Nro 4, K5It Bétsbenn, Boldog AGüfzony Havának (Januárittá) 14-dik napján 1803-dik E&tendöben. B é t s,
."*"•"
felséges Utunk méltóztatott, a* Római Szent* Szék* Cardinálissát, 7$ Velentzei Pátriárkát Flan* gini Lajos Ő Eminenmáját a* Szent István Rend* Jenek lefagy Kerefztével mégtifztelni, 's azt Ő Eminentziájának > a' fzokott tzeremóniával teg* nap ejöjtt által is adni, 4 ; Lümbesrgből ,ázf?írják?'Iiogy December 5«dikéiii dél előtt, igen? gyönyörű és meleg nap volt ott» Bél tájban úgy e^ett az esso" fzint' úgy feak&dt5 izomban menydörgött-'s villámlott egéfz éjfélig ; Pecember 6-dikán reggeli 8 óra tájban,«ai "kgéí% Mthátó. é^en >alamelly ez, előtt,.mm. jtag*j£t&Í£ .,
Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár
Jelzet: 728.197
5*
!
világosság terjedt el, 's ugy látfzott, mintha az egéfz levegő eget körül körűi tüzes felleg vonta Volna bé. Egynehány minutáig tartott az égnek ezen pompás tekintete, Azután tsak hamar, éy tzakai setéttség követte azt, mellyet mindazál-. t a r két, Bél felé látfző fzívárvány mérséklett. Egynehány minűta múlva mind a' kettő eltűnt, .''$ azután hó kezdett fzálíngózni. A' millyen lágyak voltak itt a' most műit Decemberi napok: olly^n keményen kezdi ma gát viselni az ídö két három nap őlta. A' hó tegnap és tegnap előtt derekasint esett. A' múlt hónap 29-dikén Mária Amália Ki* Tályi Hertzeg ^fzfzony meglátogatta a'Prágábaq lévő-SiteiaÉn^:^^ Nagy megelége^ déssel halgatta^ x^MiSha^^^^ a »jg,y irályi Hertzeg Afzfzony jeleit létében gyakorlottá ^jsuátójók, tsudáikiraasskl tapaíztalta, hogy a9 ^ k e t n é m a tanulók ábrázátjából vidámság és elevénség tetfzeítt hL Megajándékozta a* Kir. H.; ATzlzony Őket, kijelentvén egyfzersmind, hogy ezután kéfz lefzfz őket tobbfzöri látogatásával megtifzttdni. —. Török
/
Birodalom.
Mind „Európái', mind Asiai Török Orfzágot elborították az Aiígltrsok portékáik által, mcllyékhez annyira hozzá Izqkt&k már á* Törökök* feógy azok n-éikül él sém lehéttiek, a* hadako zástól fogva. Tapafztalváh a' Fényes P o t t a , hogy min* clen törekedések költségei, és emberei vefzté* egével sem boldogulhatott még eddig áz Égyip-
zovÁMsi By» pártái jB^tJösfcl; %y ixaljtitík, Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár
Jelzet: 728.197
S~~g
5*
íiögy fciiöel fogva Pázmán, Ogíut föáüdéközik a j í á g y Űr Égyiptotnba k ü l d e n i , és "rá bízni át ött lévő sereg FŐ igazgatását* Konstántzihdpoly J$öv/20-dikáh. A* f é n y e s r l?orta L. -Elgin-nek kijelentette, hogy . ízeretné h a az Angliisok végképpen őda hagynák Egyip t o m o t j azzal a ö reménységgel lévén * Jiogy az« után a' Beyéknfck jobban parantsolíiatna § kik ínég eddig Ugyan, bíztak áz Ángíusokhoz; KmstántzitíápotybÓt Nov* sté-dikán; Á ; Pés* tis újra kezdte, magát mutogatta ezen a* vidékem A* Scut&ri lakosok k ö z z é nagyon bekapott; Sök külső Mínisterek.fzándéköznák Kohsíántziiíápöiyi, a9 télre elhagyni, és másutt tartózkodríL KonstánHinúpülyból Bee. 2-dikáü. ÉgyiptoíTtból fzomoM íiírek érközték á* Fényes Portához* . tnéllyek ide memiek ki. ,,Á' Török Sereg egéIzeft körül.vette á5 zeíiebönás Beyeket felső Egyip tomban* Sökfzör kitsapt&k ugyan eí Török, se<* tégre 2 de mindenkor 1rifzrzá