Nora Roberts Kék dália Kert trilogia I

Nora Roberts Kék dália Kert trilogia I. Előszó Memphis, Tennessee 1892. augusztus szerepelt a tervei közt, hogy fattyút hozzon a világra. Amikor megtudta, hogy szeretője gyermekét hordja, a sokkot és pánikot gyorsan felváltotta a düh. Természetesen voltak módszerek, hogy megoldja a dolgot. Az ő helyzetében lévő nőnek megvoltak a megfelelő kapcsolatai, a lehetőségei. De félt tőlük. Majdnem annyira félt a magzatelhajtástól, mint a benne növekvő, nemkívánatos gyermektől. Egy olyan ember szeretője, mint Reginald Harper, nem engedhette meg magának, hogy teherbe essen. Már majdnem két éve volt a kitartottja, és a férfi nagyon jól bánt vele. Tudta, hogy mások is vannak mellette köztük a férfi felesége -, de nem törődött velük. Fiatal volt még, és gyönyörű. Fiatalsága és szépsége volt az a kincs, amit áruba tudott bocsátani. Nagyjából egy évtizede meg is tette, hűvös elmével és hideg szívvel. És hasznot húzott belőle. Kecsességgel és bájjal vértezte fel magát, amit az előkelő hölgyektől lesett el a folyóparti házakban, ahová anyja takarítani járt. Tanult is - egy keveset. De a könyveknél és zenénél is jobban elsajátította a kacérkodás művészetét. Tizenöt évesen adta el magát először, és a pénzzel együtt a tudást is bezsebelte. De nem a prostitúció volt a célja, mint ahogy arra sem vágyott, hogy példás háziasszony legyen, vagy nap mint nap fáradtan vonszolja haza magát a gyárból. Tisztában volt vele, mi a különbség a szajha és a kitartott nő között. A szajha gyors és lélektelen szexet árult fillérekért, és a férfi el is felejtette, mire a sliccét begombolta a nadrágján. De a kitartott nő - egy okos és sikeres szerető - romantikát kínált, kifinomult ízlést, érdekes, színvonalas társalgást és vidámságot a lába közt hordott portéka mellé. Társ volt, akinek a vállán kisírhatta magát a férfi, szexuális fantáziakép, akiről álmodozhatott. Egy becsvágyó szerető tudta, hogyan kell semmit sem követelve mindent megkapni. Amelia Ellen Connernek voltak céljai. És el is érte őket. A legtöbbjét. Gondos megfontolás után esett a választása Reginaldre. A férfi nem volt igazán jóképű, és briliáns elmével sem dicsekedhetett. De, ahogy azt kutatásai is igazolták, nagyon gazdag volt, és a hűséget hírből sem ismerte. Rendszeresen megcsalta saját tisztességes feleségét, aki a Harper házat uralta. Volt egy szeretője Natchez városában, és a pletykák szerint egy New Orleansban is. Mivel megengedhetett magának még egyet, Amelia kipécézte magának, bevetette

a csáberejét, és meghódította. Huszonnégy évesen egy csinos házban élt Main déli részén, és három szolga leste kívánságait. Szekrényében szebbnél szebb ruhák sorjáztak,.és ékszerek sokasága csillogott ékszeresládikójában. Igaz, az előkelő hölgyek, akiket valaha annyira irigyelt, nem fogadták be maguk közé, de a félvilági nők és férfiak társaságában szívesen látott vendég volt. Köztük dvolt az irigység tárgya. Pompás bálokat rendezett. Sokat utazott. Élvezte az életet. És akkor, alig egy évvel azután, hogy Reginald beköltöztette a meseházikóba, okosan és tökéletesen megtervezett világa összeomlott. El akarta rejteni a férfi elől, amíg összeszedi a bátorságát, hogy meglátogassa a vörös lámpás negyedet, és véget vessen a dolognak. De a férfi egyszer rajtakapta, amikor éppen kutyául érezte magát, és alaposan megnézte magának sötét, vesébe látó tekintetével. És rájött. Nem haragudott rá, sőt megtiltotta, hogy elvetesse a gyermeket. Legnagyobb megdöbbenésére Reginald gyönyörű zafír karkötővel lepte meg, hogy megünnepelje az állapotát. Amelia nem akarta a gyermeket, de Reginald igen. A lány ezért végiggondolta, milyen előnyökkel jár számára a gyermekáldás. Reginald Harper gyermekének anyjaként - legyen az fattyú, vagy sem - a férfi örökké gondoskodni fog róla. Lehet, hogy nem bújik vele ágyba, ha elveszti ifjúkori szépségét, de mindig támogatni fogja őt és gyermekét. A felesége nem szült neki fiút. De talán ő majd igen. Ő fiút fog szülni. Ahogy a tél továbbállt utolsó fagyos leheletével, és átadta helyét a virágzó tavasznak, a lány, hasában Reginald gyermekével, a jövőt tervezgette. Aztán valami különös dolog történt. A kicsi megmozdult benne. Apró, nyugtalan verdesés, játékos kis rúgások. A gyermek, akit nem akart, hirtelen az övé lett. Növekedett benne, mint egy virág, amit csak ő láthat, érezhet és ismerhet. És vele együtt nőtt a szeretet: erős és eltéphetetlen kötelék. A bágyasztó, forró nyár ellenére ő valósággal virágzott, és életében először megtapasztalta, milyen érzés szenvedélyesen szeretni valakit, törődni valakivel és nem csak a maga kényelmére gondolni. A gyermekének, a fiának szüksége van rá. Megvédi őt, mindenáron. Kezét hatalmas pocakján nyugtatva felügyelte a gyerekszobában folyó munkalatokat. A falakat halványzöldre festették, az ablakokra fehér csipkefüggöny került A hintalovat Párizsból hozatta, a faragott kiságy olasz mesterek

keze munkáját dicsérte. A kisszekrényt apró ruhácskákkal zsúfolta tele. ír és breton csipke, francia selyem. És mindegyiken finom öltésekkel ott díszeleg a kicsi monogramja. James Reginald Connernek fogják hívni. Fia lesz. Végre valami, ami csak az övé. Valaki, akit szerethet. Együtt fognak utazgatni, ő és szépséges fia. Megmutatja neki a világot. A legjobb iskolákba járatja majd. Ő lesz a büszkesége, az öröme, a szíve. És azt sem bánta, hogy Reginald mind kevesebbszer kereste fel a maini házat azon a fülledt, forró nyáron. Ő végül is csak egy férfi. De aki belül növekszik, az a fia. Soha többé nem lesz egyedül. Amikor megérezte az első fájásokat, egyáltalán nem félt, A vajúdás hosszú, gyötrelmes órái alatt csak egy dolog lebegett a szeme előtt. Az ő Jamese. A fia. A gyermeke. Szeme elhomályosult a kimerültségtől, és a hőséget, ezt az élő, mindent felzabáló szörnyeteget sokkal rosszabbnak érezte, mint a hasogató fájdalmat Látta, ahogy az orvos és a bába gondterhelt pillantásokat vált egymással. Arcuk komoly és aggodalmas volt. De ő fiatal és egészséges. Meg tudja szülni a gyermekét. Megszűnt az idő. Hosszú órák teltek el, a napot felváltotta a gázlámpák remegő fénye, sejtelmes árnyakat rajzolva a szoba falára. És a fájdalom és kimerültség ködfüggönyén át végre meghallotta a vékony hangot. - A fiam - suttogta, miközben könnyek csorogtak az arcán. - A gyermekem. A bába nem engedte felülni. Szorosan tartotta, közben halkan mormolt. - Feküdjön nyugodtan! Igyon egy kortyot! Pihenjen! Nagyot kortyolt, hogy megnedvesítse kiszáradt torkát, és megérezte az ópium ízét. Mielőtt tiltakozhatott volna, tudata kihunyt, és mély álomba süllyedt. Amikor felébredt, a szobában félhomály uralkodott, a függönyöket gondosan behúzták. Ahogy megmozdult, az orvos felállt, és megfogta csuklóját, hogy ellenőrizze a pulzusát - A fiam. A kisbabám. Látni akarom a kicsikémet! - Küldetek fel magának húslevest Nagyon sokáig aludt. - A fiam. Biztosan éhes. Hozassa ide nekem! - Asszonyom! - Az orvos leült az ágy szélére. Arca sápadt volt, szemében aggodalom ült. - Nagyon sajnálom. A kicsi halva született. A gyász és a félelem szörnyű karmai égő fájdalommal martak a szívébe. - Ez hazugság! Hallottam, hogy felsírt. Miért mond nekem ilyen szörnyűséget? - Nem sírt fel. - A férfi gyengéden megfogta a kezét A szülés hosszadalmas volt, és nagyon fájdalmas. A végén már nem is volt magánál. Asszonyom, nagyon sajnálom.

A kislánya halva született. Nem hitte el. Sikoltozott, dühöngött, zokogott, és amikor elmúlt a nyugtatók hatása, újra sikoltozni, dühöngeni és zokogni kezdett. Eleinte nem akarta a gyereket. Később már semmi mást nem akart, csak őt. Fájdalma nem ismert határt, túlment a józan ész keretein. Gyásza az őrületbe kergette. Southfteld, Michigan 2001. szeptember Cydaégette a szószt. Stella soha nem fogja elfelejteni ezt az apró, bosszantó részletet, ahogy örökké emlékezni fog a késő nyári vihar dörgésére és a szobában civakodó fiúk hangjára is. Örökre emlékezetébe vésődött az égett szag, a megszólaló füstriasztó éles hangja, a mozdulat, ahogy gépiesen levette a lábast a lángrózsáról, és beleborította tartalmát a mosogatóba. Nem volt igazán jó szakács, de - általában - nagyon precíz volt. Úgy tervezte, hogy Kevin kedvencét fogja főzni hazatérése alkalmából, csirkét Alfredo módra, friss salátával, ropogós kenyérrel és fokhagymás-sajtos szósszal. A szép külvárosi ház takaros konyhájában ott sorakoztak a pulton a hozzávalók, a nyitott szakácskönyv a könyvtámasznak döntve állt, lapjait műanyag fólia védte. Kötényt kötött, hogy megóvja csinos nadrágját és blúzát, vörös hajának kavargó tömegét pedig kontyba fonta feje tetején, hogy ne legyen útban. Később fogott a munkához, mint tervezte, de aznap kész őrültek háza volt a kertészetben. Árleszállítással egybekötött vásárt rendeztek az őszi virágokból. A meleg idő kicsalogatta az embereket otthonról, és valósággal elözönlötték a kertészetet. Nem mintha bánta volna. Szerette a munkáját, sőt egyenesen imádta. Jó volt újra teljes munkaidőben dolgozni. Gavin már iskolába járt, és Luké is elég idős volt ahhoz, hogy felvegyék a bölcsődébe. Hogyan lehetséges, hogy a kisbabája már első osztályba jár? És észre sem fogja venni, Luké máris ovis lesz. Ideje aktívabban nekilátni a harmadik gyereknek. Talán ma este, gondolta mosolyogva. Amikor elérkeznek az isten hozott itthon ünnepség végső és nagyon is intim részéhez. Miközben kimérte a hozzávalókat, a szomszéd szobából hatalmas robaj, majd visítás hallatszott. Most aztán megkapják a magukét, dobta le, amivel foglalkozott, és indult elszántan a gyerekszobába. Még hogy harmadik gyerek, amikor ez a kettő is megőrjíti! Belépett a szobába, ahol a srácok voltak. Az ő kicsi angyalkái. A szőke hajú Gavin szeme pajkosan csillogott, de ártatlan arccal ült a padlón, és két kisautót vezetett éppen

egymásnak, míg Luké, aki tőle örökölte vörös haját, harsányan bömbölt összerombolt építőkockái felett. Nem kellett látnia, hogy tudja, mi történt. Luké épített, Gavin rombolt. Az ő házukban ez volt a térség törvénye. - Gavin, miért tetted? - Felemelte Luke-ot, megveregette a hátát - Nincs semmi baj, kicsim. Majd építesz másikat. - De az én házam volt! Az én házam! - Baleset volt - jelentette ki Gavin, és szeméből nem hunyt ki a huncut csillogás, amitől Stellának legszívesebben kuncogni lett volna kedve. - A kocsi rombolta össze. - Fogadni mertem volna, hogy a kocsi volt. De csak aztán, hogy nekiirányítottad a háznak. Miért nem tudsz rendesen játszani? Az öcséd nem piszkált téged. - Én rendesen játszottam. De ő még csak egy kisbaba. - így van - nézett rá anyja szigorúan, amitől Gavin kénytelen volt lesütni a szemét. - És ha te is úgy viselkedsz, mint egy kisbaba, akkor a szobádban játszhatsz tovább. Egyedül. - De hát csak egy ostoba ház volt, - Nem is! Mami! Luké két kezébe fogta anyja arcát, és hatalmas, könnyben úszó szemmel nézett rá. - Nagyon jó ház volt. - Építesz majd egy még jobbat. Rendben? Gavin, hagyd békén az öcsédet! Dolgom van a konyhában, és apu is mindjárt hazaér. Azt akarod, hogy megbüntesselek az apád hazaérkezésének napján? - Nem. De nem tudok mit csinálni. - Az bizony nagy baj. Micsoda szégyen, hogy még egy rendes játékod sincs - ültette le Luke-ot - Építsd a házadat, Luké! Gavin, ne nyúlj az építőkockáihoz! Ha még egyszer be kell jönnöm, annak egyáltalán nem fogsz örülni. - Ki akarok menni! - nyafogta Gavin, ahogy anyja kifelé indult. - Nos, amint látod, esik. Mivel nem mehetünk ki, jobban teszed, hajói viseled magad. Idegesen tért vissza a szakácskönyvéhez. Próbálta rendbe szedni a gondolatait. Dühösen csapott a tévé kapcsológombjára. Istenem, mennyire hiányzik Kevin! A fiúk egész délután nyűgösködtek, ő pedig feszültnek és zaklatottnak érezte magát. Az utolsó négy nap Kevin nélkül maga volt a pokol. Úgy járkált, végezte a dolgát, mint egy holdkóros. A ház, a munkája, a fiúk és egyéb apró elintéznivalók - és mindez egyedül. Mintha a háztartási eszközök csak arra vártak volna, hogy Kevin elutazzon, és akkor sorban sztrájkba léptek. Tegnap a mosógép ment tönkre, ma reggel a kenyérpirító égett le. Amikor férje otthon van, minden olyan olajozottan megy. Tökéletesen kiegészítik egymást, megosztják a munkát, a felelősséget és az örömet is fiaik nevelésében. Ha Kevin itthon lenne, leülne a fiúkkal játszani, míg ő a konyhában

tüsténkedik. Vagy ami még jobb, férje főzne, míg ő játszik a srácokkal. Hiányzott neki, ahogy mögé lép, lehajol, és arcát hozzádörzsöli az övéhez. Hiányzott az illata. Hiányzott, ahogy esténként hozzásimul. Hiányoztak a beszélgetések a sötétben a terveikről, vagy a nevetés, ahogy felidézik, mit csináltak aznap a fiúk. Az ég szerelmére, úgy érzi, mintha már négy hónapja ment volna el, nem négy napja, mondta magának. Fél füllel hallotta, ahogy Gavin megpróbálja rávenni öccsét, hogy építsenek egy felhőkarcolót, amit aztán közös erővel lerombolhatnak. Megkeverte a szószt, és figyelte, hogyan kavarja a szél a lehullott leveleket odakint. Kevinnek nem kell majd annyit utaznia, ha megkapja az előléptetést. Hamarosan, emlékeztette magát. Keményen megdolgozott érte, már csak egy hajszál választja el tőle. A pluszpénz is jól jön majd, különösen, ha megszületik a harmadik kicsi - ezúttal talán egy kislány. Az előléptetésnek köszönhetően, és annak, hogy ő is újra teljes munkaidőben dolgozik, azt is megengedhetik maguknak, hogy jövő nyáron elvigyék valahová a gyerekeket. Talán Disneylandbe. Az biztos tetszene nekik. Még ha terhes lesz is, meg tudják oldani. Sikerült félretennie egy kis pénzt a vakációra... és egy új kocsira is gyűjteni kezdett. Az új mosógép vásárlása ugyan erősen megcsappantja a biztonsági tartalékot, de így sem lesz gond. Amikor meghallotta a fiúk nevetését, válla ellazult. Az élet igazán nagyszerű. Egyszerűen tökéletes, minden úgy halad, ahogy azt valaha elképzelte. Feleségül ment ahhoz a férfihoz, akibe első látásra beleszeretett. Kevin Rothchild elbűvölte lassú, érzéki mosolyával. Van két gyönyörű fiuk, egy kedves házuk még kedvesebb szomszédokkal, munkájuk, amelyet imádnak, és közös terveik a jövőt illetően. És amikor szeretkeznek, az még mindig maga a csoda. Amikor erre gondolt, maga elé képzelte Kevin arcát, miután letették a fiúkat aludni, és ő délibben csábító, új fehérneműjében, amit férje távollétében vett. Egy kis bor, sejtelmes gyertyafény, és... A következő, sokkal nagyobb robajra az égnek emelte a tekintetét. Szerencsére ezúttal üdvrivalgás követte a zajt, nem sírás. - Mami, mami! - rohant be lelkesen Luké. - Az egész épületet leromboltuk! Ehetünk sutit? - Nem, mindjárt vacsorázunk. - Kérlek, mami! Kérlek szépen! Kérlek, kérlek! A kicsi a nadrágját rángatta, és igyekezett felmászni a lábán. Stella letette a kanalat, és elhessentette Luke-ot. - Vacsora előtt nincs sütemény. , - De éhesek vagyunk - csatlakozott öccséhez Gavin, autóit egymáshoz ütögetve. - Miért nem ehetünk valamit,

amikor éhesek vagyunk? Különben is, miért kell azt az ostoba csirkét enni? - Csak. - Gyerekként mindig is utálta ezt a választ, de most teljesen helyénvalónak tűnt. - Együtt vacsorázunk valamennyien, amikor az apu megjött. De ahogy kinézett az ablakon, aggódni kezdett, hogy késni fog a gép. - Tessék, itt van egy alma. Kivett egy gyümölcsöt a tálból, és felkapott egy kést. - Nem szeretem a héját - nyafogta Gavin. - Nincs időm, hogy meghámozzam. - Gyorsan megkeverte a szószt. - A héja nagyon egészséges. - Vagy nem így van? - Ihatok valamit? Ugye, ihatok is? - Luké nem tágított. - Szomjas vagyok. - Édes istenem! Csak öt percet kérek, jó? Öt perc. Menjetek! Menjetek, és építsetek valamit! Utána kaptok pár szelet almát és üdítőt is. Hatalmasat dörrent az ég, mire Gavin nagyot ugrott és felkiáltott. - Földrengés! - Ez nem földrengés. De a fiú arca ragyogott az izgalomtól, ahogy körbe-körberohangált a szobában. - Földrengés! Reng a föld! Lelkesedése Luke-ra is átragadt, és a kicsi csatlakozott bátyjához. Stella lüktető homlokára szorított tenyerét. A ricsaj őrjítő volt, de talán lefoglalja a fiúkat, amíg elkészül az étellel. Visszafordult a tűhelyhez, oda sem figyelve a hírekre. De a hang áthatolt a fejfájás ködén, és mint egy automata fordult a készülék felé. Lezuhant egy utasszállító repülőgép. A Detroitból Lansingbe tartó úton. Tíz utas volt a fedélzetén. A kanál kiesett a kezéből. A szíve egyszerűen megszűnt dobogni. Kevin. Kevin! A gyerekek félelemmel vegyes elragadtatással visongtak, ahogy a vihar teljes erővel tombolt felettük. A konyhában Stella lassan a padlóra rogyott, amint jól felépített világa darabokra tört. Idegenek jöttek, komoly arccal, és közölték, hogy Kevin meghalt. Nem volt képes felfogni, egyszerűen képtelen volt elhinni, bár tudta. Tudta abban a pillanatban, amikor meghallotta a riporter hangját a konyhai televízióban. Kevin nem halhatott meg. Fiatal volt, és egészséges. Úgy volt, hogy hazajön, és csirkét esznek Alfredo módra. De odaégette a szószt. A füst beindította a riasztót, és a házban eluralkodott az őrület. A gyerekeket át kell küldeni a szomszédokhoz, hogy megmagyarázhassák neki.

De hogyan lehet megmagyarázni a lehetetlent, az elképzelhetetlent? Egy hiba. A vihar, egy villámlás, és minden örökre megváltozott. Egyetlen pillanat, és a férfi, akit szeretett, a gyermekei apja, halott. Van valaki, akit szeretneelhívni? Ugyan kit hívhatna fel Kevinen kívül? A férfi volt a családja, a barátja, az élete. Tompa zúgásként érzékelte, ahogy a részletekről beszéltek, a gyászszertartásról, a temetésről. Mind nagyon sajnálták az ót ért veszteségért. Elmentek, és ő egyedül maradt a házban, amit Kevinnel együtt vettek, amikor Luke-kal volt terhes. A házban, amire együtt gyűjtöttek, amit együtt festettek ki és együtt rendeztek be. A házban, melynek kertjét ő maga tervezte. A vihar véget ért, és most csend volt. Nagyon nagy csend. Talán még sohasem volt ekkora csend. Hallotta a saját szívdobbanását, a bojler halk zúgását, ahogy bekapcsolt, az esőcseppeket, ahogy aláhullottak az ereszről. Aztán meghallotta saját nyöszörgését, ahogy ott feküdt összeroskadva a bejárati ajtó előtt. Összegömbölyödött védekezésül, visszautasításként. Nem voltak könnyei, még nem. A könnyek valamiféle kemény, forró csomóvá álltak össze benne. A gyásza olyan mély volt, hogy a könnyek nem tudtak a felszínre törni. Csak feküdt ott összegömbölyödve, és torkából halk, állati nyöszörgés tört elő. Sötét volt már, mire összeszedte magát. Lassan talpra állt, kábán, összetörten. Kevin. Valahol az agyában egyre csak férje neve visszhangzott. Ó, istenem! Ó, édes istenem! Hogyan mondja meg a gyerekeknek? Az ajtó felé tapogatózott, majd kilépett a hűvös éjszakába, elméje áldásosán üres volt. Nyitva hagyta maga mögött az ajtót, végigsétált a nagy fejű őszirózsák és krizantémok közt, elhagyta a fényes levelű azáleákat, amelyeket még Kevinnel együtt ültettek egy szép tavaszi napon. Vakon botorkált át az úttesten, a tócsákon és nedves füvön keresztül, amitől teljesen átázott a cipője, míg a szomszéd tornácához ért. Hogy is hívják a szomszédját? Különös, pedig négy éve ismeri már. Néha együtt mentek vásárolni, hol egyikük, hol másikuk kocsiját használva, és mégsem jut eszébe a neve... Ó, igen. Hát persze. Diane. Diane és Adam Perkins, és a gyerekeik, Jessie és Wyatt. Kedves család, gondolta fásultan. Kedves és normális család. Néhány hete kerti partit rendeztek. Kevin csirkét sütött a kerti grillen. Imádott a szabadban sütni. Bort ittak, jót mulattak, a gyerekek játszottak. Wyatt elesett, és lehorzsolta a térdét. Hát persze hogy emlékszik. De ott állt az ajtó előtt, és maga sem tudta, mit akar ott. A gyerekei. Hát persze. A gyerekeiért jött. Meg kell

mondania nekik... Ne gondolkozz! Megkeményítette magát, visszafogta háborgó érzelmeit. Most nem szabad gondolkozni. Ha megteszed, szét fogsz esni. Darabjaidra hullsz, millió és millió apró darabkára, amit soha nem lehet már összerakni. A kicsikéinek szüksége van rá. Most van rá szükségük. Csak ő maradt nekik. Lenyelte a hatalmas, keserű gombócot a torkából, majd becsöngetett. Mintha vékony üvegfalon keresztül látná Diane-t. Mintha ködön át hallaná a hangját. Érezte, ahogy átkarolja, együttérzéséről biztosítja. De a te férjed él, és nagy különbség, gondolta Stella. A te életed nem ért véget. A te világod nem változott, öt perccel ezelőtt is ugyanilyen volt. Szóval, nem tudhatod. Nem is sejtheted, milyen érzés. Amikor érezte, hogy reszketni kezd, elhúzódott. - Kérlek, most ne. Nem tudnék. Haza kell vinnem a fiúkat. - Veled megyek - mondta Diane könnyes szemmel, és megsimogatta Stella haját. - Szeretnéd, ha átmennék hozzátok, és veled maradnék? - Nem, most inkább ne... a fiúkért jöttem. - Hozom őket. Gyere be, Stella. De ő csak a fejét rázta. - Rendben. A nappaliban vannak. Máris hozom őket. Stella, ha bármiben segíteni tudok. Csak hívnod kell. Sajnálom. Istenem, annyira sajnálom! Csak állt a sötétben, bámulta a fényt, és várt. Hallotta a tiltakozást, a nyafogást, majd a lábak dobogását. És ott álltak előtte a fiai - Gavin, aki apja haját örökölte, és Luké, Kevin szájával. - Még nem akarunk hazamenni - mondta Gavin. Olyan jól játszunk. Hadd fejezzük be! - Most nem lehet. Haza kell mennünk. - De nyerésben vagyok. Ez nem igazságos, és... - Gavin, mennünk kell! - Megjött apa? Lenézett Luke-ra, az ártatlan, boldog arcocskára, és kis híján összeroppant. -Nem. Lehajolt, felkapta, és puszit nyomott a szájára, amely annyira hasonlított Kevinére. - Menjünk haza! Megfogta Gavin kezét, és visszaindult velük az üres házba. - Ha az apu itthon lenne, biztosan megengedné, hogy befejezzem a játékot - tört el a mécses Gavinnél. - Az aput akarom! - Tudom. Én is, kicsim. - Lehet kutyusunk? - kérdezte Luké. Kis kezével maga felé fordította anyja arcát. - Megkérhetjük aput? Lehet nekünk is

kutyusunk, mint Jessie-nek és Wyattnek? - Később megbeszéljük. - Az aput akarom - ismételte meg Gavin emelt hangon. Tudja, gondolta Stella. Tudja, hogy valami nincs rendben, hogy valami nagy baj van. Meg kell tennem. Meg kell tennem most. -Üljünk le! Gondosan, nagyon is alaposan bezárta maguk mögött az ajtót, majd Luke-ot a heverőhöz vitte. Leült, ölében a kisfiúval, és átkarolta Gavin vállát - Ha lenne egy kutyám, jól gondját viselném - mondta komolyan Gavin. - Mikor jön haza apa? - Nem tud hazajönni. - Annyira lefoglalja az utazás? - Ő... - Édes istenem, most segíts, hogy helyesen csináljam! - Baleset történt. Az apu is ott volt a balesetnél. - Mint amikor összeütköznek az autók? - kérdezte Luké, de Gavin hallgatott. Egy szót sem szólt, csak a szeme égett. - Nagyon súlyos baleset volt, és az apunak fel kellett mennie a mennyországba. - De utána haza kell jönnie! - Nem tud. Soha többet nem tud hazajönni. Ezentúl a mennyországban fog lakni. - De én azt akarom, hogy itt legyen! Gavin ki akarta tépni magát anyja öleléséből, de Stella szorosan tartotta. - Azt akarom, hogy azonnal hazajöjjön! - Én sem akarom, hogy ott legyen, kicsim. De többet nem tud hazajönni, akármennyire is szeretnénk. Luké ajka megremegett. - Haragszik ránk? - Nem! Nem, nem, nem, kicsim! Dehogyis! - szorította arcát a hajához. Gyomra összeszorult, és szíve fájdalmas sebként lüktetett. - Nem haragszik ránk. Szeret minket. Mindig szeretni fog minket. -Meghalt! Gavin hangja dühös volt, arcán is harag tükröződött, majd megtört, és nem volt több, mint egy kisfiú, aki az anyja karjában zokog. Addig a karjaiban tartotta őket, amíg el nem aludtak, akkor felvitte őket a saját ágyába, hogy amikor felébrednek, ne legyenek egyedül. Mint annyiszor előtte, lehúzta a cipőjüket, és gondosan betakargatta őket. A villanyt égve hagyta, miközben körbejárta a házat úgy érezte, mintha valami ködben úszna -, hogy bezárja az ajtókat, ellenőrizze az ablakokat. Amikor meggyőződött róla, hogy mindannyian biztonságban vannak, bezárkózott a fürdőszobába. Megnyitotta a forró vizet, és a fürdő hamarosan gomolygó párába burkolózott. Csak amikor a kádba lépett, amikor belesüppedt a gőzölgő vízbe, csak

akkor engedte meg, hogy a csomó feloldódjon a belsejében. Teste reszketett a forró vízben, és ő csak zokogott megállíthatatlanul, miközben gyermekei a szobában aludtak. Túlélte. Néhány barátja azt javasolta, hogy vegyen be nyugtatót, de nem akarta elfojtani az érzelmeit. Azt sem akarta, hogy zavaros legyen a feje, amikor a gyerekeire is gondolnia kellett. A megemlékezés egyszerű volt. Kevin is így akarta volna. Minden apró részletre - zene, virágok, fényképek odafigyelt. Egy ezüstdobozt választott a hamvaknak, és azt tervezte, hogy a tóba szórja őket. Abba a tóba, ahol Kevin egy szép nyári délutánon megkérte a kezét egy bérelt csónakban ringatózva. Feketébe öltözött a gyászszertartásra. Harmincegy évesen itt maradt özvegyen, két kisfiúval és a jelzáloggal a nyakában, összetört szívvel. Azon töprengett, hogy vajon örökké fognak-e sajogni a szilánkok, fájón hasogatva megsebzett lelkét. Állandóan a gyerekekkel volt, és megbeszélt egy időpontot a lelki tanácsadóval. Részletek. Meg tud birkózni a részletekkel. Amíg van mit csinálnia, amíg akad konkrét tennivaló, addig tudja tartani magát. Addig erős marad. Jöttek a barátok, tele együttérzéssel, lefedett edényekkel és könnyes szemmel. Sokkal hálásabb volt nekik, amiért lefoglalták a figyelmét, mint a vigasztalásért. Számára nem volt vigasz. Apja iderepült a feleségével Memphisből, és rájuk támaszkodhatott. Hagyta, hogy Jolene, apja felesége anyáskodjon felette, ölébe vonva nyugtassa a gyerekeket, mialatt a saját anyja folyamatosan csak panaszkodott, hogy azzal a nővel kell egy szobában lennie. A szertartás véget ért. Miután a barátok elbúcsúztak, miután megölelte apját és Jolene-t, akik a repülőtérre indultak, hogy hazarepüljenek Memphisbe, Stella levetette a fekete ruhát, és berakta egy táskába, hogy majd elküldje valamelyik menedékotthonba. Soha többé nem akarta látni. Az anyja maradt. Stella kérte meg, hogy maradjon pár napig. Ilyen körülmények között igazán szüksége van az anyjára. Bármennyi súrlódás is volt köztük, és volt jó pár, a halál elmossa őket. Amikor belépett a konyhába, anyja kávét főzött. Stella annyira hálás volt, hogy ilyen aprósággal nem neki kell törődnie, hogy átvágott a konyhán, és nagy puszit nyomott anyja arcára. - Köszönöm. Már beteg vagyok a rengeteg teától. - Valahányszor megfordultam, az a nő mindig teát kotyvasztott. - Csak segíteni akart, különben sem hiszem, hogy a

gyomrom elbírta volna a kávét korábban. Carla megfordult. Karcsú nő volt, rövid, szőke hajjal. Az évek során komoly harcot folytatott az idő múlásával, és rendszeresen látogatta a plasztikai sebészeket. A ráncfelvarrás, zsírleszívás, fenékfeszítés, az injekciók eltűntettek néhány évet a korából. És úgy nézett ki, mint akit kőire faragtak, gondolta Stella. Bár többnyire negyvenesnek nézik, egyáltalán nem látszik rajta, hogy örülne neki. - Mindig az ő pártját fogod. - Nem fogom Jolene pártját, anyu - ült le kimerülten Stella. Nincs több részlet, fedezte fel. Nincs több tennivaló. Hogy fogja túlélni az éjszakát? - Nem látom be, miért kellene elviselnem. - Sajnálom, hogy kényelmetlenül érezted magad. De Jolene nagyon kedves. Már vagy huszonöt éve házasok apával. Igazán hozzászokhattál volna ennyi idő alatt. - Látni sem bírom az arcát, és megőrülök a hangjától is. A lakókocsi szemetje! Stella kinyitotta a száját, majd újra becsukta. Jolene nem lakókocsiparkból származott, és egyáltalán nem volt értéktelen ember. De mire lenne jó ezt most elmondani? Vagy emlékeztetni anyját, hogy ő volt az, aki válni akart, aki otthagyta őket? Mint ahogy azt sem lenne értelme felemlegetni, hogy Carla azóta kétszer is férjhez ment. - Nos, már elment. - Jó, hogy megszabadultunk tőle. Stella mély lélegzetet vett. Ne vitatkozz, mondta magának, miközben gyomra fel-le liftezett. Túl fáradt a vitához. - A gyerekek alszanak. Teljesen kimerültek. Holnap... meg kell birkóznunk a holnappal. Gondolom, így működik a dolog - hajtotta hátra a fejét szemét lehunyva. - Úgy érzem magam, mintha egy szörnyű álomba csöppentem volna, és minden pillanatban várom, hogy felébredjek. És amikor felébredek, itt lesz mellettem Kevin. Nem... nem tudom nélküle elképzelni az életem. A gondolatát sem bírom, hogy el kell képzelnem. Újra eleredtek a könnyei. - Anya, fogalmam sincs, hogy mit fogok csinálni. - Volt neki biztosítása, vagy nem? Stella meglepetten pislogott, miközben Carla elé tette a kávét. - Tessék? - Életbiztosítás. Biztosítva volt? - Igen, de... - Beszélned kell egy ügyvéddel. Pereld be a légitársaságot! Talán elkezdhetnél gyakorlatiasan gondolkodni - ült le Carla a kávéjával. - Végül is abban vagy a legjobb. - Anya - lassan beszélt, mintha idegen nyelvről fordítana -, Kevin halott. - Tudom, Stella, és nagyon sajnálom - nyúlt át az asztalon, és

megveregette lánya kezét. - Mindent félretettem, hogy idejöhessek neked segíteni, nem igaz? - Igen. Ezt nem szabad elfelejtenie. Értékelni kell. - Átkozottul elcseszett világ az olyan, ahol az ő korabeli embernek meg kell halnia. Értelmetlen veszteség. Soha nem fogom megértem. - Én sem - húzott elő Stella egy zsebkendőt, hogy letörölje könnyeit. - Kedveltem őt. De tény, hogy most kellemetlen helyzetbe kerültél. Ott vannak a számlák, a gyerekek, akiket fel kell nevelned. Itt állsz özvegyen két kisfiúval. Nem sok olyan férfi akad, aki egy egész család gondját a nyakába akarja venni, nekem elhiheted. - Nem akarom egy férfi nyakába varrni magam. - De fogod - bólintott nagyot Carla. - Fogadd meg a tanácsomat, lányom, és legközelebb pénzes fickót válassz. Ne kövesd el ugyanazt a hibát, amit én! Elvesztetted a férjedet, és ez kemény dolog. Igazán kemény. De más nők százai vesztik el a férjüket nap mint nap. És hidd el, így még mindig jobb, mint ha elvált volna tőled. A fájdalom túl éles volt a gyászhoz, és túlságosan hideg a haraghoz. - Anya, ma volt Kevin gyászszertartása. A hamvai ott vannak egy átkozott dobozban, a szobámban. - A segítségemet kérted - hadonászott kanalával Carla. - És én próbálok segíteni. Pereld le a gatyát is a légitársaságról, és szerezz magadnak egy biztos támaszt! És ne add el magad valami örök vesztesnek, ahogy én szoktam! Nem gondolod, hogy a válás is felér egy lórúgássaí? Én már túl vagyok egyen, nem igaz? Na jó, kettőn. És érzem, hogy a harmadik is közel van már. Végeztem azzal az ostoba fajankóval. El sem tudod képzelni, hogy mit kellett eltűrnöm tőle. Nem elég, hogy durva, nagyszájú tuskó, azt hiszem, még meg is csal. Elfordult az asztaltól, kotorászott egy kicsit, majd vágott magának egy szelet tortát. - Ha azt hiszi az a seggfej, hogy én ezt eltűröm, hát nagyon téved. Igazán szeretném látni az arcát, amikor megkapja a papírokat. Ma. - Sajnálom, hogy a harmadik házasságod sem sikerült - mondta mereven Stella. - De most egy kicsit nehezemre esik az együttérzés, mivel mind a három házasság és válás a te döntésed volt. Kevin meghalt. A férjem halott, és mérget vehetsz rá, hogy nem én akartam így. - Talán azt hiszed, hogy én újra végig akarom csinálni? Azt hiszed, hogy ide akarok jönni, hogy az apád cafkája a képembe röhögjön? - Jolene az apám felesége, és sosem viselkedett veled tiszteletlenül, hozzám pedig mindig kedves volt. - Csak a szemedbe - tömött újabb szeletet a szájába Carla. - Azt hiszed, csak neked van problémád? Te vagy az egyetlen, akinek szívfájdalma van? Nem vonsz majd ilyen

könnyedén vállat, ha eléred az ötvenet, és egyedül állsz a világban, mint a kisujjad. - Te már el is hagytad az ötvenet, anya, és az, hogy egyedül vagy, megint csak a te döntésed volt. Carla szeme elsötétült az indulattól. Metsző pillantást vetett lányára. - Nem tetszik nekem ez a hang, Stella. Nem vagyok köteles eltűrni. - Nem, valóban nem vagy köteles. Ami azt illeti, mindkettőnknek jobb lesz, ha elmész. Most rögtön. Rossz ötlet volt, hogy megkértelek, maradj. Nem is tudom, mit hittem. - Ha azt akarod, hogy elmenjek, rendben - pattant fel Carla az asztaltól. - Legalább visszatérhetek a saját életemhez. Soha nem volt benned semmi hála, és ha nem nyaggathattál valamiért, nem is voltál boldog. Ha legközelebb egy vállra lesz szükséged, amin kisírhatod magad, hívd csak a bugris mostohaanyádat! - Ó, hívni fogom - morogta Stella, ahogy Carla kivitorlázott a konyhából. Azt elhiheted. Felállt, hogy a csészét a mosogatóhoz vigye, de aztán megadta magát a kicsinyes vágynak, és inkább földhöz vágta. Mivel ő maga is összetört, legszívesebben mindent összetört volna maga körül. Törni-zúzni szeretett volna, hogy olyan fájdalmat okozzon a világnak, amilyen fájdalmat a világ okozott neki. Ehelyett csak állt a mosogató szélébe kapaszkodva, és azon imádkozott, hogy anyja minél előbb pakoljon össze és menjen el. Kint akarta tudni a házból. Hogyan is képzelhette, hogy jó lesz, ha ott marad! Sosem volt más kettejük viszonya. Örökös vagdalkozás, veszekedés. Semmi kapcsolat, semmi közös pont. De az isten szerelmére, tényleg szüksége lenne egy vállra! Legalább egy éjszakára. Holnaptól teszi, amit tennie kell, jöjjön bármi, de ma éjjel szüksége van valakire, aki átöleli, cirógatja, megnyugtatja. Reszkető kézzel takarította fel a cserépdarabokat, és ejtett pár könnyet, ahogy a szemetesbe süllyesztette a csésze maradványait. Majd odasétált a telefonhoz, hogy hívjon egy taxit anyjának. Carla úgy ment el, hogy nem beszéltek egymással, és Stella úgy döntött, így volt a legjobb. Becsukta az ajtót, és hallgatta, ahogy a taxi elhajt. Egyedül maradt. Megnézte fiait, eligazgatta a takarójukat, gyengéden megpuszilta a homlokukat. Már csak ők maradtak neki. És csak ő maradt nekik. Ezentúl jobb anya lesz, fogadkozott. Türelmesebb. Soha, de soha nem fogja cserbenhagyni őket. Mindig ott lesz nekik, amikor szükségük lesz rá. És ha egy vállat keresnek, amin kisírhatják magukat, az ő válla mindig a rendelkezésükre áll. Bármi történjék.

Akármikor. - Ti vagytok a legfontosabbak nekem - suttogta. Mindig ti lesztek a legfontosabbak. A szobájába ment, levetkőzött, majd a szekrényből elővette Kevin egyik régi köntösét Beburkolózott a szívfájdítóan ismerős illatba. Összegömbölyödött az ágyon. A köntöst szorosan magához ölelve lehunyta a szemét, és imádkozott a holnapért. Harper-ház 2004.január izm engedhette meg magának, hogy akár a ház, akár az úrnője megfélemlítse. Mindkettőnek híre volt. A házról azt mondták, hogy előkelő és régi, a kertje pedig magával az édenkerttel vetekszik. Ez utóbbi igazáról éppen az imént győződhetett meg. A nőről azt hallotta, hogy érdekes, amolyan magányos fajta, és egy cseppet nehéz természetű. Stella tisztában volt vele, hogy ez a szó akármit jelenthet, a határozottól a megátalkodottig. Bármelyik legyen is, meg tud birkózni vele, emlékeztette magát, ahogy küzdött a késztetéssel, hogy felpattanjon és nyugtalanul járkálni kezdjen. Helytállt már rosszabb helyzetben is. Kellett neki az állás. Nemcsak a fizetés miatt, ami szokatlanul bőkezű volt, de a változás, a kihívás miatt is. Több tennivalóra volt szüksége, hogy ki tudjon törni a körből, amibe akkor került, amikor hazaköltözött. Ki kell alakítani a maga életét. Többre vágyott a mindennapi műszaknál, a fizetési csekknél, melyből a számlákat állja. Bár úgy hangzott, mintha valami önsegítő könyvből venné, de mégis, valami olyanra volt szüksége, ami kielégíti, ami kihívást jelent. Rosalind Harper elégedett volt, ebben Stella egy percig sem kételkedett. Gyönyörű, ősi ház, virágzó üzlet. Eltöprengett, milyen lehet úgy felébredni minden reggel, hogy pontosan tudja az ember, hová tartozik és merre tart. Ha van valami, amit szeretett volna elérni, hogy aztán átadhassa a gyermekeinek, az a tudás volt. Attól félt, hogy Kevin halálával elvesztette a tisztánlátását. A munkához való érzék megmaradt benne, azzal nem volt gond. Csak bízzanak rá valami feladatot, biztosítsák a helyet és a körülményeket, ahol megvalósíthatja, és minden rendben lesz. De a tudás, hogy ki is ő valójában, meghalt benne azon a szeptemberi napon, és azóta sem tudott újra feltámadni. Visszaköltözött Tennessee-be, ez volt az új kezdete. Ez lesz a végső interjúja Rosalind Harperrel. Ha nem kapja meg az állást - nos, akkor szerez egy másikat. Senki nem foghatja rá, hogy nem tud dolgozni, vagy nem tudja megkeresni a gyerekeinek és magának a mindennapi betevőt De mindenre, ami szent, ő ezt az állást akarja! Kihúzta magát, és igyekezett tudomást sem venni a kis hangról a fejében, amely halk suttogással próbálta elbátortalanítani. Meg

fogja kapni a munkát. Gondosan választotta meg az öltözékét a találkozóra. Üzleties, de nem túlbuzgó hatást keltő kék kosztümöt és kikeményített fehér blúzt vett fel. Elegáns cipő, elegáns táska. Kevés, nem hivalkodó ékszer. Semmi csillogó. Visszafogott smink, ami kiemeli szemének kékjét. Haját csattal fogta össze a tarkóján. Ha van egy kis szerencséje, akkor egyetlen tincs sem fog kibújni, amíg az interjú véget nem ér. Rosalind megvárakoztatta. Valószínűleg szándékosan, döntötte el Stella, miközben óraszíját csavargatta. Hagyja, hogy itt főjön a saját levében, ebben a csodaszép szalonban, és közben alaposan szemügyre vehesse a csodaszép és értékes festményeket és antik tárgyakat, gyönyörködhessen a fenséges kilátásban. Az egész álomszerű és szívélyes déli légkör arra emlékeztette, hogy ő csak egy jenki, aki nem tartozik ide. Errefelé lassabban mennek a dolgok, emlékeztette magát. Nem szabad elfelejtenie, hogy más itt a tempó, mint amihez hozzászokott. Ez egy egészen más kultúra. A kandalló valószínűleg Adams munkája, a lámpa pedig eredeti Tiffany. Vajon a sötétítőtportiére-nék hívják errefelé, vagy az túl Scarlett OHará-s lenne? A csipkefüggöny a sötétítő alatt családi örökség? Teremtőm, még soha nem érezte magát ennyire kívülállónak. Mit keres egy michigani középosztálybeli özvegy ebben a déli pompában? Megkeményítette magát, és semleges kifejezést erőszakolt az arcára, amikor meghallotta a folyosón közelgő lépteket. - Hoztam kávét. Nem Rosalind volt, hanem az a vidám fiatalember, aki beengedte és a szalonba kísérte. Stella megítélése szerint harminc körüli lehetett, átlagos magasságú és nagyon sovány. Szikrázó, kék szemével és plakátra illő arcával, melyet dús, barna haj keretezett, filmszínésznek is elmehetett volna. Bár feketében volt, mégsem emlékeztetett komornyikra. Túl ízléses, túl elegáns volt hozzá. Davidnek hívták. Letette a tálcát a porcelánkannával és csészékkel. A terítéket finom szövetből készült szalvéták, cukor, tejszín és egy apró, ibolyával teli váza egészítette ki. - Roznak van még egy kis dolga, de rögtön itt lesz. Addig pihenjen és kávézzon nyugodtan. Jól érzi magát itt? - Igen, nagyon. - Hozhatok még valamit, amíg várakozik? - Nem, köszönöm. - Akkor helyezze kényelembe magát - parancsolt rá, miközben kitöltötte a kávét. - Semmi sem fogható a jó meleg kandallóhoz a csikorgó januári hidegben, nem igaz? Az ember azt is elfelejti ebben a zimankóban, hogy pár hónapja még a bőrét is levetette volna, olyan hőség volt. Mivel kéri a kávét, drága?

Stella nem szokott hozzá, hogy idegen férfiak, akik fantasztikus szalonokban kávét szolgálnak fel, drágának szólítsák. Ráadásul gyanította, hogy Dávid pár évvel fiatalabb nála. - Csak egy kis tejszínt. Utasítania kellett magát, hogy ne bámulja a férfi arcát Igazán... finomnak látszott. Telt ajkak, átható kék szem, erős pofacsont, szexis áll, középen gödröcskével. - Régóta dolgozik Ms. Harpernek? - Mindig is neki dolgoztam - mosolygott rá kedvesen, miközben átnyújtotta a csészét. - Vagy legalábbis úgy tűnik. Egyenes kérdésre egyenes választ adjon, és ne süketeljen! - lett szélesebb a mosolya. - Roz egyszerűen gyűlöli, ha valaki hajbókol. Tudja, drága, nagyon tetszik a haja. - Ó - emelte automatikusan a kezét a hajához Stella. Köszönöm! - Tiziano tudta, mit tesz, amikor kikeverte ezt a színt. Sok szerencsét Rozhoz! - indult kifelé. - Mellesleg, nagyon csinos a cipője. Stella halkan felsóhajtott. A férfi észrevette a haját és a cipőjét, és meg is dicsérte mind a kettőt. Nem túl jó jel. De a kávé jólesett, és Davidnek igaza volt. Nagyszerű a téli hidegben a meleg kandalló mellett üldögélni. Odakint most vigasztalanul szürke az égbolt, az idő ködös, és a nyirkos levegő csontig hatol. Könnyű lenne hozzászokni, hogy a téli délutánokon, a duruzsoló tűz mellett megigyon egy csésze kávét... milyen porcelánból is? Meisseni, Wedgewood? Kíváncsian emelte a csésze alját a szeméhez, hogy megnézze a márkajelzést. - Staffordshire-i, valamelyik Harper menyasszony hozta magával Angliából a XIX. század közepén. Nincs értelme magát átkozni, gondolta Stella, mint ahogy arra sem érdemes időt vesztegetni, hogy a vörös hajúakra jellemző érzékeny bőre valósággal lángol zavarában. Egyszerűen letette a csészét, és egyenesen Rosalind Harper szemébe nézett. - Gyönyörű. - Én is mindig így gondoltam - lépett közelebb Roz. Leült a Stella melletti székre, és töltött magának. Egyikük elvétette a ruhát erre az interjúra, vélte Stella. Rosalind magas, karcsú alakját kinyúlt, zöld pulóver és sárfoltos, kopott nadrág takarta. Cipő nem volt rajta, lábára vastag, barna zoknit húzott. Biztos ezért tudott nesztelenül belépni a szobába, gondolta Stella. Egyenes szálú, fekete haját rövidre vágva viselte. Noha eddig csak telefonon, faxon vagy e-mailben érintkeztek egymással, Stella utánanézett az asszonynak az interneten. Ismerni akarta lehetséges munkaadója hátterét, és szeretett volna egy pillantást vetni magára a nőre is. Rengeteg képet, cikket talált újságokban, folyóiratokban. Nyomon követhette Rosalind életútját gyerekkorától, az ifjúságán keresztül egészen napjainkig. Megcsodálta a

bájos és elragadó tizennyolc éves menyasszony fotóit, és mélyen együtt érzett a sápadt, huszonöt éves özveggyel. Természetesen más is volt róla. Társasági hírek, pletykagyanús találgatások, mikor megy újra férjhez, férjhez megy-e egyáltalán. Meglehetősen nagy sajtót kapott, amikor belevágott az üzletbe. A kertészet, a szerelmi élete, rövid második házassága és a válás mindent kiteregettek az újságok lapjain. Stella fejében egy erős akaratú, okos és kemény aszszony képe élt. De a lélegzetelállító külsőt a megfelelő kamerabeállításnak, a világításnak és a jó sminknek tulajdonította. Tévedett. Negyvenhat évesen Rosalind Harper teljesen kinyílt, tökéletes rózsára emlékeztetett. Nem amolyan melegházban nevelkedettre, elmélkedett Stella, hanem olyanra, amelyet megtépázott az idő, az évszakok váltakozása, de ő évről évre visszatért, és mindig erősebben, mindig szebben. Keskeny arcát erős csontok tették karakteresebbé, mélyen ülő szeme a legfinomabb whisky színére emlékeztetett. Erős akaratról tanúskodó, gyönyörűen ívelt száját nem festette, mint ahogy arcát sem, ezt Stella szakértő szeme azonnal felfedezte. Szeme sarkából apró barázdák futottak szét, a múló idő tanúságaként, de ez semmit nem vont le szépségéből. Stella csak arra tudott gondolni, hogy bárcsak ő is így nézne ki negyvenen felül. Csak valamivel elegánsabb öltözékben, ha lehetséges. - Megvárakoztattam, ugye? Egyenes válasz, idézte emlékezetébe Stella Dávid jó tanácsát. - Egy kicsit, de nem okozott nagy nehézséget ebben a kényelmes szobában üldögélni és Staffordshire porcelánból kortyolgatni a kitűnő kávét. - Dávid szeret buzgólkodni. A szaporítóházban voltam, és feltartottak. Élénk a hangja, gondolta Stella. Nem éles - a Tennessee kiejtéstől idegen minden éles hang -, de lényegre törő, és tele van energiával. - Fiatalabbnak látszik, mint vártam. Mennyi idős? Harminchárom? - Igen. - És a fiai... hat- és nyolcévesek? - Pontosan. - Nem hozta őket magával? - Nem. Az apámmal és a feleségével vannak. - Nagyon kedvelem Willt és Jolene-t. Hogy vannak? - Köszönöm, jól. Élvezik, hogy unokázhatnak. - El tudom képzelni. Az apja állandóan képeket mutogat, és büszkélkedik velük. - Ez volt az egyik ok, hogy a költözés mellett döntöttem. Hogy több időt tölthessenek együtt. - Jó ok. Én is kedvelem a gyerekeket. Hiányzik, hogy

nincs körülöttem egy sem. A tény, hogy magának kettő is van, előnyére szolgált az elbírálásnál. Az életrajza, az édesapja ajánlása, az előző munkaadója levele... nos, egyik sem ártott. Felkapott egy kekszet a tálcáról, és beleharapott, közben egy pillanatra sem vette le a tekintetét Stelláról. - Szükségem van egy igazgatóra, aki ellátná a szervezési feladatokat. Valakire, aki szeret dolgozni, és van képzelőereje. Kreatív, képes önállóan dolgozni, kellemes a megjelenése és gyakorlatilag fáradhatatlan. Szeretem, ha a nekem dolgozó emberek lépést tartanak velem, és én kemény iramot diktálok. - Én is így hallottam. - Rendben, gondolta Stella, csak őszintén és lényegre törően válaszol. - Menedzsment és marketing szakot végeztem a kertészettudományi karon. Azt a három évet leszámítva, amíg a gyerekekkel otthon voltam, és ami idő alatt megterveztem és kiviteleztem a saját és két szomszédom kertjét is, végig dolgoztam. Több mint két éve, a férjem halála óta, a fiaimat neveltem, és újra a szakterületemen dolgoztam. És mind a két területen remek munkát végeztem. Lépést tudok tartani önnel, Ms. Harper. Bárkivel lépést tudok tartani. Talán, gondolta Roz. De csak talán. - Láthatnám a kezét? Stella egy kicsit bosszankodva tartotta előre két kezét. Roz letette a csészét. Megfogta Stella kezét, és úgy fordította, hogy a tenyere legyen fölfelé. Ujjaival végigsimított rajta. - Tudja, hogyan kell dolgozni. -így igaz. - Az elegáns kosztüm félrevezetett. Nem mintha nem lenne nagyon csinos - mosolygott rá Roz, és kihörpintette kávéja maradékát. - Az elmúlt napokban sokat esett. Nézzük, találunk-e magának valami csizmát, hogy megkíméljük a szép cipőjét. Körbevezetem. A csizma túl nagy volt, és a katona-zöld szín sem illett a ruhájához, de a nedves, felázott föld és a kavicsos talaj valószínűleg sokat ártott volna az új cipőnek. A megjelenés amúgy sem számított sokat, ha összeveti Rosalind Harper birodalmával. A kertészet a birtok nyugati részén húzódott. A központi kert, a szerteágazó utak, az utak mentén kialakított ágyások és faiskolák, a park és a parkoló - valamennyi szemet gyönyörködtető harmóniát árasztott. Még így, januárban is látszott, mennyi gonddal és szakértelemmel válogatták össze és telepítették az örökzöldeket és díszfákat. Lelki szemei előtt látta a virágágyakat, évelők és egynyári növények színpompás kavalkádját tavasztól őszig. Elég volt egy pillantást vetnie a területre, és már nem pusztán akarta ezt az állást. Nem, akár az ördöggel is szövetkezett volna érte, annyira vágyott rá. A sóvárgástól ideges remegéssel rándult görcsbe a gyomra, valahogy úgy,

mint amikor a szeretett férfi érintésére vágyik az ember. - Nem akartam, hogy a kereskedelmi rész túl közel legyen a házhoz szólalt meg Roz, miközben leállította a kocsit. - Nem akartam, hogy amikor kinézek a szalon ablakán, vásárlókat és eladókat lássak. A Harperek mindig is üzleti beállítottságúak voltak. Már akkor is, amikor a környező házak helyén még gyapotföldek húzódtak. Mivel Stella szája teljesen kiszáradt, csak bólintani tudott. Onnan, ahol megálltak, nem lehetett látni a főépületet Természetes erdősáv takarta a rálátást, és védte a Harper-házat a hosszú és alacsony gazdasági épületekben, az üvegházakban és nyílt terepen dolgozók esetleges tolakodó pillantásaitól. És azok a csodálatos szelídgesztenyefák! - Ez a részleg egész évben nyitva áll a vásárlók előtt folytatta Roz. - Itt mindent megtalálhatnak, a cserepes növényektől a különböző kertészeti könyvekig. A legidősebb fiam segít irányítani ezt a részleget, bár jobban érzi magát az üvegházakban vagy kint a földeken. Jelenleg két kisegítő eladónk van, de többre lesz szükségünk pár héten belül. Szedd össze magad és figyelj, parancsolta magának Stella. - Errefelé márciusban kezdődik az idény. - így van. Roz a lapos tetős, fehér ház felé vezette, fel az aszfaltrámpán, keresztül a patyolattiszta teraszon, be az épületbe. Az ajtó két oldalán két hosszú, széles pultot látott. Soksok lámpa tette vidámabbá a képet. A polcok roskadoztak a zsákokba csomagolt virágföldtől, talajjavítóktól, műtrágyáktól, növényvédő szerektől, az állványokon virágmagos zacskók függtek. A többi polcon könyvek és színes cserepek és virágtartóládák sorjáztak. Szélharangok, kerti kiegészítők és egyéb apró díszek tették teljessé a kínálatot. Egy hófehér hajú asszony a napfogókat porolta. Kikeményített, ropogós fehér inge fölött halványkék kardigánt viselt, melynek elejét hímzett rózsák díszítették. - Ruby, bemutatom neked Stella Rothchildot. Megmutatom neki, hogy mennek itt a dolgok. - Örülök, hogy megismerhetem. A nő mosolya szívélyes volt, de a fürkésző pillantás elárulta, hogy Ruby tisztában van vele, mit keres itt. - Maga Will Dooley lánya, ugye? - Igen. - És... északról jött. Stella legnagyobb ámulatára olyan hangsúllyal ejtette ki az észak szót, mintha valami kétes hírű, harmadik világbeli országról beszélne. - Michiganből, igen. De Memphisben születtem. - Valóban? - A nő mosolya valamivel melegebb lett. Nos, ez már valami, nem igaz? Még kislány volt, amikor elkerült, jól tudom?

- Igen, az anyámmal. - És most vissza akar jönni? - Már vissza is jöttem - javította ki Stella. -Hm. Majd meglátjuk, sugallta a hangsúly, az arckifejezés. - Meglehetősen mostoha idő van ma - folytatta Ruby. - Ilyenkor jobb idebent. Nézzen csak körül nyugodtan! - Köszönöm. Nincs is olyan hely, ahol szívesebben lennék, mint egy kertészetben. - Úgy látom, megütötted a főnyereményt, Roz. Marilee Booker járt itt, és elvitte a vesszőkosbort. Egyszerűen nem tudtam lebeszélni róla. - Ó, a francba! Szegény növény egy héten belül el fog pusztulni. - Az orchideákkal nem túl könnyű bánni - szólt közbe Stella. - Marilee-nek semmiképp. Semmi érzéke nincs a kertészkedéshez. Ha rajtam múlna, törvényt hoznék, hogy köteles legalább ötméteres távolságot tartani bármilyen élőlénytől. - Igazán sajnálom, Roz. De megígértettem vele, hogy azonnal visszahozza, ha valami betegség mutatkozna rajta. - Nem a te hibád - legyintett Roz, mintha ezzel elhessenthetné a problémát, és egy széles ajtó felé vezette Stellát. A következő teremben szobanövények fogadták őket. Volt itt minden, az egzotikustól a hagyományoson át a klasszikusig, a gyűszűnyi méretűtől az embernagyságig. Kő járólapok, virágfuttató rácsok, kerti szökőkutak és padok egészítették ki a kínálatot. - Elvárom az embereimtől, hogy mindenhez értsenek egy kicsit - magyarázta Roz, ahogy a virágok közt sétáltak. - És ha valamit mégsem tudnának, akkor legalább azt tudják, hogy hol keressék. Nem vagyunk nagyok a nagybani kertészetekhez vagy néhány kertépítő céghez viszonyítva. Nem úgy tartanak számon minket, mint a diszkontáruházak kertészeti osztályait. Ezért elsősorban az ügyfélszolgálatra koncentrálunk, és arra, hogy a hagyományos növények mellett valami különlegeset is kínáljunk. Hívásra házhoz megyünk. - Van külön ember a panaszok kezelésére? - Harper vagy akár én is mehetek, ha arról van szó, hogy a vevőnek valami gondja támadt a nálunk vásárolt holmival. Vagy ha csak valami egyedi, különleges kívánsága van. Roz zsebre dugta a kezét, és előre-hátra hintázott sáros csizmája sarkán. - Ezenkívül van egy kertépítő mérnököm is. Egy egész vagyont fizettem neki, hogy elcsábítsam a konkurenciától. Ráadásul szinte teljesen szabad kezet kapott. De ő a legjobb. Szeretném kiterjeszteni az üzletet egy kicsit abba az irányba is. - Mi a küldetésnyilatkozatuk?

Roz megfordult, szemöldöke magasba szökkent. Szemében ámulat villant. - Na, tessék! Pontosan ezért van szükségem egy olyan emberre, mint maga. Valakire, aki ki tudja ejteni a küldetésnyilatkozat szót anélkül, hogy arcizma rándulna. Hadd gondolkozzam! Csípőre tett kézzel körülnézett, majd kinyitotta a szomszédos üvegházba vezető széles üvegajtót. - Azt hiszem, kétoldalú a dolog - mellesleg itt tároljuk a legtöbb egynyári növényt és a függő cserepeseket is. Az első pont az, hogy a kiskertészekért vagyunk. A zöldfülűektől kezdve, akik éppen most vágnak bele a kertészkedésbe, a tapasztaltakig, akik pontosan tudják, hogy mit akarnak, és szívesen kísérleteznek, vagy próbálnak ki valami újat, szokatlant. Célunk, hogy széles választékot és jó kiszolgálást biztosítsunk ezeknek a vásárlóknak, és hasznos tanácsokkal segítsük őket. Másodikként azokat az embereket célozzuk meg, akiknek van pénzük, de nincs idejük vagy kedvük a földben vájkálni. Azokat, akik szeretik a szépet maguk körül, de nem tudják, hogy kezdjenek hozzá, vagy nem akarnak foglalkozni vele. Kimegyünk a helyszínre, és megfelelő díj ellenében megtervezzük a kertet, beszerezzük a növényeket, munkásokat bérlünk. Garantáljuk, hogy elégedett lesz a munkánkkal. - Rendben. Stella szemügyre vette a hosszú, görgős asztalokat, az öntözőrendszer locsolófejeit, a betonpadlóban húzódó csatornát. - Amikor megkezdődik a szezon, asztalokat teszünk ki az épület mellé egynyári és évelő növényekkel. Az emberek látják, ahogy elhajtanak vagy behajtanak. Van árnyékos rész is azoknak, akik az árnyékot kedvelik - folytatta Roz továbbsétálva, csizmája csattogott a betonon. - Itt tartjuk a fűszernövényeket, amott pedig van egy raktárhelyiség a cserepeknek, műanyag tálcáknak, növényjelző tábláknak. Erre hátul vannak melegházak, dugványokkal, palántákkal, melegágyakkal. Azt a kettőt megnyitjuk a vevők előtt, tálcás egynyáriakat fogunk árulni. Masírozott tovább kavicsos úton, fövenyen, aszfalton át. Mindkét oldalon díszfák, bokrok. Roz egy távolabbi terület felé intett, ahol az évelő növények teleltek át. - Arra vannak a vetésterületek. Az a rész el van zárva a vásárlók elől. Többnyire tárolókban neveljük a palántákat, de már kinéztem egy kisebb földdarabot a szabadföldi palántázásnak is. A locsolás nem probléma, mivel rögtön mellette ott a tó. Továbbsétáltak, közben Stella kalkulált, elemzett. És a sóvárgás remegő görcse sziklakemény labdává hízott a gyomrában. Itt tehetne valamit! Nyomot hagyhatna maga után egy másik asszony által lerakott kiváló alapon. Segíthetne feljavítani, kiterjeszteni, csiszolgatni.

Beteljesülés, gondolta. Kihívás? Az ördögbe is, annyi dolga lesz itt, hogy a nap minden percében érezheti, beteljesült az álma, és állandó kihívásokkal kell szembenéznie. Tökéletes volt. Fehér, kör alakú üvegházak, munka- és kiállító asztalok, védőernyők, locsolófejek... Stella szinte látta maga előtt a zöldellő növényeket, a vevők tömegét. A növekedést, a lehetőségeket. Aztán Roz kinyitotta a szaporítóház ajtaját, és Stella ajkát halk, önkéntelen hang hagyta el. A gyönyör hangja, amit nem tudott visszafojtani. A párás levegő a föld és a cseperedő növények illatától volt súlyos. Tudta, hogy oda a frizurája, mégis belépett. A tálcákon már kidugták fejüket az új növények, mint megannyi apró, zöld lándzsa törtek utat a gazdag talajon át. A kampókon a már beültetett kosarak lógtak, korai virágzásra kényszerítve. A ház túlsó végén a már kifejlett növények zöldelltek. A kötények fogasokra akasztva, a szerszámok az asztalokhoz vagy vödrökbe támasztva várták, hogy használatba vegyék őket. Stella némán sétált végig a folyosókon. Látta, hogy a tálcákat gondosan megjelölték. Néhány növényt a jelzet elolvasása nélkül is felismert. Pillangóvirág és harangláb, petúnia és bugatölcsér. Itt, lenn délen elég néhány hét, és készen állnak arra, hogy kiültessék őket, cserepekbe kerüljenek, hogy aztán a virágokat kirakják valami napos helyre, vagy bedugják egy árnyékos zugba. Ő vajon készen áll? Készen áll arra, hogy letelepedjen itt? Gyökeret eresszen és virágot bontson? És a fiai? A kertészkedés mindig kockázattal jár, gondolta. Az élet még annál is nagyobb kihívás. Az okos ember számol a kockázatokkal, a lehető legkisebbre csökkenti az esélyüket, és a célja felé tör. - Szeretném megnézni a vetésterületet, a raktárakat és az irodákat. - Rendben. Jobb lesz, ha mielőbb kijutunk innen, különben teljesen tönkremegy a ruhája. Stella végignézett magán, tekintete a zöld csizmán állapodott meg. - Ennyit arról, hogy szakmabelinek nézzek ki - nevette el magát. A nevetésre Roz egyetértően biccentette meg a fejét. - Maga gyönyörű nő, és jó az ízlése az öltözködés terén. Az elegancia soha nem árthat. Vette az időt és a fáradságot, hogy megfelelően öltözzön fel erre a találkozóra, amit én nem tettem meg, és ezt nagyra értékelem. - Az ön kezében vannak a lapok, Ms. Harper. Azt vesz fel, ami önnek tetszik. - Ebben igaza van - bólintott Roz. Visszaindult az ajtóhoz, intett Stellának, és mindketten kiléptek a jégleheletű szitáló esőbe. - Menjünk az irodába. Nincs értelme körberángatnom ebben a latyakban. Miért határozott úgy, hogy

visszaköltözik? - Nem volt semmi, ami ott tartson Michiganben. Akkor költöztünk oda, amikor Kevinnel összeházasodtunk, őt odaszólította a munkája. Azt hiszem, azért maradtam ennyi ideig ott a halála után, mert egyfajta hűségnek véltem, vagy egyszerűen megszokásból. Magam sem vagyok biztos benne. Szerettem a munkámat, de sohasem éreztem. .. sohasem éreztem magaménak a helyet. Inkább csak túléltem a napokat, egyiket a másik után. - Család? - Nincs. Michigenben nincs. Csak én voltam, meg a fiúk. Kevin szülei még a házasságkötésünk előtt meghaltak. Az anyám New Yorkban él, de én nem szeretnék ott élni, és azt sem akarom, hogy a gyerekeim ott nőjenek fel. Azonkívül az anyám és köztem... meglehetősen zavaros a kapcsolat. Ahogy ez már az anyák és lányaik közt gyakran előfordul. - Hála istennek, nekem fiaim vannak. - Ó, igen - nevetett Stella most már felszabadultabban. - A szüleim elváltak, amikor még kicsi voltam. Gondolom, ezt tudja. - Tudok valamennyit. Ahogy már említettem, kedvelem az apját és Jolenet. - Én is. így aztán ahelyett, hogy vakon ráböktem volna a térkép egy pontjára, úgy döntöttem, hogy visszajövök ide. Nincsenek igazán emlékeim, de arra gondoltam, abban reménykedtem, hogy kell lennie valami kapcsolatnak. Talán ez lesz az a hely, amit keresek. Visszafelé az üzleten keresztül mentek, majd beléptek egy kicsiny, zsúfolt és nagyon rendetlen irodába, amitől Stella rendszerető lelke megborzongott. - Nem gyakran vagyok itt - kezdte Roz. - A holmim egy része itt van, a többi meg a házban. Ha itt dolgozom, akkor legtöbbször a melegházban vagy a földeken kötök ki. Félrelökte az egyik székről a kertészeti könyveket, és intett Stellának, hogy üljön le. - Ismerem az erősségeimet, és tudom, hogyan kell jó üzletet csinálni. Ezt a helyet gyakorlatilag a semmiből teremtettem, alig öt év alatt. A kezdet kezdetén szinte egyedül voltam, és megengedhettem magamnak, hogy hibázzak néha. Most a főidényben tizennyolc ember dolgozik nekem. Emberek, akiknek a mindennapi megélhetése függ tőlem. Ami azt jelenti, többé nem engedhetem meg magamnak, hogy hibát kövessek el. Tudom, hogyan és mit kell ültetni, hogyan kell árazni és kiállítani az árut, hogyan kell bánni az alkalmazottakkal és a vevőkkel. Tisztában vagyok a szervezési feladatokkal. - Azt mondanám, hogy ez pontosan így van. De akkor miért van szüksége rám... vagy valaki hozzám hasonlóra? - Mert mindazok a dolgok között, amiket el tudok végezni, és el is

végeztem eddig, akadnak olyanok is, amiket nem kedvelek. Például egyáltalán nem szeretek a szervezéssel foglalkozni. Ráadásul a hely túlnőtt rajtam. Túl nagy már ahhoz, hogy egyedül határozzam el, hogy s mint legyen. Friss szemre van szükségem, új ötletekre és egy jófejű szakemberre. - Értem. Az egyik kívánsága az volt, hogy a jövendő igazgatója itt éljen a házban, legalább az első pár hónapban. Én... - Ez nem kívánság volt, hanem követelmény - szögezte le határozott hangon Roz, és Stella felismerte, miért is tartják nehéz nőnek Rosalind Harpert. - Korán kezdünk, és gyakran késő estig dolgozunk. Olyan emberre van szükségem, aki mindig kéznél van, legalább addig, amíg egymáshoz csiszolódunk. Memphis túl messze van, és hacsak nem kész arra, hogy tizenöt kilométeres körzeten belül házat vegyen, gyakorlatilag azonnal, akkor nincs más választása. - Van két örökmozgó fiam és egy kutyám. - Szeretem az örökmozgó fiúkat, és a kutyát sem bánom, csak ne kaparja ki a kertet. Ha szeret ásni, akkor gond lesz. A ház elég nagy. Talál magának és a fiainak megfelelő szobát. Felajánlanám a vendégházat, de onnan dinamittal sem tudom kirobbantani Harpert. A legidősebb fiam - tette hozzá magyarázókig. - Nos, szeretné ezt az állást? Stella szóra nyitotta a száját, majd vett egy mély lélegzetet. Nem vette számításba az összes kockázatot, ami az ideköltözéssel jár? Ideje, hogy a célja felé törjön. Az előnyök valószínűleg messze meghaladják annak a kockázatát, hogy idejön lakni. - Igen, Ms. Harper. Nagyon szeretném ezt az állást. - Akkor az öné - tartotta elé a kezét Roz. - Holnap elhozhatja a holmiját, a délelőtt lenne a legjobb, és berendezkedhet. Kivehet néhány napot, amíg a fiúkkal együtt megszokja az itteni légkört. - Köszönöm. A fiúk nagyon izgatottak, de egy kicsit félnek is. - Ahogy én is, gondolta. - Őszinte leszek magával, Ms. Harper. Ha a fiaim nem lesznek boldogok, természetesen egy bizonyos idő eltelte után, akkor másik állás után kell néznem. - Ha nem így gondolnám én is, akkor nem alkalmaztalak volna. És kérlek, hívj csak Roznak. Pezsgővel és almaborral ünnepelt, amit a hazafelé úton vett. Az eső és a kerülőút jóvoltából belefutott egy kora délutáni közlekedési dugóba. Ahogy csigatempóban araszolt előre, megfordult a fejében, hogy mégis vannak annak előnyei, ha valaki lényegében ott lakik, ahol dolgozik, bármilyen furcsának is találta eredetileg a gondolatot. Megkapta az állást! Álmai állását, véleménye szerint. Nem tudja ugyan, hogy milyen lesz Rosalind hívj csak Roznak Harpernek dolgozni, és rengeteg magolnivalója lesz, ha meg akarja ismerni a terület kertészeti adottságait. Abban sem lehet biztos, hogyan fogadják majd jövendő munkatársai, ha egy idegen parancsolgat neki, ráadásul

egy jenki. De alig várta, hogy kezdhessen. És a fiainak is nagyobb mozgástere lesz a Harper... birtokon, nem is tudta, minek nevezze. Még nem állt készen arra, hogy házat vegyen. Addig semmiképp, amíg el nem dől, itt maradnak-e, és fel nem méri a környéket, a társaságot. Tény, hogy apja házában kissé zsúfoltan voltak. Apja és Jolene is nagy szeretettel fogadták, marasztalták, de a kétszobás ház hosszú távon semmiképp nem felelt meg ennyi embernek. Gyakorlatias megoldásnak látszik, hogy odaköltözik a Harper-házba, legalábbis az első időkre feltétlen. Ősöreg terepjárójával beállt mostohaanyja csinos sportkocsija mögé, felkapta a táskáját, és a zuhogó esőben nyakát behúzva gyorsan az ajtóhoz rohant. Bekopogott. Kapott ugyan kulcsot, de nem szívesen használta. Jolene nyitott ajtót. Fekete, testhez simuló sportnadrágjában és pólójában jóval fiatalabbnak látszott a koránál. - Félbeszakítottam az edzésedet. - Éppen befejeztem. Hála istennek! - lihegte. Kis fehér kendővel törölgette verejtékező arcát, míg másik kezével hátrasimította a mézszínű hajsátrat homlokából. - Elkeverted a kulcsod, édesem? - Ne haragudj, nem tudok hozzászokni, hogy használjam - lépett be Stella, és hallgatózni kezdett. - Túl nagy a csend. Csak nem verted láncra a fiúkat a pincében? - Az apád elvitte őket a Peabodyba, hogy megnézzék a délutáni kacsasétát. Arra gondoltam, hogy jól ellesznek hármasban, ezért inkább itthon maradtam a fitneszkazettámmal. - Oldalra biccentette a fejét. - A kutya a teraszon szundikál. Nagyon önelégültnek nézel ki. - Az is vagyok. Megkaptam az állást. - Tudtam, tudtam! Gratulálok! - ölelte át Jolene. Egyetlen percig sem kételkedtem benne. Roz Harper okos nő. Felismeri a kincset, ha találkozik vele. - A gyomrom még mindig remeg, és az idegeim is táncot járnak. Tudom, hogy meg kellene várnom apát, de... húzta elő az üveget. - Mit szólnál egy korty pezsgőhöz, hogy megünnepeljük az új állásomat? - Nem kell erőltetned. Annyira izgultam érted, majd megbolondultam. Jolene átkarolta Stella vállát, és a nagyszobába vezette. - Mesélj! Milyennek találtad Rozt? - Nem olyan ijesztő, mint a híre - tette az üveget az asztalra Stella, míg Jolene poharakat vett elő a vitrinből. Gyakorlatias és egyenes ember. Magabiztos. És az a ház! - Maga a csoda! - Jolene nagyot nevetett, amikor a dugó hangos pukkanással kirepült az üvegből. - Még ilyet! Micsoda ide nem illő hang a délután közepén! A Harperház mindig is a

családé volt, már nemzedékek óta. Ő persze igazából Ashby, az első házassága után. Amikor a második házassága tönkrement, akkor tért vissza a birtokra. Peabody - memphisi szálloda. Mindennap délelőtt 11-kor a tetőtéri Kacsapalota lakói átmasíroznak az előcsarnokban lévő márvány szökőkúthoz. A kacsáknak piros szőnyeget terítenek le, és ezen totyognak a kúthoz az érdeklődők sorfala között, John Philip Sousa zenéjére. A ceremónia megismétlődik délután ötkor, amikor a kacsák visszatérnek palotájukba. John Philip Sousa 1854-1932 - amerikai karmester és zeneszerző. Híresek a katonai indulói, indulókirálynak is szokták nevezni. Aford. - Mesélj róla, Jolene, jó? Apából úgysem tudok kihúzni egy szót sem. - Pezsgővel akarsz lekenyerezni, hogy pletykáljak neked? Miért is ne? Köszönöm, édesem. Leült az egyik székre, felkapta és magasba emelte a poharát. - Először is, a mi Stellánkra és a bátor újrakezdésre! Egymáshoz koccintották a poharakat. - Mmm. Ez finom! Most pedig hadd halljam! - Fiatalon férjhez ment. Csak tizennyolc volt. Úgynevezett jó parti volt, jó család, azonos társadalmi kör. Ami még fontosabb, szerelemből házasodtak össze. Elég volt csak rájuk nézni, és láthattad. Abban az időben szerettem bele apádba, és a szerelmes nő mindig meglátja az ilyet Késői gyerek volt. Azt hiszem az anyja negyven lehetett, az apja meg ötvenfelé járt, amikor Roz megszületett. Az anyja a szülés után soha nem épült már fel, vagy csak élvezte, hogy a törékeny feleség szerepét játszhatja - attól függ, kivel beszélsz róla. De tény, hogy Roz két év leforgása alatt elvesztette őket. Ha jól emlékszem, a második gyerekével volt terhes. Austinnal, azt hiszem. Ő és John átvették a Harper-házat. Megszületett a harmadik fiú is, de még alig totyogott, amikor John meghalt Te is tudod, hogy milyen nehéz lehetett neki. - Tudom. - Két-három évig alig mozdult ki a házból. Amikor újra megjelent a társaságban, partikat adott meg ilyesmi, akkor óhatatlanul megindultak a találgatások. Kihez fog férjhez menni, mikor. Te is láttad őt. Gyönyörű nő. - Lélegzetelállító. - Idelenn délen még sokat jelent a származás, és az ő külsejével és családfájával akárkit megkaphatott volna. Fiatalt, idősét vagy középkorút, egyedülállót vagy házast, gazdagot vagy szegényt, akit csak akart. De neki senki nem kellett. Egyedül élt, és a fiait nevelte. Egyedül, gondolta Stella a pezsgőt kortyolgatva. Nagyon is jól megértette Rozt. - A magánélete valóban tabu volt - folytatta Jolene. - A memphisi társaság nem kis bánatára. Mégis, a legnagyobb megdöbbenést az váltotta ki, amikor kidobott egy kertészt

- azaz kettőt is, ha jól emlékszem. A fűnyíróval ment rájuk, és szabályosan megfutamította őket. - Tényleg? - Stella szeme tágra nyílt a döbbenettől, ugyanakkor csodálatot is érzett. - Nem viccelsz? - Én így hallottam, annak idején ez a hír járta, igaz vagy sem. Errefelé gyakran szeretjük kiszínezni a dolgokat ahelyett, hogy megmaradnánk az egyszerű igazságnál. Nyilván kiásták valami növényét, vagy ilyesmi. Ezek után nem alkalmazott senkit, a saját kezébe vette a dolgokat. A következő, amit tudok, bár ez vagy öt évvel az előbbi esemény után történt, hogy létrehozta a kertészetet a birtok nyugati részén. Három évvel ezelőtt újra férjhez ment, de alig pislantottál egyet, már el is vált. Édesem, mi is van azzal a két pohár pezsgővel? - Mi is lenne - töltött Stella. - Szóval, mi volt a gond a második férjjel? - Hm, olyan simulékony fickó volt. Olyan jóképű, hogy az már bűn, és kétszerolyan elbűvölő. Bryce Clerknak hívták, és azt állította, hogy Savannah-ból származik, de én akkor sem hinném egy szavát sem, ha aranyba foglalná. Mindegy. Úgy nézett ki, hogy egymásra találtak, de aztán kiderült, hogy a fickó más nők társaságát is nagyon élvezi, és a jegygyűrű egyáltalán nem szabott határt a kicsapongásainak. Roz úgy kirúgta, hogy a lába sem érte a földet. - Jól tette. - Roz nem balek. - Ezt azonnal észrevettem én is. - Azt mondanám, hogy büszke, de nem hiú, határozott, de mégsem kemény... azaz, nem annyira, bár akadnak olyanok, akik nem értenek velem egyet. Jó barát, de félelmetes ellenfél. Jól ki fogsz vele jönni, Stella. Te bárkivel ki tudsz jönni. Stella maga is szerette ezt hinni, de most vagy a pezsgőtől, vagy a feszült idegektől megremegett a gyomra. - Nos, majd meglátjuk. A kocsi tele volt csomagokkal. Táskájában tervek és vázlatok lapultak, bánatos kutyája odahányt az anyósülésre, ezzel is kifejezve, hogy mi a véleménye a költözködésről, és a hátsó ülésen két fia civakodott egyre elkeseredettebben. Már leállt, hogy elintézze a kutyát és az ülést, és a dermesztő januári hideg ellenére az ablakokat is teljesen lehúzta. Parker, a Boston terrier, boldogtalan pofával hasalt a padlón. Stella nem tudta, mi a vita tárgya, de mivel ütések nem csattantak, egyelőre hagyta, hadd vitatkozzanak, mert azzal nagyon is tisztában volt, hogy akárcsak Parkért, a fiúkat is megviseli az újabb költözködés. Kiszakította őket az eredeti környezetükből. Nem számít, hogy milyen óvatosan ás az ember, mégis megbolygatja a gyökereket. Most mindannyian átültetés előtt álltak. Bízott benne, hogy megragadnak és boldogulnak

majd. Hinnie kellett benne, különben ő is olyan kutyául fogja érezni magát, mint Parker. - Utállak, te büdös görény - jelentette ki a nyolcéves Gavin. - Én is utállak, te ostoba seggfej - vágott vissza a hatéves Luké. - Utálom a ronda, nagy füledet. - Én meg utálom az egész ronda arcodat! Stella felsóhajtott, és bekapcsolta a rádiót. Megvárta, amíg eléri a két téglaoszlopot, amik a birtokra vezető utat jelezték. Befordult az útra, lehúzódott, és leállította a motort. Egy percig csak ült nyugodtan, egy szót sem szólt, miközben a hátsó ülésen röpködtek a sértések. Parker kíváncsian rápillantott, majd felugrott, és orrát az ablakon kidugva szimatolni kezdett. Stella elzárta a rádiót, és némán ült. A hangok mögötte lassan elbizonytalanodtak, majd egy és utálom az egész testedet után teljesen elnémultak. - Arra gondoltam - szólalt meg Stella nyugodt hangon -, hogy be kellene vetni valami trükköt Ms. Harpernél. - Milyen trükköt? - feszült neki Gavin a biztonsági övnek. - Egy nagyon cseles trükköt. Nem is tudom, hogy sikerül-e egyáltalán. Ms. Harper nagyon okos nő, én mondom nektek. Szóval, nagyon ügyesnek kell lennünk. - Ó, én tudok nagyon ügyes lenni - biztosította Luké. És a visszapillantó tükörbe pillantva Stella látta, hogy a veszekedés hevében kipirult arcocska lassan visszanyeri eredeti színét. - Rendben, akkor hallgassátok meg a tervem - fordult meg az ülésen, hogy mind a két fiút láthassa. Mint mindig, most is döbbenetes erővel hatott rá, hogyan keveredtek Kevin és az ő vonásai a két gyermeki arcon. Az ő kék szeme Luké arcában, Kevin szürkészöld szeme Gavinében. Az ő száját Gavin örökölte, Kevinét Luké. Vöröses haját Luké - szegény gyermek -, Kevin aranyszőke fürtjeit Gavin. Drámai hatásszünetet tartott, és látta, hogy mindkét fiúnak sikerült felkelteni az érdeklődését. - Nem, nem is tudom - rázta meg a fejét lemondóan. Valószínűleg nem túl jó ötlet A srácok kórusban tiltakoztak, könyörögtek, és fészkelődtek az ülésen, amitől Parker fellelkesülve ugatni kezdett. - Jó, rendben - tette fel megadóan a kezét. - Azt fogjuk csinálni, hogy elhajtunk a házhoz, és odamegyünk az ajtóhoz. És amikor már a házban leszünk, és találkoztok Ms. Harperrel, nos, akkor minden ügyességetekre szükség lesz, mert nagyon cselesen és okosan kell eljárnunk. - Meg tudjuk csinálni! - kiáltotta Gavin. - Nos, amikor már ott leszünk, akkor nektek úgy kell tennetek... nagyon nehéz lesz, de azt hiszem, sikerülni fog. Úgy kell tennetek, mintha udvarias, jó magaviseletű és jól nevelt kisfiúk lennétek. - Meg tudjuk csinálni! Mi... - Luké arca elfancsalodott.

-Hé! - Nekem pedig úgy kell tennem, mintha egy cseppet sem lennék meglepve, hogy a fiaim hirtelen udvarias és jól nevelt kisfiúkká változtak. Gondoljátok, hogy sikerül becsapnunk Ms. Rozt? - Talán nem is szeretünk majd ott lenni - morogta Gavin. Stella enyhe bűntudatot érzett, gyomra idegesen összeszorult. - Lehetséges. De az is lehet, hogy tetszeni fog. Majd meglátjuk. - Én inkább a nagypapával és Jo nénivel szeretnék lakni - remegett meg Luké szája, mire Stella úgy érezte, hogy egy kéz a szívét szorongatja. - Nem lehet? - Sajnos nem. De majd sokszor meglátogatjuk őket. És ők is eljöhetnek hozzánk. Most, hogy Délre költöztünk, gyakran láthatjuk egymást. Emlékeztek, olyan ez, mint egy kaland? Kipróbáljuk, milyen itt lakni. Ha mégsem tetszik, akkor kipróbálunk valami mást. - Az emberek olyan furán beszélnek errefelé - panaszkodott Gavin. - Nem furán, csak másként. - És nincs is hó. Hogyan építsünk hóembert, ha nem képes esni az az ostoba hó. És szánkózni sem tudunk. - Most megfogtál, de biztos találunk más szórakozást. Lehet, hogy az utolsó fehér karácsonyát látta? Miért is nem gondolt erre előbb? - Ha gonosz, nem maradok itt - tolta előre durcásan az állát Gavin. - Megegyeztünk. Stella beindította a kocsit, vett egy mély lélegzetet, és ráhajtott a bekötőútra. Egy perccel később Luké csodálkozó hangját hallotta. - Milyen nagy! Ez nem kérdés, gondolta Stella, közben azon töprengett, vajon gyerekei milyennek látják. Csak a háromszintes épület nagysága nyűgözi le őket, vagy észreveszik a részleteket is? A halványsárga kőfalat, a fenséges oszlopokat, az elbűvölő bejáratot, ahonnan lépcső vezet az emeleti körteraszra. Vagy csak a terjedelmet látják? Hiszen az épület legalább háromszorosa a southfieldi kis házuknak. - Valójában nagyon régi - mondta nekik. - Már százötven éves. És mindig Ms. Harper családja élt benne. - Ő is százötven éves? - kíváncsiskodott Luké, amivel kiérdemelt egy oldalba vágást bátyjától. - Ostoba fajankó! Akkor már rég halott lenne. És kukacok mászkálnának az egész... - Hadd emlékeztesselek benneteket, hogy egy udvarias és jól nevelt kisfiú nem hívja a testvérét ostoba fajankónak. Látjátok a pázsitot? Gondoljátok, hogy Parker szívééi sen sétál majd itt? És nézzétek mennyi hely van, hogy játsszatok. De a kertbe, a virágágyások közé nem mehettek, ahogy otthon

sem volt szabad. Michiganben - javította ki magát. - És meg kell kérdeznünk Ms. Harpert, hogy merre mehettek. - Milyen nagy fák - dünnyögte Luké. - Csuda nagyok. - Arra gondolsz, ott? Az egy platánfa, és lefogadom, hogy öregebb, mint a ház. Bekanyarodott a ház elé, közben megcsodálta az utat szegélyző juhar- és cédrusfákat és a virágsziget azáleáit Biztos kézzel csatolta fel Parker pórázát, nem látszott rajta, hogy a szíve cseppet sem nyugodt. - Gavin, te hozod Parkért. Majd később kijövünk a holminkért, ha már megismerkedtetek Ms. Harperrel. - Parancsolgatni fog nekünk? - akarta tudni a fiú. - Igen. Szegény gyerekek szörnyű és elkerülhetetlen sorsa, hogy a felnőttek parancsolgatnak nekik. És mivel tőle kapom a fizetésemet, nekem is parancsolgatni fog. Egy cipőben járunk. Gavin megfogta Parker pórázát, amint kiszálltak. - Nem szeretem Ms. Harpert. - Ezt szeretem benned a legjobban, Gavin - borzolta össze fia szőke haját Stella. - Ezt a pozitív hozzáállást. Rendben, menjünk! Megfogta a fiúk kezét, gyengéden megszorította, majd mind a négyen elindultak a bejárat felé. A kétszárnyas, elegáns, fehérre festett ajtó nagy lendülettel feltárult - Végre! - tárta ki a karját Dávid. - Férfiak. Ezentúl nem leszek kisebbségben. - Gavin, Luké, ő Mr... sajnálom, Dávid, de nem tudom a vezetéknevét - Wentworth, de maradjunk csak a Davidnél. Leguggolt, és a veszettül csaholó Parker szemébe nézett. -Mi a gond, pajtás? Válaszul Parker Dávid térdére támasztotta a lábát, és lelkes izgalommal megnyalta az arcát - Ez mindjárt más. Gyerünk befelé. Roz is rögtön itt lesz. Odafent van a telefonnál, éppen néhány szállítóról szedi le a keresztvizet Amikor beléptek, a széles folyosó láttán a két fiú megtorpant és kidülledt szemmel bámult. - Milyen díszes, mi? - Olyan, minta templom? - Nem - vigyorgott Luke-ra Dávid. - Vannak cifra részei, de azért ez csak egy ház. Később majd bejárjuk, de a hosszú út után talán jólesne egy kis forró csoki. - Dávid fantasztikus forró csokit tud készíteni - jött le a folyosót kettéosztó, csodálatosan megmunkált lépcsőn Roz. - Rengeteg tejszínhabbal. - Ms. Harper, a fiaim, Gavin és Luké. - Nagyon örülök, hogy megismerhetlek, Gavin - tartotta a fiú elé a tenyerét.

- Ő Parker, a kutyánk. Másfél éves. - És nagyon csinos. Parker - veregette meg barátságosan a kutya fejét. - Én Luké vagyok. Hatéves vagyok, és elsőbe járok. Már le tudom írni a nevemet. - Nem is tudja - horkantott Gavin. - Csak kinyomtatni tudja. - Valahol el kell kezdeni, nem gondolod? Nagyon örülök a találkozásnak, Luké. Remélem, jól fogjátok itt érezni magatokat. - Nem is nézel ki öregnek - jelentette ki Luké, mire Dávid felnevetett. - Igazán? Nos, mindenesetre köszönöm. Többnyire nem is érzem magam öregnek. Stella kényszeredett mosolyt erőltetett magára. - Elmeséltem a fiúknak, hogy milyen öreg a ház, és hogy a családod mindig itt élt. Biztos ez zavarta meg őket. - Én nem vagyok itt olyan régen, mint a ház. Hol is van az a forró csoki, Dávid? Leülünk a konyhában, és megismerkedünk egymással. - Ő a férje? - kérdezte Gavin. - Hogy lehetséges, hogy más a nevük? - Nem akar hozzám jönni - terelgette őket a konyha felé Dávid. - Összetöri a szegény, vérző szívem. - Ne vedd komolyan, csak ugratni akar. Dávid gondoskodik a házról, és szinte minden másról is. Itt lakik. - Neked is ő a főnököd? - rángatta meg Luké Dávid karját. - Anyu azt mondta, hogy Ms. Harper mindegyikünknek parancsol. - Hagyom, hogy azt higgye - kacsintott rá a férfi. A konyhát márványpultok és melegbarna cseresznyefa uralta. A széles ablak alatt zafírkék bőrüléses pad állt. A munkapulton kék cserepekben fűszernövények zöldelltek. A rézedények vidáman csillogtak. - Ez itt az én birodalmam - mutatott körbe Dávid. - Itt én vagyok a főnök, ezt fontos tudnotok a nassolási sorrend miatt Szeret főzni, Stella? - Nem hiszem, hogy a szeret a legmegfelelőbb szó, de az biztos, hogy semmi olyant nem tudnék összehozni, ami méltó lenne ehhez a konyhához. Két Sub-Zero márkájú hűtőgép, étterembe is beillő tűzhely, dupla sütő, végtelennek tűnő munkapult. És apró részletek, amelyek otthonossá varázsolták a komoly munka helyét, vette észre megkönnyebbülve Stella. Egy kandalló, melyben barátságos tűz lobog, az antik konyhaszekrény csodaszép metszésű kristálypoharaival, az asztalon váza virágzó tulipánokkal és jácintokkal. - A főzés az életem. Én mondom, igazán elkeserítő, hogy Rozra vesztegetem nem mindennapi tehetségemet. Szívesebben eszik valami hideget, Harpert pedig jóformán nem is látom. - Harper a legidősebb fiam - magyarázta Roz. - A vendégházban lakik. Néha találkoztok majd vele.

