákat a kicsiknek. Innen már nem volt messze a második kemping. Rózsival kicsit vitáztunk, de később kiderült, neki lett volna igaza, de mi a magunk feje szerint mentünk. Néhány Írországot idéző keskeny mezőgazdasági úton is megfordultunk, de nem volt gond. Mindezek ellenére a kempinget simán megtaláltuk. Nagy megelégedésünkre ez egy sokkal jobb kemping. Magántulajdonú és üzemeltetésű hely. Kedvesen fogadtak, ajándékba adtak egy tálca saját termésű koktélparadicsomot és egy mini üveg olívaolajat. A terület rendezett és gondozott. Mindenkinek saját WC-je van, külön kulccsal. A meleg vizes zuhany érmével működik, de elegendő ideig és jó meleg vizet szolgáltat. Bár árnyék az nincs és a percellák sem túl nagyok, találtunk egy szép helyet. Még a tengert is látjuk. Pár lépésre vagyunk a homokos strandtól, ahová késő délután ki is mentünk. Én a vízbe is bementem, már kezd elég meleg lenni. Egyetlen bajunk, hogy elég erős szél fúj már több napja, viszi a finom homokot és a tenger erősen hullámzik. Az előtetőnket is csak kicsit tudtuk kiereszteni. Délután első dolgunk volt új szerzeményeinket elhelyezni és kicsit berendezkedni az új helyen. Lehet, hogy több napra is maradunk. Még nem tudjuk, hogy innen járjuk-e be Ragusa-t. Jó 30 kilométer és ez pont a határon van, hogy mocival menjünk. A szél sem biztató ez ügyben.
101
Punta Braccetto, 2008. május 28, szerda, 37. nap Éjjel további két fokkal volt melegebb, de a szél tovább fújt. Reggel fél kilenc körül keltünk. Láttuk, hogy a velünk szemben lévő, kissé árnyékosabb és szélcsendesebb parcelláról elmennek a németek. Elkezdtünk átköltözni, de a kemping egy alkalmazottja jelezte, hogy pénteken el kell hagyjuk, mert foglalás van rá. Végül úgy döntöttünk, akkor inkább maradunk. Ezek után a reggeli elég későre sikeredett. Utána lementünk a strandra. Kevesen voltak, a víz nagyon hullámzott, de megint melegebb volt, mint előző napokon. Azért jó két órát kint maradtunk. Ekkor befelhősödött és inkább bejöttünk a lakóautóhoz. Nem volt kellemes, mert a sirokkó miatt az előtetőt nem tudtuk kitenni csak nagyon röviden. Ezt próbáltuk kiegészíteni egy toldalékkal, de így is szenvedtünk a melegtől. Korán megettük vacsoránkat, még lehet, hogy kimegyek fürödni egyet a tengerre, bár a helyzet nem nagyon változott az elmúlt órákban. Reméljük, a közeli napokban leáll a sirokkó és jön némi enyhülés is. Punta Braccetto, 2008. május 29, csütörtök, 38. nap Éjjel további jó egy fokkal volt melegebb, mint előző nap. Reggel kissé borult volt az ég, de a sirokkó még mindig fújt. Kilenc előtt keltünk fel, és amíg a reggelinket ettük egy kisebb zápor bezavart a lakóautóba. Az előtető kieresztéséről a szél miatt szó sem lehetett. Később még egy, de már kissé komolyabb zápor is érkezett, de még ez sem volt elegendő a por elverésére. A nap fő izgalma az adóbevallásom körüli gondok megoldása volt. Annamáriával reggel többször is beszéltem, tisztáztuk a helyzetet és a tennivalókat. Ő készített egy “0”-ás bevallást, elküldi Tamásnak, aki az otthon felvett vállalkozói pecsétemmel lepecsételi, aláírja és tértivevényesen feladja. Este jelentette, hogy a feladat teljesítve. Azért jó érzéssel töltött el, hogy ha kell, a gyerekek tudnak együttműködni és mindenféle ellentétek ellenére a közös cél érdekében mindent megtesznek. A mi napunk nagyrészt a sirokkó leállását várva telt el. Zsóka megcsinált egy nagytakarítást, - az elmúlt napokban nagyon sok port hozott be a szél, - majd kézzel kimosott egy csomó dolgot. Bár az eső után komoly enyhülés következett és a szél is lecsendesedett és irányt változtatott, azért továbbra is jól szárította a ruhákat. Estére be is lehetett hozni mindent. Én nem sokat tettem, olvasgattam, többször lent voltam a parton, a vízbe is be-bementem, hol bokáig, hol derékig, egyszer pedig be is úsztam, sétáltam, felderítettem a másik kempinget, különös tekintettel egy esetleges holnapi gépi mosást illetően.
102
Este tartottunk egy nagy grillezést. Csirkemáj került a platnira, hozzá megittuk a Szöszitől kapott medoc-ot. Most nyolc óra közeledtével jó két fokkal van kevesebb, mint múlt éjjel volt. Még kiülünk és próbáljuk élvezni az enyhülést. Punta Braccetto, 2008. május 30, péntek, 39. nap Éjjel csaknem kilenc fokkal volt hidegebb, mint előző nap. Azért a kis paplanok bőven elegendőnek bizonyultak. Negyed kilenckor keltem, tudva, hogy félkor jön a kenyeres. Előtte azonban egy másik furgon érkezett és halat árult. Idén valahogy úgy alakult, hogy még nem ettünk halat. Most éltünk a lehetőséggel és két-két adag tonhalat és valamilyen másik halat spájzoltunk be. Mielőtt a reggelihez kezdtünk volna a halakat megpucoltam és előkészítettük a lefagyasztáshoz. Közben kiszaladtam a jó fényviszonyok mellett lefényképezni a partot.
Reggeli után, úgy fél 11 körül átmentünk a másik kempingbe, hogy lefuttassunk egy törülközős-lepedős menetet. Kiderült, hogy itt a mosógépnél már most előjegyzésre van szükség. Délután fél háromra volt szabad hely, de ezt későink találtuk ahhoz, hogy ki is száradjon a ruha, ezért holnap kilencre kértünk időpontot. Mintha a fogorvosnál lennénk… Dolgavégezetlenül ballagtunk vissza a lakóautóhoz és kifeküdtünk a strandra. Később Zsóka bejött egy félórára, hogy azért néhány dolgot kézzel kimosson. ¾ 4-ig maradtunk kint. Kellemes volt. A szél talán kissé erősebben fújt, mint az optimális, de legalább nem volt meleg. Visszatérve a kempingbe elkészítettük a vacsorát. Ez ma döntően a tegnapi maradék volt kiegészítve egy kis frissen készült zöldborsós rizzsel. Ma korán fogunk végezni a napi tennivalókkal és a várhatóan kellemes estében van esélyünk, hogy hosszabban kiücsöröghetünk.
103
Punta Braccetto, 2008. május 31, szombat, 40. nap A mai nap is pihenősre adódott. Reggeli előtt elvittünk egy adagot mosni és Zsóka még a gépbe be nem férő lepedőt is kimosta kézzel. Reggeli után én lementem a strandra, de csak egy szál gyékénnyel, míg Zsóka a ruhákat vigyázta és közben további mosnivalókat talált. Nem sokkal dél utánra minden kiszáradt a tűző napon és mindketten lementünk fürödni egyet és sétálni a strandon. Ma szombat és jó idő lévén sokan jöttek, a strand itt-ott egészen megtelt. A szél alig fújdogál, a hullámzás is lecsendesedett, igazi nyári hétvége van. A kempingbe is sok új vendég érkezett. Egyesek csak hétvégére, de olyanok is, akik most állítják fel egész nyárra a bázist. Valahogy a túrázó külföldiek száma is megnőtt. Holnaptól egyes kempingek már középszezoni árakkal dolgoznak. Ma még megtervezzük egész további szicíliai tartózkodásunkat. Még gondolom 10-12 napot maradunk, de megint a túrázás fog több szerepet kapni. Holnap mindenképpen tovább megyünk, megnézzük Ragusa-t és Noto és Siracusa közé helyezzük a táborhelyet. Punta Braccetto, 2008. június 1, vasárnap, 41. nap Hát maradtunk… Már tegnap este gyanús volt, hogy túl sok olasz érkezik még este 8 körül is. Nagyobb társaságok látszatra itt adtak találkozót egymásnak. Gyanakodtunk, hogy esetleg ünnep következik. Megnéztük mindkét útikönyvünket, de egyik sem említette. Mivel a pünkösdhétfőnél igazuk volt, most is bíztunk bennük. Tekintettel a tervezett városnézésre reggel hétkor keltünk (nem volt könnyű) és kilenc utánra mindennel elkészültünk, csak a villany volt még rajta a kocsin, amikor ki mentem fizetni. Fizettem is rendben, sajnos a kártyaterminál itt sem működik, már kezdek gyanakodni, hogy ebben valami tudatosság van, - amikor megkérdeztem ezt az ünnep dolgot. Kiderült, hogy hétfő, június 2.-a a köztársaság napja és egész Olaszországban munkaszüneti nap. Ez magyarázta a nagy inváziót. Azonnal döntöttünk a maradás mellett, nem látva esélyt arra, hogy jó helyet tudunk kapni a következő helyen, mely szintén a tengerparton van, és homokos strandja van. Úgy határoztunk, hogy akkor letudjuk a Ragusa-i kirándulást, de motorral. Semmi értelme sem lett volna a kempingben maradni, a strandon várhatóan nagy lesz a tömeg, amúgy is most kicsit elegünk van a napból, az idő is befelhősödött és talán valamivel hűvösebb, de azért még mindig elég fülledt. Gyorsan újra regisztráltunk, visszatettük a legfontosabbakat és leszedtük a motort. Fél 11 után már úton is voltunk. Jó háromnegyed óra alatt tettük meg a több mint 30 kilométert. Kellemes volt az út. Vagy alig volt forgalom, vagy elég
104
széles volt az út. A szél sem zavart különösebben. A Marina di Ragusa-felé vezető főúton erős volt a szembe forgalom, de az nem zavart különösebben. Fél 12 előtt tettük le a mocit a Keresztelő Szent János templom melletti mellékutcában. Egyből a közeli információs irodába mentünk, amely viszont nem volt nyitva. Látszatra, és ezt erősítette meg a következő három óra tapasztalata is, - Ragusa nem igazán hajt a turistákra. A templom egy viszonylag tágas téren helyezkedik el, mellette egy kisebb, sokkal modernebb belsejű társa áll.
A templomban éppen kezdődött a fél 12-es mise, így csak pár pillanatra léptünk be. Egy gazdagon díszített, jellegzetes barokk templombelsőt láthattunk.
