Nora Roberts Hódító herceg 2. kötet Nóra Roberts, 1987 - Harlequin Magyarország Kft., 2004 A mű eredeti címe: The Playboy Prince Harlequin Books S.A. Magyarra fordította: Hanny Norbert Borító: Majoros Árpád ISBN 963 537 295 7 ISSN 1588-8096 Felelős kiadó: Stephen Miles, dr. Robin Houcken Főszerkesztő: Dr. Téglásy Imre Felelős szerkesztő: Mátyás Mária Műszaki vezető: Sárai Szabó Mária Szerkesztőség: 1122 Budapest, XII. Városmajor u. 32C. Levélcím: 1535 Budapest, Pf. 762. Telefon: 213-5202 Fax: 202-5258 E-mail: harlequineharlequin., Árusításban terjeszti a LAPKER Rt. és egyéb terjesztő szervek. Szedés: Harlequin Magyarország Kft. Nyomta és kötötte az Alföldi Nyomda Rt., Debrecen Felelős vezető: György Géza vezérigazgató Bennett hercegnek, akit nem minden alap nélkül tartanak hírhedt nőcsábásznak, általában nem okoz fejtörést, hogyan hódítson meg egy ifjú hölgyet, ám az új társalkodónő mégis igazi kihívás számára. Lady Hannah Rothchild hűvös, előkelő és rendkívül tartózkodó, és szemlátomást esze ágában sincs holmi könnyű kalandba bocsátkozni a nagy szívtipróval. Bennett herceg nem sejti, hogy ennek komoly oka van: a lány nem mindennapi megbízatással érkezett a miniállamba, Cordinába, és feladata teljesítéséhez nagy összeszedettségre van szüksége. Hannah szívesen álmodozna csókokról, szerelemről, ám ezúttal élet-halál kérdése múlhat rajta...
A csődör felvágtatott a domb tetejére. Patáját vadul a földbe mélyesztette, csak úgy porzott az út utána. A csúcson felágaskodott, mellső két lábával a levegőt kapálva. Ló és lovasa egy pillanatig sötét sziluettnek látszott csupán a verőfényes délutáni égbolt előterében, s egyik ijesztőbbnek tűnt, mint a másik. Az állat patája még földet sem ért, a lovas már oldalába is nyomta a térdét, hogy eszeveszett iramban leszáguldjanak a meredek lejtőn. Az ösvény egyenletes volt ugyan, de távolról sem veszélytelen: egyik oldalon meredek sziklafal szegélyezte, a másikon szakadék. Teljes sebességgel, vakmerő vadsággal vágtáztak végig rajta. Csak egy őrült lovagol ilyen pökhendi hanyagsággal, fittyet hányva az életveszélyre, izmai tűrőképességére. Csak egy őrült - vagy egy álmodozó. - Avant, Dracula! - súgta az állat fülébe mély, kihívó hangon a lovas, majd felnevetett. Olyan férfi hangja volt ez, aki a félelmet édességnek, a száguldást pedig bornak tekinti. A madarak a paták porzó, viharos dobogá-sától ijedten rebbentek fel a sziklafal bokrairól és fáiról az ég felé. Panaszos csivitelésük hamar elhalt a távolban. Az ösvény balra kanyarodott, a mén megállás nélkül vágtatott rajta tovább. Mintegy negyven méterrel a szerpentin széle alatt hullámzott a mélykék tenger, távoli robajjal ostromolva a fehérre szítt szirtfalat. A ló patája alól sima, kerek ! kavicsok röppentek hangtalanul a szakadékba, míg el nem nyelte őket a víz. A lovas vetett egy pillantást lefelé, de nem lassított. Még csak eszébe sem jutott. Ilyen magasságból nem lehetett érezni a tenger sós illatát. A megtörő hullámok hangja is oly gyenge volt, mint a még távoli, veszélytelen vihar morajlása, a víz mégis fenyegetőnek, titokzatosnak tűnt. Minden évben megkövetelte a maga jussát, amelyet többnyire férfiak fizettek meg, saját életükkel. A lovas megértette, sőt elfogadta ezt - így volt az idők kezdete óta, és így is lesz, amíg világ a világ, ilyenkor, mint most is, a sorsba, valamint saját kivételes képességeibe helyezte bizalmát. A csődörnek nem volt szüksége sem ostorra, sem sarkantyúra, hogy még tovább növelje az iramot. Mint mindig, gazdája izgatottsága és önbizalma elég volt ehhez. Leszáguldottak a kanyargó szerpentinen, míg a hullámok robaja és a sirályok vijjogása el nem nyomott minden más hangot. Külső szemlélő meg lett volna győződve arról, hogy a lovas vagy ördögök elől menekül, vagy a szeretőjéhez siet, elég volt azonban egy pillantást vetni az arcára, hogy kiderüljön, egyik sem felel meg az igazságnak. Szemében nem félelem, nem is vérmes várakozás csillogott, hanem kihívás - a pillanat kihívása. Fekete haja ugyanolyan szabadon lobogott a szélben, mint a ló sötét sörénye. A mén szurokfekete, hullámzó izomtömeg volt széles marral, robusztus nyakkal. Bár csatakos volt a verítéktől, légzése egyenletes, erős maradt. A lovas szálfaegyenesen ült a hátán, keskeny, napbarnított arca csak úgy sugárzott. Telt, íves ajkának mosolya vakmerőségről, ugyanakkor büszke elégedettségről árulkodott. Amint a lejtő egyre lankásabbá vált, az állat szökkenései hosszabbak lettek. Elszáguldottak a fehérre meszelt tengerparti házak mellett, ahol a szárítóköteleken percek alatt megszáradtak a ruhák az erős szélben, és a virágok itt-ott még a sziklába is gyökeret eresztettek. Az udvarokban friss pázsit zöldellt a kemény munka eredményeképpen. Az ablakok tárva-nyitva álltak, némelyiken függöny sem volt. Még mindig magasan járt a nap, és perzselően ontotta sugarait, bár jócskán elmúlt már dél. A csődör továbbra sem lanyhulva, egy mellmagasságú élő sövény felé kanyarodott anélkül, hogy gazdájának arrafelé kellett volna irányítania a zab-Iával. Puhán, ívesen átszökellt felette. A távolban már látszottak az istállók. Amilyen veszélyesen vonzóak voltak a sziklák mögöttük, olyan békés rend uralta a látványt előttük. A vörös és fehér épületek ugyanolyan takarosak és ápoltak voltak, mint a pázsit körülöttük, bájos színfoltot képezve a sziklás, zöldellő tájban. Az elkerített legelő mellett nyergelő és kifutó is volt, ahol jóval kevésbé drámai körülmények között foglalkoztak a lovakkal, mint a lovas Draculával. A lovászok egyike éppen körbefuttatott egy fiatal kancát kötőféken, amikor meghallotta a csődör érkezését. Vakmerő, mint egy kamasz, gondolta mogorván, nem minden csodálat nélkül.
Tulajdonképpen már megszokták ló és lovasa sebesen száguldó csíkját -két másik lovász már várt is rájuk. - Felség. Őfelsége Bennett de Cordina herceg köny-nyedén lesiklott Dracula hátáról. Nevetése ugyanolyan csibészes volt, mint lovaglási stílusa. - Hagyd csak, Pipit, majd én gondoskodom a levezető köréről! Az idős lovász enyhe bicegéssel előrelépett. Érett, markáns vonásai nyugalomról árulkodtak, de titokban fürkész pillantást vetett mind a hercegre, mind a ménre, sérülés jeleit keresve. - Ha megbocsát, felség, üzenet érkezett a palotából, amíg lovagolni volt. Armand herceg látni kívánja önt. Bennett nem minden rosszallás nélkül a lovász kezébe adta a kantárt. Legalább anynyira élvezte a levezető órát Draculával, amikor megsétáltatta és lecsutakolta, mint a lovaglást, édesapja kérése azonban mindennél fontosabb. - Sétáltassák meg alaposan, Pipit! Hosszú vágta volt. - Igen, uram - felelte a lovász, aki élete háromnegyed részét lovak mellett töltötte. Ő ültette fel Bennettet az első pónijára. Most, hatvanévesen, egy súlyos esés miatt egyik lábára sántikálva, tisztán emlékezett saját lendületes, szenvedélyes ifjúságára. Megpaskolta Dracula nyakát, hogy érezze, mennyire csatakos. - Magam gondoskodom róla, felség. - Köszönöm, Pipit - felelte a herceg, de nem bírta megállni, hogy ne kapcsolja le legalább a hevedert a lóról. - Nem kell megköszönnie, felség - sóhajtotta a lovász, majd halk morgás közepette leemelte a nyerget a ménről. - Nincsen még egy lovász rajtam kívül, akinek van türelme ehhez az ördöghöz. Amikor a csődör viháncolni kezdett, Pipit franciára váltott. A ló pillanatokon belül lenyugodott újra. - Nem is bíznám a legjobb lovamat senki másra. Ma este talán megérdemel egy vödörrel több zabot. Pipit szenvtelenül fogadta a dicséretet. Minden szerénytelenség nélkül tudta, megérdemli. - Ahogyan óhajtja, uram. Bennett bólintott, majd kedvetlenül elsétált az istállóktól. Saját magára is ráfért volna egy óra levezetés. Szüksége volt a gyors, vakmerő lovaglásra, a mozgásra és sebességre, de mindenekfelett e lopott órák szabadságára vágyott. Már harmadik hónapja a szokottnál erősebben a palotához, protokollhoz, pompához és politikához volt láncolva. Miután bátyja, Alexander után ő állt legközelebb Cordina trónjához, legalább olyan vesződséges feladatok hárultak rá is, még ha nem is olyan nyilvánosak. Születésétől fogva meg kellett felelnie az uralkodócsalád tagjaként rá háruló kötelességeknek és kötelezettségeknek, s általában élete természetes velejárójának tekintette őket. Az elmúlt évtől azonban egyre terhesebbnek találta mindezt, hogy pontosan miért, maga sem tudta. Gabriella észrevette fiatalabbik öccsén a változást, és ezt Bennett is tudta. Úgy érezte, a nővére talán az okkal is tisztában van. Brie-nek is, akárcsak neki, mindig nagy igénye volt a szabadságra, magánéletre. Nővére vágya két évvel ezelőtt részben valóra is vált, amikor Alexander feleségül vette Eve-et, és felelősségei egy része a lányra hárult. Gabriella azonban soha nem vonakodott teljesíteni a kötelességét, gondolta Bennett, miközben belépett a palota kerti kapuján. Ha szükség volt rá, ment. Ma is minden év felét a Fogyatékos Gyermekekért Alapítványnak szentelte, emellett feleség volt, és négygyermekes anya. Bennett zsebre tett kézzel lépdelt felfelé a lépcsőkön édesapja irodája felé. Mi a baj vele? Mi miatt érzi úgy hónapok óta, hogy ki kellene surrannia egy csendes éjszakán a palotából, és elmenekülnie innen, bárhová? Ha szabadulni nem is tudott az érzéstől, sikerült uralkodnia magán. Halkan bekopogott édesapja ajtaján. - Entrez!
Az uralkodót nem az íróasztala mögött találta, ahogyan várta, hanem egy teáskanna mellett az ablaknál. Vele szemben egy lány ült, aki Bennett belépésekor nyomban felállt. Az ifjú herceg, a női nem nagy csodálója lévén, előbb alaposan megnézte magának a hölgyet, és csak ezt követően fordult édesapjához: - Elnézést, ha félbeszakítottalak benneteket! Úgy hallottam, látni szeretnél. - így van - bólintott az uralkodó, és kortyolt egyet a teájából. - Már vártalak. Bennett, hadd mutassam be Lady Hannah Rothchil-dot! - Felség - pukedlizett a lány, és lopva ő is végigmérte a herceget. - Örülök, hogy megismerhetem, Lady Hannah - csókolt kezet Bennett, és másodpercek alatt véleményt alkotott a lányról. Vonzó, de nem hivalkodóan. A maga részéről jobban szerette a kevésbé törékeny nőket. Brit a kiejtése alapján, s ő a franciákat részesítette előnyben. Karcsú, előkelő, de tartózkodó, tehát ismét csak nem az ő esete, hiszen mindig is az érzéki, rámenősebb nőkön akadt meg a szeme. - Isten hozta Cordinában! - Köszönöm, felség. - Hannah akcentusa tagadhatatlanul brit volt, hanglejtése csendes. Amikor pillantásuk találkozott, a herceg megállapította, hogy a szeme mélyzöld. -Csodálatos ez a kis ország. - Kérem, üljön vissza, kedvesem! - intett a lánynak Armand, majd elővett egy újabb csészét, és teát töltött. - Bennett. Hannah kifürkészhetetlen arccal összekulcsolta a kezét az ölében. Nem kerülte el a figyelmét a herceg lemondó pillantása a teáskanna láttán. Bennett ennek ellenére engedelmesen helyet foglalt, és elfogadta a csészét. - Lady Hannah édesanyja távoli unokatestvéretek - kezdte Armand. - Eve akkor ismerkedett meg vele, amikor ő és a bátyád nemrégiben Angliába látogatott. Lady Hannah volt olyan kedves, hogy elfogadta Eve meghívását. Nálunk vendégeskedik egy ideig. Bennett nagyon remélte, édesapja nem azért mondta el mindezt, mert neki kell majd kísérgetnie a lányt mindenhová. Bájos volt ugyan, de úgy öltözött, mint egy apáca. Szürke, magas galléros ruhájának szoknyarésze mintegy öt centiméterrel a térde alatt végződött, ráadásul a szín csak még jobban kiemelte bőrének jellegzetesen brit sápadtságát. Az izzó szempárt leszámítva arcán sem volt semmi figyelemreméltó, sötétszőke haját szorosan, dísztelenül hátrafogta. A herceget leginkább Viktória korabeli uralkodónők társalkodónőire emlékeztette. Színtelen. A jó modornak megfelelően könnyedén, barátságosan rámosolygott. - Remélem, legalább annyira élvezi majd itt-tartózkodását, mint amennyire mi élvezzük a társaságát. Hannah ünnepélyes pillantással viszonozta a mosolyt. Eltűnődött, vajon a herceg tisztában van-e vele, milyen vonzó fess lovaglószerelésében, és arra a megállapításra jutott, hogy igen. - Biztos vagyok benne, hogy felejthetetlen élmény lesz, uram. Roppant hízelgő, hogy Eve hercegnő éppen engem kért meg, legyek mellette, miközben második gyermeke születését várja. Remélem, képes leszek megadni neki minden segítséget, amire csak szüksége van. Bár az uralkodó gondolatai máshol jártak, készségesen megkínálta mindkettőjüket a behűtött süteményekből. - Lady Hannah igen nagylelkű volt, hogy elfogadta a meghívást. Komoly hírnévnek örvend a tudós körökben, jelenleg is éppen egy esszésorozaton dolgozik. Minden világos, gondolta Bennett, és néma szenvedéssel kortyolt egyet a gyűlöletes teából. - Elismerésem. Hannah ajka halvány mosolyra húzódott. - Kedveli Yeatset, felség? Bennett felegyenesedett a székében. Legszívesebben az istállóban lett volna újra. - Olvastam tőle ezt-azt. - Hétvégére itt lesznek a könyveim. Szívesen kölcsönadom bármelyiket, ha óhajtja. -Hannah, továbbra is összekulcsolt kézzel, felállt. - Ha megbocsátanak, távozom. Szeretném befejezni a kicsomagolást.
- Ahogyan óhajtja, kedvesem. - Armand herceg elkísérte a lányt az ajtóig. - Vacsoránál találkozunk. Kérem, csengessen, ha bármire szüksége van! - Köszönöm, uram - pukedlizett Hannah, egyszerre mindkettőjük felé fordulva. - Kellemes délutánt, Bennett herceg! - Bonjour, Lady Hannah! - mosolygott rá Bennett. Megvárta, míg becsukódik az ajtó, majd leroskadt széke karfájára. - Attól tartok, Eve egy hét alatt könnyekig unja magát a társaságától. Gondosan elkerülve a teáskannát, vett egy maroknyi süteményt a tálcáról. - Azt hittem, jobb emberismerő. - Eve nagyon megkedvelte Hannah-t a kéthetes angliai tartózkodása során - vetette ellen az uralkodó, majd egy halkan gördülő redőnyű bárszekrényhez lépett. Fia nagy megkönnyebbülésére elővett egy brandysüve-get. - Hannah rendkívül művelt, jó családból származó fiatal lány. Édesapja a brit parlament nagy tiszteletben álló tagja. A brandy erős volt, és átható. Armand töltött mindkettőjüknek, de csak módjával. - Ez mind szép és jó, de... - Bennett pohárért nyúló keze hirtelen megmerevedett a levegőben. - Te jó ég, apa, ugye nem azért van itt, hogy összehozzatok vele?! Távolról sem az esetem. Az uralkodó kemény vonásai megenyhültek. Elmosolyodott. - Ebben biztos voltam, fiam. Nyugodj meg, Lady Hannah nem azért van itt, hogy elcsábítson! - Félek, erre amúgy sem lenne semmi esélye. - Bennett egy ideig csak nézte a brandyt a poharában, majd élvezettel kortyolt egyet. -Szóval Yeats. - Tudod, fiam, vannak, akik szerint az irodalom nem csak lovaglásról szóló szakkönyvekből áll - mutatott rá Armand herceg, és elővett egy cigarettát. Nyaka tövében megfeszült egy izom, s hiába körzött óvatosan a fejével, nem akart kilazulni. Remélte, hogy a feszültség nem terjed tovább. - Jobban szeretem a hasznos irományokat a viszonzatlan szerelemről és egy esőcsepp szépségéről szóló költeményeknél. - Bennett enyhe lelkifurdalást érzett saját, gonoszkodó megjegyzése hallatán. Némiképp megenyhülve folytatta: - Akárhogyan is, Ígérem, megteszek minden tőlem telhetőt, hogy Eve új barátnője jól érezze magát nálunk. - Efelől nem volt kétségem. Miután Bennett ily módon megnyugtatta a lelkiismeretét, folytatta a számára fontosabb témákkal: - Az arab kanca karácsonyig elleni fog. Fogadni merek, hogy mén lesz. Dracula csak erős csődört nemzhet. Van három csikóm, tavaszra készen állnak a bemutatóra, egy másik pedig megérdemli, hogy benevezzük az olimpiára. Szeretnék mind a néggyel foglalkozni az elkövetkező hetekben, hogy a lovasoknak több idejük maradjon dolgozni velük. Armand herceg szórakozottan bólintott, és tovább forgatta brandyjét a poharában. Bennett enyhe rosszallással és türelmetlenséggel figyelte, de uralkodott magán. Tisztában volt vele, hogy az istálló és a lovak a fontossági sorrendben meglehetősen hátul szerepelnek édesapjánál. Hogyan is szerepelhetnének elöl a bel- és külpolitikai nehézségek, valamint a Koronatanács állandó nyomása mellett? Az életnek azonban nem szabad csak erről szólnia. A lovak nemcsak páratlan élvezetet nyújtottak, de öregbítették Cordina uralkodócsaládjának hírnevét, miután övék volt Európa egyik legkiválóbb istállója. Ami őt illette, ezt tartotta egyetlen valóban értékes hozzájárulásának a családjuk és országuk hírnevéhez. Ugyanolyan keményen dolgozott az istállókban, mint bármelyik lovász vagy istállófiú, elvállalta még a legkeményebb, legnagyobb piszokkal járó munkákat is. Az évek során minden létező könyvet áttanulmányozott a lótartásról. Nem kis elégedettséggel töltötte el a felfedezés, hogy született érzéke van a lovakhoz, egyben újult erővel és lelkesedéssel vetette magát a tanulmányaiba. Rövid idő alatt az amúgy is kiváló istállót a legkiválóbbak közé emelte. Biztos volt benne, hogy tíz éven belül a nyomukba sem ér majd senki.
Voltak napok, amikor úgy érezte, meg kell osztania a lovakkal kapcsolatos terveit valakivel az istállón kívül is, ugyanakkor megértette, hogy ez a valaki ritkán lehet az édesapja. - Úgy látom, nem alkalmas a pillanat, hogy ezt megbeszéljük - sóhajtotta, majd ivott egy kortyot a brandyjéből, és várt, hátha Armand herceg előáll azzal, ami a szívét nyomja. - Valóban nem. Sajnálom, Bennett. - Apaként bánta a dolgot, uralkodóként azonban nem tehetett másként. - Elmondanád, milyen teendőid vannak a következő héten? - Én is csak nagy vonalakban tudom - felelte az ifjú herceg. Érezte, amint ismét elöntik nyughatatlan érzései. Felállt, és elkezdett fel-alá sétálni az ablakok között. Milyen közelinek tűnt a tenger, mégis milyen távoli volt! Egy pillanatra azt kívánta, bárcsak egy hajón lenne újra, százmérföldnyire minden parttól, és figyelné, amint a közelgő vihar első jelei a látóhatáron mutatkoznának. - Hét végén Le Havre-ban kell lennem, akkor fut be az Indépendance. Emellett találkozom a Farmerek Szövetségének vezetőjével, és van pár jelenésem hivatalos ebédeken is. Cassell minden reggel felvilágosít a pontos napirendről. Ha fontos, megkérem, hogy gépelje ki neked a lényeget. Biztos vagyok benne, hogy legalább egy szalagot át fogok vágni roppant ünnepélyes keretek között. - Bezártnak érzed magad, Bennett? A herceg vállat vont, majd lehajtotta bran-dyje maradékát. Pillanatokon belül visszatért arcára a jól ismert, könnyed mosolya. Túl rövidnek tartotta az életet ahhoz, hogy panaszkodásra pazarolja az időt. - Csak a pántlikákból van elegem. Minden más legalább értelmesnek tűnik. - Te is tudod, hogy az ország többnek tekint bennünket, mint pusztán uralkodóinak. Bennett elfordult az ablaktól. Mögötte a nap magasan, fényesen ragyogott. Bármilyen titkos vágyat dédelgetett is a szívében olykor, soha nem bújhatott ki az uralkodócsalád tagjaként rá háruló kötelezettségek alól. - Tudom, apa. A baj csak az, hogy bennem nincsen meg Alex türelme, Brie áldozatkészsége és a te önuralmad. - Pedig mindháromra szükséged lesz, méghozzá hamarosan - jegyezte meg Armand herceg, majd letette a poharát, és a fia szemébe nézett. - Deboque két napon belül szabadul a börtönből. Deboque. Pusztán a név említésétől görcsbe rándult Bennett gyomra dühében. Fran-gois Deboque. Az ő utasításainak köszönhetően rabolták el a nővérét, Gabriellát, és ő állt az édesapja meg bátyja ellen tervezett merényletek mögött is. Deboque. Észrevétlenül megérintette a heget nem sokkal a bal válla alatt. Ott, ahol a golyót kapta, amikor Deboque szeretője meghúzta a ravaszt. Deboque-ért, Deboque miatt. A bombát, amely két évvel ezelőtt robbant a párizsi nagykövetségükön, az édesapjának szánták. Seward esett áldozatul helyette, egy hű emberük, feleségét özvegyül, három gyermekét árván hagyva. Az ő vére is Deboque kezén szárad. Mégis, a Gabriella elrablása óta eltelt mintegy tíz év során senkinek sem sikerült közvetlenül bizonyítania, hogy Deboque áll a rablás, a merényletek, illetve a gyilkosság hátterében. Bár Európa és a tengerentúl legjobb nyomozói dolgoztak az ügyön, köztük Bennett sógora, egyikük sem tudott előállni semmi olyasmivel, ami egyértelműen igazolná, hogy Deboque mozgatta a szálakat.
1 Ezek után azt kell hallania, hogy napokon belül szabadul. Egy percig sem kételkedett benne, hogy Deboque továbbra sem nyugszik, amíg be nem teljesíti bosszúját. Ők, az uralkodócsalád tagjai mindig ellenségei lesznek, ha másért nem, hát azért, mert a cordinai börtönben raboskodott több mint egy évtizeden keresztül. Afelől sem volt kétsége, hogy még ez alatt az évtized alatt is folytatta piszkos üzelmeit a fegyver-, drog- és nőkereskedelem terén. Sajnos nemcsak kétségük nem volt, de bizonyítékuk sem. Megerősítik az őrséget, szigorítják a biztonsági intézkedéseket. Az Interpol nem téveszti szem elől, mint ahogyan a Nemzetközi Biztonsági Szolgálat sem. Mindkét szervezet 1 évek óta próbálta rábizonyítani Deboque-ra 1 a gyilkosságot és a gyilkossági kísérletet, hí1 ába. Mindaddig, amíg nem járnak sikerrel, és fel nem számolják a bűnszervezetét, Cordinát és egész Európát veszély fenyegeti. Bennett zsebre tett kézzel kisétált a kertbe. Annak azért örült, hogy végre ismét en famille vacsorázhatnak. Fel is oldódott valamelyest, bár Eve új barátnője előtt nem beszélhettek teljes nyíltsággal. Remélte, a csendes, pedáns lány semmit nem vett észre a feszültségből. Udvariasan válaszolt minden kérdésükre, és az egész vacsora folyamán nem fogyasztott egy pohár bornál többet. Legalább tucatszor jutott Bennett eszébe, milyen jó lenne, ha Lady Hannah mégis inkább Angliában maradt volna, de minduntalan látnia kellett, milyen jó hatással van Eve-re. Várandós sógornője már a harmadik hónapban volt a második gyermekével, s érthető módon semmi szüksége nem volt az ag-godalmaskodásra, amelyet egy esetleges Deboque-ról való beszélgetés keltett volna. Két évvel ezelőtt kis híján meghalt, miközben Alexandert védte. Ha Lady Hannah képes elterelni a figyelmét Deboque-ról, még ha csak pár órára is egy nap, semmi kifogása nem lehet a más tekintetben nem túl szórakoztató jelenléte ellen. Beszélnem kell Reeve-vel, gondolta Bennett, és ökölbe szorította a kezét a zsebében. Reeve MacGee több volt a nővére férjénél - az ország biztonsági szolgálatának fejeként talán válaszolni tud majd a kérdéseire. Márpedig neki legalább egy tucat kérdése volt. A palotaőrség megerősítésénél nyilván jóval komolyabb intézkedéseket is foganatosított a háttérben. Semmi kedve nem volt vakon teljesíteni protokolláris kötelességeit az elkövetkező hétben, miközben mások megtesznek minden erőfeszítést, hogy megvédjék őt és a családját. Halkan káromkodott egyet, és felnézett az égre. A félholdat nem takarta felhő. Máskor egy ilyen balzsamos éjszakán, a kert virágainak illatától bódultan minden vágya egy lány lett volna, akivel együtt gyönyörködhetnek a csillagokban. Most a nyomasztó gondolataival és érzéseivel egyedüllétre volt szüksége. Amikor meghallotta a kutyák ugatását, megmerevedett. Azt hitte, egyedül van, sőt biztos volt benne. Akárhogyan is, öregedő agarai nem ugattak sem a családtagjai, sem a palotaszolgák láttán. Halkan a zaj irányába indult, félig reménykedve, hogy elláthatja a baját Deboque egy talpnyalójának. Meglepődve hallotta a lány nevetését. Távolról sem volt halk vagy pedáns, inkább telt, jóízű. Elismerő pillantással figyelte, amint Hannah lehajol a lábához dörgölőző kutyákhoz, és megvakargatja a fülüket. - Ilyen csodálatos orosz agarakat még életemben nem láttam! - lelkendezett őszintén, majd még lejjebb hajolt, és hagyta, hogy az állatok megnyalogassák a kezét. A hold fénye finom nyakára és vonásaira vetődött. Bennett szeme nyomban elkeskenyedett. E pillanatban a lány távolról sem tűnt színtelennek vagy visszafogottnak. A kékes fény sajátos kisugárzást kölcsönzött lágy, angol vonásainak, és kiemelte mélyzöld szemét. A herceg minden józan megfontolás dacára meg mert volna esküdni rá, hogy szenvedély és erő csillog benne. Jól ismerte a nőket, hamar felfigyelt mindkét tulajdonságra bennük.
Hannah ismét elnevette magát. Kacagása derűs volt, de perzselő is egyben, mint a nap. - Csak semmi felugrálás! - figyelmeztette az agarakat, miután azok játékra készen körözni kezdtek körülötte. - Tiszta kosz lesz a ruhám, és fogalmam sincsen, hogyan magyaráznám ki a dolgot... - Legjobb, ha az ember soha nem magyarázkodik. Bennett hangja hallatán a lány felkapta a fejét. A herceg meglepődést vélt látni a tekintetében, de bármi is volt, hamar elmúlt. Amikor Hannah felegyenesedett, ismét az a nyugodt, jellegtelen angol lány volt, mint órákkal korábban. Bennett úgy döntött, a szenvedély, amelyet az imént látni vélt, a fény játékának volt köszönhető csupán. - Jó estét, felség! - köszöntötte Hannah udvariasan, pillanatnyi habozás után. Alaposan leszidta magát gondolatban, amiért a hercegnek sikerült meglepnie. - Észre sem vettem, hogy rajtam kívül van még valaki a kertben. - Én sem - szabadkozott a lány. Pedig észre kellett volna vennie. - Elnézést kérek! - Ne tegye! - mosolygott rá a herceg köny-nyedén. - Mindig is az volt a véleményem, hogy a kertet jóval kevesebben élvezik a kelleténél. Nem tud aludni? - Nem, uram. Mindig nyugtalan vagyok egy hosszabb utazást követő éjszakán. A két orosz agár Bennett megjelenésekor nyomban elpártolt mellőle. Hannán derűsen figyelte a virágzó jázminbokor oldalából, amint a herceg szeretettel végigsimít az állatokon erős, ügyes kezével. Tisztában volt vele, hogy számtalan csinos hölgy részesült már hasonló szerencsében. - A szobám ablaka éppen a kertre néz. Gondoltam, sétálok egyet. Valójában inkább a virágok egzotikus, ellenállhatatlan illata volt az, ami kicsalogatta, a kert szépségét, harmonikus elrendezését csak itt vette észre. - Én is éjszaka szeretek sétálni leginkább. Sok minden egészen más arcát mutatja ilyenkor tette hozzá a herceg, és fürkész pillantást vetett a lányra. - Nem gondolja? - Ez természetes - bólintott Hannán, és valamivel a dereka alatt összekulcsolta a kezét. Bennett mindenesetre szemrevaló látvány volt mind nappal, mind éjszaka. Amikor délután belépett édesapja irodájába lovaglófelszerelésében, a lány gyomra összeszorult egy pillanatra. Minden nő így lett volna ezzel. A két kutya, gazdája engedélyével, visszatért Hannah-hoz, és hozzányomta az orrát a lány összekulcsolt kezéhez. - Kedvelik magát. - Mindig szerettem az állatokat. - A lány megcirógatta az ebeket. A herceg most vette csak észre, finom, hosszú, karcsú ujjai vannak, éppen olyanok, mint a teste. - Mi a nevük? - Borisz és Natasa. - Két orosz agárnak találóbb neve nem is lehetne. - Kölyökkorukban kaptam őket. Egy amerikai rajzfilmsorozat szereplői után adtam nevet nekik, akik kémeket játszottak. Hannah ujjai észrevétlenül megrezzentek egy pillanatra. - Kémekről nevezte el őket, felség? - Mamlasz orosz kémekről, akik állandóan egy jávorszarvast és egy mókust üldöztek. Valami ismét átfutott a lány arcán - talán a humor villanása volt? Akárhogyan is, Hannah arcában igenis volt valami különleges, de hogy pontosan mi, Bennett még nem tudta. - Értem. Ami engem illet, még soha nem voltam Amerikában. - Nem? - lépett közelebb a herceg, de továbbra sem látott mást, mint egy arányos csontozatú, szolid, fiatal lányt. - Rendkívüli ország. Cordina szoros kapcsolatban áll vele, miután az uralkodócsalád két tagja is amerikaival kötött házasságot. - Meglehetős csalódást okozva számos reménykedő európai arisztokratának, ha jól sejtem jegyezte meg Hannah, és óvatosan elmosolyodott. - Évekkel ezelőtt volt szerencsém találkozni Gabriella hercegnővel. Gyönyörű asszony. - így van. Különös, hogy mi ketten még soha nem találkoztunk, pedig számtalanszor megfordultam Angliában.
A lány mosolya szélesebbé vált. - Találkoztunk, felség. - Borisz, ül! - utasította Bennett az állatot, amikor az Hannah ruhája felé emelte a mancsát. Biztos ebben? - Egészen biztos vagyok, uram. Nem csodálom, ha nem emlékszik. Sok-sok évvel ezelőtt történt, egy jótékonysági bálon, amelyet a walesi herceg rendezett. Az angol királyné mutatta be önt az unokatestvéremnek, Lady Sarának és nekem. Hajói emlékszem, ön és Sara össze is... barátkoztak. -Sara? A herceg kutatni kezdett az emlékei között, majd bólintott. Emlékezete soha nem hagyta cserben, ha nőkről volt szó, ami nem kis teljesítmény volt a részéről, hölgyismerősei számát tekintve. - Ó, igen. - Bár Hannah csak halvány, elmosódott képként élt az emlékezetében, elbűvölő, rámenős unokatestvérét, Sarát nehéz lett volna elfelednie. - Hogy van Sara? - Remekül, felség. - Ha volt is árnyalatnyi csípős él Hannah hangjában, tökéletesen leplezte azt. - Boldog házasságban él a második férjével. Átadjam neki az üdvözletét? - Megköszönném - bólintott Bennett, majd zsebre tette a kezét, és tovább fürkészte a lány arcát. - Kék ruha volt magán, halványkék, szinte fehér. Hannah elismerően felvonta a szemöldökét. Nem kellett nagy megfigyelőkészség ahhoz, hogy tudja, a herceg jóformán észre sem vette azon az éjszakán, mégis emlékezett a ruhája színére. Hasznos lehet, ha valakinek ilyen memóriája van - de veszélyes is. - Le vagyok nyűgözve, felség. - A bájos hölgyeket mindig megőrzöm az emlékezetemben. - Mindjárt gondoltam. - A, szóval már Angliába is elért a hírem -vonta össze a szemöldökét Bennett, majd nyomban el is mosolyodott. - Zavarja, hogy kettesben kell lennie egy ilyen csodálatos éjszakán, holdfényben a... - A Hódító Herceggel? - fejezte be Hannah helyette. - Látom, szeret olvasni - sóhajtotta Bennett. - Nagyon. Egyébiránt cseppet sem zavar, felség, remekül érzem magam, köszönöm szépen. A herceg már válaszra nyitotta száját, végül elnevette magát. - Lady Hannah, kevesen tettek ilyen udvariasan a helyemre, mint most maga. Éles az esze, állapította meg a lány. Újabb tény, amelyről nem szabad megfeledkeznie. - Elnézését kérem, uram! Nem állt szándékomban. - Dehogynem. Akárhogyan is, briliáns módon tette - ismerte el Bennett, majd megfogta Hannah kezét. Hűvös volt. A lány a jelek szerint távolról sem olyan unalmas, mint amilyennek első látásra hitte. - Most nekem kellene elnézést kérnem, amiért előhozakodtam a témával, de nem teszem. Remekül állta a sarat. Kezdem érteni, miért akarta Eve, hogy nálunk vendégeskedjen. Hannah régen megtanulta, hogyan legyen úrrá magában a bűntudat minden formáján. Most is ezt tette. - Nagyon hamar megkedveltük egymást, és mély örömmel töltött el a lehetőség, hogy pár hónapot Cordinában tölthetek. Be kell vallanom, a kis Marissá hercegnő egészen levett a lábamról. - Alig múlt egyéves, de már most körülötte forog az egész palota -jegyezte meg Bennett ellágyult hangon, bátyja első gyermekére gondolva. - Nem csoda, Eve-re ütött. A lány óvatosan elhúzta a kezét. Ő is olvasta a pletykát, miszerint a herceg félig szerelmes volt bátyja feleségébe, vagy talán még ennél is mélyebb érzelmeket táplált iránta. Még egy nála kevésbé kiváló megfigyelő is hallotta volna a vonzódást Bennett hangjában. Elraktározta a dolgot magában - lehet, hogy szüksége lesz rá a későbbiek során, lehet, hogy nem. - Ha megbocsát, uram, visszamegyek a szobámba.
- Még korán van - vetette ellen a herceg. Önmagát is meglepő módon vonakodott elengedni Hannah-t. Nem gondolta volna, hogy ilyen jól el tud beszélgetni vele, azt pedig végképp nem, hogy nem akar majd megválni a társaságától. - Korán szoktam lefeküdni. - Visszakísérem. - Kérem, ne fáradjon! Visszatalálok egyedül. Jó éjszakát, felség! Miután a lány karcsú alakját elnyelte a sötétség, a kutyák nyüszíteni kezdtek, és rosz-szallóan csóválták a farkukat. Volt Hannah-ban valami, amit mind a hárman vonzónak találtak. Vajon mi? - tűnődött Bennett, miközben lehajolt, hogy megpaskolja az állatokat vigasztalásképpen. Első látásra oly színtelennek tűnt, csaknem beleolvadt a környezetébe, ehhez képest... Különös. Visszaindult a palotába ő is, az agarakkal a sarkában, és megfogadta, hogy végére jár a dolognak. Ha más haszna nem is lesz belőle, legalább egy időre eltereli a gondolatait Deboque-ról. A lány nem nézett hátra, hogy megbizonyosodjon, a herceg követi-e. Sietősen belépett a palota kerti kapuján. Született tehetsége volt a nesztelen mozgáshoz, már három ember között is képes volt észrevétlen maradni. E képességét később már-már utánozhatatlan készséggé fejlesztette, aminek nemegyszer hasznát látta az évek során. Úgy surrant fel a lépcsőkön, mint egy árny, hang nélkül. Egyszer sem nézett visz-sza. Ha már ellenőrizni kell, követik-e az embért, régen bajban van. Mihelyt a szobájába ért, magára zárta az ajtót, és kibújt kényelmes papucscipőjéből. Miután egy olyan nő, mint ő, nem engedhette meg magának, hogy szanaszét hagyja a holmiját, lehajolt, felvette a szőnyegről, és enyhe fintorral a gardróbjába tette. Gyors pillantással ellenőrizte, be van-e húzva a függönye, majd fürgén kibújt szemérmes, előnytelen szabású estélyi ruhájából. Bár véleménye szerint a szemétben lett volna a helye, gondosan felakasztotta egy párnázott vállfára. Megállt a tükör előtt. Karcsú, de nőies vonalakkal megáldott, tejfehér bőrű, hosszú combú lány nézett vissza rá merészen rövid, csipkés kombinéban. Sietve kihúzkodta a tűket a hajából, és miközben hagyta, hogy az szabadon a derekára omoljon, élvezettel felsóhajtott a megkönnyebbüléstől. Bárki, aki ismerte Lady Hannán Rothchil-dot, megdöbbent volna gyökeres átalakulásán, olyan tökéletesen beléégett a szerep, amelyet immár tíz éve játszott. Lady Hannah rajongott a selyemért és breton csipkéért, bár e szenvedélyét kénytelen volt a hálóingeire és alsóneműjére korlátozni. Napközben be kellett érnie a lenvászonnal és a skót gyapjúval, ez illett ugyanis az alakhoz, akit a lehető legtökéletesebben igyekezett megformálni. Imádott vérfagyasztó krimiket olvasni forró pezsgőfürdőzés közben, de az éjjeliszekrényén Chaucer-kötetet tartott, amelyből képes volt idézni, illetve megvitatni akár több tucat magyarázatra szoruló passzust. Nem, nem volt többszörösen hasadt személyiség, a szükség hozta így. Mégis, ha mélyen belegondolt, tulajdonképpen elégedett volt mindkét énjével. Sőt az esetek többségében jobban kedvelte a színtelen, udvarias és visszafogottan csinos Hannah-t. Ha nem így lett volna, messze elkerüli az ízléstelen, ámbár kényelmes papucscipőket. Volt azonban egy másik arca is Lady Hannah Rothchildnak, Lord Rothchild egyetlen lányának, aki egyben Fenton grófjának unokája volt. Igazi énje távolról sem volt csendes és szerény, inkább agyafúrt, vakmerő és néha nyughatatlan. Ez az énje kereste a veszélyt, és olyan elmével rendelkezett, amely magába szívta és elraktározta még a legapróbb részleteket is. E két énjének köszönhette, hogy Anglia egyik legkiválóbb, legképzettebb és legtehetségesebb titkos ügynöke vált belőle. Köntösével nem törődve kihúzta öltözőasztala legfelső fiókját, és elővett egy hosszú, lezárt dobozkát. Igazgyöngy nyaklánc rejtőzött benne, amelyet még az ükanyjától örökölt a hozzá való
fülbevalókkal együtt. Édesapja gondosan félretette az ékszert, és csak a huszonegyedik születésnapján adta neki. A dobozka kis fiókjaiban még számos más ékszer bújt meg, ami tökéletesen illett egy fiatal arisztokrata lányhoz. Hannah elővette jegyzetfüzetét a doboz rejtekaljából, majd a rózsafa íróasztalhoz sétált, hogy megírja aznapi jelentését. Nem pusztán a rózsák illata miatt ment le a kertbe, bár a kelleténél többet időzött ott a virágoknak köszönhetően. Felmérte a terepet. Most, hogy tisztában volt minden részlettel, nem kellett a kapott adatokra támaszkodnia többé. Gondosan lerajzolta a palota alaprajzát, feltüntetve a legkönnyebben hozzáférhető ajtókat és ablakokat. Másnapra, de legkésőbb egy nappal azt követően megszerzi az őrök beosztását is. Szinte pillanatok alatt sikerült Eve bizalmába férkőznie. Oly könnyedén hívatta meg magát a palotába, mintha csak egy baráti kérésébe került volna. Eve-nek hiányzott a nővére, és úgy általában minden, ami a saját hazájára emlékeztette. Szüksége volt valakire, akivel szabadon beszélgethetett, akivel megoszthatta kislánya felett érzett örömét. Az sem volt hátrány, hogy mindkettőjüknek angol volt az anyanyelve. Hannah készségesen belement a játékba. Futó bűntudatot érzett ismét, de el is fojtotta nyomban. A munka az munka, emlékeztette magát. Nem hagyhatta, hogy Eve iránti barátsága megzavarja a céljában, amelynek elérésére már két éve megtett minden tőle telhetőt. Megrázta a fejét, és lejegyezte friss megfigyeléseit Bennettről. Nem pontosan olyan, mint amilyennek képzelte, ismerte el magában. Nem mintha nem lett volna legalább annyira vonzó és szórakoztató, mint ahogy az aktájában szerepelt, mégsem átallott némi időt és figyelmet szánni a színtelen Lady Hannah-ra. Szégyentelen szoknyavadász, jutott eszébe saját maga alkotta ítélete, miután alaposan utánaolvasott az életének. Az is lehet, hogy csak unalmában állt le beszélgetni vele, mintegy leereszkedve egy törékeny, hozzáférhető nőhöz. Emlékezetébe idézte a herceg mosolyát, és önkéntelenül is összevonta a szemöldökét. Egy ilyen jóképű, magas rangú és tapasztalt férfi pontosan tudta, hogyan kell levenni a lábukról a nőket egy mosollyal, kedves szóval, bármilyen rangú, illetve korú hölgyről volt is szó. Meg is tette elismerésre méltó gyakorisággal - erről számos írásos bizonyíték állt a lány rendelkezésére. Talán vele is megpróbálkozik, csak hogy eggyel gyarapítsa áldozatai számát. Tisztán látta maga előtt a férfi arcát a holdfényben, felcsillanó szemét, amikor az évődésére burkolt célzással felelt. Kezét, amikor erősen, határozottan megragadta az övét. Olyan kéz volt ez, amelynek nem csupán királyi integetésben merült ki mindennemű fizikai tevékenysége. Hannah megrázta a fejét, és fürgén felegyenesedett a székén. Ha futó kalandba bocsátkozna is Bennett-tel, annak nem a saját vágyai, hanem a munkája érdekében szabad csak megtörténnie. Elgondolkodva kopogtatni kezdett a jegyzetfüzetén a ceruzájával. Nem, ez semmi esetre sem lenne jó. Számos bonyodalommal járna, bármekkora előnyt jelentene is hosszú távon. Úgy döntött, továbbra is lesüti a szemét a jelenlétében, és összekulcsolja a kezét maga előtt. Óvatosan visszarejtette a füzetet, és lezárta a doboz titkos alját. Kiváló rejtekhely volt, mert bár akárki megtalálhatta az öltözőasztalka legfelső fiókjában a dobozt, a számos ékszer láttán eszébe sem jutott bármi mást keresni benne. Bejutottam, gondolta egyre növekvő izgatottsággal a lány, miközben körülnézett a szobájában. Deboque két nap múlva kisétál a börtönből, és roppant elégedett lesz.
2. - Ó, Hannah, úgy örülök, hogy elfogadtad a meghívást! - karolt Eve új barátnőjébe, majd elindult a színpad hátulja felé. Bár egyelőre sikerült megőriznie karcsúságát várandóssága első hónapjaiban, ruhája olyan okosan volt szabva, hogy elrejtette volna még a jelentősebb súlygyarapodást is. -Most, hogy itt vagy, Alex nem akar mindenáron halálra kényeztetni. Nagyon értelmesnek, érzékenynek tart téged. - Az vagyok. Eve mély hangon felnevetett, és enyhén nyújtott texasi kiejtéssel folytatta: - Tudom, éppen ez a dolog szépsége, de te legalább nem nyaggatsz állandóan, hogy üljek le, és tegyem fel a lábam... - A férfiak néha úgy tekintenek az állapotosságra és a szülésre, mint valami tragikus női betegségre, ahelyett hogy az élet természetes velejárójának tartanák. - Fején találtad a szöget - mosolyodott el 1 Eve Hannah fanyar humorán, majd beléptek 1 az irodájába. Azok után, hogy Gabriella a fél életét Amerikában töltötte, és a saját nővére is ritkán tudott időt szakítani arra, hogy meglátogassa, valóban nagy szüksége volt egy barátnőre maga körül. - Alex úgy viselkedik, mintha bármelyik pillanatban elájulhatnék, vagy érzelmi viharok törnének rám, pedig soha nem éreztem ilyen jól magam. Kivéve talán, amikor Marissát hordtam a szívem alatt. Eve hátrarázta hosszú, sötét haját, majd nekidőlt az íróasztal szélének. Itt, ebben az aprócska szobában élhette ki leginkább a magánélet utáni vágyát, még ha ennek jelentős részéről le is kellett mondania azt követően, hogy feleségül ment a trónörököshöz. Bár soha nem bánta meg ezt az áldozatot, mindig nagy örömmel töltötte el, ha visszalophatott valamennyit mindabból, amit hajadonként szeretett az életében. - Ha nem lennél itt, foggal-körömmel kellene kiharcolnom nála, hogy folytathassam a munkát. Most is csak azért egyezett bele, mert úgy véli, te majd szemmel tartasz, amíg ő elfoglalt. - Ez esetben jobb, ha nem okozok neki csalódást. - Hannah körülnézett az irodaban. Nem volt ablak, azaz kívülről semmiképpen sem lehetett behatolni. Mosolyogva helyet foglalt egy széken. - Nagy csodálója vagyok a munkádnak, Eve. A Művészeti Központ mindig kiváló hírnévnek örvendett, de amióta te lettél a vezetője, a színházatokat Európa legjobbjai között tartják számon. - Titokban mindig erről álmodtam - vallotta be Eve, és vetett egy pillantást gyémántokkal kirakott gyűrűjére az ujján. Még két év elteltével is meglepte néha, hogy ott találja. - Tudod, Hannah, vannak reggelek, amikor félek felébredni, hátha kiderül, hogy csak álom volt az egész. Aztán meglátom Alexet és Marissát, és elönt a boldogság, hogy az enyémek. Méghozzá a valóságban. -Szeme elfelhősödött egy pillanatra az ijedségtől, de az elszántságtól is egyben. - Nem hagyom, hogy bárki vagy bármi bántsa őket. - Nem fogja. Hannah tudta, hogy Eve kimondatlanul is Deboque-ra céloz, hercegnőként azonban kötelessége volt hallgatni a dolgokról. - Esküszöm, nem babusgatásból mondom, de szerintem mindkettőnknek jólesne egy csésze tea. Utána megmutathatnád, miben segíthetek neked itt, a színházban. Eve-nek nem kis erőfeszítéssel sikerült visszanyernie az önuralmát. Most, hogy Deboque szabadulása ilyen közel volt, visz-szatértek a rémálmai, bár még soha nem látta a férfit személyesen. - A tea jó ötlet, de nem azért hoztalak a központba, hogy dolgozz, hanem hogy körbevezesselek. Gondoltam, érdekel. - Eve, te tudod a legjobban, mekkora szükségem van arra, hogy dolgozhassam valamit. Enélkűl halálra unnám magam. - Én éppen abban reménykedtem, hogy itt végre kipihenheted magad. Hannah-t ismét furdalni kezdte a lelkiismeret. - Vannak, akiknek nem való a pihenés.
- Ha nagyon akarod... Mit szólnál, ha megnéznénk együtt a próbákat, és utána őszintén elmondanád a véleményedet? Ez úgy nagyjából egy-két órás elfoglaltság. - Örömmel. - Nagyszerű. Aggódom a megnyitó miatt. Pár hetünk maradt, és rengeteget vesződöm a drámaíróval. - Kiről van szó? Eve felállt, és mélyet sóhajtott. - Rólam. Hannah megitta a teáját, és igyekezett észrevétlen maradni. Percek alatt kiderült számára, hogy Eve-et nemcsak a trónörökös feleségeként, de a szakmai képességei miatt is méltán tisztelik. A testőrök nem tolakodó, de éber, közeli jelenléte sem kerülte el a figyelmét. Amikor a hercegnő a színházban tartózkodott, minden bejáratot lezártak, minden belső folyosó ajtajánál megkettőzték az őrséget. Arról is tudomása volt, hogy egy különleges biztonsági egység naponta átvizsgálta az épületet, robbanóanyagot keresve. A színház közepéről figyelte a próbát Eve-vei. Világéletében nagyra becsülte a színészeket, mert tudta, milyen komoly erőfeszítésre és képességekre van szükség egy alak hiteles megformálásához. Tehetséges társulat, ismerte el magában, miközben egyre inkább magával ragadta Eve darabjának lendülete, lelkülete. A színpad berendezése még nem volt tökéletes, de a színészeknek már csak Eve egy-két szavára és némi rugalmasságra volt szükségük. Mindegyikük nevet szerzett magának a szakmában - és kifogástalan, részletekbe menően ellenőrzött előélettel rendelkezett. Nem úgy, mint Russ Talbot, akinek két évvel ezelőtt kis híján sikerült beteljesítenie Deboque bosszúját. Hannah tisztában volt vele, mekkora veszély fenyegeti az életét, és hogy sokáig kérdéses volt, őt építsék-e be a bűnszervezetébe. Deboque hírhedt volt a szimatáról, és arról, milyen nehéz a közelébe férkőzni. - Istenien játszik, ugye? Hannah felrévedt a gondolataiból, és Eve felé fordult. - Tessék? - Chantel OTíurley. Egyszerűen tökéletes. Eve felült a székében, és az előtte lévő ülés háttámlájára támaszkodott. - Ritkán vállal szerepet színdarabban, nagyon szerencsésnek mondhatjuk magunkat, amiért elfogadta a felkérésünket. Biztos vagyök benne, hogy több filmjét is láttad Angliában. - Ó, igen - bólintott Hannah, és minden figyelmét a formás, szőke szépségre fordította a színpad közepén. Chantel OHurley. Hannah kis idő elteltével emlékezetébe idézett mindent, amit a színésznő aktájában olvasott. Huszonhat éves hollywoodi filmsztár, állandó lakhelye Beverly Hills. Szülei Francis és Margaret OHurley, utazó kabarészínészek. Két nővére van, Abigail és Madelaine, valamint egy öccse, Trace. Hannah összevonta a szemöldökét, majd tovább figyelte a próbát. Kimerítő adatai voltak az egész OHurley családról, az egyetlen fiút, Trace-t kivéve. Valami oknál fogva kevés adattal rendelkeztek róla. Akárhogyan is, Chantel OHurley kiváló színésznő volt, számos nagy film fűződött a nevéhez. Soha nem volt tagja semmilyen politikai szervezetnek, legalábbis semmi ilyen jellegű feljegyzés nem maradt fenn róla. Ettől még, természetesen, rajta tartja a szemét. - Sikerűit megragadnia a lényeget - folytatta Eve. - Éppen befejeztem a darabot, és azon voltam, hogy összeszedem a bátorságomat, és színpadra viszem, amikor sikerült megnéznem a legutóbbi filmjét. Azonnal tudtam, hogy tökéletes lenne Júlia szerepére. - Sóhajtott, és hercegnőinek távolról sem nevezhető nehézkességgel hátradőlt a székében. - Szinte hihetetlen, hogy itt van velünk, és a soraimat visszhangozza. Nincs az az érzelem, amelyet ne tudna elővarázsolni a hangjával. - Biztosan nagy megtiszteltetés számára, hogy egy olyan darabban játszhat, amelyet maga a cordinai Eve hercegnő írt és rendez.
A fiatalasszony elnevette magát, és megrázta a fejét. - Ha a darab csapnivaló volna, lehetnék egész Európa császárnője, Chantel akkor sem fogadta volna el a felkérést. Tulajdonképpen ez tartja bennem a lelket... - Nem származhat csapnivaló darab az uralkodócsalád egy tagjának tollából - szólalt meg egy hang a hátuk mögül. Eve felpattant, és mosolyogva széttárta a karját. - Alexander! Mit keresel itt? - Tudod, van bennem némi érdeklődés a központ ügyei iránt - csókolta meg felesége kezét a herceg, majd Hannah-hoz fordult. -Kérem, üljön vissza! Nem akarok zavarni. - Nem bizony - sóhajtotta Eve, majd visz-szafordult a színpad felé, ahol folytatódott a próba. - Azért jöttél, hogy engem ellenőrizz. Igen, ez volt az igazság. Alex vállat vont. Hannah még a félhomályban is látta, amint tekintete a testőrökre irányul a feje felett, akik a színházterem legfontosabb stratégiai pontjain foglaltak helyet. - Ne feledd, ma mie, még mindig én vagyok a Művészeti Központ igazgatója. Ráadásul éppen a feleségem darabját próbálják. Némi érdeklődést azért ez iránt is táplálok... - Ismerlek, Alex! Azért jöttél, hogy megbizonyosodj, ülök-e. - Eve rosszalló vonásai hamarosan ellágyultak. Lábujjhegyre emelkedett, és megcsókolta férjét. - Mindenesetre örülök, hogy itt vagy. Hannah, kérlek, nyugtasd meg őfelségét, hogy nagyon vigyáztam magamra az elmúlt négy óra negyven percben, amióta utoljára látott! - Felség - kezdte Hannah kötelességtudó-an -, a hercegnő úgy bánt önmagával az ön távolléte alatt, mint a hímes tojással. Alexander elmosolyodott, de továbbra is a felesége közelében maradt, állva. - Köszönöm, Hannah. Biztos vagyok benne, ez kizárólag a maga érdeme. Eve mély hangon elnevette magát, majd a férjébe karolt. - Látod, Hannah, nem vicceltem, amikor azt mondtam, Alex szerint börtönőrre lenne szükségem. Ha nem fogadtad volna el a meghívást, most minden bizonnyal egy százhúsz kilós tetovált díjbirkózó lenne mellettem. - Boldog vagyok, hogy megóvhattalak ettől. Mi történik velem? - tűnődött Hannah. Csak nem irigykedem rájuk? Bármily nevetségesnek találta is a dolgot, bizony ezen kapta magát, miközben Alexandert és Eve-et figyelte. Fülig szerelmesek voltak egymásba, csak úgy sugárzott róluk. Vajon tudták, milyen ritka kincset találtak egymásnak köszönhetően? - Ha már amúgy is félbeszakítottam a beszélgetéseteket - kezdte a herceg -, kihasználom az alkalmat, és megkérdezem, nincs-e kedvetek együtt ebédelni az amerikai szenátorral és velem. - A jenkivel Maine-ből? Alexander mosolyogva megcirógatta felesége arcát. - Azt hiszem, soha nem fogom megérteni, hogyan tagolhatjátok szét ti, demokratikus amerikaiak az országotokat ilyen szabatos kasztrendszer szerint. Egyébiránt igen, a jenkivel Maine-ből. Háromra végzünk, éppen visszaérünk a palotába, amire Marissá felkel a délutáni szundikálásból. - Úgy tudtam, találkozód van délután. - Elhalasztottam - csókolta meg a herceg Eve kezét újra. - Szerettem volna egy kis időt lopni a családom számára. Őszinte öröm villant a fiatalasszony szemében. - Öt percet kérek csak, amíg összeszedem a holmimat. Hannah, csatlakozol hozzánk? - Ha nem bánjátok, szeretnék itt maradni, és végignézni a próbát. Hannah gondolatai vadul kergették egymást. Miután egyedül marad, kényelmesen körülnézhet a komplexumban, kizárólag kíváncsiságból, természetesen. Ha létezik gyenge pontja az épületnek, megtalálja.
