Nora Roberts. Kincses szívek

Nora Roberts Kincses szívek

1

Dixie Browningnak, a sziget igazi hölgyének

1. Edwin J. Hardesty nem az a fajta férfi volt, aki fantáziál vagy álmokat dédelget. Csendes, irodalomnak szentelt élete során mégis volt egy időszak, amikor egy arannyal teli ládát keresett. A töménytelen ív papírt magukban foglaló feljegyzésekből, a gondosan megrajzolt térképekből és a szamárfüles, kutatásokról szóló könyvekből szerzett információk alapján arra a következtetésre jutott, hogy meg is találta. A faburkolatos dolgozószobában egyetlen fénysugár világított meg egy sokat megélt tölgyfa íróasztalt. A fény egy kézre esett, amely keskeny és törékeny volt, nem tette mesterkéltté gyűrű vagy körömlakk. Ám még így, dísztelenül is jellegzetesen olyan női kéz maradt, amely a képzeletünkben egy porcelán csészét tart, vagy egy toll legyezővel hűsíti a tulajdonosa arcát. Meglepően előkelő kéz volt ez egy olyan nőhöz, aki nem tartotta magát elegánsnak, kifinomultnak vagy különösebben nőiesnek. Kathleen Hardesty olyan volt, mint az apja, és az apja nevelése alapján elkötelezett pedagógus is. A fejlődő emberi elme foglalkoztatta - ennek kitágítási lehetőségei, és az érdeklődés kielégítése. Ebbe beletartozott ő maga, de mint minden egyes diákjának esze is. Amennyire vissza tudott emlékezni, az apja mindig az oktatás fontosságát hangsúlyozta. Ezt az élet minden más szempontjánál előbbre valónak tartotta. Számára az oktatás volt az az összetartó erő, amely egybe fogja a civilizációt. Kate sok-sok ezer könyv és a türelmes tanítás csendes, higgadt környezetében nőtt fel. Azt várták tőle, hogy kitűnjön az iskolában, és ő ki is tűnt. Azt várták tőle, hogy az apja nyomdokaiba lépjen az oktatásban. Huszonnyolc éves korában Kate már tanársegéd volt a Yale Egyetem Angol Irodalom Tanszékén, épp az első évét fejezte be. A csendes dolgozószoba félhomályában pontosan a szerepének megfelelően festett. Világosbarna haját takarosan összefogta a tarkóján, a tűk csinosan tartották a fürtjeit. Célszerű teknőckeretes olvasószemüvege sötétnek hatott tejfehér arcbőre mellett. Kiugró arccsontja szinte gőgös kifejezést kölcsönzött az arcának, ám ezt enyhítette meleg, őzbarna szeme. Bár a kabátkáját a szék hátára terítette, a fehér blúz, amelyet viselt, még mindig ropogósnak tűnt. Mandzsettáit felhajtotta, így előtűnt finom csuklója és egy kecses svájci óra a bal csuklóján, ízléses arany fülbevalójával az apja lepte meg a nagykorúságát jelző 2

huszonegyedik születésnapján. Amennyire vissza tudott emlékezni, ez volt az egyetlen, tőle kapott, valóban személyes ajándék. Hét hosszú évvel később, egy rövid héttel az apja temetését követően, Kate az ő íróasztalánál ült. A szobában még mindig érződött az apai arcszesz illata és egy leheletnyi a pipadohányból, amelyet Hardesty kizárólag ebben a szobában szívott. Kate akkorra végre kellő erőt gyűjtött, hogy átlapozza az apja papírjait. Nem is tudta, hogy beteg volt. A hatvanas évei elején járó Hardesty egészségesnek és erősnek látszott. Soha nem beszélt a lányának az orvosnál tett látogatásairól, a vizsgálatokról, az EKG-eredményekről, vagy a kis tablettákról, amelyeket mindenhová magával vitt. Kate megtalálta az orvosságait a belső zsebében a végzetes szívroham után. Nem tudta, hogy az apja szíve gyenge volt, mivel Hardesty soha, senkivel nem osztotta meg a gyengeségeivel kapcsolatos híreket. Nem tudott az íróasztalában rejtőző térképekről és kutatási feljegyzésekről sem, mert az apja az álmait sem osztotta meg soha. Most, hogy Kate már mindkettővel tisztában volt, nem tudta biztosan, ismerte-e valójában azt a férfit, aki felnevelte. Az anyjáról csupán halvány emléket őrzött, de hát ez érthető is volt több mint húsz év után. Az apja azonban egy hete még élt. Kate egy pillanatra hátradőlt, feltolta a szemüvegét, és dörzsölni kezdte az orrnyergét. Most, hogy csak az íróasztal lámpája választotta el a sötétségtől, megpróbált pontos fogalmakban gondolkodni az apjáról. Hardesty termetére nézve magas, erőteljes felépítésű ember volt, acélszürke hajjal és békésen türelmes tekintettel. Legszívesebben sötét öltönyt és fehér inget viselt. Lánya emlékei szerint az egyetlen hiú vonása talán a hetenkénti, aprólékos kézápolás volt. De a lány most nem valami külső, fizikai képpel küzdött. Mint apa… Soha nem volt barátságtalan. Nem emlékezett olyanra, hogy az apja felemelte volna miatta a hangját, vagy megütötte volna. Soha nem is volt szüksége rá, gondolta mély sóhajjal. Mindössze hangot kellett adnia a csalódásának, a rosszallásának, és ez már elegendőnek bizonyult. Csodálatos, fáradhatatlanul elkötelezett férfi volt. Ám mindezt a hivatására pazarolta. Mint apa, tűnődött Kate… Soha nem volt goromba. Mindössze ennyi jutott a lány eszébe, és ezért elöntötte a bűntudat és a bánat újabb hulláma. Nem okozott az apjának csalódást, ebbe bele tudott kapaszkodni. Hardesty maga mondta ezt, pontosan ezekkel a szavakkal, amikor a lányát kinevezték a Yale Angol Tanszékére. De nem is hitte, hogy Kate valaha is csalódást okozhat. A lány tudta, bár erről sohasem beszéltek, hogy az apja azt szerette volna, ha tíz éven belül ő lesz a tanszékvezető. Ez volt Hardesty vele kapcsolatos álmainak a netovábbja. Felfogta-e az apja valaha is, hogy menynyire szereti? Kate ezen tűnődött, ahogy most lecsukta a szemét, fáradtan attól, hogy órákon át a kézírását olvasta. Tudta-e az apja valaha is, hogy milyen kétségbeesetten igyekezett a kedvére tenni? Ha csak egyszer mondta volna, hogy büszke rá… Végül nem jutott osztályrészéül az a néhány bensőséges, utolsó pillanat az apjával, amelyekről könyvekben lehet olvasni, vagy amilyen a mozivásznon látható. Amikor Kate megérkezett a kórházba, apja már eltávozott az élők sorából. Nem maradt idő szavakra. Nem maradt idő könnyekre.

3

Most egymaga volt a csinos Cape Cod-i házban, amelyet oly sokáig megosztottak egymással. A bejárónő továbbra is meg fog jelenni szerda reggelenként, és a kertész is dolgozik szombatonként, hogy lenyírja a füvet. De neki most már egyedül kell megbirkóznia a papírmunkával, a válogatással, a rendezgetéssel, a selejtezéssel. Ezt el lehet végezni, hiszen mindez csak afféle gyakorlati teendő. És a gyakorlati munkával könnyen végez. De mi legyen ezekkel a papírokkal, amelyeket megtalált? Mit csináljon a gondosan megrajzolt térképekkel, az információval, utasításokkal, történelemmel, elméletekkel teli jegyzetfüzetekkel? Lénye egy része, mivel logikusnak nevelték, úgy gondolta, hogy szépen lefűzi őket. De volt a lényének egy másik része is, az, amely képessé tesz bennünket arra, hogy belefeledkezzünk a képzelgésekbe, az álmokba, az élet „talánjaiba”. Ez volt az a rész, amely megengedte Kate-nek, hogy teljesen elmerüljön az írott szó lehetőségeiben, egy könyv csodáiban. A papírok az apja íróasztalán magukhoz vonzották. Apja hitt ebben, ezért ő is a papírok fölé hajolt. Hitt, különben soha nem vesztegette volna az idejét dokumentálásra, kutatásra, elméletek gyártására. De mindezt már soha nem beszélheti meg vele. Mégis, nem erről mesél neki az apja bizonyos értelemben a feljegyzésein keresztül? Kincs. Elsüllyedt kincs. Regények és hollywoodi filmek témája. Az íróasztalán lévő papír- és jegyzetfüzet-halom után ítélve Hardesty nyilván hosszú hónapokat, talán több évet is töltött azzal, hogy információt gyűjtsön egy angol kereskedelmi hajó helyzetéről, amely két évszázaddal korábban, Észak-Karolina partjainál veszett el. Kate előtt azonnal megjelent Edward Teach, a Feketeszakáll, a vérszomjas kalóz képe a nevéhez fűződő őrült babonákkal, és rémületes uralmával egyetemben. Erről szól a romantika, gondolta. Romantika… Ocracoke szigete. Az emlék éles, édes és fájdalmas volt. Kate mindent kizárt az agyából, ami négy éve, azon a nyáron történt. Mindent és mindenkit. Most, ha ésszerű döntést akar hozni arról, hogy mit kell tennie, kénytelen visszagondolni azokra a hosszú, lusta hónapokra Észak-Karolina távoli partjain. Épp belekezdett a doktorátusába. Meglepetésként érte, amikor az apja bejelentette, hogy a nyarat Ocracoke-on szándékozik tölteni, és őt is meghívta, hogy csatlakozzon hozzá. Természetesen elment, magával vitte a számítógépét, több doboznyi könyvet, sok-sok kézzel írt jegyzetet. Nem számított rá, hogy elcsábíthatják a fehér homokos strandok és a sirályok rikoltásai. Nem számított rá, hogy kétségbeesetten és esztelenül szerelmes lesz. Esztelenül, ismételte meg Kate magában, mintegy védekezésképp. Emlékeznie kell rá, hogy ez a legmegfelelőbb jelző. Semmi ésszerű nem volt a Ky Silver iránt táplált érzelmeiben. Még a név is, tűnődött a lány, különleges, szokatlan, feltűnő. Úgy illettek egymáshoz, mint egy páva és egy ökörszem. Ez azonban nem akadályozta meg őt abban, hogy elveszítse a fejét, a szívét és az ártatlanságát azon a balzsamos, varázslatos nyáron. Még most is maga előtt látta a férfit az apja által bérelt hajó kormányánál, ahogy belefut a szélbe, nevet, sötét haja vadul lobog. Még most is emlékezett arra a mámorító, súlytalan érzésre, amikor búvárkodni mentek a meleg parti vizekre. Kate-et túlságosan lekötötte az, ami

4

vele történt, így nem sokat gondolkodott apjának a hajózás és a búvárkodás iránt támadt hirtelen érdeklődésén. Túlságosan elsodorták a maga érzelmei, a megdöbbenés, hogy egy olyan férfi, mint Ky Silver, vonzódik egy olyan nőhöz, mint ő, ezért nem vette észre, mennyire lekötik apját az áramlatok és az ár-apály változásai. Túl sok izgalom várt rá ahhoz, hogy meglássa: az ő apja, eltérően a többi vakációzótól, fütyül a csalikra meg a horgászbotokra. De mára már maga mögött hagyta a fiatalkori képzelődéseit, mondta Kate magának. Most világosan emlékezett, hány órán keresztül ült az apja bezárkózva, a szállodai szobában, és lendületesen olvasta egyik könyvet a másik után, amelyeket a szárazföldről, a könyvtárból hozott magával. Még akkor is kutatott. A lány biztos volt benne, hogy a rákövetkező nyarakon is folytatta a kutatást, amikor ő már nem akart visszamenni. Nem volt hajlandó visszamenni, emlékezett Kate, Ky Silver miatt. Ky arra kérte, hogy higgyen a tündérmesékben, és arra, hogy nyújtsa neki a lehetetlent. Amikor ő elutasította, a férfi vállat vont, és elsétált anélkül, hogy visszanézett volna. Kate azóta nem tért vissza a fehér homokhoz és a sirályokhoz. Újra belenézett az apja papírjaiba. Most vissza kell mennie, hogy befejezze, amit az apja elkezdett. Talán inkább ezt hagyta rá az apja, mint a házat, a vagyont, az antik ékszereket, amelyek valaha az anyjáé voltak. Ha takarosan irattartóba rendezné azokat a papírokat, egész hátralévő életében kísértenék. Vissza kell mennie, erősítette meg újra Kate, miközben levette a szemüvegét, és gondosan összecsukta az itatóson. És éppen Ky Silverhez kell fordulnia. Az apja elképzelései távolították el Kytől valaha; most, négy évvel később, ugyancsak az apja álmai húzzák hozzá vissza. De dr. Kathleen Hardesty nagyon is jól tudta, mi a különbség a tündérmesék és a valóság közt. Belenyúlt az apja íróasztalfiókjába, kivett egy vastag krémszínű levélpapírt, és írni kezdett.

Ky engedte, hogy a szél csapkodja, miközben nagyobb gázt adott. Ugyanúgy szerette a sebességet, mint ahogy a függőágyban eltöltött lusta délutánokat is. Többek között ez a két dolog tette az életet élvezhetővé. Hozzá volt szokva a sós permet illatához, de még mindig mélyen belélegezte. Megszokta a fedélzet remegését a talpa alatt, de még mindig érezte. Nem az a fajta férfi volt, aki bármit is észrevétlenül vagy elismerés nélkül hagy. Ebben a csendes, félreeső kis tengerparti városban nőtt fel, és bár sokat utazott, és még több utazást tervezett, nem akarta bárhol máshol leélni az életét. Ez itt megfelelt neki. Itt volt a tenger szabadsága, és itt volt neki a kis, bensőségesen összetartozó közösség is. Nem bánta a turistákat, hiszen tudta, hogy ők segítik a falut életben tartani, de jobban szerette a szigetet télen. Akkor vadul és hidegen tomboltak a viharok, és csupán a merészebbek dacoltak a komppal a Hatteras öblön keresztül. Halászott, de a legtöbb szomszédjától eltérően ritkán adta el, amit fogott. Megette, amit a tengertől kapott. Búvárkodott, alkalmanként kagylókat gyűjtött, de ezt megint csak a maga örömére tette. Gyakran vitt ki turistákat a hajóján horgászni vagy könnyűbúvárkodni, mert előfordultak időszakok, amikor élvezte az efféle társaságot. Voltak azonban délutánok, mint ez a ragyogó is, amikor egyszerűen csak magának akarta a tengert. 5

Mindig nyugtalan volt. Anyja azt mondta, hogy az előírtnál két héttel korábban jött a világra, mert türelmetlenné tette a várakozás. Ky harminckét éves lett azon a tavaszon, ám még távolról sem állapodott meg. Tudta, mit akar, hogyan akar a maga elképzelése szerint élni. A baj csupán az volt, hogy nem tudta biztosan, mit is válasszon. Pillanatnyilag a nyílt eget és a végtelen tengert választotta. Voltak más pillanatok, amikor érezte, hogy ez persze nem elég. De a nap forrón sütött, a fuvallat hűvösen simogatott, és a partvonal egyre közeledett. A hajó motorja halkan duruzsolt, és a kis hűtődobozban szép halzsákmány lapult, amit még ma este el fog készíteni vacsorára. Egy kristálytiszta, sziporkázó délutánon ennyi talán elég is. A partról akár kalóznak nézhették volna. A haja elég hosszú volt ahhoz, hogy a fülén és jócskán az ing gallérján túl göndörödjék, már ha viselt volna inget. Fekete volt, dús, valódi fekete, amit talán az arapaho vagy szicíliai származásának köszönhetett. A szeme olyan mélyen, sötétzölden csillogott, mint a tenger egy felhős napon. Bőre bronzszínű lett a napon töltött évektől, feszessé vált az úszástól és a hálók húzásától. Csontrendszere része volt az örökségének: szépen formált, kemény, határozott. Amikor mosolygott, mint most is, arcán az a féktelen szabadságérzés jelent meg, amelyet a nők ellenállhatatlannak találtak. Máskor a szeme olyan hidegen tudott villanni, mint egy ugrani készülő oroszláné. Már régen rájött, hogy a nők ezt is épp olyan ellenállhatatlannak találják. Ky levett a gázból, a hajó lelassult, ringani kezdett, aztán besiklott az állásába az Ezüst Tó Kikötőben. A férfi a tengerre születettek gyors, határozott mozdulataival ugrott ki a mólóra, hogy rögzítse a köteleket. - Fogtál valamit? Ky kiegyenesedett, és megfordult. Mosolygott, de szórakozottan, ahogy az ember egy olyan bátyra mosolyog, akit szinte mindennap lát. - Eleget. Csendes az élet a Vasmacskában? Marsh is mosolygott. Egy rövid pillanatra felvillant a családi vonás, de a testvére szeme nyugodt világosbarna volt, és a haját gondosan fésülte. - Aggódsz a befektetésedért? Ky félig megvonta a vállát. - Amikor te irányítod a dolgokat? Marsh nem tett megjegyzést. Olyan bensőségesen ismerték egymást, ahogyan férfiak csak ismerhetik. Az egyikük fékezhetetlen, a másik nyugodt volt. Az ellentét soha nem számított köztük. - Linda szeretné, ha feljönnél vacsorára. Aggódik érted. Hát persze, gondolta Ky, és mulatott magában. Sógornője imádott anyáskodni, és nagy ügyet kerekíteni a dolgokból, bár öt évvel fiatalabb volt nála. Ez volt az egyik oka annak, hogy az étterem, amelyet Linda Marsh-sal együtt vezetett, sikeresnek bizonyult. Ehhez járult a bátyja üzleti érzéke, no meg a jelentős befektetés és az okos felújítás, amelyek Ky nevéhez fűződtek. Ky az irányítást a bátyjára és a sógornőjére hagyta. Nem bánta, hogy van egy étterme, még azt sem, hogy fél szemét a hasznon és a veszteségen tartsa, ahhoz azonban már semmi kedve sem volt, hogy még vezesse is. Miután kikötötte a hajót, beletörölte a tenyerét a farmerből rövidre vágott nadrágjába. - Mi a ma esti különlegesség? 6

Marsh belemélyesztette a kezét a zsebébe, és hintázott a sarkán. - Kékhal. Ky vigyorogva lökte hátra a hűtődoboza fedelét, hogy megmutassa a fogást. - Mondd meg Lindának, hogy ne aggódjon! Fogok enni. - Ennyivel nem lesz megelégedve. - Marsh az öccsére pillantott, aki a tengert fürkészte. - Szerinte túl sokat vagy egyedül. - Az ember csak akkor van túl sokat egyedül, ha nem szeret egyedül lenni. - Ky hátranézett a válla fölött. Nem akart vitába bocsátkozni, amikor a sebesség és a tenger izgalma még benne élt. - Talán inkább azzal kellene foglalkoznotok, hogy legyen még egy babátok, akkor Linda túl elfoglalt lenne ahhoz, hogy nagy testvérek miatt aggódjon. - Ráérünk még arra. Hope még csak tizennyolc hónapos. - Ehhez még hozzá kell adnod kilencet - emlékeztette Ky vidáman. Kedvelte az unokahúgát, annak ellenére és azért is, mert egy kis ördög volt. - Egyébként úgy tűnik, rajtad múlik, hogy ki ne haljon a nemzetségünk. - Na igen. Marsh egyik lábáról a másikra állt, megköszörülte a torkát, és elhallgatott. Ezt a szokását gyerekkora óta megőrizte, és hol mulattatta, hol bosszantotta vele Kyt, attól függően, hogy az öccse milyen hangulatban volt. Ky pillanatnyilag kissé zavarónak tartotta a dolgot. Valami volt a levegőben. Ky érezte is a furcsaság szagát, de nem tudta pontosan meghatározni. Talán vihar készülődik, tűnődött. Egy azok közül a forró, türelmes viharok közül, amelyek képesek hetekig érlelődni. Biztos volt benne, hogy érzi a szagát. - Miért nem mondod el, hogy mit forgatsz még a fejedben? - ajánlotta a bátyjának. Szeretnék visszamenni a házba, és megtisztítani ezeket. - Levelet kaptál. Tévedésből a mi ládánkba dobták be. Ez elég gyakran előfordult, de Ky tudta a bátyja arckifejezéséből, hogy többről is szó van. Most már élesebben érezte a készülődő vihart. Nem szólt semmit, csak kinyújtotta a kezét. - Ky… - kezdte Marsh. Nem szólt egy szót sem, mint ahogy négy évvel azelőtt sem tudott mit mondani. Belenyúlt a hátsó zsebébe, és kihúzta a levelet. A boríték nehéz, krémszínű papírból készült. Kynek nem volt szüksége rá, hogy megnézze a feladó nevét. A kézírás és az emlékek, amelyeket felidézett, rátörtek. Egy pillanatig úgy érezte, hogy a lélegzete megakad a tüdejében, mintha valaki gyomorszájon vágta volna. Lassan megszabadult a szorítástól. - Köszönöm - mondta, mintha a levél mit sem jelentene. Belegyűrte a zsebébe, aztán felkapta a hűtődobozt és a felszerelését. - Ky… - Ismét Marsh szakította meg a csendet. Öccse megfordította a fejét, és a hűvös, félig türelmetlen pillantás nagyon világosan közölte: hátrébb az agarakkal. - Ha meggondolnád magad a vacsorával kapcsolatban… - próbálkozott Marsh. - Akkor szólok. Ky végigment a mólón anélkül, hogy visszanézett volna. Örült, hogy nem bajlódott azzal, hogy lehozza a kocsiját a kikötőbe. Kellett neki a séta, a friss levegő és a mozgás, hogy tiszta maradjon a feje, miközben arra emlékszik, amire nem akar emlékezni. Amit soha nem felejtett el igazán. 7

Kate. Négy évvel azelőtt ugyanazzal a hűvös pontossággal lépett ki az életéből, mint amivel belesétált. A lány egy Viktória királynő korabeli babára emlékeztette - egy kicsit szemérmes, egy kicsit tartózkodó volt. Ky soha nem érzett sok türelmet csinosan összekulcsolt kezekhez vagy gőgös modorhoz, mégis szinte az első pillanattól kezdve akarta a lányt. Valami olyasféle kihívás volt ez, amire Ky Silvernek válaszolnia kellett. Élvezte, hogy taníthatja a lányt búvárkodni, és figyelheti, hogyan tanul a maga pontos, lépésről-lépésre haladó, bölcselkedő módján. Nem esett nehezére, hogy nézze őt a testhezálló búvárruhában, bár Kate nem dicsekedhetett érzéki vonalakkal. Takaros, csinos, szinte fiús alakja, és több méternyinek tűnő, vastag, puha haja volt. A férfi még most is emlékezett az első alkalomra, amikor Kate leengedte a csodálatos hajzuhatagot. Elállt tőle a lélegzete, fájdalmat érzett, elbűvölték. Megérintette volna megérintette volna a lányt akkor és ott, ha az apja nem áll mellette. De ha egy férfi okos, ha egy férfi eltökélt, akkor azért megtalálja a módját, hogy egyedül maradhasson egy nővel. És Ky több módot is talált. Kate úgy rákapott a búvárkodásra, mintha erre született volna. Mialatt az apja beletemetkezett a könyveibe, Ky kivitte őt a vízre, aztán a víz alá, abba a néma, álomszerű világba, amely pontosan úgy vonzotta a lányt, ahogyan őt is mindig. Emlékezett rá, amikor először csókolta meg a lányt. Vizes és hűvös volt a testük a búvárkodástól. A fedélzeten álltak. Látta a világítótornyot a lány háta mögött, és a part elmosódott vonalát. Kate haja csillogón a víztől, csöpögősen leomlott a hátán. Ky odanyúlt, és a kezébe fogta. - Mit csinál? Négy évvel később is hallotta azt a halk, kulturált, keleti-parti hangot, a benne rejlő érdeklődést. Nem okozott neki nehézséget, hogy meglássa a lány szeméből sugárzó kíváncsiságot. - Meg fogom csókolni. A kíváncsiság nem tűnt el Kate szeméből, elbűvölte vele a férfit. - Miért? - Mert akarom. Számára ilyen egyszerű volt a dolog. Akarta. Kate teste megfeszült, ahogy a férfi magához vonta. Amikor tiltakozásra nyílt az ajka, Ky lezárta, a szájával. A merevség egy szívdobbanásnyi idő alatt kiolvadt Kate testéből. Visszacsókolta a férfit, a benne rejlő összes ifjonti, felgyülemlett szenvedéllyel, ártatlansággal vegyes vággyal. Ky elég tapasztalt volt ahhoz, hogy felismerje a lány érintetlenségét, és ez is elbűvölte. Ostobán, fiatalosan és tökéletesen beleszeretett Kate-be. De a lány mégis rejtély maradt számára, bár szenvedélyes órákat töltöttek együtt nevetéssel és hosszú, lusta beszélgetésekkel. Ky csodálta a lány tanulás iránti szomjúságát, és zavarba jött attól a szorgalomtól, amellyel Kate a tudást takaros rendekbe rakta. A lány lelkesen búvárkodott, de az nem elégítette ki, hogy szabadon úszhatott a víz alatt, hogy levegőt vehetett a palackokból. Neki azt is tudnia kellett, hogyan működnek ezek a palackok, miért tervezték őket egy bizonyos módon. Ky figyelte, hogyan szívja magába, amit ő elmagyaráz neki, és tudta, hogy nem fogja elfelejteni. Éjszakai sétákat tettek a part mentén, és Kate verseket szavalt emlékezetből. Csodálatos sorokat Byrontól, Keats-től, Shelley-től. És ő, akire az ilyen dolgok máskor soha nem tettek 8

különösebb hatást, most mindent befogadott, mert a lány hangja valahogy kedvesen személyessé tette a szavakat. De amikor Kate a mondattanról, a jambikus ötlábú verselésről kezdett beszélni, akkor Ky már egyre újabb módokat eszelt ki, hogy másra terelje a figyelmét. A férfi három hónapig szinte mást sem tett, mint a lányra gondolt. Születése óta először azt fontolgatta, hogy változtat az életmódján. A part közelében álló kis házán sok tennivaló akadt. Bútor kellett bele. Kate-nek többre is szüksége lett volna, mint tejesládákra és a függőágyra, amelyek Ky életstílusát jellemezték. Mivel a férfi fiatal volt, és még soha nem volt szerelmes, biztosra vette a terveit. De a lány faképnél hagyta. Biztosan neki is megvoltak a maga tervei, és Ky nem tartozott bele ezekbe. Kate apja visszajött a szigetre a következő, és aztán minden nyáron is. A lány azonban soha többé nem jött vissza. Ky tudta, hogy doktorált, és egy tekintélyes, gazdagoknak fenntartott iskolában tanít, ahol a sarokkövet leszámítva az apja volt minden. Kate megkapta, amit akart. Akárcsak ő, bizonygatta a férfi magának, miközben kivágta a háza szúnyoghálós külső ajtaját. Odament, ahová akart, azt tette, amit és amikor akart. Ő parancsolt magának. A felelősségei csupán addig terjedtek, ameddig ő akarta. Az ő elképzelései szerint már ez is sikernek számított. Ky letette a hűtődobozt a konyha padlójára, és kinyitotta a hűtőszekrényt. Lecsavarta egy sörösüveg kupakját, és egyetlen jéghideg korttyal ledöntötte a tartalma felét. Ez kimosta a keserűség egy részét belőle. Most már nyugodt volt. Kíváncsian húzta ki a levelet a zsebéből. Feltépte, és kivette belőle az egyetlen, szépen megírt lapot. Kedves Ky, Lehet, hogy tudod, lehet, hogy nem: apám két héttel ezelőtt szívrohamban elhunyt. Nagyon hirtelen történt az egész, és jelenleg próbálom elkötni a rengeteg szálat, amelyek utána maradtak. Amikor átnéztem apám papírjait, kiderült: újabb előkészületeket tett, hogy ezen a nyáron is a szigetre menjen, és igénybe vegye a szolgálataidat. Most úgy érzem, át kell vennem a helyét. Több oknál fogva, amelyeket inkább személyesen mondanék el. Szükségem van a segítségedre. Nálad van apám előlege. Amikor megérkezem Ocracoke-ra tizenötödikén, megbeszélhetjük a feltételeket. Ha lehet, keress fel a hotelban, vagy hagyj üzenetet! Remélem sikerül kölcsönösen megfelelő megállapodásra jutnunk. Kérlek, add át az üdvözletemet Marshnak. Talán láthatom majd őt az ott-tartózkodásom alatt. Üdvözlettel Kathleen Hardesty Tehát meghalt az öreg. Ky letette a levelet, és újra felemelte a sörét. Azt nem állította, hogy kedvelte volna Edwin Hardestyt. Kate apja ugyanis szigorú, humortalan ember volt. Igaz, ellenszenvet sem érzett iránta. Furcsa módon hozzászokott a társaságához az elmúlt néhány nyár alatt. De ezen a nyáron Kate lesz itt. Ky újra a levélre pillantott, aztán felrázta az emlékezetét, hogy belevésse a dátumot. Két nap, tűnődött. Két nap múlva itt lesz… hogy megbeszéljék a feltételeket. Mosoly játszott a 9

szája sarkánál, ám ennek semmi köze nem volt a tréfához. Igen, meg fogják beszélni a feltételeket, egyezett bele némán, ahogy újra végigfutott a pillantása a lány levelén. Át akarja venni az apja helyét. Ky azon tűnődött, vajon felfogta-e Kate, amikor ezt írta, mily ironikus ez a szándéka. Kathleen Hardesty egész életében engedelmesen kutyagolt az apja nyomában. Miért változna ez meg most, az öreg halála után? És vajon maga Kate megváltozott-e? Ky egy pillanatra eltűnődött. Vajon körülveszi-e még az ártatlanság és tartózkodás elbűvölő burka? Vagy talán mindez elhalványult az évek múlásával? Lehet, hogy az a meglehetősen édes szemérmesség mára merevséggé alakult? Néhány nap múlva a saját szemével fogja látni, gondolta, de a levelet azért a konyhapultra, és nem a szemétbe dobta. Tehát a lány szeretné igénybe venni a szolgálatait, tépelődött. Mindkét kezével ránehezedett a mosogató oldalára, és kinézett az ablakon a víz felé, amelynek érezte a szagát, de amit most nem látott. Tehát Kate üzleti megállapodást akar. Bérbe akarja venni a hajóját, a felszerelését és az idejét. Ky érezte, hogy a keserűség felgyülemlik a torkában, és lenyelte, ugyanolyan határozottan, ahogyan előzőleg a sört nyelte le. Meg fogja kapni az üzleti szerződését. És fizetni fog. Majd ő gondoskodik erről. Otthagyta a konyhát a hűtődobozból ki sem vett halakkal együtt. A sós párától és a sebességtől feltámadt étvágyát mintha elfújták volna.

Kate felgördült a kocsijával az Ocracoke-ra induló kompra, és behúzta a kéziféket. A reggel hűvös és tiszta volt. Ennek ellenére elfogta a kísértés, hogy egyszerűen csak hátrahajtsa a fejét, és lehunyja a szemét. Nem volt biztos benne, milyen hirtelen elhatározás vette rá, hogy autóval jöjjön Connecticutból ahelyett, hogy repült volna, de most, hogy már csak az úti célját kellett elérnie, túl kimerültnek érezte magát ahhoz, hogy elemzésekbe bocsátkozzék. A mellette lévő ülésen hevert az aktatáskája, és benne minden papír, amit az apja íróasztaláról szedett össze. Talán ha majd a szállodában lesz a szigeten, újra átfuthatja, jobban megértheti őket. Talán visszatér az érzése, hogy helyesen cselekszik. Az elmúlt néhány napban eltűnt ez a meggyőződése. Minél közelebb ért a szigethez, annál inkább rátört a gondolat, hogy hibát követ el. Nem a szigethez, javította ki magát Kate könyörtelenül, hanem Kyhez ért közelebb. Ez tény volt, és Kate tudta, okvetlenül szembe kell néznie vele, különben nem tudja ésszerűen kezelni azt. Maradt egy kis ideje, hogy megnyugtassa az érzelmeit, amelyek jócskán felkavarodtak, mialatt dél felé autózott. Kate ezt nevetségesnek találta, de valahogy segített neki abban, hogy az eszébe vésse: ő nem a szeretőjéhez tér vissza, hanem egy búvárhoz, akit remélhetőleg felfogadhat egy nagyon különleges vállalkozásra. Múltbéli személyes érzelmek nem játszhattak itt szerepet, hiszen csupán azok voltak: múltbéliek. Annak a Kate Hardestynek, aki négy évvel azelőtt érkezett Ocracoke-ra, kevés köze volt dr. Kathleen Hardestyhez, aki most tart oda. Már nem volt fiatal, tapasztalatlan és befolyásolható. Ky féktelen, vad vonásai most nem fognak hatni rá. Nem fogják megrémíteni. Ha Ky beleegyezik, üzleti partnerek lesznek. A lány kibámult a szélvédőn, és közben érezte, hogy a komp megmozdul alatta. Igen, gondolta, hacsak Ky nem változott meg alaposan, de az a kilátás, hogy kincs után búvárkodhat, hatni fog a kalandvágyára. 10

Kate technikai értelemben eleget tudott a búvárkodásról ahhoz, hogy biztos legyen: nem találhatna alkalmasabb embert a feladatra. Most nyugodtabban és kevésbé elcsigázottan kilépett a kocsijából, hogy a korláthoz álljon. Onnan figyelte a lecsapó sirályokat és a mellettük eltűnő, apró, lakatlan szigeteket. A hazatéréshez hasonló érzés fogta el, de elhessegette. Connecticut az otthona. Amint elvégezte, amiért jött, visszamegy oda. A víz örvénylett a hajó mögött. Kate nem hallotta a motor zajától, de ahogy lenézett, figyelhette a sodrást. Az egyik szigetet szinte teljesen betakarta a pelikánok nagy, barna raja. Elmosolyodott, felvidította a furcsa, esetlen külsejű madarak látványa. Elhaladtak a hosszú földnyelv mellett, amelyen halászok parkoltak a teherautóikkal, és próbálták ki a szerencséjüket, közel a ponthoz, ahol az öböl a tengerrel találkozott. Kate figyelte, ahogy a hullámok egymáshoz csapódtak és habzottak ott, ahol nem volt part, csak a vizek örvénylő házassága. Ezt nem felejtette el, bár nem látta azóta, hogy elhagyta a szigetet, és azt sem felejtette, milyen alattomos az áramlat azon a helyen. Izgalom. Mélyen beszívta a levegőt, mielőtt visszatért a kocsijához. Az alattomos mindig izgalmat is jelent. Amikor a komp kikötött, csupán rövid ideig kellett várnia, mielőtt ráhajthatott a keskeny aszfaltra. Nem tart sokáig a városba kocsizni, és lehetetlenség eltévedni, ha az ember marad az egyetlen, hosszú úton. A tenger csapkodott az egyik oldalon, a hang lágyan úszott a másikon. Mindkettő mélykék volt a későreggeli fényben. Kate idegessége elmúlt, legalábbis ezzel áltatta magát. Csupán az utolsó percek izgalmáról volt szó. Ez teljesen szokványos dolog. Felkészült, hogy újra látni fogja Kyt, hogy beszélni, dolgozni fog vele, ha meg tudnak egyezni a feltételekben. A kocsi ablaka nyitva volt, lágy, párás levegő lengedezett a lány körül. Ez megnyugtatta. Már majdnem elfelejtette, mennyire megnyugtató tud lenni a levegő, vagy a homokot szüntelenül nyaldosó víz. Jól tette, hogy eljött. Amikor meglátta a falu első, napszítta épületeit, a megkönnyebbülés hulláma öntötte el. Megérkezett. Most már nincs visszaút. A szálloda, ahol az apjával lakott azon a nyáron, a sziget szélvédett oldalán állt. Apró volt és csendes. Városi mércével mérve kicsit talán lassú kiszolgálással, de a kilátás mindenért kárpótolt. Kate a bejárat elé hajtott, és leállította a motort. Felsóhajtott az elégedettségtől. Megtette az első lépést, és készen állt a következőre. Aztán, amikor kiszállt a kocsiból, meglátta a férfit. Az angol irodalom magabiztos kutatója egy pillanat alatt eltűnt. Nem maradt más, csak egy nő, sebezhetően a maga érzelmeitől. Ó, Istenem, Ky nem változott. Egyáltalán nem. Ahogy a férfi közelebb jött, Kate-ben feltámadt szerelmük minden csókja, minden suttogása, minden őrült vihara. A szellő kifújta Ky haját az arcából, úgyhogy a lány világosan látta minden ismerős vonását. A nap melegen cirógatta Kate bőrét, fényesen csillogott a szemében, és a lány úgy érezte, hogy az évek vissza, majd ismét előre pörögnek. A férfi nem változott. Ky nem számított rá, hogy máris látni fogja a lányt. Valahogy azt képzelte, hogy Kate csak délután fog megérkezni. Mégis úgy érezte aznap reggel, hogy el kell mennie a Vasmacska mellett, mivel a vendéglő éppen szemben állt a szállodával, ahol tudomása szerint a lány megszállni készült. 11

Kate itt volt, csinosnak és egy kicsit túl soványnak tűnt a rászabott nadrágban és blúzban. A haja fel volt tűzve, szabadon hagyta a nyaka és tarkója lágy, nőies vonalát. Szeme túl sötétnek tűnt halvány bőre mellett - a bőre mellett, amelyről Ky tudta, hogy lassan aranyossá válik majd a nyári naptól. A lány ugyanolyan volt, mint régen. Lágy, szemérmes, nyugodt. Bűbájos. Ky nem vett tudomást a gyomrát szorító csomóról, amikor Kate elé lépett. A rá oly jellemző önteltséggel mérte végig tetőtől talpig a lányt. Aztán vigyorogni kezdett, mert ellenállhatatlan vágyat érzett, hogy megfojtsa. - Kate. Úgy látszik, jó az időzítésem. A lány szinte biztosra vette, hogy egy szót sem tud majd kinyögni, ezért eltökélte, hogy ha mégis meg tud szólalni, nyugodtan fog beszélni. - Ky, örülök, hogy újra látlak. - Valóban? Kate nem figyelt a gúnyra, odasétált a csomagtartójához, és kinyitotta. - Amilyen hamar csak lehet, szeretnék beszélgetni veled. Van néhány dolog, amit meg akarok mutatni, és van egy üzleti ügy, amit meg kell tárgyalnunk. - Természetesen, üzletre mindig nyitott vagyok. Ky figyelte, ahogy a lány kivesz két bőröndöt a csomagtartóból, de nem ajánlotta fel a segítségét. Látta, hogy a kezén nincs gyűrű, mindegy, amúgy sem számított volna. - Akkor talán találkozhatnánk ma délután, ha már elrendezkedtem. - Mennél előbb, annál jobb, mondta a lány magában. Kijelölik a célt, az alapvető szabályokat és a fizetséget. Megebédelhetnénk a szállodában. - Nem, köszönöm - mondta férfi könnyedén, a kocsi oldalának támaszkodva, miközben Kate letette a két bőröndöt. - Ha szükséged van rám, tudod, hol találsz. Ez kicsi sziget. Kezét a farmerja zsebében tartva, elsétált a lánytól. Kate-nek, bár nem akarta, eszébe jutott, hogy amikor a férfi utoljára sétált el, szinte ugyanezen a helyen álltak. Felkapta a bőröndjeit, és elindult a szálloda felé, talán egy kicsit túlságosan is sietősen.

12

2. Tudta, hol találja a férfit. Akkor is tudta volna, ha kétszer akkora a sziget. Megállapította, hogy Ky nem változott. Ez azt jelentette, hogy ha nincs kint a hajóján, akkor otthon van, a part közelében álló kicsi, enyhén düledező házában. Mivel Kate úgy gondolta, hogy stratégiai hiba lenne túl hamar utána mennie, elpepecselt a kirakodással. De még itt is körülvették az emlékek, ahol egy szédítő, forgószél erejű szerelmes éjszakát töltött Kyvel. Ez volt az egyetlen alkalom, amikor egy egész éjszakán át együtt lehettek, átölelve egymást a ropogós szállodai lepedők közt, amíg a hajnal első sugara be nem kúszott az ablakredőnyök széleinél. Eszébe jutott, milyen féktelennek érezte magát a lopott órák alatt, és milyen fakónak tűnt a reggel, amely véget vetett az együttlétüknek. Most ugyanazon az ablakon nézett ki, amely mellett akkor állt, ugyanabba az irányba bámult, amelybe akkor nézett, amikor figyelte, hogyan sétál el Ky. Emlékezett rá, hogy az eget akkor rózsaszín csíkok szabdalták, mielőtt fényes, halovány kékbe fordult. Aztán, amikor a bőre még forró volt a szerelmese érintésétől, és az eszét még elhomályosította az alvás hiánya és a szenvedély, Kate azt hitte, hogy az ilyen dolgok örökké tarthatnak. De ez természetesen nem így van. Erre már hetekkel később rájött. A szenvedély és a szerelem őrült éjszakái kénytelenek voltak átadni a helyüket a felelősségnek, a kötelességnek. Most, ahogy kitekintett ugyanazon az ablakon, ugyanabba az irányba, újra átélte azt a veszteségérzést, amely azon a régmúlt hajnalon fogta el, csakhogy ezúttal nem húzódott meg mögötte a remény, hogy ismét együtt lesznek. Aztán ismét. Nem lesznek újra együtt, és más sem volt az életében azóta a részegítő nyár óta. Maradt a karrierje, a hivatása, a könyvei. Már megkapta a maga szenvedély-adagját. Elfordult, és belevetette magát a dolgok átrendezésébe, amelyeket épp csak betett a fiókokba és a szekrénybe. Amikor úgy döntött, hogy már elég hosszan időzött a szállodai szobájában, elindult. Nem szállt kocsiba. Gyalog ment, ahogy mindig is Ky otthona felé. Azzal biztatta magát, hogy már túl van a sokkon, amelyet a férfi újbóli látása okozott. Egészen természetes, hogy valami feszültséget, valami kényelmetlenséget érez. Elég becsületes volt ahhoz, hogy elismerje: könnyebb lett volna, ha csupán feszültségről és kényelmetlenségről van szó, és nincs benne az öröm éles reszketése. Elismerte, most, hogy már elmúlt. Nem, Ky Silver nem változott, emlékeztette magát. Még most is beképzelt, önző és kihívó. Lehet, hogy ezek a vonások valamikor hatottak rá, de akkor még nagyon fiatal volt. Ha bölcs volna, most ugyanezeket a vonásokat fel tudná használni arra, hogy rábeszélje Kyt, legyen a segítségére. Igen, ezeket a vonásokat, és a kincskeresés csábító ajánlatát. Még a

13

legborúlátóbb pillanataiban sem hitte, hogy a férfi visszautasítja. Ky természetéhez tartozott, hogy kockázatokat vállal. Most az ő kezében van az irányítás, gondolta. Mélyen belélegezte a sós ízű, meleg levegőt. Úgy érezte, hogy ez megerősíti. Ky meg fogja látni, hogy már nem gyermeteg, és nem alél el néhány gyengédségből odavetett szótól. Aktatáskájával a kezében Kate átsétált a falun. Ez is ugyanaz maradt, gondolta. Örült ennek. Az egyszerűség és magányosság változatlanul hatott rá. Élvezte a tucatnyi kis üzletet, az itt-ott elszórt vendéglőket és kiskocsmákat, amelyek mind valahogy a kikötőt tekintették központnak, a világítótornyot pedig igazodáspontként szolgáló mérföldkőnek. A falubeliek még mindig próbálták a legtöbbet kihozni egykori, hírhedt lakosukból és állandó kísértetükből, Feketeszakállból. Nevét és arcát mindenfelé bőségesen szerepeltették az üzletek cégtábláin. Kate elhaladt a kikötő mellett, és öntudatlanul is Ky hajóját kereste. Ott volt, ugyanazon a kikötőhelyen, amelyet mindig is használt, rajta tiszta kötelek, lesúrolt fedélzet, csillogó veretek. A hajóhíd ragyogott a délutáni fényben, és pontosan olyan volt, ahogyan a lány emlékeiben élt. Vakmerő, kihívó. Friss volt rajta a festék, és az ablakain nem látszott sópermet. Bármennyire nemtörődöm volt is Ky a saját külsejével és az otthonával, a hajóját mindig gondosan ápolta. Az Örvény. Kate a taton hivalkodó betűket tanulmányozta. Lehet, hogy a férfi babusgatta a hajóját, de sokat is várt érte cserébe. A lány tudta, mekkora sebességre képes Ky késztetni a kéz alatt vett jachtot, amit saját maga oly nagy szeretettel újított fel. Semmi sem tudta elhomályosítani a napok képét, amikor a férfi mellett állt a kormánynál. A szél csapkodta a haját, miközben Ky nevetett, és egyre nagyobb, és nagyobb sebességre kapcsolt. Kate szíve majd kiugrott a helyéből, a pulzusa vadul száguldott, míg biztos volt benne, hogy semmi és senki nem tudja utolérni őket. Félt. Félt a férfitől, félt a szélrohamtól, de kitartott mindkettő mellett. Végül mindkettőt elhagyta. Ky élvezte, ami próbára tette, felvillanyozta és megrettentette. Kate szorosabban markolta az aktatáskája fülét. Hát nem ezért jött hozzá? Tucatjával akadtak még tapasztalt búvárok, sok-sok más, kitűnő hajós akadt még errefelé a vizeken. De neki csak egyetlen: Ky Silver volt. - Kate? Kate Hardesty? Nevének hallatára Kate megfordult, és érezte, hogy az évek ismét visszafelé rohannak. - Linda! Ez alkalommal nem fogta vissza magát. Olyan nyíltsággal, amelyet nagyon kevés ember iránt mutatott, megölelte a felé rohanó nőt. - Csodálatos, hogy látlak. Nevetve eltolta magától Lindát, hogy tanulmányozhassa. Ugyanaz a rövidre vágott és hetyke gesztenyebarna haj, ugyanaz az őszinte, barna szem. Látszólag nagyon kevés változott a szigeten. - Csodálatosan nézel ki! - Amikor kinéztem az ablakon, és megláttalak, alig akartam hinni a szememnek. Kate, te szinte egyáltalán nem változtál. - Szokásos nyíltságával és minden önhittség nélkül, Linda gyors, alapos vizsgálatot tartott. Csupán azért volt gyors, mert mindent fürgén csinált, de a

14

szemlélődése nem volt kimódolt. - Túl sovány vagy - jelentette ki határozottan. - De lehet, hogy csak féltékeny vagyok. - Még mindig úgy nézel ki, mint egy elsőéves egyetemista - adta vissza Kate a bókot. Ez az igazi féltékenység. Amilyen gyorsan elfogta Lindát a nevetés, ugyanolyan gyorsan ki is józanodott. - Sajnálom, ami az édesapáddal történt, Kate. Nehéz lehetett számodra az elmúlt időszak. Kate hallotta a hangjában az őszinteséget, de ő már összecsomagolta a bánatát, és el is raktározta. - Ky mondta neked? - Ky soha nem mond nekem semmit - jelentette ki Linda fintorogva. Önkéntelen mozdulattal a sógora hajója felé pillantott. A kikötőhelyén volt, és Kate északra, Ky háza felé indult. - Marsh mondta. De meddig maradsz? - Még nem tudom biztosan. - Kate érezte az aktatáskája súlyát. Az álmoknak ugyanolyan súlya van, mint a felelősségnek. - Néhány dolgot el kell intéznem. - Az egyik intézni valód az, hogy ma este a Vasmacskában vacsorázz. Ez az a vendéglő, amelyik pont szemben van a szállodáddal. Kate hátranézett a durván faragott fa cégérre. - Igen, észrevettem. Ez új? Linda elégedett bólintással pillantott vissza a válla fölött. - Ocracoke-i mércével igen. Mi vezetjük. - Mi? - Marsh és én. - Linda sugárzó mosollyal nyújtotta ki a bal kezét. - Már három éve házasok vagyunk. - Aztán forgatni kezdte a szemét. Kate emlékezett erre a szokására. Csekély tizenöt évembe került, hogy meggyőzzem: nem tud nélkülem élni. - Boldog vagyok, hogy így alakult az életed. - Kate valóban ezt érezte, és ha belé is nyilallt valami, nem vett róla tudomást. - Férjhez mentél, és éttermet vezetsz. Apám soha nem adta tovább a sziget pletykáit. - Van egy lányunk is. Hope. Másfél éves, és egy kis ördög. Valamilyen oknál fogva Kyre hasonlít. - Linda ismét kijózanodott, és könnyedén Kate karjára tette a kezét. - Most őhozzá mész. Ez nem kérdés volt, az asszony nem is akarta annak feltüntetni. - Igen. - Maradj közömbös, parancsolta Kate magának. Ne hagyd, hogy elgyengítsenek a Linda szeméből sugárzó aggódó kérdések. Linda és Ky közt szoros kapcsolat volt, nem csupán az újonnan alakult családi kötelékek, hanem a sziget régebbi kötődései is összetartották őket. - Az apám dolgozott valamin. Szükségem van ebben Ky segítségére. Linda Kate nyugodt arcát tanulmányozta. - Tudod, hogy mit csinálsz? - Igen. - Kate rezzenésnyi zavart sem mutatott. Ám a gyomra lassanként görcsbe rándult. - Tudom, hogy mit csinálok. - Rendben. - Linda elfogadta Kate válaszát, bár nem volt vele elégedett. Leejtette a kezét. - Kérlek, gyere el a vendéglőbe, vagy a házunkba! Ott lakunk az utca végén, nem messze Kytől. Marsh biztosan látni szeretne, és én el akarok büszkélkedni Hope-pal, no meg az étlapunkkal - tette hozzá vigyorogva. - Mindkettő remek. 15

- Természetesen eljövök. - Kate hirtelen érzéstől vezérelve megragadta Linda mindkét kezét. - Igazán örülök, hogy újra látlak. Tudom, hogy nem tartottam a kapcsolatot, de… - Megértem. - Linda gyorsan megszorította a kezét. - Ez tegnap volt. Vissza kell mennem, ebédidőben nagyon sok vendégünk van a szezonban. - Sóhajtott egy kicsit, azon tűnődve, hogy Kate valóban olyan nyugodt-e, amilyennek látszik. És hogy Ky ugyanolyan őrült-e, mint mindig. - Sok szerencsét! - mormolta, aztán újra átrohant az úton. - Köszönöm - válaszolt Kate az orra alatt. Szüksége lesz a jókívánságra. Az út pont olyan gyönyörű volt, ahogyan emlékezett. Elhaladt a kis üzletek mellett, amelyek kirakata tele volt kézműves tárgyakkal és régiségekkel. Elhaladt a városszéli kékfehér házak és a csinos, kis utcák mellett, ahol kifehéredett zöld pázsitok és dús lombú fák látványa fogadta. Egy kutya rohant fel-alá, ameddig a lánca engedte, amikor Kate elment mellette, és megugatta, mintha tudta volna, hogy ez a kötelessége, de nem mutatott túl sok érdeklődést. Kate látta a fehér világítótornyot. Valaha volt ott egy őr, de azok az idők már elmúltak. Aztán a Ky házához vezető, keskeny ösvényre tért. Izzadt a tenyere. Korholta magát. Ha emlékeznie kell, hát majd később emlékszik, amikor egyedül lesz. Amikor biztonságban lesz. Az ösvény olyan volt, mint régen, épp elég széles egy autónak, hellyel-közzel kaviccsal felszórva, bokrokkal szegélyezve, amelyek egy kicsit túl messzire nyúltak ki. A bokrok és a fák mindig elvadultnak, túl nagyra nőttnek tűntek, ami jól illett a helyhez, és Kyhez. A férfi annak idején azt mondta neki, hogy nem sokat érdeklik a látogatók, ha társaságra vágyik, csak be kell mennie a városba, ahol mindenkit ismer. Ez jellemző Ky Silverre, tűnődött Kate. Ha akarlak, majd tudatom veled. Különben tartsd távol magadat. Ky egyszer akarta őt… Kate idegesen áttette az aktatáskáját a másik kezébe. Bármit is akar most a férfi, végig kell őt hallgatnia. Szüksége van rá azért, amiben a legjobb: a búvárkodásban és a kockázatvállalásban. Amikor feltűnt a ház, Kate megállt, és bámulta. Még mindig kicsi és kezdetleges volt. De már nem tűnt olyannak, mint amit egy erősebb szélroham az oldalára dönthet. A tetőt megjavították. Kynek már nyilván nem kell lábosokat és fazekakat szétraknia, ha elered az eső. A veranda, amelyre a férfi annak idején halványan utalt, hogy majd megépíti, most végigfutott a ház frontján, szilárdan és szélesen. A valaha vagy féltucatnyi helyen kifoltozott szúnyoghálós külső ajtót most egy másik váltotta fel. Ám semmi sem tűnt újnak. Csupán rendben lévőnek. A cédrusfát ezüstössé érlelte az idő, az ablakok dísztelenek voltak, de ragyogtak. A lány nagy meglepetésére nebáncsvirág csordult ki egy hosszú fa tartóból. Tévedett, állapította meg Kate, ahogy közelebb sétált. Ky Silver megváltozott. Hogy pontosan mi módon és mennyire, azt még ki kell derítenie. Már majdnem az első lépcsőnél járt, amikor hangokat hallott a ház mögül. Emlékezett rá, hogy volt ott egy fészer, tele deszkákkal, szerszámokkal és limlommal. Kate, hálásan, hogy nem a házban kell a férfival találkoznia, oldalról a csöppnyi hátsó udvarba került. Hallotta a tengert, és tudta, hogy kevesebb, mint kétpercnyi sétára volna szüksége, hogy odaérjen a magas füvön és a homokdűnéken keresztül. Azon tűnődött, vajon esténként Ky még mindig lejár-e a partra. Csak hogy bámulja a tengert, szokta mondani. Csak hogy érezze a szagát. Néha felszedte az uszadékfát vagy a 16

kagylókat vagy bármilyen apró kincset, amit a tenger átengedett a homoknak. Egyszer adott Kate-nek egy kis sima kagylót, amely épp beleillett a lány tenyerébe. Ragyogó fehér volt kívül, belül finom rózsaszín. Az a nő sem lehetne izgatottabb, aki először kap gyémántot ajándékba. Kate lerázta magáról az emlékeket, és belépett a fészerbe. Olyan magas volt, mint a ház, és fele olyan széles. Amikor utoljára járt ott, zsúfolva volt pallókkal, deszkákkal és fémtárgyakkal teli dobozokkal. Most egy hajó testét látta. Egy munkaasztalnál, háttal a lánynak, Ky az árbocot csiszolta. - Te építetted. A szavak, tele meglepett örömmel, kibuktak belőle, mielőtt megállíthatta volna őket. Hányszor beszélt neki a férfi a hajóról, amit egy nap majd megépít! Kate-nek úgy tűnt, ez volt az egyetlen kézzelfogható törekvése. Mahagóni tölgyfából, mondogatta Ky. Egy tizenhét láb hosszú naszád, amely úgy hasítja majd a vizet, mint az álom. Bronz veretei lesznek, és tikfa fedélzete. Egy nap elhajózik majd rajta a belső parti vizeken Ocracoke-ból Új-Angliába. Ky olyan részletességgel írta le a hajót, hogy a lány épp oly tisztán látta akkor is, mint most. - Mondtam, hogy megépítem. Ky elfordult az árboctól, és szembenézett Kate-tel. A lány az ajtóban állt, a nap hátulról világította meg. A férfi félig árnyékban maradt. - Igen. - Kate, ostobának érezve magát, szorosabban markolta az aktatáskáját. Megépítetted, - De te nem hittél nekem. - Ky félrelökte a dörzspapírt. Tényleg ilyen csinosnak, hűvösnek, és elképesztően bájosnak kell lennie a lánynak? Izzadságcsepp gördült végig a hátán. - Mindig problémát jelentett neked, hogy tovább is láss, mint az adott pillanat. Féktelen, türelmetlen, erőszakos, gondolta Kate. Mindig ezeket a szavakat juttatja majd az eszébe? - Mindig gondot jelentett neked, hogy megbirkózz az adott pillanattal - mondta. Ky szemöldöke felszaladt, hogy a meglepetéstől vagy a gúnytól, a lány nem tudta eldönteni. - Akkor elmondhatjuk, hogy nekünk, mindkettőnknek mindig volt valami problémánk. Odasétált Kate-hez, és közben a kis ablakon besütő napsugár rá, majd a háta mögé esett. - De úgy tűnik, hogy ez nem mindig okozott gondot. - Hogy elégtételt szerezzen magának, amiért ezt még most is megteheti, kinyúlt, és megérintette a lány arcát. Kate nem mozdult, és a bőre épp olyan lágy és hűvös volt, amilyenre Ky emlékezett. - Fáradtnak látszol, Kate. Az izmok reszkettek a lány gyomrában, a hangja azonban szilárd maradt. - Sokáig tartott az út. A férfi hüvelykujja végigsimított Kate arccsontján. - Napfényre van szükséged. A lány most hátrált. - Szándékomban áll, hogy begyűjtsek valamennyit. - Ezt hámoztam ki a leveledből. - Ky örült, hogy a lány hátrált meg először, és nekidőlt a nyitott ajtónak. - Azt írtad, hogy személyesen szeretnél beszélni velem. Most itt vagy. Miért nem mondod el, hogy mit akarsz? Lehet, hogy a beképzelt vigyortól Kate valamikor elolvadt. Most azonban csupán a gerincét merevítette meg. 17

