Watermillock, 2006. július 25., kedd, 86. nap Ma kicsit korábban keltünk, mert hosszú út állt előttünk. Tízkor már úton voltunk Anglia felé. Tettünk egy kis kerülőt, mert tudtuk, hogy Dumfries-ban van Lidl is és Aldi is. Nem tudjuk, hogy lesznek-e ilyen szupermarketek Angliában, ezért amit tudtunk beszereztünk az út hátralévő részére az ismert és megszokott termékekből. Ha már ott voltunk, vettem pár szerszámfélét az akciós cuccokból és kaptunk a kicsiknek olyan szandálokat, melyek reményeink szerint bölcsibe, vagy otthon jók lesznek. Tankoltunk is, mert már ideje volt. Innen egyenesen mentünk a Lake District National Park-ba. Az út nagyobbik része autópálya volt, ahol a külső sávban 80-90-nel kényelmesen tudtunk haladni. Eseménytelen volt az út, a táj sem mutatott semmi különöset. Elsőre az NT kezelésében lévő Ullswater parkolót kerestük fel, ahonnan az Aira Force vízesést lehet meglátogatni. Megtudtuk, hogy van néhány gyalogösvény, mely egy napra kellemes kirándulást ígér. Sajnos a hely vagy négy kilométerrel messzebb van, mint azt eredetileg sejtettem, így bármilyen helyi éjszakázási helytől csak járművel közelíthető meg. A környéken sok kemping van, de mind 2-3 kilométerre a tóparttól. Pedig az is felmerült, hogy maradjunk kicsit hosszabban és töltsünk el egy-két napot pihenéssel a víz partján. Miután felderítettük a lehetőségeket elkezdtünk kempinget keresni. Az első helyen, ez is jó messze volt mindentől, nem volt helyük, de ha lett volna 18 £ volt a tarifa. Egy másik, a tóhoz talán kicsit közelebbi helyen 17.50, egy harmadikon 22. Ekkor úgy határoztunk, felkeressük a közelben lévő CL-t. Ez nincs sokkal messzebb, mint a kempingek és 5 £-ért éjszakázhatunk. Villany ugyan nincs és a terület is kicsit gyengébb, mint a korábban meglátogatott CL-ek esetében, de egyedül vagyunk, csak egy itt parkoló lakókocsival kell megosszuk a területet. Ezek után lemondtunk a strandolásról. Holnap reggel elmegyünk lakóautóval a parkolóig, ahonnan a turistautak indulnak, kirándulunk egy jót és megyünk tovább. A változtatás miatt a következő napok programmját is módosítani kell, de rugalmasak vagyunk. Kendal, 2006. július 26., szerda, 87. nap Korán, nyolc körül keltünk, hogy a parkolóban kapjunk helyet. Tíz után pár perccel le is álltunk, még az NT embere is csak utánunk érkezett. Még egyszer megnéztük magunknak a térképet és nekivágtunk a túrának. Egy kilenc kilométeres kört kezdtünk meg. Először felkapaszkodtunk egy elég húzós meredeken. Cserében gyönyörű kilátásban volt részünk. Ahogy emelkedtünk, mind több és több látszott az Ullswater Lake-ből. Eleinte csak a déli medencéje, majd a Yew Crag fokról az északi is.
199
Két gondunk volt csak. Az egyik, hogy sokkal párásabb volt a levegő, mint tegnap, és ez azt jelentette, hogy a kilátás nem volt tökéletes, sok minden a fantáziánkra volt bízva. Ezt a fényképek is jelzik. A másik kellemetlenség az volt, hogy az út jelentős része magas, hol derékig, hol vállig érő páfrányok között vezetett. Szerencsére nem szúrtak vagy karmoltak, de nagyon megnehezítették a járást az alig arasznyi ösvényen.
200
A Yew Crag-tól az út a szárazföld belseje felé folytatódott. Mind jobban eltávolodtunk a tótól. Errefelé tőzeges zsombékok között vezetett az ösvény. Most nem volt gond, mert két hete nem esett, de elképzeltük milyen lehet a süppedős talajon járni, ha az át van itatva vízzel… Erre a részre kevesen merészkedtek el, hosszú kilométereken egyetlen lelket sem láttunk. Aztán felkapaszkodtunk a 437 m magas Green Hill-re. Errefelé már megjelentek a turisták. Innen elkezdtünk leereszkedni az Aire Force vízesés szurdoka felé. Néhol elég nehéz terepen haladtunk. Közeledve a szurdokhoz hirtelen nagyon sokan lettek. Ez egy kedvelt kirándulóhely. Alig egy kilométeres sétával fel lehet jutni a vízeséshez, ahol az árnyas szurdokban sokan kerestek felüdülést. A patak mindkét partján jól kiépített sétaút vezet.
Mi körülbelül a szurdok felénél csatlakoztunk be. Először elindultunk felfelé. Errefelé kicsit lankásabb a völgy, de így is szép, vadregényes a környezet. Később megfordultunk és visszafelé haladva értük el a nagy vízesést. Ez egy kimondottan szép darab. Felette és alatta kőhíd ível át a patakon. Innen már csak pár perces séta volt a lakóautóig. Kb. három órát voltunk távol, mire leértünk a parkoló teljesen megtelt, még az ideiglenesen megnyitott részen is több kocsi, köztük két lakóautó, állt. Kicsit kipihegtük magunkat, levettük átizzadt cuccainkat és indultunk tovább.
201
Az NT Townend nevű létesítményét kerestük fel. Az út eleinte az Ullswater tó partján haladt. A délutáni meleg sokakat késztetett fürdésre, a partok mindenhol tele voltak. Átmentünk néhány kimondottan üdülő településen. Itt nem hogy megállni nem lehetett, de néha kész csoda volt, hogy egyáltalán át tudtunk vergődni. Egy újabb, de sokkal kisebb tó mellett elhaladva az út keskenyebb lett és elkezdett emelkedni. Itt-ott 20%-os emelkedőkön és lejtőkön vezetett a szerpentin. Amblside környékén van a Townend nevű négyszáz éves farmerház, melyet egy család 12 generációja lakott egészen 1943-ig. A hely keskeny és meredek utakon közelíthető meg. Eléggé megszenvedtünk a lakóautóval, amíg felértünk. A ház parkolójába nem is tudtunk befordulni, mert a meredek kanyarban a kocsi háta leverődött. Le is szakadt két kábelrögzítő, de szerencsére semmi komoly kár nem történt. Este a rögzítőket pótoltam. Végül kicsit távolabb az út egy öblében tudtunk, úgy ahogy leállni. Mint kiderült ezt a helyet is meglátogattuk 8 éve. Azóta szerintem további néhány szobát kinyitottak. A ház már akkor is tetszett, számos, a család tagjai által készített faragott tölgyfa bútor és díszítés emeli az értékét. Egyik-másik még az 1600-as évekből való. Érdekes látni, hogy egy módos farmercsalád milyen körülmények között élte életét. Az épület nagyon szépen rendben van tartva, az út túloldalán lévő gazdasági épületeket nem nyitották meg a látogatók előtt, de mintha állaguk most jobb lett volna, mint az első látogatásunkkor. Innen a közeli Kendal mellett kinézett CL-be mentünk. Nem valami jó hely, hallatszik a közeli autóút zaja, nincs villany, de van WC, és ez is valami… Mivel főzött kajakészleteink kifogytak, zuhanyozás után egyszerű konzerv vacsorát ettünk és még maradt időnk kicsit kiülni is. Durham, 2006. július 27., csütörtök, 88. nap Reggel kicsit korábban keltünk, mert hosszú utat terveztünk mára. Feltöltés után már tízkor úton voltunk. Első célállomásunk a római korból maradt Hadriánusz fal és annak egyik erődje volt. Először átmentünk a közeli Kendalon, majd északnak fordulva az A6-os illetve M6-os úton Penrith-ig, ahol ugyanabban a körforgalomban kanyarodtunk észak-keletnek, ahol két napja letértünk a Lake District-be. Innen az A686oson közelítettük meg a fal középső, talán legjobban megmaradt részét.
202
Ez a védelmi vonal, mely nyugat-kelet irányban lekeresztezte hajdan a szigetet, az egyik legjelentősebb történelmi emléke Angliának. Most, csaknem kétezer évvel építése után még mindig jelentős szakaszai viszonylag épen megvannak, bár az elmúlt századokban sok követ elhordtak más építményekhez. A fal mentén számos erődítmény volt, melyek a katonák és eszközök elhelyezésére szolgáltak. Mi a Hausesteads Fort-ot látogattuk meg. Ez egyike a legjobban megmaradt erődöknek. Ez természetesen nem jelent többet, mint, hogy megvannak az alapfalak és néhány épület körvonalait feltárták. Jól látszanak a kapuk, a fontosabb funkcionális épületek elhelyezkedése, de ez sajnos nem igazán a mi műfajunk, kevésbé kedveljük a romokat…
Elsétáltunk egy darabon a falon, illetve mellette menő gyalogösvényen. A fal maga talán két méter széles lehet, magassága ma már csak másfél-két méter. Jól látszik, ahogy a dombokon kanyarogva eltűnik a távolban. Néha nehéz megkülönböztetni a farmerek által épített kerítésektől. Egy helyen egy kapuerőd maradványait is láttuk. Itt zsilipszerűen kialakított az átkelés és látszik, hogy komoly őrség vigyázta a helyet. Eredetileg ezen a környéken terveztünk megszállni és holnap továbbmenni Durham felé. Kempinget nem találtunk a környéken és még korai volt az idő, fél három felé járt, - ezért úgy határoztunk, tovább megyünk. Mivel Newcastel alatt van egy régi világítótorony, melyet már nyolc éve is szerettem volna megnézni, de akkor nem sikerült, és most egy pár tucat kilométeres kerülővel
203
elérhető, ezt céloztuk meg. Egy órával a zárás előtt, - négykor, - Oda is értünk. Rózsi nagyon nagyot alkotott, Newcastel külvárosaiban olyan magabiztosan autózhattunk, mintha őshonosok lennénk, és szinte centire pontosan elvitt a helyre.
A világítótorony nagyon érdekes volt. Abban az állapotában őrizték meg, ahogy vagy húsz éve abbahagyta a tevékenységét. Ma is működőképes. Van néhány érdekes, egyedi megoldás, melyet csak itt használtak.
Az egyik századforduló stílusában berendezett személyzeti lakás is megtekinthető. Lelkes önkéntesek mutatták be a tornyot és a gépeket. Ha jól értettem a magyarázatokat, a létesítmény ködkürtjét még ma is használják. A létesítmény és környezete talán még az többi NT-s létesítménynél megszokottnál is rendezettebb, tényleg öröm bemenni. Láthatóan kedvelt helye az NT-nek, a szép időben ma is sokan voltak. Mi is szívesen töltöttünk volna kicsit több időt a környezet megismerésével, de ötkor bezártak.