- Igazi őrült tudós - jelentette ki Dávid, miközben lábast és csokit vett elő. - Szörnyeket csinál? Mint Frankenstein? - fogta meg Luké újra anyja kezét. - Frankenstein csak kitalált figura - emlékeztette fiát Stella. - Ms. Harper fia növényekkel foglalkozik. - Talán egy napon készít egy óriási beszélő virágot. - Hűha! - mondta Gavin teljesen elragadtatva, és tett néhány oldallépést Dávid felé. - Több dolgok vannak földön és egén, Horatio. Hozd ide azt a széket, ifjú barátom, hogy lásd, hogyan készíti el a mester a világ legjobb forró csokoládéját! - Tudom, hogy mielőbb szeretnél visszatérni a munkádhoz - fordult Rozhoz Stella. - Van nálam néhány jegyzet és vázlat, amin tegnap este dolgoztam. Szeretném majd megmutatni. - Szorgos voltál. - Csak lelkes. - Odapillantott, ahogy Luké kihúzta kezét az övéből, és csatlakozott testvéréhez. - Ma délelőtt taShakespeare: Hamlet AranyJánosjordítása. lálkozom az iskolaigazgatóval. Szeretném, ha a fiúk holnaptól már iskolába járnának. Arra gondoltam, hogy megkérdezem, milyen ügyeleti és napközis lehetőségeik vannak... - Álljon meg a menet! - szólt közbe Dávid a csokit és tejet kavargatva. - Ők az enyémek. Már kifundáltam, hogy velem lesznek, amikor nincsenek iskolában. Társaságot szolgáltatnak nekem, és elvégzik a rabszolgamunkát is. - Nem várhatom el, hogy... - Szívesen maradunk Daviddel - lelkesedett Gavin. Szuper lesz. - Ennem... - Természetesen, vannak feltételek. - Dávid könnyedén beszélt, miközben cukrot csurgatott az edénybe. - Ha nem szeretik a Play Stationt, akkor nem áll az alku. Nekem igényeim vannak. - Én szeretem a Play Stationt - mondta gyorsan Luké. - Ami azt illeti, imádniuk kell a Play Stationt. - Igen! Igen! - ugráltak teljes egyetértésben a fiúk a széken. - Imádjuk a Play Stationt! - Stella, amíg a fiúk elkészülnek a csokival, mi behozhatnánk néhány holmit a kocsiból. - Rendben. Csak egy perc. Parker... - A kutya jó helyen van itt, - Jó. Mindjárt visszajövünk. Roz megvárta, amíg kiérnek a bejárati ajtóhoz, csak akkor szólalt meg. - Dávid nagyszerűen bánik a gyerekekkel. - Ezt rögtön látni. - Stella azon kapta magát, hogy az óraszíját csavargatja, mire gyorsan abbahagyta. - Csak mégis olyan kellemetlen. Természetesen kifizetem neki, de... - Ezt majd elintézitek magatok közt. Csak azt akartam mondani, mint anya az anyának, hogy nyugodtan megbízhatsz benne,

vigyázni fog a fiúkra, elszórakoztatja őket, és távol tartja... nos, azt nem mondhatnám, hogy távol tartja őket a bajoktól. A nagyoktól igen, de az olyan mindennapiaktól nem. - Ahhoz, hogy ezt véghezvigye, legalábbis szupererővel kell rendelkeznie. - Gyakorlatilag itt nőtt fel a házban. Olyan nekem, mintha a negyedik fiam lenne. - Nekem nagyon megkönnyítené a dolgomat. Ez azt jelenti, hogy nem kell bébicsőszt keresnem. - Azaz egy újabb ismeretlenre bízni őket, gondolta. - Te pedig nem szoktál hozzá, hogy a dolgok könnyen mennek. - így van. - A konyhából harsány kacagás hallatszott. - De azt akarom, hogy a fiaim boldogok legyenek, és azt hiszem, hogy ez mindent eldönt. - Csodálatos hang, ugye? Mennyire hiányzott már! Hozzuk be a cuccaidat! - Majd el kell mondanod, mit szabad és mit nem mondta Stella, ahogy kimentek. - Hová mehetnek a fiúk, és hová nem. Szükségük van szabályokra és tennivalókra. Otthon is megvolt a maguk kötelessége. Úgy értem, Michiganben. - Majd gondolkozom rajta. Bár azt hiszem, hogy Davidnek - annak ellenére, hogy én vagyok mindannyiótok főnöke - már vannak ötletei ez ügyben. Mellesleg, a kutya is nagyon aranyos - vett ki két bőröndöt a csomagtartóból. - Az én kutyám tavaly elpusztult, és eddig nem volt szívem újat venni. Jó, hogy újra kutya van a háznál. Tetszik a neve. - Parker, Péter Parker után. Ő... - A Pókember, tudom. Elfelejtetted, hogy magam is három fiút neveltem fel. - Persze. Stella felkapott egy másik bőröndöt és egy kartondobozt. Érezte, hogy megfeszülnek az izmai, miközben Roz szemmel látható könnyedséggel vitte saját terhét. - Akartam már kérdezni, hogy ki él még itt, milyen személyzeted van. - Csak Dávid. - Ó, valami olyasmit mondott, hogy eddig kisebbségben volt a nőkkel szemben. - így igaz. Nos, itt van Dávid, én és a Harper-ház asszonya. Roz becipelte a bőröndöket, és elindult fel a lépcsőn. - Ő a mi szellemünk. -Ati... - Azt hiszem, igazi szégyen lenne, ha egy olyan öreg háznak, mint ez, nem lenne szelleme. - Hm, így is lehet nézni. Stella úgy vélte, Roz csak az ő kedvéért hozta fel a szellemdolgot, hogy szórakozzon egyet a rovására. Biztos a családi legendáriumhoz tartozik, ezért elengedte a füle

mellett. - Berendezkedhetsz a nyugati szárnyban. Azt hiszem, a szobák, amiket kijelöltem, megfelelnek majd. Én a keleti szárnyban lakom, Dávid meg a konyha melletti szobákban. Mindenkinek elég tere van a magánéletre, ami szerintem elengedhetetlen a jó kapcsolatokhoz. - Még soha nem láttam ilyen csodás házat. - Ugye szép? - torpant meg Roz egy pillanatra. Kinézett az ablakon. - Télen néha nyirkos, és hol a vízvezetékre szerelőt, hol a villanyszerelőt kell hívnunk. De minden négyzetcentiméterét szeretem. Van, aki azt gondolja, kész pazarlás egy egyedülálló nő számára. - A tiéd. A családod otthona. - Pontosan. És így is marad, bármibe kerüljön is. Itt lent fogtok lakni. Minden szoba a teraszra nyílik. Rád bízom, hogy bezárode a fiúkét. Feltételezem, hogy ebben a korban még egy szobában akarnak aludni, különösen egy új helyen. - Telitalálat - sétált be a szobába Roz mögött Stella. - Ó, ez tetszeni fog nekik. Rengeteg hely, rengeteg fény. - Letette a bőröndöt és a dobozt az egyik ágyra. - De itt minden antik. - Ujját végigsimította a gyerekekre méretezett szekrényen. - Kezdek félni. - A bútort arra találták ki, hogy használják. És ezek jó masszív darabok. - Majd beszélek velük. Istenem, add, hogy ne törjenek össze semmit! - Tiéd a szomszéd szoba, a fürdőszoba köti össze őket - intett Roz a másik szoba felé. - Feltételeztem, hogy a közelükben akarsz lenni. - Tökéletes - lépett be Stella a fürdőbe. A karmos lábakon álló kád a teraszajtó előtt, egy márványdobogón trónolt. Az elé húzott paraván biztosított intimitást. A vécé fenyőfából ácsolt külön fülkében volt, és lehúzója hosszú láncon függött Mennyire fogják ezt élvezni a fiúk! A mosdó melletti réz törülközőtartón már lógtak a bolyhos, tengerzöld törülközők. Az ajtón keresztül belátott a saját szobájába, melyet elöntött a téli nap fénye. A tölgyfa padlót gyökérminták díszítették. A kényelmes ülőgarnitúra a márványkandallóval szemben állt. A kandalló felett virágoskertet ábrázoló festmény színesítette a falat A fátyolfehér és kagyló rózsaszín mennyezetes ágyon tekintélyes mennyiségű, álomszerű pasztellszínekben selyempárna hevert. A komód a magas, ovális tükörrel mahagóniból készült, akárcsak a rendkívül nőies fésülködőasztalka és a faragott szekrény. - Kezdem úgy érezni magam, mint Hamupipőke a bálban. - Ha illik a cipellő... - tette le Roz a bőröndöket. - Azt szeretném, ha jól éreznéd magad, és a fiúk is boldogok lenének, mert nagyon keményen akarlak dolgoztatni. A ház elég nagy, de Dávid majd végigvezet rajta. Nem fogunk

egymásba botlani, csak ha mi is úgy akarjuk. Feltűrte az ingujját, és körülnézett a szobában. - Nem vagyok társaságkedvelő fajta, de szívesen vagyok olyan emberekkel, akiket kedvelek. Azt hiszem, téged kedvelni foglak. A gyerekeidet máris megszerettem. Az órájára nézett. - Megiszom azt a forró csokit - soha nem tudtam ellenállni neki -, aztán megyek dolgozni. - Később majd szeretném megmutatni a terveimet, ötleteimet - Rendben, csak keress meg. Stella megtette. Magával akarta ugyan vinni a gyerekeket az iskolaigazgatóval való találkozás után, de nem volt szíve elszakítani őket Dávidtól. Ennyit arról, hogyan fognak beilleszkedni az új környezetbe, hogyan boldogulnak majd az idegenekkel. Egyelőre úgy néz ki, hogy neki lesz szüksége alkalmazkodásra. Ez alkalommal gondosan megválogatta, mit vesz fel. Strapabíró cipőjét nem kellett féltenie a sártól, a fekete pulcsi és kifakult farmer is megfelelő viseletnek tűnt. Kezében az aktatáskával a kertészet bejárata felé indult. A pultnál ugyanaz a nő állt, de ezúttal vevővel foglalkozott. Stella észrevette a cserepes buzogányvirágot a kartondobozban, és mellette négy szerencsebambuszt, díszszalaggal összekötve. Egy zacskó kő és egy szögletes üvegváza várta a pulton, hogy beüssék a pénztárgépbe. Remek. - Látta Rozt valahol? - Ó... - intett Ruby tétován. - Erre, vagy inkább arra, valahol. Stella fejével a pult mögött sorjázó adóvevők felé intett. - Vitt magával azok közül? Ruby valamiért mulatságosnak találta az ötletet. - Nem hiszem. - Rendben, megtalálom. Igazán sok örömöt fog okozni - fordult a vevőhöz a bambuszokra mutatva. - Nem igényel sok gondozást, és érdekes növény. Nagyszerűen fog kinézni abban a tálban. - Arra gondoltam, hogy a fürdőszobapolcra rakom. Valahogy mókás és szép is. - Tökéletes. De ajándéknak is remek. Sokkal ötletesebb, mint a hagyományos virág. - Erre nem is gondoltam. Talán veszek még egy csomagot. - Nem jár rosszul vele - mosolygott a nőre, majd az üvegházak felé indult, miközben gratulált magának. Nem kellett sietnie, így volt ideje körülnézni a maga örömére. Ellenőrizte a készletet, a raktárt, a kiállított árut, az eligazító táblákat... és persze, jegyzeteket készített. Elidőzött a szaporítóházban, tanulmányozta a palánták, dugványok, oltóalanyok fajtáit, egészségüket. Majdnem egy órájába került, mire elérte az oltóházat.

Az ajtón keresztül zene szűrődött ki - Corrs, ismerte fel. Bekukucskált. A növényház két oldalán hosszú asztalok álltak, és két másik asztalt összetoltak középre. A párás, meleg levegő vermikulit és tőzegmoha szagától volt terhes. Az asztalokon cserepek sorjáztak, néhány növény, amely oltásra várt. Az asztalokhoz csíptetve lapok lógtak olyan hatást keltve, mintha kórházban járna az ember. A sarokban számítógép, képernyőjén a színek a zene ütemére lüktettek. Szikék, szemzőkések, ollók, oltószalagok és oltóviasz és egyéb nélkülözhetetlen eszközök hevertek a tálcákon. Stella észrevette Rozt a szoba másik végében, egy széken ülő férfi mellett. A férfi válla meggörnyedt, ahogy munkája fölé hajolt. Roz csípőre tett kézzel állt fölötte. - Egy órát sem vesz el, Harper. Ez a hely ugyanúgy a tiéd is, mint az enyém, és találkoznod kell vele. Meg kell hallgatnod, mit akar mondani. - Jó, jó, meg fogom hallgatni, de a fene vigye el, pont egy munka közepén vagyok. Te vagy az, aki azt akarja, hogy ő igazgasson, hát akkor rajta, igazgasson csak. Engem nem érdekel. - De van jó modor is a világon - csattant fel Roz indulatosan. - Csak annyit kérek, hogy egy óráig legalább próbálj meg úgy tenni, mintha ismernéd a szót. A leckéztetésről Stellának eszébe jutott, ahogy saját fiait oktatta ki. Nem tudta visszatartani nevethetnékjét, de igyekezett köhögéssel leplezni, ahogy végigsétált a keskeny folyosón. - Elnézést, hogy félbeszakítalak benneteket. Én csak... - Megállt egy cserép mellett, és szemügyre vette a növény friss hajtásait. - Nem igazán tudom, mi ez. - Boroszlán - vetett rá egy kurta pillantást Roz fia. - Örökzöldfajta. És hasítékba ékoltást használt. A férfi keze megállt, gyorsan megpördült a székkel. Az anyja vonásait örökölte - ugyanaz a kiugró pofacsont és élénk szem. Haja lényegesen hosszabb volt, mint Rozé elég hosszú ahhoz, hogy hátrakösse valamivel, ami leginkább egy darab rafiára hasonlított. Ő is karcsú volt, és úgy tűnt, a lába egyenesen a nyakáig ér. Az öltözéke is ugyanolyan lezser, kopott. Kihasadozott farmert és elnyűtt, sárfoltos pólót viselt Memphis University felirattal. - Tud valamit az oltásról? - Csak az alapokat. Egyszer én is kísérleteztem egy kaméliával. Egész jól sikerült. De általában megmaradok a palántáknál. Stella vagyok. Örülök, hogy megismerhetem, Harper. A férfi farmerjához dörzsölte a tenyerét, mielőtt kezet nyújtott volna. - Anya azt mondja, hogy maga fog megszervezni minket. - Ez a terv, és remélem egyikünk számára sem fájdalmas. Min dolgozik éppen? - lépett közelebb a fóliával letakart cserepek sorához. - Fátyolvirág. Kék változatot szeretnék kinemesíteni, és persze fehéret meg rózsaszínt.

- Kék a kedvenc színem. Nem akarom feltartani. Abban reménykedtem fordult Rozhoz -, hogy találunk egy helyet, ahol megbeszélhetnénk az ötleteimet. - Menjünk vissza az évelőkhöz. Az iroda teljesen reménytelen. Harper? - Rendben, menjetek előre. Öt perc múlva ott vagyok. - Harper! - Jól van, legyen tíz. De ez az utolsó ajánlatom. Roz nevetve meglegyintette a fejét. - Ne akard, hogy én jöjjek érted! - Mindig ez a nyaggatás - morogta maga elé a férfi, de közben vigyorgott. Amikor kiértek, Roz felsóhajtott. - Teljesen eltemeti magát, hat ökörrel sem lehet kivonszolni innen. Ő az egyetlen a fiaim közül, akit érdekel a kertészet. Austin Atlantában riporterkedik, Mason pedig orvos lesz. Most Nashville-ben van szakmai gyakorlaton. - Biztos nagyon büszke vagy rájuk. - Igen, de alig látom őket. És Harpert, aki itt van egy karnyújtásnyira, úgy kell felhajtanom, mint valami vadat, ha beszélgetni akarok vele. Roz felült az egyik asztalra. - Na lássuk, mit hoztál nekem! - Hasonlít rád. - Mondják. De nekem csak Harper marad. A gyerekeid Daviddel vannak? - Nem tudtam elimádkozni őket mellőle. - Stella kinyitotta a táskáját. Készítettem néhány jegyzetet. Roz ránézett a papírhalomra, és igyekezett nem pislogni. - Nem mondom! - És felskicceltem néhány gyors vázlatot arra vonatkozóan, hogyan változtassuk meg az elrendezést ahhoz, hogy növeljük az eladást, és fellendítsük a kertészeti eszközök, kiegészítők vásárlását. A kertészet kitűnő helyen van, tájba illeszkedése és kitáblázása kiváló, és nagyon vonzó a bejárati rész. - Ha jól hallom, most következik a de. - De... - Stella megnyalta az ajkát. - Az elülső árusító térség kissé szervezetlennek tűnik. Csekély változtatásokkal jobb átmenetet lehetne elérni a másodlagos térbe s tovább, a fő üzemi létesítmények felé. Na most, az átfogó átszervezési terv a... - Átfogó átszervezési terv? Te jóisten! - Ne aggódj, nem fog fájni! Csak egy működőképes felelősségláncra van szükséged azokon a területeken, ahol mozogsz. Ezek az eladás, a termesztés és a szaporítás. Nyilvánvaló, hogy kiváló terjesztő vagy, de itt lépek a képbe én. Szükséged van rám, hogy irányítsam az eladásokat és a termelést. Ha sikerül megnövelnünk az eladások számát olyan mértékben, ahogy itt elterveztem... - Táblázatokat készítettél. - Roz hangjából csodálat csendült ki. - És grafikonokat. Hirtelen... kezdek félni tőled.

- Nem hiszem - nevetett Stella, majd Roz arcába nézett. - Ó, talán egy kicsit mégis. De ha megnézed ezt a táblázatot, akkor itt látod a kertészet vezetőjét - ez vagyok én - és magadat mint a felelős igazgatót. Innen ágazik le a terjesztőd - ez te vagy, és feltételezem, Harper a termékmenedzser, ez én vagyok és az értékesítési menedzser, ez megint én vagyok. Legalábbis egyelőre. Ki kell nevezned, vagy fel kell venned valakit, aki a tenyészedényes és szabadföldi termékeket felügyeli. Ez a rész a személyzettel foglalkozik, itt vannak a munkaköri leírások, és hogy ki miért felelős. - Rendben - dörzsölte meg a tarkóját apró sóhajjal Roz. - Mielőtt túlerőltetném a szemem azzal, hogy mindezt elolvasom, hadd mondjam el, hogy hajlandó vagyok ugyan megfontolás tárgyává tenni egy új ember felvételét, de egyelőre a jelenlegi kertépítő mérnököm, Logan is remekül megbirkózik a szabadföldi termesztéssel. A cserepes növéro nyék termesztését magam is felügyelhetem. Nem azért hoztam létre ezt a helyet, hogy kényelmesen hátradőlve hagyjam, hogy mások dolgozzanak helyettem. - Remek. Szeretnék találkozni ezzel a Logannel, hogy egyeztessük a nézeteinket. - Az valószínűleg nagyon érdekes lesz - mosolygott Roz. - Addig is, mivel most mind a ketten itt vagyunk, átnézhetnénk a terveimet és vázlataimat az elülső árusító térségre vonatkozóan, most rögtön. Jobban látnád, mire is gondolok, és nekem is egyszerűbb lenne elmagyarázni. Egyszerűbb, tűnődött Roz leugorva az asztalról. A bevezető után egyáltalán nem hitte, hogy egyszerű lesz. De azt halálbiztosra vette, hogy nem lesz unalmas. iJCinden tökéletes volt. Késő estig dolgozott, de ideje nagy része egyelőre tervezéssel telt. Kevés dolog volt, amit Stella jobban szeretett, mint a tervezés. Hacsak nem a rendezgetés. Jó képzelőerejének köszönhetően látta a fejében, hogyan nézhetnek ki és hogyan kellene kinézniük a dolgoknak. Akadtak, akik hibaként rótták fel, hogy mindig mindent meg akart szervezni, formába önteni a fejében élő képeket még akkor is - talán akkor még inkább -, ha mások nem igazán vették a lapot. De ő ezt másként fogta fel. Az élet sokkal simábban zajlik, ha minden a helyén van. Az ő élete is gördülékenyen haladt a maga útján - ebben biztos volt - Kevin haláláig. A gyerekkora tele volt útvesztőkkel, ellentmondásokkal, indulatokkal. Elvesztette az édesapját - a szó valódi értelmében -, amikor szülei alig hároméves korában elváltak. Egyetlen dologra emlékezett tisztán, amikor elköltöztek Memphisből, végigsírta az utat az apja után. Attól a perctől kezdve úgy tűnt, hogy ő és anyja mindenen összevesztek.

Attól kezdve, hogy milyen legyen a fal színe, egészen addig, hogyan és hol nyaraljanak. Mindenen. Ugyan néhány ember persze mondhatja, hogy törvényszerűen ez történik, ha két makacs és önfejű nő él egy háztartásban, de Stellának más volt a véleménye. Míg ő gyakorlatias és rendszerető volt, anyja szétszórt és ösztönlény. Erről tanúskodott négy házassága és három felbontott eljegyzése is. Anyja szerette a csillogást, a zajos életet és a vad romantikát. Stella jobban kedvelte a csendes, állandó és elkötelezett kapcsolatokat. Nem mintha nem lett volna romantikus alkat Csak éppen józanul gondolkozott róla. Kevinbe beleszeretni egyszerre volt józan és romantikus. Barátságos volt, édes és szilárd támasz. Ugyanazt akarták. Otthont, családot, jövőt Kevin boldoggá tette, kényeztette, és mellette biztonságban érezte magát. Jóságos isten, mennyire hiányzott a férfi! Kíváncsi lett volna, mit gondol arról, hogy Stella ideköltözött, és új életet kezdett. A férfi hitt benne. Mindig is hitt benne. Hittek egymásban. Kevin volt a kőszikla számára, a szó valódi értelmében. A szikla, amely szilárd alapot biztosított a sérelmekkel és kétségekkel teli gyerekkor után. A sors kirúgta lába alól a sziklát. Elvesztette a talajt a lába alól, a szerelmét, a legdédelgetettebb barátját és az egyetlen embert a világon, aki olyan becsben tartotta és imádta a gyerekeit, mint ő maga. A Kevin halála utáni hónapokban gyakran kétségbe esett, hogy talán soha nem nyeri vissza elveszett lelki egyensúlyát. Most ő volt a szikla a fiai számára, és mindent meg fog tenni, ami csak hatalmában van, hogy jó életet biztosítson nekik. Miután lefektette a fiait, a kandalló tüzénél - a következő házéiban Jeltétlenül lesz kandalló a hálószobában letelepedett az ágyra a laptoppal. Ez ugyan nem volt valami hivatalos módja a munkának, de nem volt bátorsága megkérni Rozt, hogy hadd alakítsa át az egyik hálószobát otthoni irodává. Még nem. Egyelőre így is boldogul. Ami azt illeti, kényelmesnek és pihentetőnek érezte, hogy a pompás, régi ágyon elnyúlva nézheti át a másnapra szóló feladatokat. Előtte feküdt szobanövények listája, a kerti kiegészítők átrendezésének a terve és a szállítók listája a telefonszámokkal, akiket másnap szándékozott felhívni. Bevezetni az új, színkódos árazási rendszert, feltelepíteni a számítógépre a szintén új számlázási programot. Beszélnie kell Rozzal az időszaki munkásokról. Hány embert és kit alkalmaznak, kit és hogyan terhel az egyéni és csoportfelelősség. És be kell cserkészni a kertépítészt is. Az ember azt

képzelné, hogy egy hét alatt a férfi igazán talál arra időt, hogy visszahívja. Stella begépelte Logan Kitridge nevét, vastagon kiemelte és alá is húzta. Az órára nézett, és figyelmeztette magát, hogy valószínűleg jobb munkát tud másnap végezni, ha jól kialussza magát Kikapcsolta a gépet, majd odavitte az öltözőasztalhoz, hogy bedugja éjszakára a töltőt Igazán nagy szüksége lenne arra az itthoni irodára. Elvégezte a szokásos esti rituálét. Aprólékos gonddal eltávolította a sminket, majd alaposan szemügyre vette arcát a tükörben, hogy lássa, rajzolt-e új ráncokat rá aznap az időboszi. Bekrémezte a szeme környékét, a száját, az egész arcát.. pontosan olyan sorrendben, ahogy a krémestubusok sorakoztak előtte az asztalon. Miután a kezén is eldörzsölte a krémet, eltöltött még néhány percet ősz hajszálak keresésével. Az időboszi néha aljas trükkökhöz folyamodik. Szeretett volna szebb lenni. Bárcsak szabályosabb vonásai lennének, egyenesebb haja és normálisabb színei! Egyszer barnára festtette a haját, de az eredmény katasztrofális volt. így kénytelen együttélni... Azon kapta magát, hogy dudorászik, mire komoran rámeredt saját képére a tükörben. Milyen dal is ez? Milyen furcsa, hogy nem megy ki a fejéből, pedig a címére sem emlékszik. Aztán hirtelen rájött, hogy nem is a fejében hallja a dalt, hanem valóban hallja. Halk, álomba ringató énekszó. A fiúk szobájából. Megfogta a kilincset, közben azon csodálkozott magában, hogy mi az ördögért énekel Roz a fiúknak éjjel tizenegykor. Amikor kinyitotta az ajtót, az ének elhallgatott. A Harry Potter-es éjjeli lámpa halvány fényénél látta, hogy a fiai az ágyukban vannak. - Roz? - suttogta, belépve a szobába. Megrázkódott. Miért van itt ilyen hideg? Gyorsan és halkan a teraszajtóhoz sietett, ellenőrizte és zárva találta, akárcsak az ablakokat. És a folyosóra vezető ajtót is, gondolta homlokát ráncolva. Megesküdött volna, hogy hallott valamit. Érzett valamit. De a hideg már nem érződött, és a fiúk egyenletes légzésén kívül más hangot nem lehetett hallani a szobában. Megigazította a fiúk takaróját, mint eddig minden este, futó csókot lehelt a homlokukra. És nyitva hagyta a két szoba közti ajtót. Reggelre elfelejtette az egészet. Luké nem találta a szerencseingét, Gavin az iskola előtti kutyasétáltatás során birkózni kezdett Parkerrel, aminek következtében kénytelen volt átöltözni. így aztán Stellának alig volt ideje meginni a reggeli kávét és megenni a sutit, amit Dávid beleeróltetett. - Megmondanád Roznak, hogy korán bementem? El

akarok készülni az előtérrel még nyitás előtt. - Roz már egy órája elment. - Egy órája? - nézett Stella az órájára. Személyes küldetésének érezte, hogy lépést tartson Rozzal, de eddig bukásra állt. - Szokott egyáltalán aludni? - Roz mellett az első fecske nemcsak elkapja a hernyót, hanem arra is jut ideje, hogy forró zsírban kisüsse, és finom szilvapudinggal tálalja. - Bocsáss meg, de erre csak azt tudom mondani, hogy pfuj! Rohannom kell, - Az ajtó felé lendült, de hirtelen megtorpant. - Dávid, minden rendben van a fiúkkal? Szólnál, ha másként lenne, ugye? - Nincs velük semmi gond. Csupa móka és kacagás az életünk. Ma iskola után az ollóval való rohangálást gyakoroljuk, aztán felderítjük, hány olyan tárgyat találunk, amivel ki tudjuk egymás szemét verni verekedés közben, végül a gyúlékony anyagok kerülnek sorra. - Köszönöm, sikerült megnyugtatnod. - Lehajolt, hogy megveregesse Parker hátát. - Tartsd rajta a fickón az egyik szemed! - mondta a kutyának. The early bird catches the worm - közmondás, jelentése: ki korán kel, aranyat lel. Szó szerint kb. annyit tesz, hogy a korai madár első fecske kapja el a hernyót. AJord. Logan Kitridge időhiánnyal küzdött. Az eső hátráltatta személyes tervei kivitelezését, míg végül eljutott arra a pontra, hogy kénytelen volt háttérbe szorítani egyéni igényeit, hogy eleget tegyen szakmai kötelezettségének. Nem bánta túlságosan. A tájépítészetet mindig is örökké folyamatban lévő munkának tartotta. Soha nincs vége. Soha nem lehet vége! És amikor a Természetanyával dolgozol, akkor ő a főnök. Szeszélyes, kényes és végtelenül elbűvölő főnök. Az embernek keményen kell dolgoznia, készen kell állnia, hogy meghajoljon, hogy kompromisszumot kössön és alkalmazkodjon a hangulataihoz. Tökéletességre törekedni egyet jelent a csalódással, és Logan véleménye szerint éppen elég más dolog volt a világban, ami csalódásra adott okot. Mivel Természetanya kegyeskedett tiszta, jó idővel megörvendeztetni, úgy döntött, hogy egyéni terveivel foglalkozik aznap. Ez azt jelentette, hogy egyedül kell dolgoznia - ezt mindennél jobban szerette -, és időt kell arra is szakítania, hogy kiugorjon a munkaterületre, és ellenőrizze kétfős brigádját. Ez azt jelentette, hogy útba kell ejtenie Roz kertészetét, hogy felpakolja a részére félretett fákat, melyeket ő maga jelölt meg, hazavigye, és még dél előtt el is ültesse őket. Esetleg egy előtt. De legkésőbb kettőig. Majd meglátja, hogy halad a munkával. Az egyetlen dolog, amit nem engedhetett meg magának, hogy drága idejét Roz új igazgatójára vesztegesse. Fel nem foghatta, minek vett fel Roz egy vezetőt, és ráadásul

jenkit. Eddig úgy látta, hogy Rosalind Harper tökéletesen tisztában van vele, hogyan kell egy üzleti vállalkozást vezetni, és nem szorul rá valami ellenszenves idegenre, aki felrúgja az egész jól kialakított rendszert. Szeretett Rozzal dolgozni. Olyan nő volt, aki kézben tartja a dolgokat, és nem üti bele az orrát az ő munkájába a kelleténél jobban. Szeretett dolgozni, legalább annyira, mint Logan, és volt érzéke hozzá. Ezért aztán, amikor valamilyen javaslattal állt elő, az ember hajlamos volt meghallgatni és mérlegelni. Jól fizetett, és nem állt le vitatkozni minden apró részleten. Logan érezte, egyszerűen tudta, hogy az új vezető csak bajnak jött ide. Nem hagyott-e máris ezernyi üzenetet neki azon a hűvös, jenki hangján holmi időgazdálkodásról, számlázási módszerekről, leltározásról? Eddig is fütyült az ilyen dolgokra, ezután sem fogja zavartatni magát. Nekik megvan a maguk módszere Rozzal, a fene vinné el. Elvégezni a munkát, és boldoggá tenni az ügyfeleket Miért kellene felforgatni a jól bevált rendszert? Kisteherautójával keresztülhajtott a parkolón, átkígyózott a talajtakarók faforgács és homokbuckái közt, és megkerülte a rakodóterületet. Félszemmel már azt figyelte - és felmérte -, hogy mit is akar elvinni. De mielőtt felpakolná, még egyszer körülnéz, hátha talál valami neki tetszőL Néhány örökzöld és bürök vonta magára a figyelmét. Harper beoltott neki pár fűzfát és egy élő sövénnyi bazsarózsát. Ezen a tavaszon el is ültetheti őket azokkal a cserepes palántákkal és légbujtással szaporított növényekkel együtt, melyeket Roztól kapott. Keresztülment az egyik fasoron, majd megfordult és visszaindult. Ez nem lehet igaz! Semmi sincs a megszokott helyén, minden megváltozott. Hová lettek a somfák? És hol a pokolban van a rododendron és a hegyi babér, amiket felcímkézett? Merre keresse azt az istenverte magnóliát? Mogorván rámeredt egy fűzfabarkára, majd nekiállt, hogy módszeresen átkutassa a területet. Minden más volt, mint amit megszokott. Megszűnt a fák és bokrok különböző fajainak érdekes, figyelmet keltó keveredése, helyette katonás rendben, felcímkézve sorakoztak a fiatal facsemeték. Ábécérendben, az isten szerelmére! Ráadásul mindez fránya latin nyelven! A bokrokat elkülönítették, és ugyanúgy rendszerezték, mint a fákat. Megtalálta a megjelölt fáit, magában fortyogva becsomagolta, és a teherautóra rakta. Szitkokat mormolva maga elé úgy döntött, hogy azonnal hazahajt és kiülteti őket. Nála sokkal nagyobb biztonságban lesznek. Ez nyilvánvaló. Csak előbb megkeresi Rozt, és rendbe hozza ezt az összevisszaságot.

Stella egy vödör szappanos vízzel és ronggyal felszerelkezve állt a létrán, és a polcot súrolta. Alaposan letakarítja, és a polc máris kész, hogy megvalósíthassa terveit. Szinte látta maga előtt a színes, díszes cserepeket, néhányukban palánta. Ha hozzátesz még néhány kiegészítőt, olyanokat, mint a rafia, locsolófejek, néhány díszkő és dekorációs kavics, máris teremtett valamit. Ha vásárlásra kerül a sor, az ilyen apróságok sokat nyomnak a latban. A talajjavítókat, műtrágyákat és rovarirtó szereket az oldalfal mellé akarta tenni. Ezek alapvető áruk voltak, nem olyanok, amelyeket ötletszerűen vesz meg az ember. Ezekért a vásárlók hajlandók hátrajönni, közben elmennek a szélharangok, a virágosládák és kővázák mellett. A többi változtatással együtt olyan harmonikus együttest hoz létre, amely bevonzza a vevőket a szobanövény-részlegbe, miközben áthaladnak a mázas cserepek és kerti bútorok közt, és mire észreveszik, már ott állnak a dísznövények közt. Van még másfél órája, és ha sikerül rávennie Harpert, hogy segítsen a nehezebb holmikkal, akkor végezni fog. Lépteket hallott maga mögött. Kifújta a haját a szeméből. - jól haladok - kezdte. - Tudom, hogy még nem sokat mutat, de... Elhallgatott, amikor meglátta a férfit. Még a létrán állva is úgy érezte, hogy eltörpül mellette. Legalább két méter. Karcsú, magas, csupa izom. Kifakult farmerját fehér foltok pettyezték. Fehér pólója felett kockás flanelinget viselt. Kitaposott csizmája olyan rossz állapotban volt, hogy Stella azon töprengett, vajon tulajdonosa miért nem szánta már meg, és hajította a szemétbe. Hosszú, hullámos haja rég nem látott fésűt. Színe pontosan olyan volt, amilyent ő maga is szeretett volna, amikor egyszer rászánta magát a haj festésre. Nem volt kifejezetten jóképű, minden vonása elnagyolt és valahogy nyers volt. Ajkának kemény vonala, kiugró pofacsontja, hegyes orra, szúrós szeme, mely zöld volt, de nem olyan, mint Keviné. Komoran tekintett a világba szigorúan összevont szemöldöke alól, mégis valahogy tüzesnek hatott. Nem, valóban nem mondaná jóképűnek, inkább veszélyesnek a szó legtágabb értelmében. Olyannyira, hogy leginkább egy hatalmas, ökölbe szorított kézre emlékeztetett, mely bármikor elszabadulhat, több kárt okozva azonban az ütőnek, mint a megütöttnek. Stella rámosolygott, közben szorongva gondolt arra, hol lehet ilyenkor Roz vagy Harper. Vagy bárki. - Sajnálom, még nem vagyunk nyitva. Tudok segíteni valamiben? Ó, Logan nagyon is jól ismerte ezt a hangot. Ezt a metsző, hűvös hangot, amely annyi üzenetet hagyott neki holmi átszervezési tervről és termelési célkitűzésekről.

A hang alapján egészen másmilyennek képzelte. A szokásos hiba, vélte. Semmi metsző vagy hűvös nem volt a nőben, a vad, vörös hajzuhatagban, melyet hiába próbált azzal a nevetséges kendővel megfékezni, vagy a hatalmas kék szempárban, mely óvatosan figyelte. - Átpakolta az átkozott fáimat. - Bocsánat, hogy mondta? - Helyes, az a legkevesebb, hogy bocsánatot kér. Még egyszer ne forduljon elő! - Nem igazan tudom, hogy miről beszél. - A biztonság kedvéért nem engedte el a vödröt, amint lelépett a létráról. - Fákat rendelt? Ha elárulja a nevét, utánanézek a rendelésének. Egy kicsit átszervezzük a dolgokat, és... - Nekem nem kell semmit megrendelnem, és cseppet sem tetszik ez az átszervezés. És mi az ördögöt művel itt? Semmit sem lehet megtalálni! A türelmetlen hang valahonnan ismerősnek tűnt Stellának. - Azt hiszem, az lenne a legjobb, ha nyitás után visszajönne. A téli időszakban tízkor nyitunk. Ha meghagyja a nevét... - oldalazott a pult és a telefon felé. - Kitridge-nek hívnak, és nagyon is jól ismeri ezt a nevet, mert vagy egy hete zaklat már, és lassan az őrületbe kerget az állandó üzeneteivel. - Nem tudom, hogy... ó, Kitridge! - nyugodott meg. A kertépítő mérnök. És nem zaklattam magát - mondta valamivel hevesebben, ahogy kezdett magához térni. Megpróbáltam kapcsolatba lépni magával, de maga arra sem volt képes, hogy visszahívjon. Nagyon remélem, hogy az ügyfelekkel nem olyan durva, mint a munkatársaival. - Durva? Maga még nem látott engem durvának. - Két fiam van - vágott vissza Stella. - Biztos lehet benne, hogy láttam egy-két durva dolgot életemben. Roz azért alkalmazott, hogy rendet teremtsek ebben a kertészetben, és hogy a mindennapi terhekből valamennyit levegyek a válláról. Hogy... - Mindennapi terhek - emelte égnek a tekintetét Logan. - Jézusom, mindig így szokott beszélni? Stella mély lélegzetet vett, hogy valamelyest lehiggadjon. - Mr. Kitridge, nekem itt dolgom van. Ennek a munkának egy része, hogy az üzlet kertépítészeti részével is foglalkozzam. Mellesleg ez nagyon fontos és hasznot hozó ága az üzletmenetnek. - Átkozottul igaza van. És ez az ág hozzám tartozik. - Történetesen ez a terület nevetségesen szervezetlen, és leginkább egy cirkuszhoz hasonlít. Papírcetlik, kézzel írt számlák, ha egyáltalán számláknak nevezhetjük őket, hevernek szanaszét. -És? - És ha szakított volna időt arra, hogy visszahívjon és megbeszéljen velem egy időpontot, akkor tájékoztattam volna, hogyan fog működni ez az üzletág a jövőben. - Ó, valóban? - A nyugat tennessee-i akcentusba valami veszélyes felhang

vegyült. - Maga megmagyarázza nekem?! - Pontosan. A most bevezetésre kerülő rendszer végül rengeteg időt és erőfeszítést takarít majd meg magának, mivel számítógépre visszük a számlákat és a leltárt, az ügyféllistát és a terveket... A férfi alaposan szemügyre vette. Látta, hogy a nő vagy harminc centivel alacsonyabb és legalább ötven kilóval könnyebb is, mint ő. De a szája kétszer akkora! Az anyja erre azt mondaná, hogy jól felvágták a nyelvét, és láthatóan sose fárad bele a locsogásba. - Hogy a pokolba takarítanék meg időt, ha a fél napot a számítógép előtt töltöm? - Ha az adatok felkerülnek a gépre, akkor igenis könynyebb dolga lesz. Most ott tartunk, hogy a legtöbb adatot a zsebében vagy a fejében tartja. - És akkor mi van. A zsebemben legalább megtalálom őket. Ugyanez a helyzet, ha fejben tartom az adatokat. Semmi baj a memóriámmal. - Talán valóban nincs. De mi van, ha holnap elüti egy teherautó, és öt évre kómába esik? - Szép szája hűvös mosolyra húzódott. - Akkor mi lesz velünk? - Ha kómába esnék, akkor ez izgatna a legkevésbé. Jöjjön ide! Elkapta a nő kezét, és az ajtó felé rángatta. - Mit csinál? - tiltakozott Stella. - Ez üzleti ügy - tépte fel az ajtót, és maga után vonszolta a nőt. - Nem valami barlangba akarom cipelni. - Akkor engedjen el! - A férfi keze kemény volt, mint a szikla, és legalább olyan durva is. Hosszú lábai türelmetlenül falták a távolságot, ahogy egyre távolabb rángatta az épülettől. - Csak egy pillanat. Ezt nézze! - intett a faiskola felé, miközben Stella azon igyekezett, hogy újra levegőhöz jusson. - Mit nézzek? - Minden össze van kavarva. dalin - Egyáltalán nincs. Egy egész napot töltöttem azzal, hogy rendbe tegyem ezt a területet. - Ezt sajgó izmai is bizonyíthatták. Most az egész áttekinthető, és ha egy vásárló díszfát keres, meg is találja. Ha valami tavasszal nyíló bokrot vagy... - Csupa nyílegyenes sort látok. Mit használt? Léniát? Honnan fogják tudni ezután a betérő emberek, milyen fajokat telepíthetnek egymás mellé? - A maga dolga meg az eladóké, hogy erről tájékoztassák a vásárlókat. Azért vagyunk itt, hogy segítsünk, és rávilágítsunk olyan lehetőségekre is, amelyekre nem is gondoltak. Ha kilométereket kell sétálniuk, hogy rábukkanjanak egy átkozott hortenziára... - Talán kiszúrnak egy gyöngyvesszőt vagy kaméliát, és eszükbe jut, hogy pontosan erre vágytak. Ebben van valami igazság, ismerte el magában Stella. De ő sem most jött le a falvédőről.

- Vagy üres kézzel távoznak, mert nem találták meg rögtön, amiért jöttek. A figyelmes és jól képzett személyzet képes tájékoztatást adni és felfedeztetni a vevőkkel, mit szeretnének valójában. Bár vannak mellette és ellene szóló érvek is, de történetesen én jobban kedvelem így a dolgokat. És egyelőre ez az én felelősségem. Most pedig - lépett hátra -, ha van egy kis ideje, meg kellene... - Nincs időm - indult a férfi a kocsijához. - Álljon meg! - sietett utána Stella. - Meg kell beszélnünk a rendelések és a számlaadás új módszerét. - Küldjön egy istenverte feljegyzést! Úgy tűnik, ez fekszik magának. - Nem akarok istenverte feljegyzéseket küldeni, és mégis mit csinál azokkal a fákkal? - Hazaviszem őket. Logan kinyitotta a kisteherautó ajtaját, és beszállt. - Mit ért azon, hogy hazaviszi őket? Még nincsenek jegyzékbe véve. - Mint ahogy én sem - csapta be az ajtót Logan, majd leengedte az ablakot. - Lépjen hátra, Vörös, hacsak nem akarja, hogy áthajtsak a lábán! - Figyeljen, nem vihet csak úgy el valamit, ha arra támad kedve. - Beszélje meg Rozzal, ha még ő itt a főnök. Ha nem, akkor jobb, ha hívja a zsarukat. A férfi beindította a motort, és amikor Stella hátralépett, kilőtt az autóval. A nő csak bámult utána. Stella a dühtől vörös arccal masírozott vissza az épülethez. Megérdemelné, füstölgött magában, igazán megérdemelné, hogy kihívja a rendőrséget. Felkapta a fejét, szeme még mindig szikrákat szórt, amikor Roz ajtót nyitott neki. - Nem Logan teherautóját láttam? - De igen. Szokott az ügyfelekkel is tárgyalni? - Persze. Miért? - Szerencséd van, hogy még senki sem perelt be. Beront, mint egy dúvad, és egyfolytában panaszkodik. A fenébe is! - morogta Stella, miközben elsiklott Roz mellett, és beviharzott az irodába. - Ezt nem szereti, az nem tetszik neki. Én mondom neked, semmivel sem lehet a kedvére tenni. Aztán meg elhajt egy teherautónyi fával és bokorral. Roz elgondolkozva dörzsölte a fülét. - Az biztos, hogy hangulatember. - Hangulatember?! Csak egy arcával találkoztam, de az nagyon nem tetszett - rántotta le a kendőt a hajáról, és az asztalra dobta. - Felbosszantott? - Az nem kifejezés. Nézd, Roz, csak azt próbálom csinálni, amiért felvettél. - Tudom. És amennyire emlékszem, eddig semmi olyan megjegyzéssel vagy bírálattal nem illettelek, anüvel kiérdemeltem volna azt a bizonyos A fenébe is! minősítést. Stella rémülten nézett rá. - Nem, persze hogy nem. Én nem úgy gondoltam... Ó,

istenem! - Tudom, hogy nem könnyű időszakot élünk most át. Talán helyrerázódásnak nevezném. Van, aki nem illeszkedik be olyan könnyen, mint mások. A legtöbb ötleted megnyerte a tetszésemet, a többinek pedig hajlandó vagyok egy esélyt adni. Logan megszokta, hogy a maga módján intézze az ügyeket, és nekem ez megfelel. Eddig jól működött. - Olyan növényeket vitt el, amelyeket még nem vettem leltárba. Hogyan tartsak rendet, ha nem tudom, mit visz el, vagy miért? Fontos, hogy pontosan adminisztráljunk, Roz. - Gondolom, azokat a példányokat vitte el, amiket meg is jelölt, hogy szüksége van rájuk. Ha mást vitt volna el, szólt volna róla nekem. Tudom, hogy te nem így kezeled a dolgokat - folytatta gyorsan, mielőtt Stella megszólalhatott volna. - Beszélni fogok vele, de te is engedhetnél egy kicsit. Már nem Michiganben vagy. Nem zavarlak tovább, dolgozz nyugodtan. Roz vissza akart menni a növényeihez. Azokkal lényegesen kevesebb gond volt, mint az emberekkel. - Roz! Tudom, hogy rengeteg kellemetlenséget okozok, de hidd el, tényleg azt akarom, hogy fellendüljön az üzlet. - Igen, erre már magamtól is rájöttem. Jyora iüberte Amikor egyedül maradt, Stella duzzogott egy kicsit. Aztán fogta a vödröt, és visszamászott a létrára. A be nem tervezett találkozó eltérítette az ütemtervétől. - Nem kedvelem. Logan Roz szalonjában ült, kezében sört szorongatva, és hangjából csak úgy áradt a sértődöttség. - Úrhatnám, merev, öntelt és okvetetlenkedő nőszemély. Amikor Roz felvonta a szemöldökét, a férfi megrántotta a vállát. - Na jó, talán nem okvetetlenkedő, de a többi jelző marad. - Én kedvelem. Szeretem, hogy olyan energikus és lelkes. És szükségem van valakire, aki a részletekkel törődik, Logan. Az üzlet túlnőtt rajtam. Csak annyit kérek, hogy próbáljatok valamiféle egyezségre jutni. Találjátok meg az arany középutat. - Nem hiszem, hogy bármiben is ismerné a középutat. Ez a nő a végletek embere. Nem szeretem az ilyent - Bízz bennem! Logan komoran bámult a sörébe. Ha nem bízna Rozban, nem dolgozna neki, akármekkora összeget is kínálna. - Meglátod, nem győzzük majd a papírmunkát. Mindenféle nyomtatványt kell majd kitöltenünk, lehetőleg három példányban, és azt is írásba kell foglalnunk, hogy hány centit nyestünk le egy átkozott bokorról. - Nem hinném, hogy ilyen súlyos lenne a helyzet mondta derűsen Roz. Lábát kényelmesen felrakta a dohányzóasztalra, és maga is kortyolt a söréből.

- Ha már úgy gondoltad, hogy fel kell venned egy igazgatót, Roz, akkor miért nem valaki idevalósit választottál? Olyant, aki megérti, hogy mennek a dolgok errefelé. - Mert nem akartam idevalósit. Őt akartam. Amikor lejön, együtt elfogyasztunk egy italt, majd megvacsorázunk, és mindezt kultúremberekhez méltón tesszük. Nem érdekel, hogy ti ketten nem kedvelitek egymást, de meg kell tanulnotok elviselni a másikat. - Te vagy a főnök. - így igaz - veregette meg Roz barátian a férfi combját. - Harper is átjön. Addig erőszakoskodtam, míg sikerült rávennem. Logant ez sem vidította fel. - Tényleg kedveled a nőt? - Igen, és hiányzott a női társaság is. Olyan nők társasága, akik nem ostobák és idegesítők. Stellára egyik sem jellemző. Súlyos csapás érte, amikor fiatalon elvesztette a férjét. Én tudom, min ment keresztül. De a tragédia nem törte meg. Ezért igen, nyugodtan mondhatom, hogy kedvelem őt. - Akkor igyekszem türelmesnek lenni vele, de csak a te kedvedért. - Hízelgő - hajolt előre nevetve Roz, és megcsókolta a férfit. - Csak azért, mert megőrülök érted. Stella akkor ért az ajtóhoz, amikor Logan megfogta Roz kezét. Ó, a francba, gondolta. Szembekerült, vitatkozott, megsértette és panaszkodott a főnök szeretőjére. Gyomra kavarogni kezdett, miközben beljebb noszogatta a fiúkat, majd mosolyt erőltetett az arcára. - Remélem, nem késtünk el - szólalt meg tettetett viJvora Xpljerts dámsággal. - Volt egy kis gond a házi feladattal. Jó estét, Mr. Kitridge! Szeretném, ha megismerné a fiaimat, Gavint és Luke-ot. - Szervusztok! Mi újság? A két fiú teljesen normálisnak tűnt. Ez meglepte Logant, mert Stellát ismerve agyonnevelt, tipp-topp gyerekekre számított. - Mozog az egyik fogam - újságolta Luké. - Igazán? Hadd lássam! Logan letette a sört, hogy komolyan tanulmányozhassa a fogat, melyet a fiú a nyelvével mozgatott. - Szuper. A szerszámosládában van néhány harapófogóm, ha gondolod, behozom az egyiket. Csak egy rántás, és már kint is van. Halk nyikkanást hallott maga mögül, mire megfordult, majd halvány mosolyt villantott Stellára. - Mr. Kitridge csak viccel - mondta Stella az elragadtatott Luke-nak. - A fogad magától is kiesik majd, amikor eljön az ideje. - Amikor kiesik, akkor jön a fogtündér, és kapok egy dolcsit. Logan lebiggyesztette az ajkát. - Egy dolcsit? Egész jó üzlet. - Vérezni fog, ha kiesik, de én cseppet sem félek.

- Miss Roz, kimehetünk Davidhez a konyhába? - Gavin lapos pillantást vetett anyja felé. - Anyu azt mondja, meg kell kérdeznünk magától. - Persze, menjetek csak. - Nincs édesség vacsora előtt - szólt utánuk Stella, ahogy a fiúk kirohantak. - Logan, önts Stellának egy kis bort! - Töltök én magamnak. Ne keljen fel! A férfi most egyáltalán nem úgy nézett ki, mint egy erőszakos fráter. Rendbe szedte magát, és Stella nagyon is jól látta, miért vonzódik hozzá Roz. Feltéve, ha valaki az erőteljes férfitípust kedveli. - Mintha azt mondtad volna, hogy Harper is jön - fordult Rozhoz. - Hamarosan itt lesz - intett a nő a sörrel. - Nézzük, dűlőre tudunk-e jutni. Intézzük el előbb az üzleti ügyeket, hogy aztán egy kellemes estét töithessünk el együtt anélkül, hogy veszélybe sodornánk az emésztésünket. Stella felelős a mindennapi üzletmenetért, a beszerzésért és eladásért. Ami a személyzet irányítását illeti, egyelőre megosztozunk a feladatokon Stellával, míg a növénytermesztésért Harper és én vagyunk a felelősek. Belekortyolt a sörbe, kivárt, bár tudta, elég erős a hatalma ahhoz, hogy ne szóljanak közbe. - Logan vezeti a kertépítő és kertfenntartó munkákat, kertészeten belül és kívül egyaránt. Mint ilyen, ő választhat először az árukészletből. Joga van soron kívüli rendelésekkel előállni, vagy a külső munkálatokhoz szükséges növények, anyag vagy felszerelés vásárlását, bérletét intézni. Azok a változtatások, melyeket Stella a jóváhagyásommal már bevezetett, illetve a javaslatok, melyeket elfogadtam, bevezetésre kerülnek, vagy érvényben maradnak egészen addig, amíg úgy nem döntök, hogy nem működőképesek. Vagy egyszerűen nem tetszenek. Eddig érthető vagyok? - Tökéletesen - mondta hűvösen Stella. Logan vállat vont. - Ez azt jelenti, hogy együtt keU működnötök. Mindent meg kell tennetek, hogy az általatok felügyelt terület zökkenőmentesen működjön. Magam fejlesztettem fel ezt a kertészetet, és ha kell, egymagam is el tudnám vezetni. De eJyora Xobeits én másként döntöttem. Magam mellé vettelek benneteket és Harpert, és elvárom, hogy vállaljátok a felelősséget a rátok bízott területért. Annyit veszekedtek, amennyit akartok. Nem zavar a civakodás. De azt akarom, hogy elvégezzétek a munkátokat. Roz kiitta a maradék sört. - Kérdés? Észrevétel? - Kivárt egy pillanatot, majd felemelkedett. Rendben, akkor talán üljünk asztalhoz. lölindent egybevetve, kellemes este volt. Egyik gyerek sem dobálózott az étellel, és nem adott ki gusztustalan hangokat magából. Stella elkönyvelt egy-egy jó pontot nekik. Kellemesen elbeszélgettek egymással. A hangulat különösen megélénkült, amikor a

fiúk megtudták Logan keresztnevét, amely történetesen megegyezett az X-men Farkasának vezetéknevével. Ettől nagyot nőtt a fiúk szemében, hát még, amikor kiderült, hogy Logan osztja Gavin képregények iránti lelkesedését. Újabb jó pontot jelentett Stella értékelő füzetecskéjében, hogy Logan szívesebben beszélgetett a fiaival, mint vele. - És ha egyszer Hulk és a Pókember összeverekednének, azt hiszem, a Pókember győzne. Logan nagyot bólintott, miközben levágott egy darabot a sültből. - De csak mert a Pókember sokkal fürgébb. Viszont ha Hulk a kezébe tudná kaparintani, hát palacsintává lapítaná. Gavin felnyársalt egy újkrumplit a villájával, majd magasra tartotta, mintha levágott emberfejet szúrt volna rá. - Ha valami gonosz ember a befolyása alá vonná, olyan, mint... - Talán Mr. Hyde. - Ez az! Mr. Hyde. Akkor Hulkot kényszeríthetné, hogy a Pókember után vesse magát, de én akkor is a Pókra fogadnék. - Pont ezért olyan fantasztikus - helyeselt Logan. Hulk meg olyan hihetetlen. Több kell némi izomnál ahhoz, hogy az ember megnyerje a csatát. - Igen, kell ravaszság meg bátorság, meg ilyesmi. - Péter Parker a legokosabb - szólt közbe Luké, és csatázni kezdett Gavin krumplijával. - Bruce Banner se kutya - jegyezte meg Harper, amivel megnevetette a fiúkat. Erre ő is felszúrt egy krumplit a villájára, és meglengette. - Mindig sikerül új ruhát szereznie, amikor Hulk testéből visszatér a sajátjába. - Ha igazán annyira okos lenne, akkor csinálna magának olyan ruhát, ami kitágul és összemegy, amikor szükséges. - Nektek, tudósoknak eszetekbe sem jut ilyen banalitás - vigyorgott Logan Harperre. - A Banalitás valami szupergonosz erő? - kíváncsiskodott Luké. - Nem, közönséges, szokványos dolgot jelent - magyarázta Stella. - Például nagyon is szokványos dolog, hogy az ember a krumplit megeszi és nem játszik vele, viszont az asztalnál ez számít illedelmes viselkedésnek. - Ó - nézett rá ártatlan arccal Luké, de ajkán gonoszkodó mosoly ült. - Rendben - mondta, és bekapta a krumplit Vacsora után Stella gyorsan felment a fiúkkal arra hivatkozva, hogy itt a lefekvés ideje. Meg kellett fürdetni a srácokat, megválaszolni az ezernyi kérdést és levezetni a napközben felgyülemlett energiát, amit többnyire hatalmas csatákkal és meztelen rohangálással oldották meg. Ezt követte Stella kedvenc időszaka. Széket húzott a két ágy közé, és mesélni kezdett valamelyik könyvből, miközben Parker hortyogva elterült a lábánál. Ma este ,4 titokzatos lovacska volt soron, és amikor becsukta a könyvet, a fiúk

szokás szerint könyörögni kezdtek, hogy folytassa. - Holnap - mondta tettetett szigorúsággal. - Most eljött az ideje a nagy, nyálas pusziknak. - Nem kérek nagy, nyálas puszikat - fordult a hasára Gavin, és arcát a párnába fúrta. - Csak azt ne! - De bizony, az következik, és te nem tehetsz mást, minthogy megadod magad - hajolt le Stella, és puszikkal árasztotta el a fiú nyakát. Gavin csiklandósan vonaglott és közben vihogott, - És most jöjjön a másik áldozatom - fordult Luké felé a kezét dörzsölgetve. - Váj! Várj egy kicsit! - Luké az arca elé kapta a kezét védekezésül. - Gondolod, hogy holnap kiesik a fogam? - Nézzük csak meg közelebbről - ült le az ágyra Stella, és komoly arccal megvizsgálta a szóban forgó testrészt, amit a fiú a nyelvével piszkált. - Úgy tűnik, igen. - Kérhetek egy lovat? - Nem férne be a párnád alá. Amikor Luké elnevette magát, Stella megcsókolta a homlokát, két oldalról az arcát és a nevető kis száját. Felkelt, lekapcsolta a lámpát, csak az éjszakai világítás adott némi fényt - Szép álmokat! - Én arról fogok álmodni, hogy kapok egy lovat, mert az álmok néha valóra válnak. - így igaz. Jó éjszakát! Átment a saját szobájába, hallotta, ahogy a fiúk sugdolóznak, de ez is az esti szertartás része volt. Két éve már, hogy kialakították ezt a menetrendet. Csak ők hárman, pedig valaha négyen voltak. Jó ez így, gondolta, ahogy az átszűrődő kuncogást hallgatta, ők hárman összetartoznak, és semmi sem tépheti el őket egymástól. Az idők során elhalványult a fájdalom, a múlt iránti sóvárgás, amely minden éjjel kínozta, és megtanulta megbecsülni, értékelni, kincsként őrizni, amit a sors meghagyott neki. A laptopra nézett az aznap estére tervezett munkára gondolva, de helyette a teraszajtóhoz lépett. Még mindig túl hűvös volt ahhoz, hogy odakint ücsörögjön, de kívánta a friss levegőt és az éjszaka csendjét, békéjét. Szinte hihetetlen, hogy kint áll a szabadban egy januári éjjelen, és nem fagy meg. Bár az időjárás-jelentés esőt ígért, az égen nyoma sem látszott felhőnek. A hold ezüst sarlója lassan feljebb kúszott az ég sötétkék bársonyán, és a csillagok halvány fényében Stella látta, hogy nyílnak a kaméliák. Virágok télen! Már csak ezért is érdemes volt délre költözniük. Szorosan összefonta maga előtt a két karját, és a tavaszra gondolt, amikor a levegő felmelegszik, és virágok illata érződik mindenfelé.

Itt akart lenni tavasszal. Itt akart lenni, hogy lássa, hogy része legyen a természet újjáéledésének. Meg akarta tartani ezt az állást. Nem is tudatosult benne, hogy mennyire akarja, amíg ma este Roz ki nem osztotta a szerepeket. Két hét sem kellett hozzá, hogy a hatása alá kerüljön. Talán túlságosan is, ismerte el. Mindig ez volt a gond vele. Ha valamit elkezdett, be is kellett fejeznie. Ez volt az ő hitvallása, ahogy anyja nevezte. De itt most többről volt szó. Érzelmileg is kötődött a helyhez, és tudta, hogy ez nagy hiba. Félig már beleszeretett a kertészetbe és az álomképbe, amilyennek magában eltervezte. Látni akarta a színektől forrongó kiállítóasztalokat, a függő cserepekből aláhulló virágözönt a vevőket, ahogy a növények közt böngésznek és vásárolnak, megtöltik a kocsi csomagtartóját növényekkel. És természetesen lényének egyik fele szeretett volna velük tartani, mindegyiknek külön megmutatni, hogyan kell bánni a palántákkal, hogyan ültessék el, hogyan gondozzák őket. De képes lesz visszafogni magát. Ám legalább ennyire szeretné látni, hogy a fájlrendszer, az adatbáziskezelő és leltárjegyzék is rendben van, vallotta be magának. És akár tetszik a férfinak, akár nem, szerette volna megnézni Logan néhány munkáját, hogy jobban megismerje az üzlet másik oldalát is. Feltéve, hogy Logan nem beszélte rá Rozt, rúgja őt ki. Igaz, a férfi is kapott egy kis pofont, ismerte el Stella, viszont övé a hazai pálya előnye. Mindenesetre addig nem lesz képes dolgozni, sem pihenni, amíg nem tisztázza ezt az ügyet. Most lemegy, a teakészítés meg is felel ürügynek, és ha Logan teherautója nincs már itt, akkor megpróbál Rozzal beszélni. Odalent csend honolt, és Stellának hirtelen olyan érzése támadt, hogy a többiek rég lefeküdtek. Ez nem tetszett neki. Lábujjhegyen az ablakhoz osont, és kikukucskált. Noha nem látta a férfi kocsiját, de az is eszébe jutott, hogy nem tudja, Logan hol parkolt, vagy milyen kocsival jött. Az lesz a legjobb, ha reggelre hagyja a dolgot. Kér pár percet Roztól, és mindent megbeszélnek. Jobb is lesz, ha alszik rá egyet, ha pontosan megtervezi, mit fog mondani. Ha már úgyis lent volt, elhatározta, hogy mégis elkészíti azt a teát. Felviszi magával, és a munkájára összpontosít. JSom ípbert.s Nesztelen léptekkel visszatért a konyhába, majd halkan felsikkantott, amikor a félhomályban egy sejtelmes alakot pillantott meg. Az alak is felsikkantott, és rácsapott a villanykapcsolóra. - Legközelebb egyszerűen csak lőj agyon - mondta Roz, a szívére szorítva a kezét. - Ne haragudj! Úristen, a szívbajt hoztad rám. Tudtam, hogy Dávid a városban van ma este, és nem gondoltam,

hogy lehet itt valaki. - Csak én vagyok az. Kávét főzök. - Sötétben? - A tűzhely világítása égett, és tudom, mi hol van. Azért jöttél le, hogy kifoszd a hűtőt? - Mit? Nem, dehogyis. - Nem igazán érezte otthon magát egy másik nő konyhájában. - Csak teát akartam készíteni, és felvinni magammal a munkához. - Csak rajta. Hacsak nem akarsz inkább kávét. - Ha vacsora után kávét iszom, akkor egész éjjel nem tudok aludni. Különös érzés volt a csendes konyhában állni kettesben Rozzal. Ez nem az ő háza, gondolta Stella, nem az ő konyhája, még csak nem is az ő csendje. Ő nem vendég, hanem alkalmazott. Bármilyen nagylelkű is Roz, itt minden az övé. - Mr. Kitridge elment már? - Hívd csak Logannek, Stella, különben úgy hangzik, mintha dühös lennél rá. - Elnézést, nem volt szándékomban. - Talán egy kicsit. - Rosszul kezdődött a kapcsolatunk, csak ennyi, és én.. .ó, köszönöm - mondta, amikor Roz odanyújtotta neki a teáskannát. Rájöttem, hogy nem kellett volna panaszkodnom rá. Megtöltötte a kannát, közben magában azon fohászkodott, hogy bárcsak túl lenne már a mondanivalóján. - Mert? - nógatta Roz. - Nos, nem igazán szerencsés, ha az igazgatód és a kertépítőmérnököd egymásnak esnek az első veszekedés után, és még kevésbé helyes, ha téged terhelnek a panaszaikkal. - Ésszerű és józan magyarázat Roz a pultnak dőlt, és várta, hogy lefőjön a kávé. Milyen fiatal, gondolta. Nem szabad elfelejtenie, hogy a hasonló élmények ellenére a nő több mint egy évtizeddel fiatalabb nála. És még mindig érzékeny. - Igyekszem mindkettő lenni. Stella feltette a vizet forrni. - Valaha én is így tettem. Aztán úgy döntöttem, hogy mindent felrúgok, és belekezdek a saját vállalkozásomba. Stella hátrasimította a haját. Ki ez a nő, aki még ebben a félhomályban is elegánsnak néz ki? .Aki előkelő, déli kiejtésével komoly, őszinte szavakat mond neki, miközben egy régi, vastag gyapjúzoknit visel papucs gyanánt? - Nem tudok kiigazodni rajtad. Egyszerűen nem ismerlek ki. - Ez az, amit csinálsz, nem igaz? Kiismered a dolgokat? Roz a szekrényhez lépett, és elővett egy kávéscsészét. - Nagyon jó tulajdonság egy igazgatónál, de meglehetősen idegesítő magánjellegű kapcsolatokban. - Nem te lennél az első, aki idegesítenek találja - sóhajtott nagyot Stella. És ha már a magánkapcsolatoknál tartunk, szeretnék bocsánatot kérni. Nem kellett volna azokat a dolgokat mondanom Loganre. Először is, mert nem helyes egy másik

alkalmazottra dühöngeni, másodszor pecJVora íobcrts dig, mert nem vettem észre, hogy intim kapcsolat van köztetek. - Nem? - Roz úgy döntött, hogy itt az ideje a sütinek. A dobozért nyúlt, amiben Dávid a vésztartalékot tartotta. És akkor jöttél rá, amikor... - Amikor a fiúkkal lejöttünk a lépcsőn, még vacsora előtt. Nem akartam leskelődni, de véletlenül észrevettem... - Vegyél egy sutit! - Nem szoktam édességet enni vacsora... - Vegyél egy sutit! - unszolta Roz, és felé nyújtott egyet. - Logan és én valóban kötődünk egymáshoz. Nekem dolgozik, bár ő nem egészen így látja a dolgot - húzódott mosolyra a szája. - Ő inkább úgy tartja, hogy velem dolgozik, de ez engem nem zavar. Addig semmiképpen, amíg elvégzi a munkáját, a vevők elégedettek, és hozza a pénzt. Nyugodtan mondhatom, hogy barátok vagyunk. Nagyon kedvelem őt. De nem vagyok a szeretője, és semmilyen intim vagy romantikus kapcsolat nincs köztünk. - Ó! - fújt nagyot Stella. - Ó! Nos, azt hiszem, jobban tettem volna, ha ezúttal hallgatok. - Nem sértődtem meg, inkább hízeleg a dolog. Logan igazán kiváló példánya a férfinemnek. Ezzel együtt soha nem gondoltam rá úgy. -Miért? Roz kávét töltött magának, miközben Stella lekapta a kannát a tűzhelyről. - Tíz évvel vagyok idősebb nála. - És az miért gond? Roz meglepetten pillantott rá, de szeme vidáman felcsillant. - Igazad van. Ez nem számít, vagy nem szabadna, hogy számítson. Mindazonáltal már kétszer voltam férjnél. Az első házasságom jól sikerült, nagyon is jól. A második viszont pocsék volt. Nem áll szándékomban harmadszor is férjhez menni. Túl sok bonyodalommal jár. Még ha szerencséd van, akkor is rengeteg időt, erőfeszítést és energiát követel egy ilyen kapcsolat. Én ezt az időt, erőfeszítést és energiát szívesebben fordítom magamra. - Magányos akarsz lenni? - Igen. Volt idő, amikor nem engedhettem meg magamnak ezt a fényűzést. Fel kellett nevelnem a fiaimat, a sok lótás-futás, a felelősség nem hagyott időt semmi másra. Tekintete végigsiklott a konyhán, mintha őt magát is meglepné a csend, mintha hiányolná a rendetlenséget és a fiúk vidám zajongását. - Amikor felneveltem őket - nem mintha az ember valaha is befejezné a nevelést, de eljön az idő, amikor el kell engedni őket -, arra gondoltam, jó lenne megosztani az életem, az otthonom, magam valaki mással. Hibáztam. Noha arckifejezése mit sem változott, hangja megkeményedett. - Kijavítottam a hibát.

- Én el sem tudom képzelni, hogy újra férjhez menjek. Még a jó házasságban is állandóan ügyelni kell az egyensúlyra, nem igaz? Különösen, ha a család mellett a karriered is fontos. - Nekem soha nem kellett egyszerre bűvészkednem a kettővel. Amikor John élt, az otthon, a gyerekek és ő állt az első helyen. Köréjük építettem fel az életemet. Amikor magamra maradtam a fiúkkal, még inkább ők kerültek a központba. Egyáltalán nem bánom, hogy így történt - mondta, miután kortyolt a kávéból. - Én akartam, hogy így legyen. Az üzlet, a karrier csak később lépett az életembe. Csodálom azokat a nőket, akik képesek mindkét poszton helytállni. tJVora ilerts - Azt hiszem, nekem sikerült. - Az emlékezés tüskéje nyilallt szívébe. - Kimerítő volt, de remélem, hogy jól csináltam. De most úgy érzem, hogy elvesztettem a képességemet. Hogy valaki mindennap ott van mellettem, minden este... - megcsóválta a fejét. - Egyszerűen nem látom magam előtt. Amíg Kevinnel éltem, mindig pontosan láttam magunkat, milyenek leszünk együtt az idő múltával, de mással elképzelni sem tudom. - Talán csak még nem találtad meg a megfelelő férfit. Stella vállat vont. - Lehetséges. De titeket Logannel nagyon is el tudlak képzelni magam előtt. - Valóban? Annyi pajzán humor volt a hangjában, hogy Stella a téma kínosságát feledve elnevette magát. - Nem úgy értettem. Még ha akartam volna is, az elmémre átláthatatlan függöny hullt, amikor fantáziálni kezdtem. Arra gondoltam, hogy jól néztek ki együtt. Olyan bájos látvány, ahogy fesztelenül beszélgettek. Jó érzés lehet, hogy van valaki, akivel közvetlen lehetsz. - Ahogy te is Kevinnel. - így igaz. Többnyire egy hullámhosszon voltunk. - Csak kíváncsi voltam, mert nem hordod a jegygyűrűdet. - Nem - nézett le Stella csupasz ujjára. - Körülbelül egy évvel ezelőtt levettem, amikor újra randevúzni kezdtem. Nem tűnt helyesnek, hogy viseljem, amikor egy másik férfival vagyok. Már nem érzem magam házasnak. Olyan fokozatosan jött az érzés. A félig-meddig kérdésre Roz bólintott. - Igen, ismerem ezt az érzést. - Egyszer csak eljött az idő, amikor már nem gondoltam arra, hogy Mit szólna ehhez Kevin?, vagy Mit tenne Kevin ilyen helyzetben?, vagy mit gondolna, mit akarna. Ezért levettem a gyűrűmet. Nem volt könnyű. Majdnem olyan kemény volt, mint amikor elvesztettem őt. - Én a negyvenedik születésnapomon vettem le - mormolta Roz. - Akkor jöttem rá, hogy már rég nem az iránta érzett tiszteletből viselem, hanem inkább egyfajta, a kapcsolatok elleni védőpajzsként. Ezért aztán levettem azon a bizonyos fekete betűs napon - mondta Roz apró félmosollyal. - Mert vagy

továbblépünk, vagy lassan elhervadunk. - Mostanában túlságosan elfoglalt vagyok ahhoz, hogy ilyesmin törjem a fejem. Most sem akartam belemerülni a témába, csak bocsánatot szerettem volna kérni. - Bocsánatkérés elfogadva. Megyek, felviszem a kávémat. Reggel találkozunk. - Rendben. Jó éjszakát! Stella valamivel jobb hangulatban fejezte be a teakészítést. Másnap mindent elintéz, döntötte el, ahogy felballagott a lépcsőn a teával. Letudja az átszervezési munka nagy részét, beszél Rozzal és Harperrel, hogy milyen palántákat kell jegyzékbe venni, és megtalálja a módját, hogyan kezelje Logant. A folyosón járt, amikor meghallotta a halk, szomorú énekszót. Szíve hevesebben kezdett dobogni, és a csésze megremegett a tálcán, ahogy sietve a fiúk szobája felé indult. Mire az ajtóhoz ért, már futott. Senki nem volt a szobában, csak a levegő lett hűvösebb. Gyorsan letette a teát, majd átkutatta a szekrényt, és az ágyak alá is benézett, de semmit sem talált. Leült a két ágy között a földre, és várta, hogy helyreálljon a szívverése. A kutya megmozdult, majd felmászott az ölébe, hogy megnyalja a kezét. Parkért simogatva Stella ott ült a két ágy között, és vigyázta gyermekei álmát. Vasárnap villásreggelire ment az apjához. Nagyra értékelte, hogy Jo a kezébe nyomott egy Mimosa koktélt, majd kiparancsolta a konyhából. Ez volt az első igazi szabadnapja, mióta munkába állt Roznál, és elhatározta, hogy tökéletesen kipiheni magát. A fiúk az apró hátsóudvaron játszottak a kutyával, így módja volt apjával beszélgetni egy kicsit. - Mesélj el mindent! - parancsolta a férfi. - Az holnap reggelig is eltartana. - Akkor mondd el főbb vonalakban! Hogy tetszik Roz? - Nagyon megkedveltem. Nyílt, mégis megfoghatatlan. Sosem tudom, hányadán is állok vele, mégis szeretem. - Szerencsésnek mondhatja magát, hogy neki dolgozol. És mivel okos asszony, ezt ő is tudja. - Mintha egy cseppet elfogult lennél. - De csak egy cseppet. Apja mindig szerette, ezt Stella is tudta. Még akkor is, amikor hosszú hónapok teltek el két látogatása között. Sose mulasztotta el, hogy felhívja, vagy üzenetet hagyjon, esetleg valami apró ajándékkal lepje meg. Az idő lassan eljárt felette, de úgy tűnt, egyáltalán nem bántja. Míg anyja elkeseredett harcot vívott a múló évekkel, Will Dooly kibékült a megváltoztathatatlannal. Egykor vörös haját őszre festette a kor, csontos álla alá puha tokát növesztett, szeme és szája sarkából nevető ráncok futottak szét arcán, orrán szemüveg billegett. Napbarnított bőre

árulkodott arról, hogy szeret a szabadban tartózkodni, kertészkedni vagy golfozni. - Úgy tűnik, a fiúk boldogok - jegyezte meg Will. - Szeretnek ott lakni. El sem hiszem, hogy mennyit aggódtam miattuk, a költözés miatt, erre olyan gyorsan megszokták, mintha mindig ott éltek volna. - Édesem, ha egyszer nem aggódnál valami miatt, azt hinném, hogy már nem is élsz. - Igazad van, és ezt gyűlölöm. Mindegy, még akadnak apróbb gondok az iskolával. Nem könnyű új tanulónak lenni, de a ház és a hatalmas terület nagyon tetszik nekik. És teljesen odavannak Dávidért. Ismered Dávid Wentwortht? - Igen. Szinte gyerekkora óta Rozhoz tartozik, és most ő vezeti a háztartást - Nagyszerűen bánik a gyerekekkel. Sokat jelent, hogy biztonságban tudom őket iskola után. Harpert is megkedveltem, bár vele csak ritkán találkozom. - Mindig is magának való fiú volt. Tökéletesen kielégítette, ha a növényei közt lehetett. Jóképű gyerek - tette hozzá. - Igen, apa, de többnyire csak a rügyekről, palántákról meg oltásról beszélgetünk, rendben? - Nem hibáztathatod apádat, mert boldognak szeretne látni. - Egyelőre boldog vagyok. - Jobban, mint gondolta, hasított belé a felismerés, jobban, mint valaha remélte volna. - Persze, egyszer majd szeretnék a saját házamban élni, de még nem készültem fel rá. Túl sok a munka, és nem akarok Roznak gondot okozni. De felvettem a listámra. Valahol a közelben, hogy a fiúknak ne kelljen iskolát váltaniuk. - Meg fogod találni a megfelelő helyet. Mindig is megtaláltad, amire szükséged volt. - Nincs értelme olyasmit keresni, amire nincs szüksége cJvora lypbeits az embernek. De van időm. Most teljesen lefoglal az átszervezés. Na jó, egy kicsit nagyzolok. Teljesen lefoglal a szervezés. A készlet felmérése, papírmunka, a kiállítási terület. - És remekül érzed magad. Stella nevetve nyújtózkodott. - így van, de tényleg. Ó, apa, csodálatos az a hely, és annyi megvalósításra váró lehetőséget rejt! Szeretnék találni valakit, aki nagyon ért az eladáshoz és a vevők kezeléséhez, és akkor én az árukészletre összpontosíthatnék, egyenesbe hoznám a könyvelést, és kipróbálhatnám néhány ötletemet. A kertépítés témájához még hozzá sem nyúltam, hacsak nem számítom azt, amikor összevesztem a fickóval, aki azt a részleget vezeti. - Kitridge-dzsel? - mosolygott Will. - Találkoztam vele párszor, azt hiszem. Azt mondják, nehezen kezelhető fajta. - Nekem mondod?

- De jó munkát végez. Különben Roz nem tűrné el, nekem elhiheted. Körülbelül két éve ő csinálta az egyik barátom kertjét, aki megvett egy öreg házat, és rendbe akarta hozatni. A kertje olyan elhanyagolt volt, hogy az már szégyen. Kitridge-et kérte fel a munkára. A srác mintakertet varázsolt belőle. Még az újságban is írtak róla. - Mesélj róla! Mármint Loganről. - Helyi fiú. Itt született és itt is nőtt fel. Úgy rémlik, egy időben északon élt. Megnősült. - Nem is tudtam, hogy nős. - Volt - javította ki Will. - Nem tartott sokáig. Nem ismerem a részleteket. Talán Jo tud róla valamit. Ő sokkal jobban megjegyzi az ilyen dolgokat. Hat vagy nyolc éve jött vissza, és egy nagy cégnél dolgozott, amíg Roz el nem csábította. Jo! Mit tudsz a Kitridge fiúról, aki Roznak dolgozik? - Loganről? - kukucskált be az asszony, fo konyhája feliratú kötényt viselt. Nyakában gyöngyök, a lábán bolyhos, rózsaszínű papucs. - Nagyon csinos fiú. - Nem hiszem, hogy Stella ezt akarta tudni. - Persze, maga is láthatja, elvégre van szeme, nem igaz? A családja Montanába költözött olyan két-három éve. Csípőjével az ajtónak támaszkodott, és arcát dörzsölgetve sorolta, amit tud. - Van egy nővére, aki Charlotte-ban él. Egy ideig Marge Peters lányával, Terrivel járt. Emlékszel Teriire, ugye, Will? - Nem mondhatnám. - Dehogynem. Ő volt a szépségkirálynő a gimiben, aztán megnyerte a megyei szépségkirálynő-választást is. Bejutott a Miss Tennessee döntőjébe, de végül mégsem övé lett a korona, mert nagyobb volt az önbizalma, mint a tehetsége. A hangja meglehetősen gyengécske volt. Mialatt Jo beszélt, Stella kényelmesen hátradőlt, és élvezettel hallgatta. Csodálta is, hogy mennyi mindenre emlékszik az asszony. Ő bizony nem tudta volna megmondani, ki volt a gimiben a szépségkirálynő. Erre Jo minden nehézség nélkül idéz fel olyan eseményeket, melyek tíz vagy akár több éve történtek. Ez valami déli sajátosság lehet. - És Terri? Azt mondta, hogy Logan túl komoly gondolkozású neki folytatta Jo. - De hogy őszinte legyek, annak a lánynak egy egyszerű fehérrépa ís túl komoly lenne. Jo kilépett a konyhába, és emeltebb hangon beszélt tovább. - Logan végül egy jenki lányt vett el, és Philadelphiába költözött. Vagy Bostonba? Pár évvel később a nő nélkül jött vissza. Gyereke nincs. Jo mindkét kezében egy-egy koktélospoharat tartva jött vissza, az egyiket odanyújtotta Stellának. - Úgy hallottam, hogy a nő élvezte a nagyvárosi életet, Logan nem. Szerintem azért ennél többről volt szó. Mindig

így szokott lenni, de Logan nem az a fajta, aki fecseg, így meglehetősen hiányosak az értesüléseim. A Fosterly LandscapingnéX dolgozott egy ideig. Tudod, Will, többnyire ők maguk is cégeknek dolgoznak. Irodaházak, épületek és bevásárlóközpontok szépítése. Azt mondják, Roz odaígérte neki a holdat, a csillagok nagy részét és néhány naprendszert is, hogy magához csábítsa. Will a lányára kacsintott. - Ugye mondtam, hogy Jo többet fog tudni. - Ez még nem minden! Jo kuncogott, legyintett egyet. - Pár évvel ezelőtt megvette az öreg Morris házát a folyó mellett. Helyrepofozta, vagy még mindig dolgozik rajta. És azt hallottam, hogy a Tully Scopes is felkérte egy munkára. Te nem ismered Tullyt, Will, de én egy bizottságban vagyok a feleségével, Maryvel. Az a nő mást sem tud, csak panaszkodni. Soha nem elégedett semmivel. Neki az ég túl kék, az eső túl nedves és így tovább. Kérsz még egy Bloody Maryt, drágám? - kérdezte Willt. - Nem mondok nemet rá. - Szóval, azt hallottam, hogy Tully szerette volna, ha Logan telepít neki néhány bokrot, rendbe hozza a kertet, meg ilyesmit a telken, amit el akar adni. Jolene akkor sem hallgatott el, amíg kiment a konyhába, hogy elkészítse a koktélt. Stella összemosolygott apjával. - És minden áldott nap Tully odament Logan nyakára panaszkodni, vagy valamilyen változtatást kérni. Hol ezt akarta, hol azt, és mindenbe beleszólt. Egészen addig, míg Logan közölte vele, hogy hordja el magát, vagy valami hasonlót. - Ennyit a vevőkkel való kapcsolatról - jegyezte meg Stella. - Logan mindenesetre nem volt hajlandó folytatni a munkát. A lábát sem tette be a telekre, és az embereinek sem engedte meg, hogy akár egy árva százszorszépet is elültessenek, amíg Tully bele nem egyezett, hogy nem tolja oda többet a képét. Ezt akartad tudni? - Nagyjából igen - bólintott Stella, és poharát Jóra emelte. - Remek. Mindjárt kész az étel. Menj, szólj a fiúknak! A Jolene-től beszerzett információkra támaszkodva, Stella kialakított magának egy tervet. A verőfényes hétfői reggelen térképekkel felszerelkezve elindult a terepre, ahol Logan dolgozott. Illetve, ahol Roz szerint dolgoznia kellett. Elhatározta, hogy szörnyen kedves lesz, rugalmas és együttműködő. Egészen addig, amíg a férfi el nem fogadja az ő álláspontját. A külvárosban haladt kocsijával. Bájos öreg házak között, melyek közelebb álltak egymáshoz, mint az úthoz. Szépen nyírt pázsitok, fenséges öreg fák. Tölgy és juhar, melynek nagy lombja kellemes árnyékot ad. Somfa és kínai körte, amely

szemet gyönyörködtető virágaival ünnepli a tavasz beköszöntét. Természetesen Dél nem létezhet a magnóliák, azáleák és rododendronok nélkül. Megpróbálta elképzelni magát a fiúkkal, a csodás otthonok egyikében, a saját tervezésű kertjével. És látta is maga előtt, látta, hogy a fiai boldogok a barátságos helyen, jól kijönnek a szomszédokkal, közös vacsorákat, összejöveteleket, kerti partikat szerveznek. Milyen kár, hogy a hely meghaladja az anyagi lehetőségeit! Még ha összeteszi is a megtakarított pénzét, és azt, amit a michigani házért kapott, akkor sem valószínű, hogy megengedheti magának, hogy itt vegyen házat magának. Ráadásul ez megint új iskolát jelentene a fiúknak, neki pedig mindennapos ingázást az otthona és a munkahely közt. Mégis, olyan jó volt álmodozni róla. Egy kétszintes téglaház mellett észrevette Logan kisteherautóját és mögötte egy másik teherautót. Azonnal látta, hogy az udvar közel sem olyan gondozott, mint a szomszédos kertek. A pázsitot gaz verte fel, a sövény nyíróollóért kiáltott, és a valahai virágágyások vagy kiszáradtak, vagy túlburjánzott bennük a növényzet Hallotta a láncfűrész sivítását és a countryzene bömbölését, ahogy megkerülte a házat, A vadul burjánzó vadrepkény itt már a falra is felmászott. Meg kell tisztítani tőle a téglát, gondolta Stella. A juhart ki kell vágni, mielőtt magától kidől, és a kerítés mellett a földi szedret teljesen ellepte a lonc. Hátul észrevette Logant, aki épp egy kiszáradt tölgyfa ágait fűrészelte le. Az idő ugyan hűvös volt, de a naptól és a kemény munkától patakokban folyt a férfi arcán és hátán a verejték, sötét csíkot hagyva ingén. Rendben, valóban nagyon vonzó. De minden jó alakú, fizikai munkát végző férfi nagyon vonzó tud lenni. Adjunk a keverékhez valami veszélyes szerszámot, és a látvány máris megmozgatja a fantáziát és a hormonokat. De most nem a férfi vonzó külseje az elsődleges, figyelmeztette magát Stella. Most a férfi munkájáról és kettejük munkakapcsolatáról van szó. Félreállt, amíg Logan dolgozott, és inkább a hátsó udvart vette szemügyre. Valaha kellemes hely lehetett, de most elhanyagolt, gazos volt, haldokló fákkal és bokrokkal tarkítva. A telek távoli sarkában roskadozó fészer dőlt a vadindákkal benőtt kerítésnek. Stella felmérte a terűletet, miközben a nagydarab fekete férfit figyelte, aki a lenyesett ágakat dobálta oda egy fűrészgépnél dolgozó alacsony, sovány fehérnek. A közelben majdnem testesnek kinéző rézsűkasza várt a sorára, hogy felfalja a maradék gazt. A szépség nem veszett el a kertből, vélte Stella, csak el

lett temetve. Megfelelő látás kell ahhoz, hogy újra életre lehessen kelteni. Mivel a fekete férfi elkapta a tekintetét, Stella úgy döntött, odamegy a férfihoz. - Segíthetek valamiben, kisasszony? - Stella Rothchild vagyok, Ms. Harper igazgatója nyújtott kezet a nő, és szélesen rámosolygott a férfira. - Vendek! Sam vagyok, ő meg Dick. Az apró ember sima, szeplős képe egy tizenkét éves fiú arcára emlékeztetett, melyen úgy nézett ki a gubancos kecskeszakáll, mintha tévedésből nőtt volna oda. - Hallottunk ám magáról - kacsintott kollégája felé. - Igazán? - Stella megőrizte barátságos mosolyát, bár foga megcsikordult közben. - Arra gondoltam, hogy hasznos lehet, ha megnézem, hogyan dolgoznak. Újra felmérte a területet, szándékosan elkerülve a fát, amin Logan dolgozott. - Jó sok dolguk lesz ezzel a hellyel. - Nagy munka lesz kitakarítani, az biztos - tette csípőre llö hatalmas, munkáskesztyűbe bújtatott kezét a férfi. - De láttam már rosszabbat is. - Van valamiféle kimutatás az elvégzendő munkaórákról? - Kimutatás? - vihorászott Dick, és könyökével jól oldalba bökte Samet. A tekintélyt parancsoló magasságból Sam sajnálkozó pillantást vetett Stellára. - Ha a tervekről akar megtudni valamit, meg a... hm, kimutatásról, akkor a főnökkel kell beszélnie. Ő szokta az ilyesmit csinálni. - Akkor rendben. És köszönöm. Most visszaengedem magukat a munkájukhoz. Miközben elsétált a két férfitól, táskájából előhalászott egy apró kamerát és fényképezni kezdett. Jók lesznek majd az Ilyen volt előtte anyaghoz. Logan tudta, hogy a nő ott van. Elegáns, frissen vasalt ruhájában odalent áll, rengeteg haját csattal összefogva, nagy, kék szemét napszemüveg mögé rejtve. Kíváncsian várta, mikor kezdi zaklatni a munkával kapcsolatban, merthogy zaklatni fogja az biztos. Az a fajta nő volt, aki arra született, hogy megkeserítse az ember életét. De legalább annyi jóérzés volt benne, hogy nem szakította félbe a munkát. A nőnek sikerült meglepnie. Logan szerette a meglepetéseket, és érte is egy, amikor találkozott a nő gyerekeivel. Két nagyon udvarias, apró robotra számított. Olyanfajtára, aki mielőtt megszólalna, az anyjára néz engedélyért. Ehelyett két teljesen normális, érdeklődő és mókás fiút talált. Az biztos, hogy szükség van némi képzelőerőre, hogy az ember elbírjon két élénk gyerekkel. Talán csak akkor válik kellemetlenné, amikor munkára

kerül a sor, morfondírozott Logan. Ami azt illeti, somolygott maga elé, miközben átfűrészelte az ágat, ő maga sem volt különb, ha munkáról volt szó. Úgy döntött, a nő várhat, míg ő végez, és a következő félórában tudomást sem vett Stelláról. De azért látta, amikor elővette a fényképezőgépet és - Jézusom! - egy jegyzetfüzetet a táskájából. Azt is észrevette, hogy az embereivel beszélget, és hogy Dick kíváncsi oldalpillantásokat vet Stella felé. Dick komplett idióta, gondolta Logan, különösen, ha nőkről van szó. De keményen és fáradhatatlanul dolgozott, és a legkellemetlenebb, legpiszkosabb munkát is elvégezte, miközben ostoba arcán üdvözült vigyor ült. Sam, akinek a nagylába ujjába is több értelem szorult, mint Dick egész szikár testébe, szerencsére nagyon türelmes és megértő ember volt. Együtt jártak középiskolába, és ez sokat számított Logannek. A kapcsolat folytonossága és az, hogy már vagy húsz éve ismerik a másikat, azt jelentette, hogy fél szavakból is megértik egymást, nem kellett a drága időt hosszadalmas és fölösleges magyarázkodásra fecsérelni. Semmi sem tette jobban próbára a türelmét, mint tucatszor is megmagyarázni ugyanazt a dolgot. Logan készséggel el is ismerte, hogy nem állt kétszer sorba, amikor a türelmet osztogatták. Ők hárman jó munkát végeztek, sőt gyakran egészen kiváló eredményt mondhattak magukénak. Sam ereje és Dick energiája mellett nemigen volt szüksége rá, hogy kisegítő munkásokat vegyen fel. Ami nagyon is kielégítette. Jobban kedvelte a kis csapatot a nagy brigádnál. így személyesebb kapcsolatot lehet kialakítani, legalábbis Logan szerint. Ő pedig minden munkát személyes kihívásnak vett. Saját elképzelését, verejtékét és vérét adta a földnek. És a neve volt a garancia. Papolhat neki a jenki nő nyomtatványokról meg mindenféle szervezési baromságokról, amennyit csak akar. A föld mit sem törődik vele. És ő sem. Figyelmeztetően odakiáltott embereinek, aztán lefejezte az öreg, kiszáradt tölgyet. Amikor Logan földet ért, kiakasztotta a biztonsági kötél végét, majd felkapott egy üveg ásványvizet, és egy hajtásra kiitta a felét. - Mr. ... - Nem, emlékeztette magát Stella, csak barátságosan. Mosolyt varázsolt az arcára, és újrakezdte. - Szép munka. Nem is tudtam, hogy egymaga végzi a fák kivágását. - Az attól függ. Ez semmilyen meglepetést nem tartogatott. Kiautózott egy kicsit? - Nem egészen, bár megcsodáltam a környéket. Gyönyörű vidék. Végignézett a kerten, majd körbemutatott. Valaha ez is biztos az volt. Mi történt vele? - Egy házaspár élt itt ötven évig. A férfi nemrégen halt

meg. Az asszony egymaga nem tudta rendben tartani, a gyerekei pedig nem a közelben élnek. Amikor az asszony is megbetegedett, a kert egyre elhanyagoltabb lett. Végül a néni olyan beteg lett, hogy a gyereki betették egy otthonba. - Nagyon nehéz lehetett neki. Milyen szomorú történet! - Igen, és nagyon életszagú. A gyerekek eladták a házat. Az új tulajdonosok szeretnék rendbe hozatni a kertet, és mi kaptuk a megbízást - És mik a tervei? Logan újra meghúzta az üveget. Stella megfigyelte, hogy az időközben elhallgatott szérűkasza a férfi szúrós pillantására megint zümmögni kezd. - jelen pillanatban rengeteg tervem van. - Én konkrétan erre a munkára gondoltam. - Miért érdekli? - Mert nekem is megkönnyíti a dolgomat, ha többet tudok a maga munkájáról. Nyilvánvaló, hogy kiveszi a tölgyet és elöl a juhart is. - Igen. Rendben, akkor figyeljen. Mindent kidobunk, amit nem tudunk vagy nem érdemes megmenteni. Újra ültetjük a pázsitot, újratelepítjük a sövényt. Lebontjuk a fészert, és újat építünk a helyébe. Az új tulajdonosok sok-sok színt szeretnének. Ezért helyrehozzuk az azáleákat, a juhar helyére cseresznyefát ültetünk. Arra az oldalra orgonát telepítünk, oda pedig magnóliát. A hátsó kerítés mellé bazsarózsát gondoltam, végig a kerítés hosszában. Látja az apró dombocskát arra hátul? Ahelyett, hogy elegyengetnénk, be fogjuk ültetni. A férfi gyors mozdulatokkal és tőmondatokban felvázolta elképzeléseit, ugyanolyan könnyedséggel használva a növények latin nevét, mint a hétköznapit, közben nagyokat húzott a vizespalackból. Látta maga előtt - mindig látta - a befejezett művet. Az apró részleteket és a nagyokat is, ahogy harmonikusan beilleszkednek a csodálatos és vonzó egészbe. Ugyanúgy látta maga előtt a munka minden egyes lépését, mint ahogy majdnem olyan örömmel várta magát a folyamatot, mint a végső eredményt. Szerette a kétkezi munkát, nem zavarta, hogy összekoszolódott a keze. Hogyan is tisztelhetné másként a tájat, vagy amit alkot belőle? És miközben beszélt, tekintete a nő kezére esett. Önkéntelenül is elmosolyodott az ápolt, rózsaszín körmök láttán. Aktakukac, gondolta magában lekicsinylően. Valószínűleg az ujjasmuhart sem tudja megkülönböztetni a szömörcétől. Mivel szerette volna megingatni egy kicsit a nő önbizalmát és alaposan ellátni információkkal őt meg a nyamvadt jegyzetfüzetét, Logan a házra terelte a szót, és beszélni kezdett a tervezett belső udvarról és mindazokról a növényekről, amelyekkel ki akarta emelni a környezetéből. Amikor rájött, hogy többet beszélt, mint máskor egy hét alatt, vállat vont, és kiitta a maradék vizet. Nem várta,

hogy a nőnek sikerült követnie a mondandóját, de legalább nem panaszkodhatott, hogy nem működik együtt vele. - Csodálatos! És mi lesz azzal a virágágyással, ami a ház nyugati oldala mellett található? Logan a homlokát ráncolta. - Kiszedjük a vadrepkényt, és meghagyjuk az új tulajdonosoknak. Azt mondták, hogy oda maguk szeretnének valamit ültetni. - Még jobb. Sokkal inkább magáénak érzi az ember a kertet, ha a saját munkája is benne van. Mivel a férfi ezzel tökéletesen egyetértett, nem szólt semmit, csak az aprót csörgette a zsebében. - A fészer köré inkább színes levelű kúszó kecskerágót tennék, nem tiszafát. A tarka levelek jól mutatnak, és megbontják a merev formát. - Talán. - Tervek alapján dolgozik, vagy fejből? - Változó. Muszáj minden szót harapófogóval kihúznom belőle? bosszankodott magában Stella, de rendületlenül mosolygott. - Csak azért kérdezem, mert szívesen megnézném a rajzokat egyszer. Ebből következik a következő gondolatom. - Lefogadom, hogy akad még egy-két gondolat a fejében. - A főnököm azt mondta, hogy legyek kedves - vált hűvössé Stella hangja. - És magával mi lesz? A férfi újra megrántotta a vállát. - Ezek csak szavak. - Arra gondoltam, ha átrendezem egy kicsit az irodát, ki tudok alakítani egy sarkot magának. Logan ugyanolyan szúrósan meredt rá, ahogy korábban az embereire. Egy gyengébb nőt megsemmisítene ez a tekintet, gondolta Stella. - Nem fogok egy istenverte irodában dolgozni. - Nem azt mondtam, hogy töltse ott minden idejét, csak helyet ajánlottam, ahol elvégezheti a papírmunkát, elintézheti a telefonjait, vagy ahol a papírjait tarthatja. - Arra ott van a kocsim. - Bosszantani akar? - Nem. Azt minden erőfeszítés nélkül is meg tudom tenni. És maga? - Nem akarja az irodát. Rendben, felejtse el! - Már meg is tettem. - Csodás! De nekem szükségem van az irodára. Nekem szükségem van arra, hogy pontosan tudjam, milyen növényekre, szerszámokra, anyagra van szüksége a munkához. - Újra előrántotta a jegyzetfüzetet. - Vöröslevelű juhar, magnólia. Milyen fajta? - Örökzöld. Grandifloragloriosa. - Remek választás, tekintetbe véve a helyi sajátosságokat. Egy cseresznye - folytatta, és Logan nem kis meglepetésére az összes növényt felidézte, amit korábban tőle hallott. A férfi kénytelen-kelletlen csodálattal adózott a

teljesítményének. Rendben, Vörös, gondolta. Talán egy-két dolgot mégis tudsz a kertészetről. - Tiszafa vagy kúszó kecskerágó? Logan a fészerre nézett, magában elképzelte mindkettőt. Átkozott legyen, ha nem a nőnek van igaza, de eszébe se jutott, hogy ezt neki is megmondja. - Majd tudatom magával. - Tegye azt, és tudni akarom a pontos számot és fajtát, ha másvalamit is elvisz a készletből! - Megtalálom majd... az irodájában? - Csak találjon meg! Stella megfordult és elindult kifelé. - Hé, Stella! Amikor a nő visszapillantott, Logan elvigyorodott. - Mindig szerettem volna egyszer kimondani. Stella szeme szikrát szórt, újra elfordult, és magasra emelt fejjel továbbmasírozott. - Oké, rendben. Jézusom! Csak vicceltem - érte be két lépéssel a férfi. - Ne menjen el úgy, hogy dühös! - Csak menjek el, igaz? - Igen, de annak semmi értelme, hogy haragudjunk egymásra. Bár általában nem bánom, ha felbosszantanak. - Soha ki nem találtam volna. - De most nincs értelme. Mintha csak most jutna eszébe, hogy rajta van a munkáskesztyűje, lerángatta, és a hátsó zsebébe tűrte. - Én teszem a dolgomat, és maga is azt teszi. Roz úgy véli, hogy szüksége van magára, és nagyra tartom Rozt. - Akárcsak én. Hey Stella - a kanadai country énekes. Lóri Yates állal 1998 ban alapított együttes neve, és egyben első albumuk címe is. - Erre én is rájöttem. Próbáljunk meg kitérni egymás útjából, különben egymás idegeire fogunk menni. Stella felhúzta a szemöldökét, fejét oldalra billentette. - Magánál ez a jó modor? - Nagyjából. Azért veszem elő a jobbik modorom, hogy mindketten azt tehessük, amit Roz elvár tőlünk. És mert a fiának megvan a Pókember 121. száma. Ha haragszik rám, biztos nem fogja megengedni, hogy megmutassa nekem. Erre már Stella letolta a napszemüveget, és a keret fölött figyelte a férfit. - Most nem csak elbűvölni akar, ugye? - Nem, egészen komolyan beszélek. Látnom kell azt a számot. Ha el akarnám bűvölni, akkor már a lábam előtt heverne, ebben biztos lehet. Nagy hatalmam van a nők felett, de igyekszem takarékoskodni vele. - Lefogadtam volna. Stella mosolygott, amint beszállt a kocsijába. ylayley Phillips gyakorlatilag egy haldokló roncsban ült. A rádió még szerencsére működött, kissé recsegve ugyan,

de teljes hangerón szólt a Dixie Chicks egyik száma. Ez valamelyest feldobta Hayley-t. A Pontiac Grandville jóval öregebb volt, mint ő, de sokkal szeszélyesebb, és jelen pillanatban minden vagyona benne volt. Nem mintha sok mindene lett volna. Eladott mindent, ami eladható volt. Nincs értelme az érzelgősségnek. Pénzzel messzebbre lehet jutni, mint érzelmekkel. Nem szűkölködött. Volt annyi pénze félretéve, ami átsegíti a nehéz helyzeteken, és ha ínséges idők jönnek, akkor majd keményebben dolgozik. Az országutat sem céltalanul rótta. Pontosan tudta, hová tart. Csak azt nem tudta, mi lesz, ha odaér. De ezen sem aggódott. Ha az ember mindenre felkészül, nem érheti meglepetés. Talán egy kicsit elfáradt, a kocsit is túlhajszolta, de ha még néhány kilométert kitartanának - ő és a Pontiac -, akkor jöhet a jól megérdemelt pihenés. Arra nem számított, hogy kipenderítik. De ha mégis, nos, akkor teszi, amit tennie kell. Tetszett neki a táj, különösen, hogy sikerült elkerülni a Memphist övező körgyűrű forgalmi torlódásait. A város északi csücskénél szelíd lankák tették változatosabbá a vidéket. A dombok között néha felbukkant a folyó csillogó kék szalagja. Az út mentén csinos házak sorakoztak, a rendezett kertvárosok - nagyobb és elegánsabb otthonaikkal legyezőszerűen fogták körbe a várost. A járdát hatalmas, öreg fák szegélyezték, és a néhány kőkerítés ellenére, a környék barátságos hangulatot árasztott. Az biztos, hogy nagy szüksége lenne egy barátra. Amikor meglátta a Harper kertészet tábláját, lassított. Nem mert megállni, mert attól félt, az öreg Pontiac egyszerűen feladja, és nem indul be többé. De eléggé lelassított ahhoz, hogy vethessen egy pillantást a főépületekre, a biztonsági lámpák elhelyezésére. Mély lélegzetet vett és továbbhajtott. Majdnem ott van. Eltervezte ugyan, hogy mit fog mondani, de ahogy képzelete egyre újabb lehetőségeket vetített elé, úgy változott mondandója is. Az idő csak múlt, de még mindig nem tudta eldönteni, hogyan fogjon bele. Bizonyára többen a szemére vetnék, hogy problémái egyik okozója éppen az, hogy állandóan változtatja a véleményét. De ő ezt nem hibának fogta fel. Ha soha nem változik az ember véleménye, akkor minek van neki egyáltalán? Hayley úgy vélte, túl sok olyan ember létezik, aki mereven ragaszkodik a saját álláspontjához, és nem értette, hogy ezek mi hasznát veszik egyáltalán az eszüknek, amit Istentől kaptak. Ahogy a bekötőúton haladt, a kocsi köhögni és rángatni kezdett. - Gyerünk! Csak még egy kicsit tarts ki! Ha jobban odafigyeltem volna, akkor az utolsó állomásnál megtankolok.