- Maradj, ameddig jólesik! - hajolt le hozzá Eve, és megpuszilta. - Egy autó vár majd rád a művészbejárónál. Öt perc - ismételte Alexandernek, majd elsietett. - Mit gondol a darabról? - foglalt helyet a herceg Hannán mellett. - Attól tartok, színházi ügyekben nem mérvadó a véleményem, felség. - Kérem, hívjon Alexandernek, amikor magunk között vagyunk! - Köszönöm - mosolygott rá Hannah, tudatában annak, milyen kevesen részesülnek ebben a kiváltságban. - Ami a darabot illeti, olyan bensőséges, mély párbeszédek hangzanak el benne, hogy az ember óhatatlanul is szorítani kezd a szereplőknek. Még nem tudom, hogyan alakul a történet vége, de már most azon izgulok, hogy Júlia elérje, amit akar, holott tartok tőle, nem fogja. - Eve örömmel hallja majd, hogy így érez. Kissé zaklatott, részben a darab, részben... egyéb okok miatt. - Aggódik érte, ugye? - kérdezte a lány, majd engedett a késztetésnek, és a herceg kezére tette a kezét. - Felesleges. Nagyon erős nő. - Tudom. Talán jobban, mint bárki más. -Ennek ellenére képtelen volt elfelejteni, hogyan merevedett meg, majd ernyedt el Eve teste a karjában, amikor eltalálta a golyó. -El sem tudom mondani, mennyire hálás vagyok, hogy elfogadta a meghívását. Rendkívül nagy szüksége van most egy barátnőre. Gyökeresen megváltoztattam az életét, talán önző módon, de egyszerűen nem tudnék élni nélküle. Bármit megtennék, ami valamelyest hétköznapibbá, békésebbé varázsolná a napjait. Gondolom, tisztában van a rang adta kötelezettségekkel, korlátokkal és... veszélyekkel. - Igen - bólintott Hannah. Egy pillanatig még Alexander kezén hagyta a kezét, mielőtt elhúzta volna. - De azt is meg tudom állapítani nagyon hamar, hogy egy nő boldog-e, vagy sem. Amikor a herceg felé fordult, az első gondolat, ami a lány fejébe ötlött, az volt, menynyire hasonlít az édesapjára. Karcsú, tudósra emlékeztető arc, nemes vonások, kemény ajak. - Köszönöm, Hannah. Biztos vagyok benne, hogy mindnyájunkra jó hatással lesz a jelenléte. - Remélem, így lesz, uram - mosolyodott el a lány, majd futó pillantást vetett a színpadra, a színészekre. Szerepek mindenütt. -Őszintén remélem. Miután egyedül maradt, Hannah még fél óráig figyelte a próbát. A darab valóban jó, sőt magával ragadó volt, de neki más játékot kellett játszania. Az őrök ugyan maradtak, de miután az uralkodócsalád tagjai távoztak, leginkább arra ügyeltek, hogy senki illetéktelen ne hatolhasson az épületbe. A már benn tartózkodókra kevesebb figyelmet fordítottak. Lady Hannah-ról tudták, hogy a hercegnő közeli barátnője, és miután magának Armand hercegnek a bizalmát is élvezte, senki nem eredt a nyomába, amikor felállt, és távozott az egyik oldalajtón. Táskájában miniatűr kamera rejtőzött az egyik rúzs tartó tokban, de egyelőre nem vette igénybe. Kiképzése és tapasztalatai arra tanították, hogy mindig a saját megfigyelése az elsődleges, és csak ezt követően támaszkodhat technikai felszereltségére. Egy olyan hatalmas épület biztonságát, mint amekkora a Művészeti Központ, nem egyszerű biztosítani. Hannah elismerő, sőt tiszteletteljes bólintással adózott Reeve MacGee intézkedéseinek. Hőérzékelők, rejtett kamerák. Igaz, előbbieket csak akkor működtették, amikor a színház zárva volt. A művészbejárónál fényképes, mágnesszalagos biztonsági kártyát kellett használnia mind a színészeknek, mind a színházi személyzetnek. Az előadások estéin azonban bárki bejuthatott a főkapun egy jegy áráért. Márpedig Deboque egy napon belül szabadul... A lány folyosóról folyosóra haladva rögzített mindent az emlékezetében, amit csak látott. Papíron már alaposan áttanulmányozta a központ alaprajzát korábban is, de sokkal jobban szeretett első kézből tapasztalatokat szerezni, bejárni a terepet, külön figyelmet fordítani egyes részletekre, érintkezni a falakkal, a padlóval. Túl sok a beláthatatlan sarok és kanyar, túl sok az apró, raktárnak használt szoba -azaz túl sok a lehetséges rejtekhely. Még Reeve szakértő intézkedései ellenére is ki lehet használni az épület
gyenge pontjait egy gondosan kivitelezett támadási tervvel. Más kérdés, gondolta Hannah, hogy ez szinte minden épületre igaz. Belépett a jelmeztárba, arcán visszafogott érdeklődéssel a maskarák iránt. Vajon az ajtóban álló őr mindenkit ismer legalább látásból? Észrevenné, ha az egyik technikust csapdába ejtenék, és másikat küldenének helyette? Hiába volt fénykép a kártyán, megfelelő sminkkel és parókával ez nem jelentett akadályt. Vajon milyen gyakran jutottak be ide olyanok, mint ő, hamis okmányokkal, a valódi személyazonosságukat gondosan megformált szereppel leplezve? Miután bejutott valaki, könnyen elrejtőzhetett a fürkész pillantások elől. Arról nem is beszélve, ha a biztonsági szolgálat egy embere esetleg hajlik a megvesztegetésre, vagy enged a zsarolásnak. Igen, mindezt beleírja majd a jelentésébe, felettesei hadd rágódjanak rajta. Hozzáteszi azt is, hogy senki nem nézett bele a táskájába. Könnyedén becsempészhetett volna egy kisebb plasztikbombát, sőt ha nagyon akarja, akár el is helyezhette volna a megfelelő helyen. A jelmeztárból az egyik próbaterembe sétált, amelynek falát körös-körül tükrök borították. Enyhe meglepődést színlelve megbámulta tükörképét mindegyik falon, majd, akárcsak a kertben, mélyen, könnyedén felnevetett. Ó, Hannán, nyomorúságosan színtelen nő vagy! - állapította meg magában. Oldalvást is megnézte magát, majd megrázta a fejét. A vöröses gesztenyebarna ruha egyáltalán nem illett hozzá, magas nyakú női kabátja a széles övvel pedig nőietlenül vékonynak mutatta. Szoknyája jóval a térde alá ért, elrejtve hosszú, formás combját. Reggel még a haját is szoros kontyba fonta. Igen, ez volt az egyik énje, egyben a legtökéletesebb álca, amit csak magára ölthetett. Az ötlet kislánykorából eredt, amikor is túl vékony volt, nem tudott mit kezdeni a hajával, és hosszú szoknyában járt, mert állandó jelleggel horzsolások éktelenkedtek a térdén. Arccsontjai már akkor nemes, bájos jelleget kölcsönöztek vonásainak, még ha kislányként valamivel élesebbek, szögletesebbek voltak is. Különös időszak volt számára a serdülőkor. A többi lány már régen formásodni, nőiesedni kezdett, az ő teste azonban csökönyösen fiús, egyenes maradt. Okos volt, sportos és vidám. Jól kijött a fiúkkal, gyakran befogadták maguk közé, hátba veregették, jó havernak nevezték, de egyik sem tanúsított túl nagy érdeklődést iránta a bálokon, amikor táncra került a sor. Lovagolt, úszott, díjakat nyert agyaggalamb-lövészetben, íjjal is eltalálta a céltábla közepét akár száz lépésről, de találkára nem hívta senki. Megtanult oroszul, franciául, és a kínai nyelv kantoni nyelvjárását is sikerült elsajátítania annyira, hogy kivívja édesapja elismerését, de egyedül ment az érettségi bálba. Nőiessége húszéves korában virágzott ki, de Hannah úgy döntött, bájai e késői megjelenését előnytelen ruhák alá rejti. Ekkorra már tudta, mit akar elérni életében - szépségének fejet kellett hajtania. Az ő területén az észrevétlenség felbecsülhetetlen előnyt jelentett. Elégedetten vette szemügyre az eredményt a tükörfalon. Nincs az a férfi, akiben vonzalmat ébresztene ilyen külsővel. Az érzelmek túlnyomó része a fizikai megjelenéshez kötődik, az emberi természet már csak ilyen. Ami a felszín alatt rejlik, azaz a lélek és a szellem csak jóval később mutatkozik meg, akkor is csak színezi, árnyalja az első benyomást. Egyetlen nő sem irigyelne egy ilyen szürke kisegeret, de nem is baj. A színtelen-ség biztonságos. Senki nem feltételezi egy egyszerű, könyveket bújó, kifogástalan neveltetésú és visszafogott modorú nőről, hogy képes a félrevezetésre, sőt az erőszakra. Csak a kiválasztott kevesek tudták, hogy Lady Hannah Rothchild mestere mindkettőnek. Valamilyen okból, amelyet képtelen lett volna megnevezni, e gondolat arra késztette, hogy hátat fordítson tükörképének. A megtévesztés végigkísérte egész felnőtt életét, mégsem volt képes félvállról venni a bűntudat nyilallását, amikor arra gondolt, hogy Eve a barátnőjének tekinti. Ez a munkám, emlékeztette magát. Nem engedhette meg, hogy érzelmileg kötődjön bárkihez is - ez volt az első és legfontosabb játékszabály. Eve iránti érzelmeit is háttérbe kellett szorítania, és úgy kellett tekintenie rá, mint egy politikai szimbólumra. Ha másként tesz, minden, amiért dolgozott, kudarcba fulladhat. Irigységén is úrrá kell lennie. Veszélyes következményekkel járna,
ha továbbra is sóvárogva figyelné a trónörökös és Eve szerelmét, magának is hasonló sorsot kívánva. Az ő hivatása nem teszi lehetővé a szerelmet. Számára csupán célok, kötelezettségek és kockázat léteztek. Nem jön el érte herceg fehér lovon, sem valódi, sem egyéb. Mégis, mielőtt elterelhette volna gondolatait a témáról, Bennett képe merült fel a lelki szemei előtt. Az a mosoly a holdfényben... Ostoba! - korholta magát, és hozzálátott, hogy megigazítsa kilazult hajtűit. Az ifjabb herceg még az utolsók között is az utolsó, akire személyesen gondolnia szabad. Ha másért nem, hát az aktájában írtak miatt, különös tekintettel eddigi hölgyismerőseinek elképesztően hosszú listájára. Ettől még felhasználhatja, természetesen, ha a szükség úgy kívánja, de soha nem gondolhat rá másként, mint eszközre a cél elérése érdekében. Számára minden szerelmi ábránd szertefoszlott tizenhat éves korában. Ma, tíz évvel később, legfontosabb megbízása kellős közepén nagyobb ostobaságot el sem követhetne, mint hogy újra szövögetni kezdi őket. A keskeny ajkú, előkelő Lady Hannah csak jól járhat, ha megtartja őfelsége Bennett de Cordina herceggel a három lépés távolságot, és még csak eszébe sem jut villódzó, rózsaszín aurát képzelni kettőjük köré. Csakhogy a benne élő nő nem adta meg magát ilyen könnyen. Ha mást nem is, lopott magának egy röpke pillanatot, amikor ellenszegült a Hannah által felállított korlátoknak, és átadta magát az édes ábrándozásnak. Éppen a tükör felé fordult újra, amikor lépteket hallott. Ébersége nyomban visszatért, az ajtóra pillantott, és lassan elindult, mint aki éppen távozni készül. - A, szóval itt van! Bennett hangja hallatán káromkodott egyet magában, majd udvariasan pukedlizett. - Felség. - Milyennek találja a színházunkat? - lépett közelebb a herceg. Azon tűnődött, vajon mi keltette fel az érdeklődését egy nőben, aki úgy néz ki, mint egy aggszűz szobalány. - Csodálatos, uram. Remélem, nem baj, hogy körülnéztem egy kicsit. - Ugyan - fogta meg a kezét Bennett, mintegy kényszerítve Hannah-t, hogy a szemébe nézzen. Volt valami megkapó a lány tekintetében, de még a hűvös, mindig összeszedett brit hanghordozásában is. - Akadt némi elintéznivalóm a városban. Alex megkért, ugorjak be, miután végeztem, és ajánljam fel, hogy visz-szaviszem kocsival, feltéve, hogy nem kíván maradni még. - Ez igazán kedves öntől. Mennyivel jobban örült volna egy néma, arctalan sofőrnek, aki mellett nyugodtan végiggondolhatta volna a visszaúton, mit írjon aznapi jelentésébe! - Éppen erre jártam - szabadkozott a herceg, majd magát is meglepő módon csalódottan figyelte, amint a lány elhúzza a kezét. -Ha kíváncsi még bármire itt, a központban, szívesen körbevezetem. Hannán a másodperc törtrésze alatt felmérte az ajánlat előnyeit és hátrányait. Egy újabb megfigyelés adhat ugyan eddig nem látott részleteket az összképhez, de már így is kétszer bejárta a színház főépületét - egyszer Eve-vei, egyszer egyedül. A végén még feltűnne valakinek, ha Bennett-tel is ezt tenné. - Köszönöm, nem szükséges. Lenyűgöző ez az épület. Még soha nem láttam egy színházat sem erről az oldaláról. - Eve birodalma. Ami engem illet, be kell vallanom, jobban szeretem az első sor középső ülését a nézőtéren - karolt belé a herceg. Elindultak a folyosón. - Minden más helyen elég egy pillanatra összefutni a sógornőmmel, máris elkezd feladatokat osztogatni. Múltkor is elkapott, hogy segítsek ládákat cipelni. Ha tudná, milyen nehezek voltak! Hannah derűsen rásandított, majd elnevette magát. - Ebből is látszik, milyen rosszmájúság egyes nők részéről azt hangoztatni, hogy a férfiak nem használhatók semmire. Igenis használhatók...
- Kezdem érteni, miért kedveli magát Eve annyira - morogta Bennett. Ahhoz képest, hogy pusztán a kismamának akart szívességet tenni azzal, hogy idejött, remekül érezte magát. Megjelenését leszámítva Lady Hannah mindennek volt nevezhető, csak színtelennek nem. Talán ő volt az első nő, akinél önszántából vette a fáradságot, hogy a külső, a felszín mögé lásson. Mennyit sikerült érkezése óta Cordinából látnia, Hannah? A lány figyelmét nem kerülte el, hogy Bennett lefelejtette a megszólítás elől a Lady megjelölést. Úgy döntött, nem tulajdonít jelentőséget neki. - Egyelőre csak apró szeleteket láttam, felség, de mihelyt jobban megismerem Eve hetirendjét, remélem, lesz alkalmam kielégíteni a kíváncsiságomat. Hallottam például, milyen érdekfeszítő kiállítások vannak éppen a múzeumukban. Maga az épület is a posztreneszánsz építészet világhírű példája, hajói tudom. A herceget e pillanatban nem érdekelték a kiállítások - Hannah annál inkább. - Szeret úszni? - Természetesen. A tengeri levegő nagyon egészséges. Bennett megállt a lépcső tetején, és mosolyogva megcsóválta a fejét. - Ezt én is tudom, de azt kérdeztem, szeret-e. Született tehetsége van ahhoz, hogy úgy nézzen egy nőre, mintha életében először látná, ismerte el magában a lány. Úgy, mintha fontos volna neki. Próbált uralkodni magán, mégis érezte, amint felszökik a pulzusa. - Igen, szeretek. A nagymamámnak van egy háza Cornwall mellett. Kislányként minden nyáron eltöltöttem ott egy-két hetet. A herceg próbálta elképzelni, hogyan nézhet ki Hannah kibontott hajjal, amelybe olykor belekap a parti szél. Vajon akkor is úgy nevetne, mint este a kertben? Ugyanaz a fény csillanna a szemében? Eszébe jutott valami, s tudta, később esetleg megbánja a dolgot, de... - Pár nap múlva Le Havre-ba kell utaznom. Autóval megyek, a part mentén. Jöjjön velem! Ha Bennett arra kérte volna a lányt, hogy zárják magukra az egyik raktárszoba ajtaját, és csókolózzanak, Hannah akkor sem lett volna jobban meglepődve. Izgatottsága hamar óvatossággá szelídült, amit mérlegelő, számító gondolatok követtek. Mégis, mindezt az az egyszerű, de annál boldogítóbb érzés színezte át, hogy a herceg a társaságára vágyik. Nyugtalanítóan boldogító érzés volt. - Kedves öntől, hogy erre kér, felség, de Eve-nek talán más tervei vannak. - Akkor először vele egyeztetjük a dolgot. Őszintén remélte, hogy a lány elkíséri. Azon kapta magát, előre örül, hogy pár órát kettesben tölthet Hannah-val a palotán kívül. Talán csak a helyzet adta kihívás töltötte el ilyen izgatott várakozással, a lehetőség, hogy a kimért, pedáns felszín alá hatolhat, és kiderítheti, mi rejlik alatta, ha rejlik valami egyáltalán. Bármi volt is az ok, nem érdekelte különösebben. - Szeretne eljönni? - Igen, szeretnék. Hannah azzal mentegette magát, hogy ennél kiválóbb alkalmat Bennett megfigyelésére kizárólag szakmai szempontból, természetesen - keresve sem találhat. Arról nem is beszélve, hogy első kézből tapasztalatot szerezhet, mennyire hatékonyak a biztonsági intézkedések a palotán és a fővároson kívül. Igazi indíttatása azonban egyszerű volt, mint a válasza. A herceggel akart menni. - Nagyszerű. Úgy veszem, hogy ezt megbeszéltük. Együtt fogjuk végigállni a hosszú, terjengős érkezési ceremóniát... - Más is szenvedjen, ne csak ön, ugye? A herceg felnevetett, majd újra kézen fogta a lányt. - Igen, most már pontosan tudom, miért hivta meg Eve. Már éppen ajkához emelte Hannah kezét, hogy megcsókolja, amikor hangokat hallottak lentről. Bennett meglehetős bosszúsággal lenézett, és észrevette Chantelt.
- A dühnek látszódnia kell! - kötötte a színésznő az ebet a karóhoz. Izgatottságában sietve haladt, a rendezőnek szinte futnia kellett, hogy lépést tudjon tartani vele. - Júlia nem egy tétlen, szenvedő lány. Nem rejti véka alá az érzéseit, bármilyen következményekkel jár is. Az ördögbe, Maurice, visszafogtam magam! Nem vagyok kezdő. - Nem mondtam, hogy az vagy, chérie. Senki nem vitatja a tehetségedet. Mindössze arra próbáltam utalni... - Mademoiselle - köszönt a herceg a lépcső tetejéről. Hannah kihasználta az alkalmat, és megfigyelte, hogyan mosolyog Bennett egy valóban gyönyörű nőre. Gondolkodás nélkül elhúzta a kezét, majd összekulcsolta az ujjait maga előtt. Chantel kisimított egy világosszőke tincset az arcából, majd finoman oldalra biccentette a fejét. Még egy olyan elfogulatlan szemlélő is, mint Hannah, arra a megállapításra jutott, kevés nő él a földön, akit ilyen megigéző szépséggel, sugárzó érzékiséggel áldott meg a sors. Chantel lassan elmosolyodott, álmatag kék szeme felcsillant. - Felség - búgta mély, fülledt hangon, majd udvariasan pukedlizett. Egyszerre indultak el Bennett-tel a lépcsőn egymás felé. Középen találkoztak. A lány megcirógatta a herceg arcát, majd átkarolta a nyakánál, és hosszan megcsókolta. Hannah fogai összekoccantak egy pillanatra. - Ezer éve...! - Több - ragadta meg Bennett a színésznő kezét mindkét kezével. - Elbűvölőbb vagy, mint valaha. Mi a titkod? - Gének - vigyorgott Chantel. - Istenem, Bennett, de jóképű férfi lett belőled! Feleségül vennél? - Ha nem félnék tőled, szó nélkül - ölelte meg a herceg újra, egy régi barát könnyedségével. Chantel, úgy örülök, hogy újra látlak! Eve bukfencet hányt örömében, amikor elfogadtad a felkérését a szerepre. - Jó a darab - vont vállat a lány tárgyilagosan. - Hiába vagyok oda érted, nem utaztam volna át a fél világon egy gyatra szerepért. A sógornőd született tehetség. - Chantel futó pillantást vetett a válla felett a lépcső aljában tisztelettudóan várakozó rendezőre. - Esetleg megemlítheted neki, milyen ádáz harcot vívok egyesekkel, hogy Júlia olyan maradhasson, amilyennek elképzelte. Amikor visszafordult Bennetthez, észrevette Hannah-t a lépcső tetején. - A család barátja? A herceg felnézett, majd kinyújtotta a kezét Hannah felé. - Jöjjön! Bemutatom korunk egyik legtehetségesebb színésznőjét, Chantelt! Hannah merev léptekkel elindult lefelé. Azzal vigasztalta magát, amúgy is ez illene a szerepéhez. Minden észrevehetetlen nő feszültté válna, ha egy ilyen szépséggel találná szembe magát. Megállt Bennett mellett a lépcsőn, a hercegtől mintegy félméternyire. - Lady Hannah Rothchild. Chantel OHurley. - Örülök, hogy megismertem - nyújtott kezet Hannah visszafogott udvariassággal. Chantel kifürkészhetetlen arccal adta a jobbját. - Én is. Nőként is, de főként a szerepjátszás és beállítások szakavatott ismerőjeként Chantel érthetetlennek találta, miért akar egy másik nő szándékosan szürkének látszani ilyen előnyös arccsontozattal, ilyen makulátlan bőrrel. - Lady Hannah Eve meghívására érkezett hozzánk. Nálunk vendégeskedik pár hónapig. - Jól döntött, hogy elfogadta a meghívást. Cordina csodálatos ország. Biztos vagyok benne, hogy nagyon fogja élvezni az itt-tartózkodását. - Már most élvezem. Igazán tetszett az alakítása a próbán. - Köszönöm, bár tudnia kell, hogy nagyon az elején tartunk még. - Chantel szórakozottan végighúzta egy ujját a lépcsőkarfán, és azon tűnődött, vajon mi lehet az oka, hogy első látásra bizalmatlanságot érez a lány iránt. Talán csak a feszített munka teszi, gondolta, majd ismét Bennett felé fordult. - Mennem kell. Remélem, lesz némi időd rám, kedves. - Ez csak természetes. Itt leszel szombat este a társulatnak rendezett vacsorán?
- Csak nem képzelted, hogy kihagyom? A szombati viszontlátásig, Lady Hannah! - Viszontlátásra, Miss OHurley! Chantel futólag megpaskolta a herceg arcát, majd lesietett a lépcsőn, és hagyta, hogy a rendező a nyomába eredjen. - Nő a javából - dünnyögte Bennett. - Igen, elbűvölően szép. - Arról nem is beszélve - bólintott a herceg, majd Hannah-ba karolt anélkül, hogy ránézett volna -, hogy mindig csodáltam az akaraterejéért, a becsvágyáért. Eltökélte, ő lesz a legjobb, és meg is tett érte minden tőle telhetőt. Ahányszor csak meglátom a filmvásznon, elakad a lélegzetem. A lány a kézitáskájába nyúlt, és emlékeztette magát, hogy ő maga szerény nőt alakít. - Csodálja a becsvágyat, felség? - Semmi nem változik sem jó, sem rossz irányba nélküle. - Vannak férfiak, akik még ma is elítélik a becsvágyat egy nőben, de legalábbis kényelmetlennek találják. - Vannak ostoba férfiak, igen. - Messzemenően egyetértek - jegyezte meg a lány oly száraz hangon, hogy Bennett önkéntelenül is felvonta a szemöldökét. - Miért van az, Hannah, hogy soha nem lehetek teljesen biztos benne, meg kell-e sértődnöm a megjegyzésein, vagy sem? - Elnézést, felség, ha félreérthető voltam. Egyszerűen egyetértésemet fejeztem ki. A herceg megtorpant újra. A színpad felől továbbra is hangokat hallottak, de a folyosón nem volt rajtuk kívül senki. Bennett felemelte a lány állát egy ujjával, és bár az összerezzent egy pillanatra, kíváncsian fürkészni kezdte az arcát. - Hannah, miért érzem úgy, amikor magára nézek, hogy van valami, amit látnom kellene, de nem látok? A lány fejében megszólalt a vészcsengő. Érezte, amint elsápad, de azt gondolta, pontosabban remélte, hogy a herceg természetesnek veszi a dolgot. Egy pillanattal később sikerült visszanyernie az önuralmát. - Nem értem, mire céloz. - Sokszor eltűnődöm magán - ismerte el Bennett. Végigsimított hüvelykujjával a lány álla vonalán, majd valamivel az alatt, ahol puhább, melegebb volt a bőr. - Talán többször is, mint kellene. Meg tudja magyarázni, mi lehet ennek az oka? A herceg barna szemében apró, borostyánszínű pontocskák jelentek meg, lenyűgöző csillogást kölcsönözve szelíd tekintetének. Ajka olyan volt, mint egy költőé, keze azonban, mint egy farmeré. A lány nem hitte volna, hogy e kettő ilyen jól megfér egymás mellett. Korábban mindig egyenletes szívverése szaporábbá vált. - Felség... - kezdte erőtlenül. Ezúttal nemcsak a külső, de a belső Lady Hannah sem talált szavakat. - Meg tudja magyarázni, Hannah? Bennett látta, amint a lány ajka félig megnyílik. Különös, hogy eddig nem vette észre, milyen vonzó a szája - puha, éppen egy picivel szélesebb a szokásosnál, de az íve gyönyörű még rúzs nélkül is. Kíváncsi volt, vajon az íze hűvös-e, mint a lány hangja, vagy tüzes, mint a tekintete. Itt és most véget kell vetnem ennek, gondolta Hannah. Az egyre növekvő sóvárgás a bensőjében csak rosszra vezethet. Bár legszívesebben a herceg felé nyúlt volna, erőt vett magán, és lesütötte a szemét. - Nem, uram, bár tisztában vagyok vele, a férfiak kíváncsisága gyakran felébred olyan nők iránt, akik különben nem tarthatnak számot az érdeklődésükre, pusztán azért, mert mások, mint akikhez hozzászoktak.
- Meglátjuk, így van-e - jegyezte meg Bennett, és tett egy lépést hátrafelé. Önmagát is meglepte, mekkora erőfeszítésébe került a dolog. - Legjobb, ha most hazaviszem. Mindkettőnknek bőséges ideje lesz gondolkodni a válaszon.
3. Hannah szabad bejárást kapott mindenhová a palotán belül és kívül. Csak kérnie kellett, és elkészítették a fürdőjét, megvetették az ágyát. Ha hajnali háromkor forró csokoládét kívánt, csak fel kellett vennie a telefont az ágya mellett. Az uralkodócsalád vendégeként minden szolgáltatás a rendelkezésére állt. Sőt. Az uralkodócsalád vendégeként saját testőrséget kapott. Jelenlétük a lány számára elhanyagolható akadályt jelentett. Az ő képességeivel gyerekjáték volt elhitetnie velük, hogy a saját szobái biztonságát élvezi, miközben egészen máshol tartózkodott éppen. A külső kapcsolatával való találkozás megszervezése azonban már távolról sem volt ilyen egyszerű. A palota telefonjainak használata szóba sem jöhetett. A számos mellék miatt nem kockáztathatott meg még egy könnyed hangvételű, titkos kódszavak használatán alapuló beszélgetést sem. Túl könnyen fültanúi lehetnének a dolognak. Felvetődött benne, hogy esetleg becsempészhetne egy adóvevőt, de hamar elvetette ezt az ötletet is. Bármilyen titkos frekvenciát választana, magát az adást igen könnyű érzékelni. Nem azért áldozta a feladatra az elmúlt két évet, hogy minden erőfeszítése kudarcot valljon egy műszaki hiba következtében. Egyébként is szívesebben bonyolította az ilyen fontosságú találkozásokat személyesen. Két nappal a Cordinába érkezése után postára adott egy levelet egy régi, sussexi családi barátjuknak, aki a valóságban nem létezett. A cím valójában Deboque egyik európai támaszpontja volt a sok közül. Ha a levelet bármilyen okból felbontotta volna valaki még a megérkezése előtt, nem talált volna benne mást, mint egy csevegős hangvételű leírást Cordináról és az időjárásról. A megadott címen azonban egészen mást olvastak ki belőle. Hannah közölte benne a nevét, a bűnszervezetben elfoglalt rangját, valamint találkozót kért, az időpont és a helyszín pontos megadásával. A közölt adatokat a sussexi támaszpont később továbbította a helyi, cordi-nai kapcsolatuknak, így a lánynak nem volt más dolga, mint megjelenni, egyedül. Egy hetet adott magának a levél postára adásától számítva. Egy hét múlva végre gyakorlatban is hozzáláthat ahhoz, amire oly régóta készül. Addig is számtalan teendője adódik, amivel elfoglalhatja magát. Gabriella hercegnő a családjával együtt a palotában tölti az éjszakát. A palotaszolgák egész nap sürgölődtek, leginkább talán a gyerekek miatt. Hannah látta például, amint a felbecsülhetetlen értékű Fabergé-tojásókból álló gyűjteményt gondosan biztonságba helyezik. Az ő napja meglehetős nyugalomban telt. Délelőtt meglátogatta Eve-et és Marissát a kislány szobájában, majd együtt ebédelt a Történettudományi Társaság jelesebb tagjaival, a késő délutáni pihenő során pedig bejárta a pincéket, gyenge pontot keresve. Elérkezett az este. Hannah felvette gyöngysorát, és beöltözött a fogadáshoz. Érdekes lesz együtt látnia az egész uralkodócsaládot -így nemcsak az egyes tagokról kap teljesebb képet, de az egymáshoz való kapcsolatukról is. Nem sok ideje van, hogy legalább olyan alaposan megismerje mindegyiküket, mint saját magát. Elég egyetlen hiba, egyetlen téves következtetés, és mindennek vége. - Jössz vissza, te csirkefogó?! A lány hangos nevetést hallott, majd egy puffanást, végül rohanó léptek zaját. Mielőtt kinyithatta volna az ajtaját, hogy megnézze, mi történt, az magától kicsapódott. Egy kócos, sötét hajú kisfiú rontott be rajta, a jelek szerint nem fésülködött úgy egy hete. Elbűvölően Hannah-ra mosolygott, felvillantva tejfogait, valamint azok hiányát egy-egy helyen, majd szélsebesen bekúszott az ágy alá. - Cachez-moi, sil vous piait!- kiáltott, miközben egy pillanatra kidugta a fejét az ágy alól, majd ismét eltűnt. A lány egy pillanatra eltátotta a száját, de amikor Bennett jelent meg az ajtóban, be is csukta újra. - Nem látott véletlenül egy neveletlen ör-dögfiókát, kisfiú képében?
- Én, ööö... nem - füllentette Hannah, majd összekulcsolta a kezét maga előtt. - De mintha hallottam volna futni valakit a folyosón. Miért... - Köszönöm. Ha mégis látná, zárja be egy szekrénybe, vagy valami hasonló! - kérte a herceg, majd folytatta a keresést a folyosón. -Dorian, te szélhámos tolvaj, nem bujkálhatsz örökké! A lány az ajtóhoz lépett, megvárta, amíg Bennett befordul a sarkon, majd visszasétált az ágyhoz, leguggolt, és felhajtotta a takarót. - Most már biztonságban vagy - nyugtatta meg a fiúcskát franciául. Előbb a sötét, kócos haj jelent meg, majd a keménykötésű kisfiú rövidnadrágban és fehér pólóban, amelyen koszcsíkok éktelenkedtek. Ha Hannah nem látta volna a fényképét korábban, minden bizonnyal az egyik palotaszolga gyerekének nézi. Pedig herceg volt. - Maga angol, ugye? Tökéletesen beszélek angolul. - Hallom. - Köszönöm, hogy nem árult el a nagybátyámnak - hajtott fejet az ifjú Dorian herceg méltóságteljesen. Még ötéves sem volt, a mozdulat mégsem hagyott semmi kívánnivalót maga után. - Mérges rám, de már nem sokáig. A nevem Dorian, és herceg vagyok. - Felség - pukedlizett a lány nagy komolyan. - Örülök, hogy megismerhetem. Az én nevem Lady Hannah Rothchild. - Képtelen volt leküzdeni kíváncsiságát, és lehajolt a fiúcskához. - Mit loptál el? Dorian a zárt ajtóra pillantott, majd a lányra, végül elvigyorodott. Hátsó zsebébe nyúlt, és elővett egy jojót. Valaha kék lehetett, de ma már nagyrészt csak a fakorong sötétszürkéje látszott, itt-ott megmaradt, élénk színű festékfoltocskákkal. Hannah kellő tisztelettel vette szemügyre a játékot. - Ez Bennett... akarom mondani, őfelségéé? - kérdezte. - Merveilleux, nest-ce pas? Ötéves korában kapta. - A kisfiú megmutatta a jojó másik oldalát is. Gyerekes örömmel töltötte el a tudat, hogy amikor a nagybátyja éppen olyan idős volt, mint ő, a játék még kék volt, és csillogó. - Mindig mérges, ha besurranok a szobájába, és játszom vele. De máskülönben hogyan tudnám megtanulni, miként kell? - Érthető - bólintott Hannah. Úgy döntött, nem áll ellen a késztetésnek, és élvezettel megcirógatta a királyi kobakot. - Bennett különben sem játszik vele túl gyakran, hajói sejtem. - Egy polcon tartja. Nem arról van szó, hogy zavarja, ha nézegetem - magyarázkodott Dorian. - Csak az a baj, hogy amikor játszani kezdek vele, mindig összegabalyodik a fonál, és alig lehet kicsomózni. - Gyakorlat teszi a mestert. - Tudom - bólintott a fiú, és ismét elmosolyodott. - És én csak akkor tudok gyakorolni, ha ellopom... - Briliáns a logikája, felség. Megnézhetem? Dorian csak egy pillanatig habozott, majd nagy kegyesen átnyújtotta a játékszert. - A lányokat általában nem érdekli az ilyesmi - jegyezte meg férfiúi fensőbbségét hangsúlyozó fintorral. - A nővéreim inkább babáznak. - ízlések és pofonok, felség - magyarázta Hannah, majd belebújtatta az ujját a hurokba. Vajon Bennett ujja mikor volt benne utoljára? A madzag szemmel láthatóan nem volt olyan idős, mint maga a játék. Ha jól sejtette, vagy tucatszor kicserélték az évek során. Hirtelen ötlettel hagyta, hogy a jojó legördüljön, majd ügyesen megrántotta a zsinórt, amire az annak rendje és módja szerint puhán felgördült. - Ez az! - dicsérte meg Dorian tágra nyílt szemmel. - Ügyesen csináltad. - Köszönöm, uram. Nekem is volt egy jojóm kislánykoromban. Piros - emlékezett vissza a lány halvány mosollyal. - Sajnos szétrágta a kutyám. - Tudsz trükköket vele? Amikor megpróbáltam az óriáskereket, összetörtem egy lámpát. Bennett bácsi leszidott, de aztán ő maga dobta ki a cserepeket, hogy senki ne tudjon róla...
Hannah el tudta képzelni a jelenetet, és önkéntelenül is elmosolyodott. Amelyik kutya ugat, az nem harap, gondolta. Kár, hogy a herceg ettől csak még rokonszenvesebb lett számára. - Trükköt? - kérdezett vissza, miközben elgondolkodva fel-le játszott a jojóval. Hirtelen ügyesen fordított egyet a csuklóján, és csinált egy óriáskereket. Amikor a játék engedelmesen visszacsattant a tenyerébe, Dorian ujjongva elnevette magát, és felmászott az ágyra. - Mutass másikat is! A lány bemutatta a kutyasétáltatást, mire az ifjú herceg ugrálni kezdett az ágyon, újabb trükköket követelve. - Ügyes - hallatszott ekkor Bennett hangja az ajtóból. - Lady Hannah, mindig is sejtettem, hogy rejtett képességei vannak. A lány elfojtott egy káromkodást, és óvatosan felgörgette a jojót. - Felség - pukedlizett udvariasan. - Elnézést, de nem hallottam, hogy kopogott volna. - Mert nem kopogtam - lépett be a herceg a szobába, majd az ágyhoz sétált. Unokaöccse a bűntudat legkisebb jele nélkül vigyorgott rá. - Ugye milyen ügyes, Bennett bácsi? - Lady Hannah képességeiről majd később beszélgetünk - jegyezte meg a herceg vészjósló hangon. Finoman megráncigálta a kisfiú fülét, majd a lány felé fordult. - Visszaadná a tulajdonomat? Hannah, miközben mindent megtett, hogy megőrizze komolyságát, átnyújtotta a jojót. - Ránézésre talán csak egy játéknak tűnik -folytatta Bennett, miközben zsebre tette -, valójában örökség. - Értem - bólintott a lány. Megköszörülte a torkát, nehogy elnevesse magát, ám hiába. Kis idő elteltével lesütötte a szemét, és roppant bűnbánó arcot öltött magára. - Elnézését kérem, felség. - Ajánlom is! Végig itt volt ez a csirkefogó, ugye? - lökte hanyatt a herceg az unokaöcs-csét, aki visítva nevetni kezdett. - Hagyta, hogy átkutassam a palotát ez után a szégyenteljes tolvaj után, közben pedig egész idő alatt itt bujkált a szoknyája mögött! - Az ágy alatt, ha már itt tartunk, uram. -Hannah ismét megköszörülte a torkát, de ezúttal sikerült komolynak maradnia. - Azok után, hogy olyan szegényes személyleírást adott róla, fogalmam sem volt, hogy Dorian hercegre céloz. - Mindig nagyra becsültem azokat, akik ügyesen füllentenek - morogta Bennett, és a megismerkedésük óta másodszor felemelte a lány állát egy ujjával. Hannah először látta szúrósnak a herceg pillantását, de felettébb vonzónak találta. - Egyre kíváncsibbá tesz, Hannah. - Lady Hannah meg tudja csinálni a dupla óriáskereket! - Elbűvölő - húzta el az ujját Bennett lassan, miközben unokaöccse felé fordult. Ha jobban odafigyel, hallotta volna a lány halk, megkönnyebbült sóhaját. - Úgy tudtam, megegyeztünk, Dorian. A kisfiú lesütötte a szemét, de Hannah látta, hogy a csillogás egy pillanatra sem huny ki belőle. - Csak meg akartam nézni... Sajnálom, Bennett bácsi. - Képzelem - kapta fel a herceg a kisfiút. Mogorva pillantást vetett rá, majd adott egy cuppanós puszit az arcára, miközben letette. - Édesanyád odalenn vár. Ne csúszkálj a folyosón a társalgó felé menet! - Jó, jó - legyintett Dorian, majd meghajolt a lány felé. - örülök, hogy találkoztunk, Lady Hannah. - Én is, uram. A kisfiú még rávillantott egy széles, foghíjas mosolyt, majd elviharzott. - Hízelkedő - morogta Bennett. - Ránézésre egy angyal, de belül romlott, mint az ördög! - Különös, engem leginkább önre emlékeztetett. A herceg felvonta a szemöldökét, és áthelyezte a súlypontját egyik lábáról a másikra. - Ezt én is különösnek találom, hölgyem. - Gézengúz, ehhez nem fér kétség. Mint ahogyan ahhoz sem, hogy ön szívből imádja.
- Ez most mellékes - dugta zsebre a kezét Bennett. - Térjünk rá a jojóra! - Hallgatom, uram. - Ha lehet, várja meg, amíg távozom a szobából, és csak ezután nevessen ki! - Ahogyan óhajtja, felség. - Édesanyámtól kaptam egyik nyáron, amikor beteg voltam. Már vagy egy tucatot vettem ennek a kis ördögfiókának, mégis mindig az enyémet akarja. Tudja jól, ha nem lesz saját fiam tízéves korára, neki adom ajándékba. - Nekem is van egy vörös hajú babám, amelyet édesanyámtól kaptam egy ősszel, amikor eltörtem a csuklómat. Az összes többit régen elajándékoztam már, de ez az egy még ma is megvan. Amikor a herceg megfogta a kezét, Hannah rádöbbent, hogy olyasmit mondott el neki, amit másnak még soha. Figyelmeztette magát, hogy az efféle botlások veszélyesek lehetnek, de ekkor Bennett megcsókolta a kezét. - Lady Hannah, magát meleg szívvel és fürge észjárással áldotta meg a sors. Jöjjön, bemutatom családom azon tagjainak, akikkel még nem találkozott! Reeve MacGee nehéz eset lesz. Hannah ezt már korábban is sejtette, de most, hogy személyesen is megismerte, biztosra vette. Ismerte a múltját attól kezdődően, hogy zöldfülűként megkezdte szolgálatát a rendőrség kötelékében, beleértve azt a kevésbé nyilvános tevékenységét is, amelyet az Egyesült Államok kormányának megbízásából végzett. Bár a Cordinához fűződő kapcsolatának körülményei nagyon is regényesek voltak, Reeve nem volt költői lélek. Önkéntes visszavonulásáról Armand herceg kedvéért mondott le, amikor Gabriellát elrabolták. Bár a hercegnőnek sikerült megmenekülnie, a fogságban töltött idő nem múlt el nyomtalanul. Emlékezetkiesésben szenvedett egy ideig. Reeve feladata részben a védelme, részben a nyomozás elősegítése volt. Senki nem kételkedett benne, hogy a háttérből Deboque mozgatja a szálakat, de hiába fogták el és börtönözték be a szeretőjét, Janetet, a lány nem vallott ellene. Másokhoz hasonlóan, akiknek hatalom összpontosult a kezében, Deboque-ra sem lehetett egykönnyen rábizonyítani semmit, embereinek az iránta érzett hűsége, illetve félelme miatt. Amíg Gabriella az emlékei visszaszerzéséért harcolt, egymásba szerettek Reeve-vel. Bár a férfi minden uralkodói címet visszautasított a házasságkötésüket követően, elfogadta a cordinai biztonsági szolgálat vezetői posztját. Ám kiváló képességei és felbecsülhetetlen értékű tapasztalatai ellenére másodszor is sikerült bejutnia valakinek a palotába... Két évvel ezelőtt, a párizsi nagykövetségen elkövetett bombamerénylet után Russ Talbotnak kis híján sikerült meggyilkolnia Alexander herceget - pontosabban Eve-et. Az ezt követő időben Reeve-nek sikerült kivédenie minden vélt vagy valós támadást az uralkodócsalád tagjai ellen. Csakhogy Deboque hamarosan kisétál a börtönből, és szabadlábon sokkal hatékonyabban támadhat. Hannah fürkész pillantást vetett Reeve-re. Csendes, zárkózott férfi, aki egyszerűen imádja a feleségét és a gyerekeit. Képes bármilyen eszközt felhasználni a családja védelmében. Hála istennek. Hannah lesimította a szoknyáját, majd helyet foglalt, és összekulcsolta az ujjait az ölében. - Senki nem kételkedik benne, hogy a darabod fergeteges sikert fog aratni - mosolygott Gabriella Eve-re, miközben hagyta, hogy Reeve gyengéden a kezébe vegye a kezét. Dús, vörösesbarna haját lazán hátrafogta, vonásai négygyermekes anyaként is finomak, bájosak maradtak. - Ennek ellenére megértjük, hogy izgulsz. - Örülnék, ha már túl lennénk az egészen -sóhajtotta Eve, majd az ölébe emelte Marissát. - Ettől eltekintve minden rendben? - Köszönöm, jól vagyok - nyugtatta meg Eve a sógornőjét, és hagyta, hogy Marissá lemásszon újra. - Alex kényeztetése és Hannah sasszeme miatt lassan már a kisujjamat sem emelhetem fel orvosi jóváhagyás nélkül.
- Nagy örömmel tölt el bennünket, hogy itt van - mosolygott Gabriella Hannah-ra, majd ivott egy korty ásványvizet. - Saját tapasztalatból tudom, mennyire nélkülözhetetlen egy barátnő a közelben. Elég jól szórakozik itt nálunk, hogy ne legyen honvágya? - Nagyon megszerettem Cordinát - felelte Hannah. - Remélem, meglátogat bennünket a farmon, amíg itt tartózkodik. - Már sokat hallottam a farmról - bólintott a lány. Többek között azt is, hogy a hercegnőt onnan rabolták el, amikor még megmúvelet-len telek volt, és ház sem állt rajta. - Örülnék, ha a saját szememmel is láthatnám. - Akkor ezt megbeszéltük - jegyezte meg Reeve halkan, majd rágyújtott egy cigarettára. - Jól teltek az első napjai itt, Cordinában? - Csodálatosan - fordult felé Hannah. Pillantásuk találkozott. - Gyönyörű ez az ország. A múzeumuk különösen felkeltette az érdeklődésemet. - Van egy-két igen különleges kiállítási tárgyunk - vetette közbe Armand herceg. - Olvastam róluk, még mielőtt útnak indultam Angliából. Biztos vagyok benne, hogy az itttartózkodásom szakmai szempontból is gyümölcsöző lesz. Marissá odatotyogott hozzá egy egyéves bizonytalan járásával, és felemelte a karját. Hannah a hóna alá nyúlt, és ölbe vette. - Az édesapja jól van? - kérdezte Reeve kisebb füstfelleg mögül. Hannah megcsörgette a gyöngysorát, hogy szórakoztassa a kislányt. - Remekül. Néha úgy tűnik, minél idősebb leszek, ő annál fiatalabb. - Az emberek többségének a család a legfontosabb, bármekkora legyen is - jegyezte meg Reeve halkan. - így igaz - felelte Hannah, miközben Ma-rissával játszott. - Sajnos azonban sem a családok, sem az élet nem olyan egyszerű, mint amilyennek gyermekkorban tűnik. Bennett kényelmesen elnyújtózott a székében, és azon tűnődött, miért érzi úgy, mintha mélyebb értelem rejtőzne az udvarias társalgás mögött. - Nem is tudtam, hogy ismered Hannah édesapját, Reeve. - Találkoztunk egyszer - bólintott a férfi, majd könnyedén elmosolyodott. - Hallom, Dorian megint elcsente a jojódat... - Az én hibám. Be kellett volna zárnom a páncélszekrénybe, amikor megtudtam, hogy jöttök paskolta meg Bennett a kis dudort a zsebében. - így is majdnem elcsíptem a kis gazfickót, de ekkor talált egy cinkost magának tette hozzá, majd jelentőségteljes pillantást vetett Hannah-ra. - Hadd kérjek elnézést a fiam nevében! -mosolyodott el Gabriella, majd ajkához emelte a poharát. - Könnyedén bűntárssá teszi az embert. - Az igazat megvallva, nagyon is élveztem a dolgot. Dorian herceg elbűvölő kisfiú. - Otthon többnyire más jelzőkkel illetjük -morogta Reeve. Titokzatos nő, gondolta. A férfi hiába keresett rést a falon, amelyet Hannah maga köré emelt, semmi hibát, semmi kapaszkodót nem talált. - Ha már itt tartunk, azt hiszem, jobb, ha kimegyek, és vetek rájuk egy pillantást. Adrienne olyan korban van, amikor az ember nem lehet biztos benne, hogy megakadályozza vagy buzdítja-e a testvéreit, hogy bemásszanak a szökőkútba... Bennett a veranda ajtaja felé biccentett. - Isten tudja, miféle pusztítást vittek végbe az elmúlt húsz percben. - Csak várj, amíg saját gyerekeid lesznek! -állt fel Eve, és gyengéden átvette a kislányát Hannah-tól. - Úgy el fogod kényeztetni őket, hogy a fejedre nő mind. Elnézést, meg kell etetnem Marissát. - Veled megyek - tette le Gabriella a poharát. - Megbeszélhetnénk a karácsonyi bál előkészületeit. Szívesen segítek, amit tudok. - Örülök, hogy nem kell könyörögnöm... Ne, Hannah, maradjon csak! - kérte Eve, amikor Hannah is felállt. - Nemsokára viszszajövünk.
- Ajánlom is - jegyezte meg Bennett, majd elővette a jojót, hogy kézről kézre adják. -Vacsora egy órán belül. - Mindannyian tisztában vagyunk a fontossági sorrendeddel, Ben - hajolt le hozzá Eve, és adott neki egy cuppanós puszit, mielőtt távozott volna. - Nekem is jólesne egy kis séta - állt fel Alexander, és Reeve felé biccentett. - Segítek összeterelni a gyerekeket. Alig léptek ki a veranda ajtaján, amikor megjelent egy palotaszolga a társalgó bejáratában. - Elnézését kérem, felség - szólt Armand hercegnek. - Hívása van Párizsból. - Igen, már vártam. Az irodámban fogadom, Louis. Ha megbocsát, Lady Hannah -hajolt le az uralkodó a lányhoz, majd kezet csókolt. - Bennett bizonyára megtesz minden tőle telhetőt, hogy jól szórakozzon. Fiam, Lady Hannah talán szívesen megnézné a könyvtárunkat - tette hozzá, majd távozott. - Ha kíváncsi egy szobára, ahol a falak is könyvből vannak - sóhajtotta a herceg -, akkor a könyvtárunknál jobbat keresve sem találhat. - Szeretem a könyveket - bólintott a lány, majd felállt. - Ahogy óhajtja. Bár Bennett legalább egy tucat kellemesebb módját ismerte egy szűk óra eltöltésének, Hannah felé nyújtotta a karját, és kilépett vele a folyosóra. - Nehéz elképzelni, hogy a múzeumukban különlegesebb festmények vannak, mint itt a palotában, Bennett herceg. - Le Musée dArt pontosan százötvenkettő impresszionista és posztimpresszionista festménnyel büszkélkedhet, köztük két Corot-val, három Monet-val és egy különlegesen ritka Renoirral. Nemrég megszereztünk egy Childe Hassamot is az Egyesült Államokban, cserébe a családom hat George Complainert adományozott nekik, egy cordinai festő műveit, aki itt élt a szigeten a tizenkilencedik században. - Értem. Hannah döbbent arckifejezését látva a herceg elnevette magát. - Történetesen én vagyok a múzeum igazgatója. Igaz, hogy imádom a lovaimat, de ez cseppet sem befolyásolja a művészet iránti rajongásomat. Mit gondol erről a képről? Megállt egy kisebb akvarell előtt, amely a királyi palota csodálatos, már-már misztikus ábrázolása volt. Vakítóan fehér falai, tornyai rózsaszín párás, ködös gomolyag gyűrűjében törtek az ég felé, ami inkább kiemelte, mint elrejtette az épületet. A képen hajnal volt, az ég törékeny kékje éles ellentétben állt a tenger mélykékjével. Antik műalkotás volt ez, álom és valóság páratlan szövedéke. Az előtérben magas, kovácsoltvas kapu látszott masszív kőfallal, amely a palotakertet védte. - Gyönyörű. Érződik belőle a szeretet, de egy árnyalatnyi csoda is rejtőzik benne. Ki festette? - Az ükanyám. - A lány tekintetét látva Bennett elégedetten megpaskolta Hannah kezét a karján. - Több száz akvarellt festett, de mindet elrejtette. Az ő idejében a nők csak hobbiból festettek vagy rajzoltak, soha nem hivatásszerűen. - Sok minden megváltozott azóta -jegyezte meg Hannah, majd visszafordult a kép felé. - Sok minden azonban nem. - Pár évvel ezelőtt bukkantam rá a munkáira egy utazóládában a padláson. A többségük megsérült. A szívem szakadt meg, amikor láttam az állapotukat. Végül rátaláltam erre. Tiszteletteljesen megérintette a kép keretét. A lány pillantása végigfutott a herceg karján, egészen az arcáig, majd elveszett Bennett tekintetében. - Olyan volt, mintha visszautaztam volna az időben több nemzedéket, végül mégis magamra leltem. Ha ma festette volna, ugyanígy nézne ki. Hannah érezte, amint megnyílik a szíve a herceg felé. Nem volt nő, aki közömbös tudott volna maradni a férfi büszke érzékenységével szemben. Védekezésképpen hátrált egy apró lépést. - Mi, európaiak más szemmel tekintünk az egymásra következő nemzedékekre. Tudjuk, hogy mindegyikük egy-egy pillanat csupán a végtelen időben. Előttünk áll a kontinens több évezredes történelme, és a mi felelősségünk, hogy ezt az ajándékot minden új nemzedéknek továbbadjuk.
- Igen. Amerikában érezni lehet egyfajta lázas sietséget, ami egy ideig izgalmas, sőt ragályos, de itt, Európában az ember tisztában van vele, mennyi időre van szükség a biztonságos építéshez. A politika változik, kormányok jönnek-mennek, de a történelem mindig szilárd alap marad. Hannah tudta, hogy el kell fordulnia a hercegtől. Csak árt magának és a küldetésének, ha fogékony, értelmes férfiként gondol Bennettre ahelyett, hogy a megbízása eszközének tekintené. - Mutatna még képeket az ükanyjától? -kérdezte. - Sajnos csak néhány maradt épen, a többit nem lehetett helyrehozni. - Bennett valamilyen okból, amelyet egyelőre nem értett, és nem is akart megnevezni, úgy érezte, meg kell osztania a lánnyal mindazt, ami fontos számára. - Van még egy a zeneszobában, a maradék a múzeumban látható. Jöjjön, megmutatom! Ismét egymásba karoltak. A herceg a következő épületszárnyba vezette Hannah-t. Lépteik koppanása visszhangot vert a mozaikpadlón. Egy nyitott ajtón át beléptek a zeneszobába, amelyben szinte minden arra szolgált, hogy hangsúlyt adjon a középen álló, fehér hangversenyzongorának. A sarokban hárfa állt, talán száz évvel korábban játszottak rajta utoljára, talán a múlt héten. A vitrinben antik fúvós hangszerek feküdtek, mellettük egy törékeny lant. Friss virágok díszelegtek itt is, mint a palota minden szobájában - a fénylő, vörös kínai vázákból majd kibuggyantak a mármár földet seprő jázminok. A tisztára súrolt márványkandallóban friss gyújtós illatozott. Hannah Bennett-tel karöltve átsétált a franciaszőnyegen a képhez, hogy vethessen egy pillantást a múltba. Ez a festmény egy bált ábrázolt, élénk színei, merész ecsetkezelése ünnepélyes hangulatot kölcsönzött neki. A csillogó, vörösesbarna parkettán sugárzóan nőies, a tizenkilencedik század közepét idéző ruhájú hölgyek keringőztek fess partnereikkel. A falakon nyújtózó tükrök megkettőzték a táncosokat, a mennyezeten három kristálycsillár ragyogott. Miközben Hannah a képet tanulmányozta, szinte hallotta a keringő dallamát. - Lenyűgöző. Ez a terem itt található a palotában? - Igen. Alig változott. Ebben kerül megrendezésre a karácsonyi bál jövő hónapban. Már csak egy hónap, gondolta a lány, pedig annyi még a tennivaló. Deboque pedig órákon belül szabadul... - Tetszik ez a szoba - fordult a herceg felé. Csak könnyedén, figyelmeztette magát. Könnyed csevej, könnyed gondolatok, legalábbis egyelőre. - Az egyik vidéki házunkban is van zeneszoba. Nem ilyen nagy, nem is ilyen fényűző, de én mindig nagyon szerettem. - A zongorához lépett, nem annyira kíváncsiságból, mint inkább amiatt, hogy növelje a távolságot kettejük közt. - Tud játszani rajta, felség? - Hannán, kettesben vagyunk. Nem kell az előírásos megszólításhoz ragaszkodnia. - Soha nem éreztem kellemetlennek a címeket. Tudja, mi, angolok híresek vagyunk a hagyománytiszteletünkről. Védekeznem kell, gondolta a lány ijedten. Nem hagyhatja, hogy a herceg még közelebb kerüljön hozzá. - A barátaim társaságában kimondottan terhesnek érzem az ilyen megszólítást - jelentette ki Bennett, majd a lány mögé lépett, és gyengéden megérintette a vállát. - Márpedig azt hittem, azok vagyunk. Hannah még a vászonruhán keresztül is érezte a herceg ujjait. Felforrósodott a bőre az érintése nyomán. Nem volt könnyű továbbra is hátat fordítania neki, de sikerült. - Mármint mik, uram? - kérdezte dadogva. Bennett felnevetett, majd mindkét kezét a lány vállára tette, hogy maga felé fordíthassa. - Barátok, Hannah. Be kell vallanom, hogy nagyon élvezem a társaságát. Ez a barátság egyik első jele, nem? A lány ijedt, komoly pillantással nézett rá. Bennett szokatlanul erősnek érezte a vállát, de tisztán emlékezett rá, milyen puha, finom a bőre az álla alatt.
Hannah ruhája barna volt, és divatjamúlt, nem sminkelte az arcát, és a haját is katonás szigorúsággal fogta hátra, a herceg azonban elképzelte egy pillanatra, milyen lenne kibontott hajjal, fedetlen vállal, miközben ránevet... csak rá... - Mi az ördög van magában...?! - Elnézését kérem, de... - Várjon! Bennett türelmetlenül még közelebb lépett, legalább olyan bosszúsan önmagára, mint Hannah-ra. A lány megmerevedett. A herceg felemelte mindkét kezét, mintegy megnyugtatásképpen, hogy nem akarja bántani. - Megtenné, hogy nem mozdul egy pillanatig? - kérdezte, majd lassan lehajolt, és Hannah ajkához érintette az ajkát. Ne veszítsd el a fejed! - parancsolt magára a lány. Semmi ellágyulás! - ismételte magában újra meg újra, mint egy litániát. A herceg nem erőszakoskodott, nem csigázta az érzékeit tisztességtelen férfiúi praktikákkal, nem követelőzött. Egyszerűen érezni akarta az ízét, oly gyengédséggel, amilyet a lány még soha nem tapasztalt egy férfi részéről sem. Lassan Bennett ízét is megérezte, és szinte megrészegült tőle. A herceg nyitott szemmel figyelte Hannah vonásait. Oly közel voltak egymáshoz, a lány érezte a szappan illatát a bőrén. Különös illata volt, leginkább a tengerre emlékeztette. Hannah szorosan összekulcsolta az ujjait a háta mögött, és minden erejével megpróbálta leplezni a bensőjében kavargó örvényt. Isten a megmondhatója, mennyire kívánta Bennettet. A herceg nem tudta, mire számítson a csókban, mindenesetre lágyságot, kedvességet, édességet talált, amit nem fűtött át a tűz, a szenvedély. Nem így a lány tekintetében, amelyben mindkettő ott csillogott. Nem érzett ellenállhatatlan vágyat, hogy megérintse, vagy hogy tovább mélyítse első csókjukat, de afelől sem volt kétsége, hogy nem ez volt az utolsó. Férfiként volt annyi tapasztalata, hogy tudja, Hannah-ban egy vulkán rejtőzik. Egyelőre jobbnak látta, ha nem csigázza a kitörési pontig. Tett egy óvatos lépést hátrafelé, és véget vetett a csóknak. A lány nem mozdult. - Nem azért tettem, hogy megijesszem -vallotta be halkan a herceg, mert hiszen ez volt az igazság. - Csak próbára tettem magunkat. - Nem ijesztett rám - ingatta a fejét Hannah, bár a bensője reszketett. Bennett nem éppen ezt a választ akarta hallani. - Akkor mit váltottam ki magából? - Attól tartok, nem értem a kérdését, felség. A herceg kutató pillantást vetett rá, majd megcsóválta a fejét, és elfordult. - Talán tényleg nem. Fáradtan hátranyúlt, hogy megmasszírozza a nyakát, azon tűnődve, hogyan képes egy ilyen szenvtelen, szerény lány ennyire feszültté tenni. Tudta, mit jelent a vágy, számtalanszor érezte már korábban, de így még soha. Ez valami más volt. - Az ördögbe is, Hannah, semmilyen érzés nem kavarog magában? - Dehogynem, uram. Nem is egy. Bennett elnevette magát. Sejthette volna, hogy a lány udvariasan, ám szellemesen teszi helyre. - Kérem, szólítson a nevemen! - Ahogy óhajtja. Amikor a herceg visszafordult, Hannah a csillogó fehér zongora előtt állt, ezúttal maga előtt összekulcsolt kézzel, és nyugodtan, szelíden a szemébe nézett. Bennett, bármily nevetségesnek tartotta is a dolgot, úgy érezte, egy hajszál választja el attól, hogy belészeressen. - Hannah... Tett két lépést a lány felé, de ekkor Reeve lépett a szobába. - Elnézést a zavarásért. Bennett, édesapád beszélni szeretne veled még vacsora előtt.