204
Azért kicsit sétáltunk és gyönyörködtünk a sziklás partszakaszban, a part előtti sziklákon a sirályok és kormoránok rajaiban. Sajnos sietnünk kellett, mert még jó harminc kilométer és a szálláshelykeresés várt ránk. Úgy határoztunk, hogy kempingbe megyünk. Durham mellett van a Caravaning Clubnak egy helye. Tekintettel a hétvégére, három éjszakát tervezünk itt tölteni, közben meglátogatni Durham-ot és esetleg egy kisebb mosást és egy karbantartást is beiktatni. A helyre Rózsi megint simán elvezetett, de ott a gondnok, egy kevéssé sem szolgálatkésznek mondható koma, közölte, hogy ma éjszakára van helye, de péntek-szombatra tele van. Ez nekünk sehogy sem jó, ezért kértük ajánljon valami mást. Csupa félórányi autózásra lévő helyet mondott. Kénytelenek voltunk, úgy határozni, hogy bár már hat napja mindig CL-ben alszunk, és lassan jó lenne egy igazi kempingben éjszakázni, felkeressük a városhoz legközelebb lévő CL-et aztán majd meglátjuk… A helyet, némi szerencsével könnyen megtaláltuk, de már bent állt a maximálisan megengedett 5 kocsi. Azért elmentünk a tulajhoz, nagyon segítőkész volt, mondta a hivatalos helyre nem enged be, mert nem akarja, hogy valaki panaszt tegyen rá, de az út túloldalán egy hasonló, bár nem olyan szépen gondozott legelőre megengedte, hogy beálljunk, természetesen a teljes 4 £-os tarifáért. Két napot kifizettünk és majd meglátjuk, mit teszünk. A hétvége a több mint két hete tartó jó idő miatt egyre veszélyesebbnek látszik, ezért lehet, hogy maradunk… Amíg elvoltam a fizetést intézni a tulajjal és beszélgetni a szélmotorjáról az egyik angol kollegával, Zsóka meg akart lepni a kész a fürdővízzel és kajával. Mindent nagyon precízen tett meg, de pechére éppen akkor fogyott ki a gáz. Erre már számítottunk. Regensburg-ban vettük használatba ezt a palackot és 205
elég sokat használtuk. Még nem számoltam ki pontosan, de több mint húsz éjszakán nem vettünk villanyt és kb. ugyan ennyiszer zuhanyoztunk a sajátban. Igaz csak kétszer grilleztünk és valahányszor volt villanyunk a reggeli teát is villanyon készítettük el. Minden esetre a tapasztalat kedvező, két palack gázzal simán ki tudunk húzni egy szezont. Ami a szélmotort illeti, több helyen láttam, elsősorban vitorlásokon. Nagyon megmozgatta a fantáziámat, mert komoly alternatívája lehet a solar-nak. Sajnos a koma nem sok jót mondott. A mindenfelé látott kis motor 40 km/órás szélnél 50 Wattot ad le, ami messze nem elég a hűtőnek. Egyedül a jól feltöltött aksiba képes visszatáplálni a világításra, automatikára és kisseb inverteres fogyasztók ellátására felhasznált energiát, és ezzel a kb. három napos készenléti időt lehet megnyújtani. Maga a gép nem lehet túlzottan drága, ő pár éve használtan 40 £-ért vette, újonnan lehet, hogy 3-5-szőr több. De elég nagy, nehéz a pakolása és szerelgetni is kell. Ez sem látszik üdvözítőnek… Durham, 2006. július 28., péntek, 89. nap Ma nem siettük el a kelést, mert csak a jó félórás gyaloglással megközelíthető Durham-ot terveztük meglátogatni. Az útikönyvek mindegyike a legmagasabb kategóriába sorolja a települést, de egyik sem ír túl sokat róla. 11 körül indultunk és egyenesen a várost átszelő Wear folyó nagy kanyarulata által képzett félszigeten lévő kastélyhoz és katedrálishoz mentünk. Már a belvárosi részeken is feltűnt, hogy milyen hangulatos és patinás ez a hely. Az egész vidék dimbes-dombos, maga a kastély és a katedrális is egy dombon áll, és ez a folyóval és annak partjával különös hangulatot ad a településnek. Számos templomot és palotát láttunk, de vitathatatlanul a kastély-katedráliskolostor épületegyüttes határozza meg a város arculatát.
Durham ma is egyetemi város, a kastély és a kolostor egy részében továbbá városszerte még egy sor más épületben kapott elhelyezést az intézmény. A kastély ma zárva tartott, csak az udvarába tudtunk bepillantani. A katedrálist viszont meglátogattuk és jól körbejártuk. Érdekes és szokatlan dolog volt, hogy dél körül egy modern tánc produkciónak adott otthont, illetve
206
mindenhová szabad bejárása volt a turistáknak. A templomhoz a Spanyolországban látottakhoz hasonlóan csatlakozott a kolostor kerengője. A kolostor épület számos helysége ma üzleti célokat szolgál, étterem, könyvesbolt, oktatási központ kapott itt elhelyezést. Még a kolostorhoz tartozó területen számos diákszállót és magánlakást is láttunk.
207
Bár Durham-ban is épült számos modern épület, több bevásárlóközpont is, de valahogy az egész itt egységes képet alkot, nem zavaróak a modern épületek. A város összképéhez hozzátartoznak a hidak. Megvan pár középkori kőhíd és természetesen számos modern híd is szolgálja a megnövekedett forgalmat. Külön érdekesség a város közepén álló vasúti viadukt.
208
Összegezve nagyon örültünk, hogy rátaláltunk erre a helyre. Nagyon kellemes napot töltöttünk el a városban bóklászva, megtettünk vagy hét kilométert a belvárosban és még ötöt az oda-vissza úton. Sétáltunk a bevásárló utcákban is. Ismét irigykedve gondolhattunk arra, hogy ez az előttünk eddig ismeretlen nevű kisváros milyen fejlett kereskedelmi hálózattal rendelkezik, és, hogy a hozzá hasonló hazai települések mikor tudnak majd felzárkózni erre a szintre. Ez a hét a nyári árleszállítások utolsó hete, ennek megfelelően nagyon sokan voltak a boltokban és néhány dolgot tovább csökkentett áron kínáltak. Találtunk a kicsiknek a kért MEGABLOCKS játékokból és jól bespájzoltunk. Egész nap kellemes meleg volt, sütött a nap. Sortban és egy szál rövid ujjú ingben jól éreztük magunkat. Fél hat körül értünk vissza a lakóautóhoz, elkészítettük a fürdővizet, lezuhanyoztunk, megvacsoráztunk és mire
209
ideértem a naplóban, már elmúlt kilenc óra, és még a képeket sem tettem be a szövegbe és az Internetre is fel kellene mennem, már két hete nem néztem meg a leveleket és a bankot. Durham, 2006. július 29., szombat, 90. nap A mai nap kicsit kényszerpihenő lett. A hétvége miatt nem mertünk helyet változtatni, viszont a várost már bejártuk. Azért úgy döntöttünk, újra bemegyünk, mert akartunk még venni néhány MEGABLOCKS szettet a kicsiknek, lefogyott megint a mobilunk és a végkiárusítás utolsó napján is reméltünk valamit találni. Ma hamarabb indultunk és kicsit más úton mentünk, ez pár száz méteren a patak mellett haladt és később is voltak zöld részei. Mindhárom célunkat elértük, ami a legfontosabb, kaptunk Zsókának reményeink szerint jó edzőcipőt. Azért kicsit megálltunk a városháza előtti téren, ahol ma egy flórkor fesztivál együttesei mutatták be programjaikat. Már fél háromkor ismét a lakóautónál voltunk és végrehajtottuk a napok óta tervezett ágynemű és törülköző cserét. Ezeket már nem fogjuk kimosni csak otthon. Utána nekiláttunk a paprikás krumpli megfőzésének. Félig sem volt kész, amikor egy zápor bezavart és bent kellett befejezni. Megterveztük holnapi utunkat York-ba és elhatároztuk, mindenképpen kempingbe megyünk és veszünk villanyt, mert már egy hete csak a kocsi generátora töltötte az aksit. York, 2006. július 30., vasárnap, 91. nap Ma éjjel eszembe jutott, hogy este, amikor beadtam a mára tervezett York-i kemping koordinátáját, az nem stimmelt a címmel. Mivel szereztünk York várostérképet, hajnalban felkeltem és megnéztem mi a helyzet, majd Rózsiban szerettem volna leellenőrizni az eredményt. Ekkor derült ki, hogy York már nem szerepel a május elején Titisee mellett áttöltött térképen. Szerencsénk volt, hogy kiderült, mert úgy járhattunk volna, mint Ulm környékén vagy három hónapja. Még felkelés előtt elkészítettem a térkép készletet egész Angliára és át is töltöttem. Következőleg hazaindulás előtt kell ezzel foglalkozni. Mindezzel együtt már nyolc előtt készítettem a kávét Zsókának és fél tíz után el is hagytuk külön bejáratú legelőnket és vadnyulainkat.
210
Egyenesen York-ba mentünk, az út java autópálya volt, ahol egyenletes 80-90 kilométeres sebességgel haladhattunk, a táj nem igazán izgatta fel egyikünket sem. Már jóval dél előtt megérkeztünk York-ba. Még az úton úgy határoztunk, hogy egyenesen a Nemzeti Vasúti Múzeumba megyünk, és csak utána keressük meg a kempinget. Simán odataláltunk, jól ki van táblázva. Bár a múzeum ingyenes, a parkolás 7 £ lett volna. Kerestünk és találtunk a közelben egy helyet, ahol megállhattunk és irány a múzeum. Maga a kiállítás ebben a műfajban a legnagyobb a világon. A régi pályaudvar és valószínűleg a fűtőház, némi átalakítással, adja a csarnokokat és jelentős külső területek is tartoznak hozzá. Meg kell mondani nagy élmény volt az a négy óra, amit ott töltöttünk. Eleinte fényképezgettem, de egy idő után abbahagytam, nem lehet mindent lefényképezni… Itt van minden, ami a vasút több mint kétszáz éves történetéről szól. Az Euston pályaudvar egykori díszes kapujától a csatorna alagút építésénél használt vonatokig. 1842-től az összes királyi szerelvény, beleértve Viktória királynő vonatát és VI.György kocsiját, melyet II.Erzsébet is használt 1977-ig. Láttunk vagy ötven különböző gőzmozdonyt (egyet még metszetben is), gyönyörűen kiglancolva és természetesen diesel- és villanymozdonyokat is beleértve az Eurostar-t és a japán csodavonatot. Számtalan személy és tehervagont állítottak ki. Külön részlege van a postakocsiknak.
211
Talán legérdekesebb az a nyilvános raktár, melyben állványokon rendezve tárolják a tárgyi emlékeket, de a közönség látogathatja és megismerkedhet ezzel a rendkívül gazdag, de ebben a formájában alapjában véve rendezetlen és dokumentálatlan anyaggal. Betekintést kaphat a látogató abba a műhelybe, ahol a felújításokat csinálják. De van itt terepasztal, kicsinyített modellek, oktatóterem, a legegyszerűbb dolgokat a gyerekeknek bemutató rész, kiállítás a jegyekből és menetrendekből, az étkező kocsikban használt eszközökből és még sok minden más. Ajándéktárgy- és játékbolt, valamint büfé sem hiányozhat. A múzeumlátogatás után megkerestük a kempinget. Itt kicsit felülbíráltuk Rózsit, mert nem akartunk a belváros szűk utcáin tekeregni, helyette inkább a városfalon kívül, a gyűrűn kerültünk a túlsó oldalára a belvárosnak. A kemping a Caravaning Club kezelésében van, így élvezzük a tagsággal járó előnyöket. Így csak 20 £-ba kerül egy éjszaka… A helynek két előnye van: pár percre van a belvárostól, és ez holnap jól fog jönni, és van mosógépe elfogadható áron. Az árak és a vasárnap délután ellenére alig volt helyük, négy-öt parcellából választhattunk négy óra körül, de utánunk még többen
212
jöttek és valószínűleg most már telt a ház. A hely nem különösebben nagy durranás, a parcellák kőzúzalékkal vannak leterítve, elég nagyok, a vizesblokk korrekt, de láttunk már jobbat is. Alapjában véve kicsit hangulattalan a hely. A beálláskor nekitolattam az elválasztó cserének, ezt egyébként szoktam csinálni, hogy nagyobb helyen tudjak mozogni a kocsival. Itt sajnos a rendszeres nyírás miatt a bokroknak olyan kemény ágai vannak, hogy az egyik betörte a motortartón lévő lámpaburát. Megragasztottam, de ezt is fel kell venni a beszerzendők listájára. Élve az alkalommal lebonyolítottuk reményeink szerint az utolsó mosást ezen az úton. Egy adag fehérneműt pörgettünk ki. Este még egy kisebb eső is jött, és ez lehet, hogy azt jelenti, hogy vége a meleg napoknak és angolosra vált az idő. Nem örülnénk neki. York, 2006. július 31., hétfő, 92. nap Ma ragyogóan kék égre ébredtem úgy hat óra körül. Mire nyolc előtt elkezdtem készíteni a reggelit, már kezdett befelhősödni. Ez nem zavart minket abban, hogy már tízkor a város utcáit járjuk. A kempingből a folyó partján felmentünk az első hídig. Azon átsétálva a belváros felé megcsodáltuk az aktív életet a folyón. Sétahajók, lakóhajók, sporthajók járták a vizet. Már itt sejteni lehetett, hogy ma egy nagyon hangulatos várost fogunk megismerni.