Térkép híján találomra nekivágtunk az utcáknak. Ragusa ezen része egy nem túlzottan meredek, de határozott lejtésű sík területen fekszik. Mi a templom melletti térről a Corso Italia-n indultunk felfelé. Egy nagyon tiszta struktúrájú területet jártunk be sok szép 150-200 éves épülettel, köztük velük jól harmonizáló modernebb házakkal. Bár alapjában semmi különöset nem láttunk, azért feltűnt, hogy ez a városrész sokkal rendezettebb, sőt tisztább is, mint az elmúlt 105
hetekben meglátogatottak. Azért elég nagy csalódással róttuk az utcákat. Láttunk jó pár elegáns üzletet, szállodát, de Ragusa-tól valami egészen mást vártunk.
Végső célként elmentünk a völgyet átszelő viaduktokhoz. A legfelsőnél kezdtük, innen vetettünk pillantást az alsó kettőre, majd a középső és egyben legrégebbitől, - mely ma már csak a gyalogosokat szolgálja ki, - fényképeztük le a másik kettőt. A völgy maga nagyon szép, buja növényzettel, de nem lehet sehonnan sem megközelíteni,
Jobb híján még bóklásztunk egy kicsit a városban. Eljutottunk az önkormányzat (Ragusa is egy megye székhelye) épületéhez. Ennek hátsó frontja egy nagyon szép palota, de a szűk terület miatt a mi eszközeinkkel
106
lefényképezhetetlen. Homlokzata már sokkal hivatalosabb képet nyújt egy több szoborral és emlékművel tarkított, de elég hangulattalan térről. Szembe vele a posta és távközlés épülete áll jellegtelen, de azért láthatóan elég drága homlokzatával. Bennem szép emlékű beruházó korom idéződött fel, amikor nekünk is reprezentatív helyeken kellett indokolatlanul drága épületeket építenünk a városközpontokban. Úgy gondoltuk nekünk Ragusa-ból ennyi elég és visszamentünk a motorhoz. Előtte érintettük az információs irodát, mely továbbra sem volt nyitva, de előtte egy térképen jobban megszemléltük a várost. Ekkor találtuk meg az Ibla nevű városrészt, melyet útikönyvünk is említ, mint a régi és látnivalókban gazdagabb részt. Kisilabizáltuk, hogy hogyan juthatunk oda és elindultunk. Elég kalandos szűk utcákon, meredek szerpentinen kellett motorozzunk, de a gyenge vasárnap koradélutáni forgalomban nem volt igazán gond. Egy kanyarban már viszonylag hamar megpillantottuk és azonnal látszott, hogy tulajdonképpen ez az, amit több mint egy órát kerestünk. Leérve a völgybe, egy szűk sikátoron kapaszkodtunk fel mocinkkal, majd egy arra alkalmasnak ítélt helyen letettük. Nem volt túlzottan jó döntés, mert elég messze volt az érdekes helyektől és a séta után nem volt könnyű megtalálni. Térkép híján megérzésünk szerint mentünk a Duomo di San Giorggio felé. Rövidesen meg is pillantottuk kupoláját. Elég sok lépcsőn kellett lemenjünk, míg a templom oldalához, majd a homlokzatához, a Piazzale Doumo-hoz értünk. Utunk során az egyik kilátóteraszról visszapillanthattunk a korábban bejárt városrészre és a környező dombokra.
107
A Dóm téren nagy készülődés fogadott. Este ünnepség lesz, minden épület zászlókkal van feldíszítve, a farsangi felvonulásokkor megszokott díszkivilágítás elemeit láthattuk mindenfelé. A teret egy nagy színpad csúfította el és számos standon ajánlgatták már az ilyen alkalmakkor szokásos dolgokat. A templomhoz felvezető lépcsőn tűzijáték előkészületeit láthattuk. Bár ezek a dolgok nagyon elvették a környék hangulatát, azért könnyen fel lehetett fedezni számos szép palotát, hangulatos utcarészletet. Ez a terület látszatra a minőségi túrizmusra készült fel. Ha nem is sok az üzlet, de azok nagyon színvonalas kínálattal várják a vevőket. Több éttermet és szállodát is láttunk a jobb fajtából. Megtaláltuk a másik nevezetes templomot, a San Giuseppe-t, de összes többi társához, - láttunk belőlük elég sokat, - hasonlóan ez is zárva volt.
108
Egy órát bóklásztunk ezen a részen és kicsi helyre állt Ragusa-val kapcsolatban a lelki békénk. Ezen a részen már olyan dolgokat láttunk, amilyet vártunk, bár továbbra is maradt a csalódás, hogy nem a tengerparton fekszik. De ez ellen végképp nem lehet semmit sem tenni. Végül két óra körül úgy határoztunk, hogy megkeressük a mocit, - nem volt könnyű feladat, - és visszatérünk a kempingbe. Még egy kicsit bolyongtunk a robogóval, amíg a Marina di Ragusa felé vezető utat elértük. 109
Most sem volt túl erős a forgalom, csak a szembe szél zavart egy kicsit, többször könnyezni kezdett a szemem és ez motoron nagyon kellemetlen tud lenni. Nem a legrövidebb úton, Santa Croce Camerina-n keresztül jöttünk vissza, hanem a tengerparton. Ez persze nem igazán a tengerpartot jelenti, hanem a parti településeket. Nem volt túlzottan érdekes. Egyetlen említésre érdemes (de fotózásra már nem) a Punta Secca-n lévő világítótorony volt, ahol el is kevertünk egy kicsit. Azért különösebb gond nélkül megtaláltuk kempingünket és jó hetven kilométer motorozással és több mint hat kilométer gyaloglással a lábainkban fél négykor begördültünk a kempingbe. Itt első dolgunk a motor felszerelése volt. Utána én még kimentem fürödni egyet. Bár teljesen borult volt az ég, a strand teli volt. Igaz a levegő és a víz is nagyon kellemes volt. A kempingben a helyzet változatlan, vagy egy kicsit még rosszabb, mint tegnap. Ma még a bevezető úton is áll lakóautó. Ez engem a tavalyi utunkon a szardíniai Alghero-ra emlékeztet. Ma maradékokból tákoltunk vacsorát, de nagyon jól esett. Utána mire a napló elkészült, úgy fél tíz felé még talán van némi esély kicsit kint maradni, bár érzékelhetően hűvösebb van, mint az elmúlt napokban volt. Amíg a naplót olvastam fel Zsókának egy rövid helyi tűzijáték élénkítette fel a lassan lenyugodó kempinget. Avola, 2008. június 2, hétfő, 42. nap Egész éjjel borult volt és ennek megfelelően meleg. Reggel hatkor gyenge csepegésre ébredtünk, ami különböző erősséggel eltartott úgy 9 óráig. Mi fél 9-kor keltünk és az előtető alatt fogyasztottuk el reggelinket. Nem siettünk, hiszen mára csak gyenge száz kilométer autózás a feladat. Nem akartunk túl korán érkezni, hogy a sok hosszú hétvégéző olasz felszabadíthassa a helyeket. A mi kempingünkből is sokan elmentek, érdekes módon a külföldiek. A mintegy 30 parcellából vagy hat ürült meg fél 11-ig, amikor mi indultunk. Gondoljuk, az olaszok csak később szedik a sátorfájukat, bár az időjárás nem sok jót ígért. A kempinget elhagyva Ragusa külvárosáig ugyanazon az úton mentünk, mint tegnap reggel, csak velünk ellentétben Rózsi megtalálta a Santa Croce-t elkerülő utat. Innen végig az Ss115-ösön mentünk. Ugyan két Lidl-t is beprogramoztunk, de tudtuk, hogy az ünnepnapon nem lesznek nyitva. Az egyiket a megadott helyen nem is láttuk, a másik pedig kicsit odébb volt, mint
110
azt az Internetről leolvastam. Természetesen nem volt nyitva, így száguldottunk tovább. Noto környékén láttunk hivatkozást a Siracusa-Gela autópályára. Térképünk szerint ennek már valamikor 2005-ben kész kellett volna lennie, de az elmúlt napokban még az építkezés nyomait se nagyon láttuk. Minden esetre Noto-ig elkészült, a fizető kapukat még nem szerelték fel és az egész kicsit félkésznek hatott. Rózsi sem tud róla, lehet, hogy pár hónapja nyitották csak meg. Mi mindössze 7-8 kilométert tettünk meg rajta. Rózsi szegény össze-vissza kiabált, de a térkép és a képernyő alapján tudtuk kezelni a helyzetet. A kemping, egy CC hely, kissé csalódást okozott. A pár száz méteres bevezető út egy kész idegbaj. A házak között vezető út talán egy sávos sincs, de van rajta vagy 4-5 derékszögű kanyar. Nem sokkal dél után érkeztünk meg. CC Gold Card-unknak szalutáltak és felvezettek az általuk kijelölt parcellára. Ez olasz viszonyok között elfogadható méretű. Hosszában is elfér a kocsi, az előtetőt is ki tudjuk engedni, árnyák is van, sőt a műholdvétel is működik a kocsi tetejéről. A behajtás már okozott némi gondot, de szerencsére se magunkat, se mást nem zúztunk le. Sajnos csak 2 Amper van, ami a hűtőn túl csak a világítás, TV, számítógép ellátására elegendő. Kicsit kellemetlen, hogy a lakóautó leürítő mellett vagyunk, de talán nem fogják túl sokan használni. A vizesblokk elég gyenge, a zuhanyban érméket kell használni, de elvileg kell, hogy kapjunk, és látszatra az előző helyről hozott két érménk is használható lesz. A kempingnek elég szép homokos strandja van. Ehhez sokkal többet kell gyalogolni, mint az elmúlt napokban. Keskenyebb is és elég sok labda méretű követ láttam a parton és a vízben is. Ma könnyű vacsorát tervezünk. A következő napokra Noto, Avola, Siracusa meglátogatása a program. Ehhez már le is szedtük a motort. Avola, 2008. június 3, kedd, 43. nap Éjjel megint kicsit melegebb volt, mint az elmúlt pár napban és verőfényes napsütésre ébredtünk. A kirándulós napokon megszokottnál kicsit korábban, fél nyolckor keltünk és ennek meg is volt az eredménye: negyed tízkor már elhagytuk a kempinget és kellemes, jó tíz kilométeres motorozással bejutottunk Noto belvárosának szélére, az árnyas fasor végén lévő Porta Reale-hoz (Királyi Kapu). Itt tettük le a járgányt és még tíz óra sem volt, amikor nekiszaladtunk a városnak. Noto a világörökség része, és mint
111
ilyet, minden útikönyv említi. Barokk városnak nevezik és mellette Ragusa mindenhol csak másodhegedűsként van említve. A város nem nagy, mindenhol az utcák végén látszanak a környező dombok, vagy mezőgazdasági területek. A város a környéken található mészkőből épült és ez sok gondot okoz, mert az időjárás viszontagságaival szemben kevéssé ellenálló. 1996-ban le is omlott a katedrális kupolája és akkor határoztak el egy komolyabb helyreállítási programot. Ennek látszanak bizonyos nyomai, pár épület nagyon szépen rendbe van hozva (például a Palazzo Vescoville), de kevés helyen láttunk munkákat folyamatban, és ha ez így folytatódik, félő, hogy a rekonstrukció még a folyamatos kopással sem tudja tartani az ütemet.