- Apám egy kutatási témán dolgozott. Be akarom fejezni. - Valóban? - Szeretném a segítségedet kérni. Ky nevetett, és kilépett a lány mellett a napfényre. Szüksége volt a levegőre, a távolságra. Szüksége volt rá, hogy újra megérinthesse Kate-et. - A hangodból ítélve semmit sem gyűlölsz jobban, mint hogy ezt kell kérned. - Nem. - Kate szilárdan állt, hirtelen erősnek és elkeseredettnek érezte magát. - Semmit. Ky tekintetében nem csillogott humor, amikor újra szembenézett a lánnyal. Hideg és közömbös kifejezés ült benne. - Akkor értsük meg jól egymást, mielőtt nekifogunk. Elhagytad a szigetet, és elhagytál engem, és elvitted magaddal azt, amit akartam. Ky most nem tudta elérni, amit valaha: hogy a lány csupán egyetlen pillantásától meghunyászkodjék. - Semmi köze a mostani dolognak a négy éve történtekhez. - Egy frászt nincs! - Ky újra elindult Kate felé, aki önkéntelenül egy lépést tett hátra. Még mindig félsz tőlem? - kérdezte halkan. Mint ahogy egy perccel azelőtt is, a kérdés a félelmet dühhé változtatta. - Nem - mondta a lány, és komolyan is gondolta. - Nem félek tőled, Ky. Nem akarok a múltról vitatkozni, de azt elismerem, hogy elhagytam a szigetet, és téged is elhagytalak. Most üzleti ügyben vagyok itt. Szeretném, ha végighallgatnál. Ha érdekel a dolog, most megbeszéljük a feltételeket, de semmi mást. - Nem vagyok a diákja, professzor asszony. - Akcentus lopakodott a férfi hangjába, mint mindig, ha engedte. - Ezért hát ne utasítgasson! Kate szorosabbra görbítette az ujjait az aktatáskája fülén. - Az üzleti életben mindig vannak szabályok. - Senki sem egyezett bele, hogy te fektesd le őket. - Akkor lehet, hogy hibáztam - mondta Kate nyugodtan, de közben önuralmáért küzdött. - És akkor keresek valaki mást. Mindössze két lépést tett, amikor Ky megragadta a karját. - Nem, nem keresel. A szeméből sütő viharos kifejezéstől kiszáradt a lány torka. Tudta, mit akar a férfi mondani. Soha nem találna senki mást, aki azt az érzést keltené benne, és azt a vágyat ébresztené benne, amit Ky. Határozottan lefejtette a férfi kezét a karjáról. - Üzleti ügyben jöttem ide. Nem szándékozom harcolni veled valami olyasmi miatt, ami már nem létezik. - Ezt még meglátjuk. - Vajon meddig tudok még kitartani, tűnődött Ky. Már az is fájdalmat okozott neki, hogy ránézett a lányra, és érezte, hogy minden múló másodperccel egyre jobban távolodik tőle. - De ami a jelent illeti, miért nem mondja el, mit őriz abban a hivatalos kinézetű aktatáskában, professzor asszony? Kate mély lélegzetet vett. Tudhatta volna, hogy nem lesz könnyű. Kyvel soha semmi nem volt könnyű. - Vázlatokat - mondta pontos meghatározással. - Jegyzetfüzeteket, tele kutatási anyaggal, térképekkel, gondosan dokumentált tényekkel és pontos elméletekkel. Véleményem szerint apám nagyon közel járt ahhoz, hogy rögzítse a Liberty, egy angol kereskedelmi hajó 18

pontos helyzetét, amely kétszázötven éve érintetlen rakománnyal az észak-karolinai partok közelében süllyedt el. Ky végighallgatta anélkül, hogy egyetlen megjegyzést tett volna, vagy az arckifejezése megváltozott volna. Amikor a lány befejezte, egy hosszú percig Kate arcát tanulmányozta. - Gyere be! - mondta, és a ház felé fordult. - Mutasd meg, mi van nálad! Kate az arcátlanságától legszívesebben sarkon fordult volna, és visszament volna a városba pontosan azon az úton, amelyen jött. Voltak más könnyűbúvárok is, mások, akik épp oly jól ismerték a partot és a vizeket, mint Ky. Kate erőt vett magán, hogy megnyugodjék, hogy gondolkozni tudjon. Voltak mások is, de ha egy ismerős vagy egy ismeretlen ördög közt kell választania, akkor valójában nincs is választása. Követte a férfit a házba. Ez is megváltozott. A konyhában, amelyre emlékezett, festékkel volt összefröcskölve a padló, és az egyetlen használható felületnek egy roskatag piknikasztal számított. A padlót felszedték és belakkozták, a konyhaszekrényeket felújították, és tisztára súrolt hentes-tőke pultok szegélyezték a mosogatót. Ky üvegablakot épített a tetőbe, úgyhogy napfény áradt a piknikasztalra, amit helyrehoztak és átfestettek, és mindkét oldalán padok álltak. - Te magad csináltál mindent? - Igen. Meglepő? Tehát Ky nem óhajt udvarias társalgást folytatni. Kate az asztalra tette az aktatáskáját. - Igen. Akkor is mindig elégedettnek tűntél, amikor a falak majdnem rád omlottak. - Sok mindennel elégedett voltam, valaha. Kérsz egy sört? - Nem. - Kate leült, és az apja jegyzetfüzetei közül kivette az elsőt az aktatáskából. - El kell olvasnod ezeket. Szükségtelen és időrabló volna, ha minden oldalt elolvasnál, de ha átnézed azokat, amiket megjelöltem, azt hiszem, elég anyagod lesz, amire támaszkodhatsz. - Rendben. Ky, sörrel a kezében, elfordult a hűtőszekrénytől. Leült, és az üveg peremén keresztül figyelte a lányt, miközben az első kortyot lenyelte, aztán kinyitotta a jegyzetfüzetet. Edwin Hardesty kézírása tiszta és pedáns volt. Didaktikus, cseppet sem romantikus megfogalmazással írta le a tényeket. Az, ami izgalmas lehetett volna, olyan száraznak tűnt, mint egy doktori disszertáció, viszont szabatos volt. Ky nem kételkedett felőle. A Liberty elveszett, a cukor, a tea, a selymek, a bor és minden más, a gyarmatokra szánt importáru rakományával együtt. Hardesty az utolsó szem tengerészkekszig felsorolta a teherjegyzéket. A hajó aranyat is szállított, amikor elhagyta Angliát. Huszonötezret a birodalom érméiből. Ky felpillantott a jegyzetfüzetből, és látta, hogy Kate figyeli. - Érdekes - jegyezte meg egyszerűen, és a következő, a lány által megjelölt oldalra lapozott. Csupán három túlélő maradt, akiket a tenger partra vetett a szigeten. A legénység egyik tagja leírta a Libertyt elsüllyesztő vihart: részletesen beszámolt a hullámok magasságáról, a szilánkokra törő fáról, a léken bezúduló vízről. Félelmetes, hátborzongató történet volt, amelyet Hardesty a maga gyakorlatias stílusában, lábjegyzetekkel kiegészítve újra elmesélt. A tengerész azt is megadta, mi volt a hajó utolsó ismert helyzete, mielőtt elveszett. Kynek nem volt szüksége Hardesty számításaira, hogy rájöjjön: a hajó Ocracoke pártjaitól két és fél mérföldnyire süllyedt el. Egyik jegyzetfüzetről a másikra térve, végigolvasta Hardesty jól megfogalmazott elméleteit, világos, lényegre törő, többszörösen bizonyított dokumentációit. Átfutott a 19

vázlatokon, aztán nagyobb gonddal is tanulmányozta őket. Emlékezett Hardesty búvárkodás iránti mohó érdeklődésére, amelyet mindig összeegyeztethetetlennek talált a férfi értelmiségi életstílusával. Tehát arany után kutatott, tűnődött Ky. Mindezen évek alatt könyvekben ásott, és arany után kutatott. Ha bárki másról lett volna szó, a férfi félresöpörte volna a dolgot, mint egy újabb mesét. A part menti kisvárosok tele voltak elásott kincsekről szóló történetekkel. Edward Teach az öblök sekély vizeit arra használta, hogy bosszantsa a koronát és túljárjon az eszén, míg el nem következett az utolsó csatája Ocracoke partjainál. Ez tartotta életben az emberek álmát, hogy elsüllyedt kincset találnak. De ezeket a jegyzetfüzeteket már dr. Edwin J. Hardesty írta, a Yale Egyetem professzora, egy fantáziátlan, kacagni nem tudó férfi, aki nem szokta becses idejét haszontalanságokra pazarolni. Ky azonban talán még így sem vette volna komolyan, ha nem ül vele szemben Kate. Épp elég kalandvágy szorult belé, hogy higgyen a végzetekben. Félretéve az utolsó jegyzetfüzetet, ismét kézbe vette a sörét. - Úgy, tehát kincskeresésre adod a fejed… A lány nem vett tudomást a hangjából kicsendülő gúnyról. Összekulcsolta a kezét az asztalon, és előre hajolt. - Csak be akarom fejezni azt, amin az apám dolgozott. - De azért hiszel benne? Hogy hitt-e benne? Kate kinyitotta a száját, aztán újra becsukta. Fogalma sem volt. - Nem hiszem, hogy az apám minden ideje és kutatása hiábavaló lett volna. Meg akarom próbálni. A helyzet az, hogy szükségem van hozzá a segítségedre. Meg fogod kapni az ellenértékét. - Megkapom? - A férfi félmosollyal az üvegben maradt folyadékot tanulmányozta. Igazán megkapom? - Szükségem van rád, a hajódra és a felszerelésedre. Egy hónapra, talán kettőre. Nem búvárkodhatom egyedül, mert egyszerűen nem ismerem elég jól a vizeket, hogy ezt megkockáztassam, és nincs vesztegetni való időm. Augusztus végére vissza kell érnem Connecticutba. - Hogy még több krétaport gyűjts a körmöd alá… Kate lassan hátradőlt. - Nincs jogod, hogy a hivatásomat kritizáld. - Biztos vagyok benne, hogy a Yale Egyetemen egészen különleges a kréta - jegyezte meg Ky. - Tehát adsz magadnak úgy hat hetet, hogy találj egy láda aranyat. - Ha az apám számításai helytállóak, nem fog annyi ideig tartani. - Ha! - ismételte meg Ky. Letette az üveget, és előre hajolt. - Nekem nincs napirendem. Ha hat hetet akarsz az időmből, megkaphatod. Megfelelő áron. - Nevezetesen? - Száz dollár naponta, és ötven százalék abból, amit találunk. Kate hűvös pillantást vetett rá, és visszacsúsztatta a jegyzetfüzeteket az aktatáskájába. - Bármi is voltam négy évvel ezelőtt, Ky, most nem vagyok bolond. A napi száz dollár felháborító, amikor havi juttatásokban gondolkodunk. És az ötven százalék szóba sem jöhet. -

20

Bizonyos elégedettséggel töltötte el, hogy alkudozhat a férfival. Ez jelenti az üzletet, tisztán és egyszerűen. - Hajlandó vagyok ötven dollárt adni naponta, és tíz százalékot. Ky azzal az őrjítő félvigyorral az arcán meglötyögtette a sört az üvegben. - Napi ötvenért be se indítom a hajómat. Kate egy kicsit félrebillentette a fejét, hogy tanulmányozza a férfit. Valami elpattant Kyben. A lány gyakran tett így, amikor ő valami olyat mondott, amit át akart gondolni. - Pénzéhesebb vagy, mint valaha. - Mindannyiunknak meg kell keresnie a megélhetésre valót, professzor asszony. - Hát nem érez ez a lány semmit, gondolta Ky dühösen. Nem szenved legalább egy kicsit most, hogy a házban van, ahol először és utoljára szeretkeztek? - Ha szolgáltatás kell - mondta nyugodtan -, akkor fizesd meg! Semmit sem adnak ingyen. Hetvenöt egy napra, és huszonöt százalék. Mondjuk azt, hogy… a régi idők kedvéért! - Nem, mondjuk azt, hogy az üzlet kedvéért! - Kate kinyújtotta a kezét, de amikor a férfi ujjai összezáródtak rajta, megbánta a mozdulatot. Ky keze bőrkeményedéses, durva, erős volt. Kate tudta, milyen érzés, amikor a bőrét érinti, amikor az őrületbe kergeti, simogatja, izgatja, elcsábítja. - Megállapodtunk. - Kynek úgy tűnt, mintha egy emlék villant volna fel Kate szemében. Fogva tartotta a lány kezét, bár tudta, hogy Kate nem örül az érintésének. Mert nem örült. Semmi biztosíték, hogy megtalálod a kincsedet. - Ez világos. - Remek. Akkor levonom az összegből az apád előlegét. - Rendben. - Kate a szabad kezével megragadta az aktatáskáját. - Mikor kezdünk? - Találkozzunk holnap reggel nyolckor a kikötőben. - Ky a másik, szabad kezét határozottan a lány bőrtáskát markoló ujjaira tette. - Hagyd ezt itt nálam. Szeretném alaposabban átnézni a papírokat. - Semmi szükség rá, hogy magadnál tartsd őket - kezdte Kate, de a férfi keze megfeszült az övén. - Ha nem mered rám bízni őket, vidd magaddal! - A hangja sima és nyugodt volt. A legveszélyesebb. - De keress magadnak egy másik búvárt! A tekintetük egymásba fúródott. A lány keze csapdába esett, és csapdába esett ő maga is. Kate tudta, hogy áldozatokat is kell hoznia. - Ott leszek nyolckor. - Remek. - A férfi elengedte a kezét, és hátradőlt. - Kellemes érzés üzleti kapcsolatban lenni veled, Kate. A lány elengedte a megjegyzést a füle mellett, és felemelkedett. Vajon mennyi áldozatot hozott máris, tűnődött. - Viszontlátásra! Amikor a külső ajtó becsukódott Kate mögött, Ky megitta a megmaradt sörét. Aztán fegyelmezte magát, hogy addig üljön ott, amíg nem biztos benne, hogy ha feláll, és az ablakhoz sétál, a lány már látótávolságon kívül lesz. Igyekezett addig ott ülni, amíg az ajtón keresztül áramló levegő el nem viszi a lány parfümjének az illatát. Elsüllyedt hajók és mélytengeri kincs. Ez izgatta, és megragadta volna a fantáziáját, a lelkesedését és az érdeklődését, ha nem érez elsöprő vágyat, hogy beszálljon a hajójába, és a látóhatár felé röpüljön. Nem hitte, hogy Kate még mindig így hathat rá, ennyire, ilyen 21

elsöprően. Már elfelejtette, hogy ha csak érintési távolságba kerül tőle, a gyomra görcsbe rándul. Soha nem tudta túltenni magát rajta. Mindegy, mivel töltötte az életét az elmúlt négy év alatt, nem tudta túltenni magát a karcsú, értelmes nőn, akinek gőgös arca és őzszeme volt. Ky ült, az aktatáskát bámulta, amelyen közvetlenül a fogantyú mellett - ott díszlett Kate monogramja. Soha nem számított rá, hogy a lány visszajön. Most azonban rájött, hogy tulajdonképpen soha nem is fogadta el a tényt, hogy Kate elhagyta. Valahogy sikerült becsapnia magát az évek során. Most, hogy újra látta őt, tudta, tisztán a túlélésről volt szó, aminek semmi köze nincs az igazsághoz. Kénytelen volt tovább lépni, úgy tenni, mintha az életének azt a részét maga mögött hagyta volna, különben megbolondul. A lány most újra itt van, de nem hozzá jött vissza. Üzleti ügyről volt szó. Ky végigfuttatta a kezét az aktatáska sima bőrén. Kate egyszerűen a legjobb búvárt akarta, akit ismert, és kész volt fizetni érte. Tiszteletdíj a szolgálatokért, se több, se kevesebb. A múlt keveset, vagy semmit sem jelentett neki. A harag egyre nőtt benne, amíg az ujjpercei elfehéredtek az üvegen. Megadja a lánynak, amiért megfizet, fogadta meg magának. És talán egy kicsit többet is. Most, ha Kate elmegy, nem fogja magát alkalmatlan hülyének érezni. A lány lesz az, akinek egész hátralévő életében tettetnie kell majd. Most, ha Kate elmegy, ő végez a kapcsolatukkal. Isten a tanúja, végezni fog. Gyorsan felemelkedett, és kiment a fészerbe. Ha benn marad, enged a kísértésnek, és nagyon, nagyon részegre issza magát.

22

3. Kate olyan forró vizet engedett a kádba, hogy a tükör bepárásodott a fehér lábas mosdó fölött. Olaj úszott a víz felszínén, illatosan és megnyugtatón. Már nem tudta, mióta feküdt ott. Csak áztatta magát, amíg feltöltődött. Megtette a következő, visszavonhatatlan lépést. Túlélte. A Kyvel folytatott megbeszélés alatt a férfi konyhájában sikerült elnyomnia a nevetés és szenvedély emlékeit. Meg sem tudta számolni, hányszor ettek ott együtt, készítették el a kifogott halakat, iszogattak bort. Visszasétált a szállodájához, és közben valahogy legyőzte a sírhatnékját. Holnap már kicsit könnyebb lesz. Holnap, és minden következő nap könnyebb. Hinnie kellett ebben. A férfi ellenségessége a segítségére volt. Gúnyolódása megóvta Kate-et, hogy romantikus színben tüntesse fel azt, amiről meg kellett győznie magát, hogy soha nem volt több ifjonti nyári szórakozásnál. Távlat. Mindig képes volt arra, hogy hátralépjen, és mindent a megfelelő távlatba rendezzen. A Ky iránti érzései talán még nem hunytak ki annyira, amennyire remélte, vagy amennyire tettette. De az érzéseibe keserűség keveredett. Csak egy bolond vágyhat még több bánatra. Csak egy megrögzött álmodozó hiheti, hogy a keserűség olykor édes is lehet. Régen volt már, amikor Kate ilyen álmodozó bolond volt. Ennek ellenére együtt fognak dolgozni, mivel mindkettejüket érdekli, mi heverhet a tenger fenekén. Gondoljuk csak meg: kétszázötven év! Kate behunyta a szemét, és hagyta, hogy a gondolatai lebegjenek. A selymek és a cukor már szétmállott, de találnak-e még elrozsdásodott rézvereteket két és fél évszázad után? A hajó testét nyilván gombák és kagylók borítják, de mennyi maradhatott meg érintetlenül a tölgyfából? Lehet, hogy a hajónaplót valami vízhatlan helyen őrizték, és talán még olvasható? Az apja nevében odaajándékozhatná egy múzeumnak. Ez volna csak valami - az utolsó valami, amit megtehet az apjáért. Talán akkor sikerülne végleg eltemetnie minden, kétellyel teli érzést. Az arany, gondolta Kate, ahogy kiemelkedett a kádból, az arany biztosan megmaradt. Nem volt közömbös a csábításával szemben. Ám tudta, hogy a vadászat lesz az, ami érdekes, és ami beteljesíti a vágyait. Ha megtalálná… Mit csinálna? - tűnődött. Rádobta a szálloda törölközőjét a rúdra, aztán bebugyolálta magát a köpenyébe. Mögötte a tükröt még mindig gőz homályosította el a víztől, amely lassan folyt ki a kádból. Lehet, hogy a részét gondosan betenné valami értékmegőrző befektetésbe? Lehet, hogy gyönyörű utazást tenne a görög szigetekre, hogy megnézze, amit Byron látott, és amibe beleszeretett ott? Kate nevetve átsétált a másik szobába, hogy felvegye a hajkeféjét. Furcsa mód eddig még nem gondolt a kutatásnál tovább. Talán így volt a legjobb, nem lett volna bölcs dolog túlságosan előre tervezni. Mindig problémát jelentett neked, hogy tovább is láss, mint az adott pillanat. 23

A fene vigye el Kyt! Hirtelen dühében Kate lecsapta a kefét az öltözőasztalra. Márpedig tovább is látott, mint a pillanat. Látta, hogy a férfi nem kínál többet, mint egy tétova viszonyt egy lepusztult tengerparti kunyhóban. Semmi biztosítékot, semmi elkötelezettséget, semmi jövőt. Köszönetet mondott Istennek, hogy maradt elég józan esze, hogy ezt megértse, és elsétáljon attól, ami lényegét tekintve az égvilágon semmi sem volt. Soha nem hozta Ky tudomására, milyen szörnyen fájt attól az égvilágon semmitől elsétálnia. Az apjának igaza volt, amikor csendesen rámutatott a férfi gyengeségeire, és Kate saját maga és a választott hivatása iránti kötelességeire. Ky céltalan élete, felelőtlen hozzáállása a jövőhöz nem jellemvonás, hanem jellemhiba volt. Kate-nek ugyanakkor megvolt a maga felelőssége, és azzal, hogy ezt elfogadta, független elégedettség lett az osztályrésze. Immár nyugodtabban, ismét felvette a hajkefét. Túl sokat foglalkozik a múlttal. Ideje abbahagynia. A megszokás fürge mozdulataival kecses kontyba csavarta a haját. Mostantól kezdve csak arra fog gondolni, ami előtte áll, és nem arra, ami volt, vagy ami lehetett volna. Friss levegőre volt szüksége. A felszín alatt leselkedő pánikkal, Kate kihúzott egy ruhát a szekrényből. Már nem számított, hogy fáradt, hogy valójában mást sem szeretne tenni, mint bemászni az ágyba, és a testét-lelkét pihentetni. Az idegei úgysem engednék. Átmegy az utcán, megiszik valamit Lindával és Marsh-sal. Megnézi a kisbabájukat, végigeszik egy hosszú, különleges vacsorát. Gondoskodni fog róla, hogy túl fáradt legyen az álmokhoz, amikor majd egyedül visszatér a szállodába. Holnap kemény munka vár rá. Mivel gyorsan felöltözött, még alig múlt hat óra, amikor megérkezett a Vasmacskába. Rögtön megtetszett neki, amit látott. A vendéglő nem volt előkelő, de barátságos hangulatot árasztott. Nem az a homályosan megvilágított, katedrálisszerű légkör uralkodott benne, mint oly sok étteremben, ahol az apjával vagy kollégákkal szokott vacsorázni odahaza Connecticutben. Megnyugtató, meghitt és kényelmes volt. Hajókat és csónakokat ábrázoló festmények, hajóhadak és egyárbocos kutterek képei díszítették a stukkós falakat. Az étteremben mindenhol vitorlás kellékeket látott: egy hajó csillogó, réz iránytűjét, egy színes orrvitorlát a bár mögé felakasztva, előtte fahordó formájú ülésekkel. Egy árbockosár tört a mennyezet felé, amelyből páfrányok ömlöttek ki és le az árbocon. A helyiséget már félig megtöltötték a párok és családok, akiknek nagy részét Kate turistáknak nézte. Hallotta a tányérokat könnyedén karcoló evőeszközök megnyugtató hangját. Finom étel illata és összemosódó társalgás zsongása töltötte meg a levegőt. Megnyugtató, gondolta ismét, de határozottan jól szervezett. Tengerészfarmeros pincérek és pincérnők jöttek-mentek halkan, minden másodpercet számításba véve, de anélkül, hogy kapkodtak volna. Az ablak az Ezüst Tó Kikötő teljes esti látképét kínálta. Kate hátat fordított neki, mivel tudta, hogy a tekintete óhatatlanul az Örvényre vagy annak üres kikötőhelyére esne. A holnap is épp elég korai lesz erre. Szeretett volna egy emlékek nélküli estét. - Kate. A lány érezte a vállára nehezedő kezet, és felismerte a hangot. Mosoly játszott az arcán, amikor megfordult. - Marsh, úgy örülök, hogy látlak. 24

Marsh a maga nyugodt módján tanulmányozta, felmérte a lányt, és látta rajta a feszültséget, de a megkönnyebbülést is. Ugyanezen a módon esett bele Kate-be annak idején, de az érzés csodálattá és tiszteletté halványult annak az egyetlen nyárnak a végére. - Gyönyörű vagy, mint mindig. Linda mondta, de jó a magam szemével is látni. Kate nevetett, mert a férfi mindig azt az érzést tudta kelteni benne, hogy az életet le lehet egyszerűsíteni a legalapvetőbb fogalmakra. Soha nem tette fel a kérdést, hogy ez a vonás miért nyugtatta meg, ha Marshról, és miért ingerelte, ha Kyről volt szó. - Ahogy hallom, sok mindenhez kell gratulálnom neked. A házasságodhoz, a lányodhoz és az üzletedhez… - Mindegyiket szívesen fogadom. Mit szólnál a ház legjobb asztalához? - Nem is vártam kevesebbet. - Kate a férfi karjába fűzte a kezét. - Az életed jót tesz neked - állapította meg, miközben Marsh az egyik ablak melletti asztalhoz vezette. Boldognak látszol. - Annak látszom, és az is vagyok. - Felemelte az egyik kezét, hogy megsimogassa a lány ujjait. - Sajnáltuk, amikor meghallottuk, mi történt az édesapáddal, Kate. - Tudom. Köszönöm. Marsh leült Kate-tel szemben, és mereven nézte a lányt. A szeme sokkal nyugodtabb és lágyabb volt, mint a bátyjáé. Kate gyakran eltűnődött, miért van az, hogy ez az álmodozó szemű férfi olyan gyakorlatias, holott az igazi álmodozó Ky. - Tragikus, de nem mondhatnám, hogy sajnálom, hogy visszahozott a szigetre. Hiányoztál nekünk. - Szünetet tartott, épp elég hosszút a kellő hatáshoz. - Mindannyiunknak. Kate felvette a négyszögletes kárminpiros szalvétát, és végighúzta a kezei közt. - Megváltoznak a dolgok - mondta megfontoltan. - Te és Linda ékes bizonyítékai vagytok ennek. Amikor elmentem, az volt a véleményed, hogy Linda az idegeidre megy. - Ez nem is változott - jelentette ki Marsh, és vigyorgott. Felpillantott a fiatal, lófarkas pincérlányra. - Ő Cindy, remekül fog gondoskodni magáról, Miss Hardesty… - Vidám mosollyal nézett vissza Kate-re. - Azt hiszem, dr. Hardestyt kellene mondanom. - A Miss is megteszi. Szabadságot vettem ki a nyárra. - Miss Hardesty a vendégünk, egy különleges vendég - tette hozzá Marsh a pincérlányra mosolyogva. - Mit szólnál egy italhoz, mielőtt rendelsz? Vagy egy üveg borhoz? - Piesporter - jött a válasz egy mély, férfias hangtól. Kate ujjai megfeszültek a szalvétán, de kényszerítette magát, hogy nyugodtan felnézzen, és fogadja Ky pajkos tekintetét. - A professzor asszony ezt különösen kedveli. - Igen, Mr. Silver. Mielőtt Kate beleegyezhetett vagy tiltakozhatott volna, a pincérlány elrohant. - Nos, Ky - jegyezte meg Marsh könnyedén -, te aztán tudod a módját, hogyan hívd fel a segítségre a figyelmet. Ky egy vállrándítással a bátyja székének támaszkodott. Bár mindhárman úgy érezték, hogy a levegő hirtelen sűrűbb lett, a maga módján mindegyikük leplezte ezt. - Ellenállhatatlan vágyat éreztem, hogy garnélarákot egyek. - Ajánlhatom - mondta Marsh Kate-nek. - Linda és a séf megvitatta a receptet, aztán addig babusgatták, amíg tökéletességre nem fejlesztették. Kate Marshra mosolygott, mintha nem állna ott egy sötét, töprengő férfi, aki lenéz rá. 25

- Megpróbálom. Csatlakozol hozzám? - Bárcsak tudnék. Lindának haza kellett szaladnia a gyerekhez. - Hope nagyon érti, hogyan idézzen elő ilyen helyzeteket, és borítsa ki a bébiszittert, de megpróbálok visszajönni a kávéra. Jó étvágyat a vacsorához! Felemelkedett, hűvös, sokatmondó pillantást vetett a bátyjára, aztán elsétált. - Marsh soha nem tudta teljesen túltenni magát azon az első imádaton - jegyezte meg Ky, és anélkül, hogy meghívást kapott volna, elfoglalta a bátyja helyét. - Marsh mindig jó barát volt. - Kate nagy gonddal az ölébe terítette a szalvétát. - Bár tudom, hogy ez a bátyád vendéglője, Ky, biztos vagyok benne, hogy semmivel sem vágysz jobban a társaságomra a vacsorához, mint én a tiédre. - Ebben tévedsz. Ky gyors, ragyogó mosolyt küldött a pincérlány felé, aki meghozta a bort. Nem vette a fáradságot, hogy kijavítsa Kate feltételezését a Vasmacska tulajdonjogával kapcsolatban. Kate merev arccal ült, lévén a modora túl jó ahhoz, hogy vitába bocsátkozzék, amíg Cindy kinyitotta az üveget, és kitöltötte az első kortyot Kynek, hogy ízlelje meg. - Finom - mondta neki a férfi. - Majd én töltök. - Elvette az üveget, és szinte csurig töltötte Kate poharát. - Mivel mindketten a Vasmacskát választottuk ma este, miért nem teszünk egy kísérletet? Kate felemelte a poharát, és belekóstolt. A bor hűvös és száraz volt. Eszébe jutott az első üveg, amit együtt ittak meg Ky házának a padlóján ülve, azon az éjszakán, amikor a férfinak adta az ártatlanságát. Megfontoltan újra belekortyolt a borba. - Miféle kísérletet? - Megnézzük, el tudunk-e költeni kettesben egy civilizált vacsorát mások előtt. Erre azelőtt soha nem kerítettünk sort. Kate a homlokát ráncolta, amikor a férfi felemelte a poharát. Még soha nem látta Kyt borospohárból inni. Ama néhány alkalommal, amikor bor élvezetére adták a fejüket, a férfi háztartásában lévő, féltucatnyi vizespohár egyikéből ittak. A pohár szára túl finomnak tűnt Ky kezéhez, és a bor túl lágynak a szeméből sütő pillantáshoz. Nem, még soha nem vacsoráztak mások előtt. Kate apja a rosszallását fejezte volna ki, hogy olyan valakivel ül le egy társaságban, akit ő csak afféle alkalmazottnak tart. Kate tudta ezt, és nem vállalta a kockázatot. A dolgok megváltoztak, mondta magának, miközben kézbe vette a poharát. Ky bizonyos értelemben most az alkalmazottja. Most ő maga hozhatja meg a döntéseit. Vakmerően a férfira emelte a poharát. - Akkor a vállalkozás sikerére! - Magam sem mondhattam volna jobban. - Ky hozzáérintette a pohara peremét a lány poharához, de a pillantása rezzenetlen és nyugtalanító maradt. - Illik hozzád a kék - mondta Kate ruhájára célozva, de a szemét nem vette le a lányéról. - A mély éjfélkék, amitől a bőröd olyan lesz, mint valami, amit nagyon, nagyon óvatosan meg kell kóstolni. A lány rábámult. Megdöbbent attól, milyen könnyedén belopakodott a férfi hangjába az a mély, bizalmas szín, amitől mindig kifutott az agyából a vér. Ky mesterien tudta, hogyan adjon a szavaknak valami sötét és titokzatos értelmet. Ehhez volt többek közt a legnagyobb tehetsége, amire Kate sohasem tudott felkészülni. Most is váratlanul érte.

26

- Szeretnének ételt rendelni? - állt meg a pincérlány az asztal mellett vidáman, lelkesen, hogy a kedvükben járjon. Ky elmosolyodott, amikor Kate hallgatott. - Garnélarákot kérünk. A ház öntete jó lesz a salátára. - Pohárral a kézben hátradőlt, még mindig mosolyogva. De a mosoly az ajkán nem volt összhangban a szemével. - Nem iszod a borodat. Talán meg kellett volna kérdeznem, nem változott-e meg az ízlésed az évek alatt. - Semmi baj. - Kate megfontoltan kortyolt egyet, aztán a kezében tartotta a poharat, mintha az segítene lehorgonyozni. - Marsh jól néz ki - jegyezte meg. - Boldog voltam, amikor hallottam róla és Lindáról. Mindig együtt képzeltem el őket. - Valóban? - Ky az ablakon beáradó halványuló esti fény felé emelte a poharát. Figyelte, ahogy a színek átszúrják a bort és a poharat, és Kate kezére esnek. - Először nem akarta. De aztán… - Elvándorolt a pillantása, és újra találkozott Kate szemével. - Marshnak mindig több időre volt szüksége, hogy döntsön, mint nekem. - A vakmerőség - folytatta a lány, és közben küszködött, hogy egyenletesen lélegezzen mindig inkább a te stílusod volt, mint a bátyádé. - De nem a bátyámhoz jöttél a vázlataiddal és a jegyzeteiddel, igaz? - Nem. - Kate nagy erőfeszítéssel elérte, hogy a hangja és a szeme nyugodt maradjon. Nem hozzá. Talán úgy véltem, hogy egy bizonyos mennyiségű vakmerőségnek megvan a maga haszna. - Hasznosnak találsz, igaz, Kate? A pincérlány felszolgálta a salátákat, de most nem szólalt meg. Látta Ky tekintetét. Látta Kate is. - Amikor el kell egy munkát végezni, szerintem rengeteg időt és bajt takaríthatok meg, ha a legmegfelelőbb embert találom meg rá. - Erőltetett nyugalommal tette le a borát, és vette fel a villáját. - Semmi más okom nem volt rá, hogy visszajöjjek Ocracoke-ra. - Félrebillentette a fejét, meglepetten a kihívásra való késztetéstől, ami most hirtelen elfogta. - Mindkettőnk számára egyszerűbbek lesznek a dolgok, ha ezt előre tisztázzuk. Düh öntötte el a férfit, de uralkodott rajta. Ha egyszer szójátékokat folytatnak, fontos, hogy jól forogjon az esze. Kate mindig okos volt, de most úgy tűnt, az okosságát a kifinomultság máza fedi. Ky kínzó fájdalommal emlékezett az ártatlan, kíváncsi Kate-re. - Ha jól emlékszem, mindig te voltál az, aki inkább bonyolította, mint egyszerűsítette a dolgokat. Meg kellett magyaráznom a felszerelés minden darabjának a célját, történetét és működését, mielőtt hajlandó voltál először lemerülni. - Ezt óvatosságnak, nem pedig bonyolultságnak hívják. - Te nyilván többet tudsz az óvatosságról, mint én. Néhány ember a fél életét azzal tölti, hogy a szelet próbálgatja. - Mélyen beleivott a borába. - Én inkább repülök vele. - Igen. - Most a lány volt az, aki csupán az ajkával mosolygott. - Nagyon jól emlékszem. Semmi terv, semmi kötöttség, holnap megváltozhat a szél. - Ha túl sokáig horgonyzol ugyanazon a helyen, olyanná válhatsz, mint azok a fák odakint. - Kezével kiintett az ablakon, ahol egy sor ritka boróka hajolt el a tengertől. Elsatnyultak. - Te mégis itt vagy, ahol születtél, ahol felnőttél. Ky lassan újabb adag bort töltött a lánynak. 27

- A sziget túl elzárt, az élet pedig talán túl kezdetleges lehet némelyeknek. Én azonban jobban kedvelem azoknál a jól felépített kis közösségeknél a partijaikkal és vidéki klubjaikkal. Kate pontosan úgy fest, mint aki egy ilyen helyre illik, gondolta Ky, miközben a belsejében apadó és áradó csalódott vággyal küzdött. Előkelő selyemkosztüm illik rá, amint egy drezdai porceláncsészét tart a kezében, és valami érhetetlen, tizennyolcadik századbeli angol költőről társalog. Vajon ezért tudja Kate még mindig azt az érzést kelteni benne, hogy durva, esetlen, és túlságosan tele van sóvárgásokkal? Ha visszasodródhatnának az időben, ellopná a lányt, kivinné a nyílt tengerre, és ott tartaná. Egyik egzotikus kikötőből utaznának a másikba. Ha azon az áron kaphatná csak meg, hogy soha többé nem térhet haza, akkor addig hajózna, amíg kitelik az ideje. De akkor Kate az övé lenne. Ky ujjai szorosabban markolták a poharat. Isten a tanúja, az övé lenne… Diszkréten a férfi elé csúsztatták a főfogást. Ky visszarántotta magát a jelenbe. Nem a tizennyolcadik században, hanem a mában voltak. A lány mégis visszahozta neki a múltat a papírokkal és a térképekkel. Talán mindketten többre lelnek majd, mint amennyire alkudoztak. - Átnéztem a dolgokat, amiket nálam hagytál. - Ó? - Kate hirtelen gyors bizsergést érzett az izgalomtól, de úgy szúrta fel az első ízletes garnélarákot, mintha csupán az érdekelné. - Apád alapos kutatást végzett. - Természetesen. Ky gyors nevetést hallatott. - Természetesen - ismételte meg, és a lányra emelte a poharát. - Mindenesetre azt hiszem, jó úton járhatott. Remélem, tudod, hogy az a rész, amelyre leszűkítette a hajó fekvését, veszélyes területre nyúlik be. Kate összerántotta a szemöldökét, de folytatta az evést. - Cápák? - A cápákat egy kicsit nehéz egy területre korlátozni - mondta a férfi könnyedén. Nagyon sokan elfelejtik, milyen közel jött a háború a negyvenes években. Arrafelé még mindig tele van a tenger aknákkal. Ha lemerülünk, jó lesz ezt észben tartanunk. - Nem szándékozom felelőtlenkedni. - Persze, de néha az emberek annyira előre tekintenek, hogy nem veszik észre, ami a lábuk alatt van. Bár Ky még a vacsorája felét is alig fogyasztotta el, újra kézbe vette a borát. Hogyan is tudna enni, amikor az egész szervezete a lányra figyel?! Képtelen volt megállni, hogy ne azon járjon az esze, milyen volna azokat a hajtűket kihúzni, ahogyan oly gyakran tette a múltban. Nem tudta megakadályozni, hogy rá ne törjön az emlék, milyen volt a karjába szorítani a lányt, és csak tartani ott, amikor Kate teste olyan remekül illett az övéhez. Elképzelte azokat a hosszú, komoly pillantásokat, amelyekkel a lány ránézett, mielőtt a szenvedély kezdett eluralkodni rajta, aztán szinte érezte a felszabadultságot, amely átszáguldott a lányon a szeretkezésnek azokban a mámorító, utolsó pillanataiban. Hogy lehetett ez olyan elfogadható valamikor, és olyan elfogadhatatlan most? Talán már nem illene a lány teste az övéhez? Talán már nem folyna át a haja a kezén, amikor kibomlik. Az a nyugodt barna haj, ami olyan elbűvölő fényekben csillogott a napsütésben? 28

Kate mindig az ő nevét mormolta, amikor már kihunyt a szenvedély, mintha egyedül ez a hang tartaná életben. Ky szerette volna hallani, ahogy kimondja, halkan és elfulladva, csak még egyszer, miközben a testük egymásba gabalyodik, még forró és lüktet. Nem volt biztos benne, hogy ellen tudna állni neki. A férfi szórakozottan intett, hogy kávét kérnek. Talán nem is akarna ellenállni neki. Szüksége van Kate-re. Már elfelejtette, milyen éles és határozott érzés lehet a szükség. Talán elragadja majd őt. Nem hitte, hogy a lány közömbös iránta - bizonyos érzések soha nem halványulnak el teljesen. A maga idejében, a maga módján elveszi majd azt, amit valaha Kate magától adott. És ez alkalommal elég lesz hozzá az imádság. Amikor újra a lányra nézett, Kate érezte, hogy a férfi tekintete nyomán figyelmeztető borzongás fut át rajta. Kyt nehéz volt megérteni. A lány csak annyit tudott, hogy a férfi valamilyen elhatározásra jutott, és ennek köze van hozzá. Hálásan kortyolta a jólesően melengető kávét. Most ő parancsol, emlékeztette magát, ő a főnök a vállalkozás minden lépésében, és ezt Ky tudomására is fogja hozni. A jelenleginél nincs is erre kedvezőbb pillanat, hogy elkezdje. - Nyolckor a kikötőben leszek - mondta élénken. - Palackra természetesen szükségem lesz, de a búvárruhámat elhoztam magammal. Megköszönném, ha az aktatáskám a tartalmával együtt veled lenne a fedélzeten. Azt hiszem, bölcs dolog volna, ha naponta hat-nyolc órát töltenénk kint a vízen. - Merültél azóta is? - Tudom, mit kell tennem. - Én volnék az utolsó ember, aki vitatja, hogy a legjobb tanárod volt. - Azzal a gyors, türelmetlen mozdulattal döntötte meg a csészéjét, amelyet Kate olyan jellemzőnek talált rá. De ha most kell felfrissítened a búvárismereteket, egy-két napig lassan fogunk haladni. - Tökéletesen felkészült búvár vagyok. - A felkészültségnél többet akarok, ha a társamról van szó. Ky látta, hogy láng lobban a lány szemében, és eddigi hiánya még erősebben feltámadt benne. Ritka és izgató érzés volt figyelni Kate-et, ahogy uralkodik magán, miközben forrni kezd a vére. - Nem vagyunk társak. Te nekem dolgozol. - Szemlélet kérdése - mondta Ky könnyedén. Felemelkedett, szándékosan elzárva a lány útját. - Holnap egész napra kimegyünk, úgyhogy jól tennéd, ha elindulnál, hogy minden alvást pótolj, amit az utóbbi időben elmulasztottál. - Nem kell aggódnod az egészségemért. - Én a magamé miatt aggódom - mondta a férfi kurtán. - Nem fogsz velem merülni, amíg nem vagy kipihent és éber. Ha karikás szemmel jössz reggel a kikötőbe, nem engedlek a vízbe. - A lány dühösen elnyomta azt a vágyát, hogy vitába szálljon az ésszerűvel. - Ha lomha vagy, hibázol - szögezte le Ky. - Ha te hibázol, akkor az életembe kerülhet. Elég logikus ez önnek, professzor asszony? - Tökéletesen. Kate, felkészítve magát, hogy a testük egymáshoz fog érni, felemelkedett. De a felkészülés egyiküket sem óvta meg a megrázkódtatástól. - Visszakísérlek. - Nem szükséges. 29

Ky keze erősen és makacsul tartotta a lány csuklóját. - Úgy illik - mondta lustán. - Te mindig nagy voltál az illendőségben. Ameddig meg nem érintettél, gondolta Kate. Nem, nem fog emlékezni erre, nem, ha aludni szeretne ma éjjel. Csupán a fejét billentette meg hűvös beleegyezésként. - Szeretnék Marshnak köszönetet mondani. - Holnap is köszönetet mondhatsz. - Ky az asztalra dobta a pincérlány borravalóját. Most éppen nem ér rá. Kate már éppen tiltakozni akart, amikor meglátta, hogy Marsh eltűnik, nyilván a konyhában. - Rendben van. - Elindult a férfival, ki a balzsamos, esti levegőbe. A nap alacsonyan járt, bár majdnem egy óra volt még hátra a naplementéig. A nyugaton úszó felhőkre mályva- és rózsaszín árnyalat vetült. Amikor Kate kilépett, megállapította, hogy több ember volt a vendéglőben, mint az utcákon. Egy bérelt halászhajó siklott a kikötőbe. A turisták egy része a szigeten marad, mások még aznap visszatérnek a Hatteras öblön keresztül az egyik utolsó komppal. Kate szeretett volna most kimenni a vízre, amikor a fény halványul és enyhe a fuvallat. Most, gondolta, amikor mások befelé tartanak, és a tenger végtelen mérföldeken át üresen nyújtózik. Lerázva magáról a hangulatot, elindult a szálloda felé. Nem arra volt szüksége, hogy vitorlázzon a naplementében, hanem hogy jól kialudja magát az éjszaka. Az álmodozás ostobaság, és a holnap túlságosan fontos. Ugyanaz a szálloda. Ky felpillantott az ablakra. Tudta, hogy a lány ugyanabban a szobában lakik. Már korábban is hazakísérte, ám akkor a Kate édes mozdulattal fűzte magát a karjába. Felnézett rá, és nevetett valamin, ami aznap történt. Aztán megcsókolta, forrón, hosszan és kitartóan, mielőtt az ajtó becsukódott mögötte. Mivel Kate gondolatai ugyanazt az ívet futották be, Kyhez fordult, míg ott álltak még a szálloda előtt. - Köszönöm, Ky. - Körülményesen odébb tette a táskája szíját a karján. - De nincs szükség rá, hogy tovább kísérj. - Nem, nincs. - Valamit haza kell vinnie magával aznap este, gondolta a férfi hirtelen támadt vad türelmetlenséggel. És valamit ott kell hagynia a lánynak, hogy felvigye magával a szobába, ahol egy hosszú, csodálatos éjszakát töltöttek. - Mi mindig más szemszögből ítéltük meg, hogy mire van szükség. Kezét a lány tarkójára fonta, és szorosan tartotta, miközben érezte, hogy Kate megmerevedik. - Ne! A lány nem hátrált. Azt mondta magának, azért nem hátrál el, mert ha ezt tenné, sebezhetővé válna. És az is volt, amikor érezte, hogy azok a hosszú, erős ujjak ismét a bőrén játszadoznak. - Azt hiszem, ezzel tartozol nekem - mondta Ky olyan halkan, hogy szinte csak a levegő reszketett. - Talán én tartozom magamnak. Nem volt gyengéd. Szándékosan. Valahol a lelke mélyén szüksége volt rá, hogy büntessen azért, ami nem történt meg - vagy talán azért, ami megtörtént. A száj, amellyel

30

lecsapott a lányéra, éhes volt, a kar, amellyel átfogta, követelt. Ha Kate elfelejtette volna, gondolta sötéten, ez majd emlékezteti. A lány csapdába esett, és Ky érezte, hogy a keze szorosan ökölbe záródik. Hadd gyűlölje őt, hadd vesse meg. Inkább ezt érezze, mint a hűvös udvariasságot. De egek, milyen édes volt a lány. Édes és olyan törékeny, mint a habos hullámok, amelyek a partot nyaldossák, és elterülnek a homokon. Homályosan, távolian. Ky érezte, hogy egyetlen zokszó vagy panasz nélkül bele tudna fulladni a lányba. Kate azt akarta, hogy másképp legyen, hogy ne érezzen semmit. De mindent érzett. A kemény és türelmetlen száj, amely mindig izgalomba hozta és elkábította, ugyanaz volt. A karcsú nyugtalan test, amely olyan hibátlanul illett az övéhez, újra csak ismerős volt. Az illat, amely körülvette a férfit, tenger és só, ez sem változott. Valahányszor Ky megcsókolta, a víz vagy a szél vagy a sirályok hangja hallatszott. Ez is állandó maradt. Mögöttük csónakok ringtak halkan a horgonyukon, víz a fa ellen. Egy cölöpön pihenő sirály hosszú, magányos kiáltást hallatott. A fény elhalványult, ahogy a nap közelebb ereszkedett a tengerhez. A múltbéli érzések áradata felemelkedett, hogy egybeolvadjon és összekeveredjen a pillanattal. Kate nem állt ellen a férfinak. Azt mondta magában, hogy nem szerzi meg neki a küzdelem örömét. De az agyának adott parancs, hogy a teste ne válaszoljon Kynek, elveszett az alkony leheletnyi felhőiben. Adott, mert nem tehetett mást. Elvett, mert nem volt más választása. A férfi nyelve játszott az övével, és a lány ökle kiengedett, míg a tenyere Ky mellén nem pihent. Olyan meleg, olyan erős, olyan ismerős volt az a mell. Ky úgy csókolt, ahogy mindig, teljes odaadással, minden gátlás nélkül és kevés türelemmel. Az idő visszafordult, és Kate megint fiatal, szerelmes és bolond volt. Miközben szédült a feje, azon tűnődött, hogy miért akar ettől sírva fakadni? Ky el kell hogy engedje őt, vagy máskülönben könyörgőre fogja. Érezte, ahogy feltolul benne a vágy. Nem volt elég ostoba ahhoz, hogy esedezzen azért, ami már elmúlt. Nem volt elég erős ahhoz, hogy elfogadja azt, amit újra el kell engednie. A benne zajló tétovázás elég vad volt ahhoz, hogy felnyögjön. A hang hatására elhúzódott a lánytól, csalódottan, feldühödve, megbabonázva. Egy pillanatig lebámult rá. Kate tekintete ugyanaz maradt, állapította meg. Félig meglepett, félig elgondolkozó tekintet, amellyel a lány az első csókjuk után nézett rá. Ez megzavarta Kyt. Bármit akart is bizonyítani, most tudta: csupán az igazolódott, hogy Kate még mindig ugyanúgy elvarázsolja, mint valaha. Magába fojtott egy káromkodást, félig tisztelgett a lánynak, és elsétált. - Aludj nyolc órát! - parancsolta anélkül, hogy visszafordult volna.