Elsőnek a mesterséges dombra valamikor a római korban épített Clifford`s Tower mellett mentünk el. Valaha a York-i vár egyik erőssége volt, ma erősen romos, de látogatható. Romokra nem igazán vagyunk vevők, így csak kívülről vetettünk rá egy pillantást. További utunk a belvárosba vezetett. Itt láthattunk párszáz éves palotákat, köztük a bíróság épületét, és sokkal régebbi, favázas lakó- és kereskedőházakat. Ma a belváros pezsgő életet él, számos kis üzlet működik a régi épületekben.
213
A belváros zeg-zugos utcácskáit járva eljutottunk a túlsó oldalon lévő York Minster katedrálisig. Mielőtt azonban közelebbről megnéztük volna, betértünk a szomszédságában lévő egyetlen York-i NT-s helyre, a Treasurer`s Houseba.
214
Ez a hajdani római hadiútra épült és eredetileg a Minster kincstárnokának háza volt. 1897 és 1930 között egy Frank Green nevű úriember felújíttatta és négy évszázad stílusában berendezte eredeti bútorokkal. 1930-ban átadta az NT-nek és ma regisztrált múzeumként működik. Nagyon szép és érdekes kiállítást láttunk. A pincébe, ahol állítólag az épület szelleméről lehet látni, vagy hallani valamit, nem mentünk le. Innen a szomszédos Minster-hez mentünk. Ez állítólag a legnagyobb gótikus templom az Alpoktól északra. Minden esetre nagyon nagy. Nem mentünk be, csak körbejártuk, ez is elég szép feladat volt.
215
York története több mint 1900 évre tekint vissza. Ekkor alapították a rómaiak és jelentős erődítményt építettek itt.
Később Nagy Konstantint itt választották meg császárnak. Ezen korok emlékét őrzi a császár Minster mellett álló szobra és az egykori római település főépületének egyik helyreállított oszlopa.
Innen kisétáltunk York egyik nevezetességéhez, a belvárost körülvevő falhoz. Ez három rövidebb szakasz híján ma is megvan és végig lehet sétálni rajta. Mi az északi szektort jártuk végig, de előtte megcsodáltuk a képzőművészeti múzeumnak otthont adó palotát. A fal maga talán két méter széles lehet, külső oldalán mellvéddel. Tetejéről lehetett a legjobb képet készíteni a katedrálisról.
Az északi falszakaszon van a négy kaputorony közül a legnagyobb és egyben legnevezetesebb, a Monkgate. Nevét onnan kapta, hogy valaha szerzetesek
216
éltek benne. Ma egy III.Richard életét bemutató kiállítás kapott helyet a toronyban. Mellette a város számtalan temploma közül az egyik látszik a felvételen.
Mire végére értünk a falon tett sétának, eleredt az eső. Eleinte nem volt erős és tudtuk folytatni sétánkat. Ismét a belvárosba vetettük be magunkat és a régi, keskeny utcácskákat róttuk tovább. Közben az eső komolyabbra fordult és be kellett húzódjunk egy áruház védelmébe. Egy jó negyed óra múlva elcsendesedett, sőt el is állt és folytathattuk utunkat. Kikeveredtünk a belváros északi határánál lévő hídhoz, azon átkelve délnek fordultunk és elindultunk vissza a kempingbe.
Három óra is elmúlt mire a lakóautóhoz visszaértünk. Némi szusszanás és az ilyenkor jogos sörök elfogyasztása után elkezdtük az esti grillezéshez összekészíteni a dolgokat. Mivel a felhők megint egyre csúnyábbak lettek, korán ettünk. Az utolsó otthonról hozott tarja volt a menü. Az evéshez már ki kellett engedni a markizét és mire mosogatás után elmentünk zuhanyozni, már komolyan esett. Behúzódtunk a lakóautóba és lefixáltuk a következő 4-5
217
nap programmját. Ehhez választottunk szálláshelyeket és Rózsit is tájékoztattuk a feladatról. Közben elszopogattuk az utolsó előtti pezsgőnket, mely az Angliába történő megérkezés alkalmára volt tartogatva, de paprikás krumplihoz mégsem ihattuk meg… Castleton, 2006. augusztus 1., kedd, 93. nap Angliára az augusztus amolyan igazi angolos idővel köszöntött rá. Éjjel több menetben kisebb záporok futottak át felettünk. Reggel ugyan a készülődést nem zavarta meg az időjárás, azért bent kellett megegyük a reggelinket. WC ürítéssel és víztartály feltöltéssel tíz óra körül elhagytuk a kempinget. Az első BP kútnál megtankoltunk és még York-ban betértünk a TESCO-ba, hogy néhány kifogyott, vagy rövidesen kifogyó kajafélét vegyünk. Egyben letudtuk egy abrosz és nyolc szalvéta megvételét is, melyek esetlegesen nászajándékként fognak szolgálni egy rokon esküvőjén. Közben keményen eleredt az eső, futva kellett megközelítsük a kocsit. A további jó száz kilométer egyetlen eseménye is az volt, hogy szinte folyamatosan esett az eső. Az A1, illetve M1-es autópályán elmentünk Leeds mellett és Sheffield külvárosait is érintve letértünk az A625-ösre, hogy a Peak District National Park-ban kinézett CL-ünket elérjük. A helyet megtaláltuk, egy szépen rendezett CL, ahol villany is van. Ennek megfelelően 8 £ éjszakánként, de ez még mindig csak a 40%-a a tegnapi kempingnek… Mielőtt beálltunk volna, az eső miatt vagy negyedórát várnunk kellett és a kiszintezés és áramcsatlakoztatás műveleteit is félbe kellett szakítani. Bár korán letáboroztunk, remény sincs arra, hogy egy kisebb túrát tegyünk. Időközben a szél is feltámadt, rendesen viszi az esőt, de messze nem olyan erős, mint az Achil szigeten, vagy Bretagne-ban volt. A kényszerpihenőt megpróbáljuk kihasználni. Zsóka megfőzte az utolsó adag tejberizst, én pedig megpróbálom feldolgozni a track log-okat és reményeink szerint korán lefekszünk. Castleton, 2006. augusztus 2., szerda, 94. nap Egész éjjel kisebb megszakításokkal esett és a szél egy fa ágait folyton odacsapkodta a kocsihoz. Reggelre az idő ismét bánatos volt, így nagyon nehézkesen készülődtünk. Reggeli után előbbre álltunk a kocsival, hogy ne verődjön hozzá az ág és a következő hetek programját igyekeztünk kicsit összehozni. Még este lefoglaltuk a helyünket 4 éjszakára a London belvárosához legközelebbi kempingben. Ezzel kb. két hétre zsugorodott a szabadrendelkezésű időnk.
218
Dél körül kicsit kezdett kitisztulni és mi elindultunk egy nem túl hosszú túrára. A CL-ünk mellett haladó gyalogúton elmentünk Hope település temetőjéig, majd onnan jó kétszáz méteres szintet leküzdve felmásztunk a Win Hill csúcsára. Közben hol esett, hol nem. Ennek megfelelően mi hol felvettük, hol levettük az anorákot, de alapjában nem volt nagyon zavaró az eső. Jó időben csodálatos lehet a kilátás, még ma is sejthető volt valamennyi. A hegy déli oldaláról az a völgy látszik, melyben mi is táborozunk.
Felérve a tetőre egyrészt az északi szél annyira megerősödött, hogy majdnem levitt a szikláról, másrészt viszont pillantást vethettünk az északi oldalon meghúzódó mesterséges tóra, a Ladybower tározóra. Ez két völgyet is érint és egy elég nagy területű, V alakú tó. Nem tudjuk, hogy van-e energetikai felhasználása, vagy csak víztározó.
219
A hegy tetején úgy döntöttünk, nem kísértjük tovább az időjárást és a legrövidebb úton jövünk le. Birka és marha legelőkön ereszkedtünk le, majd egy farmon keresztül értük el az aszfalt utat, mely elvitt a farmunkig. Két és fél órát voltunk távol és gyalogoltunk vagy 7 kilométert. Pár tucat méterre jártunk a lakóautótól, amikor úgy igazából neki eredt, és most már két órája esik. Kénytelenek vagyunk bent megfőzni a zöldbabgulyásunkat miközben szárítgatjuk a cuccainkat. Shifnal, 2006. augusztus 3., csütörtök, 95. nap Éjjel már nem esett és a szél is lecsendesedett. Azért végig ment az elektromos kályha, hogy kiszáradjanak a dolgaink. Reggel még csúnya felhők voltak mindenfelé, de valahogy nem látszottak annyira veszélyesnek. Már nyolc óra előtt elkezdtem készíteni a reggelit és ennek megfelelően fél tíz után már el is hagytuk nagyon kedves kis CL-ünket. Visszatértünk arra az útra, amelyről letértünk a CL-hez, és nyugat felé folytattuk utunkat. Átmentünk Hopeon, majd Castleton-on és hirtelen neki szaladtunk a hegyeknek. Ez a vidék tele van barlangokkal, legalább fél tucatot jeleztek a táblák mindenfelé. Az egyik barlang parkolójában megállva készítettem egy felvételt az előttünk magasodó hegyekről. A következő mintegy egy kilométeres szakasz meredeken egy keskeny völgyben vezetett felfelé. Sok szép helyen jártunk az elmúlt években, de ez a maga félelmetességében és vadregényességében mindenképpen az emlékezetes helyek közé fog kerülni. Később a fennsíkon is szép helyeken vezetett utunk, de az már nem volt olyan emlékezetes. Buxton-ba beérve nagy örömünkre találtunk egy Aldi-t. Étolajon kívül nem igazán kellett semmi sem sürgősen, azért vettünk pár dolgot. Én megint nem tudtam ellenállni pár szerszámnak… Ami a fő célunk volt, hogy egy akciós újságot szerezzünk azért, hogy megtudjuk, merre számíthatunk Aldi üzletekre, az nem sikerült. Újságot ugyan találtunk, hármat is, de itt Angliában nincsenek felsorolva benne az üzletek. Marad a hagyományos “vak tyúk is talál szemet” elv. Közben feloszlottak a felhők és bár kicsit hűvös, de nagyon kellemes idő kerekedett. Amikor sütött a nap kimondottan meleg volt, árnyékban elkelt a flaneling, vagy a pulcsi.
