NORA ROBERTS BŰBÁJOSOK. Morgana

NORA ROBERTS BŰBÁJOSOK Morgana

1

Előhang

Aznap éjjel, mikor megszületett, kidőlt a Boszorkányfa. Már első lélegzetvételével megízlelte a hatalom mámorát-és keservét. Családja eredete több évszázadra nyúlt vissza, őseiről varázslatos legendákat meséltek a helybéliek. A különös csak az volt, hogy az ő esetükben a legendák igazat mondlak. Igen, léteznek más világok, de e világon is olyan helyek, ahol megünneplik, amikor egyegy tiszta lélek felsír a "földet érés" megrázkódtatásában. Miután a Monterey széles partvidékén álló, ódon kőház falai közt felhangzott a kislány életerős bömbölése, több ezer mérföldnyivel távolabb örömünnepet tartottak napjaink névtelen angolszász mágusai. Összegyűltek titkos, szent helyeiken - Írország zöld erdeinek mélyén, Cornwall szélfútta ingoványán, Wales barlangjaiban és Britannia sziklás partjain -, hogy üdvözöljék társuk megérkezését. A vén, göcsös, hajlott fa csendben feláldozta magát. Hagyta, hogy a szél, mellyel több, mint száz éve dacolt, tövestől kicsavarja. Halálával és az édesanya örömmel vállalt fájdalmával egy új boszorkány született a Földre. Hogy él-e majd természetfeletti képességeivel, kérdés - a döntés az övé, hiszen ezt is, mint minden ajándékot, vissza lehet utasítani. Egy biztos: e képességek végigkísérik az életét, csakúgy, mint a szeme színe. Most még csak csecsemő, aki a világot tagolatlan egységnek látja, mint ahogy gondolatai, érzelmei és akarata is egy. Haragosan rázza kis ökleit a világra; édesapja boldogan ránevet, és megcsókolja pelyhes fejecskéjét. Mikor a baba mohón szopni kezdett, édesanyja elsírta magát - amennyire az öröm, ugyanannyira a bánat könnyei is voltak ezek. Tudta, férjével való szerelme több gyümölcsöt nem terem, csak ezt a kislányt. Kopogtatott a jövő ajtaján és bepillantást nyert titkaiba. Miközben álomba ringatta a kisdedet egy régi – régi altatódallal, amely a családban anyáról lányára szállt, tisztán látta maga előtt hogy bizony gyermeke életében is lesznek bőven nehézségek, tévedések és kerülőutak. Egy nap azonban - nem is olyan soká, az egymásra következő életek távlatából -, leányának lépteit is a szerelem irányítja majd. Remélte, mindazon tudás, bölcsesség és igazság közül, melyet megoszt vele, a gyermek megérti a legfontosabbat. "A legtisztább mágia a szívben lakozik."

2

1. Monterey és Carmel lakosai oly nagy tiszteletben tartották a természetet, hogy a kidőlt Boszorkányfa helyén emléktáblát emeltek. A turisták gyakran megálltak mellette, elolvasták a szövegét, majd megcsodálták a bámulatos szépségű ősi fákat, a sziklás partvonalat és a sütkérező sirályokat. A helybéliek, akik még látták a fát a saját szemükkel, és emlékeztek az éjszakára, amikor kidőlt, rendszerint megemlítették azt is, hogy aznap éjjel született meg Morgana Donovan. Akadtak, akik szerint ez jel volt, mások vállat vontak, és véletlen egybeesésnek tartották. Abban viszont mindenki egyetértett: a hely hírnevéhez nagyban hozzájárult, hogy alig egy kőhajításnyira a nevezetes fától egy állítólagos boszorkány élte mindennapjait. Nash Kirkland kíváncsian hallgatta a helyi legendát, és elhatározta, utánajár a dolognak. Ideje nagy részét amúgy is a természetfeletti eseményekről szóló irodalom tanulmányozásával töltötte, és jól ismerte a vámpírokról meg a farkasemberekről szóló történeteket. Soha nem hagyta azonban nyugodni a kérdés, vajon miből élnek ezek a különös szerzetek? Mert az rendben van, hogy éjjel üvöltöznek, és kiszívják a gyanútlan áldozatok vérét, na de miből fizetik a villanyszámlát? Mindenesetre, belőlük élt. Nem mintha hitt volna a lidércekben vagy a vámpírokban, boszorkányokról már nem is beszélve. Egy józan felnőtt ember nem dől be olyan dajkameséknek, hogy jól nevelt úriemberek holdkeltekor denevérré vagy farkassá változnak, a halottak kikelnek a sírjukból, vagy kedves, művelt családanyák éjjel seprűre pattannak, és vadul cikáznak a fák fölött. Ilyesmi csak a könyvek lapjain meg a filmvásznon létezhet. E két helyen azonban minden megtörténhet - hála istennek, - tette hozzá magában. Értelmes ember lévén tisztában volt a játékos, teremtő képzelet és a könnyű, szórakoztató könyvek, filmek értékével. Jó érzékkel meglátta a népi mondák, babonák mélyén azt, ami a ma emberét is foglalkoztatja, és addig érlelte magában, míg forgatókönyv nem lett belőle. Hét éve dolgozott a filmiparban, már legelső filmje, a Kaméleon is kasszasiker lett. Mi tagadás, Nash rendkívül élvezte, amikor saját agyszüleményeit viszontláthatta a filmvásznon. Gyakran beült az előző lakásától egysaroknyira található moziba, és hatalmas adag pattogatott kukoricáját majszolva - büszkén figyelte, ahogy a férfiak visszafojtják a lélegzetüket, és a nők halkan felsikítanak, miközben egyik kezükkel eltakarják a szemüket, másikkal pedig kedvesük karját szorongatják, halálra váltan... Ezért fizettek - hogy megkapják szokásos borzongásadagjukat, azt a jóleső hideglelést, amely nélkül szegényebb lenne az életük.

3

Mindig gondosan utánajárt a részleteknek. Amikor a hátborzongatóan izgalmas Éjfélvér című film forgatókönyvét írta, egy hétre Romániába utazott, és hosszas beszélgetéseket folytatott egy férfival, aki váltig állította, hogy Vlad Tepes havasalföldi fejedelem, azaz Drakula gróf egyenes ági leszármazottja. Sajnos, a férfinak nem nőttek agyarai, és denevérré sem változott holdtöltekor azonban kimerítő ismeretekkel rendelkezett a vámpírlegendákat illetően.

Pontosan az ilyen és ehhez hasonló történetek hozták meg Nash kedvét, hogy forgatókönyvíró legyen - és amikor a mesélő még hitt is abban, amit mondott, az különösen ösztönzően hatott rá. Persze az emberek bogarasnak tartják, vigyorgott magában, miközben kilépett lakása ajtaján. Valójában nagyon is józan, két lábbal a földön járó férfi volt, legalábbis kaliforniai mérce szerint. Számára a szellemvilág megélhetési forrást jelentett csupán - született tehetséggel pendítette meg az emberi lélekben azokat a húrokat, melyek borzongató örömet váltottak ki a nézőkből. Ha már ilyen adottsággal áldotta meg a sors, úgy érezte, azzal szolgálja leginkább a többi embert, ha kamatoztatja e képességét, és - a celluloidszalag segítségével - elővarázsolja a szörnyeteget a gardróbból, némi önfeledt szerelem meg akasztófahumor kíséretében. Nash Kirkland életet lehelt a Mumusba meg a Bakrókába, a kedves Dr. Jekyllt ördögi Mr. Hyde-dá változtatta, és feltámasztotta a múmiákat. E varázslatokhoz neki aztán nem kellett semmi más, csak papír meg ceruza - talán épp ezért lett ilyen kiábrándult. Nem mintha nem élvezte volna maga is a természetfeletti legendákat, de ő tudta a legjobban: mindez mese csupán. Ismert legalább egymilliót, sőt maga is kitalált pár százat. Remélte, Morgana Donovan, Monterey boszorkánya segít neki megírni a következőt. Az elmúlt hetekben, miután ideköltözött, és berendezkedett új lakásában - amelyet azonnal megszeretett -, majd kipróbálta magát a golfban - amelyet, reménytelen esetnek bizonyulva, azonnal megutált -, és hosszasan gyönyörködött erkélyéről a kilátásban, megfogant benne az ötlet: ideje írnia egy forgatókönyvet a boszorkányokról is. Lehet, hogy a végzet, mint olyan, csakugyan létezik, különben miért vezette volna sorsa pont ebbe a kisvárosba, egy gyönyörű házba, melytől pár percnyire állítólag egy boszorkány él? Beült a kocsijába, és, miközben együtt fütyörészett az autórádióval, azon tűnődött, vajon hogyan nézhet ki egy modern boszorkány? Turbán lesz rajta, süveg vagy fekete köntös? 'I'ulajdonképpen mindegy, vont vállat elégedetten. A legelképesztőbb bolondság is színt vihet az életbe. Ezúttal szándékosan nem járt utána alaposabban a lány múltjának - előbb szerette volna elfogulatlanul megnézni magának. Fontos volt számára az első benyomás, ettől remélte a könyv alapötletét. A részleteket kidolgozni ráér később is. Egyelőre csak annyit tudott róla, hogy itt született Montereyben, huszonnyolc éves, és hogy saját, jól menő üzlete van, melyben a gyógynövényektől kezdve a kristályokig minden bűbájos kellék kapható. 4

Már azért is dicséretet érdemel, gondolta magában, hogy itt maradt a szülővárosában. Bár Nash alig egy hónapja mondhatta magát monterey-i lakosnak, már nem is értette, hogyan élhetett eddig máshol... Pedig, gondolta szögletes arcán fanyar mosollyal, isten a megmondhatója, hány helyen lakott már. Most viszont a sorozatos kasszasikereknek köszönhetően maga mögött hagyhatta Los Angeles zaklatott nyüzsgését, szmogját, és megvehette ezt a hangulatos kertes házat, a pazar kilátással együtt. Március eleje volt, de ő már lenyitotta Jaguárja tetejét, és hagyta, hogy a hűvös tavaszi szellő belekapjon sötétszőke hajába. A levegőben a tenger, a frissen nyírt fű és a meleg éghajlat virágainak fűszeres illata keveredett. A kék égbolt ragyogását egyetlen felhő sem árnyékolta, az autója pedig a nevéhez méltóan úgy dorombolt, mint egy nagymacska. Nash nemrég szakított a barátnőjével, miután kapcsolatuk kezdett rémálommá válni. Most, hogy újra szabadnak érezte magát, és megtalálta otthonát ezen a gyönyörű helyen, úgy vélte, élete tökéletesebb nem is lehetne. Már messziről észrevette a boltot. Ott állt a sarkon, ahogy mondták, egyik oldalán egy étterem, a másikon egy butik. Nyilván nagy lehetett a forgalma mindegyiknek, mivel csak a következő saroknál talált magának parkolóhelyet. Nem bánta, kimondottan jólesett most egy kis séta. Elhaladt egy csoport turista mellett, akik azon vitatkoztak, hol ebédeljenek, majd egy nádszálvékony, fuksziaszínű selyemruhában pompázó hölgy következett, aki két afgán agarat vezetett hosszú pórázon, végül megelőzött egy üzletembert, aki kényelmesen baktatott a járda közepén, miközben a mobiltelefonján beszélt valakivel. Csoda, hogy szerette Kalifornát? Megállt a bolt előtt. Az ablakon nagy betűkkel ez állt: WICCA. Elmosolyodott, és lassan bólintott. Tökéletes névválasztás: így mondták a boszorkányt az óangolban. Ahogy ízlelgette magában a szót, hajlott hátú, púpos vénasszonyok jelentek meg lelki szemei előtt, ahogy régi, kétkerekű szekereken átzötykölődnek a falvakon, varázsigéket mormolnak, és megszabadítják a tehenek tőgyét a kelésektől. A kamera először a tájat mutatná, szőtte tovább a gondolatait. Borongós, felhős idő, üvöltő szelek. Kis, lepusztult falucska, törött kerítés, bespalettázott ablakok. Egy ráncos vénasszony siet a poros úton, karján gondosan betakart kosárral. Egy nagy, fekete holló hangos károgással vitorlázik tova. Suhogó szárnyakkal lefékez, és egy rozsdás kapufélfára telepszik. Az asszony és a holló egy ideig némán méregetik egymást, majd a távolból hosszú, kétségbeesett sikítás hallatszik. Nash csak akkor eszmélt fel, amikor valaki kiviharzott a bolt ajtaján, és figyelmetlenségében beléütközött a járdán. –Bocsánat - szabadkozott az illető fojtott hangon.

5

Nash elnézően bólintott, jobb is, hogy kizökkent a képsorból, addig úgysem érdemes nagyon belemelegednie, amíg nem beszélt a "szakértővel". Egyelőre a kirakathoz lépett, és alaposan szemügyre vette a kiállított portékákat. A látvány lenyűgöző, ismerte el magában, kiváló drámai érzékről tanúskodik. Mélykék bársonydrapéria futott alá az ablakban, hol magasabban, hol alacsonyabban, hol szélesebben, hol keskenyebben - mintha egy folyó kanyarogna az üveg mögött, mely itt-ott vízesésekbe torkollik. A bársonyon elszórtan különböző drágakövek és kristályok csoportjai "lebegtek", varázslatosan csillogva a reggeli napfényben. Némelyik áttetszőnek tűnt, mint az üveg, de többnyire a legváltozatosabb színárnyalatokban pompáztak. Akadt közöttük rózsaszín, tengerkék, püspöklila, éjfekete. Az egyik csoport varázspálcát, formázott, egy másik kastélyt, egy harmadik pedig kicsi, mesebeli városkát. Nash elismerően csücsörített, és előre - hátra hintázott a sarkán. Nem csodálta, hogy jól ment a bolt - nincs olyan ember, akit ne ragadnának meg ezek a színek, ezek a formák, ez a csillogás. Arról nem is beszélve, hogy egyesek különleges erőt tulajdonítanak a kristályoknak, mindegyiknek mást. Hogy mire alapozzák ezt, rejtély - de csodálatraméltó rejtély. Egy biztos: a kövek csodaszépen festettek. Felettük gyönyörűen csiszolt függődíszek csüngtek alá láthatatlanul vékony fonalakon, a szivárvány színeit sugározva mindenfelé. Vajon hol tartja a boszorkányüstöt? A bolt hátuljában? Erre a gondolatra vigyorognia kellett. Vetett egy utolsó pillantást a kirakatra, majd belépett az ajtón. Erős kísértést érzett, hogy vegyen magának valamit, ha mást nem, egy levélnehezéket vagy egy prizmát. Ha a lány nem tart sárkánypikkelyt vagy farkasfogat, be kell érne ezekkel. A bolt zsúfolásig tele volt emberekkel. Az én hibám, fedte meg magát Nash. Megfeledkezett róla, hogy szombat van. De legalább lesz ideje kényelmesen, feltűnés nélkül körülnézni, és megfigyelni, hogyan vezeti egy huszonegyedik századi boszorkány az üzletét.

A pultok idebenn legalább olyan drámai hatást gyakoroltak rá, mint a kirakat odakinn. Az egyiken egy nagy sziklarög hevert, középen kettéhasítva - a belsejében ezer apró kristályfog tündökölt. Egy másikon számos kecses, színes folyadékkal teli üvegcse sorakozott. Nash kissé csalódott, amikor elolvasta az egyik cédulát, és kiderült, hogy "nyugtató hatású rozmaringos fürdőolaj" van benne szerelmi bájital helyett... Kínáltak még itt szárított virágokat illatosítónak, gyógynövényeket teának és fűszernek, valamint gyertyákat, kristályokat minden méretben, színben, formában és mennyiségben. Ékszerek is akadtak a széles választékban, persze- főként ékkövesek - mindegyik egyedi darab. Emellett kézimunkák, festmények, fa- és kőszobrok sorakoztak a polcokon, olyan ízlésesen elrendezve, hogy a boltot akár galériának is lehetett volna nevezni. Nashnek, akit mindig lenyűgöztek a szokatlan tárgyak, azonnal megtetszett egy szürkés ónlámpa, amely tulajdonképpen szárnyas sárkányt mintázott vörösen izzó szemmel.

6

Ekkor vette észre a lányt. Már első pillantásra megállapította magában, hogy ilyen, és csakis ilyen lehet egy modem boszorkány. Szőke volt, és miközben két vevővel vitatkozott egy görgelékkőből készült asztal fölött, rosszallóan összevonta a szemöldökét. Fekete bársonyblúz meg szoknyája apró, rendkívül vonzó, nőies alakot rejtett. Csillogó fülbevalói egészen a válláig értek, minden egyes ujján-melyek hosszú, vérvörösre lakkozott körmökben végződtek - gyűrűt viselt. - Szép darab, ugye? - kérdezte egy puha, dallamos hang a háta mögött. Nash meglepetten fordult el a sárkány alakú lámpától - és a kobaltkék szempár láttán elakadt a lélegzete. A szíve hevesen dobogni kezdett; még a vonzó szőke boszorkányról is megfeledkezett a sarokban. - Tessék? - A sárkány - biccentett a lány az ónlámpa felé, miközben végigfuttatta az egyik ujját a pikkelyeken. - Épp azon gondolkodtam, ne vigyem e haza magammal - mosolygott a férfira puha, telt, festetlen ajkával. - Szereti a Sárkányokat? - Megőrülök értük - vallotta be Nash. - Gyakran vásárol itt? - Igen. - A lány hátrasimította derékig érő, rakoncátlanul hullámos haját, mely sötéten csillámlott, mint az éjfél. Nash nagy nehezen kiszabadult a szempár bűvöletéből, és szemügyre vette beszélgetőpartnerét. Ébenfekete haj, porcelánfehér bőr, nagy szem, hosszú pillák. Orra fitos és keskeny. Karcsú, és majdnem olyan magas, mint ő. Egyszerű, kék ruhája kiváló ízlésről, egyéni stílusról és finom, nőies vonalakról árulkodott. Van benne valami, hm, valami szikrázó, szögezte le magában a férfi. Egyelőre nem tudta pontosabban meghatározni, ahhoz túlságosan elmerült az élvezetében... A Lány kedvesen megvárta, míg Nash kibámészkodja magát, majd kecses mozdulattal körbemutatott. - Járt már a Wiccában? - Még nem. Sok szép holmi van itt, az biztos. - Érdeklik a kristályok? - Igen - bólintott a férfi, és lustán kézbe vett egy nagy ametiszt gömböt. - Bár nem értek hozzájuk. Annyira utáltam a földrajzot, hogy egyszer meg is buktam belőle a gimnáziumban. - Ne aggódjon, itt senki nem fogja osztályozni a tudását...! - A lány a kristály felé biccentett a fejével. - Ha kapcsolatba szeretne kerülni a belső énjével, csak tartsa a bal kezében! - Vagy úgy - felelte Nash kissé gúnyosan, de, hogy a lány kedvében járjon, átvette az ametisztet a bal kezébe, még fel is emelte. Szabadkozva megrázta a fejét, és már-már bocsánatkérően bevallotta, nem érez semmit. Ez persze nem volt teljesen igaz, mert a 7

legteljesebb élvezettel figyelte, hogyan libben meg a lány kék ruhája a combjánál, miután belépett valaki az üzletbe. Ezt azonban jobbnak látta megtartani magának. - Ha már úgyis rendszeresen megfordul itt, megtenné, hogy bemutat a boszorkánynak? A lány kérdőn felemelte a szemöldökét, és követte a férfi pillantását a szőke szépséghez, aki épp akkor végzett a két vevővel. - Boszorkányra van szüksége? - Így is lehet mondani. - Pedig nem úgy tűnt, mint aki nem boldogul szerelmi bájital nélkül - villantott a lány egy kacér pillantást Nashre, aki nyomban el is vigyorodott. -Kösz. Ööö... Tulajdonképpen a kutatómunkámhoz lenne szükségem rá. Forgatókönyveket írok, épp egy boszorkányos filmen töröm a fejem, amely a kilencvenes években játszódna. Tudja, boszorkák titkos gyülekezete, emberáldozatok, egy kis szerelem... - Értem - bólintott a lány hamiskás mosollyal, amitől finoman megrezzentek hegyikristály fülbevalói. - Eladósorba került hajadonok ködtáncot járnak egy erdei tisztáson, meztelenül. Titkos varázsfüveket szednek, szigorúan teliholdkor, hogy a belőlük készült főzet segítségével buja orgiákba hajszolják szerencsétlen áldozataikat... - Igen, valami ilyesmi - hagyta rá a férfi. Ahogy közelebb hajolt a lányhoz, megérezte hűvös, sötét illatát, mely leginkább az éjszakai erdőéhez hasonlított. - Ez a Morgana tényleg azt hiszi magáról, hogy boszorkány? - Nem hiszi. Tudja. Megkérdezhetem, hogy hívják? - Kirkland. Nash Kirkland. A lány melegen felnevetett. - Hát persze! Szeretem a filmjeit, Mr. Kirkland. Az Éjfélvér a kedvencem. Sikerült úgy megformálnia a vámpírt, hogy hűen tükrözte a hagyományos leírásokat, ugyanakkor szellemes és érzékeny is legyen, mint egy modem értelmiségi. - Úgy gondoltam, egy élőhalott nem attól élőhalott, hogy éjjel kimászik a koporsójából egy elhagyott temetőben. - Mint ahogy egy boszorkány sem attól boszorkány, hogy bájitalt keverget egy üstben. - Pontosan. Éppen ezért szeretnék beszélni vele. Nagyon okos lány lehet, ha ilyen ügyesen szervezi magát. - Menedzseli? - kérdezett vissza az ébenfekete szépség, majd lehajolt, és felvett a földről egy nagy, hófehér macskát, mely időközben hozzájuk surrant, és a lábához dörgölőzött.

8

- Komoly hírneve van - magyarázta a férfi. - Még Los Angelesben is beszélnek róla. Én is ott hallottam először a nevét. Tudja, az emberek gyakran megosztják velem, ha valami különöset tapasztalnak. - Nem csodálom - bólintott a lány, és megcirógatta a cica selymes kobakját. Most már két szempár meredt Nashre, egy kobaltkék meg egy borostyánsárga. - Maga viszont nem hisz a varázslatokban vagy a természetfeletti erőkben, ugye? - Én abban hiszek, amiből kasszasikert tudok írni - mondta a férfi magabiztosan. Volt benne valami kisfiúsan megnyerő. - Nos, mit gondol? Szólna pár jó szót az érdekemben? A lány fürkésző pillantást vetett rá. Túlságosan biztos a dolgában, gondolta. Az élet számára olyan, mint valami nagy, kényelmes rózsaágy - talán itt az ideje, hogy megszúrja végre egy tövis. - Erre semmi szükség - ingatta a fejét, majd Nash felé nyújtotta hosszú, karcsú kezét. Egyetlen, gondosan megmunkált ????gyűrűt hordott az ujjain. A férfi ösztönösen elfogadta, és nyomban fel is szisszent-mintha villamos áram szaladt volna le egészen a válláig. A lány csak mosolygott. - Én vagyok a boszorkánya. Statikus elektromosság, bizonygatta magának Nash egy pillanattal később, miután Morgana elfordult, hogy válaszoljon egy vevő kérdésére valami szentjánosfűvel kapcsolatban. A macskát továbbra is a kezében tartotta, és finoman cirógatta a bundáját... Ahá, szóval ettől töltődött fel a keze! A gondolattól ösztönösen újra megrándultak a férfi ujjai. "Én vagyok a boszorkánya". Nem "a boszorkány", hanem "a boszorkánya". Nash nem tudta, örüljön-e a szóhasználatnak -kissé bensőségesebbnek érezte a kelleténél. Nem mintha nem lett volna hízelgő egy ilyen gyönyörű lánytól, de az a mosoly, miközben megcsípte az áram... enyhén szólva ijesztőnek tűnt. Most már értette, miért látta "szikrázó"- nak az imént. Varázslatos. Nem, nem abban az értelemben, nyugtatta meg magát, miközben elnézte, ahogy Morgana egy csokor szárított gyógynövényt rendezget. Az ő varázsereje abban rejlett, amiben más, hasonlóan elragadó lányoké, ellenállhatatlan vonzerejében és félelmetes magabiztosságában. Nash ugyan soha nem futamodott meg a szebbik nem jelentős akaraterővel megáldott képviselői elől, de tagadhatatlanul könnyebb dolga volt a lágy, engedékeny fajtával. Tulajdonképpen mindegy - végtére is érdeklődése a lány iránt kizárólag szakmai természetű. Najó, a "kizárólag" nem felel meg teljesen a valóságnak... Az a férfi, aki képes pusztán szakmai szemmel Morgana Donovanre nézni, legalább egyévtizede halott. Akárhogy is, tartani fogja magát a fontossági sorrendhez. Amikor a lány végzett a vevőjével, a férfi szégyenlős mosollyal a pulthoz lépett. - Elnézést, kapható itt valami varázslat bűntudat ellen? 9

- Szerintem maga anélkül is boldogul - felelte Morgana. Más esetben már faképnél hagyta volna az illetőt, de biztos lehetett valami oka, hogy az imént úgy érezte, szóba kell elegyednie vele. Nem hitt a véletlenekben. Akárhogy is, akinek ilyen meleg barna szeme van, nem lehet teljesen idióta. - Ami a beszélgetést illeti, kissé rosszul időzített, Nash. Hétvégén mindig nagy a hajtás. - Hatkor zárak, ugye? Mit szólna, ha visszajönnék akkor, meghívnám egy italra, vagy... egy vacsorára? A lány kis híján visszautasította az ajánlatot, de időben sikerült megfékeznie magát. Az lenne a legjobb, ha elgondolkodhatna a válaszon, vagy belenézhetne a kristálygömbjébe, de erre most nincs idő. Mielőtt szóra nyithatta volna a száját, a hófehér macska egy kecses rugaszkodással felpattant, majd a cicák légies könnyedségével és puhaságával, az asztalon termett. A férfi szórakozottan megvakargatta a füle tövét. Az állat nem húzódott el sértődötten, és nem is fújt rá haragosan, ahogy idegenekkel szokta tenni - kéjesen összegömbölyödött, majd dorombolni kezdett, és elkeskenyedett szemmel Morganára bámult. - Úgy látom, Lunának nincs kifogása a dolog ellen - dünnyögte a lány. - Hát jó, hatkor találkozzunk - egyezett bele vonakodva. - Majd meglátom, mit tehetek magáért. - Nagyszerű! - mosolyodott el Nash. Még egyszer végigsimított Luna bundáján, utána elindult kifelé. Morgana összevont szemöldökkel előrehajolt, míg szeme egy magasságba nem került a macskáéval. - Remélem, tudod, mit csinálsz! Luna nagy nyugodtan felült, és mosakodni kezdett.

A lánynak az elkövetkező órákban egy perc ideje sem maradt Nashre gondolni. Mivel születése óta harcban állt meglehetősen, hirtelen természetével, örült volna, ha adódik egy nyugodt órája, hogy átgondolja, miként viselkedjen a férfival szemben. Ennyi vevő mellett erre azonban a leghalványabb esély sem látszott - remélte, egy ilyen magabiztos, kölyökkutya-tekintetű író nem hozza ki a sodrából. - Phü - zuttyant le Mindy, a szőke, északi eladólány a pult mögötti székre. - Karácsony óta nem voltak ennyien, mint ma! - Talán jobb, ha egész hónapban hétköznapi nyitvatartás szerint dolgozunk szombaton is. Mindy elmosolyodott, és elővett egy rágógumit fekete szoknyája zsebéből. - Csak nem dobtál be valami bűbájt? Morgana kézbe vett pár kisebb kristályt, és egy kastélyt rakott ki belőlük.

10

- A csillagok állása most igen kedvező az üzletünknek - mosolygott vissza. - Arról nem is beszélve, hogy a kirakatunk ezúttal bámulatosra sikeredett. Nyugodtan menj haza, Mindy, majd én összeírom a bevételt, és bezárom a boltot. - Rendes tőled - hálálkodott a szőke szépség, majd kecsesen felállt, és nyújtózkodni kezdett. Hirtelen összevonta a szemöldökét. - Mmm... ezt már szeretem! Magas, markáns, magabiztos és megnyerő... Morgana kinézett, és meglátta Nasht az ablakon át. A férfinak ezúttal nagyobb szerencséje volt a parkolással, épp most kászálódott ki nyitott tetejű Jaguárjából. - Felejtsd el, leányom! - rázta meg Morgana jóindulatúan a fejét. - Messziről látszik, hogy az a fajta pasas, aki képes vérveszteség nélkül összetömi a szíved. - Oda se neki! Már napok óta nem törte össze a szívem senki... Lássuk csak! Félelmetes gyorsasággal és pontossággal felmérte Nash jellemzőit. - Úgy száznyolcvanöt centi lehet, és nyolcvan kiló szívdöglesztő izom... Laza nemtörődöm, amolyan értelmiségi fickó Szereti a természetet, de nem remetealkat. Itt - ott kiszívta a haját a nap, és szépen le van barnulva. Szerencsés fickó, arányosak az arcvonásai, sokáig fiatalos lesz a külseje. Az érzéki szájáról már nem is beszélve... - Mindy! Képes lennél nagyobb odaadással beszélni egy jöttment férfiról, mint arról a kutyakölyökről, amelyet a múlt kor láttál a kisállat-kereskedés kirakatában?! A lány elnevette magát, és kibontotta a haját. - Sajnos, igen... Némelyikről különösen. Amikor nyílt az ajtó, Mindy fotómodelleket megszégyenítő pózba vágta magát - csábos fekete ruhája finoman megfeszült nőies bájain. - Üdv, szépfiú! Szeretne valami... varázslatosat? Nash azonnal elmosolyodott, mint mindig, ha rámenős nővel hozta össze a sorsa. - Mit ajánl? - Nos... - kezdte a lány, és úgy dorombolt, hogy azt még Luna is megirigyelhette volna. - Mr. Kirkland nem vásárolni jött, Mindy - szólt közbe Morgana derűsen. Kevés dolgot talált szórakoztatóbbnak annál, hogy munkatársnője egy vonzó férfi társaságában tette-vette magát. - Talán majd legközelebb - pillantott Nash sokatmondóan az eladólányra. - Felőlem bármikor - nézett vissza Mindy még annál is sokatmondóbban, majd lassan megkerülte a pultot, macskaléptekkel ellejtett a férfi mellett, és mielőtt távozott volna, vetett egy ellenállhatatlan búcsúpillantást. 11

- Ha jól sejtem, Mindy igencsak fellendítheti a forgalmat. - Akárcsak a férfiak vérnyomását, hatótávolságon belül... Hogy van a magáé? - Akad itt valahol egy oxigénpalack? - vigyorgott Nash. - Sajnos azt nem tartunk, de odakinn kilihegheti magát, érintette meg Morgana barátságosan a férfi karját. - Kérem, foglaljon helyet! Nekem még el kell intéznem ezt•azt... Ó, istenem. - Igen? - Egyszer felejtem el megfordítani a táblát, hogy zárva vagyunk, és tessék... - A következő pillanatban Morgana azonban szélesen elmosolyodott. - Szép estét, Mrs. Littleton! - Morgana, drágám! - szólalt meg az asszony panaszos, elnyújtott hangon. Nash megítélése szerint az idős hölgy hatvan hetven év körüli lehetett. Úgy dübörgött át a helyiségen, mint valami kiérdemesült harci elefánt, színes kendői zászlókként lebegtek utána. Valószínűtlenül világosvörös haja vidáman göndörödött telihold alakú arca körül. Szemhéját élénk smaragdzöldre festette, ajkát viszont mély bíborvörösre rúzsozta. Morgana felé nyújtotta gyűrűkkel teleaggatott ujjait, és megragadta mindkét kezét. - Sajnálom, hogy csak most tudtam ideérni, de kénytelen voltam megdorgálni egy fiatal rendőrt, aki meg akart bírságolni. Képzelheted, egy tejfölösszájú taknyos, még nem is borotválkozik, és engem próbál a törvényről kioktatni! - Haragosan szusszant egyet, lehelete friss borsmentaillatot árasztott. - Szánnál rám pár percet, szívecském? - Természetesen - felelte Morgana. Nem tehetett mást, túlságosan kedvelte a hóbortos öregasszonyt ahhoz, hogy valami mondvacsinált ürüggyel visszautasítsa. - Angyal vagy! Igazam van?! - pillantott Mrs. Littleton a férfira megerősítést követelően. - De mennyire... Az asszony sugárzó mosollyal jutalmazta Nasht a helyes válaszért. ?Ahogy felé fordult, temérdek lánca és karkötője nagyzenekarba illő csinnadrattával csendült össze. -A Nyilas jegyében született, ugye? - Ööö... - habozott a férfi, majd egy laza, szellemi mozdulattal átjavította a fejében születési időpontját. – Pontosan! Elképesztő... Honnan tudta?! Mrs. Littleton kidüllesztette amúgy is terjedelmes keblét. - Mindig is jó emberismerő voltam... Egy perc, és már viheti is a kedvesét. - Nem a kedvesem - javította ki Morgana mosolyogva. - Mit tehetek önért? - Csak a szokásos kamaszbűbáj - hunyorított az asszony jelentőségteljesen.

12

Morgana elfojtott magában egy sóhajt. - Az unokahúgomról lenne szó - folytatta Mrs. Littleton. – Nemsokára diákbál... és hát, megismert egy helyes fiút a matekórán… Ezúttal szigorú leszek, fogadkozott magában Morgana. Mint egy kőszikla. Megragadta az idős hölgy karját, és pár lépéssel eltávolodtak Nashtől. - Mrs. I.ittleton, már a múltkor is megmondtam, hogy nem vállalok ilyen jellegű munkát. Az asszony hosszú műszempillái kétségbeesetten megremegtek. - Tudom, hogy általában nem vállal, de... nem lehetne most az egyszer kivételt tenni? A nemes cél érdekében... - Melyik cél nem az? - kérdezett vissza a lány fáradtan, majd szúrós pillantást vetett Nashre, aki észrevétlenül közelebb hajolt. Még pár lépéssel odébb vezette Mrs. Littletont. – Biztos vagyok benne, hogy az unokahúga nagyszerű lány, de bűbájt alkalmazni egy diákbálos találka érdekében igencsak könnyelmű dolog volna. A válaszom tehát végérvényesen: nem Még mielőtt az asszony tiltakozhatott volna, gyorsan hozzátette: - Nem nyúlhatok bele olyan sorseseményekbe, amiken nem szabad változtatni. Még tönkretenném az életét. - Csak egy estéről lenne szó... - Elég egy estére megváltoztatni a végzetet ahhoz, hogy más szálon fusson az élet akár évszázadokig. - Mrs. Littleton lesütött pillantása láttán Morgana kezdte úgy érezni magát,mint egy zsugori, aki még a kenyérhéjat is megtagadja az éhhalál szélén álló koldustól. - Tudom, csak azt szeretné, hogy a bál emlékezetes maradjon az unokahúgának, de... a végzet nem játék. - Olyan szégyenlős a szentem! - sóhajtott az asszony. Elég kifinomult hallással rendelkezett ahhoz, hogy egyből megérezze a lány hangjában a gyengült ellenállást. – Nincs önbizalma, és a külsőjével sem elégedett, pedig nagyon csinos... - Morgana sejtette, mi következik ezután, és igaza lett: az idős hölgy előkapta a retiküljéből az unokahúga fényképét. - Látja? Látom, bár ne látnám, gondolta a lány. Elég volt egy pillantást vetnie a valóban bájos kamaszlány bánatos arcára, máris megesett rajta a szíve. Ördög és pokol! - szitkozódott magában. Halálosan szerelmes a fruska, talán most először életében. Nyilván kapott a fiútól egy Bálint-napi lapot, és még aznap éjjel rongyosra rágta a kispárnáját. - Hát jó. Egy icipicit besegítek neki... de nem ígérek semmit. - Csodálatos! - hálálkodott Mrs. Littleton, és a sikeres közbenjárás örömében elővett egy másik fényképet. A gimnázium tavalyi évkönyvéből vágta ki az iskolai könyvtárban, a fiút ábrázolta. - Matthew-nak hívják. Ugye, milyen szép név? Mathew Brody és Jessie Littleton... merthogy utánam nevezték el az unokahúgomat... Drágám, kezdj hozzá hamar! A bál május első hétvégéjén lesz. 13

- Aminek meg kell történnie, az meg is fog történni nyugtatta meg Morgana az asszonyt, és zsebre tette a két fényképet. - Hálálja meg az isten! - csókolta meg az idős hölgy diadalittasan a lányt. - Nem is tartalak fel tovább. Majd hétfőn beugrok megint, szeretnék venni ezt-azt. - Kellemes hétvégét! - köszönt el tőle Morgana, és fáradtan figyelte, ahogy Mrs. Littleton peckesen távozik. Kissé dühös volt, hogy megint hagyta magát rábeszélni. - Miért nem fizetett semmit sem a szolgálataiért? - ráncolta össze a homlokát értetlenkedve Nash. A lány kimérten oldalra biccentette a fejét. Szúrós pillantásába most belesűrűsödött minden felgyülemlett haragja. - A varázserő nem arra való, hogy hasznot húzzanak belőle! A férfi vállat vont, és Morganához lépett. - Igazán nem akarom megbántani, de attól tartok, Mrs. Littleton játszi könnyedséggel az ujja köré csavarta magát. A lány halványan elpirult. Ha akadt valami, amit jobban utált a gyengeségnél, az a nyilvánosság előtt tanúsított gyengeség volt. - Mint mindig - ismerte el sóhajtva. A férfi felemelte a hüvelykujját és letörölte Morgana arcáról a vörös rúzsnyomot, amit Mrs. Littleton ajka hagyott rajta. - Én még azt hittem, a boszorkányok hajthatatlanok... - A jószívű, hóbortos asszonyoktól mindig ellágyulok. Akárcsak maga... hisz nem is a Nyilas jegyében született! Nash sajnálta, hogy le kell vennie a hüvelykujját a lány hűvös, sima arcáról. - Nem? Hát akkor melyikben? - Az Ikrekben. A férfinak elkerekedett a szeme. Gyorsan zsebre dugta a kezét. - Talált. Nash zavara láttán Morgana máris jobban érezte magát. - Azért kedves magától, hogy füllentett a kedvéért, cserébe pedig kedves leszek, bár Mrs. Littleton kissé felzaklatott. Jöjjön, menjünk hátra, főzök egy gyógyteát! - Amikor észrevette a férfi fancsali ábrázatát, elnevette magát. - Borom is van, ha azt kér.

14

- Megköszönném - sóhajtotta Nash megkönnyebbülten. Követte a lányt az üzlet mögötti kis szobába, amely egyben szolgált raktárként, irodaként és konyhaként. Ehhez képest nem tűnt túlzsúfoltnak - két falát padlótól mennyezetig polcok borították, rajtuk még kibontatlan dobozokkal, már kicsomagolt áruval és könyvekkel. Egy lekerekített élű cseresznyefa íróasztalon sellő alakú rézlámpa díszelgett, mellette modern, faxos telefon és iratok gondosan egymásra rakott halmaza, melyet egy lapos fenekű, csiszolt üvegnehezék tartott a helyén, a szivárvány összes színében pompázva. Az íróasztal mögött egy pici hűtőszekrény állt, mellette kétégős gáztűzhely, amellett pedig egy lehajtható lapú asztal két székkel. A szoba egyetlen ablakában gyógynövények virágoztak, sőt burjánoztak apró virágcserepekben. A férfi észrevétlenül a levegőbe szimatolt zsálya, talán szurokfű is, persze az elmaradhatatlan levendula. Otthonos illat. Bármi volt még közöttük, kellemes az összhatás. Morgana levett két tiszta üvegpoharat a mosogató fölötti polcról. - Foglaljon helyet! - mutatott az egyik székre. - Nincs sok időm, de azért nyugodtan helyezze kényelembe magát. Kivett egy hosszú nyakú üveget a hűtőszekrényből, és töltötte a sápadt aranyszínű bort a poharakba. - Jól látom, hogy nincs címke az üvegen? - Igen. Saját recept - felelte a lány, majd mosolyogva kortyolt egyet. - Ne aggódjon, nem úszkálnak benne tarajosgőteszemek... Nash majdnem elnevette magát, de amikor észrevette, milyen tekintettel méregeti Morgana a pohara mögül, kényelmetlen érzés fogta el. Akárhogy is, nem akart megfutamodni a kihívás elől. Kortyolt egyet a borból - kellemesen hűvös volt, kissé édeskés és sima, mint a selyem. - Finom! - Köszönöm - biccenten a lány, és helyet foglalt mellette. - Nos, egyelőre még nem tudom, mi lenne jobb: ha segítenék magának, vagy ha hallgatnék, mint a sír. Mindenesetre, érdekel munkája, különösen most, hogy az én munkámat választotta témának. - Ezek szerint szereti a filmeket - próbálta a férfi megtalálni a közös hangot. Fél kézzel a széke háttámlájára könyökölt, talpával pedig szórakozottan Lunát dögönyözte, miután az állat többször is a lábához dörgölőzött. - Az, emberi képzelőerő minden megnyilvánulási formáját szeretem. - Nagyszerű… - Ugyanakkor - szakította félbe Morgana - cseppet sem vagyok biztos benne, jót tenne-e Hollywood ezeknek a titkoknak.

15

- Ettől mi még beszélgethetünk- mosolygott rá a férfi újra. A lány most már biztosan tudta, Nashben is rejlenek olyan erők, amelyekkel számolnia kell. Miközben ezen tűnődött, Luna felugrott az asztalra. A férfi csak most vette észre, hogy a macska nyakán nyaklánc függ, azon pedig kör alakúra csiszolt kristály. - Nézze, Morgana, nem célom, hogy bizonyítsam a boszorkányság. létezését vagy nem létezését. Nem áll szándékomban megváltani a világot, egyszerűen csak szeretnék készíteni egy filmet. - Miért pont a horror és a mágia érdekli? - Hogy miért? Nos… Nash mindig kellemetlenül érezte magát, amikor ezt kérdezték tőle. Vállat vont. - Fogalmam sincs. Talán azért, mert amikor az emberek elmennek a moziba, és megnéznek egy félelmetes filmet, már az első sikoly után megfeledkeznek róla, milyen pocsék napjuk volt az irodában. - Hirtelen hamiskás fényjelent meg a Szemében. - Vagy azért, mert az első komolyabb sikeremet a női nemnél akkor értem el, amikor egy lány a nyakamba ugrott a moziban Carpenter Halloweenjának éjféli vetítésén... Morgana kortyolt egyet a borból, és fontolóra vette a hallottakat. Lehetséges, hogy egy értelmes, érzékeny lélek lakozik az önelégült külső mögött? A férfi kétségtelenül tehetségesnek tűnt és tagadhatatlanul vonzónak. A lányt kissé zavarta, hogy vele kapcsolatban is, akárcsak Mrs. Littletonnal, azt érezte, hogy engednie kell. Márpedig, ha ő úgy dönt, hogy nemet mond, akkor nemet mond és kész! Akárhogy is, előbb meg kell próbálnia kiug¬rasztani a nyulat a bokorból. - Előbb mesélje el a történetét! Nash megragadta az alkalmat, és nyitott, mintha sakkjátsz¬mát játszana. Egyelőre még nincs semmilyen történet, amelyet meg¬oszthatnék magával. Épp ezért van szükségem a segítségére. Szeretném gondosan megalapozni a forgatókönyvet. Persze, sokat meg lehet tanulni a könyvekből is - tárta szét a karját. ¬ il,l, Már most tudok egyet s mást. Ami még hiányzik, az egy élő boszorkány személyes átélése. Ezért szeretném megismerni. Arra vagyok kíváncsi, mikor és miért kezdett el a boszorkány¬sággal foglalkozni, milyen szertartásokat végez, milyen sajátos öltözéket visel ilyenkor... ilyesmi. A lány elgondolkodva futtatta végig az ujját a pohara szé¬lén. - Attól tartok, rosszul áll hozzá a dologhoz. Ha jól hallom, azt hiszi, csatlakoztam valami boszorkányklubhoz, ugye?

16

- Klubhoz, gyülekezethez, páholyhoz, mindegy... egy csoporthoz, melynek tagjai hasonló érdeklődésűek. - Ez esetben ki kell ábrándítanom: nem tartozom semmi ilyen gyülekezethez. Jobban szeretek egyedül dolgozni. A férfi érdeklődéssel előrehajolt. - Miért? Komolytalannak tartja ezeket a csoportokat? - Nem erről van szó. Akadnak komolyabb csoportok, és akadnak kevésbé komolyak is, a baj csak az, hogy többnyire olyan dolgokba ártják magukat, amelyekbe nem szabadna kontár módon belenyúlni. - Fekete mágiára gondol? - Nevezheti, aminek akarja. - Maga azonban fehér boszorkány. - Látom, szereti a címkéket - sóhajtott fel Morgana, és ismét felvette a poharát. Nashsel ellentétben őt nem zavarta, ha valaki mestersége miértjeiről faggatta, de ha már beleegyezett a beszélgetésbe, nem akart felszínes jelzőkkel dobálózni. - Mindannyian rendelkezünk bizonyos erőkkel. Maga például tehetséges forgatókönyvíró és nőcsábász - mutatott rá derűsen. Gondolom, hálás eme adottságaiért, és él is velük. Én is Így vagyok ezzel. - Magát milyen adottságokkal áldotta meg a sors? A lány szótlanul letette a poharát, kényelmesen hátradőlt, és e férfi szemébe nézett. Tekintete láttán Nash már-már megbánta, hogy fel merte tenni ezt a kérdést. Ha adottságnak lehet Nevezni egy férfi zavarba hozását, akkor részben már meg is kapta a választ... Úgy kiszáradt a szája, mintha a bor, amelyet ivott, homok lett volna. - Azt szeretné, ha bemutatót tartanék? - vonta fel a szemöldökét Morgana leheletnyi rosszallással. Nash vett egy mély lélegzetet, és nagy nehezen sikerült úrrá lennie már-már igézetszerű kábaságán - nem mintha hitt volna a megigézésben. - Boldoggá tenne vele - bökte ki egy idő után. Lehet, hogy épp most ráncigálta meg az ördög farkát, de nem tudott ellenállni a kísértésnek. A lány hitetlenkedve csóválta meg a fejét, és haragjában az arcába szökött a vér. Úgy nézett ki, mint egy frissen szedett őszibarack. - Egészen pontosan mire gondol? - érdeklődött gúnyosan. Egy pillanat erejéig megmagyarázhatatlan vonzalmat érzett a férfi iránt, de ettől csak még dühösebb lett. - Szórjak villámokat az ujjaimmal? Korbácsoljam fel a szelet, vagy ráncigáljam le a holdat az égről?! - Bármelyik megfelel...

17

Micsoda pimasz fráter! - gondolta magában Morgana, és felállt. A vére csak úgy sistergett. Talán nem ártana megleckéztetnie, mondjuk egy... - Szia, Morgana! A lány hevesen hátrapördült, majd megigazította a haját, és próbált megnyugodni. - Szia, Ana! Nash megkönnyebbülten felsóhajtott - maga sem tudta, miért, de úgy érezte, épp egy súlyos szerencsétlenség elől sikerült megmenekülnie. Mindenesetre olyannyira belefeledkezett a lány lényébe az imént, hogy még egy földrengést sem vett volna észre. Morgana egész egyszerűen beszippantotta magába, és csak most kezdett észhez térni. Szédelegve, kábán bámult a karcsú, szőke lányra az ajtóban. A gyönyörű teremtésnek, bár egy fejjel alacsonyabbnak tűnt Morganánál, ellenállhatatlan kisugárzása volt, melytől mindketten lehiggadtak. Nyugodt, lágy, szürke tekintete Morganáéba fúródott. Egy gyógynövényekkel teli dobozt cipelt a hóna alatt. - Elfelejtetted kitenni a "zárva" táblát, ezért elől jöttem be ¬magyarázta Anastasia. - Bízd csak rám! A két lány sokatmondó pillantást váltott egymással - bár egy szót sem szóltak, a férfi szinte hallotta a gondolataikat. - Ana, ez itt Nash Kirkland. Nash, hadd mutassam be az unokatestvéremet, Anastasiát! - Elnézést, ha megzavartalak benneteket - szabadkozott a lány. Mély, meleg hangja legalább olyan megnyugtatóan hatott, mint a tekintete. - Szó sincs róla - legyintett Morgana, miközben a férfi felállt, hogy kezet nyújtson Anának. - Már épp végeztünk Nashsel. - Még csak most kezdtük el - helyesbített a férfi. - Semmi baj, legközelebb innen folytatjuk. Örülök, hogy megismerhettem - fordult Ana felé, majd Morganára mosolygott, és hátrasimított egy rakoncátlan tincset a lány füle mögé. - Nemsokára találkozunk! - Várjon! - kérte Morgana. Letette az Ana által hozott dobozt a padlóra, és kivett belőle egy virágzó palántát. – Ajándék - - nyújtotta át a férfinak negédes mosollyal. - Szagosbükköny, az elválás jelképe... Nash nem tudott ellenállni a kísértésnek, áthajolt a doboz fölött, és adott egy puszit Morgana szájára. - Bosszúból - kacsintott a férfi, majd kényelmesen kisétált. Miután elment, a lány meglepő módon elnevette magát. Anastasia lehuppant egy székre, és elégedetten sóhajtott egyet. - Mesélsz róla?

18

-- Még nincs mit. Vonzó, de bosszantó. Csak egy író, aki klisékben gondolkodik a boszorkányokról. Szóval az a Nash Kirkland - szörnyülködött Anastasia, és égnek emelte a tekintetét. - Ő írta annak a borzasztó horrorfilmnek a forgatókönyvét, amelyre Sebastiannel elrángattatok, ugye? - Szerintem nagyon ötletes volt, meg eredeti. , - És tocsogott a vértől - tette hozzá Ana rosszallóan, majd kortyolt egyet a borból. - Persze te imádod az ilyesmit. Mindig is imádtad. - Az ilyen filmek csak megerősítik benned, mit jelent jónak lenni, ráadásul roppant élvezetesek. Sajnos - folytatta összevont szemöldökkel -; ez a Nash fiú tényleg tehetséges. - Akárhogy is - vont vállat Ana -, én maradok a Marx fivéreknél. - Felállt, majd az ablakhoz sétált, hogy megnézze, jól fejlődnek-e a növények. - Kissé feszült volt a légkör köztetek, nem gondolod? Amikor benyitottam, egy pillanatig attól féltem, varangyos békává fogod változtatni... Morganának már a gondolattól is felderült a kedve. - Isteni ötlet! Ha tudnád, mennyire dühítő az önelégültsége... - Túlságosan könnyen jössz indulatba, Morgana. Nem azt fejtegetted a legutóbb, hogy tökéletesíteni próbálod az önuralmadat? Morgana savanyú képet vágott, és felvette Nash poharát. - Két lábon ment ki, nem? - kortyolt bele hanyagul az italba. Hamar rájött, hogy nagy hibát követett el - a bor telítve volt a férfi kisugárzásával. Átható az energiája, állapította meg magában, és visszatette a poharat az asztalra. Könnyed mosolya és laza stílusa ellenére ő is részese az Erőnek, még ha öntudatlanul is. Bár megbűvölte volna azt a szagosbükköny-palántát! - gondolta, de azon nyomban el is vetette az ötletet. Hogy miért hozta össze Nash Kirklanddel a sors, még nem tudta. Egy biztos: nem véletlenül akadtak egymás útjába. Előbb-utóbb megvilágosodik majd előtte a találkozásuk magasabb értelme, addig viszont: csak semmi bűbáj!

2. Morgana rendkívül élvezte a vasárnap délután csendjét és nyugalmát. Egyedül ezen a napon hódolhatott kedvenc időtöltésének: a semmittevésnek... Nem mintha nem szeretett volna dolgozni. Rengeteg időt és energiát fektetett a boltjába, hogy gördülékeny legyen a beszerzés, és jól menjen az üzlet. A WIC'CA szerencsére szépen hozott a konyhára anélkül, hogy bármi bűbájt bevetett volna. 19

Morgana szentül hitte: minden erőfeszítés legméltóbb jutalma a pihenés. Más bolttulajdonosokkal ellentétben ő nem gyötörte magát a számlakönyv, a raktárkészlet és a rezsi miatti aggodalmaskodással. Egész egyszerűen az ösztöneire hallgatott, és csak arra figyelt, hogy színvonalasan tegye, amit tesz. Amikor végzett a napi teendőivel - még ha csak egy órára is -, teljesen megfeledkezett az üzletről. Sohasem értette azokat az embereket, akik képesek egy gyönyörű napos délutánt a négy fal között tölteni, és a körmüket rágva számlatömböket tanulmányozni. Ő inkább megbízott egy könyvelőt, hogy levegye ezt a terhet a válláról. Házvezetőnőt csak azért nem alkalmazott, mert nem örült volna, ha valaki beleturkál a személyes holmijába. Vannak dolgok, amelyek csak rá, és csakis rá tartoznak. Bár meglehetősen nagy kertje volt - régen beletörődött, hogy sohasem lesz olyan szép, mint Anastasiáé -, maga ültette és gondozta a virágait. Az ültetés, öntözés, gyomlálás, begyűjtés körforgásában mindig és minden téren örömét lelte. Most is kinn térdelt tágas sziklakertjében, süttette magát a nappal, és rendezgette a gyógynövény- meg virágágyásokat. A levegőben rozmaring-, jácint-, leheletnyi jázmin- és erős ánizsillat érződött. Ablakából ír népzene szólt, fuvola- és furulyamuzsika, amely vidáman keveredett a szikláknak csapódó hullámok robajával, pár száz méterrel mögötte. Egyike volt ez azoknak a drága, tökéletes napoknak, amikor az ég tiszta kékjét egy felhő sem zavarja meg, és a könnyű, játékos szellő a tenger sós, meg a tavaszi virágok édes illatát hordozza. A kertet körülkerítő alacsony fal és védősövény mögül olykor egy-egy tovasuhanó autó hangját hallotta - turisták és helybéliek gurultak a part felé, hogy gyönyörködhessenek a kilátásban. Luna a közelében telepedett le a fű egy napfényes foltjára, - és kényelmesen összegömbölyödve heverészett. Szemét álmosan összehúzta, farka is csak akkor rezzent meg néha-néha, ha észrevett egy madarat. Ha Morgana nem lett volna itt, bizonyára megpróbálkozik egy kis vadászattal - nagy termete ellenére gyorsan mozgott, mint a villám. Gazdája azonban szigorúan fellépett az efféle ösztöneivel szemben. Amikor egy kutya is előoldalgott valahonnan, hogy Morgana ölébe hajtsa a fejét, Luna megvetően feldorombolt, majd elaludt. Jellemző - ezekben a rusnya ebekben nincs semmi méltóság! A lány hátraült a sarkára, és miközben elégedetten szemlélte a sziklakertet, fél kézzel vakargatni kezdte a kutya bundáját. Ideje szedni pár gyógynövényt - fogyóban van az angyalgyökérbalzsam és az izsóppor. Ma este szerét is ejti, feltéve, ha süt a hold. A holdfény elengedhetetlen feltétele az ilyesminek. : Most azonban napozni fog, hadd szívja magába a sugarak éltető fényét és erejét! Bár itt született, ebben a házban, egyszerűen úgy érezte, soha nem tud betelni a szépségével. Sok helyütt járt már, titokzatos, szent helyeken is, de a szíve mindig hazahúzta - ez volt az otthona, minden értelemben. 20

Sok-sok évvel ezelőtt, egy látomásban megnyilatkozott neki, hogy e helyen találkozik szerelmével, és itt neveli fel gyermekeiket is. Morgana hosszan sóhajtott, és lehunyta a szemét. Ez még várhat, gondolta magában. Jelenleg minden pont úgy tűnt tökéletesnek, ahogy éppen körülvette. Még ha meg is változik mindez nemsokára, az igazán fontos dolgok megmaradnak. A kutya talpra ugrott, és figyelmeztető morgásba kezdett. Morganának meg sem kellett fordulnia, hogy tudja, ki jött. Nem volt szüksége varázsgömbjére, fekete tükrére és tisztánlátó képességeire. Bőven elegendőnek bizonyult, hogy nőnek született. Csak ült és mosolygott magában, miközben az eb barátságtalanul ugatott az érkezőre. Majd most kiderül, hogyan kezeli Nash Kirkland a feldühödött bestiákat az életben! Mégis, hogyan viselkedjen egy férfi, ha a hölgyet, akihez látogatóba jött, egy... farkas, vagy valami ehhez hasonló szörnyeteg védi? Nash biztosra vette, a karcsú, ezüstszínű állat gazdája egyetlen intésére a torkának ugrana. Megköszörülte a torkát, és már épp köszönni készült, mikor a lábához dörgölőzött valami. Ijedten összerezzent, de csak Luna üdvözölte őt. Legalább a macska barátságos velem, gondolta. - Jó kutya - mondta óvatosan. - Jó nagy - morogta a bajusz alatt. Morgana kegyesen hátrapillantott a válla felett. - Hétvégi kocsikázás? - Többé-kevésbé. A kutya kissé lehiggadt, és megelégedett korábbi, figyelmeztető morgásával. Nash hátán végiggördült egy izzadtságcsepp, amikor a csupa izom és tépőfog állat hozzásomfordált, és megszagolgatta cipője orrát. - Ööö... - kezdte, de a kutya tekintete beléfojtotta a szót. Ezüstös bundájából elővillanó mélykék pillantása a csontjáig hatolt. - Nagyon szép állat - próbálkozott újra, majd egy élete, egy halála, az eb felé nyújtotta a kezét. Remélte, az állat nem nézi ajándéknak. Szerencséjére a kutya csak alaposan megszaglászta, azután barátságosan megnyalogatta. Morgana elismerően biccentett. Igaz, Pan még csak a bokáját sem harapta meg senkinek, még a postásnak sem, de barátságot sem kötött ilyen hamar soha. - Látom, ért az állatok nyelvén. A férfi időközben már le is hajolt, és alaposan megvakargatta az eb bundáját. Már kisfiúként nagyon szeretett volna egy kutyát, és meglepődve vette tudomásul, hogy gyerekkori vágya azóta sem halványult egy cseppet sem. - Hamar megérzik, hogy lélekben még gyerek vagyok. Milyen fajta?

21

A lány titokzatosan elmosolyodott. - Maradjunk annyiban, hogy Pan teljes jogú családtag: egy közülünk, Donovanek közül. Mit tehetek magáért, Nash? A férfi felpillantott. Morgana széles karimájú szalmakalapot viselt, és derűsen hunyorgott a napfényben. Szűk farmerja és vékony, bő pólója sokkal többet engedett sejtetni tökéletes alakjából, mint a ruha, amelyet a boltban viselt. Mivel sohasem használt kesztyűt a kertészkedéshez, zsíros, fekete föld ragad a kezéhez, ráadásul mezítláb volt. Nash sosem hitte volna, hogy ez utóbbi ennyire érzéki lehet - egészen mostanáig. Túl fűtött, buja képsorok kezdtek peregni lelki szemei előtt, és... - "Azt" leszámítva - jegyezte meg a lány olyan önfeledt jó kedvvel, hogy akaratlanul a férfi is elnevette magát. - Ne haragudjon! Kissé elkalandoztak a gondolataim. Morgana egy cseppet sem bánta, hogy kívánatosnak látják - Mégis hogyan talált rám? - Most viccel, ugye? Nagyon jól tudja, milyen hírneve van. Nash felállt a kutya mellől, a lányhoz sétált, és leült mellé a fűre. Egyik nap a boltja melletti étteremben vacsoráztam, és beszédbe elegyedtem a pincérnővel. Nyakamat tettem volna rá... A férfi elvigyorodott, és óvatosan Morgana félhold alakú amulettje felé nyúlt. Nagyon különleges darab, ismerte el magában. Még valami írást is gravíroztak rá - talán görög vagy inkább arab betűkkel? Nem tudta biztosan, elvégre nem beszélte ezeket a nyelveket. - Mindenesetre rengeteg érdekeset mesélt magáról, mindvégig valami csodálattal vegyes félelemmel. Sok emberre van ilyen, hatással? - Temérdekre - biztosította a lány. Az igazat megvallva, az évek során megtanulta élvezni a dolgot. - Mesélte, hogy minden teliholdkor seprűre pattanok, és körberepülöm az öblöt? - Ezt éppen nem, de sok hasonló csodát igen - felelte Nash, és elengedte Morgana nyakláncát. - Mindig érdekelt, hogyan hihetnek amúgy józan, értelmes emberek a természetfelettiben. - Ezt pont maga kérdi? Hiszen ebből él! - Minek is tagadnám? És ha már a munkámnál tartunk, hadd kérjek elnézést a tegnapi... tapintatlanságom miatt. Nem kezdhetnénk tiszta lappal? Nehéz egy ilyen szép napon egy ennyire jóképű férfira haragudni, gondolta a lány, és bólintott. - Legyen! Nos, mire kíváncsi? Nash úgy döntött, sokkal finomabb módszert választ, és kerülő úton próbálkozik. 22

- Látom, ért a virágokhoz meg a gyógynövényekhez. - Tudok egyet s mást róluk - hagyta rá Morgana, majd folytatta a citromfűpalánta kiültetését, amit az előbb félbehagyott. - Talán segíthetne nekem. Van egy kis kert a házam körül, telis-tele növényekkel. Azonban fogalmam sincs, melyik a gyom, és melyik, amit érdemes megtartani belőlük. - Talán béreljen fel egy kertészt - vetette oda a lány csipkelődve, majd, a férfi zavarát látva, elégedetten elmosolyodott. - Csak vicceltem. Ha lesz egy kis időm, megígérem, vetek rá egy pillantást. - Előre is köszönöm - bólintott a férfi, és letörölt egy virágföldmaszatot Morgana arcáról. Ami pedig a forgatókönyvet illeti... el sem tudja képzelni, mennyire fontos lenne a segítsége. Persze össze lehetne ollózni könyvekből is, de az nem lenne hiteles. Személyes élményekre vagyok kíváncsi, és... Hihetetlen! - Mi baj van? - Ilyet még életemben nem láttam... Magának csillagok vannak a szemében! - hüledezett Nash. - Kis, fénylő, aranycsillagok... Mintha napsugarak tükröződnének éjfélkor a tengeren... Ami persze lehetetlen, mert éjfélkor nem süt a nap... - Semmi sem lehetetlen, ha nagyon akarja az ember - pillantott rá a csodálatos szempár. A férfi egész egyszerűen nem bírta levenni róla a tekintetét. - Maga mit akar, Nash? - Pár szórakoztató percet szerezni az embereknek, hogy megfeledkezzenek a gondjaikról, a szürke hétköznapokról. Egy jó történet olyan, mint egy különálló kis világ, a könyv meg a film pedig lehetővé teszi, hogy akkor léphessünk be az ajtaján, amikor csak kedvünk tartja. Ha egyszer átéltük, már soha, senki nem veheti el tőlünk. A férfi hirtelen elhallgatott - maga is meglepődött azon, amit mondott. Egyrészt, mert laza stílusától távol állt mindenféle elméleti mélység, másrészt, mert ezt így még soha nem fogalmazta meg korábban, pedig neves riporterek hada faggatta már a nézeteiről. A lány ezzel szemben nem tett mást, csak feltett egyetlen egyszerű kérdést... - Természetesen szeretnék egy rakás pénzt is keresni - tette hozzá, és mosolyogni próbált. A feje egyre könnyebb, a vére egyre forróbb lett. - Még szerencse, hogy a kettő nem zárja ki egymást - vélekedett Morgana. - Egyetértek azzal, amit a történetekről mondott. Az én családomban évszázados hagyománya van a mesélésnek, és minden mese anyáról lányára száll. Tulajdonképpen ez az oka annak, hogy egyáltalán szóba állt a kezdetben fölényesnek tűnő Nashsel: tisztelte a munkája miatt, Mindig elismerte másokban a jót, rossz tulajdonságaik ellenére is - ez a vérében volt. - Az ajánlatom a következő - hajolt felé a lány; és a férfi gyomra azonmód görcsbe is rándult. Lehet, hogy Morgana megdöbbentő szépsége miatt történt csupán, de az is lehet, 23

hogy nem. - Ha igent mondok a kérésére, és segítek magának, meg kell ígérnie, elfelejti a boszorkányokról elterjedt közhelyeket: hogy vén banyák, akik vihogva kavargatják a beléndeket egy üstben, satöbbi! -. Győzzön meg, hogy nem így van! - kérte Nash vigyorogva. - Vigyázzon, meddig merészkedik! - figyelmeztette a lány, és felállt. - Menjünk be, szomjas vagyok! Miután a férfinak már nem kellett attól tartania, hogy a kutya elevenen felfalja - sőt, az állat barátságosan hozzácsapódott befelé menet -, kényelmesen megszemlélte a lány otthonát. Már korábban is feltűnt neki, hogy a Monterey-félsziget régebbi házai csodálatosan egyediek. Ilyen volt a sajátja is, Morganáé azonban még az övénél is idősebbnek és hangulatosabbnak tűnt. Háromemeletes kőház, csipkézett fallal és tornyokkal - pont, ahogy egy boszorkányhoz illik, gondolta Nash. Stílusát tekintve sem gótikusnak, sem románnak nem lehetett volna mondani. Magas, méltóságteljes ablakai fényesen ragyogtak a napfényben, falain kúszónövények kapaszkodtak fel egészen az igényes, kovácsoltvas csipkékig. Az attikáról kőből faragott szárnyas tündérek és sellők tekintettek le rájuk, az ereszeket csuklyás alakok tartották. Belső kameraállás, éjjel. A tengerparti kőház legmagasabb tornyának legfelső szobájában vagyunk, az elbűvölő fiatal boszorkány egy gyertyákból vont varázskör közepén foglal helyet. A reszketeg, pislákoló lángok fényében fura szobrok, ezüstkelyhek és egy átlátszó kristálygömb válik kivehetővé. A lány áttetsző, fehér köntöst visel, mely nyitva van egészen a derekáig. Két keble között ősrégi feliratokkal teleírt amulett csüng alá. Két fényképet emel a magasba, majd halk kántálásba kezd, mely mintha nem is belőle, hanem a robosztus kövekből szólna. Bár minden ablak zárva, a szobában szellő kerekedik - a haja lobogni kezd, a lángok megrebbennek, az áttetsző, fehér köntös fellibben. A boszorkány csak kántálja tovább az ősi igéket mély, fojtott hangon, majd a legnagyobb gyertya lángjába dobja a két fényképet, hogy közös tűzben egyesüljenek... Nem, ez nem lesz jó. A boszorkány... megvan! A boszorkány egy kék, különös tégelyből önmagában fénylő folyadékot fröcsköl a fényképekre. Kénes gőzök sisteregnek fel, a kántálás lassú, szabályosan örvénylő ritmusban folytatódik, melynek ütemére kígyózó mozgásba kezd a teste. Egymással szembe fordítja a képeket, majd egy ezüsttálcára helyezi őket. Amikor a két arc egymásba olvad, szája titokzatos mosolyra húzódik. A kép fokozatosan elhalványul - vágás. Első nekifutásra nem is rossz, bár a szerelmi bűbáj lehetne egy kicsit színesebb. Morgana a házat megkerülve a hátsó kertben álló, öreg ciprusokhoz vezette, melyek már alaposan meghajlottak a széllel való állandó viaskodásban. Nash szótlansága nagy elégedettséggel töltötte el - elgondolkodva hallgatták, ahogy a hullámok megtörnek a 24

sziklákon. Átvágtak egy ötszög alakú belső udvaron, melynek felső csúcsában egy női alakot ábrázoló bronzszobor állt. Lábánál vékony vízsugár csordogált egy kicsiny medencébe. - Ki ő? - kérdezte a férfi. - Több neve is van - felelte a lány, majd felvett egy kis edényt, és belemerítette a medence tiszta vizébe. Kortyolt egyet, a maradékot pedig szétlocsolta a földön, az Istennő tiszteletére. Szó nélkül sarkon fordult, és ismét átvágva a kis belső udvaron, belépett egy napfényes, makulátlanul tiszta konyhába. - Hisz a Teremtőben? A kérdés meglehetősen meglepte a férfit. - Hiszek... azt hiszem - bólintott Nash bizonytalanul, miközben Morgana elsétált a fehér köves padlón a mosogatóig, hogy leöblítse a kezét. - A boszorkányság valami... vallásos dolog? A lány elmosolyodott, és kivett egy kancsó limonádét a hűtőből. - Az élet maga is vallás. De ne aggódjon, Nash, nem akarom megtéríteni! - Levett két poharat egy polcról, és jégkocákat pottyantott beléjük. - A maga történetei is a jó meg a rossz harcáról szólnak. Minden vallásosság nélkül be lehet látni, hogy ez a két erő jelen van a világban, és amikor valamilyen döntést hozunk, ügyelnünk kell, melyik erő szolgálatában tesszük. - Ez a boszorkányokra is érvényes? Morgana átnyújtotta a férfinak a limonádéját, majd egy boltíves folyosón elindult befelé a házba. - Természetesen, sőt. Sokkal jobban kell ügyelnünk, hogy kordában tartsuk egyéniségünk kevésbé vonzó oldalát. - Sokatmondóan a férfira pillantott. - Nem mindig sikerül. Miközben beszélgettek, áthaladtak a széles előszobán. A régi, kissé megfakult faliszőnyegen híres mondák és mítoszok jelenetei elevenedtek meg, a szekrényeken aprólékosan kidolgozott domborművekkel díszített gyertyatartók, valamint gravírozott réz- és ezüsttálcák díszelegtek.

A lány úgy döntött, abba a szobába vezeti Nasht, melyet dédanyja szalonnak nevezett. A falai meleg rózsaszínre voltak festve, és ugyanilyen színben pompázott a bokhara szőnyeg is a gesztenyefa hajópadlón. A kandallóba készített fát pillanatok alatt be lehetett volna gyújtani, ha hidegre fordul, vagy ha Morganának úgy találja kedve. Most azonban egyre melegebb lett az idő, az ablakok tárva-nyitva álltak. A könnyű tavaszi szellő gyakran meglebbentet¬te a vékony függönyöket, és elárasztotta a szobát a kerti virágok illatával. 25

Akárcsak a boltban, a szobában is rengeteg kristály, virág, varázspálca és persze szobor sorakozott a polcokon. Akadtak köztük ónból készült varázslók, bronztündérek és porcelánsárkányok. - Csodálatos gyűjtemény - dicsérte meg a férfi, miközben végigfuttatta ujját egy aranyszínű lanton. Lágy, ugyanakkor csodálatosan tiszta hangja volt. - Szokott játszani rajta? - Ha olyan hangulatban vagyok. A lány élvezettél figyelte, ahogy Nash körbejár a szobában, és álmélkodva szemügyre veszi a kiállított tárgyakat. Mindig nagyra értékelte az őszinte kíváncsiságot. A férfi felvett egy mintázott ezüstserleget, és belészagolt. - Olyan, mint... - A pokol tüze? - segítette ki a lány. Nash gyorsan letette, majd felvett egy vékony ametisztpálcát, melyet apró ékkövek díszítettek, és ezüstszínű szalag tekeredett végig rajta. - Varázspálca? - Természetesen. Jól gondolja meg, mit kíván! - figyelmeztette a férfit Morgana, majd biztos, ami biztos, óvatosan kivette a kezéből. Nash vállat vont, bár kicsit sajnálta, hogy elmulasztotta a lehetőséget. - Sok hasonló dolgot összegyűjtöttem én is. Egyszer szívesen megmutatnám. Tetszene magának - pillantott jelentőségteljesen a lányra. Lehajolt egy átlátszó kristálygömbhöz, de csak saját arcképét látta benne, azt is fejjel lefelé. - Múlt hónapban például sikerült megszereznem egy sámánmaszkot valamelyik árverésen, sőt még egy... hogy is hívják... jóstükröt is. Látja, mégis csak van bennünk valami közös. - Igen, hasonló az ízlésünk, már ami a képzőművészeteket illeti - hagyta rá Morgana, miközben helyet foglalt a kanapé karfáján. - És az irodalmat - tette hozzá Nash, ahogy szemügyre vette a könyvespolcot. - Lovecraft, Bradbury. Az Aranyhajnal nekem is ugyanebben a kiadásban van meg. Stephen King, Hunter Brown, McCaffrey. Csak nem...? - Izgatottan kihúzott egy kötetet a polcról, és mély tisztelettel felütötte. - Szent ég! Bram Stroker Drakulájának első kiadása! - Sóvár pillantást vetett Morganára. - Ha nekem adja, levágom a jobb kezem, biztos jól jönne valamelyik bájitalához... - Még megfontolom. - Kíváncsi vagyok, mit szólt volna az öreg Stroker az Éjfélvérhez, ha megéri - tűnődött el a férfi, majd visszatette a könyvet a helyére. Kisvártatva egy másik kötet keltette fel a figyelmét. - A négy aranylabda. A tündérkirály - húzta végig az ujját a vékony füzeteken. Füttyents a szélnek! Ezek szerint magának megvan az egész sorozat - jegyezte meg irigykedve. - Ráadásul ez is mind első kiadás. - Maga is olvasott Brynától? 26

- Tréfál? - Nash úgy érezte, mintha egy régi barátjával találkozott volna. Nemcsak felütötte, de meg is simogatta, sőt meg is szagolgatta a lapokat. - Mindent elolvastam tőle, tucatszor. Aki azt hiszi, csak gyerekeknek szólnak a meséi, az bolond. Költészet, mágia és a legmélyebb bölcselet művészi keverékei. Arról nem is beszélve, hogy a rajzai is káprázatosak. Ölni tudnék egy eredeti példányért, de egyet sem hajlandó eladni közülük. Morgana érdeklődéssel oldalra biccentette a fejét. - Kérdezte tőle? - Tettem neki ajánlatot az ügynökén keresztül, de szóba sem állt velem. Valami kastélyban él Írországban. A falakat nyilván a saját rajzai díszítik. Bárcsak... Morgana csendes nevetése beléfojtotta a szót. - Nos, valójában vastag albumokban tartja őket, és nagyon vigyáz rájuk, hogy megmutathassa majd az unokáinak. - Ezt nem hiszem el... Bryna Donovan… - Nash elképedve zsebre dugta a kezét. - Az édesanyja, ugye? - Igen, és nagyon fog örülni, ha megtudja, hogy tetszenek magának a munkái. Tulajdonképpen pályatársak... mindketten mesélők, a maguk módján... - A lány ivott egy korty limonádét. - A szüleim hol ebben a házban éltek, hol Írországban. Édesanyám itt, az emeleten írta első kiadott meséjét, amikor velem volt várandós. Mindig azt mondja, én ragaszkodtam hozzá, hogy leírja őket. - Édesanyja is úgy véli, hogy maga boszorkány? - Kérdezze meg tőle alkalomadtán! - Már megint kitér a válasz elől - mosolygott a férfi, majd a kanapéhoz sétált, és kényelmesen helyet foglalt Morgana mellett. Egyre otthonosabban érezte magát a társaságában, hiszen ugyanazokkal a dolgokkal vette körül magát, amelyeket ő is annyira szeretett. - Nem baj, akkor másképp kérdezem. Nem kifogásolja senki a családjában a kissé szokatlan érdeklődését? Morgana örömmel látta, hogy Nash már egészen oldottan viselkedik. A férfi kinyújtotta hosszú lábát, kényelmesen hátradőlt a kanapén, mintha évek óta eljárna beszélgetni hozzá. - Ha már valamilyen tehetséggel áldott meg a sors, és szeretünk is élni vele, miért ne tennénk? A családomban mindenki így vélekedik erről. A maga szülei talán ellenzik az érdeklődését? - Nem tudom... Soha nem ismertem őket. A csipkelődő csillogást a lány szemében hirtelen mély együttérzés váltotta fel. Számára mindig a család volt a középpontban, még elképzelni is nehezen tudta, milyen lenne nélküle élni. 27

- Sajnálom. - Már túltettem magam rajta - vont vállat a férfi, de mikor Morgana vigasztalóan a karjára tette a kezét, finoman elhúzódott, és felállt. Nem szerette, ha sajnálják. - Inkább beszéljünk a maga szüleiről! Vajon mit gondoltak, mikor azt látták, hogy a kislányuk nemcsak bájos, de bűbájos is? Már gyerekkorában is akadt egy-két sikeres szárnypróbálgatása? A lány szemében úgy halványodott el az együttérzés, mint amikor lemegy a nap. -- Szárnypróbálgatás? - kérdezett vissza összehúzott szemmel. - Tudja, szeretnék valami bevezető részt a filmben, ahol bemutatnánk, miként jutott el a főszereplő odáig, hogy boszorkány legyen. Nash sokkal kevésbé figyelt a lányra, mint a szobára, vagy a szoba légkörére. Töprengés közben fel-alá sétált a szőnyegen, nem zaklatottan, nem is nyughatatlanul, sokkal inkább azért, hogy szemügyre vehessen mindent, amit lát. -- Mondjuk, a szomszédban lakó kölyök addig komiszkodik vele, hogy dühében békává változtatja - folytatta. Nem vette észre, hogy Morgana állkapcsa összeszorul. - Vagy találkozik egy titokzatos asszonnyal, aki ráruházza a képességeit. Ez nem is rossz, mit gondol? - Egy ideig szótlanul járkált tovább, játszadozott magában újabb és újabb ötleteivel. Kereste azokat szálakat, amelyekből összeáll majd a történet szőttese. - Egyelőre még fogalmam sincs, milyen nézőpontból mutassam be a lányt. Talán az lenne a legjobb, ha elmesélné, magát mi késztette arra, hogy boszorkány legyen... egy könyv, egy megrázó élmény? Ebből már ki lehetne indulni. Morgana érezte, nagyon kell ügyelnie, hogy kordában tartsa heves természetét. Amikor megszólalt, a hangja lágyan és kedvesen csengett, a férfi mégis megtorpant a szőnyeg közepén, amikor meghallotta. - Tündérvérrel születtem. A boszorkányság anyáról lányára száll a családban, és egészen a legendás kelta Fionáig nyúlik vissza. Olyan ajándék ez, amely továbböröklődik majd a gyermekeimben is. - Izgalmasan hangzik - bólintott Nash elismerően. Szóval Morgana nem akar belemenni a játékba. Így is jó. Alkalrnazkodni fog a szeszélyeihez. Ez a tündérvér dolog különben jó ötlet, rengeteg látványos jelenetet lehet kihozni belőle. - Mikor vette észre először, hogy boszorkány? A földhözragadt hitetlenség a férfi hangjában kissé megrengette a lány önuralmát. Míg önmagával viaskodott, megremegett a szoba. Nash ijedten megragadta a kezét, és sebesen elkezdte kifelé ráncigálni - a lánynak még tiltakozni sem maradt ideje. A rengés azonban hamar abbamaradt, szerencsére. - Ne féljen, ez csak egy kisebb földrázkódás lehetett - próbálta a férfi megnyugtatni Morganát, és átölelte. - Amikor nemrég az a nagy rengés pusztított San Franciscóban, én éppen ott tartózkodtam. - Hirtelen valami megmagyarázhatatlan okból nagyon ostobának 28

érezte magát, ezért féloldalasan Morganára mosolygott. - Azóta kissé rosszul viselem a rázkódásokat. Szóval azt hiszi, földrengés volt, gondolta a lány. Ahogy tetszik- igazán nem várhatja, hogy annak tartsa, aki, haragudni pedig végképp nem haragudhat rá emiatt. Tulajdonképpen nagyon aranyosan Viselkedett, amikor hozzárohant, hogy megvédje... - Költözzön közép-nyugatra! - Ott viszont tornádók vannak - ingatta a fejét Nash mosolyogva. Semmi okát nem látta, miért ne simogathatná meg a lány hátát, ha már így a karjában tartja. Morgana nem tiltakozott, sőt macskásan hozzádörgölte a hátát a tenyeréhez. Ettől persze rögtön visszatért a férfi önbizalma.

A lány hátrahajtotta a fejét, és felsóhajtott. Időpocsékolás volna továbbra is haragudnia rá, ha a szíve így repes az örömtől a jelenlétében. Talán nem bölcs dolog ilyen engedékenynek lennie, de miért kellene mindig bölcsen viselkedni? - Keleti part? - próbálkozott Morgana, és kacéran a mellkasára tette a kezét. - Hófúvások - vonta Nash a lányt még közelebb magához. A két test úgy simult össze, mintha mindig is összetartozott volna. -- Dél? - fonta Morgana a karját a férfi nyaka köré, miközben egy pillanatra sem vette le róla a tekintetét. Kobaltkék szeme kiismerhetetlenül csillogott hosszú, fekete pillái alatt. - Hurrikánok - húzta el a száját Nash, majd levette a szalmakalapot a lány fejéről, és a kanapéra hajította. Morgana derékig érő fekete haja a férfi karjára hullott, és úgy simogatta, mint a selyem. - Veszély leselkedik ránk mindenütt - dünnyögte. - Legjobb, ha az ember ott marad, ahol van, és próbál úrrá lenni a saját nehézségein. - Rajtam ugyan nem lesz úrrá, Nash Kirkland - csókolta meg a lány incselkedően. - De azért tehet egy próbát... A férfi magabiztosan visszacsókolta - mindig könnyen boldogult a nőkkel. Legalábbis eddig. Az élmény megrázkódtatóbbnak bizonyult, mint egy földrengés és pusztítóbbnak, mint egy vihar. Nem rázkódott a padló a lába alatt és nem zúgott a szél, de mikor a lány ajka finoman megnyílt az övé alatt, mintha beszippantotta volna egy ellenállhatatlan erő, melyhez foghatóval még életében nem találkozott. Morgana hozzásimult, meleg volt, és puha, mint az olvadt viasz. Ha hitt volna a gondviselésben, akár azt is mondhatta volna, testük azért teremtetett ilyennek, hogy tökéletesen összeilljenek. Tenyere bekúszott a lány laza pólója alá, végig simított a hátán, és

29

még közelebb vonta magához, hogy érezze, nem álomkép csupán, hanem maga a mámoros valóság. Bár szája is a valóságot ízlelte, az egész helyzet olyan valószerűtlennek tűnt, mint egy látomás. A lány ajka selymesen, finom remegéssel megadta magát, karja azonban bársonybilincsként fonódott a nyakára. Suttogó szavak hagyták el Morgana ajkát, melyekből Nash semmit sem értett. A különös csak az volt, hogy a hangok nem haltak el - továbbra is ott lebegtek körülöttük. A férfi meglepődést érzett ki belőlük, talán egy kis félelmet is, mígnem egy sóhajt követően, el nem nyelte őket a csend. A lány önfeledt gyönyörűséggel adta át magát Nash csókjainak és ölelésének. Soha nem érzett bűntudatot testi örömök miatt, talán mert csak arra érdemes férfival osztozott benne, és csak azután, ha úgy érezte, eljött az ideje. Nem félt női vágyaitól, sőt tisztelte, szerette, ünnepelte létezésüket. Most azonban, életében először, megijedt saját magától - Nash közelsége jobban felkavarta, mint eddig bármi. Általában egy csók, a maga egyszerűségében, elemi ösztönt elégített ki benne. Csakhogy ebben a csókban nem érzett semmi egyszerűt - inkább tűnt egyidejűleg izgatónak és kínosnak, olyannyira, hogy libabőrös lett tőle. Szerette volna azt hinni, ez a különös erő belőle jött, benne lakozott. Ő a felelős ezért az érzéki örvényért, amely beburkolta mindkettejüket. Bűbájai gyakran egy szemvillanás alatt sikerültek - ha elég erős vágy és akarat sarkallta. Akkor vajon miért ütötte fel fejét lelkében a félelem? Ennek csak egy oka lehet - hogy ezért a csodáért nem ő, hanem valami magasabb erő a felelős. Nem vonhatja uralma alá, nem szabhat neki sem irányt, sem gátat - még csak nem is érti. Mindenkit meg lehet igézni, a gyengét meg az erőset egyaránt, még ha az erős könnyebben szabadul is a bűbáj hatása alól Ehhez azonban megfontoltságra és legfőképp megfelelő tettekre, van szükség. Kibontakozott a férfi karjából, lassan, de határozottan. Nem hagyhatja egy pillanatig sem, hogy Nash azt higgye, hatalma van felette. Megmarkolta az amulettjét, és máris erősebbnek érezte magát. A férfi kábán ébredezett a bűvöletből, és gyorsan zsebre vágta a kezét, nehogy önkéntelenül is újra magához vonja Morganát. Sohasem félt a tűzzel játszani - csak biztos akart lenni benne, hogy az ő kezében van a gyufa. Be kellett ismernie, jelen esetben bizony Nash Kirkland játszotta a kísérleti nyuszi szerepét... - Elég sajátosan alkalmazod a hipnózist - bökte ki a férfi egy idő után. JóI vagyok, bizonygatta magának Morgana. Jobban nem is lehetnék... Azért biztos, ami biztos, leült a kanapéra. Némi erőfeszítéssel ugyan, de sikerült megjutalmaznia Nasht egy csábos mosollyal. - Megbabonáztalak? 30

A férfi zavarában megint elkezdett fel-alá járkálni. Az ablakhoz érve megtorpant. - Csak szeretném, ha megnyugtatnál: szabad akaratomból csókoltalak meg, nem pedig valami igézet hatása alatt! A lány büszkén felszegte a fejét - az érzés, amelyet e szavak váltottak ki belőle, távolról sem hasonlított a pár perccel korábbihoz. - Azt hiszed, bűbájra van szükségem, hogy egy férfi megkívánjon?! - Dühösen próbálta letörölni az ajkáról a férfi csókjának ízét, de hiába erőlködött. - Biztos lehetsz benne, ha az ujjam köré akarnálak csavarni, könnyű dolgom lenne! Hálás lennél a napért... Nash egy percig sem kételkedett ebben - de ettől még sértette Morgana kijelentése. - Ha én ilyesmit vágnék a fejedhez, azt mondanád, beképzelt szoknyavadász vagyok! A lány lustán felvette a limonádéját. - Az igazságnak semmi köze mindehhez. - Luna hangtalanul felugrott mellé a kanapéra, Morgana pedig megcirógatta az állat fejét. - Ha félsz vállalni a kockázatot, talán jobb lenne, ha... nem találkoznánk többé. - Most tréfálsz? - bámult rá Nash elképedve. Mikor félt ő valaha is attól, hogy elcsábítja egy gyönyörű lány? Ennél képtelenebb dolgot életében nem hallott. Rögtön fel is derült tőle a kedve. - Szépségem, én már jó ideje ura vagyok a vágyaimnak. - Ezt örömmel hallom. Nem szívesen gondolnék rád úgy, mint valami beteges nőfalóra. - Ha ennyire ellenedre van a közeledésem - morogta a férfi keserűen -, állapodjunk meg a játékszabályokban! Mit szabad, és mit nem? Elment az eszem? - rótta meg magát Nash. Öt perce még a karjaiban tartotta ezt a káprázatosan gyönyörű, vonzó nőt, és most azon igyekszik, hogyan tudna biztonságos távolságban maradni tőle? - Szerintem ez nem túl jó ötlet - ingatta a fejét Morgana. - Nem szeretem a szabályokat, és nem is mindig sikerül betartanom őket. Tudod, mit? Kössünk inkább egyezséget! Megígérem, nem hozlak többé hasonló kísértésbe, ha te is megígéred, nem teszel önelégült, kiábrándult megjegyzéseket a boszorkányságra! - Nyugodt mozdulattal a hajába túrt. Bosszantanak ezek a megjegyzések, és ha bosszús vagyok, könnyebben művelek olyasmit, amit később megbánok. - Kérdeznem csak szabad? - Feltéve, ha elfogadod a válaszokat - felelte a lány higgadt, de ellentmondást nem tűrő hangon, majd felállt. - Nem szoktam hazudni, csak kivételesen indokolt esetben. Tulajdonképpen fogalmam sincs, miért egyeztem bele, hogy megosztom veled a titkaimat. Talán azért, mert őszintén kértél rá, és mert mindig tiszteltem a mesemondókat. Tiszta, erős kisugárzásod van, és nyitott, bár kissé földhözragadt gondolkodásod..., a tehetségedhez pedig kétség sem férhet. Ráadásul bizalmába fogadott mindenki, aki közel áll hozzám. 31

- Mármint ki? - Anastasia. … és persze Luna meg Pan is. Mindegyikük kiváló emberismerő. Ezek szerint kiállta egy unokatestvér, egy eb és egy macska próbáját. Pompás. -- Anastasia is boszorkány? - Csak a velem kapcsolatos kérdéseidre válaszolok. Anát hagyjuk ki ebből! - felelte Morgana kifürkészhetetlen tekintettel. -- Rendben. Mikor kezdjük? Már elkezdtük, gondolta a lány, és kis híján felsóhajtott. - Ma vasárnap van, a pihenőnapom, ami, ugye, szent és sérthetetlen... De holnap találkozhatunk, munka után. Mondjuk, kilenckor. - Miért nem pontban, mikor éjfélt üt az óra? Bocs - tette hozzá a férfi gyorsan. - A szokás hatalma... Szeretnék diktafont használni, ha nincs ellenedre. - Nincs. - Hozzak még valamit? -Kígyófarkat és denevérnyelvet. - Nash elképedt arckifejezése láttán a lány elmosolyodott. - Bocs. A szokás hatalma… A férfi elnevette magát, és barátságosan megpuszilta. - Tetszik a stílusod, Morgana! - Majd meglátjuk...

A lány megvárta a naplementét, majd vékony, fehér köntöst öltött. Jobb félni, mint megijedni, gondolta, miután nem tudott dűlőre jutni magában Nashsel. Felment a legmagasabb torony legfelső szobájába. Nem szívesen ismerte el, a férfi van olyan fontos neki, hogy aggódjon miatta, de ha már így esett, legalább tudni szerette volna, mire számíthat. Meghúzta maga körül a védő varázskört, majd meggyújtotta a gyertyákat. Mélyen belélegezte a szantálfa füstölő illatát, azután letérdelt a kör közepén, és felemelte a karját. - Tűz, levegő, víz és föld elemei, halljátok most szavam! Nem építéshez, nem is romboláshoz kérem most a segítségeteket. Látni szeretném a jövőt. Bármi várjon is rám, elfogadom! Az elemi erők úgy hatoltak belé, mint a hűvös, tiszta levegő a tüdejébe. Két kezébe fogta az átlátszó kristálygömböt, és olyan magasra emelte, hogy a gyertyák fénye teljesen átvilágítsa. 32

Füst. Fény. Árnyak. A gömb együtt úszott velük és bennük, majd hirtelen, mintha szél söpörné tisztára, izzó fehérré vált. Látta benne a ciprusokat a háza mögött, a hajlott, ősi fákat, ahogy leveleikkel megszűrik a hold titokzatos fényét. Érezte a szél illatát, hallotta a zúgását és a tenger hívó moraját is, amely a hagyomány szerint nem más, mint az Istennő éneke. A gyertyák most már nemcsak a szobában, de a gömb belsejében is égtek. Ő maga sem csak a szobában volt már, de a gömb belsejében is. Látta magát fehér köntösében, amelyet egy kristályokból kirakott öv fogott össze. Mezítláb állt a földön, a haja szabadon lobogott a szélben. Tüzet gyújtott a kezével, pusztán az akaraterejét használva. Fényesen lobogtak a lángok, de nem égettek - hűvösek maradtak, mint a holdfény. Az ünnep éjszakája jött el. Felhuhogott egy bagoly. Megfordult, és látta, ahogy a madár kiterjesztett, fehér szárnya pengeként hasítja a sötétséget, mely kisvártatva el is nyelte. Ekkor vette észre a férfit. Nash egy ciprusnak támaszkodott, majd kilépett a tisztásra. A lány saját képmását pillantotta meg a szemében. Várakozás. Vágy. Végzet. Morgana kinyújtotta a kezét a férfi felé, és magához ölelte.

A toronyszoba falai megreszkettek hangos kiáltásától. Lassan leengedte a kristálygömböt, a gyertyák maguktól kialudtak. Egy ideig némán duzzogott a sötétben, és átkozta magát. Saját csapdájába esett - kíváncsi volt a jövőre, hát most meglátta... Pár mérfölddel odább Nash felriadt álmából, ugyanis elszunyókált a tévé előtt. Álmosan megdörgölte az arcát, majd nagy Nehezen felállt. Micsoda álom! - csóválta a fejét értetlenül, és kimasszírozta a görcsöt a nyakából. Olyan élénken éltek benne a képek, hogy belesajdult minden érző és érzékeny porcikája. Csak magamat okolhatom, bólogatott mogorván, majd ásítva a kissé odaégett pattogatott kukorica felé nyúlt a tűzhelyen. Nem tett meg minden tőle telhetőt, hogy kiverje Morganát a fejéből, és ennek meg is lett a következménye. Álmában a lány valami boszorkánytáncot lejtett egy tisztáson, ő pedig szótlanul figyelte, egy fának támaszkodva. Morgana ezután magához ölelte - csók csókot, mozdulat mozdulatot követett. Nash lehámozta róla fehér selyemköntösét, és szeretkeztek a puha füvön, a hold elnéző sugaraiban...

33

A férfi összerándult, és félig lehunyt szemmel langyos söre után tapogatózott. Ez volt a legrészegítőbb élménye éltében... Egy dolog azonban nem fért a fejébe: miként lehetséges, hogy álmában érezte az égő gyertyák illatát az erdei tisztáson?

3. Morgana már akkor zaklatottnak érezte magát, amikor hétfő este hazaért a munkából. Egy régóta várt szállítmány megrekedt Chicagóban, ezért az elmúlt órát a telefon mellett töltötte, próbálta kinyomozni, hol lehet. Erős kísértést érzett, hogy a maga módján járjon utána a dolognak - semmi sem bosszantotta jobban, mint a hanyagság -, de tudta, ez könnyen újabb bonyodalmakhoz vezethet, ezért letett róla. Ahogy az lenni szokott, alaposan megcsappant a szabadideje; már majdnem besötétedett, mire hazaért. Szeretett volna még sétálni egyet a cédrusok között, hogy kicsit kitisztuljon a feje, és megnyugtassa az idegeit, mielőtt Nashsel találkozna. A sors azonban most nem mutatkozott hozzá kegyesnek. Egy rövid ideig csak hitetlenkedve bámulta a szélvédőn át a csillogó-villogó, fekete motorkerékpárt az autója előtt. Sebastian. Pompás. Pont ő nem hiányzott. Amikor kinyitotta a kocsi ajtaját, Luna kisurrant előtte, és hozzádörgölőzött a Harley hátsó kerekéhez. - Neked könnyű - vetette oda a lány szemrehányóan. Összeállsz bárkivel, csak kandúr legyen... Luna sértetten visszanyávogott valamit, és peckesen elindult a ház felé. Pan lelkesen üdvözölte mindkettejüket a bejárati ajtónál, bölcs, kék szeme meleg pillantásával és pár barátságos nyalintással. Luna közömbösen tűrte, majd, mintha mi sem történt volna, baktatott tovább, Morgana azonban szeretettel megdögönyözte a kutyát. Az előszobában fáradtan a szekrényre hajította a táskáját. A hifitoronyból Beethoven szólt. Sebastian pont úgy várta, ahogy gondolta - a kanapén terpeszkedett, keresztbe tett, csizmás lábát a kávézóasztalon pihentetve, félig lehunyt szemmel, kezében egy pohár borral. Mosolya minden átlagos nőt levett volna a lábáról ilyenkor derűsen kisimult napbarnított ábrázata, kivillantak erős, hófehér fogai, és csillogni kezdett álmos szeme, mely ugyanolyan borostyánsárgán világított, mint Lunáé. Lustán felemelte vékony, hosszú ujjú kezét, és egy ősi mozdulattal üdvözölte az unokatestvérét. - Morgana, egyetlenem!

34

Mindig ilyen hízelgően viselkedett, ha akart valamit, már kisfiúként is, gondolta magában a lány. - Érezd otthon magad, Sebastian! - Köszi, aranyos vagy - vigyorgott a fiú, és Morganára emelte a poharát. - Nagyon jó bor. Tiéd, vagy Anáé? - Az enyém. - Elismerésem. A fiatalember felállt, kecsesen, mint egy balett-táncos. A lányt mindig is zavarta, hogy fel kellett néznie rá - a szó szoros értelmében -, százkilencven centijével több, mint tíz centivel magasabbra nőtt nála. - Tessék - nyújtotta át a poharát Morganának. - Ha jól látom, rád fér egy kis ital. - Nehéz napom volt. - Chicago, a bűnös város - vigyorgott Sebastian. A lány már épp töltött volna magának, de a megjegyzés hallatán megmerevedett. - Tudod, hogy utálom, amikor a gondolataimban olvasol! - Anélkül is láttam volna - ellenkezett a fiú, majd a fegyverszünet jeleként megadóan felemelte a kezét. A kisujján egy művészien megmunkált aranygyűrűt hordott, négyzet alakú ametiszt ékkővel a közepén. - Amikor zaklatott vagy, olyan erős jeleket sugárzol ki magadból, hogy egy mérföldről is hallani. - Akkor ezt most tíz mérföldről is hallani lehetett... Miután Morgana nem ivott a borból, Sebastian visszavette tőle a poharát. - Mikor is találkoztunk utoljára? Gyertyaszentelő napján? - kérdezte a fiatalember hitetlenkedve. - Gondolom, már nagyon hiányoltál. - Csak ne legyél ilyen beképzelt! - feleselt magában a lány. Bármennyit is hízelgett neki Sebastian - márpedig pólyáskora óta ezt csinálta -, nem tudott haragudni rá. Ettől persze még nem lesz kedves hozzá túl hamar - azt ki kell érdemelnie. - Mostanában elég sok a dolgom... - Hallom - kacsintott rá Sebastian, és évődve megpaskolta Morgana állát. - Mesélj erről a Nash Kirklandről! A lány szúrós pillantást vetett rá. - Nem mondom még egyszer, Sebastian, azonnal takarodj ki az agyamból!

35

- Most nem is olvastam a gondolataidban! - ellenkezett a fiú ártatlan képpel. - Látnok vagyok, az Akasha krónika beavatott ismerője, nem holmi szélhámos. Anától hallottam. - Vagy úgy - bólintott Morgana. - Ne haragudj! Tudta, mióta Sebastian némi érettségre és önuralomra tett szert, szinte soha nem turkált bele mások legszemélyesebb gondolataiba, kivéve, ha ezt elkerülhetetlennek ítélte. - Nincs mit mesélnem róla. Forgatókönyvíró. - Erre már magamtól is rájöttem! Én is legalább annyira szeretem a filmjeit, mint te. Mit akar tőled? - Előtanulmányokat végez az új forgatókönyvéhez, és alaposan meg szeretne ismerni egy igazi boszorkányt. - Remélem, azért nem olyan nagyon alaposan... Morganának csak nagy nehezen sikerült visszafognia a kuncogását. - Rossz az, aki rosszra gondol, Sebastian! - Csak féltőn óvom az én kis unokahúgomat. - Maradj magadnak! - kapta el a lány ügyesen unokabátyja egyik előre lógó hajtincsét, majd jól megráncigálta. - Tudok vigyázni magamra. Pár órán belül itt is lesz, szóval... - Pompás! Addig akár adhatnál is valamit enni - karolta át Sebastian Morganát. Szilárdan eltökélte, csak abban az esetben hajlandó elmenni még az író érkezése előtt, ha unokahúga kidobja. - Képzeld, beszéltem a szüleimmel a hétvégén! - Telefonon? A fiatalember szeme elkerekedett a döbbenettől. Amikor szóra nyitotta a száját, kiütközött ír akcentusa, mint mindig, ha feldúlta valami. - Morgana, van neked fogalmad arról, mennyibe kerül egy tengerentúli hívás? A gatyám is rámenne! A lány nevetve megveregette a vállát. - Jó, jó. Kapsz vacsorát, közben mesélj el mindent, ami gyertyaszentelő óta történt! Sebastian mellett megfeledkezett minden bújáról-bajáról. Akárcsak a családja többi tagja mellett. Történhetett bármi, rájuk mindig számíthatott. Miközben megvacsoráztak a konyhában, a fiatalember elmesélte szülei, azaz Morgana nagynénje és nagybátyja legújabb hőstetteit. A lány egy órán belül jobb kedvre derült, mint valaha. - Évek óta nem láttam Írországot holdfényben – dünnyögte halkan. - Utazz oda! Tudod, mennyire örülnének neked. 36

- Talán el is megyek, mondjuk, a nyári napfordulóra. - Elmehetnénk mind a hárman: te, Ana és én. - Jó lenne - sóhajtotta Morgana, majd kedvetlenül félretolta a tányérját. - Csak az a baj, hogy nyáron a legnagyobb a forgalom a boltban. - El is felejtettem, hogy te komoly üzletasszony vagy ¬csipkelődött az unokabátyja. Amikor a lány a tányérján hagyta a rántott szelet kissé zsíros, de annál finomabb részét, Sebastian a legnagyobb természetességgel a villájára tűzte, és bekapta. - Szeretem csinálni - jegyezte meg kissé elgondolkodva Morgana. - Tényleg. Jó dolog ennyi emberrel találkozni, még, ha van is egy-két fura mókus közöttük. Unokabátyja leöblítette a húst egy jó pohár borral. - Például? A lány letette a könyökét az asztalra, és előrehajolt. - Volt egy lökött fickó, heteken át minden nap bejárt a boltba. Azt állította, felismert előző életünkből. - Na, ez érdekesen hangzik. - Ami azt illeti, tévedett. Még soha nem találkoztunk egyik előző életünkben sem. Szerencsére. Végül, pár héttel ezelőtt beoldalgott záráskor, és sértődöttségtől tocsogó arccal követelte, hogy csókoljam meg... - Hm - nyelte le Sebastian az utolsó falatot. - Mire te? - Mire én jól gyomorszájon vágtam. A fiatalember harsányan elnevette magát, Morgana pedig szégyenlősen vállat vont. - Hol marad a stílus, hugi? Boszorkány létedre padlóra küldöd ahelyett, hogy kecskebékává változtatnád? A lány méltóságteljesen kihúzta magát. - Gondolhatod, hogy nem élek vissza a képességeimmel. - Na, ne mondd! Mi is történt Jimmy Pakipskyvel? - Az más. Akkor még alig múltam tizenhárom - vigyorgott Morgana. - Különben is, azonnal visszaváltoztattam. - Csak, mert Ana közbenjárt az érdekében - emlékeztette az unokahúgát Sebastian. Ráadásul rajta hagytad a bibircsókot - Ez volt a legkevesebb, amit megérdemelt mentegetőzött a lány, majd széles mosollyal megragadta unokabátyja kezét. - Jaj, Sebastian, úgy hiányoztál!

37

A fiatalember barátságosan megszorította az ujjait. - Te is hiányoztál nekem! Te is, és Anastasia is. Morgana túl régóta, és túl mélyen ismerte unokabátyját, hogy ne érezze meg benne a változást. - Sebastian, mi van veled? Szerelmes vagy? - Van, amin nem lehet változtatni - ingatta a fejét a fiatalember, majd adott egy puszit unokahúga ujjaira. Nem akarta most kiadni magát, és a gondolatait védő fátylat sem akarta annyira fellebbenteni, hogy Morgana átláthasson alatta. - Nincs valami tejszínhab jellegű dolog a környéken? A lány megrázta a fejét - sikerült Sebastian lelkének mélyére hatolnia, és mélységes gyásszal találta szembe magát. Bár unokabátyja most már sikeresen elrejtette előle a titkát, amit látott, nem hagyta nyugodni. - Arról a rendőrségi ügyről van szó, ugye? Az elrabolt kisfiú... A fájdalom élesen, könyörtelenül hasított Sebastianba. Egy pillanatig szótlanul meredt maga elé, de azután összeszedte magát. - Nem értek oda időben. Pedig a San Franciscó-i rendőrség megtett mindent, amit lehetett. Sajnos, a gyerekrablók pánikba estek... Nyolcéves volt. •- Szomorú. A bánat hullámai egyre sűrűsödtek a csendben - mindkettejük részéről. Morgana felállt, unokabátyjához sétált, leült a térdére, és átölelte. •- Sajnálom, Sebastian. - Ne hagyd, hogy tönkretegye a jókedved! - kérte a fiú, majd megsimogatta unokahúga selymes, fekete haját. Most, hogy Morgana is osztozott a gyászában, kissé könnyebben viselte a terhet, és ezért őszinte hálát érzett. - Ha most szomorkodni fogsz itt nekem, én isten bizony megharaplak! Csak... nagyon közel kerültem ahhoz a gyerekhez. Mikor ilyesmi történik, mindig elgondolkodom, miért... miért áldott meg ilyen képességekkel a sors, ha úgysem tudok segíteni? - Rengetegszer segítettél - simogatta meg a lány Sebastian arcát. Könnybe lábadt szemében határozottság csillogott. ¬Össze se lehetne számolni, hányszor. Ezúttal azonban más volt megírva a végzet könyvében. - Nagyon... fáj. - Elhiszem - cirógatta meg Morgana unokabátyja haját. Örülök, hogy eljöttél hozzám. Sebastian magához szorította a lányt.

38

- Én igazából kajálni jöttem, meg azért, hogy nevessünk egy jót, és nem azért, hogy rád zúdítsam a bánatom. Sajnálom,. hogy így történt. - Ezt meg ne halljam még egyszer, te tökfej! - szólt rá Morgana olyan nyersen, hogy unokabátyja megadóan elmosolyodott. - Jó, jó. Szóval, mi lesz a tejszínhabommal? A lány adott egy cuppanós puszit a homlokára. - Mit szólnál egy kis tejszínhabos fagyihoz, cukrozott gyümölccsel és forró sziruppal? - Imádlak! A lány felállt, és - Sebastian étvágyát ismerve - elővett egy hatalmas edényt. Sejtette, azzal segít unokabátyjának a leginkább, ha nem említi többet az ügyet. Az idő begyógyítja a fájó sebeket, különösen, ha a következő esetben már sikerrel jár a rendőrség. Hirtelen ötlettől vezérelve a hifitoronyhoz lépett, és csatornát váltott a rádión - a klasszikusokat rock váltotta fel. - Nem rossz - biccentett a fiatalember, majd feltette a lábát egy üres székre. - Elárulod végre, miért segítesz ennek a Kirklandnek? - Érdekel a munkája - vont vállat Morgana, és felmelegítette a szirupot, ezúttal a hagyományos módon: a mikrohullámú sütőben. - Nem lehet, hogy inkább ő érdekel? - Is-is - mosolygott a lány hamiskásan, majd hatalmas mennyiségű vaníliás jégkrémet lapátolt az edénybe. - Ő maga persze nem hisz semmi természetfeletti erőben, csak filmeket ír belőlük... Nincs is ezzel semmi bajom. - Elgondolkodva lenyalta a jégkrémet a hüvelykujjáról. - Mármint, a filmjeivel. Nagyon szórakoztatóak. Ami a hozzáállását illeti, még egy kicsit... gyúrnom kell rajta. - Veszélyes vizekre evezel, hugi! - Az élet maga is veszélyes, Sebastian - jelentette ki Morgana, miközben ráöntötte a folyónyi szirupot a hatalmas jégkrémkupacra. - De legalább annyira örömteli is! Hogy alátámassza állítását, a fagyicsúcsok mellé néhány kövér tejszínhabdombot helyezett el, majd színpadias mozdulattal letette az unokabátyja elé. - Hát a mogyoró? - elégedetlenkedett pimaszul a fiatalember. A lány elővett két kanalat a konyhaszekrényből, és az egyiket odadobta Sebastiannek. - Nem szeretem a mogyorót, márpedig ezen a fagyin osztoznod kell velem! - döfte Morgana saját kanalát mohón a jégkrémbe. - Szerintem jól kijöttök majd Nashsel - folytatta teli szájjal. - Laza, pimasz és magabiztos modora van. Tudod, amiről az ilyen beképzelt 39

fickók azt hiszik, hogy olyan férfias. - És milyen jól hiszik, gondolta bosszúsan. - Ráadásul élénk A képzelete, ért az állatok nyelvén, imádja anya könyveit, jó a humorérzéke, és okos. Mellesleg, van egy dögös Jaguárja. - Ez úgy hangzik, mintha már most fülig belezúgtál volna... Ha a lány nem lett volna túl a falaton, most biztosan félrenyelt volna. - Ne ugrass, jó?! Csak, mert érdekesnek és vonzónak találom, még nem jelenti azt, hogy belezúgtam! Morgana durcásan nézett maga elé; unokabátyját pedig ez igen nagy elégedettséggel töltötte el. Jó jel - minél dühösebb a lány, annál könnyebben átlát rajta. - Gondolom, belenéztél a varázsgömbbe. - Még szép, hogy belenéztem! - vágott vissza Morgana. - Pusztán elővigyázatosságból. - Na, persze... Azért néztél bele, mert megijedtél. - Megijedtem? Én?! Ne légy nevetséges! - vetette oda büszkén a lány. Kisvártatva lesütötte a tekintetét, és idegesen dobolni kezdett az ujjaival az asztalon. - Csak egy férfi. - Te pedig, minden bűbájos adottságod ellenére, nő vagy. Márpedig, ha egy férfi és egy nő, akik mellesleg vonzónak találják egymást, közel kerülnek... A lány gyorsan összefonta az ujjait maga előtt, nehogy megráncigálja unokabátyja fülét. - Kösz, hogy szólsz, de én sem most jöttem le a falvédőről Különben meg senkinek semmi köze hozzá, ha magamba bolondítom, és játszadozom vele egy ideig. Sebastian, látva, hogy unokahúga érdeklődése elterelődött a jégkrémről, boldogan bólintott. - Csak nehogy fordítva süljön el a dolog...! Légy óvatos, Morgana! Az ember könnyen szerelmes lesz a szeretőjébe. - A szerelem és a szex két külön dolog - ingatta a fejét a lány bizonytalanul. Pan hirtelen felemelte a fejét az asztal alatt, a bejárati ajtó felé fordult, és vakkantott egyet. - Emlegetett szamár - vigyorgott a fiú. Morgana figyelmeztető pillantást vetett rá. Viselkedj, Sebastian! Komolyan mondom. - Ne aggódj, jó fiú leszek! Na, nem nyitsz ajtót? Egy pillanattal később már csengettek is. Sebastian csúfondáros mosollyal figyelte, ahogy unokahúga feláll, és elindul az előszoba felé.

40

Átkozottul jól néz ki, ismerte el Morgana magában, miután ajtót nyitott Nashnek. A férfi haját felborzolta a szél, bő póló meg egy, a térdénél kirojtosodott farmer volt rajta, a hátán szakadt hátizsák himbálódzott. - Szia! Bocsánat, ha kicsit korán jöttem. - Semmi gond, csak még... rendet kell még tennem a konyhában. Gyere be! - Ezt, remélem, nem rám értetted - jelent meg Sebastian az előszobában, kezében a rohamosan fogyó fagylalt. - Üdv! ¬biccentett Nash felé barátságosan. - Kirkland, ugye? A lány összehúzta a szemét. - Nash, ő az unokatestvérem, Sebastian. Épp menni készül. - Ugyan, pár percig még igazán ráérek... Tetszettek a filmjei, Nash. - Köszönöm. Nem ismerem valahonnan? - ráncolta össze a férfi a homlokát, majd hirtelen felderült a tekintete. - A látnok, ugye? - Igen, a tehetetlen látnok - felelte Sebastian szomorúan. - Figyelemmel kísértem pár ügyét. Még a legmenőbb zsaruk is elismerték, hogy önnek köszönhetik a seattle-i hippi-gyilkos letartóztatását. Nincs kedve... - Sebastian nem szeret a képességeiről beszélni - vágott közbe Morgana, és fenyegető pillantást vetett az unokabátyja felé. - Ugye? - Tulajdonképpen... - Jaj, annyira örülök, hogy beugrottál, bátyus! - mosolygott rá a lány nyájasan. Ahogy kikapta a kezéből a jégkrém maradékát, egy pillanatra hozzáért. Sebastian fájdalmasan felszisszent az áramütéstől. - Igazán jöhetnél gyakrabban. Unokabátyja megadta magát. Még elég korán volt, hogy meglátogassa Anastasiát, és alaposan kitárgyalja vele Morgana fura viselkedését. - Vigyázz magadra, hugi! - kérte a lányt, majd adott egy cuppanós puszit a homlokára. Nash gyanakodva figyelte. - Isten veled! - Isten veled! - visszhangozta Morgana türelmetlenül, és ha Sebastian nem veszi a lapot, minden bizonnyal két lábbal rúgja ki az ajtón. - Egy perc, és beszélgethetünk - fordult a férfi felé, miközben hátrasimította a haját. Megnyugodva hallotta, ahogy unokabátyja berúgja a motort odakinn. - Kérsz egy kis teát? Nash zsebre dugta a kezét, és szúrós pillantást vetett rá. - Inkább kávét, ha lehet - közölte enyhe rosszallással a hangjában, és elindult a lány után a konyhába. - Milyen... unokatestvéred Sebastian? - Bosszantó. 41

A konyhába érve a férfi féltékeny pillantást vetett a bensőséges kis vacsora maradványaira. - Úgy értem, vér szerinti, vagy csak távoli? Morgana feltett egy gyönyörű antik teáskannát a tűzhelyre, majd gondosan megtöltötte korszerű mosogatógépét a mosatlan tányérokkal. - Az ő édesapja az én édesapám bátyja. - Szinte hallotta, ahogy leesik a mázsás kő Nash szívéről, de minden erejét összeszedve visszafojtotta a kuncogását. - Legalábbis ebben az életükben - tette hozzá évődve. - Tessék? Á, értem már - bólintott a férfi, és ledobta a hátizsákját a sarokba. - Szóval hiszel a lélekvándorlásban. - Ez nem hit kérdése - ingatta a fejét a lány. - Mindegy, a lényeg az, hogy az édesapáink, tehát Sebastiané, Anáé és az enyém hármas ikrek, Írországban születtek. - Komolyan? - álmélkodott Nash, miközben az asztalnak dőlve figyelte, ahogy a lány kinyit egy kisebb konzervet. - Ez majdnem olyan mesébe illő, mint amikor a királyfi az öreg király hetedik fiának a hetedik fia. Morgana megtöltötte gyógynövényekkel a teatojást, és megrázta a fejét. - Nem mindig van szükség ilyen gondos előkészületekre Egyébként három nővért vettek feleségül - folytatta -, akik szintén hármas ikrek.

Pan megböködte a férfi lábát az orrával, mire az jókedvűen megvakargatta a fejét. - Elképesztő... - Kissé szokatlan felállás, valóban, de ők azonnal tudták, hogy egymásnak teremtette őket a sors, és azt is, hogy miért mosolygott Nashre sokat sejtetően a lány, majd beledobta a tojást egy csinos kis bögrébe, és forró vizet öntött rá a kannából. - Mindegyik párnak egyetlen gyermeke született csupán, ettől kissé csalódottak voltak. Nagyon szerették egymást, ha rajtuk múlik, egy tucat babát hoztak volna össze, de... a végzetük másként rendelkezett. Instant kávét szórt egy kínai porceláncsészébe, leöntötte forró vízzel, majd ezüsttálcára tette a tejszín- és cukortartóval együtt - ez utóbbiakat vigyorgó halálfej alakjuk tette különlegessé. - Majd én viszem - vette el tőle a férfi a tálcát, és lepillantott. - Családi ereklye? - Dilibolt. Sejtettem, hogy tetszeni fog. Ismét a társalgóba vezette Nasht, Luna már ott kucorgott a kanapé közepén. A lány leült a cica mellé egy párnára, és intett a férfinak, hogy tegye le a tálcát az asztalra. - Tejszínt, cukrot? - kérdezte tőle. 42

- Mindkettőt, köszönöm - bólintott Nash, és élvezettel figyelte, ahogy a lány kiszolgálja a két ijesztő tartóból. - Fogadni mernék, hogy mindenszentekkor kész zarándokhely a hely a lakásod... Morgana átnyújtotta a férfinak a csészéjét. - A gyerekek hajlandók mérföldeket gyalogolni, hogy a boszorkány megajándékozza őket, illetve, hogy megpróbáljanak bolondot csinálni belőle. Annyira szerette a kis lurkókat, hogy évről évre elhalasztotta a saját mindenszentek napi szertartását azutánra, amikor már minden zsákocska megtelt édességgel.

- Páran persze csalódott képet vágnak, hogy nem csúcsos boszorkánysüveg van a fejemen, és seprűn sem lovagolok. Egyetlen, aprólékosan megmunkált ezüstgyűrűje megcsillant a lámpa fényében, miközben kiemelte a jázminvirágokat ' tartalmazó teatojást a borostyánszínű folyadékból. - Az emberek általában két csoportra oszlanak a boszorkányok megítélését illetően magyarázta Nash. - Egyeseknek rögtön egy kampósorrú banya jut az eszükbe, aki mérgezett almákat osztogat, másoknak pedig egy sziporkázóan ragyogó ruhájú szépség, aki feléd int csillagvégű varázspálcájával, és azt mondja: "Hidd el, Dorothy, mindenütt jó, de legjobb otthon!" - Attól tartok, én egyik csoportba sem illek bele. - Ezért van épp rád szükségem - bólintott a férfi, majd a hátizsákjába nyúlt, és elővette a diktafonját. - Kezdhetjük? - Persze.! A férfi megnyomta a felvétel gombot, és újfent turkálni kezdett a zsákjában. - Egész nap a könyveket bújtam a könyvtárban meg a könyvesboltokban - mesélte, miközben elővett, majd átnyújtott egy vékony, puha fedelű kötetet. - Mit szólsz ehhez? A lány felemelte az egyik szemöldökét, és elolvasta a címén - "Hírnév, gazdagság, vonzerő: boszorkányos praktikák a boldogságért". - Olyan jól irányzott mozdulattal dobta a férfi ölébe a könyvet, hogy az fájdalmasan összerezzent. - Remélem, nem fizettél érte túl sokat. - Hat dollár kilencvenötöt, de leírhatom az adómból. Ha jól látom, nem vagy túl nagy véleménnyel róla. Türelem, intette magát Morgana, majd kibújt a cipőjéből, maga alá húzta a lábát. Rövid, vörös szoknyája felcsúszott egészen a combja közepéig.

43

- Gondolod, hogy egy avatatlan elsajátíthatja könyvből akár csak a mágia alapjait is? A varázsláshoz több kell, mint pár titokzatos hangzású versike meg illatos gyertyák. - Valahol csak el kell kezdeni, nem?

A lány újra a könyv felé nyúlt, és megvetően felütötte a tartalomjegyzéknél. - "Hogyan ébresszünk féltékenységet a másikban?" - olvasta gúnyosan. - Továbbá: "Hogyan nyerjük el egy nő szerelmét?". "Hogyan jussunk pénzhez?". - Megvetően visszahajította a könyvet oda, ahonnan elvette. Ez is hárompontos dobásnak bizonyult. Gondolj bele, Nash! Csak hálásak lehetünk, hogy ezek a praktikák nem működnek mindenki esetben. Tegyük fel, hogy épp nincs egy vasad sem, a számlák meg csak gyűlnek, holott épp most néztél ki magadnak egy új kocsit. Erre fogod magad, meggyújtasz pár gyertyát, elrebeged a kívánságod, esetleg ellejtesz egy boszorkánytáncot meztelenül, a nagyobb hatás kedvéért, és abrakadabra! - Égnek emelte a kezét. - Máris kapsz egy csekket tízezer dollárról. A baj csak az, hogy a szeretett nagymamádnak kellett meghalnia azért, hogy rád hagyhassa. - Ezek szerint nagyon pontosan kell megfogalmazni a kívánságot, ugye? - Látom, még mindig nem érted - csóválta meg a fejét Morgana. - Minden tettnek következménye van. Tegyük fel, azt kívánod, bár olyan szenvedélyes lenne a férjed újra, mint mikor feleségül vett. Teljesül a vágyad, Casanova hozzá képest gátlásos kamasz, kár, hogy hamarosan minden arra kapható nőnek fülig ér a szája, ha meglátja. Vagy: nemes lélek lévén, elrebegsz egy varázsigét a véres háború megszüntetése érdekében. A varázslat sikerül, csak éppen pár nappal később egy tucat másik üti fel a fejét, máshol. - Fáradtan felsóhajtott. - A mágia nem való felkészületlen és legfőképp nem felelőtlen emberek kezébe. Még szerencse, hogy nem lehet megtanulni egy ostoba könyvecskéből. - Világos - emelte fel a kezét megadóan a férfi. Tetszett neki Morgana érvelése. Meggyőztél. Csak azért hoztam fel a dolgot, hogy lásd, ilyen témájú könyveket bárki megvehet potom hét dollárért. Ebből, persze, az is látszik, hogy az emberek érdeklődnek a boszorkányság iránt. - Mindig is érdeklődtek - vont vállat a lány; a mozdulattól előrehullott pár tincs a hajából. Pedig akadtak idők, amikor akasztófával, vízbe fojtással vagy máglyával büntették az ilyen irányú érdeklődést. - Elgondolkodva kortyolt egyet a teájából. - Ma már kissé civilizáltabbak lettünk ezen a téren. - Jut eszembe a civilizációról. Az azért érdekes, hogy az emberek még ma is, a mobiltelefonok, mikrohullámú sütők és az internet korában rendkívül érdeklődnek a mágia iránt. Épp ezért szeretnék filmet írni belőle. Több felől is megközelíthetnénk a dolgot: ott vannak például a woodoo varázslók, akik kecskéket áldoznak... - Ha rajtam múlna, betiltanák az ilyesmit.