31

4. Voltak reggelek, amikor a nap lassabban kúszott fel az égre, mint máskor, mintha a természet egy kicsit hosszabban akart volna kérkedni különös fenségével. Amikor Kate lefeküdt, nem húzta le a sötétítőket, mivel tudta, hogy a reggeli fény előbb fogja felébreszteni, mint ahogy az úti ébresztőórája megszólal az ágya mellett. Úgy fogadta a hajnalt, mint egy neki szóló ajándékot, mint valami egyedit és személyeset. Az ablaknál állva figyelte, hogyan jelennek meg az első fények. A reggel első csendes fuvallata átlebegett a szúnyoghálón, végigszaladt a haján és az arcán, hűvösen és ígéretesen fújt át hálóingének vékony anyagán. Ahogy ott állt, magába szívta a víz fölött megjelenő nap színeit, fényét és néma erejét. Ez a lusta szemlélődés alapjaiban különbözött az elmúlt hónapok és évek jól szervezett napirendjétől. A reggelek arra szolgáltak, hogy felöltözzön, hogy két csésze kávé és egy gyors reggeli mellett átfussa aznapi órabeosztását és a jegyzeteit. Soha nem volt ideje, hogy megajándékozza magát a hajnallal, ezért most megtette. Jobban aludt, mint várta, elringatta a csend, kifáradt a többnapos utazástól és az érzelmi feszültségtől. Attól kezdve, hogy visszahajtotta a lepedőket, nem kísértették álmok addig, amíg az első fénysugár az arcára nem esett. Aztán sietve felkelt. Mostantól nem lesznek álmai. Kate hagyta, hogy a reggel átmossa minden új ígéretével, kezdetével. Ma dördül el a startpisztoly. Minden, attól a pillanattól kezdve, hogy elővette az apja papírjait, addig, hogy újra meglátta Kyt, csupán bevezető volt ehhez. Még az előző esti rövid, perzselő ölelés sem volt több, mint egy kísértet a múltból. A ma jelentette az igazi kezdetet. Felöltözött, és kilépett a reggelbe. Képtelen volt reggelizni. Az izgalom, amit addig oly aprólékos gonddal küzdött le, most kezdett kitörési pontot keresni magának. Visszatért az az érzése, hogy helyes, amit tesz. Bármit is jelent, bármibe is kerül, megkeresi az aranyat, amelyről az apja álmodott. Az ő utasításait fogja követni. Ha nem talál semmit, legalább megpróbálta. Kate arra a meggyőződésre jutott, hogy kutatás közben sikerül majd minden személyes kísértetét elűznie. Ky csókja. Fájdalmas és zavaró volt, mint mindig. Elmerült benne, mint mindig. Bár tudta, hogy szembe kell néznie mind Kyvel, mind a múlttal, arról fogalma sem volt, hogy ilyen rémisztően könnyű lesz visszazuhanni. Vissza abba a sötét álomvilágba, ahová csak a férfi tudta elcsábítani. Most, hogy már tisztában volt vele, és már ezzel is szembenézett, fel kellett készülnie a szélmalomharcra. 32

Tudatosult benne, hogy Ky soha nem bocsátott meg neki, amiért nemet mondott. Amiért megsértette a büszkeségét. Visszatért a maga világába, amikor a férfi arra kérte, hogy maradjon a saját univerzumában. Ky megkérte, hogy maradjon, emlékezett Kate, anélkül, hogy bármit ajánlott, akár csak egyetlen ígéretet tett volna. Ha ezt megkapta volna tőle, függetlenül attól, milyen odavetett vagy könnyelmű az ígéret, nem ment volna el. Azon tűnődött, vajon Ky tudja-e ezt. A férfi talán arra gondol, ha sikerülne elérnie, hogy Kate ismét elveszítse a fejét vele kapcsolatban, helyrebillenne a mérleg nyelve. De ő, Kate, nem fog veszíteni. Beledugta a kezét a rövid, rakott sortja zsebébe. Nem, nem akart veszíteni. Ha Ky erőszakosabb lett volna vele az elmúlt éjszaka, ha tudta volna, mennyire elgyengült attól az egyetlen csóktól… De nem fogja megtudni. A lány megígérte magának, hogy nem fog még egyszer elgyengülni. Erre a nyárra a kincset tűzi ki egyedüli céljául. Ez alkalommal nem fogja üres kézzel elhagyni a szigetet. Ky már az Örvény fedélzetén volt. Kate látta, hogy a felszerelést rakosgatja a helyére, a haját összekócolja a tenger felől érkező fuvallat. Csak a levágott farmere és egy ujjatlan póló volt közte és a nap között, úgyhogy Kate megfigyelhette, hogyan duzzadnak és lazulnak el az izmai, hogyan fénylik a bőre. Pazar látvány volt. A lány tompa fájdalmat érzett a gyomra mélyén, és megpróbálta észérvekkel elűzni. Végül is nem csoda, ha egy jól szerkesztett férfias alkat ilyen választ vált ki egy nőből. Ez természetes. Akár személytelennek is lehetne nevezni, döntött Kate. Ahogy elindult a mólón, azt kívánta, bárcsak el is tudná ezt hinni. Ky nem vette őt észre. Egy halászhajó kötötte le a figyelmét, amely már messze, kint úszott a vízen. Kate megállt egy pillanatra, hogy a férfit figyelje. Miért érez mindig nyugtalanságot benne? Mozgás volt Kyben akkor is, amikor nyugodt volt, hangot adott, akkor is, amikor néma maradt. Vajon mit látott, amikor a tengert fürkészte? Kihívást? Romantikát? Olyan férfi volt, aki mindig tettre kész volt. Ugyanakkor tudott csendben ülni, a hullámokat bámulni, mintha a föld és a víz között dúló örökös harcnál semmi sem volna fontosabb. Ebben a pillanatban a hajója fedélzetén állt, csípőre tett kézzel, és figyelte, ahogy a zömök halászcsónak elpöfög a látóhatár felé. Ezt a képet már megszámlálhatatlan alkalommal látta, mégis megállt, hogy újra befogadja. Kate arra nézett, amerre Ky figyelt, és azt kívánta, bárcsak látná, amit a férfi lát. Csendben előre lépett, gumitalpú cipője nem csapott zajt. Ky mégis megfordult. Tekintete még mindig feszült volt. - Korán jöttél - mondta, és minden további üdvözlés nélkül kinyújtotta a kezét, hogy a fedélzetre segítse a lányt. - Arra gondoltam, talán már te is ugyanúgy várod, hogy elkezdhesd, mint én. Tenyér érintkezett tenyérrel, az érdes a simával. Mindketten elengedték a másikat, amilyen gyorsan csak lehetett. - Könnyű útnak ígérkezik. - A férfi kinézett a tengerre, a csónak irányába, de most nem arra összpontosított. - A szél észak felől fúj, nem több mint tíz csomóval. - Jó. Nem mintha számítana a férfinak, ha kétszer olyan erővel is fújna. Ezen a reggelen el kellett kezdeniük a kutatást. 33

Kate megérezte a türelmetlenséget Kyben, a vágyat, hogy nekiinduljon, és cselekedjék. Szerette volna a lehetőségekhez mérten leegyszerűsíteni a dolgokat, ezért segített a férfinak felszedni a horgonyt, aztán hátrasétált a hajó tatjára. Így a lehető legtávolabb lesznek majd egymástól. Nem beszéltek. A motor életre kelve felbődült, durván szétzilálta a csendet. Ky finoman kivezette a kis jachtot a kikötőből, némi farhullámot kavarva, amitől a víz a cölöpökhöz verődött. Ugyanazt az állandó, egyenletes sebességet tartotta, amíg át nem jutottak az Ocracoke öböl sekély vizein. Kate hátranézett, figyelte, hogyan nő a távolság a hajó és a falu között. Az álomszerű érzés megmaradt. Az utolsó dolog, amit látott, egy gyerek volt, aki az egyik mólón sétált végig, hetykén a vállára vetett horgászbottal. Aztán Kate a tenger felé fordult. Meleg szél, szikrázó nap. Izgalom. A lány nem tudta biztosan, ugyanolyan érzések támadnak-e benne, mint négy éve. Amikor azonban becsukta a szemét, és hagyta, hogy a tompa, vörös fény ott izzon a szemhéja mögött, hogy a sós pára megérintse az arcát, tudta, hogy ez olyan szerelem, ami állandó maradt, és ami hűségesen megvárta. Tökéletes csendben ült. Érezte, hogy Ky fokozza a sebességet, amíg a hajó olyan simán veszi a vizet, ahogyan egy vadmacska kúszik a dzsungelban. Lezárta a szemét, élvezte a mozgást, a suhanást, a napot. Mindez olyan izgalmat jelentett számára, amely soha nem halványult el. Most, hogy újra megízlelte, megértette, hogy soha nem is fog elhalványulni. Igaza volt, hogy maga a vadászat sokkal izgalmasabb lesz, mint a végcél. A vadászat, és - óvatosságától függetlenül - az a kormánynál álló férfi.

Ky megfogadta magának, hogy nem fog visszanézni a lányra. De nem tudta megállni. Csak egyszer lássam, alkudozott magával. Kate szeme csukva volt, mosoly bujkált a szája sarkában, a haja táncolt az arca körül, ahol a szél kibontotta a tűk fogságából. A kép egy emléket villantott fel Kyben. Az első alkalmat, amikor így látta a lányt, és rájött, hogy Kate mindenképpen az övé lesz. A lány nyugodtnak, tökéletesen békésnek tűnt. Ky érezte, hogy az ő lelkében viszont olyan háború dúl, ami fölött nincs hatalma. Még akkor is látta a lányt, amikor visszafordult a tenger felé, a szeme előtt volt, ahogy nekidől a hajó tatjának, és magába szívja mindazt, amit a szél és a víz kínál. Védekezésképpen megpróbálta elképzelni Kate-et egy előadóteremben, ahogy türelmesen magyarázza a Don Juan vagy a IV. Henrik bonyolult jellemvilágát. Ám ez sem segített. Csupán úgy tudta őt a szeme elé idézni, ahogy mögötte ül, és szinte beissza a napot és a szelet, mintha kiéheztették volna rájuk. Talán ki is éheztették. Bár Kate nem tudta, milyen irányban kalandoztak el Ky gondolatai, úgy érezte, hogy még soha nem volt távolabb az előadóteremtől vagy az ott magára erőltetett követelményektől, mint ebben a percben. Lénye egy része tanár volt, ehhez kétség sem fért, ugyanakkor, bármennyire is próbálta elűzni ezt a gondolatot, egy másik része megmaradt álmodozónak. Miközben a nap és a szél a bőrét simogatta, túlságosan elöntötte a vidámság ahhoz, hogy ez a beismerés megrémítse, túlságosan elfogta az elégedettség ahhoz, hogy ez aggodalommal töltse el. Vad, szabad érzés volt ismét megtapasztalni valamit, amit ismert, amit szeretett, de amit aztán elveszített. 34

Talán… Talán ez az érzés nagyon is hasonlított arra az őrjítő csókra, amelyet Kyvel váltott az előző éjszaka. De szüksége volt rá. Lehet, hogy ostoba szükséglet, esetleg még veszélyes is. Egyetlenegyszer, csak most az egyszer, mondta magának, nem fogja megkérdőjelezni. Kiegyensúlyozott és erős volt, amikor újra felnézett. Figyelte, ahogy a nap a víz felszínére szórja a gyémántjait. Csábítóan, elbűvölően táncoltak ezek a drágakövek a hullámokon. A halászhajó, amit Ky figyelt, amikor eltávolodott előttük a szigettől, most lehorgonyzott, és kivetette a hálóit. Vonóháló, emlékezett Kate. Ky egyszer elmagyarázta neki a széles, súlyokkal ellátott hálót, és azt, hogyan használják makréla fogására. A lány azon tűnődött, miért nem választotta Ky soha ezt az életformát, amikor napról napra kint dolgozhatott és élhetett volna a vízen. De nem egyedül, jutott eszébe, és halványan elmosolyodott. A halászok a tengeren és a parton egyaránt zárt közösséget alkotnak. Nem fordult elő gyakran, hogy Ky bárkivel is megosztotta volna önmagát vagy az idejét. Voltak idők, mint például most is, amikor Kate tökéletesen megértette ezt. A benne tomboló szabadság-érzés vagy erő tette-e, de Kate most minden idegesség nélkül közeledett a férfihoz. - Pontosan olyan gyönyörű, mint amilyenre emlékeztem. Ky rettegett a gondolattól, hogy ismét mellette lesz a lány. Most azonban megérezte, hogy felengedett a feszültség a tarkójánál. - Nemigen változik. - Együtt figyelték, ahogy a sirályok lecsapnak a halászhajó körül, könnyű prédában reménykedve. - Idén bőséges a halászzsákmány. - Sokat halásztál? - Hellyel-közzel. - Kagylókat szedtél? Kynek mosolyognia kellett, amikor eszébe jutott, hogyan festett a lány térdig feltűrt farmerban, csupasz, homokos lábbal, amikor arra tanította, hogyan ásson kagylót. - Igen. Kate is emlékezett, de ő csak a meleg napokról és a meleg éjszakákról őrzött emlékeket. - Gyakran tűnődtem azon, milyen lehet a sziget télen. - Csendes. Kate bólintással fogadta az egyszavas könnyed választ. - Gyakran tűnődtem azon, miért szereted ezt. Ky felé fordult, méregette. - Valóban? Talán ez hiba volt. De mivel már elkövette, a lány csak megrántotta a vállát. - Ostobaság volna azt állítanom, hogy egyáltalán nem gondoltam a szigetre vagy rád az elmúlt négy év alatt. Mindig kíváncsivá tettél. A férfi nevetett. Annyira jellemző volt Kate-re, hogy így fogalmazza meg a dolgokat. - Mert nem kaptál választ valamennyi akkurátus kérdésedre. Túlságosan sokszor gondolkozol úgy, mint egy tanár, Kate. - Vajon az élet nem feleletválasztós feladvány? - vetette ellen a lány. - Talán két vagy három válasz is elképzelhető, de végső soron csak egy a helyes. - Nem. Végső soron csupán egy a helytelen. - Ky látta, hogy Kate szemében az a bizonyos elgondolkodó, latolgató tekintet jelenik meg. Tudta, hogy az ő állítása mellett és 35

ellen szóló érveket veszi fontolóra. Akár egyetért, akár nem, minden szempontot megrág. - Te sem változtál - mormolta a férfi. - Ugyanezt gondoltam rólad. Mindketten tévedünk. Egyikünk sem maradt ugyanaz. És ennek így kell lennie. - Kate levette a szemét a férfiről, távolabb, kelet felé pillantott, aztán egy gyors, örömteli kiáltás hagyta el az ajkát. - Ó, nézd! - Gondolkozás nélkül a férfi karjára tette a kezét, karcsú ujjak ragadtak meg feszes izmokat. - Delfinek! Figyelte őket, lehettek egy tucatnyian, talán még többen is. Felugrottak, majd lebuktak a maguk hangszerelésében. Kate örömébe irigység vegyült. Így repdesni, gondolta, vízből levegőbe, és újra vissza a vízbe. Az ilyen szabadság megőrjíthet egy férfit a szépségével. De micsoda őrület… - Fantasztikus, nem? - mormolta. - Egyszerre vagy a levegő és a tenger része. Már majdnem elfelejtettem. - Mennyire? - Ky a lány arcélét tanulmányozta, amíg a szélbe is bele tudta volna vésni a vonásait. - Mennyire majdnem felejtetted el? Kate megfordította a fejét, és csak akkor jött rá, milyen közel állnak egymáshoz. Öntudatlanul közelebb lépett a férfihoz, amikor észrevette a delfineket. Most nem látott mást, mint Ky arcát, centikre a magáétól, és nem érzett mást, mint a meleg bőrt a keze alatt. Úgy tűnt, hogy a férfi kérdése, annak mélysége visszaverődik a víz felszínéről, hogy őt kísértse. Hátralépett. Az előtte tátongó szakadék nagyon mély volt, és örvények szaggatták. - Amennyire szükséges volt - mondta egyszerűen. - Szeretném átnézni az apám vázlatait. Magaddal hoztad őket? - Az aktatáskád a kabinban van. - Ky keze olyan szorosan markolta a kormányt, mintha vihar ellen küzdene. Talán így is volt. - Gondolom, tudod a lefelé vezető utat… Kate válasz nélkül elsétált mellette az alsó fedélzetre vezető, rövid, meredek lépcső felé. Két keskeny ágy volt odalent, elég feszes lepedőkkel ahhoz, hogy ha egy érmét dobtak volna rájuk, biztosan lepattan. A lány tudta, hogy közvetlenül mögöttük van egy fülke, amelyben minden fontos dolgot megtalálna, kicsi, de kellő mennyiségben. Ott minden a helyén van, olyan takarosan, mint egy szerzetes cellájában. Emlékezett, ahogy szenvedélytől lángolva feküdt Kyvel az egyik makulátlan ágyon, miközben a hajó lágyan ringott az áramlatban, és a rádió jazz-zenét játszott. Úgy ragadta meg az aktatáskája bőrét, mintha az ujjaiban izzó fájdalom segítene elűzni az emlékeket. Az, hogy mindent teljesen elűzzön, túlzott reménynek bizonyult, de az emlékek fájdalma enyhült. Gondosan kihajtogatta az apja egyik vázlatát, és kiterítette az ágyon. A vázlat, mint minden, amit az apja csinált, pontos volt, és nem volt kirojtosodva. Bár ez igazán nem tartozott a szakterületéhez, Hardesty olyan térképet rajzolt, amelyben minden tengerész megbízott volna. Észak-Karolina, a Pamlico tengerszoros és az óceán partvidékét ábrázolta Manteótól a Kilátó-fokig. A szélességi és hosszúsági fokokat mutató sávok mellett a térkép vízmélységet jelölő, cikkcakkos vonalakat is tartalmazott. Hetvenhat fok északra, harmincöt fok keletre. A jelölésekből következően ez volt az a terület, ahol az apja szerint a Liberty elsüllyedt. Ocracoke-tól csupán néhány mérföldnyire, délkeletre feküdt. És a mélység… Igen, állapította meg Kate, ahogy a homlokát ráncolta a vázlat fölött, a mélység még mindig sekély merülésre ad lehetőséget. Ő és Ky a búvárruha és

36

a palackok viszonylagos szabadságát élvezhetik majd a mélytengeri kutatásokhoz szükséges ólomcsizma és sisak helyett. X jelöli a pontot, gondolta egy kicsit megrészegülten, de erőt vett magán, és ugyanazzal a gonddal, mint amellyel kinyitotta, összehajtogatta a térképet. Érezte, hogy a hajó lassít, aztán hallotta, amint a leálló motorok zaja átadja helyét a csöndnek. Újabb reszketés fogta el a várakozástól, ahogy felkapaszkodott a lépcsőkön a napfényre. Ky a palackokat ellenőrizte, bár Kate tudta, hogy már az indulás előtt is alaposan átnézte az egész felszerelést. - Itt fogunk merülni - közölte a férfi, ahogy felemelkedett guggoló helyzetéből. Körülbelül fél mérföldre vagyunk a helytől, ahol az apád utoljára vízbe szállt a múlt nyáron. Egyetlen könnyed mozdulattal lehúzta az ingét. Kate tudta, hogy mindig figyelt magára, de sohasem volt elfogódott. Ky már rövid bikini nadrágra vetkőzött, mire a lány elfordult, hogy a maga felszerelése után nyúljon. Ha vert is a szíve, mondhatta magának: a merülés okozta várakozástól van. Ha ki is száradt a torka, szinte elhihette: az idegesség teszi a gondolattól, hogy ismét a tengernek adja magát. A férfi teste kemény, barna és szikár volt, de őt csupán Ky búvárképességei és ebbéli szaktudása érdekelte. És Kyt, győzködte magát, csupán a munkadíja és a leletből ráeső huszonöt százalék érdekli. Kate testhezálló búvárruhát öltött, amely rásimult a lány finom vonalaira, és hangsúlyossá tette a hosszú, karcsú lábakat. Ky tudta róluk, hogy lágyak, mint a víz, és erősek, mint egy futó lábai. Ő is elkezdte magára húzni a vékony, neoprén anyagból készült búvárruhát. Azért voltak itt, hogy aranyat keressenek, hogy megtaláljanak egy elveszett kincset. Ky tisztában volt vele, hogy vannak olyan kincsek, amelyekre soha nem lehet rálelni. Ahogy erre gondolt, felpillantott, és meglátta, hogy a lány kihúzza a tűket a hajából. Lágyan és lassan omlott le a hajkorona a vállára, aztán azon is túl. Ha a lány dárdát hajított volna a mellébe, akkor sem tudta volna ennél pontosabban átszúrni a szívét. Ky bosszankodva mondott valamit magában, aztán fölemelte az első pár palackot. - Ma fél órát fogunk merülni. - De… - Ez több is mint elég! - szakította félbe Ky a lányt anélkül, hogy egy pillantásra méltatta volna. - Négy éve nem merültél. Kate hátára vette a palackot, amit a férfi nyújtott felé, és meghúzta a hevedereket, amíg meg nem feszültek, de még nem szorítottak. - Ezt én nem mondtam. - Nem, de halál biztos, hogy ha merültél volna, akkor mondod. Ky felhúzta a szája sarkát, amikor a lány néma maradt. Miután felvette a maga palackját, átmászott a hajó oldalán a létrára. Kate vitatkozhat, gondolta, vagy követheti. Hogy megtisztítsa a maszkját, beleköpött, eldörzsölte a nyálát, aztán lenyúlt, hogy sós vízzel kiöblítse. Ráhúzta a szemére és az orrára, majd háttal átfordult a tengerbe. Nem tartott tíz másodpercig, és Kate is belecsobban mellette a vízbe. Ky várt egy pillanatig, hogy megbizonyosodjék, a lány nem kezd el evickélni, vagy nem felejt el lélegzetet venni, aztán nagyobb mélységek felé vette az útját.

37

Nem, Kate tudta, hogy nem fog elfelejteni levegőt venni, de az első lélegzete szinte sóhajtás volt, miközben a teste lemerült. Akár az első alkalommal, most is lélegzetelállítónak találta azt a hihetetlen képességet, hogy az óceán felszíne alatt képes maradni, és ugyanakkor levegőt tud venni. Felnézett, és látta, hogy a nap átszúrja a vizet, és kinyújtotta az egyik kezét, hogy figyelje, ahogy a cseppfolyós fény játszik a bőrén. Ott is maradhatna, gondolta, csak hogy a kedvét lelje a látványban. De aztán megcsavarta a testét, és rúgott egyet, hogy kövesse Kyt a mélybe és a homályba. Ky egy csapat makrélát vett észre, és azon tűnődött, vajon a reggel látott halászhajó hálójában fogják-e végezni. Amikor a halak hirtelen egy tömegbe rendeződtek, és elhúztak mellette, ismét Kate felé fordult. A lány igazat mondott, amikor azt bizonygatta neki, hogy tudja, mit kell tennie. Ugyanolyan tiszta és hozzáértő mozdulatokkal úszott, mint korábban. Ky azt várta, Kate majd megkérdezi, hogyan akarja felkutatni a Libertyt, milyen tervet eszelt ki. De nem tette, és a férfi arra a következtetésre jutott, hogy ezt két ok közül az egyik indokolhatja. Vagy pillanatnyilag nem akar vele társalgást folytatni a tengerről, vagy már elkészítette a maga tervét. Ez utóbbi látszott a valószínűbbnek, mert Kate agya is ugyanolyan tiszta és hozzáértő volt, mint valaha. A kutatás legésszerűbb módjának az látszott, ha félköríves vonalon mozognak Hardesty korábbi merülései körül. Lassan és módszeresen fogják szélesíteni a kört. Ha Hardestynek igaza volt, egyszer csak rábukkannak a Libertyre. De ha tévedett… hát akkor kincskereséssel töltötték a nyarat. Bár a hátán viselt palack figyelmeztette Kate-et, hogy nem veheti biztosra a súlytalan szabadságot, úgy érezte, hogy akár örökre is lent tudna maradni. Meg akarta érinteni a halakat, a tengeri füvet, a lágy, homokos tengerfeneket. Kinyúlt egy raj kékhal felé, és figyelte, ahogy a halak védekezőn szétszóródnak, majd ismét egy csapatba verődnek. Tudta, hogy vannak pillanatok, amikor egy búvár, miközben a homályos, folyékony világban mozog, elfelejti, hogy napra is szükség van. Kynek talán igaza volt, amikor behatárolta a merülés idejét. Óvatosnak kell lennie, nehogy biztosra vegye azt, amire újra rátalált. Egy lapos, korong alakú forma ragadta meg Ky figyelmét. Lehet, hogy szórakoztató figyelni a mérges ráját, ahogy végighalad a tengerfenéken, ízletes kagylókat keresve, ám ez a lény halálos is lehet. A férfi felmérte az előtte lévő példányt, amely olyan hosszú volt, mint amilyen magas ő, olyan éles és kegyetlen farokkal, mint egy beretva. Nagy ívben ki kell kerülniük. A rája látványa emlékeztette Kate-et, hogy a tenger nem csupán a szépség és az álmok birodalma. Fájdalom és halál is lakik benne. Miközben figyelte, az elektromos rája kicsapott korbácsszerű farkával, és elkapott egy szerencsétlen kis kékhalat. Egyet, aztán még egyet. Ez a természet, ez az élet. De a lány elfordult. A szeme a védőmaszkon keresztül találkozott Ky pillantásával. Azt várta, hogy a férfi gúnyolódni fog nyilvánvaló gyengesége miatt, vagy ami még rosszabb, kineveti. Ám egyiket sem látta. Ky szeme gyengéd volt, ami nagyon ritkán fordult elő. A férfi felemelte az egyik kezét, és végigfuttatta az ujjperceit a lány arcán, ahogyan évekkel azelőtt tette, amikor vigaszt vagy szeretetet akart nyújtani. Kate érezte a melegséget, és ez visszatükröződött a szemében. Aztán a pillanat, amilyen gyorsan jött, már el is szállt.

38

Ky megfordult, és elúszott. Intett a lánynak, hogy kövesse. Nem engedheti meg magának, hogy megzavarják a sebezhetőség pillantásai, a bűbáj felvillanásai. Egyszer már tönkretették. Mindennél fontosabb az elvégzendő munka. Ami az egyéb terveit illette, Ky a kezében akarta tartani a teljes irányítást. Amikor eljön az ideje, megszerez Kate-ből annyit, amennyit csak bír. Ezt megfogadta magának. Pontosan azt fogja elvenni, amivel szerinte a lány tartozik neki. De az érzelmeihez Kate nem fog újra hozzáférkőzni. Amikor ágyba viszi a lányt, hideg számításból fogja tenni. Ezt is megfogadta. Bár a Libertynek nyomát sem látták, Ky talált más hajókból származó roncsokat fémdarabokat elrozsdásodva, kagylókkal borítva. Talán egy tengeralattjáróból vagy egy hadihajóból származtak a II. világháború idejéből. A tenger elnyelte, ami benne maradt. Kísértést érzett, hogy tovább ússzon, de tudta, hogy legalább húsz percig tart, amíg visszaérnek a hajóhoz. Körbefordult, és elindult visszafelé, átfedve, újra ellenőrizve a területet, amelyet megvizsgáltak. Ha nem is egészen tű a szénakazalban, tűnődött, de közel áll hozzá. Két évszázad viharai és áramlatai és tengerrengései. Még ha megvolna nekik a pontos hely, ahol a Liberty elsüllyedt, és nem csak a hajó utolsó ismert helyzetéről lenne tudomásuk, akkor is számítások és találgatások, no meg szerencse kellene ahhoz, hogy a területet leszűkíthessék egy húszmérföldes sugarú körre. Ky hitt a szerencsében, nagyon hasonló módon ahhoz, ahogy az elképzelései szerint Hardesty hitt a számításban. Talán a kettő keverékével ő és Kate megtalálják, ami a Libertyből maradt. Átpillantott a lányra, figyelte, ahogy mellette siklik. Kate egyszerre tekintgetett minden irányban, de Ky nem hitte, hogy kincsen vagy elsüllyedt hajókon jár az esze. Akár azon a korábbi nyáron, teljesen elbűvölte őt a tenger és a benne zajló élet. A férfi azon tépelődött, vajon emlékszik-e még Kate az összes tudnivalóra, amit tőle követelt az első merülés előtt. Mi a helyzet a testhez való pszichológiai alkalmazkodással? Hogyan nyelődik el a széndioxid? Mit kell tudni a külső nyomás változásáról? Kyt mulattató érzés fogta el, ahogy megkezdték a felszállást. Halálosan biztos volt benne, hogy Kate minden egyes, tőle kapott válaszra emlékszik, egészen az egy négyzetcentiméterre nehezedő víznyomás tizedpontnyi értékéig. A nap megvilágította a lányt, ahogy lassan a felszín felé emelkedett. Körül- és keresztülragyogta a haját, szinte mennyei megjelenést kölcsönözve neki, miközben egyenesen felfelé úszott, gyengéden tempózva a lábával, arcát a nap és a tenger felszíne felé emelve. Ky tudta, hogy ha lennének sellők, olyanok volnának, mint Kate. Karcsúak, hosszúak, a vízben szabadon lebegő, halvány laza hajjal. De egy hús-vér férfi csak akkor kaphat meg egy sellőt, ha elfogadja magának azt a világot is, amelyben ez a csodálatos lény él. Ky kinyúlt, és az ujjai közé fogta a lány haját, épp, mielőtt áttörték volna együtt a felszínt. Kate nevetve jött fel, hagyta, hogy a reduktor kiessen a szájából, és feltolta a maszkját. - Ó, ez csodálatos! Pontosan, ahogy emlékeztem. A vizet taposva újra nevetett, és Kyben tudatosult, hogy négy éve nem hallotta ezt a hangot. De tökéletesen emlékezett rá. - Úgy festettél, mint aki inkább játszani akar, mint elsüllyedt hajókat keresni.

39

A lányra vigyorgott, élvezte a felhőtlen örömöt és annak a mosolynak a könnyedségét, amelyről már nem is remélte, hogy valaha is látja. - Úgy is éreztem. - Kate szinte vonakodva nyúlt a kötélhágcsóért, hogy felmásszon a fedélzetre. - Soha nem hittem, hogy már az első alkalommal találok valamit, amikor lemegyek, és olyan csodálatos volt újra búvárkodni. - Levette a palackját, aztán maga ellenőrizte a szelepeket, mielőtt letette. - Valahányszor leszállok, kezdem azt hinni, hogy többé nem lesz szükségem a napra. Aztán amikor feljövök, melegebben és fényesebben süt, mint ahogy emlékeztem rá. Miközben az adrenalin még száguldott az ereiben, lehámozta magáról az uszonyait, aztán a maszkját, és csak állt, arcát a nap felé tartva. - Nincs semmi ehhez hasonló. - A könnyűbúvárkodás a legszebb dolog. - Ky lehúzta a búvárruha cipzárját. - Tavaly kipróbáltam Tahitin. Hihetetlen abban az áttetsző vízben lenni minden felszerelés nélkül, leszámítva egy maszkot, a sznorkelt és az uszonyokat. - Tahitin? - Kate meglepetten és érdeklődéssel nézett hátra, miközben Ky levette a búvárruháját. - Te ott jártál? - Tavaly történt, két hét erejéig. Beledobta a ruháját a nagy műanyag tartályba, amelyet a felszerelés öblítés előtti tárolására használt. - A szigetek vonzottak? - Inkább a fűszoknyák. Újra felgyöngyözött a nevetés. - Biztos vagyok benne, hogy remekül festenél egy ilyen szoknyában. Ky már elfelejtette, milyen gyorsan vág Kate agya, amikor nyugodt. Mivel vonzotta a mozdulat, átnyúlt, és gyorsan megrántotta a lány haját. - Bár készítettem volna néhány képet! Megfordult, és lebaktatott a lépcsőn a kabinba. - Talán túlságosan elfoglalt a bennszülöttek bámulása, hogy filmre vedd őket az utókornak? - kiáltott utána Kate, miközben ledobta magát a hajó jobb oldali keskeny padjára. - Valami ilyesmi. És természetesen megpróbáltam úgy tenni, mintha nem venném észre, hogy a bennszülöttek meg engem bámulnak. A lány vigyorgott. - Emberek fűszoknyában - kezdte, aztán egy elfojtott kiáltást hallatott, amikor Ky egy őszibarackot dobott felé. Ügyesen elkapta, és a férfira mosolygott, mielőtt beleharapott a gyümölcsbe. - Még mindig jók a reflexeid - jegyezte meg Ky, miközben fellépett az utolsó lépcsőfokra. - Főleg, ha éhes vagyok. - Kate megnyalta a tenyerét, amelyről csöpögött a gyümölcs leve. - Nem tudtam enni ma reggel, túlságosan izgatott voltam. A férfi feléje nyújtotta a két hideg szódás-üveg egyikét, amelyeket a hűtőből vett ki. - A merülés miatt? - Amiatt, és… Kate elhallgatott, meglepetten attól, hogy úgy beszél Kyvel, mintha négy évvel azelőtt járnának. 40

- És? - biztatta a férfi. Bár a hangja közömbös volt, a tekintete élesebbé vált. Kate észrevette, felállt, elfordult, és elnézett a hajó tatja fölött. Nem látott ott mást, mint eget és vizet. - A reggel miatt - mormolta. - Ahogy a nap feljött a tenger fölött. Azok a színek. Megrázta a fejét, és víz csöpögött a haja végéből a fedélzetre. - Nagyon régen nem láttam napfelkeltét. Ky újra elengedte magát, hátradőlt, és beleharapott a maga őszibarackjába, miközben a lányt figyelte. - Miért? - Időhiány. Szükséglethiány. - Számodra mindkettő ugyanazt jelenti? Kate nyugtalanul megvonta a vállát. - Amikor az életed napirendek és órák körül forog, azt hiszem, az egyik egyenértékű lesz a másikkal. - Ezt akarod? Napi beosztást? Kate hátranézett a válla fölött, szeme találkozott a férfi tekintetével. Hogy tudnánk valaha is megérteni egymást? - tűnődött. Az ő világa olyan idegen volt Kynek, mint a férfié neki. - Én ezt választottam. - Ez az egyik választásod a többfeleletes életből? - vágott vissza Ky, és rövid nevetést hallatott, mielőtt újra megdöntötte az üvegét. - Lehet, de az is lehet, hogy az élet bizonyos részeire vonatkozóan csak egy választás létezik. - Kate megfordult, eltökélten, hogy nem veszíti el azt a kellemes érzést, ami a merülés élményétől fogta el. - Mesélj nekem Tahitiról, Ky! Milyen? - Kellemes levegő, kellemes víz. Kék, zöld, fehér. Ezek a színek jutnak az ember eszébe, aztán vadító vörös, narancs és sárga fröccsenések. - Mint egy Gauguin festmény. A fedélzet hossza elválasztotta őket. Talán ettől könnyebb volt Kynek mosolyognia. - Gondolom, bár nem hiszem, hogy Gauguin értékelte volna azokat a szállodákat és nyaralóhelyeket. Ez nem olyan sziget, amely megőrizte az eredeti, érintetlen állapotát. - A dolgok ritkán őrzik meg. - Akár őrizniük kellene, akár nem. Ahogy a férfi ezt mondta, és ahogy a lányra nézett, azt az érzést keltette Kate-ben, hogy most nem egy szigetről beszél, hanem valami személyesebbről. A lány ivott, lehűtötte a torkát, megnedvesítette az ajkát. - Merültél is? - Néhányszor. Olyan sok kagyló és korall van arrafelé, hogy ha akarom, akár egy egész csónakot is megtölthettem volna velük. Halak, amelyek úgy néztek ki, mintha egy akváriumban lenne a helyük. És cápák. - Eszébe jutott egy, amely majdnem elkapta, fél mérföldre kint a vízen. Az emléktől elvigyorodott. - A Tahiti parti vizekről mindent el lehet mondani, csak azt nem, hogy unalmasak. Kate felismerte a tekintetet, a féktelenséget, amely mindig kibukott a férfiból. Ky talán nem keresi a bajt, gondolta, de ritkán tér ki az útjából. Nem, kételkedett, talán akkor sem értenék meg teljesen egymást, ha egy egész élet állna a rendelkezésükre. 41

- Hoztál egy cápafog nyakláncot? - Hope-nak adtam. - Ky újra vigyorgott. - Linda még nem engedi, hogy viselje. - Azt hiszem, igaza van. Furcsa érzés nagybácsinak lenni? - Nem. Hope rám hasonlít. - Ah, ez a férfi jellem büszkeségének megnyilvánulása. Ky vállat vont abban a tudatban, hogy ebből jócskán kijutott neki, és nagyon jól is érzi így magát. - Élvezem, ha látom, ahogy Marshot és Lindát ugráltatja. Nem sok szórakozás van a szigeten. Kate megpróbálta elképzelni, hogyan szórakoztathatja Kyt egy olyan szelíd, kis lény, mint egy kisbaba. - Furcsa - szólalt meg egy pillanatnyi szünet után. - Visszajön az ember, és azzal szembesül, hogy Marsh és Linda házasok és szülők. Amikor elmentem, Marsh úgy kezelte Lindát, mint a kishúgát. - Nem tájékoztatott az apád a szigeten történt fejleményekről? A mosoly eltűnt a lány szeméből. - Nem. Ky felhúzta az egyik szemöldökét. - Kérdezted egyáltalán? - Nem. A férfi egy kis hordóba lökte az üres üvegét. - A hajóról sem mondott neked semmit, arról, hogy miért jött vissza a szigetre évről évre. Kate hátradobta a száradó haját az arcából. A szavak nem kérdés formájában hangzottak el. Ennek ellenére válaszolt rájuk, mert így egyszerűbbnek tűnt a dolog. - Nem, soha nem említette a Libertyt. - Ez nem bánt? A fájdalom rátört Kate-re, de félrelökte. - Miért bántana? - kérdezett vissza. - Joga volt a maga világához, joga a magánéletéhez. - Neked viszont nem volt. Kate érezte, hogy jeges marok szorítja, majd elengedi. Végigment a fedélzeten, és Ky üvege mellé dobta a magáét, mielőtt az ingéért nyúlt. - Nem tudom, mit értesz ezen. - Pontosan tudod, hogy mit értek. - A férfi Kate kezére kulcsolta a magáét, mielőtt a lány felvehette volna az ingét. Mivel gyávaság lett volna másképp cselekednie, Kate felemelte a fejét, és szembenézett a férfival. - Tudod, miről beszélek - mondta Ky újra, csendesen -, de még nem állsz készen arra, hogy hangosan is kimondd. - Hagyd ezt, Ky! - Kate hangja remegett, és bár ez bőszítette, nem tudott ellene tenni. Kérlek, ne beszéljünk erről! A férfi legszívesebben megrázta volna, annak beismeréséért, hogy a saját fülével hallhassa: Kate azért hagyta el, mert az apja akarta így. Ky szerette volna, ha a lány kimondja, talán elsírja, nem volt ereje szembeszállni azzal a férfival, aki úgy alakította a lánya életét, hogy az megfeleljen a maga értékeinek és szükségleteinek.

42

Ky erőt vett magán, hogy ellazítsa az ujjait. Mint már korábban is, egy vállrándításfélével elfordult. - Ami a jelent illeti - mondta könnyedén, miközben visszament a kormányhoz -, épp most kezdődik a nyár. - Beindította a motort, mielőtt egy utolsó pillantásra visszafordult volna. - Mindketten tudjuk, mi minden történhet egy nyáron.

43

5. - A legelső dolog, amit meg kell értened Hope-pal kapcsolatban - kezdte Linda, és elkapott egy vázát, amelyet a totyogós meglökött -, hogy saját akarata van. Kate figyelte a pufók, feketehajú Hope-ot, hogyan mászik fel egy karosszékre, hogy megszemlélje magát a díszes tükörben. A tizenöt perc alatt, amióta Kate megérkezett Linda otthonába, Hope egy percig sem maradt a fenekén. Gyors volt, meglepően mozgékony, és olyan tekintete volt, amely Kate-et arra a következtetésre juttatta, a kislány pontosan tudja, mit szeretne, és azt így vagy úgy el is fogja érni. Kynek igaza volt. Az unokahúga tényleg rá hasonlított, nem is egy tekintetben. - Látom. Honnan veszed az energiát ahhoz, hogy egyszerre irányíts egy vendéglőt, vezess egy háztartást, és semlegesíts egy ilyen kis tűzgolyót? - Vitaminokból. Sok-sok vitaminból. Hope, ne fogdosd össze az üveget az ujjaiddal! - Hope! - kiáltott fel a kislány, és pofákat vágott magának a tükörben. - Aranyos, aranyos, aranyos. - Ez a Silver-félék önbizalma - jegyezte meg Linda. - Soha nem halványul el. Kate kuncogva figyelte, ahogy Hope hátrafelé lekászálódik a székről, földet ér a pelenkával kipárnázott popsiján, és elkezdi módszeresen lerombolni a várat, amit nem sokkal azelőtt épített fel kockákból. - Valóban aranyos. De az látszik, elég okos ahhoz, hogy ezt tudja is. - Nehéz volna vitatkoznom ezzel, kivéve, amikor az egész fürdőszobapadlót bekeni fogpasztával. - Linda elégedett mosollyal dőlt hátra a kanapén. Élvezte a szabad hétfő délutánokat, amikor játszhatott Hope-pal, és utolérhette magát a többtucatnyi feladatban, amelyek sorra elmaradtak, amikor a vendéglő magának követelte az idejét. - Már több mint egy hete itt vagy, és ez az első alkalom, hogy beszélgethetünk. Kate lehajolt, hogy beleborzoljon Hope hajába. - Elfoglalt nő vagy. - Te is. Kate hallotta az állításban a nem túl árnyaltan elrejtett kérdést is, ezért elmosolyodott. - Tudod, hogy nem halászni és nem a vízben tapicskolni jöttem vissza a szigetre, Linda. - Jól van, jól van, a fene vigye a tapintatosságot. - Anyai ösztönével az örökmozgó csemetéjére hangolva tartotta az antennáját, de közben Kate-hez hajolt. - Mit csináltok, te meg Ky, kint a hajón mindennap? Lindával a mellébeszélés nem volt sem szükséges, sem tanácsos. - Kincset keresünk - mondta Kate egyszerűen. - Ó! - Linda csupán enyhe meglepetést mutatott, miközben megmentett egy bimbózó fokföldi ibolyát a lánya kíváncsi ujjaitól. - Talán Feketeszakáll kincsét. - Odanyújtott Hope44

nak egy gumikacsát, hogy azzal váltsa ki a növényt. - A nagyapám még ma is mesél róla történeteket. Spanyol aranypénzek, egy király váltságdíja és rumosüvegek. Én mindig azt tartottam, hogy a szárazföldön ásták el. Kate-et szórakoztatta a mód, ahogy Linda kezelni tudta a csöppséget anélkül, hogy kiesett volna a ritmusból. Megrázta a fejét. - Nem, nem Feketeszakáll kincséről van szó! Tucatjával keringtek elméletek és mítoszok arról, hogy a hírhedt kalóz hol rejtette el a zsákmányát, és észborzoló találgatások arról, hogy mennyit érhet a gazdátlan kincs. Kate soha nem tartotta ezeket többre kitalált történeteknél. Ugyanakkor érezte, hogy a maga módján ő is egy efféle fantáziaszüleményt hajszol. - Apám egy angol kereskedelmi hajó hollétét kutatta, amely nem messze ettől a parttól süllyedt el a tizennyolcadik században. - Az apád? - Linda figyelme azonnal élesebbé vált. Hát azt nem tudta elképzelni arról az Edwin Hardestyről, akit az elmúlt nyarakról ismert, hogy ő is kincskereső lett volna. - Akkor hát ezért jött minden nyáron ide, a szigetre? Soha nem tudtam rájönni, hogy mi volt az oka… - Elhallgatott, vágott egy grimaszt, aztán egyenesen kimondta, amit gondolt. - Sajnálom, Kate, de nekem soha nem tűnt olyan fickónak, aki hobbiból elkezd búvárkodni, és egyetlenegyszer sem láttam a kezében halat. Igazán sikerült titokban tartania, hogy mit csinál. - Igen, még előttem is. - Te sem tudtad? Linda lustán odapillantott, amikor Hope egy műanyag vödröt kezdett verni egy fa kirakós játék egyik darabjával. - Nem, amíg át nem néztem a papírjait néhány héttel ezelőtt. Elhatároztam, hogy végigcsinálom, amit elkezdett. - És eljöttél Kyhez. - Eljöttem. - Kate lesimította a vékony nyári szoknyája anyagát a térdén. - Kellett egy hajó, egy búvár, lehetőleg egy szigeten lakó. És ő a legjobb. Linda figyelme a lányáról Kate-re terelődött. Rögtön megértette, miről van szó, de nem tudta teljesen elleplezni a türelmetlenségét. - És csak ezért jöttél Kyhez? Az emlékek meleg hullámban csaptak föl. - Igen, ez az egyetlen ok. Linda azon tűnődött, miért akarja Kate, hogy ő elhiggye azt, amit a lány maga sem hisz. - És mi van, ha azt mondom, soha nem felejtett el? Kate gyorsan, szinte eszeveszetten megrázta a fejét. - Ne mondd! - Kedvelem őt. - Linda felemelkedett, hogy elvonja Hope figyelmét, aki felfedezte, hogy sokkal érdekesebb az építőkockákat dobálni, mint egymásra rakni. - Még akkor is, ha sokszor kiábrándító, nehéz ember. De Marsh a bátyja is. - Leültette Hope-ot egy sereg plüssállat elé, aztán megfordult, és elmosolyodott. - Így az én ö csém is. És te v oltál az első emb er a szárazföldről, akihez valaha is igazán közel tudtam kerülni. Nehéz elfogulatlan maradnom. Kate kísértést érzett, hogy kiöntse a szívét, a kételyeit. Túl nagy kísértést. - Ezt nagyra értékelem, Linda. De hidd el, ami Ky és köztem volt, már régen elmúlt. Változnak az életsorsok. 45

Linda meghatározhatatlan hangot hallatott, és újra leült. Vannak emberek, akiket jobb nem erőltetni. Ky és Kate egyforma volt ezen a téren, bármennyire is különböztek más tekintetben. - Rendben van. Te tudod, hogy én mit csináltam az elmúlt négy évben. - Szenvedő pillantást küldött Hope irányába. - Meséld el, milyen volt az életed! - Nyugodtabb. Linda nevetett. - Még egy kis határ menti háború is nyugodtabb lehet, mint az élet ebben a házban. - Az, hogy ilyen korán megszerezzem a doktorátust, rengeteg komoly erőfeszítést igényelt. - Kate-nek szüksége volt erre a célra, hogy megőrizhesse a kiegyensúlyozottságát, hogy megőrizhesse a… lelki békéjét. - Ha emellett még tanítasz is, hát nemigen marad időd másra. Megrántotta a vállát, és felemelkedett. Rájött, milyen megfontoltnak tűnik ez az egész. És milyen unalmasnak is. Mindig tanulni és tanítani akart, de önmagában ez mind üresen cseng. Az egész nappalit játékok borították, a gyerekkor apró darabjai. Egy nyakkendő lógott hanyagul egy szék hátán az asztal mellett, ahová Linda ledobta a táskáját. Egy házasság kis darabjai. Család. Kate azon tűnődött, miközben pánik fogta el, amely gyorsan jött és ment, hogyan lesz képes túlélni az üres házat odahaza Connecticutban. - Ez az elmúlt egyetemi év varázslatos és nehéz volt. - Most védekezik, vagy magyaráz? - tűnődött Kate türelmetlenül. - Bár az apám is tanított, furcsa mód nem jöttem rá, hogy a tanár sorsa ugyanolyan nehéz és sokat követelő, mint a diáké. - Nehezebb - jelentette ki Linda egy kis szünet után. - Neked mindig tudnod kell a válaszokat. - Hát igen. - Kate leguggolt, hogy megnézze Hope plüssállat gyűjteményét. - De azt hiszem, részben ez is a vonzereje. A kihívás, hogy vagy tudod a választ, vagy kikövetkezteted, aztán figyeled, ahogy megragad a diákok agyában. - Reméled, hogy megragad? - kockáztatta meg Linda. Kate ismét elnevette magát. - Igen, azt hiszem, erről van szó. És amikor megragad, akkor kapja az ember a legnagyobb jutalmat. Az anyaság nem sokban különbözhet ettől. Hiszen te mindennap tanítasz. - Vagy próbálok - mondta Linda szárazon. - Ez ugyanaz. - Boldog vagy? Hope magához szorított egy élénk rózsaszín sárkányt, aztán odanyújtotta Kate-nek. Hogy boldog vagyok-e? - tűnődött a lány, és mivel a gyerek kedvében akart járni, viszonzásképpen ő is megölelte a sárkányt. Úgy gondolta, hogy eddig csak a teljesítmény, a megfelelni akarás volt a célja, nem pedig az önfeledt boldogság. Az apja soha nem tette fel neki ezt a roppant egyszerű, ugyanakkor roppant alapvető kérdést. És ő soha nem szánta rá az időt, hogy megkérdezze magától. - Tanítani akarok - válaszolta végül. - Boldogtalan lennék, ha nem tehetném. - Ezzel a körülíró válasszal egyáltalán nem elégítettél ki. - Néha nincs egyértelmű igen vagy nem. 46

- Ky! Hope akkorát kiáltott, hogy Kate összerezzent, és a bejárati ajtó felé kapta a fejét. - Nem. - Linda észrevette a reakcióját, de nem szólt semmit. - A sárkányra gondolt. A nagybátyjától kapta, így hát a neve Ky. - Ó! - Kate a legszívesebben szitkozódott volna, de sikerült elmosolyodnia, és visszaadta a kisbabának a kedvenc sárkányát. Teljesen ésszerűtlen, hogy a férfi nevének puszta említésétől elgyengüljön a keze, szaporább legyen a pulzusa, elbizonytalanodjanak a gondolatai. - Ky nem választana semmi megszokottat, igaz? - kérdezte hanyagul, miközben fölemelkedett. - Nem. - Linda nagyon egyenes, nagyon kiegyensúlyozott tekintettel nézett Kate-re. Mindig a különleges felé hajlott az ízlése. A lány mulatott rajta, és ez segített neki megnyugodni. Felhúzta a szemöldökét, amikor elkapta Linda pillantását. - Ugye, nem adod fel? - Olyasmit nem, amiben hiszek. - Konokság jele tűnt fel az arcán. A konokság, merengett Kate, tartotta eltökélt várakozásban, amíg Marsh végül beleszeretett. - Hiszek benned és Kyben - folytatta Linda. - Ti ketten addig tehetitek tönkre a kapcsolatotokat, ameddig akarjátok, de én akkor is hiszek bennetek. - Nem változtál - mondta Kate egy sóhajjal. - Arra jöttem vissza, hogy feleség, anya és egy étterem tulajdonosa lettél, de belül semmit sem változtál. - Az, hogy feleség és anya vagyok, csak még biztosabbá tesz abban, hogy amit hiszek, az úgy is van. - Benne is volt egy adag rámenősség, és élt is vele. - A vendéglő egyébként nem a miénk - tette hozzá, mintegy utólagos gondolatként. - Nem? - Kate meglepődve nézett fel. - De mintha azt mondtad volna, hogy a Vasmacska a tied és Marshé. - Mi vezetjük - javította ki Linda. - És valóban van benne húsz százalékos részesedésünk. - Visszaült, és elragadtatott mosolyt küldött Kate felé. Semmit sem szeretett jobban, mint kis bombákat dobni a csendes vízbe, és figyelni a fodrozódást. - Ky a Vasmacska tulajdonosa. - Ky? - Kate még akkor sem tudta volna leplezni a megdöbbenését, ha akarja. Annak a Ky Silvernek, akiről azt hitte, hogy ismeri, akinek semmije sem volt egy hajón és egy rozoga tengerparti kunyhón kívül. Aki eddig nem is akarta, hogy legyen. Egy vendéglő megvásárlásához, még ha az kicsi és egy távoli szigeten van is, több kell, mint tőke. Kell némi törekvő lendület. - Ügy látszik, nem vette a fáradságot, hogy megemlítse. - Nem. - Pedig számtalan alkalma lett volna, idézte fel Kate, azon az estén, amikor együtt vacsoráztak. - Nem, nem tette. Ez nem tűnik jellemzőnek - mormolta. - Megértem, ha vesz egy másik hajót, egy nagyobb vagy egy gyorsabb hajót, de azt eddig nem tudtam elképzelni róla, hogy egy vendéglőt vesz. - Azt hiszem, ez mindenkit meglepett, kivéve a férjemet, de hát Marsh mindenki másnál jobban ismeri Kyt. Néhány héttel azelőtt, hogy összeházasodtunk, a sógorom elmondta, hogy megvette ezt a helyet, és szeretné átalakítani. Marsh mindennap kompra szállt, hogy Hatterasba menjen dolgozni, én pedig a nagynéném kézműves boltjában segítettem ki a szezonban. Amikor Ky megkérdezte, hogy van-e kedvünk húsz százalékkal beszállni, és 47

átvenni a vezetést, két kézzel kaptunk az ajánlaton. - Linda örömmel, és talán megkönnyebbülten is mosolygott. - Ez egyikünk számára sem bizonyult hibának. Kate visszaemlékezett az otthonos légkörre, a kitűnő tenger gyümölcseire, a gyors kiszolgálásra. Nem, valóban nem volt hiba, de Ky… - Képtelen vagyok elképzelni Kyt mint üzletembert, legalábbis a szárazföldön. - Ky ismeri a szigetet - mondta Linda egyszerűen. - És mindig tudja, hogy mit akar. Véleményem szerint csupán azt nem tudja mindig, hogyan szerezze meg. Kate szerette volna elkerülni ezt az eszmefuttatást. - Lesétálok a tengerpartra - határozta el. - Volna kedved velem jönni? - Óriási kedvem volna, de… - Linda egy kézmozdulattal jelezte, miért volt Hope olyan csöndben az utóbbi néhány percben. Karjával a sárkányt átölelve, mély álomba merülten hevert a többi állaton. - Vagy állj, vagy indíts van vele, ugye? - állapította meg Kate nevetve. - Az a jó, hogy amikor ő megáll, én is meg tudok állni. - Linda tapasztalt mozdulattal felemelte Hope-ot, a vállán dajkálta a lányát. - Kellemes sétát kívánok, és ugorj be a Vasmacskába, ma este, ha van kedved. - Benézek majd. - Kate megérintette Hope fejét, a sűrű, sötét, kócos hajat, amely annyira hasonlított a nagybátyjáéra. - Gyönyörű kislány, Linda. Nagyon szerencsés vagy. - Tudom. Ez olyasvalami, amit soha nem felejtek el. Kate kilépett a házból, és végigsétált a csendes utcán. Alacsonyan úsztak a felhők, borongóssá téve a fényt, de az eső nem eredt el. Kate érezte az ízét a fuvallatban, a tiszta frissességét, amely a tenger leheletnyi illatával keveredett. Arrafelé sétált. Egy szigeten, állapította meg, az ember sokkal jobban vonzódik a vízhez, mint a földhöz. Ez volt az egyetlen dolog, amelyet tökéletesen megértett Kyben, az egyetlen, amit soha nem kérdőjelezett meg. Connecticutban könnyebb volt elkerülni, hogy lemenjen a tengerhez, bár mindig kedvelte a sziklás, szeles New England-i tengerpartot. Képes volt ellenállni neki, mivel tudta, milyen emlékeket hozna vissza. Fájdalmat. Kate megtanulta, hogy vannak módszerek, amelyekkel elkerülheti a fájdalmat. De itt, ahol bármilyen irányban indul el az ember, eléri a föld szélét, itt nem tudott ellenállni. Lehet, hogy bölcsebb lett volna, ha a szoros vagy az öböl felé veszi az útját. De inkább a nyílt tengerhez sétált. Elég meleg volt ahhoz, hogy ne kelljen több ruha, mint a rajta lévő lenge szoknya és blúz, amelyek olyan szellősek voltak, hogy az anyaguk a teste körül lebegett. Két férfit látott, a homlokukra mélyen lehúzott sapkában, horgászbotjuk a homokba tűzve, amint vödrökön ülve, kapásra várva beszélgettek. Hangjuk nem tudta túlszárnyalni a hullámok dübörgését és dörgését, de Kate tudta, hogy a beszélgetésük csaliról, kapásról és a tegnapi fogásról szól. Nem akarta zavarni őket, és ők sem őt. A szigetlakók modora elég barátságos, de sohasem tolakodó. A víz ugyanolyan szürke volt, mint az ég, de Kate ezt nem bánta. Nemcsak azt tanulta meg, hogy elfogadja a tenger hangulatait, de azt is, hogy értékelje a hangulatok közti ellentéteket. Amikor ilyen a víz, tűnődő, az erő fenyegető jeleivel a felszínén, akkor vihar közeledik. A lány úgy érezte, hogy összhangban van a benne feszülő nyugtalansággal, amelyet ritkán vallott be.