220
Utunkat az A53-ason folytattuk. Egy parkolóba kiállva rövid technikai szünetre, láttuk azt, ami gondolom minden kempingező rémálma: egy kiégett lakókocsit. Mint azt egy arra járó autó sofőrjétől megtudtuk, három napja történt a baleset és alig negyed óra alatt teljesen kiégett a kocsi. Belegondolni is rossz…
Mai célunk az ipari forradalom bölcsőjének, a világörökség részét képező Severn folyó völgyének és benne Ironbridge-nek a meglátogatása volt. A település a világ első acélhídjáról kapta a nevét. A The Iron Bridge több mint kétszáz évvel felépítése után, ma is áll és nevezetes látványosság. Ezt még nem csavaros, vagy szegecselt kivitelben készítették, hanem a fa ácsolatoknál használatos ékekkel történő rögzítéseket alkalmaztak.
Ezen a vidéken már a kezdetektől foglalkoztak vasgyártással, de csak az 1700-as években kezdték el a kőszenet használni a kohókban a faszén helyett. Ez az újítás teremtette meg a feltételeit a nagytömegű gyártásnak. A folyó völgy mintegy tíz kilométeres szakaszán egymást érték a bányák és kohók. Ma tíz múzeum van a környéken és számtalan helyen látszanak nyomai a régi ipari létesítményeknek.
221
Mi a folyóparton a Bedlam Furnaces nevű kohó maradványai mellett tettük le a kocsit. Innen először lesétáltunk a modern kábelhídig, majd a túlsó parton visszafelé a névadó Iron Bridge-ig. Itt a vámszedő épületben megnéztük a kiállítást, átsétáltunk a hídon (diplomát nem kértünk róla) és kicsit jobban megnéztük magunknak. Majd a folyó partján tovább sétálva eljutottunk a Gorge múzeumhoz. Útközben megállapítottuk, hogy Anglia ezen részén visszatértek az Írországban megcsodált, Skóciában és Észak-Angliában hiányolt szép portálok.
Ironbridge ma elsősorban turistalátványosság. Külföldit ugyan nem nagyon láttunk, de a helyiek szép számmal hömpölyögtek a folyócska partján, ücsörögtek a pub-okban és inn-ekben. Számos régi épületet láttunk, melyek tanúsítják, hogy egykoron ennek a településnek jól ment sora. Köztük számos, feltehetően munkáslakásnak helyt adó épület is van. Tovább sétálva szerettük volna megnézni a Coalbrookdale Museum of Iron-t is, de mint kiderült messzebb van, mint azt képzeltük, és feladtuk. Visszafelé menet megnéztük a Gorge múzeumot, mely egy 1840 körül épült raktárházban kapott elhelyezést. A legfontosabb része egy makett, mely a kezdeti időkben mutatja be a völgyet. Ekkor a folyó még hajózható volt és vízi úton szállították el az üzemek és bányák termékeit. A múzeum meglátogatása után visszatértünk a lakóautóhoz. Három óra után járt rendesen az idő, így újabb hely meglátogatása már nem fért bele a napba. Azonban dönteni kellett a szálláshely és a holnapi tervek ügyében. Az egyértelmű volt, hogy nincs értelme Ironbridge közelében kinézett CL-be menni, mert holnap errefelé már nem akarunk semmit sem megnézni. Felmerült viszont a RAF közelben lévő kiállításának meglátogatása. Ehhez kinéztünk egy újabb CL-t. Ennek koordinátája nem volt benne Rózsiban, ezért elő kellett venni a számítógépet, kikeresni és kézzel beadni a GPS-be. Rózsi tervezett egy rövid negyedórás utat. Egyetlen bökkenő volt csak, hogy csomó keskeny utacskára irányított. Volt közte meredek, kanyargós, kátyús, egy szóval mindenféle stresszes. Bele is telt közel fél órába, amíg teljesítettük, de megint megállapítottuk, hogy Rózsi nélkül a közelébe sem mertünk volna menni az ilyen utaknak és csak a Jóisten tudja mennyit keveregtünk volna.
222
Maga a CL egy szépen rendezett hely, ahol nemcsak villany, de WC, sőt meleg vizes zuhany is van. Mindez 6 £-ért. Gyakorlatilag csak a mosogatási lehetőség hiányzik. Első dolgunk volt lezuhanyozni, majd megnapoztattuk az ágyneműt és megmelegítettük a vacsorát. Még kicsit ki is lehetett ülni. Lakóautónktól látjuk a RAF múzeum épületét, nem lesz nehéz holnap odatalálni… Meriden, 2006. augusztus 4., péntek, 96. nap Mára múzeumlátogatás volt a program. A közeli RAF múzeum tízkor nyitott, ezért ráértünk nyolckor kelni. A szokott tempóban összeszedtük magunkat és nem sokkal tíz után leállítottuk a kocsit a RAF Cosford-i támaszpontján lévő múzeum-hangárok egyike mellett a parkolóban. Ennek a múzeumnak az anyagát talán húsz éve kezdték összegyűjteni. Ma három hangárban és a szabadtéren mutatnak be gépeket. Van természetesen Visitor Center teázóval és ajándékbolttal. A belépés díjtalan, csak a látogatók postai irányítószámát regisztrálják. Külföldit magunkon kívül nem láttunk. A területen nagy építkezés folyik, 2007 tavaszán nyitják meg a hidegháború múzeumát egy hatalmas új csarnokban. Egyben tereprendezést is végeznek. A szabadtéri kiállítás döntően a polgári légi forgalom gépeit mutatja be a teljesség igénye nélkül (egyik másik részben ki van belezve). Egy ma is üzemelő reptéren több mindent lát az ember, a Ferihegy-i kiállítás pedig talán gazdagabb is. Azért nagyon érdekes az a holland tengerészettől származó gép, mely két légcsavaros és két turbinás hajtóművel van felszerelve. A hangárok közül az elsőben kísérleti gépeket mutatnak be. Talán tizenöt különböző, végül kérész életűnek bizonyult légi jármű eredeti darabja látható az első világháborútól úgy a 60-as évekig. Az újabb kísérleti gépek, még ha azok elvetélt kísérletek tárgyai is, valószínűleg még titkosak, talán az unokáink 20-30 év múlva láthatják őket. Itt külön rész foglalkozik a katapult szerkezetek fejlődésével. Ennek a hangárnak az egyik sarkában van berendezve az a rész, ahol szépen kivitelezett és magyarázó szövegekkel gazdagon ellátott kísérletek segítségével igyekeznek a gyerekekkel megértetni a repülés fizikájának
223
néhány alap problémáját. Öröm volt látni, ahogy a 8-10 éves srácok “játszottak” ezekkel az eszközökkel. A következő hangárban harci gépek, vagy húszan, láthatóak döntően a két világháborúból, de néhány az 50-es évekből is. Több országból szedték össze a gépeket. Van itt az argentin légierőnél szolgált géptől kezdve a japán kamikaze gépek egy példányáig minden. Érdekes módon amerikai gép talán nincs is. Érdekes kissé összezsúfolva látni egészen kis vadászgépeket és bombázót a korai időkből. Egyik legérdekesebb darab egy vízre is leszállni képes gép.
A harmadik hangár kicsit vegyes felvágott. Egyrészt repülőgép motorokat mutatnak be, de itt kapott helyet az a néhány helikopter is, ami a múzeum állományában van. A légierő egyéb felszerelései, mint például a Normandiai partra szállásnál is levegőből ledobott összecsukható motorbicikli is itt láthatóak. A fő profil azoknak a gépeknek a bemutatása, melyek valahol a polgári és katonai alkalmazás határán mozognak. Így itt látható az a Junkers gép, mely volt bombázó és szállítógép a II. világháborúban, de egyben a polgári légiközlekedés egyik legelső gépe is. De itt láthatóak azok a gépek is, melyeket a parancsnokok szállítására és kommunikációs célokra használtak.
224
A nagy gépek kiállítása mellett van modell kiállítás is és különböző tablók mutatják be a repülés, elsősorban a katonai repülés fontosabb eseményeit angol szemszögből. Jó három órát bóklásztunk a hangárokban és legalább annyira élveztük a látogatást, mint pár napja York-ban a vasúti múzeumban. A kocsiba beülve stratégiát dolgoztunk ki. Ma esetleg megnézzük még a Nemzeti Motorkerékpár Múzeumot, mely Birmingham-ban, a vásárváros mellett van, majd letáborozunk Birmingham és Coventry között egy CL-ben a hétvégére. Ennek megfelelően programoztuk Rózsi és nem sokkal két óra utánra prognosztizálta a motormúzeum elérését. Minden ment is rendben, csak a Birmingham-i gyűrűn folyó építkezés miatt elég sokat araszoltunk az autópályán. Kaptunk is érte majd félóra büntit Rózsitól. Minden esetre mesterien elvezetett a vásárvárosig, ott azonban hagyományos eszközökkel (a kapusok megkérdezésével) kellett boldoguljunk. Azért megtaláltuk a helyet. Nem kis meglepetésünkre a parkoló szinte üres volt. Bemenve a recepcióra az ember inkább egy ötcsillagos szállodában érezte magát, mint egy múzeumban. Érdekes módon, bár ez is nemzeti gyűjtemény, elég borsos belépti díjat szedtek. Mi passzoltuk a témát, ma már volt egy múzeumunk és holnap utánra tervezzük Coventry-ben a gépjármű múzeum meglátogatását. Azért a hallban kicsit körül nézhettünk. Itt tudtuk meg, hogy nem egész három éve leégett az öt pavilonból három. Ezért volt minden olyan csillogóan új, valószínűleg az újjáépítés után nem rég adhatták át. A Norton cég talán ötven különböző évjáratú és rendeltetésű motorkerékpárja is itt került kiállításra. Volt itt 1902-ből származó, még biciklire emlékeztető példány és 2004-es évjáratú darab is. Láthattunk világbajnokságot nyert oldalkocsis gépet és néhány furcsa
225
szerkezetet. Ennek a kis kiállításnak köszönhetően azért nem mentünk el üres kézzel, de el lehet képzelni, mi lehet az öt pavilonban…
A múzeum parkolójában Rózsinak megmondtuk hova vezessen minket és alig negyed óra alatt eljutottunk a CL-hez. Itt volt kisebb gond, mert a bejárat talán száz méterrel arrébb van, mint a hely maga, és kicsit keresni kellett. A hely még a megszokott CL-ekhez képest is nagyon tágas. Ugyan hatodikak vagyunk, de ez senkit sem zavar, legkevésbé a tulajt. Villany ugyan nincs, de van WC és hideg-meleg zuhany. A terep szépen gondozott. A 7 £-os ár ugyan talán kicsit soknak tűnik, de azért megéri. Gyorsan lezuhanyoztunk, megmelegítettük a két napja hurcolászott zöldbab gulyást. Megkevertem a müzlimet és rendezgettünk egy kicsit. Talán a hazaindulás előtti utolsó pakolásig már nem kell többet ezzel foglalkozzunk. Meriden, 2006. augusztus 5., szombat, 97. nap Abszolút pihenőnap. Jócskán tíz után keltünk fel és el sem hagytuk a kempinget. Kicsit sütött a nap, mi kint ültünk és a következő napok programmját állítottuk össze. Utána elkészítettem a file-ot Rózsinak és áttöltöttem. Délután szedtem párszemet a CL határán vadon termő szederből. Olvasgatással, kisebb tennivalók elvégzésével múlatjuk az időt és jó tíz hét után élvezzük a semmit tevést.