Vágy és kötelesség. A herceg kíváncsi volt rá, vajon eljön-e valaha az idő, amikor e kettő teljes egységet alkot. - Köszönöm, Reeve. - Lady Hannah-t majd én visszakísérem. - Rendben - bólintott Bennett, majd még egyszer a lány felé fordult. - Később szeretnék beszélni magával. - Természetesen - felelte Hannah. Minden tőle telhetőt megtesz, hogy elkerülje a herceget, döntötte el. Nem mozdult azt követően sem, hogy Bennett távozott. Reeve a biztonság kedvéért várt egy keveset, és csak ezután lépett közelebb. - Valami baj van, Lady Hannah? - Ugyan - felelte a lány. Vett egy mély lélegzetet, de nem sikerült megnyugodnia. -Miért lenne? - Bennett könnyen... elvonja egy nő figyelmét. Hannah tekintetében ezúttal derű tükröződött. Hagyta, hogy a szerepe legkülső rétege feloldódjon Reeve jelenlétében. - Az én figyelmemet nem könnyű elvonni, különösen nem munka közben. - Én is ezt hallottam magáról - jegyezte meg Reeve könnyedén. Továbbra is fürkész tekintettel méregette a lányt, hibák után kutatva. Félt, hogy az elsőt meg is találta a módban, ahogyan Hannah Bennettre nézett. -Csakhogy soha nem dolgozott még ilyen ügyön, mint ez a mostani. - Elfelejti, hogy a Nemzetközi Biztonsági Szolgálat első számú ügynöke vagyok. Nem lehet egykönnyen zavarba hozni - mutatott rá a lány. Hangja élénk volt, és újra határozott, nyomát sem lehetett felfedezni benne a percekkel korábbi, már-már elviselhetetlenül mély megindultságának. Holnapra megkapja a jelentésemet. Úgy vélem, ideje csatlakoznunk a többiekhez. Hannah elindult kifelé, de Reeve megállította a karjánál fogva. - Az uralkodócsalád élete múlik ezen. Magán. A lány bólintott. - Tisztában vagyok vele. A legjobb ügynököt kérte, és az én vagyok. -Talán. Csakhogy minél közelebbivé vált Deboque szabadulása, Reeve annál jobban aggódott. - Legendás hírneve van, Hannah, de még soha nem szállt szembe olyasvalakivel, mint Deboque. - Mint ahogyan ő sem olyannal, mint én. -A lány a folyosó felé pillantott, és halkabbra fogta a hangját. - Szilárdan beépültem a szervezetébe. Két évembe telt, hogy ilyen közel kerüljek hozzá. Két és fél millió dollár veszteségtől mentettem meg fél éve, amikor áltámadást intéztünk egy fegyverszállítmánya ellen. A Deboque-félék értékelik az önálló gondolkodású embereket. Az elmúlt hónapokban elhintettem a magokat, amelyek hamarosan hiteltelenné teszik a legközelebbi emberét. - Vagy maga ellen fordulnak, és megkezdődik a vadászat a fejére. - Az aggodalmaskodást bízza rám! Heteken belül én leszek Deboque jobbkeze, és akkor tálcán kínálom majd önnek. - Az önbizalom kiváló fegyver, ha nem viszik túlzásba. - Nem fogom - biztosította Hannah. Eszébe jutott Bennett, és az egyelőre tisztázatlan érzései csak még elszántabbá tették. - Még egyetlen megbízásom során sem vallottam kudarcot, Reeve. Most sem áll szándékomban. - Mindent megteszek a sikere érdekében, csak tartsuk a kapcsolatot! Biztos vagyok benne, hogy megérti, ha azt mondom, nem bízom senkiben. - Tökéletesen értem. Én sem. Mehetünk?
4. Hannah mindent megtett, hogy ne kelljen Bennett-tel Le Havre-ba kocsikáznia, de a terve kudarcba fulladt. Kifogásképpen a hihető, bár nem túl eredeti fejfájásos mesével hozakodott elő. Szándékosan megvárta, amíg Alexander befejezi közös reggelijét a családjával, hogy négyszemközt beszélhessen Eve-vei. Ám a hercegnőnek tíz perc sem kellett, hogy a mesét Hannah ellen fordítsa. - Nem csoda, hogy rosszul érzed magad -bólintott Eve a teáját kortyolgatva a napfényes gyerekszobában, miközben átnézte aznapi teendőit. - Ki sem dugtad az orrodat a palotából, amióta csak megérkeztél, ráadásul miattam. - Ugyan már! Akkora ez a palota, mint egy kisebb város. Cseppet sem érzem magam bezárva. - Ettől még négy fal vesz körül, bárhová lépsz. Egy kis tengerparti kocsikázás jót fog tenni, meglátod. Bernadetté - fordult a fiatal dada felé, aki éppen kézen fogta Marissát, hogy reggeli sétájára vigye -, ügyelne rá, hogy Marissá ne vegye le a kalapját? Ma kissé szeles az idő. - Természetesen, asszonyom. Eve kinyújtotta a kezét a kislánya felé. - Érezd jól magad, csillagom! - Vijágok - selypítette a kislány, majd elnevette magát a saját hangja hallatán. - így van, szedjetek virágot! Kerítünk egy vázát, és ide tesszük őket a szobádba. -Megpuszilta Marissát mindkét oldalról, és hagyta, hogy a dada kézen fogva elvezesse. -Nem örülök, hogy nem velem sétál ma reggel, de találkozóm van a központban egy órán belül. - Csodálatos anya vagy, Eve - nyugtatta meg Hannán, amikor észrevette az aggódást a hercegnő szemében. - Annyira szeretem - sóhajtotta Eve, majd kortyolt a teájából. - Tudom, hogy ostobaság, de amikor nem vagyok vele, egy tucat borzalmas dolog jut eszembe, mi minden történhet vele. - Szerintem minden anya így van ezzel. Talán. Csakhogy ebben a családban mindenki nagyobb veszélynek van kitéve. Önkéntelenül is a hasára tette a kezét. Második, leendő gyermeke aludt odabenn. -Annyira szeretném, hogy Marissá úgy nőjön fel, mint minden átlagos kislány, de - megrázta a fejét - mindennek ára van. Hannah-nak eszébe jutott, hogy Alexander majdnem pontosan ezt mondta nemrég. - Eve, Marissá bájos, egészséges, boldog kislány. Egy átlagos gyerek sem kívánhatna ennél többet. A hercegnő a társalkodónője felé fordult, majd magához ölelte. - Ó, Hannah, nem is tudom, hogyan bírtam ki az elmúlt két évet nélküled... Ha már itt tartunk, térjünk csak vissza a fejfájásodra! - Eve szaporán újratöltötte a lány csészéjét. - Ahhoz képest, hogy vendégként érkeztél hozzánk, egy perc szabadidőt sem adtam neked, és ha igen, azt is velem kellett töltened. Rettenetesen önzőnek érzem magam! - Éppen azért jöttem, hogy veled legyek -emlékeztette Hannah azzal az egyre erősödő érzéssel, hogy ezt a csatát elvesztette. - Azért jöttél, mert barátnők vagyunk. Ha másért nem, a barátságunk kedvéért tedd meg, hogy kocsikázol egyet a parton, és kiszellőzteted a fejed a friss tengeri levegőn! Biztosíthatlak, hogy nagyszerűen fogod érezni magad Bennel. Amilyen szórakoztató a társasága, nem csodálkoznék, ha öt perccel az indulásotok után elmúlna a fejfájásod. - Fáj a feje valakinek? - lépett be Bennett a gyerekszobába. Fehér, cordinai tengerészegyenruhát viselt vörös katonai jelzéssel, amelyből kiderült, hogy tábornoki rangja van. Bal mellzsebén viselte a királyi pecsétet, hercegsége jeleként. Hannah mindig csodálkozott rajta, hogyan képesek egyes nők belebolondulni egy férfi egyenruhájába - egészen eddig a pillanatig. Egyszerűen magával ragadó, ismerte el magában, bár gyakorlatias énje tiltakozott a kissé patetikus kifejezés ellen. A hófehér egyenruha csak még jobban kiemelte napbarnított arcát, sötét haját. A herceg elnézően elmosolyodott, mintegy jelezve, hogy tisztában van a hatással, amelyet ebben a ruhában a nőkből kivált.
Hannah ösztönösen felállt és pukedlizett. - Bennett, el is felejtettem, milyen szívtipró vagy a fehér egyenruhádban - nyújtotta oda Eve az arcát egy pusziért. - Talán jobb lett volna, ha azt mondom Hannah-nak, hogy vegyen be egy aszpirint, és maradjon itthon... - Lady Hannah tud vigyázni magára. Igazam van, chéríe? A lány akkor és ott elhatározta, ha már harcolnia kell a herceggel, méltó ellenfél lesz. - Teljes mértékben, felség. - Sápadt egy kicsit -jegyezte meg Bennett, majd megérintette a lány arcát egy ujjával. -Tényleg nem érzi jól magát? - Ugyan, semmiség - biztosította Hannah. Vajon a herceg érezte, amint forrni kezd a vére az érintése nyomán? - Ráadásul Eve úgy véli, egy kis tengerparti kocsikázásnál jobb kúra nincsen. - Eve-nek igaza van. Meglátja, mire odaérünk, visszatér a szín az arcába. Rózsás lesz, és hamvas, mint egy őszibarack. - Egy pillanat, máris hozom a táskámat. - Bennett - állította meg Eve a sógorát, mielőtt Hannah után indult volna. - Tévedek, ha azt mondom, hogy van valami a levegőben, amikor egymás közelében vagytok? A herceg nem tett úgy, mintha nem értené a kérdést. - Még nem vagyok biztos benne. - Hannah bura alatt nőtt fel. Gondolom, nem kell mondanom, hogy... légy óvatos vele! Bár a nap sugarai melegen ragyogtak, a herceg tekintete hűvössé vált. - Tisztában vagyok vele, ki az, akivel viszonyt kezdhetek, és ki az, akivel nem. - Nem azért mondtam, hogy megbántsalak - szabadkozott Eve, majd felállt, és megfogta sógora kezét. - Ismersz, Ben. Már jóval azelőtt barátok voltunk, hogy a család tagjává váltam volna. Csak azért mondtam, mert nagyon kedvelem Hannah-t, és pontosan tudom, milyen ellenállhatatlan tudsz lenni. A herceg megenyhült, mint mindig, ha Eve-ről volt szó. - Neked mindig sikerült ellenállnod. - Mert úgy kezeltél, mint a húgodat. - Eve ismét habozott. Nem volt könnyű egyszerre mindkét barátja érdekeit szem előtt tartani. Tévednék, ha azt mondanám, szinte biztos, hogy Hannah nem az eseted? - Nem tévedsz, tényleg nem az. Ez a legmegdöbbentőbb az egészben. Aggodalomra semmi ok - hajolt le hozzá Bennett, és megpuszilta. - ígérem, nem teszek kárt az előkelő brit barátnődben. - Legalább annyira aggódom érted, mint érte. - Feleslegesen - mosolygott a herceg Evére, majd megcirógatta az arcát, és az ajtóhoz lépett. Mondd meg Marissának, hogy hozok neki kagylókat a partról! Hannah nem sokkal később csatlakozott hozzá a lépcsők tetején. Vonásai nyugodtságot tükröztek. Ha már úgy döntött, mégis elmegy Le Havre-ba, vállalnia kell a következményeket. - Remélem, nem várattam túl sokáig. - Ugyan, rengeteg időnk van. ígérem, az út kárpótolni fogja mindazokért a külsőségekért és szónoklatokért, amelyek Le Havre-ban várnak ránk. - Soha nem zavartak sem a külsőségek, sem a szónoklatok. - Ezért csak irigyelni tudom. Claude - biccentett Bennett a magas, robusztus férfinak, aki az ajtónál várta őket. - Jó reggelt, felség! Lady Hannah. Az autója készen áll, uram. - Köszönöm, Claude. A herceg előreengedte a lányt, nem is sejtfci wm ve, hogy Hannah ugyanúgy érti az egyszerű kijelentés valódi értelmét, mint ő: az utat biztosították Le Havre-ig. A lány abban a pillanatban észrevette az autót, mihelyt kiléptek a palota elé. A kis, lehajtható tetős, francia sportkocsit elölről-hátulról két masszív kupé fogta közre.
- Ez az ön autója, ugye? - Az ember önkéntelenül rálép a gázpedálra, ha már benne ül. Majd meglátja - vigyorgott rá Bennett, és büszkén végigsimított a tűzpiros motorháztetőn. - Úgy suhan, mint az álom. Kétszázzal is mentem már a kicsikével egyenes szakaszon. Hannah megpróbálta elképzelni, milyen érzés lehet a tengerparton száguldozni, miközben a szél belekap a hajába. Gyorsan elhessegette a gondolatot, és próbált neheztelő arckifejezést ölteni. - Remélem, nem ma óhajtja megdönteni a rekordját. A herceg felnevetett, majd kinyitotta az ajtót a lánynak. - A maga kedvéért úgy fogok vezetni, mint egy nagypapa. Hannah beült a kocsiba, és kis híján felsóhajtott a gyönyörűségtől. - Nem túl nagy autó. - Két személynek éppen elég nagy - biztosította Bennett, majd körbesétált. Claude kinyitotta az ajtót neki. - Szokott a testőrei és a titkára nélkül utazni? - Amikor csak tehetem. A mai alkalom nem tartozik ezek közé. A titkárom a mögöttünk lévő autóban utazik. Meglátjuk, menynyire tudja tartani az iramot... Elfordította a slusszkulcsot. Ha Hannah-nak bármi kétsége lett volna a motor teljesítményét illetően, azt a motorháztető alól érkező hang végképp eloszlatta volna. Arra sem maradt ideje, hogy levegőt vegyen, a herceg már ki is lőtt a palota előtti hosszú, sima bevezető úton. Ugyanúgy vezetett, mint ahogy lovagolt - teljes sebességgel. - Szinte hallom a morgolódásukat mögöttünk - vigyorgott Bennett, majd könnyed mozdulattal szalutált a kapuőröknek. - Ha Claude-on múlna, nem mehetnék harminc kilométeres sebességnél gyorsabban. Legszívesebben bezárna egy golyóálló limuzinba, és lovagi páncélt adna rám. - Az a feladata, hogy megvédje. - Ettől még lehetne némi humorérzéke. Bennett visszaváltott, és csikorogva bevett egy kanyart. - A nagyapjának hosszú és gyümölcsöző élete volt? - Tessék? - A nagyapja - kulcsolta össze Hannah az ujjait az ölében. - Azon tűnődöm, hogy nem lehetett túl hosszú az élete, ha úgy vezetett, mint ön. A herceg a lány felé fordult és elvigyorodott. Haja vadul lobogott a szélben. - Bízzon bennem, ma belle, ismerem az utat. Valójában Hannah a világért sem akarta, hogy lassítson. Hónapok óta először érezte teljesen szabadnak magát. Csaknem elfelejtette már, milyen édes, részegítő érzés. A tenger hullámai kéken-fehéren csillogtak, a pálmák meredeken az ég felé törtek, törzsük lengett, hajladozott a heves szélben. Buja, élénkvörös virágok díszelegtek az útpadkán elszórtan megtelepedett bokrokon. A levegőben a tenger és az örök tavasz illata érződött. - Szokott vízisízni? - kérdezte Bennett, amikor észrevette, hogy a lány az egyik motorcsónak mögött sikló férfit figyeli. - Még soha nem próbáltam - vallotta be Hannah. Teljesen lenyűgözte a látvány. -Ehhez a sporthoz komoly fizikai erő kell, ami nekem nincsen. Én a könyvtárakban érzem otthon magam. - Az ember nem olvashat örökké. A vízisíelő egy szerencsétlen fordulat után látványosan a vízbe bukfencezett. - Attól tartok, én képes vagyok rá. A herceg megcsóválta a fejét, és átszágul-dott egy nem túl veszélyes kanyaron. - Az életnek semmi értelme nem lenne kockázat nélkül. Soha nem hiányoztak magának a kalandok, Hannah? A lány emlékezetébe idézte az elmúlt tíz
évét, a megbízásait, amelyeknek köszönhetően kastélyoktól gettókig mindenütt megfordult. Francia sikátorok. Olasz tengerpart. Táskájában most is ott lapult kis kaliberű pisztolya, combja belső oldalán pedig keskeny tőre, rejtetten, mint egy szerető. - Mindig jobban szerettem a kalandokat másodkézből, könyveken keresztül átélni -füllentette. - Nem dédelgetett titkos vágyakat soha? Hannah egyre kellemetlenebbnek találta a témát, ezért másra terelte a szót. - Nem is tudtam, hogy ön tábornok a haditengerészetnél. Újabb hazugság, gondolta, de a hivatása, sajnos, ezekre épült. - Ez csak egy tiszteletbeli rang, bár évekig szolgáltam a seregben. A hagyomány szerint az uralkodócsalád másodszülött fiának katonai pályát kell befutnia. - Ön ezek szerint a haditengerészetet választotta. - Cordina félsziget, három oldalról tenger veszi körül. Bár a flottánk kisebb, mint az önöké, erősnek mondható. - Nehéz idők ezek. Bennett tekintete elfelhősödött egy pillanatra, majd nyomban ki is tisztult újra. - Mi, cordinaiak, tisztában vagyunk azzal, hogy könnyű idők nincsenek. Békés ország a miénk, és mert szeretnénk, hogy az is maradjon, mindig készen kell állnunk a védekezésre. A lány a csodálatos, fehér palotára gondolt, az egzotikus kertekre, a mesébe illő tornyokra. A tenger felől valóban nem lehetett észrevétlenül megközelíteni Cordinát, ugyanis a szirt magaslatáról puszta szemmel be lehetett látni a környező mérföldeket. Hátradőlt az ülésen. Egyre nagyobb partszakaszt hagytak maguk mögött. Sajnos semmi nem olyan egyszerű, mint amilyennek látszik, gondolta. Le Havre-t bájos kikötővárosnak találta. Apró, fehérre meszelt házai és fából épült nyaralói egy magas hegy lábánál bújtak meg. A kikötő csendes öblének rendezett mólóinál halász- és vitorlás hajók ringatóztak békésen. Apró, szívós, kék virágok eresztettek gyökeret az öreg védőgát köveinek repedéseiben. A homárcsapdák és hálók kifeszítve száradtak a napon. Erős halszag terjengett, ami furcsamód kellemes volt a kora reggeli levegővel keveredve. Első látásra bármelyik virágzó halászváros lehetett volna, amikor azonban megkerülték a kikötőt, a mólók egyre előkelőbbé, az épületek egyre nagyobbá váltak. Az egyik óceánjáró hajó mellett kisebb teher-hajók gyülekeztek, a dokkmunkások éppen a rakományt cipelték a hajóhídon a partra. Cordinához hasonlóan Le Havre is több volt, mint aminek elsőre látszott. Kedvező elhelyezkedése és az itt élők képességei a Földközi-tenger egyik legkiválóbb kikötőjévé tették. Ez volt Cordina legfőbb tengeri haditámaszpontja is egyben. A herceg magabiztosan suhant a keskeny, kanyargós utcákon, majd áthajtott néhány kapun. Éppen csak annyira lassított le, hogy az őrök észrevegyék, és élénk tisztelgéssel üdvözöljék. A halvány rózsaszín bungalók színe leginkább egy kagyló belsejére emlékeztette Hannah-t. Itt is voltak pálmák és virágok bőséggel, de a hely szerkezete és rendje mégis egyértelműen katonai létesítményről árulkodott. Pillanatokkal később Bennett befordult egy stukkós épület elé, ahol fehér ruhás tengerészek vártak rájuk vigyázzállásban. A herceg hátranyúlt, és ráhúzta tábornoki sapkáját szélborzolt hajára. Az egyik tengerész odasietett, és kinyitotta neki a kocsiajtót. Bennett katonásan viszonozta a tisztelgést, közben figyelte a szeme sarkából, amint a kupé beáll mögéjük. Anélkül, hogy egy pillantást vetett volna titkárára, bevezette Hannah-t az épületbe. - Először át kell esnünk néhány formaságon - figyelmeztette a lányt, majd a hóna alá csapta a sapkáját. Mindenféle rangú tisztek, attasék és a feleségeik üdvözölték őket. Hannah megjegyzett minden új nevet, és úgy tett, mintha nem venné észre a vizslató tekinteteket. Nem a herceg esete ezt olvasta ki a szemekből. Teljesen egyetértett. Teát szolgáltak fel nekik, és körbevezették őket az épületben, mindezt az ő kedvéért. A lány tudatlanságot színlelt a bemutatott hadászati fegyverek és berendezések láttán, feltette a megfelelő kérdéseket, és udvariasan végighallgatta a leegyszerűsített válaszokat. Aligha említhette meg, hogy
legalább olyan jól ismeri a radart és a kommunikációs rendszert, mint a kezelőszemélyzet. Egy szemvillanás alatt képes lett volna működésbe hozni a berendezést, és kapcsolatot létesíteni az NBSZ, azaz a Nemzetközi Biztonsági Szolgálat londoni támaszpontjával, vagy Deboque athéni szervezetével. Miközben elhaladtak a tárlók előtt, jól látható érdeklődéssel hallgatta az admirális magyarázatát a torpedóromboló és az anyahajó közötti különbségről. Hasonló pompa és felhajtás vette körül őket azt követően is, hogy kisétáltak a dokkhoz, ahol az Indépendance érkezését várták. Amikor Bennett fellépett a mólóra, a katonazenekar rázendített. A katonai barikád mögötti tömeg hangos éljenzéssel üdvözölte a herceget. Voltak szülők, akik a magasba emelték csöppségeiket, hogy láthassák őt. Hannah egy tucat biztonsági embert azonosított a tömeg közé vegyülve, arról a kettőről nem is beszélve, akik soha nem hagyták el Bennettet kartávolságnál messzebbre. Deboque kiszabadult, gondolta. Sokszorosára nőtt a kockázat. A katonai szürke torpedóromboló bemanőverezett a dokkba. A tömeg tapsolni kezdett, a zenekar pedig rendületlenül játszott tovább. Egy csoport tengerész mind a parton, mind a fedélzeten vigyázzállásban várta a kikötés pillanatát. Hat tengeren töltött hónap után az Indépendance végre visszatért. Óvatosan leengedték a robusztus hajóhidat, és megszólalt a hajókürt. Elsőként a kapitány lépett partra, szalutált a tiszteknek, majd fejet hajtott hercege előtt. - Isten hozta itthon, kapitány! - nyújtott kezet Bennett, mire a tömeg ismét éljenzésben tört ki. Ezt követte, mint minden hasonló esemény során, a szónoklat. A lány érdeklődő arckifejezést öltött, de közben a sokaságot fürkészte. Észre is vette a férfit, és cseppet sem lepte meg, hogy itt találja. Az alacsony, enyhén görnyedt hátú alak a tömeg szélén állt, kezében egy kis cordinai zászlóval. Egyszerű munkásruhájában, kifejezéstelen vonásaival senkinek nem szúrt szemet. Senki nem fog emlékezni rá, hogy látta volna, pedig ő volt Deboque egyik legjobb embere. Ma még semmit nem kísérelnek meg Bennett ellen, gondolta Hannán, bár fura bi-zsergést érzett a tarkóján. Egyelőre a megfontolt, óvatos lépéseknek van itt az ideje, szóba sem jöhet egy elkapkodott merénylet. Tisztában volt vele, hogy Deboque-ot jobban érdekli Alexander, mint Bennett, de még nála is fontosabb számára Armand herceg. Ennyi várakozás után feltehetően nem éri be a trónörökösökkel, csak magával az uralkodóval. Hannah görcsösen markolta a táskáját. Pár centiméterrel feljebb csúszott a székén, így sikerült eltakarnia testével a herceg testének több mint felét. Talán azért küldték ide a férfit, hogy átadjon egy üzenetet neki? - tűnődött. Vagy csupán azért, hogy a közelben legyen, és figyeljen? Ösztönösen tudta, hogy az utóbbiról van szó. Futólag végigtekintett a tömegen újra. Pillantása találkozott a férfiéval, és a másodperc törtrészéig fogva tartotta. Látta, amint felismerés villan a szemében, de semmilyen jelet nem adott neki. Tudta, hogy pár napon belül személyesen találkozik vele a múzeumban. A látványos ceremónia a rengeteg zászlóval és élénk katonazenével a hajón folytatódott, ahol körbevezették az érdeklődőket, és bemutatták a legénységet. Bennett végighaladt az admirálissal a tisztek és a legénység sorfala előtt, Hannah pedig csatlakozott az admirális feleségéhez. A herceg időnként megállt, hogy megjegyzést tegyen, vagy kérdést intézzen a katonákhoz. Abban különbözött a hasonló előkelőségektől, hogy ő meg is hallgatta a válaszokat. Még egy gyakorlatlan megfigyelő is látta volna, hogy a tengerészek többet éreznek iránta a rangjának kijáró tiszteletnél. Bajtársi szeretet volt közöttük, a szeretétnek az a fajtája, amelyet csak férfiak képesek érezni férfiak iránt. A lány biztos volt benne, hogy Bennett éppen elég hajót látott már életében, mégis bejárta a hajóhidat, a tengerészek lakrészét, a hajókonyhát. Az Indépendance takaros volt, mint egy lakás, és bár helyiségeinek célszerűsége egyértelműen látszott, mindenhol makulátlan tisztaság uralkodott, sehol nem pattog-zott a festék, nem marta a fémet a rozsda.
A herceg tempósan haladt, de a sietség legkisebb jele nélkül. Kérdéseket tett fel, dicséretet osztott az arra érdemeseknek, ugyanakkor tisztában volt vele, hogy a katonai vászonzsákok be vannak csomagolva, és indulásra készen várják tulajdonosaikat. Ismét kezet szorított a kapitánnyal, elismerve, minden joga megvan rá, hogy büszke legyen a hajóra és az embereire. Amikor visszaindult a hajóhídon, a tömeg újra éljenzésben tört ki. Bennett eltűnődött, vajon neki szól-e az üdvrivalgás, vagy annak, hogy végre véget ért a ceremónia, és partra szállhatnak a katonák. A protokoll megkívánta, hogy még egyszer visszatérjenek a támaszpontra. Hannah itt érezte először, hogy a herceg kezd türelmetlenné válni, bár továbbra is nagylelkűen kezet rázott a tisztekkel, kezet csókolt feleségeiknek, és elismerő szavakat váltott velük. Csak akkor engedett meg magának egy halk káromkodást, miután visszaültek az autóba. - Ezt nem hallottam - mosolyodott el Hannah. Bennett hálásan megpaskolta a lány kezét, majd beindította a motort. - Sajnálom, hogy négy óráját elrabolta ez a ceremónia. Hálás vagyok, hogy vállalta értem ezt az áldozatot. - Ugyan, felség, lenyűgöző volt. - Semmi nem okozott akkora gyönyörűséget Hannah-nak, mint hogy újra érezhette arcán a menetszelet, miután a sportkocsi pillanatok alatt ijesztő sebességre gyorsult. - A látogatás a hajón különösen tanulságos volt. Igazán nagyvonalú a szakácstól, hogy bekeretezve a falra akasztotta egy sor nehezen elkészíthető briós receptjét egy olyan helyen, ahol a lisztet nem pohárral, hanem vödörrel mérik. - Ha valaki hónapokat tölt a tengeren, az étel különösen nagy szerepet kap az életében fordult felé a herceg. Meglepődve látta, hogy a lány valóban jól szórakozott a fellengzős beszédekkel tarkított kirándulás alatt. -Ha tudom, hogy tényleg ennyire érdekli a hajó, nem siettem volna annyira. - Gondolom, önnek mindez rutin volt, sőt talán kissé unalmas is. - Igyekeztem a tengerészek érdekét szem előtt tartani. Minden vágyuk ilyenkor, hogy partra szálljanak, és felkeressék a feleségüket, a szeretőjüket... vagy mindkettőt - tette hozzá vigyorogva. - El sem tudja képzelni, milyen érzés hónapokat a tengeren tölteni úgy, hogy az egyetlen nő, akit lát az ember, egy fénykép a tárcájában. Hannah ajka megrezzent, de végül sikerült mosolygás nélkül tudomásul vennie a hallottakat. - Nem, valóban nem tudom, mégis úgy érzem, élvezte azt a néhány hónapot a tengeren. Látszott abból, ahogyan a tengerészekkel beszélt, ahogyan a hajóra nézett. Bennett egy pillanatig nem szólt. Meglepte, de örömmel töltötte el, hogy a lány ilyen jó megfigyelő. - Az alatt a négy hónap alatt tisztként viselkedtem, kibújhattam egy időre a hercegi szerepből. Nem mondom, hogy annyira a véremben van a tenger, mint Dumont kapitánynak, de soha nem fogom elfelejteni azt az időt. - Mire emlékszik legszívesebben? - bukott ki Hannah-ból a kérdés, még mielőtt megakadályozhatta volna. - A napkeltére a tengeren, de még ennél is emlékezetesebb átvészelni egy vihart. Istenem, mekkora viharba keveredtünk egyszer Krétánál! Látott már huszonöt méteres hul-lámfalakat? Úgy fújt a szél, mint a veszedelem, olyan robajjal, hogy hiába üvöltöttem a fedélzeten a társam fülébe, nem értette, mit mondok! Eltűnt az ég, csak víz volt mindenütt, egyik hullámfal a másik után. Azt hiszem, egyikünk sem volt ugyanaz az ember a vihar után, mint előtte. - Miben változtak meg? - Megértettük, hogy mindegy, kik vagy mik vagyunk, van nálunk valami sokkal hatalmasabb. A természetnek félelmetes egyensúlyérzéke van, Hannah. Csak vessen egy pillantást a tengerre! Egyik kezével a víz felé mutatott, a másikkal bevett egy éles kanyart. - Milyen nyugodt most, milyen elképesztően bájos! Egy hurrikántól sem válik kevésbé széppé, de veszélyesebbé igen. - Ezt kicsit úgy mondta, mintha kedvelné a veszélyt - jegyezte meg a lány. Jól ismerte ezt az érzést, talán túlságosan is.
- Néha. Az emberi természet már csak ilyen. Hannah nem tudott mit mondani, a maga részéről évek óta tisztában volt ezzel. A herceg rövid jelzést adott a mögöttük haladó autónak, majd lehúzódott az út szélére. - Most azonban nyugalomra vágyom. -Kiszállt a sportkocsiból, ügyet sem vetve a mögéjük parkoló autóból kiugró izgatott testőrre. - Jöjjön, Hannah, sétáljunk egyet a parton! - nyitotta ki a lány ajtaját, majd felé nyújtotta a kezét. - Megígértem Maris-sának, hogy viszek neki kagylókat. - A testőrsége szemmel láthatóan nincsen elragadtatva az ötlettől. Mint ahogyan ő sem volt, miután észrevette, mennyire nyílt terep felé tartanak. - Csak akkor lennének elégedettek, ha golyóálló gömbben gurulnék mindenhová. Ne kéresse magát! Maga mondta, hogy a tengeri levegő nagyon egészséges. - így is van - bólintott Hannán, és elfogadta a felé nyújtott kezet. Bennett voltaképpen biztonságban van mindaddig, amíg ő a szerepét játssza. Feltéve, hogy jól játssza. - Nagyobb kagylókat keressen, hogy Marissá még véletlenül se tudja lenyelni őket! A gyerekek az ő korában hajlamosak mindent a szájukba venni. - Gyakorlatias, mint mindig - nevetett a herceg derűsen, majd gyengéden átkarolta a lányt a derekánál, és átemelte az alacsony gát felett. Látta, amint hátrapillant a válla fölött, és figyeli, ahogyan egy testőr tapintatos távolságból követi őket. - Jobb, ha leveszi a cipőjét, Hannah, különben telemegy homokkal. Ezúttal ő a gyakorlatias, gondolta a lány. Merte remélni, hogy a divatjamúlt papucscipőtől való megválás nem csökkenti szerepének hitelességét. - Csodálatos korallalakzatok lehetnek a víz alatt. - Szokott búvárkodni? - Nem - füllentette Hannah. - Nem vagyok valami jó úszó, de pár éve voltam egy tengeri kiállításon Londonban. Egészen addig fogalmam sem volt, milyen sokféle kagyló létezik, és milyen értékesek tudnak lenni. - Szerencsénkre Marissának nincsenek nagy igényei. - Kéz a kézben a víz széléhez sétáltak. Pár közönséges kagylóház, máris odavan a gyönyörűségtől. - Kedves öntől, hogy gondol rá. - Nincsen ezen mit csodálkozni, hiszen kedves férfi, ismerte el a lány magában. Márpedig egyetlen nő figyelme sem siklik el az ilyesmi fölött csak úgy. Rajonganak is önért az unoka-öccsei és unokahúgai. - Csak azért, mert néha hagyom, hogy bolondot csináljanak belőlem, játékból. Mit szól ehhez? Lehajolt, és felvett egy hosszú, spirális kagylót, amely egy nagyobb kagylóról hasadt le. Teljesen simára csiszolták a hullámok. A csigaforma csúcsa hegyes sisakban végződött, amit némi jóindulattal koronának is lehetett nézni. - Éppen megfelelő - bólintott Hannah, miután Bennett átnyújtotta neki. - Marissát nem az fogja érdekelni, hogy megfelelő-e, hanem hogy szép-e. - Szép - mosolyodott el a lány, majd végigfuttatta egyik ujját a kagyló szájánál, ahol a külső, halvány borostyánsárga sima, fényes rózsaszínbe ment át. - Az ablakpárkányára kell tenni, ahol megvilágítják a napsugarak. Nézze! - Magáról megfeledkezve belelépett a parton megtörő hullám tajtékjába, és előbányászott az iszapból egy tökéletesen ép fésűkagylót. Olyan formája volt, mint egy legyezőnek, a külseje csontfehér, az apró belső kehely pedig opálos rózsaszín. - Elmondhatja neki, hogy a tündérek ebből eszik a süteményt, amikor teáznak. - Lady Hannah, csak nem hisz a tündérekben? A lány, mint akit rajtakaptak, összerezzent, és átnyújtotta a kagylót a férfinak. - Nem, de Marissá talán igen. A herceg zsebre tette. - Vizes lett a lába. - Megszárad hamar - felelte Hannah, de amikor ki akart lépni a partra, Bennett megfogta a kezét újra, és a sekély, habos tajték-ban marasztalta. - Ha már itt vagyunk, keressünk még pár kagylót! -javasolta a herceg. A lány válaszát meg sem várva elindult a part mentén.
A hullámok melegen, lágyan simogatták Hannah bokáját és talpát. Ennél csak a tenger felől érkező szellő volt melegebb és lágyabb. A kristálytiszta vízben látni lehetett a fehér homokpadot, és vakítóan csillogtak a kagylók, amelyeket a csendes, csupa sóhaj és suttogás tajték újra meg újra a partra sodort. Nincsen ebben semmi romantikus, bizonygatta magának a lány. Ha volt is, nem engedhette meg magának, hogy annak tekintse. Pengeélen táncolt, élesebb pengeélen, mint valaha. Egyetlen ballépés tragédiához, rosz-szabb esetben akár háborúhoz is vezethet. Elhatározta, hogy nem veszíti el a fejét. Igyekezett a pár méterrel őket követő testőrökre összpontosítani. - Nagyon tetszett az ünnepség. Hálás vagyok, hogy elhozott magával. - Merőben önző okom volt rá. A társaságára vágytam. Hannah igyekezett megőrizni az önuralmát a bók hallatán. - Angliában a királyi család gyakran kritika és gúny tárgya, de a felszín alatt mindenki mély szeretettel gondol rá. Ugyanezt a szeretetet és tiszteletet érzem itt az emberekben önök iránt. - Édesapám erre azt felelné, hogy elsősorban a szolgálat a feladatunk, a kormányzás csak ennek eszköze. Az ő szilárd jelenléte biztonságérzetet ad a népnek, Alexanderé pedig reményt a jövőre, a hagyományok megőrzésére. Brie elbűvöli őket a szépségével, az intelligenciájával és a jóságával. - És ön? - Rólam órákig lehet pletykálni. A lányt felbosszantotta a válasz. Hogy pontosan miért, maga sem tudta, de Bennett nemtörődöm, lekicsinylő megjegyzése hallatán megállt, és összevonta a szemöldökét. - Alábecsüli önmagát. A herceg meglepetten oldalra biccentette a fejét, és fürkész pillantást vetett Hannah-ra. Megint ott csillogott a lány tekintetében az a különös, meghatározhatatlan ragyogás, amely akkor este a kertben felébresztette a férfi vonzalmát iránta. - Mindig teljesítettem a kötelességemet. Édesapánk úgy nevelt bennünket, hogy tudjuk, semmilyen rangot, címet nem lehet kiérdemelni a születés jogán. Meg kell dolgozni érte. Óvatosan maga felé húzta a lányt, nehogy nedves legyen a szoknyája. - Ami engem illet, nem fogok uralkodni, hála istennek. Ez Alex dolga, őt követően pedig a fiáé, akit, nagyon remélem, Eve nemsokára világra hoz. Talán ez az oka annak, hogy nem kell olyan komolyan vennem önmagamat, mint Alexnek, de ez nem jelenti azt, hogy félvállról venném Cordinát vagy a származásomból adódó felelősségeimet. - Én nem bíráltam önt. - Ettől még igaz, hogy az embereknek nem a hivatalos kötelezettségeim vagy a rangom jut eszükbe, ha rám gondolnak egy üveg bor mellett vacsora közben. Még húszéves sem voltam, és már rám ragasztották a hódító herceg címet. - Elvigyorodott, és visszasimított Hannah füle mögé egy rakoncátlan, kiszabadult hajtincset. - Nem mintha nem tettem volna meg minden tőlem telhetőt, hogy kiérdemeljem. Ebből a szempontból megfogadtam apa tanácsát... - Én jobban szeretem a szépirodalmat a pletykalapoknál - jegyezte meg a lány, majd elindult újra. - A pletykának is megvan a maga szerepe -állította meg Bennett újra, és derűs pillantást vetett rá. - ön nyilvánvalóan még élvezi is. - Téved - sötétült el a herceg tekintete egy pillanatra. - Csak megszoktam. Húszévesen azért nem vettem ilyen könnyedén, hogy minden egyes alkalommal, amikor több mint futó pillantást vetettem egy nőre, a címlapon láttam viszont magam vele valami kitalált, pikáns történet kíséretében. Félreértés ne essék, mindig szerettem a nőket - vallotta be mosolyogva. - Most is szeretem, és miután nem akarok változtatni ezen, megtanultam együtt élni a pletykával. Az egyetlen bűnöm, hogy már jó ideje egyáltalán nem titkolózom. - Mások szerint az egyetlen bűne inkább hölgyismerőseinek a száma. A herceg egy pillanatig habozott, majd jóízű nevetésben tört ki.
- Hannah, most elárulta magát! Ezek szerint nem csak Yeatset szokott olvasni. - Néha átfutom a főcímeket. Bennett átkarolta a derekánál, és mielőtt tiltakozhatott volna, megforgatta maga körül. - Zseniálisan csinálja - ismerte el csillogó szemmel, majd letette a lányt. - Egyszerűen csodálatra méltó a tehetsége, amellyel helyre tesz. Hannah ösztönösen lesimította a szoknyáját. - Biztos vagyok benne, hogy félreérti a jjszándékomat. 1 - Csak szeretné, ha félreérteném. De éppen ez tetszik magában. Hannah zavart pillantásának semmi köze nem volt a szerephez, amelyet játszott. Nem szerepelt a tervben, hogy bármilyen szinten elnyerje a herceg tetszését. Azért volt itt, hogy megfigyeléseket tegyen, bebiztosítsa a helyét, és véghezvigye, amire már évek óta készült. Hibát követett el. Az előkelő Lady Hannah-nak eddigi pályafutása során még egyszer sem kellett aggódnia amiatt, hogy felkeltette egy férfi érdeklődését. Miközben azon töprengett, hogyan tehetné jóvá tévedését, Bennett ismét felé nyúlt. - Kezd kibomlani a haja - figyelmeztette, és ügyesen kihúzott egy hajtűt, mielőtt kiesett volna. - Az én hibám, szólnom kellett volna, hogy hozza a kalapját. - Gondolom, most én nézhetek ki úgy, mintha túléltem volna egy hurrikánt - szabadkozott a lány, majd felnyúlt, hogy rendbe tegye a kontyát. A szél miatt kilazult hajtűk egyenként a kezébe hullottak. Hiába próbálta megakadályozni, kiszabadult a haja, és vízesésszerűen a vállára omolva aláhullott egészen a derekáig. Égnek emelte a tekintetét, és káromkodott egyet magában. - Mon Dieu! - ámuldozott a herceg, és önkéntelenül is megcirógatta Hannah haját mindkét kezével. Sűrű volt, mézszőke és sima, mint a selyem. Csak állt, mint akit villám sújtott. Ilyen megdöbbentő átalakulást még életében nem látott. A szabadon, vadul lobogó hajzuhatag ellágyította Hannah vonásait, amelyek csak feltűzött hajjal látszottak élesnek. így már cseppet sem tűnt keskénynek az arca, sőt olyan volt, mint egy egzotikus szépség. - Cest magnifíque. Cest la chevelure dun ange. A lány szíve hevesen kalapált, miközben próbált nem tudomást venni a tűzről Bennett tekintetében. Ezúttal már nem könnyed vonzódás, ártatlan élvezet csillogott benne, hanem vágy, egy férfi vágya egy nő iránt - elemi, átható és veszélyes, mint a vihar a tengeren. Képtelen volt hátralépni, mert a herceg teljesen a hajába fonta az ujjait, közelségétől azonban vadul belemartak a saját vágyai is. Ennek nem lett volna szabad megtörténnie. Józan esze újra és újra ezt ismételte, hiába. Mindennél jobban vágyott rá, hogy Bennett átölelje, megsimogassa és jókedvre derítse, még ha ez utóbbi kívánságát meglehetősen bolondosnak találta is. Akarta, hogy vágyjon rá, hogy szüksége legyen rá, hogy szeresse. Mindez szabálytalan volt ugyan, mégsem tudott elhúzódni egykönnyen. - Angyalhajú - suttogta Bennett újra. -Hogyan képes egy nő elrejteni a szépségét? Hannah ugyan képtelen volt megtagadni a bensőjében zajló változásokat, de - kiképzésének hála - képes volt megtagadni hiúságát. - Feltűzve kevesebb vesződség van vele. -Felemelte a kezét, hogy ismét kontyba tűzze a haját, de ellenállásba ütközött. Mindvégig igazam volt, gondolta a herceg. A lányban sokkal több rejlik, mint ami elsőre látszott. Talán éppen ezért vonzódott hozzá, ezért vágyott a társaságára úgy, mint eddig senkiére. Ha tehette volna, magához öleli ott és akkor. Nem a testőrök jelenléte gátolta meg ebben, hanem az árnyalatnyi szorongás Hannán tekintetében. - Valóban? Drága, gyakorlatias Hannah-m, ha így van, miért nem vágatta le? A lány nemegyszer majdnem le is vágta, de az utolsó pillanatban mindig meggondolta magát. Vett egy mély lélegzetet, és úgy döntött, őszinte lesz. Gyakran az igazság a legjobb álca. - Még bennem is van hiúság. - Eddig is szépnek találtam, de így egyszerűen gyönyörű - cirógatta meg a haját Ben-nett még egyszer. Hihetetlennek találta, hogy egy ilyen csoda pár tű mögé rejtőzhetett. - Csak más - mutatott rá Hannán izgatott mosollyal, két malomkő között őrlődve.
- Nincs férfi, aki ne értékelne egy ilyen másságot. A herceg érezte, hogy a lány megmerevedik az érintésétől. Vonakodva tudomásul vette a dolgot, és elengedte. - Nem mintha maga bármit is adna a férfiak értékelésére, igazam van? - Soha nem tartottam túlzottan fontosnak. Hannah pár gyakorlott csavarintással kontyba rendezte a haját, majd megerősítette a hajtűivel. Olyan érzése volt, mintha nem is a frizuráját, hanem saját magát igyekezne megerősíteni. - Ideje indulnunk. Lehet, hogy Eve-nek szüksége van rám. Bennett bólintott. Elindultak visszafelé az autóhoz. Lesznek még kettesben valamikor, valahol, gondolta. Felfedezett magában egy érzést, amellyel ritkán találkozott, különösen, ha nőkről volt szó, s ez a türelem. - Hiába hordja feltűzve a haját, Hannah. Most, hogy tudom, milyen leeresztve, mindig ilyennek fogom látni, ahányszor csak magára nézek. Amikor a védőgáthoz értek, megint átemelte a lányt a derekánál fogva, de ezúttal nem engedte el. Megállt vele szemben, Hannah derekára tett kézzel, a kőfal innenső oldalán. - Most, hogy megtudtam egy titkát, kíváncsi vagyok, hány van még, és milyen hamar sikerül felfednem őket. A szorongás és a vágy veszélyes elegy. A lány érezte, hogy majd kiugrik a szíve a helyéből. - Félek, hogy csalódni fog, Bennett. Nincsenek érdekes titkaim. - Majd meglátjuk - felelte a herceg talányos mosollyal, és könnyedén átlendült a gát felett.
5. Hannah még soha nem vágyott rá ennyire, hogy szépnek lássák. A munkájában elért sikerei mindeddig bőségesen kárpótolták azért, hogy nőként észrevehetetlen, sőt felejthető maradt. Egyszer-egyszer belenyilallt ugyan a fájdalom az évek során, különösen, ha a lágy pasztellszínekre és a csinos női ruhákra gondolt. Ha már nagyon nem bírt magával, két ügy között szabadságot vett ki, elutazott Angliából, és végre úgy viselkedett, mint minden nő. Felvette legszebb színű és szabású ruháit, sőt még egy leheletnyi ízléses sminket is megengedett magának. Ezúttal erről szó sem lehetett. El kellett fojtania sóvárgását, nem volt más választása. Nem kételkedett abban, hogy Eve vacsorával egybekötött estélyen mindenki gyönyörű lesz őt kivéve. Minden palotai rendezvény megkövetelt némi eleganciát, fényűzést. A meghívott hölgyek örömmel tesznek majd eleget az ilyen elvárásoknak - megint csak őt kivéve. Eve sugárzó mosollyal mutatta meg neki csillogó, fekete estélyi ruháját, melynek szoknyarésze fodros, szinte habos volt deréktól bokáig, a hátrészén merész kivágással. Gabriella minden bizonnyal valami finomat fog viselni, ami előnyösen kiemeli törékenynek tűnő, nőies vonalait. Természetesen jelen lesz Chantel OHurley is. Teljesen mindegy, selyemben lesz-e, vagy zsákvászonban, a férfiak nem fogják levenni róla a szemüket. Nem kellett túlzottan megerőltetnie az emlékezetét, hogy felidézze, hogyan nézett rá Bennett, amikor találkoztak a Művészeti Központ lépcsőjén. Vállat kellett volna vonnia. Képtelen volt vállat vonni. Miközben ezen rágódott, kiválasztotta a legjobbat előnytelen estélyi ruhái közül. A sápadt levendulakék kosztüm a szoros fűzővel ügyesen rejtette el nőies idomait. Feltűzött hajjal úgy festett benne, mint egy hithű puritán. Szerep, amelyben tökéletesen észrevétlen marad mindenki számára - egyvalakit kivéve. Halk sóhajtással hozzálátott, hogy aprólékos gonddal, fáradságos munkával megadásra kényszerítse gyönyörű haját. Amikor elkészült a konttyal, elégedett pillantást vetett a tükörképére. Érzékisége minden külső jelét sikerült eltüntetnie. Szalonképes volt, előkelő és teljességgel nemtelen. Nincs min bánkódnia, emlékeztette magát, miközben becsúsztatta a pisztolyát a re-tiküljébe. Magántermészetű vágyait háttérbe kell szorítania a kötelessége miatt, akárcsak a hiúságát. A herceg már várt rá. Eve vendégei a Salle des Miroirsban gyülekeztek, ahol rövid felöl-tős pincérek aperitifet szolgáltak fel nekik. Mind a színészek, mind a színházi személyzet meghívást kapott, és izgatott morajlás töltötte be a termet. Bár Bennett türelmetlen volt, figyelme is el-elkalandozott, kifogástalanul teljesítette kötelességét. Feltette az ilyenkor szokásos udvarias kérdéseket, kezet csókolt a hölgyeknek, nevetett a szellemes megjegyzéseken. Más körülmények között talán még élvezte is volna az estélyt, de... Hol késik Hannah? Azon kapta magát, hogy feszeng az öltönyében, amelyet máskor úgy viselt, mintha abban született volna. A hölgyek körülzsongták, illatuk egyetlen közös, egzotikus illatfelhővé egyesült, mégsem keltették fel az érdeklődését. Egyvalamit szeretett volna csupán: kettesben lenni Hannah-val egy kis időre. Fogalma sem volt, miért, mégis kétségbeesetten sóvárgott erre. Miközben a jelmeztáras hölggyel beszélgetett, fél szemmel a bejáratot figyelte. Tekintete megakadt egy pillanatra az aranyozott faliórán, majd a rendező lelkendezését hallgatta Eve darabjának nagyszerűségéről. - Engem keresel? - búgta egy hang a fülébe, amit átható illatfelhő követett. - Chantel! - csókolta meg a herceg a nő arcát, majd gyengéden eltolta magától, hogy szemügyre vehesse. - Elbűvölő, mint mindig. - Csak teszem, amihez legjobban értek -mosolygott rá a lány, és elfogadott egy poharat az egyik arra haladó pincértől. Csillogó, fehér ruhája csupaszon hagyta a vállát, és a kivágása is éppen
elég mély volt ahhoz, hogy tantaluszi kínokat okozzon a férfiaknak, attól lefelé pedig szorosan követte nőies idomai vonalát. - Amikor hallottam, hogyan áradoznak az otthonodról, azt hittem, a fele sem igaz mindannak, amit mesélnek. Tévedtem. -Ajkához emelte a poharát, és újabb pillantást vetett a szalon falait díszítő több tucat antik tükörre. - Roppant bölcs választás ez a szoba egy sereg önimádó színész szórakoztatására. - Értjük a dolgunkat - vont vállat Bennett, majd lopva elnézett Chantel válla fölött. Hannah még mindig nem volt sehol. - Láttam a legutóbbi filmedet. Fergeteges voltál. A lány, miután hozzászokott, hogy a társaságában lévő férfiak teljes figyelmét élvezi, azonnal megérezte, hogy a herceg részéről be kell érnie ennek töredékével. Elmosolyodott, és azonmód találgatni kezdte, kinek köszönhető a dolog. - Azóta is várom, hogy elfogadd a meghívásomat Hollywoodba. - Azért örülök, hogy addig sem unatkozol -mosolygott vissza rá Bennett, majd elővette az öngyújtóját a zsebéből, és tüzet adott Chantel-nek. - Hogyan tudsz egyszerre időt szakítani teniszcsillagokra, olajmágnásokra és producerekre? A lány bájosan oldalra biccentette a fejét, és kifújta a füstöt. - Gyanítom, valahogy úgy, ahogyan te szakítasz időt a grófnőkre, hercegnőkre és... Az a lány Chelsea-ben pincérnő volt, ugye? A herceg nevetve eltette az öngyújtóját. - Ha valóban belebonyolódtunk volna mindabba a számtalan pikáns kalandba, ami a sajtóban napvilágot látott, kórházban ápolnának minket. Bennett azon kevés férfiak közé tartozott, akik iránt Chantel őszinte vonzalmat érzett. Melegen megcirógatta a herceg arcát. - Mindenki másnak most azt mondanám, beszéljen a maga nevében. Neked nem. Miután sajnos soha nem voltunk szeretők, a számtalan vastag betűs főcím ellenére hadd kérdezzem meg, milyen a szerelmi életed. - Zavaros - felelte Bennett. Ebben a pillanatban vette észre Hannah-t a Chantel mögötti ovális tükörben, amint észrevétlenül a szalonba lép. Olyan volt, mint egy galamb, aki pávák közé tévedt. - Nagyon zavaros. Megbocsátasz egy pillanatra? - Hát persze - mosolygott rá a lány megértően. Már tudta, ki az a szerencsés, aki a herceg teljes figyelmét élvezheti. - Bonne chance, Bennett! A herceg átsiklott a tömegen, egy-egy szóval, mosollyal vagy halk bocsánatkéréssel úgy, hogy senkit nem sértett meg vele. Egy percébe sem telt, és már Hannah mellett volt a sarokban, ahová a lány szemmel látható megkönnyebbüléssel húzódott. - Bonsoir, Lady Hannah! - Felség - pukedlizett a lány a protokollnak megfelelően, de amikor felegyenesedett, Bennett megragadta a kezét. - Ha egy nő késik, általában azért teszi, hogy látványos belépőt mutathasson be, és nem azért, hogy észrevétlenül helyet keressen az egyik sarokban. Hannah pulzusa felszökött a herceg puszta érintésétől, meg is szidta magát gondolatban. Miközben próbált megnyugodni, észrevette, hogy többen is figyelik őket. Ennyit az észrevétlenségről. - Jobban szeretek nézelődni, mint ha engem néznek, uram. - Pedig én szeretem nézni magát. - Bennett intett az egyik pincérnek, és saját kezűleg vett egy italt a lánynak a tálcáról. - Különleges mozgása van, Hannah. Nesztelen, még egy üres szobában sem lehetne hallani. Valóban így volt, hála a lány gyerekkori balettóráinak, valamint a mesterfokozatának a tae-kwon-dóban. - Arra neveltek, hogy lehetőleg ne zavarjak senkit. - Elfogadta az italt, csak hogy kiszabadítsa egyik kezét a herceg szorításából. -Csodálatos ez a szalon -jegyezte meg ugyanolyan könnyedén, mint amilyen könnyedén a tekintete végigsiklott a vendégeken. Legalább tucatnyi tükörben látta saját magát... és Bennettet, veszélyesen közel hozzá.
- Én is szerettem mindig. - Most, hogy Hannah itt volt, a herceg megnyugodott. -Ahogyan az lenni szokott, a gyűjteményt egy másik Bennett alapozta meg, több nemzedékkel ezelőtt. Ha jól tudom, elképesztően hiú volt, anélkül hogy különösebb oka lett volna rá. Sorra vásárolta a tükröket, abban a reményben, hátha az egyik más történetet mesél majd neki. Hannah önkéntelenül is elnevette magát. Egy pillanatra úgy érezte, ő is ide tartozik, a tükrök, képek, káprázatos kosztümök közé. - Ez egészen úgy hangzott, mintha ön találta volna ki, ugyanakkor elég képtelenül ahhoz, hogy igaz legyen. - Nagyon tetszik a nevetése -jegyezte meg a herceg. - Arra emlékeztet, amikor leeresztette a haját, és elsötétült a tekintete. Véget kell vetnie ennek! Ostobaság lenne ellágyulnia Bennett bókjaitól. Nincs még egy férfi, aki ilyen jól ért a nőkhöz. Az ő helyzetében ráadásul még nagyobb ostobaság lenne belemenni egy ilyen játékba, miközben veszély fenyegeti az uralkodócsalád életét. Erőt vett magán, hangja hűvössé, kimértté vált. - Nem kellene inkább a vendégeivel foglalkoznia? - Már megtettem - mosolygott a herceg a lányra, majd finoman megcirógatta a kézfejét a hüvelykujjával. Apró, de bensőséges gesztus volt. Bárcsak kedvesebb lehetne a férfihoz! Bárcsak nemes egyszerűséggel az övé lehetne! ábrándozott Hannah. - Miközben magára vártam - tette hozzá Bennett, és közelebb lépett. A lány a sarokban állt, így nem tudott hová menekülni. - Csodálatos az illata - suttogta a herceg. - Bennett, kérem... A lány már-már a férfi mellkasához emelte a kezét, de ekkor eszébe jutott, hány szempár szegeződik rájuk, ezért inkább a poharát emelte az ajkához. - Hannah, el sem tudom mondani, menynyire örülök, hogy sikerült zavarba hoznom! Sajnos csak olyankor fordul ez elő, ha leheletnyivel közelebb lépek magához a kelleténél. Tökéletesen igaz, gondolta a lány. Keserű pirula volt ez egy olyan nő számára, akinek a zavarba nem esés az életet jelenthette. - Mindenki minket néz. - Akkor sétáljon velem a kertben valamivel később! Ott kettesben lehetünk. - Nem hinném, hogy ez bölcs dolog lenne. - Fél, hogy elcsábítom? A herceg hangja derűsen, de kihívóan csengett. Amikor Hannah a szemébe nézett, emellett még vágyat is látott csillogni benne. Kortyolt egyet a borból, hogy megnedvesítse teljességgel kiszáradt torkát. - Nem félek, inkább... nyugtalanít. - Boldoggá tenne, ha hagyná, hogy megzavarjam a nyugalmát, Hannah - mormogta Bennett mély hangon, majd gyengéden kezet csókolt. - Szeretnék szerelmeskedni magával egy sötét, nyugodt helyen. Lassan, hosz-szan és nagyon gyengéden. A lehetőség puszta említésétől belemart a lányba a vágy. Minden erejét össze kellett szednie, hogy ne omoljon a férfi karjába. Igen, vele talán nagyszerű lenne. Lehetne, ha... Az ő életében semmilyen ha-nak nem volt helye. Bizonytalanságra utalt, ez pedig egyenlő volt a halállal. Óvatosan a herceg szemébe nézett. Komolyan beszélt. Vágy sütött a tekintetéből, de kedvesség, gyengédség is, amitől a lány kis híján elvesztette az önuralmát. Mindennél jobban vágyott a férfira, mégsem engedhetett a vágyainak. Egyetlen lehetősége maradt, hogy megállítsa azt, aminek elkezdődnie sem lett volna szabad. Meg kell sértenie, méghozzá habozás nélkül. - Biztos vagyok benne, hogy hízelgőnek kellene tartanom az ajánlatát - kezdte ismét csak hűvös, nyugodt hangon -, de tisztában vagyok vele, hogy ön mennyire nem válogatós.