44

- Mindjárt gondoltam. Igen, ez tényleg túl... közönséges Lehetne azonban humoros színezetet adni a filmnek, mim amilyen a Nyugodj békében! volt, némi romantikával meg, szexszel fűszerezve. - Luna felugrott az ölébe, és odébb pofozta a könyvet a mancsával. Miután kényelmesen elhelyezkedett, addig dörgölőzött Nash kezéhez, míg az simogatni nem kezdte hosszú ujjaival. - A főszereplő egy gyönyörű fiatal lány lenne, aki történetesen természetfeletti képességekkel rendelkezik. Bemutatnánk, hogyan bánik a férfiakkal, mivel keresi a kenyerét, vagy... nem is tudom... hogyan vásárol be a közértben. Természetesen ismernie kell más boszorkányokat is. Miről beszélget velük, mi vidítja fel? Ilyesmi. Mondd csak, te mikor jöttél rá, hogy boszorkány vagy? - Azt hiszem, még a bölcsőmben - felelte Morgana kedvesen. A férfi szeme felcsillant. - Ez az! Én is valami ilyesmire gondoltam - dőlt hátra a kanapén elégedetten. Luna úgy feküdt az ölében, mint egy bolyhos szőnyeg. - Gondolom, édesanyád ott helyben elájult, amikor meglátott. - Szerencsére nem így történt. Számított rá. - Ahogy a lány lejjebb ült, a térde finoman Nash combjához súrolódott, nyomban hevesebben is kezdett el verni a férfi szíve. - Mint már említettem, a mi családunkban a boszorkányság anyáról lányára öröklődik. - Igen, emlékszem - hagyta rá Nash kissé rekedt hangon. Ezúttal Morgana szíve kezdett hevesebben verni. - Téged nem zavart sohasem, hogy boszorkány vagy? Hogy úgy érezted, más vagy, mint a többiek? - Nem éreztem, tudtam - helyesbített a lány. - Dehogynem. Gyerekfejjel sokkal nehezebben tudtam uralkodni magamon. Elég volt egy apróság, amely felzaklatott, máris elvesztettem a fejem, ugyanúgy, ahogy egy átlagos nő is könnyen elveszti a fejét egyes férfiak társaságában. Nash a legszívesebben kinyújtotta volna felé a kezét, hogy Megsimogassa a haját, de inkább letett róla. - Ma már nem fordul elő veled ilyesmi? Mármint, hogy elveszted a fejed? Morganának eszébe jutott, mi játszódott le benne tegnap, miközben a férfival csókolózott. - Ritkán, legalábbis sokkal ritkábban, mint gyerekkoromban. Még ma is kissé heves vagyok, és előfordul, hogy olyan dolgokat teszek, amelyeket később megbánok, de már tudom, mi az, amiről egy felelősségteljes boszorkánynak soha nem szabad megfeledkeznie. "Ne árts senkinek!" - idézte. - "Hatalmaddal ne élj vissza soha!" - Ezek szerint te komoly, felelősségteljes boszorkány vagy, aki néha-néha azért elvállal egy kis szerelmi bűbájt a törzsvendégei kedvéért. - Természetesen nem - ellenkezett a lány villámló szemmel. - De hiszen elfogadtad azt a két fényképet az idős hölgy unokahúgáról meg a matekzseni bálványáról... 45

Szóval mégiscsak leskelődött a pimasz, gondolta Morgana haragosan. - Nem volt más választásom - mentegetőzött. Zavarában erőteljesen az asztalra koppantotta a bögréjét. - Különben is, attól, hogy elvettem a képeket, még nem biztos, hogy meghintem őket holdporral. - Így kell csinálni a szerelmi bűbájt? - Igen, csak... - kezdte a lány, de elharapta a mondat végét. - Fölösleges elmondanom, szerinted úgyis babona az egész. Miért várod el tőlem, hogy feleljek a kérdéseidre, ha nem hiszed el a válaszokat? - Mert nagyon érdekelnek a válaszaid, függetlenül attól, hogy elhiszem-e őket vagy sem. Nash valóban így érezte, olyannyira, hogy kíváncsiságában pár arasznyival közelebb húzódott Morganához. - Ezek szerint nem tettél semmit a bál sikere érdekében? - Azt nem mondtam - felelte a lány kissé duzzogva, mi közben a férfi feladta a harcot önmagával szemben, és játszadozni kezdett Morgana hosszú, selymes, fekete hajával. Elhárítottam egy kisebb akadályt az útjukból, ennyi az egész Minden más durva beavatkozás lett volna a sorsukba. - Miféle akadályt? A férfi még sohasem tapasztalhatta, milyen a holdpor illata, de gyanította, hasonló lehet Morgana hajáéhoz. - Az a kislány fájdalmasan félénk. Egy kicsit besegítettem, hogy legyen önbizalma. A többi már rajta múlik. Csodálatos a nyaka, merengett Nash. Karcsú, királynői és kecses. Elképzelte, milyen érzés lenne csókolgatni egy kicsit. Úgy egy-két órán át... De ne térjünk el a tárgytól! figyelmeztette magát. - Ezek szerint azt tekinted a fő feladatodnak, hogy itt-ott besegíts egy kicsit? Morgana finoman oldalra biccentette a fejét, és egyenesen a férfi szemébe nézett. - Az a helyzettől függ. - Sokat olvastam a boszorkányokról. Régebben őket tartották a falu bölcseinek, mert bájitalokat kevertek, bűvöltek, jövőbe láttak és meggyógyították a betegeket. - A látnoki képességek és a gyógyítás nem annyira az én asztalom. - Miért, mi a te erősséged? - A mágia.

46

Talán büszkeségből, talán csak zaklatottsága miatt, nem tudta pontosan, mindenesetre ebben a pillanatban egy hatalmas villám hasította ketté az eget az akaratának engedelmeskedve. Nash kinézett az ablakon. - Ha jól hallom, vihar készülődik. - Könnyen lehet. Ha még a zuhé előtt szeretnél hazaérni, gyorsan válaszolok pár kérdésedre, azután mehetsz. Most már pontosan értette, miért igézte ide a villámot: azt akarta, hogy a férfi elmenjen. Bár látta a kristálygömbben, amit látott, tudta, hogy gondos, hozzáértő kezekben még a jövő is formálható néha. Bárhogy lesz, úgy lesz - de ettől még nem szerette volna elsietni a dolgot. Márpedig Nash hosszú ujjaiból olyan erő áradt, miközben a haját simogatta, hogy görcsbe rándult tőle a gyomra. Ettől csak még dühösebb lett. - Nem sietek - vonta meg a vállát a férfi. Azon tűnődött, ha összeszedné a bátorságát, és megcsókolná a lányt újra, most is olyan túlvilági élményben lenne-e része, mint a múltkor. Egy kis eső még nem a világ. - Szakadni fog - bizonygatta Morgana. Majd gondoskodik róla. - Ami a könyveket illeti, bizonyára van köztük egy-kettő, amelynek hasznát veheted. Azokat ajánlom, amelyek képet adnak a boszorkányság történetéről, egyes jelesebb eseményekről, valamint a főbb szertartásokról. Azt viszont felejtsd el! - bökött az ujjával Nash legfrissebb szerzeményére, amelyet az imént mutatott neki. - Könnyen belevihet bizonyos... csapdákba, amelyek a boszorkányok útját kísérik. Á, igen, és nem ártana belekukkantanod egy olyan könyvbe, amely a főbb díszeinkről, ruhaféléinkről meg kellékeinkről szól. - Mint például a sírkert pora? A lány égnek emelte a tekintetét. - Ne bosszants! - Ugyan már, Morgana, szerintem nagyon is tetszetős kép bizonygatta Nash, miközben megragadta a lány kezét, hogy lássa, amit ő. - Külső kameraállás, éjszaka van. A mi szépséges hősnőnk nesztelenül suhan a ködben, majd elhalad a sírkövek mellett, melyek hosszú árnyékot vetnek a holdfényben. Felhuhog egy bagoly. A távolban hosszan felvonyít egy kutya. Közelit mutatunk a lány sápadt, tökéletes arcáról, amelyet fekete csuklya árnyékol. Megáll egy frissen ásott sír mellett, és varázsigéket mormolva belegyömöszöl egy maréknyi földet a varázserszényébe. Villám hasítja ketté az eget, majd a kép lassan elhalványul, vágás. Morgana nagyon igyekezett, hogy ne sértődjön meg mindezek hallatán. Hogyan képzelheti róla bárki, hogy temetőkben ólálkodik? - Nash, ha nem tudnám, mennyi remek, valóban szórakoztató film fűződik a nevedhez, azt hiszem, most nagy bajban lennél.

47

A férfi nem bírta tovább, csókolgatni kezdte a lány ujjait. - Ezek szerint nem vagy a sírkertek rendszeres látogatója Morgana visszafogta fellobbanó haragját. - Fogalmam sincs, mit hiszel vagy feltételezel rólam. Azt viszont nem tűröm egy perccel sem tovább, hogy gúnyolódj! - Ne légy ilyen heves! - kérte Nash. - Elismerem, ma nem vagyok túl jó formában. Biztos nem néznéd ki belőlem, hogy egy korábbi filmem előkészítésekor tizenkét órán át beszélgettem egy eszement románnal, aki vámpírnak állította magát. Nem akadt a házában egyetlenegy tükör sem, és csak úgy volt hajlandó szóba állni velem, hogy mindvégig egy keresztet kellett viselnem a nyakamban. A fokhagymáról nem is beszélve - tette hozzá fintorogva. - Ehhez képest egész jól kijöttem vele, mesés ismeretforrásnak bizonyult. De te... - De én? - kérdezett vissza Morgana, miközben igyekezett tudomást sem venni arról, hogy a férfi ugyanolyan önfeledten simogatja a karját, mint Luna bundáját az imént. - Egyszerűen téged képtelenség elképzelni boszorkánynak, Morgana. Erős, értelmes nő vagy, remek a stílusod, kiváló az ízlésed, arról már nem is beszélve, hogy teljesen elbágyadok az illatodtól... Jobb lenne, ha tettetném magam, és úgy csinálnék, mintha elhinném minden egyes szavad? A lány szeme szikrákat szórt. Nem tűri, nem tűrheti tovább, hogy Nash így kibillentse az egyensúlyából! Ez a fickó egyszerre bosszantja és teszi neki a szépet! - Pedig általában nem idegenkedsz egy kis alakoskodástól, ha ez az ára, hogy megkapd, amit akarsz, ugye? - Nézd, ha egy kilencven-egynéhány éves asszony azt mondaná, hogy a férjét farkasembernek nézték, és agyonlőtték 1922-ben, szó nélkül elhinném minden egyes szavát. Ettől még lehet, hogy csak kiváló képzelőerővel áldotta meg a sors, hogy most már maga is elhiszi, amit mond. Akárhogy is, nekem teljesen mindegy. - Feltéve, hogy érdekes forgatókönyvet lehet belőle írni. - Pontosan. Végül is ebből élek, de nem ártok vele senkinek. -- Ugyan, miért is ártanál? Szépen kisétálsz beszélgető partnered otthonából, beülsz a haverjaiddal sörözni, és jókat nevettek szegény habókoson... - Morgana szeme most már egyenesen lángolt. - Próbáld csak velem ugyanezt tenni, meglátod, szemölcs nő a nyelvedre! Nash látta, milyen dühös a lány, ezért visszafojtotta a mosolyát. - Biztosra veszem, hogy rengeteget tudsz a boszorkányságról, tényeket, legendákat, és nekem pontosan erre van szükségem. Ha jól sejtem, az, hogy boszorkány hírében állsz, legalább ötven százalékkal növeli a bevételed évente. Ebből is látszik, mennyien érdeklődnek a dolog iránt. Előttem nyugodtan lehetsz őszinte, nem kell szerepet játszanod.

48

- Szóval azt hiszed, azért állítom be boszorkánynak magam, hogy növeljem a bevételt összegezte Morgana színtelen hangon. Érezte, ha most nem áll fel azonnal, nyolc napon túl gyógyuló sérülést okoz Nashnek. - Nem, deho... áú! - ugrott odébb a férfi hirtelen, miután Luna belemélyesztette a karmait a combjába. Morgana és a macska a jól végzett munka örömével pillantottak egymásra. - Itt ülsz a házamban, és van képed hazugnak, tolvajnak meg sarlatánnak nevezni? - Félreértesz - rázta meg a fejét Nash. Finoman lefejtette magáról Lunát, és felállt. - Én csak azt mondtam, előttem nyugodtan lehetsz őszinte. - Szóval őszinte - visszhangozta a lány, és elkezdett fel-alá járkálni a szobában, hogy megnyugodjon. Hiába. Vele ugyan ne gúnyolódjon senki, különösen ne egy olyan valaki, aki ráadásul még el is akarja csábítani! A férfi azt hiszi róla, hogy közönséges szélhámos. Ostoba szamár, boldog lehet, hogy nem növeszt neki harminc centis füleket! Akkor aztán bőghetne magában: iá, iá! - Azt akarod, hogy őszinte legyek veled'! Morgana mosolya láttán Nash kissé megnyugodott - már-már attól tartott, a lány szép sorban hozzávágja a dísztárgyait - A lényeg az, hogy nyugodtan engedd el magad! Elég, ha elmondod nekem, amit tudsz, a meseszövést már rám bízhatod. - Engedjem el magam - bólintott Morgana. - Jó ötlet. Engedjük el magunkat mindketten, mit szólsz? - lépett a férfi felé izzó szemmel. - Begyújtsak a kandallóba? Semmi nem lazít el annyira, mint az égő fahasábok melege, ropogása és illata... - Jól hangzik - mosolyodott el Nash. De még milyen jól! Édes kettesben még össze is melegszenek a lánnyal... már a gondolattól is felment a vérnyomása. - Várj, majd én begyújtok! - Ugyan, hagyd csak! - intette le Morgana a férfit. - Majd én. Megpördült maga körül, és mindkét kezét a kandalló felé nyújtotta. Hűvös, tiszta erő áramlott át a testén - e képességet sajátította el a legkorábban, következésképp ez lesz a legutolsó, amelyet majd elveszít a korral. A száraz fahasábokra irányította a tekintetét és minden figyelmét: A következő pillanatban hangos sercenéssel felcsaptak a lángok, pattogott a tűz, gomolygott a füst. Elégedetten leengedte a kezét, és egy pillantásával lecsendesítette a lángokat, épp annyira, hogy derűsen lobogjanak csak. Nash falfehérre váltan, leesett állal figyelte, öröm volt nézni. - Máris sokkal jobb, nem igaz? - érdeklődött a lány negédesen. A férfi térde megroggyant, hátralépett a kanapéhoz, és ráült a macskára. Luna keservesen felnyávogott, majd sértődötten faképnél hagyta Nasht, hiába esedezett az a bocsánatáért. - Igen.:. azt hiszem.

49

- Úgy látom, rád férne most egy ital - mosolygott rá Morgana kedvesen. Alig nyújtotta ki a kezét, nyomban beleröppent a nehéz ólomkristály üveg a tőle három méterre lévő asztalról. Brandyt? - Kösz - hebegte Nash elfúló hangon. - Inkább nem. - Én iszom egy kicsit. Csettintett egyet, máris egy szűk szájú ivópohár süvített felé, majd megtorpant előtte, és lebegve megvárta, míg teletölti. Nagyon jól tudta, hogy cirkuszi bemutatót tart a férfi előtt, de azért remekül szórakozott. - Biztos, hogy nem kérsz egy kortyot? - Egész biztos. A lány vállat vont, majd a helyére röptette a brandys üveget, mely finom koppanással landolt az asztalon. - Nos - foglalt helyet a kanapén -, hol is tartottunk? Az érzékeim játszanak velem, bizonygatta magában Nash. Hipnózis áldozata lettem... Próbált mondani valamit, de csak dadogni tudott. Megvan! A jó öreg filmes trükkök! Hogy ez eddig nem jutott az eszébe! Megkönnyebbülten felnevetett, és átkozta magát, hogy lehetett ilyen ostoba. - Kell lennie itt egy hajszálvékony drótnak valahol - dünnyögte, miközben felállt, hogy a saját szemével győződjön meg a dologról. - Nagyon ügyes trükk volt, szépségem. Első osztályú. Egy percig még én is bedőltem neki. - Tényleg? Juj, de jó! - lelkendezett a lány. - Tavaly felbéreltem pár trükkmestert egy rendezvényre. Ha láttad volna, ők mire képesek.. .! Felemelte a brandysüveget, még meg is tapogatta, észrevétlen kis csigák, drótok és emeltyűk után kutatva. Sehol semmi - csak a csodaszép, óír ólomkristály és a simára csiszolt asztallap. Vállat vont, majd leguggolt a kandalló elé. Morgana nyilván elrejtett egy távirányítós öngyújtót a hasábok alatt, amelyet feltehetőleg egy kocsikulcs nagyságú szerkezet segítségével hozott működésbe, melyet a tenyerében rejtegetett. Hirtelen nagyszerű ötlete támadt, lelkesen felpattant. - Ehhez mit szólsz? A csoda szép boszorkánynak híre kél, mire egy neves fiatal tudós érkezik a városba. Természetesen első látásra beleszeret a lányba, és majd megőrül, hogy valami ésszerű magyarázatot találjon a tetteire. - Élénk képzelete messze előreszaladt. Titokban még meg is lesi egy szertartás során. Te már vettél részt ilyesmin?

50

Miután Morgana az előbb sikeresen megzabolázta heves természetét, most már csak derűsen mosolygott e sületlen megjegyzés hallatán. - Előfordult. - Pompás! Majd elmeséled. Fontos, hogy történjen valami természetfeletti csoda, miközben a mi tudósunk leskelődik: a lány lebegni kezd, vagy alakot vált..., de ez a tűzgyújtó trükk se rossz. A tudós egyszerűen képtelen eldönteni, igazi csodát lát-e, vagy csak egy ügyes mutatványt. A nézők hasonlóképp. Morgana hagyta, hogy a brandy felmelegítse - korábbi, sértődött feszültsége után jólesett egy kis ellazulás. - És mi a történet lényege? - A borzongató részeken kívül talán csak annyi, miként dolgozza fel magában ez az átlagos fickó, ez a józan, tudományos elme, hogy a szerelme boszorkány. A lány, leheletnyi szomorúsággal a szemében, a poharába bámult. - Ilyen alapon az is lehetne, miként dolgozza fel a boszorkány, hogy egy átlagos férfiba szerelmes. - Látod, ehhez is szükségem lenne a segítségedre - lépett hozzá Nash, és lehuppant mellé a kanapéra. - Hogy hitelesen ábrázolhassam a lányt nemcsak mint boszorkányt, hanem mint nőt is. - Régi magabiztosságával megpaskolta Morgana térdét. - Akkor most beszéljünk a különféle varázslatokról! A lány nevetve megrázta a fejét, és félretette a poharát. - Ahogy akarod, Nash. Beszélgessünk róluk... !

4. Nem érezte magányosnak magát. Hogyan is érezhette volna, amikor órákon át a boszorkányos könyveit bújta, eltöprengve a rengeteg érdekes tényen és talányon? Nash már gyerekkorában megszokta és megszerette az egyedüllétet. Ami egykor a túlélés elengedhetetlen feltétele volt, mára az életmódjává vált. A nevelőotthonokban, illetve a nagymamájánál és a nagynénjénél eltöltött idő megtanította neki, hogy sokkal jobban jár, ha maga gondolja ki a saját szórakozását, nem a körülötte élő felnőttek. Az utóbbi lehetőség ugyanis általában házimunkával, szónoklattal, szobafogsággal, illetve - főleg a nagymamája esetében - egy villámgyors fülessel járt együtt. Miután a sors csak igen kevés játékkal és játszótárssal áldotta meg, kénytelen volt az agyát játékszerré alakítani, méghozzá nem is akármilyen játékszerré.

51

Évekkel később már gyakran hálával gondolt vissza erre az időre, hiszen ennek köszönhette kifinomult képzelőerejét. Ráadásul más játékokkal ellentétben az övét nem lehetett összetörni, bárhová magával vihette, és elképesztően sokféle formát ölthetett magára. Nem vehették el tőle a felnőttek, amikor rossz fát tett a tűzre, és nem kellett lemondania róla akkor sem, amikor új helyre költöztek.

Annak ellenére, hogy ma már bármit megvehetett magának - amit alaposan ki is használt, szert téve a felnőttek összes drága játékszerére - kedvenc időtöltése továbbra is a képzelet birodalmában való barangolás maradt. Boldogan kiszakította magát a való világból, a valós emberek köréből, akár több órára is egyvégtében. Hogyan is érezhette volna magát magányosnak? Csak úgy kavarogtak a fejében a kitalált szereplők, és a legkülönbözőbb kalandokban vett részt velük. Jobb társaságra nem is lehetett volna szüksége. Ha olykor-olykor mégis emberek közé ment, vagy kirúgott a hámból a barátaival, képzelete akkor is tovább működött, és szívta magába az élményeket, melyekből később újabb ötletek születtek. Így legalább megengedhette magának, hogy mindig a maga útját járja. Szabadon dönthetett, menjen-e vagy maradjon, csak a saját érveit kellett figyelembe vennie. Jól érezte magát egyedül tágas, napfényes, hangulatosan régi házában. Akkor evett, amikor megéhezett, akkor feküdt le aludni, amikor elfáradt, és oda dobta le a ruháit, ahová éppen kedve szottyant. Barátainak és munkatársainak többsége vagy boldogtalan házasságban sínylődött, vagy már el is vált, és idejük nagy része azzal telt, hogy végeláthatatlanul panaszkodtak jelenlegi, illetve hajdani partnerükre. Vele ez nem fordulhat elő. Ő bizony gondtalan agglegény, magányos farkas marad, ha a feje tetejére áll mindenki, akkor is. Örült is ennek... vagy mégsem? Tulajdonképpen mi is olyan jó ebben? Akárhogy is, ő pontosan tudta, mi teszi boldoggá: például, hogy kiülhet a teraszra a hordozható számítógépével, dolgozhat a friss levegőn, a ragyogó napsütésben, és hallgathatja a hullámok robaját, ahogy megtörnek odalenn, a sziklákon. Vagy hogy eljátszadozhat az új forgatókönyve ötleteivel anélkül, hogy kötött munkaidőhöz, munkarendhez és munkaköri leíráshoz kellene igazodnia. Vagy hogy addig maradhat el otthonról, ameddig csak akar, nem kell hazasietnie egy nőhöz, aki elvárná, hogy éjjel-nappal vele foglalkozzon... Hát úgy hangzik ez, mint valami szegény, magányos férfi panasza? Nash pontosan tudta, a sablonos munkákat és kapcsolatokat nem neki találták ki. Isten a megmondhatója, hányszor vágta a fejéhez a nagymamája, hogy soha nem válik tisztességes ember belőle, hogy egy jóravaló, épeszű lány sem lesz bolond feleségül menni hozzá.

52

Talán igaza volt - nem hinné, hogy a vastagnyakú kálvinista asszony tisztességes foglalkozásnak tartaná a horrorforgatókönyv-írást. Ha élne, gúnyosan fintorogna, és önelégülten a fejéhez vágná, hogy lám, lám, már harminchárom éves, krisztusi korba lépett, és még mindig nem nősült meg. , Nem mintha nem próbált volna meg "normálisan" élni, hivatali pályafutása egy Kansas City-i biztosítótársaságnál azonban tiszavirág-életűnek bizonyult. Borzasztóan érezte ott magát, és végérvényesen eldöntötte, hogy soha többé nem lesz nyolcórázós irodatitán. Ami pedig a párkapcsolatait illeti, legutóbbi próbálkozása egyértelműen bebizonyította, hogy képtelen tartósan megfelelni egy nő gombamód szaporodó elvárásainak. DeeDee Driscol, előző barátnője utolsó veszekedésük során a következőket vágta a fejéhez egy márvány hamutartó kíséretétében: "Önző, érzelmileg visszamaradott gyerek vagy, aki azt hiszi, csak mert jó az ágyban, bátran élhet felelőtlen életet azon kívül! Annyira belefeledkezel a nevetséges játszadozásaidba a képzeletbeli szörnyeiddel, hogy soha nem fogsz felnőni egy komoly kapcsolathoz!" A lány persze sok egyebet is mondott még, ami nem tűr nyomdafestéket. Nash azonban nem hibáztatta érte. El kellett ismernie, nem való férjnek, hiába is próbált közel fél éven keresztül megfelelni a lány elvárásainak. Így aztán DeeDee végül hozzáment egy szájsebészhez. Lám, lám, néha még egy gyökérkezelt bölcsességfogból is nőhet narancsvirág... Sok boldogságot, testvér, kívánt szerencsét a névtelen fogorvosnak egészen őszintén magában Nash. DeeDee értelmes, kedves nő volt, bombázó alakkal és káprázatos mosollyal. Igaz, ha felcukkolta az ember, úgy ütött, mint egy hivatásos bokszoló. A lány elérte, amit akart, oltár elé vezeti egy minden bizonnyal értelmes, jóravaló férfi. És ez így is van rendjén. Ami pedig Nasht illeti, ő továbbra is szabadúszó marad, világfi: független, gyermektelen. Eléldegél nyugodtan, szabadon Akkor meg miért járkál nyugtalanul fel-alá szép nagy házában, mint valami ketrecbe zárt tigris? Vagy, ami még furcsább, miért kapja fel a telefont most már legalább tucatszorra, hogy felhívja Morganát? Ma este nem találkoznak - úgy állapodtak meg, hogy egy héten két estét töltenek együtt. Nem mintha ez nem lett volna elég, hiszen a kezdeti nehézségeket leszámítva remekül tudtak együtt dolgozni, csak a kételkedő hozzáállására kellett nagyon ügyelnie. Morgana kiváló humor- és drámai érzékkel rendelkezett, márpedig egy jó forgatókönyvhöz pont e kettő kell. Az a pár óra, amelyet együtt töltöttek, távolról sem lett volna kemény, áldozatos munkának nevezhető. Igaz, Morgana még mindig kötötte az ebet a karóhoz, és továbbra is igazi boszorkánynak állította be magát, de ettől csak még érdekesebbnek tűnt az 53

egész Kimondottan csalódottnak érezte magát, hogy első, együtt töltött estéjük óta a lány semmi újabb mutatvánnyal nem rukkolt elő. Minden egyes alkalommal külön erőfeszítésébe került, hogy ne érintse meg. Igaz, továbbra is gyakran megsimogatta a kezét, és a hajával is játszadozott olykor-olykor. Persze ettől még hősnek tartotta magát, hiszen képes volt ellenállni Morgana puha, csúfondáros ajkának, hosszú, fehér nyakárnak; telt, formás keblének. Nash igyekezett elterelni a figyelmét a lányról, de ez meglehetősen reménytelen vállalkozásnak bizonyult. Kicsit ijesztőnek tartotta gyengeségét. Mert az, hogy megkíván egy vonzó nőt, teljesen normális. Az, hogy elképzeli kettejüket hancúrozás közben, talán még egy fokkal élvezetesebb. De az, hogy a gondolatai újra meg újra Morgana körül kalandoznak, és dolgozni sem tud rendesen, már-már rögeszmésnek nevezhető. Ideje úrrá lennie a helyzeten. Nem mintha kicsúszott volna a kezéből az irányítás, nyugtatta meg magát. Eddig úgy viselkedett, mint egy szent. Még akkor is sikerült megfékeznie elemi ösztöneit, amikor a lány áttetsző, merészen rövid ruhában nyitott ajtót, pedig az ilyen öltözet világéletében a gyengéje volt. Igaz, valamelyest csökkentette az érdemeit, hogy főként szakmai okokból uralkodott magán, és nem azért, mert ez méltó egy úriemberhez. Ha magánjellegű kapcsolat alakulna ki közöttük, az hátrányosan befolyásolná a közös munkájukat. Amúgy is csínján kell bánni egy olyan nővel, aki képes egy csókjával a padlóra küldeni. Bár, ha választhatna, mitől zuhan hanyatt, DeeDee jobb egyenesétől vagy Morgana csókjától... Egyszerűen szerette volna felhívni, hogy hallja a hangját, és megkérdezze tőle, nem ugorhatna-e fel hozzá pár órára, csak úgy. Az ördögbe is, nem vagyok magányos! Legalábbis nem érezte magát annak, egészen addig, amíg le nem csukta számítógépe képernyőjét, és úgy nem döntött, hogy lemegy a partra sétálni egyet. A boldogan pihenő családokat és ölelkező párokat látva azonban megsajdult benne valami. Mintha csak ő lenne egyedül... Elnézte, ahogy a nap a vízbe nyugszik, és vágyódást érzett valami után, amiről eddig biztosra vette, hogy nem is akarja igazán, és ha az övé lenne, akkor sem tudna mit kezdeni vele. Nem mindenkinek adatik meg, hogy családja legyen - neki sem adatott meg. Már régen eldöntötte, nem követi el ugyanazt a hibát, amit a szülei, és nem nemz a világra egy névtelen, arctalan gyereket, aki soha nem ismerheti meg az édesanyját vagy az édesapját. Mégis, ahogy ott állt egyedül, és elnézte a családokat, nem hagyta nyugodni egy érzés. Amikor hazaért, otthonát túl nagynak, és legfőképp túl üresnek találta. Azt kívánta, bár ott lenne Morgana, hogy megossza vele, és kéz a kézben sétáljanak, ha kedvük szottyan leugrani a partra. Hogy átkarolhassa a tornácon, az öreg, napszítta farönkön ülve, és együtt csodálhassák meg az első csillagokat az égen.

54

Sóhajtva felkapta a telefont, és beütötte a lány számát. Amikor meghallotta a hangját, felderült az arca, de hamar le is hervadt a mosolya, miután rájött, hogy az üzenetrögzítője szól. Habozott néhány pillanatig, hogy hagyjon-e üzenetet, végül azonban nem hagyott. Mégis, mit mondhatott volna? "Beszélni szerettem volna veled. Csak úgy. Kérlek, találkozzunk, mert nem tudlak kiverni a fejemből!" Gondterhelten összeráncolta a homlokát, és folytatta a fel-alá járkálást. A falról gyönyörű, mogorva óceániai maszkok néztek le rá. Alattuk pengeéles, díszes markolatú kések csillogtak a lámpa fényében. Hogy kicsit kieressze magából a gőzt, felvett egy woodoo babát, majd átbökött egy tűt a szívén. - Lássuk, hogy bírod a strapát, öcsi! A baba közömbösen tűrte a tortúrát, Nash egy pillanattal később unottan el is hajította, és úgy döntött, megint elmegy hazulról - méghozzá moziba. Hova máshová?!

- Most te fizeted a jegyeket - szólt Morgana Sebastiannek. - Én veszem a pattogatott kukoricát, és Ana választja ki a filmet. Épp a Cannery úton sétáltak; a fiatalember rosszallóan összevonta a szemöldökét. - Legutóbb is én vettem a jegyeket. - Tévedsz. Amikor Sebastian Anához fordult jogorvoslatért, a lány mosolyogva megrázta a fejét. - Morganának igaza van, ugyanis legutóbb én vettem a jegyeket. Szóval fejezd be, Sebastian, úgyis tudjuk, hogy csak el akarod happolni előlem a választás jogát! - Elhappolni? - torpant meg a fiú a járda közepén sértődötten. - Kikérem magamnak az ilyen kifejezéseket! Különben is, tisztán emlékszem... - Amire emlékezni akarsz - fejezte be helyette Anastasia, és belékarolt. - Jobb lesz, ha feladod, úgysem mondok le a jogaimról. Sebastian mormogott valamit, amit nem értettek, de azért elindult Morganával az egyik, Anával a másik oldalán. Nagyon szerette volna megnézni az új Schwarzenegger - filmet, de tartott tőle, hogy Ana a romantikus vígjátékot választja, amelyet a kamarateremben játszottak. Nem mintha nem szerette volna a szerelmes filmeket, de azt hallotta, hogy Arni ezúttal nagyon kitesz magáért: megmenti a világot egy csapat gonosz, alakváltó földönkívülitől... - Ne duzzogj! - bökte oldalba Morgana kedvesen az unokabátyját. - Legközelebb te választhatsz.

55

Nagyon szerette ezt a felállást- a három unokatestvér mindig együtt ment moziba, ha épp ahhoz volt kedvük, és az idejük is engedte. A jelen rendszert hosszas civódások, fortyogó kedélyek és átveszekedett esték érlelték ilyen tökéletesre. Persze, ez sem működött mindig zökkenőmentesen, de legalább elejét vette a parázs vitáknak a jegypénztár előtt. - Csak semmi akaratátvitel! - emelte fel Anastasia figyelmeztetően a mutatóujját, amikor megérezte Sebastian finom próbálkozását. - Különben is már döntöttem. - Csak szerettelek volna megóvni benneteket egy unalmas estétől, magamat pedig a pénzkidobástól - sóhajtott a fiú. Amikor azonban a pénztárnál álló sorra pillantott, kissé felderült a kedve. - Lám, lám - dünnyögte derűsen. - Márpedig véletlenek nincsenek... Morgana már korábban észrevette Nasht, és nem tudta, hogy most örüljön, vagy bosszankodjon. Eddig sikerült megőriznie kiegyensúlyozottságát minden egyes találkozásuk során. Eldöntötte, nem él vissza a képességeivel, pedig amikor egy méternél közelebb kerültek egymáshoz, felforrósodott körülöttük a levegő. Ura vagyok a helyzetnek, nyugtatta meg magát, és Nashre mosolygott. - Szakmai vagy szabadidős látogatás? Morgana láttán a férfinak egy csapásra elmúlt a rosszkedve. A lány úgy festett, mint egy fekete angyal, kibontott haja lazán lebegett a válla körül, rövid, vörös ruhája finoman, de annál előnyösebben emelte ki nőies bájait. Is-is. Mindig szeretek beülni a moziba valaki más filmjére, ha épp küszködöm a sajátommal. Bár nem kis erőfeszítéssel járt levennie a tekintetét Morganáról, barátságosan Anastasia és Sebastian felé biccentett. - Üdv! - Örülök, hogy újra látom - mosolygott rá Ana, miközben beállt mellé a sorba. - Képzelje, legutóbb, amikor moziba mentünk, épp a maga egyik filmjét néztük meg! - Melyiket? - A Tetszhalottat. Igazán lenyűgöző alkotás... - Ő csak tudja - gúnyolódott Sebastian. - Az utolsó félórát csukott szemmel "élvezte végig"... - Ez a legszebb bók, amit valaha hallottam - vigyorgott Nash. Előbbre léptek a sorban. Mit néznek meg? Anastasia hamiskás mosollyal figyelte, ahogy unokabátyja vonakodva előhalássza a pénztárcáját. - A Schwarzenegger - filmet - felelte Ana. 56

- Tényleg? - kérdezett vissza Nash. Értetlenül figyelte Sebastiant, aki olyan mozdulatot tett, mintha hátraszaltózni akarna örömében. Madarat lehetett volna fogatni vele. - Én is... Nash áldott jó szerencséjének tudta be, hogy pont Morgana mellett jutott hely neki a négy székből, ahová a jegyük szólt, Amúgy a filmet már látta korábban, meghívták a hollywoodi bemutatóra. Szívesen megnézte azonban még egyszer, főként a látványos jelenetek miatt. Sodró lendületű film volt, sok humorral, hogy ellensúlyozza az erőszakos részeket, és akadt benne egy-két mesteri csavar, mellyel mindvégig bizonytalanságban lehetett tartani a nézőket. Igaz, belekerült egy olyan jelenet is, melynek láttán még az erősebb idegzetű mozilátogatók is hátrahőköltek a székükben. Ha jó szerencséje kitart mellette, Morgana félősen hozzábújik, még mielőtt betennék a második tekercset. Ahogy a nézőtér felett lassan kialudtak a fények, a lány feléfordult, és rámosolygott. Nash érezte, ahogy jó pár agysejtje olvadozni kezd, és nagyon remélte, lesznek reklámok a film előtt. Általában, amikor beült egy moziba, pillanatok alatt sikerült megfeledkeznie a valóságról, és magával ragadta a cselekmény. Kevés dolgot szeretett jobban, mint beleélni magát a történetbe. Ebből a szempontból semmit sem számított, először látja-e a filmet, vagy huszadszorra - a moziban midig otthon érezte magát. Ezen az estén azonban gyakran elvesztette a fonalat. Nem tudott megfeledkezni a valóságról, mivel egy olyan lány ült mellette, aki újra meg újra magára vonta a figyelmét A mozikban sajátságos illat szokott keveregni a levegőben a vajas pattogatott kukorica, az egyéb nassolnivalók meg a kilöttyent, cukros üdítőitalok szirupos keveréke. Nash kifejezetten szerette ezt a jól megszokott szagot, mely itt is erősen érződött, de még ez sem tudta elnyomni Morgana parfümjének finoman kihívó illatát. A teremben hűvös volt, már-már hideg. A férfi soha nem értette, miért állítják a légkondicionálót sok helyütt ilyen alacsony hőmérsékletre, holott tudják, hogy az emberek két órán át egy helyben fognak ülni. Morgana bőrének illata azonban forrónak tűnt, izgatóan forrónak, mintha felhevült volna a nap sugaraitól, melyek még itt is folyamatosan tűznének le rá. A lány egyszer sem fojtotta vissza a lélegzetét, egyszer sem rezzent össze és egyszer sem bújt hozzá, hiába csonkolták egymást a jó - és rosszfiúk önfeledten. Csak bámult maga elé élvezettel, és eszegette a gyorsan fogyatkozó pattogatott kukoricáját. Amikor a film legrettentőbb jelenetéhez értek, Morgana felszisszent, és megragadta a karfát kettejük közt. Nash megnyugtatóan a lány összeszorított öklére tette a kezét. Morgana, miközben továbbra sem vette le a szemét a filmvászonról, felfordította a tenyerét - ujjaik összekulcsolódtak.

Nem tehetek róla, én sem vagyok fából, mentegette magát a lány gondolatban. Ő is csak hús-vér nő, aki szívdöglesztően vonzónak találja a mellette ülő férfit. És aranyosnak, hogy az 57

ördög vinné el... Volt valami tagadhatatlanul bájos abban, ahogy kézen fogva ültek egymás mellett az elsötétített nézőtéren. Ugyan mi rossz lenne ebben? Amikor kettesben maradtak, nagyon ügyelt, nehogy hirtelen felgyorsuljanak az események, vagy olyan irányt vegyenek amilyet nem szeretne. Nem mintha Nash túl rámenős lett volna, emlékeztette magát némi csalódottsággal. Egyszer sem próbálta megölelni, megcsókolni, vagy bármi módon elcsábítani az első, emlékezetes látogatása óta. Hacsak nem számítja azokat a jelentéktelennek tűnő baráti érintéseket, amelyekben oly gyakran lehetett része. Nem tudta, kiváltanak-e ezek bármit is a férfiból, ő mindenesetre órákig álmatlanul hánykolódott az ágyban miattuk. Akárhogy is, ez már az ő baja, figyelmeztette magát, és próbált oda se figyelni arra a jó érzésre, melyet akkor érzett, ami kor Nash finoman megsimogatta a kézfejét a hüvelykujjával. Élvezte a férfival végzett közös munkát, örült, hogy segíthet neki a kutatásában, és nemcsak azért, mert vonzónak találta, de azért is, mert szórakoztatta a társasága: okos, tiszteletre méltóan tehetséges forgatókönyvírónak tartotta, ráadásul ő tűnt az első olyan embernek - az unokatestvéreit leszámítva aki komolyan igyekszik, hogy megértse a másságát. Persze, még mindig nem hiszi el róla, hogy igazi boszorkány. Talán nem is baj, vigasztalta magát a lány, ahogy Nash alkarja melegen az övéhez simult. Nem kell hinni neki ahhoz, hogy a tudására támaszkodva jó filmet készítsen a boszorkányságról. Valahol mélyen mégis csalódottságot érzett emiatt - olyan boldog lenne, ha a férfi hinne neki, és elfogadná annak, aki... Miután sikerült megmenteni a világot, és felgyulladtak a teremben a fények, elengedte Nash kezét - nem azért, mert kezdett terhessé válni a számára, csak szerette volna elkerülni Sebastian csúfondáros megjegyzéseit. - Kiváló választás volt, Ana - jegyezte meg az unokabátyja. - Ezt majd ismételd el azután, ha újra szabályos lesz a szívverésem. A fiatalember belekarolt Anába, és elindultak kifelé a teremből. - Féltél? - Természetesen nem - füllentette az unokahúga. - Csak tudod, a film nagy részében Arni derékig meztelenül szaladgált, szóval ne csodálkozz, ha a nők többsége reszketeg lábbal jön ki a moziból...

Kiértek a fényesen megvilágított előcsarnokba. - Pizza! - csillant fel Sebastian szeme. Hátrapillantott Nashre. - Mit szólsz? 58

- Benne vagyok. - Nagyszerű - lökte ki a fiatalember a lengőajtót. Kiléptek az éjszakába. - Te fizetsz... Szép kis hármas, vigyorgott magában Nash, miközben sajttól csöpögő pizzaszeleteket tömtek magukba. Képesek összeveszni bármin: hogy milyen pizzát vegyenek, vagy hogy melyik földönkívüli halála sikerült a leglátványosabbra a filmben. Hamar kiderült, hogy Morgana és Sebastian legalább annyira elvezi egymás cukkolását, mint a pizzát, Anastasia pedig az esetek többségében a békebíró szerepébe kényszerül. Nyilvánvalóan látszott, hogy ők hárman igen mély, szoros kapcsolatban vannak, és a folytonos csipkelődés és panaszkodás mögött mérhetetlenül szeretik egymást. Amikor Morgana azt mondta Sebastiannek: "Ne légy ilyen ütődött, szívem!", Nash érezte, hogy mind az "ütődött", mind a "szívem" kedveskedésnek számít. Ahogy hallgatta őket, megint belényilallt ugyanaz a fájó érzés, mint pár órával ezelőtt a tengerparton, amikor a naplementét nézte. Mindhárman nagy gyerekeknek tűntek, akárcsak ő - azzal a különbséggel, hogy ők nem voltak egyedül. Amikor Anastasia hozzáfordult, egy pillanatig valami olyan mély együttérzés csillogott a szemében, hogy a férfi zavarba jött. A csillogás azon nyomban el is múlt, Ana pedig visszaváltozott ugyanolyan kedves, mosolygós lánnyá, amilyennek megismerte. - Tulajdonképpen nem akarják bántani a másikat – magyarázta a férfinak -, de nem bírják ki egymás heccelése nélkül. - Heccelés? - fordult feléjük Morgana vörösborával a kezében, és lazán átvetette a haját az egyik válla felett. - Semmi heccelés nincs abban, hogy tükröt tartunk Sebastian hibái elé, hiszen anélkül is nyilvánvalóak lennének. - Fürgén rácsapott a fiatalember kezére, miután az megpróbálta megkaparintani pizzája maradékát. - Látod? - fordult Nash felé diadalmasan. Mindig is mohó volt, például. - Cöcö! Éppenhogy túlságosan is nagylelkű vagyok - vágott vissza Sebastian. - Inkább beképzelt - vigyorgott Morgana unokabátyjára, és nagyot harapott a pizzájából. Meg házsártos. - Ezeket meg sem hallottam - dőlt hátra a fiatalember méltóságteljesen. - A valóság az, hogy irigylésre méltóan kiegyensúlyozott vagyok, veled szemben, akiben viszont egy csepp önmérséklet sincsen. Igazam van, Ana? - Szerintem ti mindketten... - Ráadásul semmi remény arra, hogy megváltozna - folytatta Sebastian a szavába vágva. Már gyerekkorában is, ha nem az lett, amit ő akart, nyüszített, mint egy kísértet, vagy behúzódott valamelyik sarokba duzzogni. Az önuralom sohasem tartozott az erősségei közé.

59

- Nem szívesen jegyzem meg - mosolygott rá Ana negédesen -, de az esetek legalább felében miattad nyüszített! - Még szép - vont vállat Sebastian a bűntudat legcsekélyebb jele nélkül. - Gyerekjáték volt kihozni a sodrából - tárta szét a karját, majd Morganára kacsintott. - És még mindig az. - Nem kellett volna leengednem téged a plafonról... Nash meghökkenve pillantott fel a borából. - Tessék? - Ha tudnád, akkor mennyire megdühödött rám! - jegyezte meg Sebastian büszkén, bár fájdalmas emlékeket is ébresztett benne az eset. - El is látta a bajomat rendesen, mit ne mondjak. - Csak annyira, amennyire rászolgáltál - csücsörített Morgana csúfondárosan, és kissé elborult a tekintete. - Máig sem bocsátottam meg teljesen, amit akkor műveltél. Anastasia egyetértően bólintott. -- Nagy disznóság volt a részedről, Sebastian. A túlerő hallatán a fiatalember megadóan felemelte a kezét, és próbálta humorosra venni dolgot. - Még tizenegy éves sem voltam, és a kisfiúk természetüknél fogva komiszak. Különben sem tehetek róla, hogy megijedt egy gumikígyótól. - De igazinak látszott! - rivallt rá Morgana. Sebastian elnevette magát, majd előrehajolt, hogy elmesélje Nashnek a történetet. - Épp Bryna néninél és Matthew bácsinál vendégeskedtünk mindhárman, mert meghívtak bennünket május elsejére. Már jó ideje törtem a fejem, mivel hozhatnám ki a hugit a sodrából, amikor megtudtam, hogy irtózik a kígyóktól. - Nem vagyok különösebben gyáva, de tényleg undorodom tőlük - bólintott Morgana. - Te persze minden lelkiismeretfurdalás nélkül kihasználtad ezt... Jellemző! - Nem tehettem mást. Már akkor sem féltél semmi mástól, csakis a kígyóktól - hunyorgott Sebastian elégedetten borostyánszínű szemével. - Nos, mint említettem, még kisfiú voltam, és mint ilyen, gondos előkészítés után egy gumikígyót pottyantottam az ágya közepére, miközben ő békésen aludt ott, természetesen. Nash nem tudta ugyan elfojtani a vigyorgását, de - Morgana gyilkos tekintete láttán legalább a feltörő nevetést sikerült köhögéssé változtatnia. Azért ez még nem tűnik olyan megbocsáthatatlan bűnnek - kockáztatta meg.

60

Csakhogy Sebastian megbűvölte a gumikígyót: sziszegett, és úgy mozgott, mintha élne tette hozzá Ana, és megharapta a szája szélét, nehogy mosolyra húzódjon. A fiatalember elégedetten felsóhajtott. Több héten át gyakoroltam a bájolást. A mágia soha nem tartozott az erősségeim közé, ezért nem is sikerült olyan fényesen, mint szerettem volna, de... - Morganára kacsintott... azért bevált. Nash úgy vélte, okosabb, ha hallgat. Nagyon úgy tűnt, ezek hárman vagy összebeszéltek, vagy egyik sem épelméjű. - Miután kisikoltoztam magam, és átláttam Sebastian szánalmas varázslatán, felröptettem a mennyezetre, majd hagytam, hogy ott lógjon fejjel lefelé - dicsekedett Morgana önelégülten. Meddig is, bátyus? - Két rettenetes óráig... - Még most is ott lennél, ha anya nem talál rád, és nem szól, hogy engedjelek le! - A nyár hátralévő részében ezek ketten mást se csináltak, mint próbáltak túltenni a másikon - vetette közbe Anastasia fejcsóválva. - Méltó ellenfeletekre akadtatok, az biztos. Sebastian és Morgana egymásra mosolyogtak, majd a lány oldalra biccentette a fejét, és lopva Nashre pillantott. Szinte hallani lehetett, mit gondol róluk a férfi. - Biztos, hogy nem kérsz egy kis bort? - Nem, köszönöm, kocsival vagyok. Összebeszéltek a hátam mögött, jutott végre dűlőre magában. Na és? Morganára mosolygott - végül is, befogadták maguk közé, ráadásul számos ötletet kapott a forgatókönyvéhez - Ezek szerint ti gyakran bosszantottátok egymást... ööö, varázslatokkal gyerekkorotokban? - Ha természetfeletti képességekkel születik az ember, nem nagyon éri be a hagyományos játékokkal. - Én beértem volna, de te az összes játékban csaltál - vádolta meg Sebastian Morganát. - Még szép, hogy csaltam - vont vállat a lány, és odaadta a fiatalembernek a pizzája maradékát. - Nem szeretek veszíteni... Azt hiszem, én megyek, későre jár - állt fel és adott egy-egy puszit mindkét unokatestvérének. - Hazavinnél, Nash? - Persze! - vágta rá a férfi boldogan. Pontosan ez járt a fejében neki is már vagy egy órája. - Légy óvatos, Kirkland! - figyelmeztette Sebastian lustán. - Morgana szeret a tűzzel játszani.

61

- Vettem észre - bólintott Nash, majd a lány felé nyújtotta a karját, és lassan elsétáltak. Anastasia halkan felsóhajtott, miközben a kezére támasztotta az állát. - Annyi szikra pattogott kettejük közt oda-vissza, csodálom, hogy nem gyulladt ki az asztal... - Hamarosan lobogni fognak a lángok - révedt Sebastian maga elé, a jövőbe lesve a harmadik szemével. - Akár tetszik Morganának, akár nem. Ana, unokahúgáért aggódva, megragadta a fiatalember kezét. - De nem lesz semmi baja, ugye? A fiú nem látott annyira tisztán, mint szeretett volna. Családtagokkal kapcsolatban mindig sokkal nehezebben boldogult, Morganával pedig különösképpen. - Nos, lesz egy-két csatájuk, meg is sértődik párszor - felelte lassan, szomorkásan. Hirtelen kitisztult a tekintete, és visszatért az arcára szokásos, könnyed mosolya. - De túljut rajta, Ana. Ahogy az imént mondta, nem szeret veszíteni...

Morganának jelen pillanatban eszébe sem jutott csatákkal, sérülésekkel és győzelemmel foglalkozni - élvezte, hogy a hűvös tavaszi levegő selymesen simogatja az arcát a nyitott tetős Jaguárban. Hátravetette a fejét, és felnézett a félholdas, csillagos égre. Érzékei túlcsordultak az örömtől: élvezte a száguldást a kanyargós úton, a holdfényt, a tenger sós illatát... és persze azt is, hogy egy ilyen vonzó férfi mellett ülhet, aki biztos kézzel tartja a kormányt, bömbölteti a rádiót, és olyan kisugárzása van, mint az éjszakának, minden titkával együtt. Lopva oldalra pillantott, hogy megint szemügyre vehesse Nash arcát. Ó, nagyon is élvezné, ha végigfuttathatná az ujjait határozott arcélén, érzéki száján, akaratos állán. De mennyire élvezné! Akkor meg mire vár? Bár nem látott minden vonzó férfiben lehetséges szeretőt, pontosan tudta, érzéki vágyai mélyén ezúttal az a tiszta, még erősebb vágy lapul, hogy Nashé lehessen. Ezt látta a kristálygömbben is - ez lesz a végzete, mely hamarosan, inkább előbb, mint utóbb bekövetkezik. Ez a válasz, gondolta magában - ezért nem nyúl a férfihoz egy ujjal sem. Mindig lázadni fog az ellen, hogy kiszolgáltatott báb legyen a végzet kezében! Ugyanakkor, ha ő csábítja el Nasht, szabad akaratából, és mindvégig az ő kezében marad a gyeplő, máris más a helyzet. Végül is akkor a maga ura marad. - Miért jöttél be a városba ma este? - kérdezte a férfitól - Nem bírtam nyugodni. Talán elegem lett magamból. 62

Morgana nagyon jól sejtette, miről beszél. Vele is előfordult már, ha nem is túl gyakran. Pocsék egy érzés. - Jól halad a forgatókönyv? - Elég jól. A nyers változatot pár napon belül elküldöm az ügynökömnek - vetett egy pillantást a lányra Nash. Azonnal érezte, hogy hibát követett el. Olyan szép volt, olyan csábító, ahogy a szél felborzolta a haját, és a holdfény megcsillant a bőrén, hogy legszívesebben többet le sem vette volna róla a szemét. Márpedig így nem túl bölcs dolog egy száguldó autót vezetni. - Rengeteget segítettél. - Ezek szerint nem találkozunk többet? - Dehogynem. Nézd, Morgana, én... - kezdte a férfi, majd halkan szitkozódott egyet, és beletaposott a fékbe. Épp csak egy picivel hajtott túl a lány autófeljáróján. Visszatolatott és befordult, de nem állította le a motort. Egy pillanatig csak ült szótlanul, merengve, majd vetett egy pillantást a házra, melynek csak egyetlen ablakában látszott világosság. Ha Morgana most arra kérné, menjen be vele, szó nélkül engedelmeskedne - nem is tehetne mást. Mintha nem is ő alakítaná az eseményeket, csak valahogy megtörténnének vele... és ez tulajdonképpen már akkor elkezdődött, amikor elfordult az ónsárkánytól a Wiccában, és a lány kobaltkék szemébe nézett. Olyan nyugtalanító érzése támadt, mintha csak szereplő lenne egy ismeretlen forgatókönyvben, amelynek ráadásul még meg sem írták a végét. Morgana fürkész pillantást vetett rá. - Zaklatottnak látszol - jegyezte meg aggódva. - Ez nem jellemző rád. - Egy hirtelen ötlettől vezérelve a slusszkulcs felé nyúlt, és leállította a motort. Most, hogy a Jaguár már nem dorombolt, semmi sem nyomta el a férfi lüktető vágyának harsogását. Amikor a testük finoman egymáshoz ért, Nash gyomra görcsbe rándult. - Tudod, mit szoktam csinálni, ha zaklatott vagyok? - A lány hangja mélyen búgott, és úgy járta át a férfi testét, mint a forralt bor. A férfi Morgana felé fordult, és a holdfényben élénken csillogó kék szempárba nézett. Ösztönösen a lány felé nyúlt a kezével. - Mit? Morgana úgy siklott ki előle, mint egy szellem. Kiszállt az autóból, megkerülte, majd a férfi melletti ajtóra támaszkodva lehajolt. Ajkuk már-már összeért. - Sétálok egyet. - Felegyenesedett, és Nash felé nyújtotta a kezét. - Gyere velem, mutatok egy varázslatos helyet! Visszautasíthatta volna persze, de ... olyan férfi, aki nem szállt volna ki az autóból, ahogy ő is, és nem fogadta volna el a felkínált kezet, még nem született a földön. Átvágtak a pázsiton, és elsétáltak az egyetlen világos ablak mellett. Morgana a ház mögötti ciprusok rejtelmes árnyai közé, suttogó hangokkal terhes csendjébe vezette Nasht. A hold fényét finoman megszűrték a lombok, de még így is elég erős maradt ahhoz, hogy a 63

girbegurba ágak kísérteties árnyékot vessenek a puha erdei talajra. Leheletnyi szellő játszadozott a fák levelein - és ez a lány lant jának hangjára emlékeztette a férfit. Morgana tenyere melegen, de határozottan tartotta Nash kezét; nem siettek, de érezni lehetett, hogy tartanak valahová. - Imádom az éjszakát - vallotta be a lány, és vett egy mély lélegzetet -, az illatokat, a hangulatát. Gyakran kisétálok ide éjjel, amikor nem tudok aludni. Hallani lehetett, ahogy a hullámok megtörnek a part menti sziklákon; mintha csak a tenger szívének vad, egyenetlen dobogása hallatszana ... Történni fog valami ma este. - Micsoda fák! - súgta Nash olyan titokzatos hangon, hogy maga is meglepődött. - Első látásra beléjük szerettem. Morgana megtorpant, és kíváncsian végigmérte a férfit. -Komolyan? - Tavaly jártam itt először, kirándulni. Bemenekültem a meleg elől a fák közé, és nem tudtam betelni velük. - Az egyik, érdekesen hajlott fa törzsére tette a kezét, és megsimogatta a durva kérget. - Pedig nem rajongok kimondottan a természetért. Városi ember vagyok, mindig is az voltam, de mi• kor megpillantottam ezeket a fákat, eldöntöttem, olyan helyen fogok élni, ahol az ablakomból is láthatom őket. - Előbb-utóbb visszatérünk oda, ahová tartozunk - bólintott a lány, és elindult újra. Nesztelen léptekkel sétáltak a puha talajon. - Az ősi természeti vallások istenekként tisztelték eze¬ket a fákat. - Elmosolyodott. - Szerintem az is elég, ha szívből szeretjük és tiszteljük őket a korukért, a szépségükért meg a kitartásukért. Megérkeztünk - fordult a férfi felé. - Ez a tisztás az erdő szíve. A legtisztább mágia a szívben lakozik. Nash nem tudta volna megmondani, miért hitt Morganának ebben a pillanatban. Talán megigézte a hold, talán csak a pillanat varázsának köszönhetően. Megborzongott, és képek villantak fel az elméjében. Mélyen eltemetett emlékei azt súgták, már járt ezen a helyen soksok évvel ezelőtt - a lánnyal együtt. Megérintette Morgana arcát, ujjai gyengéden leszaladtak észen az álláig. A lány nem mozdult, csak figyelte hosszú pillái alól és várt. - Még nem látom tisztán, örülök-e annak, ami történik velem - jegyezte meg a férfi halkan. - Miért, mi történik veled? - Nem mi, hanem ki ... Te. - Nash felemelte a másik kezét is, és két tenyere közé fogta Morgana arcát. - Rólad álmodom ébren is. Nem tudlak kiverni a fejemből egy pillanatra sem, sőt képtelen vagyok irányítani a képzeletemben megjelenő képsorokat, pedig az mindig menni szokott... Egyszerűn minden csak megtörténik velem. A lány puhán átkulcsolta a férfi csuklóját, hogy érezhesse heves, erős érverését. 64

- És ez olyan rossz? - Fogalmam sincs. Általában kerülni szoktam a bonyodalmakat, Morgana, és nem szeretnék ezen változtatni. - Akkor maradjunk az egyszerű dolgoknál! Nem lehetett tudni, melyikük mozdult előbb a másik felé, a lány mindenesetre pillanatokon belül Nash karjában találta magát - és csak csüggtek egymás ajkán, szótlanul. Ha múltkori álma a tisztáson olyannak tűnt, mint a valóság, most a valóság és ez a csók tűnt olyannak, mint az álom. Morgana játékos nyelve a végsőkig korbácsolta a férfi szenvedélyét. Nash vadul magához ölelte a lányt, mire az kéjesen felsóhajtott. A férfi rekedten felnyögött, és csókolgatni kezdte Morgana hosszú nyakát, lüktető verőerét. Amikor finoman megharapdálta a bőrt az álla alatt, a lány egész testében megborzongott. Ajkuk kétségbeesetten forrt össze újra. Miként is képzelhettem, hogy hatalmam lehet a szenvedély ereje felett? - tűnődött magában Morgana. Kapcsolatuk korábbra nyúlt vissza, mint az idők kezdete, mégis, frissebbnek érezte, mint a hajnalhasadást. Bár ne lenne több múló kéjnél, pillanatnyi vágynál! - kívánta erőtlenül, miközben érzékei egyre jobban gyengítették akarata ellenállását. Teste mámorosan hullámzott az élvezettől, de még eközben is tudta, kettejük közt sokkal, de sokkal többről van szó, mint egyszerű vágyról. Bár akadt már pár férfival dolga életében, a szívét még soha senkinek nem adta oda. Nem mintha féltőn óvta volna bárkitől is, hiszen teljes biztonságban érezhette - nem találta meg hozzá az utat ugyanis senki. Most azonban, a hold és a néma öreg fák jelenlétében Nashnek ajándékozta, mint egy réges-rég kettészakadt szív nála maradt felét... Gyors, ezüstös fájdalom hasított belé, a karja görcsösen a férfi nyaka köré fonódott, az ajka a nevét suttogta. Megértette, miért kellett elhoznia ide, a legtitkosabb és legbensőségesebb helyére - mert hol másutt is veszíthette volna el a szívét, ha nem éppen itt? Szorosan ölelte még egy ideig, teste hálásan magába itta mindazt a szeretetet, amelyet Nash adni tudott. Bár képes lenne tartani magát az ígéretéhez, és nem bonyolódnának komolyabb kapcsolatba! Azonban már elkéstek - a helyzet ettől a pillanattól kezdve egyikük számára sem teszi lehetővé a visszavonulást. A lány érezte, már nincs sok idő közös végzetük beteljesüléséig, és rá hárul a feladat, hogy felkészítse mindkettejüket. Szeretett volna elhúzódni a férfitól, de az újra meg újra magához ölelte. Nem tudott betelni Morganával, lelkében sejtelmes képek, hangok - és kevésbé sejtelmes vágyak örvénylettek. - Nash - suttogta a lány, miközben puhán, megnyugtatóan a férfi arcához simult. - Most még ne ...

65

A halk szavak áthatoltak Nash elméjének morajlásán. Ha az ösztöneire hallgat, lerántja a lányt a földre, hogy itt és most bebizonyítsa neki, téved. A vágy erőszakos tombolásától maga is megrettent. Bűntudatosan elengedte Morganát most vette csak észre, milyen erősen a lány húsába mélyesztette az ujjait. - Ne haragudj! - kérte bűnbánóan. - Fájt? - Dehogy - nyugtatta meg a lány, és meghatottan az ajkához emelte az ujjait. - Te csak ne félts engem! Még szép, hogy félti! Eddig mindig, mindig gyengéden viselkedett a nőkkel; lehet, hogy megsértette az érzéseiket - nagyon sajnálja, ha csakugyan így esett -, de nem bánt durván egyikkel sem, soha. Most azonban kis híján leráncigálta Morganát a földre, hogy elvegye, amire oly kétségbeesetten vágyott, akár akarja a lány, akár nem. Megtörten zsebre tette a kezét. - Azt hiszem, már rájöttem: nem örülök annak, ami történik velem. Most csókoltalak meg másodszor, és, akárcsak az első alkalommal, most is úgy éreztem, nem tehettem mást... Egyszerűen meg kellett csókolnom téged, ugyanúgy, ahogy levegőt kell vennem, vagy ahogy ennem és aludnom kell! Morgana érezte, nagyon sok múlik azon, amit most mond, ezért rendkívül óvatosan fogalmazott. - A vonzódás ... elengedhetetlen feltétele az életben maradásnak. A férfi ezt nem vette volna annyira biztosnak, hiszen élete eddigi részében egész jól megvolt nélküle. Csak meredt a lányra szótlanul, majd megrázta a fejét. - Tudod, szépségem, ha elhinném, hogy valóban boszorkány vagy, azt mondanám, megbabonáztál. Morgana összerezzent a fájdalomtól. Nem is annyira a szavak bántották, hanem a távolság, amely általuk újból közéjük helyeződött. Még soha, egyetlen férfinak sem sikerült fájdalmat okoznia neki szavakkal- talán éppen ezt jelentené szerelmesnek lenni? Korábban nem kellett féltenie a szívét, mostantól azonban nem tehet mást - még ha a férfinak ajándékozta is. - Akkor úgy vélem, most kivételesen jó, hogy nem hiszed. Mert ez valóban csak egy csók volt, Nash - mosolygott a férfira, remélve, hogy a sötétben nem veszi észre a szomorúságot a szemében. - Egy csókban pedig nincs semmi félelmetes. - Kívánlak - vallotta be Nash érdes hangon, és ökölbe szorította a kezét a zsebében. Egyfajta tehetetlenség kapcsolódott a vágyához, amely kis híján erőszakká fajult. - És ez veszélyes lehet.

66

Ebben a lány sem kételkedett. - Majd meglátjuk, a maga idejében ... Menjünk! Fáradt vagyok. Elindultak visszafelé, de Morgana ezúttal nem ajánlotta fel a kezét.

5. Morgana öt évvel és pár hónappal azelőtt nyitotta meg a Wicca ajtaját, hogy Nash belépett volna rajta, a boszorkányt keresve. A bolt sikere részben egyedi ízlésének és stílusérzékének, részben pedig annak volt köszönhető, hogy szívvel-lélekkel vezette. Ha kellett, nem sajnálta a szabadidejét sem, ráadásul kiváló üzleti érzékkel rendelkezett, és élvezte az adás-vétel játékát. Miután családja mindig is jól állt anyagilag, megtehette volna, hogy nem dolgozik, csak a kedvteléseinek él, miközben feléli a hatalmas vagyont, amelyet a szülei tettek félre neki. Szabad akaratából döntött úgy, hogy ennek ellenére üzletasszony lesz - büszkesége és önérzete arra sarkallta, hogy maga keresse meg a kenyerét. Azért nyitott boszorkányboltot, mert így azokkal a dolgokkal vehette körül magát munkaidejében is, amelyeket szeretett. Talán még ennél is nagyobb örömet okozott neki eladni ezeket a dolgokat olyanoknak, akik hozzá hasonlóan Szerették őket. Számos előnye mutatkozott annak, hogy a saját üzletét vezethette. Büszke lehetett magára, hogy elért valamit, ami ráadásul a saját keze munkáját dicséri, és tetszett neki, hogy ilyen sokféle emberrel találkozhat. Persze a hullámhegyeket gyakran hullámvölgyek követték. Ha már egyszer vállalta a~ üzlettel járó felelősséget, nem tehette meg, hogy csak úgy be. zárja az ajtót és lehúzza a rolót, ha éppen egyedül szeretett volna lenni. Tagadhatatlan felelősségérzete egyike volt számos jó tulajdonságának. Ebben a pillanatban jobban örült volna, ha szülei hagyják hogy könnyelmű, önző, gyarló nő váljék belőle. Ha nem nevelték volna ilyen jellemesnek, most talán elreteszelné az ajtót, bepattanna az autójába, és addig kocsikázna a környéken míg el nem múlik ez a nyavalyás nyomott hangulata… Nem szokott hozzá, hogy ennyire bizonytalannak érezze magát, ahhoz pedig különösen nem, hogy egy férfi miatt. Amióta az eszét tudta, nem akadt olyan hímnemű lény az életében, akivel ne tudott volna mit kezdeni. A másik nemhez való érzéke veleszületett adottság ... A gondolat mosolyt csalt az arcára. Már gyerekkorában is könnyedén az ujja köré csavarta az édesapját meg az összes nagybácsikáját. Mindig kiharcolta, amit akart, bájosságával, makacsságával vagy azzal, hogy művészi tökéllyel sikerült bűntudatot ébresztenie bennük. Egyedül Sebastiannel boldogult nehezebben eleinte, de végül őt is sikerült levennie a lábáról. Kamaszlányként talán még hamarabb kitanulta a női praktikákat; tudta, hogyan viselkedjen, ha érdekli egy fiú, és hogyan, ha nem. Teltek az évek, és ő magabiztosan forgolódott a férfiak között, mindig ugyanazokat az alapszabályokat szem előtt tartva. 67

Szeretett flörtölni, és a szerelmi életével sem volt soha semmi gondja. Tudta, a szex sem más, mint az Erő egy formája, és mint ilyennel, nem szabad visszaélni vele. Akár barátságba, akár szeretői viszonyba torkollott a kapcsolat, minden férfiban kellemes emlékek maradtak utána. Vajon Nashsel is így lesz? Mikor követte el a hibát? - töprengett magában, miközben vásárlónak becsomagolta és reklámtáskába tette a fürdőolajat. Talán amikor hatodik érzékének engedelmeskedve először ment oda a férfihoz itt, a boltban, és megszólította? Vagy amikor - kíváncsiságból, vagy a pillanat varázsában - megcsókolta? Az is lehet, hogy első komoly ballépése tegnap éjjel történt, amikor úgy döntött, hagyja, hogy érzései, kizárólag az érzései vezessék, és megmutatta Nashnek kedvenc helyét a ciprusligetben. Olyan szépen sütött a hold, és olyan lágyan susogott a szel1ő... Egyetlen férfit sem vezetett még oda, soha - és nem is fog soha senki mást. Majdnem sikerült elhitetnie magával, hogy csak a hely és az éjszaka varázsa miatt érezte úgy, hogy szerelmes Nashbe. Nem akart beletörődni, hogy vele is megtörténhet az, ami minden más lánnyal - ráadásul ilyen gyorsan. Nem és nem! Ö nem lesz sohasem a végzet játékszere - inkább most azonnal véget vet ennek a kapcsolatnak! Szinte hallotta a szellemek gúnyos kacagását. Próbált tudomást sem venni róla, és kisétált a pult mögül, hogy segítsen egy vevőnek. Nem nézelődtek sokan a boltban ezen a délelőttön, de kevesen sem. Morgana nem tudta eldönteni, mit szeret jobban: ha elözönlik az érdeklődők a boltot; vagy ha csak páran vannak, mint most, vagy esetleg amikor Lunával teljesen a magukénak érezhetik az üzletet, mert rajtuk kívül nincs benne senki. - Tulajdonképpen te vagy az oka mindennek - könyökölt a pultra, és addig hajolt, míg szeme egy magasságba nem került a macskáéval. - Ha nem lettél volna olyan barátságos vele, nem feltételeztem volna róla, hogy ártalmatlan. Luna jókedvűen tekergette a farkát, és bölcsen mosolygott. - Pedig a legkevésbé sem ártalmatlan! - folytatta a lány. - De most már késő megfutamodni. A cica kacsintott egyet. - Szerintem ez nem túl jó ötlet - ellenkezett Morgana. -Ha azt mondanám neki, hogy mától vége, és mindenféle mondva. csinált ürügyre hivatkozva nem találkoznék vele többé, azzal bevallanám, hogy gyáva vagyok. - Sóhajtott, és összekoccantotta Lunával a homlokát. Márpedig nem akarok gyávának látszani!

68

A cica játékosan megpaskolta az arcát. - Hiába is igyekszel, úgysem békülök ki veled ... Sőt, ha még ennél is jobban elfajulnak a dolgok, az is mind a te hibád lesz! Nyílt az ajtó, a lány felpillantott. Megkönnyebbülten látta hogy Mindy az. - Szia! Már két óra van? - Aha - bólintott Mindy, majd letette a táskáját a pult mögé, és megvakargatta Luna füle tövét. - Hogy ment? - Lassan, de biztosan. - Látom, eladtad azt a nagy csehrubin fürtöt. - Úgy egy órája. Jó emberekhez került. Egy fiatal bostoni házaspár vette meg. Még itt van hátul, a raktárban, holnap postára adom. - Becsomagoljam? - Köszönöm, majd én. Mára eleget foglalkoztam a vevőkkel, nem árt egy kis változatosság. Meg is csinálom most, ha átveszed a boltot. - Persze. Kissé letörtnek látszol, Morgana. A lány kérdőn vonta fel a szemöldökét. - Tényleg? - Bizony. Várj csak, Mindy néni mindjárt kitalálja, mi a baj! Az eladónő megragadta Morgana kezét, és alaposan megnézte a tenyerét. - Látom már. .. Férfi van a dologban, nem vitás. Mindy vélekedése vitathatatlanul telibe talált, ennek ellenére Morgana csúfondárosan elhúzta a száját. - Igazán nem akarom kétségbe vonni tenyérjóslási képességeidet, de te mindig azt mondod, hogy férfi van a dologban ... - Szeretek biztosra menni - magyarázta Mindy. - Komoly jósnői hírnévre tettem szert ... Nem hinnéd, hányan az orrom alá dugják a tenyerüket, csak mert tudják, hogy egy boszorkánynak dolgozom. Morgana kedvesen oldalra biccentette a fejét. - A helyükben én is ezt tenném ... - Sokan nem mernek egyenesen hozzád fordulni, engem viszont kevésbé "veszélyesnek" gondolnak. Azt hiszik, mert melletted dolgozom, rám is átragadt valami kis varázserő, de épp 69

csak annyi, amennyitől még nem kell tartaniuk, mint ahogy, mondjuk, a náthától sem fél senki. Morgana jóízűen elnevette magát, órák óta először. - Értem. Nagyot csalódnának, ha megtudnák, hogy nem értek a tenyérjósláshoz ... - Tőlem ugyan nem tudja meg senki - vigyorgott Mindy, majd megnézte az arcát egy ezüstből meg jádéból készült tükörben. - Különben pedig nem kell nagy jóstehetség ahhoz, hogy lássam, egy magas, szívdöglesztő szőke hercegért repes a szíved ... - Egy dugóhúzó alakú fürtöt piszkált előre, a homloka közepére, majd Morgana szemébe nézett. - Miatta vagy ilyen letört, ugye? - Dehogy. Csak egy férfi ... túlteszem magam rajta. - Mindig könnyen túltesszük magunkat rajtuk - bólintott Mindy, majd félretette a tükröt, és elővett egy rágógumit. - Egészen addig, amíg el nem kezdenek számítani... - Negédesen Morganára mosolygott. - Csak egy szóval mondd, máris bedobom magam az érdekedben! Morgana csúfondárosan megpaskolta a lány arcát. - Köszi, de ezt a játszmát egyedül kell megnyernem. Meg is fogom - biztosította Mindyt, majd jókedvűen hátrament a raktárba. Ugyan mitől kellene tartania? Igenis képes boldogulni egyedül - és boldogulni is fog. Nem is ismeri Nasht annyira, hogy számítana, ha elveszítené.

A férfi számtalan elfoglaltságot talált magának. De még mennyit! Most épp kétméteres, kopott kanapéján terpeszkedett, melyet annak idején egy kapualjban vásárolt - rögtön kiszúrta magának, lerítt róla, hogy délutáni szunyókálásra találták ki. Ölében és a padlón könyvek hevertek szerte szét, a szoba túlsó végében egy délutáni szappanopera mesterkélt, csöpögős jelenetei villóztak a tévéképernyőn. A zsúfolt kávézóasztal közepén egy félig telt ásványvizes üveg ágaskodott, hogy ne kelljen kimennie a konyhába, ha megszomjazik. Számítógépe a szomszéd szobában duzzogott, mivel senki sem foglalkozott vele már egy ideje. Nash szinte hallotta a szipogását. Nem mintha nem dolgozott volna: gondosan kitépett egy lapot a jegyzetfüzetéből, majd papírrepülőt hajtogatott belőle, holott heverészhetett volna tétlenül, és bámulhatott volna a nagy semmibe ... A reggel túlnyomó részét gondolkodással töltötte. Jó, lehet, hogy egy icipicit megakadt a munkában, de semmi komoly baj nincsen - csak egy röpke ideig érlelődnie kell az anyagnak. Megcsinálta az utolsó hajtást, majd összehúzta a szemét, és már röptette is a miniatűr bombázót a szoba másik végébe. Hogy még hitelesebb legyen a hatás, a hangját is utánozta,

70

ahogy rövid siklórepülés után kényszerleszállást hajt végre, és a földbe csapódik - egy kupac más típusú papírrepülő közé. - Szabotázs! - mormogta fenyegetően. - Minden bizonnyal egy kém rejtőzik az arcvonalnál! Kényelmesen felült, és nekilátott a következő papírrepülőnek; gondolatai közben elkalandoztak. Belső felvétel, napközben. Sehol egy lélek a hatalmas, visszhangzó hangárban. Félhomályos fény vetül a bejárat felől rézsútosan egy vadászrepülő ezüstös törzsére. Lassú léptek közelednek. Mikor már egészen közel érnek, ismerőssé válnak. Kimondottan nőies léptek - magas sarkú cipő kopog így a betonon. A lány belép a bejáraton, a kinti napsütésből a félhomályba. A szemből jövő, vakító fény és a szélesen lelógó karimájú puhakalap miatt nem lehet látni az arcát, nőies idomait azonban előnyösen kihangsúlyozza rövid, vörös bőrruhája. Hosszú, formás lábával lassan keresztülsétál a hangáron, egyik kezében elegáns, fekete bőr női kézitáska. Körülpillant a helyiségen, majd a vadászgéphez lép. Felmászik a pilótafülkéhez, szoknyája merészen felcsúszik sima fehér combján. Mozdulatai határozottságot sugallnak. Lehuppan a pilótaülésre, majd kinyitja a kézitáskáját. Elővesz egy kis, de annál halálosabb bombát, és a műszerfal alá erősíti. Felkacag fülledt, csábító hangon. A kamera ráközelít az arcára ... Morgana az. Nash szitkozódva elhajította az időközben elkészült papírrepülőt, amely ezúttal egy méternyit sem siklott - rögtön zuhanórepülésbe ment át. Mi a fenét csinálok?! - dühöngött magában. Miért lyukadok ki mindig ugyanoda? Ráadásul a jelenetnek egyértelmű a jelentése Morganának sikerült bejutnia az ő pilótafülkéjébe, és már elő is készítette a robbanást... Jobban tenné, ha nem álmodozna róla, mert ez csak ront a helyzetén. Különben is, dolga van! Elhatározta, hogy most már tényleg beleveti magát a munkába. Amikor hirtelen felállt, a könyvek a padlóra pottyantak az öléből. Kézbe vette a távirányítót, kikapcsolta a tévét, majd felvette, ami a jegyzetfüzetéből megmaradt. Lenyomta diktafonján a lejátszás gombot. Nem kellett öt másodperc sem hozzá, hogy rájöjjön, mekkora hibát követett el - nyomban ki is kapcsolta a készüléket. Mostani kedélyállapotában Morgana hangja nem hatott rá ösztönzően. Lesöpörte a könyveket az asztalról, majd felállt, és rájuk lépett. Gondolkodott - leginkább azon, hogy most azonnal el kellene mennie itthonról, és már tudta is, hogy hová. Szabad akaratából teszi, amit tesz, nyugtatta meg magát miközben felkapta a Jaguár kulcsait. Szándékosan döntött így: Ha egy férfinak viszket valami, jobban teszi, ha megvakarja. 71

Mindynek köszönhetően Morgana most már sokkal jobb hangulatba került, együtt dúdolt a rádióval a raktárszobában. Épp erre van szükségem, gondolta. Egy csésze nyugtató kamillateára, egy óra magányra meg egy kis csendes szellemi munkára. Miután összecsomagolta a csehrubin kristályfürtöt, és meg is címezte, elővette a könyvelését. Nyugodt, kényelmes délutánnak néz elébe - kortyolgatja a teáját, zenét hallgat és átnézi a kiadásait. Nem is tévedhetett volna nagyobbat. Talán, ha jobban odafigyel a megérzéseire, nem lepődött volna meg ennyire, amikor Nash lépett be az ajtaján. Nem mintha bármi módon felkészülhetett volna arra, ami ezután következett: a férfi hozzálépett, felhúzta az íróasztal mellől, és hosszan, szenvedélyesen szájon csókolta. - Pontosan így képzeltem - lihegte Nash pár perccel később, valamelyest megnyugodva. - Vagy úgy - bökte ki a lány nagy nehezen, és bólintott. Úgy zümmögtek az idegei, mint egy nagyfeszültségű transz-formátor. A férfi lejjebb csúsztatta a kezét, és szorosan átölelte Morganát a csípőjénél. - Néha egész jó ötleteim vannak. - Még szerencse - gúnyolódott a lány. Ekkor vette csak észre Nash válla felett, hogy Mindy ott áll az ajtóban, és önelégülten vigyorog. - Kösz, Mindy, de egyedül is boldogulok. - Mindjárt gondoltam - kacsintott rá a lány, majd becsukta az ajtót. - Akkor talán ... - kezdte Morgana, miközben, hogy valamelyest visszanyerje az önuralmát, a férfi mellkasára tette a kezét, és lassan eltolta magától. Remélte, Nash nem vette észre, milyen hevesen lüktet a szíve, úgy nem lenne túl hiteles hűvös, tartózkodó szerepében. - Van még valami? - Az nem kifejezés - villantotta rá a szemét a férfi, és úgy odaszorította az íróasztalhoz, hogy Morgana már egy centiméternyivel sem húzódhatott volna hátrább. - Ha kívánod, most azonnal előrukkolok vele ... Ezen még a lánynak is mosolyogni a kellett. - Látom, nem kerülgeted a forró kását. - Én próbáltam, de hiába ... Elmondom, mit gondolok. Mivel Morgana magas sarkú cipőt viselt, és így egy szemmagasságban voltak - Nashnek nem kellett mást tennie, mint egy leheletnyit előre hajolnia, hogy finoman megharapdálhassa a lány telt alsó ajkát. 72

- Annyira kívánlak, hogy egyszerűen képtelen vagyok józanul gondolkodni. Megtennéd, hogy átszerelmeskeded velem az elkövetkező néhány éjszakát? Bírom a strapát hajnalig ... Az örvény mélyről indult, de folyamatosan átterjedt Morgana egész testére. Hogy megtartsa az egyensúlyát, meg kellett kapaszkodnia az asztal szélében, mégis, mikor megszó! alt, a hangja mélyen és magabiztosan csengett. - Biztosíthatlak, ha csak egyszer is szerelmeskednék veled, soha többé nem tudnál józanul gondolkodni. A férfi megsimogatta a lány arcát, az ajkuk újra összeforrt. - Már alig várom ... - Te tudod - hagyta rá a lány. Kétszer is megakadt a lélegzete, mielőtt sikerült volna megnyugodnia. - Én mindenesetre még nem döntöttem, vállalom-e a kockázatot. Nash lesiklott a szájával a lány ajkáról hosszú, sima nyakára. Morgana önkéntelenül is összerezzent. - Azt hittem, nem riadsz vissza a kalandoktól. - Nem is - mosolyodott el a lány, és néhány másodpercre önfeledten átadta magát a férfi csókjai nyomán ébredő gyönyörnek. - Mit szólnál, ha azt mondanám, még kicsit korai ilyesmiről beszélni? És hogy mindketten pontosan érezni fogjuk, mikor jött el az ideje? Nash keze feljebb csúszott, és finoman megcirógatta a lány mellét oldalról a hüvelykujjával. - Azt mondanám, hogy le akarsz rázni. - Tévednél - felelte Morgana, miközben egy meleg csókot nyomott a férfi szájára. Olyan gyengéd volt Nash érintése, hogy teljesen elbágyadt tőle. - Nekem elhiheted. - Hagyjuk az ilyen semmitmondó szövegeket, hogy "még nem jött el az ideje"! Nem az időnek kell eljönnie, te gyere el hozzám, Morgana! A lány kibontakozott akarjából, és halkan felsóhajtott. - Elmegyek - jelentette ki lassan, majd a férfi elsötétülő pillantását látva, megrázta a fejét. De azért, hogy segítsek a munkádban, és nem azért, hogy lefeküdjek veled. Legalábbis ma nem. Nash elvigyorodott, és játékosan harapdálni kezdte Morgana fülét. - Ezek szerint bizonyos értelemben már most zöld utat kaptam ... Nem félsz, hogy menet közben meggondolod magad? A lány pillantása nyugodtnak tűnt, már-már szomorúnak. Hátralépett.

73

- Könnyen lehet, hogy te gondolod meg magad, mielőtt sor kerülne a dologra. Várj, szólok Mindynek, hogy vegye át a boltot zárásig! Ragaszkodott hozzá, hogy a saját autójával jöjjön Nash mögött, Lunával az anyósülésen. Két órát szán a férfira, egy perccel sem többet, fogadkozott magában. Amíg együtt vannak, igyekszik megtisztítani az elméjét annyira, hogy újra tudjon dolgozni.. Tetszett neki Nash háza, bár az udvarra ráfért volna egy alapos kertészkedés. Széles, stukkós épület volt boltíves ablakokkal és vörös tetőcseréppel. Közelebb állt a tengerhez, mint az 6 háza, ezért jobban lehetett hallani a hullámok morajlását is. Az oldalsó udvaron két, egymás felé hajló ciprus állt, mintha ölelkezni készülő szerelmesek lennének. Illik hozzá, gondolta a lány, miközben kiszállt a kocsiból az autófelhajtón. Az ajtó felé menet át kellett vágni a a füvön, mely a bokája fölé ért. - Mióta laksz itt? - Pár hónapja - felelte Nash. - Tudom, már rég vennem kellett volna egy fűnyírót - jegyezte meg szabadkozva, miközben körbenézett az udvaron. Ha így folytatod, inkább bozótvágóra lesz szükséged, gondolta Morgana. - Ami azt illeti, nekem így is tetszik - folytatta a férfi. - Olyan ... természetes, nem? - Ne kábíts! Úgyis tudom, hogy egyszerűen csak lusta vagy. A lány együtt érző pillantást vetett a sárga nárciszokra, melyek minden erejükkel igyekeztek a gyomok fölé ágaskodni, Majd a bejárati ajtó felé indult. Luna méltóságteljes léptekkel követte. - Nincs, ami ösztönözne - ellenkezett a férfi, és kinyitotta Morganának az ajtót. - Korábban bérlakásokban laktam, ez az első saját kertes házam. Még nem szoktam hozzá. A lány elismerő pillantást vetett az előcsarnok magas, hűvös falaira meg a csigalépcső vaskos, sötét fakorlátjára, mely felvezetett az emeletre, és a nyitott erkélyre. - De legalább jól választottál. Hol szoktál dolgozni? - Változó. -Hm. Morgana végigsétált az előszobán, és bekukkantott az első boltíves folyosón. Tágas, rendetlen nappaliba vezetett melynek széles, függöny nélküli ablakai és matt keményfa padlója volt. Mutasd a házad, megmondom, ki vagy! - gondolta a lány, és felsóhajtott. A jelek egy olyan férfiról árulkodtak, aki még nem döntötte el, hogy letelepszik-e itt vagy nem. A bútorok nem illettek össze, ráadásul könyvek, iratok, ruhák és mosatlan tányérok hevertek rajtuk halomban - Nash feltehetőleg már rég elfelejtette, miért is vannak ott, ahol vannak. A könyvek többsége a beépített polcon zsúfolódott össze, hasonló rendetlenségben. 74

Morgana még gyerekjátékokat is felfedezett itt-ott - nem talált bennük semmi kivetnivalót, saját dísztárgyait is játékoknak tekintette, melyek megnyugtatták, és szívesen megnézegette, megsimogatta őket olykor-olykor. Azonnal felfigyelt a mogorva, ugyanakkor gyönyörű óceániai sámánmaszkokra a falon, Maxfiled Parrish remekbe szabott, nimfákat ábrázoló festményének másolatára, valamint egy filmes kellékre - valószínűleg az egyik farkas karmai lehettek a Kaméleonból. A férfi levélnehezéknek használta. Egy ezüstből készült, koporsó alakú doboz hevert Oscar-díja mellett. Mindkettőre ráfért volna egy alapos portörlés. Csúfondárosan felemelte a woodoo babát, melynek szívében még mindig ott éktelenkedett a belebökött gombostű. - Ismerem az illetőt? Nash elvigyorodott. Örült, hogy a lány eljött hozzá - cseppet sem érezte magát zavarban a rendetlenség miatt, ahhoz már túlságosan is megszokta. - Mindig más. Általában rendező, néha egy politikus. - Tekintete Morgana vékony, rövid, sötétlila selyemruhájára siklott. - Már régóta meg akartam mondani, hogy kiváló ízléssel ö1tözkodsz. - Hízelgő, ha te is így gondolod - felelte a lány szerényen, majd visszatette a szerencsétlen babát, ahonnan felvette, és megpaskolta szétmarcangolt fejecskéjét. Nem sokkal odébb egy meglehetősen megviselt tarotkártyapaklira bukkant. - Szoktál jósolni belőle? - Soha. Úgy kaptam valakitől, állítólag Houdinié vagy valami hasonló hírességé volt. Morgana lefújta róla a port, és fölé helyezte a tenyerét - Mlég mindig érezni lehetett a korábbi gazdájából benne maradt erőt. - Hm - bólintott elismerően. - Ha érdekel, kié volt pontosan, kérdezd meg Sebastiant! Tudni fogja. Gyere ide! - kérte a férfit, és felé tartotta a paklit. - Keverd meg, azután emeld el! Nash szíves örömest a lányhoz lépett, és megtette, amire kérte. - Játszani fogunk? Morgana csak mosolygott, és visszavette a kártyákat. - Miután a székeid foglaltak, telepedjünk le a padlóra! Nyomban le is térdelt, és intett a férfinak, hogy csatlakozzon hozzá. Hátravetette a haját, majd kirakta a kelta keresztet. - Igen, valóban szórakozott vagy - kezdte -, de nem azért, mert alkotói válságba kerültél. Fontos változás előtt állsz - vetett jelentőségteljes pillantást Nashre. Egy ilyen gyönyörű, ír kék szempár hatására még a legföldhözragadtabb gondolkodású férfi is azonnal hinni kezdene. - Talán életed legnagyobb változása előtt. Nem lesz könnyű igent mondanod rá. Felnézett, már nem kellettek neki a kártyák - rövid időre, mintegy égi adományként, ő is bepillantást nyert a jövőbe, varázsgömb nélkül is, mint Sebastian.

75

- Ne feledd, egy embert nemcsak az határoz meg, amit szüleitől örökölt. A vér titokzatos dolog: van, amit meghagy van, amit kimos belőlünk. - Meleg, kedves pillantást vetett Nashre, és megfogta a kezét. - Tudom, úgy érzed, egyedül vagy, de ez nem igaz. Soha nem is voltál egyedül. A férfi szerette volna valami könnyed, humoros megjegyzéssel elütni a helyzet komolyságát, de egyszerűen nem jutott az eszébe semmi - a lány szavai túl mélyre hatoltak. Ehelyett megragadta Morgana kezét, és a szájához emelte. - Nem ... azért hívtalak ide, hogy a jövőmről mesélj. - Tudom, miért hívtál, de a válaszom: nem. Még nem. - A lánynak komoly harcot kellett vívnia magával, hogy elhúzza a kezét. - Egyébként nem a jövődről van szó, hanem a jelenedről - helyesbített, és csendesen összeszedte a kártyákat. - Szívesen segítek, ha hatalmamban áll. Miért akadtál meg a forgatókönyvvel? - Azt leszámítva, hogy állandóan csak rajtad jár az eszem? - Igen, azt leszámítva - bólintott a lány, és maga alá húzta a lábát. - Hát... nem látom tisztán, miért lett Cassandra, ez lesz ugyanis a lány neve, boszorkány. Azért, mert természetfeletti erők birtokába akart kerülni, hogy megváltoztathasson valamit? Bosszút akart állni, el akart csábítani valakit, vagy csak a könnyebbik utat választotta? - Mi van, ha egyik sem? Miért ne lehetne, hogy pusztán elfogadta azokat a képességeket, amelyek vele születtek? - Ez túl egyszerű lenne. Morgana megrázta a fejét. - Nem, egyáltalán nem az. Sokkal egyszerűbb átlagos képességekkel születni. Még kislánykoromban egy barátnőm édesanyja megtiltotta a gyerekeinek, hogy velem játsszanak. Attól félt, rossz hatással leszek rájuk, mert furcsa vagyok… mert más vagyok. Borzasztóan megrázott. Úgy éreztem, minta kizártak volna az emberi közösség nagy egészéből. Nash megértően bólintott. - Hasonlókat éltem át gyerekkoromban én is. Mindig én voltam az új fiú, sohasem laktam egy helyen annyi ideig, hogy befogadjanak maguk közé. Márpedig az új fiúnak mindig beveri valaki az orrát. Ne kérdezd, miért van ez így, mert fogalmam sincs. Ha sokat költözöl, lemaradsz a suliban, emiatt gúnyolni fognak és kiközösítenek. Végül már azt kívánod, bár felnőtt lehetnél végre, hogy csak kívülről lásd az iskolát! - Hirtelen észbe kapott. - De eltértem a tárgytól. Szóval, Cassandra ... - Hogyan sikerült túlélned? - vágott közbe a lány. Neki talán annyival könnyebb dolga lehetett, hogy őt támogatta a családja: a szülei, Anastasia és Sebastian. A férfi kedvetlenül vállat vont, és játszadozni kezdett Morgana amulettjével. 76

- Gyorsan futok ... Akkor jöttem rá, milyen hasznos dolog a menekülés, amikor tíz esetből csak kilencszer sikerült fenékbe rúgniuk. Később is menekültem, de máshová - könyvekbe, filmekbe, vagy egyszerűen csak a gondolataim közé. Amikor elvégeztem az iskolákat, azonnal elmentem dolgozni egy moziba. Azt a feladatot kaptam, hogy döntsem el, milyen korhatár felett lehet megnézni egy-egy filmet, azaz tulajdonképpen azért fizettek, hogy filmeket nézzek ... - Imént még borús ábrázata nyomban felderült. - Imádom a filmeket. A lány elmosolyodott. - Most pedig azért fizetnek, mert filmeket írsz. - A szokás nagy úr ... Feltéve, hogy nem fog ki rajtam ez a mostani. - Nash a csuklója köré csavarta Morgana haját. - Talán csak arra van szükségem, hogy homlokon csókoljon a múzsa - kacsintott a lányra. - Nem is muszáj pont homlokon ... - Inkább arra van szükséged - vetette ellen Morgana -, hogy összpontosíts!

- Épp azt teszem - dünnyögte a férfi, és csókolgatni kezd, te a lány ajkát. - Még soha nem összpontosítottam ennyire! Nem akarsz egy lángelméjű forgatókönyvíró múzsája lenni? - Nem bánom - vont vállat Morgana. Itt az ideje, hogy Nash megtudja végre, mekkora fába vágta a fejszéjét. Talán sikerül felnyitnia a szemét annyira, hogy lássa, igazából mit is jelent boszorkánynak lenni. - Akkor most magával ragad ... - kezdte, és a férfi nyaka köré fonta a kezét - ... a múzsa! Szó szerint értette. Mikor ajkuk összeforrt, már húsz centivel a padló fölött lebegtek. Nash annyira elmerült a csókban hogy észre sem vette. A lány is belefeledkezett ugyan az élménybe, de - a férfi kedvéért - nem vesztette el a fejét. Mikor sikerült valamelyest betelniük egymással, már félúton tartottak a mennyezet felé. - Talán jobb, ha most abbahagyjuk - javasolta Morgana. - Miért? - dünnyögte Nash, és harapdálni kezdte a lány nyakát. - Mert elfelejtettem megkérdezni, nem félsz-e... lebegni velem - felelte Morgana, és a padló felé biccentett. - Hogy félnék! Ezért hívtalak ide ... - kezdte a férfi, de mikor követte a lány pillantását, majdnem lenyelte a nyelvét. Morgana sajnálta, hogy nincs nála fényképezőgép, Nash idétlen arckifejezése - tágra nyílt szájával és elkerekedett szemével - albumba kívánkozott volna. Rémült szitkozódása azonban már nem tűnt ilyen szórakoztatónak, a lány nyomban le is engedte kettejüket szépen, lassan. A férfinak többször is megroggyant a térde, mielőtt sikerült összeszednie magát annyira, hogy biztosan álljon a lábán. Falfehér arccal megragadta Morgana vállát - úgy görcsbe rándult a gyomra ijedtében, mintha megkötözték volna, mint valami füstölt sonkát.

77

- Ezt meg hogy az ördögbe csináltad? - Ugyan, gyerekjáték ... Legalábbis egyes gyerekeké - helyesbített a lány együtt érzően, és megcirógatta Nash arcát. - emlékszel a fiú meséjére, aki mindig farkast kiáltott? Egy napon jött egy igazi farkas. Te is évek óta foglalkozol a ... mondjuk úgy, természetfeletti dolgokkal, hát most találkoztál egy igazi boszorkánnyal. A férfi lassan, hitetlenkedve rázta meg a fejét, de az ujjai remegtek Morgana vállán. - Ez képtelenség! A lány fáradtan felsóhajtott. - Hát jó. Mindjárt kitalálok valami egyszerűt, de látványosat. Behunyta a szemét, és felemelte mindkét karját. Ebben a pillanatban csak egy gyönyörű lány volt, aki egy rendetlen szoba közepén áll, kecsesen az ég felé emelt, finoman behajlított kézzel. Már nem sokáig - Nash előbb csak érezte, majd látta is a változást. Morgana szépsége mélyülni kezdett. Bizonyára a fényviszonyok teszik... A lány sejtelmesen mosolygott telt, festetlen ajkával, pillái árnyékot vetettek az arcára. Hirtelen megrebbentek a hajtincsei, mintha könnyű tavaszi szellő játszadozna velük, majd hevesen örvényleni kezdtek az arca körül, lobogó lángnyelvekként. A férfi lelki szemei előtt megjelent egy hatalmas, régi vitorlás hajó, melynek az orrára egy szűzi szépségű lányt faragtak, hasonlóan lobogó hajjal. De ha egyszer zárva az ablak, ugyan honnan fúj a szél?! Pedig ő maga is érezte hűvös ujjait a bőrén - ki is pirult az arca t6le -, és hallotta süvítését. Nyelt egyet. Csak állt egyenes derékkal, mozdulatlanul, és várta, mi következik ezután. Halvány, aranyszínű fény burkolta be Morganát, ahogy halkan mormolni kezdett. Bár odakintről fényes napsugarak tűztek be a széles ablakokon, puha hópelyhek kezdtek szállingózni a mennyezetről. Körültáncolták Nasht, rászálltak a bőrére - a férfi pedig csak meredt maga elé döbbenten. - Elég! - könyörgött a lánynak rekedtes hangon, és lehuppant egy székre. Morgana leeresztette a karját, majd kinyitotta szemét. A havazás elállt abban a pillanatban, mintha nem is lett volna, és a szél is elült. Ahogy arra számítani lehetett, Nash úgy meredt rá, mintha három fejet növesztett volna - pedig ezt a trükköt későbbre tartogatta. - Bocs, ha kicsit túlzásba vittem - szabadkozott a lány. - Én... Te... - dadogott a férfi, majd nagy nehezen ÖSSZe. szedte magát. - Mi volt ez?! - Az elemek megidézésének egyik legegyszerűbb gyakorlata - felelte Morgana. - Hidd el, nem akartalak megijeszteni!

78

- Nem ijesztettél meg, csak ... összezavartál - ismerte el Nash. Megrázta magát, mint egy elázott eb, és próbálta feldolgozni a történteket. Nyilván kell lennie valamilyen magyarázatának, hogy látta, amit látott. Trükkről szó sem lehetett, a lány egyszerűen nem juthatott be a házába felállítani a kellékeket… Márpedig mégis bejutott valahogy! Fellökte magát a székről, és átkutatta a szobát. Mozdulatai kissé darabosra sikerültek, mintha berozsdásodtak volna az ízületei. - Jól van, szépségem, nyugodtan elárulhatod, hogyan csináltad! Nagyszerű műsort mutattál be, minden elismerésem a tiéd, de most már igazán kíváncsi vagyok a trükkre! - Nash - kezdte Morgana csendes, de ellentmondást nem tűrő hangon. - Elég! Nézz rám! A férfi a lány felé fordult - és megértett mindent. Hiába tűnt lehetetlennek, képtelenségnek, most már tudta, hogy így van. Hosszan sóhajtott. - Úristen ... Igazat mondtál, ugye? - Igen. Nem akarsz leülni? - Nem - rázta meg a fejét Nash, de azért leült a kávézóasztal szélére. - Minden, amit eddig mondtál... nem te találtad ki. - Nem, nem én találtam ki. Boszorkánynak születtem, mint a szüleim, mint a szüleim szülei és így tovább, végig az egész családfán. De nem szoktam seprűn lovagolni - mosolygott kedvesen -, csak viccből. Nem osztogatok mérgezett almát, és nem segítek eltévedt hercegnőknek az erdőben. Kell, hogy legyen valami magyarázat, visszakozott magában a férfi. Ez így nem lehet igaz ... Vagy mégis? - Csinálj még valamit! Morgana türelmetlen pillantást vetett rá. - Cirkuszi fóka sem vagyok. - Kérlek! - kötötte Nash az ebet a karóhoz, és különféle l11utatványokon gondolkodott. Változz láthatatlanná, vagy ... - Ne hülyéskedj! - Ugyan már, csak segítek gondolkodni - győzködte a férfi felvillanyozódva a lányt. - Mit szólnál, mondjuk ... Egy nagydarab könyv repült le a könyvespolcról, és jól fejbe találta Nasht. A férfi összerezzent, majd fájdalmasan dörgölni kezdte a helyét.

79

- Jó, jó. Ne haragudj! - kérte Morganát. - Nem vagyok bohóc - közölte a lány önérzetesen. - Csak azért mutattam ezt-azt, mert csökönyös vagy, mint egy szamár. Nem hittél nekem, pedig számomra fontos, hogy higgy, ha a barátom szeretnél lenni. - Gyakorlott, nőies mozdulatokkal kisimította a szoknyája ráncait. Most pedig, hogy végre hiszel, kapsz egy kis gondolkodási időt... Majd meglátjuk, hogyan tovább. - Hogyan tovább? - visszhangozta a férfi. - Talán megbeszélhetnénk, mi volt ez az egész. - Most ne! - ingatta a fejét a lány. Nem kerülte el a figyelmét, hogy Nash megint visszakozni kezd, bár ezt egyelőre maga sem veszi észre. - Az ördögbe is, Morgana! Képes lennél csak úgy, minden magyarázat nélkül kisétálni innen ezek után?! - Hát persze. - ÚRISTEN! TE IGAZI BOSZORKÁNY VAGY! - Hát persze. - A lány megrázta hosszú fekete haját. - Örülök, hogy legalább idáig eljutottunk végre. A férfinak meglódult a képzelete - amit eddig valóságnak hitt, száznyolcvan fokos fordulatot vett. - Millió kérdésem van! - ragadta meg Morgana vállát. A lány felvette a táskáját. - Ne felejtsd, ebből a millióból pár százra már feleltem csak nem hittél nekem! Hallgasd vissza a felvételeidet, de ezúttal úttal vedd komolyan a válaszokat! - Nem magnóról akarlak hallgatni, hanem élőszóban. " és lehetőleg testközelből. .. - Hibát követtél el, vállalnod kell a következményeit. Most az számít, hogy én mit akarok. Morgana elővett a táskájából egy ezüstláncot, melynek közepén egy kis, hosszúkás smaragd ékeskedett. Reggel úgy érezte, magával kell vinnie - most már tudta, miért. - Ezt akaszd majd a nyakadba! - lépett Nash felé, és átnyújtotta neki a kristályt. - Kösz, de nem vagyok oda az ékszerekért. - Vedd úgy, hogy egy bűbáj része! - kérte a lány, majd adott két cuppanós puszit az arcára jobbról-balról. A férfi gyanakvó pillantást vetett a smaragdra. - Miféle bűbájé ? - Segít megtisztítani az elmédet, fokozza az alkotóerődet, és... Látod azt a lila követ a smaragd felett? - Aha. 80

- Az egy ametiszt - magyarázta Morgana, és gyengéden megcsókolta Nasht. - Megvéd mindennemű boszorkánysággal szemben. - Luna már a sarka körül sündörgött, amikor elindult a boltíves folyosó felé. - Aludj egy órát, Nash! Ki kell pihenned magad. Meglátod, milyen jól fog menni a munka, miután felkelsz. Ami pedig minket illet.., ha itt az ideje, tudod, hol találsz. Ezzel elment.

A férfi összevont szemöldökkel a fény felé tartotta a karcsú, öld kristályt, és szemügyre vette. Tiszta gondolkodás - igen, az nem árt. Jelen pillanatban olyan tiszta volt az elméje, mint z iszap. Végigfuttatta a hüvelykujját az ametiszten. Védelem boszorkányság ellen - kipillantott az ablakon, és látta, ahogy Morgana elhajt. Biztosra vette, most ennek, is jó hasznát veszi majd.

6.

Nash nem dőlt le aludni - át akarta gondolni a történteket bár nem volt biztos benne, hogy a gondolkodás alkalmas eszköz-e az elmúlt negyedóra feldolgozására. Azzal vigasztalta magát, hogy az összes természetfeletti jelenségekkel foglalkozó ember, akivel csak beszélgetett az évek során, levágná a fél karját, hogy megtapasztalhasson egy ilyen élményt, mint ő az imént… Mégis, nem az lenne a józan viselkedés, ha újra megpróbálná cáfolni a csodát, és ésszerű magyarázatot keresni az átéltekre? Fürkésző pillantást vetett a nappali mennyezetére. Nem tagadhatta, hogy látta a hópelyheket, sőt érezte, ahogy elolvadnak a bőrén - mégis, idővel talán sikerül tudományos alapon is értelmeznie a jelenséget. Első lépésként felvette kedvenc gondolkodási pózát - végighevert a kanapén. Talán csak hipnózis áldozata lett. Hajlott rá, hogy elfogadja ezt a lehetőséget, legalábbis most, miután egyedül maradt itthon. Ha sem ennek, sem más ésszerű magyarázatnak nem ad hitelt, el kell fogadnia, hogy Morgana tényleg az, akinek mindvégig mondta magát. Született boszorkány, akinek tündérvér folyik az ereiben. 81

Nagylábujjával lebűvészkedte a cipőjét, és erősen törni kezdte a fejét. Továbbra is a lány körül forogtak a gondolatai - a megjelenésén, minden színpadiasságot nélkülöző viselkedésén, a szeme rejtélyes csillogásán, még mielőtt behunyta volna, hogy égnek emelje a kezét. Ugyanez a csillogás látszott benne akkor is, amikor a brandysüveggel mutatta be azt a trükköt. Merthogy trükk volt, bizonygatta magának, bár a szíve kellemetlenül megsajdult. Bölcsebb, ha trükknek tartja, és megpróbálja kitalálni, hogyan csinálta. A kérdés csak az, hogyan képes egy nő másfél méter magasra emelni egy nyolcvanhárom kilós férfit önmagával együtt? Telekinézis? Sohasem vetette el a lehetőségét. Amikor a Sötét ajándék forgatókönyvéhez gyűjtött anyagot, a vélt vagy valós bizonyítékok garmadája meggyőzte, hogy tényleg vannak olyan emberek, akik képesek a gondolataikkal, érzéseikkel, vagy pusztán az akaraterejük segítségével tárgyakat mozgatni a térben. Ez még mindig sokkal elfogadhatóbbnak tűnt a számára, mint, mondjuk, a kopogó szellemek létezése. A tudósok alapos vizsgálatnak vetettek alá minden olyan fényképet, amely repülő tárgyakat, könyvespolcról magától lepottyanó könyveket és hasonlókat ábrázolt. Sok esetben nem tudták kizárni a lehetőségét, hogy a felvételek valós eseményeket ábrázolnak. A tanulmányok szerint leggyakrabban kislányok környezetében figyelték meg e különös jelenséget. Márpedig a kislányok előbb-utóbb nővé érnek - és Morgana kétségkívül nő volt. Nagyon is. Nash gyanította, egy tudós nem érné be annyival, hogy a szavát adja, a lány mindkettejüket felemelte a padlóról. Mégis, esetleg ... Hirtelen rájött, ugyanúgy gondolkodik, érez és cselekszik, mint saját képzeletének szülötte, Jonathan McGillis a forgatókönyvben. Talán épp ezért tette Morgana, amit tett? - tünődött.

Azt mondta, hallgasson bele a felvételei be. Miért is ne? Fel állt, a magnóhoz lépett, visszatekerte a szalagot az elejére és megnyomta a lejátszás gombot. Fura érzés volt újra hallani Morgana sejtelmes hangját: - Ahhoz, hogy valaki boszorkány legyen, nem szüksége semmilyen gyülekezethez tartoznia, ugyanúgy, ahogy neked sem kell belépned egy férfiklubba ahhoz, hogy férfi légy. Sokak számára biztonságérzetet ad egy csoport tagjává válni mások egyszerűen szeretik a társaságot. ' Rövid ideig csak a lány selyemszoknyájának suhogása hallatszott, ahogy maga alá húzta a lábát. - Tagja vagy valamilyen egyesületnek, Nash? - Nem. A csoportokban mindig bizonyos szabályokhoz kell tartanod magad, amit mások találnak ki. Ráadásul előszeretet. tel osztanak rád ilyen vagy olyan feladatokat… 82

A lány jóízűen felnevetett. - Akkor bizonyára megérted, hogy a boszorkányok között is vannak olyanok, akik szeretik a maguk útját járni. Persze akadnak igen tiszteletreméltó boszorkány gyülekezetek is, melyek gyökerei ősi időkre nyúlnak vissza. Az én ükanyám például az egyik ilyen gyülekezet főpapnője volt Írországban, halála után dédanyám vette át a posztját. Tőlük örököltem a boszorkányéjkelyhemet, mint ahogy varázspálcámat és még pár bűvös erejű kelléket. Talán láttad is a szertartási edényemet az előszobában a falon. Még a nagy égetések előttről való. - A nagy égetések? - A nagy boszorkányégetések. A tizennegyedik században kezdődött, és körülbelül háromszáz évig tartott. Úgy tűnik, az emberiség időről időre szükségét érzi, hogy megkínozza és ki• végezze a szellemileg magasabb szinten állókat, és abban az időben épp ránk került a sor. Morgana tovább beszélt, Nashnek azonban nehezére esett fülelnie a szavakra - a lány hangja önmagában olyan csábítóan csengett, hogy elvonta a figyelmét. Ez a hang titkokat, holdfényt, forró éjféli ígéreteket rejtett magában. Elég volt behunynia a szemét, és már látta is, ahogy ott ül mellette a kanapén, maga alá húzza hosszú, formás lábát, majd felé hajol, hogy érzi meleg leheletét a nyakán... Mosolyogva aludt el. Majdnem két órával később ébredt. Szédelegve, karikás Szemmel megdörgölte az arcát, majd káromkodott egyet, és megdörzsölte sajgó nyakát. Órájára pillantott, és félig ülő, félig álló helyzetbe emelkedett. Nem csoda, hogy így elnyomta az álom, az utóbbi pár napban egyszer sem aludt rendesen, legfeljebb szunyókált egy-egy órát. Ösztönösen az üveg felé nyúlt, és nagyot húzott a meglehetősen langyos ásványvízből. Talán csak álmodta az egészet. Hátradőlt, és meglepetten vette tudomásul, milyen gyorsan kitisztult a feje. Nem, mégsem lehetett álom - ujjai a kristályokra siklottak a nyakán, amiket Morgana hagyott itt neki, halvány, de annál jellegzetesebb illatával együtt. Ha itt járt, hát itt járt - fölösleges újra meg újra visszapergetnie magában az eseményeket, és kétségbe vonnia saját épelméjűségét. A lány tette, amit tett, ő pedig látta, amit látott. Végül is a dolog távolról sem tűnt felfoghatatlannak - feltéve, hogy hajlandó megváltoztatni a hozzáállását, és elfogadni a lehetőségét valami újnak. Hasonlóan ahhoz, ahogy nem is olyan régen az emberek úgy gondolták, az űrutazás képtelenség, és tessék... A boszorkánysággal épp ellenkezőleg áll a dolog: pár száz évvel ezelőtt még senki sem kérdőjelezte meg a létezését. Beléhasított a felismerés: az, hogy az emberek mit fogadnak el valóságnak, nagyrészt attól függ, milyen korban élnek!

83

Kortyolt még egyet az üvegből, és rá kellett jönnie, nemcsak szomjas, de éhes is, mint a farkas. Korgó gyomránál is lázasabban dolgozott azonban az agya; érezte, lassan összeáll benne az egész történet, jelenetről jelenetre. Tisztán látta maga előtt a filmet, most először. Izgatottan, mint mindig, amikor egy új történet kezdett kibontakozni benne, felpattant, és elindult kifelé, a konyhába. Gyorsan összedob magának egy hatalmas szendvicset megfőzi a világ legerősebb kávéját, majd leül dolgozni.

Morgana Anastasia házának napfényes teraszán üldögélt, és irigységgel vegyes csodálattal bámulta unokanővére pazar virágait, burjánzó növényeit, miközben egy csésze isteni, jeges mézgateát szürcsölt. Pescardo Point e pontjáról nagyszerű kilátás nyílott Carmel Bay mélykék vizére - élvezettel figyelte ahogy a kis vitorlás hajók fürgén szelik a hullámokat a könnyű tavaszi szélben. Idáig már nem merészkedtek el a turisták - mintha egy világ választotta volna el ezt a környéket a Cannery utca zajos tülekedésétől vagy a móló halszagú forgatagától. A fák és virágok árnyékában üldögélve átadta magát a csendnek, melyet egyetlenegy autó sem zavart meg, csak a madarak, a méhek, a tenger és a szél varázslatos kórusa tett színesebbé. Nem csodálta, hogy Anastasia ennyire szereti ezt a helyet - itt megtalálta azt a nyugalmat és magányt, amelyre mindig is vágyott. Persze ebben a kellemes környezetben is akadt küzdelem meg fájdalom: a tenger szüntelen csatát folytatott a part meghódításáért, a hajlott hátú fák mogorván rázkódtak a szélben, a sirályok keservesen vijjogtak - mégis, az omladozó kőfallal határolt birtoknál békésebb hely nem sok lehetett a világon. A ház falait sűrűn benőtte a repkény, az ágyásokban csatakos virágok és édes illatú gyógynövények burjánoztak, Ana szakavatott gondoskodásának köszönhetően. Morganának mindig sikerült elengednie magát itt - nem csoda, hogy állandóan ide húzta a szíve, ha nyomasztotta valami. Ez a hely pontosan olyan, gondolta magában, mint Anastasia: kedves, vendégszerető, és nincs benne semmi hátsó szándék. - Frissen a sütőből! - jelentette be Ana már messziről, ahogy kilépett a nyitott üvegajtón. - Ó, istenem, Ana! Csokitorta! A kedvencem... Unokahúga kuncogva tette le a tálcát az üvegasztalra. - Reggel olyan fura érzésem támadt, hogy feltétlenül sütnöm kell egy kis édességet... most már értem, miért. Morgana mohón beleharapott az eléje rakott szeletbe. Pillái finoman megrezegtek, ahogy a forró, sima csokoládé elolvadt a nyelvén. - Áldjon meg az isten!

84

- Hallottad?! - vetett a lány figyelmeztető pillantást az égre, majd helyet foglalt Morgana mellett úgy, hogy ő is lássa a kertet meg az öblöt. - Örülök, hogy tudtál egy kis időt szakítani, és beugrottál. - Kivettem egy hosszú ebédszünetet - magyarázta Morgana, miközben ismét eltüntetett egy hatalmas darabot a tortájából. - Mindy tökéletesen elboldogul egyedül. - És te? - Mint mindig. Ana megfogta az unokahúga kezét - Morgana hiába igyekezett bezárkózni előtte, a lány nyomban megérezte a szomorúság finom hullámait. - Azonnal észrevettem, milyen bizonytalan vagy ... Nem tehetek róla, túl könnyen rád tudok hangolódni. - Sejtettem, hogy ez lesz ... Egyszerűen ki kellett jönnöm ide, Ana, holott tudtam, milyen zavaros gondolatokat hozok magammal. - Mesélj szépen a maminak! - Mondja gyógyfüves asszony - kezdte Morgana könnyedén -, van magánál egy kis Helleborus niger? Ana elmosolyodott - a Helleborust, más néven karácsonyi rózsát vagy fekete hunyort az átmeneti elmezavar gyógyítására használták. - Fél, hogy elveszti az eszét, nagysád? - Jobb esetben - felelte Morgana, majd vállat vont, és vett még egy szeletet. - De választhatom a könnyebb utat, és összekeverhetek rózsát, angyalgyökeret meg egy kevés ginsenget, majd megszórhatom az egészet gazdagon holdporral. - Szerelmi bájital? - mosolygott Ana csúfondárosan, és magának is vett egy szelet tortát. Ugyan vajon ki is lehet az illető, lássuk csak ... Nash? - kérdezte tettetett megrökönyödéssel. - Nagyon vicces. - Rosszul haladnak a dolgok? Halvány ránc jelent meg Morgana két szemöldöke között. - Fogalmam sincs, hogyan haladnak a dolgok, ha haladnak egyáltalán. Bár ne lennék ilyen aggályoskodó! A világ legegyszerűbb bűbája magunkhoz láncolni egy férfit... - Hosszú távon nem túl szórakoztató, hidd el! - Nehéz elképzelni, hogy az lenne - hagyta rá Morgana. - Marad a hagyományos módszer.

85

Kortyolt egyet a varázslatosan üdítő teából, és elnézte, ahogy a hófehér vitorlák öblösre dagadnak a vízen sikló hajók árbocán. Korábban olyan szabadnak érezte magát, mint a szél... most azonban - bár meg sem kísérelte magához láncolni a férfit - ő maga, akarva-akaratlanul, hozzáláncolódott. - Az igazat megvallva még soha nem gondolkodtam el azon, milyen is lesz, amikor egy férfi úgy igazán belém szeret. De hogy kölcsönös is lehet, azt végképp nem hittem volna... Erre a nyavalyára még Anastasia sem ismert gyógyírt. - Bevallottad neki? Morgana szíve úgy megsajdult a fájdalomtól, hogy maga is meglepődött. - Nem mondhatom el, amiben még magam sem vagyok biztos - felelte behunyt szemmel. Várnom kell. Eszébe jutott egy régi szerelmes vers:

"Holdkeltétől virradatig, Éjre nappal, s nappalra éj, Szívem már nem nyugodhatik, Míg övével egybe nem kél. "

Kinyitotta a szemét, és mosolyt erőltetett az arcára. - Én meg még azt hittem, ez amolyan költői túlzás... - A szerelem olyan, mint a levegő. Nem élhetünk nélküle. - De hány lélegzetvétel után mondhatjuk, hogy ennyi már elég? - töprengett hangosan Morgana. Ez járt a fejében azóta, hogy elvált Nashtől. - Honnan tudjuk, mikor elég? - Talán onnan, hogy boldogok vagyunk. Ebben volt valami - a kérdés csak az, megadatik-e ez valaha. - Mondd Ana, szerinted mi el vagyunk kényeztetve? - Elkényeztetve? Milyen értelemben? - Nem túl nagyok az ... elvárásaink? Gondolj a szüleinkre! - intett Morgana gyámoltalanul a kezével-, csak szeretetet, támogatást, megértést és tiszteletet kaptunk tőlük. Az ő szerelmük egymás iránt olyan nemes volt, olyan tiszta, mégis ... olyan derűs. Nem mindenki ilyen szerencsés. 86

- Csak, mert azt láttuk, hogy a szerelem valami igaz és mély dolog, amely soha nem múlik el, még nem vagyunk elkényeztetve. - Miért ne érhetnénk be mi is szabad, kötöttségektől mentes kis flörtökkel, amelyek addig tartanak, míg a szenvedély? - kötötte Morgana az ebet a karóhoz. - Ezek talán nem elegendőek a boldogsághoz? - Az attól függ, kiről van szó. Neked talán nem. Morgana rosszkedvűen felpattant, és elkezdett fel-alá járkálni. - Ha sejtenéd, milyen bosszantó! Gyűlölöm, amikor csak báb vagyok a végzet kezében! Anastasia is felállt, és mosolyogva a lányhoz lépett. - Elhiszem, kedvesem. Világéletedben te akartál a főnök lenni, és ki is harcoltad, hogy az legyél. Morgana kérdő pillantást vetett rá. - Arra célzol, hogy túl erőszakos a természetem? - Ugyan, dehogy! Mondjuk inkább, hogy meglehetősen erős az akaratod. Morgana, továbbra is zaklatottan, lehajolt, hogy megszagoljon egy hatalmas bazsarózsát. - Sokra megyek vele. Elindultak a hajladozó bimbók és összefonódott kúszónövények közt kanyargó keskeny, kővel kirakott ösvényen. - Több mint egy hete nem nézett be hozzám ... Fúj! - rázta meg a fejét Morgana fanyalogva -, ez tisztára úgy hangzott, mintha egy nyafka, elkényeztetett kislány mondta volna! Ana önkéntelenül is felnevetett, majd gyorsan megölelte az unokahúgát. - Egyáltalán nem! Inkább úgy hangzott, mint egy szerelmes nő türelmetlen sóvárgása. - Türelmetlen vagyok, igaz - ismerte el Morgana. - Hiába készültem fel, hogyan fogok elbújni előle, ha szükséges ... Sajnos, nem volt szükség rá - nézett Anára szomorúan. Tudom, csak a büszkeségem beszél belőlem, de akkor is! - Felhívtad? - Nem - sóhajtotta Morgana, majd dacos fintorba csücsörítette a száját. - Eleinte azért nem, mert úgy gondoltam, jobb, ha adok egy kis időt magunknak, később pedig ... - A lány soha nem szégyellte kinevetni saját magát, ha rászolgált, most is ezt tette. - Később pedig azért, mert volt képe nem rám nyitni az ajtót.... Hívott ugyan egyszer-kétszer, a boltban vagy otthon, de mindig csak a boszorkányságról kérdezett, morcos hangon, majd morogva letette a kagylót.

87

- Szoknyája zsebébe dugta ökölbe szorított kezét. - Szinte hallani lehetett, hogy forognak a kicsiny kis fogaskerekek abban a kicsiny kis agyában! - Ezek szerint keményen dolgozik. Szerintem nincs semmi meglepő abban, hogy egy író se lát, se hall munka közben. - Ana! - bökte oldalba Morgana durcásan az unokatestvérét. - A te dolgod az, hogy engem sajnálj és vigasztalj, nem pedig az, hogy őt mentegesd! Anastasia kötelességtudóan komor ábrázatot öltött. - Igazad van, nem is értem, mi történt velem... - Na, azért! - bólintott Morgana, és adott egy cuppanós puszit a lány arcára. Megbocsátok.

Ahogy tovább sétáltak, egy élénksárga pillangó röppent elébük. Ana szórakozottan kinyújtotta a kezét, mire a fecskefarkú szégyenlősen beletáncolt a tenyerébe. A lány megállt egy pillanatra, és óvatosan megcirógatta a szárnyait. - Most mihez kezdesz ezzel az önmagába mélyedt íróval? Morgana vállat vont, és végig futtatta az ujját a lilaakác ágán. - Azon tűnődöm, ne menjek-e haza Írországba pár hétre. Ana elengedte a pillangót, minden jót kívánt neki, majd az unokahúgához fordult. - Mindenki nagyon örülne neked, az biztos, de ... te is tudod, hogy a menekülés nem megoldás, csak időt nyersz vele. - Épp ezért nem csomagoltam össze már rég - sóhajtotta Morgana. - Amikor utoljára találkoztunk, végre elhitte, hogy az vagyok, aki. Úgy éreztem, kötelességem időt adni neki, míg képes feldolgozni ezt... már, ha képes lesz egyáltalán... Szóval itt van a kutya elásva! - gondolta Ana, és biztatóan unokahúga vállára tette a kezét. - Gondolhatod, hogy ehhez pár nap nem elég - kezdte óvatosan. - Fel a fejjel, hugi, nem hinném, hogy ne tudna megbirkózni vele! - Adná az ég, hogy igazad legyen! Morgana az öbölben ringó vitorlásokra pillantott, ll1ajd azon is túl, míg a szem ellát - bár ilyen tisztán, ilyen messzire belátná a jövője tengerét is! - Még ma éjjel egymáséi leszünk, Ana. Tudom. A kérdés csak az, hogy ez az éjszaka boldog közös jövőnk, vagy szánalmas magányom kezdete-e...