226
Stilton, 2006. augusztus 6., vasárnap, 98. nap A mai napra a közeli Coventry Közúti jármű múzeumának megtekintését és Peterborough közelébe történő eljutást tűztük ki célul. Ehhez nyolc órakor keltünk és a reggeli és az ágynemű kisebb napoztatása után úgy háromnegyed tíz körül már útra készek is voltunk. Ekkor derült ki, hogy nem találjuk a napi használatban lévő kulcshoz tartozó távvezérlőt. Mindent átkutattunk, sok mindent kétszer-háromszor is, de nem találtuk. A szisztematikus utána gondolás után kiderült, hogy tegnapelőtt este, amikor zuhanyozni mentünk szedtem le a kulcsról, hogy a vizes helységben ne legyen bántódása az elektronikus kütyünek. Kiderült továbbá, hogy egy olyan helyre tettem, ami a kocsiba történő belépés nélkül elérhető, kívülről nem látszik, de azért nincs túlzottan elrejtve. Jó fél órát keresgéltünk, míg végül a konyharész ívelt ajtaja alatt, egy szellőzőnyílásban megtaláltuk. Hogy hogyan került a szellőzőnyílásba az rejtély, nem is tudtunk a létezéséről eddig… A stressz oldódása után indultunk a kiállítás megnézésére. Rózsi határozott útmutatásokkal vezetett minket mindaddig, amíg fel nem tűnt egy tábla, hogy “Az Egyesült Királyság legnagyobb kemping kiállítása”. Egy ilyen lehetőség nálunk mindent überel. Azonnal leállítottuk Rózsit és mentünk a táblák után. Mint kiderült egy hatalmas GO Outdoor áruházhoz vezetett, mely 11-kor nyitott. Ha már ott voltunk kivártuk a húsz percet és bementünk. Tényleg hatalmas az áruház, döntően a sátrasoknak ajánl cuccokat. Végigjártuk becsületesen, sok érdekes dolog volt, de mi csak két kis széket vettünk a piciknek, reménykedve, hogy valamikor jönnek majd velünk kempingezni és egy háromlábú valamit a régi, még a szép emlékű Csehszlovákiában vásárolt, zsámolyok helyett. A nem egészen értelmetlen kitérő után mentünk a múzeumba. Rózsi szépen el is vitt a célhoz, csak parkolási lehetőség az nem volt. Kóvályogtunk egy kicsit, míg a vasárnap dél körüli időpontban azért találtunk egy szabad, nem fizetős helyet. A múzeum felé menve szinte belebotlottunk a katedrálisba. Tudni kell, hogy Coventry-t, mint a brit autógyártás fellegvárát, a II. világháborúban a németek szinte teljesen lebombázták. 1940-ben a katedrális is áldozatul esett. A város újjáépítésének jelentős állomása volt egy teljesen modern, a régi romjaihoz szervesen csatlakózó új katedrális építése. Alapkövét II. Erzsébet, még hercegnő korában tette le. Az új templom valószínűleg egyedülálló a maga nemében. Láttunk már számos modern templomot, de ez méreténél és jelentőségénél fogva kiemelkedik közülük. Építészeti megoldása és egész miliője valami teljesen egyedülálló. A szimbolikus torony, a régi katedrális
227
tornya megmaradt, a modern üvegablakok, az oltáron álló kereszt, mögötte a hatalmas gobelin, a kissé lazán csatlakozó, más stílust megjelenítő mellék kápolnák, mind teljesen szokatlanok. Vitathatatlanul nagy élmény volt meglátogatni.
A régi katedrális romjai ma is állnak, közöttük színi előadások díszleteit láttuk. A katedrálistól a közúti jármű múzeumba mentünk. Kedves színfolt volt előtte az oldalkocsis motorkerékpár formára nyírt bokor.
Maga a kiállítás nagy élmény, bár egy héten belül a három és feledik ilyen jellegű kiállítást néztük végig. Döntően a városban gyártott kocsikra összpontosítottak, a kontinensről egyetlen darabot sem mutatnak be. Ezért számunkra kicsit távolinak tűnt az anyag. Láttunk számos névről jól ismert kocsi típust, de ezek nem jártak a mi gyerekkorunkban a pesti utcákon. Anglia egészen a legutóbbi időkig saját autógyártással és saját típusokkal rendelkezett. Ma természetesen a globalizáció hatásaként az utakon jó, ha minden huszadik kocsi hagyományos angol típus. Itt is VW-k, Renaultok, Fordok, és természetesen japán kocsik róják az utakat.
228
Bár személykocsik adják a tárlat anyagának gerincét, azért gazdag a kerékpárokat bemutató rész is és számos motorkerékpár is helyet kapott. A teherautókat és autóbuszokat inkább csak a Coventry város szolgálatában volt példányok képviselik. A bemutatott autók évtizedenként vannak rendezve és igyekeznek a kor más használati tárgyait is bemutatni. Minden évtizedhez tartozik egy jellemzően berendezett nappali szoba is, ahol a kor zenéje szólat meg. A II. Világháborút és az azt megelőző kort utcaképek mutatják be a hozzájuk tartozó motorizációval és annak infrastruktúrájával.
Külön kiállítást kaptak a fantázia autók, köztük egy rozsdamentes acélból készült típus, mely csődbe is vitte gyártóját. Itt is láthattunk külön részleget a gyerekek számára, ahol a számukra külön készített eszközök segítségével ismerkedhettek a kerékpár és az autó fő elemeivel. Ez a részleg azonban színvonalát tekintve messze elmaradt a York-ban vagy Cosford-ban látottaktól.
229
Külön részleg mutatta be a postai közlekedés eszközeit, kezdve a kétszáz év előtti postakocsival, az autóba épített postahivatalon át egészen a ma is használatos kézbesítői kerékpárokig. Ebből a múzeumból sem hiányozhat az ajándéktárgy bolt és néhány teázó és büfé. Közel két órát bóklásztunk a régi és kevésbé régi kocsik, motorok és kerékpárok között. Sokat rontott az élvezeten, hogy a kiállítás nagy részén úgy voltak beállítva a kocsik, mint egy zsúfolt parkolóban és nem lehetett igazán körbejárni azokat. Bár nagyon élveztük a látogatást, valahogy a York-i és a Cosford-i kiállítás jobban tetszett. Lehet, hogy már kicsit telítettek vagyunk… A múzeumlátogatás után egyből mentünk a kocsihoz. Előtte még megálltunk néhány apróságot venni és egy pillanatra a modern bírósági épület előtt. Rövidesen indultunk a kinézett Peterborugh melletti CL-ünkbe. Rózsi szépen elvezetett, de kiderült, hogy a bent álló négy kocsi mellé még van egy előjegyzett ötödik. A tulaj felajánlott egy helyet, ahol éjszakázhatunk, de az nem igazán nyerte meg a tetszésünket. Bár nagy reményeket fűztünk a helyi “szedd magad” lehetőséghez, az sem látszott működni, túl késő volt, már készültek zárni. Azért vettünk pár szem paradicsomot és újhagymát a farmboltban. Végül úgy döntöttünk, hogy tovább állunk és az alig tíz kilométerre lévő másik CL-be hajtottunk. Itt volt hely és nagyon rendezett a környék. Ugyan a minimumszolgáltatáson kívül csak villany van, azért úgy érezzük jól választottunk. Ki is használtuk az alkalmat és rendeztünk egy grillezést, melynek tárgya két pár, még otthonról hozott virsli volt. Hozzájuk csapra vertünk egyet, a szülinapomra Lacitól kapott Takler borok közül. Brandon, 2006. augusztus 7., hétfő, 99. nap Éjjel kimondottan meleg volt, első eset volt, hogy mindketten a kis paplannal aludtunk. Ugyan kaptunk egy nagyobbacska esőt is, de reggelre csak a nedvesség és a felhők maradtak meg belőle. Ennek megfelelően kicsit elhúztuk a felkelést és csak fél kilenckor kezdtük a napot, WC ürítéssel fél 11 körül indultunk.
230
Rózsi szépen bevitt a közeli Peterborough-ba és szerencsénkre a székesegyháztól nem messze találtunk egy szabad helyet, ahol két órát maradhattunk. Úgy gondoltuk ez elegendő lesz. Pár száz méteres sétával megtaláltuk a katedrálist. Ennek nevezetessége, hogy kivégzése után ide temették Stuart Máriát. Később fia VI. Jakab skót és egyben I.Jakab angol király a Westminster székesegyházba vitette, ahol hamvai a mai napig vannak. Szintén itt temették el VIII.Henrik első feleségét, Aragoniai Katalint, aki miatt az anglikán egyház kivált a római katolikusból. Az ő eredeti sírköve sincs meg, mert Cromwell emberei később feldúlták a templomot. A templom maga monumentális és nagyon szép. A főhajó festett kazettás fa, a mellékhajók faragott kő mennyezete ragadta meg legjobban a figyelmünket.
Nagyon szépek a festett üveg ablakok, de ezek hiányosak. A templomban számos kiállítás van, melyek részben Stuart Mária és Aragóniai Katalin sztoriját mondják el, részben a katedrálist és annak múltját mutatják be. Ezek lényege, hogy egyedi eset, hogy egy korábbi kolostortemplom nője ki magát katedrálissá. 231
A rekonstrukciós munkák most is folynak, több helyen fel van állványozva az épület. A katedrálist elhagyva az előtte lévő tér néhány épülete érdemelte ki a figyelmünket. Magáról a katedrálisról nem sikerült igazán jó totál képet készíteni, mert méretéhez képest túl szűkek a körülötte lévő terek. Azért a kocsihoz visszasétálva egy park fái között felvillant és lehet érzékelni a méreteit.
Bár nem akartunk a katedrálison túl semmit sem megnézni a városban, azért egy kicsit elsétáltunk a belváros felé. Meg kell mondani, nagyon jól tettük. Egy kedves, hangulatos kisvárost láthattunk, mely számos szép, harmonikusan illeszkedő épületet mutat az arra járónak. Ugyan akkor éli a mai modern városok életét. Ennek jellemző példája az a régi, díszes épület, melynek földszintjén Burger King gyorsétterem van. De nagyon tetszett a főtér közepén álló Guildhall, melynek sem korábbi, sem jelenlegi rendeltetését nem sikerült a rövid idő alatt kisütni. Egészen más jellegű az akár monumentálisnak is mondható városháza. Ha figyelembe vesszük, hogy Petrborough egy járási székhely, kicsit túlméretezettnek tűnik… Végül majdnem kevésnek bizonyult a két óra és még szívesen maradtunk volna valamicskét, de nem tudtuk mennyire veszik komolyan a parkolási idő korlátot és nem akartuk kockáztatni, hogy bonyodalom legyen. Nincs nekünk időnk az ilyesmire…
232
A várakozáson felül jól sikerült városnézés után Rózsit egyenesen a mai célterület, a Norfolk-ban lévő Thetford melletti Forestpark-tól nem messze lévő Oxburgh Hall-hoz irányítottuk. Ez egy 1480-as években épült vörös tégla kastély, körülötte vizesárokkal. Az épületet az NT kezeli és kb. felét és a kertet lehet látogatni. A kezdetek óta a Bedingfeld család lakja, az át nem adott épületrészben ma is ott élnek. Természetesen az évszázadok során számos átépítésen és modernizáción esett át mind az épület, mind a berendezés. A társbérlet miatt nem is teljes funkciójában látható. Például egyetlen kiszolgáló helységet (konyha, vagy személyzeti rész) sem mutatnak be. Komoly felújítási munkák folynak, sok állvány is zavarja szemlélődést.