48

Fehér tarajok lökődtek a parthoz ismétlődő hévvel. A permet magasra szökött, és szétterült. A sirályok rikoltása most nem magányosan vagy panaszosan, inkább kihívóan hangzott. Nem, ez a szürke borongós éggel találkozó óceán minden volt, csak unalmas nem. Feszült az energiától. Forrt az élettől. A szél cibálta a lány haját, meglazította a hajtűit, ő azonban nem vette észre. A hullámok közvetlen szélén állt, és tágra nyitott szemmel nézett a szél és a tenger arcába. Végig kell gondolnia, amit épp most fedezett fel Kyről. Talán azt is, amit saját magáról makacsul nem akart megtudni. Ott gondolkozni, egyedül a vihar előtti, szürkén fenyegető fényben - Kate úgy érezte, hogy erre van szüksége. A keletről megállás nélkül fújó szél tisztán fogja tartani a fejét. Talán az óceán illatai és hangjai emlékeztetni fogják arra, ami az övé volt és elutasította, és arra, amit helyette választott. Valaha a birtokában volt egy hatalmas erő, amely lélegzetelállító örvénylésben tartotta. Ky volt ez az erő, a férfi, aki egyszerűen azzal, hogy létezett, hatni tudott az érzelmeire, az érzékeire. A féktelenség, a váratlan gyengédséggel keveredő kemény kihívás valaha vonzotta a lányt. Az viszont zavarta a férfiban, amiről úgy érezte, hogy felelőtlenség. Kate úgy látta, Ky olyan férfi, aki csak úgy sodródik az életben, amikor őt a születésétől fogva arra tanították, hogy tudatosan keressen célt, és csak azért dolgozzon, még ha minden mást meg is kell tagadnia érte. Ez a tökéletes életszemléletbeli különbség ékelt közéjük fényévnyi távolságot. Kate a nyugodtat, a rendezettet választotta. A siker maga volt az elégedettség, amikor valami szeretett dologból származott. A tanítás életszükséglet volt számára, nem csupán munka, még csak nem is hivatás. A tudás átadása éltette. Linda meghitt, rendetlen otthonában talán egy pillanatra ez nem tűnt egészen elfogadhatónak. Kate tudta, hogy ha viszont az ember túl sokra vágyik, gyakran semmit sem kap. Miközben a szél korbácsolta az arcát, figyelte, ahogy messze, kint az óceánon sötét függönyként elered az eső. Ha a múlt elvesztett kincs volt, nincs olyan térkép, amely visszavihetné oda. Őt egész életében arra tanították, hogy csak egyetlen útirány létezik.

Kyt soha nem lepték meg a hirtelen indíttatásai, hogy lesétáljon a tengerpartra. Olyan férfi volt, aki kényelmesen együtt élt a kedélyhullámzásaival, annyira kényelmesen, hogy alig vette észre őket. Nem szándékosan döntött úgy, hogy egy bizonyos időpontban abbahagyja a munkát a hajóján. Egyszerűen érezte a tenger és a vihar kísértését, és engedett a hívásnak. Figyelte a tengert, miközben fel- és átsétált a homokdűnén. Megtalálta volna az utat botladozás nélkül a sötétben, holdfény nélkül is. Sokszor állt már korábban is a parton, a tenger fölött zuhogó esőt figyelve, de az ismétlés nem csökkentette az élvezetét. A szél ki fogja űzni az esőt a szigetre, de van még idő, hogy menedéket keressen, ha éppen arra lenne szüksége. Ky hagyta, hogy ömöljön rá az eső, miközben a hullámok vadul csapkodtak. Sokat látott már a trópusi viharokból és hurrikánokból. Bár jókedvre derítették, értékelni tudta a nyári eső viszonylagos békéjét is. Ma megint hálás volt érte. Adott neki egy Kate-től távoli napot. Valahogy sikerült elérniük egy ingatag, feszült egymás mellett élést, amely lehetővé tette számukra, hogy napról-napra együtt legyenek egy aránylag kis helyen. E feszültség

49

azonban elég idegessé tette Kyt ahhoz, hogy hibázzon, pedig ezt egyetlen búvár sem engedheti meg magának. Látni a lányt, vele lenni, tudni, hogy eltávolodott tőle, mérhetetlenül nehezebb volt, mint elszakítva élni egymástól. Kate számára ő csak a módot jelentette a célja eléréséhez, eszközként éltek vele, vélte a férfi, mint ahogy egy tankönyvet is használ az ember. Hát ha ez afféle keserű pirula, Ky úgy vélte, csak önmagát hibáztathatja érte. Elfogadta Kate feltételeit. Most már nem volt mit tenni, együtt kellett élnie velük. Az első merülés óta nem hallotta a lányt nevetni. Ez hiányzik, állapította meg a férfi, pontosan ugyanúgy hiányzik, ahogy az ajka íze, és az az édes érzés, amivel a karjában tartja. Kate ebből semmit sem adna neki jószántából, és Ky már majdnem meggyőzte magát, hogy másképpen nem is akarja a lányt. De éjszaka, egyedül, a hullámverés hangjával a fejében, nem volt biztos benne, hogy képes még egy órát megélni. Pedig kénytelen volt. A túlélés vad ösztöne segítette át az elmúlt éveken. A lány elutasítása felemésztette, aztán arra ösztönözte, hogy bizonyítson valamit magának. Kate volt az oka, hogy úgy érezte, minden fillérjét kockára téve meg kell vennie a Vasmacskát. Valami kézzelfoghatóra volt szüksége. A Vasmacskától megkapta ezt, nagyon hasonló módon ahhoz, ahogy a nemrégiben megvásárolt hajó is megajándékozta a vagyonosság érzésével, amit valaha feleslegesnek tartott. Tehát volt egy vendéglője, amely hasznot hozott, és egy hajója, amely kezdte igazolni a befektetését. Levezette Kyben a kockázat veleszületett imádatát. Nem a pénz számított, hanem az üzletelés, a kockázat, a lehetőség. Egy elsüllyedt kincs kutatása nem sokban különbözött ettől. Valójában mit keres Kate? - tűnődött a férfi. Aranyat? Vagy egyszerűen csak egy szokatlan mód a nyári szabadság eltöltésére? Még mindig megpróbálja azt a vak odaadást tanúsítani az apja iránt, amelyet a férfi egész életében elvárt tőle? Vagy valami vadászatról van szó? Miközben figyelte, ahogy az eső fala lassan közeledik, úgy döntött, hogy az összes lehetőség közül az utolsónak örülne a legjobban. Talán ötven méter választotta el őket egymástól. Kate is, Ky is a tengert és az esőt nézte anélkül, hogy tudomásuk lett volna egymásról. A férfi a lányra, a lány a férfira gondolt, de az eső közelebb kúszott, és az idő röpült. A szél merészebben fújt. Mindketten bevallották, hogy nyugtalanság gyötri őket belülről, de egyikük sem ismerte el, hogy ez egyszerűen nem más, mint a magány. Aztán megfordultak, hogy visszasétáljanak a dűnéken, amikor megpillantották egymást. Kate azon törte a fejét, mióta lehetett ott a férfi, és hogy lehetséges, hogy amikor a feszültség és vágy hullámai dübörögtek benne, nem érezte meg a pillanatot, amikor Ky a partra lépett. A lelke és a teste - mindig oly nyugodtak, mindig oly együttműködők - most lázas életre kelt, amikor meglátta a férfit. Kate tudta, hogy ez ellen hiába harcol, legfeljebb csak megpróbálhatja elodázni a végkifejletet. Még mindig akarta Kyt. Azzal győzködte magát, hogy már csupán az akarással bajt hoz a fejére, de ez nem szüntette meg a vágyát. Ha most elfutna Ky elől, elismerné a vereségét. Inkább megtette az első lépést a homokon át a férfi felé. Szoknyája vékony fehér vászna csapkodott körülötte, hullámzott, aztán rátapadt a karcsú testre, amelyet Ky már ismert. Kate bőre nagyon halványnak, a szeme nagyon sötétnek tűnt. A férfi ismét sellőkre, képzelgésekre és ostoba álmokra gondolt. 50

- Mindig szeretted a partot vihar előtt - szólalt meg Kate, amikor odaért hozzá. Képtelen volt mosolyogni, bár azt mondta magának, hogy fog. Akart, bár azt mondta magának, hogy nem fog. - Már nem jár messze. - Ky beakasztotta a hüvelykujjait a farmerja zsebébe. - Ha nem hoztad le a kocsidat, át fogsz ázni. - Lindánál voltam. - Kate hátrafordította a fejét, hogy visszanézzen az esőre. Nem, már nem jár messze. - Nem számít - mormolta. - Az ilyen viharok, mint ez is, ugyanolyan gyorsan elmúlnak, ahogy elkezdődnek. - Az ilyen, és az egyéb viharok, tette hozzá gondolatban. Találkoztam Hope-pal. Igazad volt. - Miben? - Rád hasonlít. - Most sikerült mosolyognia, bár a feszültség gombóccá gyűrődött a tarkója tövén. - Tudtad, hogy az egyik babáját rólad nevezte el? - A sárkány nem baba - javította ki a férfi. Nagyszerűen tudta türtőztetni az érzelmeit, még jobban tudott közönyösnek mutatkozni, de ha az unokahúgáról volt szó, mindkettő gyakorlását képtelenségnek találta. - Remek kölyök. Félelmetes tengerész. - Ki szoktad vinni a hajódon? Ky hallotta a megdöbbenést, de egy vállrántással elintézte. - Miért ne? Ha szereti a vizet. - Csak nem tudlak elképzelni… - Kate elhallgatott, és visszafordult a tengerhez. Nem, nem tudta elképzelni a férfit, amint egy gyereket szórakoztat egy játéksárkánnyal és hajókázással, csakúgy, mint ahogy nem tudta őt elképzelni az üzleti világban főkönyvekkel és könyvelőkkel. - Meglepsz - mondta egy kicsit könnyedebben. - Sok tekintetben. Ky szeretett volna odanyúlni, hogy megérintse a haját, hogy az ujjára tekerje azokat a rakoncátlan, szélfútta tincseket. De továbbra is a zsebében tartotta a kezét. - Mivel? - Linda elárulta, hogy a tiéd a Vasmacska. Kynek nem kellett az arcára néznie, hogy tudja, az a bizonyos elgondolkodó, latolgató kifejezés jelent meg rajta. - Ez igaz, legalábbis a nagyobb része. - Nem említetted, amikor ott vacsoráztunk. - Miért említettem volna? - Kate-nek nem kellett ránéznie, hogy tudja, megrántotta a vállát. - A legtöbb ember fütyül rá, hogy kié egy hely, ameddig jó az étel és gyors a kiszolgálás. - Azt hiszem, én nem vagyok a legtöbb ember - mondta a lány csendesen, olyan csendesen, hogy a szavak alig hallatszottak a hullámok dübörgése fölött. De Ky még így is feszültté vált. - Miért érdekel ez téged? Kate, mielőtt gondolkozhatott volna, visszafordult, a szeme tele volt érzelemmel. - Mert minden érdekel. A miértek, a hogyanok. Mert olyan sok minden megváltozott, és olyan sok minden maradt ugyanaz. Mert azt akarom… A szó benne szakadt, egy lépést tett hátrafelé. A tekintet a szemében pánikká változott, éppen, mielőtt nekilódult volna, hogy elrohanjon. - Mit? - követelte Ky, megragadva a karját. - Mit akarsz?

51

- Nem tudom! - kiabálta a lány, fel sem fogva, hogy évek óta először tesz így. - Nem tudom, mit akarok. Nem értem, hogy miért nem tudom. - Felejtsd el a megértést! - Ky közelebb húzta magához, szorosabban tartotta, amikor ellenállt, vagy legalábbis megpróbált ellenállni. - Felejts el mindent, ami nem az itt és a most! - A nyugtalanul és zaklatottan töltött éjszakák már amúgy is kikezdték a férfi szeszélyes természetét. Attól, hogy megpillantotta Kate-et, amikor nem számított rá, elragadták az érzelmei. - Egyszer elsétáltál tőlem, de nem fogok újra térden csúszni utánad. És te - tette hozzá hirtelen elsötétülő szemmel, hirtelen bezárkózó arccal -, halál biztos, hogy most nem fogsz olyan könnyen elmenni, Kate. Most nem. Karjával átfogva, magához szorította a lányt. Az ajka a szája fölött lebegett, fenyegetően, ígéretesen. Kate nem tudott szólni. Nem törődött semmivel. Ky ajkának az ízét akarta, a súlyát, legyen bármilyen nyers, bármilyen követelő. Nem számít, mi lesz a következménye. Hadd harcoljon az ész és az érzelem, hadd legyen ez a harc örök. De ahogy ott állt, a férfihoz tapadva, érezve, ahogy a szél korbácsolja mindkettejüket, már tudta, mi lesz az elkerülhetetlen vég. - Mondd el, hogy mit akarsz, Kate! - A férfi hangja halk volt, de olyan követelő, mint egy kiáltás. - Áruld el, hogy mit akarsz, de most, azonnal! Most, gondolta a lány. Mintha lehetne csupán a most. Elkezdte a fejét rázni, de Ky lehelete a bőrét simogatta. A jövő és a múlt egyedül ettől jelentéktelenségbe süllyedt. - Téged - hallotta magát, ahogy a szót mormolja. - Csak téged. Felnyúlt, és az arcához húzta a férfi arcát. A vad szenvedélyes szél, a mennydörgő hullámzás, az eső fenyegetése csupán pillanatokra volt tőlük. Kate érezte a férfi testét, amely keményen, magabiztosan tapadt az övéhez. Megízlelte az ajkát, amely lágy volt és sürgető. A fejében görgő és a keleten felcsattanó mennydörgés fölött meghallotta a saját sóhaját. Kívánta a férfit, ameddig csak tart a pillanat. Ky nyelve megkísértette, és ő megadta magát. Mélyen beléhatolt, és mindent elvett, aztán még többet követelt. Soha nem lehet elég. Kate tétovázás nélkül vággyal fogadta a vágyat, forrósággal a forróságot. Míg száj keresett szájat, a lány keze Ky arcán barangolt, tanította Kate-nek, amit nem felejtett el, újra megismertette az ismerőssel. A férfi bőre érdes volt az egynapos szakálltól, az arccsontja és álla szögletesen kemény és határozott. Ahogy Kate ujjai felfelé araszoltak, érezte Ky szélfútta hajának lágy érintését. Remegni kezdett az ellentéttől, aztán mélyebbre fúrta az ujjait. Képes volt elérni, hogy a férfi vakká és süketté váljon a vágytól. Ky tudta ezt, és képtelen volt ellene tenni. Ahogy a lány megérintette, olyan biztosan, olyan édesen, míg az ajka maga volt a megolvadt tűz. A vágy forrt a férfiban, tüze olyan gyorsan csapott fel, hogy már azelőtt elgyengítette, mielőtt az esze elfogadhatta volna, amit a teste nem tudott megtagadni. Közelebb szorította magához a lányt, a kemény érintkezett a lággyal, a durva a simával, a tűz a vízzel. Ky a blúz vékony akadályán keresztül érezte, ahogy Kate húsa felforrósodik az érintésétől. Tudta, hogy a bőr itt olyan finom, olyan törékeny, mint egy rózsaszirom fonákja. Az illata is olyan édes, az íze is olyan mézes. Az emlékek, a pillanat, a még többről való álmodozás, mindez összekeveredett benne, hogy félig megőrjítse. Tudta, milyen lenne Kate-et magáévá tenni, és maga a tudás felajzotta. Most érezte lányt, és az érzés elvette az eszét. 52

Ott rögtön el akarta ragadni, a tenger mellett, miközben az ég megnyílik, és rájuk szakad. - Akarlak. - Ky a lány nyakába temetve az arcát, kereste mindazt a helyet, amelyekre emlékezett. - Tudod, mennyire. Mindig is tudtad. - Igen. Kate feje szédült. Minden érintés, minden ízlelés fokozta a forgás sebességét. Bármilyen kételyei voltak is, a vágyban soha nem kételkedett. Nem mindig értette meg a hevességét, de soha nem kételkedett benne. Most magával ragadta - az övé, a férfié - a közös, az esztelen szenvedély, amelyet mindig fel tudtak gyújtani egymásban. Tudta, hová fog vezetni - ismerte a hangokkal és sebességgel teli sötét, titkos helyeket. Nem a hurrikán szemébe, sohasem a nyugalomba a férfival, hanem elejétől végig a tomboló szenvedélybe. Tudta, hová fog vezetni, és azt is, hogy végül gyönyörűség és szabadság vár rá. De Ky nem kevesebbet, mint az igazságot mondta ki, amikor azt állította, hogy most nem fog olyan könnyen elsétálni. Ez az igazság késztette Kate-et arra, hogy az értelem felé nyúljon, amikor pedig olyan egyszerű lett volna az őrültségért kinyújtania a kezét. - Nem tehetjük. - Lélegzetvesztve megpróbált megfordulni a férfi karjában. - Ky, én nem tehetem. - Amikor most a kezébe vette a férfi arcát, azért tette, hogy eltolja magától. Nem helyes tőlem. Düh keveredett szenvedéllyel. Látszott Ky szemében, abban, ahogy az ujjai Kate karját szorították. - Helyes tőled. Soha nem is volt más, mint helyes tőled. - Nem. - Tagadnia kellett, komolyan kellett gondolnia, olyan meggyőző volt a férfi. Nem, nem helyes. Mindig vonzódtam hozzád. Nevetséges volna, ha megpróbálnék más látszatot kelteni, de ez nem az, amit magamnak akarok. Ky ujjai megfeszültek. Ha fájdalmat okozott a lánynak, egyikük sem vette észre. - Kértelek, hogy mondd el, mit akarsz. Megtetted. Miközben beszélt, leszakadt az ég, pontosan, ahogyan elképzelte. Eső söpört be a tenger felől, a só, a nedves szél és a titokzatosság ízét hozva. Azonnal bőrig áztak, de úgy maradtak, ahogy voltak, közel, távol, Ky keze szorosan a lány karján, és Kate-é könnyedén a férfi arcán. Kate érezte, ahogy az eső végigmossa a testét, és figyelte, ahogy leszalad a férfién. Ez felizgatta. Nem tudta megmondani, miért, és nem volt hajlandó megadni magát neki. - Abban a pillanatban valóban kívántalak, nem tagadhatom. - És most? - követelte Ky. - Visszamegyek a faluba. - A rohadt életbe, Kate, mit akarsz még? A lány rábámult az esőn keresztül. Ky szeme sötéten, viharosan csillogott, mint a háta mögött tomboló óceán. Valahogy nehezebb volt ellenállni neki, amikor ilyen volt, bizonytalan, ideges, nem egészen összefogott. Kate érezte, hogy a vágy csomót köt a gyomrában, és lebeg a fejében. Ez minden, mondta magának. Ez minden, ami valaha volt. Vágy megértés nélkül. Szenvedély jövő nélkül. Érzelem értelem nélkül. - Semmit sem tudsz adni nekem - suttogta, és érezte, hogy minden erejét össze kell szednie, hogy elsétáljon, még ahhoz is, hogy az első lépést megtegye. - Semmit sem tudunk adni egymásnak. - Leejtette a kezét, és hátralépett. - Visszamegyek.

53

- Vissza fogsz jönni hozzám - mondta Ky, miközben Kate megtette az első távolodó lépéseket. - És ha nem - tette hozzá olyan hangon, amely elbizonytalanította a lányt -, az sem számít. Be fogjuk fejezni, ami újra elkezdődött. Kate megborzongott, de továbbsétált. Befejezni, ami újra elkezdődött. Hát ettől félt a legjobban.

54

6. A vihar elvonult. Reggelre nyugodt és kék lett a tenger, olyan égből szórta rá a napfény a gyémántjait, amelyről minden felhőt lesöpörtek. Igaznak bizonyult, hogy az eső mindent felfrissít, a levegőt, a füvet, még az épületek fáját és kövét is. A nap tökéletes, a szél lanyha volt. Kate idegei vonaglottak és táncot jártak. Elkötelezte magát a terv mellett. A Kyvel kötött egyezség kényszerében lement a kikötőbe, ahogy addig minden reggel tette. Fel kellett kapaszkodnia a fedélzetre, holott mást sem szeretett volna, mint összepakolni, és maga mögött hagyni a szigetet ugyanúgy, ahogyan jött. Ha Ky képes betartani a megállapodást azok után, ami a parton történt közöttük, akkor ő is képes. A férfi talán megérezte benne a kimerültséget, de nem tett rá megjegyzést. Csak akkor beszéltek, amikor elkerülhetetlen volt, miközben Ky a nyílt víz felé vette az irányt. Ő állt a kormánynál, Kate a taton. Ám még a motor bömbölése sem tudta elnyomni a feszült csendet. Ky fokmérővel ellenőrizte a hajó helyzetét, aztán leállította a motort. A csend bántóan kitartott. Elválasztotta őket a fedélzet, miközben mindketten kezdték magukra venni a felszerelésüket, a búvárruhát, az ólomövet, amely semlegesíti számukra a felhajtóerőt a vízben, a homloklámpát, hogy megvilágítsa a tenger homályát, a maszkot a levegőt szolgáltató reduktoros palackkal. Ky ellenőrizte a mélységmérőjét és az iránytűjét a jobb, aztán az óra foszforeszkáló számlapját a bal csuklóján, közben Kate felcsatolta a búvárkése tokját a lábára, közvetlenül a térde alatt. Szó nélkül átvizsgálták a szelepeket és a tömítéseket a palackokon, aztán magukra szíjazták a tankokat, és bebiztosították a csatokat. Szokás szerint Ky ereszkedett be először a vízbe, és megvárta, amíg Kate csatlakozik hozzá. Együtt buktak le a felszín alá. Az ismerős mámor elfogta a lányt. Minden alkalommal, amikor lemerült, azt várta, hogy a víz alatti világ megszokottabbá válik. Ám még mindig, minden alkalommal új meg új varázslatnak tűnt. Számba vette, mi tette számára lehetővé, hogy a tenger teremtményeihez csatlakozzék: a reduktornak nevezett szabályzó a hozzá csatlakozó pipával és csővel, amely levegőt szállít neki a hátán lévő palackból, a maszk, amely a látást biztosítja. Tudta minden eszköz jelentőségét. Megismerte a technológiát, aztán elraktározta az agya gyakorlati fiókjába, és a továbbiakban egyszerűen átadta magát az élvezetnek. Mélyebbre merültek, és közben állandó szemkontaktusban maradtak egymással. Kate tudta, hogy Ky gyakran búvárkodik egyedül, és hogy ez az egyedüllét mindig súlyos szakmai kockázatot jelent. Azt is tudta, hogy bármennyi haragot és sérelmet érez is a férfi iránta, rábízhatja az életét.

55

Ugyanúgy megbízott Ky ösztöneiben, mint a képességeiben. Most a férfi szakértelme irányította, talán még jobban, mint az apja gondos kutatása és számításai. Pillanatnyilag az apja által feltérképezett terület legszélét fésülték át, de Kate semmi félelmet nem érzett. Ha nem bízott volna Ky rátermettségében és ösztöneiben, soha nem jön vissza Ocracoke-ra. Most mélyebbre ereszkedtek, mint bármely eddigi merülésük során. Kate kiegyenlítette a nyomást azzal, hogy egy csöppnyi levegőt engedett a ruhájába. Érezte a „szorítást” a dobhártyáján, ahogy változott a nyomás, és óvatos orrbefogással és fújással enyhített rajta. Egy sérült dobhártya hetekre megfoszthatja a merülés lehetőségétől. Ky jelezte neki, hogy kapcsolja be a homloklámpáját, és ő kérdés nélkül engedelmeskedett. Kezdett benne fokozódni az izgalom. A napfény ölekkel fölöttük volt. Az itteni világ sohasem látta. Tengeri fű hullámzott az áramlatban. Egyszer-egyszer egy elég kíváncsi és bátor hal úszott el mellettük, hogy aztán egy hirtelen mozdulattal egy szempillantás alatt eltűnjön előlük. Ky simán siklott a vízben, a lábát használta, hogy állandó sebességgel hajtsa magát. Lámpáik átvágták a homályt, megleptek több halat, megvilágítottak évszázadok óta a tenger fenekén rejtőző sziklaalakzatokat. Kate formákat és arcokat vélt felfedezni bennük. Nem, soha nem búvárkodna egyedül, döntötte el, amikor Ky lassított a mozgásán, hogy utolérje az ő kényelmesebb tempójával. Kate könnyen elvesztette az idő- és irányérzékét. Amíg a palackokban volt levegő, csupán egy egyszerű lélegzetvétel kellett ahhoz, hogy levegő áramoljon a tüdejébe, de a csuklóján lévő szerkezetek csak akkor működtek, ha eszébe jutott, hogy rájuk nézzen. Az efféle bűvöletben még a halandóságról is meg lehet feledkezni. És a bűvölet túl könnyen vezethet hibához. Kate tudta ezt a leckét, de hajlamos volt megfeledkezni róla. Csábította az időtlenség, a víz őselemében feltáruló végtelen szabadság érzete. Az érzés szinte olyan érzéki volt, mint az az időtlen szabadság, amelyet szerelmünk karjában érzünk. A lány tisztában volt vele, hogy ez az élvezet ugyanolyan veszélyes lehet, mint egy szerető, de ugyanolyan nehéznek találta, hogy ellenálljon neki. Oly sok látni- és megérinteni való volt. A legkülönbözőbb alakú, méretű és színű kagylók. Itt, a saját környezetükben tele voltak élettel; mennyire mások voltak, mint amikor tehetetlenül vagy holtan a partra vetődtek, hogy a gyerekek vödrökbe gyűjtsék őket. Halak úszkáltak ki-be a hajlongó fűszálak közt; a szárazföldön petyhüdtek és élettelenek lennének. A delfinektől és az embertől eltérően néhány teremtmény soha nem ismeri meg a levegő és a víz együttes izgalmát. Kate lámpájának a sugara egy újabb, kagylókkal és más tengeri lényekkel borított alakzatra vetült. Már majdnem elhaladt mellette, de a kíváncsiság arra késztette, hogy visszaforduljon, így a fény másodszor is végigpásztázott rajta. Furcsa, gondolta, milyen szabályos felépítésűnek tűnik néhány forma. Majdnem olyan volt, mint… A lány tétovázva, a karját használva, hogy visszafogja a haladását, megfordult a vízben, hogy a fénycsóvájával az egyik végétől a másikig megvilágítsa az alakzatot. Gyorsan nőtt benne az izgalom, és akkora erővel ragadta meg Ky karját, hogy a férfi megállt. Meg akarta keresni a hibát Kate felszerelésében, ám a lány a fejét rázva elhárította a szándékát, aztán az alakzatra mutatott. Amikor az ikerfényeik megvilágították a formát az óceán fenekén, Kate majdnem felkiáltott a felfedezésétől. Nem sziklapad volt. Mennél közelebb úsztak hozzá, annál 56

nyilvánvalóbbá vált. Bár egy részét belepte a homok, és kagylók borították, az ágyú alakja felismerhető maradt. Ky körbeúszta a csövét. Amikor elővette a kését, és a nyelével ráütött az ágyúra, furcsa fémes hang csendült fel. Kate biztos volt benne, hogy még soha semmi nem szólt ennél dallamosabban. A nevetése buborékfüzérben gyöngyözött ki a maszkból, ami arra késztette a férfit, hogy a lány felé nézzen, és vigyorogjon. Egy ágyút találtak, gondolta, és Kate ettől olyan izgatott lett, mintha egy aranypénzekkel teli ládára leltek volna. De megértette őt. Találtak valamit, amit talán kétszáz éve senki sem látott. És ez már önmagában is kincs volt. Ky kézmozdulattal jelezte a lánynak, hogy kövesse, aztán lassan kelet felé kezdtek úszni. Ha már találtak egy ágyút, valószínűleg több tárgyra is rábukkanhatnak. Kate vonakodva hagyta ott az első felfedezését, és miközben a férfi mellett úszott, legalább olyan gyakran nézett hátra, mint előre. Soha nem gondolta volna, hogy ennyire hatalmába kerítheti az izgalom. Hogy magyarázhatná meg, milyen érzés felfedezni valamit, ami több mint két évszázadon át érintetlenül hevert a tenger fenekén? Ki értené ezt meg világosabban, tűnődött, az egyetemi kollégái, vagy inkább Ky? Valahogy az volt az érzése, hogy a kollégái intellektuálisan megértenék, de ezt az elemi elragadtatást soha nem tudnák felfogni. Az értelem örömétől nem szédül az ember feje eléggé ahhoz, hogy cigánykerekeket akarjon hányni. Vajon hogy érezte volna magát az apja, ha az ágyút annak idején ő találja meg? Bár tudná! Bárcsak az apjának adhatta volna azt a diadalittas pillanatot, talán megoszthatta volna vele, hiszen olyan ritkán osztoztak bármiben is. Hardesty csak a tervezést, az elméletek gyártását, a könyvekkel végzett munkát ismerte. Mennyivel többet tud ő attól a régi hadieszközre vetett egyetlen hosszú pillantástól! Amikor Ky megállt, és megérintette a vállát, az érzelmei ugyanolyan kuszák voltak, mint a gondolatai. Ha beszélhetett volna, megkéri a férfit, hogy vegye a karjába, bár azt nem tudta volna megmondani, hogy miért. Fel volt ajzva, de az örömét a bánat vékony szála fűzte át azért, ami elveszett, gondolta. Azért, amit soha nem fog újra megtalálni. Ky talán tudott valamit arról, mi hatotta meg Kate-et. Szavakkal nem tudtak kommunikálni, de a férfi megérintette a lány arcát. Csupán végigsimított ujjával a bőrén. Vigasztalóbb volt ez, mint egy tucat kedves mondat. Kate megértette belőle, hogy soha nem szűnt meg szeretni Kyt. Nem számít, hány év, hány mérföld választotta el őket, ami élete Kate-nek volt, a férfinál hagyta. A közbeeső idő alig volt több a puszta létezésnél. Lehetett ürességben élni, még akár meg is elégedni vele, amíg újra bele nem kóstolt a részegítő életbe. Pánikba eshetett volna. Elfuthatott volna, ha nincs csapdába zárva ott, több ölnyi mélységben egy felfedezés közepette. Inkább elfogadta a megértést, és azt remélte, hogy az idő majd elárulja, mit kell tennie. Ky szerette volna megkérdezni tőle, ő mire gondol. Kate szeme annyiféle érzelemmel volt tele. De a szavaknak várniuk kell. Hamarosan lejár a merülési idejük. A férfi újra megérintette Kate arcát, és várta a mosolyt. Amikor megkapta, rámutatott valamire a lány háta mögött, amit csak pillanatokkal azelőtt fedezett fel. Egy tölgydeszka volt, töredezett és rücskös a parazitáktól. Ky másodszor is elővette a kését, és kezdte a pallót kifeszegetni az ágyából. Iszap lebegett felfelé ritkásan, és zárta el a 57

kilátást, mielőtt újra leülepedett. Ky visszatette a kését, és megadta a feltartott hüvelykujjal a jelet, ami azt volt hivatott közölni, hogy most gyerünk fölfelé! Kate a fejét rázva jelezte, hogy folytatniuk kell a kutatást, de Ky csak rámutatott az órájára, aztán ismét a felszínre. Kate, bosszúsan a technológiától, amely ugyan lehetővé tette a számára, hogy lemerüljön, de arra is rákényszerítette, hogy újra levegőhöz jusson, bólintott. Nyugati irányban úsztak, visszafelé a hajóhoz. A lányt hirtelen elfogta a büszkeség izgalma, amikor újra elhaladt az ágyú mellett. Ő találta meg. És a felfedezések még csak most kezdődnek. Abban a pillanatban, hogy a feje a víz fölé került, nevetni kezdett. - Megtaláltuk! - Egyik kezével megragadta a létrát, miközben Ky elkezdett felfelé kapaszkodni, és elsőként tette le a palackjait és a leletét a fedélzetre. - Nem hiszem el, alig több mint egy hét után! Fantasztikus, hogy az az ágyú ennyi évig ott feküdt lenn. - Víz folyt végig az arcán, de észre sem vette. - Meg kell találnunk a hajótestet is, Ky! Türelmetlenül lecsatolta a palackjait, és feladta őket a férfinak, aztán ő is felmászott a fedélzetre. - Végül is jók az esélyek. - Végül is? - Kate hátralökte a vizes haját a szeméből. - Alig több mint egy hét alatt találtuk ezt. - A fedélzeten heverő palánkra utalt. Fölé guggolt, szerette volna megérinteni. Megtaláltuk a Libertyt. - Találtunk egy régi roncsot - javította ki a férfi. - De még nem biztos, hogy ez a Liberty. - Márpedig az - jelentette ki Kate olyan határozottsággal, hogy Ky felhúzta a szemöldökét. - Megtaláltuk az ágyút, méghozzá pontosan annak a területnek a szélén, amelyet az apám feltérképezett. Túlságosan is egybevág minden. - Függetlenül attól, hogy milyen roncs, még nincs dokumentálva. A neve majd bekerül a könyvekbe, professzor asszony. Kate bosszúsan felemelkedett. Egymással szemben álltak a deszka két oldalán, amit kiemeltek a tengerből. - Fütyülök rá, hogy a nevem bekerül-e a könyvekbe. - Akkor majd az apád neve. Ky lehúzta a búvárruhája cipzárját, hogy a bőre száradjon. Kate-nek eszébe jutottak az érzések, amelyek attól fogták el, hogy felfedezte az ágyút, és attól, hogy Ky látszólag mennyire megértette őt. Csak akkor tudnak kedvesek lenni, és közel kerülni egymáshoz, ha több méterrel a felszín alatt vannak? - Csak nincs ezzel valami baj? - Mindössze akkor van, ha megszállottság. Mindig problémád volt az apáddal. - Azért, mert nem adta rád az áldását? - vágott vissza a lány. Ky szemében éterien nyugodt, szinte kifejezéstelen tekintet jelent meg, amely azt jelezte, hogy halálosan dühös. - Azért, mert téged túlságosan izgatott, hogy mire adja az áldását. Hát ez elevenbe talált. Gyakran fáj így az igazság. - Azért jöttem ide, hogy befejezzem az apám tervét - válaszolta Kate kimérten. - Ezt kezdettől fogva világossá tettem. Még mindig fennáll, hogy megkapod a béredet.

58

- Még mindig utasításokat követsz. Az ő utasításait. - Mielőtt a lány visszavághatott volna, Ky a kabin felé fordult. - Eszünk és pihenünk, aztán visszamegyünk. Kate nagy erőfeszítéssel visszafogta a haragját. Nagyon szeretett volna újra lemerülni, újabb tárgyakat találni. De nem az apja elismerése miatt, gondolta vadul. Ky elismerése miatt pedig végképp nem. Önmaga miatt akarta. Lehúzta a búvárruháját, és lement a kabinba. Enni fog, mert a jó erőnlét életfontosságú egy búvárnak. Pihenni fog, ugyanennél az oknál fogva. Aztán, határozta el, visszamegy a roncshoz, és bizonyítékot keres, hogy a Libertyt találták meg. Most már nyugodtabban figyelte, ahogy Ky átböngész egy kis szekrényt. - Mogyoróvaj? - kérdezte, amikor meglátta az üveget, amelyet a férfi előhúzott. - Protein. Kate elnevette magát, és ez segített neki ismét ellazulni. - Még mindig banánnal eszed? - Még mindig jót tesz az embernek. Bár a lány elfintorította az orrát erre az összeállításra, de emlékeztette magát, hogy a koldusok nem válogathatnak. - Ha megtaláljuk a kincset - mondta felelőtlenül -, veszek neked egy üveg pezsgőt. Az ujjaik összeértek, amikor Ky átnyújtotta neki az első szendvicset. - Le is verem rajtad. - Kézbe vette a maga szendvicsét, és egy doboz tejet. - Együnk fönt a fedélzeten. Nem volt biztos benne, hogy a napra vagy inkább a szabad térre vágyik, de semmivel sem találta könnyebbnek az együttlétet Kate-tel abban a csöppnyi kabinban, mint az első vagy az utolsó alkalommal. Mivel biztosra vette a lány beleegyezését, újra fölment a lépcsőn anélkül, hogy hátranézett volna. Kate követte. - Lehet, hogy jót tesz az embernek - jegyezte meg az első harapás után -, de még mindig olyan az íze, mint valaminek, amit az ötéveseknek adnak, amikor lehorzsolták a térdüket. - Az ötéveseknek rengeteg proteinre van szükségük. Kate feladta. Keresztbetett lábbal ült a fedélzeten. A nap ragyogott, a hajó lágyan ringott. Nem fogja hagyni, hogy a férfi szúrásai elérjék, és ő sem fog visszaszúrni. Együtt vannak ebben a dologban, emlékeztette magát. A feszültség és az egymásra leadott lövések nem segítenek abban, hogy megtalálják, amit keresnek. - Ez a Liberty, Ky - mormolta, miközben újra a deszkát nézte. - Tudom, hogy az. - Lehet. - A férfi kinyújtózott, hátát a hajó oldalának vetve. - De rengeteg roncs van, azonosítatlan vagy nem, mindenhol ezekben a vizekben. A Gyémánt zátonyok környéke például egy egész hajótemető. - A Gyémánt zátonyok ötven mérfölddel északabbra vannak. - És a zátonyszigetek mellett az egész tengerpart tele van partmenti áramlatokkal, felszíni áramlatokkal és futó homokhátakkal. Kétszáz évvel ezelőtt nem voltak modern hajózási eszközök. A pokolba is, a tizenkilencedik századig még rendes világítótornyok sem voltak. Még csak egy kultúrált becslést sem tudnék adni neked, hogy hány hajó süllyedt el a II. világháborúig azóta, hogy Kolumbusz útnak indult. Kate újra harapott egyet. - Minket csak egyetlenegy hajó érdekel.

59

- Megtalálni egy hajót nem nagy ügy - vágott vissza Ky. - Megtalálni egy bizonyos hajót, az már más. Tavaly, miután néhány hurrikán átsöpört itt, kivetett roncsokat találtak Hatterasnál a parton. Rengeteg ház van a szigeten, amelyeket ilyen roncsdarabokból építettek. Szendvicse maradékával a deszkára mutatott. Kate újra a homlokát ráncolta a pallóra. - Ez épp olyan könnyen lehet a Liberty, mint amennyire nem. - Rendben. - Ky értékelte a konokságát, és elvigyorodott. - De akármi is, lehet ott kincs. Bármi, ami több mint kétszáz évvel ezelőtt veszett el, kincsnek számíthat. Kate nem akarta mondani, hogy nem kincsre vágyik. Csupán a Libertyre. Abból, amit a férfi korábban mondott, Kate rájött, hogy Ky már megértette ezt. Csakhogy neki mást jelentett ez a dolog. Kate hosszan belekortyolt a hideg tejbe. - Mit akarsz tenni a rád eső résszel? Ky félig csukott szemmel megvonta a vállát. Már most is azt teheti, amit akar, egy aranylelet nem sokat változtatna ezen. - Vennék még egy hajót, azt hiszem. - Abból, amit a kétszáz éves arany ma érne, pokoli sok hajót tudnál venni. A férfi vigyorgott, de továbbra is beárnyékolva tartotta a szemét. - Szándékomban is áll. És te? - Én még nem tudom biztosan. - Kate azt kívánta, bárcsak lenne valami kézzelfogható célja a pénzzel, valami izgalmas, sőt káprázatos. De úgy tűnt, ezen a vadászaton túl most még nem tud tervezni. - Arra gondoltam, hogy utazgatnék egy kicsit. - Hová? - Talán Görögországba. A szigetekre. - Egyedül? Az étel és a hajó mozgása elringatta a lányt. Meghatározhatatlan hangot hallatott, és lecsukta a szemét. - Nincs valami elkötelezett tanár, akit magaddal vinnél? Valaki, akivel megtárgyalhatnád a trójai háborút? - Mmm, nem szeretnék egy elkötelezett tanárral menni Görögországba. - Esetleg valaki mással? - Nincs olyan. Kate, ahogy ott ült a fedélzeten, napra fordított arccal, lebegő hajjal, olyan volt, mint egy finoman megmunkált porcelánfigura. Valami, amit egy férfi megnézhet, megcsodálhat, de meg nem érinthet, és meg sem kaphat. Amikor a szeme nyitva volt, forrón, és a bőre kipirult a szenvedélytől, Ky lángolt érte. Amikor ilyen volt, nyugodt, távoli, Ky fájdalmat érzett. Hagyta, hogy a vágy átszáguldjon rajta, mert tudta, hogy képtelen megállítani. - Miért? - Hm? - Miért nincs olyan? Kate lustán kinyitotta a szemét. - Olyan? - Miért nincs szeretőd? Az álmos köd azonnal kitisztult a lány szeméből. Ky látta, hogy az ujjai megfeszülnek a térdére simuló sötétkék anyagon. - Semmi közöd hozzá, hogy van-e, vagy nincs. 60

- Épp most mondtad, hogy nincs. - Azt mondtam, hogy nincs olyan, akivel elutaznék - helyesbített Kate, de amikor fel akart emelkedni, a férfi a vállára tette a kezét. - Ez ugyanaz. - Nem, nem ugyanaz, de akkor sincs semmi közöd hozzá, Ky, ahogy nekem sincs a te magánéletedhez. - Voltak nőim - közölte a férfi könnyedén. - De szeretőm nem volt azóta, hogy elmentél a szigetről. Kate érezte, hogy fájdalom és öröm söpör át rajta. Veszélyes volt elidőzni ezen az érzésen. Épp olyan veszélyes, mint elveszíteni magadat mélyen, lent az óceánban. - Ne! - Felemelte a kezét, hogy eltávolítsa a férfiét a válláról. - Ez egyikünknek sem jó. - Miért? - Ky ujjai az övéibe kapcsolódtak. - Akarjuk egymást. Most már mindketten jól ismerjük a szabályokat. Szabályok. Semmi elkötelezettség, semmi ígéret. Igen, Kate most már értette őket, de akárcsak a halandóságról egy merülés alatt, könnyen el tudott feledkezni róluk. Már így is, hogy Ky tekintete a szemébe kapcsolódott, hogy a férfi a magáéba fogta a kezét, egyre jobban elhalványult az a szabályrendszer. Ky megint fájdalmat fog okozni neki. Ehhez kétség sem fért soha. Valahogy az elmúlt huszonnégy óra alatt úgy merült fel a kérdés, hogy hogyan tud majd megbirkózni a fájdalommal, és nem úgy, hogy ha. - Ky, nem állok készen erre. Kate hangja halk volt, nem könyörgő, de egyértelműen sebezhető. Bár nem volt tudatában, ennél jobb védekezési módot nem is választhatott volna. Ky felhúzta, úgyhogy most mindketten álltak, csak a kezük érintkezett. Bár a lány magas volt, a karcsúsága végtelenül törékenynek mutatta. Ez, és ahogyan Kyre nézett, hátrabillentett fejjel, hogy a szemük találkozhasson, megakadályozta a férfit abban, hogy elvegye, amit akart, kérdés és Kate beleegyezése nélkül. Könyörtelenül ezt a módot határozta meg magának a lány megszerzéséhez, bár tudta, hogy úgysem tudja megtenni. - Nem vagyok türelmes ember. - Nem vagy. Ky bólintott, és elengedte Kate kezét, amíg még képes volt rá. - Ne felejtsd el - figyelmeztette a lányt, aztán megfordult, hogy visszamenjen a kormányhoz. - Kelet felé visszük a hajót, a roncs fölé, és ott újra merülünk. Egy óra múlva megtalálták a vitorlarúd egy darabját, törötten és elrozsdásodva, alig három méterre az ágyútól. Ky kézjelekkel mutatta, hogy egy helyre halmozzák föl a leleteket. Később majd visszajönnek olyan eszközökkel, amelyekkel felvihetik őket. Több palánkdarab is volt, némelyik túl nagy, hogy egy ember elbírjon vele, némelyik azonban elég kicsi, hogy beleférjen Kate egyik kezébe. Amikor a lány talált egy csodával határos módon épen maradt agyagedényt, rájött, mit érezhet egy régész, amikor több órányi ásás után felbukkan egy másik kor töredéke. Itt volt, a kezében dajkálta, egy egyszerű mélytányér, évszázadok iszapjával borítva. Valaki egykor evett belőle, egy tengerész, miközben rövid időre megpihent az alsó fedélzeten, talán az első útján az Atlanti-óceánon keresztül az Újvilágba. De mindenképpen az utolsó útján, merengett Kate, a tányért forgatva a kezében.

61

A kötélzet, az ágyú, a palánkok eddig csak egy hajót jelentettek. A tányér már egy embert. Bár odatette a tányért a többi talált tárgyhoz, ennek a merülésnek a végén fel akarta vinni. Minden más régészeti lelet, amelyre rábukkannak, mehet a múzeumba, de ezt az elsőt megtartja magának. Üvegtörmeléket találtak, amely whiskys üvegekből származhatott, cserépedények darabjait, amelyek nem maradtak meg olyan érintetlenül, mint az a mélytányér. Csészék, tálak, tányérok töredékei borították a tenger fenekét. A gálya, döntötte el Kate. Biztosan a gályát találták meg. Az évek során a hajó egyszerűen szétmállott a víz nyomásától, amíg nem maradt belőle más, mint a tenger fenekén és a fenék alatt szétszóródott törmelék. Lényegében az óceán részévé vált, otthont nyújtott az ott élő lényeknek és növényeknek. De talán megtalálták a gályát. Ha rábukkannának valamire, csupán egyetlen tárgyra, amelyen szerepel a hajó neve, már biztosak is lehetnének. Kate a kését ásóként használva, szorgalmasan dolgozott a tenger fenekén. Ezt ugyan nem lehetett a kutatás gyakorlatias módszerének nevezni, de úgy érezte, semmi rosszat nem tesz, ha megkísérti a szerencséjét. Hiszen már találtak agyagedényeket, üveget, és az ép tányért. Ahogy felpillantott, látta, hogy Ky egy lapostányér felének tűnő valamit vizsgál. Amikor kiásott egy hosszú, fa merőkanalat, érezte, hogy felcsap benne az izgalom. Megtalálták a gályát, és idővel be fogja bizonyítani Kynek, hogy a Libertyt találták meg. Elbűvölve a leletétől, megfordult, hogy jelezzen a férfinak, és egyenesen belesétált egy rája útjába. Ky látta. Egy méterre sem volt Kate-től, amikor a homok és iszapréteg alól kibukkanó rája mozdulata megragadta a szemét. Tisztán reflexből, gondolkodás vagy terv nélkül cselekedett. Gyors volt. Mégis, ahogy megragadta Kate kezét, hogy maga mögé, a rája hatósugarán kívül pördítse a lányt, a gonosz, fűrészfogas farok kicsapott. Kate sikoltását elnyomta a víz, a hang mégis olyan bizonyossággal hatolt a férfiba, ahogy a rája mérge Kate-be. A lány Kyhez tapadó teste megmerevedett, dermedt lett a fájdalomtól és a sokktól. A merőkanál, amelyet megtalált, kiesett a kezéből, lefelé lebegett, amíg hangtalanul földet nem ért a fenéken. A férfi tudta, mit tegyen. Épeszű búvár nem merül le, ha nincs tisztában azzal, hogyan kezeljen egy vészhelyzetet. Kyt egy pillanatra mégis elfogta a pánik. Itt nem egyszerűen egy másik búvárról, itt Kate-ről volt szó! Mielőtt kitisztulhatott volna a feje, a lány merev teste elernyedt mellette. Ekkor cselekedett. Hideg fejjel, szinte mechanikusan hátrahajtotta Kate fejét, hogy szabadon tartsa a levegő útját. A mellét a lány palackjához nyomva, kezét a mellkasán tartva, szorosan fogta a testét. Átfutott az agyán: így a legjobb, hogy Kate elájult. Öntudatlanul nem fog kapálózni, mint ahogy esetleg ébren és fájdalmában tette volna, így a legjobb, mert ő nem tudta volna elviselni a gondolatot, hogy Kate-et fájdalom gyötri. Elrúgta magát a felszín felé. Emelkedés közben erősen összenyomta a lány mellét, hogy kiszorítsa a tüdejéből a kitáguló levegőt. Az embólia kockázata mindig fennáll. Gyorsabban emelkedtek, mint ahogy az elővigyázatosságon alapuló szabályzat és biztonság engedte volna. Ky még addig is éberen figyelt, amíg a maga tüdejét szellőztette. Kate vérzik, és a vér vonzza a cápákat.

62

Abban a percben, hogy a felszínre bukkantak, meglazította a lány ólomövét. Miközben egyik karjával átölelve tartotta Kate-et, kezével a létrába kapaszkodva lecsatolta a palackjait, átcsúsztatta őket a hajó oldalán, aztán Kate-ről is levette a palackokat. A lány arca viaszos volt, de amikor Ky lehúzta az arcáról a maszkot, felnyögött. Az életnek ezzel a halk hangjával a férfi testébe is visszatért a vér. Kate elernyedt testét a vállára vetve, felmászott a létrán az Örvényre. Lefektette a lányt a fedélzetre, és kezdte lehántani róla a búvárruhát. A keze egy pillanatig sem tétovázott. Kate újra felnyögött, amikor Ky áthúzta a szorosan tapadó anyagot a seben, amely közvetlenül a bokája fölött éktelenkedett, de nem bukkant fel az öntudat felszínére. A férfi eltökélten megvizsgálta a rája okozta vágást. A farok még a lány ruhájának védelmén keresztül is mélyen behatolt Kate húsába. Talán ha ő gyorsabb lett volna… Ky magát átkozva lesietett a kabinba az elsősegély-csomagért. Ahogy Kate öntudata kezdett visszatérni, érezte, hogy a fájdalom a bokájából felkúszik a fejébe. A kín nyilai átszúrták a testét, olyan élesen, hogy levegő után kapkodott és küzdött, mintha ezzel meg tudna szabadulni tőlük, hogy újra megkönnyebbülést találjon. - Próbálj nyugodtan feküdni! A hang gyengéd és csendes volt. Kate ökölbe szorította a kezét, és engedelmeskedett. Kinyitotta a szemét, és felbámult a tiszta kék égre. Az agya zavartan pörgött, de ő úgy meredt az égre, mintha az volna az egyetlen kézzelfogható dolog az életében. Ha összpontosít, felül tud emelkedni a gyötrelmén. A merőkanál. Lassan kinyitotta a kezét, és látta, hogy üres, elvesztette a merőkanalat. Valamiért életbevágóan fontosnak érezte, hogy visszaszerezze. - Megtaláltuk a gályát. - A hangja reszelős volt a kíntól, de az egyik keze nyitva, ernyedten maradt. - Találtam egy merőkanalat. Arra használták, hogy levest merjenek abba a tányérba. A tányér - még csak el sem volt törve. Ky… - A hangja elgyengült, ahogy az emlékezete lassú visszatértével újabb fájdalomhullám öntötte el. - Egy elektromos rája csapott belém. Nem figyeltem rá, egyszer csak ott volt. Meg fogok halni? - Nem! - A férfi válasza éles, szinte dühös volt. Kate fölé hajolt, mindkét kezét a vállára tette, hogy a lány egyenesen az arcába nézzen. Biztos akart lenni, hogy Kate mindent megért, amit mond neki. - Egy rája volt - erősítette meg, de nem tette hozzá, hogy egy jó három méter hosszú példány. - A tüskéje egy része letört, és beékelődött közvetlenül a bokád fölé. Figyelte, ahogy a lány szeme elhomályosul, részben a fájdalomtól, részben a félelemtől. A keze megfeszült Kate vállán. - Nincs mélyen. Ki tudom venni, de pokolian fog fájni. A lány tudta, hogy mit akar mondani. Vagy marad így, ahogy van, amíg Ky visszaviszi a szigetre az orvoshoz, vagy megbízik benne, és a férfi most ellátja. Bár az ajka remegett, a tekintetét Ky szemén tartotta, és tisztán szólalt meg. - Csináld meg most! - Rendben. - Ky továbbra is Kate-re meredt, a szemébe, amelyet elhomályosított a sokk. - Tarts ki! Ne próbálj bátran viselkedni! Sikíts, ahogy csak akarsz, de igyekezz nem mozogni. Gyors leszek. - Mélyebbre hajolt, és erősen megcsókolta a lányt. - Ígérem. Kate bólintott, az érzésre koncentrált, amelyet a férfi ajka az övén hagyott, és lehunyta a szemét. Ky gyors volt. Kate másodperceken belül érezte, hogy a fájdalom szinte szétszakítja a testét. Az öntudat küszöbén azt gondolta, hogy el tudja viselni, és azon túl… Levegőt vett; hogy sikítson, de visszasüllyedt a felszín alatti folyékony homályba.

63

Ky egy pillanatig hagyta, hogy a vér szabadon csurogjon a fedélzetre, mivel tudta, hogy ez kimossa a méreg egy részét. A keze sziklaszilárd volt, amikor kihúzta a tüskét a lány húsából. A feje hideg maradt. Most azonban, hogy Kate vére vöröslött rajta, a keze remegni kezdett. Nem vett róla tudomást, és a jeges félelemről sem, amely a lány felszakadt és nyersen tátongó finom bőrének láttán fogta el. Kimosta a sebet, megtisztította, bekötötte. Egy órán belül orvoshoz viszi Kate-et. Bizonytalan ujjakkal ellenőrizte a lány pulzusát a nyaka tövénél. Nem volt erős, de egyenletesen vert. Egyik hüvelykujjával felemelte Kate szemhéját, hogy megnézze a pupilláját. Úgy gondolta, hogy nem került sokkos állapotba, egyszerűen csak elmenekült a fájdalom elől. Köszönetet mondott Istennek ezért. Nagy levegőt vett, és a homlokát a lányéhoz szorította, csupán egy pillanatra. Imádkozott, hogy Kate ne térjen magához, amíg orvosi ellátásban nem részesül. Nem vesztegette az időt azzal, hogy lemossa a lány vérét a kezéről, mielőtt megragadta a kormányt. Gyors körrel megperdítette a hajót, és teljes sebességgel Ocracoke felé vette az irányt.