Mind ezek ellenére Noto-ban egy gyöngyszemet ismertünk meg. Főutcáján, a Corso V.Emanuele-n járva csak kapkodtuk a fejünket és csattogtattuk a fényképezőgépet. Kis térképünk közel ötven nevezetességet sorol fel, melynek fele templom, vagy kolostor. De egy tucat palota is szerepel a listán, a többi középület, park, szobor, vagy más érdekesség. Elsőnek a S.Francesco templomba tértünk be, majd a talán legnevezetesebb templomot, a korábban már említett dómot kerestük fel, mely széles lépcsősor tetején állva uralja az előtte lévő teret. Küszöbéről jó kilátás nyílik a környező épületekre, különösen a vele szemben álló önkormányzósági palotára, a Palazzo Ducezio-ra. Ennek delegációs termébe, a Tükörterembe, - egy nagyon szép, XV. Lajos korabeli ovális alakú jó száz négyzetméteres helyiségbe - is bejutottunk egy kombinált belépőjeggyel, mely a színházba és egy kevésbé érdekes múzeumba is érvényes volt.
112
A főutca mindkét oldalán szebbnél szebb paloták és templomok egész sora található. Különleges erkélyeket csodálhattunk meg itt és a mellékutcákba bepillantva. Így jutottunk el az 1800-as évek második felében épült színházhoz. Ennek nézőterén meglepően kevés, mindössze nem egész kilencven ülőhely van, de a négy emeleten elhelyezkedő több mint ötven páholya további 200 nézőnek ad helyet.
113
A főutca végére érve visszafelé folytattuk utunkat. Megcsodáltuk a S.Carlo és a színházzal szemben a S.Domenico templom homlokzatát.
Felsétáltunk a párhuzamos Via Cavour-ra is ahol inkább a paloták domináltak. Egyik mellékutcán lejőve egy érdekes helyet találtunk, egy bormúzeumnak helyt adó pincesort, de sajnos nem volt nyitva.
Elsétáltunk a Palazzo Ducezió hátsó frontjához is, ahol az irodák közvetlenül egy kellemes hangulatú térre nyílnak. Kissé furcsa volt látni, ahogy az ügyeiket intéző emberek közvetlenül a térről tértek be a hivatalba.
114
Még volt egy nevezetesség, amit meg akartunk keresni, a Palazzo Nicolaci de Villadorta-t. Útikönyvünk szerint ez is önkormányzati hivatal és jó pár szobája látogatható. Ezzel szemben a nagyon szép palota ajtajain hatalmas lakatok, talán folyik bent valamilyenfajta felújítási munka. Minden esetre nevezetes erkélyeit, különös tekintettel a míves kialakítású alátámasztókra, - melyek díszítése minden erkélynél különböző, - meg tudtuk örökíteni.
A Nicolaci palotával szemben egy kisebb, de szépen rendbe szedett és valószínűleg lakás célját szolgáló palotácska érdemelte ki figyelmünket.
Eddigre jócskán elmúlt dél és kezdett kicsit befelhősödni az idő. Úgy határoztunk, hogy befejezzük Noto belvárosának felderítését, bár maradt még számos nevezetesség, de ez eddig is elég tömény volt. Kisétáltunk a Porta Reale-hez, majd végig a fasoron és a parkon. Ennek végén egy kilátó terasz található, melyről már a városon kívüli dombokat lehet látni. Egyik oldalában érdekes mélyedéseket fedeztünk fel, nem tudjuk, mik lehetnek.
115
A fasor elején találtunk egy gyümölcsöt árusító standot. Vettünk egy-egy kiló cseresznyét és sárgabarackot. Már nem is emlékszünk rá, mikor ettünk utoljára ilyesmit. A cseresznye szezont már talán tíz éve mindig kihagyjuk, korábban is ebben az időszakban töltöttük szabadságunkat. Tovább sétálva a motor felé egy kínai ajándékboltban vettünk Zsókának egy jópofa fehér kalapot papírból. Ebben a melegben szükség van rá, és egyik velünk hozottat valahol elhagytam, amikor hátizsákból, vagy motorból pakolásztam ki-be. Visszaérve a motorhoz gondosan elpakoltuk új szerzeményeinket és elindultunk visszafelé. Tettünk egy kis kitérőt, hogy benézzünk Avola-ba. Erről a településről egyik útikönyvünk sem tesz említést, nem ok nélkül. Az utcákon motorozva semmi figyelemreméltó sem került a látóterünkbe. Kimentünk a tengerpartra, ahol a kissé szeles, be-beboruló időben senkit sem láttunk. Találtunk viszont egy strandcikkeket kínáló árust, akinél vettünk egy kis felfújható PVC hajót, mely a Balatonon szerepet kaphat, akár fürdőkádként is. Két óra körül értünk a kempingbe. Itt elsőnek egy haj- és szakállvágást programoztunk. Szembesülnünk kellett azzal a helyzettel, hogy rossz borotvát hoztunk magunkkal. Évek óta működésképtelen régi akkumulátoros borotvám a darálatlan mák társaságában részt vett egy jutalomutazáson. Én meg a két hajvágóval szedtem le szakállam nagyobbik részét. Gond az nincs, úgy nézek ki, mintha egy hete nem borotválkoztam volna. Egy hét múlva amúgy is így néznék ki… Három után kimentem a portára és másfél euróért vettem egy fél óra Internetezést. Megnéztem a mail-jeimet (semmi érdekes), letöltöttem a bankot (minden rendben) és a MATÁV számlákat. Az Internet rendben, de a telefon még mindig jön. Lesz mit intézni otthon. Később fürödtem egyet a tengerben, de nem volt az igazi. A víz kellemes meleg és elég tiszta is, de a nem túl erős hullámok a köves parton nagyon megkeserítik, azt ne mondjam, veszélyessé teszik a bemenetelt és kijövetelt. Zuhanyozás után nekiestem a banki adatok feldolgozásának, Zsóka pedig egy spagetti elkészítésének mézes-mustáros mártással. Finomat ettünk. A napló megírása megint hosszúra sikeredett, kilencfelé jár az idő, amikor ezeket a sorokat a virtuális papírra vetem. Zsóka már alig látja az olvasnivalóját… Avola, 2008. június 4, szerda, 44. nap Mivel tegnap jó tapasztalatokat szereztünk a korai indulással, ma hét órakor keltünk és ennek megfelelően már kilenc előtt ültünk a motoron. Ma kicsit több motorozni való volt, úgy jó húsz kilométer. Az Ss115-ös úton mentünk és nem is volt különösebb gondunk addig, amíg elértük Siracusa külvárosát. Itt turistákat útba igazító tábla alig és elég sokat kóvályogtunk, amíg a két
116
látnivaló közül a számunkra izgalmasabbnak ígérkezőt, a középkori belvárosnak helyet adó Ortygia szigetét meg tudtuk közelíteni. A reggeli forgalomban, az elég rossz utakon ez nem volt egy egyszerű dolog. Végül a Via Malta egyik sarkán tettük le a járgányt. Mint később kiderült, az egy kimondottan jó hely a sziget bejárására. Pakolászás közben nehezen akart csukódni a motor csomagtartó doboza, mint kiderült a zár felső elemét tartó, a tető anyagával egybeöntött kis fül szakadt majdnem le. Még fityegett, így legalább ideig-óráig a dobozt le lehetett zárni. Nem volt egész tíz óra, amikor nekikezdtünk mai városnézésünknek. A Ponte Umbertino-n keltünk át a szigetre. Első épület, ami a szemünkbe ötlött egy hatalmas palota, valószínűleg a postának ad otthont. Számos más épület társaságában ezt is éppen felújították. Innen utunk az első igazi nevezetességhez, az Apollo templom maradványaihoz vezetett. A szigetet már a görög időkben is lakták. Számos mai épület alapjai görög kori romokon nyugszik. A város neves szülötte volt Archimédesz. Az ő nevét viseli a sziget közepén lévő reprezentatív tér, melyen számos palota hívja fel magára a figyelmet. Az Apollo templomtól ide vezető Corso Matteotti kimondottan nagyvárosi eleganciájú bevásárló utca. Mi előtte tettünk egy kis kitérőt és megnéztük a piacot. Nagyon gazdag zöldséggyümölcs és hal kínálatot láttunk egészen elfogadható árakon.
Az innen nyíló utcák már inkább sikátorok. Ugyan autóforgalom van rajtuk, de ez a már más városokban tapasztalt, de meg nem szokható életveszélyes
117
valami. Mi a Via Masteranza-n indultunk el, hogy a turistainformációs irodában szerezzünk térképet. Meg is találtuk az irodát, - egész véletlenül, ahol adtak ugyan térképet, de látszott rajtuk, hogy alig várják, hogy kívül kerüljünk, még a pulthoz is csak nagy-nehezen méltóztatott odajönni az egyik alkalmazott. A térkép birtokában kicsit magabiztosabban mozogtunk. Eljutottunk a sziget olyan részeire is, amelyet az útikönyvek nem nagyon emlegetnek. Láttunk számos szép régi palotát, templomot, de itt is uralkodik a pusztulás szelleme. Ugyan éppen megállapítottuk, hogy Siracusa-ban talán kicsit gyorsabb a felújítás sebessége, és így esetleg van remény arra, hogy az enyészettel vívott küzdelem megnyerhető.
Zeg-zugos kis utcákon, elég nagy kerülővel jutottunk el a város egyes számú nevezetességéhez, a Dómtérre. Ezért tényleg érdemes volt Siracusa-t felkeresni. Körbe csodálatos paloták, mindegyiknek legalább a homlokzata rendben. Ezt a teret tartják egyesek Olaszország legszebb közterének.
118
A teret uralja a dóm. Ez is egy korábbi görög templom alapjain áll. Sokkal hangulatosabb és patinásabb, mint más városokban látott társai. Leginkább a padlót borító színes márvány mozaik és a régi oszlopok hívták fel magukra a figyelmet. A tér végében egy különleges templom áll. Nevét nem tudtuk kideríteni, de homlokzatának gazdag faragásai és a körbefutó kovácsoltvas erkély nagyon megtetszett.