88

Nash önkívületben volt az örömtől - még soha nem sikerült ilyen gyorsan, ilyen aprólékosan kidolgozott részletességgel megszülnie egyik filmjét sem. Az első, nyers változat amelyet szédült iramban, egy éjszaka alatt gépelt le, reggelre már az ügynöke íróasztalára került. Ennyi kasszasikerrel a háta mögött egy cseppet sem aggódott az eladást illetően. Az ügynöke már másnap visszahívta, és elragadtatva gratulált neki. Egyedül csak az lepte meg, hogy - életében először egyáltalán nem érdekelte sem a pénz, sem a forgatás, sem a várható siker. Teljesen belefeledkezett a történetbe. Egész nap dolgozott. Hajnali háromkor frissen kipattant az ágyból, és vad rohammal bevette a billentyűzetet. Késő délután tartott egy rövid kávészünetet, bár a cselekmény még ekkor is úgy zümmögött a fejében, mint egy felbolydult méhkas. Bekapott valamit, ami épp a kezébe akadt, és csak akkor feküdt le aludni, amikor egyszerűen nem bírta tovább nyitva tartani a szemét. Földi élete másodlagossá vált a képzeletében zajló eseményekhez képest. Álomvilága természetfölötti, röpke epizódokra esett szét, melyben számos érzéki kalandot élt át Morganával. Gyakran felriadt éjjelenként, amikor a vágya a lány után már-már az elviselhetetlenségig fokozódott. Ilyenkor is a történet segítet rajta - úgy érezte, most az a legfontosabb, hogy befejezze a :unkáját, hiszen végső soron kettejüket is ez hozta össze. Néha, közvetlenül azelőtt, hogy a végsőkig kimerülve álomba zuhant volna, hallani vélte Morgana hangját. Még nem jött el az ideje. Azzal a biztos érzéssel feküdt le ilyenkor, hogy már nagyon is közel a nap, amikor végre egymáséi lehetnek. Hiába csörgött a telefon, a füle botját sem mozgatta, és az üzenetrögzítőjén hagyott üzenetekre is csak ritkán válaszolt. Amikor egy kis friss levegőre vágyott, kivitte a hordozható számítógépét az erkélyre - ha módjában állt volna, még a zuhany alá is magával viszi. Miután végzett, egyesével végignézte a kinyomtatott lapokat. Egy kis igazítás itt ráfirkantott pár megjegyzést ceruzával a margóra -, egy kis igazítás ott, és már kész is. Ahogy elolvasta az oldalakat, már tudta. Tudta, hogy soha életében nem írt még ilyen jó forgatókönyvet. Mi több, még soha nem írta meg egyiket sem ilyen gyorsan. Tíz nap telt el csupán azóta, hogy leült dolgozni. Lehet, hogy mindössze harminc-negyven órát aludt ez alatt a tíz nap alatt, mégsem érezte fáradtnak magát. Ujjongó öröm töltötte el. Összefogta a lapokat, és keresett egy nagy borítékot. Nagy kupac könyvön, jegyzeten és mosatlan tányéron kellett átrágnia magát, mire talált egyet.

89

Egyetlen gondolat járt a fejében: el kell vinnie megmutatni a munkáját Morganának. Ő ihlette. a munkára, minden értelemben, ezért ő lesz az első, aki elolvashatja. Talált egy gyűrött, barna borítékot, amely megjegyzésekkel és krikszkrakszokkal volt telefirkálva. Belegyömöszölte a kéziratot, és már száguldott is ki a szobából - még szerencse, hogy vetett egy pillantást magára az előszobatükörben. A haja égnek állt, és sűrű szakálla nőtt a tíz nap alatt. Kíváncsian körbeforgatta az állát, és azon tűnődött, ne növesszen-e rendes szakállt - nem is állt olyan rosszul. Mindez önmagában még nem is lett volna baj, csakhogy a borítékon és Morgana láncán kívül egy rövid, vörös lovaglónadrág tette ki minden öltözékét. Talán jobban teszi, ha szakít egy kis időt a tisztálkodásra meg az öltözködésre.

Harminc perccel később ismét lesietett az előszobába, egy fokkal hagyományosabb ruhában: kopott farmeréhez tengerészkék pulóvert húzott, melyen csak egy icipici lyukacska csúfoskodott a bal könyökénél. Még maga is meglepődött otthona állapotán, különösen a hálószoba és a fürdőszoba nézett ki ijesztően - mintha egy könyörtelen hadsereg fészkelte volna be magát a házba néhány hétre. Szerencsésnek mondhatta magát, hogy talált olyan ruhát egyáltalán, amely nem piszkosan, gyűrötten hevert valamelyik bútor alá rúgva. A tiszta törülköző mindenesetre már elfogyott, ezért be kellett érnie három konyharuhával. A borotvája - használat hiányában - kiváló állapotban maradt, és viszonylag hamar ráakadt a fésűjére is. Miután a számtalan felemás cipőből egynek megtalálta a párját, szerfelett elégedetten távozott hazulról. Pár perc múlva dühösen robogott vissza, és egy újabb negyedóra elteltével végre zsebre rakhatta a kocsikulcsát is. Csak a jóisten a megmondhatója, hogyan kerülhetett a hűtőszekrény második polcára egy félig penészes barack mellé. Egyébként a már említett barackon és egy üres tejesdobozon kívül semmi nem maradt a hűtőszekrényben. Később majd pótolja a hiányosságokat, fogadkozott magában, és kilépet! az ajtón. Csak miután feldorombolt a motor és kivilágosodott a műszerfal, vette észre, hogy már majdnem éjfél van. Habozni kezdett, nem lenne-e jobb, ha előbb felhívná a lányt, vagy várna a látogatással holnap reggelig. Végül azonban vállat vont, és kihajtott a garázsból - már nagyon hiányzott neki Morgana, most azonnal találkozni akart vele.

Pár mérfölddel odébb a lány becsukta maga mögött a hátsó ajtót, és kilépett a telihold ezüstös fényébe. Ahogy egyre távolodott a háztól, boszorkányköntöse - melyet kristályöv fogott össze a derekánál - lágyan lebegett nőies idomai körül. Egy egyszerű kosarat vitt a kezében, ebbe készített bele minden kelléket, amelyre szüksége lehetett a tavaszi napéjegyenlőség megünnepléséhez. 90

Az öröm, a hála és a megújulás éjszakájának ünnepe ez a mai, a megújulásé, melyet a tavasz hoz a Földre minden évben - a lány szemében mégis szomorúság tükröződött. Ma éjjel, amikor egyenlő hosszú a nappal és az éjszaka, megváltozik az élete. Pontosan tudta, hogy így lesz, pedig nem nézte meg a kristálygömbben újra. Nem volt szüksége rá - a szíve mindent eláult. Nem jutott könnyen döntésre - nem sok hiányzott hozzá, hogy otthon maradjon, de nem akarta kihívni a sorsot maga ellen. Gyávaság lett volna. Így hát, ahogy elődei, és minden igazi boszorkány ebben a pillanatban, folytatta útját a tisztás felé, hogy elvégezze a hagyományos rítust. Nash jönni fog, amikor jönnie kell - és ő nem áll neki ellen. Hajlott, girbegurba árnyak nyújtóztak a pázsiton, ahogy a tisztás felé tartott, a levegőben érezni lehetett a tavasz illatát az éjjel nyíló virágokét, a sós tengerét meg a földét, melyet ő maga ásott fel a növényeinek nemrég. Egy bagoly mély, magányos huhogását hallotta, de nem fordult meg, hogy lássa kiterjesztett, fehér szárnyát. Még nem. Más hangokat is hallott - a szellő finom susogását, ahogy megcirógatta a leveleket, megsimogatta az ágakat, miközben áthullámzott a fák közt, és egy dallamot, amelyet csak a beavatottak hallhatnak: a tündérek énekét, mely ősibb, mint maga az ember. Nem volt egyedül az árnyas ligetben, a fénylő, csillagos éj, palást alatt. Itt soha nem volt egyedül. Amikor megérkezett az erdő mágikus központjába, felderült a kedve, és eltűntek a fellegek a feje fölül. Letette a kosarat, és átadta magát a hely szellemének. Csak állt mozdulatlanul, behunyt szemmel, karját lazán leengedte az oldala mellé, hogy zavartalanul magába szívhassa az éj zamatát és szépségét. Még csukott szemmel is látta, ahogy a sápadt telihold átvitorlázik a bársonyfekete égbolton. Látta, ahogy ezüstös fénye a fákra csordogál, a fákon keresztül pedig őrá - nyomban erők fakadtak fel benne, erők, melyek ugyanolyan hűvösen és tisztán sugározták be a belsejét, mint a holdfény az éjjeli tájat. Megbékélt szívvel felnyitotta a kosarat, és kivett belőle egy hófehér, ezüstszegélyű leplet, mely anyáról lányára szállt a családban nemzedékek óta. Állítólag Merliné volt egykoron, aki a fiatal Artúr királytól kapta ajándékba. Gondosan leterítette a földre, és rátérdelt. Ismét a kosarába nyúlt, és szép sorjában elővett belőle egy kis, kerek kalácsot, egy üveg bort, néhány gyertyát, a boszorkánytőrét, melynek nyelébe rúnákat véstek, a szertartási edényt meg a kelyhet, majd egy gardéniából font koszorút. Más virágok is előkerültek a kosárból: pár szál kerti szarkaláb, harangláb, rozmaring és kakukkfű - ezeket a rózsaszirmokkal együtt a lepelre szórta.

91

Miután végzett, felállt, és megvonta a varázskört maga körül. Érezte, ahogy az erő lüktetni kezd ujjai hegyén - már nem tűnt olyan hűvösnek, mint az imént, inkább langyosnak, és egyre sürgetőbbnek. Amikor a kör bezárult, felállította a kristályosan tiszta gyertyákat a szélénél, összesen tizennégyet, a Hold növekvésének és apadásának napjait jelképezendő. Lehajolt az első gyertyához, és fölé nyújtotta a kezét. A. kanóc sercegve lángra gyúlt, és - a szellő dacára - egyenletesen égett anélkül, hogy megrebbent volna. Morgana körbejárt, nyomában sorra meggyulladtak a gyertyák. Beállt a fénykör közepébe, és leoldotta magáról a kristályövet - úgy hullott a lepelre, mintha tűzkígyó lett volna. Kibújt vékony köntöséből is, mely lassan, méltóságteljesen hullott alá a lábához. A gyertyalángok aranyfénybe vonták meztelen testét, ő pedig megkezdte a boszorkányok ősi táncát.

Nash öt perccel éjfél előtt hajtott be Morgana autófeljáróján. Amikor látta, hogy már egyetlen ablak sem világos, halkan szitkozódni kezdett. Ezek szerint fel kell ébresztenem, jutott el a végkövetkeztetéshez. Vajon egy boszorkánynak mennyi alvásra van szüksége? Elvigyorodott - valószínűleg pillanatokon belül választ kap a kérdésre anélkül, hogy feltenné... Nem hagyhatja figyelmen kívül, hogy Morgana is csak nő, márpedig a nők hajlamosak rossz néven venni, ha valaki csak úgy, szó nélkül beállít az éjszaka kellős közepén, és kiugrasztja őket az ágyból. Ki kellene találnia valamit, amivel meg engesztelheti. Támadt is egy ötlete. Hóna alá csapta a borítékot, és megrohamozta a lány virágágyásait. Több száz virág nőtt itt, pár szál ide vagy oda - észre sem veszi, gondolta. Megmámorosodva az illatuktól, összeszedett egy jó csokornyi tulipánt, borsóka virágot, nárciszt meg sárga violát. Megigazgatta a szálakat, és - önmagával elégedetten - a bejárati ajtóhoz lépett. Még mielőtt kopogtatott volna, Pan kétszer is elugatta magát. Hiába - nem gyulladtak fel a fények, sem az ugatást, sem a kopogtatást követően. Hátrapillantott, hogy még egyszer megbizonyosodjon róla, tényleg itt van-e a lány autója, majd újra kopogtatott. Lehet, hogy a boszorkányok mindenki másnál mélyebben alszanak? tűnődött el, és kezdte kissé kényelmetlenül érezni magát. Mégsem adta fel, mert a vágy, hogy még ma este találkozzon a lánnyal, minden másnál erősebbnek bizonyult. Letette a kéziratot a tornácra, összeszedte a bátorságát, és lenyomta a kilincset. Pan megint ugatni kezdett, de nem fenyegetően, inkább örömmel - legalábbis Nashnek úgy tűnt. Az ajtó zárva volt, ezért elindult, hogy megkerülje a házat. Ha már eddig eljutott, nem adja fel, be fog jutni, méghozzá most azonnal. Meggyorsította a lépteit, és már az oldalsó tornácnál járt, amikor a ciprusokra esett a pillantása. 92

Maga sem tudta, miért, de elindult arrafelé. Bár a józan esze azt súgta, ostobaság ilyenkor az erdőben keresni a lányt, a szíve mégis arra húzta, és ő hallgatott rá. Talán az árnyak, vagy a szél sóhajtása késztette rá, mindenesetre nesztelen csendben haladt a fák közt. Úgy érezte, istenkáromlás lenne zajt csapnia. Volt valami különleges a levegőben ma éjjel- valami már-már elviselhetetlenül bűvöletes. Minden egyes lépéssel forróbban lüktetett a vér az ereiben. Megpillantott a távolban egy kísérteties fehér árnyat, amely ide-oda mozgott. Már majdnem odakiáltott, de ekkor szárnyak suhogását hallotta. Felpillantott. Az egyik hajlott hátú ciprus göcsös ágáról egy hatalmas bagoly nézett farkasszemet vele. Kisvártatva nesztelenül elrúgta magát az ágról, és a liget szíve felé röppent. Ami Nash szívét illeti, a torkában dobogott, olyan hevesen, hogy még a füle is lüktetett belé. Úgy érezte, most már ha akarna, sem tudna visszafordulni, annyira erősen vonzotta valami a tisztáshoz. Elindult. Hamarosan megpillantotta Morganát, épp egy fehér leplen térdepelt. A hold fénye ezüstös borként csordogált sudár alakján. Megint kiáltani akart, de a látvány, ahogy a lány kristályövvel a derekán, virágfüzérrel a haján gyertyákból kört formál, megnémította. A tisztáshoz érve meghúzódott egy fa árnyékában, onnan figyelte, ahogy Morgana nyomában fellobbannak a kristályosan tiszta fehér gyertyák. Ekkor a lány beállt a kör közepére, leoldotta az övét, majd a köntösét is ... Úgy állt ott, meztelen, tökéletes alakjával a gyertyák arany fényében, mint egy megtestesült istennő. Mikor kecses táncába kezdett, a férfinak elakadt a lélegzete. A hold kékes sugarai gyengéden végigsimítottak a mellén, hosszú combján. Arcát a csillagok felé emelte, ébenfekete haja úgy hullott alá, mint a vízesés. Nashnek eszébe jutott az álma - olyan élénken látta maga előtt, hogy a valóság és a képzelet egyetlen, velejéig ható képpé sűrűsödött össze, melynek közepén Morgana táncolt önfeledten. A virágok illata egyre áthatóbbá vált; a férfi elszédült, és egy pillanatra elhomályosult a látása. Megrázta a fejét, hogy kitisztuljon, de közben sem vette le a szemét a lányról. Ekkor megváltozott a kép. Morgana ismét a fehér lepel közepén térdelt, kezében egy ezüstkehellyel. Amikor ivott belőle, a gyertyák lángjai hihetetlenül magasra csaptak - mintha aranyrácsok vennék körül, védelmezően. A lány bőre felizzott, két melle közt és a csuklóján ezüstösen csillant valami. Halkan kántálni kezdett, hangja egyre erősebbé és félelmetesebbé vált - mintha ezer másik hang is csatlakozott volna az övéhez ... A tisztást hirtelen földöntúli ragyogás világította be, nem hasonlított sem a nap, sem a hold fényéhez. Lüktetett, reszketett, itt-ott fényesen villant, mint egy ezüstös kard pengéje a nap sugarában. Puha melegség gyöngyözött belőle, és megfürösztötte Nash arcát. 93

A gyertyalángok visszazsugorodtak, a kántáló hangokat magába nyelte a csend.

Morgana felállt, belebújt a köntösébe, és összefogta a derekán a kristályövvel. A bagoly, melyről a férfi a tánc közben teljesen megfeledkezett, kétszer felhuhogott, majd tovavitorlázott az éjben, mint valami sötét felhő. Morgana megfordult, és visszafojtotta a lélegzetét. Nash reszketeg tagokkal, felajzottan lépett elő a fa árnyékából. A lány habozott egy pillanatig - lelkében figyelmeztető Suttogás visszhangzott. Ma éjjel ugyan megízleled a gyönyört olyat, amelyről korábban álmodni sem mertél- de ennek szenvedés lesz az ára, elviselhetetlen szenvedés! Morgana bólintott, majd sejtelmesen elmosolyodott, és kilépett a körből.

7. Ezernyi gondolat kavargott Nash fejében, és ezernyi érzés töltötte el a szívét. Amikor Morgana elindult felé - és köntöse úgy lebegett körülötte, mint a pára -, az ezernyi gondolat meg ezernyi érzés egyetlen, mámoros teljességgé forrt össze, mely a lányban öltött testet. A férfi szeretett volna mondani valamit, bármit, amivel kifejezhetné, mit érez Morgana iránt. Elszorult torokkal sóhajtott, és egyszerűen nem bírt megszólalni. Csak annyit sejtett, hogy ami benne örvénylik, messze túlmutat egy férfi testi vágyán. Ehhez fogható élményben még soha nem volt része, nem is bánta, hogy nem tud beszélni, úgysem lenne képes leírni az érzéseit. Az erdő mágikus központjában állva, a pillanat elragadtatásában bepillantást nyert sorsa szőttesébe - most már biztosra vette, csak egyetlen nő létezik a számára: aki épp itt áll előtte... Egy csendes, nyugodt hang azt súgta a szívében, mindig is csak egy nő létezett, saját, elveszett másik fele - rá várt egész életében. Morgana karnyújtásnyi távolságban megállt előtte. Puha, hullámzó árnyak táncoltak kettejük közt. Ha csatlakozik táncukhoz, máris a férfi karjában találja magát. Nash nem menekülne el előle - mint ahogy, vallotta be magának, ő is átlépte már azt a határt, ahonnan még elmenekülhetne a férfi elől. e Nem lesz könnyű egyikük számára sem, gondolta Morgana. A mai éjszaka után a kapcsolatuk megpecsételődik, é bármilyen döntést hozzanak is a jövőre nézve, ez a pecsét megmarad.

94

Előrenyúlt, és megcirógatta a virágokat, melyeket a férfi még mindig a kezében tartott. Vajon sejti-e, hogy az a négy fajta, amit választott, a szerelem, a szenvedély, a hűség meg a remény jelképe? - A holdfényben szedett virágok az éj báját és erejét hordozzák. Nash időközben meg is feledkezett róluk - összerezzent mint aki álmából ébred, és lepillantott rájuk. - A kertedből csentem ... A lány sugárzó mosollyal jutalmazta a férfi őszinteségét. Biztosra vette, Nashnek fogalma sincs, melyik mit jelképez -magasabb erők vezették a kezét. - Ettől még ugyanolyan illatosak. Köszönöm, nagyon figyelmes vagy. Ujjai a bimbókról Nash arcára siklottak. - Tudtad, hol keress... és megtaláltál. - Én ... igen. Jól tette, hogy hallgatott a megérzésére, mely a tisztáshoz vezette lépteit. - Miért jöttél? - kérdezte Morgana. - Szerettem volna... - kezdte a férfi, és eszébe jutott, milyen kétségbeesett vágy űzte el otthonról, milyen türelmetlenül várta, hogy találkozhasson végre a lánnyal. Most már tudta, mi az az alapvető és végtelenül egyszerű kívánság, me1y idehozta. - Szükségem van rád. A lány magabiztossága megingott, most először az éjszaka során. Szégyenlősen elkapta a tekintetét - Nash vágya úgy sugárzott felé, mint a tűz; felmelegítette és kísértésbe hozta. Ha nem tesz semmit ellene, még magába szippantja, és nincs az a varázslat vagy bűbáj, amely kiszabadíthatná. Az ő hatalmának is megvoltak a korlátai, minden vágya még neki sem teljesülhetett. Ha enged a kísértésnek, és egymáséi lesznek ma éjjel, azzal mindent kockára tesz, legfőképpen az önállóságát és a függet1enségét. Egész életében a szabadságot tartotta legbecsesebb kincsének. Most, hogy újra a férfi szemébe nézett, úgy döntött, megválik e kincsétől, legalábbis bizonyos értelemben. - Amit ma éjjel kapsz tőlem, szabad szívvel adom. Amit elveszek tőled, megbánás nélkül fogadom el. Ezt ne feledd! Örvénylő látomás ragyogott belső látása előtt - Nash csak annyit vett észre belőle, hogy Morgana szeme különösen csillog. - Gyere velem! - ragadta meg a férfi kezét, és maga után húzta a fénykörbe. Nash abban a pillanatban megérezte a változást, ahogy át1épett a lángokon. Tisztább volt a levegő, élénkebbek az illatok, mintha felmásztak volna egy magas, ember nem járta szikla 95

tetejére. Úgy tűnt, még a csillagok is közelebb vannak itt, és a fák lombján átszűrődő, ezüstszegélyű holdsugarak is fényesebbek. Egyedül a lány tűnt ugyanolyannak itt is, mint a körön kívül. Továbbra is szorosan fogva tartotta a férfi kezét. - Hol vagyunk? - kérdezte Nash halkan, nem azért, mert félt, hanem mert úgy érezte, tartozik ennyi tisztelettel a hely szellemének. Suttogását felkapta egy örvény, majd egyesült a halk, mégis tisztán kivehető hárfaszóval, amely betöltötte a körön belüli teret. - Nevezheted, aminek akarod - vont vállat Morgana, és elengedte a férfi kezét. - A mágikus erőknek több fajtája is van, mi most egyesülünk az egyikben. - Leoldotta magáról a kristályövet, és elmosolyodott. - Nem ártunk vele senkinek... Lassan, gondosan a lepel szélére helyezte az övet, és szembefordult Nashsel. A holdfény ezüstös ragyogásával a szemében kinyújtotta a kezét a férfi felé, majd átölelte. Az ajka puha volt, és meleg. Nash érezte az édes bor zamatát, amelyet az imént ivott, de a lány saját, mélyebb, áthatóbb ízét is. Vajon képes lesz még valaha is élni e mámorító íz nélkül? Vagy ha képes is lenne, akar-e, miután megízlelte? Morgana egyre csak tüzelte, vegyen többet, vegyen még, ő pedig szédülten adta át magát a csóknak. Nyöszörgése mintha nem is a torkából, hanem egyenesen a szívéből jött volna. Még szorosabban magához ölelte a lányt. Nem zavarta, hogy a virágok közéjük préselődnek, és átható illattal töltik meg a levegőt. Nash csókolgatni kezdte Morgana arcát, majd ajka egyre lejjebb vándorolt. A lány lehunyt szemmel is látta a gyertyalángok táncát ölelkező testük eggyé vált árnyékát. Hallotta a levelek közt hullámzó szellő mély, tiszta susogását, az éj hangjait, melyek mindmind szintén mágikus erővel bírtak. Hallotta még, ahogy a férfi mohó ajka a nevét suttogja. Minden mámoros érintésnél valóságosabbnak tűnt azonban a szerelme Nash iránt. Mint a kis medence a háza belső udvarán, lelke is úgy telt meg újra meg újra friss érzelmekkel iránta - más férfi mellett soha nem élt át semmi ehhez foghatót. Amikor másodszor is nekiajándékozta a szívét, lelke medencéjében túlcsordult az érzés, és csak ömlött alá megállíthatatlanul. Megrémült, hogy belefullad ennyi érzelembe, és reszketni kezdett a félelemtől. Nash azonban halkan suttogni kezdett hozzá, miközben hosszú, ébenfekete haját simogatta. Morgana lassan megnyugodott, és úgy döntött, elfogadja, bármit hozzon is a jövő. Megbékélt. Az elbűvölőt elbűvölték. A férfi ádáz küzdelmet vívott az ágyékában lakó karmos szörnyeteggel, mely tombolva követelte a jussát. Soha nem érzett még ilyen erőszakos sürgetést, mint most, a gyertyák fénykörében.

96

Ökölbe szorította a kezét, nehogy letépje róla a köntösét. Morgana szemének szenvedélyes villanása elárulta, nem tiltakozna a vadsága ellen, kielégítené emésztő éhségét. Mégsem választhatja ezt az utat - legalábbis itt és most nem. A lány vállgödrébe fúrta a fejét, szorosan átölelte, és leküzdötte magában a szörnyet. Morgana hiába látta tisztán, mi zajlik Nash lelkében, nagyon felkavarta ez a belső küzdelem. Két vágy csapott össze a férfiban - az önzetlen adás és az önző kapni akarás vágya, és mindkettő roppant erővel feszült a másik ellen. Hogy melyik javára dől el a harc, az nemcsak szeretkezésük minőségét határozza meg ma éjjel, de közös hátra lévő éveiket is. Egy pillanatra hálát érzett azért, hogy nem látja oly tisztán a jövőt, mint Sebastian. - Nash, én... A férfi megrázta a fejét, majd hátrahajolt, és két kezébe fogta az arcát. Reszkettek az ujjai, és akadozott a lélegzete. Pillantása elsötétült, szúróssá vált. Lehet, hogy most Nash is ugyanúgy a szívébe lát, mint ahogyan ő az övébe? - Úgy megijesztettél, hogy azt hittem, szörnyethal ok - bökte ki a férfi nagy nehezen. - De magamtól ijedtem meg legjobban... Itt és most nem szabad úgy viselkednem, mint ahogy esetleg máshol és máskor tenném. Értesz engem, ugye? - Igen. Sok múlik ezen. - Nagyon sok - sóhajtott Nash remegve. - Nem akarok fájdalmat okozni neked! Pedig fogsz, rázta meg Morganát a felismerés. A szenvedés óhatatlanul rátalál, bárhogy próbál védekezni is ellene. De szerencsére nem ma éjjel - a férfi már megvívta a legnehezebb csatáját, és győzedelmesen került ki belőle. - Ne aggódj értem! - nyugtatta meg Nasht, majd gyengéden megcsókolta. Istennek hála, sóhajtott föl megkönnyebbülten a férfi, amikor megérezte, a szörnynek nincs hatalma többé fölötte. Nem bántja a lányt, képtelen lenne rá. Bár a vágy továbbra is ott sistergett az ereiben, sürgetése megszűnt, mardosása alábbhagyott. Amikor lehúzta Morganáról a köntösét, már nem reszkettek az ujjai. Meztelen testének látványa szinte fájó örömmel töltötte el mintha bársonykéz szorítaná össze a szívét. Igaz, már látta lányt meztelenül táncolni a kör közepén, de az olyannak tűn: mintha álmodná, mintha egy légies, elérhetetlen tündért figyelne. Most, testközelben, nagyon is nőnek látszott - kinyújtott keze nem hatolt át a testén, hanem mámorosan megpihent rajta. Először az arcán. Végigfuttatta az ujjait az ajkán, az állán majd le, karcsú nyakára. Nem, nem álom volt ez, hanem valóság. Érezte forró leheletét a bőrén, lüktető verőerét az ujjai alatt. Legyen akár boszorkány, akár egyszerű földi halandó, most már az övé, és senki másé szeretni fogja, támogatni és megosztani vele az életét. Igen, még annak is, ami most 97

következik, itt kell megtörténnie, az ősi, néma fák, az árnyas holdvilág és a varázslatos fényű gyertyák gyűrűjében. A lány pillantása elnehezedett, mint minden nőé, amikor egész testében lüktet a vágy és a lázas várakozás. Nash, továbbra is Morgana szemébe nézve, hamvas vállára táncolt kíváncsi ujjaival, majd végig a karján, azután vissza. A lány félig nyílt ajkát reszketeg sóhajtás hagyta el. A kíváncsi ujjak hasonló gyengédséggel és visszafogottsággal járták be Morgana mellét. A lány nyöszörögni kezdett, a teste ívben hátrafeszült, de a férfi még nem élt a lehetőséggel. Gyengéden cirógatta a puha dombocskákat, hüvelykujj a át- meg átsiklott a bimbók felett. Morgana megborzongott a már-már fájdalmas örömtől, és mozdulni sem bírt. Még ha a pokol kutyái törtek is volna elő a fák közül, ő akkor is csak állt volna egy helyben, lüktető testtel, elveszve Nash tekintetében. Vajon tudja-e a férfi, milyen ellenállhatatlan bűbájt gyakorol rá visszafogott gyengédségével? Ebben a pillanatban nem létezett más a lány számára, csak ő. Csak Nash arcát látta, csak az ő simogatását érezte, minden egyes reszketeg lélegzetével belőle töltekezett. A férfi ujjai követték Morgana testének vonalát, végigsiklottak a bordáin, majd fel a hátán, a haja alá, végül le megvonagló gerincoszlopára. Nash közben azon tűnődött, vajon miért is akarta szavakba foglalni érzéseit egyáltalán - érintése sokkal pontosabban és sokkal többet elárul... A lány teste csupa karcsú hajlat, puha, sima bőr és ruganyos izom, a férfi mégsem érezte többé az erőszakos sürgetést, hogy magáévá tegye. Mennyivel jobb volt így, hogy csak kényeztetni, kecsegtetni, kóstolgatni akarta ... Nincs is annál nagyobb boldogság egy férfi számára, ha egy nő bőre dalra fakad az érintése nyomán. Ujjai továbbsiklottak Morgana csípőjére, majd le, hosszú, formás combjára, azután újra fel, de most már a combja belső oldalán. Amikor a lány térde megbicsaklott, Nash elkapta, és szorosan magához vonta, majd lassan, óvatosan a lepelre fektette, hogy ajkával is bejárhassa ugyanazt a diadalmas utat, amelyet az imént az ujjaival. Morgana túlcsorduló érzékekkel lerántotta a pulóvert a férfiról, hogy hozzásimulhasson meztelen bőréhez. Nash izmai görcsösen feszesek voltak - a gyengédséghez nagyobb erőfeszítésre lehetett szüksége, mint ami a vad szenvedélyhez kellett volna. A lány suttogott valamit, mire a férfi újra szájon csókolta. Morgana kigombolta Nash farmerján a gombokat, hogy ugyanolyan sebezhető legyen, mint ő. Édes, gondtalan gyönyör... Hosszú, nem lanyhuló mámor. A hold lágyan csurgatta alá fényét, miközben ők mámorosan adtak - és elfogadtak. A lepelre szórt virágok bódító illata az éjszakáéval keveredett. Bár kissé felerősödött a szél, a gyertyalángok egyenesen, rezzenéstelenül lobogtak. 98

Elragadta őket a szenvedély, de még a gyűrött selymen meg az összepréselt virágokon kéjesen forgolódva sem siették el a játékot. Valahol az erdő mélyén újra felhuhogott a bagoly, mire a lángok gyűrűje magasba csapott, mintha lándzsák lennének: kettejüket össze-, minden mást pedig kizárva. Morgana egész testében reszketett, de ebben már nyomát sem lehetett felfedezni a félelemnek vagy az ijedtségnek. Átkarolta Nash nyakát, és olyan közel engedte magához, amilyen közel nő férfit engedhet. Nash lélegzetvisszafojtva figyelte, ahogy a lány pillái megremegnek, majd lassan kinyitja a szemét, melynek mély kékjében ismét felgyúltak az aranycsillagocskák. Lehajolt, megcsókolta Morganát, majd megkezdték a táncot, melynél ősibb és megkapóbb nincsen. Szép és hatalmas mágia volt, több, mint amire a lány valaha is képes lett volna. Megtöltekeztek egymással, és - bár mindkettejüket hajtotta a vére - gyengédek tudtak maradni mindvégig. A mámor pillanatában két ragyogó könnycsepp gördült alá Morgana arcán, a férfi pedig önfeledten a lány nevét suttogta, és a hajába temette az arcát. Nash csendes, vágytalan ölelésben feküdt Morganán, aki elbűvölten figyelte, ahogy egy fényes hullócsillag keresztülszeli a bársonyfekete égboltot.

Múltak a percek, az órák, de nekik eszükbe sem jutott felszedelőzködni. A férfi belefeledkezett a lány testének melegébe, puhaságába - Morgana pedig macskásan elnyújtózva pihent alatta. Nash azon tűnődött, talán jobb, ha most már így is maradnak, egészen napkeltéig. Gyakorlatias énje finoman leszavazta az ötletet: ha így tenne, minden bizonnyal agyon nyomná szegény lányt. Amikor óvatosan megpróbált legördülni róla, Morgana kézzel-lábbal ráfonódott. - Ne, ne! - suttogta álmosan. Ha már ilyen szívélyes marasztalásban részesültem, akár csókolgathatnám is azt a gyönyörű, karcsú nyakát, gondolta a férfi. - Lehet, hogy nem vagyok kövér, de ettől még jó harminc kiló e1őnyöm van veled szemben - magyarázta a lánynak kedvesen. - Különben is, látni szeretnélek! - Azzal finoman az oldalára gördült, majd felkönyökölt, és hosszan legeltetni kezdte a szemét Morgana testén. A lány haja úgy terült szét a fehér leplen, mint egy összekuszálódott fekete selyemkendő, melybe virágok tapadtak itt-ott. Nasht részben tündérre, részben cigánylányra emlékeztette részben persze boszorkányra is. Hosszan, fájdalmasan felsóhajtott. - Mi történik akkor, ha egy közönséges földi halandó egy boszorkánnyal szerelmeskedik? 99

Morganának csúfondáros mosolyra húzódott a szája. - Láttad a vízköpő sárkányokat a ház tornyán? A férfi kitátotta a száját, de hamar be is csukta. A lány hosszan, jóízűen felnevetett, és megcirógatta Nash hátát. - Imádom, amikor ilyen hiszékeny vagy! A férfi túl jól érezte magát ahhoz, hogy bosszús legyen. Játszadozni kezdett Morgana hajával. - Komolyan kérdeztem. Most már tudom, hogy tényleg... hogy tényleg boszorkány vagy, és ezt nem könnyű megemészteni. Azok után sem, amit ma éjjel láttam. - Mélyen a lány szemébe nézett. - Meglestelek - vallotta be őszintén. Morgana végighúzta a mutatóujját a férfi ajkán. - Észrevettem. - Még soha nem láttam ennél szebbet életemben ... Ott álltál meztelenül, és az a földöntúli fény ... - Nash összevonta a szemöldökét. - Még valami zene is szólt, ugye? - Igen. Örülök, hogy te is hallottad. Nem mindenkinek adatik meg. Azok után, amit a férfi eddig átélt, ezt már gyerekjátéknak tűnt elfogadnia. - Mi volt ez az egész? Egy szertartás? - Ma éjjel van a tavaszi napéjegyenlőség. Bűverejű éjjel ez. Ami velünk történt, abban is ez az erő munkált. A férfi egyetértően csókolgatni kezdte a lány vállát. - Tudom, lejárt lemez, mégis... még soha nem éltem át hasonlót senkivel. - Dehogynem - mosolygott Morgana sejtelmesen. - Réges-régen már éltél át hasonlót... Kacér pillantása láttán Nash nyelt egyet, és visszafoglalta korábbi helyét a lányon. - Igaz, akkor is velem - dünnyögte Morgana, mielőtt ajkuk újra összeforrt volna.

Az éj reggelbe hajlott még azelőtt, hogy felöltöztek volna. Amikor Nash felvette a pulóverét, a lány elkezdte összeszedni a szétlapított, már-már kisajtolt virágokat a lepelről. - Sajnálom, hogy nem vigyáztam rájuk jobban - jegyezte meg bűntudatosan a férfi. - Ne aggódj, majd lopok neked újakat! Morgana mosolyogva magához szorította őket.

100

- Fölösleges - nyugtatta meg Nasht, aki elkerekedett szemmel figyelte, ahogy a virágok ismét olyan frissé és éppé válnak, mint mikor leszakította őket. Megcsóválta a fejét, majd fáradtan a hajába túrt. - Nem hiszem, hogy hozzászokom ehhez egyhamar... A lány a kezébe nyomta a csokrot. - Megfognád őket egy pillanatra? Fel kell oldanom a kört. Tett egy kecses mozdulatot a kezével - a lángok nyomban kialudtak. Miközben felszedegette a gyertyákat, halkan a következőket mormolta:

Feloldom a kört, hold fényéből vonva, Az erő jóra tört, kárt nem okozva. Köszönet néktek, négy elem Királya! Szívemben ének, szeretet és hála. "

Ezzel eltette az utolsót is a kosárba, majd felvette a leplet, összehajtogatta, és betakarta vele a gyertyákat. - Ennyi az ... egész? - vonta fel a szemöldökét Nash. Morgana, kosárral a kezében, a férfi felé fordult. - A dolgok általában sokkal egyszerűbbek, mint gondolnánk. - Mosolyogva odanyújtotta a kezét Nashnek. Amikor az ujjaik összekulcsolódtak, felcsillant a szeme a boldogságtól. - Ha már az egyszerűségnél tartunk... megkérhetlek, hogy oszd meg velem az ágyam még ma reggel? A férfi az arcához emelte szerelme kezét, és megcsókolta. - Igen - hangzott a válasz, továbbra is az egyszerűség jegyében.

Egyszerűen nem tudtak betelni egymással. Szerelmeskedtek, aludtak egy keveset, majd megint szerelmeskedtek. Morgana most is, mint mindig, kiharcolta magának, amit akart többször egymás után. A felkelő nap mélyvöröse narancssárgába, majd aranyba fordult. Csiklandósan odadörgölte puha orrát a férfi füléhez. Nash hamar felébredt a noszogatástól, és elvigyorodott. Olyan jó volt érezni a lány meleg, finom arcát a mellkasán! Ezek szerint Morganának sincs ellenére egy kis lusta, délelőttbe hajló hancúrozás ... 101

Készségesen felé fordult, hogy megsimogassa a haját - félúton azonban megállt a keze a levegőben. Miként lehetséges az, hogy Morgana feje a mellkasán pihen, és egyidejűleg a fülét csiklandozza az orrával? Ez anatómiailag képtelenség. Jaj, ne...

Látott már jó pár furcsaságot tőle, amely fittyet hányt a fizikai világ törvényeinek, de ez azért már több a soknál! Bár félálomban volt még, élénk képzelőereje vadabbnál vadabb képeket vetített elé. Ha most kinyitná a szemét, félő, a látvány annyira nem illene az általa megszokott világba, hogy halálra vált ordításától visszhangozna a ház ... Óvatosan, továbbra is csukott szemmel leengedte a kezét a hajára. Puha, sűrű, de... Úristen, egész más formájú a feje! Átváltozott! Átváltozott, méghozzá egy... Amikor a fej megmozdult ujjai alatt, fojtottan felkiáltott, és torkában dobogó szívvel kinyitotta a szemét. Luna rávillantotta borostyán tekintetét, és elégedetten dorombolni kezdett a mellkasán. Hirtelen valami hűvös siklott végig Nash arcán. Sápadtan oldalra fordította a fejét - Pan két elülső mancsával az ágy szélének támaszkodott, miközben kíváncsian méregette nagy kék szemével. Még mielőtt egy szót szólhatott volna, az eb újra képen nyalta. - Jaj, srácok! - nyöszörgött a férfi, és megvárta, míg lelassul a szívverése. Luna felállt, nyújtózott egyet, majd komótosan felgyalogolt Nash mellkasán, és vigyorogva - már, ha macskáknál létezik ilyesmi egyáltalán - az arcába bámult. - Átvertetek, elismerem - bólintott a férfi, majd kinyújtotta mindkét karját, hogy megvakargassa a szőrös fejeket. Pan ezt engedélynek vette, és felugrott az ágyba. Sajna, Nash leg¬érzékenyebb pontján landolt - a férfi felkiáltott, szép szoprán¬ban, majd úgy ült fel, mintha rugóra járna. Luna, a váratlan ka¬tapultnak köszönhetően Pan képébe röppent, és kimeresztett karmokkal igyekezett megkapaszkodni valahogy. Hajszál híján kitört a csetepaté - a két állat szúrós szemmel méregette egymást, és fenyegetően fújtatni kezdett. Nashnek egyelőre minden erejét az kötötte le, hogy lélegzethez jusson, ezért nagyon remélte, nem kell a két, egymásnak ugró szőrgolyó után kapkodnia.

- Látom, jól elvagytok - szólalt meg váratlanul egy ismerős női hang. A férfi vett egy reszketeg lélegzetet, és felpillantott Morganára, aki az ajtóban állt. Luna, gazdája érkezését látva, hátat fordított Pannek - miközben észrevétlenül megpofozta a farkával -, majd peckesen egy párnához sétált, összegömbölyödött, és mosakodni kezdett. Pan vidám farkcsóválás közepette önfeledten végignyúlt majd ötvenkilós, csupa izom testével Nash lábán keresztben. 102

- Imádnak az állataim - jegyezte meg mosolyogva a lány. - Ó, igen - felelte a férfi kamaszosan elcsukló hangon. - Olyanok vagyunk, mint egy nagy, boldog család ... Morgana gőzölgő csészével a kezében az ágyhoz lépett. Már felöltözött, rövid, vörös ruhát vett fel, melynek gyöngyök díszítették a szegélyét, hímzés a vállát. Apró patentgombok futottak le középen egészen az aljáig, mely a lány formás combjának közepéig ért. Nash azon töprengett, egyenként kapcsolja-e ki a patentokat, vagy az összeset egyszerre, egy erőteljes rántással. Ekkor megcsapta az orrát a csészéből gőzölgő mennyei illat, ami legalább annyira különlegesnek és csábítónak tűnt, mint a lány parfümje. - Kávé? Morgana leült az ágy szélére, és beleszagolt a csészébe. - Azt hiszem, igen. A férfi vigyorogva feléje nyúlt, és játszadozni kezdett hosszú copfba font hajának végével. - Irtó rendes tőled. A lány tekintetében meglepődés tükröződött. - Mármint mi? Á, szóval azt hiszed, hogy ez a tiéd? - bökött ujjával a csészére. - Hogy neked főztem, és ágyba hoztam, mert olyan átkozottul aranyos vagy, ugye? Nash letörten sóhajtott, és vetett egy utolsó, sóvárgó pillantást a csészére. - Hát, tulajdonképpen... - Ami azt illeti - vágott közbe Morgana -, pont ez a helyzet A férfi mohón elvette a csészét, és két korty között hálás pillantást vetett a lányra. Nem volt kávé ínyenc - nem engedhette meg magának, hogy az legyen, miután otthon méregerős adagokat szokott főzni -, mégis biztosra vette, hogy ennél finomabbat senki nem főz a Mississippitől nyugatra. - Áldjon meg az isten, Morgana! - hálálkodott, majd finoman megpöccintette a lány bonyolult mintázatú, gyöngyökből és ékkövekből készült fülbevalóját, amely nyomban csilingelni is kezdett. - Az előbb említetted, milyen átkozottul aranyos vagyok. Érdekel ez a téma, kifejtenéd bővebben? Morgana elnevette magát, és félretette a csészét, hogy szájon csókolhassa a férfit. - Megütöd a mércét, Nash. Valójában teljesen elbágyadt tőle, de ezt nem fogja az orrára kötni. Kócos, napszítta hajával, álmos arcával, meglepően izmos mellkasával pillanatokon belül maga mellé csalogatta a lepedőre, és csak csókolta forrón, művészi jártassággal.. A lánynak komoly erőfeszítésébe került elhúzódnia tőle. - Mennem kell dolgozni, sajnos. 103

- Ma? - csúsztatta a férfi a tenyerét lustán Morgana nyakára, és finoman közelebb húzta. De hiszen nemzeti ünnep van, nem tudtad? - Tényleg? - kérdezte a lány reménykedve. Olyan illata volt, mint az erdőnek éjjel; mint a virágoknak, melyek csak a holdfényben nyílnak. - Hát persze! Ma van a Nemzeti Szerelmeskedjünk Reggeltől Estig Nap, a hatvanas évek tiszteletére. Az ünnep megtartásához nem kell más, mint... - Vagy úgy. Igazán eredeti ötlet - dicsérte meg Morgana a férfit, majd harapdálni kezdte Nash alsó ajkát -, de tartok tőle, a vevők nem nagyon díjaznák a boltban. - Hogy te milyen üzleties szemléletű boszorkány vagy, Morgana! Nem találok szavakat... - Akkor idd meg a kávédat! - A lány gyorsan felállt, még mielőtt meggondolhatta volna magát. - Van ennivaló a konyhában, ha úgy érzed, eljött a reggeli ideje. - Felkelthettél volna - ragadta meg a kezét a férfi. - Gondoltam, nem árt, ha kialszod magad, mellesleg arra sem akartam több esélyt adni, hogy munkakerülésre csábíts. Nash csókolgatni kezdte a lány ujjait. - Pár óra ide vagy oda... Morgana térde megbicsaklott. - Előbb a munka, utána a szórakozás - bökte ki végül. - Vacsorázhatnánk együtt, mit gondolsz? - Vacsorázhatnánk - hagyta rá a lány. Lassan felforrósodott vére, és egyszerűen nem bírta elhúzni a kezét. - Mit szólnál, ha vennék valami finomat, és beugranék vele este? - Miért ne? - A férfi szétnyitotta Morgana ujjait, és belecsókolt a tenyerébe. - Fél nyolc? - Rendben. Majd kiengeded Pant, ugye? - Persze. - Nash finoman megharapta a lány csuklóját, mire fel is szökött nyomban Morgana pulzusa. - Várj csak, szépségem! Még valami. A lányt úgy vonzotta vissza Nash teste, mint a mágnes. - Nézd, tényleg nem ... - Nyugalom. - Morgana ettől persze egy cseppnyivel sem lett nyugodtabb, és ez mélyelégedettséggel töltötte el a férfit. - Nem áll szándékomban levenni a lábadról, még akkor sem, ha az elkövetkező pár órában másra sem leszek képes gondolni... csak azt szerettem volna mondani, hogy hoztam neked valamit, megtalálod a verandán. Remélem, lesz időd elolvasni. 104

- Kész vagy a forgatókönyvvel? - Tulajdonképpen igen, csak itt-ott kell még finomítani rajta egy kicsit. Kíváncsi lennék a véleményedre. - Elolvasom, ahogy tudom - ígérte meg a lány, és adott egy búcsúcsókot. - Most pedig mennem kell. Szia! - Akkor ma este! - köszönt el Nash, majd hátradőlt a lassan kihűlő kávéval a kezében, de a következő pillanatban halkan szitkozódni kezdett. - Mi baj van? - fordult vissza Morgana meglepetten az ajtóból. - A kocsid mögé parkoltam... Mindjárt magamra kapok Valami nadrágot. A lány elnevette magát. - Csiribí-csiribá, majd elintézem. Ezzel elment. Luna leugrott az ágyról, és követte. - Én már semmin sem csodálkozom - vakargatta meg a férfi az időközben elszunyókált Pan feje búbját. - Gondolom, egy ilyen apróság meg sem kottyan neki ... Hátradőlt, és lusta élvezettel kortyolgatni kezdte a kávéját. Amikor már egy csepp sem maradt a csészében, körülnézett. Most először nyílott alkalma megfigyelni, milyen tárgyakkal veszi körül magát Morgana a legbensőségesebb környezetében. A hálószoba ugyanolyan varázslatos hatást nyújtott, mint minden, ami a keze nyomát dicsérte. Ez itt főként a merész színekben nyilvánult meg. A fal türkizkék volt, az ágynemű, amelyet éjszaka többször a padlóra rúgtak, smaragdzöld, a finoman fodrozódó függöny pedig e kettő színpompásan egymásba folyó keveréke. Az egyik ablak alatt egy zafírkék kárpitú napozóágy nyújtózott, rajta kövér, gránátvörös, ametisztlila és borostyánsárga párnák. Karcsú rézlámpa hajlott fölé ívben, melynek gömb alakú burája a napkelte vöröses-lilás árnyalatát idézte. Az ágy már önmagában is hihetetlenül izgalmas hatást keltett: fejtámláját és lábrészét indiai motívumok díszítették, az ágynemű pedig úgy hullámzott a közepén, mint a szél által felkorbácsolt hullámok a tó tükrén. Nash kíváncsian felkelt - volna, ha a félmázsás Pan nem nehezedik a lábára. Pár barátságos oldalba taszítás után az állat kötelességtudóan felemelkedett, majd lehuppant az ágy kellős közepén, és horkolni kezdett. A férfi felállt, és körbesétált a szobában. Egy fényes, ezüst sárkánymécses állt az éjjeliszekrényen hátra vetett fejjel, kígyózó farokkal. A kanóc kitátott pofájában helyezkedett el, ha meggyújtották, olybá tűnhetett, mintha tüzet okádna. Az éjjeliszekrény mellett volt Morgana csupa tükör öltözőasztal a párnázott zsámollyal - a nőiség erőteljes megnyilvánulása, állapította meg magában Nash. Könnyen maga elé tudta képzelni, ahogy itt ül, lassan végigfésüli hosszú haját az ékszerekkel 105

kirakott nyelű, ezüsthátú hajkefével, vagy ahogy bedörzsöli sima, fehér bőrét krémekkel és kenőcsökkel a különböző színű üvegtégelyekből, melyek az asztalon sorakoztak, megcsillantva a nap sugarait. Nem hagyhatta ki - felvette az egyik tégelyt, leemelte hosszúkás kristály tetejét, és beleszagolt. Igen, ez az átható illat szinte odavarázsolta mellé a lányt a szobába. A női mágia egy hétköznapi formája... Vonakodva visszazárta a tégelyt, és a helyére tette. Hogyan fogja kibírni Morgana nélkül este fél nyolcig? Már egy óra várakozás is elviselhetetlennek tűnt, nemhogy az egész délelőtt meg délután. Türelem, Kirkland! - intette magát. Még csak öt perce ment el. Úgy viselkedsz, mint egy szenvedélybeteg - vagy, mint akit megbabonáztak. Gyanakvóan összevonta a szemöldökét egy pillanatra, majd fáradt sóhajtással - és enyhe bűntudattal - kihajította a gondolatot a fejéből. Nem, nincsen semmiféle bűbáj hatása alatt, pontosan tudja, mit miért tesz, tökéletesen ura önmagának. Egyszerűen az a helyzet, hogy itt minden Morganára emlékezteti, nem csoda, ha ennyire fáj a hiánya. Kíváncsian végigfuttatta az ujjait egy kupac sima, színe kövön, melyek egy tálban hevertek összegyűjtve. Azon sincs semmi csodálkoznivaló, ha szinte már rögeszmésen folyton a lány jár a fejében. Azok után, amit látott, amit tudott róla, még akkor is szüntelenül őrá gondolna, ha nem érezné iránta, amit érez. Végtére is a természetfeletti jelenségek kutatásával foglalkozik - Morgana pedig élő bizonyítékát adta annak, hogy csodák márpedig vannak. Csodálatos szeretőnek bizonyult az ágyban - nemes lelkűnek, szabadnak és hihetetlenül érzékenynek. Ráadásul okos sőt bölcs természettel és igézően tökéletes alakkal rendelkezett. Ez már önmagában is elég lett volna, hogy minden valamirevaló férfi térden állva könyörögjön a kegyeiért... Hát, ha még hozzávesszük nem mindennapi képességeit, nincs, aki ellenállna neki. Arról már nem is beszélve, mennyit segített a munkájában. Ha megkérdeznék tőle, melyik forgatókönyvét tartja a legjobbnak, egy pillanatig sem kellene törnie a fejét a válaszon. De mi lesz, ha mégsem nyeri el a lány tetszését? Ha esetleg még nevetségesnek is találja? Undorodva forgatta a fejében ezt a gondolatot, mint valami szellemi varangyos békát. Csak, mert hancúroztak egyszer, és kezdett kialakulni közöttük valami - aminek egyelőre még nem tudott és nem is szeretett volna nevet adni -, még nem jelenti azt, hogy Morgana érteni és értékelni fogja a munkáját. Mégis, hogy adhatta oda a lánynak így, hogy még ennyi csiszolnivaló van rajta? Tiszta hülye vagyok, gondolta elkeseredve, majd felkapta a farmerját a padlóról, és elindult a fürdőszobába. Zuhanyozás közben végig azon tűnődött, miként juthatott odáig, hogy egy nő ennyire elvegye az eszét a szó átvitt és még átvittebb értelmében... 106

8. Csak négy órával később jutott Morgana annyi szünethez, hogy pár percet egyedül tölthessen, illetve egy csésze tea társaságában. A vevőknek és a beérkező árunak köszönhetően egész délelőtt szüntelenül akadt valami dolga - annyi ideje maradt csupán, hogy futó pillantást vessen Nash forgatókönyvének első két oldalára. Amit ott olvasott, annyira felkeltette az érdeklődését, hogy már alig várta, mikor áshatja bele magát mélyebben. Feltette a teavizet, és bekapott pár fanyar, éretlen, zöld szőlőszemet. Mindy magabiztosan tartotta a frontot a boltban, jelen pillanatban csak két egyetemi hallgató nézelődött náluk. Miután mindketten fiúk voltak, semmi kétsége nem lehetett afelől, hogy Mindy egyedül is elboldogul velük. Megtöltötte a teatojást, és belelógatta a csésze forró vízbe. Addig is, míg ázik, kezébe vette a forgatókönyvet. Egy órával később sajnálkozó pillantást vetett teljesen kihűlt teájára, majd vállat vont, és izgatottan visszalapozott az első oldalra, hogy újra átolvassa az egészet. Mestermunka, állapította meg magában, és büszkeség töltötte el, hogy a férfi, akit szeret, ilyen eredetit, szellemeset, magával ragadót alkotott. Őstehetség, bár ezt már akkor tudta, mikor megismerkedtek. Szerette a filmjeit, mély benyomást gyakoroltak rá. Soha nem olvasott még forgatókönyvet - eddig azt hitte csak egy nagy vonalakban megrajzolt útmutató, afféle csontváz, amelyet a rendező, a színészek meg a trükkmesterek töltenek ki hússal a közönség számára. Be kellett azonban látnia, tévedett olyan gazdag színekkel volt megfestve, olyan hangulatot árasztott, mintha nem is papírra nyomtatott szavakból állna. Olvasás közben szinte látott, hallott, érzett maga előtt mindent. Ha a rendezőt, a színészeket meg az operatőrt csak fele ennyire ragadja magával a történet, Nash már akkor is az évtized egyik legjobb filmjét mondhatja a magáénak ... Nem hitte volna, hogy ebben az első látásra pimasz, kissé öntelt, bár tagadhatatlanul megnyerő férfiban ilyen káprázatos szellemiség lakik - mint ahogy éjszaka is sikerült meglepnie őt Nashnek varázslatos gyengédségével. Félretette a forgatókönyvet, majd kényelmesen hátradőlt a székében. És én még jó emberismerőnek tartottam magam, gondolta mosolyogva. Vajon mennyi meglepetést tartogat még számára Nash Kirkland a tarsolyában?

A férfi épp a következőn dolgozott lázasan. Megszállta az ihlet, és ő soha nem hagyta, hogy jó ötletei csak úgy elszálljanak.

107

Enyhe lelkiismeret-furdalást érzett, hogy nem csukta be a hátsó ajtót. Remélte, a lány hírnevének és a kertben őrködő kutyának köszönhetően senki nem vetemedik arra, hogy betörjön hozzá. Különben is, csak vont valami védő bűbájt a ház köré, ha már egyszer boszorkány... Tökéletes lesz, gondolta elégedetten, miközben próbálta ízlésesen elrendezni a hatalmas csokrot - ezúttal virágárusnál vette - egy vázában. A szálak önálló életre keltek, csak hogy bosszantsák. Összegubancolódott a száruk, és a bimbóknak sem akarózott egy magasságba kerülniük. Többszöri nekifutás is olyan benyomást keltettek, mintha egy tizenéves, nemtörődöm fiú dobálta volna össze őket. Egy idő után rájött, jobb, ha egy helyett három vázába osztja szét a szálakat. Röpke negyedórás küzdelmet követően már valamivel elégedettebben szemlélte az eredményt, és hálát adott, hogy a forgatókönyvírói munkába nem tartozik bele a rendezői feladatok ellátása... A virágok mindenesetre csodálatosan illatoztak. Vetett egy pillantást az órájára - már nincs sok ideje. Lekuporodott a kandalló elé, és tüzet rakott. A hagyományos módszer sajnos jóval lassúbbnak meg fáradságosabbnak bizonyult, mint Morganáé, de végül sikerrel járt - a lángok vidáman nyalogatták a hasábokat. Fűtésre ugyan semmi szükség nem lett volna, a szoba hangulatát azonban sokkal barátságosabbá tette. Felállt, és végignézett a színen, melyet oly gondosan rendezett be. A kétszemélyes asztalon tiszta, fehér terítő díszelgett - Morgana étkezőjében, a tálalóasztal egyik fiókjában talált rá. Bár abban a helyiségben is pompás lehetőségek rejlettek magas mennyezetévei és hatalmas tűzhelyével, úgy gondolta, a társalgó mégiscsak sokkal bensőségesebb hangulatot áraszt. Az antik porcelán szintén Morganáé volt - a hófehér tányérok, csészék szélét kis, festett rózsabimbók díszítették. Kikészítette az ezüst étkészletet és két kristály pezsgőspoharat, majd háromszöget hajtogatott a mélyvörös damasztszalvétákból. Tökéletes, gondolta. Kisvártatva szitkozódni kezdett - majdnem megfeledkezett a zenéről meg a gyertyákról! Megrohanta a hifitornyot, és vadul válogatni kezdett a számtalan CD között. Chopinnél maradt, bár a Rolling Stones közelebb állt a szívéhez, mint a klasszikus zene. Betette a lejátszóba a lemezt, majd az első pár taktus után elégedetten bólintott. A gyertyavadászat ezután következett.

Tíz perccel később legalább egy tucat kis lángocska világlott már a társalgó legkülönbözőbb pontjain, meleg fényt és átható vanília-, jázmin- meg szantálillatot árasztva. Épp csak arra maradt ideje, hogy megveregesse a vállát, már hallotta is, ahogy a lány ráfordul az autófeljáróra. Odakinn Morgana meglepetten látta, hogy Nash Jaguárja már ott áll. Nem mintha zavarta volna, hogy fél órával korábban érkezett. Nem, egy cseppet sem

108

zavarta ... Mosolyogva el. indult befelé, egyik hóna alatt a forgatókönyvvel, a másik alatt egy üveg pezsgővel. Az ajtó mintegy varázsütésre kitárult előtte, és pillanatokon belül a férfi karjában találta magát. Hosszan, önfeledten csókolózni kezdtek, miközben Pan kétségbeesetten próbált közéjük furakodni, hogy vele is foglalkozzon végre valaki. - Üdv! - foglalta össze Nash a mondandóját, bár semmi kétsége nem lehetett afelől, hogy a lány ennyit már a csókból is kivett. - Szia! - nyújtotta át Morgana a pezsgőt meg a forgatókönyvet, hogy megvakargathassa a durcásan szűkölő Pan füle tövét. - Fél órával korábban jöttél... Ezt bóknak veszem. - Jól teszed - mosolygott rá a férfi, és a pezsgő címkéjére pillantott. - Ünnepelünk? - De még mennyire! - bólintott a lány. Ahogy felegyenesedett, hajfonata puhán a vállára hullott. - Ez csak egy kis ajándék, elismerésem jeléül. Azért, remélem, én is kapok majd valamit! - Még meggondolom... Mivel érdemeltem ki? Morgana a forgatókönyv felé biccentett. - Mestermű! Nash gyomrában egy csapásra feloldódott az enyhe görcs, amely reggel óta facsarta. - Ezek szerint tetszett? - Nem. Imádtam ... , ha levettem a cipőmet, és leültem, még azt is elmondom, miért. - Menjünk be! A férfi egyik kezébe fogta az üveget meg a forgatókönyvet, a másikkal pedig átkarolta a lányt. - Hogy ment a bolt? - Nem panaszkodom. Lassan megengedhetem magamnak, hogy napi egy-két órával több munkát adjak Mindynek, és ... Ahogy beléptek a társalgóba, Morganának elakadt a lélegzete. A gyertyalángok izzása legalább olyan misztikus és romantikus hatást keltett, mint éjjel a holdfény: megcsillant az ezüst étkészleten, és a szivárvány színeibe tört a kristálypoharakon. Virág- és viaszillat, sajgó hegedűszó töltötte be a szobát. A tűz finoman parázslott. Ritkán fordult elő, hogy a lány ennyire kibillent volna lelki egyensúlyából. Elszorult a torka, könnybe lábadt a szeme - olyan boldognak érezte magát, hogy az szinte már fájt. Nashre emelte gyertyalángoktól fénylő szemét, melyben újra felgyulladtak az aranycsillagocskák. 109

- Sikerült másodszor is meglepned. A férfi, maga is meghatottan, elsimított egy tincset Morgana arcából. - Csak a tündérek lehettek. A lány gyengéden szájon csókolta. - Nagyon, nagyon kedvelem a tündéreket... - És hogy állsz a forgatókönyvírókkal? - érdeklődött élénken Nash, miközben átölelte Morgana vállát. A lány kényelmesen a férfi dereka köré fonta a kezét. - Kezdem megkedvelni őket is. - Pompás - bólintott Nash. - Mit szólnál egy kis pezsgőhöz? - Már vártam, mikor kérdezed meg - mosolyod ott el Morgana elégedetten, majd kibújt a cipőjéből. A férfi eközben az asztalhoz lépett, kivette a jeges vödörből a jó előre odakészített pezsgőt, és felmutatta a két teljesen egyforma üveget a lánynak. - Gondolatátvitel? Morgana sejtelmesen elmosolyodott. - Talán. Nash ledobta a forgatókönyvet az asztalra, betette a második pezsgőt is a jeges vödörbe, majd kinyitotta az elsőt. A hangos pukkanás és a vidám pezsgés után töltött a kristálypoharakba. - A mágiára - koccintotta poharát a lányéhoz. - Mint mindig - bólintott Morgana. Kortyolt egyet, jóízűen csettintett a nyelvével, majd megragadta a férfi kezét, és a kanapéhoz vezette, hogy hozzábújva bámulhassa a pattogó fahasábokat a kandallóban. - Mivel töltötted a napot, azon kívül hogy összetrombitáltál egy csapat jó tündért? - Gondoltam, megcsillogtatom Cary Grantet is megszégyenítő képességeimet. - Tetszenek nekem a képességeid - kuncogott a lány, és adott Nashnek egy cuppanós puszit. A férfi elégedetten feltette a lábát a kávézóasztalra. - Ha tudnád, mit szenvedtem, míg megpróbáltam úgy elrendezni a virágokat, ahogy a filmeken szokás! Morgana vetett egy pillantást a vázákra. - Senki sem lehet mindenben tökéletes ... Nekem tetszenek. - Örülök, hogy van némi látszatja az erőfeszítéseimnek - vigyorodott el Nash, és játszadozni kezdett Morgana fülbevalójával. - Egyébként finomítottam egy keveset a

110

forgatókönyvön. Sokat gondoltam rád. Azután felhívott az ügynököm, lelkendezett egy sort. Utána megint rád gondoltam... A lány elmosolyodott, és a férfi vállára hajtotta a fejét. Hazaérkezett - minden értelemben. - Ezek szerint jól telt a napod. Miért volt olyan lelkes az ügynököd? - Egy filmstúdió már most érdeklődik a forgatókönyv iránt. Morgana büszke pillantásától Nash a hetedik mennyországban érezte magát. - Pedig még csak a nyers változatot adtam le, a teljes szöveget egyedül te olvastad eddig. Nagyon szerencsésnek mondhatom magam, mert ennek ellenére létrejött az üzlet. Pihenek pár napot, hadd érlelődjön, majd elvégzem az utolsó simításokat, és már postázom is a stúdiónak. - Ez nem szerencse kérdése - ellenkezett a lány, és örömében még egyszer koccintott a férfival. - Mágikus képességeid vannak, itt - bökött Nash homlokára. - És itt is - húzta le az ujját a szívéhez. - A képzelet igazából itt lakik. A férfi úgy érezte, pillanatokon belül elpirul, életében először. Gyors csókba fojtotta a zavarát. - Köszönöm... Nélküled nem sikerült volna. Morgana elnevette magát, és hátradőlt. - Nem szeretek ellenkezni veled, ezért nem is fogok. Nash lassan, ráérősen végigsimított a lány hajfonatán, le egészen a válláig. Hihetetlenül jó érzéssel töltötte el, hogy itt üldögélhet meghitt hangulatban valakivel, aki fontos a számára. - Most játsszuk azt, hogy elmeséled, mi tetszett benne, én pedig roppant büszke leszek magamra! Morgana odanyújtotta neki a poharát, hogy töltse színültig. - Szerintem te már így is roppant büszke vagy magadra, de azért elmondom. - Csak nyugodtan, ráérősen, nehogy kifelejts valami fontosat... Hallgatlak éjfélig. - Minden filmednek gondosan felépíted a szerkezetét. Még akkor is, amikor fröcsög a vér, vagy egy szörny kaparászik az ablakon, van a jelenetekben valami, ami több puszta ijesztgetésnél. Ebben a filmben, bár érthető okokból most sem hagyhattad ki az idegborzoló részeket, gondolok itt a temetőben meg a padlásszobában történtekre, egy lépéssel még tovább mentél. - Nash szemébe nézett. - Az írásod nem csak a boszorkányságról, a jó és rossz erőkről vagy a látványos varázslatokról szól. Az embereken meg az emberségen van elsősorban a hangsúly, a természetfelettibe vetett hiten, és azon, hogy minden körülmények között hallgassunk a szívünkre. Hogy fogadjuk el a másságot, még ha nehéz is ... nem mintha nem vezetne néha elképesztően humoros helyzetekhez... Végül bár rengeteg félelem,

111

szenvedés és csalódás után, győz a szerelem. Mindannyian erre vágyunk, különleges képességektől függetlenül. - Nem zavart, hogy Cassandra a temető porával varázsol, és üstje is van? - Művészi szabadság - vont vállat a lány. - Ezek csak apró részletek, amelyek színt visznek a történetbe. Még azon sem akadtam fenn, amikor Cassandra felkészült, hogy eladja a lelkét az ördögnek, mert így akarta megmenteni Jonathant. A férfi kiitta a poharát. - Tudod, amiatt, hogy Cassandra a jó oldalon áll, feltétlenül kellett legalább egy olyan jelenet, amikor összecsap a gonosszal. A horrorfilmeknek, ha ez egyáltalán annak nevezhető, van egy-két íratlan törvénye, amelyhez tartanom kellett magamat. - Például a legfőbb jó és a legfőbb gonosz összecsapása? - Igen, ez az egyik. Egy másik: az ártatlanoknak szenvedniük kell. Egy harmadik: a belső fejlődés fontosabb állomásaihoz egy-egy szertartás kapcsolódik, mely áldozattal, ha kell, véráldozattal jár. - Férfiak! - csóválta meg Morgana a fejét rosszallóan. - Nőknél talán nem így van? Nem hiszem, hogy elfogult lennék bármelyik nem javára ... Végül is a jó hosszas küzdelmek árán győzedelmeskedik. - Világos. - Van még egy, a kedvencem - futtatta végig Nash ujját a lány nyakán, aki jólesően megborzongott. - El kell hitetni a közönséggel, hogy a gonosz, amelyen így vagy úgy sikerül győzedelmeskedni, nem pusztult el végleg, és a jövőben még kiszabadulhat... - És ki is szabadul, ezt mindenki tudja - fintorgott Morgana csúfondárosan. - Pontosan. Amit viszont senki sem tud biztosan, az az, hogy a zajok a kamrából esténként tényleg nem egy szörnytől származnak-e, különösen, amikor egyedül vagyunk otthon, és lekapcsoltuk a lámpát... - Finoman megharapta a lány fülcimpáját. - Vagy hogy miért susognak a bokrok odakinn, mi lapít a pinceablak alatt, mi oson az árnyékban, csak arra várva, hogy••• Ebben a pillanatban megszólalt a csengő. Morgana összerezzent, és azon nyomban el is pirult. A férfi felnevetett. - Majd én kinyitom - ajánlotta. A lány minden erejét összeszedve próbálta visszanyerni a magabiztosságát, és lesimította a szoknyáját. - Köszönöm.

112

Miután a férfi kisétált, Morganát kirázta a hideg. Érti a dolgát, ismerte el magában. Olyannyira, hogy még őt is, aki találkozott már egy-két vérfagyasztó külsejű démonnal, sikerült megijesztenie. Amikor Nash visszatért egy hórihorgas, kezében hatalmas tálcát egyensúlyozó férfival, még mindig azon töprengett, megbocsásson-e neki, vagy ne. A férfi fehér szmokingot viselt vörös csokornyakkendővel. Mellényzsebére "Chez Maurice" felirat volt hímezve. - Csak tegye az asztalra, Maurice! - A nevem George, uram - helyesbített a férfi színtelen hangon. - Vagy úgy! - álmélkodott Nash, és a lányra kacsintott. - Akkor mi neki is látnánk. - Attól tartok, szükségem lesz pár percre a tálaláshoz, uram. - Semmi baj, rengeteg időnk van. - A kávéhabnak jéghidegnek kell maradnia, uram - mutatott rá George. Nash kezdte megsajnálni a férfit - úgy tűnt nem tud leszokni a folytonos szabadkozásról. ' - Majd én kiviszem a konyhába - állt fel Morgana előzékenyen. Fél füllel még hallotta, ahogy George bocsánatot kér, mert ma fogyott el a radicchio, és be kell érniük endívia salátával. - Az ínyencségek az élete - magyarázta Nash, amikor a lány pár perccel később visszatért. Potyognak a könnyei, ha arra gondol, milyen nemtörődöm módon bánik némelyik új kifutófiú a töltött gombával... - Eretnekség! - Én is pontosan ezt mondtam neki. Bejött, kissé felderült a kedve tőle. Ki tudja, az is lehet, hogy csak a borravaló miatt... - No, és mi jót hozott nekünk ez a George? - lépett Morgana az asztalhoz. - Imádom az endívia salátát. - A radicchio épp ... - Elfogyott, hallottam. Mmm, homár! - Á la Maurice. - Természetesen - bólintott a lány, és sugárzó mosollyal jutalmazta a férfit, amikor az kihúzta neki a székét. - Ez a Maurice csak egy név, vagy tényleg így hívják a tulajdonost? - Csak hívták. Meghalt három évvel ezelőtt. George feltehetőleg rajongott érte, mert nagyon szomorúan mesélte. A szelleme mindenesetre tovább él. Morgana nekilátott a vacsorának. - Nagyon finom - jelentette ki elismerően. - Sokáig töprengtem, ne rendeljek-e inkább egy vödörnyi sült csirkét, de úgy gondoltam, ez mélyebb benyomást gyakorol rád. 113

- Jól gondoltad - bólintott a lány, majd belemártott egy kis darab rákot az olvasztott vajba, és eltüntette a szájában. - Igen ügyesen rendezted be a színpadot - dicsérte meg a férfit, és futólag végigsimított a kezén. - Köszönöm. - Szívesen, máskor is.

Nash nagyon remélte, hogy még rengeteg ilyen alkalom lesz, hasonlóan ügyesen berendezett színpaddal, de mindig szigorúan csak két színésszel... Megszidta magát túl komoly, túl hosszú távú gondolatai ért, és hogy kicsit feldobja a hangulatát, töltött egy kis pezsgőt mindkettejüknek. - Morgana... - Tessék. - Van valami, amit már régóta szeretnék megkérdezni tőled - kezdte a férfi, és szájához emelte a lány kezét. Finom, puha bőre sokkal csábítóbbnak tűnt még az ínyencfalatoknál is. Elmegy Mrs. Littleton unokahúga a bálra? Morgana értetlenül meredt rá, majd hátravetette a fejét, és jóízűen felnevetett. - Úristen, Nash, nem gondoltam volna, hogy ilyen romantikus alkat vagy! - Ugyan már! - fintorgott a férfi szégyenlősen. - Csak kíváncsi vagyok. - A lány csúfondáros pillantása láttán mosolyognia kellett. - Jó, jó, tényleg szeretem a "boldogan éltek, míg meg nem haltak" végű történeteket, mint mindenki. Szóval? Sikerült Jessie-nek meggyőznie a fiút, hogy a lovagja legyen? Morgana bekapott még egy falat vajas rákot. - Nos, hősiesen összeszedte minden bátorságát, és megkérdezte Matthew-t, elvinné-e magával a bálba. - Alakul. Mondjad tovább! - Az a helyzet, hogy csak másodkézből tudok az egészről, Mrs. Littletontól... Nem biztos, hogy minden pontosan úgy történt, ahogy elmesélte. Nash előrehajolt, és megfricskázta a lány orrát. - Idehallgass, szépségem! Író vagyok, nekem fölösleges hatásszünetet tartanod! Ki vele! - Nos, Matthew állítólag fülig vörösödött, dadogott egy keveset, feltolta az orrán azt a cuki szarukeretes szemüvegét, és azt felelte: azt hiszi, igen. A férfi ünnepélyesen felemelte a poharát. - Jessie-re és Matthew-ra! Morgana is felemelte a sajátját. 114

- Az első szerelemre! Az a legédesebb. Nash a maga részéről jobbnak látta erre semmit sem felelni, eddig ugyanis sikerült megúsznia a lelki nyavalyáknak ezt a fajtáját. - Mi történt a te gimis szerelmeddel? - Miért gondolod, hogy lett volna? - Kinek nem volt? A lány megadóan bólintott. - Igazad van. Tényleg tetszett egy fiú. Joe-nak hívták, játszott a suli kosárcsapatában. - Szóval a nagymenők közé tartozott. - Nem igazán. Csak a magassága miatt került be. Ez a tulajdonsága akkor nekem sokat számított, mert a fiúk felénél magasabb voltam. Negyedikes korunkban többször is jártunk egymással. - Morgana kortyolt egyet a pezsgőjéből. - Sokat csókolóztunk a 72-es Pintójában... - A hátsó ülésen? - kérdezte a férfi két falat között. - Igen, azt hiszem. - Csak szeretném pontosan elképzelni - vigyorgott Nash. - Már látom is magam előtt. Külső kameraállás, este van. Az autó egy elhagyott, sötét kis utcában parkol. A két szerelmes önfeledten egymásba gabalyodik a hátsó ülésen, miközben a rádióból a Grease zenéje szól. - Ha jól emlékszem, a Hotel Califomia szólt - helyesbített a lány. - Értem. Lassan lecsengenek az utolsó gitárakkordok… - Attól tartok, itt vége is a filmnek. Ö a Berkeleyre ment az ősszel, én pedig a Radcliffe-re. A magassága és a csókolózási tudománya nem bizonyult elégnek ahhoz, hogy fenntartsa az érdeklődésem, miközben háromezer mérföldre kerültünk egymástól... - Gyarlóság, asszony a neved! - sóhajtotta Nash, az egész férfitársadalom nevében. - Joe hamar kiheverte a csalódást. Feleségül vett egy közgazdászlányt, és St. Louisba költöztek. Legfrissebb értesüléseim szerint a családi kosárlabdacsapat háromötödét már a gyerekeik képezik ... - Tud valamit a fiú. Ezúttal Morgana töltötte újra a poharakat. - És te? - Sohasem szerettem kosarazni. - Nagyon vicces. Te kibe lettél szerelmes a gimiben?

115

- Vagy úgy - dőlt hátra a férfi elégedetten. Határtalanul élvezte ezeket a pillanatokat: a háta mögött parázslott a tűz, a gyertya túloldaláról egy gyönyörű lány mosolygott rá, a pezsgő kellemesen a fejébe szállt. - Vickinek hívták, i-vel írta a nevét, nem y-nal. A szurkolócsapatban táncolt. - Minden világos - bólintott Morgana. - Két hónapon át csak kerülgettem, míg sikerült összeszednem a bátorságom, és randira hívtam. Elég félénk srác voltam. - Inkább olyanokat mondj, amit el is hiszek! - kérte a lány csúfondáros fintorral. - Pedig így történt. Harmadikban változtam meg, félév tájékán. Addigra már minden klikk és csoport olyan masszívan kialakult, hogy csak feszítővassal lehetett bekerülni. Így én amolyan kakukktojás maradtam, ezért egyre több időt töltöttem a lányok nézegetésével, és persze ábrándozással, képzelődéssel… Morgana mélyen együtt érzett vele, de úgy döntött, nem mutatja ki, hátha Nash nem venné jó néven. - És mindig kimentél a mérkőzésre, amikor ez a Vicki, i-vel, buzdította a suliválogatottat... - Pontosan. Ha jól emlékszem, a fél életem ezzel telt, legalábbis nekem úgy tűnt. Amikor először láttam hátraszaltót ugrani, rögtön belészerettem. - Fürkésző pillantást vetett lányra. Te nem táncotál a szurkolócsapatban? - Nem. Sajnálom. - Kár. Még ma is megdobban a szívem, ha látok egy Szurkolólányt hátraszaltót ugrani ... Mindegy, szóval két hónap után összeszedtem a bátorságomat, és elhívtam moziba. Péntek, tizenhárom volt. Mármint a film, nem a dátum. Míg Jason sorra kaszabolta a szerencsétlen kempingezőket, ügyetlenül megcsókoltam Vickit, de ő jó néven vette. Egész második fél, évben együtt jártunk, a nyáron azonban elhagyott egy tetovált Harley Davidsonos fickóért. - Ó, a kis cafka! Nash vállat vont, majd eltüntette a rákját a tányérjáról. - Azt hallottam, hogy megszökött vele a szülei tiltakozása ellenére, és most egy lakókocsitelepen laknak El Pasóban. Azok után, hogy összetörte a szívem, meg is érdemli. A lány gyanakvóan oldalra biccentette a fejét, és szúrós pillantást vetett a férfira. - Ezt most találtad ki, ugye? - Csak egy részét - mentegetőzött Nash. Nem szeretett a múltjáról beszélni. Hogy másra terelje Morgana figyelmét, felállt, és betett egy Gershwin-CD-t a lejátszóba. Lassú, álomittas zene csendült fel. Az asztalhoz lépett, és a kezénél fogva felhúzta a lányt.

116

- Szeretnélek megölelni - jelentette ki egyszerűen. Morgana könnyedén a karjába siklott, és hagyta, hogy a férfi vezesse. Egy ideig csak ringatóztak a zenére, Nash keze a lány derekán, Morganáé a férfi nyaka körül, tekintetük egymásba fonódva. A ringatózás lassan tánccá vált, ahogy testük felvette a zene lassú, mély lüktetését. Nash azon tűnődött, vajon most már mindig gyertyafénnyel együtt fog-e emlékezni a lányra. Jól áll neki, az biztos. Porcelánfehér ír bőre csodásan ragyogott tőle. Haja, mely feketén omlott alá, finom csillogással verte vissza a tucatnyi lángocska fényét. Így csillogott a szeme is - mint a hold pora az éjfél kékjén. Az első csók csendes volt, az ajkak puha találkozása, de többet ígért - mindent, amire férfi és nő vágyhat. A pezsgő egyre inkább Nash fejébe szállt, ahogy a lány ajkához hajolt, mely úgy nyílt szét a csóktól, mint egy rózsabimbó. Morgana finom ujjai selymesen becézgetni kezdték a férfi nyakát, míg Nash belé nem borzongott. A lány mély, reszketeg sóhajtására a férfi lüktető szíve adott választ. Ahogy a csók egyre mélyebbé vált, Morgana teste Nashéhez feszült. Elvesztek egymás szemében. A férfi finoman végigfuttatta a kezét a lány derekától egészen a nyakáig - Morgana önkéntelen reszketése csak tovább tüzelte a vágyát. Kioldotta hajfonatának szalagját, és remegő ujjakkal szétsimogatta tincseit. Ölelésük egyre vadabbá vált; Nash óvatosan hátrahúzta a lány fejét, és elvett mindent, amit kaphatott. Morgana lélegzete elakadt, pillantása elsötétült. Kaland, kimeríthetetlen kéj, kétségbeesett kívánás, kamaszos kacérság keveredett ebben a csókban - kábítóbbnak tűnt, mint a legerősebb bor, amelyet valaha is ízleltek. Nash izmai görcsösen megfeszültek a lány érintése nyomán, Morgana pedig félelemmel vegyes izgalommal maga elé képzelte, mi lenne, ha a férfi ezúttal nem fékezné magát... A vágy számtalan formát ölthet magára - ma éjjel, ezt a lány egészen biztosra vette, még csak hasonlítani sem fog ahhoz a türelmes, tisztelettudó ismerkedéshez, amelyben tegnap lehetett részük. Ma éjjel tombolnak majd a lángok... Valami elpattant. Nash szinte hallotta, ahogy lehullnak önuralma láncai. Hátralépett, de ujjait továbbra is Morgana karjára fonva tartotta, testét teljesen kitöltötte a kéj és a kín. A lány nem szólt semmit, csak állt, puha, duzzadt ajakkal, zilált haja a vállára omlott. Tekintetében lángok, titkos ígéretek kavarogtak.

A férfi magához húzta, és miközben ajkuk újra összeforrt, karjába kapta Morganát. A lány nem hitte volna, hogy egyszer majd így elragadj szenvedély. Miközben Nash felvitte a lépcsőn a hálószobába, a teste-lelke ujjongva várta a folytatást. Izgatottan csókolgatni kezdte a férfi arcát, majd ajka mohón a szájára tapadt.

117

Nash meg sem állt a hálószoba ajtajában; és már amiatt se zavartatta magát, hogy a lány után szép sorjában belebegtek gyertyák meg a hifi torony is. Az ágy hívogatóan felfénylett a szoba közepén - lázas hevességgel ráhanyatlottak. Türelmetlen kezek, éhes ajkak, értelmetlen szótöredékek. A. férfi egész egyszerűen nem tudott betelni Morganával. Érezte a vágyat a lányban, a követelő lángolást, de azt akarta, hogy még hevesebb, még kínzóbb legyen, míg nem marad más csak parázs hőség meg üvöltő szelek... Olyan sűrűvé vált a levegő körülöttük, olyan forróvá, hogy Morgana lélegzete elakadt, és azon csodálkozott, hogy nem gyullad ki a bőre. Nash felé nyúlt, azt hitte, könyörögni fog neki, hogy álljon meg, csak egy pillanatra, míg vissza nem nyeri a józanságát - de a férfi csókjai addig hevítették, hogy megfeledkezett minden másról. Nash, a mohóságtói elvakultan, belekapott a lány ruhájába, és megrántotta. A patentok megadták magukat, felfedve a hévtől piruló meztelen bőrt meg a csábos, fekete kombinét. A férfi felmordult, és kettészabta a lenge anyagot középen, hogy telhetetlen ujjai is megkapják a jussukat végre. Morgana sikított - nem a félelemtől, nem is a fájdalomtól, hanem a csodálkozástól. Nash ajka nyomán megperzselődött a bőre. A férfi vad volt, veszélyes és... varázslatos. Vágyszikrák röpködtek körülötte, melyek lángszóróként olvasztottak le róla minden visszafogottságot. Ott simogatta a lányt, ahol érte Morgana teste már-már fájdalmas ujjongással vonaglott alatta. A lány mégsem kínálkozott fel tehetetlenül, sőt még szilajabb mohósággal vetette magát Nashre, mint a férfi őrá. Csak csókolta, csábította, csiklandozta, csípte... Vad birkózásba kezdtek, szenvedélyesen tépték, rángatták le egymásról a ruhát, és kéjesen adták át magukat a forróságtól kisimult bőr és hús élvezetének. Nash szabadjára engedte Vágyait, megízlelte Morgana testének bódító nektárját. A lány teste féktelenül hullámzott, majd ívben hátrafeszült, és rnegvonaglott a gyönyörtől. Reszkető ajakkal a férfi nevét suttogta, és sírni kezdett a boldogságtól. Kábán Nash fölé kerekedett, a gyertyák fénye megcsillant meztelen bőrén. Szeméből csak úgy sütött az odaadás a férfi iránt, és a hála mindazért, amit tőle kapott. Nash tudta, ha nem lett volna az övé ma éjjel, és nem lesz az övé holnap, holnapután, meg még ezeregy éjszakán át, belehal. Morganára borult, ujjaik összekulcsolódtak. Ziháló lélegzettel megvárta, míg a lány a szemébe néz, kihívóan, sőt, diadalmasan... Ekkor eggyé vált a testük. Morgana megszorította a kezét, szorosan ráfonódott. Hév. Lüktetés. Mámor. Együtt számyaltak egyre feljebb és feljebb. A lány ujjai begörbültek, rövid, ápolt körmei végigszántottak Nash hátán. A kába gyönyörtől elakadó

118

lélegzettel megrázkódott, testén végiggyűrűzött a mámor. A férfi már egy ideje a penge élén táncolt; most elengedte magát és követte a lányt a csúcsra.

Hosszú, hosszú percekkel később Nash gyakorlatias énje szóhoz jutott - és egy mély sóhajjal legördült a lányról, hogy hagyja levegőhöz jutni. Morgana a hasára fordult, majd elterpeszkedett az ágyon. A férfi szótlanul bámult maga elé, és felidézte féktelen hancúrozásuk képeit. Nem tudta, most szégyellje-e magát, vagy inkább veregesse meg a vállát elismerően... Kizsigerelte a lányt - talán ez a legjobb szó rá. Nem kényeskedett vele egy pillanatig sem. Más nőkkel is átélt már buja perceket, de még egyiknek sem sikerült így az őrületbe kergetnie, mint Morganának. Részegítő élmény volt, kétségtelenül, csak kérdés, mit fog szólni a lány ahhoz, hogy széttépte a ruháját. Kísérletképpen gyengéden megsimogatta a vállát. Morgana megrázkódott, mire Nash bűntudatosan visszahúzta a kezét. - Valami baj van? A lány tagolatlan hangot hallatott, félúton a nyöszörgés és a nyüszítés között. Csak nem sír? Ezt jól megcsináltad Kirkland! - gondolta a férfi elkeseredetten, és óvatosan újra próbálkozott - megsimogatta Morgana haját. - Nézd, nagyon sajnálom, ha ... Elharapta a mondat végét, nem tudta, mit mondjon. A lány kábán felemelte a fejét, ernyedt ujjaival kisimította zilált tincseit az arcából, és ráhunyorított. - Mondtál valamit? - Csak... jól vagy? Morgana felsóhajtott, hosszan, macskásan, minek hallatán Nash teste újra megtelt vággyal. - Hogy jól vagyok-e? - ízlelgette a lány a kérdést magában. - Ezt így, ebben a formában nem mondanám... Kérdezz meg újra, ha lesz erőm megmozdulni! Bágyadtan átnyúlt az összekuszálódott ágynemű felett, hogy megfogja a férfi kezét. - És te? - Én? - Jól vagy? - Hát persze. Engem nem zsigerelt ki senki. A szó hallatán Morgana lustán elmosolyodott.

119

- Nem? Pedig régen nem remekeltem ennyire ... Kinyújtózott, és elégedetten vette tudomásul, hogy már majdnem használható a teste. - Adj még egy órát, ígérem, megpróbálom újra! Nash kezdett megkönnyebbülni. - Ezek szerint nem haragszol? - Úgy nézek ki, mint aki haragszik? A férfi alaposan szemügyre vette - a lány leginkább egy macskára hasonlított, aki épp az imént lakott jól egy vödörnyi tejszínnel. Elvigyorodott. - Nem, egy cseppet sem ... - Most büszke vagy magadra, mi? - Egy kicsit - bólintott Nash, miközben magához húzta Morganát, és belegabalyodtak az ujjai a melltartója maradványaiba. - Hát te? A. lány szúrós pillantást vetett a férfi önelégült vigyorára. Nash csillogó szemmel figyelte Morganát, és fütyörésző jókedvvel az ujja köré csavarta a megtépázott fehérnemű foszlányait. Na, megállj csak! - gondolta a lány. Feltérdelt, és megvárta, míg enyhén elfátyolosodik a férfi tekintete. - Tudod mit, Nash? - Csupa fül vagyok! - Kénytelen leszek letörölni a vigyort a képedről. - Na, ne mondd! És hogyan? Morgana hátravetette a haját, és lovagló ülésben a férfira helyezkedett. Lassan körözni kezdett a csípőjével. - Majd meglátod...

9. Az élet szép, gondolta Nash. Azzal töltötte a napjait, amit igazán szeretett, ráadásul busásan megfizették érte. Soha nem volt komolyabb baja az egészségével, a saját házában lakott, a neve pedig jól csengett a szakmájában. A hab a tortán, hogy egy káprázatos nő a 120

szeretője, aki nemcsak lélegzetelállítóan vonzó, de - erre az elmúlt hetekben jött rá - a legjobb barátja is egyben. Hosszú évek tapasztalata megtanította neki, hogy az a Szerető, akiben ágyon kívül nem lel örömet, kielégítheti a testét, de szelleme továbbra is éhezni fog mellette. Morganával tudott együtt nevetni, beszélgetni, vitatkozni és szeretkezni úgy, hogy mindvégig olyan meleg bensőségesség járta át a lelkét, amilyet még életében nem tapasztalt. Olyan meleg bensőségesség, amelyről nem hitte korábban, hogy szüksége lehet rá. Együtt töltött óráik során néha sikerült megfeledkeznie arról, hogy Morgana több egy gyönyörű lánynál. Épp befejezte szokásos fekvőtámaszadagját, amellyel heti három alkalommal gyötörte magát, és emlékezetébe idézte az elmúlt pár nap képeit. Kényelmesen felkocsikáztak a Big Sur-i kilátóhoz, és hosszasan gyönyörködtek a lélegzetelállító szépségű hegyekben, sziklákban meg az óceánban. Morgana fényképezett, a férfi pedig videokamerával készített felvételeket - mint a többi turista. Lopva, amikor a lány nem nézett oda, felvett pár kavicsot, és a zsebébe süllyesztette emlékül. Engedelmesen kísérgette Morganát Carmelben, amikor a lánynak kedve szottyant egy kis vásárlásra, és engedelmesen cipelte a rengeteg csomagot. Egy hangulatos kis kávézó teraszán ebédeltek, körös-körül színpompás tavaszi virágok. Számtalanszor lementek késő délután a partra piknikezni. Evés után Morgana háttal nekidőlt, ő pedig átkarolta, és csak ücsörögtek, míg a nap vöröslő gömbje tüzesre nem festette az ég alját, és alá nem bukott az indigókék hullámokba. Csendes csókok a félhomályban. Könnyed nevetés. Bensőséges pillantások a tömegben. Olyan volt, mintha udvarolna neki. Nash morgott egyet-kettőt, és engedélyezett egy kis pihenőt a karjának. Még hogy udvarolok neki... ! Badarság, nyugtatta meg magát, miközben a hátára gördült. Egyszerűen élvezik egymás társaságát. Igaz, jobb vele, mint eddig bárkivel, de ettől még nem udvarol neki. Az udvarlás sajnos gyakran házasságba torkollik. Házasság, na persze - már régen eldöntötte, hogy nem kér belőle. Felállt, és nyújtani kezdte az elmúlt fél órában komoly erőfeszítésnek kitett izmait. A kétely észrevétlenül belopakodott a gondolatai közé - vajon tett-e, mondott-e olyasmit, amiből a lány arra következtethet, hogy a kapcsolatuk esetleg... nos, törvényesen is állandósulhat? Dee Dee-vel jó előre megbeszélte a játékszabályokat, a lány szó nélkül bele is ment - de, mint később kiderült, végig abban reménykedett, hogy a férfi idővel megváltoztatja az álláspontját. Morganával nem beszélt meg semmit - túlságosan el volt foglalva a meghódításával ahhoz, hogy előrelátóan, gyakorlatiasan tudjon viselkedni.

121

Semmi esetre sem akarta megsérteni a lányt, ahhoz túl sokat jelentett a számára. Morgana olyan ... Lassan a testtel, Kirkland! - figyelmeztette magát kelletlenül. Csak mert fontos neki, és nincs olyan óra, amikor ne gondolna rá, még nem fogja bemagyarázni magának, hogy szerelmes. A szerelemnek megvan ugyanaz a rossz szokása, mint az udvarlásnak: gyakran házassággá fajul. Összevonta a szemöldökét, és csak állt a súlyzókkal és fekvőpadokkal berendezett edzőszobája közepén merengve. Végiggördült egy izzadságcsepp az arcán, de ő észre sem vette olyan elmélyülten próbálta kifürkészni, mi lakik a szívében: Igen, Morgana valóban sokat jelent a számára, talán többet, mint bárki életében - de innen még igen messze van az ásó, kapa, nagyharang és a meghitt családi fészek. Megdörgölte a szíve tájékát, mintegy felkészülésképpen egy még mélyebb önvizsgálatra. Miért gondol a lányra ilyen sokat? Még egy nő sem férkőzött be a mindennapjaiba ennyire. Akadtak pillanatok, amikor félbeszakította teendőit, csak hogy eltűnődjön, vajon Morgana mit csinál éppen? Odáig jutott, hogy már csak akkor aludt jól, ha a lány mellette feküdt. Ha arra ébredt reggel, hogy Morgana nincs az ágyában, szűnni nem akaró csalódottsággal kezdődött a napja. Nem túl jó jel, gondolta, miközben megtörölte az arcát a törülközővel. Már sokkal korábban fel kellett volna figyelnie rá. Hogyhogy nem szólalt meg a fejében a vészcsengő? Hogy-hogy nem suttogta belül az a csendes kis hang: itt az ideje visszavonulót fújni? Ö csak menetelt előre sebesen, gondolkodás nélkül. Még semmi nincs veszve, nyugtatta meg magát. Nem lépett át a láthatatlan határvonalon nem, Nash Kirklandet nem olyan fából faragták. Vett egy mély lélegzetet, és félrehajította a törülközőt. Bizonyára az újdonság varázsa szédítette meg ennyire - hamarosan azonban halványulni kezdenek ezek a bensőséges érzések, melyeket a lány keltett életre benne.

Elindult a fürdőszobába zuhanyozni, és azzal vigasztalta magát, amivel a legtöbb függőségben szenvedő: még ura a helyzetnek. Bármikor visszakozhat. Mégis az elméje újra meg újra visszatért ugyanehhez a témához. Lehet, hogy ő jól érzi magát úgy, ahogy van, de mi a helyzet Morganával? Talán ő sokkal komolyabban veszi a kapcsolatukat. Ha csak annyira van oda érte, mint ő, már rég azon ábrándozhat, hogy... ki tudja. Élet a kertvárosban, monogramos törülközők, fűnyíró. Arcába csapott a hideg víz - ekkor vette csak észre, hogy vigyorog. És még azt mondta a lánynak, nem elfogult egyik nem javára sem ... eközben azon aggódik, Morgana már házasságról meg családról álmodozik. Csak, mert nő. Nevetséges. Nyilván ugyanannyira nem áll szándékában megtenni ezt a lépést, mint neki. 122

Mégis, amikor a zuhany alá tartotta a fejét, önkéntelenül is elképzelte, milyen lenne. Belső kameraállás, nappal van. A szobában gyerekjátékok szerteszét, kibuggyan a szennyes a műanyag kosárból, hegyként magasodnak a mosatlan edények. A szoba közepén álló járókában egy totyogós baba, süvölt. Hősünk belép, kezében duzzadó aktatáska. Sötét öltöny van rajta, fojtogatóan szorosra kötött nyakkendő. Arckifejezése kissé elcsigázott számos nehézséggel kellett megbirkóznia a munkahelyén, és tudja, itthon is vár rá jó néhány. - Szervusz, szívem! - köszön, miközben próbál jókedvet erőltetni magára. - Megjöttem. A baba felordít, vadul ráncigálja ketrecét. Hősünk lemondóan félreteszi az aktatáskát, és felveszi óbégató gyermekét, kissé ereszt a teli pelus. - Már megint késtél! - rivall rá a felesége. Haja ziláltan lengi körül zord, dühös arcát. Ócska fürdőköpeny van rajta, és bolyhos mamusz. Miközben hősünk játékosan feldobálja a pisis, üvöltő gyereket, felesége csípőre tett kézzel fejéhez Vágja minden hibáját, vessző gyanánt olyan megjegyzéseket téve hogy a mosógép túlfolyik, a mosogató eldugult, ő pedig állapotos - újra. Már épp kezdett enyhülni Nash lelkiismeret-furdalása, amikor elsötétült a kép, és egy új jelenet vette kezdetét. Hősünk egy csokor tulipánnal érkezik haza, a levegő a tenger sós illatától terhes. Mosolyog, mert élvezi a munkáját, és mert pillanatokon belül újra láthatja szeretteit. Elindul felfelé az ösvényen, és alighogy rálép a lépcsőkre, már nyílik is a bejárati ajtó. Felesége rámosolyog, haja egyszerű lófarokba fogva. Cserfes, csinos csöppség csücsül a csípőjén, gyöngyözve felkacag, és felé nyújtja dundi karját. Megöleli a babapúdertől és az édesanyja parfümjétől illatos babát. - Hiányoztál - mosolyog rá a nő, és csók reményében hozzáhajol. Nash kinyitotta a szemét, erőteljes csuklómozdulattal elzárta a csapot, és kirázta a vizet a hajából. Hát ezt megkapta! Igaz, képzelete gúnyt űzött belőle, de ö ettől még továbbra is ura a helyzetnek és önmagának, teljes mértékben. Amikor kilépett a fürdőszobából, legelőször is az jutott eszébe, vajon Morgana mikor ér már haza ...

A lány sportosan rálépett a gázpedálra, és csikorogva vette be a kanyart. Klassz volt, sőt, egyenesen mesés száguldozni a fák szegélyezte úton, lehúzott ablakokkal, a sós illatú szélben lobogó hajjal. A legmesésebbnek azonban mégis az tűnt, hogy perceken belül találkozik valakivel, aki megváltoztatta az életét.

123

Nélküle is elégedetten élt idáig, és talán így is maradt volna akkor is, ha nem találkozik vele. De találkozott - és most már semmi, de semmi sem ugyanaz, és nem is lesz soha, mint annak előtte volt. Azon tűnődött, vajon a férfi tudja-e, milyen sokat jelent neki, hogy elfogadja őt annak, aki. Talán fogalma sincs - mint ahogy ő sem tudta eddig, milyen jó érzés elfogadva lenni. Nash szerencsére rendelkezett azzal a jó tulajdonsággal, hogy több szemszögből is megvizsgálta a dolgokat, így könnyebben fedezte fel a bennük rejlő humort. Morganának is időnként olyan érzése támadt, a férfi számára az ő ... képességei csupán arra valók, hogy tükröt tartson a tudomány elé, és rámutasson nevetséges hiányosságaira. Ebben bizonyos értelemben igaza is volt. A legfontosabb mégis az, hogy Nash ismeri őt - és szereti úgy, ahogy van. Nem tekinti szörnyszülöttnek, akinek bármelyik pillanatban még egy feje nőhet. Nőnek tekinti méghozzá, vonzó nőnek. Meglepően könnyen szeretett bele a férfiba. Bár sohasem tartotta magát romantikus alkatnak, egyszeriben értékelni kezdte a szerelmes regényeket, dalokat, verseket - mindent, ami a szív szeszélyeiről szól. Tudta, a szerelem nem vakká, éppen ellenkezőleg, látóvá tesz - a levegő tisztábbá, a virágok illatosabbá válnak tőle. Behunyta a szemét egy pillanatra, és azt kívánta, teremjen egy rózsa kormányt szorongató kezében. Amikor megérezte a bájos, még zárt bimbó átható illatát, elmosolyodott. Számára most épp ilyennek tűnt a világ is - mint egy rózsabimbó, mely épp most készül kibontani szirmait. Kissé elpirult bolondos gondolatai miatt. Nem szokott ilyen szédült, ilyen kerge lenni. Akárhogy is, a gondolatai az övék, csak az övék - míg meg nem osztja őket valaki mással. Márpedig, ami Nasht illeti, előbb-utóbb sort kell kerítenie rá. Nem tudta biztosan, meddig maradhat a kapcsolatuk ilyen szabad, ilyen kötetlen, egyelőre azonban csodás volt csak hagyni a dolgokat, hogy menjenek a maguk útján, és figyelni, hogyan parázslanak az érzések a szívében. Mosolyogva hajtott be a férfi autófeljáróján. Lesz néhány meglepetése a számára, kezdve a tervvel, amit e balzsamos szombat estére kigondolt. Miközben az anyósülésen fekvő táska felé nyúlt, Pan a vállára hajtotta a fejét. - Nyugi, egy perc, és már mehetsz is! Luna majd körbevezet. A macska szúrós pillantást vetett az ebre a hátsó ülésről. - Nagyon ajánlom, jól viseljétek magatokat, különben hazaviszlek benneteket, és kettesben töltitek a hétvégét!

Amikor kilépett az autóból, hirtelen átsuhant valami az elméjén, mint ahogy váratlanul fellebben a függöny, és egy pillanatra láthatóvá válik, mi van az ablak túloldalán. 124

Megmerevedett, kezét továbbra is az autó kilincsén nyugtatva, és próbálta megfejteni, miről suttognak a hangok. A szél felerősödött, a levegő sűrűbbé vált, és egy felhő úszott a nap elé. Egy csapásra elmúlt fesztelen, oldott hangulata, mintha a napfényről a félhomályba lépett volna, a félhomályba, ahol megoldatlan rejtélyek várnak rá. Próbálta még egyszer fel. lebbenteni a függönyt, de az súlyosan csüggött alá - be kellett érnie a futó, villanásszerű utalással. Ekkor újra kisütött a nap, és a suttogást felváltotta a szikláknak csapódó hullámok morajlása. Bár nem volt látnok, mint Sebastian, és Anastasia beleérző képessége is messze felülmúlta az övét, megértette az üzenetet. Hamarosan megváltoznak a dolgok - és nem valószínű, hogy bármit is tehet ez ellen. Pedig szeretne. Lerázta magáról a nyomasztó képeket, majd az ajtó felé indult. A jövő még nincs megírva, vigasztalta magát. Amit tudni lehet, az mindig csak a legvalószínűbb szál a szőttesben. Ha elég erősen akarja, talán más irányt vehet a holnap - márpedig Nash megér ennyit. A férfi szélesre tárta az ajtót, még mielőtt Morgana a kilincs felé nyúlhatott volna. Zsebre dugta a kezét, és melegen rámosolygott a lányra. - Üdv, szépségem! - Szia! - mosolygott vissza rá Morgana. A táskáját a hóna alá szorítottá, a virágot tartó kezével pedig átkarolta Nasht a nyakánál, és megcsókolta. - Na, hogy érzem magam? - Lássuk csak! - vágott a férfi töprengő arcot, és végigfuttatta a kezét a lány oldalán, le egészen a csípőjéig. – Nagyszerűen? Morgana elnevette magát, és megszabadult a kétely utolsó morzsáitól is. - Eltaláltad! - ismerte el, majd átnyújtotta a rózsát. - Az enyém? - kérdezte Nash zavartan. Fogalma sem volt, mit illik egy férfinak tenni, ha egy hölgy rózsát ajándékoz neki. - Még szép! - csókolta meg a lány újra, miközben Luna otthonosan betipegett a házba. Mit szólnál, ha az estét... - susogta Nash fülébe fülledten - az egész estét... - zihálta, és felfuttatta az ujjait a férfi mellkasán - ... valami nagyon erkölcstelen dologgal töltenénk? Nash vérnyomása szinte azon nyomban felszökött. - Mikor... kezdjük? - Nos - dörgölőzött hozzá Morgana, majd felemelte a fejét, épp annyira, hogy a szemébe nézhessen -, minek is vesztegetnénk az időt... - Te jó ég, levett a lábamról egy erőszakos bombázó!

125

- Ezt örömmel hallom, ugyanis komoly terveim vannak veled - villantotta rá a szemét a lány, és harapdálni kezdte a férfi alsó ajkát. - Órákig is eltarthat... - Mit szólnál, ha már itt az ajtóban hozzálátnánk, és úgy haladnánk befelé? - Á-á! - húzódott hátrébb Morgana, majd megragadta a férfi derékszíját, és annál fogva ráncigálta be maga után. Pan követte őket, és miután rájött, hogy most egyiküktől sem számíthat semmi figyelemre, továbbosont, körülnézni a házban. - Jobb, ha idebenn csináljuk. Gyere velem! - villantotta Nashre a lány perzselő pillantását a válla felett, és elindul felfelé. - Tiszta sor ... A lépcső tetején a férfi Morgana után nyúlt, aki - pillanatnyi habozás után hagyta, hogy megcsókolja. Nashnek olyan érzése támadt, mintha forró pezsgőfürdőbe ereszkedett Volna bele. Amikor azonban a férfi le akarta húzni a lány cipzárját az ügyesen kisiklott a karja közül. ' - Morgana! A lány megrázta a fejét, és elindult a hálószobába. - Ma este nem mindennapi élvezetben lesz részed, Nash- kezdte, majd elővett egy vékony, csillogó fekete selyemkendőt a táskájából, és hanyagul az ágyra dobta. A férfi nyelt egyet. Könnyen el tudta képzelni, milyen lenne Morgana, ha csak ezt viselné. Még könnyebben, ha már ez sem lenne rajta. Remegni kezdtek az ujjai. - Idefelé jövet megálltam itt-ott, és hoztam ... ezt-azt. Nash letette a rózsát az éjjeliszekrényre, és közben egy pillanatra sem vette le a szemét a lányról. - Folytasd! - Ez még semmi - biztosította Morgana, majd elővett még valamit és átnyújtotta a férfinak. A videókazetta láttán Nash vigyorogni kezdett. - A "csak felnőtteknek" részlegből hoztad? - Nézd meg a címét! A férfi kíváncsian megfordította a tokot, és felszisszent. - A Hüllőszem? - vetett áhítatos pillantást a lányra. - Örülsz? - Az nem kifejezés! Egy igazi klasszikus. Klassz! Évek óta nem láttam. - Van ott még, ahonnan ez jött ...

126

Kirázta a táska tartalmát az ágyra. A pipereholmi közt még három másik kazetta látszott. Nash úgy kapta fel őket, mint a gyerek az ajándékait a karácsonyfa alól. - Egy amerikai farkasember Londonban. Rémálom az Elm utcában. Drakula. Te egy angyal vagy! - ölelte meg Morganát nevetve. - Szóval egész éjjel horrorfilmeket fogunk nézni? - Pár hosszabb, és még hosszabb szünettel. .. A férfi ezúttal nem ismert kegyelmet - gyors, kivédhetetlen mozdulattal lehúzta a lány ruháján a cipzárt. - Akkor vedd úgy, hogy ez most a nyitány! Nevetve az ágyra hanyatlottak. Ennél tökéletesebb hétvégét Nash el sem tudott volna képzelni. Hajnalig filmeket néztek, késő délelőttig aludtak, majd lustán, kényelmesen megreggeliztek az ágyban. Morganánál tökéletesebb nőt Nash el sem tudott volna képzelni. Nemcsak szép, okos és vonzó, de ráadásul szintén értékeli az olyan filmművészeti remekművek finomságait, mint amilyen például a Hüllőszem. Még azt sem bánta, hogy Morgana munkára fogta vasárnap délután. Az udvar rendben tartása, a fűnyírás, a gazirtás új értelmet nyert mellette - elég volt egy pillantást vetnie rá, ahogy ott térdel egy ágyás mellett az ő pólójában meg farmerjában, melyet madzaggal fogott össze a derekánál. Megint eszébe ötlött a kérdés: vajon milyen lenne, milyen lehetne, ha mindig itt volna vele, elérhető közelségben? Pan odasomfordált hozzá, és miközben az állat füle tövét vakargatta, végig a lányon pihentette a szemét. Morgana egy fura ritmusú dalt dúdolt magában, talán valami boszorkányéneket, amely ugyancsak anyáról lányára öröklődik. Varázslatos lány, állapította meg magában Nash elégedetten, még természetfeletti képességei nélkül is az lenne. Morgana a férfi kopott baseballsapkáját viselte, haját gondosan feltűzte, és begyömöszölte alá. Sminknek még csak nyoma sem látszott az arcán, ráadásul a bő farmer is meglehetősen lötyögött rajta, mégis rendkívül csábító volt. Csak Úgy sugárzott belőle az érzékiség, akár fekete csipke, akár kopott farmer takarta igéző testét. Talán még ennél is megkapóbbnak tűnt az arca, mely sajátos ártatlanságot és magabiztosságot tükrözött. Látszott rajta tisztában van az értékeivel, és azzal, ki is ő valójában. Öntudatosságát Nash ellenállhatatlanul vonzónak találta. Akaratlanul is elképzelte, hogy egy év, tíz év múlva is itt térdel- és ugyanilyen örömmel mustrálja majd titokban. Keze erőtlenül hullott alá a kutya fejéről. Ez nem lehet igaz. 127

Szerelmes belé. Úgy igazán. Pedig azt hitte, most már nem kell tartania a lelki nyavalyák eme legsúlyosabbikától. Mégis mihez kezdjen most? Szóval ura vagyok a helyzetnek, mi? Bármikor visszakozhatok ... Reszketeg lábbal talpra állt, a gyomra görcsbe rándult a félelemtől. Féltette mindkettejüket. A lány ösztönösen felpillantott, és lehajtotta a sapka ellenzőjét, hogy ne süssön a szemébe a nap. - Valami baj van? - Dehogy, nem, én csak ... gondoltam, bemegyek, és hozok valami hideget inni. Ezzel besietett, sőt, beszaladt a házba. Morgana szomorúan lesütötte a szemét. Szerencsétlen, gyáva nyúl! Ütődött puhány! - ostorozta magát a férfi a konyhába menet. Vizet töltött egy pohárba, és egy hajtásra ki is itta. Talán csak napszúrást kapott. Nem aludta ki magát. Túl élénken működik a képzelete. Lassú mozdulattal félretette a poharat, és megrázta a fejét. Magamat akarom becsapni? Nevetséges! Szerelmes vagyok. Hölgyeim és Uraim! Íme, egy átlagosnak mondható férfi, aki félelemtől reszkető kocsonyává válik a szerelemtől, amelyet egy gyönyörű, jólelkű lány iránt érez!

A. mosogató fölé hajolt, és lefröcskölte magát vízzel. Nem tudta, hogyan történhetett vele ilyesmi, de ha már megtörtént, döntenie kell. Saját maga elől sehová nem menekülhet - jobb, ha felnőttként viselkedik, és szembenéz az érzelmeivel. És ha egyszerűen bevallaná neki? Öszintén, kertelés nélkül? Morgana, megőrülök érted! Felsóhajtott, és még több vizet fröcskölt az arcába. Ez így nem jó. Túl erőtlen. Túl kétértelmű. Morgana, azt hiszem, amit irántad érzek, kezdettől fogva több egyszerű vonzódásnál, ragaszkodásnál... Fáradtan legyintett. Túl terjengős. Túl ostoba. Szeretlek, Morgana. Egyszerű, lényegre törő, és félelmetes, mint a pokol. Márpedig a félelem a szakterülete. Csak van benne annyi kurázsi, hogy kibökje ezt a két egyszerű szócskát... Kihúzta a vállát, vett egy mély lélegzetet, és elindult kifelé a konyhából.

128

Amikor megcsörrent a telefon, majd kiugrott a cipőjéből. - Nyugi, fiacskám, nyugi! mormolta magában. - Nash ... A lány ott állt a konyhaajtóban, és aggodalommal vegyes kíváncsisággal méregette. - Jól vagy? - Én? Persze, persze. Remekül - hebegte a férfi, és zaklatottan a hajába túrt. - És te? - Köszönöm, jól - felelte Morgana lassan. - Nem veszed fel a kagylót? - A kagylót? - nézett rá Nash értetlenül. Ezer különböző irányba csapongtak a gondolatai. A csörgő telefonra pillantott. - Á, a kagylót! Dehogynem. - Addig én megnézem, mit tehetek a hideg innivaló ügyében - indult a lány a hűtő felé, továbbra is összevont szemöldökkel fürkészve a férfi arcát. Nashnek fel sem tűnt, hogy tiszta víz a keze, míg fel nem vette a telefont. Kényszeredett vigyorral a farmerjába törölte szabad tenyerét. - Halló! A vigyor egy pillanat alatt lehervadt a férfi arcáról Morgana kezében megállt az ásványvizes üveg - Nash arckifejezése úgy elfelhősödött, hogy már-már ijesztőnek hatott. Soha nem látta még ilyennek. Mintha befagyott volna a szeme tükre. Jéghártya a bársonyon. A konyhaasztalnak támaszkodott, és próbált lazának tűnni, de a lányt nem lehetett megtéveszteni - minden egyes porcikája feszültségről árulkodott. Morgana hátán végigfutott a hideg. Mindig tudta, hogy Van Nashben valami veszélyes márpedig a férfi, aki most előtte állt, levetkőzte megnyerő modorát, kedélyes humorát. Olyan volt, mint a főgonosz valamelyik filmjéből: gyors, érzéketlen gyilkos erőszakra képes. Bárki beszélt is vele a vonal túloldalán, hálás lehetett, hogy ekkora távolság választja el tőle. - Leeanne! - szólalt meg Nash jeges hangon. A másik azonban továbbra is élénken csacsogott a fülébe, ő pedig tehetetlenül csikorgatta a fogát. Régi emlékek, régi sebek kerültek a felszínre. Míg úrrá lett indulatain, hagyta, hogy a nő csak mondja, mondja a magáét. - A lényeget, Leeanne! Mennyi? Újabb adag hízelgés, nyafogás, vádaskodás következett. A nő újra meg újra felhívta a figyelmét a felelősségére a családját illetően. - Nem, cseppet sem érdekel. Nem az én hibám, hogy összeszűrted a levet egy másik alakkal. - Színtelen mosolyra húzódott a szája. - Igen, persze. Szerencsétlen félreértés, mi? Mennyi kell?

129

Az összeg hallatán elismerően megemelte a szemöldökét, majd lemondóan kihúzott egy fiókot, és addig turkált benne, míg talált egy gyűrött papírfecnit meg egy csonka ceruzát. Hová küldjem? - Ráfirkantott valamit a papírra. - Igen, megvan. Holnap - biztosította a nőt, és a konyhaszekrényre dobta fecnit. - Mondtam, hogy rendben, nem hallottad? Most leteszem, dolgom van. Igen, persze. Szia! A helyére rakta a kagylót, majd fáradtan felsóhajtott. Morganára tévedt a tekintete, látta rajta, hogy mondani szeretne valamit, ezért elutasítóan megrázta a fejét. - Sétálok egyet - szólt, és a következő pillanatban már ki is lépett a teraszajtón. A lány óvatosan letette a konyhaszekrényre az ásványvizes üveget, amelyet még mindig a kezében tartott. Bárki is ez a Leeanne, sikerült alaposan felbőszítenie a férfit. Sőt. Nemcsak haragot látott Nash szemében, hanem mérhetetlen keserűséget is, ami legalább annyira pokoli. Azon töprengett, utána menjen-e, végül úgy döntött, nem teszi. Hadd legyen egyedül pár percig. Nash hosszú léptekkel átvágott a pázsiton, melyen alig egy órája még olyan jókedvűen ment végig a fűnyíróval. Anélkül, hogy egy pillantásra méltatta volna őket, elhaladt a virágok mellett, amelyek boldogan nyújtóztak a napsugarak felé, most, hogy végre nem fojtogatták őket a gyomok. Ösztönösen a sziklák felé vette az útját, melyek elválasztották a telkét az öböltől. Nagyon szerette ezt a helyet, részben ezért is költözött ide. Vadság és időtlen nyugalom keverékét érezte ebben a környezetben. Illik hozzám, gondolta gúnyosan, miközben zsebre dugta a kezét. A felszínen ő is nyugodt, elégedett embernek tűnt, ami az esetek többségében valóban mélyről fakadt. Mégis gyakran, talán túl gyakran is, nyugtalanság vett erőt rajta. Leült egy sziklára, és hagyta, hogy az öböl szépsége magával ragadja. Elnézte a sirályokat, a hullámokat, a hajókat. Nem mozdul innen, míg nyugalma, elégedettsége vissza nem költözik a lelkébe. Vett egy mély lélegzetet, hogy kitisztuljon a feje. Hála isten! Hála isten, hogy nem beszélt az érzelmeiről Morganának. Elegendőnek bizonyult egyetlen telefonhívás a múltból, hogy rádöbbenjen: az ő életében nincs helye a szerelemnek. Pedig már majdnem szerelmet vallott a lánynak. Majdnem elragadta a pillanat varázsa. És utána? Nyilván tervezgetni kezdték volna közös jövőjüket. Csalódottság vett erőt rajta újra. Az élet már csak ilyen, igazán tanulhatott volna a múltból. A kapcsolatok megromlanak legalábbis az övéi biztosan. A vérében van a kudarc.

130

Ujjai hol ökölbe szorultak, hol elernyedtek, ahogy próbálta lecsendesíteni háborgó érzéseit. Leeanne-re gondolt, majd kurtán, keserűen felnevetett. Elküldi neki a pénzt, és hipp- hopp már el is tűnt az életéből. Megint. Persze, csak addig, amíg el nem fogy az újabb kizsarolt összeg. És ez így fog menni egész hátralévő életében. - Nagyon szép itt. Morgana állt mögötte, hangja halkan, kedvesen csengett. Nash nem lepődött meg, hogy itt van. Sóhajtott. Gondolhatta volna, hogy utánajön - most nyilván magyarázatra vár. Kitalálhatna valami hangzatos mesét. Például, hogy Leeanne egy régi szeretője, akivel hiába szakított, nem hajlandó letenni róla. Vagy, hogy még érdekesebb legyen, mondhatná, egy maffiafőnök felesége, akivel részegen, félreértésből együtt töltött egy forró éjszakát, és azóta zsarolja. Hm, ez nem is rossz. Vagy esetleg megpróbálhatna a lányegyüttérzésére hatni, például azzal, hogy Leeanne egy szegény özvegy - néhai legjobb barátja özvegye -, aki olykor-olykor anyagi segítségért fordul hozzá. Mondhatná azt is, hogy a rendőrség kereste, adományért folyamodva a körzet lakóihoz bármit, csak a keserű igazságot nem. Morgana megsimogatta a vállát, és leült mellé a sziklára. Nem kérdezett, nem szólt semmit. Csak nézte az öblöt, mint a férfi. És várt. Olyan illata volt, mint az éjszakának. Mint a füstnek. Mint egy rózsának. Nash legszívesebben a lány mellére hajtotta volna a fejét, és csak ölelkezett volna vele, míg tehetetlen dühe el nem párolog• Pontosan tudta, előadhat bármilyen hihető, okosan kiagyalt mesét, Morgana csak az igazat hinné el neki. - Én is szeretem - felelte, mintha nem telt volna el időközben számos hosszú, szótlan perc. - Los Angelesben, ha kinéztem a lakásom ablakán, egy másik lakást láttam. Tulajdonképpen csak akkor döbbentem rá, mennyire bezártan éltem, amikor ideköltöztem. - Mindenki bezárva érzi magát néha, függetlenül attól, hol lakik - vont vállat a lány, és Nash combjára tette a kezét. - Én, amikor így érzek, elrepülök Írországba. Végigsétálok a kihalt tengerparton, és azokra az emberekre gondolok, akik ott jártak előttem, és akik majd ott járnak utánam. Arra gondolok, hogy semmi sem tart örökké. Bármilyen jó vagy rossz is legyen, eljár felette az idő, és új szakaszba lép. - Minden változik, de semmi nem vész el teljesen - bólintott a férfi.

131

- Pontosan - mosolygott Morgana. Két keze közé fogta Nash arcát, és a szemébe nézett. Mondd el, ha valami bánt! Lehet, hogy nem tudok segíteni, de ettől még örülnék, ha megosztanád velem. - Nincs mit mondanom. A lány szeme fájdalmasan megvillant. Sikerült megsértenem, gondolta a férfi keserűen. - Arra jó vagyok, hogy az ágyadba fogadj, de arra már nem, hogy a szívedbe is, ugye? csóválta meg a fejét rosszallóan Morgana. - Ne... nem erről van szó - sóhajtott Nash. Akárhogy is, nem hagyja, hogy a lány kihúzza belőle, amiről már rég eldöntötte, nem beszél senkinek. - Értem - bólintott Morgana, és visszahúzta a kezét. Egy. pillanatra kísértésbe esett, hogy ez egyszer bűbájjal nyugtassa meg a férfi elméjét, de letett róla. Nem lenne helyes, időlege a enyhülést adna csupán, mint egy tüneti kezelés, de nem szüntetné meg a kiváltó okot. Különben is, a mágia nem arra való hogy átszínezze mások érzelmeit, azzal csak fájdalmat okozna mindkettejüknek. - Megyek, befejezem a körömvirágágyást. Felállt. Semmi vádaskodás, semmi indulat. Talán még az is jobb lett volna ennél a hűvös belenyugvásnál. Amikor elindult visszafelé, Nash elkapta a kezét. Morgana látta, mennyire feldúlt az arca, mégsem szólt semmit, csak állt szótlanul. - Leeanne az anyám - szólalt meg színtelen hangon a férfi.