64

7. Ahogy Kate kezdett az öntudat felé lebegni, összpontosított, sodródott, aztán újra összpontosított. Örvénylő, fehér mennyezetet látott, nem az ég tiszta kék ívét. Még akkor is emlékezett a fájdalomra, amikor a köd újra leereszkedett, és küzdött vele. Másodszor már nem tudta volna elviselni. Ám ahogy közelebb került a felszínhez, rájött, hogy nincs kellő akarata, hogy harcoljon ellene. Ez félelmet keltett benne. Ha lett volna ereje, sírva fakad. Aztán egy hűvös kezet érzett az arcán. Ky hangja szúrta át a köd utolsó rétegeit, halkan és gyengéden. - Semmi baj, Kate. Már jól vagy. Túl vagy az egészen. Bár a lány lélegzete elakadt, ahogy beszívta a levegőt, kinyitotta a szemét. Nem jött a fájdalom. Nem érzett mást, mint Ky kezét az arcán, nem látott mást, mint az ő arcát. - Ky. Amikor kimondta a férfi nevét, a kezéért nyúlt, az egyetlen megbízható kapaszkodóért, amely felől nem volt kétsége. Megrémítette a saját hangja. Alig volt több gomolygó levegőnél. - Jól leszel. Az orvos ellátott. - Miközben beszélt, Ky a hüvelykujjával Kate ujjperceit simogatta, hogy koncentrálási pontot létesítsen, a másik kezét pedig könnyedén a lány arcán nyugtatta, mivel tudta, mennyire fontos az érintés. Majdnem megőrült, amíg arra várt, hogy Kate újra kinyissa a szemét. - Bailey doktor, emlékszel rá. Már találkoztatok. Kate életbevágóan fontosnak érezte, hogy emlékezzen, ezért kényszerítette az agyát, hogy a múltban kutasson. Elmosódó kép merült fel benne egy szívós, viharvert idős férfiről, aki inkább illett a tengerhez, mint egy rendelőhöz. - Igen. Szereti… szereti a világos sört és a lepényhalat. Ky nevetett volna a lány emlékezőtehetségén, ha Kate hangja erősebben cseng. - Teljesen meggyógyulsz, de a doktor azt mondta, hogy még néhány napig pihenned kell. - Olyan… furcsán érzem magamat. Fejéhez emelte az egyik kezét, mintha meg akarna győződni, hogy még a helyén van. - Be vagy gyógyszerezve, ezért szédülsz. Érted? - Igen. Kate lassan elfordította a fejét, és a környezetére összpontosított. A falak meleg elefántcsont színre voltak festve, nem a kórházakra jellemző steril fehérre. A sötét tölgyfa szegély tompán fénylett. A kemény-fa padlón csupán egy szőnyeg feküdt, visszafogott indián mintáját kifakították az évek. Ez volt az egyetlen dolog, amit Kate felismert. Amikor utoljára járt Ky hálószobájában, csupán a gipszkarton fal fele állt, és az egyik ablak alsó üvegtábláján hosszú, vékony repedés éktelenkedett. 65

- Nem a kórház - sikerült kimondania. - Nem. - A férfi megsimogatta a fejét; legalább annyira szüksége volt, hogy megérintse, mint hogy a lázát ellenőrizze, amely végre lement hajnal felé. - Jobb volt idehozni téged, miután Bailey ellátott. Kórházra nem volt szükséged, de egyikünknek sem tetszett a gondolat, hogy most egy szállodában legyél. - A házad - mormolta a lány, próbálva összeszedni az erejét. - Ez a hálószobád. Emlékszem a szőnyegre. Egyszer szeretkeztek rajta. Ky erre emlékezett. Erőfeszítést tett, hogy a keze könnyű maradjon. - Nem vagy éhes? - Nem tudom. Kate tulajdonképpen semmit sem érzett. Amikor megpróbált felülni, a gyógyszer megpörgette a fejét, amitől a szoba is, és a valóság is forogni kezdett. Ennek véget kell vetni, határozta el, miközben arra várt, hogy a szédülés elmúljon. Inkább legyen fájdalma, mint ez a tehetetlen, nyomasztó érzés. Ky minden teketória nélkül felrázta a párnákat, és ülő helyzetbe emelte a lányt. - A doktor azt mondta, hogy enned kell, amikor felébredsz. Csak egy kis levest. Felállt, és lenézett Kate-re, nagyon hasonlóan ahhoz, gondolta a lány, ahogy egy törött árbocra nézne, amelyet meg kell javítania. - Majd én elintézem. Ne kelj föl! - tette hozzá, útban az ajtó felé. - Még nem vagy elég erős. Ahogy kiért a hallba, elkezdett halkan, de folyamatosan átkozódni. Kate természetesen nem elég erős, gondolta egy utolsó gonosz káromkodással. Olyan sápadt, hogy beleolvad az ágyneműbe, amin fekszik. Nincs benne semmi ellenállás, ezt mondta Bailey. Kevés étel, kevés alvás, túl sok feszültség. Ha mást nem is tehet, döntött Ky, miközben kinyitotta az egyik konyhaszekrényt, ebben az ügyben azért csinálhat valamit. Kate enni fog, és ki sem kel az ágyból, amíg a doktor másképpen nem dönt. Ky számára a legrosszabb az volt a dologban, hogy már korábban is tudta, hogy a lány gyenge. Beleöntötte egy konzerv tartalmát egy lábosba, aztán az üres dobozt bevágta a szemétbe. Látta a feszültséget Kate arcán, a karikákat a szeme alatt, hallotta a fáradság nyomait felbukkanni és eltűnni a hangjában, de túlságosan el volt foglalva a saját bajaival, hogy bármit tegyen ez ellen. Villámgyorsan bekapcsolta az égőt a lábos, aztán egy másikat a kávé alatt. Úristen, mekkora szüksége van kávéra! Egy percig csak állt, ujjait a szemére szorítva, és várta, hogy a szervezete megnyugodjon. Nem emlékezett rá, hogy valaha is lett volna ennél őrjítőbb huszonnégy órája. Az idegei akkor sem csillapodtak le, amikor a doktor már megvizsgálta és ellátta Kate-et, sőt még akkor sem, amikor már hazahozta a lányt, aki mély kábulatba zuhant a gyógyszerektől. Félt attól, hogy öt percnél hosszabb időre elhagyja a szobát. A láz tombolt Kate-ben, de ő mit sem tudott erről. Ky szinte egész éjszaka ott ült mellette, törölgette róla a verítéket, és beszélt hozzá, bár a lány nem hallotta. Egész éjjel a kávé és az idegei tartották benne az életet. Félig nevetve nyúlt egy csészéért. Úgy festett a dolog, hogy ez egy ideig nem is fog megváltozni.

66

Tudta, hogy még mindig akarja Kate-et, tudta, hogy a keserűség és düh felszíne alatt még mindig érez iránta valamit. Ám addig, amíg nem látta őt eszméletlenül feküdni a hajója fedélzetén, nem látta a vérét a kezén, nem tudatosult benne, hogy még mindig szereti. Azzal tisztában volt, hogy mit kezdjen a hiányérzettel, még a keserűséggel is, ám most, a szerelemmel szembesülve, fogalma sem volt, hogy mit cselekedjen. Lehetetlennek tűnt számára, hogy egy ennyire törékeny, ennyire halk, ennyire… más lényt szeressen, mint ő. Azonban az érzés, amelyet valaha Kate iránt táplált, megnőtt, és olyan erőssé ért benne, hogy nem látott semmiféle kiutat. Pillanatnyilag arra fog összpontosítani, hogy újra lábra tudja állítani a lányt. Kiöntötte a levest egy tányérba, és felvitte az emeletre. Kate-nek könnyű lett volna becsuknia a szemét, és újra alámerülni. Túl könnyű. De ébren akart maradni, ezért Ky szobájára összpontosította minden figyelmét. Itt is több változás történt, tűnődött. A férfi tölgyfával díszítette az ablakokat, széles párkányt készített hozzájuk, ahol a legszebb kagylói kellették magukat. Egy fényes uszadékfa állt az egyiken, gyönyörű volt, akár egy szobor. Kate betétes ajtót látott csiszolt üveggombbal ott, ahol valaha egy rúd helyettesítette a szekrényt, kerekhátú rattán széket ott, ahol valaha csomagolóládák hevertek. Csak az ágy ugyanaz, merengett. A széles, négyoszlopos, baldachinos ágy Ky édesanyjáé volt. A lány tudta, hogy Ky a családja többi bútorát Marshnak adta. Egyszer elmondta neki, hogy sem szüksége nem volt rájuk, sem kedve nem volt hozzájuk, de ezt az ágyat megtartotta. Abban született, váratlanul, egy éjszakán, amikor vihar zúdult a szigetre. És abban szeretkeztek, emlékezett Kate, miközben az ujjait végigfuttatta a lepedőkön. Először, és utoljára. Megállította az ujjai vándorlását, és az ajtó felé pillantott, amikor Ky belépett a szobába. Félre kell tennie az emlékeket. - Rengeteget dolgoztál itt. - Egy keveset. Ky a lány ölébe tette a tálcát, ő pedig leült az ágy szélére. Amikor a leves szaga elért hozzá, Kate becsukta a szemét. Úgy érezte, hogy már attól is eltelt. - Remek illata van. - Ettől az illattól még nem kapsz erőre. A lány mosolygott, és újra kinyitotta a szemét. Aztán, mielőtt észrevehette volna, Ky a szájába tette az első kanál levest. - Az íze is remek. Bár Kate a kanál után nyúlt, Ky maga merítette bele a tányérba, és tartotta a lány ajkához. - Én is tudom fogni - kezdte Kate, de aztán kénytelen volt még egy adag erőlevest lenyelni. - Csak egyél! - A férfi, próbálva távol tartani magától az érzelmi hullámokat, élénken csevegett. - Pokolian nézel ki. - Efelől semmi kétségem - hangzott a könnyed válasz. - A legtöbb ember nem a legjobb formáját mutatja egy-két órával azután, hogy megmarta egy mérges rája. - Huszonnéggyel - javította ki Ky, és a szájába tett egy újabb kanál levest. - Huszonnégy mivel? 67

- Órával. Amikor Kate szeme tágra nyílt, Ky belecsempészett a szájába még egy kis levest. - Huszonnégy óráig voltam eszméletlen? Úgy nézett az ablak és a napfény felé, mintha valami jelet keresne, hogy ezt megcáfolhassa. - Elég sokszor ki-be csúszkáltál eszméletlenségből eszméletlenségbe, mielőtt Bailey beadott egy injekciót. Azt mondta, hogy talán nem is fogsz rá emlékezni. Istennek hála, tette hozzá. Ky némán. Valahányszor Kate visszaküzdötte magát az öntudatba, szörnyű fájdalmai voltak. Ky még most is hallotta a nyögéseit, érezte, ahogy belekapaszkodik. Soha nem hitte volna, hogy valaki úgy tud fizikailag szenvedni egy másik ember fájdalmától, ahogy ő szenvedett Kate gyötrelmei miatt. Az idegei még most is összerándultak a gondolattól. - Lórúgásnyi adag lehetett, amit beadott. - Azt adta be neked, amire szükséged volt. Tekintete találkozott a lányéval. Kate most vette észre először a fáradtságot és a haragot benne. - Egész éjjel fent voltál - mormolta. - Egy cseppet sem pihentél? - Figyelnem kellett téged. Bailey azt akarta, hogy ne nyerd vissza az eszméletedet, hogy a legrosszabb fájdalmat át tudd aludni, hogy csak aludj, és kész. - Megváltozott a hangja, amikor elvesztette az uralmát a haragja felett. Nem tudta elkerülni, hogy ne legyen vádaskodó éle, részben a lány, részben maga felé. - A seb nem volt olyan súlyos, érted? De egyáltalán nem voltál olyan állapotban, hogy megbirkózz vele. Bailey azt mondta, a legjobb úton haladtál, hogy agyondolgozd magad. - Ez nevetséges. Én nem… Ky ráripakodott, és újabb adag levessel tömte be a száját. - Ne mondd nekem, hogy nevetséges! Hallgatnom kellett rá. Csak rád kellett néznem. Nem eszel, nem alszol, le fogsz esni a lábadról. Túl sok gyógyszer volt Kate szervezetében ahhoz, hogy a kedve harapós legyen. Bosszúság helyett sóhajtásként buktak ki belőle a szavak. - Eddig még nem estem le a lábamról. - Csak idő kérdése. - A düh gyorsan elfogta Kyt. Bár az ujjai megfeszültek a kanálon, visszafogta magát. - Nem érdekel, mennyire szeretnéd megtalálni a kincset, de nem tudod majd élvezni, ha kikészülsz. A leves kezdte felmelegíteni a lányt. Bár a büszkesége arra ösztönözte, hogy utasítsa vissza az ételt, a szervezete sóvárgott utána. - Nem fogok kikészülni - mondta, észre sem véve, hogy a szavai kezdenek összefolyni. - Holnap újra lemerülünk, és be fogom bizonyítani, hogy a Libertyt találtuk meg. Ky szitkozódni kezdett, de egyetlen pillantás Kate lecsukódó szemére és sápadt arcára lenyelette vele a szavakat. - Hát persze. Bekanalazott még egy kis levest, mivel tudta, hogy a lány pillanatokon belül elalszik. - A merőkanalat, a kötélzet részét és a többit egy múzeumnak fogom ajándékozni. Kate szeme lecsukódott. - Az apám nevében. Ky letette a tálcát a padlóra, 68

- Igen, tudom. - Fontos volt neki. Muszáj… egyszerűen muszáj adnom neki valamit. - Egy pillanatra megrebbent a szeme. - Nem tudtam, hogy beteg. Soha nem beszélt nekem a szívéről, a piruláiról. Ha tudtam volna… - Akkor sem tehettél volna többet. A férfi hangja most ismét gyengéd volt. Kisimította a párnákat. - Szerettem őt. - Tudom. - Soha nem sikerült megértetnem azokkal az emberekkel, akiket szeretek, hogy mire van szükségem. Nem tudom, miért. - Most pihenj! Amikor jól leszel, megtaláljuk a kincset. Kate érezte, hogy melegségbe, puhaságba, a sötétségbe süllyed. - Ky. Kinyúlt, és boldogan vette tudomásul, hogy a férfi ujjai átfogják a kezét. A szeme lecsukódott, többre nem is volt szüksége a valóságból. - Itt maradok melletted - mormolta neki Ky, és kisimította a haját az arcából. - Csak pihenj! - A hosszú évek alatt… - A férfi érezte, hogy Kate ujjai ellazulnak a kezében, ahogy mélyebbre süpped az öntudatlanságba. - Soha nem felejtettelek el. Soha nem szűntem meg kívánni téged. Egyszer sem… Ky lebámult rá, nézte, ahogy alszik. A vonásai végtelenül békések voltak, halványak, mint a márvány, lágyak, mint a selyem. Nem tudott ellenállni, az arcához emelte Kate ujjait, csak hogy érezze a bőrét a magáén. Nem akart arra gondolni, amit a lány most mondott. Képtelen volt. Az elmúlt nap feszültsége rajta is megmutatkozott. Ha nem pihen egy kicsit, nem tudja majd ápolni, amikor felébred. Felemelkedett, lehúzta a redőnyöket, és levette az ingét. Aztán lefeküdt Kate mellé a hatalmas négyoszlopos ágyba, és harminchat óra óta először elaludt.

A fájdalom tompa, kitartó lüktetés volt, nem az az ezüstösen éles villanás, amelyre Kate emlékezett, hanem emésztő kín, amely nem akart elmúlni. Felébresztette, ő pedig csendben feküdt, megpróbált tájékozódni. Az agya most tisztább volt. Hálát érzett érte, bár azzal, hogy a gyógyszer hatása elmúlt a szervezetében, nagyon is tudatosult benne a sebe. Sötét volt, de a holdfény belopakodott a redőnyök szélénél, amelyeket Ky lehúzott. Ezért is hálás volt. Úgy tűnt, hogy túl sokáig tartotta fogságban a sötétség. Éjszaka volt. Imádkozott, hogy csak néhány órával legyen később, mint amikor utoljára az eszét tudta, és nem egy újabb teljes nappal. Nem szerette volna ismét átélni azt a gyors pánikot a gondolatra, hogy megint időt veszít. Mivel biztos akart lenni, hogy most teljesen magánál van, számba vett mindent, amire emlékezett. A cseréptányért, a merőkanalat, aztán a mérges ráját. Egy pillanatra becsukta a szemét, mert tudta, hogy nagyon sokáig nem fogja elfelejteni, milyen érzés volt, amikor lecsapott rá az a korbácsszerű farok. Emlékezett, hogy az Örvény fedélzetén ébredt fel, eszébe jutott a tiszta kék ég a feje fölött, és az erős, nyugodt hang, ahogy Ky beszélt hozzá, mielőtt kihúzta a

69

tüskét. Kristálytisztán élt benne a fájdalom, annak az egyetlen pillanatnak az iszonyata. Aztán nem volt más. Semmi nem rémlett neki a szigetre történt visszaútból, vagy Bailey doktor közreműködéséből és abból, ahogy Ky otthonába került. A következő világos képe az ébredésről volt a férfi hálószobájában, az ablakok sötét tölgyfadíszéről, széles ablakpárkányokról, rajtuk kagylókkal. Ky levessel etette. Igen, ez tisztán állt előtte, de aztán a dolgok kezdtek újra összefolyni. Tudta, hogy a férfi dühös volt, de arra már nem emlékezett, hogy miért. Pillanatnyilag fontosabb volt számára, hogy az eseményeket valamilyen sorrendbe tudja rendezni. Ahogy ott feküdt a sötétben, teljesen ébren és végre éberen is, nyugodt, egyenletes lélegzés hangját hallotta maga mellett. Elfordította a fejét, és Kyt vette észre az oldalán, szinte csak sziluettként; a holdfény súrolta a bőrt a mellén, úgyhogy Kate láthatta, hogyan emelkedik és süllyed minden lélegzetvétellel. Ky mondta, hogy ott marad, jutott az eszébe. És fáradt volt. Kate hirtelen emlékezett rá, hogy fáradtságot és dühöt látott a szemében. A férfi ápolta őt. Lágy melegség futott át rajta, amilyet már nagyon régen nem érzett. Ky ápolta őt, és bár ez láthatóan bosszantotta, mégis megtette. És ott maradt vele. Kate kinyúlt, és megérintette a férfi arcát. Bár a mozdulat leheletfinom volt, Ky azonnal felébredt. Az álma alig volt több félszendergésnél, hogy fel tudja tölteni a szervezetét, ugyanakkor észrevegyen minden jelet, ha Kate-nek szüksége lenne valamire. Felült, és megrázta a fejét, hogy magához térjen. Olyan volt, mint egy kisfiú, akit szundikáláson kaptak. A mozdulat végtelenül meghatotta a lányt. - Nem akartalak felkelteni - motyogta. Ky az ágy melletti lámpa után nyúlt, és felgyújtotta. Bár a teste tiltakozott, hogy félbeszakították az álmát, az agya teljesen éber volt. - Fáj? - Nem. Gondosan tanulmányozta a lány arcát. A gyógyszer okozta üveges tekintet eltűnt a szeméből, de a szín még nem tért vissza az arcába. - Kate. - Na, jó, egy kicsit. - Bailey hagyott itt néhány tablettát. Amikor fel akart emelkedni, Kate ismét utána nyúlt. - Nem, nem akarok semmit. Szédülök tőle. - Megszünteti a fájdalmat. - Most nem, Ky, kérlek. Megígérem, hogy szólok, ha rosszabbul lennék. Mivel a lány hangja szinte kétségbeesetten csengett, Ky megelégedett ennyivel. Pillanatnyilag Kate túl törékenynek tűnt ahhoz, hogy vitába szálljon vele. - Éhes vagy? A lány mosolygott, és a fejét rázta. - Nem. Gondolom, az éjszaka közepe van. Csak megpróbáltam tájékozódni. - Újra megérintette a férfit, hálásan, megnyugodva. - Aludnod kell. - Eleget aludtam. Különben is, te vagy a beteg.

70

Ösztönösen a lány homlokára tette a kezét, hogy ellenőrizze, nincs-e láza. Amint a kéz megérintette, Kate átfogta. Érezte, hogy Ky ujjai gyorsan, önkéntelenül megfeszülnek. - Köszönöm. - Amikor a férfi el akarta venni a kezét, Kate belefűzte a magáét. Csodálatosan ápoltál. - Szükséged is volt rá - mondta Ky egyszerűen és túlságosan is gyorsan. Nem engedhette, hogy a lány fölizgassa, most nem, amikor ott feküdtek abban az emlékekkel körülvett, hatalmas, puha ágyban. - Egy percre sem hagytál magamra, amióta ez történt. - Nem volt hová mennem. Kate elmosolyodott a válaszától. Felnyújtotta a szabad kezét, hogy megérintse a férfi arcát. Változások történtek, gondolta, sok változás. De oly sok minden maradt ugyanaz. - Haragudtál rám. - Mert nem vigyáztál magadra. Ky azt magyarázta magának, hogy ott kell hagynia az ágyat, Kate-et, mindent, ami elgyengíti. De maradt, a lány fölé hajolt, egyik keze Kate keze csapdájában. A lány szeme sötét, lágy volt a homályos fényben, tele azzal a bűbájjal és ártatlansággal, amelyre Ky olyan jól emlékezett. Szerette volna magához ölelni őt, amíg egyikükben sem marad egy csöppnyi fájdalom, de tudta, hogy ha most Kate-hez simul a teste, nem tud megállni. Kezdett ismét eltávolodni, kezdte elhúzni a lánytól a kezét. De Kate újra megállította. - Meghaltam volna, ha nem hozol föl. - Ezért okosabb társsal merülni. - Még így is meghalhattam volna, ha nem követsz el értem mindent. Ky egy vállrándítással elintézte a dolgot, lévén túlságosan is tudatában annak, hogy az ujjak az arcán finoman cirógatják, ahogy a lány a múltban szokta. Néha, mielőtt szeretkeztek, és gyakran utána, amikor halkan beszélgettek, Kate az arcát simogatta, a vonásait tapogatva, mintha az emlékezetébe kellene vésnie őket. Talán ő is felébred néha az éjszaka közepén, és nagyon is jól emlékszik minderre. Ky nem bírta tovább, kezét Kate csuklójára tette, és elhúzta magától. - Nem volt olyan súlyos a seb - mondta egyszerűen. - Életemben nem láttam ilyen óriási ráját. Kate összerázkódott, és a férfi keze megfeszült a csuklóján. - Ne gondolj most rá. Elmúlt. Valóban? - tűnődött a lány, miközben fölemelte a fejét, és Ky szemébe nézett. Létezik bármi is, ami teljesen elmúlhat? Négy évig azt hajtogatta magának, hogy vannak örömök és bánatok, amelyeket el lehet felejteni, amelyeket elnyel a mindennapok szürkesége, vagyis az élet maga, ahogyan élni kell. Most már nem volt biztos benne. Bár erre lett volna szüksége. Mindennél nagyobb szüksége lett volna arra, hogy biztos legyen. - Ölelj meg! - mormolta. Meg akar őrjíteni? - tűnődött Ky. Azt akarja, hogy átlépje azt a határt, azt a korlátot, amelyet mindeddig olyan kétségbeesetten próbált elkerülni? Szinte minden megmaradt erejére szüksége volt, hogy ne remegjen a hangja. - Kate, most aludnod kell. Reggel… - Nem akarok a reggelre gondolni - mormolta a lány. - Csak a mostra. És most arra van szükségem, hogy megölelj. 71

Mielőtt Ky visszautasíthatta volna, a férfi dereka köré csúsztatta a karját, és a vállára hajtotta a fejét. Érezte Ky tétovázását, azt azonban nem, ahogy a vágy egyetlen szikrázó villanással felcsap a férfiban. Aztán Ky átölelte. Kate mély lélegzetet vett, és lehunyta a szemét. Túl sok idő telt el azóta, hogy része volt ebben, a gyengédségben, az édes érzésben, amit csak Kyvel tapasztalt meg. Soha senki más nem ölelte ennyi kedvességgel, ennyi elemi együttérzéssel. Valahogy soha nem találta furcsának, hogy egy férfi ilyen féktelenül szemtelen, ugyanakkor ilyen kedves, és tapintatosan figyelmes tud lenni. Talán a féktelenség is vonzotta, de inkább a kedvességbe szeretett bele. Mostanáig, az éjszaka mélyének nyugalmában, nem értette ezt. Mostanáig, a férfi karjának biztonságában, nem fogadta el azt, amire vágyott. Az élet, ahogyan élni kell, gondolta ismét. Vajon az elfogadás, amire olyan kétségbeesett szüksége van, része ennek? Olyan karcsú, olyan finom volt a vékony hálóing alatt. A haja lazán és szabadon hullott Ky bőrére, a színe eltompult a homályos fényben. A férfi érezte Kate tenyerét a hátán, azokat a finom kezeket, amelyek mindig sokkal inkább egy művészt, mint egy tanárt juttattak az eszébe. A lány lélegzése csendes, nyugodt volt. Ky tudta, hogy ilyen, amikor alszik. A nő könnyű illata lengte körül a hálóingét. Az, hogy a karjában tartotta Kate-et, nem a várt fájdalmat hozta el, hanem egy olyan elégedettséget, amelyre mindig is vágyott, anélkül azonban, hogy tudta volna. Az izmait szorító feszültség enyhült, a csomó a gyomrában kioldódott. A szeme csukva volt, az állát a lány haján pihentette. Egy egész emberöltőnek tűnt, amióta átélte a csendes elégedettségnek ezt az örömét. Kate arra kérte, hogy ölelje meg, de vajon tudta-e, hogy neki legalább annyira szüksége van erre az ölelésre? A lány érezte, hogy Ky fokról fokra megnyugszik, és azon tűnődött, vajon ő volt-e az, aki a feszültséget előidézte benne, és aki végül feloldotta azt. Jobban megbántotta volna a férfit, mint amennyire gondolta? Ky jobban szerette őt, mint amennyire ő hinni merte? Vagy egyszerűen arról volt szó, hogy a fizikai vágy soha nem szűnt meg teljesen? Végül is nem számított, ma este nem. Kynek igaza volt. Most már jól ismerte a szabályokat. Nem fog többet elvárni, mint amennyit a férfi kínál. Bármit is kínál, sok lesz, sokkal több, mint amiben része volt a nélküle eltöltött hosszú, üres években. Viszonzásképpen azt adhatja, amit adni szeretne. A szerelmét. - Ugyanolyan érzés számomra, mint mindig is volt - mormolta. Aztán hátrabillentetve a fejét, Kyre nézett. A haja leomlott a hátán, a szeme tágra nyílt, és becsületesség tükröződött benne. A férfit úgy szíven ütötte mindez, mint valami ököl. - Kate… - Amikor visszajöttem, egyáltalán nem számítottam rá, hogy ugyanúgy fogok érezni szakította félbe a lány. - Nem hiszem, hogy egyébként visszajöttem volna. Nem lett volna hozzá bátorságom. - Kate, te most nem vagy jól. - Ky ezt nagyon lassan mondta, mintha mindkettejüknek bizonygatnia kellene. - Vért vesztettél, lázad volt. Ez rengeteget kivett belőled. Azt hiszem, a legjobb lenne, ha most inkább megpróbálnál aludni. A lány most semmi lázat nem érzett. Hűvösnek, könnyűnek és vágytól izzónak érezte magát.

72

- Azon a napon, lent a tengerparton a vihar alatt azt mondtad nekem, hogy vissza fogok jönni hozzád. - Kate feljebb emelte a kezét a férfi hátán, amíg elérte a vállát. - Már akkor is tudtam, hogy igazad van. Most jövök hozzád. Szeretkezz velem, Ky, itt, az ágyban, ahol először tettél magadévá. És utoljára, emlékezett a férfi, miközben megpróbálta lebirkózni a rátörő vágyat. - Te most nem vagy jól - sikerült kinyögnie másodszor is. - Elég jól vagyok ahhoz, hogy tudjam, mit akarok. - Hozzádörzsölte az ajkát Ky állához, ahol érdes szakáll nőtt, mivel a férfi most nem törődött a külsejével. Olyan régen… mindössze ezt érezte Kate világosan. Olyan régen volt. Túlságosan régen. - Elég jól vagyok ahhoz, hogy tudjam, mire van szükségem. Mindig te voltál az, akire szükségem volt. - Az ujjai szorosabban fogták a férfi vállát, az ajka centikre volt Kyétől. - Csak te voltál. Talán az volna a megfelelő válasz, ha elhúzódna tőle, gondolta a férfi. De vannak válaszok, amelyeket lehetetlen megadni. - Holnap majd sajnálni fogod. Kate azon a csendes, nyugodt módján mosolygott, amely mindig meghatotta Kyt. - Akkor ma éjszaka szeretkezzünk! A férfi nem tudott neki ellenállni. A melegségének. Nem akart fájdalmat okozni neki. A lágyságának. A Kyben növekvő vágy azzal fenyegetett, hogy mindkettejüket az őrületbe kergeti, pedig a férfi tudta, hogy Kate még gyenge, még törékeny. Eszébe jutott, milyen volt az első alkalom, amikor a lány még érintetlen volt. Ő végtelenül gyengéden viselkedett, bár sem korábban, sem azóta soha nem érezte a gyengédség szükségét. Miközben erre emlékezett, visszafektette Kate-et. - Ma éjszaka szeretkezünk - ismételte meg, és az ajkát a lányéhoz érintette. Édes, friss, tiszta. Ezek a szavak futottak át a fején, ezek az érzések futottak át a testén, amikor Kate ajka szétnyílt, hogy fogadja az övét. Elmerült a lány csókjában, odaadással élvezte azt, amit a korábban magának tett ígérete szerint kíméletlenül akart elvenni. A szája dédelgetett, sietség és erőltetés nélkül. Kóstolgatott, csak kóstolgatott, miközben az éhség egyre nőtt. Kate keze Ky arca felé nyúlt, az ujjai cirógatták, a selymes a durvát. Hallotta, hogyan dörömböl a szíve a fejében, érezte, hogyan sodorják el a lassú, könnyű gyönyör folyékony hullámai. A férfi mormolt neki valamit, és amikor Kate érezte a szája előtt formálódó bűbájos, csendes szavakat, izgalomba jött. Ky nyelve incselkedett az övével, hosszú, lusta mozdulatokkal, amíg Kate agyára, mint a gyógyszer hatására, köd nem ereszkedett. Aztán amikor először rándult össze a kétségbeesett vágytól, Ky olyan elmerült türelemmel csókolta, hogy teljesen elgyengült. A férfi megérezte - azt a kezdeti változást az egyenrangúságtól az alárendelődésig, amely mindig felizgatta. Az igazi támadás majd később következik, hogy kiszorítsa belőle a levegőt, hogy elvigye őt a végsőkig. Ezt is tudta. De ebben a pillanatban Kate lágy volt, megadó. Ky a hálóingre csúsztatta a kezét, simogatta, elidőzött. Az anyag az ő és a lány húsa közt mindkettejüket vággyal töltötte el. Kate a férfi ritmusában mozgott, élvezte, ahogy fokozatosan elveszti az önuralmát. Ky szorosabban ölelte magához egy érintéssel, még szorosabban egy ízleléssel. Kate elmerült, átélve a végső bizalom teljes gyönyörét. Akárhová viszi a férfi, vele akar menni. 73

Ky suttogó mozdulattal tette rá a kezét a lány mellének gyengéd hajlatára. Kate puha volt, az anyag sima, érzéki ellentétet alkotva a keményedő mellbimbókkal. A férfi elidőzött ott, örömét lelte a lány testének változásaiban, és közben Kate lélegzése egyenetlenné vált. Ky minden egyes gombbal elbabrált a hálóingen, kigombolta őket, aztán lassan széthúzta az anyagot, mintha egy felbecsülhetetlen értékű szobrot leplezne le. Soha nem felejtette el, milyen gyönyörű Kate, milyen izgató tud lenni a törékenység. Most, hogy újra az övé lett, időt engedett magának, hogy nézze, hogy óvatosan érintse, miközben állandóan az ellentétet figyelte a lány sápadt bőre és az ő rajta vándorló inas, napbarnított keze közt. Olyan gyengédséggel, amilyet ritkán érzett, és szinte soha nem mutatott ki, lejjebb engedte a száját, hagyta, hogy az ajka folytassa, amit az ujjai már elkezdtek. Kate életre kelt alatta. Érezte, hogy forrni kezd a vére, mintha évekig aludt volna az ereiben. Érezte, hogy dörömbölni kezd a szíve, mintha addig a pillanatig jégbe lett volna fagyva. Hallotta a nevét úgy, ahogyan csak Ky mondta ki. Ahogy csak Ky tudta kimondani. Érzések? Lehet ilyen sokféle belőlük? Lehet, hogy egyszer mindet megismerte, mindet megtapasztalta, aztán élt nélkülük? Egy suttogás, egy sóhaj, egy ujjhegy simogatása a bőrén. Egy férfi illata, akit a tenger érintett, a szeretője íze, amely még az ajkán mereng. Lágy fények izzása zárt szemhéjak mögött. Ködbe tűnt idő. Semmi tegnap. Semmi holnap. Kate érezte, hogy a hálóing selymes anyaga lecsúszik róla, aztán megérezte a meleg, sima lepedőt a háta alatt. A férfi nyelve a mellkasán vándorolt, olyan izgalmat váltva ki belőle, amely az ágyéka mélyén kezdődött, és a fejében robbant szét. Eszébe jutott, ahogy a hajnal lassan széthasad a tenger fölött. Most ugyanazt a fenséges érzést a saját testében is megtapasztalta. Fény és forróság áradt szét benne, fokozatosan, türelmesen, míg végül felizzott egy új kezdet. Ky sohasem hitte, hogy képes ilyen őrjöngő vágyat visszafogni, ugyanakkor ilyen tökéletes gyönyört, ilyen szédítő borzongást érezni. Tudatában volt, hogyan növekszik fokról fokra a lányban égő szenvedély. Megértette a változó, hullámzó izgalmat, amely elfogta Kateet, ha ő jobban szorította itt, hosszabban ízlelgette ott. Kyt ez a hatalom vad érzésével töltötte el, amely még élesebbé vált a tudattól, hogy zablát kell tennie rá. Kate cseppfolyós volt. Selyem. És aztán olyan hirtelen, hogy Ky beleszédült, tűzze vált. A teste ívbe hajlott az első viharos csúcson, amely úgy röpítette őt keresztül az idő hullámán, mint valami őrült hajós. Mohón, kiéhezetten többet kezdett követelni abból, amire a férfi addig csak célzott. A keze végigfutott Kyn, másodpercek alatt hajszál híján lerombolva a férfi önuralmát. A szája forró volt, éhes, és olyan mohósággal kereste a férfiét, hogy az képtelen volt ellenállni. Aztán csókokkal szórta tele a férfi arcát, nyakát, mire Ky megragadta a lepedőket attól való félelmében, hogy túl szorosan öleli, összeroppantja a lányt, hogy kék foltokat ejt a bőrén. Kate úgy érintette meg Kyt azokkal a karcsú, előkelő ujjakkal, hogy a vér sebesen és dühödten a fejébe zúdult. - Megőrjítesz - mormolta a férfi. - Igen. - Kate csak suttogni tudott, de a szeme kinyílt. - Igen. - Szeretnélek nézni, ahogy a csúcsra érsz - mondta Ky lágyan, miközben belé-hatolt. Szeretném látni, mit tesz veled, hogy szeretkezel velem. 74

Kate ismét ívbe görbült, nyögés hagyta el az ajkát, amikor feljutott a második vad csúcsra. Ky látta, hogy a szeme elsötétül, ahogy ő lassan, egyenletesen viszi magával a szenvedély és őrület közti határ mezsgyéjére. Figyelte, ahogy a pír elönti az arcát, látta, hogy az ajka remeg, miközben ő kiejti a nevét. Kate keze megragadta a férfi vállát, de egyikük sem érezte, amikor a rövid hegyes körmök belevájtak Ky bőrébe. Együtt mozogtak, egyikük sem tudott vezetni, de mindketten tudtak követni. Miközben a gyönyör fokozódott, Ky egy pillanatra sem vette le a szemét a lány arcáról. Minden érzés egyetlenegyben találkozott. Ketten eggyé váltak. Olyan szabadsággal, amely ritkán éri el a tökéletességet, most mégis tökéletességet nyújtottak egymásnak.

75

8. Kate még mélyen aludt, amikor Ky felébredt. A férfi látta, hogy leheletnyi pír színesíti az arcát, és úgy döntött, gondoskodik róla, hogy ott is maradjon. Gyengéden, de birtokló mozdulattal érintette meg a lány haját. Kate bőre hűvös és száraz volt, a légzése halk, egyenletes. Amit a lány az előző éjszaka nyújtott neki, tökéletesen szabadon tette, a múlt árnyai nélkül, mit sem érezve a megbánás keserű ízéből. Ez különbözött attól, amit Ky állandósítani akart. Nem, nem fogja megengedni, hogy Kate újra elhúzódjon tőle. Egy centit sem. Meglehet, hogy négy éve elvesztette őt, vagy talán valójában nem is volt az övé, vagy legalábbis úgy nem, ahogyan ő hitte, ahogyan biztosra vette. De most, határozta el Ky, most majd minden másképp lesz. A maga módján szüksége volt rá, hogy vigyázzon a lányra. A gyöngéd gondoskodást Kate törékenysége váltotta ki belőle. Más értelemben viszont egyenjogú szeretőre vágyott. A lány ereje biztosította ezt a számára. Több oknál fogva, amiket soha nem értett teljesen, Kate pontosan az volt, amire mindig is vágyott. Ügyetlenség, kihívás, tapasztalatlanság, vagy talán mindhárom keveréke okozta, hogy egyszer elvesztette. Most, hogy újabb esélyt kapott, tenni fog róla, hogy működjön a kapcsolatuk. Csak egy kicsit több időre van szüksége, hogy kitalálja, hogyan. Felkelt, és felöltözött a hálószoba halvány fényében, aztán hagyta a lányt aludni. Amikor Kate lassan ébredezni kezdett, nem akaródzott neki felszínre buknia az álom egyszerű és mély öröméből. A szoba homályos volt, a feje ködös az alvástól és a képzelgéstől. A lüktető fájdalom a lábában meglepetésszerűen érte. Hogyan érezhet fájdalmat, amikor minden olyan tökéletes? Egy sóhajjal Ky után nyúlt, és üresen találta az ágyat. Azonnal eltűnt a köd, akárcsak az alvás és a csinos fantáziaképek minden nyoma. Kate felült, és bár a mozdulattól fájdalom hasított a lábába, az üres helyre meredt maga mellett. Hát ez is csak álom lett volna? - tűnődött. Tétován odanyúlt, és hűvösnek találta a lepedőt. Az egész csak a fantázia, játéka, amit a gyógyszer és a zavarodottság okoz? Bizonytalanul, reszkető kézzel hátralökte a haját az arcából. Lehetséges volna, hogy mindezt csak képzelte? A gyengédséget, a boldogságot, a szenvedélyt? Vágy emésztette Ky után. Ez nem volt álom. Még most is érezte a tompa fájdalmat az ágyékában, amelyet a vágy szült. Talán ez késztette fantáziálásra mindarról az éjszaka alatt megtapasztalt különös, felkavaró szépségről? Az ágy mellette üresen állt, a lepedők hidegen feszültek. Egyedül volt.

76

Az öröm, amellyel felébredt, elapadt, és otthagyta őt üresen, otthagyta hálásan a fájdalomért, amely az egyetlen kapaszkodója volt a valósághoz. Sírni szeretett volna, de úgy érezte, nincs ereje a könnyekhez. - Úgy, szóval fent vagy. Ky hangjára hátrapördült a feje. Az idegei pattanásig feszültek. A férfi besétált a hálószobába, kezében egy tálcával, arcán könnyed mosollyal. - Ez megkímél attól, hogy felkeltselek, hogy egy kis ételt tudjak beléd diktálni. Mielőtt az ágyhoz közeledett, odament mindkét ablakhoz, és felhúzta a sötétítőket. Fény ömlött a szobába, és a meleg szellő, amely csapdába esett a sötétítők mögött, most belibbent, hogy felborzolja a lepedőket. Ahogy Kate megérezte, tartania kellett magát, nehogy összerázkódjon. - Hogy aludtál? - Jól. - Félszegsége váratlanul érte. Összekulcsolta a karját, és tökéletesen mozdulatlanul ült. - Szeretnék megköszönni mindent, amit tettél. - Egyszer már megköszönted. Akkor sem volt, most sincs szükség rá. - Mivel a lány hangjától Ky úgy érezte, résen kell lennie, megállt az ágy mellett, hogy alaposan megnézze Kate-et. - Fájdalmad van. - Nem olyan rossz. - Most viszont beveszel egy tablettát. - Letette a tálcát az ölébe, aztán odasétált az öltözőasztalhoz, és felvett egy kis üveget. - Nincs vita - mondta, megelőzve az elutasítást. - Ky, igazán nem túl rossz. - Mikor akart már a férfi orvosságot beadni neki? A küszködése, hogy visszaemlékezzen, még csalódottabbá tette Kate-et. - Alig érzek fájdalmat. - Bármennyi fájdalom is túl sok. - Ky leült az ágyra, és a lány tenyerébe téve a tablettát, behajtotta fölötte Kate ujjait. - Ha rólad van szó. Amikor a lány ujjai melegen összecsukódtak Ky kezében, azonnal tudta. A mámoros érzés olyan csendesen jött, hogy félt megmozdulni, nehogy elűzze. - Akkor nem álmodtam, ugye? - suttogta. - Mit nem álmodtál? Ky megcsókolta a lány kézfejét, mielőtt odanyújtotta neki a gyümölcslét. - A tegnap éjszakát. Amikor felébredtem, attól féltem, hogy az egész csak álom volt. A férfi mosolygott, és lehajolva; Kate ajkához érintette a száját. - Ha az volt, akkor én ugyanazt álmodtam. - Újra megcsókolta a lányt, huncut kifejezéssel a szemében. - Csodálatos volt. - Akkor mindegy, hogy álom volt-e, vagy sem. - Ó nem, én jobban szeretem a valóságot. Kate nevetve a tálcára akarta dobni a pirulát, de Ky megállította. - Ky… - Fájdalmad van - ismételte a férfi. - Látom a szemeden. Az orvosságodnak órákkal ezelőtt elmúlt a hatása, Kate. - És eszméletlenségben tartott egy teljes napig. - Ez enyhe hatású, csak a fájdalom élét veszi el. Figyelj rám! - A keze szorosabban fogta a lányét. - Néznem kellett, ahogy szenvedsz. - Ky, ne!

77

- De! Ha magadért nem is, tedd meg az én kedvemért. Néznem kellett, ahogy vérzel, és elájulsz, és ki-be sodródsz eszméletlenségből eszméletlenségbe. - Végigsimított a lány haján, aztán a tenyerébe fogta az arcát, hogy Kate egyenesen a szemébe nézzen. - Nem tudom elmondani, milyen hatással volt ez rám, mert képtelen vagyok leírni. Biztos, hogy nem tudnám még egyszer végignézni, hogy szenvedsz a fájdalomtól. Kate némán fogta a tablettát, és bevéve megitta rá a gyümölcslét a pohárból. Kyért, ahogy a férfi mondta, nem magáért. Amikor lenyelte az orvosságot, Ky megcibálta a haját. - Alig van több hatása, mint egy aszpirinnek, Kate. Bailey azt mondta, hogy ha szükséged volna rá, ad valami erősebbet, de jobb szeretné, ha kibírnád anélkül is. - Rendben leszek. Őszintén, inkább csak kényelmetlen, mint fájdalmas. Nem egészen ez volt az igazság, és Ky sem hitt benne, de egyelőre mindketten szemet hunytak fölötte. Mind a ketten óvatosan mozogtak, félve, nehogy tönkretegyék, ami esetleg újra virágzásnak indult. Kate lepillantott az üres dzsúszos pohárra. A hideg, friss ízt még ott érezte a nyelvén. - Arról mondott Bailey doktor valamit, hogy mikor merülhetek újra? - Merülhetsz? - Ky szemöldöke felszaladt, miközben levette a fedőt a sonkás tojást és pirítóst kínáló tányérról. - Kate, még csak az ágyból sem kelhetsz ki a hét hátralévő részében. - Az ágyból? - ismételte meg a lány. - Egy hétig? - Mit sem törődve a roskadozó tányérral, szájtátva bámult a férfira. - Ky, egy mérges rája csípett meg, és nem egy cápa támadt rám. - Egy mérges rája csípett meg - adott igazat a férfi. - És a szervezeted olyan lerobbant volt, hogy Bailey majdnem kórházba küldött. Elismerem, hogy nehéz lehetett neked, amióta az apád meghalt, de semmin sem segítettél azzal, hogy nem törődtél magaddal. Ez volt az első eset, hogy Ky megemlítette az apja halálát, és Kate észrevette, hogy még mindig nem mutat semmi együttérzést. - Az orvosok hajlamosak nagy feneket keríteni a dolgoknak - kezdte. - De nem Bailey! - szakította félbe a férfi. A harag visszatért a hangjába, és ott húzódott a szavaiban. - Ő egy kemény, cinikus vén kecske, de érti a dolgát. Azt mondta nekem, hogy szemmel láthatóan a végkimerülés határáig dolgoztad magad, hogy az ellenálló képességed nulla, és hogy jó öt kilóval vagy kevesebb a kelleténél. - Felemelte a villát. - Teszünk valamit erről, professzor asszony. És máris kezdjük. Kate lenézett arra, ami legalább négy tojásból készült rántotta, hat szelet sült sonka és négy szelet pirítós volt. - Látom, eltökélted magadat - mormolta. - Nem hagyom, hogy beteg légy. - Ky újra megfogta a lány kezét, és a szorítása erős volt. - Gondoskodni fogok rólad, Kate, akár tetszik, akár nem. A lány a maga csendes, tűnődő módján nézett vissza rá. - Nem tudom, hogy tetszik-e - közölte. - De gondolom, mindkettőnk számára ki fog derülni. Ky beleszúrta a villát a tojásokba. - Egyél. Mosoly játszott a lány szája sarkában. Soha életében nem kényeztették el, és arra gondolt, valószínűleg túl könnyen hozzá lehet szokni. - Rendben van, de most egyedül eszem. 78

Máris tudta, hogy az életben nem fogja megenni az egész reggelit, de a férfi és a békesség kedvéért elhatározta, hogy legalább a felével végez. Ez pontosan egybeesett Ky számításával is. Ha kisebb adagot hoz neki, Kate annak is csak a felét fogyasztja el, és így kevesebbet eszik. Ky jobban ismerte, mint ahogy ez bármelyikükben tudatosult volna. - Még mindig remek szakács vagy - jegyezte meg a lány, és félbevágott egy sonkaszeletet. - Sokkal jobb, mint én. - Ha jó leszel, sütök neked egy kis lepényhalat ma este. A lány emlékezett, milyen rendkívül finoman készíti Ky a halat. - Mennyire jó? - Annyira jó, amennyire kell. - A férfi elfogadott egy szelet pirítóst, amit Kate kínált neki, de egy bőséges adag lekvárt rakott rá. - Talán hozatok egy kis forró krémes tortát is a Vasmacskából. - Úgy látszik, a lehető legjobb modoromat kell elővennem. - Erről van szó. - Ky… - Kate már kezdte piszkálni a tojásokat. Mindig ilyen erőfeszítés volt az evés? A múlt éjszakáról, ami történt… - Soha nem lett volna szabad véget érnie - fejezte be a mondatot Ky. A lány szempillája felfelé söpört, a szeme nyugodtan és kíváncsian nézett. - Ebben nem vagyok biztos. - Én viszont az vagyok - mondott ellent a férfi. Kezébe fogta Kate arcát, és megcsókolta, lágyan, a szenvedélynek csupán halvány jelével. De a halvány jel sokkal többet ígért. - Legyen mostanra elég, Kate. Ha már ennek mindenképpen olyan bonyolultnak kell lennie, akkor legalább várjunk vele addig, amíg más dolgok leülepednek egy kicsit. Bonyolulttá. Talán az elkötelezettségek, a jövő, az ígéretek bonyolultak? A lány lenézett a tányérjára; tudta, hogy egyszerűen nincs ereje kérdezni vagy válaszolni. Most nincs. Bizonyos értelemben úgy érzem, mintha visszacsúsznék… abba a négy évvel ezelőtti nyárba. És mégis… - Olyan, mint egy lépés előre. Kate újra Kyre nézett, de most felé is nyúlt. A férfi mindig megértette. Bár keveset beszélt, és a modora néha érdes volt, mindig megértette. - Igen. De bárhonnan nézzük, ez azért kissé ijesztő. - Soha nem szerettem a sima vizet. Jobban haladsz néhány hullámmal. - Talán. - Kate a fejét rázta. Visszacsúszni, előrelépni, aligha számított. Akár így, akár úgy, a férfi felé közeledett. - Ky, nem tudok többet enni. - Azt látom. - A férfi könnyedén felkapott még egy villát a tálcáról, és kezdte magába lapátolni a kihűlőben lévő tojásokat. - Talán még ez is több, mint amennyit egy hét alatt eszel reggelire. - Talán - értett egyet a lány morogva, amikor rájött, milyen ügyesen manipulálta Ky. Hátradőlt a feltámasztott párnákra, bosszúsan, hogy megint kezd elálmosodni. Nincs több orvosság, határozta el némán, miközben Ky bekebelezte a maradék reggelijüket. Ha ezt elkerülhetné, és kimehetne egy kis időre a levegőre, semmi baja nem volna. Az lenne csak a bűvészmutatvány, ha meg tudná győzni Kyt. Kate az ablak és a napsütés felé pillantott. - Nem akarok elvesztegetni egy hetet a roncs átkutatásából. 79

Kynek nem kellett a tekintetét követnie ahhoz, hogy a gondolatait követni tudja. - Majd én lemerülök - mondta könnyedén. - Holnap, de holnapután biztosan. Minél hamarabb, gondolta magában, attól függően, hogyan javul Kate. - Egyedül? Ky hallotta a rosszalló hangsúlyt, miközben beleharapott az utolsó darab sonkába. - Már máskor is merültem egyedül. A lány tiltakozott volna azt állítva, amit Ky is mindig mondott, hogy mennyire veszélyes ez, ha hitt volna benne, hogy bármit is használ ezzel a megjegyzésével. Ky számtalanszor merült egyedül, mert ezt jobban szerette. Kate inkább egy másik utat választott. - Együtt kell megkeresnünk a Libertyt, Ky. Ez nem egy egyszemélyes vállalkozás. A férfi hosszú, nyugodt pillantást küldött felé, mielőtt kézbe vette a kávét, amelyhez Kate hozzá sem nyúlt. - Félsz, hogy lelépek a kinccsel? - Természetesen nem. - Nem hagyhatja, hogy az érzelmei az útjába álljanak. - Kezdjük azzal, hogy ha nem bízom meg a becsületességedben - közölte a lány határozott hangon -, nem mutattam volna meg neked a térképet. - Ez igaz - hagyta helyben Ky egy bólintással. - Tehát ha folytatom a merülést, amíg te összeszeded magad, nem veszítünk időt. - De én arra az időre sem akarlak elveszíteni. Kiszaladt Kate száján, mielőtt elharaphatta volna. Halkan szitkozódott, és ismét az ablak felé nézett. Az ég olyan halványkék volt, amilyet néha nyári reggeleken látni. Ky csak ült egy pillanatig, mialatt a lány szavaitól támadt öröm áthullámzott rajta. - Talán még aggódnál is értem? Kate mérgesen visszafordult. A férfi olyan önteltnek, olyan dühítően elégedettnek látszott. - Nem, egyáltalán nem aggódnék. A jó Isten általában nagy hangsúlyt fektet arra, hogy külön vigyázzon a bolondokra. Ky vigyorogva letette a tálcát az ágy mellé a padlóra. - Pedig talán szeretném, ha aggódnál, legalább egy kicsit. - Sajnálom, de nem tehetem meg ezt a szívességet. - A hangod nagyon kimért lesz, amikor bosszankodsz - jegyezte meg a férfi. - Tetszik nekem. - Nem vagyok kimért. Ky végigsimított az egyik kezével Kate kibomlott haján. Nem, bárminek látszott abban a pillanatban, csak kimértnek nem. Lágy volt és nőies, de cseppet sem kimért. - A hangod az. Mint azoknak a csinos, csipkébe öltözött hölgyeknek, akik valaha a szalonokban ültek, és szendvicseket csipegettek. A lány félrelökte a kezét. Nem fogja őt bájolgással levenni a lábáról. - Talán inkább kiabálnom kéne. - Azt is, de annál többet… - Ky megcsókolta az egyik arcát, aztán a másikat. - Szeretem látni, ahogy rám mosolyogsz. Ahogy senki másra nem mosolyogsz. Kate bőre már kezdett forrósodni. Nem, nem fogja őt bájolgással levenni a lábáról, de… elvonhatja a figyelmét a lényegről, ha nem vigyáz.

80

- Unatkoznék, mindössze erről van szó. Ha itt kell ülnöm, óráról órára, miközben semmi tennivalóm. - Rengeteg könyvem van. - Ky lecsúsztatta a lány válláról a hálóinget, aztán végigcsókolta a meztelen bőrét a legleheletnyibb érintésekkel. - Talán találok néhány keresztrejtvényt is. - Hálás köszönetem. - Van egy Byron kötetem odalent. Kate az eltökéltsége ellenére, hogy nem fog ránézni, mégis odafordult. - Byron? - Azután vettem, hogy elmentél. Csodálatosak a versek. - Olyan gyors hozzáértéssel gombolta ki a hálóing három gombját, hogy Kate észre sem vette. - Szinte hallottam, te hogyan szavalnád őket. Emlékszem egy éjszakára a tengerparton, amikor telihold világított a víz fölött. Nem emlékszem a költemény címére, arra viszont igen, hogyan kezdődött, és hogyan hangzott, amikor te idézted. „Nő, mondhatná a tapasztalat, ki meglát, szeret egy perc alatt” - kezdte, aztán a lányra mosolygott. - „Ám szólhat így az intelem: mit megígérsz, érvénytelen” - folytatta Kate -, „mégis, látván megannyi bájad, mindent felejtek, csak imádlak.” - A hangja elhalt, ahogy annak az éjszakának még az illata is felidéződött benne. - Téged soha nem érdekelt különösebben Byron verstechnikája. - Pedig nagyon igyekeztél, hogy megmagyarázd. Igen, Ky el akarja vonni a figyelmét. Kate máris nehezen tudta felidézni, mire akart kilyukadni. - Korának egyik kimagasló költője volt. - Hmm. Ky a foga közé vette a lány fülcimpáját. - Vonzotta a háború és mindenféle konfliktus, mégis több szerelmi kapcsolat fordult elő a verseiben, mint Shelleynél vagy akár Keatsnél. - És mi volt a helyzet a költeményein kívül? - Ott is. - Kate lehunyta a szemét, amikor a férfi nyelve felháborító dolgokat kezdett művelni az idegrendszerével. - Humort, szatírát is használt a tiszta lírai stílus mellett. Ha befejezte volna a Don Juant… - Egy sóhajtással elhallgatott, amely inkább talán nyögés volt. - Bocs, félbeszakítottalak? - Ky végigsimította ujjával a lány combját. - Igazán szeretem hallgatni, amikor előadást tartasz. - Igen. - Jó. - A férfi követte a nyelvével Kate ajka vonalát. - Arra gondoltam, hogy talán egy időre tudnék valami elfoglaltságot adni neked. - A kezét végigfuttatta a lány csípőjén, aztán fel az oldalán, egészen a melléig. - Hogy ne unatkozz, amíg ágyban vagy. Szeretnél még Byronról beszélni? Kate hosszú, csendes sóhajjal a férfi nyaka köré fonta a karját. A lényeg, amit megpróbált elmagyarázni, már nem is tűnt fontosnak. - Nem, de végül is talán szívesen maradnék ágyban, még a keresztrejtvények nélkül is. - Pihenni fogsz.