A dómtól ismét kis utcákon folytattuk utunkat a sziget déli végébe, ahol egy érdekesség található. Ez egy édesvizű forrás, közvetlenül a tengerparton. Bár ma kacsák és papirusz növények lakják, a Fontana Aretusa a városnéző séták elmaradhatatlan pontja. Innen lehet a tengert és a kikötőt is megcsodálni.
119
Még el akartunk menni a sziget végében lévő Castello Maniace-hoz, de egyrészt egy rövid zápor zavart meg, másrészt láthatóan a terület le van zárva és építési munka folyik. Így visszatértünk a forráshoz, majd a parton a hídhoz és átmenve rajta nemsokára elértük motorunkat. Siracusa belvárosa, mint oly sok társa Szicílián és Dél-Olaszországban vegyes képet mutat. Egyértelműen tetten érhető a dicső múlt, de ezeknek az emlékeknek csak kis része van olyan állapotban, mely méltó ehhez a múlthoz. Siracusa-i látogatásunk első részét letudva elmotoroztunk a Neapolis archeologiai parkba. Az alig pár perces motorozás a város forgalmában nem volt túl nagy élvezet. Többször meg kellett álljunk tájékozódni. Kisebbnagyobb kitérőkkel, de azért sikeresen eljutottunk célunkhoz. Itt három nevezetességet néztünk meg.
Elsőnek a Paradicsomi kőbányát és benne az egyedülálló természeti érdekességet, a Dionüszösz fülét kerestük fel. Ez egy hatvan méter mélyen a hegybe nyúló talán tíz méter széles és 40-50 méter magas barlang. Falai simák, tényleg hasonlít egy füljáratra. Külön érdekessége, hogy a görög színház alá húzódik be a hegyben. Mellette számos kisebb barlang is található, de ezeket a látogatóknak csak távolról hagyják megcsodálni. A területen szépen rendezett parkban sétálhatnak a látogatók, de mindenhol korlátok és táblák határolják le a mozgásteret. A hatalmas hegyoldal a barlangokkal már távolról felhívja magára a figyelmet.
120
A kőbányából a közeli görög színházat mentünk megnézni. Ez okozott némi csalódást, mert ma is használják színházi előadásokra és a technika valamint a nézőtér deszkaépítményei erősen rontják a hatást.
A színház valaha 30 ezer férőhelyes volt, ha jól számoltam, ma is a csökkentett méretű nézőtéren vagy 4-5 ezer embernek jut hely. Érdekesek voltak azok az üregek, melyekhez hasonlót már a templomok völgyében is láttunk. Ezeket a nézőtér felső karéját alkotó sziklafalba vájták, továbbra sem tudni milyen céllal. Egyikben egy kisebb medencébe még egy forrás is csordogált.
121
A görög színház után az alig pár száz méterre található római kori amfiteátrum romjaihoz mentünk. Ez állítólag a Colosseum és a Verona-i testvérei után a harmadik legnagyobb volt Olaszország területén. Sajnos nagyon kevés maradt csak meg belőle, inkább csak sejthető, hogyan is nézhetett ki valaha.
Ezzel be is fejeztük látogatásunkat Siracusa-ban. Úgy érezzük nagyon lelkiismeretesen végigjártunk mindent. Felültünk motorunkra és két kisebb eltévedés után rátaláltunk az Avola felé vezető útra. Bár a forgalom kicsit erősebb volt, mint reggel és egy sorompót is kikaptunk, jó ütemben, gond nélkül érkeztünk meg a kempingbe. Itt azonnal hozzáláttam a motor dobozának megjavításához. Elég sokat szenvedtem vele, az első megoldás nem is bizonyult megfelelőnek, sőt közben a prizma is leesett a dobozról. Végül közel három órás küzdelem meghozta eredményét és azt hiszem egy elég tartós megoldást sikerült összehoznom. Otthon még a csavarokat lecserélem popszegecsekre. A prizmasáv felrögzítése is marad otthonra, ott jobban felszerelt a műhely.
122
Utána felszereltük a motort, gyorsan lezuhanyoztunk és megvacsoráztunk. Eddigre nyolc óra felé járt az idő és a naplóhoz még hozzá sem kezdtem… Catania, 2008. június 5, csütörtök, 45. nap Nem siettük el a felkelést és a készülődést sem, mert mára csak mintegy száz kilométeres autózás, tankolás és egy nagy bevásárlás volt ütemezve. Az idő nem igazán volt kedvező, de utazáshoz éppen megfelelt. Kissé a szél is felerősödött és szinte egész nap csúnya felhők ijesztgettek minden felől. Az első 15 kilométert ugyanazon az úton tettük meg, ahol tegnap már jártunk. Első dolgunk volt tankolni, mert már elég üres volt a tartály. Történelmire sikeredett az alkalom. Először tankoltunk másfél € felett literenként és fizettünk több mint száz €-t. Sajnos a kinézett Lidl-t megint nem találtuk meg, de most lehet, hogy én vagyok a hunyó, nem elég pontosan tettem át az Internetről leszedett térképet Rózsi adatbázisába. Azért nem zakkantunk meg, mert már tegnap láttunk egy Carrefour-t és azt vizuális eszközökkel sikerült becserkésznünk. Megvettünk minden kajafélét, sőt kaptunk pár dolgot a kicsiknek is. Zsóka talált arany áron egy Hello Kitty-s üdvözlő lapot, melyet a kisasszonynak holnap elküldünk névnapja alkalmából. Az áruháztól kicsit kalandosan keveredtünk ki, mert Rózsi egyszer egy 2.5 méteres magasságkorlátozású aluljárón akart átzavarni. Ezt egy záróvonalon végrehajtott Y tolatásos megfordulással védtem ki. Azért némi tekergés árán rátértünk az autópályára és azon elég ingerszegény környezetben jutottunk el Catania kerülő útjára. Itt többször is felül kellett bírálni Őnagyságát, mert be akart zavarni a városba. Ezután már csak egyszer vétettük el a kijelölt utat és megtaláltuk a kempinget. A hely városi kempingnek egész jó. Nem túl nagy. Közvetlenül a köves parton van. Elég sok totojázással választottuk ki helyünket, de közvetlenül a parton állunk egy kilátó teraszszerű valamin, villanyunk is van bőven, látszanak a műholdak és elkerültük, hogy egy esetleges hétvégi invázió során bármelyik irányból ránk álljanak. Ugyanakkor agyon javított, valaha felbetonozottaszfaltozott a terület és árnyékra remény sincs. Elraktuk az újonnan vett élelmiszereket és Zsóka nekilátott egy lebbencsleves megfőzésének, én pedig először a portán felderítettem a Catania-ba történő bejutás és az Etna meglátogatásának lehetőségeit, majd hozzákezdtem a nap leadminisztrálásának és a napló megírásának. Ma esélyünk van, hogy korán végezzünk. Szép lenne itt kiülni, csak az idő nem látszik alkalmasnak erre. Catania, 2008. június 6, péntek, 46. nap Még este, amíg a vacsorát ettük, éppen arról beszélgetve, hogy ezt a finom lebbencslevest akár ki is mérhetnénk itt a kempingben, magyarul köszöntek
123
ránk. Öt húszas éveikben lévő, Londonban élő fiatal, - egy lány és négy fiú, jöttek le megnézni a tengert és fürödni. Elbeszélgettünk velük. Sátorral vannak, az nap érkeztek Palermo-ba repülővel és csak öt napot maradnak Szicílián. Céljuk az Etna és a Stromboli meglátogatása. Kicseréltük információinkat a lehetőségekről. Bár ajánlottuk, a lebbencslevest nem kérték. Reggel hétkor keltünk verőfényes napsütésre. Mára a város meglátogatását és az Etna-ra vonatkozó információk pontosítását terveztük egy viszonylag korai visszaérkezéssel. Kilenckor hagytuk el a lakóautót. A kempingben kapott instrukciók alapján negyedórás meneteléssel a turisztikai célokat szolgáló közeli öböl mellett megtaláltuk a buszmegállót, a dohányboltot, ahol jegyet vehettünk, és a 448-a buszra sem kellett sokat várjunk. Annál lassabban jutott az be a pályaudvarhoz. Nem a legrövidebb, tengerparti utat követte, hanem bement a belváros sűrűjébe és még ott is tett egy kiadós kerülőt. Így legalább módunk volt valamilyen előzetes benyomást szerezni. Nem igazán tetszett. A forgalom itt is kaotikus, a sofőrök rendkívül fegyelmezetlenek és agresszívek is. Mindenki ott áll meg, ahol kedve tartja, akár harmadiknak is, a parkoló autók ferdén állnak, leginkább az a szempont, hogy majd ő ki tudjon állni. Záróvonal, buszsáv azok elvi fogalmak. Bár egész Olaszországban erős rendőri jelenlétet tapasztaltunk, intézkedést egyszer sem láttunk. A pályaudvarnál első utunk a turistainformációhoz vezetett. Ott nemcsak térképeket kaptunk, de megerősítették az Etna-ra vonatkozó információinkat is azzal a kiegészítéssel, hogy a körbevasutazás vasárnap nem működik. A megkapott menetrend birtokában azonnal döntöttünk: ma vonatozzuk körbe a nagy hegyet. Ehhez még érvényes buszjegyünkkel el metróztunk egy másik pályaudvarra, ahonnan mintegy ¾ órás várakozás után indult a vonat. A várakozás perceiben feladtuk a Kicsilánynak a névnapi üdvözlőlapot és kimentünk egy bank automatához, hogy vészesen fogyatkozó készpénzállományunkat a mostanság elég kedvező árfolyamon egészítsük ki. A bankot eléggé lepusztult környezetben a Via Etnea, - ez a város reprezentatív főutcája, - külső részén találtuk meg. A vasút egy magántársaság, több mint száz kilométeres keskeny nyomtávú vonalán mintegy háromnegyed kört tesz meg a hegy körül déltől indulva és keleten érkezve. A nyomvonal alig tér el a hegy körüli országútétól. Ez azt jelenti, hogy általában 15-25 kilométerre halad a hegy csúcsától. Az északnyugati szektorban ennél valamivel közelebb és itt egészen közel ezer méter magasra felkapaszkodik. A pályaudvar előtt állították ki az egyik régi gőzmozdonyt. Ma elég lehordott egy és két kocsis motorvonatok járnak. Kellemes meglepetés volt, hogy ismertető füzetet és néhány képeslapot is adtak az igazán méltányos, fejenként nem egész hat €-s jegy mellé.