Jyora jEpjfJf.s De akkor a Pontiac bemondta az unalmast, és megállt félig bent, félig kint, pontosan a két kőoszlop közt Hayley a kormányra csapott, bár indulat nem volt a mozdulatban. Senkit sem hibáztathat, csak magát. És talán jó is, hogy így történt. Csak nem dobják ki olyan könnyen, ha lerobbant az autója, és eltorlaszolja az utat. Kinyitotta a táskáját, és elővett egy fésűt, hogy rendbe tegye a haját. Sok-sok kísérletezés után végül megmaradt saját, a tölgyfakéreg barnájára emlékeztető hajszínénél. Egyelőre. Örült neki, hogy indulás előtt fodrásznál járt. Tetszett neki, ahogy haja oldalt laza fürtökben a vállára hullt, míg frufrujának rövidebb-hosszabb tincsei homlokát csiklandozták, nemtörődömséget sugallva a külső szemlélőnek. Fesztelennek, ugyanakkor magabiztosnak érezte magát tőle. Kirúzsozta száját, púdert tett fel. - Rendben. Gyerünk! Kiszállt a kocsiból, táskáját a vállára kanyarította, és megindult a hosszú bekötőúton. Jó sok pénzbe kerülhetett, hogy a ház ilyen távolt volt a főúttól. Ahol ő felnőtt, gyakorlatilag az út mellett volt. Olyan közel, hogy akár kézzel is megérinthette volna az elhaladó autókat. De egyáltalán nem bánta. Szép házikó volt. Szerette, és valahol mélyen sajnálta is, hogy el kellett adnia. De a Little Rock külterületén lévő ház már a múlthoz tartozik. Ő pedig a jövő felé halad. Félúton megtorpant, és pislogni kezdett a meglepetéstől. Ez már nem is ház, ámult leesett állal. Ez egy kisebb kastély. Nem pusztán a mérete miatt - látott már elefántméretű házakat is, mégsem tett rá ilyen hatást. Ez volt a legszebb ház, amit valaha is látott, ha nem számítja a képes újságokat. Mintha Tara és Manderley olvadt volna benne össze. Fenséges volt, nőies és erős. A külső lámpák fénye visszatükröződött az ablakokban, széles sávokat rajzolt a gyepre. Mintha őt akarná üdvözölni. Milyen szép is lenne! Még ha kiebrudalják is innen, legalább láthatta ezt a csodát. Csak ez a látvány önmagában megérte az utazást. Továbbsétált, mélyen belélegezve az est és a fenyők illatát. Táskája szíján keresztbetette két ujját, hogy szerencsét kívánjon magának, és határozott léptekkel odament a bejárati ajtóhoz. Bekopogtatott. Stella éppen a lépcsőn jött lefelé Parkerrel, ma este ő volt a soros a sétáltatásnál. - Majd én kinyitom. Parker már az ajtónál ugatott, ahogy odaért, hogy kinyissa. Egy lányt látott maga előtt, divatos frizurával, éles vonásokkal, hatalmas kék szemekkel. Mosolygott, felfedve kissé szabálytalan fogait, és amikor Parker megszaglászta a cipőjét, lehajolt, hogy megsimogassa. - Hello! - Hello! - köszönt vissza Stella, magában azon csodálkozva, honnan

jöhetett a lány. Nem látott kocsit odakint, A lány legfeljebb tizenkét évesnek látszott, és terhes volt, - Rosalind Ashbyt keresem. Rosalind Harper Ashbyt javította ki magát. Itthon van? - Igen, odafönt van. Jöjjön be! - Köszönöm! Hayley vagyok - nyújtotta előre a kezét Margaret Mitchell: Elfújta a szél és Daphne Du Maurier: A Manderleyház asszonya. Aford. - Hayley Phillips. Mrs. Ashby és én unokatestvérek vagyunk, elég bonyolult, déli módon. - Stella Rothchild. Jöjjön be és üljön le! Megyek, megkeresem Rozt. - Az jó lesz. Hayley feje motollaként forgott, hogy mindent lásson, miközben Stella bevezette a szalonba. - Hűha! Az ember nem mondhat mást, csak annyit, hogy hűha. - Én sem voltam többre képes, amikor először láttam. Kér valamit? Egy italt? - Köszönöm. Azt hiszem, várnék addig, amíg... Nem ült le. Odasétált a kandallóhoz. Olyan volt, mintha valamelyik tévéműsorból vagy filmből varázsolták volna ide. - A házban dolgozik? Maga a házvezetőnő? - Nem. Roz kertészetében dolgozom. Én vagyok az igazgató. Megyek, és előkerítem Rozt. Addig üljön le! - Nem lesz gond - simogatta meg a hasát Hayley. - Ültünk eleget. - Rögtön visszajövök. Stella kisietett Parkerrel a nyomában. Felment a lépcsőn, és Roz lakosztálya felé indult. Eddig csak egyszer járt ott, amikor Dávid körbevezette a házban, de a tévé hangjait követve így is könnyen rátalált Rozra a nappaliban. Egy régi, fekete-fehér film ment, nem mintha Roz nézte volna. Az antik szekreternél ült kitérdelt farmerjában és lötyögos pulóverben, és valamit rajzolgatott a jegyzettömbjébe. Mezítláb volt, és Stella meglepetésére körmei élénk rózsaszínre voltak festve. Stella megkopogtatta az ajtófélfát. - Ki az? A, Stella, remek. Épp most vázoltam fel az északnyugati oldalon lévő palántakerttel kapcsolatos egyik ötletemet. Arra gondoltam, hogy lelkesíthetné a vásárlókat. Gyere, nézd meg! - Szívesen megtenném, de van valaki lent, aki téged szeretne látni. Hayley Phillips. Azt állítja, hogy az unokatestvéred. - Hayley? - vonta össze a szemöldökét Roz. - Tudtommal nincs Hayley nevű unokatestvérem. Vagy mégis van? - Fiatal. Tininek néz ki. Csinos. Barna haja van, kék szeme van. Magasabb nálam és terhes. - Ó, az isten szerelmére! - dörzsölgette Roz a nyakszirtjét. - Phillips. Phillips. Az első férjem nagymamájának a testvére... vagy talán az unokatestvére egy Phillipshez

ment feleségül, azt hiszem. - Hát, azt mondta, hogy az unokatestvéred, elég bonyolult, déli módon. - Phillips. - Roz lehunyta a szemét, ujjait erősen a homlokára nyomta, így próbálva meg előhívni emlékeit. - Biztos Wayne Phillips lánya lesz. Wayne tavaly halt meg. Jobb lesz, ha lemegyek és megnézem magamnak - állt fel. - Lefeküdtek a fiaid? - Igen, épp az imént. - Akkor gyere velem! - Nem gondolod, hogy előbb... - Neked jó fejed és józan eszed van. Szóval gyere velem, és hozd magaddal mindkettőt! Stella felzavarta Parkért az emeletre, remélve, hogy a kutya nem pisil be, majd megadóan Roz után indult. Hayley megfordult, amikor beléptek. - Azt hiszem, ez a legklasszabb szoba a világon. Otthonosan érzem magam csak attól, hogy itt vagyok. Hayleynek hívnak, és Wayne Phillips lánya vagyok. Az apukám rokonságban állt az első férjével anyai vonalon. Nagyon kedves részvéttáviratot küldött nekem, amikor édesapám tavaly meghalt. - Emlékszem. Egyszer találkoztam vele. Kedveltem. - Én is. Sajnálom, hogy csak úgy ideállítottam, és még fel sem hívtam előtte, és nem akartam ilyen későn ideérni. Volt egy kis probléma a kocsimmal. - Nincs semmi baj. Ülj le, Hayley! Mennyi időd van még hátra? - Az ötödik hónap végén járok. A kicsi május végén fog megszületni. Azért is bocsánatot kell kérnem, mert kifogyott a benzin közvetlenül a bejáratnál. - Majd azzal is foglalkozunk. Éhes vagy, Hayley? Kérsz valamit enni? - Köszönöm, nem. Megálltam enni, de a kocsit elfelejtettem megtankolni. Van pénzem. Nem akarom, hogy azt higgye, azért jöttem ide, mert leégtem és pénzt akarok. - Jó tudni. Mit szólnál egy kis teához? Hűvös az éjszaka, jól fog esni egy forró ital. - Csak ha nem túl nagy gond, köszönöm. És ha lehet, koffeinmenteset kérek. - Megcirógatta a hasát. - A legnehezebb dolog a terhességben, hogy fel kell adni a koffeint. - Majd én elkészítem a teát. Mindjárt visszajövök. - Köszönöm, Stella. - Roz visszafordult Hayley-hez, miután Stella kiment. - Szóval, egészen... Little Rock, ugye? Most egyenesen onnan jöttél? - Igen. Szeretek vezetni. Jobban szeretem persze, ha a kocsi nem cirkuszol, de hát nincs sok választásom. - Megköszörülte a torkát. - Remélem, jól van, Rosalind kuzin! - Köszönöm, nagyon jól vagyok. És te? Te és a baba jól vagytok? - Nagyszerűen. Erősek vagyunk, mint a bivaly, az orvos legalábbis így mondta. És remekül érzem magam. Lassan akkora leszek, mint egy ház,

de nem bánom, vagy nem nagyon. Érdekes érzés. Hm, a gyerekei? A fiai? Ők is jól vannak? - Igen, már felnőttek. Harper, a legidősebb itt lakik, a vendégházban. Ő is a kertészetben dolgozik velem. - Láttam a kertészetet, amikor behajtottam. - Észrevette, hogy idegesen dörzsölgeti a farmert a combján, erre gyorsan abbahagyta. - Olyan nagynak néz ki, sokkal nagyobbnak, mint ahogy vártam. Biztos nagyon büszke rá. - Az vagyok. Mivel foglalkoztál Little Rockban? - Egy könyvesboltban dolgoztam, már az igazgatásban segédkeztem, amikor otthagytam. Kis könyvesbolt volt, kávézóval. - Igazgattad? A te korodban? - Huszonnégy vagyok. Tudom, hogy nem nézek ki annyinak - mosolyodott el. - De ezt sem bánom. De megmutathatom a jogosítványom, ha nem hiszi. Jártam főiskolára is, részleges ösztöndíjjal. Eredetileg azért kaptam meg az állást, mert az apám ismerte a tulajt, de később kiérdemeltem a pozícióm. - Azt mondtad, segítettél. Már nem dolgozol ott? -Nem. Ezek szerint odafigyelt, gondolta Hayley. A megfelelő kérdést tette fel. Ez is valami. - Néhány hete felmondtam. De van ajánlólevelem a tulajdonostól. Úgy döntöttem, hogy otthagyom Little Rockot. - Nehéz lehetett otthagyni a biztonságos otthont és állást ebben az állapotban. - Nekem úgy tűnt, ez a megfelelő időpont - Oldalt nézett, és látta, hogy Stella egy zsúrkocsin tolja be a teát. Nahát, tisztára mint a moziban! Tudom, ha ilyeneket mondok, vidéki libának nézek ki, de nem tehetek róla. ISI - Én is pontosan erre gondoltam, mialatt kocsira raktam ezeket - nevetett Stella. - Kamillát főztem. - Köszönjük. Stella, Hayley épp most mondta el, hogy otthagyta az otthonát és az állását. Remélem, azt is elárulja nekünk, miből gondolta, hogy ez a megfelelő időpont ilyen drasztikus lépés megtételére. - Nem drasztikus, csak nagy - javította ki Hayley. - És a baba miatt szántam rá magam. Vagy talán helyesebb úgy mondani, hogy kettőnk miatt. Gondolom, már rájött, hogy nem vagyok férjnél. - A családja nem támogatja? - kérdezte Stella. - Az anyám otthagyott minket, amikor ötéves voltam. Talán már nem emlékszik rá - fordult Rozhoz -, vagy túl udvarias ahhoz, hogy megemlítse. Az apám tavaly halt meg. Van néhány nénikém és bácsikám, élnek a nagyszüleim, és vannak unokatestvéreim. Közülük néhány Little Rockban él. A vélemények... megoszlanak az állapotommal kapcsolatban. Köszönöm - tette hozzá, mikor Roz töltött neki, majd odanyújtotta a

csészét. - Az a helyzet, hogy nagyon szomorú voltam, amikor az apám meghalt. Egy autó ütötte el, amikor átment az utcán. Egyike azoknak a baleseteknek, amelyeket soha nem ért meg az ember, és amiket rendkívül igazságtalannak tart. Nem volt időm felkészülni rá. Azt hiszem, ilyesmire sohasem készülhet fel az ember. Csak egy perc, és apám halott volt. Belekortyolt a teába, és érezte, hogy jótékonyan hat az idegeire. Nem is gondolta volna, hogy ennyire elfáradt. - Szomorú voltam, dühös és magányos. És akkor jött az a fiú. Nem egyéjszakás kaland, vagy ilyesmi volt. Kedveltük egymást. Bejárt a könyvesboltba, udvarolt nekem. Én is flörtöltem vele. Amikor egyedül voltam, ő vigasztalt. Olyan édes volt. Aztán az egyik dolog követte a másikat. Joghallgató volt. Visszament az egyetemre, és pár hétre rá felfedeztem, hogy terhes vagyok. Nem tudtam, mit tegyek. Hogyan mondjam el neki? Vagy bárki másnak? Néhány hétre félretettem a problémát. Egyszerűen nem tudtam, mit tegyek. - És végül mit tettél? - Arra gondoltam, hogy meg kell mondanom neki. Szemtől szembe. De nem jött be a könyvesboltba, ahogy szokott, ezért én mentem el az egyetemre, és megkerestem. Kiderült, hogy közben beleszeretett egy másik lányba. Kicsit zavarban volt, amikor elmondta nekem, mivel velem is lefeküdt. De szó sem volt arról, hogy ígéretet tettünk volna egymásnak, vagy szerelmesek lettünk volna, vagy ilyesmi. Csak kedveltük egymást, és kész. És amikor arról a másik lányról beszélt, valósággal sugárzott. Nem volt nehéz észrevenni, hogy fülig szerelmes a lányba. Ezért nem szóltam neki a gyerekről. Habozott egy kicsit, majd elvett egy süteményt a tálról. - Nem tudok ellenállni az édességnek. Miután végiggondoltam a dolgot, arra jutottam, hogy egyikünknek sem tenne semmi jót, ha megmondanám neki. - Nagyon nehéz döntés lehetett - mondta Roz együttérzőn. - Nem tudom, hogy az volt-e. Azt sem tudom, mit vártam tőle, amikor odamentem, hogy elmondjam neki. Csak arra gondoltam, joga van tudni. Nem akartam hozzámenni vagy ilyesmi. Akkor még abban sem voltam biztos, hogy megtartom a babát. Miközben a sutit rágcsálta, finoman megdörzsölte a hasát. - Azt hiszem, ez volt az egyik ok, amiért elmentem hozzá. Nemcsak azért, hogy elmondjam neki, hanem hogy lássam, mit szól, mit tesz. De amikor ott ültem vele, és hallottam, hogyan beszél arról a lányról... eJiora iobeits Megállt, megcsóválta a fejét. - El kellett döntenem, mit tegyek. Ha elmondom neki, csak boldogtalanná teszem, vagy megharagítom, esetleg

megijesztem. Összezavarom az életét, pedig nem akart mást, mint átsegíteni az életem egy nehéz időszakán. - De így egyedül maradtál - jegyezte meg Roz. - Ha megmondtam volna neki, akkor is magamra maradtam volna. Az a helyzet, hogy amikor végleg eldöntöttem, hogy megtartom a babát, akkor újra arra gondoltam, hogy elmondom neki. Kérdezősködni kezdtem, hogy mi van vele. Megtudtam, hogy még mindig azzal a lánnyal jár, és már az esküvőt tervezgetik, és akkor az jutott eszembe, hogy mégis helyesen cselekedtem. Mégis, amikor már látszódott a terhességem, megindult a suttogás, a pletykák. Kérdésekkel zaklattak, és furcsán néztek rám. Ezért eladtam a házat és szinte minden mást. És most itt vagyok. - És új életet akarsz kezdeni - vonta le a következtetést Roz. - Állást keresek. - Elhallgatott, megnedvesítette az ajkát. - Tudok dolgozni. Azt is tudom, hogy sok ember nem alkalmazna terhes nőt, aki már majdnem a hatodik hónapban van. De a rokoni viszony, még ha csak távoli, házasság révén szerzett rokonság is, talán kötelez egy kicsit Amikor Roz erre nem szólt semmit, megköszörülte a torkát. - Irodalmat és üzletvitelt tanultam a főiskolán. Kitüntetéssel vizsgáztam. Dolgoztam már. Pénzem is van, ha nem is sok. A részleges ösztöndíj nem volt elég mindenre, és apám tanár volt, szóval ő sem tett félre túl sokat. De van annyim, hogy eltartsam magamat, kifizessem a lakbért, az ételt, és gondoskodjam a kisbabámról. Munkára van szükségem, egyelőre bármi megteszi. Magának üzleti vállalkozása van, és itt ez a gyönyörű ház. Sok ember kell ahhoz, hogy mindkettőt igazgassa. Csak egy lehetőséget kérek, hogy bizonyíthassak. - Tudsz valamit a növényekről, a kertészkedésről? - Minden évben ültettünk virágokat az apámmal közösen, és amit nem tudok, azt szívesen megtanulom. Gyorsan tanulok. - Nem szeretnél inkább könyvesboltban dolgozni? Hayley egy könyvesboltot igazgatott Little Rockban mondta Roz Stellának. - Magának nem könyvesboltja van - mutatott rá a nyilvánvalóra Hayley. - Az első két hétre nem kérek fizetést. - Aki nekem dolgozik, az fizetést is kap. Néhány héten belül idénymunkásokat kell felvennem. Addig is... Stella, tudod használni valamire? - Ó... - Most azt várja tőle, hogy mondjon nemet, miközben erre a fiatal teremtésre néz, a domborodó hasára? Miért volt felelős, amikor a könyvesboltot vezette? - Hivatalosan nem én voltam az igazgató, de valójában mégis én irányítottam. Nem volt nagy üzlet, ezért mindent magam csináltam. Felelős voltam a könyvelésért, a beszerzésekért, a hirdetésért, én foglalkoztam a vevőkkel, hozzám tartozott az ügyfélszolgálat is, és én döntöttem el, mikor

és mi kerüljön kedvezményes kiárusításra. De csak a könyvrészlegért feleltem. A kávézónak külön személyzete volt. - Mik voltak az erősségei? Hayley-nek mély lélegzetet kellett vennie, hogy valamelyest megnyugtassa magát. Létfontosságú volt számára, hogy tisztán, logikusan tudjon gondolkodni. És legalább ennyire fontos a büszkeségének, hogy ne kezdjen el könyörögni. - Az ügyfélszolgálat és az eladás. Tudok bánni az emberekkel, és szívesen fordítok akár több időt is arra, hogy megbizonyosodjam, a vevő pontosan azt kapta, amit keresett. Ha a vásárló elégedett, akkor újra visszajön és vesz valamit. Ha az ember tud valami pluszt adni, személyes kapcsolatot alakít ki velük, akkor a hűséges vevőkből törzsvásárló lesz. Stella egyetértően bólintott. - És a gyenge pontjai? - Talán a beszerzések - mondta némi habozás után Hayley. - Ha rajtam áll, legszívesebben mindent megvettem volna. Állandóan emlékeztetni kellett magamat, hogy más pénzét költöm. De néha így is megfeledkeztem róla. - Jelen pillanatban átszervezés folyik nálunk, és próbálunk terjeszkedni. Hasznát tudnám venni némi segítségnek az új rendszer kialakításában. Még mindig rengeteg adatot kell gépre vinni, és többsége meglehetősen unalmas munka. - Elboldogulok a számítógéppel. - Egyelőre legyen két hét - döntött Roz. - Fizetést kapsz, de vegyük ezt a két hetet próbaidőszaknak valamennyiünk számára. Ha nem működik a dolog, segítek neked egy másik állást találni. - Ez nagyon tisztességes ajánlat, Rosalind kuzin. Köszönöm. - Hívj csak Roznak, és nyugodtan tegezz! Ha jól tudom, van egy kis benzin a fészerben. Érte megyek, és életre keltjük a kocsidat, hogy be tudd hozni a holmidat. - Be? Ide? - Hayley a fejét csóválta. - Mondtam, hogy nem alamizsnáért jöttem. Értékelem az állást, a munkalehetőséget, de azt igazán nem várom el, hogy a saját házadban szállásolj el. - A rokonokat, még ha csak távoli, házasságon keresztül szerzett rokonok is, mindig szívesen látom. Ráadásul ez arra is lehetőséget ad, hogy jobban megismerjük egymást, és lássuk, hogy jövünk ki egymással. - Te is itt laksz? - fordult Stellához Hayley. - Igen, a két fiammal. Nyolc- és hatévesek. Odafönt alszanak. - Unokatestvérek vagyunk? - Nem. - Hozom a benzint - állt fel Roz. - Fizetek a szállásért - emelkedett fel Hayley is, miközben ösztönösen a hasára tette a kezét. - Fizetem a magam költségeit. - Majd úgy igazítjuk a fizetésedet, hogy a lakbér is benne legyen.

Amikor Stellával magukra maradtak, Hayley hatalmasat sóhajtott. - Idősebbnek gondoltam. És félelmetesebbnek. Bár lefogadom, hogy ha kell, nagyon is félelmetes tud lenni. Szerintem az ember nem boldogulhat egy olyan üzlettel, mint az övé, ha nem tudja, hogyan ijeszthet rá másokra. - Igazad van. Ha munkáról van szó, én is meglehetősen félelmetes tudok lenni. - Nem felejtem el. Északról jöttél? - Igen, MichiganbóI. - Az jó messze van. Csak hárman vagytok a fiaiddal? - A férjem olyan két és fél évvel ezelőtt meghalt. - Sajnálom. Nem lehetett könnyű neked. Mindig nagyon nehéz elveszteni egy szerettünket. Erről mind a hárman tudnánk mesélni. Azt hiszem, még nehezebb, ha nincs senki, akit szerethetnél. Nekem itt a baba. - Tudod, hogy lány vagy fiú lesz-e? - Nem, amikor ultrahangon voltam, a hátulját fordította felénk. Rágni kezdte a hüvelykujját, majd mikor észrevette, gyorsan ökölbe szorította és leengedte a kezét. - Azt hiszem, ki kellene mennem segíteni Roznak a benzinnel. - Veled megyek, majd együtt elintézzük. Alig egy óra múlva Hayley-t elhelyezték a nyugati szárny egyik vendégszobájában. A lány csak ámult-bámult, még a szava is elakadt. Soha nem látott még ennél szebb szobát, és álmában sem gondolta volna, hogy egyszer még lakhat is ilyenben. Sőt, hogy a sajátjának mondhatja, még ha csak ideiglenesen is. Ahogy a holmiját pakolta, ujjaival önkéntelenül is végigcirógatta a fényesre polírozott íróasztalt, szekrényt, a mart üveg lámpaernyőket, az ágy fejtámlájának cirádáit. Ki fogja érdemelni. ígéretet tett magának és gyermekének, miközben hosszú, forró fürdővel kényeztette magát. Meg fogja szolgálni a bele vetett bizalmat, munkával és hűséggel fog Roznak fizetni. Mindkettőben nagyon jó. Megtörülközött, majd finom, masszírozó mozdulatokkal bekrémezte hasát és mellét. Nem félt a szüléstől, tudta, hogyan kell keményen dolgozni egy célért. De nagyon remélte, sikerül elkerülni, hogy bőre lazává, petyhüdtté váljon. Megborzongott, ezért gyorsan belebújt a hálóingébe. A szeme sarkából mintha mozgást észlelt volna. Mintha egy árnyat látott volna elsuhanni a tükörből. Karjait dörzsölgetve lépett a hálószobába. Semmi. Az ajtó is zárva volt, ahogy hagyta. Túlságosan is kimerült, mondta magának a szemét megdörzsölve. Hosszú volt az út a múltból a jövő küszöbéig. Bőröndjéből elővette az egyik könyvet - a többi, amelyeket egyszerűen képtelen volt eladni, ott pihent még kocsija csomagtartójában -, és ágyba bújt. Kinyitotta a könyvet, és elfészkelődött, hogy mint minden este,

olvasson egy órát. És az olvasólámpa fényénél álomba merült, mielőtt az oldal végére ért volna. Roz kérésére Stella vele ment a szobájába. Roz mindkettőjüknek bort töltött - A benyomásaid? De őszintén. - Fiatal, okos, büszke. Becsületes. Előadhatott volna valami könnyes, megható történetet arról, hogyan hagyta cserben a gyermek apja, könyöröghetett volna, hogy hadd maradjon itt, felhasználhatta volna a terhességét, hogy szánalmat ébresszen önmaga iránt és kedvezményeket csikarjon ki. De egyiket sem tette. Vállalta a felelősséget, és munkát kért. Azért ellenőrizni fogom az ajánlólevelét. - Ez természetes. Úgy tűnik, nem fél a gyerekszüléstől. - Az ember csak a szülés után tudja meg, mi a félelem. - Milyen igazad van - túrt a hajába Roz. - Elintézek néhány telefonhívást, megpróbálok többet kideríteni az Ashby családnak erről az ágáról. Be kell vallanom, nem igazán ismerem őket. Nem voltunk szoros kapcsolatban velük. Emlékszem a botrányra, amikor Wayne-t otthagyta a felesége a kicsivel egyedül. Nekem nagyon is úgy tűnik, hogy jól boldogult a gyerekneveléssel. - A vezetési tapasztalata igazi nyereség a számunkra. - Még egy igazgató - emelte égnek a tekintetét Roz félig mókásan, félig gúnyolódva. - Isten irgalmazzon nekem! Jyem tartott két hétig. Két nap után Stella úgy érezte, hogy imái meghallgattatásra találtak, és Hayley-t egyenesen az ő kérésére küldte az ég. Végre egy energikus és lelkes fiatal, aki megérti és értékeli a hatékonyságot egy munkahelyen. Ismeri és ért is a táblázatkezelő programokhoz, rögtön felfogja az utasításokat, és tiszteletben tartja a színkódokat. Ha a vevőkkel csak fele olyan jó, mint a kartotékrendszerrel, akkor igazi kincsre bukkantak személyében. Amikor a növényekre került a sor, kiderült, hogy csak a legelemibb dolgokkal van tisztában. Meg tudja különböztetni a muskátlit az árvácskától, ez minden. De erre meg lehet tanítani. Stella kész volt könyörögni Roznak, hogy részmunkaidőben alkalmazza Hayley-t májusig. - Hayley - dugta be a fejét a most már rendezett irodába. - Van kedved velem jönni? Még majdnem egy óránk van nyitásig. Rátérhetnénk a melegházi harmadik leckére, az árnyékot adó növényekre. - Remek. Már átvettük az évelő növényeket H-ig. A felét még most sem ismerem igazán, de esténként hozzáolvasok a témához. Nem is tudtam például, hogy a napraforgót Helia... várj csak, Helianthusnak hívják. - Nem csak a napraforgót hívják Helianthusnak. Az évelőket szaporíthatjuk tőosztással tavasszal, vagy magról, és a palántákat késő tavasszal ültetjük ki. Az egynyári

Helianthus magjait késő nyáron vagy kora ősszel takaríthatjuk be a tányérjából. Bár a kultúrnövényeket szabadon lehet keresztezni, mégsem biztos, hogy a begyűjtött magból új növény sarjad. Én meg különórát tartok itt neked. - Nem gond. Tanár mellett nőttem fel. Szeretek tanulni. A bolton áthaladva Hayley kinézett az ablakon. - Egy kisteherautó éppen most állt be a... hogy is hívjátok? A burkolókövek mellé - mondta, mielőtt Stella válaszolhatott volna. - És, hűha, nézd csak, ki száll ki belőle! Mr. Tökély. Magas, sötét hajú és fantasztikus teste van. Ki ez a jó pasi? Stella csak megvonta a vállát, közben nagyon igyekezett, hogy ne ráncolja a homlokát. - Logan Kitridge, Roz kertépítő mérnöke. Azt hiszem, tényleg elég magas pontot ér el a Mr. Tökély-mércén. - Ez eszembe juttat valamit. - Amikor meglátta Stella arckifejezését, nevetve tette hasára a kezét. - Terhes vagyok, de azért nem vagyok fából. És csak mert nem keresek férfit magamnak, nem jelenti azt, hogy nem nézem meg őket. Különösen, ha ilyen vonzó. Igazán keménykötésű és morc kinézetű fickó, nem gondolod? Mi van a keménykötésű, morc kinézetű fickókban, amitől felforr a nők vére? - Nem tudnám megmondani. Mit csinál ott? - Úgy látom, felpakolja a burkolóköveket. Ha nem lenne ilyen hideg, biztos levenné a zubbonyát. Lefogadom, hogy valódi izomparádénak lehetnénk tanúi. Istenem, imádom kényeztetni a szememet! - Csak nehogy kiessen - morogta Stella. - Nincs előjegyezve, hogy elviszi azokat a köveket. Egyáltalán nem adott le rendelést burkolókövekre. A fene vigye el! Hayley szemöldöke magasba szökkent látván, hogy Stella az ajtóhoz csörtet, és kiviharzik a szabadba. Majd az ablakhoz nyomta az orrát, és felkészült a cirkuszra. - Elnézést! - Igen? - kérdezte Hayley szórakozottan, miközben azon igyekezett, hogy jobban lásson. Aztán eszébe jutott, hogy kémkedni egy dolog, és megint mást ha rajtakapják az embert, ezért gyorsan hátraugrott az ablaktól. Arcán ártadan mosollyal fordult meg. Majd úgy döntött, repetázhat, ami a szemkényeztetést illeti. Ez a példány nem nagydarab és morc kinézetű, hanem inkább hórihorgas és álmodozó. És átkozottul vonzó. Beletelt még pár másodpercébe, míg észbe kapott, de akkor gyorsan kapcsolt. - Hello! Te biztos Harper vagy. Nagyon hasonlítasz a mamádra. Még nem találkoztunk, mert sosem jártál arra, amerre én. Hayley vagyok, a Little Rock-i unokatestvér. Talán a mamád már mondta, hogy én is itt dolgozom. - Igen. Igen - motyogta, mert egyéb nem jutott eszébe.

Ami azt illeti, gondolkodni is alig tudott. Mintha villám csapott volna belé, csak állt ott ostobán. - Szeretsz itt dolgozni? Én máris nagyon megkedveltem. Annyi jó dolog van itt, és a vásárlók olyan barátságosak. És Stella... hát ő egyszerűen csodálatos, és kész. A mamád, nem is tudom, egy istennő, hogy ilyen nagyszerű lehetőséget adott nekem. - Igen. Harper összerezzent. Tud még ennél nagyobb bolondot csinálni magából? - Igen, ők csodálatosak. Valóban nagyszerűek. Szemmel láthatóan tud. De hiszen tud bánni a nőkkel, a fene enné meg! Többnyire. De ahogy erre a nőre nézett, mintha kikapcsoltak volna valamit az agyában. - Izé, hm, szükséged van valamire? - Nem - mosolygott rá Hayley zavartan. - Azt hittem, neked kell valami. - Hogy nekem kell valami? Mi? - Én nem tudom - nevetett Hayley vidáman, kezét a domború hasán nyugtatya. - Te jöttél be ide. - Igen, persze. Nem, semmi. Most nem. Majd később. Vissza kell mennem. - A szabadba, ahol talán újra kap majd levegőt. - Örülök, hogy megismertelek, Harper. -Én is. Az ajtóból még egyszer visszanézett, és látta, hogy a lány újra az ablaknál áll. Stella gyors léptekkel szelte át a parkolót. Kétszer is rákiáltott a férfira, és másodjára sikerült elérnie, hogy az futó pillantást vetett rá, és szórakozottan odaintett. Stellában erre felment a pumpa, és alighogy elérte a kőhalmazt, azonnal kirobbant, - Mégis mit csinál? - Teniszezem. Miért, minek látszik? - Úgy néz ki, mint aki olyan anyagot pakol fel, amihez nincs joga, hogy elvigye. - Igazán? - kapott fel egy újabb adag követ Logan. Nem csoda, hogy a fonákom olyan gyenge. - A kocsi megremegett, ahogy a platóra dobta a köveket. - Hé, ez meg mi? Stella legnagyobb meglepetésére a férfi előrehajolt és megszaglászta. - Új samponja van. Finom. - Azonnal hagyja abba a szaglászást! - tolta félre a férfi állát, közben hátralépett. - Nem tehetek róla. Maga itt áll, nekem meg van orrom. - Ki kell töltenie a papírokat erről az anyagról. - Persze, persze. Minden rendben lesz. Mihelyt felrakom a cuccot, megyek és elintézem. - Még pakolás előtt el kellett volna intéznie. A férfi megfordult, igéző pillantást vetett rá mohazöld

szemével. - Vörös, maga csak púp a hátamon. - Ez a feladatom. Elvégre én vagyok itt az igazgató. Ezen Logannek muszáj volt mosolyognia. Napszemüvegét az orra hegyére tolta, és a keret fölött nézett a nőre. - És igazán jó benne. Próbálja meg a következőképpen nézni a dolgot. A kövek pont útba esnek, ha a házhoz igyekszem. Azzal, hogy előbb felpakolom, csak a hatékonyságomat növelem. Azt hiszem a hatékonyság igazán fontos, ha tekintetbe vesszük a munkaórákról vezetett kimutatást. Logan nekidőlt a teherautó oldalának, és egy percig némán tanulmányozta a nőt. Aztán újabb köteg burkolókövet rakott fel a platóra. - Ha itt áll és engem bámul, csak vesztegeti az idejét, és akkor hogy számol el a saját munkaóráival? - Ha nem jön be az irodába, hogy kitöltse a papírokat, meg fogom találni, Kitridge. - Ne kísértsen! Nem kapkodta el, de végül bement az épületbe. Közben azon töprengett, hogy tudná újra felbosszantani Stellát. A nő szeme a búzavirág színére emlékeztetett, amikor dühös volt. De amikor belépett, meglátta Hayley-t. - Hello. - Hello - köszönt vissza a lány, és rámosolygott, Hayley Phillips vagyok, Roz első férjének a rokona, és most itt dolgozom. - Logan vagyok. Örülök, hogy megismerhettelek. Ne engedd, hogy ez a jenki megfélemlítsen - intett fejével Stella felé. - Hol vannak a szent iratok és a rituális kés, hogy felnyissam az erem, és vérrel töltsem ki a rubrikákat? - Az irodámban. - Aha - mondta, de nem sietett követni a nőt, - Mikorra várod a babát? - fordult inkább Hayley-hez. - Májusra. - És jól vagy? - Nagyszerűen. - Remek. Többnyire ez egy nagyon jó munkahely. Isten hozott a csapatban! Lassú léptekkel besétált Stella irodájába, ahol a nő már a számítógépnél ült, és képernyőre hívta az igénylőlapot. - Most magam gépelem be az adatokat, hogy időt nyerjünk. De van egy egész halom igénylőlap abban a mappában. Nem kell mást tennie, csak kitölteni egyet, amikor szüksége van valamire, keltezni, aláírni és leadni. - Aha - nézett körül Logan a szobában. Az íróasztal üres volt. A padlóról és a székekről is hiányoztak a könyvkupacok és kartondobozok. Ez nem tetszett neki. Szerette a mindennapok káoszát, ami korábban itt uralkodott. - Hová lettek innen a cuccok? - A helyükre kerültek. Azok a burkolókövek 4545sek voltak, a jelzetük A23?

- Igen, 4545-sek voltak. - Felvette a bekeretezett fényképet az asztalról, amely a fiúkat és a kutyát ábrázolta, és alaposan megnézte. - Aranyosak. - így igaz. És saját használatra viszi a köveket, vagy hivatalosan bejegyzett munkához? - Vörös, maga sose lazít? - Nem. Mi, jenkik nem szoktunk lazítani. A férfi végigjáratta nyelvét a fogsorán. -Hm. - El tudja képzelni, milyen érzés, hogy úgy beszélnek arról, hogy jenki vagyok, mintha idegen bolygóról érkeztem volna, vagy valami halálos járványt terjesztenék? A vevők fele úgy néz rám, mintha a Marsról jöttem volna, és el akarnám pusztítani a Földet. Amikor elmondom nekik, hogy itt születtem, akkor jönnek a kérdések, hogy miért mentem el, miért jöttem vissza, ki az apám. És ez így megy nap mint nap. Addig szó sem lehet az üzletről, míg meg nem válaszolom a kérdéseiket. Az isten szerelmére, Michiganből jöttem, nem a Holdról, és tudtommal a polgárháború is véget ért egy ideje! Igen, pontosan olyan sötétkék, mint a búzavirág. - Azt a háborút a Mason-Dixon vonal ezen az oldalán lévő államok vívták, édesem. És nekem úgy tűnik, hogy nagyon is tud engedni a merevségéből, ha eléggé felbosszantják. - Ne édesezzen itt engem azzal a beképzelt déli kiejtésével! - Tudja, Vörös, így sokkal jobban tetszik nekem. - Ó, fogja már be! Térjünk vissza a burkolókövekre! Milyen céllal viszi el őket? - Az attól függ, hogyan nézzük. - Mivel már volt elég hely, fél fenékkel felült az asztal sarkára. - Egy barátnőmnek lesz. Megígértem neki, hogy lerakom a járdát. A szabadidőmben, munkadíj nélkül. Azt mondtam neki, hogy beszerzem az anyagot, és viszek számlát róla. - Akkor ezt személyes igénynek vesszük, és megkapja rá a munkavállalói kedvezményt. - Ujjai fürgén jártak a billentyűzeten. - Hány darab követ visz el? - Huszonkettőt. Újra gépelni kezdett, majd közölte a kövek eredeti és kedvezményes árát. Logan bosszúsága ellenére is lenyűgözve kopogtatta meg a képernyőt. - Csak nem valami matematikai zsenit zárt ebbe a masinába? - Ó, csak a huszonegyedik század apró csodái. Gyorsabb, mintha az ujján számolná ki. - Nem is tudom. Elég gyors ujjaim vannak - dobolt a combján egy fürge ütemet, közben le nem vette volna a tekintetét Stelláról. - Szükségem van még három simafenyőre is. - Az is a barátnőnek kell? - Nem - vigyorodott el Logan. Ha a nő szeretőt akar érteni a barátnőn, tegye. Nem látta szükségét elárulni, hogy a köveket Mrs. Kingsleynek viszi, aki tizedikben az angoltanára volt. - A

fenyőket ügyfélnek viszem. Roland Guppynak. Igen, úgy írják, mint a hal nevét. Biztosan megtalálja a nevét a rengeteg és titokzatos fájl között. Tavaly ősszel kaptunk tőle egy megbízást. Mivel a kávéfőző ott volt a fal mellett az asztalon, és a kiöntő félig volt kávéval, Logan felállt és öntött magának. - Érezze otthon magát! - mondta Stella szárazon. - Köszönöm. Történetesen én javasoltam Guppynak, hogy ültessen néhány fenyőt szélfogónak. Eleinte csak hímezett-hámozott, sokáig nem tudott dönteni. Tegnap este otthon hívott fel. Mondtam neki, hogy ma viszem neki a fenyőket, és el is ültetem. Guppjryftl. ffguppi ...díszhajfqjta... Lebistesreticulatus Áford. - Akkor másik űrlapra lesz szükségünk. - Valahogy sejtettem - kortyolt bele a kávéjába a férfi. Hm, nem is rossz. - Magának csak a burkolóköveket viszi? - Igen. Egyelőre. Stella megnyomta a nyomtat gombot, majd előhívott egy másik oldalt. - Három simafenyő. Mekkorák? - Van néhány szép, két és fél méteres példányunk. - Földlabda csomagolásban? - Igen. Pár leütés, és már kész is van, gondolta Logan csendes ámulattal. Szép ujjai vannak. Karcsú, hosszú és az a finom rózsaszín csillogás a manikűrözött körmökön. Nem viselt gyűrűt. - Visz még valamit? A férfi végigtapogatta a zsebeit, végül előhúzott egy darabka papírt. - Itt van, hogy mennyiért vállaltam a munkát. Stella hozzáírta a számlához a munkadíjat, összeadta a számokat, és végül három példányban kinyomtatta. - írja alá! Egy példány megy az iktatóba, egy a magáé és egy az ügyfélé. - Értem. Amikor felvette a tollat, hogy aláírja, Stella egy intéssel megállította. - Ó, várjon csak, hadd hozzam azt a kést! Melyik erét óhajtja felvágni? - Kedves. Akárcsak ő - nézett az ajtó felé. - Hayley? Igen, Hayley valóban kedves lány. És történetesen túlságosan fiatal magához. - Én azért nem mondanám, hogy túlságosan. De tény, hogy jobban kedvelem azokat a nőket, akik egy kicsit... Elhallgatott, és rámosolygott Stellára. - Maradjunk csak annyiban, hogy kicsit, és így talán az életem is megmarad. - Nagyon bölcs. - A fiainak nehéz beilleszkedni?

- Honnan veszi? - Csak arra gondoltam, amit az imént mondott. Jenkik. - Ó, talán, egy kicsit. Szerencsére a többi gyerek inkább érdekesnek találja, hogy északról jöttek, majdnem a Nagytavak mellől. Mindkettőjük tanára bevitt egy térképet az órára, hogy megmutassa a gyerekeknek, honnan jöttünk. Stella arca ellágyult, ahogy a fiairól beszélt. - Köszönöm, hogy megkérdezte. - Kedvelem a gyerekeit. Aláírta a papírokat, és remekül szórakozott, amikor a nő felnyögött - szó szerint felnyögött - annak láttán, ahogy nemtörődöm mozdulattal zsebre gyűri őket. - Megtenné, hogy legközelebb vár, amíg kiér az irodából? Fáj látni, amit csinál a papírokkal. - Nem gond. Talán más hangot ütöttek meg egymással, talán az tette, hogy a nő ellágyult és mosolygott, amikor a fiairól beszél. Logan maga sem tudta, mi ütött belé, de ahelyett, hogy ment volna a dolgára, megkérdezte. - Volt már valaha Gracelandben? - Még nem. Nem vagyok valami nagy Élvis-rajongó. - Pszt! - nézett elkerekedett szemmel az ajtó felé a férfi. - Nem törvényes dolog ilyet kiejteni a száján errefelé. Megbírságolhatják és becsukhatják, vagy ha a bíró kevésbé jóindulatú, akár nyilvánosan meg is vesszőzhetik. - Semmi ilyesmit nem olvastam a memphisi útikalauzban. eJVora ígbeits - Szép kis kiadvány lehet! Elviszem oda. Mikor lesz szabadnapja? - Én... Az attól függ. El akar vinni Gracelandbe? - Addig nem érezheti magát idevalósinak, amíg nem járt Gracelandben. Válasszon egy napot, és szabaddá teszem magam. - Nem egészen értem. Most randevúzni hív? - Ilyen messzire azért nem merészkednék. Inkább csak kirándulásnak nevezném egy munkatársammal. - Letette az üres poharat az asztalra. - Gondolkozzon rajta, és majd tudassa, hogyan döntött! Túlságosan is elfoglalt ahhoz, hogy akárcsak gondolkozzon is rajta. Egyszerűen nem teheti meg, hogy csak úgy elmegy Gracelandbe. De még ha meg is tehetné - és kár tagadni, hogy furcsa módon, lenne kedve hozzá -, akkor sem Logannel menne. A puszta tény, hogy tetszik neki a férfi munkája - na jó, az alakja is -, még nem jelenti azt, hogy kedveli is. Főleg nem azt, hogy a társaságában szeretné tölteni értékes szabadidejét De nem tudott nem gondolni rá, különösen azon csodálkozott, hogy a férfi miért hívta meg. Talán csak egy ízléstelen tréfa, valamiféle elvetemedett déli szertartás a jenkik beavatására. Elviszi Gracelandbe, aztán otthagyja az Elvisrelikviák útvesztőjében, és megvárja, hogy kitalál-e egyedül.

Vagy talán Logan a maga kitekert módján kiokoskodta, hogy könnyebb lesz kikerülnie az új rendszert, ha udvarol neki, mintíia vitázna vele. A gond csak az, hogy egyáltalán nem úgy nézett ki, mint aki udvarolni akar neki. Inkább barátságosan viselkedett, olyan benyomást keltett, mint aki a pillanat hatása alatt cselekszik. És a fiairól kérdezett. Semmivel nem lehetne hamarabb leszerelni, eloszlatni a haragját, áttörni a védelmi pajzsát, mint ha őszinte érdeklődést mutatnak az ő kicsikéi iránt És ha a férfi csak barátságos akart lenni, akkor úgy illik, hogy ő is kedves legyen vele. Mégis mi a csudát vesznek fel az emberek, ha Gracelandbe mennek? Nem mintha el akarna menni. Valószínűleg nem is fog. De jobb, ha felkészül. Puszta óvatosságból. A hármas számú melegházban latolgatta, hogy mit tegyen, miközben Hayley-t figyelte, aki a palántákat locsolta. - Jártál már Gracelandben? - Persze. Ezek nebáncsvirágok, ugye? Stella a tálcára nézett. - Igen. Kisasszony papucsának is nevezik őket. Nagyon szépen fejlődnek. - És ezek is nebáncsvirágok. A New Guinea fajtából. - Úgy van. Gyorsan tanulsz. - Ami azt illeti, azért ismerem fel ezeket könnyebben, mert régebben mi is ültettünk ilyeneket. Szóval, főiskolás voltam, amikor néhány haverral elmentünk Gracelandbe. Klassz hely. Vettem egy elvises könyvjelzőt. Kíváncsi lennék, mi lett vele. Elvis az Elvín név egyik formája, és azt jelenti, hogy manószerű barát. Hát nem furcsa? - Nekem az furcsább, hogy honnan tudsz ilyeneket. - Nem is tudom, valahol hallottam. - Rendben. Szóval, milyen ruhában mennek oda az emberek? - Tessék? - A lány éppen egy másik tálca növényeit próbálta meghatározni a palánták levelei alapján anélkül, hogy megnézte volna a táblácskát. - Nem hiszem, hogy van rá szabály. Az ember azt vesz fel, amihez hangulata van. Farmert meg ilyesmit. - Szóval a lezser a menő. - Igen. Szeretem ezt az illatot, a nedves föld szagát. - Akkor jó pályát választottál. - Nyugodtan tekinthetem életpályának, ugye? - emelte kék szemét Stellára. - Valami, amit jól megtanulok, és sikerre viszek. Mindig arról álmodoztam, hogy egyszer saját vállalkozásom lesz. Eddig könyvesboltban gondolkodtam, de ez sem nagyon különbözik tőle. - Hogy érted ezt? - Itt is vannak újdonságok és klasszikus darabok. És felfoghatjuk úgy is, hogy vannak különböző műfajok. Egynyári és kétnyári növények, évelők, bokrok és fák, fűfélék. Vízi növények és árnyékot adók és így tovább.

- Azt hiszem, igazad van. Én így még nem is gondoltam rá. Hayley felbátorodott. - És az ember itt is állandóan tanul, felfedezéseket tesz, mint a könyveknél. És próbálunk segíteni az embereknek, hogy megtalálják, ami a legjobban illik hozzájuk, ami boldoggá teszi őket, vagy legalább elégedetté. Amikor virágot ültetsz, az olyan, mint amikor kinyitsz egy könyvet. Valamit elkezdesz. És a kert a könyvtárad. Azt hiszem, ebben nagyon jó lennék. - Efelől nincs kétségem. Hayley megfordult, és látta, hogy Stella mosolyog. - És abban a pillanatban, amikor profi leszek benne, nem csupán egy állás lesz ez a munka. Egyelőre szuper dolog, hogy van állásom, de többet akarok az élettől, mint egy-egy fizetési csekket minden hét végén. Nemcsak a pénzre gondolok, bár az ellen sincs kifogásom. Szükségem van a pénzre. - Pontosan értem, mire gondolsz. Valami olyasmit sze1Ö.2 rétnél, amit Roz teremtett itt. Egy helyet, és azt az elégedettséget, hogy te is része vagy ennek a helynek. Gyökereket - érintette meg Stella a palánták leveleit. - És virágot. Tudom, mert én is ezt akarom. - De neked már megvan. Te annyira okos vagy, és pontosan tudod, hogy merre tartasz. Van két nagyszerű fiad, és egy... biztos helyed van itt. Ezért dolgoztál, ezt a helyet akartad, ezt az állást. Én úgy érzem magam, mint aki csak most fogott bele az élete építésébe. - És türelmetlen vagy. Alig várod, hogy előbbre juss. A te korodban én is ugyanígy éreztem. Hayley vidáman kacsintott rá. - Ó igen, mert már igazi öreg és roskatag anyóka vagy! Stella nevetve dobta hátra a haját az arcából. - Legalább tíz évvel vagyok idősebb nálad. Rengeteg minden történhet, nagyon sok minden megváltozhat - beleértve téged is tíz év alatt. Bizonyos értelemben én is csak most kezdem az életem, egy évtizeddel később, mint te. Átültettem magam és két értékes sarjamat ide. - Félsz néha? - Nap mint nap. - Kezét Hayley hasára simította. - Az állással jár. - Sokat jelent, hogy itt vagy és megbeszélhetem veled a dolgokat. Igaz, hogy férjnél voltál, és úgy csináltad végig az egészet, de te is - akárcsak Roz - egyedül neveled a gyerekeket. Jó érzés tudni, hogy ti tisztában vagytok a dolgokkal. Nagy segítség, hogy van olyan nő a közelemben, aki tudja, mit kell tenni. Mivel végzett a locsolással, Hayley a csaphoz sétált, hogy elzárja a vizet. - Szóval Gracelandbe mész? - Még nem tudom. Talán.

JMora tgbeits Miután embereit eligazította, hogyan készítsék elő a Guppybirtokot a fenyőknek, Logan idős tanárához indult, hogy lerakja a járdát. Tudta, hogy nem fog sokáig tartani, és még belefér a másik munka is a délutánba. Szeretett zsonglőrködni a munkákkal. Mindig is kedvelte. Ha gondolatban végigszaladt az egész munkán az elejétől a végéig, gyakran beugrott valami jó ötlet. Kevés dolog volt, amit jobban szeretett, mint az a hirtelen villanás, amikor egyszerűen látta a fejében azt a képet, amiről tudta, hogy képes létrehozni a két kezével. Fel tudta használni a természet adta lehetőségeket, és valami még jobbat hozott ki belőlük. Egybeolvaszthatta a meglevő egy darabkáját valami újjal, és ezáltal egy másfajta kerek egész lesz a jutalma. Úgy nőtt fel, hogy tisztelte a földet és a természet szeszélyeit. Amikor az ember a gyerekkorát egy kis farmon tölti, dolgozik rajta, harcol vele, akkor megtanulja, mit jelent a föld. Vagy mit jelenthet. Az apja is szerette a földet, de másként, mint ő. Megélhetést biztosított a családjának, pénzt hozott, majd igazi aranybányának bizonyult, amikor apja úgy döntött, hogy mégis eladja. Logannek nem igazán hiányzott a farm. Többet akart, mint az egyhangú gabonasorokat és az állandó aggódást a piaci árak miatt. Dolgozni akart a földdel formálni, szépíteni akarta. Talán veszített valamit a varázsából, amikor északra költözött. Túl sok volt az épület, mindenhol betonba és korlátokba ütközött. Ő sem bírt jobban alkalmazkodni az éghajlathoz, vagy beilleszkedni abba a kultúrába, mint Rae az ittenibe. Nem működött. Bárhogy is igyekeztek, hogy egyenesbe hozzák a dolgokat, a házasságuk egyszerűen elsorvadt. Ezért hazajött, és Roz ajánlatának köszönhetően végre megtalálta helyét minden értelemben. Személyesen, szakmailag és alkotó módon. És ami még fontosabb, elégedett volt az életével. Kijelölte a helyet, majd felkapta az ásót, és mélyen a földbe nyomta. Mi az ördögöt képzelt?! Meghívta a nőt! Nevezheti, ahogy akarja, de ha egy férfi meghív egy nőt, az bizony egy francos randevúnak számít. Neki pedig semmi kedve Stella Rothchild uszályába kerülni. Különben sem az esete. Na, jó, mégis az esete. Nekilátott a munkának. Felásta a földet a két vonal között, hogy előkészítse a talajt az elegyengetésre és a burkolólapok lerakására. Ami azt illeti, még sohasem találkozott olyan nővel, aki ne lett volna az esete. Egyszerűen szerette a nőket, ez az igazság. Lehetett fiatal vagy öreg, vidéki vagy városi, pengeeszű vagy ostoba, mint a föld. A nők minden szinten vonzották. Végül is megnősült, nem igaz? Az ugyan hiba volt, de az ember követ el hibákat az

élete során. Talán eddig nem igazán vonzották a határozott, megszoksz, vagy megszöksz típusú nők. De mindig kell egy első alkalomnak lenni. Csak a második és a harmadik alkalmak mennek az ember idegeire. De ő egyáltalán nem vonzódott Stellához. Ó, a rohadt életbe! Nos, talán mégis. Egy kicsit. Végül is csinos nő, jó alakja van. És a haja! A hajáért teljesen odavolt. Szívesen kézbe fogta volna, csak hogy érezze, olyan szexi-e, mint amilyennek kinéz. De nem akart vele randevúzni. Épp elég nehéz kijönni vele a munkában. Annak a nőnek a világon mindenre van valami formanyomtatványa, szabálya vagy valami átkozott módszere. Valószínűleg az ágyban is megvannak a maga szabályai. Biztos pontokba van szedve, és takarosan le van gépelve, hogy mit lehet és mit nem, természetesen mindez egy küldetésnyilatkozat kivonatával. A nőnek nem kellene mást, csak egy kis spontaneitás, hogy valaki felkavarja egy kicsit a mindennapok megszokott rendjét. Nem mintha ő kívánna az a valaki lenni. Csak annyira csinos volt aznap reggel, és a hajának is olyan finom illata volt. És az az apró, szexis mosoly a szája szögletében. Ideje sem volt észbe kapni, és máris Gracelandről beszélt neki. Nincs miért aggódnia, győzködte magát. Úgysem fog eljönni. Nem az a fajta nő, aki ilyesmit csinál csak úgy, szórakozásból. Ami azt illeti, nem hiszi, hogy ez a nő bármit is képes csak úgy ok nélkül csinálni. Hamarosan mindketten megfeledkeznek róla, hogy egyáltalán szóba került a gracelandi kirándulás. Mivel feltétlenül szükségesnek érezte - legalább igazgatói tevékenysége első félévére -, Stella ragaszkodott ahhoz, hogy hetente beszámoljon az elvégzett munkáról Roznak. Szerette volna, ha ezekre a találkozókra meghatározott helyen és időpontban kerül sor, de Rozt nehéz volt becserkészni. Volt már megbeszélés a szaporítóházban, de kint a földeken is. Ez alkalommal a saját nappalijában csípte el Rozt, ahonnan az asszony valószínűleg nem tud elmenekülni. - Szeretnék beszámolni az elmúlt hétről. - Ó, jó, rendben - tette félre Roz a növények keresztezéséről szóló vaskos könyvet, és levette keret nélküli olvalö6 sószemüvegét. - Valósággal rohan az idő. Lassan felmelegszik a talaj. - Tudom. A nárciszok hamarosan előbújnak. Sokkal korábban, mint ahogy megszoktam. Rengeteg virághagymát adtunk el. Északon többnyire nyár végén vagy ősszel volt a szezonja. - Honvágyad van? - Hébe-hóba, de egyre ritkábban. Nem mondhatnám, hogy vérzik a szívem Michiganért, amikor februárt írunk, s míg ők odafent bokáig gázolnak a hóban, én a nárciszok nyílását figyelhetem.

Roz kényelmesen hátradőlt a széken, és keresztbe tette zokniba bújtatott lábait. - Valami baj van? - Ennyit arról, hogy a fegyelmezettség álarca mögé rejtem az érzelmeimet. Nem, nincs semmi baj. Megtettem a kötelességemet, és felhívtam az anyámat. Most próbálok magamhoz térni a megpróbáltatásból. -Ah! Roz hangja semleges volt, amit egyaránt lehetett tökéletes érdektelenségnek vagy a beszédre való felszólításnak is értelmezni. Mivel Stellában fortyogtak az elfojtott érzelmek, ez utóbbit választotta. - Azt a negyedórát, amit sikerül a rendkívül szoros napirendjéből rám szánnia, nagyjából azzal töltöttem, hogy meghallgattam a legújabb fiújáról szóló beszámolóját. Tényleg a fiúinak titulálja azokat a férfiakat, akikkel randevúzgatni szokott. Ötvennyolc éves, és két hónappal ezelőtt vetett véget a negyedik házasságának. Amikor éppen nem arra panaszkodott, hogy Rocky - így hívták a negyedik férjét - nem elég figyelmes hozzá, és nem akarja elvinni a Bahamákra tél közepén, akkor a legutóbbi kémiai Jlora ígbeits hámlasztását ecsetelte, vagy azon siránkozott, hogy mennyire fájdalmas volt a Botox-injekció, amit kapott. Soha nem kérdez a gyerekekről, és az egyetlen utalása arra, hogy itt Délen élek és dolgozok az volt, hogy megkérdezte, nincs-e még elegem abból a seggfejből meg a macájából. Általában így nevezi az apámat és Jolene-t. Amikor kifogyott a szuszból, Stella fáradtan megdörzsölte az arcát. - A fene vigye el! - Elég sok panaszkodást, nyavalygást és gonoszkodást sikerült belesűríteni egy negyedórába. Nagyon tehetséges asszony lehet. Stellának egy percébe is beletelt, mire felfogta - egy percébe, mialatt hagyta, hogy keze az ölébe hulljon, és kimeredt szemmel bámult Rozra. Majd hátravetette a fejét, és hatalmasat kacagott - Ó, igen! Valóban csupa tehetség! Köszönöm! - Szívesen. Az én anyám életének nagy részét - mármint azt a részét, amíg együtt éltünk - azzal töltötte, hogy az egészségére panaszkodott. Nem mintha panaszkodni akart volna, ahogy sokszor hangoztatta. Majdnem ezt vésettem a sírkövére: Nem mintha panaszkodni akarnék! - Én azt írathatnám az anyáméra, hogy Nem kérek sokat. - Na látod! Az enyém olyan hatást gyakorolt rám, hogy én pont az ellenkező véglet vagyok. Ha történetesen levágnám a kezem, valószínűleg akkor sem hallanál még egy apró nyögést sem tőlem. - Istenem, azt hiszem, én is így vagyok vele. Ezen még gondolkoznom kell. Rendben, térjünk vissza az üzlethez.

Eladtuk az összes vegyes növénykosarunkat az előnevelt palántákkal. Nem tudom, akarsz-e újabbakat nevelni így idény végén. - Talán egypárat. Vannak olyanok, akik szívesen megveszik, mondjuk húsvéti ajándékként. - Rendben. Mi lenne, ha megmutatnám Hayley-nek, hogyan kell csinálni? Tudom, hogy szereted magad csinálni, de... - Nem, ez neki való munka lesz. Figyelem egy ideje. Stella arckifejezését látva, megbiccentette a fejét. - Nem szeretem, ha látszik rajtam, hogy figyelek, de valójában rajta tartom a szemem a dolgokon. Pontosan tudom, hogy mi történik a kertészetemben, Stella, még ha néha el is siklok a részletek felett. - Arra ott vagyok én, tehát az sem gond. - Pontosan. Ami Hayley-t illeti, hagytam, hogy elsősorban neked dolgozzon. Hogy vált be? - Nagyszerűen. Nem kell neki kétszer mondani semmit, és amikor azzal dicsekedett, hogy gyorsan tanul, nem viccelt. Szomjazik a tudásra. - Akad itt neki bőven innivaló. - Nagyon jól bánik a vevőkkel. Barátságos, sohasem siet, vagy sürgeti őket. Nem fél megmondani, ha nem tud valamit, de mindig hozzáteszi, hogy utána fog nézni. És meg is teszi. Most odakint van, és az ágyasaid meg a bokraid körül szimatol. Tudni akarja, hogy mit ad el. Beszéd közben Stella az ablakhoz lépett, és kinézett. Már alkonyodott, de azért jól kivehető volt Hayley alakja, ahogy az évelőket tanulmányozza kutyasétáltatás közben. - Az ő korában én az esküvőmet tervezgettem. Mintha ezer éve lett volna! - Az ő korában én két apróságot neveltem, és terhes voltam Masonnel. Na, az tényleg ezer évvel ezelőtt volt. És öt perce. - Nem tartozik szorosan a tárgyhoz, csak szeretném tudni, gondoltál-e már rá, mi lesz májusban. - Az számunkra még mindig a főidényhez tartozik. Az emberek szeretik felfrissíteni a kertjüket nyárra. Ilyenkor szoktuk árulni a... - Nem, nem, Hayley-re céloztam, és a babára. - Ó, értem. Nos, neki kell döntenie, de ha úgy dönt, hogy tovább akar dolgozni a kertészetben, akkor keresünk neki valami ülőmunkát. - Keresnie kell majd egy bébicsőszt, amikor vissza akar jönni dolgozni, és ha már itt tartunk, bölcsődét... - Hm, nagyon előreszaladtál. - Valósággal rohan az idő - ismételte meg Roz szavait Stella. - Majd kitaláljuk, hogy legyen. A kíváncsiság talpra állította Rozt. Ő is az ablakhoz lépett, és kinézett. Szívet melengető látványnak találta a

gyermeket váró, sugárzó fiatal nőt, amint a téli kertben sétál. Valaha ő is fiatal volt, tele reménnyel, és álmodozva várta az új életet hozó tavasz jöttét. Az idő nemcsak elszalad mellettünk, gondolta, hanem egyszerűen eltűnik. - Most boldognak és magabiztosnak látszik, mint aki tisztában van azzal, hogy mit is akar. De ha megszületik a kisbaba, talán meggondolja magát, és mégis el akarja majd mondani az apának. - Roz figyelte, ahogy Hayley a hasára teszi a kezét, és nyugat felé néz, ahol a nap lassan a fák koronája alá süllyedt. - Az ember akkor szembesül azzal, hogy mit is vállalt, amikor kezében tartja a kisbabát, és rászakad a gyereknevelés teljes gondja, és nincs, akivel megosztaná. Majd meglátjuk, ha eljön az ideje. - Igazad van. És azt hiszem, egyikünk sem ismeri Hayley-t olyan jól, hogy tudná, mi a legjobb neki. Ha már a gyerekekről esett szó, az enyémeknek lassan itt a fürdés ideje. Itthagyom neked a jelentésemet. - Rendben, majd elolvasom. Meg kell mondanom neked, Stella, nagyon tetszik, amit eddig végeztél. Ami már látszik, például az üzlet, vagy ami nincs szem előtt, mint az iroda átszervezése. Itt a tavasz a nyakunkon, és évek óta most először nem vagyok hullafáradt, mert halálra dolgoztam magam. Nem mintha bánnám, ha sokat kell dolgozni, de az sincs ellenemre, ha nem. - Még akkor sem, amikor a részletekkel bosszantalak? - Még akkor sem. Az elmúlt pár napban nem hallottam panaszt Loganre. Vagy Logantől. Álomvilágban élek, vagy ti ketten megtaláltátok a közös hangot? - Még akadnak zökkenők, és gyanítom, hogy több is lesz, de nem hiszem, hogy aggódnod kellene miattunk. Ami azt illeti, tett egy nagyon kedves gesztust. Meghívott Gracelandbe. - Igazán? - vonta össze a szemöldökét Roz. - Logan? - Ez valami szokatlan cselekedet tőle? - Azt nem mondanám, de még soha nem hívott randira kollégát. - Ez nem randevú lesz, csak egy kirándulás. Ez felkeltette Roz kíváncsiságát. Az ember sohasem tudhatja, mit tanulhat egy nála fiatalabbtól, gondolta, és újra leült. - Mi a különbség? - Nos, a randevúhoz hozzátartozik egy romantikus hangulatú vacsora vagy mozi. Ha a gyerekeket elviszed az állatkertbe, az kirándulás. Roz hátradőlt, kinyújtotta a lábát. - Változnak az idők, nem igaz? Mégis, ha egy nő és egy férfi együtt megy kirándulni, az nekem randevú. - Látod, ez az én gondom is. - Mivel Roz szemmel láthatóan szívesen beszélgetett vele, Stella visszasétált, és leült vele szemben. - Nekem is ez

volt az első gondolatom. De az egész csak egy barátságos gesztusnak tűnt, és maga Logan nevezte kirándulásnak. Mintha olajágat nyújtott volna át. És ha elveszem, talán megtaláljuk a közös hangot, vagy ritmust, vagy akármit, ami ahhoz szükséges, hogy harmonikusan dolgozzunk együtt. - Szóval, ha jól értem, elmész Logannel Graceíandbe a Harper-kertészet érdekében. - Valahogy úgy. - És nem azért, mert Logan nagyon vonzó, energikus és hamisítatlanul érzéki, egyedülálló férfi. - Nem, ez csak a csomaghoz tartozó ingyen ajándék. Megvárta, amíg Roz abba tudja hagyni a nevetést. - És nem áll szándékomban mélyebben belemerülni. A randevúzás valóságos aknamező. - Mesélj róla. Nekem sokkal több háborús tapasztalatom van, mint neked. - Szeretem a férfiakat. Hátranyúlt, hogy szorosabbra húzza a haját összefogó gumit. - Szeretem a férfiak társaságát. De egy randevú nagyon sok bonyodalommal és feszültséggel jár. - Inkább legyen egy kicsit bonyolult és feszültséggel teli, mint unalmas. Ez utóbbiról bőven vannak élményeim. - Legyen bár bonyolult és feszültséggel teli, vagy unalmas, én mégis jobban kedvelem a kirándulás szót. Figyelj, tudom, hogy Logan a barátod. De szeretnélek megkérni, hogy mondd meg, ha úgy véled, hibát követek el, ha elmegyek vele. Vagy rosszul veszi ki magát, esetleg átlépem vele a kollegalitás határvonalát. Vagy... - Rengeteg bonyodalmat és feszültséget sűrítesz bele egy egyszerű kirándulásba. - Ez igaz. Csak felizgatom magamat - csóválta meg a fejét, és felállt. - Jobb lesz, ha elkészítem a fürdőt. Ó, és holnap szólok Hayley-nek a virághagymákkal kapcsolatban. - Az nagyszerű lesz. Stella... elmész arra a kirándulásra? Stella megállt az ajtónál. - Talán. Még alszom rá egyet. 16S irágokról álmodott. Egy elbűvölő kertben járt, körülötte fiatal, élettel teli virágok bontogatták szirmaikat. Tökéletes volt. Rendezett és gondozott, az ágyások szélei egyenesek, mintha vonalzóval húzták volna meg, és tökéletesen illeszkedtek a gondosan nyírt pázsithoz. Egymásba olvadó színek kavalkádja, amerre a szem ellát. A lágy fehér és rózsaszín, sárga és ezüstös zöld színárnyalatban játszó szirmok és levelek finom eleganciával vibráltak a nap arany sugarainak fényében. A virágok illata csapatostul vonzotta a szorgos méheket, és egy kíváncsi kolibrit is odacsalt. A kert tiszta tökéletességét nem törte meg gaz, valamennyi virág teljesen kinyílt, és száznyi

bimbó várakozott, hogy szirmot bonthasson. És mindez az ő műve! Büszkeség és elégedettség érzése járta át, miközben körbesétált. Ő volt az, aki megforgatta, táplálta a földet, kiválogatta a palántákat, és megtervezte, melyik hová kerüljön. A kert olyan pontosan tükrözte a fejében élő képet, mintha fényképet látott volna. Évekbe került, míg ezt így eltervezte és verejtékes munkával megteremtette. De most itt van a lába előtt minden, amiről álmodott. Ahogy a kertet nézte, egyszer csak egy haragoszöld szár tört utat magának, kiszorítva a többit, megtörve a tökéletes szimmetriát. Ennek nem itt a helye, gondolta inkább bosszankodva, mint meglepve, látva, ahogy a hajtás előbújik a földből, gyors növekedésnek indul, és kibontja leveleit. Dália? Ide nem ültetett dáliát. A dáliának hátul van a helye. Külön, egy három rózsaszín dáliából álló virágcsoportot tervezett az ágyás másik felébe, pontosan harminc centi távolságra egymástól. Zavartan billentette oldalra a fejét, és úgy tanulmányozta a gyorsan vastagodó szárat, a duzzadó, egészséges bimbókat. Bámulatos, milyen bámulatos és váratlan! Ajka önkéntelen mosolyra húzódott, amikor hallotta vagy inkább érezte? a bőrén a suttogást, a halk mormolást az agyában. Rossz helyen van itt. Nem ide való. El kell távolítani! Terjeszkednifog, egyre nagyobb helyet akar majd, míg mindent elpusztít maga körül. Megborzongott. A levegő hirtelen lehűlt körülötte, esőcseppektől súlyos, barátságtalan felhők úsztak az aranyló napkorong elé. Szíve egy apró zugába befészkelte magát a rettegés. Ne engedd hogy megnőjön! Megfojt mindent, kiszorítja az életet mindabból, amit te teremtettél. Ez igaz volt. Tudta, érezte, hogy ez így igaz. Ennek a növénynek nincs joga itt növekedni, félreszorítani a többit, megbontani a rendet. Ki kell ásnia, és keresni neki egy másik helyet. Most kezdheti elölről az egész munkát, pedig már azt hitte, elkészült. És nézd már! A bimbók lassan kibontották sötétkék szirmaikat. Egyáltalán nem jó ez a szín! Túlságosan merész, sötét és erős. Gyönyörű! Ezt ő sem tagadhatta. Ami azt illeti, még soha életében nem látott ilyen csodálatos példányt. Annyira erősnek, élettelinek látszott. Majdnem olyan magas volt, mint ő, virágai pazar kék tányérokra emlékeztettek. Hazugság! Ez csak szemfényvesztés! A suttogásban, mely orvul gondolatai közé fúrta magát, volt valami nőies, ugyanakkor düh vibrált benne. Nyöszörögni kezdett, miközben nyugtalanul dobálta magát a hűvös ágyon. Öld meg! Pusztítsd el! Siess, mielőtt túl késő lenne! Nem, képtelen megölni valamit, ami ilyen gyönyörű, ennyire élénk és élettel teli. De itt sem hagyhatja, hiszen

nem itt a helye, tönkreteszi az ágyás harmóniáját. Az a rengeteg munka, az előkészületek, a tervezés, és minden hiába volt. Most terveznie kell egy másik virágágyást, és meg kell csinálnia. Sóhajtva érintette meg a merész, kék szirmokat. Rengeteg munka lesz vele, gondolta, rengeteg gond, de... - Mami! - Hát nem szép? - mormolta. - Annyira kék. - Mami, ébredj fel! - Micsoda? - szakadt ki az álom bűvöletéből Stella, és látta, hogy Luké ott térdel mellette az ágyon. Istenem, de hideg van itt! - Luké, te vagy az? Ösztönösen mozdulattal a fiára tekerte a takarót. - Mi a baj? - Rossz a pocakom. -Ó! Automatikusan megfogta a gyerek homlokát, hogy ellenőrizze, van-e láza. Egy kicsit melegnek találta. -Fáj? A fiú megrázta a fejét. Stella látta, hogy csillog a szeme az előbuggyanni készülő könnyektől. - Nem érzem jól magam. Aludhatok az ágyadban? - Gyere! - emelte fel a takarót. - Feküdj ide, és takarózz be jól! Nem tudom, miért van itt ilyen hideg. Ellenőrzöm a lázadat, csak hogy megnyugodjak. Ajkát a kicsi homlokára nyomta, miközben az elfészkelődött a párnán. Határozottan melegebb egy kicsit. Felkapcsolta az éjjeli lámpát, és a fürdőszobába sietett a lázmérőért. - Nézzük, bele tudok-e látni a fejedbe! - tette a lázmérőt a füléhez, közben megsimogatta a fejét. - Akkor is rosszul érezted magad, amikor lefeküdtél. -Nem, csak olyan... A fiú teste megfeszült, és felnyögött. Stella már tudta, hogy hányni fog, mielőtt maga Luké rájött volna. Olyan gyorsasággal, amire csak anya képes, felkapta és a fürdőszobába rohant vele. Épphogy beértek. Mialatt a kisfiú öklendezett, Stella halkan duruzsolt a fülébe, és simogatta, miközben aggódott érte. Luké végül felé fordította sápadt arcát. - Hánytam. - Tudom, kicsim. Sajnálom. Mindjárt jobban leszel. Adott neki egy kis vizet, nedves törölközővel letörölgette az arcát, majd visszavitte az ágyba. Különös, de már nem volt hideg a szobában. - Már nem rossz a pocakom. -Az jó. Azért megmérte a lázát - harminchét három, nem olyan rossz -, és a biztonság kedvéért odavitte a szemetest az ágy mellé.

- Fáj valamid? - Nem, de nem szeretek hányni. Olyan rossz íz marad a számban utána. És az egyik fogam is mozog, és lehet, hogy ki is fog esni, ha még egyszer hányok, és akkor nem tudom a párnám alá tenni. - Amiatt ne aggódj! A fogad biztosan odakerül a párna alá, a másik mellé. Most lemegyek, és hozok neked gyömbéritalt. Te csak maradj itt, mindjárt visszajövök. Rendben? - Rendben. - Ha megint rosszul leszel, próbálj meg ide hányni tette közelebb a szemetest az ágyhoz Stella. - Rögtön visszajövök, kicsim. Kisietett, és lefutott a lépcsőn. Rádöbbent, hogy az igazán nagy házaknak igen komoly hátránya, hogy a konyha kilométerekre van a hálószobától. Be kell szereznie a fenti nappaliba egy kisebb hűtőt, olyant, amilyen a kollégiumi szobájában is volt. Szerencsére Luke-nak csak hőemelkedése van. Holnapra biztos jobban lesz, gondolta, ahogy berobbant a konyhába. Ha mégsem, akkor kihívja az orvost. Megtalálta a gyömbért, egy poharat megtöltött jéggel, kapta a vizespalackot, és indult vissza az emeletre. A folyosón járt, amikor meghallotta Luké hangját. - És kapok gyömbért, mert rosszul voltam. Igaz, hogy most jobban vagyok, de azért mégis kapok. Te is kaphatsz, ha kérsz. - Köszönöm, édesem, de... Amikor belépett, Luke-ot az ágyban ülve találta, az ajtónak háttal. És a szobában megint hideg volt, olyan hideg, hogy látta a saját lélegzetét. - Elment - mondta Luké. Jeges rémület futott végig Stellán. - Ki ment el? - A néni. A kisfiú álmos szeme felcsillant, amikor meglátta a gyömbért. - Velem maradt, amíg te lementél a konyhába. - Milyen néni, Luké? Miss Roz? Hayley? - Dehogyis. A néni, aki énekelni szokott. Nagyon kedves néni. Mind megihatom a gyömbért? - Csak egy keveset ihatsz. Stella keze enyhén remegett, ahogy töltött az üdítőből. - Hol láttad? - faggatta Luke-ot. - Hát itt - mutatott az ágyra a fiú, majd elvette a poharat, és mohón belekortyolt. - Ez finom. - Láttad már máskor is? - Aha. Néha felébredek, és ott van. Azt a virágos dalt énekli. Kék a levendula, dilly, dilly. Ezt a dalt hallotta, döbbent rá Stella, és dermedt félelem szállta meg. A dalt, amit maga

is dúdolt. - És mit... Nem, nem szabad megijeszteni a gyereket, figyelmeztette magát. - Hogy néz ki a néni? - Azt hiszem, szép. Szőke haja van. Talán egy angyal, egy angyal néni. Emlékszel, meséltél nekem az őrző angyalokról? - Őrangyal. - De nincs neki szárnya. Gavin szerint boszorkány, de jó boszorkány, mint áHarryPotterben. Stella torka teljesen kiszáradt. - Gavin is látta? - Igen, amikor odajön hozzánk és énekel. Visszaadta a poharat Stellának, és megdörzsölte a szemét. - Már jobb a pocakom, de álmos vagyok. Azért aludhatok az ágyadban? - Még szép. De mielőtt a fia mellé bújt volna, Stella felkapcsolta a fürdőszobai világítást. Benézett Gavinhez, és komoly erőfeszítésébe került, hogy ne kapja ki az ágyból és vigye át magához. Amikor visszament a szobájába, az összekötő ajtót nyitva hagyta. Leoltotta az éjjeli lámpát, és Luké mellé feküdt. És egész éjjel szorosan magához ölelte alvás közben. Másnap reggel úgy tűnt, minden rendben van Luke-kal. Ragyogó arccal és vidáman mesélte Davidnek a reggelinél, hogy az éjjel hányt, s kapott gyömbéritalt. Stella gondolt rá, hogy aznap otthon tartja, de a fiú nem volt lázas, és mivel farkasétvággyal evett, feltételezte, hogy a gyomrával sincs már baj. - Betegségnek semmi jele - nyugtatta meg Dávid is, amikor a fiúk felrohantak a táskájukért. - Te azonban úgy nézel ki, mint akinek nehéz éjszakája volt - és töltött még egy csésze kávét. - így igaz. És nem csak azért, mert Luké beteg volt. Miután kiadott magából mindent, megnyugodott és úgy aludt, mint egy csecsemő. De mielőtt elaludt volna, mondott valamit, ami aztán nem hagyott aludni. Dávid kényelmesen a pultra könyökölt, és közelebb hajolt. - Mesélj el mindent a papának! - Azt mondta... - óvatosan körülkémlelt, és a fülét hegyezte, hogy nem jönnek-e még a fiúk. - Azt mondta, hogy van egy fiatal, szőke hajú nő, aki be szokott menni a szobájába éjszakánként, és énekel neki. - Ó - kapta fel a törlőruhát Dávid, és törölgetni kezdte a pultot. - Ne mondd nekem, azt hogy ó, és ne is vigyorogj ilyen ostobán! - Ohó, jó, ha tudod, hogy én nem szoktam ostobán vigyorogni. Az imént egy derűs mosolyt láttál. - Dávid! - Stella! - mondta ugyanolyan hangsúllyal a férfi, és

még a szemöldökét is összevonta, utánozva a nő arckifejezését. - Roz elmondta, hogy van egy kísértetünk, vagy nem? - Említett valamit, de van itt egy apró gond. Kísértetek nem léteznek. - És az hogy hangzik, hogy minden éjjel besurran a házba egy fess szőke, belopózik a fiúk szobájába, és énekel nekik? Ez talán valószínűbb? - Nem tudom, mi folyik itt. Hallottam, hogy valaki énekel, és éreztem, hogy... - idegesen csavargatta órája szíját. - Mindegy, ennek ellenére állítom, hogy nevetséges ez a kísértethistória. De valami történik a fiúk körül. - Luké fél tőle? - Nem. Valószínűleg csak képzeltem, hogy énekszót hallok. És Luké még csak hatéves. Könnyen képzelődik. - Gavint kérdezted már? - Nem. Luké azt mondta, mind a ketten látták, de... -Mint ahogy én is. - Ó, kérlek! Dávid kiöblítette a rongyot, kicsavarta a felesleges vizet, majd kiterítette a mosogató szélére száradni. - Igaz, gyerekkorom óta nem láttam, de akkor jó néhányszor találkoztam vele, amikor kissrácként itt aludtam. Először a frászt hozta rám. De nem csinált semmit, csak ott volt. Megkérdezheted Harpert is. Ő sokszor látta. - Rendben. És ki a csuda ez a kitalált szellem? Amikor meghallotta a lábak dübörgését, figyelmeztetően magasba emelte a kezét. - Később! Próbálta kiverni a fejéből, és néha a munkának sikerült is elterelni a figyelmét. De a kísértet újra meg újra visszalopakodott gondolatai közé, és nem hagyta nyugodni, akárcsak a dallam, mely ott zümmögött a fülében. Mire az óra delet mutatott, otthagyta Hayley-t a virághagymákkal és Rubyt a pultnál, felkapott egy csiptetős mappát, és Harperhez indult. Két legyet egy csapásra, gondolta elégedetten. Ma Rahmanyinov szólt. Vagy ez Mozart? Bármelyik is, tele volt szenvedélyes hegedű- és fuvolafutamokkal. Elhaladt a raktár, a szerszámok, a virágföídek, talajjavítók és végül a szemzésre előkészített növények mellett. Végül a terem legtávolabbi csücskében talált rá Harperre a munkaasztalnál egy tucat tizenkettes cserép, néhány kaktusz és oltóalany, valamint egy tálcányi oltásra váró növény társaságában. - Mit használsz a karácsonyi kaktuszokon? A férfi tovább dolgozott. Késével levágott egy hajtást az oltóvesszőról. Gyönyörű keze van, gondolta Stella. Igazi, hosszú művészujjak. - Aha, szóval csúcsra oltasz? Ravasz, de a lapos tüskék miatt ennél a fajnál ez a legcélravezetőbb. Hagyományos vagy keresztezett példányt akarsz létrehozni?

Harper megejtette a függőleges bevágást a növényen, és még mindig nem válaszolt. - Csak arra vagyok kíváncsi - tette Stella kezét a férfi vállára, mire az felugrott és fojtottan felkiáltott. Stella hátratántorodott, és nekiesett a mögötte álló asztalnak. - A fenébe! - szitkozódott Harper. Elejtette a kést, és hüvelykujját a szájába kapta. - A fenébe! - ismételte meg ujját szopogatva, és szabad kezével kirántotta a fejhallgatót a füléből. - Sajnálom! Jézusom, annyira sajnálom! Nagyon megvágtad? Hadd nézzem meg! - Csak egy karcolás - vette ki Harper az ujját a szájából, és szórakozottan koszos farmerjához dörgölte. - Közel sem olyan veszélyes, mint a szívroham, amit rám hoztál. - Hadd lássam azt az ujjat! - fogta meg Stella a kezét. Csupa kosz lett a seb. Látta, hogy a nő pillantása az alkoholosüveg felé vándorol, és kiszakította a kezét. - Szó sem lehet róla! - Jó, de akkor is ki kell tisztítani. Tényleg nagyon sajnálom. Nem láttam a fejhallgatót. Azt hittem, hallod, amit mondok. - Rendben, nem nagy ügy. A klasszikus zene a növényeknek szól. Ha túl sokáig hallgatom, egyszerűen keresztbe áll tőle a szemem. - Ne mondd! - Felkapta a fejhallgatót, és a füléhez tartotta. - Metallica? - Igen, nekem ez a klasszikus. Mi az ábra? - nézett óvatosan a csiptetős mappára. - Azt reméltem, megtudhatom, mivel akarsz kirukkolni a jövő havi nagy nyitásra. És mi az, amit szeretnél kitelepíteni a melegházba. - Ó, ami azt illeti... - nézett körül. - Elég sok olyan van. A számítógépen van minden adat. - Az még jobb. Átmásolhatnád nekem egy floppyra. - Jó, rendben. Várj egy percet - emelte fel a székét, és a számítógép felé indult. - Nem kell most rögtön megcsinálnod, előbb fejezd be nyugodtan, amit elkezdte!. - Ha nem csinálom meg most, később el fogom felejteni. Stella elismeréssel figyelte, ahogy a koszos ujjak ördögi gyorsasággal száguldanak a billentyűzet felett, és pillanatok alatt megtalálják a keresett fájlt. Harper előásott egy floppyt, és a belökte a gépbe. - Figyelj, szeretném, ha olyankor nem vinnél el semmit, amikor nem vagyok itt. - Nem gond. - És, hm, hogy vált be Hayley? - Az a lány válasz az imáimra. - Igazán? Harper felkapott egy dobozos kólát, és gyorsan belekortyolt. - De nem engeditek, hogy emelgessen, vagy a mérgekkel babráljon, ugye? - Persze hogy nem. A vegyes növénykosarakat bíztam rá.