10. Az édesanyja. Nash gyötrődő arckifejezése láttán jobbnak látta, ha nem mutatja ki mélységes megdöbbenését. Milyen fagyosan beszélt vele, hogy megkeményedtek a vonásai! Pedig a nő a vonal túlsó végén nem volt más, mint az édesanyja. Mi késztethet egy férfit arra, hogy ennyire meggyűlölje, ennyire megundorodjon attól, akinek az életét köszönheti? Ráadásul ez a férfi... az ő kedvéért hajlandó volt felülemelkedni a családi kapcsolatok iránt érzett elfogultságán, és előítéletek nélkül megérteni az érthetetlent. Sértődöttség, állapította meg magában Morgana. Legalább annyira sértődöttnek tűnt a férfi hangja, arckifejezése, mint amennyire dühösnek. Kisfiús önteltsége, magabiztossága, könnyedsége egy csapásra szertefoszlott. Együtt érzett vele, de tudta, ezzel nem segít rajta. Bár olyan képességei volnának, mint Anastasiának, és magára vehetné Nash fájdalmának egy részét!

132

Leült mellé a sziklára újra, és megfogta a kezét. Ha a fájdalmában nem is tud osztozni, majd támogatja és szeretgeti. - Mondd el! Hol is kezdjem? - tűnődött el magában a férfi. Hogyan is magyarázhatná el azt, amit ő maga sem tudott megérteni és feldolgozni, még ennyi év után sem? Lepillantott egymásba kulcsolódó kezükre. Érezte, a lány mellette áll, próbálja megérteni, vigaszt nyújtani neki. Nem hitte volna, hogy ennyire szüksége lenne rá. Egyszeriben kiömlött belőle mindaz, amit eddig oly gondosan magában tartott. - Ismerned kellett volna a nagymamámat. Kissé... - Nash kereste a megfelelő udvarias kifejezést - ... szemellenzős volt. Sajnos mindenki mástól is elvárta, hogy elfogadja az általa megszabott játékszabályokat. Ha ki kellene emelnem a legjellemzőbb tulajdonságát, a tökéletes rugalmatlanság lenne az. Fiatalon lett özvegy, anyám még be sem töltötte a tizedik életévét. Nagyapám egy sikeres biztosítótársaság többségi tulajdonát hagyta rá, mégis a fogához verte a garast. Az a fajta nő volt, aki képtelen élvezni az életet, bármennyire is megtehetné. Nash elhallgatott, figyelte, ahogy a sirályok kiterjesztett szárnnyal vitorláznak az öböl felett. Ujjai nyugtalanul megvonaglottak Morgana kezében, de a lány csak hallgatott és figyelt. - Gondolom, ez nagyon szomorúan, sőt szívbemarkolóan hangzik: egy fiatal özvegy, akinek két kicsi lányt kell egyedül felnevelnie... De nagymama kimondottan élvezte a helyzetet. Élvezte, hogy ő a főnök, és Kirkland nagypapa özvegyeként alattvalóinak tekintette a lányait. Úgy nevelte őket, hogy mind a vallás, mind a szex tabu legyen a számukra. Anyámnál azonban nem jött be a dolog, ő tizenhét évesen teherbe esett, és fogalma sem volt, ki az apa. Bár a férfi úgy tett, mintha egy cseppet sem érdekelné már ez az egész, Morgana érezte a fájdalmát. - És te nem tudsz megbocsátani neki ezért. Nash sötét pillantást vetett a lányra. - Nem, nem ezért. Nagymama nyilván pokollá tette az életét abban a kilenc hónapban. Anyám mindig azt mondja, Ő csak egy szegény elhagyott lány volt, aki kegyetlenül megszenvedett apró kis botlása miatt. Nagymama persze az áldozatos mártír szerepében tetszeleg, aki évekig elviselte romlott leányát maga mellett. Az én véleményem viszont az, hogy a sors bölcsessége vagy szeszélye, aligha tudnám megítélni, összehozott két mérhetetlenül önző nőt egymással, akik magukon kívül senkivel sem törődtek az égvilágon ... - Anyád akkor jóformán még ki se nőtt a gyerekkorból, Nash - vetette ellen Morgana csendesen. A düh kemény, merev vonásokat rajzolt a férfi arcára. 133

- És ezzel rendben is volna? Csak, mert tizenhét éves volt, megbocsátható, hogy összefeküdt fűvel-fával, és azt sem tudta, ki az apám? Megbocsátható, hogy két nappal a születésem után otthagyott annál a keserű vénasszonynál, és huszonhat évig nem is hallottam felőle? Nash nyers érzelmei a lány szívébe markoltak. Morgana szerette volna szorosan magához ölelni, és csak tartani a karjában, míg át nem esik a nehezén, de mikor kinyújtotta felé a kezét, a férfi elhúzódott tőle, és felállt. - Azt hiszem, sétálok egyet. A lánynak gyorsan kellett döntenie. Vagy egyedül hagyja Nasht a fájdalmával, vagy ... Még mielőtt a férfi hármat léphetett volna, mellette termett, és megfogta a kezét. - Sajnálom. Nash keserűen megrázta a fejét. - Én sajnálom. Nem akartam elrontani a kedved. Morgana megcirógatta a férfi arcát. - Ne butáskodj! Köszönöm, hogy elmondtad. Nash ennek ellenére nem vette biztosra, hogy okosan tette. Még soha nem beszélt erről senkivel. Ocsmány íz maradt a szájában utána, félt, hogy most már nem szabadul tőle egész hátralévő életében. Letörten sóhajtott, és folytatta, ahol abbahagyta. - Ötéves koromig a nagymamám nevelt. Ekkor ment férjhez anyám húga, Carolyn. Egy hivatásos katonatiszthez ment hozzá. Az elkövetkező pár évben velük éltem, laktanyáról laktanyára költöztünk. A férje merev, szívtelen szörnyeteg Volt csak azért tűrt meg maga mellett, hogy ne kelljen Carolyn nyafogását hallgatnia. Persze, ha berúgott, ami gyakran előfordult, mindig megfenyegetett, hogy hazaküld a nagymamához A lány tisztán látta maga előtt a kisfiút, ahogy ott él a nagy semmi közepén, mindig csak rángatják ide-oda, és közben nem tartozik senkihez igazán. - Borzasztó lehetett. - Nehéz ezt már így utólag minősíteni. Az tény, hogy akkor még nem tudtam megfogalmazni, miért, de utáltam élni. Most felnőtt fejjel már tisztán látom, Carolyn a maga módján ugyanolyan ingatag teremtés volt, mint anyám. Előfordult, hogy még a csillagokat is lehozta volna nekem az égről, de egy perccel később már észre sem vette, hogy ott vagyok. Sokáig nem sikerült teherbe esnie, de aztán, amikor rájött, hogy gyereket vár - nyolc-kilenc éves lehettem -, azonnal hazaküldött a nagymamához. Nem kellett már neki a gyerekpótlék.

134

Morgana szeme könnybe lábadt, ahogy maga elé képzelte az ártatlan, tehetetlen kisfiút, akit oda-vissza lökdösnek az emberek, megfosztva őt a szeretetnek még csak a reményétől is. - Nagymama soha nem tekintett embernek, az ő szemében én csak egy baklövés sajnálatos következményét testesítettem meg. Talán ez fájt a leginkább - bólintott Nash, mintegy önmagának. - Minden pillanatban azt éreztette velem, hogy csak azért lélegzem, csak azért ver a szívem, mert meggondolatlan, lázadó leánya hibát követett el... - Tévedett - suttogta a lány elborzadva. - Talán. De az ilyesmi nem múlik el nyomtalanul, mint ahogy az sem, amit a férfiakról, legfőképp az apámról hangoztatott. Hogy a hús bűnébe esett, égetnivaló pokolfajzat, és én is nyilván ezt örököltem tőle, ezért vagyok ilyen lusta, csökönyös és gonosz, hogy csak a kedvenc jelzőit említsem. - Gúnyosan Morganára mosolygott. - Arról nem is beszélve, amit anyámtól örököltem ... - Rettenetes nőszemély lehet - bukott ki a lányból önkéntelenül. - Nem érdemel meg téged. - Nos, ez utóbbi állítással valószínűleg ő is egyetértene számtalanszor hangsúlyozta, hálás lehetek, hogy egyáltalán enni ad, és van fedél a fejem felett. Nos, nem mutatkoztam túl bálásnak, többször megszöktem. Tizenkét éves koromban felkarolt az állam, így kerültem nevelőotthonba. Nash finoman összerezzent a benne örvénylő érzelmek hatására. Egyre hosszabb léptekkel sétált fel-alá a pázsiton, ahogy elöntötték az emlékek. - Némelyik nem is volt olyan rossz. Törődtek a gyerekekkel, nemcsak a csekk érdekelte őket, amely havonta érkezett utánad. Ha rád mosolygott a szerencse, rövid időre magához vett egy igazi család. Egyszer engem is befogadtak, karácsonykor. A Henderson família. - A férfi hangja ellágyult, és megtelt őszinte csodálattal. - Hihetetlenül kedvesen viselkedtek. Úgy bántak velem, mint a saját gyermekükkel. Mindig süteményillat volt náluk, és rengeteg ajándék a karácsonyfa alatt, színes, fénylő csomagolópapírban, gondosan átkötve szalaggal. Amikor észrevettem, hogy a kandallópárkányra akasztott zoknik közül az egyiken az én nevem áll, majd kiugrottam a bőrömből örömömben ... Halkan, csillogó szemmel folytatta. - Kaptam tőlük egy biciklit. Mr. Henderson vette, használtan. Levitte a pincébe, és addig bütykölte, míg jobb lett, mint újkorában. Olyan pirosra festette, amilyenek a tűzoltóautók, és kifényezte a krómozott részeket. Azt akarta, hogy különleges legyen, és nem sajnálta rá az idejét. Megmutatta, hogyan kell baseballkártyákat erősíteni a küllőkre, hogy olyan hangja legyen, mint egy motornak ... Szégyenlős pillantása láttán a lány meglepetten oldalra biccentette a fejét. - Valami baj történt?

135

- Nem, dehogy ... igazán szép járgány volt, csakhogy én nem tudtam biciklizni. Ott álltam, majdnem tizenkét évesen és jóformán alig sejtettem, mi fán terem, amit kaptam... Morgana gondolkodás nélkül a védelmére kelt. - Emiatt igazán nem kell szégyenkezned! Nash sóhajtott, és megrázta a fejét. - Nem hinnéd, milyen nehéz tizenkét éves fiúnak lenni! Nagyon kiábrándító, ha a férfivá érés küszöbén még egy kétkerekűvel sem tudunk elboldogulni... Megcsodáltam jobbról. balról, és mindig találtam valami kifogást, miért nem ülhetek fel rá. Sok a lecke, kibicsaklott a bokám, esőre áll. Elég ügyesen füllentettem már akkor is, de az asszony, Mrs. Henderson rögtön átlátott rajtam. Egyik nap felkeltett kora reggel, amikor a többiek még aludtak, és kivitt a járdára. Pár óra alatt megtanított biciklizni. Fogta az ülést, és futott mellettem, miközben én tekertem. Ha elestem, megnevettetett. Amikor először sikerült egyedül végigmennem a járdán, elsírta magát. Még soha, senki ... Nem tudta befejezni a mondatot, úgy elszorult a torka. - Remélem, ezek után visszatért az emberekbe vetett hited - szipogta a lány meghatottan. - Valamelyest. Hat hónapig éltem együtt velük. Azt hiszem, ez volt életem legnagyszerűbb fél éve. - Fájó szívvel búcsút intett a szép emlékeknek. - Ahányszor kezdtem megszeretni valahol, a nagymamám rögtön megrántotta a pórázt, és hazaparancsolt. Egy idő után számolni kezdtem, hány nap van még hátra a tizennyolcadik születésnapomig, amikor már senki sem szólhat bele, hol és kivel lakom. Úgy éltem meg azt a napot, mint a felszabadulás pillanatát, és elhatároztam, soha nem is adom alább. - Elmentél otthonról? - Albérletbe. Hogy fedezzem alakbéremet, és legyen mit ennem, kipróbáltam pár "normális" munkát. - Sokatmondó pillantást vetett a lányra, melyben már némi humor is megcsillant. - Egy ideig például biztosítási ügynökként tevékenykedtem. Morgana, hosszú idő óta először, elmosolyodott. - Nehéz elképzelni. - Nem is tartott sokáig. Őszintén szólva a nagymamámnak köszönhetem, hogy író lett belőlem. Mindig jól fejbe vágott, amikor firkálni látott. - Tessék? - kérdezett vissza a lány. Nyilván félreértett valamit. - Fejbe vágott, ha írtál? - Azt hiszem, nem tudott azonosulni a vámpírvadászat erkölcsi mondanivalójával jegyezte meg enyhe gúnnyal a férfi. - Miután rájöttem, mennyire helyteleníti az írást, elhatároztam, hogy csak azért is írni fogok. Los Angelesbe költöztem, és elvállaltam egy huszadrangú munkát: filmes trükkökben kellett segítenem. Utána forgatókönyv-korrektor lettem, ami már csak azért is nagyon hasznosnak bizonyult, mert megismerkedtem a nagy nevekkel a szakmában. Végül sikerült eladnom a Kaméleont. Nagymama a filmforgatás közben halt meg. Nem mentem el a temetésére. 136

- Ha azt várod, szidjalak meg ezért, csalódást kell okoznom. - Fogalmam sincs, mit várok - dünnyögte Nash. Megállt egy ciprusfa alatt, és Morgana felé fordult. - Épphogy betöltöttem a huszonhatot, amikor kijött a film. Viharos sikert aratott, a szó szoros és átvitt értelmében is ... Egy csapásra híres lettem. Olyan volt, mintha felkapott volna egy hullám, és én csak szörföznék a tetején. Drágalátos rokonaim azután kezdtek el hívogatni, miután jelöltek a Golden Globe-díjra. A nagynéném kezdte, kellett neki a pénz, mert a férjét, miután őrmester lett, soha többé nem léptették elő, és nem tudta miből fedezni három gyermeke főiskolai tanulmányait. Utána jött anyám. Megdörgölte a homlokát a kezével, mintha szeretné letörölni a ráncokat, melyeket a neheztelés, a fájdalom és a keserű emlékek véstek rá. - Felhívott? - kérdezte a lány. - Rosszabb. Egész egyszerűen beállított hozzám. Kifejezetten nevetségesnek tűnt volna az egész jelenet, ha nem lett volna ugyanakkor olyan elszomorítóan szánalmas is. Kifestette magát, mint egy modem, pufók játék baba, és mikor ajtót nyitottam neki, közölte, hogy ő az anyám. A leginkább az vágott mell be, hogy felismertem magamat benne. Csak állt a verandán és mondta, mondta a magáét; hogy neki milyen hányattatott élete volt, satöbbi, satöbbi. A legszívesebben bevágtam volna az orra előtt az ajtót, és elreteszelem. Aztán bizonygatni kezdte, hogy tulajdonképpen tartozom neki, mert azzal, hogy megszült teljesen tönkretette az életét. Akkor vált el másodszor, és természetesen pénzt kért. Kiállítottam neki egy csekket. Nash fáradtan lehuppant a fa alá a fűre. A nap nyugodni tért, egyre hosszabbra nyúltak az árnyékok. Morgana mellé térdelt. - Miért adtál pénzt neki? - Mert erre kért. Mást egyébként sem tudtam volna adni neki. Az első csekk egy évig volt elég. Addig csak a nagynéném meg az unokatestvéreim hívogattak. Lustán ökölbe szorította a kezét, és ütni kezdte a combját. - Teltek a hónapok, és kezdtem azt hinni, nem hallok felőle többé. Később bebizonyosodott, hogy hiú ábrándokba ringattam magam. Életem végéig az orrom alá fogja dörgölni, neki köszönhetem, hogy megszülettem, és hogy hálásnak kell lennem ezért. Tulajdonképpen nem panaszkodhatom... pár ezer dollár alkalmanként, ennyit igazán megér nekem, hogy élek ... - Nincs joguk élősködni rajtad! - fakadt ki a lány, és tüzes pillantást vetett a férfira. - Ugyan, van pénzem, több is, mint elég. - Nem a dollárokról beszélek, hanem rólad. Nash felnézett, a tekintetük találkozott. - Emlékeztetnek rá, ki és mi vagyok. - Nem is ismernek! - vetette ellen Morgana dühösen. - Mint ahogy én sem ismerem őket. Ez azonban semmin sem változtat. Pontosan tudod, mi mindent örököl az ember a felmenőitől. A te örökséged a mágia, az enyém az önzés. 137

- Szabadságunkban áll elfogadni vagy elutasítani, amit örököltünk - rázta meg a fejét a lány -, és te egy cseppet sem hasonlítasz azokra, akiktől származol. A férfi Morgana vállára tette a kezét, ujjai merevek voltak, mintha fázna. - Jobban hasonlítok rájuk, mint gondolnád. Sokszor szembesülnöm kellett ezzel. Talán a menekülésről sikerült leszoknom, mert soha nem lyukadtam ki sehová. De pontosan tudom, ki vagyok. Valaki, aki azzal teszi a legtöbb jót a világnak, ha egyedül marad. Képtelen vagyok úgy tekinteni a vér szerinti rokonaimra, mint a Henderson családra. Néha kiállítok egy csekket, de utána kizárom őket az életemből, a gondolataimból, és újra egyedül akarok lenni. Így fogom leélni az életem: kötöttségek, kötelezettségek nélkül. A lány érezte, jobb, ha most nem vitatkozik vele - ahhoz túlságosan zaklatott még. Majd máskor bebizonyítja neki, mennyire téved. Nash, aki ebben a pillanatban épp átöleli, igenis képes a gyengédségre, a nagylelkűségre és a szeretetre, pedig egyikben sem lehetett része gyerekkorában. Mindet neki kellett felfedeznie önmagában - és sikerült. Eldöntötte, megajándékozza a férfit valamivel - még ha rövid időre is. - Nekem nem kell elmondanod, ki vagy - simította ki Nash haját az arcából gyengéden. Ismerlek. Nem kérek olyat, amit De tudnál megadni nekem. Nem fogadok el semmit, amit ne akarnál megadni nekem. - Az amulettjére kulcsolta a férfi kezét, majd arra a sajátját, és Nash szemébe nézett. - Ez fogadalom. A férfi érezte, a fém amulett egyre forróbbá válik a tenyerében. Döbbenten lepillantott, és látta, lüktető fényt sugároz magából. - Én nem ... - Fogadalom - ismételte Morgana. - Van valami, amit szívesen odaadnék neked, ha elfogadod. Bízol bennem? Nasht fura érzés kerítette hatalmába - mintha egy felhő hűvös, puha, súlytalan árnyékot vetne rá. Merev izmai ellazultak szeme kellemesen elnehezedett. Távolból hallotta a saját hangját, amint a lány nevét mondja, majd álomba merült. Mikor felébredt, a nap újra melegen, fényesen ragyogott Madárdalt hallott, és sziklaágyban csörgedező patak csobogását. El sem tudta képzelni, hol lehet, ezért zavartan felült. Egy széles, dimbes-dombos réten találta magát, mely telis- tele volt színpompás vadvirágokkal és pillangókkal. Pár lépés, re tőle egy szelíd szemű őzike állt, és kíváncsian méregette. Lustán zümmögtek a méhek, halkan susogott a szél a hosszú zsenge zöld fűszálak között. Halkan felnevetett, és megtapogatta az állát, hátha Rip Van Winkle szakálla nőtt. Félelme azonban alaptalannak bizonyult - nem nőtt szakálla, és öregember sem lett belőle, sőt, még talán soha nem érezte magát ilyen frissnek életében. Felállt, és végigtekintett a több hektár hullámzó füvön meg virágon. Az ég nagy, kék kupolaként borult a tájra; mint tavasz közepén. 138

Kavargott benne valami, puhán, mint ahogy a szellő rezegtette a fűszálakat. Egy pillanattal később már azt is tudta, mi: derű. Teljes béke töltötte ki a szívét. Ekkor hallotta meg a zenét - szívszorító szépségű hárfaszót. Elmosolyodott, és a hang irányába indult. A virágok hajbókoltak a nyomában, a pillangók felriadtak álmukból, és morcosan odébb libbentek. A patak partján talált rá a lányra. A víz ezer apró csillámban tükrözte vissza a nap sugarait; a sziklák simán tündököltek a fényben, a színük, mint a drágaköveké. Morgana hosszú fehér ruhája szétterült a füvön, arcát széles karimájú kalap árnyékolta, melyet kacéran oldalra csapott. Kis aranyhárfát tartott az ölében, az ujjai finoman táncoltak a húrokon. Felnézett, ragyogó mosollyal jutalmazta a férfit, és játszott tovább. - Mit keresel itt? - kérdezte Nash. - Rád vártam. Kipihented magad? Nash lekuporodott mellé, és óvatosan átkarolta a vállánál. Valódi volt, érezte bőrének melegét a selymen át. – Morgana... - Tessék, Nash - nevetett rá a szemével a lány. - Elárulnád, hol vagyunk? Morgana ismét végigfuttatta az ujjait a húrokon - a hárfaszó úgy terjeszkedett szét a levegőben, mint valami nagy, tarka madár szárnya. - Az álmodban - felelte egyszerűen -, ami az én álmom is egyben. - Félretette a hárfát, és megragadta a férfi kezét. - Ha jól érzed itt magad, maradhatunk még egy ideig. Ha jobban szeretnél valahol máshol lenni, csak szólj! - folytatta könnyed, természetes hangon. - Hogyan lehetséges ez? - Szükséged volt rá, és elfogadtad tőlem - felelte a lány, és az ajkához emelte Nash kezét. Megtehettem, mert szeretlek. A férfi, meglepő módon most nem érzett ijedtséget a vallomás hallatán - Morgana szavai könnyedén, ellenállás nélkül találtak utat a szívéhez. Elmosolyodott. - Ez most valóság? A lány hozzádörgölte az arcát a kézfejéhez, majd újra megcsókolta. - Az lehet, ha kívánod - bólintott, és finoman megharapdálta az ujjait. Vágyszikrák röppentek ide-oda körülöttük. - Ha kívánsz ...

139

Nash levette Morgana kalapját, és félredobta. A lány haja úgy hullott alá a vállára és a hátára, mint a vízesés. - Most el vagyok bűvölve? - Nem jobban, mint én - duruzsolta Morgana, majd két kezébe fogta a férfi arcát, és magához húzta, hogy megcsókolhassa. - Kívánlak, Nash! Szeretkezz velem, itt és most, mintha ez lenne az első, az utolsó, az egyetlen alkalom! A férfi, ha akart volna, sem tudott volna ellenállni. De nem is akart. Miért is akart volna, ha ez álom csupán? Nem számított semmi más, csak a lány elfogadó ölelése, bizsergető csókjai. Morgana többet nyújtott, mint amire egy férfi valaha is vágyhat - csupa selyem érintése, csupa méz csókja teljesen elbűvölte, miközben elolvadt a karjában. Amikor a puha Zöld fűre fektette, és végigsimított a testén, úgy tűnt, mintha nem is lennének csontjai. E helyütt nem létezett az idő. Nash azon kapta magát, hogy hosszasan elmerül az apró, de annál bájosabb részletekben - a lány hosszú, bársonyos hajának simogatásában; szája csücskének incselkedő ízében; nyakának bódító illatában. Morgana felkínálkozott neki, ő pedig beleveszett bársonyos bőrének mezítelen mámorába. A lány halk sóhajától még a levegő is megrészegült. Nem is sejti, milyen könnyen ment, hogy ideát találkozzanak, gondolta Morgana, miközben ajkuk összeforrt. Bármennyire különböztek is egymástól, álmuk, és benne ők, eggyé váltak. Még ha csak pár óráig tart is, osztoznak egymásban és a békében, melybe a lány burkolta őket. A férfi felnézett Morgana mosolygó arcába, és elsötétült pillantással végighúzta egy ujját az arcán. - Szeretném, ha ez valóság lenne. - Akkor az lesz. Bármi, amit szeretnél, megvalósul. Nash kísérletképpen megcsókolta a lányt. Igazat mondott a csók valódinak tűnt, akárcsak a vágy, amely eluralkodott raj¬ta, ahogy Morgana ajka lágyan megnyílt előtte. A férfi hagyta, hogy magával ragadja az élmény, keze gyengéden a lány mellére siklott, érezte, milyen gyorsan és erősen ver a szíve. Lassan, hogy a pillanat még hosszabbra nyúljon, kigombolta az apró gyöngyöket Morgana ruháján. Mezítelen bőre szinte perzselt a forróságtól, miközben Nash felderítette a már ismerős tájakat a testén. Ahogy a férfi ujjai egyre lejjebb vándoroltak, találkozott a pillantásuk. A lány hosszú pillái alatt a szeme teljesen elsötétült, és fátyolossá vált. Nash könnyed csókokkal borította Morgana mellének gömbölyded hajlatát. Íze méz, illata rózsaszirom.

140

Elégedetten felsóhajtott, és körkörösen csókolgatta tovább a formás kis dombocskát, míg fel nem ért a csúcsára. Akkor finoman harapdálni kezdte; a lány nyöszörgése arról árulkodott, hogy vágya már-már fájdalmassá válik. Egyre lázasabban ölelték egymást. Morgana vadul belemarkolt a férfi hajába, teste ívben hátrafeszült, megmerevedett, majd reszketve hullámzani kezdett. Tekintete döbbenettel vegyes élvezetet tükrözött. - Hogyan lehetséges ... ? - kérdezte, miközben teste még mindig a váratlan kéjtől lüktetett. - Mágia - felelte a férfi, miközben mohón csókolta tovább a felhevült hajlatokat. - És ez még csak a kezdet. .. Olyan magaslatokba repítette a lányt, ahol még soha nem járt korábban. Morgana keze és ajka pedig ugyanolyan szabadon becézte Nash testét, mint a férfié az övét - egyszerre ragadta el őket a mámor, újra és újra. Összeolvadt testek, sóhajok. Suttogó kérés, ziháló válasz. Morgana hevesen leráncigálta Nash ingét, hogy ő is megízlelhesse széles mellkasának meztelen bőrét. A férfi vére forrt, pulzusa felszökött. A paradicsom e kis szegletét ugyan a lány álmodta köréjük, de Nash tette igazán azzá, ami. Minden egyes alkalommal, amikor az ajkuk összeforrt, a bűbáj erősebbé vált. Morgana, egyszerre birtoklóan és bátorítóan, végigsimított a férfi testén, és elégedetten elmosolyodott, ahogy az izmok sorra összerándultak érintése nyomán. Nash szerette volna, hogy a lány ugyanolyan kétségbeesetten kívánja őt, mint ő Morganát. Elvakult szenvedéllyel egyre vadabbul csókolta a lányt. Amikor finoman megharapta a combját, reszketeg sóhajtás hagyta el Morgana ajkát; ökölbe a szoruló keze füvet markolt. Összeforrtak a férfi és nő közötti legszorosabb közelségben. Izzadtságtól fénylő testük olajosan siklott egymáson. Nash mohón magába itta a lány arcának kéjes rándulásait, szívének szilaj lüktetését. Morgana felsóhajtott, pillái megremegtek, és kinyitotta a szemét. Összekulcsolták az ujjaikat, és együtt lépték át a józanság határát. A férfi álmosan, elégedetten hajtotta a lány mellére a fejét. Szívének dobogása elandalította - a szeme lecsukódott. Érezte a napsugarak melegét a hátán, a lágyan csobogó kis patak partján illatozó vadvirágokat; hallotta a madarak önfeledt dalát, ahogy egymást szólítják szerelmesen. Morgana bágyadtan felsóhajtott alatta, és simogatni kezdte a haját. Talán hibát követett el, amikor belenyúlt a férfi érzéseibe, és békét adott neki - mégsem fogja megbánni soha. - Morgana ... 141

A fátyolos hang hallatán a lánynak mosolyognia kellett. - Most aludj! - suttogta Nashnek kedvesen.

A férfi Morgana felé nyúlt a sötétben, de az ágy üres volt mellette. Kábán kinyitotta a szemét - a saját ágyában feküdt, a saját házában. A szobát megülte a kora hajnal néma csendje. - Morgana! - kiáltott, pedig tudta, a lány nincs ott. Vajon álmodik megint? Nehézkesen kikászálódott az ágyból. És ha mégsem álmot látott? Semmi sem tűnt valóságosabbnak, élettel telibbnek és jelentőségteljesebbnek, mint emlékei a meseszép rétről. Hogy kicsit kitisztuljon a feje, a nyitott ablakhoz lépett, és vett pár mély lélegzetet. Szeretkeztek - úgy, mint még soha - a patak partján. Lehetetlen. Megtámaszkodott az ablakpárkányon, és nagy kortyonként itta magába a levegőt. Az utolsó dolog, amire emlékszik korábbról, hogy az oldalsó udvaron üldögéltek a ciprusfa alatt, és ő elmesélte Morganának ... Összerázkódott. Elmesélt a lánynak mindent, kiteregette a családi szennyest. Pedig nem lett volna szabad. Zaklatottan a hajába túrt, és elkezdett fel-alá járkálni a szobában. Az az átkozott telefonhívás! Akárhogy is, Leeanne hívásának köszönhette, hogy nem követett el egy még sokkal súlyosabb hibát. Nem vallott szerelmet Morganának. Szerencsére. Az még annál is rosszabb lett volna, mint hogy elmesélt neki mindent a családjáról, a gyerekkoráról. Így legalább nem táplál vérmes reményeket a kapcsolatuk a jövőjét illetően. Ha elmondta, hát elmondta - ezt már nem lehet meg nem történtté tenni. Együtt kell élnie azzal a kínos érzéssel, hogy a lány ismeri a titkát. De mi történt azután? Beszélgettek a fa alatt, és... talán elaludt? Nyilván álmodta azt a rétet. Vagy mégsem? Olyan tisztán élt az emlékeiben - még most is maga elé tudta idézni a virágok illatát, a lány perzselően forró, mezítelen testét, ahogy finoman hullámzani kezd az érintése nyomán. Úgy érezte, minden, amit addig gondolt és tett, abban a leírhatatlanul boldog egyesülésben csúcsosodott ki, ott, a patak partján. Csodálatos volt együtt heverni a füvön a nővel, akit szeretett, és érezni az együvé tartozás békéjét. Csak álmodta az egészet, nyugtatta meg magát, amikor elhatalmasodott rajta a félelem. Elszunyókált a fa alatt, mindössze ennyi történt. Akkor hogy lehet most, kora hajnalban itt a szobájában egyedül? Morgana műve az egész - elbűvölte, azután magára hagyta. Megtántorodott, és visszaült az ágyra. 142

Ezt nem ússza meg szárazon! Dühösen felállt, de vissza is ült nyomban. Eszébe jutott az a végtelen béke és derű, amelyet a réten ébredve érzett. A ragyogó napsütés, a szívszorító szépségű hárfaszó, és a még ennél is szívszorítóbb szépségű lány, ahogy pengeti a húrokat a patak partján, majd rámosolyog, és... Amikor megkérdezte tőle, hogyan lehetséges mindez, azt felelte: "Megtehettem, mert szeretlek." Szédülni kezdett, a tenyerébe temette az arcát. Talán csak képzelte az egészet Morganával együtt. Talán most is Los Angeles-i lakásában van, és lassan ébredezik élete legelevenebb álmából ... Igen, ez lesz a magyarázat. Boszorkányok márpedig nincsenek, mint ahogy varázslat sincs. Óvatosan a nyakához nyúlt, és megmarkolta a követ, amely a nyakláncán lógott. Szóval mégis igaz. Morgana létezik, és szerelmes belé. A legrosszabb az egészben, hogy ő is szerelmes a lányba. Pedig nem akart az lenni. A szerelem őrültség. Mégis belészeretett, eszeveszetten, és nem telt el óra anélkül, hogy ne gondolt volna rá. Hogy ne kívánt volna vele lenni. Hogy el ne tűnődött volna azon, mi lenne, ha mégis... , ha mégis sikerülne vele? Ez tűnt a legképtelenebb gondolatnak ebben a képtelen helyzetben. Újra át kell gondolnia az egészet, lépésről lépésre. Megadta magát a fáradtságnak, végignyúlt az ágyon, és belemeredt a sötétségbe. Rabul ejtette az érzékeimet. Márpedig ez nagyon messze van a szerelemtől. Biztonságosan messze. Egy férfi hosszú, boldog életet élhet az érzékek rabságában egy vonzó nő oldalán. Minden reggel mosollyal ébredne az arcán, tudván, hogy van egy észvesztően csinos szeretője. Képzelete szárnyakat kapott, már látta is maga előtt, ahogy ők ketten ... Ez Így nem lesz jó. Már megint csak rá gondol, feddte meg magát mogorván. Mindig csak rá gondol. Talán az lenne a legjobb, ha elutazna valahová, ahol kiverheti Morganát a fejéből. Már ha ez lehetséges egyáltalán. A kétely mázsás kőként nehezedett a szívére. Honnan veszi már most, mielőtt elutazott volna, hogy ez lehetetlen? Onnan, hogy ami köztük van, több mint testi vonzalom, vallotta be magának. Messze túlnőtt a kéjen - életében először megtette a nagy lépést a félelmetes, sz betűs érzésig.

143

A lány nyilván megbűvölte! Úgy ült fel az ágyon, mint akit megcsípett a darázs. Igen, ez az oka mindennek - Morgana boszorkány, aki csak csettintett egyet, és ő már ott is hevert a lábánál! Ezt nem gondolhatod komolyan, suttogta egy halk hang a bensőjében, de ő most nem akar rá hallgatni. Reggel majd szembenéz a boszorkánnyal, és miután végzett vele, új életet kezd. Nash Kirkland megint független lesz, de legfőképpen ... Ura önmagának.

11. Különös érzés volt, így, hétfő reggel, hogy nem ment ki. nyitni a boltot, ugyanakkor jól is esett, nemcsak Morgana fáradt testének, de elméjének is. Átszólt telefonon Mindynek, és máris megkönnyebbült egy kicsit a lelkiismerete. A lány megígérte, hogy kiragasztja az ajtóra, hétfőn kivételesen csak délben nyitnak. Máskor is vett már ki szabadnapot, de akkor általában remekül érezte magát - nem úgy, mint most. Lesétált hálóköntösében a lépcsőn, kissé szédült, és a hányinger is kerülgette, mivel alig aludt az éjjel. A kocka el van vetve, gondolta. Tegnap végleg kicsúszott a kezéből az irányítás. Megadó sóhajjal a konyha felé indult, hogy feltegye a teavizet. Tulajdonképpen soha nem is sikerült megkaparintania teljesen. Aki rendelkezik valamilyen hatalommal, az tudja csak igazán, mindig adódnak olyan helyzetek, melyekben egy sokkal hatalmasabb erő veszi át az irányítást. Óvatosan a hasára tette a kezét, és miközben forrt a teavíz, az ablakhoz lépett. Azon tűnődött, vihar közeledtét érzi-e, vagy csak saját kavargó gondolatai nem hagyják nyugodni. Luna hozzádörgölőzött a lábához párszor, de azután megérezte gazdája nyomott hangulatát, és nesztelen léptekkel magára hagyta. Nem arra született, hogy elvegye az eszét a szerelem, és, mint egy érzelmi lavina, maga alá temesse. Márpedig ez történt - minden megváltozott, mióta Nash belépett az életébe. A választás szabadsága persze most is rendelkezésére állt, és ő döntött is. Nem lesz könnyű. Az igazán fontos dolgok ritkán azok. Nehézkesen a tűzhely felé fordult, hogy levegye a teát. Még ki sem hűlt a bögréjében, amikor hallotta, hogy benyitnak az ajtón. - Morgana!

144

Nagyot sóhajtott, majd még két bögrébe töltött a teából, miközben az unokatestvérei besétáltak a konyhába. - Látod? - vetett Anastasia sokatmondó pillantást Sebastianre, és Morganához sietett. Ugye, megmondtam, hogy nem érzi jól magát! Morgana adott egy cuppanós puszit az arcára. - Ugyan, jól vagyok. - Mondtam, hogy jól van - vigyorgott Sebastian, és bekapott egy süteményt a konyhaszekrényen lévő dobozból. - Csak egy kicsit rosszkedvű. Ami azt illeti, tényleg olyan hangos, kétségbeesett jeleket küldtél, hogy képes voltam felkelni a kedvedért dél előtt... - Sajnálom - mentegetőzött Morgana, és a fiatalember felé nyújtotta az egyik bögrét. - Azt hiszem, nem szerettem volna egyedül lenni. - Látom, hogy nem vagy jól - kötötte Anastasia az ebet a karóhoz. Még mielőtt kipuhatolhatta volna, mi a baj, Morgana biztonságos távolságra lépett tőle. - Nagyon rosszul aludtam, ennyi az egész. Sebastian elgondolkodva kortyolt egyet a teájából. Már korábban felfigyelt kisebbik unokahúga sápadt arcára és karikás Szemére. Valami más is felvillant előtte, amit Morgana minden erejével igyekezett elrejteni előlük. Türelmesen hátradőlt - előre élvezte, hogy újra összemérheti vele az erejét. Nem sokáig titkolózhat előtte, fogadkozott magában. - Van egy kis bibi a lovagoddal, ugye? - Semmi olyan, amivel ne tudnék egyedül is megbirkózni köszönöm. - Ne piszkáld már, Sebastian! - szólt rá Anastasia az unokabátyjára. - Vitatkoztatok Nashsel, Morgana? - Nem - sóhajtott a lány, és fáradtan lehuppant egy székre. - Nem - ismételte -, de tényleg miatta aggódom. Sok mindent mesélt magáról tegnap. Főleg a családjáról. Mivel Morgana legalább annyira megbízott unokatestvéreiben, mint amennyire szerette őket, elmesélt nekik mindent Leeanne hívásától kezdve egészen addig, míg a férfi álomba nem merült a ciprusfa alatt. Hogy utána mi történt, arról nem beszélt - az csak rá meg a férfira tartozott. - Szegény fiú - dünnyögte Anastasia. - Borzasztó lehetett a gyerekkora, senki sem szerette igazán. - A baj csak az, hogy emiatt azt hiszi, ő is képtelen a szeretetre - jegyezte meg Morgana gondterhelten. - Ki hibáztathatná azért, hogy fél bízni az érzelmeiben? - Például te. Morgana szúrós pillantást vetett Sebastianre, de azután rájött, semmi értelme veszekednie vele, csak mert ennyire érzékeny - és mert ennyire igaza van. 145

- Nem hibáztatom érte, csak ... fáj és elszomorít. Fogalmam sincs, hogyan kell szeretni valakit, aki képtelen, vagy nem akar viszontszeretni. - Időre van szüksége - vetette közbe Ana. - Tudom. Azon gondolkodom, mennyi időt adhatok neki. Fogadalmat tettem: nem kérek tőle többet, mint amennyit magától is adna. - Fátyolossá vált a hangja, nyelt egyet. - Ezt pedig soha nem fogom megszegni. Kezdett áttetszővé válni a fátyol, mellyel a lánya gondolait védte. Sebastian kihasználta a helyzetet - gyorsan, mint egy ostorsuhintás, megragadta kisebbik unokahúga kezét, és mélyen a szemébe nézett. Pillanatokon belül elernyedt a szorítása. - Ó, istenem, Morgana ... te gyereket vársz! Az illetéktelen behatolás a legrejtettebb gondolataiba rendkívül feldühítette a lányt. Felpattant, és nem sok hiányzott, hogy jól beolvasson unokabátyjának, Sebastian pillantása azonban törődésről, szeretetről árulkodott. - Az ördögbe is, Sebastian! Nem gondolod, hogy egy nő saját maga szeretné bejelenteni az ilyesmit? - Nyugodj meg, és ülj le! - kérte a fiatalember aggódva. Ha Anastasia nem inti le, a karjaiba kapja a lányt, és maga ülteti le egy székre. - Mióta? - kérdezte Ana. - A tavaszi napéjegyenlőség óta - sóhajtotta Morgana. - Pár napja tudom csak biztosan. - Jól érzed magad? - lépett hozzá unokanővére, és mielőtt válaszolhatott volna, finoman a hasára tette a kezét. - Megengeded? Bár pillantását nem vette le Morganáról, figyelme egyre mélyebbre hatolt. Érezte meleg bőrét a köntöse alatt, pulzusa lüktetését, vérkeringését. Igen. Ott volt a megformálatlan, alvó kis élet is. Elmosolyodott. - Jól vagytok mindketten. - Csak egy kicsit nehézkesnek érzem magam ma reggel - mosolygott vissza Morgana, és unokanővére karjára tette a kezét. - Ne aggódjatok értem! - Le kellene ülnöd vagy feküdnöd, míg vissza nem jön a színed - vetett rájuk Sebastian morcos pillantást. Kissé kényelmetlenül érezte magát, hogy kisebbik unokahúgára, akivel annyira szeretett kötözködni, most egy jó darabig úgy kell vigyáznia, mint egy hímes tojásra, hiszen várandós. Morgana nevetve hozzáhajolt, és megpuszilta. - Mi van, bátyus, izgulsz értem? - kérdezte csúfondárosan majd jó kislány módjára helyet foglalt. - Ajánlom is! - Miután a család Írországban van, Anára és rám hárul, hogy a gondodat viseljük. 146

Anastasia helyeslően bólogatott, és újratöltötte Morgana poharát a lány helyett. Unokahúga rosszalló pillantást vetett rá, de azért megköszönte. - Mégis, miből gondoljátok, hogy a gondomat kell viselni? Sebastian vállat vont. - Én vagyok a legidősebb, vagy nem? És tudni szeretném mik Kirkland szándékai! Ana szélesen elvigyorodott a pohara mögött. - Jézusom, Sebastian, nem tűnt fel, hogy már nem a közép- korban élünk? Csak nem akarod párbajra hívni, mert nem kérte meg rögtön Morgana kezét? - Én nem venném ezt az egészet ennyire félvállról - jegyezte meg a fiatalember sötét pillantással. - Tisztázzunk valamit! Morgana, szeretnél anyai örömök elé nézni? - Már most is részem van az "anyai örömökben". Unokabátyja komoran megragadta a kezét, és nem engedte el, míg a szemébe nem nézett. - Nagyon jól tudod, hogy értem. Természetesen tudta. Sóhajtott. - Bár csak pár napom volt gondolkodni, mit tegyek, alaposan megfontoltam mindent. Még van egy kis időm, hogy eldöntsem, akarom-e a gyereket. Tudom, téged még a terhességmegszakítás gondolata is felzaklat, Ana. Unokanővére megrázta a fejét. - A döntés kizárólag a tiéd. - Tisztában vagyok vele. A különös az, hogy védekeztem, mégis megfogant a baba. Nyilván a sors akarta így. Mélyen a szívembe néztem, és tudom, nem véletlenül érkezik... Nem véletlenül ő, nem véletlenül most, és nem véletlenül ettől a férfitól - tette hozzá sokatmondó pillantással. - Bármennyire félek is, ezt biztosra veszem. A válaszom tehát: igen. Szeretném megszülni a gyereket. Sebastian elégedetten bólintott. - És Nash? Ő mit szól ehhez? Morgana még ki sem nyitotta a száját, az unokabátyja már értett mindent. - El sem mondtad neki?! - mennydörögte. A lány pillantása olyan éles volt, hogy tőből levághatta volna tíz férfi lábát vele. - Nagyon ajánlom, takarodj ki a fejemből, különben meztelen csigává változtatlak! - Azért csak válaszolj! - követelte Sebastian. - Én is csak pár napja vagyok biztos benne - állt fel a lány újra, és hátravetette a haját. Azok után, ami tegnap történt, nem hozakodhattam elő vele. 147

- Joga van tudni - jegyezte meg Ana csendesen. - Szerintem is - morogta Morgana. Próbált uralkodni magán, ami sikerült is, bár a keze önkéntelenül is ökölbe szorult. - Meg fogom mondani neki, ha úgy érzem, készen vagyok rá. Remélem, nem hiszitek, hogy így akarom magamhoz kötni?! Amikor egy könnycsepp gördült végig az arcán, maga is meglepődött. Türelmetlenül letörölte. - Természetesen nem - felelte Sebastian. - A döntés az övé. Már most megfogadta, ha Nash esetleg rosszul döntene, örömmel kettétöri a fontosabb csontjait, a hagyományos módon. - Sebastiannek igaza van, Morgana - állt fel Ana is aggódva, de határozottan, és átölelte unokahúgát. - Ezt a döntést neki kell meghoznia, mint ahogyan te is meghoztad a tiédet. Addig azonban nem tehet semmit, míg nem értesül róla. - Igazatok van - sóhajtott Morgana, és unokanővére vállára hajtotta a fejét. - Még ma reggel elmegyek hozzá, és megmondom neki. Sebastian is felállt, és megsimogatta kisebbik unokahúga haját. - Melletted leszünk. Morgana rávillantotta szokásos csúfondáros mosolyát. - Csak ne túl közel. ..

Nash forgolódott az ágyában, és a kispárnájába nyöszörgött. Mostanában rengeteget álmodott; úgy követték egymást a képek az elméjében, mintha egy film jelenetei lennének. Elsősorban és többnyire Morganát látta, ahogy rámosolyog, ahogy felé int, miközben pillantása csodálatos, közös jövőjük ígéretével terhes. A lány jelenlététől erősnek, életvidámnak érezte magát. Nagymamája is megjelent olykor-olykor a képzeletében, ahogy villogó szemmel elnáspángolja elmaradhatatlan fakanalával, és folyton csak azt hajtogatja, milyen mihaszna gyerek is ő. Látta magát, ahogy élénkpiros kerékpárjával egy külvárosi járdán biciklizik. A baseballkártyák hangosan kattogtak a küllők között, haját kócosra borzolta a szél. Az anyja lépett hozzá, túlontúl közel, és széles mozdulatokkal azt magyarázta, vér a véréből, és ezért tartozik neki, tartozik, tartozik... Megint Morgana, ahogy önfeledten, csúfondárosan felnevet, hátrarázza hosszú, ébenfekete haját, és seprűnyélen átcikázik az öböl sötét vize felett.

148

Megint ő, ahogy alámerül egy fortyogó üstben, melyet nagymamája keverget azzal az átkozott fakanállal. Valaki felvihog Morgana - vagy az édesanyja? - hangján. Felült az ágyában, zihálva, és pislognia kellett, olyan erősen tűzött be a nap a szobába. Reszketeg kézzel megdörgölte az arcát. Pompás. Nem elég, hogy belebolondult a lányba, kezd megbolondulni is. Vajon ezt is neki köszönheti? - tűnődött el magában. Befurakodott az elméjébe, hogy azt gondolja, amit ő akar? Ha így van, az már tényleg több a soknál! Kikászálódott az ágyból, és megbotlott saját cipőjében. Káromkodva félrerúgta, és lomhán zuhanyozni indult. Összekapja magát, és szépen elbeszélget a bájos Nyugati Boszorkánnyal, de el ám! Míg Nash a víz alá tartotta a fejét, Morgana bekanyarodott a férfi autófeljáróján. Egyedül jött, még Lunának sem engedte, hogy elkísérje. A macska sértődötten hátat fordított neki, és felháborodottan tekergő farokkal faképnél hagyta. Morgana sóhajtott, és megfogadta útközben, valahogy kibékíti az állatot. Majd beugrik visszafelé a Halászmólóra; pár ízletes tengeri herkentyűvel egész biztosan sikerül meglágyítania Luna szívét. Egyelőre azonban a saját szívével kellett törődnie. Közelhajolt a visszapillantó tükörhöz, és szemügyre vette az arcát. Elégedetlen mormogással dőlt hátra. Hogyan hihette, hogy egy kis smink képes lesz eltüntetni fáradtságának és agyonhajszoltságának jeleit? Összeszorította az ajkát, és vetett egy pillantást a ház felé. Nash egész egyszerűen nem láthatja így. Nem közölheti vele a hírt ilyen állapotban - lerí róla, hogy sérülékeny és szüksége van rá. Már így is épp elegen élősködnek a férfin. Eszébe jutott, hogy első találkozásuk alkalmával azt gondolta Nashről: íme, egy tökéletesen gondtalan ember. Talán az is lehetett még akkor, vagy legalábbis sikerült elhitetnie mindenkivel. Ha a férfinak joga van elégedettnek látszani, akkor neki miért ne lenne? Vett egy mély, megnyugtató lélegzetet, és halkan mormolni kezdett egy varázsigét. Kisvártatva eltűntek a ráncok a szeme körül, és visszatért az arcába a szín. Amikor kilépett az autóból, már egyáltalán nem látszott rajta, hogy alig aludt valamicskét az éjjel. A szíve ugyan kissé gyorsabban vert a kelleténél, de ez nem zavarta. Az azonban zavarta volna, ha Nash észreveszi, milyen reménytelenül szerelmes belé, és mennyire retteg elárulni neki a titkát. Könnyed mosolyt erőltetett magára, és kopogott az ajtón. Gyomra önkéntelenül is görcsbe rándult. A férfi halkan szitkozódva gyorsan magára kapta a farmerját.

149

- Egy pillanat! - kiáltott ki az ablakon, majd miután felhúzta a cipzárt, elindult lefelé a lépcsőn mezítláb, morogva, meztelen felsőtesttel. Kinek van képe zavarni még a reggeli kávéja előtt? - Igen? - tárta ki az ajtót bosszúsan, majd megmerevedett, és csak bámulta a lányt szótlanul. Morgana frissnek látszott, és gyönyörűnek, mint a hajnal, ugyanakkor fülledtnek és érzékinek is, mint az éjfél. Csoda, hogy a zuhanyozástól még mindig nedves bőre nem kezdett el gőzölögni ... - Szia! - hajolt felé a lány, és szájon csókolta. - A zuhanyzóból rángattalak ki? - Majdnem - ismerte el Nash, és zavarában csöpögő hajába túrt. - Hogyhogy nem vagy a boltban? - Szabadnapot vettem ki - vont vállat Morgana, és beőgyelgett az ajtón. Igyekezett természetesen beszélni, mozogni, viselkedni. - Jól aludtál? - Ha tudnád ... - sóhajtott a férfi, és elkomorult a tekintete. - Mit műveltél velem, Morgana? - Én? Semmit nem műveltem veled - védekezett a lány, és erőltetetten elmosolyodott. Úgy látom, szükséged van egy jó erős kávéra. Mindjárt fel is teszem. Már indult is a konyhába, de Nash megragadta a karját. - Majd én főzök magamnak. A férfi dühös pillantása láttán Morgana összevonta a szemöldökét, és lassan bólintott. - Rendben. Jöjjek vissza később? - Maradj! Minél előbb tisztázzuk a dolgokat, annál jobb. - Ezzel Nash elindult a konyha felé. A lány lehunyta a szemét. Tisztázzuk, visszhangzott benne a szó, és baljós előérzet fogta el. Ezzel az erővel azt is mondhatta volna, fejezzük be ... Összefonta a karját maga előtt, majd elindult a férfi után a konyhába, de inába szállt a bátorsága. A nappaliba ment inkább, és leült egy szék szélére. Nashnek kávéra van szüksége, neki pedig egy percre, hogy összeszedje magát. Nem hitte volna, hogy ilyen dühösen, ilyen ellenségesen fogadja majd a férfi, mint ahogy azt sem, hogy ez ennyire fájni fog neki. Ugyanaz a keserűség és fagyos zárkózottság látszott Nash tekintetében, mint tegnap, amikor Leeanne-nel beszélt. A lány felállt, és sétálgatni kezdett a nappaliban, egyik kezét a méhe fölé téve, hogy védje az új kis élet csíráját. Mert megvédi, bármi áron, fogadta meg magában. Amikor a férfi visszatért egy gőzölgő csészével a kezében, Morgana az ab laknál állt, tekintete szomorúságot tükrözött. Ha Nash nincs meggyőződve arról, hogy ez csak valami álca, talán még bánatosnak, sőt, sebezhetőnek is találta volna.

150

De meg volt győződve a legrosszabbról. Egy boszorkány különben is sebezhetetlen. - Meg kellene locsolnod a virágaidat - kezdte a lány. - Ha már egyszer elültetted őket simított végig a hasán -, gondoskodnod is kell róluk. A férfi kortyolt egyet a kávéjából, és megégette a nyelvét. A fájdalomnak köszönhetően sikerült legyűrnie magában a váratlanul fellépő késztetést, hogy Morganához lépjen, átölelje, és elhessegesse a szomorúságát. - Nincs kedvem a virágokról beszélgetni. - Értem - fordult felé a lány. Most már egyáltalán nem látszott sebezhetőnek. - Akkor miről beszélgessünk, Nash? - Tudni akarom az igazat! Morgana derűsen rámosolygott, és kérdőn széttárta a karját. - Hol kezdjem? "Kezdetben vala az Ige" ... - Ne játszadozz velem, Morgana! Abból egyszer s mindenkorra elég. A férfi elkezdett fel-alá járkálni a szobában, és úgy megfeszültek az izmai, hogy a lány már attól tartott, bármelyik pillanatban elpattanhatnak. Nash büszkén hátravetette a fejét, ahogy Morganára nézett. Még ha a lány teljesen el is lett volna gyengülve, a férfi tekintete láttán biztosan összeszedi minden erejét a védekezéshez. - Ez az egész csak egy kis mókát jelentett a számodra, ugye? Már akkor, mikor beléptem a boltodba, kiszúrtál magadnak: íme egy balek, aki pont megfelel a célnak! Fájdalmas volt ezt így ki mondania. Fájt, hogy egészen idáig csak áltatta magát, és mindaz, amit a lány iránt érzett, amit elképzelt a jövőjükkel kapcsolatban, hiú ábrándnak bizonyult csupán. - Nem tetszett a hozzáállásom a ... képességeidet illetően, ezért úgy döntöttél, megleckéztetsz. Sikerült. Morgana szíve összeszorult, de a hangja határozott maradt. - Mi a bajod tulajdonképpen? Hogy megmutattam, ki vagyok valójában? Így történt, nem tagadom. Ha azt várod, szégyelljem magam emiatt, csalódást kell okoznom! Nash reszketeg kézzel letette a csészét, ki is löttyent egy kis kávé az asztalra. A lány, akit szeret, elárulta - megsemmisítő érzés volt. Megbűvölte, hogy szeresse, és most, mikor felelősségre vonja érte, csak áll nyugodtan, bájosan, mintha mi sem történt volna! - Szeretném tudni, mit műveltél velem - kötötte a férfi az ebet a karóhoz -, és követelem, hogy oldj fel alóla! - Már mondtam, hogy nem ...

151

- Nézz a szemembe! - kiáltott rá Nash, miközben dühösen megragadta Morgana karját. Nézz a szemembe, és úgy mondd, hogy nem suhintottál rám a varázspálcáddal, nem mormoltál varázsigét, nem itattál velem szerelmi bájitalt azért, hogy így érezzek irántad! - Miért, hogy ... érzel irántam? - Szerelmes vagyok beléd, hogy vinne el az ördög! Nem múlik el óra anélkül, hogy ne vágynék rád, és nem tudom elképzelni az életem egy, sőt tíz év múlva sem úgy, hogy ne látnálak magam mellett! A lány szíve olvadozni kezdett a vallomás hallatán. - Nash ... - nyúlt a férfi arca felé, de az ingerülten hátralépett. Morgana elképedve leenged te a karját. - Hogyan csináltad?! - mennydörög te a férfi. - Mivel érted el, hogy házasságról és családról kezdjek ábrándozni? És egyáltalán mi késztetett erre? Eljátszadoztál egy szegény földi halandóval, unaloműzésből? A lány fáradtan megcsóválta a fejét. - Én ugyanolyan földi halandó vagyok, mint te - jelentette ki komolyan. - Eszem, alszom és vérzem, ha megvágom magam. Öregszem. Természetesen vannak érzéseim is. - Nem vagy ugyanolyan - ellenkezett a férfi megvetően. A lány megborzongott, érezte, hogy lassan elenyészik a szépítő bűbáj, és kezd elmenni a szín az arcából. - Igazad van. Más vagyok, és nem tehetek ez ellen semmit. De, még ha tehetnék, akkor sem tennék. Ha képtelen vagy elfogadni, akkor hagyj elmenni! - Nem képzeled, hogy csak úgy kisétálhatsz az életemből anélkül, hogy feloldanál a varázslat alól?! - rázta meg Nash határozottan. Morgana értetlen tekintettel meredt rá. - Miféle varázslat alól? - Mit tudom én! Amivel rávettél, hogy eláruljak neked olyan titkokat, melyeket soha, senkivel sem osztottam volna meg önszántamból. Meztelenre vetkőztettél, Morgana. Azt hitted, nem jövök rá, hogy csak azért meséltem a családomról és a gyerekkoromról, mert elvetted az eszemet? De az eszem az enyém! - Elengedte a lányt, és elfordult, nehogy valami olyat tegyen vele, amit később megbánna. - Te azonban elvetted tőlem, varázslattal, mint ahogy minden mást is ezzel értél el. Bábként rángattál az érzéseimnél fogva ... - Soha nem nyúltam bele az érzéseidbe! - vágott közbe Morgana dühösen, de azután az eszébe jutott valami, és elsápadt. A férfi figyelmét nem kerülte el a lány arckifejezése. - Csakugyan? - kérdezte elkeskenyedett szájjal.

152

- Hát jó. Tegnap, miután édesanyád felhívott, és meséltél a családodról, a gyerekkorodról, segítettem egy kicsit, hogy megbékélhess a múltaddal. - Ezek szerint bűbájt alkalmaztál! Bár Morgana öntudatosan felszegte az állát, Nash elbizonytalanodott. Olyan törékenynek tűnt most a lány, mint a tojáshéj, amely összeroppan egy futó érintéstől is. - Nem gondoltam meg, mit teszek, az érzéseimre hallgattam. Ha hibáztam, márpedig a viselkedésedből ítélve úgy látszik, kérlek, bocsáss meg! - Játszadozol velem, mint egy bábbal, és bocsássak meg?! - fortyant fel a férfi, miközben zsebre vágta a kezét. - És a többi? Morgana reszketeg kézzel simított ki egy tincset az arcából. - Miféle többi? - Azt akarod elhitetni velem, hogy ez volt az egyetlen alkalom, amikor belenyúltál az érzéseimbe? Nem most jöttem le a falvédőről ! Ugyan miért szerettem beléd, miért akartalak feleségül venni?! Ha arra gondolok, hogy még gyerekekre is vágytam ... - Ez mind ugyanígy volt most is, de ettől csak még dühösebb lett. - Ilyesmi soha nem jutott volna eszembe magamtól! A fájdalom mélyen beléhasított a lányba - megsebezte, ugyanakkor szabaddá is tette. Nash haragja, zavara, mardosó kételyei semminek tűntek ahhoz képest, ami most az ő lelkében kavargott. Miután sikerült megzaboláznia belső démonát, a férfi szemébe nézett. - Azt akarod mondani, hogy mágikus erőkkel kötöttelek magamhoz? Hogy önző célokra használtam a képességeimet, és bűbájt alkalmaztam, hogy belém szeress? - Pontosan. A lány szabadjára engedte a démont - arca ismét színnel telt meg, szeme úgy ragyogott, mint az izzó acél. Átjárta az Erő, és csak egy intésére várt. - Te ostoba szamár! Nash már épp visszavágott volna, de szavak helyett csak szamárbőgés jött ki a torkán. Elkerekedett a szeme az ijedtségtől, és újra próbálkozott - hiába. Morgana bőszen sétálni kezdett fel-alá. - Szóval azt hiszed, varázslat alatt állsz - morogta fenyegetően. Éktelen haragra gerjedt; a könyvek leugrottak a polcról, és rakétaként röpködtek a levegőben. A férfi próbált kitérni előlük, még négykézlábra is ereszkedett, mégsem sikerült elkerülnie őket. Amikor az egyik orron találta, elkáromkodta magát. Csak az vigasztalta némiképp, amikor észrevette, hogy visszatért a hangja. - Figyelj, szépségem ...

153

- Nem, te figyelj! Szépségem - tette hozzá a lány gúnyosan, és egy intésére egymásnak rohantak a bútorok, mintha forgószél hordta volna egy kupacba őket. - Csak nem képzeled, hogy egy ilyen beképzelt, kötekedő alakra pazarolnám a képességeimet, mint te? Egy okot mondj, miért ne változtassalak azzá a kígyóvá, aki valójában vagy! Nash összehúzott szemmel elindult felé. - Elég a játékból! - Azt nem te döntöd el- ingatta a fejét Morgana szinte sajnálkozva. Egy intésére a férfi a levegőbe emelkedett, majd szédületes sebességgel átrepült a szobán úgy egyméteres magasságban, és hangos puffanással egy székben landolt. A legszívesebben azonnal felpattant volna, de végül úgy döntött bölcsebb, ha megvárja, míg levegőhöz jut. A lánynak még ez sem volt elég. Csípőre tette a kezét, majd csak annyit lehetett hallani, hogy a konyhában a tányérok, poharak, evőeszközök hangos csörömpöléssel ezer darabra törnek a padlón. Nash megadóan felsóhajtott. - Azt hittem, több eszed van annál, hogy feldühíts egy boszorkányt. Tévedtem - vont vállat Morgana. A fahasábok hangos recsegéssel, pattogással lángra lobbantak a kandallóban. Érdekel, mire vagyok képes, ha kijövök a sodromból? Most itt a nagyszerű alkalom! - Nézd, Morgana, én ... - kezdte a férfi, és felállt. A lány csak biccentett egyet, mire Nash úgy zuhant vissza a székbe, hogy összekoccantak a fogai. - Ne merészelj a közelembe jönni, se most, se máskor! - zihálta Morgana, visszafojtva a könnyeit. - Egy rossz mozdulat, és esküszöm, a hátralévő életedet négy lábon fogod tölteni, majd minden éjjel vinnyoghatsz a Holdra! Nash nem ijedt meg a fenyegetéstől, tudta, a lány úgysem tenné meg. Különben is, egy férfi legyen férfi, és álljon ki magáért! Mit veszíthet? Az élete romokban hever, akárcsak a nappalija - nem fog megfutamodni. - Fejezd be, Morgana! - szólt a lányra bámulatra méltóan nyugodt, határozott hangon. Ezzel nem bizonyítasz semmit. Morgana dühe időközben elpárolgott; most ott állt üresen, reményvesztetten, összetört szívvel. - Igaz. Nehéz természettel vert meg a sors: heves vagyok, és néha elragadnak az indulataim. Ilyenkor könnyen elveszítem a józan ítélőképességemet. Ne! - emelte fel a mutatóujját, mielőtt a férfi felállhatott volna. - Maradj ott, ahol vagy! Még nem tudok uralkodni magamon teljesen. Amikor elfordult, kialudt a tűz, és elült a szél. Nash halkan, megkönnyebbülten felsóhajtott. A viharnak látszólag vége. Azonban semmi sem állt távolabb a valóságtól.

154

- Szóval nem akarsz szerelmes lenni belém. Volt valami a lány hangjában, amitől görcsbe rándult a férfi gyomra. Örült volna, ha láthalja az arcát, de Morgana háttal állt neki, és kinézett az ablakon. - Senkibe sem akarok szerelmes lenni - felelte óvatosan. - Nem veled van a baj ... - Nem velem? - visszhangozta a lány. - Morgana, én... alkalmatlan vagyok egy komoly kapcsolatra. Szeretnék úgy élni, mint. .. azelőtt. - Mielőtt találkoztál volna velem? A férfi kezdte úgy érezni magát, mint egy meztelen csiga. Lopva a kezére pillantott, hogy megbizonyosodjon, nem változott-e azzá. - Ennek semmi köze hozzád. Én ... elég! Nem fogok itt ülni és bocsánatot kérni, csak, mert ki nem állhatom, ha megbabonáznak! - jelentette ki ingerülten, majd felállt. - Gyönyörű lány vagy, de ... - Fölösleges szépítened a dolgot. Szakítani akarsz, hát szakítunk. Amikor Morgana megfordult, Nash úgy érezte, mintha lándzsát szúrtak volna a szívébe. A lány sápadt arcán könnycseppek gördültek alá. A férfi legszívesebben átölelte volna, hogy felszárítsa őket a csókjaival. Tett egy lépést felé. - Morgana, ne sírj! Nem akartalak ... Ahogy beleütközött a láthatatlan falba, belészorult a szó. A lány emelte közéjük, szilárd volt, mintha kőből épült volna. - Engedj oda! - kiáltotta kétségbeesetten, és elkezdte verni az öklével a pajzsot, amely elválasztotta Morganától. - Ez nem megoldás! - Egyelőre megteszi, míg jobbat nem tudok - szipogta a lány csendesen, vérző szívvel. Szerette volna gyűlölni a férfit, amiért ilyen megalázottnak látja. Csak folytak a könnyei, de ekkor a hasára tette mindkét kezét, és felülemelkedett gyengeségén. Már nemcsak önmagára kellett vigyáznia. Nash végigtapogatta a láthatatlan falat, mint egy pantomirn. művész. Furcsa, állapította meg magában, mintha nem is a lány körül lenne a védőpajzs, hanem körülötte ... - Nem bírom nézni, ahogy sírsz! - Egy pillanat, és abbahagyom. Ne aggódj, a boszorkányok könnyei ugyanolyanok, mint a többi nőé: gyarlók és haszontalanok. - Morgana leküzdte a sírást, megtörölte a szemét. Szeretnéd visszakapni a szabadságod, Nash?

155

A férfi összeszedte minden erejét, és megpróbálta ledönteni a falat - hiába. - Nem látod, hogy fogalmam sincs, mit akarok? - Egy biztos: engem nem, és azt sem, ami kettőnk között volt. Fogadalmat tettem: nem kérek semmi olyat, amit ne akarnál megadni nekem ... és én soha nem szegem meg a szavam. Nasht hirtelen valami féktelen kétségbeesés szállta meg: mi van, ha épp most csúszik ki a kezéből az, amit igazán szeretne? - Engedj magadhoz! - Majd ha úgy gondolsz rám, mint nőre, ideengedlek. Morgana lassan, csendesen a fal túloldalára helyezte a kezét. - Vagyok, aki vagyok. Ettől azonban még szükségem van a szeretetre, amelyet nő csak férfitól kaphat! Nash nekifeszült a vállával a falnak, majd hátralépett, és nekirohant. Úgy pattant le róla, mint egy kavics a szikláról. - Vidd már innen ezt az átkozott izét! Nem vihetem, gondolta Morgana. Ez volt az egyetlen dolog, amely elválasztotta a férfitól épp eléggé gyenge védelem már így is ... - Nem tudom, mikor váltak el az útjaink, Nash, de ... egyikünket sem hibáztatom azért, hogy megszerettelek. - Morgana, kérlek! A lány megrázta a fejét, majd pillantása hosszasan időzött a férfi arcán, hogy megőrizhesse az emlékeiben, a szívében. - Lehet, hogy szerelmes fejjel téged is magam után rángattalak, önkéntelenül. Nem tudom, így történt-e, még soha nem bolondultam bele senkibe korábban. Ha így esett volna, esküszöm, nem szándékosan tettem! Nem volt bennem ártó szándék. - A könnyek megint gyülekezni kezdtek a szemében, dühösen hátralépett, és csak állt egyenesen, büszkén, erősen. - Amit most mondani fogok, komolyan mondom - elhiheted minden egyes szavam. Bármivel is kötöttelek magamhoz, oldódjék fel ebben a pillanatban! Enyésszen el minden érzés, melyet boszorkányként csaltam ki belőled! Szabad vagy tőlem és mindattól, ami kapcsolatunkból származhatott. - Behunyta a szemét, és égnek emelte a kezét. - A bűbájban gyökerező szerelem hamis. Megváltalak tőle, magamtól is elvetem, semmit nem veszít a világ. Legyen szíved is, elméd is szabad tőlem! Így akarom, így legyen! - Amikor kinyitotta a szemét, friss könnyek csillogtak benne. - Több vagy, mint gondolnád - suttogta halkan -, de kevesebb, mint lehetnél. Nash szíve a torkában dobogott. - Morgana, nem mehetsz el így!

156

- Igazad van - mosolyodott el a lány. - Jogom van egy, még ennél is drámaibb befejezéshez... Bár több lépés távolságra álltak, a férfi meg mert volna esküdni, hogy Morgana szájon csókolta. - Isten veled, Nash! - hallatszott még, azzal a lányeltűnt, mint a kámfor.

12. A férfinak szemernyi kétsége sem maradt afelől, ha így folytatja, az őrültekházában köt ki. Napközben fel-alá járkált a házban, vagy céltalanul rótta az utcákat, éjjel pedig álmatlanul forgolódott az ágyban. A lány azt ígérte, a szíve is, az elméje is megszabadul tőle. Tévedett. Minduntalan csak Morgana járt a fejében. Látta maga előtt, ahogy utolsó találkozásukkor felé fordul bánatos szemével, könnyáztatta arcával - mindennél jobban vágyott rá ilyenkor. Próbálta bemagyarázni magának, hogy továbbra is bűbáj hatása alatt áll. Hiába, sőt. Kénytelen-kelletlen kezdte belátni, a lány talán soha nem is babonázta meg. Egy hét után feladta a 'harcot, és Morgana házához hajtott. Nem találta otthon. Amikor a boltban kereste, Mindy - meglehetősen hűvösen és barátságtalanul - közölte vele, hogy elment, de sejtelme sincs, hová, és mikor jön vissza. Tulajdonképpen meg kellett volna könnyebbülnie, igyekezett is. Mogorván félrelökte a lánnyal kapcsolatos gondolatait, és próbált úgy élni, mint azelőtt, amikor még nem találkozott vele. Egyszer lement a tengerpartra, és megjelent előtte egy kép: kéz a kézben sétálnak Morganával a homokon, miközben egy totyogós kisgyerek ugrabugrál körülöttük. Bárhová ment, minden a lányra emlékeztette, ezért úgy döntött, Los Angelesbe utazik pár napra. Szerette volna azt hinni, jobban érzi ott magát, a nyüzsgés, a tömeg és a zaj közepette. Együtt ebédelt az ügynökévei a Polo Lounge-ban, megvitatták a leendő film szereposztását. Elment klubokba, egyedül, és próbálta magába szívni a város sajátos hangulatát, a zenét, a nevetést. Talán hibát követett el, amikor északra költözött, hisz a szívében mindig is nagyvárosi srác maradt, aki jobban szeret vadidegenek meg villogó neonreklámok közt élni.

157

Három napig bírta, de aztán honvágya lett - süvítő szél és morajló hullámok zenéjére vágyott. És Morganára. Visszament a boltba, ahol olyan erőszakosan kezdte vallatni Mindyt, hogy a vevők elhátráltak előle, és susmorogni kezdtek a háta mögött - a lány azonban hallgatott, mint a sír. Végül, amikor már tényleg a teljes összeomlás szélén állt, nap mint nap elhajtott Morgana házához, ráfordult az autófeljárójára, és várt. Egy hónap telt el azóta, hogy utoljára látta azzal vigasztalta magát, most már hamarosan vissza kell jönnie, hiszen itt az otthona, itt az üzlete. Arról nem is beszélve, hogy ő is itt van, és epedve várja ... Lenyugodott a nap. Fáradtan a kormányra könyökölt, majd a karjára hajtotta a fejét. Tulajdonképpen mást sem tesz egész nap, csak rá vár, ismerte el magában. És véletlenül sem azért, hogy józanul megbeszélje vele kettejük ügyét, bármennyire is próbálta magát meggyőzni erről az utóbbi hetekben. Arra várt, hogy térdre borulva könyörögjön, hogy fogadkozzon neki, hogy harcoljon vele tulajdonképpen bármire hajlandó lett volna, hogy jóvátegye a hibáját, és visszahozza Morganát az életébe. Összezárta ujjait a kő körül, melyet még mindig a nyakában hordott, és azon tűnődött, vissza tudná-e hívni a lányt az akaratával. Egy próbát mindenesetre megér... Jobb, mint ha hirdetést adna fel az újságban, az biztos, gondolta keserűen. Behunyta a szemét, és minden erejével Morganára összpontosított. - Az ördögbe is, tudom, hogy hallasz, ha hallani akarsz! Nem zárhatsz ki csak így az életedből! Egyszerűen nem! Igaz úgy viselkedtem, mint egy idióta, de ez még nem ok arra...

Azonnal megérezte, hogy nincs egyedül. Óvatosan kinyitotta a szemét, az ablak felé fordult, és felnézett Sebastian gunyorosan mosolygó arcába. - Valahol el kell kezdeni - jegyezte meg a fiatalember. Nash válasz helyett szélsebesen kipattant a Jaguárból, és megragadta Sebastian ingét. - Hol van Morgana? - esett neki elszántan. - Te biztosan tudod, és ki is szedem belőled, így vagy úgy! A fiatalember pillantása veszélyesen elsötétült. - Lassan a testtel, barátocskám! Én már hetekkel ezelőtt kis híján neked ugrottam ... Nash határozottan kedvet érzett egy jó kis bunyóhoz. - Akkor talán ... - Viselkedjetek! - parancsolt rájuk Anastasia ellentmondást nem tűrő hangon. Mindketten. - Gyengéden a két férfi vállára tette a kezét, és szétválasztotta őket. - Tudom, boldogan bevernétek egymás orrát, és adnátok a másik szeme alá, de én sajnos nem tűröm az ilyesmit. 158

Nash ökölbe szorította a kezét. - Tudni akarom, hol van! Sebastian vállat vont, és kényelmesen neki dőlt a Jaguámak. - Itt nem sokat számít, mit akarsz - vetette oda gúnyosan, miközben hanyagul keresztbe tette a lábát. Anastasiának ismét közéjük kellett lépnie. - Elég ramatyul nézel ki, öcskös - folytatta kéjes örömmel. - Furdal a lelkiismeret, mi? - Sebastian! Ana halk hangja egyszerre tűnt rosszallónak és együtt érzőnek. - Ne piszkáld már! Nem látod, hogy ki van borulva? - Könyörgöm, mondjátok már meg, hol van Morgana! Anastasia odalépett Nashhez, és barátságosan a karjára tette a kezét. - Ráadásul szerelmes belé. Sebastian kurtán felnevetett. - Ne hagyd, hogy a bűnbánó tekintete félrevezessen, Ana! A lány türelmetlen pillantást vetett az unokabátyjára. - Nyisd már ki a szemed, az isten szerelmére! Sebastian, vonakodva bár, de így tett. A tekintete elsötétült, és kisvártatva barátságosan megveregette Nash vállát, majd még mielőtt a férfi mérgesen elhúzódott volna, felnevetett. - Valóban - csóválta meg a fejét. - Hogy az ördögbe tudtad így elszúrni, he? - Semmi közöd hozzá - morogta Nash, és szórakozottan megdörgölte a vállát ott, ahol a fiatalember hozzáért. Olyan érzés volt, mintha megégette volna a nap azon a helyen. - Ez csak rám és Morganára tartozik. Majd neki elmondom, amit mondanom kell. Sebastian kezdett megenyhülni, de ettől még nem kívánta megkönnyíteni Nash helyzetét. - Attól tartok, ő úgy gondolja, már mindent elmondtál, amit akartál. Nincs olyan állapotban, hogy még egyszer meghallgassa az ostoba vádaskodásaidat! - Miért, milyen állapotban van? - kérdezte a férfi elszoruló szívvel. - Beteg? - ragadta meg Sebastian ingjét újra. - Mi baja van? A két unokatestvér rövid, sokatmondó pillantást váltott egymással, olyan ügyesen, hogy Nash nem vett észre semmit. - Nyugodj meg, nem beteg - felelte Anastasia. - Sőt tulajdonképpen nagyon is jól van. Sebastian csak arra célzott, hogy Morgana milyen feldúlt állapotba került a legutóbbi veszekedésetek után. Nash elengedte a fiatalembert, és valamelyest megnyugodva bólintott.

159

- Értem. Gondolom, most arra vártok, hogy könyörögjek. Jól van ... Megteszem. Találkoznom kell vele. Ígérem, ha úgy dönt, nem akar többé látni, eltűnök az életéből. - Írországba utazott - mosolygott rá Ana bájosan. - A szüleinkhez. Van útleveled?

Morgana boldog volt, hogy eljött ide - Írország levegője mindig megnyugtatta, akár a hegyekről lágyan alátáncoló, balzsamos szellő, akár a csatorna felől fúvó sós, viharos szél formájában vette körül. Bár tudta, hamarosan haza kell térnie, hogy onnan folytassa az életét, ahol abbahagyta, hálát érzett ezért a pár nyugodt hétért, melyek során lassan gyógyulni kezdtek a sebek a szívében. Még ennél is nagyobb hálával tartozott a családjának. Kinyújtózott az ablak melletti széken édesanyja nappalijában, és ugyanúgy otthon érezte magát, ugyanolyan béke töltötte el a lelkét, mint odahaza. Süttette az arcát a nappal, mely talán csak itt, Írországban ilyen káprázatosan fényes. Ha kinézett a ragyogóan tiszta üvegen, hatalmas sziklákat látott mélyen belógni a szaggatott tengerpartra, mely hosszan elnyúlva fogadta a hullámok nyaldosását. A parttól a házig gondosan nyírt pázsit emelkedett lépcsőzetesen, kissé odébb vadvirágokban bővelkedő rét, rajta húsos, a zöld ezer árnyalatában pompázó fűszálak, vadul hajladozva a szélben. A nappali másik felében édesanyja ült, és rajzolt. A meghitt pillanat édes gyermekkori emlékeket ébresztett Morganában. Bryna szinte semmit nem változott a hosszú évek során. Haja ugyanolyan sűrű, fényesen csillogó fekete volt, mint a lányának, bár ő rövidre vágva hordta. Sima bőre még mindig magán viselte a gyönyörű, hamisítatlan ír jegyeket. Kobaltkék szeme kissé álmodozóbbnak tűnt, mint a lányáé, de ugyanolyan tisztán látott, mint ő. Amikor a lány felnézett rá, elöntötte a szívét az iránta érzett szeretet. - Olyan szép vagy, anya! Bryna felé fordult, és rámosolygott. - Nem ellenkezem, ha nem baj ... Egy felnőtt lánytól különösen jólesik ilyesmit hallani tette hozzá anyanyelvének bá¬joS dallamával. - El sem tudod képzelni, mennyire örülünk mindannyian, hogy itt vagy! Morgana felhúzta a térdét, és összefonta rajta az ujjait. - Nagyon jól éreztem magam ... Hálás vagyok, hogy nem firtattátok, mi bajom, pedig mindvégig éreztem, mennyire aggódtok értem. - Hálás is lehetsz - mosolygott az édesanyja. - Kis híján némává kellett varázsolnom az apádat, hogy ne kérdezősködjön ... - Kissé elfelhősödött a pillantása. - Imád téged.

160

- Tudom - bólintott Morgana, és könnybe lábadt a szeme. - Ne haragudj, hogy már megint sírok ... - Megrázta a fejét, majd felállt. - Még nem sikerült teljesen túltennem magam rajta. - Csillagom - nyújtotta felé Bryna mindkét kezét, és megvárta, míg a lánya odasétál hozzá, hogy megölelje. - Nekem mindent elmondhatsz. Csak szólj, ha úgy gondolod, már képes vagy rá! - Anya ... - Morgana letérdelt, és vigaszt keresve édesanyja ölébe hajtotta a fejét. Amikor Bryna simogatni kezdte a haját, szomorkásan elmosolyodott. - Nemrég jöttem csak rá, milyen szerencsésnek mondhatom magam, hogy ilyen családban nőttem fel, ilyen szülők mellett, mint ti vagytok. Többet törődtetek velem, mint saját magatokkal. Csak szeretetet kaptam tőletek mindig. Elmondhatatlanul hálás vagyok ezért. Édesanyja meglepetten nézett maga elé. - Pedig mi nem tettünk semmi különöset. Családnak lenni ugyanis éppen azt jelenti, hogy szeretjük egymást és törődünk a másikkal. - Nem minden család ilyen - emelte fel Morgana a fejét. Már nem csillogtak könnyek a szemében, csak szomorúság. - Sajnos. - Mi a baj, Morgana? A lány megragadta édesanyja kezét. - Sokat gondolkodtam azon, milyen lehet nem kívánt gyereknek lenni, akit senki sem szeret igazán. Akibe azt sulykolják születése óta, hogy csak egy ballépésnek köszönheti az életét, és olyan terhet jelent, amelyet pusztán kötelességtudatból viselnek el. Létezik ennél nagyobb bűn? - Nincs fagyosabb annál, mint szeretet nélkül élni - felelte Bryna. - Szerelmes vagy, ugye? - kérdezte óvatosan. Morganának nem is kellett válaszolnia. - Olyan mély sebeket szerzett gyerekkorában ... Soha nem kapta meg azt, amit ti mindannyian a legnagyobb természetességgel adtatok nekem. Minden szenvedése, megaláztatása ellenére csodálatos ember lett belőle. Tetszene neked ... - Édesanyja tenyerébe fúrta az arcát. - Kedves, és jó humora van. Nagyon okos, ráadásul rendkívül élénk a képzelőereje. Nyitott minden új ötletre, de ... lelkének egy része zárt, számtalan érzést elfojt magában. Nem ő tehet róla, talán csak így tudott életben maradni gyerekként. Még az én erőm is kevés ahhoz, hogy ezt a mázsás lakatot kinyissam - csóválta meg keserűen a fejét, majd hátraült a sarkára. - Nem akar szeretni, én pedig megfogadtam, nem kérek tőle olyat, amit magától nem adna oda. - Jól tetted - bólintott Bryna. Morgana fájdalmas arckifejezése láttán majd meghasadt a szíve. - Túl erős, büszke és bölcs vagy ahhoz, hogy ne így tegyél. De ne add fel a reményt túl hamar! Az emberek változnak, Morgana. Idővel... 161

- Nincs időm. Karácsonyra megszülöm a gyermekünket. Bryna fejében egy pillanat alatt szertefoszlott minden biztató, vigasztaló gondolat. Az ő kis babájának babája lesz ... - Jól vagy? - bökte ki nagy sokára. A lány elmosolyodott - boldog volt, hogy ez édesanyja első kérdése azok után, hogy elárulta neki a titkát. - Remekül. - Biztos, hogy ... - Biztos. - Kincsem! - pattant fel Bryna, és magához ölelte Morganát. - Én kicsi lányom! - Már nem sokáig leszek kicsi ... Nevetve engedték el egymást. - Az egyik szemem sír, a másik nevet - sóhajtotta édesanyja. - Tudom. Mindenképpen megszülöm a babát. Hidd el, egy gyerekre sem vártak még ennyire, mint én rá. Nemcsak azért, mert talán ő lesz az egyetlen, aki az apjából nekem marad, hanem önmagáért. - Hogy érzed magad? Morgana vállat vont. - Furán. Egyik pillanatban erős vagyok, a következőben ijesztően törékeny. Nem vagyok beteg, de néha szédülök. Bryna megértően bólintott. - Azt mondod, jó ember az édesapja? - Igen, nagyon jó ember. - Ezek szerint, amikor megmondtad neki, annyira felkészületlenül érte, annyira meglepődött, hogy ... - Bryna figyelmét nem kerülte el, milyen bűntudatosan néz félre a lánya. - Morgana, már kiskorodban is elnéztél mellettem, amikor titkoltál valamit - figyelmeztette. A lány összerezzent a feddő hangszín hallatán, és édesanyja szemébe nézett. - Még nem árultam el neki. Kérlek, ne szólj semmit! - intette le Brynát, mielőtt édesanyja akár csak a száját is kinyithatta volna. - Próbáltam, de másként alakultak a körülmények. Talán hibát követtem el, de még nagyobb hiba lett volna, ha azzal próbálom magamhoz kötni, hogy elmondom neki. Alaposan megfontoltam mindent, azután döntöttem így. - Nem tudom, jól döntöttél-e. Morgana büszkén felemelte az állát, pontosan úgy, ahogy az édesanyja szokta. 162

- Akár jól, akár rosszul, eldöntöttem. Nem kívánom, hogy érts egyet velem, de elvárom, hogy tiszteletben tartsd! Még valami: nagyon kérlek, maradjon köztünk a titkom, egyelőre. Még apának se mondd el! - Mit ne mondjon el apádnak? - lépett a nappaliba az apja, nyomában Pan apjával, egy farkassal. - Női dolgok - felelte a lány nyájasan, majd édesapjához lépett, és megpusziita. - Szia, apu! Matthew finoman belecsípett a lánya orrába. - Mindig megérzem, ha a nők a családban titkolóznak előttem! - Csak semmi kukucskálás! - figyelmeztette Morgana. Édesapja majdnem olyan folyékonyan olvasott mások gondolataiban, mint Sebastian. - Hol vannak' a többiek? Apja, morcosan ugyan, de beletörődött, hogy még egy ideig türelemmel kell lennie. Megfogadta, ha nem vall színt előtte, méghozzá hamar, maga fog utánanézni a dolognak. Elvégre az édesapja, vagy mi. - Douglas és Maureen a konyhában vitatkozik, ki és mit főzzön ebédre. Camilla épp most fosztja ki Padricket a kártyaasztalnál - vigyorgott Matthew komiszul. - Szegény fiú nagyon maga alatt van. Azzal vádolja Camillát, hogy megbűvölte a kártyákat… - Na és? Tényleg megbűvölte? - kérdezte Bryna moso¬lyogva. - Természetesen - bólintott Matthew. - A nővéred született szélhámos! Bryna csúfondáros pillantást vetett rá. - A bátyád pedig született vesztes! Morgana égnek emelte a tekintetét, és belékarolt a szüleibe. - Kész csoda, hogyan vagytok képesek együtt élni itt hatan úgy, hogy még egyikötökbe sem csapott bele a villám ... ! Gyertek, menjünk le, hátha sikerül még ennél is jobban felborzolnunk a kedélyeket!

Morganát semmi sem vidította fel jobban, mint egy közös étkezés a Donovan famíliával. Márpedig most épp erre volt a legnagyobb szüksége. Meghatottan figyelte a családi perpatvart, a testvérek és a házastársak közti finom csipkelődést - jobban érezte itt magát, mintha a cirkusz első sorában ült volna. Tudta persze, bármennyit veszekednek is, olyan elválaszthatatlanok egymástól, mint a nap meg a fény. Ő is közéjük tartozik, és mindig is közéjük fog tartozni, még ha hamarosan óhatatlanul ki is derül a titka. Nem akarta rájuk zúdítani a bánatát - csak azért jött Írországba, hogy együtt lehessen velük egy kicsit. 163

Bár az asszonyok és a férfiak is hármas ikrek voltak, nem sok hasonlóság mutatkozott a testvérek között. Édesapja magas termete, ezüstszürke haja, méltóságteljes tartása éles ellentétben állt Padrick zömök alkatával, kidolgozott izmaival és nyughatatlan természetével, ahogy állandóan valami kópéságon törte a fejét. Douglas majdnem kétméteresre nőtt, a haját simán hátrafésülte, és lófarokba fogta. Általában meglehetősen különc szokásokat vett fel most éppen egy nagyítót viselt a nyakláncán, és azon át nézte a világot, amikor éppen kedve szottyant rá. Vadászsapkáját és a köpenyét is csak azért vette le, mert különben Camilla, a felesége nem ült volna vele egy asztalhoz. Hatuk közül a legfiatalabb, a vasakarattal megáldott Camilla rendkívül csinos volt, bár dundi, mint egy töltött galamb. Férje különcségén csak a sajátja tett túl. Ezen a reggelen például élénk narancsszínűre festette a haját, csigába göndörített fürtjei úgy álltak el a fejétől, mint a dugóhúzók. Hosszú sastollat viselt fülbevaló gyanánt. Maureen - a világ legérzékenyebb médiuma Morgana szerint - szerfelett tiszteletet parancsoló külsővel rendelkezett, de ha rájött, olyan harsányan nevetett, hogy beleremegtek a gerendák. Morgana derűs édesanyjával és méltóságteljes édesapjával együtt meglehetősen tarka társaságot alkottak. Boszorkány volt mindegyikük, jelenlétükben, civódásukat hallgatva a lány szíve önkéntelenül is megtelt szeretettel. - A macskád már megint felmászott a függönyre a szobámban! - hadonászott Camilla a villájával Maureen felé. - Nagy ügy - vonta meg a vállát Maureen. - Nyilván egerekte vadászott... Camilla rugószerű fürtjei megremegtek. - Nagyon jól tudod, hogy egy fia egér sincs a házban! Douglas kivarázsolta mind. - Sületlenség - morogta Matthew. - Sületlenség?! - fújta fel magát Camilla férje védelmében. - Az egyetlen, ami sületlen, az a pite itt az asztalon! - Nem véletlenül, hiszen ezt is Doug csinálta - vigyorgott Padrick. - Bár én pont ilyen ropogósan szeretem az almát... - Ez egy új recept - nézett bele a nagyítójába Douglas, mint egy bagoly. - Egészségesebb. - Ami a macskát illeti - kötötte Camilla a macskát a karóhoz -, szerintem ... - A macska egészségesebb, mint a ló - segítette ki Padrick készségesen. - Nem igaz, oldalbordácskám? - kacsintott a feleségére vidáman. Maureen legalább ilyen vidám kuncogással válaszolt. - Érdekli a cigányt, milyen egészséges a macska! - fortyant fel Camilla. - De drágám! - paskolta meg Douglas felesége húsos karját. - Nem nézhetjük tétlenül, ha egyszer beteg! Reenie majd főz neki gyógyteát.

164

- NEM BETEG A MACSKA! - sipította Camilla. - Douglas, az isten szerelmére, már megint nem vagy képben! A férfi a szeme elé emelte a nagyítót. - Milyen képben? - kérdezte meghökkenve. - Szívem, ha nem beteg a macska, fölösleges így felhúznod magad. Morgana, kislányom, miért nem eszed a pitét? Hogy enné, amikor állandóan nevetnie kell? - Isteni finom a pite, Douglas bácsi, csak későbbre tartogatom - felelte a lány, majd felállt, körbetáncolt az asztal körül, és sorra megpuszilta mindegyiküket. - Imádlak benneteket! - Morgana - szólt utána Bryna, amikor a lány kipenderült az ajtón. - Hová mégy? - Sétálni, a partra. Későn jövök, ne várjatok rám! Douglas utána bámult a nagyítójával. - Szeszélyes egy lány - jegyezte meg fontoskodva. Már majdnem befejezték az evést, ezért felkapta a vadászsapkáját az öléből, és a fejébe nyomta. - Nem gondoljátok?

Nash furán érezte magát - talán, mert nem aludt már két napja. Nyilván az is hozzájárult, hogy húsz órája utazott repülőn, vonaton, taxiban és ingabuszokon megállás nélkül. Először átrepült a nyugati partról a keleti partra, majd átszállt egy New York-i gépre. Hajnalban, az Atlanti-óceán felett szállva szerencsére tudott pihenni egy keveset. Dublinban felszállt az első dél felé tartó vonatra, és Waterfordba érve lázasan keresni kezdett egy autót, amelyet bérbe vehet vagy megvásárolhat, esetleg ellophat az utolsó pár tikkasztó mérföldre a Donovan kastélyig. Igyekezett észben tartani, hogy itt az út bal, azaz ellenkező oldalán kell haladnia. Nem mintha bármit is számított volna ezen a hepehupás, tócsákkal teli földúton - már, ha útnak lehetett nevezni egyáltalán -, melybe mély árkot vájtak az autók kerekei. Ráadásul az autó, melyet ezerkétszáz dollárnak megfelelő összegért sóztak rá - ebből is látszik, milyen agyafúrt alkudozók az írek -, minden bukkanónál széteséssel fenyegetett. A. kipufogónak titulált rozsdás csődarabot már el is vesztette Valahol, ettől kezdve olyan éktelen hangerővel dübörgött tova hogy a halottakat is fellármázta a sírjukban. Igaz, a tájnak megvolt a maga szépsége meg bája, sziklás dombjaival és buja zöld rétjeivel. Ha nem tartott volna attól hogy a célszalagot már csak kormánykerékkel a kezében, futva szeli át, kimondottan élvezte volna a kocsikázást. Nyugatra a Knockmealdown-hegység húzódott - onnan tudta, hogy a kereskedő, miután megvette tőle az autót, készségesen és meglehetősen terjengősen útba is igazította -, keletre a Szent György-csatorna. Állítólag még a délutáni tea, azaz öt óra előtt odaér. Feltéve, hogy nem leli halálát egy tőzeglápon a délutáni tea, azaz öt óra előtt…

165

És mindennek Morgana az oka! - Ha élve megúszom ezt az utat - mormogta magában -, megölöm. Lassan - tette hozzá élvezettel -, hogy lássa, komolyan gondolom! A lány persze feltámad, mivel boszorkány. Ekkor elviszi valami sötét, csendes helyre, és szeretkezik vele egy héten át, megállás nélkül. Azután aludni fog egy héten át, megállás nélkül, majd felkel, és kezdi elölről az egészet. Feltéve, hogy megúszom élve ezt az utat, emlékeztette magát. A kocsi köhögött, pöfögött, és kirázta a csontjait. Azon tűnődött, vajon hány belső szerve mozdult el a helyéről. Fogcsikorgatva elmormolt néhány szitkot, majd hol hízelegve, hol fenyegetően megpróbálta rábeszélni az autót, hogy ezt az emelkedőt még bírja ki, legyen szíves. Kibírta. Mikor felért, tátva maradt a szája - csak bámult maga elé, majd beletaposott a fékbe, mellyel sikerült némiképp lelassítania a lefelé gurulást. Leért a domb aljára, és fittyet hányva a füstölgő motorháztetőnek meg az égett gumiszagnak, kiszállt a kocsiból. Egyszerűen nem tudott betelni a kastély látványával. A név ellenére nem igazán számított kastélyra, de ez itt felülmúlta minden várakozását, ahogy ott magasodott a sziklás szirtfal tetején, a háborgó tenger partján. Szürke kövei fényesen ragyogtak a napfényben az apró kvarc- és csillámkristályoknak köszönhetően. Tornyai merészen íveltek a gyöngyházfényű égbolt felé, a legmagasabbik tetején fehér zászló lobogott, a közepén Salamon pecsétjével. Elakadt a lélegzete. Pislogott párat, nem álmodik-e, de a kastély maradt a helyén, és fenségesebben nézett ki, mint amilyeneket horrorfilmjeiben lehetett látni. Azon sem csodálkozott volna, ha páncélos lovagok viharzanak elő a felvonóhídján - te jó isten, tényleg van felvonóhídja! Elnevette magát - ilyen csak a mesékben létezik. Visszaült az autóba, és türelmetlenül rálépett a gázra. A kormány sajnos beragadt, ezért pillanatokon belül egy árokban kötött ki. Válogatott szitkok közepette kimászott a kocsi maradványaiból, és dühében belerúgott egy isteneset. A rozsdás lökhárító engedelmesen le is pottyant. Hunyorogva felmérte a távolságot a kastélyig. Pompás. Ezek szerint jó hárommérföldes gyalogtúrával kell megkoronáznia kis kirándulását... Lemondóan kiráncigálta katonai vászonzsákját a hátsó ülésről, és útnak indult. Amikor egy fehér ló vágtatott felé a felvonóhídról, megcsípte magát, nem álmodik-e. Bár a lovas nem viselt páncélt, tiszteletet parancsoló jelenségnek tűnt: magas, szikár férfi, ezüstszürke hajjal. Azon már meg sem lepődött, hogy egy sólyom kapaszkodik hosszú bőrkesztyűjébe a bal kezén. Matthew megnézte magának a felfelé vánszorgó férfit, és megrázta a fejét. - Szánalmas, Odüsszeusz, szánalmas! Fél fogadra sem len, ne elég ... 166

A sólyom egyetértően pislantott. Nash nem nyújtott valami bizalomgerjesztő látványt kócos hajával, borostás arcával, vizenyős tekintetével. Homlokán hatalmas púp nőtt, és vér csurgott alá a halántékáról. Mivel Matthew látta, ahogy ez a félnótás az árokba hajt, kötelességének érezte segíteni neki. Odalovagolt hozzá, és büszkén lepillantott. - Eltévedt, fiam? - Nem, a kastélyba igyekszem - mutatott Nash a férfi háta mögé. Matthew összevonta a szemöldökét. - A Donovan kastélyba? Nem mondták önnek, hogy ezt a helyet boszorkányok lakják? - Dehogynem. Épp ezért jöttem. Matthew kihúzta magát, és igyekezett felülemelkedni első benyomásán. Igaz, kissé ágrólszakadt a fickó, de nem csavargó. A szeme vizenyős a fáradtságtól, de acélos határozottság csillog benne. - Remélem, nem veszi sértésnek - folytatta Matthew -, de ha jól látom, nincs olyan állapotban, hogy megküzdhetne velük ... - Csak az egyikkel van dolgom - sziszegte Nash. - Remélem, e1bírok vele. - Hm. Tudja, hogy vérzik? Nash óvatosan a halántékához nyúlt, majd undorodó pillantást vetett véres ujjaira. - Jellemző. Nyilván megátkozta a kocsimat... - Kiről beszél? - Morganáról. Morgana Donovanről - felelte Nash, és beletörölte a kezét amúgy is piszkos farmerjába. - Hosszú utat tettem meg, hogy a kezem közé kaparinthassam... - Csak lassan a testtel! - figyelmeztette Matthew jóindulatúan. - Morgana a lányom. Nash fáradtan, fájdalmasan felsóhajtott, és a férfi palaszürke szemébe nézett. Megfogadta, még ha svábbogárrá változtatja is és rátipor, akkor sem enged a negyvennyolcból. - A nevem Kirkland, Mr. Donovan. A lányáért jöttem. Többet nem mondhatok. - Valóban? - mosolyodott el Matthew, majd derűsen oldalra biccentette a fejét. - Nos, ha így áll a dolog, másszon fel mögém! Majd meglátom, mit tehetünk önért. Elröptette a sólymot, és Nash felé nyújtotta kesztyűs kezét. - Örvendek a szerencsének, Mr. Kirkland. - Hasonlóképpen - felelte Nash, és nagyot nyögve felkászálódott a férfi mögé a lóra. 167

Lóháton sokkal hamarabb a kastély hoz értek, mint gyalog - különösen, miután Matthew vágtába kezdett. Amikor beszáguldottak a felvonóhídon, egy magas, sötét hajú asszony sietett elébük. Nash fogcsikorgatva lepattant a nyeregből, és a nő felé indult. - Beszédem van veled, szépségem! Kezdjük azzal, hogy levágattad a hajad! Mit képzelsz, mi ... Hirtelen elhallgatott, és csak bámult a rezzenéstelen tekintetű asszonyra, aki szemmel láthatóan jól szórakozott rajta. - Nagyon sajnálom. Összetévesztettem valakivel. - Mindenesetre hízelgő - mosolygott rá Bryna, majd nevetve a férje felé fordult. - Kit hoztál nekem, Matthew? - Ez a fiatalember nem messze a kastélytói az árokba szaladt a kocsijával. Mint kiderült, Morganát keresi. Bryna összehúzta a szemét, és tett egy lépést Nash felé. - Csakugyan? A lányomhoz jött? - Én ... igen, asszonyom. Bryna ajka mosolyra húzódott. - Boldogtalanná tette magát? - Igen. Illetve, nem - helyesbített Nash gyorsan, majd megint felsóhajtott. - Csak magamnak köszönhetem, ami történt. Kérem, árulja el, itt van? - Kerüljön beljebb! - ragadta meg az asszonya férfi karját gyengéden. - Előbb megtisztítom a sebét, utána találkozhat vele. - Kérem, nem lehetne ... Nash nagyot nyelt az ajtóból rámeredő hatalmas szem láttán. Douglas leengedte a nagyítót, és kilépett az árnyékból. - Hát ez meg ki az ördög? - Morgana barátja - felelte Bryna, majd betessékelte Nasht az ajtón. - Vagy úgy. Szeszélyes egy lány - bólintott Douglas, és szívélyesen hátba veregette a férfit. -Jó, ha tudja.

Morgana hagyta, hogy a csípős, viharos szél az arcába csapjon, és bebújjon vastag pulóvere alá. Olyan frissnek érezte, olyan gyógyítónak ... Még pár nap, és készen áll, hogy hazatérjen, hogy szembenézzen bármivel, ami otthon vár rá.

168

Halkan sóhajtott, majd leült egy sziklára. Most, hogy egyedül volt ezen a csodálatos helyen, és nap mint nap faggathatta a szívét, már tudta: soha nem gyógyul be a seb, amelyet Nash ejtett rajta. Soha nem lesz egész, egészséges többé. Felneveli a babát jólétben, szeretetben - elég erős és büszke hozzá. De valami, pontosabban valaki mindig hiányozni fog az életéből. A könnyeken meg az önsajnálaton túljutott már. Írország megvigasztalta. Ide kellett jönnie, és végigsétálni az oly jól ismert tengerparton, hogy átélhesse, semmi nem tart örökké, bármily fájdalmas legyen is. Talán csak a szerelem. Felállt, továbbindult, és figyelte, hogyan porlanak apró cseppekké a hullámok a sziklákon. Feltesz majd egy teát, belenéz Camilla tarotkártyáiba, vagy meghallgatja Padrick hosszú, alaposan ki színezett történeteinek egyikét. Utána pedig bevallja nekik, amit talán már első nap be kellett volna vallania: hogy gyereket vár. Tudta, a család, mint mindig, melléje áll majd. Szomorúság töltötte el arra a gondolatra, hogy Nash soha nem tapasztalhatta meg ezt az érzést. Még azelőtt megsejtette a férfi jelenlétét, hogy meglátta volna. Képtelenség, intette le magát. Nyilván zaklatott idegei űznek tréfát vele, bosszúból, amiért ilyen erősnek és bátornak tetteti magát. Nagyon lassan, torkában dobogó szívvel, megfordult. Nash hosszú, sietős léptekkel tartott felé. A vízcseppekké robbanó hullámok teljesen eláztatták a haját, és fényesen csillogtak az arcán. Kétnapos borosta volt az állán, meg egy gondos, hófehér kötés a homlokán. Olyan tűz lobogott a szemében, hogy Morgana ijedten összerezzent, és védekezően hátralépett. A férfi megtorpant, majd fürkésző pillantást vetett a lányra. Az a tekintet. ... Nem, most nem csillogtak könnyek a szemében, melyektől majd megszakadt a szíve a múltkor. Mégis, észrevett benne valami különös villanást - mintha félne tőle. Mennyivel könnyebb dolga lenne, ha foggal-körömmel nekiesne, szidná, szapulná, veszekedne vele! - Morgana ... A lány lopva a hasára tette a kezét, mintegy rejtegetve a titkot, melyet magában hordozott. - Mi történt veled? Megsérültél? - Ugyan - nyúlt a kötéshez Nash -, semmiség. Csak szétesett alattam egy autó. Édesanyád rendbe tette. Mármint a fejemet, nem a kocsit. - Anya? - csillant fel Morgana szeme, és a kastély felé pillantott. - Találkoztál anyával? - Mindenkivel találkoztam - bólintott a férfi, és elmosolyodott. - Szép kis társaság, mondhatom ... Árokba hajtottam pár mérfölddel a kastély előtt. Ekkor találkoztam 169

édesapáddal - vetett jelentőségteljes pillantást a lányra. Tudta, csak fecseg összevissza, de képtelen volt abbahagyni. - Felvitt hozzátok lóháton. Utána betessékeltek a konyhába, teáztunk, és ... Az ördögbe is, nem jöttem rá, hol vagy, Morgana, pedig sejthettem volna! Mesélted, hogy mikor Írországba jössz, mindig lemégy sétálni a tengerpartra. Tudhattam volna... ezt is, és még annyi minden mást is. A lány nekitámaszkodott a sziklának, hogy megőrizze az egyensúlyát. Félt, sőt rettegett, hogy méltóságteljesnek legkevésbé sem nevezhető módon a férfi karjába veti magát, vagy ájultan esik össze a lába előtt. - Hosszú utat tettél meg - bökte ki nagy nehezen. - Már korábban is ideértem volna, de ... istenem! Nash látta, hogy Morgana elszédül - össze is esett volna, de szerencsére sikerült idejében elkapnia. Ijesztően törékenynek érezte a lányt a karjában. Morganában azonban még maradt annyi erő, hogy ellökje magától. - Ne ... Nash eleresztette a kérést a füle mellett; átölelte a lányt, és a hajába temette az arcát. Úgy szívta magába az illatát, mint a levegőt. - Csak egy percet adj! Utána ellökhetsz, ha akarsz. Morgana megrázta a fejét, de hűtlen karja megtagadta az engedelmességet, és szorosan a férfi köré fonódott. Sóhajtott - nem tiltakozásképpen, hanem melegen üdvözölve Nash ajkát, mely mohón az övére forrt. A férfi úgy merült el benne, mint sivatagi vándor az oázis tiszta, hűvös tavában. - Ne szólj semmit! - kérte Nash, miközben csókokkal borította a lány arcát. - Előbb hallgass meg! Morgana felidézte magában legutóbbi beszélgetésüket; elhúzódott, és megrázta a fejét. - Képtelen lennék még egyszer, Nash ... Ne tedd ezt velem! - Várj! - ragadta meg a férfi a lány csuklóját, és a szemébe nézett. Ugyanaz a tüzes akarat égett a tekintetében, mint amely elhozta idáig. - Elég a falakból, Morgana! Az enyémből is. Ígérd meg, hogy nem zársz el többé magadtól! A lány próbált ellentmondani neki, de a szemében égő tűzzel szemben nem volt hatalma. - Ígérem - sóhajtotta. - Szeretnék leülni ... Nash bólintott, és elengedte Morganát. Talán jobb is, ha nem érnek egymáshoz, míg nem tisztázzák ezt a zűrzavart, amivé a kapcsolatuk vált, éppen neki köszönhetően. A lány leült a sziklára, összefonta a karját az ölében, és büszkén felemelte az állát. Átkozott büszkeség! Csoda, hogy a férfi idefelé jövet megfogadta, kitekeri a nyakát? 170

- Tudom, hibát követtem el - kezdte ennek ellenére bűnbánó hangon. - Ettől azonban még nem kellett volna, sőt, nem lett volna szabad elmenekülnöd! - Tessék? - nézett rá Morgana izzó, elkerekedett szemmel. - Jól hallottad - bólintott Nash. - Lehet, hogy ostobán viselkedtem, és fájdalmat okoztam neked, de az semmi ahhoz képest, hogy nem találtalak otthon, amikor észhez tértem, és kerestelek! - Szóval én vagyok az oka mindennek, ugye? - kérdezte a lány csípősen. - Annak, hogy az elmúlt hónapban teljesen elvesztettem a fejem, igen - vágott vissza a férfi. - Minden másban azonban... én vagyok a ludas - ismerte el, és önkéntelenül megsimogatta Morgana arcát. - Sajnálom. A lány félrenézett, nehogy sírva fakadjon. - Tudnom kell, pontosan tudnom, miért kérsz bocsánatot! -követelte Nashtől. - Sejtettem, hogy meg kell alázkodnom előtted - sóhajtott a férfi fáradtan. - Rendben. Bocsáss meg mindazért az ostobaságért, amelyet mondtam vagy elkövettem! Morgana halványan elmosolyodott. - Mindenért?

Nash elvesztette a béketűrését, és talpra rántotta a lányt. - Nézz rám! Azt akarom, hogy nézz a szemembe, amikor bevallom, szerelmes vagyok beléd, és ennek semmi köze bűbájhoz, varázslathoz, és soha nem is volt! Szeretlek azért, aki vagy, és úgy, ahogyan vagy. Amikor Morgana behunyta a szemét, végigfutott a hideg a férfi hátán. - Ne zárj ki az életedből, kérlek! Tudom, én ezt tettem veled ... Elismerem, hibát követtem el. Pokolian megijedtem. Bocsáss meg, Morgana! - kérlelte a lányt, és két kezébe fogta az arcát. - Nyisd ki a szemed, légy szíves, nézz rám! A lány engedelmeskedett. Nash megkönnyebbülten felsóhajtott. - Még soha nem kerültem hasonló helyzetbe - kezdte Óvatosan. - Nem kértem bocsánatot nőtől azért, amit mondtam. Most megteszem. Magyarázgathatnám hosszasan, hogy nem gondoltam komolyan, és csak azért bukott ki belőlem, mert tudat alatt el akartalak taszítani magamtól, de ez nem lényeges. Egyedül az a fontos, hogy megbántam. - Megértem, hogy féltél - bólintott Morgana, és gyengéden a férfi csuklójára tette a kezét. Megbocsátok, mert tanultál belőle. - Csak ennyi? - kérdezte Nash meglepetten, és megcsókolta a lány arcát. - Nem is változtatsz, mondjuk, lepényhallá három-négy évre? 171

- Az első veszekedés után még nem - mosolygott rá Morgana. Bízott benne, képesek lesznek könnyed, barátságos hangnemben folytatni a társalgást. - Hosszú utat tettél meg, biztosan fáradt vagy. Menjünk vissza a házba! Erősödik a szél, és különben is, mindjárt itt a délutáni tea ideje. - Morgana - ölelte magához a férfi szorosan. - Te vagy az első nő életemben, akinek szerelmet vallottam. Nem ment könnyen, de ... talán egyre könnyebb lesz. A lány ismét félrenézett - édesanyja már tudta volna, hogy menekül, Nash azonban visszautasításnak vette. - Azt mondtad, te is szeretsz - jegyezte meg számon kérő hangon. - Így volt - bólintott Morgana, majd csúfondárosan a férfi szemébe nézett. - És most is így van ... Nash a hosszú fekete hajzuhatagba fúrta a fejét. - Jó hallani - sóhajtotta megnyugodva. - Szeretsz valakit, és ő viszontszeret: ez a legjobb érzés a világon... Erre már lehet építeni. Tudom, nem vagyok egy főnyeremény, és ahogy magamat ismerem, nyilván össze fogom kuszálni a dolgokat rendesen. Nem szoktam hozzá, hogy van valakim, akire mindig számíthatok, és ő is számíthat rám, de ... megteszek minden tőlem telhetőt. Ígérem. A lány értetlenkedve vonta fel a szemöldökét. - Mégis, miről beszélsz? - kérdezte halkan. A férfi zavartan ellépett, és zsebre dugta a kezét. - Tudod, ez afféle ... házassági ajánlat akart lenni. - Afféle? Nash felsóhajtott. - Gyere hozzám feleségül! Nem tudom, ez-e a megfelelő hely és idő. Ha azt szeretnéd, előbb rendezzem be a színpadot, boruljak térdre előtted, zsebemben a gyűrűvel, úgy lesz. Nem hittem volna, hogy ez valaha is megtörténik velem, de ... szeretlek. Bármire hajlandó lennék, hogy bebizonyítsam. - Nincs szükségem színpadra, Nash, de ez akkor sem ilyen egyszerű. A férfi keze ökölbe szorult. - Szóval nem akarsz hozzám jönni. - Ó, dehogynem. Szeretnék együtt élni veled, nagyon is. Azonban ha összeházasodunk, tudnod kell, nemcsak engem veszel el. Nash egy pillanatig nem értette a dolgot, de azután szélesen elmosolyodott.

172

- Á, a családodra gondolsz, és a Donovan... örökségre, ugye? Szépségem, te vagy álmaim asszonya, sőt! Az, hogy a nő, akit szeretek, mellesleg boszorkány is, csak hab a tortán! Morgana meghatottan a férfi arcához emelte a kezét. - Nash, annyira szeretlek ... már régóta el akartam mondani. - A férfi szemébe nézett. Gyermeket várok. Tőled. A férfi arca fal fehérré vált. - Tessék? A lány a jelekből úgy ítélte, szükségtelen elismételnie a mondottakat. Nash hátratántorodott, és lehuppant a sziklára, ahol ő ült korábban. Jó ideig csak bámult maga elé, és igyekezett levegőhöz jutni. - Kisbabát? Te ... várandós vagy? Szülni fogsz? Morgana, látszólag nyugodtan, bólintott. - Igen. - Egy percig nem szólt, várta, hogy a férfi mondjon valamit, de Nash csak hallgatott. Összeszedte a bátorságát, és folytatta. - Tudom, nem szeretnél családot, és én nem is ... - Ezt akartad mondani aznap - vágott közbe a férfi rekedten. Nyelnie kellett, hogy hangját ne nyomja el a szél meg a tenger. - Ezért jöttél el hozzám ... - Igen. Nash felállt, és reszketeg léptekkel a vízhez sétált. Emlékezetébe idézte, hogyan nézett rá a lány akkor, és hogy Ő, ennek ellenére, miket vágott a fejéhez. Soha nem fogja elfelejteni, mekkorát hibázott aznap. Csoda, hogy Morgana otthagyta, és megtartotta a titkát? - Azt hiszed, nem akarom a babát? - Megértem, ha nem - suttogta a lány, és beharapta a szája szélét. - Egyikünk sem számított erre, még én sem. - Nem követem el kétszer ugyanazt a hibát - lépett hozzá Nash vadul villogó tekintette!. Különösen nem veled. Mikorra várod? Morgana összefonta az ujjait a hasán. - Karácsony előtt pár nappa!. A tavaszi napéjegyenlőség éjszakáján fogant. Az erdőben. - Karácsonyra - ismételte a férfi. Eszébe jutott a piros bicikli, a süteményillat, a sok-sok nevetés és a család, mely fél évre magához fogadta. Most saját családja lehet. A lány olyasmit ajánl neki, amiben csak egy villanásnyi időre lehetett része, és amire már régóta vágyott titokban. - Azt mondtad, szabad vagyok - kezdte óvatosan. - Tőled és mindattól, ami a kapcsolatunkból származhatott. A gyerekre céloztál. 173

Morgana szeme elsötétült, a hangja erőteljesen, büszkén csengett. - Szeretni fogom, és úgy bánok majd vele, hogy tudja: ő az ég ajándéka, nem egy sajnálatos ballépés eredménye. Inkább felnevelem egyedül, mint hogy egy pillanatig is azt érezze, terhes a jelenléte bárki számára is. Nash nem hitte volna, hogy meg tud szólalni egyáltalán, de mikor sikerült, szavai egyenesen a szívéből szóltak. - Szeretnék a babának apja, neked pedig férjed lenni. A lány szeme könnybe lábadt. - Csak kérned kell ... A férfi óvatosan Morgana hasára tette a kezét. - Adjatok nekem még egy esélyt! - kérte mindkettejüket. - Már régóta várunk rád - mosolygott a lány, és meghatottan hagyta, hogy Nash szájon csókolja. - Apa vagyok - ízlelgette a szót a férfi lassan, óvatosan, majd felnevetett, és a karjába kapta Morganát. - Lesz egy kisbabánk! A lány puhán a nyaka köré fonta a karját. - Így van, így ... - Egy család vagyunk! - Így van, így ... Csókolóztak megint, majd Nash, a karjában Morganával, elindult a parton. - Ha jó munkát végzünk az elsővel, összehozhatunk pár kistestvért is neki, mit gondolsz? - A számból vetted ki a szót. Különben hová viszel? - Vissza a házba, és ágyba duglak. Azután melléd bújok. - Mertem remélni ... ettől még nem kell cipelned. - Dehogynem! Gyereket vársz, az én gyerekemet. Már látom is magam előtt. .. Belső kameraállás, nappal. Napsütötte szoba, világoskék falakkal. - Sárga. - Jó, akkor ragyogó, sárga falakkal. Az ablak alatt régimódi bölcső ring, felette olyan vicces pörgettyűk lógnak, tudod. Gügyögő nevetés hallatszik, és egy apró, húsos kis kar felnyúl, hogy megragadja az egyik pörg ... - Hirtelen elhallgatott, és a lányra nézett. - Ó, istenem. - Mi baj van? 174

- Ö is ... Mondd, mennyi az esélye annak, hogy a baba örökölni fogja a ... képességeidet? Morgana mosolyogva az ujja köré csavarta a férfi egyik tincsét. - Úgy érted, mennyi az esélye, hogy boszorkány lesz? Szinte biztos. Tudod, a Donovangének nagyon erősek... Nash arcához dörgölte az orrát, és elnevette magát. - De a szeme egész biztosan a tiéd lesz ... a kislányunknak. A férfi büszkén kihúzta magát.

Sebastian

Előhang Sebastian tisztán látónak született. Már kisfiú korában maradéktalanul rendelkezett ezzel a természetfeletti képességgel senkinek sem kellett elmagyaráznia, milyen vér csörgedezik az ereiben, miért lett az, aki. Azt is pontosan tudta, hogy ez a képesség csak igen keveseknek adatik meg. Látomásai mindig lenyűgözték, ha nem is volt éppen mindegyik kellemes. Élete természetes velejárójának tekintette őket már totyogós babaként, ugyanúgy, ahogy az evést vagy a napkeltét. Édesanyja gyakran lekuporodott mellé a szőnyegre, és megvárta, míg találkozik a pillantásuk. Szemében - a szeretet mellett - a remény tükröződött, hogy fia nem utasítja el magától az isteni adományt, de nem is roppan össze a terhe alatt. Tudta jól, a látás egyszerre átok és áldás. Ki vagy te? - hallotta a kisfiú édesanyja gondolatait olyan tisztán, mintha hangosan mondta volna. Kivé leszel? Erre a kérdésre egyelőre sem belül, sem kívül nem talált választ. Már akkor megértette, sokkal könnyebb belelátni másokba, mint önmagába. Teltek az évek. Különleges képessége cseppet sem akadályozta abban, hogy a legválogatottabb csínytevésekkel borsot törjön unokanővérei orra alá. Kisfiúként persze gyakran megpróbált visszaélni a hatalmával, és gondosan lefátyolozott titkokat is kifürkészett,

175

de ettől még ugyanúgy örömét lelte a fagylaltban vagy a vasárnap reggeli rajzfilmekben, mint minden gyerek. Látnoki képességét leszámítva teljesen átlagos, élénk, csintalan kölyök volt, sziporkázóan furfangos észjárással, megkapóan helyes arccal, átható tekintetű, szürkéskék szemmel és könnyen mosolyra húzódó, telt ajakkal. Átment a férfivá érés minden egyes szakaszán, mint bárki más. Lehorzsolta a térdét, eltörte pár csontját, lázadó kamaszként meg akarta váltani a világot, és majd kiugrott a szíve a helyéből, mikor egy csinos lány rámosolygott. Amikor nagykorú lett, elköltözött szüleitől, és megteremtette saját otthonát. Látnoki képessége egyre erősödött az évek során. Elégedett volt az életével, úgy érezte, ura sorsának, önmagának. Soha semmi nehézséget nem okozott elfogadnia, hogy boszorkány.

1. A lány egy férfit látott álmában, aki róla álmodott - de ébren, nyitott szemmel. Szokatlan élességgel jelent meg előtte az alakja, ahogy ott áll egy széles, sötét ablakban, a kezét lazán leeresztve maga mellé, de az arcán feszültség és eltökéltség tükröződött. És a szeme... mély, engesztelhetetlen, szürke. Szívdobogtatóan szürke, állapította meg, miközben a másik oldalára fordult az ágyban. Van benne némi kék is - egyik pillanatban szirtfalból kihasított sziklára, a másikban pedig nyugodt, tiszta vizű tóra emlékeztette. Fura. Az arcát igazából nem is látta - csak a szemét, azt a felkavaró, elragadó szemét -, mégis sejtette, hogy komor és gondterhelt. Azt is tudta, hogy a férfi rá gondol, sőt, mintha látná is. Felsétált az álombéli ablakhoz, megállt vele szemközt, és a szemébe nézett. Maga sem értette, miért, de biztosra vette, ha felé nyújtaná a kezét, ujjai áthatolnának az üvegen, és meg¬érinthetné. Ha akarná. Ö azonban nem akarta. Dobálni kezdte magát az ágyon, érthetetlen szavakat motyogott, és közben jól belegabalyodott aZ ágyneműjébe. Mel Sutherlandet még álmában sem lehetett rávenni semmilyen ésszerűtlen cselekedetre. Az élet jól felismerhető törvényszerűségeken alapszik, és ő, mint az emberek többsége, már gyerekkorában megtanulta, jobb, ha nem kacérkodik e törvények megkerülésével. Így hát nem nyúlt a férfi felé az üvegen át, inkább vadul forgolódni kezdett az ágyában sikerült is a padlóra pofoznia a párnáját -, ahogy próbálta elhessegetni az álmát. 176

A kép lassan halványulni kezdett, ő pedig megkönnyebbülten, bár némiképp csalódottan mély, álomtalan alvásba merült. Pár órával később, amikor felébredt az éjjeliszekrényen vad csörömpölésbe kezdő Miki egeres ébresztőóra hangjára, különös álma már mélyen a tudattalanjába süllyedt. Gyakorlott mozdulattal lecsapta a vekkert, és ismét csend telepedett a szobára. Miután Mel legalább akkora fegyelmezettségre szoktatta a testét, mint az elméjét, nem fenyegette a veszély, hogy a fejére húzza a paplant, és alszik tovább. Felült, majd ásítva beletúrt kócos, sötétszőke hajába. Mohazöld szeme, melyet ismeretlen édesapjától örökölt, pillanatok alatt kitisztult, s csodálkozó pillantást vetett az összedúlt ágyneműre. Mel Gibsonnal álmodtam volna? - tűnődött sóhajtva, miközben lerúgta a takarót a padlóra. Miért is ne? Senki nem várhatja tőle, hogy úgy aludjon, mint egy kisbaba, azok után pontosabban: előtt -, ami ma vár rá. Kikászálódott az ágyból, felkapta a padlóról testéhez simuló, rövid futónadrágját, felhúzta a póló alá, amelyben aludt, és pár perccel később kilépett a friss kora reggeli levegőre, hogy neki vágjon szokásos hárommérföldes kocogás adagjának. Miután becsukta az ajtót maga mögött, megpuszilta az ujjai hegyét, és hármat koppantott velük a kukucskáló nyílása alatt. Nagyon szerette az otthonát, és bár már négy éve itt lakott, elmondhatatlanul hálás volt minden újabb napért. Nem mintha luxusvilla lett volna, fűzte tovább a gondolatait, miközben bemelegített pár nyújtógyakorlattal. Csak egy kis stukkós házikó, amely egy mosoda meg egy küszködő könyvelőcég között húzódott meg - de az ő igényeinek pont megfelelt Elhaladt mell ette egy autó, és a sofőr elismerően füttyentett hosszú, izmos combja láttán, de ő figyelemre sem méltatta Nem a külseje miatt futott, hanem mert tudta, a rendszeres testmozgás fegyelmezi a testet meg az elmét. Magánnyomozóként nem engedhette meg magának, hogy e kettő közül bármelyik is ellustuljon, ha nem akarta egy szép nap munka nélkül, rosszabb esetben holtan találni magát. És Mel egyiket sem találta túl vonzó lehetőségnek. Kényelmes tempóban kocogni kezdett, élvezte, ahogy a cipője rugalmasan visszapattan az aszfaltról, közben gyönyörködve figyelte a keleti égbolton a felkelő nap narancsszínű gömbjét, mely csodálatos időt ígért. Augusztusban jártak, és már előre félt, milyen meleg lesz Los Angelesben. Szerencsére itt, Montereyben örök tavasz uralkodott - bármit mutatott is a naptár, virágillatú, friss levegő fogadta az ideérkezőt. Ilyen korai órán alig lehetett látni egy-két autót az utakon. Itt, a belvárosban még kocogókkal is ritkán találkozott - ha a tengerpartra menne, egészen más lenne a helyzet, Mel azonban szeretett egyedül futni.