124
A vonalon az állomások nagyon lepusztultak, sok helyen az állomás neve sincs kiírva. Leginkább a menetrendből és a vonattalálkozásokból tudtuk leazonosítani, merre is járunk.
A viszonylag nagy távolság miatt túl sokat nem lehetett látni a hegyből. Annyit mindenesetre megállapíthattunk, hogy tiszta időben is azért van felhő a csúcs közelében, mert a vulkáni füst lentről annak látszik. A több mint három órás út kellemesen telt. A műbőrborítású ülések ugyan elég szűkek, de nekem végig nem volt szomszédom és Zsóka mellett is csak az út első felében ült egy elég vékony olasz kislány. A 40-50 kilométeres sebességgel haladó vonatból nehéz volt elkapni a legjobb képeket és dél körül kezdett a pára mind erősebben jelentkezni, sőt utunk utolsó órájára a csúcs közelében komoly felhők is megjelentek. Az északi szegmensben a heggyel ellentétes, nekünk bal oldalon is szép vidéket láthattunk, de mi a jobb oldalon ültünk, így fényképezésről szó sem lehetett. Fél háromra értünk a Catania-tól mintegy 30 kilométerre északra lévő Giarre-ba. Itt talán száz méteres sétával
125
értük el a fővonali vasút megállóját. Fejenként 2.55 €-ba került a jegy Cataniaig, csak ¾ órát kellett várni a vonatra. Közben megpróbáltunk a településen sétálni, de annyira lepusztult volt a vidék, hogy nem láttuk értelmét. Még csináltunk egy képet az Etna-ról, - de ez már nagyon gyengére sikeredett, és lődörgéssel ütöttük el az időt. Négy órára értünk a városba. Ekkor két lehetőségünk volt: vagy visszamenni a kempingbe, vagy letudni egy rövidebb városnézést, és akkor nem kell többé bejöjjünk. Catania amúgy sem önmaga, hanem az Etna miatt lehet csak célpont, ezért ez utóbbi mellett maradtunk. Az egyik fő nevezetességről, a halpiacról már lemaradtunk, így a másik nevezetességet, a Dóm teret céloztuk meg. A Via VI Aprile-n és a Via Vittorio Emanuele II-n értük el célunkat.
Az útvonal kevés érdekességet hozott. Láttunk egy-két szép templomot és palotát, de nem többet, mint a hasonló városokban. Ami érdekes volt, hogy a kapualjakba benézve nem egyszer sokkal rendezettebb kép tárult elénk, mint a homlokzati oldalon. A Dóm tér viszont itt is egy gyöngyszem. Uralja a dóm, de a környező paloták is egytől-egyig megérdemlik a figyelmet. A tér közepén áll egy érdekes kút, dísze egy elefánt és egy egyiptomi obeliszk kombinációja. Kicsit fura, de mindenképpen egyedi. A téren péntek délután zajlott az élet, kávéházakban, bárokban múlatta az időt a helyi lakosság ráérő része nem túl sok turista társaságában.
126
A Dóm teret elhagyva tovább sétáltunk a Via Vittorio Emanuele II-n nyugat felé. számos nevezetes épület mellett mentünk el, de a szűk utcából nem lehetett rendesen lefényképezni egyiket sem. Egyedül az Assisi Szent Ferenc temploma, - ahol egy esküvőre készültek éppen, - “fért bele” a lencsébe. Kicsit távolabb letértünk észak felé és teljesen véletlenül ráleltünk az egyetem egyik fakultására. Ez egy régi palotában kapott helyet. A nyitott ajtón 127
bementünk és elég sokat bóklásztunk a folyosókon és az udvaron. Egyetemi épület lévén, ez sokkal jobb állapotban van, mint városszerte számos társa. Érdekes volt látni, hogy az új funkciót hogyan valósították meg a régi keretek között. Sokat nem akartam fényképezni, nehogy kizavarjanak, azért egy felvételre futotta. Ekkor a város azon részén jártunk, amerre a Lidl van. Mivel tegnap nem tudtuk megtalálni Siracusa-ban és van az aktuális ajánlatban pár dolog, ami érdekel, vállaltuk a talán félórás gyaloglást és kimentünk. Ezt most simán megtaláltuk és majdnem mindent megkaptunk, amit szerettünk volna. Vettünk a kicsiknek egy-egy mágneses táblát és egy nagyon jópofa színes szivacs lapot, amivel reméljük, a Balatonban tudunk majd játszani velük. Feltöltöttem kiskapacitású akkumulátor készletemet (csak AAA méretet nem kaptam) és vettem hozzájuk egy profi töltőt is. A hátizsák mellett két teli cekkerrel indultunk a közeli buszmegállóhoz, ahol kisilabizáltuk, hogy hogyan tudunk visszajutni a kempingbe. Ez egy átszállással és némi kerülővel sikerült is. Leszálláskor a buszmegállóban utcai árusoktól vettünk egy-egy kiló koktélparadicsomot és őszibarackot az esti salátához, illetve megcsappant gyümölcskészletünk feltöltésére. A negyedórás gyaloglás után elég fáradtan, fél nyolcra értünk a lakóautóhoz, Ugyan ma csak nem egész tíz kilométert gyalogoltunk, azért a sok zötykölődés és várakozás megviselt. Gyorsan neki kezdtünk a vacsora és holnapra a szendvicsek elkészítésének. Az egyszerűség és gyorsaság érdekében a tonhalat nem grillen sütöttük, hanem mikróban és csak főtt krumplit ettünk hozzá. Így is mire mindennel végeztünk, pedig a napló el sem készült, 11 óra lett. Holnap korán kelünk, negyed kilenckor indul az egyetlen busz az Etna déli lejtőjére. Ehhez hétkor tervezzük elhagyni a kempinget, mert bár szombat reggel valószínűleg kisebb lesz a forgalom és gyorsabban tud haladni a helyi busz, nem tudni mennyit kell várjunk rá. A jegyeket már megvettük. Catania, 2008. június 7, szombat, 47. nap Reggel ¾ 6-kor szólalt meg az ébresztő. Csak egyszerűsített reggelit (müzli, illetve kávé) ettünk. És gyors összekészülést követően már fél hét után elhagytuk a kempinget. A buszra kicsit többet kellett várni, mint tegnap, de így is öt perccel hét után jött. A tegnapi több mint fél órával szemben ma negyed is elég volt neki a pályaudvarig. Itt megvettük jegyünket az Etna-ig fejenként 5.30 €-ért és elkezdtünk várni. Az első fél órában alig jöttek, azután tíz perccel az indulás előtt elég sokan lettünk. Csak az volt a bizonytalanság, hogy honnan indul a busz. A bárban, ahol a jegyet árusítják, a 6-os állást mondták, az Etna feliratú busz viszont a sor végén, valahol 12-es állás körül állt. A negyed 9-es indulási időpontban még semmi mozgás, úgy öt perccel utána megjelent a sofőr és a sor végén álló buszhoz irányította a társaságot. Úgy jó ¾-ig lett csak tele a jármű. Talán
128
negyed órás késéssel indultunk el. Némi kerülővel kiküzdötte magát a belvárosból és nekivágott a hegynek. Elég sokáig lakott területen, Catania külső, kertvárosias részén mentünk. Látszatra értelmetlenül betértünk több helyre, ahol helyi forgalomban lévő utasok szálltak fel és le. Közel egy órát tartott a gyenge húsz kilométeres út Nicolosi-ig. Itt váratlanul a sofőr bejelentette, hogy 20 perc múlva megyünk tovább. A település kedves kis hely, egy üdülőfalú a Nemzeti Park határán. Látszatra számos szálláshelyet kínál nemcsak nyáron, hanem télen, a síszezonban is. Nicolosi-t elhagyva kezdett a dolog érdekes lenni. Közelebb kerültünk a legmagasabb csúcsokhoz, úgy tíz kilométerre. Szép erdős részen vezetett az út és megjelentek friss, alig évtizedes lávafolyások. Egyik helyen a busz külön lassított, hogy lefényképezhessék az utasok azt a házat, melyet szinte teljesen elnyelt a lávafolyam.
Később az út, egy sok kanyarból álló szerpentin szinte végig a friss lávamezőn haladt. Mivel pár éve építették újjá, nagyon jó állapotban van. Fél 11 körül értünk fel az 1910 méter magasan lévő turistaközpontba, Rifugio Sapienza-ba. Itt érzékelhetően hűvösebb idő várt, mint lent és már előrevetítette, hogy valószínűleg több meleg holmit kellett volna hozzunk magunkkal. A turistaközpontban hatalmas parkoló, több ajándékbolt, mozgó árus, étterem, büfé és bár mellett egy szálloda és több sílift várja a látogatókat. A
129
parkolóban külön rész van fenntartva a lakóautóknak elvileg villanycsatlakozásokkal, melyek látszatra nem működtek. Nyáron csak a leghosszabb kabinos lift működik, mely 2500 méterre visz fel. Éppen egy veteránautó túra résztvevői érkeztek a parkolóba. Megcsodálhattunk pár régi Porsche-t, Alfa Romeo-t. Ekkor még tiszta volt az idő, bár néhány felhő azért már megjelent. Mi egyből a pénztárhoz mentünk és befizettünk. Kicsit mellbevágott a fejenként 49.50 €-s ár, de mint később kiderült ez vonatkozik a felső állomástól tovább menő “buszokra” is és tartalmazza a kötelező hegyi vezetés 7.65 €-s árát is. Mivel ide valószínűleg máskor nem jutunk el nem gondolkoztunk egy pillanatot sem. A kabinok hat személyesek, elég sűrűn követik egymást, de sok üresen ment fel. Mi is egyedül voltunk a kabinunkban. Mire felértünk a felső állomásra teljesen felhőbe kerültünk és a liftet is le kellett lassítsák a szél miatt. Gyakorlatilag semmit sem lehetett látni, sem lefelé, sem oldalra, sem felfelé. A szél is fújt és elég hideg volt. A felső állomásról indultak azok a kb. 20 személyes, Iveco és Mercedes gyártmányú négy kerék meghajtású terepjáró buszok, melyek a közel 3000 méteres szintre visznek fel. A fapados kialakításukkal engem a régi dobozos fakaruszokra emlékeztettek, melyeken a bányászokat hordták a tárnákhoz. A Mercedes buszunkon a sebességváltó környékén, ha jól számoltam 11 kar volt, visszaúton hasonló társán már csak az a három, melyet sofőrünk használt is. Mi dacolva a pillanatnyi helyzettel, bízva a javulásban felszálltunk egy buszra. A kanyargós meredek útból szinte semmit sem érzékeltünk, mert pár méter volt csak a látástávolság. Felérve közel 3000 méterre egy faháznál, a hegyi vezetők bázisánál álltunk meg. Egy tipikus szépfiú csatlakozott hozzánk, aki olaszul kezdte el mondani a mondókáját. Elindultunk egy kráter sétára. A szél süvített és vitte a valamit, amiről nem lehetett tudni, hogy a felhő, vulkáni hamu, vagy valamelyik közeli kitörés füstje. Valószínűleg mind a három, mert csípte a szemet és könnyezésre kényszerített. Itt már nagyon hideg volt, széljackynk alig védett, kapucniját, mint a zászlót vitte a szél. Botunkat sem tudtuk igazán használni, mert a szél szinte kicsavarta a kezünkből és a hidegben alig tudtuk megfogni. Jellemző a helyzetre, hogy az utat jelző karókon a felhőből kicsapódó pára vastag jégréteget képzett.