Bennett ujjai megmerevedtek, majd elengedte a lány kezét. Hannah látta a tekintetén, hogy sikerült az elevenére tapintania. - Azt hiszem, magyarázattal tartozik, Hannah. - Pedig ezúttal egyértelműen fejeztem ki magam. Kérem, engedjen el! Jelenetet akar? - Nem, csak magyarázatot. Volt valami új a herceg hangjában. Düh volt ez is, természetesen, de annak egy vakmerő, meggondolatlan formája. A lány érezte, ha nem játssza jól a szerepét, az ő neve is a címlapokon fog szerepelni, mint aki Bennett-tel flörtöl a nyilvánosság előtt. - Rendben - tette le az italát egy közeli asztalra, majd a tőle megszokott módon öszszekulcsolta a kezét maga előtt. - Tudom, nőként számot tarthatok az ön futó érdeklődésére. Nos, az igazat megvallva ez az érdeklődés nálam nem talál viszonzásra. - Hazudik. - Téved - vágott vissza Hannah határozottan, most, hogy valamelyest sikerült visszanyernie az önuralmát. - Tudom, nehéz ezt elhinnie egy olyan férfinak, mint ön, de meg kell értenie, én egyszerű nő vagyok, egyszerű értékrenddel. Amint korábban említette, a hírneve megelőzi felségedet. Hatásszünetet tartott. A herceg összerezzent. Ó, Bennett... Annyira sajnálom! - szerette volna mondani. - Nem azért jöttem Cordinába, hogy önt szórakoztassam - tette hozzá mégis ridegen, majd lépett egyet oldalvást. A herceg megragadta a karját. - Nem szórakoztat, Hannah. - Sajnálom - mosolyodott el a lány, majd előírásszerűen pukedlizett, tudva, hogy ez inkább sértő a herceg számára. - Ha megbocsát, felség, beszélni szeretnék Eve-vei. Bennett fogva tartotta még egy pillanatig. Hannah érezte, amint a haragja szinte átszivárog az ujjai hegyén, és beleég a bőrébe. Egy pillanattal később a tűz jéggé változott. - Nem tartom fel. Érezze jól magát! - Köszönöm. A lány - mérhetetlen önutálattal a lelkében - elvegyült a jelenlévők között. Fájt a szeme. Nyilván az erős fény és a tükrök teszik, bizonygatta magának. - Lady Hannah, jó estét! - lépett mellé Reeve, majd belékarolt. - Kér egy kis bort? - Igen, köszönöm - bólintott a lány, és elfogadta a felé nyújtott poharat. - Látta már a tükörgyűjteményt korábban? Ezt a hármat mindig különösen lenyűgözőnek találtam. Jól érzi magát? - kérdezte a férfi jóval halkabban. - Valóban szépek. Minden rendben. Reeve elővett egy cigarettát, és amíg rágyújtott, észrevétlenül körülnézett, hogy megbizonyosodjon, senki nincsen hallótávolságon belül. - Úgy tűnt, mintha nehézségei adódtak volna Bennett-tel. - Állhatatos férfi - kortyolt Hannah a borából. Még mindig nem sikerült teljesen megnyugodnia, és ezt aggasztónak találta. - Ez itt minden bizonnyal a tizennyolcadik századból való. - Ezt nézze! - mutatott Reeve egy másik tükörre a sétájuk közben. - Jól ismertem az édesapját - tette hozzá melegebb hangon. -Ő volt az első ember, akivel közelebbi kapcsolatba kerültem az NBSZ-nél. Mint barátja kérdezem, hogy jól van-e. - Jól leszek - sóhajtott a lány, majd elmosolyodott, mintha a férfi valami szellemeset mondott volna. - Kénytelen voltam megsérteni a herceget az előbb, amit nagyon sajnálok. Reeve futólag végigsimított Hannah kézfején. Könnyed, észrevétlen gesztus volt, mégis felért egy öleléssel. - Még nem volt olyan megbízásom, amelynek során ne kellett volna megsértenem valakit jegyezte meg a férfi. - Nekem sem. A cél szentesíti az eszközt... Ne aggódjon, teszem a dolgomat!
- Efelől nem volt kétségem. - Sokat segítene, ha gondoskodna arról, hogy Bennett a szokásosnál is elfoglaltabb legyen a következő héten. Addigra döntő stádiumba kerülnek a dolgok, és nem lenne jó, ha... - Elvonná a figyelmét? - Alkalmatlankodna - helyesbített a lány. Belenézett az egyik tükörbe, és meg is pillantotta a herceget, amint Chantellel beszélgetett a szalon másik végében. - Nem mintha nagyon tartanom kellene ettől azok után, amit mondtam neki... Minden jót, Reeve! A herceg vad vágtára ösztökélte Draculát, de rá kellett jönnie, hogy nem ez az, amire valóban vágyik. Káromkodva a lefelé kanyargó ösvény felé vette az irányt, de ezúttal elkerülte a szokásos izgatottság és öröm. Eluralkodott szívében a harag, és nem nagyon hagyott teret más érzéseknek. Sóvárgott Hannah után. Átkozta, mint még senkit, mégis sóvárgott utána. Hiába teltek el napok azóta, hogy a lány megmondta neki a magáét, az iránta érzett vágya csak fokozódott. Igaz, öngúnyba és dühbe burkolta, mégsem csillapult. Hiába bizonygatta magának, hogy Hannah hideg, érzéketlen, prűd teremtés, nincsen benne semmi nagylelkűség, miután szíve sincsen. Valahányszor rá gondolt, olyannak látta, mint a tengerparton, kagylóval a kezében, csillogó szemmel, miután a szél kilazította a haj tűit. Kemény, mint a kő, igen. De ekkor eszébe jutott, milyen puha, milyen édes volt az ajka, amikor megérintette a szájával. Átkozni kezdte újra, és még vadabb vágtába fogott. A felhők esővel fenyegettek, de Bennett nem törődött vele. Napok óta most először sikerült időt szakítania arra, hogy rövid séta-galoppozásnál többet tölthessen Draculával. A szél hangosan süvített, és magasra korbácsolta a hullámokat. A herceg várta a vihart. Vágyott a szélre, az esőre, a mennydörgésre. Vágyott Hannah-ra. Imbécile! Csak egy ostoba vágyik olyan nőre, akinél nem talál viszonzást, és még ennél is ostobább az, aki olyat kér, amit egyszer már megtagadtak tőle. Mindezt nemegyszer végiggondolta már, mégis elábrándozott, mi lenne, ha magával vinné a lányt, és megmutatná neki, hogy igenis... Hogy igenis más vele! Van nő a világon, aki hinne neki? Több tucat, gondolta gúnyosan, és harsány nevetése keserűen visszhangzott mögötte. De az a nő, aki igazán fontos számára, nem hisz neki. Mert úgy viselkedett, mint egy félnótás. Megrántotta a kantárt, megállt Draculával a szakadék szélén, és vetett egy pillantást a végtelen tengerre. Túlságosan rámenős, túlságosan erőszakos volt vele. Egyetlen, szerény elégtételéül az szolgált csupán, hogy azért tett így, mert korábban egyszer sem tapasztalt igazi ellenállást senki részéről. A nők többsége vonzódott hozzá - a neve, rangja miatt. Nem volt annyira hiú vagy ostoba, hogy ne legyen tisztában ezzel. Ugyanakkor azért is vonzódtak hozzá, mert élvezetét lelte bennük. Szerette lágyságukat, humorukat, sebezhetőségüket. Igaz, távolról sem volt dolga annyi nővel, mint amennyivel hírbe hozták, de éppen elég szeretője volt ahhoz, hogy tudja, a szerelem kétirányú utca. Hannah fiatal volt, és tapasztalatlan. Bura alatt nőtt fel. A lady megnevezés nem csupán cím volt, hanem életmód is egyben. Nagy valószínűséggel egyszer sem vonult vissza a könyveitől annyi időre, hogy komoly viszonyba bonyolódhatott volna egy férfival. Káromkodva túrt szélborzolt hajába. Sejtette ezt, mégis mit tett? Megpróbálta a lányt elcsábítani egy estély kellős közepén. Mit várt egy ilyen neveltetésű, ilyen érzékeny nőtől? Hát persze hogy megsértődött. Ennél otrombább, nyersebb ajánlatot nem is tehetett volna. Dracula türelmetlenül viháncolt, de Ben-nett visszafogta még egy pillanatra, és elnézte, ahogy a vihar a látóhatár felől egyre közeledik a part felé. Soha nem beszélt neki arról, még csak meg sem próbálta elmondani, milyen érzéseket ébresztett benne. Elég volt beszélgetnie vele, elnéznie komoly vonásait, csendes modórát, máris
izgatottabbá vált, mint a legegzo-tikusabb, legkihívóbb nő jelenlétében. Sokkal mélyebben rejlett, ami vonzotta Hannah-ban, de ennyivel gazdagabb is volt. Nem vallotta meg neki, hogy mellette talán rátalált arra az érzésre, amelyről azt hitte, soha nem fogja érezni egy nő iránt. Most már késő színt vallania. Megsértette, nem csoda, hogy kerüli, mint egy idegent. Valamit azért mégis tehet kettőjükért. Miközben az első esőcseppek üvegszerű csillogást rajzoltak a sziklákra, Bennett arca lassan mosolyra húzódott. Megkérheti, hogy kezdjenek mindent tiszta lappal. Megrántotta a kantárt, és elindultak visz-szafelé. Amikor az első villám kettéhasította az eget, már száguldottak haza. Egy órán belül, száraz ruhában, de még csöpögő hajjal felsétált a gyerekszobához. Bernadetté útját állta az ajtóban. - Bocsásson meg, felség, de Marissá hercegnő éppen alszik. Édesanyja együtt pihen vele. - Lady Hannah-t keresem - hajolt az ajtó felé Bennett, de Bernadetté nem tágított. - Lady Hannah nincsen itt, uram. Úgy tudom, délután a múzeumba ment. - A múzeumba - dünnyögte a herceg, és töprengő arckifejezést öltött. - Köszönöm, Bernadetté. Mielőtt a lány befejezhette volna a puked-lizést, már ott sem volt. A Musée dArt kicsiny volt, és bájos. Márványpadlójával, vésett szobraival egy miniatűr palota jellegét öltötte. Az előcsarnok magas, kupolás mennyezete festett üvegből készült, és tartozott hozzá egy köríves veranda is, amely nagyobb tér látszatát keltette. A műtermekhez vezető folyosók ebből a középpontból indultak ki, mint egy kerék küllői. Az alattuk lévő szinten egy elfogadható árú étterem kapott helyet, széles üvegfalainak köszönhetően a vendégek ráláttak a csodálatos múzeumkertre. Hannah korán érkezett, hogy felderíthesse az egész épületet. Szigorú biztonsági intézkedések voltak érvényben, de a tárlatterem padjain üldögélő emberekre nem fordítottak elegendő figyelmet. Voltak itt iskolás csoportok - a gyerekek többségére sokkal mélyebb benyomást gyakorolt az iskolapadoktól távol töltött délután, mint maguk a kiállítási tárgyak. A lány elhaladt francia, olasz, brit és amerikai turisták mellett is, akik tájékoztatófüzettel a kezükben, idegenvezetővel az oldalukon járták végig a termeket. Ezen az esős hétköznap délutánon a múzeumlátogatás népszerű időtöltésnek bizonyult. Hannah megdicsérte magát. Ennél alkalmasabb találkozóhelyet keresve sem találhatott volna. Az üzenetében megjelölt időpontban Monet egyik tengert ábrázoló tájképéhez sétált. Hosszan itt időzött, elolvasta az ismertetőt, tanulmányozta az ecsetkezelést. Bárkivel van is találkozója, valószínűleg már régóta itt van, körülnézett az épületben, akárcsak ő, és csak a megfelelő pillanatot várja. Lassan, ráérősen egyik festménytől a másikig sétált. Egyszer csak észrevette az akvarellt. Önkéntelenül is eszébe jutott a zeneszoba - és Bennett. Az emlék mind a gondolatait, mind az érzéseit magával ragadta. A címtáblán őfelsége Louisa de Cordina hercegnő volt olvasható, de a kép sarkában apró gyöngybetűkkel ez állt: Louisa Bisset A kép az egyszerű La Mer címet viselte. Valóban a tengert ábrázolta, de Cordina egy olyan pontjáról, amely még felfedezésre várt Hannah számára. Az egyenetlen szirtfal csipkés meredéllyel hajlott a partig, félelmetes lejtője kisebb sziklatengerben végződött. Ezt követte a part homokjának fehérje, majd a mélykék tenger. A kép hangulata távolról sem volt békésnek mondható, a művész szemmel láthatóan az erőt, a veszélyt akarta megragadni, és sikerült is neki. A szikláknak csapódó hullámok permetfellegeket vertek, a látóhatáron vihar gomolygott. Bennett egy bőröndben lelt rá erre a csodára, gondolta. Erőt kellett vennie magán, nehogy megérintse a kép keretét, mint ahogyan a herceg tette. Bennett találta meg a képet - és valamelyest önmagát is benne. - Érdekes téma. A hang francia volt, és meglehetősen nyers.
- Igen, és nagyon tehetséges a művész -felelte a lány, majd leejtette a tájékoztatófüzetét. Miközben lehajolt érte, hogy felvegye, elégedetten nyugtázta, hogy senki nincsen hallótávolságon belül. - Fontos adatok birtokába jutottam. - Én vagyok a közvetítő. Hannah a hang gazdája felé fordult, és rámosolygott, mintha könnyed, elismerő megjegyzéseket váltanának a festményről. A férfi sem magas nem volt, sem alacsony, sötét arcát nem csúfította heg. Életkorát a lány ötvenre becsülte, bár ez jóval kevesebb is lehetett. Egyes szakmák hamar öregítik az embert. Nem francia születésű, alig hallható német akcentussal beszélt, Hannah azonban tévedhetetlenül kiérezte a hangjából, és megjegyezte magának. - Az adatok egy része olyan természetű, hogy közvetlenül annak kell átadnom őkec, aki fizet érte. - Ez ellenkezik a szervezet szabályzatával. - Tudom, mint ahogyan azt is, hogy fél éve a szabályzat miatt kis híján kudarcot vallottunk. Mindenki hálás volt nekem, amiért a szabályok megszegése mellett döntöttem, és megmentettem a szervezetet, mondjuk úgy, néhány kínos következménytől. - Mademoiselle, ennek eldöntése nem az én feladatom. Engem azért küldtek, hogy továbbítsam az adatait. - Ez esetben az adataim a következők kezdte Hannah, majd továbbsétáltak a következő festményhez. A lány némán elidőzött mellette egy ideig, majd felemelte a kezét, mintha fel akarná hívni a figyelmét egy különleges színtársításra. - A palota minden ajtaja nyitva áll előttem. Sem engem, sem a személyes holmimat nem vizsgálják át. Elkészítettem mind a palota, mind a Művészeti Központ biztonsági rendszerének teljes elemzését. - Nagyszerű. - De csak annak adom át, aki megfizet érte. Ez az én szabályzatom, monsieur. - Magát a szervezet fizeti. - A szervezetet azonban emberek irányítják. Tudom, kinek dolgozom, és azt is, miért. - Ismét a férfi felé fordult. A mosolya ezúttal hűvös volt, és végtelenül nyugodt, mintha az időjárást vitatták volna meg. -Nem vagyok ostoba. A szervezetnek megvannak a maga céljai, akárcsak nekem. Boldogan egyesítem ezeket mindenki kölcsönös megelégedésére. Találkozni akarok azzal, aki a szervezet élén áll. Gondoskodjon róla, hogy ez mielőbb megtörténhessen! - Ha valaki a szakadék szélén áll, elég egy rossz lépés, hogy lezuhanjon. - Én biztosan állok a lábamon. Adja át az üzenetemet, sil vous piait! Már most felbecsülhetetlen értékű, amit tudok, de amit ezután fogok kideríteni, még ennél is értékesebb. Ha bárkinek kétségei volnának, talál némi ízelítőt ebben. - Hannah megint leejtette a füzetkéjét, de ezúttal nem vette fel. -Bonjour, monsieur! Magára hagyta a férfit, tudván, hogy egy ilyen kérés vagy elvezeti a következő lépcsőfokhoz, vagy mindent meg fognak tenni, hogy egy életre megszabaduljanak tőle. Felajzott idegekkel a kijárat felé indult. Amikor Bennett lépett be rajta, egy pillanatra kihagyott a szívverése. A másodperc törtrésze alatt vagy tucat gondolat futott át a fején. Csapda lenne? Csalétekül használták, hogy a herceg az adott időben és helyen kiszolgáltassa magát nekik? Bennett talán azért jött, hogy közölje vele, Deboque lecsapott rájuk valahol máshol? Ennél valamivel hosszabb ideig, pár másodpercig tartott, amíg elvetette gondolatait. Egyszerű véletlen, szerencsétlen véletlen, hogy közvetlenül a találkozóját követően bukkan fel a múzeumban a herceg. - Remélem, nem bánja, ha maga mellé szegődöm - jegyezte meg Bennett, mielőtt Hannah megszólalhatott volna. - Természetesen nem - felelte a lány. Egyelőre nem mert hátranézni, hogy az összekötő ott van-e még mögötte. Zavartan elmosolyodott. Fogalma sem volt, hogyan kellene viselkednie, miután az elmúlt napokban Bennett is és ő is mindent megtett, hogy elkerüljék egymást. - A múzeumuk szebb, mint amilyennek mondják.
- Mindent megnézett? Örömmel végigvezetem, ha gondolja - fogta kézen a herceg barátságosan. Ha Deboque embere továbbra is figyeli, az csak megerősíti a helyzetét a szervezetben, gondolta Hannah elégedetten. Finoman megszorította Bennett kezét, ám közben utálta magát, hogy a herceg nagylelkűségét használja fel a saját céljai érdekében. - Napokig elnézelődnék itt, de kissé elfáradtam. Ekkor vette észre a férfit a szeme sarkából. Kezében volt a tájékoztatófüzet, és bár háttal állt nekik, Hannah tudta, hogy hallgatózik. Bennett figyelme teljes egészében a lányra irányult. - Hadd hívjam meg egy kávéra fenn, az irodámban! Beszélni szeretnék magával. Hannah érezte, amint váratlanul szorongatni kezdik a torkát a könnyek. Egyszerű szavak voltak ezek, de ahogyan a herceg mondta őket, fellázadt benne valami. Keserűséget érzett, amiért ellen kell állnia Bennettnek. - Egy kávé valóban jólesne - bólintott, majd hagyta, hogy a herceg belékaroljon, és felvezesse az irodájába. Nem volt kétsége afelől, hogy az összekötő minden egyes részletet jelenteni fog Deboque-nak. Egy hallgatag, merev arcú testőrrel együtt beléptek a felvonóba. Bennett elővett egy kulcsot, elfordította, majd felmentek a harmadik emeletre. Végigsétáltak egy halványszürke szőnyegű folyosón, elhaladtak az egyenruhás palotaőrök előtt, majd beléptek egy többszobás lakosztályba. A herceg érkezésére mind a két titkárnő felállt, az egyik egy sereg telefon, a másik egy modern laptop mellől. - Janine, főzne kávét nekünk, kérem? - Természetesen, felség. Azonnal viszem. Bennett, továbbra is Hannah-ba karolva, benyitott egy ajtón. Mihelyt becsukta maguk mögött, megkezdődött a sugdolózás. Őfelsége még soha nem hozott fel egyetlen nőt sem az irodájába. A szoba berendezéséből egyértelműen látszott, hogy a tulajdonosa szereti a szépet. Szürkéi és kékjei lágyan harmonizáltak az elefántcsontszínű falakkal. A mély, kényelmes fotelokban hosszan el lehetett pihenni, beszélgetni, míg a sarokban üde citromfa díszelgett és illatozott. Az üvegpolcokon kisebb csecsebecsék sorakoztak, egy porcelántál, egy Tang lovacska, egy maréknyi kagyló - feltehetőleg Bennett saját gyűjtése -, valamint egy csorba feketekávés csésze, amilyet első ránézésre bármelyik bolhapiacon lehetett kapni. Bár az antik íróasztal és a hozzá tartozó szék erőteljesen üzleti benyomást keltett, a szoba mégis inkább nyugalmat sugárzott. A lány feltételezte, hogy a herceg ide menekült, ha elege volt már a palotából, a saját címéből. - Foglaljon helyet, Hannah! Nyilván órák óta talpon van, ha végignézte az egész múzeumot. - így van, de megérte - mosolygott a lány. A kényelmes fotelok helyett egy széket választott, és egymásba tette két kezét az ölében. - Mindig szerettem a Louvre-t is, de ez sokkal személyesebb. - Az Igazgatótanács és a Kereskedelmi Kamara örömmel hallja majd. Bennett továbbra is csak állt, zsebre tett kézzel. Nem tudta, hol kezdje. - Ha szól, hogy ma látogat ide, örömmel végigvezettem volna én magam. - Nem akartam zavarni. Egyedül is nagyszerűen éreztem magam. Bennett zavarban van, állapította meg Hannah. Női énje roppant hízelgőnek találta volna a dolgot, ha nem kapja magát ugyanezen. Talán a találkozó az oka? Nem. A herceg billentette ki a lelki egyensúlyából, ostobaság is lett volna tagadnia. - Gyakran dolgozik itt? - Csak ha szükséges. Kényelmesebb az otthoni irodámban. A férfi nem akarta, hogy a múzeum legyen a téma. Még mélyebbre süllyesztette a kezét a zsebében. Vajon mióta okoz nehézséget, hogy egy nővel beszélgessen? Amióta Hannah-t megismerte, válaszolta meg a saját kérdését mogorván, majd tett egy újabb próbát.
- Hannah... A kopogtatás hallatán elfojtott egy káromkodást. Ajtót nyitott Janine-nak, aki már hozta is a kávéjukat. A kiöntő ezüst, állapította meg Hannah, míg a csészék fénylő ibo-lyaszínűek voltak, arany szegéllyel. - Csak tegye le oda, Janine! Majd én töltök magunknak. - Igen, uram - tette le a tálcát a titkárnő a kis asztalkára, majd pukedlizett. A herceg érezte, hogy nem volt túl barátságos, ezért elmosolyodott. - Isteni illata van. Köszönjük szépen, Janine. - Szívesen, uram. Az ajtó halk kattanással csukódott be mögötte. - Szerencsések vagyunk - jegyezte meg Bennett, majd megfogta a kiöntőt, és töltött a csészéikbe. - A süteményt helyben készítik, a földszinti étteremben, és ezek szerint volt még. Tejszínt? - Igen, köszönöm. Cukrot nem kérek. De udvariasak vagyunk! - gondolta a lány. Mint két idegen egy harmadik személy által szervezett találkán. - Ha megígérem, hogy jó fiú leszek, ideülne mellém? Bár a herceg könnyed hangnemet használt, Hannah látta rajta, hogy tart az elutasító választól. Lesütötte a szemét - nem szégyenlősségében, hanem szégyenében, de ezt Bennett nem tudhatta. - Természetesen. Felállt, majd helyet foglalt a kanapén a herceg mellett. Magához vette a csészéjét, Bennett azonban nem nyúlt a sajátjához. - Hannah, szeretnék bocsánatot kérni a viselkedésemért az estélyen. Teljesen érthető, hogy megsértődött rám. - Kérem, ne! - A lány bűntudatosan letette a kávéját, és majdnem felpattant. A herceg megfogta a kezét, hogy visszatartsa. Amikor Hannah valamelyest visszanyerte az önuralmát, Bennett felé fordult. - Ne kérjen bocsánatot! Nem sértődtem meg, higgye el, csak... - Megijesztettem? Ez legalább annyira megbocsáthatatlan lenne. - Nem... igen. Most melyik? - tűnődött Hannah, de végül feladta. - Bennett, a legőszintébb válasz, amit adhatok, az, hogy még senki nem zavart össze ennyire, mint ön. - Köszönöm. - Ez nem bók volt, hanem panasz. A herceg elnevette magát. - Istenem, Hannah, de örülök, hogy megint a régi! - Ajkához emelte a lány mindkét kezét. Amikor az megmerevedett, elengedte, de továbbra is mosolygott. - Lehetünk barátok? Hannah tétován bólintott. - Szeretném, ha barátok lennénk. - Rendben - bólintott a herceg, majd elégedetten hátradőlt. Az első akadályt sikerrel vették. Eldöntötte, hogy várni fog, és jóval visszafogottabban viselkedik, mielőtt kísérletet tenne a második akadály leküzdésére. -Mi tetszett legjobban itt a múzeumban? A lány nem bízott Bennettben. Nem, túlságosan képzett volt az emberi játszmákban ahhoz, hogy megérezze, ha valaki sántikál valamiben. - Az emelkedett, szabad légkör tetszett leginkább, azt hiszem. A múzeumok többsége túlságosan komoly, szigorú hely. Ó, és láttam még egy képet az ükanyjától. Azt, amelyik a tengert ábrázolja. Lebilincselő. - Az egyik kedvencem - ismerte el Bennett, és közben ügyelt rá, nehogy megérintse Hannah-t. - Erős volt a kísértés, hogy bezárjam a szobámba, csak magamnak, de... -Vállat vont, és felemelte a csészéjét. - Nem lett volna igazságos. - Ön azonban az - sóhajtotta a lány, tudván, hogy ő bezzeg kihasználja a herceget.
- Próbálok az lenni - helyesbített Bennett, tudván, hogy minden eszközt be fog vetni, tisztességeset és tisztességtelent is, ha kell, hogy meghódítsa. - Hannán, szokott lovagolni, ugye? - Igen. - Lovagolna velem holnap reggel? Korán kellene kelnie, mert a napom hátralévő része teljesen foglalt, mégis örülnék, ha velem tartana. Nagyon régen nem volt társaságom lovaglás közben. - Szívesen elkísérném, de nem vagyok biztos benne, hogy ráérek. Eve... - Marissával van tízig - fejezte be helyette a herceg. Istenem, de jó lenne lovagolni! - gondolta a lány. Egy óra önfeledt szabadság és mozgás... - Ez igaz, de megígértem neki, hogy elkísérem a központba. Tizenegykor megbeszélése van ott. - Addigra visszaérünk, ha hajlandó korán indulni. Bennett ritkán vágyott ennyire az igenlő válaszra. Amikor habozást vélt felfedezni Hannán tekintetében, úgy döntött, addig üti a vasat, amíg meleg. - Kérem, mondjon igent! Cordina reggel, lóháton a legszebb. - Rendben - bukott ki a lányból. Tudta, hogy ösztönös válasz volt, de azzal mentegette magát, hogy igazán ráfér egy óra pihenés. Napokon belül találkozni fog Deboque-kal. Felemelte a csészéjét, és ivott egy korty kávét. Igen, találkozni fognak - vagy menti az életét.
6. A herceg nem hazudott. Bár Hannán eddig is szépnek találta Cordinát, kora reggel egyenesen csodálatos volt. A hajnal fényeiben leginkább egy kamasz lányra emlékeztette, amint kiöltözik élete első báljára. Lágy rózsaszín, bíbor, elmosódott kék szegélyezte a látóhatárt keleten, amikor lóra szálltak. Miközben Hannán felült a saját hátasára, irigységgel vegyes izgalommal méregette Bennett Draculáját. Édesapja istállója Nagy-Britannia legszebb lovaival büszkélkedhetett, de egyik sem volt a fekete ménhez fogható. Az állat e pillanatban nyugtalannak, sőt kissé dühösnek látszott. Elképzelte magát a hátán, ugyanakkor azt is, amint leveti a herceget magáról. - Egy ilyen tüzes csődör veszélyes is lehet -jegyezte meg, amikor az öreg lovász ellépett Bennett mellől. A herceg megnyugtatta Draculát, majd oldalra léptetett vele. - Ne aggódjon! - mosolygott a lányra, félreértve a célzást. - Quixote erős, de igazi úriemberként viselkedik. Brie gyakran őt választja, amikor éppen itt van. Hannah felvonta a szemöldökét. - Hálás köszönetem, felség. Igazán megnyugtató, hogy nőknek való lovat kaptam. A herceg kihallotta az enyhe gúnyt a lány hangjából, de amikor fürkész pillantást vetett az arcára, már csak egy nyugodt szempárt és egy udvarias mosolyt talált. - Úgy terveztem, hogy a tengerpartig lovagolunk, és vissza. Megfelel? - Tökéletesen. Bennett bólintott, majd megfordította a lovát, és visszafogott tempóban ügetni kezdett. - Kényelmes? - Igen, köszönöm - felelte Hannah, felzárkózva a férfihoz. Vad vágtára vágyott, de uralkodott magán. - Igazán kedves, hogy meghívott. Úgy hallom, a reggeli lovaglás szent és sérthetetlen önnek. A herceg rámosolygott, majd elégedetten figyelte, milyen biztosan üli meg a lovat. - Vannak napok, amikor egyszerűen szükségem van egy óra lovaglásra, hogy utána civilizált legyek... Néha azonban jólesik a társaság. Az utóbbi időben ez ritkán volt igaz. De-boque szabadulása óta Bennett gyakran úgy érezte, hogy elég kinyújtania a karját, máris egy testőrbe ütközik. A tekintete elfelhősö-dött, legalább annyira a türelmetlenségtől, mint a haragtól. Már várta Deboque lépését. Legszívesebben saját kezűleg bánt volna el vele, egy életre. Önkéntelenül is megérintette a vállát, ahol a golyó belefúródott. Ő nem tévesztene célt. A herceg tekintete láttán a lány egyre kényelmetlenebbül érezte magát. Volt a szemében valami, ami vonzotta, egyben óvatosságra intette. Bennett, a könnyed, rámenős herceg ezúttal egészen más arcát mutatta. Bárkire vagy bármire gondolt is e pillanatban, Dracula megérezte és megugrott. Hannah látta, milyen bámulatos könnyedséggel bánik Bennett a lovával. Elég volt egy finom szorítás, és a csődör készségesen kocogott újra. Szóval nemcsak kedves és gyengéd, de határozott és parancsoló is tud lenni... Érezte, amint izzadni kezd a tenyere a kantáron. - Valami baj van? - Tessék? - fordult felé a herceg. Egy pillanatig még ott csillogott a szemében az a vad tüz, amitől görcsbe rándult a lány gyomra, de aztán elmosolyodott újra. Ezt a reggelt még Deboque sem fogja elrontani, fogadta meg Bennett magában. Elege volt belőle, hogy a saját, sőt családja életének is minden pillanatát képes beárnyékolni egyetlen ördögi név. - Ugyan, semmi baj. Hannah, kérem, mesélje el, mit szokott csinálni odahaza! Az angliai élete még fehér folt előttem. - Csendes életünk van Londonban - felelte a lány, ami részben igaz is volt. Másfelől azonban hazugság, gondolta némi bűntudattal. - Miután a munkám nagy részét otthon is el tudom végezni, én vezetem a háztartást édesapám és a magam számára. - A munkája... Esszéket ír, ugye? - kérdezte a herceg, miközben a legveszélytelenebb útvonalat választotta a tenger felé, ahol a legenyhébb volt a lejtő.
- Igen. - A bűntudat újabb rezdülése. -Remélem, egy-két éven belül elkészülök velük. Szeretném publikálni őket. - Elolvashatom őket? Hannah meglepett pillantást vetett a hercegre, majd szinte azonnal érezte, amint az izmai megfeszülnek. Nem a félelem miatt, hiszen elkészült már annyi esszéjével, ameny-nyivel Bennett beérné. Amiatt, hogy teljesen biztos volt benne, ha még sokáig hazudnia kell, belebetegszik. - Ha óhajtja, természetesen, de nem hinném, hogy számot tarthatnának az érdeklődésére. - Maga érdekel, és ezért az írásai is. A lány lesütötte a szemét újra, ismét nem szégyenlősségében. - Csodálatos itt - bökte ki egy idő után. -Gyakran lovagol erre? Nem hagyja, hogy közelebb kerüljek hozzá, gondolta a herceg némi keserűséggel, de aztán emlékeztette magát, hogy nem rövid távú sikerre vágyik. - Az igazat megvallva, már régóta nem erre járok. Amikor felértek a következő emelkedő tetejére, Bennett megállította a lovát. Hannah hátasa nyomban legelészni kezdte a füvet az út mentén. Mellette Draculát majd szétvetette az energia. A lány hasonló türelmetlenséget érzett a hercegből is. - Ugye mennyire megváltoztatja a dolgokat egy kis távolság? - dünnyögte Bennett. Hannah követte a pillantását, majd megállapodott a palotán. Innen olyannak látszott, mint valami remekbe szabott gyerekjáték, egy bájos babaház, amelyet egy rajongásig szeretett kislány találhat a karácsonyfa alatt. Kelet felé nyújtózott a tenger, egyelőre még a sziklák és fák takarásában, de halk morajlá-sát már hallani lehetett. Mesébe illő volt, akárcsak a palota. - Tényleg ennyire elkívánkozik a palotából? - kérdezte a lány halkan. - Néha - felelte a herceg. Már meg sem lepte, hogy Hannah olvas a gondolataiban. Biztos kézzel megfékezte a nyugtalan csődört, és tovább gyönyörködött az otthonában. - Hosz-szú időt töltöttem Oxfordban, és a tengeren is. Mindig hiányzott Cordina, annyira, hogy az már fájt. Az elmúlt hat hónapban, sőt az elmúlt évben azonban rám tört valami nyughatatlanság. Mintha türelmetlenül várnék valamire, hogy bekövetkezzen végre. Mindketten Deboque-ra gondoltak. - Angliában, különösen az évnek ebben a szakában gyakran panaszkodom a hidegre és az esőre - húzta ki magát a lány a nyeregben. Otthonának puszta gondolata mosolyt csalt az ajkára. Kinézek az ablakon, és még a lelkemet is eladnám egy meleg, napsütötte napért. Amikor azonban távol vagyok, hiányzik a köd, a pára, London utánozhatatlan illata. Lassan poroszkálni kezdtek a lovakkal újra, de Hannah gondolatai továbbra is Angliában jártak. - Van egy férfi, aki sült gesztenyét árul a házunk sarkánál. Mindig szoktam venni egy kis zacskóval, megmelengetem rajta a kezem, és sokáig beérem csak az illatával. - Az emlék megint mosolyt csalt az arcára, nem is sejtette, milyen szomorkást. - Néha azon tűnődöm, hogyan képesek néhol sült gesztenye nélkül karácsonyozni. - Nem hittem volna, hogy ennyire hazavágyik Angliába. Ami azt illeti, a lány sem gondolta volna, egészen eddig a pillanatig. - Minden embernek honvágya lesz egy idő után. Hazahúzza a szíve. Tulajdonképpen mindennel, amit életében tett, amivé vált, elsősorban a hazáját szolgálta. - Ezen én is sokat gondolkodtam, Reeve-vel kapcsolatban - jegyezte meg Bennett. Kelet felé tartva a tenger morajlása egyre erősebbé vált. - Ő és Brie minden évben majdnem hat hónapot az ottani farmjukon tölt, de a nővérem már ugyanúgy otthon érzi magát ott is, mint itt, Cordinában. - Az igazi elköteleződés sokak számára ezzel jár - mutatott rá Hannah. Saját felnőtt élete is erről szólt. - Eve-nek azonban nehezebb dolga van. Ő csak pár hetet tölt a családjával Amerikában évente.
- Neki nagyobb áldozatot kellett hoznia. Nem tehetett mást. - Hogy mennyire így volt, csak most kezdte igazán megérteni a lány. -Eve elmenne a világ végére is, csak hogy Alexanderrel lehessen - folytatta. - Szerintem ugyanez igaz a sógorára is. így volt. Talán éppen emiatt volt nyughatatlan Bennett is, legalábbis részben. Az elmúlt években bőven volt alkalma megfigyelni, mennyi szépséget, mennyi erőt rejtenek magukban az igaz, mély kapcsolatok. Számára mindig túl távolinak, túl elérhetetlennek tűntek - amíg meg nem ismerte Hannah-t. - A szerelem kedvéért képes lenne hátat fordítani Angliának? A lány ebben a pillanatban látta meg a tenger egy foltját. Igyekezett minden figyelmét erre összpontosítani, lelki szemei előtt mégis a megindítóan ismerős Temze hömpölygött. Vajon képes lenne-e? Annyi minden kötötte Angliához mind szakmailag, mind magánemberként. Jelenlegi megbízása is legalább annyira a saját országa védelmét szolgálta Deboque-kal szemben, mint Cordina uralkodócsaládjának biztonságát. - Nem tudom. Vannak kötelékek, amelyek talán minden másnál erősebbek, de ezt ön jobban tudja. A fák kelet felé egyre vékonyabbá, hajlot-tabbá, megtépázottabbá váltak, mindinkább ki voltak téve a tenger felől fúvó szélnek. Az ösvény talaja is durvább lett, ezért a herceg a külső ívre lovagolt, Hannah és a szakadék széle közé. A lány lopva elmosolyodott, de nem szólt semmit. Bennett nem tudhatta, hogy képes lett volna levágtázni a meredélyen akár nyereg és kantár nélkül is. Egyébként is roppantmód élvezte a védettség érzését, amelyhez, enyhén szólva, nem szokott hozzá. Amint a fák közül kiértek, a magaslat tetején arcukba csapott a szél, finom, sós permetet hozva. Még Hannah szorosan feltűzött haja sem tudott ellenállni az erejének, és pár vékony fürtje kiszabadult, hogy ott táncoljon az arca körül. Nem messze tőlük egy sirály meglovagolta a meleg légáramlatot, és békésen, kinyújtott szárnnyal lebegve egyre feljebb és feljebb emelkedett. Egy másik, jóval alattuk, éppen a vizet kémlelte élelem után. - Lélegzetelállító - sóhajtotta a lány. A herceg rövid időre megláthatta azt, ami mindig is Hannah szívében rejtőzött, de oly ritkán csillant fel a szemében: a kalandvágyat, a kockázat és erő szeretetét. Megszépült tőle, izgatóvá, titokzatossá vált. Legszívesebben itt és most megölelte volna. Erősen meg kellett markolnia a kantárt, hogy elfoglalja valamivel az ujjait. - Már régóta szerettem volna elhozni ide, csak aggódtam, hogy fél a magasságtól. - Éppen ellenkezőleg. Imádom. - Quixote nyugtalankodni kezdett, a lány azonban néhány gyakorlott mozdulattal lecsillapította. -Rengeteg szép hely van a világon, de kevés, amelyik különleges is egyben. Ez az. Legszívesebben... - Egy pillanat alatt megvilágosodott minden. - Ezt lehet látni a festményen is, ugye? Igaz, most nem készülődik vihar, de ez az a hely! - Igen - bólintott Bennett megindultan. Nem hitte volna, hogy Hannah felismerése ennyit jelent majd számára, és a hirtelen rátörő érzéssel sem tudott mit kezdeni, hogy... szerelmes belé. Teljes szívével. Végérvényesen. Hátrarázta a haját, amit a szél az arcába fújt. Szerette volna tisztán látni a lány arcát, most, élete talán legjelentősebb pillanatában. Hannah egyenesen ült a nyeregben, szeme sötéten izzott az előttük és alattuk elterülő látvány elismeréseképpen. Arcéle büszke volt, és nemes. Egyszerű barna lovaglóinge és -nadrágja előnytelenül kiemelte bőre fehérségét, mégis, amikor a herceg ránézett, a legszebb, legértékesebb kincsnek látta, amellyel valaha is találkozott. Életében először nem talált szavakat arra, amit érez. - Hannah - szólalt meg végül, majd felé nyújtotta a kezét, és várt. A lány megfordult. A legvonzóbb férfival állt szemben, akit valaha látott. Még a tájnál is lélegzetelállítóbb volt e pillanatban, veszélyesebb, mintha vízbe vetné magát a sziklák tetejéről. Szálegyenesen ült hatalmas ménjén, erős volt, mint egy katona, de átszellemült is, mint egy költő. Tekintetében egyszerre tükröződött szenvedély és együttérzés, nagylelkűség és vágy.
Hannah szíve árulást követett el. Még azelőtt megnyílt a herceg előtt, hogy az eszével nemet parancsolhatott volna neki. Kötelességtudata erőtlenül alulmaradt az érzelmeivel szemben. Tehetetlenül elfogadta a felé nyújtott kezet. - Tudom, mit gondol rólam. - Bennett... - Ne! - szorította meg a herceg a kezét. -Talán igaza is van. Hazudhatnék és fogadkozhatnék, hogy megváltozom, de nem teszem. Hannah érezte, amint akaratlanul is ellágyul. Megadta magát a pillanat varázsának, de elhatározta, hogy később összeszedi magát, és kemény lesz újra. - Bennett, nem akarom, hogy más legyen, mint aki. - Amit a múltkor mondtam, komolyan gondoltara. Sajnálom, hogy tolakodásnak vette. Kívánom magát, Hannah. Mindketten a tenger felé fordultak. - Megértem, ha nem hiszi el, amit most mondani fogok, de még egyetlen nőnek sem mondtam ezt úgy, hogy teljes mértékben így is gondoltam volna. A lány hitt neki. Borzongató és félelmetes volt, mint a tiltott gyümölcs, mégis hitt neki. Egy gyönyörteljes pillanatig hagyta, hogy elárassza a remény, de aztán eszébe jutott, ki is ő valójában. Első a kötelesség. Mindig. - Ha megadhatnám önnek, amit kér, megtenném, higgye el! De sajnos ez lehetetlen. Elhúzta a kezét, mert a herceg puszta érintése elgyengítette, és vérmes ábrándokat ébresztett benne. - Engem mindig az a hit éltetett, hogy minden lehetséges, ha az ember eléggé akarja, és hajlandó áldozatot hozni érte. - Vannak dolgok, amelyek örökké elérhetetlenek maradnak számunkra - ingatta a fejét Hannah, majd elfordította a lovát a tengertől. - Ideje indulnunk. Mielőtt így tehetett volna, Bennett a kantárt szorító kezére tette a kezét. Arca közel volt, túlontúl közel, karjuk, lábuk egymáshoz simult. A két ló egykedvűen méregette egymást. - Mit érez most, Hannah? Legyen őszinte! -követelte a herceg. Kezdeti türelmének nyoma sem volt, feloldódott a vágyában, csalódottságában. - Legalább ennyit adjon magából! - Megbánást - felelte a lány reszketeg hangon. Bennett elengedte a kezét, csak hogy a nyakára tegye. - Ezenkívül? - kérdezte, majd Hannah felé hajolt. Csókjuk olyan volt, mint a suttogás: lágy, perzselő, csábító. A lány ujjai megfeszültek a kantáron, majd elernyedtek újra. Nem lenne szabad hagynia, hogy a herceg ilyen figyelmes legyen vele. Az még elfogadható, hogy teljesen elbódult a csóktól, de hogy minden porcikája helyeselje azt... A szél a hajukba kapott. Egy villanásnyi időre minden gondolat feloldódott bennük, és csak a vágyaik maradtak. - Bennett - suttogta Hannah, miközben megpróbált elhúzódni a férfitól. A herceg nem engedte. - Adj még egy pillanatot! Szüksége volt rá, szüksége volt minden szeretetmorzsára, amelyet a lánytól kaphatott. Először életében képes lett volna könyörögni valamiért, amit csak egy nő adhat neki vagy tagadhat meg tőle. Nem pusztán szenvedélyről, fizikai vágyról volt szó. A szívét akarta, korábban soha nem ismert kétségbeeséssel. Pusztán ez adott erőt neki ahhoz, hogy gyengéd maradjon, és képes legyen elhúzódni anélkül, hogy sóvárgása kielégülést talált volna. Ha Hannah szívét akarja, ki kell várnia a dolgok lassú, természetes érlelődé-sét. Szíve választottja törékeny és félénk. - Csak semmi megbánás - mondta halkan, majd elmosolyodott. - ígérem, nem okozok fájdalmat, és nem kérek többet annál, mint amit adni tudsz. Bízz bennem! Egyelőre beérem ennyivel. A lány legszívesebben elsírta volna magát. Annyi kedvességet, figyelmességet kapott, pedig nem érdemelte meg. Hazudott neki, amióta csak találkoztak, és továbbra is hazudnia kell. Hogy
megvédje az életét, emlékeztette magát, amikor elszorult a torka gyülekező könnyeitől. Hogy megvédje az ő és szerettei életét. - Semmi megbánás - bólintott, és hagyta, hogy a szavak saját lelkébe égjenek. Hátravetette a fejét, majd hátasa oldalának nyomta a sarkát, és vágtázni kezdett visszafelé. Bennett meglepetten figyelte. Nem hitte volna, hogy Hannah ilyen jól, ilyen vadul lovagol. Egy ideig csak bámult utána, majd elvigyorodott, és hagyta, hogy Dracula utánuk vesse magát. Bár a lánynak jelentős előnye volt, hallotta, amint a herceg egyre közelebb ér hozzá. Mosolyogva Quixote nyakához hajolt. - Gyorsabbak és erősebbek nálunk - súgta a fülébe -, de talán túljárhatunk az eszükön. A kihívás feltüzelte mindkettőjüket. Hannah sebesen letért az útról, és a fák közé vetette magát. Az ösvény itt jóval keskenyebb és durvább volt, de amit sebességben elveszített, visszanyerte helyezkedésben. Bennett már a sarkában vágtázott, de ő ügyesen az ösvény közepén maradt, így egyik oldalán sem maradt hely az előzésre. Látta, hogy az erdő két lóhossz múlva véget ér. Ösztönösen balra fordult, és ismét vágtára ösztökélte hátasát. Bennett a váratlan mozdulat láttán kénytelen volt visszafogni Draculát egy pillanatra, de aztán könyörtelen irammal behozta a lemaradást. Amikor meglátták az istállókat, már majdnem fej fej mellett vágtáztak. A lány elnevette magát, és ismét balra tartott, egyenesen az élő sövény felé. A herceg szívét összeszorította a félelem. Szinte látta maga előtt, amint Hannah képtelen venni az akadályt, és lezuhan a lováról. Egyszerre ugrattak, puhán átlebegtek a sövény fölött, majd az istálló felé viharzottak. Pipit csípőre tett kézzel figyelte őket azóta, hogy visszaindultak a magaslatról, az angol hölggyel az élen. Az ugrást követően a csődör sima, könnyed szökkenésekkel átvette a vezetést, ahogyan az várható volt. Pipit a nadrágjába törölte izzadt tenyerét. Nem volt még egy ló Cordinában - sőt véleménye szerint egész Európában sem -, amelyik felvehette volna a versenyt Draculával. A lány hátránya még így is jelentéktelen maradt. Bennett végre méltó vetélytársra akadt, gondolta. A herceg egyenesen hozzá vágtatott, és lendületesen leugrott a nyeregből. A láz továbbra is ott lüktetett az ereiben. Hannah mindössze másodpercekkel maradt le mögötte. A lány nevetése mély volt, és kissé ziháló, amikor megállította a lovát, hogy leszálljon. Bennett addigra mellette termett, elkapta a derekánál, és maga felé fordította még azelőtt, hogy a lába a földet érte volna. - Hol tanultál meg ilyen jól lovagolni? Hannah a herceg mellkasához emelte a kezét, részben, hogy távol tartsa magától, részben, hogy megőrizze az egyensúlyát. - Ez az egyetlen, amihez még értek az irodalom mellett. El is felejtettem, mennyire hiányzott az elmúlt hónapokban. Bennett egyszerűen képtelen volt levenni róla a szemét. Tiszta, vegyítetlen vágy csillogott benne, elemi, átütő. A szeretkezésük ugyanilyen vad és vakmerő lehetne, mint a vágtájuk az imént, ebben biztos volt. Szinte látta maga előtt. Valamilyen oknál fogva úgy érezte, mintha egyszerre két nőt tartana a karjában. Egy hűvöset és nyugodtat, meg egy szenvedélyeset. Egyik jobban vonzotta, mint a másik. - Lovagolj velem holnap! Már az is, hogy Hannah egyszer igent mondott, kockázatos volt, még ha gyönyörteljes is. Ha másodszor is igent mondana, végzetes hibát követne el. - Attól tartok, ez lehetetlen. Eve darabjának premierje a küszöbön áll, és rengeteg a tennivaló a színházban. A herceg úgy döntött, nem erőlteti a dolgot. Időt akart adni, hogy a lány megszokja a társaságát. Szilárdan elhatározta, hogy kivételesen annak rendje és módja szerint fog udvarolni neki. Ez lesz az első ilyen alkalom a hódító herceg életében, gondolta, majd hátralépett, és kezet csókolt.
- Az istálló rendelkezésedre áll, ha bármikor kedved támad lovagolni. Hálásan köszönöm - mosolygott rá Hannah, majd felnyúlt a hajához, hogy megbizonyosodjon róla, a tűi a helyükön vannak-e. -Nagyon élveztem, Bennett. Őszintén. - Én is. - Nos... Eve már vár rám. - Menj csak! Pipit és én majd gondoskodunk a lovakról. - Köszönöm. Nem akaródzott otthagynia a herceget. Amikor észrevette ezt, erőt vett magán, és búcsút intett. - Minden jót, Bennett! - Hannah - biccentett a herceg, majd figyelte, amint a lány elindul a palota felé. Elmosolyodott, és megveregette lova nyakát. -Az enyém lesz, mon ami - suttogta. - Csak idő kérdése. Hihetetlenül gyorsan telt az idő. Hannah már meg is kapta a levelet Sussexből, és bezárkózott vele a szobájába. Tudta, hogy ebben találja majd Deboque válaszát a kérésre, amelyet a múzeumban közölt az összekötővel alig pár napja. Leült az íróasztalához, megragadta az elefántcsont markolatú levélkést, és biztos kézzel felbontotta a borítékot. Egy semmitmondó, sőt unott hangú levél rejtőzött benne egyik angliai ismerősétől. Kevesebb mint negyedóra alatt sikerült megfejtenie az értelmét. Kérés elfogadva. December harmadika, 23 óra 30 perc. Café du Dauphin. Egyedül. Az összekötő angolul megkérdezi a pontos időt, majd franciául megjegyzést tesz az időjárásra. Ajánlják, jó oka legyen, amiért eltérésre buzdít a szabályoktól. Azaz ma. Ma éjjel megteszi a következő lépést. Visszahajtogatta a levelet a borítékba, de jól látható helyen az asztalán hagyta. Mellette, a vázában egy szál fehér rózsa díszelgett. Bennett küldte neki reggel. Hannah habozott egy pillanatig, majd élvezettel megérintette a szirmait. Bárcsak az élet is ilyen szép, ilyen egyszerű volna! Pillanatokkal később bekopogott Armand herceg irodájának ajtaján. A titkár nyitott ajtót, mereven meghajolt előtte, majd bejelentette az uralkodónak. Armand engedélyt adott a belépésre, és az íróasztala mögött állva fogadta. - Felség. - A lány mélyen pukedlizett. - Kérem, bocsásson meg, amiért zavarom! - Cseppet sem zavar, Hannah. - Tudom, mennyire elfoglalt - szabadkozott a lány. Megállt az ajtóban, és összekulcsolta a kezét maga előtt. - Szeretném a tanácsát kérni valamiben. Ha nem alkalmas a pillanat, szívesen visszajövök később. - Alkalmas. Kérem, kerüljön beljebb, és foglaljon helyet! Michael, megtenné, hogy befejezi helyettem? Szeretnék négyszemközt beszélni Lady Hannah-val. - Természetesen, felség - hajolt meg a titkár újra, majd távozott. Amikor becsukta az ajtót maga mögött, a lány leengedte a kezét, és határozottan az íróasztalhoz lépett. - Fordulóponthoz érkeztünk. Azonnal értesítenünk kell Reeve-et! - Aggódom - ismerte el Armand herceg valamivel később. A veje Hannah mellett foglalt helyet, vele szemben. - Mi a biztosíték, hogy Deboque-ot sikerül félrevezetni azokkal az adatokkal, amelyeket Hannah-tól kap majd? - Az, hogy majdnem megfelelnek az igazságnak - felelte Reeve, és felhörpintette a második csésze kávéját. - Hannah-nak valami fontossal kell előhozakodnia, olyasmivel, amit Deboque máshonnan nem tudna megszerezni. Ha nem így tesz, soha nem kerül közel hozzá. - De vajon hisz-e neki? - Ez már az én dolgom - jegyezte meg a lány halkan. - Felség, tisztában vagyok vele, hogy kezdettől ellenezte a tervet, de mindeddig pontosan úgy történt minden, ahogyan szerettük volna. - Mindeddig - mutatott rá az uralkodó, majd felállt. Intett, hogy a többiek maradjanak a helyükön, hogy nyugodtan fel-alá tudjon sétálgatni. - Rám hárul a feladat, hogy megkérjek egy nőt, aki ráadásul igen közel került mind hozzám, mind a családomhoz, hogy találkozzon teljesen
egyedül egy olyan férfival, aki ugyanolyan szívesen gyilkol kedvtelésből, mint a céljai elérése érdekében. - Nem lesz egyedül. Reeve bejelentése hallatán Hannah kihúzta magát a székében. - Egyedül kell mennem. Ha akár Deboque, akár az egyik embere gyanút fog, az egész megbízás kudarcot vallhat. Ezt nem engedhetjük meg magunknak. - Ezúttal felállt ő is. -Két évet áldoztam erre az ügyre az életemből. - Még mindig jobb, mintha az életét áldozná fel érte - jegyezte meg Reeve halkan. Feltevéseink szerint Deboque legközelebbi támaszpontja ötmérföldnyire van innen, egy apró villában. Mindenesetre megfigyelés alatt fogom tartani pár emberemmel. - Az embereit pedig Deboque emberei fogják megfigyelés alatt tartani. - Ez már az én dolgom, Hannah. Megkapta a biztonsági rendszer tervrajzát és az elemzéseket? - Természetesen - felelte a lány, majd helyet foglalt újra. - Azzal is tisztában vagyok, hogy kizárólag Deboque-nak adhatom át őket. - Mint ahogy azzal is, hogy az első gyanús jelre menekülnie kell, ugye? Hannah bólintott, bár nem állt szándékában menekülni. - Két embert maga mellé adok a kávézóba. - Miért nem lő fel egyenesen jelzőrakétát? -vágott vissza a lány. Reeve megértette a rosszallását. Nyugodtan kitöltötte magának a harmadik csésze kávéját. - Választhat. Vagy elfogadja a feltételt, vagy kénytelenek leszünk valaki mást beépíteni. - A legutóbbi ügynök, aki megpróbált beépülni Deboque bűnszervezetébe, három dobozban érkezett vissza az NBSZ-hez. Reeve közömbösen vállat vont. - Maga dönt. Hannah ismét felállt. - Nem vagyok hozzászokva, hogy megkérdőjelezzék a döntésemet, ahhoz pedig különösen nem, hogy megvétózzák, Reeve. A férfi csak hallgatott. A lány összeszorította a fogát. - Tudom, hogy ebben a megbízásban ön a felettesem. Nincs más választásom, ugye? - Együtt kell működnünk - állt fel Reeve is, és megfogta a lány kezét. - Hannah, legendás híre van az ügynökök között. Mondjuk úgy, nem akarom kockára tenni a legjobbak egyikének az életét. - Elengedte a lányt, és az uralkodó felé fordult. - Azonnal intézkednem kell néhány ügyben. Armand megvárta, amíg becsukódik mögötte az ajtó. - Maradna még egy pillanatig? - kérdezte Hannah-tól. - Kérem, foglaljon helyet! A lány szeretett volna egyedül lenni, hogy aprólékosan kidolgozhasson minden részletet. Mindössze pár órája volt hátra, de a neveltetése erősebbnek bizonyult a kiképzésénél, így visszaült. - Szeretné, ha átbeszélnénk mindent még egyszer, uram? - Nem - felelte az uralkodó, leheletnyi mosollyal az ajkán. - Mindent megértettem. Személyes kérdésem volna, Hannah, és előre kérem, ne sértődjön meg! - Katonás egyenességgel helyet foglalt a lánnyal szemben. -Jól látom, hogy a fiam megkedvelte magát? Hannah éberré vált. Összekulcsolta a kezét maga előtt. - Amennyiben Bennett hercegre gondol, felség, valóban nagyon kedves hozzám. - Kérem, mellőzze az udvariaskodást és a kitérő válaszokat a kedvemért! Bár a kötelességeim több időt vesznek el a családomtól, mint szeretném, ez még nem jelenti azt, hogy ne ismerném a gyerekeimet. Nagyon is jól ismerem őket. Úgy érzem, Bennett szerelmes magába. A lány egy pillanat alatt elsápadt. - Nem. - Nyelnie kellett, de a hangja határozott maradt. - Nem, az lehetetlen. Valóban felkeltettem az érdeklődését, de ennek csupán az az oka, hogy más vagyok, mint azok a hölgyek, akiket eddig ismert.
- Hannah - emelte fel a kezét Armand, még mielőtt a lány folytathatta volna dadogó tagadását -, nem azért kérdeztem, hogy felzaklassam magát. Amikor gyanítani kezdtem a dolgot, csupán azért érintett kellemetlenül, mert Bennett nincsen tisztában a jelenléte valódi okával. - Tudom, és megértem önt. - Ebben nem vagyok biztos. Bennett jobban hasonlít az édesanyjára, mint bármelyik másik gyerekem. Nagyon... érző szívű. Részben örökölte az én hirtelen természetemet, de a szíve hamar megnyílik az arra érdemesek előtt. Éppen ezért, ha a következő kérdésemre nemleges választ ad, arra szeretném kérni, legyen tapintatos! Szerelmes belé, Hannah? A lány érzései egy pillanat alatt kiültek a tekintetébe. Gyorsan lesütötte a szemét. - Bármit érzek is iránta vagy a családjuk iránt, ígérem, hogy ez nem befolyásol a munkámban. - Van már annyi emberismeretem, hogy felismerjem azokat, akik megteszik, amit tenniük kell. - Az uralkodó érezte, amint ellágyul Hannah iránt. Szánta, és együtt érzett vele. - A kérdésemre azonban nem válaszolt. Szerelmes a fiamba? - Nem engedhetem meg magamnak, felség - felelte a lány. Hangja távolról sem volt olyan határozott, mint eddig. Könnyek szorongatták a torkát. - Kezdettől fogva hazudnom kellett neki, és ez továbbra is így lesz. Nem lehet egyszerre szeretni valakit, és hazudni neki. Ha megbocsát, felség. Armand elengedte. Amikor becsukódott mögötte az ajtó, hátradőlt, és egy pillanatra behunyta a szemét. Az elkövetkező órákban nem tehet semmit, csak imádkozhat érte. A kávézó nem tartozott Cordina bájos, a turisták körében népszerűségnek örvendő helyei közé. Part menti bár volt, főként a halász- és teherhajók matrózainak kiszolgálására. Belül zsúfoltan sorakoztak az asztalok, többségük mellett nem ült senki, a levegőben átható füst- és likőrszag terjengett. Nem olyan veszélyes, gondolta Hannán, miközben besurrant, de ettől még egyetlen nőnek sem tanácsos egyedül betévednie ide egy ilyen késői időpontban, ha nem akar bajt. Az ő megjelenése ennek ellenére nem okozott nagy kavarodást. Egyszínű, szürke pulóverében és nadrágjában szinte beleolvadt a környezetébe. A maroknyi jelenlévő nő sokkal izgalmasabb prédának tűnt. Ha sikerülne hamar teljesítenie, amiért idejött, talán nem kell elbátortalanítania egyik helybéli férfit sem. Leült egy bárszékre a pultnál, és bourbont rendelt, hígítatlanul. Amíg felszolgálták neki, felmérte a helyiséget. Ha Reeve valóban mellé rendelt két ügynököt, értették a dolgukat. Ritkán fordult elő vele, hogy ne ismerte volna fel a kollégáit. Tíz percig békésen iszogatott, amikor egy férfi felállt az asztala mellől, és elindult felé. Hannah továbbra is csak kortyolgatta az italát, de izmai megfeszültek. Az illető franciául, whiskytől elnehezült hangon szólalt meg: - Szomorú látvány, ha egy nőnek a pohara az egyetlen társasága. A lány éppen csak annyira könnyebbült meg, hogy gúnyos pillantásra méltassa, majd elővette legelőkelőbb brit akcentusát. - Még ennél is szomorúbb, ha nem hagyják békén, amikor egyedül szeretne lenni. - Ha valaki ilyen jelentéktelen, nem lenne szabad ennyire szúrósnak lennie - morogta az alak, majd továbbállt. Hannah már majdnem elmosolyodott, amikor egy másik férfi lépett be az ajtón. Tengerészruhát viselt, sapkáját mélyen a szemébe húzta. Arca napbarnított volt, és barátságtalan. A lány ezúttal valóban izgatottá vált, mert biztos volt benne, hogy ő az embere. Ráérősen felemelte az italát, közben figyelte, amint a férfi mellé telepszik. - Megmondaná, mennyi az idő, mademoiselle? - Háromnegyed tizenkettő. - Köszönöm. A férfi kért egy italt, és még egy percig szótlanul játszadozott vele. - II fait chaud ce soir. - Oui, un peu.