verettettek véfzteségekkel. Ömáf névü Bey tsák ugyan kerefztül vágta magát a' táboron * és á' Napriyúgoit feíé lévő p u í i t á k b a lappangott seregéveL MiVel seiiimi jelensége sem volt annak.egy darabig* hogy &2 említetf Ó m á r p í ó b á t tett volná seregével: en~ íiéí fogva nefn is ügyelt r á a' Kairó-i B a s a , ? s tifcm vétette űzőbe Őmáft; Á9 ravafz 3 e y ázpfri* bán öfzve fzedett sreregét j sok elfzélléfztett Majnelukkokkal nevelte; *s midőn a' körül vett tsapat ismét rá tsápott a* T ö r ö k seregre, Öfriár há tul került, a9 fzerént a* ifcirít élőre kitsinálták a* •.. y dolgot egymás köhst a T Beyek. Két tust kiMiél&o^ ,. tiltatván; a' Törökök ? felette m%*ér0úett^k ^ és '
Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár
Jelzet: 728.197
"- az egéfz táborjok elfzéllefztetett. A^ fzaladó. T ö r ö k ö k e t , ÜzŐbe vették a* Beyek , és sokat levág, t a k közzűlök. Ennél fogva alsó Egyiptomnak, j ó darab réfze kezekre került, Kairóval egygyütt. A* ifregrettent B a s a , Alexandriába vette magát** meggyaláztatott seregéből oda futott katonáival,., és úgy mondják, hogy éf-ajeréget a k a r ismét gyűj teni a* Beyek ellen. — f a g y o n megfzornorodott a' Díván ezen fzqmoru híren. Konsténtzinápoly Dec. 12-dikén, Ez előtt két . hónappal láttak legeíőfzör az ide valók levegő égbe felrepülő hajót. A* Nagy Űr is régen óhaj* íotía l á t n i , és m e g h a t á r o z t a , hogy az ezen t a pasztalásra teendő költséget megfizeti* : iBarly #s ' Uevignez itt 5 lévő Anglusok kéfzáetféfc,»$g^vilégftlő hajót. Azon a' n a p o n , mellyre volt á ' g o l y ó bis felerefztése h a t á r o z v a , 30,000 émfyer gyúlt öfzve a* Dalmbacki síkra- Egy feíől ,a' bebur kolt Afzfzonyok állottak > fátyollal fzorgalmato T san bevont á b r á z a t t a l : más felől pedig a' Férifiak. Szépen látízoí.t, a5 sok tsalma mefzfziröl, de még fzebbek voltak közelről a' finom varrás sal megtzifrázott, afzízonyi drága Asiai módi 'öl tözetek. A ? nagy Urat kísérték, Udvari F ő em b e r e i , t e s t ő r z ő i , és300 fejérbe Öltözőit rabfzol* gák igen nagy pompával. A* Kapútáa B a s a hat van Mamelukkoktól kísértetett, kik alatt vitz. kándoztak jó vérű Arábiai lovaik. Ez a* Basa a* Nagy Űrral által /ellenbe telepedett le* Jelen voltak ekkor majd mind, a* külső Udvarok* i t t lévő .Követéi is. A' felrepítésre fzánt golyóbis- '• tzifra v o l t , és.sok fél h o l d , 's tsillagok ^arkáz* « ták oldalait, Mikor felerefztették egymást, ért$| ea Állaik\ A1JU h í kiütés. A' fzél 6gy lenget
• •
'
Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár
Jelzet: 728.197
ciezett, hogy eC miatt a' golyóbis előfzör a9 Nagy I J r , azután a5 Kap után Basa felől való. oldalra ''vitetett. Ezt a' közönséges T ö j ö k ö k arra magya ráztak , Iiogy a* Nagy Űr eránt való tifzteletböl Csinálja a ? "golyóbis. Sokan arról is tudakozódtak egymástól, hogy mikor tér vifzfza ismét Konstántzinápoly fele \a* golyóbis 9 mostani felvett útjából? — Mind a' Nagy U r , mind a' Kaputan Basa gazdagon megajándékozták Bárly-t, és '• Devignez-t, •*•'..-• . .. "• • - . . - •
m,
^
+
Helyétzia*