130
Az erős szélben azért tettünk egy rövid sétát. Vezetőnk sem tudott túl sokat mutatni, csak egyszer-egyszer lebbent fel a sűrű ködfátyol néhány másodpercre. Megmutatta a Filozofusok tornyát (Torre del Filosofo) mely egy épület lehetett korábban, ma valamelyik nem túl régi kitörés lávája alól csak egy kisebb része látszik ki. A kráter peremén mutatott olyan lyukakat, melyből mi magunk is szedhettünk ki olyan meleg köveket, melyeket kézzel alig lehetett megfogni. Érdekes volt, hogy ebben a hidegben is hosszú percekig tartotta hőfokát. Körbe jártuk a krátert, de sokszor szinte a következő lépést sem láttuk, azt sem tudjuk, milyen lejtők voltak a két oldalon. Fényképezésről szó sem lehetett, a sűrű tejfölben nem látszott semmi. Szemüvegemet is le kellett vegyem, mert feltehetően az erős ultraibolya sugárzás miatt besötétült és ez még bizonytalanabbá tette a látást. Közben anyaga zsugorodása miatt az egyik lencse ki is esett és nem tudtam visszatenni. Hegyi vezetőnk is látva a helyzetet gyorsan visszavitte a csoportot a menedékházba. Itt beszélgettem vele pár szót (jó volt franciából és angolból is). Mondta, hogy délután gyakran befelhősödik, de ma különösen rossz a helyzet, tegnap is ilyen volt. Így dél körül általában szép tiszta szokott lenni és messzire, néha még Dél-Olaszországig is, el lehet látni. A helyzetet látva mára nem hiszi, hogy javulna. Ezek után nem láttuk értelmét, hogy fent maradjunk, az első busszal lementünk a felvonó felső állomásáig. Itt a melegedőben talán negyed óra alatt kicsit felengedtünk, közben a legautentikusabb helyen megvettük Laciéknak az üveg Etnai vöröset és néztük egy kicsit a folyamatosan menő ismeretterjesztő filmet a korábbi kitörésekről. Az idő továbbra sem akart javulni, ezért amíg a felvonó még járt, lementünk vele az alsó állomásra. Még mindig csak egy óra körül járt az idő. Itt legalább kicsit melegebb volt és lehetett szélvédett helyeket is találni. Elsőnek az ajándékboltokban néztünk körül. Legnagyobb örömömre az egyikben találtam olyan Trinacria matricát, mely már 95%-ban megfelel az elképzeléseimnek. Ez az ötödik kísérlet… Később nekiveselkedtünk, hogy bejárjunk két kisebb krátert a közelben, melyek még a felvonóról hívták fel magukra a figyelmet. Az egyik mögött megnézhettük a 2001 évi kitörés kráterét. Ez a kitörés 24 napig tartott és krátere pár száz méterre a parkolótól, attól magasabban volt és a lávafolyam hét és fél kilométer hosszan terítette be a hegyoldalt. Károsította a parkolót és a felfelé vezető utat, közte azt az épületet, amelyet felfelé lefényképeztünk. A parkoló melletti étterem egyik falát ereszig betakarta, oldalánál egy természetes barlangot képezve. Ez a hely ma is úgy hirdeti magát, hogy “a láva megcsókolta az ablakát”.
131
Sétánk során először az úttól a hegy felé eső érdekes krátert jártuk körbe. Ennek lejtő felöli oldala sokkal magasabb, mint a hegy felöli. A 2001es lávafolyam kicsit bele is folyt. Ennek felső pereméről fényképeztük le a kisebb, a Silvestri névre hallgatót. Később ez utóbbit is körbejártuk. Ezeken a túrákon is zavart az erős szél, a botok továbbra sem voltak használhatóak.
132
Ezek a túrák sem vettek igénybe több mint egy órát és még mindig volt egy csomó időnk a busz fél ötös indulásáig. A maradék időt a környéken lődörgéssel, majd a hegyi vezetők háza melletti padon ücsörgéssel ütöttük agyon. Négy óra felé kezdett kiürülni a terület, számos üzlet bezárt, a terepjáró buszok lejöttek a hegyről. Végül pár perccel indulás előtt előállt a busz. Egész nap egy közeli étterem parkolójában várakozott. Amikor beszálltunk hőmérője 12 fokot mutatott és valószínűleg nem is volt több. Lefelé az út valamivel rövidebb volt, nem tértünk be annyi helyre, Nicolosi-ban is csak egy cigarettányi időt álltunk. Nem mentünk be a pályaudvarig, hanem egy helyen, ahol 448-as buszunknak is megállója van, leszálltunk. Elég sokat vártunk, amíg megjött, de így is talán negyed órát nyertünk. Ez a busz már gyorsan elhozott az öbölig és a már megszokott negyedórás menet után, fél hétkor értünk a lakóautóhoz. Itt nem sokat vacakoltunk, megmelegítettük és megettük lebbencslevesünket, lezuhanyoztunk, amíg Zsóka mosogatott én leadminisztráltam a napot (napló megint nem készült) és élvezve a húsz fok feletti hőmérsékletet kiültünk gyönyörködni az esti tengerben. Catania, 2008. június 8, vasárnap, 48. nap Már tegnap elhatároztuk, hogy ma nem megyünk tovább. Bár azzal, hogy tegnapelőtt letudtuk a körbevonatozást és a Catania-i városnézést is, külső program nem maradt, de eddig utunk legszebb parcelláját nem tudtuk kiélvezni. Mind két napon reggel korán keltünk és későn érkeztünk. Pihennivalónk is van, a naplóban is két hosszú nap megírása maradt el és karbantartanivalót is tudunk mindig találni. Én már hétkor felkeltem és elkezdtem a napló írását, a képek szerkesztését. Zsóka kilenc körül keledezett. Akkor megcsináltuk a reggelit, majonézes kukoricával és mindennel, amit csak lehet. Utána a készletek feltöltése, a napokban vásárolt dolgok elpakolása következett, majd Zsóka takarított egyet én pedig folytattam az írást. Koradélután megfőztünk egy adag lencselevest a következő napokra, felragasztottam az újonnan szerzett Trinacria matricát (a levakartat a motorra tettem) és befejeztem a naplóban az elmaradást.
133
Egész nap nem volt túlzottan meleg, maximum 25-26 fok enyhe szellővel. Így kellemes volt az előtető alatt dolgozni. Később még megcsináltam a motor dobozán a prizmát. Bár a vízhez nem mentünk le, azért néztük az élénk vízi életet ezen a kora nyári vasárnapon. Nagyon sok kishajó volt kint a vízen, strandolók kevesebben. A kempingben a hétvégi invázió is elmaradt, inkább csak túrázók jöttekmentek. Napközben azért kihasználtam lefényképeztem a partot.
az
alkalmat
és
mindkét
irányban
Este sütünk egyet és megisszuk a következő, nevezzük az “eddigi legszebb táborhely” pezsgőnket. Reméljük nem lesz annyira hűvös, hogy bezavarjon a lakóautóba. Fondachello, 2008. június 9, hétfő, 49. nap Mivel mára csak alig több, mint 30 kilométeres autózás, - és ennek is a nagy része autópályán, - a feladat, nem siettük el a készülődést. Egy nyolc órás kelés mellett tizenegy előtt hagytuk el a kempinget. Az első pár száz méter volt a legnehezebb, mert a szűk utcában össze-vissza parkoltak a kocsik és köztük néha csak egy-két centis oldaltávolsággal tudtunk áthajtani. Az autópályára inkább a táblák, mint Rózsi utasításai szerint hajtottunk fel. Ezért többször neheztelt. Letérve az autópályáról pár kilométer hajmeresztő kisutcázás jött megint, közben egy Lidl-lel. Ruhatartókat és pár kaja és ital félét vettünk csak. A kempingbe nem sokkal dél után érkeztünk meg. Egy szép árnyas hely, kevesen is vannak, a vizesblokkok tiszták, de kissé lehordottak. Választottunk egy árnyas parcellát, feladva a TV vétel lehetőségét, leszedtük a motort. Kettőkor kinéztünk a partra, mely az út túloldalán egy pár tucat méter széles erdősáv mögött van. Errefelé kis kavicsos a part, a strand talán 30 méter
134
széles. Szép számmal vannak büfékkel, napozóágyakkal és napernyőkkel felszerelt fizetős helyek, de közöttük azért maradt hely a szabad strandnak is. A part közepesen koszos és nem túl sokan voltak kint. Visszatérve a kempingbe úgy határoztunk mi is kimegyünk napozni egyet. Egész öt óráig kint voltunk, kellemesen sütött a nap, de nem volt túlzottan meleg. Én még a vízbe is bementem. Itt elég hamar mélyül és ma a hullámzás sem volt erős. Úsztam egy kellemeset. Visszatérve a lakóautóhoz gyorsan lezuhanyoztunk és megmelegítettük a tegnap főzött lencseleves első adagját. Kaja után Zsóka még készített egy palacsintát én pedig Rózsi adatait töltöttem át, illetve néztem meg a holnapi és holnaputáni motorozás útvonalait. A sok bogárra tekintettel elővettük a sok éve hurcolászott, de nem használt rovarlámpát és lekarbantartottam. Este, ha addig nem szakad le az ég, amire látszik esély, lehet, hogy bevetjük. Fondachello, 2008. június 10, kedd, 50. nap Tegnap este különleges élményben volt részünk. Zsóka már délután a strandon hallott mennydörgés szerű hangokat az Etna felöl, melyek később erősödtek. Nem tulajdonítottunk különösebb figyelmet a dolognak, gondoltuk vihar van a hegyen és számoltunk vele, hogy mi is kapunk belőle. Az sem tűnt fel, hogy a kemping lakói nagyon nézik a hegyet. Már sötétedett, amikor kimenve a lakóautó takarásából észrevettem, hogy vörös fényben tündököl a hegyoldal. Eddigre a kitörések nagy része lefutott, már csak pár kisebb dörej hallatszott. Viszont gyönyörűen lehetett látni a hegy oldalán hosszan lenyúló izzó lávafolyamot. Jó másfél órát figyeltük a látványt távcsővel. Megpróbáltam képet is készíteni, de a 8 másodperces expozíciós időt megtámasztva is lehetetlenség volt mozgás nélkül kitartani. Állvány nélkül az önkioldó sem adott volna megfelelő megoldást. Azért valami mégis csak lett, de leginkább az emlékeinkben marad meg ez a látvány. Később megpróbáltuk a térképen leazonosítani a kitörés helyét. Ehhez jól hasznosítottuk a két napja személyesen szerzett tapasztalatokat.