81

Ky lágyan ejtette a szavakat, de félreérthetetlen parancsként hangzottak. Kate vitatkozhatott volna, ám a csók hosszú és kitartó volt, lassúvá és reménytelenül adakozóvá tette. - Nincs választásom - mormolta. - A gyógyszer és közted. - Erről van szó. Szeretni fogja Kate-et, gondolta Ky, de olyan gyengéden, hogy neki mást se kelljen tennie, mint éreznie. Aztán alhat. - Vannak dolgok, amiket szeretnék tőled. - A férfi felemelte a fejét, amíg a szemük találkozott. - Dolgok, amikre szükségem van. - Soha nem árulod el, hogy miről van szó. - Talán nem. - Ky a homlokát a lányéhoz szorította. Vagy talán csak nem tudja, hogy is mondja el. - Pillanatnyilag azt szeretném, hogy egészségesnek lássalak. - Ismét felemelte a fejét, és a tekintete a lányéba kapcsolódott. - Nem vagyok önzetlen, Kate. Éppen annyira akarom ezt magam miatt, mint miattad. Minden erőmmel azon voltam, hogy visszakapjalak az ágyamba, de nem miattad akartam. Azt azonban nem akartam, hogy előtte még eszméletlenül heverj itt. - Bármit is vettél a fejedbe, a választásaimról én magam döntök. - A lány keze feljebb siklott Ky válláról, hogy megérintse az arcát. - Azt választottam akkor, hogy szeretkezem veled. Azt választom most is, hogy szeretkezem veled. A férfi nevetett, és az ajkára szorította Kate tenyerét. - Professzor asszony, maga azt hiszi, hogy hagytam volna választási lehetőséget? Talán nem ismerjük egymást olyan jól, ahogy ezen a ponton kellene, de ennyit azért tudhatna. A lány elgondolkozva végigfuttatta a hüvelykujját a férfi arccsontján. Kemény volt, előkelően határozott. Valahogy illett hozzá, még a borotválatlan arc is. De tényleg, ismeri-e őt? - mérlegelte Kate. Vajon, minden különbözőségük ellenére illenek-e egymáshoz? Úgy tűnt, amikor így közelednek egymáshoz, föl sem merül ennek a véleménybéli egyezésnek a kérdése. Föl sem vetődik, hogy mi helyes vagy helytelen. Az egyik fél kiegészíti a másikat. Azonban ennél több is kell. Függetlenül attól, látszólag mennyire tagadják ezt mind a ketten, bizony ennél több is kell. És végül majd választaniuk kell. - Amikor elveszed azt, amit nem önként és szabadon kínálnak neked, voltaképpen semmit sem kapsz. - Kate érezte, ahogy a férfi borotválatlan arca végigkarcolja a tenyerét, és izgalom áradt szét a testében. - Ha azonban én önként adok, kéretlenül is mindent megkapsz, amire vágysz. - Megkapok? - mormolta Ky, mielőtt újra megérintette ajkával a lányt. - És te? Te mit kapsz? Kate lehunyta a szemét, miközben a teste a gyönyör nyugodt, csendes síkján sodródott. - Amire vágyom. De meddig? A kérdés átsuhant a férfiban, és megsebezte elégedettségét. De nem tette szóvá. Tudta, hogy eljön az idő, amikor kérdések százaira kell választ kapnia. Végső és utolsóként feltettekre is. Kate most álmos, ellazult, amilyennek ő szerette volna. A lány nem szólt többet, hagyta, hogy a teste lebegjen, gyöngéden simogatta Kyt, hagyta, hogy a teste elmerüljön a férfi által keltett gyönyörben. Ky nem emlékezett, hogy bárki mással előfordult volna, hogy ilyen keveset kért volna magának, és ilyen sokat kapott. Kate volt a sarokpánt, amely ki tudta nyitni vagy be tudta zárni az ajtót az ő jobbik énjére. 82

Hallgatta, hogyan sóhajt fel a lány az érintése nyomán. A pillanat maga volt a tiszta elégedettség, amely tükrözte az ő érzéseit is. Úgy tűnt, egyikük sem kíván többet. Kate azonban tudta, hogy nem lehet ilyen egyszerű a kapcsolatuk. Soha mással sem volt egyszerű, úgyhogy végül soha nem adta oda magát senki másnak. Egyedül Kyvel ismerte meg azt a tökéletes szenvedélyt, amely felszabadította. Egyedül vele ismerte meg azt a tiszta könnyedséget, amit olyan helyénvalónak érzett. Négy évig voltak távol egymástól, ám ha negyvenig lettek volna, akkor is egy szempillantás alatt felismeri a férfi érintését. Csupán erre volt szüksége ahhoz, hogy akarja Kyt. Eszébe jutottak az elvárások és a tűz, amelyek azelőtt mindig átszőtték a szeretkezésüket. Az izgalomra vágyott még akkor is, ha ez zavarba ejtette. Most megfontolással kevert türelemről volt szó, és nem tudta, hogy a férfi képes-e erre. Talán ha nem szerette volna már régen, beleszeret abban a pillanatban, amikor a napfény beszűrődött az ablakokon, és Ky keze megérintette a bőrét. Szerette volna tűzzel elkábítani őt, de a férfi keze nem engedte a a lángot fellobbanni. Szeretett volna Ky minden kívánságnak eleget tenni, de a férfi nem kért semmit. Ehelyett Kate a felhőkön lebegett, amelyeket a férfi hozott el neki. Bár a forróság tombolt Kyben, a lány józanságban tartotta. Csupán az engedékenységével. Bár a szenvedély kezdett elhatalmasodni fölötte, Kate nyugalomban tartotta. Csupán a higgadtságával. Ky soha életében nem kereste a nyugalmat. De ez az érzés egyszerűen rátalált, ahogyan Kate is. Soha nem értette, mit jelent a nyugalom, de ismerte hiányából fakadó ürességet és zűrzavart. Sietség és erőszak nélkül hatolt a lányba. Lassan, olyan édesen, hogy Kate elgyengült. Ky a legtökéletesebb ajándékot adta neki. Szenvedélyt, beteljesülést, a kielégíthetetlennek tűnő vágyat takaró finomabb érzelmeket. Aztán a lány elaludt, és Ky átengedte őt az álmainak.

Amikor a lány újra felébredt, már nem szédült, csak gyengének érezte magát. Alighogy az álom kitisztult a fejéből, tehetetlen bosszúság fogta el. Késő délután volt. Nem kellett az órára néznie ahhoz, hogy megtudja, mennyi az idő, hiszen az ablakon besütő napfény szöge az ágyával szemben elárulta ezt. Újabb órák vesztek el. És hol van Ky? Kate a hálóinge után tapogatózott, és belebújt. Ha a férfi a megszokott formáját mutatja, mindjárt belép az ajtón egy ebéddel megrakott tálcával és egy tablettával. De most erre nincs szükség, határozta el, miközben kiszállt az ágyból. Semmi nem kerülhet többé a szervezetébe, amitől időt veszít. Ám ahogy felállt, a gyógyszer maradéka a fejébe szállt. Önkéntelenül majdnem visszahanyatlott, de aztán megtartotta magát. Feldühödve megragadta az ágy oszlopát, mély lélegzetet vett, és a sebesült lábára helyezte a súlyát. Szüksége volt a fájdalomra, hogy kitisztuljon a feje. A fájdalomnak is megvan a maga haszna, gondolta elszántan. Miután a kín kapott egy percet, hogy csillapodjék, lüktetéssé enyhült. Ezt el lehet viselni, mondta magában, és odasétált a Ky öltözőasztala fölött függő tükörhöz.

83

Nem örült annak, amit látott. A haja fakó, az arca sápadt, a szeme élettelen volt. Átkozódva emelte arcához a kezét, és megdörzsölte, mintha ezzel színt erőltetethetne bele. Úgy döntött, hogy forró zuhanyra, samponra és friss levegőre van szüksége. És Ky véleményétől függetlenül, meg is fogja szerezni ezeket. Mély lélegzetet vett, és az ajtó felé indult. Alighogy a gomb felé nyúlt, az ajtó kinyílt. - Hát te mit művelsz itt fent? Bár Kate pontosan ezeket a szavakat várta, de arra számított, hogy Kytől, és nem pedig Lindától érkeznek majd. - Hát én éppen… - Azt akarod, hogy Ky élve megnyúzzon engem?! - korholta Linda, és egy tálca gőzölgő levessel a kezében hátra, az ágy felé terelte Kate-et. - Figyelj, neked most pihenned és enned kell. Aztán meg enned és pihenned. Ez a parancs. Kate hirtelen rájött, hogy hátrál, úgyhogy megmakacsolta magát. - Kié? - Kyé. És - folytatta Linda, mielőtt Kate visszavághatott volna - Bailey doktoré. - Egyikük parancsát sem vagyok köteles elfogadni. - Talán nem - értett egyet az asszony szárazon. - De nem fogok vitatkozni egy olyan férfival, aki a nőjét védelmezi, sem egy olyannal, aki meg tűvel szurkált már akkor, amikor még csak hároméves voltam. Mindkettő nagyon goromba tud lenni. Most pedig sipirc vissza az ágyba! - Linda… - Bár Kate tudta, hogy a sóhaja hosszas szenvedésről árulkodik, nem tehetett róla. - Egy vágás van a lábamon. Legalább negyvennyolc órán keresztül, egyfolytában ágyban voltam. Ha hamarosan nem zuhanyozhatok le, és nem szívhatok egy kis friss levegőt, megbolondulok. Mosolyra rándult Linda szája, amit azzal próbált álcázni, hogy az alsó ajkát csipegette. - Kissé zsémbesek vagyunk, nemde? - Lehet, hogy jobban, mint egy kicsit. - Ez alkalommal a sóhaj egyszerűen rosszkedvű volt. - Nézz rám! - követelte Kate, és megcibálta a haját. - Úgy érzem magamat, mintha épp most másztam volna ki egy barlangból. - Hát jó. Tudom, milyen volt, amikor megszültem Hope-ot. Miután már magamhoz öleltem, annyira vágytam egy zuhanyozásra és samponra, hogy majdnem sírva fakadtam. Letette a tálcát az ágy mellett álló asztalra. - Kapsz tíz percet a zuhanyozásra, aztán ehetsz, mialatt kicserélem a kötésedet. De Ky megesketett, hogy minden falatot megetetek veled. Csípőre tette a kezét. - Tehát így szól az alku. - Ky túlzásba viszi a dolgokat - kezdte Kate. - Ez felháborító. Nincs szükségem a dédelgetésre. - Majd akkor mondd ezt, ha már nem úgy nézel ki, mint akit el tudnék fújni. Na gyere, segítek a zuhanyozásnál! - Nem, a fenébe is, egyedül is tökéletesen le tudok zuhanyozni! Kate, ügyet sem vetve a lábát szaggató fájdalomra, kiviharzott a szobából, és bevágta maga mögött az ajtót. Linda lenyelt egy nevetést, és letelepedett egy székre, hogy megvárja. Tizenöt perccel később, felfrissülve és halálosan szégyellve magát, Kate visszajött. Ky köpenyébe burkolózott, és a haját dörzsölte egy törölközővel. - Linda… 84

- Ne szabadkozz! Ha én lettem volna két napig az ágyhoz láncolva, az első embernek nekiugrom, aki kellemetlenséget okoz. Azonkívül… - Linda tudta, hogyan játssza ki a kártyáit -, ha tényleg sajnálod, megeszed a levesedet, hogy Ky ne ordibáljon velem. - Rendben van. - Kate beletörődően visszaült az ágyba, és az ölébe vette a tálcát. Lenyelte az első kanál levest, elnyomva az ellenkezését, míg Linda a kötésével kezdett matatni. - Isteni. - A tenger gyümölcseiből készült halászlé az egyik ételkülönlegességünk. Jaj, drágám! Linda szeme befelhősödött az aggodalomtól, amikor levette a gézt. - Ez pokolian fájhat. Nem csoda, hogy Ky majd megőrült. Kate összeszedte a bátorságát, és lehajolt, hogy megnézze a sebet. Nem volt begyulladva, amitől tartott, sem megdagadva. Bár a vágás tizenöt centi hosszú volt, de legalább tiszta. A lány fölengedett. - Nem is olyan csúnya - mormolta. - Nincs elfertőződve. - Nézd, engem is elkapott egy mérges rája, egy kicsi. A vágásom talán másfél centi volt keresztben, de úgy bőgtem, mint egy gyerek. Nekem tehát ne mondd, hogy nem is olyan rossz. Linda összehúzta a szemét, úgy tanulmányozta Kate arcát. - Ky azt mondta, hogy be kell venned egy tablettát, ha fájdalmad volna, amikor felébredsz. - Ha szeretnél nekem szívességet tenni, akkor most ezt az egészet kivágod a szemétbe. Kate nyugodtan lenyelt egy újabb kanál levest. - Igazán utálok vitatkozni vele, vagy veled, de nem veszek be több orvosságot, és nem fogok több időt elvesztegetni. Értékelem a tényt, hogy el akar kényeztetni. Ez váratlanul kedves tőle, de a továbbiakban nem tudom elfogadni. - Aggódik érted. Felelősnek érzi magát. - Ő az én felelőtlenségemért? - Kate a fejét rázva arra összpontosított, hogy befejezze a levest. - Baleset volt, és ha van kit hibáztatni, akkor az én magam vagyok. Annyira lefoglalt a leletek keresése, hogy a legalapvetőbb óvintézkedésekről is megfeledkeztem. Gyakorlatilag beleütköztem a rájába. - Nagy erőfeszítéssel megállta, hogy össze ne rázkódjék. - Ky sokkal gyorsabban cselekedett, mint én. Már kezdett elhúzni az állat közeléből. Ha nem teszi, sokkal rosszabbul is alakulhatott volna. - Szerelmes beléd. Kate ujjai megfeszültek a kanálon. Túlzott gonddal tette le a tálcára. - Linda, óriási különbség van az aggodalom, a vonzalom, de még a szeretet és szerelem között is. Linda az egyetértése jeléül bólintott. - Igen, ezért én azt mondtam, hogy Ky szerelmes beléd. Kate-nek sikerült egy mosolyt kipréselnie, és felvennie a leves mellett hűlő teát. - Te mondtad - válaszolta egyszerűen. - Ky nem. - Marsh sem mondta, amíg közel nem álltam hozzá, hogy megfojtom, de ez nem gátolt engem. - Én nem vagyok te. - Kate visszafeküdt a párnákra, hálásan, hogy a gyengeség és elgyötörtség nagy része elmúlt. - És Ky nem Marsh. Linda türelmetlenül felkelt, és pörögni kezdett a szobában. - Megőrülök az olyan emberektől, akik az egyszerű dolgokat így agyonbonyolítják. 85

Kate mosolyogva szürcsölte a teáját. - Mások viszont túlságosan leegyszerűsítik a bonyolultat. Linda fintorogva visszafordult. - Egész életemben ismertem Ky Silvert. Figyeltem, ahogy egyik csinos lánytól a következőig, aztán egyik vonzó nőtől a másikig pattog, míg végül elvesztettem a fonalat. Aztán jöttél te. - Megállt, az ágy oszlopának dőlt. - Olyan volt, mintha valaki fejbe kólintotta volna egy tompa tárggyal. Elkábítottad, Kate, szinte az első pillanattól. Elbűvölted. - Elkábítás, elbűvölés. - Kate vállat vont, de közben megpróbált nem tudomást venni a szívét szorító fájdalomról. - Hízelgő, de ezek közül egyik sem ér fel a szerelemmel. Linda szemöldöke közt megjelent, majd eltűnt a makacs vonal. - Nem hiszek abban, hogy a szerelem egy pillanat alatt születik. A szerelem növekszik. Ha láthattad volna, hogyan érezte magát Ky, miután elmentél négy évvel ezelőtt, akkor tudnád… - Ne beszélj a négy évvel ezelőttről! - szakította félbe Kate. - Ami akkor történt, annak vége. Ky és én más emberek lettünk mára, más elvárásokkal. Ez alkalommal… - Mély lélegzetet vett. - Ez alkalommal nem sebezhet meg, mert tudom a határokat. - Még csak most kerültetek újra össze, és máris befejezésről és határokról beszélsz! Linda beletúrta az egyik kezét a hajába, és közelebb jött, hogy leüljön az ágy szélére. - Mi bajod van? Már kívánni sem tudsz? Már álmodni sem mersz? - Egyikben sem voltam soha túl jó, Linda… - Kate tétovázott, mert gondosan meg akarta válogatni a szavait. - Nem akarok többet várni Kytől, mint amit könnyűszerrel megadhat. Tudom, hogy augusztus végén mindketten visszatérünk a magunk külön világába, és nincs híd közöttük. Talán újra el kellett jönnöm, hogy kárpótlást keressünk a fájdalomért, amit korábban egymásnak okoztunk. Most úgy akarok elmenni, hogy még barátok vagyunk. Ky… - Ismét tétovázott, mert ezt a megfogalmazást még fontosabbnak tartotta. - Ky mindig nagyon fontos része maradt az életemnek. Linda várt egy pillanatig, aztán összehúzta a szemét. - Hát ez a legnagyobb marhaság, amit valaha is hallottam. Kate a hangulata ellenére nevetni kezdett. - Linda… Az asszony feltartotta a kezét, megrázta a fejét, és belevágott Kate szavába. - Nem, erről én nem tudok veled tovább fecsegni. Túlságosan elvesztem a fejemet, holott azt várják tőlem, hogy vigyázzak rád. - Nagy szusszanással engedte ki a levegőt, miközben elvette a lány tálcáját. - Egyszerűen képtelen vagyok felfogni, hogy egy ilyen okos nő hogy lehet ennyire buta. De minél többet töröm rajta a fejem, annál világosabban látom, hogy te és Ky egymásnak valók vagytok. - Ez inkább sértésnek, mint bóknak hangzik. - Az is. Kate a fogaihoz szorította a nyelvét, hogy visszatartson egy mosolyt. - Értem. - Ne nézz ilyen önelégülten pusztán azért, mert úgy feldühítettél, hogy nem akarok többé beszélni róla. - Linda hátrafeszítette a vállát. - Megmondom Kynek a magamét, csak kerüljön haza. - Ez az ő baja - mondta Kate vidáman. - Hová ment? 86

- Merülni. A vidámság lehervadt a lány arcáról. - Egyedül? - Fölösleges aggódnod miatta. - Linda élénken beszélt, és közben szidta magát, hogy nem gondolt ki valami egyszerű hazugságot. - Az esetek kilencven százalékában egyedül búvárkodik. - Tudom. De Kate összekulcsolta a kezét, felkészülve rá, hogy addig fog aggódni, amíg a férfi vissza nem tér.

87

9. - Veled megyek. A napfény erős, a tenger illata tiszta volt. A szúnyoghálós ajtón keresztül még egy negyed mérföldről is világosan hallatszott a sirályok rikoltása. Ky elfordult a tűzhelytől, ahol az utolsó csésze kávét töltötte ki, és szemügyre vette az ajtónyílásban álldogáló lányt. Kate feltűzte a haját, vékony vászonnadrágot és inget viselt; mindkettő bő és hűs volt. Átfutott Ky agyán, hogy a lány inkább egy diák, mint egy egyetemi oktató benyomását kelti. Eleget tudott a nőkről és az illúziókeltésről, hogy lássa, kipirult Kate arca. Nem volt szüksége arcpirosítóra az előző este, amikor visszatért a roncstól. Akkor dühös és szenvedélyes volt. Ky majdnem elmosolyodott, ahogy felemelte a csészéjét. - Csak az idődet pocsékoltad azzal, hogy felöltöztél - jegyezte meg könnyedén. - Vissza az ágyba! Kate utálta a konok embereket, azokat, akik határozottan és ésszerűtlenül követelik a magukét. És abban a pillanatban, ismerte el, mind a ketten konokul viselkedtek. - Nem. - Kívülről ugyanolyan nyugodt maradt, mint amilyen a férfi volt, amikor ő besétált a konyhába. - Veled megyek. Kate-tel ellentétben Ky soha nem riadt vissza egy jó kis veszekedéstől. Miközben felkészült rá, nekidőlt a tűzhelynek. - Orvosi utasítás ellenére nem viszek magammal senkit merülni. A lány számított erre. Egy vállrándítással kinyitotta a hűtőt, és kivett egy üveg gyümölcslét. Tudta, hogy zsémbes, és bár ez egyáltalán nem volt jellemző rá, élvezte ezt az állapotot. Egyszerűen úgy érezte, tennie kell valamit, különben megőrül. Amennyire vissza tudott emlékezni, még soha nem töltött el két eseménytelenebb napot. Úgy érezte, mozognia, gondolkoznia kell, érezni a napfényt. Lehet, hogy elégtételt jelentene, ha toporzékol és követelőzik, gondolta, de eredményt biztosan nem érne el vele. Ha egyezséget kell kötnie ahhoz, hogy keresztülvigye az akaratát, akkor alkudni fog. - Bérbe vehetek egy másik hajót és felszerelést, és merülhetek egyedül is. - A pohárral a kezében kihívóan megfordult. - Nem tudsz megakadályozni benne. - Próbáld ki! A férfi egyszerűen, nyugodtan ejtette a szavakat, de Kate látta, hogy harag lobban a szemében, így már jobb, gondolta. Sokkal jobb. - Jogom van pontosan azt tenni, amit a kedvem tart. Ezzel, ugye, mindketten tisztában vagyunk. A lába talán még kellemetlenkedett, de a teste többi része feltöltődött, és készen állt a mozgásra. És a fejével sem volt semmi baj. Nagyon jól kitervelte a stratégiáját. Végül is, tépelődött bánatosan, épp elég ideje volt, hogy mindezt kigondolja. 88

- Mindketten tudjuk, hogy egyáltalán nem vagy merülésre képes állapotban. - Ky első késztetése az volt, hogy visszaviszi őt az ágyba, a második, hogy addig rázza, amíg el nem veszi a kedvét. Aztán egyiket sem tette, csak megitta a kávéját, és a csésze pereme fölött figyelte a lányt. Nem számított ugyan hatalmi harcra, de nem is fog meghátrálni előle. - Nem vagy buta, Kate. Tudod, hogy még nem merülhetsz le, és azt is tudod, hogy én sem engedhetlek. - Két napig pihentem. Remekül érzem magamat. - Ahogy Kate a férfi felé közeledett, örömmel vette észre, hogy Ky a homlokát ráncolja. Megértette, hogy a lánynak saját akarata van, és hogy ezzel neki számolnia kell. Igazság szerint Kate erősebbnek bizonyult, mint bármelyikük hitte volna. - Ami a búvárkodást illeti, azt rád akarom hagyni a következő néhány napra, de… - Kate szünetet tartott, biztos akart lenni, hogy a férfi tudja: most tárgyal, és nem behódol. - Kimegyek veled az Örvényre. És ma reggel megyek ki. Ky felhúzta a szemöldökét. Kate-nek esze ágában sem volt merülni, csupán nyomásgyakorlásként használja az ötletet, hogy elérje, amit akar. A férfi nem hibáztathatta. Emlékezett, amikor egy lábtörésből lábadozott tizennégy éves korában. A fájdalom már csak halványan élt az agyában, de az akkori halálos unalomra még mindig kristálytisztán emlékezett. - Lefekszel a kabinban, ha azt mondom neked. Kate mosolygott, és a fejét rázta. - Lefekszem a kabinban, ha szükségét érzem. Ky a kezébe fogta a lány állát, és megszorította. - Az egyszer biztos, hogy lefekszel. Hát jó, menjünk! Korán akarok kezdeni. Miután beletörődött a helyzetbe, gyorsan cselekedett. Kate vagy lépést tart vele, vagy otthon marad. Perceken belül leállt kocsijával az Ezüst Tó Kikötő dokkjánál, és már fel is ugrott az Örvényre. Kate elégedetten foglalt mellette helyet a kormánynál, és felkészült, hogy élvezze a napot és a szelet. Máris érzete, hogy buzog benne az energia. - Rajzoltam egy térképet a roncsról, a tegnapi merülésnél látottak szerint - mondta neki a férfi, miközben kivezette a hajót a kikötőből. - Egy térképet? - A lány önkénytelenül hátralökte a haját, amikor Ky felé fordult. - Nem is mutattad. - Mert aludtál, amikor befejeztem. - Az idő kilencven százalékában aludtam - motyogta Kate. Ky a nyílt óceán felé tartott, és közben a lány vállára tette az egyik kezét. - Jobban nézel ki, Kate, nincsenek árnyékok a szemed alatt. Nincs benned feszültség. Ez mindennél fontosabb. A lány egy pillanatra, csupán egy pillanatra Ky kezéhez szorította az arcát. Kevés nő tudott volna ellenállni ilyen gyöngéd aggodalomnak, és mégis… Kate nem akarta, hogy a férfi aggodalma elhomályosítsa az okot, amiért együtt vannak. Az aggodalom könnyen átfordulhat sajnálatba. Lényeges, hogy Ky társnak, egyenrangú félnek tekintse. Amíg a férfi szeretője, életbevágóan fontos, hogy azonos talajon álljanak, így aztán, amikor elmegy… Amikor elmegy, nem lesz ok a megbánásra. - Már nincs szükségem rá, hogy dédelgess, Ky. A férfi válla megmozdult, ahogy az iránytűre pillantott. - Élveztem. 89

Kate tiltakozott a törődés ellen. Ky megértette, értékelte és bánta. Volt valami vonzó abban, hogy gondoskodhatott a lány szükségleteiről, hogy Kate függött tőle. Nem tudta, hogyan mondja el neki: legalább annyira szeretné, hogy egészséges és erős legyen, mint hogy hozzá forduljon nehéz időkben. Úgy érezte, az együtt töltött idő túl rövid volt ahhoz, hogy beszéljen. Ky nem volt jó viszonyban az óvatossággal. Búvárként tudta a jelentőségét, de férfiként… Férfiként hajlamos volt az ösztönei, a hirtelen ötletei szerint cselekedni. Ujjai egy pillanatra végigsimítottak Kate nyakán, mielőtt a kormánykerékhez fordult. Már tudta, úgy kell hozzáfognia a Kate-tel való kapcsolathoz, mint ahogyan egy nagyon mély, nagyon veszélyes merüléshez fog. Figyelnie kell az áramlatokra, a víznyomásra és a váratlanra. - Az a térkép a kabinban van - mondta a lánynak, amikor leállította a motort. - Talán szívesen megnézed, amíg én lent vagyok. Kate bólintva jelezte egyetértését, de ahogy Ky kezdte magára ölteni a felszerelését, máris hatalmába kerítette a nyugtalanság. Nem akart ügyet csinálni abból, hogy a férfi egyedül merül. Úgysem hallgatna rá; csak vita kerekedne belőle. Némán figyelte, ahogy Ky ellenőrzi a palackjait. Egy óra hosszat lesz lent. Kate már számolta a perceket. - Vannak hideg italok lent a fülkében. -A férfi meghúzta maszkjának gumiszalagját, mielőtt átfordult a hajó oldalán. - Ne ülj túl sokáig a napon! - Légy óvatos! - buktak ki Kate-ből a szavak, mielőtt visszaszívhatta volna őket. Ky vigyorgott, aztán halk csobbanással eltűnt. Bár Kate odarohant a jacht oldalához, túl későn érkezett, hogy lássa, amint a férfi elmerül. Ezután hosszú ideig csak áthajolt a korláton, és a víz felszínére meredt. Elképzelte, ahogy Ky egyre mélyebbre ereszkedik, beállítja a nyomást, és nagy erővel halad előre, amíg eléri a tenger fenekét és a roncsot. Előző este felhozta a levesestányért és a merőkanalat. A hálószobájában az öltözőasztalán kaptak helyet, míg a kötélzet és a cserépedények törött darabjait odalent tárolta. Ky eddig nem tett mást, mint összeszedte, amit együtt találtak, de ma, gondolta Kate szúró türelmetlenséggel, ki fogja terjeszteni a kutatást. Bármit is talál, egyedül fogja megtalálni. Csalódottan fordult el a víztől, amiért ki volt zárva ebből. Felmerült benne, hogy egész életében csak néző volt, valaki, aki elemezte és magyarázta az eseményeket, nem pedig kezdeményezte őket. Ez a kutatás volt az első alkalom, hogy ezen változtasson, és most visszalépett a kezdő kockába. Zsebre dugta a kezét, és felnézett az égre. Nyugat felé felhőket látott, de azok áttetszők és fehérek voltak. Ártalmatlanok. Önmagát is éppen ilyennek érezte abban a pillanatban valami jelentéktelenségnek. Sóhajtva lement a kabinba. Nem tehetett mást, mint hogy várakozik. Ky talált még két ágyút, és bójákat küldött föl, hogy megjelölje a helyzetüket. Ha nem lel semmi különösebbet, esetleg kiemeltetheti az ágyúkat, és szakértővel megállapíttathatja a korukat. Bár elejétől végig átkutatta őket, tudta: nem valószínű, hogy a korrózió rétegei alatt dátumbélyegzőt talál. De idővel talán… Elégedetten úszott észak felé.

90

Ha mást nem is ér el a mostani merülés alatt, legalább megpróbálja meghatározni a kutatási terület méretét. Ha szerencséje van, elég kicsi lesz, talán nem nagyobb, mint egy futballpálya. Ugyanakkor mindig fennáll a lehetőség, hogy a roncs több négyzetkilométernyi területen szóródott szét. Mielőtt idehoznak egy hajómentőt, nagy gondot akart fordítani az efféle előmunkálatokra. Különféle műszerekre is szükségük lesz. Egy fémkereső felbecsülhetetlen volna. Eddig nem történt más, mint találtak egy roncsot. Mindegy, Kate mennyire biztos benne, hogy ez a Liberty. Pillanatnyilag lehetetlen meghatározni a hajó eredetét, a rakományt kell megtalálni. Ha ez megvan, talán a kincs is követi majd. Ha megtalálta a kincset… Kate vajon elmegy? Vajon fogja majd az aranyból és a leletekből neki járó részt, és elhajt vele? Nem, ha ő bármit is tehet, határozta el Ky, miközben a tengerfenéket pásztázta a homloklámpájával. Amikor a kutatás véget ér, és már kimentették a menthetőt a tengerből, ideje lesz megmenteni azt az értéket is, ami valaha az övék volt, ami talán soha el sem veszett igazán. Ha meg tudják találni, ami évszázadokig el volt temetve, akkor meg tudják találni azt is, ami csak négy évig volt eltemetve. Nem sok mindent találhat szerszámok nélkül. A hajó nagy részét - vagy ami maradt belőle - belepte az iszap. Egy újabb merülésnél használni fogja a propellert, azt a feltáráshoz szükséges gépezetet, amit a műhelyében bütykölt össze. A mesterségesen keltett vízörvényekkel egyszerre több centi üledéket is le tud sodorni. Ez lenne a leletek feltárásának egyik lassú, de biztos módja. De valakinek a fedélzeten is lennie kell, hogy a gépet működtesse. Kate-re gondolt, de rögtön el is vetette az ötletet. Bár semmi kétsége sem volt, hogy a lány megbirkózna a dolog technikai oldalával - csak egyszer kellene elmagyarázni neki -, soha nem vállalná. Ky kezdett arra gondolni, hogy ideje volna bevonni Marsh-t. Tudta, hogy fogytán a levegője, és fel kell mennie a felszínre friss palackokért. Mégis tovább időzött a fenéken, kutatott, szurkálta a talajt. Szeretett volna felvinni valamit Kate-nek, valami kézzelfoghatót, ami visszavarázsolná a lelkesedést a lány szemébe. A rendelkezésére álló idő több mint felébe telt, hogy megtalálja, de amikor a kezében tartotta az épen maradt üveget, tudta, hogy Kate örömkitörése kárpótolni fogja az erőfeszítéséért. Közönséges üveg volt, nem értékes kristály, de nem volt rajta öntőminta jel, ami azt jelentette, hogy tüdővel fújták. Az idő több réteg lerakódást hagyott rajta, de Ky lassan, óvatosan lecsipegette egy részét, ám csupán az üveg aljáról. Ha a dátum nem szerepel az alján, szüksége lesz a lerakódott rétegre, hogy meg lehessen határozni az üveg korát. Már a Corning Üvegmúzeum járt a fejében, és a sikereik száma. Aztán meglátta a dátumot, és elégedett vigyorral beletette a leletet az övén lógó zsákba. Mivel kifogyóban volt a levegője, elindult a felszín felé.

Letelt az ideje. Vagy mivel már majdnem letelt, Kate arra gondolt, hogy már fel kellett volna jönnie, ha egyáltalán gondol a biztonságra. A fedélzetet rótta a hajó egyik oldalától a másikig, és vissza. Miért kell Kynek mindig a végső határig kockára tennie az épségét?!

91

Már régen feladta, hogy nyugodtan üljön a kabinban, és a Ky által rajzolt kezdetleges térképet tanulmányozza. Talált egy hajótörésekről szóló könyvet, amelyet a férfi nyilván nemrégen vásárolt, és bár ez az apja kutatási könyvei közt is szerepelt, újra átfutotta. Részletes útmutatást tartalmazott arról, hogyan lehet azonosítani és feltárni egy roncsot, felsorolta a leggyakoribb hibákat és kockázatokat. Kate-nek nehezére esett, hogy kockázatokról olvasson, miközben Ky egyedül volt lent a felszín alatt. Ám még a könyv egyszerű nyelvezete sem tudta elvenni a kaland ízét. Talán az idő felében, amíg Ky távol volt, a lány teljesen elmerült az olvasásban. Spanyol vitorlás gályák, holland kereskedelmi hajók, angol fregattok… Egyedül az Észak-Karolinában talált roncsok listáját találta alaposnak. De ezeket már, gondolta, megtaláltak, dokumentálták. A kaland itt már véget ért. Egy nap majd, a láncolat miatt, amit az apja elkezdett, és ő folytatott, a Liberty is köztük lehet. Kate bosszúsan várta, hogy Ky feljöjjön. Az apjára gondolt. Ő is elmélyült ugyanebben a könyvben - tervezett, számítgatott. Ám a számításai nem vitték tovább a kezdeti stádiumnál. Ha az apja megosztotta volna vele a célját, vajon elvitte volna magával a nyári kutatásaira? Soha nem fogja megtudni, mivel nem kapott rá lehetőséget. Most ő maga választ, tűnődött Kate. Az első választása az volt, hogy visszatért Ocracoke-ra, és elfogadta a következményeit. A második, hogy feltételek nélkül odaadta magát Kynek. Az utolsó pedig az lesz, gondolta, miközben a nyugodt vizet bámulta, hogy újra elhagyja a férfit. De meglehet, hogy a valóságban nem is kap már választási lehetőséget. Az egész csupán áramlatok kérdése. Csak eddig tudott szemben úszni velük. Megkönnyebbülten sóhajtott, amikor meglátta a buborékok füzérét. Ky megragadta a lépcső alsó fokát, és feltolta a maszkját. - Rám vársz? Kate-ben megkönnyebbülés keveredett az aggodalomban eltöltött idő miatti bosszúsággal. - Túlfeszítetted a húrt. - Igen, egy kicsit. - Ky feladta a palackjait. - Meg kellett álmom, hogy ajándékot hozhassak neked. - Ez nem vicc, Ky! - Kate figyelte, ahogy a férfi átlép a hajó oldalán, élénken, karcsún és erőteljesen. - Iszonyú dühös volnál rám, ha én számítanám ki kattanásra az időmet. - Hagyd Lindára a cirkuszolást! - tanácsolta Ky, miközben lehúzta a búvárruhája cipzárját. - Ő így született. Aztán megragadta a lányt, és úgy magához szorította, hogy Kate megérezte az izgalmat, amelyet magával hozott a felszínre. Az ajka a lányéra tapadt, az íze sós volt a tengertől. Mivel Ky vizes volt, a lány ruhája hozzátapadt, így arra a rövid pillanatra összekötötte őket, amíg a férfi a karjában tartotta Kate-et. Ám amikor elengedte volna, az szorosan belekapaszkodott, és a csókot úgy elnyújtotta, hogy a férfi hűvös bőre felforrósodott tőle. - Aggódom érted, Ky. - A lány még egy utolsó pillanatig vadul kapaszkodott. - A fenébe, ezt akarod hallani? - Nem. - A férfi a kezébe vette Kate arcát, és megrázta a fejét. - Nem. A lány ellökte magát, attól való félelmében, netán túl sokat olyat mond, aminek a meghallgatására egyikük sincs felkészülve. Most már ismerte a szabályokat. Valami nyugodt, valami egyszerű után tapogatózott, 92

- Azt hiszem, egy kicsit elvesztettem a fejem, amíg itt fent várakoztam rád. Más, amikor az ember lent van. - Igen. - Vajon mit akarhat tőlem? - tűnődött a férfi. Miért van az, hogy valahányszor kezdi kimutatni az aggodalmát irántam, be is zárkózik? - Néhány dolgot még hozzá kell tennem a térképhez. - Láttam a bójákat, amiket fölküldtél. Kate megnedvesítette az ajkát, és izomról izomra elengedte magát. - Két újabb ágyú. A méretükből ítélve azt mondanám, hogy aránylag kis hajó volt. Nem valószínű, hogy csatára építették volna. - Kereskedelmi hajó volt. - Talán. Le fogom vinni a fémkeresőt, és meglátom, mivel jövök föl. A tárgyakból ítélve, amelyeket megtaláltunk, nem hiszem, hogy túl mélyen lenne eltemetve. Kate bólintott, miközben arra bíztatta magát, hogy vesd magad az üzletbe, és a személyes vonalat pedig vedd könnyedén. - Szeretném elküldeni a palánk egy darabját, és néhány üvegleletet, hogy elemezzék őket. Azt hiszem, több szerencsénk lesz az üveggel, de nem árthat, ha minden szempontot figyelembe veszünk. - Valóban nem. Nem szeretnéd megkapni az ajándékodat? Kate, újra visszanyerve a könnyedségét, elmosolyodott. - Azt hittem, csak tréfálsz. Talán egy szép kagylót hoztál? - Úgy gondoltam, hogy ez jobban tetszene. - Ky belenyúlt a zsákjába, és kivette az üveget. - Nagy kár, hogy már nincs bedugaszolva. Ihattunk volna bort mogyorókrémmel. - Ó, Ky, hát ez teljesen ép! - Kate izgatottan az üveg után nyúlt, de Ky elhúzta előle, és vigyorgott. - Feneket fel! - mondta, és megfordította az üveget. Kate rámeredt az üveg piszkos aljára. - Ó, Istenem - suttogta. - Dátum van rajta: 1749! - Óvatosan mindkét kezébe fogta az üveget. - Ez az azt megelőző év, hogy a Liberty elsüllyedt. - Attól még lehet ez egy másik hajó is! - figyelmeztette Ky. - De ez azért tényleg leszűkíti az időhatárokat. - Több mint kétszáz év - mormolta a lány. - Az üveg, ami olyan törékeny, olyan sebezhető, lám mégis túlélt két évszázadot. - A szeme csillogott a lelkesedéstől, ahogy újra a férfira nézett. - Ky, meg kellene tudnunk, hol készült az üveg. - Talán, de a legtöbb üveg, amit a tizenhetedik-tizennyolcadik századbeli roncsokon találnak, többnyire Angliában készült. Ez azonban még nem bizonyítja, hogy maga a hajó is angol volt. Kate csalódottan sóhajtott, de változatlan hévvel számítgatott. - Ezek szerint te is végeztél kutatásokat. - Én addig nem kezdek bele semmibe, amíg nem tudom, merre kell haladni. Ky letérdelt, hogy ellenőrizze a még teli búvárpalackokat. - Most újra lemész? - Szeretnék mindent feltérképezni, amit csak tudok, mielőtt túl sok felszereléssel kezdünk dolgozni.

93

A lány maga is épp elég házi feladatot végzett ahhoz, hogy tisztában legyen vele: a modern kor leletmentőinek általános hibája, hogy nem térképezik fel a terepet. Mégsem tudta visszafogni a türelmetlenségét. Akkora időpazarlásnak tűnt, amikor arra is összpontosíthattak volna, hogy behatoljanak az iszapréteg alá. Úgy tűnt Kate-nek, mintha helyet cseréltek volna Ky-vel. Mindig ő volt az óvatos, aki logikus lépésekkel haladt előre, míg a férfi vállalta a kockázatokat. A tehetetlenség érzésével küzdött, amit rákényszerített várakozás és külső szemlélődés. Hátralépett, amíg Ky felcsatolta az új palackokat. Miközben figyelte őt, a férfi kézbe vett egy rézrudat. - Ez minek kell? - Ez a talpa ennek. - Ky feltartott egy iránytűre emlékeztető szerkezetet. - Azimut kör a neve. Olcsó, hatásos módja a terület feltérképezésének. Befúrom ezt a roncs megközelítőleges középpontjába úgy, hogy ez lesz a kiindulás az adatokhoz, a mágneses északhoz igazítom a kört, aztán egy hosszú lánccal megmérem a távolságot az ágyúkhoz, vagy bármilyen feltérképezendő tárgyhoz. Miután beállítottam, feljövök a fémkeresőért. Kate-ben tovább növekedett a csalódottság. Ky végzi az egész munkát, miközben ő csak tétlenül ácsorog. - Ky, én már jól érzem magam. Segíthetnék, ha… - Nem! A férfi nem vette a fáradságot, hogy vitatkozzon, vagy érveket soroljon fel. Egyszerűen átbukott a hajó oldalán, és eltűnt. Késő délután volt, amikor visszaindultak. Ky azzal töltötte az utolsó órát a tengeren, hogy kiegészítette a térképet, hozzátette az aznap gyűjtött információt. Több tárgyat is felhozott a zsákjában - egy kupát, kanalakat és villákat, amelyek valószínűleg vasból készültek. Úgy tűnt, hogy tényleg megtalálták a gályát. Kate elhatározta, hogy aznap este részletes listát vesz fel a leleteikről. Ha pillanatnyilag csak ennyit tehet, örömmel fogja tenni. A hangulata javult egy kicsit, mivel fogott három, jókora méretű kékhalat, mialatt a férfi másodszor is lent volt a roncsnál. Ky hepciáskodhat, amennyit csak akar, akkor is ő fogja megsütni, és asztalnál ülve, nem pedig ágyban fekve fogja megenni őket. - Csuda elégedett vagy magaddal, ugye? Kate hűvös mosolyt vetett a férfira. Visszafelé hajóztak az Ezüst Tó Kikötőbe, és bár elcsigázottnak érezte magát, ez kellemes érzés volt, nem az elmúlt napok letaglózó fáradtsága. - Három kékhal ennyi idő alatt nagyon tekintélyes fogás. - Vitán felül. Különösen, hogy én akarom megenni a felét. - Akkor majd én sütöm meg grillen. Kate közömbös tekintettel fogadta a férfi felhúzott szemöldökét. - Én fogtam, tehát én is sütöm. Ky egyenletes sebességben tartotta a hajót, és közben a lányt tanulmányozta. Kicsit fáradtnak látszott, de a férfi úgy gondolta, meg tudja győzni, hogy szundítson egy kicsit, ha kijelenti, hogy ő is szeretne aludni egy keveset. Kate gyorsan gyógyult. És igaza volt. Nem kényeztetheti őt tovább. - Talán rá tudom venni magamat, hogy felizzítsam neked a faszenet. - Nagyon derék. Akkor még azt is megengedem, hogy megtisztítsd a halakat. A férfi elnevette magát a rezzenetlen hangvételen, és addig borzolta a lány haját, amíg kiestek belőle a tűk. 94

- Ky! Kate önkéntelenül felnyúlt, hogy helyrehozza a kárt. - Viseld feltűzve a tanteremben - tanácsolta a férfi, és néhány tűt beledobott a tengerbe. - Nehezen tudok ellenállni neked, ha a hajad le van eresztve, és egy kicsit kócos. - Ez igaz? - A lány azt mérlegelte, legyen-e bosszús, de aztán úgy döntött, hogy akad sokkal gyümölcsözőbb módja is az időtöltésnek. Hagyta, hogy a szél lobogtassa a haját, és közben olyan közel lépett a férfihoz, hogy a testük összeért. Elmosolyodott a Ky szemében hirtelen fellobbanó meglepetésen, és a pólója alá csúsztatta mindkét kezét. - Miért nem állítod le a motort, és mutatod meg nekem, mi történik, amikor nem tudsz ellenállni? A szeretkezésben tanúsított minden adakozókészsége és felszabadultsága ellenére Kate még soha nem volt a kezdeményező. Ky egyformán elképedt és felizgult, amikor a lány felmosolygott rá, és lassan simogatta a mellét a kezével. - Tudod te, hogy mi történik, amikor nem tudok ellenállni - mormolta. - De fel kellene frissítened az emlékezetemet - nevetett Kate halkan, nyugodtan. Anélkül, hogy megvárta volna a választ, már húzta is vissza a szelepet, amíg a hajó már csak üresjáratban siklott. - Tegnap éjjel nem szeretkeztél velem. A keze körben és felfelé siklott a férfi hátán. - Mert aludtál. Kate a délután közepén, az óceán közepén csábítja el. Ky úgy érezte, legalább annyira akarja ízlelgetni, mint a beteljesülésig vinni ezt az új tapasztalatot. - De most nem alszom. - Lábujjhegyre emelkedve, Kate a férfiéhoz dörzsölte az ajkát, könnyedén, kísértőn. Érezte, hogyan dörömböl a szíve a testében, és élvezte a hatalom érzését, amelyet addig még soha nem fedezett fel. - Vagy talán sietsz, hogy visszaérj, és fuj, pucolhasd a halat? Kate gúnyolódik rajta. Miért nem látta meg benne eddig a boszorkát? Ky érezte, hogy görcsbe rándul a gyomra a vágytól, ám amikor közelebb húzta a lányt, Kate ellenállt. Épp csak egy kicsit. Épp eléggé ahhoz, hogy kínozza a férfit. - Ha most szeretkezem veled, nem leszek gyöngéd. A lány centikre tartotta az ajkát Kyétől. - Ez fenyegetés? - suttogta. - Vagy ígéret? A férfi érezte, hogy reszketés fut rajta végig, és megdöbbent. Még Kate-ért sem reszketett soha. Még érte sem. A vágy nőtt, erősödött, nyugtalanul, féktelenül. - Nem vagyok biztos, hogy tudod, mit csinálsz, Kate. A lány sem volt, de mosolygott, mert ez már nem számított. Csak a végkifejlet számított. - Gyere le velem a kabinba, és mindketten meglátjuk. Elhúzódott a férfitől, és szó nélkül eltűnt az alsó fedélzeten. Ky keze remegett, amikor a kulcsért nyúlt, hogy leállítsa a motort. Szüksége volt egy percre, talán egy kicsit többre is, hogy visszanyerje az önuralmát, amit olyan gondosan őrzött, amióta újra szeretők lettek. Amióta megpillantotta kezén a lány vérét, rettenetes félelmet érzett, hogy fájdalmat okozhat neki. Amióta újra megízlelte őt, ugyanúgy félt attól, hogy elűzheti. Az óvatosság feszültséget jelentett, de Ky nagy akaraterővel mégis szem előtt tartotta. Miközben elindult a lépcsőn lefelé, azt ígérte magának, hogy továbbra is óvatos lesz.

95

Kate már kigombolta a blúzát, de nem vette le. Amikor a férfi belépett hozzá a szűk kabinba, elmosolyodott. Félt, bár alig tudta, miért. De a félelem fölött megjelent benne a hatalom és erő önelégült érzése, teljes felszabadítást követelve. A végsőkig akarta vinni, a szenvedély határáig akarta űzni a férfit. Abban a pillanatban biztosan tudta, hogy képes is rá. Amikor Ky nem jött közelebb hozzá, Kate előrelépett, és áthúzta a férfi fején a pólóját. - Aranyszínű a bőröd - mormolta. - Ez mindig felizgat. - Lassan fokozva a gyönyörűségét, felfuttatta a kezét a férfi oldalán, és közben érezte a reszketést, amelyet ő okozott. - Te mindig felizgatsz. A keze biztos volt, az ütőere vadul lüktetett, amikor kipattintotta Ky levágott sortját. Tekintetét a férfiéba mélyesztve, lassan, lassan levetkőztette Kyt. - Soha senki nem tudott vágyat ébreszteni bennem úgy, ahogyan te tudsz. A férfi érezte, le kell állítania a lányt, hogy újra vissza tudja szerezni az önuralmát. Kate nem tudhatta, milyen hatása van azoknak a hosszú, törékeny ujjaknak, amikor finoman a bőrét simogatják, vagy milyen őrjöngést váltanak ki belőle azok a nyugodt szemek. - Kate… Ky megfogta a lány kezét, és lehajolt, hogy megcsókolja őt. De Kate elfordította a fejét, és meleg ajka találkozott a férfi nyakával, amitől tűznyíl futott fel Ky gerincén. Aztán Kate a férfihoz nyomta a testét, hús találkozott hússal, ahol a blúza szétnyílt. A szája Ky mellén vándorolt, a keze lefelé a férfi hátán a csípőjéig. Ky érezte, ahogy a vágy dühe végigkorbácsol rajta, mintha éles, éhes fogai volnának. Elfeledkezett önuralomról, gyöngédségről, sebezhetőségről. Kate feledtette el vele. Ő akarta, hogy elfelejtse. Összegabalyodtak a keskeny ágyon, a lány blúza félig lecsúszott a hátán, és úgy szétnyílt, hogy a melle Ky mellkasához nyomódott, megőrjítve őt a kemény, finom hajlataival. Kate az ajkával a férfi száját csipegette, többet, és még többet hajszolva, követelve. A szenvedély hullámai elöntötték őket. A férfi vágya gyújtogatott. A lány, mint egy láng, amelyet lehetetlen megfékezni, hol itt sütött, hol ott perzselt, amíg Ky teste égett a szenvedélytől és a vad fantáziáktól. Kate keze gyors volt, egyszerre küldött mindenhová éles, lihegő gyönyörűséget, amíg Ky úgy érezte, hogy képtelen többet elviselni. Ám többé nem gondolt arra, hogy megállítja a lányt. Még kevésbé arra, hogy visszafogja önmagát. A keze olyan sürgetően ragadta meg Kate-et, hogy a lány felnyögött a bennük duzzadó erőtől. Kate most akarta Ky erejét, azt az esztelen erőt, amely olyan tájakra viszi el mindkettőjüket, ahol addig még sohasem jártak. És ő vezetett. A felismeréstől hangosan fölnevetett, miközben a férfi bőrét, ajkát, nyelvét ízlelgette. Lecsúszott Ky testén, és közben érezte benne a gyönyör minden egyes rángását. Most már lehetetlenség volt lassan, ráérősen szeretni. Már túlhajtották egymást a józan ész határain. A levegő itt sötét, ritka és hangoktól örvénylő volt. Kate beitta. Amikor Ky úgy találta, hogy a lány nedves, forró és készen áll a befogadására, Kate hagyta, hogy az egyik reszkető csúcsról vigye a másikra, és közben érezte, ahogy a férfi hajtja őt, és ő is hajtja a férfit. A teste tele volt érzésekkel, amelyek üstökösként jöttek és mentek, eltűntek és rátörtek újra, meg újra. A fejében csattanó mennydörgésen át hallotta magát, ahogy Ky nevét mondja, tisztán és gyorsan. A hanggal egy időben magába fogadta a férfit, és boldogan üdvözölte az őrültséget. 96

10. Kate tévedett. Azt hitte, hogy már képes rá, sőt, alig várja, hogy újra merülhessen. Gyógyulása alatt egyetlen nap sem telt el anélkül, hogy ne gondolt volna a merülésre. Valahányszor Ky felhozott egy leletet, izgatott lett a felfedezéstől, és csalódott attól, hogy neki magának nem volt ebben része. Mint egy iskolás lány a nyári szünidő vége felé, ő is számolgatni kezdte a napokat. Most, egy héttel a baleset után, Kate az Örvény fedélzetén állt, kiszáradt szájjal és remegő kézzel húzta magára a búvárruháját. Csak hálás lehetett, hogy Ky már túl volt a hajó oldalán, a házilag bütykölt propelleres üledékmosóját csatlakoztatta a hajócsavarra. A legénységhez toborzott Marsh a taton állt, és a bátyját figyelte. Linda lelkes támogatása mellett beleegyezett, hogy amíg szükség van rá, naponta néhány órát Kynek áldoz az értékes szabadidejéből. Kate felhasználta a pillanatot, amíg egyedül volt, hogy összeszedje a gondolatait és a bátorságát. Teljesen természetes, hogy az átélt tapasztalat után ódzkodik a merüléstől. Kate azzal biztatta magát, hogy ez érthető is. Ám ez nem akadályozta meg a kezét abban, hogy ne remegjen, amíg felhúzza a ruhája cipzárját. Egyenlőségjelet tett a saját helyzete és aközött, amikor valaki leesik egy lóról, de aztán újra fel kell rá kapaszkodnia. Ez lélektani kérdés. De ettől még nem enyhült a gyomrában lévő fájdalmas feszültség. Reszkető kezek és reszkető idegek. Velük vagy nélkülük, mondta magának, miközben a derekára akasztotta az ólomövét. Ő bizony le fog merülni. Semmi, még a saját félelmei sem fogják megakadályozni abban, hogy befejezze, amit elkezdett. - Megcsinálta! - rikkantotta Marsh, amikor Ky jelt adott neki. - Mindjárt kész vagyok - mondta Kate. Felemelte a vászonzsákot, amelyet arra fog használni, hogy kisebb leleteket hozzon föl benne. Tudta, hogy szerencsés esetben, és ha az üledékmosó jól működik, hamarosan kifinomultabb módszerekre lesz szükségük, hogy felhozzák a megmentett holmikat. - Kate. A lány nem nézett fel, folytatta a zsák felakasztását. - Igen? - Tudod, hogy egészen természetes, hogy ideges vagy a merüléstől. - Marsh egyik kezével megérintette a vállát, de Kate mélyen elmerült a búvárkése felerősítésében. - Ha szeretnél még egy kis időt, majd én dolgozom Kyvel, te pedig működtesd az üledékmosót.