Több szót nem váltottak egymással. Mögöttük egy csoport tengerész énekelni kezdett, franciául és rettenetesen hamisan. Bőven mérték a bort, még hosszú volt az éjszaka. A férfi megitta az italát, és kiment. Hannán várt egy keveset, majd felállt és követte. Az illető a dokk sarkánál várta. Elég gyér volt a megvilágítás, inkább árnynak látszott, mint embernek. Hannah elindult felé, tudván, hogy ez vagy a kezdetet, vagy a véget jelenti számára. - Magánál vannak az adatok? - szólalt meg a férfi. Ugyanolyan sima, akcentus nélküli volt az angolja, mint a franciája. Deboque jól választott, gondolta a lány. Bólintott. - Csónakkal megyünk - mutatott a férfi egy kis, nyitott rocsóra. Hannah tudta, hogy tulajdonképpen nem maradt választása. Visszautasíthatta volna az ajánlatot, miután a tengeren nem lesz segítsége, de esze ágában sem volt. A cél Deboque - és ő megéri a kockázatot. Habozás nélkül beszállt a csónakba, és helyet foglalt a kormányosülés mellett. Az összekötő némán beszállt mellé, eloldotta a csónakot, és beindította a motort. A lány vett egy mély lélegzetet. Megkezdődött.
7. Reeve éktelenül dühös lesz. A motorcsónak lendületesen felgyorsult, és Hannah-nak meg kellett kapaszkodnia az ülésben. De Reeve még a kisebbik baj, most egyedül arra kell ügyelnie, hogy a feje a nyakán maradjon. Ezek szerint Deboque mégsem a szárazföldön van abban a villában, ahogyan gyanították, hanem a tengeren - feltéve, hogy a hajója nem változtatott irányt. A lány ismét vett egy mély lélegzetet, és figyelte a hajósodor által felvert hullámokat. Nem, itt valóban nem fedezi senki. Amúgy is jobban szeretett egyedül dolgozni. Ma éjjel találkozik Deboque-kal. Érezte. Pulzusa lelassult és egyenletessé vált, akárcsak a légzése. Az arcába csapódó vízpermet kellemesen hűsítette a bőrét, segített megőrizni szelíd vonásait. Nem mutatkozhat feszültnek. Éjféli hajókázása a Földközi-tengeren egyben a céljához is közelebb viszi, amiért már több mint huszonnégy hónapja dolgozik. Nem érzett félelmet, csak izgatott várakozást, de ezen is uralkodnia kellett. Veszélyes lehet bármi, ami serkenti a pulzusát, és a gondolatainak sem szabad túlságosan előreszaladniuk. Nem hibázhat. Az elmúlt két évben szépen haladt felfelé Deboque szervezetének szamárlétráján, az esetek többségében kizárólag a saját képességeire támaszkodva. Az NBSZ-szel a háttérben számos piszkos ügyletben segédkezett - fegyver-, gyémánt-és kábítószer-kereskedelemben. A cél szentesíti az eszközt. Létrafokok, emlékeztette magát. Ha ma éjjel sikerrel jár, már nem kell sok, hogy Deboque ördögi birodalma összeomoljon, és maga alá temesse urát. A legfortélyosabb húzása annak elhitetése volt, hogy Deboque jobbkeze alkalmatlan a feladatára. Bouffe dörzsölt fickó volt, és Hannah-nak számos kockázatos cselhez kellett folyamodnia, hogy meghiúsítsa több ügyletét is az elmúlt hónapokban anélkül, hogy gyanúba keveredett volna. A legjelentősebb ezek közül a fegyverszállítás volt egy terroristacsoportnak, amelyik hírhedt volt a türelmetlenségéről. A lánynak sikerült azt a látszatot keltenie, hogy Bouffe miatt kis híján kudarcot vallottak, de ekkor ő közbelépett, és megmentette az üzletet. A terroristák megkapták a fegyvereket - ez már az NBSZ gondja volt -, Deboque pedig az ötmillióját. Ez utóbbit illetően ő fog intézkedni, méghozzá hamarosan. Megpillantotta a hatalmas, fehéren csillogó, lehorgonyzott jachtot. Méltóságteljesen ringatózott a sötét vízen. Ismét várakozás teljes izgalom tört rá. Összekötője jelet adott egy zseblámpával, amire hasonló villogás érkezett a hajóról válaszképpen. Lekapcsolta a motort, és néma csendben a hajó oldalához siklottak. Hannah megragadta a létrát. A fémfokok kemények voltak, és hidegek. Ő is az lesz. Anélkül, hogy egy pillantást vetett volna maga mögé, felmászott az ismeretlenbe. - Lady Hannah. Egy magas, sötét bőrű férfi várt rá, aki nyomban kezet is csókolt neki. A lány felismerte a legutóbb kapott adatok alapján, de ezek nélkül is jamaikaira tippelt volna az akcentusát illetően. Ricardo Batemennek hívták, huszonhat éves volt. A legelőkelőbb amerikai keleti partvidéki egyetemen szerzett orvosi diplomát. Ma is előszeretettel forgatta a szikét, de főként egészséges, altatásban nem részesült embereken. Hamar Deboque egyik kedvencévé vált. - A nevem Ricardo - mutatkozott be. Fiatal, sima arca mosolyra húzódott. - Isten hozta a Diadalon - Köszönöm, Ricardo - mosolygott vissza Hannah, majd futólag körülnézett. A jamaikain kívül még öt férfi és egy nő tartózkodott a fedélzeten. A férfiak sötét öltözetben voltak, vállukon géppisztoly. A nő maláj szoknyát viselt a bikinije felett, és unottnak látszott. - Kérhetnék egy italt? - Természetesen - bólintott Ricardo. Szeme halvány, már-már áttetsző zöldbe játszott, és igen ritkán pislogott. Hangja olyan volt, mint a zsíros tejszín forró kávéban. -De előbb, ha megbocsát, eleget kell tennem a biztonsági óvintézkedéseinknek. Elkérhetem a táskáját, Lady Hannah? A lány felvonta a szemöldökét, a tekintetük találkozott. - Ön felel azért, hogy mindent visszakapjak, ami benne van.
- Erre szavamat adom. Amikor Hannah átadta neki a táskát, a férfi udvariasan meghajolt. - Kérem, kövesse Carmine-t! Elkíséri a kabinjába. Gondolom, szeretne felfrissülni egy kicsit, miközben ő ellenőrzi, hogy senki nem helyezett elektronikus jeladót magára. Szóval meztelen motozás vár rá. - Senki nem helyezett rám semmit, Ricardo, de megértem az óvatosságukat - felelte a lány, majd Carmine-hoz lépett, mint aki épp csak teázni indul. Pillanatokkal később Ricardo egy fénylő mahagóni íróasztalra tette Hannah fekete krokodilbőr táskáját. - Carmine most vizsgálja át. Ami a táskáját illeti, kis kaliberű pisztoly, útlevél, személyi igazolvány, háromezer frank körüli készpénz, kozmetikumok és egy lepecsételt boríték van benne. - Köszönöm, Ricardo - felelte egy mély, dohányos, francia akcentusú hang. - Tíz perc múlva vezesd hozzám, és gondoskodj róla, hogy senki ne zavarjon bennünket! - Oui, monsieur. - Mi az első benyomásod róla? - Vonzó nő, sokkal vonzóbb, mint a fényképén. Hihetetlenül hűvös. A tenyere száraz volt, a kézfogása biztos. - Nagyszerű - felelte a hang valamivel derűsebben. - Tíz perc, Ricardo - tette hozzá a férfi, majd felbontotta a lepecsételt borítékot. Pár perccel később Hannah visszahúzta magára szürke pulóverét. A motozást nem is annyira megalázónak, mint inkább bosszantónak találta. Carmine elvette a tőrét - számított rá -, a pisztolya pedig Ricardónál volt. Fegyvertelenül maradt a tenger kellős közepén, de a ravaszságára még mindig számíthatott. Nem sokkal később Ricardo benyitott az ajtaján. - Ismét elnézését kérem a kellemetlenségek miatt, Lady Hannah. - Apró bosszúság csupán, Ricardo. A férfi nem hozta vissza a táskáját, de ő nem tette szóvá. - Remélem, már nem lesz túl sokban részem. - Ez volt az utolsó. Kérem, kövessen! Hannah könnyed léptekkel elindult utána, szemmel láthatóan nem zavarta a jacht finom ringatózása a vízen. Akkora, mint egy kisebb hotel, állapította meg magában. Több menekülési útvonal, szükség esetére. Puha, élénkvörös padlószőnyeg. A kabinban, ahol megmotozták, antik tükör függött a falon. Az ágyat bársonytakaró fedte. A hajóablakon kifért egy gyerek, sőt egy karcsú nő is. Ricardo megállt egy tükörfényes tölgyfa ajtónál, és kétszer kopogott. Nem várt választ, benyitott, és intett a lánynak, hogy menjen előre. Hannah belépett, és hallotta, amint halk kattanással becsukódik mögötte az ajtó. A kabin pazar volt, elegáns, kissé meseszerű. Mintha a tizennyolcadik századi Franciaországba csöppent volna. A szőnyeg itt mély királykékben pompázott, a fatáblás falak tükörfényesen csillogtak. Két míves, törékeny kristálycsillár függött az antik bútorok és a plüsskárpit felett. A királyi ágyat hatalmas brokáttakaró fedte. A színek élénkek, már-már vadak voltak. A levegőben virág és az ódon dolgok illata keveredett. Egyszerre volt lenyűgöző és kényelmetlen. A hajó enyhe ringásának köszönhetően a kristályállat-gyűjtemény finoman villódzott, mintha élne. Hannah mindezt másodpercek alatt felmérte. A XVI. Lajos korabeli íróasztal mögött ülő férfi ugyanolyan gazdag, méltóságteljes benyomást keltett, mint a kabinja. Cseppet sem tűnt olyan gonosznak, mint várta. Az igazán elvetemült emberek társaságában, ahogyan azt a lány számtalanszor megtapasztalta, egyfajta jeges borzongást lehetett érezni. Ezzel szemben egy karcsú, vonzó, ötvenes férfit látott, hosszú, acélszürke haja finom, arisztokratikus vonásokat keretezett. Tetőtől talpig feketét viselt, ami kiemelte költőien sápadt bőrét. Szeme, akárcsak a ruhája, hollófekete volt. Fürkész pillantást vetett Hannah-ra, majd elmosolyodott.
A lány már korábban is látott róla fényképeket, természetesen, és minden létező adatot összegyűjtött róla az elmúlt húsz évből, mégis... meglepte a férfiból áradó sistergő érzékiség. Az a fajta férfi volt, akiért bolondulnak a nők, és akinek a kedvéért kérdés nélkül ölnek a férfiak. Most már értette, miért. Bár ötméternyire állt tőle, mégis érezte a belőle sugárzó erőt. - Lady Hannah - emelkedett fel a férfi lassan, méltóságteljesen. Alkata finom volt, már-már törékeny. Kezet nyújtott, ujjai hosszúak, ápoltak voltak, hármon gyémántgyűrű csillogott. A lány nem habozhatott, bár tisztában volt vele, hogy Deboque érintése valami idegen, félelmetes világba vonja. Elmosolyodott, és a férfihoz lépett. - Monsieur Deboque. Örülök, hogy megismerhetem. - Kérem, foglaljon helyet! Megkínálhatom brandyvel? - Igen, köszönöm. Hannah az egyik puha, magas háttámlájú széket választotta az íróasztallal szemben. Rejtett hangszórókból lágy zene szólt. Chopin. A lány belemerült a megnyugtató dallamba, közben figyelte, amint Deboque egy lakkozott szekrényhez lép, és előveszi a brandysüveget. - Csodálatos a hajója, monsieur. Az íróasztal mögött egy festmény függött -az egyik abból a hatból, amelyet tavaly loptak el egy magángyűjteményből. A lány is segédkezett benne. - Mindig nagyra értékeltem a szépséget. -Deboque átnyújtotta Hannah-nak a poharat, majd ahelyett hogy az íróasztal mögött foglalt volna helyet, leült a lány mellé. - Egészségére, mademoiselle! - És az önére - mosolyodott el Hannah újra, mielőtt kortyolt egyet. - Elmondaná, honnan tudja a nevemet? - Soha nem vállalok el egyetlen megbízást sem, amíg meg nem tudom, kinek dolgozom. Amikor a férfi elővette a cigarettatárcáját, és megkínálta, a lány megrázta a fejét. - Elismerésem a biztonsági intézkedéseiért és az embereiért. Távolról sem volt egyszerű dolgom kideríteni, ki áll a... mondjuk így... hierarchia élén. Deboque lassan szívta le a füstöt. - A többség számára lehetetlennek bizonyult. Hannah hűvös tekintetében derű csillant. - Számomra kevés dolog az. - Mások számára pedig végzetes volt. A lány csak mosolygott, így Deboque ejtette a témát. Hihetetlenül hűvös, ahogyan Ricar-do is mondta. - Hízelgőek a jelentéseim magáról, Lady Hannah. - Ez csak természetes. Ezúttal a férfi mosolyodott el. - Nagyra értékelem az önbizalmat. - Én is. - Adósa vagyok, amiért elsimította a nehézségeket pár hónappal ezelőtt a földközitengeri szomszédjainkkal való üzletünk során. Finoman szólva bosszús lettem volna, ha elesem attól a pénztől. - Örömmel tettem. Más kérdés, hogy a jelek szerint vannak gyenge láncszemek a szervezetben, monsieur. - A jelek szerint igen - mormogta Deboque. Már kiadta a parancsot Ricardónak, hogy szabaduljon meg Bouffe-tól. Kár érte, gondolta magában. Hűséges, megbízható és hatékony embere volt több mint egy évtizeden át. - Hogy érzi magát Cordinában? A lány szíve megdobbant egy pillanatra. Közömbös arccal kortyolt egyet a brandyjéből. - A palota igazán bájos - vont vállat, majd futólag körülnézett a kabinban újra. - En is nagyra értékelem a szépséget. Ellensúlyozza valamelyest az uralkodócsalád unalmasságát. - Talán nem gyakoroltak mély benyomást magára a Bisset-k, Lady Hannah?
- Rám senki nem gyakorol mély benyomást egykönnyen. Kétségtelenül kedves emberek, de túlságosan... kötelességtudóak- tette hozzá enyhe gúnnyal a hangjában. - Én jobban szeretek kézzelfogható célokért küzdeni, és nem elvont ideálokért, mint a becsület vagy a kötelesség. - Mit gondol a hűségről, Lady Hannah? A lány ismét Deboque felé fordult, aki átható pillantást vetett rá. Próbált a veséjébe látni, kitalálni, mi rejtőzik a felszín alatt. - Tudok hűséges lenni - felelte, majd megérintette a nyelvével a poharát. - Mindaddig, amíg kifizetődő számomra. Kétesélyes volt a válasza, ezt tudta. A hűtlenséget a férfi szervezetében halállal büntetik. Várt, és bár a vonásai hűvös nyugalmat tükröztek, a hátán végiggördült egy izzad-ságcsepp. Deboque még tanulmányozta egy ideig, majd hátravetette oroszlánfejét, és elnevette magát. Hannah érezte, amint minden egyes izomrostja ellazul a megkönnyebbüléstől. - Egy őszinte nő. Ha tudná, mekkora ritkaság manapság... Sokkal többre értékelem az őszinteséget, mint a talpnyaló fogadkozást. - Letüdőzte a francia dohány illatos füstjét, majd kifújta újra. - Úgy látom, a saját érdekemet szolgálom, ha továbbra is kifizetődő maradok egy ilyen képességű és becsvágyú nő számára, mint maga. - Reméltem, hogy így látja, Monsieur Deboque. Bár leginkább a végrehajtásban lelem kedvem, ha érti, mire gondolok, mégis tisztában vagyok a türelmes érlelés értékével. A beépülés és a gondos előkészítés sokkal hatékonyabb, mint az azonnali katonai végrehajtás, nem gondolja? - Dehogynem - bólintott a férfi, és ismét tanulmányozni kezdte. Szelíd, jól nevelt nőnek tűnt, a szokottnál valamivel jobb értelmi képességekkel. Mindig is jobban bízott a csendes, szerény, igénytelen megjelenésű nőkben. Eszébe ötlött Janet Smithers, akit felhasznált, azután eldobott csaknem tíz évvel ezelőtt. Lady Hannah talán sokkal érdekesebbnek és hatékonyabbnak bizonyul nála. - Két éve dolgozik nekem, ugye? - így van. - Nos, nagyon hatékonynak bizonyult ebben a két évben - ismerte el Deboque, majd felállt, és visszahozta a felbontott borítékot az asztalára. - Ezt nekem hozta, ugye? - Igen - bólintott a lány, és kevergetni kezdte a brandyt a poharában. - Bár kissé kellemetlen volt a kézbesítés. - Igazán sajnálom. Érdekesek az adatai, Lady Hannah, de attól tartok, hiányosak. A lány keresztbe tette a lábát, és hátradőlt. - Az a nő, aki rögtön papírra vet mindent, amit tud, hamar elveszíti az értékét. Ami onnan hiányzik, itt van - bökött a homlokára. - Értem. Deboque csak tisztelni tudta azokat az alkalmazottait, akik tisztában voltak az értékükkel, és meg is védték azt. - Tegyük fel, hogy érdekel a királyi palota, a Művészeti Központ és a múzeum biztonsági rendszere. Ha saját használatra telepíteni szeretnék hasonló rendszereket, pótolná, ami hiányzik? - Természetesen. - Hogyan jutott az adatokhoz? - Ez volt a cordinai látogatásom célja. - Legalábbis az egyik - bólintott a férfi, majd várakozón gombóccá gyűrte a borítékot a tenyerében. - Szerencséje volt, hogy sikerült közeli kapcsolatba kerülnie Eve hercegnővel. - Igen, kellett hozzá szerencse, de nem volt nehéz. Szüksége volt egy nő társaságára. Befogadtak. Foglalkozom a kislányával, meghallgatom a félelmeit, a panaszait. Azzal, hogy segítek a munkájában, Alexander herceget is sikerült leköteleznem. Nagyon aggódik, hogy a felesége várandósán is túldolgozza magát. - Megbíznak magában? - Fenntartás nélkül. Miért ne tennék? -kérdezett vissza a lány. - A családom nagy
tiszteletnek örvend, a neveltetésem kifogástalan. Armand herceg elhunyt felesége fiatal unokahúgaként tekint rám. Már elnézést, monsieur, de nem ezért kért fel éppen engem, hogy jussak be a palotába? - De, ezért - dőlt hátra Deboque elégedetten. Tetszett neki Lady Hannah, de attól még távol volt, hogy a teljes bizalmát élvezze. -Hallom, az ifjabb herceg érdeklődik maga iránt. Bár a lány tisztában volt vele, hogy a múzeumban történtek jutottak csupán a férfi fülébe, egy pillanatra megfagyott a vér az ereiben. - így van - felelte, majd futó pillantást vetett kiürült poharára. Deboque azonnal felállt, és újratöltötte. Ennyi idő éppen elég volt Hannah számára, hogy visszanyerje az önuralmát. Bennett, ahogyan azzal ön is nyilván tisztában van, válogatás nélküli érdeklődést tanúsít minden kéznél lévő hölgy iránt. -Mély hangon felnevetett, és igyekezett nem túlságosan utálni magát. Valójában olyan, mint egy kölyök, ráadásul elkényeztetettebb a szokásosnál. Rájöttem, hogy a legegyszerűbb bánásmód az, ha érdektelenséget színlelek irányában. A férfi lassan bólintott. - Annál inkább teszi a szépet. - Az ilyen férfiak, mint ő, sokkal... barátságosabbak egy visszahúzódó nővel szemben. Elnézést, ha túlságosan személyeskedőnek hangzana a kérdésem, de mennyire barátságosak? - Bennett kissé rámenős, kissé nyughatatlan. Még hasznunkra válhat ez a gyengéje. Ügy érzem, egy kis... kedvességgel számos adatot ki lehet szedni belőle. Körülvezetett a központban, sőt a tengerészeti támaszponton is Le Havre-ban. - Hatásszünetet tartott, közben kortyolt egy kevés brandyt. Deboque már tud róla, hogy kettesben volt a herceggel múzeumi irodájában. Úgy döntött, kihasználja ezt, és ferdít egy keveset az igazságon. -Miután érdeklődést mutattam a múzeumőrök és a biztonsági rendszer iránt, készségesen válaszolt a kérdéseimre. Megmutatta a riasztókat, a monitorokat, az érzékelőket. -Újabb hatásszünetet tartott. - Minél tudatlanabbnak tetteti egy nő magát, annál több adat birtokába jut. A férfi elgondolkodva melengette a brandyt a kezében. - Elméletileg, természetesen, lehetséges kijátszani a palota védelmi rendszerét? Végre rátérnek a tárgyra, gondolta a lány. - Elméletileg minden biztonsági rendszert ki lehet játszani. Ami a palotáét illeti, meg kell hagynom, hogy Reeve MacGee bámulatos rendszert épített ki, de még így sem tökéletes. - Érdekes - bólintott Deboque, majd felvett egy apró porcelánsólymot, és tanulmányozni kezdte. Sokáig hallgatott. Hannah-nak semmi kétsége nem volt afelől, hogy csupán el akarja bátortalanítani. - Van ötlete arra vonatkozóan, hogyan lehetne a rendszert aláaknázni? - Belülről - felelte a lány habozás nélkül, és ismét ajkához emelte a poharát. - Mindig tisztább belülről bomlasztani. - És a központ védelmi rendszerét? - Úgyszintén. - Tudja, a hercegnő darabjának bemutatójáig már csak napok vannak hátra. Roppant szórakoztató lenne egy kis kavarodást okozni. - Milyen természetű kavarodást? A férfi csak mosolygott. - Ó, én csak elméletileg kérdeztem. Tudja, van egy olyan érzésem, hogy az uralkodócsalád roppant kellemetlenül érezné magát, ha valami megszakítaná a bemutatót. Nem szívesen hagynám ki, ha esetleg ilyesmi történne. Ott lesz? - Számítanak rám, igen. - Hannah valami konkrétabbat akart hallani Deboque-tól, ezért más irányból próbálkozott. - Szeretném előre tudni, melyik ajtót használhatom, monsieur. - Nos, bölcsen tenné, ha a nézőtéren maradna. Nem szívesen veszíteném el magát most, hogy közelebbi kapcsolatba kerültünk. Hannah tudomásul vette a választ. Biztos volt benne, hogy az elemzések megbeszélése után a férfi nem foglalkozik vele többé, ezért igyekezett kihasználni az időt, amit még vele tölthet.
- Személyes kíváncsiságból megkérdezhetem, miért ennyire fontos önnek az uralkodócsalád? Csak azért érdekel, mert magamhoz hasonlóan önt is olyannak látom, akit leginkább a pénz és a személyes érdek vezérel. - A pénz valóban kívánatos dolog - tette vissza a sólymot Deboque a helyére. Milyen finom a keze, gondolta a lány. Mint aki hegedül vagy szonetteket ír. Ritkán ölt vele, inkább csak intett másoknak, hogy öljenek helyette. - A személyes érdek azonban számtalan arcot ölthet, nest-ce pas? - Mindaddig, amíg haszonnal jár, igen -értett egyet Hannán. - Gabriella hercegnő elrablása, illetve az uralkodócsalád elleni fenyegetései, amelyekkel nyilván a börtönből való szabadulását akarta elérni, egy dolog. De azóta kiszabadult. - Ismét körülnézett a kabinban, majd elismerően bólintott. - Azt gondolná az ember, ezek után jövedelmezőbb vizekre evez, monsieur. - Nem szeretem a lezáratlan ügyeket - felelte a férfi. Beszélgetésük óta először mutatkoztak meg az igazi érzelmei, ujjai megfeszültek a poharán a dühtől. - Minden adósságot meg kell fizetni, márpedig tíz év az ember életéből drága, nagyon drága. Egyetért? - Természetesen. Bosszú, illetve megtorlás. Édesebb, mint a méz. - Elég volt egy pillantást vetnie Deboque-ra, hogy tudja, semmi nem állíthatja meg. - Monsieur, én az ön kérésére vagyok a palotában. Mindaddig ott is maradok, amíg más utasítást nem ad, de szeretném tudni, mire készül. - Természetes gesztussal felfelé fordította a tenyerét egy pillanatra. - A bosszú ugyan az öné, nem az enyém, de teljesen vakon nem tudok elég hatékonyan dolgozni. - Az a férfi, aki kiteríti minden kártyáját, számos előnyéről lemond. - Egyetértek, de ez arra a férfira is igaz, aki nem élesíti meg a fegyvereit, és nem ott veti be őket, ahol a leghatékonyabbak. Beépültem, monsieur. Sokat segítene, ha volna némi fogalmam arról, mire készül. Deboque valóban szerette volna a lehető leghatékonyabban használni a lányt. Hátradőlt, és összeérintette az ujjait maga előtt. A gyémántgyűrűi ragyogtak. Kétszer már kudarcot vallott korábban, amikor a Bisset-ket a saját érdekei elérésére akarta használni. Nem sikerült Armand herceget térdre kényszerítenie. Bármibe kerül is, bárkit kell is felhasználnia hozzá, ezúttal nem vall kudarcot. Úgy érezte, hogy Hannah-ban megtalálta a megfelelő eszközt. - Hadd kérdezzek valamit! Ha egy férfi szeretne tönkretenni egy másikat, mit tesz? - A legegyszerűbb, ha kioltja az életét. Deboque elmosolyodott - a lány ezúttal megpillantotta a benne élő gonoszt. Bár előkelőségbe burkolózott, tapinthatóan valóságos volt. - Csakhogy én nem tartozom az egyszerű férfiak közé. A halál túlságosan végleges, és még ha lassú is, hamar bekövetkezik. Ahhoz, hogy tönkretegyünk egy férfit, hogy összetörjük a szívét, kiöljük a lelkét, többre van szükség, mint hogy golyót repítsünk az agyába. Hannah tisztában volt vele, hogy Armand hercegről beszélnek. Még nem volt itt az idő, hogy neveket kérjen tőle, vagy azt, hogy felfedje előtte a tervét. Úgysem mondana neki semmit, sőt talán kevésbé bízna meg benne. Letette a poharát, és próbált Deboque fejével gondolkodni. - Ehhez azt kell elvenni tőle, ami a legértékesebb számára - mondta a férfi. A lány szíve a torkában dobogott, elfojtva a rátörő hányingert. Mégis, amikor egy pillanattal később megszólalt, a hangja hűvös volt, és számító. - A gyerekeit? - Maga ugyanolyan intelligens, mint amilyen bájos - mosolygott rá Deboque, majd előrehajolt, és a kezére tette a kezét. Hannah érezte a belőle áradó sötét, aljas, halálos erőt. - Egy férfinak az a legnagyobb szenvedés, az a lelki halál, ha megfosztják attól, amit leginkább szeret, és kénytelen ezzel a tudattal élni haláláig. Ha meghalnak a gyerekei, az unokái, ha fejetlenség tör ki az országában, nem számíthat semmi másra hátralévő életében, csak nyomorúságra. Ráadásul egy trónörökös nélkül maradt ország meggyengül, és busás hasznot hajt a kellően ravasz emberek malmára.
- Értem - bólintott a lány. Eszébe jutott a bájos kis Marissá, Dorian a maszatos arcával és széles mosolyával. Hirtelen olyan erős, olyan mély aggodalmat érzett irántuk, hogy megijedt, elárulja a pillantása. Lesütötte a szemét, és úgy tett, mintha a hűvös, kemény csillogású gyémántokat tanulmányozná Deboque ujjain. - Mindegyikkel végezni óhajt? - kérdezte a férfi szemébe nézve, miután visszanyerte az önuralmát. Deboque csak mosolygott. A gyertyák reszkető fényében olyan sápadt volt, mint egy kísértet, és legalább ennyire ijesztő. - Ez nem könnyű feladat még egy olyan befolyásos embernek sem, mint ön. - Minden igazi értékért meg kell dolgozni, kedvesem. Ugyanakkor, ahogy maga is említette, semmi sem lehetetlen, különösen egy olyan valakinek nem, aki közel került hozzájuk, és megbíznak benne. Hannah felvonta a szemöldökét. Nem rezzent össze, nem is húzódott el. Üzlet, mondta magában. Lady Hannah-t csak az üzlet érdekli. Éppen munkát ajánlottak neki, méghozzá a legkényesebbet, amelyet Deboque csak ajánlhatott. - Alapos megfontolást követően választottam éppen magát. Több mint tíz éve dédelgetek egy álmot, és úgy vélem, maga lesz az, aki valóra váltja. A lány csücsörített az ajkával, mint aki fontolóra veszi az ajánlatot, közben vadul kergették egymást a gondolatai. A férfi királyi szerződést ajánlott neki. Miután nem szólt semmit, Deboque gyengéden megcirógatta a kézfejét. Mint egy pók, gondolta Hannah magában. Egy jóképű és nagyon ravasz pók. - Túlságosan nagy felelősség ez egy olyan alkalmazottja számára, aki ennyire alul áll a szervezetében. - Ez nem akadály. Bouffe... nyugdíjba vonul. Éppen kerestem valakit, aki a helyébe léphetne. A lány továbbra sem húzta el a kezét. Finoman megnyalta az ajkát. - Mi erre a garancia, monsieur? - A szavam. Hannah halványan elmosolyodott. - Monsieur? A férfi megértően bólintott, majd felegyenesedett, és megnyomott egy gombot az íróasztalán. Ricardo másodperceken belül megjelent az ajtóban. - Mától Lady Hannah veszi át Bouffe helyét. Tedd meg a szükséges intézkedéseket, Ricardo! Semmi feltűnés. - Ez csak természetes - felelte Ricardo. Zöld szeme elkeskenyedett az örömteli munkától. A lány megvárta, amíg becsukódik az ajtó. Felelős lett egy ember haláláért. , - Tőlem is ilyen unottan fog megszabadulni egyszer? - Ha továbbra is a kedvemben jár, nem -csókolt kezet neki Deboque. - Van egy olyan érzésem, hogy magában nem fogok csalódni. - Meg kell mondanom, monsieur, undorodom a gyermekgyilkosságtól. A férfi ujjai alig érezhetően megrándultak, de Hannah megőrizte a nyugalmát. - Ötmillió amerikai dollárért talán felül tudok emelkedni ezen az undoron. Tisztán látta Deboque szemében, mi zajlik benne. Állta a tekintetét, és csak remélhette, hogy nem feszítette túl a húrt. - Egyedül pénzzel lehet elcsábítani, ma petit? - Elcsábítani nem, de a kedvemben járni igen. Szeretem, ha a kedvemben járnak. - Nos, két hete van, hogy maga járjon az én kedvemben, Lady Hannah. Ha megteszi, ígérem, nem leszek hálátlan. - A férfi, továbbra is fogva a lány kezét, felállt. - Most pedig a bizalma jeleként elmeséli nekem, mi az, ami nem szerepel az adatok között. Hannah a papírokhoz lépett, és felkészült lélekben, hogy hazudni fog. Hannah végtelenül elfáradt. Az elmúlt tíz évben egyetlen olyan megbízása sem volt, amely után ennyire üresnek, hitványnak érezte volna magát. Miközben behajtott a palota kapuján, semmi másra nem tudott gondolni,
mint hogy vesz egy forró zuhanyt, és lemossa magáról Deboque kölnijének a nyomait is. Reeve mintegy ötven méterrel a kapu mögött várta. Hannán megállította az autót, és megvárta, amíg a férfi beszáll mellé. - Sokáig volt távol - fordult felé Reeve, majd hosszú, vizsgálódó pillantást vetett rá. - Nem szerepelt a tervben, hogy több mint egy óráig elveszítjük a kapcsolatot magával. - De az igen, hogy személyesen találkozom vele. - Sikerűit? A lány önkéntelenül is lejjebb húzta az ablakot maga mellett. - Igen, a Diadal nevű jachtján. Északnyugatra horgonyozik vele, mintegy ötmérföldnyire. Hat fegyveres őrt láttam, de sejtésem szerint legalább kétszer ennyien vannak. Megosztottam vele minden adatot úgy, ahogy megbeszéltük. Átvettem Bouffe helyét. A férfi felvonta a szemöldökét. - Mély benyomást gyakorolhatott rá. - Ez volt a cél - jegyezte meg Hannah, s azon tűnődött, mennyi ideig kell fogat mosnia, hogy eltűnjön a szájából Deboque bran-dyjének íze. - Tervez valamit Eve darabjának a megnyitóján. Látta, amint Reeve megmerevedik mellette, mégis folytatta: - Nem hiszem, hogy közvetlen merényletet kísérelne meg az uralkodócsalád bármelyik tagja ellen, csupán kavarodást szeretne okozni. Nagyon óvatosan fogalmaz, semmire nem utal közvetlenül. Még ha tanúskodnék is ellene, nehéz lenne rábizonyítani az összeesküvést. Feltevésekre, elméleti megfontolásokra hivatkozik. - Mondott valamit azzal kapcsolatosan, honnan indítja a támadást? A lány egy pillanatig elgyönyörködött egy éjjeli madár szívhez szóló énekében. - Elsődleges célpontja a palota. Ez a legnagyobb kihívás számára. Két hetünk van. - Két héten belül támad? - Két hetet adott, hogy meggyilkoljam az ön családját - fordult a férfi felé. Látta, amint elsápad, vonásai megkeményednek. - Mindenkit, Armand herceget kivéve, Reeve. A gyerekeit, az unokáit. Az uralkodó lelkét akarja megölni, egyben Cordinát megfosztani a trónörököstől. Megítélésem szerint nemcsak a személyes bosszú vezérli, hanem az anyagi haszon is azt követően, hogy az országban kaotikus állapotok alakulnak ki. A férfi elővett egy cigarettát, de nem gyújtott rá. - Bízom az ítéletében. - Két hetünk van, hogy megállítsuk, vagy elhitessük vele, hogy megtettem, amire kért. Bár a családjáról, a saját lelkéről volt szó, Reeve tudta, hogy legalább olyan hűvös fejjel kell gondolkodnia, mint Hannah-nak. - Meg akar szabadulni magától? A lány elgondolkodott, majd megrázta a fejét. - Nem hinném. Természetesen lehetséges, hogy a megbízás befejeztével meg akar szabadulni tőlem, de valószínűbb, hogy továbbra is igyekezne hasznomat venni. Ügyesen adagoltuk a szervezetében a rólam szóló híreket, és az elmúlt két évben nem kevés pénzt és kellemetlenséget takarítottam meg neki. Ha elhiszi, hogy képes vagyok megtenni, amire kér, kényelmesen hátradől és vár. - Be kell számolnunk erről Armand hercegnek. - Tudom - bólintott a lány. Bennettnek nem. Armandnak, és csakis neki. - Egyelőre folytasson mindent, ahogyan eddig! - utasította a férfi, majd intett, hogy hajtson tovább. - Időt kell nyernünk. - Eve darabjának megnyitója már csak napok kérdése. - Erről majd én gondoskodom. Aludja ki magát! Mihelyt tisztázzuk, hogyan tovább, értesítem. Az autó hamarosan lefékezett a palota előtt, és kiszálltak. Búcsúzóul Hannán halkan, mégis szenvedélyes eltökéltséggel ennyit mondott:
- Ő az enyém. Magamnak akarom. Tudom, hogy ostobaság a részemről, és hogy egy profi nem beszél így, de ha lehetőségem adódik rá, ha megtalálom a módját, a saját kezemmel végzek vele. A férfi nem felelt felsétált a lépcsőn. Ugyanezt fogadta meg ő maga is, csak korábban.
8. - Ne menj el a bemutatóra! - Tudod jól, hogy el kell mennem - fordult a férje felé Eve komor, elszánt arccal. - Az én darabom, az én társulatom, az én előadásom. Nincs más választásom, Alex. - Találunk ürügyet. - Alexander végignézett feleségén. Éjkék estélyi ruha volt rajta, amely szabadon hagyta a vállát, és leért egészen a bokájáig. Ébenfekete haját féloldalasan hátrafogta úgy, hogy az egyik vállára hulljon. Hiába ismerte már évek óta, elég volt egy pillantást vetnie rá, hogy felszökjön a pulzusa. - Tudod jól, mekkora veszélynek lennél kitéve. A titkosszolgálat jelentése alapján biztosak lehetünk benne, hogy Deboque incidensre készül. Nem akarom, hogy ott légy. - Nem tehetek másképp. - Eve félt. Amióta Reeve-től megtudta, hogy Deboque mindenáron valami kavarodást akar okozni a darabja megnyitóján, pattanásig feszültek az idegei. Igen, félt, de ez csak még elszántabbá tette. Az iroda falán függő tükörhöz lépett, mintha a frizurája ellenőrzése bármi jelentőséggel bírna. - Én írtam a darabot, én vittem színre. Ami azonban még ennél is fonto-sabb - folytatta, mielőtt a férje félbeszakíthatta volna -, jelen kell lennem a színházban ma este, mert a feleséged vagyok. Az, hogy Eve érvei megcáfolhatatlanok, nem jelentett semmit. Alex azt akarta, hogy a felesége a palota biztonságában maradjon, hozzáférhetétlenül. Ő maga nyugodtan végigüli az előadást a füles ellenére, ha tudja, hogy Eve itt marad a lakosztályukban, amelyet az asszony saját kezűleg rendezett be és csinosított ki. A palotában, amely a családja otthona nemzedékek óta. Itt nem érheti semmi, de odakinn bármi megtörténhet. - Szerelmem, Reeve ritkán téved. Ha azt mondja, hogy kavarodás lesz ma este a színházban, szeretném, hajó messzire lennél tőle. Az, hogy várandós vagy, kiváló és igen egyszerű mentség lenne. Tudom, mennyire fontos neked a darab, de... - Igen, fontos - szakította félbe a felesége -, de te még fontosabb vagy. - Akkor tedd meg a kedvemért, hogy itthon maradsz! Eve oldalra biccentette a fejét. Igyekezett uralkodni mind a félelmén, mind az indulatain. - És te itt maradnál velem? - Ha tehetném, természetesen - felelte a férje, majd lemondóan a hajába túrt. Ezt a játékot már eljátszották Eve-vei. Tudta jól, csak veszíthet ellene. - Nem zárkózhatok be minden egyes alkalommal, amikor Deboque tervez valamit. - Cordina miatt -jegyezte meg az asszony halkan. - Ami most már az én hazám is. - Eve - kezdte Alexander. Annyira szerette a feleségét, amennyire embert szeretni lehet, azaz napról napra jobban. - Te vagy a legértékesebb számomra a világon. Egyszer már majdnem elveszítettelek. Eve hozzá lépett. Érezte, hogy az első lépést neki kell megtennie, az első érintést neki kell kezdeményeznie. - Mint ahogyan én is téged. A királyi páholyban fogok ülni, melletted, ahová tartozom. Hannah tisztán hallotta a beszélgetést az ajtó túloldaláról. Azon pillanatok egyike volt ez, amikor nehéz volt csupán megbízásként gondolnia arra, amit tesz, és amit tenni fog. Ezek az emberek az ajtó mögött nem közömbösek számára. A Bisset-k nem csupán nevek, nem csupán a megbízói, hanem a barátai. Márpedig az elmúlt tíz évben bőven volt alkalma megtapasztalni, milyen kockázatos dolog az ő szakmájában a barátság. Behunyta a szemét, vett egy mély lélegzetet, majd bekopogott. - Entrez! - szólt ki Alexander. Hangjában még most is érződött a türelmetlensége. Hannah benyitott, de nem lépte át a küszöböt. - Elnézést, nem akarok zavarni... - Egyáltalán nem zavarsz - mosolygott Eve a rá oly jellemző melegséggel, majd intett neki, hogy kerüljön beljebb. - Látom, készen állsz. Mi is éppen indultunk lefelé. Hannah látta, amint Eve ismét megfogja Alexander kezét. - Gondoltam, esetleg szükséged van segítségre.
- Kedves tőled, bár épp nincsen - felelte Eve. Továbbra is aggodalom csillogott a szemében. Hannah, ne érezd kötelességednek, hogy a családdal tarts! Különösen most, miután megtudtuk, hogy... incidensre számíthatunk. Sokkal biztonságosabb itthon. - Természetesen veletek tartok - felelte Hannah, majd karjára akasztotta a kabátját. Utálta magát, amiért titkolóznia kell. - Nem hinném, hogy bármi baj történne. Lenn várlak benneteket. Eve megvárta, míg Hannah mögött becsukódik az ajtó. - Kérlek, ne beszéljünk többet erről, inkább búcsúzzunk el Marissátói, mielőtt indulunk! Alexander átölelte. Már érezni lehetett felesége pocakján, hogy újabb gyermeket hord a szíve alatt. - Eve, szeretlek. - Szavak - mosolygott az asszony. - Ha azt akarod, hogy higgyek neked, kénytelen leszel bebizonyítani az előadás után... A herceg felesége hajába temette az arcát. - Úgy lesz. Bennett már várt rájuk az előszobában. Hannah több méter távolságból is érezte rajta, mennyire türelmetlen. Türelmetlen és nyughatatlan, amit még a fess szmokingja sem tudott leplezni. Mintha egyenesen várná a bajt, állapította meg magában. Sőt keresné. - Hát itt vagy! - mosolygott rá a herceg, de a gondolatai egészen máshol jártak. Amikor Hannah leért a lépcső aljára, előzékenyen megfogta a kezét. - Nem kell velünk jönnöd ma este, ugye tudod? Boldog lennék, ha maradnál. A lányt elöntötte a bűntudat, s még azelőtt megszorította Bennett kezét biztatásképpen, mielőtt megálljt parancsolhatott volna magának. - Mintha Eve-et hallanám - csóválta meg a fejét. - Ott akarok lenni. Egy bizonyíték nélküli füles egy ismeretlentől nem tántoríthat el ettől a csodálatos estétől. A herceg megérintette a lány több gyöngyből álló fülbevalóját. - Angol hidegvér? - Józan belátás. - Akárhogyan is, maradj a közelemben! Igaz, annyi testőrt kapunk, hogy fulladozni fogunk közöttük, de személyesen is szeretném rajtad tartani a szemem. Mielőtt a lány tiltakozhatott volna, Bennett már el is indult vele az ajtó felé. - Eve és Alexander mindjárt elkészül. Azt mondtam nekik, hogy lent megvárom őket -mondta Hannah. - A biztonságiak úgy döntöttek, hogy jobb, ha külön-külön megyünk. - Bennett kurtán biccentett Claude-nak. - Te velem utazol, Alexander és Eve utánunk jön, végül apa zárja a sort. - Rendben - bólintott Hannah, és kisétált a csillagfényes éjszakába. Keze meg sem rezzent gyöngyökkel kirakott kézitáskáján, amelyben ott lapult a huszonkét kaliberes pisztolya. Telt ház volt. Az izgatott zsongás felhallatszott egészen a királyi páholyig. Amikor a Bisset-k megjelentek, viharos taps köszöntötte őket. Míg az uralkodócsalád tagjai meghajoltak, Hannah visszafojtott lélegzettel a tengernyi arcot fürkészte. Ha Deboque ott lett volna, egészen biztosan észreveszi a tömegben. - Kétszer átfésültük a központot - súgta a fülébe Reeve. - Semmi. A lány bólintott, majd helyet foglalt. Felgördült a függöny. A darab pontosan úgy sikerült, ahogyan Eve remélte, bár Hannah kételkedett abban, hogy bárki a királyi páholyban képes lett volna teljes figyelmét a lendületes drámára összpontosítani. Nemegyszer lopva Bennettre pillantott, és látta, amint a herceg a közönséget fürkészi. Deboque nem volt közöttük. Hannah nem is várta, hogy itt lesz. Bármi történik is, bármikor történik is, távol lesz innen olyan alibivel, amely szilárdabb, mint a cordinai sziklák. Nem tehetnek mást, mint várnak és figyelnek.
Amikor felgyulladtak a lámpák a szünetben, szinte érezni lehetett Eve megkönnyebbülését. Üres fenyegetés? Nem. Bár örült, hogy Eve így véli, Hannah ennél jobban ismerte Deboque-ot. Bizsergést érzett két lapockája között, gyengén ugyan, de tartósan. Van, aki előérzetnek hívja az ilyesmit, ő egyszerűen ösztönnek. Régóta játszotta ezt a játékot ahhoz, hogy tudja, mikor adjon hitelt neki, és mikor várjon további megerősítésre. - Innál valamit? Hannah Bennett felé fordult, s már nyelve hegyén volt a visszautasító válasz. Személyes okból szerette volna, ha a herceg a közelében marad. - Igen - hallotta a saját válaszát. Kiélezettebb volt a helyzet annál, hogysem a személyes érdekét tartsa szem előtt. - Jólesne egy pohár hideg ital. Miután Bennett mögött becsukódott az ajtó, Hannah Reeve-hez hajolt. - Megyek, körülnézek. - Én egyelőre maradok. Rossz érzésem van. Ami a férfit illette, neki a gyomra jelzett hasonló esetekben. Nem akart karnyújtásnyinál messzebb kerülni Gabriellától. - Nekem is. Deboque mondott valami olyasmit, hogy jobban teszem, ha a közönség soraiban maradok. Sétálok egyet a színpad mögött. Reeve már éppen tiltakozni kezdett volna, amikor Brie megfogta a kezét. Az a pár másodperc, amíg elvonta férje figyelmét, éppen elég volt Hannah-nak, hogy kisurranjon. A női mosdó felé vette az irányt, egészen addig, amíg meg nem bizonyosodott, hogy senki nem követi. Évtizedes gyakorlatának köszönhető könnyedséggel a hátsó lépcső felé lopódzott, majd elindult lefelé. Tíz perce van. Ennyi ideig nem fogja hiányolni senki. Amikor a színpad mögötti folyosóra ért, a színészek éppen jelmezt cseréltek. Többségük annyira izgatott volt, hogy pillantásra sem méltatta. Hannah semmi szokatlant nem észlelt, ám a bizsergés mégsem múlt el a két lapockája között. Chantel öltözőajtaja félig nyitva volt. A színésznő megpillantotta Hannah-t, majd habozott, végül kiszólt neki: - Lady Hannah? Miután nem volt más választása, a lány megállt az ajtóban. - Miss OTiurley. Eve hercegnőnek nem volt alkalma lejönni, ezért velem üzeni, hogy rendkívül elégedett a játékával. - Köszönöm - tette le Chantel az ecsetet, amellyel a szemét színezte. - Magának hogy tetszik a darab? - Megkapó. Véleményem szerint nagyon hitelesen alakítja Júliát. A színésznő bólintott, majd felállt, és hozzálépett. Az eltúlzott színpadi smink csak még egzotikusabbá tette. - Tudja, én beleszülettem a showbusiness-be. A véremben van, több értelemben is. Egy igazi színész könnyedén felismer egy másikat, nem gondolja? Hannah hűvös pillantást vetett rá, kis híján elmosolyodott. - Egyetértek. - Talán ez az oka annak, hogy nem bízom magában. Hogy kedvelem-e, még nem döntöttem el - tette hozzá, miközben megigazította a kézelőjét, amelyet a következő jelenetben fog viselni. Bennettet azonban mindig kedveltem, nagyon is. Egy olyan nő, mint én, kevés férfit nevezhet igazi barátjának. Chantel őszinte szavaiból tagadhatatlan erő sugárzott. Hannah olyan őszinteséggel igyekezett viszonozni ezt, amilyennel csak tehette. - Meg kell elégednie annyival, hogy Bennettet én is igen különleges embernek tartom. Sőt. Fontos nekem. Chantel szótlanul fürkészte a lányt, a szavait mérlegelve. - Nem tudom, miért, de hiszek magának. -Megrázta a fejét. - Ugyan fogalmam sincsen, miért játssza Jane Eyre szerepét, de nyilván megvan rá az oka. - Színpadra, Miss OHurley!
Chantel megfordult, hogy még egy utolsó pillantást vessen a tükörbe. Finom mozdulattal megemelte az állát, és egy szemvillanás alatt Júliává változott. Hangja felvette az amerikai Dél enyhe akcentusát, majd elsétált Hannah mellett. - Kedvesem - jegyezte meg szerepe hangján -, tudnia kell, a bézs a legkevésbé sem illik magához. - Kacsintott, majd elindult a kulisszák mögé. Hannah sóhajtott. Semmi rendellenességet nem talált, egy idegen arcra sem lett figyelmes, azonban megtanult egy fontos leckét. Az álcája távolról sem olyan tökéletes, mint gondolta. Visszasétált a folyosón, majd elindult felfelé a lépcsőn. Hallotta a függöny felgördülését követő tapsot. Ekkor egy távoli zörejt követően csattanást hallott, kisebb robbanásét. Kialudtak a fények. A nézőtér elsötétülését elfojtott sikolyok kísérték. A figyelmeztető utasításokat innen ugyan nem lehetett hallani, fenn a királyi páholyban azonban egy pillanat alatt élő pajzsot alkotott a testőrség. Előrántották, majd kibiztosították a revolvereiket. - Maradjatok, ahol vagytok! - kérte az uralkodócsaládot Reeve, majd bátorítóan megszorította Gabriella kezét. - Ketten gyertek velem! - Két testőrrel kilépett a folyosóra. - Szükségünk van valami fényre - morogta, majd káromkodva elővette az öngyújtóját a zsebéből -, és valakire, aki megnyugtatja a közönséget. Alig gyújtotta meg az öngyújtóját, melynek lángja tompa, kísérteties fényt vetett elszánt vonásaira, Chantel hangját hallották a színpadról. - Mesdames et messieurs, kérem, maradjanak a helyükön! Adódott egy kis technikai nehézségünk a világítással, de pillanatokon belül orvosoljuk a hibát. Ha gondolják, addig használják ki az alkalmat, hogy közelebbről is megismerhessék a szomszédjukat... - Ügyes - ismerte el Reeve, amikor meghallotta az ideges nevetgélést. - Gyerünk a főkapcsolókhoz! Hannah nem érkezett vissza - ez a gondolat ismétlődött Bennett fejében, miközben hallotta, amint a bátyja biztató szavakat súg Eve fülébe. A lány odakint van valahol, egyedül. Habozás nélkül felállt, és az ajtó felé indult. - Felség - lépett hozzá egy nagydarab testőr. - Kérem, maradjon ülve! - Engedjen! - Bennett! - szólt rá Armand herceg határozottan. - Kérlek, ülj vissza! Pillanatokon belül rendben lesz minden. - Hannah nincs itt. Rövid csend. - Reeve majd gondoskodik róla. Bennett korábban soha nem szegült ellen édesapja tekintélyének, de most szerelmes volt. Kilépett az ajtón, és a lány keresésére indult. Hannah előreszegezett pisztollyal állt a lépcsőn. Nem mozdult, visszafojtotta a lélegzetét, és közben azon tépelődött, felrohanjon-e a királyi páholyba megnézni, hogy az uralkodócsaládnak nem esett-e baja, vagy lesiessen a kapcsolószekrényhez. Egy bomba már felrobbant, könnyen lehet, hogy van egy másik is. Az esze azt súgta, az uralkodót és családját áttörhetetlen testőrfal védi, ezért jobb, ha igyekszik megtalálni a kavarodás okát. A szíve azonban tudni akarta, nem esett-e baja Bennettnek, és biztonságban van-e. Ez utóbbi bizonyult erősebbnek, így hát elindult felfelé. Alig tett meg három lépcsőfokot, amikor hallotta, hogy az alatta lévő lépcsőbejárónak becsukódik az ajtaja. A ravaszra tette az ujját, megfordult, és elindult lefelé. Meglátta egy zseblámpa sugarát, majd lépteket hallott. Óvatos lépteket. Halk lépteket. Behúzódott a sarokba, mint egy árny, és várt. Felismerte az alakot a múzeumból - az összekötő volt. Ezúttal a karbantartók sötétkék kezeslábasát viselte, kezében szerszámosláda. Nem sok hiányzott, hogy bólintson elismerésében. Akárki látná, az első gondolata az lenne, őt küldték, hogy megjavítsa a világítást. A lámpa sugara a lány körömcipőjére tévedt, mire ő előlépett, és a férfi oldalába nyomta a fegyverét.
- Nyugalom - suttogta. - Elnézést, hogy így kell üdvözölnöm, de nem akartam golyót a fejembe, mielőtt felismert volna. - Mademoiselle - üdvözölte az összekötő elfojtott dühvel. Egyetlen férfi sem nyeli le könnyen, ha egy nőnek sikerül meglepnie. -Úgy tudtam, ma este elkerüljük egymást. Hannah visszahúzta a fegyvert, de továbbra is a ravaszon tartotta az ujját. - Jobban szeretem első kézből tudni, mi történik körülöttem. Drámai figyelemelterelés dicsérte meg a férfit. - Mást is terveztek ma estére? Az összekötő kész a gyilkosságra, ebben biztos volt. Vajon van fegyvere? Tudta, ha túl sokáig tartóztatja, vagy túl feltúnően kérdezősködik, lelepleződhet. - Csak akkor, ha kedvező alkalom kínálkozik rá. Elengedne? - Természetesen - felelte a lány. Egyetlen gondolata az volt, hogyan tudná kitessékelni a színházból jó messzire, mielőtt bármilyen alkalom kínálkozna. A színház zsúfolásig tele volt emberekkel, és jelen volt az uralkodócsalád is. - Segíthetek angolosan távozni? - Minden meg van szervezve. - Nagyszerű. Mondja meg a főnökünknek, hogy én nem leszek ennyire drámai, de a hatékonyságomban nem kell kételkednie. Visszaindult a lépcsőn, amikor meghallotta, hogy kinyílik egy ajtó nem sokkal fölöttük. - Hannah? Bennett hangja hallatán megfagyott a vér a lány ereiben. Amikor az összekötő megmozdult, ösztönösen a karjára tette a kezét. Nem kellett látnia, hogy tudja, a férfi a fegyveréért nyúl. - Ne legyen ostoba! - sziszegte. - Túl sötét van, könnyen célt téveszthet, és ezzel tönkretenne mindent. Kapcsolja ki a lámpát, és bízza rám a dolgot! Érezte a férfi ellenállását, ezért habozás nélkül megfordult, és elindult felfelé. - Bennett! Még csak színlelnie sem kellett a félelmet a hangjában. A herceg alig volt több egy árnyéknál az ajtóban, ő mégis gondolkodás nélkül a karjába vetette magát. Átölelte, nehogy célponttá váljon. - Mit keresel itt lenn? - kérdezte a férfi. - Amikor kialudt a lámpa, eltévedtem. - Az ég szerelmére, Hannah, hogyan tévedhettél el ennyire? - Én... nem is tudom. A női mosdót kerestem... Kísérj vissza, kérlek! - Még jó, hogy nem törted ki a nyakadat a lépcsőn! - ragadta meg Bennett határozottan a karját, majd elindultak visszafelé. A lány kihúzta magát, hogy ennyivel is teljesebb legyen a takarás. - Csókolj meg! - kérte suttogva. Most, hogy épségben rátalált a lányra, a herceg nagyon megkönnyebbült. Felemelte Hannah állát egy ujjával. A sötétben csak az arca körvonalát, a szeme csillogását látta. - Ha ragaszkodsz hozzá... Amikor az ajkuk összeforrt, a lány megragadta az ajtó kilincsét, készen arra, hogy bármelyik pillanatban kilökje rajta Bennettet. A herceg gyengéden megcirógatta az arcát. Ajka csábító volt, és nyugtató is egyben, becézgette, de nem várt viszonzást. Hannah ujjai megfeszültek a kilincsen, részben a csók, részben a félelem miatt. Bennett másik keze a lány derekára siklott, hogy megnyugtassa. Hannah szíve majd megszakadt. Szerelmes volt a hercegbe, holott nem lett volna szabad beleszeretnie. Nem akarta, hogy csókjuk a kölcsönös vonzalmuk jele legyen. Figyelmeztette magát, hogy ez csupán eszköz, hogy időt adjon az összekötőnek a menekülésre. Akkor a herceg biztonságban lesz, ő pedig fellélegezhet végre. Bennett érezte, amint a lány elolvad a karjában, és nagyot dobbant a szíve. Elképzelte, milyen érzés lehetett eltévednie a sötétben, egyedül, biztonságra vágyva. Együtt érzőn elfojtotta vágyait, és úgy csókolta meg Hannah-t, mint egy barát, kedvesen, megértőén. A lány ehhez képest vad szenvedéllyel viszonozta a csókot. Hirtelen felgyulladtak a lámpák.
Ettől a pillanattól kezdve félelmetesen felgyorsultak az események, a herceg mégis tudta, hogy soha nem fog elfelejteni egyetlen mozdulatot, egyetlen hangot sem. Még megijedni sem volt ideje, csak meglepődött, majd elöntötte a csalódottság. Amikor visszatért a fény, Bennett megmerevedett. A lány azonnal tudta, miért: De-boque embere nem menekült el, ahogy remélte, hanem várt, hogy kihasználhassa a kedvező alkalmat. Hannah habozás nélkül kiperdült a herceg karjából, és félig sikerült is kilöknie őt az ajtón. Az összekötő előrántotta a fegyverét, de a lány gyorsabb volt nála. Sokkal gyorsabb. Bennett észrevette a fegyveres férfit. Amikor a lány ki akarta lökni, megvetette a lábát, majd Hannah elé akart ugrani, hogy a testével fedezze. Ebben a pillanatban dördűlt el a lány fegyvere. A herceg egy pillanatig csak bámult döbbenten, figyelve, ahogy a férfi összeroskad, majd hangtalanul elterül. Pillantása a pisztolyra tévedt. Amilyen gyorsan elöntötte a meglepődés, olyan gyorsan el is múlt. Arca szenvtelenné, hangja kifejezéstelenné vált. - Miféle játékot űzöl, és kinek a megbízásából? Hannah még soha nem oltott ki emberéletet. Kiképezték rá, természetesen, de még soha nem kellett ehhez folyamodnia. Csak állt, és az áldozatára meredt. Egyszerre idegennek és hidegnek érezte a fegyvert a kezében. Sápadtan, elsötétült tekintettel a herceg felé fordult. - Később elmagyarázom, de most nincs idő rá. - A rohanó léptek zaját hallva igyekezett összeszedni magát. - Kérlek, bízz bennem! - Ez meglehetősen különös kívánság jelen pillanatban - felelte Bennett, majd elindult a földön fekvő férfi felé. A lány megragadta a karját, és magához húzta. - Bennett, légy szíves... Mindent elmondok, amit elmondhatok. Ha nem hiszel nekem, kérdezd meg Reeve-et vagy az édesapádat! A herceg izmai megfeszültek. - Apát? - Ha másért nem, az ő és a családod kedvéért játszd ezt végig velem! Fürgén Bennett kezébe nyomta a fegyvert, pillanatokkal azelőtt, hogy Reeve öt testőrrel a sarkában a helyszínre érkezett. Hannah megvárta, amíg a látottak megteszik a hatásukat, majd úgy döntött, hogy ismét a részigazság lesz a legbiztosabb álca. - Ez az alak megpróbálta lelőni a herceget -jegyezte meg reszkető hangon, majd hevesen átölelte Bennettet. - Meg akarta ölni! Ha Bennett nem... - Ezzel elhallgatott, és a herceg vállába temette az arcát. Bennett nem mozdult, bár nem cáfolta meg a lány szavait. Ezúttal azonban nem simogatta, nem sugdosott a fülébe, hogy megnyugtassa. Reeve a tetem fölé hajolt, majd felnézett, amíg a pillantása találkozott a hercegével. - Még szerencse, hogy ilyen gyors volt... és ilyen pontos. A hulla melletti negyvenöt kaliberes revolveren látszott, hogy nem sütötték el. Reeve Hannah felé fordult. - A történtekről senkinek egy szót se! Bennett arcára finom gúny rajzolódott. - Ez csak természetes. - Kérlek, menj vissza a királyi páholyba! -utasította Reeve, majd intett két testőrnek, hogy kísérje vissza. - Még a családnak sem szólunk erről mindaddig, amíg magunk között nem vagyunk. - Egy ceruza segítségével felemelte a negyvenöt kaliberest a ravaszvédő kengyelnél fogva. - A rendőrséget majd a hátsó bejáraton engedjük be. Bennett kimért intéssel hátraparancsolta a két testőrt. Ez volt az első alkalom, hogy Hannah látta megnyilvánulni királyi, méltóságteljes fensőbbségességét. - Beszélni akarok veled, Reeve. Négyszemközt. Most. - Rendben - bólintott a sógora. Tisztában volt vele, hogy a herceg mindent látott, így a helyzet tisztázása valóban nem túrt halasztást. - Eve irodájában találkozunk. Kérlek, adj még pár percet, hogy rendet tegyek itt! - Tíz perced van - felelte Bennett, majd mindenkinek hátat fordítva távozott.