A kitörés látványának hatása alatt sokáig nem feküdtünk le. Ezért azután reggel nehézkesen ment a kelés. A tervezett hét óra helyett fél órával később kezdtem neki a reggeli készítésének és valahogy minden kicsit akadozva ment. Tíz óra lett, mire motorunkon elhagytuk a kempinget, hogy a húsz
135
kilométerre lévő Taormina-t meglátogassuk. A motorozás kellemes volt, bár az Ss114-es főúton elég nagy volt a forgalom, jól tudtunk haladni. Ebben az is benne van, hogy lassan négyszáz kilométert tettünk meg idén a robogóval és kezd visszajönni a gyakorlat. Azért a Camargue emléke még mindig kísért. Két jelentősebb lakott település volt, ahol az olaszok sajátságos vezetési stílusából adódó veszélyeket sikerült kivédeni. Már tegnap úgy határoztunk, hogy nem a szerpentinen megyünk fel Taormina-ba, hanem a függővasutat használjuk. Mielőtt odaértünk, megálltunk Giardini Naxos-ban, ahol az információs irodában beszereztünk pár térképet Taormina-ról és a holnapra az Alcantara völgybe tervezett kiránduláshoz. Jól elbeszélgettünk a hölggyel a tegnapi kitörésről. Mint mondta ez nem számít egy jelentős kitörésnek, mert nem veszélyeztetett lakott helyet. De ő is elismerte, hogy csodálatos volt.
Innen már csak pár kilométerre volt a függővasút alsó állomása. Itt kerestünk egy parkolási lehetőséget a motornak és letettük. Nem sokat vacakoltunk, amint lehetett felmentünk a hegyre. Ez a függővasút érdekes keveréke az eddig látottaknak. 12 személyes kabinjai vannak, melyből négyet-négyet szereltek egymás mögé a kötél két ellentétes pontján. A kötél nem mozog folyamatosan, negyedóránként tesz meg egy menetet, ettől olyan mintha sikló lenne. Az út alig pár perc, a pálya nincs egész egy kilométer hosszú. Emelkedés közben szép kilátás nyílik a környező öblökre, strandokra és tengerparti településekre. Felfelé nézve látható Taormina környező hegyoldalakra felkúszó városa. Egy szakaszon a pálya egy műfüves futball stadion felett halad.
136
A függővasút felső állomásától a Porta Messina felé vettük az irányt, majd azon áthaladva a Palazzo Corvaja terére mentünk. A palotában ma a turistainformációs iroda működik. Bementünk, de csak egy térképet kértünk, amely sokkal gyengébbnek bizonyult, mint a már meglévők. Azért megcsodáltuk a palota udvarát. Innen utunk a szomszédos Santa Caterina templomhoz vezetett, melybe be is mentünk.
137
Városnéző sétánk következő állomása Taormina első számú nevezetessége, a görög színház volt. Ezt a hegy tetejébe vájva alakították ki, úgy hogy a színpad hátteréül a tenger és a Naxos-i öböl szolgált. Siracusa-i társa után ez a második legnagyobb ilyen építmény a szigeten. Ma filmfesztiválok tartására használják. Itt is elmondható, hogy a modern technikának köszönhetően a nézőtér és a színpad hangulata eléggé el van rontva. Talán legnagyobb értéke az a kilátás, mely a látogatók szeme elé tárul minden irányban.
A görög színházat elhagyva visszatértünk a Covaja palotához ahonnan utunkat a Corso Umbero I-en folytattuk. Ez a város főutcája Sok elegáns üzlettel, étteremmel. Ami megállapítható, hogy Taormina eltérően az eddig meglátogatott városoktól, rendezett, szépen karbantartott és tiszta. Minden társának valahogy így kellene kinéznie.
138
139
Sétánk során számos hangulatos utcarészletet láthattunk. Így értünk el a Piazza Nove Aprile-t, melyet az Óratorony és a San Giuseppe templom uralja. Szép kilátóterasza van, ahonnan a tenger látható. Kávéházak, - köztük a legnevesebb a Wunderbar, - és utcai zenészek javítják a tér hangulatát. Az óratorony belsejében egy szép mozaikkép hívja fel magára a figyelmet. Tovább sétálva a Corson érjük el a Dóm teret. Itt egy szép szökőkút uralja a tér közepét és a keleti oldalon maga a dóm, egy inkább erődnek ható gótikus épület. Sajnos be volt zárva. Oldalában áll a városháza épülete.
Kicsit tovább menve érjük el a másik városkaput, a Porta Catania-t, és azon túl egy kis templomépületet, mely ma már csak egy betlehemnek ad helyet. Mellette van egy elegáns szálloda, a Hotel Excelsior. Visszafelé sétálva ismét élveztük az utca és a város hangulatát. Ilyen helyen a turista is jobban, biztonságosabban érzi magát. Elhagyva a Porta Messina-t még bóklásztunk egy kicsit, de eddigre eléggé elfáradtunk. Ezért felszálltunk a függővasútra és lementünk az alsó állomásra, Mazzaro-ba. Innen jó pár lépcsőn lemenve elmentünk a partra, mely egy kis
140
öböl sűrűn telepakolva napernyőkkel, napozóágyakkal és a hozzájuk tartozó bárokkal és éttermekkel. A kis terület így június elején, hétköznap koradélután tömve volt. Mi lesz itt két hónap múlva?
Visszakapaszkodva motorunkhoz elindultunk a kempingbe. Előtte azonban még megálltunk pár percre, hogy a következő öbölben lévő strandot, a Baia del Isola Bella-t és névadóját, a kis szigetet, kicsit jobban megnézzük. A pár perces megálló után indultunk vissza a kempingbe. Volt azonban még két feladatunk: bagetet kellett venni az esti sajtos-sonkás-vörösboros vacsorához és meg kellett tankolni a mocit, mert már nagyon az alján járt a mutató. Egyik sem volt egyszerű feladat, mert a déli szieszta idején az üzletek zárva, a benzinkutak pedig automatára állítva. Azért találtunk egy nyitva tartó szupermarketet és egy személyzetes Agip kutat is. Különösebb gond nélkül egy kellemes motorozás után négy óra körül értünk vissza a kempingbe. Itt én először kiszaladtam a tengerhez megmártózni,
141
majd lezuhanyoztunk és megettük a vacsorát. Utána naplóírás és a holnapi program egyeztetésével voltunk elfoglalva. Az Etna egész nap nem hallatott magáról, reggel talán egy kis füst látszott a tegnapi kitörésből. Azután amikor elkezdett sötétedni ismét hallatszott a morajlás és eleinte csak felsejlett az izzó lávafolyam, majd egyre világosabb lett. Most negyed tíz táján majdnem olyan fényesen világít, mint tegnap. Megyünk gyönyörködni benne és megpróbálok jobb képeket készíteni. Fondachello, 2008. június 11, szerda, 51. nap Este még a létrából, az új műholdvevő egyik alkatrészéből és egy M6-os csavarból állványt szerkesztettem a fényképezőgépnek. Ezzel és önkioldó használatával, nem sokkal tíz óra előtt készítettem két képet, melyek sokkal jobban sikerültek, mint az előzőek. Sajnos eddigre kezdett kicsit befelhősödni és a lávafolyam egyik alsó ága már szinte nem is világított. Ezzel a technikával előző este sokkal szebb képeket lehetett volna készíteni.
Már tegnap úgy határoztunk, van ez a hely olyan jó, hogy pár napot kifeküdjünk megint a strandra. Ennek megfelelően a kirándulást elhalasztottuk a hétvégére, amikor feltehetően a strand tele lesz helyiekkel. Nyolc után keltünk és kényelmes készülődés után fél 11-kor indultunk. Ma talán kicsit többen voltak, mint két napja délután, de így sem volt zsúfoltnak nevezhető. Kissé párás volt az idő, ami később csak fokozódott, ezért elég szűrten kaptuk a fényt. Én kétszer is bementem úszni egy kicsit, Zsóka még mindig hidegnek találta a vizet. Megpróbáltam lefényképezni a hosszan elnyúló strand Taormina felé eső részét, mérsékelt sikerrel. Fél négykor jöttünk be, lezuhanyoztunk és azonnal elkezdtük melegíteni a lencselevest, illetve megírni ezt a nem túl hosszú naplót. Vacsora után a
142
következő hetek programját készítjük elő. Otthon jól kidolgoztuk az út részleteit, de csak addig, amíg elhagyjuk Szicíliát. Vannak természetesen elképzelések, de pontosítani kell a részleteket és Rózsival is tudatni kell a feladatot. Este lehet, hogy megint lesz műsor az Etnán. Ismét hallunk mindenféle hangokat, csak ma felhőben van a hegy. Fondachello, 2008. június 12, csütörtök, 52. nap Este ismét izzott a hegyoldal. Készítettem is egy felvételt, de nem mondott többet az előzőknél. Azért közben játszottunk egy jót. Éjjel a mostanában szokásos, húsz fok körül volt a hőmérséklet és reggel kellemes melegre ébredtünk. Fél kilenckor mentem ki kenyeret venni a kemping éttermébe. Amíg reggeliztünk brit rendszámú motorral érkezett egy fiatal pár. Kicsit bosszankodtunk is, hogy az egyébként szinte üres kempingben közvetlenül elénk verték fel a sátrukat. Mint kiderült Edenborough-ban tanuló-dolgozó lengyelek, Akik két hete vannak úton, most érkeztek a szigetre és még két hetük van a visszatérésig. Ma az Etnára készülnek, adtunk pár tanácsot. Reggeli után még rendbe szedtem az Etnán kissé szétzilálódott széljackyket, majd fél 11 táján kimentünk a strandra. Ma nem volt zavartalan a napsütés, többször befelhősödött. Azért elég sokan kint voltak. Már máshol is megfigyeltem, hogy az olaszok szeretnek kellemes melegben, borús időben is a strandon heverészni. Ma egyszer mentem csak be a vízbe, valahogy hidegebbnek tűnt, mint tegnap. Fél négy körül végképp reménytelennek ítéltük a helyzetet és bejöttünk. Itt elsőnek elhatároztuk, hogy holnap, hacsak nem esik az eső, elmegyünk a tervezett kirándulásra és szombaton visszakompozunk a szárazföldre. Ennek megfelelően szervezzük az életünket. Még ma megfőzzük az utolsó adag székelygulyást, megesszük a lencselevesünk maradékát, fent tartva a lehetőségét egy sütésnek holnap. Fondachello, 2008. június 13, péntek, 53. nap Este ismét láttuk az izzó lávafolyamot, de nem mutatott többet, mint az előző napokon. Azért utána kell majd nézzünk, mennyi idő alatt hűl ki egy ilyen dolog. Reggel már hétkor felkeltünk, mert ma a mintegy 25 kilométerre lévő Alcantra szurdokba terveztünk kirándulni.