- Tessék - nyújtotta oda neki Harper a floppyt. - Köszönöm. Ez megkönnyíti az életem. - A lemezt a mappához csíptette. - Karácsonyi kaktuszt még soha nem oltottam. Nézhetem? - Persze. Nem akarod megpróbálni? Majd én mondom, hogy mit csinálj. - De, nagyon szeretném. - Előbb ezt befejezem. Nézd, levágok egy négy-öt centis hajtásdarabot a szárcsomó síkjában. Az alany szárának tetejéről már eltávolítottam egy néhány centiméteres darabot, és amikor az ujjam kezdtem felszeletelni... - Ne haragudj! - Nem először történik. Szóval akkor óvatosan függőleges irányban bemetszem a szállítónyalábot. - Idáig láttam. - Jó, akkor az oltvány alsó részét mindkét oldalon megtisztítom a bőrtől, ék alakúra faragom, feltárva a szár központi részét. A hosszú, művészujjak ügyesen és végtelen türelemmel dolgoztak. -Látod? - Igen. Ügyes kezed van hozzá. - Velem született adottság. Anyám mutatta meg, hogyan kell növényeket oltani. Annyi idős lehettem, mint Luké, amikor együtt oltottunk be egy japán díszcseresznyét. Most beillesztem az oltványt az alany szárában ejtett bevágásba. A cél az, hogy a két darab feltárt szövetei érintkezésbe kerüljenek egymással, ezért a vágott felületeknek összeillő alakúnak kell lenniük. Rögzítésre kaktusztüskét szeretek használni. Elvett egyet a tálcáról, és átszúrta a növényt. - Gyors, tiszta munka. - Aha. Nem szeretek erre rafiát használni. A gyenge ruhacsipesz jobb. Egyenesen a szárcsomóra csippentem, látod, és így elég erősen tart, de mégsem túl szoros. A szaporító talajhoz két adag kaktuszföldet összekeverünk egy adag finom szemcséjű homokkal. Már meg is csináltam. Cserépbe rakjuk az újszülöttünket, és a földre sódert szórunk. - így nem szárad ki, de nem is tocsog a vízben. - Pontosan. Ezek után feldmkézzük, és szellős, de nem napos helyre rakjuk. A két növény néhány nap alatt összenő. Ki akarod próbálni? - Igen. Leült a férfi megüresedett székére, és elkezdte, gondosan követve az utasításokat. - Jut eszembe, Dávid ma reggel mesélt nekem a házi legendáról. - így jó lesz. - Harper nem vette le a szemét a nő kezéről és a növényről. Csak vékonyan a héjával. Legendáról? Milyen legendáról? - Hiszen tudod. Hu-hú, szellem. - Ja, igen, a szomorú szemű szőke nő. Kiskoromban néha énekelt nekem. - Ugyan már, Harper!

A férfi vállat vont, kortyolt a kólából. - Kérsz egyet? - forgatta kezében a dobozt. - Van még a hűtőben. - Nem, de azért köszönöm. Azt akarod mondani, hogy éjjelenként bement a szobádba egy szellem, és énekelt neked? - Egészen tizenkét-tizenhárom éves koromig. Ugyanez történt a testvéreimmel is. Ahogy elérték a serdülőkort, a nő nem jött többet. Most vágd ék alakúra a vesszőt! Stella egy pillanatra megállt a munkában, és oldalt pillantott. - Harper, te tudósnak tartod magad, nem? A férfi rámosolygott. - Nem annyira. Egy része annak, amit csinálok, tudomány, egy részéhez pedig tudni kell bizonyos dolgokat. De végső soron nem vagyok más, mint egy egyszerű kertész. Dobott egy kétpontost a kólásdobozzal, majd lehajolt, hogy elővegyen egy másikat a hűtőből. - De ha arra vagy kíváncsi, nem találom-e a szellemet a tudománnyal összeegyeztethetetlennek, akkor megint csak az a válaszom, hogy nem annyira. A tudomány nem más, mint kutatás, kísérletezés, felfedezés. ék dália - Nem vitatkozom ezzel a meghatározással - fordult vissza a munkájához Stella -, de... Harper letépte a dobozról a fület. - Most Scullyt játszol velem? Erre már nevetnie kellett. - Az egy dolog, hogy egy kisfiú hisz a szellemekben, a Mikulásban, a... - Csak nem azt akarod mondani, hogy nincs is Mikulás? - nézett rá rémülten. - Ez szörnyű! - De - folytatta Stella, oda sem figyelve rá - egészen más a helyzet, ha felnőtt férfiról van szó. - Kit nevezel te felnőtt férfinak? Azt hiszem, kénytelen leszek kiutasítani innen téged, Stella. Megveregette a nő vállát, némi földet juttatva ezzel a blúzára, amit aztán nemtörődöm mozdulattal lesöpört róla. - Láttam, amit láttam, és tudom, amit tudok. Egyszerűen része volt annak, hogy ebben a házban nőttem fel. Hozzám és a testvéreimhez mindig jó volt. Anyának itt-ott bánatot okozott. - Mit értesz azon, hogy bánatot okozott? - Kérdezd meg anyát! De nem értem, miért zavar a dolog, ha úgysem hiszel a szellemekben. - Rámosolygott. Nagyszerűen sikerült ez az oltás. A családi legendárium szerint valamelyik Harper felesége lehetett, de egyik festményünkön vagy képünkön sincs rajta. - Vállat vont. Talán valamelyik szolgáló, aki itt halt meg. Az biztos, hogy ismeri a járást a házban. - Luké azt mondta, hogy látta őt. Dana Katherine Scuily - a népszerű X-akták sorozat hőse - Scully minden paranormális dologgal szemben szkeptikus volt, úgy gondolta, mindenre

van tudományos magyarázat. ey Vora iojprfs - Igazán? - Szeme résnyire szűkült, ahogy Stellát figyelte, aki éppen felcímkézte a cserepet. - Ha azért aggódsz, hogy bántaná őt, vagy Gavint, nem kell nyugtalankodnod. Ő olyan, nem is tudom, anyáskodó. - Tökéletes. Ezek szerint van egy azonosítatlan, de anyáskodó szellemünk, aki éjszakánként a fiaim szobájában kísért. - Ez hozzátartozik a Harper család hagyományaihoz. Egy ilyen párbeszéd után Stella szükségét érezte, hogy valami ésszerű dologgal foglalja el az elméjét. Fogott egy tálca árvácskát és rózsameténget a melegházból, talált néhány csinos, különleges alakú, betonból készült virágosládát, és az egészet kocsira rakta egy zacskó virágfölddel együtt. Szerszámokat és kesztyűt vett magához, készített egy kis indító tápoldatot, és az egészet kivitte a bejárathoz. Az árvácskának nem árt meg a hűvösebb levegő, gondolta, így ha megcsípi őket egy kicsit a fagy, akkor sem lesz semmi bajuk. És bájos arcukkal, vidám színeikkel egyenesen az ajtó elé varázsolják majd a tavaszt Miután elhelyezte a virágosládákat, fogta a jegyzettömbjét, és gondosan felírta, mit hozott ki a készletből. Majd ha befejezi az ültetést, számítógépre viszi. Ezek után letérdelt, és hozzáfogott ahhoz a tevékenységhez, amit a szeretett, amiben még soha nem vallott kudarcot. Aminek mindig volt értelme számára. Ültetett. Amikor elkészült az elsővel, hátralépett, és szemügyre vette művét. A lila és sárga virágok vidám ellentétet alkottak a beton unalmas szürkéjével. Szerette volna elérni, hogy a párja tökéletes mása legyen az első ládának. dália Már félig elkészült, amikor meghallotta a kerékcsikorgást. Logan, gondolta, és felnézve megpillantotta a férfi kocsiját. Látta, hogy először a raktárak felé indul, de aztán visszafordul az épület felé. Kiszállt. Elnyűtt csizmát, kopott farmert és sötét napszemüveget viselt, mint a rosszfiúk. Stella érezte, hogy a nyakszirtje bizseregni kezd. - Hello! - köszönt rá a férfi. - Üdvözlöm! Megállt előtte, hüvelykujját munkásnadrágja zsebébe akasztotta, alkarján friss karcolások látszottak közvetlenül a feltűrt ingujj alatt. - Elvinnék még néhány deszkát és fekete műanyag lapot a Dawsonmunkához. - Ez a helyes eljárás. A férfi közelebb lépett, szemügyre vette a virágosládákat. - Jól néznek ki. Tudnám használni őket. - Dekorációnak szántam. - Még ültethet másikat. Elviszem őket Miss Dawsonnak. Két kézzel fog

utána kapni. Az üzlet az üzlet, Vörös. - Ó, rendben, vigye! - Még egy perce sem volt, hogy magáénak érezze őket. - Csak legalább annyit engedjen meg, hogy befejezzem. Mondja meg neki, hogy az árvácskákat ki kell cserélni, ha bejön a meleg. Nem bírják a kánikulát. És ha évelőket tesz bele, akkor télire letakarhatja a ládákat. - Történetesen én is értek valamicskét a növényekhez. - Csak biztos akarok lenni abban, hogy a vevő elégedett lesz. A férfi igazán udvariasan viselkedik, még együttműködni is hajlandó. Hiszen egyenesen idehozta neki az anyagigényét, nem? A legkevesebb, amit megtehet, hogy viszonozza a kedvességét. - Ha fenntartja a gracelandi meghívást, akkor ki tudom venni a jövő csütörtököt. Ha magának is megfelel. Miközben beszélt, szemét le nem vette volna a virágokról, és igyekezett csevegő hangot megütni. - Csütörtök? Logan ezernyi kifogást tartott talonban, ha a nő előhozakodna a kirándulással. Rengeteg a munkája, talán majd egy más alkalommal. De ahogy a földön térdelt, gyönyörű, zabolátlan fürtjein táncot járt a napsugár. Az a csodálatos kék szem, az a hűvös jenki hangsúly... és Logan nem tudott nemet mondani. - Nekem megfelel. Itt vegyem fel, vagy inkább a háznál? - Itt jó lesz. Hánykor tud értem jönni? - Talán egy óra tájban. így délelőtt még dolgozhatnék, - Nagyszerű - állt fel Stella. Levette a kesztyűt, és gondosan a kocsira helyezte. - Csak annyi időt kérek, amíg összeállítok egy árlistát ezekre a ládákra, és elkészítem a megrendelőlapot. Ha a hölgy úgy döntene, hogy mégsem kéri, akkor hozza csak vissza. - Nem fog úgy dönteni, írja csak meg azokat a papírokat! - Egy sokszorosan összehajtogatott papírt bányászott elő a zsebéből. - Ezekre az anyagokra meg a virágokra. Addig én felpakolok. - Jó, remek - indult Stella befelé. A bizsergés a nyakszirtjéről átvándorolt a köldöke alá. Ez nem randevú, ismételgette magában. Még kirándulásnak sem nevezné. Csak egy gesztus. Udvariassági gesztus mindkét részről. És most egyikük sem tud kibújni alóla. - Csak tudnám, hogy lett csütörtök. - Ha jól emlékszem, egy északi istennel, Thorral van kapcsolatban. Hayley szégyellősen behúzta a nyakát. - Rengeteg felesleges ostobaság van az agyamban. Magam sem tudom, miért. - Nem a szó eredetére voltam kíváncsi, inkább arra, hogyan lehetséges, hogy ilyen gyorsan eljött. Azt mondod, Thor? - fordult el a tükörtől Stella. - Igen, ez biztos. - Elhiszem, ha te mondod. Rendben - tárta szét a karját. - Hogy nézek ki?

- Csinos vagy. - Túl csinos? Tudod, túl elegáns vagy kihívó? - Nem, csak csinos. Az igazság az, hogy Hayley irigyelte Stella külsejét az egyszerű szürke nadrágban és fekete pulóverben. Karcsú, jó alakú. Ő terhessége előtt is inkább sovány, lapos mellű volt. Csütörtök angolul: Thursday. Az ókori rómaiak az akkor ismert bolygóknak Merkúr, Vénusz, Mars, Jupiter, Szaturnusz, és bolygónak tekintették a Holdat és a Napot is megfelelő istenek és istennők után nevezték el a napokat. Ezt a szokást követték a germánok is. Mivel Jupiternek Thor Donar felel meg a germán mitológiában, így lett a hét negyedik napja az angolban Thors day Thursday, és a németben Donnars Tag Donnerstag. qford. - A pulóver tökéletesen kihozza az alakod - tette hozzá. - Ó, istenem! - Stella rémülten fonta össze karját a melle előtt. - Hogyhogy kihozza? Amolyan nézzétek a cicimet! módon? - Dehogyis - nevetett Hayley, félrelökve Stella karját. Hagyd ezt abba! Remek cicid van. - Ideges vagyok. Tudom, hogy nevetségesen hangzik, de akkor is ideges vagyok. Gyűlölök idegesnek lenni, éppen ezért nem szoktam az lenni - rángatta pulóvere ujját. Miért tesz az ember olyat, amit gyűlöl? - Ez csak egy közönséges délutáni kiruccanás. - Hayley gondosan ügyelt rá, hogy ki ne mondja azt a bizonyos betűs szót. Azon a vitán már túl voltak. - Nincs más dolgod, csak alaposan kiélvezni. - Persze. Igazad van. Ostoba vagyok - rázta meg magát, mielőtt kiment a szobából. - Megvan neked a mobilom száma. Hayley összenézett Rubyval, aki halkan kuncogott az orra alatt, - Mindenkinek megvan a mobilod száma, Stella. Szerintem még a polgármesternek is be van programozva gyorshívásra. - Ha bármilyen gond adódna, ne habozzatok, hívjatok nyugodtan! És ha nem tudtok valamit, vagy bizonytalanok vagytok, és nem találjátok Rozt vagy Harpert, akkor is hívhattok. - Igen, mama. És ne aggódj, a sörös nem jön háromig. - A szájára csapra a kezét. - Söröst mondtam? A vörösre gondoltam, de tényleg, vöröst akartam mondani. - Ha-ha, nagyon humoros. - És a fiú sztriptíztáncosok sem ígérték biztosra. Erre már Ruby is elnevette magát, Hayley pedig úgy vigyorgott, mint valami idióta. dália - Szóval nyugodtan lazíthatsz. - Nem hiszem, hogy a lazítás szerepelne a napirendi pontok közt, - Megkérdezhetem, mikor randevúztál... úgy értem,

mikor voltál utoljára kirándulni? - Nem olyan régen. Pár hónapja. - Amikor Hayley csak a szemét forgatta, Stella követte a példáját. - Elfoglalt voltam. Rengeteg dolgom volt a házeladás körül. Össze kellett pakolni, elrendezni a bútorok tárolását, iskolát és orvost kellett keresni a gyerekeknek. Egyszerűen nem volt időm. - És nem volt senki, akinek a kedvéért időt szakítottál volna egy kirándulásra. De ma van. - Ez nem olyan. Miért késik? - nézett türelmetlenül az órájára. - Tudtam, hogy késni fog. Rá van írva, hogy rendszeresen és mindenhonnan elkésik. Amikor belépett egy vevő, Hayley megveregette Stella vállát. - Épp jókor. Érezd jó magad! Segíthetek valamiben? sétált oda a vásárlóhoz. Stella várt még néhány percet, csakhogy megbizonyosodjon, Hayley kezében tartja a dolgokat. Közben Ruby beütött két újabb vásárlást. Minden a legnagyobb rendben ment, így nem maradt más dolga, mint várni. Úgy döntött, hogy inkább kint várakozik, ezért felvette a kabátját. Jól néznek ki az árvácskái. Mi mással is magyarázhatná, hogy miután kiállította őket, az elmúlt pár napban ugrásszerűen megnőtt a kereslet utánuk. Talán érdemes lenne még néhány ládát, whiskyshordót és függőcserepet is beültetni, hogy növeljék a vásárlókedvet. Jegyzetfüzetébe firkálgatva járt fel-alá, keresve a legjobb kiállítási pontot, ahol megragadhatják és felkelthetik a vevők figyelmét. Amikor Logan negyed kettőkor befutott, Stella a lépcsőn ült, és listát írt a dekorációhoz javasolt növényekről, anyagokról és munkabeosztásról. Felállt, amikor a férfi kiszállt a kocsiból. - Feltartottak. - Nem gond. Volt mit csinálnom. - Nem baj, ha a kisteherautóval megyünk? - Nem ez lesz az első alkalom. Stella beszállt, bekapcsolta a biztonsági övet, majd tanulmányozni kezdte a műszerfalra erősített jegyzetek és emlékeztetők, vázlatok és árkalkulációk seregét. - Ez a kartotékrendszere? - A nagyja. - Bekapcsolta a cédélejátszót, mire felcsendült Elvis Heartbreak Hotel című száma. - Ez jó lesz. - Nagy rajongója Elvisnek, igaz? - A királyt tisztelni kell. - Hányszor volt már Gracelandben? - Nem is tudom. Azok, akik más városból költöztek ide, mind látni akarják. Aki Memphisbe látogat, meg akarja nézni Gracelandet, a Beale Streetet, a Peabody kacsasétáját, és meg akarja kóstolni a sült bordát. Talán mégis lazíthat. Végül is csak beszélgetnek, mint más normális emberek. - Akkor ez lesz az első, amit kipipálok a listámon.

Erre a férfi ránézett. Bár a szemét sötét napszemüveg védte, Stella mégis tudta a fejtartásából, hogy töprengve összehúzta. - Itt van már... mióta is... egy hónapja, és azt akarja mondani, hogy még nem evett sült bordát? - Még nem. Most letartóztatnak? - Vegetáriánus? - Nem, szeretem a sült bordát. - Édesem, nem evett még igazi sült bordát, ha nem kóstolta a memphisit. Úgy rémlik, itt élnek a szülei. Mintha egyszer találkoztam volna velük. - Az apám és a felesége. De igen, itt élnek. Will és Jolene Dooley. - És mégsem evett még bordát? - Azt hiszem, nem. Akkor most őket is letartóztatják? - Ha ez kiderül, lehetséges. De adok magának és nekik is még egy lehetőséget, és egy ideig nem szólok róla senkinek. - Hajói sejtem, most tartozunk magának. A Heartbreak Hotelt felváltotta a Shake, Rattle and Roll. Ez volt az apja kedvence. Különös és valamilyen módon kedves is volt, hogy Memphis felé hajtanak, és lábával arra a zenére veri az ütemet, amit az apja tinédzserkorában hallgatott. - A következő a dolga. Elviszi a gyerekeket a Reunionba egy sült bordára. Onnan átsétálhat a Beale Streetre meghallgatni az utcai zenészeket. De mielőtt beülnének az étterembe, vigye el a srácokat a Peabodyba. Minden gyereknek látnia kell a kacsákat. - Az apám már elvitte őket. - Akkor talán mégis megúszhatja a sittet. - Hű! - Könnyebb volt, mint gondolta. Ostobának érezte magát, amiért előre készült a beszélgetésre néhány semmitmondó, bevezető frázissal. Azt a rövid időt leszámítva, amikor északra költözött, mindig Memphisben élt? - Igen. - Furcsán érzem magam, hiszen én itt születtem, még sincs igazi emlékem a városról. Szeretek itt lakni, és szeretem azt hinni szemet hunyva ama súlyos hiányosság felett, hogy még nem ettem memphisi sült bordát -, hogy kötődöm ehhez a helyhez. Persze még egy nyarat sem töltöttem itt - olyant legalábbis nem, amire emlékeznék -, de mégis szeretem. Imádok Roznak dolgozni. - Ő igazi kincs. Mivel hallotta a szeretetet a férfi hangjában, közelebb hajolt hozzá. - Ő ugyanezt gondolja magáról. Az igazság az, hogy először azt hittem, hogy maguk ketten... - Nem viccel? - vigyorodott el a férfi. - Roz gyönyörű és okos nő, és rengeteg közös van magukban. Magának múltja van. - Minden igaz. Valószínűleg a múlt tesz némileg rejtelmessé. De azért

köszönöm. - Annyira csodálom őt. Szeretem is, természetesen, de csodálok mindent, amit teremtett. És mindezt egymaga. Felnevelte a gyerekeit, gondoskodott az otthonáról, felépített egy üzletet. És végig maga hozta a döntéseit, a maga módján intézte az ügyeit. - Ez az, amire vágyik? - Nem akarok saját vállalkozást. Pár évvel ezelőtt még gondoltam rá. De ilyen ugrást véghezvinni ejtőernyő nélkül, két gyerekkel a nyakamon... - Stella megcsóválta a fejét. - Roz sokkal bátrabb, mint én. Ráadásul rájöttem, hogy nem is erre vágyom igazán. Szeretek másnak dolgozni. Felfedezni és megoldani a hibákat, kreatív és hatékony fejlesztési terveket gyártani... igen, az igazgatásban vagyok a legjobb. Stella kivárt egy pillanatot, - Semmi gúnyos megjegyzést nem tesz? - Csak magamban. Megőrzöm arra az időre, amikor megint felbosszant. - Alig várom. Mindenesetre szeretek létrehozni egy dália kertet a semmiből, úgy értem, tiszta lappal indítani. Mi több, szeretek átvenni olyan kerteket, ahol a tervezés nem állt magas fokon, vagy amelyeket ki kell egy kicsit pofozni, és aztán helyrehozni őket. Elhallgatott, homloka ráncba szaladt, - Fura, most jut eszembe, hogy néhány napja álmodtam egy kertről. Igazán különös álom volt, de... nem is tudom, volt valami félelmetes benne. Nem igazán tudom felidézni, de volt ott valami... egy hatalmas, csodaszép kék dália. A dália a kedvenc virágom, és a kék a kedvenc színem. Mégis, annak a virágnak nem lett volna szabad ott lennie, nem tartozott oda. Nem én ültettem. Mégis ott volt. Különös. - Mit csinált vele? Mit csinált a dáliával? - Nem emlékszem. Luké felébresztett, és a tökéletes kert az egzotikus dáliával köddé vált. - És a szobában, gondolta, olyan hideg volt, mint a jégveremben. - Nem érezte jól magát, egy kis hasfájás. -Már jól van? - Igen. - Egy újabb jó pont oda. - Köszönöm, már jól van. - És mi van a fogával? Ohó, itt a következő pont A férfi emlékszik rá, hogy az ő kicsi fiának mozgott az egyik foga. - Odaadta a fogtündérnek egy ropogós dollárért cserébe. Egy másik is készül kiesni. Most tündérien selypít. - A nagytestvér megtanította már neki, hogyan kell a lyukon át kiköpni? - Tudtommal még nem - fintorgott Stella. - Amiről nem tud... Lefogadom, hogy még mindig ott van... a varázslatos dália... ott virágzik az álmok földjén.

- Milyen kedves gondolat! Öld meg! Úristen, ez meg honnan jött - csodálkozott, miközben azért küzdött, hogy ne rázkódjon össze látványosan. - Úgy emlékszem, meglehetősen mutatós volt. Körülnézett, ahogy a férfi beállt a parkolóba. - Megérkeztünk? - Ott van az út túloldalán. Ez a rész olyan, mint egy gyülekezőhely. Itt megvehetjük a jegyet, és amikor összejön a csoport, buszokkal viszik őket tovább. Leállította az autót, és Stellára nézett. - Öt dolcsit teszek rá, hogy mire kijövünk, maga is hívő lesz. - Elvis-hívő? Nekem most sincs semmi kifogásom ellene. - Öt dolcsi. Mire véget ér a túra, vesz minimum egy Elvis CD-t. - Tartom a fogadást. Sokkal kisebb volt, mint amilyennek képzelte. Valami nagyot, amolyan kúriaszerűt várt, hasonlót, mint a Harperház. Helyette egy viszonylag szerény méretű otthont talált, és a szobák - legalábbis amelyekre a körséta kiterjedt - is meglehetősen kicsik voltak. A többi turistával együtt csoszogott szobáról szobára, hallgatta Lisa Marié Presley visszaemlékezéseit és megfigyeléseit a fejhallgatón keresztül. Töprengve állt a biliárdasztal uralta játékszobában, melynek falait a mennyezettől a padlóig beborította a sárga, kék és vörösesbarna falikárpit. Csodálkozva bámulta a vízesést, a vadállatok lenyomatait és a tiki-bár kellékeket a dzsungelszobában, melyre a bolyhos, sötétzöld kárpittal borított mennyezet tette fel a koronát. oJxk dália Valaki ezzel élt, gondolta. Nemcsak valaki, hanem egy legenda, egy csodálatos tehetséggel megáldott híres ember. És olyan kedves volt hallgatni az asszonyt, aki még kislány volt, amikor elvesztette híres papáját, ahogy arról a férfiról beszél, akire emlékezett és akit szeretett. A trófeaszoba lenyűgözte. Úgy nézett ki, mintha több kilométernyi, ide-oda kanyargó folyosóból állna, melyet elborítanak Elvis arany- és platinalemezei. Minden, amit alkotott és kiérdemelt, és mindezt kevesebb idő alatt, mint amennyit eddig ő élt, gondolta Stella. És miközben Elvis énekét hallgatta, tisztelettel adózott a teljesítménye előtt, megcsodálta számtalan, aprólékosan díszes és csillogó színpadi ruháját, elbűvölten vette szemügyre fényképeit, a moziplakátokat, elolvasta az interjúrészleteket. Logan rájött, hogy rengeteget tudhat meg valakiről, ha végigsétál vele Gracelanden. Néhányan kuncogni kezdtek a régies és vitathatóan giccses díszletek előtt. Volt, aki a halott király iránti hódolatában csak kábultan, üveges tekintettel állt. Mások szinte végigtáncoltak a kiállításon, kíváncsian bámészkodva vagy épp társaikkal

fecsegve, hogy aztán megcélozzák az ajándékboltot. Ők voltak azok, akik csak azért jöttek, hogy otthon elmondhassák, Gracelandben is jártak. De Stella mindent megnézett. És meghallgatott. Látta rajta, ahogy fejét kicsit oldalra biccentette, hogy figyelmesen hallgatja a felvételt. Mindenre odafigyel, és Logan akár öt dolcsinál is többet feltett volna arra, hogy a nő pontosan követi az utasításokat, a megfelelő számot nyomja meg a megfelelő időben. De valahogy aranyosnak találta. Kiléptek a házból, hogy elzarándokoljanak Elvis sírjához. Stella ekkor vette le először a fejhallgatót - Én ezeket nem is tudtam - kezdte. - Csak a legalapvetőbb dolgokat, de tényleg. Több mint egymilliárd lemezét adták el? Ez nekem magas. Egyszerűen el sem tudom képzelni, milyen lehet ezt mind egyedül létrehozni és... most min mosolyog? - Lefogadom, ha most maga elé raknának egy Elvis tesztet, hibátlanul kitöltené. - Ó, fogja be! - szólt rá, de maga is nevetett, majd elkomolyodott, amint keresztülsétált a meditációs kerten a király sírjához. A sír környékét virágok borították - a napon kókadozó élő vagy a naptól kifakult műanyag virágok. A medence melletti kicsiny sír egyszerre tűnt különcködőnek és helyénvalónak. Vakuk villogtak körülöttük, és Stella hallotta, hogy valaki halkan zokog. - Néhányan állítják, hogy látták Elvis szellemét ott intett Logan a ház felé. Mármint, ha tényleg halott. - De maga nem hiszi. - Ó, de igen. Elvis már régen elhagyta ezt a házat. - Úgy értem, nem hisz a szellemben. - Nos, szerintem, ha Elvis egyáltalán kísérteni akar valahol, azt csakis itt teszi. - Errefelé az emberek nagyon félvállról veszik a szellemeket - jegyezte meg Stella, miközben a busz felé indultak. Logannek beletelt egy percébe, mire rájött, hogy mire céloz a nő. - Ó, a Harper-ház asszonya! Látta már? - Még nem. De lehetséges, hogy azért nem, mert nem ctJJk dália is létezik. Remélem, nem azt akarja mondani nekem, hogy maga már látta. - Azt nem mondhatnám. Sokan állítják, hogy látták, de ha azt nézzük, olyanok is akadnak, akik készek megesküdni rá, hogy látták Elvist valamelyik étkezdében banános-mogyoróvajas szendvicset enni tíz évvel a halála után. - Pontosan! - Örömében, hogy a férfi józanul gondolkodik, Stella barátian megveregette a karját. - Az emberek azt látják, amit látni akarnak, vagy amire megtanították, hogy lássák, vagy amit látni szeretnének. A képzelet messzire elragadhatja az embert, különösen a megfelelő

körülmények vagy hangulat hatására. Inkább ezzel a kerttel törődnének, nem gondolja? - Ebbe most ne menjünk bele! - Igaza van. Ne beszéljünk a munkáról! Helyette inkább megköszönöm, hogy elhozott ide. Nem tudom, magamtól mikor jöttem volna. -Mit gondol róla? - Szomorú, kedves és elbűvölő. - Visszaadta a készüléket a múzeumőrnek, és fellépett a buszra. - Néhány szoba, mondjuk úgy, nagyon is egyedi, ami a díszítést illeti. A karjuk összeért, egymáshoz ütődött, összepréselődött a busz szűk ülésein. A nő haja vállát súrolta, amíg Stella rendbe nem szedte. Logan sajnálta, hogy így tett. - Ismertem egy fickót, aki nagy Elvis-rajongó volt. Elhatározta, hogy létrehozza Graceland mását a házában. Beszerezte a megfelelő anyagokat, és bevonta a falakat, megcsinálta a mennyezetet. - Csak viccel - fordult felé Stella elképedve. A férfi a szívére tette a kezét. - Még a kerti asztalt is megkarcolta, hogy pontosan úgy nézzen ki, mint Elvisé. De amikor azokról a sárga szerkentyűkről kezdett beszélni... - Őszi arany. - Mindegy. Szóval, amikor pedzegetni kezdte, hogy ő venni akar olyant, a felesége közölte vele, hogy válasszon, ő vagy Elvis. A nő arca valósággal életre kelt, ahogy Logan szavain mulatott, és a férfi számára megszűnt a külvilág zaja. Volt valami abban a mosolyban, ami egyenesen a szívéig hatolt. - És melyiket választotta? - Tessék? - Az ismerőse. Melyiket választotta? A feleségét vagy Elvist? Logan kinyújtóztatta a lábát, de így sem tudott távolabb kerülni Stellától. Az ablakon betűző nap fénye szinte lángra lobbantotta a nő vörös hajfürtjeit. - Nos, sikerült megegyezésre jutniuk, és a férfi a pincében rendezte be a mini Elvis-kúriát, és mindent elkövetett, hogy rábeszélje a nejét, engedje meg neki, hogy a hátsó kertben létrehozza a meditációs kert élethű mását. Stella jóízű nevetésre fakadt. Ahogy fejét hátravetette, haja újfent Logan vállát söpörte. - Ha sikerül neki, remélem, mi kapjuk meg a munkát. - Erre számíthat. A férfi ugyanis a nagybátyám. Stella úgy nevetett, hogy a könnye is kicsordult. - Te jó ég! Alig várom, hogy megismerjem a családját. - A férfi felé fordította a fejét, hogy a szemébe tudjon nézni. - Be kell vallanom, csak azért jöttem ma el, mert nem akartam udvariatlanul nemet mondani egy kedves gesztusra. Nem is számítottam rá, hogy ilyen jól fogom magam érezni.

- Nem kedves gesztusnak szántam. Csak a pillanat hevében kicsúszott a számon a meghívás. Olyan finom illata volt a hajának, hogy elhomályosította a józan ítélőképességemet. A nő huncut mosollyal nézett rá, miközben hátrasimította a haját. - És? Most azt kellene mondania, hogy maga is remekül szórakozott. - Ami azt illeti, így is van. Amikor a busz megállt, Logan felemelkedett és hátralépett, hogy kiengedje Stellát. - De a hajának megint kellemes illata van, talán ez lehet az oka. A nő gúnyos mosolyt küldött a válla felett, és Logan újra érezte a gyomrában a szorító érzést. Ez általában a kellemes szórakozás lehetőségét vetítette előre, de Stellával valószínűleg csak a gond előjele, borongott magában. Ám Logant úgy nevelték, hogy fejezze be, amit elkezdett, és anyja is valószínűleg megdöbbenne, sőt megbotránkozna, ha nem hívná meg azt a nőt, akivel együtt töltötte a délutánt. - Éhes? - kérdezte, miután mindketten leszálltak. - Ó... nem is tudom. A vacsorához még túl korán van, az ebédhez túl késő. Talán... - Próbálja ki az élet keményebb oldalát! Egyen valamit két étkezés között! - fogta meg a kezét, amin Stella úgy meglepődött, hogy eszébe sem jutott tiltakozni, amíg a férfi húzni nem kezdte az egyik gyorsbüfé felé. - Erre most igazán nincs időm. Azt mondtam Roznak, hogy négy körül visszaérek. - Tudja, ha továbbra ilyen merevségbe burkolja magát, egy idő után megsínyli a keringési rendszere. - Egyáltalán nem vagyok merev - tiltakozott Stella. Csak felelősségteljes. - Roznak nincs blokkolóórája a kertészetben, és igazán nem tart sokáig bekapni egy hot dogot. - Nem, de... Magát is meglepte a hirtelen jött szeretethullám. Legalább annyira, mint a bizsergés, amit kezének szorítása okozott. Nem is emlékezett rá, mikor élvezte utoljára egy férfi társaságát. Miért vetne véget neki? - Jó, nem bánom. Hozzájárulásának ugyan nem sok értelme volt, mert Logan már be is terelte az egyik étkezdébe, egyenesen a pulthoz. - Ha már itt vagyok, szakítsunk időt arra is, hogy benézzek az ajándékboltba egy percre. Vagy kettőre. A férfi két hot dogot és kólát rendelt, közben rendületlenül mosolygott. - Rendben van, okostóni! - nyitotta ki a táskáját Stella. Kivette a pénztárcáját, és előkotort belőle egy ötdollárost. Megveszem azt a CD-t. És én diétás kólát kérek. Megette a hot dogot, megitta a kólát. Megvette a lemezt. De a többi nőtől eltérően, akiket Logan ismert, Stella nem érezte szent kötelességének, hogy mindent megnézzen és megtapogasson a boltban. Elintézte a vásárlást és kész - tiszta, rendes és pontos munka.

És miközben a kocsi felé tartottak, Logan észrevette, hogy Stella sokadszor is megnézi a mobiltelefonja kiírásait. -Valami gond? - Nem - dugta a telefont a táskájába. - Csak ellenőriztem, nem jött-e üzenetem. De úgy tűnt, mindenki nagyon jól megvan nélküle is ezen a délutánon. Hacsak nincs valami baj a telefonokkal. Vagy elvesztették a számát, vagy... - A kertészetet pszichopata őrültek csoportja támadta meg, akik halványként imádják a petúniákat - nyitotta Logan az utasülés ajtaját Stella előtt. - Az egész személyzetet megkötözték, és bezárták a szaporítóházba, mialatt mi itt beszélgettünk. Stella megfontolt lassúsággal húzta be táskáján a cipzárt. - Nem fogja ilyen mulatságosnak találni, ha odaérünk, és kiderül, hogy pontosan ez történt. - Dehogynem. Logan megkerülte a kocsit, és beszállt. - Én egy határozott, rögeszmésen célirányos személyiség vagyok, erős szervezési hajlammal. A férfi csak ült némán egy pillanatig. - Jó, hogy mondja. Én abban a tévhitben éltem, hogy maga egy zavaros fejű, hebehurgya nőszemély. - Ennyi elég is lesz rólam. Miért... - Miért csinálja állandóan ezt? Stella haját igazgató keze megmerevedett. -Mit? - Miért tuszkolja folyton vissza azokat a csatokat a hajába? - Mert állandóan kicsúsznak. Stella legnagyobb megdöbbenésére a férfi odanyúlt, és egyesével kihuzigálta a hullámcsatokat, és ledobta őket a kocsi padlójára. - Egyáltalán miért kellett beletűzni őket a hajába? - Ó, az isten szerelmére! - Stella morcosan bámulta a földön heverő csatokat. - Hányszor mondják el magának egy héten, hogy egy erőszakos, tolakodó alak? A férfi indított, és besorolt a forgalomba. 95 - Nem szoktam számolni. Gyönyörű, szexis haja van. Szabadon kellene hagynia. - Köszönöm szépen a tanácsot. - A nők általában nem szoktak duzzogni, ha egy férfi azt mondja nekik, hogy szexisek. - Én nem duzzogok, és maga nem azt mondta, hogy szexis vagyok. A hajamat nevezte szexinek. Logan elfordította a fejét az útról, és alaposan megnézte magának. - A többi sem rossz - jelentette ki. Ajaj, valami nem stimmel, ha egy ilyen ostoba bóktól

elönti a forróság. Jobb lesz valami biztonságosabb témát keresni. - Hogy visszatérjek az előző kérdésemhez, miért lett kertépítő mérnök? - Csak egy nyári munka volt, aztán ottragadtam. Stella kivárt egy percet, aztán még egyet. - Igazán, Logan, muszáj ennyit fecsegnie és a részletekkel untatnia? - Bocsánat. Sosem tudom, mikor fogjam be a számat. Farmon nőttem fel. - Tényleg? És szerette vagy gyűlölte? - Egyszerűen megszoktam. Többnyire. Szeretek a szabadban dolgozni, és nem ijedek meg a kemény, verejtékkel járó munkától sem. - Pletykafészek - mondta Stella, amikor a férfi megint elhallgatott. - Nincs mit beszélni róla. Nem akartam gazdálkodni, és apám pár éve el is adta a farmot. De szeretek a földdel dolgozni. Ez az életem szerelme, ez az, amiben jó vagyok. Nincs értelme olyannal foglalkozni, amit nem szeret az ember, vagy amihez nem ért. aÁjék dália - Akkor próbáljuk meg így. Honnan tudta, hogy jó benne? - Nem rúgtak ki. Ez volt az első jel. - Logan ugyan elképzelni sem tudta, hogy a nőt érdekelheti, de mivel nem hagyta békén, úgy döntött, ezzel is telik az idő. - Tudja, hogy megy ez a suliban, mondjuk, töriórán. Hastingsi csata, Caesar átkel a Rubiconon, vagy az ég tudja, mi. Egyik fülemen be, a másikon ki - ütögette meg fejét előbb az egyik, aztán a másik oldalon. - Annyi időre sikerült bemagolnom, amíg megírtam a dolgozatot, és annyi. Már ki is röppent a fejemből. De a munka egész más volt. Ha a főnök azt mondta, hogy a madárbirset ide ültesd, vagy a borbolyát oda, azt nem felejtettem el. Hogy milyenek, mire van szükségük. Szerettem bíbelődni velük. Teljesen kielégít, hogy gödröt áshatok, előkészíthetem a talajt, megváltoztathatom a dolgokat. A szemnek kellemesebbé tehetem őket. - így igaz - helyeselt Stella. - Hiszi vagy sem, ugyanilyen elégedettség tölt el engem is, amikor rendezem az aktákat. Logan olyan pillantást vetett rá, amitől megrándult az ajka. - Ha maga mondja. Mindenesetre, néha volt egy olyan érzésem, hogy a madárbirs talán jobban nézne ki ott, vagy borbolya helyett hamisciprust kellene telepíteni. így aztán a tervezésnél kötöttem ki. - Egy ideig én is gondoltam a tervezésre, de nem vagyok annyira jó benne. Hamar rájöttem, hogy gondot jelent összehangolni az elképzeléseimet a csapatéval, vagy az ügyfélével. Aztán meg túlságosan belegabalyodtam a matematikai és tudományos részébe, és megfeneklettem,

amikor arról volt szó, hogy az egészet váltsam át művészetre. - És ki volt a tervezője északon? - Én magam. Ha valami olyant vettem a fejembe, amihez gépek kellettek, vagy kevesek voltunk hozzá Kevinnel, akkor listát írtam - mosolygott Stella. - Nagyon részletes, mindenre kiterjedő listát Aztán ráültem a munkások nyakára. Ebben valóságos bajnok vagyok. - És senki nem ásta el az egyik gödörben? - Nem. Ha nem tudná, nagyon kellemes és barátságos ember vagyok. Talán egyszer, majd ha megtalálom a megfelelő helyet, adhatna nekem tanácsot kertépítés ügyben. - Én nem vagyok kellemes és barátságos ember. - Észrevettem. - És nem túl nagy lépés egy rögeszmésen célirányos, határozott és részletmániás embernek megbízni bennem, amikor csak egyetlen munkámat látta, és azt is csak korai stádiumban? - Tiltakozom a részletmániás meghatározás ellen, én inkább az alapos szót használnám. És történetesen több befejezett munkáját is láttam már. Kinéztem az aktákból néhány címet, ahol dolgozott, és körbejártam őket. Ez a dolgom - magyarázta, amikor Logan lefékezett egy stoptáblánál, aztán csak bámult rá. - Egy ideig figyeltem Harpert is munka közben, és Rozt is, akárcsak a többi alkalmazottat Elvi kérdés volt számomra, hogy lássam néhány befejezett munkáját Meg kell mondanom, nagyon tetszettek. - És ha nem tetszettek volna? - Akkor nem szólok egy szót sem. Ez Rozra tartozik, és nyilvánvaló, hogy ő kedveli a munkáját. De végeztem egy kis kutatást, megnéztem más kertépítő mérnökök ajánlatát is, és az egészet odatettem Roz asztalára. Mert ez a munkám. - És én még azt hittem, azért van itt, hogy a kertészetet dália igazgassa, és engem bosszantson azokkal a nyomtatványokkal. - Azért is. De az igazgatói munkához az is hozzátartozik, hogy meggyőződjem arról, a kertészet ne csak rátermett munkásokat, alvállalkozókat, szállítókat alkalmazzon, vagy megfelelő eszközökkel rendelkezzen, hanem mindenből a legjobbat kapja, amit csak Roz megengedhet magának. Maga drága munkaerő - tette hozzá -, de a munkája igazolja az árát. Amikor a férfi továbbra is csak komoran bámult rá, Stella megbökte a karját. - És a férfiak általában nem szoktak duzzogni, ha egy nő megdicséri a munkájukat - Hogy? A férfiak nem duzzognak, hanem töprengenek. De a nőnek igaza volt Mégis, úgy tűnt neki, hogy a nő túl sokat tud róla - személyes dolgokat. Például, hogy mennyit keres. Amikor megkérdezte magától, hogyan érez ezzel kapcsolatban, a válasz az volt, hogy nem túl kellemesen.

- A munkám, a keresetem és az áraim csak rám és Rozra tartoznak. - Már nem - jelentette ki Stella vidáman. - Övé a döntés joga, ez kétségtelen, de én azért vagyok itt, hogy adassam a dolgokat. Hadd mondjam meg, hogy véleményem szerint Roz komoly üzleti érzékről és nagyfokú előrelátásról tett szert, amikor magát alkalmazta. Jól megfizeti magát, mert megéri neki. Mi gátolja abban, hogy ezt bókként fogja fel, és hagyja a töprengést? - Nem is tudom. Magának mennyit fizet? - Ez valóban csak kettőnk dolga Rozzal, de semmi kifogásom ellene, hogy megkérdezze tőle. - A táskájában megszólalt a Csillagok háborúja zenéje. - Ez Gavin lesz y.9.9 Jyora jtgbcrts mondta, miközben előásta a telefont. A kiírásból látta, hogy fia otthonról hívja. - Igen? Szia, kicsim. Bár Logan még bosszankodott, kíváncsian figyelte, hogy derül fel minden porcikájában a nő. - Igazán? Ne mondd! Fantasztikus vagy! Aha, nem felejtem el. Viszlát, kicsim. Eltette a telefont. - Gavin helyesírás-dolgozata kitűnő lett. - Ejha! - Maga semmit sem tud - nevetett Stella. - Hazafelé vennem kell pepperónis pizzát. A mi családunkba nem mézesmadzag a csali vagy a megvesztegetés, hanem a pepperónis pizza. - Meg szokta vesztegetni a srácait? - Gyakran és minden lelkifurdalás nélkül. - Okos. Ezek szerint jól boldogulnak a suliban? - Igen. Hiábavaló volt az a sok aggódás és bűntudat. Azt hiszem, elteszem későbbre. Nagy váltás volt ez nekik. Új hely, új iskola, új emberek. Luké könnyen barátkozó fajta, de Gavin egy kicsit szégyellős. - Nekem egyáltalán nem tűnt annak. Érdeklődő, éles eszű gyerek. Ami azt illeti, mind a kettő az. - Ez csak a képregények miatt van. Bárkivel könnyen megtalálja a kapcsolatot, aki Pókember barátja. De szerencsére, mind a ketten jól boldogulnak. Szóval nyugodtan kihúzhatom az Aggodalmaim listáról, hogy lelki megrázkódtatást okoztam a fiaimnak, amikor elszakítottam őket a barátaiktól. - Lefogadom, hogy tényleg van egy ilyen listája. - Minden anyának van. - Elégedetten sóhajtott fel, amikor befordultak a kertészetbe. - Ez igazán remek nap volt. Hát nem nagyszerű ez a hely? Csak nézze meg! Vonzó, hatékony, barátságos. Irigylem Rozt a képzelőerejéért és a bátorságáért. - Én úgy láttam, bátorságban maga sem szenved hiányt. - Ezt most bóknak szánta? - Csak egy megfigyelés - vonta meg a vállát a férfi.

Stella szerette, ha bátornak nézik, ezért nem árulta el, hogy többnyire nagyon is meg van ijedve. A megszokott rend és a parancsosztogatás csupán védelmi fal volt, hogy kordában tartsa a félelmét. - Nos, akkor köszönöm. A megfigyelést és a délutánt. Igazán nagyra értékelem mindkettőt. - Kinyitotta az ajtót, és kiugrott. - És a Kötelező listámon első helyre tettem a sült bordát. - Nem fogja megbánni. Logan is kiszállt, és odasétált Stellához. Ő aztán nem volt szégyellős. Megszokás, vélte. A vérévé vált jó modor, amit még anyja nevelt bele gyerekkorában. De itt most nem arról volt szó, hogy hazakísérte a kislányt, és jóéjtcsókot lopott tőle. Stella arra gondolt, hogy kezet nyújt, de az olyan merevnek és nevetségesnek tűnt. Ezért csak mosolygott. - Lejátszom a CD-t a fiúknak, kíváncsi vagyok, mit szólnak hozzá. - Jó, még látjuk egymást. Az ajtó felé indult, de pár lépés után halkan szitkozódva visszafordult, napszemüvegét a motorháztetőre lökte. - Akár be is fejezhetnénk. Stella gyors felfogású volt, és egy cseppet sem naiv. Pontosan tudta, mi a férfi szándéka, amikor az csak egy hosszú lépésre volt tőle. De képtelen volt megmozdulni. Hallotta magát, ahogy kiad valami hangot - szónak éppen nem nevezné -, aztán a férfi keze a hajába túrt, finoman megszorította, és ő önkéntelenül is lábujjhegyre emelkedett. Egész közelről látta a szemét, melynek zöldjét arany foltocskák pettyezték. Aztán minden elhomályosult, és a férfi szája keményen, követelőzőn rátapadta az övére. Nem habozott, nem kóstolgatta, még csak barátságos sem volt. Szinte bosszantóan erőszakos és magabiztos volt. Mint az az ember, gondolta Stella, aki megteszi, amit tennie kell, amit elvárnak tőle, amire elszánta magát, de nem lel különösebb élvezetet benne. És mégis, szíve a torkában dobogott, elakadt a szava, sőt a lélegzete is. Keze, amit tulajdonképpen valami tétova védekezési szándékkal emelt fel, görcsösen megragadta a férfi vállát, majd erőtlenül hullott le, amikor a csók véget ért. Logan még mindig szorosan tartotta, amikor megszólalt. - A pokolba! Újra lábujjhegyre emelte, átkarolta és magához szorította. Amikor szája másodszor is lecsapott, az előző csók után megmaradt csekély józan esze is vigyorogva búcsút intett. Nem kellett volna arra gondolnia, hogy milyen lehet megcsókolni. De ha már eszébe jutott, ostobaság lett volna úgy elsétálni, hogy nem fejezi be, amit elkezdett. És most nagy bajban van. Teljesen felizgatta a vad hajzuhatag, a csábító illat, a lágy, hívogató ajkak. És amikor elmélyítette

a csókot, a nő kéjesen felnyögött. Mi a fenét tehetne ilyenkor mást egy férfi, minthogy még többet akar? A haja olyan volt, mint egy őrült módon tekergő selyem útvesztő, testének csodálatos hajlatai hozzásimultak, és úgy vibráltak, mint egy jól olajozott, felpörgött gépezet. Jjék dália Minél tovább tartotta a karjaiban, minél többet ízlelt meg belőle, annál halkabban szóltak agyában a figyelmeztető csengők, hogy ő tulajdonképpen nem is akar kapcsolatba kerülni a nővel. Semmilyen szinten. Amikor végre sikerült elengednie, hátralépett, és látta, hogy Stella arcát vörösre festi az iménti percek forró bujasága. Tágra nyílt szeme kékje elsötétült. Erre Logan úgy érezte, hogy legszívesebben a vállára vetné és elvinné valahová, bárhová, ahol befejezhetik, amit a csókkal csak elkezdtek. Mivel a sürgető kényszertől fájdalmas görcsbe rándult a gyomra, a biztonság kedvéért még egy lépést tett hátra. - Rendben. - Remélte, hogy hangja nyugodtan cseng, de a fülében zubogó vértől nem lehetett biztos benne. Még látjuk egymást. Odasétált a teherautóhoz, és beült. Sikerült beindítania a motort és hátramenetbe tenni a sebváltót. Aztán újra a fékre lépett, ahogy a nap a szemébe tűzött. Csak ült, és nézte, hogy Stella lassan közeledik, kezében a motorháztetőről leesett napszemüveggel. Letekerte az ablakot, amikor a nő a kocsihoz lépett. Egy pillanatra sem vette le róla a tekintetét, miközben a szemüvegért nyújtotta a kezét. - Köszönöm. - Nincs mit. Felvette a szemüveget, hátratolatott, majd elfordította a kormányt, és elhajtott. Amikor egyedül maradt, Stella reszketve nagyot sóhajtott, majd megparancsolta remegő lábainak, hogy vigyék el a tornácig. Miután sikerült elbotorkálnia odáig, egyszerűen leült a lépcsőre. - Szentséges szűzanyám! - nyögte. Csak ült ott, ahogy a vásárlók jöttek-mentek, és az élet pezsgett a kertészetben. Úgy érezte magát, mint aki lezuhant egy szikláról, és most izzadó ujjaival a peremen kapaszkodik, és csak egy hajszál választja el attól, hogy végképp a tátongó mélységbe zuhanjon. Ezzel most mit kellene kezdenie? És hogyan találja ki, ha gondolkozni is képtelen? Addig nem is próbál megoldást keresni, amíg vissza nem nyeri a józan eszét. Lassan talpra kecmergett, nyirkos tenyerét nadrágja szárába törölte. Egyelőre visszamegy dolgozni, rendel egy pizzát, aztán hazamegy a fiaihoz. Hazamegy, ahol minden normális és szabályszerű. A megszokott dolgokkal jobban boldogul. Zarper földet szórt a majdan a vasrácsra kapaszkodó iszalag tövéhez. Csend volt a kertnek ezen a részén. Bokrok és díszfák,

utak és virágágyások választották el az épületet, amelyre még mindig úgy gondolt, mint vendéglakra, a nagyháztól. A nárciszok bontogatták élénksárga szirmaikat a tavasz harsogó zöldjében. Ezután a tulipánok következnek majd. A kedvencei. Ültetett is egy egész ágyassal közvetlen a konyha elé. A házikó valaha kocsiszín volt, melyet átalakítottak, és az összes nő, akit eddig idehozott, megesküdött rá, hogy roppant bájos. Általában babaháznak titulálták, de nem bánta. Bár szívesebben nevezte villának a hangulatos építményt vakító fehér cédrusgerendáival és a magas nyeregtetővel. Kívül-belül kényelmes volt, és tökéletesen megfelelt az igényeinek. A hátsó ajtótól pár lépésre volt csak egy apró melegház. A saját birodalma. A házikó elég messze volt a főépülettől, hogy intimitást biztosítson neki, így nem kellett kényelmetlenül éreznie magát, ha hölgyvendéget hozott éjszakára. És elég közel ahhoz, hogy pár perc alatt odaérjen, ha anyjának szüksége van rá. Nem szerette, hogy egyedül van abban a nagy házban, még akkor sem, ha Dávid ott volt kéznél. És hál istennek, hogy ott volt. Még az sem számított, hogy anyja volt a legerősebb személyiség, akit ismert. Egyszerűen nem szerette, hogy egyedül kószál nap mint nap vagy éjhosszat abban az öreg házban. De még mindig sokkal jobban elviselte, mint azt, amikor azzal a seggfejjel élt, akihez feleségül ment. El sem lehet mondani, mennyire megvetette Bryce Clerkot. Úgy vélte az, hogy ha az anyja képes volt szerelembe esni azzal a fickóval, bebizonyította, hogy ő sem csalhatatlan, viszont óriási baklövés egy olyan embertől, aki sosem szokott hibázni. Noha anyja gyorsan és könyörtelenül kirúgta, Harper mégis aggódott, hogyan fogja a férfi elviselni, hogy mindentől megfosztották - Roztól, a háztól, a pénztől, az egész jóléttől. És átkozott legyen, ha nem próbált meg betörni egyszer, alig egy héttel azelőtt, hogy a válás véglegessé vált. Harpernek kétsége sem volt afelől, hogy anyja egyedül is elrendezte volna a dolgot, de azért nem ártott, hogy ő is ott volt. És nem is tűnt túlzásnak nevezni, hogy ő is segített seggbe rúgni a mohó, hazug, csaló gazembert. De azóta talán elég idő telt el, és anyja sincs már egyedül a házban. Két nő és két gyerek elegendő társaságot biztosít neki. Nem véletlen, hogy nekik és az üzletnek köszönhetően anyja elfoglaltabb, mint valaha. Talán itt lenne az ideje saját otthonról gondoskodnia. A gond csak az, hogy semmi jó indokot nem talált rá, miért tenné. Szerette ezt a helyet úgy, ahogy még nőt sem szeretett soha. Szenvedéllyel, tisztelettel és hálával. A kert volt az otthona, jobban, mint a ház, mint a villa. A legtöbb napon egyszerűen kisétált az ajtón, sétált egy nagyot, és máris ott volt a munkában. Isten a tanúja, semmi kedve a városba költözni. Az a

Jjék dália rengeteg ember, a zaj... Memphis nagyszerű hely, ha ki akar maradni egy éjszakára - hogy szórakozzon a barátaival vagy egy klubban, és persze hogy randizzon egy csinos lánnyal. De egy hónap se kellene, hogy úgy érezze, megfullad a városban. Azt is holtbiztosán tudta, hogy nem akar a külvárosban lakni. Minden, amit akart, itt volt helyben. Egy szép kis ház, hatalmas kertek, melegház és munkahely alig egy ugrásra. Visszaült a sarkára, megigazította a sapkát, amit azért viselt, hogy haja ne hulljon a szemébe. Jön a tavasz. A világon semmi sem fogható a tavaszhoz itt, az otthonában. Az illatok, a látvány, de még a hangok is felülmúlhatatlanok voltak. Az est közeledtével megszelídültek a fények. Amikor a nap lebukik a látóhatáron, a levegő hűvösebb lesz, de már nem olyan fagyos, mint a téli estéken. Amikor elkészül az ültetéssel, bemegy, és felbont magának egy sört. Nem fog semmit csinálni, csak ül majd a hűvös sötétben, és élvezi a magányt Elővett a csomagból egy élénksárga árvácskapalántát, és nekilátott az ültetésnek. Nem hallotta, hogy jön. Annyira elmerült a munkájában, hogy még a rávetődő árnyékot sem vette észre. így aztán, amikor a lány barátságosan ráköszönt, majdnem kiugrott a bőréből ijedtében. - Ne haragudj! - nevetett rá Hayley, a hasát simogatva. - Gondolom, valahol nagyon távol jártál. - Úgy valahogy - morogta, és érezte, hogy ujjai egyszerre ügyetlenné válnak, és agya kikapcsol. A lebukni készülő nap fénye aranykeretbe vonta a lány alakját, árnyékban hagyva az arcát. - Erre sétáltam, és meghallottam a zenét - intett a nyitott ablak felé, ahonnan a REM együttes zenéje szólt. Egyszer voltam a koncertjükön. Fantasztikusak. Árvácskák? Most ez a legkelendőbb áru. - Mert kedvelik a hűvösebb időt. - Tudom. Hogyhogy ide ülteted őket, amikor itt kúszik ez az izé? - Iszalag. Szereti, ha árnyékban van a töve. Szóval ezért... tudod... a legjobb, ha egynyári növényeket ültetsz köré. - Ó - guggolt le Hayley, hogy jobban szemügyre vegye. - Milyen színű az iszalag? - Lila. Harper nem volt biztos benne, hogy szabad-e egy terhes nőnek leguggolnia. Nem zsúfolódnak össze a dolgok odabent? - Ööö, nem akarsz egy széket vagy valamit? - Nem, kösz, jól vagyok így. Tetszik a házad. - Igen, nekem is. - Olyan, mint egy mesekönyv ezzel a sok kerttel. Úgy

értem, a nagy ház is csodálatos, de egy kicsit félelmetes is. - Apró grimasz futott át az arcán. - Nem akarok hálátlannak látszani. - Nem, értem, mit akarsz mondani. Könnyebb volt úgy társalogni, hogy folytatta az ültetést. Hayley-nek egyáltalán nem volt terhes szaga. Inkább nagyon is vonzó illatok áradtak felőle, és ez nagyon nem volt jó így. - Nagyszerű hely, és anyámat hat ökörrel sem lehetne kivontatni onnan, de túl nagy egy háznak. - Egy hétig szinte csak lábujjhegyen mertem járni, és alig bírtam megállni, hogy ne füttyögessek lépten-nyomon. Én is elültethetek egyet? - Nincs kesztyűd. Hozhatok... - Ugyan, egy cseppet sem zavar, ha koszos lesz a kezem. Volt ma itt egy nő, és azt mondta, a terhes nőnek szerencsét jelent, ha virágot ültet. A termékenységről mondott valamit, azt hiszem. Harper nem akart a termékenységre gondolni, már magában a szóban is volt valami félelmetes. - Akkor rajta! - Köszönöm! Szerettem volna elmondani... - és sokkal könnyebben ment, ha közben lefoglalta a kezét. - Szóval, csak annyit, tudom, hogy nézhet ki, hogy idejöttem a semmiből, és bekopogtattam a mamád ajtaján. De nem akarom őt kihasználni. Nem akarom, hogy ezt gondold rólam. - Eddig csak egy embert ismertem, aki ezt megpróbálta, és biztosíthatlak, neki sem sikerült sokáig. - A második férje - bólintott Hayley, miközben megnyomogatta a földet a virág töve körül. - Kifaggattam Dávidét róla, nehogy valami hülyeséget találjak mondani. Elmesélte, hogy a férfi rátette a kezét a kasszára, közben fűvel-fával megcsalta Rozt. - Kezébe vette a következő árvácskát. Amikor Roz megneszelte a dolgot, azonnal kirúgta, hogy a lába sem érte a földet. Az ember csak csodálni tudja érte, hiszen még ha dühös is volt rá, akkor is biztosan fájt neki. Ráadásul nagyon zavarba ejtő tud lenni, amikor valaki... hoppá. Az oldalára szorította a kezét, amitől Harpernek minden csepp vér kiszaladt az arcából. - Jézusom! Mi van? - Semmi, csak a baba mozgolódik. Néha megrúg, ennyi az egész. tjyora jEpjprte - Fel kellene állnod. Le kellene ülnöd. - Hadd fejezzem be ezt! Odahaza, amikor a rosszulléteim kezdődtek, néhány ember terjeszteni kezdte, hogy bajba kerültem, és a fiú cserbenhagyott. Ez alaposan feldühített. Úgy értem, hogy a huszonegyedik században élünk, vagy nem? De ugyanakkor zavarba is hozott. Azt hiszem, részben ez is az oka, hogy eljöttem onnan. Nem könnyű úgy élni, hogy folyton zavarban érzed magad. Tessék nyomogatta le a földet. - Kész is. Nagyon csinosak.

Harper talpra ugrott, és felsegítette a lányt. - Nem ülsz le egy percre? Visszakísérjelek? Hayley megsimogatta a hasát. - Ettől ideges leszel, igaz? - Úgy látszik. - Én is. De jól vagyok. Még biztos el akarod ültetni azokat az árvácskákat sötétedés előtt. Lenézett a virágokra, majd újra a házra és az őt körülvevő kertre emelte a tekintetét. Úgy tűnt, hogy azok a gyönyörű, tó kékjére emlékeztető szemek mindent magukba isznak, és végül megállapodnak a férfi arcán, amitől Harpernek kiszáradt a torka. - Tényleg nagyon tetszik nekem ez a hely. Viszlát holnap. Harper földbe gyökerezett lábbal bámulta, ahogy a lány távolodik az ösvényen, és alakja beleveszik az alkonyi szürkületbe. Úgy érezte, teljesen kimerült, mintha valami őrült maratonin vett volna részt. Szüksége van egy sörre most azonnal, hogy megnyugodjon. Majd utána befejezi az ültetést. Kk dália A fiúk kivitték Parkért sétálni, Stella pedig feltakarította a rendetlenséget, amit a két gyerek és a kutya okoztak a pepperónis pizza felett, - A következő pizzát én veszem - mondta Hayley, miközben a poharakat rakosgatta a mosogatógépbe. - Rendben - pillantott rá Stella. - Amikor Luke-kal voltam terhes, csak olasz ételeket kívántam. Pizzát, spagettit, manicottit. Csoda, hogy nem úgy született a világra, hogy az Amore miót énekelte. - Nekem nincs olyan, amit különösen kívánnék. Megeszem bármit, - A kinti lámpák fényében látta, hogy a fiúk és a kutya kergetőznek. - A baba nagyon mozgékony mostanában. Ez normális, ugye? - Teljesen. Gavin nem nagyon mozgott, inkább szundikált. Úgy kellett megböködnöm, vagy kólát ittam, hogy mozgásra bírjam. Bezzeg Luké hosszú hónapokon át ficánkolt. Nem hagy éjjel aludni? - Előfordul, de nem bánom. Úgy érzem, hogy rajtunk kívül nincs is más a világon. Csak én és ő. - Tudom, mire gondolsz. Figyelj, Hayley, ha nem tudsz aludni, aggódsz vagy rosszul érzed magad, bármikor átjöhetsz hozzám. Hayley megkönnyebbülten sóhajtott. - Komolyan mondod? - Hát persze. Néha segít, ha olyan emberrel beszélhetsz, aki már átment ezeken a dolgokon. - Nem vagyok egyedül - mondta halkan, tekintetével az udvaron játszó fiúkat követte. - Pedig azt vártam, hogy egyedül kell végigcsinálnom. Felkészültem rá, azt hiszem. - Pislogni kezdett, mert szeme megtelt könnyel. - Istenem! A hormonok.

- Néha az is segít, ha sírni tudsz - dörzsölte meg Stella Hayley vállát. - És ha azt akarod, hogy valaki elkísérjen az orvoshoz, csak szólj! - Amikor legutóbb ott voltam, azt mondta, minden rendben van. És hogy iratkozzak fel terhestornára. De ott jobban kedvelik, ha van társad is. - Ha gondolod, elmegyek veled. Hayley nevetve fordult felé. - Tényleg? Megtennéd? Én kérni sem mertem volna. - Örömmel teszem. Majdnem olyan jó lesz, mintha szülnék egy harmadikat. - Megtennéd? Ha... - Igen. Eredetileg kettőt terveztünk, de alighogy Luké megszületett, arra gondoltam, miért is ne lehetne még egy, és most megpróbálkozhatnánk egy kislánnyal. De egy fiú is csodás lenne. Nekidőlt a pultnak, és kinézett az ablakon. - Fantasztikusak, nem? A fiaim. - Igen, azok. - Kevin olyan büszke volt rájuk, annyira szerette őket. Szerintem akár egy fél tucatot is elfogadott volna belőlük. Hayley hallotta, hogyan változik meg Stella hangja, és ezúttal ő dörzsölte meg barátnője vállát. - Fájdalmas beszélni róla? - Már nem. Sokáig fájt, nagyon sokáig. - Felkapta a mosogatórongyot, hogy letörölje a pultot. - De most inkább jó rá emlékezni. Egyfajta melegséget érzek. Be kell hívnom a fiúkat. De a cipősarkak kopogására megfordult. Amikor megpillantotta Rozt, egyszerűen leesett az álla. Eszébe jutott első benyomása Rozról. Már akkor is szépnek találta, de most történt először, hogy főnöke kihasználta természetes adottságait. Testhez simuló, halvány rézszínű ruhát viselt, amitől aJKék dália valósággal csillogott a bőre. A ruha és a tűsarkú szandál kihangsúlyozta karcsú, tökéletes vonalú lábát. Finom kidolgozású nyakláncán könnycsepp alakú citrinkő lógott. - Dávid? - nézett körül a konyhában, majd égnek emelte a tekintetét. - El fogok késni miatta. Stella eltúlzott sóhajt hallatott. - Csak annyit tudok mondani, hogy hűha. - Na igen - vigyorodott el Roz, és tett egy félfordulatot előttük. - Nem voltam eszemnél, amikor megvettem ezt a cipőt. Szerintem ez lesz a gyilkosom. De ha már elmegyek egy jótékonysági rendezvényre, szeretek nyilatkozatot tenni. - Ha ez a nyilatkozat az lesz, hogy Szívdöglesztő vagyok, akkor nagyon eltaláltad - vetette közbe Hayley. - Ez volt a célom. - Fantasztikusan nézel ki. Kifinomult és szexis egyszerre. Ma este minden

férfi téged akar majd hazakísérni. - Nahát - csóválta meg a fejét Roz nevetve. - Igazán jó, hogy nők is vannak a házban. Ki gondolta volna. Megyek, és megsürgetem Dávidét, különben még egy órát cicomázkodik. - Érezd jól magad! - Az biztos, hogy nem úgy néz ki, mint bárkinek az anyja - morogta a bajsza alatt Stella. Vajon hogy fog kinézni húsz év múlva, töprengett Hayley. A tükörben tanulmányozta magát, miközben elkente az E-vitaminos olajat a hasán és a mellén. Képes lesz még akkor úgy kiöltözködni, hogy elhiggye magáról, csinos? Neki persze nincs annyi adottsága, mint Roznak. Emlékezett rá, hogy nagyanyja egyszer azt mondta, a szépség veleszületett dolog. Ahogy ma Rozra nézett, megértette, mire gondolt a nagyanyja. Soha nem lesz olyan lélegzetelállítóan szép, mint Roz, vagy olyan szemrevaló, mint Stella, de jól néz ki. Gondosan ápolta a bőrét, kipróbált minden sminkelési trükköt, amit a magazinokban olvasott. A fiúknak tetszett valaha. Ez nyilvánvaló, nézett le mosolyogva hatalmas pocakjára. De a legtöbb férfi nem bukik a terhes nőkre. És ez jól is van így, mert jelen pillanatban őt sem érdeklik a férfiak. Most csak egyetlen dolog számít, a kisbabája. - Most minden rólad szól, kölyök - mondta ki hangosan, miközben magára húzta a több számmal nagyobb pólót. Bemászott az ágyba, felrázta a párnát, majd az éjjeliszekrényen felhalmozott könyvek közül elvett egyet. A könyvek a terhességről, a szülésről, a gyereknevelésről szóltak, és ő minden este olvasott valamelyikből. Amikor érezte, hogy lecsukódik a szeme, behajtotta a könyvet Eloltotta a lámpát, és összegömbölyödött. - Jó éjt, kicsim! - suttogta maga elé. Már az álom határán járt, amikor megérezte. A levegő lehűlt, és ő biztosan tudta, hogy nincs egyedül. Szíve hevesebben kezdett dobogni. Minden bátorságát összeszedve kinyitotta a szemét. Látta, ahogy a nő az ágya felett áll. Világos haj, szép, de szomorú arc. Sikítani szeretett volna, mint minden alkalommal, amikor megpillantotta a nőt. De visszanyelte a sikolyt, erőt gyűjtött, és lassan kinyújtotta felé a kezét. Amikor keze átnyúlt a nő karján, Hayley halkan felsikoltott. És egyedül volt újra, az ágyban reszketve és tapogatózva kereste a villanykapcsolót. - Nem képzelődöm. Nem szoktam képzelődni! iJk dália Stella fellépett a lépcsőállványra, hogy felakassza a következő dekorációs függőcserepet. Miután átnézte az előző évi eladásokat, jó alaposan megrágta a számokat, és úgy döntött, tizenöt százalékkal emelni fogja a tervezett eladásokat.

- Én is meg tudom csinálni - erősködött Hayley. - Nem fogok leesni arról az ostoba lépcsőről. - Ne is reménykedj! Add fel, kérlek, azt! A begóniásat. - Igazán szépek. Jó rájuk nézni. - Roz és Harper még a télen ültették őket. A begónia és a nebáncsvirág nagy mennyiségben kelnek el. Olyan termelőkkel, mint Roz és Harper nagy tételben és alacsony áron tudjuk növeszteni őket. Ők keresik meg nekünk a zsíros kenyérre valót. - Az emberek olcsóbban jönnének ki, ha maguk termesztenék. - így igaz - mászott le Stella az állványról, odébbvitte, és újra felmászott. - Futómuskátli - döntötte el. - De nehéz ellenállni ennyi színnek és virágnak. Még azok a lelkes kertészek, akik maguk is foglalkoznak szaporítással, sem tudnak elmenni a szép, nagy virágok mellett. A virágok, ifjú tanítványom, a legkelendőbb áru. - Ezért mindenhová teszünk dekorációs cserepeket. - Csábítás. Várj csak, amíg néhány egynyári növényt kiviszünk a bejárat elé. A sok színes virág úgy fogja vonzani a vásárlókat, mint méhet a méz. Ugyanez a helyzet a korán virágzó évelőkkel is. Kiválasztott egy másik cserepet. - Én megcsinálom ezt. Te keresd meg Rozt, jó? Szeretném, ha megnézné ezeket, és engedélyt adna, hogy a hármas számú melegházba is készítsek néhányat. És hozz egy cserepet, a legnagyobbak közül, amelyek tavaly nem fogytak. Tele akarom ültetni, és a pult mellé teszem. Annak biztos nem tudnak majd ellenállni. Tudod mit, hozz mindjárt kettőt. Szedd le róluk a kedvezményes árat. Ha elkészülök velük, nemcsak megveszik őket, de még jó kis hasznot is hoznak majd. - Értem. - Figyelj oda rá, hogy az egyik az a kobaltkék mázas legyen - szólt a lány után. - Tudod, melyik az, ugye? És ne egymagad hozd fel! Magában Stella máris tervezgetni kezdte, mi kerül a cserepekbe. Csupa fehér virág - illatos ternye, nebáncsvirág, ezüstlevelű hamvaska, fehér petúniák. A fenébe, mondani kellett volna Hayley-nek, hogy a másik cserép kavicsszürke színű legyen. Az remek kontrasztot alkot a kobaltkékkel. Merész vörös színekkel ülteti tele - muskátlival, lobéliával, vasfűvel, nebáncsvirággal, de most a New Guinea fajtából. Ahogy tervezgetett, gondolatban hol hozzátett, hol elvett a növényekből, kiszámolta, mibe fog kerülni a cserép, a virágok, a termőföld, és közben mosolyogva akasztotta helyére a következő függőcserepet. - Nem a papírmunkával kellene foglalkoznod? Stella megbillent a létrán, és talán le is esik, ha egy erős kéz nem ragadja meg a fenekét, hogy megtartsa.

- Nem csak annyi a dolgom, hogy elbíbelődöm a papírokkal. - Stella le akart lépni a létráról, de felfedezte, hogy a fokon állva szeme pont egyvonalban van a férfiéval. Most már elveheted onnan a kezed, Logan. - Minek venném el? Jól érzi magát ott. - De azért elengedte a nő fenekét, és zsebre dugta a kezét. - Csinos cserepek. - Vevő vagy rá? JJk dália - Lehetséges. Látnod kellett volna az arcod, amikor bejöttem. - Láttam már az arcom, nem is egyszer. Erre szolgál a tükör. - Nem erre gondoltam. Olyan kifejezéssel álltál itt, mint aki azon töpreng, hogyan csavarjon az ujja köré valami mit sem sejtő fickót. - Igazán? Ideadnád? - intett az egyik cserép felé. - Tévedésben vagy. Azt tervezgettem, hogyan fogom a raktáron lévő eladatlan óriáscserepeket hasznot hozó, fantasztikus díszcserepekké varázsolni. Mialatt helyére akasztotta a cserepet, Logan megfogott egy másikat, és kezét szinte fel sem emelve a helyére rakta. - Önreklám. - Olyasmi. Hayley lépett be, de gyorsan meg is fordult, és indult kifelé. - Hayley! - Valamit elfelejtettem - szólt vissza a lány, és továbbment. Stella nagyot fújt, majd Loganhez fordult, hogy másik cserepet kérjen, de a férfi már fel is kapott egyet, és a helyére akasztotta. - Sokat dolgoztál - mondta neki. - A múlt heti hűvös, száraz idő nagyon kedvező volt a munkára - vont vállat a férfi. - Ha azért jöttél, hogy elvidd a bokrokat Pittnek, előkészíthetem a nyomtatványt. - A fiúk most rakják fel odakint Látni akartalak. - Nos, most látsz. Logan nem vette le róla a tekintetét. Jyora ítpjprt,s - Nem vagy ostoba. - Nem, valóban nem vagyok. Csak épp azt nem... - Én sem vagyok az - szakította félbe Logan. - De ez sem tartott vissza attól, hogy ne akarjalak újra látni. Állandóan rád gondolok, és ez határozottan bosszantó. - Köszönöm. Pont ez hiányzott ahhoz, hogy felsóhajtsak, és a karodba vessem magam. - Nem akarom, hogy a karomba vesd magad. Ha erre vágynék, egyszerűen kirúgnám alólad a lábad. Stella a szívére szorította a kezét, megrebegtette a szempilláját, és a tőle telhető legdéliesebb kiejtéssel szólalt meg. - Édes istenem, ez a könnyes romantika már túl sok nekem!

Erre a férfi elvigyorodott. - Kedvellek Vörös. Többnyire. Hétre érted jövök. - Micsoda? Ma este? - Az önkéntelen csodálat, amit még magának sem szívesen vallott be, egy pillanat alatt fojtogató pánikká változott. - Nem hinném, hogy így hipphopp elmehetek veled szórakozni. Van két fiam, ha nem tudnád. - És három felnőtt a házban. Tudsz akár egyetlen okot is mondani, miért ne tudna bármelyikük elboldogulni a fiaiddal pár óra hosszat? - Nem. De nem kértél. Nyilvánvaló, hogy a kérés számodra ismeretien fogalom. Különben is - túrt ingerülten a hajába - lehet, hogy már terveim vannak ma estére. -Vannak? Stella oldalra biccentette a fejét, és lekicsinylő pillantást vetett rá. - Nekem mindig vannak terveim. dália - Esküdni mertem volna rá. Akkor ütemezd át őket. Elvitted már a fiúkat arra a sült bordára? - Igen, a múlt héten a... - Remek. - Tudod, milyen gyakran szakítasz félbe a mondat közepén? - Nem, de majd számolni fogom. Szia, Roz! - Szia, Logan! Stella, ezek csodálatosan néznek ki. Megállt az átjáró közepén, és bólogatva szemügyre vette Stella művét, közben szórakozottan ütögette koszos kesztyűjét amúgy is koszos farmerjához. - Nem gondoltam volna, hogy ha ennyi cserepet kiállítasz, az jól fog mutatni, de tévedtem. Van valami abban, ha ennyi virágot lát egyszerre az ember. Levette baseballsapkáját, és a hátsó zsebébe gyűrte, majd mellé gyömöszölte a kesztyűt is. - Félbeszakítottam valamit? - Nem. - Igen - javította ki Logan. - De nem gond. Vigyáznál ma este Stella fiaira? - Egy szóval sem mondtam, hogy... - Boldogan. Nagyszerű szórakozás lesz. Mentek valahová? - Csak egy vacsorára. A számlát az asztalodon hagyom - fordult Stellához. - Hétkor találkozunk. Stella az állástól fáradtan ült le az egyik fokra, és morcos pillantást vetett Rozra, miután Logan kimasírozott. - Nem segítettél. - Én meg azt hiszem, nagyon is sokat segítettem. - Felnyúlt, megfordította az egyik cserepet, hogy lássa a virágok elosztását. - Ma este vacsorázni mész egy első osztályú pasassal, érezd jól magad! A fiaid jól ellesznek, én meg élvezni fogom, hogy velük lehetek. Ha nem akarsz Logannel menni, ne menj. Felnőtt ember vagy, tudod, hogyan kell nemet mondani.

- Igazad lehet, de örültem volna, ha előre tudok róla. Ha hagy üzenetet vagy... valamit. - Logan már csak ilyen - veregette meg Stella térdét Roz. - És az a jó benne, hogy nem kell azon rágódnod, megjátssza-e magát, vagy hogy milyen hátsó szándékai vannak. Logan... nos, nem mondhatnám, hogy kedves ember, mert néha borzasztó nehéz vele. De talpig becsületes. Hidd el nekem, sok minden szól mellette. C. az, amiért a randevú csak ritkán éri meg az erőfeszítést, gondolta Stella. Egy szál fehérneműben állt a ruhásszekrény előtt, és magával vitatkozva, tanakodva vette számba a rendelkezésére álló ruhákat. Mit vegyen fel? töprengett elkeseredve. Még azt sem tudta, hová mennek. Egyszerűen utálta, hogy nem tudja, hová mennek. Hogyan készülhetne így fel? Nem elég csak annyit mondani, hogy vacsora. Milyen vacsora? Elegáns, ahová kisestélyi dukál? Vagy egyszerű vacsora egy kisvendéglőben, ahol megteszi a kiárusításon vett alkalmi öltözet is? Farmert, inget és dzsekit vegyen fel, vagy inkább farmert, de egy selyemblúzzal? Ráadásul azzal, hogy hétre érte jön, elég időt sem hagyott neki, hogy átöltözzön, vagy ami még fontosabb, hogy eldöntse, mibe öltözik át. Randevú. Hogyan lehetséges, hogy amit tinikorában még alig várt, izgalmas kalandnak ígérkezett, és teljesen természetesnek tűnt még huszonévesen, ilyen bonyolult, gyakran bosszantó és fárasztó tevékenységgé vált harmincéves korára? Nem csak arról volt szó, hogy a házasság elkényeztette, vagy kijött a gyakorlatból. Érett felnőttként a randevú összetett és kimerítő dolog, mivel mindkét fél túlvan már legalább egy komoly kapcsolaton és szakításon, és súlyos terheket cipel magával. Kialakult szokásaik, pontosan meghatározott elvárásaik vannak, és annyiszor végigjátszottak már a randevú szertartását, hogy legszívesebben mindketten azonnal a tárgyra térnének... vagy hazamennének, és megnéznék kedvenc sorozatukat a tévében. Ha még ehhez hozzátesszük, hogy a férfi derült égből villámcsapásként közölte veled a randevú időpontját, és még útmutatót sem adott, hogy mire készülj, akkor kész is a káosz, mielőtt az egész kapcsolat elkezdődött volna. Rendben. Akkor be kell érnie azzal, amit kap. Végül a fekete koktélruha mellett döntött. Éppen magára húzta, amikor kinyílt a fürdőszoba ajtaja, és Gavin robbant be a szobába. - Anyu, kész vagyok a leckével. Luké még nem csinálta meg, de én igen. Lemehetek? Ugye lemehetek? Stella örült, hogy a szandál mellett döntött, és nem vett harisnyát, mert Parker már próbált is felmászni a lábán. - Nem felejtettél el valamit? - kérdezte Gavintől. - Ne-em. Leírtam az összes szól - És kopogni ki fog?

- Ó - mosolygott rá a fiú nagy, ártatlan szemmel. - Csinos vagy. - Hízelgő - hajolt le, hogy csókot nyomjon a feje búbjára. - Ha az ajtó csukva van, úgy illik, hogy kopogj. - Rendben. Lemehetek? - Egy perc. Odament a komódhoz, hogy betegye az ezüstkarikákat a fülébe. - Szeretném, ha megígérnéd, hogy nem rosszalkodsz Miss Roznak. dália - Sajtos szendvicset fogunk enni, és videojátékot játszunk majd. Miss Roz azt mondja, hogy le tud győzni minket a SmackDownbm, de én nem hiszem. - Ne verekedj a testvéreddel! - A remény sose hal meg, gondolta Stella. - Vedd úgy, hogy kimenőt kaptál ma éjszakára az élet nagy feladatai alól. - Lemehetek már? - Mehetsz - paskolta meg a fiú hátsóját. - Ne felejtsd el, nálam van a telefonom, ha szükséged lenne rám. Amikor Gavin kirohant, Stella belebújt a vékony fekete kötött kabátba. Még egy utolsó pillantást vetett a tükörbe, és úgy döntött, hogy a kiegészítőknek hála, a ruha lehet alkalmi, de akár több is, ki mit akar kihozni belőle. Felkapta a táskáját, ellenőrizte a tartalmát, majd átsétált a gyerekszobába. Luké hasmánt hevert a padlón - ez volt a kedvenc testhelyzete -, és komor képpel merengett a matematika házi feladata fölött. - Bajban vagy, szépfiú? A kicsi felemelte a fejét, arcán olyan sértődöttség ült, amilyen csak az igazán kisfiúk arcán lehetséges. - Gyűlölöm a házi feladatot. - Én is. - Gavin győzelmi táncot lejtett, mert ő volt az első a leckében. Az elkeseredett hang hallatán Stella leült mellé a padlóra. - Hadd lássuk, mi van itt nekünk! - Honnan kellene tudnom, hogy mennyi kettő meg három? - Honnan tudnád másképpen, hogy hány ujjad van az egyik kezeden? Luké homlokán ráncok gyülekeztek, majd elsimultak, és a felismerés fénye ragyogott fel az arcán. -Öt! Sikerült megoldani a válságot. Stella segített a többi feladat megoldásában is. - Tessék, kész is. Nem is volt olyan nehéz. - Akkor is utálom a leckét. - Rendben, de mi lesz a győzelmi tánccal? Luké vihogva pattant fel, és körbeugrálta a szobát. És újra rendben is volt minden az ő kis világában, gondolta Stella. - Te miért nem eszel itthon? Sajtos szendvics lesz.

- Magam sem tudom biztosan. Jó fiú leszel? - Aha. Miss Roz olyan aranyos. Egyszer kijött az udvarra, és ő is dobálta Parkernek a labdát. És azt sem bánta, hogy nyálas lett. A lányok nem szokták szeretni, hogy nyálas lesz a kezük. Lemehetek most? Éhes vagyok. - Még szép. Amikor egyedül maradt, lassan felállt, automatikusan összeszedegette a szétszórt játékokat és ruhadarabokat, és a helyükre rakta őket. Ujját végigsimította a fiúk féltve őrzött kincsein. Gavin imádott képregényein és baseballkesztyűjén, Luké kedvenc teherautóján és a viharvert mackón, amit nem szégyellt magával vinni az ágyba. A nyakszirtje bizseregni kezdett, mire megmerevedett. Még a könnyű kötött kabát alatt is érezte, hogy csupa libabőr lett a karja. Szeme sarkából látta az alakot - egy tükörképet, egy árnyat - átsuhanni a fiókos szekrény tükrében. Megpördült. A nyitott ajtón át Hayley viharzott be a szobába. - Logan épp most kanyarodott be a ház elé - kezdte, de Stella arcát látva megtorpant. - Jól vagy? Olyan sápadtnak nézel ki. - Nem, jól vagyok. - De keze remegett, ahogy a hajába túrt. - Csak azt hittem, hogy... semmi. Semmi. Azonkívül, JJk dália hogy sápadt vagyok, hogy nézek ki? - És kényszerítette magát, hogy a tükör felé forduljon. De csak magát látta, és a közeledő Hayley-t. - Osztályon felüli. Imádom a hajad. - Könnyű mondani, amikor nem neked kell felébredned vele minden reggel. Arra gondoltam, hogy feltűzöm, de az valahogy olyan hivatalosnak tűnt. - Nem, így pont jó - lépett közelebb Hayley. - Egyszer vörösre festettem a hajam. Katasztrofális volt. A bőröm olyan volt, mintha sárga lenne. - Hozzád ez a dús, barna haj illik. És az arca! Stella enyhe irigységet érzett. Egyetlen ránc sincs rajta. - Igen, de a vörös most olyan menő. Akárhogy is, most lemegyek, és szóval tartom Logant. Várj egy-két percet, mielőtt te is lejönnél, aztán visszavonulunk a konyhába, a nagy sajtos szendvics ünnepségre. Az isten szerelmére, nem akart ő külön belépőt. De Hayley már indult is, ő pedig ellenőrizni akarta az ajakrúzsát. És le akart higgadni. Legalább a figyelme elterelődött erről a randevú ügyről - mert ez alkalommal ez igazi randevú volt. Nem Hayley képmását látta a tükörben. Noha csak egy villanás volt, mégis látta, hogy a nőnek szőke haja volt. Valamivel magabiztosabban lépett ki a szobából, és elindult a folyosón. A lépcsőnél járt, amikor meghallotta Hayley nevetését.

- Mindjárt itt lesz. Érezd otthon magad! Én visszamegyek a konyhába a többiekhez. Mondd meg Stellának, hogy elbúcsúzom tőlük az ő nevében is. Érezzétek jól magatokat! Mi ez a nő, médium? Pontosan akkor időzítette a távozását, amikor Stella lesétált a lépcsőn. És Logan tekintete felé fordult. Fekete nadrágban van, mérte fel Stella. Kék ing nyakkendő nélkül, de kényelmes sportdzsekivel. És még mindig elég veszedelmesnek látszott. - Csinos - szólalt meg a férfi. - Köszönöm, te is jól nézel ki. - Hayley azt mondta, szól a többieknek, hogy elmentél. Kész vagy? - Igen. A férfival együtt lépett ki az ajtón, majd alaposan megnézte a fekete Mustangot a feljárón. - A te kocsid? - Ez nem pusztán egy kocsi, és nagyon is nőre vall, hogy így nevezted. - Ahogy nagyon is férfira vall a megjegyzésed. Rendben, ha nem kocsi, akkor mi? -Gépezet. - Köszönöm a helyesbítést. Nem mondtad, hová megyünk. Logan kinyitotta a kocsi ajtaját. - Majd meglátod. A férfi a város felé vette az irányt. A zene olyan halkan szólt, hogy Stella nem ismerte fel. Úgy vélte, valami bluest hall, de azt a zenei területet egyáltalán nem ismerte. Amikor ezt megemlítette, csak úgy mellékesen, sikerült velejéig megdöbbentenie Logant, ráadásul beszédtémát szolgáltatott az út hátralévő részére. A férfi dióhéjban összefoglalta neki, mit kell tudni John Lee Hookerről és a Muddy Watersról, B. B. Kingről és a Taj Mahalról. JCék dália Mire beértek a városba, Stella megállapította, hogy a társalgás nem okoz gondot kettejük között. Miután Logan leállította a kocsit, hosszú, fürkésző pillantást vetett Stellára. - Biztos, hogy itt születtél délen? - Az anyakönyvi kivonatban az áll. A férfi megcsóválta a fejét, és kiszállt. - Mivel ennyire járatlan vagy a bluesban, én a helyedben újra ellenőrizném. Bevezette az étterembe. Az asztalok körül tömegek ültek, és emelt hangon beszélgettek. Miután leültek, Logan intett a pincérnek, hogy elmeheL - Iszunk valamit, amíg sikerül eldöntened, hogy mit szeretnél enni. Rendelek egy üveg bort. - Rendben. Mivel úgy tűnt, a férfi nem híve a vacsora előtti könynyed társalgásnak,

Stella kinyitotta az étlapot. - A tintahal a specialitásuk. Ettél már olyat? Stella felemelte a szemét, és az éüap pereme fölött a férfira nézett. Tekintetük találkozott. - Nem. És bármennyire jenkinek nézek is ki, azt hiszem, inkább csirkét kérek. - Jó. Majd megkóstolhatod az enyémet, hogy legyen fogalmad arról, mit veszítesz. Az itallapon szerepel egy finom kaliforniai chardonnay, ami a halhoz és a csirkéhez is illik. Kellemes az utóíze. Stella félretette az étlapot, és előredőlt. - Ismered is, vagy csak most találtad ki? - Szeretem a bort. Nálam elvi kérdés, hogy ismerjem is, amit szeretek. Stella hátradőlt, amikor Logan odaintette a pincért. Miután rendelt, Stella oldalra hajtotta a fejét. Jyora Xpbrrts - Mit csinálunk itt, Logan? - Ami engem illet, én egy nagyszerű halvacsorát fogok enni, és finom bort iszom utána. - Néhányszor beszélgettünk egymással, többnyire az üzletről. - Néhányszor beszélgettünk és vitatkoztunk egymással - helyesbített a férfi. - Egyszer elmentünk kirándulni, amit nagyon élveztem, és ami meglepően személyes hangnemben ért véget. - Néha szeretem hallgatni, ahogy beszélsz, Vörös. Majdnem olyan, mintha idegen nyelven beszélnél. Azért sorolod ezeket a dolgokat szép egymásutánban, mintha járdát fektetnél le, mert valamiféle ösvényt akarsz húzni az egyik ponttól a másikig? - Lehetséges. Az a helyzet, hogy itt ülök veled, és úgy is mondhatnám, hogy randevúzunk. Holott huszonnégy órával ezelőtt eszembe sem volt veled randevúzni. Úgy látszik, működő kapcsolatot alakítottunk ki. - Aha. Ha már itt tartunk, meg kell mondanom, hogy még mindig bosszantónak találom az új rendszert. - Most aztán nagyon meglepődtem. Ha már itt tartunk, elfelejtetted az asztalomra tenni a számlát ma délután. - Tényleg? - mozgatta meg a vállát Logan. - Pedig megvan valahol. - Csak azt szerettem... Elhallgatott, amikor a pincér az asztalukhoz lépett a borral, és a címkét Logan felé fordította. - Ez az. Töltsön a hölgynek! Stella megvárta, amíg a pincér kóstolót tölt neki, lassan felvette a poharat, és belekortyolt, majd felhúzta a szemöldökét. - Nagyon finom... kellemes az utóíze. JJk dália Logan elvigyorodott.