BernaJDet* 27-dikén. A 5 közönséges Kafc* feákban volt pénznek, még a' múlt zenebonaal l * k a l m a t o s s á g á v a l , nagy réfze. oda lett. Elég ke mény parantsolátot tett ugyan a* Kormányfzék -közönségessé erzen pénz megtérítése eránt: d e a * J túi ntm olly könnyén eshetik meg 9 mint a* mii* tyeú könnyű' volt parantsolni. Lucerna világo san kijelentette, hogy akár h o g y \ 's mennyire vetegessék a' Kafzfzában volt p é n z t , rólla nem t e h e t , dé azGiüban ajío'n pénz megtérítésére sem mit sem i s a d : mivel ollyan időben mentek ki a n n a k <£ h á t á n , a* midőnt lehetetlen volt a' nép sürgető kérését nem tellyesíteni. Tigűrum ezen dologban, magához a z első Konzulhoz folyamo• flott — A' Lugánői Elölülő azt m o n d o t t a , h o g y ő ugyan hozzá nyúlt a' Káfztíához, a* háborgós i d ő k b e n : de akkor fziikségesképpen úgy kellett tselelcedhi: mivel á' falusi lakosok a5 vá r o s i á k r a rohantak volna külömben. ;s BerndbélDec. 30-dikán. Az ide való ujsagBői ezeket olvashatni a 5 többek k ö z t : Bonapar t é t megkínálták v e l e , h o g j a* Heívétziai ííes-> Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár
Jelzet: 728.197
34
—«-rr«
publikában lévő Praesességet v4U$Ija fel. Vgy jartják sokan , hpgy tsak 4* volna egyedül valé ef?kgz arra, hogy a' niostani kornyulállásokban^ Helvétzia magábaai fenn-álló Státus lehessen. Tigárum Ján. i-so napján. Azon kéréseknek^ mellyeket a' polgárok a3 katonai h f e ^ y o n ^ el len tettek, az a' foganatja lett, hogy Gejaeráliss Barbon, az ide való Tisztviselőknek tudtára ad* t # , hogy a5 Frantzia sereg minden Tifztjei magok fogják magokat tartani, és az eddig tartások-rá ment költségek megfzünnékf «•» A* Parisban }évÖ Deputátusokról a' hallatik,' hogy tsak ma gános Gyűléseket t$rta*iak, msllyekb§n minden Kántonbeli Küldöttek azt visgálják, hogy volna legjobb a* magános Kantonok rendbe fzedéséteL . intézni? ~*- A3 Helvétzia dolgában kirendelt 4 Fr^ntria J)eputátusokkal t$bb rendbeli véleke déseiket kizlötték már Parisban tévő Küldötte ink, - Azt lehet efzre.venni "ezen vélekedésekből^ Kogy mivel azok egymással -ellenkeznek *, m§*$ . kis dolog lefzfz. a" megegygyeztelés§kkeL +- •
Frantzia
Orfs&ágo
Fétis Dcc, 27-dikén, A*' i6-dik'kateq$i ofe tály F Q Inspector# Vandanime tudtára adta s? katonáknak ftlírt ifjúságnak, hogy minden m« gedélém nélkül bánik azokkal $? Korniányfzék , kik még is vonag^tjafe: niagokat a* Regementek*Jxez való meneteltől. Ááegéüz Belginmi fzéleken katonaság tanya* iák, h'ögy a? legközelebbi.. Kenzuli végezéshez képest, megakadályoztassák ax Anglps portékája Mk'tlyitfle- ' Kiakadja £ Korinápyfisék taj>f)gata cm
Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár
Jelzet: 728.197
SS íii, hogy kik voltak azok a' kereskedőik, &*'&£& a' tilalom ellen is azon voltak,, hogy a* tiltott portékák alattomban bétsáfzfzanak. Belgiomb% Paris Bee, sg-dikén. Olly; rendelése, tétetett a* Konzuloknak, közönség-essé., nielly.'