233
Mindezek ellenére egy nagyon érdekes és jó kastélylátogatást tudhatunk magunk mögött. Utána meglátogattuk a kápolnát, ahol egy heraldikai kiállítás is helyet kapott, majd tettünk egy rövid sétát a kertben. Elég későre járt már és el kellett induljunk a kinézett CL-ünkbe. Az úton egy érdekes eset merült fel. A helyhez nem vezet aszfaltút, az utolsó kb. 1.5 kilométer olyan földút, amit Rózsi nem ismer. Ezért aztán legjobb tudása szerint el akart vinni a legközelebbi pontig, majd a “repülj oda” elv alapján egy vasúti töltésen és egy folyón keresztül jelölte ki az utat. Szerencsére még időben megállított minket egy 3 tonnás súly és egy 2.05 méteres szélesség korlátozás. Ekkor áttekintve a helyzetet át kellett álljunk a katalógus szerinti megközelítésre. Ez ugyan kerülőt jelentett, de tényleges utakon mehettünk… Így különösebb bonyodalom nélkül megtaláltuk a helyet. Vegyesek a benyomások. Ez egy elég rendetlen, döntően lótartással és lovagoltatással foglalkozó farm. Két legelőt nyitottak meg kempingezőknek. Az egyik a hivatalos CL, a másik csak úgy van. Mi a másodikba mentünk, mert ez egy kisebb folyó partján van. Ezen kívül teljesen rendszertelenül mindenfelé lakókocsik, sátrak, mobilhome-ok és faházak állnak a környéken. Majd holnap kiderül, tudunk-e kirándulni. Minden esetre úgy néz ki, hogy kb. 5 kilométert kell megtegyünk a terepre történő felvonulásig. A bekötőút állapota miatt motorozás nem igazán jöhet szóba, lehet, hogy a bringák fognak játszani… Brandon, 2006. augusztus 8., kedd, 100. nap Este nagy-nehezen fel tudtam menni az Internetre, de nem az Explorerrel, hanem csak a Mozillá-val. Mire megnéztem a hat fontos mailt a kapott 8-ból és az egyikre válaszoltam is szűkszavúan már megint lefogyott a tíz £-os credit-em, pedig a nagy mellékleteket le sem töltöttem. A bankot meg sem tudtam nézni. Nem tudom mi a tarifa, de embertelenül drága, az biztos. Korábbi helyeken ez azért nem volt ilyen sokkoló. Azt hiszem, otthonig a bankot már hagyom, de az Alcatel-nél pörgő dolgok miatt még legalább egyszer a mail-jeimet meg kell nézzem. Éjjel kissé érthetetlenül nagyon hideg volt, egészen 6 fokig lement a külső hőmérséklet és bent is 11 fok alá süllyedt. Ennek ellenére nem fáztunk különösebben, hiszen az elmúlt hetek jó időjárása átmelegített minket. Azért a felkeléssel megvártuk, amíg kicsit felmelegszik… Ma a környéken terveztünk egy kirándulást. Eredetileg egy High Lodge nevű szabadidőparkba terveztünk elmenni, de nem volt kitáblázva és nem találtuk, így a parkerdő irodájához bringáztunk. Elég kínos volt a csaknem két kilométeres, enyhén emelkedő, homokos földúton eljutni az aszfaltútra. Innen már minden simán ment. A parkerdő irodájában egy nagyon szolgálatkész ifjú hölgy ellátott térképekkel és jó tanácsokkal. Az anyag ismeretében úgy határoztunk, nem megyünk tovább, hanem egy, ott a környéken kijelölt, mintegy 8 kilométeres kört teszünk meg.
234
A túra maga nem volt különösebben érdekes, vízszintes, hol erdős, hol nyílt terepen, széles erdőgazdasági utakon jártunk többnyire. Nem is találkoztunk semmivel, ami lencsevégre kívánkozott. Az egész túra legkellemesebb meglepetése az volt, hogy végre egyszer jól jelölt úton járhattunk. Kb. 1.2 méter magas, 15 centi átmérőjű faoszlopok, felső 25 centin a szóban forgó út színével lefestve adják a jelzést. Jól látható helyekre vannak elhelyezve, úgy, hogy a nyomvonalvezetéstől függetlenül legalább kettő látható legyen. A kritikus helyeken ugyan a nyilak alkalmazását nem viszik túlzásba, de a rendszer mindkét irányból lehetővé teszi a tájékozódást. Viszonylag korán, még három óra előtt visszaértünk a lakóautóhoz. Kényelmesen lezuhanyoztunk a sajátban és Zsóka elkezdte készíteni a lencselevest vacsorára. Még Rózsit meg kell tanítani a holnapi leckére, ehhez ki is kell találjuk, mit is akarunk pontosan. Talán este még kiülhetünk gyertyafény mellett egy kicsit. Sajnos már érzékelhetően korábban sötétedik, hat hete volt a nyári napforduló és sokat jöttünk délre és keletre. Horstford, 2006. augusztus 9., szerda, 101. nap Éjjel ismét meleg volt, úgy tíz fokkal több, mint előző éjszaka. Az eső megint esett, de reggelre már csak néhány felhő maradt és a nap is szépen kisütött. Ma Norwich meglátogatása volt a cél. Nyolc órai kelés után tízkor már bukdácsoltunk a bekötőúton kifelé. Az autózni való gyenge egy óra volt, jellegtelen sík vidéken, főútvonalakon haladtunk, többször négy sávos úton. Ma azt a módszert választottuk, mely hat éve jól bevált. A város határában egy P+R parkolóban tettük le a kocsit és busszal mentünk be. Ez 3 £-ba került (hat éve még csak 1 £ volt). Kisebb gond volt, hogy ekkora kocsik fogadására nincsenek felkészülve. Csak úgy tudtunk megállni, hogy a parkoló legvégében álltunk le, ahol a motort és az egész garázsrészt egy virágágyás fölé tettük. Így is alig pár centi maradt jobbra-balra a vonalakig és előre is kilógtunk pár centit. Szerencsére a parkoló nem volt tele és ez a rész szinte üres volt. Alig 11 után már zötyögtünk is befelé. A busz a belváros szélén tett le. Még a parkolóban a felügyelő hölgytől kaptunk egy térképet, így előre áttanulmányozhattuk a helyzetet. A buszmegállót elhagyva az első feltűnőbb épület a Norwich Union székháza. Hozzájuk sok remény fűz, hiszen a három év múlva esedékes Alcatel-es nyugdíjam náluk van…
235
Első dolgunk egy 20 £-os Vodafone-os feltöltő kártya beszerzése volt, majd a St.Stephens Street néhány áruházába tértünk be. Sok helyen még mindig tart a kiárusítás, így találtunk néhány klassz dolgot. Vettünk nekem egy eredetileg 25 £-os pulcsit 5-ért, fél tucat jogging felsőt és pulcsit, darabját 4 £-ért. Fő célunk a kicsiknek kért gumicsizmák és esőkabátok beszerzése volt. Elég sokat rohangáltunk, míg a fiatalúrnak találtunk egy vonatos, a kishercegnőnek pedig egy cicás csizmát és egyforma sárga és piros esőkabátkákat külön kalapocskákkal. Közben a tilalom ellenére vettünk nekik 2-2 pulcsit is. A nagy shopingolás közben alig maradt időnk a várost nézni. Pedig szép dolgokat láttunk. Elsőnek a St.Peter Mancroft templom hívta fel magára a figyelmet.
A téren egy teljesen modern épületben könyvtár, különböző más kulturális intézmények és a turistainformációs iroda kapott helyet. Mellette a városháza hatalmas vörös tégla épülete magasodik.
236
A városháza előtti tér a piac. Ezt itt nagyon rendezetten oldották meg. Szabályos, elrendezésben, keskeny sikátorokról nyílnak az egyforma standok. Vagy 6-8 utcácska van széltében is és hosszában is. Van itt mindenféle árus a zöldségesektől és hentesektől a ruhákat, cipőket, vagy szerszámokat kínálókig és természetesen büfék egész sora. De minden stand, vagy inkább boltocska kimondottan rendezett, tiszta és világos. Nyoma sincs az ilyen helyeken megszokott zsibvásár jellegnek. A piacot elhagyva a Royal Arcade-on sétáltunk végig. Itt már elegáns és ennek megfelelően drága boltokat láthat az ember. A passzázsból kiérve egy domb tetején elénk tárult a kastély. Ez egy érdekes szerkezet. Gyakorlatilag egy jellegtelen kocka. Ma művészeti kiállítás van benne. Sétáltunk egy kicsit a kastély kertjében és egy hatalmas háromszintes bevásárlóközpont tetején találtuk magunkat. Tovább járva a város utcáit, már közvetlenül a buszpályaudvar közelében rátaláltunk a régi városfal maradványaira is.
A nagy shopingolásban elszaladt az idő, már jócskán elmúlt négy óra. Úgy határoztunk, hogy a sok csomaggal már nem zarándokolunk el a kisé kieső helyen lévő katedrálisig. Bár ez Norwich egyes számú nevezetessége most kihagyjuk. Még betértünk egy szupermarketba, vettünk pár kajafélét és felültünk a buszunkra. A parkolóban összecihelődtünk és Rózsit utasítottuk, hogy egy Norwich-tól északra lévő CL-be vigyen el. Néhol kissé szűk utacskákon vezetett, melyeken a délutáni csúcsidőben szokatlanul erős volt a forgalom. Ha kicsit tovább is tartott az út, mint Rózsi ígérte, azért gond nélkül eljutottunk a helyre.
237
Kellemes rendezett CL-t találtunk, ahol van villany, WC és zuhany is. Az ár kimondottan kellemes 6 £ plusz 50 penny a zuhany. Ezzel a legjobb CL-ek közé sorolhatjuk. Cromer, 2006. augusztus 10., csütörtök, 102. nap Éjjel megint elég hideg volt és mivel fa alatt álltunk és kelet felől árnyékban voltunk lassan akaródzott felmelegedni. Ezért aztán kilenc után keltünk és mivel nem siettük el a dolgokat csak 11 után indultunk el. Nem is volt semmi okunk a sietségre, mivel az alig negyedórányira lévő Blickling Hall-t terveztük meglátogatni és az csak 1 órakor nyit. Rózsit kicsit felülvizsgálva, nem tértünk le bizonytalan keskeny mellékutakra, hanem visszamentünk a főútig, kicsit bízva abban, hogy így érintjük Norwich külvárosát és esetleg elkaphatunk valamilyen szupermarketet. Ez a dolog nem jött össze, viszont találtunk egy lakókocsi értékesítő telepet. Azonnal visszafordultunk, hogy betérhessünk. Egy nagyon rendezett, áttekinthető és tiszta alkatrészbolt is tartozott hozzá. Sok érdekes dolgot láttunk, de elsősorban lakókocsikhoz és angol rendszerű járgányokhoz. Találtunk terrosztátot, amit régen kerestem otthon, de nem sikerült kapnom már évek óta. Ez is egy olyan dolog, aminek a riadókészletben a helye. Megint szemeztem a TV antennákkal, de kicsit drágák és bonyolult is lenne a beszerelésük. A legérdekesebb az az Iglu rendszerű elő sátor volt, amit már több kollegánál láttunk. 3-4 különböző méretben kapható. Az árak is egészen emberiek: 120-150 £-ért lehet megkapni ezeket és a legnagyobb 3.5 méter hosszú és 2.4 méter kiállású. A súlyuk 8-10 kiló és úgy néz ki a felszerelésük is könnyű és gyors. A Safari Room-hoz képest sokkal szimpatikusabbnak látszik. Még gondolkozom, de lehet, hogy ki fogunk futni az időből… A kempingboltban tett látogatás után már alig valamivel a nyitás előtt értünk a Blickling Hall-hoz. Ez egy nagyméretű, a 17. században épült és vagy háromszor átépített vörös tégla kastély, melyhez hatalmas terület tartozik. Utolsó korszerűsítése 1930 körül történt és 1940 óta van az NT kezelésében.