97

- Nem! - Túl gyorsan mondta ki, aztán szidta magát. - Semmi baj, Marsh. - Erőltetett nyugalommal a nyakába akasztotta a víz alatti fényképezőgépet, amit csak az előző nap vásárolt. - Valamikor túl kell esnem az első merülésen. - De nem feltétlenül most. Kate rámosolygott, és közben arra gondolt, milyen nyugodtnak, milyen kiegyensúlyozottnak tűnik Ky mellett. Ez az a férfitípus, akihez neki értelemszerűen vonzódnia kellene. Semmi szükség itt zavaros érzelmekre. - De igen. Kérlek. - A férfi karjára tette a kezét, mielőtt az megszólalhatott volna. - Ne szólj semmit Kynek! Talán arra gondolt a lány, hogy mondania kéne? - tűnődött Marsh, miközben egyetértése jeléül megbiccentette a fejét. Ha nem jár messze az igazságtól, akkor Ky ismeri Kate minden arckifejezését, minden mozdulatát, a hangjának minden árnyalatát. - Járassuk néhány percig teljes gőzzel! - Ky átmászott a hajó oldalán, csöpögve és izgatottan. - A mélységtől és a gép nagyságától függően ellenőriznünk kell majd a hatást. Lehet, hogy nem lesz elég erős a masina ahhoz, hogy a hasznát vegyük. Marsh, egyetértve vele, odament a kormányhoz. - Arra gondolsz, hogy esetleg sűrített levegőt használnál? Ky egyetlen válasza egy semleges morgás volt. Gondolt erre. A fémcső a benne áramló sűrített levegővel gyors és hatékony módja az iszapos fenéken végzett feltárásnak. Megúszhatják egy kis kompresszor használatával, ha a szükség úgy hozza. De talán a propelleres mosó is elég jól elvégzi a feladatot. Akárhogyan is, egyre komolyabban gondolt egy nagyobb hajóra, bonyolultabb felszereléssel és több erővel. Ahogy a helyzetet látta, minden azon múlik, hogy mire jutnak ma. Kézbe vette a felszerelés egyik utolsó darabját: egy kicsi, de nagy erejű szigonypuskát. Több kockázatot nem vállal a lánnyal. - Hát jó, akkor lassítsd le teljesen! - rendelkezett. - És tartsd is alacsony fokozaton! Ha már lent vagyunk Kate-tel, nem szeretnénk, ha az üledékmosó ágyúgolyókat lődözne szanaszét. Kate abbahagyta a mélylégzést, amit a feszültség enyhítésére alkalmazott. A hangja hűvös és kiegyensúlyozott volt. - Ekkora ereje lenne? - Nem ezen a sebességen. - Ky felvette a maszkját, és kézen fogta a lányt. - Készen vagy? - Igen. Aztán megcsókolta Kate-et, erősen. - Magácska nagyon bátor, professzor asszony - morogta. A tekintete sötét, feszült volt, ahogy a lány arcát vizsgálta. - Ez az egyik legszexisebb tulajdonsága. Ezzel már át is vetette magát a hajó oldalán. Tudta. Kate csendes, bizonytalan sóhajtást hallatott, ahogy megindult a lépcsőn lefelé. Ky tudta, hogy fél, és így akart belé bátorságot önteni. A lány egyszer felnézett, és Marsh-ot látta. A férfi üdvözlésképpen felemelte a kezét. Kate kiszáradt torokkal, táncoló idegekkel hagyta, hogy a tenger magába fogadja.

98

Abban a percben, ahogy elmerült, pillanatnyi kétségbeesés, teljes zavarodottság lett úrrá rajta. Átfutott a fején, hogy itt lent tehetetlen. Minél mélyebbre ereszkedik, annál sebezhetőbbé válik. Levegő után kapkodva a felszín és a fény felé rúgta magát. Aztán Ky megfogta a kezét, magához szorította, lent tartotta őt. A szorítása határozott volt, lecsillapította az első riadalmat. A férfi érezte, milyen vadul száguld Kate pulzusa, ezért kivárta, amíg alábbhagy az ellenállása. Aztán megérintette a lány arcát, és várt, amíg eléggé megnyugszik, hogy ránézzen. Kate erőt és kihívást látott Ky szemében. Egyedül a büszkeség késztette arra, hogy leküzdje magában a félelmet, és úgy álljon a férfihoz, mint egyenlő az egyenlőhöz. Sikerült szabályoznia a légzését, amikor belátta, hogy a levegő folyamatosan áramlik hozzá a hátán lévő palackokból. Ky ekkor megcsókolta a kezét. Kate érezte, hogy kienged a feszültsége. Nem lesz tehetetlen, emlékeztette magát. Óvatos lesz. Egy hüvelykujjnyi kézmozdulattal lefelé mutatott, jelezve, hogy készen áll a merülésre. Összefonódva tartották a kezüket, és elindultak a fenék felé. Az üledékmosó örvénylő működése már elfújta a lerakódás egy részét. Ky első pillantásra látta, hogy ha a roncs néhány lábnál mélyebben van eltemetve, valami erősebb szerkezetre lesz szükségük, mint az ő házilag gyártott berendezése és egyetlen propelleres motorja. De egyelőre ez is megteszi. A türelem, amit csak tudatos erőfeszítéssel tudott magára kényszeríteni, fontosabb volt ezen a ponton, mint a kapkodás. Érvényes ez a hajóroncsra, gondolta, és - hátrapillantott a válla fölött a mellette álló nőre - még sok minden másra is. Vigyáznia kell, hogy ne siessen. A gép még dolgozott, fújta el a hordalékot, Ky számítása szerint percenként közel három centis hatékonysággal. Ő és Kate egyedül nem tudott volna megbirkózni ennél nagyobb sebességgel. Figyelte a víz és az üledék kavargását, ahogy a lány néhány méterrel odébb úszott, hogy filmre vegye, aztán majd később lajstromozza az egyik ágyút. Amikor Kate közelebb jött, a férfi elvigyorodott, látva, hogy újra az arca elé kapja a fényképezőgépet. A lány most nyugodt volt, elfelejtette a kezdeti félelmét. Ky ezt egyszerűen a mozgásából érzékelte. Aztán Kate leeresztette a kamerát, úgyhogy újra nekiláthattak a kutatásnak. A lány észrevette, hogy valami nagyobb darab mosódik ki az örvénylő víz által kivájt lyukból. Felkapta, és azt látta, hogy egy gyertyatartót tart az ujjai közt. Izgalmában egyre csak forgatta a kezében. Ezüst? - tűnődött egy adrenalin lökettel. Megtalálták volna az első igazi kincsüket? A gyertyatartó fekete volt az oxidációtól, ezért lehetetlen volt biztosan megállapítani, hogy miből készült. Kate mégis izgalomba jött tőle. Miután napokon át csak várt, most ismét egy álmot kergetett. Amikor felnézett, Ky már a feltárt tárgyakat szedegette össze, és rakosgatta a dróthálós kosárba. Volt ott több gyertyatartó, több edény és evőeszköz is, de hiányoztak a sima, máztalan cserépedények, amiket korábban találtak. Kate pulzusa dobolt az izgalomtól, miközben aprólékos gonddal fényképeket készített. Biztos volt benne, hogy találnak egy fémjelet. Attól kezdve tudni fogják, hogy valóban egy brit hajót fedeztek-e fel. Közönséges tengerészek nem használtak se ezüst, de még ón asztalneműt sem. Most már többre is rábukkantak, mint magára a gályára. Pedig még csak most kezdték.

99

Amikor Ky megtalálta az első porcelándarabot, jelt adott a lánynak. Igaz, a váza - ha valaha az volt - megszenvedte a víz nyomását és az éveket. Törött volt, csupán a fele maradt meg, de azon megmaradt a gyártó jele is. Amikor Kate elolvasta, megragadta Ky karját. Whieldon. Angol! Ő volt az a mesterfazekas, aki olyanokat tanított, mint Wedgewood. Kate úgy fogta a törött darabot a kezében, mintha élne. Amikor Kyre emelte a tekintetét, diadal sugárzott belőle. Bosszankodva, hogy nem tud beszélni, újra a jelzésre mutatott. Ky csak bólintott, és a kosarat ajánlotta. Bár Kate szenvedett, hogy meg kell válnia a váza darabjától, újabb tárgyakat szeretett volna felfedezni. Beletette a porcelánt a kosárba. Amikor visszaúszott, Ky keze már más leletekkel volt tele. Némelyik alig volt több mint egy cseréptöredék, másokon felismerték, hogy tálakból vagy fedelekből származó darabkák. Nem, ez nem bizonyítja, hogy kereskedelmi hajó volt, jegyezte meg Kate magában, miközben ő is megpróbált összeszedni, amit csak tudott. Eddig csupán az bizonyosodott be, hogy a tisztek, és talán néhány utas, előkelő módon szokott étkezni az Újvilág felé tartó úton. Angol tisztek, emlékeztette magát. Eddig terjedt a fejében az azonosításuk. Az üledékmosó erejétől egy tárgy a magasba repült. Ky utánanyúlt, és egy üledékkel bevont, koszos kannát kapott el, amelyet a feltételezése szerint teához vagy kávéhoz használhattak. Lehet, hogy a rétegek alatt repedt volt, de egyben maradt a kezében. Megkocogtatta a palackját, hogy magára vonja Kate figyelmét. A lány abban a pillanatban, ahogy meglátta, tudta, hogy felbecsülhetetlen értékű leletről van szó. Leküzdve a türelmetlenségét, jelzett Kynek, hogy tartsa fel, ő pedig ismét elővette a fényképezőgépét. A férfi előzékenyen keresztbe tette a lábát, mint egy dzsinn, és pózolt. Kate ettől kuncogni kezdett. Lehet, hogy épp most találtak egy dollárezreket érő tárgyat, ám Ky még ilyenkor is képes bolondozni. Semmi sem elég komoly neki. Ahogy fókuszba hozta a férfit, maga is ugyanazt a buta örömöt érezte. Tudta, hogy a vadászat izgalmas, talán még eredményes is lesz, azt azonban sohasem gondolta, hogy még mulatsággal is szolgál. Előreúszott, és maga is a kanna után nyúlt. Végigfuttatta az ujjait rajta, és az üledékréteg alatt valamilyen díszítést fedezett fel. Biztos volt benne, hogy nem közönséges cserépedényről van szó. Nem is konyhai edényről. Valami drága, valami nagyon szépen megmunkált darabot tart a kezében. Ky is épp olyan jól tudta az értékét, mint ő. Elvette a kannát a lánytól, és jelezte, hogy a délelőtt talált leletekkel együtt felviszik a felszínre. Az órájára bökve mutatta Kate-nek, hogy kifogyóban vannak a palackjaik. A lány nem vitatkozott. Majd visszajönnek. A Liberty megvárja őket. Megfogták a drótkosár egy-egy fülét, és ráérősen a felszín felé úsztak. - Tudod, hogyan érzek? - kérdezte Kate abban a pillanatban, amint beszélni tudott. - Igen. - Ky megragadta a létrát az egyik kezével, és várt, amíg a lány lecsatolja a palackjait, és átcsúsztatja őket a fedélzetre. - Pontosan tudom, hogyan érzel. - A teáskanna! - Kate, gyorsan kapkodva a levegőt, felhúzta magát a létrán. - Ky, ez felbecsülhetetlen érték. Olyan, mintha egy tökéletesen formált rózsát találnál vadrózsák tömegében. - Mielőtt a férfi válaszolhatott volna, kacagni kezdett, és odakiabált Marshnak. Mesés! Egyszerűen mesés! Marsh leállította a motort, és odasétált hozzájuk, hogy segítsen.

100

- Ti aztán gyorsan dolgoztok. - Lehajolt, és az egyik ujjával óvatosan megérintette a kannát. - Uram Isten, az egész épségben, egy darabban van. - Amint letisztítjuk, meg tudjuk majd határozni a korát. De nézd csak! - Kate kivette a törött vázát a kosárból. Ez egy angol fazekas jele. Angol - ismételte meg Kyhez fordulva. - Ő tanította Wedgewoodot, és Wedgewood nem működött 1760 előtt, úgyhogy… - Úgyhogy ez a darab minden valószínűség szerint abból a korból származik, amelyet keresünk - fejezte be Ky. - Akár a Libertyről származik, akár nem - folytatta, a lány mellé guggolva -, úgy tűnik, találtál magadnak egy tizennyolcadik századi roncsot. Talán angol eredetű, és biztosan nem vették még lajstromba. - Két kezébe fogta a lány egyik kezét. - Az apád most büszke lenne rád. Kate döbbenten meredt rá. Az érzelmek olyan sebesen száguldottak keresztül rajta, hogy képtelen volt uralkodni magán, vagy helyesen viselkedni. A törött vázát tartó kéz remegni kezdett. Gyorsan visszatette a porcelándarabot a kosárba, és felemelkedett. - Én még lemerülök - sikerült kinyögnie, és elmenekült. Büszke rá. Kate a szája elé kapta a kezét, miközben bebotorkált a kabinba. Az apja büszkesége, szeretete. Hiszen ez volt minden, amit egész életében igazán szeretett volna megkapni az apjától. Lehetséges, hogy mindezt csak a halála után nyerte el? Hatalmas sóhajokkal kapkodta a levegőt, és küszködött, hogy lecsillapítsa az érzelmeit. Nem, ő meg akarta találni a Libertyt, valóra akarta váltani az apja álmát, azt akarta, hogy Edwin Hardesty neve ott szerepeljen egy táblán egy múzeumban az általuk megtalált leletek mellett. Tartozott neki ezzel. De azt is megfogadta, hogy maga miatt is meg kell találnia a Libertyt. Önmaga miatt. Ez az ő választása volt, az ő első igazi döntése, hogy bejön az oldalvonalról, és a saját akarata szerint cselekszik. Maga miatt, gondolta újra, ahogy sikerült az első érzelmi hullámon úrrá lennie. - Kate? A lány megfordult, és bár azt hitte, hogy tökéletesen nyugodt, Ky látta az izgalmat a szemében. Mivel bizonytalan volt, hogyan kezelje, gyakorlatias témát említett. - Le kellene vetned azt a ruhát. - De hiszen újra lemerülünk. - Ma már nem. Hogy nyomatékot adjon a mondottaknak, kezdett kibújni a saját búvárruhájából. Közben Marsh beindította a motorokat. Kate-nek sikerült megőrizte az egyensúlyát, amikor a hajó megfordult. - Ky, van még két pár palackunk. Semmi okunk, hogy visszamenjünk, amikor épp, hogy nekifogtunk a munkának. - Az első merülésed kiszívta belőled az erő nagy részét, amit sikerült összeszedned. Ha holnap is búvárkodni akarsz, akkor ma vissza kell fognod magadat. A lány haragja olyan gyorsan lobbant fel, hogy mindketten megdöbbentek. - Pokolba ezzel! - robbant szét. - Halálosan elegem van, hogy úgy lekezelsz, mintha nem ismerném a magam határait, vagy a magam lelkét és testét! Ky besétált a fülkébe, és fogott egy doboz sört. Egyet csavarhatott a csuklóján, és levegő sziszegett ki a dobozból. - Nem tudom, miről beszélsz. 101

- Egy hét nagy részét ágyban töltöttem, mert te és Linda, és mindenki más is, aki csak a közelembe jött, rám kényszerítette ezt. De én ezt nem tűröm tovább! Ky fölemelte a dobozt, és közben a kezével kisöpörte a csöpögő haját a homlokából. - Pontosan azt tűröd, amit kell, amíg én nem mondom másképp. - Te nem mondod?! - vágott vissza a lány. Lángoló arccal pattant a férfi elé. - Nem kell azt tennem, amit te mondasz, vagy amit bárki mond. Többé nem. Ideje, hogy megjegyezd, ki a főnök ezen a mentési munkálaton. Ky szeme összeszűkült. - A főnök? - Felfogadtalak. Hetvenöt dollár naponta, és a huszonöt százalék. Ezek voltak a feltételek. Arról semmi sem szerepelt köztük, hogy ezen felül még te fogod irányítani az életemet is. A férfi hirtelen megmerevedett. Egy pillanatig semmi mást nem lehetett hallani a motorok zaja fölött, mint Kate dühös lihegését. Dollárok és százalékok, gondolta Ky halálos nyugalommal. Csupán dollárok és százalékok. - Tehát erről van szó? A lányt túlságosan elkapta a hév, hogy a dühén túl is lásson, úgyhogy folytatta a kirohanást. - Megállapodást kötöttünk. Gondosan vigyázni akarok, hogy mindent megkapj, ami jár, de azt nem hagyom, hogy te mondd meg, mikor merülhetek és mikor nem. Nem hagyom, hogy te döntsd el, mikor vagyok jól, és mikor nem. Halálosan elegem van már abból, hogy csak diktálnak nekem. És nem is fogom hagyni! Sem neked, se másnak! Többé aztán nem! A fémdoboz összeroppant Ky kezében. - Rendben. Pontosan azt teheti, amit óhajt, professzor asszony. De amíg azt teszi, szerezzen magának egy másik búvárt. Majd küldöm a számlát. Ky, ahogy jött, úgy ment fel a kabin lépcsőjén. Gyorsan és hangtalanul. Kate összeszorított ököllel roskadt az ágyra, és várt, amíg meghallotta, hogy a motorok újra leállnak. Nem akart gondolkozni. Fájt a gondolkozás. Nem akart érezni. Túl sok érezni való volt. Amikor már biztosan tudta, hogy képes uralkodni magán, felállt, és felment a fedélzetre. Minden pontosan úgy volt, ahogyan hagyta - a porcelán- és asztalnemű-töredékekkel teli drótkosár, és az ő majdnem üres palackjai. De Ky sehol. Marsh odasétált hozzá a tatról, ahol addig várt rá. - Szükséged lesz segítségre ezekhez. Kate bólintott, és felhúzott egy combig érő pólót a búvárruhájára. - Igen. Vissza akarok vinni mindent a hotelszobámba. El kell intéznem a szállítást. - Rendben. - Ám Marsh ahelyett, hogy lenyúlt volna a kosárért, megragadta a lány karját. - Kate, nem szeretek tanácsot adni. - Ez helyes. - Aztán a lány megeresztett egy szidalmat a gorombasága miatt. - Sajnálom, Marsh. Egy kicsit borzoltnak érzem magamat ebben a pillanatban. - Látom, és azt is tudom, hogy a dolgok nem mennek mindig simán közted és Ky közt. Nézd, megvan az a szokása, hogy bezárkózik, és nem mond el mindent, ami a szívét nyomja. Vagy ami még rosszabb - tette hozzá. Marsh -, kimondja az első dolgot, ami az eszébe jut.

102

- Tökéletesen szabad, hogy ezt tegye. Én azzal a határozott céllal jöttem ide, hogy megtalálom és feltárom a Libertyt. Ha nem tudjuk Kyvel megőrizni az üzleti viszonyt, akkor a segítsége nélkül kell boldogulnom. - Nézd, van néhány gyenge pontja. - Marsh, te az öccse vagy. Rokoni kötelék fűz hozzá, és ennek így is kell lennie. - Nekem mindketten fontosak vagytok. Kate mély lélegzetet vett, nem hagyta, hogy az érzelmei a felszínre törjenek, és magukkal ragadják. - Ezt nagyra értékelem. A legjobb, amit most tehetsz értem, és talán mindkettőnkért, hogy megmondod, hol tudok hajót és felszerelést bérelni. Ma délután újra kimegyek. - Kate! - Kimegyek ma délután - hajtogatta a lány. - A segítségeddel, vagy anélkül. Marsh megadta magát, és felemelte a drótkosarat. - Rendben van, használhatod az enyémet.

Kate a délelőtt hátralévő részét azzal töltötte, hogy mindent elrendezett, beleértve a Marsh-sal folytatott hosszadalmas vita lezárását is. Nem engedte, hogy a férfi vele menjen, olyannyira, hogy végül azt mondta, egyszerűen kibérel egy hajót, és mindent Marsh közreműködése nélkül fog csinálni. Az lett a dolog vége, hogy egyedül állt a férfi hajóján a kormánynál, és a nyílt tenger felé tartott. Vágyott a magányra. Szinte dacosan fokozta a sebességet. Ha ez dac volt, fütyült rá, mint ahogy arra is, hogy kivel dacol. Életbevágóan fontosnak tartotta, hogy ezt a lépést megtegye. Önmaga miatt. Nem volt hajlandó Kyre vagy arra gondolni, hogy miért támadt a férfira. Lehet, hogy a szavai élesek, de szükségesek voltak. Ezzel vigasztalta magát. Túl sokáig, egy egész életen át valaki másnak a véleménye, valaki másnak az elvárásai befolyásolták. A lelőhelyre érve leállította a motorokat, és felvette a felszerelését, menet közben ellenőrizve és újra ellenőrizve mindent. Még soha nem merült egyedül. Hirtelen azt is életbevágóan fontosnak tartotta, hogy most megtegye. Egy utolsó pillantást vetve az iránytűre, átemelte a hajó oldalán a drótkosarat. Ahogy leereszkedett a mélybe, izgalom lett úrrá rajta. Egyedül volt. Egyedül egy végtelen tengerben. A víz úgy vált szét előtte, mint a selyem. Most ő irányított mindent, és a sorsa felől is ő rendelkezett. Nem sietett. Úgy érezte, szüksége van az eufórikus érzésre, hogy ott van elszigetelve a tenger alatt, ahol csak kíváncsi halak vetettek rá egy-egy futó pillantást. Végső soron itt csak magának tartozott felelősséggel. Rövid időre becsukta a szemét, és lebegett. Végre, csak magának. Amikor elérte a roncs területét, a büszkeség újabb hulláma öntötte el. Ezt az apja nélkül vitte végbe. Most nem akart a miértekre és a hogyanokra gondolni, csakis a diadalra. A hajó két évszázadig várt. És most ő találta meg. Körbeúszta a lyukat, amit az iszapmosó vájt ki, és kezdte puszta kézzel elkaparni az üledéket. Az első lelete egy lapostányér volt, színpompás virágmintával a pereme körül. Először egyet talált, aztán egy fél tucatot, amelyek közül kettő épen maradt. A hátukon egy angol 103

fazekas jelét látta. Csészék is voltak, kecses, gyönyörű, angol porceláncsészék, amelyek talán egy gazdag gyarmatosító asztalát díszítették, és nagyra becsült családi ereklye válhatott volna belőlük, ha a természet közbe nem szól. Most úgy festettek, mintha egy rémtörténetből kerültek volna elő, kérget vont rájuk, alaktalanná tette őket a tengeri élet. Kate számára azonban ennél szebbek nem is lehettek volna. Ahogy tovább legyezgette az üledéket, majdnem elkerülte a figyelmét egy sötét, tengeri kagylónak tűnő valami. Amikor közelebbről megvizsgálta, látta, hogy egy ezüstpénz. Nem tudta kivenni, melyik országé, de tisztában volt vele, hogy ennek nincs is jelentősége. Könnyen lehetett spanyol, mivel olvasta, hogy minden európai nép spanyol pénzt használt a településein az Újvilágban. A lényeg, hogy egy pénzérme volt. Az első pénzérme. Bár ezüstből, és nem aranyból készült, és pillanatnyilag nem lehetett azonosítani, ő találta meg. Kate éppen a zsákjába készült becsúsztatni, amikor valaki hátracsavarta a karját. A félelem izgalma vadul megrázta a lábujjaitól a torkáig. A szigony az Örvény fedélzetén maradt. Nem volt fegyvere. Mielőtt többet is tudott volna tenni védekezésképpen, mint hogy megfordul, Ky dühödt keze ragadta meg a vállát. A halálos félelem megszűnt, de a férfi szeméből sugárzó harag felszította Kate dühét. Menjen a pokolba, hogy így megijesztette, hogy beleavatkozik a dolgába. Lerázta magáról a kezét, és jelezte neki, hogy takarodjon. Ky az egyik karjával átölelte a derekát, és elindult vele a felszín felé. Kate-nek csupán egyszer sikerült egyáltalán megpróbálnia, hogy kiszabaduljon a szorításából. A férfi egyszerűen újra átfogta a karjával, ezúttal szorosabban, amíg a lánynak nem maradt más választása, mint hogy megadja magát, vagy elvágja a saját levegője útját. Amikor áttörték a felszínt, Kate lélegzetet vett, hogy kiabálni kezdjen, de Ky még ebben is megelőzte. - Idióta! - üvöltött rá, és a létrához vonszolta. - Egy napja keltél ki az ágyból, és egyedül beleugrasz a tizenhárom méteres vízbe?! Fogalmam sincs, miért hittem valaha is, hogy egyáltalán van eszed. Kate kifulladva áthajította a palackjait a hajó oldalán. Amikor újra kemény talaj lesz a lába alatt, majd megmondja a magáét. Egyelőre hagyta, hogy ezt most a férfi tegye. - Néhány órára leveszem rólad a szemem, és te máris valami őrültséget csinálsz. Ha megöltem volna Marsh-ot, a halála a te fejeden száradna. Kate dühét csak fokozta, amikor látta, hogy az Örvényre szállt fel. Marsh hajója sehol sem volt a láthatáron. - Hol a Sirály?- követelte. - Marshnak azért maradt annyi esze, hogy elmondja, mit művelsz. - A szavak puskagolyóként süvítettek, miközben Ky levette magáról a felszerelését. - Csak azért nem öltem meg, mert szükségem volt rá, hogy kijöjjön velem, és visszavigye a Sirályt. - A lány előtt állt, csöpögött róla a víz, és olyan mérhetetlenül dühös volt, amilyennek Kate még sohasem látta. - Nincs több eszed, mint hogy egyedül merülj itt kint? A lány hátralökte a fejét. - Neked talán van? Ky felbőszülve megragadta, és maga kezdte lehámozni róla a vizes búvárruhát.

104

- A francba, nem rólam van szó. Én hatéves korom óta búvárkodom. Ismerem az áramlatokat. - Én is ismerem az áramlatokat. - De én nem feküdtem egy hétig ágyban. - Én is csak azért feküdtem egy hétig ágyban, mert te túllihegted a dolgot. - Kate kiszabadította magát a férfi szorításából, és mivel a búvárruháját már derekig lehúzta, most teljesen levetette. - Nincs jogod hozzá, hogy megmondd nekem, mikor és hol merülhetek, Ky. A testi erőfölényed még nem jogosít fel arra, hogy felvonszolj, amikor éppen leletmentést végzek. - Nem érdekel, hogy mihez van jogom. - Ky újra megragadta a lányt, és nagyobb hévvel rázta meg, mint amilyet valaha is mutatott előtte. Egy tucat dolog történhetett volna vele a harminc perc alatt, amíg lent volt. Egy tucat dolog, amelyeket ő túl jól ismert. - Én mondom meg, mihez van jogom. És nem fogsz egyedül merülni, még akkor sem, ha gúzsba kell kösselek, hogy ezt megakadályozzam. - Te mondtad, hogy szerezzek magamnak egy másik búvárt - sziszegte a lány a fogai közt. - Amíg ez sikerül, addig egyedül búvárkodom. - Az arcomba vágtad azt a rohadt üzleti megállapodást. A százalékokat. A tetves százalékokat és a szemét napi járandóságot. Van fogalmad, hogyan éreztem magamat ettől? - Nincs! - kiabálta Kate, és ellökte magától a férfit. - Nincs fogalmam, hogyan érezted magadat ettől! És arról sem, hogyan érzed bármitől is magadat. Mert nem mondod el. Mindkét kezét végighúzta a csöpögő haján, és elsétált. - Megállapodtunk a feltételekben. Ez minden, amiről fogalmam van. - Ez azelőtt volt. - Mi előtt? - kérdezte a lány. Könnyek szöktek a szemébe, minden megnevezhető ok nélkül, de visszapislogta őket. - Mielőtt lefeküdtem veled? - A francba, Kate! - Ky egy szökkenéssel a fedélzet túloldalán termett, és a korlátba nyomta a lányt, mielőtt egyet pislanthatott volna. - Megpróbálod belém mélyeszteni a karmaidat valamiért, amit négy évvel ezelőtt tettem vagy nem tettem? Azt sem tudom, mi az. Nem tudom, mit akarsz tőlem, vagy mit nem akarsz, és torkig vagyok azzal, hogy próbálom kitalálni a gondolataidat. - Nem engedem, hogy sarokba szorítsanak! - vágott vissza a lány vadul. - Nem akarom, hogy elvárják tőlem: teljesítsem valaki másnak a velem kapcsolatos terveit. Nem akarom, hogy feltételezzék: nekem egyszerűen nincs saját személyes célom vagy vágyam. Vagy saját alapvető szakértelmem. Ez az, amit nem akarok! - Remek! - Mindketten elvesztették az önuralmukat, de Ky fütyült rá. Letépte magáról a búvárruháját, és félrelökte. - Jól véss az eszedbe valamit, hölgyem! Semmit sem várok el tőled, és semmit sem feltételezek rólad. Egyszer talán így volt, de ma már nincs. Csupán egyetlen ember volt eddig, aki valaha is a sarokba lökött téged, de az az ember nem én voltam. - Keresztülhajította a maszkját a fedélzeten, ahol az bukfencezett egyet, és belevágódott a hajó oldalába. - Én az voltam, aki téged kiengedett onnan. Kate megmerevedett. A férfi még a köztük lévő távolságon keresztül is látta, hogy megfagy a tekintette. - Nem fogom veled megtárgyalni az apámat. - Na végre, hogy kapcsoltál! 105

- Te nehezteltél rá. Te… - Én? - szakította félbe Ky. - Talán jobb lenne, ha magadba néznél, Kate. - Szerettem őt - mondta a lány szenvedélyesen. - Egész életemben megpróbáltam neki kimutatni a szeretetemet. Ezt te nem érted. - Azt meg honnan veszed, hogy én ezt nem értem? - vágott vissza a férfi. - Nem tudod, hogy világosan látom, mit érzel, valahányszor találunk valamit odalent? Azt hiszed, olyan vak vagyok, hogy nem látom, mekkora fájdalmat okoz neked, hogy te találtad meg, és nem ő? Nem gondolod, hogy a szívem szakad meg, amikor látom, hogyan bünteted magadat, amiért nem az vagy, aminek szerinted ő szeretett volna látni? És fáradt vagyok - folytatta, ahogy a lány lélegzete akadozni kezdett. - Rohadtul fáradt attól, hogy egy olyan férfihoz hasonlítanak, és egy olyan férfival mérnek össze, akit szerettél anélkül, hogy valaha is közel kerültél volna hozzá. - Én ezt nem teszem. - Kate eltakarta az arcát. Gyűlölte a gyengeségét, de tehetetlen volt vele szemben. - Nem teszem. Én csak azt szeretném… - Mit? - követelte Ky. - Mit szeretnél? - Nem sírtam, amikor meghalt - mormolta a lány. - Nem sírtam, még a temetésén sem. Tartoztam neki a könnyekkel, Ky. Tartoztam neki valamivel. - Nem tartozol neki semmivel, amit ne adtál volna már neki többszörösen. - Feldúlva belefúrta a kezét a hajába, aztán odament a lányhoz. - Kate. Mivel a szavak fölöslegesnek tűntek, egyszerűen magához ölelte a lányt. - Nem sírtam. - Akkor sírj most! - mormolta a férfi. Kate feje búbjához szorította az ajkát. - Sírj most! És ő sírt, kétségbeesetten, azért, amit soha nem tudott egészen megérinteni, azért, amit soha nem tudott egészen birtokolni. Fájdalmasan vágyott a szeretetre, a megértés egyszerű kapcsolatára. Sírt, mert már túl késő volt ahhoz, hogy az apjától megkapja ezt. Sírt, mert nem volt biztos benne, tud-e még egyszer szeretetet kérni bárkitől is. Ky a karjában tartotta, az ölében dajkálva leereszkedett vele a padra. Nem tudott vigasztaló szavakat kínálni neki. Ezek a szavak jöttek a szájára, a legnehezebben. Csupán egy helyet tudott kínálni neki, ahol kisírhatja magát, no és csendet. Ahogy a könnyek kezdtek elapadni, a férfi a vállához szorította Kate arcát. A lányt csodálatos egyszerűség fogadta, bár egy bonyodalmakkal teli férfitól jött. Csodálatos gyengédség, bár egy nyugtalan természetből fakadt. - Eddig nem tudtam gyászolni őt - szipogta a lány. - Nem is tudom, miért. - Az embernek nem kell sírnia ahhoz, hogy gyászoljon. - Talán nem - mondta Kate elgyötörten. - Nem tudom. De igaz, amit mondtál. Ezt az egészet miatta akartam végigcsinálni, mivel neki már soha nem lesz lehetősége, hogy befejezze, amit elkezdett. Nem tudom, megérted-e, de úgy érzem, hogy ha ezt megteszem, akkor minden tőlem telhetőt megtettem. Érte, és magamért. - Kate. - Ky hátrahajtotta a lány fejét, hogy láthassa az arcát. Kate szeme feldagadt, és vörös volt. - Nekem ezt nem kell megértenem. Nekem csak szeretnem kell téged. Érezte, hogy Kate megmerevedik a karjában, és rögtön elátkozta magát. Miért volt, hogy soha nem úgy mondott neki dolgokat, ahogyan kellett volna? Becézőn, nyugodtan, finoman. Kate olyan nő, aki finom szavakra vágyott, ő pedig olyan férfi, akinek a finom szavak mindig nehezére estek. 106

A lány nem mozdult, és egy hosszú, nagyon hosszú pillanatig pontosan úgy maradtak, ahogyan voltak. - Valóban? - sikerült Kate-nek kimondania egy perc múlva. - Valóban mi? Lehet, hogy a lány kihúzza belőle? - Szeretsz? - Kate. - Ky feldúltan elhúzódott tőle. - Fogalmam sincs, hogyan mutathatnám ki ennél is jobban. Virágcsokrokat, francia pezsgőt, vagy ömlengő verseket akarsz? A fenébe is, engem nem olyan fából faragtak. - Csak egyenes választ akarok. Ky felsóhajtott. Néha az őrületbe kergeti a lány nyugalma. - Mindig szerettelek. Soha nem szűntem meg szeretni téged. A szavak élesen, forrón futottak át Kate-en, a fájdalom és öröm olyan keverékével, amelyről nemigen tudta, hogyan kezelje. Lassan kibontakozott a férfi karjából, átsétált a fedélzeten, és kibámult a tengerre. A helyszínt jelölő bóják szelíden bukdácsoltak. Miért nincsenek az életben is ilyen bóják, hogy megmutatnák neki az utat? - Soha nem mondtad. - Nézd, meg sem tudom számolni, hány nőnek mondtam már. - Amikor Kate felhúzott szemöldökkel visszafordult, Ky zavartan felállt. - Nekik könnyű volt mondanom, mert nem jelentett semmit. Pokoli, mennyivel nehezebb kimondani a szavakat, amikor komolyan gondolod őket, és amikor attól félsz, hogy ahogy kimondtad, valaki abban a pillanatban el fog hátrálni tőled. - Én ezt nem tettem volna. - Elhátráltál, elmentél négy évre, amikor arra kértelek, hogy maradj. - Arra kértél, hogy maradjak - emlékeztette a férfit. - Arra kértél, hogy ne menjek vissza Connecticutba, hanem költözzem hozzád. Csak így. Semmi ígéret, semmi elkötelezettség, semmi jel, hogy bármi szándékod volna közös életet felépíteni velem. Nekem pedig kötelességeim voltak. - Hogy azt tedd, amit az apád szeretett volna. Kate lenyelte ezt. Bizonyos értelemben igaz volt. - Rendben van, igaz. De soha nem mondtad, hogy szeretsz. Ky közelebb lépett. - Most mondom. A lány bólintott, de a szíve a torkában dobogott. - És én nem hátrálok el. Csak nem vagyok biztos, meg tudom-e tenni a következő lépést. És abban sem vagyok biztos, hogy te meg tudod. - ígéretet akarsz. Kate a fejét rázta, bizonytalanul, hogy mit tenne, ha valóban megkapná. - Időt akarok, mindkettőnknek. Úgy tűnik, hogy bőven van min gondolkoznunk. - Kate. - Ky türelmetlenül odalépett hozzá, és megfogta a kezét. A lány keze remegett. Vannak dolgok, amiken az embernek nem kell gondolkoznia. És vannak dolgok, amiken napestig töprenghet.

107

- Hosszú ideig a magad módján élted az életedet, én pedig a magamén az enyémet mondta Kate gyorsan. - Ky, én csak most kezdtem megváltozni, érezni a változást. Nem akarok hibát elkövetni, főleg veled nem. Túl fontos ez számomra. Idővel… - Elvesztettünk négy évet - szakította félbe a férfi. Rájött, hogy meg kell oldania valamit, méghozzá gyorsan. - Nem tudok tovább várni, hogy meghalljam, ha ott él benned. Kate kiengedte a levegőt, amit addig visszatartott. Ha Ky képes volt kérni, akkor ő képes adni. Ennyi elég lesz. - Szeretlek, Ky. Én sem szűntem meg soha szeretni téged. Nem mondtam neked, amikor mondanom kellett volna. A férfi érezte, hogy a súly legördül a válláról. Kezébe fogta Kate arcát. - De most végre mondod. Ennyi elég volt.

108

11. Szerelem. Kate költemények százait olvasta erről az egyetlen jelenségről. Olvasott, elemzett és tanított számtalan regényből, ahol a szerelem volt minden cselekedet, minden érzelem mozgatórugója. Diákjaival ízekre szedte könyvek, színdarabok és versek megszámlálhatatlanul sok sorát, amelyek mind-mind erről az egyetlen szóról szóltak. Most, talán életében először, neki is felajánlották a szerelmet. Rájött, hogy ennek az érzésnek nagyobb a hatalma, mint hogy tanítható volna. Rájött, hogy mégsem érti. Ky nem tudott úgy bánni a szavakkal, mint Byron, nem tudott olyan romantikusan fogalmazni, mint Keats. Amit mondott, egyszerűen mondta. De mindent kifejezett vele. A lány mégsem értette. A maga érzéseit, a maga módján talán meg tudta érteni. Évek óta szerette Kyt. Talán attól a régmúlt nyártól, amikor felfedezte, amikor megtanulta, mit jelent, ha az ember testestül-lelkestül meg akarja osztani magát valaki mással. De mi szeretnivalót talál benne Ky? - tűnődött. Nem a szerénység tetette fel vele ezt a kérdést, hanem az alapvető célszerűség, amelynek szellemében felnőtt. Ahol okozat van, ott oknak is kell lennie. Ahol válasz van, ott kérdésnek is kell lennie. A világ ezen az elven működik. Elnyerte Ky szerelmét - de hogyan? Kate-ből nem hiányzott az intelligenciájába vetett hit. Ha valamit, az eszét talán túlértékelte, és ez okozta, hogy a többi tulajdonságát viszont alábecsülte. Ky a tettek, a nyugtalanság, az eleven természet embere volt. Kate azonban majdnem az unalmasságig kiegyensúlyozottnak tartotta magát. Míg őt a bevett szokások kiszámítható rendje, Kyt inkább a váratlanok izgalma éltette. Miért szeretné őt ez a férfi? De hát szerette. Ha ezt elfogadja, életbevágóan fontos, hogy elhatározásra jusson. A szerelem elkötelezettséghez vezet. Kate ezen a ponton áttörhetetlen, kapaszkodók nélküli falat talált. Ky egy távoli szigeten él, mert alapvetően magányos farkas, mert úgy szereti a létezést, ha azt a maga tempójában, a maga idejében élvezheti. Ő viszont tanár, aki napról-napra szigorú beosztás szerint működik. Ha nem lehetne része az elégedettségben, amit a tudás átadása jelent, el is sorvadna. Ky megőrülne egy egyetemi város megszabott rendjétől. Mivel képtelen volt bármilyen megalkuvásra jutni, úgy döntött, hogy azt teszi, amit kezdetben szándékozott tenni. Sodródik az áramlattal, amíg a nyár véget nem ér. Talán addigra majd kirajzolódik a válasz is. Többé szót sem ejtettek a százalékokról. Kate nyugodtan elvetette az elképzelést, hogy megtartja a hotelszobáját. Ezek, mondta magának, jelentéktelen ügyek, hiszen annyival fontosabb dolgok vannak a mérleg serpenyőiben ezen a Kyvel töltött második nyáron.

109

A napok gyorsan repültek, míg ő és Ky az iszapmosóval vagy kézzel dolgoztak. Lassan, lelkiismeretesen egyre több leletet tártak fel. A gyertyatartóról kiderült, hogy egy ón kupa, de a pénzérme spanyol ezüst volt. 1748-as dátum állt rajta. A következő kéthetes időszakban sok mindent találtak - egy súlyos, finoman mintázott ezüst tálat, több porcelánt, valamint szögek és szerszámok tucatjait egy másik területen. Kate minden egyes leletet filmen dokumentált, gyakorlati és személyes okokból. Szükségesnek tartotta, hogy rendes, szabályos feljegyzést vezessen a leletmentésről. Szerette volna, ha visszanézheti azokat a képeket, és felidézheti, mit érzett, amikor Ky feltartott egy üledékkel borított teáscsészét vagy egy oxidálódott kupát. Ha megnézheti és felidézheti, hogyan játszott szembenézősdit egy óriási lusta kékhallal. És vesztett. Ky nem egyszer ajánlotta, hogy használjanak nagyobb, leletmentéshez felszerelt hajót. Megbeszélték, meghányták-vetették az előnyeit, de soha nem léptek. Mindketten úgy érezték, hogy lassan akarnak haladni, a saját kezüket használva a munkához, amíg aztán eljött az idő, amikor döntést kellett hozniuk. Az ágyúkat és a hajópalánkok nehezebb darabjait nem lehetett segítség nélkül felhozni, úgyhogy ezeket egyelőre a tengerre bízták. Továbbra is palackokat használtak ahelyett, hogy áttértek volna a felszínről táplált levegőforrásra, ezért nagyjából óránként fel kellett jönniük, hogy lecseréljék a palackokat. Jobb felszereléssel talán időt takaríthattak volna meg, de nem ez volt a céljuk. Hivatásos leletmentői mércével mérve a módszereiket nem lehetett éppen hatásosnak tekinteni, de volt valami kimondatlan egyezség köztük. Ez pedig arról szólt, hogy húzd az időt, tégy róla, hogy sokáig tartson! Az éjszakákat együtt töltötték a nagy négyoszlopos ágyban, a nap vagy a holnap leleteiről beszélgetve, szeretkezve, az időt számlálva. Nem szóltak a jövőről, amely ott sötétlett vagy derengett volna a nyár végén. Soha nem említették, mit fognak csinálni a következő napon, miután megtalálták a kincset. A kincs lett az érdeklődésük középpontja, valami, ami visszatartotta őket, hogy egymás felé nyúljanak, amikor a másik még nem kész erre.

Izzasztóan meleg nap volt, miközben merüléshez készülődtek. Égettek a sugarak. Július közepén jártak. Kate már egy hónapja Ocracoke-on volt. Minden gyakorlatiassága ellenére meggyőzte magát, hogy jó előjel, hogy aznap volt a nyári napforduló. Még csak a derekáig húzta föl a búvárruháját, de máris izzadság gyöngyözött a hátán. Szinte a szájában érezte a víz hűvös frissességét. A nap a palackjaira tűzött, amikor fölemelte őket, és a fémről lepattanva, a szemébe szúrt. - Tessék! - Ky elvette tőle a palackokat, a hátára erősítette őket, és maga ellenőrizte a szelepeket. - Olyan érzés lesz a vízben, mint a mennyországban. - Meghiszem azt. - Marsh ledöntött vagy egy liter üdítőt. - Gondoljatok rám, hogy itt fönt sülök, míg ti odalent élvezkedtek! - Vegyél vissza a sebességből, öcsi! - mondta Ky vigyorogva, miközben átmászott a hajó oldalán. - Hozunk neked érte jutalmat.

110

- Igyekezzetek, hogy valami kerek és fényes legyen, és egy dátum is legyen beleütve! kiáltott vissza Marsh, aztán Kate-re kacsintott, aki kezdett leereszkedni a létrán. - Jó szerencsét! A lány izgalmat érzett, ahogy a víz megnyalta a bokáját. - Ma, azt hiszem, nincs szükségem rá. Az iszapmosó zaja megzavarta a tenger csendjét, ám a titokzatosságát nem. A víz még a technológia és az eszközök mellett is rejtély maradt, részben szépség, részben veszély. Egyre mélyebbre ereszkedtek, amíg elérték a roncs területét, a korábbi feltárásaikból az iszapban maradt kráterekkel. Már sikerült megtalálniuk azt, ami szerintük a tisztek és az utasok szálláshelye lehetett; egy tubákos szelence, egy ezüst, éjjeliszekrényen használt gyertyatartó és Ky különös kedvence, egy díszes kard alapján azonosították. A néhány ékszer-lelet inkább személyes holmira, mint rakományra utalt. Bár azon a területen is mindenképpen ásni akartak, ahol az ékszereket találták, de igazából a rakományt keresték. Az utasok szálláshelyét és a hajókonyhát használták kiindulási pontokként, és arra összpontosítottak, ami nyilván a hajó fara volt. A ballasztnak használt sziklákkal kellett valamit kezdeniük. Ez lassú, fizikai munkával járó módszert igényelt: kénytelenek voltak kézzel elgörgetni őket egy olyan területre, amit már feltártak. Időpazarló, érdektelen, de szükséges folyamat volt. Kate ennek ellenére talált valami megnyugtatót a gondolkodást nem igénylő munkában, és valami elbűvölőt a képességben, hogy mindez több emeletnyi vízréteg alatt el is végezhető aránylag kis erőfeszítéssel. Ugyanolyan könnyen el tudott hordani egy rakás ballasztot, mint Ky, holott a szárazföldön ő gyorsan kifáradt volna. Ahogy a férfi lenyúlt, hogy kitisztítson egy újabb területet, az ujjai valami kicsihez és keményhez értek. Kíváncsian félresöpört egy vékony réteg iszapot, és felvette az első látásra egy sörösdoboz fülének tűnő tárgyat. Ahogy közelebb vitte a szeméhez, látta, hogy sokkal finomabb holmi, és bár több réteg lerakódás volt a kör gombján, a szíve nagyot dobbant. Már hallott csiszolatlan gyémántokról, de soha nem gondolta volna, hogy egyszerűen kinyújtja a kezét, és talál egyet. Nem volt szakértő, de ahogy óvatosan letisztította a gyűrűről, amit tudott, úgy ítélte meg, hogy a kő legalább két karátos. Megérintette Kate vállát, hogy magára vonja a figyelmét. Nagy örömére szolgált, amikor látta, hogy a lány szeme elkerekedik, és meghallotta a tompa hangot, amikor Kate felkiáltott a meglepetéstől. Együtt forgatták a gyűrűt újra, meg újra a kezükben. Fénytelen volt és piszkos, de ott volt a drágakő. A civilizáció apró darabjai kerültek elő. Talán egy nő viselte a gyűrűt, mialatt a kapitánnyal vacsorázott útban Amerikába. Talán egy brit tiszt vitte a mellénye zsebében, arra várva, hogy odaadhassa a nőnek, akit feleségül kívánt venni. Lehetett egy öregedő özvegyasszony vagy akár egy fiatal menyasszony tulajdona is. A rejtélyessége és a kézzelfoghatósága értékesebb volt, mint maga a kő… Időtállóbb. Ky a lány felé nyújtotta, felajánlotta neki. Kialakították a megtaláló-megtartó egyezség rutinját, miszerint ha valamelyikük talált egy bizonyos tárgyat, akkor a saját zsákjában vitte fel a felszínre, ahol mindent gondosan katalogizáltak filmen és papíron. Kate ránézett a múlt kicsi, víztől elkoptatott darabjára a férfi ujjai közt.

111

Vajon Ky azért ajánlja fel neki a gyűrűt, mert ez női csecsebecse, vagy valami mást kínál fel vele? Bizonytalanul megrázta a fejét, és a Ky övén függő zsákra mutatott. Ha a férfi kérdezni akar tőle valamit, szavakkal kell megtennie. Ky beleejtette a gyűrűt a zsákjába, aztán visszament dolgozni. Arra gondolt, hogy több szempontból megérti a lányt. Más vonatkozásokban azonban épp olyan rejtély maradt a számára, mint a tenger. Mit akar tőle Kate? Ha szerelmet, azt már megadta neki. Ha időt, annak mindketten fogytán voltak. Ky követelni akart, hozzászokott árköveteléshez, de a lány egyetlen tekintetével leszerelte. Kate azt mondta, megváltozott. Most kezdi érezni, hogy ura az életének. Ky úgy gondolta, hogy ezt érti, akárcsak a lány függetlenség iránti vad vágyát. És mégis… Ő soha nem ismert mást, mint függetlenséget. És ő is megváltozott. Szüksége volt rá, hogy Kate kijelölje számára a függőséggel járó határokat. Az ő határait a lány felé, és viszont. Megint rossz lenne az időzítés? De lehet-e jó valaha is? A francba, akarja a lányt, gondolta, ahogy elgördített egy újabb sziklát az útjából. Nem csak mára, hanem holnapra is. Nem magához kötözve, hanem összekötve magával. De Kate vajon miért nem képes ezt felfogni? A lány szerette őt. Ezt mormolta az éjszaka sötétjében, amikor álmos volt, és hozzábújt. Nem az a fajta nő, aki olyan szavakat használ, amiknek nincs jelentőségük. Az általa nyújtott és a Kate által viszonzott szerelem ellenére a lány kezd visszatartani tőle valamit, mintha ő a lényének csak egy részét, és nem az egészet kaphatná meg. Ky csalódottsággal küszködve újabb ballasztot mozdított el. Az egészre volt szüksége, és meg is fogja szerezni. Házasság? Vajon Ky házasságra gondolt? Kate idegesnek és nyugtalannak érezte magát. Soha nem számított rá, hogy a férfi ilyen elkötelezettséget, ilyen állandóságot kereshet. Talán félreértette Kyt. Végül is nehéz biztosra menni valakinek a szándéka felől, bár tudta, milyen jól szót értenek a víz alatt. Olyan sok mindent kell figyelembe venni, olyan sok dolgot mérlegre tenni. Ky ezt nem értené meg, tépelődött Kate. Ő olyan férfi, aki egy pillanat alatt hoz döntéseket, és aztán viseli a következményüket. Soha nem gondolna minden változóra, minden mi-lenne-hara, minden talánra. Neki kell az összesét végiggondolnia. Egyszerűen nem látott más kiutat. Kate figyelte, ahogy a gép elfújja az iszapot és a homokot, csészéhez hasonló bemélyedést formálva az óceán fenekén. Külső hatások, tűnődött. Képesek elemészteni a lerakódásokat, és felfedni a lényeget, de néha az, ami alul van, nem tud a nyomásnak ellenállni. Ez történik majd közte és Ky közt is? Hogyan tud a kapcsolatuk kitartani az eltérő életstílusoknak, az ő hivatása által támasztott követelményeknek és a férfi kötöttségektől mentes életvitelének a feszítő nyomása alatt? Vajon érintetlen marad, vagy kezd elporladni, rétegről rétegre? Mit fog kérni a férfi tőle, és ő mennyit adjon neki magából? Vajon ebben a szerelemben mennyit fog elveszíteni önmagából? Ez olyan lehetőség, amit nem hagyhat figyelmen kívül, olyan fenyegetés, ami ellen erős védelmet kell kiépítenie. Idő. Igen, talán az idő jelenti a választ. De a nyár már eltűnőben. Az iszapmosó ereje kipördített egy kis tárgyat az üledékrétegből a vízbe. Kate megragadta, és az éles széle megkarcolta a tenyerét. Kíváncsian megforgatta, hogy megvizsgálja. Egy csat? - tűnődött. Az alakja erre utalt, és most már a fülét is kivette. Ahogy kezdte Ky felé nyújtani, egy újabb, aztán még egy újabb valami lökődött ki az óceán ágyából. 112

Cipőcsatok, jött rá Kate döbbenten. Cipőcsatok tucatjai. Nem, állapította meg, ahogy egyre több pörgött föl a víz dugóhúzójában, és gurult el. Száz és száz darab. Hirtelen támadt izgalommal kezdte összeszedni, amit tudott. Több mint száz, fedezte fel dörömbölő szívvel. Ezrek voltak belőlük, szó szerint ezrek. Egy csatot tartott a kezében, és diadallal nézett Kyre. Megtalálták a rakományt. Cipőcsatok voltak a Liberty rakományjegyzékében. Ötezer belőlük. Kizárólag egy kereskedelmi hajó visz ilyesmit ilyen nagy tételben. Bizonyíték. Meglengette a csatot, a karja lassított felvételben lendült ki, hogy befogja a víznyomástól elpörgő, majd újra lehulló csatok tömegét. Bizonyíték, kiáltotta el magát. Alattuk a raktér. És a kincs. Már csak el kell érniük. Ky megfogta a kezét és bólintott, tudta, mi jár a fejében. Az ujjai alatt érezte, hogyan száguld a lány pulzusa. Kate-nek akart hagyni minden izgalmat, minden borzongást, amely a csak félig hitt felfedezéséből fakadt. A lány az arcához szorította Ky kezét, a szeme kacagott, csatok pörögtek körülöttük. Kate addig akart nevetni, amíg már ahhoz is túl gyenge lesz, hogy állva maradjon, ötezer cipőcsat fogja elvezetni őket egy láda aranyhoz. A lány látta Ky szemében a vidámságot, és tudta, hogy a gondolatai az övével azonos vágányon futnak. A férfi magára mutatott, aztán a hüvelykujjaival felfelé. Ezzel a szófukar jelbeszéddel mondta el Kate-nek, hogy felmegy és megkéri Marsh-ot, állítsa le a motorokat. Itt az ideje, hogy kézzel dolgozzanak. A lány izgatottan bólintott. Alig várta, hogy elkezdhesse a munkát. Ott maradt a mélyben, és figyelte Kyt, amint felfelé száll, majd eltűnik szem elől. Furcsa mód úgy érezte, hogy most szüksége van egy kis magányra. A felfedezés részegítő pillanatát megosztotta Kyvel, de most szeretné az élményt feldolgozni. A Liberty nevű hajó, amelyet az apja keresett, ott volt alatta. Itt annak az álomnak a valósága, amit Edwin Hardesty dédelgetett, oly gondosan kutatott, oly aprólékosan kiszámított, de soha nem lelt meg. Öröm és bánat keveredett Kate-ben, miközben összegyűjtött egy maroknyi csatot, és óvatosan betette a zsákjába. Az apjának. Abban a pillanatban úgy érezte, hogy mindent odaadott neki, amit mindig szeretett volna odaadni. Gondosan, és ez alkalommal inkább személyes okokból, mint a katalógus számára, fényképezni kezdett. Évek múlva, gondolta. Hosszú évek múlva ránéz majd egy képre, amelyen iszap kavarog és fémdarabok sodródnak, és emlékezni fog. Semmi sem tudja elvenni tőle a csendes elégedettségnek ezt a percét. Felpillantott a hirtelen csendre. A propeller leállt. Ky elérte a felszínt. Az iszap és a megkérgesedett, díszes fém kezdett újra leülepedni, ahogy megszűnt a mosó hatása. A tenger hangtalan, mozdulatlan világgá változott. Kate lenézett az óceán talajába vájt lyukra. Már majdnem a célnál voltak. Egy pillanatra kísértést érzett, hogy egymagában hozzáfogjon a kutatáshoz, de úgy döntött, inkább vár Kyre. Ha már együtt kezdték, akkor együtt is fogják befejezni. Elégedetten várta a férfi visszatérését. Amikor mozgást látott a feje fölött, jelezni kezdett. A keze hirtelen megfagyott ott, ahol volt, majd követte a karja, a válla és a teste többi része, fokról fokra. Valami puhán siklott felé a vízen keresztül, simán és némán. Halált hozón.