által meg van határozva * hogy a1* • Tribunát&snak regdef • tagjaip^k, valamint izinte azok Vitzéinekis mitsoda formaruháik legyenek, akkor $ mikO£, M«. vatalbeli kötelességek tellyesítésében* fpglalatos* • kodnak. A' FŐ Tribunátusnál lévő Bírák > nem* külömben azok i s , kik, a*- fében járá dolgokat. • ítélik meg* fekete.selyem,p;alá$tba#Jelennek-meg magános, audientziákqn > hasonló- fzíniL s e l y e ^ övvel; fejér>_ rántzokba fzedett: nyakravaló] o& lefzfz , . mellynek az clsÖ- réfze ' •kitsügg., rq-* vid, vagy befont hajjal, a* mint kinek kinek-teK .fzák, — . Az.Eiáiillök. és Vitze-Praese&ek- ruhái is meg vágynák határozva, aliqz képesta*-mint. vagy magános , vagy közönséges a f udientziánlefe ; nek 5 vagy pedig valameily közönséges ;tzerema*. nián jelennek meg. Más Konzuli végezésnél fqgya,, rendbe fte*., dődnek, a* Lyonban, RauenJbeBi,Bourdeauxban %; M.arsiliában, Brüsselben, A&versbe^, Nantesfaen* Dünkirchenbén , Liliében % MogunfcziábanV ííis? snesben9 Mignonban t, Strafzfcurghan 5 Tourin* ban, Montp elli érben, Geneyában r Bayonnéhen^ Tolosában , Toursban-, Carcassonnéb&tt, Ami* etisben., és. Havrében- leerujö 5r és : ksreskftdésr^ ü* gyelo Kamarák; mellyéknek tagjai az* oüyaa váf; rpsokban* mel|y$kben a* lelkek; fzámA gp^m-nél többre megy, 15.' kereskedj 'po^áro#VőV:áíl4aak^ ** kisssbb városokban pedig §4Uym«t^okldfc? uek. — A' Kcun#?a-. ta|yáv^ ,l#§k 6sjr; l^fat* w * Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár
Jelzet: 728.197
l a m e l l y p o l g á r / h a m á r 10 eTzterideíg folytatta a* kereskedést a? m a g a ízeméllyében. 'Az illyen .tagoknak a* lefzfz a'kötelessége, hogy azon elzközök eránt váló vélekedéseket, 'ihellyek a9 ke reskedés nevelésére tzélcznak, előtérj efzfzék, v a l a m i n t fzintén azon akadályokat i s , mellyek a* kereskedés virágzását hátráltatják, közöljék a® Kormány ízekkel, 1 azon intézetek* jav aslásával egy-. gyütt, mellyeket hafzonra lehet fordítani. T o vábbá kötelességek még azon közönséges rende lések'végre hajtására is vigyázni, mellyek a* ke reskedésre nézve tétetnek, p . o. h o g y a* kikötő , helyekben mindég jól mennjen, a' nagyobb fo- . lyó vizeké^ lévő hajókázások a k a d á l y y nélkül folyhassanak, és hogy a* k e r e s k e d é s t , á* tiltott portékák bélopása meg ne zavarja, A* kereske désre vigyázó Kamara tagjainak egy réfze ki lép .minden efztendoben hívataljábóí, de ázo'xrií. b a n válafztódhatik azutánn is a z , a* ki kilép , , hívataljábóí, h a azt megérdemli, a' K a m a r a vok sai többségéhez képest.— Ezután Parisban lefzfz' egy közönséges, és a5 kereskedésre ügyelő Ta* p á t s , melíy a5 belső dolgokra, ügyelő Minister vigyázásánál fogva esik meg. Mind ez a' T a i^áts, mind a' többi Kamara kettőt kettőt ne* Tez ki azok k ö z z ü l , kiket érdemeseknek ítéli ^ 'áz első Konzul pedig ötödiket nevez ki. ! Az őt T a g Parisban fog ofztán öfzve gyűlni egyfzer Tágy kétfzer efztendoben, a? mint a' dolog hozi a magával, — ' •••-' Paris Déc. 31-dikén. A" mint a' Fiiiántziár a ügyelő Minister fzámadásából kitetfzik, 500 millióra m e n t mind öízve á' F r a n t z i a Respubli* - Jm jövedelme, Öfzve hasonlíttatván ez a 1 svtm* Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár
Jelzet: 728.197