- Szeretnék visszamenni a palotába - suttogta Hannah. Csak állt az ajtónál, immár egyedül, s ujjai görcsösen markolták a táskáját. - Nem érzem jól magam. - Keríts egy autót és egy sofőrt! - utasította Reeve az egyik testőrt. Egy másiknak átnyújtotta a ceruzát a halott fegyverével, majd felsétált a lépcsőn, és átkarolta a lányt. - Kikísérem. - Mihelyt hallótávolságon kívül kerültek, a férfi hangja katonásan keménnyé vált. - Mi történt? Bár Hannah térde remegett kissé, hangja ugyanolyan kemény és határozott volt, mint a férfié. Tömören beszámolt az eseményekről. - Az egész nem tartott tovább öt percnél. Még ha számára óráknak tűnt is. - Sajnálatos, hogy Bennett megtalálta önt, de így legalább hihető lesz a mesénk. Köztudott, milyen kiválóan lő célba. Már csak meg kell nyugtatnom kissé - tette hozzá Reeve halk sóhaj kíséretében. Nagyon jól ismerte a herceget, mint ahogy a család mindegyik tagját. Ha egyszer elvesztik az önuralmukat, nehezen nyerik vissza. - Holnap reggel mindent megbeszélünk, hogy a Deboque-nak beadott meséje a lehető leghihetőbb legyen. - Soha nem fog megbocsátani nekem. Reeve pontosan tudta, hogy a lány nem Deboque-ra céloz. - Bennett nem igazságtalan, és nem is kőszívű. Dühös lesz, amiért nem avattuk be a titokba, de nem fogja hibáztatni magát. - Biztos? - lépett ki Hannán az ajtón az éjszakába anélkül, hogy hátranézett volna. A szobájába érve a lány leült az ablak mellé, és kinézett a kertre. Eltelt egy óra, majd még kettő, míg a holdat bámulta. A palotára néma csend borult. Lehet, hogy időközben mindenki hazaért, de ő nem hallotta, miután az ablakai a palota hátuljára néztek. A vendégek mindig a legszebb kilátású, legcsendesebb szobákat kapták. Nagyon jól el tudta képzelni, miként fogadta a herceg Reeve magyarázatát. Mégsem Reeve-et fogja hibáztatni, hanem őt, de beletörődött a megváltoztathatatlanba. Reggel Bennett nyilván megkéri majd, hogy beszéljenek négyszemközt, ő pedig nem fog mentegetőzni. Elfogadja a herceg dühét vagy fagyosságát, de nem kér bocsánatot azért, aki és ami. Szerelmes a férfiba. Nem mintha Bennett elhinné ezt most, amikor már elmondhatná neki. Meghalt volna érte ma este, nemcsak kötelességtudatból és becsületből, sokkal inkább szerelemből. Kár, hogy a herceg soha többé nem fogja megérteni vagy elhinni ezt. Talán jobb is így. Ha már a saját érzelmei kicsúsztak az irányítása alól, biztonságosabb, ha Bennett szívében kihal az iránta érzett szerelem. Még be kell fejeznie a megbízását, és fel kell tennie a koronát két év munkájára. Az ablakpárkányra hajtotta a fejét, és azt kívánta, bárcsak Londonban lenne, ahol hűvös, nyirkos az éjszaka, és érezni lehet a Temze illatát. Bennett nem kopogtatott. Az udvariasko-dás, modorosság, kedveskedés ideje lejárt. Látta, amint a lány az ablaknál kuporog, alkarját a párkányon, fejét pedig az alkarján pihentetve. Kibontotta a kontyát, így a haja szabadon a vállára omlott. Az ember azt hihette volna, ábrándokat dédelget, belefeledkezve az éjszakába, a herceg azonban nem hitt többé a szemének, és az érzelmeire sem adott úgy, mint korábban. Amikor becsukta maga mögött az ajtót, Hannah felpattant. Nem gondolta volna, hogy Bennett még aznap éjjel meglátogatja. Elég volt egy pillantást vetnie az arcára, hogy tudja, mekkorát tévedett. Érezte, a legrosszabbra számíthat, ezért fázósan karba fonta a kezét maga előtt. - Beszéltél Reeve-vel? - Igen. - És édesapáddal? Bennett felvonta a szemöldökét. Ezúttal nem udvariaskodott. Ha kellett, ízig-vérig herceg tudott lenni. - Vele holnap beszélek, bár ez nem tartozik rád. - Csak annyira, amennyire a megbízatásom további sorsa függ tőle.
- Lehet, hogy meglep, de nem vagyok ostoba. Ugyanúgy folytatod a megbízatásodat, mint eddig. - Bennett elővette a kis kaliberű pisztolyt a zsebéből, majd az ágy melletti éjjeliszekrényhez sétált, és letette. - Ez a tiéd. Nem, soha nem bocsát meg neki. Hannah azt hitte, képes lesz beletörődni, de tévedett. - Köszönöm - állt fel, majd a tőle telhető legnagyobb nyugalommal eltette a fegyvert a fiókba. - Remekül lősz, Hannah. A fiók halk kattanással becsukódott. - Jó kiképzést kaptam. Bennett felemelte a lány állát egy ujjával, de ezúttal távolról sem gyengéden. - Észrevettem. Vajon mi mindenhez van még tehetséged? A félrevezetésben mindenesetre verhetetlen vagy. Hány álarcod van még? - Amennyi csak kell, hogy elvégezhessem a munkámat. Ha megbocsátasz, nagyon fáradt vagyok. - A, persze - jegyezte meg a herceg gúnyosan, majd a másik kezével kontyot formált Hannah hajából. Mi mindenen ment keresztül miatta egy este leforgása alatt! Aggodalom, sóvárgás, terror és árulás. - Attól tartok, ezt még egyszer nem veszem be. Számomra a csendes, jól nevelt angol ladynek egyszer s mindenkorra vége. Kártyákat az asztalra, Hannah! A lánynak összeszorult a gyomra, s rá kellett jönnie, hogy a félelem miatt. Nem attól félt, hogy Bennett esetleg bántalmazni fogja fizikailag, vagy olyat tesz haragjában, ami veszélyeztetheti a küldetését. Attól mart belé a jeges, kegyetlen félelem, hogy most már mindig így fog ránézni, mint most. - Kétlem, hogy tudok olyasmit mondani, amit Reeve-től még nem hallottál. A megbízásom két évvel ezelőtt kezdődött. Az NBSZ-nek szüksége volt egy ügynökre, aki beépül Deboque szervezetébe, így... - Igen, a legfontosabb részletekbe már beavattak - engedte el a herceg. Leengedett keze ökölbe szorult. - Kissé későn ugyan, de most már nagyjából teljes a kép. Miután sikerült beszivárognod Deboque emberei közé, úgy tettél, mintha kedvelnéd Eve-et, hogy bejuthass a palotába. - Látta, amint megrándul a lány arca, de nem törődött vele. -így sikerült elhúznod a mézesmadzagot Deboque előtt, aki azt hiszi, hogy az egyik embere idebenn van. Ha itt is, ott is jól játszod a szerepedet, beavat a terveibe, és mihelyt lépésre szánja el magát, a hatóságok közbelépnek, és felszámolják a szervezetét. Azt mondták, hálásnak kell lennem, hogy ilyen tökéletesen teszed a dolgod. - Nincs szükségem a háládra, csak az együttműködésedre! - Nem ártott volna, ha már a legelején megkérsz rá, nem gondolod? Hannah felszegte az állát. Nem, nem fog mentegetőzni. - Utasítást kaptam, hogy ne tegyem. Nagyon jól tudod, mit jelent a kötelesség, Bennett. - Igen, mint ahogy azt is, mit jelent a becsület. Becsaptál. - A harag áttört kimért fagyosságán. Megragadta a lány mindkét karját. - Kihasználtad az érzelmeimet irántad! - Nem szerepelt a tervben, hogy bármit is erezz irántam! - vágott vissza Hannah. - Nem mindig befolyásolhatjuk az érzéseinket, de a döntéseink rajtunk állnak. Muszáj volt visszaélned az érzelmeimmel, Hannah? - Feladatot kaptam, amit el kell végeznem -mentegetőzött a lány erőtlen hangon. - Próbáltalak elbátortalanítani. - Tudtad, hogy fontos vagy nekem. Hogy kívánlak. - Nem én akartam, hogy így legyen. - Még mindig nem mondasz igazat. - Tévedsz. - Hannah megpróbált kiszabadulni a herceg szorításából, de az erősebb-nek bizonyult. - Mindent megtettem, hogy ne találj vonzónak. Egyébként pedig úgy tűnik, egy nőnek csak sóhajtania kell, hogy felébressze a vonzalmadat. - Látta, amint Bennett szeme szikrát szór, de nem törődött vele. - Gondolom, azzal, hogy nem bújtam
veled rögtön ágyba, nagyobb kihívás lettem. A nők többsége nyilván örömmel odaadja magát egy hercegnek. - Azt hiszed, ha az lett volna az egyetlen vágyam, hogy az ágyamba csalogassalak, nem sikerült volna már vagy fél tucatszor? - Engem sehová nem lehet elcsalogatni, ahová nem önként megyek! - vetette hátra a fejét Hannah büszkén. - Ha dühös vagy, amiért nem az vagyok, akinek gondoltál, az csak azért van, mert csorba esett a büszkeségeden! Nem fejezhette be a mondandóját. Bennett felkapta, és az ágyra tette. Még mielőtt védekezhetett volna, a herceg leszorította mindkét karját az oldala mellé. Bár figyelmeztették Bennett indulatkitöréseire, és olvasta a tanulságosabb eseteket az aktájában, egyik sem volt olyan lenyűgöző, mint ez az első kézből szerzett tapasztalat. - Büszkeség? - vicsorgott a férfi. Arca mindössze centiméterekre volt az övétől. -Értem. Számodra még mindig csak az vagyok, amit olvastál vagy hallottál rólam. -Fájt. Nagyon. A herceg érezte, mint hasogatja a szívét ez az érzés. Az egyetlen kiút az, ha haraggá változtatja. - Nos, ebben az esetben nem akarok csalódást okozni. A lánynak majdnem sikerült fölébe kerekednie, Bennett azonban feljebb csúszott rajta, és a teljes súlyával ránehezedett. Egyik kezét vészjósló pillantással Hannah nyakára tette, s komor elégtételt jelentett éreznie, milyen hevesen ver a pulzusa. - Semmit nem bizonyítasz ezzel - zihálta a lány. Sikerült kiszabadítania az egyik karját, de a herceg elkapta a csuklójánál, és leszorította. Ugyanolyannak érezte a pulzusát itt is: szaporának és egyenetlennek. - Csak lealacsonyítasz mindkettőnket. A herceget nem érdekelte. Túl volt marjon és rosszon, igazságon és hazugságon. - Nemrég még félénknek és rendkívülinek gondoltalak. Olyan nőnek, akivel szemben csak gyengédséget engedtem meg magamnak. Türelmes voltam vele, édes érzelmeket tápláltam iránta. De elfelejthetjük ezeket a dolgokat, nincs igazam? - Bennett, kérlek, ne! - nyöszörögte Hannah, holott tisztában volt vele, hogy késő. - Miért ne? - nézett a szemébe a herceg. Megint az a nyughatatlanság csillogott a szemében, mint odafenn, a magaslaton, csak sokkal erősebben. Az, hogy a lány az orránál fogva vezette, csak feltüzelte a vérét. - A mai éjszaka a szenvedélyé, a hazugságoké. Hannah felkészült a harcra - nemcsak önmagáért, Bennettért is. - Nem fogsz megerőszakolni. - Nem, nem foglak. De az enyém leszel.
9. Szellemi eszközökkel vívják meg a harcot, ki-ki a saját önuralmáért, a másik önuralma ellen, gondolta a lány. Az első csapást Bennett mérte, amikor ajka forrón az övére tapadt. Nem szerelmeskedni akart vele, inkább megbüntetni, sőt meghódítani. Nem a vágy, hanem a düh vezérelte, s Hannah úgy vélte, ezt érdemes mindvégig észben tartania. A férfi csókja mégsem volt kegyetlen, csak forró, tüzes, inkább gúnyosan kihívó, mint ragaszkodó. Torkára fonódó ujjai nem fenyegettek, hanem felcsigáztak. A lány érezte, milyen erő rejlik a herceg kezében. Szándékosan cirógatta, hogy elcsábítsa, és a végletekig fokozza vágyát. Hannah egyelőre csak feküdt mozdulatlanul, ernyedten, nemcsak hogy védekezésre, de támadásra, sőt hódításra készen. Vére azonban már most forrt az ereiben. Bennett érezte ezt. Tapasztalt férfi volt, tudta, mit jelent a szenvedély, a vágy, a sebezhetőség, és hogyan táplálják ezek egymást. Korábban számtalanszor kihasználta ezt, persze a tisztesség határain belül. Sosem vett el többet, mint amennyit adott. Most azonban elhatározta, hogy olyan mély sebet ejt, mint amilyen mélyet a lány ejtett rajta. A nők hol bosszantották, hol szórakoztatták, hol megdöbbentették, hol elbűvölték, de eddig egyiknek sem sikerült fájdalmat okoznia neki. Ráadásul Hannah nem véletlenül sértette meg, nem is indulatkitörésből, hanem hűvösen, szenvtelenül, ami megbocsát-hatatlanná tette a bűnét. Életében először azért tartott egy nőt a karjában, hogy fájdalmat okozzon neki. Legalábbis ezt mondta magának. A lány meztelen volt a hálóköntöse alatt, ezt már azelőtt tudta, hogy elkezdte lesimogatni róla, felfedve csupasz vállát. Erős, de ezt is tapasztalta már korábban, ám ezúttal a lágyságát is érezte. Mindkettő mély benyomást gyakorolt rá, ugyanúgy, ahogy az ő érintése is mély benyomást gyakorolt a lányra. Amikor Hannah vonaglani kezdett alatta, feljebb emelkedett kissé, míg a meglazult hálóköntös szét nem nyílt. A lány tapasztaltabb volt annál, semhogy pánikba essen, de a szíve és a vágyai elárulták. Amikor a herceg végigsimított a tenyerével meztelen bőrén, a kéjes borzongás ajtót nyitott a félelemnek, de a sóvárgásnak, a szenvedélynek is. Hannah küszködése miatt hemperegni kezdtek az ágyon, szorosan öszszefonódva a harcban. Bennett karcsú alkata, könnyed stílusa acélos erőt rejtett, ami nemcsak meglepte, de fel is csigázta a lányt. A férfi izmai megfeszültek, miközben megtörte Hannah védekezését, cirógatása pedig a lelki ellenállását számolta fel lassan, de biztosan. A lány ismét a herceg alatt találta magát, mégpedig csapdába esve, ugyanis a lecsúszó köntöse bilincsként szorította két kezét az oldala mellé. Zihálva felnézett a férfira. Ezt a menetet elveszítette ugyan, de ettől még esze ágában sem volt feladni a csatát. A hold sugarai az arcára hullottak, megvilágítva tejfehér bőrét, sötét, izzó tekintetét, amelyben a félelem csillogása megvetéssé változott. Kibomlott haja szétterült az ágyon, s Bennettet leginkább sellőkre és boszorkányokra emlékeztette. - Gyűlölni foglak. Valami csendesen meghasadt a herceg bensőjében. A szíve volt, vagy a lelke talán -nem érdekelte. Hajtotta előre a vágy, hogy megbüntesse Hannah-t azért, amiért hagyta, hogy beleszeressen egy hazugságba. Az ajka felé közelített az ajkával, de a lány elfordította a fejét. Elég gyatra módja a védekezésnek, gondolta Bennett, hiszen így a lány nyakának puha, érzékeny hajlatát érte a csókja. Hannah visszafojtotta a lélegzetét, majd tehetetlenül felnyögött. A hang hallatán a herceg szíve heves dobogásba kezdett. A lány íze ugyanolyan különleges, ugyanolyan veszélyes volt, mint az ő érzelmei iránta. Egyszerre akarta szeretni és gyűlölni, becézni és büntetni, fájdalmat és élvezetet okozni neki. Zavarában megfeledkezett mindenről és mindenkiről - Hannah-t kivéve. Munkától kemény, természeténél fogva lágy keze a lány testére siklott újra. Nyelve hegyével követte meztelen
idomainak vonalát, kísértő, kínzó kéjt ébresztve benne. Érezte, amint felforrósodik a bőre, s még lágyabbá, még ízesebbé válik. Hannah kígyózva tekergőzött alatta, de erőtlen mozdulataival csak még jobban felcsigázta mindkettőjüket. Hirtelen megmerevedett a teste, mintha még a légzése is abbamaradt volna. Ezt követően lassan, de minden ízében remegni kezdett. Még soha nem volt ennyire éber, mégis fényévnyi távolságra került minden racionális gondolattól. Próbált visszaemlékezni, miért is van itt Bennett, miért is helytelen mindkettőjük számára, amit tesznek, de az érzelmei minden mást kiszorítottak a tudatából. Semmilyen érv vagy lehetséges következmény nem számított többé. A herceg kívánta őt, ő pedig kívánta a herceget. A jó és a rossz eldöntése a józanok dolga. Amikor Bennett ismét az ajka felé közelített, a lány csak várt. Nem megadóan, nem is félve, hanem azzal a féktelen szenvedélylyel, amelyet kíméletlenül el kellett fojtania élete nagy részében. A herceg azonban felébresztette benne az alvó oroszlánt. Hannah egy röpke pillanatra ráeszmélt, hogy most már soha nem is alszik vissza teljesen. Türelmetlen hév. Kétségbeesett vágy. Ismét hemperegni kezdtek az ágyon, de egy egészen más küzdelemben. A köntös teljesen lecsúszott a lányról, így felszabadult mindkét keze. Kegyetlen erővel magához ölelte Bennettet - a mozdulat mindent elárult. Maradj velem! Szeress! Érts meg! Olyan perzselő forróság követte mindezt, amely feloldotta az utolsó gondolatfoszlányaikat is. Tehetetlenül sodródtak az árral, levegő után kapkodva. A herceg egyszer már megérezte a Hannah-ban szunnyadó vulkánt. Most, hogy látta kitörni is, megdöbbentette sötét ereje. Hűvös, heves szél fújt be az ablakon, megtáncoltatva a függönyöket, de még ez sem volt képes csillapítani a máglya hevét, amelyet mindketten egyre csak szítottak az ágy közepén. A lány többet akart Bennettből. Kétségbeesetten letépte róla az inget, a gombok szanaszét repültek az ágyra és a padlóra. Nevetése mély volt, és érzéki, mint korábban, de ezúttal még diadalittas jelleget is öltött. Amikor ujjai felkúsztak a férfi mellkasára, kéjesen felsóhajtott. Csókja forró volt, és telhetetlen, különösen azt követően, hogy meztelen bőrük egymáshoz ért. Valami elpattant a hercegben. Szeretőként mindig bölcs volt, megértő és figyelmes. Soha nem tekintette játéknak a szerelmet, versenynek pedig különösen nem. A szerelmeskedést az érzelmek virágba borulásának tartotta, ami a testi vágyak természetes felfokozódását, érlelődését követte. Ilyen vágyat azonban még soha nem érzett. Teljesen megfeledkezett mind a gyengédségről, mind a bosszúról. Hannah hajába markolt, és ugyanolyan hevesen ölelte magához, mint a lány őt az imént. Harapdálni kezdte az ajkát, majd a szája mohón, sietve továbbvándorolt, hogy ott csókolja Hannah-t, ahol éri. Kéj és kín. A lányt megint elöntötte a félelem, de annyira összekeveredett az izgatottsággal, hogy nem ismerte fel egyiket sem. Ijedten, felcsigázva megpróbálta magától eltolni Bennettet, de ekkor - oly váratlansággal, hogy elakadt tőle a lélegzete - a herceg feljuttatta a csúcsra. Teste ívben hátrafeszült, mintegy védekezésképpen, de aztán oly forróság öntötte el, mintha láva csörgedezne az ereiben. Egymást követték a kéj és megkönnyebbülés hullámai. Bennett nevét kiáltotta, azzal a biztos tudattal, hogy eztán ő, és csakis ő juttatja el majd ide. Elgyengülve reszketni kezdett. A lepedőt markoló ujjai elernyedtek. Egy pillanatig csak lebegett, de aztán a herceg legyezni kezdte a parazsat újra. Valójában ez volt, amit adni akart neki, ezt várta tőle. Hannah bőre fénylett, teste vonaglott becéző ujjai alatt. Izmai hajlékony puhasággal alkalmazkodtak az újabb lüktetéshez. A hold fényében tisztán látni lehetett szenvedélyről árulkodó vonásait, élvezettől kipirult arcát. Bennett kissé felemelte a csípőjénél, és ráérősen csókokkal hintette tele a testét felfelé. Pontosan tudta, melyik volt az a pillanat, amikor az erő visszatért a lányba újra. Hannah továbbra is zihálva, remegve lerángatta a herceg nadrágját. Tudta, hogy mindez csak ízelítő volt eddig, és többet akart. Mindent akart. Miközben sorra megszabadította ruhadarabjaitól, Bennett cirógatni kezdte a combja belső oldalát, nagyban akadályozva ezzel, s
már-már elviselhetetlen gyönyörben részesítette. A herceg elégedetten figyelte, amint a lány szeme elkerekedik az újabb csúcs döbbenetében, majd belekapaszkodik, és testének feszülve átéli a forróság lüktetéseit. Amikor elernyedve viszszahanyatlott az ágyra, Bennett ajka kíméletlenül az övére forrt ismét, az újabb utazás kezdeteképpen. Hannah érezte, ha a herceg így folytatja, függővé válik tőle. Amikor felemelte a karját, hogy átölelje, ólomsúlyúnak érezte magát, forgott körülötte a világ az érzéki benyomások áradatától. Mindkettőjük bőre fénylett az izzadságtól, a levegőt a szenvedély átható illata töltötte be. A lány hallotta, amint saját légzése sóhajtozássá és nyöszörgéssé változik, miközben minden erejével Bennett arcára igyekezett összpontosítani. A herceg tekintete sötét aranyszínben ragyogott, mint egy macskáé tavasszal. Hannán emlékezett rá, milyen kihívóan, veszélyesen csillogott a mén hátán. Megremegett, majd megadta magát. Nyitott szemmel, sóvárogva magához szorította, és megnyílt előtte. Eggyé váltak. Utazásuk ezúttal gyors volt, és heves. Egymásba fonódva hajszolták a másikat, hogy a szédítő iramban levessék magukat a szakadék szélén. A csendnek nem akart vége szakadni. Hannah beleburkolózott a takaróba, és várta, mikor hagyja Bennett magára. Bár a feje távolról sem tisztult ki, némiképp visszatért a józansága. A sötétség leplében képes volt beismerni maga előtt, hogy soha többé nem lesz már ugyanaz, aki volt. A hercegnek sikerült áttörnie a gondosan felépített külső énjén, és meghódítania azt a nőt, akit e pillanatban szívből utált. Nem mondhatta meg neki, hogy szerelmes belé, hogy már most gyászolja annak elvesztését, ami soha nem volt az övé, és amiért az egész hátralévő életében sóvárogni fog. Bennett szerette volna megérinteni, magához ölelni, cirógatni a haját a holdfényben, csakhogy nem érhetett hozzá. Dühvel vette el tőle azt, amit ábrándjaiban gyengédséggel. Elöntötte a bűntudat, de ezzel egyidejűleg visszaszivárgott lelkébe az elárultság keserű érzése is. Az a nő, akibe szerelmes lett, valójában soha nem létezett. Sokkal inkább hazugság volt, mint ábrándkép. Megtette azt, amit még a legvadabb pillanataiban sem engedett meg magának soha: szerelmeskedett egy idegennel. És isten úgy segélje, mélyen szerelmes lett belé. Vajon fájdalmat okozott neki? Szerette volna megkérdezni tőle, de nem tette. Nem engedhette meg magának, hogy bűntudatot érezzen, különben az új Hannah előtt is bolondot csinál magából. Ha már a becsületét eljátszotta az indulatai és fájdalma miatt, legalább a méltóságán ne essen csorba. Felállt, és lemondóan a hajába túrt. Hogyan is szerethetné a lány új arcát, amikor nem is ismeri? Hogyan szerethetné a régit, aki valójában is nem létezett soha? Szótlanul felöltözött, miközben Hannah mozdulatlanul feküdt az ágyon, mint egy kő. - Úgy tűnik, ezúttal mindketten kihasználtuk a másikat - morogta a herceg. A lány ekkor kinyitotta a szemét. Nem csillogtak könnyek benne, ennyi ereje még maradt szerencsére. Bennett az ágy mellett állt, deréktól felfelé meztelenül, kezében a tönkretett inge csomóba gyűrve. - Akkor most kvittek vagyunk - mondta Hannah kifejezéstelen hangon. - Valóban? - A herceg elsápadt. Majdnem tett egy lépést a lány felé, de végül megfordult és távozott. Hannah csak feküdt mozdulatlanul, és hallgatta a csendet hajnalig. - Nyilván vannak kérdéseid - kezdte Armand herceg a fia felé fordulva. A nyitott ablakon beáramló reggeli fény éppen elég erős volt, hogy tisztán kirajzolja az álmatlan éjszaka jeleit mindkét arcon. - Mégis örülnék, ha várnál velük addig, amíg befejezem a mondandómat. Az uralkodó felkészült Bennett haragjára, követelőzésére. Feszültsége, fáradtsága azonban megviseltté tette vonásait, és váratlanul idősnek, sebezhetőnek tűnt. Az ifjabb herceget ismét csak a szeretete, és nem a kötelességtudata fogta vissza. - Rendben - bólintott, majd kávét töltött mindkettőjüknek. A sajátját feketén hagyta.
- Leülnél? - Nem. Armand herceg tekintete szúróssá vált a hang hallatán, azonban a szeretet őt is visz-szafogta. - Én leülök. - Helyet foglalt, és félretette a csészéjét. - Két évvel ezelőtt összegyűltünk az irodámban öten. Itt volt Reeve, Malori, Alexander és te is. Emlékszel? A herceg az ablakhoz lépett, és kitekintett rajta. - Igen. Deboque-ról beszélgettünk, és arról, mit tehetünk, illetve mit kell tennünk miatta. - Talán emlékszel arra is, hogy Reeve felvetette az ötletet már akkor, hogy be kellene építeni valakit Deboque szervezetébe. - Igen. Úgy döntöttetek, a nevet még Alex előtt és előttem is titokban kell tartani. - Az árnyalatnyi rosszallás, amelyet emiatt érzett akkor, egy éjszaka leforgása alatt keserűséggé változott. - Malori nem volt maradéktalanul elégedett Reeve választásával. - Malori a titkosszolgálatunk egyik legmegbízhatóbb embere, de kissé konzervatív -mutatott rá az uralkodó. Úgy döntött, nem teszi hozzá, hogy neki is voltak kételyei. -Nem tetszett neki, hogy nő az illető. Bennett egyszerre kiitta a kávéja felét. - Már akkor is úgy gondoltam, és most is úgy érzem, Alexandernek és nekem jogom lett volna tudni, milyen lépések történtek az ügyben. Sőt úgy érzem, az egész családnak tudnia kellene, hogy a nő, akit a barátunknak hittünk, valójában az NBSZ ügynöke. - Én pedig úgy gondoltam, és most is úgy érzem - vetette ellen Armand herceg halk, mégis tekintélyt parancsoló hangon -, jobban tettük, hogy nem tudtatok semmiről. Amennyiben megbetegedtem volna, természetesen azonnal Alex tudomására hozom a dolgot, de... - Úgy véled, csak mert nem én fogok uralkodni, Cordina kevésbé fontos számomra?! -csattant fel Bennett. - Soha életemben nem lázadtam az ellen, hogy a fiatalabb fiúnak születtem, sőt. Mindig tudtam, hogy Alex lesz az uralkodó utánad, erre nevelted, mint ahogyan ő is erre neveli majd a fiát. Gondolod, hogy ettől kevésbé szeretem az országomat, vagy kevesebbet lennék hajlandó feláldozni érte?! Édesapja egy pillanatig nem szólt. Tudta, hogy gondosan meg kell válogatnia a szavait, még akkor is, ha a szívéből fakadnak. - Nem gondolom, Bennett, sőt tudom, hogy nem így van. Figyeltelek születésedtől fogva, de a legkisebb jelét sem láttam soha, hogy bánnád a helyzetedet a családban. Igaz, néha vad voltál, gyakran vakmerő, és a párkapcsolataid terén sokszor nyíltabb a kelleténél, de irántunk és az ország iránt csak a szeretet és az odaadás vezérelt. - Akkor miért titkolnál el valamit csak előlem, ha az mindkét fiadat érinti? Armand hercegnek fájni kezdett a feje. Behunyta a szemét egy pillanatra, de nem emelte fel a kezét, hogy megmasszírozza a halántékát. - Két évvel ezelőtt Lady Hannah Rothchild-ra esett a választásunk a világ hat legképzettebb ügynöke közül, hogy szivárogjon be Deboque szervezetébe, és számolja fel azt. Mindannyian tisztában voltunk és vagyunk a kockázattal, Hannah-t is beleértve. Azt is tudtuk, mennyi időre és milyen tulajdonságokra van szükség a sikerhez. - Miért éppen ő? - kérdezte Bennett. Tudnia kell a választ, mielőtt az ennél is fonto-sabb kérdéseire rátér. - Reeve úgy érezte, Hannah képességei a legmegfelelőbbek a feladatra. Már tíz éve az NBSZnek dolgozik. - Tíz éve? - Bennett izgatottan fel-alá járkált, közben próbálta megemészteni a hallottakat. Lehetetlen, ehhez túl fiatal. - Tizenévesen már úgy döntött, folytatja a családi hagyományt - magyarázta az uralkodó nyugodtan. - Még az iskoláit sem fejezte be, édesapja máris hozzálátott a kiképzéséhez. Lord Rothchild, bár már csak ritkán vállal megbízást, az NBSZ egyik legértékesebb ügynöke. Részt vett Reeve korai kiképzésében is, ez volt az egyik oka annak, amiért Reeve Hannah-ban bízott meg leginkább ebben az ügyben.
- Tíz év - motyogta az ifjú herceg. Vajon hány női álarcot öltött már magára? Hány hazug szerepet játszott el? - Nyilvánvalóan veleszületett hajlama volt ehhez a munkához. Armand látta, amint a fia állkapcsa megfeszül, mégis folytatta: - Miután olvastam Reeve jelentését róla, el kellett ismernem, hogy tényleg ő illik leginkább a terveinkbe. - Deboque előszeretettel használ nőket -morogta Bennett. - Tudja, hogy ravaszabbak, sőt kegyetlenebbek tudnak lenni a férfiaknál - bólintott a herceg. Nem felejtette el Janet Smitherst és a golyót, amelyet sikerült kioperálni a fiából. - Közülük is a csendes, kiváló nevelteté-sű, makulátlan hírű nőket kedveli leginkább. - Mint Hannah. - Pontosan. Főleg e tulajdonságai miatt esett rá a választásunk. Az NBSZ segítségével álmúltat hoztunk létre számára, és olyan ajánlásokat, amelyek segítségével beszivároghatott Deboque emberei közé. Két éven belül hírvivőből a szervezet csúcsára küzdötte fel magát. - A csúcsára? - Bennett úgy érezte, mintha valami visszataszító és félelmetes szorongatná a torkát. - Mit értesz azon, hogy a csúcsára? - Személyesen találkozott Deboque-kal, és miután sikerült hiteltelenné tennie a jobbkezét, ő maga vette át a helyét. Reeve már beszámolt neked arról, hogy Deboque szerint Hannah az ő embereként van jelen a palotában. A fiatal herceg úgy döntött, a visszataszító érzés még mindig jobb, mint a félelem, ezért igyekezett arra összpontosítani. - Nagyon jól játssza a szerepét. - Egy ügynöknek az ő helyében nincs is más választása. Vagy jól játssza a szerepét, vagy meghal. Saját tapasztalatból tudhatod, hogy Deboque nem habozik, ha gyilkosságról van szó. Hannah nevét és megbízását nem azért tartottuk ilyen szigorúan titokban, hogy téged vagy a családunkat védjük, hanem azért, hogy őt. Bennett letette a csészéjét, és abbahagyta a fel-alá járkálást. - Mégis hogyan? - Három másik ügynök is megpróbálta azt, amit Hannah kis híján már sikerre is vitt. Mindhármukat meggyilkolták, a legutolsót egyenesen lemészárolták. - Armand herceg figyelte, amint a fia elsápad. Apaként megkímélte volna őt ettől, de uralkodóként már nem tehette. Azzal, hogy titokban hoztuk ide, és mindannyian azt hittétek, amit Deboque szeretett volna, hogy higgyünk, Hannah megkapta az egyetlen védelmet, amit fel tudtunk ajánlani neki. Ha kiderül a valódi kiléte, még az NBSZ sem tudja megvédeni. Most, hogy te is tudsz mindent, a kockázat nagyobb, mint valaha. Bennett átvágott a szobán, és némán helyet foglalt édesapjával szemben. Bár a lelkében csak úgy kavarogtak az érzések, az arca nyugodt maradt. - Szerelmes vagyok belé. - Igen - dőlt hátra Armand herceg. - Féltem, hogy így van. - Nem fogom ölbe tett kézzel tűrni, hogy Deboque még valakit bántson a szeretteim közül. - Bennett, sokszor nem engedhetjük meg magunknak, hogy a személyes érzelmeink befolyásolják a tetteinket. - Te nem engedheted meg magadnak - bólintott a herceg. Hangja továbbra is nyugodt volt, de egy árnyalatnyival hűvösebbé vált. -Talán Alex sem, de én igen. Saját kezűleg akarom megölni Deboque-ot. Az uralkodót apai félelem és jóleső büszkeség töltötte el. Uralkodnia kellett mindkettőn. - Ha bármilyen módon beleavatkozol a műveletbe, könnyen lehet, hogy nem Deboque, hanem Hannah halálát okozod vele. Bennett, tűrőképessége határán, édesapja felé hajolt. - Hát nem érted, hogy szerelmes vagyok belé? Ha a helyemben volnál, képes lennél ölbe tett kézzel ülni?
Armand herceg borús pillantást vetett a fiára, és emlékezetébe idézte az egyetlen nőt, akit szeretett. - Csak annyit mondhatok, megtennék mindent annak érdekében, hogy biztonságban legyen. Még akkor is, ha ez azzal jár, hogy ölbe tett kézzel kell ülnöm. - Felállt, az íróasztalához sétált, majd elővett egy vékony aktát, rajta a Szigorúan titkos! pecséttel. - Olvasd el ezeket! Adatokat találsz benne Hannah múltjáról, a saját beszámolóit a legutóbbi ügyeiről, valamint egy helyzetelemzést Deboque-kal kapcsolatosan. Most itt hagylak. Az akta nem kerülhet ki az irodámból. Bennett felállt, és elvette az aktát. - Hol van most Hannah? Az uralkodó remélte, hogy a fia nem teszi fel ezt a kérdést. - Kora reggel üzenetet kapott. Deboque-hoz ment. Ezúttal a szokottnál is óvatosabban kellett játszania. Hannah ölbe tett kézzel ült Deboque bérelt villájának elegáns szalonjában. Bár a találkozó ezúttal szárazföldön zajlott, tudta, ha az álcája meghiúsul, ugyanúgy csak magára számíthat, mint a jachton. Ha bármi is kiszivárgott abból, milyen szerepet játszott az előző este, még azelőtt elvágják a torkát, hogy bármit is tagadhatna. Ezzel a kockázattal minden ügynöknek számolnia kell. Hannah felemelte az apró porcelán kávé-kiöntőt az asztalon, és töltött magának. Nem remegett a keze. Az élete múlhat azon, hogy egy pillanatra se essen ki a szerepéből. Minden második gondolata azonban Bennettről szólt. - Lady Hannah! - lépett a szalonba Deboque, majd becsukta a kétszárnyú ajtót maga mögött. - Nem is hinné, mennyire örülök, hogy újra látom. A lány tejszínt öntött a kávéjához, mértékkel. - A reggeli üzenet nem sok választási lehetőséget hagyott számomra. - Elnézést, ha kissé rideg voltam - lépett hozzá a férfi, és kezet csókolt. - Kérem, bocsásson meg! A tegnap este történtek kissé felzaklattak. - Akárcsak engem - húzta el Hannah a kezét. Ösztönösen érezte, hogy az enyhe rosszallás a legmegfelelőbb játszma a részéről. - Megfordult a fejemben, vajon bölcsen döntöttem-e. Deboque helyet foglalt mellette, majd ráérősen elővett egy cigarettát a kristály cigarettatartóból. Ezúttal smaragd ékszereket viselt magán. - Ezt hogy érti? - Egyszer már fel kellett takarítanom az egyik alkalmazottja után, nem is olyan régen. - A lány kortyolt egyet a forró kávéból. -Tegnap este egy másik kis híján tönkretette a lépésről lépésre, gondosan felépített haditervemet. - Hadd emlékeztessem, mademoiselle, figyelmeztettük, hogy kerüljék el egymást! - Hadd emlékeztessem, monsieur, éppen azzal sikerült kivívnom a jelenlegi helyemet a szervezetében, hogy önállóan döntöttem egy kérdésben. Ha nem követtem volna Bennettet, ön és én most jóval kellemetlenebb helyen üldögélnénk. A férfi hosszan kifújta a füstöt. - Megmagyarázná? - Bennett kissé unta a darabot, és úgy döntött, az amerikai színésznő öltözőjében várja meg a függönyt. Miután tisztában voltam vele, hogy készül valami, úgy éreztem, legjobb, ha a közelében maradok. Amikor kialudtak a fények, döntenem kellett, hogy visszamenjek-e, vagy maradjak Bennett mellett. Ha visszamentem volna, a herceg most halott lenne. - Hálásnak kellene lennem, hogy nem az? - Halott lenne ugyan - ismételte Hannah -, azonban a szervezetének egyik tagja hatósági őrizetbe került volna. Tölthetek kávét? - Merd. Deboque türelmesen megvárta, míg a lány kitölti a kávéját, majd bólintott, hogy tejszínt is kér bele. Hannah hátradőlt újra, és összekulcsolta gyűrűtlen ujjait.
- MacGee és a testőrei már úton voltak. Észrevettem az emberét - folytatta fintorogva. Zseblámpával a kezében ügyetlenkedett a lépcsőkön. Megjátszottam az ijedt, hisztis nőszemélyt, amivel sikerült elvonnom Bennett figyelmét, de az az idióta nem használta ki az alkalmat a menekülésre. Amikor újra felgyulladtak a lámpák, Bennett meglátta őt a fegyverével együtt. Gondolom, hízelgőnek találja, hogy az ön kiszabadulása óta a herceg kis kaliberű pisztolyt hord magánál. Nem habozott használni, és csak örülhetünk, hogy olyan jól céloz. A halottakból nem lehet neveket kicsikarni. - Hannah elérkezett a színjátéka legdrámaibb pillanatához. Felállt. - Meg kell kérdeznem, az embere azt a feladatot kapta-e, hogy megölje az uralkodócsalád egyik tagját. Ha igen, ez azt jelenti-e, hogy nem bízik a küldetésem sikerében? Halljuk! - követelte a lány magában. Válaszolj egyszerűen, gondolta, hogy végre kiderüljön, hányadán állunk! A férfi leverte a hamut a cigarettájáról a tartóba. A füst egyenes oszlopban szállt a mennyezet felé. - Kedvesem, kérem, nyugodjon meg! A szóban forgó alkalmazott talán meg lett bízva azzal, hogy használja ki az alkalmat, ha adódik ilyen, de konkrét megbízást nem kapott. Maradéktalanul megbízom magában, természetesen. - Megegyeztünk. Ötmillió dollár fejében megszabadítom a Bisset-ktől. Deboque arca nyájas, nagybácsis mosolyra húzódott. - Abban egyeztünk meg, hogy ha megtörténne a dolog, a jutalom nem maradna el. - Belefáradtam a játszadozásba - jelentette ki Hannah. Ezt alátámasztandó, felállt, és vállára akasztotta a táskáját. - Ha nem beszél egyenesen, és nem szentesíti a megállapodásunkat, semmi értelme folytatnom a munkát. - Üljön vissza! - szólt rá a férfi tisztán és élesen, amikor már az ajtónál járt. Hannah megállt, visszafordult, de nem mozdult az ajtóból. - Megfeledkezik magáról. Egyetlen alkalmazottam sem távozhat mindaddig, amíg fel nem mondok neki. A lány tudta, hogy férfiak állnak az ajtó előtt, akik Deboque szeszélyének engedelmeskedve őrizetbe vennék, vagy kivégeznék ott helyben. Kockáztatott. Úgy érezte, a ret-tenthetetlenségével még inkább sikerül majd kivívnia a férfi tiszteletét. - Ebben az esetben talán az lesz a legjobb, ha más megbízást ad nekem. Nem vagyok hozzászokva, hogy csak a kártyák felét fedik fel előttem. - Ne felejtse el, ezek a kártyák az én kezemben vannak! Még egyszer megkérem, üljön vissza! Hannah ezúttal engedelmeskedett. Igyekezett továbbra is türelmetlennek túnni, de csak annyira, hogy Deboque azt lássa rajta, tud uralkodni magán. - Rendben. - Mesélje el, hogyan érezték magukat a Bisset-k ma reggel! - Méltósággal viselték a történteket, természetesen. - Meglepődött arckifejezést öltött. Bennett kimondottan büszke magára. Armand herceg aggódik. Eve ágyhoz van kötve egész napra, Gabriella vele van. MacGee bezárkózott Malorival. Hallotta már a nevét? - Igen. - Gondolom, próbálnak rájönni, mi lehetett a tegnap esti kavarodás célja. Az embere kiváló munkát végzett a főkapcsolónál, bár véleményem szerint a robbanóanyag meny-nyiségét kissé eltúlozta. - Vállat vont, mintha egy faágról beszélne, amin eggyel több a levél a kelleténél. - Az este hátralévő részében a tartalék generátorról kaptuk az áramot, ma reggelre pedig kirendeltek egy szerelőcsapa-tot, hogy megjavítsák az elektromos rendszert. Úgy vélik, azért robbantották fel a fő-kapcsolót, hogy a merénylő a kavarodásban bejuthasson a királyi páholyba. - Magától értetődő következtetés - bólintott a férfi, majd a kávéjáért nyúlt. Éppen ebben reménykedett ő is. - Még ha ez meglehetősen fejetlen, minden stílust nélkülöző lépés lett is volna. És maga, kedvesem? Hogyan érzi magát azok után, hogy szemtanúja volt egy gyilkosságnak? - Úgy viselkedtem, mint akit megdöbbentett és elgyengített a dolog, de persze megőriztem a bátorságomat. Tudja, mi britek erről vagyunk híresek.
- Mindig tiszteltem e tulajdonságot - mosolygott rá Deboque. - Csak gratulálhatok a kivételes képességeihez, Hannah. Úgy néz ki, mint aki le sem hunyta a szemét egész éjjel. Hiba volt Bennettre gondolnia, még ha csak egy pillanat erejéig is. - Annyi kávét ittam, amennyi ébren tartott hajnalig - magyarázta a lány könnyed hangon, miközben a gyomra görcsbe rándult. -Jelenleg úgy hiszik, elmentem sétálni, hogy egy kicsit kitisztuljon a fejem. - Hogy elvonja a férfi figyelmét magáról, felvetette az utolsó témát, amelyet Reeve-vel megbeszéltek. -Tudja, hogy az egész uralkodócsalád összegyűlik majd a palotában a karácsonyi bálra? - Igen, ez a hagyomány. - Miután Eve állapotos, Gabriella hercegnő felel az előkészületekért. Vele lesz a családja is, már napokkal a bál estéje előtt. MacGee-ék megosztják az egyik szárnyat Alexanderrel és Eve-vei, hogy mindvégig a gyerekek közelében lehessenek. - Érdekes. - Ennél kedvezőbb alkalmat keresve sem találhatnánk. Három plasztikbombára lesz szükség. Deboque bólintott. - Az ifjabb herceg nem ugyanabban a szárnyban lakik, ugye? - Nem, őt akkor éri majd halálos sebesülés, miközben menteni próbálja a családját. Bízza csak rám, és gondoskodjon róla, hogy az ötmillió biztos helyen várjon! Ezzel felállt, és oldalra biccentette a fejét, mint aki engedélyt kér a távozásra. A férfi követte a példáját, majd - meglepő módon -megragadta mindkét kezét. - Arra gondoltam, az ünnepek után hosz-szabb vakációra indulok. Napfényre, vitorlázásra vágyom, de még a legszebb vakáció is unalmas lehet társaság nélkül. A lánynak kis híján felfordult a gyomra. Azon imádkozott, nehogy az undor meglátszódjék rajta, még egy pillanatra sem. - Mindig imádtam a napot. - Amikor Deboque közelebb lépett, nem ellenkezett, de ajka sokat sejtető mosolyra húzódott. - Úgy hallottam, ugyanolyan könnyen hajítja el a nőket, mint amilyen könnyen megszerzi őket. - Csak ha untatnak - vont vállat a férfi, majd Hannah nyakára tette a kezét. Köny-nyü, sima ujjai voltak, mégis egy pókéra emlékeztették a lányt leginkább. - Van egy olyan érzésem, hogy maga sosem unalmas. Engem a külsőségeknél sokkal jobban vonz az ész, a becsvágy. Szerintem nagyon jól fogjuk érezni magunkat együtt. Hannah tudta, ha a férfi ajka az övéhez érne, elhányná magát, ezért finoman hátrahajtotta a fejét. - Talán. De csak miután véghezvittük az üzletet. Deboque ujjai egy pillanatra megfeszültek a nyakán, majd elernyedtek újra. A lány biztos volt benne, hogy a nyoma még percekig látszódni fog. - Maga nagyon óvatos nő, Hannah. - Elég óvatos ahhoz, hogy csak azután feküdjek le magával, miután zsebemben az ötmillió. Most pedig, ha megbocsát, indulnom kell, mielőtt aggódni kezdenének értem. - Ez csak természetes. A lány az ajtóhoz lépett. - Legkésőbb a hét végére szükségem van a plasztikbombákra. - Azt hiszem, elégedett lesz a brightoni nagynénje karácsonyi ajándékával. Hannah bólintott, majd kilépett az ajtón. A férfi visszaült a székére. Kezdte megkedvelni a lányt - sajnálta, hogy meg kell halnia.
10. Már délután volt, mire Bennett elindult, hogy megkeresse Hannah-t. Végigolvasta az aktákat. Volt, ami lenyűgözte, volt, amit rémisztőnek talált, és volt, ami felbosszantotta, de még ezek után sem tudta biztosan, ismeri-e a lányt. Most már én is része vagyok a színjátéknak, gondolta, miközben Eve szobái felé tartott. Semmit, amit hallott és olvasott, nem oszthat meg a bátyjával, és nem nyugtathatja meg sem a nővérét, sem Eve-et, hogy Deboque minden lépését előre tudják. Kezdte megérteni, miért nem volt más választása a lánynak, mint ahogyan neki sincsen most. Végig kell játszania a szerepét. így indult a keresésére, eltökélten, hogy hosszú idő óta először nyugodtan beszéljen vele. Eve és Gabriella az asztalnál ült egy köteg-nyi lista és egy teáskanna társaságában. - Bennett - nyújtotta ki Brie a kezét a herceg felé. - Épp jókor! Szükségünk lenne egy férfi véleményére a karácsonyi bált illetően. - Gondoskodjatok róla, hogy rengeteg bor legyen! - hajolt le Bennett, és megcsókolta nővére arcát. Bár Brie mosolygott, érezni lehetett rajta a feszültséget, akárcsak Eve-en. -Hannah nincsen veletek? - Nincsen - tette le Eve a ceruzáját, majd ő is csókra emelte az arcát. - Megkértem, hogy pihenje ki magát. Az elmúlt este... - Hevesen megszorította a herceg kezét. - Az elmúlt este borzalmas lehetett számára. Akárcsak neked. Bennett vállat vont, holott nagyon is tisztán emlékezett rá, hogyan hagyta magára a lányt: némán összegömbölyödve az ágyon. - Nem volt unalmas este, az biztos. - Ne viccelődj ezzel, Ben! Meg is ölhettek volna. Csak arra tudok gondolni, hogy már másodszor történik ilyesmi a színházban. Ráadásul mindkét alkalommal az én darabom... A herceg, továbbra is Eve kezét szorítva, leguggolt hozzá. - Nem esett bajom, Eve. Nem venném a szívemre, ha emiatt abbahagynád az írást, és kiaknázatlanul maradna a páratlan tehetséged, azt pedig végképp nem szeretném, ha az unokaöcsém ráncokkal születne. Hol van Marissá? - Alszik. Bennett megcirógatta az asszony szeme alját a hüvelykujjával. - Neked is azt kellene tenned. A feszültséget bosszankodás váltotta fel -éppen, ahogyan a herceg remélte. - Mintha Alexet hallanám! - Isten ments! Amúgy ő hol van? - Találkozókon kell részt vennie - sóhajtotta Eve, majd rosszallóan dobolni kezdett a papírokon egy ujjával. - Egész nap. Mindet áthelyezték az itteni irodájába, mert... mert a biztonságiak így látták jónak. - Akkor nem kell aggódnod. A herceg a sógornője kezére tette a kezét. - Egyébként is tudhatnád, hogy a Bisset-k elpusztíthatatlanok... Csak hálás lehetsz, hogy Alex ennyire elfoglalt. Ha nem így lenne, most is itt fontoskodna körülötted. Eve elmosolyodott. - Ebben van valami. Bennett felállt, és a nővérére vigyorgott. - Azt hiszem, most már rád bízhatom Evéét, bár te sem vagy túl üde, mit ne mondjak. - Mindig szerettem a tapintatos, lovagias megjegyzéseidet. - Mire való egy öcsi? A herceg legszívesebben magához ölelte volna mindkettőjüket, hogy biztosítsa őket, senki és semmi nem árthat nekik többé. Ehelyett megráncigálta nővére haját. Most pedig hagylak benneteket, hadd folytassátok a nyilvánvalóan lebilincselő megbeszéléseteket. Még a lépcsőfordulóhoz sem jutott el, Gabriella utolérte.
- Ben! A herceg már éppen rávillantotta volna legelbűvölőbb mosolyát, de nővére arckifejezése láttán meggondolta magát. Gabriella hátranézett a válla felett, hogy megbizonyosodjon, kellő távolságban vannak Eve irodájától, majd az öccse kezére tette a kezét a lépcsőkorláton. - Reeve elhallgat előlem valamit - kezdte. Egy pillanatra rosszallás csillant a szemében, de aztán kihunyt. - Ezzel együtt kell élnem. Csakhogy egyszer már elvesztettem a családomat, és azóta sokkal nyomasztóbbak a megérzéseim. - Tudom, hogy aggódsz - felelte Bennett. -Mindannyian aggódunk. - Ennél többről van szó. Deboque-nak az a rögeszméje, hogy végezzen velünk. Ma is gyakran álmodom... arról. Még ennyi év után is. Tisztán emlékezett a villára, a sötétségre, a félelemre. - Ó, Brie! - A herceg megcirógatta nővére arcát. - Ilyesmi nem fordul elő még egyszer. Az asszony gyengéden összekulcsolta az ujjait öccse csuklóján. - Emlékszem, amikor végig kellett néznem, hogy leterít a golyó, és ott vérzel az erkélyen. Arra is emlékszem, amikor a kórházban ültünk, miközben Eve élet és halál között lebegett. Deboque miatt. -Elsápadt, de a vonásai erőt sugároztak, mint ahogy az ujjai is. -Minden miatta történt, és most szabad. - Már nem sokáig - jegyezte meg Bennett gyilkos pillantással. - ígérem. - Szeretném, ha óvatos lennél. A herceg elmosolyodott, a bősz csillogás eltűnt a szeméből. - Lehetek más egy tucat testőrrel a nyakamban? - Nagyon óvatos - ismételte a nővére. - Korábban soha nem vittél pisztolyt magaddal a színházba. Szóval Brie átlátott a mesén. Nem kellett egy szóval sem mondania, Bennett látta a szemén. Tudta, hogy a dolog hazugság, de az okát nem értette. És miután Gabrielláról volt szó, nem fog nyugodni mindaddig, amíg meg nem érti. - Egyelőre hagyjuk ezt a témát! - Reeve is ezt mondta - sóhajtotta Brie türelmetlenül. - Csakhogy a családomról van szó. - Csak annyit tudok, hogy nemsokára vége lesz ennek az egésznek. Addig is össze kell tartanunk. Már történtek lépések, Brie, és ebben a pillanatban is történnek. Ez talán erőt ad. - Nem erről van szó -jegyezte meg a nővére. Érezte, nem erőltetheti a dolgot, ezért elengedte Bennett kezét. - ígérd meg, hogy nem teszel semmi ostobaságot! - Ennyire rossz lenne a hírem, vagy mi? - Ben, kérlek! - Rendben, megígérem - sóhajtotta a herceg, majd megcsókolta nővérét. - Tudod, mennyire imádlak, még azok után is, hogy világra szülted Doriant a zaklatásomra. - Búcsúzóul megpaskolta Brie kezét, majd elindult lefelé a lépcsőn. - A bientőt! Gabriella figyelte, amint eltűnik, ellentétben az aggodalmaival. - A bientőt! Hannah nem volt a szobáiban. Bennett rosszallóan körülnézett. Vajon ismét találkozója van? - tűnődött. Ismét veszélybe sodorja önmagát a családjuk védelme érdekében? Utálta, hogy így van. Egyszerűen elfogadhatatlan volt még a gondolat is, hogy a lány kockára teszi érte az életét, a saját testét tartja pajzsként az övé elé, mint ahogy azt az előző este is tette. Akár a családjáról, akár egy barátjáról vagy az országról volt szó, őt illette a védelmező szerep. Hogyan is tehetne kevesebbet a nőért, akibe szerelmes? Körülnézett a szobában, majd az öltözőasztalkához lépett. Észrevett egy apró zománcozott ladikot, amelynek a tetején egy páva trónolt. Végigfuttatta egy ujját rajta, és eltűnődött, vajon Hannah hogyan tett szert rá. Ajándékba kapta? Kitől? Egy kis londoni boltban vette talán? Még az ilyen lényegtelen részleteket is tudni szerette volna róla. Ahhoz, hogy tisztázhassa az érzelmeit, ismernie kell a nőt, akinek odaadta a szívét.