177

Izmai kezdtek bemelegedni, a vékony izzadtságréteg egészséges csillogást kölcsönzött bőrének. Addig növelte az iramot, míg fel nem vette szokásos tempóját, mely úgy beléidegződött már az évek során, mint a levegővétel. Az első mérföld alatt igyekezett lecsendesíteni az elméjét, hogy érzékei a lehető legpontosabb képet adhassák a környezetéről. Eldübörgött mellette egy autó, nyilván lyukas lehetett a kipufogócsöve. A kocsi a stoptáblánál a látszat kedvéért lassított egy picit, majd megállás nélkül továbbhajtott. Mel már sorolta is magában az adatait, nem azért, hogy később feljelenthesse, csak hogy ne essen ki a gyakorlatból. Sötétkék, nyolcvankettes Plymouth kupé, horpadt a vezető melletti ajtó. Kaliforniai rendszámtábla: ACR 2289. Egy fiatalember hason fekve heverészett a ligetben, a füvön. Amikor a lány elfutott mellette, felült, nyújtózni kezdett, és bekapcsolta hordozható rádióját. Egyetemista, aki nekivágott, hogy beutazza stoppal az országot, állapította meg magában a nyomozónő. Tempóján szemernyit sem lassítva, szemügyre vette a hátizsákját. Kék, tetején az amerikai zászló, haja színe barna, és ... Halljuk a dal címét! - utasította az elméjét, amikor már alig jutott el hozzá valami halk duruzsolás a rádió műsorából. Bruce Springsteen: Cover Me, azaz "Borulj rám!" - érkezett a válasz egy pillanattal később. Örökzöld dal, gondolta mosolyogva, és befordult a sarkon. Hamarosan megcsapta az orrát a közeli pékségből a friss kenyér jól ismert, isteni illata, mintha jó reggelt kívánt volna neki. Pár méterrel odébb nyíló rózsák szagát érezte a levegőben. Óvatosan körbekémlelt, mielőtt mélyen belélegezte volna. A virágok iránti vonzalmát a gyengéi közt tartotta számon, és még édesanyjának sem beszélt róla sohasem. A fák levelei finoman rezegtek a part felől érkező szellőben, mely a tenger sós levegőjét hozta magával. Mel nem cserélte volna el semmiért, amit elért, hogy öntudatos és független, erős nőként élhetett. Boldogsággal töltötte el, hogy ide tartozik, hogy ismeri ezeket az utcákat. Hogy itt élhet, itt maradhat, és nem kell többé útnak indulnia éjnek idején a nagy, rozoga furgonnal, ha édesanyjának úgy tartja kedve. Ideje mennünk, Mary Ellen. Eleget időztünk itt, irány észak! Meglátod, milyen jó lesz ... És már mentek is az édesanyjával, akit ugyan nagyon szeretett, de legalább így utólag be kellett látnia, hogy kettejük közül inkább ő volt a gyerek. Csak kuporgott mellette a szakadt, hevenyészve megragasztott anyósülésen, miközben a fényszórók végigsöpörtek az úton, mely új helyre, új iskolába, új emberek közé vitte. Soha nem telepedtek le sehol, és soha nem töltöttek egy helyen annyi időt, hogy beilleszkedhessen. Édesanyjának mindenütt hamar "viszketni kezdett a talpa", legalábbis ő így mondta, és már mentek is tovább. Mel hozzászokott, hogy az országút az otthona - már, ha hozzá lehet szokni ehhez egyáltalán. 178

Ez természetesen már a múlté. Vett édesanyjának egy modern, kényelmes lakókocsit - ami azt illeti, a részleteit még két évig fizetnie kell -, és az asszony azóta a hetedik mennyországban érzi magát. Új álmok, új államok várnak rá, a végtelenségig. Mel, érthető okból, mindig szeretett volna letelepedni valahol. Igaz, Los Angeles nem váltotta be a hozzá fűzött reményeit, de legalább ízelítőt kapott, milyen is gyökeret ereszteni egy helyen. Két gyötrelmes, de nagyon tanulságos évet töltött a Los Angeles-i rendőrkapitányságon. Ekkorra már biztosra vette, hogy a bűnüldözésnek fogja szentelni az életét, még akkor is, ha borsózott a háta a parkoló- meg bírságcédulák írogatásától. Északra költözött, és megnyitotta a Sutherland Nyomozó irodát. Igaz, most is ki kellett töltenie jó néhány - esetenként vagonnyi - nyomtatványt, de ezek legalább a saját nyomtatványai voltak. Félúton fürgén megfordult, és már kocogott is visszafelé. Mint mindig, most is elégedettség töltötte el, hogy teste ilyen gyorsan és pontosan engedelmeskedik akaratának. Nem mindig ment ez ilyen jól - kamaszkorában túl magasra nőtt a súlyához képest, következésképp meglehetősen esetlenül mozgott; nem telt el hét anélkül, hogy meg ne sérült volna a térde vagy a könyöke. Hosszú évek kitartó, fegyelmezett munkájának köszönheti, hogy ma már tornászokat megszégyenítő ügyességgel uralja a testét. Huszonnyolc éves múlt, és egyedülálló. Nem bánta, hogy nem ment férjhez, a családos élet csak elpuhította volna - márpedig egy rendőrnyomozó lány legyen karcsú meg ruganyos. Hosszú, vékony combja, amely miatt nyakiglábnak és égimeszelőnek csúfolták gyerekkorában, mára erőssé, atletikussá és - tette hozzá elégedetten - mutatóssá izmosodott. Egy bérház nyitott ablakából egészséges, követelőző babasírás hallatszott. Mel hangulata hirtelen mélabúsra fordult. Egy baba. Mint Rose kisbabája. A drága, pufók arcú David... Mel futott tovább - pontosabban szólva, vitte tovább a lába -, de elméjében vadul kavarogtak a képek. Látta maga előtt Rose-t, az ártatlan, kissé habókos Rose-t kócos, vörös hajával, csúfondáros mosolyával. Bár Mel nem volt társasági ember, pillanatok alatt összebarátkoztak. Rose egy kis olasz étteremben pincérnősködött, kétsaroknyira Mel irodájától. Hamar beszédbe elegyedtek, bár eleinte Rose legalább kétszer annyit csacsogott, mint ő - egy tányér spagetti meg egy csésze cappuccino fölött. Mel mindig csodálta a lányt, olyan ügyesen egyensúlyozott a tálcákkal, még azután is, hogy a hasa szépen gömbölyödni kezdett a köténye alatt. Boldogan mesélte, milyen türelmetlenül várják már Stannel első gyermekük születését. Melt is meghívták a babaváró bulijukra. Biztosra vette, hogy egyedülállóként pocsékul fogja érezni magát, de kellemesen csalódott - kimondottan élvezte a csöppnyi kis babaruhák 179

és plüssállatok feletti áhítatos sóhajtozást. Lassan Stant is megkedvelte szégyenlős szemével, meleg mosolyával. Mikor nyolc hónappal ezelőtt David megszületett, meglátogatta barátnőjét a kórházban. Ahogy elnézte az alvó, bömbölő és ficánkoló apróságokat a bölcsőikben, megértette, miért imádkoznak, küzdenek és hoznak meg minden áldozatot az emberek, hogy gyerekük lehessen. A kisbabák még olyan tökéletesek, olyan tökéletesen szeretetre méltóak... Elmondhatatlanul örült Rose és Stan boldogságának. - Ugyanakkor magányosabbnak érezte magát, mint valaha. Időről időre beugrott hozzájuk valami kis játékkal David számára, amely persze csak ürügyül szolgált, hogy játszhasson vele egy-egy órát. A "szerelem első látásra" esete forgott fenn - ezért nem is szégyellte magát egy pillanatig sem, amikor harsány üdvrivalgásban tört ki az első fogacska kibújásakor, vagy amikor a kicsi megtanult mászni. Azután jött az a kétségbeesett telefon, két hónappal ezelőtt. Rose hátborzongató hangja, már-már összefüggéstelen szavai. - Elment. Elment! Elment... Beült a szolgálati autóba, és eszeveszett sebességgel Merrickék otthonába száguldott. A rendőrség már javában folytatta a helyszíni szemlét. Stan és Rose úgy kapaszkodott egymásba a kanapén, mint két hajótörött egy lélekvesztőben a háborgó tenger közepén. Zokogtak. David eltűnt. Elrabolta valaki, miközben a járóka matracán szunyókált földszinti lakásuk hátsó kiskertjének egyik árnyékos sarkában. Ennek már két hónapja, de a matrac sajnos még mindig üresen árválkodott. Mel hiába tett meg minden tőle telhetőt, alapos kiképzése, többéves nyomozói tapasztalata és páratlan megérzései ellenére sem sikerült David hollétére rájönnie. Rose végső kétségbeesésében úgy döntött, belekapaszkodik az utolsó szalmaszálba. Amikor elmesélte Melnek, mire készül, a lány együtt érzően bólintott, bár a maga részéről semmi reményt nem fűzött barátnője ötletéhez. Stan is csüggedten csóválta a fejét, de Rose-t nem lehetett lebeszélni. Mindenre hajlandó lett volna, hogy visszaszerezze a gyermekét. Elhatározta, felkeres egy látnokot. Épp Big Sur felé tartottak Mel kopott fehér Mustangjával. A lány tett egy utolsó kísérletet, hogy jobb belátásra térítse a barátnőjét. - Kérlek, Rose ... - Úgysem tudsz lebeszélni - szakította félbe a fiatalasszony halkan, de acélos határozottsággal, amely az elmúlt két hónapban vált sajátjává. - Hidd el, Stan is próbálta már ... !

180

- Mert aggódunk érted. Egyikünk sem szeretné látni, ahogy magadba roskadsz egy újabb kudarc után. Rose még alig töltötte be a huszonhármat, most mégis olyan öregnek érezte magát, mint az alattuk végtelenbe nyúló óceán - és olyan keménynek, mint a szirtfalból kiugró sziklák. Semmi sem lehet ennél is rosszabb - ingatta a fejét elkeseredetten. - Tisztában vagyok vele, hogy csak jót akarsz, és azzal is, mekkora áldozat neked, hogy elkísérsz... - Ugyan, én ... - De, ne is tagadd! Rose korábban mindig élénk, derűs tekintete most mérhetetlen bánatot és szorongást tükrözött. - Azt is tudom, ostobaságnak tartod, talán még sértőnek is, hiszen te is kiteszed a lelked, hogy megtaláld Davidet, de ... akkor is meg kel1 próbálnom. Meg kell próbálnom mindent. Mel egy darabig nem szólt. Szégyellte magát, mert tényleg sértette a büszkeségét ez az egész. Ő, a profi nyomozó, itt száguld a parton, hogy egy félbolond vajákos emberre bízza legjobb barátnőjének ügyét? Megszidta magát a gyengeségéért. Ha az ő gyerekét rabolták volna el, és neki kellene nap mint nap az üres járókára pillantania, nem cselekedne-e hasonlóképp? - Megtaláljuk Davidet - fogadkozott. Levette a kezét a vadul remegő sebességváltóról, és meg szorította Rose jéghideg ujjait. - Ígérem. A lány szótlanul bólintott, majd lebámult a szédítő mélységben fekvő sziklákra. Ha kudarcot vallanának, és nem találják meg a babát, méghozzá hamar, elég egyetlen lépés egy ilyen szikla tetejéről... Sebastian tudott az érkezésükről. Nem látnoki képessége révén - hanem mert egyszerűen úgy döntött, felveszi a kagylót, amikor a kétségbeesett fiatal édesanya reszketeg hangon beszélni kezdett az üzenetrögzítőjére. Pedig megfogadta, nem vállal több ügyet a saját szakállára, titkosíttatta a számát, és épp azért szerezte be az üzenetrögzítőt is, hogy leszerelhesse azokat, akik ennek ellenére kinyomozták a számát. Most mégis felvette a kagylót - úgy érezte, fel kell vennie, Inkább tudta. Már várta őket, bár egy mogorva belső hang továbbra is ágált az engedékenysége ellen. Fáradt volt. Pár napja ért haza Chicagóból, három rettenetes hét után - a sajtó által chicagói csonkolónak nevezett gyilkos felkutatásában segített a rendőrségnek. Remélte, soha többé nem lát olyan rémségeket, mint amilyeneket ott. A széles ablakhoz lépett, kinézett a dús pázsitra, színes sziklakertjére, majd a szirtre, mely meredeken az óceánba hanyatlott.

181

Nagyon szerette ezt a drámai hatású panorámát: a sziklák vad meredélyét, a háborgó hullámokat, de még a kőbe vájt, kanyargó autóút vékony szalagját is, melyben az emberi értelem, akaraterő és haladni vágyás jelképét látta. Leginkább a nagy, végtelenbe nyúló távolságokat szerette, A szó szoros és átvitt értelmében is távolságot tartott másoktól, ennek köszönhette, hogy még soha, senki nem merészkedett illetéktelenül sem a házába, sem a gondolataiba. Most mégis sikerült valakinek áthidalnia ezt a távolságot; ö pedig eltűnődött, vajon ez mit jelenthet. Két nappal azelőtt különös álmot látott. Itt állt, ahol most, az ablak mögött - és vele szemben, az üveg túloldaláról egy lány nézett rá sejtelmesen. Egy lány, aki azonnal rabul ejtette a szívét. Sajnos túl elcsigázottnak érezte magát ahhoz, hogy összpontosítson, és utánaeredjen a szellemi világban. A lány alakja egy idő után elhalványodott, majd eltűnt. Talán nem is baj. Egyelőre még úgyis teljesen használhatatlan állapotban volt. Nem vágyott semmi másra, csak egy kiadós alvásra, pár nap édes semmittevésre, egy kis lovaglásra, és egy kis csintalankodásra az unokanővéreivel. Hiányzott a családja. Már nem is emlékezett, mikor járt utoljára Írországban, hogy meglátogassa a szüleit, a nagybátyjait és a nagynénjeit. Unokatestvérei itt éltek, pár mérfölddel odébb a kanyargós szerpentin mentén, mégis úgy érezte, mintha nem három hete, de legalábbis évek óta nem látta volna őket. Morgana hasa szépen gömbölyödött. Kíváncsi lett volna rá, vajon a lány is tudja-e, hogy ikreket vár? Anastasia biztosan tudja. Szelídebb unokahúga mindent tudott, ami a testtel, illetve annak gyógyításával állt kapcsolatban. Ana azonban nem fog szólni Morganának, csak ha egyenesen rákérdez. Szerette volna látni őket. Sógorával is szívesen eltöltött volna pár napot, de tudta, Nasht most teljesen leköti új forgatókönyvének csiszolgatása. Szeretett volna felülni a biciklijére, és szélsebesen Montereybe karikázni, hogy velük lehessen - de legfőképpen azért, hogy ne kelljen találkoznia azzal a két nővel, akik épp ebben a pillanatban kanyarodtak rá a házához vezető hosszú kocsifeljáróra. Már messziről megcsapta elkeseredettségük, reményvesztettségük, kétségbeesettségük szele. Mogorva belső hangja ki tartóan berzenkedett a találkozás ellen. Nem tartotta magát önzetlennek, nem is próbált ilyen látszatot kelteni soha, de tisztában volt a felelősséggel, mely elválaszthatatlanul együtt járt természetfeletti képességével. Persze nem mondhatott mindenkinek igent. Ha így tett volna, szépen, csendesen beleőrül. Az is előfordult, hogy igent mondott, mégsem sikerült segítenie. A végzettel neki sem állt 182

hatalmában szembeszállni. Máskor gondolkodás nélkül nemmel válaszolt, hogy pontosan miért, maga sem tudta, csak hallgatott a megérzéseire. És néha adódott olyan eset is, hogy gondolkodás nélkül nemet vagy igent mondott volna, de a végzet ismét csak mást akart. Pontosan ettől tartott most is – hogy a saját akarata jelen esetben vajmi keveset számít. Előbb hallotta az autót, mint látta volna - a meredek emelkedővel még egy ilyen erős motornak is meg kellett küzdenie. Komiszul elmosolyodott. Magasan, magányosan élt, a házához vezető keskeny, göröngyös út inkább riasztóan hatott az idelátogatókra, mint hívogatóan. Egy látnoknak ugyanolyan joga van az egyedülléthez, mint bárki másnak, bizonygatta magának. Amikor megpillantotta a messzeségben az autó kopottas fehér foltját, felsóhajtott. Megérkeztek. Minél előbb adja ki az útjukat, annál jobb. Kilépett a hálószobából, és elindult lefelé a lépcsőn. Remélte, már külsejével sikerül ellenszenves benyomást keltenie termete bakancsban majdnem két méter magasra nyúlt, valószerűtlenül széles válla robosztus külsőt kölcsönzött neki, amit csak még jobban ki emelt karcsú dereka. Hátrafésült, fekete tincsei farmeringje gallérjánál enyhén begöndörödtek. Kelta származásának jeleként arccsontja erősen kiugrott, bőrét pedig sötétre cserzette a sok napsütés. Végighúzta ametisztgyűrűs kezét a fényesre koptatott lépcsőkarfán - szokatlanul fejlett tapintással rendelkezett, élvezetét lelte mind a durva, mind a sima felületekben -, és igyekezett udvarias, egyszersmind megközelíthetetlen arckifejezést ölteni. Mire az autó felért a kissé különös hangulatú, csupa fa és üveg ház elé, Sebastian már a verandán állt. Amikor a két nő kiszállt a kocsiból, Sebastian szúrós pillantása Melre vándorolt, és elidőzött rajta egy ideig. Összevonta a szemöldökét, majd észrevétlenül megrázta a fejét, azután Rose felé fordult. - Mrs. Merrick? - Igen. Üdvözlöm, Mr. Donovan! - köszöntötte Rose a látnokot elszoruló torokkal. - El sem tudom mondani, mennyire hálás vagyok, hogy fogad bennünket! Sebastian érthetetlenül mormogott valamit a bajsza alá, majd farmerja elülső zsebébe akasztotta hüvelykujját, és alaposan szemügyre vette két csinos látogatóját. Rose Merrick egyszerű, de szívfájdítóan mutatós, testhezálló kék ruhát viselt. Kissé bőnek látszott a csípőjén, mintha nemrég adott volna le pár kilót. Gondosan kisminkelte az arcát, de hirtelen eleredő könnyei ezt a legkevésbé sem tartották tiszteletben. Sebastian akaratlanul is együtt érzett vele. A másik nő nem sokat adott a külsőségekre, sikerült is felkeltenie ezzel a férfi érdeklődését. Akárcsak Sebastian, ő is kopott farmert és bakancsot viselt; hanyagul övébe tűrt

183

pólója megfakult a sok mosástól. Sem ékszer, sem smink nem volt rajta, messziről világított azonban haragos aurája - Sebastian olyan tisztán látta, mint a haját, vagy a szeme színét. Kemény lány vagyok, ugye? Miközben próbálta emlékezetébe idézni a nevét, megcsapta egy érzéshullám, libabőrös is lett tőle: a lány legalább annyira kétségbe volt esve, mint Rose Merrick. Pompás. Amikor a fiatal anya tett egy lépést felé, Sebastianről lehullott a közömbös, szenvtelen álarc. Rose szívből jövő könnyekkel küszködött; nincs semmi a világon, ami jobban meglágyítaná egy férfi szívét. - Nem akarom az idejét rabolni, Mr. Donovan. Csak arra Szeretném kémi, hogy ... Elcsuklott a hangja. Mel tüstént mellette termett, és barátságosnak legkevésbé sem nevezhető pillantást vetett a férfira. - Megengedi, hogy bemenjünk és leüljünk, vagy itt fogunk... Most az ő hangja csuklott el, bár nem a torkában gyülekező könnyektől, mint barátnőjének, hanem a döbbenettől. Már láttam ezt a szempárt valahol! - állapította meg magában olyan hangosan, hogy szavai visszhangot vertek Sebastian elméjében. Képtelen volt levenni a tekintetét a férfiról. Már tudta is, hogy hol. Nevetséges, szidta meg magát, miután sikerült visszanyernie az önuralmát. Csak álmodott, semmi több, és az álomképek egy pillanatra összemosódtak benne a valósággal. Ettől még valóban lenyűgöző ez a szempár, ezt el kellett ismernie. A lehető legkellemetlenebbül lenyűgöző... Sebastian viszonozta a lány pillantását, és bár komolyan felkeltette a kíváncsiságát, nem nézett Mel arca mögé. Még a vakító napsütésben is rendkívül vonzónak találta. Hogy mi csillogott a lány állhatatos, zöld szemében, nem tudta pontosan - talán kihívás? Erre utalt büszkén felemelt álla is, melynek közepén alig észrevehető, de annál érzékibb gödröcske díszelgett. Vonzó, tagadhatatlanul az, állapította meg magában, még ha a frizurája majd tíz centivel rövidebb is az övénél, és úgy áll, mintha saját magának vágta volna le konyhai ollóval. Elfordult a lánytól, és Rose-ra mosolygott. - Kérem, jöjjenek be! - nyújtotta a kezét a fiatal anyának. Mel pár lépéssel lemaradva követte őket, így Sebastian sajnos nem láthatta, milyen elbűvölően mozog formás csípője, miközben felfelé megy a lépcsőn. Beléptek a magas mennyezetes, tetőablakos nagyszobába, melyből kényelmes ülő alkalmatosságokkal berendezett veranda nyílott. Mel összevonta a szemöldökét - nem gondolta volna, hogy a ház belülről is ilyen tetszetős. Különösen a meleg, mézbarna tapéta tetszett neki, amely puha, 184

otthonos hangulatot árasztott. Az egyik fal mellett fénylő királykék kárpitú kanapé nyújtózott, hatalmas, pasztellszínekben pompázó takaróval leterítve. Míg a férfi hellyel kínálta Rose-t, Mel körülnézett. A szobában rend uralkodott, de a legkevésbé sem keltette a kínos rendezettség benyomását. Modem márvány, fa- és bronzszobrok keveredtek szemlátomást roppant értékes régiségekkel. Minden tárgy jóval nagyobb volt az átlagosnál, így a szoba - hatalmas méretei ellenére is lakályosnak tűnt. A fényezett stíl bútorok majd minden vízszintes felületén kristályok ékeskedtek - némelyik akkora, hogy belesajdulna egy férfi dereka, ha meg kellene emelnie, némelyik pedig olyan apró, hogy beleférne egy kisgyerek tenyerébe. Mel elbűvölve figyelte csillogásukat. Az egyik alakja hosszú pálcára hasonlított, a másiké óriási golyóra, a harmadiké meredek fa¬lú, sokcsúcsú hegylánc formáját idézte. Ekkor vette észre, hogy Sebastian derűs türelemmel figyeli. Vállat vont. - Kedvelem az ilyesmit. A férfi elmosolyodott. - Örülök, hogy tetszenek. Kérem, foglaljon helyet! Bár a kanapén kényelmesen elfért volna Rose-zal, akár fekve is, Mel inkább egy széket választott a lepedőnyi, gazdag faragásokkal díszített kávézóasztal mellett. Sebastian ismét a fiatal anyához fordult. - Hozhatok egy kávét, Mrs. Merrick? Esetleg valami hideget? Rose hiába próbált kétségbeesetten uralkodni magán, a férfi kedvessége újra előcsalta a könnyeit. - Nem, köszönöm, ne fáradjon! - szipogott. - Sajnálom, hogy csak így betolakodtunk az otthonába, de ... olvastam önről az újságban, Mr. Donovan. Sokat köszönhetett önnek a rendőrség, amikor tavaly segített előkeríteni azt a megszökött fiút. - Joe Cougart - bólintott Sebastian, és helyet foglalt Rose mellett a kanapén. - Elszökött San Franciscóba szerencsét próbálni, és a szüleinek persze nem szólt. A kamaszok már csak ilyenek: kedvelik a kockázatos dolgokat. - Csakhogy ő tizenöt éves volt - folytatta Rose remegő hangon. Mikor érezte, hogy megint erőt vesz rajta a kétségbeesés, egy pillanatra összeszorította a száját, és megrázkódott. - Nem azt akarom mondani ezzel, hogy ... fölöslegesen aggódtak volna érte a szülei, de ... az én Davidem még kisbaba. A járókájában aludt, és ... - Szívszorító pillantást vetett a férfira. Csak egy percre hagytam egyedül, amikor csörgött a telefon. Ott aludt a hátsó kiskertünkben. Nem hittem volna hogy ... Nem az utcán hagytam, vagy egy kocsiban, hanem a nyitott ajtó mellett, és csak egy percre mentem el ..

185

- Rose! - állt fel Mel, és bár eddig igyekezett betartani a három lépés távolságot Sebastiannel szemben, most leült barátnője mellé a kanapéra. - Ne mentegetőzz! Nem a te hibádból történt. - Ott hagytam - motyogta a fiatal anya -, és eltűnt... - Jól bánt a picivel, Mrs. Merrick? - érdeklődött a férfi kedves hangon. Rose ijedt, Mel szikrázó pillantással válaszolt. - Imádom Davidet, mindent megtennék érte! Én csak ... - Akkor ne beszéljen ilyeneket! - fogta meg a kezét Sebastian gyengéden. Rose torkában enyhülni kezdett a szorítás. - Azzal, hogy magát hibáztatja, nem segít megtalálni a kisfiát. Mel dühe sisteregve kialudt, mint egy tócsába ejtett cigarettacsikk. Elismerően bólintott - a férfi pontosan azt mondta, és pontosan úgy, amit és ahogy mondania kellett. - Segítene nekem? - esedezett Rose. - A rendőrség teljes erővel nyomoz, és Mel is megtesz minden tőle telhetőt, de ... egyelőre eredménytelenül. Szóval Mel, tűnődött Sebastian. Meglepő név egy ilyen magas, karcsú, szőke lány számára, akinek forradás van az egyik vállán. - Meg fogjuk találni Davidet, ne félj! - pattant fel Me! izgatottan. - Van pár nyomunk, igaz, nem túl sok, de ... - Fogjuk? - ismételte kissé meglepődve a férfi. Hirtelen felvillant előtte egy kép: Mel mindkét kezében revolvert szorongat, szeme hideg, mint a smaragd. - A rendőrségnek dolgozik, Miss ... - Sutherland. Magánnyomozó vagyok. Különben egy látnoknak nem kellene az ilyesmit ránézésre tudnia? - húzta el a száját a lány gúnyosan. - Mel! - figyelmeztette a barátnője halkan. _ Semmi baj - mosolygott Rose-ra Sebastian. - Kiolvashattam volna a gondolataiból, de nem akartam udvariatlan lenni. Még nem ismerjük egymást eléggé, ezért úgy döntöttem, inkább megkérdezem. - Vagy úgy - sóhajtott fel Mel fáradtan, és visszaült a székre a kávézóasztal mellé. - Kissé cinikus a barátnője - állapította meg Sebastian. - Ez néha hasznos, néha azonban sértő is lehet. Már épp összeszedte a bátorságát, hogy nemet mondjon Rose-nak - nem akart még egyszer kudarcot vallani, mint múltkor azzal a nyolcéves kisfiúval-, de Mel miatt nem tette. Kezdte sejteni, miért hozta úgy a végzet, hogy pont ő kísérje ide a fiatal anyát... - Miért lennék cinikus? Csak, mert nem kívánok bedőlni a hókuszpókuszainak? - hajolt előre Mel szikrázó szemmel. - Ez az egész látnokmese marhaság! Ugyanolyan ócska trükk, mintha nyulat varázsolna elő egy cilinderből... 186

A férfi felvonta a szemöldökét, de ezen túlmenően semmi jelét nem adta sem bosszúságnak, sem érdeklődésnek. - Úgy gondolja? - Svindli ez is, az is. Nézze, Mr. Donovan, egy kisbaba élete forog kockán, nem hagyom, hogy néhány bűvészmutatvánnyal elszédítse a barátnőmet, csak, mert be akar kerülni az újságokba! Sajnálom, Rose - fordult Mel a barátnője felé, és a hangja még mindig remegett a dühtől. - Nem kell bizonygatnom, mennyire szeretlek, téged is, Davidet is. Éppen ezért semmi kedvem végignézni, ahogy bolondot csinál belőled ez a szélhámos! - Az én gyerekemről van szó - buggyantak ki Rose vissza, tartott könnyei. - Tudnom kell, hol van! Tudnom kell, jól van-e, fél-e ... még a macija sincs vele - temette a tenyerébe az arcát. - Még a macija sincs vele ... Mel most elátkozta magában egyaránt heves vérmérsékletét Sebastian Donovant meg úgy általában az egész világot. Mégis: mikor a barátnője mellé térdelt, hihetetlenül gyengéden szólt hozzá: - Ne haragudj, drága Rose! Tudom, mennyire félsz. Én is félek. Ha szeretnéd megkérni Mr. Donovant, hogy... segítsen - majdnem félrenyelt a szónál -, hát kérd! A férfira emelte szúrós, kihívó tekintetét. - Segít, ugye? - Igen - bólintott a látnok. Érezte, nem is tehetne mást. - Segítek. Sikerült rábeszélnie Rose-t, hogy igyon egy kis vizet, és törölje meg a szemét. Míg az asszony elővett egy kis, sárga plüssmackót a táskájából, Mel komoran kinézett az ablakon. Ez David kedvenc macija. Ez pedig ő - mutatott rá egy boríték nagyságú fényképre. Gondoltam... , Mrs. Ott azt mondta, szüksége lehet rá. - Segíthet, igen - hagyta rá a férfi, és elvette a macit. Abban a pillanatban görcsbe rándult a gyomra; a játék telítve volt Rose keserves kétségbeesésével. Majd kénytelen lesz közömbösíteni ezt. A fényképre egyelőre rá sem nézett. - Kérem, hagyja itt ezeket! Felhívom, ha sikerült kiderítenem valamit - ígérte, és felsegítette a fiatalasszonyt. - Megteszek minden tőlem telhetőt. Szavamat adom. - Nem is tudom, hogyan köszönjem meg ... nagyon sokat jelent ez nekem. Stannel van egy kis félretett pénzünk... - Majd később beszélünk róla. - Rose, várj meg a kocsiban! - kérte Mel csendesen, de Sebastian látta, hogy a lelke minden, csak nem csendes. - Elmondom Mr. Donovannek, mire jutottam eddig a nyomozás- Rendben _ bólintott Rose, és a férfira mosolygott. - Még egyszer köszönöm!

187

Mel megvárta, míg barátnője hallótávolságon kívülre kerül, majd jéghideg hangon kérdőre vonta a férfit: - Mégis, mennyit akar kicsikarni belőlük? Rose pincérnő, a férje autószerelő. Sebastian lustán az ajtófélfának támaszkodott. - Miss Sutherland, úgy látja, hogy pénzre lenne szükségem? - Nem, mert feltételezem, már másokon jól megszedte magát - húzta el a száját gúnyosan a lány. - Magának ez csak játék, ugye? A férfi megragadta Mel karját, és olyan erősen szorította, hogy a lánynak elakadt a lélegzete. - Nem, nem játék - jelentette ki mély, fojtott hangon. Mel lesütötte a szemét. - Mint ahogy nem játék elrabolni egy kisbabát a járókából. Látnoknak lenni sem az, higgye el! - Nem akarom, hogy a barátnőmnek megint csalódnia kelljen! - Én sem. Ha ennyire ellenzi, hogy hozzám fordul, miért hozta ide? - Mert megkért rá. Sebastian észrevétlenül bólintott - érezte, a lány sokkal nagyobb áldozatra is képes lenne a barátnője kedvéért. - Maga nyomozta ki a titkosított számomat is, ugye? Mel hamiskásan elmosolyodott. - Ez a munkám. - Érti a dolgát. - Ahogy mondja. - Én is értem az enyémet. Együtt kellene működnünk. - Miből gondolja, hogy én ... - Abból, hogy szereti őket, és van esély, még ha maga szerint valószínűtlenül kevés is, hogy csakugyan az vagyok, akinek mondom magam. A lány érezte, a látnok ujjai egyre forróbbá válnak a karján a hő mintha a csontjába hatolt volna ... Megijedt. Még soha nem találkozott ilyesmivel. - Egyedül dolgozom. - Én is - felelte Sebastian nyugodtan. - Alapvető szabály nálam. Most azonban mindkettőnknek meg kell szegnie a szabályokat. 188

A maga részéről már meg is tette: gyorsan, mint egy kígyó, ki akart mami Mel elméjéből egyapróságot, csak hogy a lány orra alá dörgölje. Mikor megtalálta, amit keresett, elmosolyodott. - Hamarosan keresni fogom, Mary Ellen. Élvezettel figyelte, ahogy Mel tátott szájjal, összevont szemöldökkel bámul rá, és próbál visszaemlékezni, vajon Rose használta-e a férfi előtt a teljes nevét? Ha jól emlékszik, nem. Nyilván téved, próbálta megnyugtatni magát - sikertelenül. Megborzongott, és elfordult. - Ne vesztegesse az időmet, Donovan! És ne hívjon Mary Ellennek! Büszkén felszegte a fejét, majd elindult kifelé. Nem kellett látnoknak lennie, hogy sejtse, a férfi vigyorog a háta mögött ...

2. Sebastian nem ment vissza a házba, még azután sem, hogy a kopott fehér autó elszáguldott. Csak állt a verandán, és enyhe ingerültséggel vegyes élvezettel szívta magába a lány által hátrahagyott zavar- és dühszikrákat. Erős akarata van, állapította meg magában. Talán kissé túlteng az energiája; egy ilyen nő percek alatt pokollá teheti egy békés férfi életét. Sebastian békés férfinak tartotta magát - nem mintha nem piszkálta volna a nőket szívesen, de csak annyira, amennyire egy fiatal kölyök a parazsat, remélve, hogy lángra tudja lobbantani itt-ott. Egy-két kisebb égési sérülés nem a világ, ha sikerül elérnie a célját ... Akárhogy is, jelen pillanatban túl fáradt volt ahhoz, hogy maradéktalanul élvezhesse a játékot. Haragudott magára, amiért engedett Rose kérésének. Ehhez - most már pontosan tudta - Melre is szükség volt. Ketten együtt ellenállhatatlan erővel hatottak rá: Rose félelemmel és kétségbeesett reménnyel, Mel pedig tüzes haraggal meg gúnyos kételkedéssel. Külön-külön könnyedén kisiklik a kezük közül, gondolta, miközben lesétált a lépcsőn, együttes, ellentmondó érzéseik kereszttüze azonban térdre kényszerítette. Segíteni fog. Hiába ígért magának hosszú, édes semmittevést következő ügye előtt, a sorsa mást tervezett vele. Csak azért fohászkodott, hogy képes legyen elviselni majd, amit lát. Ha hosszú pihenésre nem is számíthatott, az aznap délelőttöt teljes egészében elcsigázott elméje és megtépázott lelke kényeztetésére szánta. Háza mögött hosszú, bekerített legelő húzódott, ennek aljában állt a lovak vakítóan fehér istállója. Már messziről hallotta üdvözlő nyerítésüket. Természetes, egyszerű, jóleső hang volt ez, mire önkéntelenül is elmosolyodott.

189

A fényes, fekete szőrű csődör meg a büszke, fehér kanca olyan mozdulatlanul állt, hogy akár hatalmas ébenfa és alabástrom sakkbábunak is nézhette volna őket. Ekkor a kanca kacéran legyintett egyet a farkával, majd a kerítéshez táncolt. Könnyedén át tudnák ugrani, ehhez nem fért semmi kétség. Számtalanszor meg is tették - vele a nyeregben. Csak azért nem szöktek el, mert nem ketrecnek tekintették a karámot, hanem az otthonuknak. - Gyönyörű vagy - simogatta meg Sebastian a kanca fejét, hosszú, kecses nyakát. - Jól viselte magát a férjed, Psziché? A kanca beleprüszkölt a gazdája tenyerébe, sötét szemében huncut öröm csillant, már, ha létezik lovaknál ilyesmi. Amikor a férfi átvetette magát a kerítés felett, a kanca önfeledten felnyihogott, majd békésen tűrte, hogy Sebastian végigsimítson a horpaszán, le egészen duzzadt hasa aljáig. - Már csak pár hét - dünnyögte a férfi. Szinte érezte az odabenn készülődő élet lüktetését. Morgana jutott az eszébe, bár sejtette, az unokahúga leharapná a fejét, ha egy várandós lóval hasonlítaná össze, még ha olyan gyönyörű arab telivérrel is, mint amilyen Psziché. - Látom, Ana remekül gondoskodott rólatok - ölelte át a kanca nyakát, miközben behunyt szemmel átadta magát az állatból áradó nyugodt, békés melegségnek. Még egy ideig ott maradt, suttogott a ló fülébe, simogatta - tudta, nagyon hiányolták, amíg elvolt. A csődör féloldalasan felé fordult, felszegte fenséges, fekete fejét. - És te, Ámor? Gondját viselted a feleségednek? A csődör, nevét hallva, két hátsó lábára ágaskodott, vadul a levegőbe kapált, és harsányan felnyerített. A büszkeség e már-már emberi megnyilvánulása láttán Sebastian akaratlanul is elnevette magát, majd Ámor lépett. - Hiába játszod meg magad, úgyis tudom, hogy hiányoztam! Még mindig nevetve megpaskolta az állat véknyát, mire a ló neki iramodott, és körbevágtázta a karámot. A második kör befejeztével a férfi belekapaszkodott a virgonc csődör sörényébe, hogy felpattanjon a hátára. Erre vártak már rég mindketten - egy szélsebes, vakmerő vágtára. Amikor átrepültek a kerítés felett, Psziché elnéző, fensőbbséges pillantást vetett rájuk, mint egy anya a birkózó kisfiaira. Sebastian délutánra már sokkal jobban érezte magát - az üresség, melyet Chicagóból hozott magával, lassan elmúlt. Továbbra is kerülte azonban a hosszú kanapén magányosan üldögélő kis, sárga plüssmackót, és nem vette kezébe David fényképét sem. Helyet foglalt a könyvtárszoba robosztus mahagóni Íróasztalánál, és a kazettás mennyezetig érő, telezsúfolt polcok között iratokkal kezdett el szöszmötölni. Általában öt-tíz 190

üzleti ügyet bonyolított egyszerre, az adott cég kizárólagos, vagy többségi tulajdonosaként. Ezt a tevékenységét szinte a hobbijának tekintette, és nagy kedvteléssel kereskedett ingatlannal, foglalkozott export-import ügyletekkel, újságokkal, sőt fenntartott egy törpeharcsafarmot is a Mississippi mellett, legújabban pedig egy nebraskai baseballcsapatot kezdett futtatni a nemzeti ligában. Elég jó üzleti érzékkel rendelkezett ahhoz, hogy jelentős haszonnal zárjon minden évet; elég bölcsességgel, hogy a napi ügyintézést szakértőkre bízza, és elég kemény fejjel, hogy senkire sem hallgatva, csak a pillanatnyi szeszélyének engedve adjon-vegyen vállalatokat. Élvezte a pénz nyújtotta szabadságot, viszont semmi nem állt tőle messzebb, mint a szűkmarkúság vagy a garasoskodás. Jólétben nőtt fel, még a hatalmas összegek - melyek láttán sokan elképedtek volna - sem jelentettek többet számára puszta számoknál. Egyszerűen örömét lelte az emelkedő-hanyatló üzleti görbék matematikai játékában. Hatalmas összegeket adományozott állatmenhelyeknek - és nem azért, mert leírhatta az adójából, vagy mert jó embernek akarta érezni magát, hanem mert hitt bennük, sőt egyenesen erkölcsi kötelességének érezte a támogatásukat. Ennek ellenére mindig zavarba jött, ha valaki véletlenül nemes lelkűnek nevezte. A délelőttre tervezett pihenést egészen napnyugtáig nyújtotta, olvasgatott, írogatott, tökéletesítgette nemrég tanult varázslatait. Bár a mágia Morgana szakterülete volt - még csak nem is remélhette, hogy valaha is megközelítheti boszorkány unokahúga képességeit -, veleszületett versengő hajlamának köszönhetően azért kitartóan próbálkozott. Tüzet, például, már ő is könnyűszerrel gyújtott pusztán az akaratereje segítségével. Hagyományosan ezt a mutatványt tanulták meg elsőként a boszorkányok, és ezt feledték el utoljára. Lebegni is tudott, bár ez sem tartozott a komolyabb vajákosságok közé. E kettőn kívül nem is büszkélkedhetett több mutatvánnyal. Legfeljebb csak a látomásaival. Ahogy azonban egy kiváló színész is törheti magát, hogy jól énekeljen vagy táncoljon, neki, látnokként, egy-két látványos varázslatra fájt a foga. Két óra sikertelen próbálkozás után bosszúsan feladta. Összedobott magának egy pazar, egyszemélyesnek még visszafogottan sem nevezhető vacsorát, betett egy ír népzenei CD-t a hifitoronyba, majd felbontott egy üveg háromszáz dolláros bort olyan nemtörődömséggel, ahogy más egy doboz sört nyit ki. Vacsora végeztével hosszasan áztatta magát a pezsgőfürdőben; lehunyta a szemét, és hagyta, hogy az elméje kiüresedjen. Belebújt selyem pizsamanadrágjába, végiggyönyörködte a naplementét, és megvárta, míg feljönnek a csillagok az égre. Nem halogathatja tovább a dolgot. Vonakodva lement a földszintre - most zavarta volna a lámpa éles fénye, ezért inkább illatgyertyát gyújtott. Nem volt sznob, de tiszteletben tartotta a hasonlóan megnyugtató, szép hagyományokat.

191

Szantál- és vaníliaillat töltötte be a nappalit. A keverék édesanyja szobájára emlékeztette az írországi Donovan kastélyban, mindig meg is nyugodott tőle. A gyertyák sejtelmes, homályos fényében titokzatos erők sűrűsödtek. Hosszú percekig csak állt a kanapé előtt, majd - sóhajtva, mint egy bányász, mielőtt felemeli a csákányát -, szemügyre vette David Merrick fényképét. Elbűvölő, boldog kisbabának látszott; ha nem összpontosított volna ilyen erősen, nyomban el is mosolyodik. Szavak gyülekeztek az elméjében - ősi, titkos szavak. Miután megbizonyosodott róla, hogy a kicsi még életben van, félretette a képet, és kézbe vette a szomorú szemű, sárga plüssmackót. - Jól van, David - mormogta, hangja tompán visszhangzott az üres szobákban. - Hadd lássam, hol vagy! Nem ragadta magával egy isteni fényoszlop, nem kapott választ a másodperc töredéke alatt - bár ilyen is előfordult már. Most egyszerűen sodródni kezdett, túl a szobán, a falakon, ki az éjszakába. Szeme fátyolossá, majd palaszürkévé vált, végül egy viharfelhő feketébe hajló árnyalatát öltötte; miközben nem pislogott egyszer sem. Képek. Semmiből formálódó, majd semmibe olvadó képek. Ujjai továbbra is ernyedten pihentek a plüssmackón, teste azonban kővé dermedt. Légzése lelassult és egyenletessé vált, mintha elaludt volna. Először át kellett küzdenie magát a játékból áradó félelmen és kétségbeesésen. Megjelent előtte Rose, ahogy sírva magához szorítja a mackót, és férje, ahogy gyászos pillantással átöleli mindkettejüket. Továbbra is erősen összpontosítva elengedte a képet, elengedte a gyász, a rettenet és a düh érzéseit. Most is, mint mindig, az utolsó, legmélyebb érzelem a szeretet volt. Még mélyebbre hatolt, még hátrább az időben. Már a baba szemével látott; áhítattal rácsodálkozott a világra. Egy gyönyörű arc, Rose arca hajolt a bölcső fölé. Mosolygott, kedves szavakat suttogott, és megsimogatta. Mérhetetlen szeretet áradt belőle. Őt egy másik, egyszerű, fiatal arc követte, egy férfié. Óvatosan megérintette ő is erős, kérges kezével. Őszinte szeretet áradt belőle is, kissé más, mint édesanyjából, de ugyanolyan mély. Valami ámuló csodálat is érződött benne, és - Sebastian akaratlanul is elmosolyodott - vágy, hogy végre labdázzanak a hátsó udvaron. Egymásba csúsztak a jelenetek. Nyűgös bömbölés az éjszaka kellős közepén. Alaktalan félelmek, melyek nyomban semmivé váltak az erős, szerető karok ölelésében. Gyötrő éhség, édesanyja duzzadt keble, meleg anyatej, elégedettség. Mindenekfelett a lét öröme, ragyogó színek, hangok, a napsugarak melege. Kicsattanó egészség, elképesztően gyors életfolyamatok, melyeknek köszönhetően olyan látványosan fejlődnek a babák első életévükben. 192

Égető, zavarba ejtően éles fájdalom, ahogy kibújnak az első fogacskák. A séta, ringatás, esti ének öröme. Újabb arc, ellágyulva egy másfajta szeretettől. Mary Ellen, ahogyan a sárga mackót táncoltatja előtte. Felnevet, gyengéden és nagyon óvatosan a magasba emeli, miközben csiklandós puszikat ad a hasára. Nagyon szeretne ő is egy kisbabát, de ez a vágy még túl ködös, alaktalan benne ahhoz, hogy tudjon róla. Rengeteg elfojtott érzés lappang a lelkében: boldogtalan, össze van zavarodva, kiábrándult. Mire vágysz igazán? - szerette volna Sebastian megkérdezni tőle. Félsz, hogy nem lehet a tiéd? Most azonban másra kellett figyelnie. Mel arca is elhalványult lassan, mint egy krétával rajzolt portré, melyet elmos az eső. Alvás. Könnyű, puha álmok, napsugarak táncolnak a piciny, ökölbe szorított kezecskén túl, egy fa árnyéka, mely hűvös és puha, mint egy csók. Béke, leírhatatlan, isteni béke. Álmos nyűgösködés, mikor vége szakad. A kis, erős tüdő megtelik levegővel, hogy felsírhasson, de egy kéz befogja a száját. Ismeretlen kéz, ismeretlen szag, a nyafogás egyszeri¬ben félelemmé változik. Felvillan előtte is az arc, és Sebastian minden erejével igyekszik kimerevíteni a képet, hogy az emlékezetébe véshesse. Cipeli valahová, túlságosan szorosan fogják, majd babaülésbe szíjazzák egy autóban, melynek romlottétel-, kilöttyentkávé és izzadságszaga van. Sebastian mindent látott, mindent érzett, egészen addig, míg a gyötrő félelem annyira ki nem merítette a babát, hogy álomba merült. Látta, amit látott - és már azt is tudta, hogyan tovább.

Morgana pontban tízkor nyitotta ki a boltot. Luna, a nagy, fehér macska a lábához dörgölőzött, majd letelepedett az üzlet közepén, hogy végignyalogassa a bundáját. A nyári forgalmat ismerve Morgana nyomban a kassza mögé állt, és megnézte, mennyi apró maradt a pénztárgépben. Hasa finoman neki ütődött az üvegnek; kuncogni kezdett. Már majdnem akkora vagyok, mint egy ház, állapította meg magában jólesően. Szerette az új élet kihordásának súlyos, nehézkes érzését - az új életét, melyet Nashsel közösen indítottak útjára. Eszébe jutott, ahogyan férje cuppanós puszit adott reggel a~ egyre gömbölyödő dombocskára, majd döbbenten, tágra nyílt szemmel hátrakapta a fejét, amikor megérezte, hogy odabenn rugdalózik valaki.

193

- Jesszusom, egy láb! - simított végig a felesége hasán vigyorogva. - Úgy fejbe rúgott, hogy meg tudnám számlálni a lábujjait az arcomon ... Feltéve, hogy csak öt van belőlük, gondolta komiszul Morgana. Amikor kinyílt az ajtó, szélesen elmosolyodott. - Sebastian! - kiáltott fel örömmel, és unokabátyja felé nyújtotta mindkét kezét. - Mióta vagy itthon? - Pár napja - csókolta meg a fiatalember a feléje nyújtott kezet, egyiket a másik után, majd hátralépett, és összevont szemöldökkel szemügyre vette Morganát. - Nagyot nőttél, húgocskám... - Ugye? - paskolta meg a fiatalasszony finoman a hasát, és kijött a kassza mögül. Az, hogy gyereket várt, cseppet sem csökkentette a vonzerejét. Sőt valósággal ragyogott, mint minden leendő kismama. Hosszú, hullámos fekete haja bő, kihívóan vörös ruhára hullt, mely formás combja közepéig ért. - Meg sem kell kérdeznem, jól vagy-e - bólintott Sebastian elégedetten. - Messziről látszik. - Akkor én kérdezem tőled! Hallom, segítettél kitakarítani Chicagót - jegyezte meg Morgana mosolyogva, de a szeme aggodalmat tükrözött. - Nagyon megviselt? - Igen, de szerencsére vége. Még mielőtt belemehetett volna a részletekbe, három vevő lépett be a boltba, és élvezettel nézelődni kezdett a kristályok, gyógynövények meg szobrok között. - Egyedül vagy? - Mindy perceken belül itt lesz. - Mindy már itt is van! - helyesbített a fiatal eladónő az ajtóból. Macskásan ellejtett fehér, testhezálló ruhájában Sebastian előtt, miközben kacér mosolyt villantott rá. - Szia, szépfiú! - Üdv, gyönyörűm! Ahelyett, hogy angolosan távozott volna a boltból, vagy a hátsó szobába menekül a vevők elől, Sebastian csatlakozott hozzájuk, eljátszadozott a kristályokkal, megszagolgatta a gyertyákat. Morgana, kihasználva az első, pillanatnyi nyugalmat, hozzálépett. - Csak nem valami mágikus segédeszközre fáj a fogad? A fiatalember a kezében egy sima obszidiángömbbel gúnyosan elmosolyodott. - Ó, nekem nincs szükségem segédeszközre ahhoz, hogy lássak ...

194

Az unokahúgát azonban nem lehetett félrevezetni. Csúfondáros pillantást vetett Sebastianre. - Gondjaid vannak a legújabb mágikus kísérleteddel, egyetlenem? Bár a fiatalembert lenyűgözte a gömb, úgy döntött, jobb, ha visszateszi a helyére. Inkább leharapta volna a nyelvét, mintsem hogy bevallja Morganának a kudarcát. - A varázslatokat inkább meghagyom neked. - Bár úgy lenne! - sóhajtott a fiatalasszony, majd felvette a gömböt, és túlontúl jól ismert unokabátyja kezébe nyomta. - Tessék, a cég ajándéka! Nincs semmi, ami olyan hatékonyan távol tartaná a rossz kisugárzásokat, mint az obszidián. Sebastian végiggörgette a gömböt a tenyerén az ujjai hegyéig, majd vissza. - Morgana, te mint bolttulajdonos, majdnem mindenkit ismersz a városban, ugye? - Többé-kevésbé. Miért? - Tudsz valamit a Sutherland Nyomozóirodáról? - Sutherland? - vonta össze a szemöldökét a fiatalasszony.- Ismerősen hangzik Azt hiszem ... Mondd csak, Mindy, nem te mesélted, hogy a fiúd felkereste a Sutherland Nyomozóirodán A lány fel sem pillantott a pénztárgépről. - Melyik fiúm? - Az az értelmiségi kinézetű pasi, az a kopaszodó. Biztosítási ügynök, ha jól emlékszem. Á, Gary ... Mindy a vevő felé fordult. - Használja egészséggel! Köszönjük a vásárlást, reméljük, hamarosan viszontlátjuk! Sugárzó mosollyal elbúcsúzott tőle, majd sokatmondó pillantást vetett Sebastianre. - Gary már nem a fiúm. Túl féltékeny. Sutherland Szoros kapcsolatban áll a biztosítótársasággal, ahol Gary dolgozik. Azt mondja, nagyon tehetséges lány. - Lány? - kérdezett vissza Morgana, majd lopva unokabátyjára sandított, és hamiskásan elmosolyodott. - Á ... - Nincs semmi "á" - csípte meg Sebastian unokatestvére orrát. - Nemrég segítséget kért tőlem valaki, és én igent mondtam neki. Sutherland a barátnője. - Értem én - adta Morgana az ártatlant. - Csinos? - Nem - felelte a fiú őszintén. - Szóval csúnya. 195

- Nem, inkább ... rendkívüli. - A lehető legjobb fajta ... Milyen ügyről van szó? - Gyerekrablás - sóhajtott fel Sebastiano Nyomban ki is hunyt az évődő csillogás a szemében. - Pontosabban csecsemőrablás. - Ó, istenem ... ! - ingatta a fejét unokatestvére, és védekezőn a hasára tette a kezét. Borzasztó! A baba ... Tudsz róla valamit? - Életben van, egyelőre semmi baja. - Hála istennek! - hunyta be a szemét Morgana megkönnyebbülten. Felvillant előtte egy újságcikk. - Csak nem az a baba, akit pár hónappal ezelőtt raboltak el a járókából, egy kertből? - De. A fiatalasszony az unokabátyja vállára tette a kezét. - Meg fogod találni. Hamar. Sebastian bólintott. - Én is ebben reménykedem.

Ugyanebben a pillanatban, pár mérfölddel arrébb Mel éppen egy számlát gépelt az Underwriter Biztosítótársaságnak. Bár rendszeres havi jövedelmet kapott tőlük - a zsebpénz talán pontosabb kifejezés -, az előző hónapban adódott pár pluszköltsége. Ráadásul egy golyóhorzsolás is éktelenkedett a bal vállán, mert meglőtte egy gazfickó, aki azóta porcleválással és egyéb, nyolc napon túl gyógyuló sérülésekkel fekszik a kórházban. A férfi akkor támadt rá, amikor észrevette, hogy Mel fényképezi, miközben ő kereket cserél. A kereket, melyet Mel maga lyukasztott ki, észrevétlenül. Horzsolás ide vagy oda, a lány eredményes hetet tudhatott maga mögött. Bár minden ilyen egyszerű lenne! David ... Állandóan csak a babán járt az esze. Már a rendőrtiszti főiskolán is tanították neki; hogy óvakodnia kellene az olyan ügyektől, amelyekben személyesen is érintve van, mert az erős érzelmi indíttatás csak akadályozza a munkában. Így is történt - nem csoda, hogy a nyomozás mindmáig eredménytelen. Pedig végigjárta Rose szomszédságát, és kétszer kikérdezett mindenkit, annak ellenére, hogy ezt már a rendőrség is megtette korábban. Három különböző leírást kapott a Rose há¬zától féltömbnyire parkoló autóról, mellyel feltehetőleg Davidet elrabolták, és négyet egy "gyanús alak"-ról.

196

Önkéntelenül is elmosolyodott erre a kifejezésre - mintha egy detektívregényből ollózták volna ki. Ha valaki, hát ő pontosan tudta, mennyivel szürkébb, szárazabb az élet a regényeknél. Egy nyomozó munkája a valóságban hegynyi papírmunkával jár; sokórás várakozással egy parkoló autóban, míg végre történik valami; rengeteg telefonálással, és olyan emberek kihallgatásával, akik nem hajlandóak beszélni, vagy ami még rosszabb, túl sokat beszélnek, de semmit sem mondanak. Persze néha adódott egy kis izgalom is, amikor méltó ellenfelére akadt, mondjuk, egy százkilós gorilla személyében, akit nem sikerült azonnal a padlóra küldenie. Az ilyen pillanatokért érdemes élni, gondolta nosztalgikus hangulatban. Mi értelme azonban mindennek, tűnődött, mi értelme azzal keresnie a kenyerét, amit szeret, amihez tehetsége van, ha még a barátnőjének sem tud segíteni? Rose-on meg Stanen kívül tulajdonképpen nem is voltak barátai - rájuk azonban mindig számíthatott, és Davidet is úgy szerette, mintha a sa¬ját gyermeke volna. Befogadták maguk közé, családtagnak tekintették. Végigsétált volna a parázson mezítláb, mint a legelszántabb indián harcosok, ha visszahozhatta volna vele a babát. Miután végzett a számlával, elővette az aktát, ami már két hónapja ott feküdt az asztalán. Hiába címkézte fel gondosan: "David Merrick", a tartalma sajnos nem lett vastagabb. Belekerült már a baba minden testi adata, magassága, súlya, szeme színe, láb- és ujjlenyomata, vércsoportja, sőt még az is, hogy van egy apró gödröcske a szája bal szélén. Azt azonban nem tartalmazta a "nyomozati anyag", milyen édesen mélyül el az a kis gödröcske, amikor a kicsi önfeledten nevet, és azt sem, milyen érzés, mikor puszit ad a puha, nyá¬las szájacskájával, vagy hogyan ragyog okos, barna szeme, mikor játék közben a magasba emelik ... Mel üresnek, letörtnek érezte magát, átjárta a szívét a féle¬lem. Biztosra vette, Rose még az övénél is ezerszer nagyobb fájdalmat él át a nap minden órájában felütötte az aktát, és szemügyre vette a kisfiúról hathóna¬pos korában, közvetlenül az elrablása előtt készült fényképet. David széles mosollyal öleli magához a sárga plüssmackót, amelyet ő vett neki, amikor születése után hazaengedték a kór¬házból. Látszik a képen, hogy már kezd erősödni a haja, még ha egyelőre vörösesszőke is, mint az éretlen narancs. - Megtalálunk, picikém! Megtalálunk, és hazaviszünk, méghozzá hamar. Esküszöm. Sietve visszarakta a fotót az aktába. Nem tehetett mást, ha továbbra is nyugodt, megfontolt akart maradni, ahogyan az egy nyomozótói elvárható. Azzal nem segít Daviden, ha meg¬tört szívvel a képét bámulja - ugyanúgy nem, mint ez a szélhámos látnok a kalózvezér szájával meg a kísértetiesen szürke szemével.

197

Nyugtalanító egy fickó, annyi szent. Szemtelen pillantása felkavarta a feje búbjától a lábujja hegyéig. Nagyon szívesen letörölte volna azt az önelégült vigyort a képéről, mondjuk, egy jobbegyenessel; sima modorától és enyhe ír kiejtésétől pe¬dig egyenesen kiütést kapott. Rose-zal, persze, kedvesen, tü¬relmesen viselkedett, vele viszont hűvösen és fölényesen. Ingerülten felállt, átküzdötte magát a toronyként magasodó telefonkönyvkupacok között, és a kis konyha ajtajánál álló hű¬t6szekrényhez lépett, mely koffeinos üdítőitalokkal volt tele, finoman szólva, rogyásig. Még szép, hogy ingerült! A férfi hiú ábrándokba ringatja Rose-t, és ő semmit sem tehet ellene! Megtalálják Davidet - ennek így kell lennie, de lelkiisme¬retes rendőri munkával, nem pedig holmi szélhámos látnok se¬gítségével, aki hatszáz dolláros bakancsban feszít. Alig kortyolt egyet, a hatszáz dolláros bakancs már be is sé¬tált az ajtaján. Mel szikrázó szemmel, szótlanul méregette a férfit, miköz¬ben az üveget továbbra is a száján tartotta, és hanyagul az ajtófélfának támaszkodott. Sebastian becsukta a Sutherland Nyomozóiroda feliratú ajtót maga mögött, és lustán körülnézett.

Látott már rémesebb irodát is, bár nem sokat. A lány szürke fém íróasztalát feltehetőleg a katonaságtól selejtezték ki, ¬masszívnak tűnt ugyan, de még a legrafináltabb posztmodern ízlés szerint sem lehetett volna szépnek minősíteni. A szem. közti falnál, melyre ráfért volna egy alapos festés, két fém irattartó szekrény helyezkedett el, a kopott, égésnyomokkal tarkított dohányzóasztalka mellett egy élénk lila és egy fakó vaj színű szék állt. A mögöttük lévő falon gyönyörű akvarell függött, mely a Monterey-öblöt ábrázolta, és annyira nem illett ide, mint egy elegáns fotómodell egy kikötői lebujba. Igénytelensége elle¬nére az irodát valami megmagyarázhatatlan okból olyan illat lengte be, mint egy tavaszi rétet. Sebastian futó pillantást vetett Mel mögé - ennél kisebb és rendetlenebb konyhát még életében nem látott. Nem állhatta meg, hogy ne évődjön egy kicsit. Zsebre tette a kezét, és a lányra mosolygott. - Kedvelem az ilyesmit. Mel ivott még egy kortyot, majd két ujja közé fogva lóbálni kezdte az üveget. - Mit keres itt, Donovan? - Van még egy üveggel abból? Pillanatnyi habozás után a lány vállat vont, és kivett még egyet a hűtőből.

198

- Nem hinném, hogy azért kocsikázott volna több mérföldet szerény kis hegyi villájától idáig, hogy ihasson az üdí¬tőből. - Ha már itt vagyok, és ilyen kedvesen megkínált, nem szívesen utasítanám vissza vigyorgott Sebastian, miközben a lány átnyújtotta neki az üveget. Pillantása Mel kopott bakan¬csára tévedt, majd felfelé vándorolt szűk farmerján, kockás in¬gén, egészen büszkén felvetett álláig, külön figyelmet fordítva a közepén elhelyezkedő, alig észrevehető, de annál érzékibb gödröcskére. - Nagyon csinos ma reggel, Mary Ellen. - Ne hívjon így! - förmedt rá Mel élesen, pedig csak hatá¬rozottnak akart mutatkozni. - Miért? Szép, régies név - biccentette oldalra a fejét a fér¬fi csúfondárosan. A lány gyilkos pillantása láttán azonban vé¬dekezőn felemelte a kezét. - Igaza van, a Mel sokkal jobban illik magához. - Mit akar, Donovan? Sebastian szeméből eltűnt az incselkedő csillogás. - Megtalálni David Merricket. Mel majdnem bedőlt neki. Majdnem. Olyan őszintén hang¬zott ez a három szó, olyan szívből jövően, hogy kis híján át¬ölelte a férfit. Azonban még idejében észhez kapott, szeren¬csére; leült az íróasztala szélére, és megvető pillantást vetett Sebastianre. - Ne feledd, pajtás, most nincs itt Rose, nem kell megját¬szanod magad! Én is őszinte leszek: semmi közöd az ügyhöz. Csak azért vittem el hozzád a barátnőmet, mert mindenáron beszélni akart veled, hiába próbáltam jobb belátásra téríteni. Szegény, még most is azzal áltatja magát, hogy te majd segítesz ... Nevetséges. Ismerem a fajtádat. Talán kicsit oko¬sabb vagy az átlagos szélhámosoknál, mármint azoknál, akik így hirdetik magukat: "Küldj húsz dollárt, és én megváltozta¬tom az életed! Meggazdagszol, előléptetnek, brillírozni fogsz az ágyban, csak küldd a pénzt!" Ivott egy kortyot, majd a férfi felé intett az üveggel. - Nem, te nem vagy ilyen kispályás. Elmégy a tetthelyre, transzba esel, felsorolsz vagy tíz lehetőséget, amelyen elin¬dulhat a rendőrség, és felszeded a nagy lóvét. Néha talán be is jön egy-két tipped ... , ha így van, gratulálok. De akárhogy is, nem hagyom, hogy hasznot húzz Rose és Stan kétségbeeséséből, szóval felejts el bennünket, fiacskám! Neked itt nem terem babér. Sebastian nem vette a lelkére a sértegetést. Megnyugtatta magát, a legteljesebb mértékben közömbös a számára, mit gondol róla ez a csípős nyelvű, zöld szemű nyomozónő. Kizárólag David Merrick sorsa számít. Ujjai ennek ellenére megfeszültek az üvegen, és a hangja kissé érdesebben csengett a megszokottnál. - Büszke lehetsz, hogy ilyen hamar kiismertél, Sutherland. 199

- Büszke is vagyok - húzta ki magát a lány; csak úgy sugárzott az arcáról a gőg. - Ne is vesztegessük tovább egymás idejét! Ha úgy érzed, tartozunk neked, amiért meghallgattad tegnap Rose-t, az én nevemre állítsd ki a számlát! A férfi egy pillanatig szólni sem bírt. Eddig Morgana volt az egyetlen nő, akit a legszívesebben megfojtott volna olykor¬-olykor, most eggyel bővült a kör. Elképzelte, ahogy Mel hos¬szú, napbarnított nyakára fonja az ujjait, és ... még Nash, Morgana horrorfilmforgatókönyvíró férje is megirigyelhette volna a jelenetet. - Szerencséd, hogy nem örököltem az unokatestvérem ké¬pességeit - morogta magában, majd letette a félig üres üveget, és turkálni kezdett Mel íróasztalának átláthatatlan összevissza¬ságában papír és ceruza után. - Mégis, mit csinálsz? - kérdezte a lány, miután a látnok felszabadított egy kis helyet, és rajzolni kezdett. - Egy vázlatot. Úgy tűnik, te is a "hiszem, ha látom" embe¬rek közé tartozol. Mel elkerekedett szemmel figyelte, ahogy Sebastian keze alatt egy arc kel életre a papíron. Mindig irigyelte azokat az embereket, akik ilyen könnyedén és jól kezelik a ceruzát, anél¬kül hogy tanulták volna. Úgy tett, persze, mintha nem érdekel¬né, amit a férfi csinál, de pillantása újra meg újra a rajzra té¬vedt. Egy idő után nem állhatta meg, közelebb hajolt. Egy halk, belső hang azt suttogta a fejében, hogy Sebastiannek enyhe ló és erős bőrillata van. Fényes, ápolt lovaké meg feszes, olajos bőré. Ametisztje fényesen csillogott a kisujján az aranyfogla¬latban - Mel belebámult a kristályba, és kis híján hipnotikus álomba merült. Művészkeze van, ismerte el magában. Erős, ügyes, hosszú, finom ujjakkal. Nyilván puha is, gondolta gúnyosan, hisz a legmegerőltetőbb munkája a pezsgősüvegek bontogatása meg a nők ruhájának gombolgatása lehet. - Gyakran mindkettő egyszerre. - Tessék? - nézett fel a lány ijedten. A férfi időközben befejezte a rajzot, most csak állt mellette, közelebb, mint kellett volna, és az arcát fürkészte. - Semmi, semmi - vont vállat Sebastian mosolyogva, eny¬he bűntudattal a ,,hallgatózás" miatt. Azzal mentegette magát, ő csak azt próbálta kideríteni, miért bámulja a lánya gyűrűjét. Tényleg így történt. Eleinte. Ö arról igazán nem tehet, hogy a nyomozónőnek kissé túl hangosak a gondolatai. Míg Mel megemésztette a hallottakat, a férfi átnyújtotta ne¬ki a rajzot. - Ez a férfi rabolta el Davidet. Szeretett volna legyinteni a képre, és egyszersmind az alko¬t6jára is, de hatalmába kerítette egy kísérteties érzés - valóban a tettes képmását tartja a kezében. Szótlanul íróasztala

200

mögé sétált, és felütötte David aktáját. Kivette a rendőrség által a négy gyanúsítottról készült fantomképek egyikét, és összeha¬sonlította Sebastian rajzával. A látnok rajza sokkal részletesebbre sikerült, a szemtanú nem vette észre a félhold alakú forradást a fickó bal szeme alatt, és csorba elülső fogát sem. Bár Sebastian rajzán a tettes arca páni félelmet tükrözött, lényegében ugyanannak az arc¬nak látszott, jellegzetes formájával, szemével, enyhén kopa¬szodó fejével, göndör hajával. Ezek szerint van ismerőse a rendőrségen, bizonygatta magának a lány, és próbált nem tudomást venni felajzott idegeiről. Megkaparintotta valahogy a fantomképeket, találomra kiválasztotta az egyiket, majd kiszínezte egy kicsit. Maga elé dobta a rajzot, és helyet foglalt a székén, ami nyomban meg is csikordult alatta. - Miért pont őt választottad? - Mert őt láttam. Egy régi, barna Mercuryval volt, nyolcvanhármas vagy nyolcvannégyes lehet, az üléshuzat bézs színű, a bal hátsó ülés fel van hasadva. Kedveli a countryzenét, legalábbis azt hallgatott, amikor elhajtott a babával. Kelet felé - mormogta, tekintete egy pillanatig pengévé keskenyedett. - Pontosabban, délkeletre. Az egyik szemtanú szintén egy jellegtelen, barna autóról számolt be, melyet nem láttak a környéken korábban. Pár nap¬pal a gyermekrablás előtt tűnt fel, Rose lakásának közelében parkolt. Talán ezt is csak a rendőr ismerősétől hallotta, emlékeztet¬te magát a lány. Így akar bosszút állni, amiért szélhámosnak nevezte. Ha mégis, ha csak a legcsekélyebb esély van rá, hogy a férfi tényleg... - Az arcon és az autón kívül - kezdte látszólag közömbö¬sen, de remegő hangja elárulta zavarát - nem láttál esetleg egy nevet, címet, vagy rendszámtáblát is véletlenül? - Nehéz eset vagy, Sutherland. Sebastian már rég megutálta volna a nyomozónőt, ha nem látja rajta, mennyire aggódik a kisfiúért. Azonban őt ezzel sem veszi le a lábáról. Majd elvi alapon fogja utálni, kedvtelésből. - Egy gyerek élete forog kockán - hallotta újra a lány hang¬ját. - Biztonságban van - ingatta a fejét a férfi. - Vigyáznak rá és gondoskodnak róla. Kicsit össze van zavarodva, többet sír, mint egyébként, de nem bántotta senki. Mel visszafojtott lélegzettel hallgatta. Nagyon szeretett vol¬na hinni Sebastiannek, legalább ebben az egyben, ha másban nem IS. - Rose-nak ne szólj erről! - utasította a férfit ellentmondást nem tűrő hangon. Megszakadna a szíve.

201

- A fickó, aki elrabolta, nagyon félt - folytatta Sebastian zavartalanul. - Egy nőnek adta valahol ... keleten. Ki fogja deríteni, pontosan hová, csak idő kérdése. - A nő piros csíkos pólóba öltöztette, és kezeslábasba. Lát¬tam, ahogy autóba ült; nagy, műanyag kulcsokat adott Davidnek játszani. Egész nap hajtott, egy motelban szálltak meg éjszakára, amely előtt egy dinoszaurusz áll. A nő mege¬tette, megfürdette, és mikor sírni kezdett, addig ringatta, míg el nem aludt. - Hol? - kérdezte a lány. - Valahol Utah-ban - felelte a férfi, majd összevonta a szemöldökét. - Az is lehet, hogy Arizonában, de inkább Utah¬ban. Másnap továbbment, változatlanul délkelet felé. A nő nem félt, számára ez az egész nem jelentett többet egy átlagos üzleti ügyletné1. Megállt egy játszótérnél, valahol Texasban. Kelet- Texasban. Egy padon várt, míg végül leült mellé egy férfi, közéjük tett egy borítékot, majd eltolta Davidet a baba-kocsijában. - Másnap ugyanez ismétlődik. David már nagyon fáradt és nyűgös a sok utazástól, a sok idegen arctól. Édesanyja után sír. Elviszik egy házhoz: hatalmas kőház, öreg, nagy levelű fákkal az udvarban. Valahol délen, talán Georgiában. Egy asszony magához öleli, pityereg egy kicsit, a férje pedig átöleli mind¬kettejüket. Saját szobája van, kék vitorlás hajók díszítik a fa¬lát, a bölcsője felett cirkuszi állatokat mintázó játékok lógnak. A házaspár Eriknek szólítja. - Nem hiszek neked - dadogta Mel holtsápadtan. - Tudom. Pedig egy hang azt súgja belül, jobban tennéd, ha hinnél. Felejtsd el, mit gondolsz rólam, Mel! Gondolj Davidre! - Csak rá gondolok, mióta elrabolták! - pattant fel a lány, és felkapta a rajzot az asztalról. Mondd meg a nevét! Legalább egy nevet mondj! - Értsd már meg végre, hogy ez nem így működik! - próbálta csitítani Sebastiano - Ez nem olyan, mint valami idétlen vetélkedő, ahol felteszed a kérdést, és már hallod a választ. .. Ez művészet. Mel visszadobta a rajzot az asztalra. - Persze, persze. - Figyelj ide! - csapott a férfi az asztalra, elég erővel ahhoz hogy a lány összerezzenjen. Chicagóból jövök, három hétig figyeltem a fejemben, hogyan szabdalja darabokra egy ke¬gyetlen sorozatgyilkos az áldozatait. Átéltem, milyen kéjes örömmel teszi. Minden erőmmel azon voltam, hogy megtalál¬juk, még mielőtt újra ölhetne. Nagyon sajnálom, ha nem va¬gyok elég gyors neked! Mel megadta magát. Nem azért, mert megijedt Sebastian váratlan kifakadásától, hanem mert látta az arcán átsuhanni mindazt a rettenetet, amelyet át kellett élnie.

202

- Őszinte leszek - sóhajtott a lány. - Nem hiszek a látno¬kokban, a boszorkányokban és a kísértetekben sem. - Majd egyszer bemutatlak a családomnak - vigyorodott el kajánul a férfi. - Mégis - folytatta Mel, mintha Sebastian meg sem szólalt volna -, kénytelen vagyok figyelembe venni minden nyomot, amely segíthet megtalálni Davidet. Felőlem használhatsz in¬gát, varázsvesszőt, Quija-táblát, mindegy ... - Felvette a rajzot újra. - Egy arc is több a semminél, legalább van miből kiin¬dulnom. - Kiindulnunk. Még mielőtt a lány ellenkezhetett volna, megszólalt a tele¬fon. - Sutherland Nyomozóiroda. Igen, Mel vagyok. Mi újság odalenn, Rico? A férfi fürkész pillantást vetett rá, figyelte, ahogy hamiská¬san elmosolyodik. Szóval R,ico a fiúja. Nincs is ebben semmi meglepő, vonzó lány, állapította meg magában némi féltékenységgel. - Ugyan, szívem, bennem megbízhatsz! - Mel kapkodva felfirkantott valamit egy cetlire. Igen, tudom, hol van. Pom¬pás - bólintott, majd hallgatott egy sort, utána újból jegyzetel¬ni kezdett, és közben motyogott magában. - Nyugi, öregfiú, már azt is elfelejtettem, hogy beszéltünk, soha nem is hallot¬taJ1l rólad. O'Rileytól megkapod a fizetséged. - Rövid szünet után jóízűen felnevetett. - Álmodik a nyomor, fiacskám! -Amikor letette a kagylót, csak úgy pattogtak belőle az izgatott¬ságszikrák. - Mára ennyit, Donovan. Most mennem kell. - Veled megyek - vágta rá Sebastian önkéntelenül, de nyomban meg is bánta. Vissza is vonta volna, ha a lány nem válaszol neki olyan lenézően. - Pajtás, ez nem amatőröknek való - nevetett Mel gúnyo¬san. - Csak púp lennél a hátamon. - Nézd, Sutherland, együtt fogunk dolgozni egy ideig, akár tetszik, akár nem! Látnom kell téged munka közben, hogy job¬ban megismerjelek. - Izgalomra vágysz? - kérdezte a lány kihívóan, majd las¬san bólintott. - Jól van, Rambo. Várj meg itt! Még át kell öl¬töznöm.

3. Tíz perc sem telt el, Mel már jött is vissza a hátsó szobá¬ból - de valahol útközben tökéletesen átváltozott. Amikor Sebastian pillantása a lány hosszú, szívdöglesztően formás lábára tévedt, nyelnie kellett. Világoszöld, zsebkendő nagyságú bőr miniszoknya volt rajta, és az arcával is művelt valamit. Szeme hatalmasra nőtt, a pillái elnehezültek, mintha álmos lenne. Fülledten álmos, 203

talán ez a megfelelő kifejezés, tette hozzá magában. Az ajka sötéten fénylett, a haját kifésülte. Kétségkívül bevetett valami női for¬télyt is, mert tincsei úgy álltak, mintha épp most kászálódott volna ki az ágyból, és nagyon szívesen vissza is bújna oda egy arra érdemes úriemberrel... Két, csillogó-villogó aranygömböcske függött a fülén, kis híján a válláig értek. Öltözetét illetve öltözetének hiányát¬ fekete, testhez simuló, ugyancsak zsebkendő nagyságú top tet¬te teljessé. Nincs férfi, gondolta Sebastian, a kómában fekvőket leszá¬mítva, akinek ne gyulladna ki erre a jelenségre az elméjében neonreklám méretű és fényű betűkkel a szó: SZEX!, és ne an¬nak a legvadabb, leggátlástalanabb, leginkább párját ritkító fajtájára gondolnának ... Hasonló égi tünemény láttán általában nem késlekedett kihívó megjegyzéseivel, kétértelmű, illetve nagyon is egyértel¬mű célzásaival, nem csoda, ha meglepte, ami végül is kicsú¬szott a száján. - A kelta Fióna szerelmére, mégis hová készülsz ... így? Mel felvonta szemceruzával kihúzott szemöldökét. - Kinek a szerelmére? A férfi olyan mozdulatot tett, mintha el akarna hessegetni rnagától valamit, miközben minden erejével próbálta elszakí¬tani tekintetét a lány combjáról. Nem tudta megállapítani, mi¬lyen parfümöt használ, de biztos, ami biztos, ráharapott a nyel¬vére, nehogy lenyelje. - Úgy nézel ki, mint egy ... - Pontosan - bólintott Mel elégedetten, és szemtelen mosollyal körbefordult Sebastian előtt. - Ez a szajhaszerkóm. Nem hinnéd, mennyire hatékony. A legtöbb pasit nem érdek¬li, szép vagy-e vagy csúnya, ha megvillantasz egy kis bőrt előtte, és testhez álló rucit húzol. A férfi sóhajtva megcsóválta a fejét, sajnos ebben tökélete¬sen igazat kellett adnia. - De miért van szükség erre? - Szakmai kellék, Donovan. - A lány a vállára akasztott egy aránytalanul nagy retikült, melyben egy másik szakmai kellék lapult. - Biztosan velem akarsz jönni? Sebastian bólintott. - Akkor indulás! Útközben majd mindent megmagyarázok.. Mel percekkel korábbi izgatottsága most valami másnak adta át a helyét. Amikor beszállt az autóba, a férfi nemcsak pár centivel még feljebb csúszó szoknyájára lett figyelmes, hanem a higanyszerű, ezüstös csíkok megjelenésére is az aurájában, melyek felfokozott várakozásra utaltak. Bevásárlókörútra in¬duló nők körül látni ilyesmit. Nos, Mel feltehetőleg nem tartozott ebbe a fajtába. 204

- Jól figyelj, mert csak egyszer mondom el! - kezdte, mi¬után a látnok helyet foglalt az anyósülésen. Beletaposott a gázba, és felvázolta az ügyet. Sebastian örömmel vette tudo, másul, hogy a lány ugyanolyan gyorsan és megfontoltan Vezet, mint ahogyan magyaráz. - Az elmúlt hat hétben sorozatos betöréseket jelentettek helyi lakosok. Főként szórakoztatóelektronikai termékeket, azaz televíziókat, videókat, hifitornyokat és házimozikat vittek el. A károsultak többségét az Underwriter biztosította. A rendőrség egyelőre nem akadt semmi komolyabb nyomra, és mivel a kár csak pár száz dollárra rúgott fejenként, nem sorolta a ki emelt ügyek közé. - Az Underwriter, mint minden átlagos biztosítótársaság, nem szívesen tejel - magyarázta Mel, miközben áthajtott a sárgán. - Jobban örülnének, ha megtalálnám a szajrét, vagy ha kiderülne, hogy csalásról van szó. Pár hete ezen dolgozom. - Ráférne egy generálozás az autódra - jegyezte meg a fér¬fi, mert a motor egyfolytában fura, köhögő hangot hallatott. - Már egy éve ... Mindegy. Kicsit körülszaglásztam, és mit gondolsz, mire jutottam? Kiderült, a srácok már el is kezdték értékesíteni a holmit, teherautók hátuljából, jutányos áron. Persze, nem itt. Lefurikáznak vele Salinasba és Soledadba. - Hogyan jöttél rá? A lány sejtelmesen elmosolyodott. -- Lábmunka, Donovan. Több mérföld lábmunka. Sebastian sóvár pillantást vetett a szóban forgó hosszú, napbarnított lábra, bár tudta, csak a szívét fájdít ja vele. - Fogadni mertem volna. - Megérte, mert szereztem egy új besúgót. Elkövetett pár apróbb baklövést, amelyek miatt körözi a rendőrség, de meg¬ígértem neki, szemet hunynak felette, ha segít. Bennem meg¬bízik, talán, mert nem vagyok rendőr. A férfinak ismét a szoknya tájékára tévedt a tekintete. - Igen, nyilván ez az oka - helyeselt buzgón, és megköszörülte a torkát. - Vannak kapcsolatai - folytatta Mel - Nem csoda, ült egy keveset IB-ért, azaz illetéktelen behatolásért - magyarázta meg rögtön, Sebastian értetlen arckifejezését látva. - Kisebb lopásai is akadtak. - Elbűvölő barátaid vannak. - A szakmával jár, talán éppen ezért szeretem ennyire - bó¬lintott a lány nevetve. Mindenesetre kölcsönösen előnyös üzletet kötöttünk: ő mesél nekem ezt-azt, én pedig fizetek ér¬te. Így tisztességes úton jut pénzhez, nem kell zárakat feltör¬nie. A kikötő környékén szokott lődörögni, a szigorúan nem turista részen. Van ott egy lebuj, tegnap éjjel történetesen ott iszogatott. Összehaverkodott az egyik sráccal, aki addigra már alaposan kiütötte magát. Tudod, a barátomnak jobban csúszik a pia, ha más fizeti. Lényeg, hogy a részegek módján 205

pillana¬tok alatt összemelegedtek, és megtudta, hogy a srác azért ilyen vastag, mert épp most fuvarozott le jó pénzért egy teherautó¬nyi műszaki cuccot King City be. Kisvártatva a barátomra ka¬csintott, és magával vitte egy koszos raktárba, valahová a bár mögé. Mit gondolsz, mit mutatott odabenn? - Használt szórakoztatóelektronikai eszközöket jutányos áron? - Bingó. - Miért nem szólsz a rendőrségnek? - Lehet, hogy ezek a srácok nem Al Capone és bandája, de attól még számomra nagy fogást jelentenek. Ráadásul az én fogásom - tette hozzá öntudatos mosollyal, és sebességet váltott. - Gondolom, neked is eszedbe jutott, hogy esetleg nem lesznek ... készségesek. Mel szeme forrón, elbűvölően csillogni kezdett. - Nyugi, Donovan, majd én megvédelek! Elmondom, mire kérlek. Amikor pár perccel később a bárhoz értek, a férfi már ismerte a terv minden apró részletét. Nem nyerte el a tetszését, persze, de legalább tudta, mire számíthat. Kifinomult ízlésű ember lévén viszolygó pillantást vetett a lepusztult, ablaktalan épületre. Siralmas, gondolta magában. Igaz, a legtöbb bár sokkal rosszabbul nézett ki nappal, mint éjszaka, de ez itt non-stop ronda volt. Salaktömbökből épült, melyeket egy vállalkozó lélek zöldre festett. Hogy milyen zöldre, arra nem is nagyon érdemes szót vesztegetni. A festék azóta több helyütt lepattogzott róla, elővillantva a szürke falakat, ahhoz hasonlóan, ahogyan egy többhetes heg alól elővillan a kocsonyás, elszürkült hús. Még dél felé sem járt az idő, de a parkolóban már vagy egy tucat autó állt. A lány eltette a kulcsokat a retiküljébe, és végigmérte Sebastiant. - Próbálj kevésbé ... ! - Emberszabásúnak látszani? - segítette ki a férfi. Mel elegánsra gondolt éppenséggel, de talán jobb is, hogy nem mondta ki. - Kevésbé angol úri embernek. Eszedbe ne jusson fehérbort rendelni! - Majd visszafogom magam. - Csak kövesd a tömeget, Donovan, és minden rendben lesz! Ami azt illeti, ő a lány ringó csípőjét követte, és cseppet sem érezte olyan biztosnak, hogy minden rendben lesz.

206

Mikor Mel benyitott, Sebastian orrát megcsapta a lebuj bűze. Nyomban hányingere is lett tőle, a helyiség levegőjé¬ben áporodott füst-, sör- és izzadságszag terjengett. A zene¬gépből durva rock harsogott. Bár a férfi a zenét illetően tény¬leg mindenevőnek tartotta magát, ez még az ő gyomrát is megfeküdte. Tolongtak odabenn jó páran, főleg tagbaszakadt, tetőtől tal¬pig tetoválásokkal borított férfiak, akkora alkarral, mint popeye-é. A sarokban négy olajos képű alak biliárdozott egy felülről megvilágított asztalon. Páran felnéztek, Sebastianre rövid, gúnyos, Melre viszont hosszabb, elismerő pillantást vetve. A látnok elkapott egy-két gondolatfoszlányt - nem volt ne¬héz dolga, a jelenlévők többségének intelligenciahányadosa Ugyanis nem haladta meg a két számjegyet. Néhány gondolat hallatán elismerően bólintott; álmában sem képzelte volna, hogy ennyiféleképpen le lehet írni egy ... hölgyet. Közben az érdeklődés középpontjába került hölgy - egy a háromból, akik idebenn tartózkodtak - a pulthoz lejtett, és fel¬tolta bőr miniszoknyás fenekét a bárszékre. Széles, sötéten fénylő ajka kihívó mosolyra húzódott. - Az a legkevesebb, hogy meghívsz egy sörre - kezdte Mel az előre megbeszélt játékot olyan fülledt, érzéki hangon, hogy Sebastian egy pillanatra kiesett a szerepéből. A lány szúrós, fi¬gyelmeztető pillantása azonban észhez térítette. - Hallgass ide, pipikém! Már mondtam, hogy nem én tehet¬tern róla! A lány akaratlanul is az égnek emelte a tekintetét. Pipikém?! - Na, persze! Lesittelnek, és nem a te hibád? Száz dollárt vesztettél pókeren a béna haverjaiddal, de nem tehetsz róla, ugye? Ne gyötörd magad, inkább vegyél má' egy sört! Kimért lassúsággal keresztbe tette a lábát. A férfi kidüllesztette a mellkasát, szó nélkül feltartotta két ujját a pincérnőnek, és helyet foglalt Mel mellett. - Mondtam már, hogy az a szemét beleköpött a levesembe, szóval szállj le rólam, aranyom, jó? - Te csak ne kiabálj velem! Mikor lecsapták eléjük a két korsó sört, a lány észrevétlenül elhúzta az orrát. Sebastian a nadrágja hátsó - zsebébe nyúlt, de ekkor Melnek eszébe jutott, a férfi tárcájában valószínűleg több pénz van, mint a polcokon sorakozó italok értéke együtt véve: zsíros, zöld hasú bankók, aranyozott hitelkártyák. . . It, F elszisszent. Fölöslegesen aggódott, Sebastian már a gondolatból is értett. Mel elismerően biccentett.

207

- Má' megin' csóró vagy? - kérdezte megvetően. - Jellemző! - Vonakodva a retiküljébe nyúlt, és elővett két gyűrött egydollárost. - Született vesztes vagy, Harry. Harry?! Sebastiannek nem kellett mímelnie a megrökönyödést. - Nemsokára kapok lóvét. Tízzel jönnek nekem. - Ezt má' ismerem. Dúskálni fogsz a suskában, bla-bla-bla.. Gúnyosan hátat fordított a férfinak, a sört kortyolgatta, és közben felmérte a terepet. Rico személyleírása alapján rögtön ráismert a férfira, akit a besúgó szesztestvére Eddie-nek nevezett. Eddie csuda mókás figura a srác szerint, mellesleg ő osztotta szét a lopott holmit a fuvarosok és a seftelők között. Rico szerint egy gyenge pont¬ja van: a nők. Mel addig lóbálta a lábát a zene ritmusára, míg fel nem kel¬tette Eddie figyelmét. Ekkor szélesen elmosolyodott, megreb¬bentette pilláit, és epedő tekintette! szemezni kezdett vele. Eddie folyékonyan beszélte a kocsmatündér-testbeszédet, a lány viselkedését a következőképpen fordította le magá¬nak: "Üdv, szépfiú! Egész életemben olyan férfira vágytam, mint te ... " Sebastian azonban, aki időközben ráhangolódott a lány gondolataira - kizárólag közös kis játékuk sikere érdekében, természetesen - hallotta, mit gondol valójában: "Van egy kis meglepetésem a számodra, te kopasz, hájas disznó!" Megfordult, hogy szemügyre vegye a férfit. Kopasz, való¬ban, de ujjatlan trikója alatt nemcsak háj látszott, hanem ro¬bosztus izmok is sajnos. Hallgass ide, szivi! - tette Mel vállára a kezét, amit a lány nyomban le is rázott magáról. - Elegem van az ostoba kifogásaidból, Harry! Engem an nem etetsz meg többet. Csóró vagy, most is engem lejmolsz. Még ötvenet sem bírsz összeszedni, hogy végre megjavítsd azt a szar tévét, pedig nagyon jól tudod, mennyire szeretern a sorozatokat! - Túl sokat bámulod úgyis. - Mi van?! - pattant fel a lány dühösen, és szikrázó szem¬ei Sebastiannek támadt. - Halálra dolgozom magam estén¬ként a csehóban! Van képed cseszegetni, mer' néha szeretek leülni tévézni?! Mit zavar az téged, ha? Nem kerül semmibe! - Mos' mondtad, hogy ötvenet kér a szerelő ... Mel akkorát lökött rajta, hogy majdnem lecsúszott a székről. - Te beszélsz?! Dupla ennyit vesztettél kártyán, ráadásul az lóvém is benne volt! - Mondtam má', hogy szállj le rólam! - förmedt rá a férfi.

208

Élvezte a játékot, kezdett belemelegedni. Eszébe jutott, hogy megbeszélték, egy kicsit még erőszakoskodnia is kell vele. Megragadta a lány karját. - Hülye liba, mindig csak nyafogsz ámajrézol! Mel hátravetette a fejét, szeme kihívóan csillogott. Sebastian ellenállhatatlanul vonzónak találta: ahogy büszkén felszegte az állát, és lekicsinylően mosolygott. Olyan erős ér¬zékiség áradt a lányból, hogy a látnok majdnem kiesett a sze¬repéből. Mel észrevette a vágyakozó villanást a férfi szemében; és nem kellett gondolatolvasónak lennie ahhoz, hogy megfejtse, mit jelent. Bőven elegendőnek bizonyult a csalhatatlan női ösztöne is. Szíve a torkába ugrott, és olyan hevesen vert, mint egy légkalapács. - Nem hallgatom tovább a vinnyogásodat! - rázta meg Sebastian durván, részben a megbeszélt játék forgatókönyve szerint, részben saját izgatottsága miatt. - Ha nem tetszik a rendszer, húzz a fenébe! - Azonnal vedd le rólam a mocskos kezed! - kiáltott rá lány remegő hangon. - Már előre utálta ezt a részt, de tudta, szükség van rá, hogy Eddie bekapja a horgot. - Nem megmondtam, mi lesz, ha még egyszer meg mersz ütni? Megütni? - rökönyödött meg a férfi. Erről nem volt szó. - Húzd el a csíkot, Crystal, különben kapsz egyet! Megragadta Melt, és az ajtó felé lökte. Keze hirtelen bele. ütközött egy hatalmas, izzadtságszagú mellkasba - a trikón nagy betűkkel ez állt: "Kemény Kamionos". - Nem hallottad, mit mondott a hölgy, apafej?! El a kezekkel! Sebastian belebámult Eddie szélesen vigyorgó arcába. Mel hangosan szipogott, erősen rájátszva a szerepére. Hogy biztosabb talajt érezzen a lába alatt, a látnok felállt a bárszékről, és a kóbor lovag szemébe nézett. - Törődj a magad dolgával, haver! Eddie lazán, fél kézzel visszalökte a székre. Sebastian biz¬tosra vette, évek múlva is meglátszik majd a hatalmas, pörölycsapás erejű taszítás nyoma a mellkasán. - Megdolgozzam egy kicsit odakinn, édes? A lány megtörölte nedves pilláit, és úgy tűnt, erősen fontol¬gatja a választ. Megvárta, míg Sebastian izzadni kezd, majd vállat vont. - Fölösleges - tette Eddie karjára reszkető kezét. - Született vesztes, nem ér meg annyit. Megint megrebbentette a pilláit, és áhítatos pillantást vetett Eddie-re. - Maga igazi úri¬ember. Manapság egy védtelen lány alig számíthat valakire ... Hálásan köszönöm!

209

- Meghívhatom egy italra? - karolta át Eddie fatörzs vastagságú karjával Mel derekát. Jöjjön, menjünk az asztalom¬hoz! Ott nem kell félnie senkitől. - Igazán kedves - mosolygott a lány, majd Eddie-be karolt, ellejtett vele a törzshelyére. Sebastian hitelesnek akart látszani, ezért úgy tett, mintha követni próbálná őket. Az egyik biliárdozó, aki időközben mellettük termett, elvigyorodott, és figyelmeztetően megragadta a csuklóját. Sebastian idegesen a hajába túrt, majd a bár hátsó sarkába oldalgott a sörévei, és ott meghúzta magát. Mel már másfél órája váratta, pedig tudta, hogy még egy újabb korsó sört sem rendelhet magának, mert akkor lebuk¬nak. Annyi apró csörgött mindössze a zsebében, hogy vegyen egy zacskó mogyorót; kínjában azt rágcsálta, gondosan meg¬hagyva az utolsó centi sört a korsóban. A pincérnő, persze, egyre csúnyábban nézett rá emiatt. Kezdett elege lenni ebből az egészből. Itt ül egy áporodott levegőjű lebujban, és nézi, ahogy egy szumó birkózó fogdos¬sa a lányt, akivel érkezett ... Nem mintha a legkisebb köze is lenne hozzá vagy bármi miatt zavarná, hogy Mel kéjesen vihog, miközben a disznócsülök nagyságú ujjak fel-le csúszkál¬nak a combján. Megérdemelné, hogy kisétáljon, fogjon egy taxit, és egy¬szerűen itt hagyja. A lány ezzel szemben roppant elégedett volt önmagával, és a dolgok alakulásával. Sir Eddie - így hívta ugyanis a férfit, annak nagy örömére - lassan, de biztosan elázott a sárga föl¬dig. Szerencsére azok közé tartozott, akik részegen kedvesek és érzékenyek lesznek, nem pedig erőszakosak. Rengeteget beszélt, főleg hetvenkedett, mint minden spicces férfi egy áhí¬tattal hallgató fiatal hölgy társaságában. Elárulta, hogy éppen most jutott egy csinos kis összeg bir¬tokába, és megkérdezte Melt, nem lenne-e kedve segíteni az elköltésében. Ezer örömmel, biztosította a lány. Igaz, pár órán belül el kell mennie dolgozni, és hajnali egykor végez csak, de utána ... Amikor már kellőképpen megpuhította a férfit, előállt elő szívsajdító meséjével. Hogy ő és Harry már majdnem fél éve együtt járnak; de minden pénz kifolyik a férfi keze közül, és emiatt neki milyen rossz dolga van mellette. Pedig az ő boldogságához kevés is elég lenne: pár csinos ruha meg egy kis nevetés. Most épp pokoli időszakot él át, mert tönkrement a tévéje. Nemrég vett egy videót, hogy felvegye a kedvenc sorozatait, míg dolgozik, erre bedöglik az a vacak. A legrosszabb az egészben, hogy Harry elvesztette minden pénzüket kártyán, még egy nyamvadt ötvenest sem képesek leperkálni a szerelőnek ... - Pedig imádom a sorozatokat, tudod? - nyafogott a férfinak, második korsó sörével játszadozva. Eddie már hétnél tartott. - Olyan szép ruhákat viselnek bennük a nők ... Mindig délután vannak a tévében; mikor éjszakás vagyok, meg is nézem őket otthon. De mikor átraknak nappali műszakba, lemaradok egy csomó részről, és akkor már csak kapkodom a fejem, mi miért történik ... 210

Bizalmasan előrehajolt, melle finoman súrolta a férfi karját. - A legjobban a szerelmeskedős részeket szeretem. Amikor azokat nézem, mindig olyan... melegem lesz magyarázta Mel, és megnyalta a szája szélét. Eddie kezdte azt hinni, feldobta a talpát, és a mennyország¬ba került. - Sssszomorú lehet ilyessssmit egyedül nézni - kacsintott a lányra. - Igen, sokkal jobb, ha van velem valaki - duruzsolta Mel; és a pillantásából látszott, az egyetlen lehetséges "valaki" itt ül vele szemben. - Bár lenne egy tévém, amelyik működik is! Imádok napközben tévézni. Olyankor mindenki dolgozik, vagy vásárol, és lehet lustálkodni az ... ágyban. Sóhajtott, miközben végighúzta az egyik ujját a korsója pe¬remén. - Mos' isss napközben van - jegyezte meg a férfi sokatmondóan. - Tényleg. - nevetett fel a lány, mintha a világ legviccesebb megjegyzését hallotta volna. Csak az a baj, hogy nincs tévém... - Talán ss segíthetek rajtad, ssszépségem. Mel szeme elkerekedett, majd szégyenlősen lesütötte a pilláját. - Jaj, nagyon drága vagy, Eddle, de nem fogadhatom el azt az ötvenest. Nem illik ilyesmit csinálni. - Mér' akarsz pénzt költeni egy régi vacakra, mikor vehetsz egy újat isss? - Na, persze - dünnyögte a lány rosszallóan. - Meg vehe¬tek gyémánttiarát is magamnak, ugye? - Abba' nem sssegíthetek, de a tévébe' igen. - Menj má'! - vetett rá Mel hitetlenkedő pillantást, és a térdére tette a kezét. - Mégis, hogy? A férfi kidüllesztette roppant mellkasát. - Egéssz véletlenül tévébe' utazom. - Tévéket árulsz? - biccentett a lány álmélkodva, és szaporán pislogni kezdett. - Á, csak be akarsz húzni a csőbe! - Nem, nem - ingatta a fejét Eddie. - Talán később ... Mel harsányan felnevetett. - Te vagy a legviccesebb, Sir Eddie, a világon! - veregette meg a férfi kamionparkoló nagyságú hátát, majd ivott egy kor¬tyot, és megint felsóhajtott. - Biztos csak ugratsz... Ha tény¬leg szereznél nekem egy tévét, szörnyen hálás lennék! Eddie közelebb hajolt, Mel orrát megcsapta füstös, sörsza¬gú lehelete.

211

- Mennyire hálás? A lány kimért lassúsággal a férfi nyakához hajolt, és olyat búgott a fülébe, amitől Sebastian ott helyben lenyelte volna a nyelvét. Eddie lélegzete elakadt - egy hajtásra kiitta a sörét, és megragadta Mel kezét. - Gyere velem, édesss! Mutatok valamit, aminek nagyon fogsz örülni. A lány követte; közben még véletlenül sem pillantott Sebastian irányába. Nagyon remélte, Eddie egy televíziót akar mutatni neki ... - Hová megyünk? - kérdezte a férfitól, amikor az a bár mögé vezette. - Az irodámba, ssszivi - felelte Eddie, és hamiskásan kacsintott. - Nekem és a társssaimnak van egy kisss üzletünk itt hátul. Átvezette a lányt egy kupac üvegtörmeléken, szeméten és murván egy másik betonépülethez, amely körülbelül feleakkora lehetett, mint a bár. Három koppantás után egy sötét bőrű húsz év körüli fiatalember nyitott ajtót. Szarukeretes szemüveget viselt, kezében csíptetős irattartó táblát szorongatott. - Mi az ábra, Eddie? - A hölgynek tévére van sszüksége - karolta át Eddie Melt a vállánál, és jó erősen megszorongatta. - Crystal, drágám, ez itt Bobby. - Üdv! - biccentett a lánynak Bobby. - Figyelj, Eddie, nem hiszem, hogy ez túl jó ötlet. Frank pokoli mérges lesz. - Nekem itt ugyanolyan jogaim vannak, mint Franknek! - ¬bődült a fiúra Eddie, majd belökte az ajtót. Te jó ég! - álmélkodott Mel magában, és sóhajtott - min¬den színészkedés nélkül. A fénycsövekkel megvilágított helyiségben legalább egy tucat televízió, CD-lejátszó, videó és hifitorony sorakozott, valamint hangfalak, számítógépek, üzenetrögzítős telefonok, de még egy mikrohullámú sütő is árválkodott a sarokban. - Hű! - csapta össze a kezét a lány. - Hű, Eddie! Nézd már! Tisztára, mint egy áruházban! Eddie büszkén kihúzta magát, mire kissé megtántorodott, majd a meglehetősen idegesnek látszó Bobbyra kacsintott. - Mi afféle ... bessszerzők vagyunk. Ezek a holmik nem ke¬rülnek a boltokba, mert mi raktárról árusítunk. Nézz körül nyugodtan! Mel, továbbra is a szerepét játszva, a tévékhez lépett; úgy húzta végig az ujját rajtuk, mintha vidraprémet simogatna. - Frank irtó dühös lesz! - sziszegte Bobby. 212

- Amiről nem tud, attól nem fáj a feje. Igazam van, fiú? A fiatalember, miután vagy fél mázsával alulmaradt Eddie¬vel szemben, kényszeredetten bólintott. - Persze, de ... ezt a tyúkot mégsem kellett volna ide ... - Tissszta a csaj. Hosszú comb, rövid agy. Kap tőlem egy tévét, cserébe kedvesss lesz hozzám, ha érted, mire gondolok. Ezzel otthagyta Bobbyt, és Melhez lépett. - Tetszik valamelyik, ssszépségem? - Persze, mindegyik. Tényleg választhatok egyet? Csak rá kell mutatnom, és az enyém? - Persze, persze - sietett megnyugtatni Eddie, és bizalma¬san megszorította a karját. - Van biztosssításunk betörés ellen. csak szólnom kell Bobbynak, hogy jelentsen lopást, és késssz. - De jól - lépett hátra a lány, csak annyira, hogy bármelyik pillanatban benyúlhasson a retiküljébe. - Ez szuper, Eddie! A baj csak az, hogy én fogok lopást jelenteni, méghozzá az ös¬szes holmi miatt. - Azzal előhúzott egy nikkelezett, harminc¬nyolcas kaliberű revolvert. - Zsaru! - nyüszített fel Bobby. - Jesszusom, Eddie, ez a csaj zsaru! - Pontosan. Meg ne próbáld! - figyelmeztette Mel Bobbyt, aki az ajtó felé hátrált. - Ülj le szépen a padlóra, fiacskám! Méghozzá a kezedre, ha nem nagy kérés. - Te ssszuka! - sziszegte Eddie; és érződött a hangjából, hogy készül valamire. A lány éberen figyelte minden mozdulatát. - Nem értem, mi van velem, általában kiszagolorn a hekusssokat már messziről... - Magánnyomozó vagyok - magyarázta Mel. - Talán ez az oka. - Intett a pisztolyával. - Jól van, Eddie, gyerünk kifelél - Engem ugyan egy nő sssem fog palira venni, stukker ide vagy oda! - kiáltott fel Eddie, és a lányra vetette magát. Mel nem akarta lelőni, semmi esetre sem. Végtére is Csak egy kövér, kisstílű tolvaj, ezért még nem érdemel golyót. Megpördült és bal felé menekült, bízott benne, hogy edzett izmaival a férfi alkoholos bódultsága nem veheti fel a versenyt. Így is történt - könnyedén kisiklott Eddie elől, aki fejjel nekirohant egy hetven centiméteres képátlójú tévének. A lány egyelőre nem tudta, melyikük kerül ki az összecsapásból győztesen, a férfi ugyanis hatalmas puffanással elterült, a képernyő pedig széthasadt, mint egy tojáshéj. Mel ekkor újabb dulakodás hangját hallotta meg maga mö¬gül. Megpördült, és látta, hogy Sebastian Bobby torkára kul¬csolja a karját, aki erre elejti a kalapácsot, amellyel Mel fejét vette célba.

213

- Lehet, hogy nem úsztad volna meg egy horpadással - je¬gyezte meg Sebastian rosszallóan, miközben Bobby úgy ro¬gyott a betonpadlóra, mint egy zsák krumpli. - Miért nem mondtad, hogy fegyver is van nálad? - Gondoltam, fölösleges, hiszen látnok vagy, ha nem csaló¬dom. Sebastian felvette a kalapácsot, és komoran ütögetni kezdte vele a tenyerét. - Gratulálok, Sutherland. Csak így tovább! Mel vállat vont, és vetett még egy pillantást a zsákmányára. - Szép kis fogás ... Menj, hívd a rendőrséget! Addig én vigyázok erre a két jómadárra. - Rendben - hagyta rá a férfi. Sejtette, a lánytól nem szá¬míthat hálára egy olyan apróság miatt, hogy megmentette az életét. A legtöbb, amit tehetett, hogy hangosan becsapta maga mögött az ajtót.

Egy órával később Mel már az autója motorháztetején ülve magyarázta egy rendkívül mogorva kinézetű nyomozónak a történteket. Sebastian pár méterrel messzebbről figyelte őket. Haverman, jutott az eszébe a mogorva detektív neve. Már találkozott vele egyszer-kétszer. Tekintete lassan a lányra vándorolt, rá összpontosította minden figyelmét. Mel időközben levette hosszú fülbevalóját, amely feltehető¬leg nehéz is lehetett, mert időről időre megdörgölte a cimpá¬ját. Sminkjét nagyrészt sikerült letörölnie egy kendővel, bár erősen festett szemhéj a még most is kirítt rúzstalan ajka és ter¬mészetes, kipirult arca mellett. El kell ismernie, nagyon csinos. Sőt, gyönyörű. Megfelelő fényviszonyok között és megfelelő szögből pedig egyenesen lélegzetelállító... Egy pillanattal később, miután kissé elfor¬dult, megint csak csinos, de semmi különös. Fura, kimondottan zavaró ez a mágikus képessége. Elég ebből! - figyelmeztette magát Sebastian. Mit érdekli őt, hogyan néz ki a lány? Különben is, most haragszik rá. Mel képes volt belerángatni egy ilyen veszélyes kalandba! Igaz, önként jelentkezett, de akkor is. Kezdettől a lány dik¬tálta a szabályokat, ő pedig óriási hibát követett el, amikor hagyta. Elengedte egyedül ebbe a raktárba egy férfival, aki önma¬gában kitett volna két rögbihátvédet. Fegyvert rejtegetett a re¬tiküljében - nem ám kis öngyújtópisztolyt, hanem szabvány revolvert! Mégis, mihez kezdett volna, ha használnia kell? Vagy, ami még rosszabb, ha az a hústorony elveszi tőle? 214

- Nézze, Haverman - mosolygott a nyomozóra a lány -, magának is megvannak a saját forrásai, nekem is az enyémek. Kaptam egy fülest, és felgöngyölítettem az ügyet. Könnyedén vállat vont, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga, de Sebastian látta, mennyire élvezi a helyzetet. - Egy szava sem lehet rám, hadnagy. - Tudni szeretném, ki a besúgója, Sutherland - makacskodott a férfi, már csak elvből is. Elvégre ő a rendőrség kötelékébe tartozott, míg Mel a magánnyomozók megvetett táborába, aki ráadásul nő létére adta a fejét ennek a mesterségnek gyakorlására. E kettő több mint elég volt ahhoz, hogy szívből utálja. - Nekem pedig nem kötelességem elárulni - felelte a lány kedvesen. Azután eszébe jutott valami, és szélesen elmosolyodott. - Mivel azonban kollégák vagyunk, beavatom. Ő adta a fülest - bökött a hüvelykujjával Sebastianre. - Sutherland ... ! - villantotta rá a szemét felháborodottan a látnok. - Ugyan már, Donovan, ne szégyenlősködjön! - húzta el a száját a lány csúfondárosan. Hadd mutassam be Havennan hadnagyot! - Már találkoztunk. - Így van. Haverman már nemcsak mogorva volt, hanem egyenesen elment a kedve az élettől. Egy magánnyomozónő meg egy látnok ... hová fajul a bűnüldözés? - Nem tudtam, hogy lopott televíziókkal is foglalkozik. - Vízió-vízió - vont vállat Sebastian, és rendkívül elégedettnek látszott, hogy ilyen szellemes szójátékot sikerült gyár¬tania. Mel égnek emelte a tekintetét. - De miért pont neki szólt, Mr. Donovan? - kérdezte a had¬nagy értetlenül. - Korábban mindig a rendőrséget értesítette először. - Valóban - bólintott a férfi, és hamiskás pillantást vetett a lányra. - Talán, mert neki jobb lába van. Mel akkorát nevetett, hogy majdnem leesett a motorháztetőről. Haverman morgott valamit a bajsza alatt, majd elment. A lényeg, gondolta magában, hogy sikerült kézre keríteni két gyanúsítottat. Ha túl nagy felhajtást csinál Donovan körül, még róla fognak cikkezni az újságok, márpedig inkább ő szerette volna learatni a babérokat. - Bravó! - dicsérte meg a lány nevetve a látnokot, és baráts¬ágosan vállon veregette. Egész jó szöveged van. Ki sem nézné belőled az ember... Sebastian felvonta a szemöldökét. - Meglepődnél, ha tudnád, mi minden van még bennem.

215

- Mindjárt gondoltam - fintorgott Mel, és Haverman után nézett, aki épp akkor szállt be az autójába. - Egyébként a had¬nagy nem rossz srác, csak azt hiszi, a magánnyomozóknak a krimikben van a helyük, a nőknek pedig még ott is legfeljebb az áldozatok között. Mivel a nap fényesen ragyogott, a jól végzett munka örö¬mével hátradőlt a motorháztetőn, hogy pár percig sütkérezzen a sugaraiban, illetve a dicsőségben. - Jól csináltad ... Harry. - Kösz, Crystal - felelte a férfi hanyagul, és elfojtott egy mosolyt. - Legközelebb azért örülnék, ha előre beavatnál a terv minden részletébe. - Nem hiszem, hogy lesz legközelebb ... , de azért jó kis mó¬ka volt. - Móka ... - ízlelgette a szót Sebastiano - Azt mindenesetre láttam, hogy élvezted az egészet. Beöltözhettél örömlánynak, jelenetet rendezhettél, és kacérkodhattál egy izomagyú vissza¬eső bűnözővel ... - Én is megérdemlek egy kis szórakozást, nem? - jegyezte meg mézesmázos mosollyal a lány. - Biztosan nagyon mókás lehet, ha kis híján lyukat ütnek az ember koponyájába. - Ebben a szakmában minden azon múlik, kinek kedvez az a bizonyos "kis híján" magyarázta Mel. Kezdte megkedvelni a férfit; barátságosan megveregette a karját. - Ugyan már Donovan, lazíts egy kicsit! Mondtam, hogy jól csináltad. - Igen, mondtad. A magad módján ez valami köszönet féle, ugye? Mármint, hogy megmentettem azt a kemény koponyádat. - Biztos lehetsz benne, elbántam volna Bobbyval egyedül is! Azért kösz az erősítést. Most mi bajod? Nem hiszel nekem? - Természetesen nem - felelte Sebastian, miközben a lány csípője két oldalán rátámaszkodott a motorháztetőre, és mé¬lyen a szemébe nézett. - Ha ilyen a munkastílusod, együttműködésűnk ideje alatt be kell vezetnünk bizonyos szabályokat. - Nekem megvannak a saját szabályaim - ellenkezett Mel. Figyelte, ahogy Sebastian szeme szürkévé változik; olyanná amilyen a pattogó tábortűz füstje éjszaka. - Most pedig hátrébb az agarakkal, Donovan! Különben? - villant át Sebastian agyán a gyerekes, kihívó¬an kötekedő kérdés. Kicsit szégyellte is magát, hogy ez jutott először az eszébe. Hisz aki szemben ült vele, már rég kinőtt a gyerekkorból, nagyon is érett nő volt, ahogy ott ült a motor¬háztetőn azzal az észvesztően formás fenekével, állát pimaszul felszegve, önelégült mosollyal a száján. A férfi azon tanakodott, most fojtsa-e meg, vagy két másod¬perc múlva, de miközben az ajkára vetődött a tekintete, jobb ötlete támadt. Elégedetten elvigyorodott.

216

Egy szemvillanás alatt lekapta Melt a motorháztetőről - a lánynak esélye sem maradt ellenkezni, pedig már jóformán a vérébe ivódtak az önvédelmi fogások. Még akkor is csak pis¬logott, amikor Sebastian átölelte, és szája lassan közelíteni kezdett az ajkához. - Mégis, mit képzelsz... Ennyire futotta tőle, majd szavai, gondolatai egy pillanat alatt elenyésztek, és teljesen belefeledkezett a csókba. Nem tört ki a szorításból, nem fordult oldalra, hogy egy válldobással padlóra küldhesse a látnokot, és nem térdelt bele az ágyékába, hogy a férfi mától kezdve szopránban énekelhessen. Csak állt reszketeg lábbal, miközben tehetetlenül tűrte ajkuk játszadozását. Sebastian sajnálta, hogy megszegte a saját szabályait, de véleménye szerint erről a leginkább Mel tehetett. Soha nem kapott még le nőt a lábáról akarata ellenére, de a lány túl feszítette a húrt. Még ennél is jobban sajnálta azonban, hogy Mel ajkát egészen más ízűnek érezte, mint amire számított. Nem csípősnek, nem forrónak, nem fülledtnek, pedig a személyiséből ez következne ... Hanem édesnek. Mézédesnek. Nem sziruposan édesnek, nem is olyannak, mint egy raga¬csos szaloncukrot - hanem mélyen, áthatóan mézízűnek, ami után az ember önkéntelenül is megnyalja mind a tíz ujját. Az a fajta íz volt ez, melynek már gyerekként sem tudott ellen¬állni. A lány ajka hívogatóan megnyílt, és elnyelte, mint egy örvény. Távolról sem gyengéd az érintése, álmélkodott magában Mel. Sebastian erősen magához szorította, talán kissé erő¬sebben is a kelleténél. A lány bőre lángra lobbant mohó ujjai alatt. Testük oly szorosan préselődött egymáshoz, hogy egy kö¬ZÖS, hosszú árnyékot vetett a szemetes, murvás parkoló salak¬jára. Mel megborzongott a vágytól, és kétségbeesett hévvel a férfi nyaka köré fonta a karját. Milyen más most, gondolta a lány, miközben Sebastian to¬vábbra is vadul ostromolta a száját. Amikor finoman Mel aj¬kába harapott, a lány legszívesebben felsikoltott volna a gyö¬nyörtől. A szíve a torkában dobogott, és úgy zúgott a füle, mintha egy expresszvonat süvített volna el közvetlenül mellet¬te az alagútban. Már látta is a fényt az alagút végén - nemsokára kirobban a sötétből, és akkor … -Hé! Szinte meg sem hallották. Sebastian bódultan a nevét suttogta, majd sóhajtott, és csókolta tovább. -Hé! A férfi ezúttal felfigyelt a kiáltásra, és a salakon ropogó léptek zajára. Nem sok hiányzott, hogy leüsse az illetőt, még szerencse, hogy a kezének nem akarózott elengedni sem Mel 217

derekát, sem pedig a nyakát. Az alkalmatlankodó alak Dodgers baseballsapkát viselt őszülő haján. - Húzz innen, öreg! - sziszegte oda neki Sebastian a fogai között. - Minél messzebbre ... - Ne haragudj, testvér, csak tudni szeretném, miért van zár¬va a bár? - Elfogyott a vodka - felelte kelletlenül Sebastiano Érezte Mel lassan elhúzódik tőle; a legszívesebben káromkodni kezdett volna, de tudta, ezzel nem változtat a helyzeten. - A fene vinné el, csak egy sört akartam inni - mérgelődött az öreg Dodgers-szurkoló, majd visszaszállt platós furgonjá¬ba, és elhajtott. Ha innia nem is, de a pár hangulatát sikerült elrontania. A lány összefonta a karját a mellén, és úgy szorongatta a könyökét, mintha fázna. - Mary Ellen ... - szólalt meg Sebastian, enyhe ír akcentus¬sal. - Ne hívj így! - kérte Mel, majd hátrébb lépett, mire kemé¬nyen nekiütközött az autójának. Remegett az ajka. Szerette volna eltakarni a kezével, de nem merte. Nyakán szemmel láthatóan lüktetett egy ér, gyor¬san, egyenetlen ritmusban; és persze örült volna, ha a férfi ezt sem látja. . Te jó ég! Te jó isten! Hagyta, hogy Sebastian megcsókolja, sőt...

A férfi most ugyan nem ért hozzá, de látszott a szemén, nem sok választja el tőle. Mel büszkesége nem engedte, hogy megfutamodjon, de felkészült a védekezésre. - Ezt most miért csináltad? Sebastian nagy nehezen leküzdötte a késztetést, hogy újra a lánynak essen, pedig kíváncsi volt, mit érez valójában. Azonban már így is visszaélt a helyzettel. - Halvány fogalmam sincs. Melt meglepte, mennyire csalódott a válasz hallatán. Még¬is mit várt? Hogy a férfi beismerje, képtelen ellenállni neki? Hogy elragadta a hév? Büszkén felszegte az állát. - Elviselem, ha munka közben molesztálnak, de a szabad¬időmben nem! Világos?! Sebastian szeme haragosan megvillant - de csak egy pilla¬natra. Azonnal összeszedte magát, és megadóan felemelte a kezét, nagyobb önuralommal, mint amit a lány valaha is felté¬telezte volna róla. - Világos - hagyta rá a férfi. - Egy ujjal sem fogok hozzád érni, megígérem.

218

- Ajánlom is! - fenyegette meg Mel, de azután úgy döntött, nem fújja fel a dolgot. Elővette a táskájából a kocsikulcsot. Megtörtént, hát megtörtént. Most már vége, egyikük számára sem jelentett semmi különöset. - Vissza kell mennem az irodámba telefonálni. Amikor Sebastian tett egy lépést feléje, úgy kapta fel a fe¬jét, mint egy őzike, amely farkast szimatol. - Csak szeretném kinyitni neked az ajtót - nyugtatta meg a férfi, bár nagyon hízelgőnek találta a lány viselkedését. - Kösz - biccentett Mel, majd beszállt, és becsapta az ajtót maga után. Megköszörülte a torkát, és próbált természetes hangon megszólalni. - Gyere már, Donovan! Nem érek rá egész nap. - Kérdezhetek valamit? - fordult felé Sebastian, miután be¬ült mellé. - Szoktál enni néha? - Igen, többnyire, ha éhes vagyok. Miért? A férfi élvezettel fürkészte a lány óvatossá váló ábrázat. - Semmi különös, csak miután egész nap nem ettem semmit pár szem mogyorón kívül, gondoltam, bekaphatnánk valami késői ebédet, vagy korai vacsorát... Gyere, meghívlak egy hamburgerre. Mel összevont szemöldökkel habozott egy darabig, attól tartva, valami csapda van a dologban. 1 - Egy burger jólesne - állt végül kötélnek. - De a sajátomat én fizetem. Sebastian mosolyogva hátra dőlt. - Ahogy akarja, Miss Sutherland.

4. Me! a délelőtt java részét azzal töltötte, hogy házról házra járt Rose szomszédságában Sebastian rajzával. Délutánra elkönyvelhetett három szemtanút, négy kávémeghívást és egy sikamlós ajánlatot. Az egyik szemtanú megerősítette Sebastian leírását a kocsiról, még a szakadt üléshuzatra is emlékezett. Mel egyre kellemetlenebbül érezte magát, miközben hallgatta a vallomást. Továbbra sem hitt a látnoknak, persze. Az egyik asszony Rose szomszédságában nagyon gyanúsan viselkedett. Fel is ír¬ta a nevét: Mrs. O'Dell, a háromszáztizenhetes lakás volt az övé. A lánynak olyan érzése támadt, hogy elhallgat előle vala¬mit.