m a a z z a l , a* mi a' Respublika 9-dik efztendejében bement a' közönséges Kafzfzába; k i s ü l , h o g y az újjabb jövedelem > az az előtt való efztefcdöbelit 80 miilóval fellyiil haladja* A' Rodanus nevű Pepaftamentom közönsé ges T a n á t s a , kö-zönséges megégj gyezésből kö~ vetkezendőket közlötte a' Kormányfz ékkel: „Az* erköltsiség nevében , és annak előmozdítói éránt" való tifzteletből, kívánjuk és kérjük; hogy a* Tlieatromokon előfordulni fzokott játékok fzám a , azon selejtes, és a' mások tsúfságára tzé* lozó darabok megtiltása által megkissebbítessen, ,.. taelly darabok az erköltsiség fundamentumát is felforgatják." I „ H a az erköltsöket sértegető kegyetlenek gondolkodása módjának egéfzen ellene fzegezzük m a g u n k a t , és tselekedeteink. éppen más kútfők* bői fzárrnaznak : úgy elérjük a'* Kormány fzéknek azon jó tzéljait, mellyeket a' Jíonkordát kéfzíté* se által kimutatott , és tselekedetei által is meg* bizonyított. Nem fzívelhetjük templomainknak betstelenítését, mellyet az éjjeli azokban adattni fzokott Játékok, és az ártatlan erköltsök' megvefztegetésére tzélozó előtérj efztések okoznak." — s
s a't.
- • ' • • ' . '
Paristól Jan., i-sÖ napján. Az itt következő fontos dolgokat, hívatalbeli jelentés gyanánt közli a ' M o n i t e u r ; ,,Lord P e l h a m , az Angliai Király Ministere, azt m o n d o t t a a' felső Parlamentőm tagjai előtt: „ L o r d Grenville, úgymond P e l h a m , nem helyesen mondja, hogy mi az idő höz képest alkalmaztatjuk tsak magunkat. A* mi tzélunk inkább a z 5 hogy minden kedvező aU 7
Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár
Jelzet: 728.197
58
i--~-m
:
i a l m a t o s s á g o k & t hafznujjikra foráíttsúhk^ mel* fyeket E u r ó p a fzárazon lévő T a r t o m á n y a i fzo!« g á l t a t h a t n a k , és a5 mellyek í|azánk bátorságára valamit tehetnek," - * Ezen" fzavak elQtetjefztik azon t i t k o t , m e l l j e t eddig is láttunk; és hafz^ nos volna erről megemlékez^" f az eziitán tpr* ténhető dolgokra nézve. Midőn azt halljuk; hofgy egy sereg titkos Ágens, D r a k e , és Wichain igazgatása alatt elborítja Német és Olafz Orfzá* g o t : ' ' a z t lehet g y a n í t a n i , hogy Pelham, jöven* dőlése bétellyesedik, és Eurppa tartományait vefzedelmes környülállások, fenyegetik, Azpk : a* fzomoru jövendőt jelentő madarak., i^iinden felé elfzéllednek, vivén magokkal a' gyükoíiísnak., £s a' pufztításnak el$re, való jelenségeit, B& &* hadakozás- n^gypbb ö s t o x . a z emberi/Nemzetre nézve az éhségnél, döghalálnak fzár^zságnál; mit s o d a méllységes e l f o r d ú l t s á g . lehet a z ^ melly a5 teirméfzet* fzavára érzéketlenekké tehet* te Grenvillet, W i n d h á m o t , és H i n t ó t U P r ó b á k tétettek egynehány hónaptól, fogva a r r a , hogy kiüssön aa l á r m a H o l l a n d i á b a n , Hqlvétziáb&tl* | § Némpt Orfzágban. Éppen most van munkában a z , hogy Geneya környékén zűrzavar l e g y e n , és ez a* tzélja a' M e cl u s a nevű hajó ögyelgésének* - Nápolyba is Revolútziót.akartak tslr^álni!!: M Q4 i t ^ r n o , B $ 1 p.uc c i elfogattattak CaJaisha?i.» M*d<$n Londonban, a k a r t a k hajókázni, hogy a? ^e&gbQnát igazgató .Ágensekkel különösen, b<> fséUh^sseíjek* Megfogattattak ezek, és törvény? h e idéztettek. Status T a n á i s q s . T i u h ^ u d e a u sq\ ízben kérdőre v o n t a m á r őket* A ? nálok találd t á t o t t fzámos írások főben járó dolgokra. mut^Lfc? jiak. Hasonlóképpen megakarták P á p a Q Szeli* Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár
Jelzet: 728.197
fsége tsendességét zavarni: és azon két Ágensek, kik a9 .Rómában indított zenebonában nevezetes fgeméllyt jádzott^k^ egymást elő találták Paris* ban$ midőn egygyik már akkor Londonból jött* s? másik pedig Olafz OrfzágbóL Hlyen tzélja volt Moore-nek is, kit a' minden gonofzságokban fülig ülqk vettek kprüL. Innen fzármazott l i z i s , hogy 100 gyilkosoknál ^s uton-állóknáltpbben fogadtattak.bé..Jerseybe, kiket.az igás* $£g és. a5 tprvényftékek, gyilkolásaikért, gyűj^ ugatásaikért halálra büntettek,, de a' k;ik a' ne vezett fzigetböl > mint búvó. helyeikből által tsap* . nfik bodzánk néha, hogy. &? tulajdonosokat meg? gyilkolják, és megfofzfták javfiktól^, De ezek &' lépések h&fzQntalanok?". .„A* Frantzia KormányCzék ketté vágja- a* ts&lardság azon; tsopóit, melyek nagy munkával " ^e^ké^ülnek. Európa békességben, inayad tsak ttgj-fli; és az innen ízármazó cUtsosség a* Fran-. t^ía Jlespublik/ié lefzfz, valamint a'gyalázat bo. yítja el a3 hadakozás pártfogóit. Gyalázat, va lósággal az ollyanok jutalma!! A' ti? efctendi&k . ^latt folytatott- hadakozás után, meltyberi 4' . snost qtőbeli embereknek h<armadréíze eivefzett* ¥ap e ollyantsak egy A n y a Angliában, Olajig vagjr Német Orfzágokban, ki irtódzássaLne mondaná ki.a 5 hadakozást sürgetek neveit? A ^ k a ? emberek,, kik.4' hadakozást sürgetik, soha t&^k egy ts&tában se voltak jelenül Magok g&zd^g városfclan élvén, és körülvétetvén az életetgyíipyÖrköcítetö minden dolgokkal: $zt akarják, hogy az emberi Nemzet több refze gyilkolja egy* mást. Van .e tsak egy Uralkodó is ollyan, ki
i|^Mk »§ tart£&4 f^lalatos^ai^z^ftl., figyel,:
Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár
Jelzet: 728.197
6Ó
e=s
metességgeí olvasni és megfontolni azon befzéd e k e t , mellyek ezen véfzedeímes politikának a* terméfzetét fejtegetik k i , melíy befzédek azon kábultságnak gyümöltsei 3 melly a 5 véteknek bűn* tetese?" „ W i n d h á m vádolja a' Ministéreket, hogy Hintsenek Szöyettségeseik; é s ' u g y a n a k k o r az Orofz Nemzetet durvának, bárdolatlannak neve* 25^ Első Sándor Csáfzár, fel se vefzi kétség kí vül az efféléket, — Egy g y á v a , V h a z á j á b ó l ki költözött embernek 500 font sterlinget a d t a k a* kezébe a z é r t , h o g y a' nagy Fridrik unokája el len írjon, ki, mindazáltal mint bölts és alattva lói előtt kedves Fejedelem esmeretes, és a' ki nek Európa egy réfze kö&önhéti tsendességet. H a .azért elégtételt kívánna a' Prufzfzxai Király, azon* Nemzettől > mellyel békességben é l , és a* melly nemesen gondolkodik, azon Kormányfzék t ő l , mellynek fzámára Hannoverát megtartót1 t a ! ! ! Éppen ollyan formán tefznek a* hadakozást sürgetők, mint a5 T u n i s i a k , és Algíriaiak, kik még a* békességes időkben is gyalázatot tefz nek az idegen Nemzetek záfzlóin, azzal a* külÖmbséggel, hogy azok tsák a* gyengébbeket bántják. Elfárad egyfzer, a' Frantzia Respub* l i k a , az Orofz, és Berlini Udvar békességes tű r é s e , és azt találják rövideden, de hathatósan m o n d a n i : e' t ö b b é n e l e g y e n ! I ~ Igen hafznos és bölts törvény lenne a z , h o g y a z , a* ki a' fzövettséges Nemzetet sértegetni méréfzli, ne fzóllhasson két efztendeigtközönségesen. Illő, hogy^nnafk a' nyelve zaboláztassék m e g . " Az úgy nevezett Lycaeuinokbán, mellyek* mek organizálása munkában van> egéfzen katoDebreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár
Jelzet: 72
nás&n fognak a* tanulók neveltetni,. Kofnpáníákra lefznek felofztva, V egy Kompániában 25 tanuló léfzfz/ Színt' úgy Tifztektöl függeaek á* köz tanulók. Annál fogva válafztódik v a l a k i nagyobb T i f z t é , a' rniiit jól viseli magát* Á f tanulók ebédje , mulattsága is katonás. Bünteté sek abban á l l , hogy a' kik hibáznak arestomba tétetnek, vagy a' többivel, magok mulatására k i nem mehetnek. Sok van a5 Lycaeumok organ^ zálásában ollyan forma 7 mint a' Schnepfenthali > é<s Dessaui intézetekben. Éppel) nem törekednek azon a' T á n i t ó k , hogy jelenlétekben lesüssék a* fejeket a' t a n u l ó k , sem még nem ditsérhek v a l a kit a z é r t , hogy nem is mottfzan. mm V •
'*
Anglia.
'- •
. íondon Dec. 20-dikán. P a t n a párosában 4 (melly a5 Ganges mellett fekfzik) a5 Birák 5 afzfzony ízeméllyeket égettettek m e g , t mint ollya* Hokat ? mellyek a' g o n o f z o k k a l tzimborásk o d t a k . Mihelyt az AnglusFŐ Gubernátor meg t u d t a , h o g y mit tsináltak a* B í r á k , azokat el fogattatta, és kihirdettette a' keze alatt lévő tar t o m á n y o k b a n , hogy ezután senkit se lefzfz fzab a d boízorkáuy képibe megégetni. A* m'egfogott Bírákat elbotsáttatya a7 Kormányozó; mivel a z * zal mentették m a g o k a t , h o g y ők a9 tartomány b a n lévd fzokás fzerént ítéltek, és a v l a k o s o k gondolkodásához képest. .London Dec. 24-dikén. Ar Molukkai Fzigetefebenis felette n a g y f ö l d indulások voltak mos t a n á b a n . #— Admirális \Bickerton serege, melly a' Közép tengeren v a n , mostanában új erő á l t a l neveltetett. «MÍ Madrás•kornyékén, a V N a p Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár
Jelzet: 728.197
keleti Angliai birtokokban; uj kútfejére akad* tak mostanában a* gazdagságnak, olíyan Bánja, feltalálása által, mellyből nagy darab gyémái> tök ásattatnak. Londoú Déc. 25-dikén^ junó nevű 34 ágyús Spanyol hajó, mellyen ioo5oöo piáfztér vótt, éi Poríó~Ri£6ból Cadix felé evezett, elsüjjedt.. La* Favorité nevű Ánglus hajó igyekezett segíteni megfzabadulásán : de a' üagy ízélvéfz iniatt nem éfhettö el ezen tzéiját. .413 fzeméllyek voltak a* hajón, kik mind egy lábig a' tengerbe fúltak. Londöti I)ec» i^-dikém S r d r i e y Sixiitheii igeii sokat alkalmatlankodott egy Tifztséget vadáfzó Anglus, még pedig olly ftíírátal elnyeré sét akarta S^Lney Smith k03bexrvete.se által fneg* •* nyerni, a* "mellyhéz annak légkissebb fzóllója sem lehetett* Az alkalmatlankodót tréfás, é* illyen forma értelmű levelével elvetette a' nya káról : „ Uram! Sajnálom, hogy fzolgálatjárá nem lehetek. Eísö Ministerünk van; ahnak ay * helyébe niüts senkire fzükség most. A* mit az„ Ür kér, az is másnak van már adva. A* Kánterbury Érsekség sem üres. Megvallom* nem lá tok ebben az Orfzágban az Urnák való hivatalt! hanem azt tanátslom, hogy mernie el Egyiptom* fea. Már ott könnyebben fzolgálhatok * *s ód** való B e j é nevezem az Urat.'*! —4 Orafz