Felnézett, és megpillantotta a tükörben az ágyat, ahol harcoltak és szerelmeskedtek az elmúlt éjjel. Szinte érezte a szenvedély és felfedezés visszhangját a levegőben. Vajon a lány megutálta azért, amit tett? Bár ugyanolyan hévvel vett részt a szerelmi tusakodásban, mint ő, vajon megbocsát-e neki azért, amiért kicsikarta belőle, hogy áthágja a szabályokat, és felrúgja a korlátokat? Nyers érzékiség... Bennett lenézett a kezére, tenyérrel felfelé fordította, majd szétterítette az ujjait. Nem, valóban nem volt gyengédnek mondható. Egész eddigi életében komoly áldozatokat hozott azért, hogy soha ne okozzon fájdalmat egy nőnek. Most, hogy megtalálta az igazit, megtette. Az ablakhoz lépett, és próbált rendet teremteni a lelkében. Még mindig haragudott rá. Bármennyire győzködte is a józan esze, a szívén még nem gyógyult be a lány hazugsága miatti seb. Ennél is nehezebben tudta lerázni az érzést, hogy szerelmes lett két nőbe, holott egyikben sem bízhatott. Ekkor pillantotta meg Hannah-t odalenn, a kertben. A lánynak szüksége volt egy kis időre. Egyetlen órácskára egyedül, hogy kitisztuljon a feje, és megnyugtassa felajzott idegeit. Elégedett volt a munkájával. Olyan simán, gördülékenyen zajlott a reggeli megbeszélése Deboque-kal, amennyire csak lehetett. Ha semmi nem jön közbe, a férfi egy héten belül csapdába esik. Küldetését siker koronázza. Újabb kedvező jelentés kerül az aktájába. Ha egy ügynök két évet szán az életéből egy megbízásra, majd sikerre viszi, az előléptetéssel jár. Egy hajszál választotta el a kapitányi rangtól, tudta jól. Vajon miért nem tölti el ez a tudat olyan izgalommal, mint régebben? Csak egy kis időre van szüksége, győzködte magát. Semmi többre. A megbízás befejeztével vakációra megy. Nemcsak megérdemli, de szüksége is lesz rá. Talán elutazik végre Amerikába New Yorkba, San Franciscóba. Talán ott meg tudna feledkezni magáról. , Az is lehet, hogy egyszerűen hazamegy Angliába. Eltölthetne Cornwallban egy kis időt, sétálhatna az ingovány rejtett ösvényein, lovagolhatna a tengerparton. Angliában ugyan nem feledkezhetne meg magáról, de talán megtalálná magát újra. Bárhová megy is, elhagyja Cordinát - és Bennettet. A lila akác magasra nőtt, lugasszerüen egy pad fölé hajolt, és szinte hívogatta a hosz-szan, elmélyülten gondolkodni vágyókat. A lány leült, behunyta a szemét, és próbált rendet tenni zaklatott gondolatai közt. Ki is ő valójában? Évek óta először úgy érezte, fel kell tennie magának a kérdést, és be kell ismernie, hogy nem tudja a választ. Egyik énje a csendes nő, aki szíves örömest rááldozta az egész délutánt egy könyvre, és szeretett az irodalomról, a művészetekről beszélgetni. Másik énje mindig kéznél tartotta a fegyverét, és visszafojtott lélegzettel hallgatta a lépéseket maga mögött. Az, hogy képes volt egyszerre mindkettő lenni, számtalan előnnyel járt korábban, most azonban fájdalmas talánynak tűnt, amely megoldásra várt. Azt kívánta, bárcsak tudna beszélgetni az édesapjával, még ha csak egy órát is. Ő pontosan tudta, mit jelent egyszerre két életet élni, és mindkettőben megtalálni a kihívást és az elégedettséget. Nem kockáztathatott meg még ennyit sem. Ebben is, mint ahogyan a megbízásban is, amely ide vezette, egyedül volt. A herceg gyűlöli. Bennett miatt fáj a szíve, és a kétségeit is ő ébresztette benne. Miatta kérdőjelezte meg azt, amit korábban adottnak vélt. Elmúlt éjjel magáévá tette a testét, lelkét, szellemét, de mindezt csupán azért, hogy megalázza. Sikerült. Még soha senki nem mutatta meg neki, mi mindenről mond le, mennyi mindent adhatna magából. Senki nem hagyta még ilyen üresen és egyedül. A hercegnek fogalma sincs, mekkora fájdalmat okozott neki. Potyogni kezdtek az egész éjszaka visszafojtott könnyei. Azért nincs fogalma, mert nem tudja, és soha nem is fogja megtudni, mit érez iránta, milyen reménytelenül szerelmes belé. Én választottam ezt az életet,
emlékeztette magát. Egyedül kell megbirkóznom vele. Már csak pár nap, és semmi közünk nem lesz egymáshoz. Bennett biztonságban lesz, akárcsak a családja - ő pedig elmegy. A herceg a padon ülve talált rá. Kezét pedánsan összekulcsolta az ölében, behunyta a szemét, és... könnyek csorogtak az arcán. Egyszeriben annyi érzés támadt a férfira, hogy képtelen volt elkülöníteni őket. Megbánás, zavarodottság, szerelem, bűntudat. Hannah jobban örülne, ha most egyedül hagyná, ennyire már ismerte. Volt is annyi keserűség benne, hogy könnyedén egyedül hagyhatta volna. Csakhogy ugyanúgy képtelen volt rá, mint ahogyan gyerekkorában képtelen volt az út szélén hagyni egy sebesült állatot. Amikor közelebb lépett, a lány felpattant. Vonásai megdöbbenést, majd megalázottságot tükröztek. A herceg egy pillanatig azt hitte, megfordul és elszalad, de Hannah nem mozdult. - Azt hittem, egyedül vagyok - szólalt meg hűvösen, miközben igyekezett úrrá lenni dühén és zavarodottságán. Bennett elővett egy zsebkendőt, és odanyújtotta. E pillanatban ez volt az egyetlen vigasztalás, amit adhatott, és amit a lány hajlandó volt elfogadni. - Ne haragudj, hogy zavarlak! - A herceg hangja ugyanolyan kimért volt, mint Hannah-é. Beszélni szeretnék veled. - Már beszéltünk - törölte meg az arcát a lány, majd összegyűrte a zsebkendőt a kezében. - Leülnél? - Nem, köszönöm. Bennett zsebre tette a kezét. Hannán sem aludt az éjjel, állapította meg magában, miközben elnézte az árnyékot a szeme alatt. Ő sem. Legalább emiatt nem kell bűntudatot éreznie egyiküknek sem. - Reggel beszéltem édesapámmal. Megtudtam tőle, hogy ma is találkoztál Deboque-kal. A lánynak már a nyelve hegyén volt, hogy csendre intse, végül nem tette. Senki nem volt hallótávolságon belül, legalábbis egyelőre. - Neked nem tartozom jelentéssel az ilyen ügyekről, Bennett. A herceg szeme elkeskenyedett az indulattól, és a keze is ökölbe szorult a zsebében, de a hangja kimért maradt. - Valóban nem, bár tisztában vagyok a megbízásod minden részletével. Olvastam az aktákat. Hannah lemondóan sóhajtott. Hát nem csak rá tartozik, hogy ki ő, és mit tett idáig? - Nagyszerű. Választ kaptál a kérdéseidre, kielégíthetted a kíváncsiságodat. Mindent tudsz, amit csak tudni lehet rólam. Remélem, jól szórakoztál. - Nem azért olvastam, hogy szórakozzam! -vágott vissza Bennett. - Az ördögbe is, Hannah, a történtek után jogom van tudni, ki vagy! - Semmilyen jogot nem formálhatsz sem rám, sem semmire, ami velem kapcsolatos. Sem a szolgád, sem az alattvalód nem vagyok. - De te vagy az a lány, aki megosztotta velem az ágyát az éjjel. .: - Azt hiszem, legjobb, ha ezt mindketten elfelejtjük. Ne! - merevedett meg, amikor látta, hogy Bennett elindul felé. - Soha többé ne érj hozzám! - Rendben. Ettől még mindketten tudjuk, hogy vannak dolgok, amiket nem lehet elfelejteni. - A hibákat el lehet - mutatott rá Hannah. -Én az NBSZ ügynökeként vagyok itt, hogy megvédjelek téged és a családodat, keresztülhúzzam Deboque Cordina szétzilálására vonatkozó terveit, és megakadályozzam az ezzel járó következményeket egész Európára nézve. Mindent meg fogok tenni ezek érdekében, de nem hagyom még egyszer, hogy megalázz! -Ismét csorogni kezdtek a könnyei, látása elhomályosult. - Hát képtelen vagy egyedül hagyni végre?! Az elmúlt éjszaka nem kínoztál meg éppen eléggé? Ez már Bennettnek is sok volt. Amúgy is ingatag lábakon álló önuralma csődöt mondott. Megragadta a lány karját, ujjai bilincsként fonódtak a feszes izmokra.
- Neked csak ennyit jelentett? Kínzást? Képes vagy a szemembe nézni, és azt mondani, semmit nem éreztél, semmit nem érzel irántam? Ennyire hazug még te sem lehetsz! - Nem számít, mit éreztem. Meg akartál büntetni, és megtetted. - Szeretni akartalak, és megtettem. - Elég! A herceg szavai nagyobb fájdalmat okoztak, mint amit Hannah képes volt elviselni. El akarta lökni magától, de csak azt érte el vele, hogy Bennett szorosan magához ölelte. A huzavonától ezernyi akácszirom hullott alá, mintha esőcseppek lennének. - Azt hiszed, nem éreztem, mennyire gyűlöltél? Úgy néztél rám, mint valami hitvány bűnösre. Tíz évig büszke voltam a munkámra, de te még ezt is elvetted tőlem. - Magadra is büszke voltál? - vágott vissza a herceg halkan, de sütött a düh a szavaiból. -Azt akarod mondani, nem tudtad, hogy szerelmes vagyok beléd? A lány hitetlenkedve megcsóválta a fejét, mire Bennett vadul megszorította a karját. - Pontosan tudtad, hogy szerelmes vagyok egy nőbe, aki valójában nem is létezik. Egy csendes, tartózkodó, becsületes nőbe, akivel minden erőmmel gyengéd és türelmes szerettem volna lenni. Életemben először képes voltam teljesen megbízni valakiben, teljesen odaadni a szívemet, erre kiderül, hogy az a valaki nem több délibábnál. - Nem hiszek neked - nyöszörögte Hannah. Pedig szeretett volna, nagyon is. Vadul dobogni kezdett a szíve. - Nyughatatlan voltál, sőt unott. Találkoztál egy új arccal, aki elszórakoztatott. - Szerettelek. - A herceg a lány arcához emelte a kezét, és közel húzta magához. Tekintete ismét sötét aranyszínben ragyogott a szenvedélytől, akárcsak az éjjel. - Együtt kell élned ezzel. -Bennett... - Amikor meglátogattalak a szobádban az éjjel, már egy másik nő voltál, aki hazudott nekem, és kihasznált. - Vadul a hajába markolt. A hajtűk egy része kiröppent és szerteszóródott. - Aki olyan volt, mint egy boszorkány - tette hozzá, miközben Hannah dús haja a karjára hullott. - Rá is ugyanolyan hévvel vágytam, de minden gyengéd, édes érzelem nélkül. Isten a tanúm, még mindig vágyom. Amikor ajka a lányéra forrt, az nem tiltakozott. Látta a szemén, hogy igazat beszél. Szerelmes volt belé. Illetve a szerepbe, amelyet eljátszott. Most már csak vággyal képes fordulni felé, de ő beéri ennyivel. A kötelesség kedvéért feláldozta a szerelmet, de még a kötelesség kedvéért sem hajlandó lemondani a morzsákról, amelyeket megkaphat belőle, tőle. Magához ölelte a herceget. Talán, ha megérzi, nála még mindig többről van szó szenvedélynél, egy nap megbocsát neki. Bennett pillanatok alatt elveszett Hannah-ban. Olyan metsző vágyat ébresztett benne, hogy az már fájt, de nem törődött vele. A lány ajka forró volt, a teste karcsú és készséges. Még ha Hannah nem szerelmes is belé, legalább vonzódik hozzá. Korábban nem is törekedett ennél többre egy nőnél. - Mondd, hogy kívánsz! - követelte a lánytól, miközben kétségbeesetten csókolgatni kezdte az arcát. - Kívánlak - zihálta Hannah. Nem hitte volna, hogy lehetséges egyszerre ujjongó diadalt és szégyenteljes bukást érezni. - Gyere velem! - Bennett, nincs jogom hozzá. - A herceg nyakához szorította az arcát, hogy legalább az illatát magába szívhassa. - Azért vagyok itt, hogy... A férfi átkarolta a vállánál, és elindult vele a palota felé még azelőtt, hogy a lány befejezhette volna az ellenkezést. - Egy napra, egyetlen napra mindketten félretesszük a kötelezettségeinket. - És holnap? - A holnapról majd döntünk holnap. Adj nekem pár órát, Hannah!
A lány kész lett volna nekiadni az életét, bár tudta, ez talán még egyszerűbb lenne, mint amire a herceg most kéri. Mégis kézen fogta Bennettet. Elsétáltak az istállóhoz, és lóra szálltak. Befordultak az erdőbe, ahol korábban versenyeztek egymással, de ezúttal a herceg ment elöl. Hannah újra meg újra leküzdötte magában a kétely mardosását. Ez a pár röpke óra csak az övék. Már azelőtt meghallotta a patakot, hogy meglátta volna. Egyszerű, de bájos zenéje volt, illett a magas fákhoz, a lombok nyújtotta árnyékhoz. Bennett délnek fordult. Negyed mérföldön át némán lovagoltak a part mentén. A patak ide-oda kanyargott, majd egy ponton, ahol egy hármas fűzfacsoport hajolt fölé, kiszélesedett. A herceg megállt, és leszállt a nyeregből. - Milyen kedves hely - jegyezte meg Hannah. Ő is megrántotta a kantárt, de ahhoz már nem volt elég bátorsága, hogy leugorjon a lóról. - Mindig, amikor úgy gondolom, hogy már láttam Cordina legszebb pontját, találok egy még szebb helyet. Gyakran eljössz ide? - Nem elég gyakran - felelte Bennett, majd megkötötte a lovát, és a lányhoz lépett. Szó nélkül felé nyújtotta a kezét. Ezúttal megadta a választás lehetőségét neki, nem úgy, mint az éjjel. Talán most is csak azért tette, mert tudta, hogy mindketten döntöttek már. Hannah elfogadta a felé nyújtott kezet, fogta egy ideig, majd leszállt. Némán kipányvázta a lovát ő is. - Ide jöttem, amikor édesanyám meghalt -vallotta be a herceg. Fogalma sem volt, miért érzi ennyire fontosnak, hogy beszéljen erről a lánynak. - Nem is annyira azért, hogy gyászoljak, hanem mert ő imádta az ehhez hasonló helyeket. Látod azokat az apró fehér virágokat a parton? - Kézen fogta Hannah-t, és elindultak a patak felé. - Angyalszárnyaknak nevezte őket. Nyilván van valami bonyolult latin nevük, de ez a név szerintem tökéletesen illik rájuk. Lehajolt, és szakított egyet. Nem volt nagyobb a hüvelykujjánál, apró, kék közepét fátyolvékony, fehér szirmok ölelték körül. - Később minden nyáron, mielőtt visszamentem volna Oxfordba, ellovagoltam ide. Itt 1 mindig olyan egyszerűnek tűnik az élet. - Beletűzte a virágot a lány hajába. Gyerekkoromban úgy gondoltam, itt laknak a tündérek. Mindig kerestem őket a lóherék között vagy a kalapos gombák alatt. Hannán elmosolyodott, és megcirógatta a férfi arcát. - Előfordult, hogy találtál egyet? - Nem. - Bennett megfogta a lány csuklóját, és belecsókolt a tenyerébe. - De ettől még itt vannak. Miattuk mágikus ez a hely, és miattuk szeretnék éppen itt szerelmeskedni veled. Ajkuk még nem ért össze, amikor letelepedtek a fűre. Akkor is lélegzetnyi távolság volt közöttük, amikor vetkőztetni kezdték egymást. Térden állva, egymás tekintetében fü-rödve szabadították meg egymást a ruháiktól. A nap fénye megcsillant meztelen bőrükön. Ajkuk finoman összeért, majd összeforrt. A herceg képtelen volt gátat vetni a szenvedélyének, vágyai sürgetésének. Pillanatokon belül vadul hemperegni kezdtek a füvön. Bennett ott kényeztette Hannah-t, ahol érte, 1 keresett, talált és megdézsmált, amíg a lány reszketeg nyöszörgése fel nem forralta a vérét. Képtelen volt uralkodni magán, különösen, miután Hannah lehúzta a cipzárt a farmerján. Csak addig vártak, amíg az utolsó akadály is el nem hárult az útjukból, majd szélsebes, bősz hullámzásban egyesültek, mindkettőjük nagy megelégedésére. A lány meztelen hátát csiklandozta a fű. Bágyadtan figyelte, mint szűrődik át a napfény a fák lombjain. Első alkalommal a hold fénye sütött le rájuk, de már akkor is ezernyi érzés kísérte szerelmeskedésüket. Düh, szégyen, eksztázis, majd megint szégyen. Ma, a nap sugarai alatt már nem érzett szégyent. Ma még megengedhetik maguknak, hogy férfi és nő legyenek csupán. Holnaptól herceg és ügynök lesznek ismét. - Mire gondolsz?
Hannah-nak még maradt annyi ereje, hogy elmosolyodjon, és Bennett felé fordítsa a fejét. - Arra, milyen gyönyörű ez a hely. A herceg már korábban is el szerette volna hozni ide. Számtalanszor elképzelte, milyen lenne, hogyan vezetné lassan, türelmesen a szerelem gyönyöreibe. Csakhogy az egy másik nő volt... Elhessegette a gondolatot, és magához ölelte a lányt. Az egy másik nő volt, ez azonban egy másik nap. - Nem fázol? - Nem bizony. Képzeld, én... - Hannán elhallgatott, mert nem akart ostobának hangzani. - Igen? - Nos, én még soha... - Hogy is mondja? -Én még soha nem feküdtem meztelenül a füvön, a szabad ég alatt. Bennett elnevette magát. Fel sem tűnt neki, hogy a hang és a mögötte megbújó érzés az első Hannah-tól származott. - Az élet éppen az új élményektől szép. - Biztos vagyok benne, hogy te bezzeg számtalanszor találtad magadat meztelenül a legkülönbözőbb helyeken. A száraz megjegyzés elégedettséggel töltötte el a herceget. A lány fölé gördült, megcsókolta, majd hátrahúzódott annyira, hogy lássa az arcát. Hannah haja legyezőszerűen terült szét a sötétzöld füvön. Az apró, fehér virág teljesen belefonódott, mintha csak onnan nőtt volna ki. Az árnyék a szeme alatt egyszerre láttatta bujának és törékenynek -olyan volt, mint egy szűz az első éjszaka után, amikor nővé avatták. Azaz éppen olyan volt, amilyennek Bennett először képzelte, kívánta, szerette. - Gyönyörű vagy! Hannah bágyadtan elmosolyodott. - Látod, ez sem voltam még soha. A férfi végigfuttatta egy ujját a lány állán. - És még téged tartanak kiváló megfigyelőnek! Nem is értem, hogyan képes egy nő szándékosan előnytelenné tenni a megjelenését. Hiába, ez sem változtat a szépségeden. Makulátlan bőr... - Csókot is lehelt rá, mintegy ízlelgetve. - Arisztokratikus arcél, nemes vonások. Az ember azt hihetné, porcelánból vagy. Hűvös, okos szempár... Majd megőrültem, miközben elképzeltem, mint sötétül el, mint válik álmataggá, ha megérintelek. És ez itt - simított végig az ajkán - milyen lágy, milyen adakozó! - Hozzá hajolt, de csak bejárta nyelvével a formáját. Emlékszel az első csókunkra? Hannah lélegzete akadozni, pillái remegni kezdtek. - Igen, emlékszem. - Azon tűnődtem, hogyan képes egy ilyen csendes nő úgy elgyengíteni a puszta ízével, hogy remegni kezd a térdem. - Csókolj meg! - követelte a lány, majd ellentmondást nem tűrően magához húzta a herceget. Hannah szenvedélyt, sietséget várt, ehelyett gyengédséget, türelmet kapott. Zavartan motyogni kezdett Bennett ajka alatt, de a herceg csak cirógatta az arcát, és várt, amíg ellazul pontosabban, amíg elfogadja a csókot ilyennek. A tűz most csak parázslott, nem lobogott. Ezúttal a herceg azzal a Hannah-val szerelmeskedik, akit megismert, értette meg a lány. Legszívesebben elpityeredett volna. Bennett az egyik Hannah iránt vágyat érzett, a másik iránt vonzalmat. Hogyan tudná felvenni a kesztyűt egy nő ellen, aki nem más volt, mint ő maga? Reszketeg sóhaj kíséretében hagyta, hogy kiürüljön a feje. Bármire vágyik is a férfi, ma megadja neki. Bennett érezte a változást: a lassú, már-már folyékony önfeladást. Egyetértő mormogással Hannah nyakához szorította az ajkát. Meg akarta mutatni neki, hogy több is lehet közöttük őrült küzdelemnél. Ha már csak pár órájuk lehet egymásra, olyan gyengéd lesz vele, amennyire a lány csak engedi.
Könnyed ujjakkal végigsimított sima bőrén. Míg előző éjjel csak követelt, most kért, hízelgett, ajánlkozott. Ráérősen csigázta Hannah érzékeit, közben figyelte, amint a nap sugarai a lombokon átszűrődve az arcára hullanak. Hallgatta a patak csobogását, miközben a nyakát csókolgatta, és a fülébe suttogott -ígéreteket, bókokat, megnyugtató szavakat. A lány válasza oly erőtlen volt, mintha azonnal szétkergetné az enyhe szellő. Még soha nem szerette így senki, gondolta Hannah - mintha értékes, különleges lenne. Bár elméje ködbe borult, hallotta a sziklát mosó víz csobogását, érezte a fű bódító és a vadvirágok édes illatát. A nap sugarai félig lehunyt pillái mögül aranyló ragyogást kölcsönöztek szerelmese bőrének. Cirógatni kezdte. Sima volt, feszes és forró. A szerelmese. Ajkához húzta az ajkát, és beleöntötte a csókba szíve minden érzését. Messze túlszárnyaltak vágyon, héven, szenvedélyen. Úgy érintette meg a herceget, mintha őrá várt volna egész életében. Úgy csókolta, mintha ő lenne az első és egyetlen szeretője. Minél többet adott, Bennett annál többel viszonozta. Az árnyékok megnyúltak körülöttük, de ők csak becézgették, kényeztették, dédelgették egymást. Még az eggyé válásuk is lassú és gyengéd volt. Felcsigázott szenvedélyüket sokkal erő-sebb érzelmek zabolázták meg. Olyan harmóniában hullámzottak együtt, amely már szinte fájdalmasan tökéletes volt. Hannah a herceg arcára tette mindkét kezét, miközben csókolóztak. Fellebegtek a csúcsra, majd puhán vissza-siklottak egymás karjába. - Látni kívánt, Monsieur Deboque? - Igen, Ricardo - felelte a férfi, majd felemelte a teáskannát, és töltött magának. A délutáni teázás szokását a britektől tanulta el és szerette meg. Roppant előkelőnek tartotta. Összeállítottam egy rövid bevásárlási listát a számodra. - Egyik kezével az ablak melletti íróasztal felé intett. - Szeretném, ha személyesen felügyelnéd a dolgot. - Ez csak természetes - mosolygott Ricardo. Mindig büszke volt, ha Deboque tanújelét adta a bizalmának. Az asztalhoz lépett, és felvette a krémszínű papírra írt listát. Szemöldökét csak leheletnyivel vonta feljebb a szokásosnál. - A szervezeten belülről szerezzem be ezeket? - Ha megkérhetlek - bólintott Deboque, miközben tejszínt tett a teájába. - Szeretném házon belül megoldani a dolgot, hogy úgy mondjam. Miután beszerezted őket, juttasd el Lady Hannahnak... csütörtökre, igen. Nem lenne jó, ha idő előtt kapná meg. - Lady Hannah nagy kockázatot vállal, ha becsempészik egy ilyen... kényes természetű csomagot a palotába. - Maradéktalanul megbízom a mi brit barátnőnk képességeiben, Ricardo. - Tisztán emlékezett rá, mint ült vele szemben a lány reggel. Ápolt volt, hűvös és előkelő. Külön élvezetet okozott Deboque számára, hogy a terveit ilyen finom kéz viszi véghez. - Van stílusa, nem gondolod? - Az elit akkor is elit marad, ha ennyire visszafogott külsőt ölt magára, monsieur. - Pontosan - mosolyodott el Deboque, majd kortyolt egyet a teájából. - Nincsen kétségem afelől, hogy a feladatát is elithez méltóan teljesíti majd. - Sóhajtott. - Csodálom a briteket, Ricardo. Tisztelik a hagyományaikat, mégis rugalmasak. Nem olyan szenvedélyesek, mint a franciák, de csodálatos a gyakorlati érzékük. Gondoskodj róla, hogy a küldemény a listán szereplő címről kerüljön feladásra! Senki sem sejtheti, hogy bármi közöm van hozzá. - Természetesen, uram. - Már hozzáláttam, hogy elkészítsem az útitervünket, Ricardo. Jövő hét végén elvitorlázunk. Addig még találkozom Lady Hannah-val egyszer. Rád bízhatom a részleteket? - Igen, uram. - Köszönöm. Apropó, küldtél koszorút Bouffe temetésére? - Rózsákat, ahogyan kérte, monsieur. - Nagyszerű. Deboque választott egy apró, cukrozott teasüteményt az angol porcelán tálról. - Te vagy az egyik legmegbízhatóbb emberem. - Igyekszem, monsieur.
- További kellemes estét, Ricardo! Kérlek, azonnal értesíts, amint többet tudunk a színházi balesetről! Nagyon nem tetszik nekem a jelenlegi jelentés. - Úgy lesz. Jó estét, monsieurl Deboque hátradőlt, süteményt majszolgatva. Egyre elégedettebb volt Ricardóval. Intelligens szociopata - két kiváló adottság egy olyan szervezetben, mint az övé. Biztos volt benne, hogy Ricardo rettenetesen hálás lenne, ha rábízná Hannah eltüntetését, miután a lány végzett a feladatával. Nagy volt a kísértés, hogy így tegyen, de végül elvetette az ötletet. Saját kezűleg végez vele. Azok után, hogy teljesíti leghőbb vágyát, az a legkevesebb, hogy a halála a lehető legkisebb fájdalommal járjon.
11. Hannah látszólag nyugodtan szürcsölgette a teáját a palota könyvtárában, miközben hallgatta, amint Reeve beszámol a legfrissebb fejleményekről Malorinak. Kérésre kiegészítette a mondottakat, majd ismét hallgatásba burkolózott. Bennett egyszer már meg akarta mutatni neki a könyvtárat, de végül a zeneszobában kötöttek ki, ahol megcsókolta. Vajon ez volt a fordulópont az életében? - tűnődött. Ekkor történt, hogy beleszeretett, vagy a tengerparton, amikor a herceg megajándékozta egy kagylóval? Talán már az első éjszaka, a kertben? - Egyetért, Hannah? A lány összerezzent, és alaposan leszidta magát, amiért hagyta, hogy elkalandozzanak a gondolatai egy ilyen döntő pillanatban. Mindössze fél órájuk volt beszélni egymással, ebből negyedóra már el is telt. Hiába tartózkodtak a palota falain belül, még itt sem kelthettek feltűnést. - Kérem, bocsássanak meg! Megismételné? Armand fürkész pillantást vetett rá. Vajon elég erős a válla, hogy elbírja ennyi ember sorsát? - Az elmúlt napok minden bizonnyal megerőltetők voltak az ön számára - jegyezte meg nem bírálóan, inkább aggódva. Hannah jobban örült volna az előbbinek. - Az elmúlt két év volt megerőltető, felség -felelte, majd vállat vont, elismerve az uralkodó igazát. - Ha kezd kimerülni - mondta Malori a maga visszafogott, tárgyilagos hangján -, jobb, ha már most szól nekünk. - Semmi bajom - nézett a szemébe a lány higgadtan. - Azt hiszem, az előmenetelünk ezt ékesen példázza. Mielőtt Malori bármit felelhetett volna, Reeve megszólalt. Hannah kétségtelenül kezdett kimerülni, ez nyilvánvaló volt, de bízott benne, hogy kitart még pár napig. - Összefoglalva, feltételezhetjük, hogy Deboque már meg is rendelte, amit kért tőle. Van valami ötlete, honnan fogja beszerezni? - Athénból - vágta rá a lány határozottan. -Csaknem biztosra vehető, hogy a saját szervezetén belül bonyolítja le az üzletet. így teljes biztonságban érezheti magát. Nem kockáztatja meg külső források bevonását. A korábbi jelentéseimben már említést tettem az athéni raktáráról. Máshol is vannak raktárai, természetesen, de a Cordinához való közelsége miatt ezt fogja választani. - Felvesszük a kapcsolatot az ottani ügynökünkkel, hogy megérdeklődjük, van-e mozgás a robbanószerpiacon - jegyezte fel magának Malori. - Egy kis szerencsével pillanatok alatt felszámolhatjuk az athéni ágat. - Az NBSZ nem lép sem Athénban, sem Párizsban, Londonban vagy Bonnban mindaddig, amíg itt kétségbevonhatatlan bizonyítékokat nem szereztünk Deboqve ellen -jegyezte meg Hannah, majd letette a teáját. -Ennek eldöntése pedig az én feladatom, monsieur. - Bien. - Malori szemmel láthatóan nem örült túlságosan, de bólintott. - Elég bizonyítékunk lesz azt követően, hogy Hannah megkapja a robbanóanyagot? -fordult az uralkodó a lányhoz, majd Reeve-hez. - Hannah megkötötte az alkut, leadta a megrendelést. Mihelyst megérkezik, véget vethetünk ennek az egésznek? A lánynak már a nyelve hegyén volt a válasz, de végül nem szólt. Jobb, ha Reeve magyarázza el a dolgot, végtére is családtag. - Ennyi is elég lenne az őrizetbe vételhez, valószínűleg a vád alá helyezéshez is. Csakhogy hiába tudnák lenyomozni, hogy a robbanószer Athénból vagy Deboque egy másik támaszpontjáról származik, nem tudnánk rábizonyítani az összeesküvést. Elég óvatos ahhoz, hogy az ilyen jellegű üzleti ügyeit közvetetten intézze, és alibikkel biztosítsa magát. Üzleti ügyek, gondolta Armand herceg, majd rosszallóan dobolni kezdett a széke karfáján. - És a Hannah-nak adott utasítás, hogy végezze ki a családomat?
- Ő csak annyit mondott, milyen jutalmat kapna Hannah, ha egy ilyen sajnálatos eset megtörténne - helyesbített Reeve. - Felség, nagyon is megértem a csalódottságát, amiért nem lehet még lecsapni Deboque-ra a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján. Egyszer már sikerült rács mögé juttatnunk őt több mint tíz évre, de ez nem állította meg. Ha szeretnénk egyszer s mindenkorra megtörni, felszámolni az összeköttetéseit és minden befolyását Európában, megdönthetetlen bizonyítékkal kell rendelkeznünk az összeesküvésre és a gyilkossági kísérletre vonatkozóan. Hannah napokon belül megszerzi ezt nekünk. Az uralkodó elővett egy cigarettát, és a lányra pillantott. - Hogyan? - A fizetséggel - felelte Hannah. Ismét biztos talajt érzett a lába alatt. Tulajdonképpen örült Malori jelenlétének, éles szemének, enyhe rosszallásának. Segített a témára összpontosítani. Mihelyt Deboque meggyőződik róla, hogy elvégeztem a munkát, fizetni fog. Abban a pillanatban, hogy a pénz gazdát cserél, a kezünkben van. - Deboque nem ostoba. Ezzel, gondolom, maga is egyetért. - Nem, valóban nem ostoba, felség. - Mégis képes lesz meggyőzni, hogy sikerült kivégeznie a családomat? - Igen. Megnézné ezt a fénymásolatot, uram? Felállt, és megvárta, amíg Armand herceg az íróasztalhoz kíséri. Reeve segítségével kiterített egy széles, összegöngyölt papírlapot. - A palota alaprajzán, amelyet kicsempésztem neki, ezt a szárnyat jelöltem meg Alexander herceg és családja lakhelyéül. Továbbá közöltem vele, hogy Gabriella hercegnő és a családja is itt tartózkodik majd, már napokkal a karácsonyi bál kezdetét megelőzően. - Értem. Nos, a fiam és családja valójában ebben a szárnyban kapott helyet - mutatott az uralkodó az alaprajz ellentétes oldalára. - A bál napját megelőző éjszaka elhelyezek némi robbanószert itt és itt - mutatott a lány a kérdéses pontokra. - Sokkal kisebbek lesznek, mint ahogy azt Deboque képzeli, de Reeve trükkjei segítségével látványos színjátékra számíthatunk. Kénytelenek vagyunk némi kárt okozni, uram, de valójában jóval kisebb lesz a kár, mint amekkorának látszani fog, különösen kívülről. Mindössze újravakolásra és festésre lesz szükség. . Armand herceg felvonta a szemöldökét, de vonásai továbbra is kifürkészhetetlenek maradtak. - Amúgy is vannak olyan helyek a palotában, ahol elkel már egy kis csinosítás. - Természetesen ezt a szárnyat teljes mértékben ki kell üríteni, méghozzá titokban. - Nyilvánvaló. - Tíz perccel a robbanás előtt távozni fogok a palotából, és találkozom Deboque-kal, illetve egy ügynökével. Fizetni azután fog, miután elvégzettnek tekinti a munkát. - Fontolóra vette azt az eshetőséget, hogy előbb szeretne megbizonyosodni, tényleg meghalte mindenki, mielőtt fizetne? - Igen - egyenesedett fel Hannah. - Bizonyos mértékben be fogjuk vonni a sajtót. Ráadásul ragaszkodni fogok hozzá, hogy Deboque még aznap éjjel fizessen, és gondoskodjon az országból való kijuttatásomról. Egyébként Deboque megkért, hogy vitorlázzam el vele. Elfogadom a kérését. - Malori morgása hallatán összeszorította az ajkát. -A pénz pedig éppen azért fog gazdát cserélni, mert abban bízik majd, ha kiderülne, hogy nem jártam sikerrel, elérhető közelségben leszek. - így lesz? - Igen, ott leszek mellette. - Az NBSZ figyeli mind Deboque villáját, mind a jachtját - vetette közbe Reeve. - Mihelyt Hannah jelt ad, megtesszük a szükséges lépéseket. - Nincs más út? Ezúttal tisztán látni és hallani lehetett az uralkodó aggodalmát. A lány a karjára tette a kezét. Bennett édesapjának a karjára.
- Talán rábizonyíthatnánk más bűncselekményeket is mindannak alapján, amit az elmúlt két évben sikerült kiderítenem róla, de hónapokba, talán évekbe telne, ráadásul az ügy végkimenetele bizonytalan. Ez az egyetlen út, felség, hogy egyszer s mindenkorra megállítsuk. Armand herceg bólintott, majd Reeve felé fordult. - Egyetértesz? - Igen. - Malori? - Drámaibb és kockázatosabb megoldás, mint szeretnénk, mégis egyet kell értenem vele, felség. Ebben az esetben kettőtökre bízom a szükséges részletek kidolgozását. Négyóránkéntjelentést kérek. Malori tudomásul vette, hogy a továbbiakban nincs rá szükség, és bólintott. Miközben Reeve összetekerte az alaprajzot, Hannah felállt, hogy pukedlizzen. - Hannah, szeretném, ha maradna még egy percig - szólt Armand herceg. - Igen, felség. A lány az íróasztal mellett állva megvárta, míg a két másik férfi elhagyja a könyvtárat. Feszült volt. Tudta, az uralkodó tisztában van a Bennett iránti érzelmeivel. Bár viszonylag rövid ideje tartózkodott Cordi-nában, ennyi idő is elég volt ahhoz, hogy bölcsnek és kiváló megfigyelőnek ismerje meg Armand herceget. Nem pusztán a trónszékről, de az íróasztal mögül és a tanácstermekből is irányított. Az, hogy országát béke és gyarapodás jellemezte, annak volt köszönhető, hogy a herceg elfogulatlan döntéseket hozott. Igen, a szíve nyitott könyv az uralkodó előtt, és nem fogja helyeselni a kapcsolatukat. Igaz, európai arisztokrata család szülötte, csakhogy kém. - Látom, zavarban van - kezdte Armand herceg. - Kérem, foglaljon helyet! Hannah szótlanul leült, és várt. Olyan, mint egy galamb, gondolta az uralkodó. Egy apró, szürke galamb, aki elfogadta, sőt várja, hogy rátámadjon a róka. A vonásait tanulmányozva nehezen tudta elképzelni, ő lesz az, aM véget vet mindannak az ármánykodásnak, ami több mint egy évtizede sújtja a családját. - Reeve megbízik magában. Igyekszem megszolgálni mindkettőjük bizalmát, felség - felelte a lány némiképp megkönnyebbülve, hogy nem Bennettről, hanem Deboque-ról esik szó. - Miért fogadta el ezt a megbízást? Hannah felvonta a szemöldökét, mert úgy érezte, túl egyszerű a kérdés, és a válasz is rá. - Mert felkértek rá. - Joga volt visszautasítani? - Igen, uram. Ilyen ügyekben egy ügynöknek mindig van választása. Egy hercegnek nem volt. Az uralkodó tudta, mekkora különbség van kettejük között, mégsem irigyelte a lányt. - Maga mégis elfogadta, mert a felettesei erre kérték. - Ezért is, és azért is, mert Deboque itteni tevékenysége befolyásolta, és a későbbiekben is befolyásolhatja a hazám és egész Európa jólétét. Egy terrorista, bármily kifinomult úriembernek tűnjék is, mindig terrorista marad. Angliának érdeke, hogy Deboque keze meg legyen kötve, méghozzá jó szorosan. - Ezek szerint a hazája a legfontosabb az ön számára. - Mindig is az volt. Armand herceg ismét bólintott. Tudta, hogy ez a hozzáállás egyaránt hozhat örömet és bánatot egy ember életébe. - Azért választotta ezt a szakmát, mert kalandokra vágyott? A lány végre teljesen el tudta engedni magát, s felnevetett. Az uralkodó már értette, mi ragadta meg benne a fiát annyira.
- Tisztában vagyok vele, felség, milyen varázslatos csengése van annak a szónak, hogy kém. Önkéntelenül is ködös kikötők, sikátorok, nikkelezett revolverek és sportkocsik jutnak róla az ember eszébe. A valóságban azonban gyakran unalmasabb munka ez, mint bármi más. Az elmúlt két évben többet telefonálgattam és ültem a számítógép előtt, mint egy titkárnő. - Ugye nem akarja tagadni a veszélyt, amely a munkájával jár? - Nem - sóhajtott Hannah halkan. - Nem. Mégis, minden egyes veszéllyel terhes órát egy év lábmunka és előkészület előz meg. Ami Deboque-ot illeti, ön is láthatja, hogy minden lépést gondosan megterveztünk és egyeztettünk Reeve-vel, Malorival és az NBSZ-szel. - A döntő pillanatban mégis csak magára számíthat. - Ez a munkám. Elég jól csinálom. - Efelől nincs kétségem. Más körülmények között nem is aggódnék ennyire. - Felség, biztosíthatom, mindent megteszünk a siker érdekében, amit csak megtehetünk. Armand herceg tudta, hogy a lány igazat beszél, amint azt is, hogy egyelőre meg van kötve a keze. - Ha mégis hiba csúszna a számításba, mivel vigasztaljam a fiamat? Hannah sietve összekulcsolta a kezét az ölében. - Bármi történjék is, ígérem, Deboque elnyeri a büntetését. Ha ön... - Ezúttal nem Deboque-ról beszélek, hanem magáról és Bennettről. - Armand felemelte a kezét, még mielőtt a lány megszólalhatott volna. - Ritkán adódik alkalmam pusztán édesapaként beszélni. Kérem, itt és most engedje meg nekem ezt a kiváltságot! Hannán vett egy mély lélegzetet, és próbálta megőrizni a hidegvérét. - Bennett dühös, amiért nem avattuk be az ittlétem igazi okába, továbbá úgy érzi, felelősséggel tartozik értem, amiért meg akarom védeni a családját. - Szerelmes magába. - Nem. - A lányon ismét eluralkodott a pánik és a szégyen, egyben a kétségbeesett vágy is, hogy Armand hercegnek igaza legyen. - Illetve, talán így érzett korábban, amikor még azt hitte rólam, hogy... Kezdetben talán tényleg érzett valami vonzalmat irántam, de amikor megtudta, ki... mi vagyok, ez megváltozott. Az uralkodó a széke karfájára tette a kezét. Királyi gyűrűje megcsillant a lámpa fényében. - Remélem, a saját érzelmeit tisztábban látja, mint az övéit, kedvesem. Hannán felnézett. A sötét szempár melegebben csillogott, mint eddig. Armand herceg kemény is tud lenni, nagyon is, de már értette, miért szerette a családja, az országa, és miért bízott meg benne. - Számíthatok a titoktartására, uram? - Természetesen. - Jobban szeretem Bennettet, mint bárkit vagy bármit valaha. Ha megváltoztathatnám a dolgokat, ha visszamehetnék az időben, és az lehetnék, akinek gondolt, csak az, és semmi más, esküszöm, megtenném. - Nem gyülekeztek könnyek a szeme sarkában. Egyszer már sírt emiatt, és megfogadta, hogy ez nem fordul elő még egyszer. Ehelyett lesütötte a szemét. - De nem tehetem. Nem, valóban nem változtathatunk azon, amik vagyunk, de ha szeretünk, mélyen, számtalan dolgot el tudunk fogadni. Bennett igazán nagylelkű. - Tudom. ígérem, nem okozok fájdalmat neki még egyszer. Armand herceg elmosolyodott. Milyen fiatal lány, milyen bátor! - Nem is féltem ettől. Miután befejezte a megbízását, megkérhetem, hogy maradjon Cordinában még pár napig? - Felség, úgy vélem, az lenne a legjobb, ha azonnal visszatérnék Angliába. - Mi azonban azt kívánjuk, hogy maradjon -jegyezte meg az uralkodó immár nem az apa hangján, majd felállt, és kezet nyújtott. - Bizonyára pihenne egyet vacsora előtt. Hannah felállt és pukedlizett. - Igen. Köszönöm, felség.
A vacsora hosszú volt, és hivatalos. Hannah-t bemutatták a miniszterelnöknek és feleségének, egy német üzletembernek, aki a hajókereskedelemben volt érdekelt, valamint egy idős francia hölgynek, aki távoli rokona volt a Bisset-knek, és pihenésképpen Cordinába látogatott. Az asszony fátyolos motyogással beszélt, Hannah-nak nagyon oda kellett figyelnie, hogy megértse, és udvariasan válaszolni tudjon a kérdéseire. A német röviden, hangosan harsogott, nyilvánvalóan nagy megtiszteltetésnek érezte, hogy meghívást kapott a palotába. Hannah hálás volt, hogy a férfi az asztal túloldalán ült, így nem kellett közvetlenül beszélnie vele. Bennett nem vett részt a vacsorán. Késői múzeumi megbeszélése volt, amit a lovasegylet vacsorával egybekötött találkozója követett. Amikor az idős francia hölgy a fülébe sipá-kolt, Hannah úgy érezte, kettőjük közül talán Bennett a szerencsésebb. Az asztal túloldalán Eve ásványvizet kortyolgatott, és látszólagos érdeklődéssel hallgatta a német üzleti történeteit. Amikor felvette az édességes villáját, egy pillanatra találkozott a pillantása Hannah-éval. Humor villant benne. Miközben mély, udvarias hangon válaszolt a férfinak, észrevétlenül égnek emelte a tekintetét. A gesztus mindent elárult. Ezt követően ismét a németre mosolygott, hogy elhitesse vele, lebilincselő az előadása. Hannah az ajka elé emelte a poharát, hogy elrejtse mosolyát. Egy hercegnő is ember -nem hétköznapi ugyan, de ember. A gyermek, akit Eve a szíve alatt hord, egy nap uralkodni fog, de ettől még ugyanúgy nevet, sír, érez és álmodik, mint mindenki más. Ő maga is egy hercegbe szerelmes. Felvette a villáját, és játszadozni kezdett az elegáns tejszínes-csokoládés édességgel maga előtt. Egy olyan férfinak adta a szívét, aki országának harmadik embere, és lehet, hogy pár nap múlva az életét adja majd érte. Ugyanis ő vált a legfontosabbá számára, ismerte el magában, miközben az idős hölgy mellette csak mondta, mondta a magáét. Kötelességtudata vette rá, hogy elvállalja ezt a megbízást az országáért és a szervezetért, amelynek dolgozott, de most már Bennett kedvéért viszi véghez. Mindezt természetesen nem mondhatja el neki, mint ahogyan édesapjának sem mondhatta el pár órával ezelőtt. Ha nyíltan megvallja ezt egy felettesének, hiába a sok tervezés, a két év, amit erre áldozott az életéből, azonnal kivonják a küldetésből. így hát senkinek nem szól az érzéseiről, és mindent megtesz, hogy végignézhesse De-boque bukását - már ha megéli... Ha igen, választania kell a kapitányi rang és a visszavonulás között. Terepmunka szóba sem jöhet többé. Képtelen lenne továbbra is fenntartani a csendes, szerény Lady Hannán szerepét azok után, hogy szerelmeskedett egy herceggel. Majdnem éjfélre járt már, amikor a lány udvariasan búcsút mondhatott asztaltársainak. Szobájába lépve azon tűnődött, forró fürdőt vegyen-e inkább, vagy sietve álomba zuhanjon az ágyán. Eve ragaszkodott hozzá, hogy másnap vele menjen a központba. Vajon Deboque üzenni fog, vagy ismét személyesen akar találkozni vele? Amikor a hálószobájába sétált, bizseregni kezdett a tarkója. Egyedül volt, és egy gyors pillantással azt is felmérte, hogy nem nyúltak a holmijához. Mégis... Óvatosan hátralépett, majd kihúzta éjjeliszekrénye fiókját, és elővette a fegyverét. A megvilágítás gyenge volt, ráadásul a háta mögül érkezett. Lopva elindult a szomszédos szoba irányába. Az ajtaja félig nyitva volt, persze lehet, hogy csak a szobalány hagyta ígyHannah lépteinek nesze elhalt a puha szőnyegen. Egyik kezével finoman megtolta az ajtót az üvegénél, így lassan, hang nélkül tárult ki. Semmi szokatlan nem volt a társalgónak berendezett szobában - semmi, kivéve a csokor illatos gardéniát egy vizestálban. Ezek szerint valamelyik szobalány volt, gondolta. Lassan megnyugodott. Egyikük friss virágokat tett a társalgójába, és... Ekkor hallotta meg a neszt - anyag anyaghoz súrlódott. Ismét erőt vett rajta a feszültség. Pisztolyával a kezében a fal mellé lapult, majd besurrant a szobába.
A rövid pamlag háttal állt az ajtónak, így mindaddig nem vette észre a férfit, amíg a szoba közepére nem ért. Bennett terpeszkedett rajta, kioldott nyakkendővel, levett cipővel, arcát egy kék bársony kispárnába temetve. Hannah halkan, visszafogottan káromkodott, majd leeresztette a fegyverét. A herceg nagyon fáradtnak tűnt, és nagyon otthonosan érezte magát, állapította meg felvont szemöldökkel. Először be akarta takarni, de maradt még benne annyi az előkelő Lady Hannah-ból, hogy tudja, egyikükre sem vetne jó fényt, ha Cordina második hercegét alva találnák az ő társalgójában. Lehajolt hozzá, de ekkor észbe kapott, hogy a pisztoly még mindig ott van a kezében. Enyhe kíváncsisággal felfelé fordította a tenyerében. Apró játékszernek tűnt csupán, holott bebizonyította már, hogy halálos fegyver. Része a munkájának, része az életének. Mégis pontosan tudta, hogy Bennett ezt képtelen lenne elfogadni. Visszalopódzott a hálószobájába, és biztonságba helyezte a pisztolyt. Fel kell ébresztenie a herceget, és a dolgára küldenie, de nem lenne jó, ha még a fegyverrel is emlékeztetné a kettőjük közt tátongó, áthághatatlan szakadékra. Visszasétált hozzá, letérdelt a pamlag mellé, és a vállára tette a kezét. - Bennett! - rázta meg gyengéden. Motyogás volt a válasz. Elmosolyodott. Alig bírt ellenállni a kísértésnek, hogy megcirógassa a herceg homlokába hulló haját. Álmában a lüktető energiája, életkedve és heves vérmérséklete is szunnyadt, s úgy tűnt, akár napokig képes lenne félig a kis pamlagon, félig arról lelógva heverészni. Hannah közelebb hajolt, felemelte a hangját, és fürgén, határozottan meglökte a férfit. - Bennett, ébredj! A herceg félig nyitotta ki csak a szemét, de a lány észrevette, hogy a pillantása hamar kitisztul. Felnyúlt, és megfogta Hannah fül-cimpáját. - Hát semmi tisztelet nincsen benned egy hullafáradt ember iránt? - Aú! - ragadta meg a lány a csuklójánál védekezésképpen, de addigra már jóval közelebb voltak egymáshoz. - Ha tiszteletre vágysz, behívok néhány palotaszolgát, és kivitetlek velük, díszmenetben. Addig is azt ajánlom, engedj el, különben kénytelen leszek megmutatni, milyen egyszerű ájulást okozni azáltal, hogy nyomást gyakorlunk néhány idegi csomópontra. - Hogy te milyen romantikus vagy! - A véremben van - telepedett le Hannah a sarkára, hogy megmasszírozza fájó fülét. Elárulnád, miért az én pamlagomon alszol a saját ágyad helyett? - Beszélni akartam veled. Mellesleg fogalmam sincs, ki tervezte ezt az ágyat, de csapnivaló munkát végzett. Legalább fél méterrel hosszabbnak kellene lennie, hogy egy férfi is elférjen rajta. Feljebb húzta magát, így már csak az alsó lábszára lógott túl a karfán, majd megdörgölte az arcát. - Amikor hazaértem, láttam, hogy a vendégek még mindig itt vannak. Gyáva kukac módjára a hátsó lépcsőt választottam. - Szép, mondhatom! Pedig ha tudnád, milyen dicsérően beszélt rólad Madame Beaulieu... - Madame Beaulieu nem beszél, hanem sápítozik. - Tudom. Mellette ültem vacsora alatt. - Inkább te, mint én... - Hogy te milyen lovagias vagy! - Azt akarod, hogy lovagias legyek? Bennett egy lendülettel felrántotta magához a lányt, és hagyta, hogy végignyúljon rajta. Megragadta a nyakát hátulról, és szenvedélyesen megcsókolta. - Mi köze volt ennek a lovagiassághoz? -bökte ki a lány, miután levegőhöz jutott. A herceg elvigyorodott, és megcirógatta Hannah orrát. - Minden korábbi hölgyismerősöm el volt ragadtatva ettől. A lány elhúzódott, majd vészjósló mosoly kíséretében végighúzta egy ujját Bennett torkán. - Nos, azok az idegi csomópontok, amelyekről beszéltem... A herceg elkapta a csuklóját, majd a másikat is.
- Rendben, holnap majd felveszem a kendődet, ha leejted előttem. - Nagy ígéret, miután nincs kendőm. Hannah le akart szállni, de Bennett ismét magához szorította. - Maradj! Egész nap nem láttalak. - Forró ajka hízelkedve ízlelgetni kezdte a lány nyakát. Tudod, Hannah, ahhoz, hogy egy férfi érezze az illatodat, előbb át kell ölelnie, és meg kell csókolnia a bőrödet. Ez valami női praktika? A lány nem használt parfümöt - szakmai okból, hogy ne hagyjon semmilyen nyomot maga után. - Arról volt szó, hogy... - Hannah szava elakadt, amikor Bennett ajka a fülére tévedt ...beszélni szeretnél velem. - Hazudtam. - A herceg finoman megharapta a fülcimpáját. - Szerelmeskedni akartam veled. Az igazat megvallva, borzasztó nehéz volt elterelnem erről a gondolataimat a hosszú, unalmas múzeumi gyűlés, majd a zajos, nehezen emészthető vacsora alatt. Lehúzta a cipzárt Hannah ruhájának hátrészén. - Beszédet kellett mondanom. - Vékony, finom selyemre lelt a ruha alatt. Majdnem dadogni kezdtem, amikor elképzeltem kettőnket, itt a lakosztályodban... - Igazán nem szeretném elvonni a figyelmedet a hivatali kötelezettségeidtől. - Pedig elvonod, ma mie. Csak ültem, és hallgattam tíz elhízott ember morgolódását, akiket jobban érdekelnek a festmények az embereknél. Aztán elképzeltem, hogy te is ott ülsz közöttünk, pedánsan összekulcsolva a kezedet az öledben, ünnepélyes tekintettel. Csak az volt a baj, hogy a hajadon kívül nem volt rajtad semmi. A lány levette Bennett nyakkendőjét, de az inge harmadik gombjánál megállt. - A tanácsteremben? - A tanácsteremben. - A herceg érezte, mindig is le fogja nyűgözni ez a száraz, komoly hang, ez a sötét, kifürkészhetetlen szempár. - Talán most már érted, miért nem tudtam kellőképpen összpontosítani. Azt már nem árulta el neki, hogy félelmét is le kellett küzdenie, ha arra gondolt, Hannah esetleg éppen Deboque-kal van, egyedül, tehetetlenül, kiszolgáltatottan. Ezt a képet még megszámlálhatatlan csésze kávéval és több üveg borral sem sikerült feloldania. - így hát idejöttem, hogy megvárjalak. - És elaludtál. - Gondoltam, veszed a lapot, és megfordítod a mesét. Felébreszted egy csókkal az alvó herceget. Ehelyett jól oldalba löktél... Hannah a két keze közé fogta Bennett arcát. - ígérem, most kárpótollak mindenért. Megérintette ajkával a herceg ajkát, incselkedett vele, elhúzódott, csókot lehelt rá, megint elhúzódott, megint megérintette. Érezte, amint Bennett ujjai megmerevednek a hátán, miközben ő tovább játszadozott az ajkával. Finoman körülrajzolta a nyelvével, megharapdálta, míg fel nem forrósodott körülöttük a levegő. Nem ellenkezett, amikor a férfi magához húzta, és hevesen viszontcsókolta. Ha egész nap utána sóvárgott, akkor pontosan annyira vágyott rá, mint ő Bennettre. Az éjszaka csak az övék. Végig kigombolta az ingét, majd lesimogatta róla. Saját ruhája puhán siklott le a válláról, felfedve a fénylő, mézszínü, csipkés selymet alatta. A herceg megcirógatta ujjai hegyével, közben magába szívta mindazt az élvezetet és ellentétet, amely a lányban rejlett. Kihúzta a tűket a hajából, míg az szabadon a vállára nem omlott. Illata ugyanolyan könnyű és megfoghatatlan volt, mint a bőréé. Egyfajta boszorkányságról árulkodott, de ez teljes mértékben Hannah lényéből fakadt, nem üvegcsékből vagy tégelyekből. Friss, valóságos, és csak az övé. Megrészegülve lerángatta róla a ruhát, és hagyta, hogy az a szőnyegre hulljon. Ujjai a lány combjára erősített keskeny tőrre tévedtek. Hannah megmerevedett. Ebben a pillanatban jutott eszébe, hogy még mindig rajta van a fegyvere. Elkésett, Bennett már felfedezte azt.
A férfi szenvedélye oly sebesen hűlt ki, hogy a lány önkéntelenül is megborzongott. Amikor elhúzódott tőle, a herceg nem tartotta vissza. - Sajnálom - szabadkozott a lány, megfeledkezve egyik alapszabályáról. Semmi mentegetőzés, semmi megbánás. A férfi felült, tekintete üres volt, kifejezéstelen. Hannah nem tudott mit mondani, mert semmi esélyt nem látott arra, hogy lerombolja a falat kettőjük között, így hallgatásba mélyedt. Haja szabad, mézszínű hullámokban hullott a vállára és a selyemre, amely ugyanilyen színben játszott. Mélyzöld szeme elsötétült, komolyságot tükrözött, miközben várta, hogy Bennett megszólaljon - vagy távozzon. A herceg úrrá lett dühe első hullámain, és rápillantott a lányra, tejfehér bőrére, karcsú idomaira, a finom selyemre. Hiába próbálta Hannah elhitetni magával és másokkal az ellenkezőjét, gyönyörű volt, elbűvölő és kívánatos. Egyik hosszú, sima combjára vékony, erős bőrszalaggal tőr volt erősítve, amiről füstös bárhelyiségek és sötét sikátorok jutottak az eszébe. Szó nélkül a fegyver felé nyúlt. A lány ösztönösen elkapta a csuklóját. - Bennett... - Maradj csendben! - szólt rá a herceg ugyanolyan üres, kifejezéstelen hangon, mint amilyen üres, kifejezéstelen a tekintete volt. Hannah elengedte, mire Bennett lassan kihúzta a tőrt a tokjából. Testmeleg volt, és éppen akkora, hogy elfért a tenyerében. Egészen addig, amíg meg nem nyomta a gombját, és a hosszú, keskeny, halálos penge hangtalanul ki nem siklott a hüvelyéből. A lámpa fénye ezüstösen csillant meg rajta. A titkos fegyver, gondolta a herceg. Szerette volna megkérdezni, előfordult-e már, hogy használnia kellett, de egy hang azt súgta a fejében, jobb, ha a kérdést egyelőre megtartja magának. A tőr pehelykönnyű volt, mégis olyan nehéznek érezte a tenyerében, mintha ólomból lett volna. - Miért hordod ezt magadon a palotában? A lány érezte, amint a bőre egyre hűvösebbé válik. - Deboque hamarosan üzenni fog. Nem tudom, mikor, és azt sem, ki által. Lehet, hogy azonnal találkoznom kell vele. Jobb, ha nem ér felkészületlenül. - Miért üzen? - Kérdezd inkább... - Téged kérdezlek - vágott közbe Bennett ellentmondást nem tűrő hangon. - Miért üzen? Hannah felhúzta a térdét, átkarolta, és elmondott mindent. Többé nem hallgathat Bennett előtt, emlékeztette magát. Már így is túl sokat tudott. - Ezek szerint feláldozzuk a keleti szárny egy részét a színjáték kedvéért? Forgatni kezdte a tőrt a fény felé tartva. Biztos volt benne, hogy egy pillanatig sem habozna, ha alkalma adódna Deboque szívébe mártani. - Minél nagyobbnak tűnik a kár, annál valószínűbb, hogy Deboque elhiszi a mesét. Nem ad ki a kezéből ötmillió dollárt, amíg meg nem győződik róla, hogy Cordina örökös nélkül maradt. - Képes lenne megölni a gyerekeket? Még Alexander meg nem született gyermekét is? Mindezt miért? Bosszúért, hatalomért, pénzért? - Mindháromért. így bosszút állna édesapádon, és megnőne a befolyása a zűrzavar miatt, akárcsak a bevételei. Éppen a mohósága az, ami ezúttal a vesztét fogja okozni. Ezt megígérhetem, Bennett. A szenvedélyes hangszín hallatán a herceg önkéntelenül is ránézett. A lány szeméből csak úgy sütöttek az érzelmei. Azért hordja a tőrt, hogy megvédje a családomat, gondolta a férfi, miközben ujjai elfehéredtek a nyelén. Hogy megvédje magát. Oly váratlanul, mint amilyen váratlanul belészeretett, Bennett megértette a teljes igazságot. Bármit tesz is Hannah, bármilyen eszközt használ is a cél érdekében, nem számít mindaddig, amíg nem esik bántódása. Megnyomta a másik gombot, erre a tőr visz-szacsusszant a hüvelyébe. Ha a lány nem is törődik saját magával, majd ő gondoskodik róla, hogy ne kerülhessen bajba. Félretette a fegyvert,
majd kedvese combjához ért, és leoldotta a bőrszíjat róla. Nem kerülte el a figyelmét, milyen hűvös a lány bőre, holott meleg volt a szobában. Ez is csak fokozta benne a vágyat, hogy megvédje. Hannah nem mozdult, nem szólt, csak az arcizma rezdült alig észrevehetően, amikor felállt. Látszott rajta, arra számít, hogy Bennett elutasítja, hátat fordít neki, és távozik. Amikor a herceg a karjába emelte, érezni lehetett a meglepődését, egyben kételyét is. - Jobban kell bíznod bennem - jegyezte meg Bennett halkan. A lány ellazult, és a herceg vállára hajtotta a fejét. Amaz pedig elindult vele az ágy felé... JL 9 A csomag a leghétköznapibb módon érkezett. A Dartmouth Shippers hajóposta cég hozta, Deboque szervezetének egyik legkevésbé jövedelmező, de annál hasznosabb vállalkozása. Rajta volt Hannah nagynénjének angliai címe, és nagy betűkkel rápecsételték, hogy TÖRÉKENY. Az egyetlen fennakadást az okozta, hogy Eve jelen volt a csomag kézbesítésekor. - Ó, csodálatos! - hajolt a doboz fölé. - Karácsonyi ajándék, ugye? Kibontod? - Még nincs karácsony - emlékeztette Hannah szelíden, majd feltette a csomagot egy polcra a gardróbjában. Az első adandó alkalommal továbbítani fogja Reeve-nek. - Hannah, hogy lehetsz ilyen nemtörődöm? - kérdezte Eve, majd izgatottan körülkémlelt a szobában. - Mások ilyenkor már régen benéznének minden ágy alá, minden gardróbba, ajándék után kutatva... - Én nem - mosolygott Hannah szelíden, majd hozzálátott, hogy elrendezze a virágokat a vázában, amelyeket Eve hozott neki. -Nem szeretném elrontani a szentestét. - Ezzel nem rontod el, sőt még izgalmasabbá teszed - kötötte Eve az ebet a karóhoz, és a gardrób felé fordult. - Nem kukkantunk bele? - Természetesen nem, bár szinte biztos, hogy többféle házilag készült sütemény van benne, ráadásul kemények, mint a kő. Honoria nagynéném mindennek nevezhető, csak kiszámíthatatlannak nem. - Ez a karácsony valahogy cseppet sem olyan, mint a többi - sóhajtott Eve, majd szomorkás hangulatban az ablakhoz lépett. Egyik kezét a növekvő hasára tette, a másikkal idegesen babrálni kezdett a függönnyel. -A báltermet már díszítik az ünnepre, a fenyőfát a helyére állították. Amikor elsétálok a konyha mellett, az illatok egyszerűen levesznek a lábamról, még sincs olyan érzésem, mintha karácsony lenne. - Honvágyad van, Eve? - Honvágyam? - Eve eltűnődött egy pillanatra, majd megfordult és elmosolyodott. -Nem, nem igazán. Alex és Marissá itt van. Remélem, a nővérem is el tud szabadulni a galériájából egykét hétre, egyébként pedig nem vágyom vissza az Államokba. Az zavar, hogy mindenki úgy akar kényeztetni, vigyázni rám, hogy elhallgat dolgokat. - Ismét sóhajtott, majd Hannah öltözőasztalához lépett, és felemelte az apró zománcozott dobozkát, amelyet Bennett annyira szeretett. - Tudom, milyen feszült Alex, mennyire aggódik, bármennyire is próbál úgy tenni, mintha minden a legnagyobb rendben lenne. Bennett is csak fél füllel figyel rám, amikor beszélgetünk. Véget kell vetni ennek, Hannah! Képtelen vagyok végignézni, ahogy a szeretteim beleőrülnek ebbe a helyzetbe. Ha tudná... Hannah-t furdalta a lelkiismeret, mert hiszen ő hallgatta el a legtöbb információt Eve elől, hogy megvédje, mégsem tehetett mást. - Emiatt a Deboque miatt van az egész, ugye? Eve visszatette a dobozt a helyére. - Hogyan fér egy emberbe ennyi gyűlölet? Hogyan képes ennyi fájdalmat okozni? Biztos vagyok benne, bár évek óta sem sikerül teljesen megértenem, miért, hogy nem nyugszik mindaddig, amíg a vesztünket nem okozza.