219

Másodszor is visszament hát hozzá, kopogtatott a matt bar¬na ajtón, és megtörölte a lábát a fűzöld lábtörlőn, melynek egy százszorszépet festettek a sarkára. Odabentről gyereknyafogás meg egy délutáni tévés vetélkedő tapsvihara hallatszott ki. Mint délelőtt, az ajtó most is csak egy centire nyílt ki. Mel barátságosan rámosolygott a csokimaszatos arcú kisfiúra. - Szia! Édesanyád itthon van? - Azt kérte, idegeneknek mondjam, hogy nincs. - Értem. Szólj neki, hogy keresik! A fiú rugdalni kezdte tornacipős lábával az ajtófélfát, majd felcsillant a szeme. - Ha lenne egy puskám, most lelőhetnélek! Bumm-bumm. - De nincs. Ebből is látszik, hogy ma jó napom van - guggolt le a lány, hogy egy szemmagasságba kerüljenek. - Csokipuding, ugye? - törölte le a maszatot benyálazott hüvelykujjával. - Fogadjunk, azért került ide, mert lenyaltad a kanalat miután édesanyád elkészült vele! - Talált! - bámult rá a fiú csillogó szemmel. Úgy tűnt, sikerült felkeltenie az érdeklődését. Honnan tudtad? - Még egy óvodás is kitalálta volna, te pudingfej! Friss maszatnak tűnt, és te nemrég ebédeltél. Édesanyád nyilván nem hagyta, hogy megegyél egy egész adagot. A fiú oldalra biccentette a fejét. - És ha kiloptam egyet a hűtőből? - Jó, lehet, hogy kiloptál egyet - hagyta rá Mel -, de akkor elég buta vagy, hogy elfelejtetted lemosni a bizonyítékot... A kisfiú elvigyorodott, de ekkor édesanyja lecsapott rá há¬tulról, karjában egy ide-oda ficánkoló, könnyes szemű kislánnyal. - Billy, nem megmondtam, hogy ne nyisd ki az ajtót?! ¬- förmedt rá, majd fél kézzel hátrarántotta, és türelmetlen pillan¬tást vetett Melre. - Hát maga minek jött vissza? Már mindent elmondtam, amit tudtam. - Nagyon sokat segített, Mrs. O'Dell. Az én hibám. Próbálom helyére tenni a részleteket, de eddig nem sikerült - ma¬gyarázkodott a lány, miközben belépett a zsúfolt nappaliba. - ¬Nem szívesen zavarom újra, különösen azok után, hogy olyan segítőkészen viselkedett már korábban is. Mel majdnem csuklani kezdett, ez utóbbi kijelentése annyi¬ra távol állt a valóságtól. Mrs. O'Dell délelőtt kimondottan gyanakvónak mutatkozott, barátságtalan és kurta tőmondatok¬ban válaszolt. Feltehetőleg most még inkább ilyen lesz, gon¬dolta a lány, miközben elővette bűnbánó mosolyát. 220

- Megnéztem azt a fantomképet, és mindent elmondtam róla magának is, meg a rendőrségnek is - kötötte az asszony az ebet karóhoz, a kislányát a csípőjén lovagoltatva. - Tudom, és azt is tudom, milyen kellemetlen lehet, hogy állandóan zavarják, miközben biztos annyi a dolga. A lány átlépett egy szakasz G. 1. Joe-t, melyet éppen elgázolt egy kis, piros tűzoltóautó. - Csak szöget ütött a fejemben, hogy a nappalija ablaka pon¬tosan arra a helyre néz, ahol az állítólagos elkövető az autójával parkolt. Mrs. O'Dell letette a kislányt a padlóra, aki bizonytalan léptekkel a tévé elé totyogott, és erőteljes huppanással lecsüccsent pelenkás popsijara. -És? - Meg kell jegyeznem, a maga ablakai csillognak-villognak a tisztaságtól, talán a legtisztábbak az egész házban. Az utcá¬ról felnézve egyenesen ragyognak, mint a gyémánt. A hízelgés hallatán nyomban kisimult az asszony rosszalló¬an összevont szemöldöke. - Büszke vagyok az otthonomra. A rendetlenség nem zavar, két gyerek mellett ez elkerülhetetlen. De a koszt nem tűröm! - Látszik is! Gondolom, gyakran mossa az ablakokat, ha ilyen tiszták. - Ne is mondja! Túl közel a tenger, a szél gyakran még idá¬ig is elhozza a sós permetet. Az édesanyák bámulatos megérzésével épp kellő időben pillantott hátra a válla felett. - Billy, ne hagyd, hogy a húgod a szájába vegye a koszos katonáidat! Inkább add oda neki a tűzoltóautódat! - De anya ... ! - Csak egy kicsit, jó? Fia megadó bólintását látva Mrs. O'Dell visszafordult a lányhoz. - Hol is tartottam? - A sós permetnél. - Á, igen. A porról nem is beszélve, amelyet az autók vernek fel. És persze, az ujjlenyomatok... – Elmosolyodott. - Mindig megnézem, nem maradtak-e ujjlenyomatok... Akkor már ketten vagyunk, gondolta Mel. - Kemény munka lehet két gyerek mellett ilyen tisztán tartani a lakást. - Az bizony! Csak mert nem járok puccos aktatáskával egy irodába minden reggel, még rengeteget dolgozom, higgye el! 221

- Én mindig azt vallottam, a család és az otthon fenntartása a legfontosabb feladat egy nő életében. Mrs. O'Dell elővette a portörlő rongyot rövidnadrágja hátsó zsebéből, és megtörölgette a nappali asztalának lapját. - Úgy van, úgy van. - Kíváncsi lennék - kanyarodott vissza Mel óvatosan az eredeti témájukhoz -, milyen gyakran kell lemosnia az ablakokat, hogy ilyen szépek legyenek! - Én pontosan havonta szoktam. - Gondolom, ilyen tiszta ablakok mellett nagyon jól lehet látni, mi történik a szomszédságában. - Nincs időm a szomszédokat nézegetni. - Ebben biztos voltam. Gondolom, olykor-olykor azért észrevesz dolgokat, hiszen többnyire itthon van. - Persze, nem vagyok vak ... Azt a férfit is láttam itt ólálkodni, de ezt már mondtam magának. - Így van. Mikor legutóbb ablakot mosott, talán még azt is látta, ahogyan az autójában ül, és vár. Ha jól sejtem, az ablak¬mosás úgy egyórás munka ... - Én negyvenöt perc alatt végzek. - Nyilván nagy gyakorlata van. Nos, nem találta gyanúsnak, hogy a férfi ilyen sokáig csak ül egy helyben, a kocsijá¬ban? - Nem csak ült. Néha kiszállt, és körbesétált. - Ó! A lány azon töprengett, elő merje-e venni a jegyzetfüzetét, úgy döntött, jobb, ha hagyja beszélni az asszonyt, és csak később írja fel a hallottakat. - Két napon át ezt csinálta - tette hozzá Mrs. O'Dell. - Két napon át? - Akkor is, amikor az ablakot mostam, és akkor is, amikor függönyöket. Nem tulajdonítottam különösebb jelentőséget neki, általában nem ártom mások ügyébe magam. - Elhiszem, Mrs. O'Dell - bólintott Mel. Én viszont annál inkább, gondolta magában, és szaporábban kezdte szedni a levegőt. Érezte, jó nyomon jár. - Nem emlékszik véletlenül, mi¬kor figyelt fel a férfira? 222

- Elsején mostam ablakot, mint mindig. Pár nappal később szúrt szemet, hogy a függönyökre is ráférne. Aznap a szemközti járdán láttam, úgy tűnt, siet valahová. - David Merricket május 4-én rabolták el. Az asszony összevont szemöldökkel a gyerekeire sandított, hallgatóznak-e, majd mikor látta, hogy épp püfölik egymást, elégedetten bólintott. - Tudom. Mint mondtam, majd megszakadt a szívem, mi¬kor hallottam. Gyakorlatilag az édesanyja kezéből rabolták el azt a szegény csöppséget... Egész nyáron nem engedtem ki Billyt egyedül. A lány Mrs. O'Dell karjára tette a kezét, szeretett volna bi¬zalmasan beszélni vele, mint nő a nővel. - Még ha nem is ismeri Rose Merricket, biztos vagyok ben¬ne, mint anya, tisztában van vele, min mehetett keresztül. Ez hatott. Az asszony szeme könnybe lábadt. - Bár segíthetnék! Higgye el, ha mást is láttam volna, el¬mondanám. Emlékszem, korábban mindig azzal nyugtatgat¬tam magam, hogy ez biztonságos környék. Hogy nem kell fél¬tenem a fiamat, ha ki akar menni az utcára. Most azonban már nem merem kiengedni, hátha az az alak visszatér, és magával viszi... - Ne aggódjon, Mrs. O'Dell! Elkapjuk a gazfickót, de ehhez a maga segítségére is szükségünk van. Végtére is itt parkolt a ház előtt. Még ha nem is fordított rá különösebb figyelmet, kérem, gondolkozzon egy kicsit, hátha eszébe jut valami ami hasznos lehet! Nem vett észre semmi különöset az autóján? - Azon az ócska tragacson? Nem foglalkoztam vele egy pillanatig sem, higgye el! - A színére sem emlékszik? Talán fekete volt? Vagy vörös? Az asszony vállat vont. - Piszkos volt, az biztos. Azt hiszem, barna. De sötétzöld is lehetett, annyira nem látszott ki a kosz alól. Mel megkockáztatott egy még ennél is fogósabb kérdést. - És a rendszámtábla? Gondolom, egy másik állam szere¬pelt rajta. Rövid töprengés után Mrs. O'Dell megrázta a fejét. - Nem. Tudja, munka közben eltöpreng az ember, csak úgy. Azt hittem, azért vár ennyi ideje az autóban, mert messziről jött, látogatóba. Azután láttam, hogy mégsem jöhetett olyan messziről, mert itteni a rendszámtáblája. A lány próbált úrrá lenni az izgatottságán, gondolatban ke¬resztbe tette az ujjait.

223

- Gyerekkoromban édesanyám és én sokat utaztunk; ő pe¬dig menet közben különféle feladatokat adott, hogy ne unat¬kozzam. Tudja, milyenek a gyerekek, ha sokáig vannak be¬zárva. Az asszony égnek emelte a tekintetét. Most először csillant valami vidámság a tekintetében. - Bár ne tudnám! - Azt játszottam, hogy szavakat rakok ki a rendszámtáblák betűiből, vagy úgy néztem őket, mintha monogramok lennének, és próbáltam vicces neveket kitalálni hozzájuk. - Mi ugyanezt játsszuk Billyvel, ő már elég nagy hozzá. De a kicsi... - Nem emlékszik véletlenül a számra? Munka közben sok mindent megjegyez az ember, akaratlanul is... Mrs. O'Dellen látszott, hogy tényleg töri a fejét: az ajkát összecsücsörítette, a szeme elkeskenyedett. Hamarosan azonban feladta, és dühösen az asztalra dobta portörlő rongyát. - Fontosabb dolgom is akad, mint hogy a rendszámtáblás játékot játsszam, - Kérem, próbálja meg még egyszer! Higgye el, rengeteg dolog rögzül az elménkben anélkül, hogy tudnánk róla! - Nézze, Miss ... - Sutherland - segítette ki a lány. - Értse meg, én tényleg mélyen együtt érzek azzal az as¬szonnyal meg a férjével. Jobban szeretek azonban a saját dol¬gommal törődni, és nem ütni az orrom a másokéba. Többet nem mondhatok. Még sok dolgom van ma, ezért, ha megbo¬csát... Mel szinte érezte a falat, amelyet Mrs. O'Dell emelt közéjük. Bólintott, és elővett egy névjegykártyát. - Ha mégis eszébe jutna valami, ugye, felhív? - Pók volt! - kiáltott fel Billy. - Kisfiam, már ezerszer megmondtam, nem illik közbeszólni, ha más beszél! Billy vállat vont, és felkocsikázott a kis piros tűzoltóautó¬val a húga lábán. A kislány csiklandósan nevetni kezdett. - Mi volt pók? - fordult Mel reménykedve a gyerek felé. - Az a kocsi - felelte a fiú, és berregve utánozni kezdte a hangját. - P-o-k, így kell írni azt, hogy pók - szavalta. Édes¬anyja sóhajtott.

224

- A pókot nem rövid óval írják. P-ó-k! Ha így folytatod, nem engednek másodikba, majd meglátod! A lány az asszony karjára tette a kezét. - Kérem! - suttogta, majd leguggolt a gyerek elé. - Láttad odalenn azt az autót, Billy? Azt a koszos, barna autót? - Persze. Mikor hazajöttem a suliból. Elfoglalta Freddy anyukájának a helyét. - Mármint Freddy édesanyjának a parkolóhelyét - magyarázta Mrs. O 'Dell. - Pont mögötte tettek ki. Nem szeretek Freddyvel jönni, mert mindig csipked... - Játszottátok a rendszámtáblás játékot a barna autóval? - kérdezte Mel. - Szeretem, mikor rögtön ki lehet egy szót rakni belőle. Mint most azt, hogy pók. - Biztos vagy benne, hogy a barna autó volt, és nem egy másik, amelyet hazafelé jövet láttál? - Biztos, mert Freddy anyukája egész héten nem tudott beállni a helyére tőle. Vagyis egyszer az utca másik oldalán is parkolt. Mikor elment, anya állt be Freddy anyukájának a helyére .... - Nem emlékszel a számára, Billy? - Nem szeretem a számokat, a betűk sokkal izgalmasabbak. P-o-k - ismételte csillogó szemmel, majd édesanyjára pillan¬tott. - Ha nem azt jelenti, hogy pók, akkor mit jelent? A lány elmosolyodott, és adott egy cuppanós puszit a fiú még mindig kissé csokimaszatos arcára. - Azt jelenti, hogy imádlak! Nem is képzeled, milyen hálás vagyok neked ... Visszaúton irodája felé Mel dalra fakadt jókedvében. P-o-k ezen már el lehetett indulni, még akkor is, ha csak a rendszám¬tábla felét teszi ki, és csak annyira vehette készpénznek, amen¬nyire egy hatéves fiú szavát annak lehet venni. Amikor megérkezett, megnyomta az üzenetrögzítőjén a visszajátszás gombot, és elővett a hűtőből egy üdítőt. Elégedett mosolya üzenetei lejegyzése közben sem hervadt le az arcáról. Kemény, fáradságot nem sajnáló nyomozói munka - ez kell a sikerhez. Nem árt egy kis makacsság sem. Biztosra vette, a rendőrségnek fogalma sincs, ki az a Billy O'Dell, de ha el is jutottak volna hozzá, akkor sem adnának egy hatéves kisfiú szavára.

225

Kemény, ki tartó nyomozói munka - és "szimat". Mel hitt a megérzéseiben, sőt szerinte nem is lehetett volna ezt a munkát enélkül elvégezni. Hogy a sejtés honnan pottyan az ember elméjébe azt nem firtatta, de arra megesküdött volna, hogy semmi közük a látnoksághoz. Eszébe jutott Sebastian, és elégedett mosolya csúfondáros¬ra változott. Talán csak szerencséje volt, és tényleg látta a fickót a barna kocsival együtt, de valószínűbb, hogy úgy van, ahogyan gondolta, és egy rendőr ismerőse szolgáltatta ki neki nyomozás eredményét. Kíváncsian várta, milyen képet vág majd a férfi, amikor az orra alá dörgöli a legújabb értesüléseit. Különben nem is olyan rossz srác ez a Sebastian, tette hoz¬zá magában kegyesen. Egész rokonszenvesen viselkedett előző este, amikor elmentek együtt egy hamburgerbárba. Nem tá¬madta le többször. Mel el is fojtotta volna csírájában még a leghalványabb kezdeményezést is, ugyanakkor enyhe csalódottságot is érzett emiatt. A hátborzongató hókuszpókuszait sem hozta szóba, szerencsére. Tulajdonképpen nagyon jól elbeszélgettek. Főként köny¬vekről meg filmekről, persze ezekre mindig lehet számítani, ha más téma nem adódik. Azonban a férfi határozottan érde¬keseket mondott, és a hangja is nagyon kellemesnek tűnt, amikor éppen nem évődött vele. A látnok alig észrevehető ír kiejtésére is csak akkor figyelt fel, amikor csókolózás után a teljes nevén szólította. Az a csók... Bosszúsan megrázta a fejét. Nem szabad erre gondolnia. Nem mintha nem esett volna jól, mert nagyon is J6lesett, de jobban szerette ő megválasztani a helyet és az időt. Még soha nem bágyadt el csóktói ennyire, most is talán csak azért, mert rendkívül váratlanul érte. Sebastiannek sikerült meglepnie, ennyi az egész. Mindenesetre még egyszer nem fordulhat elő. Ha így halad az üggyel, nem is lesz szüksége a látnok „segítségére". Jól kiépített kapcsolatokkal rendelkezett a rendőrségen, így a gépjármű-nyilvántartási osztályon is; csak egy telefonjába kerül, és máris kiderítik még a fél rendszámtábla alapján is... Gondolatai egy pillanat alatt szertefoszlottak, mert váratlanul Sebastian hangját hallotta meg a rögzítőről. - Üdv, Sutherland! Kár, hogy nem tudtalak elérni, gondolom, a tetthely körül szaglászol valahol. Fintorogva felhúzta az orrát, és kinyújtotta a nyelvét az üzenetrögzítőre. Kissé éretlen megnyilvánulás, ismerte el magában, de a férfi gúnyos-derűs hangja hallatán nem tehetett mást.

226

- Megint láttam ezt-azt, gondoltam, talán érdekel. Igyekez¬tem az autóra összpontosítani. A bal hátsó kereke majdnem tükörsima, hamarosan komoly gondjai lesznek a fickónak, ugyan¬is nincs egy vasa sem, hogy kicserél je az abroncsot. Félő, hogy lop egy másikat. - Hű, te aztán nagyon tudsz, Donovan! - morogta Mel rosszmájúan. A telefonhoz lépett, ki akarta kapcsoini a rögzítőt, hogy ne kelljen a férfi nevetséges fejtegetéseit hallgatnia. - Mellesleg, kaliforniai rendszámtáblája van - POK 2544. A lány álla leesett, ujja megmerevedett a gombon. - Egy pillanatra sem vonom kétségbe, hogy te vagy a nyo¬mozók gyöngye, de ez az apróság talán megkönnyíti a dolgod. Szépségem, ugye szólsz, ha van valami fejlemény? Este ott¬hon vagyok. Jó vadászatot, Mary Ellen! - Szélhámos senkihá ... - sziszegte a lány fogcsikorgatva, és rácsapott a kikapcsoló gombra. Nem tetszett neki a dolog. Egy cseppet sem. Akárhogyan is, kötelességének érezte, hogy meglátogassa Sebastiant ezek után. A férfi autófeljárójához érve visszaváltott kettesbe, és dübörögve elindult felfelé a keskeny, göröngyös murvaúton. Egy percig sem hitte, hogy SebastIan megálmodta a rendszámot - vagy megvilágosodott volna előtte egy látomásában, mindegy, minek nevezi -, de ha már közölte vele, kötelességének érezte, hogy utánajárjon. Minden egyezett.

Amikor felért a házhoz, nem tudta, ujjongjon-e örömében, amiért ilyen jól halad az üggyel, vagy inkább bosszankodjon, hogy kénytelen újra szóba állni a férfival. Hivatalos, személy¬telen hangnemet fog megütni, határozta el, miközben beállt egy erőtől duzzadó Harley Davidson meg egy vadonatúj kis¬busz közé. Felsétált a lépcsőn, és szaporán megütögette az ajtót a réz¬ből készült, vicsorgó farkast ábrázoló kopogtatóval. Igényes darabnak tűnt, felkeltette az érdeklődését. Míg várt, azzal ját¬szadozott. Miután nem nyitott ajtót senki, ösztönösen bekuk¬kantott az ablakon. Nem látott odabenn egyetlen lelket sem, csak a hatalmas nappalit balra, és a hangulatos könyvtárszobát jobbra. Ha a lelkiismerete engedte volna, hátat fordít és hazamegy, de be¬látta, gyáva, kicsinyes viselkedés lenne. Biztosra vette, Sebastian itt van valahol, ezért elindult a ház körül, hogy meg¬keresse. Hamar észrevette - a ház mögötti, bekerített karámban állt, fesztelenül átkarolva egy karcsú, szőke lányt, aki testhez simuló farmert és egyszerű fehér pólót viselt. Nevetésük leg¬alább olyan bensőségesnek érződött, mint a testhelyzet, amiben álltak. Melnek a féltékenységtől az arcába szaladt a vér, de nyom¬ban le is szidta magát emiatt. Kit érdekel, hogy szeretője van? Az sem zavarná, ha egész háremet tartana maga körül. Elvég¬re csak egyszerű munkakapcsolat van közöttük, semmi más.

227

Mégis, a puszta tény, hogy Sebastian képes így ölelgetni a szőkét, miután előző nap még önfeledten vele csókolózott, mélységesen felháborította. Most már legalább ízelítőt kapott, belőle, miféle alak ez a Sebastian Donovan. Egy gerinctelen hernyó. Mindez csak megerősítette elhatározásában, hogy személytelenül, hivatalosan fog vele érintkezni. Zsebre dugta a kezét és elindult a gyepen a viharvert kerítés felé. - Üdv, Donovan! A köszöntés hallatán mindketten megfordultak. Mel keserűen nyugtázta, hogy a lány nemcsak karcsú és szőke, de az arca is bájos. Nagyon bájos - nyugodt, szürke szemével, Puha telt ajkával, mely pillanatokon belül meleg mosolyra húzódott. Mel úgy érezte magát, mint egy nagy, korcs kuvasz, aki egy kecses, fajtatiszta skót juhásszal áll szemben. Mogorva tekintete láttán a férfi súgott valamit a szőkének majd megcsókolta a homlokát, azután kényelmesen oda sétált a nyomozónőhöz. - Hogy vagy, Sutherland? - kérdezte a kerítésnek támaszkodva. - Megkaptam az üzeneted. - Gondoltam. Időközben Anastasia is odasétált hozzájuk. - Ana, ez itt Mel Sutherland, magánnyomozó. Mel, Ő Anastasia Donovan, az unokatestvérem. - Örülök, hogy megismertelek - nyújtott kezet Ana a lány¬nak. - Sebastian már mesélt az ügyről, amelyen dolgoztok. Nagyon remélem, hogy hamar megtaláljátok a babát! - Én is - fogadta el Mel a feléje nyújtott kezet. Érzett vala¬mi végtelenül megnyugtatót a lány hangjában, érintésében, amitől félig el is párolgott a haragja. - Szépen haladunk. - Nagyon sajnálom a fiú szüleit, kegyetlen időket élhetnek át. - Még nem adták fel a reményt… - Hálásak lehetnek, hogy ilyen elszántan próbálsz segíteni nekik - bólintott Anastasia, és azt kívánta, bár ő is segíthetne. Tudta azonban, akárcsak Sebastian, hogy bizonyos sorsszerű események felett nincsen hatalma. - Beszélgessetek nyugodtan! - Nem akarlak zavarni benneteket - szabadkozott Mel, és sokatmondó pillantást vetett Sebastianre. A férfin nyoma sem látszott bűntudatnak. Ezután a lovakra tévedt a pillantása; még ha akarta, sem titkolhatta volna, mennyire tetszenek neki. ¬- Csak egy perc, és már itt sem vagyok. 228

- Miattam ne siess! - nyugtatta meg Ana, és kecsesen át¬szökkent a kerítés felett, akár egy őzsuta. - Épp indulni ké¬szültem. Sebastian, ne feledd a mozit holnap este! - Ki választ filmet? - Morgana. Azt mondta, gyilkos kedvében van, ezért vala¬mi horrort fogunk nézni. - Pompás! - csillant fel a férfi szeme. - Akkor holnap - bú¬csúzott, és adott még egy csókot az unokatestvére homlokára. - Kösz a sütit! - Szívesen! Örülök, hogy újra itthon vagy. Minden jót, Mel! - Minden jót, Anastasia! Mel kisimított egy tincset az arcából, és figyelte, ahogy Ana átvág a gyepen a ház felé. - Igen, szerintem is nagyon bájos - helyeselt Sebastian a ki nem mondott gondolatra. Kívül-belül. - Unokatestvér létetekre nagyon közeli kapcsolatban vagytok. A férfi bólintott. - Igen. Ana, Morgana és én együtt nőttünk fel, itt és Írország¬ban. Ráadásul mindegyikünk rendelkezik valami természetfe¬letti képességgel, tehát hamar megbélyegeztek bennünket, hogy nem vagyunk "normálisak", ezért muszáj volt összetartanunk. Mel visszafordult Sebastianhez, és kérdőn vonta fel a sze¬möldökét. - Azt akarod mondani, hogy ö is látnok? - Nem egészen. Neki más jellegű képességei vannak. - Ezúttal a férfi simította ki a rakoncátlan tincset Mel arcából. -De gondolom, nem azért jöttél, hogy a családomról beszélgessünk. - Nem - húzódott el a lány finoman, épp csak annyira, hogy a férfi ne érje el. Azon töprengett, hogyan tudna köszönetet mondani neki anélkül, hogy kínosan kelljen éreznie magát. - Ellenőriztem a rendszámot. Jól láttad. Ami azt illeti, a felét már én is kiderítettem, amikor megkaptam az üzeneted. - Honnan? - Sikerült felkutatnom egy szemtanút. Semmi kedve nem volt elmesélni, mennyi munka és szerencse kellett ahhoz, hogy megszerezze azt a nyavalyás három betűt. - Mindegy; a lényeg, hogy fel hívtam az ismerősömet a gép¬kocsi-nyilvántartási osztályon, nézzen utána a kocsinak. - És? 229

- Valóban van egy ilyen autó, James T. Parklandnek hívják a tulajdonost. Jamesburgben lakik. Illetve lakott. A lány feltette bakancsos lábát az egyik alsó lécre, és nekidőlt a kerítésnek. A szél újra meg újra összeborzolta a haját. Imádta a lovakat, a szaguk sem zavarta - már a puszta látványuktól is megnyugodott. - Felkerestem a címet, kiderült, hogy nemrég meglépett, titokban persze. A háztulajdonosnő nagyon készségesen viselkedett, mivel a fickó elbliccelt kéthavi albérleti díjat. A kanca csatlakozott hozzájuk, áthajolt a kerítés fölött, hogy megbökdösse Melt az orrával. A lány felemelte a kezét, és végigsimított selymes, fehér fején. - Megtudtam erről a Jimmy fiúról ezt-azt. Az a fajta srác, aki vonzza a balhékat. Jóképű, és kifolyik a pénz a keze közül. A sörére azért valahogy mindig sikerül összekaparnia, amen¬nyi kell. A házinéni azt állítja, anyai érzéseket ébresztett benne…, de nekem van egy olyan érzésem, hogy ennél többről lehetett szó közöttük. Különben nem vette volna annyira a szívére, hogy lelécelt a srác. - Kéthavi albérlet - emlékeztette Sebastian a lányt, miközben mosolyogva figyelte, milyen szeretettel simogatja Pszichét. - Annál jóval keserűbbnek éreztem a hangját - ellenkezett Mel. -- Tudom, hogyan viselkedik egy nő, mikor elhagyják. Velem is előfordult már. Sebastian bólintott. - Így aztán, amikor a jóasszony látta, hogy siráma megértő fülekre talál, még beszédesebb lett, gondolom. - Jól gondolod. Azt is mondta, Jimmy szenvedélyes szeren¬csejátékos volt. Főleg sporteseményekre fogadott, de bármi másba is bele lehetett rángatni. Az elmúlt hónapokban szinte semmi sem jött be neki. - Jelentőségteljes pillantást vetett a férfira. - Meglátogatták páran, a rosszabb fajtából. Törött or¬rú alakok, akiknek dudorodik az öltönyük azon a helyen, aho¬vá a revolverüket dugják. Próbálta megpumpolni az asszonyt, de az azt hazudta neki, hogy éppen le van égve. Jimmy később kikottyantotta, már tudja, hogyan kerülhet ki a csávából egy¬szer és mindenkorra. Az utolsó napokban rendkívül komoran és idegesen viselkedett. Azután lelépett. Az asszony egy hét¬tel David elrablása előtt látta utoljára. - Érdekes. - Szinte biztos, hogy ő tette. Gondoltam, elmondom, hiszen ... neked köszönhetem a rendszámot. - Miután eljöttél az asszonytól, remélem... - Igen, értesítettem a rendőrséget. Nem szívesen tettem, de minél többen vadászunk Jimmyre, annál jobb. 230

Sebastian megveregette Psziché horpaszát. - Még itt van az országban, de olyan messze Montereytől, amennyire csak lehet. - Igen, én is így sejtem ... A férfi szúrós pillantást vetett rá. - Én nem sejtem. Tudom. New Englandben van, egy előre még fél megállapodni egy helyen. - Nézd, Donovan ... ! - Amikor átkutattad a szobáját, észrevetted, hogy a ruhásszekrényének alulról a második fiókján meg van lazulva a fogantyú? Persze, hogy észrevettem, gondolta a lány, de nem szólt semmit. - Nem érdekel, hogy hiszel-e nekem, vagy sem - folytatta Sebastian türelmetlenül -, csak az érdekel, hogy mihamarabb megtaláljuk a babát. Rose lassan feladja a reményt, és ha ez bekövetkezik, annak szörnyű vége lesz. A félelem jeges ujjai Mel nyakára fonódtak, és fojtogatni kezdték. - Ezt... meg hogyan érted? - Nagyon jól tudod, hogyan értem. Vesd be minden befolyásod, és intézd el, hogy Vermontban és New Hampshire-ben körözést adjon ki ellene a rendőrség! Lopott egy Toyotát a Mercury helyett. Vörös, a rendszám a ugyanaz, átcseré1te, ne¬hogy lebukjon. A lány szerette volna figyelmen kívül hagyni a hallottakat, de szakmai elkötelezettsége nem engedte. - Megyek, meglátogatom Rose-t. Mielőtt ellépett volna a kerítéstől, a férfi gyengéden meg¬fogta a kezét. - Pár órával ezelőtt beszéltem vele telefonon. Egy ideig nem kell féltenünk. - Megkértelek, hogy ne beszélj neki a nyomozásról! - Nekem is megvannak a saját szabályaim, akárcsak neked - szorította meg Sebastian a lány kezét. - Szüksége volt valamire, amiben megkapaszkodhat, amivel átvészelhet még egy éj¬szakát anélkül, hogy sírva, álmatlanul kuporogna az üres járóka mellett. Ezért beszéltem vele. Mel érezte, a férfi ugyanúgy aggódik Rose-ért, ahogy ő. Megenyhült. - Igazad van, belátom. De ha abban is igazad lesz, hogy Parkland New Englandben van ...

231

- Sajnos, nem te fogod fülön csípni - mosolygott rá Sebastian, némiképp megnyugodva. Gondolom, most pocsé¬kul érzed magad. - Eltaláltad - sóhajtotta a lány, és némi habozás után úgy döntött, elmesél a férfinak mindent. - Felvettem a kapcsolatot ismerősömmel Georgiában. - Messzire ér a kezed, Sutherland. - Húsz év azzal ment el az életemből, hogy keresztül-kasul beutaztuk az államokat anyámmal... Mindegy, ismerek ott egy ügyvédet, ő ajánlott egy nyomozót, akiben feltétlenül megbíz¬batunk. Körülszaglászik egy kicsit a kedvemért. - Ezek szerint elhiszed nekem, hogy Jimmy Georgiában van? - Minden szalmaszálba bele kell kapaszkodnom. Ha biztos lennék benne, hogy így van, magam mennék oda. - Majd szólj, ha az leszel! Veled megyek! - Rendben - felelte a lány. Bár aznap este már nem tehetett semmit, összességében elé¬gedett volt a nyomozás előrehaladásával. Be kellett ismernie, nagyot lendült az ügy, amióta Sebastiant is bevonták. - Mondd csak, a ... képességednek van valami köze ahhoz, amit a Columbia Egyetemen tanulmányoznak? Tudod, az érzékfeletti észlelés kutatása ... A férfinak mosolyognia kellett: Mel soha nem fog letenni arról, hogy ésszerű magyarázatot keressen az ésszerűségen tú¬li jelenségekre. - Nem, nem igazán. Amire te gondolsz, az úgynevezett ..hatodik érzék" minden emberben megvan, csak sokan nem hallgatnak rá. Általában villanásnyi megvilágosodásokban, előérzetekben jelentkezik. Az én képességem több is kevesebb is ennél. A lány szeretett volna valami megfoghatóbb, érthetőbb választ, de gyanította, erre nem sok esélye van. - Nekem túl... misztikus ez az egész. - És attól, ami misztikus, félni kell... Akadtak bizony idők, amikor annyira tartott tőle az emberiség, hogy felakasztotta, máglyára küldte vagy vízbe fojtotta azokat, akik kicsit is mások voltak. Sebastian fürkésző pillantást vetett Melre, a keze továbbra is a lányén pihent. - Te nem félsz, ugye? - Tőled? - kérdezte Mel. Fölényes nevetésébe némi bizonytalanság vegyült. - Nem, nem félek tőled, Donovan.

232

- Pedig fogsz, még mielőtt vége lenne ennek az egésznek - dünnyögte a férfi, félig magában. - Mindegy. Az a legfontosabb, hogy megéljük a jelen pillanatot a maga teljességében, még ha érezzük is, mi vár ránk a jövőben. Sebastian kezéből izzó hőszikrák csaptak Mel ujjaiba; a lány összerezzent, lélegzete elakadt. A férfi arca nyugalmat tükrözött. - Szereted a lovakat. - Tessék? - nézett rá Mel meglepetten, és zavarában elhúzta a kezét. - Persze, hogy szeretem őket, nincs, amit ne lehet¬ne szeretni rajtuk. - Tudsz lovagolni? A lány vállat vont. A hőszikrák elenyésztek, de még most is úgy érezte, mintha túl közel tette volna a kezét a gyertya láng¬jához. - Már ültem lovon. Igaz, annak több éve. Sebastian nem szólt, a csődör mégis úgy kapta fel a fejét, mintha füttyentett volna neki. Odaügetett a kerítéshez, és ka¬pálni kezdte a földet apatájával. - Kissé hevesnek látszik - jegyezte meg Mel, de azután elmosolyodott, és megsimogatta az állat nyakát. - Istenem, de gyönyörű vagy! - Tud megátalkodott is lenni. - Ismerte el a férfi, - de nagyon készséges is, ha akar. Psziché ellem fog pár héten belül, őt most nem lehet meglovagolni, de ha van kedved, elviheted Ámort egy körre. - Talán majd máskor - húzta kezét a lány, még mielőtt nagyon beleélte volna magát abba, hogy azon nyomban felpattanjon a nyeregbe, és vágtázni kezdjen. - Most mennem kell. Sebastian bólintott, még mielőtt túl nagy kísértésbe esett volna, hogy azon nyomban megkérje Melt, maradjon még egy egy kicsit. - Ügyes vagy, hogy ilyen gyorsan nyomára bukkantál Parklandnek. A lányt meglepte a bók, elpirult kissé. - Rutinmunka. Ráérsz a dicsérettel, míg meg nem találom Davidet. - Vár ránk a sivatag - dünnyögte a férfi. Méghozzá hamar. Nagyon hamar. - Sutherland, nincs kedved moziba jönni? - Tessék? - pislogott Mel értetlenül. - Azt kérdeztem, nem lenne-e kedved moziba jönni ve¬lem - lépett közelebb hozzá Sebastian egy leheletnyivel. A lány, maga sem értette, miért, de megijedt. Ez az ijedtség 233

azonban valahogy bizsergetően jólesett. - Holnap este. Jönnek az unokahúgaim is. Szerintem érdekesnek találnád őket. - Nem vagyok kimondottan társasági alkat. - Hidd el, nem bánnád meg! - bizonygatta a férfi, és ugyanolyan kecsesen átugrott a kerítésen, mint Ana. A különbség csak abban állt, hogy az ő mozdulata Melt nem őz¬sutára emlékeztette, hanem inkább farkasra. Most, hogy már nem választotta el őket semmi, ijedsége és ezzel együtt a jóleső bizsergés is fokozódott. - Másfél óra szórakozás, hogy kicsit kitisztuljon a fejünk, mielőtt elmegyünk... Mielőtt elmegyünk együtt valahová. - Ha rejtélyekben beszélsz, nem jutunk sehová. - Bízz bennem! - kérte Sebastian. Mel arcára tette a kezét, puhán, mintha pillangó szárnya volna, a lány mégsem tudta lesöpörni magáról. - Egy este a Donovan famíliával mindkettőnknek jót fog tenni. Mel már előre sejtette, hogy remegni fog a hangja, amikor megszólal. Mindennek a férfi az oka, aki továbbra is a legnagyobb természetességgel pihentette a kezét az arcán. - Semmi, ami veled kapcsolatos, nem tehet jót nekem, erre már régen rájöttem ... Sebastian elmosolyodott. - Csak moziba hívtalak, nem keringőre ... Ne mondd, hogy úgy hangzott, mint amit ma reggel Rose-ék házában, a harmadikon az a magányos pasi mondott neked! Mel úgy ugrott hátra, mintha darázs csípte volna meg. Lehet, hogy a férfi csak tippelt, mindenesetre nagyon ráhibázott. - Honnan tudsz te erről? - Holnap este érted megyek, időben, hogy elcsípjük a kilencórai filmet. Talán akkor majd elmagyarázom. - Még mielőtt a lány ellenkezni kezdhetett volna, hozzátette: - Azt mondtad, nem félsz tőlem. Bizonyítsd be! Mel imádta a filmeket, és gyanította, hogy ezzel Sebastian is tisztában van. - A saját jegyemet én veszem. Nem randizunk, csak együtt megyünk. - Rendben. - Akkor holnap este - hagyta rá a lány, majd hátralépett, és megfordult. Észrevette, sokkal könnyebben tud gondolkodni, ha nem áll szemtől szemben a férfival, és nem érzi magán de¬rűs, nyugodt tekintetét. - Szia! - Szia! A férfi hosszan nézett utána, ajkáról lassan lehervadt a mo¬soly. Nem, tényleg nem randiznak holnap, talán soha nem is lesznek képesek egy olyan egyszerű lépésre a viszonyuk során mint egy találka. Mert hogy viszonyuk lesz egymással, azt biztosra vette - más kérdés, hogy örüljön-e ennek, vagy sem. 234

Amikor Mel kezére fektette a tenyerét, bepillantást nyert a jövőjébe. A jövőjükbe ... Nem csoda, hogy a lány zavarában el¬húzódott. Nem szándékosan tette, egyszerűen megtörtént vele. Látta kettejüket, ahogy ott fekszenek az alkony rózsás fényében; keze Mel meztelen, érett őszibarackszínű bőrét simogatja. A lány szemében félelem csillogott, félelem, és még va¬lami más is, amit még annál is erősebbnek érzett. Hallotta az éjjeli állatok első neszeit a nyitott ablak alatt. Látta azt is, hol vannak. Hol lesznek, bármennyire is igyekeznek majd elkerülni a végzetüket. Összevonta a szemöldökét, és felpillantott hálószobája széles ablakára, mely még utoljára megcsillant a lenyugvó nap sugaraiban. Az ablak alatt nyújtózott hatalmas, kétszemélyes ágya - az ágy, melyet még a nyár vége előtt meg fog osztani Mellel.

5. Melnek másnap számtalan teendője akadt. Pontot kellett tennie egy eltűnt személy utáni nyomozására, körül kellett szimatolnia egy feltételezett biztosítási csalás ügyében, melyre ismét csak az Underwriter bízta meg, és bekopogott hozzá egy kisfiú is, hogy találja meg az elveszett kutyáját. Az utóbbi ügyet gondolkodás nélkül elvállalta, és nagy ko¬molyan elfogadta a gyerek által felajánlott két dollár hét cent tiszteletdíjat, melyet körülbelül fél kilogramm aprópénz for¬májában öntött elé a malacperselyéből. Meleg szívvel nézett utána, látta rajta, megnyugodott, hogy az ügye avatott kezek¬be került. Az íróasztalánál ebédelt, már ha ebédnek lehet nevezni azt a pár szem hasábburgonyát kapros, tejfölös salátával, amelyet két hívás közt bekapott. Telefonált a helyi rendőrségnek, hogy ellenőrizzen bizonyos adatokat, és felhívta Vermont meg New Hampshire illetékeseit is Parkland körözése ügyében. Felvette a kapcsolatot georgiai kollégájával, aki, sajnos, nem számol¬hatott be semmilyen eredményről. Lassan már mindenki James T. Parklandet és David Merricket kereste, de senki sem talált rájuk. Gyors pillantást vetett az órájára, majd felhívta a helyi ál¬latmenhelyet, és megadta az elveszett kutya leírását ifjú ügyfele nevével és telefonszámával együtt. Nem volt kedve egész nap az irodájában ücsörögni, ezért fogta a fényképet, amelyet a kisfiú készített négylábú kedvencéről, és körbekocsikázott a városban. Három órával később rá is talált King Kongra, a beszédes nevű, hatalmas, keverék kutyára. Az állat a Halászmóló egyik éttermének élelmiszerraktárában szunyókált békés 235

jóllakott¬sággal. Mel kért egy erős, hosszú madzagot a tulajdonostól, melynek segítségével sikerült a szelíd, de csökönyös állatot autójához vonszolni a, majd betuszkolnia az anyósülésre. Félt, hogy King Kong meglép visszafelé menet, ezért rászíjazta a biztonsági övet. A kutya bensőséges közeledésnek vette moz¬dulatait, és barátságosan képen nyalta. - Nem szép dolog tőled, hogy megszöktél! - feddte meg az állatot a lány, miután bemászott mellé a vezetőülésre. - Azt hitted, nem jövök rá, hogy a kóbor kutyuscsajokat hajkurászod a kikötőben, miközben a kis gazdád halálra aggódja magát mi¬attad? Téged persze csak a hancúrozás, meg a zabálás érde¬kel... Férfiak! Kong, arcán a bűntudat legcsekélyebb jele nélkül elvigyo¬rodott, és vidáman kilihegett az ablakon. - Van fogalmad egyáltalán, mit jelent az, hogy hűség? ¬- fordult az eb felé Mel, számonkérő éllel a hangjában. Kong ránézett, oldalra döntötte roppant termetét, majd a lány vállára hajtotta a fejét, és csábosan morogni kezdett. - Engem ugyan nem veszel le a lábamról! Ismerem a fajtá¬dat, fiacskám. Mindig annak teszed a szépet, akivel éppen vagy. Na kopj le, öcskös, ha nem tudnád, haragszom rád! Kisvártatva megadóan sóhajtott, és megvakargatta az állat füle tövét. Sebastian épp akkor támasztotta ki a Harley Davidsonját, amikor Mel befordult az irodája melletti parkolóba. A férfi elismerő pillantást vetett a lány nyolcvankilós útitársára, és elvi¬gyorodott. - Nők! Beleélem magam, hogy elmegyünk szórakozni ma este, erre te felszedsz magadnak egy másik pasit... - Inkább az esetem, mint te - bólintott Mel. Kisimította a haját az arcából, letörölte a kutya csókjait a keze fejével, majd megkereste a madzag végét. - Különben is, mit akarsz itt? Ó! sóhajtott fel, még mielőtt Sebastian válaszolhatott volna. - Moziba megyünk. El is felejtettem. - Kösz, Sutherland, ez igazán hízelgő rám nézve ... A lány kikapcsolta King Kong biztonsági övét, és megpróbálta maga után húzni a járdára. - Jó kutya - jegyezte meg a férfi. - Nem éppen - csóválta meg a fejét Mel. - Gyerünk, Kong, a kocsikázásnak vége! Ezúttal azonban hiába ráncigálta az állatot, az csak ült li¬hegve, és vigyorgott, ráadásul tiszta szőr lett tőle az üléshuzat. A férfinak tetszett a műsor, csillogó szemmel nekidőlt a motorháztetőnek, és keresztbe tette a lábát. - Nem gondolkoztál még rajta, hogy elviszed egy engedel¬mességre szoktató tanfolyamra? - Inkább javítóintézetbe - morogta a lány. - Különben nem az enyém. 236

Mel dühösen visszamászott a kocsiba. - Egy ügyfelemé. Az isten szerelmére, Kong, told már ki innen a feneked! Mintha csak arra várt volna, hogy megkérje, a kutya kiug¬rott, és közben sikeresen nekilökte a lányt Sebastiannek. A férfi ügyesen elkapta Melt a derekánál, és cinkos pillantást ve¬tett az állatra. Kong farkcsóválva figyelte őket. - Megéred a pénzedet, te bestia! - sziszegte a lány. A kutya szemmel láthatóan egyetértett vele, bizonyságul bemutatta az összes trükköt, amelyet tudott: lefeküdt, átgördült a hátán, majd felült, és pacsira nyújtotta a mancsát. Mel önfeledten elnevette magát; ekkor vette csak észre, hogy háttal még mindig Sebastian izmos mellkasának dől. Ösztönösen lefejtette magáról a kezét. - Engedj el, légy szíves! A férfi végigsimított a lány karján, és csak azután engedel¬meskedett. - De szemérmes lettél! - Talán sajnálod? - vetette hátra Mel önérzetesen a fejét. Gondolta, megvárja, míg lehiggad egy kicsit, ezért kedvetle¬nül paskolgatni kezdte a farmerjának dörgölőző Kongot. - Megtennél egy szívességet? Maradj kinn ezzel a szőrös dög¬gel, míg telefonálok, jó? A gazdája egy kisfiú, aki, számomra érthetetlen okból, nagyon szeretné visszakapni ezt a korcsot... - Menj csak! - nyugtatta meg Sebastian a lányt, majd leha¬jolt, és megvakargatta az állat poros, sárgás bundáját. Pár perccel azután, hogy Mel visszatért, a fiú már rohant is feléjük a járdán, piros pórázt húzva maga után. - Hű! Szia, Kong! A kutya már messziről észrevette gazdáját; elébe szaladt, körülugrálta, és boldogan csaholni kezdett. A kisfiú moccanni sem bírt egy darabig, de végül mégiscsak sikerült feltennie rá a pórázt, és szélesen mosolyogva odasétált Melhez. - Hű, te tényleg szuper detektív vagy! Mint Sherlock Holmes, csak nőben! Nagyon szépen köszönöm.. tényleg. Tök jó voltál, néni! - Köszönöm - fogadta el a lánya kissrác ünnepélyesen fe¬lé nyújtott kezét. - Tartozom még valamivel?

237

- Nem, már kvittek vagyunk. Ígérd meg, hogy veszel egy címkét a nyakörvére, amelyre ráírod a nevét, meg a telefonszámodat! Nagyon megkönnyítenéd a dolgunkat, ha netalán máskor is kedve szottyanna egy kis kirándulásra. - Oké, oké. Nem felejtem el. Majd szólok anyának. Gyere, Kong, megyünk haza! Sietve elindultak, a kutya szabályosan vonszolta maga után a gyereket. - Még egyszer köszi! - szólt vissza a fiú, és vidáman búcsút intett. - Igazat mondott - dünnyögte Sebastian, miközben barátságosan megsimogatta Mel haját. Jó voltál, néni. A lány vállat vont, örült volna, ha nem hat rá ennyire a férfi kedvessége, érintése. - Fizetett érte. - Képzelem, milyen vastag lehetsz. Mel félrenézett, és elnevette magát. - Mit akarsz, kerestem két dollárt meg hét centet! Ha kíván¬csi vagy, ma este ebből fogom venni a pattogatott kuko ... Sebastian gyengéd csókja beléfojtotta a szót. Nem, nem is igazán csók volt, bizonygatta magának a lány, csak egy baráti puszi - az ajkára. - Ezt most miért kaptam? - Ezeregy okot felsorolhatnék - vigyorodott el a férfi, majd berúgta a motorját, és Mel kezébe nyomott egy bukósisakot. ¬Mássz fel, Sutherland! Utálok elkésni a moziból. Ennél jobb kikapcsolódást keresve sem találhattak volna. A lány világéletében szerette a jó filmeket - mihelyt kialudtak a fények a moziban, megfeledkezhetett róla, hogy ő az új gye¬rek, aki csak komoly próbák után illeszkedhet be a többiek kö¬zé. Arról nem is beszélve, hogy a mozik megnyugtatóan egy¬formán néztek ki szinte mindenütt az országban, El Pasótól Tallahassee-ig, így legalább talált mindenütt valami ismerőset is, amibe belekapaszkodhatott. Imádta a pattogatott kukorica meg a cukros üdítőitalok illa¬tát, még azt sem bánta, hogy ragacsos a padló, és az emberek hangosan nyüzsögnek mindaddig, míg el nem kezdődik a film. Gyakran a moziba menekült a külvilág elől, míg édesanyja mellett ide-oda vetette a sors. Itt nem számított, ki ő, és hol van éppen. A félhomályos nézőtéren elbújhatott az emberek elől, és iz¬gatott várakozással nézett elébe a mintegy kétórás varázslatnak. Egy gyilkos lopózott az utcán, mire Mel - a többi néző¬vel együtt - borzongva hátradőlt, hogy tanúja legyen a jó és a rossz ezredszerre is izgalmas összecsapásának.

238

Ezúttal Sebastian és unokahúga, Morgana között kapott he¬lyet. Gyönyörű lány ez a Morgana, állapította meg magában. Természetesen tisztában volt vele, mit pletykálnak az em¬berek Morgana Donovan Kirklandről - ő is számtalanszor hallotta már róla, hogy boszorkány. Nevetséges, gondolta mindig, és most, hogy személyesen is találkozott vele, még nevetsége¬sebbnek tartotta a feltételezést. Ki állíthat olyat, hogy ez a tün¬döklő szépség vihogó banya lenne, aki seprűre pattan, és báj¬italt kever?! Ha a lány mégsem bánja, hogy ilyesmiről suttognak a háta mögött, az nyilván csak azért van, mert az efféle híresztelések fellendítik az üzlete forgalmát. Morgana mellett Nash, a férje ült. Mel őt is ismerte, szeret¬te a filmjeit. Legutóbbi alkotása minden jegyeladási rekordot megdöntött, bár nem volt kimondottan horrorfilmnek nevez¬hető. Még ő is lélegzet-visszafojtva figyelte a legtöbb művét ¬azután nagyot nevetett magán utólag. Nash Kirkland nem tartozott a kimondottan hollywoodi for¬gatókönyvírók közé. Nyitottnak, könnyednek tűnt, és szemmel láthatóan imádta a feleségét. A film alatt végig fogták egymás kezét, de nem azzal a nyálas érzelgősséggel, amelytől többnyire hányingere támadt, inkább egyfajta szótlan ragasz¬kodással, melyet szívből irigyelt. Sebastian másik oldalán Anastasia ült. Fura, hogy egy ilyen végtelenül kedves lánynak nincsen udvarlója. Mel rögtön meg is rótta magát ostoba és némileg elfogult gondolatáért. Vannak nők - saját magát is beleértve -, akik nem látják szükségesnek, hogy mindenhová egy férfi karjába csimpaszkodva menjenek. A lány majszolni kezdte a pattogatott kukoricát, és belefeledkezett a filmbe. - Egyedül akarod megenni mindet? - Hm? - fordult Mel a hang irányába szórakozottan. Úgy húzódott vissza, mintha darázs csípte volna meg: alig pár milliméter választotta el Sebastian ajkától. - Tessék? - Én is kérek! A lány egy pillanatig csak bámult a férfira. Különös. Mint¬ha izzana a szeme a sötétben... Amikor Sebastian megpöckölte az ölében fekvő pattogatott kukoricás zacskót, összerezzent, és pislogni kezdett. - Á, persze. Vegyél nyugodtan! A férfi így is tett, legalább akkora élvezetét lelve a lány zavarában, mint a vajas kukoricában. Olyan ... friss illata van, állapította meg magában. Fél füllel, fél szemmel a film fordulatait követte, de azért hagyta, hogy olykor-olykor elkalandozzon a figyelme. Hálás volt, hogy a mo¬ziban megszokott szagok kavalkádja mellett beszívhatja a lány egyszerű gyümölcsillatát

239

is. Ha nagyon összpontosított, még a szívverését is hallotta. Egyenletes, erős - amikor pedig egy iz¬galmas üldözéses jelenet vette kezdetét, megállt egy pillanatra, és hatalmasat dobbant. Vajon ugyanígy dobbanna-e, ha megérintené? Ha felé ha¬jolna, és megcsókolná telt, festetlen ajkát? Valószínűleg igen. Majd kideríti, határozta el magában. Nem állta meg, hogy egy kicsit bele ne kukkantson a gon¬dolataiba. Buta liba! Ha tudja, hogy követi valaki, miért kószál este az utcán? Miért kell a nőket mindig ilyen ostobának vagy tehetet¬lennek beállítani? Tessék, beszalad a parkba. Sok eszed van, nyílt utcáról a bokrok közé rohanni, ahol észrevétlenül elvághatják a torkod! Tíz az egyhez, hogy mindjárt megbotlik ... nyert. Ó, te jó ég, micsoda pofa! Ránézésre tíz év szigorított... A lány bekapott pár szem pattogatott kukoricát, és Sebastian még hallotta, hogy azt kívánja, bár megsózta volna egy kicsivel jobban. A gondolatáramlás ekkor akadozni kezdett, majd zavarossá vált. Bár a férfi már nem hallott semmit, látta Mel arcán, hogy rájött. Rájött, hogy van még valaki az elméjében rajta kívül, és ösztönösen leámyékolta a gondolatait. Hihetetlen, gondolta Sebastian. Nemcsak észrevette, hogy hallgatózom, de sikerült kizárnia az elméjéből... Családtagja¬it leszámítva kevés emberrel találkozott, aki képes lett volna erre. Jelen van benne az erő, még ha nem is tud róla, állapította meg magában. Sőt. Kimondottan tagadja a létezését. Eljátszadozott a gondolattal, ne próbálkozzon-e még egyszer, csak¬hogy Ana is rájött időközben, mit művel. - Elég, Sebastian! - szólt rá suttogva. A férfi, vonakodva bár, de átadta magát a film élvezetének. Egyszerre nyúltak Mellel a pattogatott kukoricáért, kezük egy pillanatra összeért. A lány megrezzent - Sebastian elvigyoro¬dott.

- Pizza - jelentette ki Morgana a moziból kilépve. - Ami belefér... Nash megsimogatta a haját. - Úgy emlékszem, idefelé jövet még a mexikói étterembe akartál menni. A lány elmosolyodott, és a hasára tette a kezét. - Meggondoltuk magunkat... 240

- Én is pizzára szavazok - jegyezte meg Ana. - De szardella nélkül! - Melre pillantott. - Mit szólsz hozzá? A lány hálás volt, hogy a társaság ilyen hamar befogadta. - Benne vagyok. Imádom a ... - Mi most nem mehetünk veletek - vágott közbe Sebastian és a lány vállára tette a kezét. Morgana elképedt pillantást vetett az unokabátyjára. - Nem hiszek a fülemnek! Még soha életedben nem utasítottál vissza pizzát ... Elájulnál, ha látnád, mennyit bír enni ¬magyarázta Melnek csúfondáros mosollyal az ajkán. - Mel túl gyakorlatias ahhoz, hogy csak úgy elájuljon - fe¬lelte Sebastian kifürkészhetetlen arccal. - A hihetetlen dol¬gokról egyszerűen nem vesz tudomást. - Ne hagyd, hogy hecceljen! - figyelmeztette a lányt Ana, és meglepő fürgeséggel hasba vágta Sebastiant. - Te pedig, bátyuskám, igazán szánhatnál ránk egy kis időt. Régen lát¬tunk. Maradjatok még egy órát! - Ma este sajnos nem lehet. - Én szívesen ... - kezdte Mel. - Majd én hazakísérem a hölgyet - biztosította Nash Sebastiant, és Melre kacsintott. Három ilyen gyönyörű lányt bárhol, bármikor rám bízhatsz ... - Hogy te milyen lovagias vagy! - paskolta meg férje arcát Morgana fintorogva. - Sajnos attól tartok, Sebastiannek más tervei vannak a barátnőjével. - Nem vagyok a ... - Pontosan - bólintott Sebastian, és megszorította Mel vállát. - Majd legközelebb tovább maradunk - ígérte unokatestvéreinek, és adott mindegyiküknek egy-egy cuppanós pu¬szit. lsten veletek! - búcsúzott mindhármuktól, majd átka¬rolta a lány vállát, és ellentmondást nem tűrően a Harley felé irányította a lépteiket. - Ide hallgass, Donovan, megállapodtunk, hogy ez nem randi! Szerettem volna velük menni, ugyanis farkaséhes vagyok! A férfi kezébe nyomta a bukósisakot. - Majd én megetetlek, ne aggódj! - Kösz, de nem vagyok ló! - morogta a lány, és felvette a sisakot. - Egyedül is tudok enni. Vetett még egy utolsó, sóvár pillantást a pizzéria felé tartó trióra, majd durcásan felült Sebastian mögé. Ritkán ment társasággal szórakozni - különösen ilyen társasággal, akik között ennyire otthonosan érezte magát. Csak azért nem haragudott meg komolyabban Sebastianre, mert végül is neki köszönhet¬te, hogy megismerkedhetett velük.

241

- Ne duzzogj! - Soha nem duzzogok - ellenkezett Mel. Mikor kiszáguldottak a parkolóból, a biztonság kedvéért átkarolta a férfi derekát. Szeretett motoron utazni - élvezte ennek a járműnek a sza¬badságát, a kockázatosságát. Talán, ha sikerül félretennie annyi pénzt, ő is vesz magának egyet. Igaz, előbb talán az au¬tóját kellene szerelőhöz vinnie. A karosszériára is ráférne a festés. A fürdőszobában is meg kellene javíttatnia a csapot, már évek óta csöpög. Egy újabb számítógép sem ártana, ami¬vel közvetlenül hozzáférhet a rendőrség adatbankjához, hogy ne kelljen állandóan telefonálgatnia - márpedig az is egy ki¬sebb vagyon. Mindent összevetve, még legalább egy év, míg összeszedi a motorra a pénzt. Jelenlegi fizetéséből alig marad valami hó vé¬gére, igaz, most, hogy sikerült megcsípnie az Eddie-féle tol¬vajbandát, és megszabadítania az Underwritert egy tetemes kártérítési összegtől, csinos kis summát kap majd tiszteletdíj¬ként. Miközben ezen járt az esze, a teste ösztönösen együtt hajolt Sebastiannel a kanyarokban. Nem is vette észre, hogy karja egyre szorosabban fonódik a férfi dereka köré. Élvezte, ahogy a menetszél az arcába csap, ahogy simogat¬ja a bőrét, és - ismerte be magának kénytelen-kelletlen - élvezte a szoros közelséget is. A Harley olyan csábítóan duruzsolt alatta, mintha összeesküdött volna a férfival ellene. Sebastiannek nagyon... figyelemreméltó teste van, állapította meg magában. Nem lehet nem észrevenni, miközben ilyen kis helyen kell osztozniuk. Vaj puha bőrdzsekije izmos hátat, széles vállat rejtett. A karja is izmos, fűzte tovább Mel a gondolatait. Nem mintha túlzott jelentőséget tulajdonított volna az ilyesminek, csak meglepte, hogy ilyen "foglalkozás" mellett ennyire jó formában legyen valaki. Első látásra inkább teniszezőnek tűnt, mint jövendőmondónak. Nyilván rengeteg ideje van két látomás között edzeni, lovagolni, vagy ki tudja, milyen sportot űzni. Eltűnődött, milyen lenne, ha ő is megengedhetné magának, hogy saját lovat tartson. Csak akkor eszmélt fel ábrándozásából, amikor a férfi rá¬fordult a százötvenhatos, kelet felé tartó autóútra. - Hé! - kopogtatott a lány Sebastian bukósisakján. - Ide fi¬gyelj, eltévesztetted az utat! . A férfi tisztán hallotta minden egyes szavát, mégis úgy tett, mintha nem értené, és megrázta a fejét. - Tessék? Mondtál valamit?

242

- Igen, mondtam valamit! - fakadt ki Mel, de végül is azt tette, amire Sebastian számított: olyan közel hajolt hozzá, hogy a vastag ruhadarabokon keresztül is érezni lehetett nőies idomait. - Mégpedig azt, hogy rossz irányba mégy! Tíz mérfölddel elhagytuk a házam. - Tudom, hol laksz. A lány felszisszent, és továbbra is túlkiabálva a motor dübörgését, a férfira támadt. - Akkor mi az ördögöt keresünk itt?! - Kellemes az este, gondoltam, kirándulhatnánk egyet. Igen, tényleg kellemes, ismerte el magában Mel, csakhogy őt nem kérdezte senki! - De én nem akarok kirándulni! - Most az egyszer tévedsz. - Csakugyan? Miért, hová megyünk? Sebastian megelőzött egy autót, és felgyorsított százra. - Utahba. A lány jó tízmérföldnyivel később tudta csak becsukni a száját.

Hajnali háromkor pihentek meg először egy kis bolttal egy¬beépített benzinkút parkolójában. Mel álmosan pislogott a halogénlámpák kísérteties fényében. Elméje azonban friss maradt, fáradtsága, nyűgössége és in¬gerültsége ellenére a majd négyórás motorozás után is. És csak úgy ontotta magából a jobbnál jobb ötleteket Sebastian Donovan megkínzására, majd meggyilkolására. Borzasztóan sajnálatos, hogy nem hozta magával a puská¬ját - most egyszerűen agyonlőhetné. Gyors, tiszta munka vol¬na. Azután fel pattanna a motorra a tetemmel, és belevetné az egyik elhagyott mellékút mentén húzódó árokba. Hetekig, sőt, ha szerencséje van, évekig nem találnának rá. Elkezdett fel-alá járkálni a parkolóban, hogy megmozgassa elgémberedett tagjait. Néhanéha elhúzott mellette egy nyerges vontató a hátsó úton, hogy elkerülje a hatósági mázsálóhá¬zat, de ettől eltekintve csend volt, és nyugalom. Egyszer pré¬rifarkasra emlékeztető vonyítást hallott, de nem törődött vele. Remélte, hogy az emberek még itt, az isten háta mögött is tartanak kutyát. El kellett ismernie, Sebastian ügyesen a csőbe húzta - meg sem álltak, míg el nem érték Fresnót. Dühösen odébb rúgott egy üres coca-colás-dobozt - innen gyalog, még ha akarna, sem mehetne vissza Montereybe. Amikor leugrott a motorról, püfölni kezdte a férfit, és 243

válogatott szitkokat vágott a fejéhez. Sebastian nem védekezett, megvárta, míg kidühöngi magát. Miután valamelyest lehiggadt, közölte vele, James T. Parkland nyomában vannak, és hogy látnia kell a motelt, ahol az első nő szobát vett ki maga és David számára. Mintha létezne az az átkozott motel, rúgott bele a szerencsétlen coca-colás-dobozba a lány újra. Csak nem várja tőle, hogy elhiggye a kisded meséit, létezik Utah-ban olyan motel amely előtt egy dinoszaurusz áll? Pedig a férfi pontosan ezt várta. És most itt volt fáradtan, éhesen, deréktól lefelé zsibbadtan valami elhagyott, hátsó úton egy hibbant "látnok" társaságában, kétszázötven mérföldre az otthonától, tizenegy dollárral és nyolcvanhat centtel a zsebében. - Sutherland! A lány megpördült, és elkapta a csokit, amit a férfi feléje dobott. Szívesen nekirontott volna, de az üdítősdoboz még csak ezután érkezett. - Ide figyelj, Donovan! - kezdte, de Sebastian épp a ben¬zintöltővel volt elfoglalva. Megkerülte hát a motort, és közben lehámozta a csomagolópapírt a csokiról. - Saját irodám van, várnak rám az ügyfeleim. Nem érek rá vadludakra vadászni az éjszaka kellős közepén! - Sátoroztál már? - Tessék? Nem. - Én már sátoroztam, fenn, a Sierra Nevadában, nem messze innen. Nagyon békés hely. - Ha most azonnal nem fordulsz vissza, és viszel haza, még egy annál is békésebb helyre kerülsz perceken belül, örökre! Mélyen egymás szemébe néztek - érdekes módon a férfi cseppet sem tűnt fáradtnak. Ez nem igazság! - dühöngött ma¬gában Mel. Négy óra motorozás után, hajnali háromkor is olyan friss, mintha egy hetet töltött volna valami méregdrága gyógyfürdőhelyen! Nyugodt, kipihent külseje alatt azonban izgatott várakozás lüktetett, mely a lányt is magával ragadta. Szégyellte, hogy így van, ezért elfordult, és nagyot harapott a csokoládéba. - Te megőrültél! Nem mehetünk Utah-ba! Tudod, milyen messze van innen? Sebastiannek nem kellett igénybe vennie látnoki képességeit ahhoz, hogy észrevegye, a lány ellenállása gyengül, és csak megjátssza, hogy dühös. - Persze, hogy tudom. Montereytől úgy ötszáz mérföldnyire. Kivette a tankból a benzintöltőt, és visszaakasztotta a kútra. - Fel a fejjel, Sutherland, már túlvagyunk a felén! Mel feladta a harcot.

244

- Kell, hogy legyen egy buszmegálló itt valahol! - morog¬ta, majd felhúzta a férfi bőrdzsekijét, és elindult a rikító neonlámpákkal kivilágított bolt felé. Sebastian eléállt, mire a lány durván odébb lökte. Taktikát váltott. - Itt állt meg Parkland Daviddel- jegyezte meg a férfi halkan. A lány megmerevedett. - Itt adta át annak a nőnek. Sokkal lassabban ért ide, mint mi, mert nagy forgalomban jöttek, és Parkland ideges volt, mert állandóan figyelnie kellett a visszapillantó tükröt, nem üldözik-e a rendőrök. Este nyolcra beszélték meg a találkozót. - Baromság - vetette oda Mel bizonytalanul, és elszorult a torka. - Az előbb megmutattam az eladónak a rajzot - folytatta a férfi. - Azonnal felismerte. Jimmy nagyon feldühítette, mert keresztben állt be a parkolóba. Végig rajta tartotta a szemét, a fiú ugyanis nagyon idegesnek látszott; és attól félt, lopni akar. Jimmy, szerencsére, fizetett. A lány fürkész pillantást vetett a férfira, majd feléje nyúj¬totta a kezét. - Add ide a rajzot! Sebastian felsóhajtott, és a bőrdzsekije felső zsebe felé nyúlt. Lassan, nyugodtan húzta el a cipzárt, közben finoman végigsimított Mel mellén. Egy szívdobbanásnyi ideig úgy tett, mintha nem találná, végül előhúzta a képet. A lány érezte, túl szaporán veszi a levegőt, és sokkal izgatottabb annál, mint amire ez a rövid érintés okot adhatna. Szikrázó szemmel kapta ki Sebastian kezéből a rajzot, hátha sikerül elhitetnie vele, hogy izgatottsága csak amiatt van, mert dühös rá. Sietős léptekkel elindult a bolt felé. Míg Mel ellenőrizte, igazat mondott-e, a férfi visszacsavarta a tanksapkát, és eltolta a motort a kúttól. A lány öt percen belül visszatért. A szeme sötéten csillogott. Megcsóválta a fejét, és határozott mozdulattal visszatette a képet a dzseki felső zsebébe. Nem volt kedve gondolkodni a dolgon, még nem. Majd később alaposan megrágja magában - most azonban cselekednie kell. - Minden úgy történt, ahogy mondtad - ismerte el halkan. - Menjünk!

Nem mert aludni - a száguldó motorkerékpáron öngyilkos¬ság lett volna. Elméje mégis félálomszerű állapotba került, emlékképek úsztak el lelki szemei előtt. Nagyon is ismerős¬nek tűnt neki az éjszakai utazás gyerekkorából - akkor sem tudhatta, hová is tartanak pontosan, és mit fognak tenni, ha odaérnek.

245

Édesanyja nagyon szeretett úttalan utakon vezetni, közben pedig bömböltette a rádiót. Eszébe jutott, milyen kényelmesen el lehetett nyúlni az első ülésen, úgy, hogy a fejét az édesany¬ja ölébe hajtotta. Oly sokáig reménykedett, hogy éppen az lesz az utolsó állomás, és megtalálják végre az igazi otthonukat... Az emlékezéstől meg a fáradtságtól elcsigázva feje Sebastian hátára hullott. Azonnal felrezzent, és erőnek erejével kényszerítette magát, hogy nyitva tartsa a szemét. - Megálljunk egy kicsit? - szólt hátra a férfi. - Tartsunk pi¬henőt? - Ne, csak menj! Hajnalban álltak csak meg néhány percre, Devil's Playground közelében. A férfi kávét rendelt, Mel pedig koffeines üdítőt és cukormázas péksüteményt. - Nyugodtan vehettél volna rendes reggelit is - fordult felé Sebastian. - Szerintem ez a rendes reggeli - sóhajtott a lány elégedet¬ten, és lenyalta az ujjáról a cukormázat. - Fácánsültnek sem örültem volna jobban... A férfi bűntudatos pillantást vetett Mel karikás szemére. Sajnálta is, meg nem is, hogy csak így magával rángatta. Ösztönösen cselekedett - úgy érezte, ezt kell tennie. Amikor átkarolta a lányt, az mozdulatlanná dermedt, de csak egy pillanatra. Nyilván érezte, pusztán baráti, támogató gesztusról van szó, semmi többről. - Nemsokára ott leszünk - jegyezte meg vigasztalóan Sebastian. - Még egy óra. Mel bólintott. Bíznia kellett a férfiban, nem maradt más vá¬lasztása. Bíznia benne, és a saját megérzésében is, amely azt súgta, jó úton jár. - Nagyon remélem, eredményes lesz ez a kis kirándulás. - Majd meglátod. - Ajánlom is! A lány álmosan Sebastian vállára hajtotta a fejét, ajka egy pillanatra a férfi nyakához ért. Meleg, jóleső érzés töltötte el mindkettejüket. Hirtelen észbe kapott, a szeme tágra nyílt. - Ne haragudj! Nagyon fáradt vagyok. Elhúzódott volna, de Sebastian nem hagyta. - Pihenj csak! Nézd, most kel fel a nap! Miközben gyönyörködve figyelték a napfelkeltét, Mel is¬mét a férfi vállára hajtotta a fejét, bár kissé visszafogottabban, mint az előbb. A sivatag lassan fénybe borult, a nap vöröslő korongja bíborra festette az alacsonyan úszó fellegeket. A sár¬gás homok előbb rózsás, majd narancsos, végül aranyszínt öl¬tött. Egy órán belül a nap perzselő sugarai kiszívnak minden színt a tájból, de most, ebben a csendes, ünnepélyes pillanatban minden szép volt, mint egy festményen. 246

Ez a perc őszinteséget kívánt, márpedig, ha a lány őszinte akart lenni magához, be kellett ismernie, Sebastian nem közömbös a számára. Hozzábújt, és úgy érezte, összetartoznak. Kapcsolatuk finoman bontogatni kezdte a szárnyait, szavak nélkül is értették, mi megy végbe közöttük. A férfi ránézett, ő viszonozta a pillantását. Nem kellett ide több kérdés, nem kellett több fontolgatás. Csókjuk igazolta önmagát. Bármi bontogatta is bimbóját a lelkében, Mel túl fáradtnak érezte magát ahhoz, hogy harcoljon ellene. Sebastian még többet akart - és tudta, ha most kérné, meg is kapná. Nem szerette volna azonban kihasználni a lány elcsigázottságát, ezért nagyon ügyelt rá, hogy csókja a kölcsönös vonzalom bensőséges varázsánál ne váltson ki többet Melből. Végül megnyugodva húzódott el a lánytól, mert most már biz¬tosra vette, ami kettejük közt kezdett kibontakozni, nem vesz¬het el soha. Szótlanul felültek a Harleyra, és folytatták útjukat a nap, az¬az kelet felé.

Utah déli részén, nem messze az arizonai határtól - és épp elég közel Vegashoz, hogy könnyen vagyonokat lehessen veszteni - kirakatok sora húzódott hosszan egymás mellett, az út mentén. A kisváros, merthogy az volt, büszkélkedhetett még egy benzinkúttal, egy kis kávézóval és egy huszonöt szo¬bás motellel, melynek hatalmas, műanyag brontoszaurusz állt a parkolója közepén. - Ó! - sápadt el Mel, amikor észrevette a lepattogzott festékű dinoszauruszt. - Te jó ég ... ! Amikor leszállt a motorról, lába nem csak a fáradtságtól re¬megett. - Menjünk be, hátha ébren van már valaki! - karolt belé Sebastian. Elindultak a fogadópult felé. - Te tényleg láttad! - Úgy tűnik - bólintott a férfi. A lány megtántorodott, de Sebastian fürgén átkarolta. Vajon mitől gyengült el ennyire hirtelen? - tette föl magában a férfi a kérdést elégedetten. - Míg itt vagyunk, kiveszek neked egy szobát. - Jól vagyok - tett egy bizonytalan elhárító mozdulatot Mel. Elájulni ráérek később is, tette hozzá gondolatban. Most arra volt szüksége, hogy mozogjon, ne álljon meg egy pilla¬natra sem. Beléptek a hallba, melynek fülledt levegőjét egy ventilátor kavargatta unottan. Sebastian rácsapott a csengőre a fogadópulton. Pillanato¬kan belül papucscsoszogást hallottak a fakó, virágos függöny mögül. Álmosságtól duzzadt szemű, borotválatlan férfi jelent meg előttük fehér atlétatrikóban és kitérdelt farmerban. - Segíthetek? 247

- Igen - bólintott Sebastian, és elővette a pénztárcáját. - Szeretnénk kivenni a tizenötös szobát. - Azzal letett egy ropo¬gós zöld hasút a pultra. - Épp üres - akasztotta le a férfi a kulcsot a tábláról a háta mögül. - Huszonnyolc egy éjszakára. Kávézó lejjebb az út mentén, non-stop reggelivel. Bejelentkeznek? Miután elintézték a formaságokat, Sebastian letett még egy húszast a pultra, David fényképévei együtt. - Látta ezt a kisfiút? Úgy három hónappal ezelőtt lehetett itt. A férfi sóvár pillantást vetett a húszasra, a fényképre vi¬szont rá sem hederített. - Nem emlékezhetek mindenkire, aki megszáll minálunk. - Egy vonzó, harminc körüli, vörös hajú nővel érkezett, aki egy közepes méretű Chevyt vezetett. - Igen, talán jártak itt, de ... Tudja, igyekszem a magam dol¬gával törődni, és nem ütni az orrom a másokéba. Mel finoman félretolta Sebastiant a könyökével. - Okosabb fiú vagy te annál, hogy ne emlékezz egy csinos nőre, különösen, ha egy cuki kisbabával érkezik, egyedül. Talán még tanácsot is adtál neki, hol vehet pelenkát meg friss tejet. A férfi vállat vont, majd vakarózni kezdett. - Mondtam már, nem törődöm a más gondjával. - Majd törődsz a magadéval - vetette oda Mel fagyos hangon. - Az imént Donovan ügynök... akarom mondani Donovan úr azt kérdezte - folytatta, és elégedetten látta, hogy a portás szeme elkerekedik -, láttad-e a kisfiút? Ajánlom, gon¬dold át még egyszer! A férfi fürkésző pillantást vetett rájuk. - Maguk zsaruk? FBI, ilyesmi? Mel csak mosolygott. - Maradjunk az "ilyesmi"-nél! Mindenkinek jobb lesz úgy ... - Nyugodt helyez, higgyék el nekem! - Látom. Éppen ezért biztos vagyok benne, ha megszállt itt egy vonzó, idegen nő egyedül egy babával, nem felejted el olyan könnyen. Ritkán találkozol itt hasonlóval... - Csak egy éjszakára maradt. Készpénzzel fizetett, előre. A baba sokat sírt, de szerencsére hamar elaltatta. Kora reggel már mentek is tovább. Mel szeme reménykedve megvillant, de a hangja továbbra is hűvös maradt.

248

- Halljuk a nevét, pajtás! - Mégis, minek néz engem? Különleges tudakozónak? - Vezetsz vendégkönyvet, ugye? - kérdezett vissza Mel, majd rátette a mutatóujját a húszasra, és egy centiméternyivel előrébb tolta. - Szerintem még azt is tudod, milyen telefonszá¬mokat hívott a szobájából. Keresd elő szépen, a társam talán még hálás is lesz neked! A férfi morogva szitkozódni kezdett, majd elővett egy kartondobozt a pult alól. - A hívott telefonszámok listája. A vendégkönyvet nézzék meg maguk! Mel belelapozott a vendégkönyvbe, aztán úgy döntött, átengedi Sebastiannek. Kezdett hinni neki, és biztosra vette, bamarabb megtalálja a nevet, mint ő. Így is lett. - Susan White? Gondolom, nem mutatta meg a személyiga¬zolványát. - Készpénzzel fizetett - mentegetőzött a férfi, és széttárta a karját. - Ugye, nem várják tőlem, hogy megmotozzam a vendégeimet? Mellesleg egy távhívása volt - folytatta, a listára mutatva. - Az is a kezelő segítségével. Mel elővette a jegyzetfüzetét. - Halljuk a napot és az időpontot! Lejegyezte az adatokat. - Még egy utolsó kérdés, barátom. Ajánlom, ne próbálj át¬ejteni! Meg mernél esküdni rá, akár bíróság előtt is, hogy ezt a babát... - Felmutatta a fényképet. - Nézd meg jó alaposan! Szóval, hogy ezt a babát láttad vele? A férfi kelletlenül bólintott. - Igen, ha muszáj. De azért inkább nem mennék bíróságra. Talán az is elég, ha maguknak mondom. Egészen biztos, hogy ezt a babát láttam. Emlékszem a kis gödröcskére az állán, meg a mókás vöröses hajára is. - Kösz. Nagyon sokat segítettél - veregette meg a vállát Mel mosolyogva. A legszívesebben elbőgte volna magát, de nem tehette. Még nem. Miközben Sebastian eltette a fényké¬pet, és adott még egy húszast a portásnak, ki sétált a szálloda elé. - Minden rendben? - kérdezte a látnok, miután csatlakozott hozzá. - Persze, jól vagyok. - Meg kell néznem a szobát, Mel. - Jól van. 249

- Megvárhatsz itt kinn is, ha akarsz. - Ugyan, szívesen elkísérlek. Szótlanul felmentek az emeletre, végigsétáltak a kopott fo¬lyosón, és megkeresték a tizenötöst. Sebastian elfordította a kulcsot a zárban, és beléptek a dohos falak közé. A lány leült az ágyra, és próbált uralkodni az érzelmein, a férfi tekintete befelé fordult. Megjelent előtte a baba, ahogy egy kis matracon alszik a padlón, és nyöszörög zavaros álmában. A vörös hajú nő égve hagyta a villanyt a fürdőszobában egész éjjel, hogy könnyen megtalálja Davidet, ha esetleg felébredne, és sírni kezdene. Tévézett egy kicsit, majd lebonyo¬lított egy távolsági hívást. Természetesen nem Susan White-nak hívták. Annyi álne¬vet használt már az évek során, hogy Sebastiannek nem ment könnyen rálelni az igazira - de végül sikerült. Linda. A Su¬sant sem használta túl sokáig, azóta megint másképp hívták. Mégpedig azért, mert elvállalt egy újabb "üzletet", és pár héttel ezelőtt egy másik elrabolt kisbabát hozott magával ide. Ha Mel kicsit megnyugodott, elmondja neki ezt is. Leült mellé az ágyra, és a vállára tette a kezét. A lány nem mozdult, csak maga elé meredt a semmibe. - Nem akarom tudni, hogyan csináltad. Később..., de most ne beszéljünk róla. Rendben? Rendben. - Ebben a szobában szálltak meg. - Igen. - Davidnek nincs semmi baja, ugye? - Nincs. Mel beharapta a szája szélét. - Hová vitte innen? - Texasba, de nem tudja, onnan hová vitték tovább. Ő ugyanis csak az egyik fogaskerék a gépezetben. A lány felsóhajtott, kétszer egymás után. - Georgia a következő állomás, ugye? Biztos vagy benne? - Igen. Mel keze ökölbe szorult az ölében. - Azon belül? Nem tudod pontosan?

250

Sebastian nagyon fáradtnak érezte már magát, fáradtabb¬nak, mint szerette volna. Ha utánanéz, még kimerültebb lesz, mégis meg kellett tennie, a lány kedvéért. De nem itt. Túl sok szomorú történetet őriznek ezek a falak. - Ki kell mennem, a levegőre. Adj egy percet! Mel bólintott, és a férfi elhagyta a szobát. Múlt az idő, sze¬rencsére a késztetés is, hogy jól kisírja magát. Nem mintha a gyengeség jelének tartotta volna a könnyeket, csak éppen tel¬jességgel haszontalannak. Amikor Sebastian visszatért, még mindig száraz volt a szeme. A férfi sokkal sápadtabbnak és sokkal elcsigázottabbnak tűnt, mint mikor kiment. Fura, hogy pár perce még nem vette észre, milyen karikás a szeme. Nyilván, mert az ő érzékei is sokat tompultak a fáradtságtól. Önkéntelenül is felállt, és megragadta Sebastian kezét. A család, az otthon, a bensőséges kapcsolatok hiánya miatt rit¬kán mutatta ki az érzéseit, ritkán érintett meg másokat, most mégis így tett. - Neked talán még nagyobb szükséged lenne alvásra, mint nekem ... Miért nem dőlsz le egy órára? Majd utána kigondoljuk, hogyan tovább. A férfi nem válaszolt, csak felfelé fordította a lány mindkét tenyerét. Vajon elhiszi neki, mennyi mindent lát benne? - Az erős kagylónak nem mindig vastag a héja - dünnyög¬te halkan, és Mel szemébe nézett. - Kívül kemény vagy, de a szíved nagyon is lágy. Csábítóan az ... Sebastian ezután olyat tett, ami egyszerre felrázta és elbó¬dította a lányt: az ajkához emelte a kezét. Még soha nem csó¬kolt kezet Melnek senki - ő meg eddig szentül hitte, ez csak egy szentimentális, szappanoperába illő gesztus. Belátta, tévedett. Izgató, egyszersmind megindító élmény volt. - Atlantában van, a déli külvárosban; Forest Parknak hívják a helyet. A lány megszorította a férfi kezét, majd összekulcsolták az ujjaikat. Lehet, hogy eddig csak azt hitte el, amit látott vagy bizonyítékot talált rá, most már azonban nem törődött ilyesmikkel. - Dőlj le egy kicsit! - utasította Sebastiant felélénkülve, és az ágyhoz vezette. - Én addig felhívom az FBI-t, meg a legközelebbi repülőteret.

6.

251

Mel úgy aludt, mint a bunda. Sebastian ivott még egy kis bort, hátradőlt a székében, és elnézte a lányt, ahogy elnyúlva szuszog magánrepülőgépe legnagyobb helyiségében, a kana¬pén. Mel nem vitatkozott vele, amikor előállt az ötlettel, hogy a saját pilótája jöjjön értük Utah-ba, és vigye őket keletre. Csak zavartan bólintott egyet, majd őrült sebességgel tovább rótta a sorokat elmaradhatatlan jegyzetfüzetébe. Pillanatokkal azután, hogy elérték a repülési magasságot, a lány végignyúlt a kanapén, behunyta a szemét, és már aludt is, olyan mélyen, mint egy elcsigázott csecsemő. A férfi tudta, hogy a szervezetnek ugyanúgy szüksége van feltöltődésre, mint minden más energiaforrásnak, ezért magára hagyta. Lezuhanyozott, és átöltözött tiszta ruhába, amelyet a Lear fedélzetén tartott. Bekapott pár falatot ebédre, lebonyolított néhány telefonhívást. Enyhén szólva különös utazás volt ez. Ő és az alvó Mel, ahogyan sebesen távolodnak a Naptól, holott egész éjjel felé¬je száguldottak. Rá fognak találni Davidre, összetörik egy gyermektelen házaspár szívét, hogy begyógyíthassák a Rose¬én ejtett sebeket. A végzet gondoskodik róla, hogy semmilyen tett ne maradjon következmény nélkül. Mire ennek a gyászos történetnek a végére érnek, átutazza az egész földrészt a lánnyal, akit egyszerre talált bosszantónak, kívánatosnak és érthetetlennek. Mel ekkor megmozdult, motyogott valamit, majd kinyitotta a szemét. Sebastian figyelte, miként oszladozik a lány homályos tekintetében a köd, ahogy lassan rájön, hol is van tu¬lajdonképpen. Mel nyújtózott egyet - szinte öntudatlanul, mégis rendkívül csábosan -, és felült. - Mikor érünk oda? - kérdezte álmosan, de már éledezve. - Egy órán belül. - Nagyszerű - bólintotta lány, és kisimította a haját az arcából. Hirtelen felkapta a fejét, és a levegőbe szimatolt. - Enni¬való? A férfi elvigyorodott. - A konyhában. A zuhanyzót jobbra találod, ha szeretnél megmosakodni. - Köszi. Mel a zuhanyzót részesítette előnyben. Nem volt könnyű a választás, de úgy döntött, illedelmesen viselkedik, ha már Sebastian ilyen nagylelkűen a rendelkezésére bocsátotta a ma¬gánrepülőgépét. Ahogy elnézte az óarany szőnyeget, a fényűző hálószobát meg a konyhát, amely mellett a sajátja sufni¬nak tűnt, megállapította, hogy szakmát tévesztett ... Utána kellett volna nyomoznia a családi hátterének, gon¬dolta, miközben belebújt egy tiszta fürdőköpenybe, és lábujjhegyen besurrant a hálószobába. Csak azért nem tette, mert

252

biztosra vette, sikerül lebeszélnie Rose-t, hogy a segítségét kérje. És most... itt repül harmincezer láb magasan, a pilótát leszámítva kettesben egy férfival, akit alig ismer. Megfogadta, azonnal orvosolni fogja a mulasztását, mihelyt visszaértek Montereybe. Bár, ha úgy alakulnak a dolgok, aho¬gyan szeretné, már nem lesz szükség rá. David visszatér oda, ahová tartozik, ők pedig lassan megszakítanak minden kap¬csolatot egymással. Ettől még utánanézhet Sebastiennek merő kíváncsiságból is. Csípőre tette a kezét, és bekukkantott a szekrényébe. Ezek szerint szereti a selymet, a kasmírt meg a lenvásznat. Talált egy farmeringet, rögtön ki is vette. Legalább van kényelmes holmija is, szerencsére. Már igencsak ráfért, hogy ruhát vált¬son. Magára kapta, és villámgyorsan az ajtó felé fordult. Egy pillanatig azt hitte, a férfi lopakodott be mögé, azután rájött, csak az illatát érezte, amely beleivódott az ingébe. Sehogy sem tudott rájönni, miféle illat lehet ez, hiába sza¬golgatta az ing ujját. Azt viszont tisztán érezte, hogy vad és érzéki, olyasmi, ami néha az erdőben terjeng, titokzatos éjjele¬ken, amikor fenn van a hold. Rémes, mennyire meglódult megint a képzeletem, csóválta meg rosszallóan a fejét, miközben belebújt a farmerjába. A vé¬gén még hinni kezdek a boszorkányokban... Feltűrte az ing ujját a könyökéig, és a konyha felé vette az irányt. Rávetette magát egy banánra, és figyelemre sem méltatva a kaviáros üveget, készített magának egy sonkás-sajtos szendvicset. - Mustár van? - kiabálta hátra, azután majdnem lenyelte a nyelvét, amikor megérezte, hogy Sebastian gyengéden a vál¬lára teszi a kezét. Olyan hangtalanul járt-kelt, mint egy szel¬lem. A férfi átnyúlt a feje felett, és kivette a mustáros üveget a szekrényből. - Tessék. Kérsz bort? - Ühüm - mosolygott a lány, miközben alaposan megkente a szendvicsét mustárral. Zavarba jött Sebastian közelségétől, azt kívánta, bár lenne kicsivel még nagyobb a konyha, hogy könnyebben ki tudjon térni előle. - Kölcsönvettem egy ingedet, nem baj? - Persze, hogy nem - felelte a férfi, és mindkettejüknek töltött a borból. - Látom, kipihented magad. - Igen, aludtam egy kicsit. .. Legalább gyorsabban telt a az idő. A gép hirtelen kisebb légörvénybe került, és megrázkódott Sebastian elkapta Mel karját, hogy el ne essen, és úgy döntött• egy ideig nem is engedi el, biztos, ami biztos.

253

- A pilóta szerint lesz egy-két rázós útszakasz. Megcirógatta a lány könyökét a hüvelykujjával, és kíváncsian leste a hatást. Mikor érezte, hogy Mel érverése felgyorsul, elégedetten elmosolyodott. - Nemsokára megkezdjük a leszállást. A lány felnézett Sebastian arcába, és megint olyan hangulat lett rajta úrrá, mint hajnalban, amikor a napfelkeltében gyönyörködtek a sivatag mellett. Finoman, mint egy rügy, felfakadt valami a lelkükben egymás iránt. Vajon nyugodtabb lenne-e, ha látná, mit tartogat számukra a jövő? - Akkor talán üljünk le, és szíjazzuk be magunkat! - Viszem a borodat. Mel megkönnyebbülten sóhajtott, és tányérral a kezében követte Sebastiant. Ahogy hatalmasat harapott a szendvicsé¬ből, észrevette, hogy a férfi mosolyogva figyeli. - Valami baj van? - Nem, csak az jutott az eszembe, hogy most már tényleg tartozom neked egy rendes ebéddel ... - Nem tartozol nekem semmivel - ellenkezett a lány, és ivott egy kortyot a borból. Olyan finom volt, annyira más, mint minden, amit eddig kóstolt, hogy tüstént újra belekor¬tyolt. Különben sem szeretem, ha más fizet helyettem. - Észrevettem. Mel mélázva oldalra biccentette a fejét. - Sok férfit ez kifejezetten zavar. - Tényleg? - mosolyodott el Sebastiano - Engem nem. Mindegy, azért remélem, ha ennek vége, meghívhatlak vacso¬rázni. A jól végzett munka örömére. - Talán - válaszolta Mel teli szájjal. - Majd feldobunk egy érmét, ki fizessen. - Ha nem lennél, téged ki kellene találni - csóválta meg a fejét a férfi, majd hátradő1t, és kinyújtotta hosszú lábát. Örült, hogy a lány a vele szemközti ülést választotta, nem a mellette lévőt, így most is gyönyörködhet benne, amikor ébren van, nem csak akkor, amikor alszik. - Miért pont magánnyomozó lettél? -Hm? Sebastian összefonta a karját a mellkasán. - Már régóta meg akartam kérdezni. Miért választottad épp ezt a szakmát? - Szeretek kideríteni dolgokat - vonta meg a vállát Mel, és felállt, hogy kivigye az üres tányérját, de a férfi udvariasan elvette tőle, és ő ment ki vele a konyhába. 254

- Ilyen egyszerű? - kérdezte, miután visszatért. - Hiszek a törvények igazságosságában és szükségességében. Az ülés nagy volt, és kényelmes, ezért a lány felhúzta a lá¬bát, és törökülésbe helyezkedett. El kellett ismernie, otthonosan, sőt határozottan jól érzi magát: felfrissült az alvástól, a zuhanyozástói és az új reménysugártói, hogy végre lezárhatja ezt az ügyet. A férfi társaságát is kimondottan kellemesnek ta¬lálta. - Hiszek abban, ha megszeged a törvényt, valakinek gon¬doskodnia kell róla, hogy megfizess érte. - Érezte, ahogy eny¬hén megemelkedik a gyomra, és megdől a szoba. Ezek szerint megkezdték a leszállást Atlantába. - És szeretek egyedül a dolgok végére járni. Zsarunak csak jó voltam, magánnyomo¬zónak viszont szédületes vagyok - tette hozzá szerénykedés nélkül. - Ezek szerint nem vagy csapatjátékos. - Nem bizony - ingatta a fejét Mel. - Miért, te az vagy? - Nem - mosolygott Sebastian a pohara felett. - Nem hiszem. Tekintete a lányra tévedt, és megcsillant benne valami. Mintha nem is rá nézne, hanem belé. - A törvény változik, Mel. A jót a rossztól elválasztó határvonal pedig néha nagyon homályos. Mikor ez a helyzet, mi alapján döntesz? - Úgy, hogy tudom, mi az, amit egyértelműen meg lehet ítélni, ahol nem fog el mosódni a határvonal soha. Egyszerűen érzem. - Igen - bólintott a férfi, miután látta az erő villanását a lány szíve körül. - Érzed. - Ennek azonban semmi köze a látnoksághoz - vetette közbe Mel, mert hirtelen megsejtette, hová akar Sebastian kilyukadni. Még nem érezte elég erősnek magát ahhoz a beszél¬getéshez. - Nem hiszek a látomásokban, vagy a harmadik szemben, nevezzük bárminek. A férfi a lányra emelte a poharát. - Mégis itt vagy. Melnek a szeme sem rebbent. Ha Sebastian azt hiszi, sarok¬ba tudja szorítani, nagyon téved. - Igen, itt vagyok, Donovan. Itt vagyok, mert kötelességem belekapaszkodni még a legvékonyabb szalmaszálba is, amely segíthet megoldani az ügyet. A férfi kissé gúnyosan felvonta a szemöldökét. - Ennyi? - Nézd, hajlok rá, hogy elhiggyem, tényleg láttál vagy éreztél valamit. Az is lehet, hogy csak jobb szimatod van, mint ne¬kem. A szimatban például hiszek.

255

- Én is - helyeselt Sebastian, miközben a gép zökkent egy picit, mert éppen földet értek. Én is.

A lány számára mindig nagyon nehéz volt megosztani a nyomozás irányítását valaki mással. Tudta, elengedhetetlen, hogy bevonja az ügybe a helyi rendőrséget meg az FBI-t, de nem szeretett alkalmazkodni olyasmihez, amivel nem értett egyet. Amikor Thomas A. Deveraux titkos ügynökkel tárgyalt, legalább egy tucatszor ráharapott a nyelvére, és csak David miatt nem hagyta faképnél a férfit. - Már sokat hall.ottam önről, Mr. Donovan - fordult az ügy¬nök Sebastian felé elismerő mosollyal. - Számos kollégám nemcsak megbízhatónak, de hogy úgy mondjam, élő csodának tartja. Mel égnek emelte a tekintetét - Sebastian már egyébként is úgy ült a bézs színű irodában, mint valami királya trónteremben. Az ügynök kijelentését hallva egyszerűen bólintott. - Részt vettem pár nyomozásban. - Mint például Chicagóban, nem is olyan régen - pillantott bele Deveraux az előtte fekvő aktába. - Kegyetlen egy ügy lehetett. - Igen. - Sebastian csak ennyit bírt kinyögni. Egy árnyalat¬nyit sem halványodtak el benne a gyilkos elméjében látott képek. - És maga is szép hírnévnek örvendhet, Miss Sutherland ¬simította meg kerek, kopasz fejét Deveraux, majd feltolta a szemüvegét az .orrán. - A kaliforniai helyi hatóságok nagyra értékelik a munkáját. A lány nem törődött Sebastian figyelmeztető pillantásával. - Nincs idő most udvariaskodásra! - támadt az ügynökre.¬ - Nem hagyhatnánk ki ezt a ki-mit-csinált-a-múltban részt, Deveraux? A barátaim Kaliforniában kétségbeesve várják ha¬za a kisbabájukat. David Merrick pedig alig pár mérföldnyire lehet innen, és ... - Erre még nincsen bizonyítékunk - tette félre az aktát a nyomozó, és felütött egy másikat. Mindenesetre a vonatko¬zó adatokat elfaxoltuk a központba, egy ügynökünk már ki is hallgatta a szemtanújukat a ... Dűne Motelben, Utah-ban. ¬Feltette a szemüvegét újra. – A portás azonosít.otta David Merricket a fénykép alapján. Jelenleg a nő személyazonosságának megállapításán dolgozunk. - Akkor miért ülünk még mindig itt? Deveraux rosszallóan Melre pillantott a szemüvegkerete fö¬lött, amely ismét lecsúszott az orrán. - Mégis, mit vár tőlünk? Hogy kopogtassunk be minden aj¬tón Forest Parkban, és kérdezzük meg, nem raboltak-e el egy kisbabát mostanában? - Még mielőtt a lány bármit is válaszol¬hatott volna, a férfi védekezőn felemelte húsos kezét. - Már folyamatban van 256

minden hat és kilenc hónap közötti fiúgyer¬mek adatainak a letöltése. Anyakönyvi kivonatok, örökbefogadási engedélyek, satöbbi. Még annak is utánanézünk, ki költözött ide az elmúlt három hónapban gyermekestül. Biztos vagyok benne, holnapra sikerül annyira leszűkítenünk a kört, hogy megtaláljuk, akit keresnek. - Reggelre? Hallgasson ide, Deveraux, az elmúlt huszon¬négy órában szinte megállás nélkül utaztunk, hogy ideérjünk. Maga meg azt akarja most mondani, hogy várjunk türelmesen holnap reggelig? A férfi bólintott. - Igen. Ha megadják a szállodájuk címét, értesítjük önöket, mihelyt megtudunk valamit. A lány felpattant a székéből. - Ismerem Davidet. Ha átfésülhetném a környéket, azonnal rendőri felügyelet alá ... - Ez az ügy már az FBI -ra tartozik - vágott közbe Deve¬raux. - Természetesen meg fogjuk kémi, hogy azonosítsa ne¬künk a fiút, bár rendelkezésünkre áll az ujj lenyomata. Az is elég lenne. - A férfi Mel dühödt arckifejezésével mit sem tö¬rődve Sebastianhez fordult. - Egy régi jó barátom és chicagói kollégám, Tucker ügynök kérésére vállaltam el az ügyüket. Mivel ő igen nagyra értékeli az ön munkáját, és mert az uno¬kám épp egyidős Daviddel, kivételesen nem kérem meg magukat, hogy menjenek vissza Kaliforniába, és bízzák kizárólag ránk a nyomozás befejezését. - Köszönjük a segítségét, Deveraux - állt fel Sebastian, és még idejében megszorította Mel könyökét, nehogy valami sértést vágjon a férfi fejéhez. - A Kisfa Szállóban foglaltattam szobát, ott várjuk a hívását. Deveraux elégedetten emelkedett fel a helyéről, és kezet nyújtott. - Bele kellett volna köpnöm - morogta a lány pár perccel később az utcán, a perzselő atlantai éjszakában sétálva. - A Febesek úgy lekezelnek minket, magánnyomozókat, mintha korcs kutyák lennénk! - Megtesz minden telhetőt, hidd el! - Na, persze - pufogott Mel. Annyira kihozta a sodrából az ügynök viselkedése, hogy szokásától eltérően nem előzte meg a férfit, amikor az előrehajolt, és kinyitotta előtte a reptéren bérelt autójuk ajtaját. - De csak azért, mert a régi haverja odá¬ig van érted. Mégis, mit műveltél odafenn? - Nem eleget - sóhajtotta Sebastian, majd becsukta a lány mögött az ajtót, és megkerülte az autót. - Gondolom, nincs kedved megvacsorázni velem a szálloda bárjában. - Jól gondolod! - bólintott Mel gúnyosan, és bekapcsolta a biztonsági övét. - Szükségem lenne viszont egy távcsőre. Merre lehet itt egy sportbolt? - Szerintem biztos találunk útközben. 257

- Ezenkívül kellene egy teleobjektíves fényképezőgép - folytatta a lány, és feltűrte a kölcsöning ujját. – Még hogy az FBI-ra tartozik! Talán tiltja a törvény, hogy körülszaglásszak a külvárosban? - Nyilván nem - csitította a férfi, és besorolt a forgalom¬ba. - Ha odaértünk, menjünk gyalog, rendben? Nyári estéken imádok sétálni ... Mel, némiképp megenyhülve, rámosolygott. - Ami azt illeti, én is. - Jól hallottam, te valamiben egyetértettél velem?! Sohasem felejtem el ezt a napot... - Nem tudnád megmondani, melyik ... - kezdte a lány, majd az ajkába harapott, és inkább lenyelte a kérdést. Már Forest Park fák szegélyezte utcáin haladtak lassan a kocsival. - Hogy melyik házban van? - segítette ki Sebastian. - De, talán meg tudnám. - Mégis, hogyan ... - próbálkozott Mel újra, de közben úgy tett, mintha nem nagyon érdekelné a válasz, és a szeméhez emelte a távcsövet. - Hogyan működnek a megérzések? - fejezte be a férfi mo¬solyogva, majd váratlanul balra fordult. - Nehéz elmagyaráz¬ni. Talán egyszer, ha még mindig kíváncsi leszel rá, megpró¬bálom. Sebastian elment a sarokig, majd lehúzódott a járdaszegély mellé, és megállt. Mel összevonta a szemöldökét. - Miért álltunk meg? - Gyakran sétáltatják erre vacsora után. - Tessék? - Beültetik a babakocsiba, és sétálnak vele vacsora után, az esti fürdés előtt. A lány ujjongva átölelte a férfi nyakát, és közelebb húzta magához. Ekkor azonban hirtelen rádöbbent, mire is készül tulajdonképpen, és habozni kezdett. Sebastian szeme akkorát villant, hogy Mel félszegen pislogni kezdett. Milyen sötétnek tűnik most a szeme! - csodálkozott magában. Majdnem fekete ... Mikor megszólalt, hangja alig volt erősebb a sutto¬gásnál. - Hol van? - Ott, abban a házban, az utca túloldalán. Amelynek kék redőnyei vannak, és egy nagy fa áll előtte az udvarban. Ahogy a lány az ajtó kilincse felé nyúlt, megragadta a csuklóját. -Ne! - Ha ott van, bemegyek és kihozom! Engedj már! - Előbb gondolkodj! - szólt rá a férfi határozottan. Tudta, túl erős érzelmek irányítják a lányt ebben az ügyben ahhoz, hogy képes legyen megfontolt maradni, ezért megragadta a vállánál, és erővel visszanyomta az ülésbe. Nem ment könnyen, ismerte el magában 258

vigyorogva. Mel karcsú volt ugyan, mint egy manöken, de erős, mint egy birkózó. - Az isten sze¬relmére, hallgass rám! Biztonságban van, érted? David bizton¬ságban van! Mindent, amiért eddig dolgoztunk, tönkretennél, ha most csak úgy berontanál, és visszarabolnád tőlük! A lány szeme szikrákat szórt, miközben megpróbált kisza¬badulni Sebastian szorításából. Úgy nézett a férfira, mint vala¬mi haragos istennő, aki pillanatokon belül agyonsújtja a villá¬maival. - De hát elrabolták! - Tévedsz. Nekik sejtelmük sincs, hogy lopott gyerek. Azt hiszik, a szülei lemondtak róla. Olyan kétségbeesetten szerettek volna egy kisbabát, hogy eszükbe sem jutott utánanézni, valóban így történt-e. Te talán sohasem vágytál valamire olyan erősen, hogy a rövidebb utat választottad volna? Mel dühében eleresztette a füle mellett Sebastian szavait. - Nem az ő gyerekük! - Nem - hagyta rá a férfi halkan. - Három hónapig azonban annak érezték. Az ő kis Erikjük. Imádják, mindent megadnának neki, és abban a hitben élnek, hogy az ég ajándékoz¬ta meg őket vele. A lány légzése nyugodtabbá, egyenletesebbé vált. - Azt azért, ugye, nem kívánod tőlem, hogy csak úgy hagy¬jam itt nekik? - Legfeljebb egy kis időre - kérte Sebastian, és megsimogatta Mel arcát. - Esküszöm, holnap este már Rose karjában alszik el. A lány nyelt egyet, majd vonakodva bólintott. - Engedj már el! - morogta a férfinak. Amikor az engedel¬meskedett, reszketeg kézzel a szeméhez emelte a látcsövet. ¬Igazad van. Jól tetted, hogy nem hagytál bemenni. Még meg kell bizonyosodnom, tényleg ott van-e. A széles, kiugró ablakra irányította a látcsövet, az áttetsző függönyön át tisztán kivehető volt a pasztellszínű fal. Látta a ringó bölcsőt, és egy gesztenyebarna kanapét, teleszórva játé¬kokkal. Összeszorított szájjal figyelte, ahogyan egy asszony sétál be a képbe. Karcsú, barna hajú, utcai rövidnadrágot és pamutblúzt viselt. Hosszú haja bájosan libbent, amikor megfordult, és ránevetett valakire, aki nem látszott. Ekkor kinyújtotta a kezét. - Ó, istenem! David ... Mel ujjai elfehéredtek a látcsövön, miközben figyelte, hogy a férj felesége várakozó karjába adja Davidet. A baba mosolygott. - Gyere, sétáljunk egyet! - fordult felé Sebastian, de a lány megrázta a fejét. - Még szeretnék készíteni pár fényképet. 259

Amikor elvette a szeme elől a látcsövet, már nem reszket¬tek az ujjai. Előkapta a fényképezőgépet, és beállította a teleobjektívet. - Ha Deveraux a füle botját sem mozdítja a kedvünkért, majd ezektől észhez tér. Türelmesen elfényképezett fél tekercset - Most már me¬hetünk - tette le a gépet az autó padlójára. - Hamarosan ki¬hozzák. - Remélem, nem akarod kiragadni a ... - Nem estem a fejem lágyára - nyugtatta meg a férfit Mel - Az előbb nem gondolkodtam. Most már tudom, hogyan fogom csinálni. Egyszerre szálltak ki az autóból, a férfi megvárta a lányt a járdán. - Jobb, ha fogjuk egymás kezét, úgy biztosan nem gyanak¬szanak majd ránk - javasolta Sebastian. Mel habozó pillantást vetett a feléje nyújtott kézre, majd vállat vont. - Ezt is túlélem valahogy. - Hogy te milyen romantikus vagy! - morogta a férfi, miközben az ajkához emelte a lány kezét, és megcsókolta. Mel tett egy csípős megjegyzést, de Sebastian csak mosolygott. ¬Mindig tetszettek az efféle környékek, bár sohasem akartam ilyen helyen élni. Szép, gondozott pázsit, a szomszéd állan¬dóan a rózsáit metszi a kerítés túloldalán … - Fejével egy kisiskolás fiú felé biccentett, aki épp sebesen végigkereke¬zett az utcán. - ... a kölykök nevetve játszanak, sült csirke il¬lata száll ... A lány viszont mindig is szeretett volna egy kis házat vala¬mi ehhez hasonló környéken, de ezt sem a férfinak, sem magának nem merte bevallani. - ... puccos pázsit, hangos szomszédok, akik a függöny mögül lesik, mit csinálsz, és acsargó, rosszindulatú házőrző kutyák ... Mintegy varázsütésre, egy már rohant is nyílegyenesen fe¬léjük, torkaszakadtából ugatva. Sebastian az állat szemébe nézett, mire az megtorpant, nyüszíteni kezdett, majd fülét-farkát behúzva eloldalgott. Mel elismerően bólintott. - Jó trükk ... - Adottság. Így születtem - vont vállat a férfi. Elengedte a lány kezét, csak hogy átkarolja a vállát. - Nyugalom - dünnyögte. - Nem kell aggódnod miatta! - Semmi bajom. - Feszült vagy, mint egy rugó. Érzem, itt - siklott a keze Mel válláról a nyakára. Amikor finoman masszírozni kezdte, a lány megpróbálta lerázni a kezét. - Ide figyelj, Donovan ... ! - Cssss! Ez egy másik adottság. 260

Mel hiába ficánkolt, egy-két mozdulat, és feszült vállizmai bágyadtan, jólesően elernyedtek. - Ú! - sóhajtotta kéjesen. - Jobb? - mosolygott Sebastian, és újra átkarolta a lány vállát. - Egyszer, ha több időnk lesz, szívesen levetkőztetnélek meztelenre, és kidolgoznám belőled az összes merev gócot... Mel fagyos pillantását látva elvigyorodott. - Ne ha¬ragudj, csak szerintem úgy igazságos, ha néha én is bepillan¬tást engedek neked a gondolataimba. Márpedig egyre gyak¬rabban gondolok erre mostanában. A lány pulzusa az egekig szökött. Nem akarta, hogy a férfi lássa elpirulni, ezért gyorsan félrenézett. - Gondolj valami másra! - Ez nem olyan egyszerű. Ha tudnád, milyen jól áll neked az ingem ... - Nem szeretem, ha flörtölnek velem - ellenkezett Mel alig hallhatóan. - Drága Mary Ellen, a flörtölés és vágyaink egyenes beval¬lása ég és föld. Ha azt mondanám, olyan gyönyörű a szemed színe, mint a domboké a szülőföldemen, úgy ragyog a hajad, mint az arany Botticelli festményein, és olyan puha a bőröd, mint a nyáresti fellegek, az tényleg flörtölés lenne. A lánynak most már nemcsak a szíve kalapált, de a gyom¬ra is görcsbe rándult. - Már az első ilyen bók után tudnám, hogy elment az eszed ... - Látod, éppen ezért döntöttem az egyenes beszéd mellett. Szeretnék ágyba bújni veled, méghozzá lehetőleg a saját ágyamba. Egy széles tölgy alá érve Sebastian megállt, és olyan fürgén ölelte magához Melt, hogy a lánynak nyelni sem maradt ideje. - Szeretném lassan lesimogatni rólad a ruhát, megcsókolni a tested mindenhol - zihálta, és gyengéden megharapta a lány alsóajkát. - Miután elöntött a gyönyör, kezdeném elölről az egészet... Mel megremegett, a harapdálás hosszú, telhetetlen csókba váltott át. - Elég egyenes beszéd? A lány közben azon kapta magát, hogy a férfi mellkasát si¬mogatja. Még csak nem is sejtette, hogyan tévedhettek az uj¬jai oda. Ajka megduzzadt, lángolt, mint a tűz, és mohón köve¬telte a jussát. - G-gondolom, i-igen - dadogta Mel. Ez ugyan erős túlzás volt, mert jelen pillanatban egyáltalán nem tudott gondolkodni. Tisztán hallotta viszont, hogyan dübörög az ereiben a vér; és csodálkozott is, miért nem jönnek ki az emberek a házaik¬ból az éktelen zenebonára ... - Te megőrültél! - támadt Sebastianre, miután kissé össze¬szedte magát. 261

- Azért, mert kívánlak, vagy azért, mert bevallottam? - Azért, mert ... mert azt hiszed, az ágyadba csalogathatsz néhány szép szóval. Alig ismerlek! A férfi felemelte a lány állát, és a szemébe nézett. - Nagyon is ismersz - ellenkezett, majd előrehajolt, hogy újra megcsókolja. Még mielőtt Mel bármit is szólhatott volna, Sebastian moz¬dulatlanná dermedt. - Most jönnek ki - jegyezte meg anélkül, hogy hátrafordult volna. A lány vetett egy pillantást a férfi válla felett az ajtóra, és látta, ahogy megjelenik a barna nő a babakocsival, mögötte a férje. - Menjünk át a túloldaira! Szembe fognak jönni velünk, akkor majd jól megnézheted magadnak őket. Mel tagjaiba visszatért a feszültség. Sebastian továbbra is a vállán tartotta a kezét, részben figyelmeztetően, részben azért, hogy támogassa. A lány hallotta, a pár milyen könnyedén, bol¬dogan beszélget semmiségekről - mint két fiatal szülő, akiknek egészséges gyermeke született. Önkéntelenül is átkarolta a férfi a derekát, és úgy kapaszkodott belé, mint fuldokló a mentőövbe. Mekkorát nőtt David! Erővel kellett visszatartania a könnyeit. Csecsemőből totyogós kisbabává érett. Kis, piros, ma¬gas szám cipő volt rajta, kissé kopott - ezek szerint már tanul járni! Göndör haja megnőtt, és lágyan keretezte pufók, rózsás arcát. A szeme pedig ... A lány megtorpant, David neve már a nyelve hegyén volt. A kisfiú meredten figyelte őt élénkkék babakocsijából, és a felismerés öröme csillogott a tekintetében. Felsikoltott, majd Mel felé nyújtotta a kezét. - Erik odavan a csinos nőkért ... Hiába, apja fia! - mosoly¬gott a férj büszkén, amikor elhaladtak egymás mellett. Mel lába földbe gyökerezett, úgy figyelte, ahogyan David hátrafordul a kocsiból, és elkerekedő szájjal néz utána, majd elkeseredve bömbölni kezd. A barna nő kedvesen dudorászni kezdett neki, hogy lecsillapítsa. - Megismert - suttogta a lány, és eleredtek a könnyei. ¬Még emlékszik rám ... - A szeretetet nem felejti el senki - bólintott Sebastian. Mel tett egy bizonytalan lépést előre, de a férfi visszatartotta. ¬Még ne! Menjünk, hívjuk fel Deveraux-t! - Megismert - szipogta Mel Sebastian lenvászon ingjébe. ¬Jól vagyok - bizonygatta a férfinak, amikor az simogatni kezdte a haját, de esze ágába sem jutott elhúzódni tőle. - Tudom - csókolta meg Sebastian a homlokát, és megvár¬ta, míg Mel kizokogja magát.

262

Soha nem érezte még magát ilyen nehéz helyzetben, mint most, amikor kinn állt a kék redőnyös ház előtt a járdán, a hatalmas fa alatt. Deveraux és egy ügynöknő már bement. Mel látta, ahogy a barna nő ajtót nyitott nekik, és beengedte őket. A reggeli köntösét viselte, és a szemében félelem villant, talán már sejtette is, miről lehet szó. Azóta már elmondtak neki mindent. Hallani lehetett, mi¬lyen keservesen sír. Mel szeretett volna kemény maradni, mint a szikla, de képtelen volt rá. Mikor jönnek már ki? Zsebre dugta a kezét, és elkezdett fel-¬alá sétálni. Deveraux a fényképek ellenére is ragaszkodott hozzá, hogy várják meg a reggelt - ennek köszönhetően a lány egy szemhunyásnyit sem aludt az éjjel. - Gyere, szállj be a kocsiba! - nógatta Sebastian. - Most képtelen lennék egy helyben ülni. - Úgysem hagyják, hogy rögtön magunkkal vigyük! Deveraux elmondta, hogyan megy az ilyesmi. Vérmintát és ujjlenyomatot vesznek Davidtől, nekünk pedig meg kell várnunk, míg elvégzik a vizsgálatokat a laborban. Órákig is el¬tarthat. - De addig is adják nekem! Nem hagyom, hogy idegenek vigyázzanak rá ... - Mel hirtelen elhallgatott, az ajka elkeskenyedett. - Mesélj róluk! - kérte halkan. A férfi már várta, mikor kerül sor erre. Elfordult a háztól, és a lány szemébe nézett. - Az asszony tanárnőként dolgozott - kezdte. - Amikor David megérkezett hozzájuk, felmondott. Fontosnak érezte, hogy annyi időt tölthessen a babával, amennyit csak lehet. A férje mérnök, nyolc éve házasok. Azóta próbálkoztak, hogy saját gyerekük legyen, hiába. Jó emberek, nagyon szeretik egymást, akkora szívük van, hogy abba két család is belefér¬ne. Könnyen rá lehetett szedni őket. Mel lelkében egymásnak feszült a harag és az együttérzés. Veleszületett érzéke, mellyel mindig meg tudta különböztetni a jót a rossztól, most is a segítségére sietett. - Sajnálom őket - suttogta. - Szomorú, hogy vannak embe¬rek, akik képesek hasznot húzni a szeretetből meg a család utáni vágyból. Fogalmuk sincsen, min ment keresztül Rose meg Stan, és min fog keresztülmenni ez a házaspár miattuk. - Az élet nem mindig szép. - Az élet általában nem szép - helyesbített Mel. A lány folytatta a fel-alájárkálást, olykor-olykor sötét, két¬ségbeesett pillantást vetve a gyerekszoba kiugró ablakára. Amikor nyílt az ajtó, lábujjhegyre emelkedett, hogy azonnal

263

üldözőbe vehessen bárkit, aki esetleg menekülni próbál, de csak Deveraux lépett ki az épületből. - A fiú ismeri magát? - Igen. Mondtam, hogy fel ismert, amikor tegnap meglátott. Az ügynök bólintott. - A gyerek keservesen sír, érzi, Mr. és Mrs. Frost mennyi¬re kétségbe van esve. Az asszony nagyon kiborult, sokáig tartott, míg valamelyest sikerült lecsillapítanunk. Ahogy említet¬tem, be kell vinnünk a kisfiút, elvégezni az ilyenkor szokásos vizsgálatokat, ráadásul rengeteg papírmunka is vár még ránk. Azt hiszem, az lenne a legjobb, ha bemenne a gyerekhez, és végig vele lenne, Barker ügynökkel együtt. - Ez csak természetes - bólintott a lány, torkában dobogó szívvel. - Donovan? - Követlek benneteket. Mel besietett az ajtón, és próbálta kirekeszteni a szívéből meg az elméjéből a hálószoba ajtaja mögül hallatszó zoko¬gást. Végigment a folyosón, átlépett a bájos fa hintalovacska fölött, és benyitott a gyerekszobába. A falakat itt pasztell¬kékre festették, és rajtuk vitorlás hajók úsztak a képzeletbeli tengeren. A bölcső felett cirkuszi állatokat mintázó játékok lógtak. Pontosan úgy néz ki, ahogy Sebastian leírta, gondolta a lány elakadó lélegzettel. Pontosan úgy. Erőt vett magán, és minden figyelmével a pityergő David felé fordult. Lehajolt érte a bölcsőbe, és magához ölelte. - Szia, kincsem - suttogta a fúlébe, saját arcával törölve le könnyeit. - David, drága kis David ... Ringatni kezdte a kisfiút, miközben hátrasimította nedves haját a homlokából. Hálás volt, amiért az ügynöknő hátat fordított nekik, így titokban maradhatott, hogy könnybe lábadt az ő szeme is. - Na, gyere, nagyfiú! - csókolta meg a gyerek reszkető aj¬kát. David csuklott egyet, megdörgölte a szemét apró öklöcskéjével, majd fáradtan felsóhajtott, és Mel vállára hajtotta a fejét. - Így, ni! Most pedig hazamegyünk, apa és anya már nagyon vár ...

7.

264

- Soha nem leszek képes ezt meghálálni neked. Soha - in¬gatta a fejét Rose a konyha ablakában állva. Lent, az udvaron férje és fia egy napsütötte folton ülve élénk narancssárga szí¬nű labdával játszott. - Elég, ha rájuk nézek, máris ... - Tudom - bólintott Mel, majd gyengéden a barátnője vál¬lára tette a kezét. Egy ideig csak álltak szótlanul, és hallgatták David ne vetését. Rose megszorította a lány ujjait. - Igazán helyesek így együtt, ugye? - Helyesebbek nem is lehetnének ... Rose megtörölte a szemét egy papír zsebkendővel, és felsó¬hajtott. - Ha arra gondolok, mennyire rettegtem, hogy soha többé nem láthatom a fiamat... - Ne gondolj erre! David itt van újra, ahová tartozik. Csak ez számít. - Hála neked és Mr. Donovannek! Rose ellépett az ablaktói, de a pillantása újra meg újra visszavándorolt az udvarra. Vajon képes lesz-e valaha is megnyugodni, amikor David nincs a közelében? - tűnődött el Mel szo¬morúan. - Mesélnél valamit arról a házaspárról, aki nevelte? Az FBI-ügynökök nagyon kedvesen viselkedtek, de ... - Nem mondtak semmit - fejezte be Mel. - Jó emberek, Rose. Jó emberek, akik nagyon szerettek volna családot alapítani. Elkövették azt a hibát, hogy megbíztak valakiben, akiben nem lett volna szabad. Hidd el, megadtak mindent Davidnek, amit csak lehetett! - Annyira megnőtt ... Pár lépést már meg tud tenni egyedül. Hangjában keserűség érződött - keserűség, hogy nem lehetett jelen kisfia életének három végtelenül hosszú, de annál szebb hónapjában. Ugyanakkor sajnálta is azt a másik as¬szonyt, mert még nagyon jól emlékezett, milyen érzés az üres bölcső látványa. - Látszik Daviden, hogy szeretettel gondoskodtak róla. Saj¬nálom is azt a szerencsétlen asszonyt. Neki nehezebb lesz, mint nekem volt, mert ő még csak nem is reménykedhet, hogy viszontláthatja azt, akit a fiaként szeretett. - A konyhaszekré¬nyen nyugvó keze ökölbe szorult. - Ki tette ezt velünk, Mel? Ki képes ilyen szörnyűségre? - Még nem tudjuk pontosan, de hamarosan kiderítjük. - Továbbra is együtt dolgozol Mr. Donovannel? Ő olyan megértő ... - Sebastian? - Nemrég meglátogatott bennünket, beszélgettünk egy kicsit. - Ó! - lepődött meg Mel, majd próbált közömbösnek lát¬szani, több-kevesebb sikerrel. Beugrott hozzátok? 265

Rose arca megenyhült, majdnem olyan boldognak és életvi¬dámnak tűnt ebben a pillanatban, mint még mielőtt a fiát elrabolták volna. - Visszahozta David plüssmackóját, és egy kis kék vitorlás hajót is adott neki ajándékba. Mel elismerően bólintott. Sebastian még erre is gondolt. - Kedves tőle. - Szerintem ö pontosan látja az érem mindkét oldalát. Tisztában van vele, min mentünk keresztül Stannel, de azzal is, min megy keresztül az a pár Atlantában. És mindez egy szívtelen szörnyeteg miatt, akit csak a pénz érdekel. Aki nem tisztel se is¬tent, se családot, se gyereket... - Az asszony ajka megremegett egy pillanatra, de azután sikerült erőt vennie magán. - Minden pénzünket odaadtuk volna Davidért, de Mr. Donovan nem foga¬dott el egy centet sem. - Tessék? - kérdezett vissza Mel döbbenten. - Nem fogadott el pénzt. Rose kinyitotta a sütő ajtaját, hogy megnézze, mennyi idő kell még a húspástétomnak. - Arra kért, ha mindenáron fizetni akarunk, küldjünk pénzt a hajléktalanok alapítványának. - Értem. - Azt is mondta, segít teljesen felgöngyölíteni ezt az ügyet. A tettesnek David csak egy volt a sok elrabolt kisbaba közül: nem az első, és sajnos nem is az utolsó. - Most mennem kell, Rose - kapta fel Mel a táskáját hirte¬len. A fiatalasszony visszacsukta a sütő ajtaját, és meglepett pil¬lantást vetett a barátnőjére. - Nem maradsz vacsorára? - Sajnos, nem tehetem - szabadkozott Mel. Habozott egy keveset, majd elszánta magát, és kissé szégyenlősen megcsókolta Rose arcát. - Valamit feltétlenül el kell intéznem. Már régen meg kellett volna tennem, gondolta Mel magában. Azért nem tette, mert pár napja értek csak haza Montereybe. Amikor ráfordult a felfelé vezető keskeny, hepehupás murvaút¬ra, a férfi házát épp eltakarta előle egy alacsonyan szálló felhő. Nem mintha Sebastian olyan nagyon törte volna magát, hogy ta¬lálkozzon vele. Meglátogatta Rose-ékat, de arra már nem vette a fáradtságot, hogy hozzá is beugorjon, pedig csak pár háztömb¬nyire lakik tőlük. Nyilván nem gondolta komolyan az idétlen bókjait a szeméről, a hajáról meg a bőréről, mint ahogy azt sem, mennyire kívánja, mennyire vonzónak találja. Csalódottan dobolni kez¬dett az ujjaival a sebességváltón. Ha komolyan gondolta volna, mostanra már biztosan megkeresi. De feléje sem nézett. Pedig nagyon várta, vallotta be magának. Persze akkor sem könnyítette volna meg a dolgát, de így, hogy rá sem hederített, tényleg megnézheti magát!