113

Az iszapmosó hangja távol tartotta a tengeri élőlényeket. Most a hirtelen csend odavonzotta a kíváncsiakat. Az ártalmatlan halrajok közt egy cápa hosszú, bombaformájú alakja úszott. Kate mozdulatlanná dermedt, még lélegezni is alig mert, félt, hogy a buborékfüzér odavonzhatja a cápát. Az állat sietség nélkül mozgott, láthatóan nem érdekelte a lány. Talán aznap már túl volt egy sikeres vadászaton. De egy cápa még teli gyomorral is megtámadhatja azt, ami felingerli a kiszámíthatatlan természetű állatot. Kate három méter hosszúra becsülte. Az agya egy része felmérte, hogy az állat feltehetően tigriscápa - meglehetősen kicsi. Ezek a halak könnyűszerrel elérik ennek a hossznak akár a dupláját is. De tudta, hogy az állkapcsa, azok a hatalmas, sarló alakú fogak erősek, kegyetlenek és akár végzetesek is lehetnek. Ha mozdulatlan marad, jó esélye van, hogy a cápa egyszerűen továbbmegy érdekesebb vizeket keresni. Nem erről olvasott kényelmesen ülve a lámpafény alatt az íróasztalánál? Nem ezt mondta neki Ky egyszer, amikor elfogyasztottak együtt egy csendes ebédet a férfi hajóján? Mindez olyan távolinak, olyan valószerűtlennek tűnt most, amikor felnézett, és látta a ragadozót maga és a felszín között. A mozgás vonzza őket, emlékeztette magát, miközben próbálta rákényszeríteni az agyát a működésre. A mozgás, amit egy úszó végez, amikor rúg a lábával, és söpör a karjával. Csak semmi pánik! Erőltette magát, hogy lassan lélegezzen. Csak semmi hirtelen mozdulat. Erőltette az ideges kezeit, hogy szoros, nyugodt ökölbe szoruljanak. A cápa három méterre sem volt tőle. Kate látta az apró, fekete szemét, és a kopoltyúk finom mozgását. Alig vett levegőt, és a tekintetét le sem vette a cápáéról. Csupán arra kell figyelnie, hogy tökéletesen mozdulatlan maradjon, és megvárja, amíg a cápa továbbúszik. De Ky. Kate szája kiszáradt, amikor abba az irányba nézett, ahol Ky percekkel azelőtt eltűnt. Bármelyik pillanatban visszajöhet, mit sem sejtve arról, hogy mi leselkedik rá a tengerfenék közelében. Ez a bestia meg csak vár, csak cirkál… A cápa a vadász rejtélyes képességével rögtön meg fogja érezni a víz rezzenését. Ky lábának rúgása, karjának lendülete jóval azelőtt vonzani fogja, hogy Kate-nek alkalma lenne figyelmeztetni őt a veszélyre. Ky mit sem fog sejteni, tehetetlen lesz, és aztán… A lány vére megfagyott. Hallott már erről az érzésről, de most meg is tapasztalta. Úgy érezte, hogy beburkolja a hideg. A bénító rémülettől üres lett a feje. Beleharapott az ajkába, és a fájdalom kitisztította a gondolatait. Nem állhat tétlenül, amíg Ky vakon belesétál a halálos csapdába. Lepillantott, és meglátta a szigonypuskát. Majdnem két méterre volt tőle, és a biztonság kedvéért nem volt megtöltve. Biztonság, gondolta hisztérikusan. Még soha nem töltött meg, még kevésbé lőtt ki szigonyt. És először oda kellene érnie hozzá. Csak egyetlen esélye van. Tudta, hogy nincs ideje megnyugtatni az idegeit, úgyhogy elindult. Szemét a cápán tartotta, miközben lassan araszolt a fegyver felé. Abban a percben úgy tűnt, hogy az állat csupán úszkál, semmi sem érdekli különösebben. Még csak nem is pillantott Kate felé. Talán továbbáll, mielőtt Ky visszajön, de neki azért szüksége van a fegyverre. Reszkető ujjakkal ragadta meg a fegyvert. Az idő ólomlábakon járt. A lány mozdulatai olyan lassúak, olyan kiszámítottak voltak, hogy szinte nem is látszott, hogy mozog. Ám az agya őrülten forgott.

114

Ahogy megragadta a szigonyt, meglátta a felszínről lefelé sikló alakot. A cápa ráérősen balra fordult. Ky felé. Nem! - sikított a lány némán, miközben felhúzta a szigonyt. Az egyetlen gondolata az volt, hogy meg kell védenie, akit szeret. Tétovázás nélkül előre úszott, Ky és a cápa közé vetette magát. Közel kellett kerülnie. A feje most hideg volt a félelemtől, a céltudatosságtól. Másodszor is látta azokat a kicsi, halálos szemeket. Most rászegeződtek. Bár szemtől szemben még soha nem találkozott igazi gonosszal, most tudta, hogy szembenéz vele. Maga volt a kegyetlenség, és egy olyan halál, amely nem fog könnyen enyhet adni. A cápa olyan sebesen suhant Kate felé, hogy a lány szívverése elállt. Az állkapcsa szétnyílt. Fekete, koromfekete barlang tátongott mögötte. Ky gyorsan közeledett, vissza akart kerülni Kate-hez, meg akarta keresni azt, ami újra összehozta őket. Ha a kincs kell ahhoz, hogy a lány lelke megnyugodjon, akkor meg fogja találni neki. A segítségével ki tudnak majd nyitni minden ajtót, amit ki kell nyitniuk, és be tudnak zárni mindent, amit be kell zárniuk. Izgalom dobolt benne, miközben lejjebb ereszkedett. Amikor észrevette a cápát, hirtelen megállt. Már korábban is érezte ezt a mély, ősi félelmet, de ennyire élesen nem hasított belé még soha. Bár egy ilyen ragadozó ellen a használhatatlannál is kevesebbet ér egy búvárkés, Ky érte nyúlt. Egyedül hagyta Kate-et. Hidegvérrel felkészült a támadásra. Egyszer csak, mint egy rakéta, Kate lőtt be Ky és a cápa közé. Olyan halálos rémület öntötte el a férfit, amilyet még nem tapasztalt. Megőrült ez a lány? Vagy csak egyszerűen nem sejti a veszélyt? Ky nem hagyott magának időt a gondolkozásra, Kate felé lökte magát a vízen keresztül. Túl messze volt. Már akkor tudta, amikor beléhasított a pánik. A cápa a lányon lesz, mire ő elég közel kerül ahhoz, hogy belemélyessze a kését. Amikor meglátta, mit tart Kate a kezében, és rájött, mi a célja, valahogy megduplázta a sebességét. Minden lassított felvételben zajlott, mégis úgy tűnt, mintha egy szempillantás alatt történne. Ky látta a tátongó lyukat a cápa szájában, ahogy megközelítette Kate-et. Életében először imádságok zúdultak át rajta, mint a víz. A szigony kilőtt, mélyen belefúródva a cápa húsába. Kate ösztönösen leejtette magát, amikor az állat, tele dühhel és fájdalommal, előre lódult. A lány tudta, hogy most követni fogja. Ha a szigony nem hat, a hal pillanatokon belül ráveti magát. Ky látta, hogy a sebből dől a vér. Ez még nem fogja megbénítani az állatot. A cápa összerándult, mintha meg akarna szabadulni a szigonytól, és lelassult a tempója. Éppen eléggé. Ky vicsorgó foggal a hátára vetette magát, és olyan gyorsan ütötte-vágta a késével, ahogyan a víz csak engedte. A cápa dühödten megfordult. Ky minden erejét megfeszítve vele együtt fordult, beledöfte a kését az állat hasába, és lefelé rántotta. Átfutott az agyán, hogy a halált öleli, és olyan hideg, amilyennek a költők leírták. Kate néhány méterről figyelte a csatát. Megbénult a teste és a lelke is. Vér szökött ki és oszlott el a vízben. A lány hagyta, hogy az üres fegyver kiessen a kezéből, ő is a kése után nyúlt, és előre úszott.

115

De a küzdelem már véget ért. A hal és Ky egy pillanatra mintha egyazon lény lennének, szinte összeolvadtak. Aztán szétváltak, amikor a cápa teste élettelenül a tengerfenék felé süllyedt. Kate még egyszer utoljára meglátta a szemét. Fájdalmasan megragadták a karját. Kate tehetetlenül hagyta, hogy a felszínre vonszolják. Biztonságban van. Ez volt az egyetlen tiszta gondolat, amit az agya képes volt megformálni. Ky biztonságban van. A férfi túlságosan kifulladt ahhoz, hogy beszélni tudjon. A létra felé húzta a lányt, palackostul, mindenestül. Látta, hogy Kate megcsúszik a létra tetején, és a fedélzetre gurul. Ahogy maga is átlendült, észrevett még két uszonyt: a vizet hasították, és eltűntek a mélyben, amerre a vér vonzotta őket. - Mi az ördög… - Marsh a helyéről felugorva átrohant a fedélzeten oda, ahol Kate még mindig levegő után kapkodva hevert. - Cápák! - Ky elharapta a szót, és letérdelt a lány mellé. - Gyorsan fel kellett hoznom. Kate. - Egyik kezével a lány nyaka alá nyúlt, felemelte, és kezdte a palackokat levenni róla. Szédülsz? Érzel valami fájdalmat? A térdedben, a könyöködben? Bár Kate még mindig levegő után kapkodott, megrázta a fejét. - Nem, nem, jól vagyok. - Tudta, hogy a férfi a nyomáscsökkenés okozta rosszullét miatt aggódik, és megpróbálta összeszedni magát, hogy megnyugtassa. - Ky, nem voltunk olyan mélyen, amikor fel kellett jönnünk. A férfi bólintott, zordan tudomásul vette, hogy Kate-nek csak a lélegzete akadt el, és nem beszél félre. Felállt, lerántotta a maszkját, és keresztülhajította a fedélzeten. A dühkitörés segített könnyíteni a reménytelen reszketésén. A lány csak felhúzta a térdét, és rátette a homlokát. - Van itt valaki, aki nekem is mondana végre valamit? - kérdezte Marsh, egyikről a másikra pillantva. - Én ott hagytam abba, hogy Ky feljött és cipőcsatokról áradozott. - A rakománytér - mormolta Kate. - Megtaláltuk! - Ky is ezt mondta. - Marsh a bátyjára pillantott, akinek az ujjpercei kifehéredtek a korláton, miközben kibámult a tengerre. - Valami társaságba futottatok bele odalent? - Egy cápa volt. Tigriscápa. - Kate majdnem megölette magát - magyarázta Ky. A düh a félelem egyenes következménye volt, és pontosan olyan halálos. - Egyenesen a cápa elé úszott. - Mielőtt Marsh bármilyen megjegyzést tehetett volna, Ky a lányra támadt. - Mindent elfelejtettél, amit tanítottam? - követelte a magyarázatot. - Meg tudsz szerezni egy doktorátust, azt viszont képtelen vagy fejben tartani, hogy a lehető legkevesebbre szabad korlátoznod a mozgásodat, amikor egy cápa közeledik? Tudod, hogy a kar és a láb lendülete vonzza őket, de te elé úszol, és úgy hadonászol, mintha kezet akarnál rázni vele. Egy rohadt szigonyt tartasz, ami valószínűleg jobban felingerli az állatot, mint amekkora valódi kárt tehet benne. Ha nem jövök épp akkor le, darabokra szaggatott volna. Kate lassan felemelte a fejét. Bármit is érzett addig a pillanatig, most olyan mély harag váltotta fel, ami mindent elhomályosított. Aprólékos gonddal levetette az uszonyait, a maszkját és az ólomövét, mielőtt felemelkedett volna. - Ha nem jössz épp akkor le - mondta kimérten -, nem lett volna okom rá, hogy a cápa elé ússzam. Ezzel megfordult, odasétált a lépcsőhöz, és lement a kabinba. 116

Egy teljes pillanatig néma csend uralkodott a fedélzeten. Fönt egy sirály rikoltozott, aztán hirtelen elhúzott nyugat felé. Marsh, tudva, hogy aznap már nem lesz több merülés, odament a kormányhoz. Ahogy lepillantott, látta a mély bíbor vérfoltot a víz felszínén. - Az illem úgy kívánja - kezdte háttal a bátyjának -, hogy az ember köszönetet mondjon annak, aki megmentette az életét. Anélkül, hogy válaszra várt volna, bekapcsolta a motort. Ky megrendülten belefúrta a kezét a hajába. A cápa vére megfestette az ujjait. Mozdulatlanul állt, a vért bámulta. Nem figyelmetlenségből, gondolta, és összerándult. Szándékos volt. Kate szándékosan vetette magát a cápa útjába. Miatta. Kockára tette az életét, hogy őt megmentse. Mindkét kezével eltakarta az arcát, mielőtt elindult az alsó fedélzet felé. Kate-et az egyik ágyon ülve találta, pohárral a kezében. Egy üveg konyak állt a lábánál. Amikor az ajkához emelte a poharat, a keze kissé remegett. A naptól kapott barnaság alatt az arca megviselt és sápadt volt. Kyt még soha senki nem helyezte ilyen tökéletesen, ilyen önzetlenül maga elé. Ezért fogalma sem volt, hogy mit mondhatna. - Kate… - Most nem vagyok olyan hangulatban, hogy kiabáljanak velem - mondta a lány, aztán újra belekortyolt a pohárba. - Ha szeretnéd levezetni a rossz hangulatodat, várnod kell még vele. - Nem fogok kiabálni. - Mivel Ky minden ízében pontosan olyan bizonytalannak érezte magát, mint Kate, leült mellé, felemelte az üveget, és egyenesen abból ivott. A konyak forrón és nagy erővel futott végig rajta. - Pokolian megrémisztettéi. - Nem fogok bocsánatot kérni azért, amit tettem. - Nekem kell köszönetet mondanom neked. - Ky újra ivott, és érezte, hogy ellazulnak az idegei. - Arról van szó, hogy nem lett volna szabad azt tenned, amit tettél. Kizárólag a vak szerencse védett meg, hogy a cápa darabokra nem szaggatott ott lent. A lány feléje fordította a fejét, és rámeredt. - Maradtam volna biztonságban lent a fenéken, miközben te a cápával küzdesz a vacak kis búvárkéseddel?! A férfi állta a pillantását. - Igen. - És te ezt tetted volna a helyemben? - Az más. - Ó. - Kate pohárral a kezében felemelkedett. Egy percig tanulmányozta Kyt, az erős csontú, sötét arcot, a csöpögő tincseket, amelyekre már ráfért volna egy kis vágás, a szemet, amely a tengert tükrözte. - Volnál szíves, és megmagyaráznád nekem ezt a kis logikai gyöngyszemet? - Nem kell megmagyaráznom, egyszerűen így van. Ky újra megdöntötte az üveget. Segített elködösíteni a képzeletét, amely egyfolytában arról vetített képeket, hogy mi történhetett volna a lánnyal. - Nem, egyszerűen nincs így, és ez a te egyik legnagyobb bajod. - Kate, van neked fogalmad arról, mi történhetett volna, ha nincs szerencséd, és nem egy életfontosságú pontot találsz el azzal a szigonnyal? - Igen. - A lány kiitta a poharát, és azt tapasztalta, hogy a haragja kissé enyhül. A félelem még visszatérhet váratlanul, de úgy érezte, elég erős ahhoz, hogy szembenézzen vele. 117

És a harag. Függetlenül attól, hogyan vágott végig rajta, újra Ky és a veszély közé vetné magát. - Tökéletesen értem. És most felmegyek Marsh-hoz. - Várj egy percet! - A férfi felemelkedett, és elállta az útját. - Nem érted, hogy nem tudnám elviselni, ha bármi történne veled? Szeretnék vigyázni rád. Biztonságban akarlak tudni. - Miközben te minden kockázatot vállalsz? - vetette ellen Kate. - Ez jelentené a kapcsolatunk kiegyensúlyozottságát, Ky? Te férfi, én nő? Én sütöm a kenyeret, te meg vadászod a húst? - A rohadt életbe Kate, nem ilyen egyszerű a dolog! - Pontosan ilyen egyszerű - lökte vissza a szavakat a lány. A szín visszatért az arcába. Újra biztosan állt a lábán. És most megmondja a magáét. - Nyugodtnak és elégedettnek akarsz látni - és hajlíthatónak, hogy azt az életet éljem, amit te választasz. Azt akarod, hogy azt tegyem, amit mondasz, hogy behódoljak neked, miközben tudom, hogyan éreztél az apámmal kapcsolatban. Úgy látszott, már nincs ereje, hogy tovább dühöngjön. Egyszerűen csak halálosan elgyötört volt attól, hogy folyamatosan nekivágódik egy falnak, amely egy tapodtat sem enged. - Egész életemben mindig azt tettem, ami örömet okozott neki - folytatta Kate, immár nyugodtabb hangon. - Semmi hullámzás, semmi probléma, semmi lázadás. Az elismerés bólintását megkaptam tőle, de semmi igazi tiszteletet, igazi szeretetet meg végképp nem. Te pedig most arra kérsz, hogy ugyanezt csináljam veled is. - Nem érezte, hogy könnyek környékeznék, csupán a lelki kimerültség gyötörte. - Mit gondolsz, miért akarja az a két férfi, akiket valaha szerettem, hogy feltétel nélkül alkalmazkodjam az akaratukhoz? Mit gondolsz, nem azért vesztettem el mindkettőjüket, mert megpróbáltam pontosan ezt tenni? - Nem. - Ky a lány vállára tette a kezét. - Nem, ez nem igaz. Nem ezt akarom tőled vagy miattad. Csupán vigyázni szeretnék rád. Kate megrázta a fejét. - Mi a különbség, Ky? - suttogta. - Mi az ördög a különbség? Aztán utat törve magának a férfi mellett, felsietett a fedélzetre.

118

12. Mivel Kate a maga csendes, rendíthetetlen módján tette fel a kérdést, Ky magára hagyta. Talán így volt a legjobb: ez időt ad neki, hogy gondolkozzon, és újra értékelje, mit is akar. Felfogta, hogy a lányért érzett aggódás, a vágya, hogy gondoskodjon róla, ez vezetett a megbántásához, és tovább rontotta a már amúgy is foszladozó kapcsolatot. Kate bizonyos szinten fején is találta a szöget a vádaskodásával. Ky valóban azt akarta, hogy biztonságban legyen, és törődésben legyen része, miközben ő izzad és vállalja a kockázatokat. Ilyen volt a természete: védeni akarta, akit szeret, de Kate esetében talán túlságosan is. Az is a természetéhez tartozott, hogy elvárta: mások akarata hajoljon meg az övé előtt. Vágyott Kate-re, és elég becsületes volt ahhoz, hogy beismerje, a lelkében már körvonalazta a feltételeket. Hardesty csendes akarnoksága feldühítette Kyt, és tessék, most azon kapja magát, hogy ő is ugyanazt teszi. Nem olyan csendesen, ismerte el, s közel sem olyan kifinomultan, de végül is ugyanazt teszi. Igaz, nem azonos céllal. Azt akarja, hogy Kate vele legyen, hogy hozzá kösse magát. Ilyen egyszerű a dolog. Biztos volt benne, hogy ha a lány hagyná, boldoggá tudná tenni őt. Azt azonban soha nem vette komolyan fontolóra, hogy Kate-nek is lehetnek saját elvárásai vagy feltételei. Mostanáig Ky nem is gondolt rá, hogyan fog alkalmazkodni ezekhez.

A hajnal fénye csendesen lopakodott elő, miközben Ky az utolsó simításokat végezte a vitorlás hajó feliratán. Az éjszaka nagy részében a fészerben dolgozott, időt adva Kate-nek, hogy egyedül lehessen, és időt adva magának is, hogy gondolkozhasson. Most, hogy véget ért az éjszaka, csupán egyetlen dolgot látott világosan. Szereti a. lányt. De megértette, hogy ez az érzelem talán nem elég. Bár a türelmetlenség továbbra is sarkallta, ezt még képes volt megzabolázni. Talán Kate-re kellene hagynia, hogy megmutassa neki, mit hoz a jövő. A következő néhány napban a kétszáz évvel azelőtt elsüllyedt rakomány kiásására fognak összpontosítani. Mennél tovább kutattak, a kincs annál jelentősebb céllá vált a férfi számára. Ha Kate-nek tudná adni, mindkettejük számára véget érne a keresés. És ha egyszer véget ér, mindketten megkapják, amit akarnak. A lány az apja álmának beteljesítését, ő pedig a megnyugvást, hogy láthatja: Kate felszabadult a nyomás alól. Becsukta maga mögött a fészer ajtaját, és a ház felé indult. Néhány nap múlva, gondolta a válla fölött visszanézve, lesz még valami, amit a lánynak adhat. Még valami, amit kérhet tőle.

119

Már több lépésnyire a háztól megérezte a sült sonka és a kávé konyhaablakon kiszűrődő reggeli illatát. Amikor belépett, Kate a tűzhelynél állt, hosszú pólóban, mezítláb és kibontott hajjal. Ky nézte az orrnyergét halványan beszóró szeplőket, és ajkának sápadt, lágy vonalát. A szoros ölelés vágya olyan erővel dübörgött át rajta, hogy meg kellett állnia, hogy visszanyerje a lélegzetét. - Kate! - Gondoltam, mivel hosszú napot tervezünk, jó volna bőséges reggelivel kezdenünk. - A lány hallotta, megérezte, hogy Ky bejött. Elgyengült tőle a térde, ezért élénken beszélt. Szeretnék korán kezdeni. A férfi figyelte, ahogy tojásokat üt a serpenyőbe, ahol a fehérje rögtön sisteregni kezdett, és megszilárdult a széleinél. - Kate, szeretnék beszélni veled. - Arra gondoltam, ne béreljünk-e ki végül mégis egy mentőhajót - szakította félbe a lány -, és talán felfogadhatnánk még két búvárt. Ha csak ketten ássuk ki a rakományt, nagyon lassú munkára számíthatunk. Igazán itt az ideje, hogy kiemelő zsákok és kötelek után nézzünk. A napon töltött hosszú idő kiszívta a haja színét. A legkülönbözőbb árnyalatok váltogatták benne egymást, és ahogy leomlott, egy őz sima, selymes bőrére emlékeztette Kyt. - Most nem akarok üzletről beszélni. - Pedig már nem halaszthatjuk túl sokáig. - Kate szakértő mozdulattal felemelte a tojásokat, és tányérokra csúsztatta őket. - Kezdem azt hinni, hogy fel kellene gyorsítanunk a feltárást, ahelyett hogy tovább húznánk, mert így könnyűszerrel, akár több hétig is eltarthat. Aztán, természetesen, ha az egész terület feltárásáról beszélünk, az már hónapokig tartana. - Most nem. - Ky elzárta, az égőt a serpenyő alatt. Mindkét tányért elvette Kate-től, és az asztalra tette. - Nézd, meg kell valamit tennem, és nem vagyok biztos benne, hogy igazán jól fogom csinálni. Kate megfordult, ezüst evőeszközöket vett ki a fiókból, és odament az asztalhoz. - Mit? - A bocsánatkérést. - Amikor a lány ránézett a maga hűvös, csendes módján, Ky elkáromkodta magát. - Nem, biztosan nem fogom jól csinálni. - Nincs szükség rá. - De igen, szükség van rá. Ülj le! - A férfi hosszan sóhajtott, amikor Kate állva maradt. Kérlek - tette hozzá, és fogott magának egy széket. Kate szó nélkül leült vele szemben. Tegnap megmentetted az életemet. - Még attól is zavarba jött, hogy ezt hangosan kimondta. Nem kevesebbről volt szó. Soha nem tudtam volna megölni azt a cápát a búvárkésemmel. Egyedül azért sikerült, mert te elgyengítetted, és elvontad a figyelmét. Kate úgy emelte föl a kávéját, és úgy ivott belőle, mintha az időjárásról beszélgetnének. Kizárólag ezzel tudta elűzni a képeket arról, hogy mi történhetett volna. - Igen. Ky ideges nevetéssel beledöfött a tojásokba. - Ugye nem könnyíted meg számomra a dolgot? - Nem, azt hiszem, nem. - Életemben még nem féltem ennyire - mondta a férfi csendesen. - Nem magam miatt, és főleg nem mások miatt. Azt hittem, hogy megöl téged. - Felnézett, és a tekintete Kate

120

nyugodt, türelmes pillantásával találkozott. - Túl messze voltam még, hogy bármit is tehessek. Ha… - Néha az a legjobb, ha nem gondolunk a feltételekre. - Rendben. - Ky bólintott, és a lány keze után nyúlt. - Kate, amikor rájöttem, hogy veszélynek tetted ki magadat azért, hogy engem védelmezz, az egész valahogy még rosszabb lett. A lehetőség, hogy bármi történhet veled, önmagában is elég rossz volt, de a gondolatot, hogy miattam történik, elviselhetetlennek éreztem. - Te is megvédtél volna engem. - Igen, de… - Itt nem lehet ellenvetés, Ky. - Talán nem lehet - értett egyet a férfi -, de azt nem tudom megígérni, hogy máskor sem lesz. - Megváltoztam. - Ez a tényközlés az erő és a nyugtalanság különös érzésével töltötte el Kate-et. - Túl sok évig tartottam kordában a vágyaimat, mert valahogy azt hittem, hogy az elfogadásért mindig szeretet jár. Most már tudom, hogy nem így van. - Én nem vagyok az apád, Kate. - Nem, de te is igyekszel rám erőltetni az akaratodat. És ez részben az én hibám is. Kate hangja nyugodt, egyenletes volt, mint amikor a diákjainak ad elő. Nem aludt, amíg Ky a fészerben töltötte az órákat. Hozzá hasonlóan gondolatokba merülve, a helyes válasz keresésével töltötte az időt. - Négy évvel ezelőtt engednem kellett az egyikőtöknek, és meg kellett tagadnom a másikat. Ez bizony összetörte a szívemet. Ma tudom, hogy elsősorban magamnak tartozom válasszal. - Alig érintette a reggelijét, de odavitte a tányérját a mosogatóhoz. - Szeretlek, Ky. De először magamnak kell választ adnom. A férfi felállt, odament hozzá, és a kezét a vállára tette. Az erő, amely hirtelen olyan ellenállhatatlannak tűnt Kate-ben, egyformán vonzotta és nyugtalanította. - Jól van. - Amikor a lány a karjába simult, úgy érezte, hogy egy kicsit helyrebillent a világ. - Csak közöld majd, hogy mi a válasz. - Amikor tudom, megteszem. - Kate lehunyta a szemét, és szorosan átölelte Kyt. Amikor majd tudom.

Három napig megállás nélkül merültek, eltakarították az iszapot, hogy új felfedezéseket tegyenek. Egy kis kompresszor és a saját kezük segítségével ráleltek a hasznosra, a gyönyörűre és a közönségesre. Több mint nyolcezret megtaláltak a Liberty rakománylistáján feltüntetett tízezer, díszpipából. Legalább a felének ép is volt a feje, Kate nagy gyönyörűségére. Agyagból készült, hosszú szárú pipák voltak, a fejüket tölgylevelek vagy szőlőfürtök és virágok díszítették. Az öröm egy részegítő pillanatában Kate lekapta Kyt, ahogy az egyiket a szájához tartja. A lány tudta, hogy ha árverésre bocsátaná őket, bőven ellensúlyoznák az eddig befektetett pénzt. És a múzeumnak szánt felajánlás, amit az apja nevében kívánt tenni, jelentősen bővült velük. Ám még ennél is fontosabb volt: a tény, hogy ennyi pipát fedeztek fel egy roncson, erősítette a hajó angol eredetére vonatkozó feltevésüket. Tubákos szelencék is akadtak a kráterban, megint csak több ezernyi, ami szó szerint semmi kétséget nem hagyott Kate lelkében, hogy a Liberty nevű kereskedelmi hajót találták 121

meg. Találtak asztalneműt is, egy részük finom, más részük egyszerű konyhai edény volt, de ezek is nagy mennyiségben fordultak elő. A megmentett leletekről készített listájuk túlnőtte Kate minden várakozását, de arannyal teli ládára nem leltek. Felváltva hurcolták fel a megtalált tárgyakat a felszínre egy levegővel töltött, felfordított, műanyag, szemetes edény segítségével. A legtöbb holmit még így is a tenger fenekén raktározták. Ismét egyedül dolgoztak, nem volt szükség Marsh-ra, hogy az iszapmosót kezelje. Ahogyan kezdetben is, a vállalkozás ismét csak a kettejük személyes szokványfeladata lett. Személyes sikernek tekintették, amit megtaláltak. Személyes kudarcnak, amit nem. Kate magát jelölte ki arra, hogy a tubákos szelencékkel foglalkozzék, és elhordta őket a drótkosárba. Máris azt tervezte, hogy a felfedezés részeként néhányat maga tisztít meg. Az idő rétegei alatt lehet valami előkelő, díszes vagy csúnya. Az volt a véleménye, nem számít, mit talál, csak találja meg. A kereskedelmi hajón szállított tea, cukor és más romlandó árucikkek már régen nyom nélkül elenyésztek. Amiket most Kyvel fedeztek fel, azok a civilizáció maradandóbb darabjai voltak, miután évszázadokat éltek túl a tengerben. Egy tizennyolcadik századbeli férfinak szánt pipa soha nem érte el az Újvilágot. Ez elszomoríthatta volna Kate-et, de mivel a pipa megmaradt, és a kezében tarthatta több mint kétszáz évvel később, csendes diadalt érzett. Vannak dolgok, amelyek nem pusztulnak el, bármi történjék is. Amikor lenyúlt, megbolygatott valamit, ami az összevissza dobált tubákos szelencék közt feküdt. Ösztönösen visszarántotta kezét. Az elektromos rája és más veszélyek emléke még frissen élt benne. Amikor a kis, kerek tárgy hozzácsendült az egyik doboz oldalához, aztán mozdulatlanul feküdt, a lány szíve dobolni kezdett. Szinte félt megérinteni, de utána nyúlt. Az ujjai közt egy másik kor aranypénzét tartotta. Bár olvasott a lehetőségről, mégsem számított rá, hogy olyan fényes és csillogó lesz, mint a nap, amikor verték. A megtalált ezüstdarabok megfeketedtek, más fémdarabok pedig elrozsdásodtak, néhányuk a felismerhetetlenségig kikristályosodott. Ám az arany, ez a kis pénzdarab, amit Kate kifordított a tengerfenék talajából, most visszakacsintott rá. Angol eredetű volt. A régen halott király bámult le róla rá. A dátum 1750-et jelzett. Ky! Bután elkiáltotta a férfi nevét. Bár a hang tompa és kivehetetlen volt, Ky megfordult. Kate nem bírt várni, odaúszott hozzá, a pénzdarabot a markában szorongatva. Amikor elérte a férfit, megfogta a kezét, és a tenyerébe nyomta az aranyat. Ky abban a pillanatban tudta, amikor összeért a kezűk. Csak Kate szemébe kellett néznie. Megfogta a lány kezét, és az ajkához emelte. Kate megtalálta, amit akart. A férfi nem tudta megmagyarázni az okát, de üresnek érezte magát. Visszatette az érmét a lány kezébe, és szorosan ráhajtotta az ujjait. Az arany Kate-é volt. Ky a lány mellett odaúszott, ahol Kate az aranyat találta. Végtelen türelemmel együtt takarították el az iszapot. A merülési időből fennmaradt húsz perc alatt még további öt érmét találtak. Kate úgy tette be őket a zsákjába, mintha olyan törékenyek volnának, mint az üveg. Megfogtak egy-egy lelettel teli drótkosarat, és felemelkedtek a felszínre. - Ez az, Ky! - Kate hagyta a reduktor pipáját kiesni a szájából, miközben Ky átemelte az első kosarat a korláton. - Ez a Liberty, bebizonyítottuk. - Valóban a Liberty- erősítette meg a férfi, és elvette tőle a második kosarat. Befejezted, amit az apád elkezdett. 122

- Igen. - Kate leakasztotta a palackjait, de úgy érezte, nem csupán azok súlya került le a válláról. - Befejeztem. - Beletúrt a zsákjába, és kivette a hat fényes érmét. - Ezek szabadon hevertek. Még mindig nem találtuk meg a ládát. Ha egyáltalán még létezik. Ky már gondolt erre, arra azonban még nem, hogyan fogja a lánynak előadni a maga feltevését. - Lehet, hogy átvitték a ládát a hajó egy másik részébe, amikor lecsapott a vihar. Ez elképzelhető volt: reményt adott nekik, hogy a láda még megvan. Kate lenézett. Úgy tűnt, mintha a csillogó fém gúnyolódna rajta. - Lehet, hogy az aranyat betették az egyik mentőcsónakba, amikor a legénység beszállt. A túlélők meséje nem volt világos, mi történt azután, hogy a hajó kezdett darabokra törni. - Sok minden lehetséges. - Ky futólag megérintette a lány arcát, aztán kezdte levetni a felszerelését. - Egy kis szerencsével és egy kicsit több idővel megtalálhatjuk az összes aranyat. Kate mosolygott, ahogy visszaejtette az érméket a zsákjába. - És akkor megveheted a hajódat. - És te elmehetsz Görögországba. - Miután Ky fürdőnadrágra vetkőzött, odament a kormányhoz. - Meg kell adnunk magunknak a teljes tizenkét óra pihenést, mielőtt újra lemerülünk, Kate. Túlfeszítettük a húrt. - Rendben. Kate nagy gonddal maga is levette a búvárruháját. Rájött, hogy szüksége van a tizenkét órára, és nem csak a vérében maradt nitrogén kiürítésének egészségügyi megfontolása miatt. Keveset beszéltek a hazafelé vezető úton. Kate tudta, hogy extázisban kellene lenniük, és bár próbálta, képtelen volt újra megérezni azt a fellángoló örömet, ami az első érme megtalálásakor eltöltötte. Megfogalmazódott benne, hogy ha szabadon választhatna, visszamenne több héttel korábbra, arra az időre, amikor az arany még csak távoli cél volt, és maga a kutatás jelentett mindent. A nap további része azzal telt, hogy a megmentett tárgyakat az Örvény fedélzetéről Ky otthonába szállították, szétválogatták és katalogizálták. Kate már elhatározta, hogy kapcsolatba lép a Nemzeti Park Szolgálattal. A tanácsaik, hogy hol helyezzék el a legtöbb leletet, felbecsülhetetlen értékűek lehetnek. Miután kifizette az adókat, emlékművet fog állíttatni az apjának. És, tűnődött, Kynek ad mindent, amit a férfi a megmentett tárgyak közül magának szeretne. Az eredeti megállapodásuk már régen nem számított. Ha Ky a leletek felét akarja, ám legyen. A lány rájött, hogy ő semmi mást nem szeretne, mint az elsőként megtalált mélytányért, a megfeketedett ezüstpénzt, és azt az első aranyérmét, amely elvezette őt a további öt pénzdarabhoz. - Megfontolhatnánk, nem volna-e érdemes befektetnünk egy kis elektrolitikus redukciós fürdőbe - mormolta Ky, és közben egy ezüst tubákos szelencének vélt tárgyat forgatott a tenyerében. - Magunk is rengeteget kezelhetnénk a megmentett holmik közül. - Úgy tűnt, hogy valamilyen elhatározásra jutott, és letette a szelencét. - Meg kell gondolnunk egy nagyobb hajót, és korszerűbb felszerelést. Talán a legjobb volna, ha a következő néhány napban nem merülnénk, hanem ezt intéznénk. Már hat hete dolgozunk, és még a felszínét is alig karcoltuk meg annak, ami ott lent hever. 123

Kate bólintott, és nem egészen értette, miért van sírhatnékja. Kynek igaza van. Itt az idő, hogy továbblépjenek, hogy kiterjesszék a kutatást. Hogyan magyarázhatná meg neki, amikor magának sem tudja, hogy voltaképpen már semmit nem akar a tengertől? Miközben lement a nap, figyelte, ahogyan a férfi aprólékos gonddal leltárba veszi a tárgyakat. - Ky… - Elhallgatott, mivel nem találta a szavakat, hogy elmondhassa, mi munkál benne. Szomorúság, üresség, vágyak. - Mi baj van? - Semmi. - De kézen fogta a férfit, és felállt. - Gyere most fel! - mondta csendesen. Szeretkezz velem, mielőtt lemegy a nap. Kérdések futottak át Ky agyán, de azt mondta magának, hogy várhatnak. A lányból sütő vágy az ő szenvedélyét is felkorbácsolta. Szerette volna Kate-nek nyújtani, és elvenni tőle azt, ami sehol máshol nem található a világon. Amikor beléptek a hálószobába, minden a nap meleg, elnyújtott fényében fürdött. Az ég lassan vörösbe fordult, amikor Ky lefeküdt a lány mellé. Kate karja kinyúlt, hogy szorosan magához ölelje a férfit. Az ajka szétnyílt. Minden sietség nélkül levetkőztették egymást. Nem voltak határok. Hús a húshoz, száj a szájhoz tapadva feküdtek. Csókok - hosszú és mély csókok - vitték mindkettőjüket a hely és idő közönséges világán túlra. Itt tucatjával voltak átélendő érzések, és egyáltalán nem voltak felteendő kérdések. Itt nem volt múlt, sem holnap, csupán az örökléttel kecsegtető pillanat. Kate teste elernyedt a férfi alatt, de a szája éhes maradt, és enyhülést keresett. Senki más… Soha senki más nem repítette még túl önmagán ilyen könnyedén. Soha senki más nem tudatosította még benne a saját testét ilyen tökéletesen. Egy pihekönnyű érintés a bőrén, és máris ellenállhatatlan erővel száguldott át rajta a gyönyör. A tenger illata körüllengte még mindkettejüket. Ahogy a gyönyör folyékonnyá vált, lehettek volna akár sok méterrel az óceán alatt, szabadon mozogva, a nehézségi erő szigorú szabályai nélkül. Itt nem voltak szabályok. Ahogy Ky keze felszínre hozta az érzelmeiket, a lány ujjai ugyanezt tették vele. Kate felfedezőútra indult a férfi hátán feszülő izmokon, a vállához közel. Ahogy elidőzött ott, élvezte a köztük lévő egyik finom különbség tapinthatóságát. Ky bőre sima volt, de az izmai nyalábokban futottak alatta. A keze gyöngéd volt, de a tenyere érdes. Ő maga karcsú volt, de semmi puhaság nem érződött benne. Kate megállás nélkül érintgette és ízlelgette, magába akarta szívni a férfit. Arra vágyott a legjobban, hogy most mindazt megtapasztalhassa, amit valaha együtt átéltek. Itt szeretkeztek, jutott az eszébe, először is. Az első… és az utolsó alkalom. Valahányszor Kyre gondol, emlékezni fog majd az alkony megnyugtató fényére és a hullámverés távoli zajára. Ky nem értette, miért érez a lány részéről ilyen visszafojtott sürgetést, de tudta, hogy Kate-nek most mindenre szüksége van, amit ő adni képes. Szerette a lányt, talán nem olyan gyöngéden, ahogy tehette volna, de mélyebben, mint addig bármikor. Megérintette. - Itt - mormolta az ujjait használva, hogy felizgassa Kate-et. Figyelte, hogyan liheg és hajlítja a testét ívbe. - Puha vagy és forró. Megízlelte.

124

- És itt… - A nyelvével a végső határig lökte Kate-et. Ahogy a lány keze megragadta az övét, Ky felnyögött. Gyönyör halmozódott gyönyörre. - Kísértés ízed van. Édes és tiltott. Mondd, hogy még többet akarsz! - Igen. - A szó nyögéssel szakadt ki. - Többet akarok. Ky tehát még többet adott. Újra, meg újra a csúcsra vitte a lányt, figyelte a meglepett gyönyört az arcán, érezte a teste ívében, hallotta a kapkodó lélegzetében. Kate tehetetlen volt, eszét vesztett, az övé. Ky belemélyesztette a nyelvét, és átélte, ahogy egyik hullám követi benne a másikat, míg végül a lány felrobban. Amikor Kate összerázkódott, Ky elindult felfelé a testén, gyors kézzel, forró és nyitott ajakkal. Hirtelen, az erejétől hajtva, a lány rágurult. Másodperceken belül megsemmisítette Ky irányítását. Csupa tűzként, csupa sebességként, csupa nőként átvette a vezetést. Elmerülve, mohón mozogtak az ágyon. A mormolások összefüggéstelenek lettek, az óvatosság a ködbe veszett. Csupán egyetlen cél lebegett a szemük előtt. A gyönyör, az édes, a tiltott. Reszketve, szorosan egymásba kapaszkodva, együtt értek célba.

Tisztán és nyugodtan közeledett a hajnal. Kate csendesen feküdt, Kyt figyelte. Tudta, mit kell tennie mindkettőjükért, mindkettőjüknek. A sors másodszor is egymáshoz sodorta őket. Többé nem fogja. Alkudozott a férfival, felajánlotta neki az arany egy részét a közreműködéséért. Ő maga kezdetben azt hitte, hogy akarja a kincset, szüksége van rá, hogy megszerezhesse általa mindazt, amiben korábban soha nem volt része. A választási lehetőséget. Most már tudta, hogy egyáltalán nem akarja. Százszor annyi arany sem változtatná meg, ami közte és Ky közt van - ami egymáshoz vonzza, és ami távol tartja őket egymástól. Szereti a férfit. Megérti, hogy a maga módján Ky is szereti őt. De elég-e ez ahhoz, hogy eltüntesse a köztük lévő különbségeket? Elérheti-e, hogy ő fel tudja, és fel akarja adni a maga életét, hogy követhesse a férfiét, vagy hogy el tudja, és el akarja várni, hogy Ky ugyanezt tegye? A világaik most sem álltak közelebb egymáshoz, mint négy évvel azelőtt. A vágyaik most sem voltak nagyobb összhangban. Az arany birtokában, amit otthagy neki, Ky azt teheti majd az életével, amit akar. Neki ehhez nincs szüksége kincsre. Ha maradna… Nem tudta visszafogni magát, odanyúlt, hogy megérintse Ky arcát. Ha maradna, eltemetné magát a férfi kedvéért. Idővel megvetné magát érte, és Ky neheztelne rá ezért. Jobb, ha megtartják, ami néhány hétig az övék volt, mint hogy befedjék évek csalódásával. A kincs fontos volt a férfinak, kockáztatott érte, dolgozott érte. Ő emlékművet ad majd az apjának, Kynek pedig marad a többi. Csendesen öltözött fel, közbe a még mindig az alvó férfit figyelte. Nem tartott sokáig, amíg összeszedte a magával hozott holmikat. Levitte a bőröndjét, és gondosan becsomagolta, amit el akart vinni a Libertyről. A több réteg újságpapírba burkolt cseréptálat dobozba tette. Az érméket, a megfeketedett ezüstöt és a csillogó aranyat

125

belecipzározta egy kis erszénybe. Ugyanilyen gonddal csomagolta be a filmet is, amit az óceán fenekén töltött napok alatt készített. Azt, amit a múzeumnak szánt, már korábban megjelölte. A listát az asztalra tette, és elhagyta a házat. Azzal győzködte magát, hogy tisztább a helyzet, ha nem ír levelet, ennek ellenére tétovázott. Hogyan tudná megértetni Kyvel? Miután betette a bőröndjét a kocsiba, visszament a házba. Csendesen felvitte az öt aranypénzt az emeletre, és rátette Ky öltözőasztalára. Utolsó pillantást vetett az álomba merült férfira, és ismét kiment a házból. Szeretett volna még egy percet eltölteni a tengerrel. A csendes reggeli levegőben átsétált a dűnéken. Így fog az óceánra emlékezni: üresen, végtelenül és tele hangokkal. A hullámverés tajtékzott a homokon, fehér a fehéren. Örökre hívni fogja, ami a felszín alatt van: a béke, az izgalom emléke és az, hogy mindkettőt megosztotta Kyvel. Csupán egyetlen nyár volt, gondolta. Az élet pedig nem egy, hanem négy évszakból áll. A nap erőre kapott, Kate ideje lejárt. Megfordult, és végigpásztázta a szigetet, amíg meglátta a világítótorony tetejét. Vannak dolgok, amelyek megmaradnak, gondolta mosolyogva. Nagyon sokat tanult néhány röpke hét alatt. Végre a maga ura volt. Maga szabhatta meg az útját. Tanárként azt vallotta, hogy a tudás értékes portéka. Ám égette tőle a magányosság. Elhagyta az üres tengert. Bár szeretett volna a házra pillantani, szándékosan visszafogta magát, ahogy a kocsija felé sétált. Nem kellett újra látnia ahhoz, hogy megőrizze az emlékezetében. Ha másképp lennének a dolgok… Az autó kilincse után nyúlt. Az ujjai még centikre voltak tőle, amikor Ky megpördítette. - Mi az ördögöt csinálsz? Ahogy szembenézett a férfival, érezte, hogy az elhatározása leomlik, majd újra felépül. Ky még alig volt ébren, és alig volt felöltözve. A szeme nehéz, a haja kócos volt az alvástól. Nem viselt mást, csak egy rongyos sortot. Kate összefonta maga előtt a karját, és reménykedett, hogy a hangja erős és tiszta. - Azt hittem, elmehetek, mielőtt felébredsz. - Elmehetsz? - Ky tekintete a lányéba kapcsolódott. - Hová? - Vissza, Connecticutba. - Ó? - A férfi megesküdött, hogy nem fogja elveszteni a türelmét. Most nem. Ez végzetes lenne mindkettőjük számára. - Miért? Kate idegei nagyot rándultak. A kérdés elég nyugodtan hangzott, de ismerte azt a hideg, rezzenetlen kifejezést Ky szemében. Csupán egy rossz mozdulat, és a férfi ráveti magát. - Te magad mondtad tegnap, Ky, amikor feljöttünk az utolsó merülésből. Befejeztem, amiért jöttem. A férfi kinyitotta a kezét. Öt aranypénz csillant meg benne a reggeli napsütésben. - Ezekkel mi legyen? - Neked hagytam ott őket. - Kate nagyot nyelt, már nem tudta, meddig képes úgy beszélni, hogy ne látsszon rajta: éppen darabokra akar törni. - A kincs nem fontos a számomra. A tied. - Rohadt nagyvonalú tőled. - Ky megfordította a kezét, és a homokba ejtette a pénzdarabokat. - Ennyit jelent nekem az arany, professzor asszony. 126

A lány a lába előtt heverő aranyra meredt. - Nem értelek. - Te akartad a kincset - vágta ki a férfi. - Engem ez sohasem érdekelt. - De hiszen azt mondtad… - kezdte Kate, de aztán megrázta a fejét. - Amikor először jöttem el hozzád, a kincs miatt vállaltad el a munkát. - Én miattad vállaltam el a munkát. Te akartad az aranyat, Kate. - Nem a pénzről volt szó. - A lány beletúrt a hajába, és elfordult. - Sohasem a pénzről volt szó. - Talán nem. Hanem az apádról. Kate bólintott, mert ez volt az igazság, de már nem okozott fájdalmat. - Befejeztem, amit ő elkezdett, és adtam magamnak valamit. Nem akarok több aranypénzt, Ky. - Miért menekülsz el újra tőlem? A lány lassan visszafordult. - Négy évvel idősebbek vagyunk, mint akkor, de ugyanazok az emberek maradtunk. - Tehát? - Ky, amikor elmentem annak idején, részben az apám miatt történt, mert úgy éreztem, hogy tartozom neki a mellette való kiállással. De ha tudtam volna, hogy akarsz engem… Engem - ismételte meg, a szívére téve a kezét -, és nem azt, aminek látni szerettél volna. Ha ezt tudtam volna, és azt, hogy te és én felépíthetünk egy közös jövőt, nem megyek el. Mint ahogy most sem mennék el. - Mi a fenétől érzed feljogosítva magadat, hogy eldöntsd, mit akarok, vagy mit érzek én? - Elpördült a lánytól, túl dühös volt ahhoz, hogy a közelében maradjon. - Lehet, hogy hibákat követtem el, lehet, hogy túl sokat feltételeztem négy évvel ezelőtt. A pokolba vele, már megfizettem érte, Kate! Minden áldott nap bánkódtam, attól kezdve, hogy elmentél, addig, amíg vissza nem jöttél. Most minden tőlem telhetőt megtettem, hogy ezúttal óvatos legyek, ne erőltessek, ne feltételezzek semmit. Aztán felébredek, és azt látom, hogy szó nélkül távozol. - Nincsenek erre szavak, Ky. Én mindig túl sokat adtam belőlük neked, és te sohasem adtál nekem eleget. - Te jobban bánsz a szavakkal, mint én. - Rendben van, akkor most használni fogom őket. Szeretlek. - Kate várt, amíg a férfi visszafordul hozzá. A nyugtalanság megint erőt vett Kyn. Nagy akaraterővel visszatartotta magát. - Mindig szerettelek, de azt hiszem, ismerem a magam korlátait. Talán ismerem a te korlátaidat is. - Nem, te a korlátokra túl sokszor, a lehetőségekre viszont csak ritkán gondolsz, Kate. Egyszer már hagytam, hogy elsétálj tőlem. Most nem lesz olyan egyszerű. - Szükségem van rá, hogy a magam ura legyek, Ky. Nem akarom úgy élni az életem hátralévő részét, ahogy eddig. - Ki az ördög akarja ezt tőled? - tört ki a férfi. - Ki az ördög akarja, hogy bármi más légy, mint ami vagy? Épp ideje, hogy ne azonosítsd a szerelmet a felelősséggel, és kezdd a dolgok másik oldalát is látni. Az pedig nem más, mint hogy megosztjuk magunkat, adunk és kapunk és nevetünk. Ha azt kérem tőled, hogy add nekem a lényed egy részét, azonnal odaadok neked egy részt a magaméból. - Nem tudta visszatartani magát, megragadta Kate 127

karját, és csak fogta, mintha az érintésen keresztül elérhetné, hogy a szavai eljussanak a lány tudatáig. - Nem akarok tőled feltétel nélküli odaadást. Nem akarom, hogy le légy kötelezve nekem. Nem akarom úgy leélni az életem, hogy örökké arra gondoljak, bármit teszel, azért teszed, mert a kedvemben akarsz járni. Az ördög vigye el, semmi szükségem az ilyen felelősségre. A lány szótlanul bámult rá. Ky még soha nem mondott neki semmit ilyen egyszerűen, ilyen áthallásoktól mentesen. Feltámadt benne a remény. De a férfi még mindig csak arról beszélt, hogy mit nem akar. Ha Ky egyszer megmutatja az érem másik oldalát is, a reményei ködbe veszhetnek. - Mondd el azt is, hogy mit akarsz! A férfinak csak egy válasza volt. - Gyere velem egy pillanatra! - Kézen fogta a lányt, és a fészer felé húzta. - Amikor elkezdtem ezt, azért tettem, mert korábban százszor megígértem magamnak, hogy megcsinálom. Nem sokkal ezelőtt megváltoztak az okaim. Elfordította a zárat, és kitárta a fészer ajtaját. Kate egy pillanatig nem látott semmit. Ahogy a szeme fokozatosan hozzászokott a félhomályhoz, belépett. A hajó majdnem kész volt. A hajótest már lecsiszolva, leszigetelve, lefestve. Arra várt, hogy Ky kivigye, és beleerősítse az árbocot. Szép volt, tiszta és egyszerű. Ahogy Kate ránézett, el tudta képzelni, hogyan repül a széllel. Szabadon, könnyedén és okosan. - Ez gyönyörű, Ky! Folyton arra gondoltam… Elnémult, amint elolvasta a taton merészen virító nevet: Második esély. - Csupán ezt szeretném tőled - mondta neki Ky a két szóra mutatva. - A hajó a tiéd. Amikor elkezdtem, arra gondoltam, hogy magamnak építem. De neked építettem, mert tudtam, hogy ez egy olyan álom, amelyben osztoznál velem. Csak azt szeretném, ami rá van írva, Kate. Mindkettőnknek kérem. A lány némán figyelte, ahogy áthajol a hajó oldalán, kinyit egy kis fülkét, és kivesz egy aprócska dobozt. - Megtisztítottam. Eddig nem fogadtad volna el tőlem. - Felnyitotta a doboz fedelét, és előtűnt a korábban talált gyémánt, amely most egy egyszerű arany foglalatban csillogott. Nekem semmibe sem került, és személy szerint nem is neked készült. Egy halom szikla közt találtam. Amikor Kate meg akart szólalni, a férfi feltartotta az egyik kezét. - Várj még! Szavakat akartál. Még nem végeztem velük. Tudom, hogy tanítanod kell. Nem kérem, hogy ezt add fel. Csak azt kérem, hogy adj nekem egy évet itt a szigeten. Van itt egy iskola, nem a Yale Egyetem, de az embereket itt is tanítani kell. Egy évet, Kate. Ha ez nem az, amit szeretnél, visszamegyek veled. A lány szemöldöke összeszaladt. - Vissza? Connecticutba? Hajlandó volnál Connecticutban élni? - Ha ez az ára. Egy alku… gondolta Kate elképedten. Csak nem azt ajánlja Ky, hogy az övéhez igazítja az életét? - És ha nem felel meg neked? - Akkor kipróbálunk valami más helyet, hogy a fene vinné el. Keresünk valami helyet a kettő közt. Lehet, hogy a következő néhány évben fél tucatszor fogunk költözni. Mit számít? 128

Mit számít? - tűnődött Kate, miközben a férfit tanulmányozta. Ky azt kínálja fel neki, amire egész életében vágyott. Szerelmet láncok nélkül. - Szeretném, ha hozzám jönnél feleségül. - Ky azon tűnődött, vajon ez az egyszerű kijelentés éppen úgy megrázza-e Kate-et, ahogyan őt. - Ha holnap tennéd, akkor sem volna elég hamar, de ha nekem adod azt az évet, tudok várni. A lány majdnem elmosolyodott. Ky soha nem fog várni. Ha megkapja tőle az ígéretet az évre, finoman és kevésbé finoman addig fogja győzködni, amíg ő az oltár előtt nem találja magát. Kate szinte kísértést érzett, hogy rákényszerítse erre az erőfeszítésre. Korlátok? Eddig ő korlátokról beszélt? A szerelemben nincs ilyen. - Nem - döntötte el hangosan. - Csak akkor kapod meg azt az évet, ha én megkapom a gyűrűt. És mindent, ami vele jár. - Áll az alku. - Ky gyorsan megfogta a lány kezét, mintha attól félne, hogy meggondolja magát. - Amint a kezén lesz, nem menekülhet, professzor asszony. - Kivette a gyűrűt a dobozból, és Kate ujjara csúsztatta. Halkan káromkodva megrázta a fejét. - Túl nagy. - Jó ez így. Majd az elkövetkező ötven évben összezárva tartom a kezem. - Kate nevetve a férfi karjába vetette magát. Minden kételye elszállt. Sikerülni fog ez nekik, mondta magának. Délen vagy északon, vagy bárhol a kettő közt. - Leszűkíttetjük - mormolta Ky, az orrával a lány nyakát bökdösve. - Csak ha meg tudják csinálni úgy, hogy a gyűrű az ujjamon van. - Kate behunyta a szemét. Épp most talált meg mindent. Vajon tudja-e ezt a férfi? - Ky, ami a Libertyt, a többi kincset illeti… A férfi felemelte Kate arcát, hogy megcsókolhassa. - Az összeset megtaláltuk.

129