143
Kilenc után pár perccel már ültünk is kis motorunkon és ismét észak felé indultunk. A három napja kapott térképek birtokában gond nélkül eljutottunk a Park parkolójába. A hely gyönyörű és a fás völgy nagyon ígéretes kirándulóhelynek tűnt. Itt derült ki, hogy ez egy magánvállalkozás és elég durva árakkal dolgozik. Fejenként 4 €, hogy lemehetünk a folyó partjára, 12 € egy vezetett, kb. kétórás út. Olyan jegy, hogy csak úgy bemész és kirándulsz, olyan nincs. Ezen mi felháborodtunk és úgy határoztunk, a völgy más részén keresünk ösvényt. Ehhez segítséget nyújtott az a talán akár turistatérképnek is nevezhető valami, amit korábban szereztünk. Neki is indultunk, elsőnek a motort az NP parkolójában hagyva. Gyalogoltunk vagy közel egy kilométert, de a beígért ösvényt nem találtuk. Akkor úgy határoztunk, visszamegyünk, és a motorral megkeresünk egy olyan helyet, ahol a folyót lekeresztezi az út és ott elkaphatjuk a parton haladó ösvényt. Viszonylag hamar találtunk is egy hidat, a folyó csodálatos volt, de ösvény az sehol.
Kicsit tovább menve, majd letérve murvás bekötőutakra (ahol Zsóka gyalogolt) végül egy, a part felé vezető keskeny út torkolatában letettük a mocit. Errefelé még valamilyen jelzésszerűségeket is láttunk, amit akár turistajelzésnek is értelmezhettünk. A keskeny úton ki is jutottunk a folyó partjára és nagyon szép dolgokat láttunk.
144
Csak tovább menni a parton nem lehetett. Esetleg valamikor lehetett ott egy ösvény, de mára teljesen járhatatlan. Én megpróbáltam, de még 30 métert sem sikerült előre jutnom a bedőlt fák és magas aljnövényzet között. Kénytelenek voltunk feladni. Ismét szembesültünk azzal a helyzettel, amivel már oly sokszor az elmúlt években, hogy a Nyugat-Európa-i országokban, legyen szó Spanyolországról, vagy Norvégiáról, Franciaországról vagy Írországról, mindegy, nincs igazi kultúrája a gyalogos túrizmusnak és ennek megfelelően az alap infrastruktúra, a jelzett turistautak is hiányoznak. Vannak teljesen zárt területek, ahol sztráda szerű valamiket építenek ki, sokszor fizetőseket, és utána az igazi ösvények azok siralmasak. Megint nosztalgiával gondoltunk sokat szidott hazai turistaútjainkra. A keskeny úton visszasétáltunk a mocihoz, útközben megdézsmáltunk talán egy kiló erejéig pár sárgabarackfát. Dolgavégezetlenül felültünk a robogóra és indultunk vissza a kempingbe. Útközben megálltunk egy ARD diszkontnál és vettünk a holnapi reggelihez kenyeret és kalácsot. Kaptunk a kicsiknek olyan műanyag klumpákat, melyeket már télen hoztunk Teneriffe-ről, csak kicsinek bizonyultak. Fél kettőre értünk a kempingbe. Már nem volt kedvünk kimenni a strandra, a kocsinál tettünk-vettünk, feltettük a motort, a holnapi indulásra készülődve elpakoltunk dolgokat, Zsóka főzött egy adag tejberizst, én pedig korán megírtam ennek a sikertelen napnak a krónikáját. Este grillezünk egyet, megint halakat jelöltünk ki a célra. Caulonia Marina, 2008. június 14, szombat, 54. nap Este az Etna megint adott műsort. Ismételt kitörések voltak napnyugta után, melyeket távoli morajlás kísért. Érdekes volt, hogy ezek mellett a közeli tűzijátékok erőtlen próbálkozásoknak tűntek, senki sem figyelt rájuk. A viszonylag tiszta időben szépen lehetett látni a kitöréseket és a lávafolyam is fényesen világított. Újabb fénykép készítésének nem volt értelme, a 8 másodperces expozíciós idő nem tudta volna kihozni a kitörések hangulatát. Ma korán keltünk, mert nemcsak viszonylag hosszú út állt előttünk, hanem kompozás és heti nagybevásárlás is várt ránk. Ezen kívül megijesztett, hogy tegnap a szomszédos településen láttunk egy transzparenst, hogy az Etna marathon ma fél kilenckor indul onnan és tartottunk tőle, hogy emiatt útlezárások lesznek. Sajnos a kemping vezetője semmilyen felvilágosítást sem tudott adni, szerintem nem is tudott az eseményről. Fél hét után mentem ki először és a tiszta időben még készítettem pár képet a hegyről. Ilyen tisztán az elmúlt egy hétben soha sem láthattuk. A napsütés is nagyon jó irányból, pontosan mögülem érkezett. Most lehetett látni a lávafolyás helyét is, ha valaki tudta, hogy hol keresse.
145
Fél kilenc után pár perccel el is hagytuk a kempinget. Szerencsére semmilyen nyomát nem láttuk a futóversenynek. Kilenc előtt tíz perccel már a Lidl parkolójában voltunk. Az áruház 9-kor nyitott. Beszereztük a szükséges dolgokat, közben vettünk a kicsiknek hosszú ujjú pólókat is. Tíz óra körül már az autópályán voltunk. Innen még szebben látszott az Etna, jól kivehető volt az elmúlt napok kitöréseinek helye és a még izzó lávafolyam. Elbúcsúztunk a Nagy Hegytől, elszáguldottunk Taormina mellett-alatt és 11 előtt már araszoltunk Messina forgalmas utcáin. Rózsi szépen bevitt a kikötőbe, de itt megzavart minket, hogy a mi hajónk nem a központi móló mögül indult, hanem vagy 3 kilométerrel kijjebbről. Emiatt keveregtünk egy sort, de végül ¾ 12 előtt beálltunk a sorba. Nem egész fél órát kellett várni a behajózásra. Szerencsénk volt, még éppen befértünk az első hajóra. Fel sem értünk a fedélzetre, már ment is a hajó.
146
Most sokkal szebb idő volt, mint idefele. A fedélzeten egy szál pólóban kellemesen telt el a fél órás út. A tiszta időben jó felvételeket is lehetett készíteni mindkét partról. A kompon értékeltük a Szicílián eltöltött öt hetet. Először is ennyi elég volt. Jól éreztük magunkat, nagyon sok mindent megnéztünk, de hagytunk annyit, hogy, ha később kedvünk támad, legyen miért visszajönni. Volt két teljesen egyedi és váratlan élményünk, amit talán időzíteni sem lehetett volna: az első napon a Giro d’Italia, az utolsó napokban pedig az Etna kitörése. Kiszálláskor döntési helyzetben voltunk: dél felé Reggio de Calabria-n keresztül és a partvonalat követve menjünk a Jon tenger partján lévő kinézett kempingünkbe, vagy hallgatva Rózsi javaslatára mintegy 50 kilométert visszafelé autózva Nápoly felé, majd átvágva a hegyeken közelítsük meg. Az előbbi út kicsit hosszabb és az útikönyvek szerint nem túl sok érdekességet kínált. Ezért maradtunk Rózsi javaslata mellett és nem bántuk meg. Ugyan az 50 kilométer autópályából talán több is, mint 30 kilométert építési területen, ide-oda terelésekkel, egy sávon kellett megtenni, de még mindig jobb volt, mint tengerparti településeken araszolni a hétvégi forgalomban. A keresztút 35 kilométere pedig egyenesen csodálatos volt. 450 méter magasra kapaszkodtunk fel. Az út közepén volt egy talán öt kilométer hosszú alagút előtte-utána pár rövidebbel. Ami a legszebb volt az a sok és hosszú völgyhíd. Nem is emlékszem arra, hogy jártunk-e már valaha ilyen helyen. Az utat nem rég építhették és nagyon jó állapotban van, vonalvezetése is nagyon kedvező. Az utolsó 15 kilométert unalmas tengerparti területen tettük meg. Ahol egyszer-egyszer elővillant a Jon tenger, ott csodálatos volt. Meglepett, hogy június közepén egy kimondottan meleg hétvégi napon mennyire kevesen voltak. A tengerpartok teljesen kihaltak, az utakon is alig-alig vannak. Ha visszaemlékezem, hogy három hete Agrigento mellett mennyien voltak, - nem is beszélve a két hét előtti hosszú hétvégéről Punta Braccetto-ban, - akkor nem egészen értem a helyzetet. A kempinget simán megtaláltuk. Az első benyomások vegyesek. Szép árnyas terület, (az egyik gond pont az, hogy a fák túl sűrűn vannak, és nem lehet igazán manőverezni közöttük a nagy lakóautókkal), ACSI ide, ACSI oda csak 2 Ampert adnak (van 6 Amper is, de 3 € felárért), a zuhany zsetonnal megy. A tenger és a tengerpart viszont csodálatos. Nagy nehezen találtunk egy helyet, elég közel a parthoz, hogy lássuk is a tengert, de azért a fák alatt, hogy szegény hűtőnk ne buggyanjon meg. Leállás és kipakolás után lementünk a tengerhez és fürödtünk egy jót. Talán
147
az első igazit ezen az utunkon. Utána lezuhanyoztunk, megmelegítettük a magunkkal hozott székelykáposztát, ettünk hozzá tejberizst szintén a készletből, majd kiültünk a kocsi elé olvasni, illetve leadminisztrálni a napot. Nem tudjuk meddig maradunk. Ha az idő is jó lesz és meg tudunk barátkozni a hely hiányosságaival, lehet, hogy akár egy hétig is.
148