- A többségünk számára az igazán gonosz egyszerűen érthetetlen - kezdte Hannah, bár ő nagyon is értette. - Abban azonban biztos vagyok, csak növeljük a hatalmát, ha hagyjuk, hogy ilyen mélyen befolyásolja az életünket. - Igazad van - bólintott Eve, majd kinyújtotta felé mindkét kezét. - Ha tudnád, menynyire hálás vagyok, hogy itt vagy! Nélküled csak szomorkodnék és aggodalmaskodnék egész nap. Brie órákon belül itt lesz a gyerekekkel. Még beszélnünk kell a virágkereskedőkkel és a zenészekkel. - Sóhajtott, és megszorította Hannah kezét. - Gyűlölöm a tehetetlenséget. Legszívesebben megkeresném Deboque-ot, és a szemébe köpnék... De egyelőre be kell érnem azzal, hogy megkönnyíteni Brie dolgát. Hannah megfogadta, hogy az első adandó alkalommal szemen köpi Deboque-ot Eve helyett is. - Mit szólnál, ha felmennénk a bálterembe, és megmutatnád, hogy haladtok? Szívesen segítenék valamit. Valóban segíteni akart - azzal, hogy minél távolabb viszi Eve-et a csomagtól a gardróbjában. - Rendben, de előbb el kell kísérned a szobámba. Van egy ajándékom számodra. - Az ajándékokat karácsonykor kell odaadni - rótta meg Hannah szelíden, miközben elindultak az ajtó felé. - Ez az egy nem várhat - mosolygott rá Eve. El akarta terelni borongós gondolatait, amelyek már jó ideje nyomasztották mindnyájukat. Dr. Franco figyelmeztette, hogy a szorongás rossz hatással lehet a születendő gyermekére. - A várandós hercegkisasszonyokkal szemben amúgy is elnézőbbnek kell lenni. - Vagy úgy! Felmentek pár lépcsőn, majd befordultak a következő szárnyba. - Azt mondtad, Gabriella nemsokára itt lesz. Az egész család megérkezik még ma? - Teljes fegyverzetben, a délután folyamán. Hannah megnyugodott kissé. Egyszerű dolga lesz átadni a csomagot Reeve-nek, és haladni a terv szerint. - Bennett elrejtette a kincsét a páncélszekrényben? - A kincsét? Vagy úgy, a jojójára célzói? -Eve könnyedén elnevette magát, aznap először, majd beléptek a hálószobájába. - Imádja Doriant. Még nem találkoztam senkivel, aki ennyire értene a gyerekek nyelvén, mint Bennett. Rengeteget segít Gabriellának is a Fogyatékos Gyermekekért Alapítványban, pedig ezzel a lovaitól veszi el az időt. - Beszéd közben átsétált a szomszédos öltözőszobába. - Azt hiszem, részben azért van rosszkedvem, mert Bennett úgy néz ki, mint aki napok óta le sem hunyta a szemét, holott most kellene csak igazán örülnie. - Ezt hogy érted? - Fél évébe és rengeteg küzdelmébe telt elfogadtatnia a gyerekszárny kialakítását a múzeumban. Nemrég, egyik este sikerült végre meggyőznie a múzeumi tanácsot, persze rengeteg munkával és szenvedélyes szónoklattal. Nem említette? - Nem - felelte Hannah lassan. - Nem említette. - Ez volt a szíve vágya már évek óta. Csak a megfelelő építész kiválasztása hónapokba telt. Olyasvalakit keresett, aki képes ötvözni a gyakorlatiasságot a gyerekek lelkivilágával. Ezt követően, mivel a tanács egyáltalán nem hajlott a dologra, a saját költségén kellett elkészíttetnie a terveket. Csodálatos lesz. -Visszatért a hálószobába, kezében egy hosszú dobozzal. - Feltétlenül kérd meg valamikor, hogy mutassa meg őket! Azt akarta, hogy tágas és nyitott legyen, rengeteg ablakkal, hogy a gyerekek ne érezzék bezárva magukat. A tanács morogva fogadta az ötletet, hogy olyan szobrokat helyezzenek el itt, amelyeket megérinthetnek a gyerekek, meg mesekönyvekből vett illusztrációkat üvegburával védett Rubensek, Renoirok és Rodinek helyett. - Nem tudtam, hogy ennyire... belevetette magát ebbe az ügybe. - Bennett bármit tesz, teljes odaadással teszi. Abból indult ki, hogy oly módon kell megszerettetni a gyerekekkel a művészetet, amit élveznek. Természetesen lesz egy sarok, ahová a gyerekek által készített festményeket és szobrokat fogják kiállítani. - Eve letette a dobozt az ágyra,
és elmosolyodott. -Csodálom, hogy Bennett nem mesélt róla. Jobbára senki sincs biztonságban a témától hallótávolságon belül... Két év tervezésébe és hat hónap harcába került megvalósítania az elképzelését. - Megkapó - felelte Hannah. Érezte, amint megdobban a szíve, majd kitágul, és még mélyebbé válnak a herceg iránti érzelmei. -Az ember azt hinné, az a fajta férfi, akit csak a lovak, az estélyek, a csinos hölgyek érdekelnek. - Igen, éppen ezt próbálja elhitetni mindenkivel, valójában azonban ő sokkal többre vágyik ennél. Azt hittem, tudod, hiszen meglehetősen... közel kerültetek egymáshoz. - Bennett igazán kedves. - Hannah, magunk között vagyunk - sóhajtotta Eve fáradtan, majd lehuppant az ágy szélére. Mindig téged figyel, amikor kilépsz egy szobából, és akkor is, amikor besétálsz egybe. - Komolyan? - Még annál is komolyabban - bólintott Eve fülig érő szájjal. - Az elmúlt hetek szorongásai és feszültsége mellett legalább any-nyi örömben részem volt, hogy láthattam, amint a sógorom szerelmes lesz. Neked is fontos Bennett, ugye? - Igen. - A megbízás a végéhez közeledett, bizonyos álcákat nem volt szükséges fenntartani többé. - Még soha nem ismertem senkit, aki olyan lett volna, mint ő. - Mert nincs is olyan. - Eve, félek, hogy olyasmibe lovalod bele magad, ami nem fog bekövetkezni. - Abba lovalom bele magam, amibe csak akarom - felelte Eve csillogó szemmel, majd a mellette fekvő dobozra tette a kezét, és felpattintotta a zárat rajta. - Most pedig bontsd ki az ajándékodat! - Ez most kérés vagy hercegnői utasítás? - Mindegy, lényeg, hogy kinyisd... Kérlek, tudni akarom, hogy tetszik-e! - Bár az elveim ellen való, hogy szenteste előtt kibontsak egy ajándékot, de most az egyszer... Felemelte a doboz fedelét, félrehajtotta a selyempapírt, és csak bámult meredten. Úgy ragyogott, mint egy ékszer, és úgy reszketett, mint a tűz. Mély, érzéki smaragdzöld ruha volt több ezer apró gyönggyel, amely a szivárvány színeiben ragyogott a délutáni nap sugaraiban. - Vedd ki! - nógatta Eve, majd Hannah habozását látva türelmetlen mozdulattal kivette maga. A selyem lebbent, susogott, majd megnyugodott. Egyenes szabása volt, magas nyakrésszel, gyöngyökkel kivarrt szalaggal a nyak körül. A kar csupaszon maradt egészen vállig, és a hátrész kivágása is merésznek volt mondható. Szoknyarésze a földet söpörte. Az a fajta ruha volt, amely ragyogott a kristálycsillárok, és reszketve pislákolt a hold fényében. - Mondd, hogy tetszik! Egy hónapig nyaggattam érte a ruhatervezőmet. - Csodálatos - suttogta Hannah, majd óvatosan megsimogatta. - Ez a leggyönyörűbb darab, amit valaha láttam. Nem is tudom, mit mondjak. - Mondd, hogy felveszed a karácsonyi bálra! - nevetett Eve elégedetten, majd a tükör elé taszigálta Hannah-t, és elé tartotta a ruhát. - Nézd, mennyire illik a szemedhez! Tudtam! Lelkendezve a lány kezébe nyomta a ruhát, majd hátralépett, hogy szemügyre vehesse az összhatást. - Igen, pont így képzeltem. Ha ilyen bőröm lenne... Ó, igen. Amikor Bennett meglát ebben, dadogni fog, mint egy félnótás. Már alig várom! - Azt hiszem, mégsem kellene... - Dehogynem, és fel is fogod venni, mert a nemleges választ egyszerűen nem vagyok hajlandó elfogadni. - Eve előrelépett, majd összehúzott szemmel kipattintott egy hajcsatot, kiszabadítva egy tincset Hannah kontyából. - A fodrászomat is rád szabadítom, csak hogy tudd. - Ez kissé vészjóslóan hangzott. Bármennyire szívesen engedett volna Hannah a kísértésnek, nem tehette. Az egyszerű, előkelő Lady Hannah Rothchild nem merne felvenni egy ilyen ruhát. - Eve, csodálatos ez a ruha, akárcsak te, de nem hinném, hogy illik hozzám. - Hidd csak el! Ilyesmiben soha nem tévedek - söpörte félre Eve az ellenkezését egy hanyag legyintéssel. Lehet, hogy csak két
éve volt hercegnő, de egész életében határozottság jellemezte. - Túl régóta forgolódom színházi körökben ahhoz, hogy tudjam, mi illik valakire, és mi nem. Bízz bennem! Ha nem megy, tedd meg nekem baráti szívességből... Valóban barátokká váltak az együtt töltött idő alatt, bármi volt is a megismerkedésük igazi oka és elsődleges célja, gondolta Hannah. Ugyan mit árthat azzal, ha igent mond? Könnyen lehet, hogy nem is tartózkodik már Cordinában, mire a bálra kerül a sor. - Úgy érzem magam, mint Hamupipőke -suttogta, és azt kívánta, bárcsak valóban az lenne. - Nagyszerű. És az óra nem mindig üt éjfélt, csak hogy tudd... De ütött. Hannah Eve szavaival a fejében lopódzott keresztül a palotán, Reeve-vel az oldalán. A játék a végéhez közeledett, akárcsak a lány itt-tartózkodása. A csomagban a kért robbanóanyag mellett egy titkosított üzenetet is találtak. Még aznap éjszaka véghez kell vinnie a színjátékot, ezt követően találkozik Deboque emberével a kikötőben éjjel egy órakor. Ekkor kapja meg a fizetségét. - Be fog válni - mormogta magában, miközben óvatosan elhelyezte az első robbanószerkezetet. A felszerelést jóváhagyta az NBSZ, sőt már a csomag feladási helye után is nyomoztak. Deboque hamarosan elveszíti a szervezete athéni ágát, majd fokozatosan egyre többet. - Kívülről úgy látszik majd, mintha megfé-kezhetetlenül lobognának a lángok idebenn jegyezte meg Reeve, aki ugyanolyan fürgén és gyakorlott kézzel dolgozott, mint a lány. - A robbanásnak sokkal nagyobb lesz a hangja, mint az ereje. Kirobbantunk pár ablakot, és látványos színjátékot rendezünk, közben Malori és az emberei itt maradnak a szárny bejáratánál, és megfékezik mind a tüzet, mind a véletlenül erre tévedőket, ha szükséges. - Armand herceg a családjával van? - Igen, és beavatja őket a tervbe. Malo-rinak nem tetszett az ötlet, de én önnek adtam igazat. Semmi fennakadást nem okozhat, ha ilyen kevéssel a vége előtt megtudják, mire készülünk, ráadásul rengeteg aggodalmat megtakarítunk mindenkinek. A férfi Gabriellára gondolt. A mai éjjelt követően talán végleg elmúlnak a rémálmai. - Nem tudnám elviselni a gondolatot, hogy Eve a gyerekkel a hasában a robbanásra ébredjen jegyezte meg a lány. - És Bennett? Ő is a családi szárnyban van? - Bennett biztonságban van - felelte Reeve, és ennyiben hagyta a választ. - Hannah, tíz percet kap mostantól számítva, hogy elinduljon. A kikötőt biztosítottuk, ha bármi történne, fedezzük magát. Én azon a hajón leszek, amelyik Deboque jachtját tartja felügyelet alatt. Mihelyst jelt ad, megtesszük a szükséges lépéseket. Tisztában vagyok vele, hogy a jeladó kissé kockázatos. Ha megmotoznák... - Ha megmotoznak, tudom, mit kell tennem. A mikrofo 1 az NBSZ mesterműve volt, míves medálnak tűnt a lány nyakán, centiméterekkel az ütőere alatt. - Ha Deboque átlát a szitán, gyors lesz, és kegyetlen. - Én még gyorsabb leszek. - Még mielőtt a férfi válaszolhatott volna, Hannah a karjára tette a kezét. - Most már számomra is többről van szó egy újabb megbízásnál, Reeve. Nem akarok meghalni. A férfi egy pillanat erejéig nőként tekintett Hannah-ra. - Az a hír járja rólam, hogy remekül meg tudom védeni a partnereimet. A lány hálás volt, amiért Reeve mosolyt csalt az ajkára. - Számítok önre. Ha valami mégis közbejönne, átadna egy üzenetet Bennettnek? - Természetesen. - Mondja meg neki... - Hannah habozott. Nem volt hozzászokva, hogy másra bízza az érzelmeit. Az óra éjfélt ütött, és ő azon imádkozott, bárcsak tovább tartana a varázslat. -Mondja meg neki, hogy szerettem, mindkét énemmel. Azt is, hogy nem bánok semmit sem.
Kilépett a főbejáraton, autóba szállt, és lassan a külső kapu felé hajtott. Az őrök, akiket nem avattak be a színjátékba, perceken belül pontosan úgy reagálnak majd a robbanásra, ahogyan elvárták tőlük. Bárki figyeli is a palotát, látni fogja az arcukon a döbbenetet, majd a kétségbeesett tettvágyat. Egyelőre csend volt. Rövid, jelentéktelen ellenőrzés után áthajtott a kapun. Fél szemét mindvégig a karóráján tartotta, és szinte hallotta, amint múlnak a percek. Közben Bennettre gondolt. Mostanra már biztonságban van. Bármi történik is az éjszaka folyamán, ő és a családja biztonságban lesz. Ha Deboque fizet neki, letartóztatják összeesküvésért. Ha megöli, letartóztatják egy NBSZ-ügynök meggyilkolásáért. Cél szentesíti az eszközt. Lefékezett és várt, majd meghallotta a robbanást. Malori hangos műsort ígért, és tartotta a szavát. A lány kiszállt az autóból, és egy pillanatig csak állt az ajtaja mellett. A palota elmosódott árny volt az éjszakai égbolt előterében, a keleti szárny azonban oly világos volt, mint nappal. Még innen is meggyőzőnek hatott a tűz, és miután Deboque egyik embere sem juthatott sokkal közelebb, Hannah-t elégedettség töltötte el. Húsz percen belül Malori egyik embere kiszivárogtatja majd a hírt, hogy az uralkodócsalád, Armand herceg kivételével, a robbanás áldozatául esett. Mire odaért, a kikötő teljesen elhagyatott volt. A tragédia híre hamarabb ideért, mint ő maga. Leállította az autót a sötétben, majd kiszállt, egy utcai lámpa alá sétált, és várt. Kiváló célpontot nyújtott. A part mellett horgonyzó hajó apró, de drága luxusjachtnak tűnt. Napközben számos alkalommal feljött a fedélzetére egy sötét hajú nő napozni, olvasgatni. Időről időre csatlakozott hozzá egy meztelen felsőtestű, fiatal, napbarnított férfi. Bort iszogattak, ölelkeztek, aludtak. A Diadal őrszemei megfigyelés alatt tartották őket, még fogadtak is, vajon szerelmeskednek-e a fedélzeten. Csalódniuk kellett. A jacht gyomrában az NBSZ teljes felszereltséggel várta a fejleményeket. Volt itt monitoroktól kezdve műholdas kapcsolaton át gránátvetőig minden. Nyolc férfi és három nő zsúfolódott a kabinba. Bennett hajnal óta a jacht fedélzetén tartózkodott. Az elmúlt három órában rengeteg kávét és türelmetlenséget nyelt le. Addig figyelte a monitorokat, amíg el nem homályosult a látása. Deboque egyszer sem jelent meg a hatalmas távolságra állított kamera fókuszában, pedig látni akarta. Isten a megmondhatója, mennyire szeretett volna a szemébe nézni, amikor összezárul a csapda körülötte. Ennél jobban már csak azt szerette volna hallani a hangszóróból, hogy a feladatot teljesítették, és Hannah biztonságban van. - MacGee megérkezett a fedélzetre - jelentette be a fülhallgatós férfi, majd tovább dohányzott. Másodpercekkel később Reeve becsusz-szant az amúgy is zsúfolt kabinba. Tetőtől talpig feketébe volt öltözve, még a kezét és az arcát is feketére mázolta. Levette tengerészsapkáját, és félrehajította. - Az első fázison túl vagyunk - közölte, majd rövid biccentéssel üdvözölte Bennet-tet. - A kapun túlról úgy látszik, mintha órákon belül teljesen megsemmisülne a keleti szárny. Az NBSZ kiváló színpadi érzékkel rendelkezik. - A család? - kérdezte Bennett, és továbbra is a monitorokat fürkészte. - Biztonságban van. A herceg a keserű, kihűlt kávéjáért nyúlt. - Hannah? - Perceken belül hallani fogunk mindent. A legjobb embereink a kikötőnél rejtőznek, hogy fedezzék. Bennett hosszú pillantást vetett a sógorára. Ő is a kikötőnél szeretett volna lenni, olyan közel a lányhoz, amilyen közel csak lehet. Mind az édesapja, mind Malori és Reeve mereven elutasították a kérését, míg végűi megadta magát. Ha észrevették volna, azzal az egész tervet veszélybe sodorja. így azonban Hannah volt az, aki magára vállalt minden veszélyt.
- Deboque-ot egész nap nem lehetett látni. - Pedig ott van - gyújtott rá Reeve egy cigarettára, és felkészült a várakozásra. -Olyan közel akart lenni a palotához ma éjjel, amennyire csak tehette. - Kezdődik - emelte fejhallgatójához a kezét egy ügynök a kabin bal oldalán. - Hannah találkozott az összekötővel. A tenger felől érkező szellő hűvös volt, az éjszaka tiszta. Hannah azonnal felismerte a felé közeledő férfit. Vele találkozott a füstös kikötői bárban. Egyedül érkezett, üres kézzel. - Mademoiselle. - Az üzlet rám eső részét teljesítettem, monsieur. Önnél van a jutalmam? - Kellemes az éjszaka egy kis hajókázáshoz. A jacht. A lányon kellemetlen izgatottság vett erőt, de ennek semmi jelét nem mutatta. - Nem vagyok abban a helyzetben, hogy visszatérhessek Cordinába. - Tudom - bólintott az összekötő, majd a kis motorcsónak felé intett. - Mindenről gondoskodtunk. Akárcsak korábban, Hannah választás előtt állt. Elővehetne a fegyverét, és letartóztathatná a férfit. Egy kis szerencsével előfordulhat, hogy vallana, és megváltaná a saját szabadságát Deboque szabadságáért cserébe. Csakhogy nem bízhatja Bennett biztonságát a szerencsére. Szó nélkül belépett a csónakba, és helyet foglalt. Ismét a saját kezében van az élete, gondolta. De bárhogyan alakul is az éjszaka, Deboque-nak befellegzett. Az összekötő nem szólt többet, csupán a sötét vizet fürkészte maguk előtt és mögött. Mindenki, aki részt kapott az utolsó felvonásban, várt és figyelt. Miután tiszta éjszaka volt, Deboque fehér jachtjának körvonalai élesen kirajzolódtak a tengeren. Három férfi várta őket, Ricardo és két másik. Ricardo segítette fel a lányt a fedélzetre. - Lady Hannah, örülök, hogy újra itt üdvözölhetem. Volt valami tetszelgő önelégültség a tekintetében. A lány azonnal tudta, oly egyértelműséggel, mintha kést szegezett volna a torkának, hogy a tervek szerint nem hagyja el a Diadalt többé. Hangja mégis húvös volt, és nyugodt, és remélte, hogy tisztán hallják nem sokkal távolabb a vízen. - Köszönöm, Ricardo. Remélem, a dolog nem tart soká. Be kell vallanom, nem érzem biztonságban magam cordinai vizeken. - Egy órán belül elvitorlázunk. - Hová? - Kellemesebb éghajlatra. A rádió bejelentette az uralkodócsalád számos tagjának tragikus halálát. Armand herceg visszavonultan gyászolja őket. - Ez csak természetes. Cordina szív és örökös nélkül maradt. Értesítették Monsieur Deboque-ot? - A kabinjában várja magát - felelte Ri-cardo, majd a lány táskájáért nyújtotta a kezét. - Mindig átkutatják az alkalmazottakat, Ri-cardo? - Ezúttal eltekinthetünk ettől, Lady Han-nah, amennyiben átadja a fegyvereit. - Kivette a pisztolyt a táskából, és zsebre tette. -A tőrét, ha megkérhetem. A lány vállat vont, majd felhúzta a szoknyáját a combjáig. Figyelte, amint Ricardo önkéntelenül is belefeledkezik a látványba, miközben elővette a tőrt, és megnyomta a gombját. Amikor elővillant a penge, mindkét oldalán kibiztosított revolverek kattanását hallotta. - Csodálatos fegyver -jegyezte meg nyájasan, majd a fény felé tartotta a pengét. -Csendes, stílusos, hatékony. - Elmosolyodott, és visszaugrasztotta a pengét a hüvelyébe. - Aligha használnám valaki ellen, aki ötmillió amerikai dollárral szándékozik gazdagabbá tenni. - A lány Ricardo tenyerébe ejtette a tőrt azzal a tudattal, hogy ismét csak a ravaszságára számíthat. Mehetünk? Imádom a friss pénz szagát. A férfi Hannán karjára tette sebészkezét, majd érezhető kárörömmel Deboque kabinjához vezette.
- Lady Hannah. A kabint tucatnyi gyertya fénye világította meg. Ezúttal egy Beethoven-szonáta dallama szólt lágyan a rejtett hangfalakból. Deboque burgundivörös kabátot és rubinokat viselt. A vér színei. Egy ezüst jegesvödörben hatalmas pezsgősüveg gyöngyözött. - Milyen pontos. Magunkra hagyhatsz, Ricardo. A lány hallotta, amint becsukódik mögötte az ajtó. Tisztában volt vele, hogy Ricardo mindvégig odakint várakozik majd. - Milyen kellemes itt -jegyezte meg. - Még soha nem bonyolítottam üzletet gyertyafényben. - Kettőnk között semmi szükség udvariaskodásra többé, drága Hannah - mosolygott rá Deboque, majd a pezsgőért nyúlt. - A cor-dinai jelentések tragédiáról, hisztériáról számolnak be. Hangos pukkanás kíséretében megszabadította az üveget a dugójától. A pezsgőhab egy része kifolyt. - Úgy gondoltam, helyénvaló egy kis ízléses ünneplés. - Ritkán utasítom vissza a pezsgőt, monsieur, de sokkal simábban csúszik a torkomon, ha pénz van a kezemben. - Türelem, kedvesem! - töltött a férfi két hosszú pohárba, majd a lány felé nyújtotta az egyiket. Az arca oly sápadt volt a félhomályban, mint a márvány, csaknem fekete szemében kéjes öröm csillogott. - A jól végzett munkára és az ígéretes, gazdag jövőre! Hannah koccintott vele, majd kortyolt a pezsgőből. - Kiváló évjárat. - Biztos voltam benne, hogy ön a kiváló és drága dolgokat részesíti előnyben. - Pontosan. Monsieur, remélem, nem érzi sértésnek, ha azt mondom, bár igazán kellemesnek találom a pezsgőt és a gyertyafényt, sokkal kellemesebbnek találnám, miután lebonyolítottuk az üzletet. - Vérbeli zsoldos - mosolygott Deboque, majd végigfuttatta egy ujját a lány arcán. Illik hozzá a gyertyafény, gondolta. Rövid idő alatt kivirágozna a keze alatt. Milyen kár, hogy nem vállalhatja a kockázatot, és tarthatja meg maga mellett néhány hónapig. Egy órát adhat neki csupán. Egy óra azonban sok mindenre elég. - Bocsásson meg, de nagyon feldobott hangulatban vagyok. Előbb szeretném megünnepelni a sikerét... a sikerünket. Ujja Hannah nyakára táncolt, alig pár centiméterre a mikrofontól. A lány elkapta a csuklóját, és elmosolyodott. - Sajnos az én hangulatomról ez nem mondható el, különösen azok után nem, hogy elvette a fegyvereimet. A védtelen nőket kedveli talán? - A megközelíthető nőket kedvelem. - Felemelte a kezét, és Hannah dús hajába túrt. A lány felkészült lélekben a csókra. Tanúsított némi ellenállást, de ügyelt rá, nehogy az undor meglátsszon rajta. - Erős nő - ismerte el a férfi, és másodszor is megcsókolta. - Tetszik nekem. Remélem, akkor is harcolni fog, amikor az ágyamba viszem. - Ennél többre is számíthat, miután megkaptam a pénzemet. Deboque ujjai vadul a lány hajába markoltak. Hannah felszisszent. A férfi elengedte, majd elnevette magát. - Ahogyan óhajtja, mon amié cupide. Megkapja a pénzét, cserébe ad nekem valamit. Amikor hátat fordított a lánynak, és kinyitotta a rejtett széfet, Hannah undorodva megdörgölte a száját a kézfejével. - Már adtam. - Az uralkodócsalád életét - bólintott Deboque, majd elforgatta a számzárat. A lány szíve hevesen dobogni kezdett. - Ötmillió dollár a Bisset-k életéért, az édes bosszúért, a részegítő hatalomért. Azt hiszi, sokallom az összeget? - Csillogó szemmel Hannah felé fordult, kezében egy aktatáskával. - Drága gyermekem, akár tízszer ennyit is kérhetett volna. Több mint tíz éven át terveket szőttem, hogyan végezhetnék az uralkodócsalád egy tagjával. Kétszer majdnem sikerült is. Most, a maga jóvoltából, potom ötmillióért megszabadultam mindegyiktől.
- Megvan! - jelentette be Reeve, miután Deboque mondandója elhangzott a hangszórókból. Lecsapunk rá. Csak lassan! Bennett megszorította sógora karját. - Veled megyek a fedélzetre. - Szó sem lehet róla! - Veled megyek a fedélzetre - ismételte a herceg kemény, fagyos hangon. Hannah De-boquekal való beszélgetésének minden egyes pillanatát végigizzadta. Hallotta, amint az a gazember megcsókolja a lányt, és amint fizetni készült neki a szerettei színlelt meggyilkolásáért. - Adj egy fegyvert, Reeve, különben fegyvertelenül megyek veled! - Azt az utasítást adtam, hogy tartsanak itt. - És ha Brie-ről lenne szó? - Bennett tekintete vakmerően izzott. - Ha Brie-ről volna szó, képes lennél a háttérben maradni, és hagyni, hogy mások védjék meg helyetted? Reeve pillantása a karját szorongató kézre tévedt. Erős volt, és köztudottan jól bánt a fegyverrel. Felnézett a herceg szemébe, amely sötétebb volt, mint a feleségéé, de ugyanaz a szenvedély lobogott benne. Felállt, és elővett egy negyvenöt kaliberes automatát az arzenálból. Már közelednek, gondolta Hannah magában, de próbált továbbra is szenvtelen maradni. - Ezt most azért mondta, hogy bánkódjam? - Elnevette magát, és az íróasztalhoz lépett. Megelégszem az ötmillióval. Azt tervezem, hogy befektetem, és az elkövetkező pár évben csendesen éldegélek Rióban. Deboque felpattintotta a zárat, közben mindvégig a lány tekintetét fürkészte. Igen, itt volt a pénz, csakhogy a saját céljaira. - Nem óhajt az alkalmazottam maradni? - Attól tartok, ez mindkettőnk számára kockázatos lenne a ma éjszaka után. - Igaz - ismerte el a férfi. Pontosan ezt gondolta maga is. Azért felnyitotta a táskát, hogy Hannah legalább a pénz látványának élvezetében részesüljön, mielőtt megöli. - Pazar. - A lány, szerepéhez hűen, előrelépett, majd kiemelt egy köteget a ropogós százasokból. - El sem tudja képzelni, milyen érzéki illata van a friss pénznek - sóhajtott, majd legyezni kezdte magát a köteggel. - Hogyne tudnám - mosolygott Deboque, majd kihúzta az íróasztala legfelső fiókját. Elegáns, gyöngyház markolatú revolver bújt meg benne. Úgy érezte, Hannah megérdemli, hogy stílusosan végezzen vele. Ujjai már a markolatra fonódtak, amikor eldördültek az első lövések a fedélzeten. A lány az ajtó felé fordult, és remélte, hogy a férfi értetlenségnek véli az izgatottságát. - Miféle játékot űz velem?! - csattant fel Hannah, majd rácsapta a táskára a fedelét, és a pénzzel együtt az ajtó felé indult. Ujjai a kilincsre fonódtak. - Ne mozduljon! - figyelmeztette Deboque, fegyverét a lány szívének szegezve. Homloka finoman fényleni kezdett az izzadságtól a fejük felett dobogó, rohanó léptek hallatán. Ujja a ravaszra fonódott, de nem húzta meg. Bármi okozta is a kavarodást odafenn, nem akarta felhívni magára a figyelmet. - A táskát, Hannah! - Mézesmadzag? - vonta össze a szemöldökét a lány, azt számolgatva, meddig kell még húznia az időt. - Szóval tízszer ennyit is szívesen fizetett volna nekem, hm? Egyáltalán nem is akart fizetni! - A táskát! - indult el felé a férfi lassan. Félelem markolt a szívébe. Nem a haláltól félt, nem is a kudarctól, hanem a börtöntől. Nem éli túl, ha még egyszer rács mögé kerül. Hannah megvárta, amíg Deboque egymé-ternyi távolságba kerül, majd teljes erejével a fegyvert tartó kezének lódította a nehéz aktatáskát. Deboque emberei ádázul harcoltak, talán iránta érzett hűségüktől, talán a félelemtől hajtva. Golyók süvítettek egyik jachtról a másikra. Egy gépfegyver lövedékei felszaggatták a fát Bennett feje felett, szilánkokat szórva a nyakába. A herceg látta, amint Deboque egyik embere átbukik a korláton, és vízbe zuhan. A Diadalról érkező lövések egyre szórványosabbá váltak, az idő azonban vészesen telt - és Hannah még mindig Deboque-kal
volt. Életben van, mondta magának Bennett, miközben célzott, lőtt - és talált. Életben kell lennie! Tudná, ha nem így lenne - megállt volna a szíve. Ehelyett kétségbeesett sietség hajtotta előre, és nemcsak a vad éjszaka vagy a vér szaga miatt. A hajó farához lopódzott, majd belecsusszant a vízbe, szájában tárva a pisztolyt Lövések és kiáltások hasítottak az éjszakába. Látott egy férfit, aki vízbe vetette magát Deboque jachtjáról, és kétségbeesetten úszni kezdett a part felé. Tempózó karja egy testnek ütközött, amely arccal lefelé lebegett a vízben. Hogy az NBSZ-től volt-e, vagy az ellenségtől, nem lehetett megállapítani. A harc folyt tovább, a herceg pedig csendesen körülúszta a jachtot. A lövöldözés végeztével Reeve intett, hogy soroljanak a jacht mellé. Ekkor vette csak észre, hogy Bennett már nincs mellette. - A herceg! - kiáltotta félelemtől kiszáradt hangon. - Hol van Bennett herceg? - Ott - mutatott az egyik embere Deboque jachtjának fara felé. Bennett egy pillanattal később eltűnt mögötte. - Az ég szerelmére, gyorsabban! Átszál-lunk a fedélzetre. Deboque jachtjának jobb oldalán nem volt senki, amikor Bennett felhúzta magát. Egy-egy golyó még elsüvített, de a kiáltozás abbamaradt. A hosszú, végtelennek tűnő, fedélzet alatt eltöltött nap egy óráját a herceg azzal töltötte, hogy gondosan áttanulmányozta Hannah rajzát, amelyet Deboque jachtjáról készített. Elindult, hogy megtalálja a lányt. Hannah-nak sikerült kiütnie a fegyvert a férfi kezéből a kabin túlsó végébe, ám Deboque gyorsabb és erősebb volt, mint amilyennek látszott. A lány sebtében a fegyver után vetette magát, a férfi pedig utána. Deboque ujjai a torkára fonódtak, és fojtogatni kezdték. A lány kiszabadította egyik kezét, és teljes erejével légcsövön ütötte. Mindketten levegő után kapkodtak. Hannah előrenyúlt, és megmarkolta a fegyvert. Elká-romkodta magát mind fájdalmában, mind dühében, miután a férfi a hajánál fogva rántotta vissza. Harminc elkeseredett, kimerítő másodpercen keresztül a kabin padlóján dulakodtak. A lány blúza felfeslett a varrásnál, alatta már kékülni kezdtek a zúzódásai. Beverte Deboque orrát, aminek következtében tiszta vér lett a férfi arca, bénító sérülést azonban nem sikerült okoznia neki. Mint két egymásba gabalyodott szerelmes, a fegyver felé gurultak. Hannah-nak kis híján sikerült is megragadnia. A szeme sarkából látta a készülődő ökölcsapást, és hárított. Az ütés félrecsúszott, de még így is elég erős volt ahhoz, hogy megtántorodjon tőle. Érezte, amint a pisztoly csöve a homlokának szegeződik. Felkészült a halálra. Levegőért kapkodva kihúzta magát. Ha mást nem is tehet, teljesítheti a fogadalmát, és a férfi szemébe köphet. - Az NBSZ ügynöke vagyok. A Bisset-k biztonságban vannak, önnek pedig nincs hová menekülnie. Látta, ahogy Deboque szeme majd kifordul a gyűlölettől. Gúnyosan elmosolyodott, és várta a golyót. Amikor Bennett berúgta a kabin ajtaját, látta, amint Deboque Hannah fölé görnyed, és pisztolyt szegez a fejének. Ami ezután történt, másodpercek műve volt. Villámgyorsan vége lett mindennek - a herceg közvetlenül a lövések eldördülése után sem tudta eldönteni, ki húzta meg először a ravaszt. Deboque elrántotta fegyverét a lány fejétől, és célba vette Bennettet. A tekintetük találkozott. Amikor a pisztoly elkerült Hannah homlokától, a lány felsikoltott és ütött. Meghúzták a ravaszt. Eldörrent két fegyver. Bennett érezte, amint elsüvít mellette a golyó, oly közel az arcához, hogy a bőre felforrósodott tőle. Látta, amint a vér egyre nagyobb foltot színez vörösre Deboque mellkasán, majd a férfi tehetetlenül hanyatlik Hannah-ra. A lány önkéntelenül reszketni kezdett, a sok-sok éves kiképzése ellenére. Csak feküdt a tetem alatt, pillanatokkal azt követően, hogy felkészült a saját halálára. Nem is
ettől borult ki, hiszen ez a munkájával járt. Akkor fagyott meg a vér az ereiben, amikor látta, hogy a golyó három centiméterrel a herceg arca mellett csapódik a fába. Remegése azután sem csillapult, hogy Bennett hozzálépett, félrelökte róla a néhai Deboqueot, és átölelte őt. - Vége, Hannah. - Simogatni, ringatni kezdte a lányt, csókolgatta a haját. - Vége. Különös módon nem érzett dicsőséget, büszkeséget, sőt elégedettséget sem, csupán megkönnyebbülést. Hannah biztonságban van, és ő gondoskodni fog róla, hogy abban is maradjon. - Megölhetett volna... Az ég szerelmére, Bennett, otthon kellene lenned! - Nyugalom - nézett fel a herceg a kabinba siető Reeve-re. - Nemsokára mindhárman ott leszünk. A lány sírni kezdett. Sebtében letörölte a könnyeit, majd nagy nehezen felállt. Reeve szemébe nézett, de csak jó néhány mély lélegzetet követően sikerült megszólalnia. - Kész vagyok jelentést adni. - Pokolba a jelentéssel! - csattant fel a herceg, majd a karjába kapta Hannah-t. -Most azonnal hazaviszlek. UTÓHANG A lány átaludt egy teljes napot. Csak huszonnégy óra elteltével nyerte vissza az eszméletét, és értette meg, hogy dr. Franco, a Bisset-k háziorvosa altatót adott neki. Kipihenten, de annál dühösebben ébredt. Ki nem állhatta a tétlenséget, bár el kellett ismernie, hogy vannak fájdalmai. Az orvos még egy napon át fontoskodott körülötte, pátyolgatta a horzsolásait és zúzó-dásait, beszélt hozzá kedves, de kérlelhetetlen hangján. Miután egyenesen az uralkodótól érkezett az utasítás, hogy tartsa ágyban, sem neki, sem Hannah-nak nem volt más választása, mint engedelmeskedni. A lány nemegyszer panaszkodott. Bár gyakran érkeztek látogatói, bosszantotta a tétlenség. Reeve sorra hozta az üzeneteket az NBSZ-től, amelyeknek igazán örülnie kellett volna. Deboque bűnszervezete szétmorzsolódott, Hannah-t pedig előléptették. Ő azonban ennek ellenére csak duzzogott, és várta, mikor szabadulhat el végre. A vágya végül Eve révén teljesült, a karácsonyi bál délutánján. - Ébren vagy? Pompás! - Még szép, hogy ébren vagyok - ült fel Hannah morcosan a kétnapos fekvés után. Az, hogy a bordái még mindig sajogtak, ha hozzájuk ért, csak rontott a helyzeten. - Ha még sokáig ágyban kell maradnom, megőrülök. - Efelől nem volt kétségem - mosolygott rá Eve, majd leült az ágya szélére. - Nem is feszélyezlek olyasmivel, hogy mennyire hálásak vagyunk mindnyájan azért, amit értünk tettél, inkább közlöm veled dr. Franco legfrissebb utasításait. - Istenem, csak ezt ne! - Jelesül, hogy bújj ki az ágyból, öltözz fel, és táncolj hajnalig! - Tessék? - pattant fel Hannah, mint a rugó. Össze is rezzent a fájdalomtól. - Felkelhetek? Ez komoly? - A legteljesebb mértékben. Tessék - nyújtotta át barátnője a köntösét. - Vedd fel! A fodrászom bármelyik percben itt lehet. Ő lesz az első, aki átvarázsolja a külsődet. - Varázslat? - sóhajtott Hannah, majd lemondóan a hajába túrt. - Az kevés. Valami csodára lenne szükség... Eve, bármennyire szeretnék is felkelni és élni végre, nem hiszem, hogy a bál túl jó ötlet lenne. - Szerintem viszont tökéletes. - Miután felsegítette Hannah-ra a köntöst, Eve az éjjeliszekrényhez lépett, és megszagolta a tengernyi friss gardéniát a vázában. - Bennett-től kaptad, ugye? - Igen - bólintott Hannah, majd némiképp megenyhülve megérintette a viaszos leveleket az ujja hegyével. - Ma reggel hozta őket. Elég ritkán láttam az elmúlt két napban. -Elhessegette a
kellemetlen gondolatot, majd megkötötte az övet a köntösén. - Képzelem, mennyire elfoglaltak lehettetek a sajtókonferenciák miatt, és hogy úrrá legyetek a felforduláson. Eve felvonta a szemöldökét. Úgy döntött, nem árulja el Hannah-nak, hogy Bennett el sem mozdult az ágya mellől, amíg aludt. Volt benne annyi romantikus érzék, hogy tudja, még jól jöhet, ha az ilyen apró részletek négyszemközt derülnek ki. - Ha már felfordulásról van szó, látnod kellene a keleti szárnyat. Csupa üvegtörmelék az egész. Hetekbe telik, mire a szobalányok feltakarítják. Hannah - folytatta Eve, majd sóhajtott, és megragadta a lány vállát. - Nem tudom megállni, hogy ne hálálkodjak egy kicsit... Tudom, hogy ez csak megbízás volt a részedről, de bármi hozott is ide hozzánk, visszaadtad a család békéjét. Soha nem leszek képes kellően meghálálni ezt neked. A kislányom... - halványan elmosolyodott Marissá és ez a lurkó itt benn végre biztonságban van. Tisztában vagyok vele, mi volt Deboque terve velük. - Vége, Eve. - Igen - bólintott a hercegnő, majd ünnepélyesen megcsókolta Hannah-t mindkét oldalról. Köszönettel tartozom a saját és a szeretteim életéért. Ha bármit tehetek érted, nemcsak barátnőként, hanem Cordina trónörökösének feleségeként, csak szólj! - Nekem éppen elég, hogy megismerhettelek. Mindeddig nem volt alkalmam barátokat szerezni, nemhogy megtartani őket. Szeretném, ha kettőnkkel ez másképp lenne. A hercegnő meleg pillantást vetett a lányra, akit csak most kezdett megismerni. - Két nővérrel áldott meg a sors. Az egyiket a szüleimnek, a másikat Alexandernek köszönhetem. - Hannah felé nyújtotta a kezét. -Örülnék, ha te lennél a harmadik. - Felség - állt meg az egyik fiatal szolgálólány az ajtóban. - Elnézését kérem, de Madame Frissoutte megérkezett. - Nagyszerű - karolt Eve Hannah-ba. - Készülj fel a nagy átváltozásra! Mintha kicseréltek volna, állapította meg Hannah visszafogott önelégültséggel, miközben a tükörképét tanulmányozta. Haja vad, göndör csigákban hullott a vállára, fürtjei a csillogó hajráinak köszönhetően kissé elálltak az arcától. A ruha csak úgy ragyogott a magas nyakrésztől egészen a padlóig. Némi smink segítségével sikerült eltüntetnie a zú-zódásai nyomát mind az arcáról, mind a karjáról és a hátáról. Már csak az üvegtopán hiányzik, gondolta mosolyogva, hogy még teljesebb legyen az álca. Ismét elhiteti, hogy más, mint amilyen, de miután ez az utolsó éjszakája Bennett-tel, habozás nélkül megteszi. Nem érez majd megbánást, amikor éjfélt üt az óra. A bálteremből már most szólt a zene. Hannah hangtalanul besurrant, ahogyan szokott, és megcsodálta a pompát. A tisztára fényezett tükrök visszaverték a ragyogó ruhák, csillogó ékszerek fényét. A kristálycsillárok úgy sziporkáztak, mint a csillagok. Minden csupa szikrázó ezüst és jégkék, fodros girlandok, fénylő gömbök. A hétméteres fenyőfán ezernyi kristályangyalka verte vissza a fényt. Bennett mindvégig a bejáratot fürkészte. Várt. Amikor észrevette a lányt, egyszerűen elállt a lélegzete. A pár, akikkel udvarias beszélgetést folytatott, elhallgatott, és felvont szemöldökkel figyelte, amint szó nélkül faképnél hagyja őket. A herceg megragadta Hannah mindkét kezét, a lány pedig egyidejűleg pukedlizett. - Te jóságos ég, Hannah... - Bennett életében először úgy érezte, mintha csomót kötöttek volna a nyelvére. - Tökéletes vagy. - Eve műve. A herceg fehér egyenruhát viselt, rángj elzéssel a vállán, karddal az oldalán. A lány számtalanszor látta már, mégis biztos volt benne, hogy soha nem felejti el, hogyan nézett ki Bennett ezen a bálon. - Itt minden olyan csodálatos! - lelkendezett. - Most már igen - bólintott a herceg, majd Hannah derekára tette a kezét, és csatlakoztak a parketten keringőzőkhöz.
Varázslat, gondolta a lány. A zene, a fények, a tükrök. Négy órán át táncoltak körbe-körbe a teremben, az ételre és a borra ügyet sem vetettek. Nem ellenkezett, amikor Bennett kikeringőzött vele az erkélyre. Még volt pár perc éjfélig. Egy pillanatra elhúzódott tőle, majd a korláthoz lépett, és végignézett Cordinán. A házak ablakaiban derűsen ragyogtak a színes karácsonyfaégők. A szellő tavaszias illatot hozott. - Képes lennél valaha is megunni ezt? - Nem - felelte a herceg, majd odalépett mellé. - Azt hiszem, most még többet jelent számomra, mint máskor. Hannah tudta, miről beszél, de igyekezett Deboque-ot végleg száműzni a gondolataiból. - Angliában hideg lenne, és szitálna a havas eső. Holnap reggelre talán megmaradna egy kis hó, és szürke, felhős lenne az ég. Mindegyik kandallóban ropogna a tűz, és megmelegítenék a rumot. A szakácsok egész nap sütnék-főznék a pulykát, a pudingot, és mindenütt a karácsony illatát lehetne érezni. - Hóval sajnos nem szolgálhatunk - emelte ajkához a lány kezét Bennett. - Kandallóval és meleg rummal azonban igen. - Ugyan! - sóhajtott Hannah. - Úgyis emlékezni fogok otthon, milyen volt itt állni, pár nappal karácsony előtt. Emlékezni fogok a rózsák és jázminok illatára. - Megtennéd, hogy itt maradsz, és megvárod, amíg visszajövök? - Rendben. - Éppen itt - szólt a herceg, majd újra megcsókolta Hannah kezét. - Egy perc, és jövök. Miután elment, a lány visszafordult a fények és a tenger felé. Napokon belül otthon lesz, és idővel talán csak álomnak tűnik majd Cordina. Az ország igen, de Bennett soha. Felnézett egy csillagra, de nem mert kívánni semmit. - Van valamim a számodra. Hannah halvány mosollyal az ajkán megfordult, és megcsapta az orrát az illat. - Sült gesztenye! - Nevetve elvette a zacskót a hercegtől. - Ráadásul meleg... - Gondoltam, enyhítem a honvágyadat valamelyest. A lány felnézett. Annyi mindent szeretett volna mondani, de nem mondhatott semmit. Lábujjhegyre állt inkább, és megcsókolta Bennettet. - Köszönöm. A herceg megcirógatta az arcát. - Azt hittem, megkínálsz. A lány kibontotta a zacskót, majd behunyt szemmel beszívta az illatot. - Isteni... Most éppen úgy érzem magam, mint otthon karácsonykor. - Ha csak egy kicsit is otthon érzed magad Cordinában, maradhatnál. Hannah kinyitotta a szemét, majd sebesen lesütötte, a zacskót bámulva. - Az utasítás szerint még a hét vége előtt vissza kell térnem Angliába. - Utasítás - morogta Bennett. Tett egy mozdulatot a lány felé, de végül visszafogta magát. Nyilván fontos neked az NBSZ. -Igyekezett eltitkolni a csalódottságát, de nem járt sikerrel. Hallom, előléptettek. - Kapitánnyá - bólintott Hannah, majd az ajkába harapott. - Jó ideig az íróasztal mögött fogok dolgozni. Én adom majd az utasításokat - tette hozzá mosolyogva. - Még soha nem gondoltál arra, hogy kilépj? - Hogy kilépjek? A herceget aggasztotta a döbbent, értetlen arckifejezés. Lehet, hogy a lánynak semmi más nem számít, csak a kötelezettségei a szervezetben? - Hogy kilépj, és valami mással foglalkozz helyette. Mit találsz vonzónak a munkádban? Az izgalmat? Két kezébe fogta Hannah arcát, és finoman a fény felé fordította. A Deboque-nak köszönhető kék folt halványan kiütközött a smink alól.
- Egyszerűen ez a munkám - felelte a lány, majd vett egy mély lélegzetet. - Bennett, még nem is beszéltünk arról, ami a jachton történt. Még meg sem köszöntem, hogy megmentetted az életemet. Talán azért nem, mert megszoktam, hogy nekem kell megvédenem magam. - Már csak ezért is végeztem volna vele -suttogta a herceg, miközben körülrajzolta a monoklit egy ujjával. Hannah el akart húzódni, de Bennett tekintete megállította. -Maradj csak mellettem! Eddig nem beszélhettem erről, mert dr. Franco ragaszkodott hozzá, hogy csendben, zavartalanul pihenhess. De istenemre, most beszélni fogok! Még közelebb lépett a lányhoz, így Hannah érezhette nyughatatlanságát, alig visszafogott dühét. - Csak ültem és vártam egész nap, majd ölbe tett kézzel végig kellett hallgatnom, ahogy azzal az emberrel alkudozol. Nem mozdulhattam, tehetetlen voltam, te pedig ott voltál vele, egyedül. Amikor betörtem a kabinba, és láttam, hogy fegyvert szegez a fejednek, egy förtelmes képben felvillant előttem, milyen lenne az élet nélküled. Szóval ne húzódj most el tőlem, Hannah! - Nem fogok - biztosította a lány, majd miután egyenletessé vált a légzése, megnyugtatóan a herceg kezére tette a kezét. - Vége, Bennett. Legjobb megfeledkezni róla. Cordi-na biztonságban van. A családod is biztonságban van, és én is. - Nem tűröm, hogy még egyszer kockára tedd az életedet bárki kedvéért. - Bennett... -Nem. A herceg Hannah hajába markolt, majd megcsókolta, de ezúttal olyan erővel és szenvedéllyel, hogy a lánynak elakadt a lélegzete. Végűi ő húzódott el Hannah-tól, emlékeztetve magát a tervére, amelyet feltétlenül véghez akart vinni. - Meg is kóstolod azokat a gesztenyéket, vagy csak állsz, és szagolgatod őket? - Tessék? A lány ujjai úgy fonódtak a zacskóra, mint egy satu. Nagyot nyelt, majd kibontotta újra. - Biztosan isteniek - kezdte. Tartott tőle, hogy dadogni fog. - Nagyon figyelmes vagy, hogy... A zacskóba nyúlva keze egy kis dobozba ütközött, a lélegzete pedig elakadt a meglepetéstől. Óvatosan előhúzta a dobozkát. - Van egy amerikai hagyomány. Egy doboz cukrozott pattogatott kukoricában elrejtenek valami jutalmat. Úgy gondoltam, odaadom a karácsonyi ajándékodat egy kicsit korábban - mondta a herceg. - Én mindig fegyelmezetten meg szoktam várni a szentestét. - Parancsba is adhatom, hogy nyisd ki, Hannah - érintette meg Bennett a lány arcát újra. Inkább nem tenném. - Nos, miután ez már a karácsonyi bál... Hannah felnyitotta a dobozka tetejét, és életében először úgy érezte, menten elájul. - A nagymamámé volt. A foglalat új, de a kő a régi. Úgy gondoltam, sokkal többet jelent, ha ezt adom, mintha választok egy teljesen újat az ékszerésznél. - Bennett megérintette a lány haját, éppen csak a tincsei végét az ujja hegyével. - A nagymamám brit volt, akárcsak te. A gyűrű közepén egy csodálatos smaragd csillogott tüzesen, elbűvölően - a körülötte szikrázó kisebb gyémántok csak még ragyogóbbá tették. Elég volt egy pillantást vetnie rá, Hannah szédülni kezdett. - Bennett, ezt nem fogadhatom el. Családi ékszer. - Ne légy már ilyen értetlen! - vette el tőle a zacskót a herceg, és a korlátra tette. A gesztenyék illata a rózsák aromájával keveredett. - Nagyon jól tudod, hogy éppen megkértem a kezed. - Te... ez csak a pillanat varázsa - bökte ki a lány egy idő után. Ezúttal már elhúzódott Bennett-től. - Az elmúlt napok izgalmai miatt nem látsz, nem gondolkozol tisztán. - Még soha nem volt ennyire tiszta a fejem -mosolygott a herceg, majd elvette Hannah-tól a dobozt, és kivette belőle a gyűrűt. - Felőlem folytathatjuk a leánykérést az én ízlésem szerint is... - Megragadta a lány kezét, és habozás nélkül felhúzta a gyűrűt az ujjára. -Választhatsz: vagy azonnal beráncigállak a terembe, és
bejelentem az eljegyzésünket mindenki előtt, vagy csak azt követően, hogy józanul megbeszéltük a dolgot. - Józanul? - Hannah sírt és nevetett egyszerre. - Bennett, ebben a pillanatban minden vagy, csak józan nem. - Józan vagyok, vagy sem, szeretlek. - Ezzel átölelte a lányt, és megcsókolta. Érezte, milyen hevesen dobog Hannah szíve, hallotta, milyen reszketegen veszi a levegőt. Érezte a vágyát, de a félelmét is egyben. - Nem engedlek el, Hannah, sem most, sem holnap, sem máskor. Soha többé. Kénytelen leszel kapitányból hercegnővé változni. Higgy nekem, legalább olyan fáradságos lesz! Varázslat? Valóra vált álom? Forgott a világ a lány körül. - Bennett, tudod jól, hogy nem vagyok az eseted. Kérlek, hallgass meg... - Azt hiszed, elment az eszem? A herceg oly nyájasan beszélt, hogy Hannah azt hitte, nyugodt. Tévedett. - Természetesen nem. Csak arra célzok... - Hallgass! Bennett két keze közé fogta a lány arcát. Tekintete minden volt, csak nyugodt nem. - Azt hittem, a lány, akibe először szerelmes lettem, ábránd. - Gyengéden megcsókolta Hannah ajkát, és érezhetően megenyhült. - Tévedtem. Itt áll előttem. Aztán ott volt az a másik lány, akire elég volt ránéznem, és menten kiszáradt a szám. - Csókja ezúttal kétségbeesettebb, birtoklóbb volt. -Ő is itt van. Kevés férfinak adatik meg, hogy két nőbe szerelmes, és mindkettő az övé lehet. Márpedig az enyém leszel, Hannah. - Már régóta a tiéd vagyok. - A lány kezdte elhinni, hogy mindez valóság, és hogy örökké tarthat. - De még te sem parancsolhatod rám a házasságot! A herceg büszkén, magabiztosan felvonta a szemöldökét. - Én ebben nem lennék ennyire biztos. Egyszer bevallottad, hogy kívánsz. Talán hazudtál? - Nem - ismerte el Hannah, majd Bennett mellkasára tette mindkét kezét, részben védekezésül, részben hogy megőrizze az egyensúlyát. Átlépett egy olyan vonalat, talán életében először, amely mögött nem volt helye színlelésnek. A herceg adott neki egy esélyt, hogy végre önmaga lehessen, és nyíltan, őszintén kimutathassa szerelmét. - Nem, nem hazudtam. - Most azt kérdezem tőled, szeretsz-e. Hannah képtelen volt megszólalni. Valahol a palota belsejében egy óra ütni kezdett. Éjfél volt. A lány megszámlálta az ütéseket, és várt, mikor múlik el a varázslat. A hosszú csendet követően még mindig Bennett karjában volt. Lenézett a kezére, és a gyűrű még mindig ott ragyogott az ujján, egy új élet ígéreteképpen. - Szeretlek, és esküszöm, hogy semmit nem mondtam őszintébben életemben. A herceg megragadta gyűrűs kezét, és az ajkához emelte. - Megosztanád velem az otthonomat? - Igen. - A családomat? - Igen. - A kötelezettségeimet? - Akár ettől a pillanattól fogva - bólintott a lány. Átölelte Bennettet, és csókra emelte az ajkát. Alattuk, amíg a szem ellátott, Cordina nyújtózott békésen. Lassan kialudtak a fényei, majd nyugovóra tért.
NÓRA ROBERTS talán attól a hóvihartól lett író, amely egy nap úgy betemette marylandi vidéki házában, hogy egy hétig az orrát sem tudta kidugni. A már-fr már őrültséggel határos helyzetben higgadt-1 , ságának megőrzése érdekében ragadott tollat és papírt, s így született meg az első novella. Ezt később több más írás is követte, de hosszú ideig egyikük sem talált kiadóra. Az írónő ma 133 regény ünnepelt szerzője, akinek műveit több mint 106 millió példányban adták ki. Az ötgyermekes családanya büszke lehet arra, hogy minden negyedik percben megveszik valamelyik regényét, s ezzel népszerűsége meghaladja a hazánkban ismert Dániellé Steelét. Bennett hercegnek, akit nem minden alap nélkül tartanak hírhedt nőcsábásznak, általában nem okoz fejtörést, hogyan hódítson meg egy ifjú hölgyet, ám az új társalkodónő mégis igazi kihívás számára. Lady Hannah Rothchild hűvös, előkelő és rendkívül tartózkodó, és szemlátomást esze ágában sincs holmi könnyű kalandba bocsátkozni a nagy szívtipróval. Bennett herceg nem sejti, hogy ennek komoly oka van: a lány nem mindennapi megbízatással érkezett a miniállamba, Cordinába, és feladata teljesítéséhez nagy összeszedettségre van szüksége. Hannah szívesen álmodozna csókokról, szerelemről, ám ezúttal élet-halál kérdése múlhat rajta...