- Akkor ezzel kezdünk. - Csak azt szerettem volna mondani - kezdte újra Stella -, hogy míg bölcs és előnyös dolog mindkettőnk számára, ha baráti kapcsolatot alakítunk ki, egészen más a helyzet, ha személyes vonalra tereljük a viszonyunkat - Aha. - Logan is belekóstolt a borba, de közben tekintetét nem vette le Stelláról. - Úgy véled, nem foglak újra megcsókolni, mert az esetleg nem lenne bölcs és előnyös? - Új vagyok itt minden szempontból. A gyerekeimnek is új itt minden, és nekem ők az elsők. - Magam is így gondoltam. De feltételezem, nem ez az első, férfival elköltött vacsorád a férjed halála óta. - Óvatos vagyok. - Soha ki nem találtam volna. Hogyan halt meg? - Repülőgép-szerencsétlenségben. Üzleti úton volt, és hazafelé tartott. A tévém be volt kapcsolva, amikor bemondták. Neveket nem mondtak, de nyomban tudtam, hogy Kevin gépe zuhant le. Tudtam, hogy meghalt, mielőtt jöttek a rendőrök, hogy elmondják. - Pontosan emlékszel, mit viseltél akkor, amikor meghallottad a hírt, mit csináltál, hol álltál. - A férfi hangja csendes volt, szeme fogva tartotta a tekintetét. - Minden apró részletre emlékszel arról a napról. - Miért mondod ezt? - Mert ez volt életed legrosszabb napja. Ködbe burkolózik az előtte és az utána lévő nap, de annak a napnak egyeden percét sem fogod elfelejteni soha. - Igazad van. - A férfi érzékenysége meglepte, meghatotta. - Te is elvesztettél már valakit? - Nem, nem olyan értelemben, ahogy gondolod. De egy olyan nő, mint te, nem megy férjhez, csak ha a férfi jelenti Uvora jfpjprfs élete értelmét. És ha az életed értelmét elveszíted, azt nem felejted el soha. - Nem, valóban nem. - Örökre ott élt a szívében, mintha kőbe faragták volna. - Eddig ez a legtalálóbb, legpontosabb és legmegnyugtatóbb rokonszenv kifejezés, amit csak hallottam. Remélem, nem sértelek meg, ha azt mondom, hogy sikerült meglepned. - Nem olyan könnyű engem megsérteni. Elvesztetted a fiúk apját, de teremtettél nekik egy új életet, és úgy tűnik, nagyon jó életet. Nem te vagy az első gyerekes nő, aki iránt érdeklődöm. Tisztelem az anyaságot, és megértem, hogy a gyerekek mindennél előbbre valók. De ez nem gátol meg abban, hogy rád nézzek, és azt kívánjam, bárcsak minél előbb meztelenül látnálak. Stella kinyitotta a száját, majd becsukta. Megköszörülte a torkát, majd belekortyolt a borba. - Hm, nyersen őszinte vagy - mondta végül. - Másfajta nőt egyszerűen az ágyamba vinnék. - A nő

hökkent fél kacajára Logan felemelte a poharát. - De mivel rólad van szó, és te egy... mivel éppen egy kellemes vacsorát töltünk kettesben, azt mondanám, hogy meglehetősen óvatos nő vagy. - Beszárít akartál mondani, nemde? A férfi elismerően rávigyorgott, - Sosem lehet tudni. Ráadásul mindketten Roznak dolgozunk, és én soha nem tennék olyasmit, amivel ártanék neki. Legalábbis szándékosan nem. Neked van két fiad, akikről gondoskodnod kell. Azt sem tudhatom, hogy mennyire vagy érzékeny a férjed elvesztése miatt. Tehát ahelyett, hogy az ágyamba vonszolnálak, itt kulturált társalgást folytatok veled a vacsora felett. Stellának beletelt egy percébe, mire végiggondolta a dália hallottakat. Alapjában véve nem talált semmiféle hibát a férfi gondolatmenetében. Ami azt illeti, egyetértett vele. - Rendben, vegyük először Rozt, Én sem tennék olyasmit, amivel ártanék neki. Szóval, bármi történjék ezek után, megegyezhetünk abban, hogy továbbra is fenntartjuk a baráti viszonyt a munkában. - Talán nem lesz mindig baráti, de a munkáról fog szólni. - Ez így elég tisztességes. A fiaim mindennél előbbre valóbbak számomra. Nemcsak azért, mert azoknak kell lenniük - tette hozzá -, hanem mert én is így akarom. Ezt semmi sem változtathatja meg. - Ha bármi megváltoztathatná, elvesztenéd a megbecsülésemet. Stella kivárt egy pillanatot, mert Logan válasza nemcsak megint nyersen őszinte volt, de olyan is, amit nagyra értékelt. - Térjünk rá Kevinre. Tudnod kell, hogy nagyon szerettem. Amikor elvesztettem, mintha kettészakadtam volna. Az egyik részem nem akart mást, csak lefeküdni és meghalni, de a másik részem túljutott a gyászon, a dühön, az indulatokon, és élni akart. - Néha nagyobb bátorságot igényel, hogy az életet válaszd. Stella érezte, hogy csípni kezdik a szemét a könnyek, ezért hosszú, mély lélegzetet vett. - Köszönöm. Össze kellett szednem magam. Ha másért nem, a fiaim kedvéért. Soha nem fogok úgy érezni más férfi iránt, ahogy Kevin iránt éreztem. Azt hiszem, nem is kell. De ez nem jelenti azt, hogy nem érdeklődhetnék vagy vonzódhatnék más iránt. Ez nem azt jelenti, hogy arra ítélt a sors, hogy egyedül éljem le az életem. A férfi némán ült egy percig. - Hogyan lehetséges, hogy egy ilyen érzékeny asszony képes érzelmileg kötődni számlákhoz és nyomtatványokhoz? - Hogyan lehet egy ilyen tehetséges ember ennyire szétszórt és rendetlen? Stella nem is gondolta volna, hogy ennyire el tud lazulni.

Élvezettel fogott neki a salátájának. - Újra megnéztem a Dawson-telket. - Ó, igazán? - Úgy látom, a végső simítások még hátravannak, de azokkal várni kell, míg elmúlik a fagyveszély. Viszont szerettem volna elmondani, hogy jó munkát végeztél. Nem, rosszul fejeztem ki magam. Nem egyszerűen jó, hanem kiváló munkát végeztél. - Köszönöm. Készítesz még fényképeket? - Már megtettem. Fel akarom tenni a weboldalunkra, amit most tervezek. Ilyen volt előtte - ilyen lett utána. - Ne hülyéskedj! - Nem szoktam. Ezzel több pénzt fogok hozni Roznak, Logan. Ha ő többet keres, te is többet fogsz. Az oldal hatására több megrendelésünk lesz kertépítésre, kertrendezésre. Erre mérget vehetsz. - Ezzel nehéz vitatkozni. - Tudod, mit irigylek tőled leginkább? - A sziporkázó egyéniségemet. - Nem, egyáltalán nem szoktál sziporkázni. Az izmaidat. - Az izmaimat irigyled? Nem hiszem, hogy jól mutatnának rajtad. - Valahányszor otthon - úgy értem, Michiganben - belekezdtem egy munkába, soha nem tudtam egymagam elvégezni. Nekem is van képzelőerőm, ha nem is olyan remek, mint a tiéd, de látom magam előtt, hogy mit akarok, Jjék dália és elég ügyes is vagyok. De amikor kemény, kétkezi munkára kerül a sor, megáll a tudományom. Ez egy kicsit elkeserítő, mert vannak olyan dolgok, amiket szeretnék én magam megcsinálni. De nem tudom. Szóval, irigylem az izmaidat, mert azok biztosítják számodra, hogy képes légy valóra váltani az elképzeléseidet. - Lefogadnám, hogy akár magad csinálod, akár csak irányítasz, pontosan az történik, amit te akarsz. Stella a poharába mosolygott. - Ez magától értetődik. Azt hallottam, hogy nem messze a kertészettől van a házad. - Olyan négy-öt kilométerre. Amikor felszolgálták a főételt, Logan levágott egy darabkát a halból, és a nő tányérjára tette. Stella rábámult. - Izé. Hmm. - Fogadjunk, hogy azt szoktad mondani a gyerekeidnek, nem tudhatják, hogy ízlik-e valami, vagy sem, amíg meg nem kóstolják. - A felnőtt lét egyik előnye, hogy olyan dolgokat mondhat az ember, amelyek rá nem vonatkoznak. De rendben - tűzött a villájára egy apró falatot. Felkészítette magát a legrosszabbra, és bekapta. - Érdekes - mondta némi töprengés után. - Egyáltalán nem emlékeztet a tinta ízére. Úgy értem, arra, amilyen ízűnek az ember a tintát gondolná. Sőt, egész jó.

- Talán visszajön egy-két déli vonás. Legközelebb sült bordát eszünk. - Nem hiszem, olyat már ettem. Mindegy. Azt akartam kérdezni, hogy magad dolgozol rajta? Mármint a házon. - Többnyire. Nagyon jó adottságai vannak a földnek. Kellemes, dombos terület néhány régi fával az északi részén. Pár igazán szép platán és hikori, körös-körül azálea és hegyi babér virágzik. Délen nyitott, a kilátás csodálatos, a végében egy apró patak fut. - És a ház? -Mi? - A ház. Milyen a házad? - Ja. Kétszintes. Meglehetősen nagy, de a telekkel járt. - Valami hasonlót keresek majd én is talán egy hónapon belül. Ha hallasz ilyesmiről a piacon, nekem szólj először. - Rendben. A srácok jól érzik magukat Roznál? - Nagyszerűen elvannak. De előbb-utóbb akkor is szükségünk lesz saját otthonra. Fontos, hogy legyen valami, ami az övék. Nem szükséges, hogy nagyon elegáns legyen, meg sem engedhetném magamnak. Azt sem bánom, ha akad rajta javítanivaló. Meglehetősen ügyes vagyok. És nagyra értékelném, ha nem lenne benne kísértet. Elhallgatott, amikor meglátta a férfi kíváncsi arckifejezését, majd megcsóválta a fejét. - Biztos a bor teszi. Nem is tudtam, hogy ez is ott jár a gondolatim közt. - Mesélj róla! - Láttam... azt hittem, hogy láttam - javította ki magát - a szellemet, amiről az a hír járja, hogy a Harper-házban kísért. A tükörben, a saját szobámban közvetlenül azelőtt, hogy értem jöttél. Nem Hayley volt. Akkor jelent meg, amikor éppen arról próbáltam meggyőzni magam, hogy őt láttam. De nem ő volt. Ugyanakkor más nem lehetett, mert... nem, ez egyszerűen leheleden. - Úgy hangzik, mint aki még mindig győzködi magát - Józan gondolkodású nő vagyok, ne felejtsd el! - ütödália gette meg a halántékát ujjával. - A józan gondolkodású nők nem szoktak kísérteteket látni, és nem is hallják, hogy altatót énekelnek. És nem is érzik őket. - Mit értesz érzés alatt? - Hideg... egy megérzés. - Hirtelen összeborzadt, majd nevetéssel próbálta leplezni a mozdulatot. - Nem tudom megmagyarázni, mert túlmegy az értelem határain. És ma este különösen erős volt az az érzés. Rövid, de intenzív. És ellenséges. Nem, ez így nem pontos. Az ellenséges talán erős szó rá. Inkább helytelemtőnek mondanám. - Miért nem beszélsz erről Rozzal? Ő elmesélhetné neked a szellem történetét, már amennyire ismeri. - Talán beszélek vele. Azt mondtad, te sosem láttad. -Nem.

- Nem is érezted? - Nem mondhatnám. De néha munka közben, bizonyos területeken sétálva, vagy a földet ásva érzek valamit. Ha elültetsz egy növényt, még ha ki is szárad, a maradványai tovább élnek a talajban. Miért ne hagyhatna az ember is hátra valamit magából? Ezen érdemes lesz elgondolkoznia. Később, amikor nem lesz ilyen szórakozott. Most csak arra tud gondolni, hogy mennyire élvezi a férfi társaságát. És valami elemi, ösztönös vonzódást is érzett, amit nem hagyhat figyelmen kívül. Ha továbbra is ennyire jól fogja érezni magát a férfi mellett, és a vonzalom sem halványul el, az ágyban fognak kikötni. Az pedig mindenféle következményeket és bonyodalmakat von maga után. Ráadásul behatárolt a mozgási terük. Mindketten ugyanannak a személynek dolgoznak és egyazon munkahelyen. Ez pedig azt jelenti, hogy hamarosan mindenki a környezetükben tudomást szerez arról, hogy viszonyuk van. Ez egyszerűen elkerülhetetlen. Ezért azt jól át kell gondolnia, mint ahogy azt is, mennyire tetszene neki, ha a magánélete közszájon forogna. Vacsora után elsétáltak a Beale Streetre, és csatlakoztak az éjszakai mulatsághoz. Turisták és memphisiek, párok és fiatalok csoportjai sétáltak a neonfényes utcán. A kapualjakból zene hallatszott ki, a boltok ajtaján folyamatosan áradt ki és be a tömeg. - Volt valaha itt egy kaszinó, úgy hívták, hogy Fejedelem. Nem lesz gond a séta abban a szandálban? - Nem. - Jó. Mellesleg, remek lábad van. - Kösz, már évek óta megvan. - Szóval, visszatérve a Fejedelemhez. A hátsó sikátor másik oldalán történetesen egy koporsókészítő tevékenykedett, így aztán nem volt nehéz a tulajdonosoknak megszabadulni egy-egy golyócsata áldozataitól. - Érdekes apróság a Beale Street történetéből. - Ó, van még több is. Blues, rock - mindkét irányzatnak otthont adott -, mágia, szerencsejátékok, szex, botrányok, csempészett whisky, zsebmetszés és gyilkosságok. Az egyik kaszinóból dübörögve áradt a zene, miközben Logan beszélt, hamisítatlan déli zene, mely szinte mellbe vágta Stellát. - Ez mind-mind ide kötődik - folytatta a férfi. - De neked már nem kell miattuk aggódnod. Csak élvezd a mulatságot! Odaléptek a járda szélén sorjázó emberekhez, akik három, az utca közepén cigánykerekező és akrobatikus mutatványokat végző fiút bámultak. - Azt én is meg tudom csinálni - intett fejével Stella az egyik fiú felé, aki kézen járva igyekezett vissza a pénzes dobozhoz. .ék dália

- Hát persze. - Komolyan. Nem fogom itt és most bemutatni, de tényleg meg tudom csinálni. Hat évig jártam tornázni. Akár sósperec alakúra is meg tudom hajlítani a testemet. Na jó, most legfeljebb egy fél sósperec telne tőlem, de volt idő... - Fel akarsz izgatni? - Dehogyis - nevetett a nő. - Akkor csak valami mellékhatás lehet. Hogy néz ki egy fél sósperec? - Lehetséges, hogy egyszer majd megmutatom, ha alkalmasabb ruhában leszek. - Most már biztos vagyok benne, hogy fel akarsz izgatni. Stella újra elnevette magát, és figyelte az előadást. Logan pénzt dobott a dobozba, mielőtt továbbindultak volna. - Ki az a Betty Paige, és miért van rajta a képe a pólókon? Logan döbbenten torpant meg. - Csak viccelsz, ugye? - Egyáltalán nem. - Azt hiszem, valami barlangban élhettél odafent északon. Betty Paige az ötvenes évek legendás szépségideálja és szexistennője. - Honnét tudod? Az ötvenes években még nem is éltél. - Számomra fontos, hogy megismerjem kulturális örökségünket, különösen, ha csodaszép nők is tartoznak hozzá, akik vetkőznek, Nézd meg azt az arcot. A szomszédlány Vénusz testével megáldva. - De biztos nem tudott kézen járni - vetette oda Stella, és a férfi nevetése közepette elsétált. Hogy lejárják a bort és az ételt, végigsétáltak az utcán, majd a másik oldalon vissza. A férfi megpróbálta becsábítani egy bluesbárba, de Stella némi vívódás után nemet intett. - Most tényleg nem lehet. Már így is tovább maradtam, mint terveztem. Holnap teljes műszakban dolgozom, és épp eléggé igénybe vettem ma estet Roz idejét. - Akkor ezt eltesszük esónapra. - A bluesbár felkerül a listámra. Ma két dolgot is kipipálhattam, a Beale Streetet és a tintahalat. Szinte már bennszülöttnek érezhetem magam. - A következő az lesz, hogy földimogyorót szórsz a kóládba. - Mi a csudáért szórnék mogyorót a kólába? Hagyd, nem is akarom tudni! - intett, miközben kifelé hajtottak a városból. - Biztos valami déli jellegzetesség. Mi lenne, ha csak annyit mondanék, hogy jól éreztem magam ma este. - Annyi megteszi. Egyáltalán nem volt bonyolult, gondolta Stella, sem unalmas vagy nehéz. Legalábbis az első pár perc után már nem. Már szinte el is felejtette, milyen az, amikor egyidejűleg feldobott és ellazult az ember egy férfi mellett. Vagy eltöprengeni azon, hogy milyen érzés lenne, ha azok a kezek - azok a nagy, munkától kérges kezek - a testét simogatnák.

Roz égve hagyta neki a villanyt - a tornácon, a folyosón és a hálószobában. Stella látta a fényeket, ahogy közeledtek a házhoz, és arra gondolt, hogy az anyák szoktak ilyen figyelmesek lenni. Vagy inkább egy nővér, hiszen Roz nem volt elég idős ahhoz, hogy az anyja legyen. Az anyját túlságosan lefoglalta saját élete, és nem volt ideje olyan apróságokra odafigyelni, mint a tornácon égve hagyott villany. Talán éppen ezért volt annyira érzékeny ilyen dolgokban. - Gyönyörű ez a ház - szólalt meg Stella. - Ahogy csillog az éjszakában. Mint valami hatalmas kincsesláda. Nem csoda, hogy Roz szereti. ljék dália - Nincs ehhez fogható hely. Ha eljön a tavasz, egyszerűen hanyatt fogsz esni a kertektől. - Ház- és kertnéző túrákat kellene tartania. - Egy időben tartott, évente egyszer. Azóta nem tart, mióta kirúgta azt a seggfej Clerkot. Én a helyedben nem említeném - mondta gyorsan, mielőtt Stella megszólalhatott volna. - Ha újra túrákat akar majd, akkor meg is teszi. Mivel már kiismerte a férfi szokásait, Stella nem mozdult. Megvárta, míg Logan kiszáll, és megkerüli az autót, hogy kinyissa neki az ajtót. - Alig várom már, hogy teljes pompájukban lássam a kerteket. Hálás vagyok a sorsnak, hogy itt élhetek egy ideig, és hogy a fiaimnak egyfajta hagyományt mutathatok. - Van itt egy másik hagyomány is. Jóéjt-puszit adni a kislánynak, akit hazakísértem. Ezúttal lassabban mozdult, hogy jobban felcsigázza Stellát. Az érzékeny idegek éppen táncba kezdtek a bőre alatt, amikor a férfi szája lecsapott az övére. Keze végigsimította a haját, a vállát, és lesiklott a csípőjéhez, majd szorosan magához ölelte. Izmok, gondolta Stella ködös aggyal. Édes istenem, micsoda izmai vannak! Úgy érezte magát, mintha meleg, sima acélhoz simulna. Aztán Logan közelebb mozdult, és Stella hátrabillent csapdába esett a férfi és az ajtó között. A fogságba esett test szinte forrt a vágytól, ahogy a férfi meghódította a száját. Stella szédült, és úgy érezte, hogy menten darabjaira hullik. - Várj egy percet! - nyögte. - Várj! - Csak előbb szeretném ezt befejezni. Logan ennél jóval többet akart, de tudta, hogy egyelőre kénytelen lesz a csókkal beérni, ezért nem kapkodta el. A nő szája pazar volt, és a testén átfutó finom remegés felkorbácsolta a vágyát. Szinte látta maga előtt, ahogy hatalmas falatokkal mohón és vadul magáévá teszi. Vagy addig majszolgatja kínzó lassúsággal, míg elveszti az eszét a finom íztől. Amikor végre elszakadt tőle, Stella ködös, álmodozó tekintetéből látta, hogy bármelyiket megteheti. Máskor, máshol.

- Van bármilyen ürügy, amiért úgy tennénk, mintha itt meg akarnánk állni? - Nem tehetem... - Nem ma estére gondoltam - nyugtatta meg Logan, amikor a nő az ajtó felé nézett. - Akkor nincs. - Remek. - De én nem ugorhatok bele csak úgy ilyesmibe. Szükségem van arra, hogy... - Megtervezd - fejezte be a mondatot Logan. - Megszervezd. - Nem vagyok jó a rögtönzésben. És ez a fajta rögtönzés gyakorlatilag lehetetlen, ha van két gyereked. - Akkor csak tervezz és szervezz! És szólj, ha készen állsz. Én nagy vagyok a rögtönzésben. Újra megcsókolta, míg Stella úgy érezte, lába cserbenhagyja, és mindjárt térdre roskad. - Megvan a számom. Hívj fel, ha jó neked! - Logan hátralépett. - Menj be, Stella! Az is a hagyományhoz tartozik, hogy nemcsak megcsókolod a lányt, hanem megvárod, amíg bemegy a házba, miközben magadban arról ábrándozol, hogy mikor lesz legközelebb alkalmad megcsókolni. -Akkor jó éjszakát! aJJk dália Stella bement, felbotorkált a lépcsőn, és elfelejtette leoltani a villanyokat. Még mindig valami félig ködös állapotban indult neki a folyosónak, így csak akkor hallotta meg az éneket, amikor alig két lépésre volt a fiúk szobájától. Egyetlen ugrással az ajtónál termett. És látta! Látta a körvonalait, az aranyszőke haj csillogását az éjszakai világítás fényében, szemének villanását, ahogy tekintetük egymásba fonódott. A hideg kemény, dühös ökölként sújtott le rá. Aztán a hideg és a nő is eltűnt. Remegő lábbal sietett az ágyak közé, megsimogatta a fiúk fejét. Kezét az arcukra, majd a hátukra fektette, mint kiskorukban. így nyugtatta meg magát, hogy még lélegeznek. Parker lustán az oldalára fordult, üdvözlésül halkan felmordult, legyintett egyet a farkával, aztán tovább aludt. Megérzi, hogy itt vagyok, érzi az illatomat, ismer engem. Vajon így van a nővel is? Miért nem ugatja meg? Lehet, hogy lassan megőrülök? Készült a lefekvéshez, fogta a takarót és a párnát, és átment a fiúk szobájába. Lefeküdt közéjük, és az éjszaka hátralévő részét ott töltötte, őrködve felettük, védve őket a lehetetlentől. melegházban Roz meglocsolta az egynyári növények palántáit, amelyeket a télen termesztett. Hamarosan áruba bocsáthatja. Valahol mélyen szomorúsággal töltötte el a tudat, hogy nem ő fogja kiültetni őket. És azt is tudta, hogy egyikükkel sem fognak megfelelően bánni.

Néhányan elpusztulnak majd, mert nem törődnek velük. Mások azért, mert sok napfényt kapnak, vagy éppen azért, mert keveset. De most még mindannyian frissek és üdék voltak, tele lehetőségekkel. És mind az övé volt. El kell engednie őket, ahogy a fiait is elengedte magától. Remélte, ahogy fiai esetében is, hogy megtalálják helyüket az életben és virágozni fognak. Hiányoztak az ő kicsi fiai, jobban, mint gondolta volna. Most jött csak rá, hogy a házban újra mindennapos lett a gyerekzaj, a jellegzetes illat és a szokásos fiúrendetlenség. Segített valamennyit, hogy Harpert maga mellett tudhatta, de így is nehéz volt megállnia, hogy néha ne ölelje szorosan magához, vagy ne kezdjen el körülötte sürgölődni. De már elmúlt az az idő, amikor Harper csak az övé volt. Noha csak egy ugrásnyira lakott, és gyakran dolgoztak együtt, a fia sosem lesz már csak az övé. Kénytelen volt beérni Harper véletlenszerű látogatásaival és másik két fia telefonniJ ajék dália vasaival és e-mailjeivel. És azzal a tudattal, hogy mindegyikük boldogan éli a saját életét. Életet adott nekik, gondozta, felnevelte és kitaníttatta, majd végül elengedte őket. Ő nem fog azok közé az anyák közé tartozni, akik szeretetükkel magukhoz láncolják és valósággal megfojtják a gyermeküket. A gyerekeknek, akárcsak a növényeknek, levegőre és térre van szükségük. De néha annyira szeretett volna visszamenni az időben tíz-húsz évet, hogy meghosszabbítsa azokat a csodálatos éveket, amikor fiai még kicsik voltak. Az érzelgősség csak elszomorítja, figyelmeztette magát. Stella éppen akkor lépett be a melegházba, amikor Roz elzárta a vizet. Roz mély lélegzetet vett, - Semmi sem fogható a nedves föld illatához, nem igaz? - Számunkra nem. Nézd ezeket a körömvirágokat! Gyönyörűek. Hiányoltalak ma reggel. - Korán ide akartam érni. Délután Kertészklub találkozó lesz. Pár tucat tizenkettes cserepet akarok asztaldísznek. - Reklámnak nagyon jó lesz. Csak újra meg akartam köszönni, hogy vigyáztál a fiúkra tegnap este. - Nagyon élveztem. Jól érezted magad? - Igen, igazán jó volt. Gondot jelentene, ha Logan és én rendszeresen találkoznánk egymással? - Miért jelentene gondot? - Mivel munkatársi kapcsolatban vagyunk... - Egy felnőtt embernek tudnia kell a saját életét élni. Bármilyen helyzetben. Mindketten független, felnőtt emberek vagytok. Feltételezem, ha valami gond adódna a találkozások következtében, azt magatok is meg tudjátok oldani. e7VoY. ípbeits - Mindketten finomításra használjuk a találkozás szót.

Roz lecsípett néhány felesleges hajtást. - Stella, ha nem akarnál szexuális kapcsolatot létesíteni egy olyan férfival, mint Logan, komolyan aggódnék érted. - Akkor azt hiszem, nincs miért aggódnod. Mégis, annyit szeretnék még mondani... mivel nálad lakom, és a te házadban élek, azt akarom mondani, hogy nem vagyok kicsapongó fajta. - Ebben magam is biztos vagyok - pillantott fel a munkájából Roz. Túlságosan óvatos vagy, túlságosan megfontolt és nagyon is elfoglalt ahhoz, hogy kicsapongó életmódot folytass. - Egy újabb módja annak, hogy beszarinak hívj - morogta Stella maga elé. - Nem egészen. De ha szabados erkölcsű volnál is, az is csak rád tartozna, és nem rám. Nincs szükséged a jóváhagyásomra. - De igen... mert neked dolgozom, és nálad élek. És mert tisztellek. - Akkor rendben - lépett Roz a nebáncsvirágok felé. Megkapod. Részint azért akartam, hogy a házban élj, mert szerettelek volna jobban megismerni. Amikor alkalmaztalak, olyasmit bíztam rád, ami nagyon fontos volt nekem. Ha az első egy-két hét után úgy döntök, hogy nem az a fajta ember vagy, akit szeretni és tisztelni tudnék, akkor felmondtam volna. - Stellára emelte a tekintetét. - Függetlenül attól, hogy mennyire vagy hozzáértő. Nem nehéz olyan embert találni, aki érti a dolgát - Köszönöm. Azt hiszem. - Azt hiszem, ezekből a cserepes muskátlikból viszek magammal. Időt és fáradságot takarítanak meg nekem, és elegendő tartalékunk van belőlük. - Csak mondd meg mennyi, és én hozzáírom a leltárhoz. Roz, van még itt valami, amiről beszélni szeretnék veled. - Mondd csak! - intett neki Roz, miközben válogatni kezdett a virágok közt. - A kísértetről. Roz felemelt egy lazacszínű muskátlit, és minden oldalról alaposan szemügyre vette. - Mi van vele? - Még attól is ostobának érzem magam, hogy beszélek róla, de... érezted valaha is úgy, hogy meg akar félemlíteni? - Félemlíteni? Nem, ilyen erős szót nem használnék rá. - Roz egy műanyag tálcára tette a muskátlit, és másikat választott. - Miért kérded? - Mert láttam őt. - Ebben nincs semmi szokatlan. A Harper-ház asszonya többnyire az anyáknak és a kisfiúknak mutatja meg magát. Néha kislányoknak is. Magam is láttam néhányszor kiskoromban, és meglehetősen sokszor, ahogy a fiúk sorra megszülettek. - Mondd el, hogy néz ki! - Körülbelül olyan magas lehet, mint te. - Miközben beszélt, Roz egy pillanatra sem hagyta abba a muskátlik

válogatását a délutáni összejövetelre. - Sovány. Nagyon sovány. A húszas évei közepe-vége felé járhat. Nem néz ki túl jól. Már úgy értem - tette hozzá szórakozott mosollyal -, ahhoz képest, hogy szellem. Nekem az a benyomásom, hogy valaha gyönyörű volt, de aztán megviselte valamilyen betegség. Szőke, a szeme valahol a zöld és a szürke között van. És nagyon szomorú. Szürke ruhát hord, vagy legalábbis szürkének látszik, és úgy lóg rajta, mintha sokat fogyott volna. Stella sziszegve fújta ki a levegőt. - Igen, őt láttam. Ezt láttam. Tudom, hogy fantasztikusan hangzik, de tényleg láttam. - Érezd magad megtisztelve! A legenda szerint ritkán mutatkozik meg olyanok előtt, akik nem tartoznak a családhoz. Nem kellene megijedned tőle, Stella! - Mégis megrémültem. Tegnap este, amikor hazaértem, bementem a fiúkhoz, hogy megnézzem őket. Először csak hallottam. Amolyan altatódalt szokott énekelni. - Kék a levendula. Úgy is mondhatnánk, hogy ez az ismertetőjegye. - Apró metszőollót vett elő, és levágott egy gyenge oldalhajtást. - Soha nem hallottam, hogy akár egy szót is mondott volna, csak a ház gyerekeinek énekel éjszakánként. - Keli a levendula. Igen, ez az. Hallottam a hangját, és berohantam a szobába. És ott állt, a két ágy között. Egyenesen rám nézett. Csak egy másodpercig tartott, de engem nézett. A szeme egyáltalán nem szomorú volt, Roz, hanem dühös. Hideg fuvallat söpört végig a szobán, mintha indulatában hozzám vágott volna valamit. Nem olyan érzés volt, mint máskor, amikor csak a hideget éreztem. Roz erre már érdeklődve emelte fel a fejét. - Egyszer-kétszer magam is úgy éreztem, mintha feldühítettem volna valamivel. Az élmény nagyon hasonló volt a tiedéhez. - Megtörtént, - Hiszek neked, de saját tapasztalataim alapján azt mondhatom, hogy jelenléte az esetek többségében egyfajta derűt hordozott magával. Az indulatkitöréseit mindig úgy fogtam fel, hogy rosszkedve van. Gondolom, egy szellemnek is lehet rossz hangulata. - Gondolod, hogy egy szellemnek is lehet rossz hangulata - ismételte Stella lassan. - Fel sem fogom, amit mondasz. dália - Az embernek vannak hangulatai, nem igaz? Miért változnának meg a haláluk után? - Rendben - mondta némi gondolkozás után Stella. Megpróbálok alkalmazkodni a helyzethez, bár számomra az őrülettel határos. Talán az a baja, hogy itt lakom. - Az elmúlt száz-egynéhány évben rengetegen éltek a Harper-házban, akik sokszor fogadtak vendégeket is. Biztosan hozzászokott már. De ha szeretnél átköltözni a másik szárnyba...

- Nem, köszönöm. Nem hiszem, hogy bármit is jelentene. Mivel elég ideges voltam ahhoz, hogy tegnap éjjel a fiúk szobájában aludjak, bizton állíthatom, hogy nem rájuk dühös, csak rám. Ki ő? - Senki sem tudja biztosan. A társaságban tapintatosan csak úgy szokták emlegetni, hogy egy Harper feleség, de feltételezik, hogy a valóságban szolgáló volt. Egy dada vagy nevelőnő. Szerintem a ház valamelyik férfija elcsábította, aztán eltaszította magától, amikor megtudta, hogy terhes. Tekintetbe véve a gyerekekhez való kötődését, egyértelműnek tűnik, hogy valamilyen módon kapcsolatban volt a kicsikkel. Az pedig egészen biztos, hogy a házban vagy valahol a közelben halt meg. - Vannak feljegyzések, nem igaz? Családi biblia, a születések és halálozások adatai, képek, fotók, akármi. - Ó, százával. - Szeretném végignyálazni őket, ha nincs ellene kifogásod. Ki akarom deríteni, hogy ki volt. Tudni akarom, kivel vagy mivel állok szemben. - Rendben - tette csípőre a kezét Roz a metszőollót le sem téve. - Azt hiszem, elég különös, hogy ez eddig még senkinek sem jutott eszébe, magamat is beleértve. Én is segítek. Érdekes munka lesz. - Ez isteni! - vette szemügyre Hayley a nagy asztalt a könyvtárban, ahol Stella már elrendezte a fényképalbumokat, a vastag családi bibliát, a régi papírokkal teli dobozokat, a laptopját és néhány jegyzettömböt. - Olyanok vagyunk, mint Scooby-Doo és csapata. - El sem hiszem, hogy te is láttad, és nem mondtad el senkinek. Hayley felhúzta a vállát, és tovább bóklászott a szobában. - Attól féltem, azt hiszitek majd, hogy kiborultam. Mellesleg, azt az egy alkalmat kivéve csak futólag láttam, mintha csak egy árny suhant volna át itt - kopogtatta meg a halántékát. - Még soha nem éltem egy házban egy szellemmel. Ez állati klassz! - Örülök, hogy élvezed. Tényleg élvezte. Mivel apja és ő is szerette a könyveket, a nappalijukat nevezték könyvtárszobának, és telezsúfolták a polcokat könyvekkel, és pár kényelmes karosszéket is beállítottak. Csinos szoba volt, barátságos és csinos. De ez itt igazi könyvtár volt. A magas ablakok közti falmélyedésekben gyönyörű könyvszekrények álltak, a falakat körös-körül magas polcok borították, ahol százával sorjáztak a könyvek, mégsem tűnt zsúfoltnak a fal sötét, szemet pihentető zöldje és a meleg, krémszínű gránitkandalló mellett. Hayley-nek nagyon tetszettek az óriási, fekete gyertyatartók, és a kandallópárkányon sorakozó családi fényképek. A szobában több fénykép is volt, elszórva itt és ott, és rengeteg csodálatos holmi. Díszes tálkák és szobrok, egy

kupola formájú kristályóra és virágok, természetesen. A ház szinte minden szobája tele volt virágokkal. A széles szájú vázából szinte kiáradtak a bársonyos szirmú, sötétlila tulipánok. Kényelmes, puha bórüléses székek és egy kanapé is gondoskodott arról, hogy legyen hova leülni a választott könyvvel. Bár a mennyezetről egy lélegzetelállító csillár lógott, és a könyvszekrényeket is megvilágították, elegáns asztali és állólámpák is voltak a szobában. A szőnyegek talán százévesek is lehettek, és milyen izgalmasak a szegélymintául szolgáló egzotikus madarak. El sem tudta képzelni, milyen érzés lehet egy ilyen szobát birtokolni, azt még kevésbé, honnan tudja valaki, hogyan kell úgy berendezni, hogy... fényűző - nem tudott rá jobb szót kitalálni - és mégis barátságos legyen. Ugyanolyan barátságos, mint az ő kicsiny könyvtáruk odahaza. De Roz tudta. Roz, Hayley megítélése szerint, igazi nagymenő volt. - Azt hiszem, ez lesz a kedvenc szobám a házban szólalt meg. - Persze mindegyik szobánál erre a döntésre jutok, amelyikben öt percnél többet töltök. De úgy érzem, ez viszi el a pálmát. Olyan, mintha a Southern Living vagy más lakásmagazin kelt volna életre. És itt az életen van a hangsúly. Ha arra támad kedved, lefekszel és szundítasz egyet a kanapén. - Értem, mire gondolsz. - Stella félretette a fényképalbumot, amit lapozgatott. - Hayley, ne felejtsd el, a gyerekeknek egy szót sem! - Nem szólok nekik, ne aggódj. Visszasétált az asztalhoz, és végre leült. - Tudjátok, mi jutott eszembe? Akár szeánszot is tarthatnánk. Az olyan félelmetes és szuper lenne. - Én nem mennék ilyen messzire - mormolta Stella, és felnézett az ajtónyitásra. Dávid jött be. - Szellemvadász falatok - jelentette be, miközben az asztalra tette a tálcát. - Kávé, tea, süti. Angyali eledel tortát is akartam csinálni, de az túl nyilvánvaló lett volna. - Élvezed, igaz? - De még mennyire. De kész vagyok feltűrni az ingujjam, és belevetni magam a munkába. Ennyi idő után végre nevet kap a házi kísértetünk. És ez mire kell? - mutatott rá Stella laptopjára. - Jegyzeteknek. Tények, adatok rögzítésére. Még nem tudom, hisz csak ma kezdtem bele a kutatásba. Roz érkezett, karján egy kartondobozzal. Arcán koszfolt, hajában selymes pókhálófonalak csillogtak. - Háztartási számlák a padlásról. Van még fent néhány dobozzal, de kezdetnek ez is megteszi. Az asztalra borította a doboz tartalmát, közben elvigyorodott. - Remek móka lesz. Nem is tudom, miért nem jutott előbb eszembe. Hol kezdjük? - Arra gondoltam, hogy tarthatnánk szeánszot - kezdte Hayley. - Talán

magától is elárulja, hogy miért rekedt meg a lelke a létezésnek ezen a szintjén. Van ilyen a szellemekkel. Csapdába esnek, és néha még azt sem tudják, hogy meghaltak. Hát nem félelmetes? - Egy szeánsz? - dörzsölte össze két kezét Dávid. - Hol is hagytam a turbánom? Amikor Hayley nevetésben tört ki, Stella erélyesen megkopogtatta az asztalt. - Ha sikerülne úrrá lennetek féktelen jókedveteken, talán foglalkozhatnánk valami komolyabbal is. Mondjuk, meghatározhatnánk, hogy mikor élt. - Még soha nem próbáltam kideríteni egy szellem életkorát - merengett Dávid. - De készen állok rá. dfuék dália Stella lapos oldalpillantást vetett a férfi felé. - Induljunk ki a ruházatából. Annak alapján nagyjából be tudjuk határolni azt az időszakot, amikor élt. - Kormeghatározás a divat segítségével. Jó ötlet - bólintott Roz, és bekapott egy sünt. - Tényleg okos - helyeselt Hayley. - Csak az a baj, hogy én nem igazán tudom, mit visel. Épp csak egy pillanatra láttam. - Szürke ruhát - vetette közbe Roz. - Hosszú ujjú és magas nyakú szürke ruhát - Le tudnád rajzolni? - kérdezte Stella. - Az egyenesekkel és ívekkel még elboldogulok, de ha embert kell rajzolnom, megáll a tudomány. - Akkor Roz a te embered - veregette meg Roz vállát Dávid. - Le tudnád rajzolni, Roz? A benyomásaidat róla. - Megpróbálhatom. - Hoztam jegyzetfüzetet - nyújtott Roz felé egyet Stella, amivel megmosolyogtatta barátnőjét. - Hát persze hogy hoztál. És azt is lefogadom, hogy a ceruzákat is szépen kihegyezted. Első nap az iskolában. - Anélkül elég nehéz lenne velük írni. Dávid, amíg Roz rajzol, te mesélhetnél nekünk a... nos, azt hiszem, nyugodtan nevezhetjük Harper-ház szellemének. Szóval, elmesélnéd az élményeidet? - Kevés emlékem van róla, az is abból az időből, amikor még kölyök voltam, és a Harper fiúkkal lógtam együtt. - Talán kezdd az elsővel! - Ó, az elsőt soha nem felejti el az ember - kacsintott rá, majd ő is leült, és kávé töltött magának. - Itt maradtam éjszakára a fiúkkal, és úgy tettünk, mintha aludnánk, hogy dióra igbcrts Roz be ne jöjjön megbüntetni minket. Suttogva beszélgettünk. .. - Mindig azt hitték, hogy suttognak - szólt közbe Roz, de nem hagyta abba a rajzolást. - Azt hiszem, tavasz volt. Emlékszem, nyitva voltak az ablakok, és enyhe szellő fújdogált. Kilencéves lehettem. Az iskolában ismerkedtem meg Harperrel, és bár egy évvel alattam járt, rögtön jó barátok lettünk. Még csak pár hete

ismertük egymást, amikor először átjöttem éjszakázni. Szóval, feküdtünk a sötétben, és azt hittük, suttogva beszélgetünk. Akkor mesélt nekem a szellemről. Azt hittem, csak kitalálta, hogy megijesszen, de esküdözött, hogy igaz, és már sokszor látta. Valószínűleg elaludtunk. Emlékszem, arra ébredtem, mintha valaki megsimogatná a fejem. Arra gondoltam, hogy biztos Roz az. Kicsit zavarba jöttem, és kinyitottam az egyik szemem. Dávid belekortyolt a kávéjába, és résnyire szűkült szemmel kutatott az emlékei között. - És akkor megláttam a nőt. Átsétált Harper oldalára, és föléhajolt, mint amikor valaki homlokon csókol egy kisgyereket. Aztán átsétált a szobán. A sarokban egy hintaszék állt. Leült, hintázni és énekelni kezdett. Dávid letette a kávéscsészét. - Nem tudom, megmozdultam-e, vagy valami hangot adtam-e ki, de a nő hirtelen egyenesen rám nézett. Azt hittem sír, de mosolygott. Ajka elé tette az ujját, hogy csendre intsen. Aztán eltűnt. - Mit csináltál? - kérdezte Hayley áhítattal a hangjában. - A fejemre húztam a takarót, és ki sem bújtam alóla reggelig. - Féltél? - akarta tudni Stella. ctfKk dália - Csak kilenc voltam, és nagyon érzékeny. Egy szellem... még szép, hogy féltem. De nem sokáig. Reggelre az egész álomnak tűnt, de kellemes álomnak. Megsimogatta a hajam, és énekelt is nekem. És szép volt. Semmi csörgő lánc vagy vérfagyasztó üvöltés. Egy kicsit olyan volt, mint az angyalok, szóval nem féltem tőle. Reggel, amikor elmeséltem Harpernek, azt mondta, biztos testvérek vagyunk, mert eddig egy barátja sem látta a nőt. Elmosolyodott az emléken. - Igencsak büszke voltam, és alig vártam, hogy újra lássam. Aztán láttam még néhányszor. Amikor olyan tizenhárom éves lehettem, amikor - mondjuk így, a látomások - abbamaradtak. - Beszélt valaha hozzád? - Nem, csak énekelt. Mindig ugyanazt a dalt. - Csak a hálószobában láttad, éjszaka? - Nem. Egyszer a szabadban táboroztunk. Forró nyár volt, tele bogarakkal, de addig nyaggattuk Rozt, amíg meg nem engedte, hogy a sátorban aludjunk. Végül is nem maradtunk kint egész éjszaka, mert Mason elvágta a talpát egy kövön. Emlékszel, Roz? - Igen. Hajnali két óra volt. Beraktam a négy fiút a kocsiba, és bevittem őket a sürgősségi osztályra, hogy összevarrják Mason sebét. - Még naplemente előtt kimentünk a birtok nyugati végébe. Tízre már félig rosszul voltunk a sok hot dogtól és pehelycukortól, és halálra rémítettük egymást ostoba kísértethistóriákkal.

Mindenfelé szentjánosbogarak röpködtek - mormolta lehunyt szemmel. Nyár közepe volt, és fülledt, párás meleg. Csak egy kisgatya volt rajtunk. A kicsik már elaludtak, de mi Harperrel még beszélgettünk. Aztán biztos elbóbiskoltam, mert arra ébredtem, hogy Harper rázza a vállamat. Ott van, mondta, és akkor megláttam a nőt, ahogy a kertben sétált. - Ó, istenem! - nyögte Hayley, és közelebb nyomakodott Davidhez, miközben Stella rendületlenül gépelt. - És aztán mi történt? - Harper a fülembe sziszegte, hogy követni fogja a nőt, éh meg megpróbáltam lebeszélni róla, óvatosan, hogy meg ne sértsem a barátságunkat. A másik kettő is felébredt, és Harper kijelentette, hogy akkor is megy, de mi nyugodtan maradjunk, ha gyáva nyulak vagyunk. - Fogadni mernék, hogy erre mind mentetek - jegyezte meg Stella. - A gyáva nyúl titulus nem a legjobb ajánlólevél fiútársaságban. Mindannyian mentünk. Mason alig volt hat, de hősiesen jött a nyomunkban, próbált lépést tartani velünk. A hold fényesen világított, így jól láttunk, de Harper azt mondta, le kell maradnunk, hogy ő ne lásson meg minket. - Esküszöm, szellő sem rezdült. Egy hang sem hallatszott, ahogy a nő végigsétált az ösvényen, át a bokrokon. Aznap éjjel valahogy más volt, de nem jöttem rá, hogy mitől, csak jóval később. Hayley közelebb hajolt, megragadta a karját. - Mi? Mitől volt más aznap éjjel? - Leengedte a haját. Előtte mindig feltűzve hordta. Akkor bájos, régies gyűrűkben keretezte az arcát, de aznap éjjel vad, örvénylő zuhatagként omlott a vállára, hátára a haja. És valami fehér uszályszerűséget viselt. Sokkal inkább kísértetnek nézett ki, mint addig bármikor. És féltem tőle, jobban, mint amikor először láttam, vagy akármikor azután. Az ösvényen haladt, keresztülgázolt a virágokon anélkül, hogy megérintette volna őket. Hallottam a saját ziháló lélegzetemet, és valószínűleg lassítottam is, mert hKjk dália Harper jócskán megelőzött. A nő az istálló felé ment, vagy talán a kocsiszín felé. - A kocsiszín felé - sikkantotta Hayley. - Ahol Harper lakik? - Igen. De akkor még nem lakott ott - tette hozzá nevetve. - Alig volt több, mint tíz. Úgy tűnt, egyenesen az istálló felé tart, de el kellett mennie a kocsiszín mellett. Szóval, akkor megállt, megfordult és visszanézett. Emlékszem, halálra váltan megtorpantam, és úgy éreztem, menten elájulok. - Azt elhiszem - mondta nagy érzéssel Hayley. - Őrültnek nézett ki, és ez valahogy rosszabb volt, mint az a tudat, hogy halott. Mielőtt eldönthettem volna, hogy

Harper után rohanok, vagy gyáva nyúlként megfutamodom, Mason felsikított. Először azt hittem, hogy a nő elkapta valahogy, és én magam is majdnem sikítani kezdtem. De Harper már jött is vissza száguldva. Kiderült, hogy az egyik kő megvágta Mason talpát. Amikor újra az istálló felé néztem, a szellem már eltűnt. Elhallgatott, megrázkódott, majd halkan felnevetett, - Halálra rémültem. - Én is - nyögte Hayley. - Hat öltéssel varrták össze a sebet. - Roz Stella felé nyújtotta a jegyzetfüzetet. - Ilyennek láttam. Stella tanulmányozni kezdte a sovány, szomorú szemű nő rajzát. - Ez ő. Te is ilyennek láttad, Dávid? - Igen, kivéve azt az egy éjszakát. - Hayley? - Nagyon jól eltaláltad. - Én is csak ezt mondhatom. Ezen a rajzon derékban karcsúsított, magas nyakú, elöl gombos, egyszerű ruhát visel. A ruha ujja könyökig kissé puffos, ott összeszűkül, majd onnan szabadon omlik a csuklóra. A szoknyarész a csípőre simul, lefelé bővül valamelyest. A haja csigákba göndörödik, és egyfajta kontyba van felcsavarva. Mindjárt elindítok egy keresést a világhálón, de így is nyilvánvaló, hogy az 1860-as évek után járunk, nem igaz? Akkoriban Scarlett OHara abroncsszoknyája volt divatban. És az 1920-as évek elé tehetjük, mert körülbelül akkortól rövidülnek a szoknyák. - Azt hiszem, a századforduló környékéről származhat - szólt közbe Hayley, majd vállat vont, amikor minden szem rászegeződött. - Ti is tudjátok, hogy egy csomó haszontalan dologgal van teletömve a fejem. Ez itt úgy néz ki, mint amit darázsderéknak hívtak. Úgy értem, annak ellenére, hogy cérnavékony, mégis látszódik rajta, hogy ezt a stílust képviseli. A laza erkölcsű kilencvenes évek világa. - Jó, akkor kezdjük a kilencvenes évekkel. Stella gépelni kezdett, majd megnyomta az enter gombot. - Pisilnem kell. Ne találjatok semmi fontosat, amíg viszsza nem érek! Hayley olyan gyorsan sietett ki, ahogy csak állapota megengedte. Stella keresgélt a találatok között, majd kiválasztott egy, az 1890-es évek divatjával foglalkozó oldalt. - Késő viktoriánus kor - jelentette ki Stella a képeket nézve. - Homokóra fazon. Ezeken a képeken valamivel elegánsabbnak néznek ki, de azt hiszem, ugyanaz a stílus. Átpörgette a képeket az évtized végéig, majd belenézett a huszadik század első éveibe. - Nem, ezek a ruhaujjak sokkal szélesebbek a vállnál. Sonkaujjnak hívják őket, és a ruha deréknál szorosabban rásimul a testre.

íÁJk dália Visszalapozott néhány oldalt. - Nem, ez itt már a fardagályok kora. Azt hiszem, Hayley-nek lesz igaza. Az 1890-es években kell keresgélnünk. - A kilencvenes évek - sietett be Hayley. - Egy pont nekem. - Ne kapkodjátok el! - figyelmeztette őket Roz. - Ha szolgáló volt, akkor lehet, hogy nem a divat szerint öltözött. - A fenébe! - törölte le látványosan Hayley a képzeletbeli pontozótáblát. - De még így is mondhatjuk, hogy 1890 és talán 1910 között élhetett - mondta vigasztalóan Stella. - És ha ezt elfogadjuk, és hogy olyan huszonöt éves lehet, akkor feltételezhetjük, hogy 1865 és 1885 között született. Nagyot fújt. - Túl nagy időegység és túl sok hibalehetőség. - A haja - szólt közbe Dávid. - Lehetett szolgáló, hordhatott más által levetett ruhákat, de semmi sem gátolhatta meg, hogy a haját divatosra fésülje. - Remek! Stella újra gépelni kezdett, tallózott az oldalak közt. - Megvan. A Gibson leány a pompadour frizurával 1895 után jött divatba. Ezt tekintetbe véve és feltételezve, hogy hősnőnk a kor divatjának megfelelően fésülte a haját, leszűkíthetjük az iménti időszakot 1890 és 1895 közé, vagy, mondjuk, úgy 1898-ig, ha esetleg lemaradt volna egy kicsit a divattól. Ennek alapján megállapíthatjuk, hogy valószínűleg abban az évtizedben halt meg... ó, mondjuk, huszonkét és huszonhat éves kora közt. - Kezdjük a családi bibliával! - javasolta Roz. - Abból megtudhatjuk, hogy volt-e olyan Harper asszony - vér szerinti vagy házasság révén -, aki ennyi idős volt, és az adott évtizedben hunyt el. Maga elé húzta a fekete bőrkötéses bibliát, amit szemmel láthatóan rendszeresen leporoltak, és időnként gondosan átdörzsölték olajos ronggyal. Stella feltételezte, hogy maga Roz viseli gondját. Roz átlapozta a családfát, - Egészen 1793-ig, John Andrew Harper és Fiona MacRoy házasságkötéséig megy vissza. Fel van sorolva mind a nyolc gyerek születése. - Nyolc gyerek? - kerekedett el Hayley szeme, és kezét a hasára tette. - Szentséges szűzanyám! - Ahogy mondod. Közülük hat érte meg a felnőttkort folytatta Roz. Megnősült, és csak nemzett, nemzett és nemzett. - Óvatosan lapozta a hártyavékony oldalakat. Van néhány Harper lány születési adata 1865 és 1870 között, akik házasságkötések révén születtek. És itt van ni, Alice Harper Doyle, meghalt huszonkét éves korában, 1893 októberében, gyermekszülésben. - Ez iszonyú! - szörnyülködött Hayley. - Fiatalabb

volt, mint én. - És már kétszer szült - jegyezte meg Roz. - Nem volt könnyű akkoriban asszonynak lenni. - Itt lakott, ebben a házban? - kérdezte Stella. - Itt halt meg? - Valószínűleg. 1890-ben ment hozzá a natchezi Dániel Francis Doyle-hoz. Ellenőrizhetjük a halotti bizonyítványát. Találtam még három nőt, aki ebben az időszakban halt meg, de a koruk nem egyezik. Nézzük csak, mi van még itt. Alice Reginald Harper húga volt. Volt még két lánytestvér. Fiú egy sem. Elég sok hely kimaradt Reggie és a húgai között is. Biztos a vetélések. Hayley halk nyikkanására Roz felnézett. - Nem akartalak felzaklatni. ljpk dália - Jól vagyok, minden rendben - vett egy nagy lélegzetet a lány. - Szóval Reginald volt az egyetlen fiú ezen az ágon. - Igen. Rengeteg unokatestvére volt, és egyikük örökölte volna a birtokot, ha Reginald örökös nélkül hal meg. De volt egy fia, igaz, előtte néhány lánya, de 1892-ben fia született. - És mi a helyzet a feleségével? Talán ő a mi emberünk. - Nem, ő tisztes öregkort ért meg. 1925-ig élt. - Akkor először Alice-nek nézünk utána - döntötte el Stella. - És nézzük meg a szolgálókat is abból az időszakból. Nem lenne csoda, ha a szolgálólányokkal vagy a dadával kavart volna, amíg a felesége terhes volt. Végtére is, férfi volt, - Hé! - tiltakozott Dávid. - Bocs, kedvesem! Mondjuk így, Harper férfi volt, és olyan időszakban élt, amikor bizonyos körökhöz tartozó férfiaknak bevett szokása volt szeretőt tartani, és nem jelentett lelkiismereti problémát ágyba vinni egy szolgálólányt. - Ez valamivel jobban hangzik, de nem sokkal. - Az biztos, hogy ő és a családja itt éltek az adott időszakban? - A Harperek mindig a Harper-házban éltek - magyarázta Roz Stellának. És ha jól emlékszem a családi krónikákra, Reginald volt az, aki felcserélte a gázvilágítást elektromosra. Itt élt egészen a haláláig, azaz... - Roz ellenőrizte a könyvben. - 1919-ig. Akkor a ház a fiára, ifjabb Reginaldre szállt, aki egy távoli unokatestvérét, Ellizabeth Harper McKinont vette el 1916-ban. - Jó, akkor nézzük meg, hogy Alice itt halt-e meg, és át kell lapoznunk a halotti bizonyítványokat, hogy volt-e olyan szolgáló, aki korban megfelel, és abban az időben halt meg. - Stella a jegyzetfüzetébe írta be a keresési adatokat. - Roz, nem tudod véletlenül, hogy... jobb híján nevezzük őket látomásnak... szóval, hogy mikor kezdődtek

a látomások? - Nem, és csak most jövök rá, hogy ez milyen furcsa. Tudnom kellene, mint ahogy sokkal többet kellene tudnom magáról a szellemről is. A Harper család története nemzedékről nemzedékre száll, írásban és szóban is. Erre itt van egy kísértet, aki itt bolyong köztünk legalább egy évszázada, és jóformán semmit nem tudok róla. Az apám csak Harper nőnek hívta. - Mi az, amit tudsz? - húzta maga elé a füzetet Stella, és felkészült a jegyzetelésre. - Ismerem a külsejét, a dalt, amit énekel. Láttam őt kislánykoromban, amikor bejött a szobámba, és altatódalt énekelt nekem, ahogy azt már nemzedékek óta szokta. Olyan... megnyugtató volt. Valami gyengédséget árasztott magából. Néha megpróbáltam vele beszélgetni, de soha nem válaszolt. Csak mosolygott. Néha sírt. Köszönöm, kedvesem - mondta Davidnek, aki újra teletöltötte a poharát. Kamaszkoromban nem láttam, és kamaszlányként nem is igazán gondoltam rá. Egész más dolgokon járt az eszem. De a következő találkozásra nagyon is jól emlékszem. - Ne húzd az idegeinket! - követelte Hayley. - Kora nyár volt, június vége. John és én fiatal házasok voltunk, és itt laktunk, ebben a házban. Forró, tikkasztó éjszaka volt, amikor az ember úgy érzi, hogy a párás levegő súlyos takaróként borul rá. De mivel nem tudtam aludni, yjék dália úgy döntöttem, hogy otthagyom a hűvös szobát, és kimegyek a forró kertbe. Nyugtalan voltam, és ideges. Arra gondoltam, hogy talán terhes vagyok. Akartam, hogy az legyek - akartuk, de annyira, hogy nem is tudtam másra gondolni. Kimentem a kertbe, leültem a padra, és álmodoztam a holdfényben, közben azon imádkoztam, bárcsak igaz lenne és kisbabát várnék. Felsóhajtott. - Még csak tizennyolc voltam. Mindegy. Ahogy ott ültem, megjelent. Nem láttam és nem is hallottam jönni. Egyszer csak ott állt előttem az ösvényen, és mosolygott. Volt valami különös a mosolyában, és én tudtam, egyszerre biztosan tudtam, hogy gyermeket várok. Csak ültem ott, a forró nyári éjszakában, és zokogtam örömömben. Amikor néhány hét múlva felkerestem az orvosom, tudtam, hogy terhes vagyok Harperrel. - Ez olyan szép - pislogta vissza a könnyeit Hayley. Olyan megható. - Találkoztam vele néhányszor az évek során, és mindig megjelent a terhességeim kezdetén, amikor még nem tudtam biztosan, hogy gyereket várok. Olyankor, ha megláttam, tudtam, hogy kisbabám lesz. Amikor a legkisebb fiam elérte a felnőttkort, nem láttam többet. - Valami köze kell, hogy legyen a gyerekekhez - vélte Stella, és kétszer is aláhúzta a terhesség szót. - Ez lesz a

kapocs. A gyerekek, a gyerekes anyák és a terhes nők látják őt. A meghalt szülésben elmélet jónak tűnik - mondta, majd rögtön összerándult. - Ne haragudj, Hayley, nem jól fejeztem ki magam. - Tudom, mire gondoltál. Talán Alice lesz az. Talán addig nem tudja itt hagyni ezt a világot, amíg napvilágra nem kerül a neve. - Hát akkor - nézett Stella a dobozokra és könyvekre lássunk neki! Aznap éjjel újra álmodott. Elméje tele volt szellemekkel és kérdésekkel, a tökéletes kerttel, aminek közepén makacsul ott virított a kék dália. A gaz nem más, mint rossz helyen nőtt virág. A fejében hallotta a hangot, mely nem az övé volt. - Igaz. Ez így igaz - mormolta. - De annyira gyönyörű! Olyan erős és eleven. Valóban úgy néz ki, de ez csalóka. Ha ott marad, mindent megfog változtatni. Átveszi az uralmat a többifölött, és mindent tönkretesz, amit alkottál. Mindent, amid van. Megkockáztatnád? Kockára tennél mindent egyetlen virágért? Egy olyan virágt, amely afagy ebő érintésére elfog pusztulni? - Nem tudom - tanulmányozta a kertet, majd megdörzsölte libabőrös karját. - Talán változtathatnék a terven. Használhatnám gyújtópontnak. Villám sújtott le, és az ég elsötétült. Úgy állt a kertben, mint valaha a saját konyhájában állt egy viharos estén. És beléhasított a gyász, mintha valaki éles kést döfött volna a szívébe. Érzed? Akarod újra érezni? Vállalnád ezt afqjtafájdalmat ezért? - Nem kapok levegőt. - Térdre roskadt, ahogy a fájdalom újra átviharzott rajta. - Nem kapok levegőt! Mi történik velem? Emlékezz! Gondolkozz el rajta! Gondolj a gyermekeid ártatlanságára, és pusztítsd el! Ásd ki! Mielőtt még túl késő lenne! Látod hogy próbál árnyékot vetni a többi virágra? íKjk dália Látod hogy lopja el előlük a napfényt? A szépség néha mérgező is lehet. A hidegtől reszketve ébredt fel, szíve hevesen dobogott minden lüktetésnél érezve a fájdalmat, mely kiszakította az álomból. És tudta, nem volt egyedül, még az álmaiban sem. ótella a szabadnapján elvitte a gyerekeket az állatkertbe, ahol találkoztak az apjával és feleségével. Egy órán belül a fiúk keze tele volt gumikacsákkal, léggömbökkel és jégkrémmel. Stella már rég elfogadta, hogy a nagyszülők kiváltsága kényeztetni az unokákat, és mivel a fiúknak már csak ez a nagyszülőpáros maradt, úgy döntött, rájuk hagyja. Amikor a gyerekek a hüllőházat vették célba, Stella úgy döntött, inkább kint marad, és a legnagyobb lelki nyugalommal bízta rá a fiúkat a nagypapára.

- Anyátok mindig is irtózott a kígyóktól - mondta Will a srácoknak. - És nem szégyellem beismerni, hogy így van. Menjetek csak, én itt megvárlak benneteket. - Veled maradok - gyűrögette Jolene kék baseballsapkáját. - Inkább Stellát választom társaságnak, mint egy óriáskígyót. - Lányok... - nézett össze a fiúkkal Will. - Rajta, férfiak, indulás a kígyóverembe! Harsány csatakiáltással rohamozták meg az épületet. - Olyan jó hozzájuk - jegyezte meg Stella. - Olyan természetes közvetlenséggel bánik velük. Annyira örülök, hogy a közelben lakunk, és gyakran látjuk egymást. v. dália - Nem hiszem, hogy jobban örülsz, mint mi. Esküszöm, Will maga is kisfiúvá változott az elmúlt pár napban. Alig várta a mai napot. Annyira büszke rátok! - Azt hiszem, mindketten sokat vesztettünk, hogy tőle távol nőttem fel. - ó, hogy kárpótolni tudjátok egymást az elmulasztott évekért. Stella Jolene-re nézett, miközben odasétáltak az egyik padhoz. - Róla soha nem beszélsz. Egy rossz szót sem ejtesz rá. - Édesem, össze sem tudom számlálni, hogy az elmúlt huszonhét évben hányszor haraptam a nyelvemre, nehogy kimondjam, amit gondolok. - Miért? - Azért, édesem, mert ha második feleség vagy, és ráadásul mostohaanya is, akkor ez a legjobb, amit tehetsz. Azonkívül erős, okos és nagylelkű asszony lett belőled, aki maga is gyermekeket nevel. Nem is akármilyeneket! A világ két legbájosabb, legcsinosabb és legokosabb kisfiúját. Akkor mi értelme lett volna kritizálni? Bezzeg az anyám nem fogja vissza magát, gondolta Stella. - Mondtam már neked valaha, hogy te vagy a legjobb dolog, ami apámnak megadatott? - Talán egyszer vagy kétszer - pirult el Jolene. - De az ember sosem bánja, ha újra hallhatja. - Akkor hadd tegyem hozzá, hogy te vagy az egyik legjobb dolog az én életemben is. És a fiúk, természetesen. Jolene szeme megtelt könnyel. - Most nézd meg, mit tettél! Mindjárt elsírom magam. Beletúrt a táskájába, és előhúzott egy csipkés zsebkendőt. - Ez annyira kedves. Olyan aranyos, hogy ezt mondod mondta szipogva, és megpróbálta egyidejűleg megtörölni a szemét és átölelni Stellát. - Nagyon szeretlek. Mindig is szerettelek. - Mindig is éreztem.

Stella elhúzódott, és maga is zsebkendő után kezdett kutatni. - Istenem, nézd, mit tettünk egymással! - Megérte. Néha egy jó kis sírás felér a szexszel. Nagyon elkenődött a festék? - Csak egy kicsit... - Stella a zsebkendője sarkával letörölte Jolene szeme alól az apró foltot. - Tessék, már jó is. - Úgy érzem magam, mint aki megütötte a lottófőnyereményt. Most pedig mesélj, mi van veletek, mielőtt újra sírni kezdek! - Jól mennek a dolgok. Jobban már nem is mehetnének. Nyakunkon a tavaszi roham, és én izgatottan várom. A fiúk boldogok, már rengeteg barátot szereztek. Magunk közt - szólva, azt hiszem, Gavin szemet vetett egy göndör, szőke hajú kislányra az osztályból. Melissának hívják, és Gavin fülig vörösödik, amikor róla beszél. - Ez olyan aranyos. Semmi sem fogható az első szerelemhez, nem igaz? Én még mindig emlékszem az enyémre. Majd megőrültem a fiúért. Csupa szeplő volt, és a haja mindig a szemébe lógott. Azt hittem, meghalok örömömben, amikor egy kis varangyos békát adott nekem. - Varangyos békát? - Tudod, édesem, nyolcéves voltam akkor, és vidéki, ezért elbűvölő és figyelmes ajándéknak találtam. Végül a fiú az egyik barátnőmet vette feleségül. Ott voltam az esküvőjén, és a világ legocsmányabb rózsaszín ruháját kellett felvennem. A szoknyarésze olyan széles volt, hogy egy dália egész lovat elrejthettem volna alatta. Csupa fodor meg szalag volt az egész, szóval úgy néztem ki, mint egy óriási, élő esküvői torta. Csak legyintett, miközben Stella gurult a nevetéstől. - Nem is tudom, miért beszélek róla, hacsak azért nem, mert olyan megrázó élmény volt, amit soha az életben nem felejt el az ember. Most a város másik szélén laknak. Néhanapján összejövünk. A szeplői még ma is megvannak, de a szemébe hulló tincsek már eltűntek, akárcsak a hajának nagyobb része. - Gondolom, nagyon sok embert ismersz, és tisztában vagy a város történetével is, hiszen egész életedben itt éltél. - Azt hiszem, igazad van. Nem tudok úgy végigmenni a Wall-Marton, hogy ne fussak bele legalább egy tucat ismerősbe. - Mit tudsz a Harper-ház szelleméről? Jolene elővette a púdertartóját és a rúzst, majd nekiállt felfrissíteni a sminkjét. - Hm, csak annyit, hegy emberemlékezet óta a házban kószál. Miért? - Tudom, hogy őrültségnek hangzik, főleg tőlem, de... láttam őt, - Ó, édes istenem! - Hangos csattanással csukta be a

púderdobozt. - Mondj el mindent! - Nincs sok mesélnivaló. De azért mindent elmondott, és azt is, hogy milyen kutatásba kezdtek. - Ez nagyon izgalmasan hangzik. Mintha nyomozók lennétek. Talán mi is tudunk segíteni az apáddal. Tudod, hogy mennyire szeret játszani a számítógéppel. Stella! ragadta meg Jolene a karját. - Lefogadom, hogy meggyileVVora iberta kolták. Egyszerűen agyoncsapták egy baltával vagy valamivel, és elkaparták valahol. Vagy beledobták a darabjait a folyóba. Mindig is ez volt a véleményem róla. - Csak annyit mondok, hogy fúj. A szelleme mindenesetre egészben van. De hadd emlékeztesselek, hogy a legfőbb vezérfonalunk most az egyik ős, aki gyerekszülés közben halt meg. - Ó, tényleg - duzzogott Jolene láthatóan elkeseredve. Nos, ha kiderül, hogy valóban ő volt az, az természetesen nagyon szomorú lesz, de közel sem olyan izgalmas, mint egy gyilkosság. Mesélj el mindent apádnak is, aztán majd meglátjuk, hogy mit tehetünk. Mindkettőnknek rengeteg ideje van. Nagyszerű móka lesz. - Nekem teljesen új még ez a terület. Úgy tűnik, mostanában elég sok, a megszokottól eltérő dolog történik velem. - Van ezek között a szokatlan dolgok közt egy férfi is? Egy magas, széles vállú, jóképűfajta betyáros mosollyal? Stella szeme gyanakvón összeszűkült. - És pontosan miért kérdezed? - Ismered a harmad-unokatestvéremet, Lucille-t? Már találkoztatok egyszer. Néhány napja történetesen a városban vacsorázott, és elmondta, hogy látott téged egy nagyon csinos fiatalemberrel. Nem ment oda hozzád, mert a legfrissebb hódolójával volt, és a férfi még nem vált el a második feleségétől. Ami azt illeti, már másfél éve annak, hogy még nem vált el a feleségétől, de hát ez Lucille dolga - legyintett. - Szóval, ki az a csinos fiatalember? - Logan Kitridge. - Óóó! Ő tényleg jóképű! Azt hittem, nem kedveled. - Azt nem mondhatnám, hogy nem kedvelem, csak éppen idegesítő alaknak találtam, és nehéz volt vele együtt dolgozni. De az utóbbi időben jobban kijövünk, már ami a munkát illeti, és úgy tűnik, hogy randevúztunk is. Most próbálom kitalálni, hogy akarok-e vele újra találkozni. - Na, és mire jutottál? Akarsz vagy nem? - Akarok, de... Nem lenne szabad téged arra kérnem, hogy pletykálkodj. Jolene közelebb csúszott hozzá a padon. - Édesem, ha nem engem kérdezel, akkor ugyan kit kérdezhetnél? Stella halkan felkuncogott, majd a hüllőház felé nézett, hogy nem jönnek-e a fiúk. - Csak azt szeretném tudni, mielőtt jobban belebonyolódok, hogy szokott-e

nőkkel találkozgatni. - Arra vagy kíváncsi, koslat-e utánuk? - Igen, azt hiszem, így mondják. - Én mondom neked, egy olyan férfi, mint ő, bárkit megkaphat, ha arra támad kedve, de róla még soha nem hallottam azt mondani, hogy Ez a Logan Kitridge egy közönséges csődör, mint ahogy a húgom fiáról, Curtisről. Leginkább azt hallja az ember - főleg nőktől -, hogy miként lehetséges, hogy a felesége elengedte maga mellől, vagy hogy nem akadt olyan okos nő, aki megszerezte volna magának. Te tervezed, hogy megszerzed magadnak? - Nem. Egyáltalán nem. - Talán ő akar megszerezni téged. - Inkább úgy mondanám, hogy mindketten felmérjük a terepet. - Ekkor észrevette apját a fiúkkal. - Itt jönnek a hüllővadászok. Egy szót se a fiúk előtt, rendben? - Hallgatok, mint a sír. A kertészet nyolckor nyitott. Felkészülten várták a nagy rohamot, mintha háborúba mennének. Stella seregszemlét Jyora lpbert,s tartott a csapatok fölött, Roz ellenőrizte a kirakott készletet. Csatasorba álltak a tartalékok, az idénymunkára szerződtetett újoncok, és a csatatér ha mondhatjuk így - tökéletesen rendezett, minden a helyén. Tízre elárasztotta őket a vásárlók tömege. Vevők tolongtak a bemutatótermekben, a külső elárusítóhelyeken, a nyilvános melegházakban. A pénztárgép állandóan csilingelt, mint a templomi harangok. Stella a különböző helyszínek között ingázott, és besegített, ha úgy érezte, szükség van rá. Válaszolt a személyzet és a vásárlók kérdéseire, feltöltötte a kocsikat és kosarakat, amikor a személyzetnek nem volt ideje rá, és maga segített számtalan embernek a kocsiba pakolni a vásárolt árut Úgy kommandírozta az embereket az övére akasztott adóvevőn keresztül, mint egy tábornok. - Kisasszony, itt dolgozik? Stella megállt, és a bő farmert és kopott pulóvert viselő nőhöz fordult. - Igen, asszonyom. Stellának hívnak. Miben segíthetek? - Nem találom a haranglábat, sem a gyűszűvirágot, vagy a... a felét nem találom a listámon lévő növényeknek. Minden megváltozott itt. - Valóban átrendeztük egy kissé a terepet. Szívesen segítek megtalálni, amit keres. - Már teleraktam egy kocsit - intett a fejével. - Nem akarok ide-oda hurcolkodni. - Lesz dolga elég, ugye? - mosolygott Stella a nőre. És milyen csodás választások! Steve, kivinnéd ezt a kocsit előre, és felcímkéznéd Mrs... elnézést, nem tudom a nevét. - Haggerty - húzódott mosolyra a nő szája is. - Nagydália

szerű lesz. Ne engedd, hogy levegyenek róla bármit is! Elég sok időmbe került, míg összeválogattam őket. - Nem, asszonyom. Hogy van, Mrs. Haggerty? - Köszönöm, jól. Hogy vannak a szüleid? - Ők is jól vannak. - Steve megfogta a kocsi fogantyúját - Mrs. Haggertynek van az egyik legszebb kertje a környéken - mondta Stellának. - Néhány új ágyást akarok kialakítani. Figyelj a kocsira, Steve, vagy jaj neked! Szóval, hol az ördögben van az a harangláb? - Erre parancsoljon. Engedje meg, hogy hozzak egy másik kocsit önnek, Mrs. Haggerty. Stella útközben elkapott egy kocsit. - Maga az az új lány, akit Roz alkalmazott? - Igen, asszonyom. - Északról? - Eltalálta. A nő lebiggyesztette az ajkát, és látható bosszúsággal nézett körül. - Jól megkavarta itt a dolgokat. - Tudom. Azt remélem, hogy az új elrendezés időt és fáradságot fog megtakarítani a vevőknek. - Nekem ugyan semmit nem takarított meg ma. Várjon csak egy percet! A nő megállt, megigazította a szalmakalapját, hogy a nap ne süssön a szemébe, majd tanulmányozni kezdett egy cserépnyi cickafarkkórót. - Jól néz ki ez az Achillea, nem gondolja? Jól tűri a meleget, és sokáig virágzik. - Azt hiszem, elviszek pár cseréppel a lányomnak, ha már úgyis itt vagyok. Kiválasztott három cserepet, aztán továbbindultak. Stella a növényekről beszélt, és sikerült bevonnia Mrs. Haggertyt a társalgásba. Mire az évelőkhöz értek, a nő megtöltötte a második kocsit és a harmadik felét. - Úgy látom, ismeri is a növényeit - jegyezte meg Mrs. Haggerty. - Csak viszonozni tudom a bókot. És határozottan irigylem az ön előtt álló munkáért. Mrs. Haggerty megállt, újra körülnézett, ezúttal gyanakodva. - Tudja, ahogy így elrendezte a dolgokat, elérte, hogy legalább kétszer annyit vásároljak, mint eredetileg terveztem. Ez alkalommal Stella nyíltan elmosolyodott. - Valóban? - Cseles. Tetszik nekem. A családja is északról származik? - Nem, az apám és felesége Memphisben él. Ott is születtek. - Ne mondja! Hm, hm. Ha van ideje, jöjjön el egyszer, és nézze meg a kertemet! Roz majd megmondja, hogy talál meg. - Az nagyszerű lesz. Köszönöm! Mire dél lett, Stella úgy saccolta, legalább tizenöt kilométert

gyalogolt. Háromra feladta, hogy számolja, hány kilométert sétált, hány kilót emelt meg, mennyi kérdésre válaszolt. Hosszú, kellemes zuhanyról és egy soha ki nem fogyó pohár borról álmodott. - Ez tiszta bolondokháza - nyögte Hayley, miközben az összeszedett kocsikat a helyükre tolta. - Mikor volt utoljára szüneted? dália - Ne aggódj, rengeteg ülőmunkát végeztem. Kiszolgáltam a pultnál, a vevőkkel beszélgettem. Az az igazság, hogy ki akartam már nyújtóztatni a lábam. - Alig egy óra múlva bezárunk, és lassult egy kissé az iram. Megkereshetnéd Harpert vagy valamelyik kisegítőt, és gondoskodhatnátok az áru újrafeltöltéséről. - Jól hangzik. Nézd csak, nem Mr. Belevaló Bika teherautóját látom jönni? Stella odanézett, és meglátta Logan kocsiját. - Belevaló Bika? - Találó. Határozottan illik rá. Megyek vissza dolgozni. Neki is mennie kellene. De csak állt és nézte, ahogy Logan közeledik a kavicsos úton, és megkerüli a termőtalajjal és talajtakarókkal teli zsákhegyeket. A férfi és emberei kiszálltak a kocsiból. Rövid megbeszélés után Logan elindult Stella felé. Stella elément. - Van egy ügyfelünk, aki úgy döntött, hogy abból a vörös cédrus talajtakaróból kér. Felírhatsz egy negyed tonnát. - Melyik ügyfél? - Jameson. Gyorsan felpakolunk, és megcsináljuk a munkát, mielőtt lefújnánk a mai napot. Holnap hozom a papírokat. - Most is odaadhatod. - Még meg kell írni. Ha azzal foglalkoztam volna, hogy papírokat irkáljak, nem tudnám leszállítani azt az átok talajtakarót. Jameson nem örülne neki túlságosan. Stella karjával törölte homlokáról a verejtéket. - Szerencséd, hogy túl fáradt vagyok, és nincs erőm még zsémbelni sem. - Volt dolgod elég. - Nincs is rá szó, mi volt itt. Szuper volt. Lefogadom, hogy csúcsot döntöttünk. A lábam reszket, mint a kocsoJyora ípbcits nya. Jut eszembe, arra gondoltam, hogy átmennék hozzád, és megnézném a házadat. A férfi tekintete az övébe mélyedt, és Stella hamarosan úgy érezte, apró lángok gyúlnak a gerince mentén. - Gyere nyugodtan. Ráérek ma este. - Ma este nem lehet. Talán szerdán, zárás után. Ha Roz hajlandó vigyázni a gyerekekre. - Nekem a szerda is megfelel. Tudod, hol lakom, ugye? - Meg fogom találni. Fél hét körül? - Jó. Viszlát!

Stella nézte, ahogy a férfi visszasétált a kocsihoz, közben arra gondolt, soha nem folytatott még ilyen furcsa párbeszédet a szexről. Aznap este, miután megetette a fiúkat, és útjukra bocsátotta őket, hadd játsszanak lefekvés előtt, Stella végre a zuhany alá állt, és hosszasan kényeztette magát. Ahogy a forró víz elmosta a fájdalmat és a kimerültséget, Stellát kellemes izgalom fogta el. Elsöprő győzelmet arattak! Még mindig foglalkoztatta a raktári fölösleg bizonyos területeken, illetve a más területeken mutatkozó hiány, de a nap sikerétől elkábulva azt mondta magának, hogy ne kérdőjelezze meg Roz termelői ösztöneit. Ha ez a nap valamiféle előjel volt, akkor sziklaszilárd idényre számíthatnak. Felvette a frottírköntöst, hajára törölközőt csavart, majd három lépéssel kicsacsacsázott a fürdőszobából. És ijedten sikkantott az ajtóban álló nő láttán. - Bocs, ne haragudj - horkantott Roz, hősiesen legyűrve nevethetnékjét. Hús-vér alakban állok előtted. cj.ék dália - Istenem! - Mivel lába cserbenhagyta, Stella egyszerűen lerogyott az ágyra. - Teremtő istenem! Kis híján megállt a szívem. - Hoztam valamit, ami újra dobogásra bírja - húzott elő a háta mögül Roz egy üveg pezsgőt. - Don Perignon? Ejha! Igen, azt hiszem, mintha valóban dobogni kezdene valami odabent. - Ma ünneplünk. Hayley már a nappaliban vár, és ő is kap ebből egy fél pohárkával. Csak semmi leckéztetés! - Európában a terhes nőknek nemcsak megengedik, hanem egyenesen bátorítják őket egy-egy pohárka bor elfogyasztására hetente. Hajlandó vagyok úgy tenni, mintha Franciaországban lennénk, ha egy egész pohárral kapok abból. - Akkor menjünk át a nappaliba! A fiúkat leküldtem Davidhez. Hatalmas videojáték-bajnokságot akarnak rendezni - Ó, rendben. Nem hiszem, hogy gond lesz belőle. Még van egy félórájuk fürdés és fekvés előtt. Az ott kaviár? kérdezte a nappaliba lépve. - Roz azt mondja, hogy nem ehetek belőle - hajolt előre Hayley, és megszaglászta az ezüsttálcán, ezüsttálkában lévő, fényesen csillogó kaviárhegyet. - Szerinte árthat a gyereknek. Nem baj, talán nem is ízlett volna. - Helyes. Több jut nekem. Pezsgő és kaviár. Ön remek főnök, Ms. Harper. - Nagyszerű nap volt. Mindig egy kicsit szomorúan szoktam kezdeni a szezon első napját. - Kihúzta a dugót. Elmennek az én kicsinyeim. Aztán olyan sok a tennivaló, hogy nincs időm ilyesmin borongani. - Töltött a poharakba. - Aztán a nap végére emlékeztetem magam, hogy azért

csinálom ezt az egészet, mert hasznot akarok termelni, méghozzá úgy, hogy olyat csinálok, amit élvezek is. Este aztán hazajövök, és megint elszomorodom. De ma nem! Odaadta a poharakat a két nőnek. - Nem hiszem, hogy kapásból sorolnám a számokat, tényeket és adatokat, de tudom, amit tudok. Soha nem volt még ilyen jó napunk. - Tíz százalékkal több, mint tavaly ilyenkor - emelte magasba poharát Stella. - Én történetesen kapásból tudom a tényeket és adatokat. - Hát persze hogy tudod - nevetett Roz, majd Stellát meglepve átkarolta a vállát, megszorította és nagy puszit nyomott az arcára. - De még mennyire, hogy tudod. Pokoli jó munkát végeztél! Mindketten remekeltetek. Mindenki kitett magáért. Azt hiszem, az a legkevesebb, ha elmondom, Stella, hogy én magam és a kertészet is áldja a napot, amikor felvettelek. - Hűha! - Stella ivott egy kortyot, hogy megnedvesítse a torkát. - Ezzel nem vitatkozhatok. - Újra az italába kortyolt, ezúttal hagyta, hogy az ital pezsegjen a nyelvén, mielőtt a kaviárért nyúlt volna. - De bárhogy is szeretném a saját javamra úni ezt a tíz százalékot, nem tehetem. Az árukészlet lenyűgöző. Te és Harper kivételesen tehetséges termelők vagytok. így csak öt százalékot tulajdonítok magamnak a tízből. - Jó muri volt - vetette közbe Hayley. - Az idő nagy részében kész őrület volt, de akkor is jó móka. Az a sok ember meg a hangzavar, és ahogy vitorláztak ki a megrakott kocsik, egyik a másik után. Mindenki olyan boldognak nézett ki. Gondolom, pusztán az, hogy a növények között lehettek, és a magukénak érezhették, megtette a magáét. - A jó ügyfélszolgálat sokat tett azért, hogy azok az arcok boldogok legyenek. És azt - emelte Hayley felé Stella a poharát - neked köszönhetjük. aJJk dália - Jó csapatot alkotunk - ült le Roz, megmozgatva meztelen lábujjait, melyeken a körmök aznap halvány barackszínűre voltak festve. - Reggel majd átnézzük a számokat, hogy lássuk, mely területeken kell Harperrel ráhúznunk. Előrehajolt, hogy kaviárt tegyen a pirítósra. - De ma este csak lubickolunk a sikerben. - Soha nem volt ilyen jó állásom, ezt mindenképpen meg akartam mondani - nézett Hayley Rozra. - És nem csak azért, mert flancos pezsgőt ihatok, és nézhetem, ahogy kaviárt esztek. Roz megpaskolta a lány karját. - Beszéljünk másról! Davidnek már elmondtam. Telefonáltam Alice Harper Doyle halotti bizonyítványa ügyében. Natchez. A hivatalos iratok szerint Natchezben halt meg, az otthonában, amelyet férjével és két gyerekével osztott meg.

- A fenébe! - nézett Stella bosszankodva a poharába. Túl könnyű lett volna. - Ez azt jelenti, hogy tovább kell kutatnunk a családi iratokban a házban szolgáló cselédek után. - Jó nagy munka lesz - jegyezte meg Stella. - Ugyan már, lányok, hiszen mi vagyunk a legjobbak söpörte félre a kétségeiket Hayley. - Megbirkózunk vele. És tudjátok, gondolkoztam. Dávid azt mondta, az istálló felé látta menni, nem igaz? Tehát lehet, hogy volt valami köze az istálló személyzetéhez. Összeveszett a fiújával, és az megölte. Talán csak baleset volt, de lehet, hogy nem. Az erőszakos halál az egyik olyan csapda, ami itt tarthatja a lelkeket. - Gyilkosság - ízlelgette a szót Roz. - Lehetséges. - Mintha a mostohaanyámat hallanám. Ma beszéltem neki a kutatásunkról - mondta Stella Roznak. - Ő és az apám készek segíteni bármiben, amire szükségünk van. Remélem, nem okoz gondot. - Engem nem zavar. Kíváncsi vagyok, megmutatja-e magát valamelyikünknek most, hogy foglalkozni kezdtünk vele. Segít-e a helyes irányba elindulni. - Különös álmom volt. Mivel kicsit ostobának érezte magát attól, hogy beszél róla, előbb újra teletöltötte a poharát. - Egy pár héttel ezelőtti álom folytatása. Egyik sem volt valami tiszta, vagy csak elhomályosultak már a részletek az emlékezetemben. De arra emlékszem, hogy egy kerttel volt... voltak összefüggésben, amit én ültettem, és egy kék dáliával. - Létezik kék dália? - csodálkozott Hayley. - Hogyne. Nem túl elterjedtek - magyarázta Roz -, de ki lehet nemesíteni kék árnyalatban. - Ez a példány nem volt fogható semmihez, amit eddig láttam. Olyan... felvillanyozó, erőteljes volt. Gyönyörű élénk kék színű, és hatalmas. És a szellem is ott volt az álomban. Nem láttam, de éreztem a jelenlétét. - Hé, az is lehet, hogy Dáliának hívták - hajolt előre izgatottan Hayley. - Jó gondolat - bólintott Roz. - Ha már kísértetek után kutatunk, nem nagy merészség feltételezni, hogy álom is kapcsolódhat hozzájuk. - Talán - ráncolta a homlokát Stella. - Hallottam őt, de nem láttam. Sőt éreztem őt, de volt valami sötét, valami fenyegető benne. Azt akarta, hogy szabaduljak meg a dáliától. Erőszakos volt, és dühös. Nem tudom, hogy magyarázzam, de valahogy ott volt. Hogyan lehetett benne az álmomban? - Nem tudom - felelte Roz. - De nem is érdekel. oJjék dália - Én sem. Túlságosan is... bizalmas. Hallani, hogy ott suttog a fejemben. - Még most is megrázkódott, ahogy felidézte. - Amikor felébredtem, tudtam, hogy ott van a szobában, ahogy ott volt az álmomban is.

- Ez valóban ijesztő - helyeselt Hayley. - Az álmok a magánügy kategóriába tartoznak, hacsak nem akarja megosztani az ember másokkal. Gondolod, hogy a virágnak van valami köze hozzá? Nem igazán értem, miért akarta, hogy megszabadulj tőle. - Bárcsak tudnám! Talán szimbolikus jelentése van. Lehet, hogy köze van a kertészethez. Nem tudom. De a dália a kedvenc virágom, és ő azt akarta, hogypusztítsam el. - Egy újabb adalék, amit hozzáadhatunk az eddigi katyvaszhoz - kortyolt nagyot Roz a pezsgőből. - Egyelőre hagyjuk, mielőtt halálra rémítjük magunkat. Majd keresünk a héten egy alkalmas időpontot, hogy utánanézzünk a neveknek. - Terveim vannak szerda estére, egyelőre kísérleti stádiumban, ha vigyáznátok a fiúkra pár órát. - Gondolom, meg tudjuk oldani - bólintott Roz. - Újabb randevú Mr. Belevaló Bikával? Roz nevetve kapott be egy kis kaviárt. - Feltételezem, ez Logan lesz. - Hayley titulálja így - mondta Stella. - Arra gondoltam, hogy átmegyek hozzá, és a saját szememmel nézem, hogyan alakítja ki a kertjét. - Belekortyolt a pezsgőbe. - És bár ez tökéletesen igaz, a fő oka, amiért odamegyek, hogy lefeküdjek vele. Talán. Hacsak meg nem gondolom magam. Vagy esetleg ő gondolja meg magát. Szóval - tette le az üres poharat. - Ez a nagy helyzet. - Nem igazán tudom, hogy mit kell erre mondani - szólalt meg Roz egy perc néma csend után. - Talán azt, hogy érezd jól magad - javasolta Hayley, majd lenézve a hasára, hozzátette. - És légy óvatos! - Csak azért mondom el nektek, mert úgyis megtudnátok, kitalálnátok, vagy gyanakodnátok. Jobb, ha nem kerülgetjük a forró kását. És nem tartom tisztességesnek azt kérni, hogy vigyázzatok a gyerekeimre, mialatt én... amikor úgy megyek el, hogy nem vagyok őszinte hozzátok. - Ez a te életed, Stella - mutatott rá Roz. - Igen - helyeselt Hayley, miközben kiszippantotta a pezsgő utolsó, édes cseppjét. - Nem, mintha nem szeretném hallani a részleteket. Azt hiszem, olyan régen nélkülözöm, hogy pusztán hallani róla is felér magával a szexszel. Szóval, ha szeretnéd megosztani velünk... - Majd észben tartom. Most pedig inkább lemegyek, és összeszedem a fiúkat. Köszönet a kis ünnepségért, Roz. - Megérdemeltük. Ahogy kifelé sétált, Stella meghallotta Roz kérdését: Belevaló Bika?, majd a két nő felcsattanó nevetését. Stellát bűntudat mardosta, ahogy hazarohant, hogy megfürödjön és átöltözzön a Logannel való randi előtt. Nem, nem is randevú, javította ki magát, és beugrott a zuhany alá. Csak akkor hívhatná randevúnak, ha előre eltervezte volna. Ezt inkább látogatásnak nevezné.

Szóval, voltak már kirándulni együtt, randevúztak, és most egy látogatás van soron. Ez a legfurcsább párkapcsolat, amelyben valaha része volt. De bárhogy is hívta, akkor is bűntudatot érzett. Nem az a fajta anya volt, aki másra bízza, hogy megetesse a gyerekeit, és vacsora közben meghallgassa az aznapi kalandjaikat. Nem mintha minden szabad percét velük kellene töltenie, gondolta, miközben kiugrott a zuhany alól. Az nem használna nekik - és neki sem. Arról sincs szó, hogy a fiúk éheznének, ha ő nem lenne, hogy ételt tegyen eléjük. De akkor is szörnyen önző dolognak tűnt, hogy másra bízta őket csak azért, hogy együtt lehessen egy férfival. Együtt lehessen úgy egy férfival, ha dolgok olyan irányt vesznek, ahogy ő tervezi. Sajnálom, gyerekek, anyu ma este nem tud veletek vacsorázni, mert szeretkezni készül egy belevaló pasival. Teremtő istenem! Miközben bekrémezte magát, a várakozás izgalma és a mardosó bűntudat között vergődött. Talán el kellene napolnia ezt a látogatást. Kétségtelen, hogy elhamarkodott és rá egyáltalán nem jellemző lépés volt a részéről. És amikor rá nem jellemző dolgokba fogott, az mindig hibának bizonyult eddig. Harminchárom éves volt, és joga van ahhoz, hogy viszonyt folytasson egy olyan férfival, akit kedvel, aki felkavarja az érzékeit, és akivel - mint kiderült - figyelemre méltóan sok közös vonásuk van. Harminchárom. Augusztusban már harmincnégy, emlékeztette magát, és összerázkódott. A harmincnégyre nem mondhatja többé, hogy a harmincas évei elején jár. Az már a harmincas évek közepe. Hogy a fene enné meg! Rendben, jobb lesz, ha erre nem gondol. Felejtsük el a számokat! Mondjuk inkább úgy, hogy felnőtt nő! Ez sokkal jobban hangzik. Felnőtt nő, gondolta, miközben felvette köntösét, hogy nyugodtan kisminkelhesse magát. Felnőtt és egyedülálló nő. Felnőtt és egyedülálló férfi. Kölcsönös érdeklődés egymás iránt, ésszerű baráti kapcsolat kialakulása. Erős szexuális vonzás kettejük közt. Hogyan tudna egy nő értelmesen gondolkodni, amikor egyre az jár a fejében, milyen lenne, ha az a férfi rátenné a kezét... - Mami! Stella félig kifestett arcára bámult. - Igen? A kopogás géppuskatűzként hangzott a fürdőszoba ajtón. - Mami! Bejöhetek? Ugye, bejöhetek? Kérlek, mami! Stella maga nyitott ajtót, és ott találta Luke-ot a haragtól kivörösödve, apró kezeit ökölbe szorítva maga mellett. - Mi a baj? AfXk dália -Néz.

- Ó, kicsim! - A képpel, mami. Azzal... a... képpel! Stella jól ismerte azt a képet. Gavin találta ki a kancsalított szemet és idétlen vigyort, amivel öccsét kínozta. Nagyon is jól tudta, hogy fia mennyit gyakorolt a tükör előtt. - Egyszerűen ne nézz rá! - És azt a hangot is csinálja. A hang egy szaggatott sziszegés volt, amit Gavin akár órákon keresztül képes volt folytatni, ha a fejébe vette. Stella biztosra vette, hogy nincs az az edzett CIA-ügynök, aki ne törne meg ilyen embertelen megpróbáltatás hatására. - Rendben. Hogyan is tudná kellő hangulatba hozni magát, ha egyszer döntőbírót kell játszania? Kiszáguldott a fürdőből, át a fiúk szobáján, és a folyosón keresztül berobbant egyenesen a nappaliba, ahol feltételezése szerint két fiacskája képes békében eltölteni - mondjuk rajzfilmeket nézve - azt a húsz percet, amíg ő felöltözik. Milyen ostoba is volt, hogy ezt hitte! Gavin a földön terpeszkedett, amikor belépett. Ahogy bozontos szőke üstöke alól felnézett anyjára, maga volt a megtestesült ártatlanság. jövő héten el kell vinni őket a fodrászhoz, írta fel gondolatban Stella a teendők közé. A fiú szórakozottan pörgette egy matchbox kerekeit, miközben a tévé képernyőjén rajzfilmszereplők kergették egymást, A földön több kiskocsi is hevert az oldalán vagy a hátán, szemmel láthatóan valami szörnyűséges közlekedési baleset következményeként. Sajnálatos módon, az apró mentő és rendőrautó frontálisan ütközött, így a segítségre is hiába vártak. - Anyu, az arcod csak félig van kifestve. - Igen, tudom. Gavin, azt akarom, hogy azonnal abbahagyd! - Nem is csinálok semmit. Stella érezte - tényleg érezte - hogy a kitörni készülő sikoly éles karmai végigmarják a torkát. Nyeld le, parancsolt rá magára. Azonnal nyeld le! Nem fog visítozni a gyerekeivel, ahogy anyja tette vele. - Elképzelhető, hogy az est hátralévő részében a szobádban szeretnéd a semmittevést folytatni. - De én nem... - Gavin! - Félbeszakította a fiú tagadását, mielőtt az előcsalta volna azt a sikolyt. Helyette komoly, súlyos hangon szólalt meg. - Ne nézz úgy az öcsédre! Ne is sziszegj rá! Tudod, hogy ezzel feldühíted, és pontosan ezért csinálod. Én pedig azt akarom, hogy hagyd abba! Az ártatlan arckifejezés átadta helyét a duzzogásnak, miközben a fiú az utolsó autót is belökte a balesetet szenvedett kocsik tömegébe. - Hogyan lehetséges, hogy mindig én kerülök bajba? - Igen, ez engem is érdekel - vágott vissza Stella ugyanolyan elkeseredett hangon.