Bííodalonii
Petersburg Déc. xS-dikán* A' mi UdVáLrüiik üagy pompával tartotta ez előtt harmad nap p a l b a ' Sz, György katona Rendé inneplésére tt* tetni fa&okott tzeremóniát* HmTttiatz Katonatifz* Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár
Jelzet: 728.197
6$ tefc' válafztattak ki ezen nap'esett üdvari Gyű lésben , még pedig mind ollyanok, kik a' rend tartáshoz képest, 25 efztendök elforgása alatt figy'forgatták magokat, hogy kifogást nem lehet ellenek tenni* — Hat efztendeje már, miólta illyen tzeremóhia nem* tartatott.- A* Csáfzár ázt rendelte ezen alkalmatossággal, hogy mind azok a9 Tifztek, kik az említett Rend tzimerét elnyerték^hásodik Katalin alatt, de a' tóellyét a? megholt Pál Csáfzár életében nem viselhettek a' forma ruha hordozására való engedelem nél kül, akkor is hordozhassák azt ruháikon, vala-. tódkor tsak rendelést vefznek. Elegyes
Levelet
9
A tenger állásának meghatározására , vagy inkább annak. megtudására, feerre van Éfzak Dél ? s a 9 t a* tengeren, üj módot találtak fel mostanában, Valamelly magnesi erővel megtöltött golyóbist telinek kénesőbe, hogy az abban fzabadon üfzkáljon. Az említett magnesi erő, az Éfzaki pont felé törekedvén, a*golyóbisnak egy réfzét, mindenkorarra fordítja; éppenűgy, mint mikor foldunk fordulván a' maga tengelye kö rül, aiz egygyik tsűttsával az egygyik, másikkal pedig a> másik Pólus felé halgát. Körül belöi megtudják a' hajósok ebből a' tenger űgy neve iéit hofzfzáságát. Stuttgárdbél Jan. 4~dikén. Státus Tanátsos Frantzia polgár Laumond, Turinba küldetett, annak megvisgáíására, hogy G. Jourdán mint Viselte magát, ki ellen 'igen sok panáfz mkaf'- aFr, Kormányfzék tagjai" fülibe,;
Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár
Jelzet: 728.197
Livomébél Dec. 15-dikén. Ügy hallatik., h o g y nem tsak az Orofz Udvar 4d bizonyos summát a' Szardíniái Király költségére, hanem Anglia is a k a r igenfzép efztendei fizetést rendel ni Ő Felsége fzámára. Brüsselböl Dec. 29-dikén/ Az Andegavumi Ifjúság, a* Praefectus jpvá h a g y á s á r a , lovon* 's fegyverben gyakorolja m a g á t , előre kéfzülvén* a z első Konzul fogadására, kinek Belgí oniba való menetele, a' mint mondják , nem soká fögfhaladni. Brüsselböl Dec. 30-dikán. ü g y hallatik* hogy ide nem mefzfze több Frantzia Regementek fognak lógerbe fzállani. Az okát közönségeset! jiem tudják , ezen tsak nem bizonyos h k n e k , 9s az{ ítélik s o k a n , hogy az első Konzul Belgium felé teendő utazására tétetik ez a' katonai kéfzület. — Bonaparte parancsolatjára, fzorgalmaxtosan kéfzül Parisban az a' m ó d , melly által a' Belgiomot illető adósságok kifizetődnek. ^ Jelentés. 1
A* Magyar Hírmondó fél efztendei taksája, M a g y a r , és Erdély Orfzágokban lévő Érdemes Olvasóinkra nézve; a mint már másfzor is vilá gosan jelentettük-, 5 forint lévén: fziikségesnek tartjuk közönségessé tenni azon Érdemes Olva* sóinkra n é z v e , kik h a t forintot küldöttek fél,' efztendőre: hogy a z , a' mivel 5 forintnál t ö b bet fizettek, fzorgalmatosan feljegyeztetik na* l ü n k , és a5 jövő fél efztendei t a k s á b a fog fzám* láltatni általunk.
Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár
Jelzet: 728.197