Az impozáns épület nagy része nyitva van a látogatók előtt. Nincs vezetés, minden helységben egy rövid ismertető áll a látogatók rendelkezésére. És
238
természetesen ott vannak a kedves, idős önkéntes hölgyek, akik mindig nagyon készségesek. Egyik-másikukkal nagyon kellemesen el lehet beszélgetni.
A kastélylátogatást kimondottan élveztük, a meglátogatott helyek közül az egyik legérdekesebb volt. Utána tettünk egy sétát a kertben és a parkban. Érdekes elrendezés, ahogy a virágoskert, a fallal körülvett kert, a kevésbé rendezett, de a kerthez tartozó erdős rész, a mezőgazdasági területek és erdők körülveszik a kastélyt. Itt még egy tó is gazdagítja a környezetet. Minden nagyon szépen rendben van tartva.
Megállapítottuk, hagy az elmúlt években nagyon sokat fejlődött az NT marketing munkája. Nemcsak az egyes létesítményeket ismertető és ajánló pamfletek állnak rendelkezésre, hanem események egész sorát kínálják, külön gondot fordítanak a kertbarátokra, a bringásoknak és erdei séták kedvelőinek ajánlanak programokat, reklámozzák a természeti értékek és az épített örökség megőrzése érdekében végzett munkájukat és toboroznak mindenféle közreműködőket. Ugyanakkor felerősítették a kereskedelmi tevékenységet. Az ajándéktárgy üzletek választéka gazdagabb, a teázók kínálata szélesebb, mint korábban volt. A forgalmuk is érzékelhetően nagyobb. Ugyanakkor bővítették a rendezvényszervezést. Esküvők és más események megrendezésére is vállalkoznak. Ma is volt a park egy részén valamilyen összejövetel, ahol pezsgőzés is folyt.
239
Helyi animátorok segítségével próbálják lekötni a látogatókat. Az egyik kerti pavilonban kézimunka szakköri foglalkozás volt, a kert egyik ösvényén pedig három idős hölgy egy fiatalabb irányításával virágokat festett. A leginkább azonban a gyerekek lekötésére figyelnek oda. Nemcsak játszótér van, hanem képzési helységek, más helyeken láttunk Viktoriánus játszószobát, itt szabadtéri sakk, társasjáték és egyebek álltak a kicsik rendelkezésére. Az erőfeszítéseknek megvan az eredménye. Az elég borsos belépti díj (felnőtteknek 8 £, csak a kertbe 5 £) ellenére ezen a csúcsszezoni hétköznapon tele volt a parkoló, talán több száz kocsi állt bent. Igaz a hely alig pár tucat kilométerre van a frekventált tengerparti üdülőhelyektől és ma egy strandolásra alkalmatlan, de szabadtéri programra alkalmas nap volt. Jó két órát töltöttünk Blickling-ben, utána elkezdtünk egy kempinget keresni a tengerpart közelében hétvégére. Úgy határoztunk, hogy a London-ra tervezett várhatóan strapás napok és az erőltetett menetre tervezett hazaút előtt egy kicsit rápihenünk. Kezdtük a CC Cromer-i kempingjével. Előtte a parti úton is láttunk egy, a katalógusban nem szereplő CC helyet, de kint volt rajta a „megtelt” tábla. Egy táblával jelzett másik helyen is csak csütörtök-péntekre tudtak volna helyet adni. Végül a kinézett első helyet is felkerestük azért. Hely volt a hétvégére is, de nagyon nehéz volt megtalálni. A hatalmas kempinget keresztbe-hosszába bejártuk, amíg egy úgy-ahogy megfelelő helyet találtunk. Letáborozás, a vacsora megmelegítése, elfogyasztása, mosogatás és zuhanyozás után annak rendje és módja szerint el kezdett esni. Úgy látszik ilyen a mi formánk, ha kicsit strandolni szeretnénk, jön a rossz idő… Cromer, 2006. augusztus 11., péntek, 103. nap Be is jött. Éjjel többször esett és a szél is felerősödött. Reggel csak kinézett valahogy, a késői reggelit is kint kezdtük, de még a vajas-mézes kalács előtt egy kisebb eső bezavart. Azután hol esett, hol nem, erősen fújt a szél és elég csúnya felhők rohangáltak. Várakozó álláspontra helyezkedtünk és addig is átbeszéltük a hátra lévő napok programmját, kiválasztottuk a szálláshelyeket, az egyiket le is foglaltuk, Rózsit mindenre megtanítottuk. Közben az idő kitisztulni látszott, de mire végeztünk és el kezdtünk volna készülődni egy nagyon durva eső támadott ránk. Végül Zsóka bent főzte meg
240
a milánói spagettit és örültünk, hogy a mosogatást és zuhanyozást szárazon megúsztuk. Estére valamelyest javult az idő, pár percre még a nap is kisütött, de ezzel már nem lehetett semmit sem kezdeni. Talán holnap… Cromer, 2006. augusztus 12., szombat, 104. nap Ugyan az, mint tegnap, csak már meg sem kíséreltünk kint reggelizni. A helyzetre jellemző, hogy az angolok reggel csapatostul szedték le az elő sátrakat. Már a további program tervezése sem volt feladat, helyette olvastunk. Holnap mindenképpen tovább megyünk, csak még azt nem tudjuk, lehet-e tartani a terveket, vagy módosítanunk kell… Stowmarket, 2006. augusztus 13., vasárnap, 105. nap Este nagyon csúnyán esett és fújt hozzá a szél. Éjjel elcsendesedett a szél, de az eső maradt. Hajnalra elállt és reggel bár borult volt az ég, de nem esőfelhők, hanem csak bárányfelhők takarták el a napot. Azért időnként kikissütött. Kilenckor keltünk és örülve a viszonylag szép időnek gyorsan összekészültünk. Fel kellett töltsük a víztartályt, mert már hörgött a szivattyú és a következő négy éjszakát CL-ben tervezzük eltölteni. Fél 11 után elhagytuk a kempinget és Cromer-en átautózva indultunk el a part mentén délre. Ekkor sajnáltuk igazán, hogy a rossz idő miatt nem tudtunk a hétvégén lejönni. Eredeti tervünk, hogy egyik napot Cromer-ban, másik napot a Felbrigg Hall meglátogatásával töltjük, nagyon jó volt, de hát az időjárás… A partinak tekinthető, de messze nem a hagyományos parti utaknak megfelelő úton indultunk el. Eleinte elegáns üdülőtelepeken, később elég lehangoló, elsősorban a kevésbé tehetős helyiek üdülését szolgáló részeken autóztunk. Meglepetésünkre kemping alig volt, viszont sok karaván parkot láttunk. Néhol a szerény Velence tavi telepekre emlékeztetett a környék. Érdekességet alig láttunk. A vidék sík, nagy része mezőgazdasági művelés alatt áll. Az egyik településen egy szélmalom hívta fel magára a figyelmet. Szépen felújítva várta az érdeklődőket. Máshol egy farmbolt, ahol beszerezhettük a még hátralévő napokra a zöldségeket. Utunk néha tényleg a parton vezetett. Egy helyen kiálltunk, hogy három hónapos szigetországok béli túránk során legalább egyszer lássunk tengert. Sok örömünk nem volt benne. Az elmúlt napok vihara nagyon felkorbácsolta a vizet, az eső sok hordalékot hordott be, így csúnya, koszos benyomást tett. Súlyosbítva a helyzetet, vastag fehér hab takarta a felszínt, mely valószínűleg a beeresztett szennyvizek mosószer tartalmából keletkezett. Nem volt túlzottan vidám látvány, gyorsan tovább is indultunk.
241
Az elmúlt két nap viharainak nyomát mindenhol láttuk. Nemcsak tócsák voltak mindenfelé, hanem több helyen fákat is kicsavart a szél. Meg is állapítottuk, hogy ezen a partszakaszon talán még rosszabb lett volna átvészelni az elmúlt napokat. Tovább autózva láttuk meg az NT Horsey Wind Pump helyének tábláját. Eredetileg nem terveztük meglátogatni, de mivel az út mellett volt, megálltunk. Ez egy holland rendszerű vízátemelő szélmalom. A hely egyben a csatornarendszer egy kikötője is. Amit bemutatnak, az a szélmotor. A szivattyúház már nem látogatható. Azért a környék kellemes sétákra alkalmas, mi siettünk, ezért nem élhettünk a lehetőséggel. Ezen a kissé hűvös, de azért napos vasárnapon meglepően sokan voltak, akik idelátogattak.
Túl sokat nem mond, különösen a hasonló holland helyek meglátogatása után. A vitorlák szintjéről viszont szép kilátás nyílik a környező vidékre.
242
A nem tervezett megállás után sietve indultunk tovább igazi célunk, a Dunwich-i rezervátum felé. Útközben még Great Yarmouth-ban láttunk egy Aldi-t, ahol a következő napokra szükségesnek vélt kajákon kívül néhány hazaviendő cuccot is vettünk. Ez a rész már megint elegánsabb volt. Hosszú kilométereken keresztül szép üdülőtelepeken vezetett az út Lowestoff-on és Kessingland-on keresztül. Erre már voltak kempingek, de messze nem olyan sok, mint arra számítottunk. Elég későn érkeztünk Dunwich-ba, azért a leghosszabb, mintegy négy kilométeres ösvényt sikerült bejárnunk. Nagy része a szárazföld belsejében haladt, kellemes sétaút volt, jól kialakított ösvényen. Nagyrészt sűrű aljnövényzetben haladtunk, de szép nyírfa ligeteket is kereszteztünk. Sok szedret láttunk, de megkóstolva még éretlennek találtuk, így a magunkkal vitt doboz üres maradt. A legértékesebb része az útnak a dűnéken vezetett, de sajnos ez nagyon rövid volt. A dűnék alatt homokos part húzódik, mely strandolásra alkalmas. Ma is sokan kint voltak, de senkit sem láttunk az elég koszos és erősen hullámzó vízben. Fél öt is elmúlt, amikor elindultunk a ma estére kinézett, jó negyven kilométerre lévő CL-ünkbe. Az A1120-as út elég keskeny, de jó minőségű. Így menni lehetett rajta, csak az elég erős szembeforgalom miatt kellett többször lehúzódni. A bokrok gyakran benyúltak az útra. Egyik alkalommal a bal oldali tükör erősen neki csapódott egy bokornak és a tükör kiesett a tartójából. Szerencsére a fűtés vezetékei megtartották és nem esett le és törött össze. Csak megállni volt nehéz, hogy a helyére tegyem. Hála istennek, az ijedtség nagyobb volt, mint a baj, két perc alatt végeztem a dologgal. Ez talán a legjobb CL, ahol eddig jártunk. Van villany, WC, nagyon jó zuhany, kellemes ligetben hatalmasak a parcellák. Ugyan hatodikak, vagy hetedikek vagyunk, de ez senkit sem izgat. A szép hely a késői időpont ellenére arra késztetett minket, hogy egy nagyon hangulatos grillezést vezessünk elő. A pár napja vett hadokkok mellé
243
megsütöttünk két cukkinit, megfőztünk párat a ma vett krumplikból és csapra vertünk egyet a Lacitól kapott borokból. Mire mindennel végeztünk eléggé eljárt az idő. Wicken, 2006. augusztus 14., hétfő, 106. nap Éjjel még csillagos volt az ég, hajnalra azonban teljesen befelhősödött és fél hét körül el kezdett esni. Változó erősséggel, de vigasztalanul esett jóval kilenc utánig. Ami érdekes volt, hogy közben egy levél sem mozdult a fákon. Elég reménytelennek látszott a helyzet és hezitáltunk, hogy tovább menjünk-e. Ha már esőnapot kell tartani, azt jobb itt, ahol gyakorlatilag kemping minőségű az elhelyezésünk. A várakozás óráiban szedtem egy doboz szedret a CL körüli bokrokról, Zsóka tartott egy nagytakarítást és még a mellettünk lévő templom tornyát is lefényképeztem. Ez a torony is olyan érdekes, inkább vártornyot, mint templomtornyot formáz, hasonlóan számtalan környékbeli társához. Végül egy óra után úgy éreztük javul az idő és gyorsan összekaptuk magunkat és elindultunk. Mára gyenge 80 kilométer az adag, közben egy Ickworth House nevű kastély meglátogatásával. Simán eljutottunk a kastélyig, előtte még megtankoltunk, reményeink szerint utoljára Angliában. Az itteni 400 Ft körüli gázolajár elég sokkoló, reméljük, a kontinensen azért még nem tartanak itt. Maga a kastély 18. századi építésű, de gyökeresen különbözik minden eddig látott kastélytól. A főépület kerek alaprajzú, kupolás. Görög oszlopok díszítik a homlokzatot. Hozzá ívelt folyosókkal kapcsolódik a két oldalszárny. Ezek közül a keletiben ma szálloda működik, a nyugati ad helyet a recepciónak, az étteremnek, az ajándékboltnak, egy-egy kiállító- és rendezvényteremnek.