- Luké csak egy kisbaba. - Nem vagyok kisbaba. Te pedig egy hülye seggfej vagy! - Luké! - szólt rá Stella elszörnyedve, ugyanakkor torkát nevetés csiklandozta. - Hol hallottad ezt a szót? - Valahol. Ez valami káromkodás? - Igen, és szeretném, ha soha többé nem mondanád ki. Még akkor sem, ha éppen ideülő, gondolta, ahogy szeme sarkából észrevette, hogy Gavin újra grimaszol. - Gavin, lemondhatom a ma esti programomat. SzeretJJk dália néd, ha megtenném, és itthon maradnék veled? - Nyugodt, majd kedves hangon beszélt. - A szobád kitakarítására fordíthatnánk a játékra szánt órát. - Nem! - A fiú legyőzötten a kocsik halmára meredt. Nem fogok többé képeket vágni. - Akkor, ha nincs kifogásod ellene, most megyek, és befejezem a készülődést. Kifelé menet hallotta Luké elsuttogott kérdését: Mi az a seggfej? Szemét az égnek emelte, de nem állt meg. - Ma este fújnak egymásra - figyelmeztette Stella Rozt. - Nem is lennének fivérek, ha nem kapnának néha össze. - Figyelte, ahogy a két fiú, a kutya és Hayley az udvaron játszanak. - Úgy tűnik, egyelőre rendeződtek a dolgok köztük. - Ott forrong a mélyben, mint a láva. Csak a megfelelő pillanatra várnak, hogy egymásnak essenek. - Majd meglátjuk, el tudjuk-e vonni a figyelmüket a harcról. Ha nem, és kicsúsznak a kezünk közül, akkor megláncolom és kikötöm őket a szoba két sarkába, amíg meg nem jössz. Megtartottam a béklyókat, amiket a saját fiaimnál használtam. Nosztalgiából. Stella elnevette magát. Roznak sikerült teljesen meggyőznie. - Rendben. De hívj fel, ha úgy döntenének, hogy eljátsszák a két szörnyű fivért. Hazaérek, mire le kell feküdniük. - Menj csak, és érezd jól magad! És ha mégsem érnél haza, valahogy elboldogulunk nélküled. - Nagyon megkönnyíted a dolgom. - Nincs értelme megnehezíteni. Odatalálsz Logan házához? - Igen. Ez lesz a könnyebb feladat. Beszállt a kocsiba, dudált egy rövidet, és intett a fiúknak. Jól ellesznek, gondolta, miközben a visszapillantó tükörben látta, hogy a két gyerek vad birkózásba kezd Parkerrel. Nem merne elmenni, ha nem lenne biztos benne. Nehezebb volt azt biztosra venni, hogy ő is jól ellesz. Kiélvezheti a vezetést. A kora tavaszi szellő a fülébe dúdolt az ablakon át, és játékosan simogatta az arcát. Üde zöld levelek lepték el a fákat, a som és a júdásfa lassan bontogatta színpompás virágait. Ahogy elhajtott a kertészet mellett, büszkeség és elégedettség fogta el,

hogy mindennek már ő is a része. A tavasz beköszöntött Tennessee-be, és ő itt volt, hogy megtapasztalja. A lehúzott ablakon át beáramló széllel úgy vélte, hogy érzi a folyó illatát. Csak egy kis töredéke valami nagynak és hatalmasnak, amely mintegy ellentétül szolgált a liliomfák édes illatának. Úgy tűnik, eljött az ellentétek ideje az életében. Mostani otthonának álomszerű eleganciája és a felszín alatt szunnyadó erő, a kellemes tavaszi levegő, mely dacol a naptárral, és a világ, melyet otthagyott és melyet még most is hó borít. Vagy vegyük akár saját magát, az óvatos, gyakorlatias nőt, aki legjobb úton halad afelé, hogy lefeküdjön egy férfival, akit még mindig nem ért igazán. Megbomlott az összhang. Kék dáliák, jutott eszébe. Az életében, akárcsak az álmaiban, hatalmas kék dáliák nőnek, hogy megváltoztassák az eredeti külsőt. Úgy döntött, hogy legalább ma este hagyja őket szabadon nőni, virágozni. Követte az út kanyarulatát, miközben már azon töprengett, hogyan kezelje a hétvégi nagy rohanást a kertészetdália ben. Bár a rohanás nem igazán találó szó, ismerte el magában. Senki a kertészetben - sem a vevők, sem a személyzet - nem szokott rohanni, hacsak magát nem számítja. Jöttek, sétáltak, keresgéltek, beszélgettek, tovább bandukoltak. Ráérős előkelőséggel szolgálták ki őket, közben folytatták a már megkezdett társalgást, vagy újabbat kezdeményeztek. A lassabb tempó nemegyszer arra ösztökélte volna, hogy átvegye a stafétabotot, és maga fejezze be a munkát. De a tény, hogy egy-egy eladás kétannyi időbe kerül, mint szükséges lenne, úgy látszik senkit nem zavart. Figyelmeztetnie kellett magát, vezetőként az a dolga, hogy alkalmazkodjon a helyi kultúrához és az üzlet ritmusához, amit vezetett. Egy újabb ellentét. Mindenesetre az új munkarend, amit felállított, biztosította, hogy legyen elegendő személyzet, aki kiszolgálja a vevőket. Rozzal már előkészítettek pár tucat újabb cserepet, amelyet másnap beültetnek. Hayley-nek is adhatna párat. Jó szeme van az ilyen munkához. Az apja és Jolene magukkal viszik a fiúkat szombaton, de emiatt nem érzett bűntudatot, mert minden érintett fél maradéktalanul boldog volt. Ellenőriznie kell, hogy van-e elég műanyag tálca és szállító doboz, meg kell néznie a palántákat, és... A gondolatait mintha elvágták volna, amikor megpillantotta a házat. Nem tudta, mit is várt valójában, de semmiképpen nem ezt. Az épület egyszerűen káprázatos volt. Talán kissé lerobbant, egy kissé kopott a szegélyeknél, de gyönyörű, tele lehetőségekkel. A kétszintes, ezüstcédrus fából készült ház egy teraszUiom iobcrts

szerű kiemelkedésre épült. Az időjárás koptatta gerendák egységét hatalmas ablakok törték meg. A széles, fedett tetős tornácon Stella arra gondolt, hogy talán verandának kellene titulálnia - öreg hintaszék terpeszkedett egy hintaágy és egy magas támlájú pad társaságában. Virágos cserepek sokasága díszlett közöttük. Az épület oldalánál a tornác deszkázata stégszerűen kiugrott, és Stella látta az ívelt lépcsősort, ami a belső, zárt udvarba vezetett, ahol még több szék és még több cserép sorakozott. Érezte, hogy máris beleszeretett a házba. Aztán újra a kert vette át az uralmat, ami egészen egy kedves faligeüg nyúlt. A férfi teraszokat alakított ki a kertben, melyekre bokrokat telepített - a virágos babérhanga már rügyezett, a babér bontogatta fényes leveleit, a rózsalonc ágai a szökőkút vizéhez hasonlóan áradtak szét, és az azáleák bimbói is csak arra vártak, hogy kipattanhassanak. És az is okos dolog volt, de még milyen okos, hogy az alsó teraszra lángvirágot, tatárvirágot és közönséges borókát telepített, melyek lefolytak a falon, és ugyanakkor alapot is teremtettek a bokroknak. Mást is ültetett még az udvar távolabbi részébe. Fiatal Uliomfa és halvány rózsaszínbe borult som nyújtott szemet gyönyörködtető látványt. A kert legtávoli sarkában egy japán díszcseresznye állt. Néhány fa azok közül volt, amiért azon a bizonyos reggelen, amikor először találkoztak, a férfi valósággal földbe döngölte. Úgy vélte, mindent elárul az érzelmeiről, hogy az emlék mosolyra késztette. Beállt Logan kisteherautója mögé, és a vidéket tanulmányozta. A kocsifeljárótól a tornácig oszlopok voltak leverve, : dália köztük szinte labirintusszerűen vékony kötelek kanyarogtak. Stella nagyon jól értette, mit tervez a férfi. Egy kényelmes sétányt a tornácig, amit valószínűleg újabb bokrok és törpefák szegélyeznek majd. Kedves ötlet. Észrevett egy rakás kisebb-nagyobb sziklát, ebből kitalálta, hogy Logan minden bizonnyal sziklakertet is tervez. Ott, a liget közelében egyszerűen tökéletes lenne. A ház szegélyléceit újra kell festeni, és a terméskő alapzatot is fugázni kellene. Amoda telepítené a virágoskertet, a fák közé nárciszokat ültetne, és az utat talajtakaró növények és bokrok szegélyeznék, lángliliom és esetleg néhány nőszirom is helyet kapna, tervezgetett, miközben kiszállt a kocsijából. Át kell festeni a hintaágyat is, és asztal kell ide... meg oda. A díszcseresznye mellé egy kerti padot tenni, talán onnan indulhatna még egy ösvény hátra. Kőlapokkal kirakva, vagy olyan csinos járólapokkal, köztük mohával vagy mezei kakukkfűvel. Jobb lesz, ha abbahagyja a tervezgetést, figyelmeztette

magát, ahogy a tornácra lépett. Ez Logan háza, és minden bizonnyal a férfinak megvannak a maga tervei. Bármennyire vonzotta is a hely, nem az övé volt. Neki még meg kell találnia a sajátját. Mély levegőt vett, kezét végigsimította a haján, majd bekopogott. Sokáig kellett várnia, vagy csak neki tűnt hosszúnak az idő, miközben óraszíját tekergette. Idegei őrült táncba fogtak, ahogy ott állt az alkonyi szellőben. Amikor a férfi megjelent az ajtóban, Stella mosolyt erőltetett az arcára. Annyira férfiasnak néz ki! Hosszú, izmos testét kopott farmerbe és fehér pólóba öltöztette, haja borzas volt. Stella nem is emlékezett rá, hogy másmilyennek látta volna. Túl sok volt belőle, hogy rendben tudja tartani. És különben sem illene hozzá a rendezett haj. Előrenyújtotta a cserepet, melyet maga ültetett teli dáliával. - Arra gondoltam, hogy talán találsz nekik helyet. - Egész biztos. Köszönöm! Kerülj beljebb! - Tetszik a ház - kezdte Stella. - És az is, amit csinálsz vele. Az imént azon kaptam magam, hogy gondolatban már ültetgetek... Megállt. Az ajtó egyenesen egy szobába nyílott, ami feltételezése szerint a nappali vagy a családi szoba lehetett. Bármire tervezték is azonban, teljesen üres volt. Mindössze egy száraz építésű válaszfal, az összekaristolt padló és egy párkány nélküli, a füsttől megfeketedett kandalló osztozott a hatalmas téren. - Mit is mondtál? - Csodálatos a kilátás. Más nem jutott eszébe, de ezzel sem hazudott. A nagyméretű ablakok behozták a szobába a külvilágot. Milyen kár, hogy a belső világ ilyen szomorú látvány. - Ezt a helyiséget egyelőre nem használom. - Ez nyilvánvaló. - Vannak rá terveim, hogy mit csinálok majd vele, ha lesz időm és kedvem. Gyere beljebb, mielőtt sírva fakadsz vagy ilyesmi. - Akkor is ilyen volt, amikor megvetted? - Belül? - A férfi vállat vont, miközben besétált a következő ajtón, amely talán az ebédlőbe vezetett. Ez is üres volt, a falakat megfakult, itt-ott már leváló tapéta borította. Világosabb négyszögek jelölték a valahai képek helyét - A tölgyfa padlót faltól falig szőnyeg borította. A tető tKjk dália beázott, és csupa folt volt a mennyezet, és a termeszek is okoztak némi kárt. Tavaly télen kivettem néhány falat. - És mi lesz ez a hely? - Még nem döntöttem el. Újabb ajtót hagytak maguk mögött, és Stella füttyentett egyet meglepetésében.

- Gondoltam, itt kényelmesebben érzed magad. Logan a homokszínű márványpultra tette a virágot, majd hátralépett, hogy a nő jobban lásson. A férfi kézjegyét viselte magán a konyha, efelől Stellának nem volt kétsége. Alapvetően férfias és szilárd volt. A pult homokszín árnyalatai összhangban voltak a padló lapjaival, és ellentétet alkottak a falak szürkésbarnájával. Az üvegajtós konyhaszekrények sötétre pácolt fából készültek. Apró terrakottacserepekben fűszernövények virítottak a széles ablakpárkányon, a dupla mosogató felett, a sarokban apró, kőből rakott tűzhely állt. A hosszú, alakú munkapult rengeteg helyet biztosít a mindennapi konyhai teendők elvégzésére, és az átlósan futó pultnál pedig kényelmesen lehet étkezni, mérte fel a terepet Stella. Ez utóbbi elválasztja a konyharészt a pihenőtől, ahová Logan egy fekete bőrkanapét és néhány túlméretezett széket állított be. Legjobban az tetszett neki, hogy a férfi a hátsó falat megbontotta, és kétszárnyas üvegajtót épített be, így az ember szinte a kert részének érezhette magát. Ha akar, kiléphet a kövezett teraszra, és lesétálhat a fák és a virágok közé. - Ez csodálatos. Egyszerűen csodálatos. Egymagad csináltad? A nő ábrándos arcát látva Logan legszívesebben azt mondta volna, hogy maga gyűjtötte a homokot az üveghez. jSora Jobeils - Egy részét. Télen kevesebb a munka, így ügyködhetek idebent, ha arra támad kedvem. Ismerek olyan embereket, akik jó munkát végeznek. Felfogadom őket, vagy üzletet kötünk egymással. Kérsz egy italt? - Tessék? Igen, köszönöm. A másik helyiség lehetne az ebédlőd hivatalosan, tudod, amikor embereket hívsz meg vacsorára. Persze, végül úgyis itt fognak kikötni. Ez a hely ellenállhatatlan. Visszasétált a konyhába, és elvette a pohár bort, amit a férfi kínált. - Mesés lesz, ha majd elkészül. Egyedi, csodaszép és vendégváró. Nagyon tetszenek a színek, amiket választottál. - Az utolsó nő, akit idehoztam, unalmasnak találta. - Ugyan mit tudott az a nő? - Stella belekortyolt a borba, majd megcsóválta a fejét. - Nem, földszínű, természetes, illik hozzád s a helyhez. A pult felé nézett, ahol a vágódeszkán zöldségek sorakoztak. - És mivel nyilvánvaló, hogy szoktál főzni, kell is, hogy hozzád illjen. Talán gyorsan körbevezethetnél, aztán visszaengednélek a vacsorakészítéshez. - Nem vagy éhes? Van néhány vöröshúsú tonhalam, ami így kárba fog veszni. - Ó! - Érezte, hogy gyomra megkordul. - Nem akartam meghívatni magam vacsorára. Csak arra gondoltam, hogy... - Szereted a sült halat?

- Igen. Igen, szeretem. - Remek. Előtte vagy utána akarsz enni? Stella érezte, hogy elvörösödik, majd rögtön el is sápad. -Én... - Mielőtt körbevezetlek, vagy utána? JxJ-k dália Logan derűs hangján érződött, hogy pontosan tudja, mi játszódott le a nő fejében. - Utána. - Kortyolt még egyet, hogy erőt gyűjtsön. Utána. Talán kint kellene kezdenünk, mielőtt teljesen lemegy a nap. Logan kikísérte a teraszra, és Stella lassan megnyugodott, ahogy a telek fekvéséről és a férfi terveiről beszélgettek. A felszántott földet tanulmányozta, és bólintott, amikor a férfi konyhakertről, sziklakertről és vízikertről beszélt. És a szíve sóvárogni kezdett. - Itt vannak ezek az öreg klinkertéglák. Ismerek egy kőművest. Megbíztam, hogy építsen egy háromoldalú falat olyan két-három négyzetméter belső térrel. - Pihenőkertet akarsz építeni? Istenem, rögtön sírva fakadok. Mindig szerettem volna egyet. A michigani kertem nem volt rá alkalmas, de megígértem magamnak, amikor megtalálom a megfelelő helyet, feltétlen építek egyet. Egy kis medencével, kőpadokkal és titkos zugokkal. Stella lassan megfordult. Tudta, hogy rengeteg izzadságos munka fekszik máris ebben a helyben. És legalább mégannyi kemény munka vár még a férfira. Egy ember, aki képes és hajlandó ezt megcsinálni, megérdemli, hogy jobban megismerje. - Irigyellek és csodállak is azért, amit itt teremtettél, és teremteni fogsz. Ha segítő kézre van szükséged, csak hívj fel. Hiányzik a kertészkedés öröme. - Ha át akarsz jönni valamikor, hozd magaddal azt a csodás kezed és a fiúkat. Adok nekik munkát. - Amikor látta, hogy a nő felvonja a szemöldökét, hozzátette. - A gyerekek nem zavarnak, ha erre gondolsz. És nincs értelme olyan udvart tervezni, ahol a gyerekek nem szívesen látott vendégek. - Neked miért nincs gyereked? - Úgy képzeltem, hogy ennyi idős koromra már lesz. Végigsimított Stella haján, és magában örvendezett, hogy a nő nem tette be a csatokat. - A dolgok nem mindig úgy működnek, ahogy azt az ember eltervezi. Visszasétáltak a házhoz. - Az emberek gyakran azt mondják, hogy a válás felér a halállal. Logan megcsóválta a fejét. - Én ezt nem mondanám. Egyszerűen valaminek a végét jelenti. Az ember hibát követ el, és vagy kijavítja, vagy véget vet neki, hogy aztán új lappal indulhasson. Legalább annyira az én hibám is volt, mint a feleségemé. Csak épp akkor jöttünk rá, amikor már házasok voltunk.

- A legtöbb férfi szívesen mocskolja a volt feleségét, ha alkalma van rá. - Felesleges energiapocsékolás. Először csak a szerelem múlt, aztán a szeretet is. Ezt a részt ma is sajnálom tette hozzá, kinyitva a nő előtt az üvegajtót. - Majd elváltunk, és ez volt a legjobb megoldás mindkettőnk számára. Ő ott maradt, ahol maradni akart, én visszajöttem ide, mert itt szerettem volna élni. Mindössze néhány év az életemből, és nem is volt minden rossz benne. - Ésszerű megoldás. De a házasság komoly üzlet, gondolta Stella. Talán a legkomolyabb. Ha véget ér, fájdalmas sebeket kell maga után hagynia, nem igaz? A férfi újra megtöltötte a poharakat, majd megfogta Stella kezét. - Megmutatom a házat is. Lépteik zaja tompán visszhangzott, ahogy végigmentek az üres szobákon. - Arra gondoltam, hogy ebben a szobában könyvtárat alakítok ki egy kis irodával egybekötve. Itt dolgozhatnék a terveimen. - Most hol dolgozol? - Többnyire a hálószobában, vagy a konyhában. Itt lesz a fürdőszoba, teljesen fel kell újítani. A lépcső masszív, de le kell csiszolni és lakkozni. A férfi felvezette az emeletre. Ahogy a lépcsőn haladtak, Stella elképzelte a falak színét Valami olyan technika kellene, gondolta, ami keveri a föld színeit, és jól kihozza a fa színárnyalatait. - Rengeteg prospektusom, listám, tucatnyi képem, újságkivágásom van vetett Loganre egy oldalpillantást. Nem hiszem, hogy nálad akad ilyesmi. - Nekem gondolataim, elképzeléseim vannak, és többnyire hagyom, hogy kiforrják magukat. Van időm. Ne felejtsd el, farmon nőttem fel. Egy tisztességes farmon van ház is, és az anyám imádott öreg bútorokat venni és helyrepofozni. A ház zsúfolva volt asztalokkal, az volt a gyengéje. Egyelőre élvezem azt, hogy nincs semmi körülöttem, amit kerülgetni kéne. - És mit csinált a mamád a bútorokkal, amikor elköltöztek? Ó igen, valaki említette, hogy a szüleid Montanába költöztek - tette hozzá gyorsan, amikor a férfi megtorpant, és gyanakodva nézett rá. - Igen, találtak maguknak egy jó kis helyet Helénában. Az apám minden áldott nap horgászni megy, legalábbis az anyám szerint. A kedvenc darabjait egyébként magával vitte. Egy egész kamiont megtöltött velük. Néhányat eladott, vagy odaajándékozott a húgomnak, párat rám tukmált. Egyelőre elraktároztam őket. Majd meg kell néznem valamikor, hogy mit tudok belőle hasznosítani. - Ha majd átnézted, könnyebb lesz eldönteni, milyenre

akarod kifesteni, hogyan akarod kialakítani, berendezni a szobákat. Lesz néhány fókuszpontod. - Fókuszpont? - dőlt vigyorogva a férfi a falnak. - A kertépítésnek és a lakberendezésnek van néhány alapvető szabálya, fókuszpontja, a hely kihasználására nézve. Ezeket te is nagyon jól ismered, különben nem tudtad volna a konyhát olyanná varázsolni, amilyen. Ezzel be is fogom a számat. - Szívesen hallgatlak. - Nos, én befejeztem. Mi a háznéző kőrútunk következő állomása? - Azt hiszem, ez jönne - intett Logan egy ajtó felé. Amolyan irodafélének használom, és nem hinném, hogy szeretnél benézni ide. - Kibírom. - Kétlem - húzta el onnan a férfi, és a következő ajtóhoz lépett. - Csak begőzölnél a kartotékrendszer meg ilyen-olyan dobozok vagy bármi miatt, és az megtörné a ritmust. Nincs értelme előjátékra használni az idegenvezetést, ha olyasmit mutatok neked, ami sérti a szépérzékedet. - Az idegenvezetést előjátéknak tartod? Logan csak mosolygott, és behúzta az ajtón. A hálószobába jutottak. Ez is elkészült már, és akárcsak a konyha, tökéletesen tükrözte a férfi egyéniségét. Egyszerű, tágas és férfias. A külvilág itt is egybeolvadt a belső térrel. A stégszerű kiszögellés, amit kintről látott, ott húzódott a kétszárnyas, üvegajtón kívül, és mögötte, ameddig a szem ellátott, tavaszi zöld színekben játszó fák uralták a tájat. A halványsárga falakhoz hangulatában jól illettek a faszegély és a padló melegbarna színei. A menynyezeten három beépített ablak engedte be az alkonyi fényt. dália Az ágy széles volt. Egy akkora termetű férfinak, mint Logan, helyre van szüksége, vélte Stella. Ha aludni akar, vagy ha szeretkezni. A fejtámla és a lábrész fekete kovácsoltvasból készült, az ágyat csokoládébarna takaró fedte. A falakon bekeretezett rajzok függtek, különféle kertek fekete-fehérben. Amikor Stella közelebb lépett az egyikhez, meglátta az aláírást az alsó sarokban. - Ezeket te rajzoltad? Gyönyörűek! - Szeretem magam előtt látni az éppen aktuális munkát, ezért néha felvázolom. Néha a vázlatok fele sem olyan rosszak. - Ezek sokkal jobbak, mint a félig rosszak, és ezt te is tudod. - Stella el sem tudta képzelni, hogy az a nagy, kemény munkáskéz ilyen finom, elegáns és üde rajzot alkosson. - Újra meg újra sikerül meglepned, Logan. Kész tanulmány vagy, az ellentétek embere. Ma este, ahogy idetartottam, pont az ellentétekről elmélkedtem. Arra gondoltam, hogy véletlenül sem úgy történnek a dolgok, ahogy én az elvárnám. Ahogy történniük kellene. Visszafordult a férfihoz, és a rajzok felé intett.

- Ezek itt egy újabb kék dália. - Ne haragudj, de nem tudlak követni. Olyan, mint az álmodban? - Álmaimban. Kettő is volt belőlük, és egyik sem volt túl kellemes. Ami azt illeti, kifejezetten ijesztőek voltak. De a dália, az olyan merész volt, csodaszép és váratlan. De nem az, amit terveztem, amit elképzeltem. Ezek sem azok. - Tervezve, elképzelve vagy sem, de azt akartam, hogy itt légy. Stella újra belekortyolt a borba. - És itt is vagyok. - Vett néhány mély lélegzetet. - TaeTVom íobeits Ián meg kellene beszélnünk... mit is várunk egymástól és hogyan... Logan odalépett hozzá, és magához ölelte. - Mi lenne, ha egyszerűen elültetnénk egy újabb kék dáliát, és meglátnánk, mi lesz. Vagy legalábbis megpróbálhatjuk, gondolta Stella, miközben a férfi szája már lecsapott az övére. Kellemes bizsergést érzett a gyomrában, és a fejében egy hang azt suttogta: Hála istennek! Lábujjhegyre emelkedett, mint egy táncos, hogy találkozzon a férfival. Testével hozzásimult, és hagyta, hogy kivegyék a poharat a kezéből. Aztán a férfi keze a hajába túrt, ujjai izgatóan játszottak a vörös fürtökkel, majd összezárultak a tarkóján, míg Stella azon kapta magát, hogy ő is szorosan öleli a férfit. - Szédülök - suttogta. - Van benned valami, ami megszédít. Logan vére felforrósodott, feszítő, követelőző vágy mart belé. - Akkor jobb lesz, ha lefekszel - kapta egy gyors mozdulattal az ölébe. Az a fajta nő, akit az ember szívesen felkap, gondolta Logan. Nőies, karcsú, csupa vonzó idom és puhaság. Ahogy a karjában tartotta, hihetetlenül erősnek és férfiasnak, ugyanakkor szokatlanul gyengédnek érezte magát. - Meg akarlak érinteni. Mindenhol. És ha végeztem, elölről akarom kezdem az egészet. - Ahogy az ágyhoz vitte, érezte, hogy a nőn apró remegés fut át. - Még amikor felbosszantasz, akkor is csak arra vágyom, hogy megérinthesselek. - Ezek szerint állandóan. - Nagyon igaz. A hajad szinte az őrületbe kerget - tesJjfk dália mette az arcát a vörös fürtök közé, miközben az ágyra fektette Stellát, és maga is mellédőlt. - Én is így vagyok vele. - Bőre életre kelt, ezernyi idegszála bizsergett meg, ahogy a férfi szája lefelé vándorolt a nyakán. - De valószínűleg egész más okból. Logan gyengéden beleharapott az érzékeny bőrbe, mintha kóstolót akarna venni belőle. És Stellát végtelen, édes folyamként árasztotta el a gyönyör. - Mindketten felnőttek vagyunk - kezdte.

- Hála istennek! Önkéntelenül is felkacagott. - Úgy értettem, hogy... - A férfi szája most a kulcscsont feletti puha húst kóstolgatta ugyanazokkal a finom harapásokkal, és Stella agyára rózsaszínű köd úszott. Nem fontos. Kezével végigcirógatta, pontosan úgy, ahogy ígérte, ahogy akarta. Hosszú, lágy simítással, a vállától egészen az ujja hegyéig. Lusta mozdulatokkal érintette meg a csípőjét, elidőzött combja selymes bőrén, mintha felmérné az alakját, és az ízét kóstolgatná. Aztán szája újra birtokba vette az övét, forrón, követelőzőn. Az idegvégződések valósággal felrobbantak, bőre alatt apró tüzek gyulladtak, ahogy a férfi mohó keze és szája villámként cikázott át rajta, mintha minden egyes mozdulatra ezer éve sóvárogna. A kemény, érdes tenyér nagy gyakorlattal, ugyanakkor vágyakozva simogatta. Pontosan úgy, ahogy Stella elképzelte. Ahogy vágyott rá. Az eddig elfojtott és eltemetett vágyak most elemi erővel törtek felszínre, és életért kiáltottak. A gyönyörtől elragadtatva bújtatta kezét a férfi inge alá, ujjai végigvándoroltak a forró, izmos bőrön. Logan szája rátalált a mellére. A nő teste megfeszült, ahogy a fogak érzékien összezárultak mellbimbója fölött. A blúz és melltartó szövetén keresztül is érezte a hőt, a felkavaró vágyat, melytől vére forrni kezdett, teste lázba jött. Minden sejtje készen állt. Ahogy érzékei életre keltek, Stella átadta magát nekik, és átadta magát a férfinak. És sóvárgott érte. Sóvárgott a megváltás ígéretéért ügy, ahogy már hosszú ideje nem sóvárgott semmiért. Akarta, könyörgött érte, epekedett utána. A forróság, mely átsöpört rajta, a kemény, kérges tenyér érintése, a kielégíthetetlen ajkak követelőző étvágya valósággal felvillanyozta testét. Akarta, könyörgött és epekedett a remegő fájdalomért, az őrült és felkavaró vágyért és szabadságért, hogy befogadja őket. Szorosan hozzásimult, együtt mozdult vele, testük szinte egybeolvadt. Selymes bőre, lágy, kívánatos vonalai az önkívületbe kergették a férfit. Az alkony fényében a nő több volt mint gyönyörű a sötét takarón - élénkvörös haja borzasán terült szét a párnán, a nyári ég kékjéhez hasonló szemét ködbe vonta a gyönyör. Áradt belőle a szenvedély, mely találkozott saját mindent elsöprő vágyával. Ezért még többet akart adni neki, és még többet akart kapni tőle, végül egyszerűen elmerült kettejük felcsapó vágyának tengerében. A nevét mormolta, miközben kutatva ízlelgették és felfedezték egymást. És még több van benne, döbbent rá Logan, sokkal több, mint várta. Stella szíve hevesen megdobbant, ahogy azok az érdes ujjak vezették, irányították és a fellegekbe röpítették. A csúcs egyetlen, hosszú, véget nem érő forróság hullámként árasztotta el. Teste

újra megfeszült, mint az íj húrja, pulzusa száguldott. Felsikoltott, és görcsösen a férfiba kapaszkodott. Jék dália Szája valami őrült mohósággal vette birtokba a férfi száját, miközben elméje azt sikoltotta: Újra! Logan tartotta, szorosan tartotta, míg a csúcsra jutott, és a nő heves reakciója csontja velejéig megremegtette. Fájt. A szíve, az elméje, az ágyéka - minden pontja fájdalmasan sóvárgott rá. És amikor nem tudta magát tovább visszafogni, egyetlen lendületes mozdulattal hatolt belé. A nő újra felkiáltott, sikolya egyszerre jelentett döbbenetet és diadalt. És már ő is mozgott, vele együtt tökéletes harmóniában, kezét a férfi arcára simította. Őt nézte. Csodálatos, kék szeme könnyben úszott, vágytól duzzadt ajkai remegtek, ahogy együtt repültek fel és zuhantak alá. Egész eddigi életében nem látott még ilyen gyönyörű virágot. És amikor a nő szeme üvegesség vált, és könnyes nyögéssel lecsukódott, Logan elengedte magát. Nehéz volt. Nagyon nehéz. Stella mozdulatlanul feküdt Logan alatt, és eltűnődött azon, hogy milyen csodás érzés tehetetlenül, egy férfi által az ágyhoz szögezve feküdni. Teljesen elbágyadt, lazának, kipihentnek érezte magát. Szinte látta maga előtt, hogy kéz- és lábujjaiból rózsaszín fény sugárzik. A férfi szíve még mindig dübörgött. Ugyan melyik nő ne érezne kielégültséget tudva, hogy neki köszönhetően akadt el ennek a nagy, erős embernek a lélegzete? Stella szinte dorombolt az elégedettségtől, ahogy kezével végigsimította Logan hátát. A férfi felnyögött és legurult róla. Stella azonnal kijózanodott, és úgy érezte magát, fjyora ipbei1s mintha meztelenül közszemlére tették volna. A takaró után nyúlt, és megpróbálta legalább részben elfedni magát vele. De akkor Logan olyant tett, amitől megmerevedett, és a szíve rendetlenül kalimpálni kezdett a mellkasában. A férfi megfogta a kezét, és egyesével végigcsókolta az ujjait. Nem szólt egy szót sem, és Stella sem mozdult, miközben szívét próbálta lecsillapítani. - Azt hiszem, lassan meg kellene etetnem téged - szólalt meg egy idő után Logan. - Telefonálnom kell, hogy a fiúkkal minden rendben van-e. - Csak rajta! - ült fel. Megpaskolta Stella meztelen combját, mielőtt a farmerjáért nyúlt volna. - Addig én nekilátok a vacsorának. Nem fárasztotta magát azzal, hogy inget is vegyen fel.

Kifelé indult, de megállt, megfordult és szeme a nőre tapadt. - Mi történt? - emelte fel a kezét Stella, reményei szerint hanyag mozdulattal, hogy eltakarja a mellét. - Tetszik nekem, ahogy ott fekszel, kócosan és kipirultán. Ha rád nézek, szeretnélek újra összekócolni és pirulásra késztetni. - Ó! - Stella próbált valami választ kiőtleni, de a férfi már elhagyta a szobát. Hallotta, ahogy fütyörészik lefelé menet. tudott főzni. Stella segítségével ugyan, de Logan frissen sült tonhalat, fűszerrel ízesített barna rizst és jókora adag sült paprikát és gombát tett az asztalra. Az a fajta szakács volt, aki csak úgy szemre nézve méri ki az adagokat, vagy inkább ösztönösen, és szemmel láthatóan élvezi is. Az eredmény bámulatos volt Stella meglehetősen jó szakács volt, hozzáértő. De ő mindent gondosan kimért, és a főzést a napi teendők közé sorolta. Ez valószínűleg egy újabb jó párhuzam kettejükre, hogy mennyire különböznek, gondolta Stella. És egy újabb ok, hogy semmi keresnivalója nincs a férfi konyhájában vagy az ágyában. A szeretkezés... hihetetlen élmény volt. Nincs értelme tagadni. De egy jó és egészséges szexuális aktus után lazának, nyugodtnak és kellemesen kellene éreznie magát. Ehelyett feszült, merev és kínosan érzi magát. Annyira szenvedélyes volt az együttlétük, aztán a férfi egyszerűen felkelt, és lement vacsorát készíteni. Mintha csak egy felpezsdítő teniszmeccset fejeztek volna be. Kivéve, hogy megcsókolta az ujjait, és a kedves, szeretetteljes gesztus egyenesen szíven találta. Ez az ő problémája, emlékeztette magát. Mindent túlelemez, túlkompenzál, túl akármi. De ha nem elemezne valamit, akkor honnan tudhatná, hogy milyen volt? - Jó a vacsora? Stella kiszakította magát a belső tusakodásból, és látta, hogy a férfi őt nézi figyelmesen nagy, ragadozó szemével. - Nagyon finom. - Nem eszel túl sokat. Erre Stella újabb tonhalfalatokat vett a villájára. - Soha nem értettem azokat az embereket, akik úgy főznek, mint te. Mintha valami főzőcske műsorban vennének részt. Egymásra hányják a dolgokat, beleszórnak egy kicsit ebből, hozzátesznek egy csipetnyit abból, és kész. Honnan tudod, hogy úgy lesz a jó? Ha tényleg erre gondolt a nő az imént azzal a vonzó, duzzogó szájával, akkor most kimegy, és megeszik egy lapátnyi talajjavítót. - Nem tudom. Általában jó szokott lenni, vagy elég különleges ahhoz, hogy jó legyen valami más módon. Bár nem látott bele a fejébe, Logan így is kitalálta, hogy

Stellát a szeretkezés, vagy annak a következményei foglalkoztatták. De egyelőre nem szólt, hagyta, hogy a nő szabályai szerint játsszanak. - Ha már főzök, márpedig főznöm kell, ha nem akarok minden este étterembe menni, akkor szeretném élvezni a dolgot. Ha előírásokat kell követnem, akkor csak felidegesítem magam. - Ha bizonyos mértékig nem követem az utasításokat, akkor ideges leszek. Mi van, ha íztelen lesz, vagy túlfuszerezem, elfőzöm, vagy félig nyers marad? Mire asztalra kerülne az étel, addigra idegösszeroppanást kapnék. - Arcán aggodalom suhant át. - Nem tartozom ide, ugye? - Mit jelent az, hogy ide? alJk dália - Hát ezt, ide - intett körbe mindkét kezével. - Ebbe a gyönyörű konyhába ebben a fantasztikus és különleges házban. Itt vacsorázom veled miután enyhítettük testi vágyainkat odafent, a talpig férfi vagyok, és ezt tudom is magamról hálószobádban. Logan hátradőlt, és úgy döntött, hogy egy nagy pohár borral űzi ki fejéből a kellemetlen érzést. Tehát jól sejtette, mi foglalkoztatja, de úgy látszik, soha nem fogja igazán kiismerni. - Még soha nem hallottam az ide szó ilyen meghatározását. Ez valami északi dolog lesz. - Te is tudod, hogy mire gondolok - vágott vissza Stella. -Eznem... nem... - Hatékony? Rendezett? Szervezett? - Ne beszélj velem ilyen békítő hangon! - Ez nem a békítő hangom volt, hanem az elkeseredett. Mi a bajod, Vörös? - Összezavarsz! - Ja, csak ennyi? - rántotta meg a vállát a férfi, és újra a tányérja fölé hajolt. - Azt hiszed, ez mulatságos? - Nem, azt hiszem, éhes vagyok, és francot sem tudok mit tenni az ügyben, hogy te összezavarodtál. Még az is lehet, hogy egyáltalán nem bánom, hogy sikerült összezavarnom téged, különben még elkezdenéd sorolni a dolgokat ábécérendben. A nő kék szeme hidegen villant meg. - A, egy arrogáns disznó vagy. , bosszantó és basáskodó. C... - Ugorjunk! E azt jelenti, hogy ellentmondásos nő vagy, az pedig, hogy fontoskodó, de már nem zavar úgy, mint régebben. Azt hiszem, valami érdekes dolog zajlik Vora ipbei1s kettőnk közt. Egyikünk sem kereste, de én el tudom fogadni, te nem. A pokolba! Fogalmam sincs, miért kedvelem még ezt is benned. - Nekem több vesztenivalóm van, mint neked. A férfi kijózanodott. - Nem fogom bántani a gyerekeidet. - Ha azt hinném, hogy olyanfajta ember vagy, akkor nem tartanánk ezen a szinten.

- Milyen szinten? - Hogy szeretkezünk és együtt vacsorázunk. - Úgy látom, a szeretkezést jobban kezeled, mint a vacsorát. - Tökéletesen igazad van. Ez azért van, mert nem tudom, hogy pontosan mit vársz tőlem, és abban sem vagyok biztos, hogy én mit is várok tőled. - És erre hoztad példának, hogy beleszórom a dolgokat egy fazékba? Stella nagyot fújt. - Nyilvánvaló, hogy te jobban megértettél engem, mint én saját magam. - Én nem vagyok olyan bonyolult személyiség. - Ugyan már, Logan! Te kész labirintus vagy. - Stella annyira előrehajolt, hogy látta az arany pöttyöket a zöld szemgolyóban. - Egy átkozott útvesztő, amely nélkülöz minden szabályos mértani formát. Szakmailag te vagy a legfantáziadúsabb, a legsokoldalúbb tehetséggel és tudással megáldott kertépítő mérnök, akivel valaha is dolgoztam. De a terveid többségét röptében vázolod fel valami papírcetlire, amit aztán a zsebedbe, vagy a kocsid kesztyűtartójába gyömöszölsz. - Nekem megfelel így - kapott be egy újabb adag rizst Logan. aÁjk dália - Ez nyilvánvaló, de nem biztos, hogy mindenki így van vele. Remekül elvagy a káoszban, ez a ház is ezt tükrözi. De senkinek nem lenne szabad káoszban élnie. - Na, álljunk csak meg egy percre! - hadonászott Logan a villával. - Hol van itt káosz? Hiszen alig találsz egy fél tucat átkozott bútordarabot az egész házban. - Pontosan! - szegezte neki drámaian a mutatóujját a nő. - Van egy csodálatos konyhád, egy kényelmes és elegáns hálószobád... - Elegáns? - Logan arcán jól látszott a döbbenet. - Jézusom! - És üres szobák sokasága. A hajadat kéne tépned idegességedben, hogy mi legyen velük, de te nem teszed. Te csak... csak... - reménytelenül intett a kezével. - Nyugodtan császkálsz. - Nem szoktam császkálni, legfeljebb bandukolni. - Mindegy. Ismered a borokat, és képregényeket olvasol. Ugyan mi értelme van ennek? - Nagyon is sok, ha végiggondolod. Szeretem a borokat és a képregényeket. - Házas voltál, és nyilvánvalóan elég elkötelezett ahhoz, hogy elköltözz innen. - Mi a fenéért nősülne meg másért az ember, ha nem kész és hajlandó megtenni azt, ami a másiknak örömet okoz? Vagy legalábbis próbálja megtenni. - Szeretted őt - bólintott Stella. - Mégis gyakorlatilag sértetlenül kerültél ki a válásból. Tönkrement a házasságod, tehát véget vetettél neki, és kész. Az egyik pillanatban durva és nyers vagy, előzékeny és szolgálatkész a másikban. Tudtad, miért jövök ide, és mégis vetted magadnak a

fáradságot, hogy vacsorát készíts nekem, ami nagyon figyelmes volt tőled. Tessék ezt beteheted az oszlopba. - Krisztusom, Vörös, te vagy a halálom! Szívesebben visszalépnék az E oszlophoz, és azt mondanám, elragadó vagy, de jelen pillanatban inkább elmebajosnak látszol. Bár a férfi nevetett, Stella már annyira felizgatta magát, hogy nem tudta abbahagyni. - És aztán egy hihetetlenül csodálatos szerelmi élmény után te egyszerűen felpattantál és otthagytál, mintha valami évek óta megszokott és megunt dolgot csináltunk volna. Nekem ez így nem megy. Mivel Logan úgy vélte, Stella befejezte, felemelte a poharát, és megfontoltan kortyolt egyet. - Nézzük csak, tudlak-e követni. Bár meg kell mondanom, nem tudtam felfedezni semmilyen mértani formát. - Ó, fogd már be! Logan megfogta a nő kezét, mielőtt az ellökte volna magát az asztaltól. - Nem, csak maradj ülve! Most én jövök. Ha nem úgy működnék, ahogy, akkor képtelen lennék elvégezni a munkám, és holtbiztos, hogy nem is szeretném. Erre éppen északon jöttem rá. A házasságom kudarc volt. Senki sem szeret elbukni, de az ember nem élheti le úgy az életét, hogy ne érjék kudarcélmények. A házasságunk tönkrement, de kettőnkön kívül nem sérült más. Lenyeltük a békát, és továbbléptünk. -De... - Csitt! Ha durva vagyok és nyers, az azért van, mert úgy is érzem magam. Amikor előzékenyen és szolgálatkészen viselkedem, azért teszem, mert úgy akarom, vagy mert úgy látom, hogy szükség van rá. Logan magában átkozódva újra telitöltötte a poharát. A nő szinte hozzá sem ért a sajátjához. Jjk dália - Mi is volt még? Ó, igen, az ittléted ma este. Igen, tudtam, hogy miért jössz. Nem vagyunk már pattanásos kamaszok, és a magad módján igencsak egyenes ember vagy. Nem kopogtattál volna be az ajtómon, ha nem készültél volna fel rá. Ami a vacsorát illeti, annak több oka is van. Először is, szeretek enni. Másodszor pedig, azt akartam, hogy itt légy. Veled akartam lenni itt és így. Előtte, utána és közte. Akárhogy is, végül működött a dolog. Miközben a férfi beszélt, valahol, valahogy Stella dühe elpárolgott. - Hogyan lehetséges, hogy a te szádból hallva olyan józanul hangzik. - Még nem fejeztem be. Míg egyetértek veled a szeretkezés minőségét illetően, visszautasítom a felpattan szót. Legalább annyira nem szoktam felpattanni, mint császkálni. Azért keltem fel, mert ha továbbra is belélegzem az illatodat, megkértelek volna, hogy maradj itt éjszakára. De nem maradhatsz, nem is maradtál volna. És ami azt illeti, nem tudom, hogy én készen állok-e rá, hogy itt maradj. Ha

az a fajta nő vagy, akinek az aktus után hiányzik az olyan csevegés, hogy Drágám, csodálatos voltál... - Egyáltalán nem. - Volt valami a férfi bosszankodó hangjában, amitől Stella ajka megrándult. - Magam is meg tudom ítélni, milyen voltam, és ott fent teljesen megsemmisítettelek. Logan megcirógatta a kezét. - Ha már megsemmisülésről beszélünk, azt hiszem, kölcsönös volt. - Rendben. Kölcsönösen megsemmisítettük egymást. Amikor először fekszik le valaki egy férfival - azt hiszem, ezt valamennyi nő nevében mondhatom -, az egyszerre Jyora ipbcrts idegesítő és izgalmas. Csak akkor folytatódik a kapcsolat, ha az, ami köztük történt, megérintett valamit a nőben. Te megérintettél bennem valamit, és ez megijeszt. - Egyenes - jelentette ki Logan. - Egyenes a te labirintusoddal szemben. Bonyolult párosítás. Lesz miről gondolkodnunk. Sajnálom, hogy ügyet csináltam ebből az egészből. - Vörös, te arra születtél, hogy minden apróságból ügyet csinálj. Most, hogy kezdek hozzászokni, elég érdekesnek találom. - Ez valószínűleg így igaz, és én mondom, az is elég érdekes, hogy mostanában egészen más húrokat pengetsz. De most az lesz a legjobb, ha segítek elmosogatni, aztán haza kell mennem. Amint Stella felállt az asztaltól, Logan is felemelkedett. Megragadta a nő vállát, és a hűtőgéphez szorította. Aztán megcsókolta. Addig csókolta, míg Stella azt is elfelejtette, hol van és hogy hívják. A felgyülemlett indulatok, igények, elkeseredés és vágy forrongott benne. - Hogy legyen min gondolkoznod. - Nem mondom, lesz. Roz nem ütötte bele az orrát más dolgába. Nem bánta, ha a pletykák hozzá is eljutottak, de saját maga nem kutakodott. Nem szerette, sőt mi több, nem is engedte meg, hogy mások beleártsák magukat az ő ügyeibe, és maga sem tett ilyent. Ezért nem is kérdezett semmit Stellától. Bár rengeteg kérdés foglalkoztatta, egyet sem tett fel. Csak megfigyelt. Az igazgatója a szokott hűvös hatékonysággal végezte dália a dolgát. Roz nagyon is el tudta képzelni, hogy Stella egy tomboló vihar közepén is a megfelelő hatékonysággal végezni a munkáját. Csodálatra méltó, és valahol ijesztő tulajdonság is egyben. Nagyon megkedvelte Stellát, és kétségtelenül hozzászokott ahhoz is, hogy rábízza az üzlet apró-cseprő részleteit, hogy ő maga jobban tudjon összpontosítani a kötelességeire, az élvezetekre, az örömre, hogy kertész lehet. Imádta a gyerekeket. Valójában lehetetlen volt őket nem

szeretni. Bájosak és okosak voltak, ravaszak és hangosak, szórakoztatóak és kimerítők. Már annyira hozzászokott a jelenlétükhöz, mint ahogy Stelláéhoz és Hayley-éhez is, hogy el sem tudta képzelni nélkülük a házat De Roz nem kérdezősködött, még akkor sem, amikor Stella hazaért a Logannel töltött este után, és az arcáról világosan le lehetett olvasni, hogy remekül érezte magát. De nem intette csendre, és nem is hessentette el Hayley-t, amikor a lány mesélni kezdett róla. - Nem mondott semmi konkrétumot - panaszkodott gyomlálás közben. - Annyira szeretem, amikor az emberek részletesen elmesélik a történteket. De azt elmondta, hogy Logan főzött neki. Szerintem, ha egy férfi főz az ember lányának, akkor vagy ágyba akarja csalni, vagy belezúgott. - És mi van, ha egyszerűen csak éhes? - Ha egy férfi éhes, akkor rendel magának egy pizzát. Legalábbis azok a srácok, akiket én ismertem, mindig ezt tették. Azt hiszem, belezúgott. - Elhallgatott és várt. Nyilvánvaló volt, hogy Roz véleményére vár. Amikor nénikéje nem szólt egy szót sem, Hayley nagyot fújt. - Mit gondolsz? Te már régen ismered őt. - Pár éve. Azt nem tudom megmondani, mi jár az eszében, de az tény, hogy nekem még soha nem főzött. - A felesége boszorkány volt? - Nem tudom. Nem ismertem. - Jobb szeretném, ha az lett volna. Egy igazi lelketlen boszorkány, aki darabokra szaggatta és otthagyta vérző szívvel, sebzetten. És akkor jön Stella, a megmentő, aki alaposan összezavarja a fejét, és mégis meggyógyítja. Roz a sarkára ült, és elmosolyodott. - Istenem, milyen fiatal is vagy, édesem. - Nem kell ahhoz fiatalnak lenni, hogy szeresd a romantikát. Hm... a második férjed... ő szörnyű alak volt, ugye? - Hazug volt, illetve most is az. Csaló és tolvaj. De ha ezt leszámítod, igazán elbűvölő férfi. - Összetörte a szívedet? - Nem. Megsebezte a büszkeségemet, és felbosszantott, ami szerintem rosszabb. De ez már a múlté, Hayley. Ebbe a fészekbe szilénét ültetek - folytatta. - Hosszú a virágzási idejük, jól fognak itt mutatni. - Sajnálom. - Nincs rá semmi szükség. - Csak tudod, itt volt reggel az a nő, Mrs. Peebles. - Ó, igen, Rosanne. - Roz szemügyre vette az üres helyet maga előtt, majd az ültetőlapátért nyúlt. - Végül vett valamit? - Habozott vagy egy órát, aztán elment, de megígérte, hogy visszajön.

- Jellemző. Mit akart? Biztos nem növényért jött. - Erre magam is rájöttem. Az a kotnyeles fajta, aki nem pusztán jóindulatúan kíváncsiskodik. Csak azért megy be JJ-k dália valahová, hogy pletykálkodjon - terjessze vagy begyűjtse a híreket. Szinte mindenhol megtalálni a fajtáját. - Igazad lehet. - Valahogy neszét vette, hogy itt élek, és tudott a rokoni kapcsolatról is, ezért eljött, hogy kifaggasson. Általában nem hagyom magam könnyen kifaggatni, de most engedtem neki egy kicsit. Roz elhúzta a száját, miközben a következő palántáért nyúlt. - Jó neked. - Hamar rájöttem, hogy valójában azért jött, mert át akarta adni nekem a legújabb szenzációt. Bryce Clerk visszatért Memphisbe. Roz letörte a palánta egy részét, ahogy keze megrándult. - Valóban? - kérdezte csendesen. - Egyelőre a Peabodyban lakik, és van valami vállalkozása. Mrs. Peebles elég homályosan beszélt róla. Azt mondta, Clerk úgy tervezi, hogy végleg visszaköltözik, és irodát keres magának. Azt is mondta, hogy nagyon sikeresnek néz ki. - Valószínűleg sikerült más agyatlan nőszemélyeket is megpumpolnia. - Te nem vagy agyatlan, Roz. - De az voltam, egy rövid ideig. Nos, nem izgat, hogy hol van, vagy mit tesz. Nem szoktam kétszer megégetni magam ugyanannál a tűznél. Helyére rakta a palántát, és másikért nyúlt. - A köznyelv szúnyogfogónak is nevezi. Érzed ezeket a ragadós foltokat a szárán? Ezzel kapja el a rovarokat Ez is jól mutatja, a szép külső is lehet veszélyes, de legalábbis kellemetlen. Eltemette magában, miközben tisztálkodott Nem foglalkozott a gazemberrel, akihez valaha ostoba módon hozzáment. Minden nőnek joga van elkövetni néhány hibát élete során, még akkor is, ha a magány, az ostobaság vagy - a francba! - a hiúság viszi rá. Joga van hozzá, gondolta Roz, amíg ki tudja javítani, és nem követi el újra a hibát. Tiszta inget vett fel, kezével nedves hajába túrt, közben az arcát vizsgálgatta a tükörben. Még mindig jól nézett ki, átkozottul jól nézett ki, ha akarta. Ha férfit akarna, megkaphatná, és nem azért, mert a férfi ostobának vagy kifogyhatatlan pénzeszsáknak tartaná. A Bryce-szal történtek talán egy kicsit megingatták az önbizalmát és az önértékelését, de már - köszöni szépen - jól van. Nagyon is jól! Azelőtt sem volt szüksége férfira ahhoz, hogy teljes legyen az élete, most sincs szüksége rá. A dolgok visszatértek a rendes kerékvágásba, minden úgy haladt a maga útján, ahogy szerette. A fiai boldogok voltak és

sikeresek, az üzlete virágzott, az otthona biztonságos volt. Voltak barátai, akiket kedvelt, és ismerősei, akiket elviselt. És itt van a kutatás is a házi kísértet után. Szóval, egyáltalán nem unatkozik. Még egy utolsó, gyors simítás a haján, mielőtt lement volna a könyvtárba, hogy csatlakozzon a többiekhez. Ahogy leért, hallotta a kopogást, ezért az ajtóhoz indult. - Logan, milyen kedves meglepetés! - Hayley nem szólt, hogy jövök? - Nem, de nem számít. Gyere csak be! - Összefutottunk ma, és megkért, hogy jöjjek át és segítsek a kutatásban. Nem tudtam ellenállni a gondolatnak, hogy bekerüljek a szellemirtók közé. dália - Értem. - Tényleg értette. - Azt hiszem, figyelmeztetnem kell téged, hogy Hayley meglehetősen romantikus alkat, és téged afféle Rochesternek lát, Stella pedig a te Jane Eyre-ed. - Ó! Aha! Roz csak mosolygott. - Jane még a gyerekekkel van, most fekteti le őket. Menj csak fel nyugodtan! Kövesd a hangokat! Nyugtasd meg, hogy mi jól elleszünk, amíg le nem jön! Roz elsétált, mielőtt a férfi tiltakozhatott volna. Nem avatkozott mások ügyeibe, de ez nem jelentette azt, hogy alkalmanként ne egyengesse az útjukat. Logan pár másodpercig csak állt a helyén, és ujjaival a combján dobolt. Még akkor is dobolt, amikor elindult felfelé. Roznak igaza volt, ami a hangokat illeti. Nevetést és visítást hallott, majd lábdobogást, mielőtt elérte volna az emeleti folyosót. A hangokat követve végigment a folyosón, és megállt a nyitott ajtóban. Első látásra is nyilvánvaló volt, hogy a szobát fiúk lakják. És bár jóval rendesebb volt, mint valaha az ő szobája, mégsem mondta volna rá, hogy katonás rend uralkodik. A padlón néhány játék hevert, a polcokon és az íróasztalon könyvek és más apróság. Szappan és sampon illata keveredett a zabolátlan ifjúság és a zsírkréták szagával. Mindennek közepén Stella ült a padlón, és könyörtelenül csiklandozta a pizsamába öltözött Gavint, míg a meztelen Luké üdvözülten rohangált körbe a szobában, és hangosan huhogott. - Hogy hívnak engem? - követelte Stella, miközben Gavin tehetetlenül vonaglott és vihogott a kezei közt. - Anyu! cJVora ípberls Stella hangos berregő hangot hallatott, és ujjait a fiú bordái közé döfte. - Próbálkozz újra, te ügyefogyott gyermek! Hogy hívnak engem? - Anyu, anyu, anyu, anyu, anyu! Megpróbált kiszabadulni, de anyja elkapta és ráfeküdt.

- Nem hallom! - Császárnő - nyögte nagy csuklások közepette. - És még! A teljes titulust akarom hallani, különben folytatódnak a gyötrelmeid. - Császári fenség, az egész világegyetem uralkodónője. - És ezt el ne felejtsd! - Hatalmas, hangos puszit nyomott a pizsamás popsira, majd felült. - És most te következel, te apró termetű, békaarcú teremtmény. Felállt, összedörzsölte két tenyerét, miközben Luké elragadtatottan visongott. Stella maga is nagyot sikkantott, amikor észrevette Logant az ajtóban. - Édes Jézusom! Halálra rémítettél. - Sajnálom, csak a műsort néztem, fenség. Szia, kölyök - bólintott Gavinnek, aki még mindig a padlón feküdt. - Mi a helyzet? - Legyőzött, ezért most le kell feküdnöm, mert ez a törvény. - Hallottam. - Felvette az X-Men pizsama alsó részét, és Luke-ra nézett. - Ez a mamádé? Luké gurgulázva kacagott, és teljes meztelenségében boldogan táncolt. - Nem, az az enyém, de nem kell felvennem, csak ha anyu elkap. Luké a szomszédos fürdőszoba felé remélt elmenekülni, de anyja fél kézzel elkapta. Sí 6 JJk dália Erősebb, mint amilyennek kinéz, ámult Logan, ahogy a nő a feje fölé emelte fiát. - Ostoba gyermek, soha nem szökhetsz meg tőlem engedte le a földre a gyereket. - Vedd fel a pizsamád, és irány az ágy! - Stella Loganre nézett. - Van valami, amiben... - Meghívtak a... a lenti összejövetelre. - Buli van odalent? - akarta tudni Luké, és elvette a pizsamafelsőt, amit Logan odanyújtott neki. - Süti van? - Csak egy találkozó felnőtteknek, és ha lesz süti, akkor holnap te is kapsz belőle - mondta Stella lehajtva Luké ágyát. - Dávid igazán finom sütiket süt - jegyezte meg Gavin. - Még jobbat, mint az anyu. - Ha nem ez lenne az igazság, akkor most súlyos büntetést kapnál - fordult felé Stella. A fiú vigyorogva ült az ágyon, és Stella gyengéden hátba verte. - De te szebb vagy, mint ő. - Okos fiú. Logan, megmondanád a többieknek, hogy hamarosan én is lent vagyok? Csak olvasunk egy kicsit. - Te tudsz olvasni? - kíváncsiskodott Gavin. - Tudok. Milyen könyvetek van? - Ma este Gatya kapitány van soron. Luké felkapta a könyvet, Loganhez sietett vele, és a kezébe nyomta. - Ezek szerint ő egy szuperhős?

Luké szeme kistányér nagyságúra tágult. - Nem ismered Gatya kapitányt? - Nem mondhatnám. - Megfordította kezében a könyvet, de tekintetét nem vette le a fiúról. Még soha nem olvasott gyerekeknek. Valószínűleg szórakoztató lesz. - Talán bele kéne olvasnom, hogy megtudjam. így megfelel önnek, fenséges úrnőm? - Ó, nos, én... - Kérlek, anyu! Kérlek! A két oldalról érkező kórus hallatán Stella valami furcsa szorítást érzett a gyomrában. - Igen, persze. Addig rendbe hozom a fürdőszobát. Magukra hagyta őket. Feltörölte a vizet, összeszedte a játékokat, közben hallotta Logan mély hangját. A férfi nyilvánvalóan jól szórakozott. Stella kiteregette a nedves törölközőket, a nedves játékokat a hálóba rakta, hogy száradjanak, tett-vett. És érezte, ahogy a hideg terjengeni kezd körülötte. A kemény, szinte karcoló hideg egyenesen a csontjaiba hatolt A tubusok és tégelyek megremegtek a polcon, mintha egy dühös kéz söpört volna végig köztük. Az imbolygó és zörgő hangokra Stella előrendült, hogy elkapja és megóvja őket a leeséstől. És mindegyik olyan hideg volt, mintha jeget szorongatott volna. Látta, hogy megmozdulnak. Jóságos isten, látta, hogy mozognak! Visszalökte őket a polcra, és ösztönösen a szobába vezető ajtó felé mozdult, hogy megvédje fiait a hidegtől, a tomboló dühtől, mely a levegőben kavargott. Logan ott ült a két ágy közé húzott széken, ahogy maga is szokott, és Gatya kapitány ostoba kalandjait olvasta kellemes, mély hangján. A fiúk állig betakarózva hallgatták, bele-bele aludtak. Stella az ajtóban állt, elállva a hideg útját, tűrve, hogy az ő hátát ostromolja, míg a férfi befejezte az olvasást, és felnézett. SIS dália - Köszönöm. - Maga is csodálkozott, hogy milyen nyugodtan cseng a hangja. - Fiúk, köszönjetek el Mr. Kitridge-től! Stella belépett a szobába, miközben a fiúk álmosan jó éjt motyogtak. Amikor érezte, hogy a hideg nem követi, elvette a könyvet, és mosolyt erőltetett az arcára. - Egy perc és lent vagyok. - Rendben. Szervusztok, fiúk! A rövid közjáték jókedvre derítette Logant, és valahogy el is lazította. Esti mesét olvasni egész szórakoztató volt. Ki hitte volna? Alkalomadtán szívesen megismétli, különösen, ha sikerül rábeszélni a fiúk mamáját, hogy képregényt is olvashasson fel nekik.

Tetszett neki, ahogy Stella a fiúkkal birkózott a padlón. A világegyetem uralkodónője, gondolta, és kis híján felnevetett És akkor elakadt a lélegzete. A hideg hatalmas hullámként csapódott a hátának, beszippantotta, sőt előrelökte pár lépést. A lépcső tetején botlott meg. Megszédült a gondolatra, hogy lezuhanhat. Hadonászni kezdett, és sikerült megragadnia a korlátot előbb az egyik, majd a másik kezével is, miközben szeme előtt apró, fekete pontok táncoltak. Egy szörnyűséges pillanatig azt hitte, hogy a lendülettől átzuhan a korláton. Szeme sarkából látta az árnyékot. Halvány volt ugyan, de határozottan nőt formázott. És érezte a belőle áradó nyers és keserű dühöt. Aztán a jelenés eltűnt. Logan hallotta saját ziháló lélegzetét, és érezte, hogy jeges verejték csorog a hátán. Bár lába össze akart csuklani, nem mozdult, és igyekezett összeszedni magát. Stella kis félmosollyal jött ki a fiúk szobájából, de nyomban elkomolyodott, ahogy Loganre nézett. - Mi van veled? - sietett oda a férfihoz. - Mi történt? - Az a nő... a szellemetek... volt rá példa, hogy megijesztette a fiúkat? - Nem, soha. Pont ellenkezőleg. Inkább... nyugtató a jelenléte számukra, sót védelmező. - Rendben. Menjünk le! Megfogta a nő kezét, megszorította, készen arra, hogy biztonságos helyre hurcolja, akár erővel is, ha kell. - Jéghideg a kezed. - Ja, nekem mondod? - Tartozol egy mesével. - Szándékomban áll elmondani. Mindent elmondott nekik, amikor körülülték jegyzetfüzeteikkel, mappáikkal és könyveikkel az asztalt. És miközben mesélt, jókora adag konyakot töltött a kávéjába. - Semmi olyasmi nem történt az évek során, mióta tudunk a létezéséről, ami arra utalt volna, hogy veszélyt jelent bárkire is - kezdte Roz. - Az emberek megijedtek tőle vagy zavarba jöttek, de soha senkit nem támadott még meg fizikailag. - Tud egy szellem fizikailag támadni? - csodálkozott Dávid. - Nem kérdeznéd, ha ott álltál volna velem a lépcső tetején. - A kopogó szellemek tudnak tárgyakat röptetni mondta Hayley. - De ők általában a kamaszok körül mutatkoznak. Van valami a pubertásban, ami előhozza őket. De itt most nem erről van szó. Talán Logan valamelyik őse ártott neki, és most meg akar fizetni ezért. - Legalább egy tucatszor jártam már ebben a házban. Még soha nem alkalmatlankodott nekem. - A gyerekek - szólalt meg halkan Stella, miután átnézte a jegyzeteit. - Ők állnak a középpontban. Valamilyen módon kötődik a gyerekekhez, különösen a kisfiúkhoz.

Védelmezi őket. És szinte, mondjuk talán úgy, hogy irigyli őket tőlem, de nem rossz értelemben véve. Nem dühös, inkább szomorú. De aznap este, amikor Logannel vacsorázni mentem, haragos volt. - A férfit a gyerekeid elé helyezted. - Roz felemelte a kezét. - Nem arról van szó, hogy én így gondolom. Úgy kell gondolkodnunk, ahogy ő teszi. Erről már beszéltünk, Stella, és átgondoltam az emlékeimet. Kizárólag olyan esetekben éreztem haragos indulatot a részéről, amikor a fiúk még kicsik voltak, és én hébe-hóba elmentem szórakozni egy-egy férfival. De soha nem tapasztaltam ennyire nyílt támadást, mint a mai volt. Igaz, én nem is kötődtem érzelmileg szorosan ezekhez a férfiakhoz. - Nem értem, honnan tudhatja, mit gondolok, vagy hogy hogyan érzek. De az álmok, gondolta Stella, ott volt az álmaimban. - Hagyjuk most az irracionális dolgokat! - szólt közbe Dávid. - Inkább vigyük végig ezt a vonalat! Tegyük fel, hogy azt hiszi, hogy Stella és Logan kapcsolata komolyra fordult. Nem tetszik neki a dolog, ez elég világos. Eddig csak ti ketten vagytok olyanok, akiket megfenyegetett Miért? Dühíti a kapcsolat, vagy csak féltékeny? - Egy féltékeny szellem - dobolt Hayley az asztalon. Ez jó. Ez úgy hangzik, mint aki együtt érez, kapcsolatban van az egyedülálló, gyerekes nőkkel. Segít nekik vigyázni a gyerekekre, sőt bizonyos értelemben rájuk is vigyáz. De amikor férfi kerül a képbe, rosszindulatúvá válik. Olyan, mintha azt mondaná, nem lehet rendes, átlagos családod mama, papa és gyerekek -, mert nekem sem volt. ijyoiri lpbetiH - Logan és én alig... Nem tett mást, csak esti mesét olvasott a fiúknak. - Mint egy igazi apa - mutatott rá Roz. - Én... szóval, amíg ő olvasott, én rendbe szedtem a fürdőszobát. És akkor ott volt. Éreztem őt. És akkor a dolgaim... a dolgaim, amit a piperepolcon tartottam, ugrálni kezdtek. Én is ugrottam. - Szent szar! - nyögte Hayiey. - Az ajtóhoz mentem, és a fiúk szobájában minden nyugodt volt. Elölről a szoba melegét éreztem, a hátamon meg a jeges dühöt. A fiúkat nem akarta megijeszteni. Csak engem. De gondolatban felírta a listára, hogy vegyen egy babaőrt. Ettől a pillanattól kezdve mindent hallani akar, ami abban a szobában történik, amikor a fiai nélküle vannak odafent. - Ez egy nagyon jó kiindulópont, és elég okos vagy, hogy te is felmérd, ezt követnünk kell. - Roz az asztalra fektette kezét. - Az eddig felderített tények közül semmi sem utal arra, hogy az egyik Harper feleség lenne a kísértet, mint ahogy annyi éven át hittük. Mégis, valakinek ismernie kellett, ismerte életében és tudnia kellett a haláláról. Vajon eltussolták, vagy egyszerűen tudomást

sem vettek róla? Bármelyik történt is, megmagyarázza, miért van most itt. Ha eltussolták vagy tudomást sem vettek a haláláról, akkor valószínűbb, hogy egy szolga, metresz vagy szerető volt, - Fogadni mernék rá, hogy volt gyereke - tette óvón a hasára a kezét Hayiey. - Talán gyerekszülés közben halt meg, vagy nem tarthatta meg, és fájdalmában megszakadt a szíve. Valamelyik Harper hozhatta bajba, nem gondoljádália tok? Mi másért maradna itt, hacsak nem azért, mert itt élt, vagy... - Itt halt meg - fejezte be Stella. - Reginald Harper volt a ház ura abban az időben, amikorra a halálát tesszük. Roz, hogy a pokolba fogjuk kitalálni, hogy volt-e szeretője, kitartottja vagy törvénytelen gyermeke? oogan kétszer volt szerelmes életében. Rengetegszer kívánt meg nőt. Gyakran érdeklődött valaki iránt, sőt jó néhányszor komoly vonzalmat is érzett, de a szerelem csak kétszer forgatta ki magából. Az első alkalom még tizenéves évei vége felé történt, amikor ő és álmai lánya is túl fiatalok voltak ahhoz, hogy jól kezeljék az ügyet. Szenvedély, féltékenység és egyfajta őrült energia jellemezte szerelmüket. Ahogy Logan visszagondolt erre az időszakra, valamiféle édes nosztalgiával és szerető ragaszkodással emlékezett Lisa Anne Lauerre. Aztán jött Rae. Valamivel idősebb volt már, és valamivel okosabb. Nem kapkodták el a házasságot. Két évet töltöttek együtt, mielőtt elszánták magukat a komoly lépésre. Mind a ketten akarták, bár ismerőseik között néhányan furcsállották nemcsak az eljegyzést, de az egyezségüket is, hogy a férfi északra költözik jövendőbelijével. Logant nem lepte meg a lány kérése. Szerette őt, és ő északon akart élni. Nem, javította ki magát, Rae-nek szüksége volt arra, hogy északon éljen, és ő maga azt hitte, hogy gyökeret tud ereszteni ott. Tévedett, mint ezt később az események is bizonyították. Az esküvői előkészületeket meghagyta kedvesének és az anyjának, ő maga alig szólt bele. Nem érzett őrjítő izgalcjjék dália mat, de azért élvezte a nagyszabású, elegáns esküvőt, melyen több százan vettek részt. Jó állása volt északon. Elméletileg legalábbis annak számított. Ő mégis elégedetlen volt, nyugtalanította a zsúfolt, lármás hely, és idegennek érezte magát a nagyváros nyüzsgésében. ízig-vérig kisvárosi fiú volt, gondolt vissza, miközben embereivel helyére illesztette a háromméteres fedett kerti lugas utolsó tetődeszkáját is. Nagyon is kisvárosi volt, túlságosan jelentéktelen, hogy beilleszkedjen a városi látképbe. Képtelen volt gyökeret verni és boldogulni. Házassága tükrözte saját kínlódását. Először csak apró dolgokon különböztek össze. Olyan dolgokon - így utólag már világosan látta -, amelyeket

megbeszéléssel, kölcsönös engedményekkel meg lehetett volna oldani. Ők azonban hagyták, hogy a kicsiny ügyek dagadjanak, belülről feszítsék őket, hogy aztán olyan erővel törjenek ki, melynek ereje nem pusztán eltávolította őket egymástól, hanem egyenesen az ellenkező irányba dobta őket. Felesége lubickolt, ő meg úgy érezte magát, mint a partra vetett hal. A szíve legmélyén boldogtalannak érezte magát, és Rae-t is boldogtalanná tette, hogy ő nem tud megszokni. Mivel nem orvosolták, a többi betegséghez hasonlóan a boldogtalanság is a gyökereket támadta meg. Nemcsak az asszony hibája volt, és nem pusztán az övé. Végül szerencsére elég okosak, vagy elég boldogtalanok voltak ahhoz, hogy időben elvágják a köteléket. Fájdalmas volt a kudarc, és még fájdalmasabb az egykor ígéretes szerelem elvesztése. Stella tévedett, amikor arról beszélt, hogy sebek nélkül került ki a házasságból. Akadtak sebek, melyekkel meg kellett tanulnia együtt élni. Az ügyfél kínai lilaakáccal óhajtotta befuttatni a pergőlát. Logan utasította az embereit, hová ültessék a növényt, majd elballagott a kerti tóhoz, amelybe a megrendelő vízinövényeket kívánt telepíteni. Töprengő hangulatban volt, és ilyenkor jobban szeretett egyedül dolgozni. A széleslevelű gyékény az előkészített tartályokban várakozott rá, és ő csizmát húzott, hogy a tóba süllyessze a tartályokat Ha hagyják, a gyékény gyorsan szaporodik, és a végén mindent benő, de ha megfelelő tartályokban kerül a vízbe, hangulatos kiegészítője lehet a tavi látképnek. Hasonló módon járt el a három vízililiommal, majd a sárga nőszirom került a helyére. Ez szereti, ha vízben áll a lába, és élénk színével jól fog mutatni a kis tó szélén. A munka kielégítette, segített összpontosítani, mint mindig. Ugyanakkor hagyta, hogy az elméje egy része más problémákon dolgozzon. Vagy legalább rágódjon rajtuk egy ideig. Talán készít egy kis tavat a pihenőkertbe, amit a háza mellé tervezett. De gyékény nem lesz benne. Esetleg néhány tündérrózsa és indiai nád háttérnövényzetnek. Úgy vélte, Stellának ez jobban tetszene. Kétszer volt eddig szerelmes, jutott újra eszébe, és most érezte azt a finom kis hajszálgyökeret, amely helyet keresett magának a belsejében, hogy gyökeret eresszen és növekedni kezdjen. Talán elvághatná. Megtehetné. Valószínűleg meg kellene tennie. Mit fog kezdeni egy olyan nővel, mint Stella és a két meglepően bájos fiával? Előbb-utóbb törvényszerűen az őrületbe fogják kergetni egymást, hiszen gyakorlatilag mindent másként látnak, mindenben eltér a felfogásuk. Gyanította, hogy a kettejük közt lobogó tűz nem lobban el könnyen. Isten a tanúja, hogy szeretkezésük során valóJJk dália sággal megperzselte a kölcsönös szenvedély lángja. De mi

lesz, ha mégis kiégnek, ahogy vele és Rae-vel történt? Az sokkal fájdalmasabb lesz, nagyobb űrt hagy maga után, mint egy futó fellángolás. És most a két kisfiút is számításban kell venni. Talán a kísértet is ezért billentette fenéken. Hihetetlennek tűnt, hogy itt izzad a fullasztóan párás levegőn, és egy szellemmel történt találkozáson töpreng. Eddig nyitottnak tartotta magát a túlvilági jelenségekkel kapcsolatban, de most, hogy úgymond szemtől szembe találkozott egy képviselőjével, rá kellett jönnie, hogy valójában nem is hitt a szellemekben. Eddig legendának vagy porhintésnek tartotta a kísértethistóriákat. Az öreg házaknak illik, hogy saját kísértete legyen, mert ez jól hangzik, és délen szerették a jól hangzó történeteket. Elfogadta, hogy ez szűkebb környezete kultúrájának része, és még az is lehetséges, hogy valahol valakivel meg is történik az a különös eset, hogy találkozik egy szellemmel. Valaki mással. Különösen, ha az a valaki más egy cseppet pityókás, vagy érzékeny a ház hangulatára. Ő egyiket sem mondhatta el magáról. És mégis érezte a leheletét, a jeges dühöt, az erejét. A nő fájdalmat akart okozni neki. Azt akarta, hogy ne legyen ott. El akarta távolítani a gyerekektől, a mamájuktól. Ezért lett ő is bevonva a kutatásba, mely a szellem kilétére igyekezett fényt deríteni. De mi van, ha a szellemasszonynak igaza van? Nem lenne-e helyesebb, ha távol tartaná magát Stellától? Felcsipogott az övébe tűzött telefon. Mivel már majdnem elkészült, ezért úgy döntött, válaszol a hívásra. Lerángatta koszos munkáskesztyűjét, és előbányászta a mobilt. - Kitridge. Jvora ipbeits - Szia, Logan! Stella vagyok. A férfi szíve hevesen megdobbant, és ez felbosszantotta. - Igen, a kocsiban vannak azok a nyomorult nyomtatványok. - Milyen nyomtatványok? - Akármilyenek! Amiért felhívtál, hogy szekálni tudj. - Történetesen nem azért hívtalak, hogy szekáljalak. A nő hangja éles és üzletszerű lett, amitől Logan apró szúrást érzett a szíve tájékán. Ez csak fokozta bosszúságát. - Sajnálom, fecsegni sincs időm. Dolgozom. - Tudom, csak szerettem volna beilleszteni a programodba egy megbeszélést. Van egy vevőnk, aki szeretné, ha felmérnéd a kertjét. Most itt van, és ha nagy vonalakban elmondanád, mik a mai terveid, tájékoztatni tudnám, hogy vállalod-e a személyes találkozást, és ha igen, akkor mikor. -Hol lakik? Stella megmondta a címet, ami alig húsz percre volt onnan. Logan körülnézett, hogy állnak a munkával, majd az

órájára nézve számolgatni kezdett. - Kettőkor ott leszek. - Remek. Megmondom neki. Az ügyfelet Marsha Fieldsnek hívják. Szükséged van egyéb információra? - Nincs. - Nagyszerű. Logan hallotta a halk kattanást, amitől csak még dühösebb lett, amiért nem ő tette le először a telefont Mire Logan fáradtan és izzadtan hazaérkezett aznap este, sokkal jobb hangulatban volt. A kemény fizikai munka mindig megtette a magáét, és aznap volt benne jócskán része. Nem kímélte magát és embereit a fülledt, ragacsos melegben, és kijutott nekik a vad, tavaszi záporból is. Amikor már úgy esett, mintha dézsából öntenek, Logan csapatával kivette az ebédszünetet. Ültek a felhevült kocsiban, hideg szendvicset és édes teát ittak, miközben az eső az ablakokat verte. A Fields-féle munka nagy lehetőségeket rejtett magában. A Fields házban az asszony hordta a nadrágot, és nagyon is sajátságos elképzelései voltak a kert kialakítását illetően. Mivel Logan többségében egyetértett a nő terveivel, és tetszettek is neki az ötletek, alig várta, hogy papírra vesse, kidolgozza, finomítsa őket. Ráadásul beszélgetés közben az is kiderült, hogy Marsha egyik anyai unokatestvére nem más, mint Logan másod-unokatestvére apai ágon, így aztán a megbeszélés jobban elhúzódott, mint tervezte, és meglehetősen gyümölcsöző volt. Az nem árthat, ha a nő további megbízatásokat szerez neki. Kellemes hangulatát mintha elfújták volna, amikor a háza elé kanyarodva Stella kocsiját pillantotta meg a feljárón. Nem akart most vele találkozni. Még nem igazán jutott dűlőre magával, és a nő épp most puskázta el a maradék lehetőséget is. Logan nem vágyott másra, csak egy forró zuhanyra, egy hideg sörre és egy kis csendre. Vacsorázni akart, és utána a tervein dolgozni, miközben a háttérben a sportcsatorna műsora megy. Egyszerűen nem fért bele az esti forgatókönyvbe még egy nő is. Leparkolt, miközben szilárdan eltökélte, lerázza Stellát. A nő nem volt a kocsiban, sem a tornácon. Eltöprengett azon, hogy egy olyan nő számára, mint Stella, az, hogy ágyba bújt vele, egyben azt jelenti-e, hogy szabadon besasszézhat a házába, amikor ő nincs otthon. Mire eldöntötte, hogy nem, Stella nem olyan, meghallotta a kerti slag sziszegését. Zsebre dugta a kezét, és megkerülte a házat. Stella a belső teraszon volt, kényelmes, boka fölött végződő, szürke nadrágot és bő, kék blúzt viselt. Haját hátrakötötte egyetlen fénylő, örvénylő copfba, amit Logan valami megmagyarázhatatlan okból roppant szexisnek talált. Mivel a nap át-át tört a felhőkön, Stella szemét napszemüveg védte. Csinos és elegáns volt. Szürke vászoncipőjével gondosan igyekezett

elkerülni a vizet. - Esett ma - kiáltott oda neki Logan. A nő tovább öntözte a növényeket. - De nem elég. Stella befejezte a locsolást, és a slagot el sem engedve a férfi felé fordult. - Tudatában vagyok, hogy megvan a magad modora, vannak jó és rossz hangulataid, és ez nem tartozik rám. De nem tűröm, hogy úgy beszélj velem, ahogy ma tetted. Nem bánhatsz úgy velem, mint valami ostoba nőszeméllyel, aki napközben csak azért felhívja a fiúját, hogy turbékoljon vele, sem pedig úgy, mint egy nyomorult üzlettárs, aki csak azért zaklat, hogy megkeserítse az életed. Nem vagyok az. - Melyik? A barátnőm vagy az üzlettársam? Látta, hogy a nő állkapcsa megfeszül, ahogy fogait összeszorítja. - Ha napközben felhívlak, annak nyomós oka van, mint ahogy ma délelőtt sem véletlenül zavartalak. Igaza volt, de Logan ezt nem szándékozott megmondani neki. - Megkaptuk a Fields megbízatást. - Hurrá! aJKjék dália Logan az ajkába harapott, hogy ne vigyorodjon el a nő keserű hangjára. - Kidolgozom a terveket és a költségvetést is. Megkapod a másolatokat. Megfelel így? - Igen. Ami nem felel meg... - Hol vannak a gyerekek? Sikerült kizökkentenie. - Az apám és a felesége mentek értük ma az iskolába. Náluk vacsoráznak, és ott töltik az éjszakát is, mivel én terhestornára megyek Hayley-vel. - Hánykor? - Hánykor mi? - Hánykor lesz a torna? - Fél kilenckor. Nem azért vagyok itt, hogy kellemesen elcsevegjünk, Logan, sem azért, hogy kiengesztelj. Nagyon úgy érzem, hogy... Szeme résnyire szűkült, és hátralépett. A férfi közelebb lépett hozzá, és lusta mosolyát nem félreértelmezni. - Ne is álmodj róla! A legkevésbé sem vágyom most megcsókolni téged. - Majd én megcsókollak, hátha attól megjön a kedved. - Komolyan gondolom - tartotta maga elé a tömlőt, mint egy fegyvert. - Ne gyere közelebb! Azt akarom, hogy világosan megérts. - Értelek én. Gyerünk. Lőj nyugodtan! Többliternyi vizet izzadtam ma ki magamból, jól fog jönni egy kis zuhany. - Azonnal állj meg! - táncolt hátrább Stella, ahogy a férfi közelített hozzá. - Ez egyáltalán nem mulatságos, ez

nem játék. - Mindig fel tud izgatni, amikor ezzel a hangsúllyal beszélsz. - Milyen hangsúllyal? - A jenki tanárnő szól belőled. Nagyon fogom sajnálni, ha egyszer elhagyod. Utánakapott, mire Stella ösztönösen megszorította a locsolófejet. És talált! A vízsugár egyenesen a mellkasa közepén találta el Logant, amitől Stella nem tudta visszatartani kuncogását. - Megmondtam, hogy nem játszom, Logan. Komolyan beszéltem. A férfi megint utánakapott. Stella ezúttal felsikított, elejtette a slagot, és futásnak eredt. Logan követte, vízcseppeket szórva maga után. A terasz sarkán érte utol, átkarolta a derekát, és felkapta. Stella félig döbbenten, félig hitetlenkedve fickándozott a kezei közt, majd elakadt a lélegzete, amikor a fűre zuhantak. - Engedj el, te idióta! - Nem látom be, miért kellene, hogy elengedjelek. - Istenem, mennyire jólesett a fekvő helyzet. Annál már csak hab a tortán, hogy a nő is ott fekszik vele. - Idejöttél, birtokháborítást követtél el, meglocsoltad a virágaimat, egyfolytában leckéztettél. Megfordult, és a földhöz szegezte a nőt. - Ez az én földem, és azt teszek rajta, amit csak akarok. - Hagyd abba! Még nem fejeztem be a veszekedést. - Lefogadom, hogy pontosan onnan tudod folytatni, ahol abbahagytad. Játékosan belecsípett Stella állába, majd újra megcsípte. - Vizes vagy, és izzadt. Fűfoltos lesz a... A szavak elvesztek, ahogy a férfi szája lecsapott rá, és Stella esküdni mert volna rá, hogy a rajtuk lévő víz gőzölögni kezdett. - Nem tudom... nem tehetjük... - De az okok, hogy miért nem, ködbe vesztek. - A hátsó udvarban. Jjpk dália - Akarsz fogadni? Logan nem tehetett róla, egyszerűen akarta a nőt. Miért is harcolna a vágya ellen? Akarta a nőt, aki a nyomtatványok és szabályok rabja, ugyanakkor a padlón birkózik a gyerekeivel. A nőt, aki a növényeit locsolta, miközben szavaival egyszerűen a földbe döngölte őt. És azt a nőt, aki megremegett alatta, amikor megérintette. Keze birtoklón fogta kézbe a mellét, majd lejjebb vándorolt, és megszorította a fenekét. Mohó ajka éhesen kóstolta száját, torkát, vállát, mellét. Stella úgy érezte, elolvad a férfi alatt, és bár tagjai szinte cseppfolyóssá váltak, mégis úgy tűnt, új életre keltek a szenvedélytől. Ez őrület volt. Ostobaság és meggondolatlanság, és mégsem tudott megálljt parancsolni magának. Úgy hemperegtek a füvön, mint két eszeveszett kiskutya. Logannek izzadság-, munka- és vízszaga volt. És, ó, istenem, férfiillata! Átható,

csodálatos és vonzó! Két kezével beletúrt a bozontos üstökbe, melyet máris csíkokban kiszívott a nap, és magához húzta a száját. Finoman az ajkába, a nyelvébe harapott - Az öved. - Küzdenie kellett, hogy levegőhöz jusson. -Nagyon nyom... - Ne haragudj! Felemelkedett kissé, hogy kicsatolja, de keze megállt, majd Stellára nézett A haja már kibomlott a copfból, tekintete perzselő volt, bőre kipirult. És Logan érezte, ahogy azok a vékony gyökerek megkapaszkodnak benne. - Stella! Nem tudta, mit mondhatna, a szavak cserbenhagyták. Gondolatai kavarogtak, és úgy összegabalyodtak az érzelmei, hogy képtelen volt emberi nyelvre lefordítani őket. De az asszony lustán rámosolygott, és ez a mosoly ugyanúgy perzselt, mint a tekintete. - Mi lenne, ha segítenék? Kigombolta a farmert, lehúzta a cipzárt, és keze selymes satuként zárult össze rajta. A férfi teste kemény volt, mint az acél, de elméje és szíve erőtlen. Stella teste nekifeszült, ajka csupasz mellkasát kóstolgatta, fogai forró ösvényt húztak bőrén. Aztán hirtelen fölé került, megsemmisítette, körülölelte. Hallotta a madárdalt, érezte a szellő leheletét, a fű és a verejték illatát. És a napraforgóét, amit ő locsolt meg. Ujjaival bejárta a kötélként feszülő izmokat, a széles vállakat és a meglepően puha fürtöket. És ahogy lenézett, látta, hogy a férfi teljesen elmerült, elveszett benne. Stella hátravetette a fejét, és addig mozgott, míg ő maga is elveszett a férfiban. Izzadtan, meztelenül és eltompulva feküdt a férfin. Agyának egy része érzékelte, hogy Logan karja úgy öleli át, mintha egy hajótörés túlélői lennének. Elfordította a fejét, hogy arcát megpihentesse a mellkasán. Talán valóban hajótöröttek, egymáson futottak zátonyra. Éppen most szeretkezett egy férfival fényes nappal, kint az udvaron. - Ez kész őrület - mormolta, de nem igazán tudta meggyőzni magát, hogy megmozduljon. - Mi lett volna, ha valaki átjön? - Azok, akik hívás nélkül beállítanak valahová, elégedjenek meg azzal, amit a fazékban találnak. Lusta, nemtörődöm hangja ellentétben állt szoros ölelésével. Stella felemelte a fejét, és alaposan szemügyre vette. A férfi szeme le volt hunyva. - Szóval ez a fazék? Logan szája felfelé görbült. - Úgy tűnik, ez a fazék igencsak bőséges volt. - Tizenhat évesnek érzem magam. Ó, a pokolba is, még

csak hasonlót sem csináltam tizenhat éves koromban. Szükségem van a józanságomra. És szükségem van a ruhámra. - Várj egy kicsit! - tolta félre Logan, és felemelkedett. Nyilvánvalóan nem zavarja, hogy pucéron sétál a kertben, gondolta Stella. - Azért jöttem ide, hogy beszéljek veled, Logan. Komolyan. - Azért jöttél ide, hogy szétrúgd a seggemet - javította ki a férfi. - Komolyan. És nagyon jó munkát végeztél. - Még nem fejeztem be - fordult meg, és a hajpántért nyúlt, - De amint felöltözöm, befejezem és... Akkorát sikított, mint akit konyhakéssel leszúrtak. Majd gurgulázni kezdett, ahogy a víz, amit Logan a slagból rálocsolt, az elképedéstől tátva maradt szájába ment - Arra gondoltam, hogy egyikünknek sem árt egy kis hidegzuhany. Egyszerűen nem vallott volna rá, még ilyen körülmények között sem, ha meztelenül a nyomába ered és végigkergeti a kerten. Inkább összegömbölyödött, térdét felhúzta a melléhez, majd vadul és rendkívül ötletesen átkozni kezdte a férfit. Logan addig nevetett, amíg megfájdult az oldala. - Egy ilyen kedves lány, mint te, hol tanul ilyen csúnya szavakat? Ezek után hogyan csókoljam meg ezt a szájat? Jora ipberte Stella a tekintetével valóssággal lyukat égetett belé, mire Logan a feje fölé emelte a tömlőt és maga is gyors zuhanyt vett. - Nagyon jólesik. Kérsz egy sört? - Nem, nem kérek sört. Egyáltalán nincs szükségem arra az átkozott sörre. Amire szükségem van, az egy nyomorult törülköző. Te agyatlan idióta, most már az én ruhám is vizes! - Bedobjuk a szárítóba. - Ledobta a slagot, és felnyalábolta a ruhákat. Gyere be! Adok egy törülközőt. Mivel a férfi fellépett a teraszra, és az ajtóhoz ment, még mindig meztelenül és láthatóan semmivel sem törődve, Stellának nem volt más választása, mint hogy kövesse. - Van egy köntösöd? - kérdezte jeges hangon. - Mit kezdenék én egy köntössel? Várj egy kicsit, Vörös! Otthagyta, csöpögve és dideregve a konyhában. Pár perc múlva visszajött. Viseltes tréningruha volt rajta, és két hatalmas fürdőlepedőt hozott magával. - Ez majd megoldja a problémát. Szárítkozz meg, addig én beteszem a ruhákat a szárítóba. Magával vitte a nő ruháit, és eltűnt egy ajtó mögött. Biztos a mosókonyha, gondolta Stella, miközben maga köré tekerte az egyik fürdőlepedőt. A másikat arra használta, hogy megszárítsa vele a haját, amely most még reménytelenebbül nézett ki, és közben hallotta a szárító kattanását. - Kérsz inkább bort? - kérdezte a visszatérő férfi. - Kávét vagy bármit? - Most pedig figyelj rám... - Vörös, esküszöm, egész életemben nem hallgattam

még ennyit nőtől, mint tőled. Egyszerűen fogalmam sincs, miért szerettem beléd. - Nem szeretem, ha... Elnézést, mit mondtál? dália - Valószínűleg a hajaddal kezdődött. - Kinyitotta a hűtő ajtaját, és kivett egy sört. - De az még csak vonzalom volt. Aztán ott van a hangod. - Felpattintotta a sör zárját, és nagyot húzott belőle. - De ez csak makacsság volt a részemről. Egy csomó apró dolog, és több nagyobb is közrejátszott. Nem tudnám pontosan megmondani, mik ezek, de minden alkalommal, amikor melletted vagyok, egyre közelebb kerülök a szakadék széléhez. - Én... te... te azt hiszed, hogy szerelmes vagy belém, és ezt úgy mutatod ki, hogy a földre döntesz, és magadévá teszel, mint egy szexfüggő, és amikor végeztél, egyszerűen lelocsolsz egy slaggal? Logan ivott még egy kortyot, ezúttal lassabban, tűnődve, majd kezével megdörzsölte csupasz mellét. - Akkor ezt tűnt helyénvalónak. - Nos, nagyon elbűvölő. - Nem az járt az eszemben, hogy elbájoljalak. Nem mondtam, hogy beléd akartam szeretni. Ami azt illeti, a nap nagyobb részében ezen gondolkodtam, és meglehetősen pocsék hangulatba kerültem tőle. Stella szeme összeszűkült, míg végül csak egy forró kék fénysugár sütött belőle. - Ó, igazán? - De már jobban érzem magam. - Ó, ez remek. Igazán csodálatos. Kérem a ruháimat. - Még nem száradtak meg. - Nem érdekel. - Az északról jött emberek valamiért mindig sietnek. Kényelmesen nekidőlt a pultnak. - Aztán itt van még ez a másik apróság, amin ma elgondolkoztam. - Az se érdekel. - A másik apróság az volt, hogy eddig mindössze kétJVora íppm szer voltam szerelmes az életben. És mind a kétszer... ne szépítsünk, bedöglött. Lehet, hogy ennek a kapcsolatnak is ez lesz a sorsa. - Talán már erre a sorsra is jutott. - Nem - húzta mosolyra a száját Logan. - Beijedtél és dühös vagy. Nem az a férfi vagyok, akit kerestél. - Senkit sem kerestem. - Én sem. Letette a sört, és közelebb lépett az asszonyhoz, arcát a kezébe fogta, és ezzel sikerült lecsillapítania. - Talán képes lennék megállítani a bennem végbemenő folyamatot. Talán meg is kellene állítanom. De amikor rád nézek, megérintelek, és a szakadék nemcsak közelebb jön, hanem vonzónak is tűnik.