266

Most tehát felkeresi a farkast a saját odújában. Elég erőt ér¬zett magában ahhoz, hogy tisztázza kettejük ügyét egyszer s mindenkorra. Félúton vadul beletaposott a fékbe - egy ló a lovasával együtt eléugratott. A fekete csődör és sötét lovasa szemvilla¬nás alatt keresztülszáguldott az úton, csak egy kötegnyi hul¬lámzó izmot meg egy sötét inget lehetett látni belőlük. A ló feketén ragyogó szőre, a férfi daliás termete, szabadon lobogó haja évszázadokkal visszarepítette a lányt az időben, egy olyan korba, ahol a hősöknek még sárkányokkal kellett vias¬kodniuk, és a mágia mindennapos dolognak számított. Mel tátott szájjal figyelte, ahogyan ló és lovasa felviharzik a sziklás kaptatón, egy pillanatra elvész a felhőben, majd is¬mét kibukkan a napfényre. Kentaur még nem nyújtott ennyire magával ragadó látványt, mint ők ketten. Amikor elhalt a patadobogás, a lány ismét rálépett a gázra, és folytatta útját fel az emelkedőn. Hamar visszatért a jelenbe a kocsija erőlködő motorjának dübörgését, köhögését, akado¬zását hallva. Leparkolt a ház előtt. Sebastiant, ahogy sejtette, a ház mö¬götti karámnál találta, épp Ámort csutakolta. A lóról leszállva is ugyanolyan megnyerő, titokzatos hős benyomását keltette, mint az imént Ámor hátán. Kicsattanó életerejétől csak úgy vibrált körülötte a levegő. Arca, tekintete még mindig a lovag¬lás izgalmát tükrözte, hátán és alkarján keményen megfeszül¬tek az izmok, miközben a lovával foglalkozott. Mel élvezettel szemlélte a férfi érzékien izmos testét. Olyan érzése támadt, ha most hozzáérne a bőréhez, megégnének az ujjai... - Jó lehet lovagolni ilyen szép időben. Sebastian büszkén figyelte, ahogyan Ámor elviharzik, majd a lányra pillantott, és elmosolyodott. - Majdnem mindig jó. Ne haragudj, hogy nem álltam meg köszönni, de Ámor utálja, ha vágta közben visszafogom. - Semmi baj - biccentett Mel. Valójában kimondottan örült, hogy nem álltak meg. Biztosra vette, egy értelmes szót sem bírt volna kinyögni, ha a férfi lovon ülve beszél hozzá. Gon¬doltam, beugrok, hátha szánsz rám pár percet, hogy megbeszéljünk ezt-azt. - Még szép. Ámor időközben visszatért; Sebastian megpaskolta a hor¬paszát, majd, az állat térdét a combján pihentetve, elkezdte megtisztítani a patáját. - Voltál Rose-éknál? - Igen, épp tőlük jövök. Említette, hogy beugrottál hozzájuk ... , és vittél Davidnek ajándékba egy kis vitorlás hajót.

267

A férfi felnézett, majd folytatta a tisztogatást a következő patával. - A Frost házaspártól is csak szeretetet kapott. Fontos, hogy legyen egy emléke arról a pár hétről is, amelyet távol töltött. - Rendes tőled. Sebastian felegyenesedett, és Ámor elülső lábához sétált. - Előfordul néha. Most, hogy biztosabb talajt érzett maga alatt, a lány feltette bakancsos lábát a kerítés alsó lécére. - Rose azt is elmesélte, hogy nem fogadtál el tőlük pénzt. - Mondtam, hogy nincsen szükségem a pénzükre. - Tudom - bólintott Mel, majd nekidőlt a korlátnak, és simogatni kezdte Ámor nyakát. Belenéztem az aktádba. Nem gondoltam volna, hogy ilyen sokoldalú üzletember vagy. - Nem nagy ügy. - Persze, könnyű jól keresni, ha az embemek ekkora indulótőkéje van. . A férfi nekilátott az utolsó patának. - Igaz. De sokat veszteni is könnyű, nekem elhiheted. - Világos. A lány felegyenesedett, és oldalra biccentette a fejét. - Az a chicagói ügy ... kemény lehetett. Sebastian arcvonásai egy pillanat alatt megkeményedtek. Mel már bánta, hogy szóba hozta - látszott, ezek az emlékek még mindig nagyon megviselik a férfit. Évekbe telhet, mire si¬kerül megbékélnie vele, pár hét alatt ez nem megy. - Az volt. A kudarc mindig az. - Nem vallottál kudarcot! Neked köszönheti a rendőrség, hogy sikerült elfogni. - Öt emberrel végzett időközben ... Mi ez, ha nem kudarc?! Amikor befejezte az utolsó pata tisztítását is, elégedetten rácsapott Ámor tomporára; mire az állat vidáman elgaloppozott. - Menjünk be! Gyorsan lezuhanyozom, utána beszélgethe¬tünk. - Sebastian! A férfi csodálkozó pillantást vetett a lányra - most először szólította a keresztnevén. Annyira meglepte ez a váratlan fordulat, hogy elfelejtett átlendülni a kerítésen.

268

- Igaz, öten meghaltak - folytatta Mel halkan. Szemében megértés tükröződött. - Azt viszont, úgy látom, nem tudod, mennyien menekültek meg! Sebastian átugrott a kerítésen, és puhán földet ért a lány előtt. - Kedves tőled, hogy vigasztalsz - nézett rá hálásan, majd Mel vállára tette a kezét. Ujjai lassan a karjára, majd a könyökére, végül a csuklójára siklottak. - Gyere! A lány jól érezte magát idekinn, itt ugyanis bőven volt hely elhúzódni a férfitól, ha éppen annak érezné szükségét. Mégsem tehette meg, hogy nem megy be vele, túl kínos lett volna magyarázkodnia. - Szeretnék beszélni veled valamiről. - Tudom. Vacsoráztál már? -Még nem. - Nagyszerű. Evés közben mindent megbeszélünk. Az oldalsó, vörösfenyőből ácsolt verandán mentek be a házba. Odabenn egy széles üvegajtó egyenesen az elegáns, csillogó-villogó, királykék és fehér konyhába vezetett, mely úgy nézett ki, mintha egy előkelő lakberendezési lapból került volna ide. Sebastian egyenesen az üvegajtós hűtőszekrényhez lépett, és elővett egy üveg bontatlan bort. - Foglalj helyet! - mutatott az egyik székre a márványlapos konyhaasztal mellett. Gyakorlott mozdulattal kicsavarta a dugót, és töltött Melnek. - Gyorsan lezuhanyozom, addig érezd otthon magad! - Köszönöm. Abban a pillanatban, hogy a férfi kilépett a konyhából, a lány már fel is pattant a székről, hogy körülnézzen egy kicsit. Nem szégyellte magát veleszületett kíváncsisága miatt, egy cseppet sem - az ember közvetlen környezete, személyes tere mindennél jobban árulkodik belső tulajdonságairól. Márpedig őt roppantmód érdekelték Sebastian Donovan belső tulajdon¬ságai. A konyhában pedáns rend uralkodott, minden ragyogott a tisztaságtól. Sehol egy folt, az edények és tányérok nagyság szerint sorakoztak az üvegajtós szekrényekben. Furcsamód sem fertőtlenítő, sem mosogatószer szagát nem érezte - a levegőben enyhe gyógynövény- és fűszerillat terjengett. Már azt is tudta, miért - a mosogató fölötti nyitott ablakban számos szárított fűszernövénycsokor lógott fejjel lefelé. Meg¬szagolgatta őket, kellemes, kissé titokzatos illatuk volt. Kihúzott egy fiókot - csak a szokásos evőeszközkészletet látta benne. Kihúzott egy másikat, abban is teljesen hétközna¬pi fakanalak és konyhaeszközök sorakoztak szépen, rendben. 269

Sehol semmi rendetlenség? - bosszankodott magában. Ös¬szevont szemöldökkel körülnézett - kell, hogy legyen egy kis rumli valahol, és ő meg is fogja találni! A titkok mindig a rum¬lis helyeken rejtőznek. Villámgyorsan visszaült a helyére, és szájához emelte a po¬harát, egy másodperccel azelőtt, hogy a férfi belépett volna az ajtón. A legcsekélyebb ijedséget vagy bűntudatot sem érezte, csak felfokozott izgalmat. Sebastian feketébe öltözött - kényelmes farmert és inget vi¬selt, melynek ujját könyékig feltűrte. Mezítláb volt. Ahogyan az üveg felé nyúlt, és töltött magának is, valóban annak tűnt, akinek mondta magát - varázslónak. A férfi elmosolyodott, koccintott Mellel, majd közelebb hajolt hozzá, és mélyen a szemébe nézett. - Bízol bennem? - T -tessék? - dadogta a lány. - Az ízlésemben. Tudod, a vacsora - magyarázta Sebastian még szélesebb mosollyal. - Vagy úgy - bólintott Mel. Még mindig hevesen lüktetett a szíve, ezért ivott egy korty bort. - Persze. Mindenevő va¬gyok. Amikor a férfi nekiálIt, hogy elővegye a hozzávalókat, a tálakat és edényeket, a lány értetlenül nézett rá. - Főzni fogsz? - Ühüm - felelte Sebastian. - Miért? - Azt hittem, rendelsz valamit telefonon - vont vállat Mel, és enyhe berzenkedéssel figyelte, ahogy a férfi olajat tölt egy serpenyőbe. - A főzés olyan ... fárasztó. - Én élvezem. - Sebastian lecsípett pár növényt a mosoga¬tó fölül, és beleszórta az olajba. Megnyugtat - tette hozzá. A lány megvakarta a térdét, és kétkedő pillantást vetett a serpenyőre. - Segítsek? - Nem is főzöl soha ... Mel felvonta a szemöldökét. - Honnan veszed? - A múltkor, amikor az irodádban jártam, bekukkantottam a konyhádba. Fokhagyma? Jöhet. Sebastian a kés lapjával összezúzott néhány gerezdet. - Miről szeretnél beszélni velem, Mel? - Ó, semmi különösről - húzta az időt a lány, hogy legyen módja összeszedni a gondolatait. Az asztalra könyökölt, az állát a tenyerén pihentetve. Nem hitte volna, hogy ilyen jó érzés

270

nézni, ahogyan mások főznek. - Örülök, hogy sikerült segíte¬nünk Rose-nak, Stannek meg Davidnek. Most mit teszel bele? - Rozmaringot. - Jó illata van. Akárcsak neked, tette hozzá magában a lány. Az érzéki bőr ¬és izzadságszagot, amely lovaglás után érződött Sebastianen, legalább annyira érzéki, vad és férfias fenyőillat váltotta fel. Mel ivott még egy korty bort, és letolta a lábáról a bakancsát. - A Frost házaspárt nagyon sajnálom. Borzasztó lehet most nekik. Sebastian beledobálta a paradicsomot meg a fokhagymát a serpenyőbe. - Ilyen az élet. Valaki nyer, valaki veszít. - Mi csak azt tettük, amit tennünk kellett. Az ügy azonban még koránt sincs lezárva. A férfi befűszerezett néhány szelet kicsontozott csirkemel¬let, majd betette őket egy tepsiben a sütőbe. Örült, hogy Mel ilyen otthonosan érzi magát - a lány lustán lógázta a lábát, és élvezettel figyelte, ahogyan ő a tűzhely körül sürgölődik. - Hallgatlak. - Még nem csíptük nyakon az igazi tettest, Donovan. Aki az egészet szervezte. Eddig a legfontosabb az volt, hogy megtaláljuk Davidet, és ez sikerült is. Csakhogy nem ő az egyet¬len elrabolt csecsemő. - Honnan tudod? - Számomra ez egészen nyilvánvaló. Túl simán, túl zökkenőmentesen hajtották végre a rablást. Profik állnak a háttér¬ben, akik már végigcsináltak néhány hasonló esetet. - Valóban - bólintott Sebastiano Újratöltötte a poharakat, majd öntött egy kis bort a csirkére is. - Elmondom, hogyan látom a dolgokat - folytatta a lány, és felállt a székről. Megfigyelte, jobban tud gondolkodni járás közben. - A Frost házaspár kapcsolatban állt egy összekötő¬vel. A febesek azóta nyilván a nyomában vannak, de szerintem már rég elhagyta az országot. Megállt egy pillanatra, és tűnődve oldalra biccentette a fe¬jét. Sebastian bólintott. - Folytasd! - Szerintem egy egész cég áll a háttérben, saját ügyvéddel, aki elintézi az örökbefogadási papírokat. Talán egy orvos is, vagy valamilyen egészségügyi dolgozó, aki hozzáfér a termékenységi tesztek eredményéhez. A Frost házaspár kipróbálta az összes létező termékenységi tesztet. Utánanéztem.

271

A férfi, miközben Melt hallgatta, megkavarta, majd meg¬szagolgatta az ételt, végül ellenőrizte egy villával, átsült-e a csirkemell. - Gondolom, az FBI is utánanézett. - Nyilván - helyeselt a lány. - Deveraux barátunk érti a dolgát. Mindegy, én szeretem befejezni, amit elkezdtem. Gondolj bele, hány házaspárnak nem lehet valamilyen okból gyereke! Kipróbálnak mindent, szabályozzák a szexuális éle¬tüket, az étrendjüket, meztelenül táncolnak teliholdkor. És persze fizetnek, amennyit csak kell. Fizetnek tesztekért, cso¬dát ígérő műtétekért, gyógyszerekért. Ha egyik sem jön be, nos ... akkor fizetnek egy gyerekért. Mel a konyhaasztalhoz lépett, és beleszagolt a serpenyőbe. - Hű, de jó illata van! - dicsérte meg Sebastiant. - Persze, ezt csak az igazán tehetősek engedhetik meg maguknak. Választanak egy jó hírű örökbefogadási irodát és egy jó hírű ügy¬védet. Az esetek többségében valóban árva gyerek kerül hoz¬zájuk, és mindenki jól jár: a baba szerető otthonra lel, a vér szerinti anya új életet kezdhet a pénzből, az örökbefogadó szü¬lők pedig beteljesülni láthatják régi álmukat. Csakhogy min-denütt vannak kiskapuk. Elég egy gerinctelen, megvásárolha¬tó alak valamelyik hivatalban, aki a pénz kedvéért előteremt egy babát a semmiből, persze, támadhatatlan iratokkal ... - Világos. Megterítenél az ab laknál? Figyelek. A lány a férfi útmutatását követve elővette a tányérokat, az evőeszközt és a szalvétát a szekrényekből, majd miközben be¬szélt, megterített. - A mi emberűnk persze nem kispályás. Nagyban játszik, egy egész kis csapattal dolgozik. Elrabolnak egy gyereket az egyik partról, átpasszolják a túlpartra, mint egy focilabdát, és máris új, gazdag otthonban találja magát több ezer mérföldre a szüleitől. - Eddig mindenben egyetértünk. - Nos, ezt a gerinctelen férget kellene nyakon csípnünk. Egyelőre még Parkland is szökésben van, de szerintem őt napokon belül kézre kerítik. Ő azonban csak egy kisstílű senki, aki megpróbált gyorsan pénzhez jutni, nehogy eltörjék a térd¬kalácsát az adósságai miatt. Nyilván nem tud sokat, de valamit biztosan. Attól tartok, az FBI szigorú őrizetben tartja majd, és nem hajlandó semmit kiszivárogtatni a vallomásából. - Én is így gondolom. Egyébként kész a vacsora. Hozd az üveget, és együnk! A lány törökülésben helyet foglalt a párnázott sarokpadon, az ablak mellett. - A febesek amúgy sem avatnának be egy magánnyomozót a részletekbe. Sebastian szedett a tányérokra a csigatésztából, arra paradicsomos, fokhagymás, fűszeres mártást terített, majd az egészet megkoronázta a pácolt, borban sült csirkemellel, végül vastag, ropogósan friss kenyérszeleteket vágott mellé. - Téged viszont igen. Tartoznak neked ennyivel. 272

- Talán. - Ha megkéred őket, biztosan adnak egy másolatot Parkland kihallgatási jegyzőkönyvéből, miután elfogták. Ta¬lán még azt is megengedik, hogy beszélj vele. Csak annyit kell mondanod, még mindig érdekel az ügy. A férfi megkóstolta az ételt, és elégedetten bólintott. - Kérdés, tényleg érdekel-e még. Mel - óvatosan, mivel épp csirkét szeletelt - a férfi csukló¬jára tette a kezét. - Nem szoktad befejezni, amit elkezdesz? Sebastian mélyen a lány szemébe nézett - olyan mélyen, hogy Mel remegve húzta vissza a kezét. -De. A lány zavartan tört magának egy falatot a kenyérszeletéből. - Nos? - Segítek. Ígérem, mindent elmondok, amit megtudok. - Köszönöm - mosolygott rá Mel melegen csillogó szemmel, bár most már nagyon ügyelt rá, nehogy a férfihoz érjen. - Tény¬leg. Lekötelezel. - Ezt majd akkor mondd, ha hallottad a feltételeimet... Együtt kell dolgoznod velem. A lány ezekre a szavakra kiejtette a kezéből a kenyeret. - Nézd, Donovan, hálás vagyok, hogy segítesz, de én egye¬dül dolgozom. Arról nem is beszélve, hogy a módszereidtől, szóval a látomásoktól meg minden ilyesmitől nekem a hideg futkos a hátamon. - Akkor kvittek vagyunk, mert nekem is a tiédtől: pisztoly, szajhaszerkó, meg ilyesmi... Kössünk egyezséget! Dolgozzunk együtt, és próbáljuk meg elviselni egymás különcségeit! Végül is a cél a fontos, nem? Mel néhány pillanatra eltöprengett a hallottakon. - Tulajdonképpen nekem is eszembe jutott, mi lenne, ha ... gyermektelen párnak adnánk ki magunkat. - Óvatosan Sebastianre pillantott. - Viszont ha tényleg együtt fogunk dol¬gozni, be kell vezetnünk bizonyos szabályokat. - Egyetértek. - Csak ne vigyorognál ilyen gúnyosan, miközben ezt mondod! Egyébként isteni ez a kaja tette hozzá, és a szájába vett egy újabb kiadós falatot. - Ahhoz képest egész könnyedén összeütötted ... - Mindjárt elpirulok. 273

- Úgy értem ... - kezdte a lány, majd vállat vont, és elnevette magát. - Azt hittem, az ilyen ínyenc kaják sokkal melósabbak. Édesanyám sokáig pincérnőként dolgozott, ha tehette, mindig hazahozott valami finomat. Persze ő főleg gyorsétter¬mekben szolgált fel, ott nem tartottak ilyesmit, mint ez. - Édesanyád jól van? - Soha jobban. Múlt héten kaptam tőle lapot Nebraskából. Állandóan utazgat, nem bír megmaradni egy helyben. - Édesapád?

.

Mel szemében szomorúság csillant, egy pillanatig késett a válasszal. - Nem is emlékszem rá. - Mit gondol édesanyád a munkádról? - Szerinte izgalmas. Nem csoda, amennyit tévézik. És a tiéd? - A lány felemelte a poharát, és koccintott a férfival. - Mit szólnak a szüleid ahhoz, hogy te vagy Monterey varázslója? Azért ezt nem mondanám - szabadkozott Sebastian sze¬rényen. - Szerintem örülnek, hogy folytatom a családi hagyo¬mányt. A lány majdnem félrenyelte a borát. - A családod valami boszorkányfamília? - Hát... majdnem olyanok vagyunk, mint egy normális csa¬lád - felelte a férfi kedvesen, minden sértődöttség nélkül. - Hogy őszinte legyek, én nem hittem egy szavadat sem mindaddig, amíg ... amíg a saját szememmel nem láttam. Ettől persze még nem szűnt meg bennem minden kételkedés! - Mel fürkésző pillantást vetett Sebastianre. - Kicsit utána olvastam a dolognak. Sokan folytatnak kísérleteket ezen a téren, sőt szép számmal akadnak olyan neves tudósok, akik szerint tényleg létezik látnoki képesség. - Hű, de megnyugodtam ... - Ne gúnyolódjl - kérte Mel, és kissé kihúzta magát. - Azt minden tudós elismeri, hogy még nem teljesen ismerjük az emberi agy működését. A kutatások során bebizonyosodott, valóban vannak olyan emberek, akik például kitalálják egy lefordított kártyalapról, mi látható a túloldalán. Ezeket az embereket aztán alapos vizsgálatnak vetették alá különféle laboratóriumokban, nézték az EKG-jüket, az agyhullámai¬kat, satöbbi. Persze, a komoly tudomány az olyan jelenségek elismerésétől, mint amilyen a boszorkányság, a próféciák vagy a tündérpor, még ma is mereven elzárkózik.

274

- Pedig egy kis tündérpor igazán nem ártana neked - düny¬nyögte a férfi hamiskás mosollyal. - Csak el ne felejtsem megemlíteni Morganának... - Most komolyan szeretném tudni, te hogyan csinálod! - Biztos? - kérdezett vissza Sebastiano Egy ideig habozni látszott, majd vállat vont, és megragadta a lány kezét. - Te akartad ... Tündérvérrel születtem. A boszorkányság öröklő¬dik a családunkban, gyökereink egészen a kelta Fiónáig nyúlnak vissza. Én a tisztánlátás adományával születtem. Nem küzdöttem érte, még csak nem is kértem, hogy így legyen. A látomásoknak semmi közük az ésszerűséghez vagy a tudo¬mányhoz, de a meztelen ugrabugráláshoz sem teliholdkor... Ez az örökségem, egyben a végzetem is. Egyszerre átok és ál¬dás. Mel nyelt egyet. - Hm - jegyezte meg egy idő után. - Hm - tette hozzá va¬lamivel később, majd megnyalta a szája szélét, és megköszö¬rülte a torkát. - Vizsgálták a telepátiát és a tárgyak lebegteté¬sének képességét, azaz a telekinézist is ... - Bizonyítékot akarsz, ugye? - Nem ... De. Úgy értem, ha együtt fogunk dolgozni, szeretném tudni, mik a ... képességed határai. - Rendben. Gondolj egy számra egytől tízig ... ! Hat - mondta a férfi, mielőtt a lány egy szót is szólhatott volna. - Még nem voltam készen ... - De ez volt az a szám, amelyik először az eszedbe jutott. Tényleg ez volt, de Mel nem adta meg magát ilyen könynyen. - Még nem voltam készen - kötötte az ebet a karóhoz. Be¬hunyta a szemét. - Most mondd meg! Ügyes, gondolta a férfi. Nagyon ügyes. Érezte, a lány min¬den erejével igyekszik kizárni őt az elméjéből. Hogy elterelje a figyelmét, csókolgatni kezdte a kézfejét. Ez a kis csel mes¬teri húzásnak bizonyult. - Három. Mel kinyitotta a szemét. - Nyert. Hogyan csinálod? - Belépek az elmédbe - magyarázta Sebastian, és a lány ujjain folytatta a csókolgatást. Hallom a szavakat, látom a felvillanó képeket, osztozom az érzésekben, néha még az intuíci¬ókban is, bár ezeket szinte lehetetlen leírni. Most például azon tűnődsz, nem ittál-e több bort a kelleténél, mert egy kicsit a fe¬jedbe szállt. 275

- A fejemmel nincsen semmi baj - rántotta el Mel rosszal¬lóan a kezét. - Legalábbis nem lenne, ha volnál szíves távoz¬ni belőle! Érzem, hogy ... - Igen - dőlt hátra a férfi elégedetten, és ivott egy kis bort. ¬Tényleg érzed. A családtagjaimat leszámítva igen ritkán találkozom olyanokkal, akik érzik, ha olvasok a gondolataikban, kü¬lönösen, ha ilyen felületesen csinálom, mint most. Ami azt je¬lenti, hogy neked is van érzéked a látnoksághoz, Sutherland. Ha egyszer rászánnád magad, hogy kibontakoztasd a képességedet, szívesen segítek neked. A lány még az ötlettől is megborzongott. - Kösz, inkább nem. Én úgy szeretem a fejem, ahogyan van. - Én is - vigyorodott el Sebastian, de Mel pillantása láttán úgy döntött, jobb, ha csöndben marad. A lány, kísérletképpen, a homlokára tette a kezét, és közben a férfi arcát fürkészte. - Nem tetszik, hogy képes vagy bármi kor turkálni a gondo¬lataim között. Ha együtt akarsz dolgozni velem, még ha rövid ideig is, az első szabály: az elmémbe belépni tilos! - Rendben. Nem fogok olvasni a gondolataidban, kivéve, ha kifejezetten megkérsz rá. Mel kétkedő arckifejezését lát¬va elmosolyodott. - Komolyan. - Boszorkány-becsszavadra? - Ha tetszik. Nem, egyáltalán nem tetszett neki, mégis megnyugodott valamelyest. - Jól van. A következő: minden, az üggyel kapcsolatos adatot megosztunk egymással. Semmit nem tartunk vissza! Sebastian csibészesen elmosolyodott. - Már így is túl sok mindent tartottunk vissza ... A lány enyhén elpirult. - Ne feledd, kapcsolatunk szakmai természetű, és ... - Jó étvágyat a szakmai természetű vacsoránkhoz! - emelte poharát a férfi. - Természetesen nem így értettem - sóhajtott fel Mel. ¬Nem kell nevetségesen mereven viselkednünk. Azt azonban nem szeretném, ha túlzásokba esnénk, miközben a gyermekte¬len párt alakítjuk. Az már ... - Sértené az alapelveidet - fejezte be helyette Sebastiano ¬Értelek. Esetleg már van is valamilyen terved?

276

- Sokat segítene, ha tudnék valamit az FBI nyomozásának eredményeiről, és biztosítanának a további együttműködésükről is ... - Rám bízhatod. A lány szélesen elmosolyodott, pontosan ezt a választ akar¬ta hallani. - Ha ők mögénk állnak, könnyedén megszerezhetjük a szükséges papírokat, hogy jómódú, gyermektelen házaspár vagyunk, érvényes adószámmal, letelepedési engedéllyel, és így tovább. Fontos, hogy felhívjuk magunkra ennek a féregnek a figyelmét, tehát gazdagnak kell tűnnünk, de nem túl gazdagnak, mert az esetleg elijesztené őt. Olyan helyre kell költöznünk, ahol senki nem ismer bennünket, távol az isme-rőseinktől, a rokonainktól. Fel kell iratkoznunk a legnevesebb örökbefogadási intézmények várólistáira, igazolásokat kell szereznünk, hogy nem lehet saját gyerekünk. Miután elcsíp¬ték Parklandet, vagy bárki mást, aki nekik dolgozik, talán könnyebb lesz eldönteni, hová érdemes költöznünk. - Van egy egyszerűbb módszer is. - Éspedig?

.

A férfi intett, hogy hajoljon közelebb, mintha csak valami titkot akarna közölni vele. - Látnok vagyok - suttogta derűsen. Mel égnek emelte a tekintetét. - Pedig már kezdtem megfeledkezni róla - sóhajtotta. - Mindegy, igazad van. Sokat segíthet, ha utánanézel. - Időbe telhet, míg jutok valamire. - Nem baj, megéri. - Rendben. Akkor legyen a következő a felállás: én először kiderítem, hol, mikor, hogyan érdemes kezdenünk, és onnantól kezdve te vagy a főnök. A lány habozott egy pillanatig - szeretett elejétől a végéig főnök lenni, ezért sem rajongott különösebben a csapatmunkáért. - Ha elfogadható érvekkel alá tudod támasztani, miért dön¬töttél éppen az adott hely, időpont és módszer mellett, akkor természetesen benne vagyok. - Megbeszéltük. Egyszerű és nagyszerű, gondolta Mel; kellemes izgalom járta át tetőtől talpig. Érezte, fontos és érdekes munka előtt állnak. - Ha másban nem is, a mosogatásban szívesen segítek ¬- ajánlotta, és már vitte is az értékes porcelántányérokat a mosogatóhoz, szakszerűen, ahogyan pincérnő édesanyja mutatta neki. Sebastian a karjára tette a kezét. - Ugyan, hagyd csak! 277

- Te főztél - magyarázta a lány, és fürgén a mosogatóhoz lépett. Túl szűk itt a hely ... Egy kis mosogatás most pont jól fog jönni, hogy biztos talajt érezzen a lába alatt. - Különben is, ahogy elnézem a konyhádat, nem az a fajta férfi vagy, aki napokig penészedni hagyná a mosatlan edényeket. Sebastian nesztelenül mögötte termett, és a vállára tette a kezét, nehogy megint elszökhessen előle. - Akkor most bebizonyítom, mennyire kiszámíthatatlan va¬gyok. - Esetleg ráparancsolhatnál a tündéreidre, hogy csinálják meg helyettünk ... - Nem élek a szolgálataikkal, legalábbis Kaliforniában so¬hasem. Mel szemében ijedtség tükröződött; a férfi masszírozni kezdte a vállát. - Mindig olyan feszült leszel, ha a közeledben vagyok. Pe¬dig vacsora alatt néha még rám is mosolyogtál, ami, mit mondjak, igen örvendetes változás az eddigiekhez képest... - Nem szeretem, ha hozzám érnek - felelte a lány bizony¬talanul, de nem mozdult. Nincs is hová, mentegette magát. - Miért nem? Ez is csak az emberi érintkezés egyik esz¬köze ... mint a szem, a hangszín vagy a kéz. - Az övé alatt las¬san elernyedtek a lány vállizmai. - Nem kell tartanod az érin¬téstől. - Nem kell, de lehet. Sebastian kihívóan elmosolyodott, ujjai közben Mel hátára vándoroltak. - Tudtommal bátor lány vagy, aki akkor sem hátrál meg, ha komoly veszély fenyegeti. Mel büszkén felszegte az állát, pontosan, ahogy a férfi várta. - Azért jöttem, mert beszélni szerettem volna veled. - Beszéltünk is - helyeselt Sebastian, és még közelebb húzódott a lányhoz. Ha most lehajtaná a fejét, megcsókolhatná azt a helyes, alig észrevehető kis gödröcskét az állán … Ami engem illet, nagyon élveztem a társalgást. Csak nem képzeli, hogy hagyom magam elcsábítani? ¬méltatlankodott magában Mel. Védekezőn a férfi mellkasára tette a kezét. - Nem játszadozni jöttem. - Kár - hajolt Mel ajkához Sebastian; várt egy keveset, majd adott egy puszit a lány nyakára. - Én szeretek játszani. Talán majd máskor. Egyre forróbbá vált közöttük a levegő.

278

- Nézd, lehet, hogy vonzódom hozzád valamelyest, de ez még nem jelenti ... nem jelent semmit. - Persze, hogy nem. Mindenesetre szólok, nagyon érzékeny az arcbőröd, Mary Ellen. Ha továbbra is ilyen hevesen ver a szíved, a végén még meggyullad. - Nevetséges vagy! - ingatta a fejét Mel, de mikor a férfi kihúzta a blúzát a farmerjából, és benyúlva alá, végigsimított meztelen hátán, olyan érzékennyé vált, mint a gyermekláncfű pihéi. Kéjes hangot hallatott valahol a nyöszörgés és a sóhaj¬tás között, majd nekidőlt Sebastiannek. - Már kezdtem elveszíteni a türelmemet - suttogta a férfi, és megcsókolta a nyakát. - Úgy vártam, mikor jössz el hoz¬zám! - Nem, én csak ... - ellenkezett a lány, mégis, lassan átka¬rolta Sebastiant, és a keze önkéntelenül is a hajába markolt. - Nem ezért jöttem ... - Ami igaz is volt, bár valahol belül pon¬tosan tudta, hogy ez fog történni. - Kérlek, ne ... Gondolkod¬nom kell! Nem akarok ostobaságot csinálni ... - Alig mondta ki, ajka máris forrón a férfiéra tapadt. - Ki nem állhatom az ... ostoba dolgokat... - Mmm ... én is így vagyok vele ... - helyeselt Sebastian. Amikor keze Mel hátáról a fenekére vándorolt, a lány megbor¬zongott. - De ez nem az! - Majd később kiderül - sóhajtott fel Mel, és hagyta, hogy a férfi a karjába kapva kivigye a konyhából. - Szeretném, ha tudnád, ennek semmi köze az ügyünkhöz! El akarom kapni azt a férget, és sohasem bocsátanám meg magamnak, ha azért nem sikerülne, mert most veled ... Nyöszörögve csókolgatni kezdte Sebastian nyakát. - Ha sejtenéd, mennyire kívánlak ... E szavak hallatán lassú, ütemes, fülledt dobogás vette kez¬detét a férfi fejében. Lehajolt, és hevesen megcsókolta a lányt. - Ne aggódj, a két dolognak ... semmi köze egymáshoz ... - De lehet - ellenkezett Mel, és amikor Sebastian elkezdte felfelé vinni a lépcsőn, macskásan odabújt hozzá. - Talán lesz is. - Akkor legyen! - rúgta be a férfi a hálószoba ajtaját. ¬Most pedig megszegjük pár szabályunkat...

8.

Mel világéletében óvatos volt. Gyakran vállalt kockázatot, de mindig számolt a következményekkel. Sebastiannel kapcsolatban azonban minden olyan kiszámíthatatlannak 279

tűnt, és állandóan a megérzéseire kellett hagyatkozni. Bár józan esze könyörgött, mentse, ami menthető, és fusson, amerre lát, vala¬mi odabenn azt súgta, maradjon. Bízhat benne. A férfi még mindig a karjában tartotta a lány vágytól resz¬kető testét. Melt nem szemérmetessége tartotta vissza attól, hogy Sebastiant magával rántsa az ágyra. Sohasem tartotta magát szexbombának, de szégyenkeznie sem kellett semmilyen szempontból. Egyszerűen csak szeretett volna még egy¬szer, utoljára Sebastian szemébe nézni, mielőtt az övé lesz. Pontosan azt látta benne, amire vágyott. Lassan elmosolyodott. Hagyta, hogy a férfi az ágyra fektes¬se, és miközben fölé hajolt, Mel érezte, élete legkellemesebb csapdájába esett - a selyemlepedő meg Sebastian közé. A férfi lassan végigcirógatta a combját, csípőjét, majd el¬időzött a mellénél, végül megsimogatta a nyakát és az arcát is. Amikor a lány minden ízében remegni kezdett, Sebastian gyengéden a hajába markolt, és harapdálni kezdte az alsó aj¬kát. Testük olyan szorosan fonódott össze, hogy Mel érezte a férfi izmainak minden rezdülését. Egy farkas ereje feszült bennük, egy farkasé, mely csak arra várt, hogy kiszabadulhasson. Kielégíthetetlen, birtokló csókjától szertefoszlott minden gon¬dolat Mel fejében, hogy elfeledettnek hitt érzések, vágyak és szenvedélyek foglalják el a helyüket. Úgy érezte, mintha le¬mondana Sebastian kedvéért a saját akaratáról. A férfi azonnal tudta, hogy a lány megadta magát - Mel tes¬te egyszerre feszült puhán és keményen az övének, ajka reszketett, miközben sóváran várta, amit az ő ajka adhat. Úgy ha¬sított Sebastianbe a hév, mint egy ezüstpenge, és egykettőre lehámozta róla az illem meg jólneveltség vékony burkát. Zi¬hálva adta át magát a vágynak, mint egy tüzes mén, amikor megérzi a kanca illatát. Hátravetette a fejét, szeme sötéten csillant, mint az éjfél. Telve volt nyughatatlan hevülettel, vad, szilaj szenvedéllyel, és ... diadalmasan feltörő erővel. Olyan erővel, melynek láttán a lány félelmében visszafojtotta a lélegzetét, majd kéjesen fel¬nyögött a mámortól. Sebastian nem hagyta ki a kedvező pillanatot. Egyetlen rán¬tással letépte Melről a blúzát, és simogatta, ahol érte. A lány pillái megremegtek, teste ívben hátrafeszült. Válaszul ő is megragadta a férfi ingét, és akkorát rántott rajta, hogy szerte¬szét repültek a gombjai, az anyag pedig recsegve hasadt fel a varrásnál. Amikor meztelen bőrük egymáshoz ért, hosszan, elégedetten felsóhajtott. Sebastian nem sok gondolkodási időt hagyott neki - úgy¬szólván semmit. Tomboló viharba hajszolta mindkettejüket, melyben mennydörgött az ég, süvített a szél, cikáztak a villá¬mok. Ajka, ujjai minden boszorkányság nélkül is mágikus erő¬vel bírtak, hiszen magukkal ragadták Melt egy másik világba, a rózsás alkonyon, az éppen ébredező éjszakai 280

madarak dalán is túlra, ahol nem létezik más, csak szédítő sebesség, leírhatatlan mámor és egy olyan nyelv suttogása, melyet nem értett csak érzett. Mi ez? Varázsige? Mantra? Egy régen halott szerelmespár egymásnak elsuttogott ígéretei? Ez a hang önmagában is levette volna a lábáról, hát még a férfi simogatásaival és egyre hevesebbé váló csókjaival elegyítve! Csoda, ha egyre többet és többet akart? Milyen nagylelkű, gondolta magában Sebastiano Erős és odaadó. Az alkony vöröses fényében a lány bőre úgy ragyogott, mint a kitömi készülő vulkán öle, forrón és lüktetőn kínálkozott föl minden érintés perzselő kéjére. Karcsú volt, nőies, rafináltan mozgékony és mégis kislányosan érzékeny. A férfi hallotta visszafojtott zihálását, érezte hátába mélyedő körmeit, ahogy elérte a gyönyör csúcsát, ahová együtt, egy-mást segítve repültek fel. Amikor Mel keze ernyedten aláhullt Sebastian izzadtságtól fénylő válláról, a férfi ismét támadásba lendült. Vad vágyának, gyakorlott mozdulatainak köszönhetően a lány hamarosan még magasabbra szárnyalt, mint az imént, és a beteljesülés pillanatában a nevét suttogta. Sebastian megrázta a fejét, hogy kitisztuljon a látása. Ami¬kor ismét megjelent előtte Mel arca, félig lehunyt, mámoros pillantású szeme, csókjától duzzadt ajka, hamiskásan elmoso¬lyodott. - Most jövök én ... A lány körülfonta kezével-lábával, és arra gondolt, a va¬rázslatnak van olyan formája, melyhez nem kell más, csak két szív, mely egyet akar.

Mintha zenét hallott volna, bájos, nyugtató tündérzenét. Melnek fogalma sem volt, létezik-e egyáltalán ilyesmi, min¬denesetre elmosolyodott, és a másik oldalára fordult. Egyedül feküdt az ágyon. Villámgyorsan éberré vált, és felült. Bár az éjszaka koromsötétjében nem látott semmit, mégis tudta, a szobában nincsen rajta kívül senki. Egyedül maradt Sebastian szobájában. Kitapogatta az éjjeli lámpa kapcsolóját az ágy mellett, és hunyorgott, míg a szeme meg nem szokta a fényt. Csak, mert egyedül van az ágyban, még nem fog kiabálni a férfi után, határozta el. Ehelyett kikászálódott a takaró alól, magára kapta a padlóról Sebastian szakadt ingét, és a zene nyomába indult. Mintha nem is egy irányból szólna, állapította meg hamaro¬san magában. Halkan bár, mint a suttogás, de körülölelte minden oldalról. Akárhogy hegyezte is a fülét, lehetetlennek tűnt eldönteni, énekhangot hall-e vagy esetleg valamilyen fúvós hangszert - a bájos zeneszó egyszerre volt titokzatos és elbű¬völő. 281

Egy ideig csak együtt hullámzott vele, és rótta a ház folyo¬sóit a megérzésére hallgatva. A hang nem lett hangosabb vagy halkabb, de egy idő után folyékonyabbá vált, behatolt a bőre alá, az agyába. Balra fordult, és felsétált egy rövidebb lépcsőn. Megpillantotta a gyertyalángok éteri villódzását, mely kis¬vártatva aranyos ragyogássá erősödött, mihelyt a folyosó végi szobához ért. A levegőben forró viasz és szantálfüstölő átható illata terjengett. A lány megállt az ajtóban, és elakadt a lélegzete. A szoba elég kicsinek tűnt, a kamra elnevezés talán jobban illett volna rá. A falakat halvány, meleg színű faburkolat fedte, melyet most még több tucat vékony, fehér gyertya aranyló fénye is megvilágított. Az apró helyiségnek három, holdsarló alakú ablaka volt. Mel már látta őket odakintről, tudta, ez a ház legmagasabban elhelyezkedő szobája, melyből a tengerre és a parti sziklákra nyílik kilátás. A nyitott tetőablakon keresztül beragyogtak a fényes csillagok, és beáradt az éjszaka friss levegője. Az asztal, a székek, az állványok egy középkori kastély hangulatát idézték. Ebbe a környezetbe jól illeszkedtek a különféle kristálygömbök, színes tálak, ezüsttükrök, hegyikristály pálcák és ékkövekkel kirakott kelyhek. A lány nem hitt a mágiában, tudta, hogy a varázslónak min¬dig van egy trükkös fiókja a szekrényében, és egy szív ász a ruhaujjában. Mégis most, hogy ott állt az ajtóban, érezte, itt lüktet a levegő, és olyan titkok otthona ez a hely, melyekről ál¬modni sem mert volna. Sebastian a szoba közepén ült, Melnek háttal, egy ezüst öt¬ágú csillagon belül, mely a parketta mintázatába illeszkedett. Nem mozdult, nem szólt. Bár a lány mindig nehezen küzdötte le kíváncsi természetét, érezte, most nem zavarhatja meg ma¬gányában. Hátralépett, és elindult visszafelé, de a férfi utá¬naszólt. - Nem akartalak felébreszteni. - Nem ébresztettél fel - nyugtatta meg Sebastiant Mel, miközben az ing megmaradt gombjaival játszadozott. - A zené¬re ébredtem. Az is lehet, hogy már korábban felébredtem, és kíváncsi lettem ... Hiába nézett körül alaposan, sehol nem látta a hifitornyot, de még egy magnót sem. Zavartan pislogni kezdett. - ... honnan jöhet. - Az éjszakából jön - felelte a férfi, és felállt. Bár a lány nem tartotta magát különösebben szégyenlősnek, most mégis fülig pirult Sebastian meztelensége láttán. A férfi Mel felé nyújtotta a kezét. - Ne haragudj, nem akartalak zavarni! - kezdte újra a lány.¬ Igaz, furdalja az oldalamat a kíváncsiság, mi ez a sok érdekes holmi, de ... 282

- Nem zavarsz - biztosította Sebastian. Mel habozása láttán közelebb lépett hozzá, majd kézen fogta. - Azért jöttem fel, hogy összeszedjem a gondolataimat. Melletted képtelen let¬tem volna rá. - Belecsókolt a lány tenyerébe. - Az erős érzé¬sek könnyen elhomályosíthatják a tisztánlátást. - Azt hiszem, jobban tettem volna, ha hazamegyek. Az ügy most a legfontosabb ... - Okosan döntöttél, hogy maradtál - hajolt hozzá Sebastian, és gyengéden megcsókolta. Tényleg. - Tudod, az az igazság - magyarázta zavartan a lány, mi¬közben, biztos, ami biztos, kissé elhátrált a férfitól -, hogy általában nem csinálok ... ilyesmit. . Sebastian nem tudott betelni Mel szépségével - olyan fia¬talnak és törékenynek látszott, ahogy ott állt abban a szakadt férfiingben, szerelmeskedéstől és alvástói kócos hajjal, meg¬szeppent arccal, tágra nyílt szemmel. - Elhiszem. Azonban hadd jegyezzem meg, most, hogy ve¬lem kivételt tettél: elképesztő tehetséged van ebben az "ilyes¬mi"-ben ... - Inkább ne beszéljünk róla! - kérte a lány, de közben ön¬kéntelenül is elmosolyodott. Ami azt illeti, a férfinak igaza van: tényleg brillírozott az este. Mindketten büszkék lehetnek a teljesítményükre. - Azért kösz. Gyakran üldögélsz meztele¬nül a padlón, gyertyafényben? - Csak ha kedvem szottyan rá. Mel, miután összeszedte a bátorságát, belépett a szobába, és sorra kézbe vette a különös tárgyakat. A több száz éves jóstü¬kör láttán elismerően bólintott. - Ez valami mágikus tükör, ugye? Olyan aranyos volt, miközben gyanakodva méregette a fel¬becsülhetetlen értékű műremeket, hogy Sebastian a legszívesebben összevissza csókolta volna. - Állítólag Niniané volt. - Kié? - Ejnye, Sutherland, boszorkányügyekben ilyen hiányos a műveltséged? Ninian az egyik leghíresebb varázslónő volt, még a nagy Merlint is sikerült bebörtönöznie egyszer a saját kristálybarlangjába. - Ha te mondod! - vont váll at a lány. Közelebbről is megnézte a tükröt, de miután nem látott többet benne holmi csinos kis régiségnél, letette, hogy helyette egy füstös kvarckristály gömböt vegyen a kezébe. - És ez mire jó? - Például gyönyörködni lehet benne.

283

Sebastian soha nem szorult a jóstükör vagy a kristálygömb segítségére a tisztánlátáshoz, részben hagyomány tiszteletből, részben a szépségük miatt vette magát körül ezekkel a tár¬gyakkal. Élvezettel figyelte, ahogyan Mel összevont szemöldökkel, sanda pillantással méregeti a mágikus hatalom e régi eszközeit. Szerette volna megajándékozni valamivel, valami apróság¬gal. Eszébe jutott, milyen szomorúan beszélt arról Mel, hogy már nem is emlékszik az édesapjára. - Szeretnél látni? - Mármint mit? - Valami mást - felelte a férfi titokzatosan, és a lányhoz lépett. - Gyere velem! Sebastian egyik kezével megragadta a kristálygömböt, a másikkal Mel ujjait, és magával húzta a lányt az ötágú ezüst¬csillag közepébe. - Nem hiszem, hogy ez túl jó ötlet ... - Térdelj le! - kérte a férfi, és miután a lány engedelmeskedett, mellé térdelt. - Múlt, vagy jövő? Melyiket szeretnéd? Mel zavartan elnevette magát, és ráült a sarkára. - Most nem kellene turbánt viselned? - Képzeld a fejemre! - mosolygott Sebastian, és megérintette a lány arcát. - Ha jól sejtem, inkább a múltat választanád. A jövődet kizárólag te szeretnéd alakítani. - Ebben igazad van, de ... - Tedd a kezedet a gömbre! Nincs mitől félned. - Nem félek - vetett a férfira egy rosszalló pillantást Mel, majd nagyot sóhajtott, és bizonytalanul a gömbre helyezte a kezét. - Végül is ez csak egy üvegdarab ... Igaz, még soha nem csináltam ilyesmit. A férfi megtámasztotta alulról a lány kezét, és elmosolyo¬dott. - Ezt a gömböt Bryna nagynénémtől, Morgana édesanyjá¬tól kaptam ajándékba, mikor megkereszteltek. Kisfiú korom¬ban valami olyasmit jelentett nekem, mint a biztonsági kerék egy gyerekbiciklin. Mel simának és hűvösnek érezte a gömböt, mint egy hegyi tó tükrét. - Nekem is volt valami hasonló játékom ... Egy fekete, mű¬anyag varázsgömb, amelynek kérdéseket kellett feltenni, és ha megráztad, megjelent rajta egy írás. Nekem általában azt írta, hogy "bizonytalan a válasz, próbáld újra!" Sebastian ismét elmosolyodott; nagyon bájosnak találta a lány izgatott várakozástól kipirult arcát. Lassan megtölteke¬zett az erővel, mely édesen áradt szét benne, és szilaj izzással

284

hevítette, mint a nemes bor. Elhatározta, hogy most csak egy egyszerű képsort mutat a lánynak. - Nézz bele! - kérte Melt. Hangja különösen visszhangzott a kicsi szobában. - És láss! A lány érezte, egy erő a gömbre vonzza a pillantását. Elein¬te csak a finom vonalakat látta a kristály belsejében, melyek a gyertyafényt a szivárvány színeire törték. Ezt árnyak követték, majd árnyak az árnyakon belül, végül formák bukkantak a fel¬színre, és vérző színek. - Ó! - suttogta Mel. A gömböt már nem érezte hűvösnek, inkább nagyon is melegnek, mint a nap sugarát. - Láss! - parancsolta a férfi újra, de szavai ezúttal a lány fe¬jében szóltak. - A szíveddel. Mel megpillantotta édesanyját, fiatalon, szépsége teljében látta őt, annak ellenére, hogy most is vastagon kihúzta a szemöldökét, és a rúzsa is több árnyalattal világosabbnak tűnt a kelleténél. Mégis, a derű átsugárzott erősen túlsminkelt arcán, és ragyogóvá tette. Haja szőke volt, egyenes, vállig érő. Melegen rámosolygott egy fehér egyenruhában feszítő fiatalemberre, aki hetykén oldalra csapott matrózsapkát vi¬selt, és egy kétéves, rózsaszín tüllszoknyás, fekete szandálos, fehér csipkezoknis kislányt tartott a karjában. Az a kislány én vagyok! - hasított belé Melbe a felismerés. A háttérben egy hajó ringatózott - egy nagy, szürke hadiha¬jó. A katonazenekar lelkesen fújta a magáét, a parton emberek nyüzsögtek. Mindenki egyszerre beszélt, ezért nem értette a szavakat, csak a hangjukat hallotta. A férfi ekkor feldobta a levegőbe, magasra. A lány szédült, és érezte, ahogyan a gyomra megemelkedik Sebastian gyertyafényes szobájában. A két erős kar elkapta, és megint nem létezett más, csak szeretet, bizalom és ártatlanság. Édesapja büszkén, ugyanakkor várakozásteljes izgalommal nézett rá, majd szorosan magához ölelte. Egy pillanatra érezte arcsze¬szének fanyar, férfias illatát. Megcsiklandozta az oldalát, mire ő gügyögve felnevetett. Kicsit megváltozott a kép - most már a földön állt, édes¬anyja kezét fogta, és figyelte, ahogyan a szülei megcsókolják egymást. Milyen forró volt az a csók! Végül az édesapja jó¬kedvűen szalutált nekik, a hátára vetette a katonazsákját, és elindult a hajó felé. A gömb Mel kezében ismét halott kristállyá változott, melynek belső vonalai a gyertyafényt a szivárvány színeire törték. - Az apám - suttogta a lány, és minden bizonnyal elejti a gömböt, ha Sebastian keze nem tartja alulról. - Láttam az apámat... Tengerésznek szegődött, mert körbe akarta utazni a vi¬lágot. Norfolkban szállt hajóra kétéves koromban ... Én ugyan nem emlékszem semmire, de édesanyám mesélt arról a napról. Hogy milyen izgatottan vágott neki a "nagy kalandnak" ... ¬Elcsuklott a hangja, egy percig csak térdelt, szótlanul. - Pár hónappal később viharba kerültek a Földközi-tengeren, és megfulladt. Huszonkét éves volt, tulajdonképpen még gyerek ... Anyának vannak fényképei róla, de azokon nem lát¬szik, milyen fiata! - A lány vetett még egy utolsó pillantást a gömbre, majd felnézett Sebastianre. - Állítólag 285

örököltem a szemét... - Egy ideig csak meredt maga elé, megvárta, míg le¬csillapodik a szívverése. - Tényleg őt láttam, ugye? - Igen - bólintott a férfi, és megcirógatta a haját. - Nem akartam, hogy elszomorodj, Mary Ellen. - Nem vagyok szomorú, csak ... sajnálom - sóhajtotta Mel. ¬Sajnálom, hogy nem emlékszem rá, de azt is sajnálom, hogy édesanyám képtelen nem emlékezni rá. Jó volt együtt látni ket¬tejüket, illetve hármunkat egyszer ... Sebastian kezébe gurította a gömböt. -Köszönöm. - Ez csak jelentéktelen apróság ahhoz képest, amit én kaptam tőled. - Miért, mit kaptál tőlem? - kérdezte csodálkozva a lány, miközben a férfi felállt, és a helyére tette a kristályt. - Téged. - Hát ... - köszörülte meg a torkát Mel, és lassan ő is felemelkedett. - Azért ezt így nem mondanám. - Akkor hogy mondanád? A lánynak összeszorult a gyomra. - Nem is tudom ... Végül is mindketten felnőttek vagyunk. - Ahogy mondod - bólintott Sebastian, és elindult Mel felé. A lány, saját maga számára is meglepő módon, hátrálni kezdett. - Függetlenek. - Pontosan. - Felelősségteljesek. - De még mennyire! - simogatta meg a férfi Mel haját. - Már régóta szeretnélek gyertyafényben látni, Mary Ellen. - Ne kezdd már megint, kérlek! - húzódott el a lány Sebas¬tian keze elől. - Mit ne kezdjek? - Ne hívj Mary Ellennek, és ne gyere ezzel a gyertyafény - hegedűmuzsika szöveggel! A férfi végig futtatta egyik ujját Mel nyakán. - Nem szereted a romantikus ... kalandokat? - Nem erről van szó ... Azok után, amit a gömbben látott, nem csoda, ha kissé nehezen tudott úrrá lenni az érzelmei fölött. Szeretett volna megbizonyosodni arról, hogy a legalapvetőbb szabály, melyben megegyeztek, még mindig érvényes. 286

- Egyszerűen nincs szükségem rájuk. Mit kezdenék velük? Szerintem mindketten jobban járunk, ha előre tisztázzuk, mihez tartsuk magunkat. - Miért, mihez kellene tartanunk magunkat? - érdeklődött Sebastian kíváncsian, és átölelte a lány derekát. - Mint mondtam, felelősségteljes, független felnőttek vagyunk, akik mellesleg ... vonzódnak egymáshoz. A férfi megcsókolta Mel halántékát. - Eddig mindennel egyetértek. - Így hát fontos, hogy józanul kezeljük a kapcsolatunkat, különben ... - Á, értem. Nos, ebben eltér a véleményünk. - Hogyhogy? Sebastian végigsimított a lány oldalán, a derekától a melléig. - Nem vagyok biztos benne, hogy szeretnék józan maradni. Mel térde megcsuklott, a feje hátrahanyatlott. - Pedig be kell tartanod a ... fontossági sorrendet. - Épp azt teszem - nyugtatta meg a férfi, és szájon csókolta. - Most például az a legfontosabb, hogy szerelmeskedjek veled az észvesztésig, hogy ezt a sok érvet, elvet meg szabályt legyőzze benned a szenvedély, és helyükben csak a gyönyör maradjon. - Én ... - kezdte a lány bizonytalanul, de azután készségesen hagyta, hogy Sebastian magával húzza a padlóra. - Hát jó. Kezdetnek ez a fontossági sorrend sem rossz ...

Mel sokkal hatékonyabban tudott dolgozni, ha összeállított egy listát a teendőiről, így hát másnap este leült az íróasztalához, és próbált összedobni egyet. Ez volt az első szabad órája azóta, hogy délelőtt tízkor szélsebesen elviharzott Sebastian házából, hullafáradtan, és már akkor is jócskán késésben. Soha nem szokott késni. Persze, boszorkánnyal sem szerel¬meskedett még soha. Ez a hónap az "életében először" -ök hó¬napjának bizonyult. Ha nem lett volna találkozója, nem várt volna rá ennyi pa¬pírmunka és nem kellett volna bíróságra mennie, talán el sem jön a férfitól. Sebastian meg is tett mindent, hogy visszatartsa, gondolta elégedetten, miközben mosolyogva rágcsálta ceruzá¬ja végét. Különös erőkkel rendelkezik, az biztos. A munka mindenesetre nem vár, emlékeztette magát. Nem nyugszik, míg le nem zárja ezt az ügyet. Szerencsére adódott közben egy új, ígéretes fejlemény: a New Hampshire-i rendőrségnek sikerült elfognia James T. Parklandet. Az egyik rendőrőrmester rendkívül készséges 287

vi¬selkedett vele, részben, mert tőle kapta a tippet, részben, mert hasonlóan ki nem állhatta az FBI-t, akik most természetesen átvették az irányítást. Az őrmester még Parkland kihallgatási jegyzőkönyvét is elfaxolta neki titokban. Ezzel már el lehetett indulni. Parklandből sikerült kiszedni az uzsorás nevét, akinek tar¬tozott. A lány úgy döntött, maga ered a fickó nyomába, ami azt jelentette, kis szerencsével pár napot a Tahou-tónál tölthet. Ezután persze meg kellett győznie Deveraux-t, aki legszívesebben mindenhová a saját ügynökeit küldte volna, hogy nála és Sebastiannél eszményibb csalit nem találhat. Számos érvvel kellett előhozakodnia, mire a nyomozó ráállt a dologra. Az, hogy a Merrick-ügyet neki sikerült lezárnia, nyilván előnyére vált, de biztosra vette, hogy önmagában még nem lett volna elég. Hiába szerzett nevet a szakmájában, Deveraux, mint minden FBI-ügynök, ellenezte magánnyomozók bevoná¬sát az ügybe. Sebastian együttműködése azonban nagyon nyo¬mós érvnek bizonyult. Talán azzal sikerült végleg a maga ol¬dalára billentenie a mérleg nyelvét, hogy minden dicsőségről lemondott a febesek javára, azaz hivatalosan továbbra is az övék maradt az ügy. - Még tart a fogadóórája, kérem? - nyitott be Sebastian az iroda ajtaján. Mel igyekezett nem tudomást venni a gyomrában jelentkező remegésről, és elmosolyodott. - Nos, tulajdonképpen öt perc múlva zárok. - Ezek szerint jól időzítettem. Nézzenek oda! - húzta fel a férfi a lányt a kezénél fogva, és megcsodálta elegáns, őszibarackszínű kosztümjét. - Késő délután a bíróságra kell mennem - magyarázta Mel. Amikor Sebastian játszadozni kezdett a gyöngysorával a nyakán, Mel zavarában kihúzta magát. - Válási ügy. Elég gusztustalan ... Mindenesetre igyekszem olyan nőiesnek tűnni, amennyire csak lehet. - Sikerült. - De milyen áron! Kétszer annyi időmbe és erőfeszítésembe került az öltözködés, mint egyébként... Nekidőlt az íróasztalának, és átnyújtott egy papírlapot a férfinak. - Kaptam egy példányt Parkland vallomásából. - Ez gyorsan ment. - Amint látod, elég szánalmas alak. Azt állítja, végső két¬ségbeesésében sodródott bele az ügybe, nem akart ő fájdalmat okozni senkinek sem, csak átcsaptak a feje felett a hullámok. Rengeteg pénzt vesztett szerencsejátékon, komoly adósságba verte magát. Félt, hogy kicsinálják, bla-bla-bla. - Gyors, egy¬általán nem nőies mozdulattal jelezte, mi a véleménye Parkland mentegetőzéséről. - Csak azon csodálkozom, miért nem említette, mekkora 288

megrázkódtatást jelentett a számára, hogy nem kapott gyerekkorában kis piros teherautót az édes¬apjától karácsonyra. - Fizetni fog a tettéért - bólogatott Sebastian. - Akár szá¬nalmas, akár nem. - Pontosan. Egyébként nemcsak szánalmas, hanem ostoba is. Azzal, hogy átvitte Davidet az államhatáron, sokat rontott a helyzetén. – Mel lerúgta magáról magas sarkú cipőjét, és meg¬dörgölte a lábikráját a talpával. - Állítólag telefonon bízták meg a munkával. - Hihetően hangzik. - Szerintem is. Kérsz valamit inni? - Ühüm - bólintott a férfi, és míg a lány kiment a konyhába, átfutotta még egyszer a kihallgatási jegyzőkönyvet. - Ötezer dollárt kapott a rablásért. Nem valami jó üzlet, ha figyelembe vesszük, milyen ítéletnek néz elébe - csóválta meg a fejét Mel. Észrevette, hogy Sebastian időközben utána jött, és ott áll mögötte a konyhaajtóban. - Á, itt vagy? Tessék - nyújtotta felé az üdítőjét. - Három¬ezer-ötszáz dollárral tartozott annak a kaszinónak a Tahou¬-tónál, és tudta, ha nem fizet, úgy átrendezik az arcvonásait, hogy az anyja sem ismer rá. Így hát fogta magát, és elrabolta Davidet. Amíg Mel beszélt, a férfi érdeklődve körülnézett a konyhá¬ban. - Miért pont Davidet? - kérdezte, és követte a lányt a szom¬szédos szobába. - Egyszerű. Parkland öt hónappal ezelőtt bevitte Stanhez a kocsiját a szervizbe. Stan olyan büszke a fiára, hogy fűnek- fának mutogatja a fényképét. Parkland úgy döntött, a gyerek¬rablás még mindig jobb, mint a plasztikai műtét egy baseball¬ütővel, és a szerelő fiára esett a választása. Emlékezett rá, David milyen helyes, aranyos kisfiú, és bármennyire ostoba is, azt még ő is tudja, minél helyesebb egy gyerek, annál kelen-dőbb. - Világos. Sebastian megdörgölte az állát, és körülnézett a lány háló¬szobájában. Onnan gondolta, hogy hálószoba, mert egy keskeny, vetetlen ágy díszelgett a közepén, bár ezen az alapon nappali is lehetett volna. A széken halomban álltak a könyvek és a színes újságok; a hordozható kistévé egy ingatag virágtar¬tón helyezkedett el, a pisztráng alakú lámpa pedig a sarokban. - Te itt laksz? - Aha - bólintott Mel, és odébb rúgott egy pár bakancsot az útjából. - A szobalány szabadságon van. Már egy éve. Szóval - ¬folytatta, miközben helyet foglalt egy fiókos szekrényen, me¬lyen ott díszelgett majdnem mind az ötven állam matricája -, minden

289

utasítást megkapott X. úrtól telefonon. Találkozott a vö¬rös hajú nővel az előre megbeszélt helyen, és elcserélte Davidet egy készpénzt tartalmazó borítékra. A férfi ámuló pillantást vetett a szoba falán ékeskedő filmplakátokra és filmsorozat poszterekre. - Mondd csak, figyelsz te rám egyáltalán? Sebastian a lány felé fordult, és elmosolyodott. - Csupa fül vagyok. Ami azt illeti, elég szokatlan ízlésed van... Nem sokan mernék a narancssárgát lilával keverni ugyanabban a szobában. - Én szeretem az élénk színeket. - A piros csíkps lepedőről nem is beszélve ... - Árleszállításon vettem - intette le Mel türelmetlenül. - Lefekvés előtt úgyis leoltom a villanyt, akkor meg nem mindegy? Még valami észrevétel a lakberendezési szokása¬immal kapcsolatban? - Várj, körülnézek! A férfi felvett egy fakutya alakú tálat, melyben rengeteg apró-cseprő dolog hányódott: gombostű, biztostű, gombok, egy huszonkét kaliberes golyó meg egy tolvajkulcs. - Nem vagyok kínosan pedáns, az biztos. A rendszerező ké¬pességemet csak a munkámban szoktam kamatoztatni. - Vagy úgy. - Sebastian letette a tálat, és felvett egy köny¬vet. - Médiumok kézikönyve? - Kiváncsi voltam erre-arra - vont vállat a lány morcos képpel. - Pár hete vettem ki a könyvtárból. - Mire jutottál? - Arra, hogy semmi köze ahhoz, amit csinálsz. - Ezt én is elmondhattam volna - vigyorgott rá a férfi, miközben félredobta a könyvet. Ennek a szobának viszont nagyon sok köze van hozzád. Mint ahogyan az irodádnak is. A gondolataidban ugyanolyan rend van, mint az irattartó szekré¬nyedben. Mel nem tudta pontosan, ez most bók akar-e lenni, vagy le¬tolás. Sebastian pillantása láttán azonban megszólalt a fejében a vészcsengő. - Nézd, Donovan ... ! - Ami viszont az érzelmeidet illeti - folytatta a férfi zavartalanul, és tett egy lépést a lány felé -, azok kuszák. Nagyon is. Kuszák és színesek. Sebastian újra játszadozni kezdett Mel gyöngysorával, de a lány ezúttal nem hagyta. - Épp azon igyekszem, hogy szakmai beszélgetést folytas¬sak veled, nem vetted észre? 290

- Tíz perce még azt mondtad, öt perc múlva zársz, nem em¬lékszel? - Nem kötött a munkarendem. - Az enyém sem - vetett egy sokatmondó pillantást Melre a férfi, majd kigombolta a kosztümje legfelső gombját. - A reggeli szerelmeskedésünk óta csak arra tudok gondolni, hogy meg kellene ismételnünk ... A lány bőre felforrósodott Sebastian érintésétől; érezte nem túl meggyőzően ellenkezik, miközben a férfi sorra szétnyitogatta a gombjait. - Kissé egyoldalú lett a gondolkodásmódod, attól tartok. Sebastian elégedetten szemlélte Mel fedetlenül maradt női¬es idomait. - Tévedsz, nagyon is sokoldalú ... Egyébként intéztem ezt-¬azt, aminek örülni fogsz. Szakmailag. A lány épp időben fordította el a fejét, hogy elkerüljön egy csókot. - Halljuk! - Hosszan beszélgettem Deveraux ügynökkel és a felettesével. Mel kiszabadította magát a férfi karjából. - Mikor? Miről? - Maradjunk annyiban, hogy pár napig még hagynunk kell őket főni a saját levükben. Türelem. - Én is beszélni akarok vele! Szerintem ... - Várj vele holnapig, jó? Legkésőbb holnapután megadja magát, hidd el! - Megragadta a lány mindkét kezét, és a háta mögé szorította. Ujjai bilincsként fonódtak össze a csuklóján. ¬Minden úgy történik, ahogyan történnie kell, méghozzá hamar. Azt is tudom, mikor, azt is, hogy hol. - Akkor... - A ma este csak a tiéd meg az enyém. -Mondd ... ! - Inkább mutatom - dünnyögte Sebastiano - Megmutatom, milyen egyszerű nem gondolni, nem érezni, nem akarni semmi mást. - Finoman harapdálni kezdte a lány alsó ajkát. - Ed¬dig egyáltalán nem viselkedtem veled gyengéden. - Emiatt ne fájjon a fejed! - mosolygott a lány hamiskásan. - Nem is azért mondtam, mert bűntudatom lenne, vagy ilyesmi - mosolygott vissza a férfi, és hűvös csókkal enyhítet¬te a harapdálás fájdalmát. - Csak tudod most, hogy ebben a nőies

291

kosztümben látlak, szeretnék úgy bánni veled, mint egy igazi lovag a szíve hölgyével. Míg teljesen el nem veszted az eszed ... Amikor csiklandozni kezdte a nyelvével Mel nyakát, a lány fojtottan felnevetett. - Szerintem te már elvesztetted a tiédet! - Ugyan, még csak most kezdem. Szabad kezével lehámozta Mel kosztümkabátját. A lány át¬tetsző, pasztellszínű blúzt viselt alatta, amelyről Sebastiannek kerti összejövetelek és udvariaskodós teadélutánok jutottak az eszébe. Miközben Mel ajkát és nyakát csókolgatta, ujjai be¬kúsztak a blúz, majd a csipkés melltartó alá. A lány már most reszketett a vágytól. Eleinte képtelenség¬nek tartotta volna, hogy a férfi csak így hátraszorítja a kezét, ő pedig hagyja, de azután egyre izgalmasabbnak találta a hely¬zetet. Sebastian ujjai lassan, kíváncsian beutazták az egész testét. Amikor levette a blúzát, és csókolgatni kezdte meztelen vállát, Mel libabőrös lett a férfi forró leheletétől. Bár tudta, még mindig állnak, úgy érezte, mintha lebegnének. Sebastian olyan ínyenc élvezettel kóstolgatta különböző testrészeit, mintha csak svédasztalról csemegézne: ebből is egy kicsit, ab¬ból is egy kicsit. Utána a keze lejjebb vándorolt, és a következő pillanatban le is szánkázott a lány szoknyája a lábán. A férfi ujjai utánaeredtek, hogy játszadozni kezdjenek Mel harisnyatartójának kapcsával. A lány hosszan, elégedetten felsóhajtott. - Mary Ellen, kissé szokatlan viselet ez ma már, nem gon¬dolod? - dünnyögte Sebastian, miközben gyakorlott mozdu¬lattal felpattintotta az elülső két kapcsot. - Szokatlan, de célszerű - zihálta Mel, ahogy a férfi ujjai egyre közelebb merészkedtek a legérzékenyebb pontjához. - De még milyen célszerű - hagyta rá Sebastian rekedt han¬gon. Komoly erőfeszítésébe került visszafognia magát, de végül sikerült. Felkapta a lányt, és az ágyra fektette. Nem gon¬dolta volna, hogy elég pár csipkés holmi Mel izmos, ruganyos testén, máris megrendül az önuralma ... A legszívesebben ott helyben felfalta volna, és magáévá te¬szi, de megígérte neki, hogy gyengéd lesz. Melléfeküdt, majd finoman szájon csókolta. A lány hamar megértette, a férfi igazat mondott - nagyon egyszerű volt nem gondolni, nem érezni, nem akarni semmi mást, csak Sebastiant. A férfi gyengédsége elringatta, ugyanakkor felvillanyozta minden porcikáját, akárcsak előző éjjel. Még soha nem cso¬dálta meg senki ennyire a nőiességéért, igaz, az esetek többsé¬gében nem is viselkedett, nem is öltözködött nőiesen.

292

Sebastian csókjai fellebbentették a fátylat olyan titkokról, melyek mélyen eltemetve szunnyadtak benne. Tegnap éjjeli hevességük, kétségbeesett ölelésük mára lassú, lágy, érett szenvedéllyé szelídült. Egy idő után persze most is felgyorsult a szív, felerősödött a suttogás, és egymásnak feszült a két test. Mel elégedetten figyelte, hogy a férfi legalább annyira elvesztette az eszét az ér¬zékek örvényében, mint ő. Megnyílt előtte, hogy olyan közel kerülhessenek egymáshoz, amilyen közel férfi és nő csak ke¬rülhet. Amikor végül Sebastian megvonaglott a mámortól, ez¬úttal a lány volt az, aki ringatni kezdte, mint anya a gyerme¬két.

9.

- Csak az időnket vesztegetjük! - Épp ellenkezőleg - ingatta a fejét Sebastian, miközben megállt egy kirakat előtt, és szemügyre vette a flitteres kosztümöt az arctalan próbabábun. - Ezzel alapozzuk meg a ké¬sőbbi munkánk sikerét. - Vásárlással? - fintorgott Mel gúnyosan, és a zsebébe akasztotta a hüvelykujját. - Egész nap mást se csináltunk, csak egyik üzletből a másikba rohangáltunk! - Drága Sutherlandem, nekem farmerban is nagyon tetszel, de egy milliomos üzletember felesége általában gazdagabb ruhatárral rendelkezik. - Több ruhát vettünk, mint amennyire három nőnek egy év alatt szüksége lehet! Remélem, gondoskodtál valami komolyabb erőgépről, mert mással biztosan nem lehet felvontatni ennyi holmit a házadhoz. A férfi rosszalló pillantást vetett rá. - Könnyebb volt rávenni az FBI-t az együttműködésre, mint téged ... A megjegyzés hallatán a lánynak enyhe lelküsmeret-furda¬lása támadt - hálátlan, hisztis, kicsinyes kamasznak érezte magát. Bűnbánóan vállat vont.. - Ne haragudj! Én is együttműködöm veled, már órák óta ... csak szerintem túl sok göncöt akarsz összeszedni ... - Erre még szükségünk lehet - biccentett Sebastian a kira¬kati baba felé. - Hatásos darab, az biztos. Mel szemügyre vette a ruhát, és harapdálni kezdte a szája szélét. - Flitteres. - Van valami vallási vagy politikai kifogásod a flitter ellen? 293

- Nincs, csak nem csípem túlzottan a csillogó-villogó ruhákat. Úgy érezném benne magam, mint valami ostoba liba. Arról nem is beszélve, milyen kihívó. - Az elegáns, vállpánt nél¬küli, fekete ruha valóban falatnyi volt, épphogy combközépig ért a falfehér próbababán. Fogalmam sincs például, hogyan lehet egy ilyenben leülni ... - Ha jól emlékszem, pár héttel ezelőtt még ennél is rövi¬debb szoknyában mutatkoztál egy kikötői bárban. - Az más, akkor dolgoztam. A férfi derűs, türelmes pillantása láttán a lány fáradtan fel¬sóhajtott. - Rendben van, Donovan. Meggyőztél. - Légy jó katona! - paskolta meg Sebastian Mel arcát. - Menj be, és próbáld fel! A lány dörmögött-mormogott, de végül úgy döntött, jó ka¬tona lesz. A férfi bement vele a boltba, és miközben kiegészí¬tő kellékeket válogatott a ruhához, végig Melen járt az esze. Úgy tűnt, a lányt egyáltalán nem érdekli a divat, sőt egye¬nesen kínosan érintette, hogy olyan ruhatárat szedtek össze ne¬ki, amelyre a legtöbb nő irigy lenne. Nem kételkedett benne, hogy kitűnően játssza majd a szerepét, és engedelmesen felveszi a ruhákat, melyeket ő választott neki, de amint teheti, vis¬szabújik a farmerjába, a bakancsába meg a kopott pólóiba - és ugyanolyan csinosan néz majd ki bennük, mint a legelegán¬sabb ruhakölteményekben. Merlin szakállára, nem lesz ez így jól Térj észhez, Donovan fiam! - figyelmeztette magát Sebastian, miközben kiválasztott egy ezüstszínű retikült smaragdcsattal. Édesanyja egyszer azt mondta neki, a váratlan szerelemnél nincs fájdalmasabb, örömtelibb és megállíthatatlanabb. Igaza volt. A legkevésbé sem számított rá, hogy egy olyan lány iránt, mint Mel, mélyebb érzéseket táplál majd a derűs vonzódásnál, s nem riasztja vissza kemény, tüskés természete, feltétlen önállóságra és függetlenségre törekvő személyisége. Pedig egyik sem nevezhető túl vonzó tulajdonságnak egy nőben. Igaz, kedves is tudott lenni, és nagylelkű. És megértő. És bátor. És őszinte. Ugyan melyik férfi lenne képes ellenállni egy ilyen csípős nyelvű, éles elméjű és melegszívű nőnek? Sebastian Donovan biztosan nem. Nem kellett igénybe vennie látnoki képességeit, hogy tisztá¬ban legyen vele, még sok-sok időre és türelemre lesz szüksége, mire meghódíthatja. Mel túlságosan óvatos volt, és látszólagos fölényessége ellenére - túlságosan bizonytalan ahhoz, hogy kitárja előtte a szívét. Egyelőre.

294

Szerencsére ideje is, türelme is akadt bőven. Nem akart be¬pillantani a jövőjükbe, mert úgy érezte, az nem lenne igazsá¬gos egyikükkel szemben sem - ráadásul a szíve mélyén rette¬gett, esetleg azt látná, hogy a lány elhagyja. - Felvettem - morogta Mel a háta mögött. - Nem hiszem, hogy sokáig képes lennék megmaradni ebben a ruhában. A férfi megfordult, és leesett az álla. - Valami baj van? - nézett rá a lány értetlenül. Önkéntele¬nül is összefonta a karját a melle előtt, hogy eltakarja, és lené¬zett magára. - Fordítva vettem fel, vagy mi? Sebastian elnevette magát - épp időben, mert már-már attól lehetett tartani, hogy nem indul újra a szíve. - Nem, nagyon jól áll ... Csak tudod, semmi sem veszélyesebb egy férfi vérnyomására, mint egy magas, karcsú nő feke¬te ruhában. Mel felnyögött. - Hagyjál békén, jó?! - Egyszerűen tökéletes! - lépett hozzájuk a negyvenes eladónő sugárzó báj mosollyal. A lány égnek emelte a szemét. ¬Álomszép! - Egyetértek - helyeselt Seb as ti an buzgón. - Mint egy álom ... - Van hozzá vörös selyem fehérneműnk, szerintem tökéle¬tesen illene a kisasszonyra az is. - Donovan! - kezdte Mel könyörgő hangon, de a férfi már el is indult a lelkes asszonyság nyomában. Félórával később kiléptek a butik ajtaján. - Ennyi! - jelentette ki a lány határozottan. - Mára végez¬tünk. - Még beugrunk egy helyre, rendben? - Én már egy kesztyűt sem vagyok hajlandó felpróbálni, világos? Inkább húzzanak karóba egy hangyaboly közepén! - Nyugi, semmi köze a ruhákhoz - ígérte Sebastian. - Még ha tíz évig kellene nyomoznom titkosügynökként a gyerekrablók után, akkor is maradna olyan ruha, amelyet egyszer sem vettem fel. .. - Két hét alatt végzünk - tette a vállára a kezét a férfi. - Egy nappal sem kell több. Meglátod, ha végigjárjuk az előkelőbb kaszinókat, klubokat, estélyeket, jó hasznát veszed majd a ru¬határadnak. - Két hét? - meredt rá Mel tágra nyílt szemmel. Fásultsága egy csapásra izgatottságnak adta át a helyét. - Biztos vagy benne? 295

- Mondjuk úgy, hogy ezt súgja a szimatom - veregette meg Sebastian a lány kezét derűsen. - Van egy olyan érzésem, ha a Tahou-tónál sikerrel járunk, végigdől a dominó. - Még nem is mesélted, mivel sikerült meggyőznöd a febe¬seket, hogy ránk bízzák az ügyet. - Sok ismerősöm van az FBI-nál, régóta együttműködöm velük. Ígértem nekik ezt-azt, cserébe szóltak pár jó szót az érdekünkben. Mel megállt egy másik butik kirakatánál, persze nem azért, hogy szemügyre vegye a ruhákat, csak szerette volna gondosan megválogatni a szavait. - Nélküled nem sikerült volna rávennem őket, hogy állja¬nak mellénk. Rendes tőled, hogy segítettél, pedig semmi érde¬ked nem fűződik hozzá. - Ugyanazért akarok a végére járni, amiért te - fordult felé Sebastian. - Téged sem bízott meg vele senki, és nem is fizet érte senki. - Nem számít. - Valóban nem - mosolygott rá a férfi, és megcsókolta a homlokát. - Ritkán ugyan, de néha velem is előfordul, hogy önzetlenül segítek, hátha jobb lesz tőle egy kicsit a világ. - Sokáig azt hittem, Rose miatt akarom folytatni - jegyez¬te meg tűnődve a lány -, de rájöttem, ugyanannyira akarom Mrs. Frost miatt is. Még mindig hallom magamban, hogyan sírt, amikor elvettük tőle Davidet. -Tudom. - Pedig én sem vagyok az a jótét lélek, elhiheted - tette hozzá Mel kissé feszengve. - Ezt is tudom - vigyorgott Sebastian, majd megcsókolta újra. Kézen fogták egymást, és sétáltak tovább. A lány egy ideig nem szólt, de azután úgy döntött, óvatosan előhozakodik azzal a kérdéssel, amely már napok óta foglalkoztatta. - Ha a hét végére minden előkészülettel megleszünk, tulajdonképpen ... együtt fogunk élni egy ideig. - Nem hagy nyugodni a dolog? - Ugyan, dehogy ... , feltéve, ha téged nem zavar. Mel kezdte úgy érezni magát, mint akinek elment az esze, mégis fontosnak tartotta, hogy tudassa a férfival, nem az a fajta lány, aki összekeveri a valóságot az illúzióval. - Úgy teszünk, mintha házasok lennénk, meg szerelmesek egymásba, satöbbi. - A házaspároknak már csak így illik, nem igaz? - De - sóhajtotta Mel. - Szeretném azonban egyszer s mindenkorra világossá tenni, hogy könnyedén el tudom ját¬szani ezt a szerepet, méghozzá jól, de ez távolról sem jelen- ti, hogy ... 296

- Mit? - kérdezte Sebastian kíváncsian, miközben a lány ujjaival játszott. - Hát vannak olyanok, akik olyan jól játsszák a szerepüket, hogy a végén úgy is maradnak. Összekeverik a valóságot a játékkal. Nos, én igyekszem minél hitelesebben játszani, de Sze¬retném, ha ... nem értenéd félre. Nem akarok fájdalmat okoz¬ni neked. - Nem hinném, hogy fájdalmasnak találom, ha úgy teszel, mintha szerelmes lennél belém nyugtatta meg a férfi olyan könnyed hangon, hogy Mel önkéntelenül is elfordult, és csaló¬dottan meredt maga elé. - Nagyszerű. Akkor ezt is tisztáztuk. - Szerintem ránk férne egy kis gyakorlás - kacsintott rá Sebastian, majd váratlanul magához húzta. - Tessék? - Gyakorlás - ismételte a férfi készségesen. - Hogy minél magabiztosabban játszd majd a szerető feleség szerepét. - Átölelte a lányt. - Csókolj meg, Mary Ellen! - Itt az utcán? Mindenki előtt? - Még szép! Teljesen mindegy, hogyan viselkedünk, mikor magunk között vagyunk ... Elpirultál. - Nem igaz. - Dehogynem. Erre nagyon kell majd ügyelned. Senki nem jönne zavarba, ha meg kellene csókolnia a férjét, akivel már ... Mennyi ideje is? Öt éve házasok. Ráadásul, a szerep szerint már házasságunk előtt is együtt éltünk egy évig. Azaz huszon¬két évesen szerettél belém. - Én is tudok számolni - morogta Mel. - Mosod a zoknimat. - Mossa a fene! - vonta össze a szemöldökét a lány. - Modern házasságban élünk, te mosol mindkettőnkre. - Te viszont lemondtál a család kedvéért egy reklámcég igazgatói posztjáról. - Ezt a részt kifejezetten utálom - sóhajtotta a lány. - Még¬is, mit fogok kezdeni magammal egész nap? - Teszel-veszel - vigyorgott Sebastian. - Kezdetben sza¬badságon leszünk, hogy megszokjuk az új otthonunkat. Ren¬geteg időt töltünk majd az ágyban. - Nem bánom - mosolygott vissza Me!' - A nemes cél érdekében ... Hosszan, mélyen megcsókolta a férfit; önfeledten a nyelvük játszadozott, míg végül már olyan hevesen vert a szívük, mint egy gőzkalapács. Ekkor lassan elhúzódott Sebastiantő!. - Öt év házasság után nem biztos, hogy így csókolóznék veled - tűnődött. - Dehogynem - biztosította a férfi, és bekormányozta a lányt unokatestvére boltjába. 297

- Nem mondom ... - jegyezte meg Morgana elismerően, és letette a tojás alakú malachitot, melyet éppen fényezett. A kira¬katüvegen át tökéletes rálátása nyílt az iménti kis előadásra. ¬Még pár perc, és leáll a forgalom. - Pedig ez még csak a próba volt - magyarázta Sebastiano ¬Morgana tud mindenről folytatta, és cseppet sem zavartatta magát Mel összevont szemöldöke láttán. - A családom előtt nem szoktam titkolózni. - Bízhatsz bennem! - fordult Morgana a lányhoz, miköz¬ben barátságosan vállon veregette az unokatestvérét. - Igaz, nem titkolózunk családon belül, de idegenek előtt mindig tart¬juk a szánkat. - Semmi baj, csak ... nekem olyan szokatlan az egész, mert soha senkiben nem mertem ennyire feltétel nélkül megbízni mint ti egymásban. - Nem csoda, amilyen veszélyes szakmát választottál- he¬lyeselt Morgana, majd Sebastianhez fordult. - Nash hátul van, segít kipakolni egy szállítmányt. Nem túl lelkes szegény, be¬szélgess vele egy kicsit, jó? - Persze. Miután Sebastian hátrament, Morgana az ajtóhoz lépett, és a "Zárva" táblát fordította kifelé. Szeretett volna pár percig nyugodtan beszélgetni Mellel. - Tudod, Nash az utóbbi időben úgy vigyáz rám, mintha porcelánból lennék. Nem hagyja, hogy dobozokat emelgessek. - Szerintem ez természetes a te állapotodban. - Ugyan, erős vagyok, mint egy bivaly - legyintett Morgana. - Ráadásul más módszer is van a nehéz portéka mozga¬tására. - Hm - jegyezte meg Mel, jobb híján. - Nem szoktuk fitogtatni, kik vagyunk. Sebastian képességéről sokan hallottak már, de azt hiszik, ő is csak egy csodabogár a sok közül, akiről a bulvárlapokban lehet olvasni. Fogalmuk sincs, ki ő, és milyen képesség birtokában van va¬lójában. Ami engem illet, az, hogy összesúgnak a hátam mö¬gött, és a természetfeletti hatalmamról pletykálnak, csak jót tesz az üzletnek. Ana pedig ... Ana a maga módján él a ké¬pességeivel. - Az igazat megvallva, most zavarban vagyok - tárta szét a karját tanácstalanul Mel. Kétlem, hogy valaha is képes le¬szek hozzászokni ehhez az egészhez. Még a fogtündérben sem hittem kislánykoromban. - Jaj, de kár ... ! - Tagadhatatlan, hogy Sebastian ... más. Hogy rendelkezik a tisztánlátás képességévei, vagy adományával, nevezhetjük, aminek akarjuk. És ez kissé ... - Megcsóválta a fejét. - Még soha nem találkoztam hasonló férfival. 298

Morgana mélyen felnevetett. - Sebastian még a "mások" között is a párját ritkítja. Egy nap, ha van kedved, szívesen elmesélek róla pár történetet. Buzog benne a versenyszellem. Soha nem fog beletörődni ab¬ba, hogy képtelen egy rendes varázslatot összehozni ... Mel érdeklődve közelebb lépett. - Vetélkedtek? - Állandóan. Nem is nagyon hangoztatom előtte, milyen hosszadalmas szertartást kell végrehajtanom, hogy csak egy pillantást vethessek olyan dolgokra, amelyeket ő kényelmesen végignézhet az utcán fütyörészve ... - tette hozzá Morgana, és legyintett. - Amióta az eszemet tudom, versengünk egymás¬sal, de nem untatlak ezzel. Igazából azért szerettem volna be¬szélni veled, mert látom, mennyire megbízik benned és meny¬nyire fontos vagy neki. Ezért avatott be a titkába is. - Én ... - kezdte Mel, majd sóhajtott egyet. Most mit mond¬jon? - Munkatársak vagyunk jegyezte meg óvatosan. - Igaz, magánemberként is kialakult közöttünk valamiféle kapcsolat. Személyes kapcsolat. - Nem szeretnék beleszólni ebbe a személyes kapcsolat¬ba ... legalábbis nem túlságosan ... Tudod, olyan ő nekem, mint a testvérem. Nagyon szeretem, ezért arra kérlek, ne okozz neki fájdalmat most, hogy ennyire megigézted! Mel elképedt. - Megigéztem? Én? Az a te asztalod, nem az enyém! - csú¬szott ki a száján. Zavartan pislogni is kezdett azon nyomban. ¬Úgy értem ... - Tudom, hogyan értetted, nincs is vele semmi bajom. Va¬lóban az én asztalom, hiszen boszorkány vagyok. De ugyanakkor nő is ... Mel megrázta a fejét. - Nem értem, mi módon okozhatnék én Sebastiannek fájdalmat. Ha csak nem arra célzol, hogy szerinted nem kellett volna belerángatnom ebbe a veszélyes ügybe. - Nem - ingatta a fejét Morgana. - Látom, tényleg nem ér¬ted. - Mosolygós pillantást vetett a lányra. Nyilvánvalónak tűnt, gyönyörűségesen nyilvánvalónak, hogy fogalma sincs Sebastian mennyire szerelmes belé. - Elbűvölő - dünnyögte halkan. - Csodálatos! - Megmagyaráznád, miről beszélsz, Morgana? - Ha lehet, inkább nem - felelte kedvesen a fiatalasszony, és megragadta Mel mindkét kezét. - Ne haragudj, összevissza beszélek! Mi, Donovanek túlságosan is féltjük egymást, én azonban kedvellek téged - vallotta be őszintén. - Nagyon is. Remélem, jó barátok leszünk. Egy pillanatra elgondolko¬dott. - Szeretnék adni neked valamit. - Ugyan, igazán nem ...

299

- Hagyjad, ne ellenkezz! - legyintett Morgana, és az egyik ékköves pulthoz vezette Melt. Mikor megvettem ezt a kristályt, éreztem, hogy rövidesen találkozom az igazi tulajdono¬sával. Veled! Kivett egy hosszúkás, ezüstláncra fűzött kék ékkövet az egyik bársonytokból. - Nagyon kedves vagy, de ez túl értékes ahhoz, hogy elfo¬gadjam ... - Az érték viszonylagos dolog. Számodra például biztosan nem olyan értékes, mivel nem viselsz ékszereket. - Morgana a lány nyakába akasztotta a kristályt. - Tulajdonképpen ez sem az. Inkább talizmán. Vagy segédeszköz, ha úgy tetszik. Bár Mel valóban nem rajongott túlságosan az ékszerekért, most mégis alaposan szemügyre vette a nyakláncon lógó kristályt. Áttetsző volt, ha átlátszó nem is, ami pedig a hos¬szát illeti, nem lehetett nagyobb, mint a hüvelykujja körme. A kék szinte minden árnyalatát magán viselte a világostól az indigóig. - Mi ez? - Kék turmalin. Kiválóan oldja a feszültséget. És segít, hogy a szerelem bölcsességgel párosuljon, de erről Morgana mélyen hallgatott. - Gondolom, adódnak feszült helyzetek a munkád során... - Persze, ez vele jár. Köszönöm! Nagyon szép. - Morgana! - dugta ki a fejét Nash a raktárajtón. - Szia, Mel! - Szia! - Figyelj, drágám, már megint az a bolond nő van a vonalban, aki zöld dioptázist akar a négyes csakrájára! - Úgy értetted, hogy az a vevő, ugye? - vonta össze szigorúan a szemöldökét Morgana. Merthogy ő az egyik törzsvásárlóm, Nash. - Világos. Lényeg az, hogy szeretné megnagyobbítani a szívközpontját. - Nash Melre kacsintott. - Méghozzá kétségbeesetten ... - Megyek - bólintott Morgana, és intett a lánynak, hogy kö¬vesse. - Tudsz valamit a csakrákról? - vigyorgott Nash Melre, amikor belépett a raktárszobába. - Valami indiai kaja, ugye? Vagy tánc? A férfi elégedetten megveregette a lány vállát. - Máris beloptad magad a szívembe. Morgana a telefonhoz lépett, Mel pedig szemügyre vette a kis konyhát, amely szintén a raktárszobában kapott helyet. Sebastian egy asztal mellett ült sörrel a kezében. - Kérsz te is? 300

- Naná. A levegőnek itt is gyógynövényillata volt - az ablakpárká¬nyon sorakoztak kis cserepekben. Morgana kivitte a telefont az eladóhelyiségbe, és élénk beszélgetésbe kezdett. - Nagyon érdekes ez a bolt - jegyezte meg Mel. Sebastian elővett egy üveg sört a hűtőből, és a lány kezébe nyomta. - Látom, már választottál is egy ékkövet magadnak. - Tulajdonképpen ajándékba kaptam Morganától - fogta meg Mel a kristályt. - Szép, ugye? - Nagyon. A lány Nashhez fordult. - Már régóta szerettem volna elmondani, mennyire tetszenek a filmjeid. Különösen a Kaméleon. - Nekem is az az egyik kedvencem - bólintott Nash, és turkálni kezdett a konyhaszekrényben némi sütemény után. - Nincs vonzóbb egy érzéki farkasemberlánynál, különösen, ha még lelkiismerete is van. - Tetszik, ahogy valószerűvé teszed azt is, ami eredendően nem az - folytatta Mel, és kortyolt egyet a söréből. - Úgy értem, létrehozol pár igazán fura szabályt, törvényszerűséget, és a későbbiek során következetesen tartod magad hozzájuk. - Tudod, Mel a szabályok embere - tette hozzá Sebastian. - Ne haragudjatok! - tért vissza Morgana. - Tényleg nagyon kétségbeesett volt a hölgy. Ne fáradj, Nash, már az összes sütit megetted! - Az összeset? - sóhajtott fel a férfi, majd csalódottan be¬csukta a szekrény ajtaját. - Az utolsó morzsáig - bólintott Morgana, majd Sebastian¬hez fordult. - Gondolom, kíváncsi vagy, megérkezett-e a csomag. -Hogyne! A lány a zsebébe nyúlt, és elővett egy kis, ezüstveretes do¬bozkát. - Szerintem tetszeni fog. Sebastian felállt, hogy elvegye tőle. Mélyen a szemébe nézett. - Bízom az ízlésedben. - Én is a tiédben. Morgana megpuszilta unokatestvére homlokát. - Sok szerencsét, bátyus! Hirtelen ötlettől hajtva Nashhez fordult. 301

- Szívem, kijönnél velem a boltba? Szeretnék rakodni egy kicsit. - Most? Mel épp a filmjeimet dicséri ... - Így is épp eleget hízott már a májad, fiacskám - jelentette ki Morgana, majd megragadta a férje kezét, és maga után rántotta. - Remélem, hamarosan találkozunk, Mel! - Én is. Még egyszer köszönöm! Amikor becsukódott az ajtó, a lány Sebastianhez fordult. - Mi volt ez az egész? - Morgana megérezte, hogy jobban szeretnék egyedül maradni veled - magyarázta a férfi, és miközben végigsimított a hüvelykujjával a dobozkán, egy pillanatra sem vette le a sze¬mét a lányról. Mel mosolya kissé feszültebbnek tűnt a szokásosnál. - Nem fog fájni, ugye? - Nem - ígérte Sebastiano A lánynak legalábbis biztosan nem. Kinyitotta a dobozkát, és Mel felé nyújtotta. A lány belekukkantott, és ha nem a konyha asztalnak tá¬maszkodik, nyilván hátraugrott volna ijedtében. A gazdagon díszített dobozka bársonybélésén egy gyűrű feküdt. Akárcsak a nyaklánc, amit Morganától kapott, ez is ezüstből készült, vé¬kony, tekervényes szálak egyesültek benne bonyolult formává a pirosas, zöld szegélyű ékkő körül. - Mi ez? - Ez is turmalin - felelte a férfi. - Dinnyeturmalinnak hívják, a színe miatt. Kivette a gyűrűt a dobozból, és a fény felé tartotta. - Egyesek szerint képes közvetíteni két ember között, akik fontosak egymásnak. A gyakorlatban, ami, gondolom, talán még jobban is érdekel téged, elektromos hangoló áramkörök¬ben használják. Nem hasad meg még magas frekvenciákon sem, mint más kristályok. - Érdekes - motyogta Mel kiszáradt torokkal. - De minek rendelted? Bár Sebastian nem egészen így képzelte ezt a pillanatot, a hangja mégis kedves maradt. - Jegygyűrűnek - felelte, és odaadta a lánynak. - Tessék? - Hogyan lehetnénk már öt éve házasok, ha jegygyűrűnk sincs? - Á! - sóhajtott Mel megkönnyebbülten. Biztosra vette, csak képzeli, hogy a turmalin rezeg a kezében. - Világos. Mi¬ért nem maradtál az egyszerű aranykarikánál? - Az ezüstöt jobban szeretem.

302

Leheletnyi türelmetlenséggel kivette a gyűrűt a lány tenye¬réből, és az ujjára húzta. - Jó, jó, nem akartalak megbántani! Csak azért mondtam, mert szerintem sokkal egyszerűbb lett volna bemenni bármelyik nagyáruházba, és venni egy közönséges ... - Hallgass! Miközben beszélt, Mel mindvégig a gyűrűvel játszadozott, de ekkor mozdulatlanná dermedt, és elkeskenyedett szemmel a férfira meredt. - Nézd, Donovan ... Sebastian megragadta a hóna alatt, és lábujjhegyre emelte. - Egyszer, csak egyszer érném meg, hogy vitatkozás nélkül beleegyezel abba, amit szeretnék! Néha a legszívesebben megfojtanálak! A lány szeme szikrákat szórt. - Csak elmondtam a véleményem. Tisztázzunk valamit! Ha azt akarod, hogy sikerrel járjunk, nincs többé olyan, hogy "amit te szeretnél", vagy "amit én szeretnék"! Csak olyan van, "amit mi szeretnénk"! Miután a férfinak hosszas gondolkodás után sem jutott az eszébe semmi, amit ellene vethetett volna, elengedte a lányt. - Nagyon ritkán jövök ki a sodromból - jegyezte meg halkan, félig magának. - Az erő és a temperamentum veszélyes elegy. Mel enyhe duzzogással megdörgölte a karját ott, ahol Sebastian olyan erősen megszorította. - Na, persze. - Van egy szabály az én világomban, Sutherland, melyet kivétel nélkül mindenkinek be kell tartania: "Ne árts senkinek!" ¬idézte. - "Ne élj vissza soha a hatalmaddal!" Mindig komolyan vettem ezt a figyelmeztetést, de most, életemben először, a leg¬szívesebben olyan átkot szórtam volna rád, hogy életed végéig a legszörnyűségesebb nyavalyáktól szenvedj! A lány gúnyosan biccentett, és ivott egy korty sört. - Ne hantázz itt nekem, Donovan! Az unokatestvéred el¬árulta, hogy még egy apróbb varázslatot sem tudsz rendesen összehozni ... - Azért van egy-kettő, amelyet tűrhetően csinálok. Megvárta, míg a lány kortyol egy nagyot, és összpontosíta¬ni kezdett. Keményen összpontosítani. Mel fulladozva a torkához kapott, és zihálva vette a levegőt. Úgy érezte, mintha nem sört, de legalább hetvenfokos házi pá¬linkát ivott volna.

303

- Leginkább azok mennek, amelyek az elmét célozzák meg - tette hozzá kaján vigyorral Sebastian, miközben a lány levegőért kapkodott. - Jópofa ... Egész ügyes ... Bár az égető érzés elmúlt, Mel jobbnak látta félretenni a sö¬rét, biztos, ami biztos. - Fogalmam sincs, hol csúszott a hiba belétek, de örülnék, ha halloweenre vagy bolondok napjára tartogatnád a nevetsé¬ges kis trükkjeidet! - Nevetséges? - kérdezte a férfi vészjóslóan, és tett egy lé¬pést a lány felé. Mel állta a sarat, ő is lépett egyet előre, míg szemtől szemben nem álltak egymással. Bármire is készültek, el kellett halasztaniuk egy időre, mert ebben a pillanatban be¬nyitott valaki a raktárszoba hátsó ajtaján. - Ó, - hökkent meg Anastasia, mikor megpillantotta őket. Haja bájosan a szemébe hullott, miközben a csípőjével igyekezett kitámasztani az ajtót, hogy behozhassa a nagy tálca szá¬rított virágot. - Ne haragudjatok, nem akartam zavarni! Jottányival sem kellett beljebb mennie ahhoz, hogy érezze, úgy feszülnek egymásnak az indulatok, mint a szablyák. - Majd később visszajövök ... - Ugyan, ne butáskodj! - szólt rá Sebastian, majd gyengédnek a legkevésbé sem nevezhető mozdulattal odébb tessékelte Melt, és kivette unokatestvére kezéből a tálcát. - Morgana a boltban van. Ana sietve kisimította a haját a szeméből. - Megyek, szólok neki, hogy megjöttem. Örülök, hogy újra látlak, Mell - mosolygott a lányra kedvesen. Tekintete a gyűrűre tévedt. - Jaj, de szép! Olyan, mintha ... - Habozni kezdett, és lopva Sebastianre pillantott. - Olyan, mintha neked készült volna. - Tulajdonképpen csak kölcsönkaptam pár hétre. Ana jelentőségteljesen bólintott. - Értem. Ha a helyedben lennék, megszakadna a szívem, amikor vissza kellene adnom ... Szabad? Gyengéden megfogta Mel gyűrűs kezét, és szemügyre vet¬te az ékszert. Felismerte az ékkövet - Sebastian legkedvesebb turmalinja volt korábban. - Ez igen - bólintott újra. - Nagyon jól áll. -Köszönöm. - Sajnos, csak pár percem van, szóval fejezzétek be a vitátokat nyugodtan! - mosolygott Anastasia unokatestvérére, majd benyitott a boltba vezető ajtón. 304

Mel hanyagul nekidőlt az asztal sarkának, és oldalra bic¬centette a fejét. - Bunyózni akarsz? A férfi felvette a lány félig teli sörösüvegét. - Nem sok értelme lenne. - Tényleg nem sok. Az a baj, hogy nem vagyok dühös rád, csak... izgulok. Még soha nem játszottam ilyen komoly szerepet. Nem mintha félnék, hogy kudarcot vallok, csak ... - Csak? - dőlt neki Sebastian is az asztalnak. - Csak ez eddig a legfontosabb ügyem, és nagyon szeretném, ha ... ha sikerülne. No meg persze itt van ez a másik do¬log is. - Milyen másik dolog? - Tudod ... te meg én. Ez is fontos. A férfi kézen fogta. - Az. - Nem örülnék, ha két ilyen fontos dolog összemosódna, mert nem mindegy, mi lesz vel ... szóval, hogy mi lesz - zárta le gyorsan a mondatot a lány. Sebastian az ajkához emelte Mel gyűrűsujját. - Nem mindegy. Most, hogy ismét megenyhült kettejük közt a légkör, a lány elmosolyodott. - Tudod, mit szeretek benned, Donovan? -Mit? - Azt, hogy képes vagy úgy megcsókolni a kezem, hogy közben nem tűnsz komplett idiótának. - Porig vagyok sújtva - nyöszörögte a férfi megjátszott fel¬háborodással. - Istenem, mit vétettem, hogy ezzel a perszónával büntetsz engem?!

Órákkal később, amikor mindent magába ölelt az éjszaka csendje, Mel Sebastian felé fordult álmában. Átölelte, hozzásimult, és a vállára hajtotta a fejét, a férfi pedig kisimította a lány tincseit a homlokából, és megdörzsölte hüvelykujjával a gyűrűje ékkövét. Most, hogy Mel ujján van a gyűrű, osztozhat a lány álmában, amikor csak akar. Nagy volt a kísértés, legalább akkora, mint hogy felébressze, és ... Még mielőtt azonban az egyik vagy a másik változat mellett döntött volna, felvillant előtte az istálló képe, szalmaillatot meg izzadtságszagot érzett, és hallotta a kanca fájdalmas nyi¬hogását.

305

Amikor sietősen elhúzódott a lánytól, Mel álmosan kinyitotta a szemét. - Mi történt? - Aludj! - szólt rá Sebastian, miközben az ingéért nyúlt. - Hová mész? - Az istállóba. Psziché elleni fog. -Ó! A lány gondolkodás nélkül felült, és keresgélni kezdte a ruháit. - Veled megyek. Kihívjuk az állatorvost? - Nem kell, Ana jönni fog. - Ó! - bólintott Mel, és szöszmötölni kezdett a gombjaival. - Felhívjam? - Nem kell, jönni fog - biztosította a férfi, és magára hagyta a lányt, hogy felöltözhessen. Mel utánasietett, a bakancsát már útközben húzta magára. - Forraljak vizet, vagy ilyesmi? Sebastian megállt a lépcsőn, félúton lefelé. - Igen, a kávéhoz. Kösz. - Pedig láttam egy filmben, hogy ilyenkor vizet kell forralni - motyogta a lány magában, miközben becaplatott a konyhába. Alig főtt ki a kávé, máris egy autó állt meg a ház előtt. Három csésze kávé - bólintott Mel. Úgy döntött, teljes¬séggel hiábavaló azon törnie a fejét, honnan tudhatta Anastasia, hogy most kell jönnie. A két unokatestvér már az istállóban serénykedett, mire a lány is odaért. Ana a kanca mellett térdelt, és suttogott. Két, bőrből készült erszény hevert mellette, meg egy össze göngyölített kötény. - Jól van, ugye? - kérdezte Me!' - Úgy értem, egészséges? - Igen - simogatta meg Ana Psziché nyakát. - Minden rendben van. Olyan kellemesen simogatónak tűnt a hangja, mint a hűvös fuvallat a sivatagban. A kanca halk, örömteli prüszköléssel vá¬laszolt. - Nem tart sokáig. Nyugi, Sebastian! Nem most születik először csikó a világra. - De neki igenis ez lesz az első! - vágott vissza a férfi, és nagyon kínosan érezte magát. Tudta, nem lesz semmi baj, még azt is látta előre, milyen nemű lesz a kiscsikó. Ettől azonban szemernyivel sem viselte könnyebben a tehetetlen várakozást, amíg az ő imádott Pszichéje szenved. Mel átnyújtotta Sebastiannek az egyik csésze kávét. - Tessék, apuci. Ha már nézni sem bírod, menj át inkább Ámorhoz!

306

- Jó ötlet - csatlakozott a lányhoz Ana. - Nem ártana, ha megnyugtatnád egy kicsit, Sebastian. - Rendben. - Kávét? - nyújtotta Mel a másik csészét a férfi unokahúga felé. - Köszönöm - mosolygott rá Ana. Hátradőlt, és jólesően belekortyolt. Hirtelen elkerekedett a szeme. - Ne haragudj! - szabadkozott Me!' - Borzasztó erőset szoktam főzni...

,

- Semmi baj. Legalább hetekig elég lesz… Kinyitotta az egyik bőrerszényt, és a tenyerébe rázott pár szárított levelet meg szirmot. - Mik ezek? - Gyógynövények - felelte Ana, és gyöngéden megetette a kancával. - Enyhítik a fájdalmát az összehúzódások alatt. Elővett a másik erszényből három kristályt, Psziché reszkető hasára helyezte őket, és kelta nyelven mormolni kezdett. Mel elbűvölve figyelte a három követ. Már régen le kellett volna csúszniuk, részben a gravitáció, részben a ló rángatózó hasfala miatt, mégis a helyükön maradtak. - Kellemes kisugárzása van a kezednek - jegyezte meg Ana. - Simogatnád a fejét? Mel eleget tett a kérésnek. - Semmit nem tudok a szülésről. Igaz, a rendőrtiszti főiskolán tanultunk róla ezt-azt, de még soha ... Mi lenne, ha ... - Csak simogasd a fejét! - kérte Ana kedvesen. - A többit rám bízhatod. Ne aggódj, a szülés a legtermészetesebb dolog a világon ... Lehet, hogy ez a legtermészetesebb dolog, gondolta Mel nem sokkal később, miután Ana, Sebastian és ő világra segí¬tette a kiscsikót, de a legcsodálatosabb is. Bőre fényesen csil¬logott a kanca meg a saját izzadtságától, a kávétól felment a vérnyomása, és kissé megszédült a gondolattól, hogy részben neki köszönhetően született egy új élet a világra. Az ellés órái alatt Ana szeme vagy tucatszor megváltozott. Kezdetben hűvös, nyugodt szürke volt, majd fátyolossá vált az aggodalomtól. Később meleg derű ragyogott benne, melyet olyan mély, határtalan együttérzés váltott fel, hogy akaratlanul Mel is könnyezni kezdett. Később valami vad, kétségbeesett fájdalom villant a tekin¬tetében - ezt Mel egészen biztosan látta -, és csak azután múlt el, miután Sebastian élesen rászólt unokatestvérére. 307

- Gondoltam, hadd legyen egy perc pihenője - szabadkozott Ana, de a férfi megrázta a fejét. Ezután felgyorsultak az események. Mel felállt a ló feje mellől, és hátrasietett segíteni. - Hihetetlen! - Csak ennyit volt képes kinyögni, mikor Psziché nekilátott, hogy megtisztogassa a fiát. - Nem hiszem el .. Már lábra is áll! Megszületett, és már lábra is áll! - Nem lehet megszokni - helyeselt Ana ragyogó szemmel, majd eltette a kristályokat az erszénybe. Levette magáról a kötényt, és összegöngyölítette újra. - Psziché is meg a kiscsikó is jól van. Este még visszajövök, és vetek rájuk egy pillantást, bár biztos vagyok benne, anya is és fia is kiváló egészségnek örvend majd. - Köszönőm, Ana - ölelte magához unoka testvérét Sebas¬tian. - Szívesen. Ahhoz képest, hogy először segédkeztél szülés¬nél, nagyon ügyesen viselkedtél, Mel - fordult a lányhoz Anastasia. - Csodálatos élmény volt. - Most megyek, megmosakszom, hazaszáguldok, és alszom délig - fogadkozott Ana. Megcsókolta az unokabátyját, majd ugyanolyan természetességgel megcsókolta Melt is. Gratu¬lálok! Ezzel elment. - Micsoda éjszaka! - sóhajtott fel a lány, és Sebastian vál¬lára hajtotta a fejét. - Örülök, hogy kijöttél. - Én is ... Még soha nem láttam szülést. Nem hittem volna, hogy ilyen fennkölt, ilyen káprázatos ... - Ásított egyet. - ... és ilyen fárasztó. Bár én is aludhatnék délig! - Miért ne aludhatnál? - kérdezte Sebastian, majd lehajolt, hogy megcsókolja a lányt. Miért ne aludhatnánk? - Maradt egy-két lezáratlan ügyem, és most, hogy hetekig nem leszek itthon, kénytelen vagyok sürgősen a végükre járni. - Itt is van egy lezáratlan ügyed. - Csakugyan? - Bizony - bólintott a férfi, és felkapta a lányt úgy, ahogy volt, véres ingben, szutykos kézzel. - Tudod, pár órával ezelőtt azon törtem a fejem az ágyban, hogy belopózzam-e az álomodba, vagy inkább ébresszelek-e fel... - Be akartál lopózni az álmomba? - meredt rá Mel, és segítségképpen kilökte helyette az istálló ajtaját. - Csak azt ne mondd, hogy meg tudod csinálni! - Jaj, Sutherland, mikor hiszel már nekem végre? Mindenesetre - folytatta Sebastian, miközben a konyhán át egyenesen a nappaliba vezette a lányt - Psziché a legrosszabb 308

pillanatban terelte el a figyelmemet. Szóval, mielőtt elmennél, hogy végé- re járj a lezáratlan ügyeidnek, előbb varrjuk el a szálakat itthon ... - Érdekes gondolat. Ugyanakkor hadd figyelmeztesselek, hogy elkerülte a figyelmedet egy apróság: mindketten tetőtől talpig merő vér és szutyok vagyunk. - Észrevettem - ellenkezett Sebastian, és a nappaliból a lenti hálószobán át a fürdőszobába cipelte Melt. - Most szépen lezuhanyozunk. - Jó ötlet. Szerintem ... Sebastian! Amikor a férfi a lánnyal együtt belépett a zuhanyfülkébe, és elfordította a csapot, Mel visítva felnevetett. - Te őrült! Még a bakancsom is rajtam van! Sebastian elvigyorodott. - Ne aggódj, már nem sokáig ...

10.

Mel egyelőre képtelen volt megszokni a Mrs. Donovan Ryan nevet. Ráadásul úgy vélte, hogy Mary Ellen Ryan, a fi¬gura, akit alakítania kellett, ritka unalmas egy nőszemély: job¬ban érdekli a divat és a manikűr, mint bármi valóban fontos dolog az életben. Azzal azonban egyet kellett értenie, hogy az ügy szempont¬jából tökéletesen választották meg a szerepeket és a környezetet. Tökéletesebb nem is lehetne, tűnődött magában, miközben kilépett averandára, és elgyönyörködött a holdfény csillogá¬sában a Tahou-tó tükrén. A ház maga is pont megfelelt az igényeiknek - két tágas, korszerű, kényelmes szint, ízléses bútorok, erőteljes színek, melyek a tulajdonosok személyiségét voltak hivatottak tük¬rözni. Mary Ellen és Donovan Ryan szabad szellemű, modern há¬zaspár látszatát akarta kelteni, akik pontosan tudják, mit kívánnak az élettől. Elsősorban természetesen egy kisbabát. A ház már megérkezésükkor elnyerte a lány tetszését. Meg is jegyezte Sebastiannek, nem nézte volna ki az FBI-ból, hogy ilyen gyorsan ilyen kényelmes kéglit tudjon szerezni. Ekkor a férfi, csak úgy mellékesen, bevallotta, hogy a ház tulajdonképpen az övé - nagyjából fél évvel ezelőtt vette minden különösebb ok nélkül.

309

Véletlen vagy boszorkányság? - töprengett Mel magában és elfintorodott. Ki a megmondhatója? ' - Kiruccanunk a városba, virágszálam? - kérdezte tőle Sebastian, már félig-meddig magára öltve a szerelmes férj szerepét. A lány mogorván összeráncolta a homlokát. - Ha kérhetlek, mellőzd az efféle süket megszólításokat! Csak, mert papíron házasok vagyunk ... - Isten ments, hogy még egyszer ebbe a hibába essem, csillagom! - felelte Sebastian, majd a lány vérben forgó szemét látva, védekezőn felemelte a kezét, és kilépett mellé a verandára. Melnek el kellett ismernie, olyan ragyogóan festett szmokingban, amilyen ragyogóan csak egy férfi festhet. ¬Hadd lássalak! - Mindent felvettem - morogta a lány kelletlenül. - Még a fehérneműt is, amelyet kikészítettél. - Eszményi társ vagy - tréfálkozott Sebastian kedvesen, és ezzel végre sikerült egy kis mosolyt csalnia Mel arcára. A fér¬fi, mintha táncolnának, megfogta a lány kezét, és megpörget¬te maga körül. A vörös selyem fehérnemű valóban tökéletes választásnak bizonyult, mint ahogyan a testhez álló, ezüstszí¬nű kosztümkabát meg a rubin füllbevaló is. - Gyönyörű vagy... Próbálj úgy viselkedni, mintha el is hinnéd! - Gyűlölöm a magas sarkú cipőt, arról már nem is beszél¬ve, amit a hajammal műveltek! Sebastian óvatosan megborzolta Mel olajosan fénylő, hátra¬fésült, begöndörített, oldalt elválasztott pimasz tincseit. - Szerintem nagyon sikkes. - Te könnyen beszélsz! Rám szabadult egy félőrült, franciás kiejtésű némber, bedörgölte a hajamat valami gusztustalan trutyival, lefújt spray-vel, mint egy csótányt, órákig piszmogott az ollóval, azután jött még a dauer ... A legszívesebben sikítottam volna! - Nehéz napod lehetett. - Az nem kifejezés! Kiváltképp, amikor a manikűrös következett. Fogalmad sincs, mekkora felhajtást képesek ezek csinálni pár nyamvadt köröm körül! Ilyen olló, olyan reszelő, tisztítópálca, körömlakk, közben megállás nélkül részletezi a szerelmi életét, és ami még rosszabb, a tiéd után is érdek¬lődik ... Nekem pedig úgy kellett viselkednem, mintha halálosan élveznék minden átkozott percet! Majdnem pakolást tettek az arcomra - borzongott a lány undorodva. - Fogalmam sincs, hová fajul a dolog, ha nem mentem ki magam, hogy haza kell jönnöm vacsorát főzni. - Örülök, hogy megúsztad.

310

- Ajánlom, hogy igazad legyen a két héttel kapcsolatban! Ha hónapokig minden héten legalább egyszer szépségszalon¬ba kell mennem, isten bizony pengét nyelek! - Bízhatsz bennem, Sutherland. - Igyekszem - sóhajtott fel Mel némileg megkönnyebbülve. - Ami azt illeti, elég könnyű volt beetetni a lányokat, mi¬lyen csodálatos férj vagy, mennyire örülök az új házunknak, és hogy már évek óta próbálok teherbe esni, sajnos, sikertelenül. Csak úgy itták a szavaimat. Meséltem a termékenységi tesz¬tekről, a fogantatást elősegítő gyógyszerekről, és hogy milyen hosszú a várólista az örökbeadási irodáknál. Roppant együtt érzően viselkedtek. -Pompás. - Ami még jobb, rögtön kaptam is tőlük három nevet: két ügyvédét és egy orvosét. Az orvos állítólag a világ legjobb nőgyógyászainak egyike, az egyik ügyvéd a manikűrös unoka¬testvére, a másik pedig tavaly segített a sógornőjének, hogy gyorsabban örökbe fogadhasson két román kisgyereket. - Alakul - bólintott Sebastian pillanatnyi hallgatás után. - Gondoltam, utánanézhetnénk a dolognak. Holnap az egészséges-életmód-klubba megyek. Míg gyötörnek, felteszek egy-két rutinkérdést. - Tudtommal nem írja elő a törvény, hogy nem szabad él¬vezned a szaunát és a masszázst, ha már ott vagy. Mel néhány másodpercig habozott a válasszal. Most na¬gyon örült, hogy van zseb elegáns estélyi nadrágján, mert így legalább zsebre dughatta a kezét. - Kicsit zavarban vagyok ... tudom ugyanis, milyen sokat költesz rám a saját pénzedből. - Jut is, marad is - vont vállat a férfi. - Ha nem akarnám er¬re költeni, elhiheted, hogy nem tenném. Emlékszem azonban Rose arcára, amikor először elhoztad hozzám. És Mrs. Frost arcára is emlékszem. Kötelességemnek érzem végigvinni ezt az ügyet, akárcsak te. - Már rég észrevettem - bólintott a lány, és megfogta Sebastian csuklóját. - Igazából hálásnak kellene lennem ne¬ked ahelyett, hogy panaszkodom. - Ugyan, nagyon tehetségesen panaszkodsz - nyugtatta meg a férfi. Amikor Mel elvigyorodott, megcsókolta. - Gye¬re, Sutherland, vár a kaszinó! Úgy érzem, szerencsés napom van.

A Silver Palace a Tahou-tó környékének egyik legújabb és legfényűzőbb szállodája volt. Itt működött a kaszinó is. Hófehér hattyúk siklottak az előcsarnok medencéjének ezüstös vi¬zén, az embermagasságú vázákban hatalmas, egzotikus virág¬csokrok díszelegtek. A személyzet szmokingot, spanyolövet és ezüstszínű nyakkendőt viselt, melyre ráhímezték a szálloda címerét. 311

Elhaladtak a bejárat két oldalán húzódó elegáns boltsor mellett, ahol gyémánttói kezdve szőrmebundán át "Silver Palace" feliratú pólókig mindent lehetett kapni. Mel elismerő¬en bólintott - nyilván nem véletlen, hogy közvetlenül a kaszi¬nó mellett kaptak helyet ezek az üzletek, így a nagyobb nyereménnyel távozók azonnal vissza is adhatták a pénz egy részét a szállodának... A kaszinó maga olyan benyomást keltett, mint valami ha¬talmas pénztárgép: érmék csilingelő hangja visszhangzott az egész teremben. Az emberek izgatottan kiáltoztak, a fémgolyó fürgén pattogott a rulettkeréken, a levegőben parfüm, likőr és cigarettafüst szaga terjengett. Meg persze a pénzé. - Szép kis társaság - jegyezte meg a lány, és viszolygó pil¬lantást vetett az ablaktalan falakra festett, lovagokat és úri kisasszonyokat ábrázoló, giccses festményre. - Mit játszol? Mel vállat vont. - Itt csak veszíteni lehet. Győzni a ház ellenében legalább olyan nehéz, mint felfelé evezni egy sebes sodrású folyón, egy szál evező lapáttal ... Eleinte haladhatsz egy keveset, de előbb¬utóbb úgyis győz az ár. Sebastian finoman megcsókolta a lány fülét. - Ne feledd, Mary Ellen Ryan nem gyakorlatias gondolko¬dású asszony. Ez a második mézeshetünk, emlékszel? Nyuszikám! - Fúj - sziszegte Mel bájos, sugárzó mosollyal az arcán. ¬Igazad van. Gyere, vegyünk pár zsetont! A lány a pénzbedobós automatákkal kezdte - ezekhez sem¬mi ész nem kellett, olyannyira, hogy játék közben kényelme¬sen megfigyelhette az embereket maga körül. Azért jöttek ide, hogy megismerkedjenek Jasper Gumm-mal, ő volt az a férfi, akinek Parkland tartozott. Mel sejtette, több éjszakát is itt kell tölteniük, hogy nyélbe üthessék a tervüket. Sorra vesztette el az érméit, majd visszanyert pár dollárt, de a nyereményt gondolkodás nélkül visszadobálta az automatá¬ba. El kellett ismernie, ő is egyre vonzóbbnak találta a félkarú rablók kattogását, csilingelését, a mell ette játszók időnkénti örömkiáltásait, amikor megütötték a főnyereményt, melyet vi¬dám vijjogás, fényorgona és tapsvihar kísért. Valóban szórakoztató időtöltés, kellemes kikapcsolódás itt lenni, gondolta, és kipirultan Sebastianre mosolygott a válla felett. - Attól tartok, nem én leszek az, aki gazdasági válságba taszítja a házat. - Próbáld kissé ... lazábban! - javasolta a férfi, majd Mel kezére tette a kezét, és finoman meghúzta a kart. Várt, és finoman meghúzta újra. A gép vidáman felvijjogott, majd beindult a fényorgona.