244
Az épület eredetileg úgy épült, hogy tulajdonosa, Bristol Earl-je itt állíthassa ki képeit és egyéb műkincseit. Az átépítések során sok, a huszadik század első felére jellemző megoldás került bevezetésre. Összességében nagyon érdekesnek tartottuk Ickwort House-t, de nem tetszett. Valahogy nem jött vissza a hozzá hasonló kastélyok hangulata. Kicsit megalomániás építménynek hatott. Bár az idő még mindig elég bánatos volt, azért elindultunk egy sétára a kastély környékén. Jó pár turistaösvény van kijelölve és a bringásokra is gondoltak. Mi a késői időpont és a bizonytalan időjárás miatt egy közepes utat vállaltunk fel. Nagyon szép, erdős területen vezetett a jól kiépített és karbantartott sétaút. Érintette azt a területet, ahol kerítés mögött pártucat őzet tartanak. Egyikük annyira szelíd volt, hogy hosszú percekig állt a kerítés mellett és hagyta magát fényképezni, pedig egyesek még vakuztak is. Jócskán elmúlt négy óra, amikor elindultunk a mai napra kinézett CL-hez. Simán megtaláltuk, nem is volt benne senki, csak két elhagyott lakókocsi árválkodott. Egy falu határában van, a temető mellett, teljesen sík, mezőgazdasági terület közepén, közel az országúthoz. Mint kiderült a helyzet jobb, mint a katalógusban le van írva. A minimális felszereltségen túl 2 £-ért lehet villanyt kapni (mi nem éltünk vele) és WC is van. Sőt a farmnak van egy boltja, ahol reményeink szerint kaphatunk grillezéshez marhahúst. Szeretnénk Londonban egy ilyen akciót elővezetni. Mára viszont maradt a magunkkal hozott milánói spagetti… Wicken, 2006. augusztus 15., kedd, 107. nap Az éjjel kissé hűvös, de csendes idő volt. Reggel borult, de esőt nem ígérő égboltra ébredtünk. Csak 9 körül kezdtünk el készülődni, mert mára nem terveztünk tovább menést. A közeli természetvédelmi terület meglátogatása a cél. Induláskor rendeztük a kempingszámlát és a farmboltban is kicsit körül néztünk. Holnap tervezzük megvenni a húst a grillezéshez, és még indulás előtt előkészíteni. Megcsodáltuk a zömök templomot, mely az út túloldalán áll.
245
A természetvédelmi területig jó másfél kilométert kellett gyalogolni, át a falun. Itt megakadt a szemünk pár nagyon szép nádfedeles épületen, közülük is kiemelkedik a kocsma. A másik jellegzetes épület egy szélmalom, mely a mellette lévő tábla tanúsága szerint még mindig működik és évente kétszer egy-egy hétre őrlés is folyik. Csak nagyon ritkán látogatható. Az egész falú egy nyugodt település benyomását keltette. A természetvédelmi terület, a Wicken Fen, az NT kezelésében van már 1899 óta. Ez volt Britannia első természetvédelmi területe. Egy Hansághoz hasonló jellegű, de sokkal kisebb területről van szó. Itt is vannak csatornák és buja növényzet szegélyezi az utakat. Szerencsére nem volt túl meleg és a bogarak nem jelentkeztek.
Az NT zárt területén két, azon kívül további egy sétaút van kijelölve. Mi gyakorlatilag bejártuk mindet. A területen több madármegfigyelő pont van
246
kialakítva, ahol kell, fa járdákon lehet közlekedni. A beígért sokféle madárból egyet sem láttunk, de ez általában így szokott lenni.
A területen van egy Visitor Center, ahogy kell, ajándéktárgy bolttal, kávézóval és a gyerekeknek animációs lehetőséggel. A korábbi szélmotoros szivattyúkból mára már csak egy áll, az viszont látszatra jó állapotban van, talán még működőképes is.
Közel három órát sétáltunk a Fen-ben. Találkoztunk a vadon tartott lovakkal is, akik nagyon is szelídeknek látszottak. Már elég közel a faluhoz egy gazdagon termő szedrest találtunk. Ott helyben jól belakmároztunk, de edény hiányában nem tudtunk gyűjteni. Úgy határoztam, hogy visszajövök szedni egy nagyobb mennyiséget. Visszaérve a lakóautóhoz egyből fordultam és egy jó órai munkával, számos csaláncsípés és karcolás árán be is gyűjtöttem talán egy kilónyit. Az lett a döntés, hogy lefagyasztjuk és akár haza is visszük.
247
Négy óra is elmúlt, mire visszaértem, gyorsan lezuhanyoztunk a sajátban, hogy ki tudjon még száradni a fürdőszoba és a függöny, majd elkészítettük a milánói spagetti utolsó adagját. Mostanra az idő is kicsit megemberelte magát, a nap ugyan csak hébe-hóba süt ki, de kellemes az idő és ki lehetett ülni. Errefelé már ennek is örülni kell… St.Paul`s Walden, 2006. augusztus 16., szerda, 108. nap Reggel szikrázó napsütésre ébredtünk és a külső hőmérő 27 fokot mutatott, mert rásütött a nap. Hamar felszáradt a harmat. 8-kor keltünk és reggeli után első utunk a farmboltba vezetett. Itt vettünk négy szép nagy szelet marhahúst grillezésre. Előkészítettük, mustárral, borssal olaj alatt betettük a hűtőbe, hogy majd Londonban kétszer jót vacsorázzunk belőle. Arra is volt időnk, hogy az ágyneműt kicsit kitegyük a napra. Fél 11 körül indultunk mai látogatásunk célpontjához, a Wimpole Estate felé. Mint utóbb megállapítottuk, valószínűleg ezen a helyen is jártunk korábbi utjaink alkalmával. Ha jól emlékszem, akkor zuhogó esőben látogattuk meg, és csak a kastélyt volt időnk megnézni. Ma csaknem öt órát töltöttünk a területen. A kastélyt csak 1-kor nyitották, ezért a külső területek megnézésével kezdtük a látogatást. A korábbi istállók helyén van ma a recepció, a különböző boltok (itt külön játékbolt is van), a WC-k, a teázó és a Jóisten tudja még mi minden.
248
Különálló épületekben van egy étterem (itt vannak a birtok irodái is) és egy kis templom, melyhez egy oldalhajó szerűen kapcsolódó melléképület a mauzóleum. Maga a kastély impozáns, a maga nemében egyedülálló. Mellette egy holland kert, tőle kisé távolabb az elmaradhatatlan fallal körülvett kert itt gyümölcsös és konyhakert. Egy korábbi tulajdonos hobbijának megfelelően minta farm működött a területen, mely ma a tradicionális farmgazdálkodást bemutató látványosság és nagyon népszerű a gyerekek körében.
A házat az 1600-as évek közepén építették, de nagyon sokszor került módosításra korszerűsítésre. Mai állapotában döntően 18.-19. századi belsőt mutat számos, a 20. század első feléhez tartozó komforttal. Van például egy kisebb úszómedencéje is. A kastély belseje hasonlít a korábban meglátogatottakhoz. Elég nagy területek nem látogathatóak, a közel húsz hálószobából csak kettőt mutatnak be. A könyvtár és a könyves szoba (ez itt két külön dolog) éppen felújítás alatt áll. Valamennyi a kiszolgáló helységekből is látogatható. Bemutatják a házvezetőnő és a komornyik szobáját. Érdekesek az alagsorban megtekinthető, 1940-ből származó alaprajzok.
249
Nagyon hiányoltuk, hogy néhány más létesítményhez hasonlóan itt sincsenek ismertetők a szobákban. Ugyan a teremőrök, akiket itt elegánsan stewardoknak hívnak, elvileg kérdésre mindent elmondanak, de kinek van arra türelme, hogy végigkérdezzen mindent és a válaszokat is meghallgassa… Lehet ezen kívül mindenféle ismertető füzeteket is venni elég szép pénzekért. A kastélylátogatás után még elég korán volt, így egy kicsit kimentünk a birtokra is. Ma is használatban lévő legelőkön bóklásztunk. Elmentünk a közeli mesterséges tavakhoz és a szomszédos dombon álló teljesen romos várhoz is. Összesen úgy tíz kilométert tett ki az egésznapi séta.
Wimpole-ból egyenesen a ma estére kinézett és egyben utunk utolsó CL-jébe indultunk. Az időközben megszaporodott felhőkből el is kapott egy helyi zápor. Ez a CL egy érdekes hely. Egy idősek otthonának a kertjében jelölték ki a területet. Nem túl nagy, de mindenben megfelel az elvárásoknak. Az alap felszereltségen kívül van villany és WC is. Ez utóbbi egészségügyi létesítményhez méltóan tiszta. Itt minden nagyon precízen van kezelve. Előre kellett bejelentkezni, egy erre a célra rendszeresített hirdetőtáblán már várt minket a helykijelölő üzenet. Mi sajnos egy nagyon árnyékos helyet kaptunk, de egy éjszakára jó lesz. Itt meg van mondva, hogy fél 12-kor ki kell húzni a villanycsatlakozást és délben el kell hagyni a helyet. Pontos instrukciókat kap a vendég, hogy hogyan fizethet. Kissé zavaró, hogy a közeli Luton-i repülőtér forgalma miatt elég zajos a hely, de a katalógusban erre előre figyelmeztettek. Megérkezésünkkor enyhén esett. Gyorsan letettük a kocsit, az ágakra vigyázni kellett. Elkészítettük a vacsorát, ami egy premier volt: virsli Uncle Ben`s édes-savanyú mártásban rizzsel. Nagyon ízlett, úgy, hogy felvesszük az étlapra. Lezuhanyoztunk a sajátban és reménykedünk, hogy a függöny még ki tud száradni. Éjszakára a törülközők szárításához valószínűleg be kell kapcsoljuk a villanykályhát. A kissé nyirkos időben, a hűvös völgyben a fák alatt nekünk is jól fog esni. Holnapra még van egy kisebb programunk, G.B. Show közelben lévő házát tervezzük meglátogatni és utána irány London. Némi izgalommal várjuk, hogy Rózsi vezérletével hogyan fogunk bejutni a kempingbe.
250