Ajkát finoman a nő homlokához érintette, majd elengedte és hátralépett - Valahányszor úgy érzem, hogy sikerült megismernem belőled valamit, újabb meglepetéssel szolgálsz mondta Stella. - Én csak egyszer voltam szerelmes életemben, és az volt minden, amit akartam. Még nem sikerült kitalálnom, hogy most mit is akarok azonkívül, amim már megvan. Nem tudom, Logan, van-e bátorságunk újra fellépni arra a sziklára. - Ahogy jelenleg haladnak a dolgok, ha nem lépsz fel, lehet hogy lökni fognak. - Engem nem olyan könnyű lökni, Logan. - Most ő lépett oda a férfihoz, és megfogta a kezét - Meghatott, amit mondtál, teljesen felkavart, hogy így érzel irántam. Időre van szükségem, hogy kitaláljam, mi megy végbe bennem. A férfi gondolkozott egy pillanatig. - Talán segítene, ha azon dolgoznál, hogyan tartsd az iramot. A ruhája ugyan megszáradt de hihetetlenül gyűrött volt. Haja begöndörödött, és Stella szerint normál méretének dupláját mutatta. Amikor kiszállt a kocsiból, elhűlten látta, hogy Hayley és Roz is kint ülnek a padon, és hosszú üvegekből isznak valamit. - Csak átöltözöm - szólt oda nekik. - Nem tart sokáig. - Még rengeteg időnk van - intett vissza Hayley, majd amikor Stella berontott a házba, elvigyorodott. - Tudod, mit jelent, ha egy nő gyűrött ruhában jelenik meg, és az ülepén fűfoltok vannak? - Gondolom, Logannéljárt. - Egy kis hancúrozást a szabadban. A tea cigányútra futott, és Roz nevetve köhögött - Jézusom, Hayley! - Csináltad valaha is a szabadban? Erre Roz csak felsóhajtott - A ködös, távoli múltban. Stella elég okos volt ahhoz, hogy tudja, odakint róla beszélgetnek. Ennek következményeként, nem pusztán az arca égett, amikor berontott a szobájába, hogy átöltözzön, hanem az egész teste. Leszórta a ruháit, és begyömöszölte a szennyesbe. - Nincs okom zavarba jönni - morogta magának, miközben kinyitotta a szekrényt - Semmi okom. - Tiszta fehérneműt vett fel, és mindjárt jobban érezte magát. De amikor a blúzért nyúlt, megérezte a hideg fuvallatot Teste megfeszült. Felkészült rá, hogy ezúttal egy váza vagy egy lámpa száguld át a szobán, és fejbe találja. De összeszedte minden bátorságát, megfordult, és meglátta a eJVara ipbert.s nőt. Tisztán. Most először teljesen tisztán látta, a bágyadt fény átsiklott rajta, mintha csak füstből lenne. Stella mégis látta az arcát, az alakját, a világos fürtöket, a megtört szemet. A nő a fürdőszobát és a gyerekszobát összekötő ajtóban állt. De nem

dühöt látott az arcán, inkább valamiféle helytelenítés érzése rezgett a levegőben. Mély és szörnyű gyász érződött rajta. Stella félelme sajnálatba csapott át. - Bárcsak segíthetnék rajtad! Blúzát a melléhez szorítva kísérletképpen előrelépett - Bárcsak tudnám, ki voltál és mi történt veled! Hogy miért vagy olyan szomorú. A nő elfordította a fejét. Könnyben úszó szemmel a fiúk szobája felé nézett. - Nem mentek el - hallotta Stella a saját hangját. - Soha nem engedném el őket magamtól. Ők jelentik az életemet. Az apámmal és a feleségével vannak. Ők a nagyszüleik. Egy kis vendégeskedés, semmi több. Mindössze egy éjszaka, amikor kényeztethetik és teletömhetik őket édességgel. Holnap már újra itt lesznek. Óvatosan lépett még egyet, bár torka kiszáradt a félelemtől. - Szeretnek az apámnál és Jolene-nél lenni. De nagyon csendes a ház, amikor nincsenek itt, nem igaz? Jóságos isten, egy szellemhez beszél! Megpróbálja bevonni a beszélgetésbe. Hogyan vett ilyen különös irányt az élete? - Nem tudnál valamit mondani nekem? Bármit, ami segíthet. Mindannyian azt kutatjuk, ki vagy, és talán, ha megtudjuk... Nem mondanád meg a neved? Bár reszketett a keze, mégis felemelte és felé nyújtotta. A megtört tekintet találkozott az övével, és Stella keze átaJk dália nyúlt rajta. Hideget érzett, valami különös metsző döbbenetet, aztán a nő eltűnt. - Biztos tudsz beszélni - mondta Stella az üres szobának. - Ha énekelni tudsz, akkor beszélned is kell tudni. Miért nem szólalsz meg? Reszketve öltözött fel, keze annyira remegett, hogy alig tudta a csatot a hajába rakni. Szíve még mindig hevesen dobogott, miközben kifestette magát, bár nem lepődött volna meg, ha egy másik összetört szívű nő képét pillantja meg a tükörben. Majd belebújt a cipőbe, és lement. Maga mögött hagyja a halált, gondolta, hogy felkészüljön egy új élet fogadására. mMP9S Criz iram talán lassú volt, de a forgalom nagyon is gyilkos. Ahogy a tavasz teljes zöldbe fordult, és a hőmérséklet Stella szerint elérte a nyarat, a boldog kerttulajdonosok megszállták a kertészetet. Legalább annyian jöttek böngészni egy órát, vagy csak elbeszélgetni a személyzettel, mint ahányan komoly vásárlási szándékkal. Mégis, nap mint nap többtálcányi palánta, tucatnyi cserép évelő, bokrok és díszfák egész erdeje masírozott ki az ajtón. Stella folyamatos figyelte a területet, ahol a szállításra előkészített növényeket tartották, és sietett feltölteni a vásárlások nyomán keletkezett lyukakat a melegházi készletből. Ahogy a beültetett

növénytálakat, függőcserepeket és beton virágosládákat elkapkodták, Stella újakat állított össze. Számtalan telefonhívást bonyolított le. Nem hagyott békét a szállítóknak, hogy még többet hozzanak: még többet a műtrágyából, a fűmagból, a gyeptrágyából, mindenből. Csiptetős mappájával a kezében gondosan megvizsgálta a rendelkezésre álló készletet, átcsoportosított, majd könyörgött Roznak, hogy kivihessen néhányat a fiatalabb palánták közül. - Ezek még nem állnak készen. Majd jövőre. - Ha ilyen ütemben viszik az árut, hamarosan kifogyünk a haranglábból, a csótárvirágból, az árnyliliomból... - legyintett a mappával. - Roz, az évelő növényekből máris eladtuk a készlet harminc százalékát. Örülhetünk, ha kihúzzuk a májust a jelenlegi készlettel. - Majd csillapodik a forgalom - babusgatta Roz a szegfűdugványokat. - Ha úgy adom ki a palántákat, hogy még nem készek a kiültetésre, a vevők nem lesznek túl boldogok. -De... - Ezek a szegfűk legkorábban jövőre virágoznak, és a vásárlók virágokat akarnak. Ezt te is tudod, Stella. Azt szeretnék, hogy amit elültettek, az hamarosan virágozzon. Nem akarnak egy egész évet várni, hogy munkájuk gyümölcsét élvezhessék. -Tudom, mégis... - Nagyon belelkesedtél - vakargatta meg viszkető orrát kesztyűs kezével Roz. - Akárcsak a többiek. Ruby például úgy ragyog, mintha újabb unokája született volna, Steve pedig pacsit akar adni, akárhányszor találkozunk. - Szeretik ezt a helyet - Akárcsak én. Az a helyzet, hogy ez eddig a legsikeresebb évünk. Ebben része van az időjárásnak is. Gyönyörű tavaszunk volt. De a kertészetnek sikerült szert tennie egy nagyon lelkes és hatékony igazgatóra is, akinek oroszlánrésze van ebben a sikerben. Végeredményben azonban még mindig a minőség áll az első helyen, a mennyiség csak utána jön. - Igazad van. Természetesen igazad van. Csak képtelen vagyok elviselni a gondolatot, hogy elfogy valami, és máshová kell küldenünk a vevőt. - Talán ezt elkerülhetjük, különösen, ha elég okosak vagyunk ahhoz, hogy megfelelő pótlást kínáljunk a hiányzó áru helyett. - Megint csak igazad van - sóhajtott Stella. - És ha végül mégis másik kertészetet kell ajánlani... - A vevők el lesznek ragadtatva a figyelmességünktől, hogy minden módon próbáljuk kielégíteni az igényeiket. Ezért vagy te a tulajdonos, és én az igazgató. - Az is sokat jelent, hogy én itt születtem és itt is nőttem fel. Ismerem a

viszonyokat. Még néhány hét, és a tavaszi nagy ültetési és vásárlási láz véget ér. Aki május közepén néz be hozzánk, már többnyire a készleteit akarja feltölteni, kiegészítőket, felszerelést keres, cserepet vagy kosarat, esetleg egy-két kiszáradt növényt akar pótolni. És ha beköszönt a júniusi forróság, itt fogod rágni a fülem, hogy rendezzünk kiárusítást a raktáron maradt tavaszi és nyári virágokból, mielőtt az őszi árukészletet kiraknánk. - Michiganben óriási kockázatot vállalt az ember, ha május közepe előtt bármit is kirakott a tavaszi készletből. Roz a következő tálcához lépett. - Hiányzik? - Igent kellene mondanom, ha nem akarok hűtlennek tűnni, de valójában nem. Nem igazán. Semmi nem köt oda az emlékeimen kívül. Pontosan ezek az emlékek aggasztották. Jó élete volt, és egy férfi, akit szeretett. Amikor férjét elvesztette, élete alapjaiban rendült meg. Ingataggá, bizonytalanná vált. Fenntartotta azt az életet a gyerekei kedvéért, de szívében több volt, mint egyszerű gyász. A félelem szorongatta. Küzdött a félelemmel, és ragaszkodott az emlékeihez. De nem csak ő vesztette el a férjét. A fiai elvesztették az apjukat. Gavin emlékei évről évre halványabbak lettek, de a szép emlékek közé tartoztak. Luké túl fiatal volt ahhoz, hogy tisztán emlékezzen apjára. Ez így olyan igazságtaiJjék dália lannak tűnt. Ha megteszi a következő lépést Logannel, amíg a fiai ilyen kicsik... Az olyan lenne, mintha már nem hiányozna az otthona, vélte. És ez hűtlenségnek tűnik. Ahogy a bemutatóterembe ért, látta, hogy a vásárlók az asztalok kínálatát böngészik, Hayley pedig lehajol, hogy felemeljen egy méretes, eperrel beültetett cserepet. - Hagyd abba! Az éles parancsszóra felé fordultak a fejek, de nem törődött velük. Keresztülmasírozott a kíváncsi emberek között, és csípőre tett kézzel megállt a lány előtt. - Mégis mit képzelsz, mit csinálsz? - Eladtuk az egyik dekorációs cserepet. Arra gondoltam, ez jó lesz a helyére. - Egész biztosan. Tudsz róla, hogy terhes vagy? Hayley lepillantott kosárlabda nagyságú hasára. - Elég nehéz nem észrevenni. - Ha el akarod innen vinni ezt a cserepet, akkor szólj valakinek, hogy segítsen. - Erős vagyok, mint egy bivaly. - És nyolc hónapos terhes. - Jobb lesz, ha hallgat rá, kedvesem - veregette meg az egyik vásárló Hayley karját. - Ugye, nem akar kockáztatni? Ha megszületik a kicsi, akkor úgysem lesz más dolga, mint állandóan rámolni utána. Használja ki az állapotát, és

hagyja magát kényeztetni egy kicsit! - Állandóan szemmel kell tartanom - jegyezte meg Stella. - Ez a lobélia igazán gyönyörű. A nő lenézett a kocsin lévő tálcára. - Egyszerűen imádom ezt a mélykék színt. Arra gondoltam, hogy viszek mellé abból a piros zsályából néhányat. És talán pillangóvirágot? - Tökéletesen hangzik. Egész nyáron tele lesz a kertje színes virágokkal. - Van még egy kis helyem az ágyás hátuljában, de nem igazán tudom, hogy oda mit tegyek. - Ajkába harapva vette szemügyre a kínálatot. - Nem bánnék egy kis segítséget, ha van rá ideje. - Azért vagyunk itt, hogy segítsünk. Van néhány szép mályvarózsánk, ami elég magas ahhoz, hogy a pillangóvirág mögé ültesse. És ha zsálya mögé is szeretne valami mutatósat, azt hiszem, a körömvirág mesésen nézne ki. Látta a díszcsalánokat? - Még azt sem tudom, mi az - nevetett a nő. Stella megmutatta neki a sötétlila növényt, Hayley összeszedett néhány körömvirágot, és végül megtöltöttek még egy kocsit. - Örülök, hogy végül ternyét is vett. Látja, milyen helyesen illeszkednek a kicsi fehér virágok az eddigi színekhez? Ami azt illeti, ez az elrendezés akár ötletet is adhat, hogyan alakítsa ki a kertjét - bólintott Stella a kosarak felé. - ól látszódik, hogy néznek ki egymás mellett a virágok, hogyan egészítik ki egymást. - Alig várom, hogy nekilássak az ültetésnek. A szomszédok elsárgulnak majd az irigységtől. - Csak küldje őket hozzánk! - Nem ez lesz az első alkalom. Azóta járok ide, mióta a kertészet megnyitotta a kapuit Alig két kilométernyire laktam, de két éve elköltöztünk Memphis távolabbi részére. Most harminc kilométernél is messzebb lakom, de mivel itt mindig találok valami különlegességet, ezért rendszeresen visszajárok. - Ezt jó érzés hallani. Van még valami, amiben Hayley dália vagy én tudunk segíteni? Szüksége van esetleg virágföldre, talajtakaróra vagy valami másra? - Azokkal már magam is elboldogulok, köszönöm. De ami azt illeti - mosolygott a nő Hayley-re -, mivel ez a kocsi tele van, megköszönném, ha valamelyik erős fiú odavinné ezt a nagy epres cserepet a pénztárhoz, utána meg a kocsimhoz. Úgy döntöttem, hogy megveszem. - Engedje meg, hogy magam segítsek. - Majd vetett még egy utolsó, beszédes pillantást Hayley-re. - Te pedig vigyázz magadra! - Testvérek? - kérdezte a nő Hayley-t. - Nem, a főnököm. Miért kérdi?

- Nagyon emlékeztet a húgomra és magamra, azt hiszem. Ugyanígy szoktam leszidni a kishúgomat, főleg akkor, mikor aggódom érte. - Igazán? - Hayley abba az irányba nézett, amerre Stella elment. - Akkor azt hiszem, valamilyen módon mégis azok vagyunk. Míg azzal egyetértett, hogy a testmozgás jót tesz a várandós kismamáknak, addig Stella sehogy sem volt hajlandó elfogadni azt, hogy Hayley egész nap dolgozzon, majd gyalog sétáljon haza majd egy kilométert az ő állapotában. Hayley tiltakozott és zsémbelt, de Stella mindennap felvette a kocsijába, ahogy hazafelé hajtott. - De én szeretek sétálni. - Remek. Akkor miután hazaértünk és ettél valamit, sétálhatsz egy nagyot a kertben. De szó sem lehet róla, hogy amíg én vigyázok rád, egyedül gyalogolj haza ezen a hosszú úton és az erdőn át. 7Vora Hgberls - Végig így fogsz babusgatni a következő négy hétben? - Ebben biztos lehetsz. - Emlékszel Mrs. Tylerre? A hölgy, akinek segítettünk az évelő virágok kiválasztásában. - Ühüm. - Testvéreknek gondolt minket, mert ugyanúgy nyakamra ülsz, ahogy ő szokott a kishúgának. Akkor ezt kedvesnek találtam. Most határozottan bosszant. - Micsoda szégyen! - Vigyázok én magamra. - Igen, és én is vigyázok rád. Hayley felsóhajtott. - Ha nem te szigorkodsz velem, akkor Roz a soros. Legközelebb az emberek azt fogják hinni, hogy ő a mamám. Stella ránézett, és látta, hogy Hayley kibújik a cipőjéből. - Fáj a lábad? - Semmi különös. - Van egy csodálatos lábkenőcsöm. Ha hazaérünk, kend be vele a lábfejed, majd tedd fel valahová a lábad pihenni pár percre. - Nem igazán érem már el a lábfejem. Ami azt illeti... - Kövérnek, ügyetlennek és nehézkesnek érzed magad - fejezte be Stella a mondatot. - És ostobának meg házsártosnak. - Hátrarázta homlokából nedves fürtjeit, és arra gondolt, hogy meg kéne szabadulnia tőlük. Legjobb lenne az összes hajától megszabadulni. - Melegem is van, és nyűgös vagyok. Amikor Stella szó nélkül bekapcsolta a ventilátort, Hayley szemét szúrni kezdték a gyülekező könnyek. Nyomorultul érezte magát, amiben feltámadó lelkiismeret-furdalása is komoly szerepet játszott. - Olyan kedves vagy hozzám... mindenki olyan megértően viselkedik velem, és én még csak értékelni sem tudom. Ráadásul úgy érzem, hogy soha nem múlik el a terhesség, és egész életemben nagy hassal járkálhatok. - Hidd el nekem, előbb-utóbb vége lesz.

- És én... Stella, amikor levetítették azt a filmet a tanfolyamon, és mi néztük, hogyan szüli meg az a nő gyerekét, emlékszel? Én nem hiszem, hogy képes leszek rá. - Ott leszek veled. Minden rendben lesz, majd meglátod. Nem mondom, hogy könnyű lesz, de izgalmas lesz, és felkavaró. Ráfordult a kocsifeljáróra. Meglátta a fiait, ahogy őrült módon futkároznak a kutyával, és Harpert, valamiféle szabályoktól meglehetősen eltérő baseballjátékban elmerülve. - És megéri minden pillanatát - mondta még Hayleynek. - Ahogy a kisbabád a kezedbe adják, tudni fogod, hogy igazam volt, - Egyszerűen nem tudom magam elképzelni anyukának. Azelőtt el tudtam, de ahogy közeledik az idő, egyre kevésbé megy. - Ez természetes. Senki sem tudja elképzelni igazán a csodát. Nem baj, ha ideges vagy. Valójában az a dolgod, hogy ideges légy. - Akkor nagyon jó munkát végzek. Amint Stella leállította a kocsit, a fiúk odarohantak hozzá. - Mami! Mami! Képzeld, Baseball Olimpiát játszunk, és egymilliószor eltaláltam a labdát - Egymilliószor? - nézett tágra nyílt szemmel Luke-ra Stella, miközben kiszállt a kocsiból. - Az biztos új világcsúcs. - Gyere, anyu, játssz te is velünk! - fogta meg a kezét Gavin, miközben Parker lelkesen ráugrott, hogy üdvözölje. - Kérlek! - Rendben, de nem hiszem, hogy egymilliószor el tudom találni a labdát. Harper közben megkerülte a kocsit, és megállt Hayley mellett. Csapzott haja a vállára hullt, pólóján kosz- és fűfoltok éktelenkedtek. - Segítsek? Hayley nem tudta visszadugni megdagadt, fájdalmasan lüktető lábát a cipőbe. Könnyek kaparták a torkát. - Terhes vagyok, nem nyomorék! - csattant fel. A cipőt a padlón hagyta, és nagy nehezen előkecmergett a kocsiból. Még mielőtt meggondolta volna, hogy mit tesz, ingerülten félrelökte a férfi kezét - Csak hagyj békén, jó? - Bocsánat - dugta zsebre a kezét Harper. - Lassan lélegzetet sem tudok venni, mert éjjel-nappal a nyakamon lóg valaki. Elszántan a ház felé indult, miközben mindent elkövetett, hogy ne kacsázva járjon. - Egyszerűen csak fáradt, Harper - mondta Stella engesztelőén a férfinak, miközben szemével addig követte a lányt, amíg az be nem ért a házba. - Talán nem kellene már dolgoznia. - Próbáld csak ezt neki is mondani, és leszedi a fejed. A

munka elvonja a figyelmét az aggodalmairól. Mindannyian odafigyelünk rá, és nem engedjük, hogy agyondolgozza magát Részint ez is a probléma. Úgy érzi magát, mint akit bekerítettek. -Anyu! cjjék dália Odaintett türelmetlen gyerekeinek. - Bárkire rákiabált volna, aki segíteni akar neki. Ne vedd a szívedre, nem ellened szólt. - Igen, persze, megyek mosdani. - A fiúk felé fordult, akik már a műanyag ütő felett huzakodtak. - Később, srácok. És legközelebb mind a kettőtöket tönkreverlek. A délután tikkasztó volt, mintegy apró előjeleként a küszöbön toporgó nyárnak. Hiába kapcsolta be a légkondicionálót, Stella mégis izzadt a kis irodában. Az időjárásra tekintettel csak egy apró felsőrészt és vékony pamutnadrágot viselt. Feladta a hajával való küzdelmet, és egyszerűen kontyba fogta a feje tetején. Éppen befejezte a következő heti munkabeosztást, és nekilátott volna, hogy napra késszé tegye az egyik táblázatot, amikor kopogtak az ajtón. - Szabad - szólt ki, és a termosz után nyúlt, amiben a jegeskávét tartotta. Az utóbbi időben rászokott, hogy minden reggel készítsen magának. Szíve hevesen megdobbant, amikor Logan lépett be. Szia! Azt hittem, a Fieldskerten dolgozol. - Elmosott bennünket az eső. - Ó! - Stella hátrafordult, és látta, hogy eső veri a kis ablakot. - Észre sem vettem, hogy esik. - Csuda érdekfeszítő lehet az a rengeteg szám és oszlop. -Van, akinek az. - Ez egy jó nap a lógásra. Gyere ki velem játszani az esőbe, Vörös! - Nem tehetem - intett az asztala felé. - Dolgozom. A férfi felült az asztal sarkára. Jyora ipbcrts - Egész tavasszal megfeszített erővel dolgoztál. Nem hiszem, hogy Roz bánná, ha néhány órát pihenéssel tökénél egy esős délutánon. - Ő valószínűleg nem, de én igen. - Valahogy sejtettem. - Felemelte a különös formájú és nyilvánvalóan gyermekkézre valló ceruzatartót, és megvizsgálta. - Gavin vagy Luké készítette? - Gavin, hétévesen. - Kerülsz engem, Stella. - Nem. Egy kicsit - ismerte be. - De nem egészen. Teljesen el vagyok havazva, itt is és otthon is. Hayley-nek már csak három hete van hátra, és szeretek a közelében lenni. - Gondolod, hogy fel tudnál szabadítani néhány órát, mondjuk, pénteken este? Egy mozira?

- Nos, ami azt illeti, pénteken a gyerekekkel szoktunk elmenni valahova. - Remek. Játsszák az új Disney-filmet. Hatra értetek megyek. Előtte pizzázunk egyet. - Ó, én... - Stella hátradőlt, komor pillantást vetett a férfira. - Ravasz húzás. - De bejött. - Logan voltál már valaha moziban két eleven fiúval péntek este? - Nem - vigyorgott rá, és felemelkedett. - De biztos nagy élmény lesz. Megkerülte az asztalt, két kezével a könyökénél fogva emelte fel Stellát olyan könnyed nemtörődömséggel, hogy a nőnek összefutott a nyál a szájában. - Kezdtél hiányozni. Finoman vette birtokba az ajkát. Ahogy a csók egyre JJk dália forróbb lett, lassan leengedte Stellát a földre. A nő keze felemelkedett, szorosan átölelte a nyakát és tartotta magát, míg visszanyerte az egyensúlyát és a józan eszét. - Úgy látszik, nekem is kezdtél hiányozni - lépett hátra. - Gondolkodtam. - Lefogadtam volna. Abba ne hagyd! Viszlát pénteken! Búcsúzóul megrángatta az egyik elszabadult tincset. Amikor kiment az irodából, Stella visszaroskadt a székébe. - Csak az okoz gondot, hogy észben tartsam, miről is gondolkozom. A férfinak igaza volt. Valóban nagy élmény volt. De Stella szerint nagyszerűen boldogult vele. Úgy tűnt, érti a fiúk nyelvét. Ami azt illeti, a pizzázás alatt inkább úgy érezte, hogy négyük közt ő a kakukkfióka. Rendes körülmények között általában lépést tudott tartani a képregények és a baseball körül forgó élénk beszélgetéssel, de ezúttal más szinten folyt a társalgás. Eljutott arra a pontra, amikor komoly kételyei támadtak, hogy az X-Men Farkasa nem iratkozott-e fel az Atlanta Braves csapatához a harmadik védőjátékosnak. - Én akár ötven szeletet is meg tudok enni - hetvenkedett Luké, miközben felvágták a pizzát. - És utána ötven nagyadag pattogatott kukoricát. - Ja, és az egészet kiokádod. Stella emlékeztetni akarta fiát, hogy az okádni szót nem illik használni, de Logant szemmel láthatóan nem rázta meg a szó. - Ha okos vagy, akkor inkább a pizza után hányd ki magad, hogy helyet csinálj a kukoricának - tett vidáman egy szelet pizzát a tányérjára. Eme megállapítás bölcsessége és ugyanakkor nevetséges volta elragadtatott vihogásra ingerelte a srácokat. - Hé! - lázadozott Luké. - Gavinnek több pepperóni van a pizzáján, mint nekem. Nekem kettő van, neki három! Gavin felhorkant és grimaszolni kezdett. Logan közben

szemügyre vette a tányérokat, és bólintott - Igazad van. Ez így nem tisztességes. Gyorsan rendbe kell hozni. - Felkapta Gavin pizzájáról az egyik pepperonit, és a szájába dobta. - így, most egálban vagytok. Ezen újra nevetni kellett. A fiúk úgy vetették magukat a pizzára, mint akik három napja nem ettek, borzalmas rendetlenséget hagytak maguk után, és mire a mozihoz értek, annyira fellelkesültek, hogy Stella minden pillanatban azt várta, mikor törnek ki. - Ne felejtsétek el, a film alatt csendben kell lenni! - figyelmeztette őket, Más emberek is szeretnék nézni. - Megpróbálom - ígérte Logan ünnepélyesen. - De nem tehetek róla, néha egyszerűen muszáj beszélnem. A fiúk végigvihogták a pénztárhoz vezető utaL Stella tudta, hogy vannak olyan férfiak, aki megpróbálják elbűvölni a gyerekeket abban a reményben, hogy így sikerül megszerezni a mamájukat. És olyanokat is ismer, gondolta, miközben elhelyezkedtek a székeken, kezükben a pattogatott kukoricás zacskókkal, akik azért próbálnak kedvesek lenni a gyerekekkel, mert ez érdekes újdonság számukra. De úgy nézett ki, Logan elfogulatlanul bánik velük, és mindenképpen figyelemre méltó az a férfi, aki harmincévesen is képes élvezni egy filmet, ami tele van beszélő majmokkal. Körülbelül a film közepén, ahogy azt várta is, Luké dália fészkelődni kezdett. Egy kis hólyagra esik két nagy pohár üdítő, számolgatta. Nem akar majd kimenni, mert nem szeretne lemaradni semmiről. Tehát most egy rövid, suttogó vita következik. Felkészülve hajolt fia felé, de Logan megelőzte. Nem hallotta, mit suttogott a fülébe, de Luké halkan felvihogott, aztán mind a ketten felálltak. - Rögtön visszajövünk - mormolta halkan Stellának, amint kéz a kézben elhagyták a termet. Rendben, ez mindent eldönt, gondolta Stella elhomályosuló szemmel. Logan kivitte az ő kicsikéjét pisilni. Stella érezte, hogy elveszett. Két nagyon boldog fiú terpeszkedett Logan kocsijának hátsó ülésén. Alighogy beszíjazták őket, azonnal fészkelődni kezdtek, és közben nagy hangon felidézték a kedvenc részeiket a filmből. - Hé, srácok - ült be Logan a kormány mögé, majd az ülésen átvetve a kezét, hátrafordult. - Legyetek erősek, mert most meg fogom csókolni a mamátokat. - Igazán? És miért? - akarta tudni Luké. - Mert ahogy azt már ti is biztosan észrevettétek, nagyon csinos, és az íze is finom. Odahajolt hozzá, szeme vidáman csillogott. Amikor Stella odatartotta az arcát, gyengéden a kezébe fogta, és maga felé fordította, majd egy gyors csókot nyomott a szájára. - De te nem is vagy szép - horkantott Luké. - Akkor

miért csókolt meg ő is? - Azért fiam, mert jóképű és vonzó férfi vagyok - kacsintott rá a visszapillantó tükörből. Észrevette, hogy Gavin csendes gyanakvással figyeli. Előrenézett, és beindítotla a motort. Söő JMora pbeitH Luké már nagyokat bólogatott, mire a házhoz értek, és alig tudta nyitva tartani a szemét. - Majd én felviszem. - Én is boldogulok vele - hajolt be Stella a kocsiba, hogy kikapcsolja a fiú biztonsági övét. - Már hozzászoktam. És nem tudom, mennyire jó ötlet, hogy újra felgyere. - Kénytelen lesz megszokni a jelenlétemet az a szellem - tolta félre Stellát Logan, és ölbe kapta Luke-ot. - Gyerünk, pizzakirály, menjünk fel! - Nem vagyok fáradt. - Persze hogy nem vagy. A kisfiú nagyot ásított, majd Logan vállára fektette a fejét. - Más illatod van, mint az anyunak. És a bőröd is keményebb. - Minden elismerésem! Roz jött velük szemben a folyosón, ahogy beléptek a házba. - Nos, úgy látom, mindenki nagyszerűen érezte magát. Logan, ha lefektettétek a fiúkat, gyere le te is egy italra. Beszélni szeretnék mindkettőtökkel. - Rendben, mindjárt itt vagyunk. - Én is fel tudom vinni őket - kezdte Stella, de a férfi már elindult felfelé Luke-kal a karján. - Addig töltök egy kis bort. Jó éjt, kicsim! - köszönt el Gavintől, majd mosolyogva nézett Stella után, aki Logan nyomában fellépdelt a lépcsőn. Mire felért, a férfi már Luké cipőjét fűzte. - Logan, majd én megcsinálom. Te menj le Rozhoz! Logan nem hallgatott rá, levette a fiú másik cipőjét is, közben azon töprengett, hogy a nő hangjából kicsengő ideaVe-Á dália gesség vajon a szellemnek szól-e, vagy neki. De aztán a Stella mellett álló, szokatlanul csendes fiú vonta magára a figyelmét. - Menj, és fektesd le Luke-ot! Gavinnek és nekem van egy kis megbeszélnivalónk. Nem igaz, kölyök? Gavin megrántotta a vállát. - Lehet. Azt hiszem, igen. - Neki is le kell feküdnie. - Nem fog soká tartani. Talán menjünk be az irodámba! - intett Logan a fürdőszoba felé, és látta, hogy a fiú ajka megrándul. - Logan - kezdte Stella, de a férfi félbeszakította. - Bocsáss meg, de ez férfidolog - mondta, és becsukta az ajtót a nő orra előtt.

Mivel úgy vélte, hogy mindkettőjüknek könnyebb lesz, ha egymás szemébe nézve beszélgetnek, Logan leült a fürdőkád szélére. Bár nem lehetett biztos benne, de úgy látta, hogy a fiú legalább annyira izgatott, mint ő. - Zavart, hogy megcsókoltam a mamádat? - Nem tudom. Talán. Egyszer láttam, hogy egy másik férfi megcsókolja, amikor még kisebb voltam. Elment vele vacsorázni, vagy ilyesmi, és mi egy bébicsősszel maradtunk otthon, és akkor felébredtem, és láttam, hogy megcsókolja. De nem tetszett nekem az a férfi, mert folyton mosolygott. - Gavin be is mutatta, szélesre húzta a száját, és kivicsorította a fogait. - Nekem sem tetszik. - Minden lányt megcsókolsz, akit szépnek találsz? tört ki a fiúból. - Hát, tudod, sok lányt megcsókoltam már, de a te mamád különleges eset. - Miért? So7 A fiú őszinte választ akar, gondolta Logan, és ő mindent megtesz, hogy meg is adja neki. - Azt hiszem azért, mert amikor vele vagyok, a szívemnek olyan furcsa érzése van, de jó értelemben véve. A lányok képesek elérni, hogy a férfiember furcsán érezze magát mellettük, de amikor a szíved érzi ezt, az mindig nagyon különleges. Gavin a bezárt ajtó felé pillantott, majd újra a férfira nézett. - Az apu meg szokta csókolni. Emlékszem rá. - Nagyon jó, hogy emlékszel rá. - Hirtelen erős késztetést érzett, hogy megsimogassa a fiú üstökét. Ez meglepte, de úgy vélte, ez nem a legmegfelelőbb idő egyikük számára sem. Tudta, nem csak egy szellem van ebben a házban. - Gondolom, apukád nagyon szerette a mamádat, és a mamád is szerette őt. Nekem azt mondta, hogy szerette. - Apu nem tud visszajönni. Egy ideig azt reméltem, hogy mégis visszajön, hiába mondta anyu, hogy nem tud. Amikor a néni először jött, akkor arra gondoltam, hogy talán az apu is tud, de ő nem jött. Mi lehet keményebb dolog egy gyereknek, mint elveszíteni az egyik szülőjét? Ha arra gondol, hogy ő már felnőtt férfi, és mégsem tudja elképzelni, milyen fájdalommal járhat, ha elveszítené bármelyiket is. - Ez nem jelenti azt, hogy ne figyelne téged. Én hiszek az ilyen dolgokban. Amikor egy olyan embernek, aki szeretett minket, el kell mennie, továbbra is figyel minket odaátról. Az apukád mindig figyelni fog titeket. - Akkor azt is látja, hogy megcsókolod az anyut, mert őrá is figyel. - Én is így gondolom - bólintott Logan. - És azt hiszem, nem bánja, mert tudja, hogy boldoggá akarom tenni dália

a mamádat. Talán, ha majd jobban megismerjük egymást, te sem fogod bánni. - Az anyu szíve is furcsán érzi magát, ha veled van? - Nagyon remélem, mert annak nem örülnék, ha csak én érezném egyedül. Nem tudom, jól fejezem-e ki magam, mert még sohasem mondtam ezt, és eddig nem is gondolkoztam róla. De ha úgy döntünk, hogy együtt akarunk boldogok lenni, az apukád akkor is az apukád marad, Gavin. Mindig. Szeretném, ha megértenéd, hogy ezt én is tudom, és tiszteletben tartom. Ezt úgy mondom neked, mint férfi a férfinak. - Rendben. - A fiú lassan elmosolyodott, amikor Lpgan elé tartotta a kezét. Amikor megrázta, a mosolyból széles vigyor lett. - Mindenesetre téged jobban kedvellek, mint azt a másikat. - Jó tudni. Luké már ágyban volt, és mélyen aludt, amikor visszajöttek a fürdőszobából. Logan csak a szemöldökét húzta fel Stella néma kérdésére, aztán hátralépve figyelte, ahogy levetkőzteti, és ágyba dugja a gyereket. Amikor kiléptek a folyosóra, szándékosan megfogta az asszony kezét. - Kérdezd meg tőle, ha tudni akarod - mondta, mielőtt Stella megszólalhatott volna. - Az ő dolga. - Nem akarom, hogy felzaklasd! - Zaklatottnak nézett ki, amikor lefektetted? - Nem. - Stella felsóhajtott. - Nem. A lépcső tetején érte őket utol a hideg. Logan karja védelmezőn fogta át Stella derekát, és szorosan magához ölelte. Ahogy a jeges fuvallat elsuhant mellettük, megcsípte őket, mintha korbáccsal suhintott volna rájuk. Másodpercekkel később meghallották a halk éneket. - Dühös ránk - suttogta Stella, amikor a férfi megfordult, hogy visszamenjen. - De rájuk nem haragszik. Nem fogja bántani őket. Hagyjuk magára. Van lent babaőr, szóval fogjuk hallani, ha szükségük lesz ránk. - Hogy tudsz idefent aludni? - Ami azt illeti, elég furcsán érzem magam. Először azért, mert nem hittem benne. Most meg azért, mert tudom, hogy a maga különös módján szereti a gyerekeimet. Azon az éjszakán, amikor a fiúk a szüleimnél voltak, bejött a szobámban, és sírt. Majd megszakadt a szívem. - A szellemről beszélgettek? - kérdezte Roz. - Én is pont rá gondoltam - kínálta oda nekik a borral töltött poharakat. Aztán lebiggyesztette az ajkát, amikor Stella bekapcsolta a babaőrt. - Különös újra hallani. Már évek óta nem hallottam. - Be kell ismernem, kicsit megrémít - mondta Logan, szemét a készülékre szegezve. - Nem is kicsit, hogy őszinte legyek. - Hozzá lehet szokni. Többé-kevésbé. Hol van Hayley? - kérdezte Rozt.

- Fáradtnak érezte magát, és egy kicsit szomorúnak, egy kicsit ingerültnek, azt hiszem. Kényelembe helyezte magát odafönt egy könyvvel és egy nagy pohár koffeinmentes kólával. Vele már beszéltem erről, szóval... - intett a székek felé. A dohányzóasztalon, egy tálcán szőlő, sós keksz és fél Brie sajt várta őket. Roz leült, bekapott egy szőlőszemet. - Úgy döntöttem, hogy valamivel radikálisabb lépéseket teszek a házi szellemünk ügyében. - Szelleműzés? - kérdezte Logan, lapos oldalpillantást vetve a készülék felé, amelyből folyamatosan hallatszott a halk énekszó. oJJk dália - Annyira radikálisát azért nem. Ki akarjuk találni, hogy ki volt ő, és milyen módon kapcsolódik ehhez a házhoz. Nekem úgy tűnik, hogy nem sokat haladtunk, főleg azért, mert nem tudjuk, hogy milyen irányban induljunk el. - Nem túl sok időnk volt rá, hogy foglalkozunk vele mutatott rá Stella. - Ez is egy újabb ok, hogy külső segítséget hívjunk. Elfoglaltak vagyunk, és nem is értünk hozzá. Ezért arra gondoltam, hogy fogadhatnánk valakit, aki tudja, mit kell tenni, és van is rá ideje. - Ma éjszakára vége a koncertnek - intett Logan az elnémult babaőr felé. - Néha kétszer-háromszor is visszajön - kínálta oda a kekszet a férfinak Stella. - Ismersz valakit, Roz? Van valaki, akit fel akarsz fogadni? - Még nem tudom, de érdeklődtem azzal az ürüggyel, hogy családfakutatást szeretnék végezni. Végül egy memphisi férfit ajánlottak, Mitchell Carnegie-t. Dr. Mitchell Carnegie-t - tette hozzá. A Charlotte-i egyetemen tanított, majd néhány évvel ezelőtt ideköltözött. Azt hiszem, hogy egy-két félévet tanított a memphisi egyetemen is, és alkalmanként most is ad órákat. Elsősorban azonban könyveket ír. Életrajzokat meg ilyesmit. Azt mondják, hogy tapasztalt családtörténet-kutató. - Úgy hangzik, ő a mi emberünk - kent egy kis sajtot a kekszre Stella. - Jó, ha olyan ember is dolgozik az ügyön, aki tudja, hogy mit is csinál, nem csak vaktában tapogatózik, mint mi. - Ez azért azon is múlik, hogy ő hogyan érez a szellemek iránt - vetette közbe Logan. - Megbeszélek vele egy időpontot - emelte fel a poharát Stella. - Aztán gondolom, majd meglátjuk. ár tudta, hogy veszedelmes dologra vállalkozik, Harper mégis követte az utasításokat, és felkutatta Hayley-t. A pénztárgépnél talált rá. A magas széken üldögélt, cserepes növények és tálcák erdeje vette körül, és éppen beütötte a legutolsó vásárlást. Élénkvörös inget - köpenyt? tunikát?, a férfinak fogalma sem volt róla, hogy nevezik a terhes nőknek való ruhákat - viselt. Különös, de erről a színről mindig a lány jutott eszébe. Élénk és vonzó vörös. Csikófrizurájának tincsei alatt hatalmasnak tűnt a szeme, és nagy ezüstkarikát tett a fülébe, ami ide-oda lengett, ahogy a fejét mozgatta.

A magas pult mögött ülve alig látszott rajta, hogy terhes. Csak a fáradt szem árulkodott róla. És arca is felpuffadt kissé, talán a kialvatlanságtól, vagy a súlyfelesleg miatt. Bármi legyen is az ok, Harper bölcsen úgy döntött, hogy ezt nem említi meg neki. Ami azt illeti, szinte mindegy volt, mit mond. Az utóbbi időben minden megnyilvánulása csak ingerültséget váltott ki a lányból. Nem remélte, hogy a következő találkozásuk jobban sülne el, de megígérte magának, hogy az ügy érdekében mindent elvisel. Megvárta, amíg a lány végez a vevővel, majd minden bátorságát összeszedve közelebb lépett. - Szia! jJJk dália Hayley felnézett, és tekintete nem tűnt kifejezetten barátságosnak. - Szia! Mi vett rá, hogy előbújj a barlangodból? - Mára befejeztem. Valójában anya most hívott fel, és megkérdezte, hogy hazavinnélek-e, ha már végeztél. - Nos, egyáltalán nem végeztem - jelentette ki morcosan. - Még legalább két vásárló nézelődik, és szombatonként az én dolgom, hogy bezárjak. Harpernek feltűnt, hogy nem a vevőknek fenntartott hangon beszél vele. Kezdte azt hinni, ezt a tüskés modort egyedül neki tartogatja. - Igen, de azt mondta, hogy szükség van rád otthon, amilyen gyorsan csak lehet, és Bili meg Larry majd bezárnak. - Mit akar? Miért nem engem hívott fel? - Nem tudom. Én csak a hírnök vagyok. - És nagyon jól tudta, hogy a hír hozójának mi szokott a sorsa lenni. Szóltam Larrynek, és ő vállalta, hogy elintézi azt a pár csellengő vevőt. Szóval nyugodtan itt hagyhatod a gépet. Hayley lassan lekászálódott a székről, és bár Harper égett a vágytól, hogy segítsen neki, nagyon is maga elé tudta képzelni, hogy a lány tőből harapná le a kezét, ha odanyújtaná. - Haza tudok sétálni. - Jézusom! Ugyan már, Hayley! - dugta zsebre a kezét, és haragos tekintetre ő is haragosan vonta össze a szemöldökét. - Most miért akarsz nehéz helyzetbe hozni? Ha hagyom, hogy gyalog menj haza, anya földbe döngöl, és miután velem végzett, téged is kipasszíroz. Menjünk! - Remek. Igazság szerint nem tudta, miért érzi magát ilyen nyomorultul. Ingerült volt, és fáradt, ráadásul minden porcikája fájt. Halálra rémült, hogy valami baj van vele vagy a kicsiJVora gherts vei, bár az orvos az ellenkezőjét állította. A gyerek beteg vagy nyomorék lesz, mert ő... Nem tudta, hogy pontosan mi, de biztos, hogy az ő hibája lesz. Felkapta a táskáját, és minden tőle telhetőt megtett, hogy kecsesen lejtsen az ajtó felé Harper oldalán. - Még van egy félórám a munkaidőből - zsörtölődött, és felrántotta a kocsi ajtaját. - Nem tudom, mi lehet olyan

fontos, hogy nem várhatott még egy félórát. - Én sem tudom. - Még nem is járt annál a származáskutató pasinál. A férfi beült, beindította a kocsit. - Nem. Majd elmegy hozzá, amikor elmegy. - Nem úgy néz ki, mintha nagyon érdekelne a dolog. Hogy lehet, hogy sose jössz át, amikor a Harper nő rejtélyét kutatjuk. - Majd átmegyek, ha lesz valami mondanivalóm az ügyben. Hayley-nek az illata is vonzó volt, különösen így, a kocsi zárt közelségében. Vonzó és szexi, amitől ő is ingerlékeny lett. A legjobb, amit erről az útról elmondhatott, hogy rövid volt. Maga is csodálkozott, hogy nem bolondult meg, mire hazaértek. Nyaktörő sebességgel kanyarodott a ház elé. - Ha ilyen iramban vezeted ezt a flancos kis kocsit, előbb-utóbb megbírságolnak. - Ez nem flancos kis kocsi, hanem egy jó felépítésű és megbízható sportkocsi. És nem is vezettem gyorsan. Mi a fene bajod van velem, hogy állandóan nekem esel? - Nem estem neked, csak bizonyos megfigyeléseket tettem. Még szerencse, hogy nem piros - morogta, miközben kinyitotta az ajtót, és nagy nehezen kirakta a lábát. A legtöbb pasi a rikító pirosat kedveli. Szerintem csak a feoJKjék dália kete színének köszönheted, hogy nem lógnak ki a bírságcédulák a kesztyűtartódból. - Az elmúlt két évben egyszer sem büntettek meg. A lány felhorkant. - Jó, tizennyolc hónapja, de... - Abbahagynád a vitatkozás csak pár átkozott másodpercre, és idejönnél, hogy kisegíts ebből az átkozott kocsiból? Nem tudok kiszállni. Mint egy olimpiai futó, úgy startolt Harper a kocsi másik oldalára. Nem igazán tudta, hogy lásson neki, különösen amikor látta, hogy ül ott a lány kivörösödött arccal és villámló tekintettel. Arra gondolt, hogy a kezénél fogva felhúzza, de aztán megijedt, mi van, ha... megsérti valahogy. így aztán lehajolt, a hóna alá nyúlt, és felemelte. A lány hasa nekiütközött, és ettől valami édes érzés szaladt végig a gerince mentén. Érezte, hogy ami ott volt bent, mozgott néhány tompa rúgással adott életjelt magáról. Csodálatos volt! De a lány elhajtotta magától. - Köszönöm! Milyen megalázó, gondolta Hayley. Még arra is képtelen, hogy kiszálljon egy nyomorult kocsiból. Természetesen a férfi a hibás. Ha nem ragaszkodott volna ahhoz, hogy beszálljon az ostoba játék kocsijába, akkor elkerülhette volna ezt a megaláztatást. Nem vágyott másra, mint egy nagy adag vaníliafagyira és egy hűsítő fürdőre. Egész hátralévő életére. Kivágta az ajtót, és berontott.

A harsány Meglepetés! kiáltásokra Hayley szíve a torkába ugrott, és kis híján összepisilte magát. A szalonban kék és rózsaszín krepp-papír füzérek lógtak a mennyezetről, kövér, fehér léggömbök táncoltak a vora ipbert.s sarkokban. Csillogó papírba csomagolt és csinos szalagokkal átkötött színes dobozok egész hegye tornyosult a nagyasztalon. A szoba tele volt nőkkel. Stella és Roz, az összes lány, aki a kertészetben dolgozott, és még néhány rendszeres vásárlójuk is eljött - Ne nézz ilyen meglepetten, lányom - lépett oda hozzá Roz, és átkarolta. - Csak nem képzelted, hogy megszülheted a kisbabád úgy, hogy még kelengye-partit sem rendezünk. - Babakelengye-gyűjtő parti - motyogta Hayley, és érezte, hogy szája mosolyra húzódik, bár szemében könynyek gyülekeznek. - Gyere, ülj le! Ihatsz egy pohárkával Dávid varázslatos puncsából, mielőtt megnézed, mit kaptál. -Ez... A szalagokkal és léggömbökkel feldíszített etetőszékre esett a tekintete, amely úgy áll a szoba közepén, mint valami trónus. - Nem is tudom, mit mondjak. - Akkor melléd ülök, kedvesem. A nevem Jolene, és én vagyok Stella mostohaanyja - paskolta meg előbb Hayley kezét, majd a hasát Jo. - És én soha nem fogyok ki a szóból. - Tessék - lépett mellé Stella, kezében egy pohár punccsal. - Köszönöm. Nagyon szépen köszönöm. Ez a legszebb dolog, ami valaha is történt velem. Egész életemben. - Sírd ki magad alaposan! - nyújtott oda neki egy csipkés zsebkendőt Jolene. - Ha megvagy vele, pokoli jó bulit csapunk. Fantasztikusan érezték magukat. Ámult ó és ah hangzott mindenfelől, ahogy a dobozokból előkerültek a lehetedenül apró és finom babaholmik, kézzel kötött cipőcskék. Elragadtatottan turbékoltak a rengeteg csörgő, játék és szőrmeállatka felett. Ostoba játékokkal szórakoztatták magukat, amiket csak a kelengye-partin résztvevő nők találnak élvezetesnek, és bőségesen fogyasztottak a puncsból és sutiból, hogy megédesítsék az estét. A szorító érzés, ami napok óta gyötörte Hayley-t, lassan eltűnt a szíve környékéről. - Még soha nem éreztem ennyire jól magam - ült le kimerülten, és a nagy halom ajándékra meredt, amit Stella újra gondosan elrendezett az asztalon. - Tudom, hogy az egész értem volt. Tetszett is, de azért mindenki jól érezte magát, nem gondolod? - Viccelsz? - nézett fel Stella a padlóról, ahol azzal foglalatoskodott, hogy kínos pontossággal négyzet alakúra hajtogassa a csomagolópapírokat. - Eget rengető buli volt - Elteszed azokat a papírokat? - kérdezte tőle Roz.

- Egy napon majd szeretné, ha meglennének, és csak azokat teszem el, amiket nem tépett szét. - Nem tehetek róla. Olyan izgatott voltam. Vennem kell köszönő kártyákat, és meg kell próbálnom visszaemlékezni, hogy kitől mit kaptam. - Én felírtam, mielőtt berontottál volna. - Hát persze hogy felírta - mondta Roz, és újabb adag puncsot mert a poharába, aztán leült, és kinyújtóztatta a lábát - Istenem! Úgy érzem magam, mint akit agyoncsaptak. - Mennyit dolgoztatok! Isteni klassz volt. - Érezte, hogy megint könnyek gyülekeznek a szemében. Nagyot legyintett. - Mindenki olyan... azt hiszem, már el is felejtettem, hogy az emberek milyen jók, mennyire nagylelkűek tudnak lenni. Anyám, nézzétek azt a sok gyönyörű holmit! Ó, az a picike ing azzal a tündéri macival az elején... a hozzáillő sapkával... és a babahinta! Stella, el sem tudom mondani, milyen hálás vagyok a hintáért. - Én elvesztem volna nélküle. - Olyan kedves volt tőletek, hogy ezt így megszerveztétek nekem. Még csak nem is gondoltam rá. Annyira meglepődtem, és olyan hálás vagyok! - Sejted, ki szervezte az egészet - intett Roz Stella felé a fejével. - Dávid csak Rothchild tábornoknak szólította. - Neki is meg kell köszönnöm a fantasztikus kaját. El sem hiszem, hogy két nagy szelet tortát ettem. Úgy érzem, mindjárt kipukkadok. - Ne pukkadj ki, mert még nem végeztünk. Fel kell mennünk, hogy én is átadhassam az ajándékom. -De a parti... - Közös munka eredménye volt - fejezte be Roz a mondatot. - De van odafent valami, aminek remélem, örülni fogsz. - Rákiabáltam Harperre - kezdte Hayley, ahogy két barátnője felsegítette, és elindultak az emeletre. - Máskor is kiabáltak már rá. - Igen, de azt kívánom, hogy bárcsak ne tettem volna. Nektek segített, hogy meg tudjatok lepni engem, én meg csak megkeserítettem az életét. Azt mondta, hogy állandóan nekiesek, és igaza is van. - Majd bocsánatot kérsz tőle - nyugtatta meg Roz, és a nyugati szárny felé irányította. Elmentek Stella, majd Hayley szobája mellett. - Itt is vagyunk, kedvesem. Kinyitotta az ajtót, és beengedte Hayley-t. - Ó, istenem! Édes jóistenem! - Hayley a szájára szorította a kezét, és úgy bámulta a szobát. A falakat kellemes pasztellsárgára festették, az ablakokon csipkefüggöny függött. Tudta, hogy a bölcső antik darab. A legfőbb értékét az adta, hogy régi, megbecsült családi kincs volt. A sötét fa fényesen csillogott. Felismerte a babapólyát, aminek aJJk dália

a képe fölött álmodozott, tudván, hogy soha nem engedheti meg magának. - A bútor kölcsönben van, amíg itt laksz. Én is ezeket használtam, amikor a gyerekeim kicsik voltak, akárcsak az anyám, és az anyám anyja előttem immáron több mint nyolcvanöt éve. De a ruhák és a pelenkázóasztal a tiéd. A szőnyeget és a lámpát Stellától kaptad. Dávid és Harper festették ki a szobát, az isten áldja meg a jó szívüket, és ők cipelték le a bútorokat is a padlásról. Az érzelmek annyira elárasztották, hogy Hayley csak a fejét rázta. - Ha felhozzuk ide az ajándékaidat, igazi babaszoba lesz belőle - dörzsölgette a lány hátát Stella. - Olyan gyönyörű! Álmodni sem mertem soha ilyen szépről. Én... annyira hiányzik az apám! Minél közelebb van a szülés időpontja, annál jobban hiányzik. Annyira fáj itt belül a hiánya. Szomorú és rémült voltam, és szinte elsüllyedtem az önsajnálatba. Keze fejével törölte le könnyeit. - De ma, ez az egész... úgy érzem magam... Nem csak az ajándékokról van szó. Tetszenek, mindegyik nagyon tetszik. De amit tettetek értem, amit mind a ketten tettetek értünk. - Nem vagy egyedül, Hayley - simította Roz a kezét a lány hasára. - Egyikőtök sincs egyedül. - Tudom. Azt hiszem... igen, egyedül is boldogultunk volna. Keményen megdolgoztam érte, hogy így legyen. De nem is reméltem, hogy újra lesz családom, igazi családom. Soha nem gondoltam volna, hogy olyan emberek vesznek körül, akik így törődnek velem meg a kisbabámmal. Ostoba voltam. - Nem, csak terhes - mondta Stella. Hayley egy apró kacajjal visszapislogta a könnyeit - Azt hiszem, a legtöbb baj ennek a számlájára írható. Nem sokáig használhatom már kifogásként a terhességem. És soha, de soha nem leszek képes eléggé megköszönni, meghálálni vagy visszafizetni nektek, amit velem tettetek. Soha! - Ó, azt hiszem, elég ha a babát rólunk nevezed el, és ki van egyenlítve a számla - vetette oda csak úgy mellékesen Roz. Különösen, ha fiú lesz. Persze nem lesz könnyű a Rosalind Stella névvel boldogulni az iskolában és az életben, de ez van. - Hé, én úgy gondoltam, hogy Stella Rosalindnak fogják hívni. Roz felhúzta a szemöldökét - Ez egyike azon ritka eseteknek, amikor megéri idősebbnek lenni. Azon az éjszakán Hayley beosont a gyerekszobába. Csak hogy megérinthesse a tárgyakat, belélegezhesse az illatukat, leüljön a hintaszékbe, hintázzon egy kicsit, miközben a hasát cirógatta. - Annyira sajnálom, hogy az utóbbi időben kiállhatatlan voltam. Ezentúl jobb leszek. Minden rendben lesz velünk, kicsikém. Két tündér

keresztanyád is van. A két legcsodálatosabb nő, akit ismerek. Talán soha nem leszek képes visszafizetni nekik, amit értünk tettek, de esküszöm, hogy nem tudnak olyant kérni tőlem, amit ne tennék meg. Biztonságban érzem itt magam. Milyen ostoba is voltam, hogy ezt elfelejtettem. Mi egy csapatot alkotunk, te és én. Nem kellett volna félnem tőled, vagy aggódnom érted. Lehunyta a szemét, és tovább hintázott. - A karomban akarlak tartani, annyira, hogy az már szinte fáj. Szeretnélek felöltöztetni valamelyik csodaszép ruhácskába, a karomban tartani, beszívni az illatodat és ringatni téged ebben a székben. Ó, édes istenem, remélem, tudom, mit teszek. A levegő lehűlt, Hayley karja csupa libabőr lett. De nem a félelem volt az, ami a szemét kinyitotta, hanem a szánalom. Némán nézte a nőt, aki a bölcső mellett állt. Aranyszőke haja most le volt engedve, és kócosan hullt a vállára. Fehér hálóinget viselt, amely azonban már koszos volt a szegélyénél. Szemében az őrület lángja lobogott. - Neked nem volt senkid, aki segíthetett volna, ugye? Keze reszketett egy kicsit, de tovább simogatta hasát, tekintetét nem vette le a nőről, és tovább beszélt - Talán senki nem volt melletted, amikor ugyanúgy féltél, mint én is. Azt hiszem, én is megőrültem volna, ha teljesen magamra maradok. És fogalmam sincs, mit tennék, ha valami történne a kisbabámmal. Vagy hogyan tudnám elviselni, ha valaki elvenné őt tőlem. Még a halálom után sem tudnék nyugodni. Szóval, aztíiiszem, megértelek egy kicsit. Szavaira válaszul Hayley szívszorító panaszhangot hallott, ami a lelke mélyéig megrázta. Aztán egyedül volt a szobában. Hétfőn Hayley újra a magas széken üldögélt a pénztárgép mellett. Amikor a háta fájdalmasan hasogatni kezdett, nem törődött vele. Amikor hívnia kellett a kisegítő pénztárost, hogy ki tudjon menni a mosdóba, újra, viccet csinált belőle. Hólyagja mintha borsó méretűre zsugorodott volna. Visszafelé kisétált a szabadba, nemcsak azért, hogy kiJVora lpbfrts nyújtóztassa egy kicsit a lábát, hanem mert találkozni akart Stellával. - Nem lesz baj, ha most veszem ki a pihenőm? Meg akarom keresni Harpert, hogy bocsánatot kérjek tőle. Egész délelőtt ettől a pillanattól rettegett, de nem halaszthatta tovább. - Vasárnap sehol sem találtam, de most biztos újra a barlangjában van. - Menj csak! Jaj, majd elfelejtettem. Összefutottam Rozzal, és ő mondta, hogy felhívta azt a professzort. Hogy is hívják? Dr. Carnegie-t. Megbeszélt vele egy találkozót erre a hétre. Talán ezen a területen is előbbre tudunk lépni. Összeszűkült szemmel vizsgálgatni kezdte Hayley arcát. - Mondok én neked valamit. Holnap valamelyikünk elmegy veled az orvosi vizsgálatra. Nem akarom, hogy ilyen

állapotban vezess. - Még beférek a kormány mögé. Éppenhogy csak. - Lehet, de akkor is, Roz vagy én elviszünk. És azt hiszem, itt az ideje, hogy csak részmunkaidőben dolgozz. - Akár a diliházba is bezárathatsz, ha most elveszed tőlem a munkát. Ugyan már, Stella, a legtöbb nő az utolsó pillanatig dolgozik. Különben is, egész nap a fenekemen ülök. Harper keresésében is az a legjobb, hogy sétálhatok. - Akkor sétálj! - egyezett bele Stella. - És ne emelj! Semmit! - Mást se tudsz, csak nyaggatni - zsörtölődött Hayley, de nyomban el is nevette magát, amint elindult a szaporítóház felé. A melegház előtt megállt, és végiggondolta, mit fog mondani. Arra gondolt, hogy legjobb lesz, ha előbb begyakorolja. A férfi el fogja fogadni a bocsánatkérését. A mamája úgy nevelte, hogy rendes legyen, és úgy látta, hogy a JJk dália szíve is jó. De nagyon, nagyon szerette volna, ha a fiú megérti, hogy csak szeszélyes hangulatban volt, és nem akarta megbántani. Kinyitotta az ajtót. Szerette ezt az illatot. Kísérletezés és lehetőségek. Remélte, hogy egy napon Roz vagy Harper megismerteti az itt folyó munkával. A terem végében látta meg, amint a munkája fölé görnyed. A fülén ott volt a fejhallgató, és lába verte az ütemet, akármilyen zene is szólt a fülébe. Istenem, olyan aranyos! Ha annak idején a könyvesboltban találkozik vele, még mielőtt az élete megváltozott volna, biztos flörtölni kezdett volna vele, vagy addig forgolódott volna körülötte, amíg eléri, hogy a férfi kikezdjen vele. Az a sötét, állandóan kócos haj, az áll tiszta vonala, az álmodozó szem és az a művészkéz - elég egy pillantás rájuk, és az ember lánya máris elveszett. Hayley esküdni mert volna rá, hogy tucatnyi lány zsongja körül, és egy másik tucat várakozik ugrásra készen. Elindult felé, és ugyancsak meglepődött, amikor Harper felkapta a fejét, és megpördült a széken. - Az isten szerelmére, Harper, azt hittem, én leplek meg téged. - Hogyan? Mit mondtál? - nézett rá meghökkenve, miközben lekapta a fejhallgatót a fejéről. - Nem gondoltam volna, hogy meghallod, hogy jövök. - Én... - Nem hallotta, megérezte az illatát. - Szükséged van valamire? - Azt hiszem, igen. Szeretném elmondani, mennyire sajnálom, hogy állandóan a torkodnak ugrottam valahányszor csak hozzám szóltál az utóbbi pár hétben. Igazi hárpiaként viselkedtem. - Nem. Azaz, igen. Nem gond. A lány felnevetett, és közelebb ment abban a reményben, hogy meglátja, mivel foglalkozott éppen a férfi. Olyan

volt, mintha egy csomó hajtást egymáshoz kötözött volna. - Azt hiszem, egyszerűen féltem a jövőtől. Mit fogok csinálni? Hogyan fogok boldogulni? Miért vagyok ilyen kövér, ronda és fáradt? - Egyáltalán nem vagy kövér, és soha nem mondanám rád, hogy ronda. - Ez borzasztóan kedves tőled. De a terhesség nem hat ki a szememre, és pontosan tudom, mit látok a tükörben mindennap. - Akkor te is tudod, hogy gyönyörű vagy. A lány szemében csillagok tündököltek, amikor mosolygott. - Biztos nagyon szánalmasan nézek ki, ha úgy érzed, hogy kötelességed udvarolni egy terhes nőnek, akinek ráadásul még rossz természete is van. - Én nem... én soha. - Pedig nagyon szívesen megtette volna. - Úgy látom, már jobban vagy. - Sokkal jobban. Leginkább magamat sajnáltam, és gyűlöltem azt a szegény én érzést. Képzeld, a mamád és Stella babakelengye-gyűjtő partit rendeztek nekem. Egyszerűen elbógtem magam, de még Stella is könnyezni kezdett. De aztán fantasztikus bulit csaptunk. Ki gondolta volna, hogy egy kelengye-parti ilyen klassz lehet? - nevetett, két kezét a hasára szorítva. - Ismered Stella mostohaanyját? - Nem. - Szédületes figura. Annyit nevettem, hogy azt hittem, ott helyben megszülöm a gyereket. És Mrs. Haggerty... - Mrs. Haggerty? A mi Mrs. Haggertynk ott volt? - Nemcsak ott volt, hanem meg is nyerte az egyik veriJJk dália senyt. Olyan dalcímeket kellett mondani, amiben benne van a baby szó. Sose találod ki, mit írt be. - Rendben, feladom. - Baby, gyere vissza! Erre a férfi is elvigyorodott. - Ne viccelj! Mrs. Haggerty egy rapszám címét írta be? - Aztán elő is adta. - Át akarsz verni. - Nem, tényleg előadta. Legalábbis, néhány sorát. Majdnem bepisiltem, olyan jól csinálta. De majd elfelejtem, miért is jöttem. Te csak segíteni akartál, hogy sikerüljön a meglepetés, én meg neked estem, meg nyavalyogtam. Szerettem volna bocsánatot kérni. - Nem nagy ügy. Van egy barátom, akinek a felesége pár hónappal ezelőtt szült. Esküszöm, a vége felé látni lehetett, hogy vámpírfogai nőnek, és a szeme is bevörösödött néhányszor. Hayley az oldalára szorítva nagyot nevetett. - Remélem, én nem jutok odáig, mielőtt... Elhallgatott, arcára zavart kifejezés kúszott, amint egy kis pattanást érzett. Hallotta, gondolta döbbenten. Mintha egy húr pattant volna el benne. A lábai közt víz tört elő.

Harper megnyikkant, olyan hangot adott ki, mint akinek a torkán akadt valami. Zavartan dadogva ugrott talpra, míg Hayley a padlót bámulta. - Ohó - mondta a lány. - Hm, nem baj, minden rendben. Talán nekem kellene... esetleg neked... - Ó, az ég szerelmére, Harper, nem pisiltem be! Elfolyt a vizem. 7VoYí ípbcrts - Milyen víz? - pislogott a férfi, majd halálsápadtra vált. - Az a víz? Ó, istenem! Ó, édes Jézusom! Szentséges úristen! Ülj le, vagy... Hívom a... Mentőket, a katonaságot, a tengerészetet - Az anyámat. - Azt hiszem, jobb lesz, ha veled megyek. Egy kicsit korai még. - Mosolyt erőltetett az arcára, nehogy sikítozni kezdjen. - Csak néhány hetet siet. Biztos nagyon türelmetlen, és látni szeretné, mi ez a nagy felhajtás idekint. Segíts, jó? Ó Jézusom, Harper, halálra rémültem. - Nincs semmi baj - karolta át. - Csak támaszkodj rám! Vannak fájásaid? - Nem, még nincsenek. Belül még mindig sápadt volt, és legszívesebben elájult volna, de karja szilárdan tartotta a lányt, és amikor felé fordította a fejét, könnyedén mosolygott. - Hé! - simogatta meg nagyon gyengéden Hayley hasát. - Boldog születésnapot, kölyök! - Ó, édes istenem! - Hayley arca valósággal ragyogott, amint kiléptek. - Ez egyszerűen csodálatos! A babát ugyan nem szülhette meg, de Stella úgy találta, hogy minden egyebet elvégezhet, vagy kiadhat munkába. Hayley nem pakolta össze a kórházi dolgait, de Stellának megvolt a listája. Csak egy telefon Davidnek, miközben Hayley-t a kórház felé vitte, és a dolgok mozgásba lendültek. Felhívta az orvost, hogy tudósítsa Hayley állapotáról, üzenetet hagyott apjának a mobiltelefonon és az otthoni készüléken is, hogy menjen a fiúkért az iskolába, és együtt lélegzett Hayley-vel, amikor az első fájások jelentkeztek. - Ha valaha is férjhez megyek, házat veszek, vagy hádália borút indítok, remélem, hogy ott leszel mellettem, és gondod lesz a részletekre. Stella ránézett. Látta, hogy Hayley a hasát dörzsölgeti. - Én vagyok a te embered. Jól vagy? - Igen. Ideges vagyok és izgatott és... Ó, hiszen kisbabám lesz! - Csodálatos kisbabád lesz. - A könyvek azt írják, hogy a dolgok eléggé el tudnak durvulni szülés közben, szóval, ha kiabálnék veled, vagy csúnyákat mondanék rád... - Én is átéltem már. Ne aggódj, nem fogom magamra venni. Mire Roz befutott, Hayley már a szülőszobában volt. A tévét bekapcsolták - a Jo barátok egy régi epizódja ment. A tévé alatti asztalkán fehér rózsák illatoztak. Stella műve,

kétség sem fér hozzá, gondolta Roz. - Hogy van a kismama? - Azt mondják, nagyon sietek. - Kipirultán és fénylő szemmel ragadta meg Roz kezét. - És minden rendben megy. A fájások egyre gyakrabban követik egymást, de nem nagyon kellemetlenek. - Nem akar epidurális érzéstelenítést - mondta Stella. Roz megveregette Hayley kezét. - Ó, végül is a te dolgod. Még meggondolhatod magad, ha nem bírod tovább. - Talán ostobán hangzik, és az is lehet, hogy később megbánom, de érezni akarom. Ajaj! Ezt éreztem! Stella közelebb lépett, átsegítette a légzőgyakorlaton. Hayley egy utolsó nagyot sóhajtott, és lehunyta a szemét, amikor Dávid lépett be. - Ez itt a bálterem? - Lerakott egy sporttáskát, egy szatyrot és egy vázát teli százszorszéppel, mielőtt a Iányhoz hajolt volna, hogy puszit nyomjon az arcára. - Ugye, nem akarsz kirúgni, csak mert férfi vagyok? - Maradni akarsz? - ragyogott fel Hayley arca. - Igazán? - Viccelsz? - húzott elő a zsebéből egy apró digitális fényképezőgépet. - Kineveztem magam a hivatalos fotósodnak. - Ó - harapott az ajkába Hayley, a hasát dörzsölgetve. - Nem tudom, hogy jó ötlet-e most fényképezni. - Ne aggódj, édesem! Csak olyan képeket csinálok, amit 14 éven aluliak is megnézhetnek. Nagy mosolyt kérek. Ellőtt néhány képet, utasította Stellát és Rozt, hogy álljanak az ágy mellé, majd tovább fényképezett. - Jut eszembe, Stella, Logan magával viszi a srácokat suli után. - Tessék? - A szüleid valami golfversenyen vannak. Vissza akartak jönni, de mondtam nekik, hogy ne aggódjanak, majd én vigyázok a fiúkra. Aztán Logan beugrott a kertészetbe, és összefutott Harperrel... ő is itt lesz hamarosan. - Logan? - csodálkozott Hayley. - Idejön? - Nem, Harper. Logan a gyerekekre fog vigyázni. Azt mondta, magával viszi, és munkára fogja őket, és hogy ne aggódjunk miattuk. Ja, és rendszeresen tájékoztatnunk kell, hogy halad a szülés. - Nem is tudom, hogy... De egy újabb fájás félbeszakította Stellát, Hayley segítőjeként egy percig sem unatkozott, de agyának egy részét az foglalkoztatta, hogy Logan vigyáz az ő kicsi fiaira. Vajon mit értett azon, hogy munkára fogja őket? Honnan fogja tudni, hogy mit csináljon, ha verekedni kezdenek, ami egy bizonyos pont után elkerülhetetlen? Hogy tud majd rendesen odafigyelni rájuk munka közben? Beleeshetnek dália az egyik gödörbe, vagy leeshetnek a fáról, vagy az isten

szerelmére, valamelyik éles szerszámmal megvághatják magukat. Amikor bejött az orvos, hogy ellenőrizze, hogy halad Hayley, Stella kisietett, és felhívta Logant. - Kitridge. - Stella vagyok. A fiaim... - Igen, minden rendben van velük. Itt vannak velem. Hé, Gavin, ne kergesd az öcsédet azzal a láncfűrésszel! Stella rémült nyikkanására nagyot nevetett. - Csak vicceltem. Rájuk bíztam, hogy ássanak egy gödröt, és most olyan boldogok, mint a kismalacok a sárban, és legalább kétszerolyan koszosak. Megvan már a kisbabánk? - Nincs. Most van bent nála az orvos. Amikor utoljára ellenőrizték, nyolc centire volt kitágulva a méhnyak. - Fogalmam sincs, ez mit jelent, de feltételezem, valami jót. - Nagyon jót, A légzógyakorlatok segítenek. Olyan profin csinálja, hogy azt hinné az ember, hetente szokott szülni. Biztos, hogy a fiúk jól vannak? - Hallgasd csak! Stella úgy vélte, Logan a gyerekek felé fordította a telefont, és akkor meghallotta a fiúk vihogását, majd az izgatott vitát, hogy mit temethetnének a gödörbe. Elefántot. Brontoszauruszt. A dagadt zöldségest, Mr. Kelsót, - Nem kellene Mr. Kelsót dagadtnak hívniuk. - Nincs most időnk asszonyi fecsegésre. Hívj fel, ha megvan a baba! - fejezte be a beszélgetést Logan, és Stella csak állt, és homlokráncolva meredt a telefonra. Aztán megfordult, és majdnem beleütközött Harperbe, illetve az erdőnyi vörös liliomba, amit a két kezében egyensúlyozott. - Harper, ott vagy valahol? - Jól van? Hogy megy? Elkéstem? JVora Ípbcrts - Jól van. Bent van nála az orvos. És még rengeted időd van. - Rendben. Azért hoztam liliomot, mert olyan egzotikus virág, és Hayley szereti a pirosat. Azt hiszem, szereti a pirosat. - Káprázatosan néznek ki. Gyere, beviszlek. - Talán nem kellene. Mi lenne, ha csak a virágokat vinnéd be? - Ugyan, ne butáskodj! Igazi buli van odabent. Hayley szereti a társaságot, és ha emberek vannak körülötte, az legalább eltereli a gondolatait a fájdalomról. Amikor otthagytam, Dávid éppen a Red Hot Chilli Peppers lemezét tette be a CD-lejátszóba, és egy üveg pezsgőt hűtött be a fürdőszoba mosdójában. Stella bekormányozta a férfit a szülőszobába. Még mindig a Red Hot Chilli Peppers száma ment. Dávid az ajtó felé fordította a gépet, és sikerült lekapnia a csodás vörös liliomok közül idegesen kikukucskáló Harpert. - Ó! Ó! Még soha nem láttam ilyen gyönyörű virágokat! Hayley kicsit sápadtan ugyan, de ragyogó arccal igyekezett felülni. - És arra is nagyon jók lesznek, hogy rájuk összpontosíts a fájások során -

segített Stella Harpernek elrendezni a virágokat az asztalon. - Az orvos azt mondta, hogy már majdnem készen állok. Hamarosan kezdhetek nyomni. Harper az ágy mellé lépett. - Jól vagy? - Egy kicsit fáradtan. Elég munkás a dolog, de nem olyan rossz, mint gondoltam. - Hirtelen megragadta a férfi kezét.-Ó jaj, Stella! Roz az ágy lábánál állt. Látta, ahogy fia Hayley kezét dália tartja, nézte az arcát közben. Érezte, hogy valami megfeszül, majd fájdalmasan ellazul benne. Aztán felsóhajtott, és masszírozni kezdte a lány lábfejét, miközben Stella bátorító szavakat suttogott a fülébe. A fájdalom erősödött. Stella figyelte a monitoron az összehúzódás erejének görbéjét, és saját gyomra is görcsbe rándult, merő rokonszenvből. Vasból van ez a lány, gondolta. Hayley sápadt volt, bőrét izzadtság lepte. Néha olyan erősen szorította a kezét, hogy Stella azt hitte, eltörtek az ujjai. De Hayley végig összpontosított, és túljutott a fájáson. Teltek az órák, egyik a másik után. A fájások sűrűsödtek, Hayley fújtatott, mint egy gőzmozdony. Stella jégdarabkákat kínált neki, és jeges borogatással hűtötte a homlokát, mialatt Roz a kismama vállát masszírozta. - Harper! - csattant Rothchild tábornok újabb parancsa. - Simogasd a hasát! A fiú úgy meredt rá, mintha azt kérte volna tőle, hogy ő szülje meg a gyereket. - Mit csináljak? - Gyengéden, kis körökben simogasd! Dávid, a zene... - Nem, tetszik a zene - nyúlt Hayley Stella keze után, mert érezte, hogy jön a következő fájás. - Inkább hangosítsd fel, Dávid, arra az esetre, ha sikítozni kezdenék. Ó, ó a francba! Nyomni akarok! A fenébe is, ki akarom nyomni! Most! - Ne, még ne! Koncentrálj, Hayley! Nagyszerűen csinálod. Roz, talán szólni kellene az orvosnak. - Már megyek is - indult Roz. Amikor eljött az idő, hogy nyomjon, az orvos Hayley két lába közé ült. Stella észrevette, hogy mind a két férfi arca kissé zöldes színben játszik. Fogott egy törölközőt, és az egyik végét Hayley kezébe adta, míg a másikat maga tartotta, hogy segítsen neki, és tízig számolt - Harper, te menj mögé, és hátulról támogasd! -Én... A férfi már az ajtó felé oldalazott, de anyja az útját állta. - Ugye, nem akarsz valahol máshol lenni, amikor itt csoda megy végbe? - lökdöste előre.

- Nagyszerűen csinálod - bátorította Stella Hayley-t. Fantasztikus vagy! Bólintott, amikor az orvos felszólította a lányt, hogy nyomjon. - Készen állsz? Mély levegő, bent tartod, és nyomsz. - Mindenható isten! - Még ebben a hangzavarban is tisztán hallható volt, ahogy Dávid nagyot nyel. - Soha nem láttam még ilyent Fel kell hívnom az anyámat. A pokolba, legalább egy szekérderéknyi virágot kell küldenem neki. - Jézusom! - Harper Hayley-vel együtt visszafojtotta a lélegzetét. - Ott egy fej. Hayley nevetni kezdett, arcán könnyek csorogtak. - Nézd azt a rengeteg hajat! Ó, istenem! Édes jóistenem! Nem szedhetnénk ki a többi részét is? - Előbb a válla következik, kedvesem, aztán a többi része. Még egy utolsó nagy nyomás, rendben? Hallgasd csak! Már sír. Hayley, a te kisbabád sír - és Stella maga is sírva fakadt, ahogy egy utolsó nagy erőfeszítés után új élet született a világra. - Kislány - mondta Roz halkan, és ő is a szemét törölgette. - Kislányod született, Hayley, és milyen gyönyörű baba! - Lány. Egy csodaszép kislány - nyújtotta felé a karját. Amikor a hasára fektették, hogy Roz elvághassa a köldökzsinórt, Hayley nevetett, és végigsimogatta a kicsit a fejétől Jjék dália a lábáig. - Ó, nézd csak! Nézz csak magadra! Ne, ne vigyék el! - Csak megfürdetik. Egy perc - hajolt le Stella, és hatalmas puszit nyomott a feje tetejére. - Gratulálok, anyuka! - Hallgassátok csak! - fogta meg Hayley a kezét, majd Harper keze után nyúlt. - Még a hangja is csodálatos. - Három kiló huszonkilenc deka - mondta a nővér, aki a bepólyált kislányt visszahozta. - És negyvenhat centi. És teljes tíz pont az Apgar-értéke. - Hallod ezt? - ringatta Hayley a kicsit a karjában, megcsókolta a homlokát, az arcát, a pici száját. - Az első tesztedet mindjárt maximálisra teljesítetted. Nézzétek, engem néz! Szia, kicsim, szia! Én vagyok az anyukád. Annyira örülök, hogy látlak. - Mosolyogj! - emelte fel Dávid a fényképezőgépet. Végül melyik név mellett döntöttél? - Újat választottam neki szülés közben. Lily lesz, mert a liliomokat láttam és éreztem, amikor a világra hoztam. így most, Lily Rose Starnak hívják. Rose a Rosalindból, és Star a Stella miatt. Lily angol... liliom rose angol... rózsa Stella latin, star angol csillag. Aford s evimerülten, de vidáman lépett Stella a házba. Bár már rég elmúlt a lefekvés ideje, mégis azt várta, hogy a fiúk elérohannak üdvözölni. De be kellett érnie a mámoros Parkerrel. Felkapta a kutyát, orron csókolta, és nevetve hajolt el

a lelkesen mosdató nyelv elől. - Találd ki, mi történt, kicsi szőrös barátom! Kisbabánk született. Egy csodaszép kislány. Az első a sorban. Hátrasimította a haját, és egyből elfogta a bűntudat. Roz még előtte elhagyta a kórházat, és most valószínűleg fent van, és az ő gyerekeivel bajlódik. A lépcső felé indult, amikor Logan lépett ki a folyosóra. - Nagy nap! - A legnagyobb - bólintott egyetértően Stella. Nem gondolta volna, hogy még ott találja a férfit, és hirtelen élesen az eszébe villant, hogy a segítőként eltöltött kemény, verejtékes órák teljesen megsemmisítették a sminkjét. Ráadásul abban is biztos volt, hogy nem éppen rózsaillatot áraszt. - Nem is tudom, hogy köszönjem meg, hogy vigyáztál a fiúkra. - Nem gond. Néhány remek gödörrel gazdagodott a kertem. Lehet, hogy el kell égetned a ruhájukat. - Van nekik másik. Roz van velük? aAjék dália - Nem, Roz a konyhában van Daviddel, és valamit kavarnak. Hallottam valami pezsgőt is emlegetni. - Még több pezsgő? Te jó ég! Gyakorlatilag pezsgőben úsztunk a kórházban. Akkor jobb lesz, ha megyek, és elrendezem a bandát. - Már kidőltek. Kilenc se volt, amikor lefeküdtek. A gödörásás nagyon ki tudja meríteni a férfiembert. - Ó! Mondtad, hogy hazahozod őket, amikor felhívtalak a babahírrel, de az nem vártam, hogy ágyba is dugd őket. - Holtfáradtak voltak. Férfiasan lezuhanyoztunk, aztán bekúsztak az ágyba, és már aludtak is. - Kösz, az adósod vagyok. - Akkor fizess! Logan odalépett hozzá, átkarolta, és addig csókolta, míg Stella szédülni nem kezdett. - Fáradt vagy? - Igen, de a szó jó értelmében. A férfi ujjai Stella hajával játszottak, de másik kezével szorosan tartotta őt. - Na és hogy van az újszülött és a mamája? - Nagyszerűen. Hayley csodálatosan viselkedett. Keményen végigcsinálta a nehéz órákat. És a baba is. Igaz, hogy pár héttel korábban érkezett, de igazi bajnok módjára küzdötte ki magát. Csak pár dekával kevesebb, mint Gavin volt, de nekem kétszer annyi időmbe került, hogy meggyőzzem a fiút, ideje világra jönni. - Kedved támadt neked is még egyre? Stella elsápadt egy kissé. - Ó, izé.

- Megijesztettelek. - Logan jól szórakozott. - Gyere, nézzük meg, mit adnak a pezsgőhöz! - karolta át a nő vállát. Azt nem mondta volna, hogy a férfi megijesztette, de sikerült zavarba ejtenie. Alig kezdett hozzászokni, hogy komoly kapcsolata van, erre Logan finom célzásokat tesz. Vagy csak a körülmények természetes következménye volt a megjegyzés? Esetleg valami tréfa? Bármi volt is a szándéka, Stella elgondolkodott. Törölte a lehetőséget a listájáról, amikor Kevin meghalt Fizikai értelemben persze képes volt a szülésre, csak az a kérdés, hogy elég-e ennyi a gyermekvállaláshoz. Van két egészséges fia, és egyedül ő a felelős értük minden szempontból - érzelmileg, anyagilag és erkölcsileg. Ha számításba veszi, hogy újabb gyereket vállal, az egyet jelent az állandó párkapcsolattal. Házasságot jelent, közös jövőt és azt, hogy nemcsak meg kell osztania mindazt, amit eddig felépített, hanem tovább kell építkezni immáron egy egészen más irányba. Azért jött Tennessee-be, hogy visszatérjen a gyökereihez, és hogy fiai ott találjanak otthonra, ahonnan ő is származott. Közel akart lenni az apjához, és biztosítani akarta a gyermekeinek azt az örömet, hogy gyakran együtt legyenek a nagyszüleikkel. Apja is ezt akarta. Anyját sosem érdekelték különösebben az unokái, sem az, hogy nagymama szerepben tetszelegjen. Az elrontotta volna a fiatalos képet, amit a külvilág felé mutatott. Ha egy olyan férfi kerülne a hatósugarába, mint Logan, kétségtelen, hogy anyja azonnal lecsapna rá. És ez volt az oka, hogy Stella tétovázott. Legalábbis részben, ez nyilvánvaló. Különben nem is gondolna rá. Azt nem mondhatta, hogy nem kedvelte a mostohaapjait, de nem is kötődött hozzájuk túlságosan. Hány éves is dália volt, amikor anyja először újra férjhez ment? Gavin korú lehetett, ha jól emlékszik. Igen, nyolcéves volt. Kivették az iskolájából, és újba íratták. Új ház, új szomszédok. El is kábult tőle rendesen, míg anyja az új férj birtoklásának lázában égett. Meddig is tartott? Három vagy négy évig? Valahogy így, döntötte el, aztán még egy év, amíg a válási hercehurca ment Aztán megint új hely, új állás, egy új kezdet következett. És megint egy új iskola Stella számára. Ezek után a barátok hosszú sora jött. Ez egy másfajta tébolyt jelentett. Túl kellett élnie anyja állandó fellángolásait, ahogy őrült módon beleveti magát egy új kapcsolatba, majd a kiábrándulást, a keserű befejezést. És ez a befejezés az idő haladtával mind keserűbb lett, emlékezett vissza Stella. De legalább már főiskolás volt, amikor anyja újra férjhez ment. Talán ez is közrejátszott, hogy ez a kapcsolat majdnem egy évtizedig tartott. Nem volt gyerek a közelében, akivel

bajlódni kellett volna. Mégis, ez a házasság is válással végződött, és a keserű esemény nagyjából egybeesett azzal az idővel, amikor ő maga is özvegysorba jutott. Az az év minden szempontból szörnyű volt, mely anyja egy újabb, viharos házasságával végződött. Különös, de Stella még felnőttként sem tudta igazán megbocsátani anyjának, hogy saját igényeit előbbrevalónak tartotta, mint a tulajdon gyermekét. Ő soha nem fog így bánni a gyerekeivel, fogadkozott. Nem lesz önző, sem gondatlan csak azért, mert viszonya van Logannel, és a szívében sem kerülnek a második helyre pusztán azért, mert szerelmes belé. Mégis, úgy érezte, hogy a dolgok irgalmatlanul gyors iramban haladnak. Talán érdemes lenne lassítani, amíg nem tisztul a kép. Különben is, túlságosan elfoglalt ahhoz, hogy most házasságra gondoljon. És azt sem szabad elfelejteni, hogy a férfi még meg sem kérte, hogy legyen a felesége és szüljön neki gyereket. Túl nagy jelentóséget tulajdonít egy vaktában odavetett megjegyzésnek. Ideje, hogy visszatérjen a valóságba. Felállt az íróasztal mögül, és kifelé indult. Az ajtó kinyílt, mielőtt odaért volna. - Épp téged akartalak megkeresni - mondta a belépő Roznak. - Indulok a kórházba, hogy hazahozzam Hayley-t és a kicsit. - Bárcsak veled mehetnék. Majdnem elhalasztottam a találkozót, hogy megtehessem - nézett az órájára, mintha újra meg akarná fontolni. - Mire visszaérsz Mr. Carnegie-től, minden és mindenki a helyén lesz, és készen áll arra, hogy Roz nénivel töltsön egy csodás órácskát. - Be kell vallanom, alig várom, hogy a kezeim közé kapjam azt a csöppséget. És most áruld el, hogy min rágtad magad! - Honnan veszed, hogy rágódtam bármin is? - Az órád fordítva van, ami azt jelenti, hogy tekergetted. Olyankor szoktad ide-oda tekergetni, amikor rágódsz valamin. Történt valami, amiről tudnom kellene? - Nem - fordította vissza az órát Stella magára bosszúsan. - Semmi olyan, aminek köze lenne a munkához. Csak Loganről gondolkodtam, aztán meg az anyámról. - Mi köze van Logannek az anyádhoz? - kérdezte Roz, közben felvette az asztalról Stella termoszát, letekerte a tetejét, és beleszagolt. Amikor megérezte a jegeskávé illatát, töltött magának a termosz poharába. - Semmi. Nem tudom. Kérsz egy bögrét? - Nem, köszönöm. Ennyi elég lesz. Csak az íz kedvéért. - Úgy vélem... érzem... Azon tűnődöm, hogy... ajaj, ez eddig nagyon ostobán hangzik. - Stella elővette a rúzsát a neszesszerből, a falra akasztott tükörhöz sétált, és nekilátott felfrissíteni a sminkjét. - Roz, Logan és köztem kezdenek komolyra fordulni a dolgok. - Mivel van szemem, ezt magam is látom. Mit vársz tőlem? Kérdezzem meg, hogy és, vagy azt akarod, hogy törődjem a magam dolgával?

- És. Nem tudom, hogy készen állok-e egy komoly kapcsolatra. Azt sem tudom, hogy ő készen áll-e. Már az is elég meglepő, hogy megkedveltük egymást, annál inkább, mert... - Megfordult. - Senki iránt nem éreztem még azt, amit iránta. Soha ennyire felkavaró, izgalmas és ijesztő nem volt egy kapcsolatom sem. Visszatette a rúzst a helyére, összehúzta a cipzárt a táskáján. - Kevinnel minden tiszta és egyértelmű volt. Fiatalok voltunk és szerelmesek, és igazából nem is volt olyan akadály előttünk, ami kihívást jelentett volna. Akadtak persze problémáink, de még azokat is viszonylag könnyen meg tudtuk oldani. - És minél idősebb leszel, annál bonyolultabbnak tűnik az élet. - Igen. Félek attól, hogy újra szerelmes legyek, és félek átlépni azt a határvonalat, ami az enyémet elválasztja a miénktől. Tudom, hogy így kimondva ez borzasztóan önzőén hangzik. - Lehetséges, de én inkább azt mondom, hogy nagyon is emberi. - Talán. Roz, az anyám kész csődtömeg volt... ami azt illeti, most is az. Tudom, hogy nagyon sok döntésemet pusztán az motiválta, hogy pontosan az ellenkezőjét akartam tenni, mint amit ő tett. Ez szánalmas. - Nem tudom, valóban az-e, különösen, ha ezek a döntések helyesek voltak. - Azok voltak. De nem akarok csak azért lemondani egy csodálatos élményről, mert tudom, hogy az anyám gondolkodás nélkül és két kézzel kapna utána. - Kedvesem, elég rád néznem, hogy emlékezzem, milyen volt, és ha Hayley-t nézzük, mindketten elcsodálkozunk, honnan vette a bátorságot és a lelkierőt, hogy teljesen egyedül nevelje fel a gyermekét. Stella önkéntelenül is felnevetett. - Uramisten, milyen igaz! - Mivel azonban úgy tűnik, hármunk között baráti szálak szövődtek, itt vagyunk egymásnak, segíthetjük egymást tanácsokkal vagy egy vállal, amin a másik kisírhatja magát. De ez nem változtat azon a tényen, hogy egyikünk sem kerülheti el a sorsát, bármi legyen is az. Szerintem erre te is gyorsan rá fogsz jönni. Hiszen az az erősséged, hogy kitalálod, hogyan működjenek jól a dolgok. Roz letette a termosz poharát, és megpaskolta Stella arcát. - Legjobb lesz, ha most hazamegyek, és kicsit rendbe hozom magam. - Köszönöm, Roz, igazán! Ha Hayley-vel minden rendben lesz, amikor hazajövünk, Davidre bízom őt meg a kicsit, és visszajövök. Tudom, hogy kevesen vagyunk. - Nem, maradj csak Hayley-vel és Lilyvel. Harper megbirkózik az itteni feladatokkal. Nem mindennap visz haza az ember egy kisbabát. ék dália

És Roz pontosan ezen töprengett, ahogy parkolóhelyre vadászott Mitchell Carnegie belvárosi lakása közelében. Sok éve már annak, hogy a Harper-házban csecsemő volt. Vajon hogyan fog megbirkózni vele a Harper-ház szelleme? Hogyan fognak megbirkózni vele ők maguk? Hogyan fogja ő maga elfogadni, hogy elsőszülöttje beleszeret ebbe az édes, egyedülálló anyába és a kislányába? Gyanította, Harper még nem ismerte fel, hogy abba az irányba halad, azt pedig biztosra vette, hogy Hayley még csak nem is sejti. De egy anya felismeri az ilyesmit, az anyai szem olvasni tud fia arcából. Még valami, amit később át kell gondolnia, határozta el, közben halkan átkozódott, mert nem talált parkolóhelyet. Majdnem háromutcányit kellett gyalogolnia, ezért újra megint káromkodni kezdett, mivel magas sarkú cipő volt rajta. Most fájni fog a lába, és még arra is időt kell vesztegetnie, hogy valami kényelmesebb ruhát vegyen fel, ha vége lesz ennek a megbeszélésnek. Késni fog, amit utál, és ráadásul izzadtan és csapzottan fog megérkezni. Szívesen átpasszolta volna ezt a feladatot Stellának, de nem olyasfajta dolog volt, amit az ember az igazgatójára bíz. Az otthonával, a családjával kapcsolatos az ügy. Túlságosan régen vette magától értetődőnek a szellem jelenlétét. Megállt a piros lámpánál. -Roz! Az ismerős hangtól a szőr is égnek állt a hátán. Megmerevedett, majd jéghideg arccal fordult meg, és nézett a felé siető karcsú, jóképű férfira. - Gondoltam, hogy te vagy az. Senkit nem ismerek, aki egy ilyen forró délutánon ennyire csinos és friss lenne. A férfi, akihez valaha ostoba módon feleségül ment, odaért hozzá, és mindkét kezével megragadta az övét. - Káprázatosan nézel ki! - Jobb lesz, ha elengeded a kezem, Bryce, hacsak nem akarod, hogy feltöröljem veled az utca porát. És megnyugtatlak, rajtad kívül senkit nem fog zavarba hozni ez az eshetőség. A férfi napbarnított, csinos arca megkeményedett. - Azt hittem, ennyi év után legalább barátok lehetünk. - Nem vagyunk barátok, és soha nem is leszünk azok. - Roz zsebkendőt vett elő, és tüntetően megtörölgette a kezét, ahol a férfi hozzáért. - A hazudós és csaló gazembereket nem szoktam a barátaim közé számítani. - Az ember nem is hibázhat egy olyan nő mellett, mint te, vagy ha megtette, soha nem nyer megbocsátást. - Tökéletesen igazad van. Azt hiszem, egész nyomorult életedben most először sikerült igazat mondanod. Lelépett a járdáról, és inkább lemondóan, mint meglepve vette tudomásul, hogy a férfi vele tart. Halványszürke, elegáns szabású öltönyt viselt, Canalit, ha nem tévedett.

Legalábbis ő volt Bryce kedvenc ruhatervezője, amikor még ő fizette a számláit. - Nem értem, miért vagy még mindig dühös rám, Roz drágám. Hacsak nem még mindig vannak érzéseid irántam. - Ó, hogyne lennének, Bryce. De még mennyire, hogy vannak. Az undor a legfőbb köztük. Menj innen, mielőtt hívok egy rendőrt, és bevitetlek személyes zaklatásért. - Csak szeretnék még egy lehetőséget, hogy... Erre Roz megállt. - Soha ebben az életben, sem ezer másikban sem. Légy hálás, hogy egyáltalán szabadlábon vagy még, és nem dália rabruhát viselsz a méregdrága cipő és jól szabott öltöny helyett. - Nincs okod rá, hogy így beszélj velem. Megkaptad, amit akartál, Roz. Egyetlen fillér nélkül raktál ki az utcára. - Ez magában foglalja azt a tizenötezer-hatszázötvennyolc dollárt és huszonkét centet is, amit azelőtt egy héttel vettél le a számlámról, hogy kiraktam a szűrödet a házamból? Ó igen, arról is tudtam - mondta, meglátva a férfi elsápadó arcát. - De nem szóltam érte, mert úgy véltem, meg kell fizetnem az ostobaságom árát. Most pedig, tűnj el az életemből. Nem akarlak látni, és nem akarok hallani rólad. Ha nem tartod távol magad tőlem, esküszöm, nagyon megbánod. Roz tovasietett a járdán, és bár hallotta, ahogy a férfi utána sziszegi, hogy frigid boszorkány, még csak meg sem tört a lendülete. De reszketett. Mire elérte Carnegie házát, remegett keze-lába. Haragudott magára, amiért hagyta, hogy volt férje feldühítse. Gyűlölte, hogy pusztán a látványa is érzelmekkel tölti el, még akkor is, ha ez az érzés a harag. Mert együtt járt vele a szégyen is. A szívébe és az otthonába fogadta a férfit. Hagyta, hogy elbűvölje és elcsábítsa... hazudjon neki és megcsalja. Többet is lopott tőle, mint a pénze. A büszkeségét vette el. És különösen megrázta a felismerés, hogy ennyi idő után még mindig nem nyerte vissza teljesen az önbecsülését. Hálásan fogadta az épületben uralkodó hűs levegőt, és felliftezett a második emeletre. Túlságosan fáradt és dühös volt ahhoz, hogy megigazítsa a haját, vagy ellenőrizze a sminkjét, mielőtt bekopogtat. Helyette türelmetlenül toporgott, míg az ajtó kinyílt. Ugyanolyan jóképű volt, mint a fénykép a könyvei hátulján. Roz elolvasott, illetve átlapozott néhányat, mielőtt megbeszélte volna ezt a találkozót. Talán kicsit gyűröttebbnek nézett ki feltűrt ujjú ingében és kopott farmerjában, de Roz egy nagyon magas és szikár férfit látott maga előtt, akinek szarukeretes szemüvege az orrára csúszott. A lencse mögül palackzöld szem pislogott rá kissé zavartan.