312

- Jesszus! - kiáltott fel a lány, mikor az érmék vadul potyogni kezdtek a tálcára. - Ötszáz dollár! Nyertem ötszáz dol¬lárt! Táncolni kezdett örömében, és átölelte Sebastiant. - Hihetetlen! Nyertem! Én! Adott egy cuppanós csókot a férfinak, de hirtelen ráfagyott a mosoly az arcára. - Istenem, Donovan, ez nem lehet igaz! Megbűvölted, ugye? Csaltál! - Fogalmam sincs, hogyan juthat eszedbe ilyesmi - vigyor¬gott rá Sebastian. - Egy gép eszén túljárni igazán nem nevezhető sem bűvölésnek, sem csalásnak. - Látta, a lány örömét beárnyékolja a tény, hogy nem tisztán nyert, ezért így folytat¬ta: - Nyugodj meg, pillanatokon belül elveszítheted kártyán, ha akarod! - Igazad van. Végül is mindent, amit teszünk, nemes cél érdekében tesszük ... - De mennyire! Nevetve lapátolták be az érméket a gép melletti vödörbe. - Valójában imádok nyerni vallotta be a lány. - Akárcsak én. Asztalról asztalra jártak, pezsgőt iszogattak, és eljátszották a nyaraló fiatal házaspár szerepét. Mel igyekezett nem túl nagy jelentőséget tulajdonítani a férfi figyelmességének, a szikráknak, melyek kettejük közt pattogtak, miközben egymás kezét fogták. Igaz, a valóságban is szeretők, de szerelmet nem éreznek egymás iránt. A jegygyűrű az ujjukon csak színpadi kellékként szolgál, a ház, amelyben élnek, pedig támaszpontul. Egy nap meg kell válniuk mindkettőtől. Lehet, hogy azután is találkozgatnak majd, legalábbis egy ideig. Míg munkájuk külön utakra nem sodorja őket. Mel akaratlanul is arra gondolt, hogy eddig mindenkitől, aki sokat jelentett a számára, elváltak az útjai. Lassan kezdett beletörődni ebbe. Legalábbis eddig úgy érezte, képes folytatni az életét egyedül is. Most azonban, valahányszor csak eszébe jutott, hogy Sebastian hamarosan már nem lesz vele, a jövő üresnek, elviselhetetlenül üresnek látszott. - Mi baj? - fordult felé a férfi, és ösztönösen masszírozni kezdte a nyakát. - Feszültnek látszol. - Semmi, semmi - rázta meg a fejét a lány. Hiába tartotta be Sebastian az ígéretét, hogy nem kukucskál a gondolataiba, még így is rendkívül könnyen ráérzett Mel hangulatára. ¬Csak kezdem unni ezt az asztalt. Menjünk át egy másikhoz, hátha ott több szerencsénk lesz. A férfi nem erőltette a lányt, hogy vallja be az igazat, bár érezte, ennél sokkal komolyabb oka van szorongásának. Amikor helyet foglaltak egy ötdolláros kártyaasztalnál, Mel vállá¬ra tette a kezét, és együtt játszottak.

313

Nagyon ügyes, állapította meg magában. Józan arányérzé¬kének, éles eszének és kiváló megfigyelőkészségének köszönhetően a lány könnyedén felvette a versenyt a házzal ¬legalábbis az első órában -, annak ellenére, hogy közben mindvégig a termet figyelte maga körül. Pontosan feltérké¬pezte magában, tudta, hol vannak a biztonsági őrök, a kamerák, a tükörnek tűnő, átláthatatlan megfigyelő üveglapok a második szinten. Sebastian rendelt még egy kis pezsgőt, azután hozzálátott, hogy ő is tájékozódjon a környezetében. A mell ette ülő férfinak tizenhete volt. Részben amiatt iz¬zadt, merjen-e kémi még egy lapot, részben pedig amiatt, Va¬jon tudja-e a felesége, hogy szeretőt tart. Az utóbbi miatt tel¬jesen fölöslegesen aggódott, mellette ülő hitvese ugyanis mit sem sejtett. Sorra szívta a cigarettákat, és elképzelte magában hogyan nézhet ki a szmokingos osztó meztelenül. Sebastian sietősen távozott az elméjéből. Mel másik oldalán egy cowboyforma férfi ült, vizezett whiskyt ivott megállás nélkül, és lassan, de biztosan gyarapította a nyereményét. Gondolatai nagy összevisszaságban kö¬vették egymást kincstári utalványokról, haszonállatokról és a lapok leosztásáról. Azt kívánta, bár egyedül jött volna ez a kis sötétszőke pipi itt mellette az asztalhoz. Sebastian lopva elvigyorodott. Kíváncsi lett volna, mit szólna hozzá Mel, ha tudná, hogy a szomszédja "sötétszőke pipi"-nek hívta magában. Ahogy szelleme egyik fejből a másikba vándorolt az asztal körül, találkozott unalommal, izgatottsággal, kétségbeeséssel, mohósággal. Amit igazából keresett, a közvetlenül velük szemben ülő fiatal párnál találta meg. Columbusból jöttek, mézeshetük harmadik éjszakáját töl¬tötték itt. Feltehetőleg nemrég érték csak el a korhatárt, mely fölött egyáltalán beengedték őket a kaszinóba. Fülig szerelme¬sek voltak egymásba, és hosszas töprengés után döntöttek úgy, hogy a szerencsejátékok izgalma megéri azt a száz dollárt, me¬lyet zsetonokra váltottak. Igaz, ötvenet már el is vesztettek, de soha jobban nem érez¬ték magukat. Sebastian hallotta, ahogyan az ifjú férj - Jerrynek hívták ¬épp azon töprengett, merjen-e kémi még egy lapot tizenötre. Küldött neki egy kis önbizalmat, mire Jerry jelezte az osztónak, hogy adhatja a következőt. Mikor meglátta a hatost, a szeme majd kiugrott a helyéről. Finom, de annál szórakoztatóbb bűbájoskodásával sikerült elérnie, hogy Jerry megduplázza, majd megháromszorozza a tétjét. A fiatal pár önfeledten ujjongott és kacagott látványos szerencséjük felett. - Mázlisták - jegyezte meg Mel. - Ühüm - hagyta rá Sebastian, és iszogatta tovább a pezsgőjét. Jerry természetesen mit sem sejtett a finom befolyásolás¬ról - egyre magabiztosabbá vált, és merészen növelte a tétet. Ahogy az lenni szokott, hamar híre kélt, hogy egy vérbeli 314

sze¬rencsejátékos ül a harmadik asztalnál. Egyre több ember gyűlt köréjük, minden bravúros kör után megveregették Jerry vállát, és megtapsolták. Nyereménye háromezer dollárra nőtt. - Jerry, azt hiszem, itt az ideje, hogy kiszálljunk - figyel¬meztette a fiút felesége, Karen. Ennyi pénzből már kifizethetnénk annak a háznak az előlegét, amelyet a múltkor néze¬gettünk, emlékszel? Sajnálom, kislány, jegyezte meg magában Sebastian, és óvatosan elültetett egy másik gondolatot a fiatalasszony fejé¬ben. - Illetve ... nem, inkább játsszunk tovább! Karen Jerry vállára hajtotta a fejét, és elnevette magát. - Varázslatos ez az este! A megjegyzés hallatán Mel felkapta a fejét, és sanda pillan¬tást vetett Sebastianre. - Donovan! - Sss - veregette meg a férfi a kezét csitítóan. - Jó okom van rá. A lány hamar megértette, mi lehet az. Amikor a megrésze¬gült Jerry előtt már tízezer dollár tornyosult zsetonban, egy tagbaszakadt, öltönyös alak jelent meg az asztalnál. Méltóság¬teljes tartása, sima, napbarnított bőre, gondosan ápolt bajsza és olajosan fénylő, szigorú fazonra vágott haja volt. Mel biztosra vette, az a fajta férfi, aki után megfordul a nők többsége. Tekintete azonban első látásra ellenszenvessé tette a számára. Halványkék szeme alattomosan csillogott, és hiába húzódott mosolyra a szája, a lánynak borsódzott tőle a háta. - Sötét egy alak - dünnyögte. Sebastian megszorította a kezét. Az asztal köré gyűlt tömeg ismét üdvrivalgásban tört ki Jerry ugyanis megint nyert, holott az osztó is tizenkilencet húzott magának. - Úgy látom, ma éjjel Fortuna istennő a kegyeibe fogadta önt - szólalt meg az elegáns idegen. - Jól látja - vigyorgott Jerry magabiztosan az újonnan érkezőre. - Még soha nem nyertem semmit életemben, de ma ... - Itt száll meg nálunk, a Palace-ban? - Igen, itt töltjük a mézeshetünket a feleségemmel - karolta át Jerry Karent a derekánál. Most először jöttünk le a kaszinóba. - Ez esetben engedje meg, hogy személyesen gratuláljak. A nevem Jasper Gumm, én vagyok a szálloda tulajdonosa. Mel Sebastianre sandított.

315

- Másképp nem tudtad volna előcsalogatni? - Néha kerülőútra van szükség, hogy célba érj - magyarázta a férfi. - Szerintem egész mókás kerülőút volt ... - Roppant mókás - fintorgott a lány. - Ezzel véget is ért a fiatal pár szerepe, ugye? - Így van. - Elnézést - állt fel Mel, és körbesétált az asztal körül. Sebastian jól mondta: Jerry meg Karen már pakolták is össze a zsetonokat, és közben önfeledten beszélgettek Gummmal. - Szívesen látjuk önöket máskor is - mosolygott Gumm. ¬Szeretnénk, ha mindenki győztesként távozna a Silver Palace¬ból! Amikor Jasper Gumm megfordult, Mel tett róla, hogy összeütközzenek. Egy rutinos mozdulat, és már a férfira is öm¬lött a pezsgő a poharából. - Ó, istenem, ezer bocsánat! - szabadkozott a lány, és töröl¬getni kezdte a zsebkendőjével a férfi átázott ingujját. - Olyan ügyetlen vagyok ... - Ugyan, az én hibám - nyugtatta meg Gumm. Elsétáltak az oszladozó tömegtől, majd a férfi elővette a saját zsebkendőjét, és megtörölte a kezét. - Nem figyeltem eléggé - tette hozzá, majd Mel üres poharára pillantott. - Tartozom magának egy itallal! - Nagyon kedves, de már alig lötyögött valami az alján - mosolygott rá a lány elbűvölően. Az öltönye szerencséjére ... Attól tartok, túlságosan is hatalmába kerített a kíváncsiság. Még soha életemben nem láttam ennyi zsetont egyszerre. A férjem és én pont a fiatal párral szemben ültünk az asztal túl¬oldalán, de sajnos nekünk nem kedvezett a szerencse. - Ebben az esetben meg kell engednie, hogy meghívhassam egy italra - viszonozta Mel mosolyát Gumm. Sebastian ebben a pillanatban lépett oda hozzájuk. - Szívem, a pezsgőt inni szokás, nem másokra önteni ... A lány úgy tett, mintha zavarba jönne, majd elnevette ma¬gát, és Sebastian vállára tette a kezét. - Már bocsánatot kértem - szabadkozott bűnbánóan. - Nem történt semmi - biztosította Gumm mindkettejüket, és kezet nyújtott Sebastiannek. Jasper Gumm. - Donovan Ryan. Ö pedig a feleségem, Mary Ellen. - Örvendek! Itt szállnak meg a Palace-ban?

316

- Nem, épp most költöztünk a Tahou-tó mellé - magyarázta Sebastian, és szerelmes pillantást vetett Melre. - Kivettünk pár nap szabadságot, mintha csak a második mézesheteinket töltenénk, azután jöhetnek megint a munkás hétköznapok. - Hát akkor isten hozta önöket! Most már egyenesen ra¬gaszkodom hozzá, hogy koccintsunk egy pohár pezsgővel ... Intett az egyik fel-alá sétáló pincérnőnek. - Maga igazi úriember - hízelgett a lány, és elismerően kör- bepillantott. - Csodálatos ez a hely! - Most, hogy szomszédok lettünk, remélem, szolgáltatásaink elnyerik a tetszésüket. Az éttermünk legalább olyan híres mint a kaszinó. Beszéd közben Gumm alaposan szemügyre vette mindkettejüket. Azonnal felfigyelt Mel ékszereire, melyek, bár nem voltak hivalkodóak, nagyon értékesnek tűntek. Sebastian szmokingja is rendkívül elegáns benyomást keltett. Ezek szerint vagyonosak, ha nem is milliárdosok, állapította meg ma¬gában. Ezt a réteget kedvelte a legjobban. Amikor a pincérnő visszatért egy egész üveg behűtött pezs¬gővel és a poharakkal, Gumm maga töltött nekik. - Mivel foglalkozik, Mr. Donovan? - Ingatlannal. Az utóbbi pár évet Seattie-ben töltöttük, de úgy döntöttünk, elköltözünk valami szebb helyre. Én vagyok a cégtulajdonos, ezért szerencsére szabadon dönthetek az ügyeimben. . - És kegyed? - fordult Gumm a lány felé. - Nemrég léptem ki a munkahelyemről, legalábbis egy időre. Szeretnék kicsit többet foglalkozni az otthonunkkal. - Vannak gyerekeik? - Sajnos nincsenek - hervadt le a mosoly Mel ajkáról. Egy pillanatra lesütötte a szemét, de azután biztatóan Sebastianre mosolygott. - Még nincsenek. Pedig olyan kellemes itt az ég¬hajlat, olyan szépen süt a nap, olyan gyönyörű a tó, hogy ... tö¬kéletesebb helyet nem is találhatnánk családalapításra - tette hozzá árnyalatnyi kétségbeeséssel a hangjában. - Egyetértek. Kérem, érezzék otthon magukat a Silver Palace-ban! Örülnék, ha gyakran ellátogatnának hozzánk. - Törzsvendégek leszünk - biztosította a szállodatulajdo¬nost Sebastian. - További jó szórakozást! - búcsúzott Gumm, és elment.

317

- Szép munka volt - dicsérte meg a lányt Sebastian, miután magukra maradtak. - Szerintem is - bólintott Mel elégedetten. - Visszamen¬jünk még az asztalokhoz, vagy csak sétálgassunk kéz a kéz¬ben, szerelmesen? A férfi elnevette magát, majd átölelte a lányt, és már éppen megcsókolta volna, mikor észrevett valakit. Mozdulatlanná dermedt, és Mel vállára tette a kezét. - Lám, lám ... néha maguktól a helyükre kerülnek a dolgok. - Most miért mondod ezt? - Te csak idd a pezsgődet, drágám, és mosolyogj! Óvatosan megforgatta a lányt, majd elindultak a rulettasztal felé. - Látod azt a nőt, akivel Gumm beszélget? Azt a vörös ha¬jút a lépcsőnél. - Persze - felelte Mel, és Sebastian vállára hajtotta a fejét. ¬Úgy százhatvanöt centi magas, ötvenöt kiló, világos bőrű. Huszonnyolc-harminc körül lehet. - Linda a neve, legalábbis most. Amikor bejelentkezett ab¬ba a motelba Daviddel, még Susannek hívták. - Ö az?! - szisszent fel a lány, és már majdnem el is indult felé, mikor megálljt parancsolt magának. - Mit keres itt? - Gumm szeretője, azt hiszem. Vár a következő munkára. - Ki kell derítenünk, mennyit tudnak, milyen közel állnak a nagyfőnökhöz. - Mel mogorván kiitta a pezsgőjét. - Lássunk is hozzá, ki-ki a maga módján ... - Helyes. Amikor Linda elindult a női mosdó felé, a lány Sebastian kezébe nyomta az üres poharát. - Megfognád egy pillanatra? - Ezer örömmel, drágám - felelte a férfi Mel fürgén távolodó hátának. A lány a megfelelő pillanatra várt, miközben ráérősen rú¬zsozta a száját, és púderozta az orrát az egyik kerek toalettasztal mellett. Miután Linda helyet foglalt a szomszédos öltözőasztalnál, kezdte elölről. - Jesszus! - kiáltott fel Mel kétségbeesetten. - Beszakadt a körmöm ... Linda együtt érző pillantást vetett rá. - Ugye, milyen bosszantó tud lenni? - Különösen azok után, hogy reggel voltam manikűrösnél!

318

Egyszerűen nincs szerencsém a körmeimmel. - Úgy tett, mintha keresgélné a körömvágó készletét a retiküljében, pedig so¬hasem tartott ilyesmit magánál. - A te körmeid viszont gyö¬nyörűek! - Köszi - mosolygott rá a vörös hajú nő, és elégedett pillan¬tást vetett az ujjaira. - Isteni manikűrösöm van. - Tényleg? - dőlt hátra Mel kíváncsian, és keresztbe tette a lábát. - Tudod, csak nemrég költöztünk ide Seattle-ből. Örülnék, ha ajánlanál egy jó kozmetikust, egészségeséletmód¬klubot, ilyesmit... - Itt, a szállodában a legjobb minden. Igaz, a nem szálló¬vendégek tagsági díja a klubban kissé borsos, de hidd el, meg¬éri! - Kifésülte sűrű, gyönyörű haját. - A szépségszalon pedig egyenesen csúcs! - Köszi a tippet! Holnap be is ugrom. - Mondd nekik, hogy Linda küldött. Linda Glass. - Nem felejtem el - biztosította Mel, és felállt. - Még egyszer köszönöm! - Nagyon szívesen - mosolygott a nő, és elővette az ajak¬fényt a retiküljéből. Azt persze nem említette, milyen csinos kis jutalékot kap mindenki, aki beszervez egy új tagot a klub¬ba ... Hiába, az üzlet az üzlet.

Órákkal később Mel hason fekve nyújtózott az ágy köze¬pén, épp egy újabb listát állított össze magának a teendőiről. Sebastian bő pizsamafelsőjét vette föl, azaz kedvenc otthoni öltözékét, és persze divatos frizuráját is összekuszálta rég - tu¬lajdonképpen ez volt az első dolga, amint hazaért. Rendben, ki fogja használni a Silver Palace nyújtotta lehe¬tőségeket, döntötte el magában. Holnap belép abba a klubba, és megnézi magának a szépségszalont is. Ha kell, még egy arcpakolásra is hajlandó - adná isten, hogy ne kelljen! -, vagy egyéb förtelmes tortúrákra, amelyeknek ilyen helyeken más nők oly nagy élvezettel vetik alá magukat. Kis szerencsével még ezzel a szörnyeteg Linda Glass-szal is összemelegedhet, akár már holnap. Elég, ha női dolgokra tereli a szót, máris nyert ügye van. - Min töröd a fejed, Sutherland? - Egy tartalékterven - felelte szórakozottan a lány. - Mindig ki szoktam agyalni egy B tervet is, arra az esetre, ha az A terv kudarcba fulladna. Mit gondolsz, nagyon fáj a lábgyantá¬zás? - Fogalmam sincs - ingatta a fejét a férfi, és végigfuttatta egy ujját Mel alsó lábszárán. Ami azt illeti, szerintem a tiéd így is elég sima.

319

- Össze kell írnom, mi mindennel tudnának gyötörni a szépségszalonban, mert azt tervezem, holnap néhány órát ott töltök. Hátrapillantott a válla felett, fel, Sebastianre. A férfin ugyan¬annak a pizsamának az alsórésze volt, amelynek a felsőrésze rajta; brandyvel a kezében bámulta a combját, és kajánul vi¬gyorgott. Most tényleg úgy nézhetünk ki, mint egy házaspár, akik be¬szélgetnek egy keveset lefekvés előtt, tűnődött a lány. Eljátszadozott a gondolattal, és firkálgatni kezdett a jegyzetfüzete margójára. - Neked ízlik ez az izé? - Milyen izé? - Hát a brandy. Szerintem orvosságíze van. - Talán nem a megfelelő márkát kóstoltad meg - vélekedett Sebastian, és átnyújtotta neki a poharát. Mel felkönyökölt hogy minőségellenőrzést hajtson végre a rendelkezésére bocsátott szeszesitalmintán, a férfi pedig lovagló ülésben helyet foglalt, és gyengéden, de annál határozottabban masszírozni kezdte a vállát. - Még mindig feszült vagy - jegyezte meg. - Egy kicsit. Most kezdem csak elhinni, hogy sikerülni fog ... mármint a tervünk. - Sikerülni fog. Míg te gyantáztatod a szívszorítóan hosszú és formás lábad, én golfozni megyek, ugyanabba a klubba, ahol Gumm is játszik. A lány ettől a brandytől sem hatódott meg egy cseppet sem. Hátrapillantott a válla felett. - Meglátjuk, ki tud meg többet... - Meg bizony. - Igen, ott jó ... Megtaláltad azt a pontot a lapockám közepén - nyöszörögte Mel, és nyújtózni kezdett, mint egy macs¬ka. - Egyébként volna egy-két kérdésem azzal a fiatal párral kapcsolatban. Biztosan emlékszel, akik tegnap olyan sokat nyertek. - Mi van velük? - érdeklődött Sebastian, miközben felhúz¬ta a pizsamafelsőt, hogy ne legyen az útjában, és élvezettel simogatni kezdte a lány hátát. - Kétségtelen, hogy sikerült velük Gummot az asztalhoz csalogatnod, de nem túlzás ez egy kicsit? Tízezer dollárt nyertek! - Gumm sokkal többet zsebelt be a gyerekkereskedelem¬ből.

320

- Világos, nem is ezzel van bajom. De mi történik, ha az a pár annyira felbuzdul a szerencséjén, hogy holnap elvesztik az utolsó centjüket is? Talán képtelenek lesznek abbahagyni, azután ... A férfi elnevette magát, és belecsókolt Mel háta közepébe. - Ne aggódj, alaposan átgondoltam mindent! Elültettem az ötletet a fejükben, hogy vegyenek a pénzből egy szép kis la¬kást a külvárosban. Láttam, ahogy meghívják a barátaikat a lakásavatóra, és mivel úgy vélik, Fortuna egy életre lekötelezte őket, csak ritkán játszanak szerencsejátékokat újra. Három gyermekük születik, házasságuk hatodik éve komoly veszeke-désektől lesz hangos, de végül is kibékülnek. - Vagy úgy - bólintott a lány. - Ez esetben ... - Ez esetben - duruzsolta a férfi, miközben végigcsókolta Mel hátát a gerincoszlopa mentén - miért nem feledkezel már meg róluk, és foglalkozol velem egy kicsit? A lány mosolyogva letette a brandyspoharat az éjjeliszek¬rényre. - Te akartad! Nagy lendülettel felült, meglökte Sebastiant, és két vállra fektette az ágyon. Lassan az arcához hajolt, míg majdnem összeért az orruk hegye. - Győztem ... A férfi elmosolyodott, és finoman megharapta Mel alsóaj¬kát. - Igen, győztél. - A foglyom vagy - folytatta a lány, majd megcsókolta Sebastian orrát, arcát, állát, ajkát. Sokkal finomabb a brandy rajtad, mint a pohárban ... - Biztos? Kóstold meg még egyszer, hátha tévedsz! Melnek nem kellett kétszer mondani. Hosszan, mélyen ele¬mezte a férfi csókjának ízét. - Ühüm - helyeselt. - Egyre jobb ... Szeretem az ízed, Do¬novan. Ujjaik összekulcsolódtak; a lányelégedetten figyelte, hogy a férfinak esze ágában sincs szabadulni szorongatott helyzetéből - különösen azután nem, hogy csókolgatni kezdte a nya¬kát. A becézgetés megtette a hatását. Vérük felforrósodott, és Mel pontosan tudta, a tűzzel játszik. Ösztönösen érezte, meddig mehet el, de addig el is ment: csigázta, majd csitította a férfi vágyát, akárcsak a magáét. Hosszan gyönyörködött Sebastian atlétatermetében - széles vállában, kemény, domború mellkasában, lapos hasában. Szívük szaporán és hevesen lüktetett, tekintetük fényleni kezdett. Miközben Mel a férfi felsőtestét csókolgatta, nemcsak a szenvedély, de valami még ennél is mélyebb, kábítóbb érzés fakadt fel a lelkében. Megrészegült, érzékei elhomályosodtak. 321

Elszorult a torka, szemét elárasztották a könnyek, a szíve majd szétolvadt a hirtelen feltörő érzelmek özönében. Rekedten felsóhajtott, és Sebastian ajkán keresett menedé¬ket újra. A szenvedély Melben is felébresztette a boszorkányt, is¬merte fel a férfi, és hagyta, hogy a lány magával ragadja az érzékek örvényébe. Most övé a hatalom. Meghódította Sebas¬tian szívét és lelkét; a férfi olthatatlan vágyat érzett iránta, meg akarta osztani vele mindenét: a jövőjét, a sorsát. Sebastian újra meg újra szerelmet vallott a lánynak anya¬nyelvén, Mel azonban egy szót sem értett a kelta suttogás¬ból. Együtt ringatóztak az ágyon, mint egy kis tavon, hosszan, összefonódva, míg a hold, a hajnal közeledtével, lassan nyu¬godni nem tért. Puha, mágikus burok zárult össze körülöt¬tük, hogy nyugodtan, félelem nélkül elveszhessenek egymásban. Egy idő után a lány kerekedett felül. Bőre csillogott a lám¬pa fényében, szeme elsötétült a vágytól, szemhéja elneheze¬dett a kéjtől. A férfi még soha nem látta ennyire szépnek, ennyire az övének. Feléje nyúlt, Mel pedig közelebb hajolt, hogy biztosan elérje. Folytatták közös táncukat, de ezúttal a lány irányított. Édes, finom, mégis szenvedélyesen vad percek voltak ezek. Mel teste ívben hátrafeszült és reszketni kezdett, ujjaik összefonódtak. Miután elértek a gyönyör csúcsára, a lány ernyedten Sebastian mellkasára hanyatlott, és a vállgödrébe fúr¬ta az arcát. A férfi úgy ölelte, mintha soha többé nem akarná elengedni. - Ne engedj el! - suttogta Mel. - Ne engedj el egész éjjel! - Eszemben sincs ... Csak ölelte szorosan, a lány pedig döbbenten vette tudomá¬sul, hogy ezen az éjszakán magával együtt a szívét is Sebastiannek adta. Fáradtan felsóhajtott, majd pillanatokon belül már aludt is.

11.

Mel számára tulajdonképpen gyerekjáték volt belekukkantani a Silver Palace szépségszalonjának és klubjának bejelentkezési naplójába. Elbűvölő mosolya, no és némi borravaló se¬gítségével tulajdonképpen bármilyen naplóba belenézhetett. További csúszópénzek árán még azt is elintézte, hogy mindkét helyen egy időben legyen Linda Glassszal. Ez bizonyult aznapi küldetése egyszerűbb részének. A ne¬heze abban állt, hogy az egész napját ezen a két helyen kellett töltenie, többnyire trikóban ... 322

Amikor elfoglalta a helyét az aerobicteremben egy tucat másik nővel együtt, barátságosan Lindára mosolygott. - Meglátod, nem bánod meg, hogy hallgattál rám - biztosí¬totta a nő, és gumival összefogta sűrű vörös haját. - Köszi a tippet - hálálkodott Mel. - A költözés miatt így is ki kellett hagynom egy hetet, pedig az én alakomon sajnos hamar meglátszik, ha nem edzem. - Kién nem? - sóhajtott Linda. - Elég, ha elmegyek nyaral¬ni egy hét... A mondat másik felét hangos, de fülbemászó dallam nyelte el, miután a csupa izom oktatólány bekapcsolta a magnót. - Figyelem, hölgyeim, nyújtógyakorlatokkal kezdünk! ¬kiáltott rájuk lelkesen, majd a csoport élére állt, ő is a tükör felé fordult, és fülig érő mosollyal megmutatta az első gya¬korlatot. - Éééés, nyújt! Mel úgy tett, mintha nehezére esne a nyújtás, de a bemele¬gítésnél már "hozta a formáját", és a nehezebb gyakorlatoknál sem maradt le a többiektől. Bár jól edzett izmainak meg sem kottyant a megterhelés, a bonyolultabb mozdulatokra nagyon kellett figyelnie, ugyanis ezek nemcsak erőt és kitartást, de ke¬csességet meg stílust is igényeltek. Linda Glass nyilván évek óta főállásban vigyázott az alakjára, ezért járt a haladó aero¬biccsoportba. Mel már az edzés felénél a legszívesebben falra mászott volna a gumilabdaként pattogó, lófarkas, fülig érő szájú oktatólány buzgó vezényelgetésétől. - Ha még egyszer azt mondod, lábemelés, agyoncsaplak! - ¬morogta magában. Bár nem akarta, hogy más is hallja, Linda, aki közvetlenül mögötte küszködött, halkan elnevette magát. - Segítek! - ígérte lihegve, közben majd elpusztult az úgynevezett "ollóugrás" gyakori attól. Ez a csitri még húszéves sincs ... Megérdemli a halált! Mel, bár forrt benne a düh, gonoszul elvigyorodott. Mikor véget ért a szám, csatlakoztak a kilógó nyelvvel lihegő, verejtéktől csatakos többiekhez. A pulzusellenőrzés meg a levezető gyakorlatok után Mel Linda mellé ült, és a törülközőjébe temette az arcát. - Kiveszek tíz nap szabadságot, és tessék, ez lesz belőle ... ¬Fáradtan sóhajtott, majd ledobta a törülközőt maga mellé. - El sem hinnéd, de be van táblázva az egész napom. - Ne is mondd! Nekem is hátravan még a konditerem. - Komolyan? - mosolygott vissza Mel meglepetten. - Akárcsak nekem ... - Pompás! -lihegte Linda, miközben a nyakát pamacsolta. - ¬Akár együtt is szenvedhetnénk, ha van hozzá kedved.

323

Súlyzókkal kezdték, majd átmentek a szobabiciklikhez, on¬nan pedig a taposógéphez. Minél jobban ki izzadtak, annál barátságosabban viselkedtek egymással. Beszélgetésük egy idő után a gyakorlatokról a férfiakra terelődött, a férfiakról pedig a családra. Együtt mentek a szaunába, a pezsgőfürdőbe, végül masszázzsal zárták a napot. - Hihetetlen, hogy képes voltál feladni az állásodat, csak hogy rendben tarthasd a házatokat! - ingatta a fejét Linda, a masszázspadon fekve. - El sem tudom képzelni. - Még én sem szoktam hozzá - sóhajtotta Mel, miközben a masszőrnő a gerincoszlopa mentén haladt lefelé. - Őszintén szólva, fogalmam sincs, mit kezdjek magammal. Túl sok a bi¬zonytalanság az életemben. - Úgy érzed? Mel habozott egy keveset, hogy Linda érezhesse, kényes té¬máról van szó. - Tudod, már régóta szeretnénk családot alapítani a férjem¬mel, de hiába. Végigcsináltuk az összes létező termékenységi tesztet, szedtük a gyógyszereket, mégsem estem teherbe. Gon¬doltam, ha otthagyom a munkahelyem egy időre, és nem lesz annyi felelősség rajtam, talán ... talán sikerül. - Nem lehet könnyű. - Nem az, egyikünknek sem. Igazából mind a ketten gyerekek vagyunk még, nagyra nőtt gyerekek, akiknek nincsen senkijük egymáson kívül. Talán ezért is szeretnénk nagycsaládot. Az élet olyan igazságtalan tud lenni ... Itt van ez a gyönyörű ház, anyagilag sem lehet okunk panaszra, és tökéletes a házas¬ságunk. Mégsem akar jönni a baba. Még ha vadul kattogtak is a kerekek Linda fejében, ügye¬sen palástolta. Együtt érző pillantást vetett Melre. - Gondolom, már jó ideje próbálkoztok. Nem akarlak megsérteni, de az örökbefogadás még nem jutott az eszetekbe? - Hogy eszünkbe jutott-e? - mosolyodott el Mel szomorú¬an. - El sem tudnám mondani, hány várólistára feliratkoztunk már. Egyikünknek sem lenne semmi kifogása egy olyan pici el¬len, akinek nem mi vagyunk a vér szerinti szülei. Sajátunkként szeretnénk, megadnánk neki mindent, amit csak szülő adhat, de .. - Reménytelenül felsóhajtott. - Lehet, hogy önző vagyok, azonban én kimondottan csecsemőt szeretnék. Nagyobb gyere¬keket valamivel könnyebb örökbe fogadni, de mi még nem ad¬tuk fel. Mondták, évekbe telhet, kivárjuk akkor is. Bár hogy mit kezdünk addig az üres szobáinkkal, fogalmam sincs ... ¬Mel olyan jól játszotta a szerepét, hogy ennél a pontnál könny¬be lábadt a szeme. - Ne haragudj, nem akartam elrontani a ked¬ved! Mindig olyan érzelgős leszek, ha ez jön szóba ... - Semmi baj - nyúlt át Linda a két masszázspad között, és megszorította Mel kezét. - Az ilyesmit úgyis csak egy nő ért¬heti meg.

324

Ebédre spenótsalátát ettek, és hűtött gyümölcslevet ittak hozzá. Mel hagyta, hogy Linda ismét a magánéletére terelje a szót. A szerepének megfelelően, naivan és gyanútlanul ki¬tálalt mindent a házasságáról, a reményeiről meg a félelmei¬ről. Olykor-olykor el is írta magát a nagyobb hatás kedvéért, majd bátran le is törölte a könnyeit. - Te nem akarsz férjhez menni? - Én? Még csak az kellene! - nevetett Linda. - Már egyszer megégettem magam, sok-sok évvel ezelőtt hozzámentem egy fiúhoz. Nem éreztem jól magam, olyan volt, mint a börtön. Jasperrel egészen más. Kedveljük egymást, de egyikünk sem keveri a magánéletét az üzlettel. Akkor jövök hozzá, és akkor megyek el tőle, amikor akarok. - Elismerésem - bólintott Mel. - Mielőtt megismertem Do¬novant, én is azt hittem, hogy függetlenül fogom leélni az életem. Végül is nem bántam meg, hogy belészerettem és hozzá¬mentem feleségül, de azért egy picit irigylem az olyan nőket, mint amilyen te is vagy, akik függetlenek, mégis boldogok. - Én egyszerűen ilyen alkat vagyok, de szerintem a te hoz¬záállásoddal sincsen semmi baj. A férjed fülig szerelmes beléd, és van annyi érzéke az üzlethez, hogy megvehette azt a szép kis házat neked. Majdnem tökéletes az életed. Mel lesütötte a szemét. - De csak majdnem. - Ha megjön a baba, teljesen az lesz - paskolta meg Linda a vállát. - Hidd el nekem!

Miután Mel elcsigázottan haza vánszorgott, az első dolga az volt, hogy aerobictáskáját az előszoba egyik, a cipőjét a másik sarkába hajítsa. - Már nagyon vártalak - köszöntötte Sebastian az emeleti korlát mögül. - Ha nem érkezel meg félórán belül, mentőexpedíciót küldtem volna ki érted ... - Egy hordágy is elég lett volna. A férfi mosolya nyomban lehervadt. - Fáj valamid? - kérdezte ijedten, és már indult is lefelé a lépcsőn. - Tudtam, hogy rajtad kellett volna tartanom a szemem! - Hogy fáj-e? - morogta a lány. - Az nem kifejezés. Az aerobicoktató egy sátánfajzat. Beckynek hívják, és ezzel mindent el is mondtam róla. Olyan kis tünci-bünci, hogy majd elhánytam magam ... Utána egy Manci nevű amazon vett kezelésbe a konditeremben, aki szerintem náci tiszt le¬hetett az előző életében. Pumpáltam, emeltem, guggoltam, és úgy ropogtak az ízületeim, hogy még. - Morcosan a gyom¬rára szorította a kezét. - Ráadásul egész nap nem ettem mást, csak pár nyavalyás salátalevelet. .. - Ó! - csókolta meg Sebastian a szemöldökét. - Szegény kicsikém.

325

Mel szeme elkeskenyedett. - Aligha hoz helyre egy-két sajnálkozó szó. - És ha főznék neked vacsorát? - Van mirelit pizza a fagyasztóban? - Kétlem. De én annál sokkal jobbat is tudok. Gyere! - A férfi kedvesen átkarolta a lányt, és elindultak a konyha irányá¬ba. - Evés közben elmesélhetsz mindent részletesen. Mel engedelmesen lehuppant a füstszínű üvegasztal mellé egy székre. - Borzasztó nap volt. Nem is értem, hogyan képes ez a nő, ez a Linda végigcsinálni mindezt hetente kétszer ... Hirtelen felcsillant a szeme, és kutakodni kezdett a konyha¬szekrényben a nemrég vásárolt burgonyaszirom után. - Szerinted mire jó ilyen egészségesnek lenni? - kérdez¬te teli szájjal. - Egyébként a felszínen kedves, értelmes nő¬nek látszik, tényleg. Minél tovább beszélgetsz vele, annál inkább. - Harag villant a tekintetében, és visszaült a szék¬re. - Belül azonban hideg, mint a jég, és érzéketlen, mint egy hulla. - Ha jól hallom, sokat beszélgettetek - pillantott fel a férfi a hatalmas szendvicsről, amelyet a lánynak készített. - Egész nap. Kitálaltam előtte mindent. Tudja, hogyan vesz¬tettem el a szüleimet húszéves koromban, hogyan ismertelek meg pár évvel ezelőtt, és milyen romantikusan udvaroltál. Elgondolkodva a szájába tömött egy adag burgonyaszirmot. - Csakugyan? - tette le Sebastian a szendvicset és Mel ked¬venc üdítőitalát az asztalra. - De mennyire! Elhalmoztál rózsákkal, elvittél táncolni, meg hosszú, holdfényes sétákra. Majd megőrültél értem. - Ebben biztos vagyok - mosolyodott el a férfi, miközben a lány mohón rávetette magát a szendvicsre. - Könyörögtél, hogy menjek hozzád feleségül. Hű, de fi¬nom ez a szendvics! - Mel behunyt szemmel, kéjes nyöször¬géssel nyelte le az első falatokat. - Hol is tartottam? - Ott, hogy könyörögtem, gyere hozzám feleségül. - Pontosan - bólintott a lány, majd az üdítőért nyúlt. - Én azonban nem adtam fel olyan könnyen a velem született óvatosságomat. Előbb összeköltöztem veled, és csak utána hagytam, hogy az ágyadba csalogass. Azóta is mindent megteszel hogy az életem szép legyen, akár egy tündérmese. - Ezek szerint nagyszerű fickó vagyok. 326

- Igen. Én tettelek azzá ... A világ legboldogabb párjának állítottam be magunkat, leszámítva szívünk egyetlen, nagy szomorúságát. - A lány összevonta a szemöldökét. - Eleinte éreztem egy kis lelkiismeret-furdalást, hogy összevissza hazu¬dozom neki. Végül is ő kedvesen, barátságosan viselkedett ve¬lem, amit én hideg, számító alakoskodással viszonoztam. - ¬Miután befejezte a szendvicset, ismét a burgonyaszirom után nyúlt, és elgondolkodva rágcsálni kezdett. - Később viszont, amikor újra felhoztam az örökbefogadás ügyét, nem lehetett nem észrevenni, hogy ráharap, mint egy cápa. Eltűntek a puha vonások az arcáról, és bár továbbra is együtt érzően és barát¬ságosan mosolygott, mint Teréz anya, csak úgy kattogott az agya, számítgatta a lehetőségeket. Akkor már egy csepp bűn¬tudatot sem éreztem. Rács mögé kerül, ebben biztos lehetsz! - Mikor találkozol vele legközelebb? - Holnapután. A szépségszalonban, sajnos - tette hozzá Mel sóhajtva, és eltolta maga elől a tányérját. - Azt hiszi, unatkozó háztartásbeli vagyok, aki ilyesmivel próbálja elütni az időt. A vásárlás is szóba jött, természetesen - fintorgott morcosan. - Szegénykém, mennyi áldozattal jár a munkád ... ! - Nagyon vicces. Persze, te könnyen beszélsz, neked csak egy kis fehér labdát kellett ütögetned egész délelőtt. - Nem tudom, említettem-e, hogy utálok golfozni ... - Még nem - felelte a lány vigyorogva. - Nagyszerű! Mesélj, hogy ment? - Összefutottunk a négyes elütési gumikúpnál. Csak úgy, véletlenül, természetesen. - Mindjárt gondoltam. - Ha már így esett, a következő menetet együtt játszottuk végig. - Sebastian felvette Mel félig küvott üdítősüvegét, és kortyolt belőle egyet. - Elbűvölő asszonynak tartja az én kis feleségemet. - Még szép. - Beszélgettünk az üzletről, az övéről meg az enyémről. Gondolta, belekóstol az ingatlanvilágba is, ezért adtam neki pár tippet, és elláttam jó tanácsokkal. - Ügyes. - Van egy ingatlanom Oregonban, már régóta tervezem, hogy eladom. Mindegy, utána iszogattunk, megvitattuk a legfrissebb sporteseményeket, és egyéb férfidolgokat. Az első adandó alkalommal megemlítettem neki, mennyire örülnék, ha lenne egy fiam. - Nem mindegy, hogy fiú vagy lány? - Mint mondtam, épp férfias dolgokról beszélgettünk. Azt mondtam, szeretnék egy fiút, aki továbbviszi a nevem, akivel focizhatok, satöbbi. Jobban illett a beszélgetésbe. 327

- Lányok is szoktak focizni - mormogta Mel. - Mindegy. Ráharapott? - Igen, de ügyesen leplezte. Ötöltem-hatoltam egy ideig, gyászos képet vágtam, és másra tereltem a szót. - Miért? - dőlt hátra a lánya székén. - Ha egyszer ráhara¬pott, miért engedted el? - Így láttam jónak. Bízz bennem, Mel! Gumrn ravasz fickó, gyanút fogott volna, ha ilyen hamar a bizalmamba fogadom. Nők között ez másképpen zajlik. Nálatok ez könnyebben, ter¬mészetesebben megy. A lány töprengő arcot vágott, majd lassan, megfontoltan bólintott. - Lehet. Hajlok rá, hogy higgyek neked. Lényeg, hogy mindkettőnknek sikerült megalapoznia a további munkáját. - Épp azelőtt beszéltem Deveraux-val, mielőtt megjöttél volna. Holnapra minden anyagot összeszed Linda Glassról, és szólni fog akkor is, ha Gumm kutakodni kezd a múltunk után. -Nagyszerű. - Ráadásul Gumm meghívott bennünket, hogy vacsoráz¬zunk vele és kedvesével péntek este. - Még jobb - bólintott Mel elismerően, és adott egy csókot a férfinak. - Jó munkát végeztél, Donovan. - Szerintem is jó csapat vagyunk mi ketten ... Befejezted az evést? - Egyelőre igen. - Akkor készüljünk fel a péntek estére, rendben? - Hogyan? - vetett a lány gyanakvó pillantást Sebastianre, miközben az felsegítette a székéről. - Ha megint azzal piszmogunk órákat, milyen ruhában menjek, istenemre ... - Nem erre gondoltam - nyugtatta meg a férfi. Kényelme¬sen kisétáltak a konyhából. Odaadó, olthatatlanul szerelmes házaspárnak kell látszanunk. - Igen, és? - Akik megőrülnek egymásért - tette hozzá Sebastian, majd kézen fogta Melt, és a lépcső felé vonta. - Menni fog, Donovan. - Nos, én úgy érzem, egy kis gyakorlás egyikünknek sem árt. - Szerintem nagyot dobna az alakításunkon, ha annyi időt töltenénk szerelmeskedéssel, amennyit csak lehet! - Á, értem már - mosolygott a lány gúnyosan. Átkarolta a férfit, és maga után húzta a hálószobába. - Legyen! Igazad volt, rengeteg áldozattal jár ez a munka ... 328

Mel biztosra vette, hogy idős korában mosolyogva gondol majd vissza az életére. Legalábbis büszke elégedettséggel, hogy egyáltalán életben maradt. Nyomozóként rengeteg támadás érte: belérúgtak, elátkoz¬ták, ütlegelték, molesztálták, rácsapták az ajtót a lábára. Megfenyegették, zsarolni próbálták, sőt egy emlékezetes alkalom¬mal még rá is lőttek. Most azonban úgy gondolta, mindez semmi, de semmi ahhoz képest, amit a Silver Palace szépségszalonjában, a Silver Womanben műveltek vele ... A méregdrága szalonban minden létező szolgáltatás a ren¬delkezésre állt, az egyszerű haj mosástól kezdve az egzotikus "testpólyáig" . Bár ez utóbbitól Melnek végül is sikerült megmenekülnie, ezenkívül minden más kezelést elvégeztek rajta tetőtől talpig, az összes porcikáján . Percekkel Linda előtt érkezett a Silver Womanbe, ahol pil¬lanatok alatt felvette magára Mary Ellen Ryan szerepét, és ré¬gi ismerőseként üdvözölte a nőt. A lábgyantázás alatt - melyről hamar kiderült, mennyire fájdalmas - ruhákról és frizurákról beszélgettek. Mel sugárzó mosolya mögött a fogát csikorgatta, ugyanakkor gratulált is magának, hogy előző este órákon át tanulmányozta a legfrissebb divatlapokat. Később, amikor rászáradt az arcára a kozmetikus által fel¬kent orrfacsaró pép, Mel arról csacsogott, mennyire szeret itt élni a Tahou-tónál. - Káprázatos tőlünk a kilátás. Már alig várom, hogy össze¬barátkozzunk annyi új ismerőssel, hogy estélyt rendezhes¬sünk. Imádok emberek közt forgolódni. - Jasper és én szívesen bemutatunk benneteket a barátaink¬nak - ajánlotta Linda, miközben a pedikűrös a lábkörmeit reszelte. - Jasper ismer itt mindenkit, aki számot tarthat az ér¬deklődésetekre. - Előre is köszönjük - hálálkodott Mel, majd összeszedte minden bátorságát, és vetett egy pillantást a saját lábkörmeire. Rikító fuksziapiros színük láttán elborzadt, ennek ellenére si¬került elégedett arckifejezést öltenie. - Donovan említette, hogy összefutott Jasperrel a golfpályán. Tudod, a golf a férjem egyik gyengéje - tette hozzá, remélve, Sebastian ezúttal is órá¬kat lesz kénytelen a pályán tölteni. - Inkább szenvedély a szá-mára, mint hobbi. - Jasperrel ugyanez a helyzet. Ami engem illet, sohasem ér¬tettem, miért vannak úgy oda ezért a sportért a férfiak. Linda ezután hosszasan jellemezte ismerőseiket, akiket majd bemutat nekik, és hogy milyen jó lesz, ha elmennek együtt teniszezni meg vitorlázni. Mel élénken helyeselt, és közben azon tűnődött, vajon bele lehet-e halni az unalomba.

329

A kozmetikus ledörgölte az arcáról a bőrradírt, és bekente krémmel. A haját is bedörzsölte valami olajjal, majd műanyag fóliát feszített rá. - Imádom, mikor így kényeztetnek - vallotta be Linda. Mindketten egy-egy kényelmes, hátradönthető székben ültek, közben az alkalmazottak masszírozták a kezüket, és ápolták a körmeiket. - Én is - felelte Mellelkesen, közben viszont azért fohász¬kodott magában, legyen már vége a megpróbáltatásainak. - Talán ezért szeretem a munkámat is annyira. Általában éj¬jel dolgozom, így nappal szabad vagyok. Ráadásul szabadon élhetek a szálloda adta lehetőségekkel. - Régóta dolgozol itt? - Lassan két éve - felelte Linda büszkén. - Sohasem unatkozom, az biztos. - Gondolom, rengeteg érdekes emberrel találkozol. - Így van. Egyik gazdagabb, mint a másik ... Akárcsak a kedves férjed, ha jól értettem, amit tegnap meséltél. Mel a legszívesebben elvigyorodott volna, de beérte egy el¬néző mosollyal. - Igen, neve van a szakmában. Bármihez ér, arannyá válto¬zik. Varázslatos keze van ... Leöblítették a hajukat, és megmasszírozták a fejbőrüket ¬ezt kivételesen még Mel is élvezetesnek találta. Tudta, perce¬ken belül készen lesznek, és ha Linda nem hozza szóba az örökbefogadás ügyét, neki kell ráterelni a beszélgetést. - Sokat gondolkodtam azon, amit tegnap mondtál, Mary El¬len. - Ó! - sóhajtotta Mel, és szomorú képet vágott. - Nagyon sajnálom, Linda, hogy így rád zúdítottam a bánatomat. Hiszen még alig ismerjük egymást... Csak tudod, nagyon egyedül éreztem magam, talán még egy kis honvágyam is volt... - Ugyan, ne mentegetőzz! - legyintett Linda lenyűgöző körmeivel. - Hamar összemelegedtünk, örülök, hogy így meg¬bízol bennem. - Persze, hogy megbízom benned, de azért furdal a lelkiismeret, hogy ilyen sokáig untattalak a személyes gondjaim¬mal. - Egyáltalán nem untattál! Még meg is hatódtam - tette hozzá a nő kedvesen, selymesen, gondosan adagolt együttérzéssel. - Sokat gondolkodtam a dolgon. Nem akarok tolakodó lenni, de a magán-örökbefogadás lehetősége még nem jutott az eszetekbe? - Úgy érted, vegyem fel a kapcsolatot egy ügyvéddel, aki házasságon kívül szülő édesanyák gyermekeinek az elhelyezésével foglalkozik? - kérdezte Mel, és reménytelenül felsóhaj¬tott. - Egy éve megpróbálkoztunk ezzel is, bár meglehetősen sokáig rágódtunk rajta, 330

helyesen cselekszünk-e. Nem a közve¬títői jutalékok nagysága hatott ránk riasztóan, hanem egyszerű¬en kétségesnek tűnt az ügylet törvényessége, és egyéb erkölcsi fenntartásaink is akadtak. Azonban megnyugtattak bennünket, nem kell aggódnunk, minden a legnagyobb rendben lesz. Még odáig is elmentünk, hogy találkoztunk a csecsemő édesanyjá¬val. Tudtuk, milyen nevet adunk neki, és nézegetni kezdtük a babaholmikat a kirakatokban. Egy hajszál választott el bennün¬ket a céltól, de .. túl szép lett volna ahhoz, hogy igaz legyen. Az édesanya az utolsó percben meggondolta magát. Mel beharapta az ajkát, és úgy tett, mintha az emlékek ha¬tására újra eluralkodna rajta a szomorúság. - Szörnyű lehetett. - Mindkettőnket nagyon megviselt. Különösen, hogy ilyen közel kerültünk már hozzá, a végén mégis ... semmi. Azóta eszünkbe sem jutott, hogy ezen az úton próbálkozzunk. - Érthető. Én is csak azért kérdeztem, mert történetesen is¬merek valakit, aki ezzel foglalkozik. Még soha nem hallottam, hogy panaszra adott volna okot a közbenjárásával. Mel behunyta a szemét, félt, hogy Linda remény helyett gúnyt és megvetést fog kiolvasni belőle, ráadásul joggal. - Ügyvéd az illető? - Igen. Személyesen ugyan nem ismerem, de mint mond¬tam, itt a szállodában rengeteg ember megfordul, hallottam ró¬la ezt-azt. Nem ígérhetek semmit, és nem is szeretnélek hiú ábrándokba ringatni, de ha gondolod, érdeklődhetek. - Hálás lennék - nézett fel Mel, pillantása találkozott Lin¬dáéval a tükörben. - El sem tudom mondani, mennyire hálás.

Egy órával később Mel úgy vágódott ki a szálloda ajtaján, mint akit puskából lőttek ki. Sebastian csak nagy nehezen tud¬ta elkapni, de akkor olyan látványosan csókolta meg - a kar¬jába kapva -, hogy a lánynak nevetnie kellett. - Mit keresel itt? - Épp az odaadó, betegesen szerelmes férjet játszom, aki el¬jött imádott feleségéért, hogy hazavigye - mosolygott a férfi, és kissé eltolta magától Melt, hogy jobban szemügyre vehes¬se. Alapos munkát végeztek rajta: a lány haja úgy állt, mintha felborzolta volna a szél, szemét előnyösen kiemelte a szinte észrevehetetlen smink, ajkát pedig ugyanolyan élénk fukszia¬pirosra rúzsozták, mint amilyenre a lábkörmeit festették. Két¬ségtelenül jól állt neki. - Te jó ég, Sutherland, mit műveltek veled? - Ne játszd itt nekem az együtt érző lovagot, látom, hogy vigyorogsz!

331

- Én? Ugyan, dehogy! Elképesztően nézel ki. Vonzóbb vagy, mint valaha, csak ... nem hasonlítasz az én Melemre. Felemelte a lány állát az egyik ujjával, és megcsókolta újra. - Ki ez a sikkes, csinos nő a karomban? Mel égnek emelte a tekintetét, bár közel sem bosszankodott annyira, amennyire mutatni akarta. - Te csak ne csinálj viccet abból a gyötrelemből, amelyen keresztülmentem! Legyantázták a bikinivonalamat... Kegyet¬lenül fájt. - Átkarolta Sebastian nyakát, és gúnyosan elnevet¬te magát. - A lábkörmeim pedig rikító pirosak ... - Már alig várom, hogy láthassam. Egyébként vannak híre¬im a számodra. - Nekem is. - Mit szólnál, ha most megsétáltatnám az én gyönyörű kis feleségemet, és közben beszámolnék neki arról, hogy Gumm nyo¬mozni kezdett a tiszteletreméltó seattle-i Ryan család után? - Mehetünk - bólintott a lány, és kézen fogta a férfit. - Én pedig arról fogok mesélni neked, hogyan ajánlotta fel Linda Glass, merő szívjóságból persze, hogy összehoz egy ügyvéd¬del, aki magán-örökbeadással foglalkozik. - Nagyon profik vagyunk mi ketten. - Azok bizony - helyeselt Me! szerényen. - Vérprofik, Donovan!

Gumm a Silver Palace legfelső emeletén elhelyezkedő el¬nöki lakosztály ablaka mögül figyelte őket. - Helyes kis pár - jegyezte meg Lindának. - Kétségtelenül odavannak egymásért - bólintott a nő, és szájához emelte a pezsgőspoharát. Sebastian és Mel kéz a kézben kisétált a látóterükből. - Mikor Mary Ellen a férjéről be¬szél, fátyolossá válik a pillantása ... Szinte hihetetlen, hogy hat éve házasok. - Pedig azok. Utánanéztem. Megkaptam faxon a házassági anyakönyvi kivonatukat, és egyéb okmányaikat. Mindegyik rendben van. - Tűnődve végigsimított az állán. - Ha beépített ügynökök lennének, nem tudnák ilyen hitelesen alakítani a szerelmespárt. - Beépített ügynökök? - kérdezett vissza Linda ijedten. - Ugyan, Jasper, hogyan juthat eszedbe ilyesmi egyáltalán? Sen¬ki sem tudhat rólunk. - Aggaszt a Frost házaspár ügye.

332

- Az ő bajuk, hogy elvették tőlük a gyereket. Mi megkaptuk a pénzünket, és nem hagytunk nyomot magunk után. - Parkland mindent kifecseghet rólunk, és ami a legrosszabb, fogalmam sincs, hol bujkál. - Erre csak egy magyarázat lehet: lepottyant a világ szé¬lén - vont vállat a nő, majd Gummhoz dörgölőzött, mint egy macska. - Miatta nem kell aggódnod. Igaz, tartozott neked, de az adóslevelet azóta elégettük. - Látott téged. - Amilyen izgatott volt, nem figyelhetett meg túl alaposan. Ráadásul sötétben találkoztunk, és sálat viseltem. Én nem aggódom Parkland miatt. - Megcsókolta a férfit. - Megvannak az összeköttetéseink, szívem. A szervezet fedez minket, és bármikor kihúz a bajból. A közelünkbe sem kerülhetnek. Ami pedig a pénzt illeti ... - Meglazította Gumm nyakkendőjét. ¬Gondolj bele, mennyi pénzt kerestünk már ezzel! - Odavagy a pénzért, ugye? - mosolygott rá a férfi, és le¬húzta Linda ruhájának a cipzárját. - Ez a mi közös szenvedé¬lyünk. - Még számtalan közös vonás van bennünk, bár tényleg ez az egyik legfontosabb ... Ryanéken nagyot kaszálhatnánk. A szervezet busás jutalékot fizetne utánuk. Biztos vagyok benne, hajlandóak lennének a legmagasabb árat is megadni a gyere¬kért. Különösen a lány akar kétségbeesetten anyuka lenni. - Még szaglászom egy kicsit utánuk - jegyezte meg Gumm, és magával húzta a nőt a pamlagra. - Az sosem árt, Jasper, de hidd el nekem, ezek ketten nagy fogás lesznek! Csak nyerhetünk a dolgon. Csak nyerhetünk!

Mel és Sebastian napról napra közelebbi kapcsolatba került Gumm-mal meg Lindával. Együtt ebédeltek a város legelőke¬lőbb éttermeiben, szórakoztak a kaszinóban, vacsoráztak a klubban, sőt párosoztak egymás ellen a teniszpályán. Tíz nap úri muri után Mel úgy tett, mintha egyre izgatottab¬bá válna. Többször is rákérdezett Lindánál, sikerült-e felvennie a kapcsolatot az ügyvéddel, mire a nő kedvesen türelemre intette. Több tucat ismerősnek bemutatták őket. A lány egy részü¬ket valóban érdekesnek és rokonszenvesnek találta, a többiekről viszont már messziről látszott, hogy minden hájjal meg¬kent szélhámosok. Mel nappal a felső tízezer hölgyeinek fényűző, dologtalan életét élte, éjjel pedig ... nos, az éjszaká¬it Sebastiannek ajándékozta. Próbált nem tudomást venni a szívében kavargó érzésekről.

333

Ezt az ügyet most mindennél fontosabbnak tartotta, és úgy vélte, ha - mellesleg - szerelmes lett közben, az az ő baja. Tudta, sokat jelent a férfi számára, mint ahogyan azt is, mennyire vágyik rá Sebastian. Aggódott is egy kicsit, mi lesz, ha dolguk végeztével leveti magáról Mary Ellen Ryan szere¬pét, mert látta, a férfinak nagyon megtetszett ez az új arca. "Nem hasonlítasz az én Melemre." Az én Melemre. Csoda, ha hevesebben kezdett el verni a szíve, amikor ezt hallotta? Mi tagadás, cseppet sem volt ellenére a szóhasználat. .Amennyire vágyott rá, hogy lezárják végre az ügyet, és rács mögé dugják a gyerekkereskedő-szervezet tagjait, annyira félt is a naptól, amikor hazatérnek, és nem lesznek többé "házasok". Elhatározta, semmi esetre sem hagyja, hogy a vágyai befo¬lyásolják a küldetésüket.

Megfogadta Linda javaslatát, és úgy döntött, estélyt rendez. Végtére is a társaság középpontjában sütkérező lelkes, bűbá¬jos fiatalasszonynak, férje szeme fényének kellett tűnnie. Miközben elkezdte belepréselni magát testhez álló fekete estélyi ruhájába, azért imádkozott, nehogy elszólja magát, és kiderüljön, csak szerepet játszanak. - Hogy az a ... - szitkozódott éppen, amikor Sebastian be¬lépett a hálószobába. - Valami baj van, drágám? - Beakadt a cipzárom - dühöngött a lány félmeztelenül, elvörösödve. A férfi erős kísértést érzett, hogy lehámozza róla még azt is, amibe már sikerült belebújnia, végül azonban még¬sem tette. Felhúzta a cipzárt, ameddig csak lehetett, azaz Mel háta közepéig. - Kész - nyugtatta meg a lányt. - Felvetted a turmalint? - Át¬nyúlt a válla felett, és megérintette az ékkövet Mel melle felett. - Morgana szerint segít oldani a feszültséget. Gondoltam, szükségem lehet rá. A lány megfordult, és vonakodva belebújt a magas sarkú ci¬pőjébe. Így már egy magasságba került a férfival. - Ostobaság, de nagyon feszült vagyok. Még soha nem ad¬tam estélyt életemben. Igaz, házibulit már tartottam, de ott csak pizza volt, és sör ... Láttad azt a hatalmas svédasztalt oda¬lenn? - Persze, mint ahogyan a pincéreket és pincérnőket is láttam, akik majd gondoskodnak mindenről. - De én vagyok a háziasszony, mégis, fogalmam sincs, mit tegyek. - A te dolgod az, hogy parancsolgass a személyzetnek, utána meg learasd az elismerést a munkájukért. 334

Ezen még a lány is elmosolyodott kissé. - Azt hiszem, menni fog... Tudod, már nagyon várom, hogy történjen végre valami. Egy ideje csak egy helyben topogunk, és ettől megőrülök. Linda ugyan folyton burkolt célzá¬sokat tesz, hogy segít, de én úgy érzem, mintha az elmúlt hé¬ten egyvégtében csak mókuskerékben forogtam volna. - Türelem. A mai este lesz az egyik fordulópont. - Milyen értelemben? - ragadta meg Mel Sebastian ingujját. - Emlékszel, megígértük egymásnak, hogy nem titkoló¬zunk! Ha láttál vagy hallottál valamit, mondd el! - Nem láttam pontosan az eseményeket, csak azt tudom, hogy ma este vendégünk lesz az is, akit keresünk. Biztos vagyok benne, hogy fel fogom ismerni. Eddig jól játszottuk a szerepünket, Mel. Nem lesz semmi baj. - Úgy legyen! - sóhajtotta a lány. - Nos, hogyan tovább, mókuskám? Menjünk le, és fogadjuk a vendégeket? A férfi összerezzent. - Ne hívj mókuskámnak! - Pedig azt hittem, kezdek belejönni - jegyezte meg Mel, majd elindult lefelé. Hirtelen megtorpant, és a gyomrára szorította a kezét. - Már csengetnek is, hallod? Kezdődik a tánc ... Nem is olyan borzasztó, állapította meg magában a lány, miközben a hangulat egyre oldottabbá vált a házban és a verandán. Szemmel láthatóan jól érezte magát mindenki. A hát¬térből a Sebastian által választott klasszikus zene szólt; balzsa¬mos nyári este volt, így nyitva hagyhatták az összes ajtót, hogy a vendégek ki-be járkálhassanak. A svédasztal első osz¬tályúra sikerült, még Mel ízlése szerint is, és senkinek sem tűnt fel, hogy háziasszony létére nem ismeri a zsúrszendvicsek felének a nevét. Ezzel szemben majd mindegyik férfi elhal¬mozta a bókjaival, amit ő bájos mosollyal jutalmazott. A bortól hamar jókedvű, érdekes beszélgetés vette kezdetét, jóízű nevetéssel fűszerezve. A lány egyre elégedettebb lett az estélyévei, amihez nagyban hozzájárult az is, hogy Sebastian időről időre szerelmes pillantást vetett rá, vagy hozzálépett, megérintette, és váltott vele pár bizalmas szót. Olyan tökéletesen játszották a világ legboldogabb szerel¬mes házaspárját, hogy azzal még egy - másik - tisztán látót is félrevezettek volna. Sőt lassan már Mel sem tudta, mit gondoljon, amikor találkozott a pillantásuk, és Sebastian tekintete láttán izzó szikrák szaladgáltak fel s alá a gerincoszlopa mentén. Linda hozzálépett fehér, szédítően elegáns, ujjatlan estélyi ruhájában. - Esküszöm, a férjed képtelen levenni rólad a szemét! Ha volna ikertestvére, talán még egyszer fontolóra venném a házasságot...

335

- Nincs még egy ilyen férfi, mint Donovan - felelte Mel őszintén. - De ő már a tiéd. - Igen. Csak az enyém ... - Nos, amellett, hogy ilyen szerencsés vagy a szerelemben, büszke lehetsz az estélyedre is. Gyönyörű ez a ház. És legalább félmilliót ér, tette hozzá magában Linda. - Köszönöm. Hálás vagyok, hogy ezt a rendezvényszerve¬ző céget ajánlottad. A svédasztal kiváló, és a pincérek is értik a dolgukat. - Szívesen. Ha bármiben segíthetek, csak szólj! - szorította meg Linda a kezét, és mélyen a szemébe nézett. - Komolyan. Mel gyorsan kapcsolt. - Sikerült felvenned a kapcsolatot a ... ne haragudj, hogy állandóan ezzel zaklatlak, de napok óta másra sem tudok gondolni... - Nem ígértem semmit - felelte a nő, majd lopva Melre kacsintott. - Szeretnélek bemutatni valakinek. Azt mondtad, nyugodtan hívjak meg bárkit, és én így is tettem. - Ez csak természetes - nyugtatta meg Mel a nőt a szívé¬lyes háziasszony hangján. - Ez az estély legalább annyira a ti¬éd meg Jasperé, mint a miénk. Ti vagytok a legjobb barátaink ... - Mi is nagyon megkedveltünk benneteket. Gyere, bemutatlak neki! Megragadta Mel kezét, és együtt átsiklottak a vendégek kö¬zött. - Nemsokára visszahozom! - ígérte Linda nevetve. - Csak egy pillanatra rabolom el. Á, már itt is van! Harriet drágám, hadd mutassam be neked a háziasszonyt és egyben kedves ba¬rátnőmet, Mary Ellen Ryant! Mary Ellen, ő Harriet Breezeport. - Isten hozta! - fogta meg Mel a feléje nyújtott vékony, sá¬padt kezet. Az asszony a hatvanas éveiben járhatott, hófehér hajával, finom, fémkeretes szemüvegével kimondottan töré¬kenynek tűnt. - Örülök, hogy megismertem. Nagyon köszönöm a meghí¬vást! - szólalt meg Harriet halk, már-már suttogó hangon. ¬Linda mesélte, milyen elbűvölő lány. Ismerkedjen meg a fi¬ammal, Ethannel. A férfi legalább olyan sápadt volt, mint az édesanyja, csontsovány, szeme fekete, mint egy madáré. Gyorsan, szinte kapkodva rázott kezet Mellel. - Nagyszerű ez az estély. 336

- Köszönöm. Jöjjenek, üljünk le valahová! Hozathatok egy italt, Mrs. Breezeport? - Egy kis bor jólesne, köszönöm. - Az asszony mosolya meglehetősen gépiesnek tetszett. De kérem, ne fárassza ma¬gát miattam! - Ugyan! - karolt belé Mel, és egy székhez vezette. - Hozhatok valamit enni? - Majd Ethan. Fiam, elmennél egy szendvicsért? - Természetesen. Egy pillanat, és már itt is vagyok. - Olyan jó fiú - jegyezte meg Harriet érzelmesen, miközben Ethan elindult a büféasztalok felé. - Mindenben gondoskodik rólam. - Melre mosolygott. - Linda mesélte, nemrég költöztek ide a Tahou-tó mellé. - Így van. Korábban Seattle-ben éltünk a férjemmel. Itt min¬den annyira más ... - De mennyire! Ethan és én gyakran leruccanunk ide pihen¬ni, tudja, van itt egy kis lakásunk. Hasonlóan könnyed hangnemben beszélgettek, míg Ethan vissza nem ért a szendvicsekkel és egy kis üveg borral. Linda hamarosan kimentette magát, épp akkor ment el, mikor Sebastian megjelent mellettük. - A férjem - karolt bele Mel a férfiba. - Donovan, a hölgy Harriet Breezeport, ő pedig a fia, Ethan. - Linda sokat mesélt önről- mosolygott az asszony a férfira. - Remélem, nem bánja, hogy lefoglaltam a feleségét egy időre. - Ugyan, velem is gyakran előfordul. Attól tartok, most is el kell rabolnom egy pillanatra, van egy apró nehézségünk a konyhában. Kérem, érezzék jól magukat! Karon fogta a lányt, és elindultak a konyha felé. Mivel se¬hol nem találtak egy sarkot, ahol négyszemközt maradhattak volna, benyitottak az éléskamrába. - Donovan, az isten szerelmére ... - Sss! - intette csendre a férfi. Szeme még a félhomályban is fényesen csillogott. - Ő az suttogta alig hallhatóan. - Ki? - súgta vissza Mel. - És miért kell az éléskamrában beszélgetnünk? - Az idős hölgy. Ö az, akit keresünk. - Tessék? - habogott Melleesett állal. - Csak nem azt akarod mondani, hogy az a törékeny, idős asszony a gyerekrabló cég feje? - Pontosan - felelte Sebastian, és adott egy csókot a lány el¬kerekedett szájára. - Lassan bezárul a kör, Sutherland. 337

12.

Mel az elkövetkező két nap mindegyikén találkozott Harriet Breezeporttal, először egy teadélutánon, másodszor egy esté¬lyen, melyre mindketten hivatalosak voltak. Ha nem lett volna tisztában Sebastian képességeivel, egész biztosan kinevette volna. El sem tudta képzelni, hogyan lehet egy ilyen suttogó hangú, reszketeg öregasszony az alvilági szervezet feje. Azonban nem kételkedett a férfi szavában, ezért igyekezett nyitva tartani a szemét, és még meggyőzőbben játszani a szerepét. Deveraux-tól megtudták, hogy sem Harriet, sem Ethan Breezeportnak nincs lakása a Tahou-tónál. Ami még ennél is érdekesebbnek tűnt, hogy hivatalosan egyikük sem létezett. A közvetlen ajánlatot természetesen nem tőlük kapták, ha¬nem egy napbarnított fiatalembertől a teniszpályán. Mel épp akkor fejezett be egy játszmát Lindával, és egy pohár jeges tea mellett várta, hogy Sebastian is abbahagyja a golfozást Gumm-mal. Ekkor lépett hozzá a férfi teniszütővel a kezében, fehér tenisznadrágban és pólóban, sugárzó mosollyal. - Mrs. Ryan? - Igen? - A nevem John Silbey. Egy közös ismerősünk hívta fel a figyelmemet rá, hogy itt van. Beszélhetnék magával? Mel úgy tett, mintha habozna, ahogy az egy boldog házasságban élő fiatal nőtől illik, amikor egy idegen férfi meg szólítja, hogy négyszemközt szeretne vele beszélni. - Rendben. Silbey helyet foglalt mellette, és napbarnított térdére fektet¬te az ütőjét. - Tudom, kicsit váratlanul éri a dolog, Mrs. Ryan, de, mint mondtam, egy közös ismerősünk segítségével találtam meg. Azt hiszem, segíthetek önnek és a kedves férjének. - Csakugyan? - vonta fel Mel a szemöldökét hűvösen, holott a szíve egyre hevesebben vert. - Kertész, ugye, Mr. Silbey? Ami azt illeti, valóban ráférne a kertünkre a szakavatott gondos¬kodás. - Nem, nem vagyok kertész - nevetett a férfi jóízűen. - At¬tól tartok, ebben nem segíthetek. Ügyvéd vagyok, Mrs. Ryan. - Ó! - vonta fel a szemöldökét csodálkozva a lány, majd igyekezett zavarodott képet vágni. Sikerrel. Silbey közelebb hajolt, és halkan folytatta.

338

- Higgye el, nem szoktam csak úgy leszólítani a leendő ügyfeleimet, de amikor az előbb szóltak nekem, hogy maga Mrs. Ryan, gondoltam, itt a kiváló alkalom, hogy megismer¬kedjünk. Ha jól hallottam, ön és a férje szeretnének magán¬úton örökbe fogadni egy csecsemőt. Mel megnedvesítette az ajkát, és kavargatni kezdte ajeget a poharában. - Én ... mi sokáig reménykedtünk, hátha nem kell ehhez fo¬lyamodnunk - felelte halkan. Igaz, korábban már megpróbáltuk egyszer, hiába. Ami pedig az ügynökségeket illeti, hi¬hetetlenül hosszú várólistáik vannak. - Értem. Valóban értette, ehhez kétség sem férhetett - mint ahogyan ahhoz sem, mennyire örül, hogy így van, és hogy a leendő ügyfele ennyire kétségbe van esve. Együtt érzően megérintet¬te Mel karját. - Legutóbb, amikor ügyvédnél próbálkoztunk, az utolsó percben fulladt kudarcba a dolog magyarázta a lány elfúló hangon, és összeszorította az ajkát, mintha attól tartana, bár¬melyik pillanatban elsírhatja magát. - Nem hiszem, hogy képes lennék újra elviselni egy hasonló csalódást. - Szörnyű lehetett, Mrs. Ryan. Nos, én sem szeretnék vér¬mes reményeket táplálni, amíg részletesen meg nem beszél¬tünk mindent. Mégis, elöljáróban annyit hadd mondjak, hogy számos olyan fiatal anyát képviseltem már, akik ilyen vagy olyan okból arra kértek, segítsek megoldani a gyermekük el¬helyezését. Többségük tehetős, szerető nevelőszülőkhöz ragaszkodik. Az én feladatom, hogy ilyen párokat keressek ezeknek a gyerekeknek. Higgye el, Mrs. Ryan, nincs annál boldogítóbb, mint amikor találok egyet. És jövedelmezőbb sem, tette hozzá magában Mel. Félsze¬gen elmosolyodott. - Már hat éve szeretnénk gyereket. Megadnánk neki min¬dent, amire csak szüksége lehet, tenyerünkön hordoznánk, úgy szeretnénk, mint a sajátunkat, Mr. Silbey. Ha tényleg tudna se¬gíteni, én ... el sem mondhatom, mennyire hálásak lennénk! A férfi ismét a lány karjára tette a kezét. - Ebben az esetben, ha ön is úgy gondolja, megbeszélhet¬nénk a részleteket. - Szívesen felkeressük az irodájában, bármikor. - Őszintén szólva, szeretném, ha kötetlenebb körülmények között találkozhatnánk. Például az önök otthonában. Így elmondhatnám az ügyfelemnek, hová kerül a pici, milyen a kap¬csolatuk a férjével, satöbbi. - Persze, persze - hagyta rá Mel lelkesen. Szóval még iro¬dád sincs, te szélhámos! - Jöjjön, amikor magának a legmegfelelőbb! - Sajnos, az elkövetkező pár hétben már nagyon be vagyok táblázva. 339

- Ó, de kár! - sóhajtotta a lány őszinte csalódottsággal. ¬Mindenesetre, ha eddig tudtunk várni ... Silbey tartott egy kis hatásszünetet, majd kedvesen elmosolyodott. - Ma este épp volna egy szabad órám, ha önöknek is megfe ... - Nagyszerü! - ragadta meg Mel a férfi karját két kézzel. ¬EI sem mondhatom, mennyire hálás vagyok. Donovan is, és én is ... Köszönjük, Mr. Silbey! - Remélem, tudok segíteni. Hét óra megfelel? - Tökéletes - vágta rá a lány gondolkodás nélkül, sőt, még egy-két könnycseppet is kicsikart magából a meghatottsága jeléül. Amikor a férfi elment, Mel megszakítás nélkül játszotta to¬vább a szerepét, mert biztosra vette, hogy továbbra is figyeli valaki. Gyakran megtörölgette a szemét a zsebkendőjével, és elgondolkodva az ajkához érintette az egyik ujját. Sebastian így, szipogva talált rá, a jég már régen vízzé olvadt a teájában. - Mary Ellen! - pillantott rá a férfi aggódva. Kisírt szeme, remegő ajka láttán megfagyott a vér az ereiben. - Drágám, mi a baj? Amikor megragadta a kezét, azonnal érezte, szomorúságról szó sincs. A lány izgatottsága átragadt rá is, annyira, hogy majdnem hanyatt esett. Csak megfeszített akaraterejének kö¬szönhette, hogy a döbbenet nem ütközött ki az arcára. - Ó, Donovan! - állt fel Mel, és forrón magához ölelte Sebastiant.. Lopva körülnézett a férfi válla felett, nyomban észre is vette a közeledő Gummot. - Már megint elérzékenyül¬tem sóhajtotta, amikor a szállodatulajdonos odaért hozzájuk, majd nevetve letörölte a könnyeit. Sajnálom, Jasper. - Semmi baj - nyugtatta meg a férfi, és lovagiasan felaján¬lotta selyem zsebkendőjét. Felzaklatta valaki, Mary Ellen? - Nem, dehogy - szipogott a lány mosolyogva. - Épp ellen¬kezőleg. Csodálatos hírem van! Először nem is akartam hinni a fülemnek ... Megbocsátana nekünk, Jasper? Kérem, adja át üdvözletemet Lindának! Beszélnem kell Donovannel, négyszemközt. - Ez csak természetes - biccentett Gumm, majd búcsút in¬tett, és elsétált. Mel Sebastian vállába fúrta az arcát. - Mi ez az egész? - kérdezte a férfi suttogva, és közben a lány kezét simogatta. - Bekapták a horgot - magyarázta Mel könnybe lábadt szemmel, reszketeg mosollyal, és hátravetette a fejét. - Az előbb egyszerűen leült mellém egy szélhámos, aki ügyvédnek adta ki magát, és felajánlotta, hogy segít nekünk a magánörökbefogadás ügyében. Tégy úgy, mintha kiugranál a bőröd¬ből örömödben!

340

- Ki is ugrom! - csókolta meg Sebastian a maga örömére, és persze közönségük kedvéért is a lányt. - Mit mondott? - Merő szívjóságból, és persze egy kétségbeesetten re¬ménykedő asszony, azaz az én kedvemért meglátogat bennün¬ket ma este, hogy megtárgyalhassuk a részleteket. - Lekötelezve érzem magam. - Ó, én is. Lehet, hogy nem vagyok tisztánlátó, mint te, de az ő gondolataiban még én is tudtam olvasni. Úgy nézett rám, mint az eszményi balekra. Szinte hallottam, ahogyan számol¬gatta, mennyi lesz a részesedése utánunk. Gyere, menjünk ha¬za! - karolta át a férfi derekát. - Nagyon rossz itt a légkör.

- Nos? - fordult Linda fölényesen Gummhoz, miközben fi¬gyelték, ahogy Ryanék elsétálnak. - Mintha hordóból pecáznánk - vigyorgott a férfi elégedet¬ten, és intett a pincérnek. - Úgy kapaszkodnak a lehetőségbe, mint fuldokló az utolsó szalmaszálba. Keveset fognak kérdez¬ni, és a lehető legtöbbet fizetni. Donovan ugyan óvatosabb al¬kat, de annyira bele van bolondulva Mary Ellenbe, bármit megtenne, hogy boldoggá tegye. - Ugye, megmondtam - mosolygott Linda magabiztosan. - Ez lesz az eddigi legjobb fogásunk a városban. Kiválasztottad már a gyereket? Gumm megrendelte az italt, majd hátradőlt, és rágyújtott egy cigarettára. - Donovan fiút szeretne; jobb, ha eleget teszünk az óhajá¬nak, busásan meghálálja. Van egy ápolónőnk New Jerseyben, bármikor kiválaszt nekünk egy csecsemőt, egyenesen a kór¬házból. - Remek. Az az igazság, tényleg megkedveltem Mary El¬lent, mit szólnál, ha én szervezném meg neki a babaváró bu¬lit? - Pompás ötlet. Nem csodálkoznék, ha egy-két éven belül ismét igénybe vennék a szolgálatainkat. A férfi az órájára pillantott. - Ideje felhívnom Harrietet, hogy kezdheti a hadműveletet. - Örülök. hogy nem nekem kell- sóhajtotta Linda viszolygó arccal. - Futkos a hideg a hátamon az öreglánytól. - Ez az "öreglány" szervezőzseni - emlékeztette Gumm. - Tudom. És az üzlet az üzlet - bólintott a nő, majd felemelte a poharát, melyet épp ebben a pillanatban tett le eléjük a pincér. - A leendő boldog szülőkre!

341

- A könnyen jött huszonöt lepedőre! - Még jobb - ismerte el Linda. Koccintottak. - Sokkal jobb ...

Mel tökéletesen tisztában volt a szerepével, és el is készült mindennel, mire Silbey, pontban hétkor, megérkezett. Hálás mosollyal fogadta a férfi kézfogását. - Olyan boldog vagyok, hogy eljött! - Örömmel tettem. A lány bevezette Silbeyt a tágas nappaliba, és közben lelke¬sen beszélt hozzá. - Tudja, még csak pár hete lakunk ebben a házban, és annyi mindenen szeretnék változtatni. Odafenn van egy szoba, amelyet csodálatos gyerekszobává lehetne alakítani. Remélem, hogy ... Donovan! - fordult Sebastianhez, aki épp az italukat töltötte ki. - Mr. Silbey megérkezett. Sebastian legalább olyan jól tudta a szerepét, mint a lány. Visszafogottan, sőt kissé feszülten nyújtotta át Silbeynek az italát. A kötelező formaságok után helyet foglaltak az asztal körül, Sebastian és Mel szorosan egymás mellett a kanapén, kéz a kézben. Silbey nagy kegyesen kinyitotta az aktatáskáját. - Feltehetnék pár kérdést, hogy egy kicsit jobban megis¬merjem önöket? Míg Sebastian és Mel részletesen előadta életük történetét, Silbey buzgón jegyzetelt, majd annál is buzgóbban kérdezgetni kezdte őket, nem sejtvén, hogy két szövetségi ügynök hallgatja és rögzíti minden egyes szavát az egyik emeleti szo¬bában. A dolgok állásával rendkívül elégedetten, bátorítón a párra mosolygott. - Nos, mind magánemberként, mind ügyvédként úgy gon¬dolom, önöknél tökéletesebb szülőket nem is találhatnék. El sem tudják képzelni, milyen öröm ez nekem ... Egy kisgyerek sorsáról, egész későbbi életéről van szó. Az elkövetkező pár percben fontoskodó kis előadást tartott az anyagi biztonság és felelősségvállalás nélkülözhetetlenségéről, valamint az örökbe fogadott gyerekekkel járó külön kö¬telezettségekről. Mel gyomra majdnem felfordult, miközben sugárzó mosollyal csüggött Silbey minden egyes szaván. - Biztos vagyok benne, hogy önök alaposan átgondolták a döntésüket, szándékuk komolyságához kétség sem férhet. Ugyanakkor van még valami, amiről szót kell ejtenünk, éspe¬dig a költségek. Magam is úgy érzem, otromba dolog pénzről beszélni egy csecsemő kapcsán, de sajnos nem rugaszkodha¬tunk el a valóság talajáról. Számolnunk kell az orvosi költsé¬gekkel, az édesanyának szánt összeggel, az én tiszteletdíjammal, a bírósági és 342

nyilvántartási illetékekkel. Természetesen mindent rám bízhatnak, önöknek csak fizetniük kell. - Magától értetődik - bólintott Sebastian, és azt kívánta, bár kitekerhetné Silbey nyakát. - Az ügyvédi díjelőleg huszonötezer dollár, a maradék százhuszonötezer dollárt az örökbefogadás lebonyolítása után kell csak kifizetniük. Ebben már minden benne van, a vér sze¬rinti anyának szánt összeg is. Sebastian úgy tett, mintha ellenkezni akarna - végtére is, üzletembert játszott -, de Mel megszorította a kezét, és esdek¬lő pillantást vetett rá. - A pénz nem akadály - sóhajtotta Sebastian, miközben megcirógatta a lány arcát. - Akkor rendben is volnánk - mosolygott Silbey. - Nos, az ügyfelem fiatal hölgy, hajadon. Mindenáron szeretné befejez¬ni a főiskolát, és belátta, gyermekét egyedül nevelve ez nem megy. Természetesen a rendelkezésükre bocsátom az ő és a vér szerinti apa orvosi adatait is, de ahhoz ragaszkodott, hogy minden másról szigorúan hallgassak. Ha beleegyeznek, mesélek neki önökről, és hozzáteszem, mennyire örülök, hogy ilyen nagyszerű párt sikerült találnom. - Ó, - rebegtette meg a szempilláit Mel elérzékenyülve. ¬Ahogy gondolja. - Őszintén szólva pontosan ilyen nevelőszülőket szeretett volna a gyermekének, mint önök. Úgy gondolom, mindenki jól jár, ha sikerül lebonyolítanunk az ügyet. A lány Sebastian vállára hajtotta a fejét. - Kérdezhetek valamit, Mr. Silbey? - Természetesen. - Mikor ... úgy értem, milyen hamar számíthatunk a babára? Tud erről mondani valamit? - Negyvennyolc órán belül értesítem önöket a részletekről. Ami pedig a babát illeti. .. Jóságosan elmosolyodott. - Ügyfelem azonnal elhozza hozzám, mihelyt felhívom. Biztos vagyok benne, rendkívüli megkönnyebbülés lesz a számára, ha értesül a jó hírről. Mel könnyes szemmel az ajtóhoz kísérte a férfit, hálálkod¬va elbúcsúztak tőle. Mikor egyedül maradt Sebastiannel, szikrázó tekintettel fordult felé. - Átkozott stri ... - Az - helyeselt a férfi, és a vállára tette a kezét. A lány körül úgy pattogtak a szikrák, mint egy földeletlen elektromos vezetékből. - Elkapjuk őket, Mel. Elkapjuk mind! - Rács mögött lesznek egytől egyig! - fogadkozott a lány is, és elkezdett fel-alá járkálni. Ugye tudod, mi következik most? Ellopnak egy csecsemőt, feltehetőleg az egyik kórház¬ból vagy magánklinikáról! - Így van - morogta a férfi, miközben fürkész pillantást ve¬tett Melre.

343

- Nem bírom elviselni még a gondolatát sem - sziszegte a lány, és háborgó gyomrára szorította a kezét. - Képzeld csak el, amikor a szegény, kórházi ágyban fekvő kismamának azt mondják, ellopták a gyerekét... - Nem sokáig lesz távol tőle - próbálta vigasztalni Melt Sebastian. Szeretett volna belekukkantani a gondolataiba, hát¬ha enyhítheti a fájdalmát, de a szavát adta, hogy nem teszi. - ¬Az ő szenvedése árán sikerül végleg leszámolni az egész bűnszervezettel. -Hm. A lánynak eszébe jutott valami. Tisztában volt vele, sem a férfi, sem az FBI nem helyeselné az ötletet, ő ennek ellenére úgy döntött, nincs más választása, mint hogy a szívére hallgat. - Kérdezzük meg a fiúkat odafenn, hallottak-e mindent! Utána pedig - sóhajtotta -, tegyük, amit minden boldog vára¬kozásban élő pár tenne a helyünkben. - Vagyis? - Menjünk el mulatni, meséljük el a barátainknak a jó hírt, és ünnepeljünk ... !

Mel a Silver Palace halljában üldögéit, kezében pezsgő, arcán sugárzó mosoly. - Kedves új barátainkra! Linda elnevette magát, és koccintott vele. - Inkább a mi boldog, leendő szülőpárunkra! - Nem is tudom, hogyan köszönhetnénk meg nektek - ingatta a fejét Mel meghatottan, és hálálkodva Lindáról Gummra pillantott. - Mindkettőtöknek. - Ugyan - simogatta meg a kezét a szállodatulajdonos ba¬rátságosan. - Linda csak feltette a megfelelő kérdést a megfe¬lelő helyen a barátai kedvéért. Mindketten nagyon örülünk, hogy egy ilyen apró szívességgel ekkora örömet tudtunk sze¬rezni. - Még alá kell majd írnunk apapírokat - vetette közbe Sebastian -, és a vér szerinti anyának is bele kell egyeznie a dologba. - Ne féljetek, nem lesz semmi gond! -legyintett Linda. ¬Én már holnap elkezdem szervezni a babaváró bulit. Mary El¬len, mit szólnál, ha a szálloda legfelső emeletén lévő lakosztá¬lyunkban ünnepelnénk? Bár Mel már nagyon belefáradt az állandó sírásba, még egyszer, utoljára hagyta, hogy könnybe lábadjon a szeme. - Olyan kedvesek ... - kezdte, de közben elcsuklott a hang¬ja, és csak zokogott megállíthatatlanul. - Bocsássatok meg!

344

Reszkető ajakkal felállt, és elindult a női mosdó felé. Re¬mélte, Linda utána jön - így is történt. - Annyira szégyellem magam, mintha nem lennék normá¬lis! - Ugyan, ne mondj ilyeneket! - ült le mellé a nő, és átka¬rolta. - Azt mondják, a leendő kismamák nyugodtan sírhatnak még egy katicabogár láttán is. Mel bágyadtan elnevette magát, és megtörölgette a szemét. - Jó tudni. Hoznál nekem egy pohár vizet, mielőtt rendbe teszem a sminkemet? - Maradj csak nyugodtan, mindjárt jövök!

Mel úgy számította, legjobb esetben is csak húsz másod¬perce van, ezért nagyon gyorsnak kellett lennie. Kikapcsolta Linda gyöngyökkel szegélyezett retiküljét, és magabiztosan kihalászta a temérdek ajakrúzs és méregdrága parfüm közül a szálloda legfelső emeletén lévő lakosztály kulcsát. Gyorsan elrejtette nadrágkosztümje zsebében, és visszazárta a retikült. Linda másodpercekkel később tért vissza, kezében egy pohár vízzel. - Köszönöm - hálálkodott Mel. - Drága vagy. Most már csak azt kellett kifundálnia, hogyan tudná húsz percre feltűnés nélkül otthagyni őket. Meghívták Lindáékat ünnepi vacsorára, de úgy döntöttek, előtte még lemennek a ka¬szinóba. Gumm lovagias házigazdaként ragaszkodott hozzá, hogy saját maga gondoskodjon az előkészületekről a szálloda éttermében, és elment. Mel az első adandó alkalommal ott¬hagyta Sebastiant meg Lindát a kocka asztal körüli tömegben. Beszállt a gyorsliftbe, és gondosan hátrahúzódott, nehogy ész¬revegyék az üvegfalon keresztül. A legfelső szintre érve ki¬szállt. Néma csend fogadta. Vetett egy gyors pillantást az órá¬jára, majd előhúzta a zsebéből a lakosztály ajtajának kulcsát, és kinyitotta a zárat. A már meglévő hangfelvételen kívül csak annyit kellett bi¬zonyítania, hogy Gumm és Linda kapcsolatban áll Silbeyvel vagy Breezeportékkal. Márpedig úgy ismerte meg Gummot, mint aki mindenről gondos feljegyzéseket őriz, méghozzá át¬tekinthető rendben. Talán a nyomozók felelőtlen könnyelműségnek tartják majd a részéről, hogy feljött ide, a gondolattól azonban, hogy mosolygós "barátaik" már ebben a pillanatban egy csecsemő el¬rablását tervezik, felforrt a vére. Nem tűrhette tétlenül, hogy egy ismeretlen pár ugyanazon a szenvedésen menjen keresztül, mint Stan meg Rose. Úgy érezte, van némi esélye, ezért er¬kölcsi kötelességének tartotta, hogy tegyen egy próbát.

Az íróasztalban nem talált semmi figyelemre méltót, saj¬nos. Öt perc már el is telt a húszból, melyet engedélyezett magának. Elszántan kutatott tovább, titkos rekeszeket keresett az asztalok aljában, hiába. Az egyik könyvespolc középső köny¬vei mögött ráakadt a titkos széfre. Ha lett volna elég ideje, boldogan megpróbálkozott volna a zár kinyitásával, de úgy 345

döntött, nem kezd hozzá. Három perccel a kiszabott idő előtt megtalálta, amit keresett - csak körül kellett néznie a lakosz¬tály egyéb helyiségeiben. A második hálószobát szintén irodának rendezték be: ké¬nyelmes, de kissé giccses bútoraiból egyértelműen látszott, hogy Linda használja. Francia íróasztala tetején nagy, bőrkö¬téses mappa hevert. Első látásra csak egy egyszerű számlakönyvnek tűnt, amelybe a szálloda beszerzéseit jegyezték föl. Mel már majd¬nem visszadobta az asztalra, amikor felfigyelt a dátumokra. "Jan. 21., Tampa - áru beszerezve. Jan. 22., Little Rock ¬áru átvéve. Jan. 23., Louisville áru leszállítva. Jan. 25., Det¬roit - tízezer $ honorárium." Mel elakadó lélegzettel lapozott tovább. ,,Máj. 5., Monterey - áru beszerezve. Máj. 6., Scuttlefield¬áru átvéve. Máj. 7. - áru leszállítva. Máj. 8. - Lubock. Máj. 11., Atlanta - tizenkétezer $ honorárium." De hiszen ez David! - gondolta a lány elborzadva, és kese¬rűen szitkozódni kezdett. Minden pontosan akkor és ott történt, ahogyan a számlakönyvben szerepelt. Számtalan ilyen bejegyzés volt még benne - úgy kereskedtek a gyerekekkel, mintha csomagok lennének, melyeket postára adnak, és után¬véttel fizetnének értük ... Összeszorított szájjal az utolsó oldalra lapozott, és felszis¬szent. "H. B. megrendelt egy friss, kék csomagot West Bloomfieldből (New Jersey). Átvétel: aug. 22. és 25. között. Szokásos útvonal, huszonötezer $ honorárium legkésőbb aug. 31-ig." - Mocskos ringyó! - morogta dühösen, majd becsukta a könyvet, és visszatette az asztalra. Nem kis erőfeszítésébe ke¬rült visszafognia magát, nehogy összetörjön valamit, de végül sikerült. Körülnézett, mindent úgy hagyott-e, ahogy talált, majd elindult az ajtó felé. Ekkor hirtelen hangokat hallott meg odakintről. - Valószínűleg magányosan sírdogál valahol - jegyezte meg Linda, miközben benyitott a lakosztály ajtaján. - Dono¬van hamar megtalálja. Mel villámgyorsan körülnézett, és úgy döntött, a toalettben rejtőzik el. - Nincs túl sok kedvem vele tölteni az estét - sóhajtotta Gumm. - Fogadni merek, másról se fog beszélni, mint az előírásos tejkeverékről meg a babacipőkről... - A szokásos bevételünk kétszereséért én ennél többet is hajlandó lennék elviselni mosolygott rá Linda. Hangja elhalkult, ahogy belépett a szemközti hálószobába. - Jó ötlet volt, hogy itt vacsorázzunk, ne az étteremben. Minél bensősége¬sebb a hangulat, annál hamarabb eluralkodnak rajtuk az érzel¬mek, és annál kevesebbet gondolkodnak a dolgon. Miután megkapták a gyereket, eszükbe sem jut bármit is megkérdője-lezni.

346

- Harriet is épp így gondolja. Már szólt is Ethannek, hogy kezdjék meg az akciót. Kissé meglepett, hogy személyesen idelátogatott, és megnézte őket magának. Úgy tűnik, a Frost házaspár ügye óta óvatosabb lett. Mel igyekezett lassan, egyenletesen lélegezni, és megérin¬tette a turmalint a gyűrűjén. Sebastian azt mondta, a kristály képes közvetíteni két ember között, akik fontosak egymás¬nak ... Most majd kiderül, gondolta, és behunyta a szemét. Gyerünk, Donovan, hozd fel ide azt a formás feneked, meg né¬mi erősítést is, ha lehet! Tudta, kockázatos dologra vállalkozott, de még mindig lá¬tott rá esélyt, hogy megússza szárazon. Benyúlt a retiküljébe, megragadta a fegyverét, és ettől nyomban meg is nyugodott kissé. Nem, nem fog erőszakos eszközöket használni, döntöt¬te el magában. Mély lélegzetet vett, hogy kitisztuljon a feje, és elengedte a fegyvert. Visszasurrant a szobába, megkaparintot¬ta a számlakönyvet, és azt is a retiküljébe rejtette. - Az árut a chicagói összekötőnknek adják tovább - magyarázta Gumm. - Szívesen átveszem tőlük Albuquerqueben - vágott közbe Linda. - Jól jönne még pár ezer dolcsi a szállításért ... Amikor Mel szándékosan feldöntött egy széket, ijedten fel¬kapták a fejüket. Gumm villámgyorsan a szobában termett, és hátracsavarta az álmos tekintetű Mel kezét. - Mit művel, Jasper? Ez fáj! - Betörsz a lakosztályomba, és még neked áll feljebb? - Én ... én csak ledőltem pár percre - ásított Mel elnehezült pillákkal, de ettől csak még nevetségesebb lett a hazugsága. ¬Nem hittem, hogy megharagszotok érte ... - Ki vagy te valójában? - kérdezte Linda fenyegetően. - Beépített ügynök - válaszolt Gumm gúnyosan, és bólo¬gatni kezdett. - Tudnom kellett volna ... Általában messziről megérzem őket. - Zsaru? - Zsaru?! - bámult rájuk Mel elkerekedet szemmel, és megvonaglott. - Fogalmam sincs, miről beszéltek! Én csak feljöttem aludni ... - Hogyan jutott be? - kérdezte Jasper felbőszülve. Mel felmutatta a kulcsot a kezében. - Az enyém - bökte ki Linda, és férfit megszégyenítő módon káromkodni kezdett. Megfújta a táskámból! - Nem értem, miről. .. - kezdte Mel, de Gumm visszakéz¬ből akkora pofont adott neki, hogy csengett a füle. A lány úgy döntött, taktikát változtat. - Rendben, semmi szükség rá, hogy ilyen durván játsszunk tovább - emelte fel a kezét védekezőn, és hallhatóan nyelt egyet. - Csak a munkámat végzem. 347

Jasper megragadta a karjánál, durván beráncigálta a nappa¬liba, és rálökte a kanapéra. - Vagyis? - Nézze, én csak színésznő vagyok. Donovan magánnyomozó, ő bérelt fel. - Ha sikerül még egy percig húznom az időt, nyertünk, gondolta Mel. Sebastian már úton van felfelé, ezt biztosra vette. - Csak azt tettem, amire kért. Semmi közöm a maguk dolgához, nem is érdekel. A pénz miatt vállaltam az egészet. Soha ilyen gázsit még nem ígértek nekem ... Gumm az íróasztalhoz lépett, és elővett a felső fiókból egy pisztolyt. - Mit keresett itt? - Ember, higgye el, arra nem lesz szüksége! - dadogta Mel, és nagyot nyelt. - Azt mondta, szerezzem meg a kulcsot, jöj¬jek fel, és nézzek körül az íróasztalában - mutatott a lány az ébenfa asztalra. - Nagyon izgi feladatnak tűnt, és hát, azt mondta, öt lepedőt kap ok, ha végigcsinálom ... - Egy csóró színésznő meg egy magánnyomozó ! - hülede¬zett Linda. - Mégis, mit kezdjünk velük? - Amit ilyenkor kell. - Nézzék, elég, ha füttyentenek egyet, és már itt sem vagyok. Úgy értem, eltűnök az államokból - hadarta Mel. - Nem mondom, élveztem a munkát, az a sok szép ruha meg minden, de higgyék el, tőlem nem kell tartaniuk. Nem láttam, nem hal¬lottam semmit! - Eleget hallottál - vetette ellen Gumm. - Nagyon rossz a memóriám ... - Kussolj! - csattant fel Linda. Mel vállat vont. - Fel kell hívnunk Harrietet. Azt hiszem, már visszatért Baltimore-ba, hogy kidolgozza a részleteket - dünnyögte Gumm, és idegesen a hajába túrt. - Irtó dühös lesz. Azonnal le kell fújnia mindent, mert ha nem szól idejében az ápolónőnek, abból baj lesz. Nem hozhatunk el egy gyereket csak úgy, vevő híján. - Lőttek a huszonötezrünknek! - nyöszörgött Linda pana¬szosan, és gyilkos pillantást vetett Melre. - Pedig kezdtelek megkedvelni, Mary Ellen ... A lányhoz lépett, és a torkára szorította a kezét. - El sem tudod képzelni, milyen élvezettel fogom végig¬nézni, ahogy Jasper elintéz sziszegte az arcához hajolva. - Nézzék, én ... - Pofa be! - üvöltött rá Linda, és a falhoz lökte. - Jasper, még ma este hívj fel valakit, hogy végezze el a piszkos mun¬kát! Elkapjuk a nyomozót is, és agyonlőjük mindkettőt az ál¬lítólagos házukban. Azt fogják hinni, csúnyán összevesztek, és ... gyilkosság utáni öngyilkosság történt. 348

- Megbeszéltük. Amikor kopogtak az ajtón, Mel gyorsan feltápászkodott. Linda, ahogyan arra számítani lehetett, ugyanilyen gyorsan betapasztotta a lány száját a kezével. - A szobapincér vagyok, Mr. Gumm. - Átkozott vacsora! El is felejtettem - morogta Jasper, és Linda felé fordult. - Vidd a másik szobába, de ügyelj rá, hogy meg se mukkanjon! A pincér az én dolgom. - Szíves örömest! - vette el Linda a pisztolyt, amelyet Gumm a kezébe nyomott, és intett Melnek, hogy lóduljon a hálószobába. A szállodatulajdonos hátrasimította a haját, majd ajtót nyi¬tott a pincérnek, és betessékelte a zsúrasztallal együtt. - Ne fáradjon a terítéssei, még nem érkeztek meg a vendé¬geink! - Dehogynem - lépett be Sebastiano - Jasper, hadd mutassam be Deveraux ügynököt az FBI-tól! A másik szobában Linda káromkodni kezdett, Mel pedig szélesen elvigyorodott. - Pardon - szólt a nőhöz udvariasan, majd teljes erejével rátaposott a lábára, és kiütötte a pisztolyt a kezéből. Sebastian ekkor nyitott be hozzájuk. - Á, Sutherland! - fordult a lány felé. Hangjában elfojtott harag érződött. - Azt hiszem, tartozol némi magyarázattal! - Egy perc - bólintott Mel. - Lindának is tartozom valamivel. - Azzal egy mesteri jobbegyenessel úgy kiütötte a nőt, hogy az nyomban elterült. - Ezt Rose-ért kaptad!

A férfi cseppet sem volt elragadtatva a lány kockázatos vál¬lalkozásától, és ezt világosan értésére is adta az est hátralévő részében többször is. Deveraux is hasonlóképp vélekedett, amit Mel meglehetősen kicsinyes hozzáállásnak tartott tőle, hiszen átnyújtotta neki Gumm és Linda tevékenységének tel¬jes lajstromát, talán csak a színes pántlika hiányzott a számla¬könyvről. Sebastian mindenesetre jogosan háborodott fel, ezt a lány is elismerte. Önfejűen cselekedett, valóban, de mentségére szol¬gált, hogy kettejük közül ő rendelkezett nagyobb tapasztalattal a nyomozói szakmában. Egyébként is, végül minden úgy sült el, ahogyan eltervezte, akkor meg minek ez a felhajtás? Pontosan ezzel a kérdéssel mentegetőzött, miközben cso¬magoltak, majd a repülőúton Montereybe, de még akkor is, mikor a férfi kocsival hazavitte.

349

Sebastian minduntalan hosszú, titokzatos pillantással vála¬szolt. - Én megtartottam a szavam, Mary Ellen, te pedig nem. Azt hittem, megbízhatom benned. E szavak hallatán Mel elhallgatott, és mélyen magába szállt. Mindennek már két napja, tűnődött a lány az íróasztalánál ülve. Azóta egy szó nem sok, annyit sem váltottak egymással. Még arra is hajlandó lett volna a férfi kedvéért, hogy félretegye a büszkeségét, és felhívja. Nem mintha úgy érezte vol¬na, bocsánatkéréssel tartozik neki, csak akart neki adni még egy esélyt, hogy felhagyhasson a gyerekes dacosságával. Eljátszadozott a gondolattal, mi lenne, ha megkeresné Morganát vagy Anastasiát, és megkérné őket, járjanak közben az érdekében. Úgy döntött, nem teszi, mert ez csak a gyenge¬ségét bizonyítaná. Végül is csak annyit szeretne, hogy ne váljanak el egymástól haragban. Igazából ennél sokkal többet szeretett volna, vallotta be ma¬gának. Épp emiatt gyötrődött már napok óta. Arra az elhatározásra jutott, hogy csak egy módon rendez¬hetik közös dolgaikat. Elszántan elrúgta magát görgős székén az íróasztalától. Kinyomozza, hol van a férfi, és ha kell, falhoz szögezi - a lényeg, hogy meghallgassa. A kanyargós hegyi úton végig azt gyakorolta, mit mond majd neki, és hogyan. Próbálkozott kemény, csendes, ünnepé¬lyes, sőt még bűnbánó hangnemmel is. Miután egyik sem tűnt megfelelőnek, úgy döntött, rámenős lesz. Bedörömböl Sebastian ajtaján, és közli vele, azonnal fejezze be a hideghá¬borút, mert ő már nagyon belefáradt. Ha netalán nem lenne otthon, megvárja. Otthon volt. Amikor felért az ösvény tetejére, még az is fel¬tűnt neki, hogy nincsen egyedül. Még három másik autó állt a háza előtt, köztük a világ feltehetőleg leghosszabb limuzinja. Kilépett az autóból, és tanácstalanul megállt mellette, nem tudván, mitévő legyen. - Ugye, megmondtam? - szólalt meg egy női hang a háta mögött. Mel körülnézett, és megpillantott egy rendkívül szép asszonyt hosszú, lebegő, indiai ruhában. - Zöld szemű és sző¬ke - tette hozzá a nő enyhe ír kiejtéssel, és elégedetten bólin¬tott. - Tudtam, hogy bántja valami a lelkét. - Ez igaz, drágám - hagyta rá a mellette lépkedő magas, ti¬tokzatos férfi. Majdnem kétméteres volt, ősz haját simán hát¬rafésülte, és lófarokba fogta. Lovaglónadrágban, térdig érő vadászcsizmájában fess úriember benyomását keltette. Nyaklán¬cán Viktória korabeli nagyító fityegett. - De hogy nő van a do¬logban, azt már én is rég megállapítottam.

350

- Mindegy - vont vállat az asszony, majd mindkét kezét Mel felé nyújtotta, és hozzálépett. Isten hozta, drágaságom! - Köszönöm. Illetve jó napot! Nos, én tulajdonképpen Se¬bastiant... - Hát persze, hogy őt! - nevetett az asszony fesztelenül. - Messziről látszik magán, nem igaz, Douglas? - Nagyon csinos - jegyezte meg a férfi, miközben végig¬mérte a lányt Sebastianével jóformán megegyező szemével. Mel hamar kikövetkeztette, kikkel áll szemben. - Nekünk bez¬zeg nem szólt magáról, ami elég sokat elárul az érzelmeiről. - Bizonyára - felelte a lány pillanatnyi habozás után. Egy¬szer akar egy jót vitatkozni Sebastiannel, a szülei meg persze épp akkor jönnek látogatóba. - Nos, nem szeretnék zavarni. Esetleg megmondhatnák neki, hogy itt jártam. - Ugyan, maradjon csak! A nevem Camilla, Sebastian édes¬anyja vagyok. - Az asszony kedvesen belekarolt Melbe, és elindultak a ház felé. - Édes lányom, én igazán meg tudom ér¬teni, ha szerelmes belé. Mel ezekre a szavakra összerezzent, mintha áramütés érte volna. Úgy érezte, azonnal el kell menekülnie innen. - Nem, én csak ... azt hiszem, a legjobb, ha most elmegyek, és csak később keresem újra. - A jelen pillanatnál nincsen fontosabb - ingatta a fejét Douglas, és barátságosan betessékelte a lányt az ajtón. - Nézd csak, Sebastian, kit hoztunk neked! Szeméhez emelte a nagyítót, és fontoskodva körülnézett. - Hol lehet ez a fiú? - Az emeleten - suhant be a nappaliba Morgana a konyha felől. - Szerintem épp ... Á, szia! - Szia! A fagyos hangszín hallatán Mel egyre inkább úgy gondol¬ta, rossz ötlet volt eljönnie ide. - Tulajdonképpen... már megyek is. Nem tudtam, hogy most látogatnak meg bennetek a szüleitek. - Eljönnek olykor-olykor - felelte Morgana, és miután hosszan Mel szemébe nézett, mosolya melegebbé vált. - Belecsöppentél a kellős közepébe ... Nagyon helyes. Sebastian mindjárt jön. - Szerintem jobb lenne, ha én most... - Megismerkednél a család többi tagjával is - fejezte be a mondatot Camilla vidáman, és továbbra is fogva tartva Mel karját, elindult vele a konyhába. A levegőben isteni illatok terjengtek, az asztal körül vagy féltucatnyi ember gyűlt össze. Volt közöttük egy magas, királynői tartású asszony, nevetésébe beleremegtek a falak. Épp kevergetett valamit egy lábosban. Nash egy karcsú, középko¬rú, acélszürke hajú férfi mellett

351

ült, aki nyomban fel is pillan¬tott Melre, amikor belépett a konyhába. Pillantása úgy hatolt át a lányon, mint gombostű a lepkén. - Üdv, Me!! - integetett Nash barátságosan. Ebben a pilla¬natban már minden szem rászegeződött. Camilla azonnal magára vállalta a bemutatkozás levezénylését. - Ez itt a sógorom, Matthew - mutatott a Nash mellett ülő férfira. - A hölgy a tűzhelynél a nővérem, Maureen. Maureen szórakozottan intett szabad kezével, majd meg¬szagolgatta a főztjét. - Ö pedig a másik nővérem, Bryna. . - Isten hozta! - lépett hozzá az asszony, aki ugyanolyan gyönyörű volt, mint Morgana, és megragadta a kezét. - Ké¬rem, ne feszélyezze magát a társaságunkban! Úgy döntöttünk, meglepjük Sebastiant. Ma reggel érkeztünk. - Nem, tényleg nem akarok zavarni. Örülök, hogy találkoz¬tunk, de most, ha megbocsátanak ... Elkésett - Sebastian már be is viharzott hozzájuk, egyik oldalán Ana, a másikon egy alacsony, tagbaszakadt, csillogó szemű férfi. - Á, Sebastian! - üdvözölte a férfit Bryna, miközben mind¬végig fogva tartotta Mel kezét. Érkezett még egy látogatód. Mel, ez itt Padrick, Ana édesapja. - Üdvözlöm! - mosolygott rá a lány boldogan, hogy nem kell Sebastianre néznie. - Örülök, hogy megismerhetem. Padrick egyenesen Melhez lépett, és atyáskodva, kedélyes mosollyal megcsípte az arcát. - Itt marad velünk vacsorára! Olyan kis soványka, ennie kell ... Maureen, százszorszépem, mi ez az isteni illat? - Gulyásleves. Padrick Melre kacsintott. - Garantáltan nincs benne tarajos gőte szemgolyója, nekem el hiheti ... - Elhiszem, és nagyon szépen köszönöm a meghívást, de nem szeretnék zavarni. Óvatosan Sebastianre pillantott. ¬Sajnálom - mentegetőzött a férfi rezzenéstelen, kifürkészhe¬tetlen arckifejezése láttán. - Nem lett volna szabad ... Úgy értem, telefonálnom kellett volna. Később találkozunk. - Ha megbocsátotok - ragadta meg Sebastian a lány karját, épp amikor az megpróbált kisurranni mellette. - Mel nem lát¬ta még a kiscsikót a születése óta - fordult a többiek felé mint¬egy magyarázóan, azzal húzni kezdte maga után a lányt kifelé a konyhából. Bár tudta, gyáva dolog, Mel mégis kétségbeesett pillantást vetett maga mögé . - De hát vendégeid vannak ... 352

Ami a vendégeket illeti, egy emberként léptek a konyha¬ablakhoz, hogy nyomon követhessék a kinti eseményeket. - A családtagok nem vendégek - jegyezte meg Sebastian, miután hallótávolságon kívül kerültek. - Gondolom, nem véletlenül utaztál ennyit. Szeretnél mondani valamit? - Igen, és el is mondom, mihelyt nem rángatsz így magad után! - Nagyszerű. A férfi megállt a karámnál, ahol Psziché épp szoptatta a kis¬csikót. - Hallgatlak. - Szerettem volna ... Beszéltem Deveraux-val. Azt mondta, Linda, hogy enyhítse a büntetését, mindent kitálalt. Gumm és Breezeporték hosszú időre ki lesznek vonva a forgalomból, de vannak még páran, például Silbey, akire szintén ráhúzták a vi¬zes lepedőt. - Én is beszéltem vele. - Sejtettem, csak nem voltam benne biztos - magyarázkodott Mel, miközben zsebre dugta a kezét. - Eltart egy ideig, míg megtalálják az összes babát meg gyereket, és visszaviszik őket az igazi szüleikhez, de ... megcsináltuk, nem? - fakadt ki indulatosan. - Fogalmam sincs, miért fújod úgy fel, hogy vál¬laltam egy kis kockázatot! Sebastian hangja megtévesztően kedvesen csengett. - Fogalmad sincs? - Azt tettem, amiről úgy gondoltam, az adott helyzetben a lehető legjobb megoldás - tárta szét a karját a lány, majd odébb rúgott egy göröngyöt, és a kerítéshez lépett. - Már terv¬be vették egy másik baba elrablását is, láttam a számlakönyv¬ben. - Amikor betörtél a gyerekkereskedők lakosztályába? - Ha elmondtam volna neked, mire készülök, megpróbáltál volna megállítani. - Tévedsz. Egészen biztos, hogy megállítottalak volna. Mel összevonta a szemöldökét. - Na, látod! Így azonban rengeteg szenvedést megtakarítot¬tunk. - És még többet tettünk kockára. - A férfi dühe, melyet egészen idáig gondosan elfojtott, most kitört belőle. - Horzso¬lás volt az arcodon, amikor rád találtam! - Szakmai ártalom - legyintett a lány. - Különben is, az én arcom! - Te jó ég, Sutherland! Linda pisztolyt fogott rád! - Csak egy percig. Ugyan már, Donovan, ha megérem a napot, hogy nem tudok elbánni egy ilyen némberrel, mint Linda Glass, ígérem, nyugdíjba vonulok. Egyszerűen nem bírtam el¬viselni a gondolatot, hogy elraboljanak még egy kis babát. Ösztönösen cselekedtem. - Mel 353

ékesszóló pillantása láttán a férfi dühe valamelyest enyhülni kezdett. - Talán úgy tűnt ne¬ked, hogy ki akartalak zárni a végjátékból, de nem így történt. Hiszen hívtalak ... Sebastian vett egy mély lélegzetet, hogy megnyugodjon, de nem használt. - És ha túl későn érkezem? - Épp időben érkeztél. Ez a lényeg, nem? - Az a lényeg, hogy nem bíztál bennem. - Hogyne bíztam volna! Ki másban bíztam volna, mikor ott lapultam a toalettben, és próbáltam a gyűrű segítségével üzen¬ni neked, hogy gyere, és hozd a febeseket is magaddal? Ha nem bíztam volna benned, egyszerűen csak kisurranok az aj¬tón a könyvvel együtt! Megragadta a férfit az ingénél fogva, és határozottan megrázta. - Csak azért mertem felhívni ma¬gamra a figyelmüket, mert bíztam benned. Hagytam, hogy el¬kapjanak, mert tudtam, úton vagy az erősítéssel. Próbáltam már elmagyarázni ezt neked korábban is: biztosra vettem, Gumm és Linda kikotyog előttem olyasmit, amit Deveraux felhasználhat. A számlakönyv és a magnófelvétel jelentette a garanciát, hogy hűvösre kerülnek. Sebastian elfordult, és csípőre tette a kezét. Annak ellenére, hogy még mindig haragudott a lányra, érezte, van igazság abban, amit mond. Nem éppen ilyen bizalomra vágyott, de ettől még nem vonhatta kétségbe Mel őszinteségét. - Komolyabb bajod is eshetett volna. - Ez a munkámmal jár. Elvileg minden ügyembe belehalhatok ... Én mégis ezt a hivatást választottam. - A lány nyelt egyet, és megköszörülte a torkát. - Nekem sem ment könnyen, hogy elfogadjalak annak, aki vagy, elhiheted. Ha azt akarod, hogy ... barátok maradjunk, neked is el kell fogadnod engem. - Elismerem, nem lehet kizárni, hogy esetleg helyesen cse¬lekedtél. Akkor sem tetszik a stílusod! - Nekem sem a tiéd! - vágott vissza Mel, és lopva letörölte a könnyeit. Camilla megcsóválta a fejét a konyhaablak mögött. - Mindig makacs kölyök volt. - Fogadjunk tíz fontba, hogy a lány végül leveszi a lábáról! - kiáltott fel Padrick, miközben csattanósan megpaskol¬ta a felesége hátsó felét. - Tíz font, de semmi trükk, gyere¬kek! Ana lepisszegte. - Így nem hallunk semmit!

Mel csüggedten felsóhajtott. - Most legalább tudjuk, hányadán állunk. Egyébként sajná¬lom, Sebastian. 354

- Mit hallok? - fordult felé a férfi fölényesen, de a lány könnyei láttán nyomban elkomorult az arca. - Mary Ellen ... - Most nehogy vigasztalni kezdj! Nem szorulok rá. - Mel bőszen letörölte a könnyeit. - Azt teszem, amit helyesnek gondolok. És még most is úgy vélem, nem követtem el hibát, de azt sajnálom, hogy ennyire haragszol rám, mert... Istenem, mennyire utálom ezt! - Tenyerébe temette az arcát, de amikor Sebastian hozzáért, villámgyorsan hátralépett. - Ne! Ne bánj úgy velem, mint egy vigasztalásra szoruló kislánnyal! Tudom, hogy utálsz, és megértem, ha elhidegültél tőlem ... - Elhidegültem?! - Sebastian kis híján elnevette magát. ¬Azért nem kerestelek, nehogy olyat tegyek veled, amit később nagyon megbánnék! Gondoltam, lehiggadok kissé, mert a végén még úgy lehordtalak volna, hogy nem állsz többé szóba velem. - Aha, értem - szipogta Mel. - Sajnálom, hogy ennyire megbántottalak. Nem akartam. - Én sem - mosolyodott el a férfi halványan. A lány szerette volna úgy befejezni a beszélgetést, hogy mind a ketten megőrizhessék a méltóságukat. - Azért jöttem, hogy ezt tisztázzuk, és hogy elmondjam, szerintem jó munkát végeztünk. Mivel ezzel vége az együttműködésünknek, azt hiszem, ideje visszaadnom a gyűrűdet. - Nem gondolta volna, hogy ilyen fájdalmas lesz lehúzni a az uj¬járól. - Látod, még a fülig szerelmes Ryan házaspár története is válással végződik ... -Hm. Sebastian elvette a gyűrűt, és a tenyerében melengette egy ideig. Nem kellett Mel gondolataiban olvasnia ahhoz, hogy érezze, szenved. Enyhe bűntudattal ugyan, de be kellett ismer¬nie, kimondottan jól esik neki, hogy így van. - Kicsit sajnálom - cirógatta meg a lány arcát. - Ugyanak¬kor örülök is, mert téged sokkal jobban kedvellek, mint Mary Ellen Ryant. Mel szeme elkerekedett. - Tényleg? - De mennyire! Már kezdtem kissé unalmasnak találni. Soha nem vitatkozott velem, és mindig ápoltak voltak a kör¬mei. - Gyengéden megragadta a lány nyakát, és óvatosan maga felé húzta. - A farmer is sokkal jobban áll neked, mint neki ... - Az biztos - bólintott Mel, és hagyta, hogy Sebastian meg¬csókolja. Egész teste megremegett a csóktói, majd újra könnybe lábadt a szeme. Átölelte a férfit. - Sebastian, szükségem van ... - kezdte volna, de az ajkuk ismét összeforrt. - Igen?

355

- Szeretném, ha ... Ó, istenem, de nehéz! - Elhúzódott a férfitól, a szemében kétségbeesés tükröződött. - Olvass a gondo¬lataimban, jó? Most, kivételesen, nemcsak megengedem, de kifejezetten erre kérlek. Más módon képtelen lennék elmon¬dani, amit érzek. Sebastian két keze közé fogta a lány arcát, a pillantása elsö¬tétült. Belenézett Mel szívébe és elméjébe, ahol pontosan azt látta, amire vágyott. - Köszönöm - suttogta. Csókja ezúttal becéző, már-már hí¬zelgő volt. - Miért nem tudod kimondani? Ez a szóa leghatalmasabb varázsige a világon. - Nem szeretném, ha úgy éreznéd, el akarom venni a sza¬badságodat. Én csak ... - Szeretlek - fejezte be a férfi helyette. - Valahogy úgy - mosolyodott el a lány halványan. - Átléptem a saját magam által kijelölt határvonalat. Nem akartam elmondani, de úgy éreztem, jobb, ha megteszem. Így tisztessé¬ges, csak egy kicsit kínos lett volna annyi ember előtt. - És ha azt mondom, az egész bagázs a konyhaablakból bámul bennünket, és legalább annyira élvezik az előadást, mint én? - Tessék? - pördült meg Mel, majd elpirult, és hátrálni kez¬dett. - Jézusom! Nézd, most mennem kell! El sem hiszem, hogy ezt tettem ... Elbátortalanodva a hajába túrt, ekkor vette észre, hogy a gyűrű megint ott van az ujján. Miközben elkerekedett szem¬mel bámulta, Sebastian hozzálépett. - A turmalint én adtam Morganának. A kedvenc kristályom volt. Megkértem, csináltasson gyűrűt belőle. Neked. Csak ne¬ked - ismételte, és megvárta, míg a lány a szemébe néz. ¬Mert te vagy az egyetlen, aki ezt a gyűrűt hordhatja. Te vagy az, akivel szeretném megosztani az életem. Már másodszor húzom az ujjadra, és mind a kétszer megfogadtam magamban valamit. - Kinyújtotta a kezét Mel felé. - Most éppen azt, hogy soha, senki nem fog jobban szeretni nálam. A lány könnyei felszáradtak, aggodalma is úgy párolgott el, mint a kámfor. - Komolyan mondod? A férfi elmosolyodott. - Nem, Sutherland. Hazudok. Mel boldogan a férfi karjába vetette magát. - Van fél tucat tanúm, aki bármikor bizonyíthatja az ellen¬kezőjét... A konyhaablakból hallatszó tapsvihar mindkettőjüket meg¬nevettette. - Úgy szeretlek, Donovan! Én is ígérek valamit, jó? Ígé¬rem, hogy színessé teszem az életed. Sebastian megpördült, karjában a lánnyal. 356

- Nem kétlem. - Megcsókolta Melt még egyszer, hosszan, majd kézen fogta.

357