A tőzegmoha barnájára emlékeztető dús haj éles vonású, csontos arcot keretezett. Állán csúnya zúzódás éktelenkedett Nem volt rajta cipő, és ettől Roznak melege lett, és túlöltözöttnek érezte magát. - Dr. Carnegie? - Igen, én vagyok az. Ms... Harper. Sajnálom. Elvesztettem az időérzékemet. Jöjjön be, kérem! És ne nézzen körül! - Gyors, lefegyverző mosolyt villantott rá. - Az, hogy elvesztettem az időérzékemet, részben azt is jelenti, hogy nem pakoltam el. A legjobb lesz, ha azonnal hátramegyünk az irodámba. Ott legalább hivatkozhatom arra, hogy azért van rendetlenség, mert mélyen elmerültem az alkotómunkában. Hozhatok magának valamit? Partvidéki akcentussal beszélt, azzal a könnyű, elhúzott kiejtéssel, amely a magánhangzókat úgy ejti, mint egy lusta folyó hömpölygését hallaná az ember. - Bármit elfogadok, ami hideg. Roz nem tudta megállni, és körülnézett, ahogy a férfi átvezette a nappalin. A hatalmas, barna kanapét újságok és könyvek borították. Könyvhalmok álltak a György korabelinek tűnő dohányzóasztalon is, egy zömök fehér gyertya társaságában. A csodaszép perzsaszőnyegen egy kosárlabda és egy pár hanyagul odadobott magas szárú fűzős sportcipő hevert. Roz arra gondolt, hogy még a fiai is dália több tisztelettel viselkednének egy ilyen gyönyörűséggel szemben. Az egyik falat szinte teljesen beborította az óriási tévéképernyő. Roz még soha életében nem látott ekkorát. Bár a férfi gyors léptekkel haladt előtte, mégis sikerült egy pillantást vetnie a konyhára. A pulton sorakozó töméntelen edény láttán arra gondolt, hogy a doki valószínűleg partit rendezett a közelmúltban. - Éppen egy könyv közepén tartok - magyarázta. - És amikor felmerülök belőle, nem a háztartási teendők állnak az első helyen. A legutolsó takarítóbrigád felmondott. Akárcsak az elődjeik. - El sem tudom képzelni, miért - mondta iskolázott jólneveltséggel Roz, ahogy szemügyre vette a férfi irodáját. Egyetlen tiszta felületet sem lehetett látni, és a levegőben áporodott cigarettaszag terjengett. Az ablakpárkányon egy csorba cserépben buzogányvirág hervadozott. Az íróasztal káoszából kiemelkedett a síkképernyős monitor és az ergonomikus billentyűzet. A férfi felszabadította az egyik széket. Módszere egyszerű volt. Minden ceremónia nélkül lepakolta a rajta lévő holmikat a földre. - Várjon egy percet! Amint kisietett, Roz felhúzta a szemöldökét az íróasztal összevisszaságában észrevett félig megevett szendvics és a pohár láttán, amelyben talán tea volt. Tovább nyújtogatta a nyakát, és nem kis csalódással vette tudomásul, hogy

működik a képernyőkímélő, így nem láthatta, min dolgozik a férfi. De a képernyőkímélő is elég érdekes látvány volt. Néhány rajzfilmfigura kosarazott rajta. - Remélem, a tea megfelel - jött vissza a férfi. - Jó lesz, köszönöm szépen. Roz elvette a poharat, és csak remélni merte, hogy az elmúlt hetekben elmosták. - Dr. Carnegie, maga megöli azt a növényt. - Milyen növényt? - A buzogányvirágot az ablakban. - Jé. Nem is tudtam, hogy van egy virágom - nézett rá zavartan. - Kíváncsi vagyok, honnan származik. Elég betegesen néz ki, nem gondolja? A férfi felemelte a cserepet, és Roz elborzadt, amikor látta, hogy bele akarja dobni az asztala mellett álló szemetesbe. - Az isten szerelmére, nehogy kidobja! Elevenen temetné el a macskáját? - Nincs macskám. - Adja ide nekem! - emelkedett fel Roz, és kikapta a férfi kezéből a cserepet. - Elpusztul itt a hőségtől és a szomjúságtól. A gyökerei is teljesen összegabalyodtak. És olyan kemény a földje, mint egy darab tégla. A növényt letette a széke mellé, és újra leült. - Majd én gondot viselek rá - mondta, és indulatos mozdulattal keresztbe tette a lábát. - Dr. Carnegie... - Mitch. Ha magához veszi a virágomat, akkor hívjon Mitchnek. - Ahogy akkor is mondtam, amikor kapcsolatba léptem magával, szeretném megbízni a családom történetének kutatásával, különös tekintettel egy bizonyos személyre vonatkozóan. - Igen. - Csak egy üzlet, gondolta, és hátradőlt a széken. - Én is mondtam magának, hogy csak akkor vállalom el magánszemélyek családtörténetének kutatását, ha valamilyen szempontból érdekesnek találom. Amint látja, épKKjk dália pen nyakig vagyok egy könyvben, és nincs igazán időm, hogy származástani kutatásokba fogjak. - Még nem árulta el a honoráriumát. - Ötven dollár óránként és a kiadások költségei. Roz gyomra összeszorult. - Ez kicsit húzós. - Egy átlagos családfakutatás nem tart sokáig, ha az ember tudja, mit keres és hol keresse. A legtöbb esetben nem vesz igénybe negyven óránál többet attól függően, hogy milyen messze akar visszamenni az időben. Ha bonyolultabb a feladat, megegyezhetünk egy átalánydíjban, amit később felülvizsgálhatunk. De amint mondtam is... - Nem hiszem, hogy egy évszázadnál messzebb kellene mennünk. - Semmiség. Ha csak száz évet akar átvizsgálni, akár maga is megcsinálhatja. Nagyon szívesen segítek, ha kell, és pénzt se kérek érte.

- Tapasztalt szakemberre van szükségem, és azt mondták, hogy maga az. És hajlandó vagyok tárgyalni a feltételeiről. Ha már időt szakított rám bokros teendői közepette, úgy gondolom, meghallgathatna, mielőtt kihajít. Csak egy üzlet, gondolta újra, és a hölgy meglehetősen nehéz természetű. - Nem állt szándékomban kihajítani. Természetesen meghallgatom, és ha nem nagyon sürgős a dolog, néhány héten belül a rendelkezésére tudok állni. Amikor Roz bólintott, a férfi turkálni kezdett az asztalán. - Csak engedje meg... hogy az ördögbe került az oda? Előásott egy sárga jegyzettömböt, aztán a rendetlenségből kibányászott egy tollat is. - Rosalindnak hívják, ugye? Shakespeare Ahogy tetszik! - Nem - futott át egy mosoly Roz arcán. - Russel. Apám nagy rajongója volt. A férfi felírta a nevét a lap tetejére. - Azt mondta, hogy száz évet szeretne visszamenni. Gondolom, egy olyan családnak, mint a magáé, rendelkezésére állnak feljegyzések, naplók, fényképek és meglehetősen sok történet, amit nemzedékről nemzedékre továbbadnak. - Maga így tenne, igaz? Valóban meglehetősen sok anyagunk van, de bizonyos események miatt arra a következtetésre jutottunk, hogy a ránk maradt történetek egy része vagy téves, vagy hiányos. Éppen ezért örülni fogok, ha maga is áttanulmányozza ezeket a dokumentumokat, végigmegy a történeteken. Mi már túlvagyunk rajta. -Mi? - Én és néhány barátom. - Ezek szerint egy bizonyos ősről szeretne információkat kapni. - Nem tudom, hogy az őseim közé sorolhatom-e, de az biztos, hogy a házhoz tartozott, mint ahogy az is biztos, hogy ott halt meg. - Megvan a halotti bizonyítványa? - Nincs. - A sírja? - tolta feljebb a szemüvegét jegyzetelés közben. - Nem. Csak a szelleme. Amikor a férfi meglepetten felnézett, Roz elmosolyodott. - Lehetséges, hogy egy férfi, aki családok történetét kutatja, nem hisz a szellemekben? - Még eggyel sem találkoztam személyesen a kutatásaim során. - Ha elfogadja ezt a megbízatást, akkor fog. Mennyit íKjék dália kér azért, dr. Carnegie, hogy felkutassa egy szellem kilétét és történetét? A férfi hátradőlt a széken, és tollával állát ütögette. - Maga szórakozik velem. - Semmiképp nem engedném magamnak, hogy óránként ötven dollárt szórakozzak. Esküdni mernék rá, hogy nagyon érdekes könyvet tudna írni a Harper család szellemének

történetéről, ha sikerül megállapodnunk és együttműködnünk. - Az biztos. - És nekem úgy tűnik, hogy nyugodtan tekinthetjük a feladatot akár egyfajta kutatómunkának ehhez a könyvhöz. Ennek alapján talán nekem kellene díjat felszámolnom. Erre már a férfi is elvigyorodott. - Előbb be kell fejeznem a könyvet, amin most dolgozom, és csak utána kezdhetek új feladatba. Bár a látszat ellenem szól, de be is szoktam fejezni, amit elkezdek. - Akkor talán el kellene kezdenie mosogatni. - Mondtam, hogy ne nézzen körül. Először is engedje meg, hogy elmondjam, véleményem szerint annak a lehetősége, hogy a házukban szellem van, mondjuk, egy a húszmillióhoz. - Boldogan felteszek egy dollárt erre az eshetőségre, ha maga vállalja a húszmilliót. - Másodszor, ha elvállalom ezt az ügyet, szükségem lesz az összes családi iratra, a legszemélyesebb papírokra is, és az írásos engedélyére, hogy beletekinthetek a családját érintő hivatalos iratokba is. - Ez természetes. - Hajlandó vagyok lemondani a munkadíjamról, mondjuk az első húsz óra erejéig. Addig kiderül, hogy mivel állunk szemben. - Negyven óra. - Harminc. - Rendben. - És látni akarom a házat. - Szívesen látom egy vacsorára. Megfelel esetleg a jövő héten valamelyik nap? - Nem tudom, várjon egy kicsit - fordult a számítógép felé, és ujjai táncot jártak a billentyűzet felett. - Kedd? - Hétkor várjuk. Bár nem sokat adunk a külsőségekre, cipőre azért szüksége lesz. - Felemelte a virágot a földről, és felállt. - Köszönöm, hogy szakított rám időt - nyújtott kezet. - Tényleg elviszi azt az izét? - Igen, és eszemben sincs visszaadni, hogy megint a halál küszöbére juttassa. Ismeri az utat a Harper-házhoz? - Meg fogom találni. Rémlik, mintha egyszer elhajtottam volna mellette kísérte ki Rozt. - Tudja, az értelmes nők általában nem hisznek a szellemekben. A gyakorlatias nők általában nem fizetnek azért, hogy valaki egy állítólagos szellem után kutasson. Márpedig nekem maga értelmes és gyakorlatias nőnek tűnik. - Az értelmes férfiak általában nem disznóólban laknak, és nem mezítláb bonyolítják le az üzleti megbeszéléseiket. Azt hiszem, mindkettőnknek vállalni kell a kockázatot. És tegyen egy kis jeget arra a zúzódásra. Meglehetősen fájdalmasnak néz ki. - Az is. A nyomorult kis... - Hirtelen elharapta a szót. - Behúztak egyet, amikor a lepattanóért ugrottam. Kosárlabda - tette hozzá magyarázóan.

- Értem. Akkor kedden hétkor várom. - Ott leszek. Viszontlátásra, Ms. Harper! - Viszlát, dr. Carnegie! dália A férfi elég sokáig az ajtóban maradt, hogy kíváncsiságát kielégítse. Igaza volt, állapította meg elégedetten. Hátulról a nő ugyanolyan elegáns és vonzó volt, mint elölről, és mindkettő remekül illett ahhoz a fagyos, déli dáma hangjához. , Osztályon felüli nő, gondolta, miközben becsukta az ajtót. Szellemek. Megcsóválta a fejét, és magában nevetgélve vágta át magát a rendetlenségen az irodája felé. Micsoda marhaság! oCjjgan a kicsit tanulmányozta a beáramló nap fényében. Látott már babákat azelőtt is, sőt személyes tapasztalatai is akadtak. Számára az újszülöttek különös hasonlóságot mutattak a halakkal. Talán a szemük teszi, gondolta. És ennek a kicsinek ott volt az a rengeteg fekete haja, amitől úgy nézett ki, mint egy tengeri-emberi lény. Volt benne valami egzotikus, valami nem e világi. Ha Gavin a közelben lett volna - és Hayley hallótávolságon kívül -, Logan azt mondta volna, hogy a baba leginkább úgy néz ki, mintha Aquaman és Wonder Woman leszármazottja lenne. A kölyök azonnal megértené. A kisbabák mindig megrémítették. Volt valami abban, ahogy az emberre néztek. Mintha sokkal többet tudnának róla, mint ő maga, és csak eltűrnék a felnőtteket maguk körül, amíg ők maguk meg nem nőnek annyira, hogy egyedül is elboldoguljanak. De Logan úgy gondolta, hogy valami jobbal kell előállnia, mint a szuperhősökkel való hasonlóság, mivel az anya ott állt mellette várakozóan. - Úgy néz ki, mintha a Vénuszról pottyant volna közénk, ahol a fű zafírkék, és az ég aranyporral teli tál. Ez meglehetősen közel jár az igazsághoz, vélte Logan, és mégiscsak költőibb, mint az Aquaman-elmélet, aKék dália - Ó, de szépen mondtad. Rajta - bökte meg a férfit könyökével. - Vedd fel nyugodtan! - Talán várnom kellene vele, amíg egy kicsit nagyobb nem lesz. Hayley kuncogva emelte ki Lilyt a babakocsiból. - Egy olyan nagyfiú, mint te, csak nem ijed meg egy ilyen kisbabától. Tessék, fogd meg, csak vigyázz a fejére! - Elég hosszú lába van ahhoz képest, hogy milyen kicsike. Szép, mint egy angyal. Nagyon hasonlít rád. - Alig hiszem el, hogy az enyém - babrált Hayley a baba sapkájával, majd kényszerítette magát, hogy hagyja abba. - Kinyithatom már az ajándékot? - Persze. Szabad neki kint lenni a napon?

- Kicsit megpirítjuk - mondta Hayley a fényes rózsaszín szalagot bontogatva a dobozon, amit Logan tett a kerti kisasztalra. - Tessék? - Van egy kis sárgasága. A nap jót tesz neki. Stella mondta, hogy Luke-nak is volt, és az első időben naponta néhányszor kivitték a napra. - Nekilátott lebontani a papírt a dobozról. - Úgy tűnik, hogy ő és Roz mindent tudnak a kisbabákról. Akármilyen butaságot kérdezhetek, tudják rá a választ. Lily és én nagyon szerencsések vagyunk. Három nő, egy kisbaba. Logan el tudta képzelni, hogy a kislánynak elég egyet böffennie, és máris szalad valamelyik, hogy felkapja. - Mit gondolsz, Logan, a dolgok azért történnek velünk, mert úgy van megírva, vagy mert mi teremtjük őket? - Azt hiszem, azért teremtjük őket, mert úgy van megírva a sors könyvében. - Sokat gondolkoztam. Az embernek rengeteg ideje van gondolkodni, amikor éjjel kettőig-háromig fenn van. Amikor elhagytam Little Rockot, úgy éreztem, hogy el kell onnan mennem. El akartam menni, és azért jöttem ide, mert abban reménykedtem, hogy Roz tud nekem munkát adni. Ezzel az erővel Alabamába is mehettem volna. Ott is vannak rokonaim. Közelebbi rokonok, mint Roz. Vér szerintiek. De mégis idejöttem, és azt hiszem azért, mert így kellett lennie. Azt hiszem, úgy volt megírva a sors könyvében, hogy Lily itt szülessen meg, hogy Roz és Stella szerepet játszhasson az életében. - Mindannyiunknak hiányozna valami az életéből, ha más irányba fordítod a kocsidat. - Olyan érzés, mintha családom lenne. Mióta apám meghalt, nem volt családom. Azt akarom, hogy Lilynek légyen. Azt hiszem, nem, biztosan tudom, hogy magunkban is jól ellettünk volna. De én többet szeretnék adni Lilynek. Az egyszerű jó már nem elég többé. - Egy gyerek mindent megváltoztat. Hayley ragyogó arccal mosolygott rá. - így igaz. Nem ugyanaz az ember vagyok, mint egy évvel ezelőtt, de még csak az egy héttel ezelőtti önmagammal sem vagyok azonos. Anya lettem. Sikerült letépnie a csomagolópapír maradékát is. Felemelte a dobot fedelét, és - Logan szerint - tipikusan női hangot adott ki. - Ó, milyen helyes alvóbaba! És milyen puha! - vette ki a babát a dobozból, és ringatni kezdte pontosan úgy, mint Logan Lilyt. - Nagyobb, mint ő. - Nem sokáig. Ó, milyen rózsaszín és gyönyörű, és nézd csak azt a kicsi sapkáját! - Ha meghúzod a sapkát, zenél. - Igazán? - Hayley elragadtatottan húzta meg a rózsaszín sipka ellenzőjét,

mire felhangzott az ismert bölcsódal zenéje. - Ez tökéletes. - Lábujjhegyre állt, és megpuszilta Logant. - Lily imádni fogja. Köszönöm, Logan! - Arra gondoltam, hogy egy kislánynak nem lehet elég babája. Az ajtó nagy csattanással kinyílt, Logan önkéntelenül odakapta a fejét. Parker a két harsányan kiabáló fiú előtt egy lépéssel rontott be a kiskertbe. Ők is voltak valaha kicsik, döbbent rá Logan. Olyan kicsik, hogy elfértek az ember könyökhajlatában, és olyan tehetetlenek... nos, mint a partra vetett hal. A fiúk Loganhez rohantak, míg Parker a szabadság mámorában rohangált körbe-körbe. - Láttuk a kocsidat - mondta Gavin. - Ma is mehetünk veled dolgozni? - Mára befejeztem a munkát. - Látta, hogy a két fiú elkámpicsorodik. Maga sem tudta miért, de ez olyan jó érzéssel töltötte el, hogy magában gyorsan átrendezte a hétvégi terveit. - De holnap lugast kell építenem a kertemben, és hasznát venném néhány szombati rabszolgának. - Mi lehetünk a rabszolgáid - rángatta meg Luké Logan nadrágját. - Én azt is tudom, mi az a lugas. Olyan dolog, amit körbenőnek a növények. - Na tessék, kiderül, hogy a rabszolgáim szakemberek. Majd meglátjuk, mit szól hozzá a mamátok. - Biztos megengedi. Neki dolgoznia kell, mert Hayley nagyságon van. - Anyaságin - magyarázta Hayley. - Tudom. - Megnézhetem? - rángatta meg Luké újra a nadrágját, - Még szép - guggol le óvatos Logan a kicsivel a karjában. - Olyan apró, nem igaz? tjyora iobprts - Még nem tud semmit csinálni - jelentette ki Gavin gondterhelten, miközben ujjával óvatosan megsimogatta a kislány arcát. - Csak sír és alszik. Luké Logan füléhez hajolt. - Hayley eteti - súgta halkan, mint egy összeesküvő. Tejet ad neki a cicijéből. Logannek arcizma sem rándult, ahogy bólintott. - Azt hiszem, ezt már hallottam valahol. De nehéz elhinni. - Pedig igaz. Ezért van a lányoknak cicijük. A fiúknak nincs, mert ők nem tudnak tejet csinálni, akármennyit is isznak. - Aha, ez megmagyarázza a dolgot - A dagadt Mr. Kelsónak van cicije - közölte Gavin, amivel sikerült megnevettetnie öccsét. Stella az ajtóban állt, és nézte Logant, ahogy a babát tartja, és a két fiú ott áll a két oldalán. Mindhármuknak fülig ért a szája. A nap vibrálva tört át a juhar vörös levelei

közt, fény-árnyék játékot vetítve a kövekre. A liliomok kibontották virágaikat, illatuk keveredett a korai rózsák, a frissen vágott fű és a verbéna illatával. A madarak éneke elvegyült a fa egyik ágára felakasztott szélharang csilingelésével, és a természet szerenádjából kihallatszott a fiúk suttogása és vihogása. Stella úgy érezte, mintha besétált volna egy keret nélküli képbe. Ahogy dermedten nézte a jelenetet, első tiszta gondolata az volt, hogy ohó. Talán hangosan is kimondta, mert Logan hirtelen felemelte a fejét, és felé nézett. Amikor a tekintetük találkozott, a férfi idióta vigyora kedves, meleg mosolyra változott. A férfi túl nagynak tűnik, ahogy ott guggol, gondolta Stella. Túl nagynak és túl nyersnek ahhoz, hogy egy kicJjék dália csiny gyermeket tartson a kezében, és túlságosan isfáfiaz ő két drága kisfia között. És olyan... káprázatosan nézett ki. Napbarnított bőr és izmos, erős test. Nem ide való. Szinte látta maga előtt, ahogy ösvényt vág magának a kusza növényzetben. Az erdőbe való, nem ebbe az elegáns környezetbe, az illatozó virágok közé kisbabával a karján. Logan felegyenesedett és odasétált hozzá. - Te vagy a soros. - Ó - nyúlt Stella Lilyért. - Hát itt vagy. Itt van az én gyönyörű, kicsi lányom. - Száját a kislány homlokára szorította, és belélegezte finom babaillatát. - Hogy viselkedett ma? - kérdezte Hayley-t. - Jó volt, mint egy angyal. És ezt nézd, Stella! Nézd, mit hozott neki Logan! Igen, ez valami női dolog, döntötte el Logan, amikor Stella a baba láttán ugyanolyan hangot adott ki, mint korábban Hayley. - Ó, milyen tündérszép baba! - És ezt figyeld! Hayley meghúzta a sapkácskát, mire felcsendült a bölcsődal. - Mami! Mami! - Luké otthagyta Logant, és anyja szoknyáját rángatta. - Csak egy pillanat, kicsim. A két nő Lilyt és a babát ajnározta, miközben Luké a szemét forgatta, és izgatottan táncolt a helyén. - Azt hiszem, itt az ideje, hogy Lilyt lefektessem. Hayley visszatette kislányát a babakocsiba, mellétette a babát - Még egyszer köszönöm, Logan. Ez igazán kedves volt tőled. - Örülök, hogy tetszett. Vigyázz magatokra! - A babák ostobaság - jelentette ki Gavin, de volt annyira udvarias, hogy megvárja, amíg Hayley kimegy. - Igazán? - hajolt előre Stella, és megpöckölte a fiú sapkáját. - És minek neveznéd azokat a kis emberkéket, amikkel tele van a polcod és az asztalod?

- Azok nem babák - nézett rá Gavin olyan elszörnyedve, ahogy csak egy nyolcéves tud. - Azok akciófigurák. Ugyan már, anyu! - Oké, tévedtem. - Szeretnénk szombati rabszolgák lenni és lugast építeni - fogta meg Luké a kezét, hogy magára vonja a figyelmét. - Elengedsz? - Szombati rabszolgák? - Holnap lugast fogok építeni - magyarázta Logan. Elkelne a segítség, és ez a kettő önként ajánlkozott. Úgy hallottam, hogy sajtos szendvics és jégkrém a munkabérük. - Ó, én eredetileg azt terveztem, hogy magammal viszem őket a kertészetbe. - Egy lugas, mami. - Luké olyan könyörgően nézett rá, mintha lehetőséget kapott volna, hogy űrhajót építsen, és utána elrepüljön vele a Plütóra. - Még soha nem építettem lugast. - Nem is tudom. - Mi lenne, ha megosztoznánk - javasolta Logan. Vidd magaddal őket délelőtt, én pedig dél körül beugrom értük. Stella érezte, hogy gyomrában csomó keletkezik. Ez józanul hangzott. Olyan szülősen. Mintha egy család lennének. Valami homályos ködön át hallotta fiai könyörgését. - Az jó lesz - nyögte ki végül. - Feltéve, hogy tényleg nem zavarnak téged a munkában. JJk dália A férfi felkapta a fejét a feszült, hivatalos hang hallatán. - Ha útban lesznek, majd kidobom őket. Ahogy most is. Fiúk, miért nem mentek és keresitek meg a kutyát? Szeretnék beszélni a mamátokkal. Gavin utálkozó arcot vágott. - Gyere, Luké! Biztos megint meg akarja csókolni. - Úgy látszik, ez a fiú keresztül lát rajtam - morogta Logan. Ujjával felemelte Stella állát, és megcsókolta. - Hello, Stella! - Hello, Logan! - Elárulod nekem, hogy mi megy végbe a fejedben, vagy találgatnom kell? - Sok minden, és semmi különös. - Úgy néztél ki, mint akit letaglóztak, amikor bejöttél. - Letaglóztak? Micsoda szó! Ezt sem hallja mindennap az ember. - Mit szólnál egy kis sétához? - Rendben van. - Akarod tudni, miért jöttem ide ma délután? - Babát hoztál Lilynek. A kert egyik ösvényén sétáltak. Stella hallotta a fiai hangját, a kutya ugatását, majd Luké ütőjének suhintását. Tudta, egy ideig nem lesz velük gond.

- Azért is. De főleg azért, hogy kikunyeráljam Roztól, hogy ma itt vacsorázhassak. Ez az egyetlen módja, hogy kerülő úton ugyan, de veled vacsorázhassak. Nem hiszem, hogy képes leszek elcsalni téged bárhová is a baba mellől egy ideig. Ezen Stellának mosolyognia kellett. - Ezek szerint, rajtam is könnyű átlátni. Olyan nagyszerű dolog, hogy kisbaba van a házban. Ha sikerül ellopnom Hayley-től egy órácskára, és Rozt is le tudom győzni, akkor úgy játszom vele... nos, mint egy babával. Az a rengeteg tündéri kisruha! Mivel sohasem volt lányom, nem is tudtam, hogy az ember mennyire rabjává tud válni azoknak a kisruháknak. - Amikor megkérdeztem, hogy Lily nem csinált-e kedvet neked egy kislányhoz, pánikba estél. - Nem estem pánikba. - Mondjuk úgy, megfogtalak. Miért? - Nem olyan nehéz megfogni egy magam korú aszszonyt két gyerekkel, ha egy harmadikat emlegetsz. - Aha. Akkor is megdermedtél, amikor felajánlottam, hogy magammal viszem a fiúkat holnap. - Nem, csak arról van szó, hogy már elterveztem... - Ne próbálj mellébeszélni, Vörös! - A dolgok túlságosan is gyorsan haladnak egy bizonyos irányba, amit egyáltalán nem terveztem be. - Ha te minden nyomorult lépésed megtervezed, talán rajzolnom kellene neked egy rohadt térképet. - Meg tudom rajzolni a saját térképem magamnak, és semmi okod rá, hogy ideges légy. Te kérdezted. - Stella megállt egy vadul burjánzó passióvirág előtt. - Azt hittem, itt délen lassabban mennek a dolgok. - Az első pillanattól fogva, ahogy megláttalak, idegesítettél. - Köszönöm szépen. - Ennek már figyelmeztető jelnek kellett volna lennie folytatta Logan zavartalanul. - Kellemetlen voltál, mint tüske a köröm alatt. Az a fajta, amit hiába szeretnél kipiszkálni. Boldogan lassítanék. Általában nem szoktam elsietni a dolgokat. De tudod, Stella, az ember nem tervezheti meg az iramot, hogyan szeressen bele valakibe. És én szerelmes vagyok beléd. dália -Logan! - Látom, hogy sikerül halálra rémítenem. Úgy vélem, ennek két oka is lehet. Az egyik, hogy te nem érzel semmit irántam, és nem akarsz megbántani. A másik, hogy nagyon is komoly érzéseid vannak, és ez megijeszt. Logan lecsípett egy fehér-lila szirmú virágot a passióvirágról, és az örvénylő fürtök közé tűzte. Könnyed, romantikus mozdulat, amely nem illett a hangjában megbúvó csalódottsághoz. - Én a második eshetőségre szavaznék. Nemcsak azért, mert nekem jobban megfelel, hanem mert tudom, mi történik kettőnk közt, amikor megcsókollak.

- Az csak fizikai vonzalom. Tiszta kémia. - Tudom, mi különbség, a fene vigye el! - ragadta meg a nő vállát, és keményen tartotta. - És te is tudod, mert mind a ketten átéltük már. Mind a ketten voltunk már szerelmesek, szóval tudjuk, mi a különbség. - Talán így van, talán igazad van. És ez is egy része annak, amiért nekem ez túl sok, túl gyors - tette kezét a férfi karjára, és érezte a belőle áradó erőt és akaratot. - Kevint már egy éve ismertem, amikor komolyra fordultak a dolgok kettőnk közt, és még egy évig jártunk együtt, mire a jövőt kezdtük el tervezgetni. - Én ugyanennyi időt töltöttem Rae-vel. És most mind a ketten itt vagyunk. Te egy tragédia után, én a körülményeknek köszönhetően. Mindketten tudjuk, hogy nincsenek garanciák, nem számít, hogy milyen régen ismerjük egymást, vagy hogy milyen hosszasan tervezgettünk előtte. - Nem, valóban nem. De most nem csak rólam van szó. Másra is tekintettel kell lennem. - Tudom, mint a csomagterv. Az egész csomagot megkapom veled. Simogatni kezdte a nő karját, majd hátralépett. - Nem vagyok ostoba, Stella. Attól sem riadnék viszsza, hogy összebarátkozzam a fiaiddal, és ezt felhasználva kapjalak meg téged. De az a helyzet, hogy kedvelem a srácokat, és élvezem, ha a közelemben vannak. - Tudom - szorította meg Stella a férfi kezét. - Tudom mondta újra. Felismerem, ha valaki csak színlel. És nem te vagy, aki színlel, hanem én. - Micsoda istenverte dolog ilyent mondani! - így van, de akkor is igaz. Én tudom, hogy milyen érzés, amikor a gyereket az egyik férfitól a másikhoz lökik. Az anyám is ezt csinálta velem. De a mi helyzetünk más emelte fel a kezét, mikor látta, hogy a férfi arcán düh fut át. - Ezt is tudom, és mégis. Meg kell értened, hogy az én életem központjában a gyerekeim állnak. így kell, hogy legyen. - És nem hiszed, hogy az én életemben is játszhatnak központi szerepet? Ha úgy gondolod, hogy nem lehetek az apjuk csak azért, mert nem tőlem származnak, nagyon tévedsz. - Én úgy vélem, időbe telik, amíg... - Tudod, hogyan érheted el, hogy egy hajtás ilyen erős és egészséges növénnyé fejlődjön? - mutatott a passióvirág indáira Logan. - El kell ültetned, és gondoznod kell. Szaporítanod kell, hogy új növényt, új virágot teremjen. A keresztezés során erősebb lesz, de az is lehet, hogy egy új fajtát nemesítesz ki. - Igen, de ez időbe telik. - Valahol el kell kezdened. Nem úgy szeretem azokat a fiúkat, ahogy te. De azt látom, hogy mennyire tudnám őket szeretni, ha lehetőséget adnál rá. Akarom ezt a lehetőséget. Feleségül akarlak venni. - Ó, istenem! Én nem tehetem... mi nem... - Kezét a

szívére szorította, és levegő után kapkodott, de úgy látszott aJjpk dália a levegő mégsem jut el a tüdejébe. - El akarsz venni? Istenem, nem kapok levegőt. - Remek, ez azt jelenti, hogy pár percre befogod a szádat. Szeretlek, és azt akarom, hogy te és a fiúk egész életemben mellettem legyetek. Ha néhány hónapja bárki azt mondja nekem, hogy a nyakamba akarok venni valami akadékoskodó vöröset meg két ricsajos kölyköt, halálra röhögtem volna magam. Erre tessék! Mondhatnám, hogy költözzünk össze és éljünk együtt egy darabig, amíg hozzászoksz a gondolathoz, de tudom, hogy nem tennéd. Ezért arra gondoltam, miért ne vágnánk bele, és kezdenénk el a közös életet. - Csak vágjunk bele - nyögte Stella. - Mintha elugranál a kereskedőhöz, és vennél egy új autót? - Egy új autónál nagyobb a garancia, mint egy házasságnál. - Teljesen levesz a lábamról ez a romantika. - Vehettem volna gyűrűt, és térdre ereszkedhettem volna előtted. Eredetileg így is terveztem, de már benne vagyok a közepében. Szeretsz engem, Stella. - Magam is kezdek kíváncsi lenni, hogy miért. - Te mindig a miértekre vagy kíváncsi. De engem nem zavar, ha továbbra is kíváncsi maradsz. Csodálatos életet teremthetünk együtt te meg én. Magunknak. - Abba az irányba fordította a fejét, ahonnan a műanyag ütő és labda pattanó hangja hallatszott. - A fiúknak. Nem lehetek az édesapjuk, de jó nevelőapjuk igen. Soha nem fogom bántani őket vagy téged. Talán felbosszantalak, vagy idegesíteni foglak, de bántani soha. - Tudom. Nem szerettem volna beléd, ha nem lennél jó ember. És az vagy, nagyon jó ember. De a házasság... Nem tudom, jó megoldás lenne-e bármelyikünknek. Jora ipbeils - Előbb vagy utóbb úgyis rábeszéllek - lépett újra közel Stellához. Hangulata egyik pillanatról a másikra felderült. Csavargatni kezdte az asszony fürtjeit az ujja körül. - Ha előbb sikerül, akkor azt is eldöntheted, hogy mi legyen azokkal az üres szobákkal abban a nagy házban. Arra gondoltam, hogy a következő esős napon nekifogok az egyiknek. - Ez övön aluli ütés volt - szűkült résnyire a nő szeme. - Szerelemben bármi megengedett. Azt akarom, hogy hozzám tartozz, Stella - érintette ajkát az ajkához. - Szeretném, ha egy család lennénk. - Logan! - A szíve hozzá húzott, ha testben el is távolodott tőle. - Lépjünk vissza egy percre! A család csak egy része a dolgoknak. Láttalak Lilyvel. -És? - A harmincas éveim közepén járok, Logan. Van egy

nyolc- és egy hatéves fiam. Olyan állásom van, amely nap mint nap sokat követel tőlem. Sikeres vagyok a munkámban, és az is szándékozom maradni. Nem tudom, hogy akarok-e még egy gyereket. Neked soha nem volt saját gyereked, és megérdemelnél egyeL - Én is gondoltam erre. Nagyszerű lenne veled csinálni egy kisbabát, ha mind a ketten így döntünk. De nekem egyelőre úgy tűnik, hogy enyém a bonusz nyeremény. Te és a két elragadó fiad már szobatiszták vagytok. Nem kell tudnom, hogy mi minden jön még. Nem akarok az ostoba részletekkel foglalkozni. Egyelőre csak annyit kell tudnom, hogy szeretlek, és hogy akarom őket. Itt az ideje az ésszerű gondolkodásnak, vélte Stella. - Logan, le kell ülnünk, és alaposan meg kell beszélnünk mindent. Még egymás családját sem ismerjük. dália - Ezen könnyen segíthetünk, már ami a te családodat illeti. Meghívjuk őket egy vacsorára. Csak jelöld ki a napot! - Az isten szerelmére, hiszen jóformán bútorod sincs! Stella maga is hallotta, milyen éles lett a hangja, ezért gyorsan visszafogta indulatát - Ez nem fontos. - Nekem nem. - Csak arra akartam rámutatni, hogy átugorjuk a legalapvetőbb lépéseket. - És abban a pillanatban ott zümmögött a fejében mindegyik, nagy-nagy összevisszaságban. Házasság. Újabb változás a fiúknak. Még egy gyerek lehetősége. Hogyan is tarthatna lépést mindezzel? - Arról beszélsz, hogy vállalod a két gyereket. De fogalmad sincs, mit jelent együtt, egy házban élni két eleven kisfiúval. - Vörös, én is voltam eleven kisfiú. Tudod mit, készíts egy listát azokról az alapvető lépésekről. Meglépjük őket, egymás után szép sorjában, ha neked erre van szükséged. De azt akarom, hogy itt és most mondd meg, szeretsz-e. - Te már megmondtad, hogy igen. Logan az asszony dereka köré fonta a kezét, magához húzta és felemelte, hogy Stella szíve hevesebben kezdett dobogni. - Mondd ki! Tudja vajon a férfi, hogy mit jelent neki kimondani azt a szót? Azt a szót, amit soha még férfinak ki nem mondott, kivéve azt az egyet, akit elvesztett. Csak áll, tekintetét le nem véve róla, és azt várja tőle, hogy beismerje azt, amit már maga is régen tud. - Szeretlek. Igen, de... - Nekem ennyi egyelőre elég. - Száját Stella szájára tapasztotta, kiadva magából mindazt az indulatot, ami benne dúlt. Aztán hátralépett. - írd össze azt a listát, Vörös! És kezdj el gondolkodni, hogy milyen színeket akarsz a nappaliban látni. Mondd meg a fiúknak, hogy holnap találkozunk.

- De... nem úgy volt, hogy itt maradsz vacsorára? - Van néhány elintéznivalóm - mondta, az ajtó felé lépkedve. - És neked is akad dolgod - nézett vissza. - Aggódhatsz miattam. Az elintéznivalók közt az egyik a csalódottság legyőzése volt. Amikor Rae-t feleségül kérte, egyiküket sem érte meglepetés, és a lány azonnal és lelkesen igent mondott. Persze, ha megnézi hova jutottak... De egy férfi egójának súlyos csapást jelent, ha a nó, akit szeret, és akit egész életében maga mellett akar tudni minden lépését konokul és a józan észérvek segítségével meghiúsítja. Logan eltöltött egy órát a futógépen izzadva, vizet nyakalva és magában elátkozva a napot, amikor szerencsétlenségére beleszeretett a csökönyös vörös hajúba. Igaz, ha nem lenne megátalkodottan csökönyös és józan felfogású, akkor valószínűleg nem is szeretett volna bele. De ettől még az egész zűrzavar a nő hibája. Hiszen boldogan élt, amíg az asszony be nem lépett az életébe. A ház sem tűnt üresnek, amíg Stella nem járt ott. Stella és a zajongó fiai. Különben hogyan is egyezhetett volna bele, hogy értékes szombati szabadnapját megossza - a saját házában - két rohangáló és minduntalan bajba kerülő kölyökkel? A pokolba! El kell mennie, hogy vegyen egy tucat jégkrémet. dália A sorsa meg van pecsételve, gondolta a zuhany alá lépve. Hiszen már a hinta helyét is kijelölte a hátsó udvarban. És a kis fakunyhó terveit is felvázolta, amit a fiúknak fog építeni. Kezd úgy gondolkozni, mint egy apa. Lehetséges, hogy tetszett neki, ahogy a kezében tarthatta Lilyt, de ez még nem jelenti azt, hogy rögtön akar is egyet. Egyikük sem tudhatja, hogyan fog ez ügyben érezni egy év múlva. A dolgok azért történnek meg az emberrel, emlékezett Hayley szavaira, mert úgy van megírva. Azaz inkább azért, javította ki önmagát, miközben tiszta farmerbe bújt, mert az ember megteremti magának, hogyan történjenek a dolgok. Úgy döntött, hogy ő is kezébe veszi a sorsa irányítását. Negyedóra múlva, miután gyorsan ellenőrizte a címet a telefonkönyvében, már a kocsiban ült, és Memphis felé hajtott. Haja még mindig vizes volt. Will alig kezdett neki vacsora utáni koffeinmentes kávéjának és Jolene citromos pitéjének, amikor kopogtattak. - Ez meg ki az ördög lehet? - Nem tudom, drágám. Talán meg kellene nézned. - Ha pite kell nekik, enyém a nagyobb szelet. - Ha a Bowers fiúk jöttek füvet nyírni, mondd nekik, hogy van idebent néhány doboz hideg kóla. De amikor Will ajtót nyitott, nem a hórihorgas Bowers fiúk álltak a küszöbön, hanem egy széles vállú, ingerült

arcú férfi. Will ösztönösen az ajtónyílásba állt. - Segíthetek valamiben? - Igen. Logan Kitridge vagyok, és éppen most kértem meg a lányát, hogy jöjjön hozzám feleségül. - Ki az, drágám? - Jolene a haját igazgatva jött az ajtóhoz. - Nocsak, hisz ez Logan Kitridge. Találkoztunk néhányszor Roznál. Igaz, annak már jó ideje. Egy kicsit ismertem a mamádat is. Gyere be! - Azt mondta, most kérte meg Stellát, hogy legyen a felesége. - Valóban? - ragyogott fel Jo arca. - De hisz ez csodálatos! Gyere be, és kóstold meg a pitét! - Azt nem mondta, hogy Stella igent mondott - mutatott rá Will. - Ugyan, mikor mondott valamire az a nő egyszerűen csak igent? - mondta Logan, mire Will vigyorogni kezdett, - Az én lányom. Leültek, ettek a pitéből, kávét ittak, és kerülgették a témát, mint macska a forró kását. Szó esett Logan anyjáról, Stelláról és az újszülött kisbabáról. Végül Will hátradőlt a széken. - Azt hiszem, kötelességem megkérdezni, hogyan szándékozod eltartani a lányomat és az unokáimat. - Ahogy mondja. Amikor legutóbb ezt tettem, a lány apjának két éve is volt rá, hogy alaposan kivallasson. Nem gondoltam volna, hogy az én koromban még egyszer keresztül kell esnem ezen. - Dehogy kell - paskolta meg Jolene a férje karját. Will csak ugratni akart. Stella el tudja tartani magát és a fiúkat is. És nem ülnél itt ilyen ingerült arccal, ha nem szeretnéd igazán. Nekem csak egy kérdésem lenne, ha nem bánod, hogy faggatlak. Hogy érzel afelől, hogy a fiúk mostohaapja leszel? - Ugyanúgy, ahogy szerintem maga is érez mostohanagymamaként. És ha szerencsés vagyok, engem ugyanúgy elfogadnak majd, mint magát. Tudom, hogy szeretnek itt lenni, és egész dicshimnuszokat hallottam már arról, hogy Jo mama legalább olyan finom süteményeket tud sütni, mint Dávid. Ez pedig a legnagyobb dicséret. - Nagyon szeretjük őket - mondta Will. - És Stellának ők jelentenek mindent. Kevin is szerette őket Kevin jó ember volt. - Talán könnyebb lenne nekem, ha nem lett volna az. Ha egy gazember lett volna, aki hűtlenül elhagyja őket ahelyett, hogy jó ember volt, és fiatalon meghalt. Nem tudom, mert nem ez a helyzet. Örülök, hogy Stellának jó férje volt és boldog házassága. Örülök, hogy a fiúknak jó apjuk volt, aki szerette őket. Együtt tudok élni az emlékével, ha erre kíváncsi. Ami azt illeti, még hálás is vagyok neki. - Nos, azt hiszem, ez nagyon bölcs dolog - veregette meg a kezét Jolene bátorítóan. - És nagyszerű jellemre vall. Nem gondolod, Will? Will diplomatikus mosollyal nézett Loganra. - Ha elveszed a lányomat, akkor családi árat számítasz a kertrendezésért meg ilyesmi?

Erre már Logan is elmosolyodott - Vegyük úgy, hogy a csomaghoz jár. - Eljátszottam a gondolattal, hogy át kellene alakítani a belső kertet. - Ezt most hallom először - morogta Jolene. - Az egyik házépítő magazinban láttam, hogy halszálka mintájú térelválasztót raknak be téglából. Gondolod, hogy boldogulnál vele? - Csináltam is már pár olyant. Megnézhetem a terepet akár most is, ha gondolja. - Az remek lenne - állt fel Will az asztaltól. Stella alaposan rágódott rajta, töprengett felette és aggódott miatta. Felkészült egy újabb vitára, ahol felsorakoztathatja majd a házasság ellen és mellett szóló érveket, és várta, hogy Logan a fiúkért jöjjön. Tudta, hogy a férfi dühös rá. Talán sértett is, de különös módon mégis tudta, hogy minden negatív érzése ellenére Logan itt lesz dél körül, hogy magával vigye a fiúkat, ahogy megígérte. Határozott jó pont a javára, gondolta Stella, hogy nyugodtan rábízhatja és rá is bízza a gyerekeit. Veszekedni fognak, efelől kétsége sem volt. Túl fáradtak mind a ketten, hogy higgadt, józan vitát folytassanak egy ennyire fontos érzelmi kérdésről. De nem volt ellenére egy kis szócsata. Egy jó vita általában kihozza a tényeket és az érzelmeket, és neki mindkettőre szüksége lesz, ha a legjobb döntést akarja hozni. De amikor a férfi rájuk talált a raktárban, ahol a fiúk kocsikat rámoltak, egyáltalán nem látszott morcosnak, sőt kifejezetten jó hangulatban volt. - Készen álltok egy kis férfimunkára? - kérdezte. A fiúk lelkesen kiabáltak, és rögtön otthagyták a félig megrakott kocsit az érdekesebbnek ígérkező munka kedvéért. Luké büszkén mutatta a műanyag kalapácsot, amit a nadrágja övébe tűzött. - Ez jól fog jönni. Szeretem, ha férfi magával hordja a munkaeszközeit. Később majd kiteszem őket otthon. - Mégis hány körül? - Attól függ, meddig bírják a munkát. - Megtapogatta Gavin karizmait. - Egy jó napos munkát ki lehet hozni ebből a karból. - Az enyémet nézd meg! Az enyémet! - hajtotta be a karját Luké. A férfi engedelmeskedett, elismerően füttyentett, majd odabólintott Stellának. - Viszlát. És ennyi. Ezért Stella rágódott rajta, töprengett felette és aggódott miatta a nap hátralévő részében. És a férfi pontosan ezt akarta, jött rá Stella, mert ő sem volt bolond. A ház természetellenesen csendes volt, amikor hazaérkezett a munkából.

Nem volt benne biztos, hogy ez tetszik-e neki. Lemosta a nap fáradságát, játszott a babával, ivott egy pohár bort, majd nyugtalanul járkált fel-alá, míg meg nem szólalt a telefon. -Halló? - Hello, Stellával beszélek? -Igen, kicsoda... - Trudy Kitridge vagyok, Logan mamája. Logan mondta, hogy hívjalak fel, és hogy ilyenkor már otthon leszel. - Én...ó! - Ó, te jóisten! Jóságos atyaúristen! Logan anyja! - Logan elmondta nekem és az apjának, hogy megkérte a kezedet. A szám is tátva maradt a csodálkozástól. - Igen, az enyém is. Mrs. Kitridge, mi még nem döntöttünk. .. azaz én még nem döntöttem el... semmit - Egy nőnek joga van hozzá, hogy alaposan megfontoljon egy ilyen sorsdöntő kérdést, nem igaz? Jobb, ha figyelmeztetlek édesem, ha a fiam valamit a fejébe vesz, azt hat ökörrel sem lehet onnan kivonszolni. Azt mondta nekem, hogy szeretnéd megismerni a családját, mielőtt igent vagy nemet mondanál. Azt hiszem, ez nagyon kedves dolog tőled. Természetesen, most, hogy ilyen messze lakunk, ez nem is olyan egyszerű, igaz? De valamikor az ünnepek alatt visszamegyünk. Talán meglátogatjuk Logant hálaadáskor, és a lányunkat karácsonykor. Charlotte-ban élnek az unokáink, ezért a karácsonyt ott szeretnénk tölteni. - Ez természetes. - Fogalma sem volt, mit mondjon. Hogyan is lehetne, hisz fel sem tudott készülni a beszélgetésre. - Logan azt is elmondta, hogy van két kisfiad. Szerinte nagyszerű srácok. Ez azt jelenti, hogy talán Tennessee-ben is lesz egy-két unokánk. Semmivel sem tudott volna közelebb férkőzni Stella szívéhez. - Ó, igazán kedves, hogy ezt mondja. Még nem ismeri őket, vagy engem... - Logan ismer benneteket, és ez nekem elég. Olyan fiút neveltem fel, aki tudja, hogy mit akar. Szeret téged és a fiúkat, tehát mi is szeretni fogunk benneteket. Úgy hallottam, hogy Rosalind Harpemek dolgozol. - Igen. Mrs. Kitridge... - Hívj csak Trudynak, és nyugodtan tegezz! Hogy boldogulsz odalent délen? Stella végül legalább húsz percet beszélgetett Logan anyjával, és amikor letette a telefont, egyszerre érezte magát zavartnak és derűsnek, meghatottnak és kimerültnek. Reszkető lábbal ült le a kanapéra. Tisztára, mint egy rajtaütés vétlen áldozata, gondolta. Később meghallotta Logan kisteherautójának hangját. Kényszeríteni kellett magát, hogy ne rohanjon az ajtóhoz. A férfi biztos ezt várja. Helyette inkább kényelmesen

elhelyezkedett a szalonban, a kezében egy kertész magazinnal, lábánál a szundikáló kutyával, mintha a világon semmi nem érdekelné. Talán elmondja - megemlíti, mintegy mellékesen -, hogy beszélt az anyjával. De az is lehet, hogy nem szól. Hagyja, hadd főjön Logan a saját levében. Persze nagyon kedves, és főleg okos húzás volt tőle, hogy elrendezte ezt a beszélgetést, de az isten szerelmére, nem tudta volna figyelmeztetni előtte, hogy az első öt percet ne dadogással töltse, mint egy idióta? A fiúk katonás eleganciával masíroztak be. - Egy egész lugast építettünk. - Izzadtan és koszosan Gavin Parkerhez rohant, hogy felébressze. - És elültettük a növényt is, ami majd felkúszik rá. - Sárga házmintát. - Jázmint - fordította le Luké virágnyelvét Stella. - Jó választás. - És nőtt egy vízhólyagom - tartotta előre Luké koszos kezét. A mutatóujján sebtapasz díszlett. - Egy óriási vízhólyagom. Arra gondoltunk, hogy késsel kiszúrhatnánk, de aztán nem szúrtuk ki. - Hű, az meleg helyzet lehetett. Teszünk rá fertőtlenítőt. - Logan már tett rá. És nem is sírtam. És ettünk tengeralattjáró szendvicset, csak itt szegény fiúk szendvicsének tVora pberte hívják őket. De nem tudom, miért, mert egyáltalán nem volt szegényes, egy csomó minden volt rajta. És ettünk jégkrémet. - És talicskáztunk is - vette át a beszámolót Gavin. És igazi kalapácsot is használtam. - Ejha! Jó sűrű napotok volt. Logan nem jön be? - Nem, azt mondta, van még valami dolga. És ezt nézd - húzott elő a zsebéből Gavin egy gyűrött ötdollárost. Mind a ketten kaptunk egy ötöst, mert Logan szerint olyan jól dolgoztunk, hogy rabszolgából előléptünk olcsó munkaerővé. Erre már Stella sem bírta megállni, hogy ne nevessen. - Ez aztán a karrier! Gratulálok! Azt hiszem, legjobb lesz, ha most megfürödtök. - És utána mehetünk a vályúhoz, mint a kismalacok fogta meg anyja kezét Luké. - Logan mondta, hogy úgy eszünk, mint a kismalacok. - Talán a malackodást eltehetnénk arra az időre, amikor dolgoztok. A fiúk a fürdés és a vacsora alatt másról sem beszéltek, csak Loganről. És annyira kimerültek voltak, hogy nem használták ki azt az egy ajándék órát, amit anyjuk szombatonként szokott nekik engedélyezni. Kilenckor már mélyen aludtak, és most először, mióta csak vissza tudott emlékezni, Stellának semmi dolga nem akadt. Megpróbált olvasni, akart dolgozni, egyikre sem tudott igazán odafigyelni. Zene volt fülének, amikor meghallotta Lily hangját

Amikor kilépett a folyosóra, látta, hogy Hayley lefelé tart, és a sikítozó Lilyt próbálja megnyugtatni. - Éhes. Arra gondoltam, hogy leülök a nappaliban, és bekapcsolom a tévét, amíg megetetem. - Nem bánod, ha csatlakozom hozzád? ék dália - Nem kell erőszakoskodnod. Olyan magányos volt ez a nap nélkületek. Dávid lement a tóra a hétvégére, Roz és te dolgoztatok, a fiúk sem voltak itthon. - Leült, kigombolta a blúzát, és a mellére fektette a kislányt. - Tessék. Ugye, így már jobb? Beraktam a babahevederbe, és sétáltunk egy nagyot. - Az jót tesz mindkettőtöknek. Mit akartál megnézni? - Igazából semmit, csak azt akartam, hogy szóljon valami. - Jöhetek én is? - lépett be Roz. Odasétált Lüyhez, és rámosolygott. - Csak meg akartam kukucskálni. Látni akartam, hogy eszik. - Nincs semmi baj az étvágyával - erősítette meg Hayley. - És ma rám mosolygott. Tudom, azt mondják, ez még nemtudatos.de... - Ugyan, mit tudnak ők? - terpeszkedett el kényelmesen a karosszékben Roz. - Végül is nincsenek a baba fejében, nem igaz? - Logan feleségül kért. Stella maga sem tudta, miért bökte ki, hogyan tolultak a szavak a nyelvére. - Szent szűz! - robbant ki Hayley-ből, majd rögtön észbe kapott, lecsendesítette Lilyt, és maga is halkabbra fogta a hangját. - Mikor? Hogyan? Hol? Ez oltári klassz! A szenzációsnál is szenzációsabb hír. Mesélj el mindent! - Nincs sok mesélnivalóm. Tegnap megkérte a kezemet. - Miután felmentem lefektetni a kicsit? Tudtam, hogy készül valami. - Nem hiszem, hogy eredetileg is szándékában állt. Inkább csak a pillanat hatása alatt cselekedett. Aztán dühös lett, amikor én megpróbáltam észérveket hozni, hogy miért nem szabad elsietni ezt a lépést. - Milyen érvek? - csodálkozott Hayley. - Még csak január óta ismeritek egymást - kezdte Roz Stellára nézve. - Van két gyereked. Mind a ketten voltatok már házasok, és sok terhet hordoztok magatokkal az előző házasságból. - Igen - sóhajtott nagyot Stella. - Pontosan. - De ha egyszer tudod, akkor tudod, nem igaz? Nem számít, hogy öt hónap vagy öt év. És Logan olyan jól bánik a gyerekekkel. A fiúk tisztára odavannak érte. Az, hogy mind a ketten éltetek már házasságban, csak segíthet, hogy jobban megértsétek és elkerüljétek a buktatókat. Nem értem. Hiszen szereted, vagy nem? - Igen. És részben a többivel is egyetértek, de... egészen más, amikor fiatal vagy és gyermektelen. Több lehetőséget is kipróbálhatsz. Több

lehetőséget is kipróbálhatsz, ha nem olyan vagy, mint én. És mi lesz, ha ő gyereket akar, én meg nem? Ezt is végig kell gondolni. Tudnom kell, hogy ezen a ponton képes leszek-e gyerekvállalásra gondolni, és ha lesz még gyermekem, vajon boldog és biztonságos élete lesz-e Logan mellett hosszú távon. Kevinnek és nekem megvolt a magunk haditerve. - És ezt a tervet lefújták - mondta Roz. - Nem könnyű belevágni egy másik házasságba. Én sokáig vártam, mire megtettem, és rossz döntést hoztam. De azt hiszem, ha ennyi idős koromban képes lettem volna beleszeretni egy férfiba, aki boldoggá tesz, aki a szombatját szívesen tölti a gyerekeimmel, és aki fel tud izgatni az ágyban, én bizony belevágtam volna, méghozzá boldogan. - De hiszen te magad mondtad épp az imént... elsoroltad az érveidet, amelyek azt bizonyítják, hogy korai még. - Tévedsz, én a te érveidet soroltam fel. Meg is értem őket valahol, de van itt még valami, amit neked kell megértened, Stella. Mégpedig azt, hogy a szerelem értékes kincs, is túl gyakran lopják el. Kaptál egy lehetőséget, hogy újra magadhoz ragadd ezt a kincset. Erre én azt mondom, hogy szerencsés vagy. Újra a kertről álmodott, és a kék dáliáról. Tele volt kövér, feslő, bármelyik pillanatban kipattanni kész bimbókkal. A csúcsán egyetlen pompás virág ringatózott a csendes szellőben. A kertje nem rendezett és takaros kert többé. Kicsúszott a keze közül, színek és formák elragadó kavalkádja hullámzott előtte. Akkor hirtelen Logan termett mellette, keze érdes volt és meleg, ahogy magához húzta. Csókja erős volt és felkavaró. A távolból hallotta a fiúk nevetését és a kutya vidám ugatását. A zöld fűben feküdt a kert szélén, érzékei megteltek színekkel, illatokkal és telve volt a férfival. Annyi hév, annyi élvezet volt abban, ahogy a napfényben szeretkeztek. Kezével érezte a férfi arcának formáját. Nem meseszép, nem tökéletes, de szívének kedves. Megborzongott, ahogy testük együtt mozgott összeolvadva, a kemény a lággyal, a hajlatok a szögletekkel. Miként lehetséges, hogy így illenek egymáshoz, hogy képesek tökéletes egészet alkotni, amikor annyi különbség van köztük? De teste egyesült, összeolvadt és egy ütemre lüktetett a férfiéval. A ragyogó napfényben kert szélén feküdt a férfival a fűben, és hallgatta saját dübörgő szívét, élvezte a mennyei boldogságot. A dália bimbói halk pukkanásokkal bomlottak ki. Nagyón sok volt belőlük. Túl sok. Árnyékot vetettek, elnyomták a többi virágot. A kertben összevisszaság uralkodott, ezt akárki láthatta. A kék dália túl erőszakos volt, és

nagyon szapora. Jó helyen van itt. Csak különbözik a többitől. De mielőtt válaszolhatott volna Logannek, egy másik, kemény és hűvös hang szólalt meg a fejében. Az ő virága, nem a tiéd Az ő akarata, nem a tiéd Irtsd ki, mielőtt tovább terjeszkedne! Nem, ez valóban nem az ő virága. Úgy tervezte, hogy ez a kert egy bájos, csendes hely lesz. Ásó volt a kezében, és ásni kezdett. Ez a helyes megoldás. Ásd csak ki! Ásd ki gyorsan! A levegő lehűlt. Hideg volt, mintha csak tél lenne. Stella reszketett, ahogy az ásót a földbe nyomta. Logan eltűnt, és ő egyedül volt a kertben a Harper-ház szellemével, aki fehér hálóingében kusza hajjal állt mellette, és helyeslően bólintott. Szemében őrült fény égett. - Nem akarok egyedül lenni. Nem akarom ezt feladni. Áss! Gyorsan! Fájdalmat akarsz? A mérget akarod magadnak? Meg akarodjertőzni a gyerekeidet? Siess! Mindent tönkrejog tenni, mindent elpusztít, ha életben hagyod Kiásta. Ez volt a legjobb, amit tehetett. Majd elülteti valahová máshová, valami jobb helyre. De ahogy kiemelte a növényt a talajból, gondosan vigyázva a gyökereire, a virágok megfeketedtek, és a kék dália elszáradt és porrá omlott a kezei között. El kellett foglalnia magát, hogy ne töprengjen állandóan. Márpedig Stella számára nem jelentett gondot, hogy elfoglaltságot találjon magának. Az iskolaév a végéhez közeledett, hamarosan megkezdik az évelők kiárusítását, és a legjobb eladója anyaságin van. Nincs arra ideje, hogy különös álmokat boncolgasson, vagy idegeskedjen egy férfi miatt, aki az egyik percben megkéri a kezét, a következőben meg eltűnik a színről. Vezetnie kell az üzletet, gondoskodnia kell a családjáról, és azonosítania kell egy szellemet. Eladta a három utolsó nemes babért, aztán úgy döntött, hogy átrendezi a kisbokrokat. - Nem papírokat kellene tologatnod kaméliák helyett? Stella felegyenesedett, tudván jól, hogy a munkában alaposan megizzadt, a nadrágjára föld tapad, no meg a haja is kócos fürtökben lóg ki a ráerőltetett sapka alól. És szembefordult Logannel. - Én igazgatom itt a dolgokat, és az igazgatásnak az is része, hogy meggyőződöm arról, hogyan van kirakva az áru. Mit akarsz? - Új megbízatást kaptam - lengette meg Logan a papírt. - Anyagért jöttem. - Remek. Tedd az igénylőlapot az asztalomra. - Ennél tovább egy tapodtat sem megyek - nyomta a kezébe a papírt a férfi. - Az embereim most rakják fel egy részét. Elviszem azt a vöröslevelű juhart, és ötöt abból a

szívós, rózsaszínű leanderből. Odahúzott egy kocsit, és kezdte megrakni. - Remek - morogta Stella újra a bajsza alatt. Ingerülten nézett a megrendelőlapra, majd meglepetten pislogott, amikor elolvasta az adatokat. - De hisz ez az apám. -Aha. - Miért ültetsz leandereket az apámnak? - Mert ez a munkám. A belső kertet is átalakítjuk. A mostohamamád már az új bútorokat tervezgeti, amit odarak. És egy szökőkutat. Nekem olyan nőnek tűnik, aki ha üres felületet lát, azonnal vásárolni akar bele valamit. Még akkor is erről beszélgettek, amikor otthagytam őket valamelyik este. - Te... mit csináltál te ott? - Pitét ettem. Most mennem kell. Neki kell látnunk, ha még haza is akarok menni megfürödni a ma esti találkozó előtt. Viszlát, Vörös! - Várj csak! Állj már meg egy kicsit! Szóltál az anyádnak, hogy hívjon fel, olyan váratlanul, mint derült égből a villámcsapás. - Nem értem, miért ért váratlanul. Hiszen te magad mondtad, hogy meg kell ismernünk egymás családját Az enyém most néhány ezer kilométerre van innen, így a telefonhívás tűnt a legjobbnak az ismerkedésre. - Én csak azt szeretném, ha megmagyaráznád ezt itt lengette meg felé a papírt. - Tudom. A magyarázatok megszállottja vagy - állt meg Logan annyi időre, míg az asszony haját a kezére tekerve magához húzta, és gyors csókot nyomott a szájára. Ha ez nem teszi elég világossá a dolgot, akkor valamit rosszul csinálok. Viszlát később! - Aztán fogta magát és egyszerűen elsétált, én meg ott álltam, mint valami idióta - fortyogott Stella még órákkal később is, miközben kicserélte Lily pelenkáját, hogy Hayley befejezhesse az öltözködést. - Te mondtad neki, hogy meg kellene ismerni egymás családját, meg ilyesmi - mutatott rá a lány. - Most aztán beszéltél a mamájával, és ő is beszélt az apáddal. dália - Tudom, hogy mit mondtam, de ő egyszerűen legázolt Először is, felhívatott engem az anyjával anélkül, hogy nekem szólt volna róla. Aztán meg csak úgy elmegy, minden ok nélkül. - Felvette Lilyt, dajkálni kezdte. - Teljesen összezavar. - Szeretném, ha valaki engem így összezavarna - jegyezte meg Hayley a tükör előtt forgolódva, majd sóhajtva vette szemügyre a terhesség alatt felszedett kilók maradványait. - Azt hiszem, abban reménykedtem, hogy mondanak a könyvek, amit akarnak, én akkor is rögtön szülés

után visszanyerem a régi formámat. - Az ember szülés után semmit sem nyer vissza könynyen. De te fiatal vagy, és tevékeny. Hamarosan újra a régi leszel. - Remélem - nyúlt a lány a vadonatúj ezüst fülkarikáiért, miközben Stella a kicsit csiklandozta az orrával. - Stella, mondok neked valamit mert te vagy a legjobb barátom, és szeretlek. - Ó, ez kedves volt. - És igaz. Emlékszel, amikor a múlt héten Logan átjött és babát hozott Lilynek, és te meg a fiúk is kijöttetek? Mielőtt én bementem, és ő feltette a nagy kérdést? Tudod, hogy néztetek ki négyen együtt? -Nem. - Mint egy család. És én azt hiszem, akármi jár is a fejedben, a szíveddel te is érzed. Hát erről van szó. - Túlságosan fiatal vagy ahhoz, hogy ilyen mindentudó légy. - Ez nem függ az évek számától - kanyarított a vállára egy rongyot Hayley. - Gyere, pici lány! A mama bemutat téged a vacsoravendégünknek, mielőtt aludni mész. Kész vagy? - fordult Stellához. eJyora ipberte Azt hiszem, mindjárt kiderül. Elindultak lefelé. Stella magához szólította fiait. Roz a lépcső alján várt rájuk. - Nos, úgy vélem, igazán jól nézünk ki. - Az új inget kellett felvennünk - panaszkodott Luké. - És nagyon csinosak vagytok benne. Nem tudom, lehetek-e annyira sóvár, hogy elraboljam ezt a két jól öltözött fiatalembert, és megtegyem őket kísérőmnek - nyújtotta oda mindkét karját a fiúknak. - Vihar készülődik pillantott ki az ablakon. - És nézd csak, ez minden bizonnyal dr. Carnegie lesz. Időben érkezett. Az isten szerelmére, mit vezet ez az ember? Úgy néz ki, mint egy rozsdás vörös doboz négy keréken. - Azt hiszem, ez egy Volvo - lépett közelebb Hayley, és kikémlelt Roz válla felett. - Egy nagyon öreg Volvo. Azt mondják, ez az egyik legbiztonságosabb autó, és elég ostobán fest. Szuper! Ó, istenem, ezt nézzétek! - szökkent magasba a szemöldöke, amikor Mitch kiszállt a kocsiból. Micsoda pasi! - Te jó ég, Hayley! Az apád lehetne. Hayley rámosolygott Rozra. - Ha valaki veszélyes, az veszélyes. Márpedig ő az. - Talán ki kellene hívni a zsarukat - javasolta Luké. - És Hayley-t bevitetni velük - mulatott Roz, majd az ajtó felé indult, hogy üdvözölje a vendéget. A férfi bort hozott a vacsorához, amit Roz helyeselt, de amikor megkínálta, Mitch inkább ásványvizet kért. Roz úgy vélte, hogy egy férfinak, aki olyan kocsit vezet, ami a születésével egy időben gördült le a futószalagról, nem árt, ha megőrzi a józanságát. Mitch megcsiklandozta a babát,

majd komolyan kezet fogott a két fiúval. Roz külön értékelte, hogy leült velük csevegni, és nem kezdte el rögtön a IaJKJ-k dália megbízásról faggatni, amiért idejött. Mire Logan is megérkezett, valamennyien kellemesen érezték magukat. - Nem várunk Harperre - állt fel Roz. - A fiam rendszeresen elkésik, és gyakran eltűnik. - Nekem is van egy - jegyezte meg Mitch. - Tudom, hogy van ez. - Ó, nem is tudtam, hogy vannak gyerekei. - Csak egy. Josh már húszéves. Az itteni főiskolára jár. Igazán gyönyörű háza van, Ms. Harper. - Szólítson csak Roznak, és köszönöm. Egyike a nagy szerelmeimnek. És itt jön a másik - tette hozzá látva, hogy Harper besiet a konyha felől. - Elkéstem. Elnézést kérek. Majdnem elfelejtettem. Szia, Logan. Szervusz, Stella. Sziasztok, srácok. - Megpuszilta anyját, majd Hayley-re nézett. - Szia, hol van Lily? - Alszik. - Dr. Carnegie, engedje meg, hogy bemutassam a fiamat, Harpert. - Elnézést kérek! Remélem, nem várakoztattam meg. - Egyáltalán nem - rázott vele kezet Mitch. - Örülök, hogy megismerhetem. - Talán üljünk le! Úgy tűnik, Dávid ma felülmúlta önmagát. Az asztal közepét egy hosszú, lapos tálban elrendezett nyári virágok díszítették. A tálalóasztalon ezüst gyertyatartóban karcsú, fehér gyertyák égtek. A hófehér porcelán mellett halványsárga és zöld anyagszalvéták emelték az eleganciát. A tányérokon már ott várta őket a művészien elrendezett, hűtött homársaláta. Dávid vitorlázott be kezében a borral. - Érdekel valakit ez a nagyon finom Pinot Grigio? Roz észrevette, hogy a doki maradt az ásványvíznél. - Valahonnan nagyon ismerős nekem - tanulmányozta Harper összehúzott szemmel Mitch arcát, miközben nekiláttak a fő fogásnak, a töltött dagadónak. - Már egy ideje próbálok rájönni, hogy honnan. Nem tanított véletlenül a helyi főiskolán, amikor odajártam, ugye? - Lehetséges, de nem rémlik, hogy láttam volna a tanítványaim közt. - Nem, én sem hiszem. Talán bementem egy-két órájára, vagy ilyesmi. Várjunk csak, várjunk. Megvan. Josh Carnegie. A memphisi tigrisek magasbedobó-centere. - A fiam. - Nagyon hasonlítanak egymásra. Apám, az a fickó csúcs! Ott voltam tavaly tavasszal a Dél-Kalifornia elleni meccsükön, amikor harmincnyolc pontot dobott. Micsoda trükkjei vannak! - Az egyszer biztos! - dörzsölgette a halványuló sebet az állán Mitch mosolyogva. Élénk beszélgetés kezdődött a kosárlabdáról, ami lehetőséget adott Logannek, hogy Stellához hajoljon.

- A papád üzeni, hogy vasárnap vár téged a fiúkkal. Majd én elviszlek benneteket, mert engem is meghívott vacsorára. - Csak nem? - Kedvel engem - fogta meg az asszony szabad kezét, és finoman megcsókolta az ujjait. - Összekötnek minket a leanderek. Stella nem bírta megállni mosoly nélkül. - Sikerült megtalálnod a gyengéjét. - Igen, tudom. Te, az unokák, a kertje. Nem felejtettem ki semmit. írod még azt a listát nekem, Vörös? - Úgy tűnik, egyelőre sikeresen húzod ki a listáról a dolgokat anélkül, hogy tanácsot kérnél tőlem. oJjék dália A férfi mosolya szélesebb lett. - Jolene szerint tartani kellene magunkat a hagyományokhoz, és júniusi esküvőt tartani. Amikor Stella szája tátva maradt a meglepetéstől, Logan elfordult tőle, és a fiúkkal kezdett beszélgetni a Marvei Comics legújabb kiadványairól. Már a desszertnél tartottak, amikor a pohárszéken lévő babaőrből hangos, éles sírás hallatszott. Hayley úgy ugrott fel, mintha rugóra járna. - Ez az én végszóm. Csak megetetem, lefektetem és máris itt vagyok. - Ha már végszó - állt fel Stella is. - Ideje lefeküdni, srácok. Holnap iskola - tette még hozzá, elvágva ezzel a tiltakozások özönét - Még be sem sötétedett, és mégis le kell feküdni. Ez feazságtalanság - panaszkodott Gavin. - Tudom. Az élet tele van vele. Mit kell még mondani? Gavin akkorát sóhajtott, hogy majd elfújta az asztalt. - Köszönöm a vacsorát, nagyon finom volt, és most le kell feküdnünk az ostoba suli miatt. - Megteszi - vélte Stella. - Jó éjszakát! Az a bébikrumpli különösen finom volt mondta Luké Davidnek. - Segítsek? - szólt utánuk Logan. - Nem kell. - De Stella megállt az ajtóban, és visszafordult egy pillanatra. De azért köszönöm. Felterelte a fiúkat a lépcsőn, és éppen belekezdtek a szokásos esti műsorba, amikor kitört a vihar. Parker rohanva érkezett, és Luké ágya alá bújt. Az eső kövér cseppekben verte az ablakot, ahogy Stella ráfordította a zárat. - Parker egy ijedős kiscica - fúrta fejét a párnába Luké. - Itt alhat velem ma éjszaka? - Rendben, de csak most az egyszer, hogy ne féljen. Előcsalogatta a remegő kutyát az ágy alól, megsimogatta, és a kisfiú mellé fektette. - így jobb? - Aha. Mami? Elhallgatott, a kutyát dédelgette, és közben beszédes

pillantásokat váltott bátyjával. - Mi van? Mit főztetek ki már megint? - Kérdezd meg tőle! - sziszegte Luké. - Nem, te kérdezd meg! - Neked kell! - Mit kell megkérdezni tőlem? Ha az összes zsebpénzeteket meg a munkadíjat képregényekre költöttétek, én... - Feleségül mész Loganhez? - bökte ki Gavin. - Hogy mit... Honnan veszel ilyen ödeteket? - Hallottunk, amikor Roz és Hayley arról beszélgettek, hogy Logan megkért - ásított nagyot Luké, és álmosan pislogott rá. Szóval, hozzámész? Stella leereszkedett Gavin ágyára. - Gondolkodom rajta. De semmiképpen nem döntök ilyen fontos kérdésben, amíg nem beszéltem meg veletek. Ezt jól meg kell fontolni mindannyiunknak. Alaposan meg kell beszélnünk. - Logan rendes, és játszik is velünk, szóval nem gond, ha hozzámész. Stellának nevetnie kellett Luké összefoglalóján. Talán mégsem kell annyit beszélni róla, ha egy bizonyos szemszögből nézi az ember, gondolta. - A házasság nagyon komoly dolog. Valójában egy hatalmas ígéret. - Az ő házában fogunk élni? - Igen, azt hiszem, ha... - Szeretünk ott lenni. És azt is szeretem, amikor a lábamdália nál fogva felemel. És amikor hólyag nőtt az ujjamra, elmulasztotta, és alig fájt. Még meg is puszilta utána, ahogy kell. - Igazán? Megpuszilta? - mormolta Stella. - A mostohaapánk lenne. - Gavin lusta köröket rajzolt a takaróra. - Úgy, ahogy Jo néni a mostohanagymamánk. Ő szeret minket. - Az biztos. Nagyon szeret benneteket. - így aztán úgy határoztunk, hogy nincs kifogásunk egy mostohaapa ellen, ha Logan lesz az. - Látom már, hogy tényleg alaposan megfontoltátok nyögte végül Stella. Én is gondolkodni fogok rajta. Talán holnap beszélgethetnénk még a dologról - csókolta meg Gavin arcát. - Logan azt mondta, hogy apu mindig vigyázni fog ránk. A könnyek égetni kezdték a szemét. - Igen. így van, kicsim, ő mindig vigyázni fog rátok. Megölelte, szorosan magához szorított Gavint, majd Luke-ot is. - Jó éjszakát. Én most lemegyek. De előbb a saját szobájába ment, hogy visszanyerje az önuralmát. Kincsek, gondolta. Az ő kicsi kincsei. Ujját a szemére szorította, ahogy Kevinre gondolt. Az elvesztett kincsre.

Logan azt mondta, hogy apu mindig vigyáznifog ránk. Az a férfi, aki tudja ezt, elfogadja, és meg is mondja egy kisfiúnak, szintén kincs a maga nemében. A férfi megváltoztatta a módszereit. Egy merész, kék dáliát ültetett el az ő csendes kertje közepén. És ő nem fogja kiásni. - Feleségül megyek hozzá - hallotta saját hangját, és boldogan felnevetett. tjvora íyojfrts A következő mennydörgésen át meghallotta az éneket. Ösztönösen a fürdőszoba felé lépett, hogy benézzen a fiúk szobájába. Ott volt, szellemhez illően fehérben, haja kusza aranyként hullott vállára. A két ágy között állt, halk, édes hangon énekelt, szemében őrült fény lángolt, ahogy a villám fényében Stellára nézett. Stella hátán félelem futott végig. Előrelépett, és nekiütközött a hideg láthatatlan falának. - Nem! - kiáltott fel, és újra nekirontott a falnak. Nem! - esett neki ököllel. Nem fogsz elzárni az én drága kicsikéimtől! - Újra nekivetette magát a jeges pajzsnak, gyerekei nevét sikoltva, akik háborítatlanul aludtak a szobában. - Te átkozott boszorkány! Hozzájuk ne érj! Kirohant a szobából, ügyet sem vetve a felé siető Hayley-re, vagy a lépcsőn felhangzó rohanó léptekre. Csak egy dologra tudott figyelni. A gyerekeihez kell jutni. Át kell verekednie magát az akadályon, hogy a fiúkhoz jusson. Teljes erőből nekifutott az ajtónyílásnak, és újra visszapattant róla egészen a falig. - Mi az ördög folyik itt? - kapta el Lpgan, mert elsodorta, ahogy berontott a szobába. - Nem enged be hozzájuk! - verte elkeseredetten Stella a hideg, áthatolhatatlan falat, míg csak ki nem sebesedett a keze. - Nála vannak a kicsikéim. Segíts! Logan nekivetette a vállát a nyílásnak. - Mintha csak acélból lenne az átkozott! Újra nekiveselkedett, ezúttal Harper és Dávid is vele tartott. Mögöttük sóbálvánnyá válva Mitch állt, és döbbenten figyelte a fehér alakot, akit most éles fény vett körül. - Isten szent nevére! - Kell lennie valami más módnak. Egy másik ajtó - fogta meg Roz a karját, és magával vonszolta a folyosón. dália - Történt már ilyen azelőtt is? - Édes istenem, dehogy! Hayley, tartsd innen távol a babát! Őrjöngve és a fájdalomtól lüktető kézzel Stella utánuk rohant. Egy más mód, gondolta. Az erőszak itt nem használ. Addig ütheti a láthatatlan jeget dühödten és kétségbeesetten, míg bírja, de áttörni akkor sem fogja. Ó, istenem, mi lesz a kisfiáival? Észérvek. Megpróbál észérvekkel csatába szállni. Könyörögni fog. És

ígérni. Bármit megígér. Kirohant az esőbe, feltépte a teraszajtót. És bár tudta, mi fog történni, mégis nekivetette magát az ajtónyílásnak. - Ők nem lehetnek a tieid! - kiabálta túl a vihart. - Ők az enyémek! Az én gyermekeim! A mindeneim! Az életem! Szinte rosszul volt a félelemtől, ahogy térdre roskadt. Látta, hogy fiai nyugodtan alszanak, és a nőből áradó, ridegen lüktető fehér fényt kettejük közt Az álmára gondolt. Az jutott eszébe, amiről a fiúkkal beszélgetett röviddel az énekszó felhangzása előtt. - Nem tartozik rád, hogy mit teszek. - Mindent elkövetett, hogy hangja szilárdan csengjen. - Ők az én gyerekeim, és azt teszem, ami a legjobb nekik. Nem te vagy az anyjuk. A fény mintha megreszketett volna, és amikor a fehér alak megfordult, szemében az őrület mellett szomorúság ült. - Ők nem a tieid! Szükségük van rám. Szükségük van az anyjukra. A hús-vér anyjukra. Felemelte vérző, sebes kezét - Azt akarod, hogy vérezzek értük? Megteszem. Meg én. Még mindig térden állva hozzányomta kezét a láthatatlan falhoz, és hagyta, hogy az eső teljesen átáztassa. - Hozzám tartoznak, és nincs olyan dolog a világon, amit meg ne tennék, hogy biztonságban tudjam, és hogy boldoggá tegyem őket. Sajnálom, ami veled történt. Bármi volt is az, bárkit vesztettél is el, nagyon sajnálom. De nem lehet a tiéd, ami az enyém. Nem veheted el tőlem a gyerekeimet. Nem vehetsz el engem a gyerekeimtől. Stella lassan előretolta a kezét, és nyitott tenyere áthatolt a falon. Olyan érzés volt, mintha jeges vízbe nyúlt volna. Habozás nélkül a szobába lépett. Látta Logant a nő mögött, amint még mindig küzd, hogy keresztültörjön a falon. Stella nekivetette a vállát a másik ajtónak. Nem hallotta a kintieket, de látta a férfi arcán a fájdalmat, és azt is, hogy vérzik a keze. - Az a férfi szereti őket. Talán a mai napig ő maga sem döbbent rá, de szereti a gyerekeket. Meg fogja védeni őket. Az apjuk lesz. Olyan apjuk, amilyenre szükségük van. így döntöttem. így döntöttünk. Soha többé ne próbálj elszakítani a gyermekeimtől! A fehér alak szemében most könnyek remegtek, ahogy a teraszajtó felé lebegett. Stella rásimította reszkető kezeit Gavin és Luké fejére. Biztonságban vannak, gondolta. Biztonságban vannak, és élnek. - Segíteni fogok neked - ígérte, ahogy a könnyes szemekbe nézett. Mindannyian segíteni akarunk neked. Ha szeretnéd, hogy segítsünk, adj valami útmutatót. Legalább a nevedet. Áruld el a nevedet! A szellemalak lassan köddé foszlott, de keze az ajtóra mutatott. Az üvegen esőcseppekkel írva egyetlen szó állt. Amelia

Amikor Logan áttört az ajtón mögötte, Stella gyorsan megpördült, és a szájára tette a kezét. - Pszt! Felébreszted őket. Majd a férfi mellkasához dőlt, és halkan zokogni kezdett. utószó - Amelia. Stella reszketett, dacára a száraz ruháknak és a jó adag konyaknak, amit Roz diktált belé. - Amelia a neve. Láttam az ajtó üvegére írva közvetlenül azelőtt, hogy eltűnt. Nem akarta bántani őket. Rám haragudott, és tőlem akarta megvédeni őket. Nem teljesen tiszta az elméje. - Jól vagy? - Logan előtte guggolt. - Biztos, hogy jól érzed magad? Stella bólintott, de újra a konyakospohárért nyúlt - Beletelik majd egy kis időbe, amíg magamhoz térek, de igen, jól vagyok. - Soha életemben nem ijedtem még ennyire meg - nézett Hayley a lépcső felé. - Biztos, hogy a gyerekeknek nem lesz baja? - Nem fogja bántani őket - tette a kezét a lány karjára Stella. - Valami összetörte a szívét, és az elméjét is, azt hiszem. De a gyerekek örömmel töltik el. - Ugye, nem haragszanak, ha azt mondom, hogy ez az egész egyszerűen fantasztikus, ugyanakkor komplett őrület - járkált fel-alá Mitch. - Ha nem a saját szememmel láttam volna... - csóválta meg a fejét. - Szükségem lesz minden adatra, amit össze tudnak szedni, mihelyt képes leszek nekikezdeni a kutatásnak. Megállt, Rozra meredt. - Képtelen vagyok józan ésszel felfogni. Én magam láttam, és mégsem vagyok képes rá. Egy... jobb híján hívjuk egyelőre entitásnak. Egy entitás volt abban a szobában. És a szoba le volt zárva - dörzsölgette szórakozottan a vállát ott, ahol nekiment vele a tömör levegőfalnak. - És a nő odabent volt. - Nem is számítottunk rá, hogy rögtön az első látogatásán ilyen műsorral szolgálhatunk - jegyezte meg Roz, és kávét töltött a férfi csészéjébe. - Nagyon nyugodtan fogadja a dolgot. - Valamennyiünk közül én élek vele együtt a legrégebben. - Az hogyan lehetséges? - Mert ez a ház az enyém. - Roz fáradt volt, és sápadt, de szemében harci tűz égett. - A szellem léte nem változtat ezen a tényen. Ez az én házam. - Élesen szívta be a levegőt, és a konyakból is kortyolt egyet. - Bár be kell ismernem, a ma este történtek engem is megráztak, de azt hiszem, mindannyian így vagyunk ezzel. Még soha nem tapasztaltam olyasmit, ami odafent történt. - Be kell fejeznem az anyagot, amin most dolgozom, de utána tudni akarok mindenről, amit eddig látott, amit eddig láttak - járatta végig a tekintetét a jelenlevőkön.

- Rendben, majd elrendezzük, hogy mindenkivel tudjon beszélni. - Stellának le kell feküdnie - jelentette ki Logan. - Nem, jól érzem magam, de tényleg. - A babaőr felé pillantott, hallgatta a halk zümmögest. - Úgy érzem, a ma este történtek megváltoztattak valamit. Benne... bennem. Az álmok, a kék dália. dália - Kék dália? - szakította félbe Mitch, de Stella csak a fejét rázta. - Elmagyarázom majd, ha egy kicsit összeszedtem magam. De azt hiszem, nem fognak többet előjönni. Azt hiszem, békén hagyja majd, hagyja a virágot nőni, mert ma sikerült közel férkőznöm hozzá. És biztosra veszem, azért van így, mert anyaként szóltam az anyához. - A gyerekeim itt nőttek fel, ebben a házban, de sohasem próbált elszigetelni tőlük. - Mert nem akartál férjhez menni, amíg a gyerekeid kicsik voltak magyarázta Stella, és látta, hogy Logan szeme résnyire szűkül. - Nem hagytál ki néhány lépést? - kérdezte. Stellának sikerült kipréselnie magából egy fáradt mosolyt. - Semmi olyant, ami fontos lenne. Ami a szellemet illeti, talán elhagyta a férje, vagy teherbe esett a szeretőjétől, aki otthagyta a bajban, vagy... nem tudom. Nem tudok most tisztán gondolkozni. - Egyikünk sem, és hiába hiszed, hogy jól érzed magad, még mindig nagyon sápadt vagy - állt talpra Roz. Felviszlek, és ágyba duglak. Amikor Logan tiltakozni kezdett volna, csak megrázta a fejét. - Mindannyian addig maradtok, amíg jólesik. Harper? A fiú tudta, mi a kötelessége, és azonnal felállt ő is. - Igen. Hozhatok valakinek még valamit inni? Mivel még mindig bizonytalannak érezte magát, Stella hagyta, hogy Roz felvigye az emeletre. - Azt hiszem, elfáradtam, de neked azért nem kell feljönnöd. - Egy ilyen trauma után megérdemled, hogy kényeztessenek egy kicsit. Biztos vagyok benne, hogy Logan magának szerette volna ezt a feladatot, de ma este szerintem jobb neked a női társaság. Rajta, vetkőzz le! Az átélt rettegés lassan átadta helyét a fáradtságnak, és Stella szó nélkül tette, amit mondtak neki, majd átosont a fürdőszobán, hogy még egyszer ellenőrizze alvó fiait. - Nagyon féltem. Rettenetesen féltem, hogy nem tudok a fiaimhoz jutni. - Erősebb voltál, mint ő. Mindig is te voltál az erősebb. - Soha még csak hasonló sem történt velem. Még akkor sem... - Stella visszajött a szobába, és ágyba bújt. Azon az éjszakán, amikor Kevin meghalt, semmit nem tudtam tenni. Nem tudtam hozzámenni, nem tudtam visszahozni, vagy megváltoztatni a történteket, bármennyire is szerettem

volna. - De ma tudtál, mit tenni, és meg is tetted. A nők, az olyan nők, mint mi, mindenképpen megteszik, amit tenniük kell. Azt akarom, hogy most pihenj. Még benézek hozzád és a fiúkhoz, mielőtt lefekszem. Hagyjam égve a villanyt? - Nem, minden rendben lesz. Köszönöm. - Odalent vagyunk, ha kellünk. A süket csendben Stella halkan felsóhajtott. Mozdulatlanul feküdt, hallgatózott, várt. De saját lélegzetén kívül semmit nem hallott. Ma estére - legalább ma estére - vége volt. Pillái lassan elnehezültek, és álomtalan alvásba merült. Stella másnap egész nap várta, hogy Logan benézzen a kertészetbe. De nem jött. Biztosra vette, hogy este át fog jönni vacsorára. De nem. Nem is telefonált. dália Végül úgy döntött, hogy az után az éjszaka után a férfinak is szüksége van egy kis távollétre. Tőle, a háztól, bármilyen fajta drámától. Ki hibáztathatná érte? Puszta kézzel próbált meg a fiaihoz, majd hozzá bejutni. Véresre verte értük azt a nagy, erős kezét. Tudott már mindent róla, amit tudni akart, a férfiról, akibe beleszeretett, akit megtanult tisztelni. Megismerte annyira, hogy megbízzon benne minden érzékével. Szerette annyira, hogy tudjon rá várni. Kivárni, míg eljön érte. És amikor a gyerekek már ágyban voltak, és a Hold magasra kúszott az égen, Logan kisteherautója befordult a Harper-ház elé. Ez alkalommal Stella nem habozott, hanem elérohant az ajtóhoz. - Örülök, hogy itt vagy - ugrott a nyakába, és szorosan ölelte, amikor a férfi is átkarolta a derekát. - Annyira örülök. Feltétlen beszélnünk kell. - Gyere ki előbb. Van valami számodra a kocsiban. - Nem várhat? - húzódott hátra. - Leülhetnénk egy kicsit, hogy tisztázzuk a dolgokat. Nem hiszem, hogy különösebben értelmesen viselkedtem volna tegnap este. - Nagyon is értelmesen viselkedtél - szorította meg a kezét megnyugtatóan Logan, és maga után húzta az udvarra. - Miután legalább tíz évet elvettél az életemből, kijelentetted, hogy hozzám jössz feleségül. Ahogy akkor álltak a dolgok, nem volt lehetőségem, hogy be is fejezzük, de most szeretnék neked adni valamit, mielőtt lyukat beszélsz belém. - Talán már nem is akarod hallani, hogy szeretlek. - Arra is sort kerítünk - kapta fel a földről az asszonyt, és a kocsihoz sétált vele. - Meg akarod majd szervezni az életemet, Vörös? JSora jpbeiis - Megpróbálom. És te? Megpróbálod majd szétzilálni az

életemet? - Még szép - hajolt közel hozzá, míg ajkaik összeértek - Pokoli vihar volt tegnap este... minden értelemben! mondta Stella, és arcát a férfi arcához simította. - De már vége. - Ennek igen. Lesz még több is. Megfogta az asszony kezét, megcsókolta, aztán csak nézte a Hold fényében. - Szeretlek, Stella! Boldoggá akarlak tenni, még akkor is, amikor éppen halálra bosszantasz. És a fiúkat is... Tegnap éjjel, amikor láttam, hogy a szellem ott van velük, amikor hiába próbáltam bejutni hozzájuk... - Tudom - emelte Stella ajkához a felsebzett ujjakat. Egy nap, amikor már idősebbek lesznek, tudni fogják, hogy milyen szerencsések, amiért két csodálatos férfit is kaptak apjuknak. És azt is tudom, hogy én milyen szerencsés vagyok, amiért két üyen fantasztikus férfit szerethetek, és akik viszont szeretnek engem. - Akkor gondoltam ki, amikor kezdtem beléd szeretni. - Mikor volt az? - Amikor Gracelandbe kirándultunk. - Nem vesztegeted az idődet. - Amikor meséltél az álmodról. Stella szíve nyugtalanul dobogni kezdett. - A kert. A kék dália. - Aztán később, amikor elmondtad, hogy volt egy másik álmod is, és elmesélted, miről szólt. Elgondolkoztam és... - Benyúlt a kabinba, és kivett egy kis cserepes palántát - Megkértem Harpert, hogy próbálkozzon meg vele. - Egy dália - suttogta Stella. - Egy kék dália. iJjék dália - Harper biztosra veszi, hogy kék virágot fog hozni. A kölyöknek nagyon ügyes keze van. Könnyek égették Stella szemét, és a hangja is elvékonyodott - Ki akartam ásni, Logan. A szellem állandóan unszolt hogy tegyem meg, és úgy látszott, hogy neki van igaza. Nem olyan virág volt, amit én ültettem oda. A terveim ellenére került a kertembe, legyen bár akármilyen szép. És amikor megtettem, amikor kiástam, meghalt. Micsoda ostobaság volt tőlem. - Nos, a legjobb lesz, ha ezt ülteted el helyette. Elültethetjük együtt, te és én, és négyen együtt teremthetünk köré egy kertet. így megfelel neked? Stella két kezébe fogta a férfi arcát - Igen, megfelel. - Az jó, mert Harper úgy dolgozott rajta, mint egy megszállott tudós, hogy szép, sötétkék színt kapjon. Majd meglátjuk, mit kapunk, amikor kinyílik. - Igazad van - nézett fel rá az asszony. - Majd meglátjuk, mit kapunk. - Harper rám bízta, hogy elnevezzem. Úgy döntöttem, hogy Stella álma lesz a neve.

Stellának az egész szíve ott tükröződött a szemében. - Tévedtem veled kapcsolatban, Logan. Mégiscsak tökéletes vagy. Óvatosan a karjára fektette a cserepet, mintha egy újszülött baba lenne. Megfogta a férfi kezét, összekapcsolta az ujjaikat hogy együtt sétáljanak a holdfényes kertben. A házban, a virágillattól terhes szobákban egy másik nő is sétált És